Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
09:54

Az ÉS-ben már hetek óta színvonalas vita zajlik arról, hogy vajon a Fidesz hatalomra kerülésével – ahogy ezt Halmai Gábor állítja - véget ért-e a jogállam. A vitát elindító cikkről már megírtam a véleményemet, bejegyzésemet a szerző és két másik hozzászóló is tulajdonképpen értéktelennek minősítette. A lenéző, lekezelő stílushoz mindenkinek joga van, ezzel kár lenne foglalkozni, viszont egy értelmezési problémára azért felhívnám a figyelmet.

Halmai Gábor azt írja, hogy „Török Gábor (…) egyrészt publicisztikai hatásvadászatot, másrészt politikai haszonszerzést ró a terhemre”. Ugyanerre utal Radnóti Sándor is, amikor így fogalmaz: “Halmait pedig politikai haszonszerzéssel (!) vagy publicisztikai hatásvadászattal vádolja, ami gyalázat”.

Nem szeretném elvenni a harc illúzióját, kifejezetten megtisztelő, ha a személyem alkalmas lehet arra, hogy a szerzők a könnyű győzelem után kicsit jobban érezzék magukat. Az igazság kedvéért azonban halkan meg kell jegyeznem, hogy az eredeti cikkben, ahogy Radnóti helyesen idézi is, nem véletlenül szerepel a “vagy”. Eszembe sem jutna Halmai Gábort politikai haszonszerzéssel vádolni, hiszen tudomásom szerint nem politikai szereplő, ilyen ambícióiról nem értesültem. A megfogalmazással azokra a politikusokra próbáltam utalni, akiknél az erős és túlzó mondatokat politikai szerepük és helyzetük magyarázhatja.

Halmai Gábor első cikkének bevezetőjében a következőt írta: „Ez az írás talán túlságosan szubjektív és indulatos hangvételű”. Ebben nincs vita köztünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr912326217

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: TomLantos és Caligula lova 2010.09.27. 19:36:11

    Schmitt Pál államfő pénteken az ENSZ-közgyűlésen jelentette be, hogy Magyarország kisebbségekkel és a toleranciával foglalkozó intézetet hoz létre, melyet az egykori demokrata politikusról neveznek majd el. A Jobbik tiltakozik a tervezet...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szbi 2010.09.27. 10:07:20

Halmai Gábor már régen és TG-re való tekintet nélkül kiírta magát a figyelmemre számot tartható személyek közül. Szövegei értéktelenek.
Radnóti Sándor más eset, bizonyos hőkölettel fogadom újabbkori publicisztikai szereplését. Egy príma koponya belebújt egy csőbe és onnan pislog ki mint egy eltévedt egérke.

Crowz 2010.09.27. 10:12:35

Halmai Gábor leírta a saját véleményét. Török Gábor is leírta a sajátját.
Nem értem, hogy mi a probléma ezzel :)

Crowz 2010.09.27. 10:16:13

Miért van az, hogy csak a liberalizmust tekintik demokratikus felfogásnak? Sokféle demokrácia létezik nem?
De hát mint tudjuk, a demokrácia a többség diktatúrája :)
Ja és elég durva a párhuzam a 30-as évek Németországa és a jelenkori Magyarország között!

radala 2010.09.27. 10:16:47

Soha nem szoktam érteni, hogy minek ilyen dolgokon leállni vitatkozni. Szerintem az eredeti mondatot nem lehet Halmai-i módon értelmezni.
Vannak ilyen viták a világban, mint, hogy aki szerint a holokauszt tagadás tiltásának nem kedvelése azt jelenti, hogy valaki holokauszt tagadó, hogy a drogok liberalizációjának vágya azt jelenti, hogy valaki drogos, hogy a melegfelvonulás nem elítélése azt jelenti, hogy valaki buzi. Nem hiszem, hogy érdemes olyan emberekkel vitába szállni, akik szemmel láthatóan nem akarnak valamit megérteni.
Kedves tg! gondolom, te nem vagy nagyon naiv, illetve ezt nem gondolom:-)
Nem úgy van-e, hogy van olyan hozzáállásbeli különbség, amit már nem lehet tisztázni, közös nevezőre hozni.
Szerintem, aki olvasott tőled bejegyzéseket és tud magyarul, annak tudnia kell, hogy te kb azt mondod, hogy lehet, hogy valaki épp fölszámolja a demót Mo-n, de ebben a pillanatban ezt még nem láthatjuk és legitim, törvényes döntéseket hibásnak gondolni az teljesen OK. Ugyanezt egy sátáni összeesküvésnek láttatni kicsit túlzás.
Lehet, hogy te védeni akarod a kormányt, de ezt én még nem vettem soha észre. Szerintem te azt írod, hogy vezethet ez a hatalomkoncentráció akárhova (akár a demo fölszámolásához is), de ezt most még nem lehet kimondani. Söt még azt sem írtad szerintem soha, hogy baj riogatni (holott igazából akár baj is lehetne) azt szoktad írni, hogy ez nem nagyon higgadt és logikus érvelő dolog.
Ha valami ilyesmiket szoktál írni szerinted is, akkor szerintem kár rágódni azon, hogy esetleg félreérthető vagy. Persze bármit félre lehet érteni, ha az ember akarja.
Mit értsek félre?:-)

Ordnassac 2010.09.27. 10:23:31

Ilyenkor kicsit gondban vagyok, mivel a jogtudományi munkái használhatóak és jók, de amikor elkezd politizálni, akkor mintha eltörne benne valami...

radala 2010.09.27. 10:29:37

@Ordnassac: Semmi gáz nincs ezzel. A politikának nincs köze csak az érzelmekhez, ennyi.
Mióta mondom már ezt:-)
Már csak azt kéne logikusan levezetni, hogy ez nem is lehet másképpen. Amúgy ez sem tűnik nagyon bonyolultnak, mert persze, hogy nincs ezen mit ésszel megfontolni. Az ember azért kedveli ezt vagy azt a pártot, mert azt reméli, hogy ettől majd jobb LESZ.
Esetleg befolyásol, hogy ezek jobban csinálták VOLNA. De soha nincs egyetlen tisztességes kontroll kísérlet sem. Nincs itt helye az észnek és kész. :-)
Be kéne ezt látni, oszt békében abbahagyni ezt az egész blogot:-)

szbi 2010.09.27. 10:30:42

@Crowz: Mi a baj? HG "karakterrombolást" célzott meg, TG visszalőtt, nem hagyta magát. Ellenfelek tegyék ezt, rendben, de a balliberális vérpad igen szuvas. A rossz minőség sajg, a rossz minőség! Halmai esetében. TG esetében nincs szú és percegés, pusztán ijesztés: így is lehet. Ijesztődik: az ÉS törzsasztala.

radala 2010.09.27. 10:41:32

@Ordnassac: Mit tett írt Halmai 2006 őszén.
Mert azt hiszem az még egy fontos adalék lenne, hogy az ember tudja, hogy egyáltalán van-e értelme elolvasni öt. Mert érzelmek ide kontroll kísérletek hiány oda, azért vannak bizonyos kapaszkodók a világban. Így pl Schiffer András nyugodtan és joggal féltheti a demokráciát, mert már 4 éve is megtette. Aki ezt akkor elmulasztotta, az bátran csöndben maradhat.

radala 2010.09.27. 10:48:48

@radala: www.gonczolbizottsag.gov.hu/jelentes/gonczolbizottsag_jelentes.pdf

Annak ellenére, hogy a Gönczöl bizottság egy gusztustalan szar volt, Halmai egészen értelmesen és szimpatikusan nyilvánul meg benne.
Szóval vissza kell vonnom, amit róla mondtam (illetve mondani épp nem mondtam csak sugalltam). Szerintem (sajnos) teljesen jogosan szólalhat föl alkotmányvédelem ügyében. Nos, akkor a helyzet kicsit bonyolultabb, annál, mint sejtettem. Azért szerintem akkor is kár vitázni vele már csak azért is, mert kár az ÉS-t támogatni és fölhozni a blogod olvasottságának szintjére:-)

ssi 2010.09.27. 10:54:13

szövegértési gondok, vagy a szerzők részben homályos megfogalmazásai?

létezik tiszta, egyenes gondolat, vagy a kritikai felütés eleve kikezd mindent?

pl. Reviczky nyíltan vállalja pártállását, de nem mindenki ilyen

@Ordnassac: "de amikor elkezd politizálni, akkor mintha eltörne benne valami." szakmai kritikát bírja, vagy olyat alig kap?

S2000 2010.09.27. 10:57:16

"... bejegyzésemet a szerző és két másik hozzászóló is tulajdonképpen értéktelennek minősítette." Halmai ezzel leginkább magát minősíti...

Halmainak küldöm Platóntól szeretettel: You are young, my son, and, as the years go by, time will change and even reverse many of your present opinions. Refrain therefore awhile from setting yourself up as a judge of the highest matters.

radala 2010.09.27. 11:05:11

"Az első ilyen politikai válsághelyzet még a “paktum” évében, a taxisblokáddal előállt. Az azt kirobbantó ok kísértetiesen hasonlított a 2006-oshoz, tudniillik a kormány hazugsága. Azt követően ugyanis, hogy az ipari miniszter ígéretet tett a benzinárak változatlanul hagyására, a kormány mégis emelte a taxisok számára oly fontos benzin fogyasztói árát. Ugyanakkor a taxisblokád két vonatkozásban különbözött is a mostani elégedetlenségtől, amit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök “beismerő vallomásának” nyilvánosságra hozatala váltott ki. A civil taxisok maguk kezdeményezték és szervezték meg az akciót, még akkor is, ha mind az akkori köztársasági elnöknek, mind az ellenzéki SZDSZ akkori elnökének voltak a taxisokkal szimpatizáló gesztusai. Ezzel szemben a 2006-2007-es demonstrációsorozatot két ellenzéki párt indította el. "
mozgovilag.com/?p=75

Nagyon bonyolult ez a Halmai, mert egyrészt szimpatikus feje van, másrészt meg okos.
Nem is nagyon találok rajta fogást, hogy lefaszozhassam. Nagyon okosan tud fogalmazni.
Mondjuk, aki azt hiszi, illetve azt akarja elhitetni, hogy a taxis blokád spontán volt, az azért más "aljasságokra" is képes lehet.

Nem gondolkoztam még a kérdésen korábban, de nekem 2006 sokkal spontánabb volt (mármint én spontánabbnak képzeltem úgy értem), mint a TB.

Arról nem is beszélve, hogy aki egy szaros benzináremelést képes Öszödhöz kísértetiesen hasonlónak látni, no az is egy furcsa ember.

lüke 2010.09.27. 11:11:09

@crowz
Viviane Reding gyere ide is!

lüke 2010.09.27. 11:12:40

@radala:
nincs köze!
de a hisztisek érzelmeket csinálnak belöle, ez lenne a kisebbik baj,
a nagyobbik a másokra gyakorolt hatása

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.27. 11:12:49

@Ordnassac: ezt úgy is meg lehetne fogalmazni (ha nem te lennél), hogy Halmai Gábor egy végletesen elfogult faszkalap. :)

Cook kapitány 2010.09.27. 11:15:17

Ugyan Gábor, don't feed the trolls!

CSENDES 2010.09.27. 11:21:16

Ó, annyira feldühít, hogy ennyire elfogultak vagytok. Elovastam a Halmai féle ÉS cikket. Szerintem csupán tényeket közölt. Egyre sem lehet azt mondani, hogy nem tény.
Egyre sem lehet azt mondani, hogy TG nem említette volna meg, már egy írásában. A kettő között egy különbséget látok, hogy TG történyész politológusként nézi a tényeket, Halmai pedig alkotmány jogászként. Nagy a különbség, éppen akkora, mint Stumpf és Bihari (elsősorban politológusok, s másodsorban jogászok), és a valódi alkotmányjogászok között. Amit pedig média felügyelet átalakaításáról ír, az meg éppen a kutatási területe. Nem lehet, hogy az alkotmányos aggályai tehát ezirányúak és ebből fakadóak? Még ha éppen Tg-t meg is sértik.

radala 2010.09.27. 11:21:29

@lüke: Jut eszembe szimpatikus fej. A BZÖ az milyen párt most éppen? Mert Sonnleitner meg Bucher néz ki a legszimpatikusabban itt a bécsi harcban. Nem kell választanom, csak érdekel, hogy mitől van az, hogy ezeknek olyan európai fejük van szemben Haupl-lal/Starcheval.

bariga 2010.09.27. 11:25:04

Most már több a tapasztalat, mint a vita kezdetén, egyszerűen csak a tényeket kellene sorba szedni és levonni a következtetést a jogállam állapotáról. A túl sok elmélkedés konkrétumok nélkül csak mellébeszélés ez a téma pedig nem igazán vélemény kérdése. Itt már vannak tények.

radala 2010.09.27. 11:31:09

@lüke: Nem bírok rájönni, hogy minek nincs köze mihez.
OK rájöttem. Már hogy lenne máshoz köze, mint az érzelmekhez:-)
Nyilván nem kéne, hogy így legyen nem is helyes ez. De egyszerűen nincs tere a racionalitásnak.
Illetve egy tere van, ha mindenki úgy szavazna, hogy jobb lett nekem? De ez is hülyeség mert ha jobb is lett akkor is mondhatnád, hogy még jobb is lehetett volna. Pont ezzel operált ugye MP.
@Hepci: Sajnos nem egy egyszerű faszkalap, mint mondjuk DJ. Egyrészt szimpatikusabb a feje:-) másrészt okosabb, harmadrészt szerintem arról ír, amihez ért, tehát arról legalább tényszerűen okosakat mond.
Nagyon remélem, hogy csőlátású, de ettől még azon a csövön belül sajnos egyet lehet vele érteni.
Ez nem egy sima faszkalap.
Nyilván egy sértődött ember. Hát majd lesz még ö alkotmánybíró 2018 után:-) Akkor majd megértőbb lesz a világgal:-)

radala 2010.09.27. 11:36:36

@bariga: Szerintem a tényekben (mondjuk én épp nem tudom mik azok). Nincsen vita (gondolom abban nem is lehet). Az a vita, hogy amit jogszerűen megtehetsz az rendben van-e minden körülmények között vagy sem. Meg az a vita, hogy a meglevő alkotmányosság önmagában érték-e, vagy egy másmilyen is pont ugyanolyan jó lehet. A választás önmagában elegendő-e ahhoz, hogy valamit demonak nevezz, vagy nem lehet demokráciának nevezni azt, ahol Halmai Gábor nem alkotmánybíró:-)

CSENDES 2010.09.27. 11:44:58

@radala: "De említhetném példaként az Országos Választási Bizottság idén februárban négy évre megválasztott tagjainak törvénnyel elrendelt újraválasztását, még akkor is, ha magam mint a megválasztott tagok egyike érintett, és így nyilván elfogult vagyok"

Sétettsége tehát nyilván nem abból adódhatna, hogy nem alkotmánybíró, lévén hogy tudomásom szerint nem volt jelölt, hanem ab OVB-nél megújított tisztségének anullálása miatt.
De lássuk a tényeket. 4 évre megválasztották, 2010-ben az előző parlamenti ciklus alatt, melyből most visszahívták. Egyébként szerintem ténylegesen alkotmányos garanciák kiiktatásával.

CSENDES 2010.09.27. 11:48:09

@CSENDES: És mindezt logikusan és alkotmánybírósági határozattal alátámasztva meg is indokolja:"minden szervezeti átalakítás nélkül az ilyen utólagos mandátum-lerövidítés sérti az alkotmánynak a szerzett jogokat biztosító jogbiztonsági elvét. "

Mi ebben a visszatetsző? Most majd nem lesznek ilyen alkotmánybírósági határozatok.

Ordnassac 2010.09.27. 11:52:18

@CSENDES: Halmai meg politizált választott OVB-tagként és annak elnökhelyetteseként, ami egy ilyen szervnél igencsak problémás. Így még ha igaza is van, nehezen lehet levetkőzni az álszentség látszatát...

tölgyes 2010.09.27. 11:57:41

Kedves TZörök Gábor!

Én arra emlékszem, amikor az SZDSZ a közvetlen elnökválasztás ellen érvelt és a közvetlen elnökválasztás miatt a demokrácia végét vizionálta. Ezt tette a Halmainál színvonalasabb Kis János,.. de a politikában benne lévő Tölgyessy is...Utóbb Halmai bevallotta - talán épp az És-ben - hogy az akciónak egyetlen célja volt: meggátolni Pozsgay elnökségét, mert jól tudták ők, hogy a demokráciát nem az elnöki intézmény felől fenyegeti veszély. Az ő pillanatnyi politikai céljaiknak azonban ez a harc felelt meg...Vagyis az egész akció politikai haszonszerzésből indult.. és egyedül ez motiválta.

