Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
12:29

Mindig is meggyőződésem volt, hogy a politikáról a legtöbbet – persze nem elméleti ismeretek nélkül - a gyakorlatban lehet megtudni és megtanulni. Említettem már Pokol Béla örökérvényű mondását a rétről és a bogarakról; ennek szellemében régóta fontosnak tartom, hogy ne csak az íróasztal mellől figyeljem a politikai eseményeket. Egy terület azonban ebből a szempontból meglehetősen ismeretlen volt számomra: a helyi politika. Eddig.

Alig valaki tudta, meglepően kevesen vették észre, de most nyilvánosan leleplezem magamat: idén októberben megválasztott képviselője lettem egy közel négyszáz fős településnek. (Vicces epizód: a választási műsor idején a tévében is próbáltam követni az eredmények alakulását, és csak nagy nehezen sikerült lebeszélnem Andrást és Gergőt arról, hogy az élő adásban gratuláljanak.) Pedig nyáron, amikor az indulás mellett döntöttem, még elég kevés esélyt láttam a sikerre. Mindössze egy éve lakom állandó jelleggel a faluban, ráadásul szokatlanul éles verseny bontakozott ki a négy képviselői hely megszerzéséért; de úgy gondoltam, hogy már azzal is sokat tanulhatok, ha résztvevői megfigyelőként elindulok. Sikerült összegyűjtenem hét darab ajánlószelvényt, egy részüket innen a blogról érkezett ismeretlen ismerősöknek köszönhetően, s miután már négy is elég lett volna, hivatalos jelöltté váltam.

A kampány meglehetősen érdekesen alakult: egy ideig úgy tűnt, hogy kézzel fogható események hiányában legfeljebb a suttogó propaganda működik, amiből a falu szélén lakva alig valamit érzékeltem, de aztán az utolsó két hétben megjelentek a szórólapok. A korábbi testület három képviselőjével közösen én is megírtam a négymondatos programomat, ami elsősorban a közlekedésre fókuszált, így aztán ezek lettek – én legalábbis így értelmezem - a választási ígéreteim. Október 3-án végül 113 szavazatot kaptam, s miután ez a második legtöbbnek bizonyult, mandátumot nyertem. A testület most hétfőn alakult meg, ünnepélyesen esküt tettünk, névnapi köszöntővel folytattuk, de elkezdtük az érdemi munkát is.

Hogy miért jó ez? Azért, mert rettentően érdekes tapasztalatokat lehet szerezni arról, hogyan néz ki a politika alulnézetből. Már most is számtalan olyan üggyel találkoztam, amivel korábban soha; helyi költségvetés, településrendezés, buszmegálló építése, szelektív hulladékgyűjtés, közmunka szervezése stb., pedig a választók szempontjából ezek az igazán fontos kérdések. Kíváncsi vagyok arra is, négy év alatt megvalósítható-e az egyik kiemelt célom, hogy más települések mintájára a falu két végében forgalomkorlátozó (értsd: a forgalmat lassító) „sziget” épüljön. Pályázatokat fogunk keresni, illetékeseket szeretnénk találni – lehet ennél többet tanulni a helyi politikáról?

Először arra gondoltam, hogy ezek a dolgok nem érdekesek a blog szempontjából, de aztán úgy döntöttem, tanulságos lehet esetleg másoknak is, hogy mit tapasztalok, és mire jutok. Úgyhogy a jövőben az országos politika mellett néha-néha talán ezekről az ügyekről is írok. Most pedig készülök az első képviselői fellépésemre, mert szombaton én mondom az ünnepi beszédet…

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr922385784

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Cheap nfl jerseys 2013.05.13. 08:50:07

zeljenka - archívum 2010/10

Trackback: Torokgaborelemez 2010.10.29. 21:43:43

[...] something about torokgaborelemez[...]

Trackback: Ivády az LMP-ről 2010.10.21. 08:00:08

Ivády Gábor, az LMP egyik alapítója csütörtöki hatállyal kilép az LMP parlamenti frakciójából és a pártból is - jelentette be a képviselő szerdai, parlamenti sajtótájékoztatóján. A politikus hite megrendült abban, hogy lehet más a politika. Mandátumár...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lmpslany · http://lmpdunakanyar.blog.hu 2010.10.20. 12:39:09

Gratulálok, sok sikert, engem érdekelni fognak a fejlemények.

Monarch (törölt) 2010.10.20. 12:42:04

Gratula, főleg ha valamit el is tudsz érni. :)

Petrovai 2010.10.20. 12:47:48

Gábor!
Tiszta szívből gratulálok! Ezzel is más leszel, mint a többiek, hiszen az elmélethez immár a politikai gyakorlatból is bőven meríthetsz!
egy szintén új önkormányzati képviselő Pestszentlőrinc-Pestszentimréről :-)

teevee 2010.10.20. 12:48:04

Egy ígéretes politikusi pálya kezdete? :)

Dr. Klein Imre · http://subnormalia.blog.hu 2010.10.20. 12:49:30

Erőt, egészséget! S legfőképp: türelmet! :)

pajaro 2010.10.20. 12:49:55

Gratulálok! Hm. :)

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.10.20. 12:51:47

gratulálok! húzzunk bele! a jövő elkezdődött!

election sc.monitor (törölt) · http://www.valasztas.eoldal.hu 2010.10.20. 12:52:10

Gratula Gábor!
Azért kíváncsi leszek, hogy majd menyire engednek betekinteni a pénzügyekbe, és milyen reakcióid lesznek egy esetleges klikkesedésnél. Ha nem lesz ilyen, akkor jó esély van arra, hogy az észérvek számítsanak.

ZöldMarci 2010.10.20. 12:53:32

Gratulálok!

Elkerülőút mikor lesz? :-)

sirwalter 2010.10.20. 12:55:04

Gratulálok, s mivel én is hasonló lépésre szánom magam (természetesen 4 múlva) egy hasonló létszámú kistelepülésen (még nem ott lakom), érdeklődéssel fogom olvasni a tapasztalatokat!

bierkamp 2010.10.20. 12:56:13

NA MEG A KÉPVISELŐI FIZETÉS, MEG A MUTYI LÉEHETŐSÉGE!
Az ilyen Fidesz bérenc mint Török Gábor -ez a biztos bázis:)

Hiteltelen vagy mint a Gonosz Törpe! Sunyi vagy!

Ordnassac 2010.10.20. 13:00:12

Képviselő úr. ;-)

Nagyon nagy gratula! A polgármesterségig meg se állj! ;-)

Utálni fogsz, de frissítettem kedvenc enciklopédiám rólad szóló cikkét.

Diocles 2010.10.20. 13:02:07

OFF

Ivády Gábor meg közben kilépett az LMP-ből...

(Talán nem érdemel ez túl sokat, de én szimbólikusnak tartom, h az egyetlen olyan politikus hagyja el most az LMP-t, amelynek nagyon szoros kapcsolata van a vidékkel, és igen jelentős jobboldali múlttal (MDF, Fidesz, majd megint MDF) is rendelkezik.
Maradtak a fővárosi liberálisok.)

LaLinea 2010.10.20. 13:03:02

Sok sikert, erőt a skizofrénia elviseléséhez (ha egy elemző egyben politikus is, komoly veszélye van a sajátmagával való meghasonlásnak :).

Nna, látom közben megérkezett az első idióta hozzászóló is. Nem lehetne kimoderálni az ilyeneket?

Szimba 2010.10.20. 13:03:06

Amikor a hóhért akasztják!:-))

Gratulálok!

No, majd figyeljük, hogy hány sárgarépamagggal fognak Nokiás dobozokat megtölteni a kérelmez szomszédok!:-))

Ordnassac 2010.10.20. 13:03:40

@bierkamp: nem akarlak elkeseríteni, de a kistelepülések önkormányzati képviselői és a polgármesterek a legtöbb esetben társadalmi munkában dolgoznak.

Bár téged ilyen apróságok nem szoktak izgatni, kedves nestrot10...

Magnum1 2010.10.20. 13:03:47

@bierkamp: hogy te mekkora lúzer vagy...

Villy 2010.10.20. 13:03:58

Jól látom, hogy 2010. 19. hó 03. napján? :))))

Szimba 2010.10.20. 13:04:11

@Diocles:

Tényleg???? Ivády mindig nagy kavarodásokat tudott csinálni.

Ordnassac 2010.10.20. 13:07:01

@Szimba: gondolom Ivády megelőzte a pártból való kizárását, ugyanis elég zavaros ügybe keveredett.

lüke 2010.10.20. 13:09:51

na szép! de legalább független!
álruhát és álszakállt az álmodókhoz, áldumálokhoz és az álmegoldókhoz

Szimba 2010.10.20. 13:10:52

Követelem a képviselői program megfogalmazását!:-)))

- magángazdaságok reformja?
- munkahelyteremtés?
- orvos/egészségügy reformja?
- helyi óvoda nevelési programjának ellenőrizhetősége?
- helyi füstadó bevezetése?
- a képviselői kaputól a házig, a kaputól az önkormányzatig tartó út völgyhíddal, alagúttal ellátása?
- közbeszerzési tender kiírása újfajta paradicsompalánták megtelepítésére?
stb.?

Várúr 2010.10.20. 13:11:09

Szívből gratulálok Török tekintetes úrnak. Egy dolog biztos: képzettsége, higgadtsága egy 400 lelkes falunak különösen javára válhat a kocsmai felesek, nyikorgó biciklik, pörge kalapok és micisapkák közt. Mint egy hasonló lélekszámú balaton-felvidéki falu nem állandó lakosa javaslom: néha az atyafiakkal azért az ivó bádogpultjára is könyököljön le. Várom, milyen mini-politilógia születik az élményekből.

Malachi 2010.10.20. 13:11:39

hát ez egészen nagyszerű, komolyan! gratulálok és kitartást a munkához!

@LaLinea: á hagyd, ő itt a helyi hülye.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.20. 13:13:33

Vicces lenne, ha a városban is négy ajánlóval képviselője lehetne valaki egy háromszáz lakós háztömbnek,
aztán letenné az útlezárás táblát, mert rosszul alszik a baba...

LuiKang 2010.10.20. 13:14:00

Gratulálok, sok sikert!

Abban viszont nem vagyok biztos, hogy ez segít-e az elemzői szakmádnak, ugyanis több dologra most majd "belsősként" látsz rá, megértően bólintasz, hogy hát igen, ez így van, nincs mit tenni, és a másik oldalt már magadban elnyomod, nem is merül fel elemzés közben. Szerintem.

Szimba 2010.10.20. 13:14:47

@simonmondja.:

Na, megszólalt az ellenzék!:-))

bierkamp 2010.10.20. 13:15:52

Munka????? Ugyan már! Parazita, mint a Politika Tolása:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.20. 13:16:03

@Szimba: nem maggal, répával (vö. nyuszifejű) :)

ubul2000 2010.10.20. 13:16:34

Gratulálok, és sok sikert. Én 4 évig voltam, igaz kicsit nagyobb helyen - de nem tul sok jó tapasztalattal.

bierkamp 2010.10.20. 13:17:47

na elemezheted magad..( de előbb az elemet cseréld ki magadban),... na, jön a megmagyarázom a bizonyítványom, nemcsak a Fideszét!....

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.20. 13:18:07

"egyik kiemelt célom, hogy más települések mintájára a falu két végében forgalomkorlátozó „sziget” épüljön."

rohadt nagy cél.

hasonló ahhoz, hogy a kerületemben mindenhova sebességmérőket tesznek ki. az autósok persze nem mennek lassabban, de kurva látványos. ha például térfigyelő kamerákat helyeznének ki, akkor kevesebb lenne az autólopás (mint egykori károsult írom), de az nem cél, mert nem lehet vele etetni a választók többségét. a magam fajta dolgozó, adófizetőt lehetne, de mi nem vagyunk érdekesek.

úgyhogy Gábor, a legfontosabbat már megtanultad: alkoss látványosat, az sem baj, ha fölösleges.

amúgy sok sikert!

Szimba 2010.10.20. 13:18:48

@Hepci:

A sárgarépát nem magról vetik?
(Esetleg nem is fán terem???)

koc · http://tablasjatek.blogspot.com 2010.10.20. 13:20:05

Gratulálok, és a magam részéről pont ugyanolyan érdeklődéssel várom az önkorányzáshoz kapcsódó bejegyzéseidet, mint a nagypolitikaiakat.

kodó tamás 2010.10.20. 13:22:06

AKKOR KIS SZAKMAI SEGÍTSÉG:)

"négy év alatt megvalósítható-e az egyik kiemelt célom, hogy ... a falu két végében forgalomkorlátozó „sziget” épüljön"

1. a forgalom korlátozás az mást jelent mint amire gondol... így remélve hogy nem arra gondol, amit irt, javaslom: "forgalomLASSÍTÓ sziget" et építtetni.
(megj: a mi cégünk tud ilyet. no nem a legolcsobban, de a jutalék az legkedvezőbb lesz. mottó: valahogy megegyezünk!)

2. épp arra felé veszprém-fejér megyében számos helyen életveszélyes!!!!
-egyik eset amikor előjelzés nélkül. azaz egy 70-es tábla kellene korábban....
-másik amikor az íve horrorisztikus, megspékelve sűrűn villanyoszloppal a külső íven
+AZAZ nem szabad spórolni a kisajátítással, az aszfalttal, burkolatfestékkel és táblákkal.
+javaslom az út középtengelyébe, bár nyilván a befelé forgalmat kell lassítani, de akkor az ív elfogadhatóbb.

egyébként a veszélyesebbeket balról szoktam kerülni, mert 70-80 nal más esély nincs is:)

3. bár ezt adta a Nép, így a program módosítása már nem olyan könnyű, de lennének MÁS megoldások is:)

4. az engedélyezésre NAGYON SOK ídőt és költséget tervezzenek be:) magyar hivatal a Közút hatóság

a képviselő mindenhez ért! sok türelmet.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.10.20. 13:22:08

Kedves Gábor, gratulálok én is!

"négy év alatt megvalósítható-e az egyik kiemelt célom, hogy más települések mintájára a falu két végében forgalomkorlátozó „sziget” épüljön."

Azért 4 évet kissé sokallok a beton+aszfalt "kötési IDEjének" (ahogy Hofi mondta anno a járdáról:
- azt nem "kiharcolni" kell, hanem betonozni!;)

Mellesleg, ha lesz kedved, - nekem meg elég szavazóm 2014-ben, - akkor IDE is jöhetsz majd (de csak 3-4 hónapra) tanulmányozni az ogy-i képviselők életét...

roomster 2010.10.20. 13:22:34

Tapasztalatok másutt:
Egy budapesti kerületi önkormányzat történései. Új Fideszes polgármester, megválasztása utáni második napon megrendelte 300 ezer forintos okos telefonját, kirakta a jegyzőt annak régi irodájából valamint a titkárságot is és beültette oda a barátnőjét. A polgármester úr egyébként házas ember! A régi, hibátlan, patinás, méltóságot sugárzó bútorokat kihajított még a hibátlan parkettát is felszedette. Akadálymentesítés nincs az épületben.

-MCsaba- · http://barsonyszek.blog.hu/ 2010.10.20. 13:22:58

Sok sikert a képviselőséghez és a politikai játszmák túléléséhez! Habár kistelepülésen a nagypolitika helyett inkább a "mindenki ismer mindenkit"-faktor okozhat időnként fejtörést.. :)

engem gyíkká változtatott 2010.10.20. 13:25:03

zéró munka, jó fizu, sok mutyi, cserébe szakmai hiteltelenség.

gratulálok.
nézted, hogy ezután kikkel leszel egy lapon említve?

kodó tamás 2010.10.20. 13:26:25

szóval a település bejáratához a "sziget" mellé egy gumist és egy mentőállomást is rakjanak...

"A forgalomlassító szigetet megelőző 300 méteres szakaszon az elmúlt öt évben 15 személyi sérüléssel járó – többnyire pályaelhagyásos – baleset történt; 2 halálos, 3 súlyos és 6 könnyű sérülttel."

www.nyugatmagyar.hu/soproni_hirek/peresztegi_mentos_tragedia_az_uttal_nincs_baj/2086461/

van kép is hogyan néz ki egy "forgalomlassított" mentő az árokban...

