Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
14:45

„Nekem is lettek volna ötleteim” – mondta ma reggel a Mokkában Rogán Antal, aki hosszas hezitálás után úgy határozott, hogy a főpolgármester-helyettesi kilátások helyett októberben inkább az ötödik kerület vezetéséért száll újra harcba. A Demcsák Zsuzsa által irányított beszélgetésből, amelyből szokás szerint nem hiányozhatott a feleség-gyerek tematika sem, az is kiderült, hogy a politikus azért nem téveszti szem elől a főváros vezetését.

„Ha Tarlós István akarja, és jól tudja csinálni ezt a négy évet” – ügyes médiaszereplőként ezt a két feltételt fogalmazta meg az interjúban Rogán ahhoz, hogy még 2014-ben se az ő neve szerepeljen a főpolgármester személyéről döntő szavazólapokon. A mondat második fele világosan üzeni, hogy az egyébként ambiciózus politikus miért hozott okos döntést saját sorsát illetően egy olyan helyzetben, amikor a hírek szerint a Fidesz vezetéséből többen erősen kapacitálták, hogy hivatalosan is álljon Tarlós István mögé.

A képlet világos: ha a fideszes főpolgármester-jelölt – akit októberben minden bizonnyal megválaszt majd Budapest a város élére – „jól csinálja”, négy év múlva Rogánnak semmiképpen nem lenne esélye indulni a posztért, akár helyettese a sikeres főpolgármesternek, akár nem. Ellenben egy, a várakozásokhoz képest kudarcosabb periódust követően – ami számos ok miatt bekövetkezhet; gondoljunk csak arra, hogy jelenleg még a Fidesz közgyűlési többsége is erősen kérdéses – a fővárosi problémáktól valamelyest távolabb álló ötödik kerületi polgármester lényegesen kedvezőbb rajtpozícióból indulna, mintha Tarlós volt helyetteseként kísérletezne. 

Rogán Antal nehezen meghozott – vagy inkább nehezen kiharcolt? – döntésével tehát meghagyta magának az esélyt arra, hogy a politikai széljárás számára kedvező alakulása esetén a következő választáson Budapest első embere lehessen; ha enged a nyomással vegyes csábításnak, ugyanerre csak a hivatalban lévő főpolgármester személyes döntése - visszavonulása - nyomán lett volna lehetősége. Rogán nem csupán azt bizonyította, hogy tudatos, stratégiában gondolkodó politikus, de azt is, hogy van bátorsága és – ami fontosabb – ereje nemet mondani. Navracsics Tibor és Lázár János mellett egyértelműen ő a harmadik olyan fideszes politikus, aki – hogy is fogalmazzam meg? - még bármi lehet...

x x x

Hogy mennyit változott a világ, bizonyítsa egy 2006-os jövendölés a Magyar Nemzetből, a méltán ismeretlen Egei Antal tollából: "Rogán Antal kampányfőnök polgármesterjelöltként történő elindítása a főváros V. kerületében még akkor is felfoghatatlan, ha az országgyűlési választások tapasztalatai alapján ebben a választókerületben a jobboldal számára biztos bukást hoz a megméretés."

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr362228108

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jól döntött Rogán Antal? 2010.08.18. 11:49:01

Rogán nem csupán azt bizonyította, hogy tudatos politikus, de azt is, hogy van bátorsága és ereje nemet mondani.

Trackback: Rogán Antal, a celebpolitikus 2010.08.17. 18:05:08

A celebpolitikus – ellentétben számos celebbel – nem hülye. Hideg számítással jutott arra a következtetésre, hogy a választókat a szívükön keresztül kell megfogni. (Fotó: Playboy) Rogán Antal tegnap bejelentette, hogy „bár lenne a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2010.08.17. 14:58:20

"...aki – hogy is fogalmazzam meg? - még bármi lehet..."

Nem csoda: hiszen ő az, aki - hogy is fogalmazzam meg - bárkivel összeáll.

www.hirszerzo.hu/cikk.hirszerzo.18558.html

Ordnassac 2010.08.17. 14:58:39

A húzás okosnak tekinthető, bár kérdés, hogy 2014-ben nem fognak-e fent emlékezni erre a döntésére. Nem beszélve arról, hogy adott esetben Pokorni Zoltánra is rájön, hogy érdemes lenne megcélozni a főpolgármesteri széket. 2014-ig még hosszú az idő.

Egei mondata már akkor is baromság volt, amikor megírta. Rogán 2006 tavaszán az első fordulóban az első helyen végzett a választókerületében (amihez a 13. kerület egy része is hozzátartozik) és csak Steiner Pál visszalépése okán nyert Pető Iván.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.17. 15:21:40

Már ha megéri a ciklus végét Tarlós, főleg ha egyáltalán megválasztják.

reader613 2010.08.17. 15:58:43

"a méltán ismeretlen Egei Antal tollából" - tán sose tudjuk meg, ki volt az ő "magyar hangja"? vagy nagyon is nyilvánvaló?

tbb 2010.08.17. 16:00:26

Jó döntést hozott. De azt is jó döntésnek itélném, ha megy helyettesnek. Ügyes fiú.

Vanek B. Eduard 2010.08.17. 16:06:25

Rogán korábban ilyen szíjjártó-féle baromarcúnak látszott, de mióta nem esik rá a főnök árnyéka, némi önálló arculatot is kialakított. Kis önállóság senkinek sem árt, majd meglátjuk, mivé növi ki magát arogán.
(ha meg e miatt letörik a szarvait és kegyvesztetté válik, az elég ékes képét adja a párt belső viszonyainak...)

S2000 2010.08.17. 16:11:44

Ha megnézzük a lehetséges kimeneteket 2014-ben, akkor nekem úgy tűnik, hogy ezzel a lépéssel inkább távolabb került a főpolgármesterségtől, mint közelebb:

1. Ha Tarlós sikeres, és a Fidesz négy év múlva is erős, akkor mi indokolná Tarlós lecserélését Rogánra?
2. Ha Tarlós nem sikeres, de a Fidesz négy év múlva is erős (ezt a helyzetet nehezen tudom elképzelni), akkor logikus egy személycsere lehetősége.
3. Ha Tarlós sikeres, de a Fidesz nem erős (ergo nem jó esélye van a főpolgármesteri poszt megszerzésére), akkor duplán értelmetlen egy személycsere.
4. Ha Tarlós sem sikeres és a Fidesz sem áll nyerésre négy év múlva, akkor Rogán is esélytelen.

Szóval három az egyhez, hogy rosszul döntött.

break 2010.08.17. 16:21:36

Hianyos a cimbeli kerdes. Kinek dontott vajon jol vagy sem? A cikk csak azt elemzi, hogy sajat maga politikai karrierje szempontjabol volt-e helyes a dontes vagy sem. De az a kerdes szerintem sokkal erdekesebb, hogy Budapest szempontjabol mennyire volt helyes a dontese. Ha Tarlos moge allt volna, akkor lehetett volna ra olyan befolyassal, ami sikeresebb dontesekhez vezet a varos mukodesevel es jovojeval kapcsolatban. Igy Tarlosnak mas lesz a helyettese (ki?), aki talan kevesbe kvalifikalt, mint Rgan. Perze a valasz erre csak a kovetkezo evekben derul ki.

nyünyüge 2010.08.17. 16:38:13

Hallgatom Tétényi Évát, Esztergom független polgármester jelöltjét, aki az összes ellenzéki párt támogat (Klubrádió interjú).
Valami azt súgja, hogy lehet hogy a háttérben a fidesz vezetés is őt támogatja, és így teszik félre Meggyest (veszteség minimalizálás).

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.17. 16:44:18

@Vanek B. Eduard:
Ha archívuma lenne a jutubon, akkor az első kétszáz tévés szereplésében kétezerszer szerepelne a - gázáremelés - szó.

Úgy látszik, az V.kerületben gázzal fűtik ki a négyméteres belmagasságot.

nyünyüge 2010.08.17. 16:58:58

Pintér Sándor meg azt mondja, hogy az árvíz utáni újjáépítésnek október 23-ig kell befejeződnie.
Ezek szerint az újjáépítés is forradalmi hangulatban zajlik.

gauche caviar 2010.08.17. 17:02:38

ja, azért Tarlós befutóját ne vegyük már ennyire fixre. Ugyan a fidesz annyit és úgy módosít a választási feltételeken, hogy még ez a szerencsétlen tompa böszmeség is esélyes lehet főpolgármesternek, de azért ez bőven nem egy lefutott ügy.
Hehe, 20 évnyi demszky után megint olyan főpolgármestere legyen Budapestnek aki SZDSZ-es volt? Naaaaaaaa :)))

Egyértelmű, hogy Rogán alkalmasabb választás lett volna, csak a fidesz ismét bizonyította, hogy a koleszos haverok, meg a központi dölyf mindenek felett, OV centralizáló döntési mániája ott bukik meg, hogy sajnos a Nép Bölcs Vezére sem tévedhetetlen.

Szóval... Mittől olyan esélyes a Tarlós Pifta?
Arculatilag ciki, nem egy különösebb volumen (nem egy Ken Livingstone, vagy Kócos Boris...) még az egykori 'lattvalói' is rühellik Óbudáról.
Annyitól, hogy fideszes.
Csak ha ez az ország sosem lesz képes felfogni, hogy a demokrácia a fékek és egyensúlyok rendszertéől működik, és nem attól, hogy 'a pógármester legyen kormánypárti politikus mert akkor több csurran ide' akkor le is szavaznak a gumicsizmára.

lhr 2010.08.17. 17:22:34

Ha ez a majom Rogán „bármi lehet”, az csak egy lehet: az utolsó szög a fidesz koporsójában. Akár soft- akár hardpornót adna az összes szennycsatornán, ahol rejtélyes, ám annál átlátszóbb okból igen nagy kedvenc (jómagam már a poén kedvéért is megnézném, hogy ugyan mekkora is lehet a toszata ennek a macskajancsinak...), jelölése esetén százezrével riasztaná el a fidesz szavazóit. Akik tavasszal mintha nem azért dobálták volna két kézzel a szavazatukat a fideszre, hogy ilyen simlis senkiháziak még évtizedekig elbohóckodjanak (visszaéljenek) a kapott legitimációval.
Nagyon remélem, hogy Antinak a főpolgármester-helyettesi székből való kibuktatása a vég kezdete.

is 2010.08.17. 17:23:05

@Kedves Nard: nem Tarlost valasztjak meg, hanem a tobbit sikerul egymasnak ugrasztani, es oszd meg es uralkodjot jatszani. nagyon remelem, hogy 40%-kal valasztjak meg Tarlost, vagy 40% reszvetel mellett.

@nyünyüge: vagy ahogy a vicc mondja: a beton a technologiai ideje alatt vagy november 7-ere kot meg.

