Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
16:08

“Az elmúlt két hónap „forradalmi" törvényei és konkrét személyi döntései lényegében kiiktatták az alkotmányból a hatalommegosztás szervezeti biztosítékait, és ezzel az emberi jogok garanciáit” – írja Búcsú a jogállamtól című cikkében Halmai Gábor. „A Fidesznek semmi nem szerez immáron nehéz pillanatokat, mert átszabta a közjogi berendezkedést, megnyerte a villámháborút a jogállam ellen, így semmit nem kockáztat már majd akkor sem, ha a közhangulat valamelyest ellene fordul” – fogalmaz szándékolt vakságom miatt engem is megfeddve egy blog szerzője. Igazuk van?

(Fotó: Origo)

Tisztában vagyok azzal, hogy a jogállamiság általában nem tisztán vagy-vagy kérdés, sok az átmenet, a csak többé-kevésbé alapon megítélhető eset. Ennek ellenére létezik a jogoknak és az intézményeknek az a kritikus tömege, amelyek megléte esetén legfeljebb politikai haszonszerzés vagy publicisztikai hatásvadászat indokolhatja azt, hogy valaki a jogállamiság végéről beszéljen. Márpedig Magyarországon 1990 óta minden indokolt és indokolatlan aggodalom ellenére működik a demokrácia és a jogállamiság, s ez akkor is igaz, ha a kormányok időnként előszeretettel feszegetik a határokat. Ezért nem értettem egyet azokkal, akik a valóban nehezen magyarázható 2006-os őszi események idején gyurcsányi diktatúráról beszéltek, mint ahogy most sem tudok azonosulni azzal az állítással, hogy a második Orbán-kormány felszámolta demokráciát.

Mi is történt most pontosan?

1. A kétharmados parlamenti többség elfogadott egy új önkormányzati választási rendszert, amely a többségi elem erősítésével kétségtelenül a mindenkori domináns pártot hozza valamelyest előnyösebb helyzetbe – azaz jelen esetben a Fidesznek segít. Példátlan eset lenne? Kétségtelenül nem elegáns, a választási rendszer azonban minden demokratikus rendszerben többet jelent semleges technikánál, s ezt a politikusok is jól tudják; hogy csak egy példát mondjak: a brit liberálisok egy számukra kedvezőbb arányos rendszer létrehozása érdekében vállalták a koalíciót a konzervatívokkal.

2. A Fidesz-KDNP megváltoztatta az alkotmánybírók jelölési rendjét, méghozzá olyan módon, hogy az ellenzék támogatása nélkül is előterjeszthetők legyenek a kormányoldal jelöltjei. Ennek köszönhetően hozzájuk közel álló politológusok kerülhettek a testületbe, ráadásul egyikük kapcsán a törvényi feltételek megléte is erősen vitathatónak látszott. Nem vitás, sokkal ízlésesebben, az alkotmányjogász szakmát tisztelve is eljárhattak volna, de azért az erős túlzásnak tűnik, hogy Stumpf István kinevezése vet véget a jogállamnak. Arról nem is beszélve, hogy az Alkotmánybíróság „leépülése” sajnos nem most kezdődött, az úgynevezett első bíróság (1990-1998) kvalitásaihoz képest már egy évtizede erősen csökkent a szakmai színvonal.

3. Schmitt Pál megválasztásával a Fidesz egyik vezető politikusa került az államfői székbe. Ha a jogállamiságnak feltétele lenne, hogy egyrészt pártpolitikai előélet nélküli, másrészt az átlagot messze meghaladó kvalitásokkal rendelkező emberek ülhetnek csak az elnöki székben, akkor számos ország nagyon komoly gondban lenne. Az alkalmasságon lehet vitatkozni, de mi köze van ennek a rendszer végéhez? Lehet, hogy Schmitt Pál egyetlen törvényt sem fog az Alkotmánybíróságra küldeni, de nem árt felidézni, hogy a Horn-kormány alatt Göncz Árpád sem kért egyetlen alkalommal sem előzetes normakontrollt. Ha elfogadjuk, hogy az államfő is politikus, könnyen beláthatjuk, mennyire nem rendkívüli egy „közel álló” ember pozícióba kerülése.

4. A Fidesz korábbi politikusa, Domokos László került az Állami Számvevőszék élére. Itt is lehetett volna sokkal gálánsabb a többség, bizonyára könnyen találhattak volna olyan nagy tekintélyű szakembert, aki a kormány számára pontosan ugyanannyira veszélytelen szereplővé tette volna az ÁSZ-t, mint Domokos. Nagyon messze sem kellett volna menniük, hiszen a korábbi elnök alatti intézmény sem okozott túl sok fejtörést a mindenkori kormányoknak. Éppen ezért is furcsa azt feltételezni, hogy egy volt politikus kinevezésével a jogállamiságot veszélyeztető folyamat indul el, itt legfeljebb elmaradt haszonról beszélhetünk.

5. Az eddig tárgyaltakon túl is számos esetben hozzányúlt a kormánytöbbség a korábbi szabályokhoz: új média felügyeleti rendszert alkotott, törvénymódosítással elküldte az év elején négy évre választott OVB tagjait, lehetővé tette a köztisztviselők indoklás nélküli felmentését. Politikailag vitatható döntések, ráadásul minden esetben a kormányoldal számára kedvező helyzet megteremtése miatt voltak fontosak. De hány ilyenre került már sor korábban azon intézmények esetén, ahol elegendő volt a feles parlamenti többség a változtatáshoz? A különbség csak annyi, hogy a Fidesz-KDNP-nek ezúttal kétharmada van a parlamentben - amit nem szerencsejátékon nyert, hanem a választóktól kapott -, s ezért olyan módosításokra is lehetősége van, amelyekről a korábbi kormányok csak álmodozhattak.

Az intézmények saját képre formálása és a zsákmányelv maximális érvényesítése a személyi politikában feltehetően sokak tetszésére szolgál, míg mások számára elfogadhatatlannak tűnik. A politika azonban ilyen: a döntések megosztják a választókat, támogatókat szereznek és ellenfeleket teremtenek. A személyes szimpátiát, a tetszik vagy nem tetszik kérdését, de akár a helyesről és a helytelenről vallott szakmailag megalapozottnak látszó véleményt sem lenne szabad azonban összekeverni a demokrácia és a jogállam végéről szóló sötét képekkel. Ha már ezekkel a döntésekkel véget is ér a harmadik köztársaság, mit mondanánk akkor, ha az alkotmánnyal ellentétes vagy a szabad választást korlátozó lépéseket tenne a hatalom? Pedig itt még nem tartunk, és józan számítás szerint, ebben biztos vagyok, nem is fogunk: 2014-ben is ugyanúgy legyőzhető lesz majd a Fidesz, ha nem teljesít elég jól, ahogy 1990 óta mindig adott volt a kormányváltás lehetősége. S ha ez nem sikerül, az nem a megváltoztatott intézmények vagy a pozícióba emelt kormányközeli emberek miatt lesz, hanem azért, mert azok, akik megpróbálták, nem voltak elég jók és ügyesek ahhoz, hogy megszerezzék a többség támogatását. 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr982174886

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lendvai Ildikó, meg Horn Gábor mosakodásához 2010.07.29. 15:51:29

A Népszabadságban az olvasói levelek között a napokban Lendvai Ildikó pártelnökasszony, ma meg Horn Gábor jelent meg poszt humusz glória fényező cikkel. Lendvai Ildikó azon siránkozott, hogy ha ők nem, akkor kik fognak itt a szegények és a moderni...

Trackback: Schmitt a demokrácia őrzője lesz 2010.07.26. 15:14:01

A megválasztott államfő a köztársaság első embereként a magyar alkotmány őrzője és a magyar demokrácia védelmezője kíván lenni. A Budai Polgár legfrissebb számában megjelent interjúban arról is beszélt, hogy II. kerületi otthonából szeptemberben költözik…

Trackback: Jogállamban szeretnék élni! 2010.07.26. 09:52:23

Olyan országba vágyom, aholsenki sem egyenlőbb másoknála közlekedési balesetben a felelősséget nem az dönti el, hogy ki kinek a rokona vagy ismerősea bírósági döntésekből nem ordít, hogy a döntéshozó melyik oldalhoz tartozikaz ügyészséget a jogszabályo...

Trackback: Enged-e megalkuvást a Szent Korona Értékrendből eredő gondolkodási mód? 2010.07.26. 08:15:41

  Nem.   „Ha csak magam maradok figyelmeztető kakukknak a Magyar Nagy Erdőben, akkor is halljátok a hangomat, mert: hívok minden magyart az ősök tiszteletében való lelki megújulásra, mert aki múltjának és őseinek szeretetében &ndas...

Trackback: Kiürített demokrácia 2010.07.26. 02:46:16

A megélhetési és az autodidakta amatőr rettegőknek nincs igazuk, nem diktatúra készül itt.A népképviseleti elv működik: szabad, titkos választás, általános egyenlő választójog, ilyesmik.Tehát semmi gond.A jogokkal élés esélye már más kérdés. Előfordul,...

Trackback: Dekorációdemokrácia 2010.07.26. 02:45:35

Ó, nem, arról szó sincs, hogy amit most kiépít a Fidesz, az diktatúra! Az messze nem ilyen! A demokratikus intézményrendszer és a törvényi keretek változása semmiképp nem jelenti a demokrácia végét. A hatalmi ágak szétválasztása, a törvényhoz...

Trackback: Személyi döntések hete 2010.07.26. 02:41:14

Bár a hét elején minden blog a nemzeti együttműködési nyilatkozat kifüggesztésétől zengett, történt fontosabb is.A nemzet tacepaója persze elég beszédes. Ha Orbán Viktor azért függesztette ki a kormányhivatalok falára, mert kell az ingyenes reklámfelül...

Trackback: Jár nekik? 2010.07.26. 02:39:57

A köztársasági intézmények pártok általi kolonizálása, rátelepülése, kisajátítása nem kívánatos. Sólyom László jelölési gyakorlata, amit oly vehemensen támadott az akkori kormányzópárt és holdudvara, épp emiatt volt a - láthatóan elbukott - republikánu...

Trackback: Csak a Jobbik! 2010.07.25. 20:30:19

Egy villanyszerelőnek több esze van, mint a Fidesz vezérkarának. blogen kommentbajnok. blogen 2010. 07. 25. 12:34Csóri jaffások hogy nyomták a választások előtt a propagandát, hogy ők az ész és aki a józan észt választja meg a hozzáértést a falusi ...

Trackback: Na így kell csúsztatni 2010.07.25. 19:53:42

A magyar miniszterelnök a német konzervatív újságnak nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy kettős állampolgárság mindenütt létezik a Kárpát-medencében. "Ha egy szlovák, aki Magyarországon él, szlovák állampolgárságot akart, semmi nem állt az útjá...

Trackback: Már megint politika? 2010.07.25. 18:48:26

  Méretes lóbögyörőt az összes ánuszába! Nem elég hogy itt élnek rajtunk, a zembereken, a mi adónkból fizetik a luxuskurváikat, persze számla nélkül, meg még kitudja mennyi gazságot  csinálnak. Kevés nekik, még a nappalinkba is bepofátla...

Trackback: Divatdemokraták 2010.07.25. 16:54:04

Eszem-telefaxom megáll a sok "divatdemokratától", akik naponta vernyogják tele a blogokat és különböző baloldali médiumokat rettegéseikkel. Azt nyivákolják kétségbeesetten, hogy itt kérem "alkotmányos diktatúrát" épít ki a Fidesz és

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BISMARCK 2010.07.25. 16:30:27

Halmai csak nyüszít, mert nem az ő brancsa van hatalmon.
Ami a jogállamot illeti. Kap egy rekesz sört, aki egzakt módon meghatározza mi is az pontosan.
A szavazók nagy többsége magasról sz@rik arra, hogy ki az alkotmánybíró, ÁSZ elnök, stb. Az számít, hogy amikor találkozik a bürokráciával, akkor az gyors, olcsó és sikeres legyen. Az igazságszolgáltatással ugyanez a helyzet. A többi csak duma. Ha ezek az intézkedések ezt mozdítják elő, akkor sikeres és jó intézkedések. Ha nem, akkor úgy is bukni fognak.

jjulie 2010.07.25. 16:32:08

nem hiszem, hogy a joállamiság forog veszályben egyenlőre

amíg nem kezd ao rbán vízből bort csinálni, vagy vizen járni, nincs nagy baj, megbukhat

jjulie 2010.07.25. 16:34:40

@BISMARCK:

van kb 10% amelyik nem szarik magasról az általad említettekre

és ez a 10% már sok mindent eldöntött már itten e tájon

Ordnassac 2010.07.25. 16:37:46

Halmai imád túlozni és sokszor gyököt kell vonni mondandójából. Személy szerint én is túlzásnak érzem, amit ír.

Itt inkább arról van szó, hogy az amúgy elég stabilnak tekinthető kormányt (és a mögötte lévő országgyűlési többséget) nem csak jogi eszközökkel kívánja tovább erősíteni. Jogi eszköznél a kormánytisztviselői törvény és az OVB átalakítás említhető. (Előbbinél megérhetne egy misét, hogy a Fidesznél hogyan gondolkodnak a közigazgatásról.) Nem jogi eszközöknél meg elsősorban a személyzeti politikán keresztül.

Azt azért meg kell jegyezni, hogy a világosnak tekinthető előírások figyelmen kívül hagyása (Stumpfnál ez a helyzet, Domokos és Schmitt megfelelt, ott inkább eleganciahiányról lehet beszélni) nem tekinthető kifejezetten jogállami (rule of law) lépésnek.

jjulie 2010.07.25. 16:42:27

az orbán jelenlegi mohósága, és a nagykutyák felé való erőfitoktatása nekem tetszik, ne hogy abbahagyja, annak szurkolok

ebbe talán belebukhat

2010.07.25. 16:45:14

hahahahahaalmai :) sírjál csak nyugodtan.
TG respect.

gauche caviar 2010.07.25. 16:45:28

"2014-ben is ugyanúgy legyőzhető lesz majd a Fidesz, ha nem teljesít elég jól, ahogy 1990 óta mindig adott volt a kormányváltás lehetősége."

izé, magyarországon attól még hogy egy kormány nem teljesít jól, nem tudja automatikusan a "jó" legyőzni a "rosszat".
elég megnézni, hogy mekkora esélye van új pártoknak bekerülni a parlamentbe: protestszavazós minifrakció súlytalanul, vagy utcai katonai masírozással és etnikai polgárháború rémképével marketingelő pártok. ez hol kedvez a hosszútávú konszenzusos építkezésnek?

amit most Török úr leírt az kb a "törvényes de nem támogatható" kategória a fidesz részéről.
Ez pedig, legyen bármilyen törvényes (mondjuk egy kétharmaddal bármit megváltoztató csapat esetén vicces a törvényekben bízni) abszolút nem szolgálja a demokratikus berendezkedést, mivel max a következő szekció is azzal kezdi az első 100 napot, hogy kirúgja az előző káderket és a sajátját ülteti oda, és kezdődik minden előlről, felélve rengeted időt, energiát és erőforrást.
Szál szerintem egy demokrácia nem csak attól demokrácia, hogy a törvény betűje be van tartva, hanem hogy a résztvevők hogyan gondolkodnak róla, "mennyire hisznek benne". Láthatóan a fidesz nem tartja sokra a demokráciát és a vele együttjáró nyűgőket, mint konszenzus keresés, megbeszélés, stb stb.

Ordnassac 2010.07.25. 16:48:58

@gauche caviar: és itt el is értünk a formális és a materiális jogállamiság filozófiája közötti különbség témájához...

BISMARCK 2010.07.25. 16:49:10

@jjulie:

Az aktív szavazók 10%, az nem sok. Annyi azért nem dönt el semmit, ha a maradék 50-60% elégedett.
Ha az a 10% a Halmai, Demszky, Kuncze, Pető, stb félékből áll, azoknak jobb is ha nem tetszik.

2010.07.25. 16:53:15

Rule of law új köntösben van és ragozhatjuk, hogy belefér a fogalomba az, ami történik. Úgy, ahogy a taxis sztrájknál átmódosult. Ezzel azonban nem gondolnám, hogy csak az elegancia szenved csorbát...A stílus maga az ember, mondták a görögök és azt is, jellemed magadban hordozza a sorsodat. Ez egy új állami berendezkedés motivációjának a magyarázatára nehéz absztrakció, de akinek van füle a hallásra, az hallja, akinek van szeme a látásra, az lássa...

gauche caviar 2010.07.25. 16:57:50

@Ordnassac: ahhoz nem értek, de azt látom, hogy mennyiben más a népek/Zemberek/lakosság hozzáállása valamihez amiről meggyőződtek, hogy jó, értük van, meg a magukénak érzik, mint amikor felülről, kényszerből, bullshitből van nekik megmondva, hogy lesz, mi a jó, mit kell szeretni.
Mert az egyikkel lehet fejldőni, hosszú távon, a másikkal meg lehet működni csak sokkal költségesebb anyagilag, társadalmi energiák szempontjából. (pl tessék elképzelni, hogy milyen volt a vizitdíj fogadtatása és milyen lehetett volna ha azt egy hosszabb társadalmi párbeszéd előzi meg. Na, a fidesz most ennek a "beszélgetésnek" a nyűgjei elől biztosította be magát. És 2014-ben meg fene tudja mi lesz, elég ha arra gondolunk, hogy a 2010-es választások kiírásánál is azért volt 8 nagyon lassan eltelt hónap pedig sokan már 2006. szeptember 18-án tudni vélték mi lesz MAJD...)
Én nem tudom azt kizárni, hogy Orbánnál "elszakad a cérna".
/a sokat rebesgetett 2002-es választások utáni eltűnésére gondolok.../

tölgyes 2010.07.25. 16:59:17

Halmai mindig megkérdőjelezte a jogállamiságot, amikor nem választották meg alkotmánybírónak.. Biharit meg egyébként is gyűlöli..:::)))Így aztán nagyon fáj neki a mostani helyzet.. meg még az OVB-ből is kitették..

Akkor nem aggódott a jogállamért, amikor BOHOZATOT CSINÁLT AZ OVB A VÁLASZTÁSOKBÓL!!!.. de a székükhöz ragaszkodtak, pedig valamennyien láthattuk, hogy nagyon elkúrták.. a pultos kislányt fele ennyiért is kirúgnák, hogy lába nem éri a földet.

bryan 2010.07.25. 17:08:01

1. Nem csak a többségi elemet helyezi előtérbe, hanem a kc gyűjtést is szinte lehetetlenné teszi a kisebb szervezetek számára, és ez már a finomított verzió. Közben egyébként a körzethatárok módosítása is érdekesen történik. A kisebb pártok elég későn fogják megismerni ezeket, alig valamivel a kopogtatógyűjtés előtt.
2. "ráadásul egyikük kapcsán a törvényi feltételek megléte is erősen vitathatónak látszott." Nem vitathatónak látszott, hanem nem teljesült. Így azért más a dolog.
3. Ez valóban nem volt törvényellenes, csak simán gusztustalan, de a köztársasági elnök választások már csak ilyenek nálunk.
4. ...
5. A felmondások indoklási kötelezettségének megszüntetése és a 2 millió feletti végkielégítések elvétele alapvetően nagyon gáz. Akkor is gáz, ha átírják az alkotmányt miatta. Például annak a minimális jogbiztonságnak, semleges közigazgatás illúziójának a felszámolásához vezet, ami a közszférában megvolt.

Itt nem csak a zsákmányelvről van szó, hanem a törvények, szokások, etika figyelmen kívül hagyásáról. Ez pedig ijesztő, akkor is, ha kétharmaduk van, sőt, így még inkább.

mrs. white 2010.07.25. 17:11:01

Mindíg is vallottam hogy egy kvázi diktatura lényegesen hatékonyabb mint egy demokrácia. Pl nem kell babrálni egy telek kisajátításával hanem rövid időn belül megszerezni és kész. A klasszikus diktaturában a tulajdonost elviszi egy feket autó, a kváziban adnak neki pénzt mondjuk a piaci ár dupláját és mehet isten hírével. A demokráciában már a telek tulajdonosa rég meghalt de az örökösök még mindíg nem egyeztek meg mennyiért is hajlandók egy magasabb cél érdekében eladni. Úgy uszkve 50-100 szoros összegnél még biztos lesz egy aki nem egyezik bele. Tisztán látszik hogy a leghatékonyabb a diktatúra, egy probléma van vele, hogy ott bárki lehet előbb utóbb telek tulajdonos. A demokrácia egy végtelen történet ami a történetben szereplő felek felelős magatartására játszik mert csak akkor hatékony. Nos, ahol évekig képtelenk voltak megegyezni az ellenérdekelt felek akár csak egy alkotmánybíró elfogadásán ott nincs miről beszélni. Kétségtelen hogy a jelen állapot hatékonyabb de csak akkor lesz működőképes ha a kvázi diktátor jól müködteti. Ezzel kapcsolatban felmerülhetnek egyesekben kételyek nem alaptalanul.
Ami viszont igazán szomrú, hogy ez a stilus országon belül jelenleg még elmegy, viszont külföld felé muszály lenne a demokratikus konszenzust kereső orcát mutatni. Mert azzal, hogy beintek az imf-nek még nincs baj de legalább jó pár országot erre rákellett volna bírni, hogy kövessen bennünket a nagy kalandban. Lehetett volna szövetségeseket keresni akár a bankadóhoz akár máshoz. azonban ugy néz ki hogy ezt a részét a dolgoknak nem érzik, ami viszont már komoly kételyeket ébreszt a belföldi dolgokkal kapcsolatban is. Mintha Orbán már nem is magyarországot hanem az eu-t és a világot akarná megreformálni. Amire kétségtelen ráférne a renova de nem ilyen direkt rapid módon.

Ordnassac 2010.07.25. 17:14:07

@mrs. white: néhány helyesírási megjegyzés: mindig (nincs hosszú í), illetve muszáj (pontos j a vége).

gauche caviar 2010.07.25. 17:14:35

@bryan: vagy lehet hogy az a gondolkodásmód, hogy a kétharmados választókkal már van akkora az "egyet akarók kritikus tömege" hogy aki nem ért egyet ezzel, arra nincs szükség, megvan nélküle is a csapat.
ilyesmire hajlamosak vagyunk ebben az országban (leírni azt aki nem lép egyszerre, elég mondjuk a társadalom viszonyát megnézni a fogyatékosok-hajléktalanok-egyéb kiszolgáltatottakkal szemben, de akár csak a gyermekvállaló anyákat ért hátrányokat is) csak az a baj ezzel, hogy ez nem egy egymással szolidáris társadalmat épít fel, hanem csak ilyen zsákmányszerző csordát, az meg csak addig működik amíg van zsákmány. (a kádár rendszer sem az ideológiákba meg a szabadság szeleibe tört bele, hanem elfogyott a finanszírozásához szükséges lóvé külföldről.)

de asszem az egész hazai demokrácia meg parlament egy senki által sem választott bagázstól indul, valami rendszerváltó kerekasztal címen futottak anno ugye, (kibulizottorszag.net)
Szóval tulajdonképpen csak visszatértünk a gyökereinkhez :)

ki kicsoda 2010.07.25. 17:17:43

... töröld meg a szád! Látszik és gusztustalan.

gauche caviar 2010.07.25. 17:17:50

@mrs. white: vagy csak orbánra nagyobb a kabát, mint amilyennek ő hiszi magát (nemzetközi nagyágyú, egy ilyen kis k-európai sárközy)

2010.07.25. 17:19:43

@bryan: így van, sajnos elég ijesztők a kilátások...A júniusi IPMben Sztálin hatalmi intézkedéseiről olvastam...hát, tudjátok, nagyon kedvesen kezdte ő is...:(

mrs. white 2010.07.25. 17:21:23

@Ordnassac: Ha csak ennyi lenne de a mondatot nagy betűvel kellene kezdenem, a "hogy"elé minig vesszőt kellene tennem stb. Elnézést kicsit úgy (ja ez is hosszú kellene, hogy legyen) vagyok ezzel mint angolok a rossz angolossal nem helyes de megértik. Viszont percekkel hamrabb végzek egy szöszenettel még ha sokszor nincs is értelme. Köszönöm a figyelmeztetést ígérem próbálom csökkenteni a hibák szwámáT.

Nedudgi

2010.07.25. 17:22:09

@gauche caviar: sárközyhez fel nem ér a mi törpénk! Még franciául se tud!:)

Ordnassac 2010.07.25. 17:24:12

@Letícia: Sarkozynak sem áll túl jól a szénája mostanság...

2010.07.25. 17:27:25

@Ordnassac: hát igen, ez a törpeminoritások sorsa...:)

gauche caviar 2010.07.25. 17:28:34

@mrs. white: (szerintem O csak a rossz rögzülésből fakadó cuccokra gondolt, pl muszáj, mint ahogy számos helyen N-el használják az egyelőre kifejezést ha időre vonatkozik. ezeket csak egyszer kell kicserélni az agyban és utána már oda se kell rájuk figyelni :)

Stilgar 2010.07.25. 17:29:13

Azt azért ne felejtsük el, hogy az emberek majdnem fele nem ezeket a "fülkeforradalmárokat" akarta, csak olyan a választási törvény, hogy az 52-53%-os támogatottsággal 2/3-ot lehetett nyerni. Azokat nem is említem akik el sem mentek szavazni, vagy mert nem érdekelte őket, vagy egyfajta tiltakozásul. A szavazók nagy része meg nem a Fideszt választotta (mondjuk a jó programja-kampánya miatt), hanem a többieket utasította el.

Viktorék lehet hogy törvényesen, de nem ízlésesen jártak-járnak el, érdekes momentum az, hogy még a pufajkás Horn Gyuláék is bevezettek egy önkorlkátozó 4/5-ös szabályt az alkotmány vonatkozásában, amit a Kedves Vezetőék megpróbáltak fű alatt egy másik törvénnyel összesalátázva eltörölni.

Valóban 2014-ben lehetőségünk lesz majd változtatni, (hacsak addig bevezetésre nem kerül mondjuk a királyság), de hányszor négy évünk van még a próbálkozásokra? Én már sajna nem vagyok olyan fiatal.

rockjano_ 2010.07.25. 17:30:46

Halmai valóban túloz de abban igaza van hogy amit eddig a Fidesz ezekben a kérdésekben csinált az sem nem elegáns sem nem erkölcsös sőt talán sokszor nem is szükséges.
Pláne hogy az ellenzékük ennyire gyenge és ellenérdekű.

Amiért megteszik az mégis az hogy az értelmiség szűk rétegét kivéve ezek a dolgok igazán senkit nem érdekelnek.

A választók tömegeit csak a zsebük érdekli ezt ők tudják nagyon jól, nem is tesznek semmi olyan reformértékű lépést ami népszerűtlen lenne. Ez az országnak nagyon rossz nekik meg egyenlőre jó hogy mit hoz ez a tétlenség hosszabb távon az még kérdéses.

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 17:31:48

segítek a lényegre fókuszálni
jogállam=szabadság, egyenlőség stb
1. a szabadság az meg volt, akinek pénze volt annak, most majd más szempontok lesznek, minden esetre a börtönök nyílnak, rendőrök több pénzt kapnak a kultúra stb rovására...
2. választás. az szabad lesz, csak kicsit hasonlo a hazafias népfrontos és az egypártrendszerhez. nem lesz választék. a meccs előtti nulladik forduló a kopogtató gyűjtés horrorja (pont mint a gladiátorban a kis szurka harc előtt). ezt ha együtt nézzük a párttámogatás csökkentésével, ami köztudottan eleve nem volt elég a sok plakátra, tv reklámra. konkurens pártot csak a fidesz tud indítani, mert senki másnak nem lesz gazdasági hatalma hozzá
...
a többi meg már mindegyis

Ordnassac 2010.07.25. 17:32:12

@Letícia: Berlusconi azért nem panaszkodhat... ;-)

@gauche caviar: nice analysis! ;-)

Jaffar 2010.07.25. 17:33:33

@gauche caviar:
+1

Tökéletesen egyetértek. Szerintem a Zemberek pont arra lettek ráhergelve, hogy amit az Mszp megengedett magának és tett az elmúlt 8 évben, annak legyen vége. Erre mi van most? Mszp 2.0 gözerövel. Saját embert mindenhova, a tudás nem fontos. Ezt csinálták a szocik is, ez a normális? ÉÈÈS? Akkor mostantól ez lesz a világ rendje? Gyerekcipöben jár még nálunk a demokrácia. Itt van nekünk a lehetöség, de még csak a csírája sem látszik annak, amit mi a valós nyugatnak hiszünk.
A 8millás MNB elnök fizetéssel kiszúrják az irigy magyar szemét és a lényeges dolgokról meg hallgatnak. Megvan a cirkusz a népnek, addig sem törödik azzal, hogy mi folyik a háttérben. Kívánom, hogy legyen élhetöbb Magyarország, de nagyon úgy néz ki, hogy még mindig nem a helyes irányba haladunk. Ellenségeskedés, gyülölködés és korrupció tölti ki a hétköznapjainkat, holott lenne ezernyi fontosabb dolog, tennivaló. Míg idehaza a külföldi "jólét" után áhitoznak, addig azt elfelejtik, hogy a lemaradásunk elképesztöen nagy és ezt csak ÀLDOZATOKKAL és sok-sok MUNKÀVAL lehetne behozni. S ez az, amit senki (ill. nagyon kevesen) meri bevállalni. Arról nem is beszélve, hogy itthon még mindig az számít, hogy mekkora a nyelvem és nem az, hogy milyen jó vagyok a szakmámban (tisztelet a kivételnek).

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 17:34:51

@rockjano_: ne ez az a fidesz pontosan nagyon jol tudja, hogy nem lesz mindig ilyen gyenge az ellenzék. pontosabban, hogy nemsokára a választók tovább fogják keresgetni kire szavazzanak...biztos ami biztos, jobb ha nincs kire... illetve csak a fidesz támogatottjára. pl az lmp vel azért óvatosak, mert "jó lesz még ellenzéknek"

2010.07.25. 17:35:22

Tegyük azt is Halmai munkásságához - amit én egyébként becsülök - Kiss Jánoson kívül senki sem határolódott el a szadi-szoci zsákutcához, pedig Halmainak is lehetett volna rá szeme. Szóval most "jajgatni" lehet, de minden eszköze meg volt ahhoz, hogy a vészjelzéseket leadja. Az kétségtelen, hogy dr. Virág Rudolf felbuktatása nagyon kinyithatta a szemét, de későn.

Kállai Ferencet a Jóisten biztos kedvesen fogadta, nekünk nagyon fog hiányozni...

Ám ha úgy veszem, Virág elvtárs már meg van. Pelikánról tudtok valamit??? A gáton van még mindig?:D

BISMARCK 2010.07.25. 17:35:30

@Stilgar:

Legalább nézz utána, hogy miről beszélsz.

1995. évi XLIV. törvény

a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló, többször módosított 1949. évi XX. törvény módosításáról1

1. § Az Alkotmány 24. §-a a következő új (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) Az új alkotmány előkészítésének részletes szabályairól szóló országgyűlési határozat elfogadásához az országgyűlési képviselők négyötödének szavazata szükséges.”

2. § E törvény a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba, és az 1994-ben megválasztott Országgyűlés megbízatásának megszűnésekor hatályát veszti.

Ami még fontosabb, amikor ezt hozták, már túl voltak 1-2 fontosabb 2/3-os törvényen - pl. önkormányzati - amelyek nem a konszenzus jegyében születtek.

2010.07.25. 17:37:17

@Ordnassac: Don Berlusconi szintén mélyrepülésben...a tétel igaz, azaz az idő sok mindent megold...csak bírjuk ki s bele ne haljunk!:D

László56 2010.07.25. 17:37:37

Szép jó estét Mindenkinek

Az elemzőnek különös érzéke van kiválasztani a társadalomromboló és pesszimista irományokat. És most Ő maga is próbálkozik vele. Pedig ilyeneket, -az új kormány megjelenése óta-, igencsak kitartóan kell keresni hogy találjon az ember. Most megint rátalált. A bűvös írás szerzője Halmai Gábor. Végre megint van mire hivatkozni. Halmai Gábor, ki úgy viselkedik és ír mint egy kis gyerek akinek elvették a játékát. Tanítónéni, már megint nem engem szemeltek ki alkotmánybírónak. Pedig ez a játék a kedvenc játékom. Tanítónéni ez nem igazságos. Mert igenis ha nem én játszhatom vele, akkor búcsút vehetünk a jogállamtól. És ez elemzőnk ? Segítsünk neki haragudni ! Hátha később mi is játszhatunk vele.

A magyar politológusok, jogászok, de az értelmiségiek egy nagy része is nem érti a világot és keresi a helyét benne. Mert mi történt kérem szépen hogy nem találjuk a szokásos játékszereinket ? Kérdezik maguktól mindezt és mint a kisgyerekek azt hiszik hogy a világ dőlt össze. Tipikus reakciója az elmaradott kommunista tanítás termékeinek. Pedig hát régi közmondás: Segíts magadon és a jó isten is megsegít. Sajnos mint láthatjuk az istenteleneknek ez a mondás nem segít.

A magyar politika megváltozott. Különös azoknak kik a másik rendszerben azt tanulták menjünk lopni és ha segítesz nekünk akkor te is lophatsz kiskomám elvtárs. Ennek vége van. Lehet siratni és átkozni azokat akik véget vetettek ennek. Lehet a végtelenségig keresni az érveket hogy ez miért rossz nekünk. Mint ahogy az elemzőnk ezt teszi.

Lehet azonban pozitívan is nézni mindezeket a dolgokat. A posztkommunizmus erkölcstelensége sok mindent nem engedett meg nekünk amit most majd megtehetünk. Például reménykedni abban hogy a munkánknak megint becsülete lesz. Érdemes lesz dolgozni mert jut is marad is, anélkül hogy egy kommunista ellophatná. Ki lop azt nem megjutalmazzák, hanem megbüntetik. A politika a polgárainkkal együtt akar működni és a polgárok javát nem csak szóban szeretné szolgálni. Az eddigi intézkedések mindenképpen erre utalnak.

Az csak természetes hogy ki eddig profitált az most átkozza a kormányt. Had átkozza. Van és lesz miért neki. Pedig nem kellene átkozódni, hiszen Ő maga is a profitáló néphez tartozna. Csak akkor éppen dolgozni kellene neki. Dolgozni ??? Kérdezik ezek az ember ? Mi az ? Majd beletanulnak.

teevee 2010.07.25. 17:38:55

Igen, a jogállamiságnak nincs vége, a demokráciának sem. (Abban az értelemben különösen nem, ahogy Benjamin Franklin értette. -> "A demokrácia az, amikor két farkas és egy bárány szavaz arról, hogy mi legyen vacsorára.")

Hogy mit mondanánk akkor, ha az alkotmánnyal ellentétes lépéseket tenne a hatalom? Hehh, hát ilyen nem lesz. Mert vagy az alkotmány változik meg gyorsan a Fidesz képére, vagy az Alkotmánybíróság nem fog ilyen esetet felfedezni. Vajon miért?

A poszt utolsó 2 mondata meg kicsit a vicc kategóriája. Vagy ha nem is vicc, akkor legyen a vágyak kivetítése, de semmiképpen sem a mostani tendenciákon alapuló elemzés.

Stilgar 2010.07.25. 17:39:04

@BISMARCK: Ha ez ennyire egyértelmű volt akkor miért kellett betenni egy hótt másról szóló törvénybe, hogy permellesleg érvényét veszíti ez a pikkely???

Ringlósztár 2010.07.25. 17:39:26

Lehet, hogy Halmai nem elfogulatlan, azonban az elég egyértelmű, hogy a választási rendszerben végbevitt változtatások egyetlen célt szolgálnak: a fidesz (és a jelenlegi ellenzék) bebetonozását, új politikai szervezet piacra lépésének megakadályozását.
egy-fo-epitesz: ott a pont, kezdődik újra az előző ötéves terv

Ordnassac 2010.07.25. 17:39:37

@BISMARCK: erről mostanáig éveken keresztül ment a vita, hogy hatályos-e vagy sem. Egyesek szerint a kilövő szabály csak a módosító törvényt lőtte ki, a módosítást magát nem (pl. Tordai Csaba, Mátrai Márta), mások szerint pedig a módosítást is (pl. Kukorelli István, Salamon László, Somogyvári István). Emiatt volt nagy szájtépés, amikor most végleg kilőtték adott szakaszt.

Ordnassac 2010.07.25. 17:41:29

@Stilgar: lásd BISMARCK-nak írt 17:39-es hozzászólásomat.

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 17:41:37

@László56: ja reménykedni azt lehet,
de azt lehetett eddig is...
az hal meg utoljára...

Várúr 2010.07.25. 17:42:39

@gauche caviar:
Meséld már el, kiafenével keressen a fidesz konszenzust? A lejárt szavatosságú, bunkerpolitizáló mszp-vel? Az abszolút képzetlen szittya jobbikosokkal? A kiforratlan, zavaros, szakpolitikusokat (a teljes ellenzékhez hasonlóan nélkülöző) lmp-vel? Van idő ezzel a társasággal egy népszínműhöz hasonlatosan bohóckodni? Csak azért, hogy három párt három-négy-ötféle szavazótábora elégedetten csettintsen? El kell játszani a demokráciát, de még mindig jobb így, mint lovasrendőrökkel, kordonokkal, permanens hazudozással. Halmai úr hadd keseregjen, ez tényleg nem az ő világa. Elfogyott alóla a politikai képviselet. Örüljön, hogy neki és a hozzá hasonlóknak levegő jut. (Török tekintetes úr mai elemzésére mondaná az egyszeri brit: correct).

Ringlósztár 2010.07.25. 17:43:26

@László56:
Te úgy látod, hogy megszünt a lopás?
Én úgy látom, hogy mások lopnak, mint eddig és igyekeznek magukat ebbéli minőségükben 40 évre bebetonozni.

Nils. H 2010.07.25. 17:43:49

Hát, ott, ahol Stumpf alkotmánybíró lehet, bizony sajnos releváns a címben feltett kérdés....
És akkor az országos választójogi törvényhez még nem is nyúltak.

Dogmostdog 2010.07.25. 17:44:25

Csodálatos ez a sok önhitt ember itt aki még az álmodozásait is eladta már pár önjelölt próféta politikus akaratának. Vagy még olyan fiatalok a hozzászólók, hogy az 56 elöttet esetleg csak ásítva olvasták, vagy olyanok ki akkor is vinnyogva hajbókoltak a nagy vezírnek.
Emberkék ÍGY KEZDŐDIK A DIKTATÚRA ÉS NEM ÍRJÁK KI ELÖTTE AZ AJTÓRA (bár előzmény már ebben is van:) HOGY ITT KÉREM TISZTELETTEL * DEMOKTATÚRA * KÖVETKEZIK.
Legalább a gyerekeitekre gondolnátok mikor tapsoltok a semmi jövőtöknek. Ja ti azt hiszitek azok között lesztek akik kimaradnak, kiemeltetnek a nehezéből. Hát tessen elővenni valami könyvet és meglátni, hogy 56 elött is sokan így hitték és végül ők vitték el a balhét. Ne légy forradalmár, nem kellene már több forradalom. A forradalmak a történelemben mindig elbuktak, mert elöbb (vagy legelöb:), vagy utobb valakik MEGVÁSÁROLTÁK ŐKET. A mostaniak is a "lánglelkűségedre" játszanak, pedig tudják a végén csak te éghetsz el benne.

megöltem 2010.07.25. 17:46:12

Na jó, Gábor, de az összes együtt?
Egyébként én nem ezeket a példákat hoztam volna fel a jogállam felülírására, hanem a 98%-os adót és a rendőrök választójogának kizárását... ezek ugyanis az egyenlőséget és az alkotmányosságot számolták fel.

BISMARCK 2010.07.25. 17:46:50

@Ordnassac:

Aki tud olvasni annak ez egyértelmű, max. szegény Bárándynak nem. Ő rugózott rajta hetekig.

Jaffar 2010.07.25. 17:47:46

@Várúr:

Ha lenne a palettán értelmes párt, a fidesz akkor sem menne bele semmilyen konszenzusba. Nem éppen erröl híres viktor pártja. Ott ö dönt egyszemélyben mindenröl. Olyanok is a döntések. Elöször bemutatunk a világnak, rá egy hétre meg a hátsó ajtón visszaosonva bocsánatot kérünk. Persze itthon a pórnépnek már csak az marad meg, hogy jól megmutattuk. Kb olyan történet mint anno a "Libajnai"........
A legnagyobb baj még csak nem is ez, hanem az, hogy nincs nagyon alternatíva.

2010.07.25. 17:50:14

@László56: Lao Ce írja:

"Ha nem emelik fel az okosakat,
a nép közt rend és béke fakad;
ha nem kell többé a ritka, drága,
megszűnik a nép kirablása;
ha nem a vágy uralkodik,
a nép szíve megnyughatik.
Ezért a bölcs
a szívet kiüríti,
a gyomrot teletölti,
a sóvárgást gyengíti,
a csontot erősíti,
hogy az emberek ne tudjanak, ne vágyjanak,
az okosak veszteg maradjanak.
A nem-sürgés ez
és rend és békesség lesz."

Eldöntheted, hogy a nem-sürgés van-e? És ha igen, jó-e az nekünk?

bryan 2010.07.25. 17:50:48

@László56:
Ez a hozzászólás kb. tíz szó megváltoztatásával mehetne az 1951-es magyar újságok közül bármelyikbe. Gratulálok.

martonaron 2010.07.25. 17:51:33

micsoda gyermeteg hozzállás kedves kommentelők. kaptatok egy csontot (demokrácia, emberi jogok, szabadság, blablabla), amit szarrá lehet rágicsálni, mintha fontos lenne... kit érdekel a mindenkori (látszat)demokrácia, az e körüli nyekergések, ha a nemzet diktátora alapvetően konstruktív? éljen a nyílt felvilágosult abszolutizmus államformája

megöltem 2010.07.25. 17:52:29

@martonaron: háhá, gyurcsány azért a viktornál felvilágosultabb volt

hülyewagner 2010.07.25. 17:52:31

Tisztelt Uraim és Vaskohászok!
Véget kell vetni a kommunista rablásnak és népbutításnak.
Erre adott a nép 2/3-ot a Fidesznek. Ha Orbán nem takarítja el ezt a szemetet az útból, akkor majd négy év múlva a Jobbik megteszi.

Khayness 2010.07.25. 17:52:43

Hát igyekeztem elolvasni a cikket, de nem sikerült. Bizony túlságosan szubjektív és indulatos hangvételű, ahogy azt a szerző is mondta.

A jogot a hatalom a saját képére formálja, ebbe nem találok újdonságot, ezt ki nem látta előre? Azt hitték, hogy a Fidesz majd egyenlőségben hívő, erkölcsös demokrataként olyan választási rendszerrel jön majd elő, ami megkönnyíti a kis pártok helyzetét és átrajzolja a már elavult és alkotmányba ütköző szavazókerületeket? Vagy olyan intézkedéseket hoz ami szabad kezet ad az ellenzéknek (ami működhetne, de egy ilyen politikai kultúrával megáldott országban kizárt, inkább keresztbe teszünk a másiknak a politikai győzelem érdekében, míg az állampolgárok rovására megy a kis pártharcunk)?

Politikai öngyilkosság lenne ha a Fidesz nem így járna el, hát persze, hogy a saját érdekeit viszi át a kormánypárt, ezen miért kell meglepődni? Eddig is ez történt. Kettős mérce.

MasterMason 2010.07.25. 17:52:56

Gabikám, ti akkor csendbe voltatok, miközben gyilkolták le a fiatalokat a hajógyárin. Van gyereked Gábor? Te mit szólnál hozzá, ha eltörnék a nyakát, aztán megúsztatnák a hajógyári kábítószer kereskedő gengszterek a Dunába? Ha lesz gyereked Gabika, vésd az eszedbe, hogy megtörténhet vele is, csak azért mert ti akik újságírók vagytok, szartatok más emberek gyerekeire.
Jogállam? Hol? Hol van jogállam, jogállamban nem gyilkolhatták volna le a fiatalokat.
www.indavideo.hu/video/Discos_Hit_Radio_1

Ordnassac 2010.07.25. 17:53:30

@BISMARCK: az ezirányú alkotmánymódosítást Mátrai Márta nyújtotta be, ő meg tudtommal nem Bárándy Gergely és még csak nem is szoci (az indítványon eredetileg szerepelt Lázár János neve is, csak ő lekéste az aláírást).

Szóval könnyű ex cathedra kijelentéseket tenni a háttér ismerete nélkül...

Amúgy halkan jegyzem meg, Tordaiék ugyanilyen húzása a hatály kérdésében okozta a jogalkotási törvény AB általi elkaszálását is. Szóval ennyit arról, hogy kinek mi az egyértelmű...

megoldás? 2010.07.25. 17:54:33

"Ha mézre van szükséged ne rúgj a kaptárba!" Dale Carnegie
Amíg szabad választások lesznek no problem, de azért emlékszem az előző rendszerben (Kádár-ék) is megoldották a szabad választás problémáját, lehetett választani:)
Ami nekem a legijesztőbb eddig: inforadio.hu/hir/belfold/hir-367913 .
Ez engem kísértetiesen emlékeztet Hodorkovszkíj-ra, aki ismeri a Bíróságok működését, az ügyek átfutási idejét az tudja mire gondolok, és szerintem az is sejthető ki az első számú célpontja ennek a törvénynek.

