Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
22:26

A magyar közéletben két szélsőséges véleményt lehet hallani a Fidesszel kapcsolatban: az egyik szerint annyira zseniális a párt és különösen vezetője, hogy még látszólagos politikai hibáik is tudatos, egy lépéssel előbbre gondolkodva tervezett lépések, míg a másik szerint folyamatosan önveszélyesen politizálnak, és döntő pillanatokban önsorsrontó bakikat követnek el. Nem lennék meglepve, ha Orbán Viktor hétvégi kötcsei beszéde kapcsán újra előkerülnének ezek az érvek.

(Fotó: Origo)

A Balatonhoz közeli településen a miniszterelnök többek között arról beszélt, hogy a következő két-három évben „ezerszám, ezermilliárdszám kell forrásokat kivonnunk a magyar gazdaságból, hogy a korábban felvett adósságot törleszteni tudjuk, s valahogy megpróbáljunk kimenekülni az adósságcsapdából”. Bár a kormányfő szóvivője szerint Kötcsén nem hangzott el a megszorítás kifejezés (ez tényszerű), az ATV-ben ma este már többször lejátszott  szöveg alapján nem nehéz arra következtetni, hogy a politikai riválisok az önkormányzati választásig hátralévő időben – ahogy ezt korábban ellenzékben a Fidesz is gyakran tette - többek között erre a mondatra hivatkozva „brutális megszorításokat” vizionálnak majd. (Lengyel László - a kötcsei beszédtől függetlenül - ugyanitt már Orbán Viktor lemondásáról érdeklődött.)

A kormány elképzelése láthatóan az volt, hogy az önkormányzati választásig dinamikus intézményi átalakításokkal, szimbolikus politikával és a korábbi időszakra való folyamatos hivatkozással köti le a közvélemény figyelmét, és a jövőre vonatkozó tervei közül csak azokat engedi a nyilvánosság elé, amelyek nem adják meg annak az esélyét, hogy a Fidesz támogatói csalódjanak vagy elbizonytalanodjanak. A valóság és a nemzetközi környezet ugyan néhány alkalommal erőteljesen átírta a második Orbán-kormány terveit, összességében mégis azt kell mondanunk, egy-két kevésbé exponált szereplő elszólásaitól eltekintve mindmáig sikeresen kerülte el a Fidesz, hogy a gazdaságpolitikájára vonatkozóan minden részletet kibontson. Az alapvetően erőtlen ellenzék így még tehetetlenebbnek bizonyult, s legfeljebb álmodhatott egy igazán magas labdáról.

Ezen előzmények után a kötcsei beszéd idézett részlete okkal nevezhető meglepőnek. Egyáltalán nem azt állítom, hogy a szöveg politikai fordulatot idézhetne elő, de azt igen, hogy először mondott olyasmit a kormányfő – számolva a nyilvánosságra kerülés lehetőségével -, ami nem illeszkedik a fentebb vázolt stratégiába. Hogy miért tette ezt, talán soha nem fogjuk megtudni, abban azonban biztos vagyok, hogy hamarosan megjelennek azok az írások, amelyek a bevezetőben jelzett megközelítésekkel azonosíthatók. Az orbáni zsenialitás elkötelezett hívei feltehetően azt állítják majd, hogy a kormányfő részben tudatosan akarta előkészíteni a terepet – egyben a reakciókra kíváncsian tesztelve is a közvéleményt - a takarékos költségvetés beterjesztése előtt, részben pedig hűteni akarta a várakozásokat saját táborban. Talán még olyanok is lesznek, akik a szerint a Fidesz számára is kellemetlen következményekkel fenyegető önkormányzati „túlnyerés” megakadályozását célozta a beszéd – szépen illeszkedne ez az elképzelés a „nem is akart nyerni 2006-ban” típusú magyarázatokhoz. Mások a szokásos politikai ügyetlenségnek látják majd, részeként az úgynevezett köteles beszédtől a Kubatov-mondatokig tartó hibasorozatnak, azaz olyan elszólásnak, ami kétségtelenül veszélyeztetheti a Fidesz „előbb nyerjük meg az önkormányzati választást” tervét.

Nekem úgy tűnik, látva már néhány hasonló esetet, hogy a politika nem írható le ilyen tiszta kategóriákkal. A politikus fejében – különösen egy miniszterelnökében, akit egész seregnyi ilyen-olyan tanácsadó segít - természetesen mindig van valami arról, hogy mit és hogyan szeretne elmondani, úgyhogy a horni időkre jellemző lakossági fórumos rögtönzés (amelyben a legenda szerint a Mahartból Malév lehetett) ezen a szinten ma már elképzelhetetlen. Egy ilyen viszonylag baráti és kötetlen rendezvényen azonban kicsúszhatnak a beszélő száján olyan mondatok, olyan megfogalmazások, amelyek - különösen kiragadva - nem pontosan felelnek meg saját politikai céljainak. Orbán Viktor biztosan nem több ezermilliárdos megszorításról akart beszélni, de valamit biztosan mondani akart arról, hogy milyen szűk a kormány mozgástere. Értelmiségi támogatói feltehetően értették, ellenfelei tudatosan nem fogják, a politikájának sorsát pedig majd az dönti el, hogy a választók miképpen értelmezik – nem a beszédet, hanem a tényleges kormányzati cselekvést.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr762276376

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Drága mellébeszélés 2010.09.08. 11:56:04

Én tökre megértő vagyok, de tényleg. Megértem, hogy ilyen a nemzetközi hangulat, hogy alapvetően az eurót nem szeretik a népek - mármint a kizsákmányoló és nemzetünket rabigába döntő nemzetközi tőkét szolgáló brókernépség -, meg hogy a hangulatromlás k...

Trackback: Aki eddig nem vette észre 2010.09.08. 11:49:45

A bankok képviselői végül leültek az állami vezetőkkel. Pedig megtehették volna, hogy megüzentetik az inasukkal: nem fizetnek. Viszont fizetni így sem hajlandóak. Ez a blog elsősorban belpolitikai témákra reagál, ezért öt napja vacillál...

Trackback: IMF-tárgyalások: most cirkusz, később talán kenyér 2010.09.08. 11:48:30

Nem az a kérdés, hogy kemény csávók vagyunk-e a Valutaalappal szemben, hanem hogy mikor és hogyan teljesítjük a követeléseit.Mert ugye keménykedni, azt lehet. A tárgyalások megszakítása bizonyára népszerű lesz a választók nagy része számára: olyan tökö...

Trackback: Zseniális vagy önveszélyes? 2010.09.07. 11:50:09

Kötcsén a miniszterelnök többek között arról beszélt, hogy a következő két-három évben „ezerszám, ezermilliárdszám kell forrásokat kivonnunk a magyar gazdaságból, hogy a korábban felvett adósságot törleszteni tudjuk, s valahogy megpróbáljunk kimenekülni a…

Trackback: Zseniális vagy önveszélyes? 2010.09.07. 11:48:20

Kötcsén a miniszterelnök többek között arról beszélt, hogy a következő két-három évben „ezerszám, ezermilliárdszám kell forrásokat kivonnunk a magyar gazdaságból, hogy a korábban felvett adósságot törleszteni tudjuk, s valahogy megpróbáljunk kimenekülni a…

Trackback: MEGSZŰNT A CENTRUM PARKOLÓ KFT. 2010.09.07. 08:39:16

A Fővárosi Bíróság, mint Felszámolási Bíróság jogerősen kimondta a Centrum Parkoló Kft. (†14) felszámolását és egyben elrendelte törlését a cégnyilvántartásból.– Pótolhatatlan veszteség érte a konszenzuson alapuló, ésszerű megállapodások á...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mosolyra fel! :-D 2010.09.06. 22:37:47

Vegre valamelyik politikai part vallalhatna mar, hogy igenis megszoritasokra van szukseg. Kiprobalhatnak, hogy mi tortenik, ha az emberekkel oszinten beszelnek... es felnotteknek kezelik oket. Ki tudja meg sikeres is lehetne.

mmaro 2010.09.06. 22:48:17

Véleményem szerint - ahogyan azt Török Gábor is leírta - a legfőbb célja ennek a beszédnek az volt, hogy érzékeltesse a kormány jelenlegi szűk mozgásterét. Feltételezhető, hogy a Fidesznek előre megtervezett és mind gazdaságilag és politikailag átgondolt terve volt a gazdaság átalakítására és a költségvetés megtervezésére, azonban a kormányalakítás idején létrejött nemzetközi hangulatváltozással senki nem számolhatott. Itt természetesen a görög válságra gondolok, amit lehetett előre látni, azonban a mértékét és legfőképpen a külföldi, például német reakciót nem. Arra sem lehetett számítani, hogy Svájc - szakítva eddigi gazdasági gyakorlatával - szabadon engedi és nem szabályozza állami szinten a frank erősödését, ami teljesen természetesen az államnak jót tesz, s a külföldi befektetők is biztonságban érezhetik a pénzüket, tőkéjüket egy menekülő valuta formájában. Ahogyan azt már több gazdasági szakértő is elmondta, tartós lehet a 200, sőt a 220 feletti árfolyam is, azonban arról nagyon kevesen beszélnek, hogy a lengyel zlotyit alapul véve a helyzet nem rosszabb, mint a térségünkben általában, az ingadozást is figyelembe véve, maximum 5-10 forinttal. A Fidesz kommunikációját sokan bírálják, s lassan a párt őstámogatóinak is be kell látnia, hogy igazuk van, hiszen a kormányzati kommunikáció, mint kulcsfontosságú tényező még mindig az egyik legnagyobb rés a kormánypárt népszerűségének pajzsán. Számomra is fontos kérdés, hogy az önkormányzati választások után, amikor már -ha csak egy rövid ideig is - de nem csak a népszerűségi adatokkal kell törődniük vajon elkezdik-e a konkrét, az intézkedésekkel folytonos összhangban lévő kormányzati kommunikációt. Számomra ez a legfőbb kérdés.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.09.06. 22:49:36

"A magyar közéletben két szélsőséges véleményt lehet hallani a Fidesszel kapcsolatban: ... zseniális ... önveszélyes ..."

- mondok én egy 3.at: KÖZVESZÉLYES

tbb 2010.09.06. 22:49:54

@Mosolyra fel! :-D:

Egy ennyire ellenséges médiaközegben? Erősen kétlem. De legyen igazad. Szívből kívánom.

6.Lenin 2010.09.06. 22:50:56

"a politikájának sorsát pedig majd az dönti el, hogy a választók miképpen értelmezik – nem a beszédet, hanem a tényleges kormányzati cselekvést."

Mivel a kormány népszerűsége nem csökkent számottevően az elmúlt néhány hónapban, feltételezhető, a választók jól értelmezik a kormány ( nem hibamentes) kormányzati cselekvését.

Az ellenzék jelenleg nem veszélyeztet semmit. Pontosabban nem tud számottevő veszteséget okozni.

Szájtépés lesz, ez az egyetlen jelenleg, amire az ellenzék képes(?).

munkacsikristof 2010.09.06. 22:57:58

@Mosolyra fel! :-D: Hát ha minden párt nem ezt tenné egyszerre, megbuknának. Senki nem szavazna arra, hogy 200 forint legyen a krumpli 100 helyett... Ennyire meg nem önzetlen az egész politikai bagázs, hogy egyszerre mindenki ezt tegye. Nem lesz ilyen soha... Jól reklámozni kell a pártoknak, sajnos, nem pedig jól tenni... Sajnos ez ilyen, hogy az embereket meg is kell győzni arról, hogy nekik valami jó...

Ordnassac 2010.09.06. 22:59:11

Ez a tipikus "meglátjuk" kategória. Jön majd a szokásos kommunikációs hadviselés, amibe lehet, hogy a Fidesz csak kevésbé fog belemenni, altatás céljából. Hogy mi lesz a vége? Meglátjuk.

sárkányfő 2010.09.06. 23:12:03

@tbb: miközben válaszoltam neked, megszületett ez az új poszt. de az előző végén ott a válaszom. ha fárasztónak tartod visszamenni oda, szívesen bemásolom ide is...

6.Lenin 2010.09.06. 23:16:39

Az első "harcos" már itt is van.
A mai harc folyt. köv.

Inkább hunyok.

Jó éjt.

Gali Máté · http://hetimate.blogspot.com/ 2010.09.06. 23:26:32

"Lengyel László - a kötcsei beszédtől függetlenül - ugyanitt már Orbán Viktor lemondásáról érdeklődött."

Az azért érdekelne, hogy Lengyel László az őszödi beszéd kiszivárgása, valamint 2006. október 23. után vajon érdeklődött-e Gyurcsány Ferenc lemondása felől?

tbb 2010.09.07. 00:23:37

@ó jaj: Láttam :))))). Színvonalas. Grat.

tbb 2010.09.07. 00:40:13

@Gali Máté: Nem érdeklődött. Magyarázta.

Ma viszont mondott valami kifejezetten meglepőt. Nekem legalábbis. Hogy szegény pedagógusok, már 4 éve nem kapnak fizetésemelést. Most mond. És akkor jön ez a Rózsa, aki szintén nem emel, de még le is bohócozza őket. Na ez már türhetetlen. Ez betesz a fidesznek. Jön majd Török Zsolt meg a szakszervezet és rendetvágnak. A fidesznek meg a 2/3-nak annyi.

kopogtató 2010.09.07. 00:44:12

kérdés,hogy ezek az ezermilliárdok milyen időtávon értendők

szbi 2010.09.07. 00:48:31

A poszt címére (tőlem) adható két válasz A: majd meglátjuk B: sem-sem.
Orbán nem zseniális politikus, de a legjobb ma itt.

Inkább Lengyelről: nem számít, csak a kuruttyolni induló varangykórus önhitét erősíti - az meg nem számít. Sem szegény szerény képességű Megmondócska Mihály-i életműve. Soha sem volt komolyan vehető szövege - még az ántivilágban sem: jókor volt jó helyen: aranyalapja a pártból (MSZMP) való kirúgatása.

A szocik hülyék, ha a MONJONLE! technikára alapoznak.
Lássunk azért egy kis szöveget:

"Orbán Viktornak minden eszköz a kezében VOLT, hogy kormánya 8-12 évre berendezkedhessen, de elrontotta."
-- O. V.-nak most VAN minden eszköz a kezében. Ez a baj.
"mert ... összeveszett a befektetőkkel"
-- nem veszett össze a befektetőkkel, azoknak erős a gyomruk
"mert nekiment a közigazgatásnak"
-- O. V. e téren tudta mit csinál, és jól tudta; bár LL nem a tett dolgokra gondol, hanem arra, akikkel történt, ami történt.

//Új MSZP óriásplakát: "tömeges elbocsátás = Fidesz" - a proletár tömegek vigyorogva nézik a vezérigazgatókat vasban; és nem képzelik magukat a helyükbe. Más a magyar mentalitás kérem! Tömeges elbocsátás ugyanis nem volt.//

"a választások után még több ember áll majd sorba a csajkájával – fogalmazott."
A sorok nem Blahán nem kurtultak, nem is nőttek.

"Az Orbán-kormány pedig elérhette volna a 4.5-4.8%-os hiánycél engedményt, ha óvatos tárgyalásokat kezdeményezett volna ..."
-- annyira stupid, hogy ehetetlen; még a sját szajkótábornak is. Alacsony intellektusú érv, de az alacsony intellektusú szavazó egy szót sem ért belőle, tehát ÍGY hatástalan.
"Orbán két csapást mért az országra eddig: egyik a valutaválság, a másik a közigazgatás szétverése."
-- az, hogy ez a tényállítás hamis, most érdektelen, tartalmát nem elemzem. Viszont három kiscsajt, igen helyesen, bedutyiztak lopás miatt egy éjszakára - és ez számít. Az üzenet világos és érhető a Mónika-sóban is. Nem lehet leváltani az éteri "valutaválsággal" de össze lehet hozni a "szétverést" a "kaptok ti a pofátokra" népszerű jelszavával - amely üzenet eszerint mindenkire érvényes.

Orbán/Fidesz egyre több cementet tesz a malterba, egyre jobban beépíti magát a jövőbe.
De azért a kollektív/individuális (nagy)szájra figyelni kéne.

tbb 2010.09.07. 00:57:16

@szbi: Az antivilágban azért írt nagyon jót is. Azt amit véletlenül olvastam tőle. Gombár Csabával jegyezték ketten.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.07. 01:45:03

Elég késő van már, de még megtisztelném Lengyel Lászlót egy elcsépelt jelzővel: szánalmas.

elfelejtette 2010.09.07. 01:55:18

"(amelyben a legenda szerint a Mahartból Malév lehetett)"

Ohhmajgad, ez tenyleg igaz? Mahart akart lenni, es tevedesbol lett belole Malev? :D

suski 2010.09.07. 04:48:37

Szerintem Orbán semmi olyat nem mondott, amit ne tudott volna eddig is mindenki. Nevezetesen, hogy az adósság miatt minden évben óriási pénzeket kell kifizetni, ami ugye egyébként az országban maradhatna. A kérdés az, hogy a maradék pénzből mit tudnak kihozni. Azért ne feledkezzünk már meg az EU-s pénzekről, hiszen többek között emiatt csatlakoztunk az EU-hoz. Azt nem lehet adósságszolgálatra költeni, abból lehet alkotni.

Malachi 2010.09.07. 06:27:59

Érdekes az utolsó felvetés. Én úgy gondolom, hogy a szavazók nagy része nem a megszorítások miatt ikszelt a Fideszre. De ki tudja, hogy a ez a "nagy rész" képes-e felfogni bármit abból, ami körülötte történik - magyarán ha továbbra sem lesz 13. havi, nyugdíj és fizetésemelés, nagyarányú és azonnali adócsökkentés és ha az EUR már a 310-et ostromolja majd, nem lehet-e őket könnyedén félrevezetni a szokásos lózungokkal. Abban a Fidesz zseniális.

Viszont ha ezzel a sok kellemetlenséggel azt fizetnénk meg, hogy végre elindul valami igazi EÜ, oktatási és közigazgatási, esetleg nyugdíjreform én, aki nem szavaztam rájuk (se) 2014-ben fognám magam és elsétálnék mégis. csak lenne már valami előremutató.

egyelőre ugyanaz a helyzet, mint 3 hónapja. nincs semmi.

nyünyüge 2010.09.07. 07:08:56

@Hepci:
Lengyel legalább valamikor jó volt. A feltörekvő generáció meg így indul:

Pl.
"Több dolog is jellemzi a második Orbán-kormányt az első száz nap alapján - szögezte le a politikai elemző. Nagy Attila Tibor szerint ilyen a gyors döntések meghozatalának képessége, illetve az egyértelmű irány kijelölése. Ezzel szembe állítható az előző nyolc év, de különösen az elmúlt négy esztendő szocialista kormányzata, amelynél többször is voltak irányváltások "

"Úgy vélekedett: az Orbán-kormány első száz napjának munkájában nem található olyan hiba, amely képes lett volna a Fidesz népszerűségét hátrányosan befolyásolni. Kisebb bakik előfordultak ugyan, de ezeket az ellenzék nem tudta kihasználni."

"...ez azért is fontos, mert egy hónap múlva lesznek az önkormányzati választások, és ha addig nem változik a helyzet, akkor vélhetően újabb elsöprő győzelmet arat a koalíció. .."

www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-377530
www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-377538

lüke 2010.09.07. 07:11:31

@Hepci:
malignus inkább
(betegesen malignusból két tollnok van, nagyon a begyemben vannak török szultán- Lengyel és Kende-
mindketten még az MSZMP hinterlandon lógnak)
már hiányoltam, rég szólalt meg
monnyon le, úgy látom stílus váltás, adaptálódott
s előre megírta a beszéd értékelést:)
hvg.hu/velemeny/20100906_orban_szaz_nap

jjulie 2010.09.07. 07:13:52

a mosóport sikeresen eladták

most viszont már benne van a mosógépben és lassacskán látható lesz hogy tényleg olyan hatékony e, mint a reklámokban, vagy csak ugyan olyan mint a többi

persze a reklámok mennek tovább az hatásosabb lehet, mint maga a mosópor

lüke 2010.09.07. 07:16:44

@lüke:
ehhez még
így csinált Mick Jagger is Altamontban- majdnem leszúrták-
Woodstock előtt ,
előre megrendezte a maga Woodstockát

lüke 2010.09.07. 07:23:36

@nyünyüge:
jó?
benignus soha nem volt még életében
legjobb akkor volt mikor Antallnak felajánlotta a szolgálatait, de ő nem fogadta

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.07. 08:05:34

@nyünyüge: a legtöbb "elemzőnek" szüksége van egy sheggre, amiben megbújik...
Egyébként ha lecsupaszítod a számodra unszimpatikus lózungokat, megállapíthatod, nagyjából tényszerű állításokat fogalmazott meg a számomra ismeretlen úr (vagy nem úr).
Ugyebár (1) a jelen kormány hajlamos gyorsan (túl gyorsan?) dönteni, (2) a népszerűsége nem csappant számottevően tavasz óta (a hibák ellenére, amelyek ezek szerint nem bizonyultak szignifikánsnak a néplélek szemszögéből), (3) nagy valószínűséggel példátlan méretű győzelmet ér el az eljövendő önkorm. választásokon (a ballibbant rettegőkórus erőfeszítései ellenére).
Ha ezt az állítássort összeveted pl. Lengyel vagy Debreczeni (jóindulatúan tekintsünk el attól, hogy nekik is megvannak a maguk sheggei, amikben megbújnak) szövegeivel, ahol gyakran már az alany és állítmány kapcsolatának esszenciája is primer hazugság, a minőség értelmezésének új kontextusait tárhatod fel. :)

cambridge.on 2010.09.07. 08:21:00

index.hu/gazdasag/magyar/2010/09/06/orban_gazdpol_imf/

"A valóság és a nemzetközi környezet ugyan néhány alkalommal erőteljesen átírta a második Orbán-kormány terveit,"Íja TG.

Ami magyarra fordítva azt jelenti,hogy már akkor megbukott amikor még el sem kezdték a végrehajtását.
Ez nem lepi meg azokat akik nem narancs színű szemüvegben látják a világot.
Azóta csak tűzoltó kapkodás folyik,kinyilatkozásokkal,hogy mi lesz 10, 20 év múlva.
Ennél sokkal fontosabb mi lesz az önkormányzati választás után!

Nem tudja megállítani a Fidesz a túlnyerést.
Ami egyeseknek nagy örömet fog szerezni, de ebben benne rejlik a nagy bukás lehetősége is. Nem lesz kire mutogatni,ahogy egy párszor említettem.
Ordnassac meglátása szerint ide menekíti a parlament létszámcsökkentése után "fölöslegessé" vált képviselőit.
Ezért is szüksége van a nagyarányú nyerésre a Fidesznek .
Ebben nem gátlásosak. Szerintük a maffia módszer is megengedett, csoda ha sokan csak legyintenek amikor politikusokról esik szó?

Nem meglepő a forradalmárok megtorpanása.
A hatalom megszerzésében mindig kiválóak. A problémák a forradalom utáni hétköznapokon jönnek, amikor a forradalmi hevület nem elég. Amikor dolgozni kellene a köz javára.

Lengyel Lászlót pedig Stump Istvánnal párban érdemes hallgatni.

hattyú 2010.09.07. 08:23:36

miért politizáltok, inkább szexeljetek :) Orbánnak is jót tenne, szegénynek a feje eléggé össze van zuhanva a sok stressztől és hazugságtól :)

eszkep 2010.09.07. 08:26:18

@Mosolyra fel! :-D: "Vegre valamelyik politikai part vallalhatna mar, hogy igenis megszoritasokra van szukseg."

Nem tudom feltűnt-e 2006 óta (még a világválság kirobbanása előtt!) azzal próbálkozott a szocialista kormány. Azon kívül, hogy a gazdaság is megbénult, a hiánycélt sem sikerült egyetlen évben sem elérni. Emellett az államadósság is töretlenül nőtt.

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2010.09.07. 08:32:31

@Mosolyra fel! :-D: Nálunk biztosan nem lehetne sikeres az őszinteséggel. Ott van Gyurcsány példája rá. Az emberek nem az igazságot szeretnék hallani, hanem valami szépet, amire gondolhatnak úgy, ha a fele igaz, már akkor is jó lesz..

László56 2010.09.07. 08:33:11

Szép jó reggelt Mindenkinek

Hogy a FIDESZ zseniális vagy önveszélyes lenne, ahogy az elemzőnk írja ? Nagy szavakat használ az elemző, pedig még a közelébe sem kerül annak a polgári középréteg gondolkodásához ami kialakulóban van hazánkban. A miniszterelnök sem mondott olyasmit, ami új lenne az országban. Az ország generációkra el van adósítva, ami a fejlődését gátolja. Ez sem új a lakosságnak, csak elcsépelt. Ezáltal azt hiszik hogy legalább négy év múlva majd jobb lesz. Jobb talán, de jó egész biztosan nem. Ha a lakosságunk tényleg tudatában lenne hogy mit is hagyott ránk az MSZP, akkor nem hiszem hogy egy is közülük ki merne menni az utcára. De talán jobb is így, hiszen nem hiányzik az országnak a lincselés.

Polgáraink hallják ugyan az adósságcsapda szót, de nem fogják fel a jelentőségét. Sokan azt hiszik hogy majd ledolgozzuk az adósságunkat és pár év múlva már jól fogunk élni. Ezek szívesen elfelejtik hogy nem évekre, hanem generációkra van eladósítva az ország. Az MSZP kinek a hagyatéka ez a pénzügyi káosz meg szívesen tesz úgy mintha természetes lenne mindaz amit az országgal csinált és felerősíti a polgárok tudatlansága miatti utópisztikus elképzeléseket. Nem olyan rossz ez csak fel kell venni megint adósságot és máris rendbejövünk mondják. Hogy evvel az adóssággal már az unokáink számlájára élünk, azt igyekeznek eltitkolni.

Ez a mai polgári kormány kiindulópontja és jövőjének a meghatározója. Hogy határozza meg azt a keskeny utat amin járhat, anélkül hogy forradalomba döntse az országot. Hogy kezdje el úgy az adósságfizetését hogy a polgárok a legkevésbé érezzék ennek a következményeit. Mondhatnánk úgy is hogy az utóbbi évtizedek első kormánya, amelyik gondot csinál a lakosság megélhetéséből is.

Mondtuk mi hogy reformok kellenek ide ! Mondják azok kik romhalmazzá tették az országot és gondolják a Gyurcsányi reformkezdeményezéseket. Azokat amiket saját maguk döntöttek meg. Olyan csúfosan hogy már magát a szót is lejáratták vele. Reformok adósságra ? A jövő generációk számlájára ? Ilyesmi csak gerinctelen, erkölcsöt nem ismerő pártnak juthat az eszébe. Még több adósság ? Még több országkiárusítás ? Nem kérünk belőle. Ezáltal a FIDESZ zseniális vagy önveszélyes lenne ? Csak igyekszik becsületes lenni egy olyan országban ahol eddig velejéig romlott pénzéhes politikusok, csak a lopásnak és országrablásnak hagytak teret.

☉ ☾ 2010.09.07. 08:35:18

Török Gábor "elemzéseivel" az a nagy probléma, hogy langyosak, közhelyesek és életlenek - egyetlen mondata sem tartalmaz új információkat, következtetései egyszerűen szürkék, ismertek, és ebből adódóan értéktelenek.

radala 2010.09.07. 08:38:59

Jó kis bejegyzés. Nyilván OV nem zseni, de nem is egy pöcs. Ha zseniális, is, amit ugye a karrierje fényesen bizonyít, akkor sem azért van az, mert nagyon sokkal előre lát, illetve (pláne) tervez, hanem csak egyszerűen valószínűleg az adott pillanatokban gyakrabban dönt jól, mint rosszul, plusz a sors úgy hozta, hogy soha nem akadt valódi ellenfele.
Amúgy én hajlok arra, hogy néha még OV is őszinte és talán Kötcsén az volt.
De nagyon kétlem, hogy az ilyen stop.hu-s meg kötcsei beszédek bármilyen hatást tudnának gyakorolni a választásokra. Az ország nagyobbik fele lefutott, az hogy Szegeden marad-e Botka, az meg szerintem inkább Botkán múlik, mint Orbánon, meg Ászos megrendeléseken. Bp közgyűlést meg a fene tudja, arra lehet mondjuk hatással az ilyen álprobléma, mert talán a budapestiek azok, akiknek a legkevesebb közük van a valósághoz éppen ezért a legmanipulálhatóbbak.
Amúgy is öngól ez a szociknak, mert, ha OV megszorít akkor az nyilván valóan az elmúlt 8 év miatt van nem pedig azért, ami az elmúlt 3 hónapban történt.
Szerintem igazából ekkora megelőlegezett bizalomnál, mint ami a Fidesznek van ennyi idő alatt nem lehet hibázni. Ha lehetett volna, akkor már rég nem lennének ilyen népszerűek, mert mondtak vitatható dolgokat, ugrott is rá mindenki akinek ugrania kell, oszt nem történt semmi.

Emberke · http://ketely.blog.hu/ 2010.09.07. 08:45:13

Az elhangzott beszéd, és annak egyes elemei valóban azt sejtetik, hogy a miniszterelnök világossá tette, - elsősorban saját táborának - hogy szűk mozgástérrel rendelkezik a kormány a napi és a távlatos ügyek menedzselését illetően. Véleményem szerint ez mindenképpen pozitív fordulat a Fidesz és a Kormány kommunikációját illetően. Az Országgyűlési választásokat megelőző kampányidőszakban rengeteg jogos kritika érte a Fideszt, hiszen gyakorlatilag nem áll elő konkrét, kézzelfogható programmal. ( a MSZP leváltás, alapvetően nem program, hanem cél volt.). A Fidesz ezen stratégiája egyéb iránt pozitív volt, hiszen nem ígért semmi olyat, mint a előző két kormány, ergo: nem kellett betartania olyan ígéreteket, amelyek ugyan kedveznének bizonyos szavazói csoportoknak, (pl. nyugdíjasok, középosztály, stb.) viszont óriási terheket rónának a központi költségvetésre, fokozva ezzel az államháztartási hiányt, a belső adósságot, a költségvetési egyensúlytalanságot.
Tehát Fidesz ügyesen kerülte el az ígéretspirál csapdáját.
Viszont Kormányzati pozicíóba való kerülését követően nem tűnik potens szereplőnek. A különböző szimbolikus Kormányzati döntések egy darabig kommunikálhatóak és némi politikai haszon is velük jár, de közép és hosszútávon már ez nagyon vérszegény, sőt hatástalan, illetőleg kontraproduktÍv lesz. Kiváltképp abban az esetben, ha olyan - véleményem szerint - erős baklövések történnek, mint az IMF-el történő tárgyalások megszakítása. Ez alapvető módon befolyásolta az ország gazdasági, monetáris és fiskális helyzetét. E hibás lépés negatív hatásait felerősítette a Görög-válság.

Mindezek fényében, abszolút pozitív és üdvözlendő dolog, hogy Orbán felismerve a problémák súlyát, előre jelzi, hogy az önkormányzati választások után erős, fegyelmezett gazdaságpolitikát kívánnak folytatni. Tartani kívánják az ez évre meghatározott hiánycélt, és bár erről nem beszélt, de vélelmezhetően a nagy elosztórendszerek reformjára is sor kerül.

A beszéd idevonatkozó része, burkolt, de könnyen dekódolható üzenete egy klasszikus parafrazásisával élve : "nem kell félni, de fájni fog"

Malachi 2010.09.07. 08:46:31

@.ılı.ılı.: tehát nem találgat, nem következtet vélt szándékok alapján, tárgyilagos és higgadt. ez nem az a bulvár, amit néha pl. Tóta W. nyomat, de arra itt nincs is szükség.

DR.version · http://m-12.blog.hu 2010.09.07. 08:48:00

a kovetkezo 3 evben 1500 milliard forint imf hitelt kell visszafizetni, ebbol mondjuk 500-at a bankadobol finansziroznak
a fennmarado 1000 milliard a lakossagot sujtja, igy megszoritasok lesznek, kevesebb lesz a penzetek evi 150 ezerrel minimum

Caprica99 2010.09.07. 08:48:17

Nem zseniális és nem önveszélyes - inkább közveszélyes!

Emberke · http://ketely.blog.hu/ 2010.09.07. 08:48:56

Válaszolva a poszt címében feltett kérdésre: Nem zseniális, nem önveszélyes, de félénken realista.

nyünyüge 2010.09.07. 08:50:33

@László56:
"...Nagy szavakat használ az elemző, pedig még a közelébe sem kerül annak a polgári középréteg gondolkodásához ami kialakulóban van hazánkban. "

Hálásak vagyunk a sorsnak, hogy van nekünk itt egy Lászlovunk, aki eligazít bennünket arról, hogy mi a kormány igazi szándéka és főként milyen is az igazi polgári gondolkodás:).

A "polgári" szó gyakoriságáról egyébként egy iskolai emlékünnepség jut eszembe -valamikor az előző Orbán kormány alatt a XXI. század hajnalán - amelyen Szájer József tartotta az ünnepi beszédet. Az egyébként kimondottan rövid és tömör beszédben húsznál többször fordult elő a polgári jelző (pedig nem számoltam az elejétől).

radala 2010.09.07. 08:51:21

@Mosolyra fel! :-D: Szerintem ez egy baromság. De nem személyes kritikának mondom, csak a jelenségre utalok.
Én soha nem mondanám a családomnak, hogy megszorításokra van szükség. Azt mondom, hogy most nem megyünk nyaralni, mert tetőteret építünk. Ezt senki nem éli meg megszorításnak, mert nem is az. Megszorítás rossz szó. Azonkívül, hogy teljesen fölösleges dolog is, nem vezet sehova. A spórolás cél nélkül teljesen nevetséges sőt gusztustalan is szerintem.
Ha most már kora reggel föl akarnám magamat bosszantani, akkor sikerülne nagyon könnyen. Ez a megszorítás dolog ez a tipikus más faszával csalánt verés. Mindig 1-2 milla havi nettó fölötti véleményformálók szeretnének csak 5-10 ezret lecsippenteni szegény nyugdíjasok fizetéséből, meg a közalkalmazottak 13. havi bérére fáj a foguk és még ahhoz is van pofájuk, hogy a 13. havi bért egy nevetséges kommunista csökevénynek állítsák be, ami nem európai...
Természetesen van szükség a pénzek értelmes fölhasználására, de ez nem megszorítás.
Tényleg nem személyesen akarlak bántani, de azt kell mondanom, hogy ez a megszorítás fetisizmus ez számomra azt mutatja, hogy valaki túl sok beszélgetős műsort néz az ATV-n:-)

Indriq 2010.09.07. 08:53:02

Én semmi zseniálist nem látok a Fidesz kormányban, sőt....
tök egyszerű paraszti ésszel játszanak. Meglátták, hogy bejött ha nem mondanak semmi konkrétat, a választók úgyis belemagyaráznak majd mindent. Most is csak lebegtetnek minden szart, és meglovagolják, hogy még mindig mindent az MSZPre ken az egyszerű választó. A sok birka pedig saját maga próbálja kiokoskodni, hogy miért kell/miért szavazott a Fideszre.
Nem kéne itt Orbánt túlmisztifikálni, egyszerű túlélési politikus hatalmas napóleon komplexussal.
Most pedig egyszerűen fél, és nem lennék Varga meg Matolcsy helyében, mert ők ketten fogják bejelenteni a megszorításokat, OVI királyunk pedig a nép megmentőjeként fog tenni pár pállinkafőzés kaliberű engedményt.

sturmo (törölt) 2010.09.07. 08:54:35

nagyon sajnálok mindenkit aki 4 évente repetitíve beszopja a politikusok hazugságait...

