Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
17:59

Gyurcsány egyetért Orbánnal – írja a Mandiner a volt kormányfő blogjából idézve, a hozzászólók némelyike pedig nehezen tudja eldönteni, hogy akkor most hol is a fehér és hol is a fekete. Pedig a kormányfő a mai parlamenti beszédében sokat tett azért, hogy előcsalogassa az ellenzékből az egységbontót, ebbe a csapdába azonban – némi meglepetésre - egyelőre senki sem sétált bele.

(Fotó: rtlklub.hu)

Orbán Viktor beszédében számos olyan dolog elhangzott, ami más esetben bizonyára kivágta volna a biztosítékot a baloldali-liberális táborban. A kormányfő többek között maga jelentette be a Mal vezérigazgatójának őrizetbe vételét (nem emlékszem, hogy az elmúlt években akadt volna olyan miniszterelnök, aki átvette volna a rendőrségi szóvivők szerepét), illetve a vörösiszap-katasztrófát okozó vállalat állami irányítását és állami vagyonzár alá vonását helyezte kilátásba (ami bár nem államosítás, ahogy néhány sajtótermék írja, de azért sajátos beavatkozás a magántulajdonba).

Nem vagyok biztos abban, hogy így volt, de azért elég valószínűnek tartom, hogy a kormányfő tanácsadói számoltak az ellenzék kritikai reakciójával, s talán tervet is készítettek arra az esetre, ha a szocialisták – hiszen erős mondatokra csak tőlük számíthattak: a Jobbik lelkes támogatása és az LMP zöld langyossága kalkulálható volt – támadólag lépnek fel. Miután válsághelyzetekben a lakosság általában egységpárti, ráadásul az elhangzottak minden bizonnyal enélkül is bírnák a rendpárti többség támogatását, a múlt héten már sok jó pontot szerző kormányfő a lehető legkedvezőbb helyzetből várhatta az esetleges bírálatokat.

Őszintén szólva - az előzmények ismeretében - engem némi meglepetésként ért a szocialisták váratlan politikai bölcsessége. A napirend előtt felszólaló Mesterházy és a blogjában reagáló Gyurcsány egyaránt felismerték a helyzetben rejlő veszélyeket, s nem adták meg azt a lehetőséget a Fidesznek, hogy a korábbiaknál is sikeresebben átkozzák ki az MSZP-t a nemzeti egységből. A ma tapasztalt látványos egyetértés természetesen nem azt jelenti, hogy új időszámítás kezdődött volna a magyar politikában (többek között fényes bizonyítéka ennek a médiatanács „szakmai” egyszínűsítése és annak ellenzéki fogadtatása), s biztos vagyok abban, hogy a sajátos szituáció elmúltával az MSZP mindent megtesz majd azért, hogy bepótolja a most elmaradt kormánykritikát.

Ami pedig a kormány határozott lépéseit és új javaslatait illeti, azok igazi tesztje akkor jöhet el, amikor esetleg egy baráti nagyvállalkozóval szemben kell(ene) ugyanezeket alkalmazni. Márpedig innentől kezdve lesz egy komoly precedens; s nem kizárt, hogy az egyre bővülő jobboldali gazdasági holdudvarban is akadhatnak olyan cégek, ahol ilyen-olyan bombák ketyegnek...

x x x

Változás: A volt kormányfő újabb bejegyzésében már "ócska haszonlesőkről" beszél.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr132363382

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jótékonykodik az OTP és az MSZP 2010.10.15. 18:04:02

Ötven plusz ötven millió forintot ajánlott fel az OTP Bank a Magyar Kármentő Alap számára. Az MSZP „Szolidaritás 2010” néven indít gyűjtőakciót az iszapkárosultak megsegítésére.

Trackback: Pénzügyi tönkretételünk története 2010.10.13. 21:20:31

  Mindig új hiteleket veszünk fel, romló feltételekkel, hogy meglévő hiteleink adósságszolgálatát fizetni tudjuk Hogyan lett a 22-ből 230 s a százból nulla? E képletben az előbbi az adósság, az utóbbi a népvagyon. A rendszerváltás óta a nemzetgaz...

Trackback: Gondolatok a zaggyal kapcsolatos történésekről 2010.10.13. 06:12:38

2010. október 4-én hétfőn 12 óra 25 perckor átszakadt a Magyar Alumínium Zrt. X. számú vörösiszap tározójának gátja és 700 ezer köbméter lúgos-vizes iszap Kolontáron félig átzúdulva  és Devecser szélét érintve  majdnem Somlóvásárhelyig folyt el a körny...

Trackback: A végén még tényleg forradalmat csinálnak 2010.10.12. 08:38:41

A Mal Zrt. államosítása csak az első lesz a sorban. A történet a '90-es évek homályos privatizációival létrejött hazai nagytulajdonosi körnek a megzabolázásáról, átalakítására szól. (Fotó: Mohai Balázs/MTI) Talán sokan nem is sejtik, hogy milyen hord...

Trackback: MOL részvényeket eladni! 2010.10.11. 22:13:53

Új törvényünk van. Itt van. Ízlelgessük gyorsan! Mivel feltételek jelenleg nincsenek, az állam tulajdonképpen önkényesen átveheti a cégek irányítását. Bárkiét! Kicsit fura, hogy a cégtulajdonosok nem tüntetnek azonnal a parlament előtt. Értem én, hogy ...

Trackback: Neokommunizmus és a katasztrófák 2010.10.11. 21:09:18

Nem akartam politikai blogot írni, de most muszáj. Még ha nyilván nem leszek is népszerű vele.Egy régi orosz, tán szovjet mondás szerint az úttörő nem azért keresi a tábortűz körül a kulcsát, mert ott hagyta el, hanem mert ott van világos. Úgy tűn...

Trackback: Amit még most sem értek 2010.10.11. 19:51:34

Műszaki szempontból akad néhány dolog a zagytározó katasztrófájában, amit még ma sem értek. Ezeket próbálom röviden áttekinteni, s választ keresni okos olvasóim által. 1. Érthetetlen, hogy 12-es PH-tól

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kopogtató 2010.10.11. 18:18:04

az mszp szerintem csak leblokkolt:)

DEMOK · http://demokrata.budapestoldal.hu/ 2010.10.11. 18:26:45

Ez az "okosság", taktikusság csak azt mutatja, hogy a nép valóban a Kádár rendszer visszaépítését óhajtja és ebben - természetszerűleg az MSZP törpe minoritás, hogy egy klasszikust idézzek. Sajnos a zemberek bolsevizmust akarnak és majdnem egységesen felsorakoztak az új bolsevik - nemzetei szocialista - párt mögött. És együtt menetelnek a szocializmus építésének az útján. Az MSZP meg végképp nem tud mit tenni. Ha egyetért az baj, mert a szocializmus építésével nem érthet egyet. Ha ellenzi - pl. ebben a katasztrófa helyzetben - valóban rásüthető, hogy a zemberek ellen van, lám bebizonyosodott újra. Kész! Ez az ország kész!!!

DEMOK · http://demokrata.budapestoldal.hu/ 2010.10.11. 18:27:17

Ez az "okosság", taktikusság csak azt mutatja, hogy a nép valóban a Kádár rendszer visszaépítését óhajtja és ebben - természetszerűleg az MSZP törpe minoritás, hogy egy klasszikust idézzek. Sajnos a zemberek bolsevizmust akarnak és majdnem egységesen felsorakoztak az új bolsevik - nemzetei szocialista - párt mögött. És együtt menetelnek a szocializmus építésének az útján. Az MSZP meg végképp nem tud mit tenni. Ha egyetért az baj, mert a szocializmus építésével nem érthet egyet. Ha ellenzi - pl. ebben a katasztrófa helyzetben - valóban rásüthető, hogy a zemberek ellen van, lám bebizonyosodott újra. Kész! Ez az ország kész!!!

okostojgli (törölt) 2010.10.11. 18:28:39

"írja a Mandiner"

Ha neked a Mandiner a hírforrás akkor bazdmeg.

Ting Fu doktor 2010.10.11. 18:28:57

Kicsit elsietted Gáborom!

Gyurcsány mégiscsak szeretne egységbontó lenni!

A jobboldal hálásan köszöni Gyurcsány Úr összes cikk-cakkját!

nevetőharmadik 2010.10.11. 18:45:31

TG, ez rohadt magas labda:

"...akadhatnak olyan cégek, ahol ilyen-olyan bombák ketyegnek..."

Mond valakinek ez a két esemény valamit? Reichstag, vagy Róma felgyújtása?

Na jó, hagyjuk az összeesküvés-elméleteket. Ez csak vicc (bár szomorú). Nagyon örülök, ha a felelősök (vagy legalábbis akiknek erkölcsi kötelességük segíteni a kárelhárításban) nem bújhatnak el. Az igazság viszont tényleg az, hogy akkor látjuk meg, mit ér a Fidesz, ha önmagán (és üzletköreiken) kell példát statuálni.

Orbánnak gratulálok. Tökéletesen politizált ebben a helyzetben. Még az álszerénység bűnébe sem esett bele.

török gábor 2010.10.11. 18:45:42

most kezdődik a vita a parlamentben. Hende felszólalásával.

gastro vazze 2010.10.11. 18:59:02

óóó, és a kedvenc képem a kedvenc (már megszünt) műsoromból:)))) "Orbán úrrr, maga úgy fél a számoktól, mint ördög a tömjénfüsttől!"

withoutus 2010.10.11. 19:04:58

@DEMOK: Tökéletesen egyetértek. Az elvakultakat leszámítva, másoknak is ajánlom blogod meglátogatását, kiváló elemzések vannak rajta, akár TG is belenézhetne, már bocsánat. Bevadultak kíméljék, meg azokat is, akik még gondolkodnak önállóan. (Ja, és amúgy se nem ballibek, sem nem szélsőbalosok, jobbosok, vagy bármik, csak úgy maguknak emésztik a dolgokat.)

-MCsaba- · http://barsonyszek.blog.hu/ 2010.10.11. 19:07:17

Az MSZP valóban egy béna kacsa a tavaszi választások óta, az, hogy nem rontanak Orbánra maximum annak tudható be, hogy még mindig szédülnek a pofonoktól. Gyurcsány meg... a saját céljaira gyűjt most, amikor mindenki a károsultakon próbál segíteni. Ez elmond valamit szerintem..

Remélem divat lesz így kezelni az ilyen szituációkat, mint ahogy a kormány (és akár személy szerint Orbán) teszi most, mivel, most tényleg úgy viselkednek mint aki az állampolgárok érdekeit szolgálja. Jó pont a Fidesznek.

Ui: Szerintem a "baloldali-liberális tábor" mint egység már nincs, külön baloldalira és külön liberálisra (zöld-liberális?) szakadoznak szép lassan

mrs. white 2010.10.11. 19:08:16

Orbán úgy néz ki, hogy fejébe vette állandóan a szokványostól eltérő megoldást keres. Azt már láttuk, hogy a szürke iszap katasztrófánál amerikában hogy működtek a dolgok valamint spanyolországban egy hasonló esetben. Sehogy. Most mi lesz az majd elválik de ilyennel eddig senki nem próbálkozott. Ahogy a bankadó a pénzvilág szent tehene esete is precedenst teremtett lehet hogy itt is ez lesz. Ez leginkább a 90-es évek Orbán Viktorára emlékeztet és nem a 2002 utáni minden szavát patika mérlegen mérőre. Eddig bejött (na jó görög válság emlegetését kihagyhatták volna a repertoárból).

kurgan 2010.10.11. 19:09:09

hát, kedves Török GÁbor, ennyivel elintézni ezt a valóban példátlan esetet hogy "nem emlékszem, hogy az elmúlt években akadt volna olyan miniszterelnök, aki átvette volna a rendőrségi szóvivők szerepét"... pedig ez minimum felháborító, ilyet kábé a lukasenko-putyin-kimdzsongil vonal engedhet meg magának. na meg orbán.

Bambano 2010.10.11. 19:15:19

Gábor, nem kell sokáig várnod a kérdésed megválaszolására, ha elkaszálják a mal-t, akkor el kell kaszálni az azt pár nappal korábban ellenőrző hatóságot is... Az pedig fideszes.

Bambano 2010.10.11. 19:18:08

@Ordnassac: most már tudjuk, hogy egy normális ember ül a parlamentben, számomra kissé meglepetés, hogy kdnp-s...
Dr. Rubovszky György (KDNP).

a többi szedett-vetett hülye.

Ordnassac 2010.10.11. 19:22:17

@Bambano: nem akarok rosszhiszemű lenni, de nem lepne meg, ha kiderülni, hogy csak félrenyomott...

kodó tamás 2010.10.11. 19:22:56

"Ami pedig a kormány határozott lépéseit és új javaslatait illeti, azok igazi tesztje akkor jöhet el, amikor esetleg egy baráti nagyvállalkozóval szemben kell(ene) ugyanezeket alkalmazni. Márpedig innentől kezdve lesz egy komoly precedens; s nem kizárt, hogy az egyre bővülő jobboldali gazdasági holdudvarban is akadhatnak olyan cégek, ahol ilyen-olyan bombák ketyegnek..."

Hát ez érdekes felvetés. de semmilyen információt nem tartalmaz.

1. A későbbi "saját ügyek" pont úgy fognak zajlani, mint minden kettős elbírásálú ügy. Ha lehet akkor tudni sem fogunk róla, ha mégis akkor látszat intézkedésekkel letusolják.

2. De leginkább azt nem értem miből gondoljuk hogy a mostani az érdemi intézkedés?

Jó. Elrettentő hatása van. főleg amikor a jópofa Pintér mondta, hogy "akkor fürödjenek meg benne".
-De ez csak egy ujabb pofon a gazdaságnak.
-ezen felül ha érdemi szigorítás is lenne, akkor még a fekete (és környezetvédelmileg is értendő) gazdaság is bedőlne, ami pedig a gazdaság nagyrészét adja...

majd meglátjuk.

de szerintem ez semmi érdemi változást nem fog jelenteni. max egy kicsit fékez az ipar plusz egy kis politikai tőke DE ez utóbbi CSAK RÖVID TÁVON

Bambano 2010.10.11. 19:23:04

@Ordnassac: akkor vissza fogom vonni:) de igazából a gond az, hogy az összes többi úgy szavazott, ahogy...

kodó tamás 2010.10.11. 19:24:53

@kurgan: ez a kézi vezérlés... mindent a ducse intéz. remélem a balhét is egyedül viszi el.

kodó tamás 2010.10.11. 19:26:02

@kopogtató: nem olvastam a blogot. de az mszp jobb ha kussol. ők privatizáltak ilyen szuper módon... meg ők "működtetik" a nagyipart

pannonfunk 2010.10.11. 19:28:10

@Bambano: Ááááá, még mindig terjed ez a hülyeség a neten, hogy ellenőrizték a tározó kémiai összetételét, és akkor ők a hibásak, mert ledőlt a gát? Ennyi erővel az APEH is lehetett a hibás, biztos ellenőrizték a cég adóbevallását is...

DNZ 2010.10.11. 19:28:57

Igaz, ami igaz, az ellenzékről elég kevés szó esett az elmúlt napokban. Azt gondolom, ahogy Orbán jól szerepelt, az ellenzék (mindhárom) párt a helyzetnek megfelelően reagált, félre téve a napi politikát.

Más. Alkotmányjogi szempontból mindegy hogy állami felügyelet vagy teljes tulajdonelvonás. Itt ha jól értem, magántulajdon felett fog rendelkezni az állam, ami - hangsúlyozom - alkotmányjogi értelemben mindenképpen tulajdonkorlátozás és kisajátítás. A legdurvább, hogy valamennyi vagyoni kötelezettségvállaláshoz kell az állam engedélye. Ez egy gazdasági társaságnál lényegében a "halált" jelenti. A közérdek része fennáll a dolognak, de kártalanítást nem biztosítanak, logikusan, hiszen nyilván a cég pénzét akarják, de egyelőre alkotmányellenesen. Tudom, hogy ez nem számít, csak leírom...

Az őrizetbe vétel bejelentése és megtapsolása nem volt elegáns. Ártatlanság vélelme meg ilyenek, de tudom, hogy ez is mindegy...

Zoli 29 2010.10.11. 19:29:21

Vajon Gyurcsány miért gondolta meg magát néhány óra alatt? :)
És vajon tényleg nem érzi cikinek, hogy egy napon belül két egymással ellentétes tartalmú blogbejegyzést jegyez?

Ting Fu doktor 2010.10.11. 19:30:00

Amúgy ez az egész iszap-ügy arra világít rá, hogy a magyar lakosság alapvetően magas ívben tesz a demokratikus elvekre, ha azok a gyakorlatban köszönő viszonyban sincsenek az igazsággal ahogy a társadalom érzi és nem hoz jólétet.

És állítom, hogy Orbán akár milyen diktatórikus lehet, ha 4 év alatt javítani fog az emberek életszinvonalán és közben nagy ügyekben az emberek igazságérzetét képviseli, akkor úgyis újra megválasztják, akármit és akárhogy is akciózik Gyurcsány vagy az MSZP.

DNZ 2010.10.11. 19:33:10

@pannonfunk: mindegy, hogy ellenőrizték-e vagy sem. Politikai felelősség. A szó, ami hiányzott eddig a fogalomtárból. Mit gondolsz, mi köze van egy miniszternek közvetlenül mondjuk egy vasúti szerencsétlenséghez, ha mondjuk a vezető hibázott? Semmit. de az általa felügyelt területen történik valami baj. Minimum a lemondás felajánlása, amit nem kell elfogadni. De így elegáns. És a FIDESZ magasra tette a lécet erkölcsi szempontból. Nekem eddig leverte ezt a lécet egyelőre, függetlenül más dolgoktól... Itt bizony az állam is megbukott...

pannonfunk 2010.10.11. 19:33:59

@Ting Fu doktor: Ez bizony így van. És hogy így van, abban az szdsz nevű formációnak is vaskosan szerepe van. Az emebrek azzal azonosítják a liberalizmust, amit az szdsz művelt itt az elmúlt 20 évben, ée elegük lett belőle. Nem kicsit, nagyon...

DNZ 2010.10.11. 19:34:12

@Zoli 29: így elolvasva az egész blogbejegyzést, nem tűnik ellentétben állónak. Egyébként meg nem mindegy, hogy mit hadovál????

Ting Fu doktor 2010.10.11. 19:35:32

Amúgy ez az egész iszap ügy azt erősíti meg bennem, hogy a magyar lakosság magas ívben tesz a hangzatos demokratikua elvekre egészen addig amíg az nem hoz jólétet és nem találkozik az igazsággal ahogy a társadalom látja.

Egyszerűen ott tartunk, hogy Orbán akármilyen diktatúrát építhet. Egészen addig, amíg ennek az eredménye jólét vagy a nagyhorderejű kérdéseknél a kisemberek igazságának képviselete, addig az MSZP és Gyurcsány a feje tetejére állhat, bármivel megvádolhatja Orbánt, akkor is nyerni fog. És akkor "drágajó ballibeink" tökön szúrhatják magukat a nagy demokráciájukkal.

Ting Fu doktor 2010.10.11. 19:36:20

Bocs a duplázásért! Nekem az elsőt nem jelenítette meg... :S

almodhi 2010.10.11. 19:38:46

Hát ez hihetetlen. Egy kivételével mindenki megszavazta, Az az egy meg valószínűleg félrenyomott.

Ennyit a magántulajdon szentségéről. Meg az állítólagos jobboldali pártokról.

Ordnassac 2010.10.11. 19:39:53

@almodhi: pontosítsunk: az LMP tartózkodott.

mréveiller 2010.10.11. 19:40:02

néztem Mesterházyt :D semmit nem tudott Orbán felszólalására mondani csak habogott. Igaza volt Szilinek ... az Mszpnek vége

pannonfunk 2010.10.11. 19:40:49

@DNZ: Tehát nem kevesebbet állítasz, mint hogy a regnáló kormány a felelős minden magáncég és állampolgár viselkedéséért? Tehát ha holnap jön egy brutális sorozatgyilkos, aki kiírt egy háztömböt egy lakótelepen, akkor is mondjon le a kormány? Tehát ha legközelebb általam nem szeretett emberek kerülnek kormányra, beöntök egy üveg sósavat a szomszéd udvarára, és akkor is hőbörögni fogsz, hogy mondjon le a kormány? Segítségedet előre is köszönöm :)

Az általad felhozott példában gondolom a vasút állami cég, és akkor jogos, hogy az állam (kormány) felelősséget vállal a működéséért. De itt most magáncégről van szó.

Amúgy még mindig várom, hogy mikor ellenőrizték a gát stabilitását. Mert erről egy szót nem hallani, csak arról az ominózus 12785/06-os határozatról, amiben minden van, csak gát stabilitás nincs.

almodhi 2010.10.11. 19:42:32

@Ordnassac: Bocs, igen. Valószínűleg ők meg túl puhának tartották a javaslatot... :-)

DNZ 2010.10.11. 19:43:01

@pannonfunk: nem. Ez nyilván sarkítása annak, amit írtam.

kodó tamás 2010.10.11. 19:43:29

@Ting Fu doktor: jaja. győzike népe lesz.ja magasról a demokráciát. ezért izgalmasabb a Matolcsy bőrtáskája...

kodó tamás 2010.10.11. 19:44:53

@nevetőharmadik: "...akadhatnak olyan cégek, ahol ilyen-olyan bombák ketyegnek..."

az törökbálinti cég volt. akiknek a szakemberei az éles próba után az aug20-i tűzijátékot is megcsinálhatták...

Ordnassac 2010.10.11. 19:46:54

@almodhi: ők alkotmányossági aggályokat vetettek fel, amit egyébként a legtöbb szakértő is.

DNZ 2010.10.11. 19:47:23

@pannonfunk: másrészt úgy gondolom, nem hőbörgök, hanem megpróbáltam kulturáltan megfogalmazni a véleményemet. Nem, nem a kormánynak kell lemondani, erről azt hiszem nem írtam, de szívesen veszem, melyik szavamból következtettél erre. Azt hiszem nem az én gyakorlatom volt az elmúlt években, hogy egy-egy a társadalmat jobban megrázó gyilkosság miatt a kormány vagy a kormányfő, vagy a rendészeti miniszter lemondását követeltem volna...

Tudni kell differenciálni. Ha miniszterelnök úr ezt egy példátlan, eddig a világon egyedülálló katasztrófának tekinti, ami kétségtelenül az, akkor legalábbis el kellene gondolkodnia azon, hogy az illetékes szervek mit tehettek volna akár az előző kormány alatt, akár már az elmúlt félévben a tragédia megelőzésére.

zékit 2010.10.11. 19:48:56

És honnan lehet azt tudni, hogy a MAL tulajok nem tartoznak a baráti körbe? Honnan lehet azt tudni, hogy ezzel az államosítással vagy legyen az bármi, nem pont nekik tesz szívességet Viktor? Hiszen az adófizetők pénzéből perkál ki nekik egy halom lóvét!!!

nyünyüge 2010.10.11. 19:51:44

@kurgan:
Orbán bejelenti, hogy a felelősség megállapítása és egyéb méltányolandó okok miatt állami felügyelet alá kell helyezni a MAL-t.
Majd ezzel egyidőben bejelenti, hogy a katasztrófáért felelős cég vezetőjét letartóztatták.

A nép ujjong, mert végre van kire haragudni. A közvetlenül érintettek az iszapért, a tönkrement életükért, a többiek az egész ki@@szott világért.

A jogállam meg csöndben forog a sírjában.

Várúr 2010.10.11. 19:52:04

Pontosítsunk: Orbán n e m vette át a rendőrségi szóvivő szerepét. Számos dologról beszélt négy pontba foglalva, köztük erről is. Ha nem tette volna, hallom a ballib nyivákot: a "piszkos munka" bejelentését a rendőrségre bízta. Nem mellesleg a megválasztott parlamentnek (egy kivétellel) ez ellen szava nem volt. Az intézkedés pedig messzemenően találkozik a társadalom óriási többségének az igazságérzetével. Elismerem: az eddgi majd' egy évtizedes sumák után sokaknak meglepő, hogy a 60 milliós lopikáló Zuschlag, 100 milliós Szalainé, egyéb niemandok után milliárdost is be lehet kaptározni.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.10.11. 19:55:30

"Változás: A volt kormányfő újabb bejegyzésében már "ócska haszonlesőkről" beszél."

Gyurcsány nem tud mit kezdeni a benne lévő ráció és orbángyűlölete közötti feloldhatatlan ellentmondással

Ordnassac 2010.10.11. 19:58:14

@Várúr: de átvette. Nem Orbán Viktor dolga bejelenteni, hogy őrizetbe vettek valakit, hanem a rendőrségé. Az ORFK közleménye 15:08-kor jelent meg a honlapjukon, ergo később, mint Orbán bejelentése.

Ting Fu doktor 2010.10.11. 19:59:07

@kodó tamás: Győzike, Kádár, Orbán és még ki tudja kinek a népe a Magyar.

Egyszerűen belefáradtak az emberek a sok elvont ideológiai vitákba. Erősen leegyszerűsítve egy dolog érdekli az embereket: "Van lé?"?

Meg talán az igazság ilyen gaz esetekben, ami most fordult elő. De ennyi és nem több.

Azok akik most a "demokrácia megmentőiként" akarnak szavazatot maximalizálni, szimplán rossz politikusok. Ez rossz döntés, mert nem működik. Mert pont azok, akik most nagyon védenék a demokráciát, azok nem tudnak semmit odatenni a szép elvek mellé a gyakorlatból arra, hogy alátámasszák érveiket.

kodó tamás 2010.10.11. 20:06:19

„A KATASZTRÓFA görög eredetű szó, jelentése: fordulat, megsemmisülés, csapás, megrázó hirtelen esemény, az emberi élet, az anyagi javak, természeti értékek pusztulása.

A katasztrófa a szükséghelyzet vagy a veszélyhelyzet kihirdetésére alkalmas, illetőleg a minősített helyzetek kihirdetését el nem érő mértékű olyan állapot vagy helyzet (pl. természeti, biológiai eredetű, tűz okozta), amely emberek életét, egészségét, anyagi értékeiket, a lakosság alapvető ellátását, a természeti környezetet, a természeti értékeket olyan módon vagy mértékben veszélyezteti, károsítja, hogy a kár megelőzése, elhárítása vagy a következmények felszámolása meghaladja az erre rendelt szervezetek előírt együttműködési rendben történő védekezési lehetőségeit és különleges intézkedések bevezetését, valamint az önkormányzatok és az állami szervek folyamatos és szigorúan összehangolt együttműködését, illetve nemzetközi segítség igénybevételét igényli. (A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvény 3. § )

Napjainkban – főleg az ebben érdekelt nagy biztosítótársaságok adatai alapján – egy földrengést, vulkánkitörést, árvizet vagy bármilyen egyéb csapást akkor minősítenek katasztrófának, ha az áldozatok száma meghaladja a húszat, vagy a kár összege a hatmillió dollárt. Ha elfogadjuk ezt a kategorizálást, akkor egy átlagos évtized alatt mintegy 1500 katasztrofális esemény történik (ez heti három katasztrófának felel meg), és ezek 95 százaléka természeti csapás. Miattuk egy évtized alatt ötvenmillió ember válik hajléktalanná.”

Ezen van a hangsúly, ismétlem:
„olyan módon vagy mértékben veszélyezteti, károsítja, hogy a kár megelőzése, elhárítása vagy a következmények felszámolása meghaladja az erre rendelt szervezetek előírt együttműködési rendben történő védekezési lehetőségeit”

azaz nálunk az árvíz pl azért katasztrófa minden évben, mert MINDIG meghaladja az intézményeink „tudás szintjét”.

egyre több katasztrófa van (főleg az utóbbi 1,5-2 évben), mert egyre csökken az állami szervezetek működőképessége…

a sima hóeltakarítás is katasztrófa mert a meghaladja a takarításra hivatott cégek felszereltségét.

azaz ahogy nő a szegénység és ahogy egyre jobban erodálódik az állam , úgy egyre több katasztrófát kell megélnünk.

Várúr 2010.10.11. 20:08:16

@Ordnassac:
Magától értetődő válasz: nem a te dolgod bejelenteni, hogy Orbánnak dolga-e bejelenteni. A te dolgod legfeljebb annyi, hogy nem értesz egyet vele. Mellesleg röhejes, hogy a képzett Török tekintetes úr az iszonyú katasztrófa intézkedései közt épp e tényt kifogásolta. Helyes koreográfia: Orbán beszédét megszakítva pulpitusra kéri a rendőrségi szóvivőt, majd szóvivő el, miniszterelnök folytatja? Na ne.
Összegezve: az első súlyos rendőri intézkedést is be kellett jelenteni, méghozzá a parlamentben. Sunyítás lett volna másra bízni. Pont.

kodó tamás 2010.10.11. 20:12:16

@Ting Fu doktor:

+lagzilajcsi

"van lé?" -van csak kicsit lugos

mellesleg a zemberek tényleg a konkrétot várják. hamar el fog illanni ez a nagy összefogás... aztán lesz a nagy semmi. meg ujra a VALÓSÁG-REALITÁS szemiotikai kérdései. csak akkor már még furcsább lesz. mintahogy most is furcsa volt.

tényleg könnyes szemmel nézi az ember: azta micsoda legény OV, a gáton kockás ingben tesz-vesz intézkedik, másnak meg a parlamentben nagyszerű szónoklatokat tart.

csak lassan rájönnek a zemberek. ettől nem haladunk. nem is ez a dolga... mi lesz utána?

-ok megsegítik azokat akik Kolontáron megkapták már (talán Csányi) bankjától a felszólítást hogy fizessék vissza egy összegben a hitelt, mert elúszott a fedezet.

-de mi lesz azokkal akik nincsenek ekkora reflektor fényben és szerencsétlenekké lettek...

Táskás Tóni 2010.10.11. 20:12:17

@török gábor: Teljesen igazat adok abban ,hogy a fidesz arra számított ,hogy az MSZP nemmel fog szavazni. Ugyanis Orbán -néztem a közvetítést - elszólta magát. Mesterházy mindenkit dícsért a kormányt is csak annyit mondott ,hogy ezt a törvényjavaslatot jobban ki kéne dolgozni. Orbán a válaszadást rögtön azzal kezdte, hogy ezek szerint mindenki támogatja a törvényjavaslatot ,csak az MSZP nem. Rögtön jöttek is az MSZP felszólalások ,hogy ők nem azt mondták -mármint az MSZP- hogy nem támogatják ,hanem ezt jobban ki kellene dolgozni. Amugy jól tette az LMP ,hogy tartózkodott ebből még nagyon rosszul is kijöhet a kormány .

almodhi 2010.10.11. 20:15:20

@Várúr: Már csak egy nyitott kérdés marad: figyeltek-e Orbán píárosai a sorrendre; előbb tartóztatták-e le a vezérigazagtót és csak utána jelentette be Orbán vagy esetleg fordítva :-).

(vö: Bacsó Péter: A tanú - Elnézést, de ez az ítélet...)

is 2010.10.11. 20:15:25

@Várúr: nagyon szomorú is, már a 2008-as hülyenépszavzás óta legkésőbb, hogy a magyar nép nagy többsége csak idáig lát. ez az ország megérett a pusztulásra, és rohan is feléje ezerrel.

elmondom az alternatívát is: Orbán hülyenépszavazása megbukik, mert az emberek nem hajlandók hülyeségre szavazni, csak azért, mert nem bírják Gyurcsány dumáját. Orbán csak relatív többséget ér el áprilisban, Bokros is bejut. a kormány koalíciós, be kell venni az LMP-t. fel sem merülnek olyan hülyeségek, hogy Matolcsy, Pintér, 7%-os hiány, Domokos, Szalai Annamária, Stumpf, médiaalkotmány és társai. van költségvetés októberben (neked ugye nem baj, hogy nincs, ne is fáradj, kitalálom).

Ting Fu doktor 2010.10.11. 20:16:25

@kodó tamás: Többnyire egyet is értek veled. Mégiscsak visszakanyarodnék az eredeti állításomhoz, amit eddig amúgy nem nagyon cáfolt senki. Ez pedig az, hogy az elvont "demokrácia megmenttéssel" nem lehet politikai tőkét kovácsolni. Annyit nem, hogy ezzel választást lehessen nyerni.

Ennél sokkal fontosabbak a jó eredmények és a társadalmi igazság képviselete. Még olyan áron is, ha ez félig egy erősen központosított rendszerbe csap át.

Ordnassac 2010.10.11. 20:18:54

@Várúr: nem. A helyes megoldás az lett volna, ha egy szót sem szól erről és megvárja a rendőrségi bejelentést.

Az számomra erősen problémás, hogy a hivatalos rendőrségi bejelentés ELŐTT a kormányfő bejelent egy őrizetbe vételt. Ennek erősen politikaibefolyás-szaga van (még ha valószínűleg nincs is), ami miatt amúgy korábban vádolták a szocikat. Jaaa, hogy kit érdekel már a tavalyi hó?

is 2010.10.11. 20:19:23

@poszt: vissza kellene nézni kicsit messzebbi időtávra is, nem csak a múlt heti posztokig. én itt pl. most visszanéznék 1998-ig, Postabank államosításig. hogy is volt az? az állam betette a lábát, 5Ft-ra levitte a részvényt (tőkeleszállítás), majd 15 perc múlva állami pénzből feltőkésített. a régi tulajok sehol nem voltak 15 percen belül. minden ok megvan rá, hogy freltételezzük, ugyanezt a koreográfiát eljátszák itt is: bemegy a biztos, a törvény szerint bármit megtehet, és majd jól lecsökkenti a tőkét a károkra hivatkozva, majd jön a feltőkésítés, majd Simicska körének az átjátszás. ja, nem államosítás. TG, te még hiszel a mesékben?

Táskás Tóni 2010.10.11. 20:21:02

@kodó tamás: Mi lesz azokkal akik a munkahelyeiket fogják elveszíteni a MAL állami felügyeletre vétele miatt. Ki fogja beindítani a gyárat Illés , Búbos Banka vagy Bakondi? Vagy szólnak Gyurcsánynak ,hogy ajánljon valakit ? csak az a baj ,hogy Ő már régen nem foglalkozik timföldgyártással. Azok az emberek akiknek ez a gyár adott megélhetési lehetőséget nem fogják megköszönni .
Remélem amiből a gátat építik, a dolomitot is ingyen viszik a "valaki" bányájából?!

aszekelyek 2010.10.11. 20:22:13

@Várúr: Egy kicsit meleg ez a pite , mert gyurcsányiék nem akarnak most széllel szemben. VAn a poszt alsó szélésn egy "változás" megjegyzés... amire számítani lehetett. Nézted? A 2oo6-os tv vita kopija.Előbb hízeleg, majd beviszi az övön alulit. Holnap, vagy szerdán már az úniót ordibálja tele..... arra nagy téttel fogadok....Ha valaki kiismerte már gyurcsányit , az tudja, a nagy egyetértés, meg pozitív jelzők után, jön a csak és kizárólag az ő kazánlemezére ráférő ordító hazugság....". ön úriember, tekintéje van, vonja vissza ezt a hazugságot, ki akar itt vizitdíjat bevezetni?. meg győgyszefelírási díjat, .... nem akarhat hazugsággal nyerni. Ennek a mintájára készült , a séma ugyanaz. A böszmék pedig ezt fogják szajkózni ezután.....Arra nem fognak emlékezni, az kioltás áldozata, hogy mellesleg a legjobb megoldást választotta, amit el is várt tőle a nagy többség.Azért ők most majd óbégatnak. Meg kígyót és békát a kormányra, jobboldalra. Az, hogy nem igaz, sem a tv vitában, sem a választás után nem érdekelte őket. ezért az első idézetnél gyanakodtam és nem is alaptalanul.....

Ordnassac 2010.10.11. 20:22:59

@Ting Fu doktor: főleg, ha ezt a demokráciamentést olyanok hangoztatják, akiket az ország jelentős többsége utál az elmúlt 8 év miatt vagy besorol egy bizonyos politikai körbe.

Ugye a hitelesség kérdése...

SiKom 2010.10.11. 20:24:54

@nyünyüge:
"A nép ujjong, mert végre van kire haragudni. A közvetlenül érintettek az iszapért, a tönkrement életükért, a többiek az egész ki@@szott világért."

Aha. Szerinted tehát az, hogy valaki egy cég vezérigazgatója, semmilyen kötelezettséget nem ad?
Oda csak be lehet ülni, és lesz ami lesz?
Gondolom Paks vezérigazgatójától se vársz el semmilyen felelősséget? Ha felrobban, na bumm, hát ő csak egy vezérigazgató, nem ért ő semmihez, csak odaült...

Táskás Tóni 2010.10.11. 20:26:30

@zékit: Ráadásul közben a dolomit bányák is felvirágoznak. Gondolom nem adományból építik a semmire sem jó gátat. Illés ugyanis azt nyilatkozta ,hogy az iszap már nem fog elmenni a gátig, az árvíz ellen a most épülő világbajnok gát nem véd , viszont ott a haza ott kell építeni ott kell a hazát megvédeni .Indul Mo-on a kinai nagy fal építése világbajnok módon

SiKom 2010.10.11. 20:27:19

@kodó tamás:
"tényleg könnyes szemmel nézi az ember: azta micsoda legény OV, a gáton kockás ingben tesz-vesz intézkedik, másnak meg a parlamentben nagyszerű szónoklatokat tart.

csak lassan rájönnek a zemberek. ettől nem haladunk. nem is ez a dolga... mi lesz utána?"

Ebben tévedsz. Pontosan ettől haladunk, és ez a dolga a miniszterelnöknek.
Ha baj van, oda kell mennie, tennie kell, intézkednie, mutatnia, hogy a károsultak mellett áll.

Mi lesz utána? Mi lenne, adócsökkentés.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.10.11. 20:28:35

Néhány példa a fideszes „jó” offshore-re:
1. Gál András Levente. Közhivatal: államtitkár, Közigazgatási Minisztérium. Offshore cégei :Az amerikai, liechtensteini, Seychelles-szigeteki cégek alapítói, tulajdonosai között a Gál és Társa Ügyvédi Iroda alkalmazottait, esetenként Gál András Levente közvetlen családtagjait is megtaláljuk.
- Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor magánbefektetéseit kezelő Bonitás 2002 Zrt. eladta az 5 millió forintos alaptőkéjű, a bankár hosszú távú agrárbefektetéseire alapított Bonafarm Zrt.-t a szingapúri bejegyzésű CSIM Pte. Ltd.-nek - írta a hvg.hu. Az internetes honlap cikke szerint az adásvételi ügyletet adóoptimalizálási szándék ihlethette, lévén hogy a CSIM tulajdonosa maga a Bonitás.
- Liszkay Gábor, Magyar Nemzet főszerkesztője, Orbán Viktor követője: A Magyar Nemzet jelenlegi tulajdonosa, Liszkay Gábor például több mint 3 évig képviselt egy Amerikában bejegyzett off-shore céget, amely egyik ingatlanhasznosító vállalkozásának is társtulajdonosa volt.
- Töröcskei István, a Hír Tv volt tulajdonosa, Orbán Viktor gazdasági tanácsadója: A Hír Tv-t birtokló Töröcskei István egyik pénzügyi cégén egy libériai bejegyzésű off-shore társasággal osztozik. Ennek a társaságnak a megbízottja egyébként nem más, mint Dr. Boross Imre, a Fidesz-kormány korábbi minisztere.
- . Lantos Csaba, a Heti Válasz volt tulajdonosa, Orbán Viktor gazdasági tanácsadója:A Heti Válasz Kft.-t birtokló társaság egyetlen tulajdonosa, Lantos Csaba csak az elmúlt 2 évben legalább 4 esetben volt tulajdonosa off-shore cégeknek, vagy adta el cégeit ilyen társaságoknak.

kodó tamás 2010.10.11. 20:29:04

"Ukrajnában ellenőrzik a veszélyes üzemeket, hogy elejét vegyék a kolontári iszapömléshez hasonló környezeti katasztrófának. Az ukrán rendkívüli helyzetek minisztériuma megkezdte a soron kívüli ellenőrzést..."

ott már van katasztrófaügyi minisztérium is.

szerintem nálunk se lenne korai.

"Bakondi György, a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója felügyeli katasztrófavédelmi biztosként a Mal Zrt. pénzügyeit, a gyár biztonságos újraindítását és a kárelhárítás folyamatát"

lecsukva bakonyi, éljen bakondi!
csak egy nüansz különbséget látok. egy Y helyett D.
két őskommancs.

Táskás Tóni 2010.10.11. 20:29:24

@SiKom: A te bíróságod ezek szerint már ítélkezett , és te sem vagy különb azoktól a romáktól akik felindulásból agyonvertek egy tanárt valahol Tiszavasvári környékén. Őket sem ítéled el?

Bambano 2010.10.11. 20:30:23

@pannonfunk: nekik nem a kémiai összetételt kell ellenőrizni, hanem mindet, ami a biztonsághoz szükséges. láthatóan nem végezték el a munkájukat.

ez az egész hercehurca arról szól, hogy egy fidesznyiknek megtetszett a timföldgyár és ahogy kedvenc autósmagazinomban szokták mondani, istant get érzése lett...

is 2010.10.11. 20:30:39

@poszt: elolvastam Gyurcsány második bejegyzését. TG, most kéne abbahagyni. ha neked abból a bejegyzésből az egyetlen ide beírni kívánt kifejezésed pusztán annyi, hogy 'ócska haszonleső'. az a poszt mindenről szólt, csak erről nem. TG, te pontosan hozod a magyar átlagot, aki az őszödi beszédből is azt a három dolgot tudja visszamondani. te egy Győzike 2 vagy, nem egy egyetemi katedrára való valaki. (ha zavaró, el tudom mondani magázódva is, nem csendőrpertu, hanem internet).

Ting Fu doktor 2010.10.11. 20:30:55

@Ordnassac: Teljesen egyetértek! Mert ha már "demokrácia mentéssel" és ilyen elvont elvekkel próbálnak politikai tőkét kovácsolni, akkor legalább 100% fedhetetlenek és makulátlanok lennének...

De pont nem azok. És itt mos hosszasan lehetne sorolni, hogy miért nem. DE nem ez a lényeg. Hanem az, hogy az emberek nagytöbbsége szerint NEM AZOK.

Dupla fonák.

pannonfunk 2010.10.11. 20:32:28

@is: én még pár évet visszamennék, egészen addig, amikor privatizálták a gyárat. Ha megnézem, hogy mennyire bagóért vették meg akkor, valahogy nem tud felháborítani, hogy most meg vissza akarják venni...

Várúr 2010.10.11. 20:32:50

@aszekelyek:
Cseppet sem lepett meg, hogy megy a ballib rinya. Épp ennyire ostobának gondoltam őket, sőt még ostobábbnak. Várom, hogy megalakul a "Mentsük Meg a Vezérigazató Urat" baráti kör. Abban is biztos voltam, hogy volt komcsik, vagy azok közvetlen leszármazottai kezdik félteni a demokráciát és a kapitalizmust (Gyurcsánnyal az élen, lásd mai blogja). Erre mondják: a vörösiszap nem válik vízzé.

kodó tamás 2010.10.11. 20:32:57

@SiKom: :)

most viccelsz ugye? értem én a csavaros beszédet:) jo volt... hihihi adócsökkentés:)

nem az jön de nem baj, ugy van rendjén, majd a fránya katasztrófa, meg matolcsyt is belehet áldozni (mottó: mégis van az a pénz...)

szerintem a katasztrófák sem törvényszerűek... ehhez emberi hüjeség vezetett. de előtte az nem látványpékség...

miért lenne a ME dolga a katasztrófavédelem kézi irányatása? ezt miért nem a szíj-ártó peti nyomja? :) költői kérdés volt, nem kell megválaszolnod

Ordnassac 2010.10.11. 20:34:12

@kodó tamás: Bakondi 2004-ben szerepelt a Fidesz EP-listáján. ;-)

Táskás Tóni 2010.10.11. 20:34:16

@aszekelyek: Ez a baj Mo-on ,hogy a nagy többségnek ez az elvárása Orbántól ,Ő pedig ennek szívesen eleget tesz.

karikaV43 2010.10.11. 20:37:08

@Zoli 29: követi orbánt hátha 8év múlva ezzel a stílussal vissza ülhet a székébe.

Táskás Tóni 2010.10.11. 20:37:58

@is: Érdekelne, hogy miről szól!

kodó tamás 2010.10.11. 20:38:48

@Ordnassac: tudtam hogy rátermett szakember:) erre céloztam.
hogy pusztán szakmai alapon a legjobb.

-Mi lesz a Mosonmagyaróvári tározóval? azt most szintén államosítjuk ugye?

-és mindet felszámoljuk ami lakóterület FELETT VAN?

-vagy azokért Bakondi személyesen felel? mától?

török gábor 2010.10.11. 20:38:49

@is: Győzike 2? ez aranyos :) végre valami új...

aszekelyek 2010.10.11. 20:39:12

@Bambano: @is: itt a magyar átlag. amelynek empírikus tapasztalatai vannak. A keves T.G. pedig jelezte, amit jeleznie kellett. Odamentem, elolvastam. Még az mszp képviselők közül is 36-an igen gombot nyomtak. Akkor ők nem tudják mi az, vagy nem támogatják a jogállamiságot? Nagyon unalmas ez. Akármi történik, rögtön a javeszékelés, hogy vége a jogállamnak. Felhívom még a szíves figyelmét, hogy ebben a jogállamban demokrácia van és igenis a többség véleménye, akarata számít, releváns egyedül. Nem pedig az alaposan gyanúsíthatók köreinek sivalkodása. Még akkor is, ha az ügyészség sehogy nem gyanúsítja meg azt, aki a démosz szerint bizony felelős.Sok mindenért.T.G. -t meg ne gyalázza. Tárgyilagos volt és mértéktartó. Neki nem dolga szócsőnek lennie a sivalkodóknál.

bariga 2010.10.11. 20:42:15

akármilyen borzalmas is ez a tragédia, attól még lehetne látni a fától az erdőt. Az ilyesféle törvényjavaslatok és letartóztatások nagyon messze vezethetnek. Jobban kellene vigyázni, mert az ha egerek hegyeket szülnek, sok lesz előbb vagy utóbb az egérszar. Az meg már a fideszhívőknek sem nagyon fog illatozni

nyünyüge 2010.10.11. 20:42:16

@SiKom:
Ezt mondtam volna?

Pedig csak a többek között a "felelősség megállapítása céljából történő zár alá vétel" és a "felelős letartóztatása" c. kijelentések közötti apró ellentmondásra próbáltam utalni.

Ordnassac 2010.10.11. 20:43:12

@török gábor: mikor láthatunk majd a slágerlisták élén? ;-P

aszekelyek 2010.10.11. 20:43:59

@almodhi: Úgy vélem, hogy Pintér úrnak van mobiltelefonja és közvetlenül tájékoztathatja a miniszterelnököt az aktus megtörténtéről. Ez kb másfél perc. Akkor meg minek kéne odamennie és külön bejelentenie? ez itt gittrágás. Nyilván volt annyi alapja akkorra a letartóztatásnak, amennyi szükséges volt. Meg már régóta zeng a média attól, hogy régen késő letartóztatni őket. Egy hét laufjuk volt.

mrs. white 2010.10.11. 20:44:01

@Ting Fu doktor: Na ez egy rohadt érdekes mondat volt. Pont ezt fejtegetem évek óta. "Hiába diktatórikus Orbán Viktor ha az emberek élethelyzetén javítani fog és az igazságérzetüknek megfelel dolgokat képviselakkor őt választják újra és nem az Mszp-t."

Hát akkor ebben az olvasatban már nem is diktatúra hanem demokrácia. Vagyis lehet egy demokrácia szar (ha engem mint állampolgárt nem képvisel), és lehet egy diktatúra jó ha köz érdekében cselekszik.

Talán ki kellene dobni a demokrácia és a diktatúra megfogalmazásait vagy újra kellene értelmezni.

kodó tamás 2010.10.11. 20:46:14

@török gábor: a koporsó árusításra célzott...

aszekelyek 2010.10.11. 20:51:31

@A Tolnay /MAL/ cégtársa volt a simlis Orbánnak!: Na és? Ki halt bele? Ki lett hajléktalan? Kit fosztottak ki, mint a libásokat a bajnai?

bariga 2010.10.11. 20:51:38

@mrs. white: OK, de mi is volt eddig, ami javított az élethelyzeten? Mármint azén, aki most nem kapott állami állást? Az igazság és az igazsághoz nagyon hasonlító beszéd két külön dolog

Ting Fu doktor 2010.10.11. 20:54:18

@mrs. white: Mélyen egyetértek veled. Ide jutott a "demokrácia" fejlődése Magyarországon.

Illetve nem csak itt. Ez nem magyar sajátottság. Elég ha Oroszországot megnézzük. Jelcint a nyugat által ajnározott mély "demokratát" és majd az őt követő kőkemény kezü, központosító Putyint.

Nem kell feltalálni a spanyol viaszt.

kodó tamás 2010.10.11. 20:55:02

"1.§ (5) A Magyar Állam a gazdálkodó szervezet vagy tulajdonosa ténylegesen felmerült kárával megegyező kártalanítással tartozik a (kormánybiztos) által a feladatkörébe tartozó döntéssel okozott kárért arra az időtartamra, amikor olyan rendelet volt hatályban, amit az Alkotmánybíróság utóbb megsemmisített."

Nincs kétségem, hogy ez "hátsó gondolatot" szolgál. szerintem arra utal, hogy tudható, hogy ez a törvény elvérzik (mert megkérdezték előre..., vagy de erre nem merek utalni se: megmondták nekik). azaz a bakonyival le van pacsizva, hogy amikor elül a vörös por, akkor lesz lé... csak "ülj" nyugodtan.

aszekelyek 2010.10.11. 20:59:18

@bariga: @török gábor: Sztem jobban is táncolsz, mint a mi győzink....:) Szellemesen rasszista ez az is....Meg magyar-átlag- gyűlölő is. Nem találod? Kezdem gyanítani, hogy talán érdekből ;-)

Ting Fu doktor 2010.10.11. 20:59:53

@Táskás Tóni: Nem. Mert a világ nem ilyen fekete és fehér.

De ha úgy teszed fel a kérdést, hogy a mai Orbán a Jelcinhez, vagy a Putyinhoz áll-e közelebb, akkor a válaszom egyértelműen Putyin volna.

Így korrekt?

mrs. white 2010.10.11. 21:02:06

@bariga: Én a konkrét esetből indulok ki. A katasztrófa biztos mellett nem lépnek le a a tulajdonosok (lásd Hagyó lányának már három lakása van a jó képviselő úrnak már egysem) a kimentett vagyonnal. A gátat nem papírgalacsinból építik mert az olcsóbb hanem valami szakszerű de drágább anyagból. A cég nem 100. 000 forintot fizet mint amennyit gyorssegélyben felajánlott, mert az valahogy kevésnek tűnik egy házért egy autóért egy halott nagymamáért egy romba dőlt életért stb. Ha tetszik a védekezés költségiet nem én fizetem meg és te hanem a károkozó. (Ez most teljesen független attól hogy véletlen szándékos vagy gondatlansából elkövetetten történt.) Ez jó a köznek megmaradt adóforintok miatt, jó a károsultaknak mert talán újra kezdhetik az életüket. Ellenpéldát is említsek a az origo cikke szerint a DEMOKRÁCIA hazájában amerikában egy szürke iszapszennyezésnél ezt nem sikerült megoldani.

morgok (törölt) 2010.10.11. 21:06:30

Létezik olyan, hogy lincshangulat, és olyan is, hogy közhangulat. A szavazásnál ma talán ez utóbbi is dolgozhatott...

Aztán, hogy a döntés/törvény kiállja-e a törvényesség próbáját, és hogy ettől kitör-e totális diktatúra majd elválik. Én inkább fontosnak látom, hogy végre, amikor égbekiáltó disznóság (nem gyurcsányi értelemben) történt, akkor az nem maradhat következmény nélkül.

Szerintem ha Illés Zoltán felelőssége megállapítható, akkor be fogják áldozni, és kész.

Az a gyanúm, hogy egy hét alatt minden terhelő dokumentumot eltüntethettek már. Igaz, már a múlt hét szerdán felröppent a hír, hogy hiányoznak a gátépítés kiviteli tervei.
És egy cseppet sem csodálkoznék, ha tervek nélkül építették volna a tározót, és aztán szintén tervek nélkül emelgették volna egyszer, kétszer, háromszor a koronáját.

Szóval én nem tartanék túlzónak egy olyan ítéletet, amelyben a felelősöket kineveznék gátőrnek, és 12 órás váltásban posztolnának a gát tetején, amíg ott a veszélytelen iszapot tárolják.

kodó tamás 2010.10.11. 21:07:05

Ide van beágyazva:

"a honvédelemről és a Magyar Honvédségről 2004. évi CV. törvény, HARMADIK RÉSZ: RENDKÍVÜLI INTÉZKEDÉSEK, XIV. Fejezet: MEGELŐZŐ VÉDELMI HELYZET, RENDKÍVÜLI ÁLLAPOT, SZÜKSÉGÁLLAPOT, AZ ALKOTMÁNY 19/E. §-A SZERINTI ESET ÉS VESZÉLYHELYZET IDEJÉN ALKALMAZHATÓ SZABÁLYOK"

ez ide szól az utalás az alkotmány 19/e-re, ami az országgyűlés hatásköreit taglalja:

"ALKOTMÁNY, II. fejezet, Az Országgyűlés:
19/E. § (1) Külső fegyveres csoportoknak Magyarország területére történő váratlan betörése esetén a támadás elhárítására, illetőleg az ország területének a honi és szövetséges légvédelmi és repülő készültségi erőkkel való oltalmazására, az alkotmányos rend, az élet- és vagyonbiztonság, a közrend és a közbiztonság védelme érdekében a Kormány a köztársasági elnök által jóváhagyott védelmi terv szerint - a támadással arányos és erre felkészített erőkkel - a szükségállapot vagy a rendkívüli állapot kihirdetésére vonatkozó döntésig azonnal intézkedni köteles.
(2) A Kormány az (1) bekezdés alapján megtett intézkedéséről haladéktalanul tájékoztatja az Országgyűlést, a köztársasági elnököt a további intézkedések megtétele érdekében.
(3) A Kormány azonnali intézkedésére alkalmazandó szabályokról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges."

Kérdésem: Kihirdettek rendkívüli állapotot? Nem csak a veszély idejére ad felhatalmazást? azaz az iszap levonultával és az uj gáttal, a "biztonsággal" elmúlt a "veszély".

Én tévedek? vagy az egész parlament?

Táskás Tóni 2010.10.11. 21:08:26

@Ting Fu doktor: Már csak egy kérdés , olyan nagyon jó ez nekünk?

radala 2010.10.11. 21:08:39

Igazából engem nagyon megijeszt ez az egész. Az egység sem tetszik, az LMP tartózkodása is inkább csak a felelősség nem vállalása. Az államosítás, ha jogos is az adott esetben, akkor is ijesztő.OV, mint letartóztatást bejelentő sem az erőt mutatja nekem, hanem inkább félelmetes.
Persze lehet, hogy én vagyok finnyás, és belátom, hogy rendkívüli ez az egész helyzet, de akkor is úgy csúnya ez az ügy,ahogy van. És azt is szívesen látnám már,hogy valaki az "állam" részéről felelős.
Azért bízom benne, hogy ez is csak olyan, mint a polgári körök meg a 2002 két forduló közötti akciók, amik szintén nagyon nem az én ízlésem szerint valók voltak, de a végén be kellett látnom, hogy sem nem antidemoratikusak sem semmi más baj nincs velük. Most mindenesetre aggasztó ez az egész.
Putyin jó hasonlat.

kodó tamás 2010.10.11. 21:09:42

@mrs. white: azaz vitám van a kár nagyságáról, akkor a felperes államosítja az alperest? és fizet mint ahogy szerinte kell? akkor már csak a STATÁRIUM kéne. minek egyáltalán bíróság? minek állam? nem elég ha OV rámutat valakire?

Bambano 2010.10.11. 21:12:36

@aszekelyek: az mszp képviselők szavazata nem releváns. A narancsközpontban megmondták, hogy szavazzon a kétharmad, ezek után teljesen felesleges, hogy a nem nagyon létező ellenzék mit szavazott. Értelemszerűen úgy szavaztak, ahogy kisebb balhéval járt. Ettől még szemétláda mind.

Ebben a jogállamban demokrácia? Lol. ahol fideszes a teljes médiaellenőrzési hatóság? ahol egy ilyen katasztrófa bekövetkezésekor arra megy ki a játék, hogy elvegyék más tulajdonát? Ahol az országházi szószékről be lehet jelenteni, hogy kit fog elkapni a rendőrség? Ez demokrácia???

A demokrácia az lett volna, hogyha a károsultak pertársaságot alapítanak (mint ahogy meg is tették), beperlik a malt és független magyar bíróság határozatot hoz, hogy kinek mi a sara és a kártérítési felelőssége. Viktor pedig akkor tett volna jót a demokráciának, ha erősen odahat, hogy legalább ez az egy per ne húzódjon évekig, hanem emberileg elfogadható határidőn belül fejeződjön be.

Létezik olyan, hogy csődbűntett, tehát annak a veszélye, hogy kimentik a cég vagyonát a kártérítés elől, nem áll fenn.

Itt most a magántulajdonhoz való jogba és a bíróságok függetlenségébe vetett hitet rombolta porig Viktor. Ennél lejjebb nincs. És az sem merül fel senkiben, hogy olyan nagy együttérzésről lenne szó, nem pedig politikai meg gazdasági hiénázásról...

radala 2010.10.11. 21:13:45

@kodó tamás: Nem szoktam egyetérteni veled, de azért most egy kicsit sajnos igen.:-)
Szerintem ha ezek a faszik bűnösök (szerintem azok) akkor is ott az interpol, hogy elkapják őket, az lenne a korrekt, ha nem igazgatnánk a törvényeket, hanem a meglévők alapján lennénk akár kegyetlenül igazságosak.

stratez 2010.10.11. 21:16:17

A baloldalt ebben az esetben nem a politikai bölcsesség vezette, hanem a félelem a további népszerűségvesztéstől. Gyurcsány motivációjában pedig ott van alighanem a saját a saját (iszap)sara.

morgok (törölt) 2010.10.11. 21:18:08

@Bambano: Itt most a magántulajdonhoz való jogba és a bíróságok függetlenségébe vetett hitet rombolta porig Viktor. Ennél lejjebb nincs.

Hát a gát túlfelén élők is így gondolják, ennél lejjebb nincs. De a kártalanítás után lehet, hogy azt mondják arányos volt a jóvátétel. És gondolom ha rendeződtek a dolgok, és ad acta kerül ez a rettenet, akkor Bakonyi úrék visszakaphatják a cégüket.

Bambano 2010.10.11. 21:21:23

@morgok: jogállamban akkor is megkapják a károsultak a kártérítést, ha a politikusok nem avatkoznak közbe és nem az a legfőbb gondjuk-bajuk, hogy politikai tőkét kovácsoljanak a történésekből.

Másrészt meg jogállamban mindenkinek joga van a tisztességes jogi eljáráshoz, még a károkozónak is. Amibe nem fér bele, hogy rámutatástól bűnös lesz valaki.

Izomor Lánya 2010.10.11. 21:23:40

@Mindenki: Az MSZP is kussol, mert a népakarattal senki sem mer most itt szembeszállni. A nép pedig nagytőkésellenes, és mellékesen nem ismeri a nem zéró-összegű játék fogalmát (ad 1, pozitív eset: ha valaki jól jár, nem biztos, hogy mások rosszul, ad 2, negatív eset: ha valaki kárt okoz, nem biztos, hogy a kárnak megfelelő összeg megjelenik nála nyereségként). A nép következésképpen utálja a nagytőkést (hiszen szerinte nyilván az a sok pénz az a mi zsebünkből hiányzik), másrészt a bűnös egy ilyen esetben csakis a nagytőkés lehet, (hiszen ott van a kárral összemérhető mennyiségű pénz, *tehát* csak ő lehet a bűnös).

A politikus meg azért van, hogy azt mondja, amit a választói hallani akarnak, ez a dolga, őket nem lehet hibáztatni.

kodó tamás 2010.10.11. 21:24:16

@török gábor: Kedves Gábor!
hagy adjak két tanácsot.
1. az ellenzéket felejtse el. egy szót ne fecséreljen rájuk többet. hisz nincs is. (a nép forradalmi akarata). teljesen közömbös hogy mi van a többpártrendszer emlékét idéző három pártocskával.
2. mi kell még a demokráciának a halálhoz? Sőt Győzike 2-nek el kellene kezdeni egy elegáns koporsót gyártatni. Legalább picit kritikusabban a 2/3-dal. Tartok tőle, hogy most tényleg a"haza van ellenzékben".

Megjegyzem még, hogy a másik koporsó is kell utána... a fidesz sokkal gyorsabban rohan a zsákutca vége felé, hol fal várja, mintahogyan azt tavaly karácsonykor vizionáltam. Akkor azt gondoltam, hogy a gazdaság magyar "narancsa" lesz a csúcs. De ehhez képest a vörös iszappal hamarabb mehetnek...