Ui.: arra vigyázok, az egész családnak mindig legyen érvényes útlevele.

wagabound 2010.07.25. 17:54:47

"2014-ben is ugyanúgy legyőzhető lesz majd a Fidesz, ha nem teljesít elég jól, ahogy 1990 óta mindig adott volt a kormányváltás lehetősége."

Ez sajnos nem igaz. A Fidesznek már most sincs alternatívája, és ez igy lesz 2014-ben is. Az MSZP mindaddig, amig csak egyetlen régről ismert arc van a soraiban, labdába sem rúghat, újjáépülni pedig kevés a négy év. Az egyetlen lehetséges ellenfelet, az MDF-et még a választások előtt lenullázta Ibolya, a két kis pártocska pedig csak a pálya szélén szaladgál.

Orbán ezt nagyon jól tudja, de semmit nem bíz a véletlenre. A törvényesség határait súrolva már az indulásnál bebiztosítja magát, és ezt az vesse a szemére, aki a helyében nem ugyanezt tenné. Nagyon nehezen jutott vissza a hatalomba, többé nem akar kiesni onnan. Óriási tömegbázis van mögötte, és ha ebből le is morzsolódnak majd a négy év alatt, még mindig maradnak annyian, hogy ha nem is ilyen elsöprő fölénnyel, de megnyerje a 2014-es választásokat.

Hogy ez jó-e nekünk, vagy nem, majd elválik. Mindenesetre a klasszikus demokrácia álmát el lehet felejteni, de legyünk őszinték: mi, magyarok, csak diktatórikus rendszerben tudunk élni, a demokráciával, mint olyannal, nem tudunk mit kezdeni. Erre az elmúlt húsz év a bizonyíték...

Nyunyócska 2010.07.25. 17:54:47

Én még mindig nem tudom elfogadni maradéktalanul és feltétlenül "A cél szentesíti az eszközt" elvet. Semmiben sem. Sem közéletben, sem magánéletileg.

nestrot10 2010.07.25. 17:54:56

Ezt a Rohadt Fityisz bandát és a "Rákosi" Viktort a gonosz törpét, aki az alkotmányt és a választási törvényt úgy megváltoztatja, hogy nem lehet majd csak FEGYVERREL leváltani: Tehát jö a jó kis IGAZI FORRADALOM! Ki kell mondani, nemcsak egymásközt erről beszélni, mint ahogy hallani lehet. NEM FÉLNI! FELKÉSZÜLNI!!!
Bizi , időt adni a Viktoriánus Viktatúra teljes kialakulására" az az igazán "böszmeség" és a buta gondolkodás!

freagle 2010.07.25. 17:55:00

"Ha már ezekkel a döntésekkel véget is ér a harmadik köztársaság, mit mondanánk akkor, ha az alkotmánnyal ellentétes vagy a szabad választást korlátozó lépéseket tenne a hatalom? Pedig itt még nem tartunk, és józan számítás szerint, ebben biztos vagyok, nem is fogunk"

Kedves Török Gábor, ebben alapvetően és nyilvánvalóan téved. A Fidesz az elmúlt hónapokban több alkalommal ad hoc módon módosította az Alkotmányt - éppen azért, mert olyan törvényeket akart hozni, amelyekről maga is tudta, hogy alkotmányellenesek.
Persze, kétharmaddal megtehető, hogy az alaptörvényt is folyamatosan átirogatjuk, így a törvénykezés formailag sosem ütközik majd az Alkotmányba. Nem nehéz azonban belátni, hogy maga az eljárás, az a mód, ahogy a Fidesz jelenleg az Alkotmányhoz, annak megváltoztatásához viszonyul, önmagában is alkotmányellenes, és mélységesen antidemokratikus.
Jelen pillanatban az Alkotmány éppúgy nem tölti be a funkcióit, mint a rendszer többi kormánnyal szemben felépített ellensúlya, hiszen mindegyik a kétharmados többségtől (rosszabb esetben Orbán Viktor kénye-kedvétől...) függ.

Formailag tehát persze, demokrácia van, megvannak az intézmények, van Alkotmány, törvényesség, minden, csak éppen tartalmilag semmi nem az, aminek látszik...

BISMARCK 2010.07.25. 17:57:25

@Ordnassac:

A 95-ös törvény szövege egyértelmű, a 94-es Országgyűlés mandátumának lejárta után visszaáll az eredeti állapot, ennyi.
Tudom, hogy ki nyújtotta be. Nem ismerem az okot, de ha tippelnem kéne, akkor azért, hogy elkerülje a jövőben a hasonló vitákat.

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 17:57:30

@megoldás?: elég a személyi igazolvány is

Ordnassac 2010.07.25. 17:59:38

@freagle: csak egy apróság: törvényhozás, nem törvénykezés, utóbbi a bíróságok feladata.

martonaron 2010.07.25. 18:00:20

@megöltem: biztos felvilágosult, különben nem lenne 3 gyermeke. legalább az felviláglott neki, nem a gólya hozza.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.07.25. 18:00:35

Engedett az IMF a románoknak!

"900 millió euró, 6,8 százalékig puhított hiánycél és még dicséret is járt a reformokért."

Na tessék, ha nem nagyképű, kekeckedő, okosságosztó, kivagyi, magyarkodó módon tárgyal valaki az IMF-el sikert érhet el.
De a gonosz törpe elintézte, hogy leminősítsenek.
Ha ez meglesz, úgy hírlik mozgolódik az utca!

Takarodj a fenébe vagy a p.csába!

Trejo 2010.07.25. 18:01:12

Török Gábor elemez, lejárt lemez.

Netuddki. 2010.07.25. 18:02:15

Szerintem nem kell attól tartani, hogy a fidesz diktatúrát tud itt csinálni. Hiányzik ugyanis a hátuk mögül az az erő ami közbe tud avatkozni a javukra ha eldurvulna a helyzet.
Mint tették ugye a ruszkik hajdanában.
Ezt azért nem árt a fijjuggnak is észben tartani.

Ordnassac 2010.07.25. 18:03:01

Hmmm, Trejo lesz az anti-TGrajongó? :-D

Rókakígyó 2010.07.25. 18:03:33

Mondjuk várom már, h a blogokat be kelljen jelenteni:)

Szívesen emlékeznék már kegyelettel a nemzetvezetőre.

Csak azért gondolom, h ez nem ízléstelen, mert maga a kisnagyember hozakodott elő ezzel a f.szsággal.

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 18:04:33

@kovi1970: a trend meg van... lásd bejegyzésem 17,31 kor

Spiro 2010.07.25. 18:05:23

Azt kellene már az Alkotmányba foglalni, hogy 2 ciklus, vagy 8 év lehessen a maximális közhivatalban eltöltött idő, hogy ne mindig ugyan azok a mindig megújulni képes (legalábbis saját maguk szerint), bármit elvállaló jolly jokereket lássuk mindenhol, és közben egy helyben topogunk. (párt hovatartozástól függetlenül).

Bárcsak a gazdaságpolitikában is akkora találékonysággal párosulna a „pártok”, „politikusaink” tevékenysége, mint a hatalom megszerzésében/gyakorlásában.

Netuddki. 2010.07.25. 18:05:27

@wagabound: "A Fidesznek már most sincs alternatívája, és ez igy lesz 2014-ben is."

Már hogyne lenne. Csak még nem alakult meg az a párt, amelyik leváltsa ezt a töketlen, magát politikai elitnek gondoló, ingyenélő bandát. Természetesen ez nemcsak a fideszesekre vonatkozik.

nestrot10 2010.07.25. 18:08:05

Az egykori kommunista diktátor" Kádár Jánossal hasonlította össze magát tegnap az Orbán Berlinben. Azt :mondta:
Orbán Viktor, úgy vélekedik, hogy a halál jobbá teszi az utókor ítéletét. "Minden politikussal így történik ez, egyszer majd velem is" - fűzte hozzá.
NA EBBEN IGAZA VAN SOKAN SOKKAL JOBBAN FOGJÁK SZERETNI HALÁLA UTÁN MIN TÉLETÉBEN -) de azért, hogy meghalt és nem azért hogy élt).
Én pl..már nagyon várom amikor szeretni tudom majd ezért:)

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.07.25. 18:10:01

20 év semmittevés, szarkeverés, simli és gazdagodás után ölükbe hullott a hatalom.
EZ AZ ORBÁNI DIKTATÚRA NEM HISZEM HOGY SOKÁIG FOG TARTANI!
A választásokig kihúzzák, sokat nyernek és lassan kikezdik, felőrlik egymást.
A szigorítások is jönnek választás után, mozog az utca.
Nem szeretném ha "véres úton" térne észhez és tünne el Ocsmány Viktátor!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.07.25. 18:10:35

"Alkotmánybíróság „leépülése” sajnos nem most kezdődött, az úgynevezett első bíróság (1990-1998) kvalitásaihoz képest már egy évtizede erősen csökkent a szakmai színvonal."

Török uram erőspaprikát evett?:o)

2010.07.25. 18:15:22

@Trejo: mert? Éljen a Viktor, éljen a Viktor+taps az a jó lemez?? Ezeket a magyar filmeket kötelező megnézned: 1) Malom a Pokolban, 2) Soha, sehol, senkinek.

martonaron 2010.07.25. 18:15:33

@Szakértői kormányt, de Orbán nélkül azonnal!!: és vajon az IMF miért dicsérte meg őket? mert a románok most a végletekig szervilisek, tehát megbízhatóak, irányíthatóak (ugyanis a románok megtehetik az állampolgáraikkal azt ami itt nem menne). ha nem tudnád, ők a kiadáscsökkentést úgy oldották meg, hogy NEM a bankszektort adóztatták meg, hanem a jövedelmeket vágták meg számunkra elképzelhetetlen módon!!! a közszférában 25%(!!)-os fizucsökkentést valósítottak meg, továbbá amikor kiderült, hogy a nyugdíjak 15%-os csökkentése alkotmányellenes, nem kicsit megemelték az ÁFÁ-t. Nanáááá, hogy ezért a módszerért dicséretet kaptak a bankszektor érintetlenségében érdekelt IMF-es uraktól..:))))

martonaron 2010.07.25. 18:17:11

@Miből van Orbánné gazdagsága 20 év gyes után?: te fő- vagy mellékállásban vagy jós? és fizeted utána az adót?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.07.25. 18:17:14

Gábor! Az egyes történések önmagukban valóban kevesek a vészharangok megkongatásához, de nem gondolod, hogy ezen esetek összesége lassan elérik azt a kritikus tömeget, amikor már érdemes elkezdeni aggódni? A jogállamnak még valóban nincs vége, de az irány, amerre haladunk, attól még nem túl bíztató...

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.07.25. 18:17:25

azt nem értem, hogy mi a kurvaistenfaszáért kell olyan címet adni mindig egy cikknek, ami konkrétan az ellentéte annak, mint amit maga a cikk állít. a fasz tele van azzal, hogy mindig ilyen hülye megfogalmazás van itt és más blogoknál is.

amúgy csatlakozom az előttel szólókhoz: Orbán Vektor, ITT A ZIDŐŐ ELHÚZNI.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.07.25. 18:17:43

"a Horn-kormány alatt Göncz Árpád sem kért egyetlen alkalommal sem előzetes normakontrollt."

Pedig Bokrosnak volt néhány alkotmányellenes intézkedése, nem felejtjük.

pistii 2010.07.25. 18:18:20

Diktatúra? Sok szerencsétlen óbégató majom. Miről beszéltek?Miért nem ment el mindenki szavazni? Az Mszp nevű, szélhámos, csaló, tolvaj párt miért kapott 20 % alatti szavazatot. Bele kellene már törődni, hogy a Fidesz van hatalmon. Ennyi. Majd 2014-ben meg kell mutatni, hogy többségben vannak azok, akik nem a Fideszt akarják. Aki meg nem ment el szavazni, az magára vessen. Így járt.

2010.07.25. 18:22:44

@martonaron: ez egy jó kérdés!:) Jó helyen volt jókor...meg hogy Lő, ja Lévai...

Spiro 2010.07.25. 18:23:59

@martonaron:
Közalkalmazottak, nyugdíjasok 13. haviját, és egyéb juttatásait nálunk már 2 éve elvették, és az ÁFA-t is megemelték, ha nem tűnt volna fel (mi 2 évvel ciklikusan előttük járunk).

Tévedsz, nálunk is simán bármit meg lehet tenni a választok/lakosság kisebb csoportjával (pl. közhivatalnokokkal, nyugdíjasokkal), csak a többséget kell ellenük hangolni.

2010.07.25. 18:24:40

@pistii: ebben is van valami. De kire kellet volna elmenni szavazni? Mesterházy Tyutyukára, Lendvai ölebére?

Hát ezek a nagy kérdések...akkor inkább már Kövér.

Taligamajom 2010.07.25. 18:25:20

Kedves Török Gábor

Amiket felsoroltál, az összesre el lehet mondani, hogy igy önmagában nem veszélyezteti a jogállamot (és akkor még nem beszéltünk az ORTT-NHH összevonásról, a MFB-s kommandos storykról, stb), na de az összes egyszerre már érdekes képet ad.
Mintha egy puzzle-t néznénk. A darabkák értelmezhetetlenek és nincs értelmük, na de ha összeáll egy képpé...

Egybe nézve az egész folyamatot is az a véleményed hogy nincs semmi baj?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.07.25. 18:25:48

"Fidesz-KDNP-nek ezúttal kétharmada van a parlamentben - amit nem szerencsejátékon nyert,"

Húúúúúúúúú, de nehéz ezt feldolgozni az orbánfóbia patakjában fuldokló maszopnyik hörcsögöknek

Trejo 2010.07.25. 18:27:27

@Letícia: Nem tudom értelmezni zavaros megjegyzésedet. Kezeltesd magad.

stratez 2010.07.25. 18:27:47

A baloldal jajveszékelésében az a legkomikusabb, hogy valóban úgy csinálnak, mintha a Fidesz lottón nyerte volna kétharmadot. Ha van valaki, akire ezért ráverhetnék a balhét, azt Gyurcsány Ferencnek hívják. Ehelyett beültették a parlamentbe, ahol mindenki céltáblája lett, és naponta alázzák meg miatta az MSZP-t...

2010.07.25. 18:27:49

@Spiro: még jó, hogy Deutsch, Szájer, Fónagy, Rogán pozícióban van, mert akkor másokkal kezdték volna...

Ordnassac 2010.07.25. 18:28:19

@malacz69【ツ】rettegéselemző: ebben azt kell mondjam, hogy valamilyen szinten sajnos igaza van Gábornak. Meg kell vallani, hogy néhány (nem sok) bíró nem volt teljesen felkészült az alkotmánybíráskodást illetően, illetve olyan embereket sikerült beválasztani, akik az alkotmányjoggal nem tudnak/tudtak igazán mit kezdeni (neveket nem akarok mondani).

Emellett nem lenne baj, ha gyakorlati jogász is kerülne a testületbe, mert nem baj, hogy tudományosan nagyon művelt emberek vannak a testületben, de a gyakorlati élet hangja sem jönne több esetben rosszul (a Gábor említett időszakban két bíró és egy korábbi ügyvéd is volt a testületben).

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy jelentősen megnőtt az ügyek száma, így kevesebb idő marad egy-egy ügy alaposabb kidolgozására. Emiatt indokolt lehetne egyes hatáskörök átadása más szerveknek. Pl. az önkormányzati rendeleteket felülvizsgálatát és a hatásköri összeütközések vitáját is át lehetne adni a Legfelsőbb Bíróság közig. kollégiumának.

Ez a "romlás" nem jelenti azt, hogy csak rossz vagy csapnivaló döntéseket hoztak volna 1998 után, sőt, vannak a mostani korból is figyelemre méltó döntések, de voltak olyan határozatok, amelyek szakmailag nem voltak jók (ilyen pl. az 1999-es önkényuralmi jelképes határozat).

martonaron 2010.07.25. 18:29:28

@Spiro: tényleg? nálunk a 12 havi alapbért csökkentették 25%-kal? vagy "csak" elvették a pluszt (13. havi, egyéb juttatások)?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.07.25. 18:29:56

"S ha ez nem sikerül, az nem a megváltoztatott intézmények vagy a pozícióba emelt kormányközeli emberek miatt lesz, hanem azért, mert azok, akik megpróbálták, nem voltak elég jók és ügyesek ahhoz, hogy megszerezzék a többség támogatását. "

Nana! MÉDIA!

2010.07.25. 18:30:48

@Trejo: jó, köszi a tippet, majd írok Orbánnak, hogy ki kezeli, megyek én is hozzája...a doki címét küldöm Neked is, jó?:)

(Igaza van Hoffmannak, az analfabéták országa vagyunk. Lám, Trejo az élő példája! Szegényke...)

sárkányfő 2010.07.25. 18:30:49

a cikk lényegével teljesen egyetértek. szó sincs a jogállam haláláról.
nekem orbán nagyon sok tekintetben nem tetszik, és akkor még finoman is fogalmaztam, de ha ugyanúgy folytatja az agresszív nyomulást ahogy az elmúlt 3 hónapban, akkor szépen le is fogják váltani, akárcsak 2002-ben. akkor sem volt potens ellenzék, nem is kellett, nálunk általában nem az ellenzéket szavazzák be a hatalomba, hanem a korményt szavazzák ki. nem kell orbánnak se ellenzék, ő önmagának a legnagyobb ellensége.

De azért úgy tenni, mintha egy pici rész-igazság se lenne abban amit kritizálsz, Gábor, szintén túlzás. azért ennél kissé árnyaltabb a kép. jogállamiságnak nincs vége, de azért az is világos, hogy a hatályos magyar jogrendszer kinyilvánított céljaival és szellemiséggel megy szembe pl. a független intézmények fideszes legyűrése pártkatonák kinevezésével. schmitt kinevezése arcon köpése az országnak, ezt még fideszes ismerőseim is elismerik, sőt dühöngenek miatta, meg hát tagadhatatlan. ugyanígy a kc gyűjtés átalakítása hogy a fidesznek kedvezzen, stb.

vége nincs, de gyengül a magyar jogállam minősége, ezt azért el kell ismerni.

de a népet szerintem most sokkal jobban érdekli, hogy a forint minősége is romlik. 3 hónap alatt 8%-os gyengülés igazán szép eredmény még orbántól is, repül a forint, ki tudja hol áll meg? :)

Trejo 2010.07.25. 18:31:53

@pistii: Akkor olvasd el újra a NENYt, nyomj egy puszit az éjjeliszekrényeden található Rákosi, majd az Orbán torzó szájára.
Végül állj a tükör elé és köpj egy nagyot!

bi2025 · http://civilkurazsi.blog.hu/ 2010.07.25. 18:31:54

Természetesen a blog írója nagy lazán átugrotta az MNB elnökének piszkálást, de hát ezekben a forradalmi időkben nem figyelhet mindenre az ember.

Idézek, mert véleményem teljesen megegyezik elkövetőjével.

Forrás:

forum.index.hu/Article/jumpTree?a=102066297&t=9095352

"Ám a Simor elleni hajtóvadászat nem mese vagy értelmezés kérdése: ha a fellépés jogszerűtlen (márpedig annak tűnik), akkor el fog bukni.
Ezt tessék megérteni: ha rossz szerződést kötöttek Simorral, akkor próbálják meg JOGSZERŰEN módosítani. Ha nem sikerül, akkor törődjenek bele, és tegyenek róla, hogy a következő jegybankelnöknél ilyen már ne fordulhasson elő.

Ám ha "csakazértis" alapon elkezdjük a jogszerűséget félredobni, akkor az valahol a világvége kezdete. Emlékezzünk csak a régi, ha jól emlékszem, Voltaire-től származó mondásra: "ahol egy ember jogait tiporni lehet, ott MINDENKI jogait tiporni lehet"

Ezzel a zsákmányelv dumával mindent meglehet magyarázni, de nagyon átlátszó, és fárasztó egy idő után.

+ Kérinek van még igaza valahol, a Fidesz próbálja bebizonyítani ez egy muskátli (amit csinálnak), pedig egy francokat, kaktusszal van dolgunk.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.07.25. 18:32:34

@stratez:

Ezt mondom már mióta, de.... ehhh, nem bírnak szabadulni a nagyorrútól

2010.07.25. 18:34:06

Örök az ég és örök a föld.
Azért örök az ég s a föld,
mert nem önmagukért élnek,
ezért nem fogy belőlük az élet.
Éppígy a bölcs:
hátrahúzódik, ezért halad,
nem őrzi magát, ezért megmarad.
Így van:
saját érdeke nem űzi sose,
ezért teljesül saját érdeke.

Trejo 2010.07.25. 18:35:26

@Letícia: Inkább húzz magadra egy nagyon igénytelen férfit (más úgysem jut), hátha az segít! :D

nestrot10 2010.07.25. 18:36:04

ITT AZ IDŐ ORBÁN ÉS BANDÁJA TAKARODJ((((

Azonnali Demokratikus PÁRT megalakulását szervezzük meg! --és ebbe a Demokráciát védő és féltő emberek politikusok beleférnek akármelyik párthoz tartoztak!!!!!! GYERÜNK EMBEREK! MÍG NEM KÉSŐ!!!!!!

Várúr 2010.07.25. 18:36:13

@Jaffar:
Senki sem "osont vissza a hátsó ajtón". Kár ilyesmiket megelőlegezni. Egyelőre a románokhoz osont az IMF és engedett nekik a miénkénél nagyságrendekkel nagyobb deficitet (mai index hír).

gitáros 2010.07.25. 18:36:17

Gábor, egyszer-kétszer el lehet sütni vállat vonva, hogy "lehetett volna elegánsabban is", de sajnos ez a gyakorlat intézményesülni látszik.

Ordnassac 2010.07.25. 18:37:03

@pistii: halk kérdés: ezek szerint, ha jól értelek, nem is lehet kritizálni a Fideszt, amit csinál? Még akkor sem, ha mondjuk a Fideszre szavazott, de nem tetszik neki, ami most megy?

(Megjegyzem: szerintem nem jön diktatúra, csak a mindenkori kormány és országgyűlési többség helyzetének erősítése, ergo a kellemetlen helyzetek elkerülésének politikája.)

martonaron 2010.07.25. 18:37:48

@Trejo: miért személyeskedsz?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.07.25. 18:37:59

@ó jaj:
Kivételesen egyetértek ezzel:
"nálunk általában nem az ellenzéket szavazzák be a hatalomba, hanem a korményt szavazzák ki"

ca2 2010.07.25. 18:38:49

A balliberálisok szerint mindig rögtön vége van a demokráciának amikor nem ők nyerik a választást, ezen nem kell csodálkozni most sem. Persze nyilván kellemetlen tizenszázalékot kapni amikor az ember éppen kormányoz, de hát ezt maguknak intézték...
Amikben a fidesz 2/3-dal döntött azok egyszerűen hatalom gyakorlási technikák, nem a demokrácia alapkérdései.
Senki ne mondja már nekem, hogy egy ország akkor demokratikus, ha a parlamenti pártok évekig vitatkozhatnak a jelöltekről megválasztásuk helyett, miközben pl csonka AB meg médiatestületek működnek!
Többségében helyes és ésszerű módosítások történtek a 2/3-os törvényekben, ugyanis az "éppen felszámolt, borzasztóan demokratikus" eddigi szabályozás egyszerűen nem működött.

almodhi 2010.07.25. 18:38:55

Kedves Török Gábor,
Régóta sejtettem, hogy baj lesz azzal a „minden a forma, semmi a tartalom” felfogással, ahogy Ön (és ifjúpolitológus társai) meghatározzák a szerepüket.
Olyasmire gondolok, hogy ha teszemazt egy politikus hazudik, akkor nem a hazugság tényével foglakoznak, hanem pusztán azzal, hogy az adott politikai szereplők milyen elegánsan teszik ezt, mennyire hatákonyak a hazugsághirdetésben, milyen kommunikációs fogásokat használva célszerű hazudni ésatöbbi.
Valószínűleg ezzel a „modern” „felfogással” érti félre (tudatosan vagy véletlenül) Halmai Gábort.
Halmai arról ír, hogy az Orbán-párt céltudasan iktatja ki a magyar politikai rendszerből a hatalommegosztás elemeit.
Az Alkotmánybíróságba mostantól kizárólag Orbán választ (megfelelően szervilis) tagokat. Erre nem válasz az, hogy már régóta „leépül az AB”. Lehetnek az új bírók akár szakmai kiválóságok (nem azok), a baj az, hogy ezután azt teszik majd, amit Orbán diktál nekik. (Vagy el tudja képzelni, ahogy Stumpf visszadobja a NER törvénybe fogalmazott harminckettedik akciótervét?)
Halmai arról ír, hogy az ilyen lépések sorozata megszünteti az ő (és sokan mások) által elképzelt jogállamot. Lehet hogy túloz, lehet hogy nem. De azzal, hogy az egyes lépéseket egyenként Ön jelentéktelennek tartja („furcsa azt feltételezni, hogy egy volt politikus kinevezésével a jogállamiságot veszélyeztető folyamat indul el”) nem cáfolja a folyamat esetleges baljós végkimenetelét.
Ön azt írja, 2014-ben is legyőzhető lesz majd Orbán. Csak az a kérdés, addigra hányszoros „túlerő” kell majd a (megváltozott szabályok szerinti) választásokon a sima többség helyett.
Elvben Putyin is legyőzhető a következő választásokon, Hugo Chavez is. 1946-ból nézve Rákosi 1948-as legyőzése sem volt lehetetlen. Hogy a 30-as évekből ne is hozzak példát.

2010.07.25. 18:41:06

@Trejo: ejha, hogy Te mennyit törődsz velem! Szerintem meg mindenki magából indul ki. Rendes vagy, hogy rám gondoltál, sde kösz, nem kérek belőled. Mint mindenhez, intelligencia kell, s aki csak véletlenszerűen büfögni tudja a szavakat, mint Te, annak az ólban, s nem nálam a helye...

Kopj le, ha így jobban érted!

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 18:41:41

@ca2: a kopogtató gyűjtés és a párttámogatás az a választások alapja, és akkor technikai részletkérdés a helyi választókörzetek szabdalása, plusz a "töredékszavazatok" alapján szerezhető helyek minimalizálása

sárkányfő 2010.07.25. 18:41:44

@Várúr:
"Meséld már el, kiafenével keressen a fidesz konszenzust? "

Úgy látszik engem ér a megtiszteltetés, hogy ünnepélyes keretek közt a tudomásodra hozhassam az örömhírt, hogy nemzetünk sötét, zivataros századai után végre valahára hazánkban a kormány elkezdte felépíteni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét (rövidítve NER).Ennek a lényegi elemei között van az egyetértés, és a világbéke.

Egyes cinikus, kiégett, idegenszívű hazaárulók ebben pusztán üres formaságot, ne adj isten ócska hazug pártpropagandát, primitív nyomulást, ostoba akarnokságot látnak, de te ne dőlj be nekik.
Ez egy komoly misszió, olyannyira, hogy Orbán országszerte sok ezer példányban kifüggesztette, szépen színesben, bekeretezve, ahogy kell. Szóval üdvözöllek a szép új egyetértős Magyarországon.

Spiro 2010.07.25. 18:41:45

@martonaron:

Minden ország annyi kiadás csökkentést hajt végre, és úgy amennyi szükséges az egyensúlyhoz. Nálunk nem csak bércsökkentés, de azt megelőzően és a választásokig közalkalmazotti elbocsájtások is voltak (ami a bértömeget szintén csökkenti, a 9,2%-os bér csökkenés mellett)

Juttatások: cafeteria adóztatása, ruhapénz megvonása, stb. (ezek szintén csökkentették a jövedelmeket)

Remélem ennyi elég. :)

bi2025 · http://civilkurazsi.blog.hu/ 2010.07.25. 18:42:14

@Várúr: Aham, és mennyire is vannak eladósodva a románok?

2010.07.25. 18:42:30

@malacz69【ツ】rettegéselemző: Hát nem is tudja mi az, eszik-e vagy isszák!:)

Ordnassac 2010.07.25. 18:42:53

Hmmm... ilyen hangnem utoljára talán egy Jobbikról szóló posztnál volt. (Vajon hányan küldenek el a francba?)

2010.07.25. 18:45:04

@Ordnassac: Téged? Miért?:) Beszélgessünk inkább a rule of law-ról. Szerinted az új alkotmány hasonlítani fog-e a németekéhez?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.07.25. 18:45:10

@almodhi:
"Az Alkotmánybíróságba mostantól kizárólag Orbán választ (megfelelően szervilis) tagokat. "

Nézz már utána Bihari Mihály életrajzának! Méghogy szervilis?
Lüke!

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 18:46:40

@malacz69【ツ】rettegéselemző: már attól szervilis, hogy a király személyesen kiválasztja... ez örökhálát jelent, egy élet kevés a meghálálására

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.07.25. 18:46:49

Nem mindegy, h milyen összetételű AB kontrollálja azt az alkotmányt, amit a Fidesz 2/3-a szavaz meg?:o)

quint0 2010.07.25. 18:47:41

Sosem szavaztam a Fideszre, a szóvivőik és a KDNP miatt nem is fogok. Az azonban határozottan tetszik, hogy élnek a kétharmados többségükkel, van egy elképzelésük, és azt meg is csinálják. Biztos viccesnek tartjátok, de teljesen lényegtelennek tartom, hogy ez nekem tetszik vagy sem. Az elmúlt húsz év töketlenkedéséből lett teljesen elegem, a válságból válságba való koncepciótlan tántorgással. A szocik és a liberálisok (legbelül magam is az vagyok) meg ne sírjanak, nem a Fidesz szerzett kétharmadot, ők adták nekik ajándékba...

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 18:48:00

@malacz69【ツ】rettegéselemző:
ez igaz... mindegy. fidesz alkotmányhoz mérni fidesz törvényeket. igen valószinűleg jogilag rendben lesznek.

sárkányfő 2010.07.25. 18:48:05

@Spiro:
"Azt kellene már az Alkotmányba foglalni, hogy 2 ciklus, vagy 8 év lehessen a maximális közhivatalban eltöltött idő,"

Egyetértek. Már én is mondogattam korábban ugyanezt. Az amcsik nem hülyék, ebben igazuk van. ha valami csoda folytán nem ég ki valaki 8 év alatt, az a 9. évtől már úgyis csak az eredményei konzerválásával fog törődni, meg hogy mondjon valami szépet, amivel bekerülhet a történelem-könyvekbe. A 9. évtől már nem fog kockáztatni, hülye lenne az addigi eredményeit és hitelét kockáztatni. Ha meg 8 év alatt nem ért el semmit, akkor a 9.-ben sem fog.

Mondjuk elnézve a magyar politikusok minőségét, szerintem a 4 év is bőven sok nekik.

almodhi 2010.07.25. 18:49:04

@Letícia:

Igaz ahogy gondoltam. Lao-ce idézetekkel itt sok hozzászólót megoldhatatlan feladat elé állítasz (mint pl. Trejo)

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 18:49:34

@quint0: hát igen a fidesz határozottan halad... ez igaz
a gazdasági programja mentén... (kár hogy nagyon titkos...)

Ordnassac 2010.07.25. 18:51:01

@Letícia: a preambulumban elképzelhető ["Isten és az ember(iség) előtti felelősségünk tudatában" <--- nyitómondat].

Azt sem tartom lehetetlennek, hogy az alapjogokkal indítják (vagy a szuverenitási rendelkezések után).

A hossz kérdéses, hiszen a német alaptörvény/alkotmány lényegesen hosszabb a mai magyar alkotmánynál, még úgy is, ha kivesszük a föderális államelv szabályait. A gazdasági alkotmányosságot rendkívül részletesen szabályozza a német alaptörvény, csak hogy egy példát említsek. Ez az alkotmányozó (immár) ötösfogat eddigi nyilatkozataival ellenkezik, akik rövidebb, szmsz-szerű műalkotás-alkotmányról beszélnek. A 45 fős bizottságban sok potenciát a rövid idő és a létszám miatt nem látok, igazából a Fidesz (és talán a KDNP) koncepciója lesz igazán érdekes, a többi inkább jogtudományi és -történeti érdekesség lesz.

Sajnos sok konkrétum nem ismert. Annyit lehet tudni, hogy Schöpflin György (az ötösfogat tagja) kivenné a konstruktív bizalmatlansági indítványt (kbi), ebben meglepő módon Hack Péter egyetért vele (a Népszabó megkérdezte), míg Balsai István megtartaná. A kbi-t ugye a német alaptörvényből hoztuk át.

Trejo 2010.07.25. 18:51:59

@Letícia: Jó nagy öngólt lőttél, mikor azt hitted, hogy viktor fan vagyok. Nem vagyok az.
Oltogatsz az intelligenciával, miközben egy tőmondatot sem tudsz helyesírási hiba nélkül leírni. A pedellus stílust pedig tartsd meg a környezetedben élőknek, ha létezik olyan egyén aki elvisel. Nekem te ne parancsolgass!
Tanulj tinó, ökör lesz belőled!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.07.25. 18:52:00

@egy-fo-epitesz:

Ugyan már! Egy AB tag miért maradna szervilis egy olyan miniszterelnökhöz, akinek a népszerűsége gyurcsányi mélységekbe zuhan, ahogy itt egyesek jósolják. És különben is, nemigen tudják onnan elmozdítani, ha kakaskodása miatt szívesen ebrudalnák szívlapáttal

Várúr 2010.07.25. 18:52:14

@bi2025:
olyan súlyosan, hogy mindenki fizetését csökkenteni kellett 25 %-kal.,... Majdnem hozzányúltak a nyögdíjakhoz is, + durva ÁFA emelés... olvasgass utána.

Ordnassac 2010.07.25. 18:53:16

@malacz69【ツ】rettegéselemző: Bihari Mihály két és fél év múlva nyugdíjba vonul, ergo a megválasztása csak mézes madzag volt. Jelentős ügyeket nem nagyon fognak szignálni rá, mert mire abból bármi kisülne belőle, már lehet, hogy el is hagyja a testületet.

Ami azt illeti, Bihari már egy ideje nem a szocik embere (igaz, nem is akkora fideszes, mint azt sokan állítják).

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 18:54:14

@malacz69【ツ】rettegéselemző: ebben igazad van. ezek a "hálák" elég változóak. igaz változhat a szélirány... igaz, ez visszais üthet...
na látod ÉN konstruktív vagyok... belátom ha igazad van...
nemszivesen de mindegy

martonaron 2010.07.25. 18:54:22

@Spiro: Szerintem kár erőlködnöd, normális esetben értelmes, kiegyensúlyozott, ámde tájékozatlan férfiember nem vitázik kellően konkrét adatok hiányában... Ha nő vagy, megbocsátok, de csak akkor, ha csinos vagy..) Na, lapozzunk.:)

yarisugi 2010.07.25. 18:54:46

Lényegtelen apróság de TG igényesen elemez ezért szólok:

A "megfedve" helyesen "megfeDDve", 2 dével.

Várúr 2010.07.25. 18:55:10

@ó jaj:
"Ünnepélyes keretek közt szíves tudomásodra hozom": a fidesznek veled kéne együttműködni. Az lenne méltó és demokratikus. Ennek hiányában diktatúra formálódik. Le vele!

Ordnassac 2010.07.25. 18:55:11

@malacz69【ツ】rettegéselemző: egyáltalán nem mindegy, ha rövid alkotmány lesz, t. k. a részletesebb szabályok hiánya olyan értelmezési lehetőségeket fog biztosítani az AB-nak, hogy ihaj.

2010.07.25. 18:55:20

@almodhi: bocsi. De mégis csak kb. 2700 éve igazak ezek a tanítások...Ez az egyik kedvencem: (Az Út és Erény könyve 22., Weöres Sándor fordítása)

"A hiányos kikerekül,
a görbe kiegyenesül,
az üres megtelik,
az elvénhedt újjáalakul,
a kevés megsokasul,
a sok megzavar.
Ezért a bölcs
az egy-egészet óvja:
ő a világ példája.
Nem áll a fénybe,
ezért fényes,
magát nem hirdeti,
ezért híres,
magát nem dícséri,
ezért dicső,
magát nem kínálja,
ezért vezető.
Nem indul küzdelembe,
ezért senkise győz felette.
A régiek megmondották:
A hiányos kikerekül.
Nem holmi üres szó.
Az igazi, a teljes: minden fölé terül."

tölgyes 2010.07.25. 18:56:44

Vége a jogállamnak.. mert az állam sorra mondja fel és hozza nyilvánosságra a KLIENSSZERZŐDÉSEKET.. Milyen állam az ilyen állam..Nem jogállam..:::)))Oda a régi szép és jó időknek.

Ordnassac 2010.07.25. 18:57:46

@ó jaj: az amerikaiaknál ez csak az elnökre és az alelnökre vonatkozik (illetve, ha az adott tagállam úgy gondolja, akkor a kormányzóra és helyettesére is). Lehetsz akár ötven évig szenátor vagy képviselőházi tag, életed végéig az LB tagja stb. Szóval ez max. arra lenne jó, hogy X év Orbán után jönne valaki más, az meg mi biztosítja, hogy ha az illető fideszes, akkor nem fog erősen Orbán tanácsaira hallgatni?

Szerintem ez a húzás egy igencsak elitista, váltsuk le a népet jellegű megoldás lenne, aminek sok értelmét nem látom.

martonaron 2010.07.25. 18:58:20

@Letícia: azért a pedellushajlam benned is mocorog...

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.07.25. 19:00:22

A jogállam az emberi alapjogok tiszteletben tartását és az országot üzemeltető jogszabályok követését jelenti. Azért, mert most egy párt irányítja mindezt, egyben, amely pártot egyébként a szavazók kétharmada három hónapja bízott meg egy nagyszabású, időt igénylő rendcsinálással, nem jelenti automatikusan azt, hogy a jogállamiságnak vége van. Előre tudni ezt kicsit hisztérikus dolognak tűnik.

Annyi történik, hogy most nincs több huzakodás a játékszabályokon, hanem végre megyünk valamerre. Jövőre már nagyjából látni fogjuk, hogy merre mentünk az eddigi toporgás után. Én most nem is foglalkozom a politikával, ellentétben a korábbi évekkel, csináljanak, amit akarnak, más választásunk úgysincs, remélhetőleg lesz az egészből valami jó, és ha nem, akkor úgyis kampec. Most még semmit nem lehet tudni az egészről.

2010.07.25. 19:00:55

@Ordnassac: ez így igaz. Azt hiszem ebben is társadalmi megegyezés kellene. Balsai jó ill. híres ügyvéd, mióta ért az alkotmánytanhoz??

És: az emberi jogokat mintaszerűen szabályzó német alkotmányt vajon átvesszük-e? Engem leginkább ez érdekel.

almodhi 2010.07.25. 19:01:09

@malacz69【ツ】rettegéselemző:

Utánanéztem:

1972-ben belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba
Alapító tagja volt 1987-ben a Magyar Demokrata Fórumnak
1988-ban rövid ideig segítette az újjáalakult Magyarországi Szociáldemokrata Párt munkáját
1993–1994-ben a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat képviselője volt az MSZOSZ képviseletében
1994-ben MSZP-s jelöltként képviselő
2008-ban a "szociális népszavazást" támogatja
2010-ben Orbán jelöli Alkotmánybírónak.
Jogászként nem dolgozott soha.

Szerintem szervilis. Gyagya!

quint0 2010.07.25. 19:01:38

@egy-fo-epitesz: Becs'szó, megpróbáltam az előző kormányok gazdaságpolitikáját is megfejteni (a munkám miatt muszáj lenne), de az "éljen és virágozzék" szlogeneken kívül más koncepció nem jött át. Az eligazodásban legfeljebb annyit segítettek, amikor kijelentették, hogy 2-3 év múlva X lett, akkor az X-et bátran kihúzhattam a valószínű forgatókönyvek közül :) Például az adócsökkentési és/vagy egyszerűsítési bejelentéseket követően mindig rettegés lett rajtam úrrá :))

Ordnassac 2010.07.25. 19:01:45

@malacz69【ツ】rettegéselemző: nos, Stumpfnál nem a szervilitás lesz a baj (szerintem el tud majd vonatkoztatni), azonban szakmailag nem felkészült. SI tanított, élveztem a politikai szocializációs óráit (jogászoknak is fel kell venniük egy politológia spec. kollt), nagyon jó politológus, ha csak a tudományos munkásságot nézzük, de alkotmánybírónak egyszerűen szakmailag nem megfelelő (az meg igazán senkit nem érdekel, hogy a törvényi feltételeknek sem felel meg).

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.25. 19:02:31

A Maratont is egy lépéssel kezdik, majd egy másodikkal folytatják.

Itt szépen fel lett sorolva öt pont, bölcsen kihagyva a jegybank függetlensége elleni támadásokat, a kilenc évre kinevezett mamelukokat, majd jött az előre megadott terminológia: a jogállam és a diktatúra az csak két véglet, és ez még nem diktatúra...

"Ha már ezekkel a döntésekkel véget is ér a harmadik köztársaság, mit mondanánk akkor, ha az alkotmánnyal ellentétes vagy a szabad választást korlátozó lépéseket tenne a hatalom? " - ez meg különösen cinikus dolog annak fényében, hogy ezek itt éppen alkotmányt írnak.
Nem tudom, hallottál-e erről, de épp ezen ügyködnek...

Oszt, ha összebarkácsolnak egy olyan olyan alkotmányt, amiben nincsenek a szabad választást garantáló, esetleg a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot garantáló passzusok, akkor majd arról fogsz írni, hogy bizony, itt az Alkotmány, mostantól ehhez kell igazodni, vagy mi lesz?

Vagy jön a terminus technikus, hogy ez is jogállam, csak olyan orbáni?

2010.07.25. 19:02:32

@martonaron: Mert? Most tényleg Márton Áron, vagy csak fedőneve Csíkszentdomokos?:)

Yda 2010.07.25. 19:03:36

Kedves TG!

Micsoda agyatlan matematika ez???! :) Ilyen matematikai alapokon hozzáírhatnál még 999 pontot, (ha éppen lenne) és folytathatnád ugyanígy, csak egyetlen, de a legfontosabb dologról! feledkeztél/feledkeznél el! - Húzd már alá a jelenleg még csak 5 pontodat és add is már őket össze kérlek! Utána próbáld az egészet együtt és nem pontonként külön-külön értékelni! - Ha valóban elemezni akarod a valóságot, ami nem egyes elemei által értékelhető, hanem sokkal inkább- belőlük leképezhetően - folyamataiban. Ez így olyan mintha helyezkednél - már ne haragudj! Intellektuálisan pedig csak egy nagy "0" de legalábbis "?" jel. - Mondjuk láttam már ilyen politológust - osztályvezető lett később a közt. elnöki hivatalban. :) - Már akkor is ezt gondoltam róla, amikor az Origón blogolt. - Ó bocs, elfelejtettem, hogy Neked is van hasonló kötődésed (ahogy TGM is utalt rá egy műsorban - amúgy helyesen :) ).
- Lehet, ámde hiteltelen mindent elrelativizálni!

Ordnassac 2010.07.25. 19:04:48

@almodhi: hmmm... azért szép, hogy lazán kihagytad egyetemi tanári és jogelméleti munkásságát. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik.

A "sosem dolgozott jogászként" pedig már csak azért nem bombabiztos érv, mert a mostani testületből is csak egy ember ügyvéd (emellett Szegeden prof.), a többi mind tudós. Ami szintén megfelel az alkotmánybírósághoz. (A gyakorlati feltétel arra vonatkozik, hogy jeles ügyvédeket, ügyészeket, bírókat, közjegyzőket stb. lehessen alkotmánybíróvá választani.)

Stumpf nem felel meg, sem gyakorlati, sem elméleti munkájával a törvényi feltételeknek. Bihari igen.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.07.25. 19:05:21

@almodhi:

Szervilis? Kihez?
Elég vegyes életrajz ez ahhoz, h bárkihez is odasoroljam.
A népszavazást nemcsak ő támogatta, hanem az AB többsége, ez nem érv.

2010.07.25. 19:06:13

@almodhi: hú ez durva! Nem tanított jogászként sem? Egyetemi prof., nem?

hu.wikipedia.org/wiki/Bihari_Mih%C3%A1ly

Mea culpa maxima. Stumpfért egy szót sem szólhatnak az ellenzők. Így n sem. Ezért a mea culpa maxima.

