Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
11:56

Két hónap múlva ismét választunk, hogy aztán – ha minden a tervek szerint halad – három és fél évig használat nélkül porosodjanak a szavazóurnák. Az októberi önkormányzati választásnak már e tény miatt is kiemelt jelentősége lenne, nem is beszélve arról, hogy a pártrendszer átalakulása, a Fidesz domináns pozíciója és a győztesre szabott új választási szabályok miatt soha nem látott mértékben egyszínűsödhet a helyi hatalom

(Fotó: szentkoronaradio.com)

A parlamenti választási rendszerhez képest – ami alapvetően egy vegyes, bár kétségtelenül erős aránytalanságokra is képes szisztéma – a magyar önkormányzati eljárás 1994 óta alapvetően többségi, a győztes mindent visz elven működik. Vannak ugyan a rendszerben arányos elemek (a megyei közgyűlések és a fővárosi közgyűlés választása), de az összes polgármestert, továbbá az önkormányzati képviselők többségét egyfordulós, relatív többségi eljárás alapján választjuk meg. Ezt az eleve aránytalan rendszert a 2010-es módosítások tovább élesítették: az önkormányzati helyek csökkentését ugyanis a kormánypárti többség úgy látta jónak megoldani, hogy a képviselőtestületekben az egyéni és a kompenzációs mandátumok arányát az előbbi javára változtatta meg. Ehhez járult hozzá a kerülethatárok kreatív módosítása, a jelölési feltételek szigorítása és az ajánlószelvények gyűjtésére rendelkezésre álló idő csökkentése – ezek sokak szerint mind abba az irányba mutatnak, hogy a Fidesz-KDNP akár 40-45 százalékos országos támogatottság mellett – azaz a parlamenti választáson elért eredményénél közel tíz százalékponttal gyengébb szereplése esetén is – szinte az egész országban egyeduralkodóvá válhat.

Amikor még a tévé előtt ülve figyeltem az önkormányzati választási műsorokat, rettentően idegesített, ha a beszélő fejek arról próbáltak meggyőzni, hogy ezeket a voksolásokat nem lehet politikailag értékelni: egyrészt az eltérő eljárások, másrészt a független szereplők dominanciája miatt. Önmagában mindkét állítás igaz ugyan, de ettől még minden eddigi önkormányzati választás után világosan megállapítható volt a győztes kiléte. Nem kellett ehhez mást tenni, mint elválasztani egymástól az egyes elemeket, annak tudatában, hogy a politikai súly tekintetében különbség van például egy párszáz fős kistelepülés és a főváros polgármesteri posztja között. Akkor járunk el tehát helyesen, ha külön vizsgáljuk a tízezer fő alatti településeket (ahol eddig valóban a függetlenek domináltak), a tízezer fő feletti nagyobb városokat, a megyei közgyűléseket, a megyei jogú városokat, a budapesti kerületeket és a főváros vezetését. Elég csak kiválasztanunk a legnagyobb befolyással rendelkező megyei jogú városokat és Budapestet, s rögtön látjuk, hogy valójában ki győzött: 1990-ben az ellenzéki SZDSZ és Fidesz (főpolgármesteri cím, közgyűlési többség, 21 kerületi és 15 megyei jogú városi polgármester), 1994-ben a kormányzó MSZP és SZDSZ (főpolgármesteri cím, közgyűlési többség, 13 kerületi és 11 megyei jogú városi polgármester), 1998-ban döntetlen közeli eredmény a kormányzó Fidesz (11 kerületi és 9 megyei jogú városi polgármester) és az ellenzéki MSZP-SZDSZ (főpolgármesteri cím, közgyűlési többség, 12 kerületi és 11 megyei jogú városi polgármester) között, 2002-ben újra a kormányzó MSZP és SZDSZ (főpolgármesteri cím, közgyűlési többség, 18 kerületi és 16 megyei jogú városi polgármester), 2006-ban pedig – bár Budapestet nem sikerült elhódítania – az ellenzéki Fidesz (8 kerületi és 16 megyei jogú városi polgármester).

Ha így vizsgálódunk, akkor nem követjük el azt a hibát, hogy összehasonlíthatatlan dolgokat próbálunk meg összehasonlítani; ezért is félrevezető azzal próbálkozni, hogy százalékban fejezzük ki az önkormányzati választásokon az egyes pártok országos támogatottságát. Ugyan a fővárosban van listás szavazás, és a megyei közgyűléseket is pártlisták alapján töltik be, ám a 23 megyei jogú városban a polgárok nem voksolhatnak pártokra, s így az összeadás – még akkor is, ha az egyéni jelölteket általában pártok indítják - már erősen sántítana.

Az azonban látható, hogy az egyes településtípusok esetében körülbelül mennyi elegendő a sikerhez, s itt vissza is érünk ahhoz a kérdéshez, hogy vajon egy 40-45 százalékos országos támogatottsággal valóban elvihet-e mindent a Fidesz. Ekkora fölénnyel a kormányzó erővé lehet szinte az összes olyan polgármesteri pozíció, ahol jelöltet indít, beleértve a főpolgármesterséget is. Mindez azt jelenti, hogy a 2006-ban még az MSZP-SZDSZ által elnyert polgármesteri helyek többsége is a Fideszhez kerülhet: akkor a kormányoldal 1 főpolgármesteri, 14 kerületi és 7 megyei jogú városi (Dunaújváros, Miskolc, Pécs, Szeged, Nyíregyháza, Székesfehérvár, Szombathely) győzelmet aratott. Ezek közül legfeljebb néhány kerületre és esetleg egy vagy két nagyvárosra számíthat a mostani ellenzék (a legjobb esélyeik talán Szegeden vannak) - de ahol nyernek, ott is erősen kérdéses a képviselőtestületi többségük.

A Fidesz számára egyetlen hely akad, ahol a 40-45 százalék kevés lehet, ez pedig a fővárosi közgyűlés. Itt – a helyek 66-ról 33 főre való csökkentése és a küszöb 4-ről 5 százalékra való emelése mellett - megmaradt az arányos, listás választás. A Fidesz 2006-ban Budapesten 42,86 százalékot kapott, ezzel a legtöbb (30) mandátumot szerezte, de a közgyűlési többség az MSZP (34,58% - 24) és az SZDSZ (12,88% - 9) kezébe került. Idén a parlamenti választáson ennél is jobban szerepelt a Fidesz a fővárosban, a 46,32 százalék már közel van az abszolút többséghez, de ahhoz biztosan nem elegendő, hogy stabil kormányzást eredményezzen. Ha a Fidesz áprilishoz képest tovább erősödik Budapesten, minden az övé lehet, ha nem, akkor legfeljebb keresnie kell magának egy partnert az ellenzéki oldalról. Ahhoz, hogy a párt ismét elveszítse a közgyűlés irányításának lehetőségét, és a nagy eséllyel győzelmet arató Tarlós Istvánnak társbérletre kelljen berendezkednie, a pártnak a 2006-os eredményénél lényegesen gyengébben kellene teljesítenie; a már elképzelve is szórakoztató pillanatokat ígérő MSZP-LMP-Jobbik koalíció lehetőségét inkább nem is említem.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr372190770

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csak a Fidesz? 2010.08.01. 23:02:13

Ezekben a napokban valószínűleg csak kevesek ingerküszöbét érte el - az árvízi védekezés és a 29 pontos gazdasági csomag által uralt hírkörnyezetben - hogy az Ország Házában a demokrácia közeljövőbeli minőségéről is folyt a diskurzus. Bár ez utóbbi szó...

Trackback: Minden a Fideszé lesz? 2010.08.01. 14:01:01

A pártrendszer átalakulása és a győztesre szabott új választási szabályok miatt soha nem látott mértékben egyszínűsödhet a helyi hatalom.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AkarkiJ 2010.08.01. 12:15:03

Első :)

Mire jó, ha minden a fidesz kezében van? Csak sokkal több problémát vesz a nyakába, amennyi hitelt az önkorik felvettek, mindenki ott fog sorban állni és tartani a markát, hogy hát segítsen az állam(párt), hisz egy csapatban vannak...

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.08.01. 12:19:52

@AkarkiJ: annyi előnye van, hogy 4 év múlva egyértelműen el lehet majd dönteni, hogy a fidesz milyen munkát végzett

Ha jól dolgoznak, akkor az az ő érdemük lesz, ha viszont nem tudnak érdemi javulást elérni, akkor nem lesz kire mutogatni, a kudarc is az övék lesz.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.08.01. 12:23:16

3 hónap múlva???
- augusztus
- szeptember
- október? (3-án)

AkarkiJ 2010.08.01. 12:26:44

@agyvihar:

jó, de az állam(párt) szempontjából miért jó ez? vagy így majd 4 évig lehet nyomatni, hogy mekkora támogatottság van? vagy így lehet esetleges megszorításokat indokolni, hogy hát a zemberek tudták mi jön és így is támogatták?

vagy szimplán a kasszák feletti uralkodásról szól a dolog?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.08.01. 12:28:31

"három és fél évig használat nélkül porosodjanak a szavazóurnák."

Szóval akkor NÉP-szavaztatásokra SEM számíthatunk?!
(-IDEértve az új Alkotmány megerősíttetésének mellőzését is:(((

tölgyes 2010.08.01. 12:34:57

Azt gondolom, hogy igen. Minden kulcspozíció a fideszé lesz... mint ahogy mostanáig minden kulcspozíció az MSZP-SZDSZ kezében volt.. pedig nem volt még 2/3-uk sem!!!

Villy 2010.08.01. 12:35:32

"...már elképzelve is szórakoztató pillanatokat ígérő MSZP-LMP-Jobbik koalíció lehetőségét inkább nem is említem."

Esztergomban pedig ez a helyzet. MSZP-LMP-Jobbik-MDF egy föggetlent támogat a fideszes Meggyes Tamás ellen.

tölgyes 2010.08.01. 12:37:34

@AkarkiJ: Az MSZP-SZDSZ 8 évig nyomatta a baromságait, 8 évig lopta-rabolta az országot.. T.. De örülhetünk!! A NYOLC ÉV MÉGSE 40 ÉV!!!

Villy 2010.08.01. 12:38:00

A cikk utolsó mondatához. Valahol sikerült:

barikad.hu/node/58423

tölgyes 2010.08.01. 12:39:11

@Villy: ÍGY NÉZ KI AZ ELVI POLITIZÁLÁS AZ ELVI PÁRTOKNÁL..:::)))

AkarkiJ 2010.08.01. 12:41:53

@tölgyes:

annyi kiigazítás, hogy amíg az mszp-szdsz az országot rabolta, a fidesz szépen rabolta az önkormányzatokat

najó, de hogy ne ezen a színvonalon legyünk, miért jó a fidesznek, hogy az elmúlt 4 évben szinte teljesen általa uralt (és ezen időszak alatt rendesen megnőtt hitelállományú) önkormányzatokat továbbra is uralja? mert ez elég kényelmetlenné tud válni nagyon hamar, mert az önkorik pénze elfogyott, sok önkori devizában vette fel a hitelt, így az árfolyamemelkedés árt nekik is, és hogy fizessék vissza mindezt?

egy állam sokkal rugalmasabban tudja kezelni a hiteleit, mint egy önkori

ssi 2010.08.01. 12:53:38

Nem pártnak, országnak drukkolok
nincs olyan, hogy hibátlan
összességében lehet jó bármi, fő az optimizmus
az eddigi kormányintézkedések viszont kissé szkeptikussá tettek
demokrácia védelméhez szükséges elemeinek erősítése, nem gyengítése

- Fidesz a vál. szabályok változtatásaival bebiztosította már magát némi szimpátiacsökkenésre
- okt.03-ig lesz-e valami "balhé" a kárukra? - talán igen, talán nem
- parlamenti ellenzék javaslatai érvényesülnek? - 100%-osan nem
- Fidesz-bírálat/értékelés megnyilvánulásai a jövő fő kérdései -szertem
* problémás gazdasági eredmények önmagukban is megoldják
* szabálytalanságok (legalizáltak is) feltárása - ez az igazi kihívás a másoknak

hosszú távon lehet problémás a teljes narancsszínű önk. rendszer
- a saját számukra: hibák, gondok mind az övéik lesznek (emberi, szakmai, anyagi)
- ország számára: anyagi pazarlás, kiskirályok, más vélemények kirekesztése
stb.

ha ők túlértékelik majd a nagyarányú győzelmüket, érthető, külföld felé is magabiztosabb lesz O.V. (személyiségének is szüksége van erre) - a teljes valóság viszont árnyaltabb - s hogy később visszaüt-e mindez O.V.-ra, majd kiderül - a Fidesz-KDNP-n kívüliek szükségszerűen ki tudnak-e építeni érvényesülési fórumokat? - az egyoldalú hatalom erre egyértelmű kihívás

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.08.01. 12:56:50

@AkarkiJ: nyilván a kasszák fontosak, most ők is bepótolják majd bőven, amit az előző tolvajok 8 éve alatt nem volt alkalmuk bezsebelni.

És nyilván abban reménykednek, hogy ha nem lesz jólét, akkor a szócsavarással majd sikerül elhitetni a néppel, hogy mégis jobb, ha őket hagyjuk inkább tovább lopni, mint hogy megint mást engedjünk majd oda.

tölgyes 2010.08.01. 12:59:50

@AkarkiJ: Miért nem tárta fel az MSZP-SZDSZ ezeket.. hiszen kezükben volt a rendőrség, az állami ellenőrző szervek, az ő emberük ül az ügyészség élén...TEHÁT MIÉRT NEM TÁRTA FEL!! Talán mert nem volt mit feltárni???????????????????Mert hogy nem a szeretet és a kímélet vezette Gyurcsányt és bandáját az biztos!!!

jjulie 2010.08.01. 13:02:45

@tölgyes:

ja, irigy is a te kurvaorbánod, hogy neki csak az adóssághegy meg a biztos belebukás maradt, rabolnivalótól meg elhessegetik a nagykutyák, bedig mekkora világcsúccsal nyert hatama van

ne nyűszíts már annyit, neked is kielégítetlen a rabolhatnékod?

AkarkiJ 2010.08.01. 13:03:37

@agyvihar:

najó, de azok a kasszák már nem pénzzel, hanem sok kis cetlivel vannak tele, hogy "majd fizetünk később" (mint a dumb & dumber című vigjátékban, ahol egy pénzzel teli aktatáskát visz a két hülye, veszik ki a pénzt belőle, és fizetési igérvényeket tesznek a helyére folyamatosan - hmm, csak nekem rémlett fel valami furcsa hasonlóság a valósággal? :) )

És az önkorikasszák többségét eddig is a fidesz emberei felügyelték - önkori választás után a fideszes polgármesterek sorban fognak állni az állam(párt)nál, hogy segítse már ki őket, de mindet nem lehet kisegíteni...

jjulie 2010.08.01. 13:06:12

@tölgyes:

na már megint kiderül, hogy csak dísznek veszed a könyveket

kapcsold ki a caps lookot te hülyegyerek

végül kiderül, hogy te is csak egy pattanásos pöcs vagy az anyjánál a kisszobában, és az anyád nem tudja minek fizeti neked a netet

AkarkiJ 2010.08.01. 13:08:40

@tölgyes:

"Miért nem tárta fel az MSZP-SZDSZ ezeket.. hiszen kezükben volt a rendőrség, az állami ellenőrző szervek, az ő emberük ül az ügyészség élén...TEHÁT MIÉRT NEM TÁRTA FEL!! Talán mert nem volt mit feltárni???????????????????Mert hogy nem a szeretet és a kímélet vezette Gyurcsányt és bandáját az biztos!!! "

Miért lett volna érdekük feltárni? Az önkoriknál minden párt kapott a pénzből, a győztes párt nagyobb százalékban. Ennyi. BKV volt a legnagyobb pénzszivattyú, onnét dölt a lé mindenhová, az egész balhé kirobbanása az volt, hogy hagyó úr túl mohó volt és túl kicsi volt a továbbadott boriték, és amikor kezdtek kiderülni ügyek, a jobbik erősődésétől való (minden oldalon meglévő) félelem nem engedte, hogy balhé legyen a fidesz körül. Vitézy Dávid családjá ennél közelebb nem is állhatna a fideszhez, nézd meg, hogy hivatalosan elismerten hányszáz millió folyt arrafelé. Csak példaként.

Más önkormányzatoknál is akkor volt balhé, ha valamelyik oldal nem kapott eleget, akkor volt némi sajtó balhé, egy-két ügy, aztán ahogy lerendezték az arányokat, már nem volt tovább balhé.

De te nyugodtan élj abban a tudatban, hogy az mszp-szdsz lopott, a többi párt nem soha egy fillért sem, soha, soha, soha.

tölgyes 2010.08.01. 13:09:16

@jjulie: ÍME MEGINT EGY bunkó megnyilatkozás öntől: "KURVAORBÁNOD"..Egy biztos országrablásban Orbán cdak alul tudja múlni az ÖN ESZMÉNYKÉPEIT!!!.. De ez az országnak így jobb.. Ön pedig büszke lehet valamire: az "enyéimek úgy rabolnak ahogy senki más széles e honban"..:(((

tölgyes 2010.08.01. 13:10:45

@AkarkiJ: Nem érdekük?? Úgy gondolja??? Azért volt Keller és Gyurcsány nyálverése, mert nem érdekük???.. Ön átment Jobbikba..???? Élvezettel olvasom..:::)))

tölgyes 2010.08.01. 13:13:17

@jjulie: Íme ez a hozzászólás mutatja ismét JJJJJJuuuujjjjliei szellemi színvonalát.. :) Primitív trágárkodás, anyázás..Tiszta bunkó mentalitás..amolyan aluljáró stílus..:::))) Na hadd látom tud-e még valami trágárságot előhozni magából???? Törekedjen a nyelvi változatosságra.. hogy mások is élvezhessék!!!

AkarkiJ 2010.08.01. 13:14:55

@tölgyes:

Keller nyálverése eredményre vezetet? Nem. (meglepő? nem, bár elég pofátlanul játszották ki a jogot anno a fiúk) Budai úr papírlobogtatása, hogy ott az egyértelmű bizonyíték eredményre vezet? Hát, az egyértelmű bizonyíték ellenére se merte név szerint feljelenteni gyurcsányt és bajnait.

Nem mondtam sehol egyébként, hogy ne rugnának oda a másiknak ahol tudnak, de egy csónakban eveznek ettől még, tudnak egymásról annyit, hogy valamilyen szinten kordában tartsák a másikat.

Jobbikba nem mentem át, a jobbik (még ha egy másik párt kreálmányának is tartom) azért jelent problémát, mert a kontrollálhatatlan embertömeget jelképezi.

AkarkiJ 2010.08.01. 13:17:15

Bocs a bloggazdától, asszem eléggé offtopic lett a dolog.

jjulie 2010.08.01. 13:20:57

@tölgyes:

már megint ott tartunk, ahol januárban elkezdtük: ha én kurvaorbánt írok, te éljengyurcsánynak olvasod

ennyi ésszel tényleg legjobb ha fideszdalokat zengesz itt, húzzál bele

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.08.01. 13:27:29

Annyi lesz a Fideszé, amennyit a népek rábíznak, illetve amennyit meg tudnak szerezni a rájuk ruházott demokratikus hatalommal.

Tipp: 3-5 megyejogú várost buknak majd el.

tölgyes 2010.08.01. 13:27:58

@jjulie: Nem én OTT TAROK, HOGY ÖN "KURVAORBÁNOZIK".. mert nem bírja levetkőzni az alpári aluljárós stílust..mert képtelen feldolgozni, hogy nem élvezheti Gyurcsány és bandájának - az Ön számára bizonyára - áldásos tevékenységét.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.08.01. 13:31:22

Kedvenc poénom az, amikor valaki beírja, h a Fidesz, mint egy politikai párt, miért nem korlátozza saját magát, mintha csak az egy demokratikus szabály volna, h aki hatalomra jut, az rögtön iktasson is be minél több féket.

Még mindig nem jöttek rá az elvtársak, h egyetlen hatékony fék van: lesz választás 2014-ben is, és ennek kampánya már elkezdődött.

tölgyes 2010.08.01. 13:33:32

@AkarkiJ: No ez nagyszerű:::)))) Kellerék képtelenek voltak bármit is a fideszre verni.. ezért is a fidesz a hibás.. No ez az amit én Jobbikos mentalitásnak tartok.

Ja hogy a politikai bűnök bizonyításának és büntetésének vannak nehézségei??? Ez bizony igaz!! EZÉRT ÍRTAM ITT TG-NEK, HOGY A JOGÁLLAMOT NEM MOST FENYEGETI A VESZÉLY.. AZ ODA VAN.. mert a jogállam képtelen volt minket megvédeni.. Talán most majd történik valami a jogállamiság védelme érdekében..:::)))

tbb 2010.08.01. 13:34:24

@tölgyes:

Rossz a diagnózisod. Így néz ki, ha a fidesz medgyes tamásokat hoz helyzetbe.

tölgyes 2010.08.01. 13:34:54

@malacz69 rettegéselemző: Nem akarom jjuuuuu-t bántani, de az a benyomásom az egész ürge egy nagy képzavar...:::)))

tölgyes 2010.08.01. 13:36:24

@tbb: Én nem ismerem a fenti urat..:) de ha a fidesz ezt teszi, majd nem választják meg az emberét...Mi ezzel a baj???

jjulie 2010.08.01. 13:37:45

@tölgyes:

ird még le százszor, hogy aki nem orbándrukker, az gyurcsánydrukker te szijjártólegjobbtanítványa

az újabb idetévedők közül hátha nem tudja valaki mekkora ökörnek kell lenni ahhoz, hogy egy hozzád hasonló igazi orbánista legyen belőle

bigapples 2010.08.01. 13:39:40

@Villy: Sarkadon is feláll a Jobbik-MSZP koalíció volt Fideszesekkel és pár civillel kiegészülve. Megvan a szépsége a dolognak, ahogy a parlamenti választások előtt a szocik versenyben panaszolták fel a néhány jobbik támogatásával is megválasztott vidéki fideszes önkormányzati képviselő esetét, hogy lám ez a bizonyíték, milyen fasiszta rasszista Fidesz. Most pedig több helyen nyíltan koalícióra lépnek a szocik a Jobbikkal, lol.

tbb 2010.08.01. 13:46:32

@jjulie:

Mond csak? Te mazochista vagy, hogy ilyen látványosan kimutatod, hogy tölgyesnek sikerült kihoznia a sodrodból?

jjulie 2010.08.01. 13:48:26

@malacz69 rettegéselemző:

egy félfeudális, félkádari mentalitású birkaországben a balkán peremén így van

van hol menet közben is figyelik a kurva politikusokat

egy politikushoz egyetlen helyes hozzáállás lehet: az hogy éreztetni vele, hogy figyelve van, és holnap el lesz zavarva ha az elkurvulás gondolata átsuhanna az agyán

itt meg orbán, orbán, orbán rajongótábor van orbánbirkákból

tölgyes 2010.08.01. 13:50:28

@bigapples:

Lehet hogy maga csak drukkerségben képes gondolkodni.. Ez is az aluljárói stílus és gondolkodás jellemzője..:)

Én egy tényt közlök makacsul, amikor az elvtársakat elkapja a hevület. Ez a tény a következő:

18.000 milliárdot kúrt el Gyurcsány és bandája az elmúlt 8 évben az adóinkon felül..A GDP arányos hiányt 53%-ról 80%ra emelte, a munkanélküliséget megduplázta, a gazdasági növekedést harmadolta, majd mínuszba vitte... Ettől Ön általában be szokott gőzölni és elkezd trágárkodni..::::))) Lelke rajta, de ettől az 80%-os GDP arányos hiány még tény marad, mint ahogy az is, hogy az MSZP miatt vagyunk itt ahol vagyunk..:::(((

tölgyes 2010.08.01. 13:52:22

@jjulie: "Egy félfeudális, félkádari mentalitású birkaországben a balkán peremén így van".. egy aluljáróbajnok - Ön - trágáRkodik.. DE SZÉP IS EZ!!!

AkarkiJ 2010.08.01. 13:52:37

@jjulie:

amikor valami balhé van itthon egy politikus körül, az meg közli, hogy ő márpedig nem mond le, mindig eszembe jut annak a svéd (?) miniszternek az esete, aki "elfelejtette" befizetni a tv adóját - és amikor kiderült, lemondott...

én nem egy svéd életszínvonalú országban szeretnék élni, hanem egy svéd mentalitásuban

jjulie 2010.08.01. 13:57:57

@tölgyes:

ezt jól megadtad a nagyalmának

a drukker az aki minden körülmények között, azt hajtogatja, hogy hajrá orbán

nézz magadra, és ha leorbándrukkerez valaki az csak azt jelenti, pontosan tudja ki és mi vagy: ostoba drukker

tbb 2010.08.01. 13:58:42

@tölgyes:

Én az miért jó a fidesznek?

AkarkiJ 2010.08.01. 13:59:26

@tölgyes:

a 18000 mrd jelentős része szépen ment szociális kiadásokra, az emberek szépen elfogyasztották, pörgette a gazdaságot - amit hibának tartok, mert hitelből nem szabad ilyet csinálni, csak fejlesztésre szabad költeni

másik jelentős részből pedig túlárazott infrastruktúra fejlesztés ment, ami így a gdp-t nagyobb mértékben növelte (trükközés ezerrel)...

a mostani kormány pedig ugyanezt szándékozott volna csinálni, "mozgásteret" nyerni - hitelből...

tbb 2010.08.01. 14:01:51

@AkarkiJ:

A kettő összefügg.

jjulie 2010.08.01. 14:04:01

@tölgyes:

a trágárkodásnak megvan a helye minden kultúrában, mint annak hogy elküldjelek a picsába

sajna, még ezt is félreolvasod, mint a kurvaorbánt, és itt esz a fene a szíjjártóvarseiddel

AkarkiJ 2010.08.01. 14:05:01

@tbb: persze hogy összefügg, én tudom

de az egyikből következik a másik

jó életszínvonalat nem lehet jó mentalítás nélkül elérni

amíg a kisemberektől kezdve kis és nagy cégeken keresztül politikai pártokig mindenki meg tudja magyarázni, hogy az ő része (be nem fizetett adó, bliccelés, lenyúlt pénz, stb) miért is nem gond, vagy miért van "rendben", addig nem várhatunk semmit - és ez a "negatív" rendszer önfenntartó, amíg össze nem roppan az egész - de az meg mégrosszabb állapotot okoz

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.08.01. 14:12:49

@jjulie:

Miért vagy te abban olyan biztos, h 8 év IMF-et ránkhozó demokratikus pangás után nem akar a nép egy kis putyini keménységű konjunktúrát?

AkarkiJ 2010.08.01. 14:16:52

@malacz69 rettegéselemző:

a putyini keménység miért jó? az orosz konjunktúra nem abból következett, hanem a gázkészletekből, illetve az emelkedő árából

jjulie 2010.08.01. 14:20:53

@AkarkiJ:

hány százaléknyi orosz érzi a konjunktúrát?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.08.01. 14:25:55

@AkarkiJ:

Kac-kac, gázkészletek ára már máskor is szökött fölfelé, mégsem lett belőle konjunktúra?

Kína még most is órási mértékben fejlődik. Semmi sem igazolja gazdaságilag, h egy baromi széleskörű demokrácia, ahol mindent évekig vitatnak, mire lépnek egy felet, hatékony lenne.
Nem az.

Persze senki nem akar Észak-Koreát, de azon keretek között, amit az EU megenged, nyugodtan lehet most 4 évig kicsit egységesebb akarat.
Oszt ha nem vál' be, cserélhető

AkarkiJ 2010.08.01. 14:27:10

@jjulie: fogalmam sincs, az érzések egyébként is eléggé szubjektív kategória :)

bár azért a korábbi magas energiahordozó árak igen jót tettek az orosz gazdaságnak - és itt jön a putyini technika, mert ebből jórészt óriás cégek profitáltak, nem a "nép"

AkarkiJ 2010.08.01. 14:32:43

@malacz69 rettegéselemző:

kína eléggé speciális eset - a világ gyára lett a korábbi politikai döntések következtében, több százmillió (!!!) ember nyomora és kizsigerelése kellett ahhoz, hogy elinduljanak egy olyan pályán, ahol ma százmilliós nagyságrendben élnek olyanok, akik nyugati mércével tekintve is normális életszínvonalon élnek (ezért lett célpiac szinte minden nyugati termelő cég esetében).

Szóval, párszáz millió embernek normális élete van több évtizednyi gazdaságpolitika következtében.

Ez jó, és igazolni látszik, hogy a demokrácia nem az egyetlen út.

A gond az, hogy kína lakossága 1,3 milliárd, így ha ebből levonjuk a párszáz milliót, akkor marad többszáz millió, aki még mindig embertelen körülmények, kizsigerelés és nyomorban él, akik semmit nem élveznek a gazdaság szárnyalásából.

Egy ország, ahol a komplett eu lakossága tud elfogadható szinten élni, és ugyanezen országban szintén ott a komplett eu lakossága, aki viszont embertelen létben él.

Speciális eset, mintaként nem alkalmazható, az arányok hihetetlenek, a szegények és a "gazdagok" között meglévő olló a mögötte lévő embertömeg miatt felfoghatatlan.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.08.01. 14:33:36

@tölgyes: "Én egy tényt közlök makacsul"

Az is tény, hogy 29 "neves közgazdász" a fideszes gazda megrendelésére jóelőre kimutatta, hogy a 2010-es hiány 7-8(!)% lesz.
Ehhez képest MOST (már) a fideszes kormány szerint (is) TARTHATÓ a 3,8%-os (fentiek által vitatott) tervezett hiány...

Tessék mondani:
- MELYIK a TÉNY, és melyik a HAZUGSÁG?!

jjulie 2010.08.01. 14:34:40

@malacz69 rettegéselemző:

akkor vegyük példának az usa 2, világháborús teljesítmányét

tudod hány halottal úszták meg összesítve az európai és ázsiai hadszintereket? vesd össze az orosz számokkal, vagy a némettel

aztán tudj róla, hogy az usa katonai potencilálja a lengyelek megtámadása idején nem érte el a lengyelekét, a demokrácia töketlenkedéseként lettek 4 év mulva a világ katonai ura?

vagy nézz utána, hogy keletkezett a centrál park, és mennyi idő alatt

gondold végig újra a mondókát

sárkányfő 2010.08.01. 14:35:43

@jjulie: Juli,

tudom hogy a trollok ostort érdemelnek, nem empátiát, de talán mégis érdemes egy pillanatra beleérezni a helyzetükbe: Orbán azzal sikálta az agyukat folyamatosan, hogy egy romhalmazt hagyott hátra bajnai, aki amúgy is bűnöző, meg egyáltalán "Magyarország gazdaságilag romokban áll", szabadon lehet, sőt kell őket szidni átkozni.

Ezt a szokásos módon, csont nélkül beszopták, naná, és hergelték magukat és egymást. Business as usual. Szerintem még élvezik is a nagy gyűlölködést, igényük az láthatóan bőven van rá.

És most mi van? Olyanokat mond Orbán, hogy világrekord kiigazítást hajtott végre Bajnai, meg idézem: "az ország pénzügyi helyzete ma stabil és kiszámítható, jó reményekre ad alapot".

Na most képzeld el, ilyen nyilvánvaló hazudozások, ennyire ellentétes infók mekkora system errort okozhattak kicsi fejükben. Kész maghasonlás... kínjukban fújják a régi nótát, hátha igaz lesz... szinte drukkolnak ezek a drága hazafiak, hogy minél rosszabb helyzetet hagyjon hátra Bajnai, hogy lehessen szidni...

És akkor még nem is tettem hozzá, hogy Orbánnak sikerült jobban legyengítenie a Ft-ot, mint a világ bármelyik országának a saját valutáját az elmúlt 3 hónapban, így drágítva mindent, növelve a zemberek és a zország adósságát... szar ügy.

tölgyes 2010.08.01. 14:36:19

@jjulie: SZERINTEM IS MEGVAN A TRÁGÁRKODÁS HELYE A MAGYAR KULTÚRÁBAN!!
1. Szennycsatorna
2. Lepusztult aluljárók
3.. Kocsma.. különösen, ha az emberek borközi állapotban vannak.. Bár ez utóbbi helyen nem ajánlom,. hogy alkalmazza az Ön által megszokott ortomba stílust, mert hamar betakarja valaki... oszt mehet új protézist csináltatni:)

Egyébként én is élvezem az otrombaságát: olyan jól megmutatja, hogy milyen hitvány ember is Ön:)

AkarkiJ 2010.08.01. 14:38:03

@ó jaj:

"így drágítva mindent, növelve a zemberek és a zország adósságát... szar ügy. "

Ha már önkori választások lesznek, akkor hozzátenném, hogy nem csak a zemberek és a zország, hanem a ZÖNKORMÁNYZATOK (de hülyén hangzik ez :) ) devizahiteleinek se tett túl jót a dolog.

sárkányfő 2010.08.01. 14:39:07

Mindenesetre én amondó vagyok, hogy nyerjen a fidesz meg mindent ősszel. ne lehessen senkire mutogatni 4 év múlva... rövid távon, pár évig persze sok kárt okoznak, mint látjuk most is, de legyünk túl ezen a fidesz rémálmon, hogy új lapot kezdhessen az ország, hátha az jobb lesz. a szocikon szerintem már túl vagyunk, nem jönnek vissza soha többé, szóval ha nagyon lassan is, de haladunk, most meg a fidesz is szépen kinyírja majd magát.

tölgyes 2010.08.01. 14:39:15

@tbb: Ki beszél itt a fideszről??? Arról van szó, hogy ha a fidesz elrontja meg fog bukni..Azt se Ön se én meggátolni nem tudjuk..:)Jobb lenne, ha nem rontanák el..Nekünk lenne jobb..Nem hiányzik egy újabb elkúrás..:)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.08.01. 14:39:48

@malacz69 rettegéselemző: "egyetlen hatékony fék van: lesz választás 2014-ben is, és ennek kampánya már elkezdődött."

