Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'135'645 lapletöltés (2020.08.31.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A 10 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...
  6. 2018/4 Hódmezővásárhely üzenete 2018. február 25. 20:49A mai hódmezővásárhelyi időközi polgármester választást nem csupán helyben követték izgatottan, de a végeredményére az egész ország figyelt. Nem azért, mintha egy megyei jogú város választási...
  7. „A királyi udvar a fontos” 2018. augusztus 03. 15:45Annak, aki szereti a vélemények és értelmezések szabadságát, sokféleségét, minden sajtótermék eltűnése rossz érzés. Mindig csodálkozom azokon, akik képesek kárörvendeni akkor, amikor valami megszűnik...
  8. 2018/2 Ahol a part szakad 2018. február 18. 22:57Hivatalosan csak szombaton kezdődött, de nyilvánvaló, hogy hónapok, sőt, talán évek óta tart a 2018-as parlamenti választás kampánya. A java azonban tényleg csak most jön: a pártoktól és a...
  9. 512. A fecni nem pirul el 2014. november 16. 02:07Én igazán megértő szoktam lenni a magyar politika népszórakoztatásra kitalált dolgaival. Nem a legszebb dolog hülyíteni a választót, de többé-kevésbé a világ minden részén alkalmaznak ilyen fogásokat....
  10. 515. Nekrológ 2015. március 15. 23:08A politikai elemzés halott. Megölték. Megöltük. S még az sem biztos, hogy sajnálni kell ezért.  Az első érdem a pártoké. Ahogy egy nagyon fontos politikus nem is olyan régen egy háttérbeszélgetésen...

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

  • 6.Lenin: Elolvast5am, és sok év után most 1etértek a poszt írójával. Ha minden jól megy, a választás másna... (2020.09.23. 20:38) Az ellenzék esélyeiről
  • 6.Lenin: Mit lehet nyerni, ha a másik kommentelőről a lehető legpontosabb jellemzést tudnám írni? Feszt gö... (2020.09.23. 20:24) Az ellenzék esélyeiről
  • fepe: @Hepci: Senki sem nevel ezer kis Messit a világon. Az eredményeket nézve, meg Gulácsi BL elődöntőt... (2020.09.02. 08:50) Az ellenzék esélyeiről
  • MAXVAL birсaman közíró: @inreallife: Ez van, ez elbuktad, gazdáid elégedtelek lesznek veled. Segítségre neked lesz szüks... (2020.09.01. 19:25) Az ellenzék esélyeiről
  • inreallife: @MAXVAL bircaman közíró: Nekem is szamitogepes a munkam, de ez nem azt jelenti, hogy 7/24-ben tol... (2020.09.01. 18:20) Az ellenzék esélyeiről
  • Utolsó 20

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
13:37

Egy hét alatt három beszédet is mondott Orbán Viktor, így talán kevésbé meglepő, hogy a szóáradatban szinte senkinek – magamat is beleértve – nem tűnt fel egy tanulságos oldalvágás. Szerencsére egy e-mail felhívta a figyelmemet; a miniszterelnök ugyanis, bár erről korábban ebben a formában nem beszélt, új értelmezést adott a személycseréknek, közvetett módon élesen bírálva az Állami Számvevőszék és az Alkotmánybíróság korábbi vezetőit.

(Fotó: Origo)

Az első száz napot értékelő beszédben a miniszterelnök így fogalmazott: „Ez az a pont, ahol a legtöbb támadást kapta egyébként a kormány, mondván, hogy a személycserék valójában önös hatalmi érdekeket szolgálnak. A személycseréket kicsit tágabban értelmezve, hiszen nemcsak itt történtek változások, hanem máshol is, azt kell, hogy mondjam Önöknek, hogyha az ország jól működött volna, nem kellett volna ennyi személycserét végrehajtani. Ha az intézményeink jól működtek volna, akkor nem kellett volna személycserét végrehajtani. De hogyan várhatok én el bármely intézmény élén álló embertől jobb munkát, hogyha az elmúlt években szétment a keze alatt az, amit rábíztak. Legyen szó közlekedési vállalatról, Alkotmánybíróságról vagy éppen Számvevőszékről.”

Az „elmúlt években” Bihari Mihály (2005-2008) és Paczolay Péter (2008-) vezette az Alkománybíróságot, míg a Számvevőszék élén Kovács Árpád (1997-2009) állt. Nem nagyon lehet másképp értelmezni az idézett részletet, mint hogy többek között ők lehettek azok, akiknek a munkájáról Orbán Viktor meglehetősen lesújtó véleménnyel bír. Ehhez képest Bihari Mihályt a fideszes parlamenti többség idén nyáron alkotmánybíróvá választotta, Paczolay Péter jelenleg is a testület tagja és elnöke, míg Kovács Árpádot az Orbán-kormány minisztere, Fellegi Tamás az állami vagyonkezelő (MNV Zrt.) igazgatósági tagjává nevezte ki.  

Sem védeni, sem támadni nem szeretném őket, egyszerűen csak fontosnak tartottam, hogy észrevegyük ezt az állítást. Komolyan érdekelne, hogy a kormányfő valóban így értette-e, azaz azt akarta-e mondani, üzenni, aminek ez a bekezdés látszik. Továbbá kíváncsi lennék arra is, hogy mit gondolnak az érintettek erről az eddig máshol még nem hallott erős kritikáról, vajon egyetértenek-e azzal a megállapítással, hogy szétment a kezük alatt az, amit rájuk bíztak. Ha akad újságíró az olvasóim között, talán egyszer meg is kérdezi majd erről az illetékeseket…

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr942288495

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ejtőernyős üstökös és Orbán Viktor róla való fiktív beszéde 2010.09.15. 11:14:03

Újabb légügyi dinasztia kialakulásának lehetünk tanúi. Az index.hu cikke szerint eddig fel nem fedezett zseniális tehetség robban be üstökösként a magyar államigazgatásba.Az Orbán-kormány hivatalba lépését követő napokban nevezeték ki Petykó Zoltá...

Trackback: Szétment a kezük alatt? 2010.09.11. 22:02:04

Egy hét alatt három beszédet is mondott Orbán Viktor, így talán kevésbé meglepő, hogy a szóáradatban szinte senkinek – magamat is beleértve – nem tűnt fel egy tanulságos oldalvágás. Török Gábor

Trackback: Oligarhák Kőbányán 2010.09.11. 14:52:05

Családok befolyása alatt állt évekig a kőbányai MSZP, és ezen keresztül az önkormányzat is, akik fiktív tagokkal felduzzasztott pártszervezetekkel juttatták tagjaikat pozíciókba, majd különböző vállalkozásokat hoztak helyzetbe - mondta a Hírszerzőnek a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2010.09.11. 13:46:41

Nem lehet, hogy Orbán arra gondolt inkább azért kelenek párt vagy párt közeli hivatalnokok, mert ők rendelkeznek olyan erős lobbi hátérel amikkel elödeik nem?

Persze ez csalóka ha így gondolja, mert pont a saját lobbi tevékenységüktől kéne megvédeni magukat.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.09.11. 13:49:52

Az azért vicces volt, amikor a miniszterelnök azt mondta, hogy egy éve nincs elnöke és alelnöke az Alkotmánybíróságnak. Alelnöke szerintem minimum nyolc éve nincs már, elnöke viszont csak december óta nem volt. Ráadásul feltételezem, hogy eleddig a Fideszen is nagyban múlt hogy éveken át nem volt betöltve az ÁSZ-alelnöki poszt, meg hogy december elején nem sikerült újráznia Kovács Árpádnak. Aki - megjegyzem - az utóbbi időben tett nyilatkozataiban igencsak kormánypárti megnyilvánulásokat tett. Persze lehet, hogy csak én érzem így.

vattafák 2010.09.11. 14:06:57

Alakul a nagykoalíció? Az Alkotmánybíróság döntését az MSZP is nagyban kritizálta bizonyos 2008-as események kapcsán.

nyünyüge 2010.09.11. 14:09:31

@török gábor:

"Ha akad újságíró az olvasóim között, talán egyszer meg is kérdezi majd erről az illetékeseket…"

Fiamnak mondom, menyem is értsen belőle :)!

kM 2010.09.11. 14:11:46

Érdekes, mert igen nehéz az ÁSZ-elnökséget komolytalannak ítélni, s ha Orbán mégis így gondolná, akkor nehezen lenne védhető Kovács vagyonkezelői FB-elnöki tisztsége. Szóval ez egy kínos elszólás.

is 2010.09.11. 14:12:23

na, ez az, amiből hetente egy tucatot lehetne Orbánon fogni, ha lenne felkészült újságíró és a magyar nem lenne annyira hülye, hogy az ilyenekre ne figyeljen. Orbán aznapi magyarázatot tud bármire is kitalálni. képtelen, és a rövidtávú politizálás miatt logikailag lehetetlen is lenne neki éveken át kitartó elvek mentén politizálni, ilyen érvrendszert használni. dehogy akart ő bármi mélyebbet. keresett egy a magyar léleknek (amelyet 15 éve tanítgat be erre a mindenki lop meg hazug, aki nem az ő akoljából kerül ki az államigazgatás bármely posztján) megfelelő érvre, és hiszi, hogy senki nem kérdez utána.

és olvassuk csak el majd a kommenteket, tényleg, ilyen a magyar, erre adja az 53%-ot, hogy ilyen egyhetes, érzelmi politizálásra használják. a hülyenépszavazás mi volt? ugyanez volt, már másnap el is felejtették, hogy mire is, és mit is szavaztak, azonnal megkérték a 14 milliárdot, adóból, ami ugyanaz, mintha közvetlenül kellett volna kifizetni. a hülye nép meg beszopta, hogy azt a 14 milliárdot nem kellett kifizetnie. dehogynem, adóban.

bigapples 2010.09.11. 14:16:18

Szerintem nem akart ezzel üzenni, csak egy retorikai érvvel próbálta igazolni a személycserék szükségességét. Én nem látnék bele túl sokat ebbe a mondatba.

Azért tegyük hozzá, nem volt túl hangos és aktív a számvevőszék a bírálataiban a 8 év alatt, amikor az országot nagy talicskázások közepette a pénzügyi csőd közelébe kormányozták Gyurcsányék. Szerintem Kovács Árpád is érzi, hogy lehettek volna kezdeményezőbbek is.

Az alkotmánybíróság tekintetében nem érzem jogosnak a kritikát, hogy szétment volna a kezük alatt az intézmény. Sokkal inkább lenne ez igaz a Simor vezette MNB-re.

Amúgy sehol egy GYF elemzés? Most jelentkezett be a párt élére, egyenesen rendszerváltozást akar a pártban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.11. 14:17:40

OFF
Bírom ezt a W.M. Hubát, hogy ezzel a helyesírással blogol...
ON

nyünyüge 2010.09.11. 14:23:57

@bigapples:
Szerintem Kovács Árpád megtett mindent, amit az adott keretek között megtehetett.
Lehet, hogy a keretek nem megfelelőek.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.09.11. 14:28:57

O. Viktornak minden szava hazugság!

Megszólította az alkoholistákat, devizahiteleseket, focistákat...és most a nyugdíjasok kegyeiért könyörög.

A magyar fociba is beleugatott, már kezdődik ott is a klikkesedés, az ő emberei fényezése, simli.

Ilyen alak ez!

NE SZAVAZZ MÁR A FIDESZRE, KELL A KONTROLL!

bigapples 2010.09.11. 14:33:14

@nyünyüge: tudom, hogy ő úgy látja hogy:

"a kormányok gazdaságpolitikájának bírálatában sokszor a hatásköröm határán billegtem".

Ezek a bírálatok mégsem jutottak át, talán túl puhán, halkan, lesimított élekkel lettek megfogalmazva, így nem lett hatásuk az állam működésére. Én ebben látom a fő hiányosságot, bár az adott keretek tényleg nem voltak megfelelőek.

Italo Balbo 2010.09.11. 14:34:19

Egyszerűen az a kijelentés is része volt a minden a szocik hibája retorikának. Nyugodtan fogalmazhat így, mert az átlagpolgárnak gőze sincs arról ki az a Bihari Mihály és mit csinált eddig illetve most.

A mondat lényege nem az alanyban, hanem a cselekvésben van: legyőztük az ellenséget, most már minden jó lesz. Egyszerű embereknek szánt egyszerű üzenet. Kb a Szebb Jövőt!-el egyenértékű, csordaösszetartó vmi

SzucsCsaba 2010.09.11. 14:36:46

Nekem is nagyon meredeknek tűnik egy lapon említeni a BKV-t az Alkotmánybírósággal és a Számvevőszékkel.

Laikusként nem tudom eldönteni az AB és ÁSZ volt vezetőinek munkáját, alkalmasságát, de eddig nem hallottam komoly szakmai kritikát ellenük. Vagy csak én vagyok ilyen tudatlan ezen a téren?

De egyszerűen nem hiszem, hogy Orbán Viktornak ilyen lesújtó véleménye lenne velük szemben. A mostani kinevezések sem ezt mutatják.

A személycserék ezen részével kapcsolatos Fidesz-es érveléseket így egyszerűen semmitmondónak, gyengének és komolytalannak tartom.

Jelen állás szerint Orbán Viktor állítását (az AB-re és az ÁSz-re vonatkozóan) nem tudom komolyan venni, erősen támadható szerintem.

Persze azok a vélemények is ugyanolyan komolytalanok és szerencsétlenek, hogy itt lenne emiatt a demokrácia vége.

Szerintem nem ördögtől való dolog az, hogy minden kormány egy olyan csapatot épít ki és egy olyan csapattal dolgozik együtt, amely szakmai és politikai elképzeléseinek megfelel.

Ha ez egyébként jogilag, törvényileg megtehető, elfogadható-e. Az más kérdés, hogy a mi politikai kultúránk, hagyományaink íratlan szabályainak megfelel-e vagy sem.

Mert szerintem az előbbi igen, az utóbbi inkább nem.

Üdvözlettel.

lüke 2010.09.11. 14:37:43

@Hepci:
:)
sorok közt olvasni is kell
dominoelv szerint, ha lassan is, folytatódik

Crowz 2010.09.11. 14:39:37

szerintem itt ez a kulcsmondta: "Legyen szó közlekedési vállalatról, Alkotmánybíróságról vagy éppen Számvevőszékről.”
így kell ezt érteni csak Orbán most nem volt elég felkészült

AkarkiJ 2010.09.11. 14:44:53

szimpla kettős beszéd - ha a saját ember keze alatt megy szét valami, akkor az jó, hisz mennyi erőfeszítés és pozitív akarat volt mögötte - ha az ellen(ség)zék embere alatt ment szét, akkor az hazaárulás, színtiszta gonoszság...

nem érdekli ov-t, hogy mi volt a helyzet, rugdossa a döglött oroszlánt, és próbálja bemutatni, mennyire rossz a helyzet, mennyire háborús az állapot, mennyire szükség van a nemzet összefogására (gy.k.: nagy nemzeti bekussol és tűr) az újjáépítésre

duplagondol - bizarr egy szituáció

cyberpopp 2010.09.11. 14:45:02

A szánalmasan szellemeskedő szocik hülye közleményekkel ugranak mindenre, de azt még egyik ellenzéki párt sem kommentálta (nem vették észre? egyetértenek vele?), hogy az államtitkár szerint az önkormányzatoknak iskoláik fenntartási költségeinek 10-15 %-át kell majd csak fedezni, az egyházi iskolák esetében ugyanakkor akár a teljes költséget állja majd az állam.

Terniak 2010.09.11. 14:47:31

El sem tudom képzelni, hogy mire gondolhatott a Miniszterelnök Úr.

Én azt a napot szeretném megérni, amikor egy politikus, amikor megszólal, vagy alaposan felkészül és pontosan fogalmaz egy adott témában, vagy ha nincs képben, akkor inkább nem szólal meg. Vagy a szövegírója utánanéz a dolgoknak.

Mivel független intézményekről van szó, emiatt már önmagában az "elvárás" kifejezés is érdekesen hat.

AB: szakmailag voltak vitatható döntései, de nem hiszem, hogy a Miniszterelnök Úr az elmúlt nyolc évét AB határozatok olvasgatásával töltötte. Politikai szempontból a nagyobb alkotmányossági kérdésekben pedig inkább a Kormány ellen döntött az AB, egyébként jogosan, az elmúlt években. Az AB-nek az elmúlt években óriási ügyforgalma volt, és még így is rengeteg ügyet intézett a kilenc bíró. Paczolay elnök úr ráadásul a Velencei Bizottság alelnöke lett, ah jól tudom, amit nem éppen a futottak még kategóriába tartozó jogászoknak szoktak odaítélni.

ÁSZ: a legtöbb kétes ügy az elmúlt években éppen valamely ÁSZ-jelentés folytán bukott ki. Egyébként meg az ÁSZ-nak nincs apparátusa és hatásköre arra, hogy mindent felügyeljen, Kovács Árpád pedig szintén nemzetközileg is elismert szakember.

Azt hiszem a FIdesz-nek kellene utoljára megszólalnia, ha arról van szó, hogy miért nem volt teljes az AB vagy, hogy miért nem volt(ak) alelnöke(i) az ÁSZ-nak. De hasonló a helyzet az ORTT-vel is.

A másik, hogy már maga a mondat felépítése is érdekes.

Miközben Miniszterelnök Úr az önös hatalmi érdek létét tagadja, eközben a saját elvárásainak további érvényesítését kéri számon majd e vezetőktől.

EGyébként nem hallottam ezt a beszédet, de most beleolvastam (nem olvastam el, mert kinek van erre ideje). Az a benyomásom, hogy a Miniszterelnök Úr sok jogszabályi változást elmulasztott az elmúlt években (pl. rendőrök és tanárok védelme), vagy csak a jogi ismeretei hiányosak.

Szóval, elképzelésem sincs, mit kér számon, mi volt rossz

lüke 2010.09.11. 14:51:09

@AkarkiJ:
mi az a kettös beszéd?
mert kettös könyvelés van:)
de kettös beszéd még a pszichiátriában sincs
JA -nál van ilyen:
"kettös teher, kettös kincs"
in Nagyon fáj

nyünyüge 2010.09.11. 14:51:54

@SzucsCsaba:
Simán összecsúsztatott két témát. A közlekedési vállalatok vezetésének leváltásához egy laza mozdulattal hozzákapcsolja azokat a leváltásokat-kinevezéseket, amelyekre nem botrányok és hiányosságok miatt volt szükség, hanem tisztán politikai érdekből.

AkarkiJ 2010.09.11. 14:52:55

@lüke:

akkor inkább a duplagondol a jó kifejezés :)

vagy méginkább, hogy amit mond, annak a két ellentétes megközelítése egyszerre érvényes az ő szemszögéből

lüke 2010.09.11. 14:54:56

@AkarkiJ:
már mebgnéztem,kösz
nyugati nyelvekben, gondolkodásban nem létezik
soha nem is hallottam
a skizofrénia elsö foka................

lüke 2010.09.11. 14:55:50

@AkarkiJ:
stimmel hozzá
a kétfarku, ami nyóc fele húz

AkarkiJ 2010.09.11. 14:59:45

egyébként azért tudja csinálni ezt a fajta dumálást ov, mert senki nem kéri (nem tudja) számon kérni rajta

újságíró, riporter ilyen jellegű sarokbaszorításából valószínűleg kimászna valamilyen ürüggyel - hisz ebben nagyon ügyes - már ha egyáltalán el jut odáig egy újságíró, hogy megpróbálhassa sarokba szorítani

és így sosem jut el olyan állapotba a dolog, hogy szembesítve lenne az ellentmondással - így tökéletesen alkalmas tömegpszichózisra (gyk. tömeges néphülyítés, ill. parasztvakítás)

regulyantal 2010.09.11. 15:02:56

Összevissza beszél és hazudik.Van egy hazug miniszterelnökünk,de a fanok ezt nem látják be.

lüke 2010.09.11. 15:03:01

@AkarkiJ:
Tersánszky JJ jutott eszembe
József A. skizofrén, két énje van- mondták neki
-kettö?
nekem már rég három- válaszolta
azóta van 5. Sally is:)

drkovax 2010.09.11. 15:04:03

Talán csak a beszéd előző bekezdését is hozzá kéne olvasni ...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.11. 15:05:59

@Török Gábor: "Ha akad újságíró az olvasóim között, talán egyszer meg is kérdezi majd erről az illetékeseket…"

Azt fogják válaszolni: "igen, szétment a kezünk közt, amit éppen ránk bíztak. Ilyenek vagyunk, na, mit késztetsz vívódásra, b+."

Már látom...

Obszerváló 2010.09.11. 15:07:13

Ajánlanám a most Orbán által kinevezett új hivatalvezetőknek hogy vigyázó szemüket Sólyomra vessék. Öt évig hason kúszott Orbán előtt, és mi lett a nagy seggnyalás vége?
Lecserélte egy még gerinctelenebb seggnyalóra, ráadásul már kacagtató amit a házával kapcsolatosan művelnek vele. Még a júdáspénzt is sajnálja tőle a vezér.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.11. 15:08:32

@regulyantal: volt egy hazug miniszterelnökük, most meg van egy hazug miniszterelnökünk. A kettő közt meg volt egy miniszterelnök, aki kevésbé volt szófosó a korábbi ügyei és habitusa miatt, őt meg jól teljesítőnek hazudták.
Kis ország, kis teljesítmények.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.11. 15:10:12

@Obszerváló: nem kúszott hason 5 évig. Ezért cserélték le.

tbb 2010.09.11. 15:11:33

@is: Milyen 14 mrd-ról beszélsz?

Terniak 2010.09.11. 15:12:00

@drkovax: elolvastam, nincs összefüggés. Másról beszél.

kM 2010.09.11. 15:19:37

Így teljes az idézet:

"A demokratikus intézmények működésének helyreállítása néhány olyan döntést is igényelt, amelyet rendes nyugati országokban egy száz napot értékelő összefoglalóban nem szoktak megemlíteni, de nekünk egy olyan helyzettel kellett szembesülnünk, hogy a kormányváltás időpontjában nem volt elnöke és elnökhelyettese például az Állami Számvevőszéknek. Az Állami Számvevőszéknek az a dolga, hogy a közpénzek felhasználását, a parlament közpénzekre vonatkozó döntéseit és azok végrehajtását ellenőrizze. Ahol az Állami Számvevőszék nem működik, ott a közpénzek felett nincs állandó felügyelet. S mi egy olyan országban éltünk mi mindannyian együtt, ahol több mint egy éve nem volt az Állami Számvevőszéknek elnöke, és nem volt alelnöke sem. De hasonlóképpen hiányzott két alkotmánybíró az Alkotmánybíróság törvényben előírt létszámából, és a modern hatalmi ágnak is mondott - ezt a vitát most nem nyitom meg, de a modern hatalmi ágnak is mondott - média, közmédiafelügyeletet ellátó szervezetnek is hosszú hónapok óta már nem volt vezetése, vagyis ott semmifajta kontrollt, folyamatos ellenőrzést nem gyakorolt senki.