Kalmár 2010.07.25. 19:06:22

@Ordnassac: Ne felejtsd. hogy nem szocit, hanem baloldali embert neveztek ki.
A szocik gyakorlatilag lenullázták magukat. Egy éppelméjű tisztességes ember sem támogathatja őket. Ettől még sok baloldali ember van. Az ő kedvükért jött.

sárkányfő 2010.07.25. 19:06:43

@Várúr: nem csak velem! minden magyarral! az első szó mindjárt az hogy: "nemzeti"! és ebben mind benne vagyunk!

mivel láthatóan nem olvastad még, én meg tele vagyok segítő szándékkal, ha akarod, szívesen elküldöm neked eme szép nyilatkozat teljes szövegét! ígérem könnyekig meg fogsz hatódni olyan szép!

ami a diktatúrát illeti, nem tudom miről beszélsz? olvastad amit ide írtam még 18.30-kor?

banurr 2010.07.25. 19:07:42

Nem értem mi a gond, hogy a FIDESZ-KDNP bebetonozza magát. Szóljatok, hol lesz a gyűjtés, egy ezressel én is beszállok a beton árába.

Ordnassac 2010.07.25. 19:07:43

@Letícia: Hack Péter elsősorban büntető-eljárással foglalkozik, Schöpflin meg Nagy-Britanniában élő kisebbségkutató.

Hack foglalkozik alkotmányjogi kérdésekkel, bár a Népszabó inkább mint volt politikust kérdezte és Balsai az alkotmányügyi bizottság elnökeként (és 1990 és 1994 között igazságügy-miniszterként) azért szerzett valamennyi tapasztalatot. Többet, mint mondjuk Lázár János és Mátrai Márta...

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.07.25. 19:07:55

Van benne igazság, ugyanakkor azért lássuk be, a jogállamiság és a demokratikus működés, illetve az ellenpólusa között van egy skála. Vagyis nem igen/nem bináris a kérdés, hanem egy mérték. Márpedig a jelenkegi kormány ezt keményen eltolta. Ettől nincs vége a világnak, de a józan választópolgár látja, hogy ez nem jó. A fideszes is (különben nem józan). Bár ilyenből kevés van, nagyrészt érzelmi alapon választunk, aminek az egyik jele az erős racionalizálás. Igen, a kiskedvencem ezt csinálta, de ...

Ebből az látszik, hogy nem nagyon szabad 2/3-ot adni senkinek, mert így élnek vele. És pontosan azért élnek így, mert nem kell attól tartaniuk, hogy a *saját* választóik ezért majd megbüntetik őket. A mutyizás meg a többi gusztustalan dolog mind-mind a választók miatt történik, mert engedik, mert engedjük. Ha nem így lenne, akkor hatalmasat bukna a fidesz az önkormányzati választásokon, amivel a korábbi választóik azt jeleznék (és jó darabig ez lesz az utsó beavatkozási lehetőség), hogy ez azért sok.

Mert a kétharmad azért egy érdekes kérdés, itt a mennyiség csap át minőségbe. Felhatalmazásról beszélnek, amikor alkotmányt változtatnak, de az a helyzet - még ha ez demagógnak is hangzik - hogy nem volt olyan karika a választási lapon, hogy korlátlan hatalmat szeretnék az adott pártnak. Biztos, hogy volt olyan választó, aki a legkisább pártra szavazva is szeretett volna nekik ilyen hatalmat (legyen az mondjuk az MDF vagy az SZDSZ), és biztos, hogy volt Fidesz szavazó, aki mondjuk töbslget akart, de kétharmadot nem. Ad absurdum az is lehetne (persze nem így van, ez csak egy gondolatkísérlet), hogy az összes rájuk szavazó ember sima többséget szeretett volna. De ugye az egyes ember ebbe nem tud beleszólni, ha nem kommunikál a többiekkel. Persze van erre is matekos megoldás, de azt inkább hagyjuk :).

Szóval itt látszanak a rendszer korlátai, és ilyenkor csak az önszabályozás marad, ami persze sosem önszabályozás, hanem a büntetéstől való félelem. De Magyarországon ettől nem kell félni, mert nem nagyon szokás, és pont ezért történik, ami történik....

totálandi 2010.07.25. 19:08:58

Ne feledkezzünk el a vidéki kis orbánviktorok tömegéről Kósa Lajostól Meggyes Tamásig.
Kalocsán a Fidesz polgármester-jelöltje saját arcával felcímkézett ásványvizet osztott.
altnyil.nolblog.hu/archives/2010/07/22/Kampany_a_kanikulaban/

sárkányfő 2010.07.25. 19:09:48

@Ordnassac: én is csak a legfőbb vezetők szűk körér értettem.
az érveimet már leírtam: egy ember nem bírja ennél tovább, ez elég kemény meló, ha bírja is, nem valószínű, hogy 8 év után újat tudna hozni a politikába. egyszóval az ország érdeke.

pont hogy nem elitista, hanem elit-ellenes, garantálja a vérfrissítést odafönt.

garancia meg csak a halálra van....

Ordnassac 2010.07.25. 19:09:54

@Kalmár: ettől függetlenül nincs sok értelme Bihari megválasztásának, 2013. február 24-én betölti a 70-et és megszűnik a mandátuma (ahogy Holló Andrásé is rá másfél hónappal). Igaz, így még jelölhetnek két újabb alkotmánybírót 2013-ban.

Spiro 2010.07.25. 19:11:15

@ó jaj:

Én is csak a jövő reményében írtam a 2 ciklust / 8 évet.

Érdekes, hogy a jogosítványt az EÜ alkalmasság és vizsgák mellett, most már iskolázottsághoz is kötik, de egy állam vezetése, állami funkció, vagy képviselői állás betöltése nem jár semmiféle alkalmassági kritériummal.
A vezetéstől el lehet tiltani valakit, de a közhivataltól nyilvánvaló alkalmatlanság esetén sem.

@Ordnassac:

A 8 évenkénti rotációval, el lehetne kerülni a pártok, vezetők a választoktól történő elidegenedését (hiszen nem a képviselet, hanem a hatalmon maradás a motiváció), ami az életen átívelő politikai karrier esetén szerintem elkerülhetetlen.

2010.07.25. 19:11:16

@Ordnassac: ugyanannyira felel meg Bihari, mint Stumpf. s már tudom, mit akarta a fidesz. Stumpfot ellenzők vitorláját fogta ki vele.

(Lao Ce Tao Te King 77:

Az égi út,
mint az íj kifeszített íve,
a magasat lenyomja,
az alacsonyat felvonja,
a fölöslegeset elveszi,
a szükségeset megadja.
Az égi út
a fölöslegeset elveszi,
a szükségeset megadja;
nem így az emberi ösvény:
a szükségeset elveszi,
a fölöslegeset növeli.
Ki bírná a fölöslegeset a világba önteni?
Aki az út-at ismeri.
Ezért a bölcs
alkot, de művét nem birtokolja,
cselekszik, de nem ragaszkodik,
bölcsességét nem fitogtatja.)

Hát ennyit erről.

Ordnassac 2010.07.25. 19:12:35

@ó jaj: Kohl bírta azért 16 évig, Adenauer 13 évig, Mitterand 14 évig. Mindegyik elment valahogyan. Szerintem nincs szükség ilyen szabályozásra.

2010.07.25. 19:14:05

@Ordnassac: vagy Rogán Tóni. Ez is igaz. De nekem mindig azt mondták, óvakodj a szódaüveg szemüveges ember egyenességtől...

Ordnassac 2010.07.25. 19:14:12

@Letícia: a megfelelésben nem értünk egyet.

Bihari 1993 óta egyetemi tanár, jogi végzettsége van és 1999-ben is elmúlt már 45 éves. Emellett jelentősnek mondható jogelméleti munkássága van. Stumpfról ez nem mondható el.

almodhi 2010.07.25. 19:14:47

@Letícia:
@Ordnassac:

Minden fokozata politikatudományból van. Talán 1970 és 81 között tanított jogot.
Melyek lennének főbb jogelméleti munkái?

Nekem ez kevés.

Források:

www.parlament.hu/kepviselo/elet/b159.htm
(ez egy 96-os életrajz...)

www.ajk.elte.hu/DoktoriIskola/Pol/torzstagok/Bihari%20Mihaly%20-%20Szakmai%20oneletrajz.pdf

sárkányfő 2010.07.25. 19:16:24

@Spiro: amikor megtudtam, hogy tényleg schmitt lesz a Magyar Köztársaság Elnöke, a nemezeti egység kifejezője, a legfőbb közjogi méltóság, blablabla, a méltóságra, tiszteletre, és tekintélyre szavakban oly sokat adó jobb oldalnak hála, na akkor gondoltam arra, hogy egy szimpla IQ teszthez is köthetnénk a pozíciót.

Kizárt hogy Schmitt hozná a 100 pontot.

De aztán meg arra gondoltam milyen öröm lesz minden egyes alkalommal, amikor schmitt lejáratja magát közt. elnökként, beírni ide a találós kérdést, hogy: na, kinek köszönhetjük hogy a debil bácsiból közt. elnök lett? :)
szóval mindennek van jó oldala is :) csak meg kell találni...

2010.07.25. 19:17:03

@Ordnassac: valóban, nem értünk egyet...:( Mert én vele @almodhi: értek egyet...

WLaci 2010.07.25. 19:17:24

Szerintem a jogállamiság sérelme megvalósul.

Schmitt és Domokos teljesen OK, mert törvényes lehetőség volt őket kinevezni. Innentől ízlés kérdése a dolog, de nyugaton is símán vannak ilyen kinevezettek, ráadásul Kovács Árpád is államtitkár volt előtte, stb.

Stumpf már necces. Igaz, hogy jobb bíró lesz, mint pl. a felmerült, híresen rossz adatvédelmi biztosként működő Péterfalvi, de nincs meg a végzettsége. Ugyanakkor indokolható volna, hogy politológus tudományos múlttal is lehessen valaki alkotmánybíró (mint egyébként Bihari is). Itt el kellett volna először végezni az Abtv. módosítását, és azt mondom, OK.

Ami tényleg a jogállam ellen megy, az az OVB újraválasztása (bármennyire is nem szeretem a régi OVB emblematikus figuráit), és egy a közvéleményben széles visszhangot nem keltő, de fontos ügy: a GVH elnökhelyetteseinek ügye. Korábban ez Energia Hivatallal kapcsolatban kimondta az AB, hogy törvényesen választott/kinevezett intézményvezetők elmozdítása törvénnyel alkotmányellenes.

Az OVB és a GVH közül egyébként a GVH-t érzem nagyobb bajnak, mert az egy valódi független, nagy hatalmú szakmai szervezet, amely az állam egyes piaci befolyásolásai felett is kontrollt gyakorol, és a függetlensége jogállami érték (az OVB ehhez képest kevés vizet zavar). Itt ugye Gadót azért kell kitenni, mert a Fidesz által kívánatosnak tartott Ptk-koncepció ellen ment még minisztériumi államtitkárként - tehát bosszúból sértjük meg egy jól működő kontrollszerv autonómiáját, alkotmányellenesen.

Kíváncsi vagyok a fejleményekre, mert Sólyom az AB elé küldte a törvényt. Valószínű, hogy alkotmányellenes lesz majd: innentől a kormánytöbbség azt teheti, hogy alapjaiban átszervezi a GVH-t, összavonja más hivatallal, stb. Biztos kell ez? Nem lehet, hogy egy szakmai pozícióban jól teljesítene az is, aki nem feltétlenül tetszik a Fidesznek?

Szerintem ezek a gesztusok aggályosak. Persze a kezdeti időszakban talán mindenki ezt csináná, meglátjuk, a következő hónapokban konszolidáció lesz, vagy tovább folyik a harc.

jjulie 2010.07.25. 19:18:03

@Várúr:

azzal a kétharmadnyi szavazásra jogosulttal, aki nem szavazott rájuk

köztük velem

2010.07.25. 19:19:10

@ó jaj: :D:D:D Erről meg ez jut asz eszembe (lsd. utsó mondat)

"A csecsemő: puha, gyenge,
a haldokló: kemény, erős.
A sarjadzó fű és fa: lágy, erőtlen,
a korhadó: szívós, erős.
A kemény és erős: pusztuló,
a puha és gyenge: fakadó.
Elvesz a fényes hadsereg.
A felnőtt fatörzs megreped.
A kemény, erős: alámerül,
a puha, gyenge: felülkerül."

sárkányfő 2010.07.25. 19:22:15

@Ordnassac: ennyi erővel Mátyás királyra is hivatkozhatnál. A tapasztalat, legalábbis az én olvasatomban azt mutatja, hogy ebben az országban nem tobzódunk az államférfiúkban. Inkább erős hiánygazdaságot látok...

Az elvi vitától függetlenül az említett urak... nos nehéz ezt innen megítélni. Hazai ügyekben annyiszor több infóm van, és az mind kell hogy véleményt alkothassak. és olvasom külföldi újságok Magyarországról szóló cikkeiben, hogy ők mennyire nem látják mi folyik nálunk... szóval én nem vennék mérget arra, hogy németként vagy franciaként is olyan nagy véleményem lenne ezekről az emberekről. kezdenek is mondjuk kiderülni dolgok kohlról, meg mitternadról is, elég kínosak.

de ismétlem, még ha ők annyira nagyszerűek is, haza tekintve, meg az emberi természetet és egyéb már leírt érveket is beszámítva...

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2010.07.25. 19:23:02

@poszt
"itt még nem tartunk, és józan számítás szerint, ebben biztos vagyok, nem is fogunk: 2014-ben is ugyanúgy legyőzhető lesz majd a Fidesz, ha nem teljesít elég jól, ahogy 1990 óta mindig adott volt a kormányváltás lehetősége. S ha ez nem sikerül, az nem a megváltoztatott intézmények vagy a pozícióba emelt kormányközeli emberek miatt lesz, hanem azért, mert azok, akik megpróbálták, nem voltak elég jók és ügyesek ahhoz, hogy megszerezzék a többség támogatását."

Erről van szó!
Az idő és az emberek legkésőbb 4 év múlva majd szépen visszaigazolják, jó volt-e a Fidesz mellbevágóan önjáró metódusa, vagy sem.
Ha nem, akkor annyi nekik.

Viszont Halmai úr és társai sasszemein mintha szürke hályogot képezne az eleve, zsigeri elutasítás. Gyanítom, azon még sosem tűnődtek el, - bár belátom, gazdag fantázia szükségeltetik hozzá - hogy pl. miként élne az mszp egy koalíciómentes, "tiszta bizalmú" kétharmaddal?
Nincs kontrollja, hogy hasonló agresszivitással lódulnának neki, vagy dagonyáznának tovább + megszorítanának, ahogy eddig is tették. ( persze inkább utóbbi látszik esélyesnek...)
Egyébként az ájvékolók úgy tesznek, mintha 2002-ben a szocik nem repítették volna ki az előzőt gárdát, s nyomták volna be saját klientúrájukat. Csak ez azért nem volt olyan feltűnő, mert a szadesz is oda-odapréselte az övéit, - azt azért nem mondanám, hogy ezzel nálam beteljesült volna a 'varietas delectat' fennkölt érzete, a lényeg, hogy a "mi emberünk a jó ember" filozófiája maradéktalanul kibontakozott azidőtájt is, úgyhogy felesleges ez a türelmetlen hőbörgés!

Tabula rasa van, ezt kéne felfogni!

tölgyes 2010.07.25. 19:23:04

@almodhi: Bihari készítette 1982-ben a Felsőoktatási törvényt, 94-98 között elkészítette az új alkotmányt amit az SZDSZ nem volt hajlandó elfogadni.. Mindeközben folyamatosan tanított a ELTE Jogi Karán... mert Ön szerint az Állam és jogelméleti tanszéken tanítani az nem jogi munka, Jogszabályt, alkotmányt írni szintén nem munka.. és nyilván a sok seggnyalás miatt zárták ki a pártból..Úgy egyébként biztos igaza lenne, ha igaza lenne..:)

Spiro 2010.07.25. 19:26:11

@ó jaj:

Ez nekem is eszembe jutott, de annyira nem lelkesít a káröröm.

Néha azon gondolkodom el, ha ma lenne a soproni népszavazás a hovatartozásról, mi lenne az eredmény, illetve ha a szabadságharc más eredményre vezet, most is itt tartanánk?

Talán, ha végre megszületne az EU Alkotmány, és azt minden tagállam kötelezően alkalmazná (nem csak kiegészítené az adott országok Alkotmányait), akkor az vélhetőleg mindenki számára megnyugtatóan rendezné a kérdést.

JR69 · http://komlomedia.hu/ 2010.07.25. 19:26:41

@Miből van Orbánné gazdagsága 20 év gyes után?:
"Feltehetjük a kérdést, hogy akkor Románia miért teheti ezt meg. Nos, a válasz egyszerű és nem is igényel különösebb összeesküvés-elméletet: Románia GDP-hez viszonyított államadóssága talán nem sokkal kisebb mint Magyarországé (72% a legújabb IMF-hitellel együtt, míg Magyarországé 78,4, ez utóbbi még a Bajnai-kormány által gyaníthatóan erősen befolyásolt prognózis, a valóságban ez az adat könnyen elérheti a 80%-kot is) ám, ha az összeget nézzük, akkor a különbség máris szembeötlőbb. Magyarország külső államadóssága a rövid és a hosszú távú kölcsönökkel együtt nagyjából 115 milliárd euró, míg Románié a legfrissebb adatok szerint 82 milliárd euró. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy mind területileg, mind lélekszámra egy hazánknál nagyobb államról beszélünk (nem beszélve arról, hogy ezt pont a mi rovásunkra érték el), akkor könnyen látható az IMF ravaszsága. Minél hamarabb el kell érni, mármint a cionisták szemszögéből, hogy Románia is a teljes kiszolgáltatottság állapotába kerüljön."
Nem rossz magyarázat ez se, hogy mennyire igaz, azt nem kötik az orrunkra...

almodhi 2010.07.25. 19:27:42

Tévedés ne essék, ha Stumpf és Bihari közül kellene választani, akkor Bihari az alkalmasabb alkotmánybírónak. (Min lovagolsz szívesebben? Zsiráfon, vagy meztelecsigán? Zsiráfon. :-) )

De szerintem alkormánybírónak olyan emberek valók, akiknek volt közük a jogalkalmazáshoz. Azaz elsősorban volt bírók. Esetleg volt ügyészek, vagy nemzetközi hírű jog(!)tudósok.

2010.07.25. 19:29:33

@tölgyes: egyetértek azzal, hogy a jogelmélet - amit pl. én nagyon-nagyon szerettem - a jogi egyetemen való tanítása nagy-nagy érdem, de nem a gyakorlati jogalkotáshoz van közel. Szerintem erre utal @almodhi: is, és én is. Éppúgy igaz ez Stumpf munkásságára. Ezt el kell ismerjem - ami itt, ezen a hasábokon nem nagyon tettem meg.

almodhi 2010.07.25. 19:29:51

@JR69: Meg mintha a románok megszorítottak volna ezt-azt...

2010.07.25. 19:30:38

@almodhi: talált, süllyedt!:)

Kalmár 2010.07.25. 19:31:39

Olyat esne a Fidesz tánmogatottsága, ha most elkezdene a bűnöző szocikkal jópofizni. Az emberek értették, hogy ha 2/3 lesz akkor MINDEN úgy lesz ahogy a Fidesz akarja. Mivel egy gazdasági maffia szervezet kezében volt a kormány, tömött sorokban mentek és fejezték ki, hogy igen ezt akarjuk.
Akkor most nehogymár ezzel szembe forduljanak.
Igenis önállóan, teljes felelősséggel kézbe kell venni a dolgokat és tökölés, haszontalan udvariaskodás nélkül cselekedni.
Nem békeidő van, hanem válság.

QQCS 2010.07.25. 19:32:23

A kocsmában úgy mondanák, hogy Halmai egy SZDSZ-es ge@i.

Mivel én szeretek árnyaltabban fogalmazni, így azt mondom, hogy Halmai az SZDSZ szócsöve avagy vuvuzelája. Semmi kiegyensúlyozott állásfoglalás nem várható tőle, különösen azóta, hogy a FIDESZ kétszer is ellenezte alkotmánybírói jelölését.

nyünyüge 2010.07.25. 19:36:17

@Ordnassac:
Nemcsak a Jobbikról szóló posztnál volt ilyen hangnem sajnos.
Valszeg kezd túl népszerű lenni ez a blog. Ami egyrészt vonzz?a a feltűnési viszketegségből írókat, másrészt - és ez a nagyobb baj - kötelességtudatból hozzászólókat.

Ordnassac 2010.07.25. 19:36:26

@Letícia: akkor az alkotmánybírók közel 90%-a alkalmatlan volt rá: Sólyom Lászlóval, Szabó Andrással, Kukorelli Istvánnal, Herczegh Gézával, Vörös Imrével együtt. Ezt azért nem gondolhatod így.

almodhi 2010.07.25. 19:36:47

@QQCS: Stumpfra mit mondanak a kocsmában?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.07.25. 19:37:40

@almodhi: Nem feltétlenül volt hatással a későbbi dolgokra, de ne felejtsük el, hogy a románok egyszer már túlestek egy eszméletlenül durva megszorítási időszakon. Amikor még a lakossági áramot is lekapcsolták éjszakára, központilag, például. Mi akkor nem követtük a példájukat, ők visszafizették az akkori tartozásuk valamekkora, talán elegendő részét, mi meg hitelt vettünk fel rá. Az a megszorítás, ami itt eddig történt, az nokedli, szót sem érdemel. Nem is elég, ennél sokkal keményebb dolgokra lesz szükség. A saját érdekünkben.

sárkányfő 2010.07.25. 19:38:10

@Spiro: a káröröm a legszebb, nekem elhiheted ;)

Ami Sopront illeti, meg az IQ tesztet is, úgy látszik sok dologban hasonlítunk, mert én is gondoltam már erre is, és arra jutottam, hogy sajnos egész biztos vagyok benne, hogy a többség most simán átszavazná magát a labancokhoz.
az se tanulság nélkül való, hogy elvileg vannak kisebbségi magyarok Ausztriában is, oda is szakadtak páran, de hangjukat nem hallani, nem szerveződnek pártba, nem követelnek semmiféle, még kulturális autonómiát sem, stb. Valszeg páran még beszélnek kicsit magyarul, havonta egyszer főznek töltött káposztát, a nagyi nézi a magyar néptáncot az m2-n, és kb. ezzel vége is, szépen asszimilálódtak. A pénz és a jólét nagyobb úr és csáberő, mint a nemzeti érzés. Ez van.

A szabadságharc bukása máig tartó mély torzulásokat hagyott a nemzeten, mivel ez a nép sose tudott szerves fejlődési pályára lépni, folyamatos kényszerek között torzult ide-oda, látszik is rajtunk. ha nyerünk is, utáns sok függetlenségi háborút veszítünk el a szlovákokkal, horvátokkal, románokkal, stb szemben, bár nyilván nem úgy néznénk ki ahogy most. a világháborúkat nem lehet kiszámolni hogy alakultak volna, azok inkább az aktuális vezetésen múltak, lásd a románok milyen ügyesen lavíroztak.

Az Eu-ban meg ne bízz, messze van még a valóban egységes-egyesült eu, társadalmi kulturális alapjai sincsenek meg.

almodhi 2010.07.25. 19:40:06

@Ordnassac:
"az alkotmánybírók közel 90%-a alkalmatlan volt rá"
nos néhány döntésüket elolvasva... de lehet hogy maximalista vagyok.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.07.25. 19:42:21

Gyenge a Fidesz,a bukott vezérek még szabadlábon vannak. Élvezik a hazától/néptől lopott vagyonukat. Nem jól van ez így!

Ordnassac 2010.07.25. 19:43:12

@nyünyüge: az utóbbi napok kommentjeit nem láttam, mivel nem voltam itthon, azt nem tudom megítélni, de ennyi diktatúrázás, káromkodás, hülyézés szerintem nem annyira általános itt.

Spiro 2010.07.25. 19:44:08

Ha azon rúgóztunk, hogy kevesebb Önkori képviselő legyen, és mindenhol spóroljunk (pl: 2milliós „közfizetési állom határ”) akkor alkotmánybíróból is elég lenne 7 (vagy kevesebb páratlan számú).
Ez megoldaná a láthatólag kevés megfelelő kvalitású tag előteremtésének nehézségét is.

Külföldi is lehetne Alkotmány bíró megfelelő képesítés esetén? (lenne néhány ország, ahonnan importálhatnánk (Észak- Korea, Kuba, Irán... (de lehet, hogy ezek csak Alkotmány partjelzők lehetnek)) .

Tehát, ha a cél, nem a kormányhoz lojális többség megteremtése lenne, akkor a racionalitás győzhetne (ezt a létszám hizlalós trükköt ismerjük a jegybanktanács létszámának tuningolása kapcsán is).

martonaron 2010.07.25. 19:45:25

Én nem tudom miért tépitek ilyen vérmesen a szátokat, hogy a rendszer jó-e vagy rossz. Azt úgyis az utókor fogja eldönteni, a következmények tükrében. Meg persze sok múlik azon is, ki a mérlegelő történetíró.:) Tény, történelmet, pozitív változásokat a "reformerek", a vakmerők hoztak. De a reform kockázatos és a siker sokszor csak egy hajszálon múlik! Ha pl. Károly Róbert, Nagy Lajos vakmerő, konszenzusosnak éppen nem nevezhető politikája megbukott volna (sokszor rezgett a léc, és sokszor nem a tehetsége mentette meg.:)), akkor ma csak annyit mondanánk, egy lúzer volt a sok közül, aki ugyanazt csinálta, mint elődei: a saját klientúráját ültette vezető pozíciókba, akik aztán ránőttek a fejére, ment is a levesbe. Ehhez képest most úgy gondoljuk: ez a kivételes, brilliáns egyéniség okosan és előrelátóan pozícióba ültette saját, tehetséges embereit, akiken keresztül megvalósította az ország stabilizálását, a rendet szolgáló terveit.:) Egekbe emeljük a megfelelő klientúra hatalomba emelése és a rajtuk keresztül megvalósított politika miatt.:)) Hogy mindenki értse: hogy a klientúra hatalomba emelése jó-e vagy rossz, hasznos-e vagy haszontalan, az - a történelem tanulsága szerint - relatív és a következmények függvénye (amúgy ezért nem tartandó sokra a politológusi tevékenység, nincs megfelelő távlat). Legtöbbször a tehetség, a jó taktikai érzék kevés a sikerhez, egy apró figyelmetlenség vagy pusztán a szerencse hiánya, előre nem látott események bekövetkezte a mennyből a pokolba repítheti, vagy fordítva...:))) Szal, értelmes embert nem kínozza a gyakori véleménynyilvánítás gyötrő kényszere, képes némi türelmet tanusítani...

2010.07.25. 19:45:27

@Ordnassac: úgy vélem, hogy pl. a polgári jogi szakágak vagy közig. jog vagy büntetőjogi elméleti tudományának művelőit jobban el tudom fogadni, mint az általam nagyra becsült jogelméleti profokat. Baj-e ez?

nyünyüge 2010.07.25. 19:45:32

@Spiro:
Az idő megszépíti az emlékeket - és ez a Sopron hovatartozásáról szóló népszavazásra is igaz.

bryan 2010.07.25. 19:46:14

@JR69:
Hülyeségeket írsz. Románia GDP-je kb. jócskán nagyobb a Magyarországénál (200.07 milliárd dollár>154.67milliárd dollár, 2009-ben az államadósságuk 20% volt, ez nem ugorhatott 70%-ig, IMF hitellel együtt sem. A magyar viszont tényleg 80% közelében van, amit elemzők kritikusnak szoktak tartani.
www.economist.com/blogs/freeexchange/2010/07/european_economies

Ordnassac 2010.07.25. 19:48:18

@Letícia: egy absztrakt alkotmánybíráskodásnál lehet, hogy jobban jön egy jogelméleti tudás, mint az, hogy tudod a veszélyes üzem kártérítési szabályait. ;-)

Persze szerintem is szükség van gyakorló jogászként érkezőkre az AB-n, de ezt előtérbe helyezni egy absztrakt módon működő szervtől nem biztos, hogy a legszerencsésebb megoldás.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.07.25. 19:51:16

modern korunkat és demokráciánkat dicséri, hogy immár politológusoknak hívhatjuk azokat, akik hivatásszerűen űzik a politikához nem értést.

"Én meg régóta tudom, hogy ez a legnagyobb baj: nem hisszük el, hogy újra, hogy ismét megtörténhet."
(magyaridiot.blog.hu/2010/07/20/ite_missa_est)

2010.07.25. 19:51:50

Szép további estét!:)

almodhi 2010.07.25. 19:52:38

@Ordnassac:

a személyi szám használatának korlátozása
a halálbüntetés eltörlése
a szociális népszavazás átengedése
az LB-vel való huzakodás

és úgy általában, a "láthatatlan alkotmány" alapján hozott döntések...

Ordnassac 2010.07.25. 19:59:59

@almodhi: na ebben nagyon nem értünk egyet.

Első döntés a személyes adatok védelmének és az átlátszó állampolgár elleni egyik legjobb védekezés volt. Az egyik legjelentősebb döntés talán. Halálbüntetés terén messzemenőkig abolicionista (ergo ellene) vagyok. Célját nem éri el és az államot közvetett gyilkossá teszi. Másrészt, az EU-csatlakozás miatt amúgy is el kellett volna törölni.

A szociális népszavazás kérdése igen érdekes, ott el lehet vitatkozgatni a törvényi feltételeken. Az LB-vel való huzakodás meg kétoldalú azért, az LB sem ártatlan bárány e tekintetben. Ott is felvehető, hogy a normatív jogegységi határozatokat miért ne vizsgálhatná felül az AB (a másik oldal is).

JR69 · http://komlomedia.hu/ 2010.07.25. 20:01:11

@bryan: csak idéztem, de nem is az a lényeg: az IMF kiterjeszti a kamatrabszolgaságot Romániára. Ez a lényeg!
Oda te sem adnál már pénzt, ahol már az előzőt se nagyon tudják visszaadni. De akik az első felhorkanásra lerántják a lakosság bőrét is, azok jó adósok lesznek :) Ez a döntés oka, nem a zorbán nyakassága.

Terniak 2010.07.25. 20:02:09

Egyetértek a cikkel abban, hogy erős túlzás a jogállam végéről beszélni. Kétharmadot kaptak, éljenek vele, bár ennek módja korántsem mindegy.

Engem nem is ez zavar. Hanem a beszéd és a tettek közötti összhang gyakori hiánya. Sosem gondoltam volna, hogy egyet fogok érteni a Jobbikkal (!), de a maguk módján megfogalmazzák a törvényalkotás és a személyi változások terén tapasztalható visszásságokat, amikben az a legszörnyűbb, hogy a FIDESZ éppen azokat a hibákat követi el, amiket az előző kormányoknak felrótt.

Valaki írta fenn, hogy ő nem is foglalkozik most a politikával, majd meglátjuk. Én is ez tenném, ha nem azt érezném, hogy olyan helyekre teszi be a lábát a politika, ahová nem kellene Lásd NER kifüggesztés.

A többihez:

Ad1. nem szeretem a brit és az amerikai példákra való hivatkozást. Bibó óta tudjuk, hogy Közép-kelet-Európában semmi sem úgy működik, mint amott.
Ad2. Azt hiszem Sólyom elnök Úr vétója mindent elmond a témában. Az AB nem épült le, itt inkább az ügyteher miatt van visszaesés, amin nem segít pl. a népszavazási kérdések elszaporodása. Stumof nem felel meg a törvényi követelménynek, ez nem kérdés, megválasztásának legnagyobb hátrány a függetlenség látszatának sérelme. Nem csak függetlennek kell lenni, hanem annak is kell látszani, ahogy az AB is rögzítette.
Ad3. Ha Schmitt nem beszél, valószínűleg nem fog nagy károkat okozni.
Ad4. ÁSZ - olyan mindegy mit mond, eddig sem vették komolyan (sajnos), itt is ugyanaz van: miért folytatja az előző kormány politikáját???

jjulie 2010.07.25. 20:03:44

@martonaron:

a klientúra hatalomra juttatása önmagában nem nagy ügy

a hogyan, meg a miért az már más tészta

nézd meg, pl a szabadság tér 14 és 16-os számú épületeket, és a báthori utca 4-6 alattit ( ezek egy 150 m-es sugarú körön belül vannak)

egyidőben épültek, ugyan azon a tervező alkotásai, a beruházók: adria tengerhajózási cég, egy bácskai szerb földbirtokos, és két zsidó kereskedő

vagyis a világba kimerészkedó, ott pénzt csinálni tudó emberek ide talicskázták a zsét, és 108 éve már hogy állnak a befektetéseik

ez a hatalomba jutott mostani vezér, meg a klientúrája még egy árva szót sem szólt arról, milyen elképzelése van arról, mitől lesz az, hogy a más országokban képzett profitot ide talicskázzák emberek és cégek, és több száz évre szóló befektetést eszközölnek

ma arról hallani inkább, hogy minden itt képződő profit elhagyja az országot

hogy fordítják meg ezt a trendet

szóval mire is ez a sebtében való klientúra pozicióba helyezés?

fzoli77 2010.07.25. 20:05:05

Van két nagy tévedése a végkövetkeztetésnek szerintem:

1. Ugyanugy akkor válthatóak le, ha ugyanazok maradnak a játékszabályok. Tehát nem igaz az a következtetés, hogy ugyanugy lennének leválthatóak! Modellezhető folyamat, de ha modjuk eltörölnék a listás szavazatokat, és a 2. kőrt, akkor nem a többség, hanem a legnagyobb kisebbség irányíthatna a többi kisebbséget kizárva. Mire azok és a választok lereagálnák az új szabályokat, addig eltelne egy pár 4 éves ciklus. Nem elegáns igaz, de demokratikus. Ezzel is mutatva,
hogy lehet a demokráciával élni, és nem visszaélni ugye?

2. "Teljesítmény" - mint folgalom kérdésköre.
A jelenlegi intézkedések egy része, nem a teljesítmény fokozásra, hanem versenytársak / kritika / alkotmány / civil szféra / mdéia kizárására / korlátozásra / függőségére öszpontosul.
Durva példa tudom, de a "teljesítmény" nem az, amikor mondjuk megnyerve a 100m sikfutás VB címét jogom lenne kiirni azt, hogy akkor vesztem el a címemet, ha valaki legyőz pizzafogysztásban, és én magam "jelentős" befolyással bírok abban, hogy ki hivhat egyáltalán ki engemet.
Ha nagyobb a szavazói nyereség a verseny korlátozásával - tehát kormányközeli emberek inváziója elsősorban nem szakmai kvalitás által -, mint magával az ügyes emberek teljesítményével, melyet nem kormányközeli emberek minősítenek. Akkor bizony az jön ki, hogy igenis emiatt pont akkora elönyre is lehet szert tenni, ami épp döntően befolyásolja a 2014-es választások végkimenetlét.

MSimon 2010.07.25. 20:05:13

Kedves Gábor, felületesnek tartom az írásodat, egyebek között azért is, mert ezt írod "Az eddig tárgyaltakon túl is számos esetben hozzányúlt a kormánytöbbség a korábbi szabályokhoz:". Bár szót nem vesztegetsz rá, az általad hivatkozott anyagból is kiderül, hogy az itt kicsit elnagyoltan felsorolt tételeknék sokkal nagyobb a gond, hogy nem a "kormánytöbbség" dolgozik, hanem egyéni képviselői tövényjavaslatok alakítják a checks and balances rendszerét a Fidesz-KDNP frakcióból. Ez százszor nagyobb - és közvetlenebb -veszély, mint Schmitt vagy a többi személyi döntés.

Trebits 2010.07.25. 20:07:50

Halmai cikke alapos és jól látja a dolgokat.
Török Gábor pedig nem szeretné egzisztenciáját hajléktalanra váltani.

bariga 2010.07.25. 20:12:51

Sajnos azt kell mondanom, hogy ez a cikk most elég nagy melléfogás. Orbánék 4 év kormányzás, 8 év ellenzéki lét , bár jelentős önkormányzati hatalommal- alatt képesek voltak ekkora médiabirodalmat kiépíteni, mint mostanában egyre inkább kiderül milliárdos vállalkozásokat alapítani, ezeknek megrendeléseket szerezni, nagy házakat, földeket, szántókat venni és még lehetne sorolni. Ez a népnek nem annyira sikerült. Listázások, lehallgatások...
Ezek után nem olyan nehéz elképzelni, mi lesz , ha kormányon vannak. Lehet, hogy az eddigi lépések tetszenek azoknak, akik, maguk is ilyen világban szeretnének élni, vagy élvezik valamilyen hasznát. Mégis azt mondanám, hogy ez valószínűleg csak a kezdet, ha nincs ellenvetés, sőt ujjongás van, akkor lehet folytatni, jönnek az erősebb lépések.
Nem kellene kipróbálni meddig mernek elmenni. Szükség van arra, hogy ahozzáértők felhívják a figyelmet a veszélyekre, már addig, amíg erre marad valahol valami fórum.

mrs. white 2010.07.25. 20:13:53

@kolbászoszsömle: A jegybankelnökök elleni támadás azért rossz példa, mert Bod Pétertől kezdve napjainkig ez minden kormányváltáskor így volt. Meg, tulajdonképpen a többi dolog is. Csak kicsit olyan ez mint a sex, meg az erőszak a tv-ben. Egyre inkább tolódik a nézők ingerküszöbe.

Ordnassac 2010.07.25. 20:16:07

@fzoli77: előbb mondjuk illik megvárni, hogy az országgyűlési választási rendszert hogyan alakítják át, a mostani Fidesz-javaslat pont, hogy bizonyos szinten önkorlátozó (ez persze az önkormányzatiról nemigen mondható el).

2011-re kiderül mi lesz, ugyanis arról volt eddig szó, hogy ha a megfelelő eseti bizottság nem áll elő javaslattal a rendszer ügyében, a Fidesz javaslatáról döntenek. (Ez szerintem elég valószínűnek tűnik.)

jjulie 2010.07.25. 20:22:25

@Ordnassac:

mert? 15 kivétel nélkül sportszerűtlen lépés után a sportszerű várható?

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 20:22:26

@fzoli77: TÖKÉLETESEN EZ A HELYZET - szerintem is

Kalmár 2010.07.25. 20:23:43

@fzoli77: Jó sokat beszélsz mellé.
Ha a Fidesz olyan mennyiségben követ el bűncselekményeket, és dilettáns kormányzati döntéseket mint a szocik 8 évig, akkor tömegesen fognak ellene szavazni.
A cimboráid mindent elkövettek, a médiában és a parlamentben, hogy elrejtsék a valóságot. Örökké nem lehet.
Ha lesz egy az emberek szemében hiteles, elszánt erő aki jobban csinálja majd akkor rájuk fognak szavazni, ez történt most is.
A szavazók 2/3-a azt akarja, hogy a Fidesz (szinte) korlátozás nélkül kezdejen bele a rendcsinálásba és az elszámoltatásba.
Nyávogni persze szabad.
Jujj vége a világnak, kiesett a cici a szátokból.
Ez van.

jjulie 2010.07.25. 20:26:18

@Ordnassac:

az elmút 56 nap tanulsága, hogy az orbán egyetlen dologból ért: ha azonnak zuhanni kezdenek az indexek

az orbán itthon nagy király ezt jól kiokumulálta, kivülről fog jönni az erő az eltakarításához, mint már sokszor láttunk erre páldát itten

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 20:26:55

@Kalmár: jo meglátásaid vannak: "Ha lesz egy az emberek szemében hiteles, elszánt erő aki jobban csinálja"
PONT EZ NEM LESZ, erről gondoskodnak. de nem úgy hogy ők nagyon jok és nehéz jobbat. a saját színvonaluk alattiakat engedik be, Vagy a "jobbat" ők fogják kézben tartani. EGYSZERŰ A HELYZET ehhez nem kell sok ész...

bryan 2010.07.25. 20:28:55

@JR69:
Senki nem tartott kést a torkukhoz, hogy vegyenek fel hitelt. Szükség volt rá mert válság volt és túlköltekeztek ők is.
Bár valószínűleg hiába magyarázom.

almodhi 2010.07.25. 20:30:01

@Ordnassac:
Félreértesz. Nem a határozatok tartalmával van bajom.

Szem. szám: azzal indokolták a tiltást, hogy lehetővé teszi a különböző adatbázisok összekapcsolását. Ez már az akkori informatikai lehetőségek fényében is baromság volt.

Halábüntetés: én is abolicionista lennék, vagy mi. (csak félre ne értsék a frissen ide kommentelők... :-) ). De a betiltásnak az lett volna a módja, hogy a parlament 2/3-dal módosítja az alkotmányt, és beleírja: "A halálbüntetés tilos" Esetleg megerősítésül kiír rá egy népszavazást. Így az AB megteremtette a láthatatlan alkotmány precedensét.

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 20:30:24

@Kalmár: erről szól a kopogtatózás. márciusban ezért segítették ki az utolsó héten az elempét... most is nekik engedtek a választási törvénynél. a jobbik-mszp nem volt kizárható, az elempé meg ne essen ki...

jjulie 2010.07.25. 20:31:52

@Kalmár:

ja ez a viktorvezérednek sem sikerült, addíg ugatták a 2nem tartható a hiány, államcsőd várható" amíg lehetett, és lám egyik napról a másikra tartható lett a hiány és atabil az államháztartás

hülye dumáért meg hazudozásért nem kell a szomszédba mennie ennek a mostani bandának sem

ja, meg majd a csontvázak harsogása hónapikig, aztán arról is kuss egyik napról a másikra

józanodj ki kispajtás?

Ordnassac 2010.07.25. 20:34:07

@almodhi: ja értem, szóval az aktivista/nem aktivista párhuzam kerül most szóba? Akkor itt is filozófiai különbség van köztünk, nem tartom bajnak az aktivizmust, emberi jogi kérdésekben nagyon nem. Államszervezeti kérdésekben már én is korlátozóbb álláspontot képviselek.

Ordnassac 2010.07.25. 20:36:28

@jjulie: ez volt az egyik első törvényjavaslat, amit benyújtottak, olvasható az OGY honlapján. Ez a bizottság tárgyalási alapja, ha nem tud dönteni a biz., akkor a fideszes javaslatról döntenek, ami nyilvános. Ez persze nem zárja ki azt, hogy majd ők maguk módosítókkal átírják, de amíg ezt nem lépik meg, addig az van, amit mondtak.

Amúgy meg gyönyörű megoldás lesz ez arra, hogy mutassák, hogy ők mennyire önkorlátozóak és visszafogottak.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.25. 20:37:09

@mrs. white: Nézd, a független jegybank, mint szükséges feltételt, én nem látom be, hogy miért kell...
Jómagam még csak nem is ellenzem azt, ha a kormány rá akar tenyerelni a jegybankra, le akarja fogni az önjárását.

Én egy rendszert vélek felfedezni a káderpolitikában, egy előkészületét a hatalmi ágak bekebelezésének.
Szépen, kis lépésekben, egyes írástudók diszkreditálásával, mások asszisztálásával és az internetes csőcselék helyeslésével.

Meg olyan dolgokat hallok, amik arról szólnak, hogy hallgassak el. Meg Te is.
Mert az nem járja, hogy név nélkül beszélhetünk...
És mindezt olyanoktól, akiknek lehetősége van ezt megszavazni.

NemoKapitány 2010.07.25. 20:41:39

Ennyi unintelligens hülyét.

Milyen jogállam hatökör? Lazíts egy kicsit és menjél dolgozni. Nem hitelből kell élni, bunkóciak. Dolgozzatok abból fogtok megélni, nem a kölcsönökből. Nem mindegy nektek ki a köztársasági elnök stb?

Zuhanni kezdenek az "indexek". Tahókám az nem azért zuhan, mert valaki köhög, hanem mert 8 év után ilyen az ország állapota.

jjulie 2010.07.25. 20:41:51

@Ordnassac:

szóval pont ebben nem mennek el addíg ameddíg akarnak?

jjulie 2010.07.25. 20:43:55

@Némó kapitány:

tahókám az index egy köhögéstől is zuhan, az olyan

inkább szijjártót olvass, mit keresel itt?

jjulie 2010.07.25. 20:45:55

@Némó kapitány:

az ország több mint 1000 éves, és nem nyolc te tahó, több mint 1000 év eredménye a mai állapot

jjulie 2010.07.25. 20:48:05

@Némó kapitány:

ez az ország nem nyolc éves, hanem több mint ezer év után jutott a mai állapotba

JR69 · http://komlomedia.hu/ 2010.07.25. 20:49:23

@bryan: Hiába is magyaráznád a tényeket. Azok maradnak akkor is, ha jössz az uzsorás cigányok kedvenc dumájával: nem tartottak kést a torkukhoz...
Pedig tartottak, csak túl rövidlátó vagy te ehhez, hogy ezt megértsd. Csak azt hiszed, hogy nem kötelező felvenni a hitelt (szted miért volt a nagy besértődés, h a zorbán nem akar tőlük pénzt?). Amikor tartják a markukat a kamatokért, akkor mit okoskodnál nekik? Persze rögtön mondják: ha nincs elég pénzed a kamatok kifizetésére, adunk ám kölcsön ;)

Ordnassac 2010.07.25. 20:51:28

@Némó kapitány: csak halkan, csendesen: a jogállamnak köszönheted, hogy szabadon tahózhatsz és bunkócizhatsz a neten. ;-)

jjulie 2010.07.25. 20:53:21

@JR69:

a lovakat lelövik a hülyéket meg átverik, ugye?

mit vártál?