DR.version · http://m-12.blog.hu 2010.09.07. 08:57:20

jovore minden magyar szopni fog - ez a fidesz uzenete

ssi 2010.09.07. 09:05:39

nagyon jó a poszt :-)
nagyon fontos a téma
nagyon hasznos az előre gondolkodás

kormánytól újabb "forradalom" - új Alkotmány, "nagy csata", "újszerűségek"
választók felismerik-e a "szómágiát"?
parlamenti és egyéb ellenzék tudja-e érdemben tanítani a népet?

Eddie 2010.09.07. 09:06:07

@Mosolyra fel! :-D: Bajnai felválalta és mire ment az MSZP?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.07. 09:08:55

Simor már több éve elmondta egy tanulmányban, hogy takarékoskodásra van szükség. Most végre elérte őt is...
Egyébként a szoci megszorításokkal mindig az volt a baj, hogy úgy nem lehet eredményt elérni a megszorításokkal, hogy amit kipréselünk a "bérbőlfizetésbőlélőkből" és az autósokból, az mi magunk feszt ellopjuk. Így persze, hogy nő az adósságszolgálat, természetesen a hős Bajnai időszakában is nőtt, mert a mechanizmus lényege nem változott. Mindössze a mérhetetlenül ellenszenves nyurga dumafasz helyét átvette a lényegesen kevésbé irritáló, kevesebbet dumáló enyhén (?) sunyi "szakértő".
Nem tudom, Orbánék tisztában vannak-e azzal, hogy változáshoz kizárólag az "uralkodó osztály" mentalitásának változása vezethet. Eccerűen fogalmazva most olyan időszak következik amikor vezetőink nem lophatják-korrumpálhatják el a korábban megszokott nagyságrendű javakat, mert akkor bedől kicsiny hazánk.

Zoli 29 2010.09.07. 09:10:58

Orbán a kötcsei beszédében nem mondott el semmi olyat, amit korábban ne osztott volna meg nyilvános fórumon. A következő idézet a szeptember 4-i Fejér Megyei Hírlapos interjúból van, amit előző nap az összes internetes portál lehozott:

"Ugyanakkor tudjuk, hogy nagyon nehéz évek várnak ránk: nehéz évek, de sikeresek. A 2012-13-as esztendőben tízmilliárd euró körüli nagyságrendben kell visszafizetnünk a korábbi kormányok adósságait. Ez azt jelenti, ennyi pénzt kell kivenni a gazdaságból, hogy a Gyurcsány-korszak adósságcsapdájából ki tudjunk törni."
fmh.hu/cimlapon/20100903_orban_interju
www.fn.hu/belfold/20100903/nehez_de_sikeres_eveket_iger/
www.hirszerzo.hu/cikk.orban_elismerte_hogy_nagyon_nehez_evek_varnak_rank.165086.html
www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20100903-orban-nehez-evek-jonnek-az-imfhitel-visszafizetese-miatt.html

Hétfőn a Népszabadság megpróbálta ugyanezt a kijelentést úgy eladni, mintha Orbán ezt csak titokban, a "kötcsei beavatottaknak" mondta volna el.

radala 2010.09.07. 09:10:59

@lüke: Nem tudom igaz-e az urbán legend, de én úgy hallottam, hogy LL azt mondta AJ-nek, hogy szívesen adna tanácsokat egy tea vagy kávé mellett, AJ meg azt mondta, hogy szívesen ad kávét vagy teát bármikor tanácsok nélkül is. Azóta baloldali értelmiségi LL:-)

II.Briandrew 2010.09.07. 09:13:29

Ha kell megszorítás, akkor javasolnám, hogy vegyék komolyan a bérplafont és ne csak az MNB szivatására használják, hanem tegyék csak szépen vissza a költségvetésből élő állami cégeket is. Mert most egy nagy átverés zajlik épp. Eltöröltük és tulajdonképp nem is, de jól kommunikálunk. Finoman szólva is kiábrándító!

Spiro 2010.09.07. 09:25:15

A Köcsei beszéd ezen részének mondanivalója, nagyon hasonlít az Öszödi beszédre, bár a nyelvezete kifinomultabb (de ki mit enged meg magának baráti társaságban).

A kormányzás egy betanított munka, amit egy herélt majom is el tud végezni, ha érti azt, hogy annyit költs, amennyi bevételed van. (ha végre valahára az alkotmányba lenne rögzítve a GDP arányos költségvetés maximuma (és az alrendszerek egyensúlyi követelménye is), nem kellene üres ígéretekkel kampányolni)

Az lenne a rendszerváltás, vagy forradalom (ahogy tetszik) ha a költségvetés összes fejezete egyensúlyban lenne (sőt most már sufficitesnek kellene lennie), és nem folyamatosan eladósodnánk, a szocialista ellátó rendszerünk miatt (kapitalizmust hirdetve).

Rendszerváltó az, aki:

Kimondaná, hogy a 2200MRD nyugdíj járulék bevételből nem lehet 3000MRD Ft nyugdíjat fizetni. 1997 óta ~9000MRD Ft-ba került a nyugdíj kassza egyensúlytalansága (ennyivel nőtt az államadósságunk - a jelenlegi államadósság 40%-a).

Kimondaná, hogy az EU átlagot 10-szer meghaladó (~700.000fő) korhatárt el nem érő, vagy rokkantnyugdíjas nyugdíja eltartása, mai árakon évi 500MRD Ft-unkba kerül (hitelből finanszírozva). Ha az EU átlagnak megfelelő lenne a számuk, azaz a többi aktív lenne, és nem a korhatárt elérő nyugdíjasok pénzétből kellene őket eltartani, akkor 15.-16. havi nyugdíj is lenne.

Aki kimondaná, hogy a nyugdíjaknak van felső maximuma, hiszen a rendszer csak így finanszírozható a fogyó aktívak által (amelyik nyugdíjasnak van vagyona, azzal lehetne életjáradéki szerződéssel keretében növelni a járandóságot, akinek nincs az valószínűleg eddig is átlagos nyugdíjat kapott (hiszen keresete nem tett lehetővé felhalmozást, és magas nyugdíj elérését sem) és ha nehezen is, de boldogult).
Jelezném, hogy a nyugdíj rendszernek nem csak 3 pillére, hanem legalább további 2 pillére van. Ezek a felhalmozott vagyon, és a családi kapcsolatok/támogatások.

Aki kimondaná, hogy jelenleg a „munkanélküliek” száma a korhatárt el nem érő nyugdíjasokkal, és a gazdaságilag „inaktívakkal”, 35%-a a munkaképes korú lakosságnak. Azaz ennyien nem finanszírozzák a rendszert, sőt ezek többsége finanszírozott.

Aki kimondaná, hogy a 3174 Önkormányzat fenntartása miatt kell SZJA-t fizetni (t.i.:. a költségeik egyenlők az SZJA bevételekkel. Amennyiben csak 113 Járási Önkormányzat lenne (ennyi bíróság van kb. 16km sugarú körzetek), és ehhez szabnánk a szociális, és egyéb rendszereket, éves szinten 2000-3000MRD megtakarítást érhetnénk el (6 év alatt eltűnne az államadósság).

Aki kimondaná, hogy a TB bevételek nem elegendőek a jelenlegi ellátó rendszer finanszírozására (vagy innentől minden betegséget aszpirinnel kezelünk).

És még oldalakon keresztül sorolhatnánk…

bi2025 · http://civilkurazsi.blog.hu/ 2010.09.07. 09:26:16

Nem az én dolgom, hogy Török Urat felvilágosítsam a gazdaság, és a politika összefüggéseiről, de egy biztos aki "fülkeforradalmat" csinál az egy "zseni", egyben önveszélyes, és ahogy feljebb írták, egy idő után közveszélyes.

Továbbá ami a közeli eseményeket illeti, itt most az a kérdés, az egyetlen tiszta világos kérdés, vajon hányan fognak ismét az urnákhoz járni, ebben a bohózatban részt venni.

Minden eddigieknél kevesebben, az bizony azt jelenti, nagyon tele van a töke az embereknek, az önveszélyes zsenikkel.

Minden egyéb más, két marokkal balettozva szórni a rizsát.

kovacsguszti68 2010.09.07. 09:28:57

@László56: egy kicsit elcsépeltnek tartom az "elmúlt 8 év" folyamatos felemlegetését. A "polgári" (mit is jelent ez a szó igazából?) oldal mindig elfelejti a Fidesz-KDNP szerepét az elmúlt 8 év kapcsán. A konstruktív együttműködéstől mereven elzárkózó pártszövetség folyamatosan meggátolt olyan 2/3-os törvények módosítását, amelyek akár a közigazgatás átalakítása, akár a gazdasági kérdések terén igenis előremutatóak voltak. Ebből az aspektusból vizsgálva az "elmúlt 8 év" kérdését, úgy gondolom, hogy teljesen értelmetlen folyamatosan a korábbi kormánykoalícióra, illetve Gyurcsányra mutogatni (annak ellenére, hogy ők is követtek el hibákat).

radala 2010.09.07. 09:33:58

@II.Briandrew: Ez valóban kiábrándító. Ma hallottam a Posta vezérét, aki azt állította, hogy ők nyereségesek és nem kapnak állami pénzt. Azért ez egy kicsit árnyalja nálam a képet. Nem tudom sajnos mik azok az állami vállalatok. Azt nem várom el, hogy a MOL-nál senki ne keressen 2 millánál többet, de mondjuk a MÁV Volánnál nyilván nagyon is elvárható. Szóval tény, hogy gusztustalan, de bízzunk abban, hogy ez "véletlen". Tudtommal egyszer egy hibát már elismert Navracsics, lehet, hogy ezt is elismerik. Egy szó mint száz szerintem kellene a bérplafon, de lehet, hogy azért az állami vállalatoknál kicsit árnyaltabb a kép, mint mondjuk az MNB-nél.

Tomeczek · http://csomagmegorzo.freeblog.hu 2010.09.07. 09:37:34

Erre az ezermilliárdos mondatra van KONKRÉT forrás, azon kívül, hogy "a lapunkhoz eljutott hírek szerint"?

Ted Striker 2010.09.07. 09:37:48

Orbán Viktor tévedhetetlen, a valóság gyakran pontatlan :-)
(Douglas Adams nyomán)

tlac 2010.09.07. 09:41:27

kár ezen rúgozni, semmiféle megszorításról nem beszélt OV és nem is fog. tény, marha sok pénzt kell kitolni 2012-ig, kamat és visszafizetés. Két fő forrása lesz: államkötvények, esetleg valami IMF light keretszerződéssel, ill. mindenféle banki, szolgáltató, energia, stb. adók. meg a beinduló növekedés.

Ringlósztár 2010.09.07. 09:41:32

"Azonnali nagyarányú adócsökkentés"
"A közrend megszilárdítása 2 hét alatt"
"Hazudtunk reggel, hazudtunk este"

Ringlósztár 2010.09.07. 09:43:04

@Spiro:
Biztos vannak ilyen politikusok is, kár, hogy nem Magyarországon.

Unter Bahn (törölt) 2010.09.07. 09:44:42

Azért kellemetlen a kérdés, mert vitathatatlan, hogy ha ki akarunk kerülni az adósságspirálból, az valóban csak komoly megszorításokkal lehetséges, azonban amiért ezt a lépést így és ebben a formájában nem támogatom az, hogy aki A-t mond, az mondjon B-t is, vagyis ha tőlem számos dologról való lemondást vár a T. politika, akkor legyen annyira 'tökös', hogy megoldást kínál egyúttal arra is, hogy a megszorítás ideje alatt alapvető szükségleteim megmaradása/megléte (hiteles lakás, élelmezés, ruházkodás és ingyenes taníttatás egetverő költségei stb) ne legyenek veszélyeztetve!!!

Olyan megszorítócsomagot én is ki tudok dolgozni, hogy most elvesszük egy kicsit minden vagyonod, abból kifizetjük az elmúlt évek politikai vezetéseinek anyagiakban kifejezhető baklövéseit, de utána - talán - lehetőséget biztosítunk arra, hogy 50 évesen elölről kezd építeni az unokád életét, sajátodon kívül ugyanis a gyerekedét taníttatás híján már elb.sztuk, de majd talán az utána-utána-utána jövő nemzedék...

...na ez az amiről nem vagyok hajlandó tudomást venni!!!

Főleg nem úgy, hogy pl. egyfelől életveszélyes BKV-buszok rontják a levegőt, másfelől akik ezért felelőssé tehetők, évekig havonta egy-egy ÚJ busz árát teszik zsebre burkoltan vagy nyíltan:-(((

Ja hogy becsukták??? B.szhatom... "HOL A LÓVÉ???" by. Kern A.

grésa 2010.09.07. 09:51:10

Ha figyelmesen olvassuk az idézett mondatot: „ezerszám, ezermilliárdszám kell forrásokat kivonnunk a magyar gazdaságból" , kiderül OV dilettantizmusa, hiszen a magyar gazdaság forrásait legfeljebb a befektetők vonhatják ki, nem a kormány! Uramisten, kiknek a kezébe kerültünk...

KG2000 2010.09.07. 09:51:12

Szerintem pontosan azt akarta mondani Orbán Viktor, amit mondott: a rendkívül súlyos eladósodottság miatt a törlesztések 1000 millárdos nagyságrendre ugranak, amelyeket sajnos mindenképpen ki kell fizetni.

Az már más kérdés, hogy 1990 óta a mindenkori ellenzék teljes szívéből, elméjéből abban érdekelt, hogy minél rosszabb legyen. Nagyon sokan vannak, akik ezért tesznek is, rombolnak is.

Az SZDSZ kezdte ezt a rombolást 1990-ben, akkor még a Fidesz és az MSZP szövetségében. A Fidesz 1992-93 környékén kiszállt a rombolásból, az MSZP-SZDSZ azóta is rombol. AZ SZDSZ már megkapta méltó büntetését. Magyarország felemelkedésének egyetlen esélye, ha az MSZP helyére olyan párt lép, amely képes pozitív dolgokra is. Meglátjuk, tényleg október 3-án sok minden eldől.

fuxosbömis (ex kacagányos) · http://fuxos.blog.hu 2010.09.07. 09:53:53

@1.szolo - 2014;):

"A magyar közéletben két szélsőséges véleményt lehet hallani a Fidesszel kapcsolatban: ... zseniális ... önveszélyes ..."

- mondok én egy 3.at: KÖZVESZÉLYES

Sajnos a harmadik az igaz. Orbán addig ismételgette a rigmusait, amíg a végén maga is elhitte őket. Nem fog kijózanodni.....még a teljes összeomlás sem lesz hozzá elég.

gorcsev54 2010.09.07. 09:53:57

Vannak itt ezer milliárdok, csak meg kell keresni-de nem ott ahol eddig keresték!

KG2000 2010.09.07. 09:58:32

@Zoli 29: Köszi az infot. Kívánom, hogy az MSZP emiatt is nagyot bukjon. Sajnos a NOL soha nem fog bukni, hiszen nemrégen olvastam, hogy maga Soros György publikál benne.......................................................................................................................

Vanek B. Eduard 2010.09.07. 10:02:13

Szerintem pont ezt akarta csinálni: egy szokásos szimbolikus beszéd az új alkotmányról és még marginálisabb cuccokról, mellékes félmondatként egy kis utalás a kaki mélységeire.

De amiről továbbra is hallgat (és azt sem tudni, van-e valós koncepciója), az a lényeg:
- az oktatás,
- az egészségügy,
- a nyugdíjrendszer helyzete;
- az adórendszer valódi átalakítása;
- a mélyszegénységben élő és/vagy integrálandó tömegek kérdése

El Zorro 2010.09.07. 10:02:48

"...először mondott olyasmit a kormányfő (...) ami nem illeszkedik a fentebb vázolt stratégiába. Hogy miért tette ezt, talán soha nem fogjuk megtudni..."

Ugyan Gábor nem alaptalanul írja, hogy "talán soha nem fogjuk megtudni", de ehhez először kérdezni is kellene. Például a miniszterelnöktől, személyesen.
Továbbra is abszolút elfogadhatatlannak tartom (magam is írtam már erről), hogy Magyarország talán legbefolyásosabb politikusát - és ma már példátlan hatalmú vezetőjét - gyakorlatilag soha nem szembesítik legvitatottabb kijelentéseivel. Találgatják, elemzik (ahogy Gábor is utal erre a fenti bejegyzésben), a megállapítások pedig vagy helytállóak lesznek, vagy nem, ki tudja?
De hát miért nem kérdezik meg őt magát, Orbán Viktort? Konkrétan, egyenesen. Elvárva, hogy egyenes kérdésre egyenesen is válaszol.
Tulajdonképpen bármit mondhat, nem kell tartania attól, hogy szavait majd pontosan meg is kell magyaráznia. Mindig jön a szóvivő, a frakcióvezető, a Jóskapista, és magyarázza helyette a bizonyítványt, ahelyett, hogy ő maga állna ki, és válaszolna szépen a kellemetlen kérdésekre is. (Sokat elmond, hogy a kötcsei találkozóra csak a fidesz-barát sajtót engedték be.)
A miniszterelnök bizonyos megszólalásainak értelmét rendre csak találgatni lehet, és még Gábor is ezt kénytelen leírni: "Hogy miért tette ezt, talán soha nem fogjuk megtudni..."
Kár. Pedig én, mint választópolgár, kíváncsi lennék rá.

sárkányfő 2010.09.07. 10:05:05

@tbb: A helyzet az, hogy a te ízelésednek és neveltetésednek megfelelő HR-es színvonalat nem tudom és nem is akarom hozni... köszönöm a beszélgetést, a rád és HR-re oly jellemző kifinomult stílus, intelligens érvelés egyszerűen példa értékű, tán még a szíjjártó is elégedetten csettint...

Sajnálom, hogy a pofátlan gaz pedagógusok követelődzése oly mélyen érintett téged, hogy még a HR-es választ is kevésnek tartod, de bízz benne hogy kapnak még jó nagyokat a szemük alá rendesen, ahogy kell, és akkor majd végre te is visszanyered a lelki békédet... :)

sárkányfő 2010.09.07. 10:09:26

Simor fizetése ügyében pontosan úgy alakulnak a dolgok, ahogy előre lehetett látni... :

index.hu/gazdasag/magyar/2010/09/07/perrel_fenyegeti_a_kormanyt_brusszel/

"Ami a bírságot illeti, annak összegéről nehéz előre bármit mondani, az mindenesetre bizonyosnak tekinthető, hogy a kormány által az MNB-n megspórolt évi 190 millió forint eltörpülhet mellette."

Halkan megjegyzem, hogy már a románok és az olaszok is próbálkoztak ugyanezzel, megszorongatni a független jegybank elnökét, és végül mindkettő elbukott... de sebaj, mi megmutatjuk! fog még nyögni brüsszel, a magyaros virtus alatt :)

Pékszakállú Henceg 2010.09.07. 10:10:32

@KG2000: A Fidesz kiszállt 1993-ban a rombolásból? Te hol éltél az elmúlt 8 évben? Többek között azért tartunk itt, mivel ellenzékben, kihasználva a népszavazás intézményét 300 forintokról népszavaztatott, és megbombázott mindenféle reformot. A mostani helyzetet legalább annyira köszönheti magának is a Fidesz, int az MSZP-nek.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.09.07. 10:15:33

A hétvégi beszéd el sem fog jutni az emberekhez.
Ellenzéki média szinte nem létezik...
Azóta is alig van napirenden.
Ma meg jön az első 100 nap elemzése. Ez lesz az új "három napos csoda".
A hétvégi beszédre pedig senki sem fog emlékezni.

Akkor lesz csak más a helyzet, ha ma is megszorításokról fog beszélni a miniszterelnök.

Jól emlékszem, hogy ma fog értékelni?

sárkányfő 2010.09.07. 10:18:03

@ó jaj: Nocsak, ezt eddig nem is tudtam:
"A szeptember elsején életbe lépett új bérplafon csak azokra nem vonatkozik, akik miatt azt eredetileg kitalálták. A kormány ugyanis úgy vonta be a jegybankot a megzabolázottak körébe, hogy kiengedte onnan az állami cégek vezetőit, akik így ezután újra felső korlát nélkül kereshetnek majd."
index.hu/gazdasag/magyar/2010/09/06/a_kormany_ugy_vezette_be_a_berplafont_hogy_eltorolte/

Hát igen, így megy ez :) Vakítják a népet...

Megjegyzem, szerintem többszörösen is önsorsrontó, kontraproduktív, múltba vivő ez az egész bérplafon úgy ahogy van, de az kétségtelenül szórakoztató ahogy csinál hülyét magából a kormány.

shwarcz bácsi 2010.09.07. 10:18:21

az önkormányzati választások után brutális megszorításokat fog eszközölni a kormány.mondjuk idáig sem semmi amit művelnek.
én nem látom a zsenialitást sem a fideszben,sem pedig orbánban.
bár,ha a svéd-magyar meccs előtt leadott interjúból indulok ki,akkor sok jóra nem számítok.még szerencse hogy a focipályán 90 percig tart egy meccs,különben ott is évekig igérgetnének,és megmagyaráznák az egészet.dehát ott ugye teljesíteni kell.főleg annak tudatában,hogy kiderült,a válság kezelő programjukat egy hétvége alaltt dobták össze 5en.

is 2010.09.07. 10:19:09

@mmaro: nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan eljut az orbani propaganda-gepezet is, hogy a korulmenyekre, meg a kommunikaciora fogja. ezt csinalta mar Horn is 1998 elott, aztan Orban 2002-ben, Gyrcsany 2007-tol. ha Orban mar 2010 oszen ezt tudja csak mondani, hogy hat o mindent jol csinal, csak a kommunikacio, akkor itt igen nagy baj van. ez mar a masodik boritek (elso boritek: kenj mindent az elododre; masodik boritek: fogj mindent a korulmenyekre), a harmadik boritekban pedig mar csak egyetlen mondat van: keszits harom boritekot...

mojszipupi 2010.09.07. 10:21:47

Orbán tudta h kellenek a megszorítások, de választások előtt azt hazudta h nem szükséges pénzt elvonni
Most ráerősített, tisztázta az irányt párton belül
A választóknak pedig úgy lesz tálalva h az egész a csúnya rossz és országot kiárusító MSZP miatt van. Orbán hihetetlen taktikus, minennek oka van mit miért és mikor mond. Vakításban 1000-szer profibbak minz az MSZP volt

is 2010.09.07. 10:22:12

@KG2000: aha, hat a tenyek nem nagyon zavarnak, ugye? ki allt a tandijtuntetes elere 1995 februarban? ki miatt nincs onkormanyzati reform? ki kaszalta el a tandijat, az egeszsegugyi reformot? ki kaszalta el a kepviselok berrendezeset? ki miatt nincs uj alkotmany evek ota? hat te mar igy fogsz meghalni, hogy ezt a hulyeseget fogod nyomni, mert ha eddig nem vetted ezeket eszre, akkor mar nincs tovabb, az orvosok is lemondanak az ilyen esetekrol.

shwarcz bácsi 2010.09.07. 10:25:59

@Zolika1979: igen,de mit?
a k@rva gyenge forintot?a devizahitelesek folyamatos szívatását?a feltűnően javuló közbiztonságot?a soha ilyen drága benzint?a cirkuszt a imfel,és az eu val?a politikailag korrekt smitpali kinevezését?a smitpali érdemérmet?az egy hétvége alatt kidolgozott válságkezelő tervet?esetleg a jobbik cigánytáborait?a be nem váltott választási igéreteiket?v azt hogy rosszabbul élünk mint fél éve?

Csigorin 2010.09.07. 10:28:23

Arra a felső tízezerre kellene vagyonosodási vizsgálatot ráengedni, akik már a kétmillás bérplafon miatt is siránkoznak...
Aztán ha csak egy kis vaj van a füle mögött (márpedig hogy van az nem kérdés), akkor azonnali hatállyal teljes vagyonelkobzás, mégpedig pluszmínusz három generációra, hogy átmenteni se tudja sehova.
Na abból lenne pénz nem is kevés :) Kár hogy a sok kötekedő "jogvédő" miatt megvalósíthatatlan, meg azzal is tisztában vagyok hogy a szemforgatók és az ügyeletes rettegők sipákolnának... de olyan szép álom...

El Zorro 2010.09.07. 10:30:49

@Zoli 29:
"A következő idézet a szeptember 4-i Fejér Megyei Hírlapos interjúból van, amit előző nap az összes internetes portál lehozott... Hétfőn a Népszabadság megpróbálta ugyanezt a kijelentést úgy eladni, mintha Orbán ezt csak titokban, a 'kötcsei beavatottaknak' mondta volna el."

Szeretnék pontosítani: a Népszabadság nem hétfőn, hanem 4-én, szombaton írt először a kötcsei találkozón elhangzottakról:

nol.hu/belfold/orban_kotcsen__nagy_harcok_lesznek_

De én a hétfői cikkből (nol.hu/lap/mo/20100906-_ezermilliardos_forraskivonasok_) sem igazán tudom kiolvasni, hogy a Népszabadság a "kötcsei beavatottaknak" szóló titokként adta volna el az idézett kijelentést.
De ez végül is csak nézőpont kérdése.

ssi 2010.09.07. 10:36:39

@mmaro: a politikai beszédnek mennyire kell őszintének lenni?

@Mosolyra fel! :-D: @tbb: @zöldcitrom: "szómágia"? minek nevezzelek?
"megszorítás szó .. kötcsei találkozón nem hangzott el... az MSZP.. szótárában szerepel" - mondta Szíjjártó P.
nol.hu/lap/gazdasag/20100907-szijjarto__a_megszoritas_szo_nem_hangzott_el

@6.Lenin: szerintem az élet olyan, hogy idővel sokan képesek beletanulni a kihívásokba, az új környezetbe - a parlamenti ellenzék is változni fog

@szbi: @Hepci: @lüke: nem megyek bele Lengyelbe, általánosságban:
- szabadon lehet választani ki mit néz, olvas, hallgat a médiából
- szabadon lehet saját véleményünk, s hogy mérgelődünk, vagy átlépjük
- ha valakivel nem értek egyet a jelenben, a múltjával is elfogult lehetek, pedig szakmai oka is lehet, ha jelen van (tanult, tud valamit, képezi magát, utána néz stb.)
- az MSZP-kommunikáció viszont valóban elavult nyafogás, ötlettelen

@suski: @Malachi: @nyünyüge: @jjulie: @cambridge.on: @eszkep: @Sparhelt: :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-)

@.ılı.ılı.: T.G.-t gondold tovább, mondj érvekkel ellent neki, de semmi értelme csak úgy általában bírálni

demagofób 2010.09.07. 10:37:22

Óóóh a régi szép gyurcsányi idők. Mikor azt mondta, hogy nem lesz gáz ár emelés, akkor biztosan volt. Ha azt mondta nagyarányú adó csökkentés, abból csak a nagyarányú volt az igaz, de megszorítás jött. Legalább megbízható volt.

És milyen ismerős most is.

S2000 2010.09.07. 10:40:02

A Fidesz egyrészt már alig várja, hogy túl legyenek az önkormányzati választáson, mert nagyon jól tudják, hogy amit eddig kommunikáltak (vagy nem kommunikáltak), az merőben más, mint amit majd kommunikálniuk kell a választások után. Másrészt nagyon nem várják, hiszen amit majd kommunikálniuk kell, az nagyon ellent fog mondani a kampányígéreteiknek.

Én az ilyen elszólások mögött azt az egyszerű pszichológiát látom, hogy néha még a politikus számára is nehéz a folyamatos csúsztatás (lásd Gyurcsány balatonöszödi beszédét), és néha jól esik igazat is mondani.

Minden politikai párt csúsztat (nem akarom a hazugság szót használni), azaz az objektív tényeket, adatokat olyan szubjektív kontextusba próbálja helyezni, hogy az az érdekeit szolgálja - erről szól a politika. Ez nem zsenialitás vagy önveszélyezés kérdése, hanem a politika természete.

elwood 2010.09.07. 10:41:42

Van egy "Isten hozta Mr." című film ahol a főhős csupa sületlenséget beszél a környezete meg nem győzi csodálni milyen mély gondolkodású.

Orbán összevissza beszél, mindenkinek azt mondja amit hallani akar.

Nem irigylem T.G.-t. Az a szakmája, hogy ebben valami rendszert fedezzen fel.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.09.07. 10:46:37

@shwarcz: Igen azt. Csak másként fogja megítélni mint te. (Vagy mint én.)
A közönsége pedig lelkesen fog tapsolni.

Flea 2010.09.07. 10:49:52

Ez épp nem olyan bonyi: felvettünk egy halom hitelt, amiből jólét lett finanszírozva. A következő években ezt vissza kell fizetni. Mivel nem befektettük, hanem elfogyasztottuk ezt a pénzt most a tőke sincs meg, nemhogy a kamatok. Így a törlesztést úgy kell összekuporgatni: kérdés, hogy elég kalács helyett kenyeret venni, vagy lemondani a betervezett fejlesztésekről! Megszorítás, vagy a fejlődés további visszafogása: komoly dilemma! Kb ennyit mondott OV.

demagofób 2010.09.07. 10:50:04

@Csigorin: Ó olcsóbb és egyszerűbb a csóringereket robotra kényszeríteni...

shwarcz bácsi 2010.09.07. 10:50:11

@manyike: 1.az öszödi beszéd után nem árt ha őszinték lennének a politikai beszédek,mert lassan elfogynak a tv székházak..
2.a szijjártó inkább ne kommunikáljon,éreztük a zsebünkön hogy milyen az.
3.a kormányzás nagyobb-nem kihivás-hanem felelősség-mint az ellenzékiség-kívűlről ugatni mindent lehet,de bizonyítani bent kell.
4.azt hallgatjuk,nézzük amit a média készít.ez mindaddig jó,amig nem irányított politikailag.reméljük,marad is a szabad véleménynyílvánítás.bár nem árt szétnézni,mielőtt szóra emelnénk a szánkat.
a múlt tisztázásának is megvan a lehetősége.csak soha semelyik,ill,mindig az összes kormány gyáva,v érdekelt volt abban hogy ne tegye meg.
úgyhogy a jövő elkezdődött.a régi emberekkel.

tölgyes 2010.09.07. 10:51:33

Kedves Török Gábor!

Ha a véleményemet kérdezi, akkor egyik se. Tehát nem zseniális húzás és nem nagy baki. Azért nem zseniális húzás mert a túlnyerés megakadályozása nem tervezhető. A tét ugyanis Budapest.. és ha a fidesz szavazatokat veszít, akkor itteni térnyerését veszíti el, ami nem érdeke..Lehet, hogy Sopront adná.. de az ottani pozíciókat nem befolyásolja a beszéd...:)

Nem is nagy baki, mert ugyan lehet rágni, de ebből a beszédből nem derül ki, hogy mit lehet rágni... mint ahogy a beszéd más részeit is lehet szabadon értelmezni (Én a beszéd egészét nem olvastam, ezért nem tudom, hogy valójában mit is mondott)

Az pedig természetes, hogy Orbán minden beszéde izgalmat vált ki a politikai ellenfelekből.. így volt ez. Így volt ez már régen is. Az se meglelő, hogy Lengyel-Debreceni-Bauer-Kéri talpa elkezd izzadni Orbán szavaitól..Így volt ez már régen is.A személyes ellenszenv motivációi jól tapinthatóak náluk.. de mondhatjuk azt is, hogy közismertek... Nagyjából mindegy, hogy Orbán mit mond, ezek az urak gerjedni fognak és még az elfogulatlanság látszatának fenntartására is képtelenek.

Ráadásul most is nagy számukra a tét. Nagyjából három féle irányzat küszködik a politikában. Az egyik- amit Lengyel és társai is képviselnek - abból indul ki, hogy Magyarországon a modernizáció, csak a Nyugat segítségével, a Nyugat feltételei mellett mehet végbe, amit nekünk el kell fogadni. Vagyis a Nyugat számunkra olyan minta, amit követni kell... mert ha nem akkor (leegyszerűsítve)mucsa.Ha a Nyugat nem ad forrást, mintát, akkor itten nem lesz fejlődés

A másik azzal érvel, hogy a Nyugat útmutatása nem önzetlen. Saját érdekeik szerint, saját érdekeit előtérbe tolva fogalmazza meg velünk szemben az elvárásokat... Tehát nekünk olyan politikát kell folytatnunk, amelyik saját lehetőségeinkre épít. A kölcsön kapott erőforrásokat saját szempontjaink szerint kell felhasználni.. és nem kell követni a Nyugat elvárásait.Ha mégis követjük, az a nemzeti szempontok feladását jelenti.Álláspontjuk demonstrálására számos példát tudnak felsorolni a Combinóktól, a metro-szerelvényekig, a vízművektől a víztisztításig. Vagyis olyan útra van szükség, amelyikben mi nem a bármit felvevő piac szerepét játszuk el, amiért még búsásan fizetünk is.

Van egy harmadik még szélsőségesebb felfogás is, de arról itt most nem írok.

Lengyelék a Nyugat feltétel nélküli elfogadását sugallják..már csak azért is mert a nyugatos lehetőségek beszűkülése érzésük szerint az ő kiszorulásukkal jár együtt.Ebben van is némi igazuk.

shwarcz bácsi 2010.09.07. 10:51:36

@Zolika1979: jó,csak egyszer belenéznek majd a pénztárcájukba.v ránéznek a bankszámlájukra.és akkor minden csoda véget ér.

hunyuan 2010.09.07. 10:54:12

@suski: Szerintem Orbán semmi olyat nem mondott, amit ne tudott volna eddig is mindenki.

aha,
a sok .... aki erre a cigány-szardarabra szavazott természetesen mindent tudott
te sem vagy normális kisgyerek

Kowax 2010.09.07. 10:55:16

@Mosolyra fel! :-D: azt gondolom, kicsit el vagy maradva, valaki már felvállalta, és el is küldték őt a francba....