Most már aztán lehetne elmélkedni azon, hogy egy közvetlen választás esetén lehetne-e a fidesz hitbizománya az elnöki szék..:)A közvetlen választás esetén nem kényszerült volna-e rá a fidesz arra, hogy tágabb körben tájékozódjon az elnök személyét illetően..:)
Egyébként az SZDSZ és Halmai elvhűsége (OGY válassza az elnököt) addig tartott, amíg fel nem vetődött Torgyán majd Mádl elnöksége.. akkor már az ő számára is jónak látszott volna egy közvetlen választás... mert akkor az kínálta volna a politikai haszonszerzés lehetőségét... No nem úgy, hogy Halmai elnök lesz, hanem úgy hogy a TÁBOR POLITIKAI ALKU POZÍCIÓJÁBA KERÜLHET... Ennyiben Halmait most is a politikai haszonszerzés és a sértettség motiválja.. sértettség az OVB-ből való kikerülés miatt, ahol - valljuk be - valamennyiünk szeme láttára csődöt mondott a bizottsággal együtt.

Én tehát azt látom, hogy a liberálisok maradéka az ÉS-ben utóvédharcot folytat.. szellemi etikai síkra akarja vinni, menteni a politikában elveszített pozícióit. A baj csak az, hogy ŐK ÉPP SZELLEMI, INTELLEKTUÁLIS SÍKON SZENVEDTÉK EL A LEGNAGYOBB VERESÉGET. RENDELKEZÉSÜKRE ÁLLT 12 ÉV AHHOZ, HOGY POLITIKÁJUK, ELVEIK HATÉKONYSÁGÁT BIZONYÍTSÁK.. DE CSAK A CSŐDÖT TUDTÁK FELMUTATNI.. ÉS SZELLEMILEG IS PROVINCIÁLISSÁ VÁLTAK. Sajnos mondhatnám, mert persze szükség lenne egy a nemzet ügyei iránt elkötelezett liberális csoport szellemi erőfeszítéseire... de ők már a liberalizmus nemzetközi trendjeiről is leszakadtak.. és ahogy az MSZP lejáratta a szociáldemokrácia eszméit, úgy járatták le Halmai és társai a liberalizmus eszméit.. MERT NÁLUK A LIBERALIZMUS AZT JELENT: LIBERÁLIS VAGY HA VELEM EGYETÉRTESZ.. HA NEM AKKOR TE VAGY MAGAD A MUCSA.. GYALÁZATOS stb. Ha nem ők "irányítják" a demokráciát, akkor a demokráciának is, liberalizmusnak is vége... ez pedig engem inkább emlékeztet bizonyos bolsevik beidegzőgés továbbélésére, mint a liberalizmusra.

lüke 2010.09.27. 11:58:36

@radala.
az européerre
azt kell mondanom- sajnos- Ausztria legjobban képzett politikusa az elmúlt 30 évben Haider volt,
de ezt Kreisky se látta már anno másként, féltek is töle

CSENDES 2010.09.27. 11:58:46

Mennyivel állszentebb az, hogy valaki OVB-tagként politizál,és mennyivel az, hogy valaki államfőként, alkotmánybíróként és így tovább...??

skizzzz 2010.09.27. 12:00:05

Halmai ezt írja: "Azt ugyanis sem ő (TG), sem Metzinger Péter nem veszi figyelembe, hogy attól is számon kérhető az alkotmányos jogállami értékek tiszteletben tartása, aki egyébként demokratikus úton kerül hatalomra."
Az elmúlt 4 év során nem emlékszem, hogy ennyire aggódtak volna a demokratikus értékek miatt egy sokkal (!) kártékonyabb kormány működése idején..

radala 2010.09.27. 12:02:56

@CSENDES: Mondom, hogy szerintem sem egyszerű eset Halmai. Sokkal okosabb annál, sem, hogy csak egyszerűen le lehessen faszozni. Ennek ellenére azért szerintem nincs olyan politikával foglalkozó magyar, aki ne tudná, hogy Halmai "kicsoda".
A baj pont az, hogy ettől még lehet neki is igaza és elolvasva engem sok mindenben meggyőz. De az, hogy engem valaki meggyőz az nem jelent mást, mint, hogy okos és jól érvel. (azt nem jelenti, hogy igaza van).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.27. 12:03:02

@radala: minden közszereplőnek van rá lehetősége, hogy semleges maradjon, ha mellette kellően okos és szakmailag is nehezen támadható, akkor akár fensőbbségesen is viselkedhet azokkal, akik nem ily kiválóak, vagyis a 99%-kal. No most, Halmai az első feltételt a három közül egyből nem ugorja meg, következésképp erősen hajaz az - egykori - Szadeszhoz erősen húzó, de "természetesen" független liberális értelmiség különféle erősen elhasználódott alakjaira.
A szereplése pedig az OVB egykori kutyakomédiáiban inkább magára nézve megalázó, kellő belátással és más jellegű biztos megélhetéssel rendelkező komoly értelmiségiek az ilyen produkciók után jobban teszik, ha ideiglenesen-önkéntesen lelépnek a színről.
Halmai Gábornak ezt nem állt szándékában megtenni. Nyilván azért, mert megnyilvánulásaiból már hosszú évek óta érződik, abban a csapatban fontos játékos ő, aminek tagjai OV-t a patás ördögnek igyekeznek láttatni. Következésképp a nagybecsű demokrácia jelentős sérüléseit is jelentéktelennek tekintik, ha a sérülések az OV elleni elszánt küzdelem közepette keletkeznek. :)

szbi 2010.09.27. 12:03:13

@CSENDES:
Ki tetszik nyomni a vitát/párbeszédet a fősodorból. Jellegzetes balliberális technika.
Bukta, túróval. Avas túróval.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.27. 12:09:43

@CSENDES: mindig az az álszent, aki másnak akar látszani, mint ami (def.).
Próbáld így megvizsgálni a személyeket, különös tekintettel a mindig független és európai, valamint természetesen szellemileg übermensch belvárosi értelmiség legendás, majd később rútul pofára esett élcsapatára. Aminek jeles tagja Halmai Gábor, aki szintén pofára esett, így most természetesen erkölcsről, demokráciáról és egyéb hasonlókról vernyák.. - khmmm, dehogy, ilyet nem lehet mondani ily kifinomult talpig úriemberre -, elmélkedik.

CSENDES 2010.09.27. 12:11:20

@szbi: Nem tetszik kinyomni a .... És ne kezdjük el egymást minődítgetni. Ugyanis éppen ez a legnagyobb baj. Demokrata a Nemzeti Együttműködés Rendszerében csak az lehet, aki együtt béget a nyájjal?? Jogy Jullie-t idézzem :-)

bariga 2010.09.27. 12:19:46

@radala: vannak normák, országok, amikhez mi tartozunk, vagy jó lenne, ha tartoznánk. Azért itt nincs akkora "szórás", hogy ennyire lehessen egymást sértegetni, mint itt néhány mostani bejegyzésekkel. Van nyilván szakirodalom is és rokoni, baráti tapasztalat a demokráciáról, csak felül kell emelkedni kissé a napi szövegelésen és objektívebbé válni.
Erre tényleg csak talán 2030-ban lesz lehetőség, utolérés, hogy egy klasszikust idézzek.

tölgyes 2010.09.27. 12:21:47

@CSENDES:

Kedves Csendes!

Vegyen annyi fáradtságot, hogy figyelmesen elolvassa TG rövidke, mondhatnám nyúlfarknyi írását és benne Révész és Halmai idézeteket. Ön itt a minősítgetés miatt sipákol, pedig ezek az idézetek kizárólag a minősítgetésről, személyeskedő hangvételről szólnak..gyalázatos stb.

Ordnassac 2010.09.27. 12:23:42

@CSENDES: mondtam, hogy az nem az? Támogattam én Schmitt Pál elnökségét?

Bihari első alkotmánybírói időszakára nem lehet panasz, amely ügy olyan törvényekre vonatkozott, amelyeket ogy. képviselőként megszavazott, akkor nem vett részt a döntéshozatalban. Ez szerintem korrekt. A második megszavazása szerintem felesleges volt, hiszen 2,5 évre választani valakit egy 9 éves megbízatásra, szerintem kevés.

Ami Stumpfot illeti: még nem tudjuk, hogy milyen lesz alkotmánybíróként. Ettől függetlenül nem örültem a megválasztásának, sok okból. Azonban sem Bihari, sem Stumpf nem nyilatkozott politikáról, amióta megválasztották őket.

Mellesleg a sokat dicsért első AB-nak is voltak előtte politizáló tagjai. Sólyom maga MDF-es volt, Zlinszky János KDNP-s, Kilényi Géza meg az igazságügy-miniszter helyettese volt a rendszerváltás előtt, Schmidt Péter pedig az MSZP szakpolitikai munkacsoportjában tevékenykedett. Nem az a probléma, ha valaki közjogi megbízatása előtt vagy után politizál, tegye. A probléma ott van, ha valaki alatta teszi.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.27. 12:23:48

@CSENDES: az idők változnak, ugyebár...
Korábban az lehetett demokrata és európai, akiről Pető Iván és approx. 8 társa ezt állította.
Ha most a NER bégetői lesznek a demokraták, az semmivel se lesz jobb. Viszont rosszabb se. Legfeljebb kissé több lesz a kinevezett demokrata. :)

radala 2010.09.27. 12:26:32

@Hepci: Egyetértünk, csupán DJ és HG közti árnyalatnyi különbségre céloztam.
Kedves TG! Mekkora a blog látogatottsága? Csak összehasonlításként érdekelne az ÉS olvasottságával:-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.27. 12:28:20

@Ordnassac: ezek roppant egyszerű dolgok, talán még Csendes is megérti...
Ott volt pl. anno Surányi jegybankelnöksége. Egy jegybankelnök nem vehet részt egy alapvetően politikai szervezetben, mint amilyen a Charta volt. Ezért kirúgták. Nagyon helyesen. A demokrácia önfelkent letéteményesei pedig permanensen vernyákoltak. nagyon helytelenül, de megtehették, ebből is látszott, hogy demokrácia volt, nem nyilas-hortysta téboly.

CSENDES 2010.09.27. 12:32:15

Hogy ne nyomjam ki a fősodorból a vitát.
TG az ominózus posztjában ezt írja:
Tisztában vagyok azzal, hogy a jogállamiság általában nem tisztán vagy-vagy kérdés, sok az átmenet, a csak többé-kevésbé alapon megítélhető eset. Ennek ellenére létezik a jogoknak és az intézményeknek az a kritikus tömege, amelyek megléte esetén legfeljebb politikai haszonszerzés vagy publicisztikai hatásvadászat indokolhatja azt, hogy valaki a jogállamiság végéről beszéljen.

Nos az akkori cikkéhez csak annyit, a kritikus tömeg egyre növekszik, s nem lehet emellett szó nélkül elmenni, még ha úgy látszik (vagy valóban úgy van), hogy egyes emberek ezt sértettségből teszik is meg.

Lássuk a múlt hét csemegéjét, amikor is kormányzati szintre emelték azon elgondolást, a politikai hovatartozás (vagy akár szimpátia) meghatározza/hatja valakiről (bármi jót is tett), hogy utóbb megállapítsák, nem méltó, hogy a közintézmény a nevét viselje.
Menjünk még tovább? Hová fog ez vezetni? Mikor lesz TG számára olyannyira kritikus a tömeg, hogy esetleg felvesse, ez hová vezethet? Persze természetesen csak elemzői értékeléssel.

radala 2010.09.27. 12:35:38

@bariga: Sértegetésre mindig van ok:-)
Szörnyü dolog ez a politika, hogy nincs benne semmi objektív, vagy mondjuk alig, bár mondjuk azt el kell ismernem, hogy például Ordnassac például baromi objektívnek látszóan:-) érvel. Ennek ellenére az azért szörnyű, hogy nem lehet előítéletek nélkül értelmezni mondjuk Halmait, mert ott van a külseje a stílusa, ami pozitív, de ott vannak mondjuk az OVB-s megnyilvánulásai, amik beárnyékolják ezt. Tök jó lenne, ha létezne valaki, akinek lehet egyszerűen hinni, mert kívül rekedt volna a korábbi csatákból. Érdekelne mondjuk Hankiss demokrácia aggodalma, azt például kb nyugodt szívvel tudnám elolvasni, de nagyon ritka az, aki nem csak önmagával koherens, de a tényekkel is.
No, mindegy ez.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.27. 12:38:49

@CSENDES: a Szabó Ervin afférra gondolsz, mint a kormányzati önkény fokozódásának újabb szignifikáns jelére? Ne viccelj már...

lüke 2010.09.27. 12:42:05

ajajaj
"Én túllépek e mai kocsmán,
az értelemig és tovább!
Szabad ésszel nem adom ocsmány
módon a szolga ostobát.
........................
Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen.
Kisérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem! "

CSENDES 2010.09.27. 12:44:03

@tölgyes: Én pedig arra kívántam már ez első hozzászólásban rámutatni, hogy nagyobb a baj. S nem különösebben érdekel, hogy TG-t pocskondiázzák. Állítólagosan ő sem ezért (sértődöttségbőp) írta a posztját. Vagy mégis? A léényeg azonban az, hogy vannak olyan tények, amik nála nem verik ki a biztosítékot, másoknál meg igen. Mi ebben a gond? Hogy éppen a politológus (a politika tudományának képviselője), aki szemlélődő (kívülről szemlélődőnek) tartja magát, úgy tartja, hogy hát ez is belefér még, meg az is belefér, meg amaz is.

Magam egyébként (nem vagyok Halmai szimpatizáns), de ha csak néha vette volna a fáradtságot, hogy elolvassa hozzászólásaimat, ugyanígy érzek, s hozzászólásaimban is ugyanezeket vetettem fel. Persze mindig el is hessegettek vele, hogy ne károgjak, nem eszik olyan forrón a kását, meg hogy hülye vagyok a témához. Ezt legtöbbször a lenéző és kioktató stílusban Ön tette. Úgyhogy, legyen kedve mellőzze.

CSENDES 2010.09.27. 12:44:59

@Hepci: Hát igen, tekintve hogy éppen egy államtitkár vetett rá magát a nagyon fontos témára. Hát bizony ezért nem tekintem viccesnek.

CSENDES 2010.09.27. 12:46:59

@Ordnassac: Nos ebben egyetértünk legalább.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.27. 12:49:32

@CSENDES: hát, most nem akarlak az elődök baklövéseire emlékeztetni, mert ez nem menti a mai hülyéket, de ez tipikusan olyan vihar, amin még a pohár vízben bolygó hollandi vitorlákat elszántan fújkáló ballibek is csak röhögnek magukban, két fújás között...

CSENDES 2010.09.27. 12:52:15

@Hepci: Nézd átfutottam, az előbbi sértegetéseden, de most azt mondom elég. Légy oly kedves és ne hülyézz le, csupán azért, mert Te nem látod ezt veszélyesnek. Ezt ugyanis úgy hívják, hogy a vélemny kinyilvánításának szabadsága.
És mivel nem vagyok hülye, még én is megértem, ha nyilvánosan (akár egy blog) nyilvánossága előtt sértegetnek.

radala 2010.09.27. 12:52:27

@CSENDES: Kedves Csendes! Szerintem mi tökéletesen egyet tudnánk érteni mindenben. Csak arra szeretném fölhívni a figyelmedet, hogy én a TV székház ostromával kapcsolatban például próbáltam (személyes családi érintettséged okán) iszonyatosan megértönek lenni az érveiddel kapcsolatban és igyekeztem (amennyire ezt az előismereteim/ítéleteim lehetővé tették) elfogadni azt, hogy az egész dolog megmagyarázható szakmai hibák soraként is.
Szabó Ervinbe nem szállt bele senki, jöttek valami Konzerv Történészek és azt mondták ö egy kommancs. Megkérdezték (nem maga mondta) SzG-t és azt mondta, hogy neki ugyan mindegy, de nyugodtan lehet más neve, vagy lehet név nélkül FK, ahogy az volt sokáig.
Ebben nincs semmi demóellenes, sőt inkább csak érték-semleges.
SP kinevezésének kevesen örülnek, de azért nagyon messze van a szemkilövetéstől a hatása, ráadásul úgy tűnik a nép imádja lecsóstól mindenestől (amúgy én nem örültem neki kicsit sem, de azt gondolom Mo-ról pl jobban hiányzik a sport propagálása, mint SL arisztokratikus (amúgy nekem nagyon kedves) hülyeségei).
Stumpfról sok rosszat lehet mondani, de egyrészt szerintem nem egy OV báb, legalábbis 2006-ben egyik fő OV utódkereső volt, abban sem vagyok biztos, hogy kimutatható lenne, hogy jobban elfogult a Fidesz irányában, mint HG az szdsz/mszp irányában. Mindenesetre akárhogy is van, ha te szeretnéd, hogy mások elhiggyék, hogy a magyar rendőrség nem az mszp ökle volt csak jó szándékú balekok, akkor szerintem megpróbálhatnál azon is elgondolkozni, hogy a Fidesz sem akar esetleg diktatúrát építeni, csak azt gondolják, hogy a céljaik (amik mondjuk nem negatívak) eléréséhez ez a célravezető.
Belátom, hogy én nem nagyon kérhetek megértést senkitől, mert én soha nem próbáltam megérteni a szocik esetleges jószándékát, de azért az, hogy valaki nálam objektívebb próbál lenni az még nem lenne jellemhiba.

tölgyes 2010.09.27. 12:58:40

@CSENDES: Bizony most is arra hívtam fel a figyelmét, hogy tényeket hagy figyelmen kívül.. Tehát nem az a bajom, hogy szereti Halmait (vagy nem szereti). Annyit azonban elvárhat bárki, hogy egy mindösszesen 20 soros szövegben szereplő idézeteket megértse...pl azt, hogy TG-t minősítik(getik) és nem érvelnek... Én most is azt tettem szóvá, hogy Ön a tényt (minősítgetés), az információt hagyta figyelmen kívül... miközben az önnel vitatkozóknak felrótta a minősítgetést.