Valóban, ez egy hatékony "többkörös" fék
- LENNE.
- és valóban, már el is kezdték vagdosni a "fékcsöveket"... (OVB, AB, vj.tv., ...:()

sárkányfő 2010.08.01. 14:41:49

@AkarkiJ: van annak egy perverz bája, ahogy a fidesz dilettantizmusa növeli a fideszes önkorik adósságát (meg a fideszes cégekét is, stb...).

Ha nem az ország fizetné meg minden idiotizmusukat, komolyan, még nevetni is tudnék rajta.

tölgyes 2010.08.01. 14:42:54

@1.szolo - 2014;): A baj az, hogy az Ön által említett hiány benne van ma is a költségvetésben, amelyik nem vette figyelembe az állami vállalatok adósságát, a PPP konstrukcióban felvett hiteleket, és nem számolt a valós bevételi adatokkal... Így aztán már áprilisban mindenki 4-5%-os hiányról beszélt (még az IMF is).. ezért aztán el is fogyott a tervezett hiány 80%-a a kormányváltás előtt...

jjulie 2010.08.01. 14:43:28

@tölgyes:

írjál inkább szijjártóverset abban jobb vagy

mit tudsz te a kocsmák világáról? félreolvastad valahol

istenítsd tovább az orbán kritika nélkül, az jóbban áll mint a szociológia

tölgyes 2010.08.01. 14:44:07

@ó jaj: Ahogy a dolgok állnak.. ez a kívánsága feltehetően teljesülni fog..:) A fidesz feltehetően tényleg mindent megnyer.. vagy majdnem mindent.

jjulie 2010.08.01. 14:46:04

@tölgyes:

ezt minek írtad ide ezernégyszázhuszonhatodszor?

uncsi

újabb vers nincs?

tölgyes 2010.08.01. 14:46:14

@jjulie: Szó se róla.. az aluljárók és a kricsnik világát biztosan jobban ismeri nálamnál.. A szóhasználata erre utal..:)

tölgyes 2010.08.01. 14:47:17

@jjulie: Az ismélés a tudás anyja.. Ön pedig olyan mint az öreg elefánt: Nehezen tanul és könnyen felejt...:)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.08.01. 14:50:55

@tölgyes:
Bocs, de ez még egy korábbi brossúra, ideje lenne lapozni! (a'la "VÁLTOZÁS";)
Ma már 0.Viktor szerint is meglesz a 3,8%... :)
Haha...
Hacsak nem úgy, hogy ő SEM "vette figyelembe az állami vállalatok adósságát, a PPP konstrukcióban felvett hiteleket, és nem számolt a valós bevételi adatokkal..."
Hűha! :(

jjulie 2010.08.01. 14:53:25

@tölgyes:

van is realitás érzékszervem, amit te hagytál kioperáltatnod magadból a fideszdrukkerré avatásodért cserébe

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.08.01. 14:53:32

@1.szolo - 2014;):

Mi köze az OVB-nek, az AB-nek és a többinek ahhoz, h valaki kire szavaz majd 2014-ben?
Elárulom: semmi!

Az OVB eddig szoci volt Szigetivel és Halmaival az élen, aszt mégis fölényesen nyert a Fidesz, az AB-ről meg a magyar lakosság azt hiszi, h az egy biztosító cég.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.08.01. 14:55:56

@jjulie:

Milyen demokrácia? Milyen USA?

Nézz már utána, h milyen volt az élet az USA-ban egy négernek a 2. VH után!

Lófaszt volt demokrácia a mai értelemben.

tölgyes 2010.08.01. 14:59:26

@jjulie: Így van.. a realításérzékszerve mindig azt mondja "kurvaorbán"... ::)))

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.08.01. 15:00:18

@jjulie:

Miért jobb ellendrukkernek lenni, mint drukkernek?

Nem lehetséges az, h aki ma drukkol a Fidesznek, az az országnak is drukkol, és aki ellendrukkol, az az ország ellen is drukkol?

Csak kérdem.

Ps.: miért is baj, ha valaki drukkol? Miért csináltok ebből a sportban igen szép szóból pejoráló szót?

jjulie 2010.08.01. 15:01:32

@malacz69 rettegéselemző:

akkor fogalmazzál ugy hogy más is megértse

általában írtál a demokráciáról, azt hittem úgy is érted ahogy írtad, legközelebb használj lábjegyzetet, ha a szövegedbe nem tudod belefoglalni azt a gondolati tartalmat, amit közölni akarsz

te is csak egy orbándallamra figyelni tudó orbánbirka vagy mint a tölgyes?

tölgyes 2010.08.01. 15:02:19

@1.szolo - 2014;): Ennek 3 feltétele van.
1. Nem követeli az IMF utólag a vállalatok és a PPP beépítését a költségvetésbe.. (Most elutazás előtt tettek rá kísérletet)
2.Tovább kell csökkenteni a kiadásokat.. mert Bajnaiék csökkentése kevés volt.
3. Kell a bevétel.. Pl. bankadó.. ami szintén nem tetszett IMF elvtársnak.:)

tölgyes 2010.08.01. 15:03:37

@malacz69 rettegéselemző: Mai értelemben ott ma sincs demokrácia.. de még szabad piac sincsen..:)

jjulie 2010.08.01. 15:04:05

@malacz69 rettegéselemző:

kispajtás, bevetted azt a szijjártódumát, hogy a fideszérdeke az országérdeke

te orbánbirka nem szégyenled magad, hogy csak ennyi eszed van?

panelburzsuj 2010.08.01. 15:04:42

@tölgyes:

Most tanulok csatornapázmányul, baszki, de arra ráfaragsz ...

jjulie 2010.08.01. 15:06:41

@tölgyes:

hazug orbánod mikor hazudott ez ügyben?

tölgyes 2010.08.01. 15:13:05

@panelburzsuj: Noooo! Készül átmenni patkányba??? Sok sikert!

tölgyes 2010.08.01. 15:14:11

@jjulie: Látom az Orbán maga egész lényét kitölti..:)

tölgyes 2010.08.01. 15:15:29

@jjulie: Megint! Látom Orbán az Ön egész lényét kitölti..:)Mint a mátrixban a vírus...

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.08.01. 15:15:31

@malacz69 rettegéselemző: "Az OVB eddig szoci volt Szigetivel és Halmaival az élen, aszt mégis fölényesen nyert a Fidesz, az AB-ről meg a magyar lakosság azt hiszi, h az egy biztosító cég."

Értem!:)

Tehát ha a behúzott szoci FÉKKEL "fölényesen" nyert a Fidesz (64% 53%-át kapva ugye:), akkor ANÉLKÜL lehet, hogy még a 2/3-a is meglesz (tehát immár szavazatszámban IS;)

Az AB meg valóban (egyre) jobban hasonlít egy biztosítóra, amióta STUMPF(hose) is benne lehet... Pláne, ha még az elnökévé is megválasztják, hiszn azzal elismerik "tanult kollégái", hogy ő az AB legjobbika. 8Đ

jjulie 2010.08.01. 15:17:12

@tölgyes:

ha még 10-szer leírod, akkor sem lesz szellemes

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.08.01. 15:25:07

@jjulie:

"te orbánbirka"

Kikérem magamnak!
Én orbándisznó vagyok, esetleg orbánsertés,
de amit kegyed mond, az szemérmetlen sértés!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.08.01. 15:26:55

@jjulie:

Igazad van, tölgyes sokkal kevésbé szellemes, mint leírni azt a szót:
orbánbirka

Te, ez annyira szellemes.... Komolyan! Heti7-be hívtak már?

nyünyüge 2010.08.01. 15:28:06

@török gábor:
a poszthoz csatolt jópofa kép fotó vagy fotómontázs?

jjulie 2010.08.01. 15:29:17

@malacz69 rettegéselemző:

te vagy az első aki szabadkozik, szóval te orbánkolbászalapanyag vagy?

melyik alkatrészeddel billentyűzöl?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.08.01. 15:29:31

@1.szolo - 2014;):

Továbbra sem érte, h az OVB, AB, ÁSZ meg a többi elfideszesítéséből hogyan lesznek fideszes voksok?
Hogyan lesz ebből a térnyerésből félelem, ami megakadályozza, h a titkos szavazáson vki behúzza a komcsikra, a hippikra vagy a nácikra?

bigapples 2010.08.01. 15:35:00

@1.szolo - 2014;):

200 milliárdos bankadó plusz további megszorítások:

"Költségstop az állami intézményeknél.
A közszféra bérkiadásainak csökkentése.
A költségvetésben dolgozók béreinek felülvizsgálata.
A külső megbízások és kiszervezések csökkentése illetve megszüntetése.
A 60 napon túli végkielégítések és egyéb béren kívüli juttatások 98 százalékkal adóznak.
A költségvetési szféra és MNB - havi bruttó kétmilliós fizetési plafon.
Az állami vagyonkezelésben bértömegcsökkentés 15 százalékos mértékben.
Telefon, bútor, gépkocsivásárlás és csere leállítása a közszférában. "

Ezek a megszorítások kb a költségvetés 2%-át jelentik és az adósságtengerben fulladozó MÁV, BKV, egészségügy rendbetételéhez sem tudták hozzáfogni idén, pedig el kellett volna kezdeni. Csak így tartható a 3,8%-os hiány.

jjulie 2010.08.01. 15:36:08

@malacz69 rettegéselemző:

mivel te csak annyit vagy képesz felfogni, hogy az országérdeke meg a fideszérdeke egy és oszthatatlan, ne is próbálj meg ilyen mélységeket megérteni, nem fog menni

inkább forgatgasd a szijjártóösszest, az a te szinted

nyünyüge 2010.08.01. 15:37:53

@jjulie:
Ki kellene próbálni az Eredet c. film módszerét: behatolunk a másik álmába és ott gondolatokat rejtünk el, amit az illető utána sajátjaként kezel és (némi eséllyel) aszerint cselekszik.
Bár vannak némi kockázatok:).

bigapples 2010.08.01. 15:38:06

@bigapples: Azaz a mostani 29 pontos akcióterv nélkül lazán a közgazdászok által jövendölt érték közelében lennénk.

jjulie 2010.08.01. 15:39:11

@bigapples:

összezavartál, most ez tényleg enyhe fideszkritika?

vagy tévedek?

AkarkiJ 2010.08.01. 15:40:13

@bigapples:

Hogy stílusos legyek, ha ov korábban nem azt tette volna, amit tett, akkor talán sose lett volna ennyire rossz a helyzet, vagy már korábban tudtak volna javulni a dolgok :)

Vagy ha például a 29 pont nem engedne jövedéki adó mentes pálinka főzést, az is néhány plusz milliárd lehetne.

jjulie 2010.08.01. 15:43:16

@bigapples:

további összezavarást csinálsz

a 29 pontból ami idén megvalósul, az eredményezi az eredeti hiánycél tarthatóságát?

húha, ez rágós lesz

Terniak 2010.08.01. 15:43:39

Igen, mindent a Fidesz fog nyerni. És szerintem megérdemelten.

1. két hónap alatt egy gazdasági csődben álló országból stabil gazdaságot hoztak létre a gazdasági intézkedéseikkel.
2. két hét alatt helyreállították a közbiztonságot, ma már a hírekben nincs a kisfalvakban elkövetett bűncselekményekről szó.
3. helyreállították a társadalmi egyeztetést, valamennyi jogszabály megalkotását széleskörű társadalmi vita előz meg.
4. megszűnt a politikai kinevezések gyakorlata, minden fontos pozíciót nemzetközileg elismert szaktekintély tölt be.
5. hazazavartuk a nemzetközi karvalytőke képviselőit (mondjuk Schmitt-től határozottabb kiállást vártam volna az országot gyalázó Bernie-vel szemben.)
6. radikálisan kisebb lett az állam a 8 minisztériummal, a 40 államtitkárral és a közel 70 helyettes államtitkárral.
7. végre el lehet küldeni indokolás nélkül a kormányszolgákat, akik eddig a fejlődés kerékkötői voltak.
8. a múlté az a törvényalkotási gyakorlat, hogy a jogszabályokat egyes személyekre szabjuk, vagy egyedi ügyekbe avatkozunk be (lásd a rádiók korábbi felháborító ügyét.)

A sort hosszan lehet folytatni. De a lényeg, hogy elkezdődött...

jjulie 2010.08.01. 15:45:05

@AkarkiJ:

ezt nem gondolta komolyan a bigalma, csak úgy ideírta

Terniak 2010.08.01. 15:45:19

ja, majdnem elfelejtettem:

8+1: már söralátéten lehet adót bevallani és az 51 engedélyből már csak 31 kell, és ne higgyetek azoknak, akik azt mondják, hogy valójában egy engedéllyel kevesebb se lett. Azok hazudnak.

jjulie 2010.08.01. 15:48:20

@Teremszolga:

kifelejtetted, hogy írtak egy új hiszekegyet is ezalatt

ssi 2010.08.01. 15:49:46

Fidesz
- 2/3 választó - kisebb gond, a 2/3 tűzhöz közeli éhes tolongó száj - a nagyobb
- ezért sokkal több embernek kell jól fizetős beosztás, Széchenyi forrás stb.
- hatalmon lévő jogászok ugyanazokat a joghibákat nem fogják elkövetni
MSZP: kevesebb embernek juttatott több pénzt, jogi kiskapuk ismerete kevés

ssi 2010.08.01. 15:51:23

2010 Önk.Vál. - választói gondolkodás?
- ha megismétlődik a Parl.Vál. eredménye, Fidesz még jobban fog járni
- ha valamivel kisebb lesz a Fidesz-előny - akkor is jobban fognak járni
- mitől lenne kevés szavazata a Fidesznek? - csak, ha valami balhé kiderülne kárukra, vagy anyagilag hirtelen lenne rossz sok embernek - de ezeket a problémákat gőzerővel kivédik jelenleg
- nőtt a tanácstalanok száma - kevesebben fognak elmenni - Fidesznek jó
- legyen tiszta narancs, tiszta helyzet, s majd ítélünk 4 év múlva, közben meg figyelünk - ezen a téren léphet nagyot előre a demokráciánk
- önk.-i testületek feszültségei a teljesítményt rontják - vál. utáni többségi hiányt rögtön látni is - én ma a Jobbikot látom a kormány fő támogatójának

jjulie 2010.08.01. 15:52:09

@Teremszolga:

meg azt is kifelejtetted hogy: "Januártól Magyarország átáll az egykulcsos személyi jövedelemadóra, hogy az átállás hány évet vesz igénybe, az egy másik kérdés"

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.08.01. 15:54:48

@malacz69 rettegéselemző:
Nem is kell :)
Neked elég csak annyit értened, hogy miért baj az, hogy "Az OVB eddig szoci volt", és miért kellett ezt a hibát mielébb orvosolni.
Viszlát!

ssi 2010.08.01. 15:55:01

@Teremszolga: érdekes a 8 pont és a szemléleted hozzá
kérhetem, hogy folytasd, valóban érdekel és később szeretnék rá visszatérni.
oké ? köszi :-)

bigapples 2010.08.01. 15:57:40

@jjulie: Nem kritika, tény. Az akciótervnek van egy megszorító része, ennek döntő részét a bankok szenvedik el. Kora tavasszal jelzések jöttek a külső szereplőktől, hogy lazítható a Bajnaiák által alultervezett hiánycél. Ez a görög válság miatt többé nem lehetséges. Az adott helyzetben a Fidesz szerintem jó megoldással jött elő, hogy a 3.8% tartható legyen.

@AkarkiJ: Bármit is tett, 8 évig ellenzékben volt, nem ő kormányzott. Az "ennyire rossz helyzet"-ért döntően a 8 évig kormányzó koalíciót terheli a felelősség.

Én nem tudom, hogy az idei évre vonatkozóan milyen kihatással van a adómentes (csak 50 literig) pálinkafőzés, de meglepődnék, ha ez valóban több milliárdos tétel lenne.

bigapples 2010.08.01. 16:01:37

@jjulie: Az 200 milliárd bankadó biztosan megvalósul. A többi pont idei kihatását nem tudom megbecsülni, de közölük számosnak van idén kiadáscsökkentő hatása.

ssi 2010.08.01. 16:03:44

s bocsánat
kivételesen személyeskedés:- ha jól emlékszem főleg néhány kommentre:

- jjulie egy boldog nagypapi, s a tölgyes féle szópárbaj nagy élvezője

- tölgyes nagytudású és infoéhes, aki tesz is mindezekért és büszke rá,
de gyakrabban írja azt, hogy a másik kommentelő szerinte milyen, de ha éppen azt, hogy ő mit gondol, szellemi igényessége ellenére elfogult az egyes oldalakkal szemben; s hiába írja, hogy ha rossz a kormány, majd 4 év múlva leváltják, még egyetlen egy hibás lépést nem fedezett fel náluk, pedig sok mindent tud, s nemcsak a szoclib kormányról-ről, akikre piszkosul haragszik

mizrolist 2010.08.01. 16:05:40

@Teremszolga: kösz, pont erre volt szükségem ma délután :D

@tölgyes: tisztelt tölgyes, felhívnám a figyelmét, hogy a netikett szerint a nagybetűvel írás fröcsögve ordításnak számít még mindig.

jjulie 2010.08.01. 16:07:56

@bigapples:

a kritika ellentéte a tény lenne?

drága alma: a bankok extraprofitja a lakosságtól származik részben a kartellezés, részben az alacsony bankolás kultúra, de nagyon nagyrészben az egyoldalú gátlástalan utólagos szerződésmódosítási lehetőség miatt, amit a törvények lehetővé tesznek

a bankoktól elvett pénz a lakosságtól elvett pénz, csak az állam közvetlenül a lakosságtól veszi el, hanem lehetőséget adva a bankoknak, a bankok segítségével közvetlenül veszi el

hibázol követsz el ha ezt nem így értékeled, de egy vidéki nem mérnök fidesznyiktől ez rendjén van, mit is várhatnék

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.01. 16:08:34

Ahogy elnézem, Jjulie és Tölgyes egyre csak vékonyítja ma a barátság sérülékeny fonalát...
Bár a stílus az ember vagy mi a lófasz...
A magázás meg a proliduma...
Hümmm...

jjulie 2010.08.01. 16:12:15

@jjulie:

kimaradt egy "nem" az "állam" és a "közvetlenül" közül

nyünyüge 2010.08.01. 16:12:27

@manyike:
15, 18, ... (tart végtelenbe) milliárd elkúrásához képest mi számíthatna rossz kormányzásnak?
Ha hadat üzenünk Németországnak?

tbb 2010.08.01. 16:12:47

@AkarkiJ:

Igen. Teljesen egyetértünk. Most már csak abban kéne, hogy miképp lehetne váltani.

ssi 2010.08.01. 16:13:47

@bigapples:
én már a 200mrdFt bankadó teljesítésében se vagyok optimista, de majd figyeljük, s később kielemezzük

viszont régen foglalkoztat egy téma, amit Te is érintettél most:
- ha egy ellenzéki párt a kormánypárt leváltására készül
-s teljesen tisztában van a hozott terhekkel (pl. hitel)
- megteheti-e kormányon, hogy "nem az én saram", másként teszek
- s a gyökeres változtatási szándékaiból mennyit kellett volna a kampányban bejelentenie?

kíváncsian várom a nemzetközi szervezetek és a külföld reakcióit - igazán érdekes, sajátos, tanulságos helyzet

jjulie 2010.08.01. 16:14:06

@Hepci:

honnan ismered a prolidumát?

tv, mozi, nyomtatott cuccok?

hümmm.....

ssi 2010.08.01. 16:17:10

@nyünyüge:
sajnos mindig létezik a "lejjebb"

amúgy meg az ígéretekhez képest (mostani kormányé, nem az előzőé)

sajátos a választói emlékezet, a jelenben aktívabban él

pl. társadalmi feszültségek: kik élveznek prioritást és kiknek a rovására

tbb 2010.08.01. 16:19:49

@tölgyes:

Hogy ki beszél itt a fideszről? Itt mindenki a fideszről beszél.

tbb 2010.08.01. 16:25:42

@1.szolo - 2014;):

Mind a kettő tény. Mi a problémád vele?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.08.01. 16:26:46

@panelburzsuj: Hey You!
- és a "FREEDOM" hol maradt?!
(elszállt a szabad madarakkal?;)

panelburzsuj 2010.08.01. 16:33:52

@1.szolo - 2014;):

(A madarasok a libertyt röptették el ... )

tbb 2010.08.01. 16:35:53

@ó jaj:

"Ha nem az ország fizetné meg minden idiotizmusukat, komolyan, még nevetni is tudnék rajta."

Az még messze van. Egyelőre Gyurcsi idiotizmusát fogjuk nyögni.

panelburzsuj 2010.08.01. 16:36:24

@1.szolo - 2014;):

(Amúgy meg: achtung, overdose! Úgyhogy csak apránként ... )

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.08.01. 16:37:25

@panelburzsuj:
Akkor mitől SZABAD demokraták?
((-mert már kiengedték őket?;))

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.08.01. 16:39:23

@tbb:
Hát csak az, hogy "XOR" van közöttük 8Đ

tbb 2010.08.01. 16:39:53

@jjulie:

Hogy uncsi? Az semmi ahhoz képest, hogy nekünk mennyire uncsi volt.

bigapples 2010.08.01. 16:40:51

@jjulie: "a bankok extraprofitja a lakosságtól származik részben a kartellezés, részben az alacsony bankolás kultúra, de nagyon nagyrészben az egyoldalú gátlástalan utólagos szerződésmódosítási lehetőség miatt, amit a törvények lehetővé tesznek"

Ez pontosan így van. Ezt az extraprofitot adóztatja meg most a Fidesz. Ha nem adóztatná meg, akkor is elvennék a pénzt a bankok, ahogy tették eddig is. Igazán az a nagy kihívás, hogy a válság szelídülésével sikerül-e csökkenteni ezt a banki extraprofitot azaz sikerül-e kialakítani olyan jogszabályi, gazdasági környezetet, amely nem engedi meg, hogy a kartellezés érvényesüljön. Hogy ne tudják a magyar bankok jóval a nyugat-európai banki költségek feletti terhekkel sarcolni az ügyfeleiket.

@manyike: Meglátjuk, szerintem bejön a 200 milliárd.

ssi 2010.08.01. 16:45:47

@bigapples:
szakemberek szerint - s természetesen nem tudom, hogy kinek higgyek

a nemzetközi viszonylatban is túl magas mérték miatt a bankadó összege lényegesen nagyobb lesz az extraprofitnál

a válság miatt 2009-ben a Mo-i bankok nem tudtak extraprofitot realizálni

2010.08.01. 16:47:29

Köszönöm, hogy megint megértettem egy szisztémát és a mai helyzetet.

Én ha kell, tudok és szoktam is konfontrálódni, de most nem értem, mi a harc tárgya...:( Szóval: jó birkózást, győzzön a jobb! Orbán Viktorral előre az észak-koreai úton!, és: Éljen, éljen és éljen a kedves vezérünk, s őszintén kívánjuk, hogy a pszichiátere sokáig és jól kezelje!!! :)

Hapcedli · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.01. 16:47:40

@jjulie: hümm, mintha ezt szegezted volna szembe Tölgyes mértéktartó stílusával (és mértéktelen Fidesz-imádatával).
Tévednék?
Hümmm...

2010.08.01. 16:50:34

@1.szolo - 2014;): Te jó ég, miről, kiről beszélsz? Én szeretném elfelejteni őket...örökre...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.01. 16:52:38

@manyike: szegény bankok, most megesett rajtuk a szívem. Lehet, hogy a középvezetőknek sem lesz hazánkban józan határidőn (2-3 év) belül heresimogatós fotellel felszerelt magánűrhajójuk?

panelburzsuj 2010.08.01. 16:53:37

@1.szolo - 2014;):

Mitől szabadok? Például bolhától. Gondolom.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.01. 16:55:28

@Letícia: mi baja van OV vezérnek? Szeretnék már látni egy konkrét pszichiátriai definíciót, ha már pszichiátert emlegetsz.
Az, hogy igen erőszakos és hiú, még nem szindróma. Láttam ilyet nyurgább verzióban is, nem túl rég.

sárkányfő 2010.08.01. 16:57:20

@tbb:

tévedsz, nyilván még hozzád nem jutott el a hír, hogy az elmúlt 3 hónapban a világon a legjobban a magyar forint gyengült.

ennek következtében: "Csaknem 600 milliárd forinttal nőtt a nyilvántartott, visszafizetésre váró céges és lakossági hitelállomány az első félév végére, elsősorban a gyenge forintárfolyam miatt."
www.hirszerzo.hu/cikk.a_forintgyengules_szazmilliardokkal_novelte_a_devizahitelesek_adossagat.160795.html

továbbá emiatt 5%-kal nőtt az ország államadóssága, és persze drágult az import is, stb...

de nem csak a pénzről van szó, a demokrácia minősége is gyengül szerintem, pl. a fidesz alelnökének közt. elnökké kinevezését is ide tartozik, hogy most a többit ne is említsem.

tbb 2010.08.01. 17:02:25

@1.szolo - 2014;):

Ahol ott XOR van, ott a szoftver lefagy. Mint ahogy a történtek mutassák.

sárkányfő 2010.08.01. 17:03:39

most nincs nagy kedvem itt csevegni, de az úri társaság ne felejtése már el, hogy a társasági adó kiterjesztése, a MÁV szárnyvonalak újbóli megnyitása (tömeges igény volt rá..), és pár hasonló kb. -100 milliárd.

a bakadó parasztvakítás, egyrészt mi fizetjük, másrészt a lényeg, hogy visszaveti a gazdasági növekedést, mert pont a rendelkezésre álló hitelállományt csökkenti (akárki is fizeti meg), pedig az olajozza a növekedést, szóval jövőre is megfizeti az ország, immáron duplán az elmaradt növekedéseben.
(amúgy a bankadó nem hülyeség, de kicsit eltúlozták a mértékét, és persze Csányi fidesz-oligarchának, Orbán-cimbinek kedvez a kivetés módja, ügyes az a fiú, valszeg ő súgta meg orbánnak hogy csinálják pontosan.)

szóval így számolgassatok, persze a ft gyengülés, a nemzetközi bizalomvesztés még sokkal többet vitt el, lásd fentebb.

2010.08.01. 17:04:04

@Hepci: nézz rá....és a NER-re. Szerinted? Tuti, hogy van valami baja, amit egyébként minden 2. ember tud. Kérdezz valaki mást! Köszi, hogy megmentesz a sitt-től!:D

Terniak 2010.08.01. 17:09:09

@manyike:

10. szakítottak azzal a gyakorlattal, hogy baráti cégeknek szerveznek ki feladatokat. Az MFB nem azért szerződött Pintérhez közel álló céggel, mert ismerősök, hanem mert így hatékonyabb, költségtakarékosabb.
11. eredményesebb külpolitikát folytatunk. Igaz, hogy kiesett a magyar párt a szlovák parlamentből, de nagy eredmény, hogy Slotáék is csupán hajszállal jutottak be. Ilyenre nem volt képes az előző kormány, amely még a kettős állampolgársági bosszútörvényt sem volt képes visszavonatni, mert gyenge volt. Igaz, még mi sem tudtuk megtenni, de majd így lesz.
12. minden közhivatalnok tudja mostmár, hogy nem lehet lenézően, megalázva viszonyulni az igazgatottakhoz,köszönhetően a NENYI kifüggesztésének. a törvénykezdeményezési joggal egyébként rendelkező Lázár polgármester jogosan kapott ez alól felmentést, mert bár "nem feltétlenül törvényes" ami történt, de itt volt az ideje a rendrakásnak. Erre a legjobb eszköz a hatósági ellenőrzés helyett a nyilvános megszégyenítés.
13. bár megugrottak a törlesztőrészletek megint, de ma megtudtam a Magyar Nemzetből, hogy a gyenge forint jó a vásárlóturizmusnak. Bár ezt annak idején a 300-as eurónál elfelejtették mondani, ezt is el lehet viselni, mert egész más irányba megy az ország mint eddig.
14. feljlődni fog a magyar felsőoktatás, mert nem bezárják a haszontalan középszerű intézményeket, hanem éppen oda irányítják majd a felvételizőket, hogy éetben maradjanak. Ez rendes tőlük, hogy mesterséges lélegeztetéssel továbbra is életben tartják ezeket az intézményeket.

Surko 2010.08.01. 17:11:20

A fővárosban szerintem nem lesz többsége a Fidesznek egyedül.

Ezért koalíciós társat kell keresnie, aki első körben vélhetően az LMP lesz. A kérdés, hogy az LMP összeborul-e a Fidesszel, vagy sem?

Ha igen, akkor az ugyaqnolyan halálos csók lehet az LMP számára, mint volt '94-ben az MSZP koalíció az SZDSZ számára.

Attól kezdve 2014-ben az LMP - a fővárosban koalícióban a Fidesszel - már nem állhat ki kormányváltó ellenzéki erőként, a Fidesz elsőszámú kihívójaként a pástra. A szavazók számára onnantól egy LMP-re adott voks adott esetben nem a kormány leváltását, hanem hatalmon tartását szolgálja.

Kérdés, hogy mit lépnek, ha dönteni kell?

De annyi haszna legalább lenne egy ilyen esetnek, hogy kiderülne az LMP politikája és a szavaztábornak gerince közötti szakadék. Lévén, hogy az LMP döntően ex-SZDSZ szavazói vélhetően rossz szemmel néznének egy koalíciókötést az Orbán vezette Fidesszel.

Ha nem lesz koalíciós kényszer akkor viszont tovább folytatódhat a liberális szavazók megvezetése az LMP által.

ssi 2010.08.01. 17:13:47

@Hepci:

kormányterv=tények - megvalósulása: majd kiderül - én általában a gazdasági jog felől nézem, s nem kormány/bankérzelem alapon
- bankadó mértéke (a világon a legnagyobb lenne)
- bankadó forrása (pl. veszteséges pénzintézetnek is fizetnie kell majd)
- visszamenőlegessége (pl. a tavalyi keresetedre most hirtelen kirónának még egy adót)
- stb.

s egyes szakemberek azt mondják, hogy a bankadó alapja az OTP-nek kedvez, ők relatíve kevesebbet fizetnek majd másokhoz képest - remélem, utólag, a konkrét számok alapján egyértelmű lesz, s addig nem is akarnék állást foglalni ebben

Surko 2010.08.01. 17:15:48

@ó jaj: " Mindenesetre én amondó vagyok, hogy nyerjen a fidesz meg mindent ősszel. ne lehessen senkire mutogatni 4 év múlva... rövid távon, pár évig persze sok kárt okoznak, mint látjuk most is, de legyünk túl ezen a fidesz rémálmon, hogy új lapot kezdhessen az ország, hátha az jobb lesz. a szocikon szerintem már túl vagyunk, nem jönnek vissza soha többé, szóval ha nagyon lassan is, de haladunk, most meg a fidesz is szépen kinyírja majd magát. "

100% egyetértek! Lássuk mit tudnak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.01. 17:15:54

@Letícia: nézd, volt már a feje szimpatikusabb, a NER se nyűgözött le, de fogalmam sincs arról, amit minden 2. magyar tud. Pedig voltam depressziós, tehát van némi rálátásom a pszichiátria témájára.

ssi 2010.08.01. 17:16:30

@Teremszolga: köszi :-)
elmentettem, ha lesz még pontod, hozzá mentem

ha lesznek konkrét adatok, majd részletesebben elemzünk.
oké?

tbb 2010.08.01. 17:18:49

@ó jaj:

Csúnya dolog a forintgyengülés, de az IMF által javasolt sarcok sokszorta csunyábbak lennének.

A demokrácia minőségének romlását nem érzékelem. Majd akkor szólj, ha Pintér gumilövedékekkel löveti szét a charta demonstrációt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.01. 17:18:52

@manyike: nem tudom, mi a konkrétum egyáltalán a bankadó ügyében. Kizárólag voluntarista számokat hallottam, ennyit kell fizetniük és kész. Mi lesz az alap? A mérlegfőösszeg lenne az egyedüli józan megközelítés, minden más játszadozások tárgya és lehetősége...