Bambano 2010.09.07. 10:56:32

nem lenne egyszerűbb mindig igazat mondani? akkor nem kellene tanácsadókat tartani arra, hogy mindig egyformát hazudjon.

mérien 2010.09.07. 10:57:02

Orbán ugyanúgy szavahihetetlen, mint a legtöbb politikus. Csak az emberek könnyen felejtenek, illetve figyelmetlenek.
Elég szonorú ez, mert a szavahihetetlen emberekkel szemben nincs bizalom.
NIncs számottevő párt, akivel szemben bizalom lenne. S ezért a jövőkép elég szomorúan fest Magyarországon.
Haj, mikor lesz végre független, gazdasági szakemberekből álló (ezáltal CSAK a haza érdekét szem előtt tartó) kormány?! Erről "álmodok", de azt hiszem, ha ez bekövetkezik, akkor lesz csak igazán nagy bajban az ország.

sisszi 2010.09.07. 10:57:21

@tölgyes: szerintem minden élő és mozgó (nemjobboldalhoz kötődő) okostojás a rajtvonalon várta, hogy ki mondhatja először ki a szópárost: "orbán" "lemondás". mindenesetre érdekes felvetés tényleg :D

okostojgli (törölt) 2010.09.07. 10:58:13

Megtudhatjuk a feladvány megoldását, hogy mit is akart mondani miniszterelnökünk a baráti, kötetlen rendezvényen, pláne kiragadva, mely mondat nem is felel meg politikai céljainak?

sas70 2010.09.07. 11:01:40

A fidesz kommunikációjában is vannak hibák, de nem ez a probléma, hanem a semmittevés! A hócipőm teli van, hogy amikor a nyakunkig ér a szar, akkor még mindig az a lényeg, hogy népszerű-e a kormány, és a fidesz, vagy nem! 2/3-al ne legyen népszerű, hanem dolgozzon! A legkomolyabb veszély pont az, hogy a következő 3 és fél év múlva esedékes választásokig, megint nincs idő semmire, mert mire bizonyos husszútávú gazdasági döntéseknek a hatása érvényesülne, jönnek a választások és népszerű (pénzosztó) politikának kellene következnie. 20 éve ez megy, és a mai állapot nagyban köszönhető ennek is. Illúzió, hogy ebből Orbán ki akarna lépni!

☉ ☾ 2010.09.07. 11:02:49

Még egyszer, a gyengébb szövegértésűek miatt:
A Török Gábor-féle, stílusosan mélyszürke elemzések fő problémája, hogy szinopszisai az elmúlt hetek történéseinek, semmi bátorságot, használatba helyezett észt nem látok működni. Az ilyen langyos beszéd kávéházban megfelelő lehet egy unalmas négyperces szájjártatáshoz, de inkább hasonlít az olyan "elemzésekhez" amelyek átmentek az öncenzúra vasfogai között. A kedélyesen nem mondok semmit, az azt jelenti, hogy nem mondok semmit, mert nem tudok semmi többet mint ti.

gnme 2010.09.07. 11:04:25

....hee? A' milyen Viktor?

Orbán? (ez nem valami putris név?)

Hát azt még nem zavarták el a 3,14-csába? Nem értem.

Már éppen itt lenne pedig az ideje.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.07. 11:05:13

@Zolika1979: "Ellenzéki média szinte nem létezik..."
Milyen változás történt az elmúlt pár hónapban a ballibber média kárára? Én nem látok olyan hatalmas dolgokat.
Vagy ballibber média már Gyurcsány idejében se létezett?
Vagy akkor még igen, de oly látványosan döfték magukat öntökön a Heti Hetestől Nádas Péterig, hogy már senki se veszi komolyan őket, most, amikor végre újra retteghetnek?

sisszi 2010.09.07. 11:06:20

@.ılı.ılı.:
ez a mélyszürke tiszta felüdülés a vörös, narancs, barna színek után....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.07. 11:06:32

@sas70: ezt a rendszert úgy nevezik, hogy képviseleti demokrácia. Miért is jársz szavazni? :)

És??? 2010.09.07. 11:08:55

elwood -Igen én is úgy érzem közelebb állunk a filmbeli szereplőhöz.De én ezt már kurvára unom.Mindenki próbálja a saját vérmérséklete szerint elemezni ezt a fideszes maszlagot,mindenki azt olvassa ki belőle amit szeretne hinni.De senki nem tudja valójában mi lesz.Amit egy ideig lehet játszani,de ebből vagy pofára esés lesz, vagy finoman burkolva ,elrejtve a következő beszédekben, januárra mint egy puzzle össze áll a kép.(ez mégsem olyan fájdalmas mintha kiállna és a nyakunkba zúdítaná a szép új jövőt)ami köszönő viszonyba sem lesz azzal amit eddig elakartak hitetni.

török gábor 2010.09.07. 11:10:43

@sisszi: pont ugyanezt akartam írni. amúgy szerinmtem @.ılı.ılı. nem mond hülyeséget, én vállaltan unalmas és szürke vagyok, mert azt sokkal igazabbnak, a valósághoz közelebb állónak tartom, mint az állandó nagyotmondást és kényszeres ítélkezést.

Diocles 2010.09.07. 11:11:24

OFF

nem tudom, h feltűnt-e nektek, vagy a szerzőnek, de az index illetékes szerkesztője mindig a legdurvábban fidesz-kritikus mondatot rakja ki TG posztjából, ami miatt a felületes szemlélőnek TG valamifajta népszavás bértollnoknak néz ki.

baromi szemellenzős lehet a blogajánlóért felelős illetékes elvtárs, pl. már megfigyeltem, h szerencsétlen Vastagbőr blogot is csak és kizárólag akkor szemlézik, ha a Fideszt ekézi.

radala 2010.09.07. 11:11:50

@.ılı.ılı.: Ezek szerintem nagyjából helyes észrevételek, de nem kritikai éllel. tg ezeket a bejegyzéseket nem mint egy orákulum szándékozza kiböffenteni magából, hanem mint gondolatébresztő, vitaindító dolgokat. Ezzel nincs semmi baj, nem kell mindenkinek világot megváltania.

lloyd_george 2010.09.07. 11:13:12

@kovacsguszti68: Gyurcsányékkal szerintem az a helyzet, hogy végtelenül töketlenek voltak. A történelemben még nem hallottam egy olyan sikeres politikusról sem, aki a kudarc miatt arra hivatkozott volna, hogy "dehát az ellenzék elszabotált mindent".

Ilyen nincs. Ha a kormány jól kormányzott volna, a Fidesznek nem adott volna muníciót. Fletónak teljesen igaza volt, amikor az MSZP szemére vetette Őszödön, hogy a párt a Fideszhez és Orbánhoz méri magát állandóan.

Persze a Fidesznek is van felelőssége, de én az MSZP (SZDSZ) felelősségét nagyobbnak tartom. Majd a történelem egyszer eldönti.

@tölgyes: wow, nagyon jó hozzászólás. Budapest valóban kulcsfontosságú, a szocik hátországának nagyobb részét a főváros adja. Ha elvesztik, akkor a hátország is meg fog roggyanni, ami a médiabeli pozíciók, a parlamenti mandátumok (a népszerűség) elvesztése mellett katasztrófális lenne nekik.

Úgyhogy a Fidesz tényleg nem cicózhat.:)

színjáték az egészvilág 2010.09.07. 11:15:00

szerintem meg egyik se, sokkal inkább: demagóg, álszent, kettős mérce

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.07. 11:15:36

@Diocles: UP-éknél most arra mutatott be a partjelző (eltartótiszt). Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.09.07. 11:16:03

@1.szolo - 2014;):
@Caprica99: " - inkább közveszélyes! "

Nem mondod... 8Đ

ssi 2010.09.07. 11:16:18

241. Zseniális vagy önveszélyes?

IS - IS
- tervezett retorika része, a kiszivárogtatást meg tudták volna akadályozni
- kockázatos is, O.V. eltaktikázásaira volt már példa

nem az önk.vál-ra, hanem a 2011-es költségvetésre készít fel - hangulatilag
nem a törzsszavazóknak, hanem a még szimpatizánsoknak szól

kormányi újabb "forradalom":
szavak: az ország függetlenségéért a GDP arányos eladósodottság csökkentése IMF nélkül, piacról törleszteni a fennálló hitelt - mint cél üdvözítő, a tálalása és a realitása lehet megosztó (pl. a NER, NENy stb. után)

választókat a tartalom fogja érinteni:
ha hiteltörlesztésre kell az állam pénze, kevesebb jut másra, mert nincs akkora gazdasági növekedés, ami ezt fedezné (pedig mintha nem is oly régen még erről beszéltek volna). Ha pl. mesterségesen emelik az inflációt (az több állami bevétel), de eltörlik a magas jövedelműek felső SZJA-kulcsát, az lehet, hogy "forradalmi", de nagyon rossz megoldás

parlamenti és egyéb ellenzék: fel kell nőniük a feladathoz
- önk.vál. - jelen helyzetben szerencsésebb a pártszínes közgyűlések és a kormány túlnyerése
- az ellenzék a demokrácia elemeinek védelme mellett a gazdasági-társadalmi igazságosságért küzdhet úgy, hogy az emberek értsék is őket

"önkormányzati választásokon még nem fognak átütő eredményt elérni a szocialisták"
www.nol.hu/lap/mo/20100907-vagy_kozossegkent_lepunk_fel__vagy_egyenkent_vadasznak_le

LMP a mostani kormány ne csak az elmúlt 8 évet számoltassa el, de jogilag tegye lehetővé önmaguk elszámoltatását is (a napokban mondták, de nem találom a linket, bocsánat)

Bummer 2010.09.07. 11:16:54

Hihetetlen. Orbán azt mondta, hogy a következő években hiteltörlesztésre kell költeni ezermilliárdokat.
Hihetetlen, ez aztán tényleg megdöbbentő!!! Vissza kell fizetni a hitelt, ilyet még nem látott a világ. Ez mindjárt felülírja a választások eredményét.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.07. 11:17:40

@török gábor: miért nem csatlakozol a delphoi jósba oltott joshibharat-típusú elemzőkhöz? Oly sokan vannak és vidáman bandáznak, még a végén kirekeszted magad.

emhem 2010.09.07. 11:21:12

@Bummer:
Nem az a hihetetlen, hogy vissza kell fizetni a hitelt, hanem hogy Orbán ezt elismerte (az eddigi kommunikációja a hitelállomány (azaz eladósodottság) növelését szorgalmazta)

S2000 2010.09.07. 11:23:48

@török gábor: És ezért olvassuk mi a blogjaidat.

mérien 2010.09.07. 11:24:38

@Hepci: Minek olvasod akkor? Ha valami nem tetszik, akkor nem olvasom, nem nézem, nem veszem meg, stb. De hát ez intelligencia kérdése.

Diocles 2010.09.07. 11:25:40

@Hepci:

pedig Nobilis és Spéder - elvileg - vérjobbos.

- vagy berágtak a bankadó miatt, meglehet, h ezért nyomatja éjjel-nappal az index az IMF-et

- avagy önállósította magát a szerkesztőség, visszatér a libsi gyökerekhez.

Nem is tudom, h sírjak-e, vagy nevessek, állítólag a jobbos oligarchák sorra veszik meg az ilyen-olyan médiacégeket, de a szerkesztőségek (index, RTL) libsibbek, mint valaha.
A Fidesznek lassan sikerül elérni, h a hatalma csúcsán lesz a legerősebb a ballib média, ideértve még az állami médiát (MR, MTI), ahol szintén változatlan maradt minden.

Vanek főfoglár úr. 2010.09.07. 11:33:56

Kell az elvonás, mert törleszteni kell?
Ne neeee!!!!
Orbán évek óta tisztában van a gazdaság finaszírozhatóságával.
1. Ismert az államadósság mértéke, illetve a finaszírozására felhasznált technikák és költségvonzataik.
2. Varag táltos ott tündökölt a költségvetési bizottság elnöki székében, ergo nagy meglepetést nem okozghatott, hogy törleszteni kell.
3. Tavaly óta nem hívtunk le IMF hitelt, az ott fityeg a számlán, sokkal ocsóbban, mint mosta piacról finanszírozott szarral. Ugye a Kösa-CDS effektus.

Akkor meg miért nyelik be itt egyesek, hogy Orbán meglepődött, mint ártatlan menyecske a nászéjszakán?
Hiszen mindezek tudtában ígért itt fűt-fát, csak hogy kormyányra kerülhessen.
Ott van, most meg előadja a hattyú halálát?
Vayg zavarja el a Varga/matolcsy bohócpárost a KDNP-be, vagy húzzon el!
Több lehetőség nincs.
Illetve van.
Oszt jónapot!
( mivelhogy az öt legfontosabb feladat közül derkasan kimaradt a devizahitelesek megmentése, ami, mint udjuk erkölcsi kötelesség.Na ennyit az erkölcsről!)

elwood 2010.09.07. 11:36:58

@És???: "januárra mint egy puzzle össze áll a kép.(ez mégsem olyan fájdalmas mintha kiállna és a nyakunkba zúdítaná a szép új jövőt)ami köszönő viszonyba sem lesz azzal amit eddig elakartak hitetni. "

én arra tippelek, hogy ez csak egy szakma. mindenki azon agyal hogy valami roppant okos ember hogyan fogja az országot a jövő felé vezetni, amiről ő már tudja, hogy mi de nem mondja el nagyon kimérve adagolva információkat.

szerintem ez egy szakma, bemész reggel, választást kell nyerni, mit mondjunk ehhez ? mindenkinek amit hallani akar.

megnyertük, jó. kéne program. jegyzet van ? hétfőre összeütünk valamit. na jó a szőlőshaverok szeretnének törkölyözni, legyen nekik, az is egy pont. ad pénzt valaki ? csak ha az IMF is ? na jó akkor azt októberig altatjuk, addig kihúzzuk a komcsizással.

szerintem simán napról napra megy a munka. kár belelátni nagyívű dolgokat.

lüke 2010.09.07. 11:37:35

@version:
és eljön a boldogság országa...........

lüke 2010.09.07. 11:39:31

@Diocles:
Nobilis Ungár társa volt, már vérből se jobbos............

S2000 2010.09.07. 11:40:16

@emhem: Ott a pont.

Másik példa: nem lesznek megszorítások. Ezzel szemben ott van a bankadó, ami egy gigantikus megszorítás, csak nem közvetlenül a nép az alany, hanem közvetve a bankokon keresztül mégis csak a nép az alany + multiplikátor hatáson keresztül az egész gazdaság belassítása.

Pont ma várható a döntés brüsszelben a nyugdíjreform költségeinek elszámolását illetően, ami - ha jóváhagyják - lehetőséget teremt kormányunk számára a költségvetési hiány és az államháztartási hiány effektív növelésére. Ezt figyelembe véve kicsit ironikus Orbán adósságcsapdás szövege, hiszen ő nem csökkenteni, hanem növelni akarja az adósságot.

lüke 2010.09.07. 11:41:12

@mérien:
mert tanulmányozta a Lenin összest
s tudja, hogy az ellenség nem alszik

AnnaKarenina 2010.09.07. 11:43:07

@Spiro:
"Kimondaná, hogy a 2200MRD nyugdíj járulék bevételből nem lehet 3000MRD Ft nyugdíjat fizetni. 1997 óta ~9000MRD Ft-ba került a nyugdíj kassza egyensúlytalansága (ennyivel nőtt az államadósságunk - a jelenlegi államadósság 40%-a)."

A Fidesz vezette koalíció 1998 nyarán, első teendői között a társadalombiztosítási önkormányzatok felszámolásával „visszaállamosította” a nyugdíj- és egészségbiztosítási alapokat. Akkor a Fidesz politikusai még átmenetinek nevezték ezt az intézkedést, majd előbb a Miniszterelnöki Hivatalhoz, később a Pénzügyminisztériumhoz, végül az Egészségügyi Minisztériumhoz delegálták az alapok kezelését. Az évente több mint 1500 milliárdot kezelő alapok költségvetése beleolvadt a központi büdzsébe. A járulék beszedését a társadalombiztosítási államtitkár, Selmeczi Gabriella 1999 januárjától átadta az APEH-nek. Néhány hónappal később az alapok 60–80 milliárdos vagyonát az ÁPV Rt. kapta meg értékesítésre. Az ÁSZ-jelentések rendre kifogásolták, hogy bár az alapok vagyonának államosítása megtörtént, az ahhoz kapcsolódó kötelezettségeket továbbra is az egészségügyi kasszából fizetik. Így például a járulékfizetők pénzéből konszolidálták a Postabankot.
www.kozszolga.hu/hirek/eg%C3%A9szs%C3%A9g%C3%BCgy-utolbbi-h%C3%BAsz-%C3%A9ve

"Kimondaná, hogy az EU átlagot 10-szer meghaladó (~700.000fő) korhatárt el nem érő, vagy rokkantnyugdíjas nyugdíja eltartása, mai árakon évi 500MRD Ft-unkba kerül (hitelből finanszírozva). Ha az EU átlagnak megfelelő lenne a számuk, azaz a többi aktív lenne, és nem a korhatárt elérő nyugdíjasok pénzéből kellene őket eltartani, akkor 15.-16. havi nyugdíj is lenne."

Ha már számok, nézzünk utána: a 700ezer rokkantnyugdíjas úgy jön ki, hogy benne vannak a már nyugdíjkorhatárt elérők is, az ő nyugdíjukat továbbra is rokkantnyugdíjnak nevezik. A szám kb. a fele, ami még mindig elég magas, de a korösszetételt is meg kellene vizsgálni; valószínűsíthetően többségben vannak az idősebb, a nyugdíjkorhatárhoz közelebb állók.

"Aki kimondaná, hogy a nyugdíjaknak van felső maximuma, hiszen a rendszer csak így finanszírozható a fogyó aktívak által (amelyik nyugdíjasnak van vagyona, azzal lehetne életjáradéki szerződéssel keretében növelni a járandóságot, akinek nincs az valószínűleg eddig is átlagos nyugdíjat kapott (hiszen keresete nem tett lehetővé felhalmozást, és magas nyugdíj elérését sem) és ha nehezen is, de boldogult).
Jelezném, hogy a nyugdíj rendszernek nem csak 3 pillére, hanem legalább további 2 pillére van. Ezek a felhalmozott vagyon, és a családi kapcsolatok/támogatások."

Ez abszolút igazságtalan lenne a jelenlegi befizetés/ kifizetés arányos rendszerhez képest.

"Aki kimondaná, hogy jelenleg a „munkanélküliek” száma a korhatárt el nem érő nyugdíjasokkal, és a gazdaságilag „inaktívakkal”, 35%-a a munkaképes korú lakosságnak. Azaz ennyien nem finanszírozzák a rendszert, sőt ezek többsége finanszírozott."

A demográfiai helyzet adott, sőt előre kalkulálható.

"Aki kimondaná, hogy a 3174 Önkormányzat fenntartása miatt kell SZJA-t fizetni (t.i.:. a költségeik egyenlők az SZJA bevételekkel. Amennyiben csak 113 Járási Önkormányzat lenne (ennyi bíróság van kb. 16km sugarú körzetek), és ehhez szabnánk a szociális, és egyéb rendszereket, éves szinten 2000-3000MRD megtakarítást érhetnénk el (6 év alatt eltűnne az államadósság)."

Más oldalról ez növelné a munkanélküliséget és ellátatlanságot.

"Aki kimondaná, hogy a TB bevételek nem elegendőek a jelenlegi ellátó rendszer finanszírozására (vagy innentől minden betegséget aszpirinnel kezelünk)."

Vagyis a nyugdíjasok, betegek mondjanak le az ellátásról?

Szerintem nem a jogos kifizetések oldalán kellene kapirgálni a problémát, hanem sokkal inkább a befizetések részén. Minimálbér, feketén juttatott "bérek", így elmaradó járulékbefizetések, a fekete kifizetéseket lehetővé tevő adócsalások. Tartok tőle, hogy annak idején az EU-belépést megelőző tárgyalásokon csak a majd beáramló EU-pénzek lebegtek a szemek előtt és nem a magyar gazdaság működőképességének valamilyen fenntartása.
Számomra az is elképesztő, hogy néhány tíz cm-es kilátók építésére lehet EU-támogatást kapni, gazdaságfejlesztésre meg nem. Legalább a kitörési pontok meghatározása lenne szükséges, mert addig csak ad hoc dolgok történnek, erősen függ minden attól, hogy mégis melyik külföldi befektető lát vmi fantáziát még bennünk.

Devil 2010.09.07. 11:43:36

@És???: Valamivel meg kellett nyerni a valasztaasokat... es csak egy 3eves gondolta azt hogy egy igaz szot kiejtettek a kampany alatt a szajukon.

bobbafet 2010.09.07. 11:45:26

magyar politika = magyar foci.

nemzetközi szinten nem mérhető a minősége.
sokkal többe kerül, mint amit ér.
szinte már semmit sem ér, mégis el lehet adni.
már itthon is egyre kevesebbeket érdekel, de mégis sokan megélnek belőle.
már az sem lenne nagy veszteség, ha nem is lenne egyáltalán.
mindenki tudja, hogy új alapokról kellene kezdeni az egészet, de azt senki, hogy lehetne ezt migcsinálni.
tele van kiöregedett, régi arcokkal.
mindenki a saját zsebére dolgozik.
bár sokan lebuktak, nem tisztult meg semmi.
nem kell hozzá jó teljesítmény, hogy jól megélj belőle.
minden bénaságot és hülyeséget meg lehet magyarázni utólag.
a legnagyobb bénázások után sem viszi el a balhét senki.
már a csak a nagyon hülyék drukkolnak.
egyedül a hulligánoknak és barbároknak nyújt még szórakozást.
az igazi vesztesek a végén a nézők/szavazók.

Ordnassac 2010.09.07. 11:46:25

@Diocles: vagy egy harmadik megoldás:

Az Index mindig is ismert volt arról, hogy anti-establishment újságírást folytat, némi gonzós beütéssel. Eddig a szocikat ekézte, most a Fideszen a sor.

Amúgy nem Szily László felel az Indexen a blogokért?

gorcsev54 2010.09.07. 11:46:43

@AnnaKarenina: Az még sohasem jutott eszedbe ,hogy vannak akik minimálbért keresnek és nem kapnak feketén semmit.A többi majdnem oké!

noreg 2010.09.07. 11:48:35

@László56:
Kicsit rovid az emlékzeted, ami reformokat illeti, pont a fidesz lehetetlenitette el az összes kezdeményezést népszavazásokkal, egyebekkel. Ilyen az igazi szemellenzös fideszes, gratula!

Ordnassac 2010.09.07. 11:49:34

@radala: ezt írtam én is korábban, úgyhogy egyetértek. :-)

Bummer 2010.09.07. 11:50:07

@noreg:
Én úgy emlékszem, hogy a népszavazás csak a vizitdíjról szólt, semmi másról.

lüke 2010.09.07. 11:50:08

@AnnaKarenina:
ebben nem vagyok biztos hogy a TB befizetések nem elegendőek a finanszírozásra
de az aszpirin tényleg olcsó,és jó !
igaz ma FDA nem engedélyezné,de az USÁban azzal kezelnek sok sok mindent, mert megfizethető s nem NSAR-val, mint Európában, mert az drága
ilyen pragmatikus a cost- benefit,
meg a bevétel- kiadás is

AnnaKarenina 2010.09.07. 11:51:31

@gorcsev54: Persze, igazad van. De ez is csak azt erősíti, hogy amíg csak minimálbért fizetnek embereknek addig a szegénységi helyzet nem változik. Minél nagyobb ez a réteg, annál kisebb a fogyasztása is, ami nem jó a gazdaságnak sem.

ssi 2010.09.07. 11:51:38

@shwarcz: :-))
mikor év elején hirtelen felpörögtek a korrupciós ügyek kiderülései,
a rendőrség azt mondta, hogy korábban nem voltak felkészülve az ilyen típusú és bonyolult esetek kiderítésére

már köztudott: a számítógépes és gazdasági bűnesetekben kik járnak mindig előrébb :-)

Diocles 2010.09.07. 11:51:41

@Ordnassac:

bocs, nem akarlak megbántani, udvarias leszek, de pl. az index akkor is anti-establishment és független újságírást folytatott, amikor a Wallis-központban volt a szerkesztőségük?

lüke 2010.09.07. 11:52:51

@bobbafet:
azért ez elég messzemenő következtetés,
lefordítva :német politika=német foci

Ordnassac 2010.09.07. 11:53:32

@török gábor: ugye azért ez nem igaz az óráidra? ;-P

lüke 2010.09.07. 11:57:16

@Ordnassac:
gonzós?
nem látom az extremistákat, csak a tehetségtelen bukdácsolást:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.07. 11:58:33

@Diocles: az Index a bankadó előtt is fikázta Fideszéket, egyedül a választások előtt volt egy pár hónapos periódus, amikor nem így volt. Remélem, nem gondolod, hogy UP és társai finogják ott a passzátszelet kizárólag, az önmegvalósítás jegyében.
A tulaj a profitban érdekelt, nem csinál egy Indexből keresztény portált.

Ordnassac 2010.09.07. 11:58:39

@Diocles: mondtam én azt egy szóval is, hogy mindig az volt?

AnnaKarenina 2010.09.07. 11:58:56

@lüke: Az aszpirin tényleg nagyon jó, de azért gondolj a vérhígító hatására és a gyomorfekélyre is, nem általános csodaszer.

pástétom 2010.09.07. 11:59:14

@Ordnassac:

"Eddig a szocikat ekézte, most a Fideszen a sor.

Amúgy nem Szily László felel az Indexen a blogokért?"

Szeretnéd, ha letiltaná az összes, a Fidesznek nem kedves írást?

radala 2010.09.07. 12:00:32

nol.hu/belfold/20100907-_voltak_felajanlkozasok_a_fidesztol_

Kedves Török Gábor téged nagyon sokan félreértenek (gondolom, akik akarnak)
"Szanyi Tibor, a szocialisták kampányfőnöke és Török Gábor független politikai megfi gyelő is jelezte korábban: ha a sokáig nehézségekkel küzdő LMP csak az utolsó pillanatban teljesíti az indulási feltételeket, akkor nehezen tudják majd lemosni magukról a vádat, hogy nem minden törvényes eszközzel történt."

Igazából majdnem szó szerint ezt írtad, de azért ez a mondat így Szanyival egybekapcsolva kicsit más értelmű legalábbis nekem. Persze lehet, hogy én akarom félreérteni a Népszabadságot:-)

Szuper diplomatéma lenne egy politológus hallgatónak, hogy hogyan lehet hitelesen de mégis "célzottan" idézni mondatokat.

Mondjuk tök más, de véletlenül hallottam Hoffmann Rózsát Hiller Istvánnal, amikor bohócozott. HI rögtön ugrott erre, de szerintem nem lehetett félreérteni, amit HR mondott, ráadásul ott az adásban tisztázta, hogy nem a pedagógusokról beszél. No mindegy szuper izgalmas dolog ez a politika és politikai újságírás, pláne az utóbbinak ez a nem érték, hanem cél vezérelt fajtája.

kubatov_kommunista 2010.09.07. 12:01:25

"egy-két kevésbé exponált szereplő elszólásaitól eltekintve mindmáig sikeresen kerülte el a Fidesz, hogy a gazdaságpolitikájára vonatkozóan minden részletet kibontson."

Ez úgy van, hogy van a 0 (nulla) és a <NULL>.
a különség a kettő között,
hogy a 0 egy érték (értékelhető),
a <NULL> pedig egy érték nélküli, semmi.

Te az elsőt rendeled a kormány gazdaságpolitikájához és próbálod már a skálán elhelyezni, méltatni.
Én meg a másodikat.

lüke 2010.09.07. 12:02:10

@AnnaKarenina:
pont a demográfiai csapda a nyugdijjal kapcsolatban nem is olyan negativ,már financiálisan
-szociális, eü pol. értelemben súlyos-
sokan meg se érik, s befizettek, mivel a várható életkor nagyon alacsony
így nem kell annyira höbörögni, ezt is figyelembe kell venni
népgazdasági szempontból

gorcsev54 2010.09.07. 12:02:55

@AnnaKarenina: Na ja csak ,hogy fizessenek többet,ha nincs bevétel mert nincs piac. 22-es csapdája.

lüke 2010.09.07. 12:05:28

@AnnaKarenina:
ezt írtam, hogy az FDA nem engedélyezni, pont ez az ellenérv
de nem vérhigító, csak thr.cyta aggregáció gátló
szerintem az NSRA károsabb
ami az ulcust
s nem beszélve a vese- vas efferens- károsításról
a Viox nem véletlen van bevonva,s az aszpirin nem

Ordnassac 2010.09.07. 12:08:45

@pástétom: ???

Ööö... látszik, hogy nem vagy itt gyakran, különben tudhatnád, hogy igen sok kommentemet is a kukába kellene dobnia ilyen esetben.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.07. 12:09:47

@Ordnassac: látod, ezt nem tudom, de múltkor egy blogon a tulaj (span) olyasmit írt, már nem Szily (persze, félre is érthettem).

AnnaKarenina 2010.09.07. 12:10:06

@lüke: Köszi, én csak laikusként írtam, amit erről eddig hallottam vagy olvastam.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.09.07. 12:18:13

@Hepci: "Milyen változás történt az elmúlt pár hónapban a ballibber média kárára? Én nem látok olyan hatalmas dolgokat.
Vagy ballibber média már Gyurcsány idejében se létezett?"

Még azt a színvonalat sem éred el, mint az előző bejegyzés kommentjeinél...

Lehet hogy neked nem tűnt fel, de a Fidesz teljesen megszállta a közszolgálati médiát.
Lehet arról sem tudsz, hogy a Fidesz megvásárolta az RTL klub 31%-át!
Lehet az sem tűnt fel, hogy a TV2 is a Fidesz hátsóját nyalja.

A jelek szerint az sem tűnt fel, hogy jelenleg az ATV és a Klubrádió az egyetlen tv és rádió a balliberális oldalon!

Azért az érdekelne, milyen életet él az, akinek mindez nem tűnik fel...

A Gyurcsány-kormány idején a jelenlegihez képest természetesen sokkal jobb volt a helyzet.
De a jobboldali média akkor is erősebb volt.

lüke 2010.09.07. 12:21:00

@AnnaKarenina: ok, de jól értelmezted
cost- benefit óriási!

noreg 2010.09.07. 12:23:58

@Bummer:
Népszavazás a kórházi napidíjról, a vizitdíjról és az egyetemi tandíjról volt.

lüke 2010.09.07. 12:25:36

@Zolika1979:
és dübörgött a gazdaság
ez kimaradt

Diocles 2010.09.07. 12:26:51

@Zolika1979:

Demcsák Zsuzsával, Gyurcsány volt szóvivőjével támogatná meg a Fideszt a TV2?
Milyen ravaszak:)
Az RTL szerkesztőségeire milyen hatást gyakorolt Stumpf üzleti bevásárlása? Ballibebbek, mint valaha.
Az MTI-t Vincze Mátyás (MSZP) dirigálja továbbra is, a Magyar Rádióban meg az exMH-s liberálisok viszik a prímet.

Szóval ha a Fidesz így "foglalja el" a médiát, akkor Pürrhosz görög király vehetne tőle leckéket.

Cnere 2010.09.07. 12:27:27

Az IMF hitelt vissza kelle fizetni és nagyon rövid idő alatt. Nem értem, hogy TG nem látja be ezt a pofon egyszerü dolgot. Az ország olyan volt 8 évig, mint egy őrült, aki mindenki felé eladósodott és minden bevállalt csak még több hitelhez juthasson.
A hitelt vissza kell fizetni, most már másnak, de én örülök neki, hogy egy új szemléletű kormány van, és nem csak a megszorításokban és az adóemelésben látják az egyetlen megoldást, hanem próbálkoznak alternatívákkal is.
Egy bukott választás után és főleg ilyen eredménnyel elveszíteni, a szocialistákat nyilván emészti a bűntudat (ha van nekik ilyen) és az elkeseredés, mert azt nem hiszem el, hogy ők sem látják, hova vezet ez az őrült eladósítás, amit műveltek. Persze ezt beismerni becsületes dolog lenne, ezt ne várjuk tőlük, helyette inkább itt mérgezik a kutakat és ordibálnak a partvonalról, meg szurkolnak, hátha hibázik - végre - az Orbán és kiejti a bűvös szót, megszorítás. Szánalmas egy banda a bukott szocialisták. Ennyi.

ati27 2010.09.07. 12:28:23

@Bummer:
Pontosan..

Ugye, ide elvétve járnak trollok. :) Mert talán túl "szürke" az olvasnivaló. :) De azért érdekesnek tartom hogy néhányak megfeledkeznek néhány dologról. Föleg a baloldali érzelmű emberkék. 8 évig töketlenkedés ment. Kvázi 50 colos plazmatévé hitelre, kicentizve a hitel tölresztés, "nyáron" (nyugati világ pénzbősége) Közben az ajtó-ablak elrohadt, a vakolat mállik a házon, és a 20 éves "korszerű hatékonyságú" gázkazán pihen.. Aztán hirtelen megjött a tél. A családfő "na nehogy már fagyoskodjunk" ütközésig feltolja a termosztátot. eltelik egy hónap.. Dobja be a postás a csekket 80 ezer gázszámla... "ez meg miaf***m!" és akárhogy veri az asztalt a szolgáltónál ki kell jattolni. Letörten hazamegy a fagyos szél süvit be az ablak résein, háttérben az 50 colos plazma meghitten villodzik: joshi barat duruzsoló hangja: "-hát kérem ez hihetetlen!..." Csengetnek: jól szituált uriember széles mosoly: Anyagi gondjai vannak? Segítünk! A providentől vagyok..

Na minek az analógiája ez?

Ordnassac 2010.09.07. 12:28:29

OFF

Nézzetek meg az MTI honlapján a jobbra felül található videót. Megadták a Jobbik fővárosi listájának első 6 helyét. Ennyivel számolnak.

ON

almee 2010.09.07. 12:30:27

A feltett kérdésre, azaz, hogy ez véletlen csúszott-e ki a miniszterelnük száján, talá az aznapi megyei lapban megjelenő -gondolom átgondoltan megfogalmazott - interjú választ ad. Feltehetően ez hangzott el kicsit másképp a kötcsei beszédben:

"2012-ben és 2013-ban tízmilliárd eurós nagyságrendben kell visszafizetnünk a korábbi kormányok adósságait – utalt a miniszterelnök az IMF-től felvett óriáshitelre. Ez azt jelenti, hogy ennyi pénzt kell kivenni a gazdaságból, hogy a Gyurcsány-korszak adósságcsapdájából ki tudjunk törni. Ugyanakkor több lesz a munkahely, szabadabb lesz az élet, kinyílnak a lehetőségek – közölte"

lüke 2010.09.07. 12:32:18

mondjátok, hol van:
-idet
-hoplita
-panelburzsuj ?

Ordnassac 2010.09.07. 12:37:49

@lüke: Hoplita kampányol, ő Túrkeve jobbikos polgármester-jelöltje.

Panelburzsujnak írok mailt, de félek, hogy lelépett.

Idet meg melózik.

S2000 2010.09.07. 12:45:19

@Cnere: A mostani kormány nem csökkenteni akarja a hitelállományt, hanem növelni...

AnnaKarenina 2010.09.07. 12:51:58

@gorcsev54: Nem a több befizetésre gondoltam, hanem arra, hogy amit be lehetne fizetni, azt is megpróbálják elkerülni.

Ted Striker 2010.09.07. 12:56:47

@S2000: A mostani kormányról az ökrormi után tudjuk meg hogy valójában mit is akar...

Cnere 2010.09.07. 12:59:18

@S2000: a világon nincs talán csak néhány ország, ahol szufficites a költségvetés. Nem az a lényeg elsősorban, hogy nő az adósság, ha nem nő arányosan jobban, mint ahogy a gazdaság is nő.

Persze a szép az lenne, ha pozitív lenne a költségvetés egyenlege. Például drasztikus kiadáscsökkentés után. De ez álom kategória Magyarországon, amikor alig van adót fizető dolgozó ember.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.09.07. 12:59:57

@Diocles: Az RTL évek óta elfogult a jobboldal irányába! (A Híradó a lényeg.) Fölösleges bármilyen változás. (Még a Való Világ is belefér a Fidesz kulturális világába. :DD )
A tulajdonvásárlás meg TÉNY.
De egyébként a német-belga főtulajdonos is közismerten hitlerista.