Vanek B. Eduard 2010.08.17. 17:23:13

@break: "az a kerdes, hogy Budapest szempontjabol mennyire volt helyes a dontese"
Helyes a fölvetés, mert egy politikusnak a hon (a Város) üdve kellene a szeme előtt lebegjen (a sajátja helyett). Vagy a homo politicus ezen alfaja még a reformkorban kihalt, és az ilyen igény is naivitás? Mára már az elemző (TG) is csak a politikus egyéni szemponjából közelíti meg a kérdést.

is 2010.08.17. 17:25:00

@poszt: Rogán egyebkent tenyleg ertelmes (hogy mennyire korrupt csirkefogo, azt csak hallom). Navracsics mar nem lehet semmi, mivel beallt Orban ala. Lazar Janosnak sem nagyon akarozik kibujni Orban fenekebol. mindket utobbi lement mar nemegyszer kutyaba, hogy a tyukletran elobbre jusson.

gabóvitéz 2010.08.17. 17:25:03

"a demokrácia a fékek és egyensúlyok rendszertéől működik"
Ez most az új mantra? Kicsit átlátszó, nem?

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.08.17. 17:25:52

Remélem, Rogán Antal tényleg akármi lesz a közeljövőben. Amúgy azt gondolom, ez kb. annyira volt az ő döntése, mint az enyém.

tommybravo 2010.08.17. 17:27:11

@TörökGábor: Ez az Egei Antal azért befutott egy karriert: szentkoronaradio.com/node/496
"A titkosszolgálatok és a rendőrség által is keresett szerkesztőket a Magyar Jelen megtalálta. A Kuruc.info főszerkesztője Egei Antal néven mutatkozott be."

szőketisza 2010.08.17. 17:27:36

@gauche caviar: Tarlós egy üresfejű, keménykedésre hajlamos technokrata, minden megnyilvánulása az örökös opponálásban merül ki (megtanulta FIDESZ-től).

AnnaKarenina 2010.08.17. 17:28:04

@S2000: A felsoroltak inkább azt mutatják, hogy jól döntött, mert így egy fontos kerület sikeres polgármestere maradhat bármely esetben, illetve a 2. verzióban főpolgármester is lehet. Ezzel szemben most jutna neki egy második hely a főpolgármester mögött, ami azt is jelentheti, hogy megítélése együtt fog mozogni a főpolgármesterével, ami bizonytalan.

lhr 2010.08.17. 17:30:22

@gauche caviar:
Tudnál esetleg idézni a választások előtti időszakból (2002-2010) olyan beírásaidat, ahol a „fékek és egyensúlyok” (amik: ellensúlyok – bónusz korrekció...) hiányáról virnyákolsz ugyanekkora hevülettel? He?
Ha nem, akkor jobb, ha befogod.

Ordnassac 2010.08.17. 17:35:48

@S2000: ez az arány nem lenne ugyanilyen, ha elmenne Tarlós helyettesének?

S2000 2010.08.17. 17:37:50

Gábor azon mondatával, hogy "Rogán nem csupán azt bizonyította, hogy tudatos, stratégiában gondolkodó politikus, de azt is, hogy van bátorsága és – ami fontosabb – ereje nemet mondani." azért nem értek egyet, mert nekem Rogán metakommunikációjából az jött le, hogy ezt a döntést nem ő hozta meg.

Én az ő helyében csak úgy vállaltam volna el a helyettesi posztot, ha 1-2 éven belül Tarlós helyére ülhetek, mondjuk egy kezdeti nagytakarítás után. Ha erre nem a válasz, nyilván nem vállalom. A 2-3 hét "gondolkozás" szerintem erről szólhatott.

Ordnassac 2010.08.17. 17:38:02

@break: Tarlósnak lesz három vagy négy helyette. Rogánnal együtt is így lett volna. Bagdy Gábor (KDNP) és György István (Kőbánya volt polgármestere) szinte fix. Emellett szó van Pesti Imréről és Csomós Miklósról.

gauche caviar 2010.08.17. 17:39:22

@gabóvitéz: 300 éves mantra.

@lhr: te követted a kommentjeimet az utóbbi 8 évben? vagy esetleg a saját frusztrált baromságaidat akarod rajtam számonkérni?
Gondolj már bele milyen hülyeséget beszélsz itt ember! Mi a bánat alapján mersz ilyen ordenáré és tökéletesen bizonyíthatatlan hülyeségeket beböfögni az éterbe? Bármire is lenne bizonyítékod?? Ha meg nem, akkor mire akarsz te itt ítélkezni? Hülye-e vagy?

Szerintem most jobb ha te fogod be.

S2000 2010.08.17. 17:40:15

@AnnaKarenina: Szerintem ő most akart főpolgármester lenni, nagyon ez jött le az interjúból, hiába bizonygatta az ellenkezőjét. 1-2 év múlva a helyére akart szerintem ülni, csak erre kaphatott egy nemet.

Ordnassac 2010.08.17. 17:41:01

@Vanek B. Eduard: a kérdés itt az, hogy Tarlós mennyire hallgatna Rogánra, illetve milyen a viszonyuk egymással. Azért elég eltérő karakterek.

tlac 2010.08.17. 17:41:26

@Kedves Nard: meg ha Rogán áll még 2014-ben vagy bármikor előtte..

Ordnassac 2010.08.17. 17:42:30

@lhr: a jogtudományi szakirodalomban mindkét fogalom (ellensúly és egyensúly) is elfogadott...

gauche caviar 2010.08.17. 17:47:36

@Ordnassac: nem hiszem, hogy komolyan gondolkozott volna a kérdésen. Nem hiszem, hogy egyáltalán gondolkodott volna.
Mivel kicsit érdekes dolgo számonkérni egy ellenőrizhetetlen állítást.
Orbán Viktornak két pénisze van.
Nyilván meg fogjuk tudni itt, ezen a fórumon, megdönthetetlen bizonyítékok alapján, hogy igen vagy nem.

S2000 2010.08.17. 17:49:51

@Ordnassac: Ha most elmenne Tarlós helyettesének, az két módon változtatná meg az általam felsorolt lehetséges kimeneteket:
1. Egyrészt egy Tarlós + XY helyettes vezette főváros sikeressége teljesítménye valószínűsíthetően eltér egy Tarlós - Rogán vezetésű főváros teljesítményétől - már ha hiszünk abban, hogy a politikus személye számít. :)
2. Kérdéses, hogy Rogán mennyire játszana csapatjátékosként a közös siker érdekében. Az is elképzelhető, Tarlósnál sokkal dinamikusabb irányítást nyomna, és ebben az esetben a közös, csapatmunka helyett Tarlós relatív alkalmatlanságát igyekezne láttatni, akár pozitívan is. ("Tarlós és az irány jó, csak nem elég, nem elég dinamikus, még többet ki lehetne hozni pl. abból a sok EU forrásból"). Tehát itt 1-2 éves távon Tarlós megfúrásában lenne perspektíva.

lhr 2010.08.17. 17:50:21

@gauche caviar:
Arról volt szó, hogy kérek egy linket, ahol a fidesz választási győzelme előtt „fékezel és eGYenúlyozol”. Kínos, hogy nincs ilyen? A hiba az ön készülékében van.

S2000 2010.08.17. 17:51:13

@Ordnassac: Na, még hogy elképzelhetetlen az ellenzéki pártok együttműködése... :)

S2000 2010.08.17. 17:53:57

@Ordnassac: Három-négy helyettes mellé beülni négy évre Rogánnak nem perspektíva... Csak ha eggyel feljebb léphet 1-2 éven belül.

Ordnassac 2010.08.17. 17:54:10

@S2000: Tarlós nem egy Meggyes Tamás, akinél szinte minden napra jut egy botrány.

A nagykőrösi SZDSZ-ben meg ha vannak 10-en, már sokat mondok, másrészt Nagykőrös nem valami nagy város.

Korábban Újpesten pl. Derce Tamást a helyi MIÉP és a helyi SZDSZ is támogatta. Attól még elképzelhetetlen volt, hogy ez főpolgármesteri szinten is megtörténjen.

Ordnassac 2010.08.17. 17:54:54

@S2000: abba meg Tarlós nem menne bele, sőt, lehet, hogy palotaforradalmat csinálna, hogy ő bizony nem megy sehova.

lhr 2010.08.17. 17:54:58

@Ordnassac:
Kösz. Majd beíratkozom jogra. Addig is – józan paraszti ésszel – nekem nem mindegy, hogy valami valaminek az egyensúlya, vagy ellensúlya.

S2000 2010.08.17. 17:56:45

@Ordnassac: No meg ott van Esztergom... Gábor, kéne már egy külön poszt az ellenzéki pártok önkormányzati választási stratégiáiról...

S2000 2010.08.17. 17:59:49

@Ordnassac: OK, Nagykőrös meg Esztergom nem Budapest, de próbának jó, ha bejön, és nem fut szét a választmány egyik pártnál se, máshol is megpróbálhatják. Van, aki elvi szinten kizárta az ilyen együttműködés lehetőségét.

belekotty 2010.08.17. 18:02:31

Rogánt egyszer Ovi már háttérbe nyomta, mert túl népszerű volt. Celeb politikusként esélytelen az V. kerületi polgármesternél nagyobb pozícióra.

Tibike15 2010.08.17. 18:02:57

Rogán egy hideg számító ember, a gond csak az, hogy rajta látszik ez, nagyon. Minden lépését megtervezi előre. Ez egyébként nem baj, csak az ilyen emberek tipikusan nem csúcsvezetők, hanem a vezető kiszolgálói.
Nincs karizmája, kisugárzása a Rogánnak, mint mondjuk - hiába szidják - az Orbánnak. Orbánt simán el tudom képzelni miniszterelnöknek, de a Rogánt még azt se tudom elképzelni, hogyan lehetett egy nagyobb kerület polgármestere. Olyan gyerekes, komolytalan kisugárzása van, persze ez nem minden, de azért fontos.
Ilyen szempontból Navrasics vagy különösen a Lázár de a Kósa is nagyon jók, karizmatikusak, van kiállásuk, sugárzik róluk, hogy vezetők. Tarlós is jó, kicsit megfontolt, de van kiállása, elhiszi az ember róla, hogy meg tudja csinálni.
Szerintem amúgy Orbán után a Lázár a legjobb ilyen téren, nem csodálkoznék azon, ha egyszer ő lenne az Orbán utódja.
Ezek persze nagyon szubjektív meglátások, de a politika nagyon sokszor a szubjektiv elemeken múlik.

Laconicus 2010.08.17. 18:04:28

Kedves Török Gábor,

Régen láttam ekkora lukrafutást.
Én eddig úgy gondoltam, hogy Önnek azért több tapasztalata van és átlát a szitán. Vagy legalább vannak értesülései és nem csak a vakvilágba írogatja az elemzéseit. Ez gáz.