Ez a törvény javaslat visszaüthet... erősen. Hacsak nem a tízmillió győzike hazája vagyunk tényleg... ennyire buta birka nép?

ha ez nem akkor mi kell a "felháborodáshoz"? személyesen OV vigye be a börtönbe a malos vezetőt? vagy a gáton tarkón lőjje?

tölgyes 2010.10.11. 21:26:23

Gyurcsány elvileg egyetért.. de ha már a vagyonról, a LLLLÉÉÉÉRŐL van szó akkor beindulnak az önvédelmi reflexek... és a LÉÉÉ védelme mindent felülír..
Mert aranyér bármire képes lennék...:)

kodó tamás 2010.10.11. 21:27:36

@Bambano: melyikre gondolsz? az afgán háborúra? vagy jönnek a repülők?

"támadással arányos"

Ez már "esemény" utáni... állapot.
másrészt "az élet- és vagyonbiztonság, védelme érdekében"
ez már nincs, épp OV nek hála, aki személyesen épített több új gátat a nem kiömlő iszapnak.

vagy minden KÁRTÉRÍTÉSI PERBE BELE FOG AVATKOZNI????

kinek az oldalán?

Bambano 2010.10.11. 21:27:56

@Izomor Lánya: ez a népakarat vagy ez csak politikusok által feltüzelt balhé? szerintem nem ez a népakarat. mert ha mégis, a népnek tudni kellene, hogy legközelebb rájuk is rámutathat valaki...

sárkányfő 2010.10.11. 21:28:45

Ma Orbán Viktor maga jelentette be a parlamentben, hogy tartóztatták a MAL vezetőjét, és ezt meg is indokolta, hogy a jelek szerint tudtak a kockázatról.

A dolog annyiban nem újdonság, hogy a MAL-t felelősnek tartják, kb egy hete mondogatják ezt. Ami újdonság, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke az arcát, a hitelét adta ahhoz, hogy a MAL vezetése felelős, méghozzá a Parlament pulpitusán.

Ezzel két baj van:

1. Kultúrnemzetekben bírósági eljárás végeredményeként szokták kihozni a bűnöst, és jogerős döntésig mindenkit meg szokott illetni az ártatlanság vélelme.

2. Orbánnak ezek után neki politikai érdeke, hogy a felelősség be is bizonyosodjon, mert ha nem, neki az hatalmas presztízsveszteség, és főleg politikai kudarc. Azaz politikai érdek jelenik meg az elméletben független igazságszolgáltatás mellett.

Talán pont az ilyen abszurd, és az igazságszolgáltatás függetlenségét, khm, nem igazán erősítő irányba mutató jelenségek elkerülése érdekében nem kéne belevonni magát a politikának egy rendőrségi eljárásba. Ettől kezdve még a látszata sincs meg a politikától független korrekt eljárásnak.

Ami azért is érdekes, mert korrekt módon messze nem tűnik könnyűnek bebizonyítani, hogy a MAL tudott a rossz talajról és a kockázatról. Én nem tudom, tudtak-e róla, és nyilván más se tudja, ti se tudhatjátok, csak kommenteltek világba. De ha még tudták is róla, ezt úgy bebizonyítani, hogy megálljon egy bíróság előtt, biztos nem lesz könnyű. (Ami érvet felhoztak ma a tv2 híradójában az nevetséges.) Épp itt lesz érdekes, hogy lesz-e politikai nyomás, illetve annak látszata. Mert hogy politikai érdek mától kezdve egyértelműan van, az már világos.

Az is csapda, hogy ha a MAL felelős, akkor az ellenőrző hatóságok is felelősek, na nem csak a mostani, hanem lehet több évre visszamenőleg többen is. De a mostani is, amelyik meg fideszes, mint közismert.

Bónusz: Mikor fogják letartóztatni azt az embert, aki annak idején engedélyezte hogy ilyen talajra épüljön a tározó? Érdekel ez egyáltalán még valakit?

TallérossyZebulon 2010.10.11. 21:31:10

@stratez: a politikai bölcsessé és a félelem a további népszerűségvesztéstől az egy és ugyanaz.

kodó tamás 2010.10.11. 21:31:38

@morgok: erre szolgál az 1.§ (5) amit fentebb idéztem... szerintem egyértelmű. ehhez csak olvasni kell tudni. agysejt se kell

sárkányfő 2010.10.11. 21:33:31

@is: gondold át kérlek még egyszer ezt a kijelentést, nyilvánvalóan abszurd, szerintem nem méltó hozzád.

@Bambano: igen, valami hasonlót mondogatok én is.

@radala: :)
mint régi fórumtárs mondom neked: jól vigyázz, mit írsz, mert akarod vagy sem, jogos vagy sem, van-e sapka a fejeden vagy sem, rád lesz sütve a bélyeg: retttttegőőő!! :)

6.Lenin 2010.10.11. 21:34:18

@Bambano:

"Viktor pedig akkor tett volna jót a demokráciának, ha erősen odahat, hogy legalább ez az egy per ne húzódjon évekig, hanem emberileg elfogadható határidőn belül fejeződjön be."

".....és a bíróságok függetlenségébe vetett hitet rombolta porig Viktor. Ennél lejjebb nincs."

kodó tamás 2010.10.11. 21:35:27

@ó jaj: igy van már nem kockás ingben, nagy izgalmában dumál összevissza... lényeges különbség:
felolvasva, parlamentben, öltönyben...

mellesleg megjegyzem ezzel a lépéssel már korrektül a témát le se lehet zárni...
hiszen az államosított cégnél már ujabb felelős jön a képbe: Bakondi. csak ezt fel se fogták...

NAGYON LENDÜLETBEN VANNAK...

Bambano 2010.10.11. 21:35:30

@ó jaj: azt nehéz kideríteni, hogy amikor kiadták a tározóra az építési engedélyt, tudták-e, hogy milyen a talaj és hogy az a talaj közben változott-e.

A nyilvánvalóbb kérdés inkább az, hogy ki volt az a hülye, aki több települése fölé engedélyezett/épített tározót. Mert azt biztosan lehetett tudni, hogyha bármi baj van, az a süket zagy az lefelé fog menni, nem felfelé.

aszekelyek 2010.10.11. 21:36:13

@kodó tamás: Neked ez a katasztrófa nem rendkívüli? Egyébként pedig te tévedsz. Vannak választási lehetőségeik. Mindenesetre így értem, miért nem tudta gergényi biztosítani a köztársasági elnök biztonságát. Aki délelőtt még Erdélyben volt, az 5o. évfordulón. Azt az intézkedést sztem nem hagyta jóvá a parlament 2/3-a. Az éjjeli műveleti területté nyilvánítást, meg a többit....Persze lehetett ilyen támájú zárt ülés....Olvasd el legalább háromszor. Talán leesik. A rendkívüli állapot kihirdetéséig!!! nem pedig utána! köteles intézkedni a kormány..... Emiatt tévedsz te és nem a parlament. Így ez nem is lehet álkotmányellenes. Nem csupán joga van a kormánynak, hanem köteles ezt tenni.

mrs. white 2010.10.11. 21:37:47

@kodó tamás: Nem erről van szó. A bilincsben elvitel egyértelműen túlzás. Azonban nem tudom feledni hogy ebben az országban Princz Gábor 10 év után fizetett talán egymillió forintot a több milliárdért cserében. Hagyótol sem látunk egy vasat sem. Valahogy ezt a szép hagyományt kelene megszakítani, hogy ne érje meg, hogy ha pénze van valakinek az soha semmiért nem fizet és nem vállalja a felelősséget. Ja fogalmam sincs hogy bűnös vagy sem a tulaj. Símán benne van a pakliban, hogy ártatlan. Viszont mire kiderülne már sem cég pénz, sem büntethető ember. Legrosszabb esetben kisétál a tárgyalásról mint Farkas Petya. Ami most van az rohadtul nem jó megoldás de ez nem azt jelenti hogy ami eddig volt az jó.

Izomor Lánya 2010.10.11. 21:37:48

@Bambano: a történelmi tapasztalat az, hogy amíg másokra mutatnak rá, addig a nép inkább tapsol, vagy aki nem is tapsol, az is inkább csendben van. Népakarat ez (népben létező frusztráció), de persze igen, vissza is hat, aki ilyen ösztönöket akar meglovagolni, egyben erősíti is ezeket -- ezt is történelmi tapasztalatra alapozom...

Bambano 2010.10.11. 21:37:57

@6.Lenin: a bíróságot anélkül is lehet segíteni, hogy beavatkoznának a működésébe. pl. pénzt adnak plusz szakértőkre, támogatják minden vizsgálat elvégzésében (úgy értem, anyagilag), külön rendőri erőket dedikálnak a nyomozásra, stb. stb.

Ez messze nem az, hogy rászólnak a bíróra, hogy mi legyen.

morgok (törölt) 2010.10.11. 21:37:57

@ó jaj: "Bónusz: Mikor fogják letartóztatni azt az embert, aki annak idején engedélyezte hogy ilyen talajra épüljön a tározó? Érdekel ez egyáltalán még valakit? "

Az a hír járja ajkai körökben, hogy a geológiai szakszolgálattól, a ma Bányakapitányság név alatt létező szervezettől nem kértek a X-es tározó építéséhez geológiai szakvéleményt. Enélkül nem lehet építési engedélyt kiadni. Tehát még az is lehet, hogy nem volt építési engedély...

Ordnassac 2010.10.11. 21:40:26

@morgok: ez a tározó mikor épült?

mrs. white 2010.10.11. 21:40:48

@morgok: Akiknek a házát elvitte a zagy azoknak is volt magántulajdonhoz való joguk. Sőt az élethez is.

pannonfunk 2010.10.11. 21:43:13

@Bambano: Majd ha látok ilyen dokumentumot, akkor esetleg el is hiszem. Egyelőre annyit láttam, hogy volt egy jegyzőkönyv, amely szerint a talaj és a felszín alatti vizek szennyezettségét nézték szeptember 23-án, és mindent rendben találtak. Kb. annak is annyi köze van a gát stabilitásához, mint egy APEH ellenőrzésnek.

Viszont azt senki nem tudta megmondani, hogy a gát stabilitását mikor vizsgálták utoljára, és hogyan.

sárkányfő 2010.10.11. 21:43:17

@Ordnassac: igen, olvastam, de hát nem is kell ezt olvasni, elég evidens magától is szerintem. Jogi értelemben, ha betartottak minden előírást és jogszabályt, nem felelősek. Ha nem így tettek, felelősek. De ezt bebizonyítani?...

tölgyes 2010.10.11. 21:43:35

Kedves török Gábor!

Van egy helyzet. Katasztrófa történt. Van 8 halott, 1000 hektárt vastagon iszap borít két folyót elöntött a sav..a Dunát csak hatékony védelem védte meg.. A felelős cég vonogatja a vállát..Ilyen volt nemrégiben a BP ügy is. Azt látjuk, hogy az állam ezeket az ügyeket nem tudja kezelni a hagyományos eszközökkel...

A kérdés az, hogy vajon használt-e rendkívüli eszközöket az állam rendkívüli körülmények között??? Azt látjuk, hogy az állam használt ilyen eszközöket. Még az USA-ban is pl. a II. vh idején.. szigorú állami ellenőrzés alá vonta a cégeket..

Vagyis nincs itt semmi olyan ami önmagában gondot okoz.. én nagyobb bajnak látnám, ha a miniszterelnök nem tesz ilyen határozott lépéseket.

táltos 2010.10.11. 21:43:47

Szóltak Ferinek, hogy ez így nem jó, a hívek elégedetlenek. Aztán összeültek G. Zsolttal és jött a helyreigazítás.:)
Pedig már mondogathatták a jobboldalon biztosan sokan, hogy:Dicsérjen Téged a Gyurcsány Ferenc!

kodó tamás 2010.10.11. 21:44:23

@ó jaj:
"Mikor fogják letartóztatni azt az embert, aki annak idején engedélyezte hogy ilyen talajra épüljön a tározó? Érdekel ez egyáltalán még valakit?"

Kedves Ójaj!
mintmár itt többször elmondtam az alapozás kérdése nem ilyen egyszerű.
az is előfordulhat
(a tervezés 5 éves, és kivitelezés 10 éves "elévülés" esetét elfelejtve)
hogy a tökéletes tervek ellenére pl a kivitelező nem megfelelő kondíciójú aljtalajra alapozott,
vagy hogy utólagosan az üzemelés során az esővizet nem vezették el a gát lábától és az folyamatosan áztatta az altalajt...
teljesen téves uton tetszik járni.
bár ha a fidesz mondja a 2/3-dal akkor az más DAL, akkor az ugy van...

sárkányfő 2010.10.11. 21:45:07

@morgok: ne, ez érdekes! ez új infó! komolyan lehet venni, vagy csak pletyka?

@Ordnassac: 1986-ban.

morgok (törölt) 2010.10.11. 21:45:16

@Ordnassac: ahogyan én tudom - 1994-es tervezés után 1996-ban

radala 2010.10.11. 21:45:26

@ó jaj: Szerintem én vagyok az,aki retteghet jogosan.Rgyrészt megtettem ezt 2002 április 8-án, másrészt most is megteszem.Szerintem, ha narancsszínű szemüvegemen át látok okot a rettegésre,akkor ott van isok.Szerintem az egyéb rettegőkkel (Veled:-) ) van inkább a baj, mert aki már attól is rettegni tud, hogy most lesz-e azonnali adócsökkentés, vagy, hogy mit mondott OV kötcsén,annál az ember nem tudhatja, hogy nem túlérzékeny-e. Ettől persze lehet még,hogy igazad van a rettegésben, de nem tudhatjuk, mert defult állapotnak tűnik.
Az én "rettegésemnek" még van "hírértéke":-)

mrs. white 2010.10.11. 21:48:42

@morgok: Az is megérne egy misét ha igaz, hogy egy többmillió köbméter iszap tárolására alkalmas veszélyes anyagot tartalmazó építményt engedély nélkül építenek. Ez nem egy budi a hátsókertben amit hátha nem vesznek észre. Ebben az esetben minimum 10 év a felelősöknek a történtek függvényében.

morgok (törölt) 2010.10.11. 21:49:40

a Bányakapitányságon 1960-as szakvélemények is rendelkezésre állnak, de a X-es tározóhoz nem adtak ki geológiai szakvéleményt...

sárkányfő 2010.10.11. 21:50:08

@kodó tamás: amit leírsz, az is egy opció. de mindegy, ugyanis a Winkler úr, és már maga a MAL is és egyre többen tényként kezelik, hogy rossz talajra épült a tározó, azaz időzített bomba volt.
Ettől még lehet hogy követtek el hibákat később is, de azok nem írják felül az eredendő fő problémát.

És nem vagyok szakértő, de nem könnyű elhinnem, hogy 5-10 éves elévüléssel számolnak egy ekkora ipari létesítménynél... Egy vacak családi házat évtizedekre terveznek, hát még egy ekkora böhömöt. És ha meg csakugyan 10 évre, akkor lennie kellene jogszabálynak, amely 10 év után dönt, hogy lehet-e folytatni, vagy le kell bontani, stb.

kodó tamás 2010.10.11. 21:51:56

@aszekelyek: értem amit mondasz. ok tegyük fel kihirdette a szükség- vagy rendkívüli állapotot ez ok.

Csak akkor ez alkotmány ellenes, mert ez egy "ÜZEMI BALESET" csak.

illetve a
"a támadással arányos" kicsit kilóg a lóláb.

a törvény kifejezetten nem egy tároló edény kilyukadásáról, illetve egy kis hypo kilötyköléséről szól.

nekem mindegy én remete vagyok és felköltözöm a rózsadombra...

6.Lenin 2010.10.11. 21:52:33

@Bambano:

1-re rosszabb.

Az Ő szakértője plusszszakértett, pluszléért, stb

van sapka, nincs sapka

Ha én mondom, mit kell mindenkinek cselekednie = demokrácia
Ha más = diktatúra

ismerős

Phxmike 2010.10.11. 21:53:07

Kezd unalmas lenni a vorosiszap tema tullihegese. A politikai konzekvenciakat kivancsian varom viszont.

Phxmike 2010.10.11. 21:54:45

Kezd unalmas lenni a vorosiszap tema tullihegese. A politikai konzekvenciakat kivancsian varom viszont.

sárkányfő 2010.10.11. 21:55:13

@radala: viccnek szántam, de elrontod :(
kifigurázom a hivatásos rettegtetőket, erre te is elkezdesz rettegőzni engem? kár volt hozzád szólnom...

mégis hol rettegtem én attól, hogy lesz-e idén vagy jövőre adócsökkentés? sehol, mégis mondod. kimondtam, hogy nem lesz, hazudott, stb., nem rettegtem, hagyjuk már ezt a sötét hülyeséget.
sőt, most se rettegek, engem sose fog letartóztatni senki mert becsületes kicsi halacska vagyok, és amíg vannak szabad választások diktatúrától sem rettegek, bármennyire is szeretnék ezt egyesek rámsütni. ááá, felejtsd el, kár veled dumálni.

radala 2010.10.11. 21:55:28

@tölgyes: Egyet lehet érteni ezzel, de lúg nem sav:-)
Másrészt az a minimum, hogy gusztustalan, hogy OV jelent be egy letartóztatást, az, hogy meg is tapsolják,már mindennek a teteje. Szerintem nem illik senki letartóztatását megtapsolni.
Az államosítás (felügyelet alá vonás) lehet indokolt az adott esetben, ennek ellenére szerintem jobb lenne a meglévő kereteket kihasználva játszani.
Nem hiszem, hogy OV olyan,mint Hitler, de nehezen látom hirtelen a különbséget a két rendszer között.Nem őrültem meg értem én, hogy ez pusztán az erő, ami félelmet ébreszt bennem.De az ellenzék ilyen fokú kritikátlansága szerintem nagyon ijesztő.
Még Lázár olt a legépítőbb (az egyedül építő), aki megkérdezte, hogy mi az állami intézmények szerepe. No persze ez nem volt önkritika, de legalább valaki szóvá tette,hogy esetleg más is ott ülhetne a "gazdag ember" mellett.
Amúgy nem sajnálom a gazdagokat, ezt az érzést a szegényekre tartogatom, de azért az ijesztő, hogy a "nép" ennyire azt kapja, amire vágyik.
Persze lehet,hogy ostoba vagyok és ez pont olyan, mint az orbángyülölők megszorítás fetisizmusa, hogy én meg azt hiszem,hogy ami z egészséges jogérzékkel nem megy szembe az csak "diktatúra" lehet.
Vagy, ami még ennél is kézenfekvőbb, hogy én irtózom az "egységtől".

sárkányfő 2010.10.11. 21:57:18

@morgok: valami Mélyépterv vállalatot emlegettek, hogy az csinálta a terveket.
1986 amúgy a jó szám, még a rendszerváltás előtt.

kodó tamás 2010.10.11. 21:57:31

@ó jaj: olyan nincs hogy: "rossz talajra épült a tározó"

ennek nincs értelme. a tervező a talajviszonyokat (vizsgálat alapján) figyelembe veszi és arra tervez.

vagy max kivitelezési hibaként: nem a tervező által megjelölt teherhordótalajon van az alapozás alsósíkja, vagy a kivitelező nem megfelelő állapotú (pl átázott vagy nem kellően tömörített) talajra alapoz,

de ez utobbi esetben is "mindössze süllyedés van" DE AZ ELSŐ PÁR ÉVBEN. a legrosszabb talaj együtt állás esetén kb 8-10 év konszolidációs időszak van...

azaz a mostani tönkremenetel majdnem biztosan folyamatos aláázás miatt következett be.

ha van kérdésed még ezzel kapcsolatban szóljál. van ilyen perem, 8 éve tart... :)

radala 2010.10.11. 21:59:45

@ó jaj: Bocs, szarul fogalmaztam, nem a te rettegésedet akartam kicsinyíteni, hanem az enyém hitelességét fényezni, de belátom ez nem jött át. Tény, hogy nem jó példát hoztam, mert te nem rettegni szoktál, hanem dilettánsozni:-) Kívülről inkább csak stiláris a különbség, de te is sima fidesznyiknek vélsz engem, holott én meg nem annak látom magamat. Szóval ne haragudj az egyszerűsítésért:-)

kodó tamás 2010.10.11. 22:00:59

@mrs. white: az építési törvény alapján a 10 éven túli állapot jogszabályoktól és engedélytől függetlenül "jogot nyer"

"Étv. 48. § Az építmény fennmaradásának engedélyezése
(9) Az építésügyi hatóság a szabálytalanság tudomásra jutásától számított egy éven belül, legkésőbb azonban az építés befejezésétől - ha nem állapítható meg - az építmény használatbavételétől"

ilyen ügyeim is vannak:) és voltak.

KenSentMe 2010.10.11. 22:02:56

Egyik szemem mosolyog, a másik sír..

mosolyog, mert azért - bár sok Orbán-ellenes kommentelő így gondolja - a tározó fala nem a széltől, nem az esőtől, nem a napsütéstől és nem az angyalok szárnya suhogásától omlott le, akik hasznot húztak abból, hogy szartak arra a tározóra, azok igenis megérdemlik a bilincset, mert a palota meg a magánrepülőgép mellett a biztonságra is kéne költeni. Mivel ez az első lakott területet is ért hasonló iszapömlés a történelemben, valószínűleg a történelemben példa nélkül álló gondatlanság áll a háttérben. Mondom, ha évente két tározó összedőlne a nagyvilágban, megfontolandó volna, hogy ez egy kockázat, de így, hogy világrekorderek és világelsők lettünk, szerintem kétség sem fér hozzá. Elég röhejes, hogy valahányszor majd egyetemi kurzusokon ilyen tározókról oktatnak, majd előveszik a magyar példát elrettentésnek, hogy "na, így nem szabad csinálni"..

a másik szemem pedig sír, mert ha ebből most tényleg egy koncepciós pert csinálnak, akkor abból Orbánék veszthetnek rendesen presztizst.. mert az MSZP aztán tudja az 56 előtti időszak történelmét fejből, végül is, ők hordták akkoriban a pufajkát.. ők aztán be tudják mutatni a diktatúrával a párhuzamokat.

kodó tamás 2010.10.11. 22:03:16

@tölgyes: "azt látjuk, hogy az állam használt ilyen eszközöket. Még az USA-ban is pl. a II. vh idején.. szigorú állami ellenőrzés alá vonta a cégeket.."

basszus HÁBORÚ VAN????? szlovákok? vagy románok? vagy vörösök? a nato meg pápán ül? mi támadtunk vagy minket? az afgán háború? tényleg...

kodó tamás 2010.10.11. 22:07:38

@VRbagoly: "Mivel ez az első lakott területet is ért hasonló iszapömlés a történelemben"

1972 USA
egy hosszú sok kilométer hosszú szúk völgy (kanyon) legfelső részén ugyanigy (azaz a munkások szoltak stb) átszakadt ennél kevesebb lötty és végig száguldott km ekene át. több ezer embert érintett. tett hajléktalanná, pesrze először a saját munkásait.
emlékeim szerint 120 halott. plusz többszáz sérült.

azért nagyot lötyent az iszap de ne akarjunk giniszbe kerülni rögtön...

Kelma 2010.10.11. 22:08:07

Ez a kvázi államosítás egy viszonylag egyenes út. Kezdődött azzal, hogy a "múltbanvájkálással" megbízott biztos már piszkálgatta ezt a privatizációt. Természetesen soha nem mondanám, hogy jól jött ez az iszapömlés neki, mert ez tényleg borzalmas, de felgyorsította az eseményeket. OV - sőt szerintem a MAL tulajdonosai is - az első pillanatban tudták, hogy most mi fog történni. Csak szépen fel kellett építeni a dolgot. Egy kis beijesztés, hogy bezárjuk az üzemet - azonnali pánik, hogy akkor mi lesz a munkahelyekkel! A múlt hét közepén OV már atyáskodva arról beszél, hogy "keressük a módját, hogy tudjuk megbüntetni a céget, úgy hogy a munkahelyek megmaradjanak" akinek van füle, itt már tudhatta, hogy mi következik. És lám, megtalálták a megoldást. Most persze van egy kis hőbörgés, hogy magántulajdon meg ilyesmi, de a következő húzásként napvilágra fog kerülni hamarosan, hogy a MAL jelenlegi tulajdonosai, nem mások, mint azok az annak idején az ipari minisztériumban dolgozó osztályvezetők, akik az alumíniumipar privatizálásával lettek megbízva. Sikerült nekik! Nos ebből az aspektusból nézve ezt az eléggé kézen-közön szerzett "magántulajdont" elvenni, már azért nem ugyanolyan, mint mondjuk elhajtani a nyugdíjas Mari néni kecskéjét. Ha ezt ügyesen adagolják, márpedig ebben nem rosszak együtt fog nekik tapsolni az ország. És mivel az ügyben az MSZP is nyakig benne van számomra azért nem volt akkora meglepetés, hogy nem hőbörögtek túlzottan. Ők már ugyanígy előre látták, hogy mi fog jönni, és azt is tudják, hogy kb még mire számíthatnak.

sárkányfő 2010.10.11. 22:12:51

@kodó tamás: nézd, ezt nem én állítom, hanem a műszaki egyetem professzora, bizonyos Winkler úr, aki állítólag évek óta mint negatív példa tanítja is ezt a tározót az egyetmen a diákjainak.
Aztán ezt mondja a cég maga is, meg egyre többen, senki nem cáfolja, te vagy az első. én nem vagyok szakértő, de azt mondják az északi fal alá benyúlik egy agyagos réteg, ami másképp mozog mint a többi, tehát az inhomogén talajból fakadó egyenletlen süllyedés olyan feszültséget hozott létre a gátban, hogy a belső feszítő erővel együtt eltörte a gátat. Állítólag ez a talaj ismeretében erősen várható volt.

@radala: igen, a dilettánsozást vállalom! :)
(meg még tudnék pár jelzőt...)

az tény, hogy az erős fidesz szimpátiád hitelesíti a fidesz-kritikád.

Izomor Lánya 2010.10.11. 22:15:35

@VRbagoly: "Mondom, ha évente két tározó összedőlne a nagyvilágban" -- ez nem repülőgép, ami milliószámra száll fel/le, majdnem meg lehetne számolni, hány pont ilyen tározó van. Nem pont ilyen meg dőlt már össze, mintha Romániában lett volna nemrég valami. De ha ez az első, az is kockázat, a Concorde-ok se zuhantak le nagyon sokáig, aztán egyszer csak mégis (és többen meg is haltak) -- és mégsem emlékszem arra, hogy arról beszélt volna a francia kormány, hogy a Concorde *tulajdonosainak (!!!!)* a magánvagyonával kell ezért felelni, vagy jelentette volna be maga az államfő a Concorde (vagy az Air France) vezérigazgatójának a letartóztatását. Pedig a francia nép is nagyon kommunista tud lenni, biztos lettek volna ott is, akik ünnepelték volna, hogy végre a burzsoák tökére léptek.

DNZ 2010.10.11. 22:15:50

@tölgyes: a Magyar Közlöny szerint a rendkívüli állapotok leggyengébbikét rendelték el: veszélyhelyzetet. Ugyanaz a fokozat mint az árvíznél. A honvédelmi törvény a különleges állapotokra széles körben és differenciált szabályozást tartalmaz, a kijárási tilalomtól kezdve a cenzúráig, gazdasági téren pl. a beszolgáltatásokig.

KenSentMe 2010.10.11. 22:16:45

@kodó tamás: Köszönöm a "helyreigazítást" (hogy finoman fogalmazzak), és természetesen megkövetem magam.. kár, hogy a tájékozatlanságról árulkodó kommenteket nem lehet utólag törölni.

táltos 2010.10.11. 22:19:24

Tetszik a népszabi cím:"Gyurcsány felébredt: ócska haszonlesők Orbánék"

DNZ 2010.10.11. 22:20:00

@tölgyes: ha belegondolok, hogy a Lex Molnál, nem Malnál, mennyit szöszölt az Európai Unió, hogy az állam mit avatkozik bele gazdasági társaság belügyeibe, ezután megint taccsra teszik szegény uniós bürokratákat. :-))))))

Ami engem jobban aggaszt egyébként az a személyi vagyon és a céges vagyon összeolvasztása. Legalábbis mintha erre utalt volna a miniszterelnök. Azt hiszem megújulóban lesz a hazai társasági jog is...

kodó tamás 2010.10.11. 22:22:05

@ó jaj:
ez lehetséges verzió. még tervezési hiba is lehet iylen formán. lehet hogy mélyalapozás (pl cölöpözés nem készült),

de ettől független nem értem mit akarsz az 1986-os Mélyépterv től? egy másik nyugger kommancsot is vigyen el és zárasson be a zorbán? akkor állami cég volt.

viszont Winkler Úr esete érdekesebb ha ezt tanitja és vetíti akkor őt le kell csukni azonnal. ha a fent említett hibával tisztában volt, akkor "szakemberként" felelőssége volt, azaz tudta hogy előbb utóbb leszakad a sarok.

vagy érdekesebb diákat akart az előadásra? most igy lesz légifotoja is...

Kelma 2010.10.11. 22:25:03

@Izomor Lánya: Egészen biztos vagyok benne, hogy a légikatasztrófa kárvallotjai, illetve hozzátartozóik megkapták a kártérítést. Itt jelen pillanatban arról van szó, hogy a kárigények felméréséig az állam biztosítani szeretné, hogy nem mentik ki a vagyont (legalábbis így magyarázta ma du egy alkotmánybíró az infórádióban) Szerintem az USA egy jogállam, de biztos vagyok benne, hogy ott egy hasonló szituációban a kárt okozó cégnek halvány esélye sincsen, hogy megússza teljes vagyonvesztés nélkül.

kodó tamás 2010.10.11. 22:27:51

@VRbagoly: :) semmi gond.

+a cián is hasonlo okból jött...

de épület alapozások is süllyednek meg...
azok is KATASZTRÓFÁK?
pl tudok egy tulajt akinek emiatt a potomért épített (mostmá felértékelődött) budai villája fala repedezett az alapozás egyenlőtlen süllyedése miatt. sőt az is agyag.

a felesége sipítozta is hogy: "ez katasztrófa"

de ott nem merült még fel a kivitelező cég államosítása...
a tulajdonost meg nincs értelme...

kodó tamás 2010.10.11. 22:30:39

@Kelma: ez nem jogállami módja az alperes kártérítési potenciálját biztosítani

azaz beavatkozó a felperes oldalán: a magyar állam 2/3-dal:)

hát ilyen perben nem szeretnék alperes lenni. de talán még felperes sem...

egyébként opciónak már ajánlottam hogy OV a bírósági oldalon is beavatkozhatott volna azonnal... csak azt STATÁRIUMNAK és DÚCSÉnak

Nem én vagyok, hanem én 2010.10.11. 22:30:48

Tudjatok, el vagyok keseredve. Nem a katasztrofan, az magaban is szornyu, hanem a rekaciokon. Mindeki reakciojan. Kezdve a blogot iroktol es az azokat kommenteloktol, a karosultakon es a cegen at, az ellenzekig es a kormanyig. Jelenleg nem Magyarorszagon elek, de majd hazamegyek... Viszont semmi kedvem sincs ehhez... Itt azt mondta egy ismerosom nem is olyan regen, hogy a demokracia a turelemrol szol... Na, eppen ez nincs Magyarorszagon...
Az egyik a tragediaert felelost kovetelve batran fellep, tenyleg a felelosegteljesseg latszatat mutatva, es azt nem megjatszva, de talalan epp a turelem hianya miatt tullove teszi ezt a celon. A masik oldal viszont teljesen mas iranybol kozelitve azt mondja turelmetlenul, hogy a gyarat ujra kell inditani, es a termeszetesen a ceget ellenorzo bizottsag a felelos, meg az a miniszter, aki nem mond le a tragedia utan, meg turelmetlenul kiabalja, hogy a jogallamnak vege az allami felugyelet ala vonassal (ami majus ota tobbszor is veget ert mar, pedig tulajdonkeppen egyszer erhet csak veget). A karosultak reakcioja is turelmetlen, hisz nekik penz kell a tulelesert. A ceg meg szimplan gusztustalan... Na itt tegyen rendet, aki akar es tud...
Nem tudom mikor fogyott el a turelem, de ujra meg kellene talalni!
Eszre kellene venni, hogy egy orszagban elunk. A szomszedunk lehet, hogy a masik partra szavaz, de attol meg o is ember es azon belul is magyar ember. De amig mindenki a sajat igazat nezi, es vakon megy elore, addig mindig lesz egy tarozo, ami atszakad...

kodó tamás 2010.10.11. 22:31:35

@VRbagoly: szval ott a feleség kihirdette a szükségállapotot...

Dudva Joe 2010.10.11. 22:33:48

@Kelma: "Szerintem az USA egy jogállam, de biztos vagyok benne, hogy ott egy hasonló szituációban a kárt okozó cégnek halvány esélye sincsen, hogy megússza teljes vagyonvesztés nélkül. " Ez a cég végét jelenti.
Ez a legrosszabb megoldás nem gondolod? Több mint ezer embert az utcára küldenek, a szar a tározókban ott marad, az pénz a kártérítések felére sem elég. Talán életben kellene hagyni a céget, hogy az embereknek legyen munkája, és a vállalat tudjon törleszteni a károsultaknak. Szerintem.

sárkányfő 2010.10.11. 22:34:18

@radala: nézzük a jó oldalát is, mintha egyetértenénk, legalább részben.

@kodó tamás: hogy mi a véleményem arról, hogy orbán beavatkozik az igazságszolgáltatásba, azt leírtam itt egy órája, pontosan tudod.
viszont magának a független igazságszolgáltatásnak természetesen első körben minimum ki kéne hallgatnia azt az embert, aki annak idején ezt engedélyezte. ha tudott az életveszélyes hibáról azért felelős, ha nem tudott, csupán feltűnő gondatlansággal járt el egy ekkora volumenű ügyben, akkor azért. szerintem ez természetes. az az ember azért ült ott, azért kapta a fizetését, hogy ilyen ne történjen, ezért vállalt felelősséget, ezért kapta a fizetését.

Winkler azt mondja, ő szólt annak idején, még az akkori állami tulajdonosnak. most erre mit mondjak...?

kodó tamás 2010.10.11. 22:35:19

@miklos.rabai:
akkor itt én vagyok az egyetlen demokrata.
türelmesen várom a zorbán kormány végét...

(megjegyzem a vég az egy pont, de a haldoklás az egy folyamat, én ebben ezt szoktam mondani: haldoklik a demokrácia. sőt nem is született meg, vagy halva született, de ezt most hagyjuk)

tölgyes 2010.10.11. 22:37:51

@DNZ: A dolgok jelenlegi állása szerint az IT tagok és az FB tagok vagyonukkal felelnek..

Az aggodalmát egyébkén értem.. de ahhoz miként viszonyul, hogy oda az emberek élete és vetése.. :( Ráadásul ezt az egész vackot 10 milláért szerezték meg azzal, hogy vállalják a környezetvédelmet..:( Vagyis az én-ön-más élete sz@rt se ér.. a bankok ezreket visznek csődbe, majd az állami segítségből elutazik a vezérkar a Bahamákra mulatni..:( No ez így nem kóser.. ezt nem igen akarom.

kodó tamás 2010.10.11. 22:38:25

@VRbagoly: @Dudva Joe:
ja és az 1972 USA gátszakadás (120 halott sok százsebesült sokszorosa több hajléktalan) POÉNJA:

nem volt semmi kártalanítás

az indoklást nem tudom, de bizonyára a lakók voltak hibásak hogy odaköltöztek, vagy hogy nem állították meg a löttyöt.

Kelma 2010.10.11. 22:39:56

@Dudva Joe: Nos természetesen ez az okosság, ahogy eggyel előbb már írtam. A jóságos, és népéről mindig gondoskodó vezér megtalálta erre a megoldást erre a nehéz helyzetre. A bűnösök bűnhődnek, a munkahelyek megtartatnak, az állam pedig felelőségérzettől áthatva magára vállalja a vállalat tulajdonlásával és működtetésével járó ezer gondot. Minden csak megközelítés kérdése...

kodó tamás 2010.10.11. 22:41:56

@ó jaj: most megint új szálat hoztál be.
"aki engedélyezte"
azt a gimnáziumi végzettségű építési hatósági előadóra gondolsz, vagy az osztályvezetőjére, aki akkor a Járási Hivatalban ült?
hát... szerinted? hatóságot vontak már felelősségre?
pár napja itt idéztem a köztisztviselői törvényt a kárból 3 havi fizetésig felelős a tisztviselő
akkor ez a tv nem is volt... sem iylesmi.
plusz az akkori 3havi fizetése kb 3*200FT lehet. téged megnyugtatna?

tölgyes 2010.10.11. 22:42:56

@kodó tamás: Basszus meghalt 8 ember százaknak oda van mindene mint egy szőnyegbombázás után..:( Látom a leki szemeimmel ahogy veri a nyálát, ha maga kerül ilyen helyzetbe, vagy a kormány az emberek kárpótlását a rendes menetrend szerint 8 év múlva felében harmadában kifizeti..akkor persze azon háborogna, hogy miért az állam pénzéből... Miközben a cég tulajdonosai ehhez a vagyonocskához 10 millióért jutottak hozzá.. naná, hogy tisztességesen és törvényesen.. és amit vállaltak azt nem tették meg..:(

jjulie 2010.10.11. 22:45:14

tegnap délutáni "eredményhirdetésem"

"jjulie 2010.10.10. 17:12:54 a illés 20 millárdos birságről beszél, plusz kártérítésről, meg helyreállítási költségekről

eredményt hirdetek:

- az állam megzsarolja a biztosítókat, és építenek egy új falut, lesz marakodás bőven, vegyesn finanszírozva

- a mal-nak annyi, a tulajok látható vagyonával együtt

- a helyreállítást az állam finanszírozza, és végzi, állami tulajdonba kerül, és csak néhány év múlva zárják be végleg

- egyetlen kérdés marad: hány évig fog tartani a per "

az első pontban ma már nem vagyok biztos, egy csomó ember vissza fog költözni, szorgalmas népek, megtisztirják a házaikat, az egész utcákat, a kerteket, nem lesz néptelen az a falu

ez a bauxit nem annyira szar ügy, a lúg sem az, azok arrafelé meszes talajok

viszont a gátőr, rendőr és államosító első orbán népnemzeti bolsevik kiskirály visszafordíthatatlan játszmát nyitott

a probléma ez, nem pedig az egykoron bárók és grófok gründolta "nemzeti cél"-ként megépített timföldgyár mai utódjának az iszapömlése, ami önmagában persze komoly tragédia, de egyszeri

amit az orbán most művel, az csak a jéghegy csúcsa

kodó tamás 2010.10.11. 22:45:26

@tölgyes: sajnálom. a jogállam macerás. az alperes (vagy gyanusított) is előad védekezést, ügyvéd, szakértők stb bizonyítási indítványok. na aztán fellebbezési jog. azta kutyafáját. de 2/3-dal lehet egyszerűsíteni.

pl legyen előbb az ítélet, aztán lepapírozzuk. így jo mindenkinek, nem?

Nem én vagyok, hanem én 2010.10.11. 22:46:54

@kodó tamás:
A masik oldal egy resze (a nagyobbik) meg turelmesen varta a bal oldali kormanyzas veget, tehat ok is demokratak... :)
Ha viszont meg kellene hatarozni, hogy kinel mikor fogyott el a turelem a redszervaltozas utan, akkor azt mondanam, hogy az SZDSZ akkor mikor felhecceltek a taxisokat, es a turelmetlenseg miatt leptek kolaiciora 1994-ben az MSZP-vel... Az embereknel 1994-ben fogyott el a turelem, amikor 4 ev jobb oldali kormanyzas es rajuk szakado szabadsag hirtelen nem hozta el a joletet es ezert szavaztak a 4 evvel korabban elkuldott bal oldalra...
Az MSZP-nel az 1998-as valasztasoknal fogyott el a turelem.
A Fidesznel meg 2002-ben...
Azota megy a karate...

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.10.11. 22:47:16

Kondó annyira objektív és tájékozott, le a kalappal. Nem is tudom, hogy lehet ilyen szerényen és visszafogottan írni. Egyébként meg ha lehetne adnék a Bolgár György műsorsávjában neki is időt, tényleg vicc nélkül egy Zseni!

tölgyes 2010.10.11. 22:47:35

@radala: Elgondolkodtam, hogy mi abban a gusztustalan, ha a rendőrség belügyminiszteri főnöke tájékoztatja egy világbotrányt okozó ügyben a miniszterelnököt az egyik érintett előzetesbe helyezéséről..miközben a román lapok már 100 millió eurós kártérítésről álmodoznak és cikkeznek.

kodó tamás 2010.10.11. 22:48:10

@tölgyes: számtalanszor kerül itthon az ember hasonló helyzetbe. amikor megkárosítja egy kevésbé törvénytisztelő állampolgártársa...
de eddig nem merült fel a tehetetlen dühömben sem, hogy az államnak be kellene avatkozni azonnal,
pedig kívántam olyat hogy sulytsa a kénköves menkű, de ezután azt fogom: a zorbán vigyen el...

Kelma 2010.10.11. 22:48:19

@kodó tamás: Tudod, végül is igazad van! Csak ebben a mutyizó csaló-lopó légkörben, lassan ott tartunk, hogy teszünk a jogállamiságra és azt mondjuk: b..a meg, mindegy, hogy hogyan, de ne másszanak már megint ki a felelősök a sz.r-ból valami elegáns ügyvédi-adótanácsadói trükkel. És erre az érzületre OV, (aki szintén nem jobb a Deákné vásznánál) frankón rájátszik. Sikerrel.

sárkányfő 2010.10.11. 22:49:09

@kodó tamás:
nem hoztam be új szálat, te érthettél félre valamit. erre a mondatomra reagáltál eredetileg: "Bónusz: Mikor fogják letartóztatni azt az embert, aki annak idején engedélyezte hogy ilyen talajra épüljön a tározó? Érdekel ez egyáltalán még valakit?"

a fő felelős, aki engedélyezte a tervet, aki aláírta. lehet hogy több ember is, ez is életszerű. de ez mindegy is, részletkérdés, a lényeg hogy az én jogi és igazságossági érzékem szerint itt kell keresni a felelősöket.
és igen, hatóságot vontak már felelősségre, pl. hunvald mint polgármester dutyiban ül.

nem a pénzügyi kártérítés miatt írom ezt, hanem az elvi, jogi, morális felelős megtalálása végett. az nekem evidens, hogy egy ekkora katasztrófa után derüljön ki, ki ennek az igazi felelőse. a büntetés nem érdekel, nem vagyok bosszúálló alkat, de ha valóban az engedélyező emberek a hibásak, akkor abszurd, hogy most más ül helyettük a hűvösön.

tölgyes 2010.10.11. 22:49:12

@kodó tamás: Nézze az USA-ban egy ilyen ügyet két hét alatt lerendeznek.. nálunk 10 évig tart... pedig ott is van mindenféle peres..

Dudva Joe 2010.10.11. 22:49:37

@tölgyes: "és amit vállaltak azt nem tették meg..:( "

és ha így van az a 2 héttel ezelőtti ellenőrzésen miért nem bukott ki? erre adjon már választ nekem valaki.Miért volt ott rendben minden? Már rég dr Zay vezényli a hatóságot.

tölgyes 2010.10.11. 22:52:23

@ó jaj: Sajnos ez nem olyan egyszerű..Akkor ugyanis nem ezzel a technológiával dolgoztak.. mások voltak a környezetvédelmi előírások...:(.. Miközben most már arról cikkeznek, hogy még két hete is töltögették bele a trutyit.. a dolgozókat akik erről beszéltek kirúgással fenyegettek..és nem volt se al s e fel se mellékperes.

tölgyes 2010.10.11. 22:54:28

@Dudva Joe: Miért bukott volna ki?? Gondolja, hogy az odamenő kis samesz aki már a 32. a sorban tudja, hogy a titkos megállapodásokban mi olvasható??Hiszen épp ez a rendszer működésének lényege.

jjulie 2010.10.11. 22:55:00

@tölgyes:

mit gondolsz, aoknak a cégeknek amelyek a világpiacot uralják az aluminium-bauxit témában, azoknak mennyivel drágább az emberélet, mint ennek a mal-nak?

kodó tamás 2010.10.11. 22:55:47

@ó jaj: "hatóságot vontak már felelősségre, pl. hunvald mint polgármester dutyiban "
bocs de ez naiv megjegyzés. ő sima csaló és "hűtlen kezelő" (a rábízott vagyon ellopta) és "hivatali visszaélő" max (pl "szólt a jegzyőnek)
de neki hivatali jogköre nem volt...

kodó tamás 2010.10.11. 22:57:00

@ó jaj: bocs: hatósági jogköre nem volt

Izomor Lánya 2010.10.11. 22:57:40

@ó jaj: igazad van. Az a baj, hogy az igazi, tényleges felelősöknek jó eséllyel nincs vagyonuk, és nem közellenségek. Ráadásul a nép úgy élné meg, hogy megint el lett maszatolva az ügy, hogy egy derék "egyszerű" mérnökembert hurcolnak meg, a szemét burzsuj (aki a felelős, mert csak) meg továbbra is Mercedesszel jár. Rendes gonoszfigura kell ide.

sárkányfő 2010.10.11. 22:58:02

@tölgyes: a környezetvédelmi előírások valóban mások voltak 1986-ban, de azoknak semmi köze a statikai törvényszerűségekhez, és azoknak való megfelelést az akkori engedélyező hatóságnak kellett volna felelősen elbírálnia. egy ilyen irdatlanul hatalmas súlyt inhomogén talajra terhelni már akkor is halálos vétek volt.
a pletykák nem érdekelnek, ha tényeid vannak, jöhet.

elfelejtette 2010.10.11. 22:58:57

Orban ebbol is jol fog kijonni. Nincs igazsag. :D

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.10.11. 22:59:08

Azt nagyon szeretem amikor a bolsevik-demokrata-liberális bagázs elkezd sírni...hol voltak eddig?

Szerintem a Mal mindent betartott, az Orbán kinyomta a lúgot az emberekre azé, hogy elvegye az mszp maradék vagyonát is, és tudta előre, hogy a Mal még csak bocsánatot sem fog kérni.

Azt hiszem a TGV amikor kisiklott lemondott a francia közlekedési miniszter. Értitek elvtársak lemondott:-)

tölgyes 2010.10.11. 22:59:52

@kodó tamás: Nézze én azt gondolom, hogy ezekben az ügyekben az államnak hatékonynak kell lennie. Az állam nem tűrheti el, hogy 3-4szer fizesse meg a privatizáció árát. Egyszer amikor semmiért eladta, aztán amikor ezer kedvezménnyel támogatta, majd amikor a károkat magára vállalja.. Ez nem megy. Hatékonyan működő állam kell. Én pedig sehol nem látom a jogtiprást.. Egy vállalat, amelyik beláthatatlan károkat okozott állami ellenőrzés alá került és fel fogják tárni a dokumentumokat... azokat a dokumentumokat, amelyeket mostanáig rejtegettek.. és ha valaki előállt velük azokat perrel fenyegették.. vagy eltették láb alól.. mert ugye már erre is volt példa.

sárkányfő 2010.10.11. 23:00:14

@kodó tamás: mindegy, azért írtam, hogy ha egy polgit is leültetnek, akkor egy régi előadót is.

persze ha a politikai cél az, hogy a MAL-t hozzák ki bűnösnek, akkor nem lesz semmi ilyen, és erre erős jelek vannak. de önmagában elvileg szerintem simán elképzelhető hogy egy 86-ban építési engedélyt kiadó embert elővegyenek.

jjulie 2010.10.11. 23:00:46

@tölgyes:

honnan tudod, hogy ez a bauxit-alumínium ajkai cucc ér e ma akár egy fabatkát is?

Ordnassac 2010.10.11. 23:01:27

OFF

Pálffy István fodrásznál volt, már nincs Beethoven-frizurája.

ON

tölgyes 2010.10.11. 23:01:30

@ó jaj: Időközben a gátat megemelték..:( újabb trutyit nyomtak bele.. amelyik ráadásul más technológiával "készült"

Ordnassac 2010.10.11. 23:02:49

@Zengőtorkú Nyivákoló: Szabó Pál is a monori vonatbaleset után. ;-)

kodó tamás 2010.10.11. 23:03:06

@tölgyes:
nyugi. elég hatékony most az állam...

szinte már egyszemélyi... nem kell sokat vacakolni.
2/3-os törvények órák alatt röpködnek.

tudom:
EZT ADTA A GÉP.

tölgyes 2010.10.11. 23:03:16

@jjulie: Onnan, hogy a tulajdonosok mindegyike milliárdos.. és azért ragaszkodik a céghez, mert még milliárdokat remélt belőle.:(

Dudva Joe 2010.10.11. 23:03:57

@tölgyes:

Egy normális országban szimplán csak azért is kiderülhetett volna mert mondjuk törvénysértő vagy környezetszennyező. És kurvára mindegy hogy fideszes, mszps vagy akármilyen. Egy normális demokráciában nincsenek egyenlőek és egyenlőbbek. Nálunk az emberek az egyenlőek a politikusok az egyenlőbbek, teljesen mindegy a RAL skála melyik színében pompáznak. Csak ott a 32.samesz fején sose pártkatona ül, hanem egy szakember.Szimplán szakember.

kodó tamás 2010.10.11. 23:04:11

@Ordnassac: és államosították is a mávot

jjulie 2010.10.11. 23:04:27

@tölgyes:

most fogja csak igazán megfizetni az állam azt az eszetlen bauxit aluminium ügyet, ami ott politikai, meg háborús meg főleg nemzeti konzervatív célokból alapítva lett

persze az állam az meg mi fánisterem?

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.10.11. 23:04:38

Szerintem ABC ben haladnak...MAL MOL stb

tölgyes 2010.10.11. 23:05:03

@kodó tamás: A törvényhozás korábban is ontotta a törvényeket, csak azokat nem hajtotta végre senki... ezért is öntötte el a trutyi azt a térséget... az állam hatékonysága tehát több és más mint amire Ön gondol.

elfelejtette 2010.10.11. 23:05:08

A poszthoz tartozo kep nem a 2006-os min.elnoki vitabol van? Hat igen, ez volt az utolso alkalom, hogy Orban hibazott, ezert is emlegetik annyiszor ballibek.

tölgyes 2010.10.11. 23:06:17

@jjulie: Már megint hülyeségeket ír, amit még saját maga se ért.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.10.11. 23:06:30

@kodó tamás: de remélem a nemi életed rendben van:-)

tölgyes 2010.10.11. 23:08:03

@Dudva Joe: Javaslom, hogy kicsit olvasgassa az angol, francia, amerikai lapokat és rá fog jönni, hogy ezek az ügyek ott se derülnek ki olyan könnyen.. pedig ők állítólag normálisak.

sárkányfő 2010.10.11. 23:08:21

@jjulie: "visszafordíthatatlan játszmát nyitott"
ez tetszik, találó és lényeglátó kijelentés.

@tölgyes: én nem vagyok szakértő, és nincsenek komoly és pontos adataim a tározó történetéről, használatáról, egyebekről. szerintem neked sem. ha létezik független bíróság, akkor ezek ki fognak derülni.
de mindez sem semlegesíti azt a tényt, amit úgy látszik senki nem cáfol, ellenben egyre többen mondanak, szakértők is, hogy az inhomogén talajra való építés már önmagában időzített bomba volt.

tölgyes 2010.10.11. 23:10:40

@jjulie: No ebben igaza van. Semmivel!! És Ön ezt tekinti követendő példának??? Mert akkor álljon be hozzájuk szolgálni..:)

jjulie 2010.10.11. 23:12:18

@tölgyes:

és ezt honnan veszed?

honnan tudod, mennyi elmaradt beruházásuk van, és nem lehet É, hogy egy sereg illegális dolog zajlott ott mostanában az elkerülhetetlen vég kezdeteként?

honnan veszed, hogy ez az egész rentábilis lehetne e az összes szabály betartásával is?

persze egyszerű fidesznyik agynak ez túl bonyolult lehet, akár az alapítóknak, nem is működött ez az egész addíg normálisan, amik a komcsik kezébe nem került, hány kétes, bukott és fantaszta alak is volt az alapítók között?

Ordnassac 2010.10.11. 23:12:40

@Zengőtorkú Nyivákoló: azzal nem tudtam mit kezdeni és máig nem tudom dekódolni, hogy tényleg ennyire megrendült vagy piszkosul jó színész.

jjulie 2010.10.11. 23:14:28

@tölgyes:

ki a fasz mondta ezt követendőnek te orbánökre?

tölgyes 2010.10.11. 23:14:57

@ó jaj: Feltételesen fogadjuk el azt amit írt. Hiba volt oda telepíteni.. de hiba volt 1997 után tovább nyomatni bele az anyagot, miközben tudták, hogy milyen talajra épült... akkor kisebb a mostani bűn.. ??????vagy úgy gondolja, hogy még az 1986-ban odaöntött lúg az ami itt folyt.. merthogy akkor nem használták ezt a technológiát, tehát ilyen lúg még nem is volt a tározóban..:(

tölgyes 2010.10.11. 23:16:48

@jjulie: Látom már megint eljutott oda, hogy még azt sem érti, amit saját maga leírt. Kérem olvassa el azt a szöveget, amire öntől hivatkoztam..és ha nem megy akkor majd elmagyarázom, hogy mit jelent az amit leírt.

sárkányfő 2010.10.11. 23:18:03

@tölgyes: a MAL legutóbbi közleményében is kerek perec cáfolta, hogy tudott volna bármilyen rossz talajról, és még azt is mondják, hogy újra átnézték a privatizáció szerződéskor kapott papírokat, és azokban sincs erről egy szó sem. nem olvasod a híreket, és vitatkozol?

persze mondhatok én neked bármit...

tölgyes 2010.10.11. 23:22:25

@jjulie: Ha valami a szabályok betartásával nem rentábilis azt nem kell csinálni.. És Ön miből gondolja, hogy a mostani baleset mit jelent a rentabilitás számára.. Mit gondol: nem lett volna olcsóbb a szabályok betartása.. mint a mostani költségek kifizetése??

tölgyes 2010.10.11. 23:24:14

@ó jaj: A műszaki egyetem egyik tanára pedig kerek-perec bejelentette, hogy ő írásban tájékoztatta a cég tulajdonosait és vezetőt.. tovább elmondta: az egyetemen évek óta elrettentő példaként tanítja ezt a tározót.

kodó tamás 2010.10.11. 23:27:30

@Zengőtorkú Nyivákoló: tegnap volt. ma nem lesz. ma dolgoznom kellene. irni szerződéseket. de rohadt unalmas:)

@ó jaj:
PTK. (polgári tvkönyv) "A tervezési szerződés
410. § (1) Ha a kivitelezés a terv szolgáltatásától számított három éven belül megkezdődött, a terv hibája miatt érvényesíthető szavatossági jogok elévülési idejének kezdete a terv alapján kivitelezett szolgáltatás teljesítésének időpontja..."

azaz a tervező a gát építésétől 5 évig (1991-ig), míg a kivitelező az alapozással kapcsolatos "hibás teljesítésért" 1996-ig volt felelősségre vonható... polgári perben

az építési hatóság tisztségviselőjének a felelőssége Ktv. szerint fegyelmi eljárásban keletkezik, azaz annak kb 3 év az elévülése.

a büntető felelősség pedig emlékeim szerint a fenyegető büntetés mértéke. ehhez viszont "keményebb alap" kell...

tölgyes 2010.10.11. 23:28:14

@ó jaj: A műszaki egyetem egyik tanára pedig kerek perec megírta, hogy ő eljuttatta a szöveget a cég tulajdonosainak és vezetőinek. Azt is elmondta, hogy évek óta tanítja a tározót mint elrettentő példát.

sárkányfő 2010.10.11. 23:29:32

@tölgyes: igen, a műszaki egyetem vezetője írásban tájékoztatta az előző tulajt, még az építés környékén. ez az amiről a későbbi vevőt nem tájékoztatták, mint ahogy az egyetemi előadásokra sem hívták meg a cég vezetőit.

ez a hivatalos álláspont. lehet hogy igaz, lehet hogy nem, én nem tudom. szerintem életszerű, mert senki sem akarhat magának bajt, de hogy mi az igazság, azt nem tudom. és te sem tudod. a különbség köztünk, hogy te ennek ellenére azt hiszed tudod, és már ítélkezel, és tényként kezeled a MAL bűnösségét.

jjulie 2010.10.11. 23:31:18

@tölgyes:

valszeg a réges rég bezárás lett volna a rentábilis megoldás

jjulie 2010.10.11. 23:32:48

@tölgyes:

a mostani károk költségeit nem ez a cég fizeti: ez egy fabatkát sem ér

sárkányfő 2010.10.11. 23:34:19

@kodó tamás: nem egészen értem, ez nem a tervezőről szól? én az engedélyt kiadó hatóságról beszélek.

és nem is a tervezőról volt szó eddig sem, nem ő a hibás, hanem a talajt feltáró szakember, és az ő eredményeit elfogadó hatóság.

tölgyes 2010.10.11. 23:36:19

@@ó jaj: Én azt tudom hogy meghalt 8 ember. Azt tudom hogy keletkezett úgy150 milliárd körüli kár. Azt tudom, hogy a Dunántúl egyik legszebb tájrésze évtizedekre élvezhetetlenné vált. Azt tudom, hogy a cég 13 éve birtokolja ezt a tározót. Azt tudom, hogy ebből és másból sok milliárdos haszonra tett szert. Azt tudom, hogy nem történ természeti katasztrófa. Azt tudom, hogy még egy házfal se dől le egyik percről a másikra.. az a figyelő szem számára a ledőlés ezer jelét adja.. Azt is tudom, hogy a figyelés a tulajdonos dolga..Azt is tudom, hogy ezt az állam elvileg ellenőrzi.. Mégis bekövetkezett a kár...Azt pedig nem remélem az úrelvtársaktól, hogy majd maguk fogják a maguk elleni bizonyítékot becipelni az ügyészségre.

tölgyes 2010.10.11. 23:39:24

@jjulie: No ezt beszélje meg a tulajdonossal..Kérdje meg tőle, miért nem zárta be..:)

jjulie 2010.10.11. 23:39:49

@tölgyes:

napok óta írogatom, hogy ezt az egész ajkai bauxitos aluminiumos szarságnak már a születése is csak egy kretén gondolat

egyetlen követendő momentumát sem látom ennek a dolognak

sokkal több belőe a kárunk, mint a haszonunk

olvass

www.archivnet.hu/old/rovat/nyomtat.phtml?cikkod=204

kodó tamás 2010.10.11. 23:39:50

@ó jaj: erre csak azt tudom mondani hogy: Ó JAJ

a "talajt feltáró szakember" az a a talajmechanikus vagy geotechnikus... az is mérnök. de az elég objektív munkát végez. talajt szondáz és mintát vesz azt a laborban elemzi. Nem tul valószínű hogy téved. De mivel tervező arra ugyanaz az 5 éves szavatosság vonatkozik.

a másikról írtam, megismétlem:
"az építési hatóság tisztségviselőjének a felelőssége Ktv. szerint fegyelmi eljárásban keletkezik, azaz annak kb 3 év az elévülése", azaz 1989 :)

jjulie 2010.10.11. 23:42:40

@tölgyes:

az előbb még tele voltál magabiztos itéletekkel, hova lettek?

kodó tamás 2010.10.11. 23:45:28

@tölgyes: ha ó jaj-nak mantrája jön be és alapozási probléma, mellesleg én is ezen a véleményen vagyok:)

a tervezőt, kivitelezőt hagyjuk, az elévült, plusz az 8-10 éven belül jelentkezik, ennél több (24 év) kizárható...

akkor a tulaj lesz a felelős, de pontosabban a fenntartó, üzemeltető... eláztatta az altalajt (nem tartotta karban a gátat kb)

az építési hatóság az egy aktus (ha) volt 1986-ban azt felejtsük el

a másik hatóság, amelyik folyamatos és működési engedélyt ad az környezetvédelmi, az se érintett akkor, mert nem építési témát néz

tölgyes 2010.10.11. 23:45:41

@jjulie: Sok mindenről lehet elmélkedni.. Le lehet írni, hogy már az is hülye volt akinek eszébe jutott..meg hogy az aluminium egy szar fém stb..:9 De itt most nem ez a kérdés. Mint látja vannak akik ebből milliárdosok lettek.. Gyurcsány is nagyokat kaszált az aluminiumból... és nyilván nem csak ő. Volt amikor német, volt amikor orosz érdek volt...Látja mennyien meggazdagodtak ebből a f@szságból.. Mit tegyünk??? Most talán a pénzt vissza kell venni azoktól, akik elvették tőlünk és még a bajt is a nyakunkra hozták. Ennyi.

sárkányfő 2010.10.11. 23:47:25

@tölgyes: te sokkal kevesebbet tudsz, mint ahogy hiszed.

sokkal <- ezen van a hangsúly.

először is dobj már valami komoly forrást erre a 150 milliárdos kárra.

másodszor, nyilvánvalóan nem vagy statikus és talajmechanikus mérnök. ami nem baj, de mélységes butaságodban és önhittségedben abból indulsz ki, hogy értesz te ahhoz is. és ha te úgy gondolod, hogy egy gát saját belső feszültségének van előjele, akkor az úgy is van. holott nincs.