Azzal egyetértek egyébként, hogy TG védje meg magát és ezt meg is tudja tenni.. de nem lenne így ha teszem fel az ELTE valamelyik politikai tanszékén dolgozna.. mert hogy a fiúk bosszúállóak..:(

Szimba 2010.09.27. 13:03:22

Érdekes, hogy az És, egyébként kiváló szerzői, a nyugati országok jobboldali, konzervatív kormányainak a hatalomra kerülését nem ítélték a demokrácia megszüntének.

Kampányba illő, nagyon baloldali és neoliberális érzelműek a cikkek. Van bennük sok jó információ is, csak éppen célzatosan az értelmiség ijesztgetését szolgálja, hangulatkeltés az egész.

Mindezzel együtt elképzelhető, hogy a Fidesz a legmesszebb is elmegy a demokrácia keretein belül (talán azon kívülre is), viszont előre farkast kiáltani nevetséges.

Bírálni sok lépésüket lehet, de máris a diktatúrát látni - ez azért nekem nevetséges.

radala 2010.09.27. 13:06:02

@Ordnassac: Épp az előbb borultam le a nagyságod előtt:-)
De ez a hír nem véletlenül csak az indexen volt hír?
Az tuti, hogy az indexnek van valami baja Matolcsyval, de az eredeti leváltós hír is merő találgatás volt, ez meg pláne az:-)

index.hu/gazdasag/magyar/2010/09/24/kirugjak_a_koltsegvetes_valodi_urat/

"akinek információink szerint meg vannak számlálva a napjai."
"értesült az Index."
"Forrásaink szerint"

"Megkerestük a nemzetgazdasági tárca sajtóosztályát, ahol légből kapottnak nevezték a kényszerszabadságról és Bathó Ferenc leváltásáról szóló információinka."
"Bathó Ferencet nem sikerült elérnünk telefonján és a minisztériumban sem..."

lüke 2010.09.27. 13:07:17

meg kell jegyeznem TG jobban viseli a kritikát, ismert személyiségektöl, mint ti itt
virtuálisan egymástól
a minap írtam egy blogolónak, aki nem bírja kritikát , ne írjon blogot
maga Halmai írja:
Borúlátó egyetértők „vitája”
én maradok optimista

radala 2010.09.27. 13:12:40

@Szimba: Ezzel tökéletesen egyetértek. De az is igaz, hogy kéne idöben kiabálni, mert ez a farkast kiabálnak csak technika mondjuk nem vált be Hitler esetében.:-)
Koestlernek van valami ilyen vicces újság idézetgyűjteménye, ahol 30-as meg 50-es idézeteket (pacifistákat, béke barátait) hasonlítgat össze Hitler és Sztálin kapcsán.
Szóval a baj az az, hogy Halmai nem hiteles, de ugyanakkor az is baj, hogy nincs nagyon senki sem aki hiteles lenne.
HG nyilván mindegy mit mond, de szerintem TG még 44-ben is próbálná megérteni Hitler indítékait:-)
Bocsánat ez nem egy fasisztázás volt, csak kedveskedtem.

Szimba 2010.09.27. 13:13:45

@lüke:

Őszi szarvasbőgés.
A férfiak nem bírják a kritikát. Vért kívánnak, ha csak egy apró megjegyzés is bepöttyözi a habfehér(?!) ingecskéjüket:-))

Hiába, gyengébb nem:-))

radala 2010.09.27. 13:18:14

@Szimba: Akkor én nem vagyok férfi, én baromira bírom a kritikát:-)
@lüke: Mond neki, hogy bértollnok, mindjárt nem fogja bírni. Nem emlékszem már mik azok, amikre tg ugrik, de van egy pár ilyen eset, amikor számomra tök érthetetlenül leáll kommentelökkel vitázni általában, ha a "szürkeségét" kétségbe vonják:-)

Ordnassac 2010.09.27. 13:18:44

@radala: a Népszabó is adott hírt róla: www.nol.hu/gazdasag/repedesek_a_nemzetgazdasagi_tarcanal

Ezt átvette a Napi Gazdaság is: www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=459714

Persze egyáltalán nem biztos, hogy igazak ezek a dolgok, de nem tartom kizártnak.

Szimba 2010.09.27. 13:20:36

@radala:

Értem én.
Valóban az a baj, hogy nincs hiteles kritikus ma, sem párt.
Viszont arra gondolok, hogy amíg a választásokat el nem törlik, addig a tömegek 4 év múlva csak leválthatják azt a pártot, amelyiket nem tartanak eredményesnek!

Feltételezem, hogy az október 3.-i választások után végre kiderül, hogy merre halad a Fidesz, és kiderül, hogy a parlamentben ezt kik fogadják el, kik ellenzik, valamint a leglényegesebb, hogy tiltakoznak, ellenzik-e a tömegek az intézkedéseket.

Éppen elég lesz, ha a közvélemyénykutatások szerint észrevehetően esik a népszerűségük.

Azok a rétegek, akik az MSZP-ből kiábrándulva szavaztak rájuk (tehát a nem elkötelezetttek), elpártolnak, az kb. egyenlő a Fidesz által emlegetett "rendszerváltással":-))))

Népiesen mondva, sül a bukta.

CSENDES 2010.09.27. 13:20:52

@radala: Köszönem a mélyreszántó mondataidat. Nos, egyrészt kicsit elbagatelizálod ezt a Szabó Ervin ügyet, ugyanis it nem az a probléma, hogy egy idióta társaság egyébként hülyeségeket állítva, el akarja venni egy közintézmény névadóját. Hanem az, hogy a média többek között elfogadta (cswont nélkül beszopta) a tényt magát, s azon kezdett tépelődni, hogy SZE kommunista volt-e vagy nem, a vita tárgyát ez képezte és nem az, hogy nem lehet valaki tetteit aszerint minődíteni, milyen politikai beállítottsága van. Nyilván nem mondom azt, hogy a jobboldali kormány baloldali tisztségviselőket alkalmazzon, mert az hülyeség. Akit le tudnak cseélni cseréljék le. De ez ne egy névadó legyen, mert ilyen erővel majd eldöntik azt is, hogy kommunista költők és egyéb művészek nem művészek. Mindezt pedig elítélem, mint ahogyan azt is, ha ezt a baloldalról teszik (tették). Egyik sem menthető.

Más azonban az, hogy természetesen nem gondolom, hogy azonos súlyú SP kinevezése és bármely demokrácia ellenes jelenlegi lépés a 2006 októberi rendőri túlkapással. Az előbbi politikai bűn (cselekmény), míg a másik szimplán bűncselekmény (rendőri túlkapás). Én csak azt vetettem fel, hogy ez nem lehet-e szimplán (nem politikailag motivált) bosszú az MTV ostrománál megsebesül több mint 200 rendőr megsérülése miatti bosszú? Erre Te (TI) azt mondjátok, hogy már a székház ostrománál történtek is politikailag vezérelt és szándékos események voltak. Akkor viszont nem indítottak volna vizsgálatot (aminek az eredménye volt az Ignácz-jelentés), és politikai bűne, hogy nem követte felelősségrevonás, hanem eltussolták. De mindegy is ez, mert talán meg fogjuk tudni, bár nem hiszem, hogy ez a mostani bizottság (benne Révész M: sértett) alkalmas lenne. Szintén jobb lett volna, ha a függetlenség látszatát igyekeztek volna megőrizni, de nem akarták, és nem tudom miért nem, mert a parlamentben van jó pár jogi végzettségű (pl. Schiffer) akit alkalmasabbnak tartok erre, és aki egyébként tagja is tudomásom szerint a bizottságnak. Az ő véleményét mindenféle szkepticizmus nélkül tudom fogadni.

bigapples 2010.09.27. 13:22:00

Komolyan Gábor, miért nem lehet hagyni, hogy Halmaiék nyugodtan rettegjenek az ÉS, Népszava, Klubrádió és ATV nyújtotta terepen, és néha beszóljanak akár még neked is. Én már Mészáros Tamásra sem reagáltam volna a helyedben.

Miért gondolod, hogy lehet velük higgadtan vitatkozni, amikor épp eltűnik az a politikai, gazdasági hátország, ami eltartotta ezeket a ballib prófétákat. Nem csoda, ha emiatt vagdalkoznak és a demokrácia végét vizionálják.

Az a mélységesen berögzült világképük, hogy csak a baloldali liberális gondolkodás tudja irányítani az országot és ha ez kiszorul a hatalomból, akkor megszűnik a demokrácia.
Aki ebből az axiómából építi fel a gondolkodását, azt nem lehet meggyőzni ennek az ellenkezőjéről. Még akkor sem, ha radala leírása alapján nem buta, hanem okosan érvelő faszkalap.

radala 2010.09.27. 13:24:21

@Ordnassac: Én sem mondom, hogy nem igaz. Engem az a része nem is szokott érdekelni:-)
Csak azt mondom, hogy nevetséges pénteken lehozni egy hírt 0 db értékelhető forrással, majd hétfőn megírni, hogy a világ úgy néz ki, mintha a pénteki hírből egy szó sem lett volna igaz, de ez nem azért van, mert a pénteki hírből egy szó sem volt igaz, hanem azért, mert forrásaink szerint...
Azért ezzel a pár extra klikkel, amit nyer az index elég sokat kockáztat a hitelességi oldalon. Mi tagadás frankó cím a Költségvetés Valódi Ura is meg a Visszaverte is:-)

Szimba 2010.09.27. 13:24:50

@radala:

Lehet, hogy csupán kötélből vannak az idegeid. Vagy amolyan diplomata típus vagy, mint TG.

TG egyébként erőteljesen és határozottan akkor lép fel, ha a részrehajlásáról vagy elkötelezettségéről van szó. Nem könnyű ma kialakítani a pártatlan tudós, politológus, történész képét.
Senki sem hiszi el, hogy nem lefizetett bértolnok valaki. Ez is korjellemző, sokat elmond a társadalmunkról.

Ordnassac 2010.09.27. 13:25:10

@bigapples: "Az a mélységesen berögzült világképük, hogy csak a baloldali liberális gondolkodás tudja irányítani az országot és ha ez kiszorul a hatalomból, akkor megszűnik a demokrácia."

Valami ilyesmiről beszélt régebben Tölgyessy Péter is. Mármint, hogy ez a baloldali alapvetés.

Szimba 2010.09.27. 13:29:11

@bigapples:

Ezeket a tisztázó nyilatkozatokat meg kell lépni. Ha hallgat, akkor azt beismerésnek veszik tőle.
Írásban egyszerűen választ kell adni, még akkor is, ha az illető nem olvassa, nem jut el hozzá. Ezzel nem csak magának, de a cégének, a tanítványainak is tartozik - nem egyszemélyes felelősség ez a neve alatt futó népszerű és közérthető kis blog.

(Szerintem.)

CSENDES 2010.09.27. 13:29:15

@tölgyes: Az ostoba és sértegető cikkeket nem olvastam el, csupán a vitaindító ÉS cikket, , tényként elfogadtam amit TG írt a sértegetéssel kapcsolatban. Ezért kár az tállítani, hogy azt a kevéske "elolvasott" dolgot nem tudom értelmezni. Egyébként pedig, ha jól olvastam az ELTE társadalomtudományi Kr intézetigazgatójának nevezték ki 2007-ben (Wikipédia), s szerintem a politológia is ide tartozik. :-))
Nem hiszem azonban, hogy ezért TG-nek reszketnie kellene. Épp jól jön neki.

Ordnassac 2010.09.27. 13:30:39

@Szimba: "Senki sem hiszi el, hogy nem lefizetett bértollnok valaki."

Ahogy eddigi tapasztalataim alapján megfigyeltem, alap sokaknál, hogy be kell suvasztani adott közéleti embert valamely skatulyába, mert csak úgy értékelhető. Akit nem lehet, ott sokszor kicsap a mutató, elkezdenek kutakodni, nyomot keresnek, ami alapján végre bekategorizálható adott személy. Ezért szoktak általában olyan dolgok kijönni, hogy X hol Orbán nyalógépe, hol a szocik embere, hol büdös liberális, hol kriptozöld stb.

"Ez is korjellemző, sokat elmond a társadalmunkról."

...és a politikai kultúránkról. Ami az utóbbi években, kétoldali segítséggel csak tovább romlott.

Szimba 2010.09.27. 13:32:31

@Ordnassac:

Csakhogy ez nem a nyugati típusú baloldali alapvetés.
Ez még erősen a szocialista eszmékben gyökerezik. Ugyanakkor elszaladtak a szélsőségek, a neolib., és neokapitalizmus, a kozmopolita szemlélet irányába is.

Eléggé zavarossá vált, miközben egyéni érdekeket szolgált a végén (sőt, már előbb is:_(()

Ordnassac 2010.09.27. 13:37:39

@Szimba: gyanítom Tölgyessy is a magyar baloldalra célzott, bár nem emlékszem már, hogy hogyan fogalmazott pontosan.

radala 2010.09.27. 13:38:50

@CSENDES: SzE egy médialufi semmi más, senki nem akarja elvenni a nevét, de ha igen, akkor sincs ennek semmi hatása a demokráciára. Szegeden pl még mindig Ságvári Endréről van elnevezve az egyik gimnázium. Ez szerintem kb ezerszer károsabb a demokráciára, mint az, hogy a FSZEK-böl FK lesz.
De mondom senki nem akart egy ujjal sem SzE-hez nyúlni. Amúgy örülök, hogy van ez a vita, mert én mindig azt hittem, hogy a Gyalog galoppban az anarcho-szindikalista az egy vicc, soha nem tudtam, hogy a valóságban is voltak ilyen vicces irányzatok:-)
A TV ostromról szerintem már az 1. nap mindenki azt mondta, hogy behúzták a tüntetőket az épületbe. A megengedöbbek azt mondták, hogy nem védték meg a székházat mert kellett a balhé.
Ez amúgy nem mond ellent annak, hogy a rendőrök szerint simán elcseszték.
Mi a bün SP-vel kapcsolatban? Az, hogy most végre megint egy olyan KE-nk lesz, amilyet érdemlünk? Egy olyan gerinctelen, mint Gönczpapa nem pedig egy "úr", mint SL vagy MF. Mi a baj ebben, volt már köcsög KE-ünk.
SP nem rossz, csak nem jó. Különben Árpibácsit valószínűleg Torgyán sem tudta volna alulmúlni. Gondold el, hogy SL alternatívája eredetileg Szili lett volna, hozzá képest a létező legüdítőbb volna SP. Stumpf mennyivel kevésbé pártos, mint mondjuk Majtényi vagy Halmai?

török gábor 2010.09.27. 13:39:52

@CSENDES: szeretném jelezni, hogy Halmai Gáborral személyesen soha semmilyen vitám nem volt, tudományos teljesítményét tisztelem, s hogy lehet valami kölcsönösség is ebben, annak bizonyítására azt is elmesélem, hogy korábban intézetigazgatóként az ELTE-s politológia tanszék vezetése ügyében is megkeresett. szóval ne lássunk ebbe többet.

radala 2010.09.27. 13:48:05

@Ordnassac: már válaszoltam is:-)
@török gábor: Mekkora a blog látogatottsága?
Mert esetleg legközelebb beleírhatod valami válaszba, hogy azért pont beléd köt beléd mindenki, mert így próbálnak extra klikkeket szerezni:-)

lüke 2010.09.27. 13:48:46

@radala:
Boltzmann mindenkit seggbe is rúg, ha nem bírja
mint Billroth a Semmelweist