Pedig a képlet baromi egyszerű. Rogán önjelölt volt, saját magának találta ki az egész nyomulást, csak hibázott menet közben és feljebb rájöttek miben is utazik valójában. Az origo írta jól, kapott egy sallert fentről hogy kushadjon. Nem Rogán hozta itt a döntést. A Fideszben megvan a döntéshozatali rend, egy igazi elemzőnek ezt tudnia kellene. Rogán most csak magyarázza a menthetetlent az általa olyannyira kedvelt balos médiában, de ettől csak még ellenszenvesebb lesz. Valójában megbukott.
Túl mohó volt és túl agresszív. Ez a mohó és agresszív pozíció amibe Rogán be akart ülni épp megürült a fővárosban amúgy, birtokosa épp a hűvösön van. És rajta kívül senki sem akarja hogy be legyen töltve.

Ordnassac 2010.08.17. 18:05:30

@S2000: az max. 2014-re lehetséges, addigra meg azért sok víz folyik le a Dunán, lehet, hogy nem is lesz már szükség egy ilyen együttműködésre...

Nagykőrös amúgy is rossz példa, hiszen ott a Jobbik és egy parlamenten kívüli minipárt helyileg még minibb tagszervezete támogat egy jelöltet.

Esztergomban meg egy botrányos, szinte mindenki által egyaránt utált ember a polgármester(jelölt). Ez Budapesten messze nincs így, főleg a Jobbik esetén.

belekotty 2010.08.17. 18:05:48

Különben mi is ez a távhő emelés? Nem arról volt szó hogy nem lesz gázáremelés? Áttételesen a távhősöknek van gázáremelés?
Kolbászkerítés hol van? Már az IMF is elhúzott, nem érzem a kolbász szagot!

török gábor 2010.08.17. 18:10:43

@Laconicus: csak egyet fogadjon el: mielőtt írok valamiről, tájékozódni és gondolkozni szoktam. minden, amit erről tudok, ellentmond annak, amiről Ön írt.

Balián 2010.08.17. 18:10:45

Rogán mikor indul a szakonyfalui posztért?

Laconicus 2010.08.17. 18:18:55

Kedves Török Gábor,

Ha ez így van, akkor sürgősen cseréljen információforrást. Hamis kiindulási adatokból nem lehet helyes következtetésre jutni. Valamint javasolnék egy fideszkommunikáció-értelmezési tréninget, úgy látom mintha rászorulna kissé :-)
Az egyetlen ember, aki azt szerette volna, hogy Rogán főpolgármester-helyettes legyen, az maga Rogán volt.

De persze azért jó szórakozás látni, ahogy sokan beveszik a rogános-fideszes médiacumit.

gorcsev54 2010.08.17. 18:21:46

Én nem Budapesten lakom élek, de mint vidéki ember(másodlagos állampolgár)simán kijelentem:ROGÁN NEM TÖBB MINT EGY KARIERVADÁSZ SENKI!!!!!!!!!!!!!!!!!De szomorú,hogy így van,és még szomorúbb, hogy sokan azt hiszik ,hogy ez így jó!

Tibike15 2010.08.17. 18:23:04

@török gábor: Rogán biztosan egy hideg fejű renndkívül számító ember, aki minden lépéset előre megtervezi. Továbbá azt hiszi, hogy jól használja a sajtót, volt már erről szó az indexen, hogy milyenek a celebpolitikusok.
Nehezen hihető tőle egy taktikai visszavonulás, mert annyira azért nem áll rosszul most a Tarlós szénája, hogy azon kelljen spekulálni, mi lesz 4 év múlva, plusz azért Tarlós nem Demszky, ért a városvezetéshez.
Szóval ténylen nehezen hihető a taktikai visszavonulás a Rogán részéről, emögött hideg számítás vagy ahogy Lacinus írta kényszer van.
Rogán nyilatkozatait elnézve, az első verzió nem valószínű, ő igenis azt gondolja, hogy kinőtte a kerületet, feljebb akar jutni. Nem vagyok elemző, de ez teljesen egyértelmű.
Szóval inkább mégis az lesz, hogy leállították a nyomulását a Tóninak. Már csak az a kérdés, hogy ki vagy kik. Ennyi a megoldandó kérdés mindössze.

Ordnassac 2010.08.17. 18:29:21

@Tibike15: ennek viszont ellentmond, hogy Tarlós lebegtette meg azt, hogy lehet RA-ból főpm-helyettes is. Nem tudom, mennyire igaz, de majd a névtelen jólértesültek, illetve TG, kijavít, de azt olvasám, hogy Rogán szeretett volna általános helyettes lenni, jó széles jogkörökkel, míg Tarlós csak egy részterületet (talán a városfejlesztés?) akart neki adni. Rogán meg ebbe nem ment bele.

ivrilider 2010.08.17. 18:29:47

@török gábor: ennél számomra érdekesebb az Egei Antal méltán ismeretlensége...

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.08.17. 18:30:15

@Vanek B. Eduard:
NAGYON egyetértek ezzel. 20 éve Arogáns Antal az EGYETLEN politikus, akiben pozitívan csalódtam. Saját érdeke mellett a városét is maga előtt tartja, ami jó. Hát Tarlós ennek az ellentétje..Tarlós szerintem gyűlöli ezt a várost és az itteni embereket..lesz újabb jó négy évünk...
Amúgy a fidesznél szerintem nagy kérdés ez a Rogán dolog. egyrészről örülnek, hogy van egy nem csak pártpolitizálók körében is relatíve népszerű politikusuk. Ugyanakkor az is tény, hogy van saját akarata Rogánnak, amit a Fidesz, vagyis Viktor nem biztos, hogy szeret. És a fidesz milyenségét mutatja, hogy Tarlóst teszik polgármesternek, akinek kisebb a népszerűsége. Még egy közutált, lopó, mocsadék demszky is legyőzte, mellesleg hála az égnek.
Szóval az álláspont az, hogy lehet rosszabb, lehet nemnépszerű, a lényeg, hogy ne legyen önálló építő gondolata. Miért nem mindjárt kósa lesz a pesti kópé is? Az szereti annyira még ezt a várost..

S2000 2010.08.17. 18:32:32

@Ordnassac: Én 2014-en még nem gondolkodom, szerintem komolyan az ellenzéki pártok se...

Demszky-Hagyó Budapesten ugyancsak botrányos, sokak által utált páros...

Tibike15 2010.08.17. 18:33:07

@Ordnassac: szerinted nem elképzelhetetlen egy olyan lépés, hogy a Tóni megkörnyékezte a Tarlóst, aki persze tudva, hogy Rogán befolyásos a pártban nem zárkózott el tőle soha, de ha visszagondsz, soha nem mondta a Tarlós teljesen biztosra, hogy a Tóni lesz a helyettese, de tény, hogy őneki okés lett volna.

Valószínü itt hibázott a Tóni, mert azt hitte, hogy a Tarlós dönt majd ezekben a dolgokban és úgy néz ki, hogy mégsem.

Ted Striker 2010.08.17. 18:37:08

Kósa lesz a "forradalmi" idők Kövér Lászlója?

"Egy egyéni választókerületben 70-100 kopogtatócédulát kell összegyűjteni. Mit akar az az ember, aki arra nem képes, hogy két hét alatt ezt megtegye? Annak nem érdemes a közélettel foglalkoznia, mert sokkal több embert kell megszólítania – jelentette ki Kósa Lajos kedden egy tévéinterjúban. A Fidesz ügyvezető alelnöke úgy fogalmazott: a választójogi törvény módosításával magán is „vágott” a Fidesz."
"Kósa Lajos arra a kérdésre, hogy miért rövidítették 36-ról 15 napra azt az időt, ami a pártok, szervezetek rendelkezésére áll a kopogtatócédulák összegyűjtésére, azt mondta, hogy ez idő alatt fel lehet keresni a lehetséges támogatókat, korábban az első két hét után már csak a visszaélésekről és a botrányokról lehetett hallani, ettől pedig „meg kívántuk kímélni a demokráciát” – fogalmazott a politikus."

www.mno.hu/portal/731081

Kandabula 2010.08.17. 18:42:02

Igazán csak két karizmatikus, tehetséges politikust látok Orbán alatt (mellett?): Rogánt és Navracsicsot. Viszont ez idő szerint arról spekulálni, hogy melyikük hogyan sakkozik, mennyire láthat előre, teljesen felesleges. Most csak egyetlen dologban dönthetnek: abban, hogy egy bizonyos valaki bizonyos végtermékét melyik végén kapjanak be. Viszont: elemi érdekem, hogy sikeresek legyenek, hogy Budapest és az ország sikeres legyen. Ami eddig történt, csak egy politikai giccs.

Tibike15 2010.08.17. 18:49:03

@Kandabula: Rogán karizmatikus?
nagyon alacsonyan van a mércéd

Orbán, Lázár, Kósa, de akár még a Gyurcsány is, ők tényleg karizmatikusak , magukra tudják vonni a figyelmet.
A Tóni nagyon gyerekes, idegesítóek a vihogásai az interjúk alatt, persze gondolom azt mondta neki a stylist, hogy neki poénosnak kell lenni, mert az szeretik az emberek, ezért vihog a saját poénjain.

A Tóni nem rossz, de még nagyon gyerekes és sokat kell fejlődnie.

Kandabula 2010.08.17. 18:57:02

@Tibike15: Majdnem elfogadom a véleményedet, de figyelj!
A többieket nem akartam ide belekeverni. Természetesen Orbán és Gyurcsány igazi "figurák". Lázárt nem ismerem, Kósa számomra örökre leszerepelt. Úgy voltam vele, hogy majdnem, de kiderült, hogy piti.

Ordnassac 2010.08.17. 19:00:32

@S2000: de ők nem indulnak, Meggyes Tamással ellentétben. Itt már senkit nem érdekel Demszky.

Ordnassac 2010.08.17. 19:07:29

@Tibike15: kizárva nincs, ahogy az sem, hogy Tarlós tudja, Rogán jól jöhet még neki népszerűség terén, de nem akarta, hogy a fejére nőjön, ezért akart csak részterületet adni neki. Amibe Rogán nem ment bele.

Persze én csak egy kis egyetemista vagyok, a nagypolitikához semmilyen kapoccsal, szóval a tévedés jogát fenntartom.

Kandabula 2010.08.17. 19:13:22

Viszont mi van Tomival?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.08.17. 19:13:40

@lhr: ( és @Ordnassac:)
Józan paraszti ésszel akkor van egyensúly, ha van egy "súlyos valami", és annak van egy (azt kiegyensúlyozó) ellensúlya.
Kivéve persze, ha az a valami PONT a súlypontja alatt volna alátámasztva...