Jaffar 2010.07.25. 20:59:24

@kolbászoszsömle:

A független jegybank azért kell, hogy a külföldieknek (akik minket finanszíroznak) ne az aktuális kormánypárt által bediktált számok álljanak a rendelkezésükre. Lásd. Görög.o.
A 8 millás fizetés meg parasztvakítás, cirkusz a népnek. Amíg nem lesznek TÈNYLEGES REFORMOK (márpedig nagyon úgy néz ki, hogy nem lesznek), addig nem jutunk 5-röl a 6-ra.
A képviselök lopnak? Ha egy kicsit utánaszámolunk, akkor ök nem tudnak annyit lopni, hogy az ténylegesen változtasson az ország helyzetén (negatív irányban persze). Van mondjuk 400 képviselö ( btw a fele is sok lenne) és ha mindegyik fejenként ellopna egy évben (ami azért elég abszurd) 1.000.000.000 Ft-ot (egymilliárd) az még mindig csak 400 milliárd lenne, ami a költségvetéshez képest nem valami sok! Tehát nem itt lehet igazán spórolni, söt! Én inkább megemelném a mindenkori parlamenti képviselök fizetését a mindenkori átlagbér 10x-ére, de ugyanakkor elvenném a mentelmi jogot és igenis felelösségrevonást mindenkinek! Ugyanez az önkormányzatoknál és minden állami intézményben. Ma egy következmények nélküli (ha a megfelelö pozicióban vagy, ill. megfelelö ismeröseid vannak) országban élünk, ahol mindenki a "ha megtehetem, hogy lopok, akkor hülye lennék, ha nem tenném" elv szerint él (tisztelet a kevés kivételnek). Ahol az ország jelenlegi miniszterelnöke rokkant parkolóban állhat (mondjuk agyilag rokkant az tény) és a volt miniszterelnök, az ellenzék volt vezére bliccelhet a metrón, ott nem sok jót várhat az ember. S, ezek a politikusok szó szerint a "mi" (zemberek) általunk választott KÈPVISELÖINK. Ök képviselnek minket. Ök reprezentálnak minket, ahogy pl az új, leendö köztársasági elnök reprezentálja a magyar népet külföldön. Sokaknak ez mit sem mond, de amikor egy vezetö külföldi lapban szó szerint SEGGNYALÒNAK mutatják be, akkor azért már illene elgondolkodni.

u.i.: Nem vagyok szoci fan.

Ordnassac 2010.07.25. 21:02:48

@Jaffar: a mentelmi jog teljes megszüntetése azért nem lenne túl jó megoldás, mert népszerűvé vált a politikusok rágalmazás és becsületsértés miatti feljelentgetése. Nem hiszem, hogy a hatékonyságot segíti az, ha a képviselőnek állandóan a bíróságra kell mászkálni, mert sértődékeny emberek feljelentették.

Bizonyos szintű reformra szükség van, azonban a teljes eltörlés sem segítene.

andzsin 2010.07.25. 21:03:35

A blogposzt felületes. Sajnos. A jogállam minőségéről lehet jogászkodni, amit most nem fogok (bár igyekszem a diákjaimnak megtanítani), ennél sokkal fontosabb az, hogy kis hazánkban nem érdekel senkit ez a dolog, mármint a demokrácia működése. Orbánék nagyon jól tudják, hogy senki se fog kimenni az utcára tüntetni, ha a saját képükre szabják a teljes alkotmányos rendszert, márpedig jelenleg az van, hogy aki éppen arra jár beleír az alkotmányba.

Ha éppen úgy gondolják, hogy egy testületet nem lehet a demokratikus keretek között eltávolítani (lsd. OVB), akkor törvényt és alkotmányt módosítanak és az OVB már repül. Jelenleg ez zajlik.

Legalább ilyen súlyos dolog az is, hogy az új törvények 2/3-át egyéni képviselői indítványok alapján nyújtották be, amelyekre nem vonatkoznak a törvényekre előírt garanciális szabályok (hatásvizsgálat, egyeztetés...stb.), ezért így sokkal egyszerűbb dolguk van. Az egyéni képviselői indítványt annak idején az ellenzéknek találták ki, de ők rájöttek, hogy megfordíthatják a puska csövét. Ez tipikusan a joggal való visszaélés.

Stumpf ügy azért vérlázító, mert először kerül be egy olyan ember a testületbe, akinek köze nincs a valós jogi folyamatokhoz, e körben nem kutat, nincsen publikációja és egyetemi előadásokat sem tart.

Az új alkotmányról és a választókerületi rendszer várható átalakításáról már nem is beszélek.

A lényeg: a magyar embereket ez a legkevésbé sem érdekli. Legyintenek rá. Nem érdekes ez az egész. Egy idő után tényleg nem lesz érdekes. Csak én ezt nem szeretném megérni.

Jaffar 2010.07.25. 21:04:26

@Ordnassac:
Meglehet, de az sem megy, hogy én politikus vagyok és akkor szó szerint szarok a törvényre meg mindenkire.

Ordnassac 2010.07.25. 21:06:13

@Jaffar: ebben egyetértünk. :-)

Ordnassac 2010.07.25. 21:09:19

@andzsin: igazából nem is az, hogy nem érdekli, a gond az, hogy fogalmuk sincs róla és sokszor az alkotmányos berendezkedést hibáztatják olyasvalamiért, amihez nem sok köze van.

Ezért vagyok nagyon amellett, hogy a középiskolában legyen komolyabb közgazdaságtan és jogi alapok-oktatás. Ebben a két témában óriási tudásbeli hiányosságok vannak.

min 2010.07.25. 21:09:38

A fidesz egy vicc...A románoktól kell tanulnunk...Az IMF-el jobban tárgyalnak a vadászgép tenderen röhejes áron jutottak eurofighterekhez...mi meg csak...

andzsin 2010.07.25. 21:10:37

Van egy nagyon pontos elemzés az egész folyamatról itt: (www.ekint.org/ekint/ekint.news.page?nodeid=338), ebből részlet:

* Az Országgyűlés alkotmánymódosítás árán megváltoztatta az alkotmánybírák jelölésének rendjét, aminek eredményeképpen nem szükséges az ellenzékkel megegyezni a jelöltek személyéről. A június 28-án elfogadott alkotmánymódosítás értelmében az Alkotmánybíróság tagjaira – a képviselőcsoportok közötti létszámarányokat is figyelembe véve – az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártok képviselőcsoportjainak tagjaiból álló jelölőbizottság tesz javaslatot. A jelölőbizottság összetételét az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosítása pontosítja, eszerint a bizottság legalább kilenc és legfeljebb tizenöt képviselőből áll, és abban a képviselőcsoportok legalább egy-egy képviselőjének helyet kell kapnia.

* Az Állami Számvevőszék elnökét és elnökhelyettesét jelölő bizottság felállításáról szóló határozat az egyedül is választani képes kormánytöbbség számára biztosította jelölés jogát. 2010. június 28-án pártpolitikusokat választottak a tisztségekre.

* A médiahatóságot átalakító törvényjavaslat szerint a médiafelügyeleti szerv elnökének miniszterelnök általi jelölése és az Országgyűlés kétharmados döntésével való megerősítése ma egyértelműen a kormánytöbbség meghatározó befolyását biztosítja a szervezet működésében. A javaslat szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökét a miniszterelnök nevezi ki kilenc évre, az elnök a Médiatanács elnökévé választásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. A megbízatás 9 évre szól és korlátlan alkalommal megújítható.

* A választási eljárásról szóló törvény módosításával az Országgyűlés lerövidítette az Országos Választási Bizottság mandátumát és a 2010 februárjában négy évre megválasztott testületet – a jogállami követelményeket ignorálva – fél év után meneszti.

* A Magyar Nemzeti Bank elnökét és a jegybank alkotmányos státusát érintő folyamatos – egyelőre csak politikai – támadások is felvetik a nemzeti bank függetlensége megőrzésének a kérdését.

Mindez kiegészíthető a köztársasági elnök megválasztásának körülményeivel is, amely eljárásban nem történt változás, ám a választás korántsem úgy zajlott, ahogy egy normális országban elvárható lenne.

Spiro 2010.07.25. 21:10:50

Az állami fizetések 2M-os plafonja vonatkozik a képviselőkre is.
A fizujuk, a bizottsági tagsági honoráriumok, az ominózus költségtérítésből származó jövedelmek, és egyéb jövedelmeik összeadódnak, vagy ez rájuk nem vonatkozik?

fzoli77 2010.07.25. 21:11:40

@Kalmár:
Értem.
Tehát én mellébeszélek. A fideszre meg 2/3-ad szavazott?
Ja és mert kritikát fogalmaztam meg, akkor ellenfél vagyok, sőt szocilista szavazó. Tényleg minőségibbek a következtetéseid, meg kell hajolnom elöttük na.

Csupán annyit irtam le, hogy nem ugyanaz a verseny vélhetően, és nem lesznek ugyanugy legyőzhetőek se 2014-ben, mint az idáigi választásokon.

A teljesítményét is máshogy fogják megítélni, ha aki "méri" és aki megfogalmazza a kritikát, az elsősorban pártkatona lehet. Persze van egy pont, és egy fajta "társadalmi érettség" - nevezheted "nyavajgásnak - amikor ez már visszaüt, a nyertesre. Mi ezek szerint még nem tartunk ott.
Biztos te is ugy érzed, hogy nincs azzal semmi gond, ha mondjuk egy Magyar - Szovjet focimeccsen oroszok választhatnak bírót és helyszínt, ahol a helyszín moszkva, a bíró pedig orosz. Hiába no, ha ez diktálja egyesek igazságérzete, akkor biztos minden rendben van, én meg szocialista vagyok. Ennyi:)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.25. 21:15:22

@Jaffar: Elvekről beszéltem. Ezt elfelejtettem leírni.
Szóval azt nem látom, hogy elvileg miért kell függetlennek lennie a jegybanknak.
Meg azt az érvelési részt nehezen tudom elfogadni, hogy mert a külföld, ami finanszíroz minket...
Ez nem mehet a végtelenségig.
Egy 1%-os hiány ötven év alatt (ez azért nem egy beláthatatlan időtávlat) 64%-ra kúszik fel a nulláról, és ezt a gazdasági növekedéssel sem lehet kompenzálni, hiszen nem növekedhet a végtelenségig a gazdaság sem.

Mellesleg Görögországban is független a jegybank, csak... Szervilis volt, nehogy véletlen felrobbantsák az athéni fiatalok.

A kisebb parlament valóban nettó populizmus.

Jaffar 2010.07.25. 21:17:30

@Spiro:

Gondolom megvan a kiskapu nekik :( Pl a szokásos álláshalmozás meg ilyenek.

andzsin 2010.07.25. 21:17:31

És persze TG írása önmagában megállná a helyét tartalmilag, ha mondjuk lenne Nyugat-Ázsia Közös Piac:), ami nincs, jók lennénk ebben a közösségben. De mi Európához tartozunk, el nem tudom képzelni, hogy mondjuk Hollandiában, Ausztriában vagy Franciaországban mi történne hasonló lépések esetén. Gondoljunk csak bele, hogy mondjuk Merkel mindenkit úgy állítana félre, hogy módosítgatná a német alkotmányt, saját pártjának kancelláriaminisztere kerülne AB bírói székbe és azt mondaná, hogy a jegybankelnöknek mennie kell. És mindezt úgy, hogy levélben küldi el ajánlásait a Bundesratnak, akik bólogatnak és megszavazzák.
Most olyan nyalánkságokról már ne is beszéljünk, hogy mondjunk egy párthoz kötődő szélsőséges nézeteket is képviselő rádió szerkesztőjét neveznék ki a német állami tv hírfőszerkesztőjévé.

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 21:21:25

@fzoli77: kiegészíteném annyival, hogy az öltözőben meccs előtt jól meg verik az "ellenfelet" puskatussal.
(B változat: az öltözőben a másik csapat elfogad pénzt, ha már ugyis veszít... C változat mint B csak mezt is cserélnek)
mindhárom változat lényege hogy a közönség élvezze a meccset... nekik nem számít a többi... a jegyért nagy küzdelmet akarnak látni (ha lehet véreset)

Jaffar 2010.07.25. 21:22:04

@kolbászoszsömle:
Meg azt az érvelési részt nehezen tudom elfogadni, hogy mert a külföld, ami finanszíroz minket...
Ez nem mehet a végtelenségig.

Pedig amíg a mindenkori kormány úgy tervezi a büdzsét, hogy HIÀNY lesz, akkor szerinted honnan szerzik be a hiányzó összeget? Szólunk a Simornak, hogy "Nyomass pár milliárdot!"??? El kell fogadni, hogy igenis a nyugat diktál. Egészen addig, amíg nem mutatunk fel gazdaságilag valamit. Az meg reformok nélkül ( a fejekben is) nehéz lesz.

"A kisebb parlament valóban nettó populizmus. "

Is-is. Szerintem meg, ha a körbenézünk európában akkor a lakossághoz képest nálunk vannak a legtöbben és mi vagyunk a legelégedetlenebbek a munkájukkal.

jjulie 2010.07.25. 21:23:29

@Ordnassac:

ja, a zsidók krisztus előtt kb 800-al már népoktattak, és megkülönböztettek polgári és büntetőjogot, és azt tanítgatták népiskolákban persze a pénzről sem feletkeztek meg az isikben sem

azóta eltelt pár év elleshetnénk végre tőlük egysmást....főleg hogy már te is javaslod, biztos lesz belőle valami

Jaffar 2010.07.25. 21:25:28

@andzsin:
"...De mi Európához tartozunk, ....."

Ezt azért gondold át mégegyszer.

Inkább Kelet-Európa az, de méginkább Balkán (söt egyre inkább csak az). Európa határa Ausztriánál véget ér. Akkor a különbség, hogy egy emberöltö kellene ahhoz, hogy utolérjük öket, de ilyen mentalitással, mint ami most van, 2-3 is kell, ha nem több.

jjulie 2010.07.25. 21:26:22

@min:

a románok kb 100 éve folyamatosan sikeresebben politizálnak, de mi a kultúrfölényünk miatt joggal lenézhetjük őket

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 21:26:51

@andzsin: nem levélben, sms ben
@kolbászoszsömle: a populizmust nem jol használod.
jelentése: elit ellenesség. a demagógiára gondoltál...

andzsin 2010.07.25. 21:28:37

@Jaffar: Pontosan erről van szó. Én azt szoktam mondani, hogy utoljára Mátyás idejében volt a magyar állam ereje teljében, ja persze Mátyás 600%-kal emelte az adókat, mondhatjuk úgy is, dübörgött a gazdaság:)
Jelenleg azonban arról van szó, hogy a hiányt és a túlköltést vagy esetleg a soron következő újabb válságból jelentkező recessziós költségeket a piacról kell finanszírozni, ha nincs IMF hitel, ami jóval költségesebb. Nem látja senki, hogy akarják ezt a regnáló urak elérni, de biztos tudnak valamit, mert nagyon magabiztosak.

jjulie 2010.07.25. 21:29:08

@Jaffar:

az épületünk is a legnagyobb

(el kellett volna adni a freddimerkurinak, érdeklődött utána)

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 21:30:51

@andzsin: aha elmondta a titkot viktor külhonban. nyugati kapitalizmus válságban van, épp dől össze... de mi jól állunk, összefogtunk és 3,8-ról 3,0 nekünk könnyű lesz. lesznek nehézségek, de elindultunk az uton...
bár rémlik mintha ezt már hallottuk volna... korábban is

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.07.25. 21:31:11

@Androsz: Már megint teljesen igazad van... De ez mintha ebben az országban nem lenne nyilvánvaló. Azt hiszik sokan, innentől diadalmenet és virágeső van! Szerintem majd januárban húzzák el sok ember szája szélét. Ha nem lépik meg, akkor buknak, mert ugyan olyanok lesznek, mint a cocik...

Spiro 2010.07.25. 21:32:41

@kolbászoszsömle:

Általában a jegybankok elsődleges feladata az infláció elleni küzdelem, és az ehhez szükséges monetáris politika folytatása. Ez sok esetben ellentétes lépések megtételét jelenti, mint amit a kormányok gazdaságpolitikája diktálna.

Pl: A gazdasági- folyamatokat, szükségszerűségeket nem figyelembe vevő kormányzati eladósodás extra likviditást visz a rendszerbe, ami alacsony kamatszint mellett az infláció felpörgéséhez vezethet, amit a jegybank magasabb kamatokkal jó esetben meg tud fékezni.
Ergo a gazdaságpolitikát és a monetáris politikát két független szervezet tudja csak végezni, hiszen pl. eladósodási szándék esetén a pénzügyi stabilitáshoz szüksége magas kamatszint, nem érdeke a hitelt felvenni szándékozó kormánynak.

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 21:33:32

@Boli: hogy buknak? épp erről szol a beszéd. választáson ugyan nem. egyébként is forradalom van, ha lesz még egy az már csak ellenforradalom lehet. ezek a fülke izék... nem visszahivhatók.... mégis hogy gondolod?

Ordnassac 2010.07.25. 21:34:15

@jjulie: ez már régi terv, Kukorelli István és Pozsár-Szentmiklósy Zoltán írtak most egy tankönyvet, kérdés, hogy mennyi sikere lesz ennek. Közgázból sem ártana egy jó tankönyv, bár abból mintha lenne (és nem biztos, hogy a Samuelson-Nordhausnak kellene lennie).

andzsin 2010.07.25. 21:35:54

@egy-fo-epitesz: nekem mindig Hofi jut az eszembe, aki idézte a pártkongresszusok egyik jelszavát, elvtársak, újabb mérföldkőhöz érkeztünk....egyre sűrűbben vannak a mérföldkövek, megint xarban vagyunk:)

Újabban fideszéknél keletről fúj a szél, jelenleg a putyini demokrácia (?) felé haladunk, a minap a magyar nemzetes vezércikkben még az EUból való kilépést sem tartották ördögtől valónak.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.07.25. 21:42:28

@egy-fo-epitesz: Távolsági hívás... Németország... Herr Orban, wachen Sie auf! Vagy jön a "Bukás" videó új része, új szinkronszöveggel... Oszt együtt fogunk kacagni, meg sírni, mert akkor már késő lesz!

jjulie 2010.07.25. 21:42:38

@Ordnassac:

én halottam egy olyanról amit biblia-ként emlegetnek, nem tudom ki írta, abban van egy csomó tanulságos példa, meg álítólag olvasták már páran és irtak hozzá jó magyarázatokat, azok is kaphatók...

porfelhő 2010.07.25. 21:42:54

Nem gondolom, hogy veszélyben lenne a jogállamiság, inkább már a demokráciában kételkedem. Nem tudom a nép gondolta-e, hogy a 2/3 valamiféle uralmi rendszert fog elinditani. Minden törvény rossz volt, a megváltoztatásra ellenzékből is lehetett volna javaslatot tenni. Már lassan azt vesszük észre, hogy a sajtó is csak azt irhatja, minden szép és jó. Nem tudom a miniszterelnök miért nem nyilatkozik világosan, miért nem mondja ki, hogy az igéreteket nem tudják teljesiteni. Érdekes lenne, ha a világválságból éppen Mo. jött volna ki ugy, hogy beköszönt a jólét, attól függetlenül, hogy az EU tagállamok között OV. szerint is alacsony az államháztartási hiány, Mo. tudja tartani a 3,8 százalékot. Ugy gondolom, hogy az ök. választásokig meg a homályositás, és aztán jön valamiféle megszoritás.

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 21:43:48

-mellesleg az oroszokkal (+kina) joba lenni nem árt, elég szarul állunk energiával
-a szomszéd országokkal is pedálozik ez se baj, ebből is lehet kis szövetség
-úgy általában egy szimpatikus van vikrofi -ban hogy nacionalista, ennyi közösségi érzés egészséges
-így a gazdasági függetlenség is jol hangzik, csak talán korai volt "kijátszani a lapokat", igy rossz lesz vissza kuncsorogni, ha még se jön össze...
-az elvtársak is fognak kérni vmit... majd egyszer (pl hogy adjunk szállást 1 milliárd kinainak vagy vmi hasonlo aprosag)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.07.25. 21:44:23

@andzsin: Istenem, de kéne egy Hofi most :) Szét röhöghetnénk magunkat és talán nem kínunkban...

Ordnassac 2010.07.25. 21:47:03

@jjulie: mármint közgáz-könyv?

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 21:50:15

@porfelhő: az nem volt kérdés. de ne hivd megszorításnak, sem reformnak. újbeszélül más van
pl Nagy Nemzeti Nép Pénz Átrendezési Rendszer
az alkotmány és a költségvetés az Fő Törvény lesz
így elfogják fogadni a "NNN-PÁR Ft"-t

a 2/3-ot ami NER, vagy most már NEMZETI CENTRUM, arra irta vki a napokban, hogy III/III-ad.

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 21:52:29

@Boli: sajnos fábryra sem számíthatsz, mert ő meg főügyész lesz

jjulie 2010.07.25. 21:53:07

@Ordnassac:

persze, állítólag abban minden benne van, én nem olvastam

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.07.25. 21:54:55

@egy-fo-epitesz: Manapság, a cipészből meg akár vezérigazgató is, ha jók a politikai kapcsolatai és "megbízható elvtárs"... :)

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.07.25. 21:58:16

Szép, higgadt összefoglaló. Szokásával ellentétben kicsit távol szalad a jövôbe, és a jóslatból is hiányzik a megfelelô tudományos óvatosság, dehát ez egy blog.

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 21:58:29

@Boli:
egyrészt eddig nem így volt? ez nem változás
másrészt sántít, mert a cipész az tisztességes melós, abból sose lesz politikus...

jjulie 2010.07.25. 22:00:48

@egy-fo-epitesz:

cipészből vezérigazgató, nem politikus

Ordnassac 2010.07.25. 22:03:11

@egy-fo-epitesz: ehhh.. már megint ez a csak-tisztességtelen-és-hazug-disznó-megy-politikusnak hozzáállás. Halkan jelzem: ez az álláspont csak abban segít, hogy a végén tényleg így legyen és romoljon az állapot. Mellesleg sok "tisztességes melósból" lett elvtársi politikus.

Megértem a savanyúságot, de az ilyesmi nem igazán segít.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.25. 22:04:01

@Spiro: Ez szép és jó, de a példád még mindig egy finanszírozásra szoruló, tehát fenntarthatatlan rendszerről szól.
Egy fenntarthatatlan rendszert agonizáltatni tehát hosszabb ideig tud egy, a kormányzatról leválasztott jegybank.
Remek. :)

@egy-fo-epitesz: Ha csökkenteni akarja valaki az elit mennyiségét, az felfogható elitellenességnek.
Ettől függetlenül jogos az észrevétel!
Köszi!

porfelhő 2010.07.25. 22:06:05

@egy-fo-epitesz:
Igen, a törvényalkotás üteme pedig a Nemzeti Vágta nevet kapta.Az ök. választások után visszavesznek a tempóból, és akkor az ellenzék is jobban tud reagálni, mondta OV.
Én meg ugy gondolom hiába reagálnak, ugy sem fogják figyelembe venni, akár be sem mennének a parlamentbe.

jjulie 2010.07.25. 22:06:39

@Ordnassac:

igazad lehet, tisztességes ember is néha politikusnak áll

aztán hogy az is maradjon ott is hagyja ezt a foglalkozást

ismersz ilyet?

jjulie 2010.07.25. 22:09:02

@kolbászoszsömle:

a képviselők számának csökkentése mióta az elit csökkentése?

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 22:11:52

@jjulie: a magazin az elite ha arra gondolsz...

tbb 2010.07.25. 22:13:29

@jjulie:

Így van. Mindig a 10 % dönt. Ami persze változó összetételű.

porfelhő 2010.07.25. 22:13:58

@Ordi
Kapolyi L. milliárdos fémjelezte MSZDP. Scmudk Andort inditja független főpolgm. jelöltként.
Ki ez az ember, hogy milliárdos ebben a szegény országban? Lehet, hogy tudhatnám, de nem tudom.

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 22:15:37

@porfelhő: kapolyi az maga is nagyon független.... :) két nagyon független...

ssi 2010.07.25. 22:16:23

Halmai és akárki más, bármelyik oldalon - jó ürügy a tovább gondolásra
- kell pontos beszéd? létezik ilyen? ki tudná/fogja elkezdeni?

jelenleg sérült a demokrácia hazánkban?
pl. a partnereket kiiktatják?- ellenzék, parlamentem kívüli erők, választók

Fideszre formált jogállamiságot tervezhetnek-e, s el is készülhet?
- belföldi-külföldi kontrollok kiiktatása (intézményi, IMF)?
- teljes átalakítások - Közép-európai pénzügyi rendszer kész terv lehet már?
- hazai és világrend egyoldalú meghatározása és bevezetése?

ellenhangok lehetnek-e?
- belföldön
* komcsik, korrupt szoclibek utálatot felülírja valami más?
* gazdasági eredmények elmaradása? társadalmi feszültségek?
* szavazni a "valami ellen" is működik?
- külföld felől
* problémák esetén nehézkesebb segítség?
* szimpátia helyett elszigetelődés?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.25. 22:17:21

@jjulie: Játszunk definíciósat?

Mióta nem elit az országgyűlési képviselő?

tbb 2010.07.25. 22:17:34

@Ordnassac:

Kétségtelen igazad van. De vannak helyzetek amikor az eleganciánál vannak fontosabb dolgok.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.07.25. 22:18:19

Jogállam kerül veszélybe, ha a végrehajtó hatalom beleszól a bíróságok működésébe. Magyarországon vagy örök idők óta így van ez (ez a realitás), vagy semmiféle beleszólási lehetőség nincsen (formálisan). Tehát a Fidesz nem változtatta meg az jogállamiság magyarországi helyzetét.

Hogy kétharmaddal minden pozíciót begyűjtenek? Ez mondhatni természetes. De amint az IMF-tárgyalások fiaskója mutatja, a megválaszthatóságukat vagy újraválaszthatóságukat nem ez határozza meg, hanem a teljesítményük. Ami eddig nem tűnik magasnak.

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 22:18:56

@porfelhő: had mondjak példát, mint amikor a független scmitt indítja a független tarlóst, nem függnek a választóktól, csak egymástól

Ordnassac 2010.07.25. 22:20:37

@porfelhő: Schmuck Andor? Valaha az MSZP ifjúsági szervezetében (BIT) tevékenykedett, illetve mindenféle egyesületben sürgött-forgott (Xénia Láz pl.)

A 90-es években a Társadalmi Egyeztetőtanács társelnöke volt. 2001-ben megalapította az MSZP-kritikus G3 klubot, írt is egy könyvet, amire föl kirakták a pártból. A 2002-es választás előtt az Új Baloldal egyik vezére volt. A 2000-es években a Tisztelet Társasága elnöke volt, amely segítette az MDF 2006-os bejutását. Egy időben a Magyar Motorsport-szövetség elnökeként is dolgozott.

(Ja ige, 2003-ig a Star magazin szerkesztőségének igazgatója is volt.)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.07.25. 22:20:50

@andzsin:
"a minap a magyar nemzetes vezércikkben még az EUból való kilépést sem tartották ördögtől valónak. "

Remek ötlet, biztos vereség a rákövetkező választáson és valószínűleg sose választják meg őket semmire.

porfelhő 2010.07.25. 22:20:52

@egy-fo-epitesz:
Most látom nem is jól irtam Schmuck A. nevét. független? de aranymágnás, bankár, vagy ki?

jjulie 2010.07.25. 22:21:55

@kolbászoszsömle:

nekem azóta amióta személyesen ismerek párat

neked mióta?

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 22:22:30

@manyike: uj szempontot hoztál. az imf háború egyik fő oka az átláthatatlanság? hm akkor ez eu ból is kilépünk tényleg, ezek a szigorú bürökraták, csak jönnek és lapozgatják a könyveket

jjulie 2010.07.25. 22:23:17

@kolbászoszsömle:

meg amióta bejáratos vagyok a parlamentbe

tbb 2010.07.25. 22:25:35

@jjulie:
"ebbe talán belebukhat "

Ha ebbe bukik bele, az régen rossz.

jjulie 2010.07.25. 22:26:04

@Ordnassac:

szóval egy igen befolyásos ügyes gyerek, amilyen csúnya dög, olyan csinos a felesége

Ordnassac 2010.07.25. 22:26:11

@tbb: ez a fontosabb dolog az lenne, hogy lehetőleg senki se tudjon ellenőrizni és esetleg szólni, hogy ember, gáz van?

Esetleg az, hogy amivel sikerült gyengítenem a kormányt (pl. ÁSZ-jelentéseken való lovaglás, tényfeltáró újságírás eredményeinek napirenden tartása, indítványok AB-hoz küldése) lehetőleg ne lehessen ellenem fordítani? Macchiavellista szempontból valóban remek húzás, de azért szép jele a kétszínűségnek is...

Ismét jelzem, a jogállamnak nincs végre, csak tovább helyeződik át a hangsúly, ami nem biztos, hogy hosszútávon jó ennek az országnak.

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 22:26:32

@jjulie: azt tudjuk hogy a gyakorlatban kapcák, zoknik, de elvileg elit, úgymond...
vki említette hogy a jogsihoz kell majd 8általános... de képviselő+polgármester pár milliárdos költségvetsekről még dönthet analfabétaként

ettől elit!!! (nek hívják) nem az iskolától lesz az, hanem a polctól, amire felül, uralkodik rajtad, ő a 6 alom

Ordnassac 2010.07.25. 22:27:29

@jjulie: hogy mennyire befolyásos, azt nem tudom, de lavírozni, azt nagyon tud!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.25. 22:27:39

@jjulie: Akkor ki az elit? Spiró, Faludy (jah, ő meghalt), Marx György (jah, ő is meghalt)...

jjulie 2010.07.25. 22:28:36

@egy-fo-epitesz:

ja hogy így hívják, így már más, értem

porfelhő 2010.07.25. 22:29:32

@Ordnassac:
Köszönöm szépen. De mivel a cikk irója milliárdosnak nevezte egész másra gondoltam. /óh de tájékozatlan vagyok, de nem baj , mert Te és a blogozó társaim kisegitenek, ha nagyon szükséges/.

Ordnassac 2010.07.25. 22:31:14

@porfelhő: azért egy bulvárlap szép pénzhozó (meg gyanítom a Xénia Láz sem volt olyan rossz befektetés).

jjulie 2010.07.25. 22:31:45

@Ordnassac:

komoly pénzek közelében csücsülget

BandW (törölt) 2010.07.25. 22:32:33

Ovi miniszterelnökké választása óta egyetlen szót nem szólt a köztársaságról.
Egyetlen szót nem szólt a köztársaság intézményeiről.

Volt szó forradalomról, volt szó új rendszerről, volt szó egypólusú rendszerről, volt NER meg NENYI, de nem volt jogállam meg köztársaság.

Épp ideje gyanakodni, hogy mit is akar.

jjulie 2010.07.25. 22:34:28

@kolbászoszsömle:

iniesta, xavi, fabregas, pedro stb

jjulie 2010.07.25. 22:37:45

@kolbászoszsömle:

meg volt egy kis józsef, a centrálban szerkesztett, ő állítólag jó volt

kérdeztem a gyerekem gimis magyartanárát, miért nem tanítják, azt mondta, hogy a kis józsef egyetemi tananyag

szóval a kis józsef az elit

porfelhő 2010.07.25. 22:39:14

@Ordnassac:
Igen, megmondom őszintén és egy egészen más pénzteremtő területre gondoltam. De hát akkor olyan mindenütt ott vagyok, nekem bejött az élet emberről van szó. Már félre is tettem az ügyet. Köszönöm.

jjulie 2010.07.25. 22:41:38

@BandW:

a köztásaság nem a gyurcsány szövege?

a gazdasági program nekem jobban hiányzik

vagy az nem tartozik a politikához?

a politológiához biztosan nem, mert olyan jellegű nincs itt, pedig már a 218. témánál járunk, nem véletlen

pokesz70 2010.07.25. 22:43:35

T. Török Gábor!

Ha egy baleset során csak egy létfontossági szervünket éri nem is túl nagy trauma, komoly az esély, hogy túléljük. Egy ütéstől leszakad a lépünk -- egy kisebb műtét megoldja. Leverik a vesénket -- van belőle mégegy, rossz esetben még a transzplantáció is szóbajöhet. Ráesünk a fejünkre, betörik a koponyánk, de kemény fából faragtak, előbb-utóbb felébredünk a kómából. Kilyukad a tűdőnk, sok vért veszítünk, megsérül a máj, stb. -- külön-külön mindegyik túlélhető. De ha mindez egyszerre történik, nagyon nagy a baj.

A fidesz megbénítja az érzékszerveinket (média), kikapcsolja az immunrendszerünket (ÁSZ, AB), letompítja az elménket és az érzelmeinket (köztársasági elnök) és elfojtja a hangunkat (választási rendszer). Lehet, hogy ez (egyelőre) kevés ahhoz, hogy belehaljunk, de nem túl bíztatóak a kilátások.

jjulie 2010.07.25. 22:46:06

@pokesz70:

túléljük, aztán négy év múlva elmegyek én is, és választunk egy másik gennyzsákot

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.25. 22:50:52

@jjulie: Kiss József is meghalt. kilencven éve, ha jól tudom...

A magyar olyan, mint a krumpli: a java a föld alatt.

is 2010.07.25. 22:52:58

a poszttal nehéz egyetérteni. és sok technikával lehet ellentmondani, én egyet-kettőt felvillantok:

- filozófiailag: a poszt érvelése megfelel Achilles és a béka versenyfutásának. igaz, hogy Achilles lefutotta a 100 méter előnyt (meglépte pl. Schmitt Pált), de a béka (a demokrácia) még ment 10 méter. igaz, hogy Achilles még 10 métert ment domoks Lászlóval, de a béka meg még 1 métert ment. és így tovább, a demokráciában még mindig van tartalék, még lehetne tovább menni. ez az okoskodás nem vezet sehova, tessék onnan indulni, hogy mik a demokrácia feltételei. demokrácia akkor van, ha az összes feltétel áll, nem akkor, ha az egyik _még_.
- politikailag: a diktatúrák ritkán húzzák túl a húrt, és akkor hamar meg is buknak. a diktatúrák, mint amilyen pl. a Kádár rendszer volt, azért éltek meg 32 évet, mert csak a szükséges mértékben korlátoztak jogokat. hát volt parlament Kádár alatt? hát hogyne lett volna. volt-e pártonkívüli államelnök? hát hogyne lett volna (Trautmann Rezső). ki látott igazi orosz katonát laktanyán kívül, fegyverrel a nyolcvanas években? hát senki, ez egy ilyen láthatatlan megszállás volt. volt-e ingyen pálinkafőzés? hát hogyne lett volna. lehetett-e Kádár viccet csinálni? maga Kádár gyűjtötte azokat. a diktatúra igenis csak annyit csinál, ami a hatalom hosszútávú megtartásához szükséges, illetve ami ahhoz kell, hogy azt ki ne lehessen venni.
- történetileg: remélem TG tisztában van vele, hogy mind Sztálin, mind Hitler jogilag kifogástalan, törvényileg megszavazott módon jutott hatalmához, amivel visszaélt. kétharmados törvényhozási törvények biztosították jogállami hatalmukat. soha semmilyen mértékben nem lépték át a hatályos alkotmányt, viszont bármikor 5 perc alatt oda módosították, ahová nekik tetszett. a poszt logikája/párhuzama szerint akkor ők sem voltak diktatúrák. meglehetősen megmosolyogtató, kérem gondolja át, mielőtt ezt még tanítani is kezdi egy egyetemen.
- filozófia 2: van a mennyiség átcsapása minőségbe elve. egymagában egyik lépés sem jelenti a demokrácia felszámolását, de együttesen elérik a kritikus tömeget. jobb lenne TG-nek is, ha előre állítaná fel a saját határát, ahol szerinte átcsap, mert így utólag kicsit guminak tűnik a hozzáállása, mint egy átlagos FIDESZ-szimpatizánsé, aki hetente felejti el a múlt heti orbán ukázt, és tartja elfogadhatónak az ehetit. TG pedig remélem ezen szint fölött van. a politológia nem pusztán a megtörtént események lepkegyűjtésszrű utólagos elemző leírása (milyen lepke is került ahalónkba?), hanem a Brehm összeszterkesztése, meg a darwini elmélet felállítása, és az azokhoz történő hozzámérés is.

nálam ezek a kritikák (antitézisek) alátámasztottabbnak, végiggondoltabbaknak tűnnek, mint a poszt tézise. vulgárisabban: nálam ez a poszt kuka.

Gest anyó férje 2010.07.25. 22:54:06

A kutya ugat, a karaván halad, akik lemaradtak a szekérről most igyekeznek maguknak szerepet találni. Aki nem nyalta túl magát az elmúlt években az megpróbálhat "függetlenként" érvényesülni a többiek meg csinálják a jajongást hogy vége a demokráciának

Demokrácia = népuralom = a nép én vagyok

porfelhő 2010.07.25. 22:54:19

@BandW:
Most hogy irod, valóban nem hallottam én sem, ma is azt mondta : aki akar beletartozik a nemzeti centrumba, aki nem az kivül marad.Szerintem elég sokan vannak kívül, még a 2/3 ellenére is.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.07.25. 22:54:57

@Ordnassac: "Mellesleg sok "tisztességes melósból" lett elvtársi politikus." Na ezért merészeltem említeni, mert hasonló agybajos elvtársi világ van kilátásban. Kit érdekel a képzettség, a szakmaiság? Csak megbízhat káderanyag legyen... A másik meg az ilyen kisSmuck féle figurák... Háát, ha stiklis fazon kell, akkor igen, de nagyon sunyi kis dumagépnek látom.

ssi 2010.07.25. 22:55:30

@egy-fo-epitesz:
még több szempont kellene - ez is bonyolultabb és titokzatosabb a látszatnál

leválni a Világ Banktól - EU még lehet meglepi - felvetni a Közép-európai új pénzügyi rendszert ....

lehet spekulálni a miérteken - de az események beszédesek lesznek

sok a kormány kiadásnövelő bejelentése + hiteltörlesztések
vannak bevételcsökkentő intézkedések is
kiépítik a különadórendszert forrásnövelésre - bank, majd egyéb szektorok
többletforrás reménye gazdasági növekedésből (pü-terv nincs még)
hiánycélokhoz elegendő-e csak az adócsökkentés?
lesznek-e kedvezőtlen reakciók - pl. külföldi tulajdonú cégektől?

Ordnassac 2010.07.25. 22:58:35

@is: csak apróság: Trautmann Rezső soha nem volt államelnök (magyarul a NET elnöke, "csak" alelnöke volt), nem Straub F. Brúnóra gondoltál?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.07.25. 22:59:57

@is: Ezt nagyon jól összefoglaltad. De nálunk ezt sokan nem akarják átlátni és tudomásul venni. Indulatból és dühből védik, vagy támadják - kinek éppen milyen a politikai beállítottsága. Szerintem pedig ez a korrekt jellemzése a helyzetnek!

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.07.25. 23:00:23

Sokan azt hitték, hogy Orwell csak a könyvekben, és néha filmen létezik...

JÓZSEF ATTILA, 1936:

VILÁGOSÍTSD FÖL

Világosítsd föl gyermeked:
a haramiák emberek;
a boszorkák - kofák, kasok.
(Csahos kutyák nem farkasok!)
Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek,
de mind-mind pénzre vált reményt;
ki szenet árul, ki szerelmet,
ki pedig ilyen költeményt.

És vígasztald meg, ha vigasz
a gyermeknek, hogy így igaz.
Talán dünnyögj egy új mesét,
fasiszta kommunizmusét -
mivelhogy rend kell a világba,
a rend pedig arravaló,
hogy ne legyen a gyerek hiába
s ne legyen szabad, ami jó.

S ha száját tátja a gyerek
és fölnéz rád, vagy pityereg -
ne dőlj be néki, el ne hidd,
hogy elkábítják elveid!
Nézz a furfangos csecsemőre:
bömböl, hogy szánassa magát,
de míg mosolyog az emlőre,
növeszti körmét és fogát.

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.07.25. 23:02:31

Jut eszembe Orwell bácsiról... Pörzse Sándor kamasz vitéz:

"Ha Orwell élne, sírva könyörögne a Fidesznél a receptért" pár hete mondta a parlamentben!

konkrétan: www.youtube.com/watch?v=YOac8a5QHlc

aszekelyek 2010.07.25. 23:03:35

@jjulie: ám 2oo2 ig nem a béka fenekét nézte alulról az ország. Akkor már több, mint ezer éve...Hanem vezető pozíciója volt a térségben.

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 23:03:53

@is: akkor végül is csak a TG szöveget kellene törölni, a cím jó, csak nem kérdő hanem felkiáltójellel.

pokesz70 2010.07.25. 23:04:31

Megmondom őszintén, egy ideje piszkálja már a csőrömet az a cinikus hozzállás, ami a blogíró írásaiből sugárzik. Azok a sablonelemzések, amik nem veszik figyelembe azt a társadalmi közeget, amiben zajlik a magyar politika, amik úgy viselkedik, mintha tanulságul szolgálhatna bármilyen párhuzam 12-20 éves távlatban, amik figyelmen kívül hagyják a világpolitikai eseményeket, a trendeket és tendenciákat, stb.
Ha 16 évvel ezelőtt a Horn-kormány művelte volna azt a saját 2/3-os többségének a birtokában, mint amiket mostanában tapasztalhatunk a fidesztől, a saját (tehát az mszp és főleg az szdsz) szavazói tiltakoztak volna a demokrácia, a demokratikus intézményekkel szemben ennyire pofátlan támadásai ellen. Ma a társadalom egy jelentős része már nem tartja a demokráciát olyan értéknek, amit minden áron védeni kell. Kifejezetten támogatja, hogy a társadalom bizonyos csoportjait hátrányos megkülönböztetés érhessen, bizonyos jogaiktól megfosszák őket (cigányok, "komcsik", "libsik", melegek, zsidók).
És van egy miniszterelnökünk, akinek a szájából már elhangzott, hogy a köztársaság csupán egy ruha a nemzet testén.

aszekelyek 2010.07.25. 23:06:20

@Jaffar: vezető lapok külföldön? na azok marhára a tutit mondják,... köszönjük emese,....

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 23:08:03

@aszekelyek: ez igy nem feltétlenül igaz, szerintem 1990-ben kezdtünk leszakadni,
és előtte is kérdéses a végeredmény, ha mindent összevetünk...

panelburzsuj 2010.07.25. 23:09:25

@manyike:

"kell pontos beszéd?"

A jelek azt mutatják: nem kell. Mert az árnyalt gondolatot kimondani-befogadni egyaránt fárasztó.

Egybites beszéd kell. Nincs jogállam - van jogállam.

Halmai alkotmányjogász fölállítja a tételt: "most véget ért harmadik köztársaság" Villany leó.

Blogger úr rátromfol: és Török Gábor is sírásónak állt.

Török gábor politológus mindkét cáfol: de nem ért véget (tehát nem ástam sírt). Villany föl.

És az összes tudós fél "érvelése" azon a háztartási szinten megreked, hogy hoz néhány kiragadott példát a maga igazának aládúcolgatására.

Nemzeti Centrumunk meg teli szájjal röhög azon, amit legalább az antiviktor blogger észrevett: amíg ezek itt egymást ekézik teljes odaadással, addig teljes nyugalommal hódolhat kedvenc kordonbontó hobbijának.

Ilyenkor jól jöhet egy velejéig tudománytalan, ám annál politikusabb felvetés: tényleg az a jó kérdés, hogy jogállam-e Magyarország? Vagy inkább ilyenformán: és menyire az? És merrre haladunk: a jogok, érvényesülésük és védelmük kiterjesztése, vagy szűkítése felé?

És ha ha mértéket nehéz is lenne belőni, az irányt firtató laikus kérdésre talán még konszenszusos választ is találnának a tudós elemzők.

De kétharmadost egészen biztosan.

ssi 2010.07.25. 23:12:28

@pokesz70: :-))

@jjulie: lehet, hogy már annak is örülni fogunk, ha legalább rosszabb nem lesz,
jó meg úgy sem lehet soha, csak jobbbb

@is: ha valamiről valami igazán fontos jut eszedbe - már megérte (s lehet, hogy ez is volt a cél)

panelburzsuj 2010.07.25. 23:20:17

@maholnap:

"S ha most a tyúkszemünkre lépnek,
hogy lábunk cipőnkbe dagad,
rajtad is mult. Lásd, harc az élet,
ne tékozold bizalmadat."

Szerző mint fent, 1933. október 19.

Ordnassac 2010.07.25. 23:21:52

Na akkor nézzünk át egy-két dolgot:

Amennyiben Göncz Árpád 1995-ös megválasztása nem volt a jogállam leépítése (hiszen az SZDSZ-ből jött és a reprezentáláson kívül semmit sem csinált), akkor a várhatóan hasonló megoldással élő Schmitt Pál megválasztása miért is az? Mert Árpi bácsi "cuki", de Paja egy "segg"? Akik régebb óta olvassák a kommenteket, láthatták, hogy nem rajongok Schmitt KE-vé történt megválasztásáért, azonban ez a kettős mérce, ami itt néhol megjelenik, az túlzás.