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.27. 13:48:59

@CSENDES: még mielőtt ennyire felhorgadsz, próbáld értelmezni a szöveget, amit írtam. Csak majdnem vagyok hivatásos író, de szerintem neked se lehet annyira nehéz kitalálni, hogy a "hülye" jelző nem rád vonatkozott, hanem a jelen ügyben önmagukat exponált jobbos aktivistákra.
Ha ezután se érted, készséggel lehülyézlek, mert akkor már bizonyítottál. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.27. 13:55:07

@radala: az Index a hitelességi oldal(o/á)n már nem kockáztat semmit...

radala 2010.09.27. 13:55:50

@lüke: Drága lüke, nem próbálnál meg a válasz erre biz-baszra klikkelni. Baromi nehéz a fölfogásom, ráadásul te szeretsz enigmatikusan fogalmazni:-)
Ki az a Boltzmann Billroth és Semmelweis majdnem összeállt már? :-)

radala 2010.09.27. 13:58:17

@Hepci: Ez nem igaz, azért gondolom te is elolvasod, amit ír és azt szoktad maximum gondolni, hogy lehet, hogy nem is igaz, de azt nem, hogy tuti hazudnak.
Mondjuk, ha Matolcsyról írnak, akkor azt szoktam gondolni, hogy épp levadásszák... De Matolcsy szerintem extrán a bögyükben van.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.27. 14:03:01

@radala: persze, hogy elolvasom, hasonlóan az Origóhoz, meg a Magyar Nemzethez, a 168 Órához és a Magyar Narancshoz. Aztán próbálom a dolgokat értelmezni, hasonlóan a '80-90 közötti hősidőkhöz, amikor a Népszabóban a sorok között olvasott mindenki, esetleg összevetette az akkori Magyar Nemzettel.
Nevetséges bármely mai médiumot hitelesnek elfogadni, az Index meg abszolút díszpéldány...

radala 2010.09.27. 14:04:22

@Ordnassac: Ez nem a mi kultúránk hibája, hanem az elitünk kultúrájának a hibája. Szinte nincs ember, akit ne lehetne betenni egy skatulyába, ami nem is lenne baj, de tagadják.
Ha mondjuk Ágh Attila nem akarna úgy csinálni, mintha más is lenne, mint egy függő-szakértő, ha DJ nem közíró lenne hivatalosan, hanem gyurcsányista közíró, akkor talán javulhatna a helyzet. De ha nem javul az sem baj, mert aki akar ma már képes kb hiteles információkhoz jutni a függés helyével erősségével kapcsolatban. Maximum munkásabb a dolog, de szép mert magyar.-)

lüke 2010.09.27. 14:05:27

@szimba:
ugy ugy ,a hogy leírtátok
@radala:
a bizbazra nem tudok, mert a diri szobájában nincs..........
már többen kioktattak
de ha nincs ,akkor nem tudok rajzolni:)
Billroth kirúgta a Semmelweist Bécsben , így került Pestre,mert ellentmondott s lett az anyák megmentöje!

radala 2010.09.27. 14:05:57

@Hepci: No, de ez a szép az egészben, én szerettem 88-89-et, jó, hogy újra eljött:-)

radala 2010.09.27. 14:09:40

@lüke: Pont ez a második része már majdnem megvolt, amúgy engem rokoni szálak fűznek az anyák megmentöjéhez:-) Remélem nem rúgnak ki Bécsből:-)
No jó, gondoltam igazából, hogy nem szellemi korlátja van annak, hogy nem oda klikkelsz. Tudom ne adjak tanácsot, de, ha az elsö 5-6 betűt a válaszolt hozzászólásból bekopiznád, akkor megtalálnám, hogy mire is válaszolsz.

Crowz 2010.09.27. 14:10:36

Mi lenne ha nem egymást oltogatnátok? -.-
Hihetetlen ami itt megy, de komolyan! Már teljesen eltértetek a tárgytól.

lüke 2010.09.27. 14:11:27

folytatva :
a kritika azért van > hogy álláspontod kifejtsd
s a nyugati világban elfogadják a fönökök is a kritikát, ha álláspontod meg tudod indokolni, még, ha nem is stimmel
(keleti basáknál kicsit más)
és fordítva:
ha megsértödsz a kritika miatt, veheted a kalapod

török gábor 2010.09.27. 14:11:31

@radala: naponta az egyedi látogatókat figyelve 2 és 20 ezer között.

kicsit részletesebben:

Az eddigi legjobb nap: Apr 11, Sun 188742
Az utóbbi 7 nap átlagos PI értéke: 10296
Az utóbbi 7 nap átlagos PI / látogató értéke: 1,849
Az utóbbi 30 nap átlagos PI értéke: 12600
Az utóbbi 30 nap átlagos PI / látogató értéke: 1,866
A blog indulása óta az összes PI: 5339585

radala 2010.09.27. 14:13:36

@Ordnassac: Elképsztö ez a 16 %. Igazából nagyon jó lenne tudni, hogy az index meg a VV meg ilyenek csinálja ezt a káoszt, vagy valóban van is káosz. Mert, ha mondjuk 2011-böl majd visszanézünk, lehet, hogy egy szép egyenes ívet látunk csupán kacskaringók nélkül. De az index meg a véleményvezér alapján 2 db 180 fokos fordulatot.
Lehet, hogy az a Fidesz taktikája, hogy lehetetlenné teszik, hogy hazudjanak. Minden kérdésben elmondanak 5 különböző Fidesz álláspontot így örökös igazmondásra kényszerülnek:-)

ssi 2010.09.27. 14:15:37

@Ordnassac: (bocsi, most nincs időm cikket keresni)
reggel valahol olvastam, hogy a kormány kétarcúságát véli felfedezni:
- közvetlenül nem raknak nagyobb terhet a választókra (szép arc)
- csak közvetve, cégek megemelt költségeinek áthárítása (mégis megtett lépés)

@Szimba: egyet értünk, sőt! :-)
- a közéleti viták tisztázása segíti a választói tudat fejlődését
- a viták kulturált tisztázása még ennél is többet ad a választóknak
- T.G. ars poeticája: valami népnevelés is, ami igazán ránk fér

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.27. 14:18:27

@Ordnassac: nem először és nem utoljára... sajnos...

radala 2010.09.27. 14:19:38

@török gábor:Szép nagy számok, akármit is jelentsenek:-)

bigapples 2010.09.27. 14:21:09

@Szimba: OK, ezzel egyetértek, de ettől még szélmalomharcnak tartom.

Ilyen mondatra mit lehet írni?:

"Halmait pedig politikai haszonszerzéssel (!) vagy publicisztikai hatásvadászattal vádolja, ami gyalázat"

Mitől gyalázat? Mert Halmai egy szent tehén vagy egy tévedhetetlen bölcs?

Gáborral is vitáznék a politikai szereplő kitétel kapcsán. Szerintem azokat a háttér-értelmiségieket nyugodtan lehet politikai szereplőnek tekinteni, akik világos elkötelezettséggel rendelkeznek és egyértelműen beállnak egy adott párt, politikai oldal mögé Különösen igaz lehet ez Halmai esetében, aki az elkötelezettsége miatt (is) lett OVB tagnak, alkotmánybírónak vagy ombudsmannak javasolva a baloldal által és akinek ezen szerepvállalásait rendre a jobboldal hiúsította meg.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.27. 14:21:53

@török gábor: markáns visszaesés :)
(ilyenkor szoktak az ellenségek grafikonokat rajzolni, amin egy hangyafasznyi eltérés a függőleges tengelyen több centiméternyi)

Ordnassac 2010.09.27. 14:22:02

@Crowz: látszik, hogy nem vagy itt gyakran. Ide mindig beszivárognak az aktualitások, bevallom, én vagyok az egyik fő hibás ebben, mert ha egy érdekesebb hírt olvasok, a linket egyből fellövöm ide, mert kíváncsi vagyok a véleményekre.

Ez óhatatlanul offoláshoz vezet. Másrészt, ha már megfelelően kiveséztünk egy témát, akkor egyszerűen másról kezdünk el beszélni.

Ordnassac 2010.09.27. 14:24:02

@Hepci: főleg, hogy volt a múlt héten olyan időszak, amikor napokig nem volt új poszt, de kiforgatni ugye mindent lehet. Ebben itt Magyarországon sok tehetség van.

Ordnassac 2010.09.27. 14:26:50

@Ordnassac: persze az örök és kihagyhatatlan személyeskedések megint más téma...

radala 2010.09.27. 14:32:12

@Hepci: Mi az az átlagos PI érték?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.27. 14:33:24

@Ordnassac: a személyeskedések jelentős részének forrása az, hogy sokan csak írni szeretnek, olvasni/értelmezni - megfelelő szinten - képtelenek...

tölgyes 2010.09.27. 14:36:29

@CSENDES: Majd meglátjuk.. ha igazodik.. akkor nem.Sajnos ez az utóbbi fontosabb mint a teljesítmény.

radala 2010.09.27. 15:11:16

@radala: Page impression (PI) - ez a szám fejezi ki, hogy hány teljes oldalt töltöttek le.

Mondjuk ez a szám nekem épp semmit nem mond, engem az egyedi látogatók érdekelnének inkább, ami ugye 5000 körüli, ha jól látom. No jó nem kell nekem mindent értenem:-)

tölgyes 2010.09.27. 15:22:37

@bigapples: Lényegében egyetértek Önnel...stigmatizálni csak a magukat liberálisnak vallóknak szabad.. de csak ha benne vannak a brancsban.. ez nagyjából az ex-SZDSZ holdudvara... bennük él tovább a mozgalom:)

tölgyes 2010.09.27. 15:23:56

@Ordnassac: No és melyikben nem politizál???

Ordnassac 2010.09.27. 15:26:10

@tölgyes: vannak azért. Azok jók és használhatóak is. Molnár Péternek vannak néha igen durva munkái.

tölgyes 2010.09.27. 15:37:07

@Ordnassac: Én Halmaira gondoltam... Molnár Péter melyik ez a a fiú? aki fideszes képviselő volt.? ::))Róla nekem mindig Marat jutott eszembe, aki ül a kádban és várja Corday saroltát.. vagy netán az orvos pszichológus? vagy a zenész?

Ordnassac 2010.09.27. 15:42:08

@tölgyes: én is rá gondoltam. Vannak nagyon is jó és használható írásai, pl. amikor alkotmánybírósági határozatokat dolgoz fel.

Molnár Péter a volt fideszes és SZDSZ-es képviselő, aki azóta PhD-zett állam- és jogtudományokból.

tölgyes 2010.09.27. 16:28:34

@Ordnassac: Hát a fene tudja. MP-nek megadatott, hogy formálójaként részt vegyen a médiatörvény kialakításában.. sajnos olyan is lett... az pedig engem mindig bosszantott, ha egy világhatalom példáját akarják beültetni a magyar gyakorlatba.. nekem ilyenkor mindig bizsereg a tenyerem és amolyan szálláscsinálói szerepre gyanakszom... MP-t nézve.. ez az érzés bennem csak erősödik.

tölgyes 2010.09.27. 16:37:20

@Ordnassac: Biztosan bennem van a hiba..No de mindegy

CSENDES 2010.09.27. 16:44:08

@török gábor: Nem én láttam bele többet, hanem Tölgyes, aki arra utalt, hogy esetleg valami baja lehetne egy független politológusnak az ELTE-n, ha nem ért egyet más, magasabb beosztású értelmiségivel. Tehát nem én kívántam beleképzelni valamiféle rosszat. Én csak visszavágtam, hogy amennyiben ÍGY LENNE, ÚGY JELENLEG A JOBBOLDAL URAL MINDENT, tehát egy erősen baloldali és elfogult értelmiségi fröcskölődése pozitívan hatna. Erősen remélem nem így van. Hozzáteszem, hogy szerintem Halmai nem volt sértő, szemben a másikkal, érvét szintén logikailag kívánta (lehet nem sikerült) megindokolni. De ez továbbra is azt jelenti számomra, hogy itt csupán két szakmai megközelítés az igazi eltérés. Az egyik (lehet bármennyire sértődött) jogi indokokkal kíván operálni. A történész politológus pedig - mondjuk azt megértőbb, kiváróbb, nem egy könnyen verik ki nála a biztosítékot. Azért nagyon köszönöm, hogy figyelmére méltatott. Apropó! Ön nem szólalt meg a Szabó Ervin féle ügyben. És itt nem az esetlegesen kommunista ideológiát vállaló szociológus és könyvtáros (ami egyébként hülyeség)
névadásának kérdésére vonatkozik, hanem arra, hogy meddig mehet el , ha bárki elítélhető politikai nézetei miatt. Ez sem veri ki a biztosítékot? Ez is belefér? Ismételten mondom, hogy ezt mind bal-, mind jobboldali értelmiségire nézve szégyenletesnek tartom, hiszen bármely oldal nézeteinek szimpatizánsa (és nem potentátja, vagy a végrehajtói hatalom gyakorlója) egyébként létrehozhat értéket kis hazánknak olyat, amely miatt valamely közintézmény névadójává válik. Normális-e az, ha kormányváltásokkor lecseréljük ezeket a névadókat.

CSENDES 2010.09.27. 16:47:32

@Hepci: Megtisztelsz. Szervusz kérlek:-)))

lüke 2010.09.27. 16:49:43

@hepci
mint a patikusnak az orvos:
én megtanultam irni, magának csak olvasni kell

CSENDES 2010.09.27. 16:55:42

@Ordnassac: És valóban. A kormányzati kommunikáció ékes példája, s annak is, hogy érzik, egy ilyen gikszer esetleg módosíthatja (persze nem éllel/ bármiféle extra eredménnyel) az önkormányzati választási eredményeket. De a FIDESZ most magasra rakta a lécet, teljes vereséget és kevésbé teljes győzelmet akar. Jobb eredményt akar -alátámasztva a parlamenti választói akarat megerősítését - s későbbi tetteit. Ezért Matolcsy is lassan mondja, hogy mindenki megértse: Január 1-től 16%-os lesz az SZJA. Azt azonban nem mondja meg, hogy ez egyébként mibe fog kerülni. Mert kerülni fog valamibe. Mégpedig fogyasztási adók típusának emelkedésébe. Ugyanis ez szokott lenni az ellensúly, illetve az állami bevételek növelése a megnövekedett fogyasztások által. Ami egyébként valóban lélegzetvétel az állampolgárnak, hiszen nettójából maga eldöntheti, fogyaszt, vagy nem (persze nem a kenyér és tej vásárlásra gondolok, de hiszen nyilván nem ez adja a fogyasztási- forgalmi adó nagy részét, s az ipar fellendülését sem, ugyanis (mint ezt már a szoc. közgazdaságtanból is tudjuk) ez rugalmatlan fogyasztás. nekik pedig rugalmas kell.

tölgyes 2010.09.27. 16:56:14

@CSENDES: Én a kérdést másféleképpen fogalmaznám meg: vajon a baloldal privilégiuma-e a politikai stigmatizálás? Mert én már láttam olyat, hogy önfeledten fasisztázták, vagy kommunistázták azt akit akartak..:(
Egyébként azt gondolom - és ezt másutt le is írtam - hogy Szabó E. anarchoszindikalista volt és nem kommunista... (ők a kommün után inkább Bakunyint, mint Marxot követték..:) Ön meg eldöntheti, hogy melyik a jobb..:)tudósként írt egy két jó de nem meghatározó könyvet, a Huszadik Század körüli seretepertélése is fontos volt, könyvtárszervezőként pedig az angol könyvtári modell híve volt.. mellesleg Lenin is több tanulmányában tett hitet az angolszász könyvtári modell mellett.

Egyébként a magyar történelemben évtizedek óta senki sem állt a kritika fölött... miért éppen Szabó, Jászi vagy bárki más lenne kivétel.???

tölgyes 2010.09.27. 16:58:25

@CSENDES: Ja ! A fröcskölődés sohase hat pozitívan

tölgyes 2010.09.27. 17:01:28

@CSENDES: A Századvég szerint a fidesz tovább erősödött.. az MSZP-LMP gyengült, a Jobbik erősödött.. nem nagyon de a tendencia mégis csak ez.

CSENDES 2010.09.27. 17:09:30

@tölgyes: No, végre közeledik az álláspontunk, még ha Ön nem is érzi. Épp ez a felvetésem tárgya. Nem az a lényeg, hogy "anarchoszindikalista volt és nem kommunista", ugyanis erre vetette rá magát a média. A kérdés az, tett-e valamit azért, hogy egy közintézmény névadójává váljon, függetlenül nézeteitől. S Ady Endre, József Attila kiírható e a magyar irodalomból csupán nézetei miatt, s Márai miért nem, holott ifjúkorában erősen más nézeteket vallott.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.27. 17:13:38

@CSENDES: most forradalom van... szegény Ady Endre nevét nem adekvát elsüllyeszteni... bár a vérbaj... erős keresztény kurzusnál nem előny... nem Freddie Mercury dalokat énekelnek az ószanszkrit eredetkutatók...
J. Attila meg minden kurzusnak emészthetetlen. Nem tudják magukévá tenni, mint buzi hímfóka az ájtatos manót...