2010.08.01. 17:20:01

@Hepci: hát, legyen elég, hogy Iván László kiváló pszichiáter...tudod mit? Kérdezz mást! Kösz!:)

Surko 2010.08.01. 17:23:24

Engem ma már sokkal inkább az érdekel, hogy mikor jelenik meg végre az az új politikai erő, amely a Fidesz érdemi kihívója lehet a jövőben. (2014-ben, vagy akár később)

Az nyilvánvaló, hogy az MSZP nem lesz képes felállni, mert egyszerűen elfogyott belőle az intellektuális erő, mint brand végletesen lejáratódott.

A Jobbik nyilvánvalóan nem komolyan vehető erő, 20%-nál nagyobb tömegtámogatottságot nem képes szerezni. (egyébként pedig azzal, hogy kooperál és nem konfrontálódik a kormánnyal, gyakorlatilag láthatatlanná is tette magát)

Az LMP-ből pedig szintén hiányzik szerintem az az erő amely tömegeket lenne képes mögöttük felsorakoztatni. Túlontúl értelmiségi szalonpárt ahhoz, hogy tömegtámogatottságot szerezzen. Ráadásul hiányzik belőle az az egyéniség, akit az választók hajlandóak lennének követni. Schiffer, mint miniszterelnök jelölt? Brrr...

Egyszóval ma nincs olyan erő a palettán, aki felvehetné a versenyt a Fidesszel. Kérdés, hogy ez meddig marad így...

Lengyelországban 2001-ben, Csehországban és Szlovákiában pedig tavaly alakultak komoly eredményt elérő centrumba tartó pártok.

Vajon mikor ér ide a visegrádi gyors?

tbb 2010.08.01. 17:23:35

@Surko:

"Ha igen, akkor az ugyaqnolyan halálos csók lehet az LMP számára, mint volt '94-ben az MSZP koalíció az SZDSZ számára. "

Igen, ezt sokan így látják. A valóság azonban az, hogy möszöpö számára volt halálos a szadi csókja.

bigapples 2010.08.01. 17:25:02

@Surko: Szerintem nem lesz formális koalíció egyik ellenzéki párttal sem. Tarlóséknak döntésről döntésre kell megállapodni valamelyik ellenzéki párttal. Lesznek csavarok, hogy mikor melyikkel egyezik meg, melyikkel működik együtt. Ez nehezítheti a döntéshozatalt, de nem drámain. Sok önkormányzatban volt már hasonló felállás, ahol a polgármester mögött nem volt biztos többség. Tarlósnak ráadásul van tapasztalata, hogyan kell ilyen helyzetben politizálni.

2010.08.01. 17:26:24

@tbb: ez így van, azaz a szadesz volt a skorpió a maszop számára. Mindenki azt kapja, amit érdemel!...

ssi 2010.08.01. 17:30:40

@bigapples: köszi::-)

MSZP javaslat kb., mint Róna Péteré:
csak az extra profitot, nem többet, ne az államnak fizessék a nagykalapba, hanem kizárólag a banki ügyfeleknek, akik közvetlenül érintettek benne

másik cikk: 2010 első féléve nyereségesebb, mint a 2009 év volt
okok: bár nőtt a hitelezési veszteség
"nettó kamatjövedelem növekedése ...és működési költségek csökkentésé.."
" A veszteséges bankok száma növekszik,"

tbb 2010.08.01. 17:33:16

@bigapples:

"Meglátjuk, szerintem bejön a 200 milliárd."

Szerintem is. Ezt nem a maszop vezérli.

sárkányfő 2010.08.01. 17:34:42

@tbb: no mesélj, mik azok az infók valamiféle népsanyargatásról, amiket az egész magyar sajtó nem tud, de te igen, továbbá milyen mértékűek, hogy megérte értük még a ft-gyengülést is vállalni? valami egészen rettenetes dolgot akarhattak, ha még ennél is rosszabb...

érdekes amúgy hogy emberek elhiszik, hogy az imf "ellenség", amikor pont az ellenkezője az igaz, ők védték a magyar érdeket, a magyar érdekek ellen tárgyaló fidesszel szemben, ami amúgy önmagában is elkeserítő tudat.
a szemét imf nem akarja hogy a hiányunk elszálljon (idén 3,8%, jövőre max 3%), azaz nem akarja hogy tovább növeljük az amúgy is nagy államadósságunk a lehetségesnél nagyobb hiánnyal. ja meg azt sem bírja, hogy strukturális átalakítások helyett egy eleve átmenetinek és foldozónak szánt bankadóval tömjék be a lyukat, ahelyett a hiánytermelő elavult szar gazdaságunkat alakítanánk végre át. persze ellenség az imf, meg a matematika is, hisz nem engedi, hogy többet költsünk mint amennyit termelünk, micsoda sanyargató mentalitás. de én bízom orbánban, el fogja ő érni, hogy növelhesse a hiányt és tovább növelje az államadósságot.

teevee 2010.08.01. 17:35:27

@malacz69 rettegéselemző: Ez mekkora hülyeség... csak arra gondolj, hogy hol élnél inkább: Amerikában, ahol verték a négereket vagy Kínában, ahol tankolják a tüntetőket? Németországban, vagy Oroszországban?

Fideszdrukkerek, akik sokallják a demokráciát... az ország érdekében, természetesen. Vicces.

bigapples 2010.08.01. 17:35:34

@manyike: Nem az MSZP adójavaslata miatt linkeltem be a 2. cikket, hanem Török Zs. ezen mondatai miatt:

"Emlékeztetett, a Magyar Nemzeti Bank jelentése szerint a magyarországi bankszektor 2009-ben 306 milliárd forint adózás utáni nyeresére tett szert, ami öt százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Mint mondta: a hazai bankszektor a válság második évében növelte a nyereségét, miközben családok tízezrei lehetetlenülnek el és rettegnek attól, hogy nem tudják fizetni a törlesztőrészleteiket. "

sárkányfő 2010.08.01. 17:36:42

@Surko:
ha az LMp nem tanult a kisgazdák, a KDNP, meg a többi esetéből, akkor meg is érdemli a sorsát, pusztuljon.

azért csodálkoznék ha ennyire idióták lennének, de sose lehet tudni, amit eddig nyújtottak ellenzékként, az nagy nulla.

cambridge.on 2010.08.01. 17:37:45

Üdvözlet mindenkinek,minden szabadság lejár egyszer bármilyen hosszú is legyen.
Látom régi ellenfelek,ismét megtalálják egymást.A hangnem azonban szokatlan(legalábbis ezen az oldalon).
Köszönhető nagyrészt a győztes arroganciájának.
Mit lehet várni, ha kormányoldalon azt kommunikálják a külföld felé, hogy a SZAVAZÓK kétharmada voksolt rájuk.
Nem hazudnak, csak nem bontják ki az igazság minden részletét.
A 2/3 megvan, a többi nem érdekes.

@malacz69 rettegéselemző: Elárulom neked, rengeteg befolyása van, az általad vélt semminél sokkal több.
Nem mindegy hány párt szerepel eleve a listán.
Az sem mindegy mennyit ér a szavazatod.
Lehet trükközni hogy ne érjen semmit az ellenzékre leadott szavazat.:lásd Miskolc!

Az érdemi intézkedéseket eltolták jövőre, fontosabb a Fidesz érdeke, mint az országé.
Elindultak egy határozott irányba...
Ridegváry Bence mondotta amikor nem értett egyett az első lépésekkel:ez az út is egy magaslatra vezet.
Csak most a demokrácia halad a kivégzés felé!

A szabadság alatt beszélgettem ismerősökkel, és az egyik megkérdezte: Orbánék nyerték a választást?
A miniszterelnök beiktatása után!!
Én élek külföldön, Ő meg otthon, egy megyei jogú városban.
Ezek után át kell értékelnünk az emberek és a politika viszonyát.
Akkor lesz Orbán leváltva, ha igazzá válik a Fidesz szlogenje:
Rosszabbul élünk, mint négy éve éltünk!
Sajnos minden esély megvan erre is.

[nick] (törölt) 2010.08.01. 17:39:18

a kérdésre a válasz: igen

ssi 2010.08.01. 17:40:47

@Hepci:
"ennyit kell fizetniük és kész ... minden más játszadozások tárgya és lehetősége... "

tudod, borzalmas lenne egy ilyen gazdasági és jogi környezetben vállalkozást működtetni, vagy gazdasági vezetőnek, vagy akár könyvelőnek lenni

sárkányfő 2010.08.01. 17:41:29

@Teremszolga: nagyon jó a listád

biztos sokáig lehetne még folytatni, most hirtelen még annyit tennék hozzá, hogy milyen jó, hogy őskomcsikat és minden kompromittálódott mszmp-st elzavarnak a hatalom közeléből, külön figyelve hogy nehogy exkomcsi államelnökünk legyen, és persze pártatlan legyen, kifejezze a nemzet egységét, stb.

meg arra is figyelnek, hogy olyan szarjankókat, mint pl. a Horváth "III/III" -as Józsefet semmiképpen se nevezzenek ki állami biztonsági szolgálat vezetőhelyettesének, mert milyen szégyen lenne már.

mendson 2010.08.01. 17:41:46

Azt hiszem, hogy valami fura mágia vakította el egyes ide irogató polgártársunk látását.Boldogan lelkendezik, hogy "de jó jól megadóztatják azokat a kurva bankokat".Na igen csak hát a bank -és minden más vállalkozás- arra van itélve, hogy folyamatosan növelje nyereségét.Szóval a bankadó szépen átszivárog a bank klienseihez és még az adózás utáni nyereség is nöni fog.Miért? Mert az adó alapja a 2009-es év mérlegföösszeg (ez az OTP nevü fideszközeli banknak jó). Szóval a növekvő nyereség növekvő bankvezéri jövedelmet eredményez és jesszus ebböl a növekedő -már most is elég rendesen nagy- jövedelemből az igazi "bünös" az emberek sanyargatója csak mindössze 16%-ot fog adózni.

sárkányfő 2010.08.01. 17:45:42

mielőtt elsikkadna ez az infó is: bár 2000-ben még két éves költségvetést csinált a fidesz, és még büszke is volt rá, mennyire előre és alaposan tud tervezni, most idén egy ügyes kis módosító becsúszott valahogy, és elérték, hogy az eddigi gyakorlattal szemben egy hónappal később kelljen benyújtani a jövő évi költségvetést.

nem fogjátok elhinni micsoda véletlenek vannak, de így most már a határidő pont az önkori választások utánra esik, jé.

ssi 2010.08.01. 17:53:20

@bigapples:
aki már végzett többszempontú alapos pénzügyi-gazdasási elemzést, az ilyenkor mást is bele lát, s nem vitatja az igazát se a másiknak

de pl. ha a háztartásomban kevesebb volt a bevétel és az alapkiadások is,
s adott évben úgy lett több a megmaradt pénzem, hogy kevesebbet költöttem nyaralásra, vagy tartós fogyasztási cikkekre is, igaz, most egyik sem romlott el, - ez most jó, vagy rossz?

fura a sokféle elpottyantott vélemény: a számok állítólag azt mutatják, hogy a bankok kevesebbet költöttek fejlesztésre, ezzel is spórolva. Látva a gyönyörű bankokat, felmerül, hogy ez mit jelent? Kevesebb a márvány, a bútorcsere, vagy a monitor, vagy a biztonsági rendszer a régi? Fogalmam sincs, de igyekszem egyik oldalra sem elcsábulni, inkább a minél több infót bespájzolni, csak összeáll valami értelmes

wip 2010.08.01. 17:55:10

@malacz69 rettegéselemző:
1. az ország érdeke nem egyenlő a fidess lérdekeivel
2. a fidess azért alakult, hogy lenyúlja az országot, azaz minket
3.nem muszáj állandóan nyalni ojszósz fenekét
4. pszíjártóét meg főleg nem, majd ő kimosakszik, ehhez ért
5. diktatúra van, ez ellen MINDEN eszközzel harcolni kell és kész!

bigapples 2010.08.01. 17:57:17

@cambridge.on:

Rideghváry azt is mondja: "én gyűlölöm a hazámat".
Finoman szólva, a korrupt hazaáruló Rideghváry személyében nem épp a legmegnyerőbb regényalakot választottad a magyar demokrácia haláláról szóló víziód alátámasztására.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.08.01. 18:03:16

@ó jaj: "2000-ben még két éves költségvetést csinált a fidesz, és még büszke is volt rá, mennyire előre és alaposan tud tervezni"

A fineszes "KÉTÉVES kv." egyetlen célt szolgált:
- a kisgazdák (voksai) ne hiányozzanak a következő évi kv. szavazásakor...
ENNYI!
Ha bármi más értelme/haszna lett volna, akkor most ősszel is 2 éveset nyújtanának be.
De olyan ez is, mint a budai kutyavásár...

nyünyüge 2010.08.01. 18:09:29

@manyike:
"a számok állítólag azt mutatják" - kb. ennyire tudjuk, hogy igaziból mi a helyzet a bankoknál.

Amúgy saját mostani benyomásaim és korábbi banknál töltött tapasztalataim szerint egészen biztos, hogy igen keményen visszafogták a kiadásokat. A kiszolgáló létszám csökkentésével, az informatikai támogatási díjakban, fejlesztésekben.
Merthogy a bankoknál - a külföldi tulajdonoknál biztosan - a kontrolling szinvonala és befolyása legalább egy évtizeddel előbbre jár, mint a többi, nem közvtelenül termelő szférában.

lüke 2010.08.01. 18:12:56

@suró:
ha Schwarzenberg magyar herceg lesz:)
s a modort meg a stilust megváltoztatja

akkor jön a visegrádi gyors, állati lassan

Italo Balbo 2010.08.01. 18:14:27

Úristen, Gaudi-Nagy Tamás hogy lehet kétszer is a fotón? Egyszer Dúró Dóra mellett, egyszer meg a Z betűt tartva? (Bocs, ha már volt:)

tbb 2010.08.01. 18:22:27

@ó jaj:

Pl. ellenezték a vállalkozások adóinak csökkentését. Az szja-ét is. Azaz a gazdaság beindulását.

lüke 2010.08.01. 18:22:41

@italo bambo
na ?hogyan?

klónozták:)
mert gén technológia nincs mindenütt, pl. németek is Ukrajnába települtek vele, mert, ott nem tilos s
Timosenko küldte

Várúr 2010.08.01. 18:34:25

@jjulie:
Látom, nagyon zavar: "legyen béke, szabadság és egyetértés". Engem is. Legyen békéd, szabadságod, de egyet ne értsünk. Frusztrációd megértem, rinyád nem izgat. Jobbulást.

BushDoctor 2010.08.01. 18:41:15

Félelmetets a fidesz propaganda gépezet hogyan hülyitette el a tölgyes féle degeneráltakat. Egyétek, megérdemlitek, tapsikoljatok, visongjatok a köpcösnek. Ő úgyis akkor fog nyakon szarni mindenkit az aluljáróban (sic) amikor őfelsége akarja azt...pl. épp most!

Várúr 2010.08.01. 18:43:44

@Teremszolga:
Ha erős lenne a forint, ballibék ezen nyínának. Miközben szart sem értenek a gazdasághoz. Ha csak fingjuk lett volna, nem érne nyakig az adósság, amit nem a fidesz vett fel... S még mindig nem tudjuk, mire költötték, eltekintve pár milliárdtól, amiért kezdik bekaptározni az eeetársakat.

jjulie 2010.08.01. 18:43:51

@tbb:

az imf sarcok nem jók

ha nincs imf nincs sarc?

sarcok nélkül mi lesz?

gyöngyök 2010.08.01. 18:45:29

@tbb: Én - mint 8 alkalmazottal dolgozó vállalkozó közel másfélszáz mikrovállalkozás könyvelését végzem és nevükben kijelenthetem: 1.) A 10 %-ra történő adócsökkentési határ 50 millióról 500 millióra való felemelése a multinacionális cégeket segiti csak - ugyanis nem tudok olyan kisvállalkozásról sem, nemhogy mikroról ( mikro: akinek az alkalmazotti létszáma 10 alatt van, kisvállalkozás, akinek 50 alatt van ) akinek a nyeresége elérte volna az eddigi határt. Másrészt ezen vállalkozások - a nagyon ötletes elvárt adóalap miatt ugyan nem veszteségesek, mint ahogy egyes elemzők irják, mindegyik hozza - vagy veszteség esetén is megfizeti - az elvárt adót, amit a Fidesz sem törölt. Másrészt értsétek már végre meg, egy vállalkozó az adócsökkentés miatt nem fogja tudni bőviteni a vállalkozását - akkor tudja, ha nő a megrendeléseinek a száma: ha nem akkor zsebre teszi a megspórolt adót.
A bankadóról: 1.) nem a Fidesz találta ki, hanem Gyurcsány Ferenc, 2006 évben bevezette a banki különadót. ( amikor a kamatadót is ) 2.) A költégvetési hiányt a bankadó nem tudja betömni, mert vagy átháritja az ügyfelekre és akkor onnan hiányzik, vagy csökkenti a kihelyezett hiteleit , ugyanis azt is kellene tudnotok, hogy a bankok a nyereségük egy kisebb részét fizetik ki osztalékképpen - ezt meg is fogják hagyni - a többit visszaforgatják hitelek formájában. Ergo kevesebb hitel lesz a piacon. 3.) Az IMF nek nem a bankadóval volt gondja, hanem egyrészt annak a mértékével, másrészt a gondja az volt, hogy ez még nem kiút.

jjulie 2010.08.01. 18:47:12

@Várúr:

áttértél a fideszhitre?

jó orbánbirkának lenni, mit kapsz érte? kaptál jó állást?

Várúr 2010.08.01. 18:48:59

@BushDoctor:
Nem a fidesz politikai marketinggépezet félelmetes, hanem az elmúlt nyolc év... Meg azok, akik képtelenek belátni. Ballibék helyében rettegnék, hogy ennyire életidegen szavazótáboruk van (már ha tábornak nevezhető). Ha így megy tovább, motoros tökgyalu lesz a jobbik, sőt, a kideríthetetlen gyökerű lmp ugyanúgy.

lüke 2010.08.01. 18:49:01

@várur:
szerinted a Marx KKTE-n s utódján, mit tanítottak
és kik tanítanak?
minap volt egy interju Bod P.Akossal aki sajátos stilusában degradálta az intézményt

Várúr 2010.08.01. 18:50:12

@jjulie:
Egyszerű vagy Jjulie, mint díszletmunkás a Rómeó és Júliában...

jjulie 2010.08.01. 18:52:47

@gyöngyök:

ilyeneket hiába írsz, a szentfideszhit szerint gondolkodni tilos, azt a szijjártó teszi helyettük, és utána azt kell ismételgetni amit a szijjártó kigondolt és kihirdetett

Várúr 2010.08.01. 18:54:31

@gyöngyök:
Érdekes érvelés... nem kiút pénzt elvenni, ahol van, inkább onnan, ahol nincs... s ahol tisztességtelen eszközökkel halmozódott... Nem mellesleg mindig kétféle vállakozó volt/van: aki feléli a megtakarítást - és aki beruház, befektet, stb. Az adómegtakarítás alapja lehet a vállalkozásbővítésnek, az intenzívebb marketingnek, piaci munkának és így tovább. Asszem, jobb, ha maradsz a könyvelésnél.

gyöngyök 2010.08.01. 18:54:34

@Várúr: Kedves Várúr ! Legalább halvány elképzelésed van arról, hogy az Orbán Viktor kakaskodása miatti leminősitések hány milliárddal növelték az eladósodottságot? Ki tudod számolni, hogy csak egy tized százalékos kamatemelés- ugyanis a leminősitéseknek ez a következménye - mennyit jelent?
Másrészt a világ legeladósodottabb országa az USA . Akkor ő még nagyobb szarban van mint mi? Vagy talán elfogadod, hogy önmagában az eladósodottság még semmit nem jelent?
Másrészt Orbán Viktor a legjobb helyzetben lévő miniszterelnök az unióban: neki csak 0,8 %-ot kellene lefaragnia, másoknak 5-8 százalékot is.
Ügyfeleim kérték, hogy az új adótörvény változásokról irjak tájékoztatót. Kiderült , hogy valójában a kisvállalkozásokig bezárólag érdemi változás nincs. Tulajdonképpen adótörvények frontján mindent változatlanul hagytak. És mivel a költségvetésbe ténylegesen adót kizárólag a vállalkozások és azok alkalmazottai fizetnek, akkor nagy gond nem lehet a költségvetés bevételeivel. A 2 milliós fizetési korlát szerinted hány emberre vonatkozik? Hány orvos, tanár , tiszviselő kap ennyit?

gyöngyök 2010.08.01. 18:58:21

:)
Még jó hogy a vállalkozók nagy része nem ér rá őt hallgatni, hanem el van foglalva az életben maradásával. És ezért maradunk életben....( mármint a vállalkozások )

Indriq 2010.08.01. 18:59:28

@Teremszolga:
te vagy eddig a legjobb humorista itt. Azzal magyarázni a pintér excégek közreműködését hogy hatékonyabb akkora vicc.... hehehe....
egyetlen mentésged lehet ekkora baromságokra (a többi ponttal együtt), hogy te magad vagy Orbán "alkotmányzó" Viktor és hiszel a saját baromságaidban.

suttogó 2010.08.01. 18:59:39

@Teremszolga: Mostanában de sok "szolga Terem"

Várúr 2010.08.01. 19:00:24

@gyöngyök:
Barátságosan válaszolok. A forint liftezik, hol olcsóbb, hol drágább. Tavaly volt 300 Ft.- fölött is, Orbán, Kósa, stb. nélkül. Nevetséges azt hinni, hogy hisztis spekulánsok, felületes vagy épp lefizetett újságírók, stb. miatt jön a világ vége. Végül: nem Orbán kakaskodott, hanem Medgyessy osztogatott, Furcsány hazudozott és halmozta a hiteleket, Bajnainak a tűzoltás jutott és az IMF-parancs, stb. Tudom, sokat szenvednek memóriazavarban, na de két hónap után?

belekotty 2010.08.01. 19:02:58

@gyöngyök: Hogyhogy? Hát egykulcsos családi adózás lesz! Nem? 16 százalék adó aztán annyi! Ha a férj keres ha 200-at akkor 32 ezer az adója, ha ezt szétosztják a férj és feleség között 100-100 ezerre akkor külön külön csak 16-16 ezret adóznak! Ez érdemi változás, nem? :-))
Ezt csak Orbán Viktor hívei képesek megérteni milyen gyökeres változás ez! :-))

2010.08.01. 19:04:29

Hú, de izgi, vér folyt már?:)

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.08.01. 19:04:49

pont most "likvidálják" a konkurenciát. de hát ez várható volt :)

belekotty 2010.08.01. 19:05:05

@Várúr: Hmmm... én még emléxem egy 2006-os miniszterelnök jelölti vitában amikor valaki 14. havi nyugdíjat igért. Meg hogy ne emeljék fel a gáz árát. Meg az ment 8 évig hogy rosszabbul élünk. Hogy jön ez össze az osztogatással?

Várúr 2010.08.01. 19:05:13

@gyöngyök:
Na még egyszer, utoljára: használd egy kicsit a logikád, ha van olyanod. Épp azért kell a kétmillás határ, mert orvos, mérnök, tanár közel sem kap annyit. Ha kapna, a határ lehetne 5-6 milla is. Egyébként nem termelő ilyen olyan tisztviselőcskék, felügyelőbizottsági és egyéb mondvacsinált tagok érjék be átlagfizetéssel. Mindjárt nem lenne ilyen óriási a bürokrácia, viszont lenne, aki leszedi a málnát.

gyöngyök 2010.08.01. 19:07:01

@Várúr: Hát egyrészt közgazdász és adótanácsadó vagyok - igy magam nem igazán maradhatok a könyvelés mellett, legfeljebb a kolléganőim. Másrészt - bár elméletileg nagyon egyet lehet érteni a véleményeddel és nagyon nehéz tudomásul venni a kiszolgáltatottságot, de ez van: a bankoknak ki van szolgáltatva a gazdaság és sajnos akkor is úgy tűnik, nem ők fogják megszívni. Bárcsak neked lenne igazad... Csakhogy erről soha nem tudunk egyértelműen megbizonyosodni. Én csak azt látom, hogy Széchenyi hitel ide, államilag meghatározott folyosítási feltételek oda: a bankok pl nem hajlandók sem épitőiparhoz, se autóiparhoz tartozó cégeknek Széchenyi hitelt adni, hiába teljjesitenek minden előirt feltételt . Csak...

Várúr 2010.08.01. 19:07:56

@belekotty:
Lehet hülyéskedni belekotty. Hivatalosan az a 14 havi soha nem hangzott el. De akárhogy volt, akármelyik kis fideszes buzgó röfögte, kampánynak tekinthető. Kevésbé gáz, mint Furcsány adócsökkentő törvénye (abszolút hivatalos) majd a választások után nemhogy annak visszavonása, de adónövelés.

belekotty 2010.08.01. 19:08:17

@Várúr: " Nem mellesleg mindig kétféle vállakozó volt/van: aki feléli a megtakarítást - és aki beruház, befektet, stb."
Hehehe 50 milla alatt van a 10 százalék. Láttál te már raktárral, termelő gépekkel, készlettek működő vállakozást évi 50 milla alatt? Orbán lakáshitel támogatása pont azért volt óriási hiba, mert a megtakarítások lakásépítésbe mentek és nem a termelésbe. Ezt már 2001-ben leírták közgazdászok!

belekotty 2010.08.01. 19:09:20

@Várúr: Akkor nézd meg a Gyurcsány-Orbán vitát 2006-ból!
Kissé kihagy a memóriád!

AkarkiJ 2010.08.01. 19:11:16

@tbb:

"Pl. ellenezték a vállalkozások adóinak csökkentését. Az szja-ét is. Azaz a gazdaság beindulását. "

Ellenben javasolták az élőmunkaterhek csökkentését. Hogy tényleg a termelő gazdaság tudjon beindulni.

gyöngyök 2010.08.01. 19:11:57

@Várúr: Én csak ezzel azt akartam érzékeltetni, hogy az egyetlen költségvetési kiadást csökkentő intézkedése a Fidesznek ez a 2 millás bérplafon volt - és igazából nagyon nem érdekel és nem igazából kifogásolom - de egy akkora hiány betömésére, amiről Te beszélsz, nem igazán alkalmas, hiszen ahogy Te is irtad, keveseket érint. Adót pedig se nem csökkentett ,se nem növelt, akkor miből lesz az átütő változás , amire mindenki ugy várt?
A bürokrácia: na az egy másik mise...

jjulie 2010.08.01. 19:12:48

@Várúr:

alul azt olvashatod, hogy szólj hozzá

nem azt hogy idézd a szijjártót

pl. a madách legfontosabb olvasmányélménye a biblia volt, de az érthető volt, de te a könyvtárak meg a google időszakában élsz, miért csak a szijjártó jut el hozzád?

Várúr 2010.08.01. 19:13:17

@gyöngyök:
Épp ezért ideje a bankokat törvényesen megregulázni. Még csak nem is mi kezdtük, hanem az USA. Ezt teszik a britek, a németek, a franciák, vagyis az épeszű nemzetek. Nagyhatalmú a bakszféra kedves Gyöngy, de hálistennek egyelőre nem önálló entitás, ezek után jóideig nem is lesz. A politikusok ugyanis mindenütt a világon a szavazóktól függenek, nemcsak a választási kampánypénzektől, amiket ráadául törvényesen fenemód nehéz akkumulálni (Sarkozy pl. pár rongyos százezer euro miatt épp most van bajban, Németország eddig legsikeresebb kancellárja, Kohl ilyesmibe bukott bele, stb.) Nem vagyok senki fanatikus híve, de Orbán jól mondta: pénzügyi szabadságharcról van szó. Meg kell vívni, ha tetszik, ha nem. Úgy látom, az emberek óriási többségének tetszik.

Várúr 2010.08.01. 19:14:56

@jjulie:
Ha itt vagyok, te jutsz el hozzám sajnos.... De majd igyekszem szelektíven olvasni.

Várúr 2010.08.01. 19:17:52

@belekotty:
Hm.. óriási hiba volt a lakásépítés... az építőipar nem termelő? Fiatal házasoknak lakni nem kell? Szülessen a gyerek jurtába? Fene a sok okos közgazdászt (mármint akik ekkora baromságokat írtak).

jjulie 2010.08.01. 19:18:23

@Várúr:

te vagy az orbán védőügyvédje, vagy mi a szösz, ha körölnézel itt ez nem egy polgári kör, hanem a való világ, operáltasd meg a fideszhályogod, szelektívvé teszi az érzékelésed

AkarkiJ 2010.08.01. 19:19:47

@Várúr:

"pénzügyi szabadságharcról van szó. Meg kell vívni, ha tetszik, ha nem. Úgy látom, az emberek óriási többségének tetszik. "

persze hogy tetszik egy rakat embernek, mert nem értik

furcsa szabadságharc az, hogy valakit idehívunk, hogy kell a pénze, a megállapodás kudarcba fullad, aztán azt mondjuk, hogy ősszel folytatjuk, majd egyszercsak kijelentjük, hogy nem, nem kell a pénzük, mi függetlenek akarunk lenni

persze, van kb. 80mrd dollár adóssága az államnak, azt visszafizeti, az állam független

meg az önkorik is visszafizetik - ők is függetlenek

a vállalkozások is visszafizetik - ők is függetlenek

meg a magánemberek is visszafizetik - ők is függetlenek

a gond az, hogy nincs miből visszafizetni, és az állam még mindig 3,8%-ra lövi be a hiányt, nem 0%-ra, hogy legalább ne nőjön a hitelállomány

AkarkiJ 2010.08.01. 19:21:39

@Várúr:

az a támogatási rendszer, ami korábban volt, túl bőkezű volt

másrészt pedig amit az elmúlt években "újépítésű" lakásként eladtak, egy nagy rakás fos, nem éri meg a pénzt

Várúr 2010.08.01. 19:22:18

@belekotty:
Akkor hazudott a legkeményebben Furcsány ("ne mondjon valótlanságokat elnök úr", vizitdíj, dobozdíj, adó, stb.) "Hazudtunk reggel, délben meg este...." "Trükkök százai, amiről nektek se kell tudnotok..." és így tovább. Nem ismeretes, mi lett volna azzal a 14 havival, de azt tudjuk, mi lett Furcsány ígéreteiből. Talán azt is megtudjuk, hány nokiás dobozba ment az akármelyik havi nyögdíj.

Várúr 2010.08.01. 19:24:20

@AkarkiJ:
Biztos alapos felméréseid vannak. Bruhaha. Maradjunk annyiban: ipar az építőipar is, méghozzá termelő - továbbá lakni kell, s egy elöregedő országban szükséges gyereket vállalni, lehetőleg ne a híd alá.

Indriq 2010.08.01. 19:25:09

@Várúr:
ne keverjük a bankok megregulázását a megsarcolással.
Igen, meg kell regulázni, tűrhetetlen, hogy horror összegeket kérnek a nyugaton ingyenes szolgáltatásokért. Ha Orbán ezeket nyomatná, egy szavam se lenne. De a megsarcoltatás csak egy populista, átgondolatlan fércmunka, ami pár % népszerűségért megy.
ÉS az hogy Orbán olyan k. kemény fenegyerek, a magyar POLGÁROK büszkeségének jót tesz, de büszkeségből még senki nem lakott jól.

2010.08.01. 19:25:25

Uram Isten, de be vagytok indulva! Tuti folyik majd vér is! De jó lesz!:D Azért lazítsatok is, 20.00 órától tökjó filmek mennek csomó helyen!:)

szergej-szergejevics 2010.08.01. 19:26:19

Na mi az új név??????????? VIKICSUNÁJ

jjulie 2010.08.01. 19:27:04

@Várúr:

te mint igazorbánhitű kapsz külön titkos megfejtókódot, mit mond az orbán komolyan, és mit "csak úgy"

így orbánoloógiában persze hogy verhetetlen vagy

szóval a 14. havi nyugdíjat komolyan mondta vagy "csak úgy" (olyan parasztot vakítani mint te?)

AkarkiJ 2010.08.01. 19:27:37

@Várúr: persze hogy ipar, és átmenetileg jót is tett a számoknak - bár érdekes módon az újépítésű lakások nm árai valahogy magasabbak, mint a jobb minőségű használt lakásoké

az emberek eddig is laktak valahol, nem jurtából jöttek

egyébként pedig annyi a baj a lakásépítéssel, mint iparággal, hogy pár év alatt kifullad, mert az igény (és a vásárlók pénze) elfogy

Kalmár 2010.08.01. 19:29:49

A Fidesznek van egy konkrét elképzelése a válságból való kilábalásra. Ahhoz, hogy semmi ne gátolja meg szüksége van minden fontos döntéshozó testületre. Ezekben, kihasználva a 2/3-ot most irányítást szerez. Akit ez meglep az...hülye.
Azt, hogy a teljes irányítást mire használja, majd meglátjuk.
Mivel a nagy hatalommal teljes felelősség is jár, így 4 év alatt komoly teljesítményre lesz szükség. ha az autó a szakadék felé rohan és kezedbe kerül a kormány te sem szeretnéd, ha a féket az eddigi sofőr nyomkodná, a kézifék meg valami ismeretlen kezében lenne.
Magyarországon divat a hatalmat 4 évente seggberúgni. Ha nem csökkentik radikálisan a korrupciót és nem indítják be a gazdaságot, akkor rájuk is ez vár. A tébolyult bohóc tánca beugratta az embereket és a szocik 2 kört kaptak. Meg is lett a jutalom most....

jjulie 2010.08.01. 19:34:05

@Kalmár:

a vikicsunáj nem tudott legyőzni egy táncoló tébolyult bohócot 2006-ban

nem lehet valami nagy játékos ez a vikicsunáj

tbb 2010.08.01. 19:40:21

@gyöngyök:

Nézd én nem vagyok annyira profi mint te, ezért hagy kérdezzem meg, hogyha egy vállalkozó az adócsökkentés miatt nem fogja tudni bőviteni a vállalkozását - mivel csak akkor tudja, ha nő a megrendeléseinek a száma: ha nem akkor zsebre teszi a megspórolt adót, akkor miért baj ha kevesebb hitel lesz a piacon?