Már mért támogatná a Fidesz a TV2-őt?!
(Egyébként milyen műsorban van Demcsák Zsuzsa?)
Aki reggel felkel hogy tévét nézzen, annak részvétem.

A Fidesz pedig így foglalja el a médiát:
comment.blog.hu/2010/09/06/indul_a_nemzeti_egyuttmukodes_televizioja

Baromméter 2010.09.07. 13:06:48

Szerintem azért mondta, hogy ne érhesse a gyurcsányi vád, hogy azért hallgatta el, hogy mi van, hogy nyerjen a választásokon. De azért mégis úgy mondta el és annyit, hogy a lényege később tagadható legyen.

mréveiller 2010.09.07. 13:07:07

az észlényeknek üzenem: amikor szavaztatok nem tudtátok hogy 2008ban IMF hitelt vettünk fel? azon nem agyaltatok hogy azt egyszer vissza is kell fizetni? akkor ki vert át a Fidesz? csak néha gondolkodni kéne

gorcsev54 2010.09.07. 13:08:43

@ati27: Azért ez nem egészen így van! Nekem pl: nincs semmilyen plazmatévém(pedig lehetett volna ) egy szaros hitelem van egy 6 éves autóra (ami fix hiteles- már eleve drágábban kaptam a francot- és munkaeszköz) az ablakon nem süvít a szél( tavaly szigeteltem a házamat-már megbántam mert most még szarabb a jövedelmem - gáz meg szart se ér csak drága európai viszonylatban is-hogy a szolgáltatók mennyire verik át az embereket az már egy másik téma, nem nézem a Josi Baratot azt sem tudom ki az a Győzikét is csak véletlenül tudom meg Mónikát is .Ennél magasabb színvonalon tévézek. A nyolc év töketlenkedésben mi is benne voltunk de leginkább az Mszp,de ne felejtsük ki a Fideszt sem Viktorral az élen(72 órán belül leváltjuk a kormányt)Erről ennyit. Nem én hoztam össze az ezer milliárdos hiányokat sőt csak mindig fizettem(nem kaptam gyed gyes, tízezreket nem kaptam szocpolt, semmilyen támogatást nem kaptam vissza nem térítendő pénzt a vállalkozásomra kemény banki hitelből csináltam -tunk 21 éve-vissza szenvedtük-az én piacomat osztották a multiknak , most itt álok 57 évesen egy stagnáló alig jövedelmező vállalkozásba-felneveltem két gyereket(egyik diplomás robotolhat a Világ legnagyobb cégénél nem amerikai fizetésért
de persze így a 3x keresi mint én-de mivel nem lettem az adócsalásból milliomos csak a a 40% tudtuk neki adni a lakásához,természetesen nem vidéken ,mert ott csak kávét főzhetett volna minimál bérért-persze a franc az neki is drága lett-nincs unokám mert robot van.A másik gyerekem meg itt hagyta az országot-nem keresi halálra magát, de azért megjárta már Kanadát csak ,hogy a legtávolabbit említsem saját nem hiteles autója, motorja van meg kb egy pesti lakás beugrója félretéve-ami nekem és a feleségemnek 35 évébe tellett.(Ja és most még iskolába is jár ingyen sőt adókedvezményt kap.Szóval ennyit a nép túlköltekezéséről.( nem állítom ,hogy nincs olyan)De bezzeg az általunk nehezen befizetett Pl:iparűzési adót azt úgy elbasszák ahogy kell

Robinzon Kurzor 2010.09.07. 13:10:57

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim!

Ismertetem az idevágó Macskafogó-idézetet. Így szól:

"Csakugyan! Ha szabad megjegyeznem, Ön zseniális, Mr. Teufel."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.07. 13:10:58

@Zolika1979: nézd, Zolika, nem szoktam másokat rapid módon lehülyézni, de ismétlem, szerintem súlyos világértelmezési nehézségeid vannak, hasonlóan a függetlenebb SziliKati kontra elfogult Sólyom értelmezésedhez.
Tehát fussunk neki újra. Te ezt írtad: "Ellenzéki média szinte nem is létezik". Nomármost, ez egy ordas marhaság. Hát mégis, hol nyivákolnak a drága balos megmondóemberek, ha szinte nem is létezik a médiájuk? Népszabó, Népszava, Mancs, HVG, 168 Óra, ÉS, Hócipő, Stop, Index, ATV, Heti Hetes, stb., azért hála a jó Istennek, van hol kifejteni a véleményüket, nem is csak ingyér'. Egyedül a Magyar Hírlapot szívták meg súlyosan, de az már évekkel ezelőtt történt.
Lehet, a Fidesz (?) megszállta a közszolgálati médiát és megvette a Fidesz (?) a Retekklub harmadát, sőt, az is lehet, hogy a TV2 a Fidesz (?) hátsóját nyalja, de a műsorszerkezetben, személyekben és hangnemben nem látom az iszonyatos eltolódást a Fidesz irányába. persze, ha az hiányzik, hogy a Bárdos András meg a Máté Kriszta együtt ebédeljen a felkent kormányfővel, ez tényleg elnapolódott, sőt, talán még az a gyakorlat is kialakulhat, hogy Obersovszky meg grillcsirkét uzsonnázik a felcsúti vérnősző minidúcséval és közben kedélyesen spankodnak, élő(nek hazudott) adásban. :)
Ha egyszer lesz egyértelmű Fidesz-dominancia a tévékben, az valószínűleg zavarni fog, de annyira erős a Fidesz-lobbi biztos nem lesz egyhamar, mint a ballibber túlsúly volt kb. 16-18 éven át. Tán még emlékszel, amikor a szerencsétlen Antall kormánya kb. 95%-os ellenzéki médiakórussal nézett szembe, vagy a korábbi Fidesz kormánnyal szemben is volt kb. kétharmados-háromnegyedes média-ellenszél.
Egyébként te mintha több ballibber médiumra vágyakoznál és kevesebb fityeszesre, én meg több nagyjából kiegyensúlyozott médiumra vágyakozom, mint bármely oldali pártsajtóra. No, ez egy igen lényeges különbség viszont, ha esetleg jól látom.

egy maréknyi dollár 2010.09.07. 13:15:16

Se nem zseniális,se nem önveszélyes/Orbánra nézve/.Közveszélyes.

szbi 2010.09.07. 13:16:17

@török gábor:

Kedves Uram,

sajnos igyekezet nem járt sikerrel, írásai megszólalásai koránt sem unalmasak és szürkék. Ha így volna, nem olvasnám-hallgatnám. De persze jómagam egy láda ezeréves törött cserepet is izgalmasnak találok.

Színes flittereket leginkább vetekőzőművésznők cicifixén kedvelem, míg azok le nem kerülnek. Mert akkor kiderül, hogy a tartani kívánt beltartalom unalmas és szürke. S a tárgyban kiművelt szakértő szem ezt rögtön észreveszi. A húsipar nem textilipar!

6.Lenin 2010.09.07. 13:16:24

@László56:

"...a FIDESZ zseniális vagy önveszélyes lenne ? Csak igyekszik becsületes lenni egy olyan országban ahol eddig velejéig romlott pénzéhes politikusok, csak a lopásnak és országrablásnak hagytak teret. "

Igen, sokak képtelenek ezt megérteni.
Vagy értik, és azért anyáznak ezerrel, mert rettegnek, ha sikeres lesz az erőfeszítés, nekik nagyon hosszú időre befellegzett.

Szerintem ez utóbbi van közelebb az igazsághoz.

Ordnassac 2010.09.07. 13:18:09

@Zolika1979: Demcsák Zsuzsa a TV2 reggeli műsorának egyik vezetője.

gorcsev54 2010.09.07. 13:24:14

@6.Lenin:"Csak igyekszik becsületes lenni egy olyan országban ahol eddig velejéig romlott pénzéhes politikusok, csak a lopásnak és országrablásnak hagytak teret. " Azért én ebben nem vagyok olyan biztos-ja és nem rettegek-legfeljebb attól,hogy tönkre megyek nem lesz munkám-ja és még valamitől,hogy idő előtt meghalok és nem élvezhetem a hatalmas nyugdíjamat-főleg ha emelgetik még a korhatárt.

6.Lenin 2010.09.07. 13:28:09

Manyike!

Az ellenzék jelenleg, ma, csak szájtépésre képes.Nincs erejük,de a legrosszabb, nincs mondanivalójuk.

Mi lesz majd, lesznek-é ezek egyáltalán a hatalom közelében (parlamentben), ma teljesen bizonytalan.

lüke 2010.09.07. 13:30:24

@Ted Striker:
vagy nem
szerintem , azt akarja, amit lehet

6.Lenin 2010.09.07. 13:31:40

@gorcsev54:

Te vagy az ország?

Olyan még soha nem volt/lesz, hogy mindenki elégedett. A többség a mérvadó.

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.09.07. 13:35:59

szánalmas, ahogy egy szaros transzporterrel viteti magát mindenhová, amikor ott állnak üresen, kihasználatlanul a méregdrága páncél audik, páncél mercik. komolyan szánalmas a ragaszkodása a vw-hez

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.09.07. 13:37:46

de egy tény: a sz@rból nem lehet várat építeni. és sajnos nincs pénze az országnak

ssi 2010.09.07. 13:38:16

@6.Lenin: sok baj van az ellenzékkel, de változni fognak a bő 3.5 év alatt,
de ügye azt nem gondolod komolyan, hogy az elmúlt 8 év kormánypolitikusai az ördögök, most meg csak angyalok vannak?

@Bence87:"érdekes"? szituáció
aki 8 évig készül a hatalomra ugyanúgy tudja mennyi a hiteltartozás, mint pl. mi is
a retorika nagyúr! ha akarták volna, már a kampányban is másként érvelnek a már akkor is ismert tényekről (hitelekről) - de most nem egészen erről van szó

Themisz 2010.09.07. 13:44:42

@Diocles: A Fidesz úgy foglalja el a kereskedelmi médiát, hogy konkrétan lekenyerezi őket. A válságra való tekintettel ugyanis megengedte, hogy részletekben fizessék a koncessziós díjat, ami a rosszabb anyagi helyzetben álló TV2-t egyértelműen nyalásra késztette még 2 évig
index.hu/kultur/media/2010/05/17/reszletfizetesert_konyorgott_a_tv2_es_az_rtl/

De nézheted pl a Sport TV-t is meccsek előtt, az új MLSZ ajnározásával meg az egy órás exkluzív Orbán interjújukkal (Megjegyzem, én a Sport TV-n láttam GYF-t először nyilatkozni, azóta is kiráz a hideg)

Miután a Szalai A. vezette Médiahatóság fogja kiosztani a csatornahelyeket, ezért most mindenki nyal, hogy megmaradjon a pozíciója. Ennyi az egész

Várúr 2010.09.07. 13:45:57

@Zolika1979:
Félrehalló füleidnek szó szerint idézem a halhatatlan Medgyessy Péter pár évvel ezelőtti dumáját: "Ha a jobboldal tévét akar magának, vegyen". Vett. Úgy látszik, most a balliben a sor, ha a médiából (a szavahihetőségből, a tisztességből, a minimális hozzáértésből, stb.) sikerült kiszorítani saját magát. A poszt eredeti felvetése nem erről szól, hanem az akárhány milliárdos adósság visszafizetéséről. Vagyis nem az eladósítás idején nagyot szökkenő pannon pumáról és egyéb eszement, hazug ötletekről. Ez a különbség a torkig veres (véres) veresjánosi/kókai/furcsányi pénzügypolitika és a mostani között.

6.Lenin 2010.09.07. 13:47:22

@manyike:

Nem írtam ilyesmit, hogy csak angyalok és ördögök vannak.
Viszont a két szemlélet gyökeresen más.

A többség 2010 tavaszán változást akart, mert elégedetlen volt.
Megtörtént a váltás.
A nyertes elkezdett 1 gyökeresen más politikát.Ezt ígérték.Majd néhány hónap/év múlva eldől. sikerül-é.
Nehéz? Keresik az utat? Nagy az ellenállás? Sok a gáncs?
Ezek a kérdések ma.

Themisz 2010.09.07. 13:49:06

@Themisz: (Természetesen a Médiahatóság is 2/3-os Fidesz többséggel működik, hogy a döntések semmiképpen ne lehessenek pártatlanok)

Diocles 2010.09.07. 13:51:44

@Themisz:

Aha. Tehát a TV2 úgy "nyal" a Fidesznek, h Gyurcsány volt szóvivőjét tette meg az amúgy a legnézettebb reggeli politikai műsor arcának, műsorvezetőjének?

Nyilván nagyon zseniális ez a taktika, és én vagyok a hülye, h nem értem.

pannonfunk 2010.09.07. 13:59:47

@manyike: Jajj, ez a retorika annyira bájos a drága Mesikétől: "Szembeszállunk a Fidesz ellenforradalmi kísérletével, megvédjük a demokráciát és a szabadságot." Látszik, hogy már csak a 70+ szavazókban bíznak.

Ordnassac 2010.09.07. 14:06:08

@pannonfunk: rég láttalak! Mailemet megkaptad amúgy?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.07. 14:09:06

@Diocles: nem is vitte a szót szegény, mert kiderült a férjéről, hogy maff... - khmmm - vállalkozó és feltámadt benne a lelkifurdalás, hogy a szikár jellemű Ferenczet nem hozhatja ilyen kínos helyzetbe, hiszen az még nem látott élőben törvénytelenségekben érintett vállalkozót, vagy legalábbis akkor imára kulcsolta a kezét és azt mondta: Klára, az élet néha sötét dolgokkal szembesít minket, de nem rezzenhetünk meg, mint műugróléc, mire rábaxott egy azonosítómentes rohamrendőr egy nemparlagi viperával.

bigapples 2010.09.07. 14:09:55

Ezen az ezermilliárdos forráskivonásról szóló félmondaton úgy lovagol a ballib oldal, ahogy tette a centrális erőtér kapcsán vagy épp a Kéri-körben elhangzott Orbán beszéddel. Kifordítanak egy-egy mondatot, szóösszetételt a szövegösszefüggésből, majd ebbe beleláttatnak olyan dolgokat (most éppen brutális lakossági megszorítást), amik nem is voltak a beszéd részei.

Ennél többet nem ér ez az egész dolog, kicsit izmoznak majd a témán a ballib megmondóemberek, a fékezhetetlen agyvelejű Török Zsolt is elmondja 50-szer, hogy micsoda megszorítás lesz, de ennek nem lesz tényleges hatása a választásra. Nagyjából egyetértek Gábor bejegyzésének utolsó mondatával.

TH 2010.09.07. 14:14:53

Hát a kommentek egy része igen bájos. :-)
Ahogy teljesen begőzölt aggyal érvelnek vagy a fidesz mellett vagy ellen...és nem is gondolnak bele, hogy a világ nem fekete vagy fehér, az egyik szerint a fidesz egy csoportnyi angyal a másik szerint egy csapat ördög. Mindig azt hittem, hogy erről az óvodás szintről előbb-utóbb kimozdulunk, de látszik, hogy ez teljesen esélytelen. elég vicces, de azért elég szomorú is egyben...

rakaz 2010.09.07. 14:18:09

Pártunk és kormányunk, eddig csak a semmit tevésben jeleskedett, de ezt lealább jól kiszinezte.

TH 2010.09.07. 14:18:17

@shwarcz: komolyan mondod, hogy egyrészt mindenki érzékelhetően szegényedett azóta, hogy a Fidesz hatalomra került? Mert ez ilyen direkt ok-okozati kapcsolat? vagy hogy van ez?

pannonfunk 2010.09.07. 14:19:20

@Ordnassac: Szia! Én is dolgozom, sőt, külföldön vagyok per pillanat, nincs időm itt lógni... Igen, megkaptam, köszi. Kíváncsian várom, hogy mi lesz az NKTH-nál.

veny 2010.09.07. 14:23:49

Úgy de úgy értelmeznék már választóilag némi tényleges kormányzati cselekvést...

bigapples 2010.09.07. 14:25:08

Azt nem hiszem, hogy Orbán a mostani megszólalást
nem írta volna meg előre azzal az alapossággal, ahogyan pl. az évértékelőket vagy az ünnepi beszédeket szokta. Nem volt ez semmiféle "baráti", kötetlen légkörű" beszéd, még ha rendezvény az is volt . Orbán pontosan tudta, hogy amit mond, az el fogja érni a nyilvánosságot.

A "nagy Fideszes hibák" alatt pedig rendre kampány során elkövetett mellfogásokat szoktak felsorolni, a kötcsei beszéd egyszerűen nem kampányesemény volt.

tölgyes 2010.09.07. 14:28:02

@is: Az talán mégsem hülyeség, hogyha feltesszük a kérdést: KI FIZESSE ÉS MIBŐL A RÉVÉSZT??Vajon az-e az egyetlen megoldás, hogy a révészt mindig kizárólag az fizeti, aki nem is megy át a túlsó partra.? vagy időnként fizesse az, aki naponta csónakázgat.

Mondok egy példát Kellenek új villamosok. Most mit tegyünk. Teremtsük meg a hazai bázist és csináljunk villamost, vagy vegyük meg külföldről? Ha villamost építünk akkor nem kéne-e HÉV szerelvényeket Metro kocsikat, vonatokat építeni.. Vagy ha lepusztult a buszpark, akkor azt hazai termékkel vagy kínaival pótoljuk-e? Vagy termeltessük meg itthon, vagy hozzuk be külföldről a húst, krumplit? Megvédjük-e magunkat a dömpingártól? Átadjuk-e a kereskedelmi hálózatunkat külföldnek? Hol és hogyan teremtsük meg az arányokat? Milyen legyen ebben a Nyugat szerepe? Hagyjuk-e, hogy az ország mint egy gyarmat a külföld termékeinek felvevő piaca legyen, vagy állítsunk elő valamit mi is.. méghozzá olyan valamit, ami előállításához van hazai tapasztalat.

Mert mi történik most??? Kapunk infrastruktúra fejlesztésre az Eu-tól 5000 milliárd támogatást. Mi tett Bajnai??? Felkérte a franciákat, a németeket, osztrákokat, hogy szállítsák le nekünk a villamosokat, metro kocsikat, hídelemeket, vasúti síneket..Ők legyártották, mi az eus pénzből kifizettük. De ebből nem lett magyar munkahely, nem keletkezett magyar adó, se személyi jöv. adó, se társasági adó. A pénz jött-ment.. Ha a metro kocsikon valamit meg kell javítani.. majd jön a francia szerelő.. tehát a karbantartó se magyar.. az alkatrész se magyar.. Ebből nem lesz magyar felemelkedés.. de nagyon elégedett lesz a Nyugat, hiszen ideadta a pénzt, amit nála költöttünk el.. és ő szép haszonnal visszakapta.. Van ahol a helyzet még ennél is rosszabb.
Erre is tessék gondolni, amikor Lengyel Lacikát olvasva orgazmusa lesz.

Samuzia 2010.09.07. 14:33:49

@noreg: Mert talán a reformokat nem ott kellett volna kezdeni, ahol a maszop akarta.

Ordnassac 2010.09.07. 14:36:43

Elnézést mindenkitől, de @tölgyes: "Ki fizesse és miből a révészt?" kérdésére eszembe jutott egy régi szám:

www.youtube.com/watch?v=8kNwvIEQsg0

Bár nem ez az eredeti klipje. :-)

lüke 2010.09.07. 14:54:09

ez is szép,mint az ált. hangnem
„A komcsik a nyuggereknek nyalnak be, a fidesz meg a hisztis anyukáknak!”

index.hu/belfold/budapest/2010/09/07/a_fideszes_tacskolobbi_terrorizalja_a_xii._kerulet_kutyatartoit/

tessék mondani, normális ember nincs már?

Darkcomet 2010.09.07. 14:57:17

Gratulalok. Torok Gabortol ismet egy remekbe szabottan semmit mondo posztot olvashattam, ahol jo szokasa szerint, ismet megkeruli az egyertelmu allasfoglalast, velemeny nyilvanitast. Ismet mintapeldajat mutatta annak, hogyan kell ugy irni valamirol, hogy kozbe abszolut semmi lenyegeset sem kelljen kozolnie, veletlenul se foglaljon allast se pro, se kontra, nehogy majd kesobb a fejere olvassak valahonnan valakik. Ennyi erovel en is irogathatnek politikai elemzeseket, csak en legalabb ferfiasan elismerem, hogy nem ertek hozza, max. a sajat velemenyemet tudnam kifejteni, viszont azert barhol, barmikor vallalom a felelosseget.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.07. 15:11:27

@Darkcomet: bakker, ez a blog azért van, hogy a Török Gábor érezze jól magát, nem te. :)

lüke 2010.09.07. 15:14:14

@lüke:
ja és Barroso ma angolul beszélt!
nem franciául
nesze neked Szarko

pannonfunk 2010.09.07. 15:14:40

@lüke: Múltkor futok, éppen arrafelé, tizenéves suhanc sétáltatja a németjuhászát, póráz és szájkosár nélkül. A kutya megugat, persze nem esik nekem, de azért köszönöm szépen, ki tudja, vagyok-e annyira izzadt, hogy megtámadjon. A legszebb, hogy utána a suhanc nem hogy bocsánatot nem kér, de a kutyája elfut előle, parancsszavára nem áll meg, nem fogad szót a kutyája. Remek.

_Nagyon_ sok fiatal gyerek van a II.-XII. környéknek azon a részén. Láttam már olyat a játszótér előtt (!), hogy a barátságosnak mondott, 40-50 kilós kutyát a gazdi a farkánál fogva (!) emelte fel, hogy ne ugorjon neki a 2-3 éves kislánynak.

Ordnassac 2010.09.07. 15:15:10

Épp Hámori József beszél az értékelőn.

Malachi 2010.09.07. 15:21:00

na, azért folyik itt a munka

index.hu/kultur/media/2010/09/07/szerkesztoket_riportereket_rugtak_ki_az_mtv-tol/

eddig se nagyon néztem az m1-et, de mostantól...

bigapples 2010.09.07. 15:27:59

@pannonfunk: A póráz nélküli kutyafuttatás tényleg tiltandó olyan helyen, ahol embereket haraphat meg a kutya. Ez a szájkosárrendelet viszont nagyon lol, a főállatorvos nagyjából hasráütésszerűen listázta a nagytestű kutyákat. Miért van ott a listán a német dog azon kívül, hogy egy nagytestű kutya? Ha viszont tényleg ez a szempont, miért nincs ott a közepes kecske méretű írfarkas? Ráadásul a legtöbb harapás a labilis idegrendszerű pincsik számlájára írható.

campobaszo 2010.09.07. 15:31:57

@Hepci: "a szerencsétlen Antall kormánya kb. 95%-os ellenzéki médiakórussal nézett szembe"
1990 és 1994 között 1 országos televízió volt.Azt pedig a kormány megszállta.Külön műsorokat hoztak létre az esti film elé beszúrva "baloldali veszély van,juj juj juj" címmel.Pálffy G. István büszkén mondogatta,hogy a vasárnapi Hét című műsorát 5-6 millióan nézték!!!Szó szerint az egész ország azt hallgatta minden nap,hogy jönnek a kommunisták.Tessék megnézni a 94-es választások eredményét és felfogni végre,hogy a valóság elől senki sem menekülhet.Most ballib kézen van a média?És kinek van kétharmada?Meg lehet szállni az egész médiát,de ha ez 20 éve nem működött,akkor hogy a fenébe működne ma,az internet korában?

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.09.07. 15:36:35

Akik szinte mindenbe a zseniális kiszámított lépéseket látják, azok egyszerű ostoba kis hívők (v.ö. isten útjai kiszámíthatatlanok, mi földi halandók azt nem érthetjük). Ez egy egyszerű módja a rajongás és a valóság ütközéséből adódó kognitív disszonancia feloldására. Méghozzá a legegyszerűbb: a tényeket írjuk át (nem hibázik, trükközik). De hát ez van, a politikai kötődés mocskosul érzelmi kérdés az emberek nagyon nagy többségénél (azoknál is, akik szerint semmit nem csinálhat jól a fidesz).

Az meg nem meglepő, hogy megpróbálnak lavírozni az önkormányzati választásokig, ez pont így megy húsz éve. Mindigis így ment. Az MSZPnek ezzel ment el 8 éve. Először az önkormányzati választások, aztán az EP választások, aztán jött Gyurcsány, és akkor arra játszottak, hogy a maradék két évben már nem csinálnak semmi durvát, mert akkor pont megszívnák a választást, aztán ugye 2006-os választás, önkormányzati választás, stb. Közben meg megy az idő, de a választópolgártársak ezt az időhúzást implicit díjazzák. (Ha nem így lenne, akkor nem csinálnák, mert nem érné meg.) Mintha az időnk végtelen lenne.

lüke 2010.09.07. 15:44:41

@pannonfunk:
hmm
de a kutyák másként ugatnak, mint ez a hiszti meg nyugger beszéd , és főképp nem harapnak ,ha ugatnak

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.07. 15:46:40

@bigapples:
Akkor tiltsák be a szájkosár és póráz nélküli kutyát a kertekben.
Mert minden kutyatámadás kertekben történik.

lüke 2010.09.07. 15:49:33

@campobaszo:
hol van már a tavalyi hó, még Campobassoban is már friss esett

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.07. 15:49:53

@huvosvadasz: Nyolc év alatt volt két parlamenti, két önkormányzati, két EU parlamenti és két népszavazásos országos választás.
Egymásba értek a kampányok.

bigapples 2010.09.07. 15:50:14

@campobaszo: Az Antall kormány teljes ellenzéki médiatúlsúllyal nézett szembe. Ezen a tényen nem változtat, hogy az egyik híradót MDF érzelmű emberek vezették. A magyar média 90-ben sem csak az mtv1 félnyolcas híradójából állt.

Ordnassac 2010.09.07. 15:53:56

@simonmondja.: most várhatóan 2014-ig nem lesz semmi...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.07. 16:08:01

@campobaszo: minden elkezdődik valahol, bár ezt remekül el lehet kenni. Volt ugye a Hankiss meg a Gombár, a két demokráciaféltő liberális médiaelnök, akiknek az értelmezésébe pl. egy miniszterelnök megjelenése a televízióban nem fért bele. Aztán volt a sok napilap, akik az egy szem - nagyjából kiegyensúlyozott, vegyes szerkesztőségű - MN kivételével ugyanazt vuvuzelázták. Nekem pl. döbbenetes volt, hogy az első szabad választáson hatalmat kapott kormány mit kapott az exbolsi médiától, de lehet, hogy ez másokat nem zavart. És igen, az MDF-kormány az utolsó évében ostobán megszállta a médiát. Ha Antall él, az aligha következett volna be, bár kevés olyan lény van, akit évekig köpködnek és egyszer se üt vissza.
Mostanra pedig szerencsére eltűnt a mindentjobbantudó csőcselék médiauralma, helyettük készülődnek a jobbgagyi médiában szocializálódott médiahulladékok. Talán egyszer lesz kormány, amelyik nem a saját seggéből húzza elő a közszolgálat alakjait, de ez nem mostanában lesz.

dr.pupak30 2010.09.07. 16:15:38

egszerű, Orbán idióta. elhitette magával hogy ő különleges küldetéssel rendelkező ember. ezt a fajta küldetés és különlegesség tudatot nagyszerűen táplálja a környezete kritikátlansága. Orbán bólogató jánosokat gyűjtött maga köré. Az elmúlt időszak kommunikációsja és intézkedései kivállóan mutatják, hogy fogalmuk sincs a tetteik következményeiről, tudatlanok, annyira mint az előző kormány prominensei. Amit kivállóan megtanultak az a másik oldal népszerűségét aláásó kommunikáció, a szavazatszerzés. sajnos ebbe bele fog dögleni az ország.

bariga 2010.09.07. 16:15:46

bocsánat ez sajnos nem ön, hanem köz

lüke 2010.09.07. 16:23:44

@Hepci:
ez a kettő a morális poén
- hogy 2 évig volt ME s nem tud vissza ütni Lengyeleknek, Aczéloknak etc
- s az azóta a béka seggéhez is liften járó, ellaposodott sajtónak

török gábor 2010.09.07. 16:24:40

érdekes volt a mai rendezvény végén hallgatni a "Most múlik pontosan" című dalt...

török gábor 2010.09.07. 16:26:32

@török gábor: "...otthonom kőpokol, szilánkos mennyország, folyékony torz tükör..."

lüke 2010.09.07. 16:27:04

nemcsak a Quimby feldolgozást, hanem az egész globalizált masszával küzdő magyaros virtust

bigapples 2010.09.07. 16:37:27

@török gábor: Nekem is furcsa választásnak tűnt a 100-napot értékelő beszéd után ezzel lekeverni a rendezvényt. Kb az lehetett a mottó, hogy szép szám meg Csík együttes és ennél mélyebben nem gondoltak bele, hogy mit is raknak a rendezvény végére.

sárkányfő 2010.09.07. 16:46:50

Ööö, valaki nézte Orbán műsorát? Megint beszólogatott az IMF-nek? Vagy miről dumált, már megint gyengül a forint...

Caymans 2010.09.07. 16:51:53

@török gábor: Pusztán mint egyszerű választó józan paraszti ésszel gondolkodva: Okés, jön az ellenzék az adósságdumával, de azt a pénzt amit most a Fidesznek vissza kell fizetni azt nem ő vette fel, így még ha nekem ezzel is jönnek, nem fogom az X-em annak a pártnak jelöltjére adni, akiknek köszönhetjük, hogy ennyi a magyar államadósság.

Véleményem szerint a kis pártok se tudják igazán meglovagolni ezt, hisz ellenkező esetben nekik ugyanúgy vissza kellene fizetniük az összeget.

1 szó mint 100: Nyakig állunk a ****ban, attól függetlenül, hogy kire akarjuk rákenni, ugyanúgy büdös marad.

tölgyes 2010.09.07. 16:55:05

@ó jaj: Most legalább spekulálhat..:) Hiszen ebben úgyis nagymesternek mondja magát.

TH 2010.09.07. 16:55:29

@Caymans: gyakorlatilag az MSZP ezen a területen max. csöndbe maradhat, mert minden más igen viccesen hatna. Az LMP vagy a Jobbik már hitelesen mondhatják azt, hogy OK, vissza kell fizetni, de nem mindegy, mire jut kevesebb pénz, meg a visszafizetés ütemezése stb. Szóval a kisebb pártok lazán meglovagolhatják ezt, az MSZP nehezen...Szerintem.

vakvarju 2010.09.07. 16:55:47

@www.Bisex.hu: És azokat az autókat kinek a pénzéből tartják fenn?
Elnézést, most Orbán jön, vagy megy? Jó lenne tudni! Csak úgy kíváncsiságból!
Egyszerűen nem értem, ha a Fidesz 2/3-dal megnyerte a választást (ugye a nyolc millió választásra jogosult állampolgárból 2,8 millióan szavaztak rájuk), akkor a miniszterelnök mitől fél? Miért olyan feszült? Beszéd közben állandóan a pulpitusba kapaszkodik. Attól fél, hogy kapaszkodás nélkül hanyatt esik? Az még ezután következik.

tölgyes 2010.09.07. 17:00:21

Az Eu ultimátumot adott: Mindenki bérét csökkentheti a kormány, de a jegybank elnökének fizetése érinthetetlen...:( Vagyis el lehet venni a nyugdíjas nyugdíját, ki lehet vetni az ingatlanadót, lehet csökkenteni a pedagógusok bérét, az orvosok juttatásait, a betegek várlistáit meg lehet triplázni: DE AZ MNB ELNÖKÉNEK A BÉRE ÉRINTHETETLEN.!!.. csak hogy mindenki tudja kié a hatalom:)

"A JOGÁLLAMBAN A PÉNZ A FEGYVER." Nincs új a Nap alatt!

Mit gondolnak kinek a népszerűségét fogja növelni ez a hír??????

sárkányfő 2010.09.07. 17:00:34

@tölgyes: mikor mondtam én olyat valaha, hogy nagymestere lennék a spekulációnak? :) vagy akár csak valami hasonlót?
tölgyes, hányszor könyörögtem már, hogy szállj le a drogról... már kevered az embereket... állj le vele míg nem késő... :)

lüke 2010.09.07. 17:01:47

@ó jaj:
jajaj
a Kósa beszéd alatt éppen a svájciak felvásárolták az eurót, miközben hallgaták, mit mond Kósa
s most is mindenki szinkron tolmácsal hallgatta ezt az érthetetlen nyelvet.....
/.MO nem akkora gazd. potentát hogy erősítse az eurót/

lüke 2010.09.07. 17:02:44

@tölgyes:
ezt nem az EU, az EKB, Frankfurtban

tölgyes 2010.09.07. 17:03:43

@ó jaj: Jaj elnézést kérek!:) Összekevertem az adócsalást a spekulációval..:):)

cambridge.on 2010.09.07. 17:05:22

@lüke: Tegnap is volt egy cikk a törvény értelméről, de tegnap más volt itta téma.
Gyurcsány is prüszkölt, mert nem tudott megszabadulni Járaitól.
A Fideszben kitalálták, hogy ők okosabbak lévén , majd olyan helyzetet teremtenek, hogy Simor majd önként lemond.
Ki olyan bolond, hogy negyedpénzért dolgozzon?SIMOR!
Vagy,csak ismeri az uniós szabályokat.
A lex Simor nem működik.
Azért írtam lex Simort, mert a Fidesz a saját embereit kivette a törvény hatálya alól.
Nincs kétségem afelől, hogy nem lesznek szégyenlősek az egymás fizetéseinek megállapításakor.
Zseniális, vagy önveszélyes?
Inkább dilettáns,ez jobban illik rájuk.

lüke 2010.09.07. 17:05:45

@vakvarju:
megin kenitek a szavakat,mint a papagályok,
a pala' men'be' van 2/3

sárkányfő 2010.09.07. 17:08:48

@tölgyes: azt a csekélységet leszámítva, hogy az EU saját jogrendjét követi, amikor egy, a közösségi jogrendet megsértő tagállamát helyre rakja, méghozzá olyan tagállamát, amely elfogadta és aláírta ezt a jogrendet, szóval túl ezen, valami elképesztően pitiáner hogy mennyire fáj a jobbosok egy meglepően nagy részének hogy a Simor annyit keres, mint amennyit bármelyik másik banknál keressen a piaci szférában... képesek vagytok ezen rágódni hónapok óta... még ha jogos is lenne (de nem az), akkor is, ennek az országnak ezerszer nagyobb gondjai vannak, pénzben is. tömegeket érintő súlyos bajok.

tölgyes 2010.09.07. 17:09:58

@lüke: amelyik az Európai Unió központi bankja...:) Egyébként most éppen az EU Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága szólította fel..:) (lásd index)
Jellemző, hogy milyen nagy a zsizsegés.. még a végén nekik is csökkentik a pénzüket..:)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.07. 17:10:01

@ó jaj:
Pár mondatig fél füllel.
Akkor épp arról beszélt, hogy nagyon szociális lesz és itt senkit nem fognak kilakoltatni, meg a bankok nem veszik el az otthonokat.
Ha a többi is erről szólt, akkor komcsi alapvetés miatt zuhan a forint.

sárkányfő 2010.09.07. 17:11:42

@tölgyes: könyörgöm tölgyes, NE told a heroint! ártalmas! semmilyen nagymesterségről nem írtam soha... a saját nevedre emlékszel még?

tölgyes 2010.09.07. 17:12:39

@ó jaj: Magyarországbnak is van saját jogrendje.. de majd elvitatkozgatnak...
Az Eu. jogrendjébe belefér a bankvezér 8 milliós fizetése és a pedagógusok, nyugdíjasok stb. nyugdíjának, bérének csökkentése. HISZEN ÉPP ITT A BAJ.. A JOGREND!! AZZAL VAN A BAJ!