én ezt onnan tudom, hogy utánaolvastam. ugyanis én sem vagyok szakértő, de nem beszélek ostobán összevissza, mint te. amit nem bírsz felfogni, hogy nem a sár által okozott belső nyomás volt a fő ok, hanem az egyenletlen süllyedés miatt kvázi híddá vált a gátfal, az egész súlya kevesebb pontra terhelődött, és nem bírta el önnön óriási súlyát, és eltört. a belső nyomás erre csak rásegített. ennek nem volt semmi külső jele, max a gát alsó síkján a föld alatt.

de miért is foglalkozom egy ilyen elvakulttal, aki mióta ez a blog létezik, nap mint nap bizonyítja, hogy a saját vak igazságának hajtogatásán túl nem képes semmi másra, még akkor sem, ha azt már rég szétcáfolták? hagyjál már engem a katatón hajtogatott hülyeségeiddel békén, oké?

tölgyes 2010.10.11. 23:48:22

@jjulie: Látom már megint nem érti azt amit olvas.

jjulie 2010.10.11. 23:48:32

@tölgyes:

namost ez ugyan olyan faszság, mint a politikai magatartásod

akkar jajgattatok amikor öszöd megtörtént, meg most

miért nem akkor, amikor még kicsi a baj, ja most jut eszembe ahhoz ész is kellene, nem csak populista hatásvadászat

persze azt mesterien művelni, sokat hoz

sárkányfő 2010.10.11. 23:49:45

@kodó tamás: köszi az infókat. mivel az épületeket nem 3-5 évre tervezik, hanem ennek sokszorosára, fel nem foghatom miért jár le a statikai felelősség pár év után. de ha ez a helyzet, ez a helyzet. ezen mondjuk gyorsan változtatni kéne.

tölgyes 2010.10.11. 23:50:01

@ó jaj: Vegyen elő papírt és ceruzát oszt kezdjen számolgatni. Reméljük megáll a 150 millárdból.

tölgyes 2010.10.11. 23:52:00

@jjulie: Nézze Ön az elmúlt időben ezer jelét adta annak, hogy azt se érti ami már elmúlt. Ez egy újabb jel.

jjulie 2010.10.11. 23:53:04

@tölgyes:

ezt a bajt a vitéz leveldi kozma miklós elnökletével alakult társaság hozta a nyakunkra, az istenverte nemzeti céljaikkal

sárkányfő 2010.10.11. 23:54:15

@jjulie: ja, engem is felhúzott, hogy miért nem száll le rólam? félrebeszélés, óriási csúsztatás és túlzások, na meg gyomorforgató tömény demagógia, vérprimitív szinten előadva, mindez sok sok butaságba és vak önhittségbe pácolva. hihetetlen ez a pali. de orbánhívőnek tökéletes.

tölgyes 2010.10.11. 23:56:09

@ó jaj: És akkor mi van?? Önnek van egy háza, amelyik elkezd süllyedni... előbb repedés a mennyezeten, falon.. egy gyenge mérnök rögtön megmondja Önnek süllyed. Öné a ház! Mit csinál?? Hagyja süllyedni, vagy kitalál valami megoldást?Ha dől kié a felelősség??? a 20 éve halott tervezőé?

kodó tamás 2010.10.11. 23:56:10

@ó jaj: :)
ez is naivitás. pont azért amiről beszélgettünk. mert az első 8-10 évben minden lehetséges hiba kijön. pont a talaj téma gyakorlatilag azonnal jelentkezik. Meg ha addig áll... akkor mindegy:)

az egyenlőtlen süllyedésnek voltak jelei... ez nem egyszerre szakad le. csak ahhoz szem kell észrevenni.

de a büntetőjogi felelősséget még megtudja a fidesz oldani.
-pl úgyis katasztrófa hangulat van: "tömegszerencsétlenség szándékos okozása..." vagy terrorizmus, vagy "emberiség elleni bűncselekmény" az lehet hogy belefér a büntetőjogi elévülési időbe :) bár a 24 év (a tervezőnél még több) az már komoly idő....

sárkányfő 2010.10.11. 23:56:29

@tölgyes: köszönöm hogy igazoltad, ami amúgy is nyilvánvaló volt: nincs semmilyen forrásod a számodra, csak dobálózol.

azt meg külön jól teszed hogy végre nem beszélsz összevissza műszaki kérdésekben. persze holnap úgyis újra kezded, legyen bármi is majd a téma, efelől semmi kétségem.

jjulie 2010.10.11. 23:56:58

@ó jaj:

az ő szavazata is ér annyit, mint egy normális emberé, persze az orbánnak az ilyen is jó

kodó tamás 2010.10.11. 23:58:45

@jjulie: ezt valahogy éreztem, hogy ORBÁN-fan a szőr...

jjulie 2010.10.11. 23:58:52

@kodó tamás:

az az iszapönlés úgy kellett az orbánnak, mint egy falat kenyér

tölgyes 2010.10.11. 23:59:13

@jjulie: Én meg már azt hittem, hogy István király.. vagy még inkább Árpád, amikor behozott minket ide erre az átkozott helyre..:) No. kb ennyi esze van magának:)

sárkányfő 2010.10.11. 23:59:45

@tölgyes: te most vak vagy vagy elmehunyt? ezt írtam: "ennek nem volt semmi külső jele, max a gát alsó síkján a föld alatt." és ezt sem magamtól írtam, hanem szakértő szövegét idézem.

látom az írásjelek megháromszorozódásán látni, hogy hamarosan rohamot kapsz. tudod ha így reagálsz arra, hogy megdőlnek az "érveid", az beteg dolog.

kodó tamás 2010.10.12. 00:01:00

@jjulie: ebbe beletörik a foga... jobb mint a költségvetés... nagyon belelendültek a jogalkotásba...

tölgyes 2010.10.12. 00:01:32

@ó jaj: Nézze! Én emlékszem arra, amikor 2005-ben felhívtam az Önhöz hasonlók figyelmét arra, hogy mi várható a remek Gy. kormányzás gazdasági következményeiként. Így számokkal..:) Hujjogtak mint Ön... Most megkérem: írja fel és tegye el..150 milliárd.. aztán figyeljen.

tölgyes 2010.10.12. 00:02:55

@kodó tamás: "ebbe beletörik a foga" A remény hal meg utoljára.

lüke 2010.10.12. 00:03:46

akinek vaj van a fején, ne menjen a vörös sivatagba
/Antonionin kivül/
hanem fogadja fel a Tremeloest
www.youtube.com/watch?v=n03g8nsaBro

ajánlom mindenek
macska pistit:)

sárkányfő 2010.10.12. 00:04:10

@kodó tamás: nem, ez nem így van. pont a talajban lassan lejátszódó folyamatokra nagyon jellemző, hogy sok év is eltelhet, mire előjön a hiba. de hát ez a példa mutatja is. idén sok eső volt, több talajvíz volt/van, jobban mozogtak a földrétegek, jobban előjött a két minőségű talaj között a különbség.

amúgy valszeg nem is ott süllyedt, ahol eltört. az egész északi falban volt feszültség, ami a leggyengébb ponton jött ki, a sarkán. ha jól értettem a szakértői anyagokat.

jjulie 2010.10.12. 00:06:36

@tölgyes:

a horthy barátod levitézlett konzervativ nemzeti figurái iparosdit játszottak, miért nem szólsz ehhez a témához jóember?

ja hogy szar volt az egész amit kitaláltak a nemetellenes grófok, és végül a németeknek gyártottak mindent?

jóskapista, ezt most még megfejeli a népnemzeti bolsevik orbánod, jó látni, élvezem a gátőrrendőr músort

kodó tamás 2010.10.12. 00:07:09

@ó jaj: na már elfáradtam. megyek szakértést és szerződést irni:) de szerintem nem is kell megoldanunk most...

sárkányfő 2010.10.12. 00:07:31

@tölgyes: mondhattad volna szépen magyarul is, ha nem lennél idióta. valahogy így: "nem tudom alátámasztani saját képzelgéseimen kívül semmivel, elnézést kérek. a valóság az, hogy ennél sokkalta kisebb számokat említenek minden rendelkezésre álló forrásban, és csak ilyesmikre hivatkozhat komoly ember."

sárkányfő 2010.10.12. 00:09:34

@kodó tamás: jó munkát. nekem is ezt kéne tennem, ehelyett erre a félnótás tölgyes meggyőződéses süketeléseire pazarlom az időm :(
jó éjt!

tölgyes 2010.10.12. 00:09:54

@ó jaj: A rohamot illetően pedig ne reménykedjen..Nyugodjon bele abba, hogy voltak előjelek..és mindig vannak előjelek... és eső is esik. Egy gát nem omolhat össze mert esik... különösen ha a tulajdonos gondos gazda és nem rablólovag.

jjulie 2010.10.12. 00:10:36

@ó jaj:

ilyet nem ír egy keresztény polgári jobboldali nemzeti orbánhitre tért hazafi, mert nem így van, az előbb felsorolt jelzők igazolják őt

tölgyes 2010.10.12. 00:11:44

@ó jaj: Még egyszer mondom: 150 milliárd.. Ön számra a fő szakértő 2005-2006-ban Veres Jani volt meg Gyurcsány..most is választhat magának közülük ideált.:)

jjulie 2010.10.12. 00:12:14

@jjulie:

pláne úgy nem, hogy a haza most nincs ellenzékben budapest meg ismét a nemzet fővárosa

bár valaki szerint a nemzetnek nincs fővárosa, hanem csak pl egy országnak

jjulie 2010.10.12. 00:13:54

@tölgyes:

azt a 150 milliárdot fizeti ki a fabatkát sem érő timföldgyár?

meg a lesittelt góré?

hát pesze

tbb 2010.10.12. 00:14:45

@kodó tamás:

Bizony, bizony a Winklert kell lecsukni. Ha már nincs egy metetorológus se a környéken.

tölgyes 2010.10.12. 00:14:46

@jjulie: Mondom, hogy Árpád volt a hibás..:) Magát is behozta:::))) Kint kellett volna hagynia Önt a Besenyőknek..:)

sárkányfő 2010.10.12. 00:14:53

@tölgyes: ítélkezz csak előre, ostoba, te mindent tudsz, mindent jobban, szakértő is vagy meg tuti infóid is.
részemről vége a reménytelen és mániákus debilekkel való foglakozásnak.

sárkányfő 2010.10.12. 00:15:53

@tölgyes: miért nem 18.000 milliárd? vagy ma bevetted a gyógyszereid, ezért vagy ilyen érthetetlenül visszafogott és kő realista?

tölgyes 2010.10.12. 00:16:12

@jjulie: A kárról van szó.. és nem arról, hogy ki mit fizet..:) Gyurcsány se fizette ki azt a 18.000 milliárd forintot, amennyi kárt csinált.

tölgyes 2010.10.12. 00:17:32

@ó jaj: Itt Ön ítélkezik. Máris felmentette az elvtársait..!

lüke 2010.10.12. 00:18:33

jó éjt
Márai naplójából:)(Julien Sorel kapcsán)
"ezek a feminin francia férfiak mindig sírnak panaszkodnak, de kakaskodnak"

Szájent Pista (törölt) 2010.10.12. 00:19:56

@ó jaj: Egy másik blogban már leírtam, de megismétlem:
A talajszerkezet, a annak változásai, a falban felgyülemlő feszültség - akár folyamatos - mérésére léteznek műszaki megoldások. Attól, hogy ezeknek a méréseknek az elvégzésére semmiféle előírás nem kötelezi az üzemeltetőt még megtehették volna. Különösen egy ilyen esős tavasz után.
Nem tették meg. Úgy gondolták, hogy a talajvizsgálat költségeivel szemben megéri vállalni a kockázatot. Nem jött be...

ubul2000 2010.10.12. 00:23:15

@tölgyes: ne izgasd magad, összes érvük ennyi "félnótás tölgyes"

tölgyes 2010.10.12. 00:24:15

@Szájent Pista:
Kedves Pista!
Nem ért Ön ehhez. A talaj a felelős és Árpád.. no meg Horthy.Az a lehetőség az urakban nem vetődik fel, hogy a tulajdonnal felelősség és kötelezettség is jár... nem csak a bevétel.

sárkányfő 2010.10.12. 00:25:22

@Szájent Pista: és a te MAL, vagy az ellenőrző hatóság embere, meg gondolatolvasó vagy, hogy mindezt ilyen biztosan tudod?
Vagy ma Orbán után szabadon a fél ország előre ítélkezik?

Amúgy, mint leírtam már többször is, lehet hogy a MAL is felelős, én nem tudom, de az már rohadtul irritáló, hogy mindenki mindent pontosan tud, negyed meg tized infók alapján.... és mintha az orbánfanok el akarnák kenni az építési engedélyt kiadó ember felelősségét... annyira ráizgultak hogy egy balos gazdagot lecsuknak, hogy ez már fontosabb nekik, mint a valódi főfelelős megkeresése. na ez a hányinger.

tölgyes 2010.10.12. 00:26:48

@ó jaj: Itt Ön az aki ítélkezik!!!Már fel is mentette az elvtársait.. Itt kérem a talaj a felelős, a 20 éve halott tervező, meg a mamája...A tulajdonosnak nincs kötelessége, csak a lé beszedése a dolga. stb..Az Öné egy ilyen mentalitás.:)

tölgyes 2010.10.12. 00:28:02

@ubul2000: Sőt élvezem!.. ahogy zsüli és jaj agya elborul a saját mérhetetlen okosságuktól.:)

tölgyes 2010.10.12. 00:30:22

@ó jaj: Ha Ön 15 éve vezet egy autót, akkor ne hivatkozzon a konstruktőrre fékhiba miatt.. El kell vinni a kocsit a szervizbe. Sz@r ügy mert pénzbe kerül.. mégis el kell vinni.

sárkányfő 2010.10.12. 00:31:20

@tölgyes: Már a mai legelső kommentemben ezt írtam 21:28-kor:
"Én nem tudom, tudtak-e róla, és nyilván más se tudja".

Ugyanezt utána még többször leírtam.

Nálad nagyobb hazug nincs ezen a fórumon, szégyen ami vagy.

ja és velem ellenben te tényként kezeld a tulajok felelősségét. de ezt te nyilván nem tartod ítélkezésnek.
te beteg vagy, és ezt komolyan, orvosi értelemben mondom.

tölgyes 2010.10.12. 00:32:13

@ó jaj: "egy balos gazdagot lecsuknak"... mondom én, hogy az elvtársaiért aggódik.. a többi meg hadd hulljon.:(

tölgyes 2010.10.12. 00:34:58

@ó jaj: Ha rossz fékkel furikázik a városban és balesetet okoz, akkor Önt se kérdi a rendőr, hogy tudott-e róla. MAGA A TULAJDONOS. A MAGA DOLGA, HOGY TUDJON RÓLA.. MERT A TULAJDON FELELŐSSÉGGEL JÁR.. EZ AZ AMIT AZ ÖN BALOS AGYA NEM KÉPES FELFOGNI!!

kodó tamás 2010.10.12. 00:36:22

@jjulie: "visszafordíthatatlan játszmát nyitott"

igen igen. egy büntető eljárás nem klasszikusan egy miniszterelnöki szónoklattal indul. ismeretlen tettes ellen szokták indítani... fel van adva a bíróságnak. az előzetes még ok. de aztán majd igazolni is kell, hogy jó irányba mutatott OV. az ugye lehetetlen hogy tévedett. de talán ennél keményebb kommunikációs problémát is megoldott a szíjártó petya... izgulva várjuk a végét.

tölgyes 2010.10.12. 00:43:47

@kodó tamás: Ha rossz fékkel furikázik a városban és balesetet okoz, akkor Önt se kérdi a rendőr, hogy tudott-e róla. MAGA A TULAJDONOS. A MAGA DOLGA, HOGY TUDJON RÓLA.. MERT A TULAJDON FELELŐSSÉGGEL JÁR.. Ez alól a felelősség alól akart a cég kibújni (nem is mérgező..stb) Ráadásul nem volt semmilyen elháríthatatlan körülmény... ezért találta ki jaj is kínjában a tervező hibát....meg a talajt, ami nem menti a tulajdonos felelősségét... hiszen vállalta, hogy a dolgoknak végére jár.

cambridge.on 2010.10.12. 00:48:31

Alszik a réten a gát,
szunnyadozik a szakadás,
máma már nem hasad tovább -
aludj el szépen, kis Balázs.

@tölgyes: index.hu/bulvar/2010/10/11/nyolc_halott_szazharminc_serult_az_utakon/
8 halott,és ez nem egyszeri eset,ez csak egy hétvége.

Szájent Pista (törölt) 2010.10.12. 00:49:58

@ó jaj: "lehet hogy a MAL is felelős"
Szerintem pedig biztosan felelős, hiszen ők tárolták ott a vörösiszapot. Sőt továbbmegyek: mivel nem történt természeti katasztrófa és (remélhetőleg) nem történt szándékos szabotázs a MAL a fő felelős!
Ha tovább akarunk erről beszélni, akkor tisztázzunk néhány fogalmat:
BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉG: Szándékosan vagy gondatlanságból megsértették az előírásokat. (Ezt csak a bíróság tudja eldönteni egy szakszerű vizsgálat után. Többek között ezért nem értem a cégvezető mostani letartóztatását.)
POLGÁRJOGI (anyagi) FELELŐSSÉG: Ők tették oda a veszélyes anyagot, ezért -hacsak nem történt előre nem látható elemi csapás - az ő felelősségük, hogy az MINDEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT ott maradjon.
ERKÖLCSI FELELŐSSÉG: Igen, elemi csapás, repülőgép baleset vagy terrortámadás esetén is van felelőssége a vállalatnak, hiszen ők tették oda a veszélyes anyagot.

kodó tamás 2010.10.12. 00:50:38

@tölgyes: látom nem érdemes semmit fáradnom, de azért mégis két gondolat:

"Ez alól a felelősség alól akart a cég kibújni"

ez óriás butaság. ezt hívják pernek, alperesnek stb. ÉN nem tartom gondnak, hogy a "gyanusított, vagy alperes" védekezését előadja. de a nyilatkozat még annak sem számít, teljesen közömbös.

"A TULAJDON FELELŐSSÉGGEL JÁR"

hm ez majdnem akkor a butaság. és ha azt mondom hogy az autó vezetője nem a tulajdonos? vagy a tulajdonos (pl bank) tól eltérő az "üzembentartó". hm lényeg a gyors és határozott döntés...

itt hagyjuk abba. ez színtiszta demagógia.

kodó tamás 2010.10.12. 00:51:35

@cambridge.on: :)

minden hétvége KATASZTRÓFA. közlekedési katasztrófa... köszi

kodó tamás 2010.10.12. 00:52:52

@Szájent Pista: ön is Bíró ugye? vagy népi ülnök?

tölgyes 2010.10.12. 01:01:35

@kodó tamás: Valóban Ön demagógnak tetszik lenni...

1./A legostobább perstratégia az, ha valaki a nyilvánvaló tényeket akarja lehazudni.Joga persze van hozzá, de a következményei a pert erősen befolyásolják... ha már járt bíróság táján akkor ezt Ön is megtapasztalta... Ráadásul az a lé savas volt...A következmény pedig a közvélemény elítélése lett. (Kreont elítélte a közvélemény azért, mert megbüntette Antogonét amiatt, hogy eltemette testvéreit..Meg is fizette az árát.. Nem véletlen, hogy minden jogi képzésben az egyik alappélda ez a történet..)
2. Én azt gondolom, hogy a tulajdonos felelősségét illetően elég ha egy kicsit elmélyül a BTK és a PTK anyagi jogi részeiben.

tölgyes 2010.10.12. 01:02:20

@kodó tamás: Nem egy álszakértő mint Ön..:)

Szájent Pista (törölt) 2010.10.12. 01:03:47

@kodó tamás: Hidd el, nem narancssárga szemüvegen át nézem a világot, egyszerűen a magánvéleményemet írtam le.
Szerintem - különösen a veszélyes üzemek esetében - csak akkor beszélhetünk vis major esetről, ha a kor átlagos technikai színvonalán nem lehetett volna legalább felkészülni a katasztrófára. Én úgy gondolom, hogy az alámosás vagy a talajszerkezet lassú mozgása nem ilyen esemény.

kodó tamás 2010.10.12. 01:04:40

"a fő baj, ami a fal mozgását előidézte, biztosan az altalaj volt” – mondja dr. Farkas József, a Budapesti Műszaki Egyetem Geotechnikai Tanszékének tanára. Farkas szerint stabil, erős gátat gyengített meg a talajmozgás."

A témában az első számú szakember.

Ezt viszont nehezen tudják Bakonyira rávarrni... hm
de minimum nem lesz rövid.

de ez semmi ez egy magánszakértői vélemény max. majd sok születik még a bírósági eljárásokban...

kodó tamás 2010.10.12. 01:07:32

@Szájent Pista: hát még a gátőr is lehet hibás, pl Pelikán József. vagy a humán igazgató, mert kevés gátőr volt az egy...

tölgyes 2010.10.12. 01:10:54

@kodó tamás: hiszen úgyis aara megy a játék, hogy gátőr, a gyuszi-sofőr legyen a hibás.. neki nem lesz pénze szakértőkre..:)

cambridge.on 2010.10.12. 01:11:39

Úúúúgy meglepődtem a híreket olvasva.
Török Gábor is említi,igaz smájlit nem tett mellé.
Volt itt egy média tanács választás ami mellesleg 9 évre szól.
Tegnap megjósoltam,hogy csak fideszes tagjai lesznek.
Nagyon meglepődtem,pontosan az történt amit vártam.
Bárcsak az ötösöm ilyen biztos lenne.
Ez a hír senkit nem érdekel,a vörösiszap mindent visz.

Szájent Pista (törölt) 2010.10.12. 01:14:08

@kodó tamás: "erős gátat gyengített meg a talajmozgás."
Bár nem vagyok szakértő, de szerintem a talajmozgások figyelése a gátat üzemeltető cég feladata. Nem csak annyiszor és olyan módon ahogyan azt ha hatóságok előírják (azzal csak a büntetőjogi felelősség alól mentesülhet) hanem úgy, hogy ne történhessen tragédia.

kodó tamás 2010.10.12. 01:17:30

@Szájent Pista: hát nem tudom. az hogy pár milliméteres vagy centiméteres süllyedést észrevegyen Pelikán az nem feltétlen elvárás. "elvárható gondosság?" majd meglátjuk. ne akarjuk megoldani a magyar viszonylatban 8-10-12 éves pert... nekem nincs hozzá 2/3-adnyi bölcsességem, amit a nép adott...

kodó tamás 2010.10.12. 01:19:29

@Szájent Pista: persze a 8-10éves bírósági eljárás sor az szürke az ilyen politikus celebeknek...

Szájent Pista (törölt) 2010.10.12. 01:26:22

@kodó tamás: a "feltétlen elvárás" az, hogy ne történhessen gátszakadás a talajmozgások miatt se. Hogy ezt ők milyen típusú és gyakoriságú ellenőrzéssel próbálják megoldani az elsősorban gazdasági döntés.
Az én jogértelmezésem szerint még az elvárható gondosság se mentesít az anyagi felelősség alól, de ez tényleg hosszú per lesz...

kodó tamás 2010.10.12. 01:27:49

@Szájent Pista: ok most hagyjuk abba:) most egy dologban egyetértettünk.
jo ejt

Waldorf Rolandó 2010.10.12. 03:30:19

@cambridge.on:
vajon mennyi a költsége az államnak a balesetek következményeinek felszámolását illetően, mennyi idő, míg minden újra a maga medrében folyik tovább? Mennyi embert érintett és nullázott le teljesen, amit linkelt?
Ha valaki közlekedési balesetet okoz, és ezzel megöl pár embert, az általában egy nagy, közös sörözésbe torkollik, majd másnap minden megy tovább, ugye, ez a jellemző.
Csak gratulálni tudok a párhuzamhoz.

Waldorf Rolandó 2010.10.12. 03:33:19

@kodó tamás: pelikán elvtárs legalább 50 évvel ezelőtti technológiai szint, nem tudom, tetszett-e észlelni némi változást a jelölt időszakban ezen a téren.

kpityu2 2010.10.12. 06:09:09

@Waldorf Rolandó: Egyik kedvenc filmem a Pelikán-ügyirat.

jaegtoer 2010.10.12. 06:36:23

Bocs. Ez év márciusában még másképpen léptek egyszerre:

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI
ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

Ügyszám: 7613/2010.
Iktatószámunk: 29357/10
Ügyintézőnk: Hornich Zsuzsa
dr. Buda Eszter

Tárgy: A 73797/2009., 43746/2009., 36254/2008., 75480/2007., 7828/2007., 66106/2006 iktatószámú határozatokkal módosított 12785/2006. iktatószámú egységes környezethasználati engedély módosítása

HATÁROZAT

1.00 A MAL Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (székhelye: 1012 Budapest, Logodi u. 34/B., statisztikai azonosító jele: 12516564-2442-114-01, KÜJ: 100264933) részére a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség által kiadott, Ajka, Gyártelepen folytatott timföldgyártás és alumíniumöntés tevékenységekre (KTJ: 100351061, EOVX: 195202, EOVY: 536256), valamint vörösiszap lerakására (KTJ: 100587970, EOVX: 194762, EOVY: 534483) vonatkozó, a 73797/2009., 43746/2009., 36254/2008., 75480/2007., 7828/2007., 66106/2006. iktatószámú határozatokkal módosított 12785/2006. iktatószámú egységes környezethasználati engedélyt (továbbiakban: engedély) az alábbiak szerint

módosítom.
2.00 Az engedély 9.01 b) pontjának helyébe az alábbiak kerülnek:
EWC kód Hulladék megnevezése Mennyisége (tonna/év)
06 01 01* Kénsav és kénessav 5.000
06 01 06* sósav
11 01 06* Közelebbről nem meghatározott savak
06 02 04* Nátrium- és kálium-hidroxid 5.000
11 01 07* Pácolásra használt lúgok
06 03 16 Fémoxidok, amelyek különböznek a 06 03 15*-től 9.900
11 01 09* Veszélyes anyagot tartalmazó iszapok és szűrőpogácsák
11 01 10 Iszapok és szűrőpogácsák, melyek különböznek a 11 01 09*-től
A hulladékok összetétele:
Savhulladékok:
H2SO4 110.000 mg/dm3
HF 10.000 mg/dm3
Lúghulladékok:
Na2Ok 190 g/dm3
Al2O3 100 g/dm3
Alumínium-hidroxid tartalmú iszapok:
Tapadó nedvesség 45-80%
Al2O3 35-45 %
SO4 10-15 %
Fémoxid hulladékok:
Nedvesség 15-20 %
Al(OH)3 90-95%
SiO2 0,4-0,7 %
Fe2O3 0,2-0,3 %
TiO2 <0,05 %
Na2O 1,5-3 %
CaO 0,5-0,6 %
MgO 0,2-0,4 %
ZrO2 0,1 %
3.00 Az engedély 9.02 b) pontjában az alumínium-hidroxid tartalmú iszapok hasznosítására vonatkozó kezelési technológiát az alábbiak szerint módosítom:
Alumínium-hidroxid tartalmú iszapok, hulladékok hasznosítása
Az alumínium-hidroxid tartalmú iszapot, hulladékot a timföldgyártásban alapanyagként használják fel (a bauxit közé keverve), melynek során az alumínium-oxid tartalmát kioldják.
4.00 Az engedély itt nem érintett részei változatlanul érvényben maradnak.
5.00 Az igazgatási szolgáltatási díj megfizetésre került.
6.00 Jelen határozatommal megkeresem az érintett települési önkormányzat jegyzőjét, hogy gondoskodjon a határozat helyben szokásos módon történő közléséről a határozat kifüggesztésének és levételének napja megjelölésével és az erről szóló értesítés 5 munkanapon belül történő megküldésével.
7.00 Elrendelem, hogy az ügyfelek tájékoztatásáért felelős személy a határozat kiadmányozását követően haladéktalanul gondoskodjon a határozatnak a Felügyelőség hirdetőtábláján történő kifüggesztéséről, illetve az internetes honlapján, valamint a központi rendszeren való közzétételről.
8.00 Döntésem ellen a közléstől számított 10 munkanapon belül az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséghez címzett, de hozzám 2 példányban benyújtott – igazgatási szolgáltatási díjköteles - fellebbezéssel lehet élni. A fellebbezést az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség bírálja el. A Főfelügyelőség jelen döntést helybenhagyhatja, megváltoztathatja vagy megsemmisítheti, avagy a megsemmisítés mellett új eljárásra utasíthat.

INDOKOLÁS

A Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségen (továbbiakban: Felügyelőség) 7613/2010. ügyszámon a MAL Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (továbbiakban: MAL Zrt.), mint ügyfél kérelmére 2010. március 4-én közigazgatási hatósági eljárás indult az ajkai telephelyén folytatott nem vas fémek gyártására és olvasztására, valamint vörösiszap lerakással történő ártalmatlanítására vonatkozó, többször módosított 12785/2006. iktatószámon kiadott egységes környezethasználati engedélyének (továbbiakban: engedély) módosítása tárgyában.
A kérelem az engedély 2.02.9 pontjában megadott hulladékkezelési engedély módosítására irányul, tekintettel arra, hogy a MAL Zrt. a 9.01 b) pontban meghatározott veszélyes és nem veszélyes hulladékok kezelésén kívül, az EWC 06 03 16 kódszámú „fémoxidok, amelyek különböznek a 06 03 15-től” megnevezésű nem veszélyes hulladék kezelését is végezni kívánja.
Az egységes környezethasználati engedélybe foglalt hulladékkezelési engedély módosítására irányuló eljárás igazgatási szolgáltatási díjának mértéke a környezetvédelmi, természetvédelmi, valamint a vízügyi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 33/2005. (XII. 27.) KvVM rendelet (továbbiakban: DíjR.) 1. számú melléklet III. részének 2. pontja alapján figyelemmel a 10.3 pontra 105 000 Ft.
A MAL Zrt. 2010. március 11-én megküldte az eljárás igazgatási szolgáltatási díjának megfizetését igazoló bizonylatot.
A Felügyelőség a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 29. § (6) és (7) bekezdései alapján 2010. március 18-án hirdetményt tett közzé a hivatalban, honlapján és a központi rendszeren, továbbá a hirdetményt megküldte Ajka Város Jegyzőjének a közterületen és a helyben szokásos módon történő közhírré tétel céljából.
Elektronikus úton értesítettem továbbá a környezetvédelmi érdekek képviseletére alakult társadalmi szervezeteket az eljárás megindulásáról.
A kérelemmel kapcsolatos észrevétel sem az önkormányzathoz, sem a Felügyelőséghez nem érkezett. Társadalmi szervezet az eljárásba nem jelentkezett be ügyfélként.
A kérelem tartalmazta a kezelni kívánt hulladék EWC kódszámát, összetételét, a kezelési technológiát, a tevékenység személyi, tárgyi és pénzügyi feltételeit.
A kérelemben szereplő hulladékkal a timföldgyártás alapanyagát képező bauxit egy részét kívánják kiváltani. Az alkalmazásra kerülő technológiában a hulladék teljes mennyisége hasznosításra kerül. A hulladék kezelése a telephelyen már alkalmazott technológiától nem tér el, többlet személyi, tárgyi, pénzügyi feltételt nem igényel. A hulladék hasznosításával a technológiában keletkező termékek minősége nem változik meg. A hulladék a telephelyre történő beszállítást követően a bauxit közé keverve azonnal bekerül a feldolgozási rendszerbe, így külön gyűjtőhely kialakítására nincs szükség.
Megállapítható, hogy a kezelni kívánt EWC 06 03 16 kódszámú fémoxidok megnevezésű hulladék 90-95%-ban alumínium-hidroxid tartalmú. A Felügyelőség korábban már engedélyezte alumínium-hidroxid tartalmú iszapok hasznosítását, azonban tekintettel arra, hogy jelen kérelemben megjelölt hulladék más technológiából származik, így EWC kódszáma eltér az engedélyben rögzített alumínium-hidroxid tartalmú iszapokra megadott EWC kódszámtól, így szükséges az engedély módosítása, illetve az engedély 9.01 b) pontjában szereplő, a kezelhető hulladékokat feltüntető táblázatnak a kérelemben szereplő EWC 06 03 16 kódszámú hulladékkal történő kiegészítése, továbbá a hulladék összetételételére vonatkozó adatoknak a megadása.
A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy a kérelmezett hulladékkezelési tevékenység engedélyezésének, illetve az engedély módosításának akadálya nincs, így a kérelemnek helyt adtam.
Az engedély 9.01 b) pontját jelen határozatom 2.00 pontjában foglaltak szerint módosítottam.
A kezelni kívánt hulladék alumínium-hidroxid tartalmú. Tekintettel arra, hogy kezelési technológiája megegyezik az alumínium-hidroxid tartalmú iszapok kezelésével, így az engedély 9.02 b) pontjában az alumínium-hidroxid tartalmú iszapok hasznosítására vonatkozó kezelési technológiát jelen határozatom 3.00 pontjában foglaltak szerint módosítottam úgy, hogy a technológia a kezelni kívánt új hulladékfajta kezelésére is vonatkozzon.
Határozatom jogalapja a környezeti hatásvizsgálat és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 20. § (12) bekezdése.
Az eljárás során a szakhatóságokat nem kerestem meg, tekintettel arra, hogy a kérelmezett módosítás hatáskörüket nem érinti.
Az eljárási költség megállapításáról a határozat 5.00 pontjában foglaltak szerint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény Ket. 72. § (1) bek. dd) pontja alapján rendelkeztem.
A határozat 6.00 pontja szerint megkeresem az érintett települési önkormányzat jegyzőjét, hogy gondoskodjon a határozat helyben szokásos módon történő közléséről.
A 7.00 pontban elrendeltem a határozatnak a Felügyelőség hirdetőtábláján történő kifüggesztését, illetve a Felügyelőség honlapján, valamint a központi rendszeren való közzétételét.
A határozat 6.00 és 7.00 pont szerinti nyilvános közzétételének jogalapja a Ket. 80. § (4) bekezdése.
Határozatom ellen a fellebbezés lehetőségét a Ket. 98. § (1) bekezdése alapján biztosítottam.
A jogorvoslati eljárás díját a DíjR 2. § (4) bekezdése állapítja meg, melynek mértéke tárgyi ügyben 52 500 Ft.
Felhívom az érintett ügyfelek figyelmét, hogy a hirdetmény útján közölt döntést, a Ket. 78. § (10) bekezdése alapján a hirdetmény kifüggesztését követő tizenötödik napon kell közöltnek tekinteni, így fellebbezést ettől a naptól számított 10 munkanapon belül lehet előterjeszteni a Ket. 99. § (1) bekezdése szerint.
Azon ügyfelek esetében, akikkel a Felügyelőség döntését postai úton közli, a Ket. 78. § (10) bekezdése és 99. § (1) bekezdése alapján a közléstől, azaz a kézhezvételtől számított 10 munkanap áll rendelkezésre jogorvoslati kérelem benyújtására.
Jelen döntésem, amennyiben ellene fellebbezést nem terjesztettek elő, a közlés utáni 10. munkanapot követő napon külön értesítés nélkül jogerőre emelkedik a Ket. 128. § (1) bek. a) pontja alapján.
Az ügyintézési határidő leteltének napja: 2010. június 1.
A Felügyelőség az ügyintézést a jelen döntés postára adásával lezárta, így az ügyintézési határidőt megtartottnak tekinti.
A Felügyelőség hatáskörét és illetékességét a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 347/2006. (XII.23.) Korm. rendelet (továbbiakban: HR.) állapítja meg.
A HR. 32/A. § (1) bekezdése alapján a határozatot a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak tájékoztatásul megküldöm.
A 7/2000. (V.18.) KöM rendelet szerint jelen határozat hatósági nyilvántartásba vételéről intézkedik a Felügyelőség.

Székesfehérvár, 2010. március 30.

Csehóné dr. Szilasi Rita
igazgató megbízásából

Serné Móré Anikó
engedélyezési igazgatóhelyettes

discretio 2010.10.12. 07:00:45

Szerintem nagyon bután viselkednek a jobboldali sajtóorgánumok. Miért kell állandóan azzal foglalkozni, hogy Gyurcsány ezt mondta, vagy azt mondta ? Nem kellene állandóan felhívni rá a közfigyelmet, legyen ez a Népszava dolga...

kodó tamás 2010.10.12. 07:37:30

@Waldorf Rolandó: széles gábor mondta is, a disznófejű.
hogy adjanak fegyvert a gátőröknek (modern technikát).
gondolom a tudatlanság legyőzésére.

öööööööööööööööööööö (törölt) 2010.10.12. 07:45:09

Hajnalban csörög a telefon.
-Korán van, remélem fontos.
-Baj van uram, átszakadt egy gát elöntött a vörösiszap egy falut.
-Ajaj, már korán reggel, na mindegy. Akkor a céget eladni Kayának és repülőjegyet ne oda
foglalj mint a múltkor Tamásnak, tudod Vargának.
-Uram nem az öné a ez a cég.
-Ó, nagyon korán van még. Mit is kellene tenni? Megvan, vezetőket letartóztatni, céget elkobozni.
-Uram vizsgálat, indok valami?
-Pintér Sanyi intézi, két hét alatt ezt is megoldja. Majd segít neki az Illés Zoli, annyi kiváló, új szakértője van most már.
-De a magán tulajdon, alkotmány.
-Hazám! Ez az, haza védelme, Csabi meg ezt intézi, holnapra legyen erről is valami gumi törvény,
később még jó lesz valamire.
-Rendeben uram, intézkedem.
-10-uig ne keltsenek fel, ja és még valami. Szólj a Csányi Sanyinak, úgy érzem nagyon el akar valaki adni egy egész
iparágat, valamilyen olcsó deviza hitel kellene.

belekotty 2010.10.12. 07:50:19

Amit a BME szakembere mond, valószínűleg megállja a helyét.
De ha a metróban kártyavárat építek és elfújja a huzat, akkor ugye nem a metró a hibás? Ha van egy gátam amit 16 éve átvettem, vállalva hogy milliárdos környezetvédelmi beruházásokat eszközlök, akkor talán a talajszerkezet vizsgálatára is futhatta volna, hátha változott valami az évtizedekkel előbb megépített gát alatt.

A Fidesz egyik potentátjának igaza van, 16 évig húzták a hasznát, most lássák a kárát is.

belekotty 2010.10.12. 07:52:16

@öööööööööööööööööööö: Azt kifelejtetted.
- De uram az Alkotmánybíróság!
- Majd a Stumpf elintézi, az a legkevesebb!

jjulie 2010.10.12. 07:54:05

orbán hadvezér erőltetett mentbe kapcsolt

"közérdeket az egyéni érdek elé kell helyezni"

nézzük csak milyen volt a sors az "erős" emberekhez az életük vége felé, miután kierölködték magukat

Széchenyi....

Kossuth.....

Görgei....

Tisza István: mondjuk neki rövid volt az élete vége

Károlyi Mihály: bár őt nem tudom leht e erősnek mondani

Kun Béla...

Horthy..

Rákosi....

Nagy imre...

Kádár...

(Horn)

Orbán Viktor: lesz e ebből a forradalomból aranykoszorús dicsfényes hosszú nagypapaság a teraszon?

belekotty 2010.10.12. 07:54:22

@tölgyes: De ha nem rég ment át a műszaki vizsgán, mint ez...

bierkamp 2010.10.12. 07:57:27

Majd meglátja a gonosz törpe, hogy mikor lesz "új időszámítás"...AKKOR LESZ AMIKOR A NÉP AKARJA"---DE NEM AZ oRBÁN OLDALÁN--ÉS ELZAVARJA , AZ AZ IGAZI ÚJ IDŐSZÁMÍTÁS-ez csak a szar diktatúra, amit normális országokban MEG SZOKTAK DÖNTENI---!!!!!!!!

bierkamp 2010.10.12. 07:58:55

jjulie 2010.10.12. 07:54:05
orbán hadvezér erőltetett mentbe kapcsolt

"közérdeket az egyéni érdek elé kell helyezni"

nézzük csak milyen volt a sors az "erős" emberekhez az életük vége felé, miután kierölködték magukat

Széchenyi....

Kossuth.....

Görgei....

Tisza István: mondjuk neki rövid volt az élete vége

Károlyi Mihály: bár őt nem tudom leht e erősnek mondani

Kun Béla...

Horthy..

Rákosi....

Nagy imre...

Kádár...

(Horn)

Orbán Viktor: lesz e ebből a forradalomból aranykoszorús dicsfényes hosszú nagypapaság a teraszon?

NEM LESZ...EZ A DIKTATÚRA LESZ LEGHAMARÁBB M,EGDÖNTVE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

belekotty 2010.10.12. 07:59:46

@tölgyes: "Gyurcsány se fizette ki azt a 18.000 milliárd forintot, amennyi kárt csinált. " - Annak nagy része az embereknél van 13. havi nyugdíj, megemelt fizetések formájában. Kérd vissza!
a 18.000 milliárdot honnan vetted?

belekotty 2010.10.12. 08:01:47

Aszonta Ovi, hogy alapos okuk van arra hogy azt feltételezzék a cégnél tudtak a bajról. Semmiből sem fog tartani valamelyik műszaki embert egy kicsit megijeszteni hogy azt vallja hogy ő figyelmeztette a főnökséget.

bierkamp 2010.10.12. 08:01:57

Nérót, Hitlert, Sztálint, Sadamot, a román Diktátort is elintézték...------ebből induljatok ki!

bierkamp 2010.10.12. 08:04:58

Nyugdíjasok ( a buta szavazók akiket legjobban átvert Orbán), azok csak a szavazásig kellettek, most meg máris ellopott Orbán a nyugdíjasoktól sok pénzt, s 0.6 százalékos alamizsnát dob oda nekik..s azt gondolja: " remélem megdöglötök a következő szavazásig, mert sokba került nekem a seggnyalásom hogy rám szavazzatok....."

jjulie 2010.10.12. 08:14:38

az apámat is bevitte egy nap az ávó, mert elfagyott a rá bízott rizsültetvény egy tavasszal

azt a bauxitgyárvezetőt azért kellett letartóztatni, nehogy feldöntsön még egy gátat?

vagy nehogy építsen a jövő héten és feltöltsön egy újabb ekkora szutyoktárolót és átszakítsa a gátját megint?

és még meg is tapsolták........

persze mondta a viktor, hogy nem az eddigi módon lesz a felelősségre vonás, és nem tette hozzá hozzá hogy akkor miként, de mostmár körvonalazódik

radala 2010.10.12. 08:30:41

@tölgyes: És mire jutott? :-)
Lehet, hogy én vagyok csak egy "széplélek", de nekem nagyon nem tűnik ízlésesnek, ha miniszterelnök jelent be ilyesmit a parlamentben az meg talán még ennél is visszataszítóbb, hogy ezt megtapsolják. Nem gondolom, hogy nem érdemli meg a cégtulajdononos/cégvezér, hogy "elővegyék", de azt gondolom, hogy ez nem egy olyan dolog, amit ovációnak kell követni. Már csak azért sem, mert ha megérdemli, akkor nincs mit ünnepelni ezen.
Értem én, hogy igény van a határozottságra, jó dolog is a határozottság, de akkor sem tetszik.

jjulie 2010.10.12. 08:31:49

az orbánbirodalomépítés első nekifutásra 2002-ben zárójelbe lett téve

most három erős pilléren nyugszik

- öszödi beszéd

- kuka borogató székházbüfé fosztogató kilőttszeműek

- kolontári vörös sártenger

erős és dicsőséges pilléreken nyugvó birodalom

jjulie 2010.10.12. 08:35:23

@radala:

leoperáltattad a naracshályogot?

közzétehetnéd az intézet nevét, de előbb foglald szerződésbe a jutalékod, egyszer még gazdag leszel....

mennyibe került?

jjulie 2010.10.12. 08:37:05

@radala:

azt akarod mondani, hogy nem erre adtál felhatalmazást a szavazatoddal?

nemá, megmondta, hogy erre adtad

radala 2010.10.12. 08:38:25

velemenyvezer.blog.hu/2010/10/12/a_vegen_meg_tenyleg_forradalmat_csinalnak#more2364626

Nem tudom, hogy hogyan van ez, tulajdonképpen lehet, hogy erre adtam nekik fölhatalmazást a szavazatommal. Ha kérték volna adtam volna. A baj talán csak az, hogy nem kérték és az, hogy nem egészen világos, hogy kik-mik esnek az esetleges visszaállamosítások hatálya alá. Az tuti, hogy aki azzal szerezte a vagyonát, hogy ingyen szennyezhette a világot, az adja vissza a vagyonát, de még sok más elítélhető dolog is van, jó lenne tudni mik a szabályok. Persze lehet, hogy majd megtudjuk és egyet is lehet majd velük érteni, de most ez még aggasztó.

Szimba 2010.10.12. 08:38:47

Este figyeltem a nyilatkozatokat, a kommentárokat.

Engem is meglepett az MSZP viselkedése. Valóban nagyon ügyesen szavaztak. Ha ellenkeznek vagy nem szavazzák meg az előterjesztett törvényt, akkor csak érzéketlen, neokapitalista, a tőkések és a haverok aljas védelmezőinek tűntek volna.

Más kérdés, hogy módosítást nyújtanak be.
Az LMP talán több környezetismereti, környezetvédelmi alapokon nem szavazta meg, és ugyancsak másik tervezetet nyújt be.

Valószínűleg nem lesz ezeknek sok eredménye. De a kis pártok egészen jól jöttek ki a dologból.
----------------------------

- Egyelőre az állami felügyelet elfogadható. Sőt, kívánatos volt.
- Az, hogy OV nem tudott ellenálni a nemzet megmentője szerepnek, és maga jelentett be mindenfélét, az kis túlzás, de a jelen helyzetben még elmegy.
- Számomra a törvény szövege némiképpen kérdéses. Nem értek hozzá, de szerintem is finomítani kellene rajta.
- A védőgát megépítése szerintem indokolt volt.
- A MAL vezér letartóztatása pedig gesztus értékű a felháborodott embereknek.

---------------------

Ami a jövőt illeti:

Sokan már az államosítási ill. újraelosztási hullámtól félnek.
Minden elképzelhető, de én még nem jósolgatnék. Ha a Fidesznek anyagi erőforrásokra van szüksége, akkor azt majd burkoltabban fogja csinálni, nem ilyen nyiltan.
Főként, ha van józan eszük.

Attól viszont igen tartok, hogy az eddig jól jövedelmező üzemek, gyárak azért voltak nyereségesek, mert sem a munkásaik fizetését nem emelték, sem a balasetbiztonsági előírásokat nem tartották be, sem pedig a környezetvédelmi követelményekkel nem törődtek.

Lehet, hogy a jogszabályoknak eleget tettek, hiszen azokat is maguk,a haverok szabták rájuk.

Én csupán attól tartok, hogy bárkinek a kezébe kerül egy-egy ilyen veszélyes gyár tulajdoni joga, annak sem lesz érdeke a mérgező, veszélyes anyagok semlegesítése, feldolgozása.

Még várni kell. Ha 1 év múlva a Fidesz selyempapírral takarja le a tározó(k) vörösiszapját, akkor fogok kiabálni.

Szimba 2010.10.12. 08:44:55

@jjulie:

Hagyó letartóztatása meglehetősen sokat késett. Közben az összes rokonára, szeretőjére átiratta a vagyonát. Az sem volt normális dolog.

Ez sem.
A MAL vezér letartóztatását viszont indokolja a népharag, a halottak, és a kár nagysága.

Más ügy, hogy ha én vagyok a miniszterelnök, akkor vagyok annyira taktikus, hogy ráhagyom a rendőrségre a bejelentést, és csupán kommentálom a dolgokat.

jjulie 2010.10.12. 08:45:21

@Szimba:

letartóztatni egy embert politikai haszonszerzésból?

nemá, szimbácskának szólítalak amíg vissza nem vonod, és nem kérdőjelezed meg mint módszert

légyszi, légyszi, légyszi

jjulie 2010.10.12. 08:46:37

@Szimba:

az előzetesbe vétel, mint büntetés?

szimbácska.....

kodó tamás 2010.10.12. 08:47:35

@Szimba: "a törvény szövege némiképpen kérdéses"

hm ezt úgy fogalmaznám egyértelműen alkotmány ellenes több ponton. ugye:

1. a honvédelmi tv-ben van (mit keres a HON védelemben...)
2. nincs felsorolva az alkotmány 19/e ben a repülős, támadfás, háború, de mindenképp a TÁMADÁSSAL arányosról
beszél.
3. ok támad a vörös iszap honvédelem szükséges, de akkor is kellene OGY kihirdette rendkívüli vagy szükség állapot...
4. a lex MAL ban 1.§(5) utal arra mi történik ha téves jogi lépés. akkor a bakonyi csókát kártalaníti kell...

nem vagyok jogász, de olvasni tudok. és ehhez a sorok között se kell.

radala 2010.10.12. 08:47:38

@jjulie: Gyakran leoperáltatom a narancshályogomat, illetve én még átlátok rajta, te szerintem kevésbé látsz át a kékhályogodon (kék a narancs komplementere).
Bármennyire nem hiszed én érzékenyen szoktam reagálni arra, ha valakit bántanak, én az olaszliszkai lincselőket, Cusit is sajnálni szoktam ösztönösen. Bármennyire is javasolni szoktam, hogy kiket hogyan lőjenek a Dunába, valószínűleg én genetikusan alkalmatlan vagyok arra, hogy bármilyen megtorlásnak örülni tudjak. Itt pedig arról van szó, hogy nem tiszta az, hogy ez most egy különleges eset, amit ilyen "különlegesen" kell megoldani, vagy ez a precedens, amit még máskor is alkalmazni lehet. Ha különleges a helyzet, akkor is nehezen hiszem, hogy direkt külön törvény kell rá, ha precedens, akkor bár látom, hogy vannak igazságtalanságok, amiketr valamilyen módon illene helyrehozni, de ott sem világos, hogy mi a követendö út, ez nem tűnik annak, de persze még kiderülhet (remélem kiderül), hogy alaptalanul rettegek. Egy biztos, ha OV-t egy kis Mussolininek látja az ember, akkor az sok mindent megmagyaráz. De egyrészt nem szeretném annak látni, másrészt bár Occam borotvája nagyon jól tud működni, azért nem igaz az, hogy mindig minden egyszerű.

kodó tamás 2010.10.12. 08:50:06

@Szimba: "a gyárak azért voltak nyereségesek, mert sem a munkásaik fizetését nem emelték, sem a balasetbiztonsági előírásokat nem tartották be, sem pedig a környezetvédelmi követelményekkel nem törődtek"'

+munkavédelem

de ez teljes iparágakra igaz, ha minden szabályt be kellene tartani, akkor minden zárhat be.

de a hivatalok is... azok se tudnak törvényesen működni. ellentmondó össze-vissza joghelyek vannak. alkalmazhatatlanok. nem mintha ezen a hivatalok izgulnának... hogy törvényesek legyenek. a szellemi kapacitásuk zéró hozzá...

lüke 2010.10.12. 08:51:11

a fr. liberálisok meg így:
Les boues rouges, ça ressemble à un Tchernobyl chimique
( a vörös iszap hasonlít a csernobilire)
www.liberation.fr/terre/06012506-les-boues-rouges-ca-ressemble-a-un-tchernobyl-chimique

Szimba 2010.10.12. 08:51:29

@jjulie:

Nem vonom vissza.
Amíg a vizsgálat tart nyugodtan lehet előzetesben az, aki a felelős ezért az esetért.

Nem ez a büntetés, az majd a vizsgálat után jöhet. De a vizsgálat, a per azért még hozhat meglepetéseket, és az is elképzelhető, hogy szabadlábon védekezhet az úr, csak megvárják, amíg csillapodnak a kedélyek.

Ha kiderül, hogy a cég a privatizációkor vállalt bizonyos kötelezettségeket, és az nem csupán az adósságok visszafizetése volt, akkor nyilván büntethetők.

lüke 2010.10.12. 08:54:24

s Loddar is benne van miért lett bulgár edzö:)
remélem megtanulja- nehezen-
a bulgár nemet meg az igent

kodó tamás 2010.10.12. 08:55:57

@radala:
1. ez szimpatikus hozzáállás. gratula. belátod tévedtél semmi gond.
2. irj egy táviratot a barátodnak, hogy: OV stop ámokfutás vége stop minusz egy stop szavazat stop eredmény 2 905 292-1= 2 906 291 stop felhatalmazás csökken stop
3. én meg nem haragszom hogy nem gondoltad át hogy egy diktátor "programja" mellé tetted az ikszet. semmi gond ugyis azon gondolkodtam mi a fenét kéne csinálni, van felesleges négyévem...
4. továbbra sem indult az ország semerre. felelősséged arányában a kárunk 1/2 906 292-ed részét hova számlázhatjuk?

szeretem a tisztességes embereket. hibáztál. rájöttél. elnézést kértél. felelősség arányában téríted a kárt. köszönet

kodó tamás 2010.10.12. 08:57:13

@Szimba: "Amíg a vizsgálat tart nyugodtan lehet előzetesben az, aki a felelős ezért az esetért"

bogaram. ilyen butaságot életemben nem hallottam.
a felelőst tutira tudod, akkor minek a vizsgálat?

Szimba 2010.10.12. 08:58:23

@kodó tamás:

Így van.

Ezért, ha valóban felülvizsgálják a régi privatizációs szerződéseket, azt nevezhetnek felelőtlennek, szerződésszegőnek, akit csak akarnak.

Ha már ennyire mocsok módon zajlott az állami vagyon felosztása, az nem jogosít fel senkit, hogy az újrafelosztás is mocsok legyen.
(Visszatartani persze nem fog senkit:-)))

Az a helyzet, hogy akkor lenne ez szép és igazságos, ha csupán a vállalt kötelezettségeket és a környezetvédelmi előírásokat kérnék számon, de nem vennék állami felügyelet alá az összes magántulajdont (ami nem felel meg a szerződésekben leírt dolgoknak).

Az viszont feltehető, hogy amennyiben tulajdonosváltások is bekövetkeznek, az a dolgozókat, alkalmazottakat csupán addig fogja érdekelni, hogy megmarad a munkahelye vagy sem. Különben köpni fognak arra, hogy a tulakdonos, aki kizsákmányolja, vörös vagy narancsszínű.

Úgyhogy a nagyvadak harca mélyen hidegen fogja hagyni a tömegeket. Sőt, inkább sokszor a kárörömről fog szólni a dolog.

radala 2010.10.12. 09:00:07

@jjulie: kedves jjulie, nagyon jó, hogy vagy, tölgyesnek soha nem sikerülne meggyőznie arról, hogy OV helyesen cselekedett, amikor maga jelentette be a letartóztatást, te már majdnem meggyőztél erről:-)
No jó maradjunk annyiban, hogy majd meglátjuk mi lesz. Az biztos, hogy sok olyat tesz a Fidesz, ami nem az ízlésem szerint való.
@Szimba:Én nem nagyon láttam a nyilatkozatokat az indexen láttam egy kis összefoglalót. Számomra az egészben a legfélelmetesebb, az az ellenzék viselkedése. Értem én, hogy ilyenekkel nem érdemes nagyon szembemenni, mert valószínűleg az nem hoz semmit a konyhára.
De például OV a taxisblokádosokat elküldte a kurva anyjába elvi alapokon a kormánnyal együtt, holott az sem kecsegtetett rövidtávú politikai haszonnal. Schiffer András mondjuk fölállhatott volna és elmondhatta volna, hogy a MALosok kurva anyját, de a parlament nem az a hely, ahol megtorlásokat kell bejelenteni, majd ezen örömködni.

Engem nem zavar, hogy a Fidesz elfoglalta az egész médiatanácsot, mint mondtam egy mszp-s jelölt önmagában veszély a demokráciára és az, hogy ne legyen mszp-s ér annyit, hogy más se legyen benne. De az igen aggasztóan ügyes, hogy ez az egész pont a vörösiszapkatasztrófa közepén történik, amikor értelemszerűen erre a kutya nem figyel.

nyünyüge 2010.10.12. 09:00:58

@Szimba:
A népharag, mint az állam intézkedésének indoka?

Én naív azt hittem, hogy az állam pontosan azért van, hogy ne népharagok hanem törvények szabályozzák a honpolgár életét.
És ha sokan haragszunk valakir(k)re - akár jó okkal - akkor se mi menjünk kapával-kaszával-tűzzel elrendezni a kérdést.

Erre tartunk mindenféle igazságszolgáltatási szervezeteket. Amelyeket ráadásul a közvetlen (aktuál)politikai akarattól távol is tartunk.

kodó tamás 2010.10.12. 09:02:00

@Szimba:

BUTASÁG 2. "megvárják, amíg csillapodnak a kedélyek"

hm addig amig a kedélyeink felfokozottak minket is zárjanak be előzetesbe? amennyi felfokozott kedély van annyi cella nincs... ezt hol találtad a Btk. ban?

B3.: "Ha kiderül, hogy a cég a privatizációkor vállalt bizonyos kötelezettségeket, és az nem csupán az adósságok visszafizetése volt, akkor nyilván büntethetők."

Bogaram, a szerződés nem teljesítése miatt: szintén nincs annyi cella a világon!
de az polgári jog a szerződés megszegése... megint nem Btk.

na jo MINDEGY CSAK CSUKJANAK LE VALAKIT!
aha ez így már ok. csak azt BŰNBAKNAK hívják...
ilyen eljárásnak örülnél ha szerződést szegsz? vagy a kedélyed felfokozott? Pintér+OV rád mutat és börtön...

kodó tamás 2010.10.12. 09:05:36

@Szimba: kedves Szimba Bíró!

"felülvizsgálják a régi privatizációs szerződéseket, azt nevezhetnek felelőtlennek, szerződésszegőnek, akit csak akarnak"

ez önmagában ez a vágy nem jelent börtön büntetést...

szerinted véletlen, hogy minden büntetőügy "ismeretlen tettes ellen indul"???
előbb szoktak vizsgálódni. itt meg aztán még bonyolultabb itt nem egy ember fogta a kést és bevalotta... itt több ezer potenciális gyanusított lehet.
ugy szokták, hogy a sokadik kihallgatáson előbb utóbb meggyanusítják... ha ráterelődött a gyanu.

kodó tamás 2010.10.12. 09:08:25

@nyünyüge: viszont ez jo szempont...

"Erre tartunk mindenféle igazságszolgáltatási szervezeteket."

ha Ov dönt mindenben, akkor felesleges lesz bíróságokat, ügyésszéget stb tartani...
hm... elég sokat lehet sporolni.

ezt mondom feszt: a DIKTATÚRA SOKKAL OLCSÓBB mint a demokrácia. és ha a nép választotta a dikta-túrát, akkor az demokratikus tura.

Szimba 2010.10.12. 09:10:07

Álljon meg a nászmenet!

Nem azt mondtam, hogy minden a jog és a tövényesség szerint megy.
Azt mondtam, hogy egy ilyen méretű kár nagyon jó ok arra, hogy fellépjen ellene a kormány.

A módja kérdéses. És csak feltételezéseim vannak az emberek reakcióiról.

Az MSZP ősbölényei, mint Zsüli, nem tudom, hogy privatizált-é valami kis koncot a rendszerváltás után. Ha igen, akkor megértem.

De ha nem, akkor viszont teljesen önellentmondó a viselkedése. Most a kizsákmányolókat véded, vagy mi a ló...?:-))))
Hol itt a lenini út? Hol van a proletár öntudat?:-)))

radala 2010.10.12. 09:10:49

@kodó tamás: No azért itt nem tartunk. Szó sincs arról, hogy OV egy diktátor, egyelőre annyit látunk, hogy pont úgy viselkedik, mint egy diktátor (amit meg pláne látunk az az, hogy így viselkedhetett Hitler ellenzéke, ahogy a mostani ellenzék viselkedik). Ebben valóban vannak félelmetes elemek, én az ilyesmire érzékeny vagyok. Például 2002 két forduló közt is egyszer elnézést kértem már a Fidesz támogatásáért és őszintén elgondolkoztam a szocikra szavazáson, de később beláttam, hogy nem OV félelmetes, hanem én vagyok sznob. Persze lehet, hoyg a végén kiderül, hogy végig azoknak volt igaza, akik szerint OV egy miniduce, de mivel (ti/ők) OV tetteitől kb függetlenül miniducézik, ezért most még nem látok világosan.

Szimba 2010.10.12. 09:16:19

@nyünyüge: @kodó tamás:

Nem én vagyok OV tanácsadója, héééé!
Ne engem támadjatok, ha nem tetszenek az intézkedései.

Nagyon sokaknak ez tetszik, és szerintem ebben a vörösiszap ügyben nagyon ügyesen látták meg a nagy lehetőséget.

Látható, hogy az MSZP, a Jobbik és valójában az LMP sem tiltakozott. Legfeljebb némi módosításokat, az LMP pedig sokkal szigorúbb környezetvédelmi intézkedéseket követel.

Ez a helyzet most nem az, amikor a protokollt kell hiányolni.

Lesz még más ügy, amikor majd lehet a lépések sorrendjét kifogásolni:-))

Szimba 2010.10.12. 09:20:03

@radala:

Ez a diktátor vonal még nincs lefutva.

Vészhelyzetben az erős vezető a nyerő figure. Ezt korrekten csinálta.
A kérdés a jövő: folytatja ezt a szerepet vagy mérsékli magát, és legalább a törvényesség látszatát fenntartja?

Előre nem ítélkezem.

kodó tamás 2010.10.12. 09:20:40

@Szimba:
"ilyen méretű kár nagyon jó ok arra, hogy fellépjen ellene a kormány"

milyen méretű kár? egy hétvégi közlekedési baleset mérete? vagy egy tulajdonos vagyonának az ötöde? vagy NEM TUDUNK VALAMIT?

ez NEM OK, hanem ÜRÜGY.