Szimba 2010.10.20. 13:26:25

Nagyon élvezetes lenne egy kísérlet, aminek során a blog egyes (nyugdíjas és könnyebben költözködő) hozzászólói leutaznának tüntetni az önkormányzat elé, sőt a faluba költöznének, és folyamatos ellenvetéseikkel, meg kéréseikkel bombáznák a T. képviselő urat!:-)))

bóra77 2010.10.20. 13:27:38

váóóóóóóó! Gratulálok!:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.20. 13:27:42

@Szimba: ja, úgy is lehet. Indirekt. Nem hallal korrumpálják a halászt, hanem hálóval. :)

Szimba 2010.10.20. 13:28:08

@kodó tamás:
Né, má'! Itt az első Nokiás doboz!:-))))

Félek, hogy az a szegény falu körbe lesz építve forgalomkorlátozó szigetekkel.:-)

ampierre 2010.10.20. 13:28:48

@LuiKang: amennyiben belátja, hogy "hát igen, ez így van" akkor máris annyival pontosabb az elemzése, mint amennyivel pontatlanabb lenne akkor, ha nem látná a mögöttes dolgokat.
Szerintem kifejezetten hasznos, ha a gyakorlati politikába is belelát Gábor, és nem csak politikus barátok, ismerősök elbeszélése alapján..

kodó tamás 2010.10.20. 13:29:30

@simonmondja.: :)

@1.szolo - 2014;): az építésre elég pár hét....
a kisajátítás+az engedélyezés a 71-es főúton!!!! közlekedési hatóság... huha... sok PAPÍR és PECSÉT
és még jóban is kell lenni valakivel a megyén, vagy az országos kp ban...

zoli87 2010.10.20. 13:30:22

Gratulálok, Gábor ! ;)

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.10.20. 13:31:45

Én is gratulálok!
Sok sikert neked és a falunak.

ubul2000 2010.10.20. 13:32:25

@roomster: mintha ez egy 4 évvel ezelőtti történet lenne :)))

tikitaki 2010.10.20. 13:32:49

Figyu, te Gábor.
Ez az értékmentes elemzési stílus, amit képviselsz, nagyon irritáló tud lenni. A cinizmus vegytisztára csiszolt változata, amit előadsz az írásaidban.
Bele tudsz gondolni, milyen következtetésekre jutottál volna ezzel a módszereddel pl. az 1930-as és 1940-es években a náci Németország politikai viszonyait elemezve? Igazoltad volna minden cselekedetüket, amellyel a népszerűségüket legalább rövid és középtávon fenntartották, sőt esetenként az extázisig lendítették a német polgárokban.
Fura, hogy nem érzékeled, mennyire gyomorforgató és gusztustalan, amit csinálsz. Szomorú vagyok ettől. Persze ez az én magánügyem.

empszi · http://pszichowellness.blog.hu 2010.10.20. 13:33:01

Nagyon tetszik! Igen jónak, hasznosnak tartom ezt a döntést. Azt is remélem, hogy nem csak Gábor és a faluja számára lesz, haszna, hiszen egy mértékadó véleményű ember lát meg ezáltal olyan dolgokat, melyeket - tapasztalataim szerinti - igen kevéssé ismernek a döntéshozók. (15 éve élek egy 1000 fős faluban, az itt megéltek alapján mondom ezt. )
Gábor, gratulálok, az ötlethez és a szavazatokhoz egyaránt. Nagy érdeklődéssel várom a bejegyzéseket. :)

kodó tamás 2010.10.20. 13:33:01

@Szimba: a tűzkeresztség. ez olyan mint az első szex...
jobb rajta hamar tul esni....

"szegény falu körbe lesz építve forgalomkorlátozó szigetekkel"

nem korlátozó! LASSÍTÓ

segítsük, hogy ne járassa le magát szakmai körökben. ugye mert én a szivemen viselem.... :)

Zoltchy (törölt) 2010.10.20. 13:33:03

Gratulálok!

Ha eddig még nem undorodtál meg a gyakorlati politikától, akkor most jó esélyed van rá.
Több mint 10 éves államigazgatási tapasztalat beszél belőlem.

zoli87 2010.10.20. 13:33:15

Itt a másik bizonyíték :)

aszofo.hu/onk.php?testulet&menu=2

A politológusi mintafalu :)

Szimba 2010.10.20. 13:33:36

@kodó tamás:

Hűha! Micsoda lehetőség a munkahelyteremtésre!
TG-nek még a lába nyomát is csókolni fogják, ha ott egy szerelőműhely, meg egy magánklinika is lesz!:-))

Mintafalu!:-)))

Hóember 2010.10.20. 13:34:12

Gratulálok!

Nálunk is él ez a népszokás, hogy mindig a zöldfülű képviselőkkel mondatják az aktuális ünnepi beszédet!

Aztán csak ügyesen, és a faluTV-s VHS-t tessék ám majd bedigizni és megosztani!

kodó tamás 2010.10.20. 13:34:13

@Szimba: és megkérdezném, hogy a tervezett sziget körül megvette e Gábor a földeket!

ha nem, akkor gyorsan! a kisajátításon nagyon nagyot tudunk HÚZNI. ügyvédet is hozok...

mara67 2010.10.20. 13:36:03

Gratulálok Tanár Úr!
:D

Hóember 2010.10.20. 13:36:04

@Diocles: Ó, b*zmeg, Ivády volt a legjobb arc az LMP-ben.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.10.20. 13:36:22

@kodó tamás: Ja, hogy kétszámjegyű út... bocs!
Akkor legyen csak egy-egy rozzant traktor, előttük elakadásjelző Δ-gel;))) - addig a pár évig, amíg engedély keletkezik...

Szimba 2010.10.20. 13:37:47

@zoli87:

Nem működik a webkamera!!!!

Képviselő úr, legyen oly szíves...és intézkedjék!:-))

radala 2010.10.20. 13:37:48

Szerintem ebben nem az a pozitívum, hogy te mit tanulsz, hanem, hogy egy fiatal (OK nem öreg) értelmiségi veszi a fáradtságot és részt vesz a helyi közéletben és nem csak ugat bele a vakvilágba, ahogy mi ezt magyarok (gondolom amúgy azért kb. mindenki) csinálja.
Szóval ez nagyon pozitív. Amikor beköltöztünk a tiednél sokkal nagyobb falunkba 3000-es, akkor én is azt gondoltam, hogy most már legalább tudom mi a long term aim-em (ezzel mindig bajaim vannak. Nos az, hogy én legyek a polgármester:-)
Sajnos nem tettem még semmit az ügyben, nem is tudom, hogy csak passzív választójogom van-e stb. De az tuti, hogy borzasztó fontos lenne, ha nem lenne ciki közügyekkel foglalkozni.
Szóval gratulálok.
A KÉSZ rögtön meg is építhetné a két forgalomcsillapítót:-)

kodó tamás 2010.10.20. 13:38:32

Kedves TG!

most ez komoly? 5 képviselő van??? akkor a rendelethez 3 ember kell???? hm itt nem lehet majd hiányozni.
cserébe bárkinek a nappalijában lehet testületi űlés

aszofo.hu/webkamera.php
a forgalom nem tul nagy... vagy nem is élőkép? mert ha nem akkor kérem intézkedjen...

Szimba 2010.10.20. 13:39:29

@kodó tamás:
Istenem, ilyesmi nekem eszembe sem jutott. Ezért nem gazdagodtam meg soha az életben.

Vásároljuk föl, mielőtt megvenné!:-)))

kodó tamás 2010.10.20. 13:40:13

@1.szolo - 2014;): :)))))) jaja
vagy egy üres trafipax doboz...
meg egy pléh rendőr mint leányfalun...

hm és hány ALPOLGÁRMESTER LESZ???? ugye nem 4???

turorudi · http://check.blog.hu 2010.10.20. 13:40:46

"Sikerült összegyűjtenem hét darab ajánlószelvényt, egy részüket innen a blogról érkezett ismeretlen ismerősöknek köszönhetően, s miután már négy is elég lett volna, hivatalos jelöltté váltam."
Tehát mihez is gratulál itt a fentebbi sokadalom?
És hát akkor most kellene abbahagyni a politológuskodást!
Stumpf István, Kumin Ferenc és a többi sorsára jutottál.

Szimba 2010.10.20. 13:42:29

Szerintem TG most bánta meg, hogy képvielő lett!:-))))

thatwasnice 2010.10.20. 13:42:32

Gratulálok Gábor!
Aztán ügyes legyél!!! :)

Nem Penny hajója 2010.10.20. 13:43:25

Csak azt nem értem, hogy Gábor miért írja körül a posztban a települést? Miért nem lehet leírni, hogy Aszófő? Reklám, vagy szégyelli, vagy fél a rajongóktól? :)

és tessék megjavítani a települési webkamerát!

A munkához meg sok sikert és sok uniós forrást kívánok.

török gábor 2010.10.20. 13:44:55

@kodó tamás: : minden segítséget örömmel fogadunk. természetesen egy, és ő is, ahogy a képviselők, díjazás nélkül. de lehet nyugodtan viccelődni, ha jól esik.

@turorudi: komolyan ugyanazt jelenti a kancelláriaminiszterség és egy négyszáz fős település képviselősége? na, jobbat kellene kitalálni :)

aszekelyek 2010.10.20. 13:45:35

Grratulálok! Kapsz majd ezért is , de még mennyit.... " menj vissza a büdös parasztjaidhoz-"-hoz hasonlókat, ahogy ezt a kommentelő gárdát itt elnézegetem egy ideje..Nem neked magyarázom, hogy ezt a mi fletonk mondá annak a képviselőnek, akivel mindig csak a baj vót....A gyakorlat teszi a politológust is:) Kíváncsian várom a további írásokat erről is. Íróasztal mögül majd a vásárhelyiék mondják tovább a tutit...., ahhoz tényleg nem te kellesz. Volán megy arra, vagy MÁV? Kórház hány kilométerre? A mentő orvossal megy-e? Kijár-e a körzeti nővér? Posta, milyen van? mozgó,vagy helyi? Munkája hány embernek van? Mit termesztenek a földeken? Iskola? Óvoda? Ki szállítja a közétkeztetésbe az alapanyagot? Helyiek-e? Vagy a tendernyi maszlagot valahonnan kapnak? Ezer kérdésem lesz:)

török gábor 2010.10.20. 13:46:25

@Szimba: nem bánta meg, sőt. meglepett, hogy mennyire tanulságos.

@Nem Penny hajója: mert nem a település a fontos (itt a blogon), hanem a tapasztalat.

aszekelyek 2010.10.20. 13:46:48

@Klein Imre: Van neki. Itt már megedződött:)

kodó tamás 2010.10.20. 13:47:07

@radala: azért lassan a testtel.

először HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT kell, abban tudok segíteni

aztán a LASSÍTÓT meg kell tervezni, ebben is tudok segíteni... :)

aztán lehet építkezni csak, nehogy ugy járjanak mint az egyszeri jótékony vállalkozó akinek maradt aszfaltja és a vár körül leaszfaltozott minden földutat és akkor a hatóság JÓL megb...ta, így sokszorosába kerülhet....

előbb mindenképp mérnök kell... és hatóság... mindkettőben segítek:)

zoli87 2010.10.20. 13:47:07

@Szimba: Működik ez, a bal alsó sarokban fújja a szél a páfrányt. Biztos nem egy főút van a képen :)

Szimba 2010.10.20. 13:48:01

Hoppá! És a környezetvédelmi terv? A menekülési útvonal megtervezése, ha netán kiönt a Balaton?:-)))

No, meg a falu kutyáinak kötelező oltása? A láncon tartott ebek láncainak hosszát ki fogja ellenőrizni? (4 méternél rövidebbben tartani tilos.)

A macskák ivartalaníttatásának elrendelése?
Sünvédelem?:-)))

Megyünk ellenőrizni a természetvédelmi intézkedések mikéntjét!:-)))

terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2010.10.20. 13:48:23

Nos, őszintén szólva: nem örülök.
De emellett természetesen elismerésem az eredményhez és egyben jó munkát is kívánok neked.

Ugyanakkor újfent megjegyezném, hogy megsértesz, ha a felajánlott nyereménybort nem veszed át. No várj csak, elküldöm a hivatal címére.
:)

porfelhő 2010.10.20. 13:48:29

Gratulálok Török Gábor!

A képviselő munka során kicsit belekóstol a hivatali, hétköznapi munka dolgaiba, "hulladékgyűjtés, közmunka szervezés". Utóbbi - a közmunka szervezés, lebonyolítás- már egy "jó" kis feladat, hogy mindenki elégedett legyen. Sok sikert! Függetlenként indult gondolom. Ja, és persze mind ehhez jó egészséget!!

Szimba 2010.10.20. 13:48:45

@zoli87:

Ajaj, akkor az én gépem vacak. Nekem meg sem jelenik a kép::-((((

Ordnassac 2010.10.20. 13:49:56

index.hu/belfold/2010/10/20/ivady_gabor_meg_a_heten_kilephet_az_lmp-frakciobol/

Amennyiben lemond a mandátumáról, nagyon ajánlatos lesz, hogy az LMP egy nem pesti emberkét hozzon be.

radala 2010.10.20. 13:50:33

@kodó tamás: No ja látod, hogy még a szót sem tudom kitalálni, hogy mi a neve, nyilván nem csillapíthatja a forgalmat csak lassíthatja.
Ja, valamikor a vastagbörön olvastam, hogy milyen veszélyes, ha valaki segít valakiknek...

kodó tamás 2010.10.20. 13:51:44

@török gábor: "minden segítséget örömmel fogadunk. természetesen egy, és ő is, ahogy a képviselők, díjazás nélkül"

na ezzel vigyázzunk!!! nehogy ugy járjunk mint az egyszeri jegyző.

hogy a tervtanácsra a testület nem adott pénzt és ő megnyilatkoztatta a tervtanács tagjait, hogy a munka végzésükért cserébe moindjanak le a fizetésükről. ez meg is történt. mindenki jóljárt. illetve egyet felejtett el, hogy

az apeh et és a "járulékos" intézményeket is megnyilatkoztassa, hogy lemondanak a bevételeikről. így most az ügyészség nyomoz... stb

az ingyen munkának is lehet törvényes kerete, csak nem egyszerű... jo előre be kell jelenteni stb, meg feltétele is vannak.

és ez NEM VICC

rohadt nehéz törvényesen működni.... de tudom a politikus nem ért hozzá, azaz nem felel semmiért...ez igaz, a jegyzőt viszik (többynire)

radala 2010.10.20. 13:52:37

@Ordnassac: Korrekt lenne ha lemondana, másrészt meg kicsit ostobaság is. Mondjuk nem egészen világos számomra az egész ügy.

agentT 2010.10.20. 13:53:14

Gratulálok a Képviselő Úrnak. :)
Éljen a demokrácia!!!!

: DDDDDDDDDDDD

Szimba 2010.10.20. 13:53:31

@Ordnassac:

Bizony! Nagyon kellemetlen ez az LMP-nek.

Benikuty 2010.10.20. 13:53:45

Gratula! Igyatok sok Hudák-bort!

kodó tamás 2010.10.20. 13:55:39

@Szimba:

+türelmi zóna

+a faültetés (minden lakó azt mondja majd legyen szép fás az utca, ja csak az én házam előtt ne, mert madarak, árnyék, lombhullás stb)

+helyi adók... hm a mérnöki munka nagyon drága

+páláyzatok (na ezzel nem is keserítem... nagyon lelkes még:))

sebajtobias 2010.10.20. 13:56:14

Jellemzi a magyar sajtómunkások fölkészültségét, hogy ez eddig titokban maradhatott. Bezzeg ha kiszeltünde indult volna...

A Tanár úr milyen színekben indult? És milyen összetételű a testület?

aszekelyek 2010.10.20. 13:56:31

@engem gyíkká változtatott: Mindazoknak akik előre ítélkeznek itt, nem csak neked. KI, MINT ÉL, ÚGY ÍTÉL. Gábor majd talál egy olyan feudális állapotot, mint a Rokonokban. Kis vidéki disco dizájnnal. Meg sok rendes dolgos és levidékizett emberrel. Az illetékest sokáig keresheti. Ha tudja, hogy ki ő, lehet, be se jut hozzá. Nézegettem, a Hírtv-sek elől, hogyan rejtőztek, bújkáltak az illetékesek. Egyes helyek szerintem olyanok lesznek, mint egy kaffkai kastély.....Ehhez meg nem elég a Gyalog galoppot ismerni.

radala 2010.10.20. 13:56:59

@kodó tamás: Szerintem bizonyos méret alatt nincs tiszteletdíj, csak erről van szó. tg nem lemond valamiről, hanem nem jár neki.
Így van?

is 2010.10.20. 13:57:10

gratulalok.

figyelemmel arra a posztra, amelyben a gyorsan hajto motorosokrol es autosokrol irtal, meg most a faluszeli lakasrol, egy kicsit minden szentnek maga fele hajlik a keze ez a faluba behajto lassito... mar tobb falut is lattam, ami kinotte ezt a helyet, es a falutblatol vagy 100 meterre van, semmire sem jol, ahol mar egy autos sem szamit ra. nehogy nalatok is ez legyen.