Minden át van itt jól gondolva?

szergej-szergejevics 2010.08.01. 19:40:50

Tébolyult, bohóc Vikicsunáj és nem a 2006-os győztes. Vikicsunáj jár ideggyógyászatra nem a 2006-os győztes. Miért nevezet tébolyultnak, hiszen amit csinált, most orbán azt folytatja, csak még keményebb megszoritásokkal. Csak várdd meg az októbert.

jjulie 2010.08.01. 19:40:52

@Kalmár:

a konkrét tervet jól titkolják, de biztosan ütős dolgok vannak benne

egy bizonyos napig úgy volt, hogy nem tartható a költségvetési hiány, csödközelben az állam, másnapra tartható lett a gazdaság, és stabil az állam

valamit tudnak a fiuk, ha egy éjszaka ilyen változást tudtak végrehajtani

ja persze ez volt a választási igéret, "nagy változás"

és tényleg jól teszik ha titokban tartjág a gazdaságrendbetevő készletet, ne hogy ellpják a görögök, vagy az amik, vagy a britek és még sokaknak kéne ilyen csodagazdaságrendbetevőszerszámkészlet

ati27 2010.08.01. 19:52:01

@AkarkiJ:

Off
Na arra várhatsz még pár(száz) évet. Csak tudom, ott élek már több mint 3 éve. Nem is tudjátok milyen messze vagyunk tőle (És persze milyen közel is. "csak" a fejekbe kellene rendet rakni, nem feltétlenül a politikusokéban.)

On

Nekem van egy olyan érzésem, hogy a fidesznek innen csak lefelé van út. (nem feltétlen mondom, hogy elbukják a következő parlamentit, csak nem ilyen arányban nyernek.) Ha viszonylag jól kormányoznak akkor is, ahhoz hogy megtartsák ezt a szintet, pedig nagyon-nagyon jól kell nyomni. Ami ugye nem is lenne baj. De gyanítom sok korpa került az árpába, és ennek meg lesz a hatása. Szóval lassan de biztosan lesz fejlődés. De inkább lassan. Csodát senki se várjon!

tbb 2010.08.01. 19:54:15

@AkarkiJ:

Az IMF javasolta az élőmunka terheinek csökkentését? Meg vagyok lepve. Honnan szoptad ezt az infót?

jjulie 2010.08.01. 20:00:05

@ati27:

a fidesz egy blöffhegy csúcsa

blöffsinen indultak el, nem lehet lakanyarodni róla, ameddíg tart a koksz addíg meg kell szerezni a zsákmányt aztán vízözön

jjulie 2010.08.01. 20:01:28

@tbb:

mióta olyan fontos, hogy hitel e egy-egy infó?

tbb 2010.08.01. 20:02:59

@jjulie:

Nem tudom. Téged miért érdekel hülyeség?

soproni1 2010.08.01. 20:03:24

4 év múlva megint jön a szavazófülkék ellenforradalma.

angyalföldi partizán 2010.08.01. 20:10:40

Erőt ,egészséget elvtársak!Húúh,de izgalmas blog,ennyi partizánt még sehol sem láttam.Jjulie elvtárs lehetne a komisszár-helyettesem,együtt megdöntjük a reakciósokat!Angyalföld,a mi szilárd várunk vár mindenkit elvtársak.

jjulie 2010.08.01. 20:10:43

@jjulie:

a fidesznek az lesz a veszte, hogy nem mondhatja el mire készül, ekkora váltást nem bírnának ki a szavazóbirkák sem

nem mondhatják el, hogy a világ geci, és arról szól a játék, hogy kik szopnak és kik szopatnak, és ők a szopatók kívánnak lenne

csak csinálják szépen amit ehhez a célhoz szükségesnek gondolnak, és mire a birkák eszreveszik, hogy ennek a játéknak nem lehet hárommiló győztese, hanem kb 30 000 addigra elment a hajó, orbánkormányzó tejhatalmú formális és informális fővezér lesz

ati27 2010.08.01. 20:11:09

@belekotty:
Hallotál már olyanról, hogy blöff? Miért ne a politikában ne létezne?

ati27 2010.08.01. 20:14:03

Esetleg valaki meg tudja mondani hogy ki említett ilyet: "bankár kormány kell?" Mi is a mostani válság elnevezése: Hitelpiaci és bankválság. Megnyertük.. Pont jókor! :)

jjulie 2010.08.01. 20:16:13

@Várúr:

logikárol beszél egy szijjártótanítvány

talán szíjjártólogikáról?

panelburzsuj 2010.08.01. 20:17:21

@ati27:

Nyilvánvalóan végigblöfföltük az utolsó nyolc évet.

?

panelburzsuj 2010.08.01. 20:46:26

@jjulie:

Szép.

Ez is:

www.youtube.com/watch?v=8OLGFU7wstE&feature=related

(Az elején látható D-20 ágyútarackok a hatvanas évek elején készültek a Szovjetunióban, ma a nálunk megmaradt példányok semmire sem használhatóak, mert néhány lövés után mindenhol ömlik belőlük az olaj, a teljesen elvénült tömítéseket ugyanis nem cseréli "a hon".

Harminc éve még működtek ... )

Csak a annyit akartam mondani, hogy blöff nem féltétlenül csúnya, vagy cinikus.

Vannak felemelő blöffök is.

Azok az igazán pusztítóak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.01. 20:46:32

@jjulie: ha elfogadjuk, van olyan, hogy orbánbirka, logikai alapon sejthető, hogy létezik gyurcsánypudli is...

porfelhő 2010.08.01. 20:49:16

Nem gondolom, hogy országos Fidesz győzelem lesz az önk. választásokon. A településeken, kis falvakban lehet hogy azt is figyelembe veszik mit tett a polgármester eddig, lehet egy-egy polg.m-t ujraválasztanak, attól függetlenül, hogy nem jobboldali hanem baloldali.
Vidéken elég erős a szavazótábora a Jobbiknak, az LMP-nek is. Nem tudom az MSZP,. megitélése mennyiben változik őszig. Nem lehet tudni hogyan itélik meg a kormány munkáját, mert szerintem semmit sem tett eddig az igéretei teljesitése érdekében.
A 16 %-os adócsökkentés a magasfizetésüeknek kedvez majd, meg sorolhatnám amit már sok kommentben eddig leirtunk. Én ugy gondolom, majd az őszi választások után jönnek a megszoritások, esetleg létszámleépités a közszférában, lehet az lesz a decemberi ünnepi ajándék.

Ordnassac 2010.08.01. 20:58:13

Sziasztok! Újra itthon. :-)

A poszthoz: igazából ezeken a helyeken (azaz a megyei jogú városokban + főváros és kerületei) az is nagyon számít, hogy a többi párt hogy áll. Pl. Zuglóban az MSZP Pelyva Györgyöt indítja, aki bár itt viszonylag régóta ismert személyiség, de már egy ideje nincs igazán vezető szerepe a pártban. (Kis színesként: Janicsák István is megpróbálkozik nálunk az általa alapított civilszervezet jelöltjeként). Szegeden ez azért nem mondható el.

Az LMP a legtöbb helyen igazán ki sem épült. Több helyen nincsenek helységei, emberanyag is bőven bővíthető. A Jobbik pedig a legtöbb nagyvárosban nem áll jól.

ssi 2010.08.01. 20:58:46

@nyünyüge: jogos :-)
ahová én járok bank, ott is tavaly csökkent a nyitvatartási idő és látható csökkent a dolgozói létszám is, ami bér, rezsi stb. kiadásmegtakarítás

@Várúr:
- alacsony foglalkoztatás-sok minbéres-nem elégséges gazdasági termelés miatti kisebb állami bevétel, szoc. kiadásokra már nem volt elegendő saját fedezet: nyugdíj (sok a rokkant, az előrehozott), gyes-gyed stb.
- még csak ezután dolgozzák ki a családi egykulcsos szisztémáját
- 2014-ig törlesztünk még hitelt az IMF-nek, s addig ellenőriznek is (benne van a szerződésben), O.V. úgy viselkedjen ahogy ő is elvárja másoktól

@gyöngyök: :-))))) - gyere máskor is

@tbb: cél a gazdaság felpörgetése - hitel olyan jelenlegi beruházáshoz kell, melyek elkészültük után kitermelik a törlesztést és még többet is - ha nő a várható kereslet, érdemes beruházni, ha nincs hozzá hitel (cég/magán tartalék nincs helyette) hiába is akarna nőni a forgalom, nem lesz kínálat se, stagnál a gazdaság

panelburzsuj 2010.08.01. 21:01:36

@Hepci:

Hogyne.

Több dolgok vannak földön és egen, Hepcetio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.

Ordnassac 2010.08.01. 21:05:59

@panelburzsuj: még az előző poszthoz: kirgiz forrásaid jók, de arra a rendezvényre sajnos nem tudok elmenni...

mizrolist 2010.08.01. 21:07:05

@Ordnassac: és egyben marhaság is, mert ez gyakorlatilag a nyugdíjkorhatár leszállítását jelentené.

panelburzsuj 2010.08.01. 21:10:42

@Ordnassac:

Ahogy elnéztem a jelentkezést, ki is lógnál a sorbál: eddig óvóbácsi-óvónéni meg a nagycsoport látszik gyűlni ... :)

Indriq 2010.08.01. 21:12:05

Amúgy az önkormányzati választásokat nézzük kicsit kevésbé politikai alapon.
Egyrészt szinte mindenhol ott van az emberekben, hogy az MSZPre ne.
Másrészt a FIDESZ eddigi arroganciájából egyenesen következik, hogy az emberekben benne lesz, hogy amelyik város a fidesz ellen fog voksolni, azt megbűntetik. Pedig ha jobban megnézzük, a 60 nap alatt Szíjjártó megmutatta mennyire dilettánsok, Rogán megmutatta mennyire sunyik, Lázár, hogy mennyire tisztelik az embereket. És Orbán, hogy milyen kevésre tartja az emberek jövéjét, csakhogy kemény lehessen.
Eskü. olcsóbban megúsznánk, ha Orbán kisebbrendűségi komplexusát közpénzből egy magasságnövelő műtéttel és egy pénisz nagyobbítással intéznénk el.

Ordnassac 2010.08.01. 21:13:44

@panelburzsuj: igen, ő az, aki a Veresegyházi Asszonykórust is "felfedezte".

ssi 2010.08.01. 21:19:30

ha sok lesz a kormánybaki, nő a bizonytalanok száma és csökkenhet a Fidesz-támogatás is
új választási szabályok - a fenti esetekben is biztosítja a teljes győzelmet

"Káosz a törvények körül ... Nem lett illetékmentes az öröklés és az ajándékozás, nem lett szabad a pálinkafőzés 50 literig, és nem csökkent a társasági adó sem...."
www.rtlhirek.hu/dock/videogallery/15:96937

"600 milliárd forintba került a devizahiteleseknek a Kósa-Szijjártó csontvázbrigád okoskodása és Orbán Viktor jópár, nulla diplomáciai érzékről tanúskodó kijelentése a magyar gazdaság jövőbeni kilátásairól.
Az MNB legfrissebb adatai, amelyek az első félév folyamatait elemzik, ugyanis azt mutatják - szakértők véleményével egyetemben -, hogy úgy ugrott meg jelentősen a lakosság hitelállománya, hogy közben kevesebb hitelt vettek fel az emberek."
www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=113029

jjulie 2010.08.01. 21:24:29

@manyike:

ezt az egészet játszva ellensúlyozza a viktor a blöffjeive októberig

porfelhő 2010.08.01. 21:25:26

@Ordnassac:
Üdvözöllek, jó hogy újra itt vagy. Nem mint ha nagyon hiányoztam volna, de én sem voltam a poszton, mert gyengélkedtem egészségileg, már megint teljesen lemaradtam.

Ordnassac 2010.08.01. 21:28:36

@jjulie: saját civilszervezetével próbálkozik. Viszonylag új formáció, nehezen lőhető be, függetlenül attól, hogy Ranschburg Jenő (aki itt lakik) is támogatója.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.08.01. 21:36:22

Ne szavazz a fideszre, állítsuk meg a kontrollálatlan narancsuralmat!!

Tarlós önjelölt úr aktív részese a budapesti ámokfutásnak.

Nem kell Tarlós István!

tbb 2010.08.01. 21:37:00

@manyike:

"cég/magán tartalék nincs helyette"

Már elnézést, de gyönygyök asszonta, hogy az van bőven, mert az adómegtakarítást a vállalkozó elrakja.

cellimega 2010.08.01. 21:40:52

@jjulie: ne felejtsd el, hogy hazaáruló médiaértelmiségünk támogatásával győzött Gyurcsány 2006-ban.
Kiegyensúlyozott (kb. fele-fele) sajtó mellett esélye sem lett volna.

panelburzsuj 2010.08.01. 21:42:39

@tbb:

Elkölti.

Ha gyöngyök nem ezt mondta, akkor vagy igen speciális helyen könyvel, vagy nem úgy mondta, ahogy gondolta.

tbb 2010.08.01. 21:44:03

@Ordnassac:

Hogy áll ez az ügy? Egy kolleganőm azt hitte, hogy már post fact. Eléggé lesújtotta, amikor kiderült, hogy még nem.

gusandor 2010.08.01. 21:46:57

@cambridge.on:
"Csak most a demokrácia halad a kivégzés felé!

Akkor lesz Orbán leváltva, ha igazzá válik a Fidesz szlogenje:
Rosszabbul élünk, mint négy éve éltünk!
Sajnos minden esély megvan erre is."

És mond kia demokrácia? Te??? Nem az a többség aki megválasztotta őket? Ha úgy lenne ahogy mondod 4 év múlva újra jöhetne az elmúlt 8 év söpredéke, a tolvaj banda. Útálom azt akinek ez az egyetlen kiút...

Jenyei 2010.08.01. 21:49:54

Ami a 14. havi nyugdíjat illeti, nem tudom ez mennyire hivatalos,
de nagy emberek mondták.

www.origo.hu/itthon/20060120orban.html

jjulie 2010.08.01. 21:52:13

@cellimega:

ja, igen tudom, hogy valami természetfelettinek kellett közbenjárnia, hogy le legyen győzve

csak ezzel a lehet elviselni, mint a szabadságharc bukását görgei árulóvá való kikiáltásával

értelek, megértelek

jjulie 2010.08.01. 21:54:38

@Jenyei:

ne vedd komolyan, ő sem úgy gondolta, csak úgy mondta

mint az egymillió új munkahelyet

parasztvakításképpen

ssi 2010.08.01. 21:56:25

@tbb: a "bőven"-t biztosan nem írta

ha a cég néhány ezer-százezer Ft-tal kevesebb TAO-t fizet évente,
s szeretné ezt a hasznot magán pénzzé tenni, adózni kell utána, úgy veheti ki, ez az osztalék

egy új beruházás több millióba kerülhet - jó pár évig lehet gyűjtögetni rá -
s a várható keresletnövekedést mennyire előre lehet prognosztizálni?

1. meglévő cég fejleszthet - tőke kell hozzá, vagyis a nyereséget nem veszi ki pl. osztalékként - több évig is gyűjtheti
2. új cégnek annyi pénze van, amennyit indulásnál magán pénzből beletesznek - törzstőke, vagy a tagi kölcsön (hitel)
3. meglévő cég alapít egy másik céget - ehhez is pénz kell, sok

tbb 2010.08.01. 22:01:43

@panelburzsuj:

Szerintem sem úgy mondta, ahogy gondolta. Nem nagy ügy. Itt sokan csinájják így.

Ordnassac 2010.08.01. 22:06:37

@tbb: www.valasztas.hu/hu/ovb/hatarozatok/2010/2010-3280.html

Most épp ez a helyzet. Amennyiben jogerőre emelkedik a határozat, elkezdhetik az aláírásgyűjtést.

[nick] (törölt) 2010.08.01. 22:11:31

@cellimega:
ha nem orbán lett volna a kihívója, akkor esélye nem lett volna gyurcsánynak.

tbb 2010.08.01. 22:13:53

@Ordnassac:

Ez világos. Most inkább arra lennék kiváncsi, hogy véleményed szerint belátható időn belül lesz-e ilyen, vagy sem. Egyáltalán, miért kell ehhez népszavazás, amikor a fidesz választási igéretei között szerepelt?

jjulie 2010.08.01. 22:15:51

@tbb:

volt a fidesznek választási ígérete?

úgy értem, nyilvános

panelburzsuj 2010.08.01. 22:15:54

@tbb:

Azért a legbiztosabb a kevert stratégia. Blöffölni és színigazat mondani, teljesen véletlenszerű sorrendben.

Ennek mondjuk van egy kemény feltétele: nekem magamnak viszont tudnom kell, hogy mikor melyiket csinálom.

És ezt itt kevesen csinájják így.

panelburzsuj 2010.08.01. 22:17:24

@jjulie:

"Csak a Fidesz!"

Elég nagy dobra verték, nem tudom, merre jártál ...

tbb 2010.08.01. 22:21:54

@manyike:

Az adókedvezményeknek nem az az elsődleges céljuk, hogy magánpénzzé tegyék. Ezt az életképes vállalkozók tudják. Akik meg nem, azokon a hitel sem segítene.

jjulie 2010.08.01. 22:22:19

@panelburzsuj:

ezt láttam, csak nem tudtam, hogy ez követelés, fenyegetés, esetleg ígéret e

Ordnassac 2010.08.01. 22:24:29

@panelburzsuj: még mindig döbbenten Janicsák miatt? ;-)

tbb 2010.08.01. 22:29:12

@jjulie:

Hogy választási igéret volt-e, azt nem tudom. De valami volt. Gondoltam segítek a kolleganőmnek utánanézni. Találtam is egy csomó cikket hozzászólást, hogy ez milyen jó lesz. Aztán megnéztem a dátumokat, még vastagon a Bajnai érában születtek. Ennyit tudok. Reméltem ordi többet tud. És el is árulja.

JR69 · http://komlomedia.hu/ 2010.08.01. 22:29:21

@AkarkiJ: Jó is lenne ha csak 80 milliárd $ lenne :D
135 felett van az inkább... és most kezdődik annak a 25,1 milliárd $-nak is a visszafizetése, amit a válságra tekintettel kaptunk (ha jól emlékszem 6 részletben 2014-ig). Ha ezt a rengeteg pénzt + a kölcsönök kamatait (ami évi 11-12 milliárd $) kivesszük a nagy kalapból, akkor lehet kapaszkodni, hogy beleférjünk a 3%-ba.

panelburzsuj 2010.08.01. 22:30:54

@jjulie:

Ez egy virtigli posztmodern párt, a befogadóra bízza a szövegei de/rekonstruálását! ... :)

panelburzsuj 2010.08.01. 22:33:48

@Ordnassac:

Gyakva van régóta már ...

(Cumiosztó szép esték: nem rémlik? ... :)

LumPool 2010.08.01. 22:37:22

Megnyerik az önkormányzatit, azért nem csinálnak semmit. :D
Majd ha már minden az övék, jönnek a profi lépések :)
S vagy beadják a kulcsot a magyarnak, vagy jobb lesz...
Adjunk esélyt az EGYPÁRT RENDSZERNEK! :D
Komcsik haza! jelszavak helyett majd alkotunk újakat és újabbakat és azzal is tutin lehet majd tüntetni, ők meg vízágyúznak gondolom majd,ha jó a koreográfia :D
Szóval izgalmas lesz megint :D

tbb 2010.08.01. 22:40:58

@panelburzsuj:

Valóban az a jó stratégia, amit felvázoltál. A pókerben. Az életben kevésbé. Kivéve, ahol az életet pókerként fogják fel. Mivel lehet úgy is, csak akkor el kell fogadni hogy nem csak nyerni, hanem veszteni is lehet. Teccik érteni?

jjulie 2010.08.01. 22:42:35

@LumPool:

utána sem fognak

mit tudnának csinálni? ki van osztva a szerepük, láttuk, tudtuk előre

legfeljebb bevallják, és abbahagyják a blöffölést

Ordnassac 2010.08.01. 22:43:24

@panelburzsuj: amúgy idén most érdekes egy felhozatal lesz nálunk:

Az ejtőernyős elszámoltatási kormánybiztos; Zugló utolsó tanácselnöke; a Jobbik budapesti elnöke (még nem fix); a Talpalatnyi Zöld c. műsor egykori szerkesztője (ez sem fix); Janicsák. Az még izgi lesz, hogy a saját civilszervezetével befutott, az MDF-et és az FKGP-t is megjárt Füzyné mit csinál (ugyanis tavaly belépett KDNP-frakcióba, a helyi Fidesz nem nagy örömére).

Nálatok hallom újra próbálkozik a bukott angyalotok? ;-)

belekotty 2010.08.01. 22:43:39

@Várúr: Vedd már le a szemellenződet! Az erőltetett lakásépítés óriási ikerdeficitet okozott. Olvasd el mi az ikerdeficit! Megyó gyáva volt hogy nem szüntette meg, nem nyúlt a gázárhoz és betartotta az igéreteit. Óriási hiba volt amibe Orbán kergette bele, no meg az emeszpé múmiáival is szembe kellett volna fordulnia, plusz Gyurcsány háttérmunkája.
Az ország importra szorul, ezt exporttal kell megtermelni, a lakásépítés nem termel exportot. Csak akkor ha külföldi veszi meg, de hát ugye Grespikre emléxünk.
Orbán csak egy kiskakas, akit kiröhögnek odakint és ez Magyaroszágot rettenetesen devalválja.
Joggal mondják, ha csak ilyet tudunk választani, megérdemeljük.

panelburzsuj 2010.08.01. 22:44:32

@tbb:

Tecceni kell, vagy érteni?

tbb 2010.08.01. 22:49:30

@panelburzsuj:

:))))

Semmit se kell. Teccik, nem teccik, ez van.

belekotty 2010.08.01. 22:51:54

@[nick]: Pontosan, az Orbánt mindenképpen elutasítók tábora bőven több mint amivel Gyurcsány nyert. Gyurcsánynak csak Orbánnal szemben volt esélye. Az Orbánt utálók tábora pedig a következő 4 évben bőven szélesedni fog.

tbb 2010.08.01. 22:53:36

@belekotty:

Ki vagy te? Csak nem az Ágh Attila?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.01. 22:54:15

@manyike: nem 150 milliárdot tudnak az okostónik (akik amúgy számolni abszolúte nem tudnak, sőt, nem is szokásuk)? Klubrádióéknál már felment 600-ra? A Fidesz honlapon meg nyilván nulla...

panelburzsuj 2010.08.01. 22:55:40

@Ordnassac:

Most megpróbálok a sajtótilalomfák közt kígyózni: nem róla, hanem egyik itt meg nem nevezett támogatójáról jár az a mondás, hogy olyan bőr van a pofáján, mint a rinocérosz valagán.

jjulie 2010.08.01. 22:59:52

@tbb:

egy normális józan ember, fogadd el

Ordnassac 2010.08.01. 23:02:47

@panelburzsuj: nem ritka állatfaj itthon, néha az az érzésem, hogy őshonos...

tbb 2010.08.01. 23:04:31

@jjulie:

Ne fikázd szegény Ágh Attilát. Sokat köszönhettetek az ágh attiláknak.

jjulie 2010.08.01. 23:05:45

@tbb:

mi? kivel is vagyok egy kupacban?

tbb 2010.08.01. 23:08:48

@jjulie:

Mármint szerintem? Az ágh attilákkal.

ssi 2010.08.01. 23:09:28

@tbb:
- gyöngy a "zsebre teszik"-kel lehet, arra célzott, hogy az adókedvezmény összegben nem olyan sok - erre kérdeztél - erre válaszoltam
- ha a nyereségből lehet fizetni pót fizetést (osztalék), de van egy jó kis jövedelmező terv is - miért ne lehetne még felvenni beruházási hitelt is

O.V. megígérte, hogy a nők 40 évi szolgálat után elmehetnek nyugdíjba

jelenlegi rendszer - B.G. - 1955 után születetteknek 65 év már a nyugdíj, addig fokozatos az áttérés - Európában is min. 65 év az általános terv

ssi 2010.08.01. 23:12:33

@Hepci:
150 a Szíjjártó, Kósa akció
azóta történt más is - nem emlékszel?

jjulie 2010.08.01. 23:13:47

@tbb:

jogod van butaságokat gondolni is meg írni is

mi az az ágh attilák?

is 2010.08.01. 23:17:20

ha a FIDESZ abszolútot szerez, akkor nincs kérdés.

de ha nem: MSZP-FIDESZ kizárva, Jobbik-FIDESZ nincs kizárva, de elég problémás. az egyetlen érdekes kérdés a FIDESZ-LMP. ha az LMP nem lép koalícióra (és meglátjuk, hogy ebben mások-e mint anno az SZDSZ), akkor kisebbségben Tartlós nem nagyon tud irányítani, sima passzív rezisztenciával szét lehet zúzni. ha viszont az LMP koalícióra lép, akkor FIDESZ-LMP = MSZP-SZDSZ, és az LMP-re nem sok jó vár. valaki megkérdezhetné az LMP-t, hogy ha ennyire elhatárolódott az MSP-től (meg nyilván a Jobbiktól), akkor mit is gondol a FIDESZről?

panelburzsuj 2010.08.01. 23:19:42

@manyike:

(Ha az általános iskolát meghaladó tanulmányokat bele fogják számítani a szolgálati évekbe, akkor tulajdonképpen tökmindegy, hogy ki milyen pályát választ, mert ugyanúgy 14-15 éves kortól kezd ketyegni a szolgálati idő, és abban lesz a legnagyobb különbség, hogy ki mennyit "robotol" iskolában és mennyit munkahelyen/vállakozásban, meg abban, hogy mennyiért. Ennyiből a "40 szolgálati év" valóban leginkább az általános korhatárról szól. Ami a vázolt elv szerint Európa nagy részén inkább 50, mint 40 év.)

is 2010.08.01. 23:20:00

@belekotty: az ikerdeficit igaz, Megyó pedig visszavette 5 millióra, nem volt gyáva.

tbb 2010.08.01. 23:24:14

@manyike:

Lehet hogy tényleg arra célzott. Elvégre az a 8 % valóban nem sok. Csak a fele az eddigi elvonásoknak. Bagatell valóban.

Hitelt meg azért nem lehet felvenni, mert a bankok nem adnak. Gyöngyök szerint a bankadó miatt. Ennyit tudok róla csak.

Szimba 2010.08.01. 23:28:59

@Letícia:

:)))))
Én is azt várom, mikor kapnak már agyvérzést!:)
Vagy legalább kezdenének ámokfutni, hogy kipihenhessem a tesztoszteron tolulásukat.

Mintha egy hajszálnyit elfogultak lennének!?

Viszont csodálom Manyikét, aki rendületlen nyugalommal gyűjti a részleteket, pedig ő is tudja, hogy "minden egész eltörött".

tbb 2010.08.01. 23:32:35

@is:

Meg lehetne kérdezni, de minek? Amikor elég világosan elmondták már vagy ezerszer, hogy (szerintük) LEHET MÁS POLITIKA is. Értve alatta, hogy nem koalicióban, hanem ügyekben gondolkodnak. Szerintem is egy kicsit necces, de sok sikert kivánok hozzá.

Szimba 2010.08.01. 23:33:37

Valaki mondja meg Julie-nek, hogy Ágh Attila egy Gyurcsány fan politológus.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.01. 23:35:17

@manyike: emlékszem én, de megmondta valaha valaki, mi alapján és miképpen számolt? Egy ilyen dolgot csak jóval utólag lehetne beárazni, legalábbis normális (szak)embereket feltételezve.
A 600 milliárdos klubrádiós sacc például jó eséllyel úgy is keletkezhetett, hogy Bolgár György a farka feletti területre ütött a tenyerével...

Szimba 2010.08.01. 23:36:17

@manyike:

Ez a 40 év szolgálati idő szép ígéret volt, de választások után nem illik emlegetni!:)))

Az 1954-esek mikor mehetnek nyugdíjba?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.01. 23:37:43

@Szimba: Ágh Attila már évtizedekkel ezelőtt végleg kiírta magát a komolyan vehető elmék közül...

Szimba 2010.08.01. 23:39:08

@Ordnassac:

Visszajöttél Balatonról ebben a rettenetes melegben?????

Ordnassac 2010.08.01. 23:40:17

@Szimba: szombaton zuháré volt lent és amúgy is csak egy "munkahétvége" volt. ;-)

tbb 2010.08.01. 23:43:50

@Hepci:

Szerinted valaha is a közöttük volt? Hm.

panelburzsuj 2010.08.01. 23:47:59

@Hepci:

Isteni szerencse, hogy Hepci viszont megmaradt nekünk.

Szimba 2010.08.01. 23:50:28

@Ordnassac:

Átfutottam a cikket. A jelen helyzetben, és hogy már az előző kormány meghozta ezt a kellemetlen, de szükséges nyugdíjkorhatár módosítást, a Fidesznek nem érdeke, hogy 40 év munka után (54 évesen!!!) bárki is elmehessen nyugdíjba, változatlan pénzzel. Sőt semmilyen nyugdíjösszeggel sem, mert aki korán nyugdíjas lesz, az feltehetően fekete munkát vállal még pár évig, valamint tovább fog élni.

Max. 60 évesen lehet majd nyugdíjassá válni az 5 évvel előrehozott (és valamennyivel csökkentett összegű)nyugdíjjal.

Az egy külön téma, hogy a gyes, gyed, a főiskola, egyetem idejét ezután is beleszámítják-e a szolgálati évekbe?!
Mert elképzelhető, hogy ezekkel a kedvezményekkel némi nyomást lehet gyakorolni az emberekre, hogy több gyereket vállaljanak (én kétlem).

Sőt azt is el tudom képzelni, hogy külföldi nyomásra később a Fidesz eltörli az 5 évvel előrehozott nyugdíj lehetőségét, és csak súlyos betegség, egyéb miatt lehet majd pár évet nyerni.

Most még az is szóba került, hogy ha a bankadó nem működik, akkor az állam ráteszi a kezét a magánnyugdíjpénztárak összegeire.

Ordnassac 2010.08.01. 23:54:06

Most olvasom, hogy TG új tankönyvet ír. MPR?

(Vajh kapnak belőle ízelítőt a kedves blogolvasók és -kommentelők? A dedikált példányról már álmodni sem merek. ;-) )

Szimba 2010.08.01. 23:54:31

@Hepci:

Én meg azt hittem, hogy Julie néven írogat itt!:)

Szimba 2010.08.01. 23:55:07

@Ordnassac:

Én merek nagyot álmodni!:)))))

Szimba 2010.08.01. 23:55:56

@Ordnassac:

Az a MPR nem valami csúnya?

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.08.01. 23:56:00

A nép előtt számoltatták el az észak-koreai válogatott tagjait, akiket azzal vádoltak, hogy nem követték Kim Dzsongil utasításait. A leváltott kapitányt kizárták a pártból, építkezésre küldték.

Az észak-koreai válogatott nyeretlenül, három vereséggel zárta a dél-afrikai világbajnokságot. A csapat tagjait a torna után leginkább a Portugália elleni 0-7-ért [1] vették elő, a nép előtt kellett feleniük.

A kultúrpalota emelvényére felsorakoztatott játékosok hat órán át hallgatták az ideológiai alapú kritikákat, Kim Dzsonghun szövetségi kapitányt büntették a legkeményebben: kizárták a pártból, a továbbiakban építkezésen kell dolgoznia.

A vádak közül a legsúlyosabb az volt, hogy a csapat nem tartotta be Kim Dzsongil ajánlásait, aki nagyon bízott a válogatottban.

Kiderült, a játékosok családját megfigyelték a portugálok elleni meccstől egészen a futballisták hazatéréséig.

A nyilvános felelősségre vonás három nappal a vb után történt, de csak most, egy jó hónappal később értesült róla a dél-koreai sajtó, és írta meg a Csoszun Ilbo dél-koreai napilap.

EZ VÁR MINDENKIRE, AKI NEM TARTJA BE A GONOSZ TÖRPE PARANCSAIT!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.01. 23:57:17

@tbb: senki se születik bértollnoknak, legfeljebb hülyének...