@radala: "Szó sincs arról, hogy OV egy diktátor, egyelőre annyit látunk, hogy pont úgy viselkedik, mint egy diktátor"

köszönöm:) pont attól diktátor valaki hogy "úgy viselkedik.".

mindegy porlasszuk a problémát. ha majd tarkón lövi a gáton a még gyorsabb eljárás miatt a "bűnöst", akkor majd azt mondod: biztos elsült a kezében, meg utolag ugyis lepapírozzák a 2/3-dal.

de semmi gond a 2/3 ebből áll. erre adtál a nép felhatalmazást.

akik meg hogy majd "visszafogja magát", meg önmegtartóztatás... :) hihihihi megérdemlik. erkölcs stb. és politikus. hm. a remény hal meg utoljára.

pannonfunk 2010.10.12. 09:24:43

blogmoci, add ki a kommentet, amire válaszolni akarok...

kodó tamás 2010.10.12. 09:24:44

@Szimba:

"Nagyon sokaknak ez tetszik"

elsőre nekem is tetszik, látod TG. is elsőre tapsikolt. De aztán az ember tovább gondolkodik. másodikra már nem tetszik. Tudod ezt hívják: hangulatnak, vagy indulatnak.

"szerintem ebben a vörösiszap ügyben nagyon ügyesen látták meg a nagy lehetőséget"

szerintem meg focista lendületből olyan utcába futottak amit nem láttak, hogy zsákutca. ebben megfordulni is nehéz lesz, vagy visszatolatni...

Szimba 2010.10.12. 09:26:24

@lüke:

Nagyon jó!
Bizony, nem az ellenfél korrupciójának megállítása a gond, hanem a saját párt vezetőinek az elítélése ugyanazért.

Nálunk is bontakoznak a dolgok, de nem akarok jóslásokba bocsátkozni.

kodó tamás 2010.10.12. 09:27:26

@Szimba:
"Vészhelyzetben az erős vezető a nyerő figure. Ezt korrekten csinálta"

ez a lényeg. de annak vége. egyébként is megelőzni kellett volna.

de már a gátról a bírósági mezőkre lépett át, az már maga a vészhelyzet, ha az igazságszolgáltatást is intézi...

ürügy a privatizációra... "vörösiszap ügyben nagyon ügyesen látták meg a nagy lehetőséget"

plusz rövidtávú politikai előnyt gondoltak...
de lásd Radala, aki gondolkodik az megijed...

pannonfunk 2010.10.12. 09:28:44

@kodó tamás: erre vigyázzál, mert visszafordulhat. Nekem 2002-ben, a polgári körök megalakulásánál mondták, hogy ebből egy éven belül az lesz, hogy lőni fogják egymást az emberek. Azóta sem történt meg. Szóval nekem ez a 'lelövi a gáton' már a bérrettegés kategória, ami egy ideig nagyon jól működött, de az utóbbi időben visszájára sült el. Pl. a 2/3 részben ennek is köszönhető.

Szimba 2010.10.12. 09:31:03

@lüke:

Hogy látják? Csak egy mondatban!

radala 2010.10.12. 09:36:05

@lüke: Úgy tűnik nekem, hogy csak én vagyok egy széplélek, nem látom, hogy bárhol föl lennének háborodva az ügy intézésén, bár az is igaz, hogy Hitlert sem ismerték föl azonnal:-)

tölgyes 2010.10.12. 09:41:36

@belekotty: Indulás előtt meg kell győződni...formula jön.

ssi 2010.10.12. 09:42:25

vörös iszap:
én egyelőre nagyon bízom a nemzetközi szakemberekben és a nemzetközi figyelemben, hogy már csak ezért sem fog politikai síkra terelődni az ítélet

nekem sok, ha még mindig azt mondják, hogy április óta megváltozott minden, már csak azért is, mert ilyen katasztrófa még nem volt az országban - másrészt nagyon szeretnék kellő információk alapján magam, önállóan elfogulatlanul ítélni, úgy hiszem, képes lennék rá

a kormány hitelessége számomra nem az, ha most hangnemben, intézkedésekben határozottak, szigorúak, hanem majd az, ha kormányközeli problémák esetén is azok lesznek

László56 2010.10.12. 09:42:36

Egy nagyon szép napot Mindenkinek

Aki nem lép egyszerre....., mire hazaér már mást gondol, mint amikor elindult hazafelé. Úgy az elemzőnk posztja, mint Gyurcsány viselkedése emlékeztet engem arra a Hofi paródiára amelyikben azt meséli hogy régebben milyen jó volt, évekig mondhattam valamit és még mindig érvényes volt. Ma pedig mire beérek a színházba már elavultak a történtek.

Gyurcsánnyal is ez történhetett. Még a parlamentben meg akarta mutatni hogy ő milyen igazi demokrata, de mire hazaért addigra kitört belőle a született proletár. Nem szabad haragudni érte. Ki hová született arról nem tehet. Világ proletárjai egyesüljetek, de szaporodásról szó sem volt. Igaz hogy meggazdagodásról sem volt szó és mégis azok lettek a proletárjaink. Így aztán két lélek lakozik bennük. Kit a gazdagság szele megcsapott az megengedheti magát liberálisnak mutatni. Még akkor is ha nem tudja hogy az mi fán terem. A szülői ház, meg a tanulatlanság azonban visszahív a proletárok közé, mert ott vagyok otthon, ott érzem jól magam. Nehéz kitörni a proletárok világából.

Amíg mások erőlködnek, addig Orbán Viktornak sikerült. Sikerült túllépni a múltján és saját magát megreformálni. Ki ezt a hatalmas és borzalmas nehéz lépést megteszi, annak kevesebb problémája lesz az országgal is. De még mindig elég ahhoz hogy emberfelettinek lehessen nevezni. Hiszen az ország problémai is emberfeletti megoldásokat követelnek. Én magam most értettem meg a médiatörvény szükségességét is. Eddig undemokratikusnak tartottam. Ami bizonyos mértékig az is. De ha olyasmit olvas az ember hogy a media az államosítást összekeveri a gyámság alá helyezés fogalmával és nagyban le hozzák mint igazságot, egy dolog érthetővé válik. Csak tiszta demokratikus eszközök nem elegendők a butaság és célzott rosszindulat leküzdésére. Törvényes eszközök kellenek, ha nem is tiszta demokratikus.

Mert a demokráciához erkölcs is szükséges. Erkölcsi normák nélkül, nincsen élhető ország. Azt viszont kiölték a népünkből. Újra kell teremteni. Ez történik most. Dolgozzunk érte hogy sikerüljön. Mert ez a kormány tényleg megpróbálja. Az ország és mindannyiunk érdekében.

kodó tamás 2010.10.12. 09:42:48

@radala:

a fülkeforradalom az a jogalkotásra adott felhatalmazást.

az államosítás az valódi forradalom...

radala 2010.10.12. 09:44:05

@kodó tamás: Nem azt mondom, hogy a határozottság sokakra jellemző és a diktátorokra különösképpen. Azt mondom, hogy engem ijeszt, ahogy az adott helyzetben viselkedik, illetve az még magában tán nem is ijesztene, de még egy kis médiahatósággal megspékelve már messze sok.
Nem olyan egyszerű a diktátorságot és a határozottságot elkülöníteni egymástól. Tény, hogy nem én leszek a történelemben az elsö, aki nem veszi észre, hogy a dolgok rossz irányba fordultak, de te sem leszel az elsö, aki azt hiszi, hogy rossz irányba mennek, holott jó irányba mennek.
Az a fontos, hogy nyitva tartsuk a szemünket mindannyian és próbáljunk kicsit átpillantani a narancs/kék szemüvegeinken.
Ez egyébként nem nagyon egyszerű, nekem is csak olyankor sikerül, ha valami "erőszakot" látok, amitől ösztönösen irtózom. Magyarul csak akkor van esély elfogulatlannak lenni, ha egy másik elfogultságod épp erősebb, mint az egyik. De ez már egy filozófiai kérdés:-)
@Szimba:Ahogy én látom kommentár nélkül leírják, hogy mi történt/történik. A franciákról fogalmam sincs.

bierkamp 2010.10.12. 09:47:12

Pintérnek igaza volt tegnap: előbb talán vizsgálódjunk, aztán legyen ítélet. (lásd a Tanú:
- Olvassa el a tanúvallomását még egyszer, Pelikán, nehogy eltévesszen valamit.
- De Virág elvtárs, ez az ítélet...)

A jogalkotó módosítsa a jogszabályokat. Ha a hatályos törvények úgy írják elő, hogy nagy környezeti vagy társadalmi kár (nagy = összegszerűen meghatározva) esetén nem érvényesek az előzetes elrendelésének eddigi előírása, ok - de ez még nem született meg, bocs. A jogállami út téged, engem, mindannyiunkat véd.

Szimba 2010.10.12. 09:48:08

@kodó tamás:
Nem ijedek meg!:-))
Elfelejted, hogy én majdnem 40 évig éltem diktatúrában!

kodó tamás 2010.10.12. 09:51:37

@László56: :) aranyos vagy.

a nép legyen erkölcsös...

írhattad volna: kivéve a rózsadombon

erről szólt az elmúlt 65 év. nem látom az áttörést:) hacsak az nem hogy most bárkit kiemelhetnek, akár a rózsadombról is...

kivételezés, kiváltságok stb.

majd akkor hiszem, ha OV saját suzukiján megy le...
de amig a matuzsálem csepelek és ifá honvédség között az államnak csak vezetői fizetésekre stb futja hát... ez változott szerinted most?

"Orbán Viktornak sikerült.. saját magát megreformálni"
hm a csizma-kockás ingre gondolsz?

"Erkölcsi normák nélkül, nincsen élhető ország. Azt viszont kiölték a népünkből. Újra kell teremteni."
maximálisan egyetértek. ki ölte ki? többek között OV. hogyan lehet ujra? ha példát mutat... hm ennek jelét látod? most aztán tuti? minden más lesz?

Szimba 2010.10.12. 09:52:26

@László56:

Még a szocialista erkölcs létezik, és a szoc. embertípus:-))

kodó tamás 2010.10.12. 09:52:50

@Szimba: gratulálok, akkor fiatal vagy: 40 éves...

radala 2010.10.12. 09:54:02

@kodó tamás: Létezik olyan államosítás, amire én adnék fölhatalmazást. nem gondolom, hogy a magyar víz/áram szolgáltatás jobb kézben van egy francia állami vállalatnál, mint egy magyarnál. Nem gondolom, hogy az aluminium ipar, ha nem képes tisztességesen hulladékot kezelni, akkor magánkézben van a helye, nem gondolom, hogy ha valaki jókor volt jó helyen, akkor azzal igazságtalan lenne, ha máskor meg rosszkor lenne rossz helyen. Nem ördögtől való az államosítás, nemhogy nem idegen a demokráciától, de tán még demokratikusabb is, ha a monopóliumok fölött választott vezetők gyakorolják a hatalmat.
A peroblémám az, hogy egy diktatúra kiépítése pont így nézne ki. De az biztos, hogy ha egy új házat épít valaki egy régi helyén, akkor az elsö napok azok is úgy néznek ki, mint egy terror támadás, ettől még a kőművesek nem terroristák, de érdemes a körmükre nézni és ha nem kezdenek el építkezni akkor idejekorán szólni kell, hogy ez nem frankó.

A lényeg ez, hogy most éppen meg tudom érteni azokat, akik utálják OV-t.
De még egyszer mondom ehhez az érzéshez az is hozzátartozik, hogy nincs egyetlen párt sem, amelyik kemény lenne mint a vídia. Persze lehet, hogy nem puhák nem taktikáznak, csak belátják, hogy még nem lehet tudni, hogy mi is történik.
meglátjuk, de azt megígérhetem, hogy nyitva tartom a szememet:-)

Caprica99 2010.10.12. 09:54:38

@kodó tamás: de miután OV kinyilatkoztatta, hogy szerinte (és ugye az ő szava az isten szava) ki a felelős, a bíróság úgysem merne másként dönteni!
Tök mindegy, hogy mi és ki okozta a tragédiát, ez már eldöntött és lefutott ügy!

EZ jogállam?

kodó tamás 2010.10.12. 09:57:23

@radala: lett volna törvényes ut is..

a MAL-t kisajátítani közérdekből. letenni a kártalanításra 30 illiárdot pl. zárolt számlára. aztán 10 év mulva a bíróság itélete alapján a jogerős
cégkártalanítás összegből a jogerősen elismert kárt (amit a MAL okozott) levonni és a MAL mostani tulajainak kifizetni, vagy ha negatív akkor követelni tovább...

tölgyes 2010.10.12. 09:58:45

@radala:

Kedves radala!

A megértés kedvéért kemény példát mondok. Azt is megtapsoljuk, amikor III. Richardot leszúrják..No nem azért mert felemelő, hanem mert végre valahára képletesen ugyan, de elnyerte a bűn a büntetését.. Pedig mennyivel elegánsabb jogállamibb lenne, ha egy 10 éves perfolyamat végén "nem bizonyítható" döntéssel szabadulna és kártérítést követelne az államtól..

Itt tehát az a kérdés: mennyiben tekinthető jogállaminak az, ha a kárvallott nem kap védelmet se az esemény előtt se után, se közben.. A haszonélvező pedig elégedetten mászkál s úgy körül van véve léhűtőktől (értsd: ügyvéd, szakértők stb.) hogy lélegzetet is alig tud venni.

Ahogy József Attila mondja: A jogállamban a pénz a fegyver... és ha ilyen körülmények között nyílik egy résnyi ajtó...az emberek örülnek.

Nyilván maga is másképp élné meg a dolgot, ha a gyerekét, unokáját vitte volna az iszap.

kodó tamás 2010.10.12. 09:58:52

@Caprica99: TG szerint az. nem kell siratni a demokráciát. ezt nyomja év eleje óta. gondolom nincs zagytározó a faluja mellett.

tölgyes 2010.10.12. 10:02:03

@manyike: Jó a nemzetközi figyelem... meg rossz is. 3-4 évig 10-15%kal visszaesik az idegenforgalom. Minimum.

kodó tamás 2010.10.12. 10:02:11

@tölgyes: a 20 év alatt felépített "jogállam" már csak ilyen macerás. az ÚJ REND hez a jogszabályokat előbb kell megalkotni aztán lehet a szerint cselekedni. NEM FORDÍTVA.

ettől különböző a demokrácia a diktatúrától

mindkettő ugyanugy indul: D-vel és szabad válkasztással...

radala 2010.10.12. 10:02:23

@Caprica99: @kodó tamás:
Hol egy jogász? Azt mondta OV (szerintem, illetve én így értettem), hogy egy veszélyes üzem tulajdonosa akkor is hibás, ha kellő gondossággal jár el (kivéve terror vagy természeti csapás), mert ez egy különleges státusz. Nem tudom így van-e, de könnyen elhiszem, hogy így van, mert jogosnak tűnik, az, hogy aki valami veszélyesből hasznot húz, ahol nyilván az árban benne van, hogy ez egy veszélyes dolog az fizeti a kárt.
A börtön az más tészta, de az anyagi felelősség a tökéletes gondosság esetén is teljes körű.

kodó tamás 2010.10.12. 10:06:12

@radala:
-a bűnügyben van teljes magánvagyon téma...
-polgárjogi kártérítésben céges vagyon van... ami persze eltünhet... de ez a mai jog...

mindegy mostmá belefingott OV a nulláslisztbe, majd meglátjuk leülepszik-e...

panelburzsuj 2010.10.12. 10:09:07

@radala:

"Nem olyan egyszerű a diktátorságot és a határozottságot elkülöníteni egymástól."

Viszonylag jó módszer az intézkedések racionalitásának mérlegelése: képzelt, vagy valós ellenséggel küzd-e a tevékeny népvezér?

A tízes kazetta sarkán óriási kapu tátong, az a kurva iszap meg csak nem akar kijönni. Ot lapul bent, tíz-húsz méter vastagságban, és sunyin arra les, hogy mikor omlik már le valahol máshol is az a gát, ahol majd kerülő úton kiosonhat, és elöntheti Kolontárt.

De túljárunk ez eszén, mert mire az északi falon is rés támadna, addigra Kolontárt világrekorder gát fogja védelmezni az újra támadó vörös ártól.

Kolontár és Devescser kilúgzása - tragédia. De nem baj. Baj az, hogy egy komplett ország és annak médiája komplett parlamentje lekesen megtapsolja, amikor épp kilopják a szemét.

Nem Orbán meg Illés itt a félelmetes, hanem az, ahogyan örülni tudunk nekik.

radala 2010.10.12. 10:11:26

@tölgyes: OK ezt értem, de a parlament az egy olyan hely kellene, hogy legyen, ahol a legokosabb legdemokratább emberek ülnek akik nem tapsikolnak ilyenekhez. De belátom ez idealizmus. Számomra nem ugyanaz egy színházban tapsolni, mint a parlamentben egy hús-vér ember akár jogos meghurcolásának.
Arról nem is beszélve, hogy azért mert a tulajt a nép meg akarja lincselni és azért mert egy szemtelen hülye, azért még nem jár neki börtön.
Mint fönt írtam az tuti szerintem, hogy a mai jogi keretek között is az utolsó fillérig felelős a kárért, ha gondos volt ha nem. De a börtön az nem jár neki, ha gondos volt.
Nem szeretem a börtönöket;-)

Ennek ellenére, ha nagyon akarom képes vagyok belátni, hogy Mo azért olyan hihetetlenül bizalomszegény ország, mert soha nem történik meg a felelősök elszámoltatása. Tehát, ha a Fidesz nem épít diktatúrát, akkor utólag el fogom ismerni, hogy ez az egész számomra gusztustalan eseménysor egy nagyon pozitív "nemzetépítő" tett. De most nagyon bizonytalan vagyok abban, hogy mi is ez az egész.
Reméljük, hogy önnek van igaza.

radala 2010.10.12. 10:17:30

@panelburzsuj: Bár közel voltam ahhoz, hogy fölháborodjak azon amit írsz, de igazad van.
Ez az amit mondtam itt párszor, hogy az ellenzék viselkedése még félelmetesebb, mint OV viselkedése. A nép boldogsága meg az, ami végképp ijesztő. De azért be kell látni, hogy a népet is meg lehet érteni, 8 évig nem történt soha semmi, lehet, hogy 20-ig. Most örülnek a határozottságnak. Nem szép de érthető. TGM mondta, hogy OV sokkal liberálisabb a szavazóinál. Ez szerintem igaz, a kérdés az az, hogy ellen tud-e állni ennek az iszonyatos lehetőségnek. Meglátjuk, no.

ssi 2010.10.12. 10:18:00

nem vörös iszap:

csak a szoci tábor magán vagyonának látszólagos állami hozzáférése esetén
- pl. nemzetközi bírósághoz fordulhatnak-e panasszal?
- vagy az új hazai jogi helyzet ennek kivédésére is felkészült?
- pl. később más érdekeltségi körnek privatizálhatják-e ismét?

Gy.F.
- van mit féltenie, ha a kormány indokot talál a jelen helyzet kiterjesztésére
- "a stílus maga az ember", de jó, ha a fejlődési szándék meg az állandó:
írásainak stílusváltozása (árnyaltabb fogalmazás), tartalmában több száraz szakmaiság (érzelem helyett) - szertem a bölcsesség tudatos keresése

MSZP:
- politikában is kell fejlődni, az új kihívásokat észre venni és taktikusan váltani, sőt, elébe menni dolgoknak - ha az MSZP most ezt tette, nem csak az ő érdekük

- kitartok azon véleményem mellett, hogy Gy.F.-nek nem kellene a parlamentben lennie - még mindig megteheti, saját céljaiban se biztos
- mint csak párttag írogathatna, mozgalmat szervezhetne, sokat segíthetne a pártnak - kezdeti háttérbe vonulás után csak lassan színre lépve
- érthetetlen: állítólag van egy pártvezetés, de nem annak erősítését, felépítését, fő érvényesülését segítik, mintha ezen nem is dolgoznának, vagy a kommunikálása nem jó
- hol van Balogh András? - ennek is rossz az üzenete

panelburzsuj 2010.10.12. 10:22:01

@radala:

"Mo azért olyan hihetetlenül bizalomszegény ország, mert soha nem történik meg a felelősök elszámoltatása"

A felelősségi kérdés is viszonylag egyszerű: engedélyezte-e valaki, hogy Kolontár és Devecser fölött húsz méterrel félmillió köbméter marólúgot tároljanak megbízhatatlan földhányások között?

radala 2010.10.12. 10:22:14

@kodó tamás: Hajlok arra, hogy elhiggyem, amit mondasz, de szerintem OV mást mondott, szerintem a veszélyes üzem az más kategória. Fene tudja, jogos lenne, ha más kategória lenne. Persze ugye, ha ez egy részvénytársaság lenne és lenne benne részvényem, akkor elvennék a házamat? Nyilván én vagyok a hülye. Ez viszont így nem tűnik nagyon helyesen szabályozottnak, mert a cég nyeresége ugye kivihető, márpedig a nyereség az abból van, hogy olyat csinálsz, ami veszélyes...
Szóval az én egészséges jogérzékem azt mondaná, hogy minden valaha keletkezett nyereséged erejéig felelj egy veszélyes üzemért, szóval, ha részvényem lenne, akkor az osztalékokat is fizessem be....

pannonfunk 2010.10.12. 10:22:19

@panelburzsuj: Mókuska, nézzél rá már a térképre, a tízes mellett ott van a kilences, annak az egyik oldalát idáig a tízes tartotta. Senki sem mondja azt, hogy a tízesből fog ömleni a leülepedett iszap, mert az tényleg nonszensz, de ha a kilences reped, az merre fog folyni?

kodó tamás 2010.10.12. 10:22:35

@radala: "a parlament az egy olyan hely kellene, hogy legyen, ahol a legokosabb legdemokratább emberek ülnek akik nem tapsikolnak ilyenekhez"

tökéletesen erről van szó. a pártba belép vki és zombit csinálnak belőle. gyakorlatilag csak nulla erkölccsel van a harácsoló bandába esély bekerülni. ez egy önfenntartó rendszer. ehhez adtad az ikszet... ezt csak kivülről lehet megváltoztatni, vagy egy "utolsó párttal" akiknek az egyetlen programpontjuk a "the end", a pártrendszer megszüntetése.

az alternatívákon kell gondolkozni.

radala 2010.10.12. 10:27:23

@panelburzsuj: Ez jogos, nem tudom mire volt engedély ki adta ki, nem hiszem, hogy pH 12-13 jogosan tárolható a szabad ég alatt. Nem tudom igaz-e, amit igaznak szeretnék hinni, de nagyon szeretném, ha a mondjuk mellettem lőport gyártó cég akkor is kifizetné a felrobbant házamat, ha minden engedélye rendben volt és simán pechje van. Mert szerintem tuti, hogy a lőpor árában benne van az, hogy x eséllyel fölrobbanhat. Gondolom az alumínium árában is benne van ez.

radala 2010.10.12. 10:29:34

@pannonfunk: OK köszi, mert kicsit elgondolkoztam pb érvén és jogos kritikának tűnt.

kodó tamás 2010.10.12. 10:31:04

@radala: igen de előbb még 2/3-dal is az a sorend a rossz jogszabályt megváltoztatni ELŐBB, addig be kell tartani. csak a sorrend különbözteti meg a DEMOKRÁCIÁT és a DIKTATÚRÁT.

az utólag lepapírozzuk... az jo volt a nemzeti színház építésnél stb de itt ez már nagyobb tétre megy...

radala 2010.10.12. 10:31:21

@kodó tamás: Ki tapsolt? Schiffer tapsolt JB tapsolt? mszp tapsolt?
Mondjuk azért nem volt tapsvihar szerintem, úgy emlékszem. De nem is szórványos taps volt.

tbb 2010.10.12. 10:32:38

@ó jaj:

Nem ítélkezik. Véleményt mond. Nem szabad? Csak neked?

kodó tamás 2010.10.12. 10:33:19

@radala: "Mo azért olyan hihetetlenül bizalomszegény ország, mert soha nem történik meg a felelősök elszámoltatása"

ennek OKA a pártok a parlementben

az eredete BISZKU, mint írtam oly sokszor. (a koncepcios perek.)

a felelősség irányába pont ellenkező út vitt... volna. OV pont rossz irányba indult. kérdés mikor veszi észre...

Pirandelli 2010.10.12. 10:33:19

Üdv. Nem érdekel a magyar politika, a következők - röpke, véletlen példák - jobban érdekelnek.
a) Baszkföld madérfaunája b) Cserebogarak a pleisztocén-korban c) Élet 5millió éve a Marson.

Jó munkát.

radala 2010.10.12. 10:34:23

@kodó tamás: Ebben tökéletesen egyetértünk és én mindig azt mondtam, hogy a Fidesz egyik legnagyobb erénye, hogy profin törvénykezik. 98-02 közt, ha jól emlékszem egyetlen alkotmánysértésük volt, akkor is maguk kérték az előzetes kontrollt, de lehet, hogy tévedek, mindenesetre nagyságrendileg kevesebb, mint HGy, MP, GyF bagázsnak.
Ezt nem látom most így. de meglátjuk.

panelburzsuj 2010.10.12. 10:37:30

@pannonfunk:

Érted is, vagy csak fújod?

A térképről nemigen lehet leolvasni, hogy mennyi híg lé van a kilencesben, a lé teteje magasabban vagy alacsonyabban van-e tízesben ragadt iszap szintjénél, és hogy ha sok-sok szerencsétlen véletlen összejátszásaként mégis kiszabadulna a kilencesben tárolt lúg, akkor hogyan fogja megvédeni a kolontári gát a Torna-patakot, a Marcalt és Devecsert.

Én tisztelem a hűségeseket - és óvakodom a vakhitűektől. Neked is ezt tudom ajánlani.

Szimba 2010.10.12. 10:41:02

@radala:

8 hús-vér ember halála, 150 körüli sebesült ember miatt nem jár neki a börtön?????
Gondatlanságból elkövetett halált okozó ... stb. ilyen törvény nincs? Mert akkor írni kellene egyet!:-)))

Ennyire sajnálod a MAL vezetőjét? Rendben, de azokat, akik meghaltak, elveszítették mindenüket, megsérültek, a Marcalt, a Torna patakot, a használhatatlanná vált termőföldet, az erre kifizetett (és a jövőben kifizetendő összegeket) azt nem sajnálod:

Milyen ember vagy Te?

Szimba 2010.10.12. 10:42:27

@Pirandelli:
Minket sem érdekel a te sorsod.

panelburzsuj 2010.10.12. 10:43:45

@radala:

Pontosan ez a kérdés: benne voltak-e az ajkai timföld árában a környezeti kockázatok, és mit tettek eddig - a kiüömlés előttig - annak érdekében a magyar állam hatóságai, hogy biztosan benne legyenek?

AkarkiJ 2010.10.12. 10:45:12

@Szimba:

a megállapított felelősség miatt járjon börtön, nem azért, mert ov rámutat valakire, információk és a tények ismerete NÉLKÜL!

QQCS 2010.10.12. 10:45:26

Tetszik ahogy Orbán Viktor segítségével felidézhetjük a régi mondást "az éremnek mindig két oldala van". Jelen esetben: nem csak a milliárdok legeltetése a bankszámlamezőkön, hanem a felelősség is! Ez így szimmetrikus. ::)))

Ebből az ügyből valószínűleg nem az eddig szokásos tíz éves maszatolás lesz kétmillió forint kiszabott büntetéssel a végén, hanem keményen rálépnek a felelősök nemzőszervére. Hajrá Fidesz!!

radala 2010.10.12. 10:46:07

@Szimba: Mondom, ha gondos volt nem jár neki a börtön. Hogy tudsz te olvasni?:-)
Ha hazardírozott, akkor kötél is jár neki ez nem kérdés. De, ha minden papírja rendben volt és nem csalással szerezte a papírokat, ha nem voltak buzgárok, ha nem igaz, hogy szivárgott a gát, akkor nem jár neki börtön, de akkor is a vagyonával kellene, hogy feleljen. Ezt mondtam, illetve ezt akartam mondani.

radala 2010.10.12. 10:48:34

@panelburzsuj: Az árban akkor is bent van, ha a világpiacon csak másutt van benne, ha azért "gazdaságos" a termelés, mert a magyar állam nem kéri meg az árát a veszélynek, akkor is jogosan veszed el a pénzt attól aki ebből gazdagodott meg, ha katasztrófa van.

CSENDES 2010.10.12. 10:48:42

@radala: "Létezik olyan államosítás, amire én adnék fölhatalmazást. nem gondolom, hogy a magyar víz/áram szolgáltatás jobb kézben van egy francia állami vállalatnál, mint egy magyarnál"

Semmi nem tarthatná vissza a magyar államot, csupán a kártalanítást kellene megoldani. Tudod, akitől visszaállamosít.

Egyszerűbb azonban a nagy természeti illetve társadalmi kárra hivatkozni. Van neked arról fogalmad, hogy ajogalkotó hogyan érti ezt a mondatot? Mert a törvényeket általában az értelmező rendelkezések teszik érthetővé.

Tehát mi a nagy definíciója? Hangya pöcsnél 1 %-kal nagyobb?
Mi tekinthető társadalmi kárnak? A nemzeti vagyon elherdálása? De akkor minden privatizáció annak tekinthető? ÁPV, ÁVÜ, és NVK

ben2 2010.10.12. 10:50:56

Szerencsétlen balosok nem veszik észre, hogy most húzták be a csőbe őket igazán:
1. A balos megmondóemberek - úgy tűnik - annyira reflexből működnek, hogy képtelenek megállni, hogy ne hazudozzanak, így államosításról beszélnek, amikor mindössze átmeneti állami felügyeletről van szó. Ezzel is lehetnek problémák persze, de ha már az alapvetés is hamis, akkor nehéz utána hitelesen érvelni.
2. Ha államosítást akarna a Fidesz, a társadalom nagy többsége abban is támogatná, főleg a bagóért átjátszott, milliárdokat érő, volt állami vállalatok esetében. Hiába hirigelnek tehát rákosista módszerekről, ez csak azok közében mozgósít, akik eddig is a Gyurcsány-szekta tagjai voltak, ez a tábor így nem fog bővülni, ellenben az ilyen gesztusokkal kivívhatja a bizonytalanok ellenszenvét.
3. Mindenki pontosan tudja, hogy az elfogadott törvény lényege, hogy a MAL tulajdonosai ne lépjenek le a vállalat vagyonával. Ezzel a szándékkal szembe helyezkedni még elvi alapon is öngól. Sokkal bölcsebb lenne félelembiznisz helyett módosító javaslatokkal előállni. Ezzel deklarálható lehetne a jobbító szándék és a célokban való egyetértés, de jelezni lehetne az alkotmányosság és a kapitalista demokrácia alapelvei melletti elkötelezettséget is.
4. Gyurcsány kommunikációja katasztrofális volt. Egyrészt megzavarta a híveit az Orbán melletti kiállással, majd pár órával később 180 fokos fordulat és vissza a polgárháborús terminológiához. Ebből az akcióból kb. annyi jött le a kivülálló számára, hogy Gyurcsány sem tudta mit akar, de a végén mégis csak a gyűlölködést választotta. Ráadásul totál szembehelyezkedett a saját pártja álláspontjával. Nehéz innentől kezdve az MSZP-n belül megmagyarázni, hogy miért értékeli Gyurcsány "ócska haszonlesésnek" azt a törvényt, amit az MSZP frakció megszavazott.

agentT 2010.10.12. 10:52:17

Elolvastam találomra néhány hozzászólást, és bizony igazolva láttam magam afelől, hogy nagyon jól és bölcsen cselekszem, ha nem járok erre, csak mintegy kéthetente, és akkor sem fárasztom magam azzal, hogy olyan emberekkel szemben próbáljak érvelni, akik minden különösebb nehézség nélkül képesek egy nem létező világot álmodni maguknak, tehát túl vannak a racionalitás szintjén. Tisztelet természetesen az üdítő kivételeknek, például üdvözlöm, Tölgyes úr.
Különösebb meglepetés nem ért akkor, mikor szembesültem azzal a ténnyel, hogy a miniszterelnök diktatúrát épít. Ezt az itteni bölcselőktől már az áprilisi választás előtt megtudhattuk, inkább csak arra voltam kíváncsi, tart-e még a mantra. Örömmel látom, hogy tart, tehát e lelkeknek megvan a napi szellemi táplálék.
Természetesen a diktatúraépítés célegyenesébe fordulva egy szerencsétlen vállalatigazgató ellen kreálnak koncepciós pert, pedig annak semmi bűne, csak a hulladéktárolójából kiömlött mocsok elintézett pár embert, kipuszított egy fél megyényi területet, de nem ezzel kell foglalkozni, hanem azzal, hogy lehetséges, az igazgató és az emberei mégiscsak gondosan jártak el, tehát a fránya altalaj a felelős, merthogy ki gondolta volna, hogy azzal valami baj lesz, például megmozdul vagy buzgárosodik.
Na, akkor ezt tegyük világossá a hülyéknek is.
1, Alumíniumiparral nem kötelező foglalkozni senkinek. Mindenki fektethette volna a pénzét például a viszonylag kevés veszélyes hulladékot termelő papírhajó-hajtogató üzletágba is.
2, Ha viszont valaki úgy dönt, hogy a megélhetése biztosítását alumíniumüzem birtoklásából kívánja fedezni, akkor annak kötelessége minden körülmények között fenntartani a veszélyes anyagok biztonságos tárolását.
Mert mi az elvárás például azokkal szemben, akik atomtemetőt üzemeltetnek? Az, hogy ne jöjjön ki a sugárzás. Pont.
Egészen pontosan ez az elvárás akkor is, ha az ember mérgeket tárol. Ne jussanak a mérgek olyan közegbe, ahol bárkit és bármit veszélyeztethetnek. Pont.
Ez alól nem ad felmentést az, ha mondjuk megmagyarázhatatlan mozgások kezdődnek az altalajban, mert a mai technológiai színvonal mellett ezt észre KELL vennie a vállalatnak. És ha nem vette észre még azt se, hogy hetekkel korábban repedések keletkeztek a tároló falán, ami a környéken közismert tény volt, akkor mégis miről beszélnek itt egyesek?
3, Itt írja valaki, hogy a vállalatvezetés szegény nem érdemelne börtönt, mert a börtön az olyan csúnya, rossz hely. Azt gondolom, hogy a vállalatvezetés első körben adjon hálát a Jóistennek, hogy ezt a produkciót itt, nálunk adta elő, mert Kínában már kivégezték volna őket, de Oroszországban is menne már velük a teherautó Szibériába valószínűleg.
Nagy szerencséjük, hogy mi az úgynevezett fejlett nyugati demokráciák közé tartozunk, mert így vacakolnia kell az államnak valami bírosági tárgyalással. Azonban amit elvárok, az a maximum a kiszabott évek számában, és az az antidemokratikus lépés se lenne ellenemre, ha utólag megemelné a büntetési tételt a hatalom mondjuk harminc évre, visszamenőleges jelleggel. És ez nem meghurcolás, hanem felelősségrevonás. Az ember felelősséggel tartozik a tetteiért, és ha hibázik, azért büntetés jár. Onnantól kezdve, hogy mostantól ne lehessen tizenéves hülyegyerekeknek megszokni, hogy brahiból lopkodnak a boltban, egészen odáig, hogy akik katasztrófát okoznak, azoknak lakolniuk kell. Aki nem figyel a busz volánjánál, és behajt negyven utassal a vonat alá, azt utána megsajnáljuk, ha lecsukják? Bízom benne, hogy a társadalom egészséges többsége nem. Akkor most miért kellene sajnálni szegény vállalatvezetőt???
4, Elégtelennek érzem a katasztófavédelmi biztos kirendelését az illető cég élére.
Mindegyik cég élére állami biztost kell kirendelni, aki szemmel tartja, hogy rendben mennek-e a dolgok. Nem csak környezetvédelmi ügyekben, hanem úgy általában, például betartják-e a munkajogot, a biztonsági előírásokat, a hatályos törvényeket, illeszkedik-e a cégprofil az össztársadalmi érdekrendszerbe stb.
5, Elvárom, hogy a felelős környezetvédelmi hatóság vezetőinek tevékenysége is kerüljön kivizsgálásra. Akár az Orbán kormány hatalomra kerülése előtt követtek el hibát, akár utána, a felelős onnan is kerüljön börtönbe. Valakinek ugyanis kellett hibáznia ahhoz, hogy a sajnálatos történések bekövetkezzenek.
6, Követelem, a felelősök teljes vagyonelkobzását és kártérítési helytállását. Ez nem valami akadémiai vita, ugyanis a költségek alsó hangon verik a tízmilliárdos határt, és ha a vétkes vezetők nem állnak helyt anyagilag, akkor azt a költségvetésnek kell megtennie. Őszintén bízom abban, hogy az én adóforintjaimból egyetlen peták se fordítódik arra, hogy ezek helyett a gazemberek helyett kelljen kártalanítanom a kolontáriakat. Adakoztam egyébként, de ez hadd legyen már az én döntésem.
7, Még egy gondolat a diktatúráról, mert látom hogy immár a mantra része lett a médiahatóság megszállása is. Innen szeretném üzenni a vezetésnek, hogy nagy elégedettséggel tölt el ez a lépésük. Nagyon bölcs dolog, hogy egyetlen hazaáruló liberális, bolsevik gazembert se engedtek be erre a döntő fontosságú helyre. Köszönöm.

CSENDES 2010.10.12. 10:52:32

@panelburzsuj: Legalább lesz kerékpáútjuk. Ugyanis azt terveznek a gátra. Ismét egy zöld gondolat. Nincs jobb, mint iszaptározó elleni védőgáton kerékpározni.

radala 2010.10.12. 10:53:48

@panelburzsuj: Baromi bonyolult dolog ez a környezetvédelem, mert, amikor Illés el akarja dózerolni az ártéri osant vagy mit, akkor az embernek az az érzése, hogy simát túl kekec a faszi, amikor megáll útépítést korrigálni személyesen akkor is azt gondolod, hogy ez azért kicsit sok. Ha elkezdték volna időben megfingatni a MAL-t, attól lett volna minden hangos, hogy ki akarják csinálni a magyar alumínium ipart, mert nem az övék.
Pont olyan ez, mint a diktátorság, ha nem ülhetsz bele a faszi fejébe, akkor esélyed nincs, hogy megértsd, hogy jó vagy rossz, amit csinál.

Szimba 2010.10.12. 10:55:15

@panelburzsuj:

Drága szívem!

Mielőtt elhatározták annak a "felesleges" gátnak a megépítését, azelőtt végeztek vizsgálatot. Helikopterről engedtek le mérőpálcákat, amelyeknek a trutyiba való elsüllyedését mérték.

Miután az 5 méteres rudak szépen süllyedtek a gátak mellett, ezekután lépték meg az új gát megépítését. Nem azért, mert biztosak voltak a következő iszapáradat idejében, hanem azért mert ebben a helyzetben inkább túlvédekeznek, mint hagyják a következő környezeti kár létrejöttét.

Ha az az általad "quva" iszapnak aposztrofált massza nem ömlik ki a te kedved szerint eléggé gyorsan, akkor inkább örülni kellene. Nem?

panelburzsuj 2010.10.12. 10:56:46

@radala:

Igen, a - humán és nemhumán - környezet veszélyeztetésén megsórolt pénzek az érdekesek. Amin megosztozott pár tulaj, pár ezer munkavállaló, meg a díj- és adószedő állam és helyhatóság.

CSENDES 2010.10.12. 10:58:10

@pannonfunk: A kilences nem repedhet meg, mert "A csapat akkoriban megállapította, hogy a medence nagy részét homogén öntéstalaj borítja, egyetlen kivétel egy szerencsétlen hely ahol agyagos kibúvás türemkedik be a talajba. Az agyagos tömb mellett egy mély fekvésű, mindig mocsaras terület található – éppen ott, ahol múlt hétfőn beszakadt a tározó fala. Winkler szerint nem véletlen, hogy a fal éppen ott sérült meg: „A két talaj teljesen máshogy viselkedik. A vizenyős öntéstalaj folyton izeg-mozog függőleges irányban, az agyagréteg viszont nyugodtabb. A két réteg között így elég nagy lehetett a feszültség, ami egy jól megépített gátat is meg tud gyengíteni.” (BME kutatói)

agentT 2010.10.12. 10:58:16

@radala: "mert, amikor Illés el akarja dózerolni az ártéri osant vagy mit, akkor az embernek az az érzése, hogy simát túl kekec a faszi"
Definiálni kellene pontosan, mit is jelent az, hogy "ember", mert például én is annak érzem magam, de mikor elkezdték megfingatni az Auchant az ártéri húzásért, akkor nem azt éreztem, hogy a hatalom túl kekec, hanem nagy-nagy elégedettséget. Menjen az Auchan a kurva anyjába haza Franciaországba, oszt ott próbáljon meg az ártérrel meg a védett területekkel szórakozni. Az engedélyeztetési eljárásig nem jutna el.
Ja, megszokták, hogy itt a gyarmaton mindent lehet?
Hát nem lehet mindent, remélem eljött a perc, hogy nem lehet mindent.

kodó tamás 2010.10.12. 10:59:04

@radala: én nem beszéltem tapsról. engem az ellenzék egyáltalán nem érdekel. azok már nincsenek is...

QQCS 2010.10.12. 11:00:14

@agentT:
Tetszett amit olvastam!

Szimba 2010.10.12. 11:02:44

@ben2:

Bezony!:-)

Gyurcsány közben rájött, hogy Mosonmagyaróvár tározói az ő tulajdonában vannak. És környezeti károk okozása szempontjából sokkal veszélyesebbek, mint az ajkaiak.
Legalábbis az új tározója a Duna mellett.

Bár állította, hogy teljesen jól és minden előírásnak megfelelően építették, de mit lehet tudni, mit hozna ki egy alapos vizsgálat.

Meg aztán a pártja szoci, de a magántulajdona az bizony kapitalista:-)))

panelburzsuj 2010.10.12. 11:04:13

@Szimba:

Én egy hülye elefánt vagyok, aki képes akár még májusig is visszaemlékezni, a Bódva, a Hernád, a Sajó menti pocsék gátakra, elöntött házakra, tönkrement életekre.

Ha végtelen pénzem lenne, én is túlbiztosítanék néhány - amúgy megh már gallyra ment - iszapkárosodott házat. Népszerűen. Bele a médiába, mega köz véleményeébe, határozottan, dinamikusan.

De mivel nincs végtelen pénzem, kénytelen vagyok beosztani, és nem feltétlenül az aznapi családi hőzöngés mentén.

tölgyes 2010.10.12. 11:04:29

@radala:
Látom a lényeget csak nem érti: az emberek ilyenkor az igazság "győzelmének" örülnek és nem a bosszúnak.

Aztán van itt egy nehéz kérdés, ami minden ilyen szituációban felvetődik: hogyan lehet a társadalom igazságérzetét, a jogszerűséget és magát az igazságot egyensúlyban tartani. Minden hatalom úgy építi ki a maga jogi berendezkedését, hogy annak alapján ő maga védettséget élvezzen...Vannak premisszák, amiket a jog elfogad.. Megint egy szélsőséges példa: Megszületett nálunk a köztársaság védelméről szóló törvény.. ennek alapján végezték ki Nagy Imre kivégzéséhez..ami így "jogszerűvé" vált...1989-ben olyan jogrendszer jött létre, amelyik még egy igazságos, mértéktartó elszámoltatást se tett lehetővé..

Én évek óta írogatom a fórumokon: olyan jogrendszerre van szükség, amelyik nem teszi reménytelenné a bűnüldözést és a gazemberek megbüntetését de védi az áldozatokat.

A börtönt meg nem kell szeretni. Nem azért van. Azért találták ki, hogy bizonyos emberektől megvédjék az emberekt..mert különben így-úgy elszabadul az erőszak.

nyünyüge 2010.10.12. 11:04:42

@Szimba:
"Nagyon sokaknak ez tetszik, és szerintem ebben a vörösiszap ügyben nagyon ügyesen látták meg a nagy lehetőséget.
Látható, hogy az MSZP, a Jobbik és valójában az LMP sem tiltakozott. Legfeljebb némi módosításokat, az LMP pedig sokkal szigorúbb környezetvédelmi intézkedéseket követel.
Ez a helyzet most nem az, amikor a protokollt kell hiányolni."

Ha így vesszük, akkor tényleg nagyon jól meglátta a kormánypárt a vörösiszap-katasztrófában rejlő lehetőséget.
Csak az a baj, hogy szinte teljhatalmú kormánypártként nem a "lehetőségeket" kell meglátni MEGLOVAGOLNI egy katasztrófa vagy bármi felelős döntést kívánó helyzetben.
A kormánynak rendszerszinten kell levonnia a konzekvenciákat, pl. a szabályozás (pl. ellenőrzési, biztosítási háttér, tulajdonosi szerkezet, stb. ) tekintetében.
A konkrét dolga még adott esetben a költségvetési források biztosítása, ha szükséges.
Az összes többi a katasztrófavédelem és ha szükséges, a ***nyomozószervek és az igazságszolgáltatás!**** feladata, nem a kormányé! És ez nemcsak izlés és finnya kérdése.

QQCS 2010.10.12. 11:05:01

Érdekes lenne, ha a Motim Kádkő Kft is állami felügyelet alá kerülne. ELQRÓ-t hány nap múlva rúgná ki Klára a Való Villából??? ::))))

Szimba 2010.10.12. 11:08:18

@agentT: Egyetértek.
Kivéve a visszamenőleges felelősségrevonást. Más rendszerben, más törvények, jogszabályok alapján dolgoztak, ellenőriztek, amik alapján akár rendben is lehetett az a tározó vagy más munkahely, méreg, veszélyes hulladéktározó.

Most azonban új törvényekre, ellenőrzésre stb. lenne szükség. Az LMP 12 pontját ezért tudom támogatni.

radala 2010.10.12. 11:08:30

@agentT: Annak ellenére, hogy én mondtam (én biztos mondtam), hogy a börtön csúnya dolog, azért többnyire mindennel egyetértek, amit leírtál. :-)

Szimba 2010.10.12. 11:12:15

@panelburzsuj:

Az is ugyanolyan nagy probléma. A gond, hogy a gátak felújítása, megerősítése sok pénzbe kerül.

És azért ne felejtsd el, hogy a Dunában és a többi folyóban egyelőre még nem lúg, hanem víz folyik.

agentT 2010.10.12. 11:13:06

@tölgyes: "A börtönt nem kell szeretni."

A múltkor Bencze Izabella egy tévéműsorban tett egy felsorolást, megpróbálom emlékezetből idézni:
- Kultúrterem, konditerem, színházterem, padlófűtés, közösségi szoba, könyvtár, minden igényt kielégítő étkezde A, B és C menüvel, minden cellában színes televízió.
Ezek a körülmények nem egy négycsillagos szállodát jellemeznek mint azt az ember gondolná, hanem a nemrég épült szombathelyi börtönt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.12. 11:13:45

@ben2: a Mal esetében - speciálisan és kivételesen - nem nagyon fenyeget a veszély, hogy lelépnek a tulajdonosok a cég vagyonával. A vagyon nagyrészt nehezen mozdítható, meg van ugyebár a cég piaca, mint érték. Ami kilopható volt eddig a cégből, azt már nyilván kilopták a tulajdonosok, a kes meg nem lehet túlságosan bőséges, ha pár nap leállás után teljes csődöt vizionálnak a tulajdonosok, valamint 2009 végén volt uszkve félmilliárd kiegyenlítetlen szállítói számlájuk...
Ettől függetlenül az - elégedett - óvodásfejű Bakonyi letartóztatása helyes lépés. Nem is értem, miért siránkoznak ennyit itt miatta drága polgártársaim. Valaki rá vallott a cégből, a NNyI pedig elvitte. Más bűnügyekben is így szoktak tenni, legfeljebb nem jelenti be a miniszterelnök a parlamentben. Hogy ő miért tette? Hát azért, mert olyan, amilyen. A híveinek tetszik, a semlegesek többségének is vélhetően, az ellentáborból meg nem fognak emiatt elpártolni mellőle...

Szimba 2010.10.12. 11:15:01

@nyünyüge:
A MAL vezetőjét azért nem OV tartóztatta le, hanem a rendőrség. És indok is volt rá.

OV-t nem igazán szeretném védeni, de ő csak bejelentette a letartóztatás tényét az országgyűlés előtt.

tölgyes 2010.10.12. 11:15:13

@agentT: Elolvasva azt amit írt azzal fő vonalaiban egyet is értek.Én azonban szeretném, ha az ellenzék is delegálna oda valakit.. de egyezzenek meg... Az nem megy, hogy a testület csak azért álljon 20 főből, hogy ők elhelyezhessék a haverjaikat...

radala 2010.10.12. 11:15:13

@agentT: Ebben egyetértünk. De vannak olyan szbobok is, mint én akik szegények nem tehetnek a sok fejükbe kerülő mémröl, amik azt mondatják vele, hogy csak finoman, csak ne bántsunk senkit.
Én is azt gondoltam, hogy így kellene eljárni ilyen esetekben, de ennek ellenére az volt az érzésem, hogy Illés nem azért jár el így, mert ez a helyes, hanem azért mert erről nagyon jól látszik, hogy helyes. Nem mellesleg vörösiszap óta pláne látszik, hogy Illés ha megfeszül sem tud elég kemény lenni. Szóval nincs vitám veled, de azért az tuti, hogy ha mondjuk Illés azt mondja, hogy pH 9 fölött nem tárol senki sehol semmit, akkor az index azon kesergett volna, hogy kinyírják a világ 1/8-át jelentő magyar alumínium ipart. Csak erről beszéltem.

Szimba 2010.10.12. 11:16:27

@agentT:

Biztosan ez készült a Hagyó csapat számára:-))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.12. 11:17:11

@CSENDES: hát, nem tudom. A falubéli gát megépítése pr-baromságnak tűnik, de vállalnád írásban a Winkler úrral egyetemben, hogy beleugrasz egy ilyen tározóba 8 órán belül, ha mégis megrepedne a 9-es fala is?

tölgyes 2010.10.12. 11:17:37

@agentT: Én azt gondolom, hogy nem csak lakniuk kéne ott hanem nagyon keményen dolgozni is..

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.12. 11:19:05

@QQCS: aszondaná: most (is) történelmet írunk, Ferenc, de kivételesen én...

Szimba 2010.10.12. 11:20:07

@radala:

Az, hogy egyeseknek mi van a "bokrának megette", az majd szépen ki fog derülni.
Akkor, ne félj, én is leszedem a szenteltvízet róluk:-))

CSENDES 2010.10.12. 11:22:14

@Hepci: Ezt a félmilliárdot honnan vetted? Mert akkor nagyon jól gazdálkodott, hiszen 2008 évi beszámolójában a rövidlejáratú kötelezettsége 44 milliárd volt, ebből a szállítói kötelezettség (ki nem egyenlített számlák) 21 milliárd. Adatok a Google MAL besdzámoló 2008 ez volt az egyetlen,amit megtaláltam. Egyébként ugyanezen mérlegben voltak tartós pénzügyi befektetések (részesedés= üzletrész pl szlovénia, stb) csaknem 5 milliárd, amelynek piaci forgalmi értéke tartósan magasabb volt, mint a bedzerzési érték, mégpedig 9,5 milliárddal magasabb.

panelburzsuj 2010.10.12. 11:23:51

@Szimba:

"És azért ne felejtsd el, hogy a Dunában és a többi folyóban egyelőre még nem lúg, hanem víz folyik."

Nem tudom, hogy mennyi lúg maradt még a tározókban. Az viszont elég egyértelműnek tűnik, hogy a holnapra elkészülő gát az élővizeket nem védi, csak azt a pár házat, amit az előző áradat már tönkretett. (Azt is érdemes megnézni - ha már Pannonfunk a térkép felé noszogat - hogy a kolontári házak jócskán nagyobb részét nem érte el a múlt hétfői ár.)

Azt sem tudom, hogy mikor lesz megint olyan szélsőséges csapadékjárás, mint idén tacóvassal. De úgy sejtem, hogy a lúg előállítását, kezelését, tárolást mégiscsak könnyebb lenne szabályozni, mint az elkövetkező évek esőzéseit.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.12. 11:25:47

@CSENDES: lehet, hogy összekevertem az előző évvel, neten olvastam valahol kb. 500 milla kiegyenlítetlen számláról.

CSENDES 2010.10.12. 11:26:21

@Hepci: Nem, de nem azért, mert nem bízom a szakértő véleményében,hanem mert a 9-es tároló alól nem tudtak mintát venni, mert az már ott állt 1980-86 között is.

CSENDES 2010.10.12. 11:28:47

@Hepci: Az milyen szép is lenne. De az is lehet, hogy nagyon hülye volt, aki azt írta. mert a 2008 éves beszámolóban (kétoszlopos) az előző oszlop a 2007 év. Ott pedig 57 milliárdos a rövidlejáratú és ebből a szállítói kötelezettség 15 milliárd.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.12. 11:29:24

@CSENDES: na elolvastalak újra. 21 milliárd szállítói tartozás? Az nem lehet nagyságrendi tévedés?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.12. 11:31:49

@CSENDES: akkor honnan vették, hogy "az egész medencében" csak a 10-es sarkánál van geológiai jellegű eltérés?

nyünyüge 2010.10.12. 11:32:48

@radala:
"A nép boldogsága meg az, ami végképp ijesztő. De azért be kell látni, hogy a népet is meg lehet érteni, 8 évig nem történt soha semmi, lehet, hogy 20-ig. Most örülnek a határozottságnak. Nem szép de érthető. "

Pártjaink és kormányaink áldásos tevékenységének egyenes következménye a nép jelenlegi ütemes tapsa.

Annak, hogy miközben a rendszerváltás óta is változatlan erővel megy a vakítás, csak most már különböző eszmék, ideák mentén, addig szép csendben kilátástalan helyzetbe került a népesség nem jelentéktelen része, egy kis hányad meg közép-európai viszonylatban is elképzelhetetlen mértékben meggazdagodott.

Jelen kormány nagy erőkkel folytatja a vakítást, most éppen ezt a vörös iszapos tragédiát használva arra, hogy a fent említett gazdasági feszültségek okozójaként politikai ellenlábasát megnevezve. Amelyik persze nem ártatlan a témában, de nem könnyen azonosítható, egyedüli tettes.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.12. 11:33:16

@CSENDES: számokat vélhetően csak az Index cikkeiben olvastam a Mal gazdasági helyzetével kapcsolatban...

Szimba 2010.10.12. 11:33:45

@radala:

Azért valóban jobb várni, gondolom, hogy csak jut némi pénzmag annak a "szegény" Mal tulajdonosnak ügyvédre?!:-))
Akkor talán mindenki előhozakodik a bizonyítékokkal.

pannonfunk 2010.10.12. 11:39:41

@panelburzsuj: @CSENDES: Úgy vagyok vele, hogy jobb félni, mint megijedni. És inkább legyen ott egy gát feleslegesen, mint a következő katasztrófa után kerüljön elő egy szuperokos ember, hogy ő már tíz éve megmondta...

radala 2010.10.12. 11:41:48

@Szimba: nem vagyok építész, statikus meg pláne, de leomolhat-e valami mondjuk rossz talaj miatt egyik napról a másikra, szivárgás repedés nélkül?
Igazából nehéz elhinni.

Szimba 2010.10.12. 11:50:10

@panelburzsuj:

Írta a Népszabi. 100 ezer lköbméter lúgot engednek le a Marcalba a másik tározóból, hogy a két tározó közötti nyomást kiegyenlítsék, és a gátszakadást megelőzzék.

nol.hu/ajanlo/egy_masik_tarozobol_dol_a_lugos_le_a_marcalba

Zoltchy (törölt) 2010.10.12. 11:53:06

"A kormányfő többek között maga jelentette be a Mal vezérigazgatójának őrizetbe vételét..."
Még jó, hogy nem ő, személyesen vette őrizetbe.
Az egészben az volt a legfélelmeteseb, hogy a képviselők - valószínűleg neveltetésükből kifolyólag - megtapsolták a bejelentést.
Az európai, demokratikus néppártból kilóg az állampárti lóláb.
Szerintem, ettől kell félteni a demokráciát, nem a kétharmadtól.

panelburzsuj 2010.10.12. 11:53:11

@radala:

Látom, a komplexitás problémáját azért már sikerült felfedezned ... :)

Bonyolult problémák bonyolult válaszokat és bonyolult társadalmat szülnek, rengeteg pontosan delegált jogosítvánnyal: te erről dönthetsz, ilyen meg ilyen szabályokkal.

Bonyolult helyzetek megoldására primitív társadalmak keresnek olyan kárpáti (és medencealji) géniuszokat, akik majd mindenre képesek megoldást találni, de abban a körben mindenképp, ameddig saját helyszíni útmutatásuk elér.

Szimba 2010.10.12. 11:54:47

@radala:

Nem tudhatom.
Állítólag a munkások már tudták, hogy reped a gát, meg szivárog. De titoktartásra kötelezték őket.

Az idei esős időjárás éppen okozhatott talajcsúszást is. És az is lehet, hogy már voltak buzgárok.

Ezen kívül a tározót folyamatosan magasították, ez is okozhatta a bajt. Ráadásul a magyarországi tározók falát szintén hulladékból, melléktermékből építik fel. Ez a sok különböző anyag nem feltétlenül tartós.

Ezek is lehetőségek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.12. 11:55:30

@radala: le, pl. a WTC. De ez nem olyan eset volt.
Mindenfelé olvasható, voltak jelek, még olyanok is voltak, akik cégen belül jelezték, a becses tulajdonos-igazgató trió pedig szilenciumot rendelt el. Tán javítgatni se akarták, hátha feltűnik valakinek, miért csinálják. Tán fohászkodtak...

Zoltchy (törölt) 2010.10.12. 11:56:11

@pannonfunk:

Pedig így szokott lenni. A svájcifrank katasztrófa után is előkerültek az okos emberek, akik rögtön beszüntették a hitelezést. Amikor már 220 volt.
Előbb senkinek sem jutott eszébe figyelmeztetni az embereket, hogy aknára léphetnek. Vagy eszükbe jutott, de nem akarták rontani a bankok üzletét.

Zoltchy (törölt) 2010.10.12. 12:04:00

@Szimba:

Igen, ezek lehetőségek, csakhogy a Felhatalmazott már jóelőre eldöntötte, hogy itt személyi felelősök vannak.
Ha pedig Ő ex katedra kinyilatkoztat valamit, akkor azon nem változtathat holmi talajmechanikai vizsgálat vagy egyéb, gyurcsányista reakciós trükk.
Ezért kellett ilyen látványosan letartóztatni az igazgatót.
Ha most az '50-es években lennénk, azt gondolhatnám, hogy ez egy koncepciós per lesz, de tudom, hogy már modern demokráciában élünk, ahol ilyen nem fordulhat elő.

Szimba 2010.10.12. 12:05:16

@radala:

Ebben csak az a duplacsavar, hogy a privatizációból kimaradt "komcsik" védik a privatizáció után kapitalista tulajdonossá vált "komcsikat", ráadásul a tulajdon szentségére hivatkozva.
Hja, csak az első milliót kell lopni!:-)))

A privatizációból jórészt kimaradt vagy csak második vonalas Fidesz meg bolond lenne az újraelosztás ellensége lenni.

Van itt trutyi - mindenhol és minden szinten:-(((

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.12. 12:05:29

@panelburzsuj: az a baj, hogy a demokráciák már eljutottak a bonyolultság (vö. agyonbürokratizáltság-agyonszabályozottság) olyan fokára, ami talán oly mértékben határos a működésképtelenséggel, hogy a saját polgáraik érdekeit-komfortérzetét is rongálja. Pl. valaki Ámerikában több tanú szeme láttára kifiléz 3 embert nyílt utcán 25 éves korában, majd 60 éves korában ki is végzik érte. A gazdasági törvénykezésben dettó, pontosabban ott inkább az adekvát ítélet meg se születik, nemhogy végrehajtanák.
Nem feltétlen populizmus, ha valaki ezzel a gyakorlattal nem kíván a azonosulni. [Az esetleg szélsőjobbos stíl, ha egyesek azt vélelmezik, ez a fajta végtelen demokrácia kizárólag a nagy arányban kilincsorrú ügyvédi kasztnak kedvező... :)]

radala 2010.10.12. 12:06:53

No Orbán valóban egy diktátor, tényleg azt csinálja, amit a "nép" akar:-)
index.hu/gazdasag/magyar/2010/10/12/harom_gyerek_kozel_szazezer_forint/?rnd=326

Szimba 2010.10.12. 12:07:04

@Zoltchy:

Mégis mikor illik letartóztatni a feltételezett felelőst?
1 hét, 1 hónap, 1 év, 10 év múlva?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.12. 12:08:11

@Zoltchy: ezt nem a Felhatalmazott döntötte el, komám. Minden épeszű ember tudja, ha egy gyár tömény lúgot tárol a szabadban és abból kiömlik uszkve 7-80000 köbméter, ott személyi felelősök vannak. De remélem, csak fogalmazásban nem voltál eléggé precíz...

CSENDES 2010.10.12. 12:14:29

@Hepci: Mert a 9-es mellett vették a mintát, amikor még nem volt ott a 10-es
Viszon ttaláltam egy kieg mellékletet a 209 évről, és a rövidlejáratú kötelezettség benn 6 milliárd. Úgyhogy tévedés volt. Ezu viszont hivatalos adat. A magyarázatot is megtaláltam, miért csinálta ezt a FIDESZ. A tulajdonosok ugyanis nem magányszemélyek, nem is offshore cégek, hanem belföldi jogi személyek.

Most adom a linketwww.mal.hu/resource.aspx?ResourceID=MagyarProspektus2004

Mazsolázz, hát kedvedre. Van mit.