Szimba 2010.10.20. 13:57:28

@török gábor:
Elmélet és gyakorlat egysége.
Biztosan tanulságos lesz. Bár szerintem szörnyen nehéz egy kicsi faluban sokak érdekeit szem előtt tartva , sokak kedvére tenni.
Nagy városban ez lehetetlen, viszont valahogyan a közismertség hiánya miatt jobban el is sikkadnak a hibák.

Jó munkát és jó egészséget!

(Bár mindenhol hasonló képviselők dolgoznának!)

is 2010.10.20. 13:58:01

@sebajtobias: egy 400 fos faluban? mindenki fuggetlen, merget veszek ra.

tepes 2010.10.20. 13:58:23

Kedves Gábor!

Gratulálok!
Örültem a hírnek, hogy elindultál és sikerült bekerülni a testületbe. Igazából ezt a posztot személy szerint, mint választ is értékelem egy korábbi cikk kapcsán feltett kérdésemre:
torokgaborelemez.blog.hu/2010/08/23/232_ki_gepen_szall_folebe/fullcommentlist/1#c10797171

Zoltchy (törölt) 2010.10.20. 14:00:24

Annyi előnye van a településnek, hogy legfeljebb a vörös bor öntheti el.

kodó tamás 2010.10.20. 14:01:07

@radala: azt hiszem félre értettem. ő az alpolgármesterre értette... én meg a külsős mérnöki munkákra, segítségre... de nem tudom. majd a TÉNYFELTÁRÓ BIZOTTSÁG feltárja.

@Szimba:
+csontvázak keresése... az előző testület rabosítása
+területi követelések (szomszéd falu bekebelezése)
+munkhelyteremtési program (ez is 42,3 új állás)
+1 millió ujszülöttből, lakosság arányosan.... 423 főre hm 42,3 ÚJ-újszülött, erre külön program...

sok a munka a testületben...

Ordnassac 2010.10.20. 14:01:24

@radala: a f*szkodás ott is megy.

Ijesztő, hogy mennyire összemossák azt, hogy valaki egy kisfalu képviselője (pl. Storcz Botond is kicsit hasonló, ő Ürömön képviselő 2006 óta vagy az előző négy évben Callmeyer Ferenc építész volt Telkiben képviselő) és azt, hogy valaki egy nagyobb önkormányzatban van.

De hát rosszindulatú a magyar...(?)

aszekelyek 2010.10.20. 14:02:04

@Ordnassac: Nyilván nem látta a hírtv-ben, hogy volt egy falu, ahol a polgármesternő egy havi fizetése volt a forgótökéje a falu élelmezésének és egy kockás füzet az adóskönyv. Segélykor mentek fizetni.Oda azért beutalnám kicsit nyaralni, hátha eszéhez térne.

Szimba 2010.10.20. 14:02:39

@radala:

Ott s gyepálják rendesen. Veszélyes a politikusi pálya!:-))

Pedig még a "Monnyon le!" el sem hangzott.:-))

Ordnassac 2010.10.20. 14:03:45

@aszekelyek: mármint engem vagy bierkampot?

Szimba 2010.10.20. 14:04:25

@kodó tamás:

Jahhhaahaj!:-))))))))))))
A népesedéspolitikában még van teendője, bizony!:-))

porfelhő 2010.10.20. 14:05:37

Valóban a képviselői munka "nem az iróasztal"-nál végzett feladat, illet nem csak az. Szép- és árnyoldala is van. Mikor megkérdezik az "emberek" egy-egy közmunkaprogram végén, miért nem dolgozhatnak tovább? hát nem egy hálás feladat a szemükbe nézni, és mondani "valamit".
De ha tehetünk valamit a tőlünk elesettebbekért, és sikerül, már az egy jó érzés./ bocs.itt egy kicsit leragadtam./
Jól sikerüljön az az ünnepi "forradalmi" beszéd szombaton!!

aszekelyek 2010.10.20. 14:06:06

@terasz9: Még egy rosszakaró. Még csak most hoztak egy végleges döntést Molnár CSABA ügyében, -igen, aki sírt, mikor meggyanúsították, kulcsár helyett és a többi ganéj helyett, egy fatolltartóért , meg mifene semmiért. Ami ráadásul a munkaköréhez tartozott, -már a jó kapcsolat az arab illetőségű pénzváltókkal. Bár afletonak küldték a lekvárt a rajongói.....) állítólag:D

naugyehogy 2010.10.20. 14:06:49

Gratulálok!
Hasonló cipőben járván ezen túl még nagyobb érdeklődéssel olvasom majd a blogot :-)

Sok sikert Önnek, magamnak meg sok blog bejegyzést :-P

kodó tamás 2010.10.20. 14:07:10

@Szimba: ja még egy fontos.

a taxik szinének és egyéb dolgainak szabályozása...
igaz hogy egy van csak a honlap szerint, de ez bármikor megduplázódhat és akkor VÉRES konkurencia harc lesz....

ja Gábor! ha van önk. telek tesco nak vagy valaminek, akkor tudunk üzletelni:)

engem gyíkká változtatott 2010.10.20. 14:07:29

@kodó tamás: ja, az az a jótékony helyi "vállalkozó", aki privatizált egy magyar várat, aztán 5 ezrekért enged csak be oda családokat nézelődni. (Sümeg)

szegény egyszer próbálta jóra használni a lopott pénzt, hát nem felháborító, hogy nem hagyták neki?

Szimba 2010.10.20. 14:07:49

Vajh, mennyire bírja az alkoholt TG tekintetes képviselő úr? Mert az is hozzátartozik a pozícióhoz.

Zerlina 2010.10.20. 14:08:45

Gratulálok!
Fogják még skandálni, hogy Török Gábor for prezident!:)

aszekelyek 2010.10.20. 14:10:04

@Ordnassac: Utóbbit. Nem te írtál olyat. amivel kiérdemelnéd:)

Szimba 2010.10.20. 14:10:29

@kodó tamás:
Meg a nyári hagyományőrző napok?!
Focicsapat???????? Uszoda????
Zeneiskola?
Timföldgyártás????

Ordnassac 2010.10.20. 14:11:14

@Szimba: a gyakorlásban szerintem többen is segítenénk. :-P

tocibacsi 2010.10.20. 14:12:41

Gábor, fogadd gratulációmat! Ráadásul a sajtóból kiderül, hogy milyen jó helyen laksz. Szeretem azt a környéket, az avataromul szolgáló fotó is arrafele készült :)

Ordnassac 2010.10.20. 14:13:02

@aszekelyek: már kezdtem csodálkozni. :-)

Szimba 2010.10.20. 14:13:25

@Ordnassac:

Nagyon valószínű!
Szerintem elsőként a fogadóóráit kell meghatároznia.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.20. 14:14:18

@Szimba:
Megadhatnák az állampolgárságot egy erdélyi testvérfalunak és hozzá a választójogot is.
Hogy legközelebb a tesók szavazzanak - addig is lehet aludni.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.10.20. 14:15:27

Török Gábor monnyon le!
Török Gábor monnyon le!
Török Gábor monnyon le!

:)

Id. Lencsés István 2010.10.20. 14:16:05

Kedves Gábor!

Gratulálok és egyben javaslom felvenni a kapcsolatot a devecseri és kolontári polgármesterekkel. A katasztrófát elhárítani nem tudták, de ......

Példa nélkül áll, hogy mennyire felkészültek. Valószínűleg tényleg tudtak valamit, hiszen környezeti hatások felmérése a lakópark kapcsán a katasztrófa bekövetkezte elött már birtokában volt a tervezőnek, a megrendelőnek.

Ennyire előrelátónak muszáj lenned neked is. Szerencsére Makovecz is tudta, itt lehet építkezni.

www.kelethir.hu/cikk/makovecz_terv_alapjan_epul_az_uj_devecseri_lakopark/8364

Ordnassac 2010.10.20. 14:17:14

@török gábor: kérdés: nálatok korjegyzőség van vagy a település rendelkezik "saját" jegyzővel?

lüke 2010.10.20. 14:18:01

@keserümandula:
a legjobb lapszus az idézett blog kommentben
a" tatalitárius"
Ave Mao & Co

pudibundo 2010.10.20. 14:18:07

Kedves Gábor!

Gratulálok! Eredményes munkát kívánok!
Most már két szempontból is "kollegák" vagyunk, na jó, nekem csak van egy politológusi végzettségem használat nélkül...

porfelhő 2010.10.20. 14:18:15

Szívesen küldenék a TG-nak igazi házi pálinkát, lélekmelegitőt, arra az időre mikor hidegben a területet járja, mert ugye a képviselő munkához sok féle feladat tartozik. Ja, nem otthol főzöttet.!!! Van a szomszédomnak, nagyon finom, barack izű is!!

Id. Lencsés István 2010.10.20. 14:19:15

@hüjehalyó: nem kell lemondani, csak tájékozodjon, hány db ház terve készült el Devecser vonatkozásában, ki építi, mikor kezdődtek a megbízások, kinek érdeke lebontani házakat. Amennyiben lakhatatlan a környék, miért épűl egy halott park?

Szimba 2010.10.20. 14:19:18

@simonmondja.:

Ez sem rossz, de én inkább egy svéd testvérfalut választanék.

Tényleg! Integrációs elképzelések? Nem a svédeké, hanem a helyi etnikai kisebbségé. Vagy ott nincs????
Tessék azonnal betelepíteni!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.20. 14:19:25

@török gábor:
Tényleg, az önkormányzati választások jogát miért nem adjuk meg a határon túliaknak ?
Vagy azt is megadjuk ?
Vagy a delfineknek...

panelburzsuj 2010.10.20. 14:20:18

@CSENDES:

"A tárca egyelőre nem reagált megkeresésünkre."

Ez egy ilyen halláskárosult ország ...

Pelikán is megmondta! :))

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.20. 14:21:27

@Szimba:
Ez egy toleráns falu. Betelepülteket is elfogadnak.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.20. 14:23:51

@panelburzsuj:
Az előző fotótérképet a Gyurcsányék csinálták, a mostanit az Orbánék, aztán játszunk egyet.
Keresd meg az eltéréseket ! - játékot.

Szimba 2010.10.20. 14:24:29

@simonmondja.:

Betelepülök, és követelni fogom a női képviselők arányos (2,5%-os) megjelenését a falu élén.:-))

aeidennis 2010.10.20. 14:24:31

Szép hely Aszófő, remélem sikerül megmenteni valahogy azokat a gyönyörű régi parasztházakat, amelyekben már nem lakik senki.

Szimba 2010.10.20. 14:25:27

Melegfelvonulás lesz??????

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.20. 14:25:30

@Szimba: Akkor bedughatod az egyik lábadat a falu élére.

Süveges Gergő · http://www.suvegesgergo.hu 2010.10.20. 14:26:27

Akkor most már szabad gratulálni, ugye? :):)
A beszédet kérjük ide is, legalább hadd olvassuk el!

Szimba 2010.10.20. 14:27:45

@aeidennis:
Kisajátítani! Utána eladni!
Kaszinóprojekt?

dzsaszper 2010.10.20. 14:32:52

Őszintén gratulálok, képviselő úrnak és egész Aszófőnek örömökben és sikerekben gazdag következő 4 évet kívánok :)

Szimba 2010.10.20. 14:33:50

@simonmondja.:

Azt már nem! Én csupán szórakozni szeretnék, önző módon.:-)

Egye fene, lehet nyáron is!:-))

A busójárás már foglalt, várjtékokhoz vár kellene, de pl. paradicsomszüretelő versenyt még rendezhetnének!
Vagy politológiai tábort középiskolásoknak!:-)))
Hű, mennyi pénzt lehet ezekből a nyári táborokból beszedni!

Mindjárt gazdag lenne a falu.

Aszófői fesztivál politikai vitakörökkel?

Hány politológust lehetne ott befogni megmondani a helyes politikai utat(meg itatni, etetni)!

aszekelyek 2010.10.20. 14:33:54

@Ordnassac: Szerintem idővel a legnépszerűbb written reality show lesz ez:) Már a nem üresfejűek körében....

félig nigger 2010.10.20. 14:35:03

Én újságíróként nyomtam/kínlódtam négy esztendőt önkormányzati képviselőként, mert én is úgy véltem, csak kell lennie valaminek abban a kritikában, mely szerint könnyű bekiabálni a lelátóról, kívülről. Az én településem 40 ezres volt, ami már elég nagy a játszmákhoz, függetlenként a legtöbb szavazatot kaptam, de ez a lényeget tekintve mellékes ;)...

Saját tapasztalat: kínos elveket feladni kompromisszumokért. Meg sem fordult a fejemben a négy év után, hogy folytassam, megítélésem szerint - bár törvény nem tiltotta - különben is összeférhetetlen a (helyi) képviselői tisztség az újságírással. Meg is bélyegzett az az időszak, de nem vállalhatatlanul. Egy biztos, mivel belülről ismerem egy önkormányzat működését, sokkal árnyaltabban ítélkezem, amikor tolvajt kiáltok... Hasznos tapasztalat volt, neked is az lesz/lehet.

Az érdekérvényesítési kudarcaidra/sikereidre kíváncsi leszek, persze csak akkor, ha akarsz is valamit tenni azért a közösségért, melynek 113 tagja neked bizalmat szavazott.

red shield rapresentative 2010.10.20. 14:38:00

Kedves Gábor!

Gratulálok, munkádhoz sok sikert kívánok!

Szeretnék az elsők között lenni, akik együttműködnek veled.
Nagyon jól tudod itt ez az iszap katasztrófa. A település, melyet képviselsz rendelkezzen Katasztrófa megelözési, elhárítási, felszámolási tervvel, de ne a kitelepítés, hanem a gyors evakuálás legyen a megelözést követő pont.

Tudnod kell, mert úgy néz ki nem sokan nem tudják az ilyen irányú tervek a tervet készítő területére szólnak általában.

A főparancsnok (Smitt) is a Magyar Honvédség által védett szép magyar föld védelméért felelős. Szerbiát már nem védi.

Te mint képviselő támogatni fogod a saját településed polgármesterét az előre nem látható események elleni védelem kidolgozásában.

Amennyiben az általad képviselt településen esetleg van egy üzem, nagyüzem nyugodtan követeld meg, hogy ők is hasonlóan hozzátok rendelkezzenek egy hatékony megelözési, elhárítási, kárfelszámolási terv együtessel.

Tudod jól, hogy a mai téma alapján a Mal-ra kivánják hárítani az összes kárt, pedig itt mindenki vétkes visszamenőleg 1942-ig.

Tudod jól, hogy itt valaki hatalmas pénzeket fog kaszálni, és erényeket. Nem ez a fontos.

panelburzsuj 2010.10.20. 14:42:07

@simonmondja.:

No és kitől tanulták, hogy minden politikusnak megjár a saját értelmezési keret? :)

bierkamp 2010.10.20. 14:42:13

Szégyeled mi? Parazita!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.20. 14:42:58

@Szimba: Nem erre kapta a felhatalmazást !
A programja a csend volt - ha már nem emlékeznél.

darkmustang 2010.10.20. 14:43:34

Fu Gabor, szivbol gratulalok :)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.20. 14:45:15

@panelburzsuj: Az nekem se ártana. Beletenném a hozzászólásodat.

Szimba 2010.10.20. 14:49:14

@simonmondja.:

OK, akkor wellness hotelt kell építeni a falu végén. Kerülőutat, hogy ne zajongjanak az érkező vendégek a faluban.
Kizárólag idős, nyugdíjas osztrák hölgyeknek hirdetnék, a nyugtató CSEND-ről szóló reklámmal.)
Fogyókúrát, vegetáriánus étkezést is kínálnának sok egészséges paradicsomsalátával. (Beszállító TG Zrt.)

Ordnassac 2010.10.20. 14:51:07

@Ordnassac: @török gábor: korjegyzőség... istenem...

Természetesen körjegyzőségre gondoltam.

stratez 2010.10.20. 14:52:09

Na, na, csak nehogy 4 év múlva már a parlamentben is "alulnézetből" tanulmányozza a nagypolitikát...

