Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szíjjártó péter (1) szijjártó péter (6) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
00:14

Bár az önkormányzati választás – ha lehet egyáltalán fokozni - az áprilisi parlamenti voksolásnál is lefutottabbnak látszik, a pártok önmagukhoz képest azért okozhatnak meglepetéseket. Most éppen az LMP nehézségeivel van tele a sajtó, az Index egyenesen készülő buktáról értekezik. Amikor a pártnak tavasszal az ország több mint felében sikerült jelöltet állítania, a megszólalók többsége – velem együtt - sikerről beszélt. Ha most nem lesz indulójuk a főpolgármesteri posztért, továbbá a budapesti kerületekben és a nagyvárosokban is erősen foghíjas lesz az LMP-s tábor, azt feltehetően mindenki óriási kudarcként írja majd le.

(Fotó: flickr.com)

Ha az LMP-s problémák okait keressük, nem feledkezhetünk meg két kötelezően említendő elemről: a módosított (nehezített) jelölési feltételekről és a fiatal párt logisztikai-szervezési fejletlenségéről. Miközben tavaly nyáron az európai parlamenti választáson az induláshoz elegendő volt 20 ezer támogató országosan, most a fővárosban közel 28 ezer ajánlás kell ahhoz, hogy Jávor Benedek neve felkerülhessen a szavazólapokra. Tanulságos, hogy miközben a történetének legnagyobb válságát élő MSZP meglepően könnyen teljesíti ezt a szervezési feladatot, az elméletileg éppen felszálló ágban lévő LMP küszködik.

A külső körülmények és az adottságok mellett azonban más oka is lehet annak, ha az LMP számára kudarcot hoz az októberi választás. A párt megítélésem szerint akklimatizációs és stratégiai kihívásokkal küzd: egyelőre képtelen a parlamenti politizálásnak megfelelő módon, üzemszerűen működni, nem pontosan érti lehetőségeit, és láthatóan fél attól, hogy világos döntéseket hozzon. Az LMP a kormányváltás óta kihasználatlanul hagyta azt a lehetőséget, hogy a rá irányuló figyelemnek köszönhetően széles körben tegye egyértelművé politikáját, nem volt ereje, akarata vagy bátorsága elköteleződni valamilyen stratégia mellett, ezért aztán nem is adhatott érthető válaszokat a szavazóknak arról, hogy miért kellene támogatniuk a pártot. (Miközben ez a "homályosság" hasznos volt a tavaszi kampányban, mert megadta mindenkinek a lehetőséget, hogy bármit belelásson az akkor még alapvetően ismeretlen pártba, ma már részben tarthatatlan, részben ártalmas.)

Az LMP előtt számos lehetőség állt a kormányváltáskor. Lehetett volna olyan politikai erő, amely nem foglalkozik a jobb- és baloldalt elválasztó kérdésekkel, hanem minden erejét egy új, a materiális és a posztmateriális pártokat elválasztó strukturáló dimenzió lassú megszilárdítására és megerősítésére koncentrálja (ökopárt).  Vagy lehetett volna egy ennél ambiciózusabb terve, amely arra irányul, hogy tudatos építkezéssel, ha kell a baloldali pártokkal való eseti együttműködéssel és a szavazóik okos átszoktatásával, a következő választásra a Fidesz váltópártjává nője ki magát (új baloldali párt). De akár dönthetett volna úgy is, hogy az MSZP-től és a Fidesztől egyforma távolságot tartva, de konstruktív ellenzékként viselkedve, megteremti annak lehetőségét, hogy a kormányzó Fidesz potenciális partnere lehessen a jövőben (centrumpárt).

Ezek a stratégiai alternatívák az egyes helyzetekben egészen különböző politikai válaszokat indokoltak volna. Mit tett ehelyett az LMP? Azt, hogy nem választott. Olykor így reagált, máskor úgy. Megszólalásait nem fűzte fel egy vezérfonalra, politikájában a kényszeres reakciókon túl csak az esetlegesség dominált. Sem ilyen, sem olyan, vagyis leginkább semmilyen párt képét mutatta.

Most, hogy nyilvánosságra kerültek az LMP jelöltállítási gondjai, a pártnak szinte már csak rossz és rosszabb opciói maradtak. Nem hiszem, hogy részleteznem kellene, miért lenne számukra súlyos, ha elbuknának a nulladik fordulóban, s annyi elhatárolódás után potenciális budapesti szavazóiknak csak Tarlós István és Horváth Csaba maradna. De ellenkező esetben sem lesz már minden fenékig tejfel: ha Jávor Benedek a hátralévő pár napban mégis csodát tesz, nem lesz könnyű eloszlatniuk a gyanút, hogy a szükséges számú szelvényeket nem a szél fújta be a pártszékházba.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr502260417

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Élőben az irodából! 2010.08.31. 19:45:40

Nem találod a leadóhelyeinket? Bizonytalan vagy? Kérdeznél? Választ vársz? Akkor itt a lehetőség, hogy kérdezz, és élőben válaszolunk! Kérdéseidet itt a blogon hozzászólásként, a Facebookon kommentként, vagy a twitteren a @lehet_mas-ra küldött üzenette...

Trackback: Sumákol az LMP a kopogtatóvásárlásról 2010.08.31. 10:46:53

Tegnap írtunk arról a felvételről, amelyen hallható, hogy az LMP jelöltje ajánlószelvényt vásárol. Az LMP-s elismerte, hogy az ő beszélt az ő saját pártflottás telefonján, de azt mondta, hogy nem jelölt és csak tesztelni akarta, hogy van-e erre jelentk...

Trackback: A Kétfarkú Kutya Párttól lejmol kopogtatót az LMP? 2010.08.31. 10:44:19

Az az érzésem, hogy LMP egyre inkább a késő MDF-re hasonlít. Legalábbis ott láttunk hasonló jelöltállítási és kopogtatógyűjtési nehézségeket.  Persze, ha az LMP-nek fél éve még 10 aktivistája volt a második legnagyobb fővárosi kerületben, akkor ne...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 00:27:12

Nem lehet, hogy az LMP az esetek jelentős részében az adott kérdésekre keresett választ, így látszatra hol ezekkel, hol azokkal tartott (mint az oly ritka normális emberek), vagyis idegenül mozgott a politikai logika világában?
Lehet-e más a politika, vagy egy más logika az nem politika, mert öntököndöf(köd)ésbe konkludál?

Ordnassac 2010.08.31. 00:32:38

Egy kicsit kiszélesíteném a dolgot:

1. Ismerve a legjobban álló zuglói LMP több emberét, sokat számít, hogy Budapesten adott kerületben van-e megfelelő személy, aki összefogja adott szervet. Ahol van ilyen, ott viszonylag jól állnak.

2. Az új jelölési rendszerrel kapcsolatban megírtak már mindent, nem kell tovább bontani a szálat.

3. A párt kommunikációja nem áll sehogy. Nincs egy koherens, egységes kommunikáció. Egyik választmányi tag mondja ezt, a másik azt. A hiányzó koordináció jele. Látszik, hogy a professzionalizációban erős lemaradásban vannak.

4. Az ökopárt, a centrumpárt és az új baloldali párt közötti választás a kezdeti időkben még csúnyán veszélyes is lehetett volna. Hiszen láttuk, hogy az SZDSZ 2.0 és a Fidesz balszárnya között volt már mindennek titulálva. Szóval egy fix döntés a párt végét is jelenthette volna már az elején. Igaz, a mostani helyzet meg meghagyta azt a bizonytalanságot az emberekben, hogy nem tudják besorolni a pártot, így gyanús.

5. Nem felejteném el, hogy a kétfarkúak támogatói és az LMP támogatói között átfedés van. Több cédulázó ismerősöm mesélte, hogy csak a polgármesteri és az egyéni jelölti cetlit kapta meg, a főpolgármesterit viszont nem, mert azt a KKP-nak adja.

6. Jávor Benedeket egyszerűen nem ismerik, nem tudták mihez kötni, mire vélni. Amúgy is keveset volt látható az utóbbi időben. Sok választó meg főpolgármesternél biankóra nem ad szelvényt.

7. Az LMP-t segítő volt SZDSZ-szavazók a párt utóbbi párhónapos teljesítménye után kiszerettek a pártból, mivel rájöttek, hogy az LMP nem liberális, illetve nem úgy liberális, ahogy ők szerették volna. Soha nem is volt az. Most ébredtek fel az önáltatásból.

Így elsőre ennyi.

Michael Corleone 2010.08.31. 00:47:07

@Ordnassac: 7-es pont nagyon igaz, a volt SZDSZ-esek jelentős része azt várta volna, hogy az LMP összeálljon a szocikkal és verje meg Tarlós Istvánt

de azért várjuk ki a végét

Ordnassac 2010.08.31. 00:53:15

@Michael Corleone: nem tartom túl valószínűnek, hogy az LMP felszólítja szavazóit, hogy támogassák Horváth Csabát (másnál talán).

Jamal_Fraser 2010.08.31. 00:53:52

Amennyire én tudom, a Jobbiknak is jelöltállítási gondjai vannak a főpolgármesteri posztra, és egyáltalában Budapesten. A szerző íratna az ő parlamenti teljesítményükről is, érdekelne a véleménye!

szbi 2010.08.31. 00:55:34

Magammal kezdem, de az LMP-ről írok. 1993 közepe óta szilárd meggyőződésem, hogy egy VALÓDI zöld pártra szüksége van Magyarországnak. Viszont azt is hiszem/tudom, hogy egy hasonló alakulatnak a - 1993-tól számított - negyedszázadban semmi esélye sem lesz a hatalom megragadására, semmilyen szinten sem. Mit jelent a megragadás? A folyamatok irányítását - a politika lényegét. Ehhez - azaz az irányításhoz - több minden kell: idea, stratégia, regula, taktika és a mindezen dolgok bírásából fakadó erő. Valamint jó aikido érzék. A műszavak nem véletlenül vétettek hadtudományból és a ecclesialogiából (egyháztan, nem teológia) .
A "zöld" szónak a magyar (politikai) közbeszédben rossz a visszhangja - a nyugati elvbarátok sok mindent megtettek ennek érdekében. Nem részletezem, s a visszhangot sem írom most le, sőt: a magát a kiáltást sem.
Inkább csak jeleket:
1. Jávor öltönyt vett és nyakkendőt kötött anélkül, hogy hordani megtanulta volna. Úgy hiszem, nem álca, csak kishitűség. Ráadásul okostónik kitalálták mellé a meztélábas plakátot. Kommunikálhatatlan csalamádé.
2. Schiffer tökéletes alkotmánybírósági előadó. Miért rohant be akkor a politikai rodeó pályára?
3. Karácsony szerepel még - mintha lazán akarna eladni egy bóvli-portfóliót valami milliárdos disznókereskedőnek, ki rövidgátyóba vezeti a Bentlyét, K. G.-nak pedig meg van róla a véleménye - s ezt látni is rajta.
4. Több arc nincs. Márpedig a léprelűdöt nem lehet vonóstrióval előadni.

Most jöhetne az idea taglalása. Mit taglaljunk? Megint csak csalamádé van.

Savanyítva, sápatagon, jófiúsan, jókislányosan. Pont, mint a Jobbik. Bár ott legalább van egy-két ügyetlen erőművész, akinek a szórakoztató tányértörésére lehet számítani.

Jó. Tudom. L. M. - csak éppen rossz likon óhajtják elhagyni a darázsfészket. A politológiában a folyamat érdekes - a politikában az eredmény. Az pedig így nem lesz.

Valamint TG úr kérdésére még Lehet Más válasz is - sokféle.

gauche caviar 2010.08.31. 01:06:17

Vicces amikor az a szar amikor valakik "jól" akarják csinálni azt amit csinálni kéne. 20 év kamuzás után most, amikor valakik nekiállnak, hogy ne egy érzelmi hisztéria szintjén kezeljék a közügyek intézését, akkor ők ilyen "semmilyennek" vannak nyilvánítva.
Asszem ez a nemzet tényleg megérett a szemétdombra kerülésre.

A kopogtatócetlizés pedig mindenről szól csak nem politikáról, emberekről, társadalmi beágyazódottságról.
Köztörvényes bűncselekményeket követnek el, választási csalások tucatjai történnek.
Vagy a nemzeti együttműködés sikere az lenne, hogy egy tarlósból meg egy horvát csabából lehetne választani a masszívan liberális budapesten? ez reális lenne? ez a valóságot tükrözné, a választói akaratot?
erre van politológusi válasz? vagy kimondhatjuk esetleg (végre) hogy a fidesz bedarálta a plurális többpártrendszert, a válaztást, a demokratikus képviseleteket?

tbb 2010.08.31. 01:07:04

@Hepci:

Pont azt akartam írni, amit te is megpendítettél. Hogy a lehet más politika az nem egy program. Az egy stilus. De stilusosan csináni a semmit, az semmi.

Mésfelől meg semmi vész, ha nem tudnak főpolgi jelöltet állítani. Lehet ugyan kudarcnak nevezni, de ez egy olyan kudarc, amiből sokat lehet tanulni. Aztán vagy tanulnak belőle, vagy feladják.

gauche caviar 2010.08.31. 01:12:40

@tbb: hát, a semmit most te is jól meghabsoítottad. szerinted az lmp azért nem tudta még összegyűjteni ezt a papírhalmazt mert annyira nem lenne rá igény vagy nem szavaznának rájuk? az mszp-re meg az emberek első körben szavaznának?
gratul.

Ordnassac 2010.08.31. 01:20:45

@gauche caviar: lásd a 0:32-es kommentemet.

I. P. S. 2010.08.31. 01:23:06

@Jamal_Fraser: De a Jobbiknak nem Budapesten volt a legnagyobb a szavazóbázisa, az LMP-nek meg igen.

I. P. S. 2010.08.31. 01:25:31

@tbb: Azért Gábor még nem temeti az LMP-t, csak arról van szó, hogy egyelőre leállt a hátszél, most visszatér a pártok normál fejlődési üteme. Ami lassú. Ha most egy időre elmarad is a diadalmenet, attól még lehet nagyon jó párt belőle, ha a következő parlamenti választásig kialakul egy egységes vezetés.

Ordnassac 2010.08.31. 01:28:17

@I. P. S.: idő lesz rá. 2014-ig (hacsak nem lesz előrehozott/időközi országgyűlési választás) semmilyen választás nem lesz. Igaz, akkor három is.

Treuga Mei 2010.08.31. 02:29:30

A tisztelt Topicgazda ismét igen okos szavai nyilván egy bizonyos szemlélet által keretezett gondolati struktúrákból adódnak. Az a paradigmaváltás, ami az új században hosszú távon elkerülhetetlen, alighanem elkerülte a figyelmét.
Mint politológus - érzésem szerint - igen nehezen kerül ki a politikaformálást mint hatalommegragadási és -megtartási módszert szemlélő csapdájából. Az LMP ugyanis láthatóan és nyilvánvalóan nem váltópárti szerepre készül. Annyi szavazatot igyekszik begyűjteni, amennyi a programja támogatóitól bejön. Azaz a szavazóréteg növelése legföljebb a potenciális szavazók nagyobb arányú elérésével elképzelhető. (Ám a párt szavazóbázisa láthatóan meglehetősen tudatos, ezért ebben nincs sok tartalék.)
Mivel az LMP bázisdemokratikus alapokon nyugszik, a tagság ereje (legyen az előrevivő vagy lehúzóerő) meghatározó. Bizonyos méret fölött nehézkes a működés, ugyanakkor a jelenlegi szabályozók a centralizált, irányított, autoriter hatalmi központok és pártok számára kedveznek. Ehhez tegyük hozzá, hogy azon pártok, amelyek egy személyre épülnek, vagy amelyek látványpolitikai-kulisszakommunikációs bizantoid-manipulatív érdekérvényesítő tapasztalatokkal rendelkeznek, mindenképp előnyben vannak a több eszmét és csoportot magában foglaló és azokat mindig láthatóvá is tévő LMP-nél. Mivel a párt nem egytémás, valamint nem egyenérdekű, de még csak nem is egyszemélyi (vagy legyünk megengedőbbek: nem oligopolikus), a struktúrát és a kommunikációt is széttördeli. A baloldali-anarchoszocialista, a mélyzöld, az emberjogi és a konzervatív liberális erők egymás mellett, az azonos pontokon együttműködve dolgoznak.
Az is kétségtelen, hogy a párt nem alakította ki hálózatait. (Meg az is, hogy - némelyik [nyilván rövid időn belül eltávolítandó] helyi idiótától eltekintve - nem csal, nem vezet illegális listákat, nem szed be és nem oszt vissza a korrupcióból, nem tőkés lobbik bábja.) Nem építette ki aktivistarétegét, nem dolgozott preventív alapokon (pl. június végén nekem, akkor még teljesen dilettánsnak kellett megemlítenem Dorosz Dávid számára, hogy már nyakunkon a következő választás), nem alakította ki kampánystratégiáját. Nem tette, mivel előbb a tagság és az aktív szimpatizáns réteg (!) vitatja meg a teendőket. Lassan, civil, redundáns, de alapos és demokratikus módon. Igaz, az állandóan és durván változó játékfeltételekhez csak az a húsz év alatt komoly kapcsolati és anyagi tőkéket fölhalmozó pártok tudtak alkalmazkodni, fölzárkózni, amelyek mindezek mellett nem nyomasztották magukat morális skrupulusokkal... Szóval tekintsük úgy a jelenlegi választási rendszert, mint a régi pártok gátlástalan önátmentési kísérletét! Rövidtávon sikeresnek ígérkezik. Távlatibb léptékben önfölszámolás. Harakiri.
Az LMP számára a hitelesség és az átláthatóság hosszútávon akkor is kifizetődő, ha most megtorpan. (Bár a fővárosi közgyűlésben a második legerősebb frakció, ami esélyesen így is meglesz, nem is oly nagy megtorpanás!) Továbbmegyek: az LMP számára az is nyereség, ha négy-nyolc év után "túlnyerve" magát néhány évvel túlnövése után több részre válik. Mert ezek a részek - ellentétben a hatalmi-gazdasági motivációjú pártokkal - diskurzus- és együttműködés-képesek maradnak.
Ami komoly minőségi ugrás lehet az ország számára hosszabb távon.
Nyiléván mindig akadnak egyéni érdekek, amelyek megpróbálnak érvényesülni. Amennyiben a szabályozás kielégítő, nehéz dolga lesz a legközelebbi narcisztikus baromnak.
Ez persze evvel nem Gyurbán Flektorra utalok. Nem, Orcsány Virencre sem. (És alázattal hajlok meg Szanyi kapitány és Horváth Csacsi előtt. Ezek jönnek Fletó után a másod- és harmadvonalból. Ki gondolta volna! De nem csak épületes: tanulságos is. Vajon ki jön majd Vicus után?)

Merlin

embertkeresek 2010.08.31. 02:46:14

@szbi: SZBI-nek igaza van. Ráadásul ő valóban komolyan gondolja a politizálást, pl. Budapesten nem ismerek gyalogost rajta kívül, aki meggyőződésből nem megy át soha a piroson.

Hiányzik a profizmus, a szó jó értelmében. A politikus, a közügyekkel hivatásszerűen foglalkozó szakember hozzáértése. Mármint ahhoz, hogy valóban hatni, befolyásolni, irányítani tudjon.

Ennek egyik első lépése, ha a szervezet képes önmagát működtetni. Jövőképet, stratégiát alkot, a megvalósításhoz erőforrásokat rendel és tervet készít, egy csapat ember pedig csak azon dolgozik, hogy a döntéshozók által meghatározott irányba tolja a szervezet a szekeret. Ezek olyan alapelvek, amit (bármennyire is szeretnék egyes tagok az LMP vezetésén belül) nem lehet felülírni. Sem lelkesedéssel, sem elkötelezettséggel, sem kommunikációs ötletekkel, sem hőzöngéssel. Röviden ennyi.

De el tudom mondani hosszabban is :)

Nem kétséges, egy „Más Politika” számára ez az út még járatlan. Valódi demokratikus, megkockáztatva, bázisdemokratikus döntéshozatalt még nem sokan egyeztettek össze sem markáns nagypolitikai befolyással, sem szakszerű és eredményes végrehajtással. Itt a kívülről egyszerű működési, vagy bonyolult ideológiai kérdésnek látszó problémahalmaz gyökere. Ha TG (képzeletben) beszállna az LMP hajójába, talán ő is ilyet látna. Persze azt sem zárhatjuk ki, hogy a keresett út valójában járhatatlan, és a „civil” és „profi” szavak egy mondatban nem férnek meg.

Képiesebb, SZBI-hez hasonló jeleket keresve ez így hangzik. Én hiszek abban, hogy egy „paradigmatikus”, a gondolkodásunkban bekövetkező alapvető változást az ifjak (a diákok, a friss értelmiségiek, a szó eredeti értelmében „vállalkozó” fiatalok) hozzák el számunkra és utódaink számára. De abban nem hiszek, hogy egy ország, de akár egy város, vagy egy kerület fejlesztését, vagy bonyolult működtetését bölcsesség nélkül jó irányba lehetne vinni. Kiváló dolog, hogy az LMP-t meghatározó „ifjak” között sok a felkészült szakember, mindenki beszél angolul, egyesek még az európai mércéjű kulturáltsággal is tisztában vannak (nem az EU-ra, de nem is a gyarmatosításra gondolok itt). Másrészt viszont szinte mindenkiből hiányzik az élettapasztalat. Őseink, és mások ősei egyaránt jól tudták, hogy miért kérdezik meg fontos kérdésekben az öregeket. Itt nem a korról beszélek, hanem a valóban megélt évekről. (Lásd még: „Élt 4 évet, meghalt 35 éves korában, 57 évesen.”) Gondolkodókban (majdnem azt mondtam sztoikusokban) az LMP nem bővelkedik, vagy nem veszi őket elég komolyan.

E nélkül pedig csak a „jóindulatú szakbarbárok lendülete” marad, ami a TG által jelzett első úthoz biztosan kevés. Pedig eredeti alapvetése erre hatalmazta fel a pártot, az alapítóktól a támogató civileken át a szimpatizánsokig. Egyebekben a pártban meghatározó embereknek baloldalazásra vagy centrumozásra se könyöke, se arcbőre sincs. Ökopárt lehetne tehát, de ahhoz ennél többre, pontosabban az értékek mélységéből eredő vezérletre lenne szükség. Ahogy Schumacher írta arra, hogy mit is tehetünk: „Mindannyian munkálkodhatunk azon, hogy rendbe tegyük saját házunk táját. Az ehhez szükséges útmutatást nem találhatjuk meg a tudományban vagy a technikában, hiszen ezek értéke teljes mértékig az általuk szolgált céloktól függ. De ma is megtalálhatjuk az emberiség hagyományos bölcsességében.”

Treuga Mei 2010.08.31. 03:06:40

Az ajánlószelvényekről:
Mivel az LMP-vel szembeni "gyanú" újra meg újra fölmerül, érdemes néhány szót erről is.
Ahhoz, hogy a kellő számú ajánlószelvényt (kopogtatócédulát, a továbbiakban kc.) összegyűjtse, egy pártnak az egyik opciója, hogy tudja, kihez kell bekopogni. Ehhez nagy és becstelen pártnak kell lenni. A másik opciója, hogy számos aktivistáját fölkészíti előre, megszervezi háztömbönként az ajánlószelvények gyűjtését, a szomszédsági kapcsolatokra építve "letarolja" a körzeteket. Ehhez régi és alapos lakossági kapcsolati köteléket kialakító pártnak kell lennie. A harmadik, hogy rengeteg fizetett gyűjtővel a kc.-k kiküldésének napján végigkopogtatja, "lerabolja" a területeket. Ehhez óriási tőkével bíró pártnak kell lenni. Ezekhez a módszerekhez - amelyek gyakorta kombinálódnak - pl. kiváló kiegészítő eszköz, ha némelyik postai kézbesítő pártszimpátiából vagy előnyök reményében a kézbesítés követő percekben telefonon értesíti a preferált csoportosulását.
Azon pártnak, amelyik nem régi, beágyazottsága nem kötelékeken, hanem civil szerveződéseken alapul, nincs sok pénze, nincsenek infrastrukturális eszközei, és még aktivistái sem tengenek túl a kampányban a nyárvégi utolsó szabadnapokban vagy a munka mellett, nos, az ilyan lúzer pártoknak marad az, hogy jelöltjeik járják a maradék házakat a maradék kc.-kért, kevés pénzükből nyomtatott kopogtatás-értesítőket tűznek az ajtókba, és közben bizakodnak, hogy a következő kaput is kinyitja egy jószándékú választópolgár, meg abban, hogy a többi kis párt kopogtatói még nem vették el túlzottan a lakóktól az ajtónyitási kedvet. Emellett a kis pártok kevés aktivistája kitelepül a közlekedési csomópontokra, a gyűjtés kezdetétől megszokatja a polgárokkal, hogy oda is le lehet adni, és az arra járóktól is begyűjti, majd a párt biciklis futárával a megfelelő öevk.-be küldi a kc.-t.
Viszont ez a lúzer módszer azt eredményezi, hogy a szimpatizánsok azon része, amelyiktől nem csalták még ki más pártok a kc.-t és nem is lopta ki a postládájából senki, nos, a szimpatizánsok azon része vagy elviszi néhány nap múlva a gyűjtőpontokra, vagy az ajtóba tűzött kopogtatás-értesítőn föllelhető telefonszámon fölhívja a jelöltet, és a kezébe nyomja a kc.-t. Ez tavasszal még egy hónap alatt folyt le, most szerencsés esetben két hét alatt megtörténik. Az meg kiegészítésként érdekes lehet, hogy az egyéni körzetek kisebb limitje miatt erőforrások szabadulnak föl, amikor egy-egy öevk. megvan, azok átmehetnek a még kevés kc.-val rendelkező öevk.-kba segíteni. És ha azok is készek, lehet koncentrálni a statisztikailag erősebb - azaz törvényesen saccolható - szimpatizáns területekre, amivel a polgármesteri és főpolgármesteri kc.-k az utolsó pillanatban akár be is gyűjthetőek.
Nagy szerencsével elég kc. lesz Jávor Benedeknek is. Ugyanis a módszer miatt értelemszerűen a vége gyorsul be.
Az a gyanúm, hogy akiknek nem exponenciálisan gyorsuló, hanem az elején nagy svunggal induló begyűjtési forma sikerült, azon jóval érdemesebb elgondolkodni tisztaság szempontjából, mint az LMP "megtáltosodásáról". Mivel utóbbi esetében a befektetett munka gyümölcse a végére bejövő kc.-növekmény.
Egyébként most még én is kétlem, hogy sikerül Jár Bencének, pedig optimista szoktam lenni. De dolgozunk.
Sajnálom, hogy a gyanú épp ebben és épp erre a pártra vetül sokak szerint. Állati nyílt a működésünk, tessenek eljönni kampányüléseinkre, akárminkre, hátha az gyanúoszlató!
Persze nyilván tele lesz most provokációval és hiteltelenítési kísérletekkel a kampány, de reméltem, hogy egy fölkészült politológus nem ül föl ennek, hanem az empíria igényével lép föl, mielőtt bármilyen - értékelő-elemző, de a normativitást igénylők és saját reménytelen helyzetüket mások sárba rántásával javítani remélők számára a kontextus elhagyása révén muníciót adó - szövegkörnyezetben leírná a gyanú szót...

Merlin

medlock 2010.08.31. 03:27:13

LMP, LMP esetleg nézzetek át a blogomra, ott a véleményem róluk.
Én a három okot egybegyúrtam. Ökopárt még úgysem volt, ez sem árt, ha a köztudatban van, ugyanúgy, ahogy a liberális meg a baloldali érzelmű, miközben, ha szükséges még a FIdesszel is hajlandók vagyunk szóba állni.
A cédulázás akkor butaság, hogy a választási törvény módosításakor első és legfontosabb dolog lett volna eltörölni, persze az opportunizmusból kifolyólag az ellenkezője történt.
Jávor Benedekről: egy magyar polgár nem akar mezítlábas főpolgármestert, nem akar öltöny nélküli főpolgármestert, nem akar tegeződő, bratyizó főpolgármestert. A komolyság (látszata) alapfeltétel.

ssi 2010.08.31. 06:52:10

Fidesz bár program nélkül nyert áprilisban, az azonnali aktivitása világossá tette szándékait (tartalmat most nem nézem)

LMP
1. áprilisban ők a rejtélyesek, s hiába volt a nevében is jelzett szép ígéret, cselekedetei alapján szinte semmi stabil nem derült ki róluk
* azért jutottak be áprilisban, mert Hagyóék nagyot szóltak
* azért kerülnek ki a politikából, mert magát a politizálási alapszabályokat környékezik meg, de zavarosan, s nem pl. markánsan öko-zöld párt
2. nagy a nyomás rajtuk a választók felől:
* nekik megfelelne a kispárt státusz sok évre, de a választók, s mások is egy része az új párstruktúra miatt is már türelmetlenül egy nagy, erős váltópártot is akar látni
* felszínre hoztak szerintem egy tisztázásra váró kérdést (olyan ez, mint pl. a komcsizás témája): mi az a tisztességes politizálás? Konkrétumokat vártak az emberek az LMP-től, de a világ olyan, hogy nincs egyszerű válasz rá

----> a kisemberek szeme előtt vannak a politikusok, s náluk meglátják azt a valóságot, amit pl. az üzleti élet szereplőinél már nem: kapcsolatok, összefonódás, kiváltságok, pénzek, taktikázások, meghökkentő szövetkezések, kijátszások stb. A kisember számára ez idegen világ, de most sokaknak kapóra is jön, hogy az élethez már részben hozzá tartozó "furcsaságokat" egyeseknél jó nagy bűnnek harsognak, de önmaguknál mélyen leplezik, s új megoldásokat is keresnek.

jjulie 2010.08.31. 07:41:10

a félperiférián lehet más a politika ?

lehet bizony: vissza a bevált, biztonságos perifériára egy vidéki jobboldali férfipárttal

lorantka_a_gall 2010.08.31. 07:43:56

Sziasztok!

@Treuga Mei: nagyon jó összefoglalás a működésről... Tegnap is voltam, ma is megyek gyűjteni. Kicsit a végkimerülés határán, de már csak 4 napot kell végigküzdeni. Bízom a győzelemben és szárazon tartom a szórólapot... :D

Még a jelölésekről:
1, Komoly esély a főpolgármesteri cím megnyerésére nem igazán van/volt, még ha összegyűlik is a KC.
2, Úgyszintén új embereknek évek/évtizedek óta ismert polgármesterekkel, helyi politikusokkal szemben elnyerni egy kerület vezetését nagyon nagy szó lenne.
3, Viszont az öevk-kban szinte mindenhol lesz jelölt. Ez kell a bejutáshoz az önkormányzatokba.

Nyilván van szavazatcsökkentő hatása, ha nincs az adott helyen polgármesterjelölt. Jávor elbukása is óriási prszetízsveszteség lenne. De csak presztízs.

A gyakorlatban mindent megteszünk és elérünk, amire egy 7-8%-os támogatottságú friss párt képes. Fejletlen szimpatizánsi és aktivista bázissal, pénz nélkül, ellenszélben (támogatás halogatása és törvényváltozások). Ha jól tudom, a régi törvény szerint már mindenhol lennének polgármesterjelöltjeink és Jávor is a finisben lenne.

Inkább az tűnik fel nekem, hogy hogyan tudott pl a lényegesen kisebb és utáltabb MDF és SZDSZ évekig "mindigmindenhol" simán jelölteket állítani... (elsősorban 2006-ra gondolok)

bigapples 2010.08.31. 07:54:13

Az LMP új párt, amely túlnyerte magát tavasszal és ehhez a választói támogatottsághoz nem sikerült a párt belső működési logikáját, a párt szervezettséget hozzáigazítani. Szép dolog a nyílt, alulról épülő párt, de ha nem lesznek világos alá-fölé rendelési viszonyok, ha marad ez a szervezetlenség, ami az ide író LMP aktivisták hozzászólásaiból is kiderül, akkor nem csak most lehetnek gondjaik, hanem hosszútávon is komoly problémákat vet fel a párt vonatkozásában.

Ahogy TG fogalmaz, az LMP nehézségeivel van tele a sajtó. Szerintem pontosabb, ha azt mondjuk, a baloldali és a jobbikos sajtó különösen aktív a párt kritizálásában az utóbbi hetekben. A baloldali különösen azóta, mióta a "nagy közös ballib polgármesterjelölt" projekt bedugult. Néha méltatlannak érzem ezeket a baloldali bírálatokat, hiszen az LMP-t azért hibáztatják, mert nem volt kedve Fidesz-ellenes baloldali pólust képezni a Hagyó-árvák vezette korrupt budapesti szocialistákkal. Azt meg egészen nevetségesnek tartom, ahogy a baloldali média hirtelen elkezdte felfuttatni egyfajta anti-LMP fegyverként a kétfarkú kutyás viccpártot. Ahogy Ordnassac írja, a részben átfedő választói háttér miatt a kétfarkúak is nehezítik az LMP cédulagyűjtését.

Én nem temetném még őket. Tavasszal is sikerült a kis pártoknak összegereblyézni a végére az induláshoz szükséges ajánlószelvényeket. Most sem lesz gond szerintem. Tavasszal nagyon jó sajtója volt az LMP-nek. Most, az önkormányzati választás kampányidőszakában kedvezőtlenebb médiakörnyezetben találta magát a párt és ez nehezíti majd az politikai üzeneteik eljuttatását a választóikhoz és így nehezül a párthoz lazán kötődő választóréteg mozgósítása. Ezt komolyabb problémának látom, mint a gyűjtési nehézségeket.

tbb 2010.08.31. 08:00:31

@gauche caviar:

Jól látod. Az lmp-re egyelőre még nincs elég igény. Itt sok okos magyarázat elhangzott, hogy miért. Hát azok miatt. A szocikra meg van igény. Fognak is rájuk szavazni. Kb. annyian, ahány cédulát begyüjtöttek.

Egyébként láttam, hogy az 1:06:26 kor küldött kommentedben pont azon háborogtál, hogy a zemberek miért nem méltányolják, hogy a lmp normálisan akarja csinálni. Hidd el méltányolják Csak arra várnak, hogy végre már kiderüljön, hogy mit akarnak másképp csinálni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 08:02:49

@gauche caviar: Budapest masszívan liberális? Ugyan miért, itt a legtöbb a füves meg a homár? Vagy legalábbis itt viselkednek a legfeltűnőbben a deviánsok?
Aztán: bedarálta-e a Fidesz a "plurális többpártrendszert" és a "demokratikus képviseleteket"? Léci, sorold fel az ellenzék által javasolt, elfogadott törvényeket az előző 8 évből!
Sok dolog van, ami megérett a szemétdombra kerülésre. Nem feltétlen a nemzet az első köztük...

tbb 2010.08.31. 08:02:56

@I. P. S.:

Egyetértek. Sőt, ha jól emlékszem, valami hasonlót írtam én is.

lorantka_a_gall 2010.08.31. 08:04:04

@bigapples: lehet, hogy ez már a távoli ködbe tűnik neked, de tavasszal is ütöttek-vertek minket, ugyanerről a két oldalról. A Jobbik gyűlölete és az MSZP irigysége az irányunkba végtelen. Különösen érdekes, amikor egy platformra kerülnek ezek ketten...

lüke 2010.08.31. 08:10:47

Túlnyerte volna magát az LMP? Fenéket, azt nyerte meg ,amit a proteszt!!!- ilyen szerintem nincs , aki így szavaz beteges lelkületű- szavazók megelőlegeztek. Három hónap eltelt : se programjuk, se teljesítményük, s a leghalványabb koncepciójuk sincs.
Ha lehetőségeikkel nem él egy párt,akkor életképtelen.
Még csak nem is nyertek - nem hogy túl- vesztettek: szavazót, bizalmat, s legfőképp időt.

László56 2010.08.31. 08:11:37

Szép jó reggelt Mindenkinek

Mert mi is a baj az LMP -vel ? Tulajdonképpen semmi. Egy feltörekvő párt amely igyekszik új lehetőségeket felmutatni és nem hagyja magát az MSZP -től megfertőzni. És itt kezdődik az elemzőnk baja az LMP -val. Szinte sértődött hangon próbálja nekünk megmagyarázni hogy az LMP -nek mennyire szüksége lenne a elemzőnktől favorizált MSZP -re. Hiszen már annyiszor megírta hogy az LMP -nek össze kell állnia az MSZP -vel. És az a fránya LMP nem hallgat rá. Talán több esze van mint az elemzőnknek ?

Ez viszont nagy baj az elemzőnk szemében. Ami avval jár hogy megmagyarázza mi is lenne az LMP kudarca. Ugyan nem az lenne amit ő szeretne, de nem baj, hiszen csak evvel lehet lökni egyet a hőn remélt MSZP-LMP együttműködés irányába. Az hogy az MSZP mint egy kiközösített leprás áll ott a közvélemény szemében, az nem játszik szerepet az elemzőnknél. A fontos hogy megbuktassuk a FIDESZ embereit az LMP segítségével. Hogy miért kell megbuktatni azt a mai napig nem tudta nekünk megmagyarázni. Talán nem tesz jót az üzletének. Amiben igaza is lehet. Hiszen ki ennyire elkötelezi magát a korrupció elkötelezettjeihez az nem érezheti jól magát a normális üzleti életben. De mi köze mindehhez ennek az LMP -hez ?