"A jogállamban a pénz a fegyver."

lüke 2010.09.07. 17:13:39

@tölgyes: hmm
a németek egyik nagy büszkesége a tárgyalások folyamán a Frankfurtba helyezett
E. Zentralbank,
ami nem Párizsba került

tölgyes 2010.09.07. 17:14:20

@simonmondja.: Kezdeményezni fogom fizetésének csökkentését és kilakoltatását.. nehogy szenvedjen ettől a komcsi számvetéstől..:)

dr.pupak30 2010.09.07. 17:14:48

visszafizetik a felvett hiteleket. eltörlik a vagyonadót, finanszírozzák az egyházi iskolákat. az eü még mindig "ingyenes" pénznyelő, átalakításra esély nincs. a MÁV, BKV veszteséges, kiválló pénzszerző hely egyeseknek, átalakításról nem is hallani. az oktatás még mindig ingyenes.
eközben még adócsökkentésről munkahelytermtésről és felzárkózásról is álmodoznak
ezt hogy fogják csinálni ? vagy megint csak a parasztvakítás megy.

Videofon 2010.09.07. 17:14:53

@tölgyes:
Tényleg nagy tragédia, hogy Orbán nem inflálhatha szét a forintot. Pedig olyan gyönyörű lenne nosztalgiázni azon a költségvetési és kommunikációs számbűvészkedésen, amit 12 éve mutatott be először.

tölgyes 2010.09.07. 17:15:43

@lüke: Értem. Ettől még Eu-s intézmény..Ráadásul a főigazgatóság -ami most beszólt- ha jól tudom Brüsszelben lakik..Egyébként: ÜDV!

sárkányfő 2010.09.07. 17:16:08

@simonmondja.: hát nem tudom... jelenleg az index főoldalán az árfolyam-ablakban ez áll: CHF/HUF - 224,05. Ez történelmi rekord, ha jól tudom.
Remélem hamar helyre áll. Nekem nincs hitelem, de a rokonságban van :(

lüke 2010.09.07. 17:16:17

@tölgyes:
vagy eszme
vagy pénz
válaszhatsz:)

tölgyes 2010.09.07. 17:16:32

@Videofon: Ez az inflálás Bokrosnak volt aqz ideája!

lüke 2010.09.07. 17:18:01

@lüke:
de finomság az , hogy a bankárok tiltakoznak

dr.pupak30 2010.09.07. 17:18:29

ja és el ne felejtsem a folyamatos keménykedéssel a mélybe lökik a forintot ami köznép adósságterheinek növekedéséhez vezet. ha nem akarnak utcára lökni emebereket ki fogja fizetni az adósságterheiket ? majd a kormány ?
mi lesz ha jönnek a válság utórengései? majd akkor is elmagyarkodnak és parasztvakítanak tovább ?

lüke 2010.09.07. 17:19:36

@tölgyes:
meg Bushnak és Obamánk
hogy exportálhassanak
meg az UBS-nek, ami független a EZB-től

Videofon 2010.09.07. 17:20:16

@tölgyes:
Elnézést!
Elfelejtettem, hogy pénzügyi analfabétának méltóztatik lenni.

lüke 2010.09.07. 17:20:43

@pupak30:
most is mindenki szinkron tolmácsal hallgatta ezt az érthetetlen nyelvet.,amin OV beszélt,mert
MO akkora gazd. potentát hogy erősíti az eurót

tölgyes 2010.09.07. 17:20:44

@lüke: "Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek, de mind-mind pénzre vált reményt..":)

tölgyes 2010.09.07. 17:22:35

@Videofon: Lehet..ámde Bokros alatt - ha jól emlékszem -20% köré ment az infláció.. Orbánék alatt pedig 5%-ra csökkent.

Ordnassac 2010.09.07. 17:23:16

@török gábor: a professzoroknál valaki titkos Quimby-rajongó? ;-)

tölgyes 2010.09.07. 17:24:17

@lüke: Már, ha József Attila az, akkor igen.

Ordnassac 2010.09.07. 17:27:03

@tölgyes: az jjulie volt, nem ó jaj.

bigapples 2010.09.07. 17:29:03

@cambridge.on: @ó jaj:

Ok, adott a helyzet, Simorról olyan súlyos morális vétek derül ki, ami alapján a fejlett világ minden országában le kellene mondania, de ő két kézzel kapaszkodik a székébe.

Mit kellene ilyenkor egy kormánypártnak tennie? Szótlanul tűrni, hogy az az ember vezesse tovább a jegybankot, aki tevékenyen részt vett az országot adósságspirálba vivő gazdaságpolitikába irányításában, s miközben a magyar gazdaság megmentéséről papolt, a saját magánvagyonát kimenti egy adóparadicsomban bejegyzett off-shore cégbe.

Nyilván számolt a kormány azzal, hogy az EKB elkaszálja a Simor fizetéscsökkentését, sőt azzal is, hogy nehéz lesz elmozdítani. Politikailag mégis meg kellett lépniük a csökkentést, hogy világossá tegyék, milyen erkölcsi elveket tartanak irányadónak. Szerintem ez nem dilettantizmus vagy kisstílűség, hanem következetesség.

tölgyes 2010.09.07. 17:29:35

@Ordnassac: időnként nem látom, hogy mi kettejük között a különbség.. de kösz.. mindenkit megkövetek akit érint..:)

lüke 2010.09.07. 17:29:38

@tölgyes:
hmm Karinthyval válaszoltam
' De most közöttünk jár, bár ő egy antik'

bigapples 2010.09.07. 17:30:50

@Ordnassac: ha az lenne, tudná miről szól ez a szám.

sajto@ - sajtokukac.blog.hu 2010.09.07. 17:30:53

Nem baj, ha elszólod magad. De ne lepődj meg, ha meg is írom.

tölgyes 2010.09.07. 17:31:00

@lüke: No erre se jöttem volna rá..:)

gorcsev54 2010.09.07. 17:31:54

@6.Lenin: És ki a többség?Az ország nem én vagyok, hanem mi mindannyian-azok is akik nem mindenben értenek egyet, vagy csak részben!A többség az 10 mill. ember és nem a 3,8 mill.akiből 1, akárhány szavazott rá, de ez nem azt jelenti azt , hogy ellene vagyok ,hanem azt, hogy nem mindennel értek egyet. És ez nagy különbség!És az is ha úgy gondolom, hogy most sem mennek jó irányba (bizonyos) dolgok, de ha az ember hozzászól valamihez az csak egy vélemény senki számára sem kötelező,de engedtessék meg ,hogy saját véleményem legyen és aki nem ért vele egyet az nem ért vele egyet.Minden embernek csak egy élete van és minden ember saját magából és helyzetéből indul ki és mindenki élete a saját maga részére (családja) fontos és az én életemből(másokéból is) már kurva sokat elvettek (elcsesztek) a" kísérletező" politikusok (akik persze mindig jól éltek akár szegfűsök akár narancsosok)Tehát röviden itt nem szoci fröcsögésről van szó, hanem arról amit nem tart oké-nak az ember,mégha vannak akik igen.

Ordnassac 2010.09.07. 17:31:54

Közben halkan megjegyzem: a Jobbik és az LMP is leadta fővárosi listáit.

sajto@ - sajtokukac.blog.hu 2010.09.07. 17:32:17

Nem baj ha elszólod magad. De ne lepődj meg, ha megírom.

tölgyes 2010.09.07. 17:36:19

@gorcsev54: Kedves Gorcsev!

Értem én.. csakhogy ez a világ nem így működik. Azok aki nem mentek el -az ok lehet annyiféle ahányan nem szavaztak - azok a többiekre bízták a döntést.. Ezért aki otthon marad, az mindig a többséget támogatja.. legfeljebb nem gondol rá, amikor otthon marad.

lüke 2010.09.07. 17:41:35

@Ordnassac:
hartes Durchziehen der Konzept
merkwürdig und gefaerlich?

cambridge.on 2010.09.07. 17:48:25

@tölgyes: A demagógia mintaképe amit írtál.Ezzel a dumával be lehet etetni a népet:A Fidesz takarékoskodni akar.Az MFB elnökének, és az állami vállalatok vezetőjének a bérével miért nem akar?

Olyan mint a párt finanszírozás.
Kevesebbet ad az állam, a hülyék meg elhiszik, hogy ezután kevesebbet is fognak a pártok költeni!
Több lesz a fekete pénz ezután, pedig eddig sem volt kevés.
Nem érdeke a Fidesznek a tiszta helyzet kialakítása.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.07. 17:51:17

@tölgyes:
Nem számvetés.
Alapvetés.
Mindenkinek szükségletei szerint ...- tudod... Marx

Ordnassac 2010.09.07. 17:53:33

@bigapples: "Egy indián lidérc kísért itt bennem"

A dakota közmondások után ez még belefér, nem? ;-P

hollario 2010.09.07. 17:57:05

Orbán: Az utópiák helyett éljen a valóság!

Újabb csúcsot döntött a svájci frank

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.09.07. 17:57:12

@Várúr: "az akárhány milliárdos adósság visszafizetéséről. Vagyis nem az eladósítás idején nagyot szökkenő pannon pumáról és egyéb eszement, hazug ötletekről. Ez a különbség a torkig veres (véres) veresjánosi/kókai/furcsányi pénzügypolitika és a mostani között."

Tudod mit jelent az hogy KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY?!
Hogy az állam többet költ mint amennyi a bevétele!
Szerinted a különbséget miből finanszírozzák?!
Elárulom: hitelből.

Az előző kormányok folyamatosan vitték lefelé a hiányt.
A Fidesz meg nem győzte ordibálni: adni még ide, adni még oda, stb.

Az Orbán-kormány NAGYOBB hiányt szeretett volna mint 3,8%.
Mikor a nagyon "okos" nyilatkozatok hatására megbolydult a piac, akkor annak lenyugtatására, jelentette be - kényszerből - hogy tartjuk a 3,8%-os hiányt.

Azóta is folytonos simliskedés zajlik hogy hogyan kell számolni azt a 3,8%-ot. (nyugdíjpénztár)

Ennyit az Orbán-kormány adósságcsökkentési szándékairól...

gorcsev54 2010.09.07. 17:57:29

@tölgyes: Válaszoltam rá csak közben megszakadt az internet.Ezzel egyet értek, de én amikor többségről beszélek akkor nem a szavazatok szerinti többségről, hanem a robotoló fizető és fizető többségre gondolok számomra a kisebbség a politikai elit akármilyen színű.

lüke 2010.09.07. 18:00:57

@Ordnassac:
most mit elemeztek:)
KT komoly füves meg alkesz
jan1-n minden Quimbyn a gödörben
szédelgek a fűtől-hova járnak a blogfenntartóöregasszonyok-

sárkányfő 2010.09.07. 18:01:48

@bigapples:
Nem gúnyból, hanem komolyan írom, és szomorúan: egy az egyben felmondtad az egyik szíjjártó slágert. Szerintem ha valaki felnőtt fejjel ilyen valóságtól távol álló, egyben önmagának is ellentmondó, silány és paranoid zagyvaságot képes csont nélkül a magáévá tenni, az reménytelen, de udvariasságból egy (és nem több) kör erejéig válaszolok, bár valószínűleg a falnak beszélek. (bárcsak tévednék)

Simor Cipruson tartotta a pénzét, ami nem hogy nem offshore, de egyenesen az EU tagállama, épp úgy mint mi. Az offshorozás tehát eleve hülyeség.
De kétségtelenül jobban járt, mint ha itt tartotta volna. Magam is azt gondolom, hogy egy ilyen magas rangú embert szigorúbb elvárásoknak kell alávetni, mint az átlagembert, így szerintem sem volt ez helyes, de a "súlyos morális vétek" kifejezés erős, nem jegybankelnökként csinálta, hanem előtte, és már hazahozta.

Persze ez az egész csak hazudozás, átlátszó színház, mivel nyilvánvalóan ez az ügy pusztán csak egy ürügy a boszorkányüldözéshez. A cél természetesen az amit az elmúlt 100 napban láttunk: minden, elvileg független pozíció Orbánhoz hű pártkatonával, ölebbel való feltöltése, olyan minőségi emberekkel, mint Schmitt vagy Domokos, stb.
A jegybank elnöki poszt még nem Orbán valamelyik haverjáé, ezért veri a rácsot, a szétmanipulált hívei meg be lettek hergelve hogy offshore meg morál.

A morális kifogások amúgy is eleve röhejesek, és akkor még nagyon finoman fogalmaztam. Ugyanis _nekem_ lehetnek morális kifogásaim Simorral szemben, vagy bárkivel szemben, de a Fidesz és az Orbán kormány az utolsó ebben az országban, akinek van joga erről egy árva szót is szólni. Bármiféle moralitással köszönő viszonyban sem lévő tetteik felsorolásától most eltekintek, maradjunk csak Gál András Leventénél, akit az _után_ neveztek ki Navra közig. államtitkárának, és a kormány HR-esének, azaz a kormány egyik kulcsembernek, hogy belekezdtek a nagy offshore-lovagozásba. Gál András Levente, ha nem tudnád nem off-shore lovag volt, hanem főállású offshore-herceg. nagyherceg. Abból élt az ügyvédi irodája, hogy ilyeneket gyártott, kezelt, vitt, ő és családja is, életvitelszerűen.

Ennek fényében ez: "hogy világossá tegyék, milyen erkölcsi elveket tartanak irányadónak." , ez egyszerűen nevetséges és reménytelenül hiteltelen. Lásd még: pfúj, oligarchák! majd jött Pintér meg Fellegi...

De a kétmillás bérplafon más miatt is hiteltelen (azon túl, hogy kontraproduktív, de mindegy). Ezért:
"A szeptember elsején életbe lépett új bérplafon csak azokra nem vonatkozik, akik miatt azt eredetileg kitalálták. A kormány ugyanis úgy vonta be a jegybankot a megzabolázottak körébe, hogy kiengedte onnan az állami cégek vezetőit, akik így ezután újra felső korlát nélkül kereshetnek majd."
index.hu/gazdasag/magyar/2010/09/06/a_kormany_ugy_vezette_be_a_berplafont_hogy_eltorolte/

Minden butaságra, és tipikus szíjjártós hülyeségre most nem térek ki, csak még annyi, hogy az ország nincs adósság-spirálban, az adósságunk kétségtelenül magas, 80%, de spirálról szó sincs, ráadásul ezt még a fidesz is hajtogatja, hogy még az IMF hitelre sincs szükségünk, megállunk a magunk talpán. (így persze drágább a finanszírozás, a ami pénzünkön, csak hogy játszhassa a nagyfiút orbán, de ez most mindegy...)

Mindezt amúgy neked is tudnod kéne. Akkor miért írsz mégis ilyeneket?

lüke 2010.09.07. 18:04:38

@hollario:
hollari,
neked is:
s most is mindenki szinkron tolmácsal hallgatta ezt az érthetetlen nyelvet, amit OV beszél
s MO akkora gazd. potentát hogy erősíti az eurót

Ordnassac 2010.09.07. 18:04:40

@lüke: ha ezt te elemzésnek hívod, amit itt hülyülök. ;-)

A Quimbyt szeretem, bár a Most múlik pontosan nem feltétlenül a kedvencem tőlük.

bariga 2010.09.07. 18:08:31

most hallottam tévében Orbán úr szájából, hogy éljen a valóság. eddig minden megmozdulása sajnos vagy a távoli , már egyáltalán nem releváns múltról, vagy valami használhatatlan pátoszról szólt és messze elkerülte a való világban szükséges intézkedéseket. Ez inkább
egy demagóg intézkedés és beszédgyüjtemény ami eddig is sok kárt okozott, de még többet fog hosszabb távon.
Itt már tényxleg szükség lesz a Jóisten segítségére, ha nem hagyja abba ezt a zagyva beszédet és cselekvést.

Ordnassac 2010.09.07. 18:11:07

@bariga: jézusom, mintha Szijjártó egyik katasztrófabeszédét olvastam volna, úgy írsz. Ennél azért értelmesebb vagy...

bigapples 2010.09.07. 18:13:42

@Ordnassac: A dakotázás már lejárt lemez :), de Orbán beszélt politikai drogdealerekről Kötcsén, lehet hogy valaki erre asszociált?

lüke 2010.09.07. 18:15:16

@Ordnassac:
:))))))
nekem meg ez a kedvencem, ez sikerült a legjobbra
avanti gárda:)
s nem értem ,miért kellett a Csiknak ezt műsorra venni
s továbbfűzve: az OV beszédhez ,ez se volt
comme il faut

bariga 2010.09.07. 18:19:28

@Ordnassac: OK kérek szépen mondjuk öt intézkedést, ami előre visz és az ország illetve az emberek hasznára válik, de komolyat, nem olyanokat, amike a Szíjjártó magyaráz

gorcsev54 2010.09.07. 18:23:23

@ó jaj: Ez jó volt!!!!!!!!!!!!! A ködösítés már megy. Értékelt a Viktor(hogy mit azt csak ő tudja)Szóval az előző kormány a jólétre vette fel a hiteleket?!Tényleg?Ezt már a nyolcvanas években is hallottam ,sőt már a hetvenes években is( már akkor lopták a politikusok a hiteleket)-szóval itt mindig is túl jól éltek az emberek! Igen? Az én apám építészmérnök volt az ötvenes években azért nyomorogtak mer építeni kellett az országot (meg kulák származású volt) a hatvanas években jobb volt (amíg maszekban tervezett) aztán ranglétra egy nagy tervező iroda igazgatója hosszú ideig(sok fúrással nem volt pártag) az ország építése (lopás nélkül nem mint a BKV-nál)meg lett az eredménye szar nyugdíj elég hamar halál.Nekem már Kádár is azt üzente (nadrágszíjat kell húzni,mert túl jól élek 6.60 Ft órabérrel várhatóan 20 év után állami lakással) aztán jött a nyolcvanas évek vége kiprivatizálták alólam a munkahelyet(tömören ellopták)aztán vállalkozz állandóan változó adó és járulékkal(de már megint én mi költöttük el a milliárdokat hitelből Igaz se Szot üdülő se gyár se belvárosi telek nem jutott nekem nekünk a privatizációból(lopásból) de pénzt sem láttunk.Szóval "azemberek jó léte miatt" lett nagy az állam adóság(ja apám anyám halála előtti 50 ezres nyugdíja)meg az én a mi horvát tengerparti nyaralóm 30 millás autóm, 200 millás házam stb miatt.

Ordnassac 2010.09.07. 18:28:23

@lüke: tényleg erősen elüt.

Amúgy az Autó egy szerpentinen és a Sehol se talállak a kedvencem tőlük. :-)

shwarcz bácsi 2010.09.07. 18:28:33

index.hu/gazdasag/magyar/2010/09/07/ujabb_csucsot_dontott_a_svajci_frank/

nesze b+ magyar che guevara,immáron valóság és nem utópia a 224ft os svájci frank.

még egy adalék...

Martonyi János szerint nem fenyegeti veszély a közszolgálati médiát...

Több forrásból megerősített információink szerint a reggel elküldött alkalmazottak között van Molnár János, a Panoráma főszerkesztője, Somos András, Az Este riportere, Horváth Csaba, az esti Híradó egyik napi szerkesztője, Madarász Gábor, a reggeli és éjszakai Híradó egyik szerkesztője, Novák András, a Híradó riportere, és Bánhídi Emese, Az Este riportere. A kirúgások reggel kilenckor kezdődtek, és nem tudni, hogy meddig tartanak, tehát a névsor feltehetően még nem teljes. Az elküldött szerkesztők és riporterek többségét megpróbáltuk megszólaltatni, de arra hivatkozva, hogy még állományban vannak, nem nyilatkoztak.

bigapples 2010.09.07. 18:34:52

@ó jaj: Ha nem haragszol, nem folytatom a személyeskedést.
Fellegi és Pintér is kiszállt a cégeiből a miniszteri kinevezése előtt. Ha kiderülne, hogy minisztersége alatt bármelyikük is off-shore cégekben tartja a vagyonát külföldön, akkor én biztosan nem fogom mentegetni ezt a tényt.

Nevetséges az az érvelés, hogy Ciprus EU tag, tehát nem off-shore, hanem on-shore a cég. Ha a Deutsche Bank elnökéről kiderülne, hogy adóelkerülés céljából nem Cipruson, hanem akár csak Ausztriában tartja is a pénzét, akkor olyan felháborodás lenne, hogy azonnal le kellene mondania. Mert ez így nem megy. Mint üzletember, Simor folytathat adóoptimalizációt, persze csak a törvények betartásával, de jegybankelnökként ezt nem teheti meg.

A válság olyan legyengülten állapotban érte Magyarországot, hogy az IMF hitel nélkül csődbe ment volna az ország. Innen nézve borzasztóan sok a 80% fölötti GDP arányos adósság és iszonyúak a kamatterhek. Ha csak tartják a szocik Orbánék 53%-os szintjét, most a gazdasági problémáink nagy része nem létezne.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.09.07. 18:34:52

@Hepci: "Hát mégis, hol nyivákolnak a drága balos megmondóemberek, ha szinte nem is létezik a médiájuk? Népszabó, Népszava, Mancs, HVG, 168 Óra, ÉS, Hócipő, Stop, Index, ATV, Heti Hetes, stb., azért hála a jó Istennek, van hol kifejteni a véleményüket, nem is csak ingyér'."

Van neked fogalmad róla, hogy ezek közül a nyomtatottaknak mennyi a példányszámuk?!
És akkor jelentős az átfedés is.
Nyomtatott sajtóval csak egy szűk értelmiséghez lehet eljutni, amely a politika iránt érdeklődik.

Az Index fideszes!

Az ATV nézettsége 18-49 korosztályban kb. 0,5%. (Tudom bizonyítani cikkel!)
Teljes népesség körében talán eléri az 1-2%-ot.
A legnézettebb politikai műsorait néhány tízezer ember nézi.

A Heti Hetest Csiszár Jenő idején láttam utoljára.
Nekem újdonság, hogy ott az állandó részvevőkön kívül bárki is kifejtheti véleményét.

"Tán még emlékszel, amikor a szerencsétlen Antall kormánya kb. 95%-os ellenzéki médiakórussal nézett szembe, vagy a korábbi Fidesz kormánnyal szemben is volt kb. kétharmados-háromnegyedes média-ellenszél."

Ez lenne az egészséges állapot!

A MÉDIA ELLENŐRIZZE A KORMÁNYT!
Ugyanúgy ahogy megtette a baloldali kormányokkal is! (Enélkül a Fidesznek nem lenne 2/3-ada!)

Te dobálóztál 95%-kal.
Jelenleg 99% van a KORMÁNY kezében!
Ha a tv2-t nem nézzük (ami még megmenthető a Fidesztől a tulajdonszerkezete miatt. Ám az az egyetlen...) akkor mondjuk 85-90% van a kezükben.

Én nem értek egyet azzal a politikussal, aki szerint "nincs szükség ellenzékre". (És ellenzéki médiára, teszem hozzá.)
Igenis szükség lenne!

"Egyébként te mintha több ballibber médiumra vágyakoznál és kevesebb fityeszesre, én meg több nagyjából kiegyensúlyozott médiumra vágyakozom, mint bármely oldali pártsajtóra. No, ez egy igen lényeges különbség viszont, ha esetleg jól látom."

Juj.
Ezt most fordítsam le úgy, hogy én egy elvakult liberális vagyok (Akitől már az SZDSZ-t és az MDF-t is elvették, és nem tud kire szavazni.), míg vagy te a pártatlan, aki objektíven képes nézni a dolgokat.
Mondd, hogy ne így fordítsam le!

Ordnassac 2010.09.07. 18:36:12

@bariga: *sóhaj* Mi lenne, ha valamit végre nem fekete-fehéren értelmeznél? Attól, hogy kritizálom azt, hogy Szijjártó módjára a világvégét jövendölöd más szemszögből, még nem jelenti azt, hogy lakájfideszes vagyok. Egy kicsit régóta vagyok itt ahhoz, hogy tudd, nem a Fidesz a szívem csücske... Viszont, ha mindenképp hallani akarsz valamit, ami szerintem előbbre vitt minket, akkor az a kettős állampolgársági könnyítés, mivel egy lelki korlátot bontott le.

Azonban természetesen többet tudok mondani, ami nagy mellényúlás, pofátlanság vagy baki volt, de egy kritika nem attól válik komollyá, hogy minél bombasztikusabb katasztrófadumát lövünk hozzá. Elpuffog, legyintenek rá. Szijjártóra ki figyelt?

Ordnassac 2010.09.07. 18:40:24

@bigapples: a Deutsche Banknak biztos nem. Az egy magáncég, elnöke svájci (Josef Ackermann) és semmi köze a jegybankokhoz.

Talán a Deutsche Bundesbankra gondoltál, nem?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.07. 18:47:30

@Zolika1979:

" Az Index fideszes! "

Az is igaz.
A címlapon virító Orbán képnek nem ferde az orra.

bariga 2010.09.07. 18:49:12

@Ordnassac: OK, akkor elfogadjuk az értékelést igaznak, ahogy ma elhangzott? Én nem bánom, de én üzletember vagyok és nem is tudok más fejjel gondolkozni. Látom, hogy hosszútávon sehová nem vezetnek ez eddigi intézkedések, viszont nagyon jól hangzanak. Sajnálom, de nekem rosszak ezek az üzenetek. De én a Te érzelmeidet és hitedet nem kívánom megbántani vagy megváltoztatni, egyszerűen csak más a véleményünk ebben a kérdésben. A Péter gyerek pedig szóvivő, ha jól tudom, bár mintha tényleg kevesebbet beszélne, már talán érti, hogy mennyi kárt okozott ő is eddig.

sárkányfő 2010.09.07. 18:52:09

@bigapples: gondoltam, hogy kár neked írni :(

olyan látványosan nem veszel figyelembe egész bekezdéseket, hogy...

azt még értem valahogy, hogy nem akarsz nekem igazat adni (egy amúgy teljesen nyilvánvaló ügyben), de azokat a bekezdéseket, azokat az infókat, amikre nem reagáltál, azokat magadban hogy rendezed el?
hogy nyomod el magadban az ellentmondásokat? hogy működik az önáltatás? ne is válaszolj, a te ügyed...

Mivel ami nem illik a szíjjártós mondókádba, azt figyelmen kívül hagyod, ezért nem is érvelek tovább, meg hát amúgy se.

Azonban sajnos - véletlen lenne? - kiforgattad a szavaim, ezeket természetesen nem hagyom annyiban, ezekre reagálok.

Bár úgy teszel, mintha offshoroztam volna Pintért és Fellegit, ez nem igaz. Tény, olvass vissza. Oligarcháztam, mint látható fent, és az is csak példa volt, hogy a kormány ugyanúgy offshorozik, mint olgircházik, miközben tagjai is érintettek. Ami téged nem háborít fel.
Az pedig tiszta cinizmus, hogy nyilvánvalóan strómanoknak (pl. Stumpf) eladott cégekre hivatkozol, mint "eladott" cégekre.

A leghosszabban a legkevésbé fontos, formai jellegű észrevételemre reagáltál, miszerint Ciprus nem off-shore. Ez tény. Lehet erőlködni, de attól még tény. Hogy jobb ott adózni, mint itt, az igaz, ezt le is írtam, ez a megjegyzésem kizárólag az elnevezés megtévesztő jellegére vonatkozott, kár úgy tenni, mintha nem értenéd.

Annak örülök, hogy bár mintha ellen akarnál mondai, de legalább az adósság-spirálos hülyeséget legalább már nem hoztad elő megint.

Hangsúlyozom, kihagytál vagy 2-3 bekezdést, és épp a lényegeseket...

Ordnassac 2010.09.07. 18:52:49

@bariga: látom továbbra sem akarod felfogni, hogy nem a kritikával volt a bajom, hanem a Szijjártót idéző stílussal, ami sem rövid-, sem hosszútávon nem vezet sehova.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.07. 18:53:12

@tölgyes: Ó jaj nem ír olyan rondákat, mint Zsüli...

bariga 2010.09.07. 19:00:44

@Ordnassac: OK értem, igazad van, tőlem biztosan nagyon távol áll a Szíjjártó is meg különösen a stílusa is. Nem is értem hogyan hihetnek mégis annyian neki. Ezért bocsánat, hanem sikerült pátosz nélkül fogalmazom, nem volt szándékos, csak talán hirtelen harag tette a hírek hallgatása közben.

S2000 2010.09.07. 19:10:01

@Cnere: Soha ne legyen költségvetési többlet (több adó beszedése, mint elköltése, mégis, minek??), de egy közel nullszaldós költségvetés nagyon jó lenne (minimálisra csökkentett állami bürokráciával, dolgozói állománnyal).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.07. 19:13:44

@Zolika1979: Zolika, egy hülyét (Gréczy Zsolt) nem egy másik, ellenkező oldali hülye (Bayer Zsolt) tud hatékonyan ellenőrizni (bármit is jelentsen ez) a közjó érdekében, hanem a normálisak (kb. független-pártatlan). Vagyis nem az a normális és az ország érdeke, hogy egy kormánynak automatikusan hatalmas média-ellenszele van. Hiszen az ellenséges média/bértollnok a jó intézkedésekre-tervekre is válogatás nélkül uszul, ugyebár...
Szerinted a ballibber túlsúlyú média hatékonyan ellenőrizte a ballibber kormányokat? Osztán mégis miből képződött a gyorsuló eladósodás és a minősíthetetlen káosz, csak nem a Fidesz csinálta ezeket is? Kéhhlekk, muhahaha.
Te elvakult liberális vagy-é, ezt gondolom-é? Tököm tudja. Te annyit írtál tegnap magadról, hogy igaz keresztény vagy, amúgy meg az látszik, Fidesz-fóbiád van.
No, én nem vagyok igaz keresztény, viszont nincs fóbiám és sajnos nem imádok egyetlen pártot se, sőt, még személyeket se. Néhányat személyt viszont gyűlölök, talán megbocsátja nekem az, aki az ilyen dolgokat megbocsáthatja.

S2000 2010.09.07. 19:14:33

@török gábor: Én szeretem ezt a számot, de egy ilyen eseményt ezzel zárni???

Az előbb írtam egy kommentet arról, hogy mennyire amatőr a magyar pártok kommunikációja, na, ez kiváló példa erre.

fillérbaszó vadász 2010.09.07. 19:15:53

Off: MSZP-Jobbik összeborulás Szikszón. Na ez nagyon gáz. Eddigi Jobbikos (bolhából elefántot) műbalhéktól eltérően, ez most tényleg gáz.

bigapples 2010.09.07. 19:19:03

@ó jaj: Tényleg nincs értelme, úgysem győzzük meg egymást, ha alapkérdésekben sem értünk egyet. Szép estét!

lüke 2010.09.07. 19:28:22

@bigapples:
na ez nem derül ki, Ausztriában banktitok van
sok bank opera esttel Musikverein koncerttel és
Imperial szállodával csábitja a németeket, A-ban befeketetésre

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.07. 19:29:26

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: te vagy a közismert troll? És milyen a narancsbaborult komcsi? Olyan, mint az árokugró szadeszes oposszum?
Muhaha.

6.Lenin 2010.09.07. 19:34:23

@gorcsev54:

Nem vontam kétségbe azon jogodat, hogy nem fogadod el a jelenlegi kormány intézkedéseit.Azt sem vonom kétségbe, hogy van saját véleményed és ezt le is írod.
Nekem a többség meghatározásával volt bajom.

azért rendeznek választást, hogy az emberek dönthessenek, kire bízzák az ország kormányzását.A törvény szerint a szavazáson résztvevők többségének véleménye dönt.
Akik nem szavaznak, valamilyen oknál fogva, egyben korlátozzák a jogukat a beleszólásba.Természetesen ezzel nincs korlátozva senki, lehet véleménye, más szervezeteken keresztül lehet befolyással a politikára,de nem számítható, hogy igent vagy nemet ixelt volna.

A szavazáson résztvevők többsége döntött, és jogot szerzett arra, hogy az általuk megválasztott párt határozza meg az ország sorsát a következő választásig.Minden más csak játék,de ezzel főleg JJulie szórakozik, ez a mániája.

nyünyüge 2010.09.07. 19:34:42

@Caymans: Nem a fidesz vette fel az adósság jó részét, de azért ártatlannak nem nevezhető benne. Az igencsak mértéktelen léptékű lakásépítési hiteleket - amikor korlátlanul, akárhány lakásra lehetett állami kamattámogatással hitelt felvenni - bizony a fidesz vezette be, és jócskán gazdagodtak belőle sokan, akik egyébként nem is voltak kölcsönre szorulva. Ugyanez még az aprócska diákhitelre is igaz volt, csak azért felvették családok, mert olcsó pénz volt.
Az Mszp kormányok pedig igencsak késve és eleinte túl óvatosan szorították gátak közé ezeket a hiteleket.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.09.07. 19:41:19

@Hepci: "Szerinted a ballibber túlsúlyú média hatékonyan ellenőrizte a ballibber kormányokat? Osztán mégis miből képződött a gyorsuló eladósodás és a minősíthetetlen káosz, csak nem a Fidesz csinálta ezeket is? Kéhhlekk, muhahaha."

A média dolga a tájékoztatás!
Tájékoztatott? Tájékoztatott!
Számon kért? Számon kért!
Megtette amit megtehetett.

Félő, ezután nem lesz tájékoztatás sok mindenről...
Kemény kérdések meg pláne.

Ha a médián kéred számon az eladósodást, akkor eltévesztetted a házszámot...

Az eladósodásról meg lásd 17.57-es kommentemet, amit Várúrnak írtam.

porfelhő 2010.09.07. 19:42:58

Ma egy rövid cikket találtam a megyei újságban.
Ezernilliárdszám kell forrásokat kivonni a gazdaságból, hogy a korábban felvett adósságot törleszteni tudjuk, mondta OV. a Népszabadság szerint. Mindeközben fenn kell tartani az alacsony státusúak és a polgári középsztály közötti szövetséget.
A kormányfő nagy harcokat vár a 2011-es költségvet.körül, akár a Fidesz frakción belül is, és arra is számit, hogy lehetnek kiváló csoportok, "dezertőrök". Minden szükséges lépést kész megtenni az ország érdekében.