Szimba 2010.10.20. 14:52:11

@Ordnassac:

Pedig már azt hittem, hogy életkor szerint jár a jegyzői állás:-))

Szimba 2010.10.20. 14:53:55

@stratez:

Ha Budapest főpolgármesteri székére fog kopogtatócédulát gyűjteni, rám számíthat!:-)))

Ordnassac 2010.10.20. 14:54:27

@stratez: ahhoz azért kelleni fog egy párt. ;-)

isimaru 2010.10.20. 14:54:59

Gratulálok, kíváncsian várom a tapasztalatokat!

Szimba 2010.10.20. 14:55:06

@Ordnassac:

Milyen a körjegyző? Kövér?:-)

Lámpavas 2010.10.20. 14:55:21

Aszófőn így is mindig ott áll a trafipax a kanyar után, úgyhogy mostanában nem nagyon száguldoznak az emberek.
De két állandó sebességmérő a falu két végébe lehet, hogy egyszerűbb és jövedelmezőbb lenne, mint a sziget...
Közte meg van még egy vasúti átjáró is, úgyhogy nem lenne érdemes felgyorsítani.

Kamee 2010.10.20. 14:56:47

@török gábor: "Már most is számtalan olyan üggyel találkoztam, amivel korábban soha; helyi költségvetés, településrendezés, buszmegálló építése, szelektív hulladékgyűjtés, közmunka szervezése stb., pedig a választók szempontjából ezek az igazán fontos kérdések."

Üdv a földön:)
Végre még egy ember aki rájön, hogy az önkormányzat tud emberközeli dolgokkal foglalkozni :)

cambridge.on 2010.10.20. 14:57:13

Gratulálok a képviselőséghez!
Arról nem teszel közzé egy elemzést,mint rövid ideje ott lakó, minek köszönheted a megválasztásod?
A programodnak,vagy annak,hogy ismert "arc" vagy?
Nem gonoszkodásból mondom,de egy ekkora faluban szinte minden ház faluszélinek mondható.

Szerintem a programod nyerő!
Kiegészítésnek lehetne kamerát is telepíteni.Nem térfigyelőt,nem tudom mekkora szükség lenne ott egy ilyenre.Egy radar fényképezőt.Jól tudom,hogy önkormányzatok is működtethetnek ilyet?
El sem kell dugni,sőt jelezni kell.Az első időben bevételhez juttatná a település önkormányzatát,később pedig elérné azt a célt amit a szigettel kívánsz megvalósítani.
Jelentősen csökkenne az átutazók sebessége.
Sok sikert a munkádhoz!

Szimba 2010.10.20. 14:57:22

@Ordnassac:

Van már több, mint 10 ezer lájkolója! Ez egy párthoz nem is rossz.

Szimba 2010.10.20. 14:59:30

@Kamee:

Kivéve a miénket, amelyik eddig több szobrot és szökőkutat készíttetett, mint utat, meg tataroztatott iskolát.:-((

Ordnassac 2010.10.20. 15:01:54

@Szimba: oszt mégis megint megválasztották. ;-)

Woo 2010.10.20. 15:02:59

Ennek külön blog kellene szvsz. Aztán lehetne olvasni mint a valóságshowt :D

Ordnassac 2010.10.20. 15:03:16

@Szimba: jobb esetben elfoglalt. :-P

tégé 2010.10.20. 15:04:46

Kedves Gábor!

A héten két nagy öröm ért. Az egyik, hogy tegnap sikerült megvennem egy kedves kis házat Aszófőn, így hamarosan beköltözhetek ebbe a kedves-csendes balatoni falucskába, a másik pedig az, hogy megtudtam, Neked is erre a falura "esett a választásod".

Tetszik a dolog, gratulálok a sikeredhez!

Egy másik TG

Szimba 2010.10.20. 15:06:50

@Ordnassac:

Nem rajtam múlt:-(((
Meg talán nem is a mostani a legrosszabb. Voltakitt egészen elképesztő elődök.
Így aztán van Sissy szobor kutyával, új Petőfi szobor (ronda), meg még néhány mellszobor.
Csak az iskolát öntötte el a trutyi, mert az igzgató hiába könyörgött, hogy csináltassák meg a csatornát.

Lámpavas 2010.10.20. 15:07:00

@Várúr: Sajnos a helyi kocsma nem túl hangulatos, de a kocsmáros néni nagyon aranyos! Mivel nincs túl nagy forgalom, olvasgat, a múltkor helytörténeti könyvet olvasott.

Szimba 2010.10.20. 15:08:14

Aha! A rokonok...!:-))))

Ordnassac 2010.10.20. 15:08:40

@Szimba: igaz, ellenfele most alpolgármester lett.

Szimba 2010.10.20. 15:10:53

@Ordnassac:

Várjuk is, hogy mikor tiltják ki egymást az épületből, vagy lesz egy szaftos verekedés.
Bár az alpolgármesternek az az előnye, hogy talán nem lesz a kerület teljesen kisemmizve minden központi támogatásból.

red shield rapresentative 2010.10.20. 15:12:55

@Lámpavas: Elmehetnénk egyszer egy sörre, persze Gábor meghívását követően.

László56 2010.10.20. 15:13:55

Gratuláció az elemzőnek.. A leghosszabb út is egy első lépéssel kezdődik. Sok szerencsét. :)

radala 2010.10.20. 15:14:59

@radala: valaki elmondja nekem, hogy mi ez az Ivádyt sponzoráló cég és mi vele a baj?

radala 2010.10.20. 15:19:26

@Ordnassac: A magyar az tuti, hogy egy nagyon rosszindulatú fajta. De mondjuk lehet azt is mondani, ha pozitív vagy, hogy szkeptikus, meg individualista stb.
Persze ezeknek a tulajdonságoknak az eredője ´kétségkívül a rosszindulat, de valójában én azt szoktam gondolni (remélni), hogy igazából egyébként pozitív tulajdonságainknak a mellékterméke csak ez.
mandiner.hu/cikk/20101020_ivadi_kilep_az_lmp_bolagy, ha nagyon pozitív akarnék lenni, akkor mondhatnám azt is, hogy csak a "körülmények" tesznek bennünket rosszindulatúvá.
Mondjuk azt nehéz megérteni, hogy egy ilyen szimpatikus fejű valaki, mint tg, hogy gerjeszt rosszindulatot, de azért nem szeretném azt hinni, hogy a hiba belülről jön:-)

Szimba 2010.10.20. 15:20:50

Feltaláltam a spanyolviaszt! Látom, hogy van testvérfalujuk, és wellness is, sőt valami madaras (turul?!) szobruk is.

Mégiscsak a melegfelvonulással kellene feldobni ott az életet:-)))

johnsonandjohnson 2010.10.20. 15:20:59

Kedves Gábor, Akaliba jövet-menet minden évben többször áthajtunk Aszófőn. Jövő nyáron majd ellenőrizzük a dolgok állását :)

Jó munkát

Lámpavas 2010.10.20. 15:21:24

@MAGYAR KATONA: Én minden hétvégén arrafelé vagyok. :)

Szimba 2010.10.20. 15:23:51

@radala:
Én is az keresem. Tán valami szoci, SZDSZ-es kötődésű cég lehetett. Ivády nem finnyás. Az LMP meg gondolom nem meri vállalni az újabb vádat, hogy melik kutyának a kölyke stb.

radala 2010.10.20. 15:28:01

@radala: itt a link a véletlen műve:-)
@Szimba: Igazából kötve hiszem, hogy ez baj lenne nekik, nem azért mert az ö kutyájuk kölke, de ha egy cég nem szdsz-es, akkor nem ad pénzt az LMP-nek, hanem vagy a szociknak vagy a Fidesznek.
Mondjuk bosszantó, hogy megint csak a lényeget nem tudjuk.

Szimba 2010.10.20. 15:41:33

A Gyurcsány ellen indított izsálat eredménye érdekel:

www.origo.hu/itthon/20101020-2006-oszi-jogserteseket-vizsgalo-parlamenti-albizottsag-jelentese-gyurcsany-ferenc-felelos.html

Nem tudom, hyan, milyen jogszabályokkal lehet elítéltetni a volt miniszterelnököt a 2006-os rendőri túlkapások miatt.
Ezek az informácók is érdekese, de nem tudom, mnnyire ellenkeznek a nemzetbizonsági feladatokkal, lehetőségekkel. (A szocializmusban ez természetes és köztudott gyakorlat volt.)

www.origo.hu/itthon/20101001-magyar-nemzet-millios-tulorapenzert-vegyultek-az-nbhsok-a-2006os-tunteteseken.html

Szimba 2010.10.20. 15:42:39

@Szimba:
vizsgálat

Azt hiszem, kell vennem egy új billentyűzetet.

cambridge.on 2010.10.20. 15:46:04

@MAGYAR KATONA: Egy siófoki ügyvéd 23 milliárd forintra perelné az állam nevében a MAL Zrt.-t - írja a Somogyi Hírlap.
Léhmann György elkészítette a vörösiszap-katasztrófa kárainak megtérítése érdekében indítandó per keresetlevelét, s azt eljuttatta Orbán Viktor miniszterelnöknek, felajánlva ingyenes jogi segítségét.
Az ügyvéd keresetlevele szerint az államot 23 milliárd forint kár érte. Erkölcsi értékvesztés címén húszmilliárd forint, a Marcal folyón végzett kárelhárítás és a természeti értékcsökkenés miatt egymilliárd, Kolontár és Devecser kármentesítése miatt egymilliárd és a kolontári védőgát építése miatt újabb egymilliárd forint megtérítését javasolja perben követelni a MAL Zrt.-től, természetesen kamatostól. Ebben az összegben nincs benne a lakosság kártalanítása.
A Fővárosi Bírósághoz címzett komplett keresetlevelében az ügyvéd azt írja: tekintettel arra, hogy a kár megtérítése a kár bekövetkeztétől esedékes, minden nap késedelem a perindítással az állampolgárok sérelmével jár, mivel az alperesek magatartása miatt bekövetkező katasztrófa helyreállítására kellett több milliárdot fordítani az adófizetők pénzéből, holott a költségeket ténylegesen az alpereseknek kellett volna viselniük - olvasható a lapban.

Szimba 2010.10.20. 15:46:21

A másik intézkedés, amiről nem tudom, hogy mennyi előnye és mennyi hátránya lesz:

hetivalasz.hu/uzlet/osszevonjak-a-volant-es-a-mav-ot-32511

Annyira más a Volán működése, hogy el sem tudom képzelni egy vállalatban a MÁV-val.

Judit J 2010.10.20. 15:49:44

Kedves Gábor!

Gratulálok a képviselői mandátumodhoz. Nem tudom mennyire gazdag település képviselője lettél, mert ha szegény a település, akkor kevés lesz a valódi döntés lehetősége, sokkal inkább kényszerpálya lesz.

Viszont így talán majd újra előkerül egy olyan adóbeszedési rendszer, ami több pénzt hogy magán a településen.

Mindenesetre jó munkát kívánok, és várom a beszámolókat a blogon.

cambridge.on 2010.10.20. 15:51:21

@CSENDES: index.hu/kultur/klassz/2010/10/20/feleves_ceg_szallitotta_isztambulba_a_csontvary-kepeket/

A céget a területért felelős helyettes államtitkár alapította idén áprilisban.

nyünyüge 2010.10.20. 15:51:31

Jobban illenék a A vadkapitalizmusból az államszocializmusba való átmenet kísérlete c. posztba, de hát ez van:

A nagy magánnyugdíj-hazugság valódi tétje

nol.hu/archivum/20101020-a_paravan_mogott

zencsaj 2010.10.20. 15:52:45

nahát, gratulálok, sok sikert :)

tomfree 2010.10.20. 15:55:20

Kedves Gábor!
Gratulálok a sikerhez, szakmabeliként én is belecsöppentem egy önkormányzati választási kampányba, mint külső kampányvezetője egy független polgármesterjelöltnek egy dunántúli kistelepülésen. Maga a kampány és a jelölt felépítése is tanulságos volt, gondolom belülről még inkább az lesz a következő években a számodra.
(Ha több is érdekel erről:

www.demokrator.hu/index.php?id=elemzesek_kampany_gyakorlatban

További sok sikert kívánok!

Szimba 2010.10.20. 15:58:32

www.stop.hu/articles/article.php?id=760899

Orbán szocialista forradalmáról ír egy szlovák liberális lap.

Tényleg, mennyiben szocialista az a sok gazdasági intézkedés, amit OV mostanában tárt fel az országgyűlés előtt?
(Igaz, hogy én inkább tartottam a Fideszt baloldalinak, de azért mégis?!)

Szimba 2010.10.20. 16:06:41

@nyünyüge:

Sajnos, nem ilyen egyszerű a dolog. Különben nem lennének bajban pl. a franciák is nyugdíj ügben.

Lámpavas 2010.10.20. 16:12:14

@nyünyüge: Ordas nagy csúsztatások tömege.
De nem is vártunk mást a NOL-tól.

Faculty 2010.10.20. 16:14:15

hát én valahogy úgy emlékszem hogy Török Gábor sosem akart politikai résztvevő lenni.
Akkor ezt fontos hitelességi kérdésnek tartotta. Persze, kezdhette volna nagyban is, de számomra valaki vagy politikus vagy nem. na mindegy. ennyit erről.

nyünyüge 2010.10.20. 16:17:18

@Szimba:
Tényleg nem olyan egyszerű.
Többek között ezért nem kellett volna ész nélkül és aktuálpolitikai felhangokkal felvezetni a témát.

Grrr 2010.10.20. 16:20:09

Kedves Török Gábor! Az önkormányzati tapasztalatok megosztása szerintem figyelemre tarthatna igényt, legalábbis az én részemről feltétlenül! És gratulálok! Esetleg egy másik blogfolyam alatt, elkülönítve lehetne közzétenni ezeket a beírásokat(?)

CSENDES 2010.10.20. 16:20:19

@panelburzsuj: Hát persze, mert majd az összes politikai államtitkár a parlamentben van. Nélkülük meg kuss van.

radala 2010.10.20. 16:25:36

@Szimba: Nem szocialista csak kicsit antikapitalista, de igazából ez is hülyeség. Nem tudom mi az a kapitalizmus, de ha mondjuk az a harc maga, akkor abba belefér szerintem, ha egy nagy erős vállalattal szemben beszáll a nagy erős magyar állam a kicsik oldalán.
A Fidesz bizonyos szempontból valóban balos (antikapitalizmus) más szempontból az egykulcsos adó az virtigli jobbos döntés, szerintem a családi adózás még ennél is jobbosabb.
Mo-n hatványozottan nincs értelme a jobb/bal progresszív/konzervatív felosztásnak.
Szerintem OV egy irtóztatóan nagy spíler. Azt gondolom, baj nem tud történni. Két lehetőség előtt áll az ország.
A) Jó esetben működik az Orbáni modell, ami tán még csak nem is forradalmi valójában, csak baromi frankón ki van találva kommunikációs szempontból.
B) Rossz esetben. Nem működik ez. Akkor sincs az a helyzet, amiből OV ne tudna szerintem győztesként kijönni. Be fogja szopatni az embereket, hogy micsoda nagy tett az, hogy most jöhet újra az IMF meg a multik újra kapnak nagy frankó kedvezményeket.
Azért ekkor sincs nagy baj, mert szerencsére már most minden annyira szarul organizált Mo-n, hogy egy pár hónapos szabadságharc nem árt már semmit senkinek....
Egy tuti a Bajnai féle út, mivel nem visz sehova mindig választható, oda mindig veszteségek nélkül vissza lehet bármilyen kalandból térni:-)
Örüljünk, hogy most van kaland. Mindenkit érdeklünk, hogy a vörösiszap miatt, hol az új adók, hol az ébredő antiszemitizmus miatt.
A magyarok soha nem szerettek kicsik lenni, szerintem egy bécsi polgármestert, aki azzal jön, hogy világvárost épít mindenki kiröhögte volna és soha senki nem akarta volna, hogy ezt esetleg megpróbálja. A magyarok baromira külsökontrolosok. Szerintem nem csak azért voltunk mi a legvidámabb barakk, mert megtehettük, hanem mert a magyaroknak elemi igényük van arra, hogy valamiben jobbak legyenek, mint mások. Szerintem egy német leszarja, hogy ö vidámabb barakkban él-e az érdekli, hogy vidámban-e.
OV talán ezt ismerte föl, hogy a magyarok imádják az újdonságot, a fontosságot, a kultúr-fölényt...
Soha nem jutott még eszembe, hogy Demszky és OV közt van hasonlóság, de nagyonis van, most, hogy ezt a világvárost mondom.
Szerintem a világ normális felén senki nem szeretne emberkísérletekben (Világváros építés/ Újkapitalizmus) részt venni a magyarok szeretik az ilyesmit:-)

radala 2010.10.20. 16:29:22

@Faculty: No erről beszélek!
Kedves Török Gábor! Hálásan köszönöm a magyar nép nevében, különösen a saját generációm nevében, ami a Fidesz és a Jobbik közti generáció, (az a generáció, akinek nincs címer az érettségijén meg az indexén:-) ). Hogy részt veszel aktívan a közéletben, és ezzel is bizonyítod, hogy a közélet (ami talán azonos a politikával) nem ciki.