Az elemzőnk szerint, az LMP előtt számos lehetőség állt a kormányváltáskor. Írja múlt időben. Gondolván azt a politikai jobb és baloldali megosztottságot, ami már a politikai múlté. Csak még az elemzőnk nem vette észre. Igaz hogy az általa favorizált párt sem. Ma már a nyugati módon értelmezett szakpolitika az ami az ország jövőjét meghatározza és nem a primitív módon megfogalmazott jobb és bal oldal. Az LMP ezt jobban látja mint az elemzőnk. Ezért az LMP -nél nem lehet bukásról beszélni, ha mint egy új párt még nem a váltópárt, -az elemzőnktől amúgy is rosszul értelmezett gondolatával-, szál be a önkormányzati választásokba. Az LMP -nek elsősorban is konszolidálódnia kell és csak másodsorban foglalkozhat a váltópárt gondolatával. Ami jelen pillanatban és még sokáig, amúgy is unrealisztikus lenne.

Az LMP megy a maga útján és jól teszi. A jövője nem ezeken a választásokon múlik, hanem azon hogy miképpen tudja most és a jövőben lerázni magáról az MSZP halálos ölelését.

tbb 2010.08.31. 08:14:23

@jjulie: Agyafurt egy eszmefuttatás :)))

Csak persze nem koherens, de az nálad nem meglepő.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.31. 08:14:51

@lorantka_a_gall:
Talán, ahogy utálatot és gyűlöletet említesz az emdéeffel, a szadesszel, a jobbikkal és a maszoppal kapcsolatban, az a baj az LMP-vel.
Mert nem más, mint amit eddig a Fidesz mondogatott.
A fideszen kívüli pártokat utálod, a szavazóikat nem érted.
Fidesszel semmi gondod.
Akkor miért nem vagy a fideszben?

tbb 2010.08.31. 08:21:11

@Hepci:

:)))

Majd az lmp is rájön, (amivel most a Vonáék is küszködnek), hogy legtöbb gondot a fanjaik okozzák.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 08:21:23

@lorantka_a_gall: hehe, a volt szadeszosok egy része is utál titeket. Pedig Karácsony Gergelyben megvan a lehetőség, hogy egy Pető Iván apdét (v.ö. szimpatikus indulás után arrogáns péniszfej) váljon belőle...

lorantka_a_gall 2010.08.31. 08:23:35

@simonmondja.: én nem arról beszéltem, amik a saját érzelmeim, hanem arról, hogy:

1, az irányunkba mutatott hozzáállás az mszp és a jobbik részéről;
2, a társadalom igen nagy részének a véleménye arról az elvtelen és erkölcstelen "politizálásról", ami az szdsz-t és az mdf-et jellemezte;
3, a fidesznek nem vagyunk rivális, megteheti, hogy nagy ívben sz****k a fejünkre. Hidd el, amint veszélyben érzik magukat, részükről is megindul a brutális úthenger. Egyelőre "csak" annyit kaptunk tőlük ajándékba, hogy a négyszeresére nehezítették az indulásunkat (kétszer annyi KC, feleannyi idő alatt).

4, Abból amit írok, azt olvasod ki, ami a szíved vágya. Próbálhatom megmagyarázni, amennyire tudom, de ha olyan tévképzeted van, hogy semmi gondom a fidesszel, és nem befolyásolnak a tények, nem tudok mit tenni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 08:24:34

@László56: ma a szokásosnál (is) kissé alacsonyabban szárnyaltál...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 08:28:32

@lorantka_a_gall: Simont a tények sose zavarják. Ő csak mondja.
Mint a fészekgazdái, akik a hírt szerzik (itt talán a helyes értelmezés a szinonímák közül a "költik").

lorantka_a_gall 2010.08.31. 08:29:40

@Hepci: mi számít volt szadeszosnak? Aki lelépett 94-ben, az is? Vagy csak a végsőkig a konchoz ragaszkodó keselyűk? Utál, aki utál. Sokkal többről van szó, mint hogy egy ilyen marginális réteg szeret-e minket vagy sem.

Arról van szó, hogy lehet-e iszapbirkózás és acsarkodás helyett tárgyalóasztalhoz ülni, és emberhez méltón bánni egymással. És ez nem egy hónapos/éves projekt. Ha sikert érünk is el (teljest vagy részlegest), nagyon sok időbe kerül majd.

tbb 2010.08.31. 08:29:45

@Hepci:

Valóban. De az utolsó bekezdése ült.

lüke 2010.08.31. 08:30:39

@Hepci:
drágul az üzemanyag

s a darálót ne emlegesd,nagyon pejorativ ,ha ezt meghallgatod:
mr1.hu
Kultúrkör
2010.08.30 20:30 - 21:00

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 08:32:16

@lorantka_a_gall: abban a mondatban nyilván a konchoz végsőkig ragaszkodó, jócskán megfogyatkozott és alulmúlhatatlan csapatra gondoltam.

lorantka_a_gall 2010.08.31. 08:32:47

@Hepci: Nekem tetszett, bízom benne, hogy igazat szólt. :)

lorantka_a_gall 2010.08.31. 08:33:36

@Hepci: büszke vagyok rá, hogy kiérdemelhetem az utálatukat. Szégyellném, ha szeretnének.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 08:34:58

@lüke: még tavasszal jöttek a hírek arról, hogy Svájc "elengedi" a frank árfolyamát. Érdekes módon akkor nem váltott ki itthon túlzott érdeklődést a dolog...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 08:39:41

@lorantka_a_gall: az alacsony szárnyalást arra az érvelésre értettem, miszerint TG tulképpen bértollnok. Ennek a fogalomnak az értelmezhetősége eléggé relatív, és TG túlzottan nem szolgált rá, legalábbis a konkurenciájához képest. Bár a pénzt nyilván nem veti meg és nyilván nem azért vonult ki vidékre, hogy ezentúl erdei gyűjtögetésből tartsa fent magát és családját. :)

lüke 2010.08.31. 08:43:34

@Hepci:
aznap, mikor OV Barrosonál volt, s Kósára fogták:)
tetszenek , ezek a nagyhatalmú:) beszólások,
" magyarok dicsősége" megingatni és megfingatni a világgazdaságot...

lüke 2010.08.31. 08:44:59

@lüke:
verbál finggal naturelly:)

bigapples 2010.08.31. 08:46:08

@lorantka_a_gall: Akkor több volt a támogató hang, pozitívabb volt a párt megítélése. Most erős(ebb) az ellenszél.

Szimba 2010.08.31. 08:51:17

@Ordnassac:

A 7. ponthoz:

Az LMP nem azokat az SZDSZ szimpatizánsokat vonzotta magához elsősorban, akik az utolsókig kitartottak a liberálisok (?) mellett. Inkább azokat a liberális gondolkodókat, akik már jóval előbb elhagyták az SZDSZ-t (1994 -től folyamatosan ábrándultak ki pártjukból).
Ezen kívül azok szavaztak rájuk, akik eddig nem találtak maguknak elfogadható pártot, tehát a fiatalok.
Az LMP valóban a protestszavazók gyűjtőpártja lett.

Azt megértem, hogy a nagy elhatárolódásban, és a mindenféle kísértés közepette éppen csak a saját elképzeléseiket nem tudták karakteresen megfogalmazni. Ráadásul a maradékból, azaz a még ismeretlen harmadvonalbeli, fiatal politikusgárdából építkeztek.

A mi kerületünkben eleve bukásra számítanak. Ezért a jelölt sem a legjobb.

Pedig jó lenne egy baloldali zöld párt, vagy legalább egy olyan párt, amelyik sokkal kevésbé ordenáré, mint a mai Fidesz és MSZP. A szakmaiságukat, hozzáértésüket nem tudták megmutatni, és kérdés van-e nekik.
Ezzel együtt rájuk szavazok, mert még pislákol bennem némi remény. Ha az is kihuny, akkor a KKP-re fogok szavazni, azaz igazi protest szavazó leszek.

nestrot10 2010.08.31. 08:58:36

Mondtam Laciaka, hogy " bukta " lesz ha nem köttök szövetséget a Fidesz megakadályozására! A Fidesz röhög a markába.
Nektek és hülyeségeteknek -
(" mi tartjuk magunkat ....nem közünk szövetséget senkivel, mi nem akarjuk a Fideszt legyőzni, megakadályozni.."---na ezért vesztettek el sok szavazót , mert a budapesti választást is így kezdtétek. Most mezitláb, kilógó gatyával és még súlytalanabbul röföghettek......a liberálisok is elpártoltak tőletek
Nektek köszönheti Magyarországa 2/3 ot, most a a budapesti választáson meg is köszönik nektek.
A Taplós István segítettétek az újabb hülye algatározással.
Hiába a hazug és kamu közvéleménykutatás, az emberek többsége már gyűlöli a Fideszt és Orbánt . Ébered a nép,....(alakul a a " NEMZETI ELLENÁLLÁS"---ahová nem csatlakoztatok...)..és azokat akik a Fideszt segítik és ( butaságból, vagy tapasztalatlanságból a szekerüket tolják)
Hiába tagadjátok, tikteket a választók az SZDSZ- utódpártjának tekint ( már leírtam miért, pláne hogy a Schifferre néztek)

Pénzetek sincs, támogatótok nincs már, eszetek sincs a politikához. Nem kéne elmenni rendesen dolgozni ahol eddig dolgoztatok? A Nép kényszerválasztása voltatok......a nép nem a " zöldségetekre" volt kíváncsi... nem a Lehet más a politika,..mert nem lehet. hanem aSZDSZ helyett választott... Nem lehet más..a politika.
.A politika kompromisszumokon, jó taktikán, ellenzékben pláne összefogásokon és tolerancián múlik. Sőt, van benne hazugság , s sajnos nem kegyes hazugság,.....aki nem tanulta meg és kitűz marhaságokat és görcsösen ragaszkodik hozzá...az elbukik! Ezt már nehéz lesz visszahozni...lepkesúlyba kerültetek....
LMP= Lehet Menni a Picsába!

lüke 2010.08.31. 09:00:06

@Szimba:
egyáltalán egy zőld és egy balo. párt
hiányzik a palettán
jól nézünk ki ,a sok verbálfinggal:)
"copy right by hepci"

lorantka_a_gall 2010.08.31. 09:00:39

@nestrot10: mindenki a maga szája íze szerint értelmezi, kedves blogtroll úr (vagy hölgy). Ha Önnek ez az LMP, akkor legyen szíves és LMP. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 09:00:45

@bigapples: hát, ha valaki legalább törekszik kilógni a szekértáborok és az azokat működtető logika meg gazdasági érdekek közül, az magára vonja mindenki haragját, elkezdenek csaholni a kutyák és egyéb faroktulajdonosok...
Az LMP addig örvendhetett általános szimpátiának, amíg mindenki bele tudta képzelni, hogy ezek az övéi. Erre hol ezzel, hol azzal tartottak különféle ügyekben, nem lett belőlük - egyelőre - se újeszdéesz, se zsidó érdekvédelmi szervezet, se maszop-segédkommandó [pont olyan se hús, se hal alakulat, mint TG maga, nem is értem, miért cinkeli őket itt fentebb :)].
A sajtó nem szereti a bizonytalanságot, az újságírók többségének van (el)tartótisztje. Így kiszerettek belőlük némileg, meg ugye, megkapták a pártutasításokat is (kb.: "barátaink, főszerkesztők, rajta, Lehet savazni őket, sőt, ajánlatos, hiszen aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére")

lüke 2010.08.31. 09:02:00

gyerekek világosítsatok fel
a blogfenntartó öregasszonyt
ez a szó mit jelent
'algatározás'

radala 2010.08.31. 09:02:21

Nekem az összes LMP kritika inkább bók. Az, ha az LMP bukik (bízzunk benne, hogy nem) az az "emberek" "hibája" lesz nem a párté.
Azok a hülyék, akik nem adnak nekik még egy pici esélyt. Miért nem elég az, hogy JB egy szimpatikus fiú? Teljesen nevetséges, hogy valaki Horváth Csabára inkább voksolna, mint egy normális gyerekre. Tarlóst most nem hozom ide, mert ö nem ugyanaz a kategória, egy gigapárt jelöltje az más.
ha az LMP elbukik, akkor meg is érdemli az ország azt, ami jut neki. Amúgy meg nyilván a médiára is ráférne egy nagytakarítás. Hihetetlen, hogy ha bármi van a náci/fasiszta/kommunista/rendőrterrorista mszp-t szólaltatják meg.
Mondjuk én örülök, ha elbukik az LMP, mert akkor onnan kezdve legalább elmondhatom, hogy a magyarok egy ostoba bunkó banda és lelkifurdalás nélkül választhatom a jólétet a hazaszeretet helyett:-)

lüke 2010.08.31. 09:04:22

jelentem, itt betört a tél, Budán:)
nálatok is?

Szimba 2010.08.31. 09:09:32

@lüke:

Ajaj, igen. Zegernye van, és eső.

lorantka_a_gall 2010.08.31. 09:10:12

@radala: az a baj, h ha komolyan veszed az LMP-t akkor nem választhatod akkor sem, ha most bukunk. Mert nem ezért dolgozunk, h most meglegyen a KC, az csak egy lépés. A hazaszeretetnek nincs alternatívája, pontosabban magyar ember számára nincs.
Összerogyott gazdaság és forint, nem létező egészség(ügy), szétvert oktatás, nulla hadsereg és kegyetlen szomszédok. Ugye milyen könnyű lenne itt hagyni? És ha te is elmész és én is elmegyek, és mindenki elmegy, aki tenni akar(t volna?) az országért, akkor ki marad itt?

Nem választhatod a jólétet a hazaszeretet helyett. Illetve ha mégis, akkor már régen választottál.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 09:15:31

@radala: szerintem ezt ne tedd függővé az LMP-től! Vagyis válaszd nyugodtan a jólétet a hazaszeretet helyett, ha már így és most elibéd állt a választási lehetőség és kényszerűség. :)

Szimba 2010.08.31. 09:19:09

@lorantka_a_gall:

Pedig ez a tendencia. Nagyon sokan költöznek. Megindult már elég régen a népvándorlás. És nem csak tőlünk, Romániából Bulgáriából, Törökországból is irdatlan tömegek nyomulnak a nyugati országokba. A vendégmunkás ha teheti marad kinn. A kínaiak, vietnámiak, arabok még minket is jobbnak találnak, mint a saját hazájukat.
A cigányság meg éppen nyomorúságos helyzeténél fogva sok gyereket vállal, és ugyan nehezen tud már költözni más országokba, de mindenki tudja kimondatlanul, hogy a legrosszabb anyagi helyzetben levő országokban egyszercsak billen a mérleg nyelve, és nem tudják eltartani őket.
Magyarország nyugdíjasok és segélyezettek országa lehet hamarosan, és akkor nemcsak államcsőd lesz, hanem tökéletes csőd.

Lehet eladni a még megmaradt területeket rakétatámaszpontnak, atomtemetőnek, a Balatont meg motorcsónakversenypályának.

Szimba 2010.08.31. 09:23:22

@Hepci:

Őt nem olvasom.

De találgatok:
Sukoróra gondolt? Vagy bármi másra.

lorantka_a_gall 2010.08.31. 09:23:52

@Szimba: a magyar végvárrendszer megfogta a törököket. (lehet vitatkozni a részletekről, de akkor is így van)
Tettünk már csodát, és tehetünk is még, amíg vagyunk. De ha már nem leszünk, akkor biztosan nem fogunk. Csak ennyi.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 09:25:34

@Szimba: lesz kétmillió dolgozó, akik eltartanak 4-4 millió nyugdíjast és cigányt? No, ez tényleg nem nagy perspektíva... :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 09:29:16

@lorantka_a_gall: hehe, ha most jönne Szulejmán, egy nagyobb finggal lefegyverezné a magyar sereget. Esetleg a Pilisben maradna némi ellenállás, a szívcsakra-kutatók partizánharcba kezdenének...

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.08.31. 09:32:31

"nem lesz könnyű eloszlatniuk a gyanút, hogy a szükséges számú szelvényeket nem a szél fújta be a pártszékházba."

Gábor, ez egészen szánalmas mondat. Jobbikos kommenterek szokták ezt, ez nem színvonal.
Ha már olyan okos vagy, esetleg tudhatnád, hogy az LMP-nek a határidő előtt meredeken szoktak növekedni a KC-k. És nem, nem a fidesz tolja be, hanem egyrészt a szimpatizánsokat paráztatják be sikeresen, másrészt a kopogtatásnál már sokkal könnyebb azt mondani az emnereeknek, hogy úgyse tudja már mire használni.

lüke 2010.08.31. 09:34:00

@Szimba:
itt valaki, de vissza kell keresnem............

lüke 2010.08.31. 09:35:01

@Hepci:
egymillió belőle minimál béren, bból
se nyugdijra, se Tb-re, se semmire nem telik

lüke 2010.08.31. 09:36:33

@Szimba:
s milesz a Velecei tóból
s szerencse, hogy a Fertő tónak, csak kis része van MO-n

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.08.31. 09:37:48

@Hepci: egyetértek. TG azt a logikát várja el az LMP-től, amit az öszes párt csinált eddig. És rájön, hogy aszerint nem tudja értelmezni, majd odavág néhány közhelyes dolgot.

Ha a parlamenti döntéseket megnézi, azok elég következetesen az alapértékeket képviselik. Hogy szerinte ezek nem illeszkednek az általa vizionált stratégiai irányokba, az lehet, csak senkit nem érdekelnek ezek a stratégiai irányok, mert csak formai-hatalomtechnikai dolgok, és nincs közük ahhoz, hogy jobb lesz-e az ország. Lehet, hogy emiatt az LMP meggyengül. Ez még mindig jobb, mintha feladná eredeti elhatározását a konstruktív politizálásról.

lüke 2010.08.31. 09:38:42

@Lastres:
hmm szép természeti hasonlat, de

"MO-n bármit mondsz
hülye vagy, rossz"

bigapples 2010.08.31. 09:41:58

@lüke: Én már a Laciaka- nál elakadtam :)

tbb 2010.08.31. 09:42:54

@Szimba: Szavazz inkább lmp-re. Nekem meg áruld el, mi az hogy zöld párt? És mitől lesz egy zöld párt baloldali? Miben különbözik egy jobboldali zöld párttól? Vagy egy liberálistól?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 09:43:27

@lüke: van itt fertő tó nélkül is, azt meg esetleg eladhatjuk az osztrákoknak.

lüke 2010.08.31. 09:44:28

@bigapples:
nagy önbizalomra vall:)
s érdekes ,hogy a feed back semmire se való

z666 2010.08.31. 09:44:39

Az lmp egy etnikai párt (mint az szdsz volt), így érthető, hogy nem világos elvek mentén, hanem érdekek mentén politizál.

radala 2010.08.31. 09:44:57

@lorantka_a_gall: @Hepci: Természetesen vicceltem a hazaszeretet dologgal. Egyszerűen csak bosszant, hogy nem az történik, amit én elképzeltem. Hihetetlen, hogy az mszp marad az alternatíva. Egyszerűen nem hiszem el, hogy a szimpatikus/értelmes/fiatal emberek helyett vén/ostoba/tolvaj-okra kell szavaznia azoknak, akik nem szeretnének a haza óriáspártjára szavazni.
Ki az, aki Kovács Lászlót, Szili Katalint, Lendvai Ildikót választaná Schiffer, Jávor, Karácsony helyett.
persze értem én, hogy az LMP meg miért nem építi a pártját, de azért az, ha nem tudnak elindulni, az egy tragédia lesz.
Persze szerintem nem lesz tragédia, csak megjön 28000 ember esze és beslattyog a KC-jével a legközelebbi LMP gyűjtőhelyig.
Komoly dilemma lehet most a Fidesznek, hogy adjanak-e KC-t az LMP-nek, mert az "ország érdeke" ezt kívánná. De az tény, hogy könnyebb lenne az mszp-t 25% alatt tartani, mint az LMP-t. Mondjuk nem tudom lehet-e az "ország érdekét" kreatív KC gyűjtéssel támogatni. Azt meg végképp nem tudom, hogy létezik-e párt (kivéve az LMP-t) amelyik nem úgy gondolja, hogy az ország egyetlen érdeke az az, hogy ö legyen hatalmon. Amúgy ezzel a fölfogással nincs nagy baj, amíg az adott párt a jó kormányzást tekinti a legcélravezetőbb módszernek a hatalom megtartásához.

lüke 2010.08.31. 09:46:39

@lüke:
mint a politika
mindenki fújja a magáét,s a másikéban úgy sincs ráció

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 09:48:51

@z666: no de akkor mér' támadták szerencsétlenek a Blúmot meg a Laudört a la Shukoróv? :)
Nem látják a fától a tóparti erdőben a kilincsorrot?

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2010.08.31. 09:51:18

Szerintem reálisan csak az ökopárttá válás lehetősége áll nyitva az LMP előtt.

Az MSZP helyét csak új foglalhatná el a politikai porondon, ha fokozatosan a párt infrastruktúráját, aktivistáinak és politikusainak számottevő részét is átveszi-átvette volna (legalább helyi szinten, ahol a jelöltek viselt dolgaival nem foglalkozik az országos sajtó).

Centrumpártként számomra értelmezhetetlen és tartalmatlan lenne a szerepük, bár a tavaszi választásokon kétségkívül valami ilyesmi lett belőlük ("megadta mindenkinek a lehetőséget, hogy bármit belelásson az akkor még alapvetően ismeretlen pártba"). Komoly társadalmi beágyazottság nélkül ez a centrumpárti szerep a protest szavazatok begyűjtésén kívül másra szerintem nem alkalmas.

A szomorú az, hogy a Kétfarkú Kutya Párt az LMP-hez képest komoly és szimpatikus alternatívát jelent a szavazók azon részének, akik az egész jelenlegi pártrendszer ellen akarnak szavazni.

Kalmár 2010.08.31. 09:52:21

@nestrot10: "Hiába a hazug és kamu közvéleménykutatás, az emberek többsége már gyűlöli a Fideszt és Orbánt . Ébered a nép,....(alakul a a " NEMZETI ELLENÁLLÁS"---ahová nem csatlakoztatok...)"

Na kedves. Ha a választásokon mégis igaznak bizonyulnak a kutatások és a Fidesz tarol. Akkor visszavárlak beismerni a tévedésedet.
Nyuszi e vagy?

veny 2010.08.31. 09:52:35

100%-ban egyetértek a posttal.
Pont ezt mondom tavasz óta egyfolytában: az LMP vagy valamilyen lesz, vagy süllyed az MDF és az SZDSZ romjai mellé... Az, hogy milyenek nem, mára már kevés.

Kivlov 2010.08.31. 09:53:20

Az elempével egyetlen baj van: az hogy létezik…

Pedró27 2010.08.31. 09:54:32

@Ordnassac: "Nem felejteném el, hogy a kétfarkúak támogatói és az LMP támogatói között átfedés van. Több cédulázó ismerősöm mesélte, hogy csak a polgármesteri és az egyéni jelölti cetlit kapta meg, a főpolgármesterit viszont nem, mert azt a KKP-nak adja."

Ez jó. Nem tudom, ki hozta létre az MKKP-t, de az LMP-be sikerült egy nagyot rúgnia. Így jár, akinek buta, de magát okosnak képzelő szavazói vannak.

Ezek most nagyot kacagnak az MKKP poénjain (hehehe), de október 3. után nem ők fognak kacagni. Hehehe.

lüke 2010.08.31. 09:55:33

@radala:
ne szörnyülködj!
nem lehet le radírozni a sok szervezetét, párt alapszervezetét,
helységeit, sok tagját,
a neccet ,amit 1947 óta építettek
bármekkora baromságokat csináltak
pl.
jav. a darálót -nagyobb testű emlősökre-meghallgatni
mr1.hu hangtár kultúrkör 8/30 20h 30

lüke 2010.08.31. 09:57:24

@Kalmár:
az-e?
azé' , de nem füvezik

lüke 2010.08.31. 09:59:43

ja :)
kontextusból kivett
annyi a nyelvújító itt
csak a mait egy csokorba szedném, virágszálak:)

tbb 2010.08.31. 10:00:58

@lüke: @tbb:

algatározás =elhatározás (kreatívan)

lüke 2010.08.31. 10:02:09

@tbb:
azt ,egy férfi be/le/olvas:)

kenterbe 2010.08.31. 10:04:06

Persze, hogy kínlódik az LMP, ha feleannyi idő alatt kétszer annyi ajánlószelvényt kell összegyűjteni. Azért megnézném, hogy az MSZP-nek hány nem nyugdíjas és nem párttag (és családtag) ajánlószelvény-adója volt Budapesten.

"Láthatóan fél attól, hogy világos döntéseket hozzon. Az LMP a kormányváltás óta kihasználatlanul hagyta azt a lehetőséget, hogy a rá irányuló figyelemnek köszönhetően széles körben tegye egyértelművé politikáját, nem volt ereje, akarata vagy bátorsága elköteleződni valamilyen stratégia mellett."

Ezt nem a Fideszről akarta írni, kedves Gábor? Emlékszem, amikor "Elszállt az LMP" címmel közölt bejegyzést az országgyűlési választások előtt. Nem lehet, hogy nem szállt el? Most azt a címet választotta: "Mi a baj az LMP-vel?". Nem lehet, hogy nincs vele baj, hanem a lehetőségekhez képest optimistán teljesít egy kétharmados Fidesz-uralom, egy, az elmúlt 60 évből 50-ben hatalmon lévő nyugdíjaspárt és egy szélsőjobb erő között?

rosencrantzhu 2010.08.31. 10:04:24

Nem vagyok egy nagy LMP szimpatizáns, de már a választások után is azt mondtam, hogy ott valami nagyon nem stimmel a választási rendszerrel, ahol egy majd' 8%-os párt csak egy jó kis csalással tudja teljesíteni a részvételhez szükséges feltételeket. És most még szigorítottak is, szóval ezen változtatni kellene sztem.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.08.31. 10:05:02

Már a neve miatt sincs könnyű helyzetben. Akármit tesz , rögtön vagy a jobb, vagy a bal mellé teszik. Ellenfelei is besorolják, utódpártként emlegetik kedvük szerint.
Kevés de lelkes közönsége teszi a dolgát, minimális anyagi háttérrel.
O. Viktor diktatúrájának a sok bukta után meg lett az eredmény, végre a hőn áhított hatalom az ölébe hullt.
Az LMP nem lopott, csal, hazudott mint az eddig kormányzó pártok / fidesz-mszp-szdsz-mdf/ miért ne adnánk nekik esélyt.

Ha nem mindig a politikai rossz hagyományok mentén működnek, még beletanulhatnak.
Polihisztorok csak a fidesznél vannak!

Ha nincs elég cédula, nincs , jelölt, nincs választási lehetőség!
A DIKTATÚRÁBÓL MÁR ELÉG VOLT.
Nem kell az ellenőrzés, a kontroll?
Ha agyonnyeri magát megint a fidesz, mi vár ránk az orbáni diktatúrában?

A ózsdikonzervatív, szemüveg leverő Tarlós és a hiteltelen Horváth Csaba tudjuk milyenek, miért ne adnánk egy "tiszta" embernek lehetőséget?

Adjad céduládat JÁVOR BENEDEK főpolgármester jelöltnek és az LMP-nek!!
Van értelme!!

lüke 2010.08.31. 10:06:21

@mindenki
éhbérért is kommentálnak?

Pollack 2010.08.31. 10:07:48

Egyébként az LMP 10 fővárosi területi szervezete 2 hét alatt megcsinálta azt, amit tavasszal 4 hét alatt sikerült. Összeszedtünk (3*)17ezer cédulát.
Egyértelműen a lerövidített gyűjtési időszak számlájára írható, hogy úgy állunk, ahogy. Ha csak egy hetünk lenne még, akkor kb. lenne 15-20 polgármesterjelöltünk is, Jávor pedig biztosan startvonalra állhatna. De ugye a mi lett volna, ha kezdetű kérdés jelen állás szerint nem releváns.
Csak érzékeltetni akartam, hogy az LMP gyengeségét boncolgatni ebben az esetben nem annyira releváns szerintem.

Jelzem mindezt csupán 6 hónappal tavaszi gyűjtés után, melyet követően volt nálunk egy tagfelvételi moratórium is.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 10:10:25

@Pedró27: nem az a kérdés, hány farka van, hanem az, ki csóválja. A kutyát.

bigapples 2010.08.31. 10:10:36

@lüke: hát hogy jön ide a feed-back és az önbizalom?
Nem tudom dekódolni, ki a Laciaka az LMP-ben, a google szerint van ilyen szlovák politikus, de gondolom Nestro nem a szlovákokra van kiakadva...

is 2010.08.31. 10:12:48

Kaltenbach Jeno. roviden ezt a nevet lehet felroni az LMP-nek. a FIDESZ nagyon tudatosan, minden eszkozt bevet, hogy MINDEN ellenfelet kicsinalja. a KDNP-t, a 36-okat beolvasztotta, az MDF-et, Torgyant, Fodort, SZDSZ-t kicsinalta. az MSZP-t is ki akarja csinalni, es ebben csak eszkoz volt az LMP tavasszal, a csodas nagy kopogtatocedulaszporitas idejen is. a mor megtette kotelesseget, a mor mehet.

nincs mit tobbet felteni a demokracian. azoknak lett igaza, akik megmondtak elore, hogy a FIDESZ pontosan annyit szoritott a sapnyolcsizman, hogy a latszat meg megmaradjon, de tenylegesen ne rughasson senki labdaba. az LMP-t beultettek a hintaba aprilisban, az LMP elhitte magarol, hogy o itt az uj, feljovo part. nem, az LMP az MDF (Bokros) kicsinalasara es az MSZP megrogyasztasara tamogatott alakulat. volt, amig kellett. az MDF kicsinalva, az MSZP berogyasztva, de meg a torveny is menet kozben megvaltoztatva.

de lehetett volna maskepp. Kaltenbach Jeno.

tbb 2010.08.31. 10:12:58

@radala:

Nincs azzal semmi baj ha egy párt a jó kormányzást tekinti a legcélravezetőbb módszernek a hatalom megtartásához. A fidesznél azonban más a helyzet. Nekik azért kell a hatalom, hogy jól kormányozhassanak.

2 éven belül kiderül, hogy igazam van-e.

török gábor 2010.08.31. 10:14:35

@Lastres: szövegértés... nem azt feltételeztem, hogy az LMP más pártoktól kap majd szelvényeket, hanem azt, hogy egy ilyen helyzetben ezzel fogják vádolni, és a "csoda" miatt nehéz lesz eloszlatniuk a gyanút. ennyi, nem több.

bigapples 2010.08.31. 10:14:55

@Hepci: Gábor szerintem azért cinkeli őket, mert az általa az LMP számára felvázolt 3 ideológia út közül ő a szocialistákkal való (alkalomszerű?) összefogást és ezen keresztül a baloldal meghatározó pártjává válást gondolja a legjobbnak, mert így a magyar pártstruktúrában ellensúly képződne a Fidesszel szemben. Ez a próbálkozás már a SZDSZ-nek sem sikerült A mai zilált, széteső és korrupt MSZP - különösen a budapesti - alkalmatlan az összefogásra.

Az LMP épp azt az "MSZP-től és a Fidesztől egyforma távolságot tartó" politikát viszi, amit mint 3. lehetőséget ajánl nekik TG. Ez persze nem jelenti, hogy a jövőben az LMP centrumpártként a Fidesz jövőbeli szövetségese lesz. Az eddig se hús-se hal LMP politika szerintem nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a szocialisták esetleges szétesése után a tovább táguló politikai térben lassan baloldali váltópárttá növik ki magukat. De ott az a lehetőség is, hogy az LMP 5-15%-os párt marad és a szélsőjobbon kívül minden pártformációval partiképes lesz a jövőben.

Még 3,5 fél év van a következő választásokig, nem tudom miért várnánk el, hogy alig 100 nap alatt az LMP határozott ideológia váltást csináljon. Ráadásul eddig a Fidesz szabta meg, miről szóljon a politika és az LMP szerepelt a legkevésbé gyengén a 3 ellenzéki párt közül.

radala 2010.08.31. 10:17:50

@lüke: Na ja, ez persze igaz. Pont ezért kellene a zembereknek az LMP-hez bevinni a KC-ket.
Amúgy, tavasszal is ez volt lehet, hogy ez csak része a kampánynak, lehet, hogy Karácsony Gergely megkérte tg-t, hogy segítsen egy kicsit. Bízom benne, hogy ez van.
Mindenesetre tény, hogy nem értek a politikához, mert én azt tippeltem volna, hogy az LMP októberre lenyomja legalább Bp-n az MSZP-t. Illetve azt gondoltam volna, hogy a Jobbik+LMP felváltva több 2. helyet szerez, mint az mszp.
Ha ez nem jön be, az azt mutatja, hogy a Fidesz sajnos jobban ért a politikához, mint én és talán ez indokolja azt, hogy az egész világot erkölcsi skrupulusok nélkül be akarják kebelezni.
Én azt hittem, hogy az mszp 20 %-ból legalább 5 a "kormánynak" szól, annak, hogy ők a folytonosság. Ha mind az 990 000 szavazó kitart az mszp mellett az szerintem dicsőséges mszp győzelemnek minősül.
Viszont súlyos veresége az emberi értelemnek:-)

tbb 2010.08.31. 10:20:51

@lüke: Azért kell elolvasni. Mert magunktól ki nem találnánk. Márpedig ismerni kell, mert ilyen közegben élünk. Ez meg itt, mint cseppben a tenger.

radala 2010.08.31. 10:23:33

@tbb: Valóban nincs baj, a jó kormányzással soha:-)
Ha jól értem, akkor szerinted a Fidesz, de legalább OV idealista, aki egy jobb országot szeretne és nem a hatalmat.
Ezt én készségesen elhiszem, de hogy úgy mondjam nekem az is elég, ha valaki csak a hatalom megtartása érdekében dolgozik jól:-)
Amúgy én pont ezt látom az LMP-ben is, hogy azért nem taktikáznak, mert tényleg csak annyit akarnak, hogy lehet ezt másképp is. Lehetne nem szekértáborokkal, legalább egy ideig, amíg mindenki újra be nem áll a szekértáborokba, de most volna egy olyan üde pillanat, amikor épp átformálódnak a szekértáborok.

hattyú 2010.08.31. 10:23:50

Én nem szeretem az LMP-t, mert szerintem mesterségesen kiválasztottak innen-onnan hiánypótló témákat (zöld, átlátható, kapitalizmus reformja stb.) és azt hitték, hogy ennyi elég, de elfelejtették, hogy Magyarországon gyűlöletkeltés nélkül nem lehet jelenleg politizálni, és ezért szerintem nem is csak az LMP-vel van elsősorban baj, hanem a magyar társadalommal, mert egy olyan társadalomban, amiben csak az MSZP, Szdsz, Jobbik és a Fidesz féle kegyes, kényelmes hazugságok tudnak tömegeket megmozgatni nem hiszem, hogy van helye bármilyen érettebb, a valóságra összpontosító, nem populista és nem demagóg és a globális problémáknak megfelelni tudó és úgy általában a demokráciát is komolyan vevő pártnak.
Ide egyszerűen az jó ami van, szerintem jelenleg egyetlen pártra sem lehet szavazni. , ahhoz, hogy az LMP (vagy bármilyen képzeletbeli, virtuális párt) sikereket érjen el, azt kellene tennie, amit a jelenlegi pártok, mert erre van kereslet, akinek ez nem jó az vagy elhúz külföldre - mert nem kívánatos, seggfej (mint én), vagy elfordul a közélettől és leszarja mi történik, ez a két lehetőség van szerintem, illetve megpróbálhat Don Quijote harcot vívni, ha éppen élvezi a szenvedést. Nekem Nyugat-Európában kellett rájönnöm arra, hogy Közép-Európában minden egyes ott töltött év felesleges szenvedés.