CSENDES 2010.09.27. 17:14:53

@Hepci: Ó persze, de ne hidd, hogy ilyen szörnyű lassú vagyok, csupán az a tény, hogy naponta másfél órát utazom a munkahelyemre és vissza, ezért hát csak bizonyos idő elteltével tudok reagálni. Persze ez is késleltetett reakció, tudom.

CSENDES 2010.09.27. 17:18:24

@Hepci: Ne tedd ezt velem, hiszen a Qeen volt a kedvencem. Nehezen éltem meg a halálát. Mai napig is szeretjük a zenéit, a fiam is, aki nálam szigorúbb, puritánabb. Egy ténykérdés. A művészet nem mérhető bal és jobb mértékkel. Legalább ezt ne!!!

tölgyes 2010.09.27. 17:20:36

@CSENDES: Számomra mégse az a kérdés, amit Ön feltesz: hanem az, hogy KINEK van joga a magyar történelem személyiségeit stigmatizálni... A baloldalnak vagy mindenkinek...Én azt gondolom mindenkinek..Én azt látom, hogy Szabó Ervint éppen úgy lehet bírálni, mint Adyt, vagy József Attilát.. akik az én szívemhez mindenkinél közelebb állnak...

A baloldal az elmúlt 50 évben szabadon bélyegzett meg bárkit.. a véleményalkotás az ő kizárólagos joguk lenne? Mondjuk Szabó E. megítélésén nem kell pontosítani??Én tehát azt mondom: ha rákaptunk a deheroizálásra, akkor az alól senki sem kivétel.. Tapostak itt kérem különféle emberek Széchenyin, Petőfin, Aranyon...Szent Istvánon, Szent Lászlón és aki csak Önnek eszébe jut.

Ordnassac 2010.09.27. 17:22:47

@Hepci: "Nem tudják magukévá tenni, mint buzi hímfóka az ájtatos manót..."

Ilyen hasonlatokat te honnan szedsz? :-P

CSENDES 2010.09.27. 17:31:08

@tölgyes: nos, ezt állítom én is. nem szabad taposni sem jobb, sem bal oldalt.

tölgyes 2010.09.27. 17:32:39

@CSENDES: Szerintem meg mind a kettőt taposni kell!::::)))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.27. 17:33:12

@Ordnassac: csak ülök, osztán eszembe jut. Képzeld, mi lehet a lelkem legmélyén. Ó jaj...

CSENDES 2010.09.27. 17:39:59

@tölgyes: Ha így tetszik ez is egy vélemény, de számomra nem elfogadható. Még h Ön élvez is a vitát.

CSENDES 2010.09.27. 17:43:58

Eddig úgy ült szívemben a sok rejtett harag, mint alma magházában a négerbarna mag....

A bögrét két kezébe fogta..

CSENDES 2010.09.27. 17:44:51

De szerintem csak hergel.

cambridge.on 2010.09.27. 18:11:40

Itt két nézet csap össze,van aki már temetné a demokráciát(DJ) és van aki azt állítja(TG) a demokrácia makkegészséges.
A halálhoz legtöbbször valamilyen betegség vezet.A betegségnek tünetei vannak,amit korai stádiumban nehéz felismerni.
Az említett blogban,TG is felsorol néhány tünetet,ezt meg vitattuk.
kimaradt a törvények egyeztetés nélküli,áthajtása a törvényhozásban,illetve olyan technikák alkalmazása, ahol eleve megkerülték az egyeztetési kényszert.
Azóta még az OÉTszükségességét vitató megnyilvánulás,a kormány képviseli mindkét felet címszóval.
A legutóbbi a termékdíj fizetésének kiterjesztése egyezetetés nélkül.
"Illés Zoltán a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) tagjaival találkozva ezt mondta: "Felhatalmazásom ezen feladat elvégzésére a miniszterelnök úrtól, Fazekas miniszter úrtól van. Ennek megfelelően végzem a dolgom. Minden előre el van döntve. Meghallgatom magukat, de nincs kompromisszum. Termékdíj lesz és kész. Sokszor hallottam a multiktól már, hogy ilyen meg olyan intézkedések esetén elhagyják az országot, de ez eddig még soha nem történt meg. A gazdasági nehézség nálam nem érv." (Idézet a nem hivatalos jegyzőkönyvből.)"
Majd meglátjuk ezek a tünetek egy olyan idült betegséghez vezetnek amivel együtt lehet élni,vagy pedig tényleg a demokrácia halálához vezetnek.Jövőre többet lehet tudni a beteg állapotáról,a legközelebbi vizsgálat 2014-ben.
Annyit lehet most kijelenteni:a demokrácia köszöni,nincs jól!

A kormány elvesztegetett eg félévet,sietnie kell, mert már csak 3éve maradt a munkára.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.27. 18:20:05

@cambridge.on: van egy csomó demokrácia-betegségtünet is, viszont amiket Illés mondott - ha komolyan gondolja ezt az attitűdöt ő és a kormány -, azok a gyógyulás jelei. A magyar kormánynak kormányoznia kell a magyar emberek érdekében, és nem összeszarni magát minden egyes nyamvadt multifingtól. Ezt néhány, tőlünk északra található exszocialista állam vezetői kb. 10 évvel ezelőtt megértették, a különbség a gazdasági mutatókban is látható.
Aki meg ki óhajt vonulni, vonuljon, jobb lenne mielőbb, hogy lássuk, hányan maradtunk.

kodó tamás 2010.09.27. 18:31:07

@cambridge.on: Ezt én sose értettem. Mi ezen a kérdés? Hol van demokrácia? Ez álvita, hogy megszűnt-e most a demokrácia-jogállam. Ki az aki szerint volt egyáltalán az elmúlt 60-65 évben? Ezt valaki tényleg komolyan gondolja? Mikor volt? Egyszerre jogbiztonság-szabad választás-és tisztességes (gazdasági)verseny. Szerintem egyszerre még sose volt a három...

cambridge.on 2010.09.27. 18:38:44

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=351238
OVB: jogsértő volt az MTV és az MR a Jobbikkal szemben

A demokrácia működik.
Lehet a Jobbikkal nem egyetérteni,de elhallgattatni nem jogszerű.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.09.27. 18:39:02

@török gábor: Olvasva a rövid válaszodat, megállapítom, hogy téged sem kell félteni, ha adok-kapokról van szó. :) (Ezt most sem dicséretnek, sem bírálatnak nem szántam. Egyszerű megállapítás.)

@radala: "hogy azért pont beléd köt beléd mindenki, mert így próbálnak extra klikkeket szerezni:-)"

Azon a napon, amikor éppen aktív vagyok itt, akkor sem jön mondjuk 5 látogatónál több a blogomra innen.
Hidd el, nem azon múlik a blogunk nézettség, mennyit kommentálunk a népszerű blogokon.

Egy INDULÓ blognál viszont hasznos lehet.
De HASONLÓ TEMATIKÁJÚ helyeken érdemes kommenteket írni. (Ha a blogod népszerűsége a valódi célod.)
Hozzám is más keresztény blogokról jönnek inkább.

NeDuddGi 2010.09.27. 18:40:15

Alapvető különbséget a Halmai cikk és TG bejegyzései között abban látom, hogy a jelen blog szerzője higgadtan, szinte kívülállóként ír, míg Halmai úr igencsak indulatból. Ez utóbbi azért baj, mert még ha tényszerűen igaza is van, a hitelességét jelentősen rontják az olyan mondatok, mint "... végérvényesen véget ér az 1989. október 23-án, az alkotmány jogállami módosításának elfogadásával kezdődött harmadik magyar köztársaság és vele a jogállamiság." Ráadásul a bevezetőben saját állítását gyengíti: "...olyasmit készülnek elvenni tőlem...", vagyis egyelőre nem vette el senki...
Ami még nagyon fontos, hogy TG óvatosan fogalmaz, nem von le végletes, végérvényes következtetéseket. Azt hiszem egy alkotmányjogásznak talán óvatosabban kellene bánnia a kinyilatkoztatásokkal, mert aztán, ha utólag kiderül, hogy tévedett, akkor már nehéz lesz magyarázni a bizonyítványt.

bariga 2010.09.27. 18:45:06

@kodó tamás: de kellene rá törekedni!!

tölgyes 2010.09.27. 18:49:30

@CSENDES: Ez a kérdés már évtizedekkel ezelőtt eldőlt ... itt olyan tömeges stigmatizálás folyt, amit nem lehet csak úgy abbahagyni..:)Szabó Dezsőből antiszemita félfasisztát csináltak, Németh Lászlóból mély magyart, aki előkészítője volt a nyilasoknak, Bartók formalista lett József Attila hol proletár költő, hol formalista pártellenes, hol a lobogó.. mint Petőfi aki meg amolyan műveletlen-félművelt népi tahóvá vált, Arany prűd lett és provinciális...:( és nem tartozott bele a nagy költők sorába nem volt pillére a Petőfi-Ady-József Attila arany hídnak..Weöresből amolyan apolitikus gügyögő gyerek költőt akartak csinálni..pedig legnagyobb költőink egyike..stb. stb.. És ha megnézi akkor e megnyilatkozások mögött jeles baloldali értelmiségieket fog találni, aki világgá kergették Márait éppen úgy mint Szabó Zoltánt, vagy Horváth barnát, akikről talán Ön már azt sem igen tudja, hogy kicsodák, micsodák.

A viták tehát folynak, még ha ez Önnek nem is tetszik.. itt legfeljebb az az új, hogy most már a jobboldal is megfogalmazza a maga álláspontját.. jól rosszul... a Szabó Ervinekről és másokról.

Egyébként ez a világban is mindenütt így megy. Shaw Shakespeare-t egyszerűen vén hentesnek minősítette..Victor Hugóról is írtak a franciák mindent csak jót nem..És a fenti urak mindezt egész jól túlélték..

Én azt hiszem a Szabó E. hiszti mögött a felfokozott vereségtudat feszültsége húzódik meg.. Márpedig Szabó Ervinnek is súlyos tévedései voltak, amikről lehet és kell is beszélni.. nincsen ebben semmi rossz.

cambridge.on 2010.09.27. 18:58:42

@Hepci: www.nepszava.hu/articles/article.php?id=350878
"például az italoknál akár 12-19 forinttal is drágíthatja a termékeket palackonként."
Biztos, hogy jó ez nekünk?
@kodó tamás: Mit értesz tisztességes verseny alatt?
Hol van tisztességes verseny? Az EU-ban?
A globalizáció nem segíti a szabad versenyt.

bariga 2010.09.27. 19:02:58

@tölgyes: OK, de ezt ne a tölgyesek tegyék ebben a stílusban

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.27. 19:14:00

@cambridge.on: nem gondolom, attól függne, hogy valami jó-e nekünk, hogy 12-19 forinttal többe kerül tőle egy termék, vagy sem. Én például azonnal kifizetnék 12-19 forinttal többet minden kiló kenyérért, ha bizonyos adalékanyagok használatát egyszerűen (és diktatórikusan) betiltaná a kormány. Vagy betiltana bizonyos csomagolóanyag/termék egységtömeget meghaladó kiszerelésű termékeket.
A piac nem szabályoz mindent, nem csodaszer, az emberek meg gyakran buták és rövidlátók. Kormány azért is kell, hogy cselekedjen a köz érdekében, az utóbbi években csak az újraoszt-ellop funkciók működtek, az eredmény a káosz. Ha csak a piacon és a belátásunkon múlik minden, egy rakás értékes dolog eltűnik a világból. Ugye a magyarok többségének a teszkóvirsli és a móunikasó is sokkal fontosabb, mint a parlagisas és Dante...

nyünyüge 2010.09.27. 19:31:17

@cambridge.on:

Azért ez egy furcsa történet.

-Az Echo TV-től, Lánczhíd Rádiótól - a Jobbiktól nem igazán távol lévő előéletű - vezetőkkel "megáldott" mtv1 letiltja a Jobbik reklámját a "cigánybűnözés" szó miatt.

-A Jobbik feljelentést tesz.

- Az OVB reparálja ezt a jogsértést.

- Mindeközben a Jobbik ezen eljárás miatt nagyságrendekkel nagyobb reklámot kap az elnyomásáról szóló hírekkel, mint amennyit a reklámok biztosítottak volna.

- A kormánypártnak ehhez természetesen semmi köze, sem pro, sem kontra.

- Egyébként is mindnyájan tudjuk, hogy BALOLDALI MÉDIATÚLSÚLY van, tehát bármi letiltás és egyéb galádság csakis a kommunisták műve lehet

tölgyes 2010.09.27. 19:39:36

A NOL-on már számolgatják, hogy hány fizetett MSZP alkalmazott veszíti el majd kiegészítő jövedelmét..Mintha kezdenék megérteni, hogy hol van az igazi veszedelem.

nyünyüge 2010.09.27. 19:40:01

@tölgyes:

Azért ne tessék nevetségessé válni és összekeverni azt, amikor Shaw nekimegy Shakespeare-nek azzal, ami itt folyik Szabó Ervin ürügyén!

Amikor Tarlós István főpolgármesterjelölt "műelemez", és ócskavasnak minősít egy művészeti zsűri által elfogadott műalkotást.
Vagy amikor hirtelen előbukkanó "nemzeti érzelmű" történészek éppenséggel Szabó Ervint veszik célba (és erre a politika rejtélyes okból rácuppan - mert egyébként nem szokása gondolom történészek elméleti vitáival foglalkozni ).

tölgyes 2010.09.27. 19:41:01

@bariga: Ugyan miért ne?? Miért ne folyhatna ez az általam megfogalmazott stílusban.. Ha akarja idézek én olyan stílusú ítéleteket, hogy a füle ketté áll tőle.

tölgyes 2010.09.27. 19:47:32

@nyünyüge: Miért???Mi megy itt Szabó Ervin ügyben. Megírják róla, hogy szélső-balos, anarchista volt. Az volt??? Az volt. Mi itt most a baj??Más meg majd megírja róla, hogy voltak erényei.. aztán majd csak kialakul egy reálisabb kép..

Az a zsűri által elfogadott szobor szerintem is rozsdavas.. ahogy folyik le róla eső után a rozsdás lééé.. hát mondhatom minden csak nem szobor..Majd erről is folynak viták.. lesz aki szerint egy tehetségtelen alkotás és lesz aki 56 lényegét látja benne..Olyan nagy baj lesz, ha elkerül a szobor parkba és nem az ország főterén folyik a rozsda???

cambridge.on 2010.09.27. 19:52:42

@Hepci: Nem szoktam teszkóvirslit enni, a parlagi sast pedig nem tudom,hogy kell elkészíteni.
Egyébként amiről a cikk szól,lehet pont egy lépés visszafelé a természetvédelemben.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.27. 20:05:25

@cambridge.on: lehet, de valamelyest ismerem Illést, ő tényleg elkötelezett, nem csak pr-tevékenységet folytat. Hogy aztán mire juthat, az más tészta.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.27. 20:11:06

@nyünyüge: annak a műalkotásnak a minősítéséhez speciel nem kell tucatnyi topművész. Elég ha odamegy az ember (pl. Tarlósember) a térre és megnézi.
Az kérlek, egy "szokásos" szoci-eszdéesz panama kamu művészeti terméke ott, rozsdásodó mementója egy szomorú korszaknak.

nyünyüge 2010.09.27. 20:12:04

@tölgyes:

Nem gondolnék vitát nyitni Önnel arról, hogy mi a szobor. Főként nem arról, hogy mi egy szobor művészi értéke.

Ráhagynám ezt a művészetekhez értőkre.

Ahogyan nem akarok a kortárs zenéről sem ítéletet mondani - minthogy nem értek hozzá.

Elgondolkodott már azon, hogy hány klasszikus életművét ismernénk, ha a mindenkori tarlósok, tölgyesek, nyünyügék döntöttek volna róluk?

tölgyes 2010.09.27. 20:26:24

@nyünyüge: A szobor nem a műkritikusnak készül, hanem nekünk "egyszerű" és nem annyira egyszerű embereknek... Egyébként ahogy én láttam: a műkritikusok se voltak tőle extázisban..
Ha modern zene is nekünk készül. Az is műkritika, ha azt mondjuk: nem értünk hozzá.. innen csak lépés csak, hogy már nem is hallgatjuk.