No ez egy vicc volt, de azért kicsit talán komolyan is gondolom:-)

Szimba 2010.10.20. 16:30:28

@Lámpavas:

Viszont mindenki mást mond a magán nyugdíjpénztárakról, meg az állami elvonásról.

Nem igazán tartom jogosnak, hogy meg akarja az állam szüntetni a magán nyugdíjpénztárakat. Ugyanakkor az sem világos, hogy a most elvett összeget hogyan téríti vissza. Vagy, ha nem téríti, akkor miért tartja jobbnak az állami nyugdíjintézetet?

Nem lenne egyszerűbb, ha az állami nyugdíj annyi lenne, amennyit arányosan fizetni tud az állam, ezt pótolná ki a magánnyugdíjpénztár.

Tehát, lehet, hogy valaki csupán 40-50%-át kapná az államtól a neki járó nyugdíjból, de a magánnyugdíjpénztár ehhez hozzájárulhatna plussz valamennyivel (talán többel is, mint az állam), és viszonylag rendben lenne minden.

Kérdés, hogy a már nyugdíjasok havi nyugdíját esetleg már pár éven belül nem lesz képes az állam fizetni. Nos, ez gond. De itt is megtehetnék, hogy lenne minimálnyugdíj, és ahhoz arányosan bizonyos csökkentéssel még szinten tarthatnák a kifizetéseket.

A 30-40 e Ft nyugdíjakból (ha a megfelelő idő van mögötte) nyilván nem vennének el. De sávosan a 150 e Ft feletti nyugdíjakat lehetne csökkenteni (adóztatni).

Ez még mindig humánusabb megoldás, mint egyszercsak semmit sem fizetni, mert nincs elég befizetés az állami nyugdíjkasszában. Vagy ismét külföldi kölcsönöket felvenni.

hegyilany 2010.10.20. 16:30:40

De jó! Nagyon kíváncsian várom a híreket, tanulságokat, elemzéseket.
A szüleim falujában követve a választás előtti harcot döbbentem rá, hogy milyen dolgoknak lehet jelentősége egy helyi képviselő megválasztásában. Az egyik koma pl. azzal próbálta maga mellé állítani az idősebb generációt, hogy minden vasárnap ő segédkezett az áldoztatásnál a templomban. Erre a szórólapján se felhívta a figyelmet. (Szerencsére nem jött be neki. :))

CSENDES 2010.10.20. 16:31:37

@radala: Ha jól értettem Ivády nyilatkozatát, a probléma abból lett, hogy a kampányszámla nyilvánosságát Hagyta el Ivády Gábor -megfeledkezvén az alapszabályról, melyet állítólagos alapítóként saját maga is létrehozott. Nemtom jól értettem-e? Viszont (ellenben) nem feledkezett meg arról, hogy arra az asztalra sz-jon, amelyről eddig evett, megemlítvén azt, hogy ő egy hagyományos értékrendet követő ember, s nem "belvárosi libsi" . Hát, nagyjából ezt mondta.

hegyilany 2010.10.20. 16:31:53

@CSENDES: Érdekesebb, mint gondolnánk...

kodó tamás 2010.10.20. 16:31:55

@aeidennis: "Szép hely Aszófő, remélem sikerül megmenteni valahogy azokat a gyönyörű régi parasztházakat, amelyekben már nem lakik senki. "

azaz néhány parasztot kellene burgerlandból importálni...

@Szimba: munkaközben kitaláltam mindent megold, ha a falutáblánál jelöli ki
a türelmizónát:
-forgalmat lassít,
-a közbiztonság jelentősen nő,
-egy uj szolgáltatás
-kis odafigyeléssel a szaporulaton is lehet segíteni...

CSENDES 2010.10.20. 16:35:39

@Szimba: Kedves Szimba! Egyszer már említettem, hogy az AVH-nál (Alkotmányvédelmi Hivatal, volt NBH) nincs túlórapénz. Ezt egészen közvetlen hozzátartozómtól tudom, aki felvételre jelentkezett, s ott már az elején elmondták, hogy nincs túlórapénz.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.20. 16:37:30

@CSENDES: magyarán eltette a zsét és egyben leszámolt a belvárosi (l/b)ibsikkel. Ügyes fickó.

kodó tamás 2010.10.20. 16:37:43

@simonmondja.: "A programja a csend volt - ha már nem emlékeznél."

-hm 423 pár füldugó ára... hm hm megfontolandó megoldás.
-de remélem pontos időpontot nem jelölt meg, hogy mikorra...
-plusz a CSEND -et sem időben sem mennyiségben (dB) nem definiálta.... hihihi

Szimba 2010.10.20. 16:37:46

@kodó tamás:

Nem lehet túlságosan megterhelő a munkád, ha közben ilyen fergeteges ötleteid születnek!:-))))))

CSENDES 2010.10.20. 16:39:11

@cambridge.on: Ehhez képest, a mai tárgyalásokon már előzetesen megállapodtak a lakosság 1,5 milliárdos kárösszegében. Ezen felül pedig, kíváncsi leszek, hogy viszontkeresetként a MAL ZRT. hogyan fogja tudni érvényesíteni, hogy a Magyar Állam kötelezte olyan 700 millió forint értékű objektum létrehozására, amely esetlegesen a kárért felelős. Ezt részben az állam, részben a MAL finanszírozta.

radala 2010.10.20. 16:39:21

@nyünyüge: Én tökéletesen egyetértek a nol cikkel. Komolyan. Egyetlen dolgot nem értek.
Hogy hazudhat akkorát bárki, hogy azt meri állítani, hogy a mnyp-ben lévö emberek öngondoskodtak?
Bármibe fogadok, hogy az emberek 90 % elolvasás nélkül dobta ki az mnyp számlakivonatait. A maradék 10 % 90 % rápillantott és aztán dobta ki. 1 % meg megnézte és mivel ezek az emberek valószínűleg a legértelmesebbek közül valók (én az 1. 90 % vagyok) ezek meg elszörnyülködtek rajta, hogy a piacon keresve sem találnának ennél szarabb biztosítást.
Azt értem, hogy OV egy köcsög, el is hiszem, semmi baj.
De könyörgöm addig azért ne süllyedjünk már le szellemileg, hogy azt kezdjük el magyarázni, hogy a magyar az egy megfontol nép volt, aki mnyp-ben gyűjti a pénzét, csak most ez a köcsög visszakádárnépesíti öket.
A magyar az plazmatv-ben gyűjti önként a pénzét...

Szimba 2010.10.20. 16:39:53

@CSENDES:
Akkor vagy az volt a hazugság, vagy a cikk.
Harmadik változat: nem túlóra volt a neve az összegnek:-))

CSENDES 2010.10.20. 16:40:46

@cambridge.on: Ezt miért nekem küldted???

mréveiller 2010.10.20. 16:43:03

gratulálok, sok sikert!

Szimba 2010.10.20. 16:43:35

@kodó tamás:
Olcsóbb megoldás, ha egyszer csinál akkora zajt (pl. ágyúdörgés), hogy az egész falu megsüketül. Attól kezdve jelbeszéd, és a tévé, meg rádió is kilőve.

kirby a parancsnok 2010.10.20. 16:44:08

Gratulálok és kíváncsian várom a híreket, érdekességeket!

radala 2010.10.20. 16:45:25

@Szimba: Akkor nem is vagy magyar:-)
Én sem szeretem, csak ha nem vagyok benne:-)
De azért szerintem a kulturfölenyt azt nagyon mélyen elhiszi minden magyar, csak azt felejtik el, hogy KK nem azt mondta, hogy kultúrfölény van, hanem, hogy csinálni kell...
Bennünk meg az maradt meg, hogy ez automatikusan istentől eredően van. Nyilván nem ismerem a világ népeit kicsit sem, de szerintem valójában a magyarok szerintem az átlagosnál jobban szeretik magukat kiválónak és különösen úttörőnek látni. Persze mondtam már, hogy én ezekben nem hiszek, csak úgy mondtam, mert viccesnek találtam.

radala 2010.10.20. 16:48:24

@CSENDES: Én nem így értelmeztem, szerintem olyan cégtől fogadott el, akitől nem kellett volna.
Igen Ivádyt én már máskor, korábban is gondoltam antiszemita liberálisnak. van ez így nincs ezzel semmi baj, a tulajdonságok függetlenül öröklődnek:-)
Remélem nem mond le a mandátumáról és be is ül valahova:-) Érdekelne mi áll hozzá a legközelebb:-)

Szimba 2010.10.20. 16:53:38

@radala:

Nem is tudom. Az egy normális dolog, ha valakinek van önbecsülése. Egy népnek is jót tesz.

Viszont a magyaroknak, hasonlóan a többi volt szoc. országhoz, nem túlságosan magas a műveltségük (sem humán, sem reál), nincs túlságosan jó gyakorlati érzékük, nem igazán kreatívak. Jelen pillanatban nincs sok mindenre büszkének lennünk.

Az a szűk réteg, amelyik kreatív is, vállalkozó kedvű és valamilyen területen elég ismeretete gyűjtött, az nem túlságosan széles réteg.

Ezen kívül nagyon nehéz lesz ledolgozni azt a hátrányt, amit a tanulatlan, szakképzetlen rétegek visszahúzóereje jelent . Kb. 1,5-2 millió lehet a számuk. Ehhez ott a 2,8 millió nyugdíjas.

Elöregedett, lezüllött ország vagyunk túlságosan nagy terhekkel.

Van kb. 3 millió adózó állampolgár? Ez nagyon kevés.

kodó tamás 2010.10.20. 16:55:22

@Szimba: nincs annnyi. versenyszektor 1,7 millió
államiszektor 800 ezer

Szimba 2010.10.20. 16:56:18

A magyar tudomány, művészet egyáltalán nem lebecsülendő emellett, csak az a baj, hogy a többség ezeknek az értékeknek nincs a birtokában. Nem csak nem ismeri, de nem is érti, nem is épült be az életébe.

Szimba 2010.10.20. 16:57:05

@kodó tamás:

Ezek az adózó polgárok? Rémisztően kevés.

CSENDES 2010.10.20. 16:58:05

@Hepci: Nem egészen, állítólag visszaadta a pénzt a támogatónak. Legalábbis a nyilatkozatát így értettem.

Art'Úr 2010.10.20. 16:59:28

Hajrá Gábor!!
Király vagy.
Török király Gábor

CSENDES 2010.10.20. 17:00:32

@Szimba: Szerintem a gyermekem legalábbis elég közvetlen hozzátartozóm, s neki hiszek inkább.

Szimba 2010.10.20. 17:01:50

@CSENDES:

Az más, közvetlen infókat szivárogtat neked!:-))

kodó tamás 2010.10.20. 17:02:58

@Szimba: ja és van 1,2 millió bodzagyűjtő
a lakosságszám pedig javítja az arányokat mert csak 9,6-9,7 millió lehet... mint ez szakmai körökben köztudomású

@nyünyüge: a nyugdíj téma tanulságos téma. mi mással foglalkoznánk mint a fidesz lépéseivel...

a valós cselekvés keveés. pontosabban a köz érdeket leszarják. CSAK-A-FIDESZ érdeke van... ők mondták, az meg sok egyéni és belső csoport érdekből áll össze.

volt egy jo cikk. a "kommunikációs villámháború", gondolom OV belső köre egész péláys letámadásnak hivja. a kormányzás fideszen tuli része CSAK KOMMUNIKÁCIÓ. nincsenek szakembereik csak a kommunikációs szabadcsapatok... ez ma a politka

radala 2010.10.20. 17:06:10

@Szimba: Nem szerettem volna ilyen komoly témába bonyolódni csak vicceltem az egésszel. nyilván az embereknek kell a remény erről van csak szó. OV ad reményt annak akinek erre igénye van.
OV olyan, mint Maradona edzőként. Ha ez összejön neki mindenki el fogja ismerni, hogy tud valamit, ha nem akkor buta.
Egy biztos szerintem OV teljesíti a minimum elvárásokat, amit egy ME-nek teljesítenie kell. El tudja hitetni az emberekkel, hogy van kiút.
Ez baromi messze van a valódi elvárásoktól, de momentán csak ennyit tudhatunk biztosan. Ha valaki viszont még erre az elsö lépésre is képtelen, akkor az alkalmatlan ME-nek.
Most van egy legalább technikailag alkalmasnak tűnő ME-nk. Nagy fejlődés ez az elmúlt 8 évhez képest. baromi kicsi fejlődés, de fejlődés. többet meg ma ha megfeszülünk sem láthatunk. talán, ha valamelyik Orbángyerek idejárna kommentelni megkérdezhetné aput, hogy tudja-e mit csinál. Neki tán nem hazudna:-)

Szimba 2010.10.20. 17:13:35

@radala:

Mindig tömegekben, társadalmi elvárásokban gondolkodom. (Már amikor sikerül.)

Tehát a Fidesz és élén OV csupán a választók többségének átlagolt színvonala, ami a politikai, világnézeti, gazdasági elképzeléseket illeti.

Ha alacsony a képzettsége, kialakulatlan a világképe, nem látja át a külpolitikai folyamatokat a választók többsége, akkor választani sem képes jó, kiváló, kreatív, becsületes politikust képviselőnek.

Én még érdeklődöm is kicsit a politika iránt, és tájékozódom, mégsem tartozom azok közé, akik megoldásokat tudnának mondani a magyar gondokra.

Úgyhogy, mindig az oktatást nevelést forszírozom:-))

etikuskritikus 2010.10.20. 17:13:41

Gábor, jól emlékszem, hogy régebben azt említetted, hogy valamikor köztársasági elnök szeretnél lenni?

Vagy az csak vicc volt?

Mindenesetre azt nem mondhatják majd, hogy "ejtőernyős vagy", a legalsó grádicson kezdted a politikai pályafutást!
Sok sikert!

kodó tamás 2010.10.20. 17:17:51

@nyünyüge: "magánnyugdíj-hazugság valódi tétje"

egyébként ezt leginkább ugy lehetne összefoglalni, hogy a fiuknak nem sikerült

-hitelekből "mulatnia" (államháztartás hiánya=hitelek),
-aztán maradt a nyugdíj kassza elvétele

mindkettő végeredménye azonos: a JÖVŐNK KÁRÁRA MULATNAK...

kodó tamás 2010.10.20. 17:19:22

@etikuskritikus: hát ahogy a KE kinevezés uj rendjét nézem egy olimpiai ejtőernyő bajnok jobb eséllyel indulna....

CSENDES 2010.10.20. 17:20:45

@radala: Én csak a ma délutáni nyilatkozatát hallgattam meg. Lehet, hogy nem így volt, de nem ezt mondta. S azt is mondta, hogy az összeget visszaadta teljes egészében. INFO rádió, vagy Kossuth volt, nem tudom, mert váltogatni szoktam. Egy biztos, Ő nyilatkozott és nem LMP-s szóvivő

Diocles 2010.10.20. 17:23:49

„A kilépésemnek elsősorban ideológiai okai vannak. Az utóbbi időben olyan folyamatok indultak be a pártban, amelyeket én már nem tudtam és nem is akartam vállalni. Az LMP ma már inkább egy budapesti belvárosi rétegpártra emlékezet és nem arra a pártra, amelyet alapításkor megálmodtunk” – mondta a Hírszerzőnek Ivády Gábor, a Lehet Más a Politika parlamenti képviselője, aki szerdán délután jelentette be, hogy még a héten megszünteti LMP-s tagságát és kilép a párt országgyűlési frakciójából is. Ivády listán szerzett mandátumát nem adja vissza, függetlenként folytatja képviselői munkáját.

Ivády Gábor az egyetlen, aki az LMP 26 polgármester-jelöltje közül győzni tudott a helyhatósági választásokon: az október 3-i voksoláson újraválasztották a Heves megyei Ivádon, melynek polgármesteri székét 2002-ben függetlenként, 2006-ban pedig az MDF színeiben szerezte meg.