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.08.17. 19:22:22

Bocs, nem olvasom végig a kommenteket, csak a poszt címéről jutott eszembe valami (már nem először) :
Lehet, hogy egy előre megírt forgatókönyvhöz van szerencsénk és tképp ez az egész cirkusz nem is a főpolgármesteri posztról szól, hanem a kis arrogáns tónink van kiszemelve, mint Vekker Viktor utóda és ezt próbálják meg előkészíteni?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.17. 19:22:43

@Ordnassac: Ha Rogán akarta, Tarlós lebegtette, aztán Rogán mégsenem lett, akkor megmondhatnák esetleg, hogy most ki az a szürke eminenciás, aki városi dolgokban dönt.
Mégse lehet minden csip-csup panelproli, vagy luxusmetró üggyel Orbánt nyaggatni a lelátón.

Kandabula 2010.08.17. 19:28:45

Akárhogy is, rosszul látjátok! Itt minden úgy történik, ahogy Rogán megtervezte! Van az így manapság... Sőt!

elfelejtette 2010.08.17. 19:49:46

Rogán ügyes politikus. 5. kerületi polgármesternek lenni szerintem jó teljesítmény, főleg ha figyelembe vesszük azt, hogy 2002-ig olyan szerepből ismerték őt a szavazók, mint Szíjjártót vagy Répássyt, aki naponta olvas fel valami hülyeséget az újságírók számára, meg a tévékameráknak.

Szerintem ez taktikai visszavonulás a részéről. Elképzelhető, hogy Tarlós dolga a fővárosi költségvetés/vagyongazdálkodás konszolidációja lesz, valamint a fővárosi irányításának átvariálása (úristen megszünteti a kerületet, jajjjajjaj). Valószínűleg a pénzhiány miatta fejlesztések lelassulnak majd, így ez nem lesz túl hálás feladat, Tarlós fénye így megkophat a ciklus végére.

Ekkor jöhet a képbe ismét Rogán.

Persze az is lehet, hogy a Zorbán a hibás az egészért, by design.

Balt 2010.08.17. 19:58:24

@lhr: Kicsit beszaladtál a málnásba. A 2010 áprili 11-i adatok:

Debreczeni József MDF 1 500 6,99 %
Hegedűs Lórántné Jobbik 1 363 6,36 %
Rogán Antal FIDESZ-KDNP 11 499 53,62 %
Schiffer András LEHET MÁS A POLITIKA 2 689 12,54 %
Dr. Steiner Pál MSZP 4 395 20,49 %

Rogánhoz képest a 2. helyezett (Steiner et.) valamivel több, mint Rogán szavazatainak 1/3-át kapta. Ebből nehéz lesz kijönni... :)

röntgenszeműlány 2010.08.17. 20:03:39

Ez de vicces! Politológusunk komolyan elhiszi, hogy erről Rogán döntött! Lol.

szbi 2010.08.17. 20:05:48

@gauche caviar:
"Csak ha ez az ország sosem lesz képes felfogni, hogy a demokrácia a fékek és egyensúlyok rendszertéől működik, és nem attól, hogy 'a pógármester legyen kormánypárti politikus mert akkor több csurran ide' akkor le is szavaznak a gumicsizmára."

T. caviar! Az ön gyűlöletbeszéde ellentétben áll a tényekkel. Fölhívom a figyelmét: 2006-ban a Fidesz az éppen kormányon levő, fél évvel korábban megválasztott szocialistákkal szembefordult választók bizalmából nyert - nagyon - az önkormányzati választásokon. Akkor tehát működött a fékek/ellensúlyok rendszere? S jó volt?
Igen is, nem is. A Fidesz önkormányzói bizonyítottak - a szoci/szdsz csapat is. Csak éppen mást.
Amúgy: az önkormányzat önkormányozzon és ne játszon hullámvasúti fékezőt. Demszky megróbálta: láttuk az eredményt - pusztulás. A kivétel: az ötször elnyert stallum.
Tarlós jó lesz, ha jó csapatot szervez. Ennek első jó jele Rogán kihagyása.

Ordnassac 2010.08.17. 20:07:51

@röntgenszeműlány: azért ilyen nicknévvel Bokros Lajost betenni avatarnak, igencsak pikáns. :-D

elfelejtette 2010.08.17. 20:10:08

@röntgenszeműlány: Szerintem a "Zorbán távirányítja azt is, hogy a faluban ki legyen az Erőspista" narratívát már ők is kurvára unják. :D De nem akarok a nevükben nyilatkozni, és ez a BP.-i főpolgármesteri poszt azért van annyira jelentős, hogy pont ő döntsön.

hoplita 2010.08.17. 20:11:13

Az én szememben rogán az a fajta, ma már harmincas "politikus", aki gyönyörűen mutatja a "feltörekvő, ifjú generáció" minden beteg vonását.
Egy kis elvtelen, takonyfejű féreg.
Bocsi a férgektől.
És legyen rá büszke a fidesz, valamint vigyázzon rá......eljő az idő, amikor már csak a hasonló fajtájúakból fog állni .......igaz similis simili...:)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.08.17. 20:12:11

Szerintem meg Tóni gyerekból ennyi kreativitást ne nézzetek ki. Túl nagyra akart nyújtózni? A Fityisz ennyire nem demokratikus... Amíg Viktor nem hagyta jóvá, addig ilyesmi szóba sem kerülhetett, beszélni meg végképp nem lehetett volna róla! Tehát amit láttatok az egy előre megtervezett dolog volt. Egy percig nem volt kérdéses. Tóninak ezt kellett előadnia, egy picit így tartotta és rázta meg főnöke a pórázt a kezében - üzent Tarlós pajtinak, hogy tudja, mi, merre, meddig... Ha kellene és netán túl "kreatív" kezdene esetleg lenni, akkor íme, itt van valaki, aki nagyon gyorsan átveszi a helyét, ő meg nézheti az egész meccset a lelátó leghátsó sorából. A döntési és nyilatkozati mechanizmusok nem úgy zajlanak itt, mint a cociknál, ahol teljes volt és maradt is a káosz. Azért volt nevetséges, hogy Szijjártó és Kósa pajti nyilatkozatait anno sokan önállóságnak és fecsegésnek hitték. Itt ilyen nincs! Azt lehet csak nyilatkozni, ami átment a döntéshozói és kommunikációs csoportokon. Itt nincs elszólás. Ami annak néz ki, az pláne nem az.. :)

Ordnassac 2010.08.17. 20:13:16

@hoplita: na, Staudt Gábor és Dúró Dóra is jó úton van efelé. :-D

Amúgy welcome back!

hoplita 2010.08.17. 20:16:42

@Ordnassac:
Szeva....mija hézag....?

Dögfáradt vagyok, leszek vagy húsz percig....de rogán a kedvencem, hozzávakogtam..:)))
Indul a kampány, gyűjtöm a kopogtatókat....meg dógozok, mint a kisangyal.:)

szbi 2010.08.17. 20:17:37

@Laconicus: az Ön neve hibásan jelent meg, helyesen: lacuna.

Ordnassac 2010.08.17. 20:18:08

@hoplita: jelöltség meglett? ;-)

Táblázatomat láttad? spreadsheets.google.com/ccc?key=0AtfsT_NEWhZJdGhQUjZRemR1M2ZuM3FCX1MyVHBSSXc&authkey=CIHm0fcM&hl=hu&pli=1#gid=0

Esetleg tudsz segíteni betölteni a hiányzó jobbikos helyeket?

ILLED 2010.08.17. 20:20:22

Nekem csak Machiavelli jut eszeme:

"A vegyes birodalom ura, mint mondva vagyon, gyöngébb szomszédainak védelmezője kell hogy legyen; meg kell tanulnia, hogy a nálánál erősebb szomszédságot erejéből kivetkeztesse, s ügyelnie kell, hogy véletlenül se lépjen be birodalmába hozzá hasonlóan erős idegen."

Így Rogán maradt egyeduralkodó a maga birodalmában, és nem hagyja, hogy beteljesedjen Machiavelli vészjóslata:

"...megeshetik, hogy a becsvágyók, az elégedetlenek, vagy akik félnek, idegen segítségért folyamodnak..."

"S ki e tanácsot nem követi, hamarosan elveszti azt is, amit megszerzett, és végtelen sok bosszúsága és kellemetlensége lesz addig is, amíg hatalmában tartja. "

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.08.17. 20:20:27

@gauche caviar: tarlósnál gusztustalanabb alakot még a fidesz köreiben is nehéz találni, de... amikor olyat látok, hogy a maszop egy kis Schmukot akar főpolgármesternek, akkor valahogy mindig a sírás környékez. Lehet mondani Demszkyre sokmindent, de tartok tőle, hogy nála csak rosszabb jöhet.
Egy "független" fidesz frakcióvezető, aki a választási plakátján képes volt zsebrebaszott mancsokkal virítani... naneeee... viszont attól tartok, hogy ha van is ember, akit érdekel a főváros sorsa, az erre a mostani szavazásra nem fog elmenni. Akit meg csak az érdekel, hogy egy áldemokrata, vérkomcsi párt képviselője nyerjen, az el fog menni. Szóval én is biztosra veszem, hogy idén a fidesz megnyeri Budapestet is. :(
Ha lenne rá lehetőségem, most disszidálnék.

hoplita 2010.08.17. 20:21:23

@Ordnassac:
Én sose mondtam, hogy nekem minden klappol....
Azt a pártot még nem gründolták össze.....meg asszem nem is fogják.:))
Én mán csak ilyen vagyok..:))))
De bulvártónitól akkor is kiütést kapok....hacsak látom, már a talpam is ökölbe szorul.
Nekem a fidesz egyik legirritálóbb pofája.:)

sfi 2010.08.17. 20:22:33

Számomra mindig is érthetetlen volt, hogy a jobboldal sosem volt képes megfelelő jelöltet állítani Demszkyvel szemben. Ha négy éve például Rogánt indítják, idén újrázhatna a főpolgármesteri székért. Persze van vele egy gond (orbáni szemmel). Rogán inkább a Fidesz embere, mint Orbáné, abból pedig meg még komoly gondja lehetne Orbánnak. Látványos, ahogy Orbán pártonkívüliekkel operál. Ez persze taktikailag is lehet előnyös, lesz cseresor.

elfelejtette 2010.08.17. 20:24:16

@Sixx! "Szóval én is biztosra veszem, hogy idén a fidesz megnyeri Budapestet is. :("

Katasztrófa, a végén még nem az MSZP fogja irányítani Budapestet, és akkor... és akkor... fékek és ellensúlyok,... és akkor úristen.. ja nem, az Fideszes szöveg... Ojrópasegíccs! :D

stars7726 2010.08.17. 20:24:39

a fideszben nem szeretik az önállóságot,az akciókat,az orbánnál népszerűbb politikusok pedig eleve halálra vannak ítélve.akinek pedig nagyratörő tervei vannak,és arra a vezér nem adja áldását,na annak annyi.ez a vezérelvű,személyikultuszra építő rendszer hol is volt igen népszerű?mert hogy nem a keresztény konzervatív,polgári demokráciában(már ez is kész vicc),az biztos.