Nos, ezeket a helyeket be kellett töltenünk, ezeket az intézményeket működésbe kellett hoznunk. Ez az a pont, ahol a legtöbb támadást kapta egyébként a kormány, mondván, hogy a személycserék valójában önös hatalmi érdekeket szolgálnak. A személycseréket kicsit tágabban értelmezve, hiszen nemcsak itt történtek változások, hanem máshol is, azt kell, hogy mondjam Önöknek, hogyha az ország jól működött volna, nem kellett volna ennyi személycserét végrehajtani. Ha az intézményeink jól működtek volna, akkor nem kellett volna személycserét végrehajtani. De hogyan várhatok én el bármely intézmény élén álló embertől jobb munkát, hogyha az elmúlt években szétment a keze alatt az, amit rábíztak. Legyen szó közlekedési vállalatról, Alkotmánybíróságról vagy éppen Számvevőszékről."

tbb 2010.09.11. 15:19:55

@bigapples:

Orbán nem mond semmit sem véletlenül. Az hogy az ÁSZ-t és az AB-t leszólta, azzak jelezni akartam, hogy problémát látott ezeknél az intézményeknél is. Hogy aztán ez csak az ő problémája-e vagy a mienké is, egyelőre nem tudom megítélni. Majd kiderül. Mert minden kiderül. Engem mindenesetre váratlanul ért.

Diocles 2010.09.11. 15:21:24

ez a mostani "elemzés" szerintem elég erőltetett, izzadságszagú, szinte Török Zsolt-szintű óvodás piszkálódás; Orbán nyilvánvalóan nem a saját embereire (Kovács Árpád, Bihari Mihály, stb.) gondolt, ez azt hiszem könnyen belátható.

(nem is értem, h mit tudna egy újságíró itt "leleplezni", Orbán elmondaná, h természetesen nem Kovács Árpádra, hanem a most kirúgott szoci hivatalnokok ezreire gondolt, na bumm.)

pedig történt ma sokkal fontosabb dolog is, szerintem Gyurcsány előadása alig titkoltan egy új párt alakítására utalt, nem is volt hajlandó ezt cáfolni:

„Ahhoz, hogy a '89-es alkotmányosságot megvédhessük, meg kell teremteni a '89-es demokraták politikai koalícióját. Ehhez meg kell szervezni az erős és felelős ellenzéki mozgalmat. Harmadrészt pedig rendszerváltásra van szükség az MSZP-ben is. Ha nem lesz, félő, hogy az fog bekövetkezni: túl sokan fogják azt érezni, hogy nincs kire bízni az országot. Legyen olyan párt, amely a felelős ellenzéki szerepet vállalva, majd a felelős kormányzást vállalja.” - zárta szavait Gyurcsány Ferenc. Arról, hogy pontosan mire gondolt, nem kívánt nyilatkozni.
nol.hu/belfold/_narancsszinbe_oltozott_bolsevik_vilag_

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.09.11. 15:22:03

Én speciel Orbán minden szavában felfedezem a szándékot, méghozzá a valódi szándékait. (metakommunikációját kell figyelni és a tetteit) Nem tudja leplezni ugyanis. A többi valóban a bértollnokain múlik - mit hogyan tüntessenek el, és mit hogyan véssenek az agyakba? Igen nagy a média bűne az orbáni hatalomkisajátításban. Ha kizárólag a tényeken lovagolnának, akkor már rég ízeire szedték volna az egész fideszt és talán kisajtolták volna belőle a programot is, amellyel kimenti az országot "szörnyűséges" helyzetéből - ahogyan azt láttatni kívánta a választóival. Helyette meg...? még mindig csak beszél... beszél, beszél... és ugyanúgy nem mond semmit, mint 20 éve... Orbán beszédei unalmasak, átlátszóan hamisak és nagyon kártékonyak. Immáron hatástalanok is. (mindjárt megposztolom, hogy miért?)

szőketisza 2010.09.11. 15:31:20

@cyberpopp: „az önkormányzatoknak iskoláik fenntartási költségeinek 10-15 %-át kell majd csak fedezni, az egyházi iskolák esetében ugyanakkor akár a teljes költséget állja majd az állam“
Te ezen csodálkozol? Hiszen köztársasági elnökünk alázatosan „JELENTETTE“ - közjogi értelemben a „kollégájának“ - azaz Vatikán Állam fejének, miszerint az új magyar Alkotmányban - egyebek mellett pld. sport - szerepelni fog a keresztény örökségre, valamint a szent koronára történő hivatkozás. Bár én úgy tudom, hogy Schmitt úr nem csak a magyar katólikus hívők, hanem más vallásúak - nota bene az ateisták - államfője is. A kézcsókról, amiről tegnap láttam egy döbbenetes képet az Indexen, már nem is beszélnék (Szinte a földig hajolva, két kézzel megragadva az emiatt zavartnak tűnő pápa kezeit, az etikettel ellentétben nem csupán jelképesen, hanem valóban kezetcsókolt) Ezek után mit várhatunk egyházügyi fronton az új kormánytól?

AnnaKarenina 2010.09.11. 15:38:39

Szerintem azért az nem mindegy, hogy a Fidesznek megfelelő személycserék szolgáltató / gazdálkodó állami, vagy önkormányzati vállalatokat érintenek, vagy demokratikus kontrollt gyakorló intézményeket. Azt is megnézném, hogy mi ment szét az Alkotmánybíróság kezében. A "minden rosszul működött" is csak egy összemosás, indok a személycserékre és annak kiemelése, hogy majd most minden jól fog működni, legalább is egy rugóra.

Gera 2010.09.11. 15:40:38

@bigapples: Majd Domokos LÁszló megmutatja, hogyan kell kritikusnak lenni a kormánnyal szemben. :)))))

szőketisza 2010.09.11. 15:43:35

Arra is emlékszünk, amikor Orbán oligarchákról és „offshore-lovagokról“ beszélt elitélően, de azóta valahogy nem emlegetik ezt a FIDESZ házatáján. Valószínű, hogy a száz leggazdagabb magyar elsö helyezettjei között szerepelő oligarchák (mint az Orbánnal ölelkező Demján Sándor, egyebek mellet az Echo TV és a Magyar Hírla tulajdonosa Széles Gábor, és a jobboldal mellett elkötelezett OTP-vezér Csányi Sándor) időközben figyelmeztették a miniszterelnököt: „Viktor b+, mi is azok vagyunk“. Az is kiderült, a hozzájuk közeállók közül is sokan több mint sárosak offshore-ügyben.

heliox 2010.09.11. 15:45:15

Meglepődve olvasom a bolgban, hogy

"Sem védeni, sem támadni nem szeretném őket, egyszerűen csak fontosnak tartottam, hogy észrevegyük ezt az állítást. Komolyan érdekelne, hogy a kormányfő valóban így értette-e, azaz azt akarta-e mondani, üzenni, aminek ez a bekezdés látszik."

Ez nem elemzés. Ez lehet egy politikai cikkben, személyes véleményben. Szerintem ez a blog maradjon meg elemzésnek. Tehát ezt meg ezt mondta, miközben ez meg ez volt (idáig rendben) és innen: mi ennek a következménye? Mire számíthatunk? Ez lenne az elemzés. Ezt kérem szépen, nem azt, hogy Török Gábor mire kíváncsi. Az érdekelje Török Gábort.

(ezzel a megjegyzéssel segíteni próbáltam, mert amúgy ez a blog a legmagasabb szintű politikai elemző blog amihez hozzájutok)

szőketisza 2010.09.11. 15:46:10

Arra is emlékszünk, amikor Orbán oligarchákról és „offshore-lovagokról“ beszélt elitélően, de azóta valahogy nem emlegetik ezt a FIDESZ házatáján. Valószínű, hogy a száz leggazdagabb magyar elsö helyezettjei között szerepelő oligarchák (mint az Orbánnal ölelkező Demján Sándor, egyebek mellet az Echo TV és a Magyar Hírla tulajdonosa Széles Gábor, és a jobboldal mellett elkötelezett OTP-vezér Csányi Sándor) időközben figyelmeztették a miniszterelnököt: „Viktor b+, mi is azok vagyunk“. Az is kiderült, a hozzájuk közeállók közül is sokan több mint sárosak offshore-ügyben.

AnnaKarenina 2010.09.11. 15:53:15

@heliox: Ez volna az a bizonyos "sorok között olvasás", amire az idősebbek még jól emlékeznek a szocializmus időszalából. A vélelmezés nyilván nem a politikai elemzés műfajába tartozó dolog. Egy ilyen esetben, amikor ki is mondanak valamit, meg nem is, akkor talán ezt lehet tenni, felhívni rá a figyelmet és jelezni az igényt a konkrét beszédre.

bigapples 2010.09.11. 15:57:31

@Gera: én inkább azt remélem, hogy ez a kormány megmutatja, hogyan kell felelősségteljesen vezetni az országot és növekedési pályára állítani a gazdaságot. Ha nekik nem sikerül, akkor kb annyit tehetünk, hogy kirakjuk Hegyeshalomnál a Balkán-Alsó táblát.

Ordnassac 2010.09.11. 15:57:44

Ez a kijelentés már csak azért is érdekes, mert 2008-ban még újra akarták választatni Bihari Mihályt és Kukorelli Istvánt alkotmánybírónak, illetve Kovács Árpádot még 12 évre az ÁSZ élére. Ehhez képest azért ez egy 180 fokos fordulatnak is tekinthető, bár az, hogy Bihariból 2013 februárjáig újra alkotmánybírót faragtak, Kovács meg az MNV Zrt-be került, még nagyobbnak tűnik az ellentmondás...

@Diocles: akkor szegény Kukorellire gondolt, akit 2008-ban még újra akart választatni a Fidesz? Ugyanis más változás nemigen volt a két testületben.

Ordnassac 2010.09.11. 16:00:17

@Michael Knight: kevered az ÁSZ-t az AB-val.

Az Alkotmánybíróságnak folyamatosan volt mind elnöke, mind elnökhelyettese, csak tagok hiányoztak többször. Amire te gondoltál, az az ÁSZ. Ott valóban Warvasovszky Tihamér megválasztásáig nyolc-kilenc éven keresztül nem volt alelnök és Domokos László megválasztásáig egy évig nem volt elnöke.

Gera 2010.09.11. 16:04:47

@bigapples: Már az, hogy ebből a Domokosból ÁSZ elnök lett, kapásból ellentmond ennek. De a remény hal meg utoljára.

ssi 2010.09.11. 16:12:02

@AnnaKarenina: :-)
frázisok - a látszat az, hogy annyira benne vannak a kommunikációs stílusukban (előzőek szapulása minden téren), hogy ennek elsőbbsége tartalmi bakikat, ellentmondásokat is simán kibír

kormányváltáskor lehet, hogy "kiemelkedő" beosztásokat pl. pályázattal, társadalmi - bizottsági egyeztetéssel töltsenek be inkább elsősorban szakemberekkel?

@Teremszolga:
esetleg, ha kisebb lesz a parlament, a ma polgármesterek és egyben ogy. képviselők is már csak polgármesterek lesznek, ha azok sem, a 4 évig dupla fizetés a kárpótlás

@lüke: átmeneti saját technikai okok miatt nem "láttalak"
Demján "Rózsi" férfiasságát se vonom kétsége, nem a név teszi a férfit :-)
házasságomba a kicsinyeskedés nem fér bele (magam jöttem rá :-))

@térfél: "rég ízeire szedték volna az egész fideszt és talán kisajtolták volna belőle a programot is" - érdekes megközelítés ... egyébként sokan gondolják, hogy jelen helyzetben valóban jobb az országnak és veszélyesebb a Fidesznek önmagára, ha okt. 3-án túl nyeri magukat

@szőketisza: én csak figyelem a terveket, nem tudom, mihez kell szokni,
"leendő új egyházi törvényt azonban feltétlenül a később megszavazandó új alkotmánnyal kell összhangba hozni.""Egymilliárd forintot pótolhat az állam"
www.hirextra.hu/2010/09/03/egymilliardot-kapnak-iden-az-egyhazi-iskolak/

@bigapples:
mi is abban reménykedünk, hogy lesz egy kormány, mely a valós többségnek - és nem csak a szavazásra elment többségnek - és bármelyik médiában felelősen "megmutatja, hogyan kell felelősségteljesen vezetni az országot és növekedési pályára állítani a gazdaságot"

bigapples 2010.09.11. 16:12:41

@szőketisza: oligarchák alatt azokat értették, akik a Kádár rendszerbeli politikai hatalmukat, kommunista kapcsolatrendszerüket gazdasági hatalommá konvertálták át zavaros privatizációs ügyleteken keresztül. Csányi és Demján nem volt pártfunkci, mint pl. Gyurcsány. Nem minden milliárdos oligarcha.

@Diocles: Nekem úgy tűnt, hogy GYF az MSZP-t akarja átvenni. Lehet, hogy nem közvetlenül akarja vezetni, akkor ezt a mild-autista Molnárt fogja betolni maga helyett. Emellett egy erős mozgalmat akar szervezni, szoci polgári körök mintájára, ahová becsatornázná az ex-szadeszos és MDF-es szavazókat, a "89-eseket".

nyünyüge 2010.09.11. 16:18:13

@kM:

Simán nem igaz, hogy egy évig nem volt ÁSZ elnök.

Kovács Árpád 12 éves ÁSZ-elnöki megbízatása 2009. december 9-én járt le.
Domokos Lászlót 2010 június 28-án választották a ÁSZ élére.

Ráadásul nem rémlik, hogy a Fidesz komoly erőfeszítéseket tett volna a Bajnai kormány idején, hogy hamarabb legyen utód.

Ordnassac 2010.09.11. 16:21:47

@nyünyüge: az MSZP sem kifejezetten, amikor Göndör Istvánból akartak ÁSZ-alelnököt faragni...

Az meg voltaképp teljesen mindegy, hogy fél vagy egy évig nem volt elnöke, a lényeg az, hogy nem volt.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.11. 16:22:58

Szerintem botrányos volt az Alkotmánybíróság működése.
A törvényhozás akadályozása és a kormánybuktatás nem volt a feladata.
A Számvevőszék pedig úgy látszik, csak kampánymegrendelésre emelte fel a seggét.
A MÁV és a BKV vezetőit meg rutinból cserélhetik, mert ezek úgyis politikai kérdések, nem szervezetiek.
Legalábbis Orbánék alatt ugyanolyan koszos volt a vonat, mint előtte, vagy utána.

Úgyhogy igaza van Viktorunknak.
Csak tényleg nem túl meggyőző, hogy ugyanezek pártkatonákkal majd flottul fognak működni.
De ha azzal elégedett lesz, akkor gondolom, a kétharmadnak is ez lesz a vélemény.

cambridge.on 2010.09.11. 16:23:23

Szijjártó Péter Gyurcsány Ferenc volt kormányfőnek a Fapados Alapítvány által szombaton rendezett "100 nap – Becsapott Magyarország" című konferencián elhangzott beszédére reagálva azt mondta, jelenleg jogszabály van arra, hogy ne lehessen népszavazást tartani az alkotmányról, amely alapján ezt nem lehet megtenni.

Jogtudós emberekhez fordulok.
Tényleg igaz, hogy törvény tiltja a népszavazást alkotmány ügyben, vagy majd ezután hozzák ezt meg?

Az MNB elnökét is azért akarja leváltani,mert szerint ő ösztönözte polgárokat, hogy devizában adósodjanak el.
Piti indokkal magyarázza a bizonyítványt.
A Fidesznek jelentős szerepe volt abban hogy egyes intézmények nem teljes létszámban, vagy éppen vezető nélkül voltak kénytelenek működni.
Emlékezzünk csak a tv elnök választása című bohózatra.

bigapples 2010.09.11. 16:30:39

@cambridge.on: ügydöntő népszavazást szerintem nem lehet kiírni, de szerintem lehet olyan kérdést megfogalmazni, ami átmegy és bár az új alkotmányt nem akadályozza meg, Gyurcsányék politikai fegyverként tudják használni.

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.09.11. 16:31:59

Van a mondandójában némi megfontolandó. Nincsen pótolhatatlan ember, egy személycserét új lehetőségként kell felfogni. A többit majd meglátjuk és négy év múlva teljesítmény értékelük.

bigapples 2010.09.11. 16:32:39

@bigapples: nem vagyok jogtudós, de egy mondatom belül kétszer le tudom írni, hogy szerintem :)

világoszöld 2010.09.11. 16:36:07

Nem tudom, miért kell mindig mindenen höbörögni, a gazdaság rossz helyzetben volt, most jó helyzetben van, amit 8 év alatt a szélsőségesek elszúrtak, azt mi 100 nap alatt rendbehoztuk. És punktum.

cambridge.on 2010.09.11. 16:40:04

index.hu/belfold/2010/09/11/milliardos_karpotlast_kaphatnak_a_fideszes_korhazak/
Lehet egy kicsit off, de ízelítő abból mit várhatnak az új önkormányzatok.
Nincs elég pénz a finanszírozásra, ezért csak a Fidesz vezetése alatt állók kapnak.
Az ellenforradalmárok büntetése forrás elvonás, a gyalogos forradalmároké is.
De ők legalább rózsaszínű szalaggal átkötve kapják.
Narancsos szemüvegben minden rózsaszínű.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.11. 16:40:47

@cambridge.on:
Nem egy nagy varázslat ennek utánanézni.
Ez itt a mai napon hatályos Alkotmány:

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=94900020.TV×hift=0

A 28.§ B C D alatt megtalálod a népszavazást...

" (5) Nem lehet országos népszavazást tartani:

a) a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről és illetékekről, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvények tartalmáról,

b) hatályos nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségekről, illetve az e kötelezettségeket tartalmazó törvények tartalmáról,

c) az Alkotmány népszavazásról, népi kezdeményezésről szóló rendelkezéseiről,

d) az Országgyűlés hatáskörébe tartozó személyi és szervezetalakítási (-átalakítási, -megszüntetési) kérdésekről,

e) az Országgyűlés feloszlásáról,

f) a Kormány programjáról,

g) hadiállapot kinyilvánításáról, rendkívüli állapot és szükségállapot kihirdetéséről,

h) a Magyar Honvédség külföldi vagy országon belüli alkalmazásáról,

i) a helyi önkormányzat képviselő-testületének feloszlatásáról,

j) a közkegyelem gyakorlásáról.

"
De ha nyomsz egy Ctrl F -et, akkor abban a keresőben az Alkotmányban rákereshetsz a népszavazás szóra és mindent kijelöl, ami ide tartozik.

Egyébként meg Szijjártó és Viktorunk az Alkotmányra ne hivatkozzon, ha nem akar népszavazást,
mert kétharmaddal három nap alatt megváltoztatható az Alkotmány, ha akarják.
Úgyhogy nyilván ez nem akadály nekik.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.11. 16:44:52

Ja, és mivel nem tartható népszavazás
" d) az Országgyűlés hatáskörébe tartozó személyi és szervezetalakítási (-átalakítási, -megszüntetési) kérdésekről,
"
, ezért alkotmányellenesen írták ki a Társadalombiztosítási és a 300 forintos népszavazásokat is.

a Bihari féle Alkotmánybíróság nevében - szerintem.

Ordnassac 2010.09.11. 16:51:00

@cambridge.on: Szijjártó baromságot mondott, de az is igaz, hogy elég homályos e tekintetben az Alkotmány (azt kimondja, hogy alkotmánymódosításról nem lehet népszavazás, de egy új Alkotmány =/= egy alkotmánymódosítással). Azonban az AB feloldotta ezt egy határozatával. Igyekszem előbányászni, hogy melyik volt az.

Ordnassac 2010.09.11. 16:53:33

@simonmondja.: ez mióta tartozik az Országgyűlés hatáskörébe tartozó személyi és szervezetalakítási (-átalakítási, -megszüntetési) ügyekre?

A szervezetalakítás nem az OEP pénzbeszedési módjait jelöli, hanem maga az intézmény felépítését.

Ordnassac 2010.09.11. 16:55:31

@bigapples: az új Alkotmányról tartható megerősítő népszavazás, ami ügydöntő. Más nem. Ergo az OGY mint alkotmányozó hatalom elfogadja az új Alkotmányt és kiír róla egy megerősítő népszavazást.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.11. 16:57:55

@Ordnassac:
Talán, ha pénzbeszedési módokról szavaztunk volna, akkor igazad lenne, de nem arról szavaztunk, hanem szervezetátalakításról.
Nem arról szavaztunk, hogy kápéban, vagy csekken, esetleg hitelkártyáról fizessünk, ugye?

bigapples 2010.09.11. 16:58:29

@Ordnassac: új alkotmányhoz formailag nem 4/5 kellene?
Szerintem az új alkotmány egy szinte a teljes szövegre kiterjedő alkotmánymódosítással lesz technikailag elfogadva, azt meg nem lehet népszavazás elé vinni.

Budaphestie 2010.09.11. 16:58:37

OV nagyon jól tudja, hogy mit miért mond. A megfejtés általában az, hogy nem nekünk beszél. Most sem a politológusoknak és nem azoknak szánta a mondandóját, akik ilyen blogokat olvasnak és akik akár minimálisan is tájékozottak, hanem annak az ezerszer akkora tömegnek, akiknek ennyi elég, és nem néznek utána, hogy mik az előzmények, hogy kikről is van szó konkrétan, stb...

A mém, amit át kell nyomni a plebsnek: Akik eddig irányították a dolgokat, azok elbaltázták, ezért kell őket leváltani. Az AB és ÁSZ felsorolása már csak azért kell, hogy azt az érzetet keltse a parasztban, hogy "na igen, habár én nem tudom, mik ezek a szervezetek, látszik, hogy Orbán jól tudja miről beszél!" Ez az indok tehát az emberek túlnyomó többségének tökéletesen megfelelő, akármit is okoskodunk itt a blogszférában.

cambridge.on 2010.09.11. 17:02:09

@bigapples: én nem találom a tiltó rendelkezést az alkotmányban, mondjuk ez semmit nem jelent. Valami alsóbb szintű törvény szabályozza?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.11. 17:02:26

@Ordnassac:

Az a szegény mohamedán Törökország bezzeg tart az Alkotmányról népszavazást.
Talán ezekben a percekben.

A régi és az új Alkotmány a két lehetőség, amire ikszelhetnek a törökök.
Ugye, milyen elmaradottak?

www.turkinfo.hu/index.php?oldal=hirek&&hiroldal=hirreszl&&adat=3812

Ordnassac 2010.09.11. 17:03:08

@simonmondja.: az sem szervezetalakítás...