Szinte valamennyi nagy alkotás ki volt téve a laikusok bírálatának.. ennek felismeréséhez az is elegendő volna, ha ilyen könyveket időnként kézbe venne.

nyünyüge 2010.09.27. 20:27:32

@Hepci:
Mi más volna, mint szoci-eszdéesz panama.
Persze ha igen mély szimbolikával egy lyukas zászlót ábrázolna, akkor talán nem volna annyira az. Mert még a tarlósember is érti.

nyünyüge 2010.09.27. 20:30:57

@tölgyes: a laikus bírálata és egy szobor lebontása, egy könyv elégetése-betiltása stb. között van különbség.

Méghozzá nagyon nagy!

Például az, hogy csak bírálat esetén van esélye a laikusnak vagy utódjának, hogy értékelje a művet.

nyünyüge 2010.09.27. 20:32:20

@nyünyüge: amúgy a saját szakmájában is ennyire komolyan veszi a "laikus" véleményt?
Itt a blogon nem úgy tűnik!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.27. 20:38:45

@nyünyüge: "Mi más volna, mint szoci-eszdéesz panama."

Örülök, hogy konszenzusra jutottunk. Az a Felvonulás téri völgyhíd. :)

nyünyüge 2010.09.27. 20:47:08

@tölgyes:

Befejezésképpen: ezentúl népszavazás dönt majd a szobrokról vagy a NENYI szellemében a választóktól kapott egyértelmű felhatalmazást követve, attól el nem térhetően a kulturális kormányzat illetékese?

Mert én eddig jól megvoltam a mindenféle művészeti zsűrikkel (és nem gondoltam, hogy az én aktuális izlésem követése volna a demokrácia kiteljesedése).

ssi 2010.09.27. 20:58:35

"Nem megyünk tehát szavazni, ... Mi ezért otthon maradunk, és erre biztatjuk Olvasóinkat is.”
mandiner.hu/cikk/20100927_miert_maradunk_otthon

sajátos szituáció lenne:
- pl. 3millió szavazó, ebből 0.5 millió a Jobbikra, a többi a kormányra
- s utána a közgyűlések összetétele 1, vagy 2 pártos
- a kieső 2 pártnak biztosan nem lenne jó

önk.vál. több/másabb, mint egy népszavazás?

6.Lenin 2010.09.27. 20:59:15

@nyünyüge:

A szoc. reál-ban is voltak zsűrik, nagy nevek, nagy művek.
Ma meg sehol, jó esetben szobor parkban, pincékben, padlásokon. Akkor fő helyeken kellett imádni.
Aztán majd előkerülnek ismét, vagy végleg eltűnnek.
Mindennek és mindenkinek megvan a saját sorsa írva, valahol.

Ma én döntök, holnap Te, 100 év múlva más.
Tőlünk függetlenül a mű meg kiharcolja a saját igazát, értékét vagy értéktelenségét. Vitázni meg jó.

6.Lenin 2010.09.27. 21:06:36

@manyike:

"önk.vál. több/másabb, mint egy népszavazás? "

Minden szavazás más, másak a célok és a mögötte lévő érdekek.
Ezeket pedig az adott pillanat határozza meg.
Szerintem.

cambridge.on 2010.09.27. 21:11:31

tölgyes javaslatára átugrottam a NOL-ra. Nem bántam meg.
TGM-mel ritkán szoktam teljes mértékben egyetérteni.
Ez az írása sem kivétel, de nagyon színvonalas Szabó Ervin életmű elemzés olvasható tőle. Ajánlom figyelmetekbe.
nol.hu/velemeny/ajanlo/20100924-a_szabo_ervin_konyvtar_neve

tölgyes 2010.09.27. 21:16:26

@nyünyüge: Általában nem a laikusok szokták a könyveket betiltani és elégetni, hanem a nagyon is hozzáértők.. nem egyszer kiváló ízlésű férfiúk.. ha pedig ez az 56-os valami átkerülne a szobor parkba, akkor ott bárki megnézhetné - még ön is...
Egy műalkotás tényleges sikeréről végül is mindig népszavazás dönt..A népek elmennek és meglátogatják Firenzében a Dávidot... Madridba Picassót stb. Ha egy műalkotás nem szólítja meg az embereket, akkor az sikertelen. Önnek persze lehet az időbeni aszinkronitás miatt részbeni igazsága,... mert később ismerik fel a mű értékét, mint a mű megszületett. Ez előfordul, ez ellen nincs orvosság..MÉGIS Ha valaki ebben a rozsdás vasban értéket lát, azt majd felfedezheti a szoborparkban is.Ott nem semmisíti meg senki.

A művészeti zsűrik pedig sajnos nem jelentenek garanciát az igazi kvalitás megjelenése számára.Erről is regényeket lehetne írni. Van amikor a laikus jobban látja, hogy mi az érték, mint a hivatásos szűri. Sajnos ebben nincsenek megbízható szabályok.

Gondoljon arra, hogy az egyébként zseniális Babits nem ismerte fel József Attila valódi értékét, de Németh László és Lukács se ismerte fel.. pedig mindhárman kiváló műitészek voltak..Bármelyik igazi irodalmi zsűri meghatározó tagjai lehettek volna.

Móricz pedig megírt egy-két novellát, ami eljutott Ady kezébe mire ezt Ő írta a szerzőnek: "Rózsafa-vonóként, nagy zöngésű húrhoz/ Súrlódjék ez írás Móricz Zsigmond úrhoz./... Adják át Móricznak ezt az én levelem,/ A könnyes, áldott hang, aki általadja/ Éppen úgy áldassék, mint az aki kapja... Szerelmetes barát, zömök Móricz Zsigmond..."stb. Vagyis az elismerésnek és emberi melegségnek olyan meghitt szavai, amelyektől az ember csak megrendülve áll... Mint mikor Petőfi írt Aranynak.. Pedig Petőfi is Ady is de kíméletlen tudott lenni.. ha az élet és a véleménye úgy hozta.

bigapples 2010.09.27. 21:19:43

@nyünyüge: Ugye nem azt akarod sugallni, hogy a reklám sugárzásának megtagadása a Fidesz ravasz terve, amivel reklámozni akarta a Jobbikot? :) mert szerintem nagyon nem ez a helyzet.

A Szabó Ervin könyvtár átnevezésének nem sok értelmét látom, de azt az 56-os vasszörnyemlékművet jó volna lecserélni olyanra, amit a szélesebb közönség is képes befogadni.

Nem hiszem, hogy a "művészeti zsűri döntött" érv nagyon megáll. Ha cinikus akarnék lenne, azt mondanám, hogy Tarlós az előző kormányhoz hasonlóképpen felállíthat egy ellen művészeti zsűrit csupa megbecsült tagból, aminek a szoci alpolgármester Schiffer János helyett (előző zsűri) mondjuk Rogán lesz tagja. A műértő ellenzsűri dönt a lecserélésről szigorúan művészeti okokból és találnak majd a vasszörnynek egy új helyet. Szó se lenne szoborelbontásról.

És ez nem lenne semmivel jobban politika vezérelt döntés, mint a most ott álló emlékmű 2006-os kiválasztása. Mert a politika ugyanúgy viszi át az elképzeléseit akár 2010-et, akár 2006-ot írunk.

nyünyüge 2010.09.27. 21:24:39

A könyveket nem a laikusok, hanem a laikus közönséget valamilyen okból megnyerni akarók szokták eszközölni.

Ahogyan a most is a "laikus közönség nevében" lép fel egy szobor vagy egy könyvtár neve ellen a POLITIKA.

József Attila hogy jön ide? Őt a laikus olvasóközönsége tette volna naggyá életében? Ez valami vicc?

nyünyüge 2010.09.27. 21:26:57

@nyünyüge: (jav):

A könyvégetéseket nem a laikusok, hanem a laikus közönséget valamilyen okból megnyerni akarók szoktak eszközölni.

radala 2010.09.27. 21:39:35

@török gábor: Mondjuk ebből az látszik, hogy a klikkek 80-90% az indexnyitólapjáról jön gondolom, szóval az és okosabban tenné, ha az index-szel kötözködne:-)
Mindenesetre impresszív adatsor.
@Zolika1979:Volt amikor picit elmerültem a SEO-ban feleségem online bizniszét fölfuttatandó, de az adott hozzászólásom simán vicc volt, azt azért nem hiszem, hogy Halmai klikkekre gyúrna az ÉS-ben:-)

6.Lenin 2010.09.27. 21:40:26

@nyünyüge:

A könyvégetők a nekik nem tetsző könyveket égetik el, lehet köztük érték is, de ez nem mindig mérvadó. Az érték mindig túléli az égetőt.

bariga 2010.09.27. 21:45:51

@Hepci: és visz magával egy angyalkát, vagy valamit, amitől tök művészi lesz.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.27. 21:55:27

@bariga: nézd, ha pl. a rozsdás oszlopok közeit metszőollókkal töltenék fel (a márkát most nem nevezem meg, de japán és én forgalmazom, természetesen), rögtön könnyebb lenne művészinek látnom a kompozíciót. Jobban jelképezné azt is, hogy '56-ban minden érdemes magyar ollót ragadott, hogy levágja hazánkat a bolsevizmus láncáról, de a metszőollók ehhez elégtelennek bizonyultak. A megoldás természetesen lemezvágó olló lenne, az emlékmű egy következő, még művészibb extenziójához olyat is szállítanék, 4 pótkocsis kamionnal.

ssi 2010.09.27. 22:23:06

@6.Lenin: szertem is - általában, csak filózok, h mi minden jár/nem jár annak a fejében, aki most távol maradásra buzdít másokat ...

6.Lenin 2010.09.27. 22:37:25

@manyike:

Mondjuk gyengíti mások esélyeit a távolmaradásra buzdítással, pl. Más logikus magyarázat nehezen képzelhető el.
Mindenkinek (akit a törv. nem korlátoz), joga, sőt titkos, szavaz vagy nem szavaz.

Tulajdonképpen érdekes is ez a nem szavazásra buzdítás, a szavazati jog korlátozásaként is értelmezhető. A bizonytalan szavazókat arra ösztönzi, ne éljenek alkotmányos jogaikkal. Vagyis megtévesztéssel, korlátozza másik jogait.

aszekelyek 2010.09.27. 22:45:49

@török gábor: Érdemei fényében igazán döbbenet csak ez a kijelentése, ex katedra, hogy A FIDESZ hatalomra kerülésével vége a demokráciának. Nyilván ezt a csontot kell őriznie, ha lekezelőn értéktelennek titulálta írásodat. Tartalma is van ennek a kinyilatkoztatásának? Esetleg érvek, tények,.. ilyesmik? Gyanítom ez is olyan üres, mint amit schiffertől hallhattunk, nyilván szintén politikai haszonszerzés céljából, miszerint a FIDESZ kormány lebontja az alkotmányos mindent..., féket , ellensúlyt ..ám megnevezni egyetlen egyet sem nevezett meg közülük. Halmait ráadásul jómagam nem is tartom annyira nagyra. Erre azért számítani lehetett. Akik kiestek a fincsi székekből, azok ilyen erősen túlzó és durva kijelentéseket fognak megengedni maguknak. A legritkább emberi tulajdonság, ha valaki tud elegánsan veszíteni. Részemről csak bla-blát olvastam azoktól az uraktól, akik ennek a kijelentésnek a mentén politizálnak és publikálnak. Vagy még azt sem. Hosszú életem során azt tapasztaltam, ha valaki olyasmit kér ki magának, amivel nem is vádolták, ott bizony valaki nagyon beletrafált a lényegbe. Nem politikus:D ezen jót nevettem. Neeem, annyira sem, mint Esterházy....:D aki azért... hááát, hogy is mondjam:D Mégsem semleges.Azt a színvonalas vitát remélem nem gondoltad komolyan. Mindössze úriember vagy.:D

ssi 2010.09.27. 22:49:55

@6.Lenin: de az írás mind a 4 pártot cikizi, így egy nagy ellentmondás, s akkor kit is gyengít/véd? nem értem, de érdekes így

"Jobbik lehet a Fidesz első számú kihívója, az egyetlen parlamenti párt, amely tartalmi alternatívát kínál a Nemzeti Együttműködés narancs-rózsaszín-zöld giccsével szemben. Ebből az alternatívából azonban természetesen nem kérünk.
Nem megyünk tehát szavazni, mert a jelenlegi ellenzéki pártok közül az MSZP és az LMP olyannyira sikeresen belesimult a »Nemzeti Együttműködés« kvázi-egypártrendszerébe, hogy gyakorlatilag ki se látszanak belőle. Azt pedig, ami kilátszik az ellenzékből (azaz a Jobbik), kultúrember nem támogatja és kész."

6.Lenin 2010.09.27. 22:59:49

@Hepci:

1956-ban sok jelentéktelennek látszó (rozsda által elenyésző) figura képes volt kicsúcsosodni olyan örök életű ékbe (rozsdamentes), ami képes bármit szétfeszíteni. A lepergő rozsda hajaz a sok vérre, ami közben hullott, a színével.

Akkor ki hitte, hogy jelentéktelen(nek tűnő) emberek 1 óriás birodalmon okoznak repedést, ami aztán szét is feszítette azt.

Mondjuk én ezt látom bele, metszőollók és angyalok nélkül.
Véleményem szerint ez volt 56 lényege, beindította 1 megdönthetetlennek látszó birodalom bukását, illetve szerényebben fogalmazva, talán hozzájárult ahhoz.

Az ék szétfeszítette. Ez az ék örök,elpusztíthatatlan.
Mondom (írom) én.

6.Lenin 2010.09.27. 23:04:19

@manyike:

Azért nem írtam pártot, mert ezt bármelyik megteheti. Ez nem csak 1 pártra lehet jellemző, és nem csak Mo-ra.
Aki erre buzdít, ugyanabból a szándékból teszi.
Szerintem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.27. 23:12:07

@6.Lenin: kb. ezt írták a bírálók és a művészek is, a koncepció kapcsán. Ezzel nincs is semmi baj. A baj az, hogy a koncepció tárgyiasulása, vagyis maga a MŰ, hát hogy is fogalmazzak: egy rakás ****, ami totál tájidegen a környezetében.
Azon már nem is akarok merengeni, mibe fájt kilónként az ócskavas monumentum felépítése és ebből ki mennyit lopikált el, mert ez nagyjából érdektelen.

6.Lenin 2010.09.27. 23:14:27

@manyike:

Az "-be tett szöveg pontosan ezt bizonyítja, azt a 2 pártot erősíted, akiket nem szeretnél, a másik 2 párt esélyeit gyengíted.
Ebben ez a csavar. Mindenhol ezt csinálják.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.27. 23:17:53

Közben közeleg az éjfél, kihirdetem a mai TG-HG meccs részeredményét 3 faktor (elemzőkészség, objektivitás, stílus) alapján.
Nyuszifejű politológus vs. kamupolihisztor alkotmányjogász: 3 - 0.

6.Lenin 2010.09.27. 23:32:22

@Hepci:

Mondjuk az időkerék az jobban zavar, nagyobb mutyi is volt biztos. Az 56-os "szobor"-nál is volt, ismerve az akkori társaságot, de az alkotás mondanivalójával, szerintem, semmi gond. Természetesen mindenbe bele lehet kötni, de ismerve azt az igyekezetet, hogy konkrét személyeket, a pesti srácokat, milyen igyekezettel mocskoltak.
Szerintem időtállóbb 1 ilyen "személytelen" alkotás. Talán az sem elhanyagolható, senki nem tudja kisajátítani, mint ahogy 56 sem annyira egyértelmű, ahogy azt sokan látni szeretnék.

Sok mindent láttam személyesen, a gyereksírokat, összeégett orosz kiskatonát és sok más áldozatot, minden oldalon, akik akkor még semmit nem tudtak arról, miért is haltak meg olyan fiatalon. Lehet, sokan, látva ma az eredményét, ma nem tennék meg még egyszer. Ezért még ma sem lehet egyértelműen megítélni az akkori eseményeket.

Ez a szomorú az egészben, és az a pitiánerség, ami körülötte zajlik ma.

tölgyes 2010.09.27. 23:41:57

@nyünyüge: Nem! Őt a legzseniálisabb műitészek se tartották jónak. Tévedtek. Vagyis az Őt, mármint JA-t megítélő szakmai zsűri sz@rt sem ért..pedig az sűriben ott ült Babits, Németh, Lukács..Persze csak képletesen ültek ott..Babits volt az egyedül, ki ténylegesen eltanácsolta Attilát...:( Németh csak meg nem értésről tanuskodó kritikákat írt...Lukács pedig érdemben nem foglalkozott vele..

