Orbán Viktor hétfői parlamenti beszédében köszönetet mondott a bölcs és kitartó magyar választópolgároknak, akik „nem gondolják, hogy egy csapásra minden jóra fordulhat Magyarországon”. Az utóbbi napokban az a politikus látott hozzá tudatosan és szisztematikusan a választói várakozások hűtéséhez, aki szinte pontosan egy évvel ezelőtt még a választások után végrehajtható „kisebbfajta csodát” helyezett kilátásba.
(Fotó: Facebook)
A kormányfő a parlamentben a továbbiakban így fogalmazott: „Bennünket magyarokat szoktak azzal vádolni, hogy csodavárók vagyunk, hogy illúziókat kergetünk, hogy délibábos vágyálmaink vannak, hogy csak lelkesedni tudunk, de a kitartó munka nem kenyerünk. (…) Szeretném tájékoztatni a Tisztelt Házat, hogy Magyarországon ma én semmi ilyet nem tapasztalok.” A technika pofonegyszerű, s éppen ezért esélyes is arra, hogy hatékony legyen: miközben a választókról szól, valójában saját politikáját próbálja meg sajátosan alulpozícionálni Orbán Viktor. Nincs szó valami különös magyar sajátosságról, a legtöbb kormányra került politikus törekszik arra, hogy - nevezzük így - folyamatosan menedzselje az elvárásokat. Valahogy úgy, ahogy a foci kapcsán is már bántóan sokszor láttuk: a nagy meccs előtt a lehetetlent nem ismerve lelkesíteni („ők is csak emberek”, „a labda gömbölyű”, „egyszer nekünk is sikerülhet”), majd az első félidő végén már a realitásokat kiemelve értelmezni („papírforma”, „senki nem gondolhatta”, „csodák nincsenek”).
„Nyolc év lejtmenet után némi időre van szükség” – mondja most hűvösen a miniszterelnök, szépen átvezetve a választások utáni forradalmi retorikát a hétköznapok türelmet igénylő szakaszába. A kérdés csak az, hogy ez az átvezetés mennyire lehet eredményes, vajon a „ha esik, ha fúj” szavazókon kívül megnyugtatja-e azokat a szimpatizánsokat, akik személyes jólétük tekintetében is sokat vártak és várnak a Fidesztől. Nekem úgy tűnik, hogy ezen a téren a korábban megszorításokra kényszerülő kormányokhoz képest a mostani többség számos tekintetben lényegesen kedvezőbb helyzetben van. Következetesebb a kommunikációja, nagyobb a belső fegyelme és összetartása, hatékonyabb a propaganda-gépezete, továbbá – s talán ez a legfontosabb – gyengébb és hiteltelenebb az ellenzéke.
A sikeres átpozícionálásban tulajdonképpen csak egy jelentős ellenfele lehet a Fidesznek: saját maga. Korábbi mondatai, erős kijelentései, magasra tett lécei és elmozdíthatatlanul levert cölöpjei. Orbán Viktor bizonyára nem szerzi meg azt az örömet riválisainak, hogy fordulatról, különösen nem, hogy az ellenzéki időszak állításaival ellentétes lépésekről beszéljen. A Fidesz retorikájában minden szervesnek, előre eltervezettnek és várhatónak látszik majd, a nagy átvezetés sikere pedig alapvetően azon múlhat, hogy az ellenzék és a nem kormánypárti irányítás alatt álló média képes lesz-e elég hangosan és hitelesen beszélni a korábbi szavak és a mostani tettek különbözőségéről. Ne feledjük, hogy a szocialista kormányzás bukásában - számos ok mellett - jelentős szerepe volt a Fidesz és a hozzá közel álló média kitartó, lelkes és következetes hitelrombolásának is (Semjén Zsolt: "Beszéljünk nyíltan. Ez egy politikai feladat is volt: Gyurcsány Ferenc amortizálása. Ez százszázalékosan sikerült".)
Orbán Viktor – többek között éppen ellenfelei gyengesége miatt - jelenleg messze nem áll vesztésre ebben a küzdelemben, de az önkormányzati választások előtti – a politikai logika alapján akár korainak is tekinthető – nehéz mondatai egyértelműen jelzik, hogy megtanulta a leckét: a politikában a cikk-cakk csak akkor tűnhet egyenesnek, ha lassan és folyamatosan forgatjuk a kormányt.