MSZP: "OV. politikai drogdíler, aki évek óta szintetikus boldogságot árul". A választási kampány része, hogy a csontvázbrigád szolgálatba helyezte magát. /Mesterházy/

Fidesz: A megszoritásokra épülő gazdaságpolitika a múlthoz tartozik, az mszp. szótárában van. Kötcsén ilyen nem hangzott el, ott szó volt munkahelyteremtésről, nemzeti egységről, a gazdaság megújulásáról. /Szijjártó/

Közben hatvan Varga-féle csontváz is előkerült a szekrényből, egy másik cikk szerint./Hír tv./

Úgy gondolom ez már a választási kampány kezdete. Az emberek válogathatnak a nagy beszédekből. Érdekes lett volna ha valami konkrétum is elhangzik, nehogy az emberek megértsenek valamit.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.09.07. 19:47:00

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP): "Off: MSZP-Jobbik összeborulás Szikszón. Na ez nagyon gáz. Eddigi Jobbikos (bolhából elefántot) műbalhéktól eltérően, ez most tényleg gáz."

Nem tudnék egyik pártra sem voksolni, de most meg kell védenem őket.

A Jobbik egy "civil" szervezettel indul közösen!
(Ezt egyenesen a Hír TV-n hallottam.)

Az pedig hogy az utóbbi hetekben minden független és "civil szervezet" mögött az MSZP-t akarja láttatni a Fidesz közeli média, az őket minősíti.

Szomorú, hogy van aki bedől a hazugságaiknak.

Ordnassac 2010.09.07. 19:50:37

@Hepci: ő az, róla még a Nekrológ blog is megemlékezett.

gorcsev54 2010.09.07. 19:51:28

@6.Lenin: Nem arról van szó,hogy nem fogadom el a jelenlegi kormány intézkedéseit,hanem csak vannak fenntartásaim ill. nem mindennel értek egyet.Valóban a szavazók többsége megszavazta-nincs is ezzel bajom,hogy 4 évig kötelező -e kormányozni (nem mintha hinném Viktor bukását)ez sajnos csak Magyarországra jellemző.Lásd Gyurcsány (bár volt aki 72 órát adott neki)-Igaz most látom azt írtad a következő választásig,tehát az lehet bármikor és soha.Aki nem szavazott az szerintem ostoba és nem törődöm, mert olyan nincs ,hogy nem tudok egyikre sem szavazni,mert én sem arra szavaztam akivel 100% ig egyetértek,mert olyan nincs.Sokkal inkább az ilyenekkel van bajom"Nem aFidesz vette fel az adósság jó részét, de azért ártatlannak nem nevezhető benne. Az igencsak mértéktelen léptékű lakásépítési hiteleket - amikor korlátlanul, akárhány lakásra lehetett állami kamattámogatással hitelt felvenni - bizony a Fidesz vezette be, és jócskán gazdagodtak belőle sokan, akik egyébként nem voltak rá szorulva "-én emlékszem erre

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.09.07. 19:53:36

Jobbik-Jobbik harc a somogyi lista miatt, de ORBÁN TAKARODJ!

Az ügy előzménye, hogy a Somogy Megyei Területi Választási Bizottsághoz két különböző területi lista érkezett a Jobbiktól, azokat két ember külön nyújtotta be, és mindketten csatolták Vona Gábor pártelnök meghatalmazását is.

A Somogy Megyei Területi Választási Bizottság pénteki határozatában az egyik listát azért utasította el, mert Vona Gábor pártelnök megkeresésükre úgy nyilatkozott, hogy annak beadóját (Futó Tibort, a párt megyei elnökét) nem bízta meg a listaállítási nyomtatvány benyújtásával. A megyei bíróság még aznap nyilvántartásba vette a Jobbik másik - a Vona Gábor megbízásából eljáró Varga Ildikó által benyújtott - területi pártlistáját.

Futó Tibor ekkor fordult az OVB-hez fellebbezéssel; ebben egyebek mellett azt írta, hogy a másik meghatalmazás "hiányos".

Az OVB-ülésen megjelenő Szabó Gábor pártigazgató megerősítette, hogy csak Varga Ildikónak volt meghatalmazása a területi lista benyújtására, a másik lista leadásával pedig "megkerülték" a pártvezetést.

Az OVB Futó Tibor fellebbezésének elutasításáról egyhangú döntést hozott.

lüke 2010.09.07. 19:53:56

forintrengető magyarok után a kGB:
Putyin
-újból indul az elnökválasztáson
-Izraellel összefog a lézer fegyverekben, és a pilóta nélküli repülőgépekben(tegnapi hír)
-s a Nabuccot megfúrja

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.09.07. 19:55:13

Az ATV-n most is ott ül a századvéges politológus. (A kettőből ő az egyik.)

A jobboldali médiában mikor jelennek meg azonos létszámmal a baloldali elemzők?
Soha.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.07. 19:56:00

@Zolika1979: nem kértem számon a (ballib lakáj)médián az eladósodást, mindössze reagáltam erre a veretes megállapításodra:
"A MÉDIA ELLENŐRIZZE A KORMÁNYT!
Ugyanúgy ahogy megtette a baloldali kormányokkal is!"

Nagyvonalúságomat meg észreveheted, hiszen a legnagyobb baromságaidra (a jelen kormánynak 99% médiatúlsúlya van, az Inde fideszes) nem is reagáltam.

fillérbaszó vadász 2010.09.07. 20:04:16

@Zolika1979: Én úgy tudom hogy MSZP-sek voltak, csak most, a párt negatív megítélése miatt, civil szervezet nevében indulnak, és ezeket támogatja a Jobbik. Ebben az esetben, nem a csak a fidesz látja a civilek mögött a komcsit, hanem valóban azok. Ez a Jobbiknak nagyon kínos. Hallgat is erről a kuruc meg a barikád.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.07. 20:04:59

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
index.hu/gazdasag/magyar/2010/09/07/volner_interju/
Tényleg nagy ez az új - forradalmi - gazdaságpolitika.
Ballib kormánynak sose jutott volna ennyi okosság eszébe.
Felemelik a gázárat és nem építenek semmit.
Szuper.

6.Lenin 2010.09.07. 20:06:15

@gorcsev54:

Felőlem 1000%-ban is ellenezheted a jelenlegi kormányt. Nem kötelező egyet érteni, ehhez mindenkinek joga van.
Szerintem ezt el is felejthetjük.

Nyünyüge 1 picit csúsztatott, nem nagy bűn, tűréshatáron belül van. Mások is előjöttek már ezzel.

A 72 órás felszólításról. GyF-nek le kellett volna mondania, amennyiben demokrata. Amennyiben lemondott volna, 1 előrehozott választáson valószínűleg nyer az MSZP. Akkor még nem voltak ismertek a BKV-s ügyek.

Viszont ezen morfondírozni már értelmetlen. Más a szitu jelenleg.

mréveiller 2010.09.07. 20:07:10

aki szerint csak süketelt Viktor az nem hallotta a számokat?
"Jövőre 2858 milliárd forintot kell majd az országnak adóságként visszafizetnie, a rá következő évben valamivel kevesebbet, 2013-ban viszont több mint 3 ezer milliárd forintot." ezért ki a felelős??? ők megússzák minden nélkül, míg csődbe vittek egy országot???

tölgyes 2010.09.07. 20:11:49

@cambridge.on: Gondolom, hogy majd azt is megoldják.. van azonban egy kis különbség az állami vállalat és a költségvetési intézmények között. Az állami váll. esetében több tulajdonos van és ott egyenként kell megállapítani a vezetői béreket. Az MNB esetében a tulajdonosi jogokat teljes egészében az állam gyakorolja.

tölgyes 2010.09.07. 20:15:45

@simonmondja.: Szükséglete szerint jó lesz magának egy társbérlet is közös klozettal, fürdővel, konyhával..:)A pénzt meg apránlént adni, nehogy tőkéssé váljon..:(

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.07. 20:16:10

@Bence87: Nem kell betojni.
Ott a pálinkaszabadságharc és az IMF-et meg az EU-t is jól haza lehet zavarni.
A gazdaság motorja meg beindul, mert ez itt már a régenvárt Fidesz kormány, aki tud kormányozni.

nyünyüge 2010.09.07. 20:16:26

@gorcsev54:
Mi baj azzal, amit az adósságról írtam?

lüke 2010.09.07. 20:16:27

@Bence87:
ami annyi mint,
-a nyugdij
vagy az eü
vagy az oktatása fordított pénz egy évben

tölgyes 2010.09.07. 20:17:23

@gorcsev54: Ez a politikában nem így működik. Ott szavazatával a cselekvés lehetőségét átruházza a többségre.

NeDuddGi 2010.09.07. 20:22:58

Elolvastam Lengyel László belinkelt mondatát. Ebben a formában sajnos eléggé kiragadottnak tűnik, jó lenne az egészet olvasni, ha valaki tudja hol érhető el, legyen kedves egy linket feltenni!
Kösz!

Ordnassac 2010.09.07. 20:28:03

Talán eddigi működésem legnagyobb offja:

www.youtube.com/watch?v=h7XPfmjgJFM

Régóta ismerem a dalt, de most hallom először Dinnyés József előadásában. Egyszerűen gyönyörű.

Elnézést.

on

nyünyüge 2010.09.07. 20:39:01

@tölgyes:
Jegybanktörvény, 1. fejezet:

I. Fejezet
A MAGYAR NEMZETI BANK JOGÁLLÁSA, ELSŐDLEGES CÉLJA ÉS ALAPVETŐ FELADATA
1. § (1) A Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a Magyar Köztársaság központi bankja. Az MNB a Központi Bankok Európai Rendszerének tagja.
(2) Az MNB, valamint döntéshozó szerveinek tagjai e törvényben foglalt feladataik végrehajtása és kötelességeik teljesítése során függetlenek, nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat az Európai Központi Bank kivételével a Kormánytól, az Európai Unió intézményeitől és szerveitől, tagállamainak kormányaitól vagy bármilyen más szervtől.

www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/Penziranytu/jegybanktorv_hu.pdf

Hogy érted azt, hogy a tulajdonosi jogokat az "állam" gyakorolja? Az MNB ellenőrzését a felügyelő bizottság végzi, amibe többek között az országgyűlés delegál választott tagokat (52/A. §)

Videofon 2010.09.07. 20:48:23

@Bence87:
Ezt most komolyan gondolod, vagy fizetést kapsz érte?

shwarcz bácsi 2010.09.07. 21:00:34

@Hepci: tudjuk szerinted nincsen a fideszesek között volt komcsik,se ügynökök.

tölgyes 2010.09.07. 21:09:46

@nyünyüge: Úgy értem, hogy az állam gyakorolja a tulajdonosi törvényekkel gyakorolja. Most hozott egy törvényt amelyben kimondta:a fizetés max 2 millió... Mi ezzel a baj? Hol sérti az autonómiát.. vagy az EBRD mondja meg, hogy mennyi a fizetés.. talán bizony ő adja hozzá a zsét???Vagy az a jó megoldás.. hogy ő mulat mi fizetünk?

tölgyes 2010.09.07. 21:10:33

@simonmondja.: akar a fene..Én csdak a kommunista elveket tudatosítom Önben. Ami a magáé az az enyim, ami az enyim, ahhoz semmi köze.

nyünyüge 2010.09.07. 21:15:10

Reméltem, hogy képes vagy még néhány mondatot elolvasni és értelmezni. Jogilag és nem forradalmi hevületből.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.09.07. 21:21:32

@Hepci: Köszönöm a nagyvonalúságodat! :D
Kár hogy megosztottad velem, és nem tartottad titokban.

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP):
Rákerestem a településre.
Egy 5-6 ezer fős kisvárosról van szó!
Ott a pártkötődés szerepe jelentősen lecsökken.
Hidd el, nem trükközésről van szó.
Én egy hangulatkeltést látok a konkurenciától...

Hányingerem van a Jobbiktól és a Fidesztől.
Az MSZP-re sem szavaztam még soha.
Ennek ellenére védem meg őket.

Bárcsak az lenne e két párttal a legnagyobb probléma, hogy egy 5-6 ezres kis városban közös jelölteket támogatnak.

Én ebben nem látok semmi rosszat.

Az viszont tény, hogy sem a jobbikos, sem a szocialista szavazók TÖBBSÉGE nincsen azon a szellemi szinten, hogy elmagyarázhassák nekik...

nyünyüge 2010.09.07. 21:27:00

Műsorváltozás:

Az Egy bolond százat csinál c. film vetítése helyett Orbán Viktor beszédét láthattuk a Duna tévén :)).

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.09.07. 21:30:43

@nyünyüge: A miniszterelnök nem csak 100 emberből csinál bolondot. :)

nyünyüge 2010.09.07. 21:34:11

@tölgyes: Hogy jön ide az EBRD?

EBRD: European Bank for Reconstruction and Development = Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank

ECB: European Central Bank = Európai Központi Bank

ESCB: European System of Central Banks = Központi Bankok Európai Rendszere

jjulie 2010.09.07. 21:40:21

nem ér nélkülen cincálni az orbánt

meg a tölgyest sem

porfelhő 2010.09.07. 21:42:48

@jjulie:
Miért nem irsz semmit?

jjulie 2010.09.07. 21:45:15

@nyünyüge:

úgy hogy olyan közeghez van szokvaa, ahol ekkora ficamok nem keltenek feltűnést

tölgyes 2010.09.07. 21:56:46

@nyünyüge: Úgy hogy eltévesztettem.. de ezen kívül minden rendben van

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.09.07. 22:02:41

@nyünyüge: És? Ez a csóka (I. Viki) kezd egyre cikibb lenni - a hiteleseknek (224?) különösen... A 2 misis fizetések meg kikre is vonatkoznak? Meg azt a kis állami listát is tudjuk, hogy kikre nem? Meg az a kis apróság, hogy nem fizetés címszó alatt még többet fel lehet venniük? Meg... Szóval ajánlom az elvakult Fityisz hívőknek a hideg zuhanyt. Coci marhák után a narancsos marhák is vércikik!

fillérbaszó vadász 2010.09.07. 22:05:02

@Zolika1979: Tudom hogy falun és kisvárosban azért más a párt, de akkor sem fog össze az ember az ősellenségével. Ez nem intelligencia kérdése. Azért mondjuk vicces hogy az MSZP-től nincs hányingered, de a Jobbiktól van. Az előbbi az bűnszövetkezet csak az utóbbi a párt. ;)

2010.09.07. 22:22:21

Nem tudok elfogulatlan lenni, úgyhogy rövid leszek:

Se nem zseniális, se nem önveszélyes, hanem KÖZVESZÉLYES! És nekünk ilyen Mohács kellett megint...

(PS: Mondjuk azt is igaz, hogy kire másra? Mesterházy Jacko (hú de durva, ahogy a rövid lábával, pohosan tolja a moonwalkert:
vastagbor.blog.hu/2010/09/05/mesterhazy_salgotarjanban_michael_jackson_es_bikincsunaj) Lendvai Ildi nénivel lejárt lemez...Na nem is folytatom.

Legyetek jók!:)

Balt 2010.09.07. 22:25:30

@szbi: Lengyelt én is kommentáltam volna - ha már citálva lett a cikkben -, de így már nem kell: tökéletesen egyetértek. Valahogy szeretik ezek a baloldali megmondóemberek (mint Lucky Lüke), ha körberöhögik őket. :))

porfelhő 2010.09.07. 22:26:14

@jjulie:
Értem. Eleged van a szijjártótanitványokból, blogdiétán vagy és unod a múvészeket.
Jó éjt.!

bariga 2010.09.07. 22:27:32

most hallgatom a Hír Tv-n a beszédet. Kellene hozzá egy fordítógép, mert mire kimondja az állítmányt, elfelejtem mi volt az alany. Ki találja ki neki ezeket a kacifántos , értelmetlen mondatokat?

6.Lenin 2010.09.07. 22:35:34

@porfelhő:

Szerintem JJulie már saját magát is unja.

porfelhő 2010.09.07. 22:45:51

@bariga:
A beszédet majd a szijjártó fogja leforditani. A tanitványok meg is fogják érteni. Nem tudom mit nem lehet érteni. Munkahelyteremtés, nemzeti egység, gazdaságélénkités. És kész.

porfelhő 2010.09.07. 22:51:09

@6.Lenin:
Majd mindjárt megirja, hogy mit un, de nagyon remélem, hogy Neked fogja irni nem nekem. Mert én csak felsoroltam neki, hogy szerintem miért nem ir. Ha már alszik, akkor meg majd megírja holnap. Ha unja a szijjártó szöveget azon meg nem csodálkozom.

Átverés! 2010.09.07. 22:54:22

OV kötsei beszédében éreztem egy kis őszinteséget, amikor azt mondta, hogy a polgári középosztály és a vizitdíj ellen szavazó alacsony státuszú emberek szövetsége nem biztos, hogy hosszasan fenn fog állni. Igaz ma már erről nem beszélt.

Igaz, hogy a 2/3-os szavazásnál előfordulhatott, hogy ez a két réteg együtt szavazott, de a szövetségük szinte lehetetlen.A kormány eddigi intézkedései főként a vagyonos rétegeknek fog kedvezni, kissé a középosztálynak, és alig az alacsony státuszúaknak.Kár is ezeket a kijelentéseket boncolgatni, elemezgetni úgyis úgy lesz, ahogy a szükség és az EU diktálja.

porfelhő 2010.09.07. 23:12:27

@Átverés!:
Azt ugye Te sem gondolod komolyan, hogy az EU azt diktálja, hogy az eddigi intézkedések, és a jövőben meghozottak a vagyonos rétegeknek kedvezzenek. Még nagyobb legyen a szakadék egyes társadalmi rétegek között.

bariga 2010.09.07. 23:13:27

@porfelhő: OK, de ez már mindenkinek a 100-szor jön ki a könyökén, viszont az árak száguldanak felfelé, nő az infláció és törlesztőrészlet. Pedig azt hittem, hogy minden jobb lesz. Sajnos a frankó még hozzám nem jutott el, de várom azért .

porfelhő 2010.09.07. 23:39:16

@bariga:
Várjad. Hozzám sem jutott el. De rosszabb még lehet. Az árak száguldását mindenki megtapasztalja. Szeretnélek vigasztalni, de belátható időn belül szerintem javulás nem lesz. Nekem azért könnyebb, mert én nem hittem a vakításnak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.07. 23:54:53

@shwarcz: no, még egy gondolatolvasó joshibharat-tanítvány...

BonFire 2010.09.08. 01:37:11

Hányok ettől a féreg Orbántól! Nem mintha bármin is meglepődnék vele kapcsolatban. A dumáját csak félig bírtam meghallgatni, az is pont elég volt.

Fel sem merült benne, hogy azt a kurva államadósságot nem fizetjük vissza, hanem kezdeményezzük a csökkentésének vagy elengedésének a tárgyalásait az IMF-fel, ahogy a Jobbik szajkózza. Más országok ezt megtették; nekünk miért nem lehet? Szemrebbenés nélkül kijelentette, hogy ki kell fizetnünk évente akkora összeget, ami nagyobb a dolgozók által egy év alatt befizetett jövedelem adónál. Ez valaki szerint normális dolog?

Azután: nem azt mondta, hogy visszaadják a magyaroknak az elrabolt állampolgárságot, hanem azt, hogy lehetőséget adnak minden magyarnak, hogy megszerezze. Szvsz a kettő között van némi különbség. Majd vizsgáztatni fognak, ugyanúgy, mintha csak egy bantu néger kérvényezné az állampolgárságot. Ez aztán a nemzeti megnyilvánulás!

Köszönöm szépen OV, hogy megerősített benne: ön ugyanolyan szar ember, amilyen volt. Sosem fog tudni másként gondolkodni, mert a nyelve tövig van a zsidók és a cigányok seggében! A magyarok meg le vannak szarva!

Nem kell az önpúderezés!

Videofon 2010.09.08. 05:26:31

"Szemrebbenés nélkül kijelentette, hogy ki kell fizetnünk évente akkora összeget, ami nagyobb a dolgozók által egy év alatt befizetett jövedelem adónál. Ez valaki szerint normális dolog?"
Látom, szép nagy közönsége van az orbáni etetésnek. Nem lesz az orsázgnak semmivel sem nagyobb az adósságterhe, mint az IMF-hitel nélkül lett volna. Konkrétan kisebb lesz.
A visszafizetés a világ legtermészetesebb dolga. Minden más az ország rombadöntésével járna. Ez természetesen Orbán is tudja. El is magyarázta az egybites Vonának pár hónapja.

Kit Fisto 2010.09.08. 07:20:08

Orbán Viktor és a FIDESZ sem tökéletes. Senki sem az.
De sokkal jobb, mint gyurcsány/bajnai és az mszp bűnbanda.
Én sem értek mindenben egyet a FIDESZ-szel - de az biztos, hogy ha nem lenne, Magyarország teljesen tönkrement volna.
Aztán jött volna putyin, gyurcsány haverja, hogy "megmentsen" minket..
Nagy szerencsénk, hogy volt egy ilyen nagy, jobboldali párt, ami meg tudta szüntetni a pénzbe, hatalomba utolsó percéig kapaszkodó szocik diktatúráját. Magyarán szólva: a FIDESZ nélkül nekünk annyi lett volna. Most végre megtörtént a rendszerváltás, és szépen haladunk egy jobb irányba. Aki 100 nap alapján követelőzik a FIDESZ-KDNP munkáját illetően, annak gőze nincs a politikai, gazdasági folyamatokról. Azok nem máról holnapra változnak meg. Nekem tökmindegy, hogy milyen párt van hatalmon, ha demokráciában, jólétben élhetek. Eddig ezek nem valósultak meg. Mégis, kire szavaztam volna, talán az országot eladó, népet sanyargató szocikra, a buta talpnyaló szdsz-re, ami mindenre rábólintott, amit a szocik akartak, vagy az mdf-re, élükön az ostoba tyúkkal, aki bokrost akarta miniszterelnöknek? -Noormááliis?
Jobbik? Na ne.. Csak a FIDESZ volt racionális döntés.
Nem értek egyet azzal, hogy román és szlovák stb. állampolgárokat (akik ott születtek, oda adóznak) pátyolgassunk, mikor itthon, a hazai állampolgároknak is sok a bajuk. Ha már nekünk jól megy, majd akkor támogassuk őket, de amíg itthon is szar a helyzet, csak az a fontos. Ne szóljunk bele más országok belügyeibe! Már így is utál minket minden szomszédunk. Ha valaki magyarnak tartja magát, jöjjön HAZA, és éljen itt - ne máshonnan magyarkodjon.
Ahol él, el kell fogadnia, hogy az ottani törvények szerint éljen - az szerint, amilyen állampolgár. A kettős állampolgárság nem szép dolog, és csak növeli a káoszt. Ott vagyunk állampolgárok, ahol születtünk, élünk és adózunk. Legyünk elkötelezettek a hazánkkal szemben, vagy ha nem tetszik, telepedjünk le máshol. De kettős, meg ki tudja hányas.. ?
Egyetértek a 2milliós bér maximummal (még ez is sok!), a bankok adóztatásával (de ne tudják ráterhelni az ügyfelekre) és egyetértenék a luxusadóval is, ha lenne..
Őszintén hiszem, hogy a FIDESZ meg akarja változtatni az eddigi rossz rendszert, és meg is teszi. Történelmi szerepük tudatában fognak cselekedni. Megértek a feladatra, mára igazi politikusokká lettek.
Örüljünk, hogy vannak, és ne várjuk, hogy tökéletesek legyenek! Az előző "kormány" mindent megtett, hogy megnehezítse a helyükbe lépők dolgát, olyan szerződéseket is kötöttek, amik előnytelenek, de nem lehet még évekig megszüntetni azokat. A végén már csak a minél nagyobb károkozás, és a nyomok eltüntetése volt a céljuk. A jelenlegi kormányt folyamatosan támadni fogja mindenki, az mszp, lmp (új szdsz), jobbik. Mialatt egy romokban levő országot akarnak helyreállítani. Vegyük már ezt is figyelembe, és ne csak a hibát keressük bennük! Adjunk nekik esélyt, már csak azért is, mert nincs más esélyünk!

lüke 2010.09.08. 07:42:05

@Balt:
www.luckyluke.hu/
remélem rá gondoltál,ha ő balos

nyünyüge 2010.09.08. 07:46:52

Kis lépések, nagy szavak - Orbán Viktor száz napja -

A fejlemények nem keltik azt a benyomást, hogy akkurátusan végiggondolt tervek alapján dolgozna a kabinet. A devizahitelesek gondjait kezelendő intézményrendszer nem jött létre, a radikális adócsökkentés is hiányzik egyelőre. Mégis, a közvélemény-kutatási adatok a Fideszt igazolják. Lakner Zoltán elemzése a kormány első száz napjáról.

www.fn.hu/belfold/20100908/kis_lepesek_nagy_szavak_orban/

lüke 2010.09.08. 08:00:34

@Ordnassac:
pedig Dinnyést sokat emlegettem korábban,
ő volt aki Barátságvonatokon - 3 hét a vonaton,nyista mosakodás- utazott a SZU-ba,
a pol beat atyja a slágeres Borossal
(jjulie-től kaptam is érte, de ki nem)
www.dinnyes.com/nyit/daltulajdonos.htm
szép karrier a jobbikhoz
de a mai ny.-i vezető politikusok is mind maoisták voltak

Diocles 2010.09.08. 08:26:51

@nyünyüge:

ez a Lakner egy szoci tucatpropagandista
(na nem mintha ez újdonság volna, Lamperth Mónika beszédírásai után)

csak egy példa a szövegből:

"Közben azonban a Valutaalap elleni "függetlenségi harc" nyomán csillagászati magasságokba emelkedett a svájci frank ára a forinthoz képest"

Szanyi Tibor-díjas csúsztatás!
Közismert, h a svájci frank árfolyama azért megy fel, mint a rakéta, (és nem csupán a forinttal szemben), mert a svájci jegybank "elengedte". Ezt ne tudná egy hivatásos elemző?
(Nem Kósát akarom ezzel védeni, de ha egyszer tény, h tizedannyira nem befolyásolta a forint-frank árfolyamot, mint a svájci jegybanki döntés...)

A figyelőnet persze lehozza, azok mindenkit lehoznak, aki belerúg a jobboldalba.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.09.08. 08:54:12

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP): "Azért mondjuk vicces hogy az MSZP-től nincs hányingered, de a Jobbiktól van. Az előbbi az bűnszövetkezet csak az utóbbi a párt. ;)"

Lehet hogy bűnszövetkezet.
Ezért sem szavaznék rájuk. :)

A másik meg egy neonáci marhaság, amely az emberek legaljasabb ösztöneire, gonoszságára építi politikáját...

Nálam ez utóbbi rosszabb. Sokkal.

lüke 2010.09.08. 08:56:19

@Diocles:
ehhez csatlakozom !
ez egy financiális nonszensz,hogy MO irányítja az árfolyamot
nzz- amely liberális lap- aznap,Kósa beszéd, megirta a tranzakciókat,
csak egyszerűbb a svájci frankosok hiteleseknek másokra mutogatni, mint magukra, amikor felvették a kölcsönt, akor számolni kellett ezzel!
természetesen a hitelképessség és a biztos befektetési
ország rangsora
tőlünk függ, de az árfolyam?
persze jó lenne!
akkor gazdag ország lennénk

lüke 2010.09.08. 08:59:44

@Zolika1979:
olyan biztonsággal használjátok a náci szót, mintha tudnátok a tutit róla
valaki, aki átélte, már kevesen vannak - mert alacsony a halálozási életkor- beszélhetne róla, hogy hiteles képet kapjatok

gorcsev54 2010.09.08. 09:04:01

@6.Lenin: Most olvastam reggel:Azt azért nem hiszem, hogy nyert volna az Mszp.-bár nálunk semmi sem elképzelhetetlen.Vagyis egy valami: Normális élet!Legalább is a tapasztalatom szerint-az meg sajnos van,még ha levonom a gyerekkoromat is.

gorcsev54 2010.09.08. 09:17:55

@nyünyüge: Mondtam én ,hogy baj van vele? Azért másoltam be amit mondtál,mert egyetértettem-nem csak a szocik költöttek meggondolatlanul csak egyesek elfelejtették az Orbán kormány előző ténykedését.

nyünyüge 2010.09.08. 09:23:31

@Diocles:
Mit tudsz a figyelőnet irányultságáról, elkötelezettségéről?
Oszd meg velünk légyszives.

lüke 2010.09.08. 09:31:55

@lüke:
ezt a görbét megnézve,
egy kiderül:
a választások előtti utolsó évben exponenciálisan nő

S2000 2010.09.08. 09:34:01

Nem tudom, hogy figyelitek-e a forint árfolyamát, de már 225 forint egy svájci frank. A nem túl jó nemzetközi hangulat mellett nem szabad megfeledkeznünk a magyar fizetőeszköz erejét hónapok óta nyomasztó belföldi fejleményekről:

- továbbra is bizonytalanságra ad okot a magyar kormány és az IMF kapcsolatának jövője,
- a fiskális politika jövőjét is kockázatok övezik. Új információkat a tegnapi miniszterelnöki beszéd után sem kaptunk a gazdaságpolitika jövőbeli (önkormányzati választásokat követő) irányvonaláról,
- a legfrissebb államháztartási adatok pedig eközben nem azt mutatják, hogy csökkent volna a feszültség az idei költségvetésben. Az első 8 hónapban 1081 milliárd forintra rúg a deficit, ami az éves előirányzat 124,2%-át teszi ki.

Szóval a sok beszédnek lényegében semmilyen olyan tartalma nem volt, ami növelhette volna a külföldi befektetők bizalmát Magyarországgal szemben. Tipikus példa arra, hogy a rövidtávú pártérdekek (önkormányzati választások) fontosabbak a közjó érdekeinél. Sajnálatos, mert ezt láttuk az előző kormánytól is, és reméltem, hogy a Fidesz valóban másképp fog viselkedni.

gorcsev54 2010.09.08. 09:35:51

@lüke: Ma" 225 a Franc" azért azt hiszem ezzel senki sem számolhatott-hiszen" dübörgött a gazdaság"soroljam? Mondjuk 50-60 Ft -os árfolyam különbséggel még a szakemberek sem számoltak(ja és nem a hiteles a hibás- és bizony a hazai árfolyam az tőlünk függ-mert a hazai folyamatok és politika alakítja -és nyilván egyeseknek ez az érdeke-mert én emlékszem az erős Ft miatti sírásra is.Miért is kéne a hiteleseknek magukra mutogatni? Azért mert elhitték a hazug kormány dumáját?Vajon a kormányhoz "közel állók" hányszor váltogatták a pénzüket?Vajon az államnak a hitelei milyen pénznemben vannak többnyire?Csak a hitelesek szívnak,vagy más is?Nem azokra az emberekre kellene mutogatni, hanem másokra!10-15 Ft árfolyam mozgás azt fel lehet fogni valóban ,befektetési vagy hitel kockázatnak,de 50-60 Ft-ot?És hol áll meg? 350 -400-nál a franc meg az euró meg a dollár? Akkor mi lesz? Akkor kire mutogatnak?Egyébként ha valamilyen módon nem segítenek a hiteleseken(nem csak magán ember) akkor tovább fog az árfolyam különbözet emelkedni, pont a bedőlő hitelek miatt, megállíthatatlan lesz,és a Ft teljesen értékét veszti.

emő27 2010.09.08. 09:38:53

Bocs lányok/fiúk
Off leszek, de hátha nem láttátok. Nekem ettől jól indult a napom.

comment.blog.hu/2010/09/07/a_tuzzel_jatszik_a_duna_tv

gorcsev54 2010.09.08. 09:41:26

@lüke: Nem azt mondtam ,hogy akkor szaladt el,hanem azt,hogy akkor is volt felesleges és ez kettő!Talán azt kéne vizsgálni ,hová lett a nyolc év alatt felhalmozott adóság-mert lehet, hogy kicsi csurgott az emberek jólétére, de a nagy része biztos más zsebekbe vándorolt,hogy fejlesztésről ne is beszéljek.

lüke 2010.09.08. 09:42:56

@gorcsev54:
ha sok lenne a részvényem, tudnék vele foglalkozni

emő27 2010.09.08. 09:45:25

@S2000: Miért viselkedne másképp, nem ők a LMP. :)
Amúgy tényleg fejlődhetnének ezen a téren, Mert ugye ők a nép pártja. Schmitt az emberek köztársasági elnöke, akkor talán nem magukkal kellene foglalkozni, hanem azzal, hogy mi lenne jó az embereknek, az országnak.
hiába nyernek okt. 3-án attól még nem lesz jobb, ha továbbra is csak a saját kis dolgaikkal törődnek.

Ami még kiakasztott tegnap este félálomban hallottam Staub úrtól, hogy nagy tervük az, hogy az közterületek elnevezéseit meg akarják változtatni, mert véleményük szerint olyanokról vannak elnevezve utcák, terek, akik nem érdemlik meg. Egyik ötletük volt a Roosevelt tér átnevezése Széchenyi István térré, meg a Moszkva tér legyen Széll Kálmán tér.
Most komolyan ezek a legfontosabb kérdések ma Magyarországon. engem speciel jobban érdekel a pénzügyi stabilitás, meg még sok minden más, mint az, hogy kiről vannak elnevezve tereink, utcáink.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.09.08. 09:50:34

@lüke: A 20. században is elkezdődött valami a zsidó-törvényekkel.
A Jobbik a cigányokkal csinálna valami hasonlót.
A zsidókat meg szinte kiirtanák.

emő27 2010.09.08. 09:50:36

@lüke: Jó ez a dal. Szeretem a Rollingot:) Most rá is kapok megint és jó pár dalt meghallgatok tőlük.

S2000 2010.09.08. 09:50:39

@lüke: A free float valuták esetében valóban nem tudja egyik ország sem egyoldalúan és közvetlenül irányítani az árfolyamot, de a kormány minden lépésével indirekt módon pontosan ezt teszi. Senki sem azt várja a kormánytól, hogy szüntesse meg a free float árfolyamot (kicsi, nyitott gazdaságnál ez rengeteg problémát okozna és nem lehetne fenntartani), de azt sokan várják, hogy a gazdasági és kommunikációs lépéseivel ne ártson, hanem lehetőleg segítsen stabilizálni a forintot egy olyan sávban, ami jó a magyar gazdaság szereplőinek (ne legyen volatilis, és ne legyen se túl erős, se túl gyenge). Az, hogy Orbán egy szót sem hajlandó szólni a kulcs témákról (költségvetés, külföldi finanszírozás, strukturális reformok) növeli a bizonytalanságot, ami jelenleg tovább gyengíti az árfolyamot nemkívánatos szintekre.

S2000 2010.09.08. 09:53:31

@emő27: Hát igen, a prioritások... :) Pálinkát főzhetünk otthon, de a 100 ezer ember, akinek a lakáshitele végrehajtási fázisban van, várjon még, mert más dolgokkal van elfoglalva a kormány. :)

lüke 2010.09.08. 10:00:06

@S2000:
én csak a vak bélához értek!
de ha te is ,egy közgazdász , azt mondja indirekt,
akkor indirekt
bár a beszéd elején meg is mondta, nem szereti a számokat
" az egész globalizált masszával küzdő magyaros virtus"
volt a beszéd,küzdelem
s nem fog erről: költségvetés, külföldi finanszírozás, strukturális reformok
mert nincs rá egy magyar Iacocca

lüke 2010.09.08. 10:01:58

@emő27:
ez a példa a nonkonfornizmustól multimill. konformistává
válni Knightbrigde-ben

lüke 2010.09.08. 10:03:31

@Zolika1979:
s ha a stanci néninek kereke lenne ő lenne a villamos

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.08. 10:09:24

@lüke: és ha megnyomnák a bal mellbimbóját, megállna, ha meg a jobbat, csilingelne...

S2000 2010.09.08. 10:12:00

@lüke: Magánemberként azt szeret vagy nem szeret egy miniszterelnök, amit akar, de mint miniszterelnök, ilyen nem mondhat/gondolhat komolyan.

emő27 2010.09.08. 10:13:40

@Hepci: Látom jó ma a hangulat:)

tölgyes 2010.09.08. 10:15:31

@S2000:

Édes Úr/Hölgy!

Azért ez a dolog nem ilyen egyszerű.

1 Kezdjük az árfolyammal. Sokon Kósa kijelentésének tulajdonították a frank, euró dollár árfolyamának emelkedését. Pedig az történt, hogy a világban lejátszódó folyamatok következtében az arany árfolyama elkezdett emelkedni és unciája 5 nap alatt 850 dollárról 1260 dollárra emelkedett. Azóta se jött le 1000 dollár alá. Tegnap megnéztem az arany árát: 1258Ft/uncia..:)
Abban biztos lehet, hogy ezt harmadrendű politikusok nem tudják elérni.

2. Deviza-hitelesek. Szó se róla az MSZP kormány nem hogy nem védte meg őket ettől a hibás lépéstől, de még ösztönözte is őket. Ez két dolog miatt volt hiba.
a./Az ország devizában való eladósodását nagy mértékben növelte és kiszolgáltatta az országot külföldi erők játékának. (Simort már csak ezért is ki kéne rúgni.. de páros lábbal!!!)
b./ az adósok maguk is könnyelműen jártak el.. és most azt várják tőlem, hogy finanszírozzam a könnyelműségeiket. Én finanszírozzam, aki mindig is kerültem a hitelfelvételt.. Ön mulat én meg fizessek...Ráadásul azért vették fel a devizahitelt, mert az kedvezőbb volt: összességében még mindig jobban járt az, aki devizában adósodott el, mint aki forintban.. a kedvező kamatok miatt.. Itt legfeljebb arról van szó, hogy a hitel törlesztőrészleteinek emelkedése ma már meghaladja a lehetőségeiket.. vagyis ha csak forinthitel van, akkor azt fel se veszik, mert nem volt rá fedezetük.. de mert a devizahitel olcsóbb volt belecsaptak a lecsóba.. vagyis felelőtlenek voltak.
c./ Emiatt én nagyon óvatosan és körültekintően járnék el a kormány helyében... és csak a legrászorultabbakon segítenék, akik maguk is hajlandóak nagy erőfeszítéseket tenni.

Az Ön pálinkás hasonlata azért rossz, mert az nem kíván a kormánytól jelentős erőfeszítéseket.. továbbá télen nem lehet pálinkát főzni, hanem csak akkor amikor érik a gyümölcs.

emő27 2010.09.08. 10:15:47

Azért arra is kíváncsi leszek, hogy honnan és hogyan fog kivonni ezermiliárdokat kivonni a gazdaságból? Valakinek tippje erre?

tölgyes 2010.09.08. 10:22:02

Javítás: 1258 dollár/uncia.. :(

ssi 2010.09.08. 10:22:23

@porfelhő: @bariga: :-) :-)
beszédek: Gy.F., B.G., O.V. nagy különbség! más személyiség s szándék

@nyünyüge: :-)
2010-2014 retorikája lehet s cél az erős hatalom:
- a múltból kiragadott 8 év nagyon kemény bírálata (nem mindig jogosan)
- nemzeti öntudat, függetlenség prioritása szokatlan új területeken is

@gorcsev54: :-)
8 év hitelei:
- mennyiségileg sok felvétele a már meglévő!!! hiteltartozás mellett
- gazdaságilag rossz lépés: szociális kiadásokra termelési háttér nélkül
- politikai érdekdöntés a választói támogatásért és szakmai kapkodás
- válság növeli a problémát
- a hiteltartozással kapcsolatban minden adat publikus, bárki tudhatta

@Kit Fisto:
tények, realitások - ma nincsenek hiteles, stabil, elfogadott kategóriák
- kitalicskázott közpénzek összege is eltúlozható
- mostani szakembercseréknél sem pályázatokkal került ki a legjobb
- 100 kormányzási nap jelentősége is eltúlozható
- kockázatok: belföld: gazdasági program, külföld: szabályok felrúgása
(már a belföldi is óriási nyomás, a külföldi kapcsolatoknak etikettje van)

@Diocles: @lüke: és @S2000: -nál az igazság :-)
ha pl. 2009 lenne, a Fidesz is a kormányt okolná az árfolyammozgásért - múltbéli tapasztalat
de igazatok van, nagyon jó lenne, ha egyik párt, sőt szakember se csúsztatna

emő27 2010.09.08. 10:23:25

@tölgyes: Kedves tölgyes!

A devizahitelekről írt mondataival teljesen egyetértek. Az emberek felelőtlenek voltak, és az állam most, mint valami jóságos amerikai nagybácsi ki akarja segíteni őket a bajból. Csak az a baj, hogy ha így tesznek lehet, hogy azt fogják hinni az emberek, hogy máskor is megtehetik ugyanezt és majd segít állambácsi.
Persze vnnak, akiknél tényleg fenn áll a közvetlen veszély, hogy kikerül a lakásából, mert ne mtud fizetni, és valóban nagyon körültekintően kell eljárniuk, hogy ne olyanoknak segítsenek, akik meg tudják, tudnák oldani saját erejükből, hanem ténylegesen csak a rászorulóknak.
tudom nehéz meghúzni a határt a rászoruló és nem rászoruló között, és lennének felháborodások, de azért meg kell tenni.

Én az élet más területein nagyon segítőkész vagyok, de azt én sem szeretném, hogy az én fizetésemet, ingatlanomat, bármimet adóztassák meg azért, hogy az ő felelőtlenségüket helyrehozzák.

tölgyes 2010.09.08. 10:27:47

@emő27: Itt nem a honnan a baj, hanem az, hogy az előző 8 év következtében ezt meg kell tenni. A honnan majd csak eztán következik.. Vagyis Gyurcsány-Bajnai mulatott mi meg fizetjük!!.. Ezért lett volna fontos némi engedmény, hogy az ország csonkítás nélkül tudja kitermelni ezt a pénzt... Erre mondták az Eu-ban hogy coki!!!Vagyis az rendjén van, hogy Simor 8 millát keres havonta.. de hogy egy nyugdíjas 100.000 forintot kap.. az már sok.. tehát csökkentsük.. Ha ezt Orbán megtenné, akkor a ciklus végén még állást is kapna valamelyik nyugati nagy banknál.. mint ahogy Bokros kapott állást...:)Ő megtette azt amit elvártak tőle!!!

fillérbaszó vadász 2010.09.08. 10:28:09

@Zolika1979: Csakhogy a Jobbik neonácizására nincs semmi bizonyíték, azon kívül hogy elmebetegek szajkózzák, arra hogy a a Maszop bűnszövetkezet, sokkal több. Legjobb szándékkal mondom, hogy ne nagyon erőltesd a nácizást, mert értelmes emberekben megvetést fog kiváltani. Tudod, ezt csak a szdsz-es meg mszp-s politikusok csinálták (ők náciztak mindenhol), hogy ezen a gumicsonton rágodjon a nép, és addig tudnak lopni. Egyébként is, nem olyan fekete-fehér a világ hogy aki nem hazaáruló bűnszövetkezettel szimpatizál az mindjárt náci. ;)
Kb. annyira elegáns dolog nácizni, mint zsidózni.
Sőt odáig jutottunk, hogy a nácizás nem más mint a zsidók zsidózása.

pannonfunk 2010.09.08. 10:30:49

@S2000: A frank erősödik, a forint gyakorlatilag stagnál. Ezt pl. én onnan látom, hogy Euróban kapom a fizetésemet, és csak az elmúlt 1 hónapban közel 20%-ot vesztett az értékéből a félrerakott fizetésem. ami elég durva...

S2000 2010.09.08. 10:30:58

@tölgyes: Rosszul látod a dolgot.

1. Nagyon sok párhuzamos folyamat van, ami befolyásolja pl. az árfolyamok alakulását. Kósa/Szíjjártó nyilatkozata egy tényező volt, ami a gyengítés irányába tolta a forint árfolyamát. Senki nem mondta, hogy nincs más tényező.

2. A devizahitelesek nem hülyék. Egyetlen oka volt, amiért felvették a devizahitelt: a devizahitelek THM-je lényegesen alacsonabba forinthitelek THM-jénél. Na és ennek mi az oka? Az az oka, hogy a forint kamatlábat magas kell tartani, hogy lehessen finanszírozni a magyar állam hiteleit. Leegyszerűsítve: a magyar állam kiszorítja a forint hitelpiacról a magánszemélyeke és vállalatokat. Ha a magyar költségvetés nullszaldós lenne, a magyar állam nem szorulnai hazai és külföldi finanszírozásra és a forint kamatok is alacsonyabbak lennékek, ergo, nem kellene alacsony THM-ért devizahitelt felvenni. Megjegyzem, Matolcsy kijelentése ("Minden devizahitelest megmentünk") a választások UTÁN hangzott el... Jót röhögtem, hogy neki nem szóltak, hogy már nem kell nagyokat ígérgetni???

pannonfunk 2010.09.08. 10:34:24

@emő27: ahogy eddig is... Szerinted eddig nem törlesztettünk hiteleket?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.08. 10:35:12

@S2000: szerintem nyugodtan megállapíthatjuk: aki felvette a frankhitelt ÉS azt gondolta, a feltételek a lejáratig ugyanolyanok maradnak, az hülye. Pont olyan hülye, mint aki plazmatévét vesz fogyasztói hitelre miközben egy normális minőségű kenyér megvásárlására nem futja a családi költségvetésből.
Miért kellene a normálisaknak mindig finanszírozni a hülyéket? Mert ez a szolidaritás? Erre szerveződött az állam?
(lófaszt)
Aki meg kényszerből felvette a frankhitelt 3-4 éve és nem hülye, bár nagyon boldogtalan a változás miatt, de tudja, még a jelenlegi árfolyammal is jobban járt ezzel a hitellel, mintha forintban vett volna fel hitelt akkor.
Mindennek van kockázata és minden helyzetben lehet mást választani, ezt tudomásul kell venni. Tavaly belevágtam egy étterem üzemeltetésébe, pár hónap alatt buktam 5 millát. Most akkor mi van, feküdjek a parlament elé óbégatva: "szar OV, add vissza a pénzem"?

tölgyes 2010.09.08. 10:35:50

@emő27: Tudja azért a dolog nem ilyen egyszerű. Van egy állam (érdekközösség) amelyiket azért hoztunk létre, hogy védjen és segítsen bennünket. Védjen meg a külföldi támadásoktól, a tolvajoktól, segítsen a gyerekek iskolájának megszervezésében stb...De az államnak az is dolga, hogy a bankokkal szemben segítsen nekünk.
Gondolja meg: Ön bemegy a bankba, se nem pénzügyes, se nem jogász. Maga elé odatesznek egy szerződést, amit egymaga nehezen tud áttekinteni.. még azt is mondhatom, hogy az emberek többsége nem is érti.. Vele szemben ott ül a bank, jogászok, pénzügyi elemzők tucatjai számolják, hogy a bank rosszul ne járjon. Ilyen helyzetben elvárható lenne az állam segítsége.
1./ Olyan szabályokat hoz, hogy az árfolyamkockázatot meg kell osztani a bank és az ügyfél között.Mert elvileg a hitelszerződés mindkét fél részére kockázati szerződés.
2./ Megmagyarázza az állampolgárnak, hogy a kockázat csak az övé.. ő nem tud segíteni..Ezzel szemben a magyar állam ezt a formát még ösztönözte is..Ezért a közösség felelős.. vagyis ez is része annak a rossz politikai döntésnek, amit 2006-ban hoztunk..AZ ÁLLAM ELHAGYTA AZ ŐRHELYÉT..MI MEG FIZETJÜK AZ ÁRÁT.

Ezt csak a kép árnyalása miatt írom Önnek.
2./

gorcsev54 2010.09.08. 10:39:44

@manyike: A hiteltartozások azt elhiszem ,hogy publikus, de hogy hová folyt el azt nem!Mert akkor el kéne számolni rendesen a pártpénzekkel a és a különböző mondvacsinált támogatásokkal, soroljam ?Senki nem tudja hány milliárd folyt ki az államkasszából ,különböző zsebekbe, úgy ahogy csak sejtés van kb: 1000 milliárdos korrupciós tételre 1000 milliárdos fekete jövedelemre akkor számolhatunk a hitelekből is elfolyt 1000 milliárdos tételre.Ugye ha meglenne már nem is volnánk akkora bajban?De senki nem keresi ,még Viktor se.Vajon miért?

tölgyes 2010.09.08. 10:40:15

@S2000:
1./ Persze Kósa kijelentésének is volt hatása (2Ft??).. de a kijelentése még el se hangzott az arány ára vad emelkedésbe kezdett, ami aztán húzta a frankot is.
2./Emő 27-nek leírtam hogy mi a valódi baj másik oka..Ez Önnek is szól. A bankok olyan szerződéseket köthettek, amelyik minden kockázatot a hitelfelvevőre terhelt.. és az állam nem védte meg a polgárait.. Gondoljon csak a középárfolyam körüli hozavonára.

bariga 2010.09.08. 10:41:27

@tölgyes: segítségül egy kissé mélyebb és közgazdaságilag teljesebb elemzés:
index.hu/gazdasag/magyar/2010/09/08/kudarcbol_szabadsagharc/?rnd=179

kissé jobban meg kellene vizsgálnia az emlékezetét a mindent elbotító kedvezményes lakáshitelakciók időpontjával kapcsolatban is, kiderülne, hogy ki a fogó még a Simor úron kívül.
A hiteleket pedig valakinek előbb vagy utóbb vissza kell fizetni, azért kár hitegetni az embereket, mert az nem a kormány lesz végül.

emő27 2010.09.08. 10:42:07

@tölgyes: De Orbán nem fogja megtenni, mert neki tervei vannak. Hiszen ők nem erre a 4 évre terveznek, hanem hosszútávra. Csak ha nem változik semmi, akkor az emberek ugyanúgy elégedetlenek lesznek vele, mint voltak az Mszp-vel. Az mondjuk valószínűsíthető, hogy a törzsszavazóik nagy száma miatt a 8 év meglesz. Akkor viszont már tényleg csinálni is kell valamit, mert különben bukta lehet.

Én nem mondom, hogy az MSZP jól csinálta, de egyenlőre azt se látom, hogy a Fidesz, hogy fogja jól csinálni, és engem ez aggaszt. Mert ha gyorsan nem lesz valami változás, akkor nagy bajba kerülhetünk.
Egyenlőre nem látom azt sem, hogy az IMF-fel mi lesz a kimenetele a dolgoknak, mennyire rágnak majd be ránk, ha nem az ő játékszabályaik szerint játszunk.

Most azért jó volna egy időgép, elugrani előre, hogy megnézzem mi lesz és hogy visszajöjjek és lemondjam mit rontottunk el. Pedig nem vagyok egy jövőbe kíváncsiskodó, de ez most tényleg érdekel, mert szeretem ezt az országot. És azt szeretném, ha boldogok lennénk, és ehhez kell a kormányunk is, mert nem hozhatunk helyettük döntéseket.

S2000 2010.09.08. 10:43:29

@pannonfunk: Javaslom, hogy a készpénzben tartott megtakarításaidat ne egy, hanem két-három valutában tartsd, én is ezt teszem.

emő27 2010.09.08. 10:44:15

@pannonfunk: DE csak eddig nem kaptuk meg azt, hogy a közeljövőben "ezermilliárdszám" kell kivonni a pénzeket a gazdaságból. Lehet, hogy eddig is így volt ,de nem híresztelték. Ezt nem tudhatom, nem mozgok ilyen körökben.

porfelhő 2010.09.08. 10:44:52

@manyike:
Mind három politikus nagy különbség. Ez így van. Nem értem, hogy kerül a képbe GYF. , illetve kapizsgálom mit akartál mondani.

S2000 2010.09.08. 10:48:00

@tölgyes: Rosszul látod.

1. Nem az arany ára mozgatja a forint/frank árfolyamot, hanem a sok tényező mozgatja az arany és a devizák árfolyamát.
2. Egyetértek, hogy a PSZÁF-nak lépnie kell a bankok irányában (szerződések módosítása, árfolyamok használata, stb.) de ez miért nem történt már meg??? A válság 2008-ban tört ki, és a Fidesztől végig azt hallottuk, hogy kész cselekvési tervük van.

pannonfunk 2010.09.08. 10:51:25

@emő27: Képzeld, így csinálom. Forintban, GBP-ben és Euróban. Azért ezekben, mert ezekben keletkezett jövedelmem. Per pillanat úgy néz ki, hogy mindhármon bukom, mert a hitelem CHF-ben van. Azt azért ne mondjad, hogy az angol fontról és az Euróról is a Kósa tehet.

Az Euro az elmúlt 1 évben 270-ről 290-re ment fel (7.4%-os gyengülés) mialatt a svájci frank 180-ról 220-ra (22.2%-os gyengülés):

www.xe.com/currencycharts/?from=EUR&to=HUF&view=1Y
www.xe.com/currencycharts/?from=CHF&to=HUF&view=1Y

Ja, és az Euró volt már 310 Ft is, pont a zseniálisnak tartott Bajnai kormánya alatt:

www.xe.com/currencycharts/?from=EUR&to=HUF&view=5Y

S2000 2010.09.08. 10:51:52

@tölgyes: Kósa/Szíjjártó elszólásait ahhoz tudom hasonlítani, mint amikor ülsz egy csónakban, amibe sok lyukon folyik be a víz, de Te a kezedben lévő vödörrel nem a csónakból mered a vizet kifelé, hanem még több vizet mersz bele a csónakba, érted?

pannonfunk 2010.09.08. 10:52:16

@S2000: Aztán közbeszólt a görög csőd...

emő27 2010.09.08. 10:53:20

@S2000: Szerintem a cselekvési tervet majd az őszi választások után fogják nyilvánosságra hozni, nem akarták megnehezíteni a saját dolgukat.
Ez az ezermilliárdszámos duma épp előkészítette a terepet, hogy majd amikor lépnek, akkor mondhassák a feledékenyeknek, hogy Viktor megmondta, hogy megszorítások kellenek.

emő27 2010.09.08. 10:55:23

@pannonfunk: Ez szerinte nem nekem szólt. Hanem S2000-nek.

S2000 2010.09.08. 10:58:56

@pannonfunk: Ha CHF hiteled van, a megtakarításaid egy részét is érdemes lenne abban tartani. Persze ha jelentős megtakarításaid vannak, akkor esetleg meg kellene fontolni a hitel lezárását. Ma reggel a Radio Cafe-ban egy devizaelemző az USD-t ajánlotta a következő hat hónapos időtávon.

gorcsev54 2010.09.08. 10:59:17

@emő27: Hagyjuk már a devizahiteleseket, már világos volt a véleményem(nekem is van és nem olyan nagy probléma kifizetnem az árfolyam különbséget amíg van normális jövedelmem az persze más kérdés mint írtam 10-15 Ft árfolyamkülönbség kockázatát simán elfogadom de 50-60 Ft -ért már vannak felelősök,és ne magyarázza meg nekem senki, hogy felelőtlenül viselkedtem, mert nem akaratam 38 % 43% THM fizetni a hitelemre.És igen is muszáj a kormánynak lépnie és itt nem arról van szó,hogy akinek nincs hitele az fizeti a segítséget, mert az ö jövőjüknek is oda ha megpróbálnak egy kicsit előre nézni a várható hatásokra.És próbáltak volna akkor szót emelni amikor súlyos milliárdokat korrumpáltak és loptak ki a költségvetésből.Még mindig jobbnak tartom ha az állam az embereken segít( az önhibájukon kívül rászorultakon) segít, mintha arra költi a pénz egy részét amire eddig-és leginkább nem úgy képzelem ,hogy pénzt ad (bár azt is lehetne valami kis kamattal)hanem lehetőséget teremt az embereknek a jövedelmük növelésére,vagy megtartására és nem olyan adó törvényeket és körülményeket teremt, hogy a milliomos vagy milliárdosok még jobban járjanak(ők biztos tudják fizetni a hitelüket-sőt talán ők forgatják ide oda a pénzüket tovább rontani az árfolyamot)Senki nem szólt egy büdös rohadt szót amikor szar a helyzet és Viktor kapásból 10 milliárdot vagyis minden magyar állampolgár pénzéből 1000 Ft terrorelhárításra költött.Nem az a baj, hogy költött,hanem az hogy most.Tudom 10 milliárd 1000 milliárdhoz képest kevés, de ha én is naponta egy sör helyett kettőt iszok akkor nem csodálkozhatom ,hogy még kevesebb a pénzem.

pannonfunk 2010.09.08. 10:59:52

@S2000: Hallottam olyan elemzést, hogy a gazdaság felpörgetésének a 290 Ft/Euro árfolyam lenne a legjobb, mivel a külkereskedelmi mérlegünk pozitív. Az, hogy 270-ről felmegy az Euro 290-re, az nem 193 Ft-os svájci frankot hoz (180-ról indulva), hanem 225-öt, meg ki tudja mennyit, az egy előre nem látható tényező volt. Bár mondogatták tavasszal, hogy a svájci központi bank el fogja engedni a CHF-et, de csak most ősszel lépték meg, miután a negyedéves gazdasági teljesítmények kimagaslóan jók voltak.

lüke 2010.09.08. 11:05:55

@S2000:
A. Kostolanyi
még üzeni!
aranyban, műtárgyban
@pannonfunk:
ezt most már nem értem
mi a baj, ha ft-ba lkapod
vagy ,ha euróban?
kérd svájci frankban

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.08. 11:06:14

@pannonfunk: volt az euró 316 is (2009 március), biztos a Bajnai döntötte be a forintot, de önerőből felkelt. :)

S2000 2010.09.08. 11:06:34

@pannonfunk: Bonyolult dolog a devizák értékelése... Egyrészt vannak a számunkra érdekes devizapárok (HUF-CHF, HUF-EUR, stb.), de a mi kis forintunk egy jelentéktelen pénznem a globáli pénzügyi világban. Azon nemzetközi befektetők, akik forintot vesznek nem a forintot nézik, hanem a feltörekvő piacok pénzeit, ezek közé tartozik a forint is. Ha a kockázatos, de magasabb hozamú feltörekvő piacokhoz meg van a kockázati étvágy, beöntik a pénzt, amikor elmegy a kockázati étvágy, kivonják. Ebben a kontextusban valóban kicsi, de mégis mérhető szerepe van a kormánynak az adott ország megítélése tekinteben. Minden olyan nyilatkozat, ami az adott országot kockázatosabbá teszi a nemzetközi befektetők szemében, negatív hatással van pl. a forint árfolyamára.

lüke 2010.09.08. 11:07:59

@S2000:
végre!
valaki egyetért!
nemcsak a forintunk, hanem a gazdaságunk is

S2000 2010.09.08. 11:09:29

@lüke: Én csak a készpénzes megtakarításra írtam a javaslatot. :)

Arany: spekulatív kategórai. Amint javul a hangulat, be fog zuhanni. Fundamentális oka nincs az ár emelkedésének. Műtárgyhoz nem értek.

emő27 2010.09.08. 11:09:56

@gorcsev54: Neke mis van hitelem, tehát semmi bajom a hitelesekkel, csak azokkal, akik tényleg plazmatv-re vagy ilyen luxus cikkre vették fel a sok pénzt ,és most sírnak. De tényleg hagyjuk őket, van elég bajuk.

Azt azonban nem tudom, hogy azt hogy érhetné el a kormány, hogy ne csökkenjenek a bérek, megtarthassák az állásukat. Az adótörvények csak egy része, mert ha nincs megrendelés egy adott cégnél, akkor hiába jók az adózási feltételek, attól még igenis ki fogják rúgni az illetőt, mert nincs munka. Ahhoz azonban, hogy legyen megrendelés kell a külföldi tőke is, ami pedig csak akkor jön ide, ha az ország gazdasági és morális szempontból is rendben van, ami pedig az előzőektől függ. Ördögi kör ez.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.08. 11:11:02

@emő27: szerintem a Fidesznek semmiféle józan, átgondolt, átfogó és a pillanatnyi helyzetnek adekvát gazdasági cselekvési terve nem volt, amikor nyert. Ez remekül látszik az azóta történtekből. Kívülről nehéz megítélni, azért, mert ők is pont olyan töketlenek, mint a Gyurcsány-Bajnai duó, vagy pedig reménytelen vállalkozás bármit tervezni, amikor egy átlagos magyar költségvetésben vagy pénzügyminisztériumi beszámolóban még a számok ellenkezője se igaz.

pannonfunk 2010.09.08. 11:11:10

@S2000: Nos, igen. Ugyanakkor az oda-vissza váltással legalább 10%-ot bukom, mert ha forintról váltok CHF-et, akkor bukom, amikor meg törlesztenem kell, azt forintban kell megtennem, így CHF-et kell visszaváltanom forintra, megint bukom. Tehát ez akkor éri meg, ha több, mint 10%-ot változik az árfolyam. Kockáztattam, hogy nem fog annyit változni, buktam. És ugye 10% árfolyamkülönbözet az 180 Ft/CHF-ről 198Ft/CHF. Meg volt olyan Euro bevételem, ami most júliusi, augusztusi, akkor a CHF már 210 Ft volt. Tehát az oda-vissza váltás miatt buknék addig, amíg a CHF fel nem megy 231 Ft-ig. Fel fog menni? Ha akarom, akkor belelátom a klasszikus W-t az Euro/CHF árfolyamába, ha lesz visszapattanás, akkor az Euro erősödni fog a CHF-hez képest 1-2 hónapon belül.

Vagy még jobb kérdés: váltsak most? Mert azzal akkor nyerek, ha az árfolyam elmegy 1.1 Euro/CHF-ig vagy alá, megközelíti a paritást. El fog menni?

pannonfunk 2010.09.08. 11:12:39

@lüke: Ja, légyszi, szólj le Brüsszelbe, hogy az EU-s pénzeket mostantól CHF-ben folyósítsák. Ha szépen mosolyogsz rájuk, neked biztos megteszik :P

Előre is köszi :P

pannonfunk 2010.09.08. 11:14:00

@S2000: ráéreztél, pont a hitelemet akarom lezárni, de ha elmászik az Euro/CHF árfolyam, akkor egyszercsak azon kapom magamat, hogy nem tudom lezárni. :S

gorcsev54 2010.09.08. 11:16:55

@emő27: Ez mind így igaz!Én aztán tudom ,hiszen 21 éve csinálom.De van belföldi tőke is(nem is kevés csak bújik mert nagy része nem legális ill. spekulál)Hát igen ez egy 22-es csapdája ,de valamilyen kiút csak van,valóban ha tudnám a ó megoldást akkor jó lenne.

lüke 2010.09.08. 11:21:54

@S2000:
csak vicceltem, de ő azt javasolta
persze a válság előtt
1/3 kp, 1/3 arany, 1/3 műtárgy
na az aranyban nem vagyok biztos!
a Krügerrand
www.goldprice.org/gold-prices/1003-Gold-Coins/1003-Krugerrand.htm
cca 3 és fél ezer ÖS volt 2000-ben
230 euro
ma 1300 dollár

lüke 2010.09.08. 11:23:25

@pannonfunk:
ez hülyeség a bankodnál, ahol a kontód van
kérheted
Londonban is, Bécsben is és Pesten is

nyünyüge 2010.09.08. 11:23:31

A győzelem mérnöke

Braun Róbert

A múlt héten meghalt Wermer András, a Fidesz korábbi stratégája. Fájdalmasan rövid ideig élt. Mindannyian, akik e szakmában - a politikai és üzleti marketing-stratégia területén - dolgozunk, az ő köpönyegéből bújtunk ki.

www.hirszerzo.hu/cikk.a_gyozelem_mernoke.165617.html

tölgyes 2010.09.08. 11:24:47

@bariga:

Kedves bariga!

Vannak írások melyeknek az a lényege, hogy elfedjék a valóságot. Az Ön által hivatkozott is ezek köz tartozik

Ha ön visszaemlékszik a fidesz kedvezményes lakástámogatási akciójára, akkor a következőt idézze fel.

1. A fidesz kamattámogatást adott.. a bankok adták a hitelt. A lakásberuházás megélénkült (erre a magyar lakásállománynak szüksége is volt).. a lakásépítésből adódó SZJA és ÁFA többlet fedezte a kamattámogatás összegét..Tehát olyan nagy hiba nem volt, ahogy azt szeretik sokan mondogatni. A fidesz alatt nem dívott a devizahitel.Ráadásul ez a belső eladósodást növelte, ami ugyancsak nem olyan nagy baj.
2. Aztán jött az MSZP és elkezdték a devizahitelek támogatását. Devizához azonban külső piacról lehet csak hozzájutni. A kereskedelmi bankok pedig felvették a kölcsönt devizában és azt állam ösztönzéssel továbbadták a magánszemélyeknek, akik elkezdték ész nélkül felvenni a pénzt. Ezzel elsősorban az volt a baj, hogy a kereskedelmi bankok tevékenysége miatt az ország külső adóssága nőtt, ami felett az államnak nem volt befolyása...Ennek következtében az állam elveszítette a mozgásterét. Az exportnak jó lenne az olcsó forint.. de akkor csődbe mennek a devizahitelesek.. ha erős a forint elvesztik versenyképességüket az exportra termelő vállalatok.

Mindez azért mert a jegybank elnöke és a kormány nem tette a dolgát.. nem élt a piac befolyásolásának eszközeivel.

emő27 2010.09.08. 11:24:48

@gorcsev54: Ha esetleg rájössz a megoldásra azért szólj a megfelelő személyeknek. :9 Bár nem hiszem, hogy ránk kisemberekre figyelnének.

Persze tudom én is, hogy sok belföldi tőke is van itt-ott eldugva illegálisan. Ha csak körbenézek mikor dolgozni jövök és látom a sok 10-20 milliós kocsit, házat sokszor megkérdezem magamtól, hogy nekik miből van erre keretük, mert, hogy nem legális bevételből az tuti. Sokaknak gondolom nem a saját nevén van a cég, vagy a kocsi, vagy a lakás ilyen-olyan okokból, és akkor szépen el lehet mismásolni a bevételeket.

S2000 2010.09.08. 11:28:49

@pannonfunk: Érdemes megfontolni, hogy módosítod a banki hitelszerződést úgy, hogy CHF-ben törleszted. Viszont arra vigyázz, hogyan vált a bank. A napokban jelentettem fel a CIB bankot a PSZÁF-nál azért, mert az USD számlámról úgy transzferál a CHF számlámra, hogy először az USD-t átváltja HUF-ra (a nekem rossz árfolyamon), aztán pedig a HUF összeget átváltja CHF-re (megint csak a számomra rossz árfolyamon). Pont a héten jött meg a PSZÁF levél, hogy elkezdték a vizsgálatot.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.08. 11:29:53

@tölgyes: ott nem a jegybanknak és ennek a - szerintem farok és jellemtelen - Simornak lett volna teendője, hanem a PSZÁF-nek. Csakhogy a PSZÁF éveken át semmiféle életjelet nem adott, pedig feltehetőleg a Gyurcsány-Bajnai korszakban is dolgoztak ott valakik. Vagy nem dolgoztak, de a fizut felvették, az tuti.

pannonfunk 2010.09.08. 11:32:25

@S2000: Én az egész hitelemtől akarok megszabadulni, méghozzá nagyon rövid időn belül...

Szóljál, ha a PSZÁF igazad ad neked, de tudtommal ez az általános banki szabály Magyarországon, hogy forinton át váltanak mindent. Nem véletlen, hogy nem váltogatom össze-vissza a valutáimat, mert számoltam egy picit, hogy mekkorát lehet szívni vele...

lüke 2010.09.08. 11:35:40

@S2000:
nocsak
ebből élnek, hungarian wonder

nyünyüge 2010.09.08. 11:38:49

@tölgyes:
Azért ez nem egészen így volt. Gyakorlatilag egyedül az OTP-nek volt jelentős forint forrása mindig, a külföldi tulajdonú bankok mindig forint-hiánnyal küzdöttek, nekik eleve könnyebb volt euro-ban vagy frankban hitelezni.
Úgyhogy tényleg a szabályozásnak kellett volna tiltania a túlzott mértékű devizahitelezést. Régen.

A jegybank a devizatartalék nem megfelelő mértékéért tehető felelőssé, de ez sem csak Simor, hanem Simor+Járai.

nosatisfaction 2010.09.08. 11:39:32

Csak annyit, hogy amikor először olvastam/hallottam O.V. kötcsei kiszirvágásait azonnal arra gondoltam: ez az ő "öszödi" beszéde!
Kérdés, amit TG is felvet, vajon mennyire véletlen vagy szándékos?
Nehéz elhinni, hogy OV véletlenül beszél így. Sztem fel akarja készíteni a híveit a várható csalódások okozta csökkenő népszerűségre, és arra, hogy "az utópiákkal le kell számolni".
Ha szerencsénk van...
Ha nincs akkor ez is csak egy része lesz "írói munkásságának"
Amúgy nagyon várom már, hogy végre minket is felnőttként kezeljenek a politikusaink és ne gondolják, hogy mindenkit meg lehet etetni csontvázak keresésével, komcsizással, nemzeti jelzőkkel. Kiegyezés kell nekünk, de okosabban mint 150 éve

tölgyes 2010.09.08. 11:39:57

@S2000:

1./Valóban a pénzrendszer ma már nem az aranyon alapszik.. csakhogy az arany ma is mutatja a folyamatokat..nem szabályozóként, hanem hőmérőként.. Elég ha ehhez átnézi az elmúlt 10 év arany-árváltozásait.

A bajok forrása ugyanis az, hogy becslésem szerint olyan 15-18.000 milliárd dollár van kinn a piacon fedezetlenül.Ez azt jelenti, hogy emögött nincsen se arany, se termék, se ingatlan.. ez egy lufi..A válság első szakaszában kivontak úgy 6-8000 milliárd dollárt (ebből adódtak a csődök).. de ez a 18.000 milliárd kint van még mindig..Csak erről az urak nem írnak.. mert ha belegondol akkor rezes lesz a bugyija/gatyája.

Amikor ez a helyzet először kiderült (enron ügy), akkor hirtelen elkezdett nőni az arany ára.. és elemzők szerint ez el is éri majd a 2000 dollár/ unciás árfolyamot.

2./ A hitelfelvevő nem hülye - írja. Erre akkor az volna a válasz, hogy akkor vigye az eszét és fizesse az árfolyamváltozás költségeit..:(De ez se ilyen egyszerű.A felvett devizahitelek ugyanis sérülékennyé tették az ország gazdaságát.. és ha már a hiteleseket nem védi az állam - holott ez is dolga volna - akkor védenie kéne az országot a túlzott külső eladósodástól. Mert ezt nem tette meg, így az országban megtermelt jövedelem a kamatokon keresztül a külföldi bankokat gazdagítja ..):

tölgyes 2010.09.08. 11:43:14

@nyünyüge: A kevés forint még nem indok arra, hogy az állam elengedje a lakossági eladósodást devizában.. Ja hogy a bakok profitja ezt kívánta??Nem lett volna itt semmi baj, ha a külföldi bankok a devizahiteleket termelő beruházásokhoz adják.. de azt meg nem akarták.