Vagyis végül mégis csak a nép az aki eldönti, hogy kiből mi lesz..de hát Önből hiányzik a demokrácia és az emberek igazi tisztelete..:( Az 56-os szoborról sincs jó véleménye az embereknek..ha jó véleménye lesz akkor meg is védik.. vagy így, vagy úgy.. vagyis, hogy nem felejtik el..és majd Szabó Ervin is nyugvópontra jut.. de vitatni az ő életművét is érdemes, sőt kívánatos is!

A könyvégetők dramaturgiája más..nem az amit Ön ír. A dolog épp fordítva van: a könyvégetők álérvekkel megsemmisítik a műveket és ehhez felhasználják az embereket.. De Bulgakov is megírta az igazi könyv és igazi kézirat nem ég el...Erre példa az ő Margarítája is...Néhány évtizedig por lepte a kéziratot, aztán feltámadt..:)A tömegek támasztották fel.. ők csináltak belőle sikerregényt... Ha most elmegy a boltba, akkor kap olyan példányt amelyiket a szakértő zsűri (cenzor) nem kurtított meg. Az első kiadásokat bizony Aczél elvtárs sok remek szakértője meghúzta...:(

6.Lenin 2010.09.27. 23:45:55

@Hepci:

Az időkerékről jut eszembe.

Jókat nevetek, amikor látom a csodálkozó turistákat, amint tágra nyíló szemekkel kérdezik egymás:

hát ez meg mi a lópisztoly?

Talán pont ezért megérte megalkotni?

nyünyüge 2010.09.28. 07:35:03

@tölgyes:
"de hát Önből hiányzik a demokrácia és az emberek igazi tisztelete..:"

Hálistennek Önből meg sugárzik ugyanez :).

És ha tovább akarjuk rongálni a posztot, nyithatunk egy vitát a tömegdemokrácia és a képviseleti demokrácia értékeléséről is.

Egyébként meg teljesen félreért. Nem az emberek kritikájától féltem a műalkotásokat (és minden szakmát egyben.) Az igazi veszély a megfelelő civil és szakmai kontroll nélküli rendszerben grasszáló, elvtelenül a emberek kedvében járó politikus.

lüke 2010.09.28. 08:21:59

oh maj gad
erre jártak a korán égetök?
de látom sokan zsírt égetni is voltak
viszont nem látom még ,hogy befellegzett volna a demokráciának- az itteni vitából se-
az egy párt rendszernek, sok kontraszelektált haszonélvezöje volt - a párttitkárok, ha látogatóba mentek a gyerekkel felmondatták JA-t-
a mostaninak kit fognak szavalni?
mikor a költészet ideje lejárt és csak egy szük réteg olvas verseket
s milyen lesz ez az új egy párt rendszer?
prejudikáció lenne, ha a régivel egyenlönek látnánk,igaz sok régi haszonélvezö politizál még, s természetes hogy 60 év alatt , sajnos mást alig látott
de szurkolok, azoknak akik más véleményen vannak, s azt
nem szimplifikált forrásból merítik

ssi 2010.09.28. 09:21:31

@6.Lenin: aludtam rá ...
aki bizonytalan, úgy se megy szavazni, a többiek, meg rendíthetetlenek
ha a szerző rendíthetetlen "egyik sem", magán ügye, végül is megindokolta
jövő képet kerestem a cikkben - hátha mond valami egyedit - még keresem

ssi 2010.09.28. 09:24:15

@lüke: úgy szégyelltem a randa lelkemet, mikor a kormány 20 évet vizionál magának, rögtön a nyugdíjkorhatáruk jutott eszembe :-(((

bariga 2010.09.28. 09:31:26

Láttátok ma reggel a TV2 műsorában a Kósa Lajost?
Na itt kezdődik a demokrácia vége, mert minden kérdésre azt mondta, hogy kérdezzenek meg valaki mást a témáról. Pedig ő a kormánypárt egyik alelnöke. Mindenki mond valamit, aztán visszavonja, meg most már inkább nem is mond semmit. Érdekes volna végig gondolni ki dönt itt tulajdonképpen, Orbáb, vagy a pénzemeberek, másnéven oligarchák?

bariga 2010.09.28. 09:32:16

@bariga: bocsánat Orbán! de ez tényleg véletlen volt

Szimba 2010.09.28. 09:56:00

Éjjel Horger Antal úr volt terítéken.
Halmaitól egyenes az út...:-)))

cambridge.on 2010.09.28. 10:43:54

@Szimba:Átugrottam a két blogban ezelőtt a kertészkedésed eredményeit leíró sorokat.Aztán eszembe jutott, a növények neveit kicserélve devizahitelesekre,költségvetésre,közállapotra,akár a kormány eddigi munkáját is jellemezhetted volna.
Majd belejössz a gazdálkodásba!Az ősszel Orbánék is szántani kezdenek!

www.origo.hu/nagyvilag/20100927-inflacio-helyett-fellaciot-mondott-egy-interjuban-rachida-dati-francia-epkepviselo.html

Olvasom,hogy francia(!)képviselő fellaciót mondott infláció helyett.
Ugyan mi járhatott éppen az eszében?
Amikor megkérdezték, nem nagy ügy, válaszolta.
Végül is igaza van.A résztvevők számában van különbség.
Az első, az ugye egyszemélyes cselekedet.Az utóbbi pedig amikor többen szopnak.
Általában a kormány kényszeríti rá a néppet.

Szimba 2010.09.28. 10:44:57

@tölgyes:
Feltehetően Babits életében JA csupán egy rövid epizód volt.
Elterjedt a legenda, hogy JA kritikája miatt megharagudott Babits. Igaz, Az istenek halnak, az ember él c. kötetről JA igen vitriolos hangon írt, majd az Egy költőre címmel ráadásul egy verset is költött Babits ellen.
Csakhogy Baits ekkor már a kisfaludy Társaság tagja, Móriczcal a Nyugatot szerkeszti, és jóval idősebb, higgadtabb, mint JA.
A 32-ben Babits által szerkesztett Új anthológiába 2 JA verset is beválogatott. A segélykérő levélre, amit JA a Baumgarten Alapítványhoz intézett, azonnal kiutalt 300 pengőt.
1935-ben a Baumgarten testület Kassákot és JA-t javasolta az éves (3000 pengő!!!) díjra.
Csakhogy JA jóakarói azt javasolták a költőnek, hogy egyik versét azzal a szöveggel jelentesse meg:"Babits Mihálynak hódolattal." Babits azonban nagyon pártatlan és becsületes akart lenni, nem szerette volna, ha azt mondják rá, hogy annak ad díjat, aki neki verset ajánl (magyarul nyalizik:-)), ezért visszavonta a javaslatot.
Így csak jutalmat kapott JA.
1937-ben a díjat odaítélő testület mást javasolt, Babits alulmaradt, így JA ismét nem kapta meg a díjat. Viszont meg akarta tartani az ígéretét, és tehetségesnek tartva JA-t, 1938-ra őt jelölte a díjra.

No, ebből már csak a temetési költség lett. Így JA megkapta a Baumgartent, de halála után.

Babitsot nem tenném felelőssé ezért, sőt azt sem merném állítani, hogy nem ismerte fel JA tehetségét. A Nyugatban is megjelentette versét. Csakhogy ő sokkal több költőt, írót kísért figyelemmel, és a szociális helyzetőket nem mindig követte. Valamint nem csak rajta múlt a díjak odaítélése.

cambridge.on 2010.09.28. 10:46:24

@bariga: Működött a tudatalatti éned.

Szimba 2010.09.28. 10:52:01

@cambridge.on:

Ajaj!:-)))

Én vagyok számodra Orbán gazda? Jól nézünk ki!
Már kiszedtem a paradicsomtöveket. És szentül megfogadtam, hogy többé nem ültetek paradicsompalántát. Az árukon később vehettem volna sok-sok kg paradicsomot a piacon:-(

(Sok minden nem mindegy: pl. erek közt szelektálni, vagy szelek közt erektálni.)

kodó tamás 2010.09.28. 11:02:36

A MEGSZORÍTÁS helyett a fidesz új rendszerrel nyomul majd. A "másodlagos", vagy közvetett adóztatást "találta fel". A MONOPÓLIUMOK on (vagy félmonopóliumok) keresztül, úgymint KÖZ-, telefon, közlekedés, tv stb szolgáltatók. Benzinár stb stb...
Így kétlegyet fog a fidesz pókháló: együtt szidják a "multikat" (amit persze részben pedig államosít), és az adóbevételek bujtatva jelentkeznek. Azaz összességében az ellopott pénzt kiszervezik az adórendszerből...

tölgyes 2010.09.28. 11:25:10

@nyünyüge: Már megbocsásson! Én azt gondolom, hogy még az iskolázatlan emberek is képesek arra, hogy felismerjék, fenntartsák az igazi értékeket.. Ön gondolja, hogy a "szakmai zsűri majd".. Egy fenét. A szakmai zsűri - tisztelet a kivételnek - az érdekeit követi..Az emberek pedig előbb utóbb rájönnek, hogy mi is az igazi érték.

tölgyes 2010.09.28. 11:27:11

@nyünyüge: Nem ismernénk se többét se kevesebbét... A nagy műveket az emberek tartják fenn..nem a műértők.. ők ehhez kevesek lennének.

Szimba 2010.09.28. 11:28:50

@Hepci:

A német Gardena metszőollóm a legjobb!!!!!
A Fiskars ágmetszőm is igazán helyes portéka, sőt a számomra ismeretlen gyártójú (CMI?!) sövénymetszőm is szeretem. (Amikor az utcán metszem vele a bokrokat, mindenki fut amerre lát.)

Szimba 2010.09.28. 11:34:33

@tölgyes:

Néha nem árt azért egy-egy műértő, mint pl. Gerlóczy Gedeon, aki a Csontváry festményeket megvette. Pedig a kocsisok már igencsak várták a kocsiponyvának való anyagot, hogy fillérekért felszabdalhassá!

ssi 2010.09.28. 11:42:18

@kodó tamás: elmehetnél ellenzéki szóvivőnek :-) Nálad az említendő lényeg

@nyünyüge: :-) műgyűjtők - saját bevallásuk - gyakran vesznek rémes dolgokat

@Szimba::-) paradicsomfáim teli virág, termés 0, piacon 300Ft/kg alatt nincs is
"kritikája miatt megharagudott ... verset is költött ... ellen"-e - már akkor is ...?

taktam 2010.09.28. 11:47:19

To 252. Rövid válasz Halmai Gábornak Sze 24. 9:57.
Kedves Török Gábor! Nem érdekes már a Halmai féle demokrácia védelem, netán, csak afféle antifasiszta utóvédharc. A fasiszta/náci/kommunista utópiák terméketlen virágokat hoztak… A nyugati demokrácia értelmezése/gyakorlása azonban ismét, mint sokszor válságban került/van, amely trendje aszerint mélyül, ahogyan a szegénység növekszik… Ezt a válságot a hiteltőke stratégiája indította el, pártélősködők támogatásával… Ma még nem tudjuk, legalábbis én nem tudom, hogy a mai demokrácia válságból hogyan lábadozunk ki. Szerintem, a demokrácia csaknem mindig értelmezési/gyakorlási válságban volt/van/lesz.
Az emberek maguknak demokráciát követelnek, miközben másoktól elvárják a behódolást. Mi emberek genetikailag, szocializációnk szerint különbözünk egymástól és semmilyen felöltött uniformizmusban nem éreztük jól magunkat hosszabb ideig… Tudom, a nagy halmazban lévő részhalmazokban többé-kevésbé hasonlíthatunk egymáshoz, sőt több részhalmazban is találhatunk hozzánk hasonlóbb embereket.
Valószínű a korábbi századok pártrendszerei is elérkeztek egyfajta változási kényszerhez. Nem ártana, ha politológusaink szakértelmük szerint ilyen témájú elemzéseikkel is ellátnának bennünket, laikusokat.
Tisztelettel és barátsággal köszöntöm olvasóimat!

tölgyes 2010.09.28. 11:50:57

@Szimba:
A leírt története közismert..Azt támasztja alá, hogy nem az ÉRTÉK IRÁNTI TISZTELET stb. motivál, hanem apró emberi hiúságok, ellenszenvek, gyűlölségek.. Vagyis hogy az olyan nagy művészt mint Babits inkább vezette személyes érzése, mint az érték és a tehetség tisztelete.. amit nem is biztos, hogy felismert József Attilában..Németh László pedig aki hihetetlen tájékozottsággal reagált minden fontos műre szintén értetlenül áll a JA jelenség előtt... Amikor tragikus halála után hirtelen megnő az érdeklődés iránta, akkor ilyet ír: SÍNSIKER..:(.. Ezzel én nem akarok se többet se kevesebbet állítani: a hivatásos műértő bíráló se garancia az érték felismerésére..Vannak ilyenek is, de kevesen.. A műveket pedig a népek emelik fel és teszik naggyá.. Mi ennek az oka..???No ezért igazán érdekes az a könyv amit megvásárolt: Tolnay...M. világképe..Ő a mű oldaláról közelítve keresi a kérdést arra, hogy milyen az a világ, amit a mű közvetít..melyek azok az értékek szimbólumok, amik megragadják az emberek fantáziáját.. Mi az ami az emberek lelkében visszhangra lel..Milyen az a világkép amelyet közvetít.. vajon ad-e támpontot az emberek számára..MERT AZ IGAZI SIKER VALAHOL ITT KERESENDŐ.

Egyébként mi csak azokat a történeteket szeretjük emlegetni, amikor az egyik elismeri, magasztalja a másikat...És ezek tényleg szép és nagy pillanatai az emberi történelemnek. Ritka pillanatai, ünnepi eseményei..Nem szeretjük tudni, hogy Kölcsey kemény szavai miatt Berzsenyi elhallgatott. Petőfi nagyon keményen bírálta a dagályos stílust.. nem kímélte Vörösmartyt sem..holmi letépett koszorúkat is emlegetett.. vitriolos stílusban.. aztán mégis Vörösmarty vállalta Petőfi fiának gyámságát...Idéztem Ady meleg szavait Móriczhoz.. de ezek ritka pillanatok, nagy ünnepek. A művészet-művészek világát is inkább jellemzi a kicsinyes féltékenység, marakodás, hiúság az egymással szembeni verseny..és mert ők még érzékenyek is.. ebbe néhányan bele is halnak.

Szimba 2010.09.28. 11:57:04

@manyike:
Ezért nyavajogtam a mesterséges megtermékenyítésről. A paradicsom virágait már a régi lemezjátszó tűjének tisztító keféjével is próbáltam csiklandozni. Aztán csak került valahonnan egy méh, az is előbb mindenféle kerti virágot bizgerált:-(

Noná! Bár aztán Babits küldött egy dedikált kötetet JA-nak, az meg megírta a nagy bocsánatkérő versét ("Magad emésztő szikár alak, én megbántottalak...")

JA nem érthető, ha nem tudjuk róla, hogy minden idősebb emberben az apját kereste. És persze az öcsödi árvaság is erős nyomot hagyott benne.
Ma úfgy vélik borderline betegsége volt.

Ordnassac 2010.09.28. 11:58:39

@Szimba: off: megérkezett a szállítmány. Köszönöm! :-)

tölgyes 2010.09.28. 12:01:51

@Szimba: Meg egy Fülep, majd egy Németh Lajos.. Gerlóczy inkább volt laikus mint műértő.. legfeljebb jó volt az ízlése...és mint építész talán a vizuális kulturáltsága is...De nem ritka az, hogy később jelentőssé vált műveket a kor nem sokra becsül. Se a műértők se a publikum..
Egyébként ha nem olvasta, úgy olvassa el Andrzejewski Jő a hegyeken szökellve kisregényét..ez a kis mű bepillantást enged a dolgok misztikumába.. és még jó olvasmány is.

László56 2010.09.28. 12:02:05

Nagyon szép napot Mindenkinek

A demokráciával és annak az intézményeivel nincs baj nálunk. Annak az értelmezésével és kezelésével viszont annál több. Nem is csoda. Hiszen a kommunista nevelés alól senki nem tudta kivonni magát az országunkban. Nem véletlen hogy vezető politikusok többségének gyorstalpaló tanfolyamra volt szüksége ahhoz hogy egy demokratikus állam élére állhasson. Ki meg még ezt sem tette meg azon meg is látszott és látszik. Pedig egy nyugati egyetemen végzett gyorstalpaló sem éppen elégséges jogosítvány egy európai ország vezetéséhez. És akkor még hol vannak az állam többi vezető emberei. A legfontosabb minisztériumok, mint pl. pénzügy olyan embereket nevelt ki akik egy nyugati gimnazista értelmi és szakmai képességével sem rendelkeztek. Ugyanez érvényes a gazdaság vezető embereire. Nem azért lettek gazdagok mert értenek hozzá, hanem a kapcsolati tőkéjük miatt alkalmazták őket. És az ebből származó korrupcióval lettek gazdagok. De szakmailag még a WC-re sem mehettek ki engedély nélkül. Bankok vezető magyar személyiségei még gyakornoknak sem feleltek volna meg a fejlett nyugati országok bankjaiban. Ennek a következménye a Kulcsár eset is. Hogy vannak kivételek is ? Igen vannak, de a kivételekből nem tud egy ország a fejlődés útjára lépni.