Ordnassac 2010.08.17. 20:24:43

Hmmm... Pokorni csak nekem jutott az eszembe mint potenciális főpm-jelölt, ha Tarlós 2014-ben nem vállalná?

fillérbaszó vadász 2010.08.17. 20:25:59

Mindegy Rogán és Tarlós. A lényeg hogy az októberi választással beverik az utolsó szöget az szdsz koporsójába. :)

elfelejtette 2010.08.17. 20:28:19

@stars7726: "a fideszben nem szeretik az önállóságot,az akciókat,az orbánnál népszerűbb politikusok pedig eleve halálra vannak ítélve"

Komolyan kérdem, az antifidesz hadtest képes még önálló gondolatokra? Ez kábé a kétszázadik ilyen vélemény a mai nap, és szokás szerint ugyanaz a hülyeség, mint amit eddig fújtak. Minden a Zorbán lelkén szárad, személyi kultusz, blabla...
Fárasztóan ostoba.

elfelejtette 2010.08.17. 20:29:17

@Ordnassac: Pokorni úgy látszik jól elvan a XII. kerületben. Ha jól rémlik, már 98 óta.

hoplita 2010.08.17. 20:30:06

@Ordnassac:
Dehogy tudok én ilyenben segíteni.....én a periférián mozgok.:)))
De tényleg, piszokul le vagyok terhelve melóval - hál' Istennek - a megyei dolgokban úgy ahogy otthon vagyok, de a többi kis túlzással homály.

Ja, jelölt vagyok, sőt, annál kicsit több....:)))))

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.08.17. 20:36:21

@elfelejtette: hát öregem, elég komoly agy(?)mosáson kellett átesned neked is, ha még nem tűnt fel, hogy a fideszben biza ez van. Rákosi pajtás sírna a gyönyörtől, ha látná viktorka működését.

Ordnassac 2010.08.17. 20:36:45

@elfelejtette: 2006-ben lett polgármester. 1998 óta csak egyéni ogy. képviselője a XII. kerületnek.

Ordnassac 2010.08.17. 20:37:36

@hoplita: nocsak, polgármesterjelölt is?

Igazából arra gondoltam, hogy hátha tudod a szolnoki polgármesterjelöltet.

Diocles 2010.08.17. 20:40:41

@Ordnassac:

nem értem a Rogán-ügyet.
épp a pártvezetésnek és Tarlósnak kéne forszíroznia, h vállaljon valami szerepet, és ezzel húzza a Fidesz-listát.

Rogán kajálja a libsi értelmiség és a bulvárnépség, szóval afféle PR-ügyi főpolgihelyettes lehetett volna (értsd: dolgozni nem kell, de sok szalagot lehet vágni)

lehet, h valaki féltékeny volt a pártvezetésben, amit nem értek, mert Rogán nem lenne hűtlen a Fideszhez soha (abban a pillanatban elvágná magát), így Rogán bulvárnépszerűségéből a Fidesz hízik, nem más.

amit TG ír, az elég erőltetett, Rogánnak sokkal nagyobb esélye lenne megörökölni Tarlós székét, ha főpolgi-helyettesként menedzselhette volna a népszerű ügyeket, nyilván a Fidesz sem elkoptatni akarta volna ezen a poszton.

(megjegyzem, Rogánnak épp az ilyen elemzések ártanak a legjobban, amelyek azt sejtetik, h Rogán Tarlós kudarcára utazik...)

hoplita 2010.08.17. 20:53:58

@Ordnassac:
Ja...na most mondd meg..:)))

Nem tudom, de ismétlem, jelenleg nagyon kevés időt tudok szakítani arra, ami nem éppen "létfontosságú" és elengedhetetlenül szükséges.

tbb 2010.08.17. 20:55:06

@Birtalan Balazs:

Ez mutatja hogy nagy játékos.

Ordnassac 2010.08.17. 21:04:31

@Diocles: a főpolgármester-helyettesi poszt már Horváth Csabának sem jött be, Rogán akár meg is égethette volna magát ezzel, tehát széles jogkört kellett volna kapjon, hogy elfogadja (állítólag ezt is akarta volna), míg Tarlós inkább csak egy részterületet adott volna neki. Másrészt nem hiszem, hogy Rogán megelégedett volna egy PR-poszttal.

Szerintem népszerű kerületi polgármesterként több esélye van (Tarlós is így indult és nem kellett volna sok neki) 2014-ben, feltéve, hogy Tarlós négy év múlva nyugdíjba megy. Rogán 38 éves, bőven van még ideje.

hoplita 2010.08.17. 21:11:51

@Ordnassac:
"...Rogán 38 éves, bőven van még ideje. .."

Feltéve, hogy a fidesznek van még ugyanannyi ideje, mint tóninak.
Elmúlik ám a varázs és kipukkad a lufi.
Itt helyben tudnék mesélni, hogy már hol tartanak a fijúk.:)))
Dióhéjban csak annyit, nagyon nagy bajok vannak.....és tudod, mint cseppben a tenger.:)

Ordnassac 2010.08.17. 21:14:44

@hoplita: nono, itt azért nem kell kampányolni! :-P

hoplita 2010.08.17. 21:15:15

Na, maj' egy órát voltam....jóccakát mindenkinek.
Esetleg holnap felnézek....

ati27 2010.08.17. 21:16:27

Jól látom a műsorvezető Demcsák Zsuzsa? Ő még mindig a mokkában van? @hoplita: Hm... a jobbik pedig sokkal hamarabb megy a darálóba a jelen állás szerint... Tudom-tudom, megint komcsi-zsidó összeesküvések vannak a mostani botrányok mögöt.. :)

lhr 2010.08.17. 21:21:37

@Balt:
Nyugi, majd kijövök, ha tényleg „bemegyek”. Áprilisban akkor is ez lett volna a végeredmény, ha a fidesz besenyő pista bácsit indította volna. Vagyis ez esetben még ugrott is volna a százalék...
Itt most épp arról van szó, hogy a fidesz hogy szabaduljon meg a rogánanti-féle potyautasoktól. Ha fontos számukra a szavazók szavazata, meg fog. Ha nem, hát nem...

t a m á s 2010.08.17. 21:22:19

és a Rogán...és a Tarlós...és majd négy év múlva...és talán taktikus, talán nem, és talán nem is ő döntött hanem a főnök...és...és
És a sok hozzászóló közül valakinek van véleménye arról, hogy vajon mit képvisel valójában Tarlós vagy Rogán. Mi fog változni, mi fog más mechanizmussal működni. Milyen műszaki-gazdasági fejlesztések lesznek. Hogyan alakítja át - mint mondotta - Tarlós rendszerelvű működéssé a fővárosi önkormányzatot.

Szóval VALAMI érdemi vélemény is hangozzon már el a sok üres pletyka szintű csacsogáson kívül. Azért ez mégis csak egy ország fővárosának vezetése lesz és nem a Mónika show vagy a Josi Barat ál-társadalom-pszichológiai hülyítése a mob részére.
Bocs.

Ordnassac 2010.08.17. 21:22:51

@lüke: Fabius zuglói lenne?

Nálam még nem érkezett meg a Papcsák-féle szóróanyag, a szoci és az LMP-s igen. Igaz, kaptunk ma egy robothívást Tarlóstól, de azt hiszem, ezt már mondtam.

elfelejtette 2010.08.17. 21:29:17

@t a m á s: A poszt Rogán döntéséről, és a mögötte húzódó okokról szól, úgyhogy talán nem véletlen, hogy a hozzászólók is ezt csócsálgatják. Egyébkét örüljön neki, ritka az ilyen, amikor többségében a témával összefüggő hozzászólások születnek. :D

Diocles 2010.08.17. 21:29:38

@Ordnassac:

Miért ne jött volna be Horváth Csabának a főpolgi-helyettesség? Ennek köszönheti, h budapesti elnök, képviselő, jelölt, stb., enélkül senki sem lenne, rég eltűnt volna a süllyesztőben.
(Összevetésképp, pl. Gy. Németh Erzsébet, aki korábban MSZP-jelölt volt, és a neve négy éve helyettesként is felmerült, most még befutó helyet se kapott se országgyűlésin, se önkormányzati, mehet, amerre lát, mert képviselősködni nem fog már ebben az életében.)

Ha Rogán tovább akart volna lépni, és ez Fidesznek is érdeke lett volna, akkor valami városfejlesztési-féle poszt kellett volna neki, amivel sokkal szerepelhetne a médiában bulvárügyekben.
(Az áremeléseket, népszerűtlen ügyeket más helyettesek vinnék értelemszerűen.)
Most az van, h Rogán megakadt, ki tudja mi miatt, de én ezt nem mondanám valami hú de nagy döntésnek.
Akármi is az ok, mind a Fidesznek, mind Rogánnak káros, h nem lépett tovább.

Ordnassac 2010.08.17. 21:30:28

@t a m á s: a stílus maga az ember. Tarlós és Rogán más karakterek. Tarlós meg tudja szólítani a stílusával a főváros munkásrétegeit, míg Rogán más rétegeket tud megközelíteni.

Ez valószínűsíthetően a programatikában is meglátszana. Arról nem is szólva, hogy amíg Tarlós nem kezd el ideologizálni (ami nem megy neki), addig egy elég technokrata városüzemeltető, míg Rogán eddigi tevékenységéből adódóan inkább a pénzügyi-gazdasági vonalat viszi.

lüke 2010.08.17. 21:32:29

@Ordnassac:
may bee
utána nézünk:)

Ordnassac 2010.08.17. 21:33:58

@Diocles: párton belül lehet, hogy bejött Horváthnak, de az egészen biztos, hogy belőle főpolgármester nem lesz. Rogán meg nem hiszem, hogy a budapesti pártelnökséget ambicionálja. Nem valami erős poszt a Fideszben.

Myacis 2010.08.17. 21:34:34

@Ordnassac: Teljesen igazad van. Az 5. ker-ben Rogán mint elsö ember tökéletesen adja el magát, ez átmegy a medián is, lásd bulvár, olyan bázist tud pár ciklus alatt kiépíteni, amienk a hátán a kedvezö (!!) pillanatban robbanthat. Remélem, hogy ezt a népszerüséget a Fidesz felsö vezetöi körei nem kaszálják el még az elején (késöbb már nem tudják ök sem, lásd Kósa). Több ilyen ember kellene Viktor mellé, mint R.A.

jjulie 2010.08.17. 21:35:13

@Ordnassac:

mi az a fővárosi munkásréteg?

a targoncásra, a söfőrre, meg az árufeltöltöre gondolsz?