Gábor mester 2010.08.31. 10:24:03

Magyarországon - és akár Amerikában is - szükség volna egy valódi baloldali pártra, de nincs szükség a neoliberális gazdaságpolitikára. Az eddigi "komenisták jogutódai"-neolibsi koalíció úgyszólván végromlásba döntötte az országot. Az LMP-vel az a gond, hogy zöld lózungokba próbálja csomagolni a neolibsi gondolatkört (másba nem tudja, de így is kilóg a piros-fehér-ZÖLD-KÉKFEHÉR lóláb!) - látható, hogy a volt SZDSZ támogatói körén próbál építkezni. A legfrissebb korrupciós botrányukkal alaposan rácáfolnak a választott nevükre: NEM Lehet Más a Politika. Nem, amíg bel- és külhoni tőkések spekulálnak a kifosztásunkra párt, állami és (volt-)pártállami szinten egyaránt.

török gábor 2010.08.31. 10:24:19

@bigapples: miért kell mindig azt feltételezni, hogy a megértésen túl lenn bármilyen célom egy írással? biztos nem lesz elég, de azért újra jelzem, hogy nincs. nekem az is érdekes, ha a bogár a fűszál mellett jobbra fordul, meg az is, ha balra...

amúgy, ha felkérne az LMP, hogy gondoljam át, mi lenne NEKIK stratégiailag a legjobb, jelen állapotukban talán az első opciót tartanám a leghasznosabbnak - de semmiképpen sem azt, amit Ön szerint a legjobbnak gondolok, arra alkalmatlannak tűnnek.

lorantka_a_gall 2010.08.31. 10:30:15

@Hepci: sajnos... de szerencsére most más kihívások állnak előttünk. (bár ki tudja, lehet h Szulejmánt még mindig könnyebb lenne megállítani, mint a mostani helyzetből kikecmeregni...)

qwertzu 2010.08.31. 10:31:04

Jelölte Egely Györgyöt önkormányzati képviselőnek, amivel sikeresen hiteltelenné tette magát egy jó darabig.

radala 2010.08.31. 10:31:24

@török gábor: Én teljesen elhiszem, hogy te csak elemzel, de azért az ország érdekében egy kicsit nyomhatnád az LMP-t, ez kvázi erkölcsi kötelessége egy politológusnak. Már csak azért is, mert milyen baromi unalmas lenne a világ egy politológus számára, ha megint följönne az mszp és kezdődne előröl az a szarság, ami volt 98-2010 között.
Szóval neked szakmai érdeked az LMP megerősödése, ha nem szeretnél a következő 8 évben csak arról posztolni, hogy ma sem történt semmi:-)

dzsaszper 2010.08.31. 10:34:04

Az lmpvel számomra az a legnagyobb baj, hogy a lakóhelyemmel kapcsolatban nem elérhető valamirevaló programja, a jelöltjei 3 mondatban semmitmondóan mutatkoznak be (már amelyik megteszi) a honlapokon, közben a tavaszi parlamenti választás lmp-s plakátjai ott rohadnak a vasútállomásnál.
Helyben a fidesz szépeket ígér régóta, csak épp tenni nem igazán tesz sokat, a jobbik bezzeg kéretlenül is bemutatkozott a postaládába dobott apróbetűs fekete A/3 két oldalán nyomtatott lap hírlevéllel, amiből kiderült, hogy felkészült jelöltjeik vannak.
Ha nem találok valami hiteles civil szervezetet és jelöltjét, még a végén helyben kénytelen leszek a jobbikra szavazni és csendben remélni, hogy nem azonosulnak a miskolci jobbikos polgármesterjelölt szavaival.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 10:36:51

@lorantka_a_gall: a fingra azért gondoltam, mert Szekeresék spanjai nyilván ellopták a gázálarcokat is. Szegény sereg csak állna a majtényi síkon és még fegyverletétel közben is szédelegne...

Pollack 2010.08.31. 10:36:59

@Gábor mester: Kérem rámutatni, hogy az LMP mely pontokon neoliberális. Miben akart az SZDSZ egykori szavazóira építkezni.

dzsaszper 2010.08.31. 10:38:55

@radala: ja, mások szerint meg az mszp-t nyomatni erkölcsi felelősség. Ebbe jobb bele sem kezdeni.

tbb 2010.08.31. 10:40:32

@lüke: azetnik az adott konstellációban zsidót jelent. (Bár szerintem erre magad is rájöttél)

Vitéz Kőbányai Világos 2010.08.31. 10:40:47

Tisztelt ide kommentelő LMP-hadosztály!
Ez most nem kioktatás, és nem is ironizálás:
Most épp pont ugyanazt hallani tőletek, amiket egy szoci aktivista gyűlésen halgathatott az ember januártól márciusig! "Más a hibás, a törvények a hibásak, érdemtelenek kritizálnak minket, és aki nincs velünk, az különben is hüje!"
Szvsz ha így folytatjátok, legyen bennetek akármennyi tisztesség, mindenképp tökönszúrjátok magatokat.

Samuzia 2010.08.31. 10:44:07

@nestrot10: Súlyos tévedésben vagy, a nép szereti Orbánt aki nem hajbókol a külföldnek, és a lejárató kampányok ellenére is mellette marad mert az ő döntése volt a 2/3-ad. de egyetértek abban (nem is hiszem hogy én írom) veled, hogy az LMP mehet a süllyesztőbe, mióta benn vannak a parlamentben, semmi aktivitás, vagy ha megszólalnak, akkor az szdsz-re emlékeztető stílusban teszik. Így nincs rájuk szükség.

is 2010.08.31. 10:44:24

@tbb: egy politikai erot ket skala menten kell besorolni: 1. gazdasagi program, 2. tarsadalmi program. a zold part a zaszlojara kornyezetvedelmet, meg fenntarthato eletet tesz, de ezek csak celok, a modokrol meg mindig nyilatkozni kellene, ezt explicite nem mindig teszik, ugy kell beloluk kibanyaszni. az LMP gazdasagi oldalon teljesen paternalista, tehat baloldali (mint a FIDESZ, ne tevesszuk ossze a magyar beosztasi hulyesegekkel), tarsadalmilag pedig progressziv, azaz szinten baloldali.

a FIDESZ gazdasagilag szelsobaldoli, bolsevista, tarsadalmilag tradicionalis (Navracsics: a politika nem noknek valo; 3 ev GYES, anya maradjon otthon; melegek egyenjogusitasa nem stb. stb.), azaz jobboldali, 2010-ben Europabol nezve nevezheto szelsosegesnek.

az MSZP szinten paternalista, nem volt kepes meg Gyurcsanynak, Molnar Lajosnak sem feladni ezt, pedig azok ketten eleg jo rendes, akpitalista, normalis gazdasagot csinaltak volna, Baknai meg Oszkoval meg inkabb. tehat az MSZP is gazdasagilag baloldali, tarsadalmilag pedig megegyezik az LMP-vel, mert melegjogok, noi kvota es tarsai. tehat az MSZP tarsadalmilag is baloldali.

jobboldali gazdasagpolitikat egyedul Bokros kepvisel(t), en arra varok, hogy ilyenre szavazhassak. a gazdasagilag baloldali LMP-re szerintem az utolso 60 ev utan nem szabad, a tarsadalmi progresszio nem eleg. a FIDESZ meg rosszabb valasztas, mert ott meg a tarsadalmi elmaradottsag is bejon. az MSZP egyelore 0-ra irta magat, es ha baloldalikent tamad fel, akkor vegkepp. de egyszer az MSZP mar hajlando volt Bokrossal osszeallni, meg Bajnia es Oszko is toluk volt, tehat semmi sem lehetetlen.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.08.31. 10:45:13

Talán az is baj lehet, hogy az LMP csak sodródik a vádakra, ide-oda pofozza a két nagy párt, és ők kb. egy beszívott hippi erélyességével védekeznek. Szerintem ezt sokan "gyengeségnek" vélik, pedig nekik nem lenne muszály így vádaskodni, ellenben határozottan és keményen kellene cáfolni a vádakat.

tbb 2010.08.31. 10:45:42

@lüke: Mit ajánlgatsz itt nekünk ilyen rejtelmesen és lelkesen?

emő27 2010.08.31. 10:46:22

@radala: Előre jelezném, hogy én az LMP-re szavaztam és most is neki adtam a kc-ket kivéve az önkormányzati képviselőset, mert vele személyes rossz tapasztalatom van.Szerintem Gábornak nem feladata az LMP nyomatása. Arról, hogy mit fog csinálni az elkövetkezendő években, ha úgy alakul, hogy csak MSZP és Fidesz lesz. Hidd el ők ketten is tudnak bőven olyan témát adni a Gábornak a mindennapi kis civakodásaikkal, amivel kitöltheti a blogot, és nem mellesleg itt vagytok ti a hozzáértő állandó kommentelők, akik felvethetnek pár témát, amit tapasztalnak, látnak, hallanak magunk körül és így témát vethetünk fel neki és akkor nem csak a szürke hétköznapok adta témák kerülnek a blogra.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 10:47:14

@Vitéz Kőbányai Világos: nem ez a fő baj, hanem kommentelés helyett szorgosan kellene gyűjtögetni a kopicetliket...

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.08.31. 10:47:31

@Gábor mester: szerintem ezt valami kiskátéból másoltad ide. Az LMP eléggé multiellenes, ami ugye nem az ultraliberális pártok jellemzője...

dzsaszper 2010.08.31. 10:48:06

@is: ilyen jót rég röhögtem, mint a kommented olvasásakor :D

radala 2010.08.31. 10:49:31

@dzsaszper: Tréfának szántam természetesen az egész beírást. Mindenesetre, akik szerint az mszp-t nyomatni erkölcsi felelősség azok hülyék:-)

lüke 2010.08.31. 10:49:48

@tbb:
hallgasd meg
off
Frida Kahlo Diego Riverával a mexikói pénzen
megint egy magyar pedigrével :) rendelkező
hu.wikipedia.org/wiki/Frida_Kahlo

Severus 2010.08.31. 10:50:13

Sajnos az LMP vidéken még gyengébb, és itt nem (csak) a támogatottságra gondolok, hanem a képviselőkre, meg a kampány szervezettségére. Én holnap elviszem nekik a cédulámat, de szavazni már egyszerűen nem tudok rájuk nyugodt lelkiismerettel, vacillálok. Vettem a fáradságot és elolvastam mindent amit a debreceni jelöltjeikről kitettek. Középiskolás diáktól kezdve munkanélküliig volt ott minden, de nem is ez volt a baj velük. Hanem az, hogy egy részvételi demokráciát és természetvédelmet zászlajára tűző párt jelöltjeinél nyomát sem találtam civil múltnak. Na ez az, ami kiábrándító. Egyszerű, 5-6 soros bemutatkozások fénykép nélkül, "itt születtem, általános és középiskolát ott végeztem, emitt dolgoztam. Szeretném védeni a Nagyerdőt, bebizonyítani, hogy lehet másképp politizálni". Pedig hely lett volna bőven. És egy csomó képviselőjelöltről ennyi sincs. Így ezt nem lehet, csak lejáratják magukat.

www.lmphajdu.hu/page.php?8

Vitéz Kőbányai Világos 2010.08.31. 10:50:15

@Hepci: Azt úgyse lehet a munkahelyen. Én amúgy nem hiszem, hogy nem lesz meg (túl sokan érdekeltek benne). Díszklémer: ez nem vád, de egyszerűen nem lesz más a politikai logika.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.08.31. 10:50:43

A bejegyzéssel egyetértek.

Nézzük az okot, hogy miért nem tud döntéseket hozni az LMP.

AHÁNY EMBER VAN Az LMP-FRAKCIÓBAN, ANNYI FELŐL JÖTTEK.
Nincs egy megkérdőjelezhetetlen tekintélyű vezetőjük.
Aki segített az országra szabadítani Sólyom Lászlót, az a Fideszhez húz. Az a 3 képviselő, aki tartózkodott a kettős állampolgársági szavazáson meg a balliberális oldalhoz.

Márpedig dönteni kell!

A Fidesz úgy alakítja át a választási szabályokat (saját érdekeit szem előtt tartva) hogy 1 fordulós és egyéni körzetes legyen. (a parlamentiről beszélek)

Így az anti-demokratikus erőkkel szemben (Fidesz, Jobbik) EGYETLEN jelöltet kell indítani.

AMÍG ÖNÁLLÓAN INDULNAK A FIDESZ OLDALÁN VANNAK!

Amíg ekkora a Fidesz fölény, ezt még elnézik nekik a baloldalt.
Idén talán csak Szeged, Miskolc, Dunaújváros sorsa múlik rajtuk. (A helyi szocik gondolom mennyire örülnének egy önálló LMP-snek ott.)

De 2014-ben ezt nem nézik el nekik.

Tőlem lehetnek akkorra erősebbek a szociknál. Adhatja az LMP majd a közös jelöltek 60-70%-át is. Nem fog érdekelni!

Egyetlen balliberális jelöltet akarok majd látni! Ez fog érdekelni.

Csak listás szavazáson lehet egy párt a centrumban.
Ha viszont a Fidesz játékszabályai szerint voksolunk, akkor dönteni kell a baloldal és a jobboldal közt.

Dönteni kell!

És nem zárom ki, hogy ez frakciószakadás és "pártbotrányok" nélkül nem fog lezajlani.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 10:51:19

Elképzelek egy önlelkesítő budapesti Maszop gyűlést (hívő tagozat):
- Horváth Csaba a mi kiváló főpolgi jelöltünk!
- Jézusom!

lüke 2010.08.31. 10:54:15

@tbb:
agent provokateur:)
vagy az én vagyok?

lüke 2010.08.31. 10:59:11

@is:
Molnár ,aki az" akpitalista, normalis gazdasagban "nem állhatta meg a helyét ,mint orvos
MO-n egy hős......
s a másik,
Bokros, a Panamájával hova sorolná magát

ajánlom:
political compass.com

porfelhő 2010.08.31. 11:01:26

Úgy gondolom, az LMP parlamenti párttá válását az MSZP.-től elpártolt támogatóknak köszönheti, valamint azoknak akik előzőekben az SZDSZ. szavazói voltak, és nem akartak a jobboldal felé elpártolni. Ha az MSZP. saját magát nem gyengíti, nincs a gazdasági világválság, és nincs ellenük a Fidesz ilyen mértékű rágalomhadjárata, nem veszíti el a szavazói egy részét, az LMP talán nem is lett volna parlamenti párt. Kis közép párt, akinek a mai napig nincs világos, átlátható programja, akik még talán maguk is meglepődtek a tavaszi választási eredményükön. Nem vagyok a támogatójuk, de nem gondolom, hogy végleg le kellene írni őket, a következő parlamenti választásig még van idejük bizonyítani.

lüke 2010.08.31. 11:06:04

@emő27:
a szavazás :magánügy, azért titkos
és fülkében történik:)

radala 2010.08.31. 11:06:33

@emő27: Bocsánat. Teljesen félreérthető volt a tg-s bejegyzésem. Az első betűtől az utolsóig csupán irónia volt. Eszembe nem jutna, hogy tg-nek bármi erkölcsi kötelessége. Sőt azt gondolom, ha van neki, akkor az, az, hogy csak elemezzen ne nyomjon senkit sem. Csak vicceltem, hogy a kicsi LMP megérdemelne egy kis támogatást.
Persze tulajdonképpen miért is érdemelne meg, ha a Jobbik fölépített egy pártot sokkal kevésbé szimpatikus eszmék alapján nagy ellenszélben, akkor ezt az LMPis meg kell, hogy tudja csinálni.
De mindegy ez. Csak azért viccelődtem ezzel, mert én egy mszp nélküli Mo-t szeretnék és ehhez szerintem az LMP megerősödésén keresztül vezet az út.
Milyen boldog is lenne az az ország, ahol a választóknak nem a kisebbik rosszat kell választani, hanem a nagyobbik jót:-)

is 2010.08.31. 11:06:47

@Samuzia: melyik lejarato kampanyokra gondolsz? amiket Orban folytatott le az elmult 15 evben? mert az minositi azt, aki kitart mellette. a kulfold elott hajbokolasrol pedig csak annyi jegyzek meg, hogy a svajci frank ma 222Ft-ot er. nyilvan ez is a vilagmeretu osszeeskuves, de azert egyszer leirom neked:

1972 ota kolcsonokbol elunk, tobbet koltunk, mint amennyit megtermelunk. DZSENTRI orszag vagyunk. ezen egyetlen egyszer leptunk tul, Bokros idejen, de ot meg is utalta a nep, mint minden rossz hir hozojat, plane csinalojat. most, 2010-ben minden magyar ember havi 5000Ft-tal tobbet kolt, mint amennyit megtermelnuk (ebben benne van az is, hogy most mar vissza kell fizetni a 38 eve felvett hitelt). es most jon Orban, es azoknak, akik 38 eve adjak a hitlet, hogy mi DZSENTRIk lehessunk, azt mondja, hogy 'nem hajbokol'. hanem DZSENTIRskedik tovabb, 3 ev GYES (a vilagons ehol mashol nincs), 40 ev munkaviszony utan nyugdij, gazarbefagyasztas stb. amig Orban nepszeru, addig Magyarorszag a dzsentrik orszaga, ahogy azt Mikszath megirta.

Seravy 2010.08.31. 11:06:51

Részemről én már az LMP-nek adtam a céldulát. Elsősorban azért mert a Fidesz azzal hogy az antidemokratikus cédularendszert nem törölte el amikor lett volna rá lehetősége, hanem még szigorította, kihúzta nálam a gyufát, úgyhogy nekik cédulát többet nem adok. Szavazni most még rájuk fogok mert nincs alternatíva, és érdekel milyen teljesítményt fognak nyújtani, de 4 év múlva már nem biztos, csak ha valami tényleg komoly teljesítményt sikerül felmutatniuk a 4 év alatt.

bigapples 2010.08.31. 11:06:54

Nem gondolom, hogy célod volt a poszt megírásával, ha cél alatt azt érted, hogy ezzel üzenni akartál volna. Azt gondolom, hogy van véleményed a dologról és nekem úgy tűnt a főpolgármester jelölés kapcsán írott véleményed alapján (és most lusta vagyok utánakeresni, különben is csak benyomás a részemről), hogy szerinted célszerűbb lett volna, ha az LMP rugalmasabb és egy közös, a LMP, az ex-MDF/SZDSZ és a szoci szavazók által is támogatható jelölt indulását segítik. Lehet, hogy ebben tévedek.

Talán a jelenlegi állapotukban lehet, hogy a legjobb opció valóban az első, én nem hiszem, hogy Schiffer pl. megelégedne egy szűk ökopárt skatulyával és a kicsi, a politikára lényeges hatást gyakorolni nem tudó párt szerepével.

Személy szerint azt hiszem, hogy a meghatározó baloldali párttá válás ott van a lehetőségeik között, mert a mostani baloldal ősszel a szétesés határára fog kerülni. Ennek a lehetőségnek kihasználására azonban a mai "szervezési-logisztikai" szintjükön semmi esélyük. Nekem úgy tűnik, az ideológiai választás helyett sokkal inkább azzal kell szembenézniük, hogy akarnak-e valódi pártként funkcionálni, még ha ez a mostani ultrademokratikus pártműködésük korlátozását is jelenti. Aztán lehet majd dönteni az irányról, ha már látják, hogy a szocialisták korhadó fája melyik irányba dől ki az ősszel.

Ha egy öko-baloldali párttá válást választják, nem hiszem, hogy az út a mostani MSZP-vel való akárcsak alkalomszerű együttműködésen vezetne. Különösen, ha a párt első embere is így fogalmaz:

"Baloldali az, aki kellő érzelmi és egzisztenciális közelségben van a posztkommunista utóvédekhez és tulajdonosi csoportokhoz,"

"MSZP ma Magyarországon a nómenklatúra-burzsoázia és a beruházás-fétis pártja."

Ha megtörténik az atomizálódás és a tisztulás a szociknál, nyilván megváltozhat ez a viszony.

-------------

Bocs a tegezésért, nem vagyok sem tanítvány, kolléga stb, csak egy internet noob és az internet nyelve a tegezés :)

Severus 2010.08.31. 11:06:54

Még valami. Az, ha csak tarlós és Hegedűs lesz jelölt Pesten, például Debrecenben meg mondjuk csak Kósa Lajos, szerintem még visszaüthet a Fidesznek. Sokmindenkinél vághatja ki a biztosítékot, hogy igenis óriási űr van a palettán és szükség van ellensúlyra, és ez mobilizálni fogja a szavazókat, a Fidesz protestszavazóit meg elbizonytalanítja.

Van egy olyan érzésem, hogy minél jobban túlnyeri magát a Fidesz, annál többmindenkiben, aki nem szavazott rájuk (és ez a többség), fog felmerülni, hogy mondjuk egy Debreenben megszerzett 90% már túlzás.

És bizantin belső struktúrája miatt nincs is semmi, ami visszafogja majd a Fideszt a jövőben sem...

És ehhez kapcsolódik, hogy az LMP - amellett, hogy rengeteget veszít most az utánpótlásbázis terén - egy szempontból mégis profitálhat ebből a helyzetből. Ő lehet az áldozat, akit kicsináltak a kopogtatócédula rendszer megváltoztatásával és aki sokmindenkinek fog hiányozni, amikor az MSZP-s, FIdeszes és esetleg Jobbikos jelöltek közül lehet majd választani. Most 4 évig mindenképp hallathaják a hangukat, nem fognak eltűnni, és ebből még erényt is kovácsolhatnak...

dzsaszper 2010.08.31. 11:09:37

@radala: tréfának még elmegy, de akkor a kacsintás lemaradt :)

lorantka_a_gall 2010.08.31. 11:09:48

@Vitéz Kőbányai Világos: tisztelt Vitéz Sör! Az ide kommentelő LMP-s érdeklődik a közügyek, a politika iránt, és azon kevés szabadidejéből rabol el az olvasással és kommenteléssel, ami a (tisztességes!) KC-gyűjtés közben itt-ott akad.
Többet gyűjtöttünk már most, feleannyi idő alatt, mint tavasszal. Ami mégis lehetetlenné teszi (teheti bizonyos esetekben) az indulást, az az időközben módosított játékszabály. Nem mi szavaztuk meg. Amit te nyafogásnak, panaszkodásnak és mutogatásnak gondolsz, az a tények (többnyire fásult és beletörődő) leszögezése.
Mégsem adjuk fel, a következő nap is megyünk, és gyűjtünk pár ajánlót azokból, amik az aratás (fidesz, mszp) után megmaradt a "tarlón". (szójátékot kéretik nem észrevenni :) )

Ez van. Nem állítom, hogy lehetetlenné tették a demokráciát (mindenkire ugyanazok a feltételek vonatkoznak), de ez a politikában kb olyan, mintha középületekben akadálymentesítés helyett méteres gátakat építenének küszöb helyett. Mindenkinek egyenlően: ha átugrod, bemehetsz. ;)

emő27 2010.08.31. 11:09:57

@lüke: Tudom, hogy titkos, csak tisztázni akartam -még az esetleges negatív kritika előtt, ami érhetett volna-, hogy nem az LMP ellen vagyok, sőt.
De radalával már tisztáztuk a dolgot, tehát nem is éredeks tovább a téma.

dzsaszper 2010.08.31. 11:11:52

@radala: azt elfelejtettem mondani, hogy tréfában @is: több hajóhosszal rádvert :)

tbb 2010.08.31. 11:13:24

@hattyú:

Szerintem az elég természetes, hogy a pártok Nyakói, Szijjártói 1 bites szövegeket nyomnak, mivel a választások kimenetelét a 1/2 bitesek szavazatai döntik el.

A baj ott van, hogy a holdudvar értelmiség is hasonló szinten, acsarkodva száll be a politikai diskurzusba. Total meghiúsítva ezzel a lehet más politika ábrándját. Ezért van az, hogy a győztes mindent visz. Ennek is megvan a veszélye, ld Gyurcsányt, ahogy kicsinálta az mszpt. A fidesz ezt jobban fogja csinálni, de ettől a kontrol hiánya miatti veszély náluk is fennáll.

Vitéz Kőbányai Világos 2010.08.31. 11:24:35

@lorantka_a_gall: Megint kiemelném azt a 2 pontot, amitől az egész hisztinek tűnik:
- Aligha hiszem, hogy az mszp tarolt. Valszeg csak a régóta helyben lévő önkormányzati arcok gyűjtötték be a biztos támogatókét. Ezzel az lmp egy darab cetlitől el nem esett.
- Igen, magas a belépési korlát, háhogyne! Ezt hónapok óta tudjuk, és? Ennyi idő volt apparátust építeni, ezt meg évek óta tudjuk. Nem sikerült, töketlenkedés van, és ezért sajna nem a kormány a hibás.

Lúdtalp 2010.08.31. 11:25:36

Miután Kaltenbach kapcsán elkezdték a trükközést, minden LMP-s ösmerősöm vakarta a fejét. És hát végül nem támogatják őket, jónapot kívánok. Egely mesternek külön is.

Martian (törölt) 2010.08.31. 11:26:54

@is: érdekes ez a dzsentri-gondolat. De hozzátenném, hogy a jelenlegi globális rendszer is alapvetően dzsentri módon áll az erőforrásaihoz... csak mindezt kevesebb siránkozással teszi.

Csüti 2010.08.31. 11:28:51

LMP-tag vagyok, összefoglalom a helyzetet egyben: a legfőbb okok közé tartozik a választási törvény módosítása - tavasszal is csodát emlegettek, nem véletlenül. Akkor is necces volt néhány listánk. Most 4-szer nehezebb a dolgunk.
Kettő: kis párt vagyunk, a taglétszám alacsony. Ez nem feltétlenül baj, de legtöbbünknek fogalma sem volt arról, hogy ennyi mindent kell csinálni: hatalmas a bürokrácia, tetszik-nem tetszik, meg kell felelnünk neki. Nincs tapasztalatunk.
Három, és ez üzenet mindenkinek: az elején sem csak üres szólamnak szántuk, hogy csak önökkel, együtt lehet más a politika. A demokráciában minden ember részt vesz, kisebb-nagyobb mértékben. Arra készültünk, hogy alacsony taglétszám mellett alakítunk ki nagyobb támogatói bázist. Most is sokan segítenek, de ez nem elég.
Budapest: siránkozik mindenki, hogy itt egy 20. századi város, a 21. században. Addig így is marad, amíg csak a múlt embereit állítják oda. Nem konzervativizmusra van szükség, nem szocializmusra van szükség, hanem, ahogy ezt Török Gábor is írta, új "kategóriára" lenne szükség, ezt pedig jelenleg az LMP nyújtja.
Ha akartok ezzel kezdeni valamit, segítsetek. Erre készülünk a legelejétől kezdve, és reméljük, nem jöttünk korn, és felnőtt már a magyar társadalom erre a szerepre.

Lexandro2000 2010.08.31. 11:29:45

En azert hozzatennem a nehezsegekhez, hogy kevesebb embert erdekel az onkormanyzati valasztas es az LMP-nek nincs olyan jol bejaratott postalada feltoro es mas trukkokkel ajanloszelveny szerzo teamje, mint a regebbi partoknak. Latszik, hogy a rutinos roka partok mar letaroltak a piacot legalis vagy illegalis eszkozokkel az ujaknak ellenben meg fel kell ezt epiteni. Remelem az illegalis naluk kimarad a jovoben is a palettabol.

tbb 2010.08.31. 11:32:12

@is:

Azért azon érdemes elgondolkodni, hogy míg határozottan el tudjuk képzelni (ki-ki persze a maga módján), hogy milyen politikát fog követni egy baloldali, egy jobboldali, egy liberális, egy konzervatív, egy paternalista párt, addig arról halvány fogalmuk sincs, hogy milyen politikával valósíthatók meg a zöld célok. És az még csak hagyján, hogy mi nem tudjuk, de úgy néz ki a zöld pártok se. Az LMP se.

Ordnassac 2010.08.31. 11:32:27

@Treuga Mei: "Az LMP ugyanis láthatóan és nyilvánvalóan nem váltópárti szerepre készül."

Schiffer erre azért nem is olyan rég mást mondott: www.fn.hu/belfold/20100805/schiffer_andras/

Ezzel meg is erősítetted az alapkommentem 3. pontját. Egységes kommunikáció hiánya. Ami nem azt jelenti, hogy Szijjártóként imamalomszerűen kell mantrázni a szöveget, hanem azt, hogy ne egymással homlokegyenest ellentétes kijelentések hangozzanak el a "párt szájából".

lorantka_a_gall 2010.08.31. 11:32:42

@Vitéz Kőbányai Világos: mennyi idő?

A fidesz huszonéves párt, az mszp túl van a nyugdíjkorhatáron, a jobbik is 7 éves már. Ehhez képest az lmp tavaly alakult meg. Ráadásul szeretné legalább részben elkerülni azt, ami minden más pártnál bekövetkezett, hogy dávidibolyák és zuschlagok lepjék el a pártot. Mennyi idő is volt apparátusépítésre? Eddig összesen pár hónap volt a kampányokon kívül, ami pedig jórészt programalkotással telt el, nem lazsálással.

Az mszp pedig nagyon sok helyen "mszp" nélkül gyűjtötte a cetliket, nehogy kiderüljön, kinek is megy a cetli, és igenis soktól estünk el ilyen módon.

További kérdés?

radala 2010.08.31. 11:33:29

@dzsaszper: az valóban iszonyat vicces volt. Bízzunk benne, hogy egy kiló kacsintás maradt le abból a hozzászólásból.
Szóval szeretem én az LMP-t nagyon, olyannak szeretem amilyen, de azt nagyon nem várnám el senkitől, hogy a KC-n kívül egyéb módon is támogassa őket. tg-töl meg azt várjuk el, hogy legalább annyira uralkodjon a személyes szimpátiái kimutatásán, mint eddig tette. Igazából jól csinálja, csak Debreczeninél bukott le:-)
Nagy bajban vagyok egyébként az elemzőkkel, mert tegnap hallottam a nagyon kedvelt Tölgyessyt a rádióban és nagyon meg kellett ijednem, hogy ö hülyült-e meg, vagy én nem értelmezem helyesen a valóságot, mert szörnyen lesújtó véleménye volt pártunkról és kormányunkról, amit én nem éreztem teljesen jogosnak, vagy jobban mondva korai ítéletnek éreztem. Persze ez az elemzők legnagyobb kihívása, hogy meccs közben kell értékelniük, ami nagyon hálátlan tud lenni, hogy egy-két passzból meg kell ítélni, hogy most mi lesz.

Ordnassac 2010.08.31. 11:33:59

@lorantka_a_gall: olvastad az alapkommentem? Azzal kb. hogy állsz? Érdekel a véleményed.

wovbagger 2010.08.31. 11:38:47

"mi a baj a poszttal?"

alig öt hónappal az országgyűlési választások után az lmp-től számon kérni, hogy a törvényhozásba bejutván nem csillagos ötösre teljesítenek az első ülésszaki naptól kezdve, ugyanolyan dőreség, mint a fidesz-kdnp konglomerátum kormányzását öt hónap után dicsőíteni/pokolba utálni.

ez a legnagyobb baj velünk (kicsikkel és nagyokkal egyaránt): a türelmetlenség (ami az utóbbi évek politikája és történései után érthető, és tényleg sok mindennel adós a kormányzat az államot alkotó és el/fenntartó polgárai felé, de a csodavárásra mindig kiábrándulás következik: hatás-ellenhatás.).

is 2010.08.31. 11:39:43

@radala: a Jobbik eleg nagy tamogatast kapott Orbantol, szandekosan es nem szandekosan is. a 2006 oktoberetol 2008 marciusaig tarto 18 honapo hulyenepszavazasi orultekhaza nemcsak Gyurcsanyt dontotte be, hanem a Jobbikot is letrehozta, es megerositette. Orban szelet vetett, a Jobbik aratta a vihart.

Ordnassac 2010.08.31. 11:41:22

@Szimba: tavasszal ez kicsit azért másképp nézett ki. Mivel az MDF a belső marhulásával kinyírta saját magát, sok SZDSZ-szavazó inkább szavazott az LMP-re, hisz ők is "liberálisok". Saját ismerősi körömben több ilyen is volt. Ma jobban utálják az LMP-t, mint a Fideszt.

Pedig az LMP soha nem volt olyan felfogású, mint ahogy ők gondolták. Mostanra ébredtek rá, hogy áltatták saját magukat.

Szimba 2010.08.31. 11:41:58

lehetmas.hu/hirek/5444/az-lmp-nek-nincs-takargatnivaloja/

Nem kell hinni az LMP-nek, de szerintem túlságosan is vigyáznak, hogy ne legyen a cédulagyűjtésük törvénytelen.
Nekem az egyik véletlenül aláírás nélkül maradt cetlit is visszahozták, pedig mibe került volna a többi aláírásom alapján odakanyarítani a nevem. Ráadásul próbáltam telefonon rábeszélni őket.
Igaz hihették ezt csapdának is.

--------------
Nem értek egyet TG-vel Magyarországon annyira alacsony a környezetvédelmi kultúra, hogy egy ökopárt mindig kispárt marad, ha egyáltalán meg tud maradni.
A szocdem vonal és az ökopárt vonal ötvözése, valamint a kulturált tárgyalás, politizálás megtartása mellett elég jól növelhetnék a támogatóik számát.

Ordnassac 2010.08.31. 11:44:04

@wovbagger: Budapesten 12,5%-ot szerzett. Ennyinek hivatalosan is elégnek kellene lennie, hogy mindenhol indulhassanak és akár Jávort is indítsák. Ehhez nem kell csillagos ötösre teljesíteni. Nem jó érv, hogy csak öt hónap telt el az OGY-választás óta. Többrétegű a probléma.

is 2010.08.31. 11:47:11

@lorantka_a_gall: az akerdes, hogy egy 1 eves csecsemo miert viselkedik ugy, mintha o oktathatna ki a tobbieket. az LMP 1 evesen elkezdett mindenki ellen harcolni, es ismet Kaltenbach Jeno nevet szeretnem leirni. az MSZP 1990-ben mar volt bukoban, nagyobban, mint most. ok tudjak, hogy mi az ut kifele. az LMP rosszul merte es meri fel, hogy mi a teendoje ellenzeki partkent. mint irtam tavasszal az LMP kellett a FIDESZnek, ha nem lett volna ketharmad, most lehet, hogy az LMP kulso kormanytamogato lenne bizonyos ugyekben, es akkor mas lenne a helyzet. de most ketharmad van, es ilyenkor minden ellenzekinek CSAK es egyetlen dolga lehet, amikor jon az uthenger, ami jon. LEGELSO prioritaskent ezzel szembeszallni, BARMI aron. mert igy csak a szep halal marad, a FIDESZ ezt patikamerlegen kiszamolta. a valasztasi torveny mindenkinek adott egy meregpoharat, az MSZP-nek a korzethatarokat, az LMP-nek a kopogtatocedulazast. ebben a helyzetben Kaltenbach Jeno lett volna az egyetlen kiut, solyomi modon (civil szervezet->LMP->MSZP). le volt irva az ujsagban, tehat volt ez a szcenario. az LMP meg meg le is tagadta.

lorantka_a_gall 2010.08.31. 11:49:38

@Ordnassac:

1. Zugló tényleg erős kerületünk, de csak részben igaz: erős fogás mellett leginkább emberhiánnyal küzdünk; még ha van is kovarianciája a dolognak, szerintem inkább számít az aktív tagok/szimpatizánsok létszáma, mint a szigorú koordináció.

2. Persze, csak újra és újra előkerül, hogy sírunk, pedig nagyon komoly nehezítés ez is (ogy-hez képest négyszeres, régebbi önkormhoz képest nyolcszoros).

3. Vannak gondok, de ez az ára (még) annak a fajta, a tagokig lenyúló demokratikus döntéshozatalnak, amit nem kívánunk feladni. Néha nehézkesnek tűnik az LMP. Hosszabb távon szerintem inkább pozitív eredménye lesz, pedig most nem látszik praktikusnak.

4. "egy fix döntés a párt végét is jelenthette volna már az elején" Most is ezt jelentené, de meggyőződésből nem állunk senki mögé, nem pedig számításból.

5. Fiatal pártként tényleg nincs még igazán elkötelezett támogatói-szavazói bázisunk, ezen sok munkával és idővel lehet csak változtatni.

6. Nem tudom, lehet. Nyilván nekem nem tűnik annyira ismeretlennek, de nehezen tudom teljesen "kívülálló szemmel" nézni a dolgot. Jávor OGY-képviselő, bizottsági elnök. Ő a legjobb ember a jelöléshez, ergo ő a jelölt.

7. Lehetséges, bár az szdsz-szavazók már bebizonyították, hogy közel végtelen a tűrőképességük, ha a párt hülyeségeiről van szó. Szvsz nem is ők szavaztak elsősorban az LMP-re, hanem az szdsz-től korábban (94, 98) elpártolt, hasonló eloszlású szavazóbázis.

Szimba 2010.08.31. 11:50:22

@Ordnassac:

Azok az SZDSZ szavazók, akik az utolsó percekig kitartottak a párt mellett, azok nem liberálisok, nem is demokraták a szó szorosan vett értelmében.
A maradék csapat már csupán megélhetési politikus volt, perifériális kérdésekkel foglalkozott és neolib., neokapitalista célokat támogatott, a szabad piacot és a kozmopolita szemléletet a végsőkig vitték, ami által már szinte senki számára nem voltak vállalhatók. Ráadásul Kóka és csapata annyira gusztustalanul beszállt a korrupcióba, hogy már nem lehetett elfogadni őket erkölcsi szempontból sem.

Nos, ezek az emberek és híveik nem csodálom, hogy nem szeretik az LMP-t. Nem kapnak tőlük pozíciót, zsíros állást, és céljaikban sokkal inkább nemzetiek, mint Amerika vagy az unió (IMF) talpnyalói. Ráadásul természet és környezetvédők, akik a külföldi beruházásokat ökológiai szempontok alapján bírálják.
Ugyanakkor közelebb vannak a baloldalhoz, mint a jobbhoz.

sárkányfő 2010.08.31. 11:52:48

1. Jó poszt, egyetértek vele. És már nagyon ért is az lmp-ről egy ilyen anyag. Nem tudták kitalálni magukat.

2. A posztban leírtak mellé, bár az írás fókusza nem erre irányul, azért én megjegyzem, hogy ez a Jávor fiú elég harmatos. Lehet hogy lmp-s szemmel a Jövő Ígérete meg hasonlók, de a rajongóknak üzenem, hogy bármiféle negatív előítélettől mentesen csak azt tudom mondani, hogy semmi karizmája nincs, ha jól tudom vezetői tapasztalata is nulla, abszolút nem érthető miért is kellene főpolginak lennie. Sajnálom. A pártról leírtak rá is igazak.
Szép dolog a szerves fejlődés, de mintha súlyos káderhiánnyal küszködne az lmp, anélkül meg nincs semmi. Mondjuk a konkurens pártok sem jobbak, ez tény.