AkarkiJ 2010.10.12. 12:14:45

@Szimba:

"Mégis mikor illik letartóztatni a feltételezett felelőst?
1 hét, 1 hónap, 1 év, 10 év múlva? "

Nem, miután meg tudják állapítani, hogy miért történt a katasztrófa és hogy ebben kinek milyen felelőssége volt. De jelen esetben kapásból rámutatott ov emberekre, hogy ők a felelősök, bármiféle tény ismerete nélkül a történtek okairól.

radala 2010.10.12. 12:17:07

@Szimba: Az a kérdés, hogy van-e 0-nál nagyobb esélye annak, hogy bármilyen rendkívüli ok nélkül egy 20 éves gát este még jó másnap délre meg leomlik.
Szerintem ilyen nincs, ezért talán "vizsgálat nélkül" is föltételezhető, hogy a kellő gondosság kizárt. Ez elég ok arra, hogy valakit előzetesbe vágj.
Tudtommal az előzetes nem büntetés, olyannyira nem, hogy szerintem még csak kártérítést sem kap az, akiről kiderül, hogy nem is kellett volna előzetesbe zárni.

CSENDES 2010.10.12. 12:17:27

@CSENDES: MAL Zrt. részvényesek (belföldi jogi személyek):

ALUG Kft (Cg. 01-09-363015)

Törzsrészvény: 1 200 000 E Ft

Feed-Back-2000 Kft. (Cg. 07-09-005666)

Törzsrészvény: 900 000 E Ft

KP ZEUSZ Kft. (Cg. 01-09-687483)

Törzsrészvény: 900 000 E Ft

A részvényesek a Társaság irányítását biztosító, jelentős befolyással rendelkeznek.

www.scribd.com/doc/38884338/Mal-Zrt-2009-kiegeszit%C5%91-melleklet

pannonfunk 2010.10.12. 12:18:18

@Zoltchy: Jó, de ezt ne nekem mondjad, hanem panelburzsujnak, aki már abban is diktatórikusságot próbál felfedezni, hogy most védőgátat építenek...

radala 2010.10.12. 12:19:21

@AkarkiJ: Szerintem, ez nem igaz, az előzetes a gyanúsítás, a bizonyítási eljárás része. Az előzetes bármennyire is annak tűnik nem egy büntetés.

radala 2010.10.12. 12:22:44

@Zoltchy: OV azt mondta, hogy mivel nem történt semmi rendkívüli ezért emberi mulasztásnak kellett történnie. Szerintem ez egy logikus kijelentés, nem mondta ki a hibás, azt mondta, hogy kell, hogy legyen valaki felelős.
Szerintem, ha leesik egy pohár az asztalról és nincs szélvihar, akkor tudhatod, hogy valaki lelökte. 100-ból 100 ember így gondolkozik, ezzel nem volt semmi baj.
A probléma inkább a stílusban van, de abban nagyon.

radala 2010.10.12. 12:26:53

Azt hiszem én egy kommunista vagyok és OV-ot meg szeretem:-)
Sokkal több gazdagot a börtönökbe!!! ;-)
vastagbor.blog.hu/2010/10/11/egy_osszegben_keri_bank_a_jelzaloghitel_tartozast

vastagbor.blog.hu/2010/06/28/a_haladektalanul_nem_szamit_hataridonek

Agyamat eldobom...

nyünyüge 2010.10.12. 12:31:11

@radala:
Hogy Blikk, az hagyján de az adott témára vonatkozóan nem sokat mond.
"Kupi van a gyárban" - mondja a főmérnök. Meg hogy mindenféle veszélyes anyagok vannak a munkások feje fölött menő csővezetékekben. Nemigen voltam még vegyi üzemben, de tartok tőle hogy ez a helyzet szinte általános.

Hogy a nyugdíjas szakikra van szükség hibaelhárításkor az tényleg probléma, de tartok tőle hogy a műszaki dokumentáció karbantartása valószínűleg inkább a főmérnök felelőssége, mint a vezérigazgatóé (még akkor is, ha valamelyik igazgató keménykedett a létszámköltségek csökkentésén).

Hogy mindenki tudta, hogy baj van a tározóval, csak tilos volt róla beszélni?
Hát valószínűleg senki sem tudta, hogy ****ekkora**** baj van, mert akkor nyilván beszéltek volna róla sokan, akár állásuk kockáztatásával is. Legalábbis remélném, sőt elvárnám. Persze nem a kolontári faluvégen lakó segédmunkástól.

ssi 2010.10.12. 12:33:02

@QQCS: "nem az eddig szokásos tíz éves maszatolás lesz kétmillió forint kiszabott büntetéssel a végén"
nem 8 évet akartál írni? + 4év (Horn) és soha senki máskor? biztos?

@Szimba:
mostani kormányban vannak volt szocik és soha nem volt szocik is igen tetemes vagyonnal -
úgy gondolom,
hogy egyszerű halandóknak nagyon ismeretlen a vagyonosok világa,
s a túl merész kormányra még igaz lehet: nagyot akart a szarka, de nem bírta ..., bumerángként, vagy még előbb is visszaüthet ez a váratlan (de nem előre kigondolt) "lehetőség"(?) kihasználása

nyünyüge 2010.10.12. 12:33:18

@nyünyüge:
....nem a kolontári faluvégen egykoron lakó segédmunkástól :(..

Szimba 2010.10.12. 12:34:19

nol.hu/ajanlo/egy_masik_tarozobol_dol_a_lugos_le_a_marcalba

Heti Válasz nyilván elfogult írása.
De nekem szimpatikusabb, mint az Index írása.

CSENDES 2010.10.12. 12:36:34

@nyünyüge: Nem a z MNO szokta legelőször megszerezni a vallomásokat, illetve a büntető eljárás iratai? Hozzáteszem, ha a tanuvallomás kikerült volna, az nagy baj lenne, mert azt zártan szokás kezelni.:-(( Még a tamónuvallomást tevő sem kap belőle.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.12. 12:38:16

@CSENDES: most már csak az a kérdés, miért így építették fel az egészet... illetve nem kérdés...
Azt a prosit megnéztem, köszönöm. Valamivel [:)] kisebb céget vezetek, de azért látható egy folyamat, amit nem úgy neveznék, hogy a Mal 2003-ról 2004-re javította a pozícióját (bármit is jelentsen ez a cégvezetés számára).

panelburzsuj 2010.10.12. 12:38:33

@radala:

100-ból 100 ember úgy gondolja, hogy a Mal-vezérek kiskapával kapagattták a gát tövét, hogy kifollyon a trutyi?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.12. 12:40:51

@radala: viszont használható büntetésként is... átmenetileg és jobb ötlet híján...

CSENDES 2010.10.12. 12:42:14

@Hepci: De azt talán észrevetted, hogy a szállítói állomán 1 milliárd 700 millióval növekedett, míg az állammal szembeni követelés 1 milliárd 500 millióval?

Szimba 2010.10.12. 12:45:14

@radala:

Ezt panaszolták a tévében is.

És tudod mit? Ez teljesen jogszerű, és törvényes. Mert a szerződésben leírtak szerint járnak el a bankok, és a T-Com is.

Egy multitól nem lehet részvétet várni.

Éppen ezért gyűjtik a segélyt, ahol csak lehet, hogy ezeknek az embereknek lakást, megélhetést, és az adósságaik kifizetését tudják megoldani.

Az egyik nőt pl. azonnal kirúgták a munkahelyéről, mert 1 napig nem ment dolgozni.
Ez a kapitalizmus. Mi akartuk:-))

Zoltchy (törölt) 2010.10.12. 12:48:03

@Szimba:

Nem hiszem, hogy idő kérdése, csak az a furcsa, hogy a vasúti balesetek után nem tartóztatják le rögtön a MÁV vezérigazgatóját.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.12. 12:48:31

@panelburzsuj: nem azt, hanem azt, hogy nem húzigáltak a gát tövébe újabb földecskét a kiskapájukkal. A bankszámlácskát viszont figyelgették szorgosocskán, vették a merdzsókat és a rózsadombi kertecskéket...
100/100

Szimba 2010.10.12. 12:48:35

@manyike:

Minden lehet.

Mindig az nyer, aki közel van a tűzhöz. Most nem a szocik vannak közel.
Nyugtasson az, hogy ez nálunk, Közép-Európában elég gyakran fordul az ellenkezőjére.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.12. 12:49:53

@CSENDES: nem, ennyire nem mélyültem bele, de mindjárt pótolom...

agentT 2010.10.12. 12:49:57

@Szimba: Semmi gond nincs ezzel, mert a bank nyilván a hasznát keresi, és a jogszabályok alapján meg is teheti.

Azért én meg örömmel venném, ha sürgősségben tárgyalná le a parlament a bankadó ötszörösére emelését, mert a jogalkotás meg az állam felségterülete. Oszt jószerencsét.

Zoltchy (törölt) 2010.10.12. 12:50:44

@radala:

OV mi alapján mondta? Röntgenszemével belelát a talajba?
Vagy az nem rendkívüli, hogy egy hónap alatt egy fél évre való eső esett le?
Szerintem meg egy tározó 65 méter vastag gátjának megrepedése kicsit bonyolultabb annál, mint hogy ránézésre el lehetne dönteni.
Persze, az egyszerű választók az egyszerű dolgokat értik meg.

Szimba 2010.10.12. 12:53:17

@Zoltchy:

Attól függ, hogy a vasúti baleset kinek, minek a hibájából következett be.

Ha a vonatok rossz műszaki állapota miatt, a váltórendszer elhanyagolt, hibás működése miatt, ha személyautóra kiadott jogosítvánnyal vesznek fel mozdonyvezetőket, akkor a MÁV vezetője a felelős, őt kell számonkérni.

Ha valamiféle személyi figyelmetlenség az ok, akkor sajnos azokat a mozdonyvezetőket, váltókezelőket stb. kell előcitálni.
Ugyanakkor még a MÁV köteles a kárt megtéríteni az utasoknak, akárki volt a hibás.

Zoltchy (törölt) 2010.10.12. 12:57:07

@Szimba:

Igen, erről beszélek én is. Az "attól függről".
Nem kellett volna talán először megvizsgálni azt a nyomorult talajt és a gátat, aztán után letartóztatgatni?

CSENDES 2010.10.12. 12:58:08

@Hepci: 12. oldal alja táblázat
és míg a szállítói kötelezettségek a beruházások és a készletek növekedésével (taktikai készletezés marónátron, vízüveg, szén, földgáz) összefüggésben 1 797 101 E Ft-tal növekedtek.

CSENDES 2010.10.12. 12:59:08

@agentT: "A Népszava úgy tudja, három pénzintézet is távozna Magyarországról. A lap úgy tudja, egy tucat olyan bank volt, amelyek a tőkéjükből fizették be a bankadót, az összes bankok közül pedig csupán az OTP tudta az összeget gond nélkül megfizetni." Mandiner

radala 2010.10.12. 13:00:34

@Zoltchy: Azért mondta, mert olyan nincs, hogy tegnap még jó volt ma meg összedől, legalábbis nem a talaj miatt.
Igen dupla adag csapadék az nem okozhat problémát.
Láttál te már statikai tervet mondjuk egy tetőre? 60 cm hó plusz szélvihar meg ilyenekre tervezik, nem arra, hogy elered az eső...
Pont ezt mondom, hogy bonyolultak ezek a dolgok, nem hiszem el, hogy ledől egy ekkora fal jel nélkül. De ha mégis ledöl, akkor majd elnézést kérnek a faszitól. Esetleg mondhatják, hogy a lelki sérülései egy erős pszichológussal eltávolíthatók. Ne legyél már ilyen előítéletes, az előzetes jogos, a bejelentés gusztustalan. Ennyi.

Szimba 2010.10.12. 13:01:44

Sommás véleményem az, hogy aki sajnálja a MAL vezetőjét (és a további felelősöket) a tulajdonuk zárolása miatt, és a kár megtérítését nem tartja igazságosnak, az nyugodtan indíthat gyűjtést nekik.

(Meg Izaura kiszabadítására is.)

tbb 2010.10.12. 13:02:12

@panelburzsuj:

100 libsiből meg 100 hülyeségeket irkál.

CSENDES 2010.10.12. 13:04:04

@Zoltchy: A Nyomorult gátat és talajt már megvizsgálták, és nagyon érdekes következtetéseik vannak.
Egy példa: "Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár vasárnap a buzgárokat is okolta a töltésszakadásért, a szakember szerint azonban különbséget kell tenni buzgár és átszivárgás között.

Ha nyomás alatt van egy erős gát, de azon hajszálrepedések vannak, akkor ott kijuthat a víz, ezt nevezik átszivárgásnak. „A buzgárnál főként homokerekben áramlik a víz és ott buzog, mint a bableves – mondta Farkas. – Mi négy méterre szondáztunk a gát lábánál, de nem találtunk homokot. Talán átszivárgás lehetett, amire az államtitkár úr gondolt.” (Index/tudomány)

agentT 2010.10.12. 13:06:01

@Zoltchy: Figyelj barátom, látom ám alapból, hogy tökéletesen felesleges vitatkozni veled, mert be vagy állva erre az irányra amit nyomsz, de azért kíséreljük meg.

Képzeld el, hogy van valahol egy emeletes ház. Oké?
Megvan? Vanak erkélyek, muskátlik, a harmadik emelet négy teraszát ott szárad a mosott ruha a jó levegőn...

Oszt egyszer csak ez a ház (tehát lakóépület, amelyet értelemszerűen nem egyévtizedes élettartamra építenek) fogja magát, oszt összedől.
Ott hal meg egy pár ember, de a többség dolgozni van meg iskolában meg ilyesmik, szóval nem halnak meg csak heten-nyolcan, akik épp otthon voltak.

Ilyenkor, ha mondjuk nem volt földrengés, nem volt atomcsapás és nem szállt bele a házba utaszállító repülőgép, szóval semmi különleges nem történik, simán csak összedől, akkor benned nem merül föl, hogy "hoppácska, tán mégse kellett vóna ennek sittysutty összedőlni"?

Tételezzük föl azt a meglepő tényt, hogy felmerül ez a gondolat benned, oké? Akkor a következő kérdés az, hogy ki lehet ennek a dolognak a felelőse. Lehet például a cserkészszövetség, hmmm, nem jó... akkor Jézus, hmmm, az se biztos... akkor tán aki építette és üzemelteti?
Hát, lehet. Talán. Sanszos.

Na most ha az üzemeltetőnek úgy otthon a sufniban van pár milliárdja, meg vannak kapcsolatai, akkor fennáll esetleg az esélye annak, hogy lekoccol, mielőtt felelősségre vonnák? Hát, szemét dolog a bizalmatlanság, de élhetünk a gyanúperrel, hogy az illető lelécelne.

Ilyenkor belép a képbe az előzetes letartóztatás, ami nem valakinek az elitélése, nem is koncepciós per, mint néhány agyhalott barom próbálja itt beállítani, hanem óvintézkedés.
Amiért majd adott időben, ha kiderülna az a roppant valószínűtlen helyzet, hogy az igazgató úr nem tehet semmiről, szépen elnézést is fognak kérni.

Amit írtál a vasútról, az meg egy rohadtul rossz példa, mert a vasút veszélyes üzem, tele forgó meg mozgó alkatrészekkel, és ha adódik valami baleset, akkor le is tartóztatják a vétkeseket. Ami az alapvető különbség, hogy egy mozdony főtengelyét nem a máv vezérigazgatói irodából kell lejavíttatni, míg a vörösiszaptározóval kapcsolatban meg pont hogy a legfelsőbb vezetés az illetékes, nem Pista bácsi, a gátőr.

CSENDES 2010.10.12. 13:07:13

@radala: Nem védem, nehogy nekem ess. De a szökés elrejtőzés ( a munkahelyén tartóztatták le), a bűnismétlés (még egyet kidönt az egyébként bezárt gyárban) veszélye, vagy az összebeszélés (iratokkal tud csak védekezni) indokolja az előzetest???

agentT 2010.10.12. 13:07:26

@CSENDES: Majd szólj már, hogy ha lesz egy szabad öt percem, szomorkodjak egy jót a magyarországi bankok hányattatott sorsán.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.12. 13:11:27

@Szimba: ha lesz itt is putyinizmus, sokáig fog üldögélni... és nem is gyűjtenek neki...

CSENDES 2010.10.12. 13:12:52

@CSENDES: Mindezen túl pedig a bűnügyi zárlat intézménye létezik, tehát a vagyonkimentés gyanúja sem működhetne, mert bűnügyi zárlat mehet az elkövető vagyonára, továbbá csaknem bármire, amit a polgárjogi igényekre figyelemmel, vagy a várható vagyonelkobzásra figyelemmel számbavehető vagyon (így üzletrészre, ingó és ingatlan vagyonra).

Zoltchy (törölt) 2010.10.12. 13:12:54

@radala:

Igen, én is úgy gondolom, hogy ezek bonyolult dolgok, amiket nem lehet úgy kezelni, hogy gyorsan felszólalunk napirend előtt egy olyan ügyben, ami nem ránk tartozik - mert természetesen egy demokráciában az igazságszolgáltatás független -, mert nekünk az most politikailag kedvező.

@szimba:

Nem sajnálok semmiféle felelőst, csak az eljárás sorrendjét tartom kissé furcsának. A bejelentés módját meg már nem is furcsának.

CSENDES 2010.10.12. 13:13:57

@agentT: Nem erről van szó, hanem arról, hogy ha kivonulnak, akkor miből esz bankadó ? Vagy nem kell a bevétel?
Ne legyél már ennyire...

Szimba 2010.10.12. 13:16:21

@Hepci:

Azért az is érdekes, hogy Obama is meglehetősen kemény kifejezéseket használt az olajkatasztrófára, és követelte a BP kártérítését, az amerikaiak több, mint fele meg túlságosan lassúnak, bürokratikusnak, latymatagnak tartották a lépéseit.

www.origo.hu/nagyvilag/20100616-az-amerikaiak-fele-szerint-obama-rosszul-kezeli-az-olajkatasztrofat.html

Kölcsön kellene adni nekik OV-t, majd lenne ott rend!!!:-)

radala 2010.10.12. 13:16:58

@CSENDES: Védheted, nekem nem gond. De az előzetes nem büntetés nem ítélet, része a protokollnak egy ilyen nyomozásnál gondolom. Azt nem merem leírni, hogy ezt kívánta a nép, mert az csúnya és hiába lehetett ez egy baromi fontos szempont, akkor is van elég ok enélkül is az előzetesbe helyezésre.
Arról nem is beszélve, hogy még nincs is előzetesben, ha majd a bíróság úgy dönt akkor oda kerül.

Szimba 2010.10.12. 13:17:30

@CSENDES:

Annyira azért nem szerencsétlenek azok a bankok. Legfeljebb nem 100-200 %-os a hasznuk.

agentT 2010.10.12. 13:18:04

@Hepci: az igazgató úr onnantól, hogy kb egy hete nagy garral nyilatkozgatott, hogy a lúgos vörösiszap nem veszélyes és le lehet slagolni, odáig, hogy tegnap riadtszemű kisnyusziként, botladozó nyelvvel magyarázgatta, hogy hát nem... és a nagy esőzés... - egész érdekes pályát futott be.
Én semmiféle bosszúvágyat nem érzek, nem várom vérben forgó szemmel, hogy a vállalatvezetőket nyilvánosan felkoncolják.
De hogy ha egy picike felelősség is terheli őket, akkor rohadjon rájuk a börtönajtón a műanyag lakat, azt igenis elvárom.
És elvárom az összes hasonlóval, az úgynevezett rendszerváltás úgynevezett nyerteseivel kapcsolatban, hogy takarodjon a börtönbe mindenki, aki sáros.
Én nem félek, hiába jön bármilyen putyinizmus, mert nem vagyok sáros.
De érdekes, nem?
Ha az kell, hogy ezektől az emberektől megszabaduljunk, hogy a mélyen tisztelt és hőn szertetett demokratikus berendezkedés elinduljon nagy, keleti irányba - hát én rohadtul nem fogok tiltakozni.

CSENDES 2010.10.12. 13:18:49

@CSENDES: Költségvetési bevétel egyik eleme a bankok nyeresége Az OTP nyereség 2009-ben 150 milliárd forint volt ennek 19 %-a (társasági adó) 28,5 milliárd. Ez nem kell?

Mert akkor nem lesz sem társasági adó, sem különadó.

Zoltchy (törölt) 2010.10.12. 13:19:38

@agentT:

Teljesen természetes, hogy ha látszólag ok nélkül összedől egy tízemeletes ház, akkor letartóztatjuk a 43. sz. Állami Építőipari Vállalat vezérigazgatóját és ezt miniszterelnökként, napirend előtt, sürgősen bejelentjük a parlamentben.
Aztán meg majd utólag kivizsgáljuk az esetet.
Minden esetre félünk attól, hogy az az ember, aki a baleset óta éjjel-nappal a helyszínen van, megszökik, ezért kell letartóztatni. És még a sajtónak is szólni kell, hogy jelen lehessenek a letartóztatáson.

AkarkiJ 2010.10.12. 13:20:01

@CSENDES: azt nem is említve, hogyha kivonják a tőkéjüket a magyar gazdaságból, az nagy gáz lesz - ugyanis a gazdaságban a kereskedelmi bankok által kibocsátott pénz van...

az ország negatív gazdasági megítélését szintén nem említve

tetszik, nem tetszik, egy rohadt csónakban ülünk mind, és ha innen nagyon súlyos személyek kiugrálnak, a csónak könnyen felborulhat, rázkodni meg erősen rázkodik és sokan, akik kicsik és a csónak alján ülnek, nagyon megütik magukat

CSENDES 2010.10.12. 13:21:20

@radala: Nem kétséges, hogy (ahogyan a Főv. Bír. Büntető Kollégiumának vezetője nyilatkozta) cca.:90 százalékban az indítványt helyben hagyják.

Szimba 2010.10.12. 13:23:07

@Zoltchy:

Nekem meg pl. a Hagyó elleni letartóztatási parancs késése tűnt igencsak furcsának, meg még néhány sikkasztó, korrupt gazember ellen meg sem hozott letartóztatási parancs.

Egyiket sem tartom helyesnek, a hosszú nyavajgást, mielőtt valakit felelősnek neveznek meg, meg azt sem, ha villámgyorsan letartóztatják a gyanusítottat (volt erre is példa:Mór). De ilyen nagymértékű kár okozása esetén még indokoltabbnak érzem a gyors lépéseket, mint ha tökölődik a rendőrség, a kormány.

Ha a hüle MAL vezér első pillanatban elnézést kér, vizsgálatot és kártérítést ígér, jobban jöhetett volna ki az ügyből.

agentT 2010.10.12. 13:23:17

@CSENDES: Jaaaj, istenem, maradj már!!!

Mert kivonulnak, nem? Ó, nagy, tömött sorokban fognak kivonulni... mintha nem ez lenne nekik a kánaán... európában egyedül itt módosítgathatják a szerződéseket egyoldalúan, itt szórakozhatnak a középárfolyam megkerülésével, itt adhatják el a kilakoltatási jogokat csak úgy...
röhögve fizették ki a bankadót, hagyjál már, te ezt a marhaságot elhiszed? Ha nem érte volna meg nekik, ha nem maradna így is bőven nyereségük, hanem tényleg a törzstőkéhez kellett volna hozzányúlniuk, tizenöt másodpercen belül leléptek volna. Vagy miért maradtak, szívjóságból? Mert szeretnek minket hitelezni, bár a gonosz állam miatt már rohadtul nem éri meg?

CSENDES 2010.10.12. 13:24:33

@Szimba: Szimba, erről már értekeztünk. Olvasd el a cikket. Több bank a saját vagona terhére rendezte az adót és nem a nyeresége terhére. ugyanis a bedőlő hitelek miatt, a bankoknál a kockézati tartalékképzés kötelező. Ennyivel tartoznak a betéteseknek, akik ugye jó esetben szintén az emberekből állnak. Ugye Te sem örülnél, ha betéted elnne, s a bank azt mondaná, bocs kihelyeztem a a betétedet, de a hitelt nem fizették vissza, hát nem tudok neked kamatot sem fizetni, de a tőkédet is elvesztettem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.12. 13:28:14

@agentT: Gergényi is eljutott a "leestek az azonosítók" stádiumtól a "semmire se emlékszem"-ig. Csak addig van nagy szájuk a pendejóknak (vö. vasprefektus/bilipléhprefektus, a budapesti utcák Kutuzovja) , amíg nem érzik a dutyi hűvös leheletét a tarkójukon. Esetleg egy meleg cellatárs meleg leheletét...

agentT 2010.10.12. 13:28:22

@Zoltchy: szerintem teljesen természetes, hogy a miniszterelnök ilyen esetben megszólal, és abban sem látok kivetnivalót, hogy ezt a parlamentben tette meg, nem pedig mondjuk a keleti pályaudvar várótermében.
Az meg, hogy a tisztelt igazgató úr, aki eddig a helyszínen tartózkodott, nem oldana kereket ha látja hogy szorul a hurok, egy olyan kijelentés, amit csak akkor vehetek komolyan, ha bizonyítottan rendelkezel a jövőbelátás képességével.
Ami meg a körülményeket illeti, szerintem az ilyen horderejű történések igenis érdemelnek sajtónyilvánosságot. inkább titkolni kellett volna, nehogy szegénynek sérüljenek a személyiségi jogai?

CSENDES 2010.10.12. 13:29:23

@agentT: Na, most elmondanám, hogy legalább arról hallgass, amihez nem értesz. Senki nem mondta, hogy a törzstőkéhez kellett hozzányúlniuk, hanem a saját vagyonhoz. Annak felélése pedig a csődhöz vezet. Ez egy. Kettő. Ha kivonulnak, és külföldi székhelyről oldják meg, akkor az üzlet marad, az adózás pedig a kettős adózás elkerülése miatt ott történik, ahol a székhelyük van, tehát nem itt.

CSENDES 2010.10.12. 13:30:14

@agentT: Ezen felül ezt a hangnemet nem tűröm.

Zoltchy (törölt) 2010.10.12. 13:30:29

@Szimba:

11 éve az államigazgatás környékén dolgozom, tudnék én is sorolni furcsának tűnő eseteket, de köt a titoktartás.
Amúgy, szerintem, nem szerencsés az egyik furcsak esetre azzal érvelni, hogy volt egy másik furcsa eset is.
Az utolsó bekezdéssel egyetértek.
Lehet, hogy igazgató bácsi a magyar politikusoktól tanulta a "nem elismerni semmit, végsőkig tagadni mindent" stratégiát.

Ceterum censeo miniszterelnökünk viselkedése gusztustalan volt, ennél már csak a fidesz frakció viselkedése volt gusztustalanabb

agentT 2010.10.12. 13:30:44

@Hepci: Gergényivel és a többivel kapcsolatban szerintem tökéletesen helytálló az isten malmai lassan őrölnek mondás.
Nem véletlen, hogy az exfőkapitány úr is visszavett a lendületből.

A srácok komolyan gondolják, nem csak szövegeltek, kezdem azt érezni.

agentT 2010.10.12. 13:35:11

@CSENDES: Alig hiszem, hogy ha csak az üzlet marad, akkor nem lehet kezdeni velük valamit. A világ döntő részében akaratból áll.
Mellesleg szerintem roppant üdvös lenne létrehozni egy állami irányításu magyar kereskedelmi bankot, ellátni tőkével, oszt hajrá, éljen a szabadverseny.
Ami meg a hangnemet illeti, szerintem ugyan semmi sértőt nem mondtam, de ha nem tetszett valami, akkor hadd fejezzem ki őszinte, szívből jövő együttérzésemet.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.12. 13:36:17

@agentT: majd akkor légy elégedett, ha valamely párt kormánya látványos külsőségek között felnégyeli a saját holdudvarába tartozó maffiózót. Annak lesz hírértéke, nem ennek. Gergényit már rég kinyírhatták volna (hadbíróság), ha lenne rá szándék, ráadásul senki se sírna utána.

agentT 2010.10.12. 13:39:02

@Hepci: Igen, akkor leszek elégedett. Természetesen. Egy szóval nem mondtam, hogy elégedett vagyok.

panelburzsuj 2010.10.12. 13:39:27

@Hepci:

Ez az események rizsa-része, de hát a fülkeforradalom óta tudjuk, hogy süketelésre tömegigény van ebben a honban.

Arra viszont még mindig nem láttam adatot, hogy vajon az engedélyező hatóságok észlelési küszöbét nem érte el az a tény, hogy iszaptároló nem lúgtároló, vagy a timföldcég önhatalmúlag döntött úgy, hogy a "taktikai marónátron-készleteinek" úgy csinál helyet, hogy az átmenetileg fölöslegessé váló lúgoldatot az iszaptároló tetejére pakolja.

(Nem olyan bonyolult műszaki kérdés ám ez. Ennek ellenére Illés államtitkár úr eddig annyit tudott nyilatkozni, hogy még nem sikerült megállapítani, hogy mennyi híg folyadékot tarthatott a cég a kazettában jogszerűen, és hogy annyit tartott-e. A kérdés tehát nem az, hogy az alaucég vezetői mulasztottak-e, hanem hogy csakis őket terheli-e mulasztás.)

tbb 2010.10.12. 13:41:00

@panelburzsuj:

A bonyolult dolgoknak is pofonegyszerű a megoldása.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.12. 13:41:01

@CSENDES: érdemes ezen alaposabban elmélázni, de nagyon szeretnék már látni legalább egy bankot vagy hiperláncot, esetleg fasizmustól rettegő értelmiségit, ami/aki valóban végleg elhagyja az országot a mindenkori kormány borzalmasan sújtó politikája miatt. A bank nem biztos indikátor, meg a Vásárhelyi Mária se, de az Auchan vagy valamelyik társa kivonulása biztos jele lenne annak, hogy a kormány valamit jól csinál.

CSENDES 2010.10.12. 13:41:01

@agentT: Elfogadom. Egyébként a magyar bank alapítása már többeknek eszébe jutott. Lehet, tőke kellene hozzá? s nem lehet bankot alapítani pusztán állami garanciavállalással? Tőkét pedig sehonnan máshonnan nem lehet egy állami kereskedelmi bankhoz keríteni, csak állami befektetéssel. Na éppen csak tőke nincs, úgy látszik.

Zoltchy (törölt) 2010.10.12. 13:41:30

@Hepci:

Addig szeretnék én élni, amíg ez be nem következik :-))

AkarkiJ 2010.10.12. 13:42:46

@CSENDES:

talán az mkb-t akarják állami tulajdonú konkurens bankként üzemeltetni...

tbb 2010.10.12. 13:45:47

@panelburzsuj:

Nyilván nem csak ők hibáztak. De ettől még ők a károkozók.

CSENDES 2010.10.12. 13:46:27

@Hepci: Hát igen, ebben egyetértünk. Tegnap vásárláskor élből 700 forinttal akartak megvágni, csak kivételesen felkaptam a fejem a számla összege miatt (oly keveset vásároltam, s oly magasnak tartottam az összeget.) De attól tartok, hogy nem érdemes ezzel próbálkozni. Inkább mederben (szabályozók) kellene tartani a profitéhséget.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.12. 13:46:43

@panelburzsuj: a népnek rizsa kell (a sznobjának rizottó). Nem a Finesz találta fel a spanyolviaszkot, de pillanatnyilag ők öntik belőle a legjobb lámpaimitációkat...
Még azt is könnyen el tudom képzelni, akkora kupleráj van az illetékes szerveknél, hogy maguk se tudják, mit is tárolhatott a Mal a talán engedély nélkül épített tározójában.
Majd a Fidesz rendet tesz. Vagy nem.

nyünyüge 2010.10.12. 13:47:07

@Szimba:
Francokat jött volna ki jobban a MAL vezér csupán attól, mert normálisan bír megnyilatkozni első perctől fogva!

Gondolod ez változtatott volna azon, hogy a kormány miként gondolja megoldani a helyzetet és milyen politikai hasznot akar húzni belőle? Ne légy már ennyire naív!

Kevesebb ember zsebében nyilt volna ki a bicska (persze ez is szempont), de bármi bocsánatkérésre, felelősségvállalásra simán úgy reagált volna a sajtó meg a politika, hogy "azt hiszi, hogy egy bocsánattal meg valamennyi pénzzel el van intézve százak életének feldúlása és az emberhalál?"

agentT 2010.10.12. 13:48:02

@Hepci: Lehetséges, hogy V Mária nem megfelelő indikátor, de én azért elnézném, ahogy nyilatkozik a CNN-nek a xxxxxxx repülőtéren a lehetetlen magyar állapotokról, háttérben Aczél Endre meg Fajkasházi épp a bőröndjeiket szedik le a futószalagról. :)

Zoltchy (törölt) 2010.10.12. 13:50:35

@nyünyüge:

Esetleg jobban hittek volna neki, ha nem kezd el kapásból tagadni meg magyarázkodni.
Az őszinteség általában kifizetődő.
Érdekes, hogy az őszinteségről (ill. hiányáról) megint a politikusok jutottak az eszembe. Lehet, hogy elvonóra kéne mennem?

tbb 2010.10.12. 13:51:26

@CSENDES:

Hülyének nézed őket? Hogy elmaradjon az extraprofitjuk?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.12. 13:52:24

@Hepci: tényleg, hogyan ellenőrzi a hatóság egy engedély nélkül épült tározó tartalmát? Enigma.

CSENDES 2010.10.12. 13:54:02

@AkarkiJ: Tulajdonosok az MKB-nél

Bayerische Landesbank, München 89,79%
P.S.K. Beteiligungsverwaltung GmbH, Bécs 9,77%
Egyéb 0,44%
Mindösszesen 100,00%

Ezt hogyan gondolod? kormánybiztos kijelölésével a különösen nagy értékre elkövetett társadalmi kárra hivatkozással?.-)))

panelburzsuj 2010.10.12. 13:54:14

@Hepci:

Nagyon helyes: legyen rend.

Én már megkaptam a 30000 forintos csekket a 108 km/órárért, nagyon bízom bene, hogy mindenki más is, aki a Várpalota és Veszprém közötti hatsávon hasonló közveszélyes tombolásra ragadtatta magát.

Mert erre van pénz-paripa-fegyver.

Félmillió köbméter lúg megmérésére nincs.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.12. 13:54:35

@agentT: szegény Tihadah, még megéhhetjük, most szeghegálták ki a patásöhdög spanjai a heti(kaviáh)levesből...

CSENDES 2010.10.12. 13:55:45

@Hepci: Reggel már téma volt. 2010 márciusában módosították az engedélyt. Egyik kommentelő a telejes határozatot és indokolást átmásolta ide. Cca. 8 óra tájban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.12. 13:58:59

@panelburzsuj: én 45-öt kaptam, 80-ért, egy 80-60-50 táblasornál (100 méteren belül). Befizetem, aránylag törvénytisztelő állampolgár vagyok. Úgy látom, p. söndör kivezényelte a radarista alakulatokat, sok kis radar a nagy Zengő helyett.

AkarkiJ 2010.10.12. 14:00:07

@CSENDES: a magyar állam jelenleg tárgyalásokat folytat járai zsiga bácsi segítségével az mkb felvásárlásáról...

CSENDES 2010.10.12. 14:07:09

@AkarkiJ: No most, éppen ő az aki a bankadó miatt tőkeemelésre szorul. Általánosan az mondható el a gazdasági társaságokra, hogy tőke emelésre vagy a tőke lecsökkentése akkor válik kötelezővé, ha a társaság saját vagyona az alapításkori tőke (jegyzett) felére csökken. Az alapítói tőke emlékeim szerint 16 milliárd volt.

CSENDES 2010.10.12. 14:08:09

@CSENDES: Most mennem kell. Sziasztok.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.12. 14:12:21

@CSENDES: hálás vagyok, de ez most is sok ahhoz, hogy elolvassam, nemhogy 8-kor álmomban...
Ha jól látom, újabb hulladékokat óhajtottak kezelni a szokásos trutyival együtt...

ubul2000 2010.10.12. 14:22:47

@panelburzsuj: Ez érdekes, mert ott majnem mindenütt autóút van (110 km). A litér-i épitkezésnél mentél gyorsan?

radala 2010.10.12. 14:42:18

na azt hiszem jól teszi OV, ha gyűjti a népszerűséget, mert lesz itt még "megszorítás"...
Bár azt hiszem ez pont az, amire szükség van.
index.hu/gazdasag/magyar/2010/10/12/2011_a_kozszfera_waterloo-ja_lesz/

lüke 2010.10.12. 15:06:39

@radala:
megtorlás!ha jól értem:
-a Külkerbankot államosítják,
/akinek nincs pénze ne legyen gyáros,ez volt a vezér filozófiája/
az Erste- Teichlék már berzenkednek- kivonul,
mit csinál Csányi az OTP-vel?
Simor, Surányi már elhúzott offshorba
-a MAL is tervezte, hogy letelepül a Felsö- Balkánról az Alsóra vett is gyárakat a szétesett jugóknál,csak a mérgezö iszapot hozta vissza, a termelést már az Alsó -Balkánra szánta
- s a tipikus kistilü
"irodaszer-beszerzést negyedével, a folyóirat-vásárlást negyven százalékkal kellene visszanyesni"
megszorítás
na lehet csomagolni

Szimba 2010.10.12. 15:22:48

@lüke:

Az Erste már 1-2 éve bajban van. Úgy tudom, a Raiffeisen adott kölcsönt nekik. Több fiókjukat bezárták.

lüke 2010.10.12. 15:25:03

@radala: jól látod ,a burzsuj világsajtó
semmi visszatetszöt nem lát az intézkedésekben
csak a széplelkü magyarok:)
most nö Ov renomája külföldön, itthon meg politikát kovácsol
a katasztrófából

lüke 2010.10.12. 15:27:42

@Szimba:
Teichl- bécsi bankár család- szerint nem

lüke 2010.10.12. 15:31:05

mi van Barrosoval?
tetszett a vörös iszap neki?

Ordnassac 2010.10.12. 15:35:59

A mai nap zuglói meglepetése: nem választották meg alpolgármesterré Kovács Balázst, akit Papcsák Ferenc polgármester hozott volna a XVI. kerületből. A 21 fős képviselő-testületből (+polgármester) összesen 7 fő szavazott rá (a Fidesz–KDNP-nek 15 képviselője van). A másik két alpolgármester-jelölt csont nélkül átment.

Ennyit tölgyes elképzeléséről, hogy Kovács pártot fog építeni...

Szimba 2010.10.12. 15:39:03

@lüke: A rizikót, meg lózungot értettem belőle:-)))

Szimba 2010.10.12. 15:39:51

@Ordnassac:
Akkor most végül mi van?
Vörös kerület lesztek?:-)

Nagyon zürösez a Zugló!

Szimba 2010.10.12. 15:43:04

@radala:

Ezeket már napok óta tudjuk, mer piszokul képben vagyunk!:-)))

Ebben csak az az érdekes, hogy a franciákat mióta érdekli Magyarország?
Lehet náluk is van néhány veszélyes hulladékkal teli tározó?

Szimba 2010.10.12. 15:44:11

@radala:

Ez is volt többször belinkelve:-))
Késésben vagy Radala!:-))

panelburzsuj 2010.10.12. 15:44:42

@ubul2000:

Ja. Negyedórás araszolást követően. Mert forgalomirányító rendőrre nem tellett. Csak radarosra.

radala 2010.10.12. 15:45:36

Azt hiszem én most egy idöre be is fejezem a hisztit. Azt hiszem OV mondja meg, hogy lecsukja ezeket, ahol jónak látja:-)
mandiner.blog.hu/2010/10/12/vorosiszony_ii#more2363759

Szimba 2010.10.12. 15:45:52

@panelburzsuj:
Rögtön sírok érted egy sort.

Ordnassac 2010.10.12. 15:50:53

@Szimba: nem, csak azt mutatja, hogy a helyi Fidesz adott egy sallert Papcsáknak. A másik két alpolgármester helyi ember és frakciótag (Ferdinandy István és Rozgonyi Zoltán).

Ez azért rettentő kellemetlen Papcsáknak. (Ott voltam az alakuló ülésen, nyilvános volt, egy napirend kivételével.)

Ordnassac 2010.10.12. 15:52:07

@panelburzsuj: óóó, rég láttalak. Minden oké veled? Mit szólsz nálatok SzL győzelméhez? ;-)

Szimba 2010.10.12. 15:53:58

@radala:

:-)))

Piszok szerencse, hogy nem én vagyok a miniszterelnök, mert én az első napokban enyhe megintésképpen dobtam volna helikopterről a saját tározójukba a tulajdonosokat.

Zsüli, meg Videoton stb. szólásszabadságát pedig vaskézzel ragasztottam volna körbe a fülükig bezárólag (vagy símán levezénylem őket iszapot takarítani Kolontárra).

Manyikének meg bekötöm a szemét, hogy infarktust ne kapjon:-)))

Szimba 2010.10.12. 15:55:27

@Ordnassac:

Magyarázd el , mi ahelyzet most! Nem értem. Papcsákot értem.
De kik lesznek a polg. hivatalban többségben, ki is a polgármester végül?

Szimba 2010.10.12. 15:56:07

@Ordnassac:

Nincs vele minden rendben.
(:-P)

lüke 2010.10.12. 15:59:18

@Szimba:
nem a fr.-k, a vörös fr-k. akik a zöldekkel környezetvédök,
de rögtön jön a konz. ellenpélda Weizsäcker
aki sz. a demokrácia is! olyan, hogy nem mindenkinek lehet kedvezni!
mintha OV rendelte volna ezt a Weizsäckert ma a lib. NZZ-be, MO-n ezt mondanák!

Szimba 2010.10.12. 16:00:19

@Szimba:

OV hozzám képest sehol sincs radikalizmusban. Mondtam, hogy katonai juntát alapítok?:-)

lüke 2010.10.12. 16:00:34

@Szimba:
segitesz a magyar eü-nek, ami gyengélkedik

Ordnassac 2010.10.12. 16:00:50

@Szimba:

Polgármester: Papcsák Ferenc. Képviselő-testület: 22 fő (21+Papcsák), ebből 15+Papcsák Fidesz–KDNP, 3 MSZP, 1-1-1 LMP-Jobbik-ZÉK, ergo több mint 70%-os többség.

Papcsák jogköréből fakadóan három alpolgármestert jelölt: két helyi önkormányzati képviselőt, Ferdinandy Istvánt és Rozgonyi Zoltánt, illetve külsősként (nem képviselő-testületi tagként) Kovács Balázst, aki Papcsák kampányfőnöke volt, mellesleg a XVI. kerület fideszes önk. képviselője.

Amíg Ferdinandyt és Rozgonyit megválasztották, addig Kovács Balázst nem, mivel a Fidesz–KDNP-s képviselők többsége sem támogatta az ellenzéken kívül. Magyarul Papcsák "saját emberei" visszadobták az egyik jelöltjét.

Szimba 2010.10.12. 16:01:50

@lüke:

Majd, ha baj lesz, akkor bezzeg minden külföldi politikus megint elugrik, és lekezelően fog nyilatkozni.

Ordnassac 2010.10.12. 16:02:58

@Szimba: nem ezt tesszük mi is?

Szimba 2010.10.12. 16:04:35

@Ordnassac:

Juj!:-)) Ez azért érdekes.
Mindenesetre Papcsáknak azért nagyon nem kell félnie.
Vajon ki a szerencsés jelöltje az alelnököknek? Lehet sejteni, kit hoznának inkább a fideszesek?

Szimba 2010.10.12. 16:05:59

@Ordnassac:

Sajnos én nem tudok elugrani. Itt helyben fogom élvezni a megszorításokat, adókat, meg mindenféle trutyit:-((
Lekezelésről lehet szó.

Szimba 2010.10.12. 16:07:16

@manyike:

Erre írtam valahol "rém szellemesen", hogy én meg epeömlést kapok rögtön:-((

Ordnassac 2010.10.12. 16:08:57

@Szimba: gyanítom a "mini-palotaforradalom" egyik vezetője vindikálhatja majd ezek után a harmadik alpolgármesteri széket (itt sok konkrétumok nem tudok), esetleg az egyik "nagy öregje" a helyi Fidesz-frakciónak (Gyügyei Attila), őt kedvelik párton belül is.

Szimba 2010.10.12. 16:11:16

@Ordnassac:

Értem. Mik vannak!
És később mik lesznek! Amikor fideszes harcol fideszes ellen.:-)))

Lesznek itt még véres harcok.

Szimba 2010.10.12. 16:12:15

@Ordnassac:

A ZÉK-től ki került be?

Ordnassac 2010.10.12. 16:12:27

@Ordnassac: persze még felmerülhet az is, hogy Papcsák egy "Anyátok!" felkiáltás mellett nem jelöl senkit vagy valakit, akire nem számít senki.

Ordnassac 2010.10.12. 16:14:18

@Szimba: miután Janicsák István nem ült be az önkormányzatba, így a második helyen lévő Tamás László került be, aki 2002 óta önkormányzati képviselő (először MSZP-s, majd MSZDP-s színekben), bár ő a helyi szocikkal nincs már jóban.

radala 2010.10.12. 16:14:38

@manyike: Azért ez is meglehetős lesüllyedés a HVG részéről, ha a neszórakozzviktor blogot kell idéznie merítésként. Ez megerősít abban, hogy csak az olyan sznobok, mint én problémáznak az előzetes parlamenti bejelentésén.
Nem szeretném OV-t védeni, de azt hiszem Kolontáron az ember radikalizálódik:-)
Mondjuk meglepne, ha 90 % alatt lenne az inézkedésekkel szimpatizálók aránya, de az viszont tuti, hogy az elégedetlen 10 % az mind a fórumokon osztja az észt.

radala 2010.10.12. 16:17:29

@Szimba: Azért még ott van Szeged ott még lehet szocikkal harcolni. El is kezdték. Mondjuk én támogatok mindent a világon, ami rossz Botkának, de tartok tőle, hogy igaz az, hogy nehéz ellene harcolni és Szeged ellen meg nem.

lüke 2010.10.12. 16:17:51

@manyike:
s a banánköztársaság az alkotmányos szerencsére
Baby Doc, Dada
hvg.hu/Tudomany/20101011_szovjetunio_timfold_bauxit_magyar

lüke 2010.10.12. 16:19:42

@radala:
ez a szellemi szinvonal, ide jutottunk
mióta a Wenckheim, a sörös, palotája Szabó Ervin könyvtár

lüke 2010.10.12. 16:20:37

@Ordnassac:
ez nagy szerencse, hogy mindenki mindenki ellen van
mert igy soha nem jutunk dülöre:)

Szimba 2010.10.12. 16:21:03

@radala:

Botkának mi a hibája? Nem ismerem, csak a tévében láttam. Az orcája ellenszenves, de az azért külsőség, meg izlés kérdése.

kodó tamás 2010.10.12. 16:22:21

@Ordnassac: :)
eltaláltuk akkor a rozgonyi-ferdinandy párost:)
ez nekem elég jo:)

lüke 2010.10.12. 16:24:43

@Szimba:
fokozatok vannak, Pintér csak fürdöt javasolt:)

kodó tamás 2010.10.12. 16:28:50

Makovecz úr! gratulálunk a tisztességes versenyben elnyert címhez! Az udvari építésznek.

Külön pontokat jelenthetett a tartozásokkal felszámolt makona (volt sok köztartozás is, és munkavállalói, alvállalkozói)

"A lakópark Devecser határában, a Leier téglagyárával szemben épül fel. Kedd délután érkeznek a helyszínre a kormány által megbízott tervezők, Makovecz Imre irodájának munkatársa"

www.fn.hu/belfold/20101012/iszapomles_makovecz_epiti_devecseri/

radala 2010.10.12. 16:29:56

@Szimba: Semmi bajom vele csak a feje meg a felesége feje, meg az, hogy 21 éves szolnoki ifjúként lett Szeged képviselöje, meg, hogy egyszerre lett a szolnoki polgármeter anyjával szegedi polgármester. Ez szerintem tök elég, ha figyelembe vesszük, hogy 2002-ben egy Független Professzorok Batthányi Köre jelölte 9 gyerekes rómaijogi tanszékvezetöt nyomott le, akkor már ez kicsit több is az elégnél. Ha megnézed ezt a képet, akkor meg az már a soknál is több.
m.blog.hu/va/vastagbor/image/2010/01/botka.jpg
Semmi baj nincs vele amúgy, engem nem érdekelnek a tények:-) (de nincsenek is mellette szóló tények. Meg kell nézni az Anna-kutat, az pont olyanra sikerült, mint amilyen izlése ennek a pöcsnek van. Nem látom én Szegeden a nagy nagy fejlődést, pedig szeretném jó áron eladni a házunkat, úgyhogy elvileg fűződik érdekem BL szeretetéhez, de nem megy.:-)

kodó tamás 2010.10.12. 16:30:22

@Ordnassac: az értelmiség megkapja a plecsnit, a nép nem eszik se narancsot se citromot, mi tudjuk hogy mi történt valójában, az imperialistákat meg jol megvertük...

laji 2010.10.12. 16:30:36

Látom borzasztóan nehéz egyeseknek elviselni, ha OV valamit nagyon jól csinál... A demokrácia a nép uralma, ha jól tudom, és már más is említette, hogy az emberek (de a parlament is) 90%-ban azt akarta, hogy az állam azonnal tegye rá kezét a cégre, amit horn gyuszi bácsi 10 milkóért odaajándékozott NEM a népnek... Most végre érvényesült a demokrácia, 95-ben viszont nem...

Másik, hogy a népszava (!) itt sajnálkozik, hogy 3 meg nem nevezett bank le akar lépni. Ez meg a kapitalizmus! Mindenhol vannak adók, hol magasabb, hol kisebb. Ha valaki nem találja magát versenyképesnek, akkor szabadon kivonulhat a piacról (remélem az Erste lesz az első, akinek a hátát látom már csak). Talán nem kellett volna extraprofitot realizálni eddig, devizahitel-árfolyamot (amit a bank lefedez) áthárítani az ügyfelekre, több napig utalgatni, ülni a pénzen, egyoldalúan szerződéseket módosítani, stb. Kapják be, és ez is a démosz kívánsága!!!

radala 2010.10.12. 16:31:52

@kodó tamás: Igazad van. Egy baj van, ez is egy 90% által támogatott választás, nincs mit csinálni ellene:-)
De valóban igazad van amúgy, csak ugye a győztes nem kell, hogy magyarázkodjon.

laji 2010.10.12. 16:32:16

Na meg politikai (és nem üzleti) alapon eldönteni, hogy melyik országban adunk hitelt, mert az anyagbank kormánya ezt kívánja... Szóval húzzanak!

lüke 2010.10.12. 16:32:24

@kodó tamás:
nagyon helyes, legalább nem lopják el a téglát út közben:)
annyi a tégla:)

panelburzsuj 2010.10.12. 16:34:18

@Ordnassac:

"No hát te élsz?
Én nem: csak működöm ... "

Lokális finomságok: nem Szabó nyert, hanem a feljelentője (Naszvadi) és a leváltója (Patay) vesztett.

A Hírtévé hőséről úgy gondolkodnak itt, hogy derék dolog csapdába csalni egy gyanús városvezetőt, de botor dolog lenne a notórius feljelentgetőt és csapdaállítót tenni a leváltott helyébe. A provokatőr hasznossága elismert, de azt azért nem felejtették el a helyiek, hogy mindkét szivart elmarasztalta bíróság.

Patay meg simán csak kevés volt. Tavasszal még 4717 embert tudott meggyőzni arról, hogy érdemes az urnáig elcsoszogni és ikszet tenni a neve mellé (lett is belőle törvényhozó), most meg csak 2887 választót volt képes a ládáig elcsalni (nem is lett belőle meghosszabított polgi).

(Sőt: helyi képviselő se lett, mert amúgy a Fidesz mind a nyolc egyéni választókerületet besöpörte, így hiába volt Patay kompenzációs listavezető, ha nem lett a Fidesznek nemnyerő szavazata ...)

Szóval ügyesen összehozta Dombóvár: választott egy olyan polgit, akit a szintén általa választott testületi többség már rég rács mögött kívánna látni.

Hogy miféle toleranciabajnokság fog ebből kikeveredni, az még nem egészen világos.

radala 2010.10.12. 16:35:07

Kedves Török Gábor!
Nagyon fontos kérdésem van.
Igazolja-e egy politikus minden tettét (ha mondjuk a végén sem katasztrófát, sem diktatúrát nem csinál)
Ha folyamatosan bírja az emberek bizalmát.
Mert ahogy ez most kinéz OV 4 év múlva eléri a 3 milla szavazót:-)

Ordnassac 2010.10.12. 16:39:56

@radala: Balogh Elemér egyetemes jogtörténetet tanít, a PBK meg a jobbos profok egyesülete. ;-)

Balogh E. amúgy 2005 óta alkotmánybíró, hozzá voltam beosztva szakmai gyakorlaton.

kodó tamás 2010.10.12. 16:42:30

@radala: mire gondolsz? ezt nem értem. mi a 90% os választás?

radala 2010.10.12. 16:43:09

@Ordnassac: No de akkor sem egy kis pöcs szolnoki joghallgató:-)
Bocsánat...
Nem vagyok egy fokozat fetisiszta, de azért 9 gyerek, nagydoktor, szegedi, az veri nálam a szolnoki polgármester alig lediplomázott fiát.
De ez mind mindegy, a tény, hogy ronda elég ahhoz, hogy valakit utáljak:-)

ssi 2010.10.12. 16:43:48

@Szimba: az egyik tábor véleménye: ha szabálykövetést követelek, magam is azoknak megfelelően cselekedjek

múlt: ismertek voltak a szabályok, de nem tartották be, ill. nem megfelelőek voltak a szabályok (tragédia lett)

jelen: hirtelen bevezetett "szabályok" is és kemény hang (pl. letartoztatás és bejelentése), így főleg hangulatkeltés, pedig a teljes szabályosság nagyobb példamutatás s hitelesség lenne

jövő: szabályok folyamatos felülvizsgálata, állandó megismerhetősége, betartása és betartatása - példaország

mrs. white 2010.10.12. 16:43:59

Egy pár kérdés kínoz engem. Ha van valaki szakértő vagy halott róla hírt kérem válaszoljon.

A vörösiszappal az a baj hogy ha kiszárad akkor porlik. Ez ok. Ezért más országokban pl orosz tavakba öntik, japánba tengerbe amerikában pedig folyamatosan nedvesen tartják locsolással ami a legdrágább megoldás.

Miért kellett lúgos oldatnak lenni a tetején, ha máshol elvileg a sima víz és a tenger meg tó is megfelel?

Ha nedvesen tartásra a permetezés is megfelel, akkor itt kb 1 millió köbméter minek kellett a tetejére. Gondolom erre akár egy 5 centiméteres nedves, lúgos réteg is maximálisan megfelelt volna ami ha kifolyik mint lágy csermely csörgedezett volna a patakba.

Ha lúg szintén egy melléktermék akkor miért nem közömbösítették.

Azért az nem olyan mint a sugárzó anyag ami valahol a mélyben pár millió év alatt feleződik.

Ha a biztonságos feltételekhez nem kelet volna lúg és főleg nem ilyen mértékben, valamint egyes hrek szerint engedély nélkül épült a gát ráadásul rossz technikával, legalábbis a felső része, valamint a 90-es privatizációja során 10 millió forintért azért sikerült megvenni, hogy a környezeti károkat az új tulaj lásd Mal majd rendezi (és ezért nem 3 milliárd volt az ára).

Nos, mindezek figyelembe vételével valóban gondos gazdaként járt el a cégvezetés?

Ordnassac 2010.10.12. 16:50:30

@panelburzsuj: na igen, a kohabitáció egy kellemetlenebb formája van most nálatok...

panelburzsuj 2010.10.12. 16:53:07

@mrs. white:

Nagyon pontos kérdések, amit én azzal toldok itt meg újra meg újra, hogy ha kétszemélyes garázsboltok folyamatos közegészségügyi vegzálására van elegendő szufla az államgépezetben, akkor egy ekkora lúgtó - (meg a summogásra hajlamos kapitalisták...) - állandó szemmeltartartására és noszogatására miért nem volt elegendő szellemi/humán kapacitás?

laji 2010.10.12. 16:58:27

@panelburzsuj: azért, mert azok, akik eddig működtették az államgépezetet, korruptak voltak. Ezért küldték el őket a fenébe...

kodó tamás 2010.10.12. 16:58:56

@panelburzsuj: ez költöi kérdés ugye?

"kétszemélyes garázsboltok folyamatos közegészségügyi vegzálására van elegendő szufla az államgépezetben, akkor egy ekkora lúgtó - (meg a summogásra hajlamos kapitalisták...) - állandó szemmel tartartására és noszogatására miért nem volt elegendő szellemi/humán kapacitás?"

1. tényleg nincs mert a mindenben fel nem készülő lángos sütőt lehet basztatni, a gyáros pár ügyvédet ráállít és annyi.
tehát a kapitalistának ágyúi vannak
2. a hivatalban dolgozók nagy része (na jo csak 99%, a többi meg fluktuál) lusta képzetlen motiválatlan, agyatlan. ezért a hivatalt választotta... na jó még taxis vagy politikus lehetett volna
3. a hivatali alkalmazottak főnökük felől is várhatnak "támadást", azaz a nagyobb horderejű ügyekben "fentebb döntenek", vagyis minél nagyobb ügy annál feljebbi "haverok"

van még kérdés?

lüke 2010.10.12. 17:00:54

@panelburzsuj:
elegendő szellemi/humán kapacitás
hogyne lett volna, csak ma
pecunia (non olet) nak nevezik

kodó tamás 2010.10.12. 17:01:07

@laji: hihihihiiiiii
ezeknek a hatósági ügyeknek nagy része helyi...
pl az építésügy pont helyi önkormányzat...
azt tudod milyen váltás volt ott? fidesz-fidesz

mire gondolsz? milyen változás? hja a plakáton...

CSENDES 2010.10.12. 17:01:37

@radala: Nem bírom elolvasni, mert annyira hányingerem van. Főleg a 10 millió forint vásárlási érték miatt. Nézd már meg, hány milliárd garanciavállalási kötelezettsége van a cégnek a privatizációval kapcsolatosan. Azután számolj és dönt. Mennyibe is kerül a 10.000.000 Ft-os vételár.

kodó tamás 2010.10.12. 17:04:20

@lüke:

"Tízezreket bocsáthat el jövőre az állam. 5-10%-os leépítés a központi intézményeknél, 5%-os spórolás a dologi kiadásoknál, nem lesz jutalom, megvágják a cafetériát, így vehetnek ki 200-300 milliárdot az állami intézményrendszerből."

ez 100% biztos. enélkül biztos államcsőd jön.

az építésügyet (ép.hatóságok és főépítészi irodáK) látom ott a 2/3-adát lehet kirúgni (legalább!!!) és hatékonyabban lehet működtetni. de akár 80% is mehet...

kodó tamás 2010.10.12. 17:05:18

@Ordnassac:
nem tudod?
a frissen kinevezett média hatósági Kollarik Tamás (fidesz hisz mind az) az nem a zuglói?

pannonfunk 2010.10.12. 17:06:04

Hát, fiúk-lányok, én nem bírom követni ezt a pörgést itt. Dolgozik az ember 3-4 órácskát, hogy közben nem képes fél szemmel idenézni, és betoltok közel 200 kommentet. A facebook-os legördülő bigyó miatt meg kiakad a browserem (lefagy), ha az összes kommentet akarom látni. Úghogy ha valakivel folytatott diskurzusom elakadt, és nem válaszoltam, akkor ez ezért van... :S

laji 2010.10.12. 17:07:14

@kodó tamás: nem írtam le a változás szót... fentebb pont Te említetted, hogy a nagyobb ügyeket fentebb intézték. Gyurcsány pl. maga döntötte el, hogy a MAL nem kapitalista viszonyoknak megfelelően, azaz, nem piaci áron kap áramot. Biztos engedte volna, hogy egy helyi hivatal baszogassa...

lüke 2010.10.12. 17:07:24

@kodó tamás:
delta t,
már kommentáltam

kodó tamás 2010.10.12. 17:08:04

@pannonfunk: tegnap ugyanezt irtam.
hogy ez már egy cset. lassan vagy itt ül valaki egsésznap, vagy eluszott a témában.
már a radarnak (amit frissen ismertem meg simonmondjának hála) sem elég jo erre:)

Ordnassac 2010.10.12. 17:08:44

@kodó tamás: dehogynem. Gondolom a megfelelő pártszín mellett dokumentumfilmes múltja miatt került szóba...

cambridge.on 2010.10.12. 17:09:40

Kicsit off.
De,ha már szó esett a bankokról:Kitalicskázták a pénzt a külföldiek az országból
www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=139763&is=1
Szegény embert még a külföld is húzza.

kodó tamás 2010.10.12. 17:10:08

@laji: bocsánat, félreértettelek

"Ezért küldték el őket a fenébe"

ezt félre értettem.
azt hittem az államigazgatás TARVÁGÁSÁRA gondoltál.

kodó tamás 2010.10.12. 17:11:13

@Ordnassac: :) akkor kár hogy nincs médiumom:)
és akkor értem miért nem helyben van alpolgármesternek...
értem én:)

panelburzsuj 2010.10.12. 17:12:33

@laji:

Értem én: az egy hónapja nagy lármával székbe ültetetett középdunántúli főfelügyelőnek a gyurcsányista szemét eltakarítása közben nem volt kapacitása az iszaptároló alaposabb körülvizslatására, ezért gyorsan kijött a hivatalból a "minden oké" pecsét. Két hétre rá meg összedűlt a gát, és a "nem pontosan ismert" mennyiségű lötty elsodort pár embert meg házat.

kodó tamás 2010.10.12. 17:13:07

a csetet itt kell hagynom. titeket nem zavar a cset-kommentek előtt a blog? hm. elég lenne ha egy címet feldobna. bá. azt se.

akkor én egyelőre lépek...:)

mrs. white 2010.10.12. 17:21:11

@CSENDES: 10 milláért megvenni a jelek szerint jó üzlet volt. Ha jó üzletnek tekintem azt hogy 3 embernek összesen kb 60 milliárdos magánvagyona keletkezett. HA HIRTELEN JÓL SZÁMOLOM AKKOR EZ 600 SZOROS HASZON 15 ÉV ALATT.