Ordnassac 2010.08.01. 23:57:34

@Szimba: a Magyar politikai rendszer nevű tantárgy rövidítése (legalábbis itt az ELTE-n, Körösényi tartja), nem tudom, hogy Gáboréknál is így hívják-e.

Szimba 2010.08.01. 23:58:50

@Ordnassac:

Füvet nyírtál, barackot szedtél, festettél?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.02. 00:00:00

@panelburzsuj: látod, burzsuj, különben mit is csinálnál a panelben. Így meg belepiszkíthatsz az ájerbe olyanokat, hogyaszongya (az intelligens panelburzsuj), kb.: "Hapci ócska udvari nyaloncnak látszik"

Szimba 2010.08.02. 00:00:19

@Ordnassac:
Ez rosszabb, mint amire gondoltam:))

Ordnassac 2010.08.02. 00:01:58

@Szimba: egyetemi (pontosabban gólyatábori) ügyeket beszéltünk meg.

Szimba 2010.08.02. 00:02:09

Inkább alszom. Úgy látom most kezdődik a Hepci-Panel szabadfogású...:((

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.02. 00:03:18

@Szimba: á, végtelenül békés természetű vagyok... :)

Szimba 2010.08.02. 00:04:03

@Ordnassac:

A férfikollégák is munkadélutánnak nevezték, amikor elmentek kocsmázni.
Mindent értek:)

ssi 2010.08.02. 00:05:06

@panelburzsuj:
nem tudom, hogy az egyetem még bele számít-e a szolgálati időbe

@tbb:
ha a nyereséged pl. 1MFt, az adócsökkentés haszna 90.000Ft/év, de bizonyos feltételekkel eddig is létezett a 10%-os TAO

a bankok adnak hitelt, csak esetleg kevesebbet az igényeknél

@Szimba: úgy tudom 64.5 évesen
- a svéd modell kampányvitában a Fidesz is azt mondta, hogy a mostani szisztémával kb. 2030-iig működik a nyugdíj rendszer
- 40 éves szolgálati idővel kevesebb ideig
- a kivételekhez már rég hozzá kellett volna nyúlni (korkedvezményes)

Ordnassac 2010.08.02. 00:05:27

@Szimba: most képzeld el azt a dedikálást, amit TG nekem írhatna:

"Ordnassacnak sok szeretettel a blogom kommentrészlegének lapszemlével történő teleszpemmeléséért, állandó jogászkodásáért, névhelyesírási terrorhadjáratáért és nestrot10 méltatlan figyelmen kívül hagyásáért.

TG"

;-)

Ordnassac 2010.08.02. 00:07:21

@Szimba: az is volt, mi tagadás (csak nem a kocsmában), de azért volt kézzel fogható eredmény is. :-)

Szimba 2010.08.02. 00:10:39

@manyike:

Beleszámít az egyetem.

64-et akartál írni, ugye? Akkor az 5 évvel előrehozott az 59.
Azért fél annyira az ismerősöm! 57 éves, és pillanatokon belül nem lesz munkahelye.
De ha befizeti a 2 év nyugdíjjárulékát, akkor azt hiszem, hogy elmehet 2 év múlva nyugdíjba.
Vagy addig koldulhat?

Szimba 2010.08.02. 00:12:13

@Ordnassac:

Nem is rossz!:)))
Nekem cifrábbakat is írtak már.

Szimba 2010.08.02. 00:13:45

@Ordnassac:

Ne tetézd, ne tetézd!:))) Mit fogtatok kézzel???:)))

Meg ne írd!!!!(Annyi idős a fiam, el tudom képzelni!)

ssi 2010.08.02. 00:18:53

@Szimba:

fokozatos áttérés miatt 64.5 év (1955-től 65 év teljes értékű nyugdíjjal

65 évesen kevesebb szolgálati idővel is lehet nyugdíj, csökkentett összegű

62 évesen, ha megvan a 40 év, de csökkentett összegű

62 év előtt nem lehet, ill. állam nem fizet, a zembör fizet TB-t (ingyenes eü-ért)
+ szolgálati idő is "megvásárolható" - min. a minbér járulékaival

Ordnassac 2010.08.02. 00:19:30

@Szimba: most is beleszámítana? Úgy tudom, hogy nálam ez már nincs így. Igaz, amikor én megyek majd nyugdíjba, nem valószínű, hogy lesz még egyáltalán állami nyugdíj...

gauche caviar 2010.08.02. 00:22:16

arról volt már értekezés, hogy a fidesz gyakorlatilag visszavonja Tarlost?
A Rogános "együtt vezetjük" kijelentések mar eléggé erre utalnak, pláne ha nem indul az 5-kerben.
Arról nem beszélve, hogy eléggé árulkodó az is, hogy még így a szinte biztos befutás esetén sem bíznak Tarlósban 100%-ig (ami nem is meglepő, ismerve Tarlós képességeit...)
A fidesz - szokás szerint - a káderpolitikáján tud elhasalni.

Mondjuk én jobban tudnék örülni egy Rogán gyereknek (akármilyen sunyi meg tenyérbemászó, jól csinálja amit csinál), mint egy Tarlós Pestának. (Budapestre nem Pisták kellenek hózentrógerben hanem Tony-k, blackberryvel.)

ssi 2010.08.02. 00:23:23

@Szimba:
rémhíreket nem akarok terjeszteni, de úgy tudom (már annyi mindent összeolvastam), legalábbis terv volt, hogy az egyetem se fog a szolgálati időbe beszámítani

pl. szakmunkások hátrányban lennének

Ordnassac 2010.08.02. 00:26:04

@gauche caviar: hát, úgy néz ki, hogy Tarlósnak legalább három helyettese lesz: Bagdy Gábor (KDNP), György István és Rogán Antal (Fidesz). Egy időben még hírlett Pesti Imre is, de kérdés, hogy négy (illetve adott esetben egy ellenzéki helyettessel öt) mennyire fog majd beleilleni a "kevesebb politikust" kommunikációba.

gauche caviar 2010.08.02. 00:26:21

@Ordnassac: funny ez az állami nyugdíj... 65 éves korodban mehetnél nyugdíjba, miközben mondjuk a várható élettartam 72+ év... Tehát egy életten át gyűjtögess egy 8-10 éves ciklusra, ami ráadásul akármikor bedőlhet egy ingatlan-hitel-bank válságon, esetleg egy jó kis Kósa Lajos okosságon?
Nem is csodálom, hogy a mai 25-30-asoknak eszükbe sem jut, hogy foglalkozzanak a nyugdíjjárulékok fizetésével. Klassz dolog a nyugdíj, de a mai formájában teljesen irreális vágyálom sajnos a jövőre nézve (mivel a mostani alakulása az egy folyamatos konjunktúra eredménye volt, most meg kiadós recesszió van nyugaton, Kína meg nem foglalkozik olyanokkal, hogy nyugdíj :)

gauche caviar 2010.08.02. 00:28:16

@Ordnassac: szerintem már maga a libbenés, hogy nem 100%-os a Tarlósba vetett hit elegend ahhoz, hogy legalábbis az abszolút többséget megszerezzék a köziben.
Mert ettől látszik, hogy az oroszlán vérzik.

Ordnassac 2010.08.02. 00:28:18

@gauche caviar: szerintem Rogán helyettessé avanzsálásával inkább a Tarlós miatt morgó fővárosi szervezeteket akarják lehiggasztani. Azonban OV még mindig Tarlós-pártinak tűnik. A tévedés jogát persze fenntartom.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.02. 00:30:14

@Ordnassac: szegény Tarlós, ki fogják porciózni a hatásköreit, osztán azon veszi észre magát, hogy legfeljebb egy "traktoroknak behajtani tilos" táblát tehet ki egyedül, ha az MSZP legendás erejű paraszti vonulata Budapest bevételére indul.

Ordnassac 2010.08.02. 00:30:33

@gauche caviar: ez is találó pont. Rogán Pesten lényegesen népszerűbb. Persze, hogy ez mennyi szavazatot fog végeredményben hozni, nem tudom.

ssi 2010.08.02. 00:31:17

@gauche caviar:
Tarlós István a Fidesz főpolgármester-jelöltje - kész a fővárosi lista
2010. június 26., szombat 16:25 InfoRádió / MTI
Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Tarlós Istvánt javasolja a párt főpolgármester-jelöltjének a Fidesz budapesti választmánya. Ezt a jelölt közölte a testület szombati ülése közben. A választmány a Fidesz-KDNP budapesti listájáról is döntött.

Tarlós István főpolgármesterré történő megválasztása biztosra vehető, egyik helyettesévé Rogán Antalt szemelte ki a miniszterelnök.
adohirek.hu/friss-hirek/budapest-csomag-a-fidesz-kormany-masodik-akcioterveben.html

Ordnassac 2010.08.02. 00:33:54

@manyike: akkor ezek szerint annyira mégsem volt elvetemült gondolat tőlem, hogy Tarlós csak négy évig marad, utána Rogán jön (aztán persze lehet, hogy a cikk értesülései rosszak).

Ordnassac 2010.08.02. 00:34:39

@Hepci: jól van, látom nem csak nálam tört elő ez a gondolat...

gauche caviar 2010.08.02. 00:43:56

@Ordnassac: szerintem mar most is rogant pakolnak ki, csak valahogy meg kene magyarazni hogy de akkro eddig miert tarlos...
a fideszben sem hulyek a "Zemberek", latjak azt, hogy tarlos LEHET necces, Rogan viszont tutti befuto lenne. igy viszont elegge kirajzolodik, hogy tarlos jelolese leginkabb a fuhrer akarata miatt kovetkezett be (eddig ugye nem okozott gondott minden bebukott valasztas utan bemondani, hogy "van maaasik!" most se lenne gond, ha mar nem mondtak volna be olyan lelkesen tarlost. sztem szondaztak azota, hogy tarlos nem olyan EGYERTELMU befuto, mint mondjuk Rogan lenne. Azert a pesti libsik is tudjak milyen fuvezni a godornel, es az angyalfoldi prolik is lattak mar az uj foutcat meg azt a fajin szokokutat... es a foci vebet is jo volt nezni a szabi teren. Ehhez kepest Tarlos..... szoval teccik erteni.)

ssi 2010.08.02. 00:46:01

@Ordnassac: R.A. is hallgatott Rád :-)
Rogán már 2014-re készül: főpolgármester lenne
hirek.hir-ek.hu/hir/268894/rogan-mar-2014-re-keszul-fopolgarmester-lenne

már írtuk itt a posztnál,
ha a kormány sokat bakizik, népszerűsége csökkenhet, de az új választási szabályok miatt még mindig nyerésre áll
ha olyan is nyer, aki nem narancs, jó lesz az neki, jó lesz úgy dolgoznia?

Ordnassac 2010.08.02. 00:47:09

@gauche caviar: értem hát, a Belváros azt a belső részét (már ami az új főutcát illeti) igen jól ismerem. Oda jártam gimibe és ott tolom az egyetemet is. :-)

Azt nem hiszem, hogy Tarlóst visszavonultatnák, túl nagy arcveszteség lenne (főleg, hogy már 2006-ban bejelentették, hogy Tarlós lesz a jelölt). Így azonban fene tudja, hogy mennyi szavazatot hoz Rogán.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.02. 00:50:40

@Ordnassac: OV valami olyat nyilatkozott, hogy a 29 ponttal - az utolsó pillanatban - visszarántották a gazdaságot a csőd széléről, sőt, az már stabilizálódott is, sőt, jelenleg stabil (a "sőt"-öket én tettem hozzá, a jobb értelmezhetőség érdekében).
Nomármost. Ha ez így van - és miért ne láthatnám eztet a tényálladékot így, hiszen udvari nyaloncnak tűnök -, a törvényeknek és azok időben vagy késve hatályba lépésének a gyakorlati jelentősége szinte nulla, de legalábbis nem szignifikáns.

Ordnassac 2010.08.02. 00:52:43

@Hepci: ja, hogy már a bejelentés is csodát tett, így igazából tökmindegy, hogy a pontokhoz kapcsolódó jogszabály-változások mikortól is hatályosak? Akkor minek egyáltalán hatályba léptetni őket? ;-)

gauche caviar 2010.08.02. 00:57:37

@Ordnassac: minek egyáltalán pontok? mondja, hogy minden frankó és lőn minden frankó.

fitsport 2010.08.02. 01:06:02

Kdves Jjulie!

Tudod-e hány festő, autószerelő, kőműves,burkoló-szaki dolgozik swarcban?
Az adórendőrség dolga lesz ezeket megkeresni, figyelmeztetni, s adni nekik egy hónapot a vállalkozásuk legalizálására.
Ha ismételten elkapják őket, mint pl. Ausztriában, vagy Németországban, komoly bírságot szabnak ki, ha harmadszor is elkpják, a munkaeszközöket is elkobozzák.
Ez százezren nagyságrendű adófizető munkahely!

A mezőgazdaságban, ha a termékeket nemcsak a multikon át lehet nagy tételben forgalomba hozni, hanem közvetlenül, 40 km-es körzetben iskoláknak, óvodáknak, közétkeztetési cégeknek is, ez szintén több-százres munkahely.

Ha a kereslet a gazdaság feléledésével nő, és minden kis-és középvállalkoás (staisztikailag!) fél embert felvesz, ez 300-350 ezer munkahely!

Természetesen ehhez az adórendszert is épeszűbbé kell alakítani, s az állam ne akarjon minden 100 Ft-ból 80-at elvonni! De 10 év hosszú idő, s remélem, hogy aki a közpénzhez illetéktelenül nyúl, annak "levágják a kezét" !

közgazda

Hapcedli · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.02. 01:13:07

@fitsport: hehe, indulásnak annyi törvényi változás is elég lenne, hogy a nemfizető üzleti partnereket rendőri és orvosi felügyelet mellett, saját kezűleg összeverhessem. Fél embert talán nem, de egy negyedet mindjárt alkalmaznék. :)

nestrot10 2010.08.02. 02:24:26

Schiffer ..a Pető Ivánhoz hasonlóan,..egy göndörhajú, metéltfarkú.....Szdsz es csak. Nem más a politika...dörgölődzik a Tarlós mellett ül és röhögcsél a parlamentben ez a Schiffer és a fidesz előtt sepri az utat. Igaza van Szanyinak! Az LMP nek köszönheti a magyar Nép a rohadt fityisz bandának 2/3 adját és a Viktatúrának a lehetőségét, és most majd a Budapasti önko. választáskor a vizenyős tekintetű Tarlóst is, mert azzal a dumával, hogy Ők nem fognak össze senkivel a Fidesz ellen... Rohadt egy seggnyaló az LMP..Ez a politika nem más mint a KDNP csökevénypárté:)

jjulie 2010.08.02. 07:34:00

@fitsport:

elolvastam többször a versedet, mert megpróbáltam kitalálmányozni, miért ajándékoztál meg vele engemet

tán azárt mert az egymillió új munkahelyet ugyan olyan orbánblöffnek neveztem, mint a 14. havi nyugdíját?

majdnem meggyőztél: szóval a svarc szobafestő ha egy naptól kezdve járulékot fizetve fest tovább az az új munkahelyteremtés?

a mezőgazdaságról szóló 40 km-es körzetben terítő elképzelésedről már volt ittten nagybaszó régebben, mese mese meskete, meg ábránd

a közpénzeket meg mindenhol lenyulják valamilyen szinten, többször írtam már itten arról, hogy egy közismert könyvben szó van arról, hogy a zsidók töprengenek arról, hogy királysággá kelleni szervezni a törzseket, mert különben balhé lesz, de mivel ismerték a körülöttük lévő királyságokat működési szisztémáját, amik sajátja hogy adót kell fizetni, meg egyéb kötelezettségekkel is jár, a befolyt pénzt meg a király a kapitányainak adja, azok meg eltapsolják

aztán mégis megválasztották a sault, mert ha így kell lennie, legyen, de így lesz zsoldosokra is zsé, és megvédhetik magukat a szomszédok zsoldosaival szemben

olvass eredeti szerzőket, ne csak a szijjártót, ő csak a gazdája verseit teríti, azért hogy megtévessze az újszülötteket

a közpénzeltapsolás egyidős a közpénzzel, persze közpénzből lehet fizetni embereket akik segítenek ezt másképp láttatni

örülök, hogy írtál nekem egy szíjjártószövegmagyarázatot, most már kinyílt a szemem

örrömmel látom a naivitás ilyentén fokát 2010-ben, ezen az úton fogjuk helyreállítani a régvolt dicsőséget, hurrá

László56 2010.08.02. 07:57:40

Szép jó reggelt Mindenkinek

Az elemzőnk beszállt a harcba. A választási harcba. Ki gondolta volna, mondja nekem egy barátom. Pedig nem csak várható volt, hanem mérget lehetett rá venni, olyan biztos volt. Így aztán csodálkozni való sincs. Hiszen a manipulálás nagymestere bele is halna ha nem gyakorolhatná a tevékenységét. A probléma hogy ügyesen csinálja. Túl ügyesen. De, mi is ebben a posztjában a manipuláció ? Elsősorban a valóságot keveri a mondával ! Hogy a lehozott és hozzáadott képről már ne is beszéljek. Mert az egy fotómontázs. Abban viszont biztos vagyok hogy az nem az elemző hibája. De jellemző hazánkra.

Valós és igaz hogy a választási rendszerünk a körzetek újrahatárolásával manipulálható. Valós és igaz hogy eddig is az volt, csak éppen más profitált belőle. Ha azonban van jobb megoldás, -ami tényleg van-, akkor miért csak a választási időszakban hozakodunk elő a mostani helyzet rosszaságával. Szavahihető az lenne ha két választás között, tudományos vitában lehetne ezt a problémát megoldani. Elemzőnk talán azt gondolja hogy akkor nem lenne választási muníciója. Pedig lenne. Csak akkor tárgyilagosan kellene érvelni és nem manipulációval. Ami azonban a manipuláció nagymesterének hátrány lenne. És a monda ? Azt sugallja nekünk hogy ez nem tudományos probléma, hanem csak a FIDESZ rosszasága, mások meg eddig is angyalok voltak. Ellentétben az ország tapasztalataival.

Az USA -ban gerrymanderingnek nevezett, pártérdekeket szolgáló választásitérkép-átrajzolás nem magyar találmány és eddig az országunkban is, egy magyar kormánypárt sem volt ellene. Hiszen bebetonozhatták magukat. Most hirtelen rossz. De csak a választások előtt. Utána már megint jó lesz és senki nem akar változtatni. Pedig a változtatás a nép érdeke lenne. Mi sem mutatja jobban a választók manipulálását a politikai pártoktól. Csak akkor rossz valami, ha nem a pillanatnyi pártérdeket szolgálja. A nép érdekei meg kiket érdekelnek. Ha már a politikai pártokat nem érdekli, akkor legalább a politológust kellene. Ha a nép és a saját tudománya érdekeit képviselné és nem a saját szimpatizáns pártjáét.

Országunk népét nagyon könnyű manipulálni, hiszen eddig generációkon keresztül csak arra nevelték hogy ne gondolkozz, majd a párt megteszi helyetted. Pedig a saját tapasztalatainkból eredő egyéni gondolatoknál nincs jobb. Hiszen az a sajátunk és nem az amit bemesélnek nekünk.

lüke 2010.08.02. 07:58:37

morning:)
látom megjött ordi, s lesz ordnung

mert már már a bojkott is megfordult az agyamba
de mekkora veszteség lenne nektek s nekem:)

@manyike.
53-soknak ,ha jól tudom,már nem számít bele az egyetem
a nyugdíjba
s miért lenne a szakmunkásoknak veszteség, ök 14-éves koruktól dolgoznak,innen számolják

lüke 2010.08.02. 08:06:13

allons enfants:)
ami
elöre ország népére
van fordítva:)

mára

ugye ez a Marseillaise

jjulie 2010.08.02. 08:07:20

@László56:

melyik generációkra gondolsz amiknek a "ne gondolkozz" jutott osztályrészül?

a ferenc jóska alattiakra?

a neobarok horthy királyságra?

vagy a létező volt szocializmusra?

vagy netán az orbánszijjártó emlőkön felnőttekre?

Kalmár 2010.08.02. 08:20:34

@jjulie: Te nevezed naívnak fitsportot miután nem érted miért új munkahely teremtés egy olyan vállalkozó aki ezután bejelenti a jövedelmét? Kicsit gondolkozz, hátha meglesz.
Azt senki nem mondja, hogy nem lesz közpénzekkel kapcsolatos visszaélés, na de a mértéke???

lüke 2010.08.02. 08:37:49

szép ez a jjulie által felvázolt út
Frencjóska>Horthy>Rákosi>Orbán
az emlökkel,emlösöknek
vajon Habsburg Ottó mit szól ehhez?
s közte semmi,
csak a végeredmény: MO-n a káosz
nem szeretnék
-beteg lenni,
-a hatásógakkal viaskodni!,

JR69 · http://komlomedia.hu/ 2010.08.02. 08:47:47

@Kalmár: A naivság az, ha azt képzeli bárki is, hogy ezek a vállalkozók ha fehéren űznék az ipart, életképesek lennének 1 hónap után is. Mennének gyorsan segélyre, mert ezeket a közterheket nem lehet kitermelni. Ennyi.

lüke 2010.08.02. 08:53:13

@JR69
akkor?
mi a helyzet, ha törv. keretek közt a pénzügyek se mennek

ssi 2010.08.02. 09:05:59

bocsánat, én picit másként tudtam, talán ez a pontos
Az öregségi nyugdíjkorhatár 65 évre emelése.

Az 1952-ben születettek öregségi nyugdíjkorhatára 62 év és 183 nap,
az 1953-ban születetteké 63 év
az 1954-ben születetteké 63 év és 183 nap,
az 1955-ben születetteké 64 év
az 1956-ban születetteké 64 év és 183 nap,
az 1957-ben és később születetteké 65 év
Ez mindkét nemre vonatkozik.

Az előre hozott öregségi nyugdíj életkori feltétele a FÉRFIAKNÁL minden egyes születési évjárat esetében
két évvel alacsonyabb, mint az öregségi korhatár.Tehát az 1952-ben született férfiaknál 60 év és 183 nap, és így tovább.

NŐK esetében az előrehozott nyugdíjazás korhatára "késleltetéssel" követi a férfiakét, hiszen a nőknél
csak 2009-ben emelkedett meg az előrehozott korhatár 59 évre.
Ennek megfelelően az 1952-ben és 1953-ban született nők előrehozott korhatára 59 év,
az 1954-ben születetteké 60 év és 183 nap
az 1955-ben születetteké 61 év
az 1956-ban " 61 év és 183 nap
az 1957-ben " 62 év
az 1958-ban " 62 év és 183 nap
az 1959-ben és később születetteké 63 év

Férfiak esetében is érvényesül átmeneti szabály
Az 1952-ben és 1953-ban születettek 60 évesen,
az 1954-benszületettek pedig 62 éves és 183 napos életkorukban is igénybe vehetik az előrehozott öregségi nyugdíjat, ha legalább 42 év szolgálati idővel rendelkeznek.

Az előrehozott nyugdíj szolgálati ideje:
2009-ben jelentősen megváltozott.
2008-ig ahhoz, hogy valaki nyugdíjcsökkenés nélkül vehesse igénybe az öregségi előrehozott nyugdíjat 38 év szolgálati idővel kellett rendelkezni.
2009-től a csökkentés nélkül előrehozott öregségi nyugdíj megállapításához szükséges szolgálati idő
38-ról 40 évre változott, csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj megállapításához szükséges szolgálati idő pedig 33 évről 37 évre változott.

A FÉRFIAK számára 2011-től , a NŐK számára 2013-tól megszünik a csökkentés nélkül előrehozott öregségi nyugdíj.
www.klubhalo.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=12163

Szimba 2010.08.02. 09:33:59

@manyike:

Értem. Ez egy bonyolultabb módja az idősek félretételének, mint Sánta Ferenc Sokan voltunk c. novellájának módszere.

fitsport 2010.08.02. 09:34:43

@jjulie:

Kedves Jjulie!
A feketén dolgozó festő, szerelő, ....,ha bejelentett állományú vállalkozó lesz, az munkahelyteremtés, mert most a munkanélüliek táborát gazdagítja, továbbá hozzájárul a költségvetés bevételeihez, nyugdíjjáruléko, stb. fizet, nem munkanélküli segélyt vesz fel.

8 évvel ezelőtt, még 3 % körüli növekedés volt, az elmúlt 8 év gazdasági lejtmenetéhez képest Nálunk már Medgyesi idejében 1 % környékére csökkent a növekedés, ami gyakorlatilag stagnálást jelent. Gyucsánytól számítva (2005-től) minden év negatív szaldójú volt.

Egy növekedésban lévő gazdaságban elképzelhető, egy havi nyugdíj-növekmény 4 év alatt.
Számoljál! Egy átlagnyugdíj 80 e Ft. Oszd 4-gyel, az 20.000 Ft/év! Tehát a negyedik évben 1.666 Ft/hó, amiből az első évre 414 Ft/hó esik!

Üdv!

nyünyüge 2010.08.02. 09:35:50

@manyike:

Klassz. Mondhatni csuda klassz.

52 januári, női személy vagyok, 75 ősz óta vagyok munkaviszonyban, előtte 5 évig egyetemre jártam.

Az utóbbi években kb. százhuszonkétszer változott, hogy mikor és milyen feltételekkel mehetek -vagy küldhetnek -nyugdíjba.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.02. 09:42:34

@Kalmár: egyszer már leírtam, megismétlem: a közpénzek lenyúlásának mértékében és a korrupcióban a szoci éra egészen új szintet hozott. Az előző OV kormány idején "reális" összegekért (5-15%) nyélbe lehetett ütni az államtól függő üzleteket, azóta meg az se volt kirívó eset, ha egységnyi pénznek a nagyobbik részét lovasították meg/kérték el előre, ráadásul a "vállalások" gyakran nem is teljesültek, egy halom válallkozás ment ettől csődbe.
A gazdasági helyzetet már az lényegesen javíthatná, ha sikerülne visszatérni a korábbi szintű/minőségű, a nyugati államokban is szokásos korrupciós mechanizmusokhoz. Nincs egyébként sok esély rá, szerintem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.02. 09:45:12

@fitsport: ne fáradj, JJulie nem kedves, hanem brutálisan elfogult. Írhatsz bármit, lepereg és orbánbirkának meg kolompos szíjjártóvuvuzelázónak fog nevezni. :)
Csak szóltam, az udvariasság és a naiv lelkesedés azért dícséretes.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.08.02. 09:47:39

„Orbánt a rajongói sem tartják nagy közgazdásznak!

A The Economist szerzője blogbejegyzésében úgy fogalmaz: washingtoni tartózkodása alatt igyekezett az amerikai helyzetre koncentrálni, de a fővárosban mindenki Magyarországról akart beszélni.

A lap leszögezi, hogy nyugtalanító az IMF-tárgyalások megszakítása, különösen, mivel „ Orbán Viktor t még a legnagyobb rajongói sem tartják nagy közgazdásznak”. A blog írója említi a legutóbbi, 2002-es miniszterelnöksége alatt folytatott költekezést, hozzátéve, hogy a kormányfő vélhetően egy nagyon szűk szakértői csapatra támaszkodik és nemigen észleli, mennyit változott a világ azóta.

A blogger szerint az IMF-fel való konfliktus haszna, hogy eltereli a figyelmet azokról a politikai kérdésekről (médiatörvény módosítása, jegybank elnök fizetése), amelyek aggaszthatják a Valutaalapot és az EU-t. A magyarok úgy gondolják, a nemzetközi közösség mindig megsegíti őket – ez jó munkahipotézis, de egyben veszélyes is. Ugyanakkor a magyar gazdaság helyzete jelenleg az elmúlt évekhez képest stabil.

panelburzsuj 2010.08.02. 09:48:44

@nyünyüge:

(Nemigaz ... Sejtem, hogy a mai magyar korfa legterjedelmesebb ága a Ratkó-gyerekek női oldala, de hogy ennyire! Mi lenne ebből a blogból, ha ti nem táplálnátok olyan odaadással?

Éljenek a pályakezdő nagymamák! :)

panelburzsuj 2010.08.02. 10:01:07

@panelburzsuj:

(Érdemes belegondolni, hogy 80-85 éves (!) mamából több van az országban, mint alsótagozatos kislányból ... )

panelburzsuj 2010.08.02. 10:12:43

@fitsport:

Eddig nemigen találtam közös pontot JR69 nézeteivel, de ebben teljesen azonosan gondoljuk: a feketegazdaság kifehérítéséből csak akkor lesz többléetjövedelme a költségbetésnek, ha a "vállalkozó" legális körülmények között is képes és hajlandó folytatni az ipart. Ha ez - leginkább keresleti okok miatt - nem jön össze, akkor viszont az eddigi önellátó feketézőből csinálunk egy államilag eltartandó munkanélkülit ...

keresleti ok = adóval, járulékkal növelt árárt már nincs elég vevő a portékára (vagy: úgy már olcsóbb az import ...))

panelburzsuj 2010.08.02. 10:18:11

@Hepci:

Az én szemeim már őszülnek, a lábaim már hályogosak, úgyhogy nem állok le verekedni, csak mutogatok:

montypython.50webs.com/scripts/Life_of_Brian/16.htm

CENTURION: But don't worry! You've not seen the last of us, weirdo.

MATTHIAS: Big Nose.

CENTURION: Watch it.

Szimba 2010.08.02. 10:40:23

@manyike:

Nem tudom megnyitni!!!

Amúgy ijesztő ez a korhatár dolog. Igaz, én 60 évesen hagytam abba a munkát, de már előbb nyugdíjba mentem, hogy elkerülhessem az esetleges munkanélküliséget, és hogy végre emeljék is a pénzem:)))

Nem tudom, hogy azok, akiknek 2-3 évük van még hátra, és akkor kerülnek utcára, miként tudják átvészelni azt a pár évet.
Gondolom, hogy ezeknek a generációknak még van félretett pénze, vagy nyaralója, egyéb eladható valamije, amiből kifizetheti a hátralevő időt, meg még élni is tud.

Viszont a fiatalok meglehetősen nehéz helyzetben lesznek, ha elérik a nyugdíjkorhatárt. (Igaz, mindig megoldódtak a dolgok, csak az idősek már nem tudják felmérni a későbbi eseményeket.)

Szimba 2010.08.02. 10:42:07

@fitsport:

Erről jut eszembe! Ha ismertek megbízható ácsot, köldjétek el nekem a telefonszámát! ("számla nem kell" jeligére:)))

Szimba 2010.08.02. 10:44:36

@nyünyüge:

Istenem egy újabb coming aut! Nőőőő vagy?????

Szimba 2010.08.02. 10:51:34

@panelburzsuj:

Szövetkezetbe kellene tömöríteni őket? Maradna biztosan így is kiskapu, de kevesebb.

Régen ipartestületek voltak, ott bizonyos mértékig egymást is ellenőrizték a tagok. Nem?

nyünyüge 2010.08.02. 10:55:06

@Szimba:
Mi ezen a meglepő? Több mint 50% esélye volt, nem:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.02. 10:58:20

@panelburzsuj: el kell dönteni, verekszik-nyaloncozik az ember, vagy őszül-mutogat. Másik műfaj...

panelburzsuj 2010.08.02. 10:59:00

@nyünyüge:

Hogy a jelzett - amúgy is nagylétszámú - szociológiai szelet megérzésem szerint itt még annál is népesebb!

Úgy érzem magam, mint csetlőbotló kamaszként a gimibe becsöppenve a sok érettségi előtt álló csuda nő között ... :)

Szimba 2010.08.02. 11:02:05

@nyünyüge:

Nem, a mi korunkban már több a nő, mint a férfi.
Ezen kívül a hasonló korú férfiak többsége idegenkedik a számítógép használatától.

A születéskor a fiúk indulnak számbeli előnnyel, ám ez hamar eltűnik, éppen a férfias kockázatvállaló magatartásuk miatt.

Idős korban pedig elsősorban a házasok vannak előnyben, ők élnek tovább. A nőknek azonban több felelősség jut idős korban is, unokák, a háztartás, a férj gondozása, így ismét ők azok, akik többet mozognak, aktívabbak, és ha egyébként is elfogadható az egészségi állapotuk, akkor túlélik a férjüket, a férfiak többségét.
Ez nem előny, sőt! Egyedül maradni, idősen, betegen várni a halált, ezt csak egy nő bírja ki ép ésszel (vagy nem éppel).

Szimba 2010.08.02. 11:04:11

@panelburzsuj:

Csak ne sajnáltasd magad!:)))
Már nem vagyunk kamasz lányok, hogy ilyesmivel zsarolhass minket!:))

panelburzsuj 2010.08.02. 11:04:28

@Szimba:

Még egyszer: ha legálisan, szervezetten, ellenőrzötten duplájába kerül a portéka, akkor tökmindegy, hogy milyen formába próbálod erőltetni a "kifehérítéssel" halálraítélt tevékenységet.