3. Ha nem jön össze az ajánlószelvény egy tavasszal Budapesten még 13%-ot szerző pártnak, akkor abban a Fidesz demokrácia-ellenes háborújának egyik nagy stratégiai győzelmét fogom látni. Bizony. Ha a Jobbiknak se jön össze, tán beállok a viktatúrázók közé is. Ép eszű fideszes nem tagadhatja, hogy ez a hülye ajánlócetlis rendszer tök elavult, rossz, csalásra alkalmat adó, ezt már 10 éve is tzudta mindenki. A fidesz csak azért nem szüntette meg, sőt nehezítette a begyűjtését, mert neki az most nagyon előnyös. Egy 13%-os pártnak alanyi joga az indulás, mert tömegtámogatása van, ez ép ésszel tagadhatatlan. Ez így nem más, mint egy párt indulásának megakadályozása bürokratikus, állami (azaz fideszes) eszközökkel, a népképviseleti elv, a demokrácia haláááála, stb...

radala 2010.08.31. 11:53:22

@is: Szerintem majd megbeszéljük ezt a vihart 2014-ben. Vagy talán okt. 4-én. A Jobbik szerintem egy nagy semmi.
Kiderülhet, hogy az LMP sem lesz jó semmire, ez akkor azt fogja bizonyítani számomra, hogy az mszp verhetetlen. No, meg retrospektíve azt is bizonyítani fogja, hogy még túl puha is volt a Fidesz a kormányzása elején.
@Szimba: Sokszor mondtam már és közel sem biztos, hogy igaz, de szerintem tök mindegy kéne hogy legyen, hogy mit mond magáról az LMP. Egyszerűen meg kellene bármilyen retorikával előzniük az mszp-t, pusztán azért, mert az mszpnek halottnak kellene már lennie. Egy élő párt sokkal potensebb kellene, hogy legyen egy halottnál.
Arról nem is beszélve, hogy az LMP szépeket mond tulajdonképpen mindenről.:-)

lorantka_a_gall 2010.08.31. 11:53:35

@is: Kaltenbach az LMP jelöltje. Az, hogy a maszop Horváth Ingyenbékávé Csabát támogatja, a saját rendkívüli mélységeiről tesz újabb tanúbizonyságot. A kétharmad meg nem az LMP-n múlt. A maszoppal való összefogás a kétharmad ellen meg kinyírta volna az LMP-t. (legjobb bizonyítéka ennek, hogy Lendvai is nagyon igyekezett összefogni)

Egyél sz*rt, hogy megakadályozd a kétharmadot! (köszi, nem)

Tell Vilmos 2010.08.31. 11:55:45

Akárki akármit is mond, az LMP a szadesz utódpártja! Ugyanúgy kiállnak a homokosok, a fűszívás a bodzaszedők és egyéb "liberális" dolgokért, mint az elődpárt. Csak idő kérdése míg a szavazók többsége ezt felfogja. Ők is eltűnnek a süllyesztőben, hiába festették át a kék madaras logót zöld színnel...

Üdv:

Tell.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.08.31. 11:56:32

Elég nyilvánvalóan kiderült a bizonytalan szavazók számára is szerintem az utóbbi hónapokban, hogy valóban egy sunyi szdsz-klón szervezet az LMP és egyáltalán, semmivel sem különbbek, semmiféle újat nem hoztak a politikába, és nem, sajnos nem más ez a politika sem.. így aztán, mivel képtelensek látványosan, hihatően és hitelesen megfelelni a saját nevüknek, magától értetődő, hogy egy hiteltelen, hazug párt képe alakul ki róluk az emberekben. Egyáltalán nem tudják elhitetni az emberekkel, hogy nem csak mellébeszélni tudnak, hanem képesek hozzátenni a közös ügyhöz, az előre haladás, fejlődés érdekében. Hülyeségeket beszélnek, rossz retorikával, lényegtelen dolgokon lovagolnak, mellébeszélő, sunyi, idióa hülyegyerekként viselkednek a parlamentben, azon kívül meg ugyanolyan mocskos arroganciával herdálják az adófizetők pénzét, mint az összes többi közszereplő.

is 2010.08.31. 11:56:52

@Ordnassac: pedig ha most Bokros ott ulne... hulye liberalisok, ennek nagyobb cegert nem lehetett volna nekik mutatni. vegre szetvalt volna a harom SZDSZ (zold, jogvedo, liberalis): LMP viszi a zold es jogvedo vonalat, Bokros meg lett volna a liberalis part. mint a nemeteknel.

genyamagyar 2010.08.31. 11:58:04

Az LMP-vel az a baj, hogy nem lehet tudni, higy miről mi a véleménye. IMF. Eü. nyugdíj(korhatár), média vagy oktatási trv, nemzetiségi kérdés, cigánykérdés stb.

is 2010.08.31. 12:00:21

@lorantka_a_gall: kosz, mindent leirtal kamaszkori lelkesedessel es jelzokkel. ezt a kommentedet rakd ki a falra, az enyemet egy fiok melyere, es aztan idorol-irodre nezzel ra a sajatodra. a bolcsesseget az ido osztja, azt meg nem lehet megsporolni, meg elmagyarazni. hatha egyszer visszanezel a fiok melyere is.

genyamagyar 2010.08.31. 12:01:07

@bigapples: koncepciós perek, a la Rákosi.

radala 2010.08.31. 12:02:18

@ó jaj: Mi az, hogy JB harmatos? Kihez hasonlítjuk? Horváth Csabánál talán még Hunvald és Hagyó is becsületesebb külsejű. Már, ha van ilyen, hogy becsületes valakinek a külseje.
Milyen vezetői tapasztalatok hiányoznak JB-böl? Inkább előnynek kellene lennie annak, hogy valaki nem vett részt a bp-i politikában soha. Akinek az isten hivatalt ad, annak vezetői képességeket is adhat, Demszkynek milyen vezetői képességei voltak 90-ben?
a 3. ponttal egyetértek. Nem tudom mi volt a Fidesz célja ezzel a KC nehezítéssel, de ha valóban a két új ellen irányult (márpedig ki ellen, ha nem ellenük), akkor ez valóban egy bűn volt részükről, amivel ugyan sikerül elérniük azt, hogy a hatalmuk rövidtávon nőjön, de baromi nagy öngól abból a szempontból, hogy nem éri el a legfontosabb célt a demokrácia védelmében, nevezetesen az mszp megsemmisítését.

is 2010.08.31. 12:03:04

@Tell Vilmos: amiket leirtal, azok nem liberalis dolgok, legalabbis gazdasagilag nem. persze, ha szerinted is a noknek nincs helye a politikaban, viszont annal inkabba fozokanal mellett, akkor teljesen igazad van. szavazz a 19. szazadra, es orientalodj a keleti iranyba, ahogy Orban vezet teged.

sárkányfő 2010.08.31. 12:03:29

Ez a vén hülye megint megszólalt. Most ugyan nem mondta ki a "királyság" szót, de láthatóan erre a strófra jár minden gondolata.

Belegondolok, hogy egy olyan ember volt a miniszterelnök, aki egy 5 éves gyerek szintjén sem érti mi az a demokrácia... És most ez írogat új alkotmányt Pozsgay fidesz-kommunista, tehát jó-kommunista úrral karöltve. Mint valami abszurd színház.

www.fn.hu/belfold/20100831/boross_peter_nagyobb_hatalmat_adna/

Kicsit jobban belegondolva, lehet hogy kezd már kicsit becsavarodni az öreg. Nem viccelek, lehet már kezd leépülni szegény öreg ember.

Ordnassac 2010.08.31. 12:03:56

@Szimba: most nem azokra gondolok, akik még Retkes Attila elnöksége is SZDSZ-esek voltak, hanem a 2009-ig tartó időszakot.

A gazdasági liberálisok (minél kevesebb állam, magánbiztosítók az eü-ben, tandíjpártiak stb.) szerint az LMP egy szocialista párt (a spekulációs adó ötletétől pl. rosszul vannak).

Aztán ott vannak a vérmes antifasiszták, akik elvárják, hogy minden felmerüléskor elhatárolódjanak, jelen esetben a Jobbiktól. (Elnézést a túlzó kifejezésért.) Ezt az LMP nem tette meg, náluk óriási mínuszpont.

A jogvédők azok, akik az LMP-ben megtalálhatják politikai otthonukat. Azt igyekszik is a párt hangsúlyozni (főleg Schiffer által). Igaz, kivétel ebben a kisebbségvédők, ott a párt nem domborítja ki elképzeléseit (talán pont az SZDSZ 2.0-félelem miatt).

Ja igen, az a kevés valóban zöld is közel érzi magát az LMP-hez. Kivéve a mélyzöldek, mert nekik nem túl zöld és Lányi András.

lorantka_a_gall 2010.08.31. 12:05:10

Na, megjöttek a "libsizsidóeszdéeszklónazelempé" trollok.

Én lépek gyűjteni, sziasztok!

radala 2010.08.31. 12:06:15

@Tell Vilmos: Az szdszben az egyetlen szimpatikus vonás volt, hogy kiállt a "homokosok, a fűszívás a bodzaszedők és egyéb "liberális" dolgokért,"
Nem ezért tűnt el a süllyesztőben, hanem pont azért mert egy időn túl már nem áll ki ezekért, illetve lábbal tiporta az emberi jogokat aktívan.

ladislaus 2010.08.31. 12:11:03

@veny: vagy fidesz benyeli oket. Nem lepodnek meg ezen sem. es akkor mar 7x% lesz a reszuk...

tbb 2010.08.31. 12:11:18

@lüke: Hát, szerinted? Kié volt az álnok kérdés? És ki volt aki beugrott? :))))

ps. A Frida Kahlo érdekes volt. Főleg hogy még szexualitást is lefestette. Na, gondolom arra ráklikkelek, hogy megnézzem.De csak a szexualitást magyarázó wikis szócikkre ugrottam. Hát Azt meg nem olyan nagy élvezet nézegetni. :(((

genyamagyar 2010.08.31. 12:12:54

@radala: az SZDSZ lábbal tiporta az emberi jogokat? Beteg vagy tán?

sárkányfő 2010.08.31. 12:13:24

@radala:

tudom, hogy számodra érthetetlen és elképzelhetetlen, hogy ne a te beteges szoci-gyűlöletedből induljon ki bármilyen gondolatmenet, és hogy egy liter tejet se lehet venni anélkül, hogy az eladóval ne beszélnéd meg, hogy milyen szar a szocik pártja, de engem hagyj békén az agybajoddal.
Mivel rendszeres olvasója vagy a blognak, pontosan tudod, mennyire utálom a szocikat, de még így is hisztizel. Rohadt uncsi. Úgy írok ahogy akarok, Jávort nem a szocikhoz, nem a fideszhez, hanem egy politikushoz illő elvárás-rendszerhez mértem. Ez normális és jogos logika, még ha te nem is érted. És még az sem bírt átmenni a fejedbe, amit a Jávorról szóló bekezdésem végén írtam.

"Akinek az isten hivatalt ad, annak vezetői képességeket is adhat" - ezt a hülyeséget pár napja már ellőtted egy másik blogban, ahol kapásból vagy hárman is helyre is raktak. nem tudták szegények, hogy kár neked magyarázni, reménytelen eset vagy...

"Nem tudom mi volt a Fidesz célja ezzel a KC nehezítéssel"

:D

Szimba 2010.08.31. 12:13:28

@Ordnassac:

Így van. De az LMP azonnal elveszítené a szavazói nagy részét, ha vérmes antifasiszta lenne, és mániákusan elhatárolódna.
Ha a szabad piacot dicsőítené, akkor is.

Az SZDSZ már a végén rosszabb volt, mint a Jobbik (néha az volt az érzésem, hogy az SZDSZ hatása nélkül nem is jön létre a gárda, a Jobbik).

Én már sokkal régebben kiábrándultam az SZDSZ-ből. 2009-ben már normális ember nem támogatta ezt a pártot.

Az LMP pedig nagy és ismert egyéniségek híján még csak labilis reménység lehet. Elismerem. De ha a Fidesz nekem nem a pártom, mert nem tudtam soha azonosulni a programjukkal, az MSZP tökéletesen lejáratta magát, és az ő programjukkal sem értek egyet (a nemlétező intézkedéseikkel sem).

Az MDF sohasem volt szimpatikus, és a végén botrányosan leölték magukat.

Mi maradt?

LMP vagy KKP.

Hogy ne tarts cinikusnak, ezért akkor inkább az LMP (nem azért persze:-))).

radala 2010.08.31. 12:13:30

@ó jaj: No ebben is tökéletesen egyetértünk. Ma ez egy ilyen nap.
Boross valóban ugyanolyan veszélyes a demokráciára, mint az mszp. Nem is értem ezt a köcsög Orbánt, hogy hogy tud ilyen vén szarokat mint Pozsgay meg Boross maga mellé gyűjteni. Arról nem is beszélve, hogy Boross szerintem egy beépített mszp ügynök.
Hihetetlenül fölháborító, hogy egy ilyen Borossnak kikérik bármiről a véleményét, amit meg a kinevezésekről mond az nem csak veszélyes és ijesztő, de még buta is. Nem 3 naponta kell új alkotmányt csinálni és a valaha nem sikerült faszságok miatt megváltoztatni a szabályokat.
Ez az alkotmányozó faszok társasága a legkomolyabb csalódásom a Fideszben. Ezért is kellene az LMP, hogy ha még sok ilyen csalódás ér, akkor se maradjak választási lehetőség híján.

is 2010.08.31. 12:14:15

@dzsaszper: ebbe a kommentbe a teljes IQ-dat beleadtad. tudod, en annal mar oregebb vagyok, hogy ennyi indoklas akar csak meg is erintsen. ez egy pszichologiai trukk, de remelem egyre kevesebben dolnek be ilyennek. csak azert rohogsz, mert meg magad sem mersz komolyan belegondolni, vegiggondolni. komoly velemenyed nincs is, ha lenne, elmondanad.

tbb 2010.08.31. 12:14:36

@lüke: Politikai pornográfiáról még nem hallottál?

radala 2010.08.31. 12:15:26

@genyamagyar: gergényi, traktorral behajtani tilos tábla, Révész Mártíriusz...
Ezek mindegyike külön-külön is több, mint elég kellene, hogy legyen egy liberális párt örök megsemmisüléséhez.

is 2010.08.31. 12:16:32

@Szimba: jol leirtad az ujsagokbol tajekozodo egysegsugaru (bar atlag feletti erdeklodesu) valasztot. az osszes partra visszabofogted a tomegnyomas altal kialakitott velemenyt. sehol egy sajat gondolat.

sárkányfő 2010.08.31. 12:17:35

@radala:
"Boross valóban ugyanolyan veszélyes a demokráciára, mint az mszp"

"Boross szerintem egy beépített mszp ügynök"

Szerintem Móricka egészségesebb nálad, neki meg mindenről a szex jut az eszébe. De az még mindig egészségesebb, mint ha valakinek mindenről a szocik jutnak eszébe.

Gondolkodj már el kicsit, de most komolyan. Ez már nem normális.

cambridge.on 2010.08.31. 12:22:51

Az a veszély fenyegeti az LMP-t,hogy a Fidesz felismeri,Tarlósnak nincs szüksége segítségre az MSZP legyőzésére.Akik eleve vesztésre játszanak Molnár erőltetésével. Nem tanultak a SZíli féle esetből.
Nem várható hogy az utolsó pillanatban megforduljon a szél és sok KC-t hordjon az LMP udvarába.
Miért kellene olyan pártra szavazni, akik megmutatták, hogy a parlamentben a hatalommal egyetértő ellenzéki párt szerepét játszák.
Mondjuk, ezért is kerültek be!

inforadio.hu/hir/belfold/hir-376143
Hivatalosan is bejelentették,hogy átvették a talicskát az SZDSZ-től a fővárosban.
Egyenlőre a KC-t szállítják vele.
De a választások után sem selejtezik le, igazi funkcióját akkor fogja majd betölteni.
Nincs új a nap alatt...

genyamagyar 2010.08.31. 12:24:06

@radala: Gergényi szakmailag helyesen cselekedett, Révész nem tett eleget a rendőri felszólitásnak, a város központjába pedig ne jöjjenek traktorok - a többség védelmében. De mi köze ezeknek az SZDSZ-hez?

nem1rem1 2010.08.31. 12:24:56

@Csüti: Igaza van Török Gábornak: Az LMP már a legelején sem választott igazán két lehetséges stratégia közül: Vagy "viszonyul" (akárhogy de egyéretlműen és következetesen) a többi párthoz, vagy tesz rájuk, és egy saját eszmei-gyakorlati vonalra felfűzve akuál-politizál.

Az LMP viszont a két lépés hátra, három lépés össze-vissza stratégiát követte. És a lufi, a neve, a más politika lehetőségének ígérete, kipukkadt...

Persze, értem én, tudom én, hogy a pártszervezés, az ezzel járó bürokrácia, szakértelem, stb. nagyon nehezen megoldható. És az is igaz, hogy A Fiúk a kormány mögött, ha a gazdasági ügyekben egy lapra is tették fel az országot, azt nagyon jól kisakkozták, hogy hogyan lehetetlenítsék el (momentán) potenciális ellenfeleiket. Ez a négyszeres ajánlószelvény-szükséglet, a gyűjtésre (előkampány) fordítható idő megfelezésével, (most az egyéb állami káderpolitikáról nem is beszélve) gyakoraltilag azt eredményezte (az MSZP diszkreditálódása után), hogy mindenki arra fog aszavazni, akire akar: Ha a Fideszre akar...

DE az LMP-nek lett volna a legnagyobb esélye, hogy méltó kihívója legyen a Fidesznek. Ám a támogatottságuk érezhetően visszaesett. Míg (ahogy egy másik blogbejegyzés ma írta), 2002-ben az MSZP-nek a bűneit, most 2010-ben a Fidesznek a balfaszságait bocsájtotta meg, talán a kognitív disszonancia és a remény hatására. De a vesztesnek, vagy akár a második-harmadik-negyedik helyezettnek nincs bocsánat a töketlenkedésre! Leglább is úgy tűnik...

tölgyes 2010.08.31. 12:25:28

@török gábor:

Kedves Török Gábor!

Én több bajt is látok az LMP-nél. A legnagyobb baj az, hogy elkényelmesedtek még mielőtt stabilizálták volna a helyzetüket.
Ez az elkényelmesedés megmutatkozik abban ami Ön írt; nem gondolták végig, hogy mit is akarnak voltaképpen... de van ennél nagyobb baj is.
1. Nincsen szervezet. Az elmúlt hónapokat nem használták fel arra, hogy kiépítsék a párt választókkal való kapcsolatrendszerét... Így aztán nehéz cédulákat gyűjteni.
2.Az elmúlt hónapok azt bizonyították, hogy az a bizonyos politika amit csinálnak nem is annyira más.. (Karácsony miniszterelnöki megbizatása, cédulák vásárlása, vagy nem vásárlása).. Egy még instabil választói közegben sokkal nagyobb a hatás.
3.Furcsa módon az LMP karanténbe került. AZ MSZP-Jobbik élesen támadja, a fidesz pedig távolságot tart. Az MSZP támadásai a médiában nagy hangot kapnak.
3.

radala 2010.08.31. 12:25:59

@ó jaj: "Mondjuk a konkurens pártok sem jobbak, ez tény." uppsz efölött átsiklottam.
A baj az az, hogy a káderhiány szerintem az LMP legvonzóbb tulajdonsága. Egyszerüen bosszantó, hogy az a káderhiány, hogy valakinek nincs egy Szili Katalinja, vagy Kovács Lászlója vagy Dajcs Tamása, Rogán Antalja vagy Dávid Ibolyája, Bokros Lajosa. Minden párt akinek nincs ilyenje büszke lehetne magára, hogy nincs neki. Csak ezt akartam mondani.
"Akinek az isten hivatalt ad, annak vezetői képességeket is adhat"
E mögé a mondat mögé ki sem teszem a szmájlit, mert azt képzelem, hogy ez a mondat CSAK viccből íródhat le. Nem hiszem, hogy van 2010-ben ember, aki ilyet komolyan mond, azt meg pláne nem hittem korábban, hogy van olyan ember, aki azt hiszi, hogy van olyan, aki ezt komolyan mondja.
Arra próbáltam célozni, hogy nem tudhatunk a dologról semmit, ráadásul a kérdés hipotetikus, mert mire JB FP lehet, addigra meglesz neki a legalább 8 év vezetői tapasztalata.

A beteges szocigyűlöletem pedig nem szocigyűlölet, hanem demokrácia szeretet. Nem hiszem, hogy az őszinte antifasizmust illene egy demokratának kritikával illetni, ugyanez igaz az antimszpségre is. Ezek minimális elvárások egy demokratával szemben:-)

tbb 2010.08.31. 12:28:02

@Severus:

"az fog felmerülni, hogy mondjuk egy Debreenben megszerzett 90% már túlzás."

Szerintem is túlzás. De mit lehet tenni, ha már a szocik szerint is jobb Kósára szavazni, mint bárkire a saját táborukból.

tbb 2010.08.31. 12:31:36

@Martian: Na ja. Mert máshol tisztességesebb szabályok szernt osztoznak rajta.

radala 2010.08.31. 12:33:05

@ó jaj: Ok akkor kifejtem. Szerintem ember nem tett még annyi szolgálatot az mszp hatalomra kerüléséért, mint Boross.
94-ben olyan ultrakonzerv volt, hogy az gyomorforgató és még kontraproduktív is. 98-ban szintén a konzerv dumát nyomta, utána 02-ig olyan gusztustalanul szervilis volt Orbánnal, hogy az még a jobb érzésű Fideszeseknek is fájt. Ebből a pozícióból ment át, akkor amikor ez a legjobban jött a szociknak az anti-Orbán demóféltőbe. Most meg megint olyan ultrakonzervatív szervilis Orbánfan, hogy hányni kell tőle.
Sajnos nem vagyok képes az iróniámat átvinni írásba. Természetesen nem hiszem, hogy BP egy mszp-ügynök. Szerintem csak egy hiú rettenetesen buta fasz, de ennek az az eredmény, hogy kevesen tettek annyit az életben , mint ö az mszp-ért.

genyamagyar 2010.08.31. 12:33:34

@radala: "A beteges szocigyűlöletem pedig nem szocigyűlölet, hanem demokrácia szeretet."

Te jóisten, akkor most hogy gyűlölheted a fideszt.... :)

Ordnassac 2010.08.31. 12:34:19

@radala: Jávor Benedekkel az a baj, hogy egyszerűen (bocsánat a jelen lévő LMP-sektől, de) ismeretlen az átlagesti számára, emellett nem egy retorikai tehetség. Neki nincs meg az a bónusza, mint Tarlósnak vagy Horváthnak, hogy egy beágyazott párt indítja.

Jávort alig ismerik, nem is nagyon látható a mezítlábas, bringásan feltűrt nadrágos plakátokon kívül (ami amúgy nem egy hülyeség, de kellettek volna komolyabb megjelenésű plakátok is). Oké, hogy megjelenik itt-ott, de az kevés.

radala 2010.08.31. 12:37:10

@genyamagyar: A traktortáblát már törvénytelennek nyilvánították a többség védelmében. Mártíriuszhoz nem szólok hozzá, nehogy olyat mondjak, amit magam is megbánok.
Szakmailag SEM lehet helyes az azonosítók levétele, ez bűncselekmény KELL, hogy legyen. Ha nem az, akkor rossz a törvény. Viperát elhazudni sem lehet szakmailag helyes...
Be nem vizsgált engedély nélküli gumilövedék sem lehet szakmailag sem helyes.
De hagyjuk ezt.

sárkányfő 2010.08.31. 12:37:26

@radala:
radala, ha nem gondolsz komolyan egy mondatot, akkor tedd csak ki utána a szmájlit, mert egyéb mondataid alapján simán elhisszük hogy komolyan gondolod :) akkor most a Boross szoci ügynök is vicc volt? Mert rólad simán elhihető hogy komolyan mondod.

"A beteges szocigyűlöletem pedig nem szocigyűlölet, hanem demokrácia szeretet."

Ha te mondod...

Vitéz Kőbányai Világos 2010.08.31. 12:39:17

@lorantka_a_gall: Látod? Megint kezded! "Az összes rohadék politikai ellenfelünk kihasználja a komparatív előnyeit, és különben is rohadék csaló gazemberek!"
Ennyit sikerült kiraknod. Miközben spec apparátust építeni pont kampány alatt lehet (és mellesleg továbbra sem meglepi, hogy októberben önkormányzati választás lesz). Komolyan semennyi önkritikád nincs?

Ordnassac 2010.08.31. 12:39:25

@is: hát, Dávid Ibolya, Herényi Károly és Retkes Attila mellett valahogy nem tűnt volna túl hitelesnek. Debreczeni Józseffel meg pláne nem...

tbb 2010.08.31. 12:40:14

@Ordnassac:

Belefér szerinted a lehet a más politikába az általad javasolt demokratikus centralizmus?

genyamagyar 2010.08.31. 12:42:52

@radala: Na de ennek mi köze az SZDSZ-hez? Gergényi szdsz-es vagy mi?

radala 2010.08.31. 12:45:14

@Ordnassac: OK, de ez nem káderhiány, hanem média hiány, meg pénz hiány.
Nem JB rosszabb, mint bárki az indulók közül, hogy őszinte legyek nagy szerencse, hogy nem kényszerülök fpm választásra, mert nem szavaznék Tarlósra.
(Mondjuk én ismerem JB-t), de fogalmam sincs a kvalitásairól. Ennek ellenére legalább becsületesnek néz ki.:-)
Szóval nem értem hogy lehet számon kérni egy szép üde kis szüzlánynál (LMP), hogy nincs neki komoly szexuális tapasztalata.
LMP jó és kész:-)
Most komolyan nem lehet épeszű, aki szerint nem világos, hogy JB jobb, mint a másik kettő együttvéve:-)

Várúr 2010.08.31. 12:46:54

Török tekintetes úrnak: észszerű, higgadt érveket csoportosító, jószándékú elemzés.
Lmp-panaszfalra: a cédulagyűjtés lerövidítése - politikai okok mellett - nem más, mint a cirkuszi játéktér szűkítése, teljes összhangban a rákosan túlduzzasztott képviselői létszám csökkentésével (amivel egyetértett az lmp is). Aki A-t mond, mondjon B-t is, ne a dupla W-vel folytassa. Öt hónap nem kevés a parlamentben. Ennyi idő alatt az lmp sokkal karakteresebben is megjeleníthette volna magát. A hebegő Schiffer doktor úr pártvezérnek külsőleg-belsőleg-családilag egyaránt alkalmatlan. A jóember mezei jogvédő, nem politikus. Közel fél év a pártapparátus felállásához, fajsúlyos értelmiségi véleményformálók, némi pártmédia, stb. létrehozásához is elegendő. Hiteles, eladható képviselőjelöltek sem ártottak volna (szegény ifjú Jávor Benedek eladhatatlan egy milliós nagyváros csúcsvezetőjeként). Lobogó szemű, rokonszenves fiatal aktivistáik is kevesen vannak, Végül: az lmp a militáns szdsz-hívőknek kevés, az mszp-seknek emészthetetlenül sok, a méregzöldeknek halvány, a tekintélyelvű jobbközépnek elfogadhatatlan, leendő csatlakozóknak túlságosan purifikátor.

Ordnassac 2010.08.31. 12:47:40

@tbb: nem ezt javasoltam, vagy ha ilyesmit fogalmaztam volna meg, akkor rosszul mondtam. Szerintem a német Zöldek példáját kellene követniük. Nem váltópárti szerepre kell készülni, ahhoz szerintem nem tűnik alkalmasnak a párt, azonban egy emberi jogi liberális, "szociálisan érzékeny", földvédő álláspontot egész hitelesen tudnának képviselni, ami akár egy stabil 8-13% közötti eredményt hozhatna nekik.

Igaz, ehhez potenciális kormányzó partnerként egy új baloldali formáció kellene vagy egy gyengébb Fidesz.

Nagyzee 2010.08.31. 12:48:02

@lorantka_a_gall: (és a többi LMP-tagnak is megy)

Amúgy az miért van, hogy az LMP nálunk Debrecenben pl. még a legnagyobb lakótelepeket sem képes végigjárni kopogtatócédulákért? Ezek lennének a legideálisabb helyek a gyűjtésre.

Hozzánk pl. a kopogtatócédulák érkezése után 1-2 nappal már csengetett is egy fideszes, pár nappal később jött egy jobbikos srác is, LMP-snek és MSZP-snek azóta is se híre, se hamva.

Lehet, hogy én gondolkodok rosszul, de szűkös emberi erőforrások esetén én a gyűjtés első pár napján az összes emberemmel a lakótelepeket járatnám.

Ordnassac 2010.08.31. 12:50:15

@genyamagyar: az SZDSZ-es főpolgármester tüntette ki. Így.

porfelhő 2010.08.31. 12:51:13

@jjulie:
"A félperiférián lehet más a politika?"
Arra gondolsz, hogy a Fidesz kistestvéreként a vidéki szegény, és mélyszegény rétegeket fogják elvakítani politikájukkal, vagy legalább is próbálják? Nem közép-, és nem baloldali pártként erősödnek meg? Mert a parasztvakítás vidéken a Fidesznek mindig sikerült. Azért mondta az oly sokat emlegetett "Mari néni" , hogy Viktor elhozza a jobblétet. Ami persze nem jön.

dzsaszper 2010.08.31. 12:52:11

@is: a kommented első bekezdését még én is komolyan vettem.
A Fideszt Európából nézve szélsőségesezni a 3 éves GYES miatt már kezdett viccbe fordulni.

Az mszp paternializmusa mint megállapítás önmagában még korrekt lenne, de amikor arról írtál, hogy ezt még Gyurcsánynak meg Molnár Lajosnak se adták fel -- na itt kezdtem gurulni a röhögéstől...

Hogyhogy még nekik se? Kik ezek az emberek azon túl, hogy nagyon jó a beszélőkéjük?

Kevercs 2010.08.31. 12:53:13

A politika a mindennapok művészete. Amíg a Fidesz legfontosabb
célja az MSZP gyengítése volt, addig a kopicetliket is szedték a
"zöldeknek". Ma már látszik, hogy teljes egyeduralom a célja az
Orbán pártnak, és semmiféle eszközt nem szégyellenek bevetni
ennek megvalósításához. Ha majd a négy év lejártával nem lesz
lehetőség újabb "szavazófülkés eljárásra" (a FIDESZ jóvoltából),
akkor marad az utcai politikai játszma Orbán ellen.....

steverubellreborn 2010.08.31. 12:54:24

"gazdasagilag baloldali LMP-re szerintem az utolso 60 ev utan nem szabad, a tarsadalmi progresszio nem eleg."

De a Reagan-féle neoliberális gazdaságpolitkára meg végképpnem,mert az látható,hogy a piac, gazdasági növekedés nem old meg egy sor társadalmi problémát. Ráadásul a nyakunkon a második gazdasági válság, nem értem,hogy miről is beszélsz akkor.

radala 2010.08.31. 12:54:33

@ó jaj: Nem tehetek minden mondat után szmájlit. De semmit soha nem gondolok komolyan:-)
Boross, nem szoci ügynök, csak simán ostoba.
Mondjuk azt nem tudom megérteni, hogy OV mit eszik rajta. Nyilván kell neki a legitimáció, ami az egyetlen élő nem szoci ME-böl származik. Ha az ilyen nüanszokra figyelnék úgy gyűlölném OV-t, mint sokan. Ha elkezdem behergelni magamat mindjárt betiltatom a Fideszt is.
Érdekelne hogy mi a fenét gondol OV a világról, de azt hihetnénk az alkotmányt fontos dolognak kell, hogy tartsa. Hogy használhatja ezt PR-ra (mert még az a legjobb opció, hogy ez a Pozsgay, Boross ez azért van, mert szeretik őket a nyuggerek és az alkotmány a nyuggerek lieblinge).
A másik, hogy OV valóban azt hiszi, hogy a hivatalhoz ad eszet is az isten. Mert OK Pozsgay lehet, hogy egy jó ember, lehet, hogy okos is, de akkor is egy rohadtkommunista, bármik is az érdemei, ez már így kell, hogy maradjon.
De Boross az viszont egy iszonyatosan gusztustalan féreg, akinél Horn Gyula szerintem sokkal szimpatikusabb ember és nem is tud annyira elbutulni, hogy butább legyen BP-nél.
Igazából utálom én ezt az Orbánt.

Nagyzee 2010.08.31. 12:54:34

@Várúr:
"Lmp-panaszfalra: a cédulagyűjtés lerövidítése - politikai okok mellett - nem más, mint a cirkuszi játéktér szűkítése, teljes összhangban a rákosan túlduzzasztott képviselői létszám csökkentésével (amivel egyetértett az lmp is). Aki A-t mond, mondjon B-t is, ne a dupla W-vel folytassa."

Hát nem. A belépési feltételek szigorítása nem a cirkuszi játéktér, hanem a demokrácia szűkítése. Egy új erő számára egyre magasabb a belépési korlát. Ez azzal fog járni, hogy hiába járatódik le a teljes politikai elit akár, képtelenség lesz őket leváltani, mert ilyen feltételek mellett szinte lehetetlen egy új pártnak akár csak elindulnia is a választáson. Esetleg majd valami milliomos által gründolt pártnak menni fog, de egy civil kezdeményezésből szerveződő/kinövő csoportulásnak ez kb. teljesen esélytelen lesz.

Tell Vilmos 2010.08.31. 12:55:37

Kedves IS!

1 szóval sem mondtam, hogy nőellenes vagyok, honnan vetted? Ha rajtam múlna a politikusok többsége nő lenne, mint a skandináv országokban. Sokkal toleránsabbak, kevésbé lobbanékonyak, 1szóval jobb politikusok.

Radala! - a cigánykérdés nem egyszerű dolog, eddig még senki nem boldogult vele. A szadesz is csak a szavazatoptimalizálás miatt vállalta be. A narkó támogatása eleve egy zsákutca, a homokosokkal pedig az ég világon semmi gond amíg személyes ügy marad. Nem kell felvonuláson propagálni, ami két ember totál magán ügye. No és a libsi médiában természetesen sikk volt és lesz is melegnek lenni. Nem támogatom a coming out-okat sem. Legyen ez teljesen belügy...

Üdv:

Tell

steverubellreborn 2010.08.31. 12:56:25

"Öt hónap nem kevés a parlamentben."

Már bocsánat parlament az csak május végétől volt július közepéig, az nem öt hónap.

steverubellreborn 2010.08.31. 12:59:14

@Tell Vilmos:

"homokosokkal pedig az ég világon semmi gond amíg személyes ügy marad. Nem kell felvonuláson propagálni, ami két ember totál magán ügye. No és a libsi médiában természetesen sikk volt és lesz is melegnek lenni. Nem támogatom a coming out-okat sem. Legyen ez teljesen belügy..."

Te is tartsd titokban,hogy hetero vagy.Ne propagáld barátnőd, felséged, bemutatásával, ne is beszélj róla,hogy hol voltatok a hétvégén.Fényképet ne mutass róla, mert utálom,hogyha a képembe nyomják azt, ami a hálószobába való.:)

radala 2010.08.31. 13:02:16

@Várúr: Igazából pont az bizonyítja számomra, hogy az LMP hiteles, hogy nem tud fölfutni, ha szdsz 2.0-lenne, már JB lenne az esélyes, ha a ugyanazt a szart akarná, mint az mszp már rég lecserélte volna a lakájmédia az mszp-t az LMP-re.
LMP a legnagyobb királyság és pont azért, ami itt hibaként van nekik fölróva. nyilván azért nem nyomják őket sehol, mert valóban szeretnék másképp csinálni.
Szóval akinek van egy csöpp esze az csak az LMP-re szavaz:-)

dzsaszper 2010.08.31. 13:06:58

@Nagyzee: elviekben egyetértek veled.

Ugyanakkor a web2.0 korában kis pártoknak is van esélyük, ha jól élnek a lehetőségekkel, és mélységében is integrálódnak a társadalomba.

Na az lmp-nél ezt hiányolom. Protestszavazatból könnyű (1x legalábbis) bejutni a parlamentbe, de annál nehezebb egy önkormányzati választáson mire jutni, ha nem tudnak tartalmat és hiteles jelölteket felkutatni.

Bevallom, arra számítottam, hogy az lmp jelöltjeinek programjaival -- tartalommal -- lesznek tele a közösségi oldalak. De úgy tűnik, a munka részét meg akarták spórolni, vagy pedig eszük ágába nem jutott hónapokig, hogy egy önkormányzati választásra tartalommal (nem Budapestről beszélek, ott épp nekik van, nálunk max. a "Szerkesztés alatt" amit találok) is rá kellene készülni, legeslegkésőbb a parlamenti választás 2. fordulója után pár nappal, minden településen ahol 1 emberük is van.

Ezt jópár településen eljátszották, enélkül kemény munka nélkül meg nem megy. pedig az önkormányzati szerep fontos, alkalmas lenne a választók szélesebb rétegével felvenni a kapcsolatot.

Ordnassac 2010.08.31. 13:07:47

@dzsaszper: Molnár Lajost pont ismerem személyesen.

Meglepően másmilyen, mint az OGY-ban látható volt. Persze nem volt egy politikai túlsúly és sokban nem értettem egyet vele, de szerintem kb. olyan karaktergyilkosságot sikerült rajta végrehajtani, mint anno Kövér Lászlón.

radala 2010.08.31. 13:08:15

@Tell Vilmos: Csak azt akartam mondani, hogy liberális, toleráns párt az jó lenne, ha lenne. Az szdsz-szel az volt a baj, hogy lejáratta a liberalizmust.
A drog, a cigány és a buzikérdés is bonyolult, de valakinek csak kellene foglalkozni ezekkel is. Jobb lenne, ha toleránsan tennék.
Persze jogos, ha valaki azt gondolja, hogy "tetszettek volna nem cigánynak, nem buzinak születni":-)
De nem vitatkozni akartam veled, csak leírni, hogy ha az szdsz valóban liberális párt lett volna, akkor még ma is boldogan élne.

Ordnassac 2010.08.31. 13:09:48

@radala: "és az alkotmány a nyuggerek lieblinge".

Ööö... szerintem az idősebb generációt nem igazán izgatja az alkotmány. Persze láthatom rosszul is.

dzsaszper 2010.08.31. 13:11:28

@Ordnassac: azért remélem nyilvánvaló volt, hogy Molnárt mint pártpolitikust és nem Molnárt mint embert kritizálom.
A pártpolitikusnak szóló kritikámat meg fenntartom, pártpolitikusként mit tett le az asztalra, hogy arról lehetne beszélni, hogy az mszp még az ő kedvéért se adta fel a paternializmusát?

Sztyepan Asztahov 2010.08.31. 13:12:41

Az elemzés(?), szkeneráció feltárás(?) egy pontja nincsen rendeben.

"Lehetett volna olyan politikai erő, amely nem foglalkozik a jobb- és baloldalt elválasztó kérdésekkel, hanem minden erejét egy új, a materiális és a posztmateriális pártokat elválasztó strukturáló dimenzió lassú megszilárdítására és megerősítésére koncentrálja (ökopárt)."

Én azt kérdezném meg Öntől, hogy ez hogyan lehetséges egy parlamenti párt esetében? Mert amíg nem volt a parlamenti tényező az LMP, addig természetesen csak a saját ügyeivel kellett foglalkoznia, azt propagált, amit akart. Azonban a parlamentben muszáj reagálnia az ott történő eseményekre. Nem kell előhozakodnia velük, de reagálnia azt kell minimum. Ráadásul a média azokat a törvénytervezeteket, napirend előtti felszólalásokat emeli ki, amik megosztják az egyes politikai táborokat, elsősorban a szimbolikus lépések azok, amik felkeltik az emberek érzelmeit figyelmeit.

Tisztelt Török Gábor, csak egy példán keresztül levezetve, Ön szerint hogyan tudta volna magát kihúzni az LMP a kettős állampolgárság törvényével kapcsolatban? Az a tény, hogy annak idején az LMP támogatta a Jobbik indítványát, (hogy egyáltalán legyen erről vitanap) sok LMP-s ismerősöm szégyen-gyalázatról beszélt, amikor meg puha nemet mondott (tartózkodott) az meg nekem nem tetszett.

Nekem, illetve sok bloggernek feltűnő volt, hogy az IMF affér kapcsán meg se nagyon nyikkantak.

lüke 2010.08.31. 13:15:42

@emő27:
nem is:)
csak a titok kifecsegése az érdekes

Severus 2010.08.31. 13:15:45

@dzsaszper: jaja, nekem is ez a bajom, nagyon súlytalan jelöltjeik vannak vidéken, és semmit se csinálnak. Debrecenben pl. a 24-ből kb a feléről van valami minimális infó a honlapon, abból kettő középiskolás. A többi se tett le eddig semmit az asztalra a részvételi demokrácia terén.

Várúr 2010.08.31. 13:16:10

@radala:
Édes barátom. Megértem a lelkesedésedet, akkor is, ha érved kevés, mint vitamin a hamburgerben. Dehát eszik azt is... Kicsit többen, mint az lmp szellemi táplálékát.

Várúr 2010.08.31. 13:23:55

@Nagyzee:
Koma. Én tovább szigorítanám. Nem kell minden ígérgető exhibicionistának bejutnia a parlamentbe, de még az önkormányzatokba sem. Nem kell debreceni középiskolásoknak lmp-színekben az ország második-harmadik legnagyobb városában képviselősködniük. Kétfarkú kutyáknak is az ólban a helyük, nem a közösségek élén. Persze megértem: van, akinek a demokrácia valami elvont, öncélú játék, afféle népopera, értelmezhetetlen tarka kavalkád, ami pl. Olaszországot a maga 30-40 parlamenti pártjával, félévente változó kormányaival sikeresen lebénította évtizedekre.

tbb 2010.08.31. 13:23:58

@lorantka_a_gall:

"Vannak gondok, de ez az ára (még) annak a fajta, a tagokig lenyúló demokratikus döntéshozatalnak, amit nem kívánunk feladni. Néha nehézkesnek tűnik az LMP. Hosszabb távon szerintem inkább pozitív eredménye lesz, pedig most nem látszik praktikusnak."

A módszeretek kétségtelenül demokratikus, de mitől döntéshozatal?

Egyébként van megoldás. Ajánlom a figyelmetekbe a Parkinson törvény I.-t. Abból is az értekezletekről szóló fejezetet. Abból megtanulhatjátok hogyan lehet hatékonyan müködtetni a mindenkivel megvitatjuk szisztémát.

Tell Vilmos 2010.08.31. 13:25:52

@radala:

Igen a liberalizmus mint eszme valóban pozitív. -Papíron!- A mindenki egyenlő jogokkal bír felfogás a kommunizmusra hajaz. Igenis meg kell különböztetni az egyén tehetségét.

Visszatérve az eredeti témára. Az a baj az LMP-vel, hogy úgy próbálnak "másképp" politizálni, hogy ugyanazokat a konvenciókat alkalmazzák mint a régebbi pártok. Az SZDSZ, mint az általuk hangoztatott liberális elitizmus téveszme volt. Addig voltak elfogadók bármely témában, amíg valaki osztotta a véleményüket. Amennyiben valaki eltérő nézeteket hangoztatott azonnal leszélsőségezték, és persze jött az ezerszer kijátszott antiszemita kártya is. Valójában az SZDSZ volt egy totál szélsőséges párt és jól jártunk vele, hogy teljesen felmorzsolódott. Főnix madárként viszont feltámadt és tovább él az LMP színeiben...

A magyar politikai színtéren valójában egy nemzeti liberális pártra lenne szükség. Ez még várat magára!

Üdv:

Tell.

steverubellreborn 2010.08.31. 13:28:08

"munka részét meg akarták spórolni, vagy pedig eszük ágába nem jutott hónapokig, hogy egy önkormányzati választásra tartalommal (nem Budapestről beszélek, ott épp nekik van, nálunk max. a "Szerkesztés alatt" amit találok) is rá kellene készülni, legeslegkésőbb a parlamenti választás 2. fordulója után pár nappal, minden településen ahol 1 emberük is van"

Mivel 600 ember vitte végig az országgyűlési kampányt szemben a többi pár tízezres aktivistáival érthető módon a tavasz végére kipurcantak.Elkészült a BP program, kerületiek szintén, a vidékre nincs rálátássom azt nem tudom.Van tíz feladat amire van három ember.

Luie Lepke 2010.08.31. 13:29:44

Az Európa Parlamenti választásokon egy másik párttal indult az LMP, és a másik párt aktivista hálója és fejlett szervezettsége lényegsen megkönnyítette az ajánló cédulák begyűjtését. Bár ők úgy élik meg, hogy a humanisták alig csináltak valamit, és csak az LMP a hős, szembe kéne nézniük azzal, hogy egymagukban nem értek volna el sokat, és az általuk ma már lenézett Humanista Párt hathatós segítségével szereztek ismertséget.
A tavaszi országgyűlési választásokon az LMP-t vitte a lendület, és a kormány váltás indulata. A választópolgárok boldogan szavaztak bárkire, aki nem az MSZP vagy nem az SZDSZ volt. Tavasszal gyerekjáték volt bejutni a Parlamentbe. Ennek annyira megörültek, hogy kényelmesen hátra dőltek és nem csináltak semmit. Azt hitték ez már mindig így lesz. LMP a király, nincs szüksége senkire, nem kellenek szövetségesek, nem kell tömegpártá válni. Ezért nem építettek pártot, nem álltak neki szélesebb körben tisztázni, hogy mit miért tesznek. Senki nem tudja, aki nincs a párt közelében, hogy melyik törvényt miért szavazták meg vagy a másikat miért nem. Azt hitték most már ők is nagy párt, mert bent vannak a Parlamentben, és úgy is viselkedtek. Pontosan ugyanúgy, ahogy azok a nagy pártok, akiknek a tevékenysége ellen szervezték a saját pártjukat.
Az önkormányzati választást el fogják bukni, és utána lehet dolgozni tovább. Fel kell építeni a pártot, ki kell alakítani egy országos hálózatot. Kisebb arcra van szükség, és szóba kell állni a hétköznapi emberekkel meg azokkal a régi harcostársakkal, akik a különböző civilszervezetekben küzdenek ugyanúgy és akiknek a véleményére az LMP ma ugyanúgy nem kiváncsi, ahogy eddig egyetlen más párt sem volt soha.
Ha nem így tesznek, akkor csúfos kudarcra van itélve egy jobb sorsra érdemes kisérlet. Mert lehet más a politika, csak akkor másképpen kell csinálni.

steverubellreborn 2010.08.31. 13:29:52

jav:
Mivel 600 ember vitte végig az országgyűlési kampányt szemben a többi pár tízezres aktivistáival szemben ezért érthető módon a tavasz végére kipurcantak.Elkészült a BP program, kerületiek szintén, a vidékre nincs rálátássom azt nem tudom.Van tíz feladat amire van három ember.

radala 2010.08.31. 13:35:16

@Ordnassac: Azt gondolom, hogy az alkotmányozás az (ha eltekintünk OV sátáni szándékaitól), akkor pusztán szimbolikus dolog. Úgy képzelem, hogy talán az idősebbek gondolhatják úgy, hogy na csináltak ezek valami nagy dolgot. De ép ésszel fölfoghatatlan az alkotmányozási bizottság. Ott van Schöpflin, Szájer Pálinkás, Stumpf. Ezek kb okék mind, még Pozsgayt is el tudnám (nagyon-nagyon nehezen) fogadni, de Boross az végképp érthetetlen. Pláne amekkora faszságokat mond Ratkóról meg a gyermektelenségi adóról. Erre nincs bocsánat szerintem.
@Várúr:Nem gondolnám, hogy politikában egyszerü volna érveket fölhozni bármi mellett is. Egy biztos, ha az LMP-nél menne a szekér az több, mint gyanús lenne. Számomra ékesen bizonyítaná, hogy nem lehet más a politika.
Az is biztos, hogy lelkesedni jó:-)

ermi71 2010.08.31. 13:36:25

Hogy mi a baj az LMP-val? Az utca embere még mindig nem tud három LMP politikus nevet felsorolni tőlük ha rákérdeznének. Amikor szar a helyzet az országban, akkor senkit nem érdekel a zöld politika amihez elvileg a legjobban köthető az LMP. A többi fő kérdésben sem tudni hogy mi a véleményük, igaz ez talán nem az ő hibájuk. A legfőbb baj az, hogy komolytalan pártnak tűnnek, szerintem ez jön le az embereknek. Mezítlábas Jávor Benedek és ismeretlen LMP politikusok nem tudnak alternatívát nyújtani hogy ők ezt jobban csinálnák.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 13:38:28

@is: azért arra felhívom a figyelmed, nem mi, a nép csinálja a mínuszos költségvetéseket, hanem az általunk felhatalmazott kormányok. No most, ha bármelyik kormánynak komolyan szándékában állt volna, hogy legalább az adminisztrációt és a korrupciót 20-30 %-kal csökkentse, máris szufficites lenne az államháztartás. Csakhogy azt a pénzt valakiknek el kellett baxni és lopni, feszt.

radala 2010.08.31. 13:40:35

@Tell Vilmos: nem hiszem, hogy az LMP ugyanúgy csinálná, mint az szdsz. Egyrészt, ha ugyanúgy csinálja, ez akkor is más, mert ők még nem hazudtak erről, illetve még nem derült ki. Másrészt szerintem pont a sikertelenségük bizonyítja, hogy nem szimplán belenőnek az szdsz által üresen hagyott niche-be.
Mindegy meglátjuk, de nekem az biztosnak látszik, hogy kell egy párt azoknak, akik nem szeretnék, ha Boross és Pozsgay osztaná az eszet, de azt sem szeretnék, ha Gyurcsány, Szili, Lendvai, Kovács László. Erre ideális lehetne az LMP és én naivan elhiszem, hogy valóban jót és mást akarnak. Miért ne hinném el én is jót és mást akarok:-)

Nagyzee 2010.08.31. 13:44:09

@Várúr: Játsszunk el a gondolattal, hogy a Fidesz mondjuk nagyon elrontja a dolgokat, és csődbe viszi az országot. Utána mégis kire szavaznál, ha a rendkívül szigorú feltételek miatt a Fideszen és MSZP-n (plusz esetleg a Jobbik) kívül senki sem tud elindulni a választáson?

Ez nem úgy megy, hogy ha már pl. a 80% a francba kívánja az összes nagyobb pártot, akkor egy új, szimpatikus erő majd a npéharagot meglovagolva simán átugorja a még mainál is szigorúbb korlátokat, és kisöpri a maiakat. Ilyen csak a mesében van. A nulláról indulva rendkívül nehéz elérni a kellő társadalmi beágyazottságot, összehozni a kellő számú aktívan is szerepet vállalni akaró embert és a szükséges pénzeszközöket.

Én egyszerűen nem értem, hogy egyesek szerint (pl. szerinted is) miért jó az, ha konzerváljuk a jelenlegi pártrendszert. A dinamizmus, a változás lehetősége szerintem egészséges, mi több szükséges eleme egy igazi demokráciának. Az meg kit zavar, ha egy viccpárt el tud indulni a választáson és szerez mondjuk 5%-ot? Nem oszt, nem szoroz. Ha pedig jóval többet szerez, akkor meg nem velük van a gond, hanem a kedves politikai elittel.

Annak is nagyon tudnék örülni, ha lenne "egyik sem" opció a szavazólapokon, és kötelező lenne a választáson való részvétel. Ez, azt hiszem, szépen kontextusba helyezné a jelenlegi pártjaink támogatottságát, népszerűségét és a velük való elégedettséget.

Ordnassac 2010.08.31. 13:47:18

@radala: nem tudom, nekem egy atomfizikus, aki csak egy évig volt miniszter és két évig ogy. képviselő, valamiért nem az alkotmányozás gyakorlati részének nagy ismerője. Pedig atomfizikusnak kiváló és eddig MTA-elnökként sem vészes a működése.

Ez az "alkotmányozás szimbolikus dolog" meg egy kicsit ódivatú. Az alkotmány ma már nem deklarációgyűjtemény, mint anno volt, hanem már az élő jog része (a bíróságok is kezdenek már hivatkozni rá) és a magyar jogrendszer origója.

A kormányformát (azaz a kormány, az OGY és a KE közötti viszonyt) pl. az alkotmány határozza meg. Ez azért nem szimbolikus valami.

Serio (törölt) 2010.08.31. 13:49:04

Hát, ez az LMP eléggé elbaltázta az esélyeit. Eleinte drukkoltam nekik, de mostanra a késő MDF-es totális röhejesség határára sodródtak...

Pl. indítani akarták Széndioxidbontó Egely Györgyöt... És hiába lépett vissza, eleve az, hogy ennek a kreténnek a neve felmerült, már örök stigma marad a párton.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 13:50:45

@is: most olvastam: Kaltenbach Jenő, a kiút. Hát, kérlek, ...

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.08.31. 13:55:12

nekem is pont ez a bajom. olyan semmilyen, kényszerpolitikusnak tűnnek

Ordnassac 2010.08.31. 13:55:40

@is: leírta a Népszabadság, ergo volt? Érdekes módon Kaltenbachot az MSZP kereste meg, aki nemet mondott nekik. Akkor ezek szerit kinek van igaza? A Népszabadságnak vagy Kaltenbachnak?

steverubellreborn 2010.08.31. 13:56:23

"gy kényelmesen hátra dőltek és nem csináltak semmit. Azt hitték ez már mindig így lesz. LMP a király, nincs szüksége senkire, nem kellenek szövetségesek, nem kell tömegpártá válni"

Igen az akkor lehetett amikor hat órát dolgoztak egy módosító indítványon a képviselőik, amit aztán tárgysorozatba sem volt hajlandó venni a FIDESZ.

radala 2010.08.31. 13:56:52

@Ordnassac: Nyilván te értesz ehhez én meg nem. Annyiban szimbolikus nekem, hogy az eddigivel is elketyegett az ország és, minden ellenkező híreszteléssel szemben a problémáinknak semmi köze az alkotmányunkhoz szerintem. No meg annyiban is szimbolikus nekem, hogy nem az a baj Mo-n, hogy a törvények alkotmány szar, hanem az, hogy kicsi az igény a betartásukra, illetve ritkán látni azt, hogy nem csak egy fölösleges korlátot látnak bennük az emberek/politikusok, ahelyett, hogy támpontnak tekintenék.
Pálinkás gondolom, nem, mint atomfizikus, hanem mint az MTA elnöke szerepel benne.
Az igazi kakukktojás nekem Boross, mert akkor, ha azért van benne, mint ex-ME, akkor GyF és Bajnai legalább annyira benne kell, hogy legyen, amúgy ez nem is lenne hülyeség. Talán GyF nem, mert hazudott, de HGy és BG benne lehetne. HGy nyilván akadályoztatva van, BG elmehetne és ez lenne a legtutibb megalázása GyF-nek.

steverubellreborn 2010.08.31. 14:01:22

@Serio: "a neve felmerült, már örök stigma marad a párton.
"

Nem hinném,ő legalább visszalépett. A többi pártban ott vannak a kretének.Molnár Oszkártól Lendvai Ildikóig.
Jelöltek:Igen, lehetnének jobbak,de amíg egy párt fiatal, és nem nevelte ki a maga politikai elitjét le kell mondani róla,hogy főleg vidéken ahol eleve nehezebb áttörni évtizedes falakta,és jelötlet találni sem könnyű,a ki gyakran megélhetését, szakmai hitelét teszi kockára.

Várúr 2010.08.31. 14:01:52

@Nagyzee:
Pár dolgot ajánlok szíves figyelmedbe. Pl., hogy létezik pártokon belüli mobilizáció. Hogy nem attól értékes valami, hogy szélsebesen a semmiből összegründolják. Hogy a pártépítés (demokráciában) éppúgy szívós munka eredménye, mint mondjuk a gyereknevelés. Végül: nem periférikus kiscsoportok döntik el (hosszú távon) egy ország jövőjét, ahogy tette éveken át az szdsz-nek, illetve mdf-nek nevezett arcátlan banda. Mszp-t csak azért nem említem, mert az ő társadalmi beágyazottságuk valóban mély volt.

steverubellreborn 2010.08.31. 14:05:59

"különböző civilszervezetekben küzdenek ugyanúgy és akiknek a véleményére az LMP ma ugyanúgy nem kiváncsi,"

Baromság. A Budapest program során rengeteg civil szervezet meg lett keresve.

Spiro 2010.08.31. 14:08:08

Kit érdekel, kinek hány cédulája van. (szerintem mindegyik félcédulás)

A 3147 Önkormányzat éves kiadásai majdnem egyenlő az SZJA bevételekkel, és közel a GDP 10%-a.
Ergo 0% lehetne az SZJA kulcsa, vagy minden magyar állampolgár (csecsemőtől az aggastyánig) kaphatna havi 20.000Ft ingyenes juttatást, ha nem lenne ekkora az Önkormányzati rendszer.
(Most volt az Indexen egy cikk, hogy egy 11fős falúban 2 polgármester jelölt van, és az Önkori éves költségvetése 9M Ft. Miért nem osztják szét, inkább? Havi 70.000 mindenkinek.)

Az államadósság fele ~11.000MRD Ft a pazarlóan és feleslegesen működtetett Önkormányzati rendszer miatt jött össze. A Városi Bíróságokkal egyező számú (113db) Önkormányzat esetén egyetlen település sem lenne messzebb légvonalba az Önkoritől mint 16km, és évi 1000MRD megtakarítást lehetne elérni.

Az államadósságunk másik fele (~9-10.000MRD Ft) a finanszírozhatatlan nyugdíjrendszerből jött össze 1997 óta. (minek magánnyugdíj rendszer, amikor a mai példák mutatják, hogy az államok mentik meg a csődbe ment magáncégeket (magán nyugdíjpénztár csődje után, ki fogja majd kárpótolni a hoppon maradt nyugdíjasokat?))

~3M nyugdíjas évi ~3000MRD Ft-ba kerül, de csak ~2200MRD Ft a nyugdíjjárulékszerű bevétel. (ez csak nekem furcsa?)
Azért nincs 15.-16. havi nyugdíj, mert az EU átlagot 10x meghaladó korhatárt el nem érő nyugdíjas (~700.000) elszipkázza azt, a korhatárt elérőktől.
(Felhívnám a szakértők figyelmét, hogy a nyugdíjrendszernek az emlegetett 3 pillérén kívül még legalább 2 pillére van, a család, illetve a felhalmozott vagyon. A nyugdíjakat maximalizálni kell (mert aki fel tudott halmozni az életjáradékot is elérhet a nyugdíj mellé –maximum a rokonok nem örökölnek), illetve a jogosultságot felül kell vizsgálni, de gyorsan.)

Nevetséges ami itt zajlik és a kormány ahelyett az adósságaink törlesztésén, illetve a fenntarthatatlan rendszerek reformján agyalna, további eladósodást lehetővé tévő kiskapukat feszeget.
Mi a faszt hallgatnak szemérmesen.

dzsaszper 2010.08.31. 14:08:41

@steverubellreborn: inkább a választókkal való kapcsolaton és a választóknak felmutatható programon kellett volna dolgozni?

dzsaszper 2010.08.31. 14:16:13

@steverubellreborn: Budapesten ez kivételesen működőképesnek tűnik -- az lmp egy budapesti párt szeretne lenni? Csak Budapesttel számolva 20% felett kell maradjanak ahhoz, hogy az országos 5% meglegyen...

steverubellreborn 2010.08.31. 14:16:45

A hebegő Schiffer doktor úr pártvezérnek külsőleg-belsőleg-családilag egyaránt alkalmatlan. A jóember mezei jogvédő, nem politikus. Közel fél év a pártapparátus felállásához, fajsúlyos értelmiségi véleményformálók, némi pártmédia, stb. létrehozásához is elegendő

Családilag? Tehet bárki arról,hogy kik voltak a szülei és nagyszülei.Viccelsz.Pártépítéssel is.Pártmédia? Abból az állami támogatásból amely csak júliusban jött meg és fél évre szól és kevesebb mint 200 milcsi?

leendő csatlakozóknak túlságosan purifikátor.

Pont jól van így,a téglák, idióták kiszűrhetőek első körben, a jelöltállításnál meg azok az önkormányzati képviselők akik a volt szdszből és az mszpből próbálkoztak.

steverubellreborn 2010.08.31. 14:19:16

@dzsaszper:
Gondolom olvastad a Budapest programot.A többit leírtam .Sőt ezt is.Kívülről rendkívül magabiztosan lehet tanácsokat osztogatani, hiszen a felelősség nulla.

halar 2010.08.31. 14:20:39

Gábor ez a sugalmazás a végén nem méltó hozzád. Tény, hogy az LMP-nek a mai fideszes dömping alatt nehéz megtalálnia a helyét. Nem kizárólag szellemileg, időben lehetetlen felvenniük a versenyt azzal a tempóval, amit a fidesz diktál, főleg, amilyen agresszíven törtetnek.

SiKom 2010.08.31. 14:21:29

@Tell Vilmos:
"Akárki akármit is mond, az LMP a szadesz utódpártja! Ugyanúgy kiállnak a homokosok, a fűszívás a bodzaszedők és egyéb "liberális" dolgokért, mint az elődpárt. "

Így van. Tavasszal még gondolkoztam, hogy megkaphatja az LMP a kopogatót (bár végül nem jártak felénk), de ma már nem adnám neki.
A szavazatomat pedig pláne nem.

Ordnassac 2010.08.31. 14:27:37

@steverubellreborn: egy értelmiségi szavazótáborral rendelkező pártnál egy Egely nagyobb baklövés, mint egy baloldali pártnál a jóelvtársnő Lendvai Ildikó vagy a radjobbon a cigányozó Molnár Oszkár.

Ordnassac 2010.08.31. 14:37:54

@Tell Vilmos: @Sir Kommentor: ehhez képest a volt SZDSZ-szavazók jobban utálják az LMP-t, mint a Fideszt.

Mellesleg Balog Zoltán mint társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár is inkább védi a cigányokat, mint börtönbe záratná. Nála sem táborba vagy börtönbe küldés az elsődleges feladat. Ergo Balog kripto-SZDSZ-es? Bár, aki nem tud a "bodzaszedő" gyilkosok és a mélyszegénységben élő cigányok között különbséget tenni...

dzsaszper 2010.08.31. 14:40:54

@steverubellreborn: bocs, nem vagyok budapesti. A lakóhelyem programjára az összes létező általam ismert lmp honlapon (van vagy 3) a szerkesztés alatt jön be...

Várúr 2010.08.31. 14:42:53

@steverubellreborn:
Jóember. Senki sem tehet a származásáról, családjáról, elődei viselt dolgairól. Csak hát a politika olyan, hogy résztvevőit oda-vissza előítéletek befolyásolják. Ahogy a szubjektív emberi vélemény minden egyebet is befolyásol. Ezt lehet nem szeretni, de semmibe venni egy szavazatokra ácsingózónak minimum ostobaság.

Publius Decius Mus 2010.08.31. 14:44:02

@Spiro: Tökéletesen egyetértek. Annyit hozzátennék, hogy a magánnyugdíjpénztárakat a Bokros csomag idején (ami az első IMF csomag volt valójában) az IMF erőltette a gyengeelméjű Gyulára és a "zseni" Lajosra, bezzeg, hogy 1 millió embert előnyugdíjba meg vastag munkanélküli segélyre küldtek percek alatt, az nem volt baj sem az IMF-nek, sem Gyuláéknak. Így a nyugdíjpénz az IMF haveri bankjaihoz ment az államkassza helyett, az inaktívak meg kirabolták a maradék adófizetőt is. Hát itt vagyunk.

A bomba akkor kezdett ketyegni.

steverubellreborn 2010.08.31. 14:51:01

l. '"Csak hát a politika olyan, hogy résztvevőit oda-vissza előítéletek befolyásolják. Ahogy a szubjektív emberi vélemény minden egyebet is befolyásol. Ezt lehet nem szeretni, de semmibe venni egy szavazatokra ácsingózónak minimum ostobaság"

Ember, a két bites agyúak előítéletien ácsingózni ostobaság.Ezen az alapon nem lenne Angela Merkel mert a nőknek a konyhában a helyük sem Obama mert a feketék szedjék csak a gyapotot Alabamában.

steverubellreborn 2010.08.31. 14:53:49

@Ordnassac:

"egy értelmiségi szavazótáborral rendelkező pártnál egy Egely nagyobb baklövés, mint egy baloldali pártnál a jóelvtársnő Lendvai Ildikó vagy a radjobbon a cigányozó Molnár Oszkár. "

Értelmiségiként nagyobb cikinek tartok egy volt cenzort és egy véresszájú zsebnácit mint egy kóklert.Aki szintén ciki,igaz,csak a hangsúlyban van különbség.

mihenyuk 2010.08.31. 14:56:33

Tisztelt TG!
Azt kéri számon az LMP-n, hogy nem tette le a voksát a hordapolitika egyik vagy másik jeles képviselője mellett? Egy párt, amely pont ebben nem szeretne részt venni? Tény, hogy a kommunikációjuk kissé kusza, és szokniuk kell még a profi politizálást, de könyörgöm, ne ezt, ami itt folyik. Számomra szimpatikus, hogy egy párt végre az ideológiai stigmáktól mentesen, szigorúan pragmatikusan áll konkrét kérdésekhez. Kár, hogy ez az egészséges logika úgy látszik teljesen kiveszett a hazai közéletből, így még Önből is.

steverubellreborn 2010.08.31. 14:58:12

@Sir Kommentor: u"gyanúgy kiállnak a homokosok, a fűszívás a bodzaszedők és egyéb "liberális" dolgokért, mint az elődpárt. "

Nagyon elmés, a kettőnek köze sincs egymáshoz, drogkérdésben nem volt szó könnyítésről, a többit meg mondd a a gyerekednek ha meleg lesz, hogy fiam/lányom nézd van ez a párt amely egyenlő jogokat akar neked.De tudom, tudom, valójában kisebbségvédelem helyett kellene már egy szervezet, amely az egészségeseket megvédi a kerekesszékesek érdekharcával szemben:)

steverubellreborn 2010.08.31. 14:58:44

@Sir Kommentor: u"gyanúgy kiállnak a homokosok, a fűszívás a bodzaszedők és egyéb "liberális" dolgokért, mint az elődpárt. "

Nagyon elmés, a kettőnek köze sincs egymáshoz, drogkérdésben nem volt szó könnyítésről, a többit meg mondd a a gyerekednek ha meleg lesz, hogy fiam/lányom nézd van ez a párt amely egyenlő jogokat akar neked.De tudom, tudom, valójában kisebbségvédelem helyett kellene már egy szervezet, amely az egészségeseket megvédi a kerekesszékesek érdekharcával szemben:)

Ordnassac 2010.08.31. 15:01:37

@steverubellreborn: rossz példák. Ne hasonlítsd össze a mérhetetlenül liberálisabb német és amerikai választókat Magyarországhoz. A berlini, a nemrég lemondott hamburgi főpolgármester és a szövetségi külügyminiszter meleg. Hasonló azért a mai Magyarországon még kevéssé jöhetne össze. Látod, hogy Szeteynél is milyen óriási viták voltak.

Egyedül Máltán ül kevesebb nő EU-s parlamentben, mint itt.

Az előítéletek nagyon erősek és nem csak az "egybiteseket" érintik.

Ordnassac 2010.08.31. 15:06:23

@steverubellreborn: de nem is a saját pártod indítja. Az meg nem érv, hogy de másokkal cikibb jelöltek vannak...

Szép dolog a bázisdemokrácia, de fékek nélkül elég veszélyes dolog.

colonel pondró 2010.08.31. 15:11:04

@genyamagyar: Mégis mi volt szakmai abban amit Gergényi tett? Ilyen erővel az ávósokis szakmai alapon gyilkoltak 56-ban. Traktorok ne menjenek a belvárosba a többség védelmében? De taxisok azok anno elálhatták az utat, terrorizálva az országot az szdsz aktív szervezése és segítsége mellett ugye? Tudom. Végig ott voltamés végignéztem amit Harrach, Rajk, Demszki és bűntársai már akkor tettek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 15:17:27

@steverubellreborn: az eszdéesz nem azzal kúrta el a dolgot, hogy védte a kisebbségeket, hanem azzal, hogy szitokszóként használta a "magyar" jelzőt/főnevet, annyira volt toleráns, mint egy kardszárnyú delfin, kinevezte magát exkluzív szürkeállománynak, ráküldte a Bálintot az oktatásra, értelmiségit mediatizált egy dörmögő segglyukból, a lopstopot kizárólag másokra értette, és legfőképp mindig antiszemitimust kiáltott, ha valakinek nem tetszettek a legrusnyább pofák a pártjukban.
Ezek ellenére ez a birka nép vagy 15 évig megtűrte őket ügydöntő pozíciókban.

steverubellreborn 2010.08.31. 15:22:21

@Ordnassac:
Egy politika jelölt keresésben lehetnek hibák. Volt korrekció?
volt.
Több pártban volt? Nem!

Vitéz Kőbányai Világos 2010.08.31. 15:24:52

@colonel pondró: @Hepci: Jó látni, hogy mások sem tudnak elszakadni a rögeszméiktől :).

steverubellreborn 2010.08.31. 15:25:32

@Ordnassac:
Ha meg nem kezdünk rajta változtatni akkor csak a két bitesek kórusa hallatszik, és úgy fog tűnni,hogy igazuk van.

dzsaszper 2010.08.31. 15:25:38

@mihenyuk: TG már annyi embertől annyi párt kapcsán annyi érvvel kapott ilyet, hogy ezt legfeljebb beilleszti a gyűjteményébe :D
Mit vársz egy politológustól? Hogy beálljon egy szekértáborba, lehetőleg a neked legszinpatikusabba, vagy azt hogy kívülállóként objektíven kiossza az összes (nagy vagy kicsi) szekértábort?
Én az utóbbit várom, és TG egész jól csinálja :)

Nagyzee 2010.08.31. 15:25:56

@steverubellreborn:
"drogkérdésben nem volt szó könnyítésről,"

Gyávák vagytok.:p Tömegek használnak rendszeresen, vagy legalább próbálnak ki egyszer-egyszer tiltott drogokat, egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyire nincs még egy kicsi társadalmi támogatottsága sem egy lazább drogpolitikának. És szerintem az LMP világképéhez passzolna is ennek a felvállalása.

mocskostolvajbanda 2010.08.31. 15:26:23

nyilván a fidesz gyűjt nekik mint az állat, de remélem egy-két-három helyen a jobbérzésű választók felhívják majd a sajtó figyelmét, hogy jé nézd má' a pisti gyűjt itten, aki meg ugye a fidesz gyűjtőembere már 15 éve. A fidesztől is gusztustalan a dolog, megemelik a szelvények számát, majd amikor látják, hogy öngólt lőttek és a szocik teljes megsemmisítése helyett pont az erősödésüket érik el, kétségbeesetten elkezdenek gyűjteni egy baromarcú jelöltnek. Remélem nem lesz meg a 28000 cetlije, és a saját dugájába dől ez a nagyképű csipetcsapat.

bigapples 2010.08.31. 15:28:22

@Hepci: Pontosan. Bár én a kardszárnyú delfin helyett a gyilkos bálna nevet használnám :)

Nagyzee 2010.08.31. 15:29:29

@mocskostolvajbanda: Szerintem a Fidesznek talán inkább az az érdeke, hogy a teljesen elkopott, hiteltelenné vált MSZP maradjon a fő baloldali párt, az elsőszámú lehetséges váltópártjuk.

ssi 2010.08.31. 15:30:55

LMP áprilisi szép sikerének okai:
- MDF szerencsétlenkedése
- Hagyó-félék ügyei és az LMP párt beszédes neve

a választóknak voltak kispárti tapasztalataik már és így elvárásaik is:
- általában is (pl. SZDSZ, MDF eddigi, gyakran markáns stílusa)
- és konkrétan is a lehet más a politika, de ennek megvalósítása bárkinek is sötétben tapogatózás lenne (ma sem egyértelmű, hogy mit is jelent)

s kicsit előrébb tekintve is (okt. 3. és utána):
- jelentősen s tudatosan gyengítik a kis pártokat
- sajátos sajátemberes működési rendszer épült ki
- alapvetően O.V. személyiségének megfelelő ideológia prioritása
- a gazdaság alakulása - erősen függve a pénzügyektől - még titok
- szocik,ill. új, ill. újjá alakuló pártok lehetőségei felértékelődnek?
- mi nem demokrácia már? 1 párt túlsúlya az a nemzeti egység?
- 1 párt túlsúlya belügy, vagy nemzetközi téren is megnőtt befolyás?

tölgyes 2010.08.31. 15:31:16

Most hallgattam meg az LMP-és fiút, a kampányfőnököt..:( Jobb lett volna ha megmarad elemzőnek. Ha ezzel a tehetetlenkedéssel nem tudnak szakítani, akkor nem sok jót jósolok nekik.

Ordnassac 2010.08.31. 15:31:25

@steverubellreborn: mi lenne, ha már előtte meg lehetne akadályozni az ilyen kínos eseteket?

Amennyiben régebb óta lennél itt, tudhatnád, hogy nem vagyok egy LMP-ellenség.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 15:32:31

@steverubellreborn: no, ha valaki azt mondja Schifferre, hogy egy segg és Szakasits unokája, ő nem azt válaszolja, hogy az illető egy tipikusan magyar antiszemita görény, máris kellemesen különbözik a Horn Gábortól. Ami persze még nem nagy teljesítmény...

Vitéz Kőbányai Világos 2010.08.31. 15:34:40

@colonel pondró: Édes vagy, hogy így rákérdeztél! Ugyanakkor elgondolkodtál azon, hogy érdemes-e ezen vitatkozni?

Arton 2010.08.31. 15:36:10

Érdekes, hogy eddig senkinek sem tűnt fel: a liberális szavazók elfordultak az LMP-től, ami az egyetlen alternatíva volt a parlamenti választások idején, és a SZEMA-t támogatják most azokban a választókerületekben, ahol van jelöltjük.

Ungár Klára is lassan jobban áll az ajánlószelvények gyűjtésével, mint Jávor Benedek.

kokavec 2010.08.31. 15:39:30

"Mi a baj az LMP-vel?"
Az, hogy nem igazán taktikázik (stratégia), hanem még mindig kiáll az alapkoncepciója mellett: egyszerűen legyünk végre értelmes emberek (azt mondjuk, amit gondolunk). Na ez az, amivel szavazatok szempontjából csak minőséget lehet produkálni, mennyiséget nem.

lorantka_a_gall 2010.08.31. 15:40:11

@tbb: tudod-e, hogy mi a különbség az elmélet és a gyakorlat között? :)

(elméletileg semmi)

dzsaszper 2010.08.31. 15:41:34

@kokavec: vidéken sok helyen a koncepció hiánya a gáz, vagyis nincs mi mellett kiállni helyi szinten.

colonel pondró 2010.08.31. 15:42:09

@Vitéz Kőbányai Világos: Bármin lehet vitatkozni és amit írtam ráadásul a a vitába illett, mivel csak arra reagáltam miszerint az szdsz egyes (ex)hívei szerint nem sértett szabadságjogokat. De sértett. nem is egyszer.

dzsaszper 2010.08.31. 15:43:18

@manyike: no meg az, hogy jóval nagyobbak a választókerületek a parlamenti választásokon, tehát nincs akkora szükség a társadalomba beágyazottságra.

kokavec 2010.08.31. 15:44:06

@dzsaszper: ott már olyan jó világ van? :)

lorantka_a_gall 2010.08.31. 15:44:11

@Nagyzee: ez szerintem elsősorban a helyi szervezésen múlik, mi is a ltp-en kezdtünk itt Újpesten, mellesleg magam is itt lakom.

mocskostolvajbanda 2010.08.31. 15:45:36

@Nagyzee:
Nem így van, az mszp-ből az áprilisi választás középpártot csinált. A fidesznek életveszélyes egy jó szervezeti hátterű pártot újra nagypárttá tennie, neki sokkal-sokkal kényelmesebb, ha van két középpárt, amelyik amíg azon vívódnak, hogy melyik legyen a váltópárt gyakorlatilag sohasem győzhet ellene.

AnnaKarenina 2010.08.31. 15:49:46

Budapesten az LMP-nek -szerintem- sokkal inkább egy ismert és valamilyen elismertséggel is bíró, politikában nem széthasznált főpolgármester jelöltet kellett volna állítania, akiről el lehet azt képzelni, hogy fontos lesz neki a város. (A KI persze nagy kérdés, a jelenlegi választékból én Ungár Klárát látom ilyennek.)

Mindenhol máshol pedig inkább csak az önkormányzati képviselői helyekre kellene koncentrálni, hogy az embereik ott legyenek a képviselőtestületekben, amit talán nem olyan nehéz elérni, ha a zöld problémákra koncentrálnak, és képesek valami komoly helyi ígéret teljesítésére. Van ilyen probléma Mo.-on épp elég: egészséges ivóvíz, szemét, illegális hulladéklerakók, parlagfű, víz-, talajmérgezés, közlekedési probléma, stb.

lorantka_a_gall 2010.08.31. 15:49:56

@Vitéz Kőbányai Világos: Ismételni tudom csak magam: azt olvasod ki abból, amit írok, ami a szíved vágya.

"rohadék csaló gazemberek" - Komparatív előnyük igenis van, azt remélem, te sem gondolod komolyan, hogy sok-sok évnyi beágyazódást varázsütésre be tudunk hozni. Rohadék csaló gazemberek márpedig vannak. Hogy ezek sűrűsödése miért itt vagy ott következik be, nem tudom, de vannak tippjeim.
"apparátust építeni pont kampány alatt lehet" - Persze, meg homokvárat építeni is kampány alatt lehet a legjobban, aztán mégsem azzal vagyunk elfoglalva. Ugye te sem gondolod komolyan, hogy visszautasítjuk, ha valaki segíteni akar? "Komolyan semennyi önkritikád nincs?" - Bármennyire is meglep, van önkritikám. Ennek következménye, hogy nem gondolom az általam helyesnek gondolt dolgokat kizárólagosnak. Viszont vannak olyasmik, amik ép ésszel kizárhatók. Ezek nem mennek neked.

Vitéz Kőbányai Világos 2010.08.31. 15:50:59

@colonel pondró: Persze, mindent lehet, csak felesleges. El tudod képzelni magadat, amint azt gondolod, hogy 2006 ősze nem ugyanaz, mint a taxisblokád? El tudod képzelni magadat ex szdsz szavazóként? Mindkét válasz nem? Nalátod....

mihenyuk 2010.08.31. 15:52:07

@dzsaszper: pont az ellenkezőjét várom, legalább egy politológus szakadjon el a szekértábor logikától. Ezért megdöbbentő, h egy pragmatizmust hirdető párttól azt várja, ideológiai alapon vagy stratégiai megalkuvásként soroljon be az egyre értelmetlenebb bal-jobb felosztásba. Különben is elég gyenge lábakon áll a gondolatmenete, mert ha az LMP a szocikkal működik együtt, kevesebb esélye lenne a túlélésre, mint egy kamikázénak becsapódás előtt. Sztem az LMP eddig igyekszik (talán túlságosan is) egyenlő távolságot mutatni, és konstruktív is (amikor lehet), de miért következik ebből, hogy együtt kéne működnie a Fidesszel? A Fidesz halálos ölelése sem a túlélés irányába mutat, gondoljunk csak a kisgazdákra, az mdf-re vagy a miépre. Bár ha Schiffer rákontrázna Semjén baromságaira, összejöhet még egy Fidesz-KDNP-LMP pártszövetség, amelynek keretén belül nyilván határozottan és hatásosan tudnák képviselni markáns, önálló véleményüket...

tölgyes 2010.08.31. 15:55:14

@AnnaKarenina: Be kellett volna lépnie a pártba.. aztán ideáinak meg kellett volna nyernie a többséget és akkor most úgy lenne.. de ha belép akkor megtapasztalja, hogy az LMP se más.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 15:59:18

@Vitéz Kőbányai Világos: mi is a különbség a blokád meg 2006 ősze között? Próbálkozzunk megfogalmazni?
Például: a blokád idején egy gyenge, demokráciát tisztelő hatalom nem mert fellépni a törvényesség érdekében egy súlyosan törvénysértő, parlamenti párt által nyíltan támogatott csoporttal szemben. 2006 őszén (lovasroham) pedig egy magát erősnek gondoló, a demokráciát viszont nem tisztelő hatalom nemszelektív, törvénytelen rendőri intézkedésekre adott utasítást.
Hümm?

lorantka_a_gall 2010.08.31. 16:00:14

@Hepci: teljes mértékben ott a pont. A lovasokkal találkoztam, nem volt kellemes.

tölgyes 2010.08.31. 16:07:04

@Hepci: Akiket durván alkotmányt sértve még a köztársasági elnök Göncz Árpád is támogatott.

Vitéz Kőbányai Világos 2010.08.31. 16:10:41

@Hepci: Ez is egy olvasat. Aztán lehet érvelni azzal is, hogy a blokád alatt a demonstrálók nem voltak erőszakosak. Hmmm? (szemöldök felvon, idegesítő képet vág).
@lorantka_a_gall: Oh, áruld el nekem, mikor van a pártapparátusnak igazából funkciója?! Csak nem pont kampány alatt???? Ergó mikor lehet felépíteni, tesztelni, stb? Najó, ne vitatkozzunk, lássuk be, egy rohadék vagyok, aki nem szeretlek eléggé:D

AnnaKarenina 2010.08.31. 16:12:01

@tölgyes: Nem tudom, lehetséges, hogy igaza van. Én azért adnék még több időt az LMP-nek (ez persze butaság, hiszen a ott vannak parlamentben, tehát van még idejük), szerintem nem olyan tragikus, ha ezen az önkormányzati választáson nem lesz különösebb sikerük, bár ahogy írtam, létező problémákra létező válaszokat tudnának adni.
Amit meg általában számon kér rajtuk TG, hogy nincs világos stratégia, egyértelmű politikai irányvonal, az valamennyire érthető: a Fidesz elsöprő ütemű nyári menete egyelőre csak arra történő reagálásokat engedett meg. Egyébként is szkeptikus vagyok az ellenzék szerepét illetően, kutyaugatás nem hallatszik az égig, vagy hogy is van az a mondás.

elendem 2010.08.31. 16:12:46

@dzsaszper: "Bevallom, arra számítottam, hogy az lmp jelöltjeinek programjaival -- tartalommal -- lesznek tele a közösségi oldalak. De úgy tűnik, a munka részét meg akarták spórolni, vagy pedig eszük ágába nem jutott hónapokig, hogy egy önkormányzati választásra tartalommal is rá kellene készülni"
Nos, májustól július közepéig-végéig egyfolytában a programot készítettük. Egyeztettünk, adatokat ellenőriztünk, véleményeztettük szakmai és civil szervezetekkel stb.
Több különböző oldalon olvasok lmp-vel kapcsolatos kommenteket: teljesen nyilvánvaló, hogy nem olvasták a programot a kommentelők, csak közlik, hogy nem tudják, mit akar az lmp. Esetleg el kellene olvasni.

Török Gábor: szakmailag nagyon érdekesnek találom az elemzését. Számomra egyértelmű, hogy az lmp nem valamiféle sikerstratégiára fűzi fel a cselekedeteit, hanem mindig az adott kérdésről beszél. Rövid távon mindig sikeresebb célcentrikusnak, tisztességtelennek és embertelennek lenni. Hosszabb távon viszont a cél nem szentesítheti az eszközöket. Ha feladunk ügyeket, embereket egyfajta célnak tekintett prompt választási siker kedvéért, akkor éppen a lényeget veszítjük el.
Természetesen logisztikából és kommunikációból van még fejlődési lehetőség a párt előtt :-)

Diocles 2010.08.31. 16:19:37

pár megjegyzés.

1. én a fideszt is hibáztatom, amiért nem tolta jobban, sőt, egyáltalán nem tolta ezeket a lúzereket.

emlékezzünk csak, h az MDF mekkora segítséget kapott anno az MSZP-től, Dávid és Herényi gyakorlatilag ott aludtak a köztévében, a Napkeltében, az LMP semmi ilyen segítséget nem kapott, sőt, a "fideszes" köztévében az MSZP-s főmuftik még gyakoríbb vendégek, mint Gyárfás idején...

kopicédula-segítséget láthatóan szintén nem kaptak.

2. Jávor Benedek elindítása a legrosszabb gittegyletekre jellemző, "a haverunk, Bence indul, tökmindegy, h senki sem ismeri, h nincs karizmája, h nem képernyőképes, dafke ő indul, mert, csak, és kész"
Hát persze, h nem tolonganak a népek, h JB-nek adják a cédulát. Szinte bárki jobb lett volna nála.

3. az LMP arculata leszűkült Schiffer "jogászkodására", amely max. egy nagyon szűk belvárosi értelmiségi réteget érdekel és fog meg.
Se szociálpolitika, se zöld politika.

4. Nem nyitottak a "parlagon lévő" balos szavazók felé sem, pedig pl. itt lett volna a nagy alkalom, lásd, a fővárosi Hagyó-árvák sorra dobálják ki azon kevés tisztességes balos pártmunkást, akit nem tudtak korrumpálni, pl. a 15. kerületben Hajdu Lászlót... Kőbányán a helyi polgit és így tovább...

Ha az MSZP-nek lett volna esze, akkor pl. Hajdu mögé áll.
És ezzel semlegesíthették volna a Szanyi-féle propagandát is, h ők Fidesz-szatelit. De nem, ezt sem tették.

tölgyes 2010.08.31. 16:20:06

@AnnaKarenina: Időt én is adok nekik... ebben nincs is hiba. Ön mást jelölt volna főpolgármesternek..Erre mondtam: ezek a párt belügyei, amin csak a részvétellel lehet változtatni.

Ami a stratégiát illeti: abban egyetértek TG-vel. A stratégia mindig a párton és csak azon múlik. Ahhoz politikai érzék kell... EZt a fidesz nem zavarta, mint ahogy azt se, hogy megszervezzék a pártjukat.. de szerintem elkényelmesedett úri fiúk.. akik dolgozni, talpalni nem szeretnek... ráadásul az egyszerű néppel nem is igen ismerik a hangot... de majd tisztulnak a dolgok. Az alkalmatlanok kipotyognak...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 16:21:46

@Vitéz Kőbányai Világos: valóban, a taxisok-eszdéeszesek nyilván buddhista szellemben álltak a dologhoz. Például képzelj el engem, amint nemerőszakosan leülök a lakásod ajtajába, és nem engedlek bemenni. Három napig. :)

gpetersz 2010.08.31. 16:21:58

Gábor, a Jobbikos jelöltet egy mozdulattal leírtad. (ha az LMP-nek nem sikerül akkor marad a FIDESZ vagy az MSZP). Ez így nem valós...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 16:24:03

@tölgyes: na, őt (Árpibácsi) besoroltam a parlamenti pártba magamban, ami igen helytelen inszinuáció, sőt, karaktergyilkossági kísérlet. Hiszen ő független volt, mint kőszáli sas a széltől. :)

lüke 2010.08.31. 16:25:44

@steverubellreborn:
hmm
majd ,ha a drogkérdést a másik oldalról nézed, mikor az elvonást csinálod pl.
akkor elgondolkozhatsz, hogy a po'gár támogassa-e
/ bár nem hiszem,hogy bármely pártban lényegi kérdés lenne/

a sötétséget más földrészekhez hasonlítanám, amelyekkel egy színvonalon vagyunk sok-sok mindenben
de meglep, hányan védelmezik az elmúlt évek morális infernóját

bigapples 2010.08.31. 16:26:08

@lorantka_a_gall: A tagokig lemenő döntéshozatalt nem kell feladni stratégiai kérdésekben, viszont praktikus pártszervezési kérdésekben, a párt szervezeti működésének menedzselésében a túlzottan elaprózott döntéshozatal épp a párt működését veszélyeztetheti. Szerintem kellene az LMP-nek egy agilis pártigazgató, aki a csapatával a pártszervezést menedzselné a helyi szervezetek bevonásával, mert a külső szemlélő számára úgy tűnik, hogy a mostani működés szervezetlenséggel ebből adódóan hatékonyság-problémákkal jár együtt.

Vitéz Kőbányai Világos 2010.08.31. 16:29:23

@Hepci: Oké, hamár ez ilyen vicces: nyilván akkor az sem erőszak, ha nem ülök le a lakásod elé, viszont rádtöröm :).

Diocles 2010.08.31. 16:29:25

@Diocles:

"Ha az MSZP-nek lett volna esze, akkor pl. Hajdu mögé áll.
És ezzel semlegesíthették volna a Szanyi-féle propagandát is, h ők Fidesz-szatelit. De nem, ezt sem tették."

Mármint az LMP-nek. (Bár MSZP-re is jó.)

Ha az LMP egy Hajdu Lászlót sem tud felvállalni balról, akit a múltkor még Fritz Tamás is agyondícsért, akkor mit akar?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 16:29:55

@Diocles: "Herényi és Dávid ott aludtak a köztévében" - ez még nem lett volna baj, ha nem szólalnak meg oly gyakran. Btw, reménykedem, fognak még szűkösebb helyen is aludni...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.31. 16:31:23

Igazából akármit csinálnak, nem érdekesek, miután a kormánypártnak 2/3-ada van. Az lenne a lényeg, hogy megmutassák, hogy a Fidesz hibáit ők nem követnék el (feddhetetlen képviselők, értelmes tövényjavaslatok), és akkor lenne esélyük a következő választásokon.

Amúgy én pl. nem szeretnék LMP kormányt 2014-ben, de ha ügyesek, és a Fityisz (sajnos) azt csinálja, amit eddig, bejöhet.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 16:31:50

@Vitéz Kőbányai Világos: az a megélhetési bűnözés, nem? Persze, kapnál tőlem akkorát, hogy önként leadnád a vitézi címed, engem meg elvinnének a rendőrök "aránytalan válaszadás" címén. :)

lüke 2010.08.31. 16:32:04

@Hepci:
azért ne írjatok már :szdsz=taxis
egyenlőségjelet
mert nem is volt,
az egy a szociálizmus kitermelte vállalkozás volt a Togliatti autógyárban,rozsdás lemezből készült verdákkal
(hétfőn reggel ,mikor átengedtek a Petőfi hídon,látni kellett volna a blokádozókat )

AnnaKarenina 2010.08.31. 16:34:17

@Hepci: Aki annak idején a taxisblokádot átélte, annak szerintem más emlékei vannak. Nagyon hosszú idő óta akkor lehetett azt érezni, hogy van olyan közös érdek, vagy ügy, amiért ezt meg lehet és meg is kell csinálni, vagy hogy ne lehessen már mindent megcsinálni az emberekkel. (Nem vagyok taxis:) Én is gyalogoltam át Pestről Budára dolgozni, zokszó nélkül.

Vitéz Kőbányai Világos 2010.08.31. 16:35:54

@Hepci: Hűűű, ne haragudj, beszartam, mindjárt sírok! Nem is merek válaszolni szinte! De azért megpróbálom: nem, az nem az, hanem a 2006-os ősz allegóriája, amennyiben a taxisblokádé az ajtó előtt ülés. A címemet meg nem tudom leadni, velem született :)

fillérbaszó vadász 2010.08.31. 16:41:40

Staudtnak megvan a kopogtatók 90%-ka.Az ő neve, valószínű, szerepelni fog a szavazólapon.

kuruc.info/r/52/65135/

elendem 2010.08.31. 16:45:01

@AnnaKarenina: Csatlakozom! Felemelő élmény volt. Látni kellett az emberek kisimult, mosolygós arcát, ahogy az egyébként forgalmas főutak közepén sétáltak! Megadta azt a rendszerváltó forradalmi eufóriát, amit az Antall kormány bénázása megtagadott tőlünk.
Amúgy gyalog gyorsabban értünk a lakásunktól az iskoláig a belvároson át, mint máskor busszal. Tanulságos volt.

Szimba 2010.08.31. 16:49:01

@Ordnassac:
De legalább tiszta a lába!:-)))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 16:49:57

@AnnaKarenina: mi volt abban az "ügy"? Hogy ne emelkedhessen X forinttal a benzin ára?
Tán nem ügy volt, hanem ürügy. A szadeszosok azért álltak mellé, mert nagyon csípte a csőrüket kezdettől a frusztráció, hogy nem sikerült kormányra kerülniük, az Antallékat meg már javában horthystázta-erodálta a médiakórusuk, miközben a nemzet apostola, az éteri Árpibácsi köztársasági elnökösködött. Úgy érezték, eljött az idő, fel a barikádra (tán Kiss Jánosra emlékszem, ő szónokolt is valahol).

colonel pondró 2010.08.31. 16:51:20

@Vitéz Kőbányai Világos: A elsőre a váalszom igen, a másodikra nem. Más volt a helyzet. hogy mennyiben, azt kb. Hepci nevű kommentelő leírta helyettem is.
@AnnaKarenina: Gondolom az IRA, a HAMASZ, az ETA stb akcióit is támogatod hasonló elvi megfontolásból. Nem hiszem, hogy személyes példákat kéne citálni, de apámatmeg a munkahelyére nem akarták beengedni Győrbe és a szántóföldön nyert egérutat a szemét taxisai ellen. Ja és Ungár Klára mint nem elhasznált politikus? 2009-ben hagyta ott a szadeszt.Egéyz jólmegélt belőle különböző tisztségekben. Na vele rúgna aztán nagy öngólt az LMP.Meg akárki.

Trejo 2010.08.31. 16:52:00

Az LMP-vel az a baj, hogy konformista marhák.

Szimba 2010.08.31. 16:52:43

Szereznem kell egy kopogtató cédulát az LMP-nek! Megbízott vele a párt!:-)))

Kitől kérjek Jávornak, édes istenem, itt is mindenki utálja az LMP-t.:-(((

bigapples 2010.08.31. 16:54:29

@elendem: lol, azért ne legyen ebből partizánromantika. Én emlékszem morgolódó emberekre, a hidakon könyörgésre átengedett mentőautóra, a kenyérbolt előtt az utcán kanyargó sorra, mert az emberek féltek, hogy másnap nem lesz élelem.
Emlékszem tizenéves suhancokra, akik az utak urát játszották, a parkból kitépett padokkal torlaszolták el a főutat és rázták az öklüket az autósok felé. Tizenéves létemre ezt az egész cécót
nem forradalomként, hanem inkább sajátos magyar cirkuszként láttam. De a belváros tényleg élhetőbbnek tűnt forgalom nélkül.

Vitéz Kőbányai Világos 2010.08.31. 16:56:51

@Hepci: Ha megengedsz még egy megjegyezést, anélkül, hogy tettlegességet helyezz kilátásba: a taxisblokádnak kb. annyi köze volt a benzinárhoz, mint a 3igennek a vizitdíjhoz. Legalábbis szerintem, így visszatekintve.

tölgyes 2010.08.31. 17:01:49

@Hepci: Én pedig azért szoktam megemlíteni Árpi bácsi alkotmánysértéseinek egyikét másikát, mert az elvtársak annyira szeretik csorgatni a nyálukat, ha meghallják a nevét.. pedig ő volt az elnökök közül a legelkötelezettebb pártkáder..:(

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 17:05:41

@Vitéz Kőbányai Világos: nem helyeztem semmit kilátásba, ott volt a végén egy szmájli. Ha mégis ki akarod próbálni, kérj maszekban címet, egyeztetünk időpontot, te betöröd, én meg várlak. :)
Szerintem a blokádnak több köze volt a benzinárhoz, mert ott valóban jelen volt egy elemi döbbenet az emelés mértékétől, amit aztán "természetesen" meglovagoltak az érdekelt politikai erők. A vizitdíj meg közel se lett volna emészthetetlen, csak a Fidesz csinált belőle egy példás (?) marketingakciót.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.31. 17:06:20

Én meg arra emlékszem a taxiblokádból, hogy budán három sávban álltak a kamionok végig a Petőfi hídtól az Osztyapenkóig, vagy tán tovább.
Mert minden redvás kamion itt ment át akkor.
És arra, hogy nem dübörögtek...

Ja, és arra is emlékszem, hogy a taxisok vezetőit megbüntették.
Nem úgy, mint a traktoros fő-útlezárót, aki most épp a parlament alelnöke.

Trejo 2010.08.31. 17:07:27

@tölgyes: Palinak azért odatolnád a kakilódat tölgyi? :D

lüke 2010.08.31. 17:14:37

@Trejo:
emelkedik a színvonal, mint az ősz bárd

genyamagyar 2010.08.31. 17:16:03

@Hepci: "Például: a blokád idején egy gyenge, demokráciát tisztelő hatalom nem mert fellépni a törvényesség érdekében egy súlyosan törvénysértő, parlamenti párt által nyíltan támogatott csoporttal szemben. 2006 őszén (lovasroham) pedig egy magát erősnek gondoló, a demokráciát viszont nem tisztelő hatalom nemszelektív, törvénytelen rendőri intézkedésekre adott utasítást.'

Helyesen:

A blokád idején egy gyenge, hazudozó, ergó a demokráciát nem tisztelő hatalom nem mert fellépni a törvényesség keretei között működő parlamenti párt által nyíltan támogatott polgári csoporttal szemben. 2006 őszén (lovasroham) pedig egy magát erősnek gondoló, a demokráciát tisztelő hatalom nemszelektív, törvényes rendőri intézkedésekre adott utasítást a demokráciát nem tisztelő csürhével szemben.

lüke 2010.08.31. 17:16:15

@Vitéz Kőbányai Világos:
micsoda?
pont a benzinár miatt robbant ki
ti semmire se emlékeztek?

lüke 2010.08.31. 17:18:58

történelem hamísítás,amit rajzoltok
s a tényekre nagyon szubjektiven emlékeztek

Vitéz Kőbányai Világos 2010.08.31. 17:20:43

@Hepci: A vizitdíjazásnál is megvolt az elemi döbbenet. Nyilván nem az mdf-es törzsszavazók mentek hidatzárni, ugyanúgy, ahogy nem a csalódott szocialisták szákházat gyújtani. Azt mindig az ellenfél csinálja. Ugyanakkor a csalódott szocik is voltak 3igenezni, ugyanúgy, ahogy a csalódott mdf-szavazók is szavazni '94-ben. Viszont ők nem a benzinár miatt, hanem a komplett kormányzati kudarc miatt.

Trejo 2010.08.31. 17:20:49

@lüke: Az agymosottak nem emlékeznek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 17:22:32

@genyamagyar: látod, ezért szép a világ, lehet bármit állítani, genyáknak és tüsszögőknek egyaránt.
A plafon meg nem szakad le. :)

genyamagyar 2010.08.31. 17:22:54

@lüke: persze hogy a benzinár miatt robbant ki, és pontosan ezért is a taxisok voltak a fő szervezői.

"Az áremelés bejelentése azért váltott ki rendkívül heves tiltakozást, mivel azt még aznap is hevesen tagadta a kormány. Az ellenzékben lévő Fidesz frakcióvezetője, Orbán Viktor a háromnapos válság után a parlamentben elmondott beszédében úgy fogalmazott: hazudott a kormány, mivel még a bejelentés előtt is tagadta, hogy áremelésre készül."

továnni info:

www.origo.hu/itthon/20051025taxisok.html

Trejo 2010.08.31. 17:23:42

@Vitéz Kőbányai Világos: Okoskodás helyett inkább kérdezd meg mamától és papától: Ki volt a tartótisztjük az ügyosztályon?

genyamagyar 2010.08.31. 17:24:54

@Hepci: csak hát a tények makacs dolgok.... lásd a linkemet. Meglepő ugye, hogy Orbán is a taxisok mellett állt?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 17:30:56

@Vitéz Kőbányai Világos: én nem éreztem azt a ciklust komplett kormányzati kudarcnak. Kérdés, ki mit várt és mit hitt el abból, amit Antall ígért. Mert ő ugyebár, nem ígért semmit, csak nehézségeket és azt, hogy teszi a dolgát az ország érdekében, a legjobb tudása szerint. Ezt megtette, a mai potenciális kormányfők mind példát vehetnének róla a mentalitást illetően.

szavazo26 2010.08.31. 17:31:30

Annak hogy az lmp nem tudja összeszedni a cetliket több oka van.

Az egyik a követelmények drasztikus növekedése ami egy szemét dolog volt a Fidesz részéről, bár elég vicces a helyzet mert ha az lmp nem tudja összeszedni a cetliket akkor a Fidesz hozza helyzetbe az mszp-t Budapesten:D, mert akkor csak két alternatíva marad (meg talán a Jobbik de ők sem az mszp-től vesznek el szavazókat).

A másik ok amit Gábor is említett hogy a párt bejutása óta olyan semmilyen... , melynek egyik okát abban látom hogy amint már a választások előtt is említettem nincs politikusuk.

A harmadik hogy az embereket kurvára nem érdekli az önkormányzati választás...

A mai talicskás történet egy újabb pökhendi Fidesz megnyilvánulás volt és még mondják hogy szurkolnak a többieknek... na ne röhögtess! Mért nem lehet tisztességesen játszani.., az MSZP sem gyűjtött szászezer szelvényt csak hogy a többi ne indulhasson (a félreértések elkerülése végett nem vagyok mszp szavazó úgyhogy hagyjuk a komcsizást...)

Az angyalföldi Tóth Józsefes sztori pedig már egyenesen gusztustalan....(biztos volt már róla szó)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 17:33:43

@genyamagyar: tán még emlékszel, OV akkor még a Szadesz zsebcirkálója volt. Aztán előbújt a langymelegből és a saját lábára állt, a Charta idején. Rögtön meg is szűnt liebling lenni a médiákusok (v.ö. bértollnokok) körében.
Valamiben azért igazad van: a tények makacs dolgok.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.31. 17:37:10

@genyamagyar:
Nem is olyan meglepő.
Lehet, hogy Orbán minden nemorbán kormányfőnek elsütötte nagy sikerrel a - Hazudik a kormány ! - kezdetű magánszámát.

Diocles 2010.08.31. 17:40:43

@lorantka_a_gall:

jóindulatúan írom ezt:

van, vagy VOLNA létező apparátus, éppenhogy most lenne, és most tényleg nem Hajdu Lászlót akarom itt reklámozni, DE temérdek olyan tisztességes és SIKERES MSZP-s, MDF-es, vagy akár SZDSZ-es (na jó, ez talán túlzás...) önkormányzati politikus van, akiért csak ki kellett volna nyújtanotok a kezeteket, kicsit leszállni a magas lóról, és hozták volna maguk a eredményeket, a cédulákat, a bázisukat...

azzal, h az a bizonyos 500 tag monopolizálja magának a pártot, és aki be akar kerülni, annak min. le kell hoznia a csillagokat az égről, aztán meg húszezer évnyi pártoló tagság, hát persze, h nem fog menni semmi.

itt fejből tudnék nektek mondani tucatnyi olyan polgármestert, és most tényleg nem ajánlgatni akarok senkit, csak mondom, h van olyan sikeres önkormányzati ember dögivel, aki alól kiment a pártja, és ha bevettétek volna, akkor abban az adott régióban máris beágyazottak lennétek.

de gondolom ilyesmire kísérlet sem történt, Schiffer arca ahhoz túl nagy.

Szimba 2010.08.31. 17:44:16

@Diocles:

Viszont akkor végképp senki sem szavazott volna rájuk.

Bambano 2010.08.31. 17:45:03

Csak ismételni tudom magam: nem adok kopogtató cédulát törvénytelenül spammelő pártnak. Inkább elégetem.

Az lmp-nek az sem tett jót, hogy mindenféle híreket kezdtek róluk suttogni, ilyen-olyan egyházi kötődéssel az élen.

Meg az is vicces volt, hogy kontárokat akartak indítani (Egely). Attól, hogy friss párt, még nem kell hülyeséget dönteni...

bigapples 2010.08.31. 17:51:30

@genyamagyar: Az állampolgárok alapvető emberi jogait vonod kétségbe a szélsőséges álláspontoddal, ha te a 2006 őszi rendőri fellépést törvényesnek látod. Ráadásul kirekesztő vagy, hiszen csürhének nevezel mindenkit, akit a törvénytelen rendőri intézkedés hátrányosan érintett, függetlenül attól, hogy a legtöbb sértett nem tartozott ahhoz a pártucatnyi tüntetőhöz, akiket a rendőrség a Fidesz nagygyűlés résztvevőire és az egyszerű járókelőkre szorított.

A taxissztrájk alatt a Fidesz álláspontja nem volt azonos az SZDSZ demonstrációt támogató, militáns álláspontjával.

"Jellemző erre a középút-keresésre, ahogy a taxissztrájk idején viselkedett. Az útlezárások idején a kormánnyal együtt azt kérte a taxisoktól, hogy menjenek haza, majd az engedetlenség befejeztével az ellenzékkel együtt nagyon élesen támadta a kormányt," --> www.komment.hu/itthon/20020103orbanradikalis.html

colonel pondró 2010.08.31. 17:51:42

@genyamagyar: Höhh.Öszödi beszéd? Az mi volt ha nem hazugság?

dzsaszper 2010.08.31. 17:52:25

@elendem: szabad megkérdezni, hogy az ország hány településére van meg a program és publikusan elérhető, és hány településére nincs meg vagy még nem érhető el publikusan?

Amúgy meg a helyi csapatok párhuzamosan is tudnák írni a saját programjaikat, és akkor mindenütt kész lehetne...

csak ezeket ne 2010.08.31. 17:52:54

De jo, hogy TG nem tanacsado az LMP-nel! Egyszeruen keptelen felulemelkedni ezen a "minden part hangoztasson demagog lozungokat minden media szereplesben, mert abbol ert csak a nep" tipusu gondolkodasmodjan. Az LMP az egyetlen part M.o-n akinek 1) van programja, 2) nyilvanossagra is hozza azt, 3) szuk lehetosegeihez merten meg is probal valositani belole dolgokat. Akinek ez nem eleg egyertelmu, az nezesse meg magat a csaladi orvossal. Mondjuk en vagyok a hulye hogy olvasom a blogjat. Azt hiszem, ezt a hibamat ki is javitom.

dzsaszper 2010.08.31. 17:54:01

@elendem: ha a budapesti programra céloz, nem olvastam mert nem vagyok budapesti. Ha az lmp csak Budapestben akar gondolkozni, akkor jobb, ha 2014-re megcélozza a 20% támogatottságot Budapesten, hogy meglegyen az országos 5%!

dzsaszper 2010.08.31. 17:54:42

@csak ezeket ne: akkor mutasd meg a debreceni lmp programot. Utána mondok még pár más települést.

colonel pondró 2010.08.31. 17:55:21

@colonel pondró: Illetve ami ott kiderült és ami közvetlen kirobbantója volt a békés és a sajnos néhányak által vandalizmusba átmenő tüntetéseknek. És így van. Nemszelektív volt a rendőri intézkedés. Vertek boldog-boldogtalant, tüntetőt és hazajutni akarót egyaránt a demokratikus erők. Ezt ugye nem gondoltad komolyan.

dzsaszper 2010.08.31. 17:56:16

@Bambano: törvénytelenül spammelő? a kommentekre gondolsz? Azokról honnan tudod, hogy valóban lmp-s forrásból származnak, és nem más párt aktivistái járatják le az lmp-t rafinált módon?

bigapples 2010.08.31. 18:00:14

@Diocles: Ezekhez az átvételekhez idő kell. 94 után sok ténylegesen jobboldali gondolkodású SZDSZ-s helyi politikus, polgármester fordított hátat az utódpárttal szövetkező SZDSZ-nek, hogy aztán pár év független polgármesterség után lépjenek be a Fideszbe. Mindenesetre az LMP-nek nagyon erősen szűrnie kell az ilyen jelentkezőket, nehogy a Mesterházy féle "üzletemberek" is benyomuljanak a pártba.

Tell Vilmos 2010.08.31. 18:00:50

Az LMP tavasszal egy nagy űrbe hasított bele. Eltűnt a szadesz és a vörösök is mélyrepülésben voltak. Egy csomó embernek eleve szimpatikus volt az a szlogen, hogy lehet más a politika. Pláne, hogy a párt neve is ez. Mára kiderült, hogy gyakorlatilag egy gittegylet. Persze lehet azon vitatkozni, hogy egy kicsit más elvi alapokon liberális mint a szadesz, de a lényeg az, hogy ma Magyarországon a liberális szó egy szitokszó lett és nagyon negatív, pejoratív felhangja van. Egy jó ideig csak árnyékra fog futni aki nyíltan felvállalja a klasszikus liberális eszméket. Ilyenek például az állampolgári és kisebbségi jogok. Ez utóbbival nehéz mit kezdeni, hiszen gyakorlatilag a magyarok többsége élt-él kisebbségben a saját hazájában. Ezt mélyebben nem fejteném ki, értse mindenki úgy ahogy akarja.
Változatlanul azt mondom, hogy a magyar politikai palettáról baromira hiányzik egy nemzeti liberális párt és egy parasztságot vagy inkább úgy mondanám, hogy a mezőgazdaságból élőket képviselő párt. Az FKGP egészen jól működött a rendszerváltás hajnalán míg el nem foglalta a "félnótás barátunk".

Üdv:

Tell.

Bambano 2010.08.31. 18:03:39

@dzsaszper: az lmp összeszedte az iwiw-ről az oda regisztrált email címeket és neveket és én, személyesen, névre szóló levelet kaptam az itteni lmp-s jelölttől, hogy adjam oda nekik a cédulámat.

Még gondolkodom, hogy bejelentem-e az nhmh-nak, jó eséllyel be fogom. Mert ez az eljárás egyértelműen törvénytelen.

Bambano 2010.08.31. 18:08:23

@colonel pondró: az öszödi beszédre sok mindent lehet mondani, de azt, hogy hazugság, aligha.

Mert pl. az is benne van az öszödi beszédben, hogy elkúrtuk meg hazudtunk reggeltől-estig. Ha az az állítás, hogy a beszéd hazugság, igaz lenne, ez azt jelentené, hogy Gyurcsány nem hazudott, hanem mindig igazat beszélt és minden kormányzati tett az optimális, lehető legjobb volt az országnak. Állj ki egy ilyen táblával egy forgalmasabb pesti térre, hogy Feri soha nem hazudott, nagyon ki fognak röhögni.

eddig azt tapasztaltam, hogy az implikációval van sok embernek problémája (a szövegértés mellett), olyat most látok először, hogy a negáció sem megy...

dzsaszper 2010.08.31. 18:09:17

@Bambano: ja, iwiwen én nem vagyok. De ez tényleg elég gáz, hacsaknem fake a jelölt profilja az iwiwen (akkor is gáz, csak akkor máshogy).

szavazo26 2010.08.31. 18:11:14

Mindenesetre az lmp népszerűséesését az is jelzi hogy ezen a blogon az áprilisi választások előtt többségben voltak az lmp fanok most meg ahogy látom kissebségbe szorultak (persze lehet hogy csak pont most nincsenek itt ez csak egy észrevétel)

CSENDES 2010.08.31. 18:13:49

@tölgyes: "Karácsony Gergely a Károli Gáspár Református Egyetemen tanult, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetében 1995-től 2000-ig szociológiát, illetve Bölcsészettudományi Karán 1995-től 1997-ig politikaelméletet hallgatott. Végül 2000-ben szerzett szociológis diplomát az ELTE-n. A Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének volt pedagógusa. A Magyar Szociológia Társaságnak és a Magyar Politikatudományi Társaságnak tagja. A Mediánnál dolgozott. Bő tíz évet töltött a közvélemény-kutatónál, 2007-től kutatási igazgatóként."

Csakazért, mert ebből azt deriváltam, hogy soha nem volt politikai elemző. Két évet hallgatott politológiát .Fogjuk fel ezt minor tanulmányként, T. Tölgyes. A politikai elemző a politológus.

Diocles 2010.08.31. 18:17:48

@bigapples:

rossz a párhuzam, a Fidesz is akkor vette át pl. a KDNP-seket, amikor a helyzet adott volt, nem előbb, nem később.
namármost az LMP számára a helyzet most adott, most tudna (azazhogy: tudott volna) megkapaszkodni az ország számos régiójában, hiszen jellemző tendencia, hogy ahol önkormányzati szinten jelen van egy kis párt, ott általában az országgyűlésin is komoly arányban szavaznak rá, magyarán, az önkormi kudarc akár megpecsételheti az LMP sorsát.

attól nem sem kell félni, h Mesterházy Ernőket importálnának, mindenkit meg lehet nézni egyenként, h méltó-e az LMP-s támogatásra (Hajdu Lászlótól kezdve a Hajduszoboszlói exMDF-es polgármesterig, stb., stb.), meg aztán be sem kell lépniük a pártba, lehet pártoló tagság, és így tovább.

De ezeket az embereket most tudják (tudták volna) integrálni, jövőre már jóval kevesebb eséllyel.

Tulajdonképpen az LMP gittegylet volta mesterségesen fogja fenntartani az MSZP-t, sajnos ez már most látszik, az 500 tag senkit nem enged maga közé, hiába tombolnak a fővárosi MSZP-ben a Hagyó-árvák, abból az LMP-nek semmi haszna nincs, mert jávorbenedekekre nem fog átszavazni a szoci bázis (sem).

A Fidesz azért tudott bővülni, mert nem gittegylet akart maradni (bár sokáig ott is mindent elkövettek a helyi szervezetek, h ne kelljen senkit bevenni), hanem integrálta a hiteles arcokat, mármint azokat, akik egy adott közegben azok voltak, KDNPseket, stb.

Az LMP senkit nem hajlandó integrálni, ezért nem is nagyon fog bővülni a bázisa sem, mitől is bővülne.
(Félreértés ne essék, nem akarok, akartam LMP-tag lenni, de kívülről egy borzasztóan zárt klikknek láccik. Valszeg az is.)

CSENDES 2010.08.31. 18:24:45

@kokavec: taktika egy cél elérésének módszere, míg a stratégia hadi tudomány, a győzelem elérésének lépéseire vonatkozó terv.

colonel pondró 2010.08.31. 18:26:31

@Bambano: Ha valaki bamba, akkor figyeljen jobban. Javítottam magam lentebb.

CSENDES 2010.08.31. 18:27:20

@dzsaszper: koncepció jelentését nézd meg.

CSENDES 2010.08.31. 18:28:34

@dzsaszper:" Olyan jogellenes, törvénysértő eljárás, ahol előre kigondolt hamis vádak,bizonyítékok, kikényszerített vallomások alapján hoztak előre elkészített ítéletet"

török gábor 2010.08.31. 18:31:28

@mihenyuk: amit ír, az egy létező stratégiai alternatíva lett volna. a pragmatikus párt... de nem minden esetben ez történt, ha jól emlékszem. pont erre próbálok utalni, hogy egyszer harcos ellenzékiek, máskor zöldek, megint máskor baloldaliak. ez nem pragmatizmus, hanem vegyesfelvágott.

CSENDES 2010.08.31. 18:36:36

@CSENDES: már pejoratív értelmezésben, egyebekben pedig vélhetőleg nem hiányzik belőlük az elképzelés,terv,gondolat, csupán a megvalósítás ötlete (taktika) hiányzik egyelőre. Szerintem nem sokáig. Hamarosan nem csupán egy-két" vájtfülü" hallja meg Schiffer elég világos, és egyértelmű gondolatait. És itt még egy lágy utlást sem fogadok el a másságra vonatkozóan (időnként radala próbálkozik).

cambridge.on 2010.08.31. 18:38:34

@elendem: Nekem más véleményem van a blokádról.
Németországból jöttünk hazafelé és Miskolc helyett Győrig jutottunk. Annyi szerencsénk volt hogy Gaskó még nem ébredt öntudatra.Így csomagokkal megpakolva A MÁV igénybevételével Jókora késéssel, de eljutottunk a családhoz.
Másnap reggel lehetett menni az autóért(!)

Most is a forradalmárok győztek, az önkormányzatin is hazafias népfront az abszolút esélyes.
Akik nem szavaznak rájuk, azok ellenforradalmárok?

@Ordnassac:siettem és nem olvastam vissza amit leírtam.
Elírás volt, kösz a helyreigazítást!

elendem 2010.08.31. 18:39:16

@Diocles: Mivel a párt (lmp) egyik legfőbb politikai üzenete az elmúlt 20 év politikai elitjénak leváltása, nyílt öngyilkosság volna a Hagyó-árvák átvétele az önkormányzatokból.
Ez a taktika. A helyzet pedig az, hogy a fenének sem kellenek másodkézből (néhol harmadkézből) való, elhiteltelenedett politikusok.
A tények: a Fidesz lóhalálában átalakította za önkormányzati törvényt, nehogy az lmp labdába rúgjon, és még mindig kc-kra vadászik, az mszp és a jobbik pedig versengve igyekszik támadni/lejáratni az lmp-t.
Ha nem volna valóban tényező, nem ölnének ebbe ennyi energiát.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.31. 18:41:20

@török gábor:
Én arra tippelek, hogy néppárt akar lenni az LMP.
Vagyis a "váltópárt" lenne a cél.
Azért nem karakteresednek, mert kivárják, hogy mi lesz a csapásirány.

Ha a Fidesz népet nyúz, akkor populisták lesznek.
Ha osztogat, akkor a nemzet felelős vezető ereje lesznek.
Ha rendőrterror lesz, akkor szabadságharcolnak.
Ha anarchia, akkor meg rendpártiak lesznek.
Ha épít, akkor zöldek lesznek és ellenzik.
Ha nem épít semmit, akkor meg dinamikus jövőépítők lesznek.

Szóval olyan módon keresi majd a helyét az LMP, mint a Fidesz.
Talán még komcsikat is fog üldözni - vagy nácikat, ahogy a helyzet adódik.

tölgyes 2010.08.31. 18:42:21

@CSENDES:

Kedves Csendes!
Nem deriválni kéne, hanem olvasni..:) Mellesleg mégis mit gondol mi a jó csudát csinálnak a közvéleménykutatók??? Begyűjtik az adatokat aztán elemzik az adatokból levonható következtetéseket.. politikailag..:)Egyébként sok szerzővel közösen elemzést írt pl a 2006-os választásokról is..De azért nyugodtan erőlködjön csak..(Ja és Gyurcsány is a két szép szeméért fiezett neki 25 millát.. ott iis ki kellett volna gondolnia valami nagyon okosat..de az sem sikerült..)

tölgyes 2010.08.31. 18:43:56

@simonmondja.: Mindenki amnesztiát kapott.. tehát rosszul tetszik emlékezni.. Mindenki!! Még Göncz Árpád is.

tölgyes 2010.08.31. 18:45:10

@Trejo: Azt meghagyom Önnek.. Én biszex vagyok.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.31. 18:46:12

@tölgyes:
Amnesztiát az kap, akit megbüntetnek.

A traktoros útlezáró meg a parlament alelnöke Fidesz szinekben.
Vagy csak káprázik a szemem?

tölgyes 2010.08.31. 18:49:22

@török gábor: Még finoman fogalmaz. Nem döntötték el, hogy mit akarnak, vagy mire van szükség, vagy mi az ami lehetséges, mi az amit ők hitelesen tudnak képviselni...:) Ehhez az kell hogy kigondolják, kidolgozzák, kipróbálják, megszervezzék..Csupa macera..

tölgyes 2010.08.31. 18:50:41

@simonmondja.: És az kap amnesztiát, akit meg lehetne büntetni.. de mert amnesztiát adnak nem büntetnek.

kenterbe 2010.08.31. 18:51:47

Üdv mindenkinek, aki szerint semmi "baj" nincs az LMP-vel, legfeljebb az, hogy túl gyorsan növekednek.
Ld. egy friss budapesti ajánlószelvényállás-beszámolót:
lmp678.blog.hu/
Az LMP időarányosan több ajánlószelvényt gyűjtött, mint tavasszal. Az akkor a baj, hogy nem kétszer-háromszor annyit? Hogy még mindig csak a negyedik erő Magyarországon és még nem előzte meg a Jobbikot vagy az MSZP-t? Egy ilyen fiatal párt?
Aki nem a kényelmes székből kritizálgat, hanem azt akarja, hogy ne csak MSZP, Jobbik és Fidesz legyen a szavazólapon, az segítse Jávor Benedekéket! Mindig kopogtatócetli számít!

Átverés! 2010.08.31. 18:52:13

Nem csoda, ha mind a két uj párt töpörödik,nem találja magát.
Egész más a helyzet mint választás előtt, ott még lehetett mondani valami újat, ami elütött a többiek igéreteítől.

Most mi van? A naponkénti nyilatkozatok alapján látunk egy hazardőr kormányfőt, aki vakmerő játékos.Könnyelmű vagy merész ember. Majd meglátjuk.
De mit lehet ezzel szemben mondani, vagy mondogatni a többi pártoknak. Ki figyel oda?

Mindenki azzal van elfoglalva, hogy figyeli, hogy mi jön ki ebből a nagy játékból.

Diocles 2010.08.31. 18:52:17

@elendem:

szerintem félreértjük egymást.

sikeres önkormányzati politikus =/= Hagyó-árvák

persze lehet arra jáccani, h majd a tökismeretlen jávorbenedekektől mindenki elalél, de ez már most láccik, h nem fog bejönni.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.31. 18:54:15

@tölgyes: És az kap amnesztiát, akit elitéltek.
És azt nem itélik el, aki pártfeladatként kapta, hogy szervezzen útlezárásokat... ugye.

tölgyes 2010.08.31. 18:56:03

@simonmondja.: Mondom Önnek is hogy olvasnia kéne.. de nem fogad szót.. Az amnesztiáról(közkegyelemről) szóló törvényjavaslatot 91-ban a tavaszi időszakban tárgyalta az OGY.. és el is fogadta.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.31. 19:05:21

@tölgyes: Töröm a fejem, de nem értem, mit akar ezzel bizonyítani.
Közkegyelem hatálya alá estek, tehát.....tehát vád alá helyezték őket, vagy már el is itélték.
Szóval büntették.

tölgyes 2010.08.31. 19:12:03

@simonmondja.: Ön azt írta.."a taxisok vezetőit megbüntették.." Erre írtam, hogy mindenki közkegyelmet, amnesztiát kapott.. erre Ön elkezdett okoskodni...
Szóval nem büntették, mert amnesztiát kaptak.

tölgyes 2010.08.31. 19:29:52

@simonmondja.: Még annyit: az érvényben lévő törvények szerint meg kellett volna őket büntetni, de a lehetséges büntetés, vizsgálat alól az amnesztia (közkegyelem) mentesítette őket.

shwarcz bácsi 2010.08.31. 19:39:46

@török gábor:
Fiatal Demokraták Szövetsége (1988–1995)
1988-tól az első szabad választásokig a magát „liberális, radikális és alternatív” erőként meghatározó generációs szövetség.

Fidesz – Magyar Polgári Párt (1995–2003)
A párt jobbra tolódott, és bár az MDF-kormány ellenzékeként óriási népszerűségnövekedést könyvelhetett el a parlamenti ciklus alatt, az 1994-es választásokon csak 7%-os eredményt ért el. 1995-ben felvette a Fidesz – Magyar Polgári Párt nevet, és részben átvette a választásokon komoly vereséget szenvedett Magyar Demokrata Fórum (MDF) helyét a politikai palettán.
1998-ban kormányra került az MDF-fel és a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párttal koalícióban.
2000 novemberében az Európai Néppárt tagja lett és egyidejűleg kilépett a Liberális Internacionáléból. 2000 decemberében az Európai Demokrata Unió tagjává is vált.
A párt a 2002-es választásokon az MDF-fel szövetségben, közös pártlistával indult.

Fidesz – Magyar Polgári Szövetség (2003–)
2003-ban a párt más konzervatív–jobboldali pártok és szervezetek bevonásával szövetséggé alakult, és nevét Fidesz – Magyar Polgári Szövetségre változtatta.
A párt a jóléti ígéretekkel, a választókat közvetlenül megszólító akciókkal (nemzeti petíció (2004), nemzeti konzultáció (2005), illetve a korábban a baloldalhoz kötődő közszereplők megnyerésével (Pozsgay Imre, Szűrös Mátyás) igyekezett bővíteni bázisát.
A 2006-os országgyűlési választásokon a Kereszténydemokrata Néppárttal (KDNP) közös pártlistán indult.
A 2010-es országgyűlési választásokon, a Fidesz–KDNP pártszövetség 263 parlamenti mandátum elnyerésével kétharmados többséget szerzett.

A Fideszt,mint pártot meglehet ítélni 20év politikai távlatából.
Az LMPt még,nemigen....
Adjuk meg a lehetőséget nekik,tisztelt Szerkesztő Úr,mint annak idején másoknak is...

tölgyes 2010.08.31. 19:44:02

@simonmondja.: Még annyit: az érvényben lévő törvények szerint meg kellett volna őket büntetni, de a lehetséges büntetés, vizsgálat alól az amnesztia (közkegyelem) mentesítette őket.

tölgyes 2010.08.31. 19:46:14

@kenterbe: Egyetértek Önnel! Aki támogatni akarja őket, az tegye meg.

nyünyüge 2010.08.31. 20:02:39

@simonmondja.:

Logikus okfejtés, de ez akkor igaz, ha az LMP már álmaiban sem LMP és átkeresztelheti magát kistücsökre vagy NLMP-re.

Ehhez viszont fejeket (vagy arcokat) kell cserélnie, a jelenlegieké nem alkalmas a NÉP megszólítására.

És ennek kapcsán idehozom újból Fehér Ferenc mondatait 1993-ból:

„Ha a nemzeti fejlődés el akarja kerülni mind a tömegdemokrácia azon végletét, amely az értelmiségi eliteket a politikai folyamatból tökéletesen kiiktatja (és ezzel a politika nívóját a tudatlanság legkisebb közös nevezőjére, a legdurvább demagógiai szintjére szállítja le), mind pedig az értelmiségi elitek kalandor hatalommegragadási kísérleteinek hasonlóképp vészterhes végletét, …akkor olyan intézményes formákat kell kitalálnia, melyek keretei között az elitek megszólalhatnak anélkül, hogy közvetlenül a hatalom után nyúlnának.”

Meg ha már véletlenül rábukkantam:
nol.hu/kritika/20100804-egy_szomoru_kronika

j.sz. 2010.08.31. 20:18:34

A nagypártok erőből megoldották az ajánlók begyűjtését, az áprilisban protest szavazatokat begyűjtő LMP nem rendelkezik olyan beágyazottsággal, olyan kiépített aktivista-hálózattal, amellyel ez zökkenőmentesen kivitelezhető lett volna. Az őket tavasszal támogatók valószínűleg letudták nemtetszésük kinyilvánítását április 11-én. Talán ezekért (is) küszködik a párt. Hogy miben hibázott -például a stratégia meg nem választásával kapcsolatban- az nem olyan egyértelmű. Az LMP ideje akkor jöhet el, ha a Fidesz népszerűsége zuhanni kezd -és ezzel nem tud élni az MSZP és a Jobbik sem. Talán akkor beérhet ez a senkivel sem vagyunk típusú politika. Az, hogy az ökopárti létet nem vállalták fel központi stratégiaként, szerintem ismerve a magyar társadalom domináns értékpreferenciáit, talán nem meglepő. Mi még nem tartunk ott, mint a németek pl.

j.sz.

Krogshöj 2010.08.31. 20:30:58

Nem tudok vitatkozni a leírtakkal, de azért jár a gratuláció a Fidesznek, hogy az ajánlási rendszer szigorításával egy olyan párt elbukásához járult hozzá, ami azért nagyobb az eséllyel az MSZP-től vitt volna el szavazatokat.

Gest anyó férje 2010.08.31. 20:39:51

Egy újabb nagy liberális blöff készül kipukkadni, a lufigyár remeke, hát igazán kár, de legközelebb valami jobbat kell kitalálni

elendem 2010.08.31. 20:42:07

@nyünyüge: Szerintem az ízlések különbözőek. Fejek tekintetében is. :-)
Nekem pl. Tarlós és Szíjjártó nem jön be.
Lehet, hogy nem vagyok vele egyedül.
Épp így lehet, hogy az lmp fejei pedig bejönnek néhányaknak. :-)

nyünyüge 2010.08.31. 20:42:47

És hogy nyugodtan hajthassuk álomra munkában elfáradt fejünket:

"Magyarországon ma új lelkület járja át a közösségeket

- Hiszek benne, hogy Magyarországon ma új lelkület járja át a közösségeket; bizakodóbb, reménykedőbb - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök kedden Sümegen, a városi tanévnyitó ünnepségen mintegy ezer diák és felnőtt jelenlétében.
Ez előbb-utóbb magával hozza a megbecsülést, visszaállítja jogaiba az örök értékeket, a rendet, és a tisztességet az élet minden területén - hangsúlyozta Schmitt Pál.

"Igen, az oktatás területén is" - tette hozzá a köztársasági elnök, hangsúlyozva, hogy "kiművelt emberfők kellenek, hittel teli új magyar generációk".
(forrás: echo tv)

nyünyüge 2010.08.31. 20:45:40

@elendem: nem Tarlós és Szíjjártó mellett akartam kampányolni :)

Békés megye 05. vk 2010.08.31. 21:16:31

@Diocles: Maximálisan igazad van a XV kerülettel kapcsolatban. A Szocik hozhatták volna ezt a kerületet, ha Hajdút indítják. (Jó példa Tóth József a szomszédos kerületből).

Mostanra pukkadt ki az LMP lufi, arra nem lehet építeni, hogy két naponkét fát ültetnek BP- n

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.31. 21:18:00

@nyünyüge: Teljesen igaza van Fehér Ferencnek.
De mivel ilyen intézményes formák nem alakultak, ezért

" az értelmiségi elitek kalandor hatalommegragadási kísérleteinek hasonlóképp vészterhes végletét "

kaptuk ki.
Csak ehhez az értelmiség a

" politika nívóját a tudatlanság legkisebb közös nevezőjére, a legdurvább demagógiai szintjére szállítja le ".

elendem 2010.08.31. 21:20:18

@Diocles: Miért kéne elalélni? Kinek kell egy ájult állampolgár? Sokkal vonzóbb egy olyan, aki figyel, tájékozódik és próbálja megismerni mindaz(oka)t, akit/amit nem ismer.
Jávor Benedek tisztességes ember, jó szakember és értelmes, rokonszenves fickó. Nem gondolom, hogy ez önmagában elég, de indításnak nem rossz. Lmp-kompatibilis emberek közül nála sokkal esélyesebbet nem lehetett volna találni, mivel éppen attól lmp-kompatibilis valaki, hogy nem ismerjük se a rossz várospolitikai döntések aláírólapjáról, se a Kékfényből.
Ha Tarlós győz, az nem azért lesz, mert emberileg vagy szakmailag annyival különb nála, hanem mert a Fidesz jelöltje. Tarlósnak már 20 éve jó érzéke van arra, hogy éppen kihez kell húzni a győzelemhez. Persze, ez is egyfajta tehetség, érték, még akkor is, ha nekem nem rokonszenves.
Érdemes elolvasni a két programot is. :-)

tölgyes 2010.08.31. 21:27:32

@simonmondja.: Lukács Györgynek volt egy megjegyzése: voltak akik az elmélet gyakorlatát keresték.. és nem a gyakorlat elméletét... Fehérék elméletének is ez a gyenge pontja.. valahogy nem akar megvalósulni.. se itt se másutt.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.08.31. 21:35:34

Eddig sikeres is volt az LMP.
Na de hát egyszer fent egyszer lent.

És valóban az ördög a részletekben lakozik.

Nagyon nem mindegy, hogy országosan 20 000 ajánlócédula kell, vagy csak Budapesten 28 000, ráadásul rövidebb idő alatt.

Egy a "győztes mindent visz" elvű választási rendszer esetén csak Fideszesek lennének a parlamentben néhány MSZP-ssel.

De a nagy pártoknak is érdekük a listás rendszer fenntartása, hogy ne a a választók dönthessenek a képviselőkről, hanem a pártok delegálják őket a listáikról.

Na de azért mégsem akarják, hogy a kis pártoknak is sok babér teremhessen, ezért az 5%-os küszöb, ezért az ajánlócédulák összegyűjtésének a megnehezítése.

Pedig a parlamenti közvetítések alapján úgy tűnik, hogy a négyből csak kettő párt dolgozik ott. A Jobbik, meg az LMP.
A Fideszesek meg az MSZP-sek csak pénzért, meg szavazni járnak néha be, folytatják a notórius munkakerülést, ahogy korábban is tették.

Mert megtehetik.

Akkor kezdődhet valamiféle új korszak ebben az országban, ha már egyetlen olyan párt sem lesz a parlamentben, amelyik már 1990-ben is ott ült.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.31. 21:36:29

@tölgyes: Na, látod, ezért nem olvasok.
A filozófusokat és politológusokat oldalszámra fizetik.Pedig elég, ha leírom, amit látok, aztán kihúzom a felesleget, és máris ott a gyakorlat elmélete.

szbi 2010.08.31. 21:40:36

@j.sz.:
Megfontolandó, amit ír. pl.: a "a magyar társadalom domináns értékpreferenciáit" említi. Így van, a mai magyar társadalom fél-fogyasztói jellegű; a Kádár-kori negyedfogyasztóiból lett azzá. És totális fogyasztóvá szeretne válni a többség. Minden szellő erre fújja.
DE! Most a parlamentben van 2 - kettő - anti-fogyasztói alakulat: az LMP és a Jobbik (utóbbiban számottevő, de nem igazán erős /még/ a zöld csapatocska). Egy alapvető különbség köztük: a nemzeti ügy kezelése. Míg a Jobbik időnként túlhandabandázza, addig a LMP tudomást sem vesz róla -, igaz nyílt nemzetellenes fellépéséről sem tudok. Valamint a Fidesz is időnként lenyom egy fogyasztóiság ellenes akkordot tangóharmonikáján.
A német társadalomnak sokkal könnyebb. Gazdag. Szervezett. Működik. Ugyanakkor - végre - nem tilos a nemzeti érdekek nyílt hangoztatása.
A német Zöld Párt 1982-ben alakult, az reconquista előtti választáson bekerült a Bundestagba, utána ki - már a Bündnis90-el összeforrva -, utóbbi oka: az egyesítésellenesség ostoba tagadása. Azután vissza, s nemsokára be a hatalomba. Ott pink-neoballá szürkült, s most éppen jól megnézheti magát.
És: a világ első zöld párjának - ne törje a fejét: a Tasmaniai Zöldek - testvérszervezet éppen most tudott bejutni az ausztrál parlamentbe. Egy taggal. De a kényes egyensúly miatt annak is lesz súlya!
Szóval amit mondani akarok: bár egy pártnak konokul és következetesen a hatalmat kell akarnia, az addig eltelő évtizedek sem meddők: lehet példát mutatni, nevelni, országot/nemzetet egy kicsit építeni. Ha tehát az LMP valaha is lenni akar valamivé, már most, ma el kell kezdeni az önépítést. Ez az ami nem megy neki; sőt: a kopás túlzott jelei látszanak.
Amúgy: azért nem vagyok LMP-s, mert nem értek velük egyet, STRATÉGIÁJUKAT (van) nem tudom elfogadni. Nem jó fele vezet. Lehet, mások is így gondolkodnak, s Jávor most ezért nyög. A protest-aranyhalat pedig csak egyszer lehet kifogni a patakból. (Halld, Fidesz!) Ezen a horizonton nem lehet a más szervezetek hibáira játszani. Az biztos bukta harmadik harmadban.

lüke 2010.08.31. 21:47:41

@Trejo:

olyan nincs
akinek agya van, azt nem lehet mosni, akinek nincs, azt meg hiába

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.08.31. 21:49:29

@Ordnassac:

"7. Az LMP-t segítő volt SZDSZ-szavazók a párt utóbbi párhónapos teljesítménye után kiszerettek a pártból, mivel rájöttek, hogy az LMP nem liberális, illetve nem úgy liberális, ahogy ők szerették volna. Soha nem is volt az. Most ébredtek fel az önáltatásból."

Ők csak egy törpe minoritás a volt SZDSZ szavazókon belül, akiknek a döntő többsége már akkor "kiszeretett" az SZDSZ-ből, amikor azok összeálltak a (volt)kommunistákkal 1994-ben.

Az LMP-nek is kizárólag addig van esélye, ameddig önálló párt marad. Amint összeállnak az MKP->MDP->MSZMP->MSZP-vel már csak idő kérdése lesz, hogy ugyanúgy járjanak, mint az SZDSZ.

Bár az SZDSZ-nek is eltartott 16 évig az agónia. Az azért nem kevés idő. Annyi idő alatt nem kevés pénzt lehet keresni. Meg eldobozolni. A LOP STOP tábláik árnyékában.

török gábor 2010.08.31. 22:10:42

x x x

A valasztas.hu adatai szerint ebben a pillanatban az LMP-nek országosan 5 bejelentett polgármester-jelöltje van (Méra, Cegléd, Szigetszentmiiklós, Bátaszék, Bozzai).

Összehasonlításképpen:
Fidesz 558
MSZP 130
Jobbik 101

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.08.31. 22:41:14

@László56:

Te nagyon jól látod.

Olyan párt Magyarországon nem volt, nincs és nem is lesz, amelyik azzal szerez(het)ne további népszerűséget magának, hogy összeáll a volt kommunista állampárt manapság is volt szovjet himnuszt (gy. k. internacionálé) éneklő maradványával.

Ezt át/belátni nem kell sok ész, úgyhogy amelyik párt mégis így tett a múltban, vagy így tenne a jövőben nyilvánvalóan nem azért teszi, mert buták vezetik, hanem azért, mert nem a pártjuk nagy "váltópárttá" fejlesztése a céljuk a távoli jövőre nézve, hanem a minél több anyagi érték megszerzése a közeljövőre tekintve.

Azaz valóban, az MSZP-hez célszerű úgy viszonyulni, mint a leprásokhoz. Beszélni azt lehet velük, de nem szabad a közelükbe menni, nehogy a leheletük elérhessen, és semmit nem szabad elfogadni tőlük.

A legjobb beruházás az LMP részéről három méteres lándzsák beszerzése lenne, hogy tudják tartani a megfelelő távolságot.

j.sz. 2010.08.31. 22:50:31

@szbi:

Nagyjából egyetértek azzal, amit mond (mondasz, ha nem sértem/sértelek meg). A másik hibájára/gyengülésére való kivárás szerintem sem hoz sikert, ahhoz kell egy olyan felépítmény is, amivel elő lehet lépni potenciális váltópártként. Hogy az, akkor és ott legyen a reális alternatíva. Én nem tudom, hogy most ezen az úton hol áll az LMP, hogy őszinte legyek. Szerintem is van stratégia, mégpedig ez a sasszézás. Talán az LMP túlságosan hű a választási ígéreteihez olyan értelemben, hogy nem gondolkodott el komolyan azon, hogy a szakpolitikai megnyilvánulásai nem légüres térben, hanem a magyar pártrendszer értelmezési keretében zajlanak. Szép és jó a zöld gondolat, az emberi jogok hangsúlyos védelme, de ezeket nem lehet deskriptív, leíró módon előadni. Hosszabb távon meg kell nyilvánulni ilyen értelemben is. Ha komoly tényező akar lenni a jövőben, akkor mindenképpen.

fillérbaszó vadász 2010.08.31. 23:12:09

@török gábor: A civil Mozgalom is jobban áll mint a LuMPenek, mert Seres Mária megélhetési karrieristákból verbuvált pártocskájának már 7 polgármesterjelöltje van. Köztük van Rába László (ő Kőszegen méretteti meg magát a CM színében), volt MSZP-s országgyűlési képviselő aki megsértődött a maszopra, mert nem nem lett képviselő 2010-től. Szép kis párt ez a Civil Mozgalom.

www.nyugat.hu/tartalom/cikk/48594_regi_nev_uj_szinekben_raba_laszlo_a_civil_mozgalom

abandi 2010.08.31. 23:28:45

@török gábor:
Azok az adatok....
Meg azok a szerződések...
Remélem megúszod.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.08.31. 23:34:34

@nestrot10:

Az elég kevés ok egy szövetséghez, hogy ne a Fidesz nyerjen!

A vörösökön kívül valójában senkinek nem érdeke összefogni az MSZP-vel.

Ha ezt az LMP megtette volna, akkor közösséget vállalt volna az elmúlt 8, 20, 62 év politikájával, amiről valójában semmit nem tehet.

Biztos használna a népszerűségüknek, ha a Kádár-Gyurcsány utódpártot ölelgetnék. Biztosan nem.

Az MSZP meg azért dörgölőzik folyton más pártokhoz, mert a legsárosabb a múltja és nem akarja, hogy kiközösítsék a szalonból.

Ezért még akkor is partner után néz, ha egyedül is parlamenti többsége van.

Ez az MSZP szemszögéből jó taktika, hiszen elhitetik, hogy nem ők a "szélsőséges" párt, és ők még mindig Magyarország második legnagyobb pártja, ahogy 16 éve folyamatosan, 61-ből 61 évben benne vannak az első kettőben, 65 éve folyamatosan pedig az első háromban. Míg a "barátaik" ugye ...
Hol vannak már?

Természetesen bármely párt választhatná, hogy elfogadja a vörösök közeledését, az LMP is, csak akkor a következmények is ugyanolyanok lesznek mint a Szociáldemokrata Párt, vagy az SZDSZ esetében.

fillérbaszó vadász 2010.08.31. 23:39:08

"61-ből 61 évben benne vannak az első kettőben"

Azért nem sokon múlt hogy a Jobbik beelőzze. Ha a fideszes média nem a jobbikos műbalhékkal foglalkozott volna hanem a Hagyó ügyekkel és társaikkal, akkor most a 3. erő lenne az MSZP.

porfelhő 2010.08.31. 23:47:25

@török gábor:
Az MSZP. -nél én több jelöltre számítottam, viszont az LMP 5 jelöltje majdnem a nullával egyenlő a többi párthoz viszonyitva.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.09.01. 00:02:24

@radala:

"Azt meg végképp nem tudom, hogy létezik-e párt (kivéve az LMP-t) amelyik nem úgy gondolja, hogy az ország egyetlen érdeke az az, hogy ö legyen hatalmon."

Hát pedig abból (és csak abból) a szempontból tök mindegy, hogy egy párt célnak, vagy eszköznek tekinti-e a hatalmat, hogy a legeslegországboldogítóbb elképzeléseit is csak akkor tudja megvalósítani, ha megszerzi a hatalmat.

Attól még nem biztos, hogy nyer az, aki a győzelemre játszik és mindent meg is tesz érte, de akinek csak a részvétel a fontos ... nem is fog nyerni.

Én ugyan még nem láttam, de tegyük fel, hogy létezik az LMP-nek valami sokak számára szimpatikus elképzelése Magyarországról arról, hogy milyen országot is szeretnének.
Tényleg gyönyörű, amilyet még nem látott az ország.

Ha tényleg nem akar az LMP hatalmat, akkor nyilvánvaló, hogy nem lesz semmi a szép elképzelésekből, megmarad utópiának mindörökre.

Akkor viszont minek szavaznának rájuk a választók?

Miért szavazzanak a választók olyan pártra, amelyik azt szajkózza, hogy nem is akar váltópárt lenni, nem akar választást nyerni, így nyilvánvalóan a programját sem akarja igazán megvalósítani, hiszen azt választási győzelem nélkül eleve nem lehetséges.

Addig nem nagyon lehet más a politika, amíg a Fidesz és az MSZP a két legnagyobb párt.

kopogtató 2010.09.01. 00:04:08

Jelen pillanatban én is lefutottnak látom a választást, de mi van, ha beüt a ménkű (bezuhan a forint)? Kit támogatnak olyankor?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.09.01. 00:41:14

@is:

Ez a legnagyobb probléma szerintem a magyar pártválasztékban, hogy bár a legeslegfontosabb kérdés a gazdaság és a pénzügyek lenne erre egyetlen pártnak sincs sikerreceptje.

Talán éppen ezért társadalmi kérdésekre helyezik a hangsúlyt, mivel tejjel-mézzel folyó Kánaánhoz kolbászos kerítéssel vezető gazdasági programmal egyik sem tud előállni.

S éppen ezért mindegyik szocialista gazdaságpolitikában gondolkodik. Ha már nem tudnak olyan országot teremteni, amelyikben az állampolgárok többsége meg tud élni - mégpedig jól - a munkájából, akkor legalább annyit tudnak felmtutatni, hogy majd állambácsi gondoskodik a "hátrányos helyzetűekről".

Mindegyik párt így gondolkodik. A különbség köztük csak abban, hogy más társadalmi csoportokat preferálnak, máshogy osztanák a pénzt. De mindegyik sok pénzt osztogató államot akar.

Most éppen egy darabig a szentföldre tartó zarándokok fognak jól járni, mert egy társadalmi támogatottságot nélkülöző álpárt igen komoly hatalomhoz jutott. A Fidesznek meg jól jön, hogy kettő frakciója van, ennyit megér nekik.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.09.01. 01:10:27

@Zolika1979:

"Tőlem lehetnek akkorra erősebbek a szociknál. Adhatja az LMP majd a közös jelöltek 60-70%-át is. Nem fog érdekelni!

Egyetlen balliberális jelöltet akarok majd látni! Ez fog érdekelni."

S szerinted az LMP eddigi és potenciális szimpatizánsai, választói közül hányan szimpatizálnak és hányan utasítják el a bolsevista párthoz való közeledést?

Csak tipp:

Nézd meg a harcos antikommunista SZDSZ támogatottságát és nézd meg a Szocialista segéderő SZDSZ támogatottságát!

Az LMP támogatottságában - most legalábbis, de 2014-ben sem lesz szerintem - nincs annyi tartalék, hogy a vörösök keresztjét ... izé ... csillagát is a hátukra vegyék.

Tehát ha 2014 előtt összeállnak, akkor már 2014-ben is problémás az önálló lét, legfeljebb álpártként jutnak be közös listán, mint a KDNP.

Ha addig marad az önállóság és mondjuk az MSZP nyerne 2014-ben aztán lépnének velük koalícióra, akkor 2018-ban fizetik meg ennek az árát.

Értem én, hogy a liberális szavazók marhára toleránsak, de eddigi tapasztalatok szerint a többségük azért annyira nem, hogy ebbe a toleranciába az MSZP-vel való csókolózás is beleférjen.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.09.01. 02:01:23

@radala:

"Persze tulajdonképpen miért is érdemelne meg, ha a Jobbik fölépített egy pártot sokkal kevésbé szimpatikus eszmék alapján nagy ellenszélben,"

Szimpatikusak azok az eszmék sokaknak, legfeljebb az előadásmód nem.

Ma olyan világban élünk, hogy az embereknek - felelős közpozícióban mindenképpen - van egy "politikailag korrekt" véleményük, amelyet hangoztatnak, meg egy sajátjuk, amelyet megtartanak maguknak.

Ha konkrét kérdésekről tartanánk népszavazásokat, akkor messze nem olyan eredmények születnének, mint ami a parlamenti pártok álláspontja.

Azaz a parlamentarizmus valójában messze nem képviseli a népakaratot, a pártok véleménye és a szavazók véleménye között szakadék tátong sok esetben, ha konkrét kérdéseket nézünk.

Ilyenek lehetnek például: a köztársasági elnökválasztás módja, halálbüntetés, bordélyházak, magyar katonák külföldi háborúkba küldése, olimpia, multik adóztatása stb.

S ezekből jó pár nem pénz kérdése.

Egészen konkrét példa:
a véleményt nyilvánító választópolgárok 85,9%-a akar(t) közvetlenül köztársasági elnököt választani, de ezt a pártok nem engedik meg, mert nekik az a jó, ha ők döntenek személyi kérdésekben. Is.

Egy parlament, mint legfőbb döntéshozó fórum által irányított politikai rendszerű ország nem demokrácia.

Demokráciában a közösség egészét érintő fontosabb kérdésekben a közösség maga dönt, és nem a "képviselőik".

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.09.01. 02:09:56

@radala:

"Persze tulajdonképpen miért is érdemelne meg, ha a Jobbik fölépített egy pártot sokkal kevésbé szimpatikus eszmék alapján nagy ellenszélben,"

Szimpatikusak azok az eszmék sokaknak, legfeljebb az előadásmód nem.

Ma olyan világban élünk, hogy az embereknek - felelős közpozícióban mindenképpen - van egy "politikailag korrekt" véleményük, amelyet hangoztatnak, meg egy sajátjuk, amelyet megtartanak maguknak.

Ha konkrét kérdésekről tartanánk népszavazásokat, akkor messze nem olyan eredmények születnének, mint ami a parlamenti pártok álláspontja.

Azaz a parlamentarizmus valójában messze nem képviseli a népakaratot, a pártok véleménye és a szavazók véleménye között szakadék tátong sok esetben, ha konkrét kérdéseket nézünk.

Ilyenek lehetnek például: a köztársasági elnökválasztás módja, halálbüntetés, bordélyházak, magyar katonák külföldi háborúkba küldése, olimpia, multik adóztatása stb.

S ezekből jó pár nem pénz kérdése.

Egészen konkrét példa:
a véleményt nyilvánító választópolgárok 85,9%-a akar(t) közvetlenül köztársasági elnököt választani, de ezt a pártok nem engedik meg, mert nekik az a jó, ha ők döntenek személyi kérdésekben. Is.