A kockázat annyi volt, hogy legrosszabb esetben bukja a céget ami 3 milliárdot ért. Ez érzékeny veszteség de ha azt veszem hogy a vétel után ennyi összegezt már egy hét alatt akármilyen módszerrel kiszedhető akkor azért senki nem dől a kardjába. Gondolom a hitelt a rákóczi szövetkezet adta kedvezményes e hitelre a kedves és bátor vállalkozónak. Ja és a hírek szerint a befolyó haszonból kellett a kötelezettség vállalásaikat teljesíteni több évre elnyúlóan. Közte a környezetvédelem problematikáját is.

Szóval a semmiből meggazdagodni azért nem olyan borzasztó dolog.

Soha senki nem nyer egész életében. A tulajdonosoknak volt egy nagyon kedvező fiatalságukra középkorukra eső boldog életszakaszuk. Most jön egy rosszabb. Nagyon sokaknak ilyen sose adatik meg. Elégedettek lehetnek.

CSENDES 2010.10.12. 17:38:12

Hepci: rájöttem, honnan vetted a félmilliárdot a szállítóknál, Egy idióta cikk. Magad is láthattad, hogy a növekedés volt csupán 1milliárd 700 millió forint. Hát elnézésedet kérem, de nem egészen értem, hogy szakmai(nak látszó) cikkeket hogyan jelentethetnek meg bizonyos újságok.

kapusok 2010.10.12. 17:39:56

A hozzászólásokat olvasva - és belekalkulálva azt is, hogy itt még vissza szokták fogni az indulatokat - megállapíthatom: Magyarországon az emberek nagy része kizárólag a diktatúra gondolkodásmódját ismeri és fogadja el. Én csak egyet kérdezek: mi a fenének rendőrség, mi a fenének vizsgáló bizottság: ebben az országban már mindenki pontosan tudja, ki a hibás, talán akasztást is elrendelhetnénk. Kivizsgálás, tárgyalás, jogerős itélet nélkül. Mint a boszorkány pereknél. Hiszen OV megmondta a parlamentben mi az igazság. Lenne olyan hivatalban lévő rendőrségi vezető, aki más eredményre fog jutni?
Csak halkan jegyzem meg: az a tározó több évtizede létezik. Sőt nem is egy ilyen. Eddig még soha nem fordult elő ilyen tragédia. Ez nem véletlen. Például a rendkivűli sok esőzés. Persze ez nem mentesíti a szakembereket, akiknek ezt a tényezőt figyelembe kellett volna venniük .
Másrészt: azért lenne fontos a valódi okok feltárása és nem bűnbak keresés, mert kizárólag az biztosítaná , hogy mégegyszer ilyen ne fordulhasson elő.

CSENDES 2010.10.12. 17:44:04

@mrs. white: Nem egészen jól gondolod, de nem kezdem előrő elmagyarázni. Keresd meg a MAL Zrt 2009 évi beszámolójának kiegészítő mellékletét. Ha lusta vagy, Keresd meg hepcinek küldött linkemet. Lényeg. Nem 3 magánember a tulajdonosa a Mal Zrt-nek, hanem 3 jogi személy. A 3 magánszemélynek nem ebből a cégből van az X milliárdos vagyona, hanem több cégben való érdekeltségből. És akkor most számolj. 2009 évben 200 milliós garanciavállalási kötelezettsége a privatizálási ügyből. Szerinted 1995-ben mennyi volt a vállalás, hogy 10 millió legyen a ténylegesen kifizetett vételár?

CSENDES 2010.10.12. 17:56:16

@mrs. white: Most akkor ne szólj ahhoz, amiről szinte semmit nem tudsz. A MAL Zrt tulajdonosai jogi személyek (3 belföldi Kft). A Privatizációkor az ÁPV Zrt-vel a sok százmilliós garancia vállalási kötelezettsége lett a cégnek. 2009 évben ez 220 millió Ft volt. Hiszen OV a parlamentben megmondta mi az igazság? Te finoman fogalmazva is elfogult vagy. Ennyi nem pazarlok rád energiát. Legyen elég, hogy az új kormánybiztos senkit nem függeszt fel állásából (holott a katasztrófa okozói ők voltak, s ugyebár azokkal nem lehet újra indítani a működést, akik részt vettek a bűnben) Feléjük felügyelőket neveznek ki (mert ugye a munkát meg el kell végezni), hogy "korbáccsal álljanak" a bűnösök felett. Ja és persze kell az 1 millió munkahely. Micsoda okos ötlet a munkahelyteremtésre. Állami alkalmazottak tömegét rendeljük ki a magánszektor munkavállalói mellé. Hát tisztára hülyének néztek?

cambridge.on 2010.10.12. 18:06:16

@radala: Ne szaladj ennyire előre az időben!
Most még csak azt lehet tudni,hogy Orbán jó cirkusz igazgató.
Várd meg amíg a dolgos hétköznapok jönnek,amikor neki kell állni a gazdaság rendbe tételének.
Az lesz még csak az igazi cirkusz!
index.hu/gazdasag/magyar/2010/10/12/2011_a_kozszfera_waterloo-ja_lesz/

lüke 2010.10.12. 18:09:54

@cambridge.on:
hónap, hónap hirdeti ki a többit, akkor jön a fekete leves
de hát nem lesz ceruza,ténta , papir, radir etc:)
@CSENDES:
ez valami állami szex klub lesz ezzel a korbáccsal?

pannonfunk 2010.10.12. 18:16:15

@cambridge.on: Ezt eddig is lehetett tudni, csak az önkormányzati választás előtt ezt még bérgazdálkodásnak hívták. Márminthogy 5-10%-ot kell bérgazdálkodásban spórolni jövőre.

ubul2000 2010.10.12. 18:23:43

@kapusok: valamiről lemaradtam úgy látszik. A rendkívül sok esőtől a többi tározó is átszakadt? Vagy csak Ajka környékén volt nagy helyi esőzés?

nyünyüge 2010.10.12. 18:26:07

@CSENDES:
A cégben lévő vagyon és a magánvagyon közti különbséget nem igazán tudja értelmezni a magyar honpolgár.

Pedig nem kell vörösiszap vagy rossz gazdálkodás, hogy egy cégben levő vagyon nagyságrendekkel csökkenjen néhány hónapon belül (vagy megszaporodjék, ugyancsak normális működés mellett).

nyünyüge 2010.10.12. 18:31:15

A rendőrség azzal gyanúsítja Bakonyi Zoltánt, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. őrizetbe vett vezérigazgatóját, hogy katasztrófa esetére nem dolgozta ki a szükséges intézkedéseket, nem gondoskodott a védművek és a riasztórendszerek kialakításáról.

"A gyanúsított elmulasztotta a hasonló katasztrófa esetén a kármentesítéshez és az élet, testi épség, valamint a vagyon megóvásához szükséges intézkedések kidolgozását, védelmi rendszerek, a káresemény hatását csökkentő védművek és jelző-riasztórendszerek kialakítását"

CSENDES 2010.10.12. 18:36:30

@lüke: Na persze és a kormánybiztos lesz a domina, aki egyébként semmihez sem ért (ő a felelős), mert kell neki külön gazdasági, műszaki I tak dalse. Na ne már. forog a gyomrom. Búcsúzom.

mrs. white 2010.10.12. 18:37:23

@CSENDES: Valóban nem vagyok szakhatóság hogy értsek hozzá. Az inforádión például most azt mondták, hogy a környezetvédelmi szakhatóságnak nem volt feladata és apparátusa sem a gát szerkezeti állapotát vizsgálni. Ezt utóljára 2006 ban vizsgálták és akkor 5 évre 2011-ig. adták meg. Az évenkénti legalább egyszeri felülvizsgálat a tulajdonos kötelessége lett volna. Most keresik a jegyzőt hogy volt-e ilyen vizsgálat a tudomsásuk szerint. Ez mondjuk elég messze áll attól hogy monnyon le a fél éve kinevezett államtitkár mert Ő a bűnös mindenért. Persze még az is lehet, hogy hazudik az inforádió. A privatizációról pedig a startlapon hazudnak egy az aluminium ipar privatizációban részt vett személy könyvét felhasználva.

mrs. white 2010.10.12. 18:39:06

off Szalai megint lőtt egy gólt 1:0

nyünyüge 2010.10.12. 18:50:26

off
Help! Help, miért büntet bennünket ennyire a Sors :)??

Médiatanács, Szalai Annamária:

"....A testület ki volt téve különféle behatásoknak, akár a politikai, akár a média világának szereplői részéről. Azt gondolom, itt az ideje, hogy új fejezet kezdődjön az életünkben, és következetesen, kiszámíthatóan működjünk a jövőben" - fejtette ki az elnök. Azt is megjegyezte, ******a hagyományokat egyelőre ő képviseli****** , mivel ő az egyetlen tanácstag, aki az ORTT tagja is volt. "

Ordnassac 2010.10.12. 19:07:00

@nyünyüge: hogy is szokták mondani? Isten nem ver bottal. ;-)

pannonfunk 2010.10.12. 19:18:00

@mrs. white: Na, erre az infóra vadászom napok óta. Köszi!

Ordnassac 2010.10.12. 19:34:48

2:1-re megvertük a finneket! :-)X

lüke 2010.10.12. 19:39:55

@Balt:
csak így volt, a birkák örömére s az antibirkák szomorúságára:

zsülinek külön a pártatlan!
BBC
www.bbc.co.uk/search/hungary
www.liberation.fr/terre/06012506-les-boues-rouges-ca-ressemble-a-un-tchernobyl-chimique
a svájci liberálisok így látják, nekik nem ment az aluminium még az agyukra:
www.nzz.ch/nachrichten/international/ungarn_verschaerft_gesetzgebung_gegen_umweltsuender_1.7962235.html

pannonfunk 2010.10.12. 20:04:28

@Ordnassac: Wow!

A 6:0-ra ugye volt vicc, hogy a szovjetek sugárhajtásúak voltak, esetleg erre is faragjatok egy viccet. Csak hogy valami pozitív is legyen a vörösiszapból...

lüke 2010.10.12. 20:09:01

@pannonfunk:
nem lehet, az aluminiumtól csak alzheimeres leszel:)

discretio 2010.10.12. 20:19:16

Gondolom lotyaszáju Fleto olvasta ezt a postot, :) mert ma már azt nyilatkozta Nyíregyházán, hogy mégis jó, hogy a kormány beavatkozott a MAL ügyeibe. 36 órán belül kétszer fordította ellenkezőjére a véleményét.... Ha nincs Gyurcsány, nincs cirkusz, úgy vélem a párttársainak is elegük van már az ellentmondásaiból.

2010.10.12. 20:29:30

Hát nem olyan hülye ezek szerint egyik se,mint aminek látszanak...Orbánnak egyébként igaza van abban, ha az államnak kell helytállnia a károk miatt, akkor ez a tetves cég jobb, ha a kontrollja alá kerül és felügyelik őket. Mondjuk reméljük, nem a Zay Andrea alá, aki egy komplett őrült és semmihez se ért, max. a búbos bankákhoz, mert kb. annyi esze is van az összes diplomájával együtt. (Mondjuk a pasikat eszi, és úton útfélen erre büszke, szóval ha a Bakonyit rákapcsolják, háááááát.)

Szóval én jogászként tiszteletben tartom a magántulajdon szentségét, és ismerem a jogi utat, de kb. ahhoz még 2 kiöntés kell, ami totál deficitbe dönti a Zrt-t, azaz egy kanyi vasa se lesz arra, hogy 56 év múlva kártalanítsa azokat, akik beperlik, illetve rég a Kajmánon nyaralnak, míg ezek a szerencsétlenek beleőrülnek a bánatba.

Szóval OVnek azért kellett bejelentenie, mert nem neki jutott az egész eszébe és hát mégis övé a dicsőség...(Nagy Anna szóvivőnek egyébként annyi szerepe van, mint egy jól beidomított papagájnak, brav.)

Az, hogy a maszop nem szól be, ezen nem csodálkozom, nem is ők tematizálták az országot a fegyverbe/anarchiába/támadásba. Kultúrlény módjára viselkednek, mert ők csendesen akartak lopni...ami nooooooooooooormális, nemm hoznak bajt a fejükre...És: mire mennek vele, ha támadnak? Semmire. Ha eszük van, OVval megetetik azt amit főzött...max. a fűszerezésben segítenek...1-1,5 év sokan gyomorrontásban fognak szenvedni...

Hát röviden ennyi.

Ordnassac 2010.10.12. 20:31:14

@discretio: a kedvencem: Vitányi Iván és Molnár Csaba megszavazta a honvédelmi törvény módosítását, míg Gyurcsány ugye nem is szavazott. ;-)

2010.10.12. 20:33:52

@discretio: ez szomorú, hogy amerre fordul, úgy változik a véleménye...nem csodálkozom rajta, dilis feltó. Is.

2010.10.12. 20:35:22

@Ordnassac: azt mondták, amikor cikiztem Vitányival a maszopot, hogy az egyik legértelmesebb fickó...hát tényleg...vagy olyan öreg, hogy rossz gombot nyomott...:))

Ordnassac 2010.10.12. 20:43:38

@Letícia: olvasgattam tőle írásokat, tényleg nem hülye, csak szerintem Gyurcsányban olyasmit lát, ami nincs benne. Nem ő lenne az első ilyen.

CSENDES 2010.10.12. 20:54:13

@mrs. white: Hát akkor megosztom veled, hogy a szakhatóság minden évben rendes terv szerint kigyalogol a kisnyuszikhoz (ez vagyunk mi) és megfingat bennünket. Mi egy apró festékgyár vagyunk,, a MAl-hoz képest elenyésző hulladékkal. Ennek minden milliliterét ellenőrzik a keletkezéstől kezdve a megsemmisítéséig bezárólag. Továbbá ott "laholnak" a nyakunkon, hogy a 10 négyzetméter veszélyes hulladéktárolónak van-e egyébként kármentesítője - ez egy apró beton bemélyedés a térbetonon belül -, ami az esetleg kiszivárgó folyadékot felfogja (egyébként a nagy garral megjelentetett fényképeken) ezt a betonvályút láthatod nagyban az ajkai zagytározó körül, ahol az államtitkár úr által buzgároknak minősített, ám valójában a betonfalon átszivárgott létyó az ún kármentesítőben landolt. Tehát úgy gondolom, hogy igenis hazudik a szakhatóság, mikor azt állítja, hogy nem ér rá, s csak öt évente ellenőrzi a céget, holott a kishalakat minden évben legalább egyszer rendes szokás szerint, van amikor pedig rendkívüli ellenőrzést is tart (ilyen volt idén egy esetbe) Megjelent az éves ellenőrzésen,majd 2 hónappal később egy rendkívülin is. És bizony vastagon fog a cerkájuk.

panelburzsuj 2010.10.12. 20:56:57

@Letícia:

Van egy egy hülye szokásom: véleménymondás ELŐTT szoktam tájékozódni.

Például elolvastam a Gyurcsányt. Mit mond? Hogy Orbán a nagy megfelelési kényszer alatt nyögő parlamentből olyan furkósbotot csikart ki magának, amivel nem csak a magyar alumíniumot lehet ütni.

Hogy a lúgöntőket szorítani, a károsultakat meg menteni kell, azzal folyamatosan egyetért.

2010.10.12. 20:57:51

@Ordnassac: hivatalból is kell ezt mondania. Azonkívül nem túl objektív lehet, hisz nincs sok értelmes ott. Gyurcsánynak meg van igénye az agytornára, és tán ebben partnerek...

jjulie 2010.10.12. 21:03:32

@CSENDES:

ez a bauxitos cég az iszapömlés előtt is kb egy fabatkát ért

ma már sokkal kavesebbet mint egy fabatka

nagyot kaszál vele az orbánország

2010.10.12. 21:04:30

@panelburzsuj: értettem...sajnos/hál' Istennek/ nem olvasok gyurcsányt, és kösz, hogy idézed...és ha így van: mea culpa.

De az "öregecske feleségek" lecserélése, meg a "arab terroristák" a focipályán és stb,stb. miatt nem veszem komolyan bármit is mond, Nem komplett ős se nekem, és nem hiteles. Szóval jó, hogy lett helyette a Bajnai, aki meg nagyon komálok...

radala 2010.10.12. 21:06:33

@kodó tamás: A nép szerint Makovecz AZ építész.
@cambridge.on:Ezt már én is belinkeltem, szerintem ez a jó irány.Pont az ilyen intézkedésekhez kell gyűjteni a népszerűséget, hogy legyen miből leadni.

Más, eszembe jutott, hogy mekkora egy pöcs is vagyok én tulajdonképpen.Hogy lehetek akkora állat, hogy az empátiám egy darabkáját erre a tömeggyilkosra pazarlom, amikor mondjuk sajnálhatnám a valóban sajnálható Geréb Ágit is.No az az, ami fölháborító, nem az, hogy OV hol mit jelent be.

2010.10.12. 21:10:13

@radala: Geréb Ágit miért sajnálod?? És az áldozatait nem sajnálod?

lüke 2010.10.12. 21:13:49

@Letícia:
nincsenek áldozatai, orvos
az más müfaj , ahol áldozatokat mutatnak be,
a világon mindenütt szabad otthon szülni
Kuala Lumpurtól Vancouverig
a szakma ellenérdekelt az otthon szülés elveszi a kórházi hókusz pokuszoktól a lóvét, naná hogy egységesen szidják

pannonfunk 2010.10.12. 21:15:55

@lüke: Mer' az otthoni vajákosnőnek nem kell annyit perkálni, mint a szülész főorvosnak, mi? Aha, persze...

lüke 2010.10.12. 21:16:14

@jjulie:
igaz anno 10M 5 bp-igarzon lakás volt
most a kár ,amit a cég reálisnak tart,10M
egy bp-i garzon

jjulie 2010.10.12. 21:16:48

@lüke:

miért nem németül irt cikket linkelsz nékem, kedves blogfenntartó?

2010.10.12. 21:18:24

@lüke: azt nem, Az egy okos, higgadt, visszafogott és jól nevelt pasi. Volt gyerekszobája, és nem szobakonyha Pápán. Ez látszott is rajta.

Gerébhez: nem szeretem az olyan embereket, akik azért lesznek hősök, mert meglovagolnak egy divatot, és embereket öl meg. Nem tagadom, hogy a kórházi hókuszpókusz sok kritikával bír, de gyerekeket megnyomorítani, mert hősnek hiszi magát...felelőtlen ember és a nála szülők dettó.

CSENDES 2010.10.12. 21:18:28

index.hu/x.php?id=inxcl&url=http%3A%2F%2Findex.hu%2Fgazdasag%2Fmagyar%2F2010%2F10%2F12%2Freggel_ota_az_allam_iranyitja_a_malt%2F

Na itt a 19 tagú über vezetőség a Mal Zrt élén. Tanulmányozzátok, ki kicsoda. Vannak hírhedt nevek.

radala 2010.10.12. 21:20:36

@Letícia: Ezekre nem válaszolok, mert nagyon hamar elkezdenék kurvaanyádozni....
Aki ezt nem érti az nem is kommunista, hanem nem ember:-)

lüke 2010.10.12. 21:21:06

@pannonfunk:
biztos kell
minden estre Ny-Eu-ban a kórházban is a szülésznö vezeti a szülést, az orvos nem jön, ha nincs komplikáció
( ez a törvény)

lüke 2010.10.12. 21:22:49

@Letícia:
akié a válsztás azé a gyötrelem
(mondja a német)
a választás jogát mégsem lehet megtagadni

jjulie 2010.10.12. 21:23:48

@CSENDES:

mekkora mínuszra tette rá a kezét a magyar nemzeti ügyek kormánya?

lüke 2010.10.12. 21:24:52

@jjulie:
fr-t linkeltem , godolom áttérsz a franciára
azt meg az arabok beszélik:)
megj. nagy derültséget keltett a" te meg a mehemed "
mondásod:)

lüke 2010.10.12. 21:25:57

@Letícia:
azért még átvihette a cúg a lichthofon:)

CSENDES 2010.10.12. 21:27:47

@CSENDES: Most pedig beveszem a hányáscsillapítót, ami altat is, s lefekszem. Mára ez bőven ELÉG!!!!!!!
JJulie-nek üzenem, Hogy azért én szerettem volna egy ilyen fabatkát, aminek 2 év veszteséget követően, kötelezettségei határidőre történő teljesítése mellett maradt még 8 milliárd saját vagyona, és az állammal szemben 1.milliárd 500 millió követelése (tán ezért nem fizetett 3 éve semmit sem az adóhatóság felé?)

Adatok elérhetők az alábbi keresőkérdésre (google: kiegészítő melléklet a 2009 évi beszámolóhoz MAL Zrt) Na jóccakát.

Ordnassac 2010.10.12. 21:27:59

@radala: ha már szóba került. Mi lett volna, ha Geréb Ágnes a nők otthonszüléssel kapcsolatos jogos igényét azzal segíti elő, hogy lobbizik azért, hogy végre meglegyen az a kormányrendelet az otthonszülésről (ugyanis ma az orvosilag ellenőrzött intézeten kívüli szülés területe gyakorlatilag szabályozatlan, ami szerintem alkotmányellenes), ahelyett, hogy a kockázatos módszereivel próbálkozik?

Halkan jelzem, szinte az összes komplikációs otthonszülésnél ott volt Geréb Ágnes, pedig szerintem nem ő az egyetlen orvos, aki ilyeneket végez.

2010.10.12. 21:28:17

@lüke: nem, végül is jogában áll mindenkinek hülyének lenni...a gyerek elvesztése, megnyomorítása nem az a kategória, ami a plazmatévé megvételéhez kell.

lüke 2010.10.12. 21:30:42

@Letícia:
ez ugyan úgy megtörténhet intézményben

2010.10.12. 21:30:59

@Ordnassac: nagyon egyetértek...ezzel a szakadár, önző módszerével annyit ártott az egész ügynek és gyűjtötte az egész ellen a fekete pontokat és az indokokat, hogy na, látjátok, ezért nem szabad!:)

2010.10.12. 21:32:48

@lüke: csak tudnak ott segíteni, ah baj van...

sárkányfő 2010.10.12. 21:35:16

a magyar ember képmutató hitvány kapzsi szar.

most hallom a híradóban, hogy a katasztrófa helyszínének környékén _felmentek_ az albérletárak, akár a duplájára is. miközben pár naiv segélyszervezet meg adakozó széplelkek dobják össze a támogatásokat, addig a helyi lakosok megérezték a pénz szagát. és lazán ráharaptak a biznicre. na ja, kínálat-kereslet, piaci viszonyok, ilyenek.
vajon akik most rászorulnak, másképp viselkednének, ha az ő házuk megúszta volna?

ez a hazám, magyarország.

tbb 2010.10.12. 21:36:39

@Letícia:

Egy politikusnak persze hogy a hülyékhez kell igazodnia. De egy szakembernek miért kéne?

lüke 2010.10.12. 21:39:43

@Letícia:
te is tudod, csak a klinikákon (s még egy-két kh-ban talán)van PIC- perinatális intenziv centrum-

tbb 2010.10.12. 21:40:26

@Ordnassac:

Már miért lenne alkotmányellenes?

radala 2010.10.12. 21:40:59

@Ordnassac: GÁ önveszélyes ez kétségtelen.Valóban felelőtlen, de magával szemben. Persze igazad van,de ő egy ilyen forradalmár, arról nem is beszélve,hogy a szabályozatlanság ellenére majd 20 éve mindenki nagy megelégedésére dolgozott.

6.Lenin 2010.10.12. 21:43:00

@lüke:

Ez 1 nagyon csúnya csúsztatás.

Az intézményben rendelkezésre áll minden lehetséges eszköz.

Otthon, a jószerencse.

Természetesen tragédia-1 gyermek elvesztése-, netán élete végéig nyomorékká tétele, szerintem ez nem "liberális" játékszer.

amennyiben az otthon szülésnél is biztosítani kell a biztonságos szülés lehetőségeit, a plusz kívánság plusz költségeit be kell hajtani.

Meg kell állapítani, mi jár alanyi (biztosított TB )jogon, a + meg perkálás kérdése.

Aztán aki akar szülhet a klotyón is, ha neki az tetszik.

2010.10.12. 21:43:08

@lüke: jól van...nem tudom, mert hál' Istennek nem voltam kórházban....:) Akkor is, ránézésre erre a nőre a lakásom takarítást nem bíznám rá, nem még a gyerekem megszületését...

lüke 2010.10.12. 21:46:17

@6.Lenin:
semmilyen csusztatás nincs:
az anyán tudnak,de a gyereken nem tudnak segíteni, mert
PIC nincs
azért is alakult egy inkubátoros mentöszolgálat gyermek
orvossal

radala 2010.10.12. 21:48:42

@Letícia: Szerintem nézd meg jobban. Én még nem találkoztam senkivel, aki nem szerette volna, ha ismerte.

lüke 2010.10.12. 21:50:08

@6.Lenin:
a szakmai tudás nem politika függö
1986-ban a holland eü. min. meghivásán voltam
ott akkor a kör orvos látta el a szülést otthon, s gondozta
a terhest is
ez nem liberalizmus,hanem ilyenek a szakmai feltételek
s ennek az orvosnak 70%-a betegeinek biztosított volt és 30% privát, aki fizetett a szülésért pl.

cambridge.on 2010.10.12. 21:53:18

@Letícia: Szerinted ez jobb?
jogtalanul.blog.hu/2010/10/11/ha_van_penz_lesz_baba_ha_nincs_penz_nem_lesz_baba

Sajnos pénz csinálásnak tekintik a szülést egyes orvosok.
Szabályozás nem várható, nem engedi az orvos lobbi.
Ahogy vissza lépnek a patika lileráció tekintetében is.
Milyen dolog,hogy a patikus nem kap minden szem fájdalomcsillapító után százalékot?

lüke 2010.10.12. 21:55:01

@lüke:
22 van Magyarországon

Ordnassac 2010.10.12. 21:57:35

@tbb: hogy nincs szabályozva az orvosilag ellenőrzött otthonszülés intézménye?

Egyrészt: sérti az anya önrendelkezési jogát, hiszen ténylegesen nem választhatja ezt a szülési formát (még ha hivatalosan megtehetné) és így minden nem vészhelyzetes otthonszülés törvényellenes.

Másrészt sérti a jogbiztonságot is, mivel egy ilyen nagyon fontos és szabályozást igénylő helyzetben (hiszen magzatvédelemmel, illetve a megszületés után a gyermekvédelemmel, illetve az élethez való joggal kapcsolatos helyzetről van szó) nem nyújt sem a szülőnek, sem az orvosnak, sem az eü-i szakdolgozónak eligazítást. Arról nem is szólva, hogy az anya választhat a szülési forma között, de a szakdolgozóknál pl. már tiltja (lásd Geréb Ágnes, aki jelzem, a szememben nem hős).

A magzat- és gyermekvédelemmel kapcsolatban pedig az államnak ún. "intézményvédelmi kötelezettsége" van (az intézmény itt most a gyermek élethez való jogát), ez azt jelenti, hogy az államnak kötelessége ezt a jogot biztosítani, illetve védelemben részesíteni. Egy ilyen fontos élethelyzetben pedig nem teszi, sőt, hiányos a szabályozás, ami pedig van, az meg teljesen ellentmondásos.

cambridge.on 2010.10.12. 21:57:51

@ó jaj: Gondolom csak azért, mert így többet tudnak felajánlania rászorulóknak.

2010.10.12. 21:58:22

@radala: erre mit mondjak...én a gyerekemet jobban szeretném nála. Főleg ha komplikáció nélkül megússza. Kíváncsi vagyok, a bajba jutott szülők is szeretik...

Sajnálom, de nem szimpi, sosem volt az és szerintem a Jeanne d'Arcok ideje lejárt, főleg az orvoslásban.

@cambridge.on: így van...de azért vannak normális orvosok.

lüke 2010.10.12. 21:59:22

@cambridge.on:
szuleszet.drrose.hu/
nézd meg az árakat
egy magyar menö szülész többet keres, mint egy am. kardiológus-akik a legjobban keresök-

2010.10.12. 21:59:43

@Ordnassac: ez de szép...grat!:)

Ordnassac 2010.10.12. 21:59:56

@radala: hááát, eddig szinte az összes ilyen nagy perben (+ komplikációs esetben) benne vala Geréb Ágnes, szóval ez a nagy megelégedettség szerintem nem teljesen stimmel.

sárkányfő 2010.10.12. 22:04:50

Rá kellett döbennem milyen naiv is vagyok. További szégyen, hogy nem magamtól jöttem rá, hanem egy vérjobbos elvtárs őszinte beszéde nyitotta fel a szememet egy másik fórumon.
Pedig milyen cinikusnak hiszem magam :)

Ha politikus szól, fel se merül bennem, hogy igazat mondana, de valamiért én ostoba feltételezem, hogy aki a neten személyesen, időt-energiát nem sajnálva érvel meg vitázik, az nem feltétlenül kémutató hazug színjátékot űz.

Aztán valaki őszinteségi rohamában beírta, hogy igazából tök mindegy bűnös-e a MAL, meg hogy csúfot űzünk-e a jogrendszerből és hasonlók. A lényeg, hogy lakat alatt van egy olyan ember, akit mindjárt három ősbűn is terhel:
- balos
- gazdag
- privatizációban szerezte cégét, a szemét disznó
és az ilyet ha lecsukják, az örömünnep.

ja vagy úgy. ezt persze én is tudhattam volna magamtól is, ezek örök toposzok, régóta hisztérizálják már ezekkel a zembereket, de valahogy mégsem vitt rá a lélek hogy feltételezzem másokról, hogy ilyen extrém képmutatással a saját gyűlöletük pecsenyéjét sütögetik a tragédia áldozatainak tüzénél.

így már érthető milyen agresszivitással ugornak egyesek azoknak, akik jogállamot, ártatlanság vélelmét, meg valami komolyan vehető bizonyítékot várnak. a szemetek, mentik a komcsi gazembert!

és így már érthető az is, miért nem érdekel egy csomó embert picit sem hogy szar talajra épült, meg hogy esetleg terheli felelősség a tároló építésének engedélyezőjét. ugyan már. a tragédia úgyis csak ürügy, ne térjünk el a tárgytól, a lényeg hogy rács mögé kerüljön az ellen.

akinek nem inge...

aszekelyek 2010.10.12. 22:05:17

A hölgy el is volt tiltva,.... ami már nem szimpátia kérdése.Mellesleg mondják, nagyon szuggesztíven adta elő magát. Tudta, hogy szerezze meg a kliensei bizalmát. Vannak, akik jó alanyok és vannak, akik nem. Nekem a gyerek biztonsága az első, nem a kedves szülők hóbortja. Amennyiben arra mód van, akkor műtő és személyzet legyen kéznél, meg inkubátor, meg újraélesztéshez az eszközök. Felelős döntés ez a gyermek érdekében. Nem tudom tisztelni azt a szülőt, aki ezt merészeli kockáztatni. Unokámat is császárral segítették a világra, mert zűr lehetett volna vele, ha nincs azonnal orvosi beavatkozás. Villámgyors. Mire idegeskedtek volna, már meg is volt a baba....sec perc. Teljesen egészségesen. ezt csak ostobák és felelőtlenek utasítják el.

6.Lenin 2010.10.12. 22:06:32

@lüke:

Esmét csúsztatás.

Természetesen tragédia, hiba, bárhol előfordulhat,de azért találták fel a kórházakat, azért küzdöttek az emberek, hogy amennyiben veszélybe kerül az egészség (élet), legyen 1 hely ahol koncentráltan előfordul minden (szakember, eszköz) a beavatkozáshoz.

Amennyiben ezt 1 sámántanyán óhajtja valaki, rendben, de közben 1 kórházban (a legközelebb lévőben)Embereket ,eszközöket kell készenlétben tartani, elvonva a lehetőséget másoktól, akkor ennek a költségeit be kell vasalni!

Minden felnőtt állampolgáron (szavazóképes)állampolgáron bevasalnám a plusz költséget, ami a túlzott alkoholfogyasztás, füvezés, dohányzás okoz néki.
Miért másoknak kell fizetni az ilyen agyament hobbikért?

Igyon, füvezzen, szüljön a klotyón, de akkor vagy fizesse meg, vagy vállalja a teljes felelősséget, forduljon fel.

Aki tudatosan kockáztat, nem tartja be az előírásokat, nem fizet biztosítást, úgy ad kölcsönt, hogy tudja csőd lesz a vége, az bukjon bele, csukják le, húzzák karóba.

Egyedi eseteken bizonygatni valamit, nem elegáns.

cambridge.on 2010.10.12. 22:07:54

@lüke: Érdekes lenne tudni,hány otthonszülésnél segédkezett.De a normál lefutású szülésekben semmi szenzáció sincs.
Mint ahogy nem volt a tározó sem érdekes,addig míg ki nem szakadt,tragédiát előidézve.
Láttad ezeket a képeket?
kiforditott.blog.hu/2010/10/12/az_iszapkatasztrofa_az_urbol?token=28991975b71018397cdcedcfd963d704

sárkányfő 2010.10.12. 22:09:46

@Ordnassac: ebben a Geréb Ágneses ügyben nem akarok állást foglalni, de azt megjegyzem, hogy annak a nőnek a szeme se áll jól. Bár a dokik is bőven megérik a pénzüket. Valszeg a pénz miatt megy itt is a hiszti, ez egy nagyon jó biznic.
emlékszem a patika-liberalizációnál is mekkora jajgatás volt, hogy ha nem egészségügyi végzettségű eladó adja el a c vitamint a benzinkúton akkor meghalnak majd az emberek... istenem a képmutatás a magyar ember létezési formája...
elnézést, mesze keveredtem a tárgytól :)

lüke 2010.10.12. 22:11:29

@Ordnassac:
maradjunk abban, ti a rossz oldalát látjátok
s vannak jó oldalai-nyilván nem lenne ilyen népszerü az otthon szülés- amit ti, jogászok nem láttok
de nem hiszem ,hogy más is csinálná, mert ha szuszpendálnak nem praktizálhatsz MO-n

aszekelyek 2010.10.12. 22:13:06

@panelburzsuj: No igen. Ki mire használja a parlamentjét furkósbotnak..... Fleto ugye a teljesen elutasított reformjai átverésére használta. Azt is mai napig fenntartja, folyamatosan,. hogy az milyen jó is nekünk....Ps. VAnnak ám, akiknek jót tettek azok a reformok. Csak az nem a démosz. Puszi fletokám... kéne az a furkósbot megest, ugye? A hüllye Orbánraszavazókat megint jól betámadni..., vipera, miegymás... Megértem, hogy a bot másik végén nem annyira érzi jól magát.......

radala 2010.10.12. 22:13:21

@ó jaj: Homlokegyenest ellenkezik a patikaliberalizáció és ez.A patikaliberalizáció célja az volt, hogy Mo-t még ezen a fronton is gyarmatosítják.
Itt GÁ azért harcol, amit mond. Az ellenfelei tán valóban a pénzüket féltik, de még inkább a kényelmüket.

lüke 2010.10.12. 22:14:48

@6.Lenin:
mi a csusztatás?
se sámántanya, se drog,se egyedi esetet nem
irtam le,
egyedi eset a Geréb esete

sárkányfő 2010.10.12. 22:17:17

@radala: gyarmatosítsák, ja persze... a gaz kapitalisták, ugye?
jobb ha tőlem tudod, a magyar konkurenciát is ugyanúgy utálják... ne hagyd magad hülyíteni, a nemzeti szlogen csak álca a pénzért való hajszában.

amúgy ha figyeltél volna: a képmutatás kapcsán vontam párhuzamot. mindenki mond mindent, de valójában a pénz körül lihegnek itt is, ott is.

aszekelyek 2010.10.12. 22:20:36

@cambridge.on: a szegény bankok, olvastam népszavában , három besértődött, el is megy....:) Tisztul a piac. Valakihez csak került az a része, az államadósságnak. @ó jaj: Nem magyarspecifikus:) ne magyarozzál megint, mer uncsi...Képmutatás létezik világszerte. A gyógyszer lobby pedig erősebb, mint a fegyver lobby, szintén világszerte.

Ordnassac 2010.10.12. 22:20:58

@lüke: mi a jó az otthonszülés szabályozatlanságában, sőt, a létező szabályozás ellentmondásosságában? Éppen EZ akadályozza a tervezett, orvos által ellenőrzött otthonszülést és sérti mind az anya jogát, mint az orvosok jogbiztonságát.

Ismétlem, NEM betiltani akarom (az baromság lenne), csak legyenek keretek, ami alatt végezhető, biztosítva az anya, az orvos és a szakdolgozó jogait, elkerülve azt a helyzetet, ami most van, hogy gyakorlatilag tiltott dolog.

Sajnos az az érzésem, hogy te egy szót sem értettél abból, amit mondtam és ez elkeserít...

radala 2010.10.12. 22:23:04

@ó jaj: Azt hiszem Ausztriában is csak gyógyszerésznek lehet patikája. De majd lüke megmondja.

6.Lenin 2010.10.12. 22:23:19

@radala:

"Itt GÁ azért harcol, amit mond. Az ellenfelei tán valóban a pénzüket féltik, de még inkább a kényelmüket. "

Ahol harc van, ott áldozatok is lesznek.
Szerencsére ezek mindig mások.
Mások gyermekei lesznek 1 életre nyomorékok, mások vesztik el anyjukat, feleségüket.

És ez így van jól(?). Ez a lehetséges legjobb módszer?

lüke 2010.10.12. 22:24:11

@cambridge.on:
most igen:)
@6.Lenin:
en.wikipedia.org/wiki/Home_birth
azért ,mert van egy Gerébünk nagy sajtóval , nem kell rossznak titulálni mások munkáját

jjulie 2010.10.12. 22:25:21

@Ordnassac:

nemsokára megoldódik ez a probléma

már most is alig van aki gyereket vállalna.........

Ordnassac 2010.10.12. 22:29:32

tasz.hu/files/tasz/imce/AB_otthonszules_anonim.pdf

Ajánlott olvasmány, (nem jogtudományi) szakirodalommal és WHO-anyagokkal is ellátva.

Kb. az én felfogásom is hasonló ebben a kérdésben.

jjulie 2010.10.12. 22:31:00

@radala:

és aki jó kereskedő, van befektetendő tőkéje, nem nyithat patikát gyógyszerész üzletvezetővel és alkalmazottakkal?

így értetted?

lüke 2010.10.12. 22:34:26

@Ordnassac:

hogy miért nincs szabályozva?
mert intézmény centrikus a magyar eü, és a Ratkó törvények szerint nem lehet ezen kivül szülni
a szakmai részét:
az indikációt,,mikor kell kórházba küldeni- ahol PIC !!!
van- a szülönöt az jól leirható
ezt nem akarják megfogalmazni, a szakmai elit
anyagilag ellenérdekelt, és fél a felelösségtöl, pont egy két ilyen eset kapcsán
( és vsz. más a gyermekvédelmi törvény is
MO-n)

2010.10.12. 22:35:03

@Ordnassac: így van...kétes hírű...rossz hírű vajákos asszonyok szintjén van...

@aszekelyek: @6.Lenin: @ó jaj: nagyon egyetértek...

radala 2010.10.12. 22:36:48

@6.Lenin: Nem akarom fölidegesíteni magamat,inkább nem válaszolok.Azt gondolom nagyon rosszul vagy informálva.
@jjulie: Nem tudom, láncok nincsenek az tuti. De még ez sem tuti:-)
Lüke nyilván tudja.

lüke 2010.10.12. 22:37:36

@Ordnassac:
ezt majd holnap, most megyek
@jjulie:
ez igaz
de itt a másik oldala is, öreg nök(35+)! szülnek, ettöl jó sokba fog kerülni

Ordnassac 2010.10.12. 22:39:22

@lüke: Székely Tamás idején volt több rendelettervezet is, amit végül visszavontak átdolgozás miatt, csak közben jött a kormányváltás.

Szócska Miklós egy LMP-s képviselő ezzel kapcsolatos kérdésére is azt mondta, hogy készül egy tervezet, aminek kidolgozásába a szakmai szervezeteket és érdekképviseleteket (pl. a GÁ mellett tüntetőket) is be akarja vonni. Aztán fene tudja, hogy mi lesz ennek a vége.

jjulie 2010.10.12. 22:39:56

@lüke:

körülöttem a fiatal hímek sem nagyon vállalkozókedvűek ezügyben

jjulie 2010.10.12. 22:42:52

@Ordnassac:

és mit szólsz azokhoz a jogászokhoz akik a te iskoládban tanítanak, mit műveltek választotbíróság címén a betonelemes telekügyben?

ők megússzák ezt csak úgy presztizs és anyagi veszteség nélkül?

lüke 2010.10.12. 22:42:57

@jjulie:
nekem két héten belül jön a harmadik unokám,
@Ordnassac:
nem is tudtam, hogy nem tilos!
SzT kollegám volt a Vas u. -ban,képzett pasas
jó éjt

lüke 2010.10.12. 22:44:12

@Ordnassac:
csak te!
nem válaszoltál> OV ott volt-e a meccsen, ha nem, akkor érvényes a 2:1?

Ordnassac 2010.10.12. 22:44:26

@jjulie: miről is van most szó? Tudsz adni egy linket?

Ordnassac 2010.10.12. 22:45:18

@lüke: nem tudom, hogy ott volt-e, az Indexen figyeltem a meccset. :-)

6.Lenin 2010.10.12. 22:46:27

@lüke:

Szerintem kicsit félre ment itt a vita.

Gondolom tisztázni kellene, "otthon szülés" itt azt jelenti, nem 1 tanyán, 1 kis szabolcsi faluban, hanem 1 sámántanyán sámánok közt.
Amennyiben az utóbbi. Rendben, legyen joga az anyának ezt választani.
DE!
A sámántanya biztosítsa azokat a feltételeket, ami a biztonságos szüléshez kell. Minden felelősség legyen a sámántanya tulajdonosáé.
A költségek 1 részét fizesse a TB, a pluszt a szülők.
Az anya is vállalja a kockázatot.

Senki munkáját nem kritizáltam. A nem egyenlő feltételeket kritizáltam és ebből adódó plusz költségek viselését kritizáltam.

Az nem megy(mehet) tovább, én szórakozom és te fizetsz.
Követelek, emberi jogokra hivatkozva, plusz jogokat, de a költségeket másra hárítom.

Én legyek milliárdos, de az általam okozott kárt más fizesse.
stb.

Harcoljon GA az otthonszülés jogáért, de ne gyerekek élete árán. Feküdjön ő a vonat elé, ne másokat küldjön.

lüke 2010.10.12. 22:49:16

@6.Lenin:
harcoljon!
belgyógyász vagyok,nekem az" egy szerv medicina"- szülészet, urológia, - nem fekszik

Ordnassac 2010.10.12. 22:54:28

@jjulie: jaaaa, a BVM vs. Global Center ügy!

Na, az egy baromi nehéz ügy, nagy anyaggal, amiből semmit sem láttam és ki tudja, hogy mennyi részletet hagytak ki a híradások során, így (bár elhárításnak tűnhet) nem érzem magam kompetensnek ebben a kérdésben. Másrészt ez a jogterület nem áll közel hozzám.

Mindenesetre sok kérdést felvet az ügy, az kétségtelen.

jjulie 2010.10.12. 22:54:30

@lüke:

már csak gyógyszerész fektethet a patika bizniszbe?

panelburzsuj 2010.10.12. 22:57:23

@aszekelyek:

Néha az az érzésem támad, hogy Gyurcsány akkor cseszne ki messze a leghatásosabban a teljes magyar jobboldallal, ha évekre szó nélkül eltűnne Brazíliába, vagy bárhová, és az asztalfiókjának irkálná a kibaszott jó könyveket a baloldalról. Egy szempilantás alatt oda lenne a hosszú évek fáradságos marketingmunkájával fölépített első számú közellenség, a pénzért és zsigerből újságírók végső és mindent űberelő érve, és lehetne előlről, nulláról kezdeni a mumuskeresést ...

Ennél szebb már csak az a lenne, ha Orbánt is magával vinné.

aszekelyek 2010.10.12. 22:57:40

@lüke: HA lehetne, nyilván nem állna nevezett banya folyvást bíróság előtt. Ami azt illeti ő se pro bono kuruzsol. Anyagilag tehát neki is meg kell érje. Van neki becsületes munkája esetleg? Ménem ott működik? Annyi gyerek nem születik, hogy beleférjen, mint Kínában a veszteség. Az nem tudom kinek baj, ha egy jól dolgozó orvos, honort kap a munkájáért. TAlán az szdsz utálkozott rajta? asszem... Ők nem is kaptak honort....) a vas u,-i jó kórház volt. ott szültem kétszer. Férjem vakbelét is ott operálták ki sikerrel. Kár, hogy szőllősinének annyira teccett.... :) Most is az ottaniak magánrendelőjébe járok. Azóta is. A nőgyógyás nem alsónemű, hogy cserégesse az ember szorgosan. Hágnes valami barom törvényt is hozott, hogy ha lejár a munkaideje a fogadott orvosnak, nem is mehet be a betegéhez szülni, hanem aki épp ott van, vadidegen,... vezesse le. Nem nagyon volt népszerű ezzel. Anyám RAtkó korban volt fiatal asszony. Azt mondta, kb őt utálták ennyire a nők.....Pedig akkor szó se volt választott orvosról.....Rendes orvosokról volt szó. Penicillin meg aranyért volt.....

Ordnassac 2010.10.12. 22:57:43

@Ordnassac: @jjulie: hogy valami érdemit is mondjak: a vb összeállítása tényleg elég furcsára sikeredett, de ismerve a háromból két tanárt, meg az egyetemi légkört, tanszékeken belül is lehetnek olyanok, akik rühellik egymást.

Mindenesetre ebben a tekintetben egyetértek az LB-vel, ezt a vb-t nem így kellett volna összeállítani.

Az külön pikáns, amit Czugler mondott a végén (átadták a követelést egy kft-nek).

jjulie 2010.10.12. 22:57:48

@Ordnassac:

pl azt, hogy nagy szemétséget jogászokra kell bízni, és akkor nem lesz baja a nagy szemétség kitalálójának

na meg a szemétséget elvégző jogászoknak

na itt állnak vesztésre az iszapterítők - egyenlőre

Ordnassac 2010.10.12. 22:59:55

@jjulie: egyelőre, n nélkül. ;-) A többit olvasd 22:57-es reakciómban.

2010.10.12. 23:00:08

@aszekelyek: na, sosem hittem volna, hogy egyetértek veled!:)

6.Lenin 2010.10.12. 23:00:35

@radala:

Nyugodtan írd meg, mit látok rosszul.

5 szülést izgultam végig. Szerencsére előre fel voltak készülve minden eshetőségre, voltak kisebb problémák.

Így van két egészséges gyermekem, él az anyjuk is, és 3 unokával játszhatom. A 3. három hete született, szép és egészséges kislány és már mosolyog is a nagypapira. Mindhárom esetben szükség volt gyors orvosi döntésre és sikerült is minden esetben, minden probléma nélkül.
Sajnos későn vállalták a lányaim a gyerekeket (33, 34).

cambridge.on 2010.10.12. 23:01:04

@radala: Kanadában lehet drogériában,és élelmiszerboltokban is vásárolni nem recept köteles gyógyszert.
Viszont alkoholt nem,amit a magyarok tartanak korlátlanul vásárolható gyógyszernek.
Kis mértékben gyógyszer,nagy mértékben orvosság.

Ordnassac 2010.10.12. 23:05:19

@jjulie: ami a követelésátadást illeti, felmerül a kérdés: mi a helyzet végül a jogutódlási kérdéssel? Másrészt, ebben az esetben lehet, hogy a BVM-nek érdemes lett volna, sőt, szerintem mindenképpen perbe kellett volna hívnia a Bright Side Kft-t.

Apró megjegyzés az Index-cikkel kapcsolatban: a három illető a polgári jogi tanszéken tanít, polgárjogi tanszék nincs, emellett a kettő nem ugyanaz.

aszekelyek 2010.10.12. 23:07:58

Érdekes, a szülészem urológus és onkológus szakvizsgával is bír. Harcolni azt lehet. Persze úgy, hogy mások -élethez való jogai ne sérüljenek. A magzaté pld. Úgy tudom senkit nem utasítanak el, akik befürödnek vele, hanem ellátják legjobb tudásuk szerint azok a csúnya szülészek a kórházban.Akik csak a zsebükre gondolnak egyesek szerint....A mentők élesztették újra legutóbbi picurt, a hírek szerint. Mindenki teszi a dolgát. A holisztikus gyógyászat mellett vagyok laikusként persze. Egy csöpp nyugalmam nem lenne ám a kezei között a kockázat miatt.

jjulie 2010.10.12. 23:10:18

@Ordnassac:

sok minden hamis, persze a megkezdett felszámolás nem, meg a válsztottbíróság okozta kár

perelhetők a kár megtérítése érdekében a választottbírák?

6.Lenin 2010.10.12. 23:12:43

@lüke:

Én nem ellened vagyok, nem GÁ ellen.

Én az ellen vagyok, hogy valakik önérdekből, mások életét, értékeit használják fel, minden felelősséget másra hárítva.

Harcoljon, de nem ezt tartom a jó módszernek. Ennyi a bajom.

sárkányfő 2010.10.12. 23:15:39

@radala: ezek szerint te nem követted azt a hisztit?
patikája itt is, most is, csak - legalább résztulajként - gyógyszerésznek lehet.
a patikaliberó nagyon lightos volt, vitamint, tapaszokat, ilyeneket lehet árulni, de ettől is hörgött a szakma, ami amúgy fialja a milliárdokat bőven. a jobberek persze elővették a mantrát, az erre betanított híveik önfeledten szajkózták vissza amit hallottak, ment a szokásos álszent cirkusz.

a gyógyszerész szakma legnagyobb bánatára azóta sem senki öngyilkos benzinkútnál vett sebtapasszal. azért a kommunizmus nagyja megmaradt a szektorban, no verseny, helyi monopóliumok, szóval jól elvannak.

sárkányfő 2010.10.12. 23:23:09

index.hu/gazdasag/magyar/2010/10/12/matolcsy_menesztett_a_koltsegvetes_valodi_urat/

ha valakinek tuti jól jött az iszap, az matolcsy volt. nagyon szar sajtója volt, és ami fontos, még jobbról is. az iszap esélyt adott neki rendezni a sorait. úgy látszik nem tudott élni vele.

persze régóta mondom, ha lehetetlen feladatot kap valaki, nem ő a hibás, ha elbukja.

aszekelyek 2010.10.12. 23:23:13

@panelburzsuj: VAlamiért mégsem teszi.... Nekem nem hiányozna. Elég sokan maradnának azért még rajta kívül, akik tevőlegesen . :D Részemről ha róla van szó , őt méltatom, ha másokról, akkor másokat. Érdemeik szerint. A Hiba, hogy ennyire el akarják adni..., túl kevés idő telt el. Mumus nincs, felelősök vannak. Szerintem. Fleto 5 évig felelős miniszterelnök volt. Mondom , felelős.Erről van szó.Orbánt most ne vigye. Rendet köll rakni ezen a szemétdombon. MAjd ha a mór megtette a kötelességét. persze lehet, hogy az a sürgős, azt megakadályozni. Mindketten tudjuk, hogy vannak, akik nem rendpártiak és rühellik a démoszt az akaratával együtt. HA épp nem őket akarja. @Letícia: pld van szép fehér cicám is, csak eddig titkoltam.) Miért ne érthetnénk egyet egyes dolgokban? Másokban meg nem. Két demokrata ezt simán abszolválja:D

aszekelyek 2010.10.12. 23:28:09

@ó jaj: Olvastam A tanítványa van a helyén. Big deal. Matolcsynak rossz volt a sajtója? Háát, azéárt maradt ebben az oszágban hivatalában sok mindenki, akinek rossz volt a sajtója éppen :D mindkét oldalon. A lehetetlen feladat pontosan mi is?

porfelhő 2010.10.12. 23:41:52

"Aki nem lép egyszerre" az lemarad, igy volt ez a multban is. Aki lépett egyszerre, az hozzájutott az állami vagyonhoz a "nagy" privatizáció idején. Ellenőrzi-e valaki, valakik, a hatóságok a többi privatizált vállalatot, vagy csak idő kérdése mikor lesz egy ujabb természeti katasztrófa.
"Bajban ismerszik meg" mennyire nem tudják, ill. nem akarják tudni az üzemeltetők milyen szabályok vonatkoznak rájuk. Hol volt a hatósági ellenőrzés, a katasztrófa tervek... Vagy úgy gondolták, hogy ezeknek a "vadkeleti módon privatizált" cégeknek, vállalatoknak nincs szükségük, területi ellenőrzésre, mentési tervekre, stb. elég ha a gátőr néz és nem lát.

tbb 2010.10.12. 23:44:50

@Ordnassac:

Nekem mindazokból amit leírtál, nem az jött át, hogy a szabályozatlanság a probléma, hanem hogy a rosszul szabályozottság.

6.Lenin 2010.10.12. 23:48:15

@panelburzsuj:

Helló öreg bolsi barátom, szomorúan konstatálom, nem használt az illegalitás, vagy hol is voltál eddig.
Talán a bal füled kissé más, de ebben tévedhetek is, olyan zavarosak az idők mostanság.

Pedig azóta 2x is jártam a zselici dombokon, gondoltam elfelezhettünk volna 1 lityi Zselic Vére nevezetű itókát.

Érdekes, borban szeretem a vöröset. Majd 1x, talán.

Jó éjt!
Mindenkinek.

bariga 2010.10.12. 23:52:24

A vadkeleti vadkapitalizmusból félúton vagyunk visszafelé a populista vadszocializmusba. Találhatnánk akár valami nevet is ennek a fura új filozófiának. Valahogy mi magyarok mindig olyan cikkcakkosan haladunk Mátyás király uralkodásának vége óta. Ez a kis hármat vissza, egyet előre nagyon sokba fog kerülni azt hiszem. Főleg azért nagyon káros, mert sok szerencsétlen ember elhiszi, hogy mindez őérte törnténik. A felbecsülhetetlen anyagi és gazdasági károk csak évek múlva fognak kiderülni.

porfelhő 2010.10.13. 00:18:03

Az átszakadt falú zagytározó "gazdája" minden kommunikációs hibát elkövetett. A jövőben tananyag lehet az iszapkommunikáció. "megismerszik", ehhez is egy súlyos természeti katasztrófa kellett és hogy a természetvédelemhez vezető ut nem a széles körü privatizáció, a nagy cégek egyre nagyobb kárt okoznak. /nem ismerik a szabályokat/.

Ordnassac 2010.10.13. 00:19:35

@tbb: a rosszul szabályozottság egy pontot érint, fő- és részletszabályok egyáltalán nincsenek, az egészségügyi törvényben felhatalmazást kapott a kormány, hogy alkosson rendeletet a tervezett intézeten kívüli szülés részletes szabályairól. Ilyen azóta sem készült, csak a tervezetig jutottak el, amit aztán vissza is vontak. Azóta semmi.

Jelenleg van egy Alkotmányból levezethető jog (anya önrendelkezési joga az emberi méltósághoz való jogból), ami szerepel az eütv-ben is, illetve egy tiltás a szakdolgozók felé. Magyarul: konkrét szabályok nincsenek és még az alapnál is ellentmondanak...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.13. 01:35:30

@CSENDES: és hol volt, Index? Nem emlékszem, csak a számra. Rettenetes baromságokat bírnak írni gyakorlatilag bárhol, csak a fene se képes minden adat ellenőrzésére oknyomozást végezni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.13. 01:47:38

@lüke: persze. A Bakonyi csövére meg rákapcsolják a Zay Andreát (zagyleszívó körfolyamat). Forrás: LetíciaPress

porfelhő 2010.10.13. 06:05:03

Tegnap az ÁNTSZ. ellenőrzést tartott a katasztrófa helyszinén, elll. többek között azokat a civileket, akik a katasztrófa elháritásban részt vevőknek főznek, kifogásolta a hideg- melegvizes mosogatást. Röhej. Nem tudom hány jegyzőkönyv lapulhat a szekrényben amit az érintet gyárban, vagy annak területén végzett ellenőrzésről készitettek. Lehet, hogy jártak ott többször, csak éppen a mérések maradtak el. minden rendben volt.

porfelhő 2010.10.13. 06:14:20

Tegnap késő délután az osztrák fővárosban a Greenpeace ismertette az ujabb vegyi elemzés eedményét az ajkai vörösiszapról. Kiadott közlemény szerint a kimutatott antimon,- nikkel-, és kodmium tartalma emberre, állatra, környezetre egyaránt veszélyes, a potenciális rákkeltő besorolásu antinomból a talajban a megengedhető érték háromszorosát mutatták ki.
Közleményében birálta a magyar hatóságokat, hogy "eddig semmilyen eredményt nem tetek közzé".

Igaz tettek nem tettek közzé adatokat a méreg már úgy is ott van a földben és a levegőben.

bierkamp 2010.10.13. 06:49:48

NEM ÉRT EGYET, MERT LÁTJA, HOGY BEINDULT A NEMZET LERABLÁSA TÖRVÉNYBE IKTATVA:

GYURCSÁNY:
gye azt mondtam, hogy a kormánynak igaza van. Ezt most is tartom. Orbán négy feladatról beszélt, azok szerintem rendben vannak (gyors kárelhárítás a tulajdonosokra terhelve annak költségét, az üzem újraindítása, meggátolni az újabb károkozást, megállapítani a felelősséget). Szerintem az is rendben van, hogy ebben a rendkívüli helyzetben hathatós állami beavatkozásra van szükség: az irányítás átvételére és a vagyonzárra. Szerintem ez is ok. Orbán beszéde nagyjából ezt tartalmazta, eltekintve attól az ízléstelen pillanattól, amikor a vezérigazgató őrizetbe vételéről beszélt. Az nem az ő dolga, de a lényegen ez nem változtat.
Itt tartottunk, amikor a blogot megírtam.

Ami ezután jött, azzal már súlyos gondok vannak. A vitában már a bosszú szaga terjengett. Már majdnem ítéletet is hirdetett a Fidesz frakció vezetője. Aztán megkaptuk a törvényjavaslatot. Na, ez aztán botrány.
A kormány arra kér felhatalmazást, hogy rendeletben(!) bármikor, bármit, bárkitől elvehessen és felelősség nélkül más vagyonával azt tegyen, amit akar. Ez botrányos. Ez így nem egyszerűen(?) alkotmányellenes, ez erkölcstelen, ez disznóság. Amikor valaki a nagy baj közepén a maga javát nézi. A katasztrófára hivatkozva Orbán kormánya bevezeti a korlátlan és szabad államosítás rendszerét. Ha megteszi, akkor itt a jogállam vége.

bierkamp 2010.10.13. 06:52:03

Orbán és bandája...egyre nagyobb vérszemet kapnak a DIKTATÚRA építésében.
Egy vígasztal...minél agresszívebb egy DIKTATÚRA annál hamarább lesz MEGDÖNTVE!
Annál hamarább jön az igazi FORRADALOM ,

bierkamp 2010.10.13. 06:52:38

..én mindenesetre Orbán temetését nagyon várom:)

jjulie 2010.10.13. 07:53:37

@CSENDES:

végignéztem

ebből persze nem tudom megállapítani, hogy mit is ér ez a mal nevű cég

persze ez így hülye kérdés, mondjuk az már nem lenne az, hogy mennyiért lehetne most vevőt találni rá úgy szőröstülbőrostül való megvételre

attól tartok, hogy ez egy költséges keresztesháború mindössze

lüke 2010.10.13. 07:56:25

@bierkamp:
huu de hosszú idöre tervezel!

lüke 2010.10.13. 08:00:45

@Hepci:
má`majdnem olyan,mint az index
abban is csak simfelés van most, meg" elkapás"
was ist das zürzavar!

lüke 2010.10.13. 08:17:06

@6.Lenin:
"érted haragszom, nem ellened"
én megértettem, s nem is gondoltam ezt- bennem ilyen fel se merü !l-
engem csak, s kizárólag a tények semmmibe vevése és elferdítése késztet mindig az írásra
- a személy tök mindegy, azt priviben írom, ha bajom van-
egész Ny- Eu-ban divik ez a módszer,erre idéznem kell egy kollegám
mondását:

"ha minden szülészt lecsuknának ahol ujra kell éleszteni a gyereket, nem férnének el a rablógyilkosok a szülészektől"

a gyerek ,magától megszületik, mióta ember az ember- már, ha !-
s a komplikáció való az intézetbe , ezt elöre látni!
-menet közben is el akadhat a szülés, ami nagyon ritka-
(a felelötlenség meg nem ide tartozó kategória, hogy ezért pénzt szedjük, azt lehet, majd az okosok kitalálják hamarosan még ezt is!
de nikotin-, drog-, alkoholos önpusztító az életével fizet)

lüke 2010.10.13. 08:19:53

@jjulie:
csak ne légy ily biztos benne
Eu 8.! alu feldolgozója- forrás: index

jjulie 2010.10.13. 08:36:52

@lüke:

ha ez valami komoly, és tiszta, és potens üzlet lenne, már régóta a tőzsdén lenne, meg attól lenne hangos a sajtó, hogy miként marakodnak az izraeli, orosz, amereikai, kinai mogulok a megszerzésen

ez egy tök bizonytalan értékű, ki tudja milyen mélyen átpolitizált, és miféle és hány tucat taposó meg időzített aknával ellátott biznisz, meg kreatív könyvelés, stb..

egy biztos, most egy sereg állami kiadás keletkezik, és néhány ember játészerének elvétele, valamint politikai tökekovácsolás

ssi 2010.10.13. 08:50:20

normális cél? nagyobb biztonság és kisebb politikai megosztottság

eszközei: sokfélék, de biztosan nem reménytelenek

biztonsági okokból a cég a tragédia előtt fel tudott volna építeni ilyen gyorsan még egy gátat? szembe találkozott volna politikai támadásokkal, vagy a bürokrácia korlátaival?