A LMP-ből kilépni szándékozó politikus szerint az utóbbi hónapokban vállalhatatlanná vált a párt retorikája, melyben csak olyan ügyek jelentek meg, amely a fővárosi liberális választóknak fontosak. Ivády a párton belüli hatalmi viszonyokat is bírálta, mert szerinte a frakcióvezetésben – a borsod megyei Mile Lajost leszámítva – csak fővárosi képviselők kerülhettek be, a vidékiek kiszorultak a vezető testületekből. „Amikor a szavazóim arról kérdeztek, mi a biztosíték, hogy az LMP nem lesz az SZDSZ utódszervezete, azt mondtam, a személyem a garancia erre. Az utóbbi időben már kevés voltam ehhez, ezért értelmetlen lenne a maradásom” – beszélt a kilépés okairól a Ivády."

hirszerzo.hu/belfold/20101020_kilep_LMP_Ivad_polgarmestere

Treuga Mei 2010.10.20. 17:24:28

Tisztelt Topicgazda, a képviselőséghez szívből gratulálok a magam, a postjaihoz pedig Szalai Annamária nevében...

objekt 2010.10.20. 17:25:42

Gratulálok, sok sikert kívánok!

Eddig csodálkoztam, miért választ egy távoli lakóhelyet az, akit ennyire Budapesthez köt a munkája. Most, hogy kiderült, ez a település a Balaton közelében van, nem is tűnik annyira rossz ötletnek...:-)

wazelin 2010.10.20. 17:26:01

Egyrészt gratulálok, másrészt majd arra lennék kíváncsi, hogy milyen vélemény alakul ki benned, hogy szükség van ennyi önkormányzatra vagy megoldható lenne kevesebbel is?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.20. 17:29:25

@radala: kultúrfölényhez: múltkorában hosszasan vitáztam valahol valakivel. A két utolsó érve ez volt: ő zsidó és Mensa HungarIQa tag. Aztán eltűnt végleg... :)

panelburzsuj 2010.10.20. 17:35:02

@kodó tamás:

És a cégtábla is költségtakarékosan, minimális kiegészítéssel kialakítható a meglevőségekből.

(A "vandalizmus" e téren egyébként örökzöld gond, nem véletlenül van olyan kurtára szabva a helységnévtábla. Folyton javítani, cserélni kell(ett) ... )

CSENDES 2010.10.20. 17:36:55

@CSENDES: Elegem van, valaki engem másol Takarodj.

klacus 2010.10.20. 17:38:09

TÖRÖK GÁBOR MONNYON LE!!!! :-))
Melyik frakcióban ülsz?

Komolyra fordítva gratulálok!

cambridge.on 2010.10.20. 17:40:35

www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20101020-angelina-jolie-tol-masfelmillio-forintot-csalt-ki-az-egykori-tuzraktar.html

Ország imázs építés:a használaton kívül álló, romos ház kapuőre a tulajdonosok tudta nélkül adta bérbe Jolie-éknak a kilencedik kerületi ingatlant egy hétre másfél millió forintért.

Ez a hír biztos eljut a világ összes országába, ahol van mozi.

CSENDES 2010.10.20. 17:46:28

@porfelhő: 17 óra 03kor nem írtam ilyen hülyeséget, Hajrá Artúr király, Miért is írnám ezt, nem is értem.

kodó tamás 2010.10.20. 17:53:37

Kedves TG!

örülök, hogy a kampánytámogatásunk célt ért. örülök, hogy nyertünk.

kicsit továbbgondoltuk a közös lehetőségeinket.

nem gond a megegyezésünk, mindenhez értünk, mindent elválall a cégünk, mindenben van referenciánk. ez ok. a "részletekben" is megegyezünk. szóval a pénz elköltésével nincs gond.

gond a finanszírozás. erre javaslom vegyen fel a falu hitelt. hozzak bankot? vagy kötvény kibocsátás? majd még körüljárjuk...

mivel nekünk ugye mindegy, csak "forgalom legyen". addig is a falubelieket meg kellene kérdezni mire lenne szükség? pl metro? vagy toronyházba egybe összeköltöznének-e? ez utóbbi még további lehetőségeket is felvet a felszabaduló telkekkel....

mindenképpen hadat kellene üzenni 1-2 szomszéd településnek. a rendkívüli állapot kihirdetése akár magáncégek államosítását is lehetővé tenné...

mindeképp meg kell vizsgálni a privatizálási, vagy re- lehetőségeket. van e repülőtér? vagy a közműcégek? stb

a parkolási díjat azt AZONNAL be kellene vezetnünk. de mivel az átmenő forgalmat nem lehet adóztatni (állami monopólium) ezért erre a jogászokkal kerestetünk lehetőségeket. pl. az 50 km/h alatti járművekre is kivetjük a parkolódíjat, az annál gyorsabbakat pedig bírságoljuk...

külön jelzem, hogy a szociális kártya kibocsátásához is van szellemi és más kapacitásunk

sikeres együttműködésben bízva egy vállalkozó állampolgár

porfelhő 2010.10.20. 17:53:55

@CSENDES:
Tényleg ott van. De hogy lopják el a nevedet. Ezt én sem értem. Azt hittem, csak velem szórakoznak, mert nekem meg olyan a gépem mintha nem egyedül neteznék. Elküldöm egy kommentet, legalább tiz iródik és nekem még akkor sem jön vissza a képernyőmre semmi.

CSENDES 2010.10.20. 17:59:32

@porfelhő: Nem tudom, éppen a lányommal beszélgettem. Egyszerűen nem értem, mi történik.

kodó tamás 2010.10.20. 18:00:40

@Szimba: " Milyen a körjegyző? Kövér?:-) "

rövídítése: körző

kamarti 2010.10.20. 18:03:06

@cambridge.on: ha már kultúra:
A takarékossági okból létrehozott Nemzetierőforrás-minisztériumban (Nefmi) két apparátus működik párhuzamosan. A régi emberek nem kapnak munkát, de nem is küldik el őket, közben létezik egy párhuzamos hivatal frissen felvett Fidesz-káderekkel. Spórolás nincs, viszont a munka is akadozik a kaotikus helyzetben. (bővebben az indexen ez is)

persze ezek mind-mind nem érdekesek, amíg minden napra jut egy gumicsont (nem a jelentősége miatt gumicsont, hanem mert kábé annyit lehet vele kezdeni a pórnépnek, ami úgyis nagy nemzeti együttműködésbe van forrva a forradalom által ugye)

Gábornak gratulálok! Azt csak halkan jegyzem meg, hogy a nemek aránya nem valami fényes a képviselőtestületben...:) Kicsit viszont irígy vagyok, mert így könnyű lesz, már nem azért, mert nincsenek nők, hanem mert mindenki független, a polgármester is, a képviselők is (vajon mindenki új? és ha igen, az előző polgármester is független volt-e vagy pártos? és ha pártos, mennyire könnyen adta a hivatalát?... )

porfelhő 2010.10.20. 18:03:34

@CSENDES:
Ne idegeskedj! Hátha egyedi eset volt. De az tény, hogy ellopta valaki a nick nevedet. Járkál a szellem!!!

porfelhő 2010.10.20. 18:09:11

Török G. Ha egy kicsit utálatos akarnék lenni, emlékeztetném rá, hogy az egyik poszton irta, hogy faluban lakik. És egy kedves kommentelő válszolt: mit tud Ön a faluról, Ön müvaluban lakik.
bolcs.

porfelhő 2010.10.20. 18:12:06

Elnézést. müfaluban akartam irni.
megzavart ugy látszik a @csendessel történt akció!

Shinigami Daiko 2010.10.20. 18:30:39

Gratulálok a képviselőséghez, a bátorsághoz. Jó munkát.

kamarti 2010.10.20. 18:47:36

@Szimba: tegnap pont elkaptam Kósát, amint elmagyaráztaa ma reggelben:
- MÁV+Volán azért kell egyrészt, hogy ne legyenek párhuzamosságok, mert az drága és felesleges, sok az üresjárat (ez eddig rendben is lenne, na de akkor egyrészt mi volt a gond az 5 ember által használt vasúti szárnyvonalak lezárásával, illetve mire volt jó ebből (ha jól emlékszem) kettőt nagy csinnadrattával újranyitni, illetve mi lesz a többivel?). És hát persze lenne még itt egy érdekes kérdés: ugye a MÁVról tudjuk, félkarú rabló. Ellenben a Volán társaságok nem veszteségesek - avgy rosszul tudom?
- egyébként is Debrecennek kell lennie a mintavárosnak (nyilván OV is ezt demonstrálta a beiktatáson való megjelenésével), hiszen náluk már nagyon jól működik a holding rendszer, tehát hogy egybeszervezték például a megyei és városi egészségügyet, vagy a városi cégeket, és hogy ez lesz a követendő példa a településeken (természetesen ezt is takarékossági okokból persze - kérdés, milyen tekintetben takarékos a dolog, mert lennének tippjeim...)

Lámpavas 2010.10.20. 18:51:20

@Szimba: Ahhoz, hogy fönt lehessen tartani a nyugdíjrendszert, mindenképp kell lennie egy állami résznek.
A kérdés itt csak az, hogy a másik részével mit csinálhatsz?
Eddig ugye az volt, hogy kötelezően egy pénztárba kellett utalnod.
Ezentúl az lesz, hogy választhatsz, mint az igazi piacon: ha neked tetszik a pénztárak teljesítménye, akkor ott maradsz.
Ha nem tetszik, akkor a másik felét is az államnak utalod.
Ez persze akkor működne igazán, ha az állami részben is lenne saját számlád (az államkötvények hozamával növelve), amiből fizikailag a folyó nyugdíjakat finanszírozzák, de amikor Te odakerülsz, akkor a tényleges egyenleged alapján kapsz nyugdíjat.
Szerintem ezt fogják csinálni, és én vissza is lépek.

kamarti 2010.10.20. 19:13:29

@Lámpavas: és nagyvonalúan eltekintesz attól a különbségtől (egyéni számla ide vagy oda, ha meglesz egyáltalán), hogy amit a magánnyugdíjkasszába teszel, azt örökölheti a gyereked, ha te ne adj isten, nem éred meg, hogy évezd a befizetéseid gyümölcsét, az államit meg nem? (tehát kötelezően fizetsz, de nem garantált a szolgáltatás) Mert lehet, hogy OV-nek abban igaza van, hogy Ámerikában is volt olyan, hogy a népek magánynyugdíjat gyűjtögettek, de elúszott a pénzük, mert a kassza bedőlt, és ugye itt is _lehet_ ilyen - tehát nem biztos, hogy amit odagyűjtesz, azt megkapod. De amit meg az államnak fizetsz be, azt meg _biztos_ nem kapja meg az örökösöd, ha mire odajutnál meghalsz. Sztem ez azért egy szempont, és nem csak azoknak, akik már vagy 12 éve gyűjtik oda a pénzt (én ugyan nem dobáltam ki a kimutatásokat, mint radala, és bár nem töltött el nagy örömmel, hogy nem nagyon fial a pénz (bár nem is a kockázatos, de nagy hozamot ígérő portfóliót választottam), az azért eltöltött némi biztonságérzettel, hogy egyrészt ha helyileg legalább úgyis olyan jön, aki megoldja a válságot és fellendíti a gazdaságot, több lesz a hozamom is, tehát hosszú távon kiegyenlítődhet a dolog, másrészt ha csak a folyó befizetések összege lesz (8%-jával) a számlámon, mire elérem a 62őt, az is jól fog jönni. Ha meg nem, a kölköknek.)

porfelhő 2010.10.20. 19:30:07

Abban hiszünk, hogy az emberek a biztonságot fogják választani és visszalépnek az állami nyugdijrendszerbe. Ha ez igy történik, okafogyottá válik, hogy az állam bármilyen átutalást is eszközöljön a magányugdij-pénztár irányába.
A kormány meggyőződése, hogy az állami nyugdijrendszer biztonságos.
Mindenki számára világossá vált, hogy a magágnyugdij-pénztár rendszer nem más, mint egy "nyugdijtőzsde".
/ mondta szijjártó/

Ordnassac 2010.10.20. 19:30:40

@Diocles: azért érdekes, hogy Ivády egy pártban sem bírta pár évnél tovább. Amennyiben jóindulatú akarok lenni, akkor nem illik egy pártba se, amennyiben realista, akkor az, hogy minden pártjának (Fidesz, MDF, LMP) büdös volt valamiért.

Amíg az LMP gazdaság- és mezgazpolitikája marad olyan, amilyen, addig szerintem nehezen hívható SZDSZ 2.0-nak. A klasszikus SZDSZ-értelmiséghez sorolható ismerőseim nagy része sírógörcsöt kap pl. Scheiring Gáboron.

Ami azt illeti, tényleg okoz Ivády kilépése PR-gondokat. Hiába van a mostani LMP-frakcióban kisfaluban lakó képviselő (Szilágyi László), azért mégsem olyan emblematikus figura, mint Ivády volt.

pannonfunk 2010.10.20. 19:43:41

Elnézést, csak most futottam be.

Szóval gratulálok, és sok sikert a munkához!

Rowar Atkinson 2010.10.20. 19:45:32

Gratulálok én is, jó munkát kívánok!

Amúgy először a valasztas.hu-n néztem meg a jelöltek nevére keresve, és az első Török Gábor, akire klikkeltem, Cserénfán volt fideszes jelölt. Megállt az ütő bennem, néhányan úgyis összeesküvés-elméleteket kreálnak, és vádolnak ilyen-olyan pártszimpátiával.

Aztán észleltem, hogy a jelölt urat dr. Török Gábornak hívják, és független jelölt volt Aszófőn.:)))

radala 2010.10.20. 20:10:42

@Hepci: Én is elhittem mindig is a kultúrfölényt, egészen a nagyon közeli időkben jöttem csak rá Klébensberget olvasva, hogy ő soha az életben nem gondolta, hogy a magyar felsőbbrenű, ő azt gondolta, hogy ezt el kell érni. Nem vagyok csöppet sem antiszemita (vannak zsidó barátaim:-) könnyen lehet, hogy sok-sok zsidó fölmenőm, de a magyarkodásnál már csak a zsidó büszkeség irritál jobban.
Apukám mondta arra, amikor valami fölmenőmre voltam büszke, hogy z ilyen család olyan, mint a krumpli, ami ér valamit az a földben van. Ez népekre vonatkoztatva hatványozottan igaz.
@Szimba: Szerintem nincs ember, aki tudná mi a megoldás Mo bajaira. Én is csak annyit tudok, pedig mindenhez nagyon értek, hogy az tuti, hogy a Bajnais megoldás semmire sem jó.

kamarti 2010.10.20. 20:23:53

@porfelhő: "Mindenki számára világossá vált, hogy a magágnyugdij-pénztár rendszer nem más, mint egy "nyugdijtőzsde"" helyett a valóságot jobban leírná, ha azt mondaná: legalábbis az elmúlt hétben ezt igyekszünk kommunikálni minden csatornán...
azért aki elhiszi, hogy a magánnyugdíjpénztárak besöprése egyszer és mindenkorra biztosítja, illetve szavatolja a szülei (a mostani nyugdíjasok) és az ő (mai aktívak) nyugdíját, és egycsapásra megold minden problémát, az minimum botor.
Ha politikus, akkor felelőtlen hazudozó vagy nagyon tájékozatlan hozzá nem értő.
(mellesleg ha az állami nyugdíjkassza annyira biztonságos, akkor most péel mitől üres? ja, jó, tudom, tudom, Gyurcsány, Bajnai, sőt, újabban Megyessy és a Világbank, meg az IMF, meg nyilván vannak még, akiket kifeledtem.... na de majd ezután minden másképp lesz, prosperál a gazdaság, mindenki kevesebb adót fizet, de mégis több lesz az adójövedelem, a profiorientált cégek 150%-ban hajtják végre az üzleti tervüket és arra kérik a kormányt, ne a többletet, hanem a teljes 150%-os profitot vonja el mielőbb, legyenszíves, különben nem is fektetnek be, nem is vállalkoznak nálunk, legalább kétmillió új munkahely és 5 millió új gyerek születik - mindez a világon első és egyedülálló módon, és a népek azért fognak tüntetni, hogy ilyen nagy jólét mellett ne is legyen nyugdíj, a korhatárt pedig emeljék minimum 95 évre, de aki megéri, az is csak a társadalom mély megvetésével számolva igényelhesse a havi 1 euró nyugdíját, és akkor se bocsáttassék meg neki, ha aztán elszégyelli magát és eljótékonykodja bűnös jövedelmét...)

ssi 2010.10.20. 20:24:15

gratulálok élete újabb sikeres szakaszához (jelölés, megválasztás) és minden tiszteletem azoké, akik másokért a szabadidejükből áldoznak

nagyon örülök a hírnek, mert ismét sokat segíthet néhány tévútra tévedésnek

közösségért tenni, nem politika - a politika az, ami rátelepedett erre

1 évi ismertség után igen megtisztelő bizalom, gondolom nem csak a tévéből ismerik, s gondolom, személyisége sem lett más, mint itt a blogon

én már ezekről a kezdetekről is szívesen olvasnék többet, a folytatásról meg különösen

pannonfunk 2010.10.20. 20:40:20

@kamarti: Hát, ez a nem szóltál volna, bölcs maradtál volna... az állami nyugdíjkassza pölö azért üres, mert felosztó-kirovó rendszeren alapul, ergo nem gazdálkodik. Nem termelhet többletet, ha többletet termel, akkor vagy a nyugdíjakat kell emelni, vagy a járulékfizetés mértékét csökkenteni.