Hiányolták a nemzetköziséget: több olyan ország van, ahol politikus az ÁSZ-hoz hasonló szervezet vezetője. Ilyen modell is létezik, persze nem 12 évre. Domokos megválasztása szimplán ízléstelen (sőt, gusztustalannak is mondható), azonban attól, hogy ő az ÁSZ-elnök, a jogállam nem hal meg. Sőt, Schmitt és Domokos személye együtt sem gyilkolják meg azt. (Lásd Franciaország vagy mondjuk Ausztria.)

Ami a választási rendszert illeti: az OGY választási rendszer fideszes terve nem tekinthető kifejezetten nagypártinak, persze a végeredményt meg kell várni, az önkormányzatié azonban valóban problémás (azon lehet vitázni, hogy a 60-40 vagy a 70-30 a jó arány az egyéni és kompenzációs listás mandátumnál), főleg a cédulagyűjtési idő miatt. Ez a jelenlegi pártrendszert betonozza be, de ettől még a belső arányok bőven átalakulhatnak. Arról nem is beszélve, hogy a beígért önkormányzati reform gondokat okozhat Fidesz-országon belül.

Ami _valóban_ problémás, az az Abtv. betűjének erodálása (főleg a korábbi mi tiszteletben tartjuk a törvényeket kommunikációt tekintve), illetve a médiafelügyelet kérdései. Az, hogy egy kormányfő nevezhessen ki egy médiafőnököt 9 évre, eufemisztikusan fogalmazva is túlzás... Igaz, ez idővel vissza is üthet a Fideszre. Előbbibe sem hal bele a jogállam (bár kemény ütés rá) főleg, hogy az állami szervek erodálódásában az utóbbi évtized minden jelentősebb pártja magasan kivette részét. Utóbbinál azonban lehetnek zűrök.

Amit láthatunk, az az erőviszonyok további eltolódása a mindenkori kormány és a mögötte lévő országgyűlési többség felé.

is 2010.07.25. 23:22:02

@Ordnassac: a NET-nek 'helyettes elnöke' volt, nem alelnöke, és nem elnökhelyettese. ezt hangsúlyosan mondták is, a helyettes elnök is elnök, amikor az igazi nincs ott, akkor teljes jogkörben jár el.

@manyike: igen, de elég lehangoló ha nyakkendődíjas egyetemi tanárok gondolatmenetei nem ugorják meg a kontextus-ellenőrzéseket (azaz politológia esetén a filozófiai, politikai, történelmi párhuzamok, vonatkozó elvek koherenciaigényét).

aszekelyek 2010.07.25. 23:22:50

@jjulie: na látod. jogállam van. Válszthatsz magadnak pojácát.Nem egyből. Halmai meg ugye nem gennyzsák? óh, persze....
Már előre jajongtak avarék, meg a többi, hogy nem az ő önkényuralmuk fog fojtatódni. Semmivel nem volt demokratikusabb a mszp-szdsz kormányzás. Viszont jobban lehetett a magyarokat fosztogatni. Meg IMF irányítás alá rendelni. Értjük, hogy nem tetszik, hisz már zsebeikben érezték a magyarok pénzét. Mindent. Egyelőre a nép akarata hajtatik végre. Demokratikusan. Ez meg fáj azoknak, akiken végrehajtják. Hát kígyót-békát a zorbánra. Török meg ügyesen adja el halmai demagógiáját. Tényleg mi
ért mer élni a hatalmával a zorbán? rémes alak, télleg:D ahelyett, hogy oszkó észosztásán csüngne. Mikor is hallgatott VArga Mihányra egy szoci kormány? nanemár... le se, ...ták de azt jogállamiasan... brrrr, hányni kell tőletek.

panelburzsuj 2010.07.25. 23:25:09

@pokesz70:

Kicsi vagyok.
Kicsi vagyok,
Ha megnövök
Beléd rúgok.
Még, még, még, még, még
Ennyi nem elég!
Egyre feljebb furakodom
Jaj, de magas ez a torony.
Még, még, még, még, még
Ennyi nem elég!

Repül a bálna
Repül a bálna
Ez a parancs
Érik a narancs
Repül a bálna
Repül a bálna
Aki hülye, az is marad!

(itt jön a nemzetnek tett vallomás...)

Nagyon szeret,
Nagyon szeret,
Nagyon szeretném azt veled.
Még, még, még, még, még
Ennyi nem elég!
Add ide a csöpp kis szádat
Lerángatom a ruhádat
Még, még, még, még, még
Ennyi nem elég!

/részlet/

aszekelyek 2010.07.25. 23:26:39

@egy-fo-epitesz: fenét, németre tanítja fletot...

pokesz70 2010.07.25. 23:27:12

@aszekelyek:

Na ilyenkor szoktam megnyugodni, hogy okos, értelmes, kedves, jóakaratú és főleg jólinformált, tájékozott emberek választották meg 2/3 arányban Viktort.

Ordnassac 2010.07.25. 23:27:34

@is: ez bármilyen helyettesi pozíciónál így van, attól még nem ő a főnök...

porfelhő 2010.07.25. 23:28:02

@is irásán gondolkodom. Nem járna messze a valóságtól? Ha visszapörgetem magamban az időt a Kádár korszak azon rövid részére amit egészen fiatal felnőttként éltem meg, akkor pontosan igy volt, és mégis szabadnak éreztük magunkat, nem éreztük azt a fura szorongást ami most nap mint nap betölti az életünket, mert mindig aggódni kell a holnapért.

ssi 2010.07.25. 23:28:27

@panelburzsuj: :-)

politikai elkötelezettségek vesznek minket körül
- könnyű mellé állni, vagy elutasítani, de nehéz árnyalni

T.G. agytorna-iskolája, hogy most ne Halmaival foglalkozzunk, hanem azzal, amit Te is írtál:

"jogállam-e Magyarország? Vagy inkább ilyenformán: és menyire az? És merre haladunk:"

aszekelyek 2010.07.25. 23:29:40

@andzsin: fél év alatt a hatodik tartományi vezető mondott le a héten. Meg az fő. Merkelnél. Mert ott is áll a bál.

Lődörgő Hollandi 2010.07.25. 23:30:23

Az, hogy valami törvényes, még nem feltétlenül jó, vagy igazságos. A Fidesz a 2/3-os többségével gyakorlatilag bármit törvényessé tehet, ami nem lépi át a nemzetközi jog határait. (Eddig a Jegybank elnökének a fizetése volt az egyetlen tevékenység, ahol ezt a határt átlépte.)

Ezzel együtt, a rendszerbe épített korlátok lebontásával a diktatúra irányába mozdítja az országot. Arról lehet vitatkozni, hogy mennyi korlát kell ahhoz, hogy valamit még demokráciának nevezzünk, de annyi biztos, hogy ennek a határa felé tartunk.

tbb 2010.07.25. 23:30:59

@Ordnassac:

Nehéz a dolgom, mert alapjában véve egyetértek veled. De mégis azt mondom, hogy amikor ég a ház, akkor tüzet kell oltani és nem demokratikusan vitatkozgatni az alkalmazandó tűzoltási módszerekről. Egyébként ha jól emlékszem, Bajnai se sokat vitatkozott. Gyurcsányról meg nem is beszélve (miközben a vízkészletet árulta).

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 23:32:17

@aszekelyek: ezt már nem tudom mire mondtad
@Ordnassac: gönc=mr smit = zéró, nincs gáz, nem érdekes, nem korlátoz jogot, demokráciát nem sérti, "csak" ciki...
a probléma nem ez mint sokan megírogattuk, a választási rendszer stb

Jaffar 2010.07.25. 23:32:47

@aszekelyek:

Te el is hiszed ezt a hülyeséget? Vagy talán kisiskolás voltál 98-02 között???

Szánalom. Míg 98-ban valóban a térség legjobbja közé tartoztunk, 2000-töl viszont rendesen mélyrepülésbe kezdtünk. Orbán kezdte aztán meg Medgyessy folytatta....etc...etc...most megint Orbán van a soron, mert e birka nép nem tanult a saját történelméböl.

Hja, elöbb hiszek egy osztrák Standard-nak, mint a Magyar Nemzetnek btw.

aszekelyek 2010.07.25. 23:34:45

@egy-fo-epitesz: nem feltétlenül? akkor hazudósak az Eu-ban? :D lehetett jobb, sokkal jobb pozíciónk is már. Aztán jött a szoci éra és megint lehet sziszifuszi felfelé görgetést előadni.VAlahányszor visszatértek, ugyanazok,. plusz szdsz, minig visszagurult a kő.

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 23:35:30

@Lődörgő Hollandi: a lepapírozás ok, csak az elején van egy kis gond...
ez is jo megközelítés a mennyi hatalom? ha vki megváltoztatja az alkotmányt azért hogy koncentrálja a hatalmát akkor a régi érvényessége alatt terjeszti be, vagyis addig mindenkinek kötelessége fellépni ellene, azaz viki éket letartóztattni és átadni az igazságszolgáltatásnak...
ezt az egyet nem lehet lepapírozni, utána már megy minden simán...

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 23:39:44

@aszekelyek: jaaa és most a gravitáció ellenére elkezdett gyorsulni felfelé "magától"
jaa értem már
bár azt hittem közgazdasági és fiziokai alaptörvényeket nem érint a kétharmad....
addig van demokrácia még nem nevezték ki fábrit főügyésznek és LÉvai Anikót MTA elnöknek

ssi 2010.07.25. 23:42:26

@is: régi kommentelőként is mást vársz, talán a poszt lényeg s másért

@porfelhő:
érdekes lenne megtudni, hogy a megélhetési szorongásokon túl milyen szorongások vannak most az emberekben és milyenek voltak régen

s pl. mit eredményez majd a kiszélesített börtönbüntetés

Ordnassac 2010.07.25. 23:43:35

@manyike: akkor "my own two cents":

Akár a formális jogállamiság ismérveit nézzük (népképviseleti törvényhozás fölénye; törvények szabályszerű eljárásban történt meghozatala - az eljárás minőségéről itt most nincs szó), akkor megfelel és ez marad is.

A materiális jogállamiságnál (klasszikus államhatalmi ágak elválasztása; törvényhozásnak alárendelt végrehajtó hatalom; bírói függetlenség; alapvető emberi jogok tiszteletben tartása; alkotmánybíráskodás) a többségben megfelel, még ha messze nem optimális a dolog. Bár nem az optimalitás felé mennek a dolgok, azonban ezek a személyi döntések még nem vonják meg a jogállamiságot Magyarországon.

Igazából itt annyi a helyzet, hogy eltolódott az erőegyensúly a kormány és a mögötte lévő országgyűlési többség felé, valamint a fennálló pártrendszer megerősítésére, ami nem a legkívánatosabb és messze az optimálistól, de mindjárt diktatúrát kiáltani erősen túlzás. Nem örülök személy szerint ennek az egésznek, de szerintem nem segít az ügynek, ha már most farkast kiáltunk. Amikor valaha valamikor egyszer tényleg jön, már legyinteni fognak rá, még inkább, mint most.

Amúgy külön érdekesség, hogy a jogállamiság halála hányszor jött elő a jobboldali médiából az előző nyolc év során. Óh igen, még egy fogalom további erodálódásának lehettünk és vagyunk tanúi...

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 23:46:04

@Ordnassac: ez az optimista verzio.
A pesszimista az enyém volt. A hatalom koncentrációt simán tiltja az alkotmány. Ergo diktatúra legelején vagyunk...

Ordnassac 2010.07.25. 23:46:06

@egy-fo-epitesz: írtam a választási rendszerről is. Az sem öli meg a jogállamiságot, csak bebetonoz egy helyzetet, ami nem a legkívánatosabb, de mi biztosítja azt hogy a Fidesz a következő (2014-es) választáson is olyan jó állapotban lesz, mint most?

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 23:48:35

@Ordnassac: az tuti nem lesz olyan állapotban (hisz gazdaságban nincsennek csodák, plusz pár jog azért fog hiányozni...) de a rossz fidesz lesz bebetonozva, nem értem miért jo? ha nem lesz választás... ugyértem választék

aszekelyek 2010.07.25. 23:48:58

@pokesz70: @Jaffar: ez nem igaz. Még a szocik is elismerték, jó állapotban kapták az országot a kezükbe. Csak nem erre emlékszik mészáros. Véletlenül. Egy ideje óbégatják, hogy már előttük elkezdtek költekezni. Miért folytatták? HA ugyan az költekezés volt. Ugyanis arra futotta, míg a megyó ígéreteire nem. Az Únióba már úgy vettek minket fel, hogy fleto beufrott hazudni másfél-két évet. Mindenkinek. Nem elhiszem, tudom, hogy így volt. Beszélhetnek nekem , mindentjobbantudóék. Kedves meg annyira vagyok, mint a baloldali és zorbánozók. Ízlés dolga. Hányok a hazugságtól. Tudom, van aki elfalatozgat közben. Nem vagyunk egyformák.

Ordnassac 2010.07.25. 23:50:55

@Ordnassac: hogy pontosan érthető legyek: szükség van bizonyos szintű államreformra (és nem egészen úgy, ahogy azt Draskovics gondolta). Sok kimaradt a 89-90-es időben belőle, valami nem is jött be, valahol érdemesebb lenne felhozni szabályozásokat (most csak az Alkotmányra gondolok itt).

Nem várok sokat itt a Fidesztől, amint megismerjük az új Alkotmány részleteit, akkor talán többet tudunk az elképzelésekről.

panelburzsuj 2010.07.25. 23:51:22

@Ordnassac:

"erodálódás"

Sich erodieren? :)

Vagy itt azért még nem kikipött összesküvés-elmélet, ha azt mondom: valakik erodálnak ...

Ordnassac 2010.07.25. 23:52:01

@egy-fo-epitesz: biztos, hogy 2014-re csak a rossz Fidesz marad és más nem? Akkor lehet, hogy nem a rendszerben van a hiba, hanem a szuverénben (ergo a népben)?

Ordnassac 2010.07.25. 23:54:20

@panelburzsuj: férfiasan megvallva, ez már bennem is felmerült.

mamacok 2010.07.25. 23:54:43

Bajban vagyok, az előbb írtam, és jeleztem valakinek. De ő nem találta a hozzászólásomat, és én sem találom.
Kedves Gábor! Csak nyalni lehet?

mindenesetre megismétlem, mert megbeszéltük, megnézik, fent lesz-e. Kis próba a sajtószabadság Fideszes feelingjéből...
o, tehát, nem vagyok rest újra hosszan reagálni.
1. Az önkormányzati rendszer, és ezzel az egész választási rendszer megválasztása véleményem szerint nagyon aggályos. Azzal a döntéssel, h 15 nap alatt lényegesen több ajánlószelvényt kell összegyűjteni, csak is kizárólag a fegyelmezett pártkatonákból álló pártoknak kedveztek, gyakorlatilag lehetetlenné tették kis pártok, vagy ad abszurdum új pártok belépését, pedig az önkényuralom elleni leghatékonyabb eszköz éppen a pártok alakzulásának és részvételének támogatása LENNE.
2. a fölött komoly összeomlás nélkül nem is tudok elmenni, h egy politológus helyén valónak találja pártkatonák delegálását az Alkotmánybíróságba, nem szólva a törvényi alkalmatlanságáról. Így vélekedünk erről -az Ön interpretációjában- 2/3: szűnjön meg, mi a haragnak kell ezzel veszkődni.
3. Schmidt Pál -ahogy egy barátom mondta: nem ciki, tök gáz -az az államelnök, akineki -elvileg - komoly jogosítványa, h őrködjön a jnogállamiság fölött, siet kijelenteni, h ő nem lesz gátja a törvényhozásnak...
szerintem elemezze ezt független politológusként, vajha milyen üzenete van?!
4. Domokos: ha az előbbi gáz, ez már robban: pont egy handlézó csákó kell? aki a lakása mellé mint tudjuk... de neki a 19 milla jogszerű volt. Megnyugodtam.
5. A média lenyúlásáért Kádár sírva könyörögne. Nagyon szép, teljes, nem hagy senkinek esélyt.
Egy baj van. Én egy ilyen ocsmány rendszerben nőttem fel. 90-ben azt hittem, vége...

egy-fo-epitesz 2010.07.25. 23:55:35

@Ordnassac: alkotmányozni szerintem már nem fognak... de ezt majd meglássuk...
a többi elnyomása tudatos (media, hirdetések, kopogtató, ud zrt stb...) nem hagynak levegőt másnak, a nép meg azt hiszi nincs jobb

porfelhő 2010.07.25. 23:56:31

@manyike:
Én a nagyon régről nem tudok neked mesélni, mert akkor még nem éltem, azt a történelemből ismerem, mondjuk 56-ot. Milyen szorongások: elveszitheted a munkahelyed egyik napról a másikra, ez a fő ok, több stressznek vagy kitéve, mert idegesebbek az emberek körülötted, és esetleg Te is idegesebben reagálsz dolgokra. Abban a rövid időszakban amit irtam, az biztos hogy a munkahelyeken egy sokkal felszabadultabb légkör volt, nem találkoztál nap mint nap azzal a tudttal, hogy esetleg holnap kirugnak, nem volt ennyi helyezkedő ember. Én igy emlékszem.
Ja még azt akartam az elejéhez: azt Te is tudod Manyike, hogy ha nem vagy nyugodt nap mint nap még a betegségek is sokkal könnyebben utolérnek, ill. urrá lesznek rajtunk.

aszekelyek 2010.07.25. 23:57:05

@egy-fo-epitesz: Ez itt egy nagyon ronda csúsztatás. Demokratikus választás eredménye ez. A kisebbségben kormányzó mszp és a két ál-ellenzéki legalább ilyen hatalmat birtokolt és ki is használt. Nekem feltűnt, hogy mennyire demokratikusan akarták ők megakadályozni, hogy a démosz, kié minden hatalom, Alkotmány szerint, beleszóljon saját érdekei alakításába. Ami szintén alkotmányos és demokratikus közvetlen joggyakorlás. A jogállamot jobban sértette, a démosz akadályozási szándék.

egy-fo-epitesz 2010.07.26. 00:00:37

@mamacok:
1. még nincs média elnyomás, hagyják a véleményeket szabadon láttatni... kubatov jegyzetel csendben, de nagyon csendben... majd átadja pintérnek, szerinted minek az a sok börtön, nem látod oldalt számolják a blogolókat...
2. hihihi pártkatonák... az ajéánlószelvényért a fidesznek egy kisujját se kklelt mozdítani, a hivatali alkalmazottak (nyugdíhjasház, önkorm, iskola ovoda stb) vitték...
3. a többi pártkatonás izét nem érzem gondnak, ehhez képest, az sima HATALOM KONCENTRÁCIÓ, amit az alkotmány még tilt, tényleg még tiltja?
egyébként egyetértek teljesen:) ezekkel a "megszorításokkal"

egy-fo-epitesz 2010.07.26. 00:02:12

@aszekelyek: és ez most másképp lesz:) havonta lesz ujabb fülkeforradalom?

Ordnassac 2010.07.26. 00:03:31

@egy-fo-epitesz: új Alkotmány biztos lesz, gondolod, hogy OV ezt a lehetőséget kihagyja, hogy az ő nevéhez fűződjön Magyarország alkotmánya?

egy-fo-epitesz 2010.07.26. 00:05:34

@Ordnassac: szerintem nem érjük (érik) meg, kizárt hogy addig felszínen tartják csak gumibottal meg plakátokkal a hatalmukat... talán enynire nem birkák a magyarok... nem tudom, ez most feszes diktatúra menet... pasz

porfelhő 2010.07.26. 00:09:44

@Ordnassac:
Nap mint nap megerősiti OV. tavaszra lesz új Alkotmány. Szerintem senki sem gondolhatja ugy ahogy irod, hogy ne az ő nevéhez füződjön. Horn annak idején kihagyta a lehetőséget, pedig megtehette volna.

mamacok 2010.07.26. 00:11:17

@egy-fo-epitesz: Az a gáz, h amikor normális demokratikus gondolatok voltak, jól kitalálták, h 4/5 többség legyen az Alkotmány módosításához. Akkor nagyon boldogok voltak, h az önkénynek vége. Nem gondoltak arra, h hatalommániás mindig születik.
Pedig csak körül kellett volna nézni..
Arra nem flasheltek, h az a törvény, ami előírja, h 4/5 kell az aélkotmánymódosításhoz, na az, 2/3. Így a jogállamiság szépen, csendben...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.07.26. 00:13:44

@mamacok: itt nincs modera, pl. nyugodtan leírhatod, hogy TG egy segg - ha kedved tartja. :)
Ez a blog.hu viszont tényleg egy rakás szar, előbb lenyel egy rakás hozzászólást, mint a titkosrendőrség.

Ordnassac 2010.07.26. 00:13:53

@egy-fo-epitesz: Alk. 2. § (3) Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.

Ez elsősorban fegyveres konfliktusokra vonatkozik. A Fidesznek meg jelenleg a bíróság nincs még meg és még mindig van három ellenzéki párt. Mellesleg jelzem: akkor ezek szerint 1995-ben is a diktatúra elején jártunk? Árpi bá mint KE, kétharmados többséggel a háta mögött kormányzó végrehajtó hatalom, az önkormányzatok többsége szoci vagy liberális kézben, nem volt médiatörvény stb.

Az sem volt az, ez sem az.

Tita nick 2010.07.26. 00:14:55

Én rettegek, te rettegsz, ő retteg, mi rettegünk, ti rettegtek, ők rettegnek. Én rettegek, te rettegsz, ő retteg, mi rettegünk, ti rettegtek, ők rettegnek. Én rettegek, te rettegsz, ő retteg, mi rettegünk, ti rettegtek, ők rettegnek. Én rettegek, te rettegsz, ő retteg, mi rettegünk, ti rettegtek, ők rettegnek. Én rettegek, te rettegsz, ő retteg, mi rettegünk, ti rettegtek, ők rettegnek. Én rettegek, te rettegsz, ő retteg, mi rettegünk, ti rettegtek, ők rettegnek. Én rettegek, te rettegsz, ő retteg, mi rettegünk, ti rettegtek, ők rettegnek. Én rettegek, te rettegsz, ő retteg, mi rettegünk, ti rettegtek, ők rettegnek. Én rettegek, te rettegsz, ő retteg, mi rettegünk, ti rettegtek, ők rettegnek. Én rettegek, te rettegsz, ő retteg, mi rettegünk, ti rettegtek, ők rettegnek. Én rettegek, te rettegsz, ő retteg, mi rettegünk, ti rettegtek, ők rettegnek. Én rettegek, te rettegsz, ő retteg, mi rettegünk, ti rettegtek, ők rettegnek. Én rettegek, te rettegsz, ő retteg, mi rettegünk, ti rettegtek, ők rettegnek. Én rettegek, te rettegsz, ő retteg, mi rettegünk, ti rettegtek, ők rettegnek. Én rettegek, te rettegsz, ő retteg, mi rettegünk, ti rettegtek, ők rettegnek. Én rettegek, te rettegsz, ő retteg, mi rettegünk, ti rettegtek, ők rettegnek. Én rettegek, te rettegsz, ő retteg, mi rettegünk, ti rettegtek, ők rettegnek. Én rettegek, te rettegsz, ő retteg, mi rettegünk, ti rettegtek, ők rettegnek. Én rettegek, te rettegsz, ő retteg, mi rettegünk, ti rettegtek, ők rettegnek. Én rettegek, te rettegsz, ő retteg, mi rettegünk, ti rettegtek, ők rettegnek. Én rettegek, te rettegsz, ő retteg, mi rettegünk, ti rettegtek, ők rettegnek. Én rettegek, te rettegsz, ő retteg, mi rettegünk, ti rettegtek, ők rettegnek.

Nem uncsi?

kopogtató 2010.07.26. 00:15:36

ez tetszik:)

"a Fidesz-KDNP-nek ezúttal kétharmada van a parlamentben - amit nem szerencsejátékon nyert, hanem a választóktól kapott "

egy-fo-epitesz 2010.07.26. 00:16:15

@mamacok: jaja, hihihi, egy banánhéjon (vagy narancshéjon) csúszott el a demokrácia... sebaj
majd 1000 év mulva. ok műr azárunk gyerekek, mindenki szépen feküdjön le, ma még otthon, aztán a börtönben kopogunk tovább... apropo a morzet tanuljátok...
felvillanyoztál... végszónak jo.... enynin mullott... kár , de sebaj

egy-fo-epitesz 2010.07.26. 00:17:18

@Hepci: lassan pütyögi a listát kubatov, meg már fáradt is...

Tita nick 2010.07.26. 00:17:44

Diktatúra, Partitura, karikatura, a szomszéd ura, politúrra, kultúra, a diktatúra fura ura, Isaura.

sárkányfő 2010.07.26. 00:18:38

@Ordnassac:

Na akkor egyszer s mindenkorra tegyük helyre ezt az örökös, ám merőben fals, sőt gyomorforgató és égbekiáltó hivatkozást Göncz papára, aki ugyan - pláne mai mércével ma viszonyok közt - nem volt keménykedő közt. elnök, de Schmitthez hasonlítani... komolyan megáll az ész.

Kezdjük a lényeggel, ami a legerősebb érv, de sajnos a legnehezebben érzékeltethető, pláne egy olyannak, aki az 1998-ban kitört hideg polgárháború után lett felnőtt, és halovány sejtelme sincs arról, milyen volt, mennyire más volt ebben az országban a közhangulat, a viszonyok, minden. Az akkori és mai politikai viszonyok között a különbség: ég és föld. Persze voltak ellentétek, voltak csúnya húzások, volt sok minden, könnyen lehet találni példának zűrös ügyeket, de akkor is: ég és föld. Nem volt nyílt gyűlölködés, egymás nyílt, és komolyan is gondolt megvetése, lenézése, nyílt harc, nem csupán a politikát, de az egész társadalmat átható, meghatározó viszálykodás.
Lehet ma már fel sem merül ilyesmi, de akkoriban a jobbosok nem ellenségként, vagy megvetésük tárgyaként néztek Gönczre, sőt tisztelet általános volt.
De ami még fontosabb: akkor még nem zsákmánynak tekintettek egy posztot, mint ma, hanem az emberek elhitték, és résben joggal, hogy a posztot betöltő ember valóban próbál megfelelni a poszt elvárásainak.

Göncz ne, az égből hullott alá, hanem a híres MDF-SZDSz paktum eredményeként lett elnök. A paktum kifejezetten Göncz személyének szólt, ugyanis az akkori jobb oldal, az MDF róla elhitte, hogy alkalmas a nemzet egységének kifejezésére, kifejezetten az ő személyében lehetett megállapodni.

Ugye Schmittről nem kell elmondanom, hogy nemhogy a bal, de jobb oldal se nézi bagónak se, kb. egy kis afrikai ország nagykövete lehetne képességei alapján. Hogy mekkora különbség van egy író-műfordító értelmiségi, és sportoló között, azt is gondolom mindenki tisztán látja.

Még bőven lehetne sorolni a szempontokat, ami alapján egészen másképp kellene értelmezni a dolgokat ma, mint 15 vagy 20 éve. Az utolsó az, hogy Göncz börtönben is ült, márpedig ez a kommunizmus alatt a nemzeti hősök kiváltsága volt, míg Schmittről pontosan tudjuk hogy miniszterhelyettesi rangban volt sportdiplomata meg népstadion-igazgató vagy mi a túró. Már csak emiatt is összevetni a két embert merő cinizmus.
De ha az emberi és intellektuális minőségüket nézed... meg hogy egyáltalán: méltóak-e egy ilyen posztra... meg az egyik eleve bábnak van odarakva, a másik egy komoly ember volt, aki nem egy politikust, hanem a hazáját szolgálta... stb.....

Gönczről soha senki nem hihette, mert abszurd lett volna, hogy Horn embere, sőt, nyilvánvalóan fényévekre voltak egymástól, egy komcsi meg egy ellenzéki... És ha Horn komoly antidemokratikus lépéseket tett volna, mint mondjuk 4 évvel később a parlamenti vizsgálóbizottságok elkaszálása, az ülésrend botrányos megváltoztatása törvénysértés, és a magyar anyanyelv megerőszakolásán keresztül, na akkor biztos hallatta volna a hangját Göncz. De ilyesmi nem volt, egyrészt mert akkoriban a cocik még morális defenzívában voltak, az volt az első ciklusuk és bizonyítaniuk kellett, hogy demokraták, mert alig várták sokan, hogy rájuk süthessék, hogy épp olyanok mint voltak, másrészt épp Göncz és a koalíció miatt amúgy sem volt nagy mozgástér.

Na röviden ennyi, bocs Ordnassac, de rossz látni hogy a vérjobbosok buta és szuperfelszínes érvét hozod fel, a dolgok azért messze nem olyan egyszerűek.Lehetne még írni erről bőven de nagyregényt nem lehet összefoglalni két mondatban.

Tita nick 2010.07.26. 00:21:25

@ó jaj: Hogy mekkora különbség van egy író-műfordító értelmiségi, és sportoló között, azt is gondolom mindenki tisztán látja.

Húbasszameg...

egy-fo-epitesz 2010.07.26. 00:21:59

@ó jaj: bocs én is hülyeséget írtam. igazad van, megkövetem Gönczöt. végülis talán nem mindegy hogy a puska melyik végén volt....

Ordnassac 2010.07.26. 00:25:10

@ó jaj: hú, itt látom nagy félreértés van.

Most nem Göncz emberi formátumát vitattam. Isten ments! Ezt nagyon rosszul értetted, ha ezt vélted mondandómból felfedezni. Azonban Schmitt köztársasági elnöki szerepfelfogása kb. azonos lesz Gönczével. Amennyiben az egyiknél nem baj, a másiknál miért az? Csak ennyit vetettem fel.

mamacok 2010.07.26. 00:25:20

@Ordnassac:
Pont erről írtam valahol, elveszett vagy létező hozzászólásomban. e
Emlékezzünk, a Horn-kabinet n-legyen bármilyen- de az SzDSz-szel való 2/3-os többsége birtokában kijelentette, h nem nyúl az Alkotmányhoz (1 technikai módosítása volt), és a Fidesznek, amely akkor cca 15 vagy kevesebb százalékos párt volt, a számarányához képest több bizottsági helyet adott.
Ez volt még Európa
na, aztán jött a Fidesz, és két lábbal tolt vissza Ázsiába, gondoljunk a csonka kuratórium című cuccra

egy-fo-epitesz 2010.07.26. 00:25:55

Gönczhöz hasonlítani sportolót tényleg nem lehet.
max csollányt, mert ő is a gyűrűk ura

porfelhő 2010.07.26. 00:26:46

@manyike:
Most láttam az utolsó kérdésed. Mit eredményez pl. a kiszélesitett börtönbüntetés. Erre nem tudom a választ, annyit olvastam, hogy szakmai viták vannak, főleg a fiatalkoruak büntetésével kapcsolatban. @Ordi biztosan többet tud erről irni.

Ordnassac 2010.07.26. 00:29:28

@ó jaj: még valami:

"Hogy mekkora különbség van egy író-műfordító értelmiségi, és sportoló között, azt is gondolom mindenki tisztán látja."

Pl. Csurka István és Darnyi Tamás között? ;-)

sárkányfő 2010.07.26. 00:29:45

@Ordnassac: Nem hinném, hogy valaha meggyőzhetne engem bárki is arról, hogy Göncz Árpád Horn Gyula kesztyűs bábjaként értelmezte az elnöki pozícióját. (Pláne nem nyíltan... )

Szerintem a két szerepfelfogásban a különbség fényévekben mérhető.

ssi 2010.07.26. 00:31:04

@Ordnassac:
nem akarunk rosszra gondolni, s a sarkított véleményeket se indokolatlanul

hátra van még sok minden pl. Alkotmánymódosítás, meg amiről nem tudunk

honnan jön a gyanakvás?
talán, hogy a 2/3 többség és 3/3 felelősség megengedné a partnerséget

a kormány nemcsak tévedhetetlennek, de megváltónak (bocsánat) is képzeli magát - még nem tiszta bennem, de ez a tény is sajátos hatású lesz

@porfelhő:
a múlt kapcsán előjöttek a politikai szorongások - ennek változása is érdekes téma
régen 100%-os foglalkoztatás volt, törvény védte
az adócsökkentés mellett számos intézkedés hasonlóan fontos lenne most

Jó éjt!

Ordnassac 2010.07.26. 00:32:32

@ó jaj: nem is erre gondoltam, hanem arra, hogy nem "jogellenőrök" lesznek (Sólyommal ellentétben), hanem reprezentáló, szép beszédeket mondó, szerethető emberek. Ez viszont közös lesz.

Az, hogy ez milyen háttérelgondolás alapján megy, megint más kérdés, de a látható végeredményen nem fog változtatni.

mamacok 2010.07.26. 00:33:24

@porfelhő: hát, így elsőre mindenbe ütközik, sztem.
bírói ítélet nélkül szabadságelvonás a civillizált világban nem szabható ki. fiatalkorút felnőttek közé zárni...na ezért csak szülőnek kell lenni, nem is értem, az ő öt gyereke?!
Arról nem beszélve, h fitatlkorú lakhelye bírói engedély nélkül házkutatható?! Milyen alapon? A fiatalkorú lakhelye rendszerint a felnőttkorú lakhelye, nem?

Ordnassac 2010.07.26. 00:37:14

@mamacok: az elzárás intézménye eddig létezett a szabálysértési jogban, csak fiatalkorúakra nem vonatkozott eddig.

sárkányfő 2010.07.26. 00:40:09

@Ordnassac: az eredeti kommentedben a "jogállam leépítése" kapcsán vontál köztük párhuzamot. Nos, Schmitt nem csupán Gönczhöz, de Mádlhoz és Sólyomhoz képest is keményen jogállam-csorbító tényező, már azon túl, hogy személyes véleményem szerint egy dilettánst kinevezni az ország elnökének az ország szembeköpése, de ez most mindegy is. Schmitt azért jogállam-csorbító, mert nyíltan és köztudottan, sőt büszkén vállaltan is Orbán embere, szolgája, lakája. Szerintem egy elnök az országot szolgálja.

Arra, hogy egy pozíciót nyíltan, látványosan odadobjanak egy pártkatonának, még nem volt példa. Ez a jogállamiság csorbítása. Pártérdeknek alárendelni egy ilyen pozíció az poszt lényegével, szellemiségével, jogi céljával is ellentétes.
Ha Szlit megválasztják 5 éve, akkor lett volna már ilyenre példa, de az nem jött össze szerencsére. Most azonban van 2/3, most összejött.

Amúgy mindegy is mit-kit akar szolgálni szegény ember, mert ekkora IQ-val csak kolonc lesz mindenki nyakán.

porfelhő 2010.07.26. 00:41:15

@mamacok:
Ez a törvény- gondolom még tervezet - ilyeneket tartalmaz?Mi az hogy birói engedély nélkül házkutatható?! No már most ebben a világban minden elképzelhető, pl. vélt -,vagy kitalált indok esetén házkutatnak? Mert a pakliban ez is benne lehet. Akkor mi ez ha nem diktatura kezdete?

mamacok 2010.07.26. 00:51:07

@porfelhő: Azt hiszem, még nem fogadták el, de nem voltam itthon, így ebben sem lehetek biztos. De ahogy kinéz a jogalkotás, valamint a parlament "ellenőrző" szerepe, minden átmegy. Bizony-bizony. Nehogy a gyereket valami tojáslopáson érjék...Az egész család szívni fog. Én jogászként egyelőre nem érem, a fiatalkorú lakása hogyan eshet engedély nélküli kutatás alá...de majd felkészülök.
Az kétségtelen, h elzárás eddig is volt, ám a fiatalkorúak nem estek a hatálya alá. Mert fiatalkorúak. És azt gondolta a jogalkotó, nevelhetőek. De legalább is nem zárta rovott múltú felnőttek közé. Mert mi lehet ennek az eredménye vajon? Sok törvénytisztelő...

Ordnassac 2010.07.26. 00:55:37

@ó jaj: ez a te véleményed, szerintem sem Göncz, sem Schmitt nem leépítése a jogállamnak.

Persze jómagam is jobban örültem volna másnak, de ettől még nem leszünk diktatúra. Erről a fekete-fehér látásmódról le kellene társadalmilag szokni, nem sokat segített eddig sem, ezután sem fog.

sárkányfő 2010.07.26. 00:55:47

na jó éjt, lassan én is alszom. búcsúzóul egy napi Orbán-hazugság, az ilyeneken mindig jót lehet mosolyogni ;)

"Saját akkori szerepéréről szólva Orbán Viktor úgy emlékezett: "250 ezer ember előtt a keleti blokkban elsőként követeltem, hogy a szovjet hadsereg vonuljon ki Magyarországról". "Erre egész életemben büszke leszek, habár talán egyszerűen csak szerencsém volt" - fűzte hozzá a miniszterelnök."

www.hirszerzo.hu/cikk.orban_viktor_vallomasa_ha_meghalok_jobban_fognak_szeretni.160058.html

elsőként, mi?...

jó éjt! :)

Ordnassac 2010.07.26. 00:56:31

@mamacok: nem tudom, hogy jól emlékszem-e, de mintha arról lett volna szó, hogy az elzárásosokat Tökölre viszik, de utánanézek.

porfelhő 2010.07.26. 00:58:12

@mamacok:
Köszönöm szépen a választ. Most már tudom, hogy Ordi mellett Te is tudsz felvilágositást adni.
Holnap folytatjuk a blogozást.
Jó éjt. Mindenkinek!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.26. 01:01:50

@Ordnassac: Nem attól lesz diktatúra, hogy Schmitt lesz az ország első ember, ahogy nem attól lesz linzer valami, hogy vajat olvasztanak egy tálban.

De gyanús az, ami épül.
Rendszerszinten.
Amiben apró fogaskerekek marnak egymásba, s ahogy fordulnak, forgat a kényszer (hogy éljek egy Nagy Feró parafrázissal) Előbb utóbb mindent.

porfelhő 2010.07.26. 01:05:04

@Ordnassac:
Az MSZP. főpolgármester jelölt keresése tényleg érdekes téma. Már el sem tudom képzelni hogyan akarnak megújulni. Lassan már eljön a választás ideje, de ők még mindig csak huzakodnak egymással.
Jó éjt.

Ordnassac 2010.07.26. 01:05:12

@kolbászoszsömle: amíg az új alkotmány tervezetét nem látom, nem akarok és nem fogok farkast kiáltani.

sárkányfő 2010.07.26. 01:05:15

@Ordnassac: ne viccelj már, hol írtam, vagy akár csak utaltam diktatúrára?

ma 18.30-kor ide írtam be egy kommentben, hogy alapvetően egyetértek Gábor mai posztjával. Annyival árnyaltam, hogy szerintem a demokrácia és jogállam minősége gyengül, és - szokásomhoz híven - véleményemet alá is támasztottam érvekkel.
Persze ha a te véleményed szerint ez fekete-fehér látásmód... ugyan már Ordnassac...
Ez még messze nem diktatúra, nem is utaltam ilyesmire, mint ahogy nem is gondolok, és és ezt te is jól tudod. Azért is bosszant az ilyen messze túlzó és alaptalan kiszólásod, mert ezzel az érdemi kommunikációt megint sikerül zárójelbe tenni, ez a másik szavának félreértelmezése, ez troll-szokás, nem tőled vártam...

És igen, az én véleményem az, hogy ha egy autonóm és komplex gondolkodást kívánó pozícióba, ráadásul az ország egyik legfontosabb pozíciójába egy olyan embert ültetünk, aki ezeknek az elvárásoknak nyilvánvalóan nem felel meg, nem is szólva a pártosságáról, akkor egyszerűen gyengébb minőségben fogja ellátni a hivatalát. Szerintem ezt azért különösebben nem kell túlmagyarázni...

Ordnassac 2010.07.26. 01:16:05

@ó jaj: hmmm... a Göncz-védő irományod hangvétele már másképp hangzott ebben a kérdésben, de rendben, ezt betudom annak, hogy kedveled Gönczöt.

A másik lehetőség: ugyanabba a hibába estem, mint te. Te is Göncz emberi formátumáról kezdtél írni, amikor az nálam fel sem merült, csak a volt és várható szerepfelfogás között hasonlóságra utaltam. Most én értelmeztem félre valamidet. Szerencsére tisztáztuk a dolgot. (Ezt komolyan is gondolom.) :-)

hunpolgár 2010.07.26. 01:19:21

Külön-külön ezek az apró kis diktatórikus lépések valóban nem kivédhetetlenül veszélyesek, de együtt egy időben a komcsizó komcsik pártjának 2/3-os többségével a parlamentben minőségileg új felállást jelentenek. A demokratikus Magyarország gyakorlatilag megszünt , helyette ami lett az Orbanisztán, annak minden jellemzőjével.

Ebben a formában sokáig valószínüleg nem tud sokáig működni, mivel a forintból játék pénzt csináltak és sikerült újra összeszedni az első Orbanisztán vesztes csapatát a kormányzáshoz. Most a gazdasági bukás jóval korábban és látványosabban fog jelentkezni, mivel 1998-ban jóval erősebb volt a magyar gazdaság. Sokan észre sem vették, hogy az 5%-s GDP 2%-ra esett 1998-tól 2002-ig. Most bármilyen kicsi esést is már százezrek fognak siratni és nem kicsi esések várhatóak az eddigiek alapján. Orbán két hónap alatt több kárt okozott mint Gyurcsány évek alatt. Pedig mind a ketten ugyannak az ifjú kommunista szövetségnek voltak a vezetői anno.

Ordnassac 2010.07.26. 01:25:17

@Ordnassac: még valami ehhez kapcsolódó, amennyiben valóban az a helyzet, hogy benéztem valamit (ami valószínű), akkor ezúton is elnézést érte.

sárkányfő 2010.07.26. 01:28:08

@Ordnassac: na akkor minden jó ha vége jó :)

nem akarom túlbeszélni, de az igaz, hogy a Gönczös írásom az csakugyan fekete-fehér volt, őszintén ég és föld különbségnek látom a két ember minőségét. na jó, ez kis túlzás, de csak kicsi.

amit kiéreztél a hosszú hozzászólásomból, az valóban egy elemi morális felháborodás, ami egyébként nem is neked szólt elsősorban, hanem annak, hogy a netes közbeszédben már egy ideje rutinszerűen összemossák a két embert.
na most attól a jobb oldaltól, amelyik önmagát mélyen antikommunistának tartja, de Gönczöt utálja, azt hallani, hogy az exkomcsi Schmittet nevezik ki, és még közben hivatkoznak a kis híján felakasztott Gönczre... hogy a többi, már tárgyal különbségről már ne is szóljak... na igen, ez nagyon böki a csőröm, és ezt nem hagyom szó nélkül.

Amúgy hogy fokozzam az árnyaltságot, ha választanom kéne ma mondjuk Göncz vagy Sólyom között, akkor Sólymot választanám. Bár vele szemben is sok és nagy fenntartásom van.

Ianas 2010.07.26. 01:31:11

Fura ez a cikk. Engem valami hülye viccre emlékeztet, amit most nem tudok felidézni. Kicsit az egész olyan, mintha azt bizonygatná, hogy a kis piros golyó valójában nagy zöld kocka, csak annyi a különbség, hogy oké, oké, nem zöld, de nem baj, mert... Őőő.. na jó, nem is nagy, és hát nem is szögletes, de azért még hasonlít rá.

A felsorolt dolgok nem külön-külön, hanem együtt aggasztóak. Furcsa, hogy ez nem tűnt fel az írónak.

Vannak példák minden ponthoz hasonló eseményekre a múltból, de sosem együtt. Sajnos, ha összeadjuk őket, a helyzet már egyetlen korábbi helyzetre sem emlékeztet.

Na ez a félelmetes.

sárkányfő 2010.07.26. 01:32:03

@Ordnassac: ugyan hagyd, semmiség. na jó éjt! :)

Mike36 2010.07.26. 01:53:09

"2014-ben is ugyanúgy legyőzhető lesz majd a Fidesz"

várjuk ki a végét
messze van még 2014
most ,ár bármit megtehetnek, és meg is fognak tenni, ami csak Orbánnak jólesik, hiszen ő egy személyben jelenleg a Mindenség

Mike36 2010.07.26. 02:01:18

@Tita nick: senki nem retteg, te kis buta
túléltük Kádárt is (gondolom te nem de én igen) túléljük Viktort is, ne aggódj

panelburzsuj 2010.07.26. 05:56:15

@Ianas:

- Anya, miért mondják, hogy kockafejem van ?!

- Nincs is kockafejed, kisfiam ...

(És itt kéne a multimédia, amely megmutatja, hogy anyuka vigasztalón simogató keze milyen derékszögekben irányt váltó pályát ír le a gyermek buksija körül ...