- a teljes lakosságtól elvárható most: szolidaritás, együtt működés, anyagi adakozás
- a teljes lakosság viszont elvárja most: szolidaritás, együtt működés, információ adakozás = teljes nyilvánosság?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.13. 08:51:30

nol.hu/ajanlo/20101013-szuksegben_a_szukseg
UP még nagyon kezdő ebben.
Jár a baba, jár...
Szily meg nagyon "ágybavizelő" - ugye, ahogy ő mondaná...
Worluk lukra futott...
Bede szabályozná az angyalcsinálókat...

Ja, aki linket kért, az miért nem nézi, hogy mire válaszoltam ?
Egy linkelő hozzászólásra.
Tartsak egy alapfokút blogkezelésből ?

kodó tamás 2010.10.13. 08:54:50

@simonmondja.: szia
igen kérünk, de középfokút, mert a radart már ismerem:)
köszi

cambridge.on 2010.10.13. 08:59:55

torokgaborelemez.blog.hu/2010/10/11/260_aki_nem_lep_egyszerre/fullcommentlist/1#c11267150

"6.00 Jelen határozatommal megkeresem az érintett települési önkormányzat jegyzőjét, hogy gondoskodjon a határozat helyben szokásos módon történő közléséről a határozat kifüggesztésének és levételének napja megjelölésével és az erről szóló értesítés 5 munkanapon belül történő megküldésével."
Részlet a március 30.-án kelt engedélyezési határozatból.

Bakonyit azzal vádolják,hogy nem dolgozott ki tervet gátszakadás esetére.
Kérte ezt egyáltalán vaki tőle? Ellenőrizték a meglétét? 10-15 év nem elég egy ilyen ellenőrzés lefolytatására?
Elfogadom a megszokás nagy úr.Az emberek és a hatóságok megszokták,hogy a fejük felett ott van a tározó.
Egy a fentebb említett engedély viszont eltér a megszokottól,mert veszélyes hulladékot is említ.
Ilyenkor óhatatlanul eszébe jut az embernek,mi történhet egy
katasztrófa esetén.
Tájékoztatták a falu lakóit,erről?Tudott Kolontár polgármestere a megváltozott körülményekről? A határozat az ajkai jegyzőnek lett megküldve,ahogy én értelmezem.
Kértek egy védőgátat,egy semlegesítő területet,a tározó és a falu közzé?
Én biztos nem aludtam volna nyugodtan egy ilyen tározóval a szomszédban.

Félreértés ne essék,én nem Bakonyit akarom védeni,habár eléggé megkérdőjelezhető a vád amivel bent tartják.
Mától az összes hasonló üzem vezetője lóhalálában neki fog egy második harmadik védőrendszer építésének.
Fellendítve az építő ipart.
Azt szeretném,ha Bakonyi nem magányosan üldögélne a vádlottak padján!Az összes bűnöst oda kell ültetni a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Vagy a többinek nincs államosítható vagyontárgya?
Ha egyedül marad akkor ez nem felelősök megbüntetése lesz,hanem precedens teremtés,és bűnbak keresés.

Még egy kérdés:Egy ilyen engedély nem titokban készült.
Hol voltak a Greenpeace, a Levegő Munkacsoport és a többi
hasonló sötét, zöld szervezetek?
Miért nem hallatták hangjukat?

ssi 2010.10.13. 09:03:12

@porfelhő:
szerintem, az emberek kb. hasonlóan viselkednek hasonló szituációkban, bárhol is van

ha kicsiben is természetesnek tekintenénk sok mindent, nagyban is jobban működne

pl. saját családi életemben is bizonyos változtatásokat akkor teszünk meg, ha már nagy a baj, viszont utána kielemezzük: mulasztást követtünk el, vagy jogos, hogy nem is gondoltunk rá. nem esünk egymásnak, de tudatosan elébe megyünk az ismétlésnek, sőt, szélesebb körben is hasznosítjuk új tudásunkat - ismerek olyan családokat, ahol közel sem így történik

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.13. 09:03:38

@kodó tamás: Csővázka.
Irkálj több olyan blogra egyszerre, amik kétnaponta frissülnek.
Akkor fogod igazán hasznát venni.

ssi 2010.10.13. 09:08:39

@cambridge.on:
szertem is sok a "felelős", pl. maga az eddigi rendszer is - úgy általában

a múlt, a tragédia miatti szolidáris összefogás után a szakmának is össze kellene fognia, de már a jövőért (kormány, parlament, hatóságok, környezetvédők, tudósok stb. és állandó kapcsolatban kellene lenniük). Ezt a fajta hiányosságot, hibát tarom jelenleg a legnagyobbnak és az ügy és a hasonló üzemek miatt is

cambridge.on 2010.10.13. 09:11:08

Van akiknek jól jött a vörösiszap által teremtett helyzet.index.hu/gazdasag/magyar/2010/10/12/illes_ut_tovabb/

A teátrális szereplése Illésnek 2 hétre állította le a munkát.
A Gépek elé fekvés tökéletes alakítás volt.
Mint hivatal vezető nem meggyőző.
Fordítva jobb lenne.

ssi 2010.10.13. 09:18:34

"soha be nem bizonyított hatékonyságú módszer ellen az ezredforduló táján zöldcsoportok igen intenzíven tiltakoztak, részben a zöldhatóságnál, részben pedig a kormánynál. Almásfüzitőn nem értek el eredményt, Lőrinciben viszont (ahová szintén került a pernyével kevert veszélyes hulladékból) átmenetileg sikerült leállítaniuk a folyamatot. "
www.hirado.hu/Hirek/2010/10/13/05/Megfenyegettek_a_ML_Zrt_dolgozoit_.aspx

kodó tamás 2010.10.13. 09:27:49

@simonmondja.:
tudom:)
már napok óta nagyon használom: a RADAR az ok.
nagyon jo. kb egy hete mondtad. :)
ha van hasonló nagyszerű találmány, akkor leköteleznél még jobban
öröm a blog radarozás, eddig nem is tudom hogy tudtam létezni, mondhatni gyalog jártam az autópályán

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.13. 09:34:04

Na, megvan a következő államosítani való.
index.hu/gazdasag/magyar/2010/10/13/itt_a_vegso_csapas_a_vertesi_eromure/
Félek, hogy Gyurcsánynak a gáz témában vannak érdekeltségei.
Gyün a tél, és be fog fagyni a seggünk, mire azt is államosítják.

kodó tamás 2010.10.13. 09:50:05

Minden év április 11-én ünnepeljük meg a forradalom győzelmét (eső nap két hétre rá április 25.)!

Ez a harc lesz a végső! Minden legény a gátra! Győzzük le az oligarchákat! A vörösiszap terjedésének vessünk véget!

Harcoljunk a multik ellen! A forradalom győzni fog: a nép, a kormány és a párt akaratából!

Vessünk véget a finánctőke önkényének! A pálinka csata után hirdessünk a bankok ellen szabadságharcot! Az ország rabszolgasorban, a devizahitelek fogságában! Fel a barikádra!

Hirdessen a Parlament szükség- és rendkívüli állapotot! A szürke hétköznapok ne altassanak el minket! Legyünk állandóan résen! A nemzetközi helyzet fokozódik!

Ez volt az utolsó csepp a tározóban! Vessünk véget a tőkés kizsákmányolásnak! Jogot a munkásnak is!

Teljhatalmat a forradalmi kormánynak és kormányzoonak! Minden céget állami felügyelet alá!!! A magán tulajdonos a nép ellen van. A magántulajdonos = rossz tulajdonos! A gyárat foglaljuk le, legyen az új tulajdonos a munkásosztály! A gyár azé, aki megműveli!

A földtámogatás azé aki megművelhetné! Követeljük, hogy az eu annak is adjon föld-nem-megművelési támogatást, akinek nincs földje! Legyen vége a földbirtokosok önkényének! A parasztság keljen fel!

Lehessen otthon szülni! Sőt bárhol!

Egyáltalán miért nincs kétfarkú kutyapárt! Követeljük, hogy a kormány nevezze ki udvari ellenzéknek!

ssi 2010.10.13. 09:54:33

ha demokrácia van,
ha a magántulajdon pártállástól függetlenül természetes,
mi az állam feladata:
- megfelelő intézményrendszer kialakítása és működtetése?
- vagy valamely inétzményének helyébe lépése?

@kodó tamás: "Lehessen otthon szülni! Sőt bárhol!"
ügye nem nő vagy álnéven?

kodó tamás 2010.10.13. 09:56:55

Legyen az ünnep neve: 2/3, avagy ezt adta a nép!

Szakítsuk szét (üzlet)láncainkat!

Mindenki legyen barátságos-kedves-sportos, mint a KE!

kodó tamás 2010.10.13. 09:57:46

@manyike: apropó

és bárki szülhessen!!!! egyenlő jogot a férfiaknak!

panelburzsuj 2010.10.13. 09:58:58

@cambridge.on:

Vedd hozzá azt a 3 milliárd forintot, amelyet a privatizációs szerződés értelmében a környezeti károk mérséklésére és megelőzésre kellett fordítania vevőknek. És amelyből - CSENDES kommntárs számaiból kiindulva - 2,8 milliárd forintot mára már "rá is fordított" a környzetre a kedves magántulajdonosi kör.

Az a 3 milliárd föltehetőleg nem csupán hasraütésre született, hanem valamiféle technológia tervet is tartalmazott. Ezt, ezt meg emezt kellene rendbehozni, és mindez együtt úgy 3 milliárdba jön. A privatizácós szerződésben foglalt kötelmek teljesítését pedig valakik föltehetően leigazolták az állam részéről.

De erről se tudunk egy bükköt se: pedig itt megint nem pusztán arról van szó, hogy a Bakonyi-famíliának magától eszébe jutott-e katasztrófavédelmi tervet összeütni, hanem arról is, hogy akik az állam részéről ezt a ketyegő bombát a magánszféra kezébe nyomták, azok milyen gondosságal követték nyomon a további útját - egészen a múlt hétfői felrobbanásig.

radala 2010.10.13. 11:10:49

@6.Lenin: Csak annyit (szerintem), hogy GÁ nem veszélyes egy kicsit sem, otthon szülni/születni jó. GÁ semmivel sem botrányosabb, mint az "átlag" szülész-nőgyógyász MO-n.
De tényleg nem szeretek erröl vitatkozni, mert (nem értem igazából miért), de még saját magamhoz képest is hamar fölidegesedek. Sokkal jobban fölháborít az otthonszülés ellenesség, mint akár Gergényi, vagy a Mártíriuszozás.
Egyszerűen arról van szó, hogy semmi keresnivalója egy orvosnak egy normál szülésnél. Nem hiszem el, hogy GÁ-n kell vitázni, amikor egyes kórházakban klinikákon 46,5 % császár van. Nem tudom van-e adat a gátmetszésre, de szerintem 90% fölött lehet.
A szülő nő, még 40-70 évig használja ugyanazt a testet. Nem az egyetlen szempont a világon az, hogy 0-ra csökkentsd a születés közbeni halálozást. Nagyon fontos, de mondjuk az inkontinencia is szempont, a szoptatás esélye is szempont...

GÁ nyilván kicsit hülye, de magára veszélyes nem a születendő gyerekekre meg az anyákra.
Amúgy nem is a kórházi születés, ami a legnevetségesebb a magyar rendszerben, hanem, hogy utána, ahelyett, hogy mindenki menne a dolgára 4-5 napot alapból bent tartanak mindenkit.

Nyilván ronda kommunista a lelkem valójában, de ha igazságot kell tennem két ember között akkor én ösztönösen annak hiszek, akinek nincs terepjárója:-)
Az, hogy GÁ ahelyett, hogy kibaszott gazdag szülész lenne (amire minden esélye meglenne, mert igény volna egy liberális értelmes orvosra) ehelyett csóró és még a szabadságát is kockára teszi egy "ügyért" szerintem ez respektálandó, függetlenül attól, hogy kicsit talán ez már több, mint kellene.
Hihetetlen, hogy gyilkos MAL-oskok, gusztustalan buta, lúzer faszok, mint Budaházy több pozitív véleményt tudnak begyűjteni az interneten, mint egy szegény tényleg jót akaró nő.
Kezét lábát megbilincselik, ne már... Nem láttam a MAL vezért, de ha GÁ-nak ez jár akkor mi jár másoknak, mit csinálnak egy Cozma gyilkossal?

Más
index.hu/gazdasag/2010/10/12/a_bankok_utan_a_kormany_lecsap_az_aruhazlancokra_is/

Nem tudom volt-e már, de attól tartok itt tényleg forradalom volt.
Maximálisan egyetértek ezzel.
Még a vasárnapi zárvatarást kell sürgősen megvalósítani és már nem is lesz olyan szar hely Mo.
100 000 adókedvezmény meg egy kis családi pótlék, az már az osztrák színvonal. A baj már csak az, hogy Mo-n még nem tudnék eleget keresni a max adókedvezményhez, mindenesetre nagyon biztató....

CSENDES 2010.10.13. 11:16:40

@Hepci: Nem valami profti ... Egyébként szerintem Névtelen nulla című lapban.

CSENDES 2010.10.13. 11:24:52

@jjulie: Ez 2009. december 31-i állapot szerint egy roló lehúzásnál azt jelentett volna, hogy minden kötelezettség kiegyenlítését követően a tulajdonosoknak 8 milliárd forint ütötte volna a zsebét. Persze egy tényleges rolólehúzásnál mindig merül fel még újabb és újabb költség, ezért ezt nevezzük első körben névleges értéknek.
De valójábanaz itt a lényeg, hogy amost, hogy a kormány kormánybiztost nevezett ki "felügyelet alá vonta" a céget, s rászabadította az APEH-ot is (ami szintén közig szerv., már körvonalazódik a forgatókönyv. Természetesen fognak találni hibákat, lehetősg szerint milliárdokat, ezt temészetesen a kormánybiztos által vezetett csapat nem fogja kifogásolni, a fizetésképtelenség átmeneti, vagy tartós volta miatt csőd vagy felszámolási eljárásba megy az ügy (addig legalább vigyáznak a vagyonra), majd megindul a reprivatizáció, természetesen arra is hivatkozással, hogy az emberek munkahelyét meg kell őrizni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.13. 11:28:08

@radala: nem lehet, hogy egyszerűen a szaktudásával van gond Geréb Ágnesnek?
Sajna, számos esetben láttam olyan - egyébként elvileg pozitívan szemlélhető - mozgalmat, aminek pont a zászlóvivője volt erősen fogyatékos szakmai szempontból. Ezt aztán úgy igyekezett marketingelni, hogy "kitaszít engem a brancs".

CSENDES 2010.10.13. 11:28:20

@cambridge.on: Sztem Bakonyi a túsz. Apuka fia, s apuka vagyonára fáj a fog, ne szólj szám, nem fáj fejem.

CSENDES 2010.10.13. 11:33:07

@simonmondja.: Ezt most hogyan érted? A Vértesi Erőmű az MVM érdekeltsége, így azt nem kell privatizálni, lévén az állami vállalat.

panelburzsuj 2010.10.13. 11:37:51

@CSENDES:

De az is belefér, hogy az ifjabb Bakonyi valami olyasmi fogoly, mint a középkori magánháborúk bárócsemetéi. Elkapjuk, közöljük az árát a kedves papával, de mindeközben azért arról sem feledkezünk meg, hogy előkelő zsákmányunknak rangjához illő fogvatartási körülményeket biztosítsunk. Mert adott esetben épp fordítva is elsülhet a dolog, és miránk is kitűzhetnek váltságdíjat ...

porfelhő 2010.10.13. 11:43:11

@manyike:
Nem érteni pontosan mire válaszoltál. "hasonlóan viselkednek, hasonló szituációban".
Ez nem szituáció, ez emberéleteket követelő katasztrófa. Ami megelőzhető lett volna, vagy legalább is a "hatása" csökkenthető lett volna , ha van riasztási, mentési terv, és még sorolhatnám a szabálytalanságokat. Nem beszélve az oly sokszor leirt mindenkori figyelőszolgálatról, töltés állapot nyilvántartásról. Ezeket nem utólag kell elővenni, ezeket állandóan frissiteni kell. és még azt nem is emlitettem, hogy az "agyakat" is frissiteni kell, mit, mikor, hogyan kell cselekedni.
Ha szabályosan mennek a dolgok főnöknek, beosztottnak, tudnia kell adott pillanatban mit kell tenni, és a beosztott is ugyan ugy felel /mert vész helyzetben más a beosztás/ minden elvétett tevékenységével, ill. vészhelyzetben tévedni nem szabad.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.13. 11:43:58

@CSENDES: Ha már most állami, akkor nem kell. Emmán így van.
Felelős komcsi, remélem. Börtönben van már, kenyéren és vizen ?

CSENDES 2010.10.13. 11:44:35

hirszerzo.hu/belfold/20101013_halalos_aldozat_vorosiszap_kolontar

Meghalt a kilencedik.:-( Idős férfi volt, ajkán ápolták. Hol elsz a vége??

radala 2010.10.13. 11:49:42

@Hepci: Azt hiszem nem lehet.
Akikröl én tudok, sok nagyon bonyolult és problémás eset ott GÁ mindig baromira körültekintő és szigorú volt. De nem gondolom az, hogy valami brutál szakmai tudást igényelne ez. Az orvosok szeretik fetisizálni a tudásukat, ami sokszor jogos is, de egy szülész az nem orvos.
Szerintem egyszerűen GÁ statisztikája semmivel sem rosszabb, mint egy orvosé általában, tuti, hogy, ha kórházban van ennyi problémád, akkor föl sem merül, hogy bármiről tehetsz.
20 év alatt 3 halott nem egy szörnyű statisztika, szerintem egy fogász kinyír ennyi embert:-)
Nagyon szörnyű lehet egy szülés közben meghalt vagy megsérült gyerek, de azért talán nem kéne teljesen megőrülni, ez még mindig a leggyakoribb és legkisebb tragédiák közül való. Messze nem hasonlítható egy csecsemő halála egy gyerek, vagy felnőtt halálához. Nem vagyok szívtelen, de ez így van.

CSENDES 2010.10.13. 11:50:56

@simonmondja.: Olvass egy kicsit, mert amikor én olvastam, a vér meghűlt bennem. index.hu/gazdasag/magyar/2009/03/10/mvm-milliardok_offshore_cegeknek/
"2009. márc. 10. ... Gyurcsány bejelenti: leváltja Kocsist az MVM éléről ... Menesztik a Vértesi Erőmű vezérigazgatóját és teljes igazgatóságát ..."

Szerinted börtönben van. Kocsis meg már a BKV élén, s mint Tarlós főp. mester úr is rámutatott, a BKV ügyekben Kocsis úr nem tett semmi rosszat. (Ő tehát már jó elvtárs)

radala 2010.10.13. 11:51:42

@simonmondja.: Én is nagyon remélem:-)
Azért ha Kapolyi börtönbe kerülne, az nagy morális pluszt adna a társadalomnak, még azt is elnézném, ha OV maga jelentené be a parlamentben:-)

CSENDES 2010.10.13. 11:52:29

@CSENDES: Bocs, helyesen: szerinted börtönben van????

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.13. 11:57:20

@CSENDES: ez jutott eszembe nekem is...
Bár a fő vagyonos a Tolnay, tán csak nem annyira humanista, hogy hullik a könnye a Bakonyi - ütődött és arrogáns - gyerekéért.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.13. 12:00:26

@radala: 20 év alatt 3 halál. Nagyüzemben csinálja, mint egy orvos a kórházban? Mert ha nem, nekem elég soknak tűnik.

CSENDES 2010.10.13. 12:01:51

hirszerzo.hu/belfold/20101013_orban_devecser_vorosiszap "Felmentek a megsérült gátszakaszra is, és megnézték a X. számú tározón keletkezett újabb repedéseket, amelyek miatt szombaton ki kellett üríteni a veszprémi Kolontárt. "

Nocsak-nocsak. Felbátorodtunk? Már a sérült gátra is fel mertünk menni? A szombati nközi sajtóájékoztatón még arról volt szó, hogy a közelébe sem mennek. Mennyit javít a helyzeten, ha állami felügyelet alá kerül egy objektum!!!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.13. 12:04:23

@radala:
A kórházakban legalább lekönyvelik az elbaltázott szüléseket.
Orvos nem felel érte, az ziher.
Az otthonszülők megtehetik, hogy zacsiban dobják a kukába, vagy a kályhába, pottyantósba, vagy épp elássák a tulipánok alá.
Fontos része az otthonszülésnek, hogy titok legyen.
Minek nekik annyi titokbanszült csecsemő ?

CSENDES 2010.10.13. 12:04:27

@Hepci: Miért nem nézitek már meg, hogy nem magányszemélyek a tulajdonosok, hanem 3 kft. 1200 millió, 900-900 millió arányban. Tehát nincs 51 százalékot meghaladó közöttük.
De nem baj, itt a segítség emlékeztetőül:
ALUG Kft (Cg. 01-09-363015)

Törzsrészvény: 1 200 000 E Ft

Feed-Back-2000 Kft. (Cg. 07-09-005666)

Törzsrészvény: 900 000 E Ft

KP ZEUSZ Kft. (Cg. 01-09-687483)

Törzsrészvény: 900 000 E Ft

panelburzsuj 2010.10.13. 12:07:26

@CSENDES:

Úgy látszik, Mózes szavára nemcsak a Vörös-tenger, de a vörösiszap és a gát is engedelmesen megáll ...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.13. 12:07:50

@CSENDES: Szóval Kocsis volt a szerződésfelbontással károkozó a Vértesinél ?
Annyira jó, hogy ő teszi rendbe a BKV szerződéseit.
Itt is lesz sok felbontanivaló.

CSENDES 2010.10.13. 12:14:15

ALUg Kft tulajdonosai Tolnai Lajos és Tolnai Zsófia

radala 2010.10.13. 12:15:58

@Hepci: Vagy minden otthonszülőt ismerek vagy nagyon is nagyüzemben csinálja:-) Szerintem tuti szüleszt annyit, mint egy jól menö szülész. (amúgy valamiért 3000 -röl szoktak beszélni, de nem tudjuk, valószímnüleg ez a heti 3 20 évig az kijön neki) Az én baráti körömben legalább 20 gyerek született otthon, amúgy osztrákok között is ismerek otthonszülőket. Több olyat ismerek, akinek nyírtak ki gyerekét a kórházban, no jó nem nyírták ki csak megalázták a sikertelen szülés után és utána döntött GÁ mellett. Nekem is született kocsiban, nem tervezetten gyerekem. Messze ez volt a legjobb születéssel kapcsolatos élményem. Biztos, hogy kellemesebb, meghittebb hely egy autó, mint a kórház. Az is tuti, hogy ahogy beértünk az összes nővér a mi pártunkon állt és az összes orvos állati köcsög volt (kivéve a választott orvosunk, holott neki volt ciki, hogy hazaengedte a feleségemet, de nyilván az is igaz, hogy ö véletlenül pont a mi oldalunkra került). Szerintem, ha engem nem lenne nehéz megalázni, akkor sikerült volna nekik.

CSENDES 2010.10.13. 12:19:34

Feed-Back tulajdonosok Zomboriné Dr Kucsera Mónika??? és Kovácsné Novák Krisztina????

Szimba 2010.10.13. 12:20:16

@Hepci:

Nagyüzemben. Van egy születésház, ahol több szoba van, és több munkatárssal dolgozik (dúlák, ápolónők).
Nagyon sokan járnak hozzá felkészítésre, és nagyon sok házhoz is kiment szülést levezetni.

Nem az a baj, hogy vannak akik igénylik az otthon szülést, vagy családi környezetben a baba érkezését, a gond az, hogy a szülészek nagy ellenfelet látnak benne. Ugyanis a szülés levezetéséért meglehetősen sokat fizetnek az orvosnak a nők. Még a legszegényebb is ad valamennyit.

A baj az, hogy szülész nem csatlakozik hozzá, aki bármikor mozgósítható, és egy jól felszerelt műtőben képes beavatkozni.

Ismerősöm is nála készült fel a szülésre, de a baba nem akart megszületni. Ezzel együtt a másodikat is nála akarta megszülni.

Nem kell félni, akik Geréb Ágihoz mennek, azok a gazdagabb rétegből kerülnek ki.

Nem akarják a gyerekület eltenni láb alól!

Ha lehetséges lenne, és a háttérben lenne veszély esetére készenlétben egy orvos, egy gyermekgyógyász, akkor én is inkább ezt választanám.

A kórház valami embertelen, és nem csak akkor végeznek császárt, amikor szükség van rá. Amúgy meg a kutya nem törődik azzal, hogy mi bajod, vagy, hogy szeretnél együtt lenni a gyerekeddel.

Néhány kórház ugyan elkezdte azt a programot, hogy az anya mellé beteszik egy kiságyba a babaát, de szerintem ez nem általános.

bierkamp 2010.10.13. 12:20:44

@radala: én annak örülnék a legjobban ha bejelentené valaki a gonosz törpe halálát és temetésének idejét ( elmennék, csak hogy meggyőződjem):)

CSENDES 2010.10.13. 12:21:37

@CSENDES: Ez tuóbbi nem jó, mert Fe4ede-Back-2000 Kft.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.13. 12:22:19

@CSENDES: megnéztem, persze. A köztudatban (média) úgy szerepel, hogy Tolnay 40%-os tulaj. Gondolom, ő lehet a legnagyobb tulajdonos cég mögött, esetleg mindegyikben van része mindhárom tulajnak (az lenne a fifikásabb). Miért kellene a tulajdonviszonyok után keresgélni?
Ha van a fentieknek ellentmondó adat, azt érdemes közzétenni.

CSENDES 2010.10.13. 12:24:29

@CSENDES: Helyesen Petrusz Béla és többségi Judit Rümmelein (2009-től)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.13. 12:25:44

@Szimba: Ja, akkor nem félek, hogy Geréb szegényházban végzi.

Szimba 2010.10.13. 12:27:39

@radala:

A kórházi élményeim nem írom le. Nem voltak túl kellemesek , a szülés maga viszont semmi volt a sok kellemetlenség, és megalázó dolog, megjegyzés mellett.

És még az orvos nem is volt egy vadállat.
Igaz később ő is nagyon megszívta. A felesége és a baba is a kollégái keze közt halt meg. Akkor megőszült, soha többé nem volt már olyan, mint azelőtt. Viszont a szüléseknél messze a legegyüttérzőbb lett.

A késői, második házassága idején a terhes feleségéért iszonyatosan aggódott. És a szerencsétlennek veszélyeztetett terhes lett a neje.
Végül megszületett a baba egészségesen.

Ha minden szülész feleségével úgy bánnának, mint az átlaggal, azt hiszem sokkal jobban meggondolnák, hogy mit mondanak, tesznek.

Szimba 2010.10.13. 12:30:26

@simonmondja.:

Nem hinném!:-))
Két lánya van, és egy halom unokája, azokat is ő segítette a világra.

Normál szülés esetében (csak sajnos ma több a szülésre alkalmas felépítésű nő) semmi gond nincs.

Nagymamám bábaasszony volt. Rengeteg gyerek született a segítségével. Nagyon ritkán kellett orvost hívnia. (Meg aztán mire odaszekerezett akkoriban:-((()

CSENDES 2010.10.13. 12:33:35

A KP Zeusz tulajdonosai: dr. Molnár Zsuzsa és az En-Dustry kft.
Az EnDustry tulajdonosai:
Bakonyi Árpád jelentős
Bakonyi Zoltán jelentős
és itt az offshore lichtensteini nagyhercegség

CYTHOR Aktiengesellschaft

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.13. 12:36:40

@Szimba:
Mindig az életbenmaradók tudnak csak mesélni.
Akik elpatkoltak, azok hallgatnak, mint a sír.
Egyébként hogy különböztetnéd meg a hobbi-otthonszülőket a megélhetési pottyantósoktól ?
Mert a megélhetési otthonszülők gyilkosságért szoktak hüvösre kerülni,
a Geréb-fan hobbiszülők pedig elküldhetik a rendőrt a k. anyjába, ha a gyerek odalett...

CSENDES 2010.10.13. 12:39:09

Nos tehát az 1200 milliós részvény mögött Tolnay és családtagja áll, a Feed Back 2000 900 milliós részvénye mögött Petrusz Béla és Judit Rümmelein, míg a Kp Zeusz kft 900 milliós részvénye mögött a két Bakonyi és egy offshore áll

tbb 2010.10.13. 12:41:16

@jjulie:

Amit mégis meg kell vívni, hogy elkerülhető legyen a többi.

CSENDES 2010.10.13. 12:46:05

@simonmondja.: És most válaszolnák az MVM ügyre.www.nepszava.hu/articles/article.php?id=302253
"A Vértesi Erőmű eladásáról szóló szerződést 2008 májusában szintén Kocsis István vezérigazgató írta alá a System Consulting-gal. A szerződésben biztosított lehetőséggel élve a vevő, a System Consulting bíztatására a Vértesi Erőmű korábbi menedzsmentje minden hatásköri szabályt és a cég alapszabályát is megsértve előnytelen üzleti tranzakciókat kötött. A Vértesi Erőmű új vezetése az MVM-mel egyeztetve 2009 tavaszán emiatt kártérítési pereket indított és büntető eljárást is kezdeményezett. Az MVM álláspontja szerint a VÉRT korábbi menedzsmentje által hozott hibás döntések is hozzájárultak a társaság jelenlegi nehéz helyzetéhez."

tbb 2010.10.13. 12:50:48

@jjulie:

Teljesen igazad van. Ajka úgy az EU 8-ik legnagyobb aluipari komplexuma, hogy a környezetvédelmi szabályok negligálása miatt egy jogállamban azonnal csődbe menne, a menedzsment meg a dutyiba. Kb ez a folyamat indult el most.

Szimba 2010.10.13. 12:56:18

Mi ez a Kapolyi űgy? Milyen milliárdok, milyen Kajmán sziget????

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.13. 12:57:48

@CSENDES: Jójó. Szóval nem szerződésbontó, hanem szerződésíró minőségben volt Kocsis a Vértesi balhéban.
Még jó, hogy nem ültetik le, mert akkor ki kapná Budapestet ...?

Kösz az olvasást, mert most tényleg nem...

tölgyes 2010.10.13. 12:57:49

@simonmondja.:Nem vagyok az otthonszülés híve.

Én otthon születtem.. a testvéreim is. anyám is és a 8 tetvére is, apám is és a 6 testvére is. Akkoriban az volt a szokás.

Azt gondolom, hogy meg lehet engedni az otthoni szülést annak aki akarja. Ha ANNYI MINDENBEN A SZABADSÁG, A SZABAD VÁLASZTÁS HÍVEI VAGYUNK, AKKOR EBBEN MIÉRT NE LENNÉNK AZOK?? Ha valaki mehet abortuszra nyakra főre, ha valaki megválaszthatja a nemét.. akkor mások miért ne szülhetnének otthon??? A szülés levezetését a kórházban is el lehet rontani..:(
Az én legújabb élményem: amikor a menyem szült, akkor a szülés levezetésében a bábaasszony - kedves aranyos nő - volt a kulcsszereplő. Az orvos csak akkor vágott egy picit, amikor ott volt az ideje.. máskülönben mindent a bába csinált... meg a természet.

Ha baj van, akkor jobb a kórház..de én azt gondolom, hogy heterónak lenni is jobb.. meg az is jobb ha valaki megőrzi a nemi identitását..Van aki mégis más utat jár.

CSENDES 2010.10.13. 12:58:33

Ez milyen. Tudtátok-e, hogy a MAL Zrt vezetője jelenleg Martin Rümmelein?????
Ez anév már felmerült Petrusz Béla neve mellett Judit Rümmeleinként.

Miért nem a cégvezető lett elővéve???

tölgyes 2010.10.13. 12:59:27

@Szimba: Ahol Kapolyi előfordul ott mindig milliárdok mozognak és biztos, hogy abban valami nincsen rendben. Így volt ez már az eocén programmal is.

Szimba 2010.10.13. 13:00:42

@simonmondja.:

A Geréb-féle cégnél ugyanúgy nyilvántartják a kismamákat, mint egy kórházban, és a gyerek születéséről bejelentést tesznek.

Ha gond van, mindig kiderül, mert ezek a szülők nem hallgatják el a bajt, sőt feljelentik Geréb Á.-t.
Ill. általában maguk a dúlák, és Geréb szokott orvost, mentőt hívni, ha látszik, hogy baj lesz.

Azok, akik nem akarják megtartani a születendő gyereküket, megfoghatatlanok, ha csak elő nem kerül a holttest. Ez egy másik kategória.
A jobbik eset, ha megszüli, és leteszi valamelyik kórház portáján.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.13. 13:02:32

@CSENDES: no, akkor ez - ha nem is alakilag - nagyjából azonos azzal, amit a tévékben-rádiókban-neten szoktak szimplifice mondani: Tolnay 40%, Bakonyi 30%, Petrusz 30%.

CSENDES 2010.10.13. 13:04:42

13/210. Martin Rümmelein cégvezető (an.: Krista Rümmelein (Ficker Krista))
Adóazonosító jel: 8370035477
A képviselet módja: önálló
Jogviszony kezdete: 2010/02/22
Jogviszony vége: 2013/06/30

A változás időpontja: 2010/02/22
Bejegyezés kelte: 2010/03/19
Hatályos: 2010/02/22 ...

kodó tamás 2010.10.13. 13:05:04

azért két dolgot leszögezek:

erős jobb egyenest kapott a

1. GAZDASÁG

és a

2. DEMOKRÁCIA (JOGÁLLAM)

a forradalom tart. fiuk nincs gond karácsonyra otthon leszünk.

ja és én mér nem szülhetek otthon?

Szimba 2010.10.13. 13:06:53

@tölgyes:

Hogy mi ajobb, az szubjektív.

Aki nem heterónak született, annak nyilván nem ez a jó.

Inkább az a probléma, hogy jelenleg még mindenféle - másokra nem ártalmas - másságot nagyon rossz szemmel néznek az emberek.

Pedig születnek szellemi fogyatékosok, születnek kéz vagy láb nélküli, béna, testi fogyatékos gyerekek , és bizony születnek homoszexuálisok és egyéb identitási gonddal élők is.

Számukra a társadalom fejlettségétől, kulturáltságától függően kell biztosítani az élhető környezetet, és sem sajnálni, sem elítélni nem kell őket.

Néha egy kerekesszékben élő ember teljesebb életet él, mint egy ép.

CSENDES 2010.10.13. 13:07:08

@Szimba: Keresőkérdés a következő: MVM Kapolyi Kocsis Vértesi Erőmő így egyben, s akkor ha szerencséd van, rögtön az Index elemző cikke kerül elő, ahol kereszlinkekkel az egész gennyes ügy megjelenik egy oknyomozó riportban

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.13. 13:07:36

@CSENDES: az operatív vezetői posztra a Bakonyi volt helyezve (papíron?). Korábban egyébként nem tulajdonos volt a vezérigazgató, mint az általad linkelt cuccon láttam.

CSENDES 2010.10.13. 13:08:33

@tölgyes: Végre, valamiben egyetértünk.

kodó tamás 2010.10.13. 13:08:52

@tölgyes: bárki szűlhet otthon. csak le kellene akkor is perkálni a nőgyőgyász lobbinak a 100-500 ezres adót osztjonapot.

apropo a nikola barátod! ugy volt kéthét alatt rendet tesz és megszűnteti a nőgyógyászok zsarolópénzét... ezzel hogy áll a niki?

kodó tamás 2010.10.13. 13:10:12

ki is volt aki aszonta hogy nem rugták ki?
pedig 1-2 hete tény volt....

index.hu/gazdasag/magyar/2010/10/12/matolcsy_menesztett_a_koltsegvetes_valodi_urat/

hoppá akkor még se lesz a bőrtáskában semmi?

kodó tamás 2010.10.13. 13:11:25

se pénzügyminiszter se bőrtáska

Szimba 2010.10.13. 13:13:38

@kodó tamás:

Ha átoperáltatod magad, símán!:-))))

CSENDES 2010.10.13. 13:14:19

@Hepci: De igen, voltak munkavállaló képviselők (nyilván a sok telephely miatt) és tulajdonos társaságot képviselő igazgatósági tagok. Mert mint tudod, a jogiszemély tulajdonost csak természetes személy képviselheti. Márpedig, ha az igazgatóságban egy jogiszemély tulajdonos delegáltatni akarja magát, kell hozzá adnia egy trmészetes személyt. Aki általában a jogi személy vezető tisztségviselője, de társ. szerződésben mást is meg lehet nevezni. Tehát képviseletre jogosultak jó páran (cca. 30-32 fő ) jelenleg is hatályosan vannak nyilvántartva.

Szimba 2010.10.13. 13:15:03

@CSENDES:

Próbálom megérteni a cikket, de teljesen belekeveredtem az ofshorcégekbe, meg a röpködő milliárdokba.:-((

kodó tamás 2010.10.13. 13:16:27

mandiner.blog.hu/2010/10/13/vorosiszap_es_mal_veszelyben_e_a_magantulajdon

"Lehet, hogy az állam rossz tulajdonos, de a volt komcsi oligarchikus neokapitalistáknál nem rosszabb."

mi van??? mindkét oldal ugyanaz....
a mondat így is igaz:

Lehet, hogy a neokapitalisták rossz tulajdonosok, de a volt komcsi oligarchikus államnál nem rosszabb.

A GÁT MINDKÉT OLDALÁN UGYANAZOK VANNAK.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.13. 13:17:58

@kodó tamás: én. Akkor a hírek szerint a Varga megvédte a fászit ("a költségvetés ura" - muhaha és khmmm) a Matolcsitól. Most nyilván nem sikerült...

kodó tamás 2010.10.13. 13:18:32

@Szimba: bocs van bőrtáska,
csak üres és nincs aki vigye...

ja lehet ellopták a bőrtáskát?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.13. 13:20:20

@Szimba: Na, de ha bejelentett szülések, akkor miért szülhetnek, ha Geréb el van épp tiltva ?
Miért akkor derül ki, hogy megint szülnek, amikor már újra kell éleszteni ?

Szimba 2010.10.13. 13:21:03

Nézem az Index cikkét a 9. halottról. Alább OV fotója. Valami rémes bordó ingben, és a hírhedt hátizsákjával.

Mondjuk nekem is van egy gyerekemtől örökölt piros hátizsákom, amit nagyon szeretek, és nem vagyok hajlandó tőle megválni. No de mi vagyok én, miniszterelnök?

nyugger

kodó tamás 2010.10.13. 13:21:05

@Hepci: szerinted 3 hete amikor aszonta neki matolcsy (orbán jobbkeze) és mostanság a jobbeygenesek repkednek.... hogy:
TAKARODJ.
azután esélyes volt hogy ott fog dolgozni??????????? hihihihi
jo persze OV balkeze szolt... hogy a jobb gyorsan eljárt és néha a fejnek is kellene...

más. szíjártó meg az OV szája...

kodó tamás 2010.10.13. 13:24:02

index.hu/bulvar/2010/10/13/olajiszap_omlott_a_lasko_patakba/

basszus

AZONNAL CSUKJÁK LE A VEZETŐJÉT ÉS ÁLLAMOSÍTSÁK A MOL-t!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

CSENDES 2010.10.13. 13:24:20

@Szimba: Hát, ezt most nagyon nehezen lehetne elmagyarázni, de klényeg a hűtlen kezelés, és az állami vállalat (MVM) pénzeinek átmozgatása, ha jól emlékszem a Vértesi Rrőműn keresztül olyan offshore cégek felé, ahol már egyértelműen kimutatható volt a Kapolyi féle érdekeltség, s mikor a rendőrség már nyomon volt, a Kapolyi féle cég visszautalt valamennyit, s elállt bizonyos üzlettől. De azért kavarodsz bele, mert sajnos nemegy ilyen jobbrabalra kifizetés történt.

Szimba 2010.10.13. 13:27:16

@simonmondja.:

No, ezt nevezik polgári engedetlenségnek?!

Nem egy egyszerű jogkövető nő ez a Geréb!:-))

De az is nagy igazságtalanság, hogy állandóan perelik, meg bilincsben hurcolják.
Jobban szeretném, ha a fehérgalléros bűnözőkkel bánnának így, nem egy szülésznővel.

Szimba 2010.10.13. 13:29:50

@kodó tamás:

:-)))))
Itt vannak tettesek, akik átvágták a gátat. Nem a MOL a hibás.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.13. 13:29:55

@kodó tamás: Tamáskám drága, én nem konteók gyártásával foglalkozom, ez a te hivatásod vagy vállalásod itt...
Pusztán közöltem veled egy Index főoldalas hírt: nem rúgják ki, akkor és azonnal, mégse. Ez igaz is volt, nem rúgták ki akkor. Most meg az igaz, hogy kirúgták. De ugye a most nem akkor van, így tamáskodni is lehet meg a káposzta is eltűnt.

Szimba 2010.10.13. 13:31:54

Valami öröm is legyen:
Chilében már 8 bányászt hoztak a felszínre.

Ordnassac 2010.10.13. 13:33:12

@kodó tamás: az informátor én voltam. ;-) Ugyanis ott voltam tegnap. :-D

ssi 2010.10.13. 13:34:18

@Szimba: olvasva benneteket: a jelenségekben olyan sok a hasonlóság, az átfedések, a kapcsolatok .... s ha régebbre, mélyebbre kutakodnak, már a pártállások is keverednek

@kodó tamás: kis mohó - biológiai forradalom is kellene? :-)))

@radala: én kíváncsian és bizakodóan várom a részleteket:
- 2 kiskeresetű szülő / jól kereső férj, nem dolgozó feleség - óriási anyagi s életviteli különbségek alakulhatnak ki: nyugodt/túlhajszolt család, jut külön órákra pénz/nem jut
- szolgáltatók megadóztatása lehet, hogy áremelkedést okoz
- bér-teljesítmény arányban van? a mostani személycserék sokaknak gond? bárki képes vállalkozni, ha nincs állása?

@porfelhő: így van :-)! tökéletes jó szabályok és felügyeletek, melyeket csak tudatosan lehetne kijátszott, akkor egyértelműbb lenne a helyzet

@CSENDES: érdekes szituáció
- volt régebben egy cikk a szoci embertípusról: Kocsis Istvánnak most 20 állása van,
- volt egy cikk a napokban, hogy a "vízfejű" BKV-nál az irodai dolgozók bére kb. annyi, mint a sofőröké

Ordnassac 2010.10.13. 13:34:43

@radala: "Még a vasárnapi zárvatarást kell sürgősen megvalósítani és már nem is lesz olyan szar hely Mo."

Azt hiszem ezzel több dolgozó család nem ért egyet, akik csak vasárnap tudnak bevásárolni, mert túlórák miatt máskor nincs idejük rá...

Szimba 2010.10.13. 13:35:55

Azért így párhuzamosan vitatkozni egy szülésznő felelősségéről meg a milliárdokat elcsaklizó, és sokkal több halált okozó milliárdosokról, eléggé vicces. Meg szomorú is.

Geréb Á. biztosan nagyobb büntetést kap (többször fogták perbe, és zaklatták), mint bármelyik gazember, tolvaj, életeket, a természetet veszélyeztető milliárdos.

Ordnassac 2010.10.13. 13:37:23

@radala: főne is az MTA feje...

tölgyes 2010.10.13. 13:37:46

@Ordnassac: Így viszont azoknak nincs idejük a családjukkal lenni, akik vasárnap ott ülnek az áruházakban..:)

CSENDES 2010.10.13. 13:38:27

@Szimba: Mindkettőtöknek ajánlom, hogy az eredeti cikket is olvassátok el, különös tekintettel a MOL helyreigazítási kérelmére. És akkor rájöttök, hogy kamuzás az egész, média cirkusz

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.13. 13:39:10

@Szimba: Feketeszülésnek nevezd inkább. És feketebábának...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.13. 13:39:17

Senki emberfia nem tudja, kinek kellett volna ellenőrizni a gát fizikai állapotát. Tehát nem is ellenőrizték, ott volt oszt jónapot. Már minden szem megszokta, hogy ott áll az idők végezetéig.

index.hu/belfold/2010/10/13/egyre_kodosebb_ki_felelt_a_gat_statikajaert/

CSENDES 2010.10.13. 13:40:27

@Hepci: Ez is jó, hivatkozik egy FN- nyilatkozatra, amit nem találtam a FN-en. De mindegy is, a lapokat el kell adni.

CSENDES 2010.10.13. 13:42:08

@Szimba: Most éppen elmeorvosi kivizsgálás lesz.

CSENDES 2010.10.13. 13:44:00

@Szimba: Mindent én adjak? Rámés Kodó linkjére, amiben hivatkoznak a cikkre, ot rákattintasz és már benne is vagy. De ha mégis lustácska vagy, úgy ... kicsit vársz és megszerzem.

Szimba 2010.10.13. 13:44:54

@simonmondja.:

Jaj, már!:-)))

A kórházakban is halnak meg csecsemők.
Másrészt pedig azokat a nőket, akik alkoholisták, drogoznak és azután szülnek beteg gyerekeket, minek neveznéd? Vannak, akik a már megszületett egészséges gyereküket verik agyon, vagy bánnak velük úgy, mint a kutyával?

Nyilván büntetendő, ha valaki megöli a csecsemőjét. De ha később örökké veri, azzal szinte semmi sem történik.

És az is egy nagyon furcsa dolog, hogy az orvosok versenyeznek, hogy minél korábban született (20-25 dkg-os) magzatokat meg tudjanak menteni. Szerintem ez is borzalmas. Egy koraszülött nem minden esetben lesz egészséges, teljes értékű ember. Nem lenne szabad azzal kísérletezni, hogy milyen sérülései, betegségei lehetnek.

Szimba 2010.10.13. 13:45:43

@CSENDES:

Ez egy mocsokság.
Semmi baja a nőnek.

Ordnassac 2010.10.13. 13:45:46

@Hepci: gondolom most mutatni kell, hogy Matolcsy Orbán jobbkeze...

Ami a uraságot illeti, Bathó Ferenc volt a költségvetésért felelős helyettes államtitkár, tehát a költségvetés összeállításában a legjelentősebb szerep neki jutott (ahogy a zárszámadásban is). Nem Matolcsy foglalkozik elsősorban vele, max. Naszvadi György államtitkár.

CSENDES 2010.10.13. 13:47:27

@Ordnassac: Naszvadi óraadó tanárom volt (úgy száz éve)

Ordnassac 2010.10.13. 13:48:22

@tölgyes: már amelyiknek, ahogy elnézem a Tecsóban kasszázók egy részét, azok korombéliek, akik a családalapítástól messze állnak még.

Egy szabadnap nekik is jár és tudomásom szerint nem minden vasárnap dolgoznak (bár ezt lehet, hogy a Munkahelyi Terror blog jobban tudja).

CSENDES 2010.10.13. 13:49:13

@Szimba: Gondolom, hazért így megúszhatna pár évet. Azt azért tudomásul kell venni, ha valakit a foglalkozástól eltiltanak. Mert az azt jelenti, hogy nem csinálhatja, sem otthon, sem kórházban, sem bokor alatt.

kodó tamás 2010.10.13. 13:49:13

@Hepci: hm ne hepciáskodj és sem leszek tamás kodó

fátylat rá.

OK
akkor a Matolcsy is megy...
ugye OV csak annyit mondott hogy a jobb kezétől nem vállik meg semmi pénzért.
minisztert nem említett. lehet M.Gy hasznos jobbkéz tanácsadóként is, hogy szalonképes esetet említsek csak.

kodó tamás 2010.10.13. 13:50:27

@CSENDES: má késő már elindultak a rendőrök a vezérért
és az államosítás is megvolt. így járt a MOL

tölgyes 2010.10.13. 13:51:33

@Szimba: Látom csak nem enged a 21-ből::))Pedig ahogy azt már említettem a homoszexualitásnak nincsenek genetikai okai.. tehát íly módon mindenki heterónak születik.. Abban azonban igaza van, hogy a személyiségfejlődés zavaraként létrejövő nemi identitásban megmutatkozó eltérés.. még tud olyan kínzó lenni, mint egy genetikai betegség.

Az átlagostól való eltérés elfogadásának nehézségeiben egyet is értünk. Kár, hogy ebben még egy potenciális miniszterelnök-jelölt is rossz példával jár elől (Gy. blogjának élcelődése Szili sérült kezén..:()

Szimba 2010.10.13. 13:52:15

@CSENDES:

Köszönöm!!!!

Nem tudom, hogy az olajiszap tetején levő víz szennyezett-e, veszélyes -e. Így nem tudom megállapítani, hogy a MOL munkásai hibát követtek el vagy sem.

Mindenesetre gyorsabban haladhatnának a munkával.

A lefolyó vízet vizsgálta valaki?

tölgyes 2010.10.13. 13:52:45

@Ordnassac: És ha vasárnap ott ülnek a pénztárban.. messze is maradnak.:(

kodó tamás 2010.10.13. 13:53:12

@CSENDES: nem demjén, hanem demján... nem?

tölgyes 2010.10.13. 13:53:24

@CSENDES: No látja, hogy mik nem vannak!:)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.13. 13:54:40

@Szimba: Azt "az élet szentsége" miatt mentik meg, aki nem életképes teljesen.
Meg a törvény szigora miatt - nálunk nincs eutanázia.

Régi történeteket meg én is tudok, csak nem szivesen.
Szóval régebben, ha a bába nagyon furát látott az újszülöttön, akkor az anya helyett egy családtagnak mutatta meg és szépen belecsúsztatta a mosdótálba...
Pedig vallásosak is voltak, meg az élet Istentől valóságában is hittek,
az eutanáziáról meg azt sem tudták, mi az...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.13. 13:55:06

@kodó tamás: ezt a konteót fejtegette valamelyik blogger is tegnap...

CSENDES 2010.10.13. 13:55:52

@Szimba: Te nem olvastad el a cikket? A MOL részéről nyilatkozták, hogy bevizsgáltatták a vízüggyel....

tölgyes 2010.10.13. 13:56:51

@kodó tamás: A Rózsi nekem is jobban tetszik, mint a Sanyi, pedig fiú vagyok.

CSENDES 2010.10.13. 13:56:54

@tölgyes: És hogy kell vigyázni!!! :-)))

CSENDES 2010.10.13. 13:58:34

@Szimba: "Előzetesen az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Természetvédelmi Felügyelőség hozzájárulását kérte a MOL. A vízből mintavételezést végeztek, nem volt szennyezett, a vizsgálati eredmények rendelkezésre állnak. A Felügyelőség hozzájárult, hogy ellenőrzött körülmények között a vizet a munkagödörből levezessék. A leengedett vizet több alkalommal ellenőrizték, szennyeződés nem volt benne.”

Ordnassac 2010.10.13. 14:00:19

@tölgyes: korosztályunk általában nem hétvégén szokott ismerkedni. Az egyetemi bulik pl. hétköznap esténként vannak.

Szimba 2010.10.13. 14:00:43

@tölgyes:

A homoszexualitásnak vannak genetikai okai. Egy heterónak született fiút, lányt nem lehet átváltoztatni, sohasem lesz belőlük homoszexuális.
Kamaszkorban szokott pregnánsan kiderülni a fiatalok számára, hogy nem a másik nem vonzza őket.

A szexualitás is olyasmi, mint az ujjlenyomat vagy a gyomorsav összetétele, szinte mindenkinek más. Vannak felfelé és lefelé is nagyon eltérőek, a többség azonban átlagos.

A biszexuálistól, homoszexuálistól haladva el lehet jutni az átlagosig. És persze óriási különbségek vannak a heterókon belül is. Van, aki minimális mértékben igényli a szeuális életet, és vannak, akik sokkal vérmesebbek.

Toleránsabb lehetne, hiszen ami mindkét félnek megfelel, és másnak ezzel nem ártanak, az elfogadható.

Pl. a mazó-szadó, vagy egyéb házasságban meglevő "perverziókon" keresztül.

Ha másnak ártanak, akkor valóban büntetni, kezelni kell. Pl. pedofilia, nekrofilia, állatokkal közösülés, folytogatással, gyilkolással járó szex stb.

radala 2010.10.13. 14:01:17

@manyike: Én is. én sem keresnék eleget még a 3 gyerekhez sem nemhogy a négyhez, szerintem, ha a feleségem visszamenne dolgozni, akkor sem keresnénk meg a 750 bruttót még félszuperbruttót sem, de azért az irány az jó. Nem tudom hogyan van, de ha mondjuk minden adózik (minden béren kívüli juttatás), akkor azt is lehet jobban adni a családosoknak. Mondjuk hol van az megírva, hogy nekem a teljes adókedvezmény jár.
Persze az ember (én), úgy képzelem, hogy mondjuk két tanár 3 gyerekkel vehesse igénybe a maximumot, de talán nem az a helyes megoldás, ha az adókedvezményt csökkentik hozzájuk, hanem ha a fizetésüket emelik addig. Legalábbis középtávon.
Tudom, hogy genya vagyok, de ha igaz, hogy az értelmiségi átlagbér 300 000, akkor az kb jó, hogy két értelmiségi szülö 3 gyerek teljes adókedvezmény.
A lényeg, hogy én eddig kb azt gondoltam, hogy Mo-n nem érdemes elmenni dolgozni egy nőnek, ha vannak kis gyerekei, mert 4-6 órában lehet 70-90 ezer bruttót keresni, bérlet+kaja oszt már pont 0 Ft/hónál is vagy.

De valóban kicsit nekem is "túlkonzervatív" ez a szabályozás, de vegyük figyelembe, hogy én valójában baloldali vagyok.
@Ordnassac: Amennyiben? Nem tudom szoktak-e akadémikusokat letartóztatni, de Kapolyit nem is akadémikusi minőségében tartóztatnák le.
Ja valóban nem érnek rá vásárolni azok csak vasárnap, akik vasárnap is munkára vannak kényszerítve.
A vasárnapi nyitva tartás az ördögtől való, pont! :-)
Persze gondolom a fő különbség Ausztria meg Mo között nem a vasárnapi nyitva tartás, hanem a kurvasok pénz, amit ezeknek a dögöknek itt el kell költeni. De itt mindenki kirándul sétál, múzeumba, állatkertbe megy vasárnap. Ez meg jó. Ehhez szerintem az elsö lépés, hogy ne is tudjanak az emberek vásárolni, ha akarnak sem.

Ordnassac 2010.10.13. 14:02:24

Erről a jobbkéz-ügyről jut eszembe, hogy Semjén Zsolt és Navra (OV két helyettese) mit gondolhat erről a megnyilatkozásról?

Gyanítom, hogy semmi különöset, bár ki tudja...

Szimba 2010.10.13. 14:04:23

@radala:

Bizony a vasárnapi nyitvatartás már abnormális.
Aki nem tud bevásárolni hét közben, az ne vásároljon.

Szombaton délig pl. nem sikerül????
Vagy munka után???

Ordnassac 2010.10.13. 14:04:26

@radala: nem azt mondom, hogy nem lenne jó a vasárnapi zárva tartás, azonban figyelni kell a magyarországi realitásokat is.

Ausztriában a szakszervezetek nem gyengék, míg nálunk a politika játszóházai és függő viszonyban vannak sokszor a munkáltatóktól...

Ami Kapolyit illeti, azért kínos lehet az MTA számára, ha egy rendes tagját lecsukják.

Szimba 2010.10.13. 14:05:31

@CSENDES:

Aha. Csak bizalmatlan vagyok!:-))

CSENDES 2010.10.13. 14:06:43

@Ordnassac: Ők nem kezek, hanem a sárkány fejei.:-)))

tölgyes 2010.10.13. 14:08:31

@CSENDES: Vigyázni azt kell..:)!!! Nekem egy orvos azt mondta: a legjobb a kalmpyrin.

CSENDES 2010.10.13. 14:08:40

@Szimba: Hát, nem hiszem, hogy egy MOL szintű cégnek ne lennének akkreditált laborjai. Hiszen akár gázt, akár más vegyi anyagot vásárolunk tőlük, azt a magyar állam hatóságai csont nélkül elfogadják (olyan összetételben, olyan mennyiségben), ahogyan azt a MOL jelenti.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.13. 14:08:43

@CSENDES:
De ezzel az olajjal nem csak az a gond, hogy szennyez, hanem az egész egy illegális lerakó, ha jól látom...

Már a létezése is büntetendő.
Vagy slendriánul olvastam?

tölgyes 2010.10.13. 14:10:30

@CSENDES: Szorosan a térd között..:)

kodó tamás 2010.10.13. 14:10:33

@Ordnassac: orbánnak sok jobbkeze van
mondhatnám mint a polip

hm semjén meg bal...

Ordnassac 2010.10.13. 14:11:02

@Szimba: mennének ők munka után, de túlóráról gondolom már hallottál, mire több esetben kijutnak a munkahelyükről, már zárva a legtöbb bolt és emellett hullafáradtak. Középvezető testvéreimen látom ezt.

Szombaton pihennek és aludnak sokáig (valamikor ki kell aludnia magát az embernek), emellett többször behívják szombaton is melóra (pl. zárások idején vagy határidő közeledtével). Így marad a vasárnap az ilyen dolgok elvégzésére. Sajnos ez a realitás.

Engedj meg a végére egy személyes megjegyzést: az utóbbi megszólalásaid csak úgy sütnek az indulattól, sőt, sokszor a gyűlölettől, ami ijesztő és sokszor igencsak bunkó benyomást kelt. Nem biztos, hogy ez a legjobb megoldás...

CSENDES 2010.10.13. 14:11:04

@simonmondja.: Igen, mert nem az alapcikket olvastad, amit a Heves megyei lap írt, hanem az átszedetét (nevezzük kivonatnak - persze jó erős), ami éppen a helyreigazítási nyilatkozatot tartalmazza.

tölgyes 2010.10.13. 14:12:06

@Szimba: Maradjunk abban: az orvostudomány és a genetika mai állása szerint a homoszexualitásnak nincsenek genetikai okai..:(

tbb 2010.10.13. 14:12:29

@Szimba:

"Pedig születnek szellemi fogyatékosok is"

Születnek bizony. És ráadásul nem csak egy nap parádéznak...

radala 2010.10.13. 14:13:20

@Ordnassac: Azt hiszem Angliában úgy van illetve 93-ban még tuti úgy volt, hogy a kicsik maradhatnak nyitva vasárnap is. Azt megértem, hogy egy pék nyitva van vasárnap vagy akár egy zöldséges, de ne már az Obi, Tesco ilyenek.
Amúgy pl. nálunk a kőműves soha nem volt hajlandó vasárnap dolgozni. Szerintem az öreg mesterek egyike sem hajlandó vasárnap dolgozni és ez rendben is van így.

CSENDES 2010.10.13. 14:13:22

@simonmondja.: Téves cikkük azon állítása, mely szerint „a MOL a '70-es évektől kezdődően hozott létre illegális olajiszap-lerakóhelyet”. Az 1960-as években és a 70-es évek elején az akkori jogszabályoknak megfelelően, az Észak-Magyarországi Vízügyi Igazgatóság engedélyével a szénhidrogén termeléshez kapcsolódóan leválasztott kísérővíz kezelését végezték itt. 1977-től a vízelvezetés ezen módja teljes egészében megszűnt, az Ördögárok irányába vízelvezetés nem történt, a kísérővíz teljes mennyisége visszasajtolásra került. A területen – az említett évek alatt – valóban szennyeződött a talaj, ennek megszüntetésére műszaki beavatkozási terv készült, melyet az Észak Magyarországi Környezetvédelmi Természetvédelmi Felügyelőség 2007-ben jóváhagyott, és elrendelte a műszaki beavatkozást. A határozat részletes előírásokat tartalmaz a kármentesítésre vonatkozóan, többek között előírja az ún. víztározó alsó részén lévő gát elbontását is.

csak, hogy ne kelljen visszamenned. Tudod, én már rutinból

tbb 2010.10.13. 14:15:18

@kodó tamás:

Nem kapott rá felhatalmazást. Szerencsére.

kodó tamás 2010.10.13. 14:18:23

@tbb: miért a mol nem állami cég? mert akkor meg a privatizációt követelem!!!! aki most a tulaj az nem jo tulaj ez a lényeg.
az állami/magán (megfelelő) tulajdonos NEM JO TULAJODONOS.
ahogy a dakota is monya: a halott indián a jo indián.

a lényeg a változtatás, a mostani tulaj nem jÓ pivatizálni vagy államosítani kell! majd akkor jobb lesz

Ordnassac 2010.10.13. 14:24:21

@radala: ez már egy járhatóbb út. Bár a nagybevásárlásokra nem biztos, hogy jó, de személy szerint én tudnám támogatni. :-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.13. 14:25:03

@Ordnassac: tán 3 jobb keze van. Nem gyakori, de növelheti a hatékonyságot (pl. maszturbálás közben tud olvasni és főzni is).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.13. 14:44:26

@radala: hát igen, ez lenne a jó. Viszont pont a multik ellenében kellene megcsinálni. Akkor tudják igazán hatékonyan tönkretenni a kisboltokat, ha mindig - tovább - nyitva lehetnek.
Az emberek többségével a saját távlatosabb érdekeiket a legnehezebb elfogadtatni. Távlatosan pl. jó lenne, ha leszoknának a hiperekről és a kereskedelmi tévékről, valamint kikapcsolódnának vasárnap...