S2000 2010.09.08. 11:47:53

@pannonfunk: Tudom, hogy ez az általános banki szabály, de nem értek vele egyet. :)

S2000 2010.09.08. 11:49:51

@lüke: Ja, nonszensz... Ráadásul olyan devizák esetében is ezt alkalmazzák, amely devizapároknak van tőzsdei jegyzése.

nyünyüge 2010.09.08. 11:50:19

@tölgyes: azt mondom én is, hogy szabályozni (korlátozni) kellett volna.

S2000 2010.09.08. 11:51:19

@nosatisfaction: "Csak annyit, hogy amikor először olvastam/hallottam O.V. kötcsei kiszirvágásait azonnal arra gondoltam: ez az ő "öszödi" beszéde!" Én is erre gondoltam.

tölgyes 2010.09.08. 11:55:31

@emő27: Én jóslásokba nem megyek bele.. Egy politikus döntéseit csak részben határozza meg az, hogy ő mit akar.Egy bizonyos: Orbán határozott és egyértelmű jelzéseket adott arra, hogy Ő nem csak az emberekkel akarja megfizettetni az elmúlt 8 év mulasztásait, elkúrásait..Korábban azt írtam: KI FIZETI A RÉVÉSZT????? Itt most erről folyik a vita... Mint látjuk a korábban hatalmas nyereségekre szert tevő bankok nem akarják fizetni.. Simor nem akar áldozatot hozni.. a gazdasági elit szintén azt szeretné, ha csak a dolgozók fizetnének..Ez még talán érthető is.. de az államnak az a dolga, hogy az ő mohóságukat is féken tartsa.. a piac ezt ugyanis nem fogja megtenni.Ez is a mostani válság nagy tanulsága.

naneee3 2010.09.08. 11:58:54

Nem tétlenkedett Szeretett Vezetőnk, FülkeForradalmi Élcsapatunk: program nem lévén törvénybe foglalták a Jobbik kedvenc követeléseit, ezzel megkezdődött az újfasiszta diktatúra alapjainak lerakása, ez éppen elegendő a befektetők elbizonytalanodásához.

tölgyes 2010.09.08. 11:59:14

@nyünyüge:Ezzel egyet is értek.. No de minden csövön az folyt, hogy majd a piac és az államnak kuss.. ha meg valaki arról beszélt, hogy az államnak dolga volna, akkor jött: vissza akarja állítani a kádárizmust....Vagyis nem akartak szabályozni.. pedig ezt a lengyelek is megtették.. igaz ott korábban jött a jobboldali fordulat.

S2000 2010.09.08. 12:00:06

@lüke: Meg sok más "apróságból"... :) Pl. átutalásoknál nem fix utalási díj van, hanem százalék. Ami azért nonszensz, mert egy utalás költsége attól nem lesz nagyobb, ha mondjuk 5 ezer forint helyett 10 ezer forintot utalunk.

tölgyes 2010.09.08. 12:00:23

@Hepci: A jegybanknak is lett volna teendője: megemelni a devizatartalékokat..

pannonfunk 2010.09.08. 12:02:51

@tölgyes: Kedves tölgyes! Most, hogy így sokadszor előkerült ez az ominózus 15-18000 milliárd dollár, azt legyen szíves nekem megmondani, hogy ez a teljes piac hány százaléka? Mert persze ez így nagyon soknak hangzik, de ha ez pl., a teljes piacnak csupán az 1%-a, akkor szépen el lehetne simítani az ügyet úgy, hogy mindenki bukik 1%-ot egyszer, és kész. Persze ez csak nagyon micimackós számolás, de tényleg jó lenne látni, hogy a piac hány százaléka fedezetlen, mert akkor lehetne érezni, hogy miről is van szó.

tölgyes 2010.09.08. 12:04:00

@S2000: Miért? A középárfolyam elutasítása nem nonszensz??

"Mi egy bankrablás egy bankalapításhoz képest?"

Videofon 2010.09.08. 12:06:36

@nyünyüge:
Ezt a témát szerintem nem kellene erőltetni.
Az ország megosztásának marketing-mérnökei egyértelműen ártottak a nemzetnek. Ugyanakkor a kegyelet megkívánja, hogy ne részletezzük a politikatörténet egyik negatív hősének szerepét halála után néhány nappal.
Nyugodjék békében.
Az idő múlásával persze érdemes lesz majd vitatkozni a mosószer-eladás politikai vonatkozásairól.

lüke 2010.09.08. 12:07:17

@S2000:
meg az ablaknál való sarc, amit mára
az EU-ban is bevezettek, ez OTP specialitás volt

a magyar bankrendszerel sok fenntartásom van, főleg
mikor az innovációra visszatartották a pénzt-90 után-
ugye Princz -PG-mindenkinek adott, az Agrobankos Kunos meg senkinek, mindet elitélték,
s akik semmit se csináltak Erdei, Surányi azok az első 100-ban vannak:)

lüke 2010.09.08. 12:11:58

és mélyponti csucs van: HUF/CHF

lüke 2010.09.08. 12:13:43

@tölgyes:
nem kellett alakítani,privatizálták hitbizományba

tölgyes 2010.09.08. 12:15:46

@pannonfunk: Sajnos a kérdést nem lehet így megközelíteni. A FED elnöke egy a válság előtt néhány hónappal megjelent könyvében épp az Ön által említett szempont miatt látta úgy, hogy nem lesz válság.. aztán lett..:(

Ma a legnagyobb devizatartalékkal rendelkező Kínának 2399 milliárd dollár volt a devizatartaléka..Vagyis a teljes tartalékának hatszorosa mehet egy buborékpukkanás miatt a semmibe.

Ugyanis ott, ahol effektív termék cserél gazdát.. ott nem vetődik fel a fedezet hiánya.

emő27 2010.09.08. 12:16:16

Most olvastam, hogy Orbán a nyugdíjasokkal folytatja a nemzeti konultációt!

www.origo.hu/itthon/20100908-orban-levelet-kuld-a-nyugdijas-embereknek-a-nemzeti-konzultacio-kereteben.html

Miért nem a munkavállalókkal, cégekkel?
Tudom, hogy a nyugdíjasok építették fel az országot, de most sajnos nem tudnak hozzátenni a gazdasági fellendüléshez. Ha csak nem mennének vissza dolgozni, a tuti nyugdíjuk helyett.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.08. 12:16:43

@lüke: a Kunossal nem csak az volt a baj, hogy nem fizette le a csókosokat (ha nem fizette le), hanem saját zsebre dolgozott (e-hitel)...

tölgyes 2010.09.08. 12:17:58

@S2000: Simorék nem tették meg. Emiatt a válság kirobbanásakor alacsony volt a tartalék.

pannonfunk 2010.09.08. 12:18:08

@lüke: Bocs, a kérdés nem a magyar államadósság volt, hanem a világpiacon fedezet nélül kint levő kötvények, miegyebek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.08. 12:18:47

@tölgyes: dehogy nem. :)
Hány magyar lett így milliomos (nem fizette ki a partnereit). Biztos módszer a Top100-ba kerüléshez...

tölgyes 2010.09.08. 12:18:59

@lüke: Brecht idejében még nem volt privatizálás..:)

lüke 2010.09.08. 12:19:00

@Hepci:
miért, ki nem?
ez volt a hitbizomány:)
de írtam/d
nem adott bekasztlizták, PG adott, majnem bekasztlizták
na, nem sajnálom őket

S2000 2010.09.08. 12:20:27

@tölgyes: Szerintem nem látod a fától az erdőt. A bankokra nem küölönadót kell kivenni (és közben meghagyni jelenlegi konverziós, tarifa, stb. struktúrát), hanem úgy szabályozni őket, hogy nem létező költségekre ne tudjanak pénzt szedni az ügyfeleiktől. Csak ezzel az a baj (a kormány szemszögéből), hogy így ténylegesen csökkenne a bankok bevétele és profitja, ergo nem lenne mit elvonni a bankadóval.

A nép abban lenne érdekelt, ha csökkenének a banki díjak.

A bankok és a kormány pedig abban, hogy maradjanak (vagy növekedjenek), és az így keletkező többlet bevétel és profit alapot ad a kormánynak a banki adóhoz.

Csak azt kellene nekünk, a zembereknek észre venni, hogy a banki adót is mi fizetjük, nem a bank...

nosatisfaction 2010.09.08. 12:21:06

@S2000:
a baj csak az, hogy nincs senki, aki erre rávilágítson
pl. akkor most mégis kellenek "megszorítások"?
az egy dolog, hogy mindenért az elmúlt 8 év a felelős, de könyörgöm, miért kell hülyének nézni mindenkit?
miért kell úgy tenni, mintha a választások eredménye elég lenne minden bajunk orvoslásához?
Persze, tudom...mert különben nem nyertek volna
nekem is van devizahitelem és vérlázítónak tartom, hogy a nemzeti kormány (sem) hajlandó végre belátni, hogy nem arcoskodni kell, hanem mérlegelni, hogy mit lehet, mit nem, mi a jó a többségnek és mi nem
a többi mind bullshit és panem et circenses (kenyér és cirkusz.. bár ebből lassan már csak a cirkusz marad)

lüke 2010.09.08. 12:22:04

@pannonfunk:
azt nem fogod soha megtudni

ssi 2010.09.08. 12:25:37

6 év viszonylatában: 2004. szept. 08. és 2010. szept. 08.
249 Ft/euró helyett ma 288 Ft/euró, 206 Ft/frank helyett ma 226 Ft/frank

Gy.F. kormány: 2004. 09. 29. -
2004. 09. 29.-én: 246 Ft/euró és 200 Ft/frank

Gy.F.-kormány: 2006. 06. 09.-2009. 05.29.
2006. 06. 09.-én: 263 Ft/euró és 208 Ft/frank
2008. 07. 17. USA - PÉNZÜGYI VÁLSÁG kezdete !!!!!!!!
2008. 07. 31.-án: 231 Ft/euró és 138 Ft/frank !!!!!!!!!!!!!!! kirívóan jó még
@S2000: emlékszel részletekre, miért ekkor a mélypont? köszi :-)
2009. 03. 09.-én: 310 Ft/euró és 246 Ft/frank !!!!!!!!!!!!!!! nagy változás

Bajnai kormány: 2009. 04. 20 - 2010. 05. 29.
2009. 04. 20.-án: 298 Ft/euró és 230 Ft/frank
2010. 04. 20.-án: 265 Ft/euró és 196 Ft/frank

O.V.-kormány
2010. 05. 29.-án: 273 Ft/euró és 219 Ft/frank
2010. 09. 08.-án: 288 Ft/euró és 226 Ft/frank

www.mkb.hu/friss_informaciok/arfolyamok/mnb_kozeparfolyamok/index.html

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.09.08. 12:27:07

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP): Azért te is alaposan átestél a ló túloldalára.
Szerintem mindketten jöjjünk bentebb.

Felteszem a kezem, és belátom, TALÁN tényleg nem kell neonácizni ha Jobbikról van szó.
De azért te is alaposan túlzol.

Csak jelzem, hogy nincs 10 éve, amikor még az árpádsávos zászló viselése volt a közbeszéd tárgya.

Látjuk hova vezetett hogy a Fidesz legitimálta a szélsőjobbos jelképeket.
És ez nagyon nem rég történt.

És bizony csak sokkal rosszabb jöhet...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.08. 12:29:06

@lüke: hát, nem tudom, mások hogy csinálták, az ő megbízottja kukázós füles szatyorban vitte el a zsét, nem volt valami elegáns. :)

S2000 2010.09.08. 12:29:56

@emő27: Aztán meg jönnek az óvodások és iskolások... :)

Orbánnak azt a kb. egymillió embert/céget kellene megkonzultálni, akik nettó adóbefizetők (tehát nem állami alkalmazottak, nem nyugdíjasok, nem politikusok), akik megfinanszírozzák mindazt, amit a kormány tesz vagy nem tesz.

lüke 2010.09.08. 12:31:11

@emő27:
az összeadódott jövedelméből adózni?
de ez a mentalitás
érvényes
a rokkantra, a min. bérre és a munka nélk. segélyből élőre
nincs motiváció

pannonfunk 2010.09.08. 12:31:24

@nosatisfaction: Kérdés, hogy ki a többség. Mert lehet, hogy a többségnek nincs devizahitele. Azoknak meg általánosságban az a jó, ha a 8 év töketlenkedés után végre beindul a gazdaság. A gazdaságnak meg per pillanat olyan 290 ft/Euro a jó. Az, hogy a CHF meg közel 20%-ot erősödött az Eurohoz képest, az persze szívás a devizahitelesek számára.

Persze, az összképben benne vannak a devizahitelesek. Ha túl sok elmegy a törlesztőre, visszaesik a fogyasztás.

pannonfunk 2010.09.08. 12:32:27

@Zolika1979: jólvan, Bakura, most már menjél ebédelni, mert az alacsony vércukor nem tesz jót... :P

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.08. 12:32:30

@S2000: a kormány húzhatna egy rafináltat, ha megszüntetné a fizetések kötelező utalását. Na, akkor feltehetőleg hangos lenne az óhéber mária-siralom...

lüke 2010.09.08. 12:33:15

@Hepci:
így, csak ezt a díszpintyet láttad!
én többet, a Csörsz u. mindkét oldalán:)
dark side:)

gorcsev54 2010.09.08. 12:34:39

@emő27: Oké! Szólok. Amit írtál azon én is (mások is ) sokat törik a fejüket,de nem jöttek rá.De van nekünk egy szervünk akinek rá kéne jönni.Úgy hívják,hogy APEH

S2000 2010.09.08. 12:37:22

@Hepci: Én pont az ellenkező irányba vinném a dolgot, iszonyú többletadót tennék minden készpénzes tranzakcióra mondjuk 20 ezer forint felett. A feketegazdaság egyik alapfeltétele a készpénzes pénzmozgás.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.08. 12:37:32

@manyike: a számokból látható, amit a 9 millió sose fog megérteni, vagyis (1) a gazdasági teljesítményünkhöz képest átlagosan felülértékelt volt többnyire a forint, (2) minden csoda az árfolyamokban csak egy darabig tart és arra jó, hogy a politikusok a verbálhandzsárokkal hadonászanak az ellenoldal irányába.

Videofon 2010.09.08. 12:38:02

@tölgyes:
A mostani válság nagy tanulsága, hogy az orbánizmus bukásra van ítélve. Az embereket ugyanis nem lehet megvédeni. Ez csak a fideszrajongók álma.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.08. 12:42:42

@Zolika1979: a cigányok kérdését sajnos fel kell vetni és valami megoldást kell rá találni, záros határidőn belül. A megoldás kizárólag olyan cselekvések halmazának valamely eleme lehet, amely halmazt a pc beszédben ballibbereink szerint még kiejteni se volt szabad, illetve lehetőleg börtönnel kell jutalmazni az említését.
Ez van, sajna. Az már sokáig nem mehet, hogy szaporodnak, mint az erdei pelék, mi meg finanszírozzuk ezt a remek kedvtelésüket.

ssi 2010.09.08. 12:45:08

@Hepci: mindenesetre elgondolkodtató ... van egyáltalán igazság?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.08. 12:45:56

@S2000: de ez nem megy, barátom, amíg nincs jogállam. Manapság az egyetlen garancia arra, hogy megkapom a pénzt valakitől az, ha a markomba teszi az áru átvételekor. Ha ellenpróbát akarsz, elküldöm neked pár arc telefonszámát, hívd fel őket és kérdezd meg, miért nem fizetik ki a jó Hepcit.
Azt fogják neked is mondani, hogy részesítsd őket orális kényeztetésben. :)

S2000 2010.09.08. 12:49:46

@pannonfunk: Nem csak ezért közprobléma a devizahitelesek helyzete, hanem azért is, mert ha tömegesen dőlnek be a hitelek, az előbb-utóbb a bankokat is bedöntheti. Ott pedig nem csak devizahiteles ügyfelek vannak, hanem mások betétei is... És akkor ki és mit tehet? Az állam, az adófizetők pénzéből adhat pénzt, de akkorra már többszöröse lesz a szükséges összeg a mainak.

John Paul Getty szavaival élve: "Ha tartozol a banknak száz dollárral, az a te problémád. Ha tartozol a banknak százmillió dollárral, az a bank problémája."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.08. 12:51:37

@manyike: van, persze, csak a népnek nem lehet elmondani, mert akkor nem választja meg a politikust. Később meg azért nem lehet, mert legközelebb nem választja meg. Az Antall időkben volt rá utoljára kísérlet, hogy egy magyar vezető valamivel kapcsolatban elmondja az igazság nagyobb részét, de azok még nem politikusok voltak, hanem gyakorlatilag civilek.

S2000 2010.09.08. 12:52:06

Kéthavi csúcs közelében a magyar államcsőd-aggodalmak:

Arra a szintre emelkedett vissza tegnap estére a magyar államcsőddel kapcsolatos befektetői aggodalom piaci jelzőszáma, amely szintre a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Bizottsággal (EB) július közepén megszakadt tárgyalások utáni első napon ugrott, noha az elmúlt napokban ilyen sokkszerű fejlemény nem következett be, "csak" a globális befektetői hangulat romlott fokozatosan, illetve a magyar kormány befektetői szempontból továbbra sem teljesen megnyugtató kommunikációja folytatódott.

www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=138244

Egyszerűen megdöbbentőnek tartom, hogy tegnap Orbán nem fogalmazott meg tiszta és világos üzeneteket ebben a tekintetben.

pannonfunk 2010.09.08. 12:53:28

@S2000: ebben elvileg egyetértünk. Gyakorlatban azonban ma Magyarországon még rohadt jól megy a bankoknak, távol állunk attól, hogy bedőljenek.

emő27 2010.09.08. 12:53:43

@gorcsev54: Csak ugye tehetetlenek, ha nem a nevén van, hanem szétosztva a családtagok között , akkor nehéz lefülelni a dolgokat.

Mondjuk apeh-ról is meg van a véleményem, mert az ugye fontos,meg sürgős kezelni a helyzetet,ha 350 Ft-tal lóg nekik valaki ,de az, ha egy cég nagyobb összeggel akkor majd kimegyünk, meg ilyen eljárási rend, meg olyan eljárási rend.
Nevetséges!!!

lüke 2010.09.08. 12:56:07

@Videofon:
a mostanié?
ki védte meg 28-ban őket?
csináltak, amit tudtak
így lett Cleveland a 2. legnagyobb magyar város

nosatisfaction 2010.09.08. 12:59:16

@pannonfunk:
a visszaeső fogyasztás nem jó, de nem ez lenne a legnagyobb baj, hanem az amikor százával dőlnek be a lakáshitelesek
az magával rántaná az egész kócerájt
világos: nem volt kötelező devizában hitelt felvenni, de mint fentebb olvastam, volt akinek így volt jó, hogy nem forintban vettek fel az emberek hitelt

@tölgyes:
az embereket nem megvédeni kell, hanem felnőttként kezelni,
és elmondani a tutit - a hitelfelvételről, a nyugdíjról, az öngondoskodásról, az ingyenes egészségügyről és még sorolhatnám
az eddigi kormányoknak ez eszébe nem jutott, csak arra figyeltek, hogy hogyan nyerjék meg a következő választást
mondjuk van benne némi 22-es csapdája: a politikustól azt várják, hogy mondjon szépeket, álmodjon merészet, különben nem szavaznak rá, aztán mindenki csodálkozik, amikor felszáll lila köd
én abban reménykedtem, hogy OV azt fogja mondani a választás másnapján: ok, emberek, és akkor most a következő 2-3 évben csak vért, verítéket és könnyeket tudok igérni, de aztán mindenkinek jobb lesz
most kinek lesz jobb?

S2000 2010.09.08. 13:00:30

@Hepci: Igen, ez is egy terület a sok közül, ahol valós reformokat várnék, remélem nem hiába.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.08. 13:07:08

@S2000: tartok tőle, hiába. A mostani kormány körül álló oligarcha-konglomerátumban is akadnak, akiknek nagyon kellemetlen lenne, ha ezentúl az lenne a módi, hogy a számlát ki kell fizetni. Időben, és nem 8 év múlva, kamat nélkül.

ssi 2010.09.08. 13:09:00

@Hepci: akkor mindenkinek rossz, mert rossz félrevezetni is, meg rossz félrevezetettnek is lenni, az országról már nem is beszéljünk... a világ ilyen, vagy helyi sajátosság?

nosatisfaction 2010.09.08. 13:09:20

most olvasom:
"A nyugdíjasokkal folytatja Orbán Viktor miniszterelnök a nemzeti konzultációt szóvivőjének szerdai bejelentése szerint. Orbán 1,7 millió nyugdíjasnak küld levelet, arra kérve őket, hogy osszák meg vele gondjaikat."

tényleg nem tudja???
Jó reggelt kívánok!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.08. 13:13:06

@manyike: ez a képviseleti demokrácia nevű rendszer, nem? Külföldön most ért kritikus ponthoz, mi meg a békebeli változatát (NSZK) meg se tapasztalhattuk...

tepes 2010.09.08. 13:14:07

@manyike: Az árfolyamok alakulását az egyes inflációs értékek különbségei befolyásolják. Minél hosszabb időtávot nézünk, annál inkább meghatározóan. Ezt figyelembe kell venni a kiragadott értékek értelmezésekor.
Persze, ha olyan remekül haladtunk volna a felzárkózásban, a Ft-infláció is csökkenhetett volna jobban

S2000 2010.09.08. 13:14:15

@nosatisfaction: Ez is egy a sok pótcselekvés közül... Nem kell vele foglalkozni.

Idézem magamat:

Aztán meg jönnek az óvodások és iskolások... :)

Orbánnak azt a kb. egymillió embert/céget kellene megkonzultálni, akik nettó adóbefizetők (tehát nem állami alkalmazottak, nem nyugdíjasok, nem politikusok), akik megfinanszírozzák mindazt, amit a kormány tesz vagy nem tesz.

S2000 2010.09.08. 13:20:26

Na erre varjatok gombot... Kíváncsi voltam mire jutott Varga a csontvázkereseséssel. Itt van az egész cikk, néhány dolgot emelek ki: www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=138236

Varga Mihály, a gazdasági tényfeltáró bizottság fideszes vezetőjének közlése szerint "jóval 200 milliárd forint feletti" tételt jelent a költségvetést érintően az a mintegy 65 ügy, amelyet a magyar emberek eddig nem ismertek, és az Orbán Viktor felkérésére munkába állt testület feltárt. A Miniszterelnökség államtitkára az MTV Este című műsorában arról beszélt, hogy ezek nem új "meglepetések" és az idei hiánycél nincs veszélyben.

Nem új meglepetések... ezt érti valaki? Feltárták amit már korábban is tudtak?

Az államtitkár arra a kérdésre, hogy hogyan lesz meg a "meglepetések" általa említett 280-290 milliárd forintos vonzata úgy válaszolt, hogy "ez megvan szerencsére". Varga Mihály a köztévé műsorában azt is elmondta, hogy nem újabb 300 milliárd forintról van szó. Itt olyan tételekről van szó, amit ezzel a 29 pontos lépéssorozattal már sikerült ellentételezni - húzta alá a politikus. Tehát úgy érzem, hogy az a cél, hogy év végére a 3,8-as hiány, 3,8%-os hiány teljesüljön, az nincs veszélyben - fűzte hozzá.

Tehát van új hiány, de nincs. Van meglepetés, de nem új, hanem régi meglepetés. Most értek a munka végére, de már a 29 ponttal korábban be is tömték a lyukakat...

tölgyes 2010.09.08. 13:20:28

@Videofon: Ön ebben nagyon téved. A mostani válság tanulsága az, hogy a piaci önszabályozás egy ideológia, ami nem működik... Erre már Obama és csapata is rájött és meg is fogalmazta.

tölgyes 2010.09.08. 13:21:53

@S2000: Ön ezek szerint a politika lényegét nem érti. A politikusnak az a dolga, amit Orbán csinál és nem az, hogy az irodájában táncikáljon..:)

S2000 2010.09.08. 13:25:00

@tölgyes: Pontosan így van, de a megoldás nem az állam nagyobb szerepvállalása, hanem a hatákonyabb szabályozás. Óriási különbség. Fellegi a napokban nyilatkozott, hogy növelni akarják az állami tulajdont. Tiszta baloldali gazdaságpolitika. A Munkáspárt nincs véletlenül benne csendestársként a Fidesz-KDNP szövetségben? :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.08. 13:27:20

@S2000: szerencsétlen Varga, már ő is elég rég politikus lett...
Most meg ez van, a 15 év előtti önmaga csak röhögne a mai önmagán.

tölgyes 2010.09.08. 13:29:41

@S2000: No de a szabályokat be kell tartatni... ahhoz az ellenőrzés és a közvetlen beavatkozás is dukál..

Ami pedig a tulajdont illeti: amit Ön ír az dogma... Jó példa erre az amikor eladták a teherszállítást.."privatizálták". És ki volt a vevő??? Az osztrák állam..:) Vagy ott voltak az erőművek, amik így a német a franci stb. államok tulajdonába kerültek.. Ma a privatizációs mérték nálunk magasabb mint az eus államok 90%-ában..:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.08. 13:30:04

@tölgyes: működik a piaci önszabályozás, csak jól. Leegyszerűsítve a szar mindenben kiszorítja/iaz értékeset. No ezért kellene az állam, hogy ezt értelmesen kompenzálja, kedves szabadon szállongó, liberálisnak csúfolt kétlábúink legnagyobb bánatára. :)

tölgyes 2010.09.08. 13:31:08

@S2000: A bankadó átruházásának ügy is szabályozási kérdés.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.08. 13:31:24

@Hepci: no mégeccer. :)
Működik a piaci önszabályozás, csak nem jól. Leegyszerűsítve a szar mindenben kiszorítja/marginalizálja az értékeset...

S2000 2010.09.08. 13:31:25

@tölgyes: Szerinted mi a politika lényege?

@Hepci: :)

tölgyes 2010.09.08. 13:32:07

@Hepci: Azért a dolog ennél bonyolultabb.. gondoljon bele az USA ingatlanügyeibe... milyen frankón működött a piac.

tölgyes 2010.09.08. 13:33:12

@S2000: Az amit Orbán jól/rosszul csinál.

S2000 2010.09.08. 13:37:05

@tölgyes: Gondolod, hogy a bankadó átruházását sikeresen meg lehet akadályozni? Ezt mire alapozod? Eddig teljesen sikertelen volt a bankok egyéb irányú (szerződések egyoldalú módosítása, konverciós gyakorlatok, díjak, stb.) megszabályozása...

ssi 2010.09.08. 13:39:28

@Hepci: "ez a képviseleti demokrácia nevű rendszer, nem?" - tőlem kérdezed? hát honnan tudjam? :-)))

@tepes: a kiragadott dátumokat az adott kormányokhoz igazítottam. Igazad van, az infláció mértékét, meg pl. a felvett hitel nagyságát is, meg gazdasági egyéb adatokat is beszédes lenne az árfolyam mellé állítani (technikailag ezt most nem tudom megoldani). Azért kezdtem nyomozásba, mert valaki írta, hogy Bajnai idején volt mélyponton minden, de én nem így emlékeztem, s "kivételesen" helyesen. De tanulságos, hogy milyen is emberi emlékezet, meg a közbeszéd, meg a csúsztatások, meg a .... Ilyenkor mindig valami jó kis tényfeltáró médiát hiányolok

S2000 2010.09.08. 13:44:17

@tölgyes: Nem dogma... Ha az osztrák állam jobban tud valamit menedzselni (alacsonyabb költségen, jobb minőségű szolgáltatással), akkor nagyon helyes, hogy eladták neki.

A közüzemek eladásának fő motivációja az volt, hogy a költségvetésbe pénz kerüljön. A közüzemek se olyan dolgok, amit egyszer megépítünk, aztán soha többé nem kell rá költeni... A magyar állam nem jó tulajdonos, mert nem jól menedzseli azokat az eszközöket, amiket birtokol (korházak, állami intézmények, vállalatok). Más ország kormánya lehet jó tulajdonos (pl. Svédek), és sokat lehetne másoktól tanulni, de erre a magyar kormány/állam eddig még nem mutatott ingerenciát, bármelyik párt is volt kormányon.

S2000 2010.09.08. 13:46:06

@tölgyes: Hm, érdekes definició, tedd fel a wikipedia-ra is... :)

ssi 2010.09.08. 13:47:38

@S2000: számomra Te is reálisan gondolkodsz :-) Rólad is az jut az eszembe, mint néhány szakmailag vmely területre rálátó kommentelőről, hogyan és mivel lehetne úgy érdemben érvelni (legfőképpen röviden), hogy az ütős legyen, s az elfogultat is megingasd?

tepes 2010.09.08. 13:56:43

@manyike: Tényfeltáró és független média valóban nagyon hiányzik, persze kérdés, hogy jelen körülmények között egyáltalán lehet-e ilyen?

ssi 2010.09.08. 13:58:55

@tepes: "Tényfeltáró és független média" - milyen körülményekre kellene várni, hogy valakik belefogjanak?

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.09.08. 14:15:17

@pannonfunk: És benned kit tisztelhetek, hogy ennyire aggódsz az egészségemért? :)

@Hepci: Látom mindig megtalálsz.

"Az már sokáig nem mehet, hogy szaporodnak, mint az erdei pelék, mi meg finanszírozzuk ezt a remek kedvtelésüket."

De ha ennyire sötét és erkölcstelen vagy, akkor lassan büszke leszek rá, hogy vörös posztó vagyok számodra.

nosatisfaction 2010.09.08. 14:27:12

@manyike:
pl. pénzügyileg független, politikailag nem elkötelezett media tulajdonosokra van szükség
én még nem láttam ilyet nálunk - külföldön előfordul (néha)
régi mániám, hogy a pártok/politikusoknak meg kellene végre érteni, hogy attól, hogy megszállok egy médiát, még nem lesz gleichschaltung ( hogyis fordítsam, talán igazodás egyetlen irányba) szóval hogy attól még nem nyertük meg a kommunikációs csatát, ellenkezőleg
épeszű olvasó/TV néző menekül az ilyen orgánumoktól, persze a vakon hívő meg csak ezt fogadja el hitelesnek
az államnak kellene megteremtenie (és eltűrnie) a független tényfeltáró sajtó feltételeit
sajnos ma (ill már régóta) nem az számít,hogy mit mond vki, hanem az hogy, ki mondja... és akkor mindegy mit mond

pannonfunk 2010.09.08. 14:33:35

@nosatisfaction: Odáig nem jutottál el, hogy október 3-án önkormányzati választás lesz? :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.08. 14:41:18

@Zolika1979: nem vagy p(r)osztó nekem, Zolika, csak akkora okosságokat bírsz eregetni magadból kifelé, hogy nehéz megállnom a reagálást...
Sajna, az általam nem teljesen EU-konform stílben felvetett probléma létezik. Drága cigány honfitársaink gyermekvállalási kedve sokszorosan meghaladja a honfitársaink átlagát, miközben munkát nehezen találnak, vagyis az a kevés aktív adófizető finanszírozza a őket. Miközben az a helyzet, hogy bizonyos települések bizonyos részeire csak komplett Rambo felszerelésben látogathatnék be kirándulás közben.
Ez a helyzet orvoslásért kiált és nem feltétlen azok a sötétek és erkölcstelenek, Zolika, akik kiáltani akarnak, hanem azok, akik beléjük szándékoznak fojtani a szót, közben rasszizmust, fasizmust, szegregációt meg még ki tudja, miket óbégatnak. Btw, cigányt kizárólag képeskönyvben láttak eddig életükben.

nosatisfaction 2010.09.08. 14:48:44

@pannonfunk:
a bejegyzésem költői kérdés volt...
ráadásul ezt hívják kormánypénzen kampányolásnak

tepes 2010.09.08. 14:55:33

@nosatisfaction: @manyike: Valahogy így.
És az "igény" ilyesmire is csak nagyon kevesekben van meg, úgyhogy még az elhivatott újságíróknak sincs értelme kitenni magukat az innen-onnan jövő támadásoknak.

tölgyes 2010.09.08. 17:22:21

@S2000:
1./ Na látja! Tudja Ön, hogy hol mindenhol nézhet utána a politika definíciójának.:)
2./ Ön államosításról beszélt.. én pedig megemlítettem, hogy a privatizáció nem dogma..példaként teherszállítást említettem..de írhattam volna az erőműveket, vízműveket, csatornázási műveket stb. Tehát azokat, amelyek közszolgáltatást látnak el... Vagy mondjuk ott a magyar édesvíz készlet..:( aminek 95%án külföldi opció van a maszop jóvoltából.

Vagyis nálunk túlzásba vitték a privatizációt... he ebből visszavennének, nem volna baj.. de nyilván senki nem akarja államosítani a szatócsboltot..:)

3. Bankadó: Ön már bizonyára látott adótörvényt..abban elég jól leírható, hogy mi az amit költségként feltüntethetnek.

nyünyüge 2010.09.08. 18:25:57

@tölgyes:
Dobálódzni tetszik a számokkal, kéretik legalább néha egy-egy forrásmegjelölés!. Mondjuk indulásként erre a 95%-ban külföldi opcióval terhelt édesvízkészletre. Opció=koncesszió?

nyünyüge 2010.09.08. 18:58:17

off
Hogyan lehet(ne) ellenőrízni, ha valaki X közvéleménykutató képviselőjének mondja magát a telefonban, akkor tényleg az is?

Az imént elég pontosan lekáderezett egy, miután átmeneti elmezavar okán nem szereltem le a szokott "köszönöm, nem, letesz" módszerrel.

tölgyes 2010.09.08. 19:47:26

@nyünyüge: Olyan sokszor leírtam: én nem vagyok információs szolgálat..Két éve egy konferencián vettem részt, akkor vallották be vízügyesek.:( Én a hozzászólásomban 80%-ról beszéltem.. erre megszólalt egy vízügyes: már 95%.. Aztán lelassult a folyamat, mert a fidesz keresztbe feküdt a víztársulásoknak. Erről talán már Ön is hallott.

nyünyüge 2010.09.08. 20:14:44

Esetleg ha egy kereshető információmorzsát megosztana velem, megköszönném.
A "vízbázis 95 külföld" -re egy MaNem cikk jön csak elő, azt engedelmével nem tekinteném hitelesnek ebben a témában.

tölgyes 2010.09.09. 23:38:31

@nyünyüge: Ne tekintse:).. Az a baj, hogy Ön saját magából indul ki.. és szt hiszi, hogy nekem is a célom, hogy Önt átverjem.. ugyan miért tenném?? Amit leírtam Önnek az ezen a konferencián elhangzott, senki nem cáfolta, de mindenki nagyon aggódott... de Önnek ez nem hiteles.. na bummm nem hiteles, de legalább már hallott rola és ha majd szembe jön magával, akkor elmondhatja: legalább hallottam. Más jelentősége ennek nincsen..:)Mint ahogy annak se lenne jelentősége, ha Ön elhinné, hogy az édesvíz készletünk 95% felett külföldi opció van.
süti beállítások módosítása