De hát - mint az köztudott... - a világ azon szelete, amelyre a politika vonatkozik nem csak „úgy van”, azaz nem közvetlenül hozzáférhető az emberek számára. Így aztán hiába is akarnánk saját vaksi szemünkkel, süket fülünkkel közvetlenül, pláne közösen érzékelni (=common sense...) a politika által megénekelt valóságot, a politikum területére lépve már a puszta érzékeléshez is a többi érzékünk által cserben hagyott tompa agyunkra, azaz a szimbólumok világára vagyunk kárhoztatva. És onnantól kezdve már "csak" akarnunk kell, hogy a felmutatott húsos tenyér végén négy, öt vagy hat ujjat lássunk-e egymásba folyva táncolni, vagy hogy kecses ívként értékeljük gyermekünk durva szegleteit, netán forradalmi erjedést sejdítsünk a függöny mögötti kaparászás hallatán ... )

nyünyüge 2010.07.26. 06:24:40

@Ordnassac:
nem tudom miért, de tegnap óta motoszkál bennem egy kérdés:

Törvényeink szerint a köztársasági elnöknek van helyettese?
Akadályoztatása esetén ki a hadsereg főparancsnoka?
Van szabadsága?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.07.26. 06:53:46

Ezt a " jogállam " kifejezést nehéz értelmezni.

Ha azt értjük alatta, hogy jogaink vannak, akkor attól tényleg búcsúzni kell,
mert jogaink az Alkotmányban vannak lefektetve és az Alkotmányt kikukázza Orbánunk.

Ha pedig az alkotmányos berendezkedésünk - demokráciánk - lenne a jogállam, akkor attól is búcsúzni kell,
mert annak már nincs jelentősége onnantól, hogy minden passzusa naponta átírhatóvá vált és tavasztól már nem is lesz érvényben, mert addigra elkészül az új Alkotmány.

Tehát könnyes búcsú, de a jogállamnak annyi.
Viszont van helyette Orbánunk, akinek korlátlanok a jogai.

Nemzetközi jogra ne is számítsunk, mert a külföld Viktorunknak nem főnöke.

lüke 2010.07.26. 06:54:03

@Ordnassac:
avagy egy jogász hogyan lesz pénzügyes:) a bank mérleg elnézö? Deloitte-Touche-nál::::..

lüke 2010.07.26. 06:55:11

@simonmondja.:
nem is lesz "nemzetközivé holnapra a világ:)"

lüke 2010.07.26. 07:01:13

@lüke:
vannak, akik a németeknek
vannak, akik a halálnak
örülnek

jjulie 2010.07.26. 07:13:33

@simonmondja.:

a viktorunk fönökét már láttuk, ugyan úgy dolgozik, mint a viktor: nem tárgyal nem alkuszik

pentosabban több fönöke is van, úgy mint forint árfolyam index, bux index

a buxindex-től fél a legjobban, igen bux

Kalmár 2010.07.26. 07:17:14

@simonmondja.: Nem unod még?
Persze vége a világnak is. Hadat üzenünk Szlovákiának és a Dunába lövik a volt szoci szavazókat.
Olyan gyámoltalan dolog ez a hisztizés.
A 2/3 az emberek akarata.
Arra való, hogy önállóan, a kompromisszum kényszere nélkül rendet rakjanak.
Alkotmányban, médiában, elszámoltatásban stb.
Pont ez történik, erre szavazott az ország.
Eddig nyeltük a port a Fletó rablóhordája mögött, látjuk a teljesítményüket.
Most a Fideszen a sor. 6 hét után ne legyél már ilyen mélyenszántóan okos elemző...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.07.26. 07:18:07

@lüke:
Ahogy Te tévedsz.
Mert nem figyelsz.
Orbánunk a - Nemzeti Együttműködés Rendszere - után javasolta már a - Nemzetközi ........-"-............ megalapítását is.
Természetesen annak is Vele kell együttműködni.
Nem csak úgy összevissza.

Ja, és a rothadó kapitalizmus már megint haldoklik...!

Mert vigyázó szemetek Tusványosra is vessétek.
Úgyhogy
- Csak összefogni hát ! és....

manes 2010.07.26. 07:24:25

jogállam? röhej.Egyeseknek jogaik vannak (voltak) mig másoknak csak kötelességeik.Nem jogállam kell hanem IGAZSÁG.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.07.26. 07:24:43

@Kalmár: És Te miért hisztizel a Fletón, mikor az már rég le lett váltva?
Vekkerórád elveszett?
Ébresztő !
2010-et írunk és Orbán van kormányon.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.07.26. 07:27:42

@jjulie:
Ugyan.
Ha seggbeböki a BUX index, legfeljebb megint mond egy "zseniális akciótervet".
Két meccs között simán belefér az idejébe, hogy akár kéthetente beugorjon egy vanmansót tartani.

bariga 2010.07.26. 07:28:57

Schmitt úr egyszerűen csak vicces, kéretik nem összehasonlítgatni Göncz Árpáddal. A fő probléma az, hogy nem azért kell KE, hogy a ME mellett mosolyogjon és hajolgasson.
Sok sok pénzbe kerül az országnak a fenntartása, most már még élete végéig is (ezaztán a röhej!!). Számoljátok ki a költségeket és a várható elnökök számával szorozzátok be 2 évenkét egy újjal.
Amennnyiben viszont nem jól végzi az alkotmány szerinti dolgát, akkor indoklás nélkül fel lehet neki mondani? Vagy csökkenteni a fizetését?

Chuck Taylor (törölt) 2010.07.26. 07:33:32

kis túlzással 2014-ben már a választás lehetősége is kiváltág lehet ha a fidesz ilyen úton halad az "egyeduralom" felé

bariga 2010.07.26. 07:36:56

@Kalmár: eddig még csak annak vannak nyomai, hogy az úr rablás megkezdődött

bariga 2010.07.26. 07:40:30

@bariga: bocsánat, így semmi értelme, "Új rablás", bár mi meg főzhetünk pálinkát, igaz, hogy csak 50 litert, meg venni kell hozzá ketyerét.

jjulie 2010.07.26. 07:40:34

@Kalmár:

ki is az a fletó?

arra gondolsz akivel szemben olyan csúnyán leszerepelt az felcsuti viktor a kamerák előtt 2006-ban?

inkább arról regélj el egy szijjártóversszakot, hogy miért is hagyta abba egyik pillanatról a másikra az kérharmadnyi paraszttöbbség a vezérével együtt a hónapok óta zengett "nem tartható a hiány, csődközeli a helyzet" idióta dumát, és váltott át egyik pillanatról a másikra a "tartható a hiány, stabil az költségvetés helyzete" dumára

mi a te magyarázatod, egy komoly parasztvezér mint az orbán, mikor nezett téged nagyobb hülyének, amikor "nem tartható a hiány" vagy amikor a "tartható a hiány" dumával tölti fel a szijjártózsugorította agyadat

elmondom neked a választ: mind a két esetben tudta hogy egy barom vagy, és tök mindegy hogy mit mond neked, mondhat neked bármit ma, holnap meg az ellenkezőjét mész utána birka módjára, mert csak a kolomp hangjára vagy képes figyelni, a szöveg értelmére nem, te orbánbirkája....

Szimba 2010.07.26. 07:43:45

De szószátyárok voltatok! Vagy csak a hidegfront bekergetett mindenkit a monitor elé? 400-nál több hozzászólás!
Összegzem a lényeget:

1. Lao Ce csodálatos

2. Weöres Sándor fordítása is csodálatos

3. Majd szólok, ha vége a demokráciának, a jogállamiságnak!:))

panelburzsuj 2010.07.26. 07:45:19

@Ordnassac:

"Nem volt kívánatos, hogy a proliknak fejlett politikai érzékük legyen. Minden, amit elvártak tőlük, csak valamiféle primitív patriotizmus volt, amelyre hivatkozni lehetett, valahányszor szükségessé vált, hogy többórai munkára vagy kisebb fejadagokra fogják őket. S ha néha elégedetlenkedni kezdtek, ami egyszer-másszor megtörtént, ez sehová nem vezetett, mert nem lévén egyetemes elképzeléseik, elégedetlenségüket csak apró, egyéni, panaszokba tudták sűríteni. A nagyobb gazságok mindig elkerülték figyelmüket."

panelburzsuj 2010.07.26. 07:48:23

@panelburzsuj:

+ alulról jövő kezdeményzeés:

"Géza, ne politizálj!! ... "

wip 2010.07.26. 07:53:17

Ez a blog Török Gábor színtiszta fidess-seggnyalása.Megzsarolták vagy megvették kilóra?

Tita nick 2010.07.26. 07:54:20

@jjulie:
ki is az a fletó?

arra gondolsz akivel szemben olyan csúnyán leszerepelt az felcsuti viktor a kamerák előtt 2006-ban?

Kedvesem, nézdmár vissza azt a beszélgetést és ha nem vagy olyan hülye, amilyennek gondollak, akkor szűrd már le, ki hazudik ott és ki nem. ERRE SOK ESÉLYT NEM LÁTOK, TOVÁBBI JÓ AGYSEJTMENTES ÉLETET KÍVÁNOK. BOLDOGOK A LELKI SZEGÉNYEK!

Kalmár 2010.07.26. 08:01:28

@simonmondja.: Kár, hogy csak olvasol de nem értelmezel.
Azért fontos a karvaly tetűt emlegetni, mert miatta adott a nép 2/3-ot Viktornak, hogy a nyomát is bekapálja az ilyen bűnözőknek és teljesen más irányt mutasson. Alkotmányozzon ha kell, ne kössön alkut, stb. Ebben Fletónak szép nagy szerepe van. Ez azzal jár bizony, hogy az összes ejtőernyős elvtársat is ki kell gyomlálni.
Egyébként 56 nap után megtagadni Fletót elég gyászos. Nem vakarjátok le ilyen hamar.
Az ezüsthajót még 2848 nap után is próbáltátok úsztatni, nem??
Jó rettegést.

jjulie 2010.07.26. 08:02:08

@simonmondja.:

szerencsére nagyon nyitoot a gazdaságunk, a világgazdaság alakulásától rősen függ, és szerencsére nagyon sebezhető

amig sz orbán a hatalomtechnikával van elfoglalva, tőle független tényezők kiránthatják alóla az összes hatalomtachnikai talajt

engem ez megnyugtat, meg az hogy az orbán és a sleppje semmibe sem nézi a gazdasági ügyeket, azt hiszi, hogy a gazdasági szereplőkből is már orbánbirkát csinált a szijjártó gyerek

jjulie 2010.07.26. 08:04:57

@Tita nick:

na itt vagy te, egy másik orbánbirka

neked is mondhat ma valamit az orbánszamár és holnap meg az ellenkezőjét, és megcsinálod a kolompja hangjára a hátrarcot?

panelburzsuj 2010.07.26. 08:05:52

@Kalmár:

Én azért igazán annak tudnék örülni, ha mostjobbanimádott Ovink nemcsak másfelé mutogatna, hanem másfelé is menne, mint márnemannyira imádott Fletónk...

egy-fo-epitesz 2010.07.26. 08:06:55

@Kalmár:
Ne legyél olyan nyugodt a fideszesek ha gyorsan nem találnak külső ellenséget, akkor már egymásnak esnek nemsokára.
Semmi különbséget nem tudsz mutatni. Viszont a kommentek nagyrésze lényeges különbségeket mutatott fel a két kormány között. Igen szoclib lopott (nagyon lopott). De viki meg nem csak lopni állt be, hanem azon ügyködik hogy a "fidesz lopás" alkotmányos is legyen. Vagy szerinted a fidesz mint párt az olyan mint a kerekasztal lovagjai? azok a te érdekeid védelmében politizálnak? ezzel már csak nem is fárasztják magukat... de megértelek ha pillanatnyi haszonélvezője vagy az uj rendnek... plecsni? vagy morzsa? mindegy gratulálok...

jjulie 2010.07.26. 08:09:36

@Tita nick:

jaj, te dallamvadász

egy politikus hazudik, azta, ki hallott már ilyet....

volt iit már egy polémia, hogy volt egy errefelé mózes néven emlegetet figura, aki lejött egy hegyről és egy hozott magával valami vésett kőtáblát

nem emlékszel, ni volt rajta a hazugságról?

Yda 2010.07.26. 08:10:02

Teljesen felesleges ide írni! - Ha valami nem tetszik neki, egyszerűen kimoderál. :) - Nem alpári, nem szalonképtelen, egyszerűen csak számára kellemetlen. - Javaslom, legalább a blogolást abbahagyhatnád! Biztosan máshogyan is sikerülne felajánlkoznod. :)

Tita nick 2010.07.26. 08:11:58

@jjulie: Ismétlés a tudás anyja, tehát: BOLDOGOK A LELKI SZEGÉNYEK!

lüke 2010.07.26. 08:12:28

www.youtube.com/watch?v=5H79MGnkgfw
hideg van, ilyenkor jobbak lehetnének a reflexek

Szimba 2010.07.26. 08:13:22

Amíg a társadalom "krémje" (lásd blogolvasók, hozzászólók) ily mértékben elfogult, hisztériás, hozzá nem értő, addig felesleges azt várni, hogy az átlagválasztó okosan, igazságosan, etikusan gondolkodjon és döntsön.

Minden nép a maga színvonalán választ vezetőket.

Az MSZP és a Fidesz csupán egymás komplementerei - ezt érdemeljük.

Uff.

Kalmár 2010.07.26. 08:13:25

@jjulie: paraszt, hülye, agyzsugorított, birka, barom.
Azt hiszem nem hagytam ki semmit. Ezek az érveid?
Nagy lehet a baj.
Az Orbán- Fletó vitát nem is értem, hogy mered felhozni.
Nem ég az arcod, ha visszanézed??
A tartható és nam tartható hiányt még a 13 éves fiam is érti.
Az általad felsorolt trágárságok közül választhatsz szabadon, ha te meg nem érted.
A kormányváltáskor a költségvetés több hiányt eredményezett volna. A bankadó, a befagyasztások stb. teszik lehetővé a 3,8% tartását.
De lehet persze, hogy neked van igazad és Gyurcsány Ferenc lenne a megoldás a gondokra. Ja és persze a gondokat az ellnezéki Orbán okozta az elmúlt években.
Lehet. Tudod én birka vagyok meg stb......
Jobbulást.

lüke 2010.07.26. 08:14:27

@simonmondja.:
fogjál
nekem elég volt az államosított negyven évem:)

Ringlósztár 2010.07.26. 08:17:55

Török Gábor: "Pedig itt még nem tartunk, és józan számítás szerint, ebben biztos vagyok, nem is fogunk: 2014-ben is ugyanúgy legyőzhető lesz majd a Fidesz, ha nem teljesít elég jól, ahogy 1990 óta mindig adott volt a kormányváltás lehetősége." Kifejtenéd, ezt a kijelentést mire alapozod? Ez alatt a pár hét alatt olyan mértékben szűkíttették a fiúk a versenyt a politikai piacon, hogy neked is eszedbe jutott ezzel a témával foglalkozni, ilyen ütemben a ciklus végére el fog az alkotmány és a választási rendszer oda jutni, hogy csak azok szavazhatnak, akik rajta vannak Kubatov listáján.
Rákosiék sem rögtön Recskkel és kitelepítésekkel kezdték.

lüke 2010.07.26. 08:20:29

www.youtube.com/watch?v=iYKqpeytV-I
www.youtube.com/watch?v=GoZN6sEavdU
69-ben igy énekeltek:) mindenki tudott olaszul, még Mary Hopkins
is:)

www.youtube.com/watch?v=2KODZtjOIPg
s a love parade-n nem haltak meg 19-n, igaz nem is voltak másfél millióan

Szimba 2010.07.26. 08:21:36

@lüke:

69-es évek a kedvenced?
Hű, de lennék ismét annyi idős, mint akkor!:))
Még Kádár et.-nek is tudnék örülni!:)))))

lüke 2010.07.26. 08:21:44

@Szimba:
ez a fej leképezödése

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.07.26. 08:23:31

@egy-fo-epitesz: sajnos az a helyzet, hogy az "alkotmányos költségek" az előző két ciklus alatt emelkedtek olyan szintre, ami mellett már egy ország gyakorlatilag működésképtelen. Teljesen "normális", hogy a közhasznú beruházások 10-20 százaléka felszívódik, ez a művelt nyugaton is így van. Itthon bizonyos esetekben már eljutottunk oda, hogy ennyi hasznosul, de hogy a fele eltűnik minden zsének, az teljesen átlagos.
Ez lényegesen fontosabb probléma annál, mint hogy Halmai - aki sose bújt ki egy bizonyos kör fenekéből - miről ajvékol a demokrácia alkonyával kapcsolatban. Ha oly nagyon okos, észrevehette volna, a demokrácia igazi alkonya az, hogy a felebarátai ellopnak mindent és totális a káosz.
Kérdés, Orbán és csapata képes-e ezt a tendenciát valamelyest megfordítani vagy mindössze a pénzszivattyúk végén ülő szoclibi arcokat fidesznyikekre cseréli?

jjulie 2010.07.26. 08:24:46

@Kalmár:

szövegértéssel ne kisértezz, figyeld a kolomp dallamát, merre kell ma kanyarodnod, hol jár a szamarad

Szimba 2010.07.26. 08:24:47

@lüke:

Te biztosan tudod a nevét annak az énekesnőnek, aki meglehetősen jól énekelt, és kb. 40 éves kora körül halt meg. Hosszú hajú, amolyan nagyon erotikus típus volt. Talán mezitláb lépett fel?!
Imádom, de nem találom a Yutubon:(((

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.07.26. 08:26:11

@Szimba: na, ezt remekül látod. Amilyen a nép, olyanok a vezetői. A 3 millió Győzike-show honfi megválasztja hol Gyurcsányt, hol Orbánt.

Kalmár 2010.07.26. 08:27:18

@egy-fo-epitesz: A kormányon lévő politikusok lopnak??
Döbbenet. Na akkor kezdhetem előröl a tájolást.
A legkissebb baja volt a szociknak, hogy loptak.
Azt minden politikus megteszi. Mondjuk a mértéke azért mellbevágó volt.
Az igazi baj a költségvetésban maradt pénzek dilettáns felhasználása volt.
Ebben kell, hogy különbség legyen. Azért 2 hónapnál több kell, hogy kiderüljön.

Szimba 2010.07.26. 08:28:04

@Hepci:

Akinek madárodu az avatarja, az rossz ember nem lehet!:)))

lüke 2010.07.26. 08:28:05

aki a Beatleassel énekelt ,mint a Cilla Black és májelégtelenségben halt meg?
ha arra gondolsz nem tudom a nevét ,Pesten meg kell néznem
jövö héten,de fenn van a YT-n,láttam
mezitlán a Sandy Shaw énekelt 43 -s lábával:)

egy-fo-epitesz 2010.07.26. 08:28:55

@Hepci: ezt azt hiszem meg is válaszoltad... a szoclib lopást megszünteti, sőt még a harácsolt vagyont is rekvirálja. efelől nincs kétségem. persze ebből csak 13 millioért kivitelezett wc meg ilyen cimeket fogunk látni. a lényeg a függöny mögött zajlik.
nincs kétség. lopnak csalnak hazudnak. nagyon treniroznak évek ota (polgármesterek, önk képv, megyék stb). a joszif tott és kajaibrahim nem az ellopott pénz miatt volt káros,, hanem hogy a mintát megmutatta, azóta igazad van drasztikusan romlott a helyzet.
ja én is remélem, hogy a fideszes politikusnak azt mondja a pénztárnokának. hogy mától nem lopunk... hm életszerű

Szimba 2010.07.26. 08:29:31

@Szimba:

odú (mielőtt Ordi felébred!)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.07.26. 08:30:15

@jjulie: nem túl termékeny érvelés, ha Orbán-birkának titulálod azt, aki nem hajlandó rettegni feszt, 2 hónap kormányzás után. Kissé emlékeztet arra, hogy aki nem a nagyonlopósnak bizonyult elitcsürhe híve, az nem Európába tart, nem demokrata, nem progresszív, valamint nyilván fasiszta és antiszemita.
Hehe, komám, amíg ettől nem sikerül elrugaszkodni, reszelgetheted az íkúdat kedvedre, minden normális vitapartner hülyének fog nézni. Joggal.

egy-fo-epitesz 2010.07.26. 08:30:27

@Kalmár: és a nem ellopott pénz ki a f-t érdekel? foglalkozik azzal politikus? ne má. még azazl se amihez szakértelem, tisztesség stb se kéne... azzal se mert csak ugy leszarja

Szimba 2010.07.26. 08:32:36

@lüke:

Neem, nem a Sandy. Sokkal későbbi énekesnő.

Kalmár 2010.07.26. 08:32:40

@jjulie: Pedig a te szöveged értéséhez kell a kalandvágy! Az valami óriás műlesiklás, ahogy az anyanyelvi szabályokat kerülgeted:)))) Te zseni.
Ja, és ismét szép, összefüggő érvrendszerrel leptél meg.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.07.26. 08:32:45

@Kalmár:
Ja, sajnálom.
Nem vettem észre, hogy már megint a Fidesz sablongyárral beszélek.
Bocs, ha most teleszórja sablonmondatokkal a kommentlapot.
Lehet, kicsit rámgerjedtek megint.

Ringlósztár 2010.07.26. 08:34:06

@Kalmár:
Mondjuk nem a nép adott 2/3-ot, hanem a választási rendszer. A nép 53%-ot adott, de a nép legnagyobb hányada el sem ment választani, mert ebből az undorító, önző bandából nem tudott jóérzéssel senkire sem szavazni.
Csak a pontosság kedvéért.

egy-fo-epitesz 2010.07.26. 08:34:07

@Hepci: ki retteg? egyébként abban igazatok van hogy végülis eddig sem volt demokrácia (csak elvileg), mostmár elvileg se lesz. nincs nagy különbség. majd igyekszünk ugyanugy létezni. korrumpálunk stb. mellesleg a politikus is ember, vannak napi dolgai. nem baj majd segítünk...
az alap tévedésetek, hogy nem azt mondja a kommentelők nagyrésze, hogy 2 hónapja jobb volt... egy szóval se. azt mondjuk, hogy most még rosszabb. szosincs arról hogy visszasírnék bármit is.
olyan még nem volt amit én szeretnék: demokrácia.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.07.26. 08:40:34

@egy-fo-epitesz: a joszip meg a kaja aránylag egyedi esetek voltak. Arra jók, hogy a mesterákos meg egyéb hozzá méltó színvonalú haverjai (az inverz bayerzsótik) ezen csámcsogjanak.
Tömegessé és iparszerűvé, valamint más nagyságrendűvé a lopás utána vált. Nem hiszem, hogy a szoclibi pénzszivattyúk működtetőit a T. Tamás-féle fideszista lopkowitzoknak ki kellett volna okítani...
Az tényleg nem életszerű, hogy most jön a lop-stop (lol), azt viszont még az én sanda elmémmel is el tudom képzelni, hogy egy politikus garnitúra ráébred, ennyit már egyszerűen nem lehet ellopni, mert nem lesz kiket vezetni egyhamar...

Szimba 2010.07.26. 08:42:37

Lhasa de Shela!!!!!!

egy-fo-epitesz 2010.07.26. 08:43:19

@Hepci: ja egyedi, de jo sajtójuk volt. szerinted a fidesznek az elmult 4évben nem volt semmi "ügye"? ki kell hogy ábrándít salak. csak az ügyészség régóta övék. a jobbikos képviselőknek ebben a témában igazuk szokott lenni:
a mókus is egy patkány, csak jobb a sajtója
a lopás nem arányos a közhírré tett ügyekkel...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.07.26. 08:45:56

@Hepci:
Vagy inkább arra ébred rá a politikus garnitúra, hogy a lopott milliárdokból jól lehet tévéket és újságokat működtetni, hogy ott hirdessék a lopás elleni harcot, amivel megszerezhetik a teljhatalmat a lopáshoz.
Jé.
Az egészé már meg is történt, csak nálad nem esett le a tantusz.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.07.26. 08:47:09

@egy-fo-epitesz: amit te szeretnél, az nincs. Esetleg lehetne, ha te, meg és, meg még 9 millióan nem mennénk el választani a jelenlegi választékból. De még így se valószínű.
Én mindössze azt mondom, 2 hónap után felesleges azon merengeni, most jobb vagy rosszabb, mint volt. Egyelőre a terek elfoglalása zajlik, nagy erőkkel. Ha berendezkedtek és nyugi lesz aránylag (leszámítva a zsigeri orbánfóbiásokat), majd kiderül, képesek-e valamire, vagy a légfénykardozás-nemzetifongreszelés-brutállopikálás nemes magyar hagyományait folytatják. Ez még nem dőlt el, hiába nem tetszik a kormányzásuk az első tizedmásodperctől pl. Debreczeni Józsikának, a jeles magyar véleményformáló (lol) értelmiséginek (khmmm) meg az obligát Gréczyzsótinak (akit hűnek neveztek a 168 Órában, megamuhaha).

egy-fo-epitesz 2010.07.26. 08:47:12

@Hepci: ez a játék lényege, ettől művészet. pont anynit lopnak amit Te (+a nép) megengedsz. ha nagyon ugrálsz enged kicsit. az utcára ki lehet menni... oszt... majd megunják... a határokat probálgatják feszt. pécsi közművek, malév privatizáci, re, majd rere-, minden akció lopás helyzetről szol. vannak a lopásnak kellemes terepei...
pont annyit lopnak amennyit Te Nép hagysz... ez nem rajtuk mulik. Ő ellop mindent. nem önkorlátozó, nem a lelkiismerete tartja vissza... csak a technikai akadályok. pl a talicska mérete...

nestrot10 2010.07.26. 08:50:26

Rohadt Orbán nagy Nemzeti Diktatúrája. Minél előbb el kell venni ettől a beteg embertől a hatalmat, ha kell fegyverrel!!!

okostojgli (törölt) 2010.07.26. 08:51:09

Végül is a pohár is csak az utolsó cseppel telik meg.

Addig meg minek aggódni, igaz-e?

török gábor 2010.07.26. 08:53:02

@mamacok: mielőtt cenzúrával vádolna, nézze meg a 194. bejegyzés hozzászólásainál, ott van, valamit elkeverhetett :)

amúgy meg pont erről szólt volna a bejegyzés: attól, hogy valami "gáz", még nincs vége a jogállamnak. attól, hogy nekem vagy Önnek nem tetszik valami, amit a Fidesz csinál, a rendszer még szerencsére demokrácia marad.

egy-fo-epitesz 2010.07.26. 08:54:11

@okostojgli: ja ja
qvára berugtam, az az utolsó pohár... az nem kellett volna...

egy-fo-epitesz 2010.07.26. 08:55:06

@török gábor: mér az volt? bocs korábban nem olvastam elemzéseit igy nem vettem észre...

sashimi 2010.07.26. 08:56:23

TG irasabol csak egy dolog hianyzik: a vegerol egy meretes, narancssarga X.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.07.26. 08:56:45

@török gábor:
Sőt.
Népi demokrácia.
A közkívánatra tekintettel.

nestrot10 2010.07.26. 08:58:14

Ez demokrácia Gábor????? Ez nem az! Már rég! Áldemokrácia.
Önkényes alkotmánymódosítás, kénye kedve szerint,..álkonzultáció néha az ellenzékkel oszt szavazás 2/3 al... népszavazás nélkül...Rohadt kis gonosz törpe kiéli hatalmát...remélem nemcsak külföld rugdossa jól seggbe hanem MI IS NEMSOKÁRA!!!

stratez 2010.07.26. 09:00:20

A jogállamtól mindenki búcsúzik, ha nem ő van hatalmon. A pártlogika és a velejáró retorika már csak ilyen. A kétharmad meg azért került az alkotmányba, hogyha valaki eléri, használja. Ha nem jól használja, elnyeri büntetését 4 év múlva. Nincs az a kétharmad, amivel ezt megúszhatja.

Szimba 2010.07.26. 09:01:08

@lüke:

Nem tetszik Lhasa de Sela?

sashimi 2010.07.26. 09:04:29

Védekezhettek-e Szögi Lajos gyilkosai azzal, hogy önmagában egyetlen, a szerencsétlen tanárra mért ütés vagy rugás sem volt halálos, igy tehát nem vádolhatók emberöléssel?

Szimba 2010.07.26. 09:04:36

@lüke:

www.youtube.com/watch?v=AOLg_XY2cWA

Már közben megtaláltam: Lhasa de Sela az.
37 évesen halt meg mellrákban.

stratez 2010.07.26. 09:05:40

@nestrot10: Te fogyatékos! Milyen az az önkényes alkotmánymódosítás? Ide hánysz fogalmakat, aminek nincs is értelme. A Fidesz a kétharmaddal a választóktól kapott felhatalmazást bármilyen alkotmánymódosításra. Ettől persze még lehet utálni őket, de akkor azt írjad, és ne ezeket a baromságokat, amik értelmezhetetlenek.

mojszipupi 2010.07.26. 09:05:44

Az ÉN államfőm elküld az alkotmánybíróságra normakontrollra egy törvényt ahol az ÉN embereim majd jól megvitatják.

A demokrácia formaságainak megőrzésével létrejött egyeduralkodó rendszer. Orbán mindenható lett és ezt nagyin meg fogjuk szenvedni

lüke 2010.07.26. 09:08:03

@Szimba:
irtam egy levelet, ott offoljunk:)
nem is ismertem
igen, jezus isten ö is ilyen fiatal volt ,ez a mamma cca!

Kalmár 2010.07.26. 09:10:09

@nestrot10: És kinek adjuk? Te olyan megfontoltnak tűnsz, elvállalod?

lüke 2010.07.26. 09:12:14

@stratez:
"jogállamtól mindenki búcsúzik, ha nem ő van hatalmon"

az" ő " csak az istenhivöknek van
vicces lenne így: ma nekem, holnap neked
remélhetöleg csak az anyagi javakra vonatkozik, s nem másra

Kalmár 2010.07.26. 09:18:19

@mojszipupi: A köztársasági elnök poziciója, személye nem döntő fontosságú a demokrácia tekintetében. Mivel, nem közvetlenül választjuk így nincs is igazi hatalma. Kis legitimáció, kis jogosítványok. A Göncz Árpi bácsi aki mndenki Árpi bácsija volt 0 alkalommal küldött előzetes normakontrollra törvényt. 0 érted? NULLA! Senkit nem zavart. Utánna, sárga sállal a nyakában ment a szoclib demonstrációkra, amit a náciveszély miatt a Fidesz ellen szerveztek.
Hagyjuk már ezt.

okostojgli (törölt) 2010.07.26. 09:18:37

@stratez: "A kétharmad meg azért került az alkotmányba, hogyha valaki eléri, használja."

Húúú, nagyon eltévedtél. Kerülhetett volna 3/4-ed, 4/5-öd, 5/6-od, stb is az alkotmányba, sőt írhatták volna azt is pölö, hogy a mindenkori többség plusz az ellenzék több mint fele. Tudod, az Alkotmányt e tekintetben megalkotóknak eszükbe sem jutott, hogy ezzel bárki vissza fog élni. 94-ben aztán láthatták, hogy nem is éltek vissza vele. Azt meg végképp elképzelni sem merte senki, hogy 1 darab kézbe kerül a meghatározó többség, mint a szép pártállami időkben.

panelburzsuj 2010.07.26. 09:23:14

@török gábor:

Nemzeti Centrumunkkal egyetértve én sem kedvelem a számmisztikát, de (ugyancsak vele egyetértésben!...) azért kapok rajta, ha annak politikai hasznát látni vélem:

Miről szerzett tudomást a világ:

1986. április 26-án?

2010. április 26-án?

3.bp.blogspot.com/_KcmbF0sRQh8/TEd2DJlZ_5I/AAAAAAAAAOw/p1F8wWGVQME/s400/DSCF3377.jpg

Az utólagos vizsgálatok mindkét eseményt leginkább a fékek, ellensúlyok, ellenőrzőrendszerek nemtörődöm, módszeres, vagy gyávaságból elkövetett negligálásából vezetik le.

Pótkérdés:

És még miről szerzett tudomást a nagyvilág, de méginkább kicsi hazánk és nagyobb(odó keblű) nemzetünk 2010. április 26-án?

És mit állapítanak meg az azóta is tartó vizsgálódások?

lüke 2010.07.26. 09:32:31

@panelburzsuj:
na, jöhet Arthur Kösztler

Andrew Johnson 1808-ban ,Lyndon Johnson 1908-ban született
Lincolnt 1860-ban
Kennedyt 1960-ban választották meg
Lincoln elnök gyilkosa JW Booth 1839
Kennedy elnök gyilkosa LH Oswald 1939-ben született

Ordnassac 2010.07.26. 09:39:03

@nyünyüge: a helyettes az Országgyűlés elnöke.

Alk. 29/E. § (1) A köztársasági elnök átmeneti akadályoztatása esetén, vagy ha a köztársasági elnök megbízatása valamely okból idő előtt megszűnik, az új köztársasági elnök hivatalba lépéséig a köztársasági elnöki jogkört az Országgyűlés elnöke gyakorolja, azzal a korlátozással, hogy törvényt az Országgyűlésnek megfontolás végett, illetőleg az Alkotmánybíróságnak megvizsgálás céljából nem küldhet meg, az Országgyűlést nem oszlathatja fel, és a kegyelmezés jogával csak a jogerősen elítéltek javára élhet.

A hadsereg főparancsnoki címe egy díszposzt, semmilyen komolyabb jogosultsága nincs.

Szabadsága van, ha arra gondolsz, amire én (kivehet szabadságot, de az általában egy hét szokott lenni).

Ordnassac 2010.07.26. 09:40:09

@Ordnassac: az külön megjegyzendő, hogy ha nincs KE, akkor a következő helyzet áll fenn:

Alk. 29/C. § (1) A köztársasági elnököt a korábbi elnök megbízatásának lejárta előtt legalább 30 nappal, ha pedig a megbízatás idő előtt szűnt meg, a megszűnéstől számított 30 napon belül kell megválasztani.

[nick] (törölt) 2010.07.26. 09:40:25

@török gábor:
attól függ mit értünk demokrácián. a többpártrendszert, vagy az önkormányzatiságot. amúgy ajánlom figyelmedbe, hogy a kommunista rendszerek jelentős része többpárti volt.

demokrácia = többpártrendszer elmélet akkor fog megdőlni, ha a többséget nem érdekli a politika, vagy érdekli, de az "egyik sem" nevű pártra szavazna.

itt az alapkérdés az, hogy mi az állam, a régiók, a városok, és az unió szerepe. és ebben kitüntett szerepe van-e a pártoknak, és az államnak. felsoroltál 5 pontot, amikről azt állítod nem példa nélküli esetek, de mégis azt mondod, hogy azért ez "gáz":

1. önkormányzati rendszer. sokkal nagyobb lenne a demokrácia, és a szabadság, ha a megyék az unió alá lennének rendelve. a főváros, és a megyeszékhelyek kvázi szabad királyi városként működnének. tehát ezek nem pártállami, hanem uniós önkormányzatok lennének. az európa parlament a főváros, és megyék küldötteiből állna össze.

2. alkotmánybíróság. sokkal nagyobb lenne a demokrácia, és a szabadság, ha uniós alkotmány lenne, és ennek megfelelően uniós alkotmánybíróság.

3. elnökség. sokkal nagyobb lenne a demokrácia, és a szabadság, ha uniós elnökség lenne. persze ez már most is létezik. fél évenkét másik ország adja a levezető elnököt. több, mint egy évtizedet után kerül sor egy országra. ez egy vicc. kéthetenként kellene levezető elnököt választani, így minden tagország minden évben két kétre meghatározhatná az unió napirendjét. ez a kis országoknak kedvez, a nagyobbak sem járnának rosszul, mivel az, hogy a döntéseket nélkülük nem lehet meghozni. jelzem most is kéthetes ülésezés van, merkal, sarkozy, és cameron összeülnek, és döntenek.

4. állami számvevőszék. nagyobb lenne a demokrácia, és a szabadság, ha pártállami számvevőszék helyett uniós számvevők lennének.

5. főhatóságok. ortt, ovb. nagyobb lenne a demokrácia, és a szabadság, ha a pártállami főhatóságok helyett uniós főhatóságok lennének. a legfelső bíróság, a legfőbb ügyészség uniós testület volna. persze ez részben igaz már ma is. hiszen létezik strasbourg, és hága. de úgy általában igaz az, hogy a pártállami főhatóságokat helyett uniós testületeknek kellene felváltaniuk. tehát a pártállamot, a nemzetállamot, és a jogállamot is nemzetközösségi váltja fel. a minisztériumok ajánlásokkal segítsék a helyhatóságok működését. a nemzetközösség alkossa meg a törvényeket, és a kormányok helyett az önkormányzatok alkossák meg a helyi rendeleteket. az üzletek nyitvatartásáról, földhasználatról, patikaalapításról. bármiről, amiben el akarnak térni az uniós főszabálytól. az önkormányzatok maguk alkothassák meg a helyi rendeletekeiket az alkotmányos kereteken belül. szóval szerintem ez a demokrácia.

nem értek egyet halmaival, mert szerintem nem olyan nagy baj, hogy megszűnik az államjog, és a jogállam, ha közben az uniós jog a helyébe lép. de abban nem értek egyet veled, hogy a jogállamiság megszűnése azért nem probléma, mert korábban is voltak pártállami kísérletek. abban egyetértünk, hogy az etatistáknak minden esélyük meg van arra, hogy visszaszerezzék az államhatalmat, mivel többpártrendszer van. csak szerintem nincs demokrácia, mivel nincs önkormányzatiság.

szóval csak azért nem itt tartunk, de csak és kizárólag a nemzetközi környezet miatt:
www.youtube.com/watch?v=GNAHjsAnTd4

Ordnassac 2010.07.26. 09:40:59

@panelburzsuj: találó, honnan idéztél?

stratez 2010.07.26. 09:45:22

@okostojgli: Ne haragudj, de az értelmezhetetlen, hogy mi van akkor, ha nem kétharmad lenne az alkotmányban, hanem 4/5. Kétharmad van. Ami pedig Hornék kétharmadát illeti, az egy teljesen más politikai szituáció volt,közel volt még a rendszerváltás, nem egy párt nyerte el, ezzel aztán rögtön zárójelbe is került a 2/3. Más volt az érdeke az akkori SZDSZ-nek és más a szociknak. Ezért aztán rögtön gúzsba is kötötték egymást, ezért nem tudtak élni vele, és nem azért, mert valamiféle nemes, a jogállamiságba vetett hit vezérelte őket. Az erkölcs és a politika soha nem járnak kézen fogva. Más a műfajuk...

panelburzsuj 2010.07.26. 09:48:29

@lüke:

Asszaem pont az lenne a todományon innen vagy túliság legfőbb ismérve, hogy az együttállások és az okságok között különbséget tudunk-e tenni ...

És időnként támadnak olyan kellemetlen érzéseim, mintha a politikai alkímia és a politológia tudománya mintha nem mindig válna el eléggé világosan. Mászunk-mászunk ugyan az kondérperemi megfigyelőállások felé, de újra meg újra visszaszánkázunk a fortyogó lébe.

(Kommentelők a todomány míveléséből felmentve - de azért az sem teljesen mindegy, hogy minek tapsikolunk és mit abcúgolunk.)

panelburzsuj 2010.07.26. 09:51:22

@Ordnassac:

Winston Smith sötét töprengéseiből.

Ordnassac 2010.07.26. 09:54:06

@panelburzsuj: akkor ezért volt ismerős a szöveg... (volt szerencsém olvasni az 1984-et)

banurr 2010.07.26. 09:56:49

Még mocskos kommunista diktatúra alatti történelmi oktatásomból tudom, hogy egy karizmatikus vezetőt óriási fölénnyel választottak meg Németország vezetőjének DEMOKRATIKUS úton az 1930-as években. Azt az ígéretét, hogy országára rövidesen rá sem lehet ismerni 13 évvel későbbi fényképek alapján igaznak tartom. Az viszont nem biztos, hogy a mai magyar valóságnak pont ezt az utat kellene követni, bár én csak egy elég intenzív kocsmaegyetemet végeztem

Ordnassac 2010.07.26. 10:02:33

Éljen Godwin törvénye...

Móg 2010.07.26. 10:07:09

hát persze a jogállam végétől még messze vagyunk
azért Viktor annyira nem hülye,hogy Észak-Koreát csináljon Magyarországból
Az eddig tett intézkedések,és a várhatók egyértelművé teszik,hogy Viktor semmiféle ellenőrzést,vagy kontrollt nem tűr{civil,szakmai,szakszervezeti,munkáltatói stb.szférával meg szóba sem áll}
A kormány,a parlament,a közt. elnök,az alk.biróság a számvevőszék stb.alatta csak bólogató jános lehet.
nincs is ezzel baj,csak annyi,hogy a nagy magyar nemzeti érzülettel a tudás be is fejeződik.Viktor ennek a politikának a forró pénzben jelentkező kihatásairól semmit nem tud,vagy nem akar,vagy a nemzetmentő önimádathoz képest szerinte az államcsőd smafu.márpedig viki nem a totaliárus egyhatalmu politikájába bukik meg,hanem egy totális államcsőd miatt.hogy IMF EU le van szarva ezt tudjuk,hogy mibe kerül?majd meglátjuk
az aprópézekről csak néhány példa kisebb államapparátus?
54 db. miniszteri fizetésű államtitkár+ ugyanannyi helyettes
max.2 millió fizetés? 10-15 embertől levették a kétmillió feletti részt 100-150 saját káder meg megkapja a kétmilliót az elődje 5-6 százezerje helyett
bünüldözés?börtönök nyitása,épitése{gulág lesz?} 215 uj birósági titkárnő kinevezése,mert a várható sok gyerekbünözőt a titkárnő is becsukathatja,nem kell bíró
nem fokozom,példám sok lenne
a lényeg a nagy népi hurál pénzügyi csődbe viszi az országot egy éven belül

egyszo (törölt) 2010.07.26. 10:07:16

Régi okos mondás, olvastam valahol:
a demokráciában ki LEHET írni a falra, hogy "Demokrácia", míg a diktatúrában ki KELL írni...

Ringlósztár 2010.07.26. 10:09:12

@sashimi:
Ott van az. A KÉSZ (is) pénzeli a fideszes úthengert.

[nick] (törölt) 2010.07.26. 10:10:33

@panelburzsuj:
erre mondom, hogy valamiféle mikrocenzus kellene. mondjuk a sulík féle. amelyik azt mondja, hogy a pártok lőjék be mennyi támogatást igényelnek, és a nép ezt vagy megszavazza, és kap egy jelképes értékű állampolgári érdemérmet, hogy szavazott, vagy menjen el a kocsmába, a vurstliba, vagy a plázába, és ezt a pénzt költse el. nem vagyok abban biztos, hogy zimány linda szavazás helyett nem venne mondjuk egy cuki fürdőrucit a plázában. és ő mégse proli, hanem egy dúsgazdag csaj, akinek dúsgazdag pasijai vannak.

panelburzsuj 2010.07.26. 10:11:25

@banurr:

Nekem úgy tűnik, hogy politikusaink tanultak azért a Harmadik Birodalom vezetőinek, a túloldalon Berija, Rákosi vagy a Kárpátok géniuszának sorsából, és ez a tanulási folyamat abban nyilvánul meg, hogy az írástudókat nem géppisztollyal likvidálják, hanem pozícióval és pénzzel, a prolikat meg nem korbáccsal, hanem kacsingatással terelik a fejőkarámokba.

Ordnassac 2010.07.26. 10:11:57

Mondjuk érdekes olvasgatni azt, amikor hol szocinak titulálják (dolgozott Medgyessynek!), hol fideszesnek (színtiszta fideszes propagandát nyomsz!), hol poszt-SZDSZ-es LMP-snek (valaha az SZDSZ-ben voltál!) Gábort.

:-)

fillérbaszó vadász 2010.07.26. 10:12:32

Nem értem az itt lévő baloldaliakat. Senki nem érzi egy kicsit viccesnek, ha egy szoci vagy szimpatizánsa arról beszél hogy a Fidesz lop?! MSZP fanok, most őszintén, sezrintetek ez nem gáz?
Meg ez a folytonos rettegés hogy visszaélnek az Alkotmánnyal meg ilyenek, nevetséges. Horn kormány alatt is működött nálatok ez a rettegés-szindróma?

panelburzsuj 2010.07.26. 10:20:10

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP):

Igazán az a gáz, hogy népességünk megdöbbentő hányada az egyik gázt kéjjel szipkázza, míg a másiktól fölfordul a gyomra.

Pedig a józan ész (="common sense") szerint mindet büdinek kéne észlelnünk.

hercegnö 2010.07.26. 10:22:07

@Szimba:
ez sajnos egy nagy igazság.

és ezért ismétlódik ugyanaz
- a népség függésben tartása a szoc. juttatásokkal ingyen vonatjegytől a gyesekig (= feudalizmus)
- kizsákmányolása (kirívóan magas állami újraelosztáshoz kirívóan magas elvonások)
- fenyegetése (korábban csak kicsikre lecsapó apeh, ehhez most 12 új börtön, szabálysértésért elzárás, stb)
- és szlogenekkel etetése (most trianon emléknap, nemzeti nyilatkozat) 56 napos forradalom és akár egymásnak ellentmondó sűrű és hangzatos nyilatkozatos)

ennyi "ráfordítástól" egy háztartás már régen lenullázta volna magát. de a dolgozó lakosság tovább dolgozik, a munkaképes korú de nem dolgozó lakosság továbbra sem dolgozik és ebben az "egyensúlyban" elvész minden többletérték.

ezért nincs gazdasági egyensúly és társadalmi béke, csak hatalomtechnika van, amihez Török Gábor szerintem is megengedően toleránsan viszonyul. ezt meg az ő technikája: ha bármiben markánsan állást foglalna, elveszítené a fél a piacát. TG így lett része a csodás politikai establishmentnek.

Lefetyke 2010.07.26. 10:22:50

Annak ellenére, hogy a Fidesz újabb húzásai (különösen a cikkben felsoroltak) egyáltalán nem tetszenek, egyetértek a posztíróval.

Ennél sokkal durvább dolgok is történtek már szeretett jogállamunkban. Például az MSZP kétszer váltott miniszterelnököt menet közben, választások és így választópolgári támogatás nélkül, márpedig Mi elsősorban miniszterelnökre (vagy ellen), másodsorban pártra, és harmadsorban kormányprogramra szavazunk (egyébként egészségtelen sorrend szerintem). A ciklus közepén lecserélt miniszterelnökkel pedig együtt bukik a kormányprogram is, és az új miniszterelnököt nem kötik az elődje által tett ígéretek. Pedig ugyanaz a párt(koalíció) emelte hatalomra.

Schmitt Pállal vagdalkozni pontosan azért nem lehet, mert Göncz Árpád pont ugyanezt csinálta annó. Ettől függetlenül ezerszer jobban örülnék, ha Sólyom Lászlót újraválasztották volna.

És a 2/3 veszélyeivel se nagyon lehet példálózni. Az megadatott a másik oldalnak is, csúnyán ki is használták, sok rosszat is elkövettek vele... de négy év után őket is le lehetett váltani. És hogy a két nagy közül melyiknek van több köze a demokráciához... ezt a versenyt még mindig toronymagasan vezeti a Fidesz, igaz leginkább az MSZP lezüllésének köszönhetően.

A jogállamot temetni tehát tényleg csak a szokásos nyammogás, a Viktor-diktatúrával való riogatás, de ez a lemez már egy évtizede forog. 2002-ben is diktatúrával riogattak, a Fidesz mégis annak rendje s módja szerint átadta a kormányzást Medgyessynek.

banurr 2010.07.26. 10:26:10

@panelburzsuj: Azért ez nekem valahogy nem nyújt létbiztonságot...... de hát én csak egy kis pont vagyok...
viszont az ezres felajánlásom még áll, valahogy lemondok két-három sörröl a jó ügy érdekében...
:)

panelburzsuj 2010.07.26. 10:26:36

@[nick]:

Akkor tényleg szó szerint megfontonhatnánk a fentebb már idézet józsefattilai intelmet:

"Ne tékozold bizalmadat."

("Most ebből vegyek másfél méter maszoplistát ??")

panelburzsuj 2010.07.26. 10:28:18

@banurr:

(Értékeltem is a társadalmi felajánlás szellemességét ... :)

szikjáró 2010.07.26. 10:29:53

ennyi picsogó hisztiző hozzászólást.
nincs jobb dolgotok?

Ordnassac 2010.07.26. 10:34:23

@Lefetyke: egy apró megjegyzés: "Például az MSZP kétszer váltott miniszterelnököt menet közben, választások és így választópolgári támogatás nélkül, márpedig Mi elsősorban miniszterelnökre (vagy ellen), másodsorban pártra, és harmadsorban kormányprogramra szavazunk (egyébként egészségtelen sorrend szerintem)." <--- Ez sem jogállam-csorbító.

Említve egy példát: Helmut Kohl 1982-ben úgy került hatalomra, mint 2009-ben Bajnai Gordon konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal, Helmut Schmidt pedig Willy Brandt 1974-es lemondása után lett kancellár (ugyanez az út volt Medgyessy és Gyurcsány között). Hasonló módon jutott hatalomra két másik kancellár is (Erhard, Kiesinger).

Valamiért Németországot mégis jogállamnak tartják.

szenon 2010.07.26. 10:35:52

Ha így haladunk, akkor nem is biztos , hogy lesz választás 2014-be :)))

panelburzsuj 2010.07.26. 10:36:28

@obligat:

Egyet bepicsogni szaporább ám, mint az összes picsogást véginyalni, majd még egy ráadást is odapicsogni, hogy ennyi ráérő hülyét ...

banurr 2010.07.26. 10:36:32

@Lefetyke: Csak ugye azt te is észreveszed, hogy képviselői indítványokkal módosítani akár az Alkotmányt megtestesítő törvényt, akár bármilyen más jogszabályt, amely egyeztetést igényelne a pártok között, ráadásul úgy, hogy csak a FIDESZ-KDNP húz hasznot belőle, az azért fogalmazzunk úgy, hogy nem feltétlen az 1989-es FIDESZ-retorikába illeszthető. Bár azóta eltelt pár év, így érthető, hogy rájöttek: fontosabb a hatalom és a bezsebelt lové, mint az, hogy mit hazudumk éjjel, mit hazudunk nappal, mit hazudunk minden hullámhosszon.
Ismerős?
Nem ismerik a számokat, mert nem volt közük a Költségvetési Bizottsághoz, nem tudják mi ment a HM-ben, mert elzáták előlük a Honvédelmi Bizottsághoz, segítenek a devizahiteleseken, bár a múlt héten mmár Te voltál a hibás, mert nem fogott senki fegyvert a fejedhez, hogy devizahitelt vegyél fel.......stb
Mondom én csak kocsmaegyetemet végeztem, de még van három agysejtem ami talán működik...sajnos ők sem igazán találnak kiutat

ssi 2010.07.26. 10:37:37

@Szimba: oké :-))), de azért :-(((( is

banurr 2010.07.26. 10:38:50

@banurr: bocs a melléütésekért, kezd vészesen megugrani a vérszint az alkoholomban

jog-ász 2010.07.26. 10:50:36

a poszttal még egyet is lehetne érteni, de szerintem ok nélkül megengedő. az egyes módositások mögött szerintem alapvető, konszenzuson alapuló, alapelvek huzodtak meg, olyan egyetemes elvek amelyeket pl éppen az un. első alkotmánybiroság dolgozott ki(láthatatlan alkotmány).
ezek az elvek jogbiztonságot jelentettek, azaz eddig is volt lehetőség az alkalmatlan, csaló, sikkasztó, hütlen kezelő jogtalanul pénzeket elverő köztisztviselők elbocsátására, csak meg kellett volna emelnie az illetékesnek magát, és bizonyitani(mert hogy a jogállam ettől is jogállam). nem lekaszálni az egész rendszert, kivétel és teljesitmény nélkül. kiváncsi vagyok két három év mulva milyen szakmai szinvonalon müködik majd a közigazgatás, ha már az a jo szakember is elmegy a létbizonytalanság miatt aki egyébként szerette a munkáját és alaposan, jol dolgozott..kéretik nem panaszkodni két három év mulva a közigazgatási munka szinvonalára. lényegében a munka törvénykönyve hatálya alá tartozok (pl multiknál) nagyobb védelmet kapnak.

alkotmánybiroság:érezhető valoban jo tiz éve a szakmai szint csökkenése, helyette erkölcsi, politikai alapu indokolásokat olvashatunk, észre nem venné senki ha megszünne az alkotmánybiroság és mondjuk a legfelsőbb biroság venné át a helyét.

a jelenlegi jogalkotás folyamatos jogbizonytalanságot szül, a naponta változo( és egyéni érdekeknek megfelelően változó) jgoszbálytömeg lassan követhetetlen, a birosági munka szinvonalának sem fog jót tenni, a jogbizonytalanság pedig nem hinném hogy a polgári demokrácia sajátja, hanem egész más rendszerre jellemző.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2010.07.26. 10:51:12

Jó poszt.

A rinyálás hátterében vélhetőleg a Gyurcsány által beígért ellenzéki magatartás áll.
Bérújságírók reszketnek, elsősorban azok, akik meg sem szólaltak az MSZP kormányok idején.

A hatalomtechnikai magatartásai mindezek ellenére félelmetesek a Fidesznek. Nem elsősorban azért, mert veszélyeztetik a demokráciát, hanem azért, mert nagyon könnyen fordulhat a kocka 4 esetleg 8 év múlva bárki javára.

Egész egyszerűen, azon törvények, melyek a hatalomgyakorlás nyíltsága felé haladnak (szerződések, jegyzőkönyvek, költségek, fizetések, stb..) az kívánatos hosszútávon, mert visszatartja a tolvajlásokat, bizonyos szempontból garantálja az autómatikus jogállamiságot a szó hétköznapi értelmében, ami nem az pedig nem.

Az irány rossz, de nem rosszabb, mint volt.

aszekelyek 2010.07.26. 10:57:28

@Hepci: akkor ehhez tegyük hozzá, olyanok, mint a média vezetői. Senki nem kért győzike showt. Győzikét kivéve. Arról fent döntöttek. Akik sipákoltak, hogy merészeli Széles Gábor a jobboldali médiát építeni. Mert őszerintük az a demokrácia, ha nincs jobboldali médium, egy szál sem. Csak nekik van minden propaganda a kezükben.

tlvajferi 2010.07.26. 10:58:35

bizony, pedig a ZorBán a legjobb tanácsot kapta vonától legutóbb

mármint, hogy ne a szocionistáktól kérjen bocsánatot, hanem a magyra néptől, mert a két hazaáruló - a gyurcsány ésy bajnai - még szabadlábon van...

Lefetyke 2010.07.26. 11:00:41

@Ordnassac: igen, nyilván lehet így értelmezni a dolgot, ettől függetlenül nagyon nem hiányzott Magyarországnak, és jobb lett volna nem elindulni ezen az úton. De rendben, nem jogellenes.

@banurr: igazad van abban, hogy az alkotmányt puszta kormánytöbbséggel módosítani nem elegáns. Megtette az MSZP-SZDSZ is párszor a maga 2/3-a idején, de ettől se lesz semmivel se etikusabb.
De a Fidesz-KDNP elérte a 2/3-ot, mert képes volt ennyi támogatót megtartani az évek során, sőt növelni - és mert nem volt igazi riválisa 2010-ben. Az érme másik oldala az alternatívák hiánya. Az ellenzéki pártok közül senkinek se adnék nemhogy 2/3-ot, kormányzási lehetőséget sem. Mindüknél jobb a Fidesz, hát szerveződjék olyan párt, ami ennél is jobb. A megbízhatóságon túl szervezettségben, hozzáértésben is, mert semmire se megyünk egy kiscserkész-párttal, amit a belső ellentétek két év alatt szétszakítanak. Ha lesz ilyen párt, támogatni fogom.

banurr 2010.07.26. 11:00:49

@Trompf: Csak sajna aFIDESZ-KDNP pont ez ellen megy...
Vagy továbbra is nyilvános minden állami vállalat gazdálkodása és a coclib média hisztije, hogy ezekhez nem lehet hozzáférni?
Hogy van annyi ideje minden kis pártnak és civill kezdeményezésnek, hogy vígan összeszedje az induláshoz szükséges kopogtatócédulát az önkormányzati választáson?
És az MFB-nél és a cégeinél sincs új örző-védő cég,
És a Kósa-Szíjjártó-Matolcsy trió sem lökött +15-20 e Ft-t a devizahitelek törleszőrészletein?

aszekelyek 2010.07.26. 11:00:51

@jjulie: Az lenne szerinted a demokrácia? 1o% dönt a többi meg nem számít?

Robinzon Kurzor 2010.07.26. 11:02:57

Kedves Gábor,

Biztosan ismered a sztorit a békákról meg a forró vízről: ha hideg vízbe teszed a békát, és elkezded a vizet felforralni, akkor a breki addig-addig alkalmazkodik, míg a végén elevenen megfő. (A sztori másik fele, hogy a ha viszont forró vízbe dobjuk, azonnal kiugrik, most nem annyira érdekes.)

A forradalmi 56 nap közjogi relevancájú lépései, bár különböző hatásúak, külön-külön még természetesen nem jelentik a demokrácia végét.

Együtt viszont olyan irányt jeleznek, amiből a cél egyértelmű: a többségben lévő párt hatalmának teljes kiterjesztése, minden létező kontroll kiiktatása.

(Csak mellesleg: Csernobilt is így hozták össze magukat rettenetesen okosnak gondoló halandók.)

Ez bizony búcsú a jogállamtól.

Választások persze lesznek -- de hát azok voltak a Kádár-rendszerben is, sőt a végén még többes jelölés is volt.

Mondjuk az is igaz, hogy nem azért bukott meg a rendszer, mert a zemberek keveselték a demokráciát, tehát egyáltalán nem biztos, hogy a jogállami deficit túl sok embert fog zavarni ebben az országban.

2014-ben Kádár népének megint csak az fog számítani, hogy jobban vagy rosszabul élnek-e mint négy éve.

Atti79 2010.07.26. 11:02:57

Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló törvény hatályon kívül helyezte az államháztartásról szóló törvénynek azt a rendelkezését, amely a közfeladatokat ellátó állami vállalatok átláthatóságát szabályozta. A módosítással a köztulajdonban álló cégek szerződéseinek és a gazdálkodásukat érintő adatoknak a nyilvánossága, illetve ennek kikényszeríthetősége került veszélybe. A nyilvánosság ezért nehezen vagy nem szerezhet tudomást a köztulajdonú cégeknél történt visszaélésekről, pazarlásról vagy éppen bűncselekmények gyanúját felvető ügyekről. A Transparency International a korrupció elleni küzdelem egyik legfontosabb eszközének tartja a közpénzek felhasználására vonatkozó nyilvánosságra hozatali kötelezettségek hatékony érvényesülését. A nyilvánosság biztosításával válhatnak felderíthetővé ugyanis a korrupciós ügyletek és az átláthatóság kikényszerítésének törvényi garanciái jelentik a további jogsértő magatartások visszaszorításának legfontosabb feltételeit - hívták fel a figyelmet.

egy-fo-epitesz 2010.07.26. 11:03:06

hm az ingyenélők úgy tűnik most kellnek fel. semmi gond forradalmárok. nyakkendőigazít, mélygarázs, terepjáró, oszt indulás a körúton vagy andrássin "melóba"

[nick] (törölt) 2010.07.26. 11:14:22

@Atti79:
az önkormányzatoknál ugyanez van. a vagyonkezelők a közgyűlés megkerülésével maguk döntenek. itt egy tanulságos video. egy debreceni civil képviselővel készült interjú.

il.youtube.com/watch?v=sCUefD1lM94

Styx13 2010.07.26. 11:14:40

Tisztelt Török úr,

Félre ne értsen tisztelem a tudását, de a fenti írásában néhány állítása sántít. Finoman szólva is csalódástkeltően gálánsan bánik a tényekkel.

1) Igaz maga is elismerte, hogy elfogult a jelenlegi/volt köztársasági elnökkel szemben, de annyira azért nem kellene, hogy az AB fénykorát épp az ő idejére taksáljuk. Nem értem a logikát abban sem, hogy bezzeg Göncz, ő sem dobott vissza törvényeket. Volt olyan, amit vissza kellett volna? Vagy ez a mércéje a függetlenségnek? Konkrétabban írjpon legyen szíves!

Félre értés ne essék, magam is jobban örültem volna, ha egy kevésbé pártzkatona lesz az államfő, de nyilván távlati politikai megfontolások vezérelték Orbánt abban, hogy végül sokakkal szembe menve mellette döntött.

2) A korábbi ÁSZ-elnökről írott véleménye badarság. Elég csak utalni a BA Zrt. kettős könyvelésére, meg arra, hogy a most folyó nagyobb eljárások (Bábolna, Sukoró, Moszkva Ker. Képv., Malév stb.), a Fidesz ún. 11 kivizsgálandó ühgyének zöme, mind ÁSZ-jelentéseken alapulnak. Az ügyészség is ezek alapján vizsgálódik.

Attól mert nem a médiába üvöltve és pózolva tették a dolgukat, még igen keményen szóvá tették a szabálytalanságokat, a jelentések pedig minden esetben az ügyészségre kerültek. Mit gondol miért nem állt anno az MSZP Kovács Árpád mellé? Vagy miért kellett Gyurcsánynak egy Költségvetési Tanács?

Kérem a továbbiakban legyen kevésbé gáláns a tényekkel.

ssi 2010.07.26. 11:29:59

@Szimba: az erős régi beidegződésedből eredő cselekedeted miatti nem megvalósulásnak :-)

fvipera 2010.07.26. 11:32:13

szívesen látnék TG-től egy olyan hipotetikus helyzetleírást, amikor azt mondaná, hogy a demokrácia veszélybe került Magyarországon.

Viktor törekvései szerintem egyértelműen demokrácia ellenesek, de szerencsére továbbra is kis, nyitott, nyersanyagban szegény ország vagyunk, így a nemzetközi függőségünk, eltérően Kínától, Oroszországtól vagy akár Venezuelától nulla közelire redukálják a politikusaink cselekvési szabadságát. És az a "korlátoltság" a kontraszelektált politikai elitünket tekintve nagy szerencsénk.

az elmúlt 20 év egyetlen nagy formátumú politikusa magyarországon Bajnai Gordon.

banurr 2010.07.26. 11:37:24

@Lefetyke: Az, hogy mit csinált az MSZP-SZDSZ az a múlt. A hibákból tanultunk (?!?)....
Az viszont, hogy ennek a tanulságnak az alapján ki mit csinál az a jövő. És ha ez a jövő az, hogy egypártrendszer (gyakorlatilag) akkor valahogy nem erre szavaztunk 1990-ben.
Bár akkor még bohó voltam, ifjú és naiv, valamint a sör-vodka combót is jobban bírtam (meg olcsóbb is volt)

ssi 2010.07.26. 11:41:38

szövegértés, nem is könnyű: T.G. írásain nevelkedve a politikai is árnyalhatóbb

"technikai fejlődés" = eszköz és program is: megfelelő hangsúlyt kap nálunk?

@Szimba: ezen a csatornán kérdésedre a válasz másként nem publikus :-)

Ordnassac 2010.07.26. 11:43:27

@fvipera: "az elmúlt 20 év egyetlen nagy formátumú politikusa magyarországon Bajnai Gordon."

Jujjj... gyakorlatilag Bajnai nagy érdeme, hogy egy év alatt valamennyire rendbe hozta azt, aminek elszúrásában neki sem volt kis szerepe. Ettől még egyáltalán nem nagy formátum...

CSENDES 2010.07.26. 11:44:00

@Trompf: "Az irány rossz, de nem rosszabb, mint volt. "

Ja, jobbra ég az erdő (meghalunk a tűzben). Balra viszont ott az áradó folyó (nem tudunk úszni=egyenlő meghalunk).

hát tök jó.

ssi 2010.07.26. 12:44:27

@Szimba: minden rendben volt/van/lesz :-) megértettem

tocibacsi 2010.07.26. 13:15:34

@Ringlósztár: akkor a tovább pontosítás kedvéért: a választási rendszer működése a szavazás napja előtt már adott volt, nem aznap, vaktában találták ki a voksok számolásának módját. Annak működése ismerhető, ha az emberek nem akartak vona 2/3-ot, a lehetőség meg lett volna arra is. Továbbá a erősen aggályos lenne a választási rendszerre fogni a dolgot, és azt állítani, hogy a szavazók 53%-ot akartak. Ha csak a közvetlen képviselőválasztás lenne (mert lehetne...) akkor most 99% lenne, nem 2/3, főleg nem 53%...
A nem szavazókkal kapcsolatban pedig értelmetlen bármiről is beszélni...

panelburzsuj 2010.07.26. 13:20:55

@panelburzsuj:

"A szelektív valóságkezeléssel űzött játszmák a politikai és közéleti csatározások kedvelt eljárásai."

bigapples 2010.07.26. 13:22:26

Mennyi hozzászólás Halmai Gábor nyafogása kapcsán...

Ezt viszont érdemes elolvasni, Londonban leokézták a viktokráciát :)

www.mti.hu/cikk/2010/07/26/the_times-_eljen_magyarorszag-_amiert_szembe_szallt_az_imf-fel-491605

Ordnassac 2010.07.26. 13:30:59

@bigapples: Adam LeBor Budapesten él és a vélemény rovatban jelent meg a cikk. Hogy ez mennyire leokézás Londonban, persze nem tudom.

okostojgli (törölt) 2010.07.26. 13:37:06

@stratez: Nagyon jól tudod, hogy mellébeszélsz, akkor meg miért teszed?

Nagyon jól tudod, hogy az MSZP-SZDSZ 94-ben deklaráltan nem akart az akkori ellenzék nélkül 2/3-os törvényeket módosítani. Nem is tette, egy vagy kettő kivételével.

Az, hogy pont 2/3-ad, az nem azt jelenti, hogy a 2/3-ad valamiféle természeti törvény lenne, esetleg istentől való, kőtáblába vésett dogma.
Egyszerűen azt jelenti, hogy jelentős többség, inkluzíve mindenkori ellenzék egy része. Legalábbis elegáns értelmezésben.

A Fidesz viszont minden, csak nem elegáns.

fillérbaszó vadász 2010.07.26. 13:46:52

@okostojgli: Azt ne feledd hogy az MSZP-SZDSZ, 94-ben hazugsággal jutott 2/3-hoz.

bigapples 2010.07.26. 13:54:34

@Ordnassac:

Ordi, kapcsold be az irónia detektorodat :) ugye láttad, hogy a mondatom végén ott a ":)" ?

Azért nem tagadom, örülök, hogy 1998-2002-höz képest már nem kizárólag a mostani Washington Post cikkhez hasonló egyoldalú, SZDSZ hátország sugallta cikkek jelennek meg a jobboldali kormányról, hanem kiegyensúlyozottabb a külföldi sajtóban a Magyarországról kialakuló kép. Ebből a szempontból számomra irreleváns, hogy a szerző itt él vagy itthoni források alapján ír.

Ordnassac 2010.07.26. 13:55:57

@bigapples: be volt kapcsolva, csak a saját szövegemről sikerült ismét szerencsésen lefelejtenem a saját :-)-met...

Ordnassac 2010.07.26. 13:59:41

@bigapples: az mondjuk igaz, hogy jól jön a többszintű tudósítás hazákról. :-)

porfelhő 2010.07.26. 14:03:20

A Jobbik alkotmánymódositásban kezdeményezi a koronás cimert is ábrázoló zászló újbóli használatát. Pörzse kifüggesztené az iskolai tantermekben a koronás cimer alá a Horthy-korszak nemzeti imáját, a "Magyar Hiszekegyet".

Ordnassac 2010.07.26. 14:16:55

@porfelhő: asszem ezek elhalnak már az illetékes bizottságban. Igazából csak jelzésértékű üzenet a Horthy-nosztalgiás szavazótábornak.

lüke 2010.07.26. 14:50:45

@Ordnassac:
nagyra nött:), mint Gyulai mondta anno 1973-ban
de nagy lett a kis Pötzsch
de.wikipedia.org/wiki/Anett_P%C3%B6tzsch-Rauschenbach

lüke 2010.07.26. 14:55:31

@panelburzsuj:
A. Kösztler de.wikipedia.org/wiki/Arthur_Koestler
parapszichológiával foglalkozott, s ez nem tudomány
, mint sok más még

lüke 2010.07.26. 14:57:15

@lüke:
Sein Vermögen stiftete er für die Einrichtung eines Lehrstuhls für Parapsychologie, der durch die Vermittlung seines Testamentsvollstreckers John Beloff zwei Jahre später an der University of Edinburgh eingerichtet wurde

s tudományt alapitott a pénzéböl

szbi 2010.07.26. 15:18:14

A kommentátorok szövegeit olvasva megerősödik a véleménye: az emberek - beleértve az idelátogató válogatott sokaságot - nagy részének fogalma sincs mi a politikai demokrácia.
Az még hagyján, hogy Hitler hatalomra jutásának rágalmazás ízű említésekor nincs meg valakinek a szükséges történeti ismerete - a NemzetiSZOCIALISTA Német MUNKÁSPÁRT - nem kétharmaddal került hatalomra, hanem még az abszolút többsége sem volt meg, hanem pusztán a relatív, s ebből a pozícióból kerültek, erőszakos forradalom útján, hatalomra.

A képviseleti demokrácia azt jelenti: a többség felhatalmazást kap a saját programjának következetes és teljes teljesítésére, az ellenzék pedig az ellenkezésre.

Ezt a késő-kádári kommunisták nagyon jól tudták ezt, s ezen okból építettek bele húsznál több törvényt a az új rendben: ennyit kellett volna kétharmaddal megszavazni. Pl.: a költségvetést. Kis Jánosnak és Antallnak több esze volt, mint a mai zsebacsarkodóknak: lett ugyanis "paktum"; igaz máig érően benne jóval több bomba a kelleténél. Szerintem pl. elég volna annyi 2/3-os törvény, mint Nagy-Britanniában van.

A jó ellenzéknek nagyobb a súlya mint az ereje; a rosszénak nagyobb az ereje, mint a súlya. A mai társulatok ezt szeretnék - beleértve a demokrácián vinnyogó parlamenten kívüli nagyszájú tudatlanokat.

TG sokat emlegeti az eleganciát. Jól teszi. De az erkölcsről kevés szó esik. S ez is jó. Tudniillik rendes ember fölöslegesnek tartja az etikai áriákat, mivel állandóan hallja a tisztesség dallamát.

A diktatúrát/terrort/Hitlert emlegetőkről pedig eszembe jut a mondás: mindig az kiabál, akinek a háza ég. Terroristák, akiknek rácsapódott a farkára az egérfogó, s most oroszlánként cincognak.

panelburzsuj 2010.07.26. 15:22:24

@jjulie:

Érdekes helyről kaptál némi támogatást:

"az önmagát előszeretettel "politikai elit"-nek nevező politikusi foglalkozású emberek egy része semmi néven nevezhető hiteles teljesítménnyel nem rendelkezik"

(guglira föl ... :)

tölgyes 2010.07.26. 15:43:46

@porfelhő: Joga van ezt kezdeményezni Pörzsének.Eredménye azonban nem lesz.

Ordnassac 2010.07.26. 15:44:54

@tölgyes: már meg is tette: még a szünet előtt benyújtotta javaslatait, bár szinte fix, hogy elhalnak a bizottságban...

CSENDES 2010.07.26. 15:45:36

@Ordnassac: Bod Péter Ákos nyilatkozata után - miszerint szükség lenne az IMF hálóra, továbbá Róna Péter közgazdász nyilatkozata után, miszerint az IMF volt a legenyhébb tárgyaló felek közül, s meg lehetne állapodni - nyitott frontot OV. a parlamenti nyilatkozatával, illetve az azt megelőző napi nyilatkozatával az EU felé is, mely szerint Magyarország szerződése lejár az IMF-fel(persze ami a hitelezést jelenti és nem a visszafizetést, s ezt követően az EU-val kell megegyezni, s meg is fognak egyezni persze olyan mértékű hiánycéllal, ami a környezetbeli országoknál fennáll. Ezért is cikkez a jobboldali sajtó és kiszolgálói aról, hogy mindenkinek nagyobb a hiány %-osan, mint a miénk. Persze arról hallgatnak, hogy mindez a GDP %-ában van, ami azt jelenti, hogy egy pl Németország 7%-os hiánya nem jelent ugyanannyit összegszerűségében, mint Mao. 3% alatti hiánya. Utóbbi kb éves 260 milliárd.

Szimba 2010.07.26. 15:46:22

@lüke:

Érdekes, erre úgy emlékszem, hogy a nagy lelkendezés közben úgy hangzott el, hogy "de megnőtt ez a kis Pötsch"

Néztem a korcsolya bajnokságot, és sokáig zokogtam a röhögéstől.

tölgyes 2010.07.26. 15:47:14

@nestrot10: Berúgott édes úr! Van egy kormány, amelyik demokratikus úton 2/3-ot szerez . és a él azokkal a lehetőségekkel, amit ugyancsak demokratikusan a 2/3-hoz kötöttek. 2/3-ad kell az alkotmányozáshoz.. erre elkezdenek alkotmányozni.. a közvélemény-kutatók szerint pedig még növelték is előnyüket..Tehát az emberek ma gyors és határozott lépéseket várnak és nem a bukott régi elit pozícióinak erősítgetését és védelmét.

CSENDES 2010.07.26. 15:52:02

@CSENDES: Ugyanakkor még Bod Péter Ákost megelőzően, Róna Péter is azt állította, hogy az IMF volt az enyhébb, s veleük talán meg lehetne és meg is kellene megegyezni. Ezt követően azonban OV. mást gondolt, még Matolcsyt is semmibe véve. Itt igazán nem Matolcsy kúrta el, pedig nem vagyok Matolcsy-fun. Nem tudom, hogy ki ajánlotta OV-nek, hogy támadjon, de abban is biztos vagyok, hogy Varga Mihály sem okézta le. Ugyanis a pasi nem ennyire hülye, illetve egyáltalán nem hülye.

tölgyes 2010.07.26. 15:52:41

@Ordnassac: Az is jó, hogy benyújtotta és az is, hogy elhal... Int mindenki olyan nagyon demokrata, de ha találkozik egy az övétől eltérő állásponttal rögtön tökön lövi magát és aztán visong..:)A demokrácia eltérő állsápntok felfogások ütközésének terepe és nem a birkák bégetéséé...Majd ha Pörzsének 2/3-a lesz, akkor el is fogadtathatja a koronát nemzeti jelképként..és akkor még mindig nem fog összedőlni a demokrácia.. még akkor se, ha én azzal nem fogok egyetérteni.

tölgyes 2010.07.26. 15:57:39

@CSENDES: Mások meg mást állítanak és a Guardien és a The Times szerint pedig a magyarok jól döntöttek.. amiben nem az az érdekes, hogy ők mit mondanak, hanem az, hogy ezek a hangok már megjelentek...
Véleményem változatlan: októberre az IMF le fogja cseréni rezidenseit és hangot fog változtatni... és az Eu is kezesebb lesz és az EBK is megérti: a bank függetlensége és Simor alkalmassága két külön kérdés.. hogy a béréről már szó se essék.. annak nincs köze semmihez.

Szimba 2010.07.26. 15:58:12

@bigapples:

The Times! Ez tényleg izgalmas.

Bár OV is arra vár, hogy sok más ország is az IMF ellen forduljon. Az egyik interjúban beszélt arról, hogy nem egyszerű szembeszállni egy ekkora hatalommal, még kevésbé elsőként. Ő is jobban örült volna, ha harmadikként vagy még később beszélhetett volna.
Azonban a rés most adódott, amin most kellett belépni, és a tárgyalások miatt elsőként.

Nem tudni, hogy egyedül marad-e, vagy valóban követi más is?
Az IMF szerintem ezért is dícsérte meg az egyáltalán nem jól álló Romániát éppen a magyarországi tanácskozások megszakadása után.

Szimba 2010.07.26. 16:03:03

@Ordnassac:

Nem csak érdekes, de van benne valami. Az IMF nagy kutya, és kicsit diplomatikusabban kell elküldeni:)))

Lehet perzse, hogy OV az októberi választások után felveszi a kapcsolatot velük, csak még most tesz a kedvére a választóknak.

CSENDES 2010.07.26. 16:04:07

@tölgyes: Én is nagy ívben lesz-om T Tölgyes, csupán arra kívántam rámutatni, hogy az erősen jobboldali Bod Péer Ákos, továbbá Róna Péter is ellenkező állásponton volt, s így nem tudom ki befolyásolta OV-t az ellenkező hozzáállásra.

tölgyes 2010.07.26. 16:07:12

@Szimba: Fordítva lesz. Október után az IMF elküldi a mostani tárgyalóit.. és ők kezdeményeznek szelídebb hangon... mert a The Times nem az egyedüli hang...és a világnak már nagyon tele van a töke a fenti urak által képviselt pénzarisztokráciával... sőt már a pénzarisztokrácia egy részének is tele van.. hiszen ez már az ő helyzetüket is fenyegeti.

Szimba 2010.07.26. 16:07:18

@CSENDES:

OV nem mindig befolyásolható, sőt!
Azon viszont csak röhögni tudok, könnyes szemekkel, hogy a Times a kapitalista despoták elleni lázadásnak nevezi, és éljenzi az IMF tárgyalások megszakadását.

Kádár sírna örömében, hogy belülről rothasztjuk a kapitalizmust!:)))))))

tölgyes 2010.07.26. 16:09:17

@CSENDES: Mint ahogy a balos Guardian és az inkább jobbos konzervatív The Times pedig azt mondogatja: meg kell az IMF-et regulázni. Tehát itt is új törésvonalak jelentkeznek.

tölgyes 2010.07.26. 16:12:12

@Szimba: Nem szabad ennyire felszínesnek lenni! Itt nem a kapitalizmus belső bomlasztásáról, hanem a kapitalizmuson belüli kiméletlen érdekharcokról van szó. Az ön által idézett írás is azt mutatja, amit Orbán mindig is mond: itten kérem harc van, amit nem lehet hanyatt fekve széjjel tett lábakkal bugyi nélkül folytatni...::))

panelburzsuj 2010.07.26. 16:14:27

@szbi:

A tárgytól valóban eltért itt-ott egy kissé a beszélgetés fonala, de attól a felvezető kérdés még az maradt, hogy "Búcsú a jogállamtól?"

Arról meg Török Gábor politológust kéne megkérdezni, hogy demokrácia és jogállam simán felcserélhető szinonimák-e ...

panelburzsuj 2010.07.26. 16:16:58

@CSENDES:

Van egy csendes :) tippem: OV-t leginkább OV tudja befolyásolni ...

almodhi 2010.07.26. 16:20:34

@Szimba:

No igen, The Times. Opinion (vélemény) rovat. Adam LeBor. Ennél már csak Paul Lendvai jobb, igaz ellenkező előjellel...

A zárómondat pedig frenetikus:

That didn't happen, but perhaps Hungary's stand against capitalist despots will spark one this time.

A kis komcsi...

Szimba 2010.07.26. 16:21:47

@tölgyes:

Értem én, csak néha mulatságos az egész politikai csatározás ezekkel a keményebb háttérvonulatokkal együtt.

Másrészt ha AIDS-ünk van, még a hanyattfekvés is lehet eredményes!

Átverés! 2010.07.26. 16:26:33

@robinzon Kurzor egyetértek, @ Szbi-vel is hasonlóan.

OV. IMF-el szemberi fellépése lehet,hogy hasznos és példaértékű lesz. Úgy legyen!!
De ha nem akkor nagyon hamar korrigálni kell mert nagy a tét.

Választás világraszóló győzelemmel igy egy pár keresetlen szóval ellehetne ísmerni az előző kormány tesjesítményét.Külföld is nagyobb szimpátiával fogadná őket.

Oszkó Péter nagyon jó fej, szóba is állhatnának vele.Bőven ütné a jelenlegi szintet.

CSENDES 2010.07.26. 16:30:28

@tölgyes: Ne vitatkozzunk erről, mert nem én vagyok a szkeptikus, hanem Bod Péter Ákos, Róna Péter, s nem én állik a másik oldalon sem, hanem Heim Péter (Századvég) és Csath Magdolna (erősen jobbik közgazdász), ez utóbbi a szociális gazdaság primadonnája.

Úgyhogy én csupán szembeállítom OV régebbi BPÁ-t patronáló, s jelenleg gőzgazdászként funkcionáló voltát.

Szimba 2010.07.26. 16:37:33

@tölgyes:

Remélem, megérjük! Akkor amelyikünknek igaza lesz, ihat egy sört!:)

panelburzsuj 2010.07.26. 16:43:04

@almodhi:

Editor's Note: We are pleased today to offer our first contribution by Adam LeBor, the long-time Budapest correspondent for the Times of London, and author of numerous books. Note that the piece is also available via this link to subscribers of the Times, which recently put most of its content behind a paywall. Also note that LeBor's recently published thriller, The Budapest Protocol, is available in English from Reportage Press in the UK and in Hungarian from Agave Kiado here in Budapest.

Vírusmarketingből jeles LeBornak, is Agavénak is! ... :))

panelburzsuj 2010.07.26. 16:52:14

@panelburzsuj:

Azért ehhez a poszthoz is mondott valamit a becses zsurnaliszta:

"use the same tactics as the Communists in postwar Europe - stealthily slicing away independence and sovereignty until nobody notices that it's all gone"

(A mondat eleje sajnos lemaradt ... )

Crowz 2010.07.26. 17:00:46

Teljes mértékben eggyet kell értenem Török Gáborral!
Különösen ez a pár mondat érdemel figyelmet: "2014-ben is ugyanúgy legyőzhető lesz majd a Fidesz, ha nem teljesít elég jól, ahogy 1990 óta mindig adott volt a kormányváltás lehetősége. S ha ez nem sikerül, az nem a megváltoztatott intézmények vagy a pozícióba emelt kormányközeli emberek miatt lesz, hanem azért, mert azok, akik megpróbálták, nem voltak elég jók és ügyesek ahhoz, hogy megszerezzék a többség támogatását. "
Azt hiszem ezzel le is lehetne zárni ezt az egész világvége-demokrácia-jogállamiság-vége vitát!

tölgyes 2010.07.26. 17:07:42

@CSENDES: Ön azonban nyilván azért hivatkozik rájuk, hogy így fejezze ki velük szemben fenntartását.

tölgyes 2010.07.26. 17:09:33

@Szimba: A HIV vírussal nem számoltam

tölgyes 2010.07.26. 17:10:41

@Crowz: Épp ezért.. ugyan mire fel a nagy indulat????

CSENDES 2010.07.26. 17:15:40

@tölgyes: Ez azért már akkora parasztság. Nem az az érdekes, hogy én mit akarok velük, hanem az, hogy ők jobboldaliak, s lássuk be ez így nem egészen homogén vélemény, még ha Ön azt is akarja mondani,hogy az én akaratomra nyilatkoztak így, vagy én fordítom ki a véleményüket, ami természetesen nemi gaz, észre vehetné, ha a fülét, vagy szemét nem rejtené a seggébe.

panelburzsuj 2010.07.26. 17:16:18

@almodhi:

Из искры возгорится пламя

almodhi 2010.07.26. 17:17:03

@Crowz:
Pedig ez TG legnagyobb hazu... izé csúsztatása. A választás szabályai könnyen megváltoztathatók úgy hogy sokkal nehezebb legyen megbuktatni az Orbán-pártot.

Például, ha valaki meg akarja majd októberben buktatni az esztergomi Meggyes 'Énnemszívtamcsakatöbbiek' Tamást, hála Orbán törvénymódosításainak, már jóval nehezebb dolga lesz mint azelőtt. Hiába ügyes...

almodhi 2010.07.26. 17:19:12

@panelburzsuj:
И просвещенный наш народ
Сберется под святое знамя!

mantis 2010.07.26. 17:19:28

Török Gábor múltkor emlegette Plutarkhosz Párhuzamos életrajzait. Nos, Iulius Caesar-ról ezt írja, szerintem napjainkban is megfontolandó:

"Személyének jelentősége Róma politikai életében nőttön-nőtt. Irigyei eleinte azt hitték, hogy ha majd nem tudja költekező életmódját folytatni, rohamosan csökkenni fog befolyása, ezért nem is tettek semmit mind szélesebb körben növekvő népszerűsége ellen. Mikor aztán kiderült, hogy közéleti befolyása kikezdhetetlen, ráadásul az állam rendjének gyökeres megváltoztatására használja, akkor ébredtek csak rá, milyen helytelen az eleinte kicsiny és mellőzhetőnek látszó dolgokat figyelmen kívül hagyni, hogy milyen hamar jelentőssé válnak, ha senki nem tesz ellenük semmit, és nem gátolja meg az egyszer megindult folyamatot."

panelburzsuj 2010.07.26. 17:23:24

@almodhi:

Ugye hogy te se hitted volna, hogy a világsajtó is be fog sorokozni alája! ...

almodhi 2010.07.26. 17:24:45

@panelburzsuj: Még várom a Zsenminzsipao-t.

CSENDES 2010.07.26. 17:29:05

@tölgyes: Muszáj elnézését kérnem, de mindig kihoz a sodromból. E témához sem igazán szóltam hozzá, holott azt érzékelem, hogy a média egyes celebjei (Török Gábor, Süveges Gergő ) -kisgyermekekkel megáldva) egyre kevésbé mernek megjegyezni, urambocsá kérdezni egyáltalán. Nekem lenne kérdésem, de nem vagyok pozícióban, s megjegyzésem is alig lehet, mert ilyen idióta támadások érhetnek. Ettől még nem vagyok hülye, és ballibsi, ha tetszik, ha nem. De nem tudok elmenni szó nélkül amellett az ámokfutás mellett, ami itt (eeben az országban) megy.

Lehet, hogy TG. nem tartja veszélyesebbnek, mint az eddig regnáló pártok tevékenységét, de én is csak azt tudom mondani, mint az előttem lévő néhány vélemény, nem attól lesz valami antidemokratikus, hogy ez, vagy az megvalósul, hanem az, ha mindegyik együttesen és halmozottan jelentkezik.

agentT 2010.07.26. 17:29:11

Azért van abban valami fülledt báj, ahogyan a tljes baloldali véleménykórus nekiállt hangsúlyozni, hogy az a bizonyos cikk ott a The Times-ban nem egy vezető elemző műve, csak az opinion rovatban jelent meg.:))))))
Mert bizony az összes rohadt zecskavágás, amivel a hazánkat illetik, az összes mocskolódás, ha éppen nem ballib kormány van, az nem az opinion rovatban jelenik meg döntőképp, ugye?
Nem hát, amikor épp a magyarországi fasisztaveszélyről és a demokrácia hanyatlásáról kell zengedezni, az nem az opinion rovat, hanem a Teremtő diktálja Mózesnek.:DDDD (Az idiótábbak kedvéért: ez nem zsidózás volt.)
mantis: ha idézeted ezen eleme: "közéleti befolyása kikezdhetetlen, ráadásul az állam rendjének gyökeres megváltoztatására használja" esetleg Orbán viktorra vonatkozna, akkor csak annyit mondhatok, hogy adná már végre a jó Isten, hogy valaki nekilásson az állam eme beteg, elcseszett, degenerált rendjének a szétverésére.
Orbánnal kapcsolatban ambivalens érzéseim vannak. Néha azt gondolom, hogy igen, igen, komolyan gondolja. Komolyan gondolja mindazt amit mond, és akkor végre valami történik. máskor meg az a nézet győzedelmeskedik bennem, hogy csak az októberi önkorm. választásig akarja kihúzni népszerűtlen IMF-nyalás nélkül...
de már annyiszor mondta. Annyiszor elmondta, hogy az egész világrend össze fog omlani, és nekünk jól kell kijönnünk belőle... hogy talán ő is elhiszi.
A rohadt nyavajgókat meg majd visszük a hátunkon, elvégre főbe nem lőhetjük őket.
Csak nekilátunk a dolgoknak, nekilátunk végre már.

almodhi 2010.07.26. 17:37:10

@agentT:

Idézet magamtól:

"No igen, The Times. Opinion (vélemény) rovat. Adam LeBor. Ennél már csak Paul Lendvai jobb, igaz ellenkező előjellel..."

szíjjad vissza....

almodhi 2010.07.26. 17:38:20

@agentT:

"....elvégre főbe nem lőhetjük őket. "

Kösz. Meg vagyok nyugodva. A családom is reménykedhet?

agentT 2010.07.26. 17:41:18

Persze az világos, hogy Orbánnak a megszorítások útját kéne járnia, mert ottan vagyon az igazság.

Csak egyetlen dolgot nem értek. A magyar GDP az évtizedek során hol lassabban, hol gyorsabban, de nőtt, növögetett.
Eközben a hetvenes évek elején egy átlagnyugdíjból körülbelül háromezer BKV jegyet lehetett venni, most körülbelül négyszázat.
Ez csak egy példa, de érzékletes.

Na most ha ez így van, már pedig így van, akkor tessék már megmondani, a pénzügyi világszervezeteknek és a baloldali gondolkodóknak hol a jó édes anyjában mutatható ki az a túlfogyasztás, ami miatt a népet kéne időről időre megszorítani?
Hol a hedonizmus? Hol a dőzsölés?

Ha meg sehol, akkor vajon miért ne lenne jó ötlet a bankadó, vagyis lefejni azokat is a változatosság kedvéért, akiknél ott a zsé?

És ha ez a tök logikus lépés mondjuk az IMF-nek nem tetszik, akkor miért ne lehetne elküldeni őket szép diplomatikusan a halál kóchengeres...

de persze nem kötelező egyetérteni, lényeg hogy mennek a dolgok. A fanyalgóknak is marad öröm. Meg lehet csókolni Jani bácsi képét otthon a konyha falán május elsején, meg ilyesmi.

Hogy a post eredeti témájához is hozzászóljak: én megszavaztatnám az alkotmányt mindenkivel. Aki legalább alapfokon tanult politológiát és alkotmányjogot.

agentT 2010.07.26. 17:42:56

@almodhi: nem szívom, mert LeBor az összes eddigi ekéző cikke kapcsán istenkirályvolt balra lent, csak most kezdődött az opinionozás.
Amúgy ne te voltál a címzett, a családod meg reménykedhet, mint mindenki, végre.