@bigapples: az az új alkotmány előkészítésével kapcsolatos OGY-határozatra vonatkozott, de azt már a Fidesz kilőtte.

mréveiller 2010.09.11. 17:04:09

index.hu/belfold/2010/09/11/gyurcsany_orban_meg_fog_bukni/

Gyurcsány papa egy dologgal nem számol. Hogy az MSZP milyen közmegvetésnek örvend. Aztán Hagyó, Hunvald, Weiszenberger, Zuschlag ügy is le fog zajlani. 2002ben hány Fideszest ítéltek el??? és ne Polt Péterezzetek ennek ahhoz semmi köze!

Ordnassac 2010.09.11. 17:07:35

@cambridge.on: @bigapples:

Idézet a 25/1999. (VII. 7.) AB határozat indokolásából:

"A kifejtettek alapján alkotmánymódosítási kérdésekben sem kizárt a népszavazás elrendelése, de az a népszavazásnak csak olyan formája lehet, amely nem ad módot arra, hogy a népszavazás átvegye az Országgyűlés alkotmányozó hatáskörét és nem zárja ki azt, hogy az Országgyűlés döntsön az Alkotmány megváltoztatásáról. Az ügydöntő (megerősítő) népszavazás elrendelésére csak az Országgyűlés alkotmányozási (alkotmánymódosítási) eljárását követően kerülhet sor."

Ordnassac 2010.09.11. 17:08:36

@simonmondja.: ezt miért nekem írod? Személy szerint támogatnám az új Alkotmányról szóló megerősítő népszavazást.

lloyd_george 2010.09.11. 17:09:51

@AnnaKarenina: Az Alkotmánybírósággal (jobban mondva a róla szóló törvénnyel) több gond is van, de működése kapcsán csak egy kifogást lehet felhozni: brutálisan lassú.

Más baj szerintem nincs igazán.

Egyébként a tagok megválasztása eddig nem volt jól szabályozva, ez tény és a változtatás önmagában indokolt lett volna. Azonban tiszta pártpolitikai alapra helyezni a megválasztásukat bűn, az AB-n semmi keresnivalója sincs pártszempontoknak.

Emellett az elnevezés félrevezető még, ugyanis azt a képzetet kelti, mintha tényleg bíróság lenne, márpedig nem az.

tbb 2010.09.11. 17:16:08

@cambridge.on:

"Nincs elég pénz a finanszírozásra, ezért csak a Fidesz vezetése alatt állók kapnak."

Abszolut jogosan. Mivel az előző ciklusban meg extra pofonokat kaptak.

lloyd_george 2010.09.11. 17:18:09

@simonmondja.: "Szerintem botrányos volt az Alkotmánybíróság működése.
A törvényhozás akadályozása és a kormánybuktatás nem volt a feladata."

A törvényhozás akadályozása? Amennyiben a törvényhozás alkotmányellenes jogszabályt fogad el, az AB-nek kötelessége megsemmisíteni.

Az más kérdés, hogy nincs szabályozva az ezt követő eljárás, ha a parlament nem tudja pótolni a megsemmisített jogszabályt (pl. az önkormányzatok törvényességi felügyeleténél ez óriási baj volt).

Erre lenne egy kézenfekvő megoldás (á la Kilényi Géza): amennyiben az országgyűlés nem tud elfogadni új törvényt (a megsemmisített helyett) és ezzel alkotmányellenes mulasztást követ el, a köztársasági elnök ideiglenesen törvényerejű rendeletben szabályozza a kérdést.

Persze ezt a pártok sohasem fogadták volna el.

cambridge.on 2010.09.11. 17:18:34

@simonmondja.:
Én először tájékozódni szoktam .
Elolvastam az alkotmány szövegét,és mivel nem találtam amire hivatkozik Szíjjjártó, tettem fel a kérdést nálam okosabbaknak.
Te nem tartozol közéjük.

c)az Alkotmány népszavazásról, népi kezdeményezésről szóló rendelkezéseiről,
erre a cikkelyre gondolsz?
olvasatomban az országgyűlés által meghatározott az alkotmányban szereplő népszavazásról ,népi kezdeményezéséről nem lehet népszavazást kezdeményezni.
Azaz nem lehet azt kibővíteni, vagy csökkenteni népszavazással.
Magáról egy új alkotmányról nincs benne szó.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.11. 17:18:48

@Ordnassac: Ne vedd zaklatásnak. Egyenlőre Te szóltál hozzá a népszavazástémához.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.11. 17:23:11

@lloyd_george:
Hogy mi alkotmányellenes?
Amit az alkeszbrigád annak tartott.
Nem olyan egyértelmű, mert mindig voltak ellenvéleményen levők is.
Egy kerékkötő társulat. Befagyasztotta a törvénykezést.
Ha Orbán felszámolja, nem fogok sírni utána.

bigapples 2010.09.11. 17:24:10

@Ordnassac: Igen, én is így tudtam.

A kérdés számomra az, hogy lehet-e olyan kérdést megfogalmazni, amelyik ugyan nem az alkotmányt érinti, hanem arra kérdez rá, hogy a parlament tárgyaljon a népszavazás jogintézményéről, tartson vitanapot, stb? Azaz lehet-e körülírni úgy a dolgot, hogy azt politikailag el lehet adni a szavazóknak, de nincs közvetlen hatása az alkotmányra?

Ha erre nincs mód, akkor Gyurcsány aláírásgyűjtést akar elindítani olyan kérdésről, amiről tudja, hogy biztosan nem lehet kiírni.

cambridge.on 2010.09.11. 17:24:18

@tbb: Nem mert a szocik sem kaptak,ez a nagy különbség4

aszekelyek 2010.09.11. 17:30:29

@cambridge.on: LAssan mondom. Jogszabály szól arról. Tehát, aki tud szöveget értelmezni, kevés , látom, aki tud, azt érti Szíjjártó mondatából, hogy nem az alkotmányban van erről szó. Csúsztatás. A török meg suggalja, hogy Orbán nem mond igazat. Gratulálok a tyúkeszüeknek, akik benyelik a torz következtetését. No és újságíró vagyok de nincs mit kérdezni, kolléga. Egyértelműen másokról van szó. Propagandának viszont Orbán ellen így lehet felhasználni ezt a szadeszosan kifacsrt és demagóg értelmezést. Azt írja, .."nem nagyon lehet másképp értelmezni ezt" . Szerintem pedig lehet, sőt kell is.Számos személycsere történt ugyanis. Azok miatt is volt nagy jajgatás.Persze, ha valakit a gyurcsányi propagandáért fizetnek, mert épp ma volt oly galád és ,mondta , hogy becsapta 1oo nap alatt a választóit Orbán, akkor ilyen írások születnek. Nem csak demagógiát terjesztő újságírók vannak szerencsére ebben az országban.

szőketisza 2010.09.11. 17:31:02

@bigapples:
Wikipedia:
„Ma oligarchák alatt, főleg a sajtónyelvben, az államhatalomtól jelentős mértékben független, nagyhatalmú üzletembereket, milliárdosokat értik....
A dúsgazdag nagytőkést, bankárt finánc-oligarchának is nevezik. Ennek a rétegnek az uralma – tágabb értelemben is – a fináncoligarchia, a leggazdagabb tőkések és pénzemberek hatalmi csoportja.“
Pld. Csányi Sándor, Széles Gábor, Demján Sándor

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.11. 17:31:33

@cambridge.on:
Hát bocs, hogy felsoroltam a hatályos tiltást, de nem bírtam megállni.
(Nálam nem ügy okosabbnak lenni, mert még jogász sem vagyok.)

Viszont ha nem tiltja semmi, akkor Szijjártó rosszul nyafog.
De mondom, ennek a kormánynak három nap és betehet valami tiltást, vagy kivehet.
Erre kár Szijjártót fárasztani.

Ordnassac 2010.09.11. 17:31:55

@simonmondja.: ajánlom a 25/1999. (VII. 7.) AB határozatot, ahol szó esik erről. A szervezetalakítás, -átalakítás és -megszüntetés itt jogi terminusként és nem menedzsmenttel kapcsolatos vállalat-gazdaságtani kérdésként értelmezendő.

A szervezetalakítás itt annyit jelent, hogy az OGY létrehoz egy új szervet, mondjuk a Nemzeti Konzultációs Hivatalt. Népszavazás nem tartható pl. arról, hogy x kezdeményezők azt szeretnék, hogy az Országgyűlés alakítsa meg az Országgyűlési Ellenőrző Hivatalt. Ahogy nem tartható népszavazás arról, hogy alakítsák át az Állami Számvevőszéket úgy, hogy elnök és alelnök(ök) helyett egy öttagú tanács vezesse, esetleg bírósági formában működjön tovább. Sőt, arról sem tartható népszavazás, hogy szüntessék meg a Költségvetési Hivatalt.

Ebbe egyik 2008-as népszavazási kérdés sem tartozik. A kórházi napidíj és a vizitdíj nem befolyásolta gyakorlatilag semmilyen formában az OEP szervezeti felépítését, ahogy a tandíj sem az egyetemekét.

tbb 2010.09.11. 17:33:24

@cambridge.on:

De ezektől még el is vettek. Az LB szerint törvényellenesen. Ott volt ez is a cikkben. Szelektíven citálgatsz. Mint a szocik.

2010.09.11. 17:34:18

@is: egyetértek!:)

Sajnos, OV két tagmondatot nem tud sem a logika, sem a valóság talaján összerakni.

Nekem ebből az jött le, hogy amilyen karakán Paczolay doktor, megmondja a magáét, s szívatja komcsihorváthékvejejobberpistikét! Hajrá Professzor Úr!:)

Ordnassac 2010.09.11. 17:35:43

@bigapples: véleménynyilvánító népszavazást szerintem lehet tartani, az nem kötelező érvényű az Országgyűlésre.

Amennyiben valamit az OGY napirendjére akarna tűzetni, ahhoz országos népi kezdeményezéssel kell élnie. Arra találták ki.

_kalvaria 2010.09.11. 17:35:52

Én nem értékelném személyes támadásnak Orbán mondatát még akkor sem, ha kiemelt néhány szervezetet.

Orbán érvelése egyébként sántít is, mert például a jól működő állami vállalatok vezetését is leváltották, nem csaka rosszul működőkét. (A leváltási hullám meg gyűrűzött lefelé a szervezeti hierarchiákban. )

Egyszerűen arról van szó, hogy saját embereket helyeztek pozícióba. Ezt így meg nem lehet kerek perec kijelenteni, ezért kellett valami álindok. Én legalábbis nem láttam álláshirdetéseket, amelyekben felsővezetőket kerestek volna.

Ha innen nézzük, már csak az a kérdés, hogy miért kellett ezt a témát most Orbánnak önszántából felhoznia? Lehet, hogy mégis Török Gábornak van igaza? :)

aszekelyek 2010.09.11. 17:36:12

@Michael Knight: Igen te érzed így. Mit műveltek a főbíró-jelölt nővel is a lendvaiék??? nehogy már ő legyen... CSak szakmailag nem bírtak rajta kifogásolni valót találni. Pont jó volt nekik az, hogy fontos posztokon nem volt senki. Annyira meg nem is igyekeztek. Gondolom az ÁSZ elnök úr nyilvános közléseit gatásról. Most pedig olyan szép és teljes a demokrácia, a híresztelésekkel ellentétben, hogy mindketten kifejthetjük véleményünket. Pedig van új médiatörvény. CSak a hazudozással kell másként bánnia, annak, aki eddig szabadabban elkövethette. Értem én, hogy hiátus az, nem lehet ösze-vissza rágal,mazni, következmények nélkül. Ez a Török írás már szofisztikáltabban teszi.

Ordnassac 2010.09.11. 17:36:58

@Ordnassac: *jav.: Költségvetési Tanácsot

Ordnassac 2010.09.11. 17:38:37

@simonmondja.: egyelőre és nem egyenlőre. ;-) Szemléltető különbség:

1. Egyelőre csak te szóltál hozzá a népszavazási témához.

2. A meccs eddig egyenlőre áll.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.11. 17:39:54

@Ordnassac:
Nem - csak - szervezetátalakítás, hanem az országgyűlés hatáskörébe tartozó szervezeti, személyi.....
A szervezetátatalakítás csak zárójelben, mint példa - szerepel.
A tandíjmentesség meg a vizitdíj és a napidíj nem helyi ügy, hanem országgyűlési hatáskörbe tartozott és most is odatartozik.
A 2004-es meg pláne, hogy szervezetátalakítás és országgyűlési hatáskör:
" Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, ezért az Országgyűlés semmisítse meg az ezzel ellentétes törvényt? +

Ordnassac 2010.09.11. 17:40:22

@aszekelyek: sem az MSZP-t, sem a Fideszt nem kellett félteni ebben a kérdésben...

tbb 2010.09.11. 17:40:33

@aszekelyek:

"Egyértelműen másokról van szó. "

Nem olyan egyértelműen van másokról szó. Sőt....

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.11. 17:41:12

@Ordnassac: Tudom, és a Te modoros. Most jövök a Modoros blogról.

ssi 2010.09.11. 17:41:27

@cambridge.on: az a fideszes kórház, ahol a polgármester kormánypárti???
okt. 3-a után szinte mindegyik az lesz, s akkor egységes rendszerben tudnak az eü-vel foglalkozni, ez meg jónak tűnik jelenleg. Szerinted?

Briandrew 2010.09.11. 17:44:36

Elmegy mostmár a picsába a Viktor is! Kovács Árpád egy nagyon jó szakember, mégis mi a fészkes fene baja volt vele? Nem mondta minden áldott nap, hogy "Éljen Orbán"?

bariga 2010.09.11. 17:44:51

én nem akartam elhinni, hogy tényleg hazudni és csalni fognak a fidesz barát "független" helyekre kinevezett emberek. Pedig az ügyészség már évek óta csalófideszes, most ez ÁSZ hangfelvétel felháborító, de őszintén szólva neke a KSH is kezd gyanús lenni. Állítólag csökkent az infláció- lehet- de hogy tutinem az élelmiszer árak miatt!4 Tegnap a piacon én egész mást tapasztaltam, méreg drága a zöldség és gyümölcsm, a lisz az olaj drágul,stb. Már itt is hazudni fognak, mint az adócsökkkentésnál, 16 % egykulcs, szuperbruttó nélkül. Álljon ki Orbán, és vallja meg, hogy ez bizony nagyon, de nagyon szétment!!!

Ordnassac 2010.09.11. 17:45:55

@simonmondja.: a zárójelben lévők nem példák, hanem a szervezetalakítás speciális esetei.

A kórházak eladása nem országgyűlési hatáskör... Nem az OGY hozná meg az eladási határozatot, hanem a tulajdonos, ami általában vagy a megyei önkormányzat vagy a helyi önkormányzat. Az Országgyűlés tudomásom szerint egy kórháznál sem gyakorol tulajdonosi jogokat (max. valamelyik minisztérium, mint a ÁEK esetén).

Az meg külön vicces, hogy nem volt semmilyen törvény, amit meg lehetett volna semmisíteni. Ez viszont nem befolyásolta a kérdésre adható egyértelmű választ.

2010.09.11. 17:46:05

@_kalvaria: mert igazolnia kell magát! És mivel már az Alkotmányt is ő írja, így lassan mint a Lenin összest, jogforrásként kell idézni. Jobb, ha gyakoroljátok, mint memoritert!:D

Ordnassac 2010.09.11. 17:47:27

@bariga: az elektronikai termékek ára nem nőtt vészesen, sőt, néhol még csökkent is, ez szerepet játszhat az infláció kisebb mértékű növekedésében.

aszekelyek 2010.09.11. 17:48:53

@weisz manfréd huba: Annyira nevetséges, hogy a könnyeimet törölgetem. Nem volt az eddigieknek lobby háttere ? Ezt a hazugságot! Odaférhetett bárki, akinek nem volt lobby háttere az elmúlt 8 évben??? hahahahaha! Mit fogtok még összehordani? A kutyakozmetikának EU-támogatást adó, Közepes vállalkozót meg rendőrrel elvezettető bajnainak például semmi de semmi lobby háttere nem volt. Azon felül ő nem is volt a sukoró-i panama lobbystája sem. a háttérben, veres és gyurcsány mögött szorosan. Akinek aztán semmi lobby háttere nem volt, sőt lobbysta se volt, az meg a főpolgármester által hatalmát bírtokló, előzetesben lévő mesterházy volt, ugye?? Akik oly sikeresen ürítették a főváros kasszáját. Röhelyesek ezek a feltételezések. A volán kiszervezésekben se volt semmiféle lobby háttér. áűhhh,... Minden a legnagyszerűbb volt ebben az országban. Azért buktak ekkorát, hogy még minnnnnnndig nem térnek magukhoz. Csak tejeszd az ilyen baromságokat. Mindenki tudja, kik voltak az elkövetői a nagy lobbytlanságnak. Mennyit fizetnek ezért??

Balt 2010.09.11. 17:49:15

Érthetetlen. Illetve az egyféle magyarázat, hogy ilyen módon indokolja személyi döntéseket, de akkor nem értem, Kocsist miért nem piszkálják (egyelőre)? Csányi "védelme" alatt áll? Remélem, október 3. után őt is szépen felgöngyölítik!

2010.09.11. 17:52:09

@bariga: és ha tudod, miért nem akartad elhinni??:))

Ordnassac 2010.09.11. 17:53:54

@bariga: a Spiegel itt kicsit mellényúlt szerintem, pedig ennél jobban utána szokott járni a dolgoknak...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.11. 17:55:38

@Ordnassac: Jó, legyen speciális. De általános esetben is országgyűlés dönt arról, hogy az államilag támogatott felsőfokú képzésen tanulóknak - kell-e fizetni, vagy nem kell fizetni.
Végülis arról is dönthetnének, hogy ilyenek többet nem lesznek, viszont az egyetemek kapnak egy ösztöndíjrendszert, amivel támogathatják a csórókat.
Szóval ezek mind országos döntések a parlamentben.
És a szervezet működéséhez tartozik, hogy épp hogy működtetik - ingyenesen, vagy fizetve, vagy részben fizetve és mennyiért...
És hogy milyen tulajdonban működhetnek a közintézmények, hát az is országgyűlési határozat, vagy törvény, vagy akármi.
Nem hinném, hogy a közintézmények tulajdonlására ne lehetne országgyűlési törvényt hozni.
Asszem a rendszerváltás környékén kerültek az önkormányzatokhoz - de ez csak tipp.

bariga 2010.09.11. 17:58:26

@Ordnassac: szerintem is mellényúltak, de már az is elég baj, hogy egyáltalán felmerült a neve ebben témában.
Én más miatt szeretnék büszke lenni arra, hogy magyar vagyok. Perzse büszke is vagyok, csak mostanában sokszor befogom az a fülem és pláne az orrom.

2010.09.11. 17:58:34

@aszekelyek: húúúúúúúú, csak nem Kövér Laci bácsinak tetszik lenni?:) Gyyyyyönyörű csasztuskákat írsz, tán a Csíkbű hoztad? Oszt a gondolkodás hun marad, he?

bariga 2010.09.11. 17:59:49

@Letícia: mert azt gondoltam, hogy ekkora fölénnyel lehet jót is tenni és pláne, hogy nincs szükség sanda módszerekre.

aszekelyek 2010.09.11. 17:59:53

@Ordnassac: @tbb: Kifejthetnéd , mitől egyértelmű számodra, hogy erről a két illetőről beszélt egészen pontosan. Szívesen elolvasnám.

cambridge.on 2010.09.11. 18:00:05

@Ordnassac: Az ügydöntő népszavazás az eldöntendő kérdés:
Elfogadják-e szőröstől-bőröstől, egyben-Igen vagy nem?
Egyes részekről nem lehet szavazni, változtatni.Jól értem?

Ordnassac 2010.09.11. 18:01:07

@simonmondja.: "Szóval ezek mind országos döntések a parlamentben."

De nem a szűk értelemben vett szervezetalakítás kérdések. Ugyanis az magát a szervezetet/intézményt jelöli annak felépítésével (elsősorban vezetői szinten). Az, hogy milyen financiális elemek vannak benne, nem a népszavazási témakörhöz kapcsolódik.

Ordnassac 2010.09.11. 18:02:19

@cambridge.on: az ügydöntő népszavazás azt jelenti, hogy a végeredmény kötelező az Országgyűlésre nézve, a véleménynyilvánítónál pedig nem. Mindkét esetben igen-nem típusú kérdést tesznek fel.

2010.09.11. 18:02:34

@bariga: ez de szép, istenem, már itt tartunk...lassan hírzárlat lesz, és törvénybe hozzák, hogy Debrecenben kell majd fel a nap...

Tegnap néztem a hírtv-t. Kósa nyeldekelését, hogyan adják el a hívek a 8 pontos hitel baromságot...Nem sokkal tért el Németh Sándor vasárnapi beszédjétől, szöveg ugyan más volt, de a tematika, a módszer azonos...Döbbenet.

Ordnassac 2010.09.11. 18:03:16

@aszekelyek: amit írtam, az az, hogy egyik pártot sem kellett félteni abban, hogy megakadályozza egy állami szerv vezetői pozíció betöltését. Hasaltatott már el a Fidesz is Sólyom-jelöltet.

2010.09.11. 18:03:51

@bariga: háháháhá, te még hiszel a mesékben?:))) Szegényke, sajnállak...

aszekelyek 2010.09.11. 18:06:30

@Letícia: A csasztuska rímes jószág. On pedig agresszív jószág, a személyeskedő típusból. Gondolkodásra ajánlom, hogy esetleg ne tegyen dehonesztáló megjegyzéseket az Erdélyi illetőségű magyar kisebbség kommunikációs szílusáról, mintegy Köver képviselő úrra nézve is kiterjesztve. Azt a stílust nem veszm fel, amire itt provokál. Ne fáradjon. Valamint ne tegezzen. Ezekután. Ps. Nőnemű vagyok.

AnnaKarenina 2010.09.11. 18:06:31

@lloyd_george: Egyetértünk a pártpolitikai szempontok mellőzésének szükségessége kapcsán, hiszen a törvényhozás kontroll-intézményéről van szó. Ilyen értelemben ez az OV-kijelentés akár fenyegetést is jelenthet az AB-nak.

aszekelyek 2010.09.11. 18:07:27

@heliox: Ezt hívják maszatolásnak.

bigapples 2010.09.11. 18:08:24

@szőketisza: pont azt hagytad ki a wikipedia szócikkből, ami engem igazol :D

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.11. 18:10:56

@Ordnassac: " hogy milyen financiális elemek vannak benne, nem a népszavazási témakörhöz kapcsolódik. "
Hát a kapcsolódást, azt nem tudom, hogy érted, de hogy az állam mit fizet az oktatásban és az egészségügyben, az országgyűlési hatáskör.
Politikai kérdés.
Az államfelfogásból következő.
Tehát országgyűlési döntést igényel.
Mint az adózás.