Egy parlament, mint legfőbb döntéshozó fórum által irányított politikai rendszerű ország nem demokrácia.

Demokráciában a közösség egészét érintő fontosabb kérdésekben a közösség maga dönt, és nem a "képviselőik".

Treuga Mei 2010.09.01. 02:27:33

@Ordnassac:
Kétségtelen, hogy nem írtam le a "mindenáron" határozót. "Az LMP ugyanis láthatóan és nyilvánvalóan váltópárti szerepre nem mindenáron készül." Abban az esetben, ha egy egészségesebb, a gyűjtőpártokban nem érvényesülő érték- és érdekartikulációs szegmentációt megjeleníteni képes többpártrendszer alakul ki (aminek a jelenlegi választójogi törvény kétségtelenül kevéssé kedvez), a schifferi remény realizálódhat. (A jelenlegi kétharmad meg, ha látja négy év múlva, hogy süllyed a hajója, akár a középpártokat arányosan reprezentáló, így a '90-esre hajazó sokpárti, koalíciót kényszerítő rendszert is alakíthat!)
Igaz, én egy talpas vagyok, nem vezető. Lám, kvalitásaimról is bebizonyosodott, hogy ennyire tesznek alkalmassá: kibeszélek. Igaz, nyilván az egységes kommunikáció csak egy szigorúan szabályozott, bizonyos bázisdemokratikus normákat eltipró, akár autoriter elemekkel is fűszerezett rendszerben elképzelhető. Lehet tehát, hogy ez a kommunikációs rendhiány hátrány a rövidtávú sikerekben, mégis az a gyanúm, hogy lehetővé teszi a társadalmi diskurzus-alrendszerek kialakulását, amiből hosszabb távon a párt is profitálhat.

Merlin

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.09.01. 02:44:54

@is:

Ez egy ilyen közgazdasági világrendszer.
A semmiből teremtett hitelpénz lufijának folyamatos pumpálása nélkül összeomlana.

Van egy olyan paradoxon, hogy minél jobban el van adósodva egy ország, annál jobban él.

Adósságrangsor:

1. AEÁ $ 13 450 000 000 000
2. Nagy Britannia $ 9 088 000 000 000
3. Németország $ 5 208 000 000 000
4. Franciaország $ 5 021 000 000 000
5. Hollandia $ 3 733 000 000 000
...
10. Svájc $ 1 339 000 000 000
...
13. Ausztria $ 808 900 000 000

30. EAE $ 128 600 000 000
31. Magyarország $ 116 800 000 000
32. Argentína $ 108 600 000 000
...
157. Lesotho $ 581 000 000
158. Szváziföld $ 534 000 000
...
162. Haiti $ 428 000 000

Sokan örülnénk neki, ha csak annyi adóssága lenne az országnak, mint Haitinak, de annak nem ha az életszínvonal is csak akkora lenne.

Amíg az Amerikai Egyesült Államok - a világ legnagyobb és legerősebb gazdasága - sem képes visszafizetni az adósságait, addig másoknak sem kell.

Eleve nem is lehet visszafizetni az adósságokat, mert sokkal-sokkal több az adósság a világban, mint a pénz.

A Föld országainak adósságállománya:

$ 56 900 000 000 000

Pénz (beleértve a lekötött betéteket is)

$ 27 310 000 000 000

Szóval nem kell aggódni, a jelenlegi közgazdasági rendszernek alapeleme, és alapszükséglete az adóssághalmozás.

Illetve kell aggódni, mert ez a rendszer nyilvánvalóan fenntarthatatlan.

Csak pár apró kérdés marad. Mikor omlik össze? Hogyan omlik össze? Mi lesz utána?

Lehet megérjük, lehet nem. A világ összes politikusa arra játszik, hogy ne az ő hivatali ideje alatt üssön be a krach, és ő csak szórhassa a pénzt, aztán majd az utódok visszafizetik. Nem fogják. Megfizetni az árát azt igen.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.09.01. 03:37:35

@ó jaj:

Az egy valós probléma (volt és lehet is még), hogy a parlament nem képes ellátni a feladatát, nem tölt fel testületeket emberekkel, nem választ, "mulasztásos törvénysértésben" van tehát nem dolgozik.

Erre kell valami megoldás. Az egyik lehetséges megoldás az, ha a miniszterelnök dönt.

Lehetne más módszer is. Például rájuk zárni az ajtókat és addig képviselő nem mehet haza, ameddig meg nem választják az alkotmánybírókat stb. embereket ide-oda, amíg meg nem hozzák a szükséges törvényeket, amelyekre pl. az alkotmánybíróság felhívta a figyelmüket.

De ez így eddig vicc volt.

Ha a parlament nem képes elvégezni a dolgát, akkor vagy a működésén kell javítani, vagy azokat a feladatokat, amelyekben nem képesek dönteni más intézmény hatáskörébe kell utalni. Ez a két megoldás van.

Lehetne például szélesíteni a köztársasági elnök jogkörét is. Vicc, hogy miniszteri "ellenjegyzésekre" van szüksége, mintha a miniszter a köztársasági elnök felettese lenne.

Te mit javasolnál, hogy ha választani kell egy alkotmánybírót, vagy hozni kell egy törvényt, akkor ez a munka mindenképpen időre el legyen végezve, és ne mulasztásosozzanak éveken keresztül?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.09.01. 03:53:10

@radala:

"Nem is értem ezt a köcsög Orbánt, hogy hogy tud ilyen vén szarokat mint Pozsgay meg Boross maga mellé gyűjteni."

Boross volt miniszterelnök. Úgyhogy egy miniszterelnöknek szakmai tanácsot célszerű olyasvalakitől kérnie, akinek van tapasztalata abban a szakmában.

Aztán meg úgy van, hogy a "vén szaroknak" olyasmije van, ami neked csak akkor lesz, ha már te magad is "vén szar" leszel.

Iskolában nem lehet megtanulni, piacon nem lehet megvenni.

Bölcsességnek, élettapasztalatnak hívják.

Nem gond, ha most nem érted. Mire "vén szar" leszel érteni fogod.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.09.01. 03:59:41

@radala:

"Nem is értem ezt a köcsög Orbánt, hogy hogy tud ilyen vén szarokat mint Pozsgay meg Boross maga mellé gyűjteni."

Boross volt miniszterelnök. Úgyhogy egy miniszterelnöknek szakmai tanácsot célszerű olyasvalakitől kérnie, akinek van tapasztalata abban a szakmában.

Aztán meg úgy van, hogy a "vén szaroknak" olyasmije van, ami neked csak akkor lesz, ha már te magad is "vén szar" leszel.

Iskolában nem lehet megtanulni, piacon nem lehet megvenni.

Bölcsességnek, élettapasztalatnak hívják.

Nem gond, ha most nem érted. Mire "vén szar" leszel érteni fogod.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.09.01. 04:28:09

@radala:

"Nem is értem ezt a köcsög Orbánt, hogy hogy tud ilyen vén szarokat mint Pozsgay meg Boross maga mellé gyűjteni."

Boross volt miniszterelnök. Úgyhogy egy miniszterelnöknek szakmai tanácsot célszerű olyasvalakitől kérnie, akinek van tapasztalata abban a szakmában.

Aztán meg úgy van, hogy a "vén szaroknak" olyasmije van, ami neked csak akkor lesz, ha már te magad is "vén szar" leszel.

Iskolában nem lehet megtanulni, piacon nem lehet megvenni.

Bölcsességnek, élettapasztalatnak hívják.

Nem gond, ha most nem érted. Mire "vén szar" leszel érteni fogod.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.09.01. 04:59:01

@Nagyzee:

Parlamentarizmus van nem demokrácia.

Aztán meg pl az Egyesült Államokban is működhet bármennyi párt, de valós esélye beleszólni ország dolgába csak kettőnek van, a választási rendszer miatt. Mégis "demokratikusnak" mondják és ezen senki nem aggódik.

Egy hasonló rendszerben Magyarországon most nem lenne az országgyűlésben sem az LMP, sem a Jobbik. Ennyi MSZP-s sem, csak néhány.

És az is "demokratikus" lenne.

Hány párti "demokrácia" az "ideális"?

Egy? Kettő? Három? Négy? Hat? Tíz? Húsz?

És miért annyi?

Valahol mindig határt kell húzni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.09.01. 05:11:29

@radala:

"LMP a legnagyobb királyság és pont azért, ami itt hibaként van nekik fölróva. nyilván azért nem nyomják őket sehol, mert valóban szeretnék másképp csinálni.
Szóval akinek van egy csöpp esze az csak az LMP-re szavaz:-) "

Akkor miért viselkedsz pontosan ugyanúgy, mint bármelyik párt fanatikusa, aki azt hiszi minden olyan választóról, aki más pártra szavaz, hogy az csak szellemi fogyatékos lehet?

Pont olyan vagy, mint minden fanatikus.

A mi istenünk az egyetlen igaz isten, aki nem őt követi csak megtévesztett bálványimádó.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.09.01. 06:15:56

@radala:

Kábítószerkérdés:
Fekete vagy fehér hozzáállás elfogadható - elvileg - a maszatolás káros.

Tehát vagy engedélyezni aztán akkor hadd menjen, vagy tiltani, de akkor az egész folyamatot üldözni és büntetni kell a termelőtől a kereskedőn át a fogyasztóig.

Ha egy terméket tilos előállítani, és ha ezzel a termékkel tilos kereskedni, akkor ugyan miért lehet legálisan birtokolni és fogyasztani? Teljesen nyilvánvaló, hogy illegálisan jutott hozzá.

Aztán meg mitől lenne pl. az afganisztáni parasztbácsi aki azt termeli amire igény van és amit jól megfizetnek, hogy el tudja tartani a családját nagyobb bűnöző, mint a magyar kábítószer fogyasztó hülye gyerek?

Mivel a teljes liberalizáció e téren elég veszélyes lenne, így a tiltás és a büntetés az ajánlottabb szerintem, beleértve szerintem magától értetődően a fogyasztók büntetését is.

Cigánykérdés:
Miért is kel feltétlenül most megoldani ezt a kérdést?
Az elmúlt 700 éveben nem sikerült, a következő 700-ban sem fog valószínűleg.

"Emberi jogokat tiszteletben tartó" módszerekkel biztosan nem. A magyarokat hátrányosan diszkrimináló a cigányokat előnyben részesítő módszerekkel, meg öngólt rúg ez a nép.

Megváltozik a lakosság nemzetiségi összetétele a többségi nép rovására és hogy ez mitől lesz hosszú távon hasznos ennek az országnak az rejtély.

Pederaszta kérdés:
Ez egyszerű nyelvi probléma, mivel természetesen semmilyen hátrányos megkülönböztetést nem ír elő törvény. Nemi irányultságról igazolást elég kevés állami hivatal kér manapság. Egy sem.

Arról van szó, hogy egy alternatív kisebbség megpróbálja a saját rétegnyelvének szóhasználatát és szóértelmezését rákényszeríteni a többségre.

A meleg szó egyfajta hőérzetet jelent.
A házasság a törvény és a hagyomány szerint egy felnőtt férfinak és egy nőnek jogilag elismert és szabályozott életközössége.

Előbb ezt kell megérteni, mielőtt valaki problémákat vél látni. Mindenféle megkülönböztetés nélkül ugyanúgy házasodhat bárki, az anyakönyvvezető nem kérdezi a nemi irányultságot.
Meg a pap sem.

S természetesen mindenki azzal és úgy él együtt szabad akaratából, akivel és ahogy csak akar. Csak ez ettől még nem lesz házasság.

Örökösödés
Mindenki olyan végrendeletet ír, amilyet csak akar.

Legközelebbi hozzátartozó:
Mindenki azt ad meg legközelebbi hozzátartozónak például kórházi kezelés esetén, akit csak akar.
Az orvosoknak egyrészt hatáskörük sincs vizsgálni a beteg és a megadott hozzátartozó közötti viszonyt, másrészt meg a kutyát nem érdekli. Az a lényeg, hogy legyen egy ember, akinek szólhatnak a kezelt beteggel kapcsolatban.

Szóval mi is a probléma?

Örökbefogadás?

Erre is ugyanazok a szabályok vonatkoznak minden magyar állampolgárra. Semmi törvényben előírt hátrányos megkülönböztetés nemi irányultság vagy más alapján.

Szóval?

Szóval az van, hogy a többségi társadalomnak nem szabad hagyni, hogy a kisebbségek "értékrendjüket" rákényszerítsék a többségi társadalomra.

"Demokrácia" van, vagy mi, ahol a többség dönt, legalábbis ez a propaganda.

Felőlem nyugodtan tarthatunk népszavazást bármiről.
Legális termék legyen-e a kábítószer?
Házasságnak legyen-e az azonos neműek együttélése?
Jobban támogassa-e az állam a cigányokat, mint a magyarokat?

Aztán kész vagyok elfogadni a döntést, bármi is legyen az.

Nem a hátrányok felszámolását követelik, hanem olyan előnyöket maguknak, ami a többségi társadalom tagjai számára sem adottak.

Lehet a székre is pakolni, lehet asztalként használni, lehet azt gondolni, hogy micsoda igazságtalanság, hogy a székek nem asztalok és lehet azt követelni, hogy ezentúl tilos legyen a szék szó használata, mert az sértő a székekre nézve és el lehet érni, hogy ezentúl a székeket is asztalnak kelljen hívni, de attól még a szék szék, az asztal meg asztal marad.

A megértés viszont nehézkesebbé válik.

S az nem jó.

Fű az, amit a fűnyíró vág és senki nem szívja. Birkák legelik.

Ha nem szabad a cigányokat cigányoknak nevezni, mert az sérti a cigányokat, és ezért "romának" kell hívni őket, akkor ettől a "roma" szónak ugyan mennyivel lesz pozitívabb csengése a magyarok számára? Fikarcnyival sem.

A németeket vajon miért nem sérti, hogy nem deutschoknak hívjuk őket, hanem németeknek? Pedig abba is pejoratív jelentést beleérteni ha valaki nagyon akar: német = nehmet azaz magyarul Vegyétek! Ha vigéceknek azaz Wie geht 's-eknek tehát hogyvagyoknak hívnánk őket attól mi változna?

Te hogy oldanád meg a harmadik évezrednek ezeket a fontos társadalmi problémáit?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.09.01. 06:40:32

@steverubellreborn:

"Igen az akkor lehetett amikor hat órát dolgoztak egy módosító indítványon a képviselőik, amit aztán tárgysorozatba sem volt hajlandó venni a FIDESZ."

Éppen ezért nem a módosító indítványon kellene dolgozni, hanem a párton. Azon, hogy mondjuk 2014-ben választást nyerjen és akkor olyan törvényeket terjeszthet be, amiket aztán módosítani sem kell.

Persze majd az akkori ellenzék is fogja akarni módosítani, de hát tetszettek volna megnyerni a választást!

Egyik párt sem azért akar hatalomra kerülni, hogy az ellenzékének a programját valósítsa meg a saját elképzelései helyett.

Különben meg tudtommal ha a három ellenzéki párt hajlandó lenne összefogni, akkor el tudnák érni, hogy a nekik fontos dolgokról is beszéljen a parlament.

Sima üzlet pedig, nem is kell egyetérteni semmi konkrét ügyben. Mindegyik ellenzéki párt kölcsönösen támogatja a másik kettő témáinak napirendre kerülését is, ugyanezért cserében.

Ha ennyit sem tesznek meg egymásért az valóban csak a Fidesznek jó.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.09.01. 06:41:24

@steverubellreborn:

"Igen az akkor lehetett amikor hat órát dolgoztak egy módosító indítványon a képviselőik, amit aztán tárgysorozatba sem volt hajlandó venni a FIDESZ."

Éppen ezért nem a módosító indítványon kellene dolgozni, hanem a párton. Azon, hogy mondjuk 2014-ben választást nyerjen és akkor olyan törvényeket terjeszthet be, amiket aztán módosítani sem kell.

Persze majd az akkori ellenzék is fogja akarni módosítani, de hát tetszettek volna megnyerni a választást!

Egyik párt sem azért akar hatalomra kerülni, hogy az ellenzékének a programját valósítsa meg a saját elképzelései helyett.

Különben meg tudtommal ha a három ellenzéki párt hajlandó lenne összefogni, akkor el tudnák érni, hogy a nekik fontos dolgokról is beszéljen a parlament.

Sima üzlet pedig, nem is kell egyetérteni semmi konkrét ügyben. Mindegyik ellenzéki párt kölcsönösen támogatja a másik kettő témáinak napirendre kerülését is, ugyanezért cserében.

Ha ennyit sem tesznek meg egymásért az valóban csak a Fidesznek jó.

Szimba 2010.09.01. 08:01:01

@tölgyes:

Jézus, Mária, szent József!
Ez egy coming aut?

nestrot10 2010.09.01. 08:59:37

@Akitlosz: az LMP maga a fiatalított SZDSZ ( nézz a Schiffer Göndör hajára, farkáról nem is beszélek)
A lényeg a FIDESZ DIKTATÚRA és TÚLHATALOM megállítása, megakadályozása, mert különben itt igazi FORRADALOM lesz a FIDESZ és ORBÁN ellen...csak kezdjenek el az önko. választás után megszorítani ,még ....és játszanak a Tejhatalmat a min. elnöknek...műsorral....!!!!
Ez érdekeében mindenkinek össze kell fogni, nem finnyáskodni, mert az MSZP de méga jobbik sem olyan rossz, mint a beteg ORBÁN és bandája. Itt nincs kormány...az államtitkárok s egyes miniszterek is súlytalanok. 4-5 "ember vezeti Magyarországot...mint egy kollégiumi szobában ülnének,. ORBÁN körül.
EZ nem kell! és ezért alakul már a N.E.M. is a NEMZETI ELLENÁLLÁSI MOZGALOM! ---az elégedettlenekből , a kirúgottakból és családjukból és a becsapott Fidesz szavazókból is...majd meglátod mi lesz itt úgy tavasz körül!!!!!!

nestrot10 2010.09.01. 09:04:26

Sajnos a honfi társaink zömét nem igen érdekli még most , mert még nem érzik a zsebeiken a hatást, de nem lehet a gázt, villamos energiának az árát vissza tartani, mert előbb utóbb fizetni kell, a dupláját!

Legkésőbb januárban, de kemény megszorításokra készül ez a kontár kormány! és akkor jön a nemulass Orbán, meg az ORBÁN TAKARODJ!

radala 2010.09.01. 11:13:52

@CSENDES: Nem tudom mikor próbálkoztam finoman lebuzizni Schiffert. Lehet, hogy az életben céloztam ilyenre, de ha tettem is tuti nem negatív kontextusban. Csöppet sem kizárt, hogy Schiffer homoszexuális, de ha így van az szerintem esetében maximum pozitívum, már-már hitelesség növelő.
Schiffert én őszintén sokra tartom. Mellesleg minden jogvédőt alapból nagyon kedvelek.
@Akitlosz:Folyamatos szmájlikat kellene használnom, lehet, hogy a nevem mögé beteszek egyet relativizálandó minden mondatomat. Nem vagyok egy LMP fan egyszerűen egy született optimista vagyok, aki szeret reménykedni abban, hogy a világ jó. Ezen kívül ismerem egy kicsit Jávor Benedeket és elhiszem róla, hogy becsületes. Valamennyire nyomon követtem Schiffer András ténykedését és róla is elhiszem, hogy becsületes. Persze lehet az egész világ rossz és hazug, de nem szeretném, ha így lenne.
A kábítószer kérdés roppant bonyolult és a fekete-fehér globálisan nem alkalmazható. Különbséget kellene tenni könnyű és kemény drogok között, de szerintem erre a magyar társadalom nem érett, mert az állam mindig egy nagy rakás szar volt, így az emberek hozzászoktak ahhoz, hogy amit mond az hülyeség és nem kell komolyan venni. Egy ideális világban az állam ideális döntéseket hozna és az emberek belátnák, hogy okkal tilt és tür meg dolgokat. Mo-n nem lenne ez a helyzet, a gyerekek nem hinnék el, hogy a fű valóban nem a heroin kistestvére, hanem valami egészen más.
De momentán én el tudom fogadni a szigort, viszont azt is el tudom fogadni, sőt kívánatosnak tartom, hogy bizonyos csoportok harcoljanak a szabályok lazításáért, hogy legyen erröl vita, mert ez talán segíthetne abban, hogy az emberek belássák, hogy a politikusok nem hülyék nem akarnak rosszat csak gondolkoznak azon, hogy mi is lenne jó. Amúgy a kábítószer fogyasztók kriminalizálása legjobb ismereteim nem hatásos, sőt. Viszont az is igaz, hogy ismertem pár drogost (cseréltem tűt nekik egy időben) és kivétel nélkül az összes díler is volt. Ez nyilván szörnyű és üldözendő is lenne, de sajnos az üldözés sem segítene a valódi problémán semmit.
Amúgy mindenben egyetértünk azt hiszem. A cigánykérdés is bonyolult, nem tudom pontosan mi lenne a pozitív diszkrimináció velük szemben, nem tudom, hogy ez mindig öngól lenne-e. Az, ha egy cigány elvégzi a 8 általánost szerintem már becsülendő, ha még többre viszi, az egyenesen tiszteletre méltó. Nem tudom például az pozitív diszkrimináció lenne-e, ha minden szülőt, akinek a gyereke többre viszi, mint ö jutalmaznánk, ha 4 általánosod van és a gyerekednek 8 akkor azt, ha érettségid van és a gyerekednek diplomája akkor azt, ha diplomád van és a gyerekednek PhD-je akkor meg azt. Nem hiszem, hogy nagyobb kihívás értelmiségi szülők gyerekeként egy doktori iskola, mint analfabéta szülők gyerekeként 8 év alatt a 8 általános. Hogy őszinte legyek szerintem az utóbbi sokkal nagyobb kihívás.

Borosshoz:
Boross lehetne bölcs a kora és a külseje alapján, de amiket mond az alapján egy buta hiú vénember.
Pozsgay-hoz. Én Pozsgayt őszintén kedvelem okosnak is és bölcsnek is tartom plusz az is szimpatikus benne, hogy a legtehetségtelenebb hazai politikusok egyike, a legnagyobb lúzer. Nekem emberileg nincs vele különösebb bajom. De egy MSZMP KB tag ne csináljon semmit az új alkotmánnyal kapcsolatban, pláne nem a Fidesz fölkérésére, mert csúnya nagy támadási felületet ad. Ez az a kérdés szemben a kábítószerrel, ahol a fekete-fehér a kívánatos. Nyilván nem azonos Biszku Béla és Pozsgay, de sajnos bizonyos szempontból egyformák és ezért bármi pozitívat is tett szerintem bizonyos dolgoktól távol kell tartani.
Schmitt Pál, Martonyi, Fónagy azért nagyon más kategória.

"1950-ben lépett be az MDP-be, majd 1956-tól annak utódpártjának (MSZMP) tagja. 1957 és 1965 között az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottsága Marxizmus-Leninizmus Esti Egyeteme igazgatója, majd 1968-ig a Bizottság agitációs és propaganda osztályának vezetője, 1969-ig annak titkára. Ekkor a KISZ KB sajtóalosztályának vezetőjévé nevezték ki.

Kormányzati pozícióba először 1975-ben került, amikor kulturális miniszterhelyettessé nevezték ki. 1976-ben megkapta kulturális miniszterré történő kinevezését is, 1980-ban a minisztériuma megkapta az oktatásügyi feladatköröket is, a minisztérium pedig felvette a Művelődési Minisztérium nevet. Ekkor lett az MSZMP Központi Bizottsága tagja is."
Szóval azért ez nem egy olyan CV, amit 2010-ben jutalmazni kellene. Annak ellenére, hogy gondolom a Katona József színház létrehozása például nagyon becsülendő. Én azt gondolom, hogy szükség van a megbocsájtásra nagyon is, de egyrészt soha nem láttam PI-t különösebben kanosszát járni, másrészt ez a tisztség nem megbocsájtás, hanem jutalmazás.
Illetve valószínűleg nem is ez (ez a legszörnyebb), hanem egy gyomorforgató puncsolás a kádári nosztalgiázók irányában.
Amúgy még Borosshoz, annyit, hogy szeretettel várnám a bizottságba, ha ott lenne Horny Gyula is (OK nem tud elmenni, de hívják be), ha ott lenne Bajnai vagy ha ott lenne GyF. GyF-et esetleg onnan is vihetnék el a börtönbe:-)

sashimi 2010.09.01. 13:03:26

Gratulálok, kedbes TG? nem nulla teljesítmény volt, hogy sikerült meg sem emliteni az LMP jelen problémájának legfontosabb okát: a fidesz úgy alakította át az ajánlócédulák gyüjtésének rendszerét, hogy ezzel a megméretés lehetőségét is elvegye a szegény és sok aktivistával nem rendelkező pártoktól.

radala 2010.09.01. 13:44:13

@sashimi: Baromira nem tisztem tg védelme, de
"nem feledkezhetünk meg két kötelezően említendő elemről: a módosított (nehezített) jelölési feltételekről"

Nem tudom a linkek helyettesítik-e a részletes kifejtését egy dolognak, talán így a 21 században igen, akkor pedig pláne korrektül járt el tg, megr ezen a linken www.politicalcapital.hu/blog/?p=1937386 , amit ö linkelt be nagyon jól le van írva, hogy mi is történt.
Amúgy meglehetősen brutális szigorítás, aminek a hatása legesleginkább BP-n jelenik meg, ami a leginkább "ellenséges terület" a Fidesz számára.
Szóval vagy baromi mázlisták a Fideszék, vagy nagyon aljasok, hogy pont szegény kis LMP-t gyötrik:-)

dzsaszper 2010.09.01. 15:05:19

@CSENDES: tudom, az idegen szavak szótára ezt a jelentést hozza, de már rég az angol conception jelentésében is használt.
Vagyis alap-elgondolást, elképzelést is jelent.

tölgyes 2010.09.01. 16:19:15

@Szimba: Olyan szándékom nem volt.

tölgyes 2010.09.01. 16:23:20

@simonmondja.:

Kedves Simon! A jó gondolat olyan ritka mint az arany.. ezért csak sok fáradtsággal lehet előbányászni...Ezért az, aki jó gondolatokat akar keresni és gondolni, annak - mint az aranyásónak - nem szabad kímélnie az erejét..A szerencse ebben a munkában segíthet, meg a tehetség is segíthet.. de az vagy van, vagy nincs..Ezért aztán, ha valami jóra akar találni, akkor nem kímélheti magát... de ha erre igénye nincsen, akkor nem érdemes törnie magát..:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.09.01. 17:13:11

@Diocles:

Ha ezek az MSZP-s, SZDSZ-s, MDF-s politikusok annyira sikeresek lettek volna, akkor még mindig létezne a pártjuk, az LMP viszont nem.

A lehető legrosszabb húzás lenne szerintem más (volt) pártok olyan megélhetési politikusait importálni egy új, (még) tiszta pártba, akik már rég bebizonyították, hogy a saját pártjukat sem tudják felvirágoztatni.

Az LMP csak veszíthet más, régi bukott pártokból származó nevekkel.

Igaz a Fidesz is importált MDF-eseket, de soha nem tolta rögtön az élre őket.

Eddig csak vádolták az LMP-t SZDSZ utódpártisággal. Ha pl. az Ungár Klára lenne a jelöltjük, akkor viszont ez már tényállás lenne.

Miközben ugye az SZDSZ-nek tavasszal már arra sem volt ereje, hogy elinduljon a választásokon.

Ha egy hullát magadhoz kötözöl, akkor nem haladsz gyorsabban, csak lassabban. Ráadásul még büdös is lesz.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.09.01. 17:40:06

@Tell Vilmos:

"Ez utóbbival nehéz mit kezdeni, hiszen gyakorlatilag a magyarok többsége élt-él kisebbségben a saját hazájában. Ezt mélyebben nem fejteném ki, értse mindenki úgy ahogy akarja.
Változatlanul azt mondom, hogy a magyar politikai palettáról baromira hiányzik egy nemzeti liberális párt"

Teljes mértékben egyetértek.

Szeretnek egyesek arra hivatkozni, hogy de hát Kossuth Lajos is liberális volt. Aha. Egy Kossuth Lajos féle liberális párthoz nem sietne az amerikai, izraeli nagykövet, és simán lenáciznák a mai "liberálisok".

"
Nem néma az a kőszobor mely amott a magyar Golgotán a halhatatlan vértanú halottak emlékének emeltetett.
Én hozzám a kitaszitott élő halotthoz ki egykor zászlótartója valék Magyarország függetlenségének, melyért ők a lehóhérolt hősök annyit küzdöttek és mártir halált haltanak, én hozzám elhozták a multak szellemei a velőkig ható szózatot, mely amaz emlékszobor kimagasló alakjának Hungariának halgatag ajkairol zeng:
„Hazádnak rendületlenül légy hive oh magyar! tiszteld a kit tisztelet illet, de hive Hazádnak érted e magyar? Hazádnak légy. Ne csinálj magadnak faragott képet hogy azt imádjad, csak Hazád szabadságának Istenét imádd a mint imádták azok a kik mártír halált szenvedtenek hűségükért ahoz a mit haláluk után a jog ereje iránti hitben az önbizalomban megfogyatkozott nemzedék hite hagyottan elalkudott. Én hazád géniusza hirűl vittem megdicsőült szellemeknek, oh magyar hogy kegyelettel adózol emléküknek, válaszúl azt hozom neked tőlük, hogy ez jól vagyon, de tartsad eszedben, hogy a Kegyelet érzelmeinek virága meddő szóvirág volna, ha hűsége nem fejlődnék az iránt a miért ők földi életüket feláldozák. Az ő Istenük a magyar haza szabadságának Istene, annak oltárához várják a magyart.
E szózat zengését hallom én a messze távolban Hungaria szobrának ajkairol.
Hallják e ezt amott a közelben is mind azok, a kik a szivrázólag gyászos, felejthetetlenül gyászos October 6kán összegyülekeznek a magyar Golgotán hogy tanúságot tegyenek Isten és világ előtt a magyar nemzet Kegyelete felől a Haza szabadság harczának szent emlékei iránt?
Ha hallják e! Lehetetlen hogy ne hallanák; hiszen az a Szózat annak visszhangja, mely hangzik az ősök szent hagyományaibol, hangzik az utódok esengéséből mely számon kéri az élő nemzedéktől az elidegenithetetlen örökséget, hangzik az emlékezesek lüktetéséből, mely az éj csendjében haza jár a meghajlott derekak háló kamarájába, mint a lelkiismeret szava a bűn lakába; hangzik a bölcsőkböl hangzik a sirokból, hangzik minden fűszál rezgéséből, melyet a magyar hazának honfivér özönével termékenyitett földje táplál.
Hát hogy ne hallanák azt a velőkig ható szózatot; de ha hallják meg is hallgatják e? elviszik e magukkal e szózat ihletét a közélet küzdelmeinek pálya homokára? elviszik e házi tüzhelyeikhez hogy az ihlet csillaga világitson előttük a gyermekeik előtt mint az evangéliom mythikus csillaga világitott a bölcsek előtt kik az idvezitőt keresék?
A világ birája, a történelem fog e kérdésre felelni.
Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztűl; engem, ki nem borúlhatok le a magyar Golgota porába, engem October 6ka térdeimre borúlva fog hontalanságom remete lakában látni a mint az engem kitagadott Haza felé nyujtva agg karjaimat a hála hő érzelmével áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, 's a magasztos példáért, melyet az utódóknak adtanak; 's buzgó imával kérem a magyarok Istenét hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairol a magyar nemzethez zeng. Úgy legyen. Amen!
Turin September 20 1890.

Kossuth Lajos
"

Na ilyen egy valódi magyar liberális.

Ráadásnak:
"
Maradunk magyarnak

Elárultattál
Cserben hagytak
Kiáltanak rád:
Maradj magadnak!

Mázos-szép szavakkal
Kiforgatnak
Kiáltanak rád:
Maradj magadnak!

Kezeid kötözik
Arccal a falnak
Kiáltanak rád:
Maradj magadnak!

Mindent feledve
Megtagadnak
Kiáltanak rád:
Maradj magadnak!

Kínodon nevetve
Megtaposnak
Kiáltanak rád:
Maradj magadnak!
Maradj magadnak!

Remény veszni látszik?
Nincs ideje annak!
Szólítanak ősök:
Maradj magyarnak!

Viharfelhők gyűlnek?
Semmi az a Napnak!
Halld meg ősök hangját:
Maradj magyarnak!

Ármány vasmarkával
Szíveink dacolnak
Gyermekeink szólnak:
Maradj magyarnak!

Csillagtüzes égen
Zászlóink lobognak
Egy az út előttünk:
Maradunk magyarnak!
Maradunk magyarnak!
"
/ Sólyomfi /

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.09.01. 17:49:54

@elendem:

Így van.
Mindenhol, így itt is látszik, hogy mennyire igyekeznek sokan különböző okokból összeboronálni az LMP-t az MSZP-vel és a néhai SZDSZ-szel.

Az LMP-nek addig van hiteles jövője, ameddig képes ezeknek a törekvéseknek hitelesen ellenállni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.09.01. 18:32:57

@radala:

"A kábítószer kérdés roppant bonyolult és a fekete-fehér globálisan nem alkalmazható. Különbséget kellene tenni könnyű és kemény drogok között,"

Azt lehet.
Egy konkrét termékre értem.

Legyen mondjuk ez a konkrét termék a micsodakütyü.

Az állam szépen eldönti, hogy ez a micsodakütyü termék legális vagy sem.
Ha legális, akkor szabadjon előállítani, forgalmazni, birtokolni, fogyasztani.

Ha meg nem legális akkor ne szabadjon előállítani forgalmazni, birtokolni, fogyasztani sem.

Nincs értelme olyan termék előállítását, kereskedését tiltani és üldözni, amelynek a birtoklása, fogyasztása (részben) legális, eltűrt.

Ha küzdeni akarnak a micsodakütyü ellen, akkor az egész láncolatot, a termelőtől, a kereskedőn át a fogyasztókig üldözni célszerű.

Ha nem, akkor meg hagyni kell a terméket legálisan forgalmazni, és beszedni utána az adót.

Ugyanez igaz minden termékre, szolgáltatásra is.

Pl. a prostítúcióra. Vagy engedélyezni kellene a bordélyházakat, hogy civilizáltabban működhessen az ipar, vagy le kellene csukni 10 napra a szolgáltatás igénybe vevőit is.

De csak a kurvák vegzálása nem fog megoldani soha semmit.

Kábítószernél hasonlóképpen. Súlyos hiba a fogyasztókat felmenteni és csak a termelőket, kereskedőket üldözni.

Minden ipart, szolgáltatást a fogyasztói tartanak életben. Ha egy termékért nem fizet senki, akkor azt nem is fogják sokáig árulni, gyártani.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.09.01. 19:03:24

@radala:

Ha a Fidesz mamutpárttá akar válni, és ez már a múlt, akkor nyilvánvaló, hogy a jobb oldali pártok felfalása után még jelentős tér a növekedésre kizárólag balra az MSZP rovására van.

Vajon honnét lett ez a sok rengeteg új Fidesz szavazó?
Nyilvánvaló, hogy a régi MSZP szavazótáborból, mivel máshol nem volt ennyi.

Ezzel pedig centrumpárttá vált, főleg mivel megjelent tőle jobbra a Jobbik.

Néppárt, tömegpárt csak úgy lehet bármely párt, ha a lehető legszélesebb társadalmi rétegeknek tömegeknek elfogadható.

A Fidesz a fiatalok, a polgárok, a keresztények meg a többi után megcélozta az exkommunistákat is.

Ha meg is akarja tartani őket, akkor nyilván enyhíteni kell a stíluson és változtatni a stratégián. Már nem a baloldaliság az ellenfél, hiszen nekik is elég balos gazdaságpolitikájuk van, hanem csak az MSZP.

A baloldaliak számára is hitelesen elfogadható Fideszhez meg kellenek a Pozsgay Imre, Bihari Mihály, Szűrös Mátyás féle arcok.

Egy ennyire széles néppárt, amelyikben jól megfér egymás mellett Kövér László, Semjén Zsolt, Farkas Flórián, Pozsgay Imre már csak mérsékelt politizálást folytathat, mert ha túl határozottan mond valamit, akkor már mindig lesz a párton belül is egy nem is kicsi olyan csoport, amelyiknek ez nem tetszik. Egy erős tekintélyelvű vezetés nélkül egy ekkora pártot máshogy már össze sem lehetne tartani.

Na tehát a kommunisták bevétele tudatos stratégia része, ezzel is az MSZP-t és a szavazótáborát gyengítik.
Jól működött ez a stratégia az MDF-fel, az FKGP-vel a KDNP-vel szemben is. Miért pont az MSZP-vel szemben ne működne?

Hogy mert ők nem jobboldaliak? Miért a Fidesz az volt? 2000-ben léptek ki a liberális internacionáléból és ma már megint nem ők A jobboldal.

Szóval egyszerűen az van, hogy az a sikeres recept a "Nemzeti együttműködés forradalmához" amit tesznek.

A radikálisabb balosok, meg a radikálisabb jobbosok már úgysem őket választják.

bigyibogyo 2010.09.02. 16:45:17

@bigapples: Békés tüntetők a földön szanaszét heverő Molotov koktélokkal dobálták a rendőröket, pusztán jó szándékból. Érzed ugye mire fel a csürhe és a bűnöző jelző?
süti beállítások módosítása