Kelecse 2010.08.02. 11:17:35

A hétvégi nagy debütálásról hallottatok már? mno.hu/portal/728159?searchtext=schmitt%20p%C3%A1l SP a várakozásnak megfelelően nem kérte ki a nevünkben a gúnyolódást. Gondolom más esetekben is ilyen karakánul fog kiállni a NEMZET érdekében. És a szóvivője a mai lapban mentegetőzik, hogy nem is az hangzott el. Pedig ha Ecleston nem magyarul tette a megjegyzését, akkor a szóvivő úrnak fogalma sem lehetett róla, hogy mi hangzott el, mivel magyaron kívül nem beszél semmilyen nyelven. Minek is egy Köztársasági elnök szóvivőjének bármilyen idegen nyelven beszélnie. És persze SP még a Fair Play koronázatlan királyának Schuminak is adott kitüntetést, a büntetőpontok mellé szép ajándék Budapestről. Mindenkinek az érdeme szerint.

Ordnassac 2010.08.02. 11:18:26

@panelburzsuj: @Hepci: I tink disz iz the beginning ov bjútiful friendship. :-P

www.youtube.com/watch?v=rXEaHrTc508

lüke 2010.08.02. 11:43:06

@nyünyüge:
félévvel fitalabb vagyok, megkaptam:.
2010.szept. 1

porfelhő 2010.08.02. 11:46:54

@Ordnassac:
A cikkből nem derül ki, hogy csökkentett, vagy rendes nyugdijjal mehetnek el a nők.
Az aláírás gyűjtés a népszavazásra a nyugdíjjal kapcsolatban konkrétan tartalmazza, hogy nem csökkentett nyugdíjjal, mehetnek el nők és a férfiak is. Jól értelmeztem?

lüke 2010.08.02. 11:47:11

@Ordnassac:
itt is ezt irják:
magyarinfo.blog.hu/2010/08/02/szanyi_kapitany_a_sullyedo_hajon

egyszer az és-be is beírtam, ott is ilyen,
kár,hogy nem paródia
ez a cinizmus, ebben a nyomorban így beszélni

lüke 2010.08.02. 11:47:51

@panelburzsuj:
George Harrisonnak ez volt a mindene:)

lüke 2010.08.02. 11:50:36

@Szimba:
:))))))))
itt csak öregasszonyok
és fiatalemberek vannak:)

Hapcedli · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.02. 11:54:49

@lüke: ölég mulatságos, milyen vehemensen utálja a magasröptű Szanyi az elempéseket, amiért nincs kedvük összefeküdni velük (se), a demokrácia megmentése (lol) érdekében...

Ordnassac 2010.08.02. 11:57:01

@lüke: olvastam, jó írás. :-)

Bár sokat elárul egy pártról, ha a gazdasági kabinetjének vezetőjét Szekeres Imrének hívják...

Szimba 2010.08.02. 12:01:30

@panelburzsuj:

Akkor mi a megoldás?
Adózzon a tulajdona után? Ez is elég megfoghatatlan.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.02. 12:03:15

@Ordnassac: a Sz. Imre igazi polihisztor, bármihez ért a portfóliótól a légvédelmen át a gadarai megszállott történetéig. Talán rendszeresen bérmálkozik is...

tbb 2010.08.02. 12:05:45

@Szimba:

:)))). Így van. Tök egyetértek. Ezért nem csak imádom, de tisztelem is a nőket.

Szimba 2010.08.02. 12:08:41

@Ordnassac: Ez azért furcsa, mert ha megy tovább a meghozott törvény, (rendelkezés?) a nyugdíjkorhatárral kapcsolatban, akkor a nők miért mehetnek el 40 év után változatlan összeggel nyugdíjba?
Az hagyján, hogy nem igazságos, de nem is szerencsés a pénzügyi helyzet, a nyugdíjrendszer szempontjából. Vagy úgy gondolják, hogy teljesítik pár évre ezt a kívánságot, aztán mégis emelik később? Esetleg a kormányváltás után majd dőljön be a következő kormány emiatt?

Szimba 2010.08.02. 12:11:25

@Hapcedli:

Mi az , hogy Hapcedli????

Szimba 2010.08.02. 12:14:22

@tbb:

Ha jól sejtem, akkor nem leszbikus, hanem férfi vagy!
Hurrá! Még egy férfit találtam a kommentelők között:)))

Vagy harmadikat? (egyelőre egy kezem is elég a számláláshoz).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.02. 12:15:25

@Szimba: a másik nevem. Kitiltottak egy blogról, mert szisztematikusan emlegettem a bloggazdák egyik spanjának viselt dolgait. Aztán meggondolták magukat, én nem emlegetem, ők megtűrnek, viszont a "rendes" nevemet nem tudták helyreállítani. Néha írok oda Hapcedliként, utána néha elfelejtem "visszakapcsolni".

Ordnassac 2010.08.02. 12:19:20

@Szimba: jjulie, panelburzsuj, tölgyes, tbb, pannonfunk, Hoplita, Zoltchy, Ubul2000, mrs. white, László56 és jómagam a férfiak táborát erősítjük itt. :-) Emellett van még néhány, akinél szinte biztos vagyok, hogy az.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.02. 12:21:13

@Ordnassac: én is céloztam rá egyszer, kissé rusztikusan...

ssi 2010.08.02. 12:24:31

Szanyi - nyughatatlan, egyéni sikere miatt is - kicsit gyurcsányos és sok már
MSZP
- van vesztenivalója az Önk.Vál.-on?
* ha kudarc lesz, Szanyi lesz az oka, s utána nélküle lehet a megújulás
* ha siker (min. Parl.Vál. eredmény?) - megért egy próbát, tapasztalatot

@lüke: érintettként nagyon tetszik ... akkor maradok :-)))
"itt csak öregasszonyok
és fiatalemberek vannak"

CSENDES 2010.08.02. 12:24:44

@Szimba: Arra nem gondolsz, hogy 40 év munkaviszony mellett a nő esetleg szül 2-3 gyermeket? Ez esetleg megnyújtja azt az időt, amíg a 40 év munkaviszonyt eléri. Pláne, ha előtte (már gyermekszülés előtt) felsőfokú tanulmányt is folytatott.

Ordnassac 2010.08.02. 12:27:42

@Hepci: felvéve a listába. (Te is benne voltál azok között, akiknél biztos voltam.) :-)

ssi 2010.08.02. 12:30:47

40 év után a nők nyugdíjba mehetnek ... várjuk meg a részleteket, lehet még meglepi

tbb 2010.08.02. 12:31:37

@Szimba:

Bizony, bizony, be szép is volt az.

porfelhő 2010.08.02. 12:42:12

@lüke
Öregasszonyok és fiatalemberek, legalább mosolyogtam egy kicsit ebben a melegben. Mintha a kollégáimat hallanám.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.02. 12:42:49

@Ordnassac: Gábor > Gabci > Hapci (ilyen már volt a blog.hu-n) > Hepci

ssi 2010.08.02. 12:45:54

221. Minden a Fideszé lesz? egyelőre miért ne lenne?

Gyurcsány alatt elmentek, Orbán alatt visszajönnek?
www.hirszerzo.hu/cikk.gyurcsany_alatt_elmentek_orban_alatt_visszajonnek.160994.html

"..kétséges, hogy jövőre 3 százalék alá menjen a költségvetés hiánya ... növekedést gátló tényező lenne ugyanis. "
www.hirszerzo.hu/cikk.wall_street_journal_precedenst_teremt_a_populista_orban_viktor.161001.html

panelburzsuj 2010.08.02. 12:46:31

@Kelecse:

Beépített jó emberem van egy svájci nyári egyetem negyvenfős nemzetközi csoportjában. Munkanyelv: angol. Most megkértem, hogy tesztelje a csapatot az index videójával. Minden felvezetés nélkül mutassa meg nekik, és jegyezze fel a benyomásokat. Hogy ne a csak Magyr Nemzet értelmezési keretében gondolkodjunk.

Ok, hétvégére összehozom, de a sokkterápia megkezdése előtt legalább magamat hadd szoktassam egy-két napig a felvételhez ... -így szól a kissé óvatos zürichi ígéret ...

tbb 2010.08.02. 12:48:42

@Szimba:

Jól sejted. De ettől még a leszbiket is szeretem. A gayeket viszont nagyon nem. Isten bocsássa meg nekem.

ssi 2010.08.02. 12:51:09

@Ordnassac:
"Schöpflin György fideszes európai parlamenti képviselő a Magyar Hírlapnak arról beszélt, olyan új alkotmányt szeretne látni, .... kivenné a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézményét. Emellett szűkítené a népszavazások lehetőségét, növelné a parlament ellenőrző szerepét."
?????????????????
www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=113058

AkarkiJ 2010.08.02. 12:54:36

@panelburzsuj: az egész szituáció nagyon gáz volt, minden oldalról

amikor sp elkezdte mutogatni, hogy van ám nekünk egy ezer éves jobbkezünk is, na ott már sírtam

hiába ereklye, hiába tiszteletre méltó, az előadás mód és a szituáció következtében nevetséges, tragikomikus lett az egész...

a made in china poénra rá kellett volna vágnia, hogy a kijáratnál lévő szuvenir boltban 200$-ért lehet megkapni a made in china feliratosokat :)

Ordnassac 2010.08.02. 12:57:02

@manyike: a kbi-ről évek óta folynak viták. Schöpflinnel pl. egyetért Hack Péter is (betöltötte történelmi szerepét), míg Balsai István megtartaná.

A népszavazások szűkítési lehetősége valszeg abból fog állni, hogy bővítik a tiltott tárgykörök listáját, esetleg az lehet még, hogy azt sorolják fel, hogy miről lehet népszavazást tartani. Arra én is kíváncsi vagyok, hogy az OGY szerepét hogyan akarják növelni.

Ordnassac 2010.08.02. 12:57:48

@Hepci: üdv, kedves drusza! :-)

panelburzsuj 2010.08.02. 12:59:10

@AkarkiJ:

(Ebben az igazán ijesztő: ilyen a soknyelvű, snájdig, járatos sportdiplomata in action - vágatlanul ...

A legszebb egyenként a legeleje: "én nem kapok?" ... )

AkarkiJ 2010.08.02. 13:03:42

@panelburzsuj:

"A legszebb egyenként a legeleje: "én nem kapok?" ... ) "

Vajon, a KE pozíciót is így kérdezte meg a "főnökétől"? :) Te Viktor, én nem kapok? :)

panelburzsuj 2010.08.02. 13:08:48

@Szimba:

Miből gondolod, hogy egy feketéző tetőfedő vagy manikűrös az "átlagmagyarnál" egy grammal is vagyonosabb?

A "feketevállalkozók" döntő többsége a miénknél "érettebb" piacgazdaságokban már rég munkanélküli lenne. Még pontosabban: a munkahelye megszűnésekor bele se fogna semmiféle kockázatos manőverbe, hanem derék állampolgárként járogatna a munkaügyi hivatalba, meg továbbképzésre, ráérő idejében meg otthon nézné a tévét.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.02. 13:09:08

@Ordnassac: :) Mennyi Gábor van itt...
Közíróból most nem is jut eszembe olyan Gábor, aki nagyon gáz lenne. Józsi és Zsóti annál inkább.

panelburzsuj 2010.08.02. 13:10:00

@AkarkiJ:

Arról nincs videó.

Erről meg van.

JR69 · http://komlomedia.hu/ 2010.08.02. 13:11:15

@lüke: Nincs akkor. Ha nem megy feketén, akkor fehéren sem fog. Megy segélyre a paraszt, és bekaphatja a társadalom, meg az összes politikus. Ez ilyen egyszerű.
A megoldást nem nekem kell megmondanom, nem én ülök a bársonyszékekben.
A tyúk és a tojás vitájába pedig ne menjünk bele, mert a helyzet értékelése szempontjából az már mindegy, hogy előbb volt-e nagyobb elvonás, és utána lett-e a paraszt "kényszer vállalkozó" feketén. Minden bevétel bevallása után azonnali csőd az eredmény, úgyhogy marad a segílyke. Az fehéreknek is jár, nem?

tölgyes 2010.08.02. 13:12:20

@Ordnassac: Álom, álom édes álom...:) Érdekes ez a világ..:) A NOL 100 cikket jelentetett meg arról, hogy KDNP nincs is, hogy a KDNP csak a fidesz és természetes seggnyalója.. és még cifrázhatnám... Aztán mert ez nem jött be.. akkor megindul a találgatás...Holott mi se természetesebb annál, mint hogy viták is vannak és felismert közös érdekek is vannak.

Ordnassac 2010.08.02. 13:16:28

@tölgyes: azt azért valljuk be, hogy a KDNP önmagától nem biztos, hogy elérné az 5%-ot...

ssi 2010.08.02. 13:18:52

Fidesz ma baloldalibb párt, mint az MSZP!
hvg.hu/velemeny/20100726_fidesz_baloldal_szavazok

A fideszes panamákat is feltárja majd a jobboldali sajtó? hvg.hu/velemeny/20100723_media_jobboldal_ujsagirok

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.02. 13:20:17

@JR69: azért nem becsülném le a túlhajtott adminisztráció jelentőségét se - a tevékenységek fehéredésének gátjaként. Egyszerűen iszonyodom attól, hogy mindig minden bevallás évről évre terjedelmesebb lesz, a számuk meg feszt szaporodik. A pénzügyminiszterek gyakran szóbeli utasításokkal serkentik törvénytelenségekre az APEH vezetőit.
Aki kivonul a világból és feketén dolgozik, megkíméli magát ettől. Több ismerősöm így tesz, aránylag jól elvannak. Nem lesz nyugdíjuk, de nekünk "fehérgazdaságiaknak" se biztos.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.02. 13:25:01

@manyike: a fideszes panamákat nyilván a túloldali sajtó tárja majd fel. Így megy ez már évtizedek óta, bár érzésem szerint a ballibber újságíróknak még van mit pótolniuk a szűkölködés/szopás terén a jobbos bérskriblerekkel szemben.

tbb 2010.08.02. 13:25:02

@lüke:

Apropos. Nem mintha lényeges lenne, de volt egy message couldnot be delivered értesítésem.

JR69 · http://komlomedia.hu/ 2010.08.02. 13:25:50

@panelburzsuj: Ezek a meglátásaim a való életből jönnek, talán azért találkoznak itt össze a tieiddel. Ezt a problémát politikai eszközökkel nem lehet megoldani, erre olyan nincs, ami hatásos. Itt kőkeményen számolni kell. És nem kell mindenkit hülyének nézni...

A világnézetünk pedig ezután sem fog találkozni, mert amit eddigi életemben tapasztaltam, azt jobban alátámasztja a ZG-hez közelebb álló látásmód. Nem vagyok egy elvakult ZG hívő, és a filmet is csak néhány hete láttam (és már előtte is így láttam az élet alakulását). Inkább hiszek az ok-okozati összefüggéseknek, mint a médiában keringő vetítésnek és butításnak. A neten is lehet mindenre találni megerősítést, és a dolgok megcáfolását is. Mindenki a saját hite/tapasztalata alapján dönti el mit gondol igaznak/valósnak.
Én mást vélek valósnak, mint te.
Hogy melyikünknek van igaza, az meg teljesen mindegy. Az idő múljon és ne unatkozzunk :D

panelburzsuj 2010.08.02. 13:27:55

@Ordnassac:

"Magától" egyetlen párt se érne ötszázalékokat. A kérdés ugyanis nem az, hogy melyik párt mit akar, hanem hogy milyen komolyabb (tuti ötszázalékos) politikafogyasztó szegmensben melyik pártmárka éppen a menőbb.

Hogy a mindenkori "kispolgári nemzeti közép" igényeit kitöltő pártot most épp Fidesznek hívják (és nem MDF-nek, KDNP-nek, vagy valamilyen Kisgazdapártnak), az Orbán Viktor 93-as döntésének következménye. Tehát nem a mindenkori "kispolgári nemzeti közép" igényei változtak meg, hanem akadt egy olyan politikus, aki a többinél ügyesebben rá tudta venni a csapatát a hatékony piacelvű politikai cselekvésre.

JR69 · http://komlomedia.hu/ 2010.08.02. 13:31:50

@Hepci: a bürokraták egymásnak adnak munkát, ez régóta tudott dolog ;) Persze a pénz verve, az asszony számolva jó...vagy fordítva, de már régóta átestünk a ló túloldalára. És mivel a hivatalnokok csak a pénzt viszik egy gazdaságban, ha nagyon elszaporodnak, szükség van a forradalomra a hivatalokban is :)
Ez persze megint sok érdeket sért. A versenyszférában a sok léhűtő lehet nem találná a helyét...

panelburzsuj 2010.08.02. 13:39:18

@panelburzsuj:

Ez az a nagy cserépkályha, amelytől minden pártnak el kell kezdeni a táncikálást valamilyen karakteresebb - megkülönböztető - irányba:

www.youtube.com/watch?v=fLt07KqDDq4

Ordnassac 2010.08.02. 13:46:34

@panelburzsuj: mindezt Kárpátiával aláfestve? ;-)

A KDNP-re visszatérve: nem lehet, hogy a KDNP-nek éppen más szegmenst (ergo nem a polgári jobbközepet), hanem más réteget kéne megcéloznia?

panelburzsuj 2010.08.02. 13:52:13

@Ordnassac:

Az már te értelmezésed - hogy mindez Kárpátiával. Abban meg már vastagon benne van az a "hallgatólagos tudásod" (=nemtudatosult értelmezési kereted), hogy a Kárpátia "centruma" milyen irányban és milyen távolságra van a "Nagy Nemzeti Lepény" centrumától.

panelburzsuj 2010.08.02. 13:53:56

@Ordnassac:

De mi a pityikpalkónak csinálna mást, mint amit most tesz? Tudsz ennél kényelmesebb és kockázatmentesebb bulit ajánlani egy Semjénzsóti számára?

Zoltchy (törölt) 2010.08.02. 13:58:07

Az lesz a Fideszé, amit engedünk nekik.

panelburzsuj 2010.08.02. 13:58:20

@panelburzsuj:

(Képzeld el ezt az "énházamat" Aradszky Lászlóval ... Mindenki nyuggerfogó komcsi kortesdalnak tartaná, nem? :)

Ordnassac 2010.08.02. 14:01:36

@panelburzsuj: :-)

Nem mondtam azt, hogy csináljon mást Semjén, azonban mi van, ha Viktor egyszer rájön, hogy neki igazán nincs is szüksége rájuk? Ez nyugodtan előfordulhat, nem?

Ami az értelmezést illeti: igen, az enyém, de ettől még elgondolkodhatok a dolgon és ironizálhatok is rajta. Utóbbit nem engedem elvonni még a nagy Nemzeti Panelburzsuj-működés közepette sem. ;-)

panelburzsuj 2010.08.02. 14:03:06

@panelburzsuj:

Betaricében vagy Tankcsapdában előadva meg rohadt cinikus polgárpukkasztás lenne ...

Ordnassac 2010.08.02. 14:05:15

@panelburzsuj: Lagzi Lajcsi előadásában pedig egy alkoholba fútt cigánynótának, tudom... ;-)

panelburzsuj 2010.08.02. 14:05:48

@Ordnassac:

Épp ez a lényeg: legelább nagy vonalakban legyél tudatában, hogy honnan szemlélődsz.

Hogy az őrtörnyodat mennyire figurázom ki, az meg az én szuverenitásom kérdése ... :)

panelburzsuj 2010.08.02. 14:09:44

@Ordnassac:

Szerintem menetközben megállapíthatatlan, hogy melyik korábbi párt mennyit vitt a most éppen Fidesz-KDNP-nek nevezett nagy nemzetközepi batyusbálba.

Ha netán válófélre fordulna a dolog, akkor már pontosabb leltárak fognak készülni.

Ordnassac 2010.08.02. 14:10:10

@panelburzsuj: nem is vonom kétségbe a szuverenitásod, balgaság is lenne tőlem. ;-)

Fideszbirka 2010.08.02. 14:10:46

Oh de rég jártam erre, és lám, milyen remek változások zajlanak itt.:)

Különösen a jjulie nevű felhasználó munkássága keltette fel az érdeklődésem... meg a hozzá hasonlóké, az egész ballib megmondókórusé, amely itten szépen lassan megalakult.

Láthatóan két út van a politika iránt érdeklődő, nyitott szemmel élő ember előtt.
Az egyik, hogy a Magyar Hírlap, MNO, Hírtv, Echotv és a többiek irányából tájékozódik... ebben az esetben droid, gondolkodásra képtelen Fideszbirka lesz, aki alig várja a percet hogy hazaérhessen, és csókolgathassa a Szeretett Vezér képét a lakása falán.

A másik út a bölcseké. Ők napi szinten kezdik úgy kommentelői ténykedésüket, hogy először is magukba szívják a magvas bölcseletet olyan helyekről, mint a NOL, HVG, Népszabadság, Népszava, Hírszerző, Index, Origo, Stop.hu. ATV, Klubrádió. Ezek természetesen nem rohadék hazaáruló ballib mocsok médiumok, ahol a mérce megengedi, hogy (csak a példa kedvéért említem) Zsóta W. Árpád (hány sékel lehetett annak idején a vezetéknév csere?) is irkálgasson... nem, ezek független, szabadgondolkodóknak való értelmiségi műhelyek.

És aki szellemi municíóját az ő befolyási ővezetükből szerzi, az természetesen nem birka. Az ilyen emberek független, felelősen gondolkodó szabadgondolkodók, akiknek csak akkor illik abbahagyni a demokráciáért folytatott szomorújátékot, ha épp a hollókoszt emléke előtt kell térre zuhanni, mert az ugye azért felülírja a többi kötelességet.

A demokráciáért aggódó szabadgondolkodónak erkölcsi kötelességük reménykedni abban, hogy Orbánék mihamarabb jól leégnek, mert ez nyilván nagyon jó lesz az országnak. (Direkt nem írtam hogy a hazának, mert nekik olyan csak a közel-keleten van, az meg egy másik történet. Véletlenül sem szeretném ezeket a balliberális gondolkodókat a magyar hazához kötni, mert még megsértődnének, mint tette az imrekertész, dicsőségére a fajtájának.)

Szóval igen, látom én, hogy bús düledékein e honnak divattá vált elküldeni a hozzám hasonlókat Szíjjártóhoz hogy még nagyobb birkák lehessünk.
Ha ez a sorsunk hát vállaljuk.
Azért nagyon bízom abban, hogy a mélyen független, mélyen demokratikus másik oldal is megkapja hamarosan a jussát... különös tekintettel arra, hogy 1990-ben valami adminisztratív hiba miatt elmaradtak az akasztások.

Ja, látom, hogy a köztársasági elnök került szóba. Nem vesézgetjük egy kicsit az egyik korábbit? A törbe, rángatózó arcú bolondra gondolok, a szeretett Árpi bácsitokra aki a médiakuratóriumok kapcsán mindössze csak három évig leledzett a permanens alkotmánysértés állapotában, lásd még: közmédiumok elnökeinek leváltása.
Mellesleg nincs valakinek valami ötlete azzal kapcsolatban, egy sorba állítva tótavét meg gönczöt, és még néhány eszembe jut... szóval nincs valakinek ötlete azzal kapcsolatban, hogy az Árpád név miért lett ilyen népszerű a biboldók között?

A te válaszod külön várom juli, remélem ráérsz, nem vitt még el az a szöööööörnyűűűűűűű orbánista fekete autó, te szellemi toprongy nyomorult senki.

tölgyes 2010.08.02. 14:21:55

@Ordnassac: Elég nagy baj, hogy ha valaki elkezdi bizonygatni, hogy ő szuverén.. de tényleg, na szuverén.. és igazából szuverén... meg még annál is inkább szuverén..NAAAAA..ne izélj már velem..:::)))

tölgyes 2010.08.02. 14:27:40

@Fideszbirka: Miért, miért, miért.. Mert benne van a nevében az ÁR...És ők azt nagyon jól tudják, hogy mindennek ára van..:::))

tölgyes 2010.08.02. 14:30:00

@panelburzsuj: Ilyen melegben??? Fel se vettem..mert .. "Van egy két tó a fák alatt, ha beleteszem lehűti a lábamat..".. no de zokniban?? Ki hallott még ilyet???:)

panelburzsuj 2010.08.02. 14:35:47

@tölgyes:

hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rny%C3%A9kbokszol%C3%A1s

A legtutibb, amikor mindkét felet magad alakítod, és afféle posztmodern Vitéz Lászlóként püfölöd a jobb kezeddel a balt ...

Zoltchy (törölt) 2010.08.02. 14:38:29

@Ordnassac:

Nem. Úgy értettem, hogy addig van esélye a Fidesznek arra, hogy mindent megszerezzen, amíg az emberek rá nem jönnek arra, hogy egy miniszterelnököt, kétharmad ide vagy oda, simán el lehet zavarni.

Orbán Viktor csak úgy lehet diktátor, ha hagyják.

Ordnassac 2010.08.02. 14:43:11

@Zoltchy: értem, bár a link inkább csak humornak volt szánva. Bár Reykjavík példája is mutatja, hogy bármi megeshet.

Ezt a diktátorozást meg hagyjuk, ez is csak a Fidesznek segít...

tölgyes 2010.08.02. 14:43:25

@panelburzsuj: Jobb karom, bal karom.. megfogom, hogyha akarom... Jöjj velünk, hát velünk arra merre mi sem megyünk..:) Ez a püfölés már tiszta ávós tempó..csak nem az Ön felmenő is..???:)

tölgyes 2010.08.02. 14:44:55

@Zoltchy: Az emberek már régen rájöttek, hogy bárkit el tudnak zavarni.. csak ki kell várni a napját...!

Zoltchy (törölt) 2010.08.02. 14:55:49

@Ordnassac:

Nem hagyom a diktátorozást, mert ez a véleményem. Különben sem azt mondtam, hogy a Felhatalmazott diktátor akar lenni. A topik arról szól, hogy lehet-e minden a fideszé.
És különben is. Mi van akkor, ha én pont a Fidesznek akarok segíteni?

Zoltchy (törölt) 2010.08.02. 14:57:21

@tölgyes:

Úgy érted, hogy leülünk a fotelbe a Barátokközt elé és kivárjuk, amíg valaki elzavarja helyettünk? Mert akkor ülhetünk ott addig, amig Magdi anyus fel nem támad!

tölgyes 2010.08.02. 14:58:26

A fidesz a közvéleméynkutatóknál 56-65% között áll... Ha úgy 8-10%-ot veszít a választásokig, akkor az egyéni körzetek 90-95%ÁT ELVISZIK....Na emiatt ilyen nagy a nyugtalanság... mert az MSZP elveszíthet úgy 2-3000 képviselő helyet és a vele járó tiszteletdíjat... Az LMP-Jobbik pedig kevéshez fér hozzá.. különösen most, hogy a képviselői létszám a felére csökken.

Az MSZP számra ez a veszteség nem lesz kohéziós erő! Már most is kilépnek régi sikeres harcosok (XV. kerület..) akik tovább rontják az esélyeket.

A diktatúra réme ezért csikarja az érdekeltek hasát...

Szimba 2010.08.02. 14:59:58

@CSENDES:

No, de ez nincsen benne a törvényjavaslatban!
Amikor én mentem nyugdíjba, akkor még beleszámított az egyetem ideje, a 3 év gyes ideje. Különben nekem sem lett volna meg a 40 év!

Ha erre vonatkozna a 40 év, akkor egy szót sem szólok.
De ha arról van szó, hogy már 54 évesen elmehessen valaki nyugdíjba csupán azért, mert megvan a 40 éve, míg a férfiak csak 65 évesen, az azért nem igazságos.

Kivéve, ha a férfiak mind kivétel nélkül munkahelyhez juthatnak, és el is tudják tartani a családjukat.

Mindenesetre, szívesebben látnék egy igazságosabb nyugdíjrendszert, amelyikben a férfiak sem kerülnek hátrányba. Ők is lehetnek betegek, fáradtak, vagy szeretnének már pl. 60 évesen nyugdíjba menni. Ráadásul az átlagéletkoruk is alacsonyabb.

Jobb lenne az a lehetőség, hogy ha valaki 55 felett megszerezve a 40 év munkaviszonyt, nem akar, tud dolgozni, akkor csökkentett összeggel mehessen, vagy fizesse ki a fennmaradó évek nyugdíjjárulékait, és csak a határidő után kaphasson nyugdíjat.

Nem igazán tudom a megoldást, de kis létszámú fiatal generációk nem fogják tudni eltartani az időseket, ugyanakkor a nyugdíjas korosztály sem áldozható fel a "közjó" oltárán.

tölgyes 2010.08.02. 15:01:44

@Zoltchy: 2006 őszén is ilyen harcos volt???:::))) Mivel akkor csöndben tetszett üldögélni, ezért bizony nagy a valószínűsége annak, hogy az Önt izgató kérdésre csak négy év múlva kap választ. Annak a valószínűsége kicsi, hogy előrehozott választások lesznek.. Ezért most gyakorolnia kell a türelem erényét.

Zoltchy (törölt) 2010.08.02. 15:01:56

@tölgyes:

De még senki sem lett diktátor a nép ellenében. Valaha Hitlerért is tömegek lelkesedtek és ez a Felhatalmazottról azért nem mondható el.
Az is kérdéses, mit szólna a hadsereg, ha be akarná vetni a hatalma érdekében.
Attól, hogy széthullik (végre) az MSZP, még nem lesz diktátor senki, annak ellenére, hogy szeretnék ezt elhitetni mindenkivel.

Zoltchy (törölt) 2010.08.02. 15:03:41

@tölgyes:

Honnan tetszik tudni, hogy én 2006-ban mit tetszettem csinálni? Személyesen tetszik ismerni?

Ordnassac 2010.08.02. 15:08:37

@Zoltchy: akkor diktátorozz, senki sem tiltja, én sem. :-) (Nem is áll szándékomban, szeretem a véleménynyilvánítás szabadságát.) Csak semmi értelmét nem látom, ezzel ugyanis csak azt sikerül elérni, hogy végképp senki ne figyeljen arra, amit mondani akar a kritikus szemléletű valaki. (Láthattad, hogy hányan jöttek azzal, hogy "az előző bagázs rinyál".)

Amennyiben meg a Fidesznek akarsz segíteni, hajrá! Furcsa inverz segítség, de ha hatásos... ;-)

tölgyes 2010.08.02. 15:10:15

@Zoltchy: Ahogy Önt olvasom azt gyanítom..:) hogy otthon tetszett szidni az elégedetlenkedőket és nagyon félt a szélsőjobbtól.. de ha nem hát kisnyúl.. akkor azt mondom, 2006 őszén se zavart el senkit..nem csinált nyarat..::((

Azzal pedig egyetértek, hogy az MSZP széthullása nem diktatúra.. bár a hívek ezt így élik meg...Képzelheti: elesnek a tiszteletdíjtól.. Tiszta diktatúra.

Szimba 2010.08.02. 15:10:23

@panelburzsuj:

Nem feltételezem. Tudom. Bár lehet, hogy csupán az értelmiségi átlagmagyarnál gazdagabb!:)

Tudod, mennyit keres egy képkeretező??? Rajtam sokat:( Vagy egy tetőfedő, uramisten.
Ismerős garázsának fedését 500 e Ft-ért csinálták meg, és nem nagy, sem különös az egész.
A vízvezetékszerelő 4 nap alatt gombolt le rólam vagy 400 e Ft-ot. (csőrepedés a fürdőszobában).

Ezen kívül meg tudom , hol lakik:)))

Szimba 2010.08.02. 15:15:58

@Ordnassac:

A cikkből nem sok részlet derül ki.

Viszont ilyenkor mit csinálnak a jogászok? Újratanulják a törvénykönyveket?
Mire végzel, éppen elavul , amit tanultál:)) A Fidesz tönkreteszi a szakmát!:))

panelburzsuj 2010.08.02. 15:20:30

@Szimba:

Nem minden átlakértelmiségi átlagmagyarnak van négyszázezres tartaléka fürdőszobai csőrepedésre.

Sőt: a kényszervállakozók egy része is fejre állna ekkora váratlan kiadástól.

lüke 2010.08.02. 15:21:04

@tbb:
www.youtube.com/watch?v=6RUjnqH3kMw
miért?szültél?
@mindenki:
na ugye ,ha férfiaknak bókol az ember
mennyi elismerést kap,
ha megmondja a véleményét ...hülye
vagy nöi Henry:)
www.youtube.com/watch?v=TsCeVdCDqjE

Szimba 2010.08.02. 15:22:56

@Ordnassac:

Lassan felismerem a vitapartnereket. Én is azt mondom, hogy megérdemlik egymást!:))

Viszont lassan nem marad beszélgetőtárs, aki nem süvölti le a fejem valamelyik párt nevében. Szerintem mindenhol vannak rossz dolgok, meg még rosszabbak :))), kevés jó is akad mindegyik pártnál.

Igaz, ha jót csinálnak annak az oka nem mindig becsületességből, vagy felelősségérzetből fakad, hanem mert valamilyen külső erő rákényszeríti őket.

Pl. itt van ez a Sukoró, meg King Cyti ügy. Az MSZP nyakig benne van, ám benne van 8 db Fideszes fiú is, akik azonnal vásároltak némi területeket, hogy részesedjenek a nagy buliból.