Ordnassac 2010.08.17. 21:35:32

@lüke: olvastam a kommenteket, zuglói. Nem vagyok nagy Varánusz-olvasó, de ennek most örülök. :-)

lüke 2010.08.17. 21:37:18

mr1-n-most
az Eu vezető gyógyító hatalma leszünk 2015-re
halkan: a hazaiakat hol és hogy gyógyítjuk?
/fogászatban jók vagyunk, ismerek olyat ,aki visszajött
Németo-ból/ az adózás miatt , azt gondolom/

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.08.17. 21:37:40

@t a m á s:

Tarlós nem fog pazarló álmokat kergetni, megfogja a pénzt, ellenőrzés alatt tartja az apparátust, takarékosan és megbízhatóan fogja intézni a város funkcióit.

Legelsősorban az az elvárás, h irtsa ki a korrupciónak még az írmagját is.

Ordnassac 2010.08.17. 21:37:55

@jjulie: többek között, de a stílusával nem csak őket közelíti meg. Rendpárti szövege is bejön több embernek, Staudtnak lehet, hogy nem árt majd erre figyelnie, ha nem akar rosszul szerepelni októberben.

Persze ami jön a réven, az elmegy a vámon. Sokaknak elég ellenszenves alkat Tarlós. Egyik óbudai ismerősöm "Új Döbrögi" névvel illette.

lüke 2010.08.17. 21:39:50

@Ordnassac:
lehetne
ez- is!!!- hiba

trafikuty 2010.08.17. 21:52:48

A Fidesz újabb történelmi "bűne", hogy Tarlóst ráengedi Budapestre.
Rogánt sokáig nem komáltam, de sztem fényévekkel jobb lenne főpolgármesternek, mint a fentebb említett személy.

Amúgy nem vagyok Fidesz-szavazó!

Csá!

trafikuty 2010.08.17. 21:53:23

A Fidesz újabb történelmi "bűne", hogy Tarlóst ráengedi Budapestre.
Rogánt sokáig nem komáltam, de sztem fényévekkel jobb lenne főpolgármesternek, mint a fentebb említett személy.

Amúgy nem vagyok Fidesz-szavazó!

Csá!

Diocles 2010.08.17. 21:54:25

@Ordnassac:

te abból indulsz ki, h a főpolgi-helyettesség ártott volna Rogánnak, szerintem pont, h nem, ez igazi ugródeszka.
(és a Fidesznek sem mindegy, h van-e médiaképes embere a városházán, merthogy a Tarlós-kedvenc György István nem az, az biztos. ha netán jól is mennének a dolgok, azt el is kéne adni, ehhez kellett volna Rogán.)
Horváthnak sem az ártott, hanem az, h pechjére épp a Demszky-Hagyó-korszak teljes csődje idején volt főpolgi-helyettes.

Ordnassac 2010.08.17. 21:57:04

@Diocles: ez attól is függ, hogy mennyire viselnék el egymást Tarlóssal. Eléggé különböző karakterek.

Ordnassac 2010.08.17. 21:58:15

Hmmm... TG rajongó helyett lett RA rajongó a blogon. :-D

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.08.17. 22:07:08

@Ordnassac:

RA rajongó legyen felőlem bárki, ezt maximálisan el fogom ismerni mindig

jjulie 2010.08.17. 22:13:23

@Diocles:

ehelyett inkább imátkozz naponta ezerszer a fideszért ha jót akarsz nekik

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.08.17. 22:21:31

Tarlós aktív részese és egyik "főembere" Budapest kálváriájának.

Ha van eszetek polgártársak, ne szavazzatok az ilyen "leverem a szemüveged és megtaposom", hiteltelen emberre!

LEGYEN EGY NORMÁLIS, POLITIKAILAG ÉS ERKÖLCSILEG TISZTA, ZÖLD EMBER JÁVOR BENEDEK A FŐPOLGÁRMESTER.

Vége lesz a sok mutyinak a fővárosban!

jjulie 2010.08.17. 22:24:04

tavaly gazdát cserélt egy lakás az ötödik kerületben, a szabadság térnél 160 millió volt a vételár

a tulajdonos, a kilencvenes évek legelején vette az önkormányzattól, kereken 1 millióért

egyik ár sem számít szenzációnak a maga idejében

szóval van rugó ebben a kerületben, a rogángyerek, meg jó ide, sok vizet nem zavar

Ordnassac 2010.08.17. 22:27:38

Nocsak, a vörös, a narancs és a népnemzeti-radjobbos kampánykommentelők után megjelentek az első zöldek is?

Nem hiszem, hogy az LMP-ben nagyon örülnének ennek...

lüke 2010.08.17. 22:32:59

@jjulie:
a Szabadság tér Párizsban is lehetne épitészetileg,
BP legszebb tere
még a története is-Bastille

Ordnassac 2010.08.17. 22:33:42

Nem is tudtam, hogy Schmuck Andornak van blogja:

schmuckandor.blog.hu/

:-D

Ordnassac 2010.08.17. 22:34:49

@jjulie: hmmm... az imátkozás erdélyi forma lenne?

lüke 2010.08.17. 22:35:09

@Ordnassac:
hmm fejlődünk
Che Guevara meg Castro nem volt még itt,
dehát Maradona is olvassa őket

lüke 2010.08.17. 22:36:49

@Ordnassac:
az utálkozás ,a t-vel:)

stars7726 2010.08.17. 22:45:02

@elfelejtette: lehet hogy számodra ostoba,de igaz.lehet,hogy ez neked fáj,de akkor is igaz és ez a helyzet,tedd túl magad ezen,és próbáld meg feldolgozni.ha esetleg ez nem menne,vannak erre nagyon jó szakemberek.

Myacis 2010.08.17. 22:52:32

@Orbán Castro Chavez Rákosi Viktor itt az idő húzz: Jávor Bendek tiszteletreméltó ember, de sajnos súlytalan.. megenné az apparátus, a tanácsadói vinnék erre-arra. Akkor már inkább Tarlós, belöle inkább kinézem, hogy megszünteti a mutyirendszereket, a korrupciót (legalábbis alacsony szinten tartaná).

elfelejtette 2010.08.17. 22:56:10

@stars7726: Nem ez a helyzet. Ez a ti és többek közt az MSZP véleménye a helyzetről, ami láthatóan teljesen visszhangtalan. Érdemes lenne esetleg új dologgal próbálkozni? legalábbis újrafogalmazni a "Viktátor" szintű szösszeneteket? Ha nem, nem, nem erőltetem. Véleményem szerint a Fidesznek addig jó, amíg a túlhatalmán sápítozik az ellentábora.

Leporello (törölt) 2010.08.17. 23:03:38

Azért ennek a "bölcs, higgadt kivárás"-nak megvannak a veszélyei, lásd Hillary Clinton okosnak vélt kivárását 2004-ben, amikor nem indult el Bush-sal szemben az általános várakozás ellenére, biztosra véve, hogy 2008 gond nélkül az övé lesz - az eredmény ismert. Ezzel még véletlenül sem szeretném azt sugallni, hogy Clintonné és Rogán hasonló kvalitásokkal bír :)

Themisz 2010.08.17. 23:07:39

Ide is beírom, hátha valaki tudja a választ

Ha a maszop a kopogtatócédulák leadása előtt közvetlenül (tehát szeptember elején) lép vissza Janicsák javára Zuglóban, akkor az ő nevük is ott fog szerepelni a szavazólapon mint jelölőszervezet Janicsák mellett? Mert ha nem, akkor Várnai (LMP) esélyei eléggé megnőnek.

jjulie 2010.08.17. 23:07:50

@Ordnassac:

remélem reggelre megfejted

Ordnassac 2010.08.17. 23:13:00

@Themisz: itt is, ott is: nem fog megjelenni. :-)

Hiszen a ZÉK jelöltje, nem az MSZP-é, az ajánlócédulákat is így töltik ki.

Themisz 2010.08.17. 23:19:39

@Ordnassac: Na hát ez sirály, köszi. Az összes szavazójukat meg úgyse tudják személyesen elérni, hogy inkább a Janicsákra szavazzanak, úgyhogy legalább itt Zuglóban nem lesz esélyük (van volt önkoris ismerősöm, lényegében kicsináltak egészségileg, maszop-fidesz közösen, remélem mindkettő el lesz takarítva) .

Ordnassac 2010.08.17. 23:27:12

@jjulie: ahha! Köszi az infót. Mindig tanul az ember valamit. :-)

@Themisz: önkoris ismerősöm nekem is van több, egyikről tudom, hogy nem indul az idén.

tbb 2010.08.17. 23:38:49

@lüke:

Te hümmögsz rajta? Mint egy bölcs meglátáson? Noha csak egy poenos cikizés. Annak nem is rossz. De komolyan venni?

Ordnassac 2010.08.17. 23:41:51

@tbb: mindenesetre azóta ott néhányan vígan eltrécselünk a zuglói helyi politikáról. :-)

tbb 2010.08.17. 23:46:42

@lhr:

Miért akarod, hogy a fidesz megszabaduljon a rogánantiféléktől? Akikből ráadásul Rogánon kivül nincs is több.

porfelhő 2010.08.17. 23:55:47

@jjulie:
Te tudtad, hogy az imátkozás: megfosztani az átoktól, az imádkozás: imádatot jelent?
Én nem tudtam.

Ordnassac 2010.08.18. 00:05:12

@tbb: úgy lassan három órája. Kend is zuglói? Csatlakozz! :-)

tbb 2010.08.18. 00:09:01

@t a m á s:

De igényes lettél hirtelenjébe. Amit csak helyeselni tudok. És nagyon becsüllek, hogy ennyire komolyan aggódsz Bp. jövöje miatt. Mert ez felelősen gondolkodó lélekre vall. De hidd el felesleges. 20 év Demszky után olyan alacsonyra van téve a léc, hogy akármi is lesz, előrelépés lesz.

Michael Corleone 2010.08.18. 00:10:26

Gábor, Neked biztos, h több információd van, de valamit nem értek. Ha (ahogy írod) a Fidesz vezetése kapacitálta Rogánt, h legyen főpolgármester-helyettes, de ő maga nem szerette volna ezt, akkor miért hagyta Rogán, hogy több hétig erről folyjon a találgatás? Ez esetben 1 nap után közölhette volna, h nem.

Nem logikusabb, hogy Rogán szeretett volna főpolgármester-helyettes lenni, de a Orbánék nem akarták, h ezzel a pozícióval tovább erősödjön? És ez a csata volt a háttérben az elmúlt néhány hétben.

Azt a verziót abszolút elvetjük, hogy igaz amit Rogán mondott az interjúban, és nem volt semmiféle nyomás, se erre, se arra?

tbb 2010.08.18. 00:14:51

@Ordnassac:

Nem. Én káderdűlős vagyok. Már az átkosban is. :)))))

tbb 2010.08.18. 00:18:34

@Michael Corleone:

Mármint te elveted.