Szimba 2010.10.13. 14:44:28

@Ordnassac:

Bocsánat! Nem is voltam indulatos. Csak valóban gúnyosnak látszhatott. Azokra nem gondoltam, akik nem az átlaghoz (1/2 5-ig) dolgoznak.

A környezetemben minden kisbolt nyitva van este 10-ig és vasárnap is. Igaz nincs nagy választék. A nagy üzletek viszont vasárnap nincsenek tele emberekkel, sőt.

Szimba 2010.10.13. 14:47:52

@tölgyes:

Rendben. De ha van genetikai oka, egyelőre akkor sem változtatható meg.

Az átlagtól eltérés alapján viszont abnormálisnak kellene tekinteni az apácákat, szerzeteseket is. És azt a rengeteg embert, aki nem a hagyományos módon szerez magának, társának örömet.

Ez emberi fantázia kimeríthetetlen, és nem igazán merném meghúzni a vonalat a normális, és a nem normális között.

tbb 2010.10.13. 14:51:43

@kodó tamás:

Nem vannak. Voltak idáig.

kodó tamás 2010.10.13. 14:52:56

@Szimba: az nem az "aszexualitás"? azaz szex nélküli élet nem elképzelhető?

"nem a hagyományos módon szerez magának, társának örömet"

az apácák szerzetesek a hit megélésével és az örömhír közvetítésével, ugye arra gondolsz

tölgyes 2010.10.13. 14:58:26

@Szimba:
Kedves Szimba!
Nincsenek genetikai okai... Az USA-ban nagyon hosszadalmas és gondos kezeléssel sikerült sokak esetében megváltoztatni..

A szexuális identitással pedig nem az a baj, hogy eltér a "normálistól", hanem az, hogy az egész személyiség válik labilissá, hiszen a nemi identitás zavara a személyig legbelsőbb, legősibb magjához kötődik. Ezért a nemi identitás zavaraival küzdők között az élettartam általában rövidebb, signifikánsan magasabb közöttük az öngyilkosok aránya.

tbb 2010.10.13. 15:04:26

@kodó tamás:

Ezt melyik kommentemre reagáltad? Mert szerintem egyikhez sincs köze.

Ettől eltekintve momentán nem azért kell állami felügyelet a MAL élére mert a dakota állam jobb gazda, hanem mert a MAL nem tartotta be a szerződésileg és törvényileg előírt kötelezettségeit.

kodó tamás 2010.10.13. 15:07:33

@tbb: nem tudom. de bizonyára neked van igazad. semmikép nem is akartam vizázni. éljen a párt.

kodó tamás 2010.10.13. 15:10:16

Kedves TG!

aki nem lép egyszerre...

én nem is kérek, estére már nem eszek rétest, fogyozok.

mikor lesz Új blog. már unom a kommenteket.

de a cime legyen: "se füle, se farka..." hamár gyerek versikék.

persze ez nem a blog minőségét jelezné, hanem valami OV témát kellene találni hozzá.

Szimba 2010.10.13. 15:10:27

@kodó tamás:

Ennyire azért nem értek hozzá.
De a hit megélése nem azonos a szexuális élettel (biológiai szempontból).

@tölgyes:

Az öngyilkosságok magas száma nem a homoszexualitásuk miatt van, hanem a nagyon is elítélő környezetük, a társadalmi beilleszkedés nehézségei miatt.

A mai társadalmakban enélkül is óriási az aránya a labilis személyiségeknek, és a depresszió már nálunk is szinte népbetegségnek számít.

Az egészség - betegség határvonalai sem függetleníthetők a közösség megítélésétől.
Ott, ahol nem vetik ki a homoszexuálisokat a társadalomból, ott nincs magasabb mértékű öngyilkosság sem.

Szimba 2010.10.13. 15:14:19

@kodó tamás:

Inkább az MSZP -ről meg GYF elképzeléseiről legyen új írás.
Nem értem, mit akar Gyurcsány (értem), csak amit megfogalmaz, az szerintem elég fura.

Mi lesz az MSZP-vel?

És már beszámolt OV az új gazdasági csomagjáról? Állítólag ma akarta előadni a parlamentben.

kodó tamás 2010.10.13. 15:19:43

@Szimba: neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee

mszp kuka. semmi, ellenzék nincs is. rohadt kommancsok.

fidesz. az a lényeg most. robog a vonat... sikitozzunk:)

tbb 2010.10.13. 15:24:58

@Szimba:

"De a hit megélése nem azonos a szexuális élettel (biológiai szempontból)."

Biológiai szempontból a homoszexualitás sem azonos heteroszexualitással. Tulajdonképpen ez az egyetlen probléma vele.

ssi 2010.10.13. 15:26:49

@tbb: "MAL nem tartotta be a szerződésileg és törvényileg előírt kötelezettségeit"

az eddigi infók alapján már sokkal többről van szó

- részben szabálytalankodó cég
- engedékeny felügyelőség
- gyenge szabályok
- cégönállóság hiánya az előírtnál szigorúbb biztonságért
- nincs folyamatos szakmai kapcsolat az illetékesek közt (kormány-tudósok-környezetvédők-felügyelet-cég)

Én is akarok kommentelni 2010.10.13. 15:35:30

@Szimba:
17 perce beszél viktor, de még semmit sem mondott, csak futja a köröket ha nem dolgoznék, sajnálnám az ilyentől az időt :o

Szimba 2010.10.13. 15:51:00

@kodó tamás:
Az nem a vonat, hanem a hullámvasút!:-))))

Szimba 2010.10.13. 15:52:55

@tbb:

Nem tudom, nekem nem okoz problémát. Azt csinál mindenki az ágyában (lakásában), amit akar.

Tőlem gumipartnerrel is élheti az életét, csak élő áldozatai ne legyenek.

Szimba 2010.10.13. 15:53:35

@Én is akarok kommentelni:

Talán időre fizetik, mint a rádióban?:-)))

radala 2010.10.13. 15:53:40

@Ordnassac: ja én személy szerint a multi büntetőadó és a vasárnapi totális zárvatartás mellett vagyok:-) Söt azt támogatnám, ha egy héten egyszer lehetne pénzt költeni:-)
Amúgy az emberek igen hülyék én ausztria legcsodálatosabb dolgának tartom, hogy H-P 8-19 Sz 8-18 és ez alól nincs senki kivétel (sajnos most már az IKEA valahogy kivétel, amit nem is értek). De nincs kollégám, aki ezt nem teljes hülyeségnek gondolja, Söt hallottam keleteurópait, aki azt képzeli, hogy Ukrajna fejlettebb hely, mint Ausztria, mert náluk mindig mindent lehet kapni... Szóval hülyék mindenhol vannak.
@Hepci:Szerintem is mindent be kéne tiltani és visszamenni a fára:-) Igazából a TV-nek rettenetes ellensége vagyok. Szerintem csak focit volna szabad közvetíteni a TV-n és azt is tilos lenne egyedül nézni:-)
Mondjuk az lenne a jó, ha nem lehetne egy utcában 1-nél több TV és akkor át kéne menniük az embereknek egymáshoz.

tbb 2010.10.13. 15:57:05

@manyike:

Ezeket azoknak kellett volna felsorolnod akik momentán a jogállamot védik vehemensen. Azt a jogállamot, amelyre többek közt az általad felsoroltak a jellemzők. Amelyekből egyet nem értek: "a cégönállóság hiánya az előírtnál szigorúbb biztonságért". Ez alatt mit kéne érteni?

radala 2010.10.13. 16:05:54

"A kormány emellet 2011. december 31-ig felfüggeszti a magánnyugdíjpénztári kifizetéseket és felmondja a PPP-s szerződéseket."

Ez mit jelent? Valaki elmeséli nekem.
Amúgy én nem rettegek már, azt hiszem lehet, hogy OV megörült, de a halálunk legalább szép lesz. Tuti szimpatikusabb keresni egy új csapást, mint leülni és várni az éhhalált.

radala 2010.10.13. 16:06:55

@Én is akarok kommentelni: Én csak az indexen olvastam most, de szerintem nagyon is mondott ezt-azt.

tbb 2010.10.13. 16:11:30

@Én is akarok kommentelni:

Munkaidőben orbánozni naccerű dolog.

tbb 2010.10.13. 16:17:36

@Szimba:

Lesznek. Amikor majd kötelező lesz.

kodó tamás 2010.10.13. 16:25:56

gyerekek megváltoztatom a knevem: Tamás ról Okos ra
ezentúl nem Tamás kodó hanem OKOS kodó leszek

OV bejelentette amit kéthete szajkózok itt nektek.
KÖZVETETT ADÓZÁSRA tért át. az apeh nak annyi... :)

huha. most esik le. vagy OV-PS olvassa a kommentjeimet????

ó jaj!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.13. 16:26:00

@radala: Mi a gond ? A befizetéseket nem függeszti fel, csak a kifizetéseket.
A PPP meg, gondolom kábé minden, ami épül.
Végetvetnek a zenének, s hazamennek a legények.

kodó tamás 2010.10.13. 16:30:55

@simonmondja.: :)

+nyugdij kassza se kap, havi 30 milliárd :)

de ez nem megszorítás, hanem
a hiánycél érdekében tett gazdasági intézkedések, lépések.

radala 2010.10.13. 16:32:12

@simonmondja.: De az csak úgy föl lehet mondani, vagy előbb államosítani kell a PPPseket?
Amúgy tudtommal a PPP a világ legrosszabb biznisze, legalábbis Kovács Árpád valami olyasmit mondott, hogy az valóban az ördögtől való dolog.

kodó tamás 2010.10.13. 16:33:41

@radala: fel.

2/3-dal az ember könnyen viccel.

apropó a ppp nem fidesz találmány? :) müpa eleje? nem az volt az első? az mikor épült?

kodó tamás 2010.10.13. 16:35:23

@radala: a szerződések és egyebek kiszámíthatatlansága
+az előírások és biztonság szigorítása=

minden gazdasági tevékenységet vissza fog a feketét és a fehéret is... de ezt is mantrázom rég. a fellendülés elmarad...

radala 2010.10.13. 16:37:30

@kodó tamás: Logikusabbnak tűnik onnan elvenni pénzt, ahol van, nem ahonnan nincs. Mit lehetne még elvenni a közalkalmazottaktól a munkahelyükön kívül, amit ugye hallottunk, hogy elvesznek. Mit lehetne még elvenni a nyugdíjasoktól? Nem hiszem, hogy bárkinek a fentieken kívül maradt volna pénze a hiány finanszírozására. Arról nem is beszélve, hogy azt már próbáltuk, hogy mi van, ha direkt a fizetésekből vesznek el. Most megnézzük mi van a másik irányban.
Az előző útról nem elég, hogy tudjuk, hogy nem visz sehova, de még unalmas is....
Szerintem két leghetöség van, 2014-ben 90 % fidesz vagy 0 %.
Szerintem meglesz a 90 %...
Nem számítva a megszorításfetisisztákat ez mindenkinek tetszik. Igazi megszorításfetisiszta meg az MDF szavazótábora az 2,5 %, ha jól emlékszem. Mindenesetre nem több, mint 10 % az tuti.

ssi 2010.10.13. 16:39:26

@tbb:
távirati stílusban így sikerült, de nyitott vagyok a pontosításokra
elég zavaros az ügy és boncolgatása

EU-norma a vörösiszapot nem tekinti veszélyes anyagnak, így amióta tagok vagyunk, nálunk sem az, de nem világos, hogy ehhez automatikusan kapcsolódik-e ph-érték, vagy több szabályt kellett volna együttesen kezelni

én a folyamatos fejlődésben hiszek, amikor adott hibából tanulunk, vagy meglévő tudásból megyünk elébe a problémáknak - az élet bármely területén
..... s mivel tökéletes soha nincs, mindig lehet tovább lépni,
akár emberi kapcsolatokban is, de lehet eleve korrekt a viszony, s akkor csak az egyéb gondokra, feladatokra, célokra lehet koncentrálni

sa52 2010.10.13. 16:49:04

Szabadlábra helyezték a Mal Zrt. vezérigazgatóját

Videofon 2010.10.13. 16:50:34

@radala:
Ha belegondolsz, a szegényeket szorongatja minden eddigi bejerlentés. Azok pedig sokan vannak.

ubul2000 2010.10.13. 16:56:43

@sa52: Ennyit számít a pénz. Azzal mindent el lehet érni és mindent szabad..

tölgyes 2010.10.13. 17:02:20

@Szimba:

Kedves szimba!

Ismét csak ellent kell Önnek mondanom. Ismeretei tévesek. Nincs szignifikáns eltérés a homoszexuálisok öngyilkossága között ott ahol elutasítják, illetve elfogatják őket.Mindenütt magas és kiugróan magasabb mint a heteroszexuálisok között...
Ha kicsit belegondol akkor könnyen megérti miért. A szexuális önazonosság a személyiség központi magjához az "én-tudathoz" kapcsolódik...Igazából gyökereit tekintve, a nemfejlődés szempontjából nézve ősibb mint maga a modern emberi személyiség... Ezért, ha a nemi identitás sérül a személyiség magja sérül.. ezért kiszolgáltatottabbá válik... állandó önelfogadási, önértékelési zavarokkal küzd, amelynek forrása nem a külvilág, hanem maga a személyiség centruma.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.13. 17:05:12

@radala: A Hirszerző szerint a befizetéseket függeszti föl.
Asszem, megvárom, amíg eldöntik.

Videofon 2010.10.13. 17:19:40

@ubul2000: Ez nem pénz kérdése volt, kivételesen. Egy elsőéves joghallgató sem veszi be azt a süket dumát, amire az előzetest alapozták. Nem találtak olyan bírót, aki vállalta volna az életre szóló arcvesztést.

ssi 2010.10.13. 17:27:28

@radala:
kormány közvetlenül néhány szektor terheit növeli a lakosság közvetlen megszorítása helyett

ezektől a gazdasági területektől szinte a teljes lakosság vásárol

ha az adott cégek áthárítják a veszteségeiket, s emelik az árakat, akkor a kormány mégis a lakosság terheire is hatott, csak közvetetten

s hol lesz az igazság?
- a kormány vállalt feladata: nincs közvetlen lakossági megszorítás + a cégekkel megígérteti, hogy nem hárítják tovább a válságadót
- ha az emberek mégis áremelkedést érzékelnek
- a cégek ügyes kommunikációval és matematikával mással indokolják majd az árak növekedését
- s a közvetett közvetett hatás: mire kell az extra adó, nőnek-e a jövedelmek és az életnívók közti különbségek, vagy csökkennek, lesznek-e strukturális és jó reformok, vagy nem?

tbb 2010.10.13. 17:27:59

@manyike:

Szerintem távírati stílusban is tökéletesen sikerült leírnod a helyzetet.

És azt is, hogy ki mindenki felelős a katasztrófáért. És hogy miért?

Én is a folyamatos fejlődést pártolnám. Úgy a leggyorsabb ugyanis a haladás. De társadalmak általában cikk-cakkban fejlődnek. Már amikor fejődnek. Mert nem szentírás a fejlődéskényszer. Lehet leépülni is.

ssi 2010.10.13. 17:47:05

@tbb:
az emberi leépülés genetikailag kódolt - sajnos, még szerencse, hogy előtte sok értelmesség is belefér

az emberi társadalom fejlődése (nem csak az utókornak) talán annyiban értelmezhető, hogy az egyszer átélt rosszat csak nem akarják újra, talán bizonyos jelenségekről talán egyértelmű, hogy soha többet

fontos az "elmélet", a választói tudatosság erősítése is

talán most, a vörösiszapos infók nyilvánossága, s az indulatok helyett a rendszerjavítás széleskörű átgondolása

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.13. 17:52:08

Megvan. A nol érti.
A befizetéseket az APEH szedte be és küldte tovább a pénztáraknak.
Na, eztán beszedi, de megtartja magának.
Legalábbis, amíg akarja...
nol.hu/gazdasag/porul_jarhatnak_a_magannyugdijpenztari_tagok

kodó tamás 2010.10.13. 18:07:40

@radala: @manyike: erről van szó, most a bodzaszedők is adóznak.
sőt azok aztán nyomják a nagy autókban a gázt, szar hőszigetelésű házaikat fűtik gázzal (hacsaknem fát vágnak), meg telefon a fejükön van állandóan

eljött egy takarékosabb szebb világ

nem mindegy hogy a t-mobil 20 (most) vagy 30 szor olyan drága mint németben??? kit érdekel. telefon nélkül is lehet lenni.

aki cigizik az is szivjon. vagy a jövedéki adó nem megy?

nyünyüge 2010.10.13. 18:08:50

@simonmondja.:

static.nol.hu/media/picture/51/1/45/000451051-5380-43-400.jpg

A nol-kép címe: Orbán Viktor a beszéde után. Hogyan tetszettek az elhangzottak a befolyásos résztvevőknek?

Hát így ránézésre a Bankszövetség/mkb-nak nem nagyon.
Nekem sem.

kodó tamás 2010.10.13. 18:12:48

259.-re irta kapusok, ezt én se gondoltam, hogy OV nek nem lesz igaza, mi van mégis jogállam? porszem a gépezetben? hm

"kapusok 2010.10.13 18:05:31
Na végre : a bíróság szembe mert szállni a tömegmeghisztériával és közvetve Orbán Viktorral is: azonnal szabadlábra helyezte a MAL Rt letartoztatott vezetőjét, alapos gyanu hiány amiatt. Bizom abban, hogy az "illetékesek" észbe kaptak és megértették: az igazságot kell feltárniuk és nem népharagnak eleget téve boszorkányüldözésbe kezdeni mindenfajta jogszerűséget kiiktatva.
Tegnap írtam: nem lehet véletlen, hogy több évtized után pont egy ilyen súlyos esőzéses évben történt a baj: egy BME szalértő szerint : (index): „Elképzelhető, hogy a gátszerkezettel is volt hiba, de a fő baj, ami a fal mozgását előidézte, biztosan az altalaj volt” – mondja dr. Farkas József, a Budapesti Műszaki Egyetem Geotechnikai Tanszékének tanára is. ..A szakember szerint a két réteg közti elmozdulás teljesen nyugodt, változatlan körülmények között is néhány centiméter, de ha az esőzések jobban telítik az öntéstalajt, az elmozdulás is nő....A talajmozgást támasztja alá az is, hogy a fal most is mozog, ennek eredménye a gát hét végén bejelentett újabb meggyengülése.
Szóval komplikáltabb a kérdés, mint hogy üssük akinek pénze van."

panelburzsuj 2010.10.13. 18:22:42

@kodó tamás:

Ceterum censeo: mit keresett az iszap tárolására épített kazettában (legalább) félmillió köbméter lúg, és miért adta erre áldását a környezetvédelmi hatóság?

kodó tamás 2010.10.13. 18:33:40

@panelburzsuj: leszarom.
majdnem egy hete tudjuk (kivéve OV-t és PS-t), hogy altalaj törés volt.

bogaram. ha ez nincs akkor a lug a kádban marad.
fordítva is. ha lug van, de nincs talaj törés akkor nincs kár.

ergó a közvetlen okozója a kárnak az altalaj törése.

de bíróságilag csak 6-8 év mulva fogjuk tudni. a 11-dik, UTOLSÓ szakértésnek ( az IMSZB= igazságügyi műszaki szakértő bizottság, BME nevében), majd Farkas ugyanezt a szakvéleményét leírja.
inkább ez izgi. hogy a felülvélemény (jo ilyen nincs jogilag pár éve, de csak elvileg nincs) gyakorlatilag előre van meg, azaz nincs oilyan szakértő aki ellenkezőt irna, ismerve a legutolsó ember véleményét...
azaz a per lehet hogy CSAK 4-5 év lesz.
de a kár összeg és a felelősség megosztás miatt mégis inkább 8-10 év első fokon...

mréveiller 2010.10.13. 18:34:38

mai események: A MAL vezért kiengedte a bíróság, Martonyi kijelentette ideiglenes a MAL állami felügyelete. Ennyit a Népszava jajgató cikkéről.
Mindenesetre bizakodjunk hogy lesz 3 százalékos növekedés 2011-ben mert ha nem lesz akkor jöhet az IMF segély megint. A kormány ugyanis ezzel számol, szerintem túl optimista

lüke 2010.10.13. 18:37:59

@tbb: a biológiásban rentegeg van, pl a halak közt

kodó tamás 2010.10.13. 18:43:44

@M.Trezeguet: visszaesés lesz

akkor a huszárok majd odaoldalognak... az IMF-labancokhoz szégyenszemre?

az állami felügyelettel igaz hogy OV zátonyra futott, mert a MAL nak tetemes tartozásai vannak? tehát ha beborítja mert ez lesz kárfizetés nélkül is, akkor annak terhe (politikai is) OV nyakán marad.

ezért jo az egyszemélyi országvezetés...

könnyű megtalálni a felelőst :)

hajrá fiuk!

kodó tamás 2010.10.13. 18:44:49

@panelburzsuj: na jo. mégis igazad van.

illés monyon le!!!

Videofon 2010.10.13. 18:48:55

@kodó tamás:
Azért visszaesést nehéz lesz összehozni. De a 3% is merész.

pannonfunk 2010.10.13. 18:51:15

@M.Trezeguet: Izé, miért is kellene rögtön IMF hitelt felvenni, ha nem lesz 3%-os a gazdasági növekedés csak mondjuk 2.5? Persze, hogy rosszabb lesz, de nem annyira, hogy rögtön az IMF-nél kell kuncsorogni... Annyira csak a Fletóék bírták gallyravágni a gazdaságot...

panelburzsuj 2010.10.13. 18:52:18

@kodó tamás:

Jóember!

Az a gát nem folyadéktárolásra lett kitalálva.

Nagyot néznél, ha szippantóskocsi helyett ponyvával kibélelt szekér állna be az udvarodra - költségracionalizálisra hivatkozva.

panelburzsuj 2010.10.13. 19:06:02

@lüke:

Lehet, hogya körülményesebb szótárakban a "biológialilag" karaktersorral fejezik ki azt, hogy homo pár nem tud közös gyereket csinálni.

kodó tamás 2010.10.13. 19:17:08

@panelburzsuj: miről beszélsz? én nem tudom miről vitázol.

a tragédia elsődleges oka egyértelmű. én csak annyiban vagyok büszke hogy simonmondjával egyhete kitárgyaltam (ő vele szemben a talajtörést hajtogattam ő meg robbantást a képek alapján...)
szoval én a kisegér együtt dübörgök az elefánttal (dr. Farkas BME) a hidon.
ezt élvezem.

a lényeg: elsődleges oka ez.... a többi nem anynira érdekes de rágózhatunk rajta:) főleg ilyen jo hasonlatokkal.

pannonfunk 2010.10.13. 19:21:43

És közben vacsorát csinálok a csajoknak, meg teát főzök a köhögő asszonynak, úgyhogy duplán számít :)

Mennyi a kommentrekord, amúgy?

tölgyes 2010.10.13. 19:22:57

@kodó tamás: Hiszen éppen ez az.. nem volt extra adó mégis drágább a telefon is, a gáz is, az áruházak termékei stb. is.. miközben a minőség gyengébb.

bariga 2010.10.13. 19:23:08

ez a mai zagyvaság,a mit Orbán előadott, csak erősíti bennem azt az aggodalmat, hogy sürgősen orvosra van szüksége, vagy valakire aki az "elgurult gyógyszert" megkeresi. Most már elhiszem az évekkel ezelőtti pletykákat, hogy Ausztriába járt gyógykezelésre.
Az új gazdaságfilozófiát nevezhetnénk mondjuk Futurisztikus Orbánféle Szocializmusnak, rövid nevén FOSz-nak.
Aki már érti, hogy itt miről van szó legyen olyan kedves nekem elmagyarázni.

kodó tamás 2010.10.13. 19:23:25

@Videofon: ezek az intézkedések rontják és nem emelik a hiányt.

ebben az egyben egyetértek az áprilisi Matolcsy-OV véleménnyel. gazdaság élénkítéssel lehet csak.

bár van más mód is (hatékony jogszabályok és állami önk intézmények) de az egy év alatt nagy visszaeséssel jár, csak utána HOZ.

szoval a német ipar nem fog annyira huzni minket.

plusz a válság szerintem 6-7 év (ebből 2 ment el PONT)... addig nem várható növekedés.

tölgyes 2010.10.13. 19:29:34

@bariga: Vagy Önnek.. Mintha mániákus lenne..:) Vagy századszor önti el Önt ily hevesen az aggodalom...:)

kodó tamás 2010.10.13. 19:30:27

@tölgyes: az infláció volt, illetve a gátlástalan profit"

természetesen ez utóbbiból a gátlástalan állam is tud elvenni. kérdés hogy ki a gátlástalanabb. ebben a két gátlástalan fog megegyezni. mert ezeket a monopol (telefon sem igazi verseny) nagycégeket jogszabályokkal kézi irányítani lehet...
a kettő egyezsége lesz hogy tompul e a terhed, vagy amit a zorbán ma mondott azt mind te fizeted-e (neki ez a pénz fix, a többi meg ráér)

@bariga: ez nem zagyvaság. logikus cselekedetek. nincs is más esélyük. plusz huszáros ötletek. a kérdés hogy
-csak rövid távú politikai előnyöket (vagy szinten tartást) jelentenek-e, mert azt mindenképp
-bedönti-e a gazdaságot.

a végét senki nem látja... nyugodtan izgulj otthon. mindenesetre a gázzal, telefonálással takarékoskodj!

felszállt a repülő egyelőre ennyi tuti. a leszálláson majd ráérünk gondolkodni. tudod: a hídon akkor kell átmenni, amikor odaérünk...

S2000 2010.10.13. 19:32:27

Elemzői vélemények: www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=139844&is=1

A tendencia egyértelmű, irány vissza a szocializmusba. Ennyire baloldali gazdaságpolitikát Kádár óta nem láttam Magyarországon.

Ezek az intézkedések garantálják, hogy nálunk tendenciózusan alacsony maradjon a gazdasági növekedés.

panelburzsuj 2010.10.13. 19:32:33

@kodó tamás:

Illés államtitkár úr - vélhetóleg a nemzeti együttműködés valós gyakorlatát demonstrálandó - most éppen a kolontári jegyző és a devecseri építési hatóság bemártogatásával van elfoglalva az Index tanúsága szerint. A gátfal építmény, tehát ez a csizma ne másszon má az ő kezei közt éppen szentelődő nagy állami környezetvédelmi asztalra.

Új világrend alakul, mondja mindeközben a nagyfőnök.

Brave New World.

Itt nálunk most leginkább "bátor, hősies" értelemben.

kodó tamás 2010.10.13. 19:33:47

@Videofon: "ezek az intézkedések rontják és nem emelik a hiányt" hiányt helyett NÖVEKEDÉST

lüke 2010.10.13. 19:35:54

@panelburzsuj:
az már szaporodás biológia,nem karakter sor,10 leütés

kodó tamás 2010.10.13. 19:38:40

@panelburzsuj: lehet elfoglalva. de mi ezen egy hete tul vagyunk:)

1986 épült és tervezték (Mélyépterv) a gátat. a Ptk. szerint a kivitelezésre 10 év (alapozás), a tervezésre 5 év a szavatosság.

akkoriban nem a jegyzők (önkormányzat) hanem a JÁRÁSOK adtak építési engedélyt, de hivatal semmiért nem felel. a köztisztviselő a mostani Ktv. szerint 3 éven belül elmarasztalható fegyelmi eljárásban, és akkor max 3 havi fizetése levonható.

bármi későbbi ráépítés lényegtelen hiszen a kár elsődleges oka a rossz alapozás (megjegyzem azon a talajon CÖLÖPALAPOZÁST kellett volna tervezni),
tök mindegy később mint csináltak a gáttal...

ezek után sem értem mit szeretnél?

pannonfunk 2010.10.13. 19:42:29

@bariga: Ez kell a népnek, no... Arra a kérdésre, hogy van-e értelme ilyeneket mondani, egyértelműen 'igen'-nel válaszolnak a választási eredmények. Sz'al csak az nem érti, aki politikai okokból nem akarja érteni.

Ha meg levesszük a sallangot, akkor látható, hogy Orbán még mindig az a makacsfejű, konok ember, aki mindig is volt. Adócsökkentés, gazdaságélénkítés, munkahelyteremtés, bármi áron. Most éppen a magánnyugdíjpénztárak trükközésével. Brüsszelben elbukott, most keres másik kiskaput. Annyit sikerült megértenie, hogy a hiányt tartanunk kell, mert a piacok nem fogják jó néven venni, ha nem, és ha elszáll mégjobban a forint, akkor szívunk az adóssággal, és nem lesz gazdasági növekedés sem. Az államháztartás rendbetétele és a közszolgák költségeinek a lépése is üdvözlő. Lásd tegnapi index cikk, hogy ez jövőre miért nem hoz sokat a konyhára, cserébe lesz magánnyugdíjpénztárak megcsapolása, aztán 2012-től már érezhető lesz az államháztartási kiadások csökkentése + lesz pár százalék gazdasági növekedés is, meg egy zsák adósságot visszafizetünk (IMF hitelek egy része). Dióhéjban, ennyi.

kodó tamás 2010.10.13. 19:42:32

@panelburzsuj: elég esélyes hogy 24 év után a nemlétező mélyépterv statikusát temetőben kell keresni.

de nem értem mit akarsz tőle... honnan tudod pl hogy ő nem cölöpözést tervezett...

plusz csak akkor tud képbe kerülni, hogyha 24 évvel fenyegettet (elévülés) bűncselekménnyel gyanusítod meg.

de ennyit szerintem nem lesz ideje leülni...

kodó tamás 2010.10.13. 19:44:17

@S2000: egyet értek. tökéletesen.

a gazdaság irányitás felelősségét is átveszi az állam. ez nem baj. már csak az nem volt egy OV kezében. így könnyebb lesz felelőst találnunk...

masni55 2010.10.13. 19:44:20

@bariga: Nyugi, az arcán pontosan látszik, hogy beszedetik vele. :) Teljesen be van nyugtatózva, csak ritkán tör rá a dühöngés. :) És a megfelelő pillanatban küldik el családostul pihenni.

nyünyüge 2010.10.13. 19:52:27

@tölgyes:
minél drágább a telefon és hol?
A telekommunikáció azon kevés területek egyike, ahol az árverseny ill. mindenféle úniós szabályok határozottan lefelé vitték az árakat.

pannonfunk 2010.10.13. 19:53:17

@S2000: Igazából én nem sajnálom sem a távközlők, sem a multi kereskedelmi láncoknak a tökérelépését. Lazán át fogják hárítani a költségeiket a fogyasztókra, ennek két pozitív oldala is van (amit külföldről vagy nem látnak, vagy csak nem akarnak látni): egyrészt a minden évszakban új mobillal villogó, naponta csengőhangot, vicces oplogót vásároló bugriska is részt vesz majd a köz finanszírozásában, akkor is, ha az apuka/anyuka minimálbérre van bejelentve. A multi kereskedelmi láncok meg kevésbé tudják a hazai termelőket megnyomorítani az árversennyel.

panelburzsuj 2010.10.13. 19:59:44

@kodó tamás:

Arra tettem néhány kísérletet, hogy kigyulladjon a lámpa a fejedben: miért az iszapot meg a gátat pumpálja az agyakba a médiagépezet, és miért nem a lúgot?

Van olyan hír, amely szerint a szintén kiömléssel fenyegető kilences kazettából végül is sikerült "eltávolítani" a fölös lémennyiséget.

Szóval akinek a számok csak számok maradnak, és nemigen tudja megfogható képekbe és történésekbe formálni az eseménysort, az könnyen bevesz könnyű magyarázatokat.

nyünyüge 2010.10.13. 20:03:16

@pannonfunk: nem az új mobilon van az igazi haszon, hanem a mobilon folytatott forgalmon.

A díjak meg jelentősen csökkentek, a forgalom (főleg az internet) drasztikusan nőtt, a beszéd lényegében stagnál, ....

infovilag.hu/hir-18714-tavkozles_internet_100_lakosra_119.html

kodó tamás 2010.10.13. 20:12:07

@panelburzsuj: egy dologban vagy forrón nyomon illés barátoddal.

ha pl a gátat magasították, ott az elsődleges ok mellett sokféle felelősség is rakodhat az uj szereplőkre...

egyébként a lug miatt is lehet részlegesen felelős... mert a miatt nagyobb lett a kár ha valami szabélytalanság van, persze akkor az illés is hibás... a bubosbankájával

a lényeg a lényeg. ÁTSZAKADTAK GÁTAK. a gazdaságba, a katsztrófavédelembe és az igazságszolgáltatásba is jol beletenyerelt OV. ÉPÜL AZ ÚJ SZOCLISTA HAZÁNK.

tölgyes 2010.10.13. 20:13:02

@nyünyüge:

Magyarországon drágább a telefon stb... és a minőség nem a legjobb.. ez vonatkozik a NET-re is....A gáz ára is magasabb nálunk, mint a németeknél.. igaz az oroszok nekünk drágábban is adják.. már csak a barátságra való tekintettel is.

pannonfunk 2010.10.13. 20:13:32

@nyünyüge: Aha, persze, logikus, nyílvánvaló. Végülis az új mobil 2490 Ft-ba kerül, kétéves hűségnyilatkozattal a havidíj meg 5000Ft, 2490 << 24 * 5000.

De azért nézd meg, hogy tollas-e a hátad... :P

tölgyes 2010.10.13. 20:14:37

@kodó tamás: Ez a ki mit fizet történet már néhányszor forgott.

nyünyüge 2010.10.13. 20:19:15

@kodó tamás:
Javasoltad a "se füle, se farka" címet a következő poszt számára, nekem a "Bal lábam a jobb után, jobb a bal után..." c. idétlen induló jutott az eszembe, a franc tudja miért.

De jöhet a mintamókus is :)!

kodó tamás 2010.10.13. 20:19:20

@tölgyes: ja csak a panelben néhány ujszülött burzsuj lakik

apropo. ezek az utobbi pár lépések..... szóhat kedve Tölgyes Úr a barátjának: Viktor inox!

lüke 2010.10.13. 20:20:00

@nyünyüge:
MO-n
a "hallo europa "elöfizetés, minden ny-eu-i szolgáltatónál 29 eróért
16, 6 óra/hó uniós telefonálást kínál egységesen Angliától- Ausztriáig

nyünyüge 2010.10.13. 20:22:43

@pannonfunk:
Tanulmányozd még egy kicsit a történetet. A havidíjban fizeted meg az új mobil árát, 2500 Ft-ért hol veszel magában új készüléket?

kodó tamás 2010.10.13. 20:23:00

@nyünyüge: hm akkor még nem hallottuk a nagy "előadást"

PADLÁS SEPRÉS (kezdem mexeretni azsindexet) -ről

talán előbb a saját háza táján kellene sepregetni...
index.hu/bulvar/2010/10/13/tisztul_a_borsodi_rendorseg/
tényleg kevés a rendőr és egyre kevesebb
most a kéthéttel mi van?

tepes 2010.10.13. 20:25:37

@S2000: Azért nem csak baloldali árnya(lata)i vannak a gazdaságpolitikának, különben miért a bruttó 300e felett keresők járnának jól - igaz ők legalább nagyon?!
Ez egyébként senkit sem zavar a népes szavazótáborból?

Remélem a visszaút az állami nyugdíjhoz az eddigi magánnypt.-i megtakarításaim becsatornázását jelenti majd a központi költségvetésbe, hagy' támogassam ezzel is az extramagas jövedelműek adócsökkentését!

lüke 2010.10.13. 20:26:21

@kodó tamás:
elég olcsók:)
arról nem is beszélve , hogy kedves éva, igy szólitanak meg,
igaz mondhatnák mamika,mint a piacon, azt is

lüke 2010.10.13. 20:28:16

@S2000:
meg a jövedelem!
albán bér- albán mentalitás-, svéd adó és nyugdíj rendszer

pannonfunk 2010.10.13. 20:32:47

@nyünyüge: Mókuska, erről beszélek. Hogy azért masszívan van bevétel az új készülékekből, reflektálva a 2010.10.13. 20:03:16 kommentedre, miszerint a nagy bevétel nem az új készülékek eladásából van. Össze-vissza bartelezik a készülékeket és a szolgáltatásokat, nem fogod tudni kiszámolni, hogy mennyi az annyi.

Mellesleg, azoktól sem sajnálom a zsét, akik naponta 20-30 sms-t küldenek, hogy "de szupcsin érzem magam", meg "szom vok", meg elMMSezik maguk körül a legapróbb rezzenéseket is. Meg hülye játékokért, szolgáltatásokért fizetnek.

kodó tamás 2010.10.13. 20:35:42

@lüke: kérdés mit csináltak 5 euróért...
semmit, tehát nem is olcso...

a belügyminiszterük csinálja jol...

+orosz típusú politikai (párt)rendszer

az jut még erről eszembe, hogy a magyar nép várja hogy a király MEGMONDJA a tutit, erre az hoz egy törvényt és ugyanazok a zemberek leszarják (sőt direkt az ellenkezőjét csinálják) aztán szidják hogy ez milyen hülye, nem tesz semmit atz érdekükbe... és körbe-körbe.

tölgyes 2010.10.13. 20:39:11

@nyünyüge: Már eddig se fektettek be.. ill. hozták a náluk már levetett ruhát...Sajnos. Eztán is így lesz.. nem csak a távközlésben, de az áruház láncoknális.

6.Lenin 2010.10.13. 20:43:05

@lüke, @radala

Bocs, de csak most tudok válaszolni. Nincs vita köztünk, ugyanis Ti is másról írtok, én is.

Amit én kifogásoltam, szimba írta le 10.10.13. 12:20-kor

"Ha lehetséges lenne, és a háttérben lenne veszély esetére készenlétben egy orvos, egy gyermekgyógyász, akkor én is inkább ezt választanám."

Felőlem mindenki ott szül, iszik, szipózik, + kefél a kecskéjével, ahol akar.
DE! A plusz igényeit fizesse meg, ha már plusz jogokat követel.

Egyedi esetek nem érdekelnek, mindenki sorolhatna százával, de ezek nem jelentenek semmit.

nyünyüge 2010.10.13. 20:43:55

@tölgyes: ebben éppen megint tévedsz, a távközlésben ez módszer nemigen megy.

lüke 2010.10.13. 20:44:09

@kodó tamás:
már irtam egyszer
kár hogy nem olyan népesek vagyunk
Kina, Oroszo. paralel épiti
a kapitalizmust meg a jó szociálizmust ,s kibírják:)

lüke 2010.10.13. 20:45:06

@6.Lenin:
vita van, és ez igy jó
baj nincs:)

pannonfunk 2010.10.13. 20:46:35

@nyünyüge:

Bal lában a jobb után
Jobb lábam a bal után
De jó, hogy nincs három lábam
Össze-vissza kuszálnám

:)

lüke 2010.10.13. 20:47:50

@pannonfunk:
azért a 85 euro/hó nem 29
( s a készüléket 2 évenként a hüségny.-ra ingyen adják)

tölgyes 2010.10.13. 20:49:16

@nyünyüge: Bár tévednék.. de a távközlésben ez a módszer működött a 90-es évek közepétől.. Hozták be az ADSL azon rendszereit, amit náluk már nem lehetett eladni.. itt a környékünkön 7-8 éve olyan szedett-vedett a hálózat, hogy csoda ha nem esik szét..A "megvásárolt" kapacitás névleges, jó, ha az alsó szintet tudja...ráadásul zajos stb.

tölgyes 2010.10.13. 20:51:03

@6.Lenin: Igaz.. de szerintem ma a világban minimum tízszer annyi gyerek születik otthon, mint kórházban..:)

Ted Striker 2010.10.13. 20:51:50

A Nemzeti Együttműködés Programja (gy.k. kormányprogram) 68. oldalán ez olvasható:

"4.3 Az idősek tisztelete, megbecsülése, biztonsága
(...)
Nem engedjük, hogy az állami nyugdíjak mellett szolgáltatást biztosító magánnyugdíj-pénztári rendszer megtakarításai veszélybe kerüljenek."

www.parlament.hu/irom39/00047/00047.pdf

lüke 2010.10.13. 20:52:37

@tölgyes:
magának mindig baj volt
"a netjével"

nyünyüge 2010.10.13. 20:54:03

@Ted Striker:
ezért aztán az állam kiveszi a multnacionális karvalytőke kezéből és biztonságba helyezi - amíg így látja jónak

bariga 2010.10.13. 20:57:20

@pannonfunk: nehogy már egy ember makacssága döntse el mi lesz az országgal. Lehet többféle gazdaságpolitika, vagyis többféle kapitalizmus, de kapitalizmus kell hogy maradjon. Szerintem van egy nagyon egyszerű képlet: a piaci folyamatokat nem lehet jelentősen eltéíteni a törvényszerű mozgásoktól. Mert a tőke visszahódítja ami jár neki és áttöri a gátat, mint a vörösiszap. Valahonnan jöjjön már egy közgazdász könyörgöm.

lüke 2010.10.13. 20:59:08

@tölgyes:
na igen!
eleve ezért nem kell támadni:) ,nem haltunk ki még

kodó tamás 2010.10.13. 21:07:22

@török gábor: Kedves TG!

most, hogy már nem csak én hanem a BME szakértője is Tamás Kodó, azaz ismerjük a szakvéleményt, illetve tudva a bíróság első körben nem támogatta az előzetesét Bakonyinak.

az eredeti blog írást érdemes ujra elemezni.

"kormányfő többek között maga jelentette be a Mal vezérigazgatójának őrizetbe vételét (nem emlékszem, hogy az elmúlt években akadt volna olyan miniszterelnök, aki átvette volna a rendőrségi szóvivők szerepét), illetve a vörösiszap-katasztrófát okozó vállalat állami irányítását és állami vagyonzár alá vonását helyezte kilátásba (ami bár nem államosítás, ahogy néhány sajtótermék írja, de azért sajátos beavatkozás a magántulajdonba)."

-de előtte egy mondat. Amikor egy állami tisztviselő teljhatalommal dönt és vétó joga is van egy cég ügyeiről, akkor az államosítás gyakorlatilag. ezen nincs mit rágózni.
-de az is tuti, hogy mindenfajta kártalanítást csak megbonyolít és megnehezít.

akkor most OV tévedett? egy nagyot?

NEM A FELELŐS CÉGET ÁLLAMOSÍTOTTA ÉS NEM A MEGFELELŐ VEZETŐT ZÁRATTA BÖRTÖNBE!!!!!

ebből a zsákutcából nem lehet kijönni sérülés nélkül. ennek nincsen pozitiv forgatókönyve. és már csak előre lehet menekülni... (azt hiszem megfordulni nehéz, de mindenképp minél hamarabb van erre több esély)

akkor most lesz egy másik törvény az államosításról?
a LEX BOCS?

jó éjszakát

tölgyes 2010.10.13. 21:07:50

@lüke: Rendszeresen baj volt vele. Egy biztos a beígért teljesítménynek most is csak az alsó szintjén teljesít..

A fiam barátja volt itt No-ból. Vele beszélgettünk és ő feketén fehéren elmondta: a nálunk csúcstechnológiának számító rendszer náluk már kifutott.. az áraktól pedig el volt képedve..:) Tehát nagyon is rendjén van ha az extraprfit egy része itt marad.. de ha valaki fizetni akar helyettük, szerintem megteheti:)

pannonfunk 2010.10.13. 21:10:08

@bariga: Nem, valóban nem. Nagyon sok választó döntötte ezt el.

bariga 2010.10.13. 21:11:55

@kodó tamás: de most már mindem választást megnyertek, senki nem kérdőjelezi meg a teljhatalmat. Most már mi szükség van erre fejreállított gazdaságpolitikára. Senki nem haragudna meg a hívek és szavazók közül, ha egyszerűen csak azt mondaná halkan, bocsika tévedtem. Most már frankón fogjuk csinálni, szép nyugodtan, megfontoltan, eltervezve, végig gondolva. Most indul az élet a válság után, szerencsés a helyzet, eltekintve a szerencsétlenségektől.
Ha erre a hullámra nem tudunk felülni, lehet, hogy sokat kell várni a következőre. A jó gazdaságpolitikának semmi köze a politikához, meg az aggódáshoz, meg a lojalitáshoz, vagy vakhithez. Az egyszerűen csak egy szakma!!!

S2000 2010.10.13. 21:15:24

@pannonfunk: Nem ezzel van a gond, hanem azzal, hogy a gazdaságpolitikának nem átcsoportosítani kellene az adókat, hanem csökkenteni az össze adóterhet, a fellépő hiányt pedig az állami kiadások csökkentésével elkerülni.

Ehhez képest most nem történik más, mint az egyéni adóterhek csökkentése mellett a vállalati adóterheket növelik, tehát bevételi oldalon az egyenleg nulla, ergo közben az állam nem javítja a saját hatékonyságát, nem csökkenti a saját költségeit, holott igazából erre lenne szükség.

bariga 2010.10.13. 21:17:18

@lüke: www.origo.hu/itthon/19991207matolcsy.html

erre gondoltál? érdekes én idősebbnek gonbdoltam

6.Lenin 2010.10.13. 21:20:31

@tölgyes

És?
OK! Akkor a mozgó klotyó mintájára legyen mozgó szülő konténer, hogy a lovin is lessen szülni, nehogy lemaradjon valaki az 5. futamról, de legyen készenlétben 1 drb helikopter, 1 drb tengeralattjáró, terror elhárítók, elemes oszamabinláden riasztó.
Sikeres szülés esetén tűzijáték kb 15 perces.

S2000 2010.10.13. 21:21:15

@tepes: Az új személyi jövedelem adó rendszerrel én egyetértek, nem azért, mert a nagyobb jövedelműek jobban járnak, hanem azért, mert kivesz a rendszerből egy olyan elemet (óriási ugrások a sávoknál) a rendszerből, ami nyomán a papíron bevallott jövedelmek érhető módon még éppen a sávváltás alatti szintre konvergáltak, és ennek nyomán a jövedelmek egy jelentős része került át a feketegazdaságba. Ezt én nem feltétlenül jobboldali, hanem egyszerűen ésszerű adópolitikának tekintem, ami remélem kifehéríti a gazdaság eme szegmensét.

mrs. white 2010.10.13. 21:23:03

Szép napot!

Vegyük sorra kiket sújt az extra adó. Energetika. Gyuszi bácsiék amikor éppen aktuálisan csödközelbe vitték az államot a nagy kapkodásban 500 milliárdot szdtek be 5 nap alatt. Köztük pl az erőművek eladásából. Gondolom ha valmint hirtelen eladok akkor az akciós ezért ott ha tetszik a vevőnek extra profit jelentkezik. Gyuláék ennyivel nem elégedtek meg mert garantálták a fix 8%-os haszonkulcsot. Azért van abban valami szépség ahol nincs versenytárs ilyen haszonnal dolgozni stabilan, mert nemtom ki hogy van vele én csak a konnektorból tudok ármat vételezni, oda pedig ugyanaz szállítja amíóta az eszemet tudom. Legyünk igazságosak mivel a válság miatt leállt vagy csökkent egy csomó gyár kapacitása kb 25%-al kevesebb áramot értékesítettek ráadásul a fölös kapacitású külföldi áram is elkezdett nyomulni. Kicsit hasonló a helyzet a bankszektorhoz 10-15 év dőzs után nehezebb napok vannak.
Tesco mai hírek szerint 572 milliárdos forgalom mellett 9.7 milliárd hasznot termelt. Ez nincs egészen 2%-os haszon. Arról az áruházról beszélünk ahol az árrés 20-100 % között mozog a többszáz beszállítót leszedő marketig reklám és polcpénzek garmadáról ne is beszéljünk. Ez esetben vagy szuper béna a tesco vezetése hogy ilyen hatásfokkal képes dolgozni, vagy pedig rendkívül kreatív a könyvelés.
Távközlés egy kicsit más tészta. Ők az egyetlenek akik valamilyen rejtélyes okból kifolyólag folyamatosan csökkentik az áraikat. Talán azért mert itt tényleges versenyhelyzet van. Azt azonban ne feledjük hogy a rádióhullám nem kér enni. ott inkább a fejlesztés viszi el a pénzt amíből így vélhetően kevesebb lesz.
A nyugdíjpénztárakra csak annyit mondott egy elemző kb egy évvel ezelőt hogy +0 és-0. Nincs különbség a magán és az állami között. Nem hozta azt a fajta elvárást mint amire kitalálták.
Ahogy most olvastam a 2800 milliárdos nyugdijpénztárt vagyon rendkívül költséges igazgatni. 4-5%ot is felemészt a pénztáraknál ez a művelet. Erre szokták azt mondani 140 milliárdért én is eligazgatnám nagy duzzogva az internet és számítástechnika korában.

bariga 2010.10.13. 21:23:21

@pannonfunk: a válsztókkal és a választás eredményével semmi bajom. A meghozott rossz gazdasági döntések károsak. Egyszerűen csak ennyi és egyszerűen csak a eltér a véleményünk.

kodó tamás 2010.10.13. 21:24:09

@bariga: na várj csak.

nincs idő. a hiánycél és a gazdasági lehetőségek miatt van egy megoldhatatlan, lehetetlen házi feladatuk. MISSION IMPOSSIBLE.

igen ezt gondolnám én is hogy 2/3-d5al nyugisan lehetne előbb a törvényeket... aztán cselekdni. de több gond van.

-ők huszáros lendülettel rontanak rá az ügyekre, ilyen értelemben bátrak és fifikásak
-csak hogy ez mindössze egy szűk kör (hisz egyeztetés stb nélkül lehetetlen szélesebben), azaz a srácok mint régen beülnek egy étterembe 29-en oszt mindenki ír egy ötletet a lapra.
-a minisztériumokat kipucolták (a fürdővízzel a gyereket), tele rakták kövér fi9desznyik feleségekkel, de egyébként sem hatékonyak a jogszabályok sem statisztikák sem semmi (ezt8 év kemény munkával ŐK garantálták)
-most próbálkoznak. pl a nyugdíj pillér romba döntése tuti uj ötlet, mert az váratlan volt... (még számomra is:)
-az intézményi reformok hosszú távon ÓRIÁSI MEGTAKARÍTÁST jelentenének, de rövid távon PICI PÉNZ kellene hozzá, az sincs... eu nak felesleges imátkozni.
-a PPP ötlet mutatja, hogy az állam finasnzírozása lehetlen. azaz a válság most érte csak az államot (a cégek egy kicsit tompították, mert az adózásban most "esett le")
-mindennel pechjük van a csapda minden vergődésükre szorosabbá válik...

igen ám de a rabbi ötleteihez volt sok beteg állat, de itt CSAK EGY BETEG GAZDASÁG VAN. itt egy gyógymóddal lehet próbálkozni.

egy dologban bízhatunk az államcsőd után az eu ban (csak ennek esélyeit rontja hogy nincs eurónk)

S2000 2010.10.13. 21:27:13

Néhány kommentből nagyon jól látható, hogy ennek a populista adópolitikának (összes adó tömeg bevétel állandó, csak átrendezzük az emberektől a csúnya, profittermelő vállalatokhoz) mekkora sikere van... Azt kevesen veszik észre, hogy ezek a csúnya, profittermelő vállalatok adják a zembereknek a munkahelyeket meg a fizetéseket. Tehát az a retorika egyszerűen nevetséges, hogy csökkenteni kell a munka adóztatását, közben növeljük a munkáltatók adóztatását.... Egy cég számára tök mindegy, hogy milyen jogcímen perkál az államnak. Az viszont nem mindegy, hogy egy évben összesen mennyit perkál. Márpedig a munkabérekre rakodó adót is a munkáltatótól kapják a zemberek..

2010.10.13. 21:30:14

Na mi van itten? Mik történnek, míg nem voltam?:) Köszönöm annak, ha tájékoztat összefoglalóan...nem volt időm végigpörgetni, holott érdekel, de csak a munka, csak munka...:(

mrs. white 2010.10.13. 21:31:51

@S2000: Elvben igazad van de tételezzük fel, hogy 10 millából egyszerűsítve 1.6 millát adózik a páciens. Ezt ő igazságtalannak tartja ezért a sávtól függetlenül 1 millát vall be ami már csak 160 ezer forint. Nem sávoktól függ szerintem az adózási morál hanem a várható haszon és a várható büntetés valamint a hogy milyen valószínűséggel bukik meg az illető. Egész egyszerűen ott kellene meghúzni ami még befizethető valamint több lenne a kockázat mint a nyereség adóelkerülés esetén. Ez pedig sajnos szerintem nem a sávon múlik hanem az adó mértékén.

S2000 2010.10.13. 21:34:44

@mrs. white: Igen, az adó mértéke is fontos, de az is csökkent a felsőbb jövedelmek esetében, tehát az irány jó. Én várok több milliárdnyi többlet adót ennek nyomán, természetesen keményebb APEH ténykedés mellett.

bariga 2010.10.13. 21:42:53

@kodó tamás: a gazdaság nem is annyira beteg, mint ahogyan megtévesztően terjesztik. Ami viszont nagyon beteg, az az egészségügy és a szociális ellátórendszerek. Ha Orbánnak lett volna egy kis esze, akkor hagyta volna, hogy a Gyurcsány végigverje a zembereken a reformokat, neki már úgyis mindegy volt. Az államnak nics pénze , meg tőkéje, csak rengeteg adóssága, amit a sok kevéssé hatékony rendszerre és cégekre költ, ami egyre többe kerül. A 10 % és a 16 %-os adókulcsok teljesen abnormálisak, aki nem érti miért, annak nem is érdemes elmagyarázni.
Az EU egészen addig ki fog húzni minket a csávából, amíg nem alapjaiban támadjuk az elveit. Most pedig erre indult el Viktorunk. Ha nem elefántként kezdi az EU-val meg az Valutaalappal, világgákürtölve a sok hülyeséget, szép csendben meg lehett volna állapodni, eltérni is, mert valóban tarthtatlan lesz a hiánycél. Ezekkel a módszerekkel bizonyosan.

6.Lenin 2010.10.13. 21:43:02

@kodó tamás:

"de itt CSAK EGY BETEG GAZDASÁG VAN. itt egy gyógymóddal lehet próbálkozni."

Tévedsz.

1 BETEGGÉ tett gazdaság van, belebetegedett 1 téves gyógymódba. szerencsére a sámánok is.

Nincs 1 tuti gyógymód. Kísérletek vannak, mindenhol, Kínában, Ázsiában, Afrikában, az EU-ban. Mindenhol más.

Vannak/voltak/lesznek sikerek rövidtávon, bukások hosszútávon és fordítva.

Így megy ez néhány ezer éve.

pannonfunk 2010.10.13. 21:47:48

@S2000: Valószínűleg lemaradtál arról, hogy tegnap volt egy bejelentés a közszférában 5-10%-os kiadáscsökkentésről, meg egy indexes cikk, amiben elmagyarázzák, hogy jövőre miért nem lesz ebből még sok pénz (a végkielégítések rengeteg pénzt elvisznek).

És nem csak a közszolgák bérének a levágása, henem minden szerkezetátalakítás pénzbe kerül, és mivel Brüsszelben kicsit morcos lett a hangulat a görög csődhelyzet miatt, nem engedik elszállni a hiányt. Pedig egyszerre nem lehet hiányt is tartani, meg szerkezetátalakítani bevételek növelése nélkül. Ebből a szempontból én értelmesnek tartom a szektoriális megszorítást, azok a szektorok fognak tejelni, amelyek velőszínűleg a legjobban elviselik. Az élvezeti cikkek jövedéki adójának emelése dettó ugyanilyen jó lépés, szerintem.

panelburzsuj 2010.10.13. 21:51:49

@S2000:

Amióta a számítógépet kitalálták, azóta lehetne olyan sűrűn sávos adórendszer, hogy csak nagyítóval lehetne látni a sávhatárokat. Hogy ott nem folytonos a görbe, hanem döccen egy picit.

Lehetne például az "egységsáv" szélessége a mindenkor érvényes legkisebb címletű forgalmi pénz. Most az ötforint.

Lehet hörögni: micsoda abszurd ötlet! Persze: legalább annyira abszurd, mint töltőtollat, aztán meg golyóstollat adni az írni tanuló gyerek kezébe. A csodálatos, jól bevált fémhegyű-műanyagnyelű helyett! Meg mindenféle számológépet használni kémiaórán: mivé fajul az emberiség, ha a végletekig elkényelmesedett diák nem papiroson skribálva számolgatja ki a mólokat?

Szóval a sávhatárral "indokolni" az egykulcsos adót az finoman szólva is - khmmm...

panelburzsuj 2010.10.13. 22:06:38

@panelburzsuj:

Persze ha az e-kormányzás ügyfélkapujába majd szalvétákat meg söralátáteket fogunk betuszkolni, akkor nem szóltam! :.. :)

tepes 2010.10.13. 23:29:01

@S2000: Pusztán ettől minimálisan lesz csak fehérebb a gazdaság - arra sokkal jobb módszerek vannak - és szerintem a sávváltásokhoz sem konvergáltak alulról a bérek (hiszen csak a növekményhez kapcsolódott magasabb ráta). Ebben a szituban, amikor ilyen súlyos terheket helyeznek különböző szektorokra, az átlagemberrel/átlagszavazóikkal szemben inkorrekt és következetlen lépés az eleve magas jövedelműeknek kedvezni, főleg ilyen mértékben.

tbb 2010.10.13. 23:43:52

@manyike:

Én speciel nem az emberi leépülésre, hanem a társadalmakéra gondoltam. Azon pedig az okosság nem sokat segít, mert az okosságok rövidtávra szólnak. A fejlődés vagy a leépülés viszont a sok-sok okosság eredőjeként hosszútávon alakul ki. Ezért az okosság önmagában nem elég, bölcsességre is szükség volna. Mert akkor talán nem követnénk el újra ugyanazokat az okosságokat, amelyek már más társadalmakat a jégre vittek.

tbb 2010.10.13. 23:51:09

@lüke:

Micsoda van rengeteg a halak között?

tbb 2010.10.13. 23:57:45

@bariga:

Mindössze annyi, hogy az idén 3,8 jövőre meg csak 3,0 % lehet a deficitünk.

BonFire 2010.10.14. 03:49:20

Na, majd itt is jól megcsappannak a kommentek. A Vezénylő Tábornok Úr gondoskodik róla!

www.hwsw.hu/hirek/45461/tavkozles-telekom-ado-piac.html

Nem baj! Meg van választva 2-3-dal, az a lényeg. Ó, hogy fog még sírni a sok IQ negatív!!!

S2000 2010.10.14. 04:01:10

@pannonfunk: Igen, de ezek egyszeri tételek, és az EU/IMF is elfogad egy hiánynövekedést, ha a fő ok az ilyen egyszeri tételek a strukturális reformok miatt. De ha nem erről van szó, akkor elfogadhatatlan a hiány növelése.

Szimba 2010.10.15. 13:20:52

@tölgyes:

Ezt nem iazán tudom megérteni.
Szinte minen kamasz küzd önelfogadási gondokkal. És a felnőttek hiába legyintenek arra, hogy a kamasz nagynak érzi az orrát, csúnyának a lábát stb., azt ugyanolyan mélyen éli át a gyerek. Különösen, ha ezért megjegyzéseket kap az osztálytársaitól. A kövéreket különösen nehezen fogadják el a társaik, partnerkapcsolatot talán még nehezebben tudnak kialakítani, mint a homoszexuálisok.

Meglehetősen sok embert ismertem, akik között nagyon is kiegyensúlyozott , kapcsolatban élő homoszexuálisok is voltak. Idős korukig dolgoztak, nem cserélgették a partnereiket. Talán inkább a túlzottan sok partner, a prostitúció lehet az oka az öngyilkosságoknak.

Művészekről is lehet tudni, hogy más az identitásuk, mégsem okozott súlyos gondot nekik ez.
Pl. Mensáros László pl. nagyon kulturáltan élte az életét, és persze még számtalan más ember is.
Sőt, pedagógust is ismertem, aki számtalan kitüntetést kapott és egész életében vidám, kiegyensúlyozott volt.

Szimba 2010.10.15. 13:32:11

Mulatok a sokféle adón (nem azért, mert annyira vicces), általános iskolában ugyanis tanultuk, hogy szegény jobbágyokat, parasztokat mennyiféle módon nyúzta a földesúr meg a papság. Volt füstadó is, aztán hídpénz, meg a sokféle vám...

1 kéményt használunk, de 3 db van, természetesen 3 után kell fizetn havonta. Lebontatni meg nem engedik.
A fizetésekből is annyiféle címen vonnak le adót, hogy az már elképesztő.

Én örömmel visszatérnék a földesúri kilencedhez és az egyházi tizedhez.

tanita · http://ingyenholmik.blog.hu 2010.10.15. 21:47:42

ennyi kommentet egy bejegyzés alatt még sosem láttam :-O

kodó tamás 2010.10.15. 22:18:04

@tanita: akkor nézd meg a következőt 261-et, 1200 felett van jóval:)
és én még csak most nézek be:)
süti beállítások módosítása