Most a Fidesz vizsgálja ki az egészet. Kíváncsi vagyok, hogy a saját embereiket is előveszik-e?

Másrészt ez is tipikusan az a dolog, amit nem pártszemüvegggel kellene nézni, hanem az ország érdekeinek szemszögéből. De az nem megy!!! Az istennek sem!:(((

lüke 2010.08.02. 15:22:57

@JR69:
paraszt?
fehérek közt egy európai:)

Szimba 2010.08.02. 15:27:02

@tbb:

Kibékíthetetlen az ellentét közöttünk!:)))
Nekem a leszbik nem tetszenek, ellenben egy szép homoszex fiú inkább. Pl. az a Hlatky-Schlitter Hubert kimondottan szimpatikus meleg.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.02. 15:28:31

@tölgyes: ha a kör közepén 8 évig állókat eltessékelik a zsírosbödöntől, az nyilván súlyos érdeksérelem, vagyis diktatúra, esetleg szekatúra. Naná, hogy hevesen ajvékolnak. Ráadásul ez a rém Fidesz nem is népszerűtlenedik elég sebesen ahhoz, hogy az önk. választásokon ne nyomjanak ki a bödönök mellől további zsírnyalókat.
Emlékszem, amikor OV első ciklusa véget ért, egy jobbos újságíró barátom hirtelen ráébredt, hogy nem törheti össze az ütőjét minden teniszmeccsen dühében, akkora a córesz. :)

Szimba 2010.08.02. 15:30:46

@panelburzsuj:

Az én koromban sem??? (A temetésemre gyűjtöttem!?)))))

Nagymamám legalább 20X költötte el a szemfedelére valót, hogy segítsen nekem, ha valamit nagyon szerettem volna megvenni.

Legközelebb majd arról írok, hogy marinírozott csirkenyakat vacsoráztam.

Ordnassac 2010.08.02. 15:30:50

@Szimba: túl fogjuk élni. Az alaplogika általában megmarad, a részletszabályokat meg úgyis kinézzük az adott törvényekből. ;-)

@panelburzsuj: amíg nem sárgul be az irigységtől ;-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.02. 15:33:20

@Szimba: én inkább az éttermét (Babel) próbálom ki majd egyszer...

Szimba 2010.08.02. 15:34:45

@Ordnassac:

Sejtem. Én sem voltam képes elsajátítani a helyesírás szabályainak változásait. Kinyomtattam, és kitettem a gép mellé.
De még most is megállok (már amikor helyesen akarok írni!), ha az 1-jént kell leírnom.:)))

Szimba 2010.08.02. 15:37:41

@Hepci:

No! Még egy pénzes ember!:)))
Piszok jól néz ki belül! Minimal art a berendezés.
Az ennivalók közül a sütemények finomak, meg a vegetáriánus dolgok. Véreshurkát, szerintem, ne kérj!:))

Ja és előtte egyél valami tartalmasabbat.:))

A gyerek grófi család sarja, Németországból kaphatott a rokonaitól némi segítséget, meg persze az édesapjától (lovarda tulaj).

Ordnassac 2010.08.02. 15:38:29

@Szimba: nem Hlatky-Schlichter?

@Hepci: hááát, ha van ölég pénzed rá... Nekem kicsit drága helynek tűnik egy egyetemi pénztárcához.

Szimba 2010.08.02. 15:40:20

@lüke:

Az T. Mann volt.
Ő is csak egyszer volt Magyarországon:(((

panelburzsuj 2010.08.02. 15:40:55

@Szimba:

Fölösleges háborogni. Egyszerűen nem ugyanakkora körben mozgunk. Te - az általad leírtak szerint - egy szűkebb világban, én valamivel szélesebb palettán - leginkább lefelé ...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.02. 15:42:27

@Ordnassac: na, én se hatfogásos degusztációs menüt eszem majd először, inkább az ebédmenüt szoktam megkóstolni. Azt azért ki lehet fizetni jó helyeken is. A séf (Pesti István) az egyik kedvencem, korábban a Malomtóban főzött.

Szimba 2010.08.02. 15:43:26

@Ordnassac:

Jaaaj! De:(((

Képtelen vagyok fejből leírni ezt a nevet, olyan cifra.

(Majd amikor már az alkotmányozó bizottság vezetője leszel, meg szóvívő a...akármelyik pártnál:), akkor megengedheted magadnak. Sőt, akkor ne is oda menj! Vannnak jobbak is. Sajnos valóban drágák.)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.02. 15:45:02

@Szimba: jobb szeretem azokat, akik még nem kerültek be a kör közepére.
www.youtube.com/watch?v=_BIBmPdarzE

Az igazi meg az olyan, aki nem is hajlandó bekerülni, de ez elég ritka (kb. mint a fehérfejű rétisas a Kárpát medencében).

Szimba 2010.08.02. 15:46:15

@Hepci:

Pesti ??? Igen jó nevű szakács.
Akkor nyert ügyed van!:))
Én mindig szakács férjre vágytam, meg ezermester famíliára egy orvossal megtetézve. Orvos volt is, sajnos korán meghalt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.02. 15:47:00

@Szimba: nevezheted bábeles homárnak is, az egyszerűbb...

Szimba 2010.08.02. 15:49:33

@panelburzsuj:

Dehogy háborgok! Veled meg végképp nem akarok durváskodni! (Arra ott van neked Julie:))

Azért nem vagyok benne az elitben, sőt. Ismerek nagyon sokféle embert, meg nem is lakom olyan környéken, hogy ne látnám az alsónál is alsóbb rétegeket.

Szimba 2010.08.02. 15:53:01

@Hepci:

Nee! :))) Nagyon szép fiú!
Homár, hát homár!:))

Én tisztelem a másságot! Különösen, ha jó izlése van. (A konyhája benne volt egy német oldalban, az is nagyon tetszett.)

AkarkiJ 2010.08.02. 15:55:54

@Fideszbirka:

Elolvastam írásodat. De az nem derült ki belőle számomra, hogy mi van azokkal, akiknek két lába van és mindkét úton járnak, azaz elolvasnak mindenfélét minden oldalról, és netalán még saját véleményük is van ezek után?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.02. 15:56:37

Nincs velük semmi bajom. Ismerek egy-két homárt, ők kifejezetten rendes fiúk. Szerencsére nem vagyok bejövős nekik. :)

Szimba 2010.08.02. 15:56:40

@Hepci:

Nagyon jóóóó!

(Faragó Laurával jártam egy időben iskolába, neki voltak gyönyörű lemezei annak idején)

Ordnassac 2010.08.02. 15:57:20

@Hepci: végignézve az étterem ebédkínálatán, egy étel van, amit megkóstolnék ott és még viszonylag megfizethető.

@Szimba: kinézel belőlem szijjártói, nyakói, illetve dúródórai kvalitásokat? Uramatyám...

Szimba 2010.08.02. 16:00:27

@Ordnassac:

:)))))
Csak ugratni akartalak. Sikerült!!!

Bár mit tudni? Ha egyszer csak ezen az úton juthatsz tovább?

Azért én sem hiszem!

panelburzsuj 2010.08.02. 16:02:38

@Ordnassac:

Minden út az első lépéssel kezdődik.

Pl. népszerűsítőegylet-alapítással ... :)

Szimba 2010.08.02. 16:02:48

Most kerítek egy tevét, meg egy csadort (utóbbit az UV sugarak ellen), és elmegyek a postára.

Jó társalgást. (mi is volt a témája TG elemzésének???:))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.02. 16:08:53

@Ordnassac: úgy tudtam, van a Babelben józanabb árú ebédmenü is. Úgy látszik, csak volt (vagy nem is volt). Egyébként a szakmában a legfelső kategóriába sorolt budapesti éttermek közül ez talán az egyetlen, ahol még nem voltam, ezért kíváncsi vagyok rá.

Ordnassac 2010.08.02. 16:20:13

@Hepci: az ebédárak tényleg nem vészesek (talán kettőtől eltekintve), csak a kínálat nem fogott meg különösebben.

Hol jártál már?

@panelburzsuj: magyarul menjek el Janicsák Istvánnak? :-P

@Szimba: hehe. :-)

lüke 2010.08.02. 16:34:04

@manyike:
fülkeforradalom- gazdasági szabadságharc
majd ö is rákerül a forint bankóra, ha így folytatja:
Dózsa, Rákóczi, Kossuth után

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.02. 16:34:45

@Ordnassac: ha csak az ételek minőségét nézzük, Abszint, Alabárdos, Aranyszarvas, Arcade, Bock, Costes, Csalogány 26, Fausto, Il Terzo, Klassz, Krizia, Olimpia, Onyx, Osteria, Pesti Lámpás, Rosenstein a legjobbak, szerintem. Az árszint, adagok mérete és az ár/érték más lapra tartoznak...
További részleteket találhatsz a blogomon.
gasztrojazz.blogspot.com/search/label/Aj%C3%A1nl%C3%B3%3A%20%C3%A9ttermek%20Budapesten

Fideszbirka 2010.08.02. 16:41:11

@AkarkiJ: Azok nagyon fasza gyerekek.

Én magam is így vagyok vele, szándékolt volt részemről az arrogancia és a névválasztás, hogy balos agyagedények (pl julika) munkásságának ellenpontozása mentén kialakuljék a médiaegyensúly ehelyütt is.:)

Fideszbirka 2010.08.02. 16:43:20

@tölgyes: Jó napot kívánok, tölgyes úr!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.02. 16:45:05

@Fideszbirka: csuporra gondoltál? Engem egyszer kis tüsszögő csupornak nevezett valami kifinomult lélek, de nem párbajoztunk a Vérmezőn.

Fideszbirka 2010.08.02. 17:20:09

@Hepci: Nem, a köcsögökre. Félreértés ne essék, a julika félékkel nem akarok én egy kicsit se szofisztikált lenni.

Fideszbirka 2010.08.02. 17:27:23

@Fideszbirka: már csak azért sem, mert undorít, ahogy szurkolnak az ország ellen.

Nem, nem gondolom azt, hogy imádni kéne az Orbán-adminisztrációt, de az a kéjes gyönyör, ahogy ezek előadják, az undorító.
Uáááá de király, biztossss bedől a forint, mer a zorbánék tönkretették, és akkor annak örülni kell, hú de fasza a kósaszíjjártó keresztbe tett a devizahitelseknek, ez is nagggyon jó, mer mi megmondtuk ugye, meg az IMf is berágott mer az új kormány nem pincsikutya hát hogy gondolják ezt mikor a bolgárgyörgy is megmondta, hogy más út nincs, mint szőrig rárabolni az IMF lécére...

Hányinger. Nem hiszem hogy lenne, aki nálam jobban utálta ezeket a vévörös kullancsokat nyolc éven át, de soha, soha az életben nem reménykedtem, hogy rossz döntéseket hoznak, hogy lehessen ujjal mutogatni. Meg mellet verni, hogy ugye mi megmondtuk.

Ezek meg... amit a jelenleg oly nagyon függetlenül gondolkodók művelnek, ahhoz perverznek kell lenni.
Isten bizony azt látom, reménykednek hogy Orbánék mindent tökretesznek, mert akkor lehet habzó szájjal ugatni, hogy úúúú mi megmondtuk és úúúú mindenki birka aki rájuk szavazott. Mocsok senkik ezek.

Fideszbirka 2010.08.02. 17:33:18

Amúgy ez a "mindkét oldalról szerzek információt, tök független vagyok, csak magamra hallgatok, ezért tök hiteles a véleményem" duma rohadtul nagy giccs, mióta az összes ballib megmondóember rohadtul független meg középen álló értelmiségi.

Ha valamelyik nyugati újság úgy nyit, hogy na most megkérdezünk egy igazi független magyar értelmiségit, akkor az garantáltan TGM, Eszterházy péter vagy valami más hasonló vérbolsi liberálgyökér hivatásos rettegő, aki minden nap hallja a bakancsok csattogását.
Csak tudnám meg végre, hogy hol csattognak azok a rohadt bakancsok, mert azonnal odaköltöznék. Mondják már meg végre!

Ordnassac 2010.08.02. 17:35:14

@Fideszbirka: emlékeztetsz radalára, ő is így szokta magát bevadítani kommentírás közben. :-)

Fideszbirka 2010.08.02. 17:39:47

@Ordnassac: Ez mellé ment, nem vagyok radala vagy ki.
Ha van időm (nagy néha) T ügynök néven szoktam volt nyomni itt (de kár h a magyarban nincs present perfect) de leálltam vele és innentől Fideszbirka leszek, hagy örüljön julika meg a hozzá hasonló xxxx - eltekintek a rendszertani besorolástól. A cizellált stílus kedvéért.

lüke 2010.08.02. 17:39:58

off
hát ez nem normális
http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/sport/felesegenek-hutlensege-miatt-nem-kell-a-kameruniaknak-matthäus.html

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.02. 17:40:45

@Fideszbirka: ha jön az ősz, gyakran csattogok bakancsban horgászni [a kis giliszta Tótaworluk biztos beszarna a dübörgéstől, ha találkoznánk a rakparton, pedig nem hordok magamnál pajeszvágó macsetét. :)].
Azért a gárdába nem állnék be, baromi izzadós a lábam, rühelleném nyáron a sok zoknimosást, meg nem bejövős a Balóné Krisztina.

Ordnassac 2010.08.02. 17:41:45

@Fideszbirka: mondtam egy szóval is, hogy ő vagy? :-) Akkor ezt mondtam volna. Van egy radala nevű kommentelő, aki szintén így vadítja be magát, mint te. Az írásstílusotok valamivel más, így nem mondtál újat azzal, hogy nem te vagy az (meg is lepne, ha zoknizna).

lüke 2010.08.02. 17:41:54

@Ordnassac:
nicht getroffen:) ein anderer

lüke 2010.08.02. 17:43:26

@Hepci:
hüüüüüüüüüüü

Ordnassac 2010.08.02. 17:44:26

@lüke: akkor neked is: mondtam egy szóval is, hogy ő lenne radala? :-) Más a stílusuk, csak az önvadítás emlékeztetett rá...

lüke 2010.08.02. 17:48:03

@Ordnassac:
értem én:)
csak nem hallom a szót:)

Fideszbirka 2010.08.02. 17:49:35

@Ordnassac: hm? mi az h zoknizni?:))))

---

Így van lüke nem kell búsulni minden rendbe jöhet még.

panelburzsuj 2010.08.02. 17:50:47

@Ordnassac:

jaja...

csak annyit tudunk, hogy egy reszelős nyelvű narancsügynöK, báránybőrbe bújtatott fideszvigyorral ...

jujj ...

Fideszbirka 2010.08.02. 17:51:09

@Hepci: A gárdába én se állnék be, mert semmi kedvem valami faluban, amely úgy néz ki mint bombay, homokzsákot pakolni a helyiek helyett.
A marketingértéke meg lecsengett a csapatnak asszem.

panelburzsuj 2010.08.02. 17:52:31

@panelburzsuj:

(Disclaimer: leírás nem bírálat! ... :)

Fideszbirka 2010.08.02. 17:56:10

@Ordnassac: Szerintem ez a normális rendszer.
Alig látom értelmét annak, ha van egy elvileg egységes képződmény, egy párt, közben meg mindenki kavar meg szövegel összevissza, mint pl a Dávid Ibolya féle utolsó időkben.
Rendnek kell lennie, és engem megnyugtat, hogy Kövér Lacinak is világossá van ez téve.

Ordnassac 2010.08.02. 17:58:45

@Fideszbirka: a rend és a "kuss, az van, amit én mondok" között azért szerintem nem tehető egyenlőségjel. Nekem meg az az érzésem, hogy a Fidesznél sajnos utóbbi látható. Az meg sosem segít. Lásd az általad említett MDF-et is.

Fideszbirka 2010.08.02. 18:00:59

@Ordnassac: Mhm, értem. De amíg a Fideszbirka tetszik, pontosabban amíg még nagyobb ökörséggel nem jönnek elő julikáék, addig CSAK ezt használom, akkor is köcsög csaló vagyok?:)

Fideszbirka 2010.08.02. 18:03:20

@Ordnassac: Szerintem ez még nem a kuss, az van amit én mondok állapot. Az akkor lenne, ha mondjuk nem is nyilatkozhatna a Laci. Na az gáz lenne. Az, ha a pártelnök mond valamit és a dolgok úgy is vannak, az nem gáz.
Vagy az jobb lenne, ha úgy állnának a dolgok, hogy hétfőn mond valamit Orbán, kedden meg kiad egy nyilatkozatot a társadalompolitikai tagozat, hogy ádehogy, hülyeség az egész???

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.02. 18:06:12

@lüke: elképzelted a lábszagot? :)

@Ordnassac: ha nem lesznek kézzel fogható kormányzati sikerek és Kövér netán a verbalitáson túl is Orbán ellen fordul (ennek minimális az esélye), a Jjuliék által reméltnél hamarabb véget érhet az OV éra...

Fideszbirka 2010.08.02. 18:09:39

@Hepci: Mhm, és már meg is van a Magyarországon szokásos független álláspont. "Beszélgessünk arról, hogy közelg a kudarcok ideje, és a láthatáron dereng a kolosszális Orbán bukás."
Szerintem írjuk meg mondjuk 1000 karakterből és adjuk el a népszavának.

lüke 2010.08.02. 18:09:52

@Hepci:
nem :)
hál istennek nem ortopédus vagyok:)
de ismered , mikor a nögyógyász átmegy egy is lábszagért az ortopédiára
( a legborzalmasabb az égési osztály szaga)
elolvastam az éttermi rangsorod,
a legföbb baj a minöség ingadozása, a Pampasban pl.

Ordnassac 2010.08.02. 18:11:51

@Fideszbirka: az már még egy rosszabb fokozat. Bár abban sem vagyok biztos, hogy Kövéren kívül a Fideszben ki engedhetne meg magának hasonlót, ennyire nyilvánosan...

Az ellentétes nyilatkozatokat úgy is el lehet kerülni, hogy ne egy emberen múljon minden. Olvastam a Fidesz alapszabályát és már szervezetileg is függő viszonyban vannak a pártfunkcionáriusok a pártelnöktől. Ehhez még társul egy olyan ember, aki szereti a döntéseit egymaga meghozni (a stiláris ízléstelenségekről, mint a levélben ajánlás, most nem beszélek).

Mindenesetre akármennyire látok pozitív dolgokat a Fidesz egyes gazdasági lépéseiben, amit államszervezetileg művelnek (akár személyi döntésekben, akár a közigazgatással kapcsolatos felfogásukról, akár jogalkotási metódusukról), az sajnos eléggé elkeserítő és a legrosszabb szoci húzásokra emlékeztetnek.

Ordnassac 2010.08.02. 18:14:17

@Fideszbirka: a zoknizás csak akkor "köcsögség", ha visszaélsz vele, te ezt nem teszed. ;-)

Fideszbirka 2010.08.02. 18:14:41

@Ordnassac: Akkor Putyin rendszer lesz? Hajrá:))))))))))

Ordnassac 2010.08.02. 18:17:24

@Fideszbirka: a zoknizás akkor "köcsögség", ha visszaélsz vele (pl. egy vitában a saját álláspontod mellé hozod zoknibábjaidat), mivel te nem teszel ilyet, így erről nincs is szó. :-)

Fideszbirka 2010.08.02. 18:17:44

@Ordnassac: Akkor addig durvul a központosítás, hogy Putyin rendszer lesz? Fasza, hajrá:)))

Fideszbirka 2010.08.02. 18:19:13

@Ordnassac: Akkor addig durvul a központosítás, hogy Putyin rendszer lesz? Fasza, hajrá:)))

Fideszbirka 2010.08.02. 18:21:18

@Ordnassac: Most megszívtuk a blogmotor hülyeségét, mi?

Ezzzzz már az orbánista médiaelnyomás lehet, kussoljunk!!!!!!!

Fideszbirka 2010.08.02. 18:41:47

@lüke: Szerintem az Orbán. Az euró vígan lehetne 150 forint is, csak az Orbán nem engedi.

Ordnassac 2010.08.02. 18:42:21

@Fideszbirka: nyugi, ez már Bajnai alatt is ment. ;-)

Ami azt illeti: attól, hogy kritizálom a Fidesz személyzeti politikáját (van mit), attól még nem leszek szoci.

Fideszbirka 2010.08.02. 18:51:40

@Ordnassac: Szerinted nekem tetszik a személyzeti politikájuk??? Tele vannak vérbolsival.

tbb 2010.08.02. 18:55:48

@lüke:

Ja. De elvetélt. :))))

lüke 2010.08.02. 18:58:18

@tbb:
a kérdésben benne volt a válasz:)

lüke 2010.08.02. 19:00:11

@Fideszbirka:
ezt annyira jól aadod:)
jobb mint régen a Bagi-Nacsa
Feri és Viktor száma:)

www.youtube.com/watch?v=t4jlBWHk4UA

tbb 2010.08.02. 19:09:19

@lüke:

Attól tartok el kell birtokolnom a neved :)))

lüke 2010.08.02. 19:12:51

@tbb:
ha majd ledoktorálsz:)

Szimba 2010.08.02. 19:45:09

@Hepci:

Áááá, egy gourmanddal van dolgunk!

@panelburzsuj:

Délután hülyeséget írtam (Julie helyett valójában Tölgyesre gondoltam, mint az öklelőzés tárgyára).

Szimba 2010.08.02. 19:50:39

@lüke:

Ezek mind nagyon jók!:))

nyünyüge 2010.08.02. 19:56:23

Mindenki működjön együtt a kormánnyal, a kormány meg azzal működik együtt, akivel kedve tartja?

120 milliárdos avatóünnep kormányrészvétel nélkül
A kormány egyetlen képviselője sem fogadta el a meghívást az unió legnagyobb környezetvédelmi beruházásának avatójára
Ma délelőtt átadták Budapest százhúsz milliárd forintért megépített központi szennyvíztisztító telepét, mely a közép-európai régió legnagyobb, s az Európai Unió kiemelt környezetvédelmi beruházása. Ennek ellenére a ceremónián a kormány egyetlen tagja sem jelent meg, jóllehet a 2011-es soros EU-elnökségünk egyik "zászlóshajójaként" a közösség 2009-ben meghirdetett Duna-stratégiájának képviseletét tűzte ki céljául.

nol.hu/belfold/atadtak_a_kozponti_szennyviztisztitot

Szimba 2010.08.02. 20:10:34

@nyünyüge:

Ezeket a gesztusokat utálom. Nem csak azért, mert bunkóság, hanem azért is, mert képtelenek normálisan kezelni egy vesztesnek tűnő helyzetet.

Egy jó beruházást, akárki szervezte, kezdeményezte, azt el kell ismerni. Nyugodtan elmehetett volna akárki a kormányból és udvariasan méltathatta volna pár mondatban a dolgot, majd átadta volna a szót annak, aki a főszereplő, még akkor is ha az az általuk utált Demszky.

Ezek azok a dolgok, amikor azt mondom, hogy kilóg a lóláb.

Terniak 2010.08.02. 20:57:44

@Szimba: ja, bár ha jól emlékszem, ez volt az az ügy, amelynek kapcsán precedens határozat született az ügyvédek közbeszerzés alóli mentessége tárgyában. Ha jól rémlik, közbeszerzés nélkül foglalkoztattak egy ügyvédi irodát több tízmillió forintért a projekt előkészítéséhez.

Félreértés ne essék, a bíróság törvényesnek mondta ki a dolgot, de lehet, ilyen megfontolások is vannak a háttérben...

Terniak 2010.08.02. 21:00:08

@Fideszbirka: "Vagy az jobb lenne, ha úgy állnának a dolgok, hogy hétfőn mond valamit Orbán, kedden meg kiad egy nyilatkozatot a társadalompolitikai tagozat, hogy ádehogy, hülyeség az egész???"

valahogy így működik az amerikai demokrácia. Persze, badarság összehasonlítani azt a rendszert a miénkkel.

Átverés! 2010.08.02. 21:01:16

Hát igen minden a Fideszé lesz. Ezt mos nem lehet megakadályozni.Hiába van ez a sok okos ember, jobbnál, jobb gondolatok, ezek csak háttér suttogások. Elől pedig nyomul a Fidesz.
Itt most az legfontosabb, hogy be ne dőljön az ország.Pénzügyileg elkerüljük a csődöt. Szerencsére a gazdaságra ezídeig még nem hatott negatívan ez a nagy lendület.

Abban van sok igazság, hogy OV a 8 év előtti stábjára hallgat, és bizony azóta nagyon sokat változott a világ.

Alig várja, hogy összehozzanak valami uj programot és ki állhasson a nagyérdemű elé, hogy ime megint dolgoztunk, kitaláltuk. Kérdés viszont, hogy mennyire alaposak ezek a bejelentések, milyen számitásokkal vannak alátámasztva.

A hírverés, a propaganda beindult a közmédiumok ma reggel már lendületben voltak.

ssi 2010.08.02. 21:01:29

@Szimba: ma ismét - a kedvünkre - jó formában vagy - :-))))

@Ordnassac:
hihetetlen számomra ez a sok változás, ez a lendület
van, ami nem változik most, vagy majd?
van, ami már működik, vagy éppen minden változik?
ekkora volt a baj, vagy ennyire nincs semmi a kedvükre?
próbálom követni, érteni ... és optimistának maradni ...
s szakmaki ártalom, hogy háttérszámításokért ácsingózom ....

Radala - egy mondatba - következetesen - képes volt beleírni: fogalma sincs róla, de egy sz@r. Érve, hogy ő érzelmi kritikus és a többségi választó is ilyen

@Fideszbirka:
a kommenteket olvasva, ha bárki ezentúl nem elsősorban felületes, hanem kicsit utána néz az infóknak több helyen is, már megérte ez a blog

nyünyüge 2010.08.02. 21:02:06

@Ordnassac:
Jesszusom, ebből nagy baj lehet még !:).
A fidesz elveszti eszmei zászlóhajóját, horgonyát vagy mi a fenéjét ?!?

ssi 2010.08.02. 21:07:30

@Átverés!:
hihetetlen, hogy szinte ugyanabban az időben kb. ugyanazt írtuk - csak másként

azon meditálok, hogy
- ebben a szituációban mire jó és mire juthat az ellenzék?
- O.V. nemcsak önmagáért, hanem a körülmények, az ellenzék kezelése miatt is pont ilyen?

bigapples 2010.08.02. 21:07:39

@Szimba: Ugye tudod, hogy itt nem egy sikeres beruházásról van szó és nem kormánypárti bunkóságról, mert utálják Demszkyt??

Ez világos üzenet, hogy a kormány nem adja a nevét a botrányos, közpénzpazarló és korrupcióval átszőtt beruházáshoz, ami miatt a BKV körüli ügyekhez hasonlóan a bíróságon végzi majd pár politikus és a projekt lebonyolításában felelős ember.

Olvasnivaló:

hetivalasz.hu/itthon/a-vizlobbi-az-ur-30676/

Terniak 2010.08.02. 21:07:47

@Átverés!: ötletszerűek. a legviccesebb, hogy még a hatálybalépések ideje körül is zűrzavar van. Tegnap a pártsajtó már tényként kezelte, hogy megváltoztak a közbeszerzési szabályok, a gazdasági csomag életbe lépett stb. Ezeket még az Ogy elnöke sem írta alá, nemhogy a közlönyben megjelentek volna.

[nick] (törölt) 2010.08.02. 21:11:00

@Ordnassac:
így is van elég ember, aki kiszolgálja a fideszt. sőt még így is sok. ezért feszítik a húrt. az önkormányzati választások után még inkább így lesz. egyszerűen helyet kell majd találni több tízezer fidesz elkötelezettnek. az unió figyelme lankadni fog. egy elveszett ország lesz magyarország.

Terniak 2010.08.02. 21:16:18

@bigapples: nem akarok akadákoskodni, de a cikk ezt írja.

"Pedig a csepeli szennyes már legalább öt éve bűzlik. Miként később az Európai Bizottság ellenőrei is megállapították, a főváros 2005-ben szabálytalanul bonyolította le a telep tervezésére, építésére és négyéves üzemeltetésére kiírt tendert. Torzító tényezőnek minősítették, hogy nem volt nyílt az eljárás, és a végső szakaszban egyetlen "versenyző" közül került ki a győztes."

ha ez így volt, az EU általában

1. nem ad tovább pénzt
2. retorziókat foganatosít

Erről nem szól a cikk....

bigapples 2010.08.02. 21:21:54

@Teremszolga: de szól, közismert dolog, hogy emiatt 10 milliárd Ft fölött vesztettünk EU-s pénzt:

"a főváros 2005-ben szabálytalanul betonozta be a Suez-Veolia kettőst a csepeli projektbe, nem a külföldi építők, hanem a beruházást eredetileg 20 százalékban finanszírozó magyar állam és a pénz 15 százalékát biztosító budapesti önkormányzat veszített: az unió emiatt ugyanis 40 millió euró, azaz 11 milliárd forint európai támogatást vont el a teleptől. (Az összeget természetesen magyar forrásból vissza kell pótolni,"

Ordnassac 2010.08.02. 21:26:46

@nyünyüge: Max. Békés városát. Bár nem tudom, hogy a Jobbik vagy az MSZP hogy áll ott, Idet talán tudná, onnan való, de nagyon eltűnt az utóbbi időben.

Ordnassac 2010.08.02. 21:27:55

@manyike: közgazdász volnál? :-)

Terniak 2010.08.02. 21:28:42

@bigapples: ja, közben, már én is elolvastam alaposabban.

Átverés! 2010.08.02. 22:00:13

Jó éjszakát mindenkinek!

Szép álmokat, és friss ébredést!

Don T. Boy · http://m69.freeblog.hu 2010.08.02. 22:02:29

The Guardian: az IMF tanácsa nem ér többet, mint egy részeg csőlakóé

"az az elgondolás, hogy olyan központi bankunk legyen, amely demokratikusan nem elszámoltatható, az szerintem nevetséges. Emberek irányítják a központi bankokat is, tehát ők is követhetnek el hibákat, lehetnek rossz döntéseik. Ezért is kerültünk ebbe a leszálló ágba. Ha a központi bank az USA-ban és Európában az Európai Központi Bank megfelelő lépéseket tett volna a buborék kipukkasztására, még azelőtt, hogy ilyen nagyra nő, nem itt tartanánk. Azonban nem vették észre. Szóval elképesztő, hogy azt tehetik, amit csak jónak látnak, és senki nem kérdőjelezheti meg döntéseiket. És mitől is függetlenek? Az USA-ban, legalábbis a központi bankban, óriási befolyása van a pénzügyi világnak. Tőlük tehát egyáltalán nem független a Fed. Így amikor itt, Amerikában azt mondják, hogy meg kell őrizni a központi bank függetlenségét, valójában azt értik ezen, hogy meg kell hagyni a központi bankot a pénzügyi világ irányításában, ahelyett, hogy demokratikusan megválasztott testületnek legyen felelős. Ez pedig elfogadhatatlan."

Don T. Boy · http://m69.freeblog.hu 2010.08.02. 22:03:26

@[nick]:
"egy elveszett ország lesz magyarország."

Hát az ország biztosan nem veszik el, de te igazán elveszhetnél benne.

Don T. Boy · http://m69.freeblog.hu 2010.08.02. 22:05:07

@Fideszbirka:

"Akkor addig durvul a központosítás, hogy Putyin rendszer lesz? Fasza, hajrá:)))"

Akkor együtt drukkolunk!;)) Hajrá!

panelburzsuj 2010.08.02. 22:35:40

@Szimba:

Gourmand? Magyarul: tányérnyalonc!

(Ha már mindenkivel minden- és végképp össze akarsz ökleltetni ... :)

jjulie 2010.08.02. 22:35:52

@Fideszbirka:

szia, itt a keresztapád

jó nevet találtam neked

Ordnassac 2010.08.02. 22:40:11

@panelburzsuj: ez a nyalonc egyik kedvenc szavadnak tűnik. ;-P

panelburzsuj 2010.08.02. 22:57:33

@Ordnassac:

Szakmai ártalom, hogy kedvelem a plasztikus, karakteres hangulatot árasztó szavakat.

Tudod: Volvo=biztonság ...

Imprinting. Ami sokkal könnyeben megy, ha ismert, de nem lestrapált szót találok ... :)

panelburzsuj 2010.08.02. 23:02:56

@Ordnassac:

(Amint látom, Godfater már van csapatban ... :))

panelburzsuj 2010.08.02. 23:04:48

@Hepci:

Hangulata van. De nem elég széles körben ismert.

Ordnassac 2010.08.02. 23:05:47

@panelburzsuj: úgy néz ki. :-)

A Volvo amúgy az egyik kedvenc autómárkám.

panelburzsuj 2010.08.02. 23:08:18

@Ordnassac:

Olyanban vittek házasságkötni ...

panelburzsuj 2010.08.02. 23:09:34

@panelburzsuj:

Na, akor ez most milyen hatással volt vajon a bennem alakuló márkaképre?!?

jjulie 2010.08.03. 07:13:14

@Fideszbirka:

csak most találtam meg ezt a szép belépödet

elégedett vagyok

nyünyüge 2010.08.03. 08:04:12

A tegnapi nyugdíjkorhatár témához visszatérve:
Az úgy-ahogy rendben van, hogy az elmúlt ötven év társadalmi és gazdasági változásai miatt a nyugdíjrendszeren változtatni kell, akár többször is.
Az viszont nincsen rendben, hogy ez a téma is a pártok közötti közvetlen csatározás tárgya.