Azt csak a legszemellenzősebb ballibek gondolják, hogy minden, nem ballib pártra szavazó választópolgár szemellenzősen gondolja azt, hogy, minden rendben lesz. Nagyon nincs rendben, az állami nyugdíjak per pillanat nem finanszírozhatóak. Növelni kell a foglalkoztatottságot, több gyereket kell szülni, és valószínűleg még ennek ellenére is fel kell emelni majd a nyugdíjkorhatárt.

Én most 36 évesen úgy számolok, hogy munkavégzőképességem végéig dolgozni fogok, ami remélhetőleg 70 év felett lesz, és az életem utolsó 5-10 évére fogok reálértéken annyi nyugdíjat kapni, mint amennyit most egy átlagnyugdíjas kap. Szerintem más se számítson másra, mert nagyot fog csalódni.

Ez az optimista forgatókönyv. A pesszimista szerint majd a gyerekeim fognak eltartani pár évig...

nyünyüge 2010.10.20. 20:47:17

@radala:

Korábban írtad ma, hogy meglepetten tapasztaltad a Demszky és Orbán közötti hasonlóságot valami téma kapcsán.

Meglep, hogy ez eddig nem volt nyilvánvaló.

Mindkettő igen hiú, önfejű, rettentően sikeréhes ember. Orbán koránál és alkatánál fogva energikusabb, bár Demszky már enerváltabb, "értelmiségibb" tempójú volt egy ideje.
Mindketten gyengék a megfelelő munkatársak kiválasztásában, valószínűleg önkéntelenül félnek a mindenféle konkurrenstől.

kamarti 2010.10.20. 20:47:30

@pannonfunk: oké, én sügér vagyok (bár nem gondolok mást, mint te: mire nyugdíjba megyek, nem öt évvel kell többet dolgoznom, mint anyámnak, hanem jóval többel, és kérdés, lesz-e addigra, aki betesz a közösbe, hogy én kaphassak belőle valamennyi nyugdíjat - és nem is állítottam mást, ami állítás volt, azt idéztem, én kérdeztem, illetve - kissé elrugaszkodottan - vizionáltam (remélem, nem vetted komolyan)
de akkor tovább kérdezek (és eltekintenék most ettől a ballibezéstől, mert ez nem csak bizonyos párttagokra vonatkozó kérdés, ha nem haragszol): akkor ha a nyugdíjkassza nem gazdálkodik, mitől gazdálkodik mégis jobban, mint a magánynugdíjpénztárak? mitől jobb gazda? mert ugye most ez a fő kommunikációs vezérfonal.

kodó tamás 2010.10.20. 20:58:07

huhha

eszméletlen sötét ez a Kósa... illetve nyilván az ellenkezője. nagyon jól tudja a valóságot... csak nem sikerül a felépített patyomkinvilágot elmagyarázni.

atv.hu/video/video-2038_kosa_lajos

Chazz Reinhold 2010.10.20. 21:00:49

@török gábor: Gratulálok Gábor! Sok sikert, de főleg állhatatosságot és türelmet

khm-khm
mikor fogod elmondani a te őszödi beszéded?! :p
(jó lenne itt a blogodon lehozni és nem az egyik helyi borospincében)

na de komolyan, tudom hogy egy 400 lakosú falu azért nem egy tartomány főváros, de mivel már eddig is sok mindent csináltál, remélem nem aprózod el magad és még a családodra is marad időd (tudod, a belinkelt augusztusi posztodra gondolok...)

kodó tamás 2010.10.20. 21:02:24

@kamarti: "akkor ha a nyugdíjkassza nem gazdálkodik, mitől gazdálkodik mégis jobban, mint a magánynugdíjpénztárak? mitől jobb gazda?"

:)

ja ja. ami az állami nyugdíjkasszából hiányzik az pont havi 30 milliárd. tehát csak nem gondoljuk, hogy ezt az adófizetőktől veszik el és közben a Mnyp tagoknak meg hawaii van? nominálisan pont anyni tehát elvesszük. egyébként is rossz helyre teszik a pénzüket... K.L. debrecen.

A helyzet egyszerűbb.

Addig jobb gazda az állam amig nincs államcsőd. Mivel a mnyp kat sikerült csődbe dönteni és a pénzüket elvenni, íyg tényleg JOBB GAZDA AZ ÁLLAM, amig a csődöt elnapolták... és utána?

pannonfunk 2010.10.20. 21:03:29

@kamarti: Attól, hogy az aktuális befizetést aktuálisan kifizetik, és nem tapsolják el. Csak az OTP példáját tudom hozni, ott a 90%-ban állampapírokat és 10%-ban biztonságos értékpapírokat tartalmazó portfolió hozama volt -5%. Ami röhej, mert az állampapíron garantáltan hozol 5-6% hozamot, ha nem többet.

határszél 2010.10.20. 21:09:55

Kedves Gábor !

Gratulálok és szívesen olvasok a blogodban a helyi képviselői feladatokról, tapasztalatokról is. Magam kisvárosi képviselő vagyok és most gyűrkőztem neki a ciklusprogram javaslataim fevázolásának :)

határszél 2010.10.20. 21:10:48

Bocs.: felvázolásának

kamarti 2010.10.20. 21:15:48

@pannonfunk: az aktuális befizetés és kifizetés ment eddig is (te írtad: "az állami nyugdíjkassza pölö azért üres, mert felosztó-kirovó rendszeren alapul,", ami sztem azonos az aktuális befizetéseket kifizeti - a mi miatt szted jobb gazda)
akkor most mi változik? mi oldódik meg _hosszú távon_ a magánnyugdíj besöprésével? Tényleg nem értem
és nem hinném, hogy azért nincs megfelelő hozam, mert eltapsolják. (pl. válság)
de ha eltapsolnák és csak a nevemen nyilvántartott befizetéseimet adják vissza (nekem vagy az örökösömnek), az is biztosabb(nak tűnik), mint a majd 30 év múlva majd a valaki által befizetettből az utolsó öt év átlagának az akárhány százaléka - ha megérem... Vagy nem?

Diocles 2010.10.20. 21:30:09

@Ordnassac:

(na itt had védjem meg Ivády Gábort, bár nem sokat tudok róla, de tudtommal a Fideszben választókerületi elnök volt, tehát nagy ember, mégis ő hagyta ott a csónakot. nem egy karrierista típus. Azt meg tök megértem hogy nem fogja odadobni a kincset érő székét egy noname senkinek, aki vélhetően századannyit nem tett a kampányban, mint ő.)

az, hogy némely exSZDSZ-es ismerősöd a falra mászik az LMP-től, szerintem nem érv semmire, a Te exSZDSZ-es ismerőseid vélhetően a Kóka-Kuncze-féle neoliberális vonallal szimpatizáltak, és nem a Fodor-féle kisebbségvédő-szociológus vonallal, amelyet az LMP visz tovább.

az cáfolhatatlan tény, h a "jogvédő" tematika, a cigány- és hajléktalankérdéshez való hozzáállás egy az egyben az SZDSZ végkorszakát idézi, a zöld ügyekkel még Pintér tábornok is többet és aktívabban foglalkozik, mint az állítólagos "zöld párt", és már a nemzetpolitikai ügyekben is kezdenek kikandikálni a szőrös paták

(nemzetpolitikai ügyekben pl. Dorosz Dávid megjelenése és ténykedése egy az egyben a jobboldali és szélsőjobboldali toposzok tipikus SZDSZ-es figuráját kelti életre.)

porfelhő 2010.10.20. 21:32:33

@kamarti:
Az egykucsos adó bevezetésével, a magaskeresetüek járnak már megint jól, ugy ahogy az előző kormány által bevezetett adóval, ami most van érvényben. Belső fogyasztás generáló hatása lehet hogy lesz, de gazdaságélénkitő hatása nem.
A különadókat az áruházláncok át akarják háritani a beszállitókra, az pedig az bolti árakban fog jelentkezni. Egyébként egyes beszállitók már most magasabb áron szállitanak.
Az "állami nyugdijrendszer" , a magánnyugdij-pénztárak "államositása" a költségvetés kozmetikázásához szükséges.

"Az önk. választások után a kormány a várakozásokat minimalizálni akarván olyan megoldást választott, amely elkerüli ugyan a közvetlen népszerüség vesztést, de hosszu távon magát aknázza alá" / hirek a neten/

panelburzsuj 2010.10.20. 21:33:17

@pannonfunk:

Az legnagyobb nyugdíjpénztárak legbiztonságosabb portolióinak átlagos éves hozamai az elmúlt 10 év alapján: (a tagok 2 %-a tartozik ide)

Allianz 6,23 %
AXA 7,72 %
Erste 8,15 %
ING 6,34 %
OTP 7,27 %
MKB 7,16 %

a növekedési portfoliók átlagos éves hozamai az elmúlt 10 évben (a tagok 77 %-a ide tartozik)

Allianz: 7,21 %
AXA 5,36 %
Erste 6,02 %
ING 6,35 %
OTP 5,48 %
MKB 7,18 %

Tényleg érdekel: aki ezeket a táblázatokat közli, az hülye?

kodó tamás 2010.10.20. 21:38:49

@panelburzsuj: ha nem is hülye, de (NE)rendszerellenes...

vastagnyaku 2010.10.20. 21:39:14

Kedves Gábor!
Tudom, hogy hihetetlen, de ezeket a sorokat akár én is írhattam volna. Minden stimmelt, még a hétfői alakuló ülés is. Nekem is feltett célom a falu két végén a "sziget", én is második lettem...
Nagy grat, és köszi a lényegre törő, korrekt cikkeidet. Csak így tovább.

panelburzsuj 2010.10.20. 21:43:49

@Diocles:

Ez székmegtartósdi nyilván Szili Katalinra is igaz.

De akkor mi értelme a listaállításnak? Nem "megélhetési politikus" címkével szokás megbélyegezni azokat, akik ugyan már a pártnak se kellenek, a választóknak se kellenek, de a járandóságaikat azért utolsó cseppig kisajtolják?

gmower (törölt) 2010.10.20. 21:53:07

@panelburzsuj:

Komolyan, ti még a bankok és biztosítók legegyszerűbb trükkjeinek is bedőltök...

Szóval úgy van az, hogy:

1. Apeh átutalja a járulékod egy részét az MNYP-nek
2. Biztosító levonja belőle a "költségeit", maradékot a számládon jóváírja
3. A maradékon elért hozamot táblázatban publikálják, ami első ránézésre nem is tűnik rossznak

Ha az összes befizetésedre számolnál hozamot, lehet hogy meglepődnél...

Ordnassac 2010.10.20. 21:54:27

@Diocles: a jogvédős vonal stimmel, ebben nem vitatkozunk. Ettől még nem lesz új SZDSZ. Sőt, Balog Zoltán felfogása a cigánykérdésről sem kifejezetten más, pedig ő aztán messze van az SZDSZ-től.

Dorosz csak az egyik vonal, de nemzetpolitikai kérdésekben pl. Mile Lajos is sokat beszél (ő volt a vezérszónok is a kettős állampolgárságról szóló vitában, aki azért egy jobbosabb figura). Dorosz most már átment inkább rendészeti szakpolitikusba.

Apró plusz: mellesleg az LMP megszavazta a Kövér-Pokorni-Révész-féle iskolások határon túli osztálykirándulásának elősegítését is tartalmazó határozati javaslatot. Ez sem kifejezetten SZDSZ-es lépés. (A szocik nem szavazták meg.)

panelburzsuj 2010.10.20. 22:00:38

@gmower:

Számszerűen lehetne?

1. Mennyit vont le az APEH? Mire föl?

2. Hány százalék a költség?

3. Mennyi a maradék?

panelburzsuj 2010.10.20. 22:02:53

@Ordnassac:

Zsedau.

Pont.

Én nem tudom, mit kell ennyit értetlenkedni ...

panelburzsuj 2010.10.20. 22:07:00

@panelburzsuj:

(Egyébként érdekes irományok vannak az alkotmány-előkészítő bizottság honlapján. Különösen a magánbeadványok. A számuk viszont megdöbbentően kevés ahhoz képest, hogy mennyit nyeszegtek minden oldalról az alkotmányos értékekről stb. )

kamarti 2010.10.20. 22:08:30

@porfelhő: nem hinném, hogy mindezek ellenkezőjét állítottam volna... vagy úgy lehetett érteni?

Diocles 2010.10.20. 22:12:13

@panelburzsuj:

ez is jó kérdés.
ha Szili Katalin lemondana, akkor Pécsett vélhetően a helyi-baranyai erős ember, Tóth Bertalan kerülne be a helyére.
őt a helyi köznyelv csupán úgy hívja: "Lopós Berci"

Namármost elvben az volna az etikus, ha Szili lemondana, de tényleg az volna a helyes megoldás, h "Lopós Berci" üljön be Szili helyére?

Ivády esete dettó, Ivády sokat melózott a kampányban gondolom, a neve országosan is ismert, miért adná át a helyét egy Dorosz Dávid2-nek?

porfelhő 2010.10.20. 22:12:43

@kamarti:
Teljesen egyetértek veled. Megtoldtam az én véleményemmel.

S2000 2010.10.20. 22:16:33

Gratula és sok sikert!

kamarti 2010.10.20. 22:17:10

@gmower: most tényleg azon kezdünk el vitatkozni, ki tud jobban trükközni a számokkal, a (számonkérhető) bankok illetve magánypénztárak, vagy a (elméletileg számon kérhető, gyakorlatilag nem) állam/kormány? Mondod ezt az után, hogy nyolc éve azt hallgatjuk, hogy a szocik mit trükköztek a számokkal? Vagy értem már, most a hablelkű, ártatlan, én sohse hazudtam kormány van hatalmon.

Mellesleg ebben az országban (ld. pénzügyi és politikai kultúra a nép körében, úgy mint alapfogalmak, tájékozottság, tudatosság stb.) még csak trükközni-hazudni se kell, csak elé kell venni a célnak megfelelő számot, és a többiről hallgatni (ld. nyugdíjpénztárak működési költsége jujdemagas)
de élj csak abban a hitben, hogy te nem vagy megvezetve....

kamarti 2010.10.20. 22:18:28

@porfelhő: értem. azt hittem, győzködsz :)

panelburzsuj 2010.10.20. 22:28:53

@Diocles:

Ezek mind-mind megfontolásra érdemes érvek.

Ám amikor épp az ország hivatásos szabályalkotói kezdik a nyakukat tekergetni etikai meg mittoménmiféle érvek után kutava, csakhogy valahogy elkerülhessék a "szabályosságot" (a párt nyomott be, övé a hely), akkor ennek nagyon rossz üzenete van.

Persze csak a szemlélők azon hányada számára, akik még nem fulladtak bele teljesen a parttalan relativizálásba.

porfelhő 2010.10.20. 22:33:51

Ivády G. az egyetlen Lmp-s politikus aki győzni tudott az önk. választáson.
Kérdésre válaszolta: amikor a szavazóim arról kérdeztek mi a biztositék, hogy az Lmp. nem lesz sz Szdsz utódszervezete, azt mondtam a személyem a garancia erre. Az utóbbi időben már kevés voltam ehhez, ezért értelmetlen lenne a maradásom."

Most már tényleg nem tudom, hogy az Lmp. milyen politikai irányvonalat képvisel. igaz nekem nem is nagyon lényeges.