Mert nyilvánvaló, hogy fizetni senki sem akar semmiért.

Egyetért-e ön azzal, hogy......ne kelljen..... fizetni?

Hát milyen Alkotmánybíróság enged át ilyet?

"1.“Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük?”
2.“Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és a járóbeteg-szakellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen vizitdíjat fizetni?”
3.“Egyetért-e Ön azzal, hogy a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen kórházi napidíjat fizetni?”

tbb 2010.09.11. 18:11:05

@aszekelyek:

Te tényleg újságíró vagy? Nem úlyságíró inkább?

aszekelyek 2010.09.11. 18:16:05

@szőketisza: @Ordnassac: Zgen. Azt hiszem, nem volt akkora hordereje az állami pénzek elherdálásának tekintetében annak. Nem tagadtam. Épp arról volt szó, hogy kiknek volt érdeke nem betölteni azokat a betöltetlen posztokat. Ki jelölhetett volna , pld, ha akar. Szerény tudásom szerint Orbán csak most jutott hozzá, eleddig nem, hogy betölthesse a posztokat. Egyébként nem is személycsere valójában pld A SZámvevőszék elnöki posztja. Mindössze egy betöltetlen pozíció legitimitásból fakadó betöltése. Ezt is kifogásolom például Török értelmezésében. M Másként értelmezem a két poszt betöltését. Nagyon. Ezért vélem, hogy nincs mit kérdeznie erről újságírónak. Akinek valami mégis szorult a fejébe, pld logika.Szemantikailag a személycsere, az ÁEK vezetőjének cseréje. Egy még hivatalában lévő vezető felmentése, leváltása.

Terniak 2010.09.11. 18:17:15

@tbb: mi az összefüggés?

cambridge.on 2010.09.11. 18:17:56

@aszekelyek
@bigapples: "én nem találom a tiltó rendelkezést az alkotmányban, mondjuk ez semmit nem jelent. Valami alsóbb szintű törvény szabályozza? "
Szelektív a nézésed?Ezt kérdeztem, szóval nem álltam le az alkotmánynál, de ahhoz joghoz értő ember kell, aki tudja hol található?
Szeretek utána nézni dolgoknak, nem hiszek a propagandának.
Te sem írtad hol van az említett jogszabály!
Biz istenre higgyem el egy politikusnak amit mond? Na ne!

Azzal kapcsolatban nem vitatkozom hány nap alatt csapta be a választókat Orbán. Se veled se Gyurcsánnyal.

Írástudóként annyit illik tudni, hiába írták nemecseket kisbetűvel, attól még hős volt.

2010.09.11. 18:18:34

@aszekelyek: ó, de magamba szállok ezentúl! S kövérlaci nevét számra hiába nem veszem...

A hívő, hithű jobberek klasszikus humortalan emberek, s akinek nincs humora, az más gonoszságra is képes...://

@simonmondja.: a felsőoktatási szervek döntik el a tandíjat, a Parlament a támogatás összegéről dönt.

Egyébként teoretikusan: lehet-e egy államot, egy jogállamot úgy levezényelni, mint egy multinacionális vállalatot? Vagy mint egy munkáltatói hierarchiát? Mi a termelés ténye? Mi a csere igazi indoka? A profit? A jó hatásfok? De minek hatásfoka?? Jó, Zorbán mindenkit kicserél. És???? Mi lesz a kimeneti oldalon? Codex Orbánus? Orbanus Augustus Ceasar? Most komolyan, nem a saját rendszerébe vetett hitet ingatja meg önmaga, ha nem hisz a szervezeteket létrehozó és irányító szabályok erejében, betartásában? Ezzel nem önmaga ássa alá a többiek hitét??

Szerintem: DE.

aszekelyek 2010.09.11. 18:19:16

@tbb: Ne fáradj. Provoknak nem dőlők be. Arra kéne válaszolni, amit kérdeztem.

2010.09.11. 18:22:58

@aszekelyek: és a pénzek lenyúlásában az I. Orbán kormány is nagyot alakított, ezt sem szabad elfelejteni, ha már a hibalistáját csinálja! Mai napig nem tudjuk, honnan van Orbánnak és a holdudvarának annyi pénze...csak gondoltam szólok, mert ez is benne van abban az államadósságban, amiről természetesen csak Gyurcsány kormány tehet!

aszekelyek 2010.09.11. 18:23:22

@tbb: Talán fókuszálj arra, hogy a PSZÁF vezetőivel is mi történt. Sokkal személycserésebb. Ezen kívül helytálló is arról ezt állítani. Szemantikailag. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével nem volt elégedett. Amit itt olvasol, azt nem Orbán mondta. Az Török értelmezése. Miszerint Orbán erről a két illetőről szólt, velük volna elégedetlen. Próbáld meg követni, amiről írok. Orbán szájába ad a szerző olyasmit, amit ő nem mondott.

aszekelyek 2010.09.11. 18:25:26

@Gera: A volt ÁSZ elnök nem is óhajtotta újra. Nem zavarjon nagyon....

Terniak 2010.09.11. 18:25:28

@aszekelyek: Főbíró-jelölt asszony a médiában megjelentekkel ellentétben egyik pártnak sem jött be. Kár.

Hogy ki mivel próbálkoztt és ki gáncsolta el, ebben a történetben nincs jó és rossz, hogy az MSZP a rossz, a FIDESZ meg a jó.

Olvasom pl. hogy az a csúnya volt Kormány milyen alkotmányellenesen járt el, amikor nem állította vissza az önkormányzatok törvényességi ellenőrzését. Még a külügyi értlekezleten is ezt hozta példaként a Miniszterelnök Úr.

3-szor (azaz háromszor) próbálkoztak meg vele a kormányváltás. Hogy miért nem sikerült? Hát az utolsó pillantban győzött a fideszes polgármester lobbi, akiknek a száma most még jobban nőni fog. És Orbán pártelnök Úr az utolsó pillanatban nemmel szavaztatt az övéit.

2010.09.11. 18:26:47

@bariga: hát, lesztek még egy páran...a magyar olyan hülye nemzet,, csak a maga keservén tanul!:/

aszekelyek 2010.09.11. 18:26:49

@cambridge.on: No és miért nincs elég pénz a finanszírozásra?? Az igazat, a teljes, kibontott igazságot, ha lehet.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.09.11. 18:26:59

@Ordnassac: Hát persze, lentebb már jól írtam. Természetesen az Állami Számvevőszékre gondoltam, és a min. elnök is azt mondta. Vagyis hogy évek óta nincs elnöke.

aszekelyek 2010.09.11. 18:27:31

@nyünyüge: Azt hogy kellett volna, ha bajnaiék nem tették?

Terniak 2010.09.11. 18:27:41

@aszekelyek: azt pedig nyilván Ön is tudja, hogy ehhez kétharmad kellett.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.11. 18:27:48

@Letícia: Oké. Hát akkor arról, hogy az egyetelmek döntenek-e, arról dönt a parlament....
Annyira jó ez a kérdés, hogy az államilag támogatottaknak ne kelljen fizetni.
Olyan, mint az, hogy ami ingyen van, az nem pénzért.
Ha kevesebb, vagy 0 államilag támogatott lesz, akkor mindenkinek kell fizetni.
De persze van Fidesz-módszer, amit pedzegettek, hogy nem kell fizetni, de akkor nem a nagy egyetemekre járhatsz, hanem arra, amelyiket kijelölik neked.
És azt tanulhatsz, amire kormányunk képezni akar néhány szakembert.
Vagyis a rosszul fizető hiányszakmát tanulhatod ingyé...
Ez is jópofi.

tbb 2010.09.11. 18:31:36

@aszekelyek:

A szövegösszefüggésből egyértelműen az jött ki. Legalábbis ahogy TG interpretálta, lehagyva a felvezetését. Amire drkovax figyelmeztetett. Az egészet egyben elolvasva a hangsúly már áttevődött a vezetőkről a szervezetekre. Amikben ha változás szükséges, nyilvánvaló, hogy az első számú vezetőket kell lecserélni.

aszekelyek 2010.09.11. 18:32:01

@tbb: Képzeld el, papucsban még elütést is megengedek magamnak. Mer olyan fityesznáci csőcselék vagyok. tudod:) Viszont egy rabbinak sose nyújtanék kezet. Háromszor.

2010.09.11. 18:32:24

Az i'gazság bajnokai jönnek és majd megmondják, nekünk miért jó most és miért volt rossz akkor...és ezt játsszuk vagy 5000 éve...szánalmas, aki még felül a politikusok akaratának a jóságának való magyarázására. Pénzünket akarják, mindenáron, és mindegyik...most éppen ezek.

Terniak 2010.09.11. 18:35:02

@tbb: de ez nem magyarázza az elégedetlenség forrását. Ezzel marad adós a szónok, miközben kritikát fogalmaz meg.

cutcopy 2010.09.11. 18:37:57

Most akkor személycseréről vagy betöltetlen posztok betöltéséről beszélünk?
Először talán értelmezni kéne OV mondatait..

aszekelyek 2010.09.11. 18:40:02

@Teremszolga: Az egészen biztos, hogy lendvai volt, aki egyértelműen elutasította, illetve nem támogatta. A többit bizonyítani kéne. Nyilván ön is tudja, hogy azt szavazott meg a kisebbségi kormányzó pártnak, az állítólagos ellenzéke két törpepártja, amit csak akartak. VAgy így, vagy úgy kiszaszerolták, hogy ne lehessen nagyon megvétózni. Ajánlom erről Tölgyessy véleményét. M Magam tapasztalatából is tudom. Később már egy listán voltak kénytelenek kibukni a parlamentből. Tehát, ha erre lett volna politikai akarat, lett volna hozzá kellő szavazat is.

2010.09.11. 18:40:54

@aszekelyek: mert? Lelőné a rabbit, mire harmadszorra kinyújtaná a kezét?? Brávó! És még maga oktat ki a kisebbségek tiszteletére? Igyon bort, nem sajnálom magától, de akkor prédikálja is azt!

Tipikus jobber, a zsidó/cigány nem kisebbségi, de az erdélyinek meg a seggét kinyalják...

jjulie 2010.09.11. 18:40:57

@cutcopy:

ez jó, értelmezni az ov mondatait...

leforditani fideszmagyarról magyarra?

aszekelyek 2010.09.11. 18:41:42

@bigapples: Nem, ahhoz nem.Valami máshoz írta elő régen a horn kormány-szdsz.

tbb 2010.09.11. 18:41:53

@Teremszolga: Hát hogy nincs megelégedve a szervezetek működésével, és ezért indokolt az új vezető sz élükön.

Terniak 2010.09.11. 18:43:05

@tbb: szerintem nagyon összecsúsznak a gondolatai.

Ha egyértelműen akart volna fogalmazni, és szerintem igazából ezt akarta mondani, akkor valami olyasmit kellett volna mondania, hogy az intézményeket ért külső hatások az intézményt vezetők, vagy az abban közreműködők kitartó munkája ellenére is szétesett, megnehezítette a munkájukat. Ezért kellett az intézményt újraszervezni, új tagokkal kiegészíteni stb.

A jelenlegi megfogalmazásból valóban inkább az intézményt és a vezetőt érő kritika olvasható ki, ami igazságtalan.

Szerintem nem ezt akarta mondani.

szőketisza 2010.09.11. 18:44:44

@bigapples: Mert Orbánt nem tartom autentikusnak, hogy önkényesen saját definiciót találjon ki az oligarchákra.

Terniak 2010.09.11. 18:45:36

@aszekelyek: magam is tapasztalatból tudom.

A kétharmadhoz nem volt elegendő az SZDSZ szavazata sem.

Terniak 2010.09.11. 18:48:25

@tbb: szerintem ugyanarra gondolunk.

Csak azt kellett volna egyértelművé tenni, hogy nem az intézményt vezető a ludas. Mondjuk ezzel éppen a saját felelősségét is hangsúlyozta volna a szónok, hiszen a FIDESZ-en is műlt, hogy ezek a pozíciók betöltetlenek maradtak.

Mondjuk ettől függetlenül is érthetetlen a kritika, mert éppen mind az AB mind az ÁSZ még ennek ellenére is jól működött.

tbb 2010.09.11. 18:48:53

@Teremszolga:

Nem magyarázta meg valóban. De nem is kérdezett rá senki. De még nem késő, rá lehet kérdezni.

smartdrive 2010.09.11. 18:49:18

nem túl férfias ez a folyamatos "nem akarok állást foglalni semmiben, én csak kérdéseket teszek fel" önpozicionálás

teevee 2010.09.11. 18:49:49

@bigapples: "Csányi és Demján nem volt pártfunkci, mint pl. Gyurcsány. Nem minden milliárdos oligarcha."

Hehehe. Demján pl. Grósz Károly veje volt. Gyurcsány meg a KISZ és annak jogutódjaként létrejött DEMISZ alelnökeként volt pártfunkci. Utóbbi akkori elnöke most lett alkotmánybíró, a Fidesz kegyelméből.

Ugyan már.

jjulie 2010.09.11. 18:50:46

@szőketisza:

oligarcha akire az orbán rámondja, és a szijjártókórus viszhangozza

aszekelyek 2010.09.11. 18:50:47

@Teremszolga: Többet meg nem vettek hozzá?

tbb 2010.09.11. 18:52:22

@aszekelyek:

Mitől lennék provó?

Terniak 2010.09.11. 18:53:50

@aszekelyek: sajnos a politikai akarathoz nem mindig társult az elmúlt időszakban a megfelelő szavazatarány.

Soroljam? Jogalkotási törvény, önkormányzati törvény módosítás, ügynökkérdés, közighivatalok, kisebb parlament (össze sem tudom számolni, hány javaslat volt ebben a témában kormányzati oldalról), közpénzügyi csomag éppen az ÁSZ jogköreinek rendezésére is stb.

tlvajferi 2010.09.11. 18:54:27

Rosszul működik nemcsak az alkotmánybíróság, hanem a bíróság, ügyészség és rendőrség. A bűnüldözést nem tekintik feladatuknak, csak a bűnözést esetleg a bűnözés elősegítését.
A javulás érdekében:
- Meg kellene szüntetni a a jelenlegi jogászképzést, a kiadott okleveleket vissza kellen vonni és új, törvénytisztelő és törvénykövető jogászokat képezni
- a rendőrtiszti főiskola a társadalom rombolásának szép pédája, azonnali hatállyal bezárni

Ja és azokat a közgazdászokat, akik hagyták ide sülyedni az ország gazdaságát büntetni. A KÖZGÁZt pedig szintén nyugodtan be lehet zárni, semmilyen értéket nem teremtenek, csak veszteséget okoztak!

2010.09.11. 18:54:35

@jjulie: :)))))

@teevee: hát ja. A felnőtt lakosság 2/3-a hisz a mesében. Mondjuk rendesen szét lett bombázva évek óta az agyuk...a többségnél megerjedt a kovász. Csak be ne büdösödjön!:))

jjulie 2010.09.11. 18:55:32

@teevee:

a bigalama a szijjártón felnőtt vidéki kiscsikó, tőle ez is szép

aszekelyek 2010.09.11. 18:56:35

@Letícia: No akkor a tudatlan fejének az indoklás. Történt, hogy lamperth , szintén tudatlan és ez az ő posztján ordító egy dolog, ortodox vallású rabbinak nyújtott kezet. Amikor az nem fogadta- mert tiltja a vallása- akkor sem esett le a műveletlen és felkészületlen ájemmónikázónak, hanem másodszor is nyújtotta. Majd harmadszor is. A kisebbségek tisztelet az, ha tisztában vagyunk az ő viselkedéskultúrájukkal és azt maximálisan igyekszünk tiszteletben is tartani. Olyan ordenáréság, amit ön nekem idefirkált kizárólag az ön fejében fordult meg, így kizárólag önt minősíti.

tbb 2010.09.11. 18:56:40

@aszekelyek:

Igazad van. Ez esetben valóban úgy néz ki, hogy TG hibásan értelmezte az OV szöveget.

aszekelyek 2010.09.11. 19:00:11

@Ordnassac: Akkor kérem a kettea sorszámot. Arról az alkotmányról, mely ideiglenes és hatályban van szdsz alakulása óta, kit kérdeztek meg? Tartottak -e népszavazást róla? Valaha Magyarországon volt-e olyan, hogy népszavazást tartottak alkotmányról? Nem tudok ilyenről. aki sose tartott olyat, mert akkor, 89-ben egyáltalán nem látta célszerűnek, most ne kérje számon senkin.

akur 2010.09.11. 19:01:33

Kedves Török Gábor!
Egy rendkívűl széleslátókörű és szakmailag felkészült, pártfüggetlen szimpatikus ember benyomását keltette bennem eleddig. Egyszerűen tele ven önnel a hócipőm. Nem is tudom már magát hovasorolni. Az elején támogatóként de egyben egy erős bírálóként látom a FIDESZ mellett- vagy szemben most meg folyamatosan éles és szűklátókörű bírálatokat érzek. Sztem ebben a nyilatkozatban benne volt minden amit sokan gondolunk, semmi mást nem értett OV csak azt hogy nem működtek a dolgok helyesen pl az Alkotmánybíróságon sem. Véleményem szerint ez a bejegyzés az ön részéről egyszerű szörszálhasogatásnak látszik.
De jól lehet a két tábort ugrasztani illetve ahogy a véleményeket olvasom inkább próbálja összekovácsolni az amúgy teljesen szétforgácsolódott ballib-szoc értelmiségieket- hiába.

tbb 2010.09.11. 19:02:04

@Teremszolga:

Szerintem is. TG félreinterpretált egy OV szöveget, és ebből lett a kalamajka.

lüke 2010.09.11. 19:02:06

@teevee:
micsoda?
ti semmire nem emlékeztek
Demján a Skála igazgatója, alapítója volt
ehhez 1976-ban - akkor nyílt-funkcinak kellett lenni
Csányi- PM alkalmazott, majd MHB ,KHB,ig h.

Terniak 2010.09.11. 19:03:26

@akur: mi nem működött az Alkotmánybíróságon?????????????????????????

Valaki mostmár tényleg írja le az általánosítások helyett...

cambridge.on 2010.09.11. 19:04:07

@aszekelyek: Elqrták, nem kicsit,nagyon. minden téren.
Ezért mentek a levesbe.
Tegnap ezt írtam: Gyurcsány politikai értelemben döglött oroszlán.

Ó, én nem fényezem amit nem lehet, lemerem írni saját gondolataimat is. Helyettem nem kell gondolkodni.

Átfutottam ezeken a sorokon, nem csak én: "azt kell, hogy mondjam Önöknek, hogyha az ország jól működött volna, nem kellett volna ennyi személycserét végrehajtani. Ha az intézményeink jól működtek volna, akkor nem kellett volna személycserét végrehajtani. "

Elfelejtette hozzátenni, ha az ország jól működött volna akkor ő még mindig ellenzékben szívná a fogát.

lüke 2010.09.11. 19:05:09

@Letícia:
melyik 1/3 a 2,4M?
vagy a 5,6 M aki nem a Fideszre szavazott, ill. nem szavazott

lüke 2010.09.11. 19:06:31

@tlvajferi:
ez jó ötlet
s mindenkit a Yale-n, Harvardon, a MIT-n etc képezni
havi 3 ezer dollálért

aszekelyek 2010.09.11. 19:07:34

@tbb: :) azért is írkáltam, mert úgy véltem én is. Bizony OV szájába adta, a saját értelmezését. Jutalmul, mert hajlandó voltál ezt végiggondolni, megosztok veled egy jellemző kommunikációs trükköt a tárházukból. Ha valaki elkezdi bizonygatni, mit is nem akar ő, - ez is megtörtént- az az illető semmi mást nem akar, kizárólag azt, amit olyan vehemensen igyekszik tagadni. Ezt csak kevés helyen, speciális egyetemi előadásokon osztják meg a hallgatókkal:) Csak ott tananyag. Használd e tudást egészséggel.Látod, nem csak felesleges dolgokat lehet tanulni.

akur 2010.09.11. 19:08:05

@Teremszolga: Nem tudom hogy mi működött és mi nem , de most nem ez a lényeg, TG ezt most vagy elbandzsította vagy leadási határidőnél volt és valamit előrántott és ez sült ki belőle. Az egész bejegyzésnek se füle se farka nincs mire reagálni. Ennyi

jjulie 2010.09.11. 19:08:42

@akur:

ez az koma, bátják a vezered, védd meg!

Gera 2010.09.11. 19:09:33

@aszekelyek: Mér zavarna? Én soha nem mondtam, hogy mindenképp meg kellett volna tartani Kovács Árpádot. De az egy vicc, hogy egy ilyen Szalainé kaliberű senkit tesznek a helyére, aki egy vacak megyei közgyűlési elnökként 80mFt jutalmat fizettetett ki magának. És erre nem adekvát válasz a részedről, hogy "debezzegarohadtkommunisták", mert ugye tőlük természetesen pont ez lenne az elvárható, pont ezért küldtük el őket a halál faszára. Erre jön az új garnitúra és a pofánkba röhögve folytatja ugyanott. Persze épeszű ember ezen azért még nem lepődne meg, de azért az már kiveri a biztosítékot, ha ezek után még lekommunistázza valami pártzombi, mert nem tapsol elég lelkesen ezekhez a szarságokhoz.

jjulie 2010.09.11. 19:10:03

@akur:

a szijjártószövegek fülefarkát meg szoktad fogni?

Briandrew 2010.09.11. 19:10:40

@akur:

Tudod TG azon kevés, józan emberek egyike, aki igenis ki meri mondani a Fidesz és OV hibáit. Nem kell szemmellenzőt hordani és feltétel nélkül mindent elhinni a Fidesznek vagy OV-nek csak azért, mert a nagy többség most épp őket magasztalja.
Óriási hibákat követtek el az elmúlt majd félév során. Az pedig szerintem is már túlmegy minden határon, hogy a Fideszhez, de elsősorban hivatalához hű és szakmailag kifogástalan Kovács Árpádot itt szidja. Kicsit nyisd már ki a szemed!
Amúgy én "eleddig" vad fideszes voltam, csak aztán ennyi szerencsétlenkedés után inkább nem kérek belőlük sem, mint ahogyan sem a maszopból, sem az lmp-ből és főleg nem a tapló jobblikból!

lüke 2010.09.11. 19:13:16

@manyike:
igen:) és mint az influenza oltás úgy lesz
-Fideszes nem kér
-Szoci oltat
s senki nem érti mit mond a WHO
mert az is hazudik

Terniak 2010.09.11. 19:13:33

@akur: akkor minek állítod???

akur 2010.09.11. 19:13:47

@Briandrew: Nem vagyok egy OV fun , de nem is érdekel ebben a bejegyzésben ez. Én TG-t bíráltam. Szinvonalatlan. Látod a kommenteket úgy ugrik mindenki mint a tigris ez a cél barátom. Ezért fizetik..

akur 2010.09.11. 19:14:29

@jjulie: hülyeséget beszélsz, mit mondjak erre.