Mert pl. a hány éves kortól, hány év munkaviszonnyal lehet nyugdíjba menni c. téma lebegtetetése nemcsak a határon lévők számára okoz létbizonytalanságot vagy fölösleges frusztrációt, hanem azon százezrek? számára is, akik évek, évtizedek óta nem tudnak elhelyezkedni. Nyugdíjasként pedig - még ha a nyugdíjuk jelképes összegű is - egészségbiztosításuk biztosítva volna és nyugdíjaskedvezményekkel élhetnének.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.03. 08:31:57

@nyünyüge: nincs semmi, amin ne a pártok huzakodnának...
A Fidesz most bedobta a nők 40 éves munkaviszonyát, az MSZP "természetesen" ellenzi. Ha az előző ciklusban az MSZP találta volna ki, "természetesen" a Fidesz ellenezte volna. Bár a bankadót most a különlegesen éleselméjű és még annál is tisztességesebb(en gondolkodó) Gréczy Zsóti mintha a szállásadója (GyF alfele) "munkássága" folytatásaként értelmezve támogathatónak ítélné...
Ezeknél fontosabb, hogy hol marad László56 a szokásos reggeli TG-feddésével?

ssi 2010.08.03. 08:33:45

@Ordnassac: :-) is (+ mostanában nagyon fáradt és gondterhelt is)

@nyünyüge: a válaszokat magam is keresem, s várom másokét is

nyugdíj, meg a világ és Mo. - sajátosságok, trendek, problémák
- társadalmi elöregedés
- költségvetés teherbírása
- termelés, gazdasági növekedés, munka (+ fiatalok munkanélkülisége)
- jövedelmi helyzetek
- lakosság egészsége, (+ egészségügy, életvitel stb.)
- tervezés, megoldások, fokozatos bevezetés (+ néhol tiltakozások)

- miért lehet ettől ellentétes irány?
* háttérszámítások nélküli kampányfogás? - remélem, nem
* magán-, személyes érdekek, érzelmek miatt - országos szinten?
* ki fog elmenni most: munkanélküliség helyett, vagy meg tud élni, vagy más egyéb feladatok várják (pl. unokák, beteg szülő ápolása)
* ki nem veszi igénybe: bírja és van munkája, magas(abb) a bére
* lehetnek-e feszültségek? elküldik nyugdíjba, de ő nem akar, hogyan változik a többi szabály, korban-nyugdíjban a szélsőség lesz a sok, vagy az átlaghoz közeliség
* gazdaság bírja-e, hirtelen kell-e majd megint egy másik rendszer

porfelhő 2010.08.03. 09:01:30

@Ordi által belinkelt cikket érdemes elolvasni.
A népszavazás arra alkalmas, hogy a szélsőjobb és szélsőbal valamilyen posztmodern formációban egymásra találjon. Olvasható többek között a cikkben. Tök jó már ez is.

[nick] (törölt) 2010.08.03. 09:17:04

@Don T. Boy:
nézd, jelen helyzetben az állam egy fiataltól az állam elveszi az összes megteremelt jövedelem felét, a bankok pedig a maradék jövedelem másik felét. a pártállam pontosan így működött. csak akkor állami bankok voltak. pontosabban egy állami bank volt: az otp. és ebből így nem lesz semmi.

ahogy írod, a pénzügyi rendszernek úgy kellene kinéznie, hogy az uniónak van egy központi bankja, és ahhoz kapcsolódik egy városi fiókhálózat. ahol alacsony kamatozású, hosszú lejáratú világbanki hitelekhez juthat a piac tőkepiaci garanciavállalás mellett. és az államnak nincs közvetlen kapcsolata se a piaccal, se a tőkepiaccal. a kincstár feladata, hogy a valutaalappal hosszú távú megállapodást kössön az államadósság menedzseléséről.

és ez a kormánynak deklarálta, hogy rövid távon nem kíván a monetáris unió teljes jogú tagja lenni, másrészt azt is, hogy az államadósság menedzseléséről a valutaalappal nem kíván tárgyalni. csakhogy a forintgazdaság semmilyen árfolyamon sem versenyképes. hullámzó gazdaságra, és sodródó kormányzásra számítok.

lüke 2010.08.03. 10:12:05

a 40 év
nem tudom miért okoz pro és kontra bármit is!
2011. jan. 1-n lép életbe...ha életbe lép
aki
- 18 éves kora óta dolgozik igy is, úgy is 59 évesen 2011-ben nyugdijba mehetett
aki
- 14 éves kora óta, ö pedig megérdemli.............

lüke 2010.08.03. 10:12:55

@porfelhö
ez jó,
a posztmodern úgyis érthetelen :)

lüke 2010.08.03. 10:16:10

s a 40 év
még egyszer:) utoljára, mert a sokszor emlegettt devalválódik
aki kibirta az államosított huszat, meg ezt a 20 év posztkommunizmut munkával+ gyermek felneveléssel.
az mind a nemzet höse kitüntetést érdemli:)
s 15 év mulva ugyse lesz ilyen nö sok,akinek meglesz a 40 éve: 59 vagy 54 évesen

lüke 2010.08.03. 10:18:38

@ordi:
a Volvo Svédo. sima útjaira ,svédacélból gyártott
tovább vivö szerkeszet
(mint minden autó weiterbringugsmittel)
K-EU-ban bekrepál

lüke 2010.08.03. 10:21:43

lászlo 56 szabin van:)

Szimba 2010.08.03. 10:26:09

@panelburzsuj:

Nekem van egy szép régi alázó jelzőm (amit egyelőre nem használok!:), de felajánlom Arany Jani nevében a köznek:

gatyapőc (avagy vérnösző barom)

lüke 2010.08.03. 10:31:14

@teremszolga
na ?
a fideszbirka itt hallgatódzott, mondom én:)

lüke 2010.08.03. 10:33:52

@hepci
a pártoknak ez a dolguk: a huzakodás
sok pénzt kapnak érte:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.03. 10:34:58

@Szimba: a d(o/u)rnyogonc saját fejlesztés, ezért nem boldogult vele pburzsuj. Nemrég kitaláltam és itt alkalmaztam a "fasztulok" összetételt is, de utóbb rákerestem a neten és elszomorodva láttam, valakinek már tavaly volt ilyen nemes écája. :)

Szimba 2010.08.03. 10:36:07

@lüke:

Ez komoly érv!:))
Szegény szüleimet is elérte az államosítás, és munkájuk sem volt egy ideig, nagymama tartott el mindnyájunkat mert elvállalt 3 műszakot egy cukrászdában.
Iszonyatosan sokat dolgoztak, engem taníttattak. Ők megérdemeltek (volna) mindent. Én már a lájtosabb időszakban kezdtem dolgozni, de az biztos, hogy elég nehéz volt.

A hős anya:)

Viszont a gazdasági életben és a nyugdíjak meg korhatár megállapításánál (sem) az érdem a meghatározó, hanem a lehetőség.
Az is igazságtalan, ha nemek alapján különböztetnek meg. Szerintem a felsőoktatási éveket és a gyes, gyed idejét be kellene számítani, és akkor a nőknél a 60 éves kor a teljes nyugdíj eléréséhez pont elég lenne. A férfiaknak esetleg szintén lehetne a 60 éves kor, mint lehetőség, esetleg csökkentett nyugdíjjal. Ha bírja és van is munkája, akkor 65.

Szimba 2010.08.03. 10:40:51

@Hepci:

Te, tee, széphalmi nyelvújító!:))

Szimba 2010.08.03. 10:43:59

@Szimba:

Ha 18 éves kortól dolgozik valaki és nincs gyereke, akkor viszont 42 évet is lehúzhat, 60 éves koráig.
Tényleg nem tudom, hogyan kellene ezt a nyugdíjrendszert egyenlően igazságosra és a nyugdíjalap fenntarthatósága szempontjából is átalakítani.

lüke 2010.08.03. 10:52:15

@szimba:
a nöknek a gyereknevelést be kell számíta,igy igy, ahogy irod

az államosítot éveim,
sajnos Bodrogitól (Gyula) származnak ,ö mondta egyszer,de szín igaz:)
ez a 40 évvel most müsor,ahogy fenn írtam
de egy nö aki 14 éves korától dolgozik, gyereket nevel tényleg duplán huzott bele

Németo.- ban balhé van erröl:
az osszik: akik bölcsödébe, ovodáb adták a gyerkeket most jó nyugdijjal_ ált.2 db nyugdij_ Mallorcán csápolnak Thommy Gottschalknak
a wesszi nök: otthon voltak a gyerkekkel ,s ezt: 00, kapnak
ilyen az (i)gazság............

lüke 2010.08.03. 10:59:26

@szimba:
ez a nyugdij EU harmonizáció
te színház, mint fenn írtam
nöknél szerintem is ok, ffiak 65

Németo-ban cirkusz van,
az osszik:
ugye nyd-ba mehetenek, bölcsöde , ovodába vitték a gyereket és dolgoztak
s most 2 nyugdijböl Mallorcán csápolnak:)
a wesszik: othon voltak, ezt kapnak: 00
ez a német egyesítés (i)gazsága!

lüke 2010.08.03. 11:01:46

szórakozik az interurbán:)
biztos az alezredes hallgatja:)

porfelhő 2010.08.03. 11:02:05

@lüke:
Szerintem László56 várja az új kommentelhető anyagot, akkor szokott írni.
Már sokat olvastunk a 4o év idő utáni nyugdíjba vonulásról, de még mindig nem tudom, hogy az csökkentett nyugdij összeggel történne e.

Szimba 2010.08.03. 11:03:15

@Hepci:

A gond az, ami Medgyessy esetében is volt. Az ígéretek szépek, de nem minden esetben teljesíthetők (voksok szerzésére különösen rossz megoldás).

Ha egyszer kiderült, hogy kevés a gyerek, nincs, nem lesz elég adózó állampolgár, akkor hiába szeretnék a nyugdíjasokat (ezen belül a nőket) eltartani, és megbecsülni, nem fog sikerülni. Valamit tenni kell.

- lehetne betelepíteni (kunokat?!:))), kínaiakat, magyarokat átcsábítani a határokon túlról (ez másrészt viszont nem érdeke a kormánynak), oroszokat stb.

- megszilárdítani a kisgyermekellátást: bölcsőde, óvoda, a családoknak járó adókedvezmények összege stb., hogy emelkedjen a gyermekvállalási kedv

- ugyanakkor a tanulatlan, és a feltehetően munkanélküliségre szocializáló csoportok (pl. cigány családok) gyermekvállalási kedvét visszaszorítani a segélyek, és a gyermekek után járó támogatások csökkentésével, szabályozásával. Pl. óvodába, iskolába járásért, elért eredményekért, közepes eredménytől kapnának támogatást, ez alatt nem.

- - a 3-4 gyermek vállalását esetleg a gyerekek nyaraltatásával is honorálná az állam (bár ez azt hiszem, manapság Csillebérc mintájára már nem nagyon menne.(()

Ellenérvek:

- ha megnyitjuk a bevándorlók előtt a kapukat, akkor vigyázni kellene, hogy ne a tanulatlan arabok jöjjenek vagy bármely népcsoport csak terhet jelentő rétegei,

- gondolni kell a későbbi etnikai, kulturális, vallási ellentétekből adódó bajokra (pl. a nyugati országok bevándorló török, arab egyéb vendégmunkásai, akik letelepedve nem hajlandók alkalmazkodni),

- a munkahelyteremtés is óriási feladat lenne, ez pedig jelenleg nem létezik, így ha sok gyerek születne, akkor azoknak kellene inkább kivándorolniuk munkát keresni (mint ahogy jelenleg is ez folyik),

- a külföldön élő magyar családok visszacsábítása nyugdíjas korukra, amikor már a fogyasztásukkal támogatnák a gazdaságot, de a nyugdíjukat külföldről kapnák,

- mindezekhez hosszútávú biztonságot, előre tervezhető körülményeket kellene teremteni, ami jelenleg éppenhogy nincs.

lüke 2010.08.03. 11:03:54

@porfelhö:
nem csökkentett

[nick] (törölt) 2010.08.03. 11:04:22

@lüke:
nyilván 55 éves kor után lehetne nyugdíj, csak csökkentett összeggel. szóval arra volna szükség, hogy nyugdíj ténylegesen életjáradék legyen.

imho a rendszer csak úgy fenntartható, ha az új belépőknek egy minimálnyugdíjat biztosít, viszont cserébe az egyéni számlára történő kötelező befizetéseket is a minimálisra próbáljuk szoríteni. ebből az egy munkaórára kiszámolt fix összegű járulékok következnek. meg az, hogy az egészségbiztosítási járulékat fokozatosan el kellene törölni. és az egészségügyi ellátást a jövedéki termékek egyre bővülő adójából kellene fedezni. szóval én egyáltalán nem értem, hogy az alkohol jövedéi adóját miért kell eltörölni, nyilván nincs baj annak a mérsékelt fogyasztásával, de nem látom be, hogy miért ne lehetne arra adót, sőt különadót kivetni. és a jövedéki termékeket ki kellene vetni az élelmiszeriparban az adalékanyagokra. szóval modern pénzrendszerben minden egyes árunak lehetne külön áfa kulcsa. vagy legalább is több áfa besorolás. az alapélelmiszerek ennek megfelelően lehetnének olcsóbbak.

de ehhez megint uniós szabály kell, szóval az nem megy, hogy egyik ország emeli az áfát, mert akkor elindul a benzinturizmus, és a magánimport. szóval itt az uniónak kellene egységes piaci szabályokat megalkotni, ehhez viszont nem nacionalista, hanem unionista pártok kellenek.

lüke 2010.08.03. 11:06:16

@szimba:
Svédo nem vállaja csak 45 évesig a idegen orvosokat, utána rausz mit unsz!
hogy a nyugdij terheket s a betegség terheit ne ök fizessék

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.03. 11:14:23

@Szimba: a jelen nyugat-európai helyzet mutatja, a bevándor(o)l(tat)ás nem megoldás. Akkor nem Abszurdisztán lesz itt, hanem Koránisztán. Semmi kedvem a burkás mókuskákat stírölni meg a müezzinre felkelni, azt se komálnám, ha tóra nélkül nem mehetnék ki pecázni a tóra. Szóval inkább fogyjunk el hősiesen, ha nem ád más sorsot a haza.

Szimba 2010.08.03. 11:15:27

@lüke:

Tényleg? Szegény keletnémetek duplán járták meg.

[nick] (törölt) 2010.08.03. 11:16:07

@porfelhő:
a szélbal, és a széljobb összetalálkozása az osztatlan közhatalom, és a totalitárius rendszerek velejárója. ez nem a népszavazás intézményéből következik, hanem a pártállami gondolkodásból.

nekem egyébként meggyőződésem, hogy a bankok túlhatalma, azaz a pénzügyi diktatúra is az államok totalitárius (pártállami) voltából következik. szóval ezek nem a liberális demokrácia velejárói, ahogy orbán és a birka szavazók képzelik.

liberális demokráciában a közhatalom eleve osztott az állam, a régiók, a városok, és az unió között. és a piacot eredendően a városok felügyelik. és az állam alapfeladata az, hogy a közintézmények között végezzen újraosztást. tehát a helyi adó egy részét kiegészítő normatívák formájában leszakadó térségekbe juttassa. ehhez az államnak a közintézményeket kell megadóztatnia, és a nem közvetlenül a piacot. a piacot a liberális közfelfogás szerint városok felügyelik, és az ágazati törvényeket az unió alkotja. tehát a legfőbb törvényalkotó az unió, a rendeletalkotók pedig a városok. jelenleg a törvény, és rendeletalkotás joga is az államé. és ennek megfelelően a népszavazások is mind az államhatalom megerősítésére, illetve azok megbuktatására irányulnak.

a liberális közfelfogás szerint a népszavazások jelentős része megfelelően városi, vagy regionális népszavazás. lehetne nészavazást kiírni mondjuk a velencei tó ügyében (e.g. king's city), vagy lehetne népszavazás budapesten a népszínházról, vagy akár a metróról. és uniós népszavazások is kellenek. szerintem az unió egységes alkotmányát, és az unió polgári, és büntetőjogi kódexét népszavazással kellene szentesíteni, de ugyanúgy lehetne népszavazni egy nemzetiségi preambulumról, vagy egy szociális alaptörvényről. például arról, hogy 55 év után nyugdíjba lehessen vonulni, de csökkentett összeggel.

a probléma, hogy a közéletben a nacionalisták harcolnak a globalistákkal, totális államhatalom harcol a pénzügyi diktatúrával. a politika a széljobb, a totális államban hívő nácik, és a szélbal, a társadalmi jólétet a bankokkal megfinanszírozni akaró szocik párharca.

schöpflin györgy előbbi szekértáborhoz csatlakozott, ő faji, vagy etnikai alapon akar alkotmányt írni, és ezt egy törzsi törvényhozással akarja elfogadtatni. ellenzi a népszavazást. ez nagyjából a náci közfelfogás. a civilizált világban az alapvető törvények nemzetiségek felett állnak. tehát a legfőbb jogalkotó nem az állam, hanem az unió. de úgy, hogy a városok, és a régiók viszonylagos önállóságot élveznek. így volt ez az angolszász világban, és így volt ez errefelé, akkor is, amikor a nemzetségfők (a nemesek) alkották törvényeket latinul. ez ugyan arisztokratikus volt, és nem demokratikus, de a jog nem törzsi alapú volt, hanem a nemzetiségek fölött állt. szóval schöpflin a fidesz vezető politikusaként nyilatkozik, és éppen az ő pártja követelte, hogy a nőknek 40 után lehessen a kedvezmények megtartásával nyugdíjba vonulni. szerintem a pártok minden korábbi igéretére lesz népszavazási kezdeményezés. például töröljék el azonnal az egészségbiztosítási járulékot, és vezessük be a 14. havi nyugdíjat. vagy minden egyetemistának járjon ingyen laptop.

lüke 2010.08.03. 11:19:17

@SZIMBA:

szerintem most duplán jól
az egyesítésnél a betétek 1-1be átírása, s most a nyugdijak
persze, ehhez ilyen volt,
ezt melegen ajánlom mindenkinek
konyves.blog.hu/2010/04/25/uwe_tellkamp_a_torony

Szimba 2010.08.03. 11:23:12

@Hepci:

Pedig már hányszor telepítettek be különböző népcsoportokat a királyaink!
Én nem ellenezném, csak éppen valóban nem arabokra, törökökre építeném elsősorban a bevándorlást.

Szorgalmas németek, kedves lengyelek, székelyek, és okos kínaiak jöhetnek!:)))

porfelhő 2010.08.03. 11:26:09

Kettős feltétele van a nyugdijba vonulásnak, a korhatár és a szolgálati idő. Ha előbbi kiesik és utóbbi számit teljesen új rendszerre lenne szükség. Teljesen felborítaná a mostani nyugdíjazási rendszert. Ma férfiak és nők között nincs különbség, a csak nőknek szánt kedvezmény szakmailag elfogadhatatlan.
irja a cikk hir24-ben.

Szimba 2010.08.03. 11:26:55

@lüke: Köszönöm a könyvajánlót!
Hasonló lehet a magyar helyzethez, csak talán rosszabb lehetett. Voltam Drezdában, és Berlinben is. A hangulata is rémes volt az országnak.

Szimba 2010.08.03. 11:37:41

@lüke:

Jól jártak, akkor először nem értettem a helyzetet!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.03. 11:38:02

@Szimba: a feltételek közül a király - egyesek szerint - már megvan, csak legfeljebb nem jó. Az általad felsoroltak közül legfeljebb a kínaiak vágynak ide. Normális-szorgalmas németek például utoljára a 80-as években voltak itt tömegesen, azóta csak a többünk által a Balaton partján "chemnitzi görények" - rasszista - összetétellel illetett, némileg (khmmm) alacsonyabb kulturális kitekintésű réteg tagjai teszik tiszteletüket.

Szimba 2010.08.03. 11:41:39

@Hepci:

Vallásos zsidók nem hiszem, hogy annyira tülekednének nálunk. Másrészt meg nagyon jó kereskedők, csak ügyes üzleteket hoznának.

Ráadásul okosak, műveltek, én bizonyos fokig elfogult vagyok velük (pozitív diszkrimináció!:))). Szerencsétlen cigány családokat szívesen elcserélném velük. Sőt, kettőt adnék egyért:))) (Bár Izrael nem hiszem, hogy nagyon boldog lenne az ajánlatomtól.)

[nick] (törölt) 2010.08.03. 11:41:50

@Szimba:
azért ez nem ilyen egyszerű. hogy vannak a jó családok, és akkor az ő támogatásukat növelni kell, meg a rossz családok az övékét meg csökkenteni. a népmesében van az, hogy vannak a jók, és a rosszak.

szóval itt a közintézmények működését kellene megerősíteni. az iskolarendszert elsősorban. a családi pótlékot az iskoláknak kellene megkapniuk. és ezért kosztot, és kvártéjt kellene biztosítani a rászuló gyerekeknek. hideg, melegélelmet, iskolai formaruhát, és ha kell, akkor szállást is. szóval a maslow piramis legalját. mert ezt nagyon sok gyerek számára nem nyújta a család. nem a szeretettel van a baj, hanem a gyerekek egy jelentős számára a fiziológiai szükségletek hiányoznak. és ezért agresszívek. mert a közétkezetés magyarországon for profit módon napi 1 euróból működik, holott napi 10 eurót kellene erre költeni, és non profittá tenni. szóval az iskolák fenntartóinak konyhát, varrodát, mosodát kellene üzemeltetni, és a gyereknek igény szerint kollégiumi szálláshelyet kellene biztosítani. ezért ahol sok a roma, ott nem falusi, hanem benntalkásos járási iskolák kellenek, és városi középiskolák. sportiskolák például, hogy azoknak a gyereknek is legyen jövőképe, akiknek a lakásban a tető szakadt a fejükre, és nem a polról a révai lexikon.

tehát új infrastruktúrát kellene építeni, minden járásban kellene egy 25 milliárdos közberuházás. szerintem az uniós források legnagyobb részéből új iskolákat kellene építeni, a régieket bezárni, másodlagos cél az közkórházak építése lehet, és harmadsorban igényelnek beruházásokat a felsorolt közüzemek. a konyhák, varrodák, mosodák, közért (közraktár) hálózat kell (szociális bolthálózat), és ezekben értelemszerűen hazai élelmiszer kerül, és hazai ruházat. de ezeket értelemszerűen közmunkával kell fenntartani. szóval itt az államnak kellene a szegények (az alsóközéposztály) mellett demokratikusan elköteleződnie, az uniónak kellene biztosítani a (a felsőközéposztály számra) gazdagságot. ahogyan ezt két liberális, ricardo és smith kitalálta. szóval ebben a konzervatív-liberális regionális-urbánus modellben majd minden adott, ellentétben a mai közélettal, ami szocik és a nácik harca. kié legyen a totális főhatalom. nyilván senkié se. mondhatnánk azt is: soli deo gloria. akár még komolyan is vehetnénk.

Szimba 2010.08.03. 11:43:06

@Hepci:

Tudom. Sajnos.

Nem kellett volna a svábokat kitelepíteni!

porfelhő 2010.08.03. 11:43:26

@[nick]:
Köszönöm szépen a válaszod, ahogy olvasok a soraitok között, leszüröm a dolgokat még tanulok is, ill. bővítem az ismeretemet.
Őszintén szólva magam részéről mint egyszerű állampolgár nem vagyok híve a népszavazásnak ilyen ügyekben mint pl, a nyugdij. Szakmailag megalapozott, társadalmi szervezetekkel egyeztetett törvényt kellene hozni a nyugdíjjal kapcsolatban is.
Ahogy Te is írod mindenről lehetne népszavazni.
Azért mégis furcsán jön le, hogy most a kormány tiltakozik legjobban a népszavazás ellen. Itt is látszik ahogy TG. mondta. "saját korábbi politikájuknak az ellensúlyuk".

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.03. 11:44:49

@Szimba: képzeld el, mi lenne, ha a felcsúti minidúcse hivatalos ajánlatot tenne az ötleted nyomán Izraelnek: ad hat Kolompárt egy Lévyért...

Szimba 2010.08.03. 11:49:37

@[nick]:

Megint a kommunizmus keveredek a légvárakkal nálad.

Anyagilag nem megy ez!
És nem az anyagiak hiányoznak csak ezeknél a családoknál, hanem az életmódjuk (13-14 évesen házasodnak), más mércével mérik azt, hogy mi számít bűnnek (a lopás inkább dicsőség, ügyesség, és már 3 éves kortól bevonják a gyerekeiket minden tevékenységükbe, így ebbe is), egyáltalán nem igaz az a sztereotípia, hogy szeretik a gyerekeiket (minden nevelőotthon 90%-ban cigány gyerekekkel van tele).

Tehát attól, hogy mindennel ellátja őket az állam egyáltalán nem húzóerő, hogy integrálódjanak. Ingyen kapni egyenlő a pazarlás, lustaság növelésével.

Kis lépésekben, de szigorúan rászorítani kell őket a változásra.

Szimba 2010.08.03. 11:51:12

@Hepci:

Szerintem azonnal lőnének!:)))))

Szimba 2010.08.03. 11:54:08

@porfelhő:

A népszavazás minden részletkérdésben veszélyes. Nyilván én is arra szavaznék, hogy minél hamarabb és több nyugdíjért mehessen mindenki nyugdíjba (már ha csak a fiamra gondolok, akkor is).

Viszont, ha üres a kassza, akkor hiába szavaztam meg a mézeskalácsházikót, egy nagy fityiszt kapok cserébe.

Szimba 2010.08.03. 11:57:58

Utolsó ötletem: Úniót Ausztriával!:)))

(Akkor most, mint aki jól végezte dolgát, megyek, mert a 3 dimenzióban is kellene valamit csinálnom.)

porfelhő 2010.08.03. 12:10:53

@Szimba:
Igy igaz. Persze mindenki arra szavazna, hogy minél előbb nyugdijba mehessen.
Viszont azt el nem tudom képzelni, hogy egy olyan polgár, aki végig dolgozta az életét és nem tuskált minden féle földi jóban, hogyan tud ebben az országban dolgozni 65 évesen. Mikor már a szabadságolások is nehezen megoldhatók, mert nincs aki a másik helyett dolgozzon még rövid időre sem.

porfelhő 2010.08.03. 12:30:58

Hahó!! van új anyag!

[nick] (törölt) 2010.08.03. 12:53:55

@Szimba:
nézd, arra van pénz, hogy minden járás 25 milliárdért építsen egy iskolát. tehát legyen ilyen kisvárdán, meg mátészalkán.

www.youtube.com/watch?v=eFeLKXbnxxg

más kérdés, hogy akkor ezeknek a városoknak nem nagyon lehet kórházuk, hanem csak rendelőintézetük sürgősségi ellátással, és a betegeket nyíregyházára kellene szállítani. más kérdés, hogy akkor ezeknek a városoknak nem lehetne gyógyfürdőjük. hanem egyetlen hatalmas közberuházás vinné az uniós források jelentős részét, mondjuk a felét. a másik feléből lehetne persze orvosi rendelő, és egy kis részéből korszerű hivatal. tehát egy ilyen posztmodern googleplex szerű létesítményt építeni, vagy akár egy stanford szerű premodern iskolát építeni lehetséges.

en.wikipedia.org/wiki/File:Stanford_University_campus_from_above.jpg

ehhez koncentrálni kellene a forrásokat. és az uniós támogatás mellé helyi adóból szedett önrész kellene. és verseny. ki épít jobb iskolát. mátészalka, vagy kisvárda. de ezt nem az állam dönti el, hogy ki kap több pénzt, hanem a helyi emberek tehetsége, vagy szorgalma. én nem gondolom azt, hogy kisvárdán lenne az új standford, de éppenséggel lehetne. bringautat lehetne építeni a járásba:

en.wikipedia.org/wiki/File:Stanford-bikes.jpg

és mellette járhatna az iskolabusz. és egy ilyen campus fenntartása messze olcsóbb, mint a szétszeparált iskolarendszer. 1-es, 2-es, 3-as, 4-es, stb. városi iskola. plusz a falusi, tanyasi iskolarendszer. szóval építeni kell egy világi és egy egyházi kommunát, ami a reál, és a humán képzés fellegvára. és ezek mellé kell a közműveket megépíteni, de elsősorban konyha kellene, varroda, és mosoda.

tehát a gyerek ezt megkapja a közintézményben, a szülő pedig ha munkaképes, akkor dolgozik a konyhán, a varrodában, vagy a mosodában. vagy épp nyírja a campusban a füvet, vagy metszi a fákat. mert az a legjobb drogambulancia, vagy rehabilitációs központ. tehát ilyen komplex kommunákat kell építeni szerintem. de ez nem a kommunizmus igérete. hogy a munkásosztály magához ragadja a hatalmat, és egy forradalommal elsöpri burzsoáziát, és megszűnik a kizsákmányolás, ebből kommunák, azaz komplex regionális közművek mellett városias igazgatást, és egymással versengő piacokat eredményezne. szerintem itt nem pénzügyi, hanem szellemi gátak vannak. és a legfőbb probléma, hogy nincs térségi igazgatás, és kistérségi főpolgármesterek, akik ezeket a terveket, vagy elképzeléseket sikerre vinnék. persze éppenséggel lehet egy decentalizált iskolahálózat is minta, de az inkább egy óvodahálózat, szóval az 8 éves kor alatt működhetne. hogy minden faluban van egy óvóda, vagy egy iskolaelőkészítő, ahol a nagyobb gyerekek írni, olvasni, számolni tanulnak. a kisebbek meg rajzolni, táncolni, énekelni.

[nick] (törölt) 2010.08.03. 13:07:46

@Szimba:
a baj csak az, hogy az osztrákok nem akarnak velünk uniót alkotni, hanem inkább svájccal akarnak. szóval a labancoknak azért kellünk, hogy a bankfiókban a kurucoktól elnyerjék a pénzt. és a tótok se akarnak velünk uniót, mivel a felföldet a nácik piros fehér zöldre festik, és ki akarják a könyvekből radírozni a szlovák nép ezer éves történetét. szóval a magyar nácik nem értik, hogy nagy hunország egy unió volt, nem nemzetállam. uhorszko és madjarsko között mi a különbség. a dalmátok, és a rácok uniót megint nem akarnak. és a ruszinok se. szóval unió itt legfeljebb romániával lehetne. ott is leginkább az cigányok akarnak uniót.

szóval amikor itt nemrég létrejött a nagy magyar református egyház, akkor a nagytemplom előtt az összes cigány lakodalmas törsz felvonult. azok akarnak uniót a magyarokkal. más se.

[nick] (törölt) 2010.08.03. 13:21:03

a székelyek autonómiát akarnak. szóval ők addig akartak uniót, amíg magyarország gyorsabban növekedett, mint románia. mióta ez nem áll fenn, azóta a népszavazásra szeretnek hivatkozni, hogy nekik magyaroszág nem kell, szóval kétszínű ez ügyben a székely. inkább regionalista, mint unionista. csak még nem döntötték el, hogy területi autonómiát akarnak-é, vagy kulturálist. az előbbit sose fogják kivívni, az utóbbi viszont már rég megkapták volna. szóval régen lehetnének székely nemzetiségű uniós állampolgárok, de a többség nem akar az lenni. hanem egy jelentős része magyar akar lenni, az át is települt, a másik része meg román, az már be is házasodott a többségi nemzetbe, és a székelyeknek is csak egy része akar székely maradni. a nemzettudatot póbálja összekeverni a vallással, és a piaccal, és ebből lesz ez a búcsújárás, amit az iskolákban kötelezővé próbál tenni a magyar kormány úgy, mint a szocik a gyárlátogatást. ezzel együtt szerintem nemzetiségi parlament kellene. a kárpát medencében minden magyar képviselője évenként legalább egyszer gyűljön össze pesten. hogy ezt magyar állandó értekezletnek hívjuk, vagy sem, az persze kérdés. magyar országgyűlésnek kellene hívni énszerintem.

tölgyes 2010.08.03. 20:48:37

@[nick]: Már megint hülyeségeket írogat... az autonómia is kemény harc lesz, a Magyarországgal való unió -1848 követelése volt - egyértelműen felrúgna egy sor nemzetközi szerződést.. A székelyek tehát realisták.. Az meg hogy az érdekeiket követik NORMÁLIS!!! Egyedül ez a normális... A politika az érdekekről szól.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.08.16. 11:48:00

Nem, nem, soha!
Támogassuk mi is a Kétfarkú Kutyákat Budapesten és Szegeden!
-add tovább az ottani ismerőseidnek is!:)

A részletekért (ajánlás módja!) KATT: ide-oda.hu !

(-mert azon át linkelve láthatom a küldéseim statisztikáját is;))
süti beállítások módosítása