Jut erről eszembe a vicc. Férj a feleségnek: Drágám, már egy hónapja nem szexeltünk. Mire az asszony: Te.

tbb 2010.08.18. 00:48:39

@jjulie:

Ez a Kővári valami alternatív dogmatikus?

tbb 2010.08.18. 00:52:41

@tbb: @Ordnassac:

A gyerekkoromban imádtam. Manapság viszont puccos és barátságtalan.

AkarkiJ 2010.08.18. 01:59:08

@Ordnassac:

"@Tibike15: ennek viszont ellentmond, hogy Tarlós lebegtette meg azt, hogy lehet RA-ból főpm-helyettes is. Nem tudom, mennyire igaz, de majd a névtelen jólértesültek, illetve TG, kijavít, de azt olvasám, hogy Rogán szeretett volna általános helyettes lenni, jó széles jogkörökkel, míg Tarlós csak egy részterületet (talán a városfejlesztés?) akart neki adni. Rogán meg ebbe nem ment bele. "

Talán közrejátszott a dologba az is, hogy a szuper-alpolgi posztra egy eddig nem nagyon közismert embert kinéztek, aki kidolgozta nekik az összes fővárosi cég összevonását egy kalap alá, illetve, hogy pont pár napja támadták be tónit az 5.kerben, hogy ácsi, "kicsit" elszaladt a felvett hitel mennyisége (úgy a 4x-esére), és miaz, hogy csak úgy lelép onnét, hátrahagyva a szart.

Persze, vicces, hogy pont mszp-sek hangoztatták ezt, de szépen mutatja, hogy a gyakorlati oldalról a két párt között sok különbség nincs.

AkarkiJ 2010.08.18. 02:04:29

@török gábor:

"Hogy mennyit változott a világ, bizonyítsa egy 2006-os jövendölés a Magyar Nemzetből, a méltán ismeretlen Egei Antal tollából:"

Kedves TG, megszoktam tőled, hogy a politikusok, pártok tekintetében igyekszel egyfajta távolságot tartani, inkább értelmezni dolgokat, mintsem véleményt nyilvánítani, így ennek tükrében a fenti mondatot, illetve a minősítést én személy szerint nagyon nem tartom szerencsésnek, vagy a korábbi stílushoz mérhetőnek.

Leegyszerűsítve, függetlenül a valóságtartalmától, ez így szerintem elég paraszt beszólás volt :)

AkarkiJ 2010.08.18. 02:24:17

@trafikuty:

"A Fidesz újabb történelmi "bűne", hogy Tarlóst ráengedi Budapestre.
Rogánt sokáig nem komáltam, de sztem fényévekkel jobb lenne főpolgármesternek, mint a fentebb említett személy."

És tóni vajon a bkv feneketlen pénznyelőjét próbálja meg kezelni, vagy csipak úr 40mrd-os 5. kerületi beruházása körül bábáskodjon?

Mindkettővel tud pénz állni a házhoz, de míg előbbi totál népszerűség vesztés, addig utóbbi legalább nem

ex (törölt) 2010.08.18. 02:27:56

Sajnálom, hogy nem Ő lesz főpolgármester!

tbb 2010.08.18. 02:45:47

@AkarkiJ:

Miért tartod paraszt beszólásnak? Megmagyaráznád? Gondolom nem lesz nehéz, mert egy állításól a valóságtartalmától függetlenül bármi elmondható. És valóságtartamától függően?

Hüvely Matyi 2010.08.18. 02:51:56

Üdvözlök Mindenkit!

Első hozzászólásom, a visszanézőknek írom: liberális-konzervatív-szociáldemokrata vagyok. Ebben a sorrendben. Nyilvánvalóan mindenkiben jelen van valamennyi érzés a skáláról, csak esetleg jelenleg elfogult az A, vagy a B, vagy a C, vagy D irányba.

Párt és szavazati preferenciáim nem feltétlenül esnek egybe "liberális", "konzervatív", "szocdem" jelvényű pártokkal szimpátia és szavazati sorrendben.

Hogy a témához is szóljak:

Tónit nem szerettem, mikor a párt ökle volt. Ráverték a vesztést, mikor kampányfőnök volt, majd 4 év alatt átpozícionálta magát Pokornivá.

Tovább megyek: vannak eredmények a kerületében.

Fiatal, buzgó, azt hitte itt az idő. A Főnök úgy gondolta, hogy négy év nem elég, korábban pozícionálták Istvánt, nem váltunk.

Szerintem István nyer. Ha nyer, van még négy éve utána is, ha a Fidesz jól csinálja. Ha nem, akkor Tóni is bukna négy év múlva.

Magyarán Tóni most nyolc évig kerületi polgármester, vagy kitalál magának mást.

Szerintem nem ül meg a seggén.

nestrot10 2010.08.18. 04:01:57

AROGÁN (ET. )TÓNI egy szerepelni vágyó , barom! Semmihez nem ért!

sfi 2010.08.18. 04:33:45

@malacz69 rettegéselemző: "Legelsősorban az az elvárás, h irtsa ki a korrupciónak még az írmagját is. "

Malacka, hány éves vagy, hogy még mesékben hiszel?
Csak jelzem. Hogy a Fidesz a 2/3-ával még nem rakta rendbe a pártfinanszírozást, még megértem, jönnek az önkormányzati választások. De nem kecsegtet semmi jóval az, hogy arra már volt kapacitásuk, hogy az állami vállalatok szerződésadatait el lehessen fedni üzleti titok címén.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.08.18. 07:02:03

A Rogán ügyvéd embere megjelent és közölte, megvehető a régen áhított és kérelmezett ingatlan rész. Ennyi és ennyi az ára, plusz a "tiszteletdíj".Megegyeztünk, miénk az ingatlan. Nagyon úgy érzem a fideszes pofátlanságok miatt elő fog kerülni a bizonyíték!!!
Egy kolléga is így járt, csak ő nem vette fel.

kodó tamás 2010.08.18. 07:13:17

@tbb: ja ja mert nem engednek senkit oda. nekem ne mondja senki hogy 10 millio ember "rosszabb" mint tóni. ha nem is mindenki olyan jóképű, de akadnak azért rendes iskolát végzett művelt gyakorlott stb emberek is, nem midnenki celeb tvt néz vagy csinál.
na persze nehogy félre értsétek ezzel nem azt akarom mondani, hogy tóni nem... de azt mondtam:)

jjulie 2010.08.18. 07:19:07

@tbb:

én sem hiszem hogy aggódni kellene budapestért, már említettem, hogy a rendszerváltás után 1 millióért vett lakást 160-ért leketett tavaly eladni, és az október 6. utcában most árulnak egyet 40 millióért, amit 420 ezerért vettek 92-ben

debrecenben, ahol állítólag példásan jó polgármester van már rég őta, vannak hasonló értéknövekedések?

szóval ez a budapest egy elég nagy bölény, amit egy két nátha nem terít csak úgy le

jjulie 2010.08.18. 07:24:05

@tbb:

hmmmm.....hmmmmm......alternatív dogmatikus....hmmmm...

ezt félre teszem, valamire még jó lesz

alternatív dogmatikus, pl. a kövér, a mikola, vagy netán a vona?

jjulie 2010.08.18. 07:35:11

@porfelhő:

nem tudtam, és lehet hogy még soha életemben nem írtam le ezeket a szavakat, csak a gyerekkoromban gyakran hallottam őket, és nekem az imátkozás verzió rögzült, most csak kikérdeztem a google-t, mert a az ordi belepiszkált a zseniális mondókámba

ezzel együtt nem tudom, hogy a nyelvész géza mit mondana

jjulie 2010.08.18. 07:48:37

@Ordnassac:

ne köszönd, lehet hogy csak félrevezettelek.......

sportmix.lapunk.hu/?modul=blog&a=76532

azért csalódnék ha nem tennéd tisztába ezt a fontos dolgot

László56 2010.08.18. 08:00:19

Szép jó reggelt Mindenkinek

Én a részemről nem egészen értem az elemző kérdését, hogy jól döntött e Rogán Antal. Nyitva hagyja hogy kinek a szempontjából kellett volna jól vagy rosszul dönteni. Arról nem is beszélve hogy kérdéses, mi is számít ebben az esetben jó vagy rossz döntésnek. Kinek mi a jó vagy a rossz. Egyre inkább az az érzésem hogy odadobott egy gumicsontot az olvasóinak hogy rágódjanak rajta. Azok meg rágódnak.

Pedig volna miről beszélni az önkormányzati választások előtt. A személyi kérdések másodlagosak amikor arról van szó hogy az önkormányzatokat meg kell szabadítani az országrabló és a korrupciós mentalitásától. Tehát az önkormányzatok programjai és céljai lennének az érdekesek avval együtt hogy miképpen és miből szeretné azt egy politikus elérni és finanszírozni. A választópolgárok számára tulajdonképpen mindegy lenne hogy ki hozza el nekik a jobblétet, csak már jöjjön. Jó, tudom én hogy az elmaradott mentalitásunk még nem engedi meg nekünk hogy a szakpolitikát megítéljük és ezért inkább a politikusaink nevével foglalkozunk. Szidjuk vagy éppen dicsérjük őket nézőpontunk szerint, miközben halvány fogalmunk sincs arról hogy mi is lenne az a feladat amibe megválasszuk őket. Mit is kellene teljesíteniük a helyükön. Például Rogán Antallnak.

Csak ha tudja a választópolgár hogy mi is a feladata a kerületi polgármesternek, összehasonlítva a főpolgármester helyettesi poszttal, akkor tudja eldönteni hogy melyikre tartaná jobban alkalmasnak.

Nem értem hogy az elemző miért nem evvel foglalkozik. Hiszen a politikai képzésben lenne az egyik legfőbb feladata. A néphülyítésnek ugyan nagy tradíciója van nálunk és elterjedt szokás hogy mindenki azt csinálja amihez nem ért. De legalább a látszatot tarthatná az elemzőnk, ha már ő maga nem látja be hogy változtatni kell a rossz szokásainkon.

lüke 2010.08.18. 08:02:37

@jjulie:
ennyi:
csak imádkozunk>irja inkonzekvensen a cikkíró
tőhangváltós, vagy német anyanyelvű a zsurnaliszta, mert ők cserélik fel:)

porfelhő 2010.08.18. 08:03:27

@jjulie:
Nem tudom a fővárosiak kiért mondják az imát az őszi választások előtt. Irjátok a kommenteket, legalább megtudok valamit a főváros pitiáner kis ügyeinek picike porszemeiről. Tarlós győzelmét talán megjósolták az égiek? Rogán A. úgy gondom jól döntött, ha egyáltalán döntési lehetősége volt, nem pedig valami elterelő művelet más eseményekről, hogy a médiában ennyire meg lett szellőztetve, hogy neki még "saját akaratából" döntési lehetősége is van az őszi választások előtt.

jjulie 2010.08.18. 08:07:13

@lüke:

ha a népség nagyobbik fele rosszul használja, akkor mi a helyes, vagy kétharmad kell a szabálymódosításhoz?