CSENDES 2010.07.26. 17:44:39

Nem véleményeztem eddig ezt a posztot, s annak témáját, de most Tölgyes miatt is kénytelen vagyok kimondani. Lehet, hogy neki tetszik amit ezek csinálnak, nekem nem.
S, nem csupán azért, mert leváltják a vezérkart, amiről feltételezik (egyébként joggal), hogy az előző nyolc év termése, mert ez valójában így van, s természetes igény. Hanem az irritál, hogy középszinten rettegést idéztek elő osztályvezetői szint és alább, továbbá kirúgtak olyan személyeket, akik pályázat útján, tisztán szakmai szempontból nyerték el helyüket.

Ez irritál, s nem érdekel, hogy mi lehet az oka. Aki szakmai feltételeknek megfelelően tölti be a posztját, azt miért kell kiebrudalni.? Talán azért, mert az üldöztetési mánia a FIDESZ-ben a végletekig fokozódott?? Ez nem beteges???

Az alkotmánybírók kinevezésével kapcsolatosan engem nem hat meg, hogy Bihari Mihályt is jogellenesen nevezték ki. Tény, hogy a rendelkezés mindenféleképpen valamiféle jogvégzett emberre született. Az általam hivatkozott OGY határozat pedig egyértelműen alátámasztja ezt, mivel meghozatalakor még nem volt politológia sem, nemhogy tudományágként, de sehogy sem. Tehát q jogalkotó szándéka mindenféleképpen arra irányult, hogy jogászok lássák el az alkotmánybírói feladatot.

Idegesít, hogy azok a jobboldali szakemberek, akiket évekkel ezelőtt csatába küldött a jelenleg kormányzó párt, szintén kritikát mondanak a FIDESZ vezetője tevékenységére. Ettől nem ők lesznek hiteltelenek, hanem a kizárólagos hatalommal rendelkező fél. Tehát igenis van félelemere okom. Az ámokfutás mindig meghozza az eredményét.

almodhi 2010.07.26. 17:44:52

@agentT:

"Eközben a hetvenes évek elején egy átlagnyugdíjból körülbelül háromezer BKV jegyet lehetett venni, most körülbelül négyszázat"

A 70-es években a villamosjegy 1 Ft volt, a buszjegy 1.50. Azaz az átlagnyugdíj ugye 3000-4500 Ft???

Te mikor születtél jóember? És az ilyen mondatokkal szerinted ki csókolgatja Jani bácsi képét?

Crowz 2010.07.26. 17:45:56

@almodhi:
Miért lenne csúsztatás? A választói akaratot nem törölheti el!
Be lehetne már végre fejezni ezt a vernyákolást! Azonkívül világos, hogy csak az önkormányzati választásokig akarja húzni az IMF-dolgot! Kíváncsi vagyok vajon az MSZP-SZDSZ-nek is így szívtad a vérét kb 2 hónap után vagy csak Orbánra vagy így kibukva :D

Crowz 2010.07.26. 17:51:00

Ja és Halmai Gábor tanár úr bizony nagyon is elfogult! Őt anno az MSZP-SZDSZ jelölte VOLNA, ha nem hátrálnak ki mögüle! Sajnos még mindig a se...akarom mondani, még mindig hozzájuk húz!
Ami nem baj, mert szíve joga, de azért elgondolkodhatna ő is egy kicsit a saját múltján, hogy kivel-mikor-hol stb.

agentT 2010.07.26. 17:53:57

@almodhi: Ha azt játsszuk, hogy leragadunk minden felesleges szőrszálhasogató marhaságnál, akkor értelmetlen lesz a vita, de felőlem azt is lehet.
Ma egy vonaljegy 300 Ft itt Debrecenben, ha a sofőrnél veszed. Ha ebből akarsz 3000-et venni, a fenti példánál maradva, akkor pont 900.000 forintos nyugdíjad kell, hogy legyen. Most van több 900.000 forintos nyugdíj, vagy 3000 forintos nyugdíj volt több az 1 forintos vonaljegy korában?

de mindegy, a lényeg az egzakt tény, hogy az emberek életében nem jelentkezik az a hedonista dőzsölés, amit "a magyar lakosság bűnösen túlfogyaszt" cimkével lehetne leírni.

Persze mindenki lehet mazochista, ez emberi jog, de ha megszorításért tetszenek rimánkodni, akkor tessék szíves a csalánt a saját ....-szal veregetni, ne a miénkkel, köszönöm

almodhi 2010.07.26. 17:54:49

@Crowz:
"A választói akaratot nem törölheti el!"
speciel most akár azt is megteheti... de nem kell eltörölnie. Csak egy kicsit finomhangol a szabályokon, hogy nehezebb legyen a választói akartanka érvényesülnie.

Elvileg 1985-ben a Kádár rendszer is megbuktatható volt a választásokon, törvényesen. Csak nagyon nehéz volt érvényesíteni a "választói akaratot"

"vernyákolást"
Szokjál hozzá. Mostantó a vernyákolás erősödni fog, a háttérben egy mélyebb tónusú (orbántakaroggyal). Akár igazságtalanul is.

"MSZP-SZDSZ-nek is így szívtad a vérét" Mennyire kellet volna szívnom a vérét, hogy most kibukhassak Orbánra?

agentT 2010.07.26. 18:05:25

@almodhi: Rossz hírem van, nem erősödik a vernyákolás.
Néztél mostanában közvéleménykutatási adatokat? Pártpreferenciák, választói elégedettség, ilyesmik.
Én pl a jobbikra szavaztam, de nem követnék el még egy ilyen hibát. A Jobbik azon szarakodik, hogy lehessen szaladgálni fekete mellényben, OV meg közben csinálja a dolgokat. Eh.

almodhi 2010.07.26. 18:06:08

@agentT:

bocs, a marhaságot Te írtad. Hadd ragadjak már le.

A lényeg meg a kövekező: a magyar állam jelenleg többet költ, mint amennyit beszed.
Ha ez azért van így mert a politikusok loptak eddig, akkor jó, ennek vége, Orbánék nem lopnak, nem hazudnak, nem csalnak. Ha más az oka akkor valamit csinálni kell.

A bevétel-kiadás különbségére az IMF-től akartunk (a piacinál kedvezőbb feltételekkel) hitelt felvenni. Az IMF megmondta hogy mikor ad. Orbán keményf@szú magyar gyerekként azt mondta, hogy akkor nem kell. Az a kérdés, hogy a választói kitartanak-e mellette, ha a keménykedésnek kellemetlen következményei lesznek... Ahogy őket ismerem (:-) ) a nagyobb részük nem fog...

almodhi 2010.07.26. 18:07:55

@agentT:

"Rossz hírem van, nem erősödik a vernyákolás."

erre még majd visszatérünk...

panelburzsuj 2010.07.26. 18:12:14

@almodhi:

"Viszont dalolhatok, hogyha úgy óhajtod.
Tudom, kedvedre volt múltkor is az ének.
- Sajttal ! - szólt a róka - így kell a fenének !..."

nyünyüge 2010.07.26. 18:14:37

Mit jelent az 1 kulcsos jövedelemadó január 1-től történő fokozatos bevezetése?
Előbb 1,5 kulcs lesz?
Vagy fokozatosan 2011 és a 2051 között közelítik egymáshoz az alsó és a felső kulcsot?

almodhi 2010.07.26. 18:18:15

@nyünyüge: Először csak Fidesz/KDNP tagoknak... :-)

Crowz 2010.07.26. 18:18:54

@almodhi:

"Elvileg 1985-ben a Kádár rendszer is megbuktatható volt a választásokon, törvényesen. Csak nagyon nehéz volt érvényesíteni a "választói akaratot"" ha te azt "választásnak" nevezed, akkor el vagy tévedve! Itt tudod több pártra is lehet majd szavazni! Vagy mégis mire gondoltál? majd jönnek a karhatalmisták aztán leverik a választásokat? uramjézus... Amugy nem azt mondta, hogy nem kell, hanem ilyen feltételek mellett nem kell! Szerintem mielőtt üzletet kötsz, meggondolod, hogy mibe menj bele! Tisztában vagyok vele, hogy itt az IMF diktál, de a tárgyalást pont azért hívják tárgyalásnak, hogy mindkét fél be tudja mutatni az álláspontját! Amit te mondasz, az gyakorlatilag azt jelenti, hogy az IMF-nek kéne kormányoznia ezt az országot! Ez pedig egy demokráciában...

panelburzsuj 2010.07.26. 18:20:52

@nyünyüge:

Ezt jelenti:

"a versenyképesség erősítése mellett fontos a társadalmi biztonság is, az, hogy senki ne legyen vesztese az adórendszer átalakításának"

TG művak, te műértetlen: micsoda egy kompánia itt ez??

:)

Crowz 2010.07.26. 18:22:03

@almodhi:
"Először csak Fidesz/KDNP tagoknak... :-)" ezt honnan vetted? Nostradamusnak képzeled magad? majd ha bejött, akkor megkövetlek, de amíg nincs bevezetve, addig nem kell ez a cinikus felhang!

almodhi 2010.07.26. 18:24:13

@Crowz: előbb nézz utána az 1985-ös választási törvénynek, aztán heveskedjél itt...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.07.26. 18:24:52

@nyünyüge:
Eleinte csak a parlamentben és környékén vezetik be, aztán ha az Orbán adminisztráció tapasztalatai jók, akkor kipróbálják a nagykörúton kívül is.

almodhi 2010.07.26. 18:26:25

@Crowz:
Márpedig én cinikus nihilista vagyok.

Egyébként szerinted, ha egy mondat végén ott van hogy ":-)" akkor az mégis mit jelent?

almodhi 2010.07.26. 18:31:41

@panelburzsuj:

Ahogy közeledik az ősz, a hangyák látják, a Tücsök csomagol.

- Hát te hová készülsz Tücsök?
- Megyek Párizsba, lekötöttem ott egy téli koncertsorozatot...
- Párizsba? És Tücsök, megkérhetünk egy szívességre?
- Meg, persze.
- Ha már ott vagy, keresd fel La Fontaine urat és mondd meg neki, a hangyák üzenik, hogy a jövőben a jó édes anyjával szórakozzon, ne velük.

porfelhő 2010.07.26. 18:32:16

@panelburzsuj:
Sokat dolgozott a kormány, ősszel visszavesznek a tempóból ,nyilatkozta a miniszterelnök.
Ezt a gyors tempót nevezik nemzeti vágtának./ezt nem ő mondta/.

porfelhő 2010.07.26. 18:41:25

Mult hét csütörtökön szavaztak többek között a Nemzeti Földalapról szóló törvényről, ennek keretében a birtokpolitikai tanács létrehozásáról. Tagjai hétszázötvener forintos bért kapnak, munkájukat azért végezhetik részmunkaidőben, mert fontos, hogy a tanács tagjai megbeszült, köztiszteletben álló szakpolitikusok legyenek.
Nem értem, hogy akkor a Simor A. bérét miért sokallják, miért nem lehet békén hagyni amig a kinevezése szól.

porfelhő 2010.07.26. 18:43:14

Bocsánat hétszázötvenezer forint lett volna.

agentT 2010.07.26. 18:43:38

@almodhi: A magyar állam jelenleg többet költ, mint amennyit beszed. ebben egyetértünk. Ám ez nem azért van, mert a nyugdíjasok hedonista módon zabálják a csirkefarhátat, vagy a több tízezer bedőlt hiteles a Bahamákon nyaral.

Három okra vezethető vissza.
- A bankszektor nem vett részt a közteherviselésben. Ennek vége. Na ott van vernyákolás, de kit érdekel.
- A multik nulla közteher mellett kiviszik a hasznot. Tegnap a HyrTV-ben végre felhangzott, hogy ezen se ártana változtatni. (Mielőtt valamelyik hülye nekilátna a "de akkor csomagolnak a multik" című litániának, egy megelőlegezett kérdés: Melyik bank csomagol? Na ugye.)
- adósságszolgálat. Úgy bene vagyunk a spirálban, hogy már ötszörösét fizettük a felvett zsének, és még mindig nem csökkent a törzstőke. Nem lehet egyszerre mindent megoldani, da az első kettő után szerintem (legalábbis remélem) hogy ez következik.

Persze van másik út is. Megszorítunk, ezzel kevesebb pénze lesz a népnek, kevesebbet vásárol, ezért kisebb bevétele lesz az államnak, ezért megszorítunk, ezzel kevesebb pénze lesz a népnek, kevesebbet vásárol, ezért kisebb bevétele lesz az államnak, ezért megszorítunk, ezzel kevesebb pénze lesz a népnek, kevesebbet vásárol, ezért kisebb bevétele lesz az államnak, ezért megszorítunk, ezzel kevesebb pénze lesz a népnek, kevesebbet vásárol, ezért kisebb bevétele lesz az államnak, ezért megszorítunk, ezzel kevesebb pénze lesz a népnek, kevesebbet vásárol, ezért kisebb bevétele lesz az államnak, ezért....

Ezért elmehet a faszba az IMF.

agentT 2010.07.26. 18:45:20

@porfelhő: Azért mert a hétszázötvenezer és a nyolc milla között ott van az a pici kis hét milla plusz valamennyi, azért.

Mellesleg szerintem ahogy a Simor kapálózik, hogy ő nem tud havi két millából megélni, az egy szóban leírható: Ízléstelen.

panelburzsuj 2010.07.26. 18:46:11

@porfelhő:

Aha ...

Nagy felhatalmazás - nagy változás.

(Bár számomra csak a forradalom után világosodott meg, hogy struktúraracionalizálás keretében a törvényhozást összeolvasztják az Állami Ménteleppel ...)

almodhi 2010.07.26. 18:48:21

@agentT: Nos, jobb lesz ha a továbbiakban is a Jobbikra szavazol. Ott sok barátod lesz. És nem fognak kiröhögni.

nyünyüge 2010.07.26. 18:51:12

@simonmondja.:
Hát igen. A sikeres projekt titka a jól kiválasztott pilot terület :).

agentT 2010.07.26. 18:51:59

@almodhi: Már bocs, de szerinted engem érdekel, ha például az itteni fanyalgók röhögnek?
Ki a büdös francot érdekel?
A karaván attól még halad, hogy némi röhögést adnak elő azok, akik másra nem jók. (Hogy némi képzavarral éljek.)

Ez a röhögős duma egyébként gondolom az egzakt válasz lehetett a fentebbi megjegyzésemre a multikkal, bankokkal stb. kapcsolatban. Grat.

porfelhő 2010.07.26. 18:52:13

@agentT:
Ebben igazad van, a törvényt akkor kellett volna megváltoztatni mikor kinevezték. Nem sajnálom őt sem, hogy keveset keres még kétmillával sem. Már akkor izléstelen volt amikor ilyen törvényt hoztak.
De a részmunkaidőben dolgozó szakpolitikusoknak is van mit apritani a tejbe, mert a tejbe valónak ez az összeg csak egy töredéke. gondolom én.

teevee 2010.07.26. 18:53:45

@török gábor:
"amúgy meg pont erről szólt volna a bejegyzés: attól, hogy valami "gáz", még nincs vége a jogállamnak. attól, hogy nekem vagy Önnek nem tetszik valami, amit a Fidesz csinál, a rendszer még szerencsére demokrácia marad. "

Attól még nem. De (csak úgy kíváncsiságból), mikortól igen?

Mert (például) még nem is olyan régen, józan számítás szerint Sólyom László lett volna a következő köztársasági elnök, ma már ennek ellenkezője csak egy kis gázfröccs a gépezetben.

agentT 2010.07.26. 18:55:05

@porfelhő: Én nem várom tőlük, hogy csinálják a dolgukat nettó százért. Úgy öt-hétötven körül szerintem belefér, ha egy országos politikus keres, mert ha kevesebbet kap, még korrumpálhatóbb. Na de nyolc milla... kevesebbet keres az európai központi bank elnöke is, de Simor biztos jobb szakember.

almodhi 2010.07.26. 18:55:46

@agentT:

"Ez a röhögős duma egyébként gondolom az egzakt válasz lehetett a fentebbi megjegyzésemre a multikkal, bankokkal stb. kapcsolatban. Grat."

A lehető legegzaktabb. :-)

panelburzsuj 2010.07.26. 18:56:29

@panelburzsuj:

Persze ahol minden elmegy, ott másféle framing is lehetséges:

"a Fejvesztett Futam ugyanis látványos fejfocimérkőzésbe kezdett, magukra vonva minden vendég figyelmét"

tölgyes 2010.07.26. 19:31:36

@CSENDES: No de mire fel a hiszti???Amit írt nem is igen értem..Nincsen baj a demokráciával. A demokrácia nagyobb veszélyben volt az elmúlt 8 évben, de akkor Ön nem hisztizett.. pedig verték az embereket, kilőtték a szemüket, az országot gazdaságilag tönkre tették... Ezt a korszakot Ön egész jól bírta..Most megtörténik a dolgok visszabillentése.. erre kapott felhatalmazást a kormány.. és úgy látszik a választók ma még nem türelmetlenek...
Ha Ön közelebb akar kerülni a politikához (kérdezni akar), akkor menjen hozzá közelebb. Nem tilos.

tölgyes 2010.07.26. 19:33:49

@agentT: Gondolja meg: vége a külön pénznek.. TG- se reménykedhet 25 millás megbízásokban.. Remélem.

lüke 2010.07.26. 19:35:13

@almodhi:
ez jó:)
Bécsben 700 db-t másfél órára, az összes közl. eszközre:)

lüke 2010.07.26. 19:36:46

@agentT:
LeBor az összes eddigi ekéző cikke kapcsán istenkirályvolt balra lent, csak most kezdődött az opinionozás

ezt tessék magyarra fordítani
nomen est omen:)

lüke 2010.07.26. 19:37:51

@tölgyes:
nem mindegy maGÁCSKÁNAK; ki hogy keresi a pénzét

lüke 2010.07.26. 19:38:57

@porfelhő:
ja
ott új az igazgató, gyorsan

lüke 2010.07.26. 19:42:02

@szbi:
hogan mennének egérfogóba oroszlányok?
micsoda vizió, Freud Zsiga jöhetne

tölgyes 2010.07.26. 19:51:58

@lüke: Az attól függ...Ha valaki szarszippantó.. azt becsülöm.. azt is ha valaki gyógyító ember.. a klienseket már nem annyira.

lüke 2010.07.26. 19:53:47

@agentT:
mit ágáltok
s Koeman havi 30 ezer eurója mennyi?
vagy Loddarré - akinek nem volt még edzöi képesítése se-?

nyünyüge 2010.07.26. 19:54:15

@tölgyes:
Kis olvasnivaló a kormány következetes pénzügypolitikájáról:
2010.02. "- Mekkora hiányt tudunk elfogadtatni a nemzetközi szervezetekkel? Az Egyesült Államoknak idén 10 százalék fölött lesz a költségvetési deficitje, nálunk viszont még a 4 százalékot is soknak tartják a washingtoni illetékesek.

- Ha abból indulok ki, hogy az unió átlagos hiánya valahol 7,5 százalék körül van, akkor Magyarország kedvező helyzetben van. De közelítsük ezt meg másképp. Mi abban leszünk érdekeltek, hogy Magyarországon több munkahely legyen, több embernek legyen jövedelme, kenyérkeresete. Ehhez akarjuk megnyerni az IMF támogatását, s hogy 2010-2011-ben mekkora lesz a hiány pontos szintje, ehhez képest másodlagos. Ha pontos forgatókönyvet, hároméves programot kapnak, szerintem ehhez minden nemzetközi szervezet támogatást fog adni."
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=146049

2010.05.
"A fideszes a politikus elmondta: már jelenleg is folynak informális tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). A későbbiekben a kormányfő, Varga Mihály és ő, valamint a jegybank képviselői tárgyalnak majd az IMF-fel. Szavai szerint a valutaalap egyebek mellett alacsony államháztartási hiányt, csökkenő pályára álló államadósságot, valamint a növekedés és a strukturális reformok elindulását várja el Magyarországtól.
..."
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=149797
2010.06.22.
"...Még nem lehetett tudni, hogy elfogad-e ennél magasabb deficitet az IMF, az Európai Unió és a pénzpiac..."
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=152035

Az újabb variációkra talán még emlékszik.

lüke 2010.07.26. 19:54:55

@tölgyes:
na ja:)
a pénznek nincs szaga:)
merci bien:)

lüke 2010.07.26. 20:05:54

@Ordnassac:
hol az ellenzék ,ha a jobbik a falnak megy:)
érdekes fogás,daumenschraube...................

Ordnassac 2010.07.26. 20:07:23

>>Utalt arra, hogy az 1949-ből származó mai alkotmánynak - amely tartalmilag természetesen már régóta nem sztálinista - van néhány nagy hiányossága. "Nincs preambuluma, és semmit nem mond azokról az értékekről, amelyek mellett Magyarországnak el kell köteleznie magát"<<

Az Alkotmány preambuluma, ugyanis van: "A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés - hazánk új Alkotmányának elfogadásáig - Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja meg:"

Ebben azért értelmezésem szerint vannak értékek (többpártrendszer, parlamenti demokrácia, szociális piacgazdaság), amik elérendők. Amennyiben azt mondaná OV, hogy azért kell átírni, mert már nem átmenetben vagyunk, hanem már az azutáni helyzetben kell ismét deklarálni eme értékeket (esetleg kiegészítve), még egyet is tudnék érteni vele.

lüke 2010.07.26. 20:18:47

volt egy bon mot-ja
WELT ONLINE: Wie kommt es eigentlich, dass sich so viele Ungarn in der frühen US-Filmindustrie einen Namen machten?

Orbán: Sie konnten ja nicht reden, deshalb mussten sie sich visuell ausdrücken. (Lacht.)

nyünyüge 2010.07.26. 20:38:45

@lüke:
Furcsa. "Sie konnten ja nicht reden" - ezt a fordulatot én sohasem mertem volna a nyelvtudás hiányára használni. Az én fülem szerint ezt akkor ül, ha valaki akadályozva van a beszédben.

Ordnassac 2010.07.26. 20:41:33

@nyünyüge: szerintem inkább fordítási hiba, persze nem tudom, hogy milyen nyelven ment a dolog.

Szimba 2010.07.26. 21:01:08

@tölgyes:

Ugye!? Ugye!?:))))
Ha harc, hát harc!:)))

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.07.26. 21:07:25

@Ordnassac: Szerintem meg csak hülye, ezzel a válasszal... "Hogyan lehetséges, hogy annyi magyar emelkedett ki (tett szert névre) a korai amerikai filmiparban?" Válasz: "Nem tudtak beszélni, ezért vizuálisan fejezték ki magukat.(Nevetés)" Szánalmas inkább...

Szimba 2010.07.26. 21:11:55

Megint van egy halom dolog, amit nem értek:

1. A BKV miért kap(na) 7 milliárd támogatást? Nem arról volt szó, hogy nullszaldóssá/nyereségessé kell tenni?
Tudom, hogy a Fidesz nem utalta nekik, annak ellenére, hogy megvan a szerződés az előző kormánnyal. Ezt a szerződést fel lehet bontani?

2. A bankadót úgy hallom, hogy más országok azért vetik ki, hogy később abból lehessen támogatni a bankokat, amikor bajba/csődbe kerülnek. Nálunk egyelőre 3 évről van szó, hogy durván 50%-os adót vetnek ki rájuk, hogy a költségvetési hiányra fordítsák. Elemzők szerint a bankok a kliensekre fogják hárítani ezt a kiadásukat (kártyadíj, pénzfelvételi díj stb. emelésével).

Naív kérdés: mi van, ha a kiskeresetűek megszüntetik a bankkártyájukat?

A bankok nem adnak hitelt - a gazdaság lassul?

3. A szakszervezetek továbbra is követelik az Országos Érdekegyeztető Tanács összehívását, mert szerintük igenis sokan vannak, akiknek árt a 2 millió végkielégítés feletti 98%-os adó. Kikre gondolnak? Nyilván a szakszervezeti vezetőkre, az önkormányzatok magasabb rangú tisztviselőire.
Lehetséges, nélkülük is végrehajtani ezt a törvényt?

Szerintem menjenek a fenébe, de ez szubjektív vélemény.

4. Horváth Csaba kijelentette, hogy ő az egyetlen polgármesterjelöltje az MSZP-nek.
Próbálkozni lehet!:)

5. TGM a zöld baloldal (?) nevében indított egy polgármesterjelöltet. Ez mi? A főváros élére? Vagy hová?

Szimba 2010.07.26. 21:26:23

Senki sem válaszol?
(Legalább a francia hagymaleves receptjére adjatok választ: a fehérboros vagy a tejszínes változat a jobb?)

Ordnassac 2010.07.26. 21:46:04

@Szimba: 2-es ponthoz. Sok munkaadó nem kp-ban fizet már, hanem bankszámla-átutalással. Így a pénzhez jutásnál nem lehet a bankot elkerülni.

5. Igen főpolgármester-jelöltet indít a ZB. A jelölt valaha Szanyi Tibor munkatársa volt.

Ordnassac 2010.07.26. 21:48:42

@Boli: Michael Curtizre remekül illik, amit OV mondott, legendásan akcentusos angolja volt és nagyon nem tudott kezdeni a nyelv gazdag idióma-világával. Amúgy ezzel Curtiz nem volt egyedül...

jjulie 2010.07.26. 21:53:42

és hova lett a demeter ervin?

jjulie 2010.07.26. 22:04:29

és szijjártóhiányom is van már hetek óta

Ordnassac 2010.07.26. 22:09:23

@jjulie: a nemzetbiztonsági bizottság alelnöke.

porfelhő 2010.07.26. 22:31:05

@Ordnassac:
Azt szeretném kérdezni, hogy a TGM. az a Szili féle mozgalom?

Ordnassac 2010.07.26. 22:40:14

@porfelhő: neeeem. TGM pártja neomarxista, míg Szili mozgalma egyfajta népnemzeti szocialista.

tlac 2010.07.26. 22:59:45

@porfelhő: ok, a hírekig eljut, törvényig nem. lehet egy-két helyre kiaggatják önkéntes alapon. nincs jelentősége

porfelhő 2010.07.26. 23:03:12

@Ordnassac:
Köszönöm. Már azt hittem új poszt van, hogy nem ir senki, semmit.

porfelhő 2010.07.26. 23:09:45

@tlac:
A Jobbik béle javaslatra gondolsz ugye? Én is igy gondolom, hogy esély szinte semmi nincs rá, mármint a kifüggesztésre.

ssi 2010.07.26. 23:22:54

Marad a lendület, de mi mi lesz még: kettős beszéd / jelentős változások / EU-elnökség magyar forradalma / átfogó program, vagy sok terület érintése?
A technikai fejlődés - eszköz és cél - még nem merült fel se kormány, se párt részéről, pedig korunk egyik maghatározója

O.V.
" Nem kell erős köztársasági elnök...Demokrácia nem létezik ellenzék nélkül..."
index.hu/belfold/2010/07/26/orban_nem_kell_eros_koztarsasagi_elnok/

"a vitákat vállalni kell..."
"körvonalazódni látszik egy számunkra kedvező uniós változás... Egységes mérce"
"nemzeti ügyekről már elég egyeztetés zajlott, a gazdasági konzultációt – bár nem hagyományos formákban – de megtartotta, míg a közrend ügyében is volt párbeszéd"
www.fn.hu//makro/20100726/orban_minden_idok_legalacsonyabb_adokulcsat/

"csak kivételes esetekben kell népszavazást tartani."
www.origo.hu/itthon/20100726-nem-bocsatana-nepszavazasra-orban-az-uj-alkotmanyt.html

"munkahelyeket nem az állam fogja létrehozni,"
nol.hu/belfold/orban__a_magyar_allam_soha_sem_fog_tudni_letrehozni_egymillio_uj_munkahelyet

Felmérik a kórházak adósságait
nol.hu/belfold/felmerik_a_korhazak_adossagait

ssi 2010.07.26. 23:26:24

"Orbán Viktor valóban forradalmat csinált, csak éppen a forradalom célja a felső középosztály megteremtése – mondta Róna Péter"
www.fn.hu//makro/20100726/rona_orban_forradalmat_csinalt/

ssi 2010.07.26. 23:35:10

"elintézetlen ügyeket és elmérgesedéssel fenyegető társadalmi konfliktusokat oldottak meg; az új korszak kapcsán"
www.hirado.hu/Hirek/2010/07/26/17/Navracsics_ertekelt__a_kormany_uj_korszakot_nyitott.aspx

lüke 2010.07.27. 06:39:56

@nyünyüge:
szerintem igazi
bon mot, de.wikipedia.org/wiki/Bonmot
a magyarok nem tudnak nyelveket, sajnos,1% tud

@manyike:
ez igaz , a választások elötti hangnem
nem jött vissza

lüke 2010.07.27. 06:47:54

@Ordnassac:
vagy nem
igaz hogy nem tudtak nyelveket, ök se- Kordáék 3db-
s maga Molnár F. is írja mit irt Marton Gyuri - a fö manager, Marton iroda, nagy New-Yorki színházi ügynökség későbbi tulajdonosa, Hatvany Lajos báró volt felesége, Marton Böske-

lüke 2010.07.27. 06:48:49

@panelburzsuj:
müdaloltok
" És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek. "

Róbert__ 2010.07.27. 06:58:27

@CSENDES: Te hol éltél 2010 nyara előtt? Olyan vehemenciával teszed föl ezeket a kérdéseket, hogy biztos lettem benne, nagyon távol ettől az országtól. Ez a """tisztogatás""" (ami a pályázati úton, szakmai szempontok alapján a közigazgatásba kerülő osztályvezetőket és alattuk lévőket illeti) egy naaaaaaaaaaagy nagy semmi a 2002-eshez képest. Egy nagy nulla!

nyünyüge 2010.07.27. 07:09:06

@lüke:
Köszönöm, de már akkor is tudtam, hogy mi az a bonmot, amikor a Wiki (meg valszeg Te) még gondolatban sem léteztetek.

Az adott filmes generációra meg éppen nem igaz általánosságban az idegen nyelv nem tudása, annakidején a jobb iskolákban kiváló volt a nyelvtanítás.

Egy felfutóban lévő új műfajba szállt be az a generáció, a nyelvtudásukhoz ennek semmi köze - sem pozitív, sem negatív irányban.

Sokkal inkább azt hiszem, hogy ez a cikkecske egyike annak a médiaoffenzívának, amit a kormány indított a múlt hétfő kompenzálására.

rd.hirkereso.hu/rd/9307805?url=http://www.origo.hu/itthon/20100721-olvasoi-levelekkel-valaszol-az-orbant-biralo-kulfoldi-cikkekre-a-kormany.html

tölgyes 2010.07.27. 15:25:48

@CSENDES: Tőlem nem kell elnézést kérnie.. :::)))saját magát minősíti, ha most ámokfutásról beszél.. :)én megértem ha ezt így érzi..Én az elmúlt 8 évet éreztem ámokfutásnak.. a mostanit úgy érzem, hogy visszazökken az idő a megszokott kerékvágásba..:::)))Ebből is láthatja, másképpen éljük meg a dolgokat, ezért kár heveskedni..:::)))

Lord Kilburn 2010.07.27. 16:52:32

Írtam egy hozzászólást Gábor 219. írása alá, de tulajdonképpen itt lenne a helye, szóval a helyére (is) teszem:

„Kedves Gábor!

Most olvastam előző bejegyzésed (218. Búcsú a jogállamtól?), és Tőled mindeddig szokatlan jelenségre figyeltem fel benne. A cím olvastán örültem, hogy végre foglalkozol a témával, és kíváncsian fogtam hozzá pontokba szedett összefoglalód elolvasásához, de sajnos csalódnom kellett. Szerény véleményem szerint eddigi politológusi pályafutásodhoz méltatlan felületességgel közelítesz a jelenségekhez, mintha eleve az a szándék motiválna, hogy kisebbítsd bizonyos jelenségek veszélyét, hogy bagatellizáld az elmúlt hónapokban hazánk hatalmi-politikai viszonyaiban bekövetkező jelentős változásokat. Rendszeres olvasód, hallgatód, néződként mindeddig legalábbis úgy gondoltam, demokrácia-felfogásunk közelebb áll egymáshoz, mint amire ebből az írásból következtetni lehet.

„Márpedig Magyarországon 1990 óta minden indokolt és indokolatlan aggodalom ellenére működik a demokrácia és a jogállamiság, s ez akkor is igaz, ha a kormányok időnként előszeretettel feszegetik a határokat.” Ezzel idáig teljesen egyetértettem, de ami ezután következik: „Ezért nem értettem egyet azokkal, akik a valóban nehezen magyarázható 2006-os őszi események idején gyurcsányi diktatúráról beszéltek, mint ahogy most sem tudok azonosulni azzal az állítással, hogy a második Orbán-kormány felszámolta demokráciát.” Ezt már nem értem. Török Gábort, a politológust kérdezem: Mi a közös a 2006-os őszi eseményekben a mostani helyzettel? Mert én semmi hasonlóságot nem látok, ha csak azt nem, hogy egyesek akkor is diktatúráról beszéltek, a mai viszonyokhoz képest teljesen alaptalanul.

De nézzük inkább sorjában: „1. A kétharmados parlamenti többség elfogadott egy új önkormányzati választási rendszert, amely a többségi elem erősítésével kétségtelenül a mindenkori domináns pártot hozza valamelyest előnyösebb helyzetbe – azaz jelen esetben a Fidesznek segít. Példátlan eset lenne?” – kérded. Felemlíted a brit példát, azt sugallván, hogy ahhoz képest még mindig milyen arányos a választási rendszerünk. (És valóban, az ottani és a hazai választási rendszer között hatalmas a különbség, de én azért a hazaiból indulnék ki.) Mintha nem hallottam volna – Tőled is – számtalan elemzést a rendszerváltás óta kialakult két politikai tábor egymástól hajszálnyira különböző erejéről, támogatottságáról. Vagy a Fideszes „egy a tábor, egy a zászló” taktika beteljesítéséről. Mintha nem tudnád, mekkora szerepe volt az MDF tavaszi kudarcában a budapesti kopogtatócédula-gyűjtési mizériának, meg egyáltalán, listaállítási nehézségeiknek. Igen, tavasszal az inga elbillent jobbra, nem is akármilyen mértékben. De a választási törvénnyel történő bütykölés – a megelőző magyar választási sajátosságok ismeretében – igen erős fegyver, amit a Fidesz, ha saját érdekeinek megfelelően formál, még az előzőeknél kevésbé szoros választási eredmények esetén is döntően befolyásolhatja egy jövőbeni választás végkimenetelét. Mert ahhoz, hogy az inga oly nagy lendülettel billenjen, mint amit tavasszal láthattunk, ahhoz nagyon sok, egyik oldalról nézve szerencsés, a másikról szerencsétlen eseménynek kell részben véletlenszerűen együttállnia.

„2. A Fidesz-KDNP megváltoztatta az alkotmánybírók jelölési rendjét, méghozzá olyan módon, hogy az ellenzék támogatása nélkül is előterjeszthetők legyenek a kormányoldal jelöltjei.” Mielőtt a hatalomkoncentráció elemzésébe kezdenék, egy kis bevezető: A hatalommegosztás a demokratikus jogállam egyik legkiemelkedőbb eleme, államszervezési alapelve, amely a hatalom egységének megbontásán keresztül az államhatalom legjelentősebb funkcióinak elhatárolásával egymást ellenőrző, kiegyenlítő és ellensúlyozó hatalmi viszonyokat teremt. A hatalommegosztás fő funkciója az állami hatalommal való visszaélés, a hatalomkoncentráció és az önkény megakadályozása, s így a hatalommegosztás az emberi jogok érvényesülésének is az egyik biztosítékává válik. A magyar alkotmány az államhatalmat a következőkre bontja: Országgyűlés, államfő, kormány, bíróságok, ügyészségek, önkormányzatok. Azt, hogy ezek a közhatalmi szervek csak saját hatáskörükben jogosultak eljárni, az alkotmánybíróság ellenőrzi, mint egy külön hatalmi ág. Persze a rendszert tovább lehet finomítani: Ombudsmanok, ÁSZ, Költségvetési Tanács, OVB, mind egy-egy újabb szabályozó elem, a különálló hatalmi ágak kiszámítható és ellenőrizhető működéséért, a túlhatalom kialakulásának megakadályozására. A tavaszi választásokon a Fidesz kétharmados parlamenti többséghez jutott, ennek okán egyszerre két hatalmi ág, a kormány mellett az országgyűlés is a kezébe került, demokratikus módon. Ilyen erőviszonyok mellett, a ráadásul még politikailag is teljesen szétszabdalt ellenzék csak díszlet. Nem tudom, Gábor, a Te demokrácia-felfogásod, politikai ízlésed mit diktál, de az enyém azt követeli, hogy ilyen helyzetben még nagyobb figyelem övezze a többi hatalmi ágat, hogy ne boruljon meg teljesen az a bizonyos „fékek és ellensúlyok rendszere”. Te látod, hogy bármelyik hatalmi ág érdemben kontrollálni tudja a Fideszt? Politológusi tapasztalataid, tudásod alapján semmi gond nincs az ilyen mértékű hatalomkoncentrációval? De ne szaladjunk ennyire előre, még nagyon az elején járunk.

„3. Schmitt Pál megválasztásával a Fidesz egyik vezető politikusa került az államfői székbe.” – írod. Ezt az érvedet: „Lehet, hogy Schmitt Pál egyetlen törvényt sem fog az Alkotmánybíróságra küldeni, de nem árt felidézni, hogy a Horn-kormány alatt Göncz Árpád sem kért egyetlen alkalommal sem előzetes normakontrollt.” Elfogadom. (Azért nem állom meg, hogy leírjam: Orbán törvényeit Schmitt majd jól elküldi Stumpfnak, aki majd jól megvizsgálja… Hát ennek tényleg nincs semmi értelme. Így nézett volna ki ez a dolog pár évvel ezelőtt: Gyurcsány törvényeit Szili elküldi Szilvásy Györgynek alkotmánybírósági kontrollra… Ugye, mennyivel könnyebben ment volna a reformálás? Ehelyett vizitdíjas népszavazást kaptak, alkotmánybírósági jóváhagyással. Na, a Fideszt ilyesmi nem fogja fenyegetni.) Elemzésed azonban jótékonyan hallgat Sólyom László mellőzéséről, annak további és lényegesebb, lehetséges következményeiről. Pedig kinevezési gyakorlatának elemzése korábban sok munkát adott Neked. Ha már gyurcsányi diktatúrát említettél írásod elején: Gyurcsány Ferenc még csak a gondolatával sem játszhatott, hogy legfőbb ügyésznek, legfelsőbb bírósági elnöknek baráti jelöltet állítson. Belátom, hogy egyenlőre csak feltételezés, ugyanakkor le merem fogadni, hogy a következő legfőbb ügyész és legfelsőbb bírósági elnök, valamint az ombudsmanok szakmai alkalmassága és fideszes kötődése erősen hasonlítani fog Stumpf István újdonsült alkotmánybíró ebbéli jellemzőihez. Ha nem így lenne, ígérem, írok bocsánatkérő kommentet.

„4. A Fidesz korábbi politikusa, Domokos László került az Állami Számvevőszék élére.”
„5. Az eddig tárgyaltakon túl is számos esetben hozzányúlt a kormánytöbbség a korábbi szabályokhoz: új média felügyeleti rendszert alkotott, törvénymódosítással elküldte az év elején négy évre választott OVB tagjait, lehetővé tette a köztisztviselők indoklás nélküli felmentését.” – sorolod végül. Ebből én még az új média felügyeleti rendszert emelném ki, szerintem ez önálló pontot is megért volna. Az még elmegy, hogy a közszolgálati csatornákból HírTV2, meg HírTV3 csatornák lesznek. Magyarországon sajnos már csak így megy ez, abba a vitába meg értelmetlen lenne belemenni, hogy mikor mennyire volt elfogult a köztévé, mert bár én határozott minőségi különbséget látok Halász Zsuzsa és Mészáros Antónia, vagy éppen Siklósi Beatrix és Krizsó Szilvia között, az utóbbiak javára, de ez sokak szerint bizonyára csak elfogultságom bizonyítéka. Ugyanakkor az a vehemencia, amivel a Fidesz a kereskedelmi médiumokra, az internetre, valamint az írott sajtóra is rátör, már komoly aggodalomra ad okot. És ugyebár a médiát egy újabb hatalmi ágnak tarthatjuk…

Abban is egyetértek Veled, hogy külön-külön minden egyes pont jelentősége bagatellizálható, viszont így egy csokorban, véleményem szerint minden demokrata számára láthatóvá kell válnia a fák mögött az erdőnek: a felsorolt összes hatalmi ág egy kézbe kerülésének. Még egyszer feltenném kérdéseimet: Te látod, hogy bármelyik különálló hatalmi ág érdemben kontrollálni tudja a demokratikus választáson egy kézbe kerülő országgyűlési- és kormányhatalmat, a Fideszt? Politológusi tapasztalataid, tanulmányaid, tudásod alapján semmi gond nincs az ilyen mértékű hatalomkoncentrációval?

„2014-ben is ugyanúgy legyőzhető lesz majd a Fidesz, ha nem teljesít elég jól, ahogy 1990 óta mindig adott volt a kormányváltás lehetősége. S ha ez nem sikerül, az nem a megváltoztatott intézmények vagy a pozícióba emelt kormányközeli emberek miatt lesz, hanem azért, mert azok, akik megpróbálták, nem voltak elég jók és ügyesek ahhoz, hogy megszerezzék a többség támogatását.” A fentiek alapján záró mondataidat én így módosítanám: „2014-ben csak akkor lesz legyőzhető a Fidesz, ha nagyon rosszul teljesít, ellentétben azzal, ahogy 1990 óta mindig adott volt a kormányváltás lehetősége. S ha ez nem sikerül, az lehet, hogy a megváltoztatott intézmények vagy a pozícióba emelt kormányközeli emberek miatt lesz, és nem azért, mert azok, akik megpróbálták, nem voltak elég jók és ügyesek ahhoz, hogy megszerezzék a többség támogatását.””

Szalmonella 2010.07.28. 00:42:56

@Lord Kilburn: Teljesen egyetértek a véleményével. Kérdés: Hányan veszik a fáradtságot, hogy végigolvassák igen tanulságos írását.

Lord Kilburn 2010.07.28. 12:31:29

@Szalmonella: Gábor elolvasta, eredeti helyén (219. írása alatt) reagált is rá. Az elsődleges célom ez volt, az ő blogbejegyzése ihletett meg, neki írtam. Persze örülnék, ha minél többen olvasnák, véleményeznék.

El Zorro 2010.07.28. 15:27:00

"2014-ben is ugyanúgy legyőzhető lesz majd a Fidesz, ha nem teljesít elég jól, ahogy 1990 óta mindig adott volt a kormányváltás lehetősége. S ha ez nem sikerül, az nem a megváltoztatott intézmények vagy a pozícióba emelt kormányközeli emberek miatt lesz, hanem azért, mert azok, akik megpróbálták, nem voltak elég jók és ügyesek ahhoz, hogy megszerezzék a többség támogatását."

Úgy gondolom, valamilyen szinten minden kormány megpróbálja intézményes és/vagy személyi döntésekkel csökkenteni az ellenzék esélyeit a választási győzelemre. Ez sajnos elég nyilvánvaló. Eltérés csak a mértékekben és a gátlásokban van. Gábor fenti megállapítása akkor lenne helytálló, ha ideális demokráciában élnénk, mintaszerűen működő és viselkedő kormánnyal és ellenzékkel, amelyekre minden szempontból egyenlő feltételek vonatkoznak a nyilvánosságban, a médiában, a közügyekben meg a satöbbiben. De sajnos messze nem ez a helyzet.
Ráadásul a jelenlegi kormány kinevezési és intézményátalakítási gyakorlata is pontosan az ellenkező irányba mutat, a kétharmadnak köszönhetően egészen minimális gátlások mellett. Célja nem a megközelítőleg (vagy legalább látszólagosan) azonos feltételek megteremtése, hanem a lehető legnagyobb kormányoldali túlsúly biztosítása a fent említett területeken.
Hivatkozhatunk (jogosan) múltbéli hasonló példákra, ez azonban nem menti fel az éppen aktuális kormánypárto(ka)t a "mindenkire egyenlő mérce, mindenkivel szemben egyenlő feltételek" című (naiv) elv sárba tiprásának vádja alól.
Lehet egy ellenzék bármennyire ügyes és jó, ha a kormány olyan feltételrendszert épít ki, ahol az ellenzék eleve csak hátrányból indulhat. "Egyszer(!) kell nyernünk, de akkor nagyon"...

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.08.03. 08:14:58

Egyetlen megjegyzésem van: a "média felügyeleti rendszer" helyesen írva "médiafelügyeleti rendszer". A többit leszarom, majd jót röhögök a blogtulajon 3 év múlva. (Szeretem ezeket a politológusokat, viccesebbek, mint a meteorológusok és a tenyérjósok együttvéve.)
süti beállítások módosítása