Diocles 2010.10.20. 22:38:21

@Ordnassac:

@Ordnassac:

na kíváncsi leszek, h Mile ezek után meddig bírja.
bár az mondjuk nem sokat jelent, h MDF-es volt, Debreczeni is az volt, ugye..
mindenesetre a vidéki szárnynak annyi, ezek a belvárosi szociológusok aligha fognak pártot építeni...

új SZDSZ, vagy nem új SZDSZ, ez szőrszálhasogatás, az cáfolhatatlan tény, h belvárosi rétegpárt (akik új SZDSZ-ről beszélnek, ezt értik alatta), kifejezetten marginális jogvédő témákkal.
Kár, én tényleg sokat reméltem tőlük, nem értem hogyan lehettek olyan hülyék, h a fodorista SZDSZ tematikáját folytatták, valamiféle balközép-nemzeti-zöld párt kialakítása helyett.

Ui.: szerintem eddig a nemzetpolitikai témákat gyávaságból szavazták meg, ezt elég jól megmutatja Dorosz mai kifakadása, h ő úgymond csak azért nem szavazott dafke nemmel, mert állítólag azt mondták neki, h a htm-ek soha nem szavazhatnak.
ez egyrészt hazugság, másrészt a fenének se kell az olyan voks (pláne, ha nem is rajta múlik), amelyik nem őszinte.
ennél még Gyurcsány és Szanyi kapitány is karakánabb volt, akik kiálltak, h ide lőjjetek!

Ordnassac 2010.10.20. 22:40:03

@porfelhő: valljuk be, azt a polgármesteri széket sem azért kapta, mert LMP-s volt.

Ordnassac 2010.10.20. 22:49:49

@Diocles: Doroszt mondjuk én sem kedvelem túlságosan.

LMP-s ismerőseim azt mondják, hogy párton belül nagy a morgás (pont a rétegpártiság emiatt, ebben a tekintetben egyetértek, tényleg rétegpárt), szóval a következő hónapokban (ha van eszük) azon kezdenek el agyalni, hogy miképp lehet belőle kijönni.

A saját szempontjukból nézve ez elengedhetetlen.

ubul2000 2010.10.20. 22:51:33

@Diocles: Mondjuk Elek és Debreczeni bomlasztó szándékkal pártutasításra léptek be az MDF-be. Nem volt véletlen a kizárásuk.

panelburzsuj 2010.10.20. 23:00:11

@Ordnassac:

Demagógiával. Ot van előttük nagy példa, hogyan lehet kitörni -Magyarországon - az értemiségi rétegpárt szerepből.

Kétharmadig ívelő sikerrel.

panelburzsuj 2010.10.20. 23:05:32

@ubul2000:

És Debreczenit bomlasztó szándékkal, pártutasításra választották meg negyven év után az első nemállampárti parlament képviselőjének. Ott álltak a bőrkabátosok a fülkékben, és pisztolyt nyomtak a szavazók oldalába, nem?

panelburzsuj 2010.10.20. 23:07:14

@panelburzsuj:

Az első nemállampárti parlamenti képviselőnek.

Az utolsó pártállami parlamentbe.

(Kötözködés ellen .. )

Diocles 2010.10.20. 23:07:52

@panelburzsuj:

Eléggé leegyszerűsíted a dolgokat.

Másrészt pedig a pártépítés alkati kérdés is, Orbán vagy Vona elmegy a legutolsó falugyűlésre is, ha kell, Schifferék nem, mert koszos lenne a cipőcskéjük.
A kulturális azonosság, közelség sokkal fontosabb sokszor, mint a mondandó.

Ordnassac 2010.10.20. 23:11:40

@Diocles: Schiffert láttam október 2-án kampányolni a Bosnyák téren, szóval lehet, hogy neki is kezd leesni a dolog.

ubul2000 2010.10.20. 23:14:12

@panelburzsuj: Elképednél, ha pontosan tudnád hány embert küldött a különböző pártokba az mszmp

ubul2000 2010.10.20. 23:15:13

@panelburzsuj: Nem szoktam kötözködni, értettem :)))9

panelburzsuj 2010.10.20. 23:16:09

@Diocles:

A Fideszt évekig üzenetrögzítős pártnak hívták.

Polblogban jót tesz mondandónak a történetiség szem előtt tartása.

panelburzsuj 2010.10.20. 23:18:10

@ubul2000:

Én kedvelem a tetszetős elméleteket.

De a doksikat még inkább.

török gábor 2010.10.20. 23:20:38

@Lámpavas: már egyre többen győznek meg erről. köszönöm mindenkinek a segítséget!

panelburzsuj 2010.10.20. 23:22:24

@panelburzsuj:

(Amúgy a KDNP mindig gyanús volt, hogy mintha túl sok ismerősnek tűnő habitust tartalmazna. Na nem egyedenként, inkább esszenciálisan.)

porfelhő 2010.10.20. 23:26:24

Meglepetésként érte a hazai távközlési mobilszolgáltatókat a különadó bevezetése. Mindhárom szolgáltató az EB reakcióját várja.
A válságadó bevezetésével veszélyezteti új munkahelyek teremtésének lehetőségét a kormány.
A mobil kommunikáció és az internet a gazdaság egyik huzóága, melyben olyan lehetőségek rejlenek, hogy a kiaknázásához nyolcvannyolcezer új munkahelyet lehetne teremteni 2020-ig Mo-on. /hirek/.

Bambano 2010.10.20. 23:27:17

Úgy látom, nem közlekedéslassító bucka kéne neked, hanem elkerülő útszakasz...

ubul2000 2010.10.20. 23:31:19

@panelburzsuj: Sajnos a dokumentumokat talán unokáink fogják látni, ha egyáltalán... Sajnos.

Bambano 2010.10.20. 23:32:57

@török gábor: nekem két percbe került kikotorni a választási webből, hogy melyik település. Nem látom a rációt a név elhallgatásában.

2010.10.20. 23:32:58

Hát, nem olvastam végig a kommenteket, gratulálok, de azért...szóval biztos, hogy ez kellett? Akár tapasztalatszerzés, akár bármi más miatt?? Én tisztelem a közösségért dolgozó embereket. Kell a hit, ezt léci tartsd a szemed előtt...

t a m á s 2010.10.20. 23:33:48

Faluja Aszófő határában állt egy Kövesd nevű, a t ö r ö k hódoltság idején elpusztult középkori falu. Itt találtak nemrég egy Nokiás dobozt; from Turk felirattal.
Ha meglátja...azonnal dobja el!

porfelhő 2010.10.20. 23:37:12

@török gábor:
Találtam egy jó gondolatot- a sok-sok jó között- a korábbi posztban. "két hibát követhet el a politológus, ha olyat is belelát a politikába, ami a valóságban nincsen, vagy ha éppen az infomációk hiánya miatt nem vesz észre lényegi változásokat". Mint képviselőnek a lényegi változások, onnan fentről nagyon fotosak lesznek.! Bocsánat.! Sok sikert!

Bundili 2010.10.20. 23:40:17

Gratulálok, Török Gábor valóban hasznos lehet a falunak!

porfelhő 2010.10.20. 23:42:17

Bocsánat! fontosak" akartam irni.

panelburzsuj 2010.10.20. 23:43:01

@Bambano:

Oldalt billentett fejjel talán könnyebb elolvasni a megbízólevelet.

porfelhő 2010.10.20. 23:50:35

Nem tudom hogy lehet ugy olvasni! hm. elfárad a nyaka:)

panelburzsuj 2010.10.20. 23:55:46

@porfelhő:

Ha két perc alatt meglelte Dr. Török Gábort a hatvanhatezer jelölt között valasztas.hu-n, akkor itt a neve alatt a falut kibetűzni se tarthat egy percnél tovább ...

porfelhő 2010.10.21. 00:04:15

@panelburzsuj:
Az eredeti jobban tetszik. az éjszakában jobban tetszene:):)

porfelhő 2010.10.21. 00:13:21

@panelburzsuj:
Hogy mik vannak ?:) álruhában?:))
Jó éjt!

gyöngyök 2010.10.21. 00:25:52

Kedves Gábor ! Gratula...
Az az érzésem, nagyon hasznos lesz: élőben látni a gyakorlat és az elméket különbségét: nem semmi.
Apropó: lassító sziget: ha az nem megy , legalább valami fekvő rendőrt csak el tudsz intézni ! Ugyan nem olyan elegáns, de ugyan olyan hatékony !

Jó munkát !

gyöngyök 2010.10.21. 00:27:16

Bocsánat: "elméket" helyett "elmélet"

kamarti 2010.10.21. 00:29:38

@porfelhő: épp valamelyik nap döbbentem meg: a világon a szélessávú internet lefedettségben Dél-Korea az első (Szöul 100% , a legelmaradottabb vidékek 60% körül, nálunk ugyanez harmincvalamennyi... persze lehet, hogy ez a szakértőket nem lepte meg, engem igen

gyöngyök 2010.10.21. 00:33:43

@Szimba: Lényegtelen: a választások után halottam helyi jogászoktól, hogy az lesz az új legfőbb ügyész, aki hajlandó aláirni Gyurcsány letartoztatását. Ennyi. Mind a koncepciós perekben: előbb van ítélet, aztán semmi.
Pedig Gyurcsány legnagyobb hibája, hogy egy fejjel magasabb , mint Orbán.
Óvakodj a törpétől !

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.21. 00:35:00

@kodó tamás: figyu, Tamás, megint van egy bökkenő, csak szólok. A magánnyugdíjpénztárak pénzét nem vették el és nem döntötték őket csődbe.
Ugye először is csak - elvileg határozott időre - felfüggesztették az ezekbe irányuló befizetéseket. Tehát nem vettek el semmit, ami eddig odakerült. Másodszor az nem az ő pénzük, hanem a tisztelt állampolgároké. Az övék az a pénz, amit kihoznak a betétek forgatásából. Az eddigieket forgathatják tovább, tehát csődbe se mennek.
Ez van. Bezony.

gyöngyök 2010.10.21. 00:35:05

Na nekem is uj billentyűzet vagy uj kéz kellene !
"halottam" helyett "hallottam"

ubul2000 2010.10.21. 00:38:02

@gyöngyök: Igazi bolsi hangulatkeltés - az, hogy megérdemli meg se fordul a fejedben

gyöngyök 2010.10.21. 00:47:39

@Hepci: A magánnyugdijpénztár tulajdonosai a tagjai....

Akkor pontosítom Tamást: el fognak venni: a jövő havi befizetéseim hozamát 15 hónapra !
Egyébként pedig az 50-es években a szövetkezetesítésnél is arra hivatkoztak, hogy az államai az hatékonyabb,. mint a kis parcellás gazdálkodás.Meg biztonságosabb...Speciel ebben még volt is valami ráció : mégsem tetszett sokaknak.
DE igazi a tegnapi OV nyilatkozat: aki marad és nem lép vissza megteheti, amit eddig befizetett az ővé, de állami nyugdíjat nem fog kapni!!
Ez jogi nonszensz: a járulék attól járulék ( és nem adó) , mert cserébe valamilyen szolgáltatást kapok. Ergo, ha kötelező lesz továbbra is nyugdijjárulékot fizetnem ( és eddig is az államhoz ment 25,5 % , kizárólag a 8 % van egyéni számlán) hogyan lehetne megtenni, hogy cserébe nem kapok nyugdijat ?
Ja, és akik visszalépnek, azokat kárpótolni fogják! Ha az állami a jobb, akkor miért akarnak kárpótolni?
Ja , és az OTP pl. az egyik legnagyobb mnypt. Szóval ő elveszi a pénzünket, de egyébként meg magyar bank, egyetlen, fontos hogy jól menjen, nem, ugye!
De lényegtelenek ezek a dolgok: ha jogállam lenne, nem lenne fontos egymást győzködni ( egyébként pedig senki nem tudja mi lesz a jobb ) hanem mindenki előtt meg kell nyitni a visszalépés lehetőségét és mindenki saját kockázatára döntsön, ahogy jónak látja ! Eddig ez mindig igy volt, ha vissza lehetett lépni . Miért kell most diktatúráskodni? Azért, hogy csakazértis döntések legyenek?

szbi 2010.10.21. 00:51:28

@török gábor: Kedves Uram, nyilván olvasta John Lukacs életrajzi kötetét. Az elsőt. Ha nem, lapozzon bele. Ő is önkormányzati képviselő volt kies falujában.

Jó munkát! Önbizalom - és senkiben sem hinni, ez a dolog kulcsa.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.21. 00:56:56

@gyöngyök: szükség volt pénzre, ezt találták ki, mivel nem óhajtották folytatni a szétszórjuk a pénzt majd megszorítunk klasszikus doktrínáját. Idővel kiderül, mi lesz belőle, mint TG bölcsen - és a ballibbant kommentelők haragját nyuszifejére vonva - írta az előző posztban..
Btw, amikor emelik a nyugdíkorhatárt, akkor nem érzed meglopva magad? Érdemes észrevenni, nyugdíjügyben csak egy biztos: valamilyen háttérideológiával elveszik tőled a zsetont ezen a jogcímen aztán valami majd lesz, a ködös jövőben. Szó nincs arról, hogy ezért valamilyen konkrét és számításokkal alátámasztott szolgáltatást kapnál.
Diktatúra ügyében én meg leginkább most is arra emlékszem, ki állt a Hősök terén '89-ben és ki az állami javak tulajdonlapjainál. Próbálj emlékezni, neked is menni fog!

gyöngyök 2010.10.21. 00:57:17

@ubul2000: igaz, nem. Persze aki mást gondol, csak komcsi, cigány, zsidó..stb lehet. Az ország összes rosszát az elmúlt 2000 évben ők csinálták ! Persze , mert előtte Hawai volt itt , d emekkora ! Csupa jogállam, ( Horthy) csupa jól menő gazdaság ( 1929 es válság) stb. Hú de nagyon elrontották a komcsik ! Hát aztán volt mit !
Én inkább azt látom egyre világosabban, mekkora kárt okozott az ellenzék az elmúlt 8 éves hozzáállásával. Pl: egyre több KDNPes Fidesz-es ismerősömtől hallom -most már röhögve ismerik el - hogy pl a népszavazáskor, ha a meggyőződésére hallgattak volna ,akkor három igennel kellett volna szavazniuk, de ők csak azért szavaztak nemmel, hogy Gyurcsány menjen. Ja, hogy nem ez volt a kérdés? Ja, hogy ezzel megakadályoztak olyan változásokat, amik szerintük is szükségesek, szóval rohadjon az ország , semmi nem számít , csak mi legyünk hatalmon?

gyöngyök 2010.10.21. 01:09:03

Azért a nyavalyás 0,8 %-os hiány csökkentésért? Eddig 4 év alatt 6 %-ot faragtak le: és ugy pl: a munkabér utáni járulékot 5 %-kal csökkentették , élt már a 10 %-os társasági adó, de csak 50 milló nyereségig, igaz a bankokat megadóztatták külön( azt sem Viktor találta ki ) a 2004 évi törvény a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozások különadójáról és Bajnai az energia szektorra is kivetette a Robin Hood adót.
Ja, lehet , hogy ez az államosítás azért kell, hogy legyen valami eredeti ötletük is ?
Nézd : az államosítás az államosítás, lényegtelen , milyen indokkal csinálják: lehet támogatni és ellenezni . De egy biztos: olyan nincs, hogy jobboldali államosítás az szuper, a baloldali meg jogtiprás...stb.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.21. 01:10:06

@gyöngyök: a lényegben (vö. demokráciának nevezett valami) semmi. Mindössze annyi remény van, hogy az új hatalomtulajdonosok képesek valamivel jobban csinálni a dolgukat, mint a korábbi diktatúrát működtető, a nemzet javait részben elherdáló, részben magukévá tevő, és jelenleg demokráciáról és végveszélyről ajvékoló önfelkent söpredék. A remény természetesen kicsinyke.

ubul2000 2010.10.21. 01:16:26

@gyöngyök: "Persze aki mást gondol, csak komcsi, cigány, zsidó..stb lehet. Az ország összes rosszát az elmúlt 2000 évben ők csinálták !"
Én semmi ilyet nem mondtam, úgy hogy ezt címezd a megfelelő helyre.

"Én inkább azt látom egyre világosabban, mekkora kárt okozott az ellenzék az elmúlt 8 éves hozzáállásával."
Persze, az ellenzék döntötte romba az országot, nem a dilettáns, hazug - Gyurcsányi, Demszky, