Nem lepett meg, hogy a ma hajnalban történt szörnyű alsóörsi lövöldözésből politikai vita keveredett. Gyorsan megszólalt az MSZP és a Jobbik is, előbbi meglepő állítása szerint az, ami történt, „nem volt megszokott a korábbi kormányzások alatt”, utóbbi pedig egyenesen úgy vélte, hogy „a rendőri vezetés a saját állományának életét, biztonságát sem tudja garantálni”. A belügyminisztérium egyetlen mondatos közleményben reagált: „A szocialista párt jobban tenné, ha a részvétnyilvánításon túl mélyen hallgatna.”
(Fotó: Belváros)
Nem először lett politikai téma egy borzalmas bűncselekményből. Aki szereti olvasgatni a régebbi újságokat vagy a parlamenti naplót, már a kilencvenes évek vitáiban is felfedezheti azokat a mondatokat, amelyekben a mindenkori ellenzék egy-egy hasonló eset kapcsán a kormány orra alá dörgöli tehetetlenségét és felkészületlenségét. Elég utalni az 1997-1998-as évek alvilági leszámolásaira, amelyek sokat segítettek az akkori ellenzéknek abban, hogy sikeresen tegye kampánytémává a közbiztonság kérdését. Vagy gondoljunk Fenyő János vállalkozó 1998 februárjában – a választási kampány kellős közepén - történt meggyilkolására, amely után nem csupán az ellenzék bírálta erőteljesen a kormányt (Két példa: Torgyán József és Pokorni Zoltán felszólalása), hanem maga a miniszterelnök, Horn Gyula fogalmazta meg a Kuncze Gábor által vezetett belügyminisztériumnak szánt kritikát: „Ami ma Magyarországon van, az nem közbiztonság, nem az, amit elvárnak az állampolgárok”.
A sor hosszan folytatható lenne, de mindig és mindenhol ugyanazt találnánk. Talán egy viszonylag friss példa még tanulságos lehet: tavaly novemberben, a pécsi ámokfutó borzalmas tette kapcsán Simicskó István érezte fontosnak, hogy megszólaljon. A politikus akkor így fogalmazott: "egy normális országban, egy tisztességesen működő kormány a rendet és a biztonságot garantálja az ott élő állampolgárok számára". A kormány részéről Szollár Domokos szóvivő válaszolt, butának, erkölcstelennek és gusztustalannak minősítve Simicskó megszólalását.
Hogy mi ezekből a tanulság? Egyrészt talán az, hogy a politika már csak így működik: az, akinek érdeke kihasználni egy ilyen helyzetet, általában meg is teszi, majd később kormányra kerülve felháborodik, ha pontosan ugyanolyan politikai számítás alapján kap támadásokat, mint amilyen megfontolások miatt maga is megszólalt korábban. Másrészt, hogy érdemes jól meggondolni, okos ötlet-e a közbiztonsággal kampányolni, és olyan várakozásokat kelteni, ígéreteket tenni, amelyek teljesítése jelentős részben nem az adott politikai erő szándékain múlik: nincs az a rendőrségre fordított összeg és figyelem, amely meg tudna akadályozni egy-egy nagy közfigyelmet keltő bűncselekményt. Ezen a téren a hangzatos nyilatkozatok helyett az aprómunka nem csupán kívánatosabb, de hosszabb távon még politikailag is hasznosabb. S végül harmadrészt az, hogy – bár az ember időnként hajlamos fanyalogni – egyáltalán nem kell félni, vagy a demokráciát félteni az ilyen vitáktól. Nem lenne jó, ha eltiltanánk a politikai szereplőket attól, hogy tegyék a dolgukat, és az eseményeket – bármiről is legyen szó - a saját valóságmagyarázatuk alapján próbálják meg értelmezni. A választók majd úgyis eldöntik, hogy az ellenzék támadásait ilyen események után jogos kritikának vagy ízléstelenségnek minősítik-e inkább.
x x x
Találós kérdés. Ki mondhatta ezeket a mondatokat?
"Tényleg az ember legszívesebben nevetne, ha nem lenne ennyire szomorú, hogy vannak olyan politikusok, akik még ilyen helyzetben is, amikor szerintem példamutató társadalmi összefogás valósul meg, azt keresik, hogy ezt az összefogást milyen módon rombolhatják le, milyen módon léphetnek fel a kormány ellen, milyen módon támadhatják a rendőrséget. A rendőrség végzi a dolgát, megjegyzem, hogy egyre jobb eredményekkel minden területen."