Ez a demokrácia vita sem más, mint a hiányos kiképzés vitája. Hogy kinek vagy melyiknek hiányosabb ? Teljesen érdektelen. Hiszen egyik sem tudja mi is szükséges egy élhető állam működéséhez. Mindannyian a korrupcióban és a kommunista tanfolyamok kapcsolati tőkéjében nevelkedett fel. Tehetnek róla? Nem. Hiszen senki nem tehet arról hogy mibe született bele. Mégis az ország látja a kárát.

Még az úgynevezett rendszerváltás óta is csak a politikai állóháborút ismerik a politológusaink is. Szakpolitika ismeretlen a számukra. Ha megnézzük elemzőnk posztjait és kielemezzük akkor látható a legjobban hogy a politika nála is csak hatalomtechnikai okokból van vizsgálva. Ezáltal egyoldalú, mint a kiképzése. Több időt fordít arra hogy ne lehessen láthatók a politikai hovatartozásának a gondolatai, mint a szakmájára. Pedig teljesen felesleges, hiszen ki csak egy kicsit képzett a politikában az pontosan tudja hova is tegye az elemzőnket. És a tanulság mindebből ?

Hazánkban nem szabad csak az állami kiképzésre hagyni magunkat. Ebben az átmeneti időszakban meg kell találnunk a módját hogy tovább képezhessük magunkat. Lehetőleg egy fejlett európai ország egyetemén. Mert a saját tanárainktól nem sokat tanulhatunk. Lásd az elemzőnket. Ki könyvet ír arról amit ő maga sem ért. Nem az egyetlen és nem is az ő hibája. Úgy írnak ahogy tanították őket. De hiányzik a saját tapasztalat a demokrácia világában. Azt pedig csak külföldön szerezheti meg. Hiszen mindannyian csak tanuljuk: mit is jelent demokráciában élni.

ssi 2010.09.28. 12:03:32

@Szimba:
a méh-kukkolás?! :-)) még nem jutott eszembe (jövőre egyeztessünk, oké?)

a viták legalább annyira szólnak a szereplőikről, mint magáról a témáról ...

Szimba 2010.09.28. 12:04:58

@tölgyes:

Egyértelmű. Én sem az ember gyengeségeit, hétköznapi viszontagságait, hanem a művész által teremtett mű értékeit - amik túlnőnek az egyénen - figyelem.
------------------
Irving Stone Michelangelo regényes életrajza után (mást is olvastam!!!) Tolnay valóban átfogóbb és mindenképpen a kor világnézetébe, kulturájába, a társadalmi, történelmi folyamataiba tudja helyezni M.-t.

Szimba 2010.09.28. 12:07:43

@tölgyes:

Köszönöm, olvastam. (Jő, hegyeken szökellve - nem azért javítom, mert undok akarok lenni, de hátha valaki még szeretné megvenni.)

Szimba 2010.09.28. 12:11:14

@Ordnassac:

Szerintem rohanj, és cseréld ki!
(Én nagyon el voltam keseredve!)

Viszont mit láttam tegnap!:-)))
A tévében megnéztem a Poirot novellákból egyet-kettőt, mert elég fáradt voltam. És borzasztóan meglepett, hogy milyen izléses és jó anyagból készült csokinyakkendőket viselt a Poirót játszó színész!!!

Miért nem lehet ilyeneket kapni? Ráadásul díszzsebkendővel, és mindenféle ingnyakhoz valók voltak.

Szimba 2010.09.28. 12:14:07

@manyike:

Majd fogok neked egy gyufás skatulyába néhányat.:-))

Ordnassac 2010.09.28. 12:15:51

@Szimba: nem vészesek, a sötétebb kifejezetten tetszik. Bár furcsa a kikeményítés, amit szoktam hordani, az nincs így "kezelve".

Valamelyik nap úgyis járok a városban, akkor veszek díszzsebkendőt. :-)

cambridge.on 2010.09.28. 12:17:04

Értelmetlennek tartom a vitakezdeményezők által, hogy most próbálják felkorbácsolni a kedélyeket.Mit akarnak ezzel elérni?
Mit lehet utólag megváltoztatni?Eső után köpönyeg.
Még inkább, vásár után okos a paraszt, mondás illik rá.
A választások előtt hol voltak ezek az aggódók?
Egyedül maradtam azzal a véleménnyel,hogy ezt a várható cunamit csak széleskörű összefogással lehet megállítani.
A rózsaszínű párt a feketékkel riogatott,a (sötét)zöldek a vörösök ellen harcoltak, a feketék pedig mindenki ellen.
Hosszútávú érdekeiket feláldozták a rövidtávú sérelmeik,érzelmeik oltárán.A 2/3 elmaradása csupán pürruszi győzelmet jelentett volna a szocialistáknak.
A minősített törvények elfogadásához az LMP, vagy a Jobbik támogatására lett volna szükség.Felértékelve szerepüket a politikai életben.
Az LMP akkori és azóta végzett tevékenysége megerősített abban a meggyőződésemben,hogy a Fidesz nagyarányú segítségével jutottak át a küszöbön.
Az amúgy is gyenge baloldalt sikerült még jobban megosztani.
Mire számítottak az urak,hogy a Fidesz majd gáláns lesz?
Sok mindent nem lehetett tudni,most sem lehet sokkal többet, a terveikről.
Arra viszont számítani lehetett, hogy gátlástalanul átformálják saját akaratuk szerint a rendszert.
Felhívta valamelyikük is erre a veszélyre a figyelmet?
Debreczeni is megállt az Orbánnal való fenyegetésnél,ami riogatásnak tünt sokak szemében.Választ ennek a lehetőségnek elkerülésére nem adott.
Talán nem is lehetett.
Rövidlátó politikusok, és rövidlátó választók mellett a jelenlegi
kormányzó erő több cikluson át tervezhet.
Tévedés azt hinni, 2014-ben lesz lehetőség leváltani őket.
A válsztási szabályok és térképek megváltoztatásával sokszorosan előnyben lesznek.
Az MKP is választáson nyert '47ben.40 év után jöhetett másik kormányzó párt.....
Egyetértek Török Gáborral ez a vita most nem egyéb, mint publicisztikai hatásvadászat.
A rövid időn belü elkészülő alkotmány alapot adhat ennek a vitának a felújítására.

tölgyes 2010.09.28. 12:17:35

@Szimba: én a Kőbe zárt fájdalmat olvastam kamasz koromban.

Szimba 2010.09.28. 12:23:27

@Ordnassac:

Kb. az egész készletetátnéztem, és az eladónő végül közölte velem, hogy nem ismerem a mai divatot!!!!
Erre aztán mondtam, hogy ajánljon ő.

Morr!:-(

Szimba 2010.09.28. 12:24:57

@tölgyes:

Az nekem később került a kezembe.
(Nyilván, gondoltam, hogy fejből. Nekem itt volt a kezemhez közel, és a gerincén a cím:-))

Ordnassac 2010.09.28. 12:28:12

@cambridge.on: "Az LMP akkori és azóta végzett tevékenysége megerősített abban a meggyőződésemben,hogy a Fidesz nagyarányú segítségével jutottak át a küszöbön."

Cédulagyűjtésnél talán igen, na de azt kevéssé hiszem, hogy szavaztak volna fideszesek az LMP-re nagy arányban.

Szimba 2010.09.28. 12:33:56

@Ordnassac:

Nem hiszem. A Fidesznek nem érdeke egy balra haladó zöld párt jelenléte. Bár abból a szempontból, hogy megossza a szavazókat, abból a szempontból elképzelhető némi támogatás (!?)
Viszont aki az LMP-re akart szavazni, az enélkül a bázis nélkül legfeljebb nem megy el szvazni. (Jobbikra nem szvaznának a szimpatizánsok, és az MSZP-re sem).
A Fideszre még inkább (egy részük.)

tölgyes 2010.09.28. 12:48:49

@Szimba: Nekem fel kéne másznom a szomszéd szobába a polcra.. Az "A" magasban van.

S2000 2010.09.28. 14:48:35

Jó az időzítés...

Molnár Gyula újbudai polgármestert is gyanúsítják

www.inforadio.hu/hir/bunugyek/hir-382204

AkarkiJ 2010.09.28. 15:46:45

Én azt hittem, ennél is rövidebb lesz TG válasza, kb. ennél több energiát nem kell pazarolni ilyesmire:

3.bp.blogspot.com/_9wSdtWIbhzI/TC7Uu0CTMPI/AAAAAAAAAP0/FYJ6tEGQOXU/s1600/the-history-of-the-middle-finger.jpg

:)

balin60 2010.09.28. 17:03:57

Magam részéről azt értékeltem volna leginkább, ha TG részt vett volna az ÉS vitában, részletesen kifejtve véleményét ebben a sokunkat érintő témában.

A jogállamiság és demokrácia ugyanis többet érdemelnek a Halmai Gábor stílusára utaló bármely szellemes reflexiónál.

lüke 2010.09.28. 17:21:51

@tölgyes:
ez az értelmiség feladata
azt hiszem kevesen vannak:)

lüke 2010.09.28. 17:24:53

@S2000:
ez réges rég megy ez a balhé
Schneller Domiék- a bp-i v.főépítész fia-feljelentette
őket cca 2 éve
SD már luxálták > az albertfalvi Hoffmann T. a fideszes most

lüke 2010.09.28. 17:29:32

@László56:
a kiképzés a katonaségnál van, meg a németeknél ausbildung
MO-n képzés van

aszekelyek 2010.09.28. 17:56:09

@lüke: akik magukról azt állítják, azok pedig túl sokan. Tőlük szóhoz , médiához nem jut az a kevés, aki ténylegesen értelmiség. Nem pedig megélhetési értelmiségi. A szürkeállományával kérkedő és pöffeszkedők egyelőre még csak a parlamentben nem bírnak teljhatalommal.Ez pedig a jelen kurzus feladata , hogy megszabadítsa az országot a csúsztató, kirekesztő pózerektől.

aszekelyek 2010.09.28. 18:05:08

@NeDuddGi: Ami azt illeti, eddig láthattuk, milyen vehemensen mentek bele sok éven át hazánkban politikusok és nem politikusok a lehetlen kidumálni témákba is. Nem volt gond. A mai napig is tartják a sületlenségeikhez magukat. Sőt, újakat kreáltak. Mint pld. hogy akiknek nincs programjuk.) azok három hónap alatt lebontották a demokráciát. A demokrácia értelmezése nem egzakt, ahogy elnézem egyes urak publikációit. A parlamenti választások eredménye hűen tükrözi, milyen rendkívül sikertelen volt az a demokrácia-felfogás, amelyet a ballib és az ő idejükben halmai is ideálisnak tart. Nyilván, mert egy szó kritikát tőle nem hallottunk. Ilyen erőset meg végképp. Talán akkor emlékeztessük őt, hogy az alkotmányban az van leírva, minden hatalom a népé. Azt a parlamenten keresztül és közvetlenül gyakorolja. Talán egy alkotmányjogász tiszteletben is tarthatná esetleg a népakaratot. Tökéletesen megbukott az a demokrácia típus, melyben ő nem a sértettet adta.Meg a huhogót.

nyünyüge 2010.09.28. 18:23:50

@S2000:
Jó az időzítés vagy szemét?
2007-es ügyről van szó ugyanis.

aszekelyek 2010.09.28. 18:30:55

@Crowz: A probléma az, hogy minősítette TG-t.Le , mint A Fitch rating Magyarországot ... Most. Nem előbb sokkal. Ők nagyon tudják pedig a tutit, csak a görög csődöt nem vették észre......amikor még idejében lettek volna... Meg kampány is van. Ezek a témák jó reklámot jelentenek halmainak és az ÉS-nek. Majdnem elolvastam én is, ám idejében rájöttem. A címoldalon is zajlok a bizonytalanok számára egy ilyen duplafenekű. Annak a témája a jobbik rasszista reklámfilmje. Mi a fenéért nem képesek azt a szót korrigálni? Azért, mert demonstrálni akarják, hogy bezzegazorbán elnyomja őket. Meraz ugyanojjann, mint a gyurcsányi... Mindezek politikai haszonszerzés és bözsmék orránál fogva vezetése céljából van éppen topon. A főoldala az indexnek pont alkalmas ezt megvalósítani. Ez is egy geg. Azért mert kukorékolnak a reklámfilmjükben, néhány megvezethető majd elhiszi, a jobbik megoldja a súlyos problémát. Se eszköze, se akarat nincs rá egyébként. KAmpányban ez a realitás nem merül fel , bben az országban. De olyan jól hangzik.Alacsonyan kvalifikált ám indulatvezérelteknek pont jó mézesmadzag. Tessék mondani, mit is tett ebben a kérdésben a t. jobbik eddig? gegekkel politizál. Ez a "cigánybűnözőzés" is egy geg. Legalább morvai már nem mondhatja félrenézve, hogy ő olyat nem hallott tőlük.Megtette már ezt is. Ezt akkor már nem lehet letagadni kedves emberi jogvédők. Mindenki tudja, hogy van egy réteg, akiket rá is szoktattak a bűnöző életformára, politikusok. Nem kell, hogy a jobbik kukorékolja ki. Arra is jó ez, hogy alátámassza azoknak a rágalmait, akik a magyarokat nácizzák, fasisztázzák és rasszistázzák. Szerintem ők fizetik ezt a balhét . Is. Mert Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, ha valaki nem tudná. A magyar médiában meg semmi nincs ingyen.Gaudi is szégyellheti magát.

tölgyes 2010.09.28. 18:55:33

@lüke: Volna..., kevesen vannak és ők se nagyon vállalják. Az értelmiség sokkal tartozik az országnak..:(, de mintha még mindig nem éreznék át a feladatukat. ("Hiszek a tiszta észben aminthogy mindenki hinne benne, ha vele élni nem volna fáradságos..")

lüke 2010.09.28. 19:33:21

@tölgyes:
igy szereti maga,mint a Zolnay is szerette

nyünyüge 2010.09.28. 19:38:07

@Hepci:
A kinyilatkoztatás a tárgyalás-érdekegyeztetés és az összeszarás között igen széles a skála.
Mintha a Fidesz kormány esetében kiakadt volna a mutató az egyik szélen (legalábbis a kommunikáció szintjén).

Nem vitatva az, hogy az mszp-szdsz kormány idején a mutató az ellenkező oldalon álldogált.

Illés úrral meg igen csúnyán elszaladt a ló, ennek bukás lesz a vége.

kodó tamás 2010.09.28. 20:28:02

@manyike: mire gondoltál lényegnek? mert kettő nayon okosat mondtam. az egyik volt a "demokrácia szentháromsága" (ami nem volt még soha meg nálunk), illetve a KÖZVETETT ADÓK korszaka (telefon , közmű stb cégek adója és kiszervezése) :)
de persze ellenzéki szóvivő nem lennék... sem máspárttag

ssi 2010.09.28. 20:47:58

@kodó tamás:
- a közvetett adók - szakmai megközelítés, lényegi összefüggéseket kell adni
- szóvívői közlés volt: többen több mindent mondanak (ezt bárki észreveszi)
- a másik okosságodra fel se figyeltem, bocsi (később visszakeresem)

Átverés! 2010.09.28. 20:50:31

@László 56
Nagyon tetszik amit ír arról, hogy egyáltalán tudjuk-e, hogy mi az az igazi demokrácia.A vitáink nagyon parciálisak, elfogultak,egyoldalúak.
Abban is igaza van, hogy az elmúlt 20 évben politikai állóháboru alakult ki. Szinte ugyanazt mondjuk, ismételgetjük a jobb és baloldalról pro és kontra alapon.
Azt írja szakpolitika kellene.Annyian járnak külföldi egyetemekre, de az is igaz, hogy inkább az orvostudomány,elektronika, informatika stb. profitál ezekből.

Pótolni kellene ezeket a hiányosságokat és a társadalommal foglalkozó tudományok művelőit is jó külföldi egyetemeken kellene felkészíteni.

Nem szánunk magunknak más perspektívát,csak azt, hogy indig csak a tanulópénzt fizessük.

Ha József Attila csak azt a sort írta volna hogy
" A mindenséggel mérd magad" már akkor is nagy költő lenne.

2010.09.29. 21:04:41

Halmai rájött, hogy TG narancs, és most megadja neki, amit ezért gondol? Ez nem vezet sehová se...Helyezkedni tudni kell, s van aki jól csinálja...
süti beállítások módosítása