Terniak 2010.09.11. 19:16:02

@akur: csak azért, mert ott is becsületes köztisztviselők dolgoznak, akikbe nem kellene belerúgni, ha nem muszáj...

aszekelyek 2010.09.11. 19:16:06

@simonmondja.: NEm az volt odaírva, hogy ne kelljen fizetni. Egyébként addig is kellett és azután is. Mindenkinek, aki munkaviszonyban volt. Kétféle egészségügyi adófajtát méghozzá. Azon felül kellett volna még azt a plusz 3oo ft-ot is! fizetni, mielőtt bemenne egyáltalán az orvoshoz, vérvételre, bárhová, amit addig is az adójából ő finanszírozott, azzal az ígérettel, hogy megkapja érte az alapellátást. Állandóan ez a totális jazugság, hogy ne kelljen fizetni. Talán maga finanszírozta az EÜ-t ebben az országban, vagy a bauer, vagy a horváthágnes??? ezt a nyomorult, mindenkit hülyének néző irgumburgum néphülyítést! aki nem fizet, attól lehet kérni pénzt.Akkor is, ma is. Legelőször is a TAJ kártyámat firtatja mindenki, mielőtt megkérdezi, most halok meg , vagy ha már voltam a bankautomatánál.Azt kéne ide leírni, hogy hányszáz milliárdot vont ki az eü-ből az a csuda szdsz-mszp regormnak becézett EÜ rombolás.NAgyon jó alkotmánybíróság volt az, amely engedte azt a botrányt megvétózni, amit a társadalom és szakma tiltakozása ellenére keresztülvertek a parlamenten.

lüke 2010.09.11. 19:17:19

mindenki, aki egyszer nyer, meg is bukik
ilyen a foci
mondjátok nekem rossz a memóriám
vagy Fletóé?
89-ben hol volt ö a 89-s?

aszekelyek 2010.09.11. 19:17:31

@Michael Knight: Akkor ezzel nem csapott be senkit. Nem volt elnöke, amióta lejárt az tavaly távozott óta.

tbb 2010.09.11. 19:17:54

@Teremszolga:

Akkor lenne indokolt a te verziód, ha az AB-t ill. az ÁSZ-t értékelte volna. De a szövegben a személycseréket magyarázta. Hogy egy szervezet gyenge müködése vezetőcserét von maga után. Még ha az AB-ről vagy az ÁSZról is van szó. Ennyi.

Hogy aztán ez a két szervezet tényleg gyengén muzsikált-e, azt nem tudom megítélni.

2010.09.11. 19:18:07

@aszekelyek: Maga milyen kis intimpista! Rovata van a Szittyakürt női lapozó rovatában vagy ottan az illemet oktassa? Hú, de figyelni fogom magácskát, bisztos sokat fogok tanúni,meg felylődni, hogy má' ne légyek ilyen tudatlan furkó, hogy nem tom micsinyál mónika...

Briandrew 2010.09.11. 19:18:57

@akur:

Nem fizeti senki, nekem elhiheted, mert ismerem személyesen.
Ő már hónapok óta megragad minden alkalmat, hogy egy kicsit megkaparja a felszínt. Érdemes ugyanis benézni oda, mert nem olyan szép csillogó a Fidesz és OV, mint ahogyan itt ma nagyon sokan vakon hiszik.
Persze TG-nek lehetnek rossz napjai, valamikor én sem egészen értem, hogy mit is akar kihozni a dologból, de alapvetően nem ír sohasem hülyeséget.

aszekelyek 2010.09.11. 19:19:10

@lüke: Egy kurzus hatezer. Ne túlozzál. Már a z oxfordi meterképzés jogi pályán.

Terniak 2010.09.11. 19:20:31

@aszekelyek: a másik oldalról meg az a néphülyítést kellene már abbahagyni, hogy minden szarul működött.

aszekelyek 2010.09.11. 19:21:23

@tbb: Ennyire azért nem lájtos. Azt is kijelentette, nemigen lehet másképp értelmezni OV szavait.A nyáj meg utána.

tbb 2010.09.11. 19:23:31

@Gera:

Te Gera! Aki vacak közgyülési elnökként 80 millát tud magának megszavaztatni az nem is olyan vacak közgyülési elnök.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.11. 19:24:12

@aszekelyek:
Tényleg?
Szó szerint idéztem a kérdéseket.
Az meg, hogy esetleg valaki már fizet valami TB -t, az egy másik kérdés.
Munkaviszonyban hányan vannak?
Másfél-kétmillió?
A többi, az nem fizet tébét. Olyan nyolcmillió kábé.
Ezek fizethettek volna háromszázat, mert ingyé jártak kórházba és csúszópénzre is telt.
Aki dolgozik, az meg úgyse ért volna rá beteg lenni, ugye.

De így mindent az adózó fizet. Az a kétmillió.
Ha van annyi.

Briandrew 2010.09.11. 19:25:04

@tbb:

Mondasz valamit...de mégis Számvevőszék elnöknek pont őt? Nem találtak ebben a 10 milliós országban valakit, akinek ne lenne vaj a füle mögött? Vagy legalábbis nem ennyire nyíltan pártlojális? Nem tudom elhinni...

akur 2010.09.11. 19:26:49

@Briandrew: Nem jól írtam valamit? Én is egy roppant értelmes széleslátókörű embernek mondtam, deez egyszerűen egy szörszálhasogató baromság amit írt. Inkább ne írjon ha fáradt, vagy nem tud kihozni belőle valamit. Biztos te is értelmes ember vagy nincs kétségem efelől. De ez nem tetszik és én ezt írtam le nam azt hogy "hajráviktor". Ettől amúgy is az itt jelenlévők vérszemet kapnának. TG meg csak kapargasson ez a dolga, biztos az elmúlt 8 évben is ezt tette...

Terniak 2010.09.11. 19:26:54

@tbb: hát, ebben már nem vagyok olyan biztos.

Mindenesetre bárki írta a szöveget, nem kellően pontosan fogalmazott.

cambridge.on 2010.09.11. 19:28:23

@aszekelyek: Egyre kevésbé hiszen hogy írással keresed a kenyered. Aki nincs tisztában a magyar helyesírás alapvető szabályaival?
@Teremszolga: @tbb: Jaj de jó! Értelmezitek mit mondott a vezér.
Igaz,hogy azt mondta, de nem úgy gondolta.
Jobban tudjátok mit gondolt a miniszterelnök, mint ő saját maga.
Miért nem cseréltek vele?

lüke 2010.09.11. 19:28:24

cintányéros cudar világ:
nol.hu/belfold/_narancsszinbe_oltozott_bolsevik_vilag_
hihetetlen miket hordtak össze.
Ausztria, Európa emlegetése,
aki nyer ,majd veszít
de egy pozitivum van
Bauer átcsapott ideológusból- nem fasisztázott- közgad. elemzövé

aszekelyek 2010.09.11. 19:29:14

@Teremszolga: Mert? Szerinted azért lett ez a választási eredmény, mert abban nincs komoly igazságtartalom? Kérlek, mondj valamit, ami igazán jól működött. Az ellenzék legnagyobb pártszövetségén kívül. Akik a fékek és ellensúlyok voltak, igen akadályozva ugyan de mégis. Az államháztartás hiánya például, kizárólag az IMF behívása után kezdett , nagyon nagyon sok fizetnivaló következő kormányra rárakása után kezdett hasonlítani arra, amit a szájukkal mondtak.Nem csak nekünk, az EU-nak is. Túlzott deficit eljárás alatt voltunk és nagyon sokkal nőtt az államadósság, miközben elillantak hatalmas pénzek más csatornákon, máshová. Az államkasszából. az talán a jól működés jele, ha már nem hiteleznek egy országot és be kell hívni az IMF_et?Várom a jól működő bármi megnevezését.

lüke 2010.09.11. 19:31:08

@aszekelyek: nem masterröl beszéltem am.elit egyetemekröl, ott olcsóbb az élet
nem kell pongyolában a rongyot rázni:)

lüke 2010.09.11. 19:31:58

@aszekelyek:
és félévente,
nem kurzusonként

ex (törölt) 2010.09.11. 19:32:33

Én meg Orbán Viktorról, és kis csapatáról vagyok lesújtó véleménnyel.Sunyi módon már az MLSZ elnöke is ő lett, de még ezt se "arccal" teszi...Csúnya bukásuk lesz, megint járhat Ausztriába pszichiáterhez...

2010.09.11. 19:32:40

@akur: jaj már, újabb paranoid!!! Bizonyítsd be, hogy ezért fizetik!

És megjöttetek ide csahosan és csasztuskákkal, minél többen vagytok, annál inkább azt látom, titeket fizetnek itt, hogy a gondolkodás egyike az utolsó békés szigetét bekebelezzétek!

Jobberesrohamosztag, állj! Vegyétek elő a történelem könyvet és olvasni, olvasni és olvasni onnan, hogy Zeusz lejött az Olympuszt és lett egy polisz, és hogy keletkezett, működött és esett szét! Erről szól az a könyv, hogy ez ismétlődik állandóan, s most épp a türannoszoknál tartunk!

aszekelyek 2010.09.11. 19:33:18

@cambridge.on: Már írtam, papucsban megengedem magamnak :) nem ettől adósodott el az ország. Nekem mindegy mit hiszel. A legkevésbé sem érdekel.A témáról valami érdemlegeset talán?

lüke 2010.09.11. 19:33:54

@simonmondja.:
az eü is olyan ,mint a foci
mindenki jobban tudja
pláne hogy mi mibe kerül, s kinek

cutcopy 2010.09.11. 19:34:32

@jjulie: Azon nincs mit magyarítani hogy az említett urak egyike sem személycserés.. arról nem is beszélve hogy Kovács Árpád munkájával pl külön elégedett volt a Fidesz frakció..

Terniak 2010.09.11. 19:36:09

@aszekelyek: az Alkotmánybíróság például éppen az a valami, mai nem tartozik ebbe a körbe.

Átverés! 2010.09.11. 19:38:21

Valóban jó a társasága ennek a blognak, sok jó vélemé ny ütköztetést lehet olvasni.Felöleli az egész politikai palettát.

De, hogy mire megy ki ez az egész nagy zsákbamacska.

Ma hallgattam a 16 órában Csimadia Ervint, aki bevallotta, hogy annyi az új esemény, nyilatkozat hogy semmit nem tudna előre jósolni. Teljes titok fedi a Fidesz gazdaságpolitikáját.Majd meglátjuk.Ezek a nagy terjedelmű szónoklatok, valóban a szavazóknak szólnak, akik pedig valami konkrétat is szeretnének hallani várják ki a végét.

tbb 2010.09.11. 19:38:42

@aszekelyek:

Szerintem lájtos. Szerintem TG-t is megtévesztették. Írta is, hogy nem figyelt fel erre az értelmezésre az Orbán szöveget olvasva. Nem hát, mert nem ez volt az üzenete. Csak aztán amikor emailben megkapta a szövegkörnyezetéből kiemelt megtévesztésre alkalmas rövidített változatot, a politológusi ösztöne cserbenhagyta, és nem csekkolta.

Én így látom. Persze elfogult vagyok TG irányában. De a megérzéseim általában bejönnek.

2010.09.11. 19:38:45

@cambridge.on: kizárt hogy írással keresse a kenyerét, bár a fideszéknél elég, ha csak a nyelvét használja...Ha meg mégis azzal keresi, akkor nagyon nagy a gáz!

cambridge.on 2010.09.11. 19:39:02

@lüke: Az idő megszépíti az emlékeket.

A leejtett fonalat ismét felvéve, a széthúzással magam is
találkoztam.
Nem szoktam megszólalni, ha magyar hangokat hallok.
Sok érdekes tapasztalatom van hogyan beszélnek egyesek,ha úgy érzik senki nem érti amit mondanak.
Megszólalásig hasonlítok az őslakosokra, megszólalás után nem annyira.
Már nem vagyok olyan büszke a magyarságomra.Nem szégyellem, de nem is büszkélkedem vele.

aszekelyek 2010.09.11. 19:41:23

@lüke: Melyik pénznemben? :) Akin pongyola van, annak ismerőse nem mondhatta, hogy milyen összeg az a mesterképzés. Véletlenül közelebb is van kinn tanuló , elsőkézből. Olcsóbb az élet odakinn? Nos nem tudom. Egy közepes uni kerül lédig 34oo fontba. Ám lehet kérni diákhitelt, mert EU űllampolgár a kis okos, aki bírja úgy a nyelvet és a szakmát, hogy bejut, felveszik. Nagyon drága a mi jövedelmünkhöz az élet, mivel az ottani bérek többszörösei a hazaiaknak. A lakás különösen drága. Akát bérel, akár kollégium. Az egyetemen pedig nagyon sok a járulékos költség azon felül, amit írtam. Az netto. TAnévenként. Amiből legalább 3 szokott lenni. Lehet dolgozni, lehet munkát is kapni, ha nem is könnyen. Csak piszok nehéz amellett még teljesíteni is. Szivesen olvasok más információkat is, ha van valakinek, nem hallomásból, hanem elsőkézből.

tbb 2010.09.11. 19:43:25

@cambridge.on:

Értelmezni sokkal tisztességesebb mint félreértelmezni.

2010.09.11. 19:45:40

@cambridge.on: :DDD

@tbb: jaj, de fárasztó ez!! TG így látta,hallotta és ezt a következtetést vonta le. Ha nem teszik, nem kell hozzászólni...

Zsoo 2010.09.11. 19:45:40

@AnnaKarenina: Na, jön a butaság fecsegése!

Az idézett mondat felett nehéz átsiklani, értelmezni meg valóban nem könnyű. Jogosak a kérdések, mármint Gáboré..

De alapvetően világos, a személycserék indokoltsága.

cambridge.on 2010.09.11. 19:46:15

Újpest - Ferencváros
6-0 (2-0
Nem ide tartozik, de be aranyozza a napom.

aszekelyek 2010.09.11. 19:47:25

@Letícia: Megemlíteném, nem rólam van szó T.G. cikkében. valami dereng már a kisebbségek tiszteletének módjáról? Arról miért hallgatsz?

lüke 2010.09.11. 19:47:59

@cambridge.on:
persze:)
de ennyire kettészakadt, egymásnak menö,magát égig dicsérö- minden Nobel dijas magyar- vagy fordítva?-
ugyanakkor kishitü náció a világon nincs
kérkedik a magyarságával,pedig az utóbbi húsz év egy lejtmenet volt,kiszervezték az államot: közig, iskola, eü,út
etc
s senki nem felelös ,s most szép szavakkal
független jelöltté alakítják magukat, mert a pártokra haragszanak
ilyen nincs
ezt egy amerikai kisiskolásnak se lehet bemagyarázni, pedig ott elég nagy a naivitás

cambridge.on 2010.09.11. 19:49:31

@cambridge.on: Bearanyozza be
Kezdek sok lenni reggel 2-től .
Azt hiszem mára befejeztem.

2010.09.11. 19:51:39

@aszekelyek: ne tegezzen, ne tegezzen kisnagysád, ha maga már úgy kikérte magának, hogy ne tegyem!!

Magam erdélyi származású is vagyok, s így antrémban azt hittem másik erdélyi érti a poént. De látom, megint csak eszközök vagyunk...Úgy hogy inkább kisnagyád, no comment.

lüke 2010.09.11. 19:51:44

@aszekelyek:
ne kérdezd ki mondta, én,pont
Duke 3000 $/ félév jog
az orvosi lehet drágább
elküldjem a számlát?

cambridge.on 2010.09.11. 19:53:28

@lüke: Nem elvhűek,hanem pozíció függőek.
Sok mindent megmagyaráz.A tükör pedig az ágy fölött van, ne keljen borotválkozás közben szembenézni önmagukkal.
Írhattam volna fogmosást is, hogy a hölgyek se maradjanak ki.

tbb 2010.09.11. 19:59:47

@lüke:

"hihetetlen miket hordtak össze."

Már miért hihetetlen? Mindig ilyeneket hordanak össze. Vagy úgy érted, hogy még mindig itt tartanak?

aszekelyek 2010.09.11. 20:01:01

@cambridge.on: Igen, lehet, hogy ellenzékben lenne. Az országnak is sokkal jobb lett volna, ha jól működtek volna a dolgok. Mindenkinek, baloldalnak is az lett volna a legjobb. kivéve az elmúlt 8 rémes év haszonélvetőit.Mert bizony érdek nélkül semmi nincs ez alatt a nap alatt. Az nem volt a baloldaliak érdeke , már a szavazóké, akik 2oo2-ben kis többséggel a baloldalra szavaztak. ami azután történt. Nem csak a jobboldalnak nem volt érdeke.

tbb 2010.09.11. 20:02:37

@cambridge.on:

Az előbb nem te oktatgattál itt hejesirásügyben?

aszekelyek 2010.09.11. 20:02:43

@tbb: Sztem azt nem neke akartam írni:)Vannak itt rajongóim.

lüke 2010.09.11. 20:02:57

@cambridge.on:
ma már ök is borotválkoznak:)
csak Yoko Ono nem:) a múltkor olvastam egy blogon:)
@tbb:
azért mert 8 év rombolás uán csendbe kellene maradni
Göncz Kinga megdöbbentett

2010.09.11. 20:03:45

@cambridge.on: az álláspontot meghatározza az üléspont...:))

aszekelyek 2010.09.11. 20:05:10

@lüke: Most, hogy tisztáztuk a földrészt és a pénznemet nem szükséges:)

lüke 2010.09.11. 20:05:17

@tbb:
elvégre én is alkalmazott pszichiáter vagyok:)
minden nap alkalmaztam 34 évig:)

2010.09.11. 20:07:14

@lüke: mert, mit mondott a "bozontos hajú asszony"?:)

aszekelyek 2010.09.11. 20:08:04

@Letícia: Ügyes. Kidumálásnak szdsz minőség. Sajnos azt a borzalmas feltételezését nem negligálja, amit rólam megengedett magának egy műveletlen mszp miniszternő okán.

Ordnassac 2010.09.11. 20:10:13

@aszekelyek: annak az alkotmánynak a meghozatalában egy bizonyos Orbán Viktor is kivette a részét. Szóval kicsit álszent tőle a kritika értelmezésem szerint. Mellesleg nem csak az SZDSZ vett részt ebben, hanem egy bizonyos MDF, FKGP, MSZDP, KDNP és Fidesz is (sok más mellett).

Ami azt illeti, pont ez a megegyezéses, majd az 1985-90-es OGY-val (amit többen utolsó rendi OGY-nak szoktak hívni) elfogadtatott alkotmányt illették állandóan legitimitási problémákkal. Ezt mondjuk egy népszavazással el lehetne kerülni. Hiszen, ha csak a mostani kétharmad fogadja el, akkor az csak egy picivel fog nagyobb legitimitással rendelkezni, mint a mostani. Bár, ahogy elnézem, a Fidesz is fél a néptől?

tbb 2010.09.11. 20:10:15

@Letícia:

Persze hogy nem kell. De lehet.

2010.09.11. 20:14:12

@aszekelyek: és kit érdekel, hogy maga kit és hogyan negligál? Pont maga, aki pl. most szdsz minőséget süt rám? Most ezek után maga kér engem számon, hogy kirekesztek??

Komolyan, olyan érzésem van, hogy ide került egy fontoskodó, mindent tudó és kioktató kis tyúk, és azzal, hogy tud tojást tojni, körbe kotyogja a baromfiudvart, s nem veszi észre, hogy itt olyan madarak vannak, akik repülni is tudnak és mondjuk már megjárták többször Afrikát is...És láttak már tojást tudó tyúkot, sőt, egyesek meg is ették...

tbb 2010.09.11. 20:14:55

@lüke:

Szerintünk. De ezek a komcsik különös anyagból vannak gyúrva.

standard 2010.09.11. 20:16:26

nem az a lényeg gabi bácsi h hova kerültek, hanem hogy kik váltották őket. természetes h a demokrácia nincs veszélyben mint ahogyon azt láttatni szeretné néhány publicista. tudod mi van? ez a kormány nem bírja a kritikát, ez pedig nem menő.

2010.09.11. 20:16:32

@tbb: hát ja, mert némelyik már fideszbőrben parádézik...hanem az összes!:DDD

aszekelyek 2010.09.11. 20:21:42

@cutcopy:@lüke: Engem annyira nem döbbentett meg. Meg kell szolgálni azt a rengeteg eurót, amit ott zsebbe tesznek. Ami a külhoni médiumok némelyikében már elő volt adva , sokban, erről a kormányról, annak fényében pedig még csak nem is meglepő. Meg a viselt dolgaik fényében.

lüke 2010.09.11. 20:22:23

@aszekelyek:
mi?
ki féle mi féle kefél-e

shwarcz bácsi 2010.09.11. 20:22:23

@tbb: igen ,elég sokan vannak a fidesz színeiben.de ez persze nem számít....

2010.09.11. 20:22:36

@lüke: köszi! Én is megdöbbentem...ezt tényleg be kellene fejezni...Ez szerintem senkinek sem jó, Kingának sem. Árulkodik, ahelyett, hogy tenné a dolgát. És ha lebőgnek a soros elnökséggel, akkor is ez a OV kormányfelelőssége, nem az övé.

lüke 2010.09.11. 20:23:58

@aszekelyek:
majd ha külügy miniszter leszel
remélem akkor megdöbensz
Genscher, Kissinger vagy Guido megtette?
pedig többet kaptak

tbb 2010.09.11. 20:24:01

@Letícia:

Azok nem komcsik, hanem szocialisták. Rájötttek, hogy a baloldali értékek nagyobb biztonságban vannak a fidesznél mint a komcsiknál.

2010.09.11. 20:24:43

@shwarcz: nem, mert az jó komcsi...ezt tudhatnád!:))

bigapples 2010.09.11. 20:25:07

@teevee: Nekem se kutyám se macskám egyik se :) Mindenesetre ők legalább a rendszerváltozás előtt is gazdasági vonalon mozogtak, nem függetlenített pártvezetők voltak, akik beprivatizálták magukat a tutiba, de igaz, "mindenki szem a láncban".

Gyurcsány függetlenített KISZ-vezető volt, majd végül alelnök is volt a DEMISZ-ben, innen vezetett az út az Apró család kapcsolatrendszerét felhasználva zavaros privatizációk ügyek során át a milliárdosi létig.

Stumpf nem volt a Demisz elnöke, csak valami fantom ifjúsági szervezeté, hogy legalizálja a betiltás határán táncoló Fideszt. A Demisz elnök az utolsó KISZ führer, Nagy Imre volt, aki később sikeresen beprivatizálta magát a Caola nevű egykor neves kozmetikai cégbe, igazolva Orbán oligarchákról szóló definicióját.

Egy kis történelmi visszatekintés:

"A megújulást ugyanakkor vezetőcserével egyáltalán nem akarták jelezni. Nagy Imre utolsó első titkár lett a DEMISZ elnöke. A kongresszus előtt sok jelölést kapott Kiss Péter, a KISZ budapesti bizottságának első titkára és Gyurcsány Ferenc, a KISZ KB titkára is, de nem vállalták az indulást.

Kiss Péter azzal indokolta ezt, hogy számára nagy
feladatot jelent a megújuló fővárosi ifjúsági mozgalom, úgy érzi,
ott van rá szükség a továbbiakban is. Gyurcsány Ferenc azért nem
jelöltette magát, mert úgy vélekedett: a szervezeten belül kisebbségben van saját véleményével.

Gyurcsányt nem sokkal korábban, 89 februárjában választották meg KISZ-titkárnak, az MSZMP KB jóváhagyásával. Akkor még lendületesen vázolta terveit a Híradónak.

A kongresszus előtt viszont nyílt levelet írt a kongresszus küldötteinek 13 társával együtt - köztük Bajnai Gordon, az Unió a Demokraitikus Szocializmusért ügyvívője és Szilvásy György, a KISZ szóvivője -, amiben radikális változásokat, új baloldali szövetség létrehozását és a reformkommunistákkal, szociáldemokratákkal történő együttműködést sürgetett."

" Sokra vitték, a Gyurcsány kormány KISZ-es miniszterei

Gyurcsány Ferenc 1984 és 1988 között a KISZ pécsi városi bizottságának titkára, 1988-89-ben országos szintre vált, a KISZ Központi Bizottság Egyetemi és Főiskolai Tanácsának elnöke lesz. 1989-ben a KISZ KB titkára.
Szilvásy György 1981–84 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen KISZ-titkár, 1985–1989: KISZ Központi Bizottság egyetemi és főiskolai osztályának vezetője (Gyurcsány ennek a tanácsnak az az elnöke 88–89-ben). 1989-ben a KISZ KB szóvivője
Kiss Péter 1984 és 1989 között a KISZ KB tagja. 1985–86-ben előbb tagja, majd első titkára a KISZ Budapesti Bizottságának tagja. 1986-1989 a KISZ KB Intéző Bizottságának tagja.
Szekeres Imre, a rangidős. Már 1976-ban a veszprémi Vegyipari Egyetem KISZ-titkára, ugyanekkor a Veszprém megyei KISZ-bizottság titkára is.
Csizmár Gábor 1978–1982 között a KISZ budapesti bizottságának munkatársa.
Bajnai Gordon is a KISZ-ben kezd politizálni, Gyurcsány Ferenc innen ismeri.
Petrétei József is akkor aktív a KISZ-es Pécsen, amikor Gyurcsány, az akkori városi KISZ-vezető.
Persányi Miklós tanított a KISZ Központi Iskolájában. "

lüke 2010.09.11. 20:27:58

@bigapples:
miért nem hagyod
hogy ök nézzenek utána:)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.11. 20:28:01

@Ordnassac:
Én úgy hallottam, Sólyom és Tölgyessy szövegezték.
Orbán emberei.

2010.09.11. 20:28:04

@tbb: jaaaaaaaaaaaaa! Döbbenet, hogy csak úgy hozzák-viszik a jó elvtársak ezeket a szucialista értékeket, és mit tesz Isten, pont ott vannak jó helyen, ahol jól meg is fizetik őket érte!! Meeecsoda véletlen egybeesés!!:D

(Ez fájt egyébként! Agymosottak...:S)

aszekelyek 2010.09.11. 20:31:58

@Letícia: Engem sem érdekel a kedves agresszivitása. Meg a személyeskedése. Elmondanám, hogy az szdsz minőség az a legjobb, kidumálási mércében. A magyar politikában ők vitték a pálmát. Az kérem nem kirekesztés. Az A minőségi mellébeszélés jelképe.Mindez sem menti az alól, amit rólam feltételezett. Ön. Projekció, írnám de tartok tőle fogalma nincs róla, az mi. Tojás-e vagy tyúk.Olyat pedig én nem írtam, hogy ön kirekesztő. Vegye csak magára azt az inget.

nyünyüge 2010.09.11. 20:32:18

@Letícia: igazad van, nem kellene.
De nehéz lehet megállni, mert elég sokat lettek gyepálva a Fidesz által, hasonló módszerekkel.
Emlékezz rá, miket hordott össze Deutsch Andor Lászlóról, csak hogy megfúrja a jelölését.

shwarcz bácsi 2010.09.11. 20:33:15

@Letícia: van jó komcsi?van bizony,és hol? a fideszben.de ma már polgári demokratának hívják őket.

tbb 2010.09.11. 20:39:32

@Letícia:

Idáig nem fizették túl jól ezeket az elvtársakat. Még Biszku elvtárs is többet szakított náluk.

Ennek ellenére kapsz egy jópontot.

lüke 2010.09.11. 20:39:51

@bigapples:
itt van még egy sor
Szokai Imre, valamint Lascsik Attila, az ÁPV Rt. vezérigazgatója, emellett Spanyol József és Bessenyei Zoltán, a szervezet két igazgatótanácsi tagja esetében az volt a vád, hogy kellő körültekintés nélkül döntöttek Tocsik Márta alkalmazásáról. Ezek alapján a vád állítása az volt, hogy Tocsik Márta és Liszkai Péter szándékos csalással, az igazgatótanács megvádolt tagjai pedig gondatlan, hanyag kezeléssel 804 millió forintos kárt okoztak a közvagyonban. Az ügyhöz kapcsolódik az is, hogy Tocsik Márta sikerdíjából összesen 343 millió forintot átutalt egy Boldvai László és egy Budai György által megjelölt cégnek, amelyek semmilyen munkát nem végeztek.

2010.09.11. 20:40:06

@aszekelyek: kotkotkotkotkotkot.

Aquila non captat muscas...

aszekelyek 2010.09.11. 20:40:13

@lüke: példátlannak példátlan. Amiért nem lep meg, az a nevezett asszonyság előélete és a diplomája milyensége. U.i.pszichomókuska. iEddig tőle hallottunk- felmerült beszélgetésben. internacináléjuk vélelmezem- volt a beszélgetőtársaság. Aminek gyurcsányi a zacskós, igen, az alelnöke. Meg a párban is hatalmat akarnak. Olvasom, hogy ott is rendszert akar váltani. mert ő szerinte különleges anyagból van és csak akkor van jövöje a baloldalnak. Egyszóval einstandolni akarja a szocialista pártot. Megint. Látok összefüggést ezek között.

cambridge.on 2010.09.11. 20:40:59

@lüke: Ahogy én láttam, nekik veszélyes közben tükörben vizsgálni az arcukat!
@aszekelyek: Ezzel egyetértek.

2010.09.11. 20:43:44

@nyünyüge: nehéz megállni, de akkor mi alapján beszélünk arról, hogy megbékélés??

@shwarcz: :DDDD

@tbb: nem-e? Pozsgay végigutazta Orbánnal Magyarországot, szürösmatyinak se a nyugdíjából kellett élnie még sokáig, és sorolhatnám...Köszönöm a pontot. Pirosat...izéé...ööö narancssárga pontot kapok??

aszekelyek 2010.09.11. 20:43:45

@Teremszolga: Olyat csak Török írt ide, hogy az alkotmánybíróság nem működött volna OV szerint....) akkor inkább írja le neked ő, jó? Mi vitatjuk, hogy az az egyetlen jó értelmezése OV szavainak.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.09.11. 20:43:49

Na persze, helyén kell tudni kezelni az ilyen, a plebsnek szóló nyilatkozatokat. Viki sem gondolta komolyan. :) Tessék már hozzászokni az ilyen nesze semmi, fogd meg jól parasztvakításokhoz! Ez még csak a kezdet, a KEDVES VEZETŐTŐL!

lüke 2010.09.11. 20:44:32

@cambridge.on:
nem a feminista szólt belöled:)

bigapples 2010.09.11. 20:46:58

@lüke: így legalább többen látják, Gyurcsány milyen kiemelkedő "89-es" volt :). Csak tudnám, hogy van képük bolsevikozni 2010-ben.

jjulie 2010.09.11. 20:48:22

@bigapples:

hűha bigi, ez szép volt, ne hagyd magad leugatni

aszekelyek 2010.09.11. 20:50:01

@Letícia: Van otthon egy latin mondások gyüjtemény a válogatott sértegetések mellett? Két könyv is?? Ki gondolta volna? Az után az alantas viselkedés után. Talán kéne még olvasni. Választékosabb lesz a stílusa.

lüke 2010.09.11. 20:52:16

@bigapples:
látják? hmm , de ha látják is, nem tudják:)

jjulie 2010.09.11. 20:52:37

@bigapples:

baszky, kinyomoztad hol volt a gyurcsány 89-ben, és még közzé is tetted,

csudapofa tud lenni egy igaszhitű fidesznyik ha nekiveselkedik

Ordnassac 2010.09.11. 20:52:49

@bigapples: a MISZOT (ennek volt vezetője Stumpf) egy érdekes szervezet volt. Azt hiszem a Varánuszon volt szó arról, hogy ma fontos pozíciót betöltött személy került ki onnan.

lüke 2010.09.11. 20:53:07

@aszekelyek:
nem személyeskedünk
az másnak a reszortja:)

tbb 2010.09.11. 20:53:29

@Letícia:

Azt nevezed te nagy pénznek? Szegénykém.

Jópontot kaptál. A színét megválaszthatod.

jjulie 2010.09.11. 20:54:02

@aszekelyek:

most te milyen drukker is lennél végül?

2010.09.11. 20:54:36

@Ordnassac: hihetetlen...de nincs új a nap alatt...:)))

sprenczl 2010.09.11. 20:55:14

Fletó a nagy 89-es! Huhhhh:-)))

lüke 2010.09.11. 20:55:15

@aszekelyek:
Quod licet Iovi, non licet bovi

lüke 2010.09.11. 20:56:16

@jjulie:
érettségin volt, ha nem vette

aszekelyek 2010.09.11. 20:57:43

@Boli: nem gondolta komolyan??? Figyelj, ez nem a szoci 2oo6.os kampánydumák gyüjteménye, amiről ők jelentették , ki, nem gondolták komolyan, amit kampányban dumálnak.Valamit nagyon összekevertél. Valóban leváltott sok olyan intézményvezetőt, nagy höbörgés közepette, akiknek a munkájával nem csak ő nem volt elégedett. Ez a rideg valóság és múlt időben. Visszahelyezte például a szó szerint bottal pozíciójából kivert PSZÁF elnököt, akit gyurcsányiék, verettek ki onnan, mert nem hallgatott a kussoljál be a K&H-ról és lábhoz- figyelmeztetésükre. Tudod, amiben meg se gyanusították egyik főelkövetőt sem. Soroljam még, kikkel nem volt -unk megelégedve? Komolyan is gondoltuk.Nem csak Orbán.

Ordnassac 2010.09.11. 21:00:09

@Letícia: az mondjuk tényleg igaz, hogy a MISZOT t. k. arra kellett, hogy legalizálja a Fideszt.

Mellesleg egy bizonyos Bajnai Gordon is onnan bújt elő.

aszekelyek 2010.09.11. 21:00:29

@lüke: Jó tanácsot adtam, a művelődés tekintetében. :)

2010.09.11. 21:01:58

@tbb: semminél több...na jó, a zemberek zembere Palink jobban járt...:)))

aszekelyek 2010.09.11. 21:02:23

@Ordnassac: Mintha ezeknek az uraknak az utána következő életútja, homlokegyenest eltérő lenne. nem? Szerintem nézzük, a rendszerváltás és utána időkben a tetteiket. Az egészségesebb.

DEMOK · http://demokrata.budapestoldal.hu/ 2010.09.11. 21:03:30

Én szinte kizártnak tartom, hogy Orbán ezzel az íly módon nevesíthető személyeknek üzent volna. Ő csak igazolni akarta a közismert intézmények felsorolásával azt a totális térfoglalást, amihez hasonlót csak az MDP hajtott végre 1949-ben. A Fidesz az állam minden részébe benyomult, ahogy az egy jó kis bolsevik párttól elvárható, minden teret elfoglalt, minden területet teljesen az ellenőrzése alá vont. De persze azt nem akarta mondani - még egyelőre nem - hogy teljes elitváltást akar végrehajtani, a régi elitek minden tagját ki akarja szorítani, egy új politikai osztályt, egy új úri középosztályt akar létrehozni és ő akarja egyrészt meghatározni, hogy ennek kik lehetnek a tagjai, másrészt ugyanúgy akarja éltetni és működtetni, mint a kommunisták, vagy előttük a Horthy rendszer keresztény-nemzeti középosztályát. Az állami erőforrások elsajátíthatóságával a döntési pozíciók teljes és ellenőrizetlen uralásával. Szóval nem Bihari ellen szólt ez a szöveg és nem is Kovács Árpád ellen, csak úgy általában megint hazudott egy vaskosat és mindenki által ismert példákat akart ehhez hozni. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a hazugság nem volt elég gondosan megkonstruálva, de nem számít, mert ugyan ki kérné, kérhetné ezt számon tőle. Ebben az országban Orbán még komoly kérdést soha senkitől nem kapott és a jövőben pedig még kevésbé fog. Kádár Jánost sem hozták soha kínos helyzetbe az úgynevezett újságírók. Hát ezért nem kell különösebben megfontolnia, hogy mit mond. Ezért lesz egyre megfontolatlanabb a kijelentéseivel, mert úgysincs semmilyen következménye. IDEHAZA. Külföldön annál inkább. Ezért sikerült mindenkivel száz nap alatt elrontania a viszonyát. De az már egy másiki kérdés.

aszekelyek 2010.09.11. 21:04:35

@jjulie: MAgyarország drukker. Hát te?

bigapples 2010.09.11. 21:06:00

@jjulie: Gugli az egész. 40 év múlva az unokáid se barnássá fakult fényképek alapján emlékeznek majd vissza a nagyapjukra, ahogy mi tesszük. Beütik a keresőbe, hogy zsüli és jólesően mosolyognak majd, az öreg hogy megadta anno a fideszbirkáknak :)

Devil 2010.09.11. 21:06:51

Ha valamit pedig Orban kur szejjel, azert is az MSZP lessz a felelos (na meg a libsik):
"Göncz Kinga: Brüsszelben már felmerült, alkalmas-e Magyarország az EU-elnökségre
A kormány szerint felkészültek, és inkább nemzeti egyetértésre lenne szükség."

lüke 2010.09.11. 21:07:38

@DEMOK:
"országban Orbán még komoly kérdést soha senkitől nem kapott és a jövőben pedig még kevésbé fog. Kádár Jánost sem hozták soha kínos helyzetbe az úgynevezett újságírók"

még én se:)

lüke 2010.09.11. 21:10:11

@Devil:
ezért még börtön is járhat

aszekelyek 2010.09.11. 21:11:28

@simonmondja.: Az, hogy aki nem fizet, az fizessen fel sem merült a kedves naaagy reformerekben. A korrektség pedig ott kezdődne. Az ellen például nem lenne nagyon kifogásom. Ám az ellen erősen volt, hogy a nyugdíjasok is fizetére voltak kényszerítve. Majd visszatérítjük alapon. akiknek zömmel ellátássssi igényük van , ám már fizettek egész életükben előre.A reform az sajnos bitang rosszul volt kieszelve. A lógósok, akik valóban tudnának fizetni, például, akik milliárdokkal tartozhattak de miértis?. azokról meg szó sem volt, hogy befizetni vagy foglal az apeh. Csak a hatalmas pénzkivonás és volumenkorlát, az volt a lényeg.

6.Lenin 2010.09.11. 21:13:34

Emlékeztetőnek.

www.youtube.com/watch?v=4AUsXqSMXGQ

1.02-től érdekes.

Aztán némi töprengés, mi is történt 2010. ápr. 25-én.
Mit jelent a gyökeres változtatás.
Mit is akartak a választók, 2010 tavaszán.

Vágyak, álmok kergetését kéretik 2014 tavaszáig elhalasztani.
Volt adva idő a cselekvésre. Akkor kellett volna.

shwarcz bácsi 2010.09.11. 21:16:34

@DEMOK: mindenben egyetértek veled.csak abban nem ,hogy nem a régi elitet akarják elintézni.,annak csak egy bizonyos részét.ugyanis a régi elitnek nagyon sok jelenlegi fidesz tag is tagja volt.én inkább azt mondanám,hogy aki nincs velünk az ellenünk van politika alapján mennek most a dolgok..ez azzal is magyarázható,hogy ebben az őrületes elszámoltatási hullámban,eszük ágában sincsen nyílvánosságra hozni az ügynöklistát.nem érdekük a múlt rendbetétele.
a régi emberekkel pedig nem lehet új jövőt építeni,mert nem hiteles.ahogy mostanában fogalmazott egy válogatott labdarúgó,érthetetlen hülyítés folyik a válogatottnál.nemcsak a válogatottnál....

jjulie 2010.09.11. 21:16:58

@bigapples:

a megbarnult fotók biztosan elállnak 100 évet, ezekről az elektronikus jelekkel meg ki tudja mi lesz addigra

megnézted az ordi kormányfőkeltető linkjét?

lüke 2010.09.11. 21:17:49

@Letícia:
most mi van?
ismered a viccet
cigány megy a biciklin a lejtön
kiabálják, kontrázz
umta, umta
(csak azért jutott eszembe a kolléganöm vett egy MTB-t oszt kontrázni akart a meredeken s eltörte szegény a kezét)

jjulie 2010.09.11. 21:19:35

@lüke:

a büszke mariddal sokkal elégedettebb vagyok, az nagyon de nagyon jó

ez pocsék

Ordnassac 2010.09.11. 21:19:54

@shwarcz: na jó, Huszti Szabolcsból ne csináljunk már hőst, akármilyen jó játékos, nem az első öntömjénező primadonnás megnyilvánulása volt.

Egervári ifiedzőként jó volt (ne felejtsük, a sikeres U20-as válogatottnak ő volt az edzője), szövkapként meg már régi ember? Nincs sok bizodalmam a csapatban, de azért Egervári ezt nem érdemli meg.

Elnézést az offért.

aszekelyek 2010.09.11. 21:20:06

@ex: Mire készültök gyurcsányék?? VAlami nagy disznóságra megint? A szívási jósda adta ezt a jóslatot? Olvastam, a hazug elqró ezzel jött ma. Ő, aki bukott és nem töltötte ki az idejét, hanem elbújt a bajnai mőgé. Mindent elqrás után tíz évre előre. zabad véleménye másoknak, hogy nála többet nem ártott senki. Mit is tudna jobban? Hazudni? reggel éjjel, meg este?

aszekelyek 2010.09.11. 21:22:25

@Átverés!: Az egész kampány , sőt előtte is arról szólt a szociéknál, hogy a FIDESZ-nek nincsen progaramja. Se aláásni, se ellopni nem tudták. Kellemetlen.... Most predig állandóan támadnak valamit, ami nincs? Ennyi esze van a balik választónak?

jjulie 2010.09.11. 21:23:38

@6.Lenin:

már megint meguntak a kocsmában?

2010.09.11. 21:24:26

@lüke: tetszett, az van, na!:))) Meg a vicc is! Te, mint pszicho, nem tol valami anyagot szerinted?

lüke 2010.09.11. 21:25:11

@jjulie:
azok is umtáznak
Iker Romero szerint:)

aszekelyek 2010.09.11. 21:25:15

@Ordnassac: Írtam, hogy mondtál?:) Te nem.... :D

lüke 2010.09.11. 21:28:07

@Letícia: simly hülye
drótoltam:)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.11. 21:30:08

@aszekelyek:
Nem az volt a népszavazási kérdés, hogy a nemfizetők fizessenek...
Az volt, hogy senki ne fizessen. Pedig négyszer annyi a nemfizető, mint a fizető magyar.

A nyugdíjasokat és a többi járadékost meg miért vennéd ki a fizetők közül?
Amikor benn fekszenek a kórházban, benn kajálnak és gyógyulnak, akkor ugyanúgy megjön a nyugdíjuk, mint amikor otthon esznek.
Abból szépen megfizethetnek napi háromszázat a kajáért.
Nem drága.
Otthon többe van egy nap kaja.
Ha nem fizetnek, a család beutaltatja üket kosztra-kvártélyra és felveszi a nyugdíjukat.
Nem rossz üzlet és sokan csinálják.

jjulie 2010.09.11. 21:30:25

@aszekelyek:

az orbánmagyarország drukker vagy?

te is tetüdőzted a wermerfideszmosóport?

lüke 2010.09.11. 21:31:02

@Ordnassac:
ámen
egyetértünk,mégha
3 M juró a piaca ára,miért ilyen sok?

2010.09.11. 21:32:45

@shwarcz: így van. A címhez visszatérve, lehet, hogy a volt szervezeti vezetők alatt szétment az egész - na ja, mert volt aki nem állt be OVnak a sorba -, most az ő keze alatt az egész szét fog menni...

És az milyen már, hogy pl. a nagytudású Sólyom professzort is leiskolázza, mintegy meg van az indoka annak, hogy miért lett kirúgva...

Otthon a tükör előtt biztos gyakorolja, hogy ő legjobb, a legokosabb és a legleglegelhatalmasabb törpe a világon!!

Egyébként ebből is látszik, mennyire beteg ez az ember, ő mindenkit csatasorba állít, ha tetszik neki, ha nem. Imádom Napóleont, nem akarom hozzáhasonlítani, mert az az igazi katonákkal és harctéren küzdött.

lüke 2010.09.11. 21:35:25

@simonmondja.:
ennek megelözésére
napidijat kell fizetni a Lajtától ny-ra
cca 10 juro
és a betegek!!!! után otthoni ápolási pénz van
-mig kórházban vannak nem kapják-
tehát gyorsan hazaviszik
s nem is dugják otthonba öket!

shwarcz bácsi 2010.09.11. 21:35:35

@Ordnassac: majdnem jó.de téged is meg lehet fogni.
ezt a csapatot both józsef fedezte fel és vitte őket az u19ig.
aztán,az u19 es eb n sisa tiborral 3.okok lettek.ennek két éve.
utána jött várhidi péter,és az emlékezetes szerbek elleni 8-0 eredmény.ami kissé bundagyanús lett miután vass ádám összebalhézott néhány társával,mondván hogy nem hajtottak eléggé.erre várhidi kijelentette,hogy nem az övé a felelősség,hiszen nemrég vette át a csapatot.
után érkezett wilco van buren,majd amilyen gyorsan jött ,úgy el is tűnt.persze walestől kikaptunk 4-1re vele.
utánna jött egervári,vele nem nyertünk semmit.max tapasztalatot.
és nem csinálok hőst husztiból,de igaza van sok mindenben.
egervári kinevezése politikai döntés.csányi kinevezése politikai döntés.mit keres ott mezey györgy, a tésztás??
neki lenne egy kis elszámolnivalója a magyar nemzeti szurkolókkal 1986 mexicó óta!! többek között erre is várunk!!
aztán,az a hurráoptimizmus amit a futballokos kreált,az még a pályán nem elég.annál egy picit több kell,csak tudod ott dumával,meg politikával nem sokra megy az ember.
arról meg nem is beszélek ,hogy ha vkinek más a véleménye akkor azt már nem is lehet kimondani?nemcsak huszti,hanem,juhász,és hajnal is furcsáll néhány dolgot.
fognak itt még csontvázak hullani mert itt vannak csak igazán....

bigapples 2010.09.11. 21:37:00

@jjulie: igen, szép csapat :) Akkoriban a Fideszesek bíróságra jártak, mert be akarták tiltani őket. Én úgy tudom, ennek kivédésére szolgált ez a tartalom nélküli szervezet.

Tanulságos, hogy akik akkor ifjúsági vezetőként mozgolódtak, azok mind magas funkcióban vannak manapság. Az ide írogató 18-20 évesek még észbe kaphatnak, ez az út a magas pozíciókba, ha megvan hozzá az kellő arcbőrvastagság.

@Ordnassac: Lehet, hogy van amiben igaza van Husztinak, de az a fő problémája, hogy a posztján Dzsudzsák játszik a válogatottban. A nyírlugosi srác meghatározó játékos a holland bajnokságban, miközben ő a leningrádi fagyban üldögél a Zenit kispadján.

lüke 2010.09.11. 21:38:33

@Letícia:
nana ,
felégette egész Európát
s behozta a ny. kulturát: kuss

6.Lenin 2010.09.11. 21:40:39

@jjulie:

Azt az idióta gügyögést unom, amit a bukott oldal itt folytat, tavasz óta. Ez nem vita, ez szánalmas nyivákolás. A választók döntöttek, arról beszélj, mi és miért történt? Mik a lehetőségek egy gyökeres változtatásra a seregnyi gönc kingák, debreceni józsefekkel szemben? Nem véletlen a kisbetű.

Nem a folytatásra szólt a megbízás. Jó lenne már ezt tudomásul venni.
Volt idő, akkor kellett volna.
Amúgy ne erőlködj, az első néhány hsz-ed után el tudlak helyezni a megfelelő dobozkába. Felesleges bizonygatnod.

Ordnassac 2010.09.11. 21:40:40

@bigapples: azt én sem zárom ki, hogy van, amiben igaza van. Azonban ezt lehet belső keretek között elmondani vagy, ha felkeressük a nyilvánosságot, akkor nem ennyire bombasztikusan fogalmazni.

Huszti engem arra a netizenre emlékeztet, aki minden lelépésekor drámázik egyet, majd idővel szépen visszatér (helyzettől függően).

aszekelyek 2010.09.11. 21:41:02

@Ordnassac: Miéárt nem inkább gyáva a FIDESZ, gyzrcsényi szavaival? Olvastam ezt a förmedvényét. Kb annyi köze volt Orbánnak a mai alkotmányhoz, mint neked, meg neke, Egészen kis pontocskácska volt. A nagy szdsz fenekén. Naív kis pontocska. Ez persze nem is hasonlít már arra a 89-esere, a rengeteg módosítás után. ezen kívül ez ideiglenes alkotmány. 89 óta. Talán 4o évig legyen ideiglenes, mint a szovjet megszállás? Azért , mert a feribohóc akarja, milliárdokért tartsunk népszavazást arról, amiről a legtöbb embernek a leghalványabb fogalma sincs? 4-5 milliárd van erre? Ez nem olyan téma, hogy azon felül is teccik-e akarni még fizetni, amit egyébként is kellett eddig a bemenésért az orvoshoz, kapupénzt- vizitdíjat? Azt fel tudta fogni a debilitás határán innen lévő népesség nagy többsége, miről van szó. Nem félek, hogy ezt ha kiírják, meg nem nyerné a FIDESZ: Hanem felesleges és gyurcsányi a zacskós nagy reformer elqró azért dobta be ezt, hogy tetszelegjen demokratára festve magát. Alkotmányt nem a drágalátos ligetben újságíró-verőkkel kell elfogadtatni. Meg a rendőrterror és sumákolás támogatóival.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.11. 21:42:41

@lüke:
Nyugatiak, piha...
Azok nem tudják, hogy a mamika szeret ott lenni az elfekvőben, ahonnan csak tepsiben mehet ki.
A lényeg, hogy ingyé legyen.

jjulie 2010.09.11. 21:43:13

@lüke:

nem jó srác a napoleon?

elfenekelte a habsburgokat meg a poroszokat?

nincs is szobra pesten, csak egy ház homlokzatán

2010.09.11. 21:43:32

@lüke: háááááááát ja. Kuss? Kuss huss!:)

aszekelyek 2010.09.11. 21:43:34

@Letícia: Visszaolvastam, amit a negligálásról írtam. Nem értette meg a szöveget. no de aki érti az olvasott szöveget, az meg ne szóljon hozzá, akkor sem, ha ezt kifejezetten kéri a szerző? Mindehhez gratulálok.

lüke 2010.09.11. 21:44:14

@shwarcz:
vicces Mezeyvel le kell számolni
mással nem
szerintem meg erypot kellett volna adni Mexikóban, csak akkor nem vót még

aszekelyek 2010.09.11. 21:47:14

@simonmondja.: Ezt kell terjeszteni, értem

darkmirjam 2010.09.11. 21:47:28

Honnan tudná? Mondja, mert modják neki.
Ettől ő nem lesz szakmai.
Csak tudatosan tudatlan. Dehát miért is kellene bármit is tudnia.

lüke 2010.09.11. 21:47:42

hogy feléledtetek
@jjulie: kérdezd meg Blüchert vagy Wellingtont?
( vagy a bélszínt tres saignant)

@simonmondja.:
ingyé nincs semmi
csak vót

shwarcz bácsi 2010.09.11. 21:49:58

@lüke: a vicc az hogy mezey még mindig a magyar válogatottnál van...szerinted ez nem vicces?v esetleg neked elmondta mi volt mexicóban?mert akkor kérlek oszd már meg velünk szurkolókkal is kérlek....
amúgy itt ez dívik minden szinten.új jövőt építünk,a régi emberekkel...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.11. 21:51:26

@aszekelyek:
Ne rettegjél a népszavazástól.
A kétharmados felhatalmazást mindenre megkapja Viktorunk.
Még arra is, ha az új alkotmány bevezeti a Türkménbasi törvényeit.

2010.09.11. 21:51:39

Orbán minek beszél, ha nem tud beszélni?? S minek iszik az, aki nem bírja? Ez utóbbi, csak úgy eszembe jutott...:)

lüke 2010.09.11. 21:52:35

@shwarcz: ja
kupleráj
ahol a matracokat cserélik a kurvákat nem
kevesen vagyunk.................

aszekelyek 2010.09.11. 21:53:58

@jjulie: Látom ezt nehezen értelmezi kelmed. Az, hogy egység, nem megosztott acsarkodó két tábor. Magyarország érdeke egy. Akárki, akármit is mond. Úgy gondolom, senkinek nem jó az, amibe mindannyiunkat beletuszkoltak.CSak próbálgassa, ízlelgesse. Az egységes magyar érdek. Az oszágé. Nem párté, nem egyeseké, akik a médiában magukról állítják, mint ma ferenc, az elqró. Az mszp-t kicsinálta és most lenyúlná. Az sem érdeke az országnak. Tudja egy igazi demokrata elfogadja, hogy vannak mások, akiknek lehet más a véleményük. Attól nem kezd vicsorítani. Lehet, hogy úgy gondolták, muszáj szemben állnunk. Szerintem nem. Főleg bizonyos , bizonyítottan veszélyes illetők sugallatára. Az ország érdekében.

jjulie 2010.09.11. 21:57:25

@aszekelyek:

jó nagy adag mosóport nyeltél

shwarcz bácsi 2010.09.11. 21:57:47

@lüke: és még egy.az u20 csapat a komcsi diktatúra alatt lett bronzérmes.azt a generációt is a kommunisták nevelték ki.
mig a polgári kormánynak sikerült elérni azt ,hogy nem jutottak ki
a 2012es olimpiára.mert a futballokos a két legfontosabb selejtező mérkőzés előtt az u21 es éléről elvitte az egervárit a nagycsapathoz.talán hagyni kellett volna,és nem a gerazozó miatt kellett volna orbánnak beleavatkoznia a fociba.

2010.09.11. 22:00:09

@jjulie: szija rendesen...:))

@shwarcz: fogd már fel, hogy mind nyuszik, ha van sapkájuk, ha nincs...:)

lüke 2010.09.11. 22:01:10

@shwarcz:
nem értek a focihoz
csak a mükorihoz:)
azt Axel Paulsenig elmondom neked:)
jó éjt

shwarcz bácsi 2010.09.11. 22:02:15

@lüke: ok.vettem.holnap műkori a téma.jó éjt.

shwarcz bácsi 2010.09.11. 22:03:01

@Letícia: értem én.Veled nem kávéznom kellene?
:-)

aszekelyek 2010.09.11. 22:05:27

@simonmondja.: Nem rettegek az elqró szeszélyei már eddig is qrva sokba voltak az adófizetőknek. Játsszon azzal amivel egyidős, ne a maradék pénzünnkel. Amit még miatta nem kell az IMF- EU. kölcsönökre és a többire kinyögnünk. Nem olcsó nekünk ez a mulatság. még több pénzt ki az ablakon, az tetszene neki. Ha nem teszik akkor is legitim kormány van és a törvényei is azok. Pont, mint az ő kormányáé- Demokrata ezt az alap folgot nem kéne, hogy figyelmen kívül hagyja. Rávetül ugyanis akkor a nem is demokrata árnya. Azt ugye mégse akarhatja, mint nem úriemberként hazugsággal választást nyerni? Hogy aszonta, KI akar itt vizitdíjat, dobozdíjat... bevezetni? Orbán és az ország arcába hazudva, amit aztán naaagy reformnak becézett és erőszakoskodott vele.Nos ezek a kifogásaim a bitang drága ötleteivel kapcsolatban.

2010.09.11. 22:06:07

@shwarcz: kávézni most? Nem fogunk jól aludni tőle!:)

aszekelyek 2010.09.11. 22:06:30

@Devil: Még nem tette meg. Előre huhog az elvtársnő.

Ordnassac 2010.09.11. 22:08:43

@Letícia: @shwarcz: csak a tisztánlátás végett: ne lepődjek meg, ha Letícia a közeljövőben shwarczné néven ír ide? :-P

shwarcz bácsi 2010.09.11. 22:10:01

@Letícia: nem most.de a jövő héten?

aszekelyek 2010.09.11. 22:10:04

@Letícia: Szűrös vagy pozsgai volt az, aki kivégeztette az 56-os vádlottakat?

shwarcz bácsi 2010.09.11. 22:11:07

@Ordnassac:azért azon magam is meglepődnék.... :-)
egy kávé elég lesz.

Ordnassac 2010.09.11. 22:11:17

@aszekelyek: esetleg Kiss Péter, Gyurcsány Ferenc vagy Kovács László?

agyatti 2010.09.11. 22:11:20

'A kékek és a zöldek". Csak a "rátermettség" hiányzik mind a két oldalon.

aszekelyek 2010.09.11. 22:11:43

@jjulie: Önnek is van egy alpári stílusa. Hajrá magyarország. Még az olyanok is, mint ön.

ssi 2010.09.11. 22:12:14

@Letícia: látom elment a cicád :-( mit mondott, visszajön?

@Ordnassac: ha tavasszal még tart a népszerűség, lehet még népszavazás

@aszekelyek: pl. 10 év múlva: nincs már tartozás, voltak reformok ,,, mi kell még ahhoz, hogy a lakosság nagy része elégedett legyen, van rá remény?

@akur: T.G.-blog szisztematikus, a témák fontosak, nem a személyeskedés, jó informálódni, eszmét cserélni is, OFF-olni is, a humor is jöhet, üdv itt

2010.09.11. 22:13:55

@Ordnassac: naaaaaaaaaaaaaaa, Ordi! Ne izgulj, csak kávézni hívott! Különben is, lehet, hogy nős...!:)

@shwarcz: jó, térjünk vissza rá a jövő héten!:)

aszekelyek 2010.09.11. 22:14:10

@jjulie: MAgyarország. Mérgemben még ezt is elütöttem. No de önnek minden jót. Jó éjt is. Kellemes további dehonesztálást. Van aki annyira frusztrált, hogy az elégíti ki.

2010.09.11. 22:16:17

@manyike: a cicusról csináltam több sztárfotót, csak fel kell töltenem...addig is, kicsit beszínesítettem az avataromat, hogy jobban feltűnjön, ha váltok!!:)

Ordnassac 2010.09.11. 22:16:19

@Letícia: izgulni? Miért? Csak örülök, ha két szív egymásra talál. :-D

(Elnézést, ez kihagyhatatlan magas labda volt!)

shwarcz bácsi 2010.09.11. 22:16:29

@Letícia: rendben.akkor küldj egy email címet.amin egyeztethetünk.

2010.09.11. 22:18:52

@Ordnassac: mit tudom én, miért izgatod magad!:)) Végül is, te vagy az osztályfőnök(TG) helyettese, oszt ordungnak kell lennie...:)

2010.09.11. 22:23:35

@Ordnassac: hát ja, de azért gyalul rajtunk, nyugi...különben is oroszlán, az meg alapból jó pedagógus...:)

aszekelyek 2010.09.11. 22:25:01

@simonmondja.: A kórházi napidíj sokkal több. Eszem a kis szivedet.Nem 3oo.A kisnyugdíjas tönegnek meg nem mindegy. Az empátiádon még van mit csiszolni. Mellesleg a Lajtától nyigatra rengeteg öregotthon van. Nem elfekvő. Amibe ápolási osztály néven bagyonért lehet benn lenni. Nem 3oo. Nem mindenki teljesen tájékozatlan. No és 5 ezer brutto eurós fizuból, lehet, hogy könnyebb is. Ám a 25 éves középfokú szakképzettség is hoz 2-3 ezret. A fizetni nem tudó tömegek pedig akkor is az állam költségén maradtak ám!

shwarcz bácsi 2010.09.11. 22:25:50

@Letícia: nem vagyok nős.és nincsenek nősülési szándékaim se.
egy kávéról volt szó ... :-)
.

2010.09.11. 22:26:52

@aszekelyek: és maga mikor megy oda? Nagyon készült erre a nyugdíjas projektre...:))

2010.09.11. 22:28:56

@shwarcz: :))) Én is a kávéra emlékszem...Ej, ez a jó öreg Ordi összezavart!:)))

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.09.11. 22:31:08

Idén csak tízen mentek matek/fizika szakos tanárnak miközben 200 ilyen tanár ment nyugdíjba. Nem tudom az elküldötteket sajnálni. Ideális közalkalmazotti ejtő ernyős pozíció megüresedés van, átképzés és újra lehet bizonyítani.

shwarcz bácsi 2010.09.11. 22:31:40

@Letícia: nem gond :-) jöhet a mail... :-))

Ordnassac 2010.09.11. 22:37:14

@Myta: ööö... valahogy hiányzik nekem az összefüggés az első mondatod és a mondandód többi része között.

aszekelyek 2010.09.11. 22:37:42

@Ordnassac: Gyurcsányi konkrétan beházasodott apróékhou. Olyan nagyon nem neheztelhet érte. Meg lövetett is. ha tagadja, ha nem. Szépen együtt működtek mindannyian azzal a lobbyval, amely a mai napig dugdossa a dokumentumokat azokról az igőkről. Nem történt semmi olyan, amiből arra lehetne következtetni, akár csakkissé is elítélné azokat a megtorlásokat. Inkább elmismásolásban vannak nyakig benne. Ami nem mondható el a z előzőekben nevezettekről. Aki összebútorozot az ÁVH-s uzódokkal, akik rejzegetik azokat az adatokat, nem tűnik nagyon mentesnek azoktól a dolgoktól. Még nem felejtettem el, amit az antall kormány idején és utána műveltek.

Ordnassac 2010.09.11. 22:40:57

@Letícia: nem azért, hanem mert kineveztél helyettesévé...

2010.09.11. 22:44:05

@Myta: majd megyek akkor tanítani...de jó lesz!:))

aszekelyek 2010.09.11. 22:44:59

@aszekelyek: Álmos vagyok, sokat ütök mellé. Jó éjt a TG -nek is. Aludja ki magát. Hátha felismeri, hol sántít az az értelmezése:)

2010.09.11. 22:49:15

@Ordnassac: ja, mert? Precíz, alapos ember vagy...:)

2010.09.11. 22:52:05

Döbbenet, hogy beszabadult ide Mary Orange Poppins, mint valami önkéntes kedves nővér, oszt soroz minket itten...átneveléssel is foglalkozik a fidesz?:) Kemény...

drukkker 2010.09.11. 23:57:39

@aszekelyek: Nem tudom ki vagy, ennyi baromságot amit itt összehordasz.......
Már elnézést, hány évesnek tetszik lenni, hogy 50 - 60 évvel ezelőtti eseményekről ennyire precíz véleményt tetszik (?) alkotni. Ki dugdos mit? Gyurcsány elvette az Apró Antalt? aki,-mint irod, még lövetet is? Mit lövetett? Kit lövetett? Láttad? Vagy csak azokból az iratokból derülhetne ki, amit Gyurcsányék (aki akkor még nem is élt) rejtegetnek.
Ez a demokrácia, ez a sajtó szabadság, mindenki azt ír amit akar, még te is! Na de ennyi baromságot.........

tcom 2010.09.12. 00:02:45

Hogy miért mondhatta ezt Orbán?
1. Bűnbak keresés, de azt gondolta nem gondolnak utána a népek, hogy ettől függetlenül miért kerülnek fontos pozíciókba, ha "szétment kezük alatt" a szervezetük. A hülyítés kategóriája.
2. Tényleg rosszul végezték a dolgukat, de valamit tudhatnak, ami káros lehet a Fideszre és ezért kárpótolták jó pozíciókkal őket. Lefizetés, elhallgattatás kategória.

drukkker 2010.09.12. 00:09:17

A cikkhez csak annyit: Lépten nyomon tettenérhető, hogy Orbán beszédeiben rengeteg az ellentmondás.
Orbán politizálása, de főleg a kommunikációja ellentmondásos, önmagát kontrakakrírozza.
A legszembetünőbb, hogy azt akarja megetetni a zemberekkel, akik sajnos el is hiszik neki, hogy itt valamiféle "fülkeforradalom" van. Nincs vér a pucájában kiállni és belemondani a zemberek arcába, kérem szépen amit nyolc éven keresztül elleneztünk, mint parlamenti ellenzék, azt most bizony mind egytől egyig meg kell valósítani. És nagyon fog fájni ! Mert még pár hónapig lehet démonizálni az előző vezetést, de a zemberek várják a messiást Orbán személyében, és ha nem fog eljönni hamarosan, (márpedig nem tud eljönni), hatalmas balhé lesz. Csalódott lesz a sok hiszékeny, aki azért választotta Orbánt, mert elhitte, hogy ő is tud "vizet fakasztani", de nem rá fognak jönni, hogy "meztelen a király", és a gazdagabbak, még gazdagabbak, a szegények, még szegényebbek lesznek. Orbánnak meg hamarosan nem lesz feje, hacsak meg nem védik az általa hirtelen létrehozott "terror elhárítók". Mert nincs erősebb a népharagnál. Petőfi is megénekelte: "felül a gálya, alúl a víznek árja, és mégis a víz az úr"

pucros 2010.09.12. 00:38:14

Szerintem ez olyasmit jelent, hogy nem jóságos bácsikra, hanem katonatisztekre van szükség.

Rókakígyó 2010.09.12. 07:56:30

A Magyar Szoc Munkáspárt feltámadt. Széles népi bázison, sokmindenben komcsi szemlélettel, maximális káderezés mellett gyakorlódik a hatalom. Ennek a sikeréhez tényleg romos országra lenne szükség a. Meglátjuk. Érdeklődve várom, kivéve azt a kicsi tényt, hogy meg volt már ez próbálva és nyoma sincs annak, h ők kevesebbet szeretnének elvenni, mint régen.

Azért lett volna épeszűbb nem mindenbe belenyúlni, mert úgy lehetne azt mondani, h másvalaki a húnyó. Visszafelé mutogatni egy idő után nem lehet már, sőt most sem (svájci frank). Kérdés, h aki nem tud lakáshitelt törleszteni, de nem lehet kilakoltatni az jól fogja-e magát érezni...

László56 2010.09.12. 08:03:42

Egy nagyon szép hétvégét Mindenkinek

Szétment a kezük alatt ? Kérdezi az elemző és hivatkozik Orbán Viktor, - a második Orbán kormány első száz napját értékelő-, beszédjére. Arra a beszédre, amely az utóbbi idők egyik leghitelesebb és az egyik legjobban agyonhalhatott beszéde volt. Hiteles mert őszinte, agyonhallgatott mert ha az ellenfelei nem ugranak a beszédre, -úgy mint az elemzőnk is-, akkor a médiánkon keresztül nem sokat hallottak volna róla a polgárok. Igaz itt a FIDESZ is kommunikációs hibát csinált, hiszen ezt a beszédet nem abban a szűk körben kellett volna beágyazni amiben tették, hanem az ország elé tartozott, hasonlóan mint az amerikai elnökök az országértékeléseikben teszik. A beszéd kivételes jó minősége megkövetelte volna hogy az országhoz szóljon.

Elemzőnk, -engedve egy e-mail uszításának, mint ahogy írja-, kiragad a szövegkörnyezetéből egy részt, ahol a miniszterelnök a személycseréket megindokolja. Elemzőnk megengedhetettlenül kivetíti az általánosságban tartott beszédrészt konkrét személyekre, mint Bihari Mihály és Paczolay Péter. Mindevvel azt sugallja az olvasóinak hogy ezekről az emberekről volt szó, annak ellenére hogy a miniszterelnök meg sem említette ezeket a személyeket. Evvel a társadalomromboló értelmezéssel két dolgot szorgalmaz az elemzőnk. Az olvasói fejében nem az marad amit a miniszterelnök mondott, hanem az amit ő sugalmaz mindabba. Továbbá nyilvánosan szítja a megválasztott és kinevezett főméltóságok között az elégedetlenséget. Társadalomrombolás a la bonheur.

Elemzőnk találgatja hogy mit is mondott a miniszterelnökünk, pedig csak olvasni kéne. Azt tenni amitől már elszokott az ember a politikusainktól. Elolvasni, mert úgy van írva és mondva ahogy gondolva van. Ilyen egyszerű lenne, ha az eddigi kommunista kormányaink proletárjai nem a népünk kirablásával és a saját vagyonuk gyarapításával foglalkoztak volna, amivel egy olyan országpusztító, mélyreható bizalmatlan klímát teremtettek, ahol az őszinte beszédnek nincs helye. A megújuló társadalmunkban lassan ahhoz is hozzá kell szoknunk, hogy az őszinteségnek és bizalomnak is helye van, még ha fenntartással is. Jelenlegi kormányunk azon dolgozik hogy minél kevesebb lehessen ez a fenntartás. Segítsünk a kormánynak és mutassunk rá a népbutítás minden formájára.

jjulie 2010.09.12. 08:27:02

@László56:

megindokolja?

márminthogy elégedetlen a főméltósága?

balfék 2010.09.12. 08:28:20

@László56: "..... De hogyan várhatok én el bármely intézmény élén álló embertől jobb munkát, hogyha az elmúlt években szétment a keze alatt az, amit rábíztak. Legyen szó közlekedési vállalatról, Alkotmánybíróságról vagy éppen Számvevőszékről.”
Hát igen itt semmi konkrétum nincs. Vagy olvasni , vagy értelmezni nem tudsz!!!

jjulie 2010.09.12. 08:33:38

@László56:

ezt a bikicsunájt meg kell ismételnem:

" A megújuló társadalmunkban lassan ahhoz is hozzá kell szoknunk, hogy az őszinteségnek és bizalomnak is helye van, még ha fenntartással is. Jelenlegi kormányunk azon dolgozik hogy minél kevesebb lehessen ez a fenntartás. Segítsünk a kormánynak és mutassunk rá a népbutítás minden formájára."

jjulie 2010.09.12. 08:36:30

@balfék:

de tud, mindkettőt: de csak orbánmagyarrul, amit neked is érdemes lesz megtanulni

vasgyuszi 2010.09.12. 08:38:43

Gyerekek, teljesen felesleges energiát pazarolni a politikusok által mondottak elemezgetésére. A fentiekbol is látszik, hogy gyakorlatilag mindig hazudnak/ferdítenek/manipulálnak. Színre nemra szagra való tekintet nélkül.
Foglalkozzatok inkább a családotokkal, barátaitokkal, mukátokkal. Én is ezt teszem.
:)

jjulie 2010.09.12. 08:52:44

@balfék:

persze így, hogy a lászló56 ingyen tolmácsol, meggondolandó

Szimba 2010.09.12. 08:59:47

1. Szerintem tök mindegy, mit mond OV.
2. Valamivel fontosabb, mit csinál.
3. Még fontosabb, mi valósul meg a gyakorlatban a sokféle ígéretből.

Ui.: Örülök, hogy társkereső projekt indult. Valami értelmes is legyen már ezen a blogon.:-)

balfék 2010.09.12. 09:00:37

@jjulie: Én azért maradok a saját kútfőnél.

Gizi a laborból 2010.09.12. 09:01:05

Kovács Árpád nem rokonom, nem ismerősöm, személyesen sosem láttam.

Azért felelősségre vonni, szemére hányni valamit is, mert a politikai acsarkodás miatt éveken keresztül nem voltak helyettesei, ez azért egy kicsit furcsa, mondhatni: mocskos vádaskodás.
Az Alkotmánybíróság összetétele, kibővítése és megújítása is éveken át piszkos pártalkuk tárgya volt.

Az alkotmány betartása feletti őrködésben, a gazdasági rend betartásának felügyeletében függetlenséget elvárni ezektől az intézményetől ezek után bármelyik párt részéről alattomos politikai porhintés.

És akkor ezeket az intézményeket, azok vezetőit teszi felelőssé O.V. az elmúlt évekért, hogy a reájuk bíott intézmények nem tudták maradéktalanul betölteni hivatásukat? Miért nem néz tükörbe, hogy az ország megosztottságáért (szétporladásáért) ő maga mennyiben felelős? Amíg ő a politika színterén lesz, nem lesz egység, mert a személye olyan nagy mértékben megosztó, hogy egy nemzedéknyi váltás kell, hogy a kártékony hatása feledésbe merüljön.

aszekelyek 2010.09.12. 09:01:05

@drukkker: Ha elemi illemet ismerne, hölgytől életkorát nem kérdezné. Feleslegesen. A szüleim a köztársaság térnél laktak és a családomban volt olyan, akit az elvtársak be is börtönöztek 56 után. Nekem az elég forrás. Nem politikusok és a forradalmat ellenforradalomnak mondatók tájékoztatásából óhajtok képet alkotni. A 89 óta eltelt időben átlagos képességű , felnőtt, magyar állampolgárként tapasztaltam, vannak olyan dokumentumok, amit semmiképpen nem óhajtanak a szabadság nagy szónokai a démosz elé tárni. Néha bedobnak egy övön alulit. Pld. Pokorni apját. Ami ugye mégse egyenlő azzal, ami maga megyócska volt. Az átlag alattiaknak persze jó lehet uszításnak. Szóval rejtegetik, érdekük szerint kiszivárogtatnak és ámen. Azt a látszatot keltve, mintha valóban lehetne kutatni. A nyilvánvaló -biszku- tetteket is mossák veszettül .... Soká hal még ki az a generáció, akiknek elmondták a szülei, kik és mit műveltek az mkp szineiben és az ÁVH soraiban. Kell még pár kifogást kieszelniük azoknak a rejtegetőknek. Látom még ennyi idővel a rendszerváltás után is tabu ....?! mondom beházasodott. Apró lányának lányához. Semmi más módon nem lehetett volna belőle miniszterelnök. Gyártulajdonos. Öszödi elqró.Mivel a rendőrség egynesen a miniszterelnök alá van rendelve, a politikai felelősség is az övé azért a szégyenletes eseménysorért amit feltártak már a hivatalos jelentésekben és azért, mert televízióban mondta az 5o. évforduló éjjelén, személyesen irányított. Most sem tesznek mást, mint egymást fedezik, nincs felelős, csak borzalmas dolgok történtek, nem törvényes eszközök kerültek az azonosíthatatlan egyenruhásokhoz de nem felelős senki. Már megint. Bizony, ha rosszul is tűrik még mindig a másként gondolkodást egyesek, akkor is alkotmányos jogom a véleményem kinyilvánítása. csak tényeket közlök. persze megértem. Akik ahhoz voltak szokva, hogy megfélemlítettek kussolnak és egzisztenciájukat féltve megalkusznak a hazudozással, azoknak nehézséget okoz eltűrni, hogy a hivatalos pártvéleménnyel ellentétes vélemény is létezhet.Második generációs rejtegetés már, ami gyurcsányi körül zajlik és az mszp-szdsz viselt dolgai körül. Véletlenül a második rejtegetni való pedig megint október 23-a körül zajlik. Véletlenek pedig nincsenek. Az országgyűlésbe kerültek nagy százaléka soha sehova , a hatalomba nem került volna, ha nem a démosz feje felett csinálták volna a rendszerváltást. Adtak nekik zsebpénzt, menjenek Bécsbe, amíg suttyomban elrendezik maguknak újra a hatalom berendezését. Önnek lehet persze más véleménye. Érdeke is lehet más. Demokráciában lehet. Nekem és másoknak is.Akár a többségnek is. A jómodort azért nem ártana kicsit megközelíteni. Mégiscsak Európában vagyunk.

jjulie 2010.09.12. 09:07:03

@Szimba:

nevezett esetében a "csinálás" nagyrészt nem merül-e ki a "mond"-nál?

cambridge.on 2010.09.12. 09:11:16

@Letícia: Lady Astor: "If I were married to you, I'd put poison in your coffee."

@shwarcz: Reply: "If I were married to you, I'd drink it."

aszekelyek 2010.09.12. 09:12:41

@tcom: @jjulie: Éppen ezért, mert rámutattam, merészeltem , arra, hogy teljesen hamis, amit T.G. ebben az írásban egyetlen következtetésként tálal, OV szájába adja , amit ő nem mondott, népbutítás tipikus esete, elég sok rajongóm van , akik erről egy betüt sem, ám rólam sok "szépet és jót" írtak ide. Nem érdekes? Válogatott és közönséges stílusban egyaránt. Eddig is tudtam, hogy komoly problémák vannak a tömegeknél a szövegértelmezésben. Azt is tudtam, sokan vannak, akik a szellemi mirelitet teszik magukévá . Kész megállapítást kapnak, mondjuk itt T:G-től és nulla gondolkozást visznek bele. Azt is tudom, jó iskoláim vannak, hogy a lustaság eléggé meghatározó ember viselkedés, amire üzletet és politikát is építenek. Vannak, akik gondolkodni is lusták. Hatos karton sör és bikicsunáj. Az sem véletlen, hogy ez a kampányban lehet a szociknál. A totális szellemi nihil. Tükrözi, mit is gondolnak ők a választóik szellemi színvonaláról. Elég sértő szerintem. Persze vannak, akik azt se veszik észre, ha ennyire lenézik, leminősítik őket.

2010.09.12. 09:18:20

Szép jó reggelt, jó szurkolást!

@drukkker: így van, a víz az úr...:))))

aszekelyek 2010.09.12. 09:19:24

@simonmondja.: ugye nem állítod, hogy valami rémes közbiztonságot hagyott hátra a sikeres bajnai kormány? nem lenne szép tőled..... :) Hogy a bánatba ne lenne kész a rend? Akinek nincs az lophat 2o ezerig és kész. Megtagadhatja a közmunkát.Viheti a segélyt egyenesen a kocsmába. A család majd lop magának, ami kell. Ez a nagy rend annyira jó volt, hogy tényleg alig kellett valamit kiigazítani rajta.....Mégis mit vártál volna? Nem volt ez így majdnem jó? Vsak egy kis jogszabály módosítás és kész is. Ha a feje a halnak, ami nagyon bűzlik, szabadon grasszálhat kit kéne megrendszabályozni? a törvényekhez se kell nyúlni, hisz az teljesen jó volt úgy, ahogy volt, nem?Senki nem felel semmiért. Kivéve Orbánt. Természetesen.Nekem mi hiányzik még a rendhez?

aszekelyek 2010.09.12. 09:26:23

@Letícia: Szánom önöket, hogy nem tudnak elszakadni a mosóporos szövegüktől. Könnyebb, mint elmondani, miért nem akarnak nemzeti együttműködést. Az nagyon kínos is lenne önöknek. Megértem. Abból semmi hasznuk nem lenne. Az országnak meg lenne de az kit érdekel. Önöket nem, az biztos. Göncz kinga kijelentése az országnak kizárólag kárt okoz. Lehet ezt is játszani. aszerint is lesznek megítélve a démosz által. Egy bukott kurzus esztelen károkozása Magyarországnak.

lüke 2010.09.12. 09:28:11

www.felvidek.ma/
minden cikk egyenként megér egy misét..............

aszekelyek 2010.09.12. 09:29:06

@jjulie: Elszomorító, hogy ezen a primitív megnyilvánuláson kívül semmi nem telik. Még akkor is, ha tudom, a világ összes országában, nyugaton is, jó része csak erre képes a népességnek. azért lehet gyurcsányi módszerrel választást nyerni. ez a kocsmai színvonalés annak megválasztása, aki ezen kommunikált és ma is- tette tönkre MAgyarországot. HA nem tetszik, akkor is.

lüke 2010.09.12. 09:30:39

@szimba:
valóban simfelés helyett jobb smuzolni:)

lüke 2010.09.12. 09:32:15

@aszekelyek:
nekünk nem kell bemutatnod zsülit
söt simfelned se
egy újszülöttnek minden új,
de csak ugorj,
jóllesz a koronáriáidnak

Szimba 2010.09.12. 09:32:42

@drukkker:

Ma már a marketing, a reklám dönt el mindent. A politikában is. Ha OV önellentmondásokba kavarodik, akkor a az a beszédíróinak a hibája. Ha önmaga írja azokat, akkor is a marketing hibája, mert nem figyelmezteti.

A Fidesz hívei ezzel nem fognak törődni. Mint ahogyan az MSZP szavazói sem nagyon ájulnak el attól, hogy Gyurcsány is rendszerváltást akar a párton belül.
(Ráadásul az a vélemeénye sokaknak a pártban, hogy a rendszerváltás megtörtént éppen Gyurcsány félreállításával.)

A szavak már elveszítették erejüket, tartalmukat. Csupán eszközök egy kampányban.

Viszont a helyes útra való áttérést nem érzékeli senki. Merthogy egyáltalá

2010.09.12. 09:36:07

@aszekelyek: ja mert annak az Orbánnak a nemzeti együttműködésére masírozzak, aki 8 év alatt mást sem tett mint rombolt meg agyat mosott (jó ezt sikerrel)??? Aki a lovát tette köztársasági elnöknek, lealázva a haza jogász- és tudóstársadalmát, lábtörlőnek használta Sólyom Lászlót és használja az Alkotmánybíróságot?

Na nem folytatom, a kávémat iszom meg inkább, attól menjen fel a vérnyomásom.

Istenem...ilyen idők jönnek??:S

balfék 2010.09.12. 09:37:14

@aszekelyek: Ki is Stumpf Pisti apósa? Ki vezeti a Katonai Elhárítást ma?Ki segít az alkotmányozásban? Ki ma a Belügyminiszter?
Egyébként nem is tudtam, hogy aszekelyek, a Köztársaság téren teremnek.

Szimba 2010.09.12. 09:39:16

@Szimba:

Egyáltalán van út?

2010.09.12. 09:42:47

@jjulie: ez a por nagyon bejött!:DDD Lehet, rátapintottál a lényegre...

Na megyek főzni, szép további napot!:)

aszekelyek 2010.09.12. 09:45:55

@Szimba: Megnevezné azt az ellentmondást, hogy észrevehessem? A politikai marketing eddig is meghatározó volt. Bocs. Véletlenül azt is tanultam. Nem ma kezdődött. Másként pannon pumák csak óriási felháborodást váltottak volna ki. mondjuk azokban, akik a NENYI-t szapulják. NAgy a jólét, után nagy a baj. Igazságbeszéd. Mindennek a relativizálása. Suttogóban terjesztett dolgok. Orbán kisebbségi voltáról. nem sorolom tovább. Ja, csak még azt, hogy Orbán befagyasztja a nyugdíjakat. pár hónappal azelőtt, hogy a szocik befagyasztották. Mindezt fizetett hirdetésben , az adófizetők pénzén. VAlóban szómágia folyik. Egyes társadalmi csoportok más szavakra vevők, mint más csoportok. Persze semminek nincsenek tudatában. Hogyan vannak manipulálva. Pszichológusok által.

balfék 2010.09.12. 09:51:50

@aszekelyek: És a tanultakat itt hasznosítod. Magyarul nem kell kézpénznek venni, mert ez is a pol.market része.

Szimba 2010.09.12. 09:52:25

@aszekelyek:

Drága szívem! Kár dühöngeni. Ha adott a vájogtégla, de nincs pénz, tehetség, kemence stb. az égetett tégla létrehozásához, akkor vájogból kell építkezni.

Magyarországon (és szerintem Európában is jórészt) nincs elég művelt, érzelmileg is fejlett, a közösség érdekeit is szem előtt tartó kritikus tömeg, tehát marad a kis lépések ill. az egy lépés előre kettő hátra módszer.

Aztán 10 évente egy nagyobb csőd, amiből teljesen esetleges, hogy ki tudunk jönni, tudunk módszert, stratégiát változtatni vagy sem.

aszekelyek 2010.09.12. 09:52:39

@balfék: VAlóban elég balfék egy kérdéssor. Horváth , na és? -mondta a pufajkás... lövetett-e stumpf, amikor miniszterelnök volt? NA ugye. A KGB-s az sokkal jobb volt , csak kár, hogy lemondott.... A katonai elhárításban meg odalett több mint 5o igazán kiváló ember, tényleg.... CSak a cs.-t kéne még elhallgattatni, nem? azt mondja a szponzorok még szabadlábon.... Ezt a rossz poént..., a székelyekről... nem is írok erről semmit.

aszekelyek 2010.09.12. 09:54:34

@balfék: pontosan ugyanúgy, mint a kegyedék megnyilvánulásait. Milyen jól látja!

török gábor 2010.09.12. 09:57:53

becsülettel elolvastam az összes hozzászólást. most először érzem azt, hogy így nagyon nehéz lesz... van egy állításunk Orbán Viktortól: "De hogyan várhatok én el bármely intézmény élén álló embertől jobb munkát, hogyha az elmúlt években szétment a keze alatt az, amit rábíztak. Legyen szó közlekedési vállalatról, Alkotmánybíróságról vagy éppen Számvevőszékről."

világos beszéd, az AB és az ÁSZ azok közé az intézmények közé tartozik, ahol a vezetők rosszul végezték a dolgukat. lehet ezt másként érteni? nem. és ez nem politikai szimpátia kérdése...

a vita innen indulhat, hiszen ebből a mondatból sok minden következhet. lehet azt mondani, hogy nem ezt gondolta, hogy rosszul fogalmazott, hogy de igenis igaza van és még sok mindent. de azt nem, amit itt sokan tettek, hogy nem is mondta, tudatosan ferdítettem stb. ha már a szavak jelentésében sem tudunk megegyezni, nem lesz könnyű...

aszekelyek 2010.09.12. 09:57:59

@Szimba: Annyira azért nem csökkent értelmű minden magyar, amennyire ezt igyekeznek láttatni :) Tény viszont, hogy egészen véletlenül nem törekedtek az arányok megváltoztatására. kAkik megtehették. Kell az a böszme kritikus tömeg. Nem gondolom, hogy el kéne fogadnom ezt a nagyobb csődös sorsot.Adós kegyed még azzal az ellentmondással, Orbántól.) Kérhetném? Épülésemre?

aszekelyek 2010.09.12. 10:00:39

@Rókakígyó: Nincs rá módjuk. Szeretni szeretnének. Szorongatja tökeiket az IMF és az EU a hiánycéllal. Remélem segítettem. Ha nem tesznek az utcára kb 1oo ezer családot, télire, abból nagy bajuk nem lehet. Persze lehet, hogy böszmék is vannak köztük és meg lehet vezetni őket, válogatott Orbángyalázásokkal. Az benne van a pakliban.

Szimba 2010.09.12. 10:01:26

@aszekelyek:

Bevett módszerré vált egymást ellenségnek tekinteni, és folyamatosan másra (másokra) hárítani a felelősséget.
Ezt a pszichológia áttolásnak nevezi (ha jól emlékszem). Lehet mindig mást okolni, és lehet a sérelmekért a gyengébbe belerugni (végső soron otthon a kutyába), létezik a racionalizálás, projekció (saját rossz tulajdonságok kivetítése másokra), intellektualizálás (eltávolodás érzelmileg az eseményektől, amit TG is próbál).

A hatásos az lenne, ha mindenki a saját feladatát csinálná képességei szerint a legjobban, és nem folyamatosan másokkal törődne. A politikusok meg nem akarnának állandóan forradalmat, meg rendszerváltást, hanem hagynák a dolgokat a maguk ütemében haladni.

Olvasd a tao Te king-et!:-))

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.12. 10:03:32

@török gábor:

Szétment a kezük alatt, amit rájukbíztak.

+

Más kapja a feladatot, ők pedig kapnak más milliós értékű széket.

=

Az bíztuk rájuk, hogy menjen szét a kezük alatt.

(ügyesek voltak és megjutalmazzuk őket)

Szimba 2010.09.12. 10:06:09

@aszekelyek:

TG cikkére hivatkoztam, ami az ellentmondást illeti. De gondolom, hogy aki keres az talál. Nem csak OV, Hoffmann, SChmitt vagy mások nyilatkoztak különböző közegekben látszólag vagy valóságosan önellentmondóan, megtette ezt már sok szoci, liberális, kereszténydemokrata, jobbikos politikus is.

Mit akar bizonyítani?
Hogy OV mindig igazat, jót mond? Mert nyilván ez is lehetetlen.
Mint ahogy az is, hogy GYF mindig hazudik, és ostobaságokat mond.

Szerintem nem vezetővé emelt embereken múlik egy ország sorsa, hanem a tömegekén. Ha a tömeg mozdíthatatlan, akkor hiába a jó vezető. Ha a tömeg valamit nagy többségben akar, az megvalósul a vezetők ellenére is.

2010.09.12. 10:07:45

@aszekelyek: Ez jó végszó, hogy pszichológusok által vagyunk manipulálva. Felhívom szíves figyelmét, hogy OV legnagyobb támasza (vele megy nyaralni is), és tanácsadója Iván László, pszichiáter. És mindenki tudja ebben az országban, hogy OV-t kezelték 2002 után Bécsben.. Úgyhogy mielőtt ilyennel vagdalkozik, gondolkodjon el azon, ki manipulál kit, és kik manipulálnak kiket. Vagy tán a Xenu bolygóról tetszett jönni szintén, mint Tom Cruise vagy Travolta, és a hazai misszió részének tetszik tekintetni ezt az oldalt, és téríteni tetszik, hogy a csúnya pszihomókusok?? Vagy van valami fixációja? Miért??

Szóval legelsőnek is azt javasoltam: g o n d o l k o z z o n. És értően olvasson. Akár a sorok között is. Ez egy önzetlen tanács volt akkor is, mert magának lesz jobb, nem nekem...

Na megyek tovább, főzni...

jjulie 2010.09.12. 10:11:45

@Letícia:

ha így megy tovább, estére lesz újabb kávémeghívásod....

cambridge.on 2010.09.12. 10:13:12

Orbán szerecsen mosdatást végzett,magyarázza a magyarázhatatlant, nem túl szerencsésen.
nol.hu/belfold/szaz_nap_kaderpolitikaja__akiket_kirugtak__akiket_kineveztek

A Magyar Hírlap honlapja kirúgások címszóra 2010.05-től időtartamra nincs ilyen találat választ adott
Kinevezések alatt pedig államtitkárok. és miniszteri biztosok kinevezése található.
Hiteles tájékoztatás?
Ezek után nem csodálkozhatunk, ha néhány honfitársunknak fogalma sincs a valós helyzetről.
Az ő szemükben TG tényleg vörös provokátornak tűnhet.

A kirúgottak között van Salamon Gábor, az Aggteleki Nemzeti Park (ANP),az Őrségből hasonló okok miatt távozóban lévő Márkus Ferenc ,Hortobágyi Nemzeti Parkot (HNP) igazgató Sándor István .
Mire készül a Fidesz ezeken a területeken?Lesznek föld