Szimba 2010.08.18. 08:18:58

@Ordnassac:

Csak neked. Pokorninak szerintem még mindig az oktatási tárca lenne a szimpatikus vagy OV helye. De OV a Fidesz saját halottja lesz, és csak utána lehet bárkinek is rámozdulnia a vezetői pozícióra.

Főpolgármesterként nagyon nehéz helyzetbe kerülne, és ő tudja, hogy ott nagyon szem előtt van. Magyar-történelem szakosként, meg szakszervezeti multtal nem alkalmas Bp. élére. Bukni meg nem akar.

Szimba 2010.08.18. 08:20:35

@Ordnassac:

Fenn van a neten is, nagyon aranyos pasi.:)

fillérbaszó vadász 2010.08.18. 08:44:20

@elfelejtette: "Komolyan kérdem, az antifidesz hadtest képes még önálló gondolatokra? Ez kábé a kétszázadik ilyen vélemény a mai nap, és szokás szerint ugyanaz a hülyeség, mint amit eddig fújtak. Minden a Zorbán lelkén szárad, személyi kultusz, blabla..."

Hát igen! Találó. Ennyire futja a posztkomcsiknak. Amint az MSZP kampánystábja kitalál egy ismételgethető, egyébként valótlan és üres frázist, azt lehet minden platformon ismételgetni, szajkózni napi ezerszer. Az tök mindegy hogy a süket dumájuk mondjuk "náciveszély", "demokrácia vége", "Orbán minidiktártor-Duce-Hitler" ...
Lehet a birkáknak a pártközpontból jövő "utasítást" ismételgetni. Ennyire futja korlátoléknak.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.18. 08:45:38

@porfelhő: És azt is jó érzés volt megtudni Török Gábortól, hogy már 2018-ig el van sikálva minden gondunk, hogy ki vezesse a fővárost.
Nem kell már agyalni semmin sem.
Olyan mámorító, hogy van ilyen gondviselőnk, mint Viktor.
Nélküle árva gyermekként élnének a fővárosiak és maguk közül kellene vezetőt választaniuk.
Hát hova vezetne ez?

nyünyüge 2010.08.18. 08:57:17

Fővárosi történet (főpolgármesterjelöltek figyelmébe)

Miért pont most ?

hvg.hu/itthon/20100816_bkv_buszok

nyünyüge 2010.08.18. 08:58:11

@nyünyüge: ha esetleg nem ismernék...

fillérbaszó vadász 2010.08.18. 09:01:57

Amúgy a fidesznek nem kellene megsürgetnie a hatóságokat hogy végre kezdjék már el az elszámoltatást? Durva MSZP-s korrupciós ügyek és bilincsbe vert tolvaj politikusok biztos jól jönnének a kampányban. :O

török gábor 2010.08.18. 09:14:42

@AkarkiJ: arra próbáltam ezzel utalni, hogy sajtóhírek alapján - cáfolatát még nem láttam - Egei Antal nem létező személy, hanem álnév.

Diocles 2010.08.18. 09:41:51

@Ordnassac:

:DDD
hát igen, ez Szanyi keresztje, minél sikeresebb lesz kampányfőnökként, a gyümölcsöket akkor sem ő maga fogja leszüretelni, hanem - lévén, h az összes budapesti listát, kivéve az egy szem Angyalföldet, Hagyóék állították össze - csak a Hagyó-klán túlélését segíti.

A maga szempontjából nagyon okos volt Hagyó, kinézett egy többé-kevésbé biztos támogatottságú pártot, lenyúlta a fővárosi szervezetét a hozzá hasonlóakkal (kis híján az országos MSZP-t is), kidobatta a módszereitől idegenkedő, tisztességésebb, ám éppen ezért népszerűbb pártmunkásokat, akiket zavarta a nyomulása... Mindenki jól járt, Hagyó is, meg az emberei is, biztos jövedelem, biztos mutyi (amíg nincs lebukás), sok szavazó meg még a sír szélén is odavoksol, akármi is lesz...

Nna, most itt áll meglőve Szanyi és az MSZP, a budapesti káderállomány zöme olyanokból áll, akik egy gyufaszálat nem tennének keresztbe az MSZP-ért (minek is, hiszen a minimumvoksot így is, úgy is megkapják, helyük lesz), nem hisznek a pártban, csak egy jó buli számukra az egész, akárcsak mesterüknek, Hagyónak.

És ezzel még nincs vége a történetnek, mert ha nagyon szivatná a bp-i Hagyó-klánt a pártvezetés, akkor beszállhatnak a párton belüli hatalmi harcokba, stb.

Ez Hagyó öröksége, az MSZP-t a budapesti fellegvárában roppantotta meg, és még el sem kezdett beszélni :)

nyünyüge 2010.08.18. 10:34:16

@Diocles:
Hagyó kicsit tán túllőtt a célon, a jó buli terveiben a börtön valószínűleg nem volt benne.

AkarkiJ 2010.08.18. 10:43:12

@török gábor:

"arra próbáltam ezzel utalni, hogy sajtóhírek alapján - cáfolatát még nem láttam - Egei Antal nem létező személy, hanem álnév. "

Hát, igen, ha fiktív a név, akkor a szándék nem bántó, de kivülről olvasva eléggé annak tűnik, miután egy konkrét névvel történik a minősítés.

tommybravo 2010.08.18. 10:57:53

@AkarkiJ: Miután "valaki" ezen a néven szerkesztője a kuruc.infónak, nem hihető, hogy ez egy valódi név. Az jó kérdés, hogy ugyanaz a személy írta-e a cikket a MagyarNemzetbe, mint aki a kuruc egyik főkolomposa. Ha igen, akkor joggal merülhet fel, hogy a MagyarNemzet tudja, kik valójában a kurutty szerkesztői.

porfelhő 2010.08.18. 11:05:45

@simonmondja.:
TG. csak feltételezi, hogy ha Tarlós nyer, jól végzi feladatát, a következő választáson újra az ő neve kerül a szavazólapokra, semmiképpen sem a Rogáné.
Minden jó lesz és a legnagyobb rendben mennek a dolgok.
Oszt senkinek sem lehet egy rossz szava sem a választások után.

porfelhő 2010.08.18. 11:33:59

Hack Péter az SZDSZ. egyik alapítója is fontolgatja, hogy indul a főpolgármester választáson függetlenként.

tbb 2010.08.18. 15:03:14

@kodó tamás:

Megtennéd a kedvemért, hogy érthetően is leírod a mondandód? Mert így annyit, hogy Rogánt ne, túl komplikáltnak tűnik. De más értelmet nem tudok kihámozni belőle.

tbb 2010.08.18. 15:11:41

@jjulie:

Ne engem nyugtatgass, hanem tamáskát. Ő aggódott itt cefetül. Bár lehet, hogy ő jogosan. Mondjuk, ha ő kaszál az 1 millióért beszerzett lakáson 159 millát, és a fidesz erre is kiterjeszti a 98% adót.

tbb 2010.08.18. 15:21:16

@jjulie:

Ők csak voltak. Most Mesterházy az alternatíva. Ebből is látszik, hogy egyre rosszabb a helyzet.

tbb 2010.08.18. 15:49:45

@László56:

"Nyitva hagyja hogy kinek a szempontjából kellett volna jól vagy rosszul dönteni."

Egyáltalán nem hagyta nyitva a kérdést. Egészen egyértelmű volt, hogy TG a döntést Rogán céljai szempontjából elemezte. Hogy elősegíti-e azok megvalósulását, vagy sem.

Azt elismerem, hogy neked, nekem nem feltétlenül ez a legfontosabb szempont. De egy politológusnak, aki abból venné a vajat a kenyére, hogy tanácsokat ad politikusoknak, hogy hogyan érvényesítsék az elképzeléseiket, érthető hogy ez a legfontosabb szempont. De tovább megyek. Ha politikus lennél, neked is ez lenne. Mert hiába tudod hogy mit kéne tenned, ha elcseszed a hogyanját. Nem ismerős neked ez a probléma?

tbb 2010.08.18. 15:56:36

@simonmondja.:

Hogy hova vezetne? Hát ide vezetett.

tbb 2010.08.18. 16:04:38

@tommybravo:

Szerintem az illetékesek mind tudják kik azok.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.18. 17:11:43

@tbb: www.nagyutazas.net/magyar/magazin/article.php?id=2570
Budapest a legélhetőbb városok listáján 55.
Hol is jegyzik a fidesznyik városokat?
Talán a Kubatov listán.
De majd gyünnek rendcsinányi.

Asszem a kétfarkúakra fogok szavazni. Tarlóson már eleget röhögtem.

tbb 2010.08.18. 19:16:41

@simonmondja.:

Azt mondod az 55-ik? Hát ahhoz képest, hogy hajdanán Béccsel versenyzett, elég jelentős a változás.

És hogy a kétfarkúakra szavazol? Csak nem azt kompenzálod, hogy idáig meg a töketlenekre?

jjulie 2010.08.18. 20:17:18

@tbb:

biztos hogy töketlenek voltak?

töketlenek le tudnak nyúlni ennyi zsét amennyit ezek?

és csak egy-kettő van sitten, azok sem jogerősen elitélve

tbb 2010.08.18. 22:33:23

@jjulie:

:))))

Most megfogtál.
Az elsíbolt pénz mennyisége valóban inkább 3 farkúakra utal. Pozitívum viszont, hogy szájmon ezek szerint fejlődik. És előbb utóbb rájön, hogy az egyfarkú a normális.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.19. 06:07:30

@tbb:
Valami káundká nosztalgiád van?

Reméltem, hogy mondasz egy tipikus fideszvárost, amelyik föltornázta magát a térképre...

Ha érdekel, hogy miért kétfarkú, megmondhatom, de ehhez szebben kellett volna kérned. Sokkal szebben.

tbb 2010.08.19. 11:24:03

@simonmondja.:

Hát akkor szépen kérem. Sokkal szépebben.

tbb 2010.08.19. 13:03:46

@simonmondja.:

Melyikre? Mert az nem mindegy ám.

jjulie 2010.08.19. 20:14:31

@tbb:

hol késik a tornászfideszváros lista?

ssi 2010.08.22. 21:51:00

igen, jól döntött,mert (bár nem lehetett könnyű kifogásokat találni)
- fiatal, s tanulja még a szakmát - ez mindannyiunk érdeke
- Tarlós mellett többet kockáztatna - egyéni szempontok
* ha Tarlós nem olyan sikeres, vele bukhat
* párton belül is vannak ellendrukkerei
* ha egyéni véleménye miatt kerül szembe Tarlóssal, O.V.-nál kegyvesztett is lehet
* ha sikeres Tarlós és marad, ráér 4 év múlva helyettese lenni
* ha sikeres Tarlós, de nem marad, múlt feszültségei nélkül aspirálhat a főpolgármesterségre
süti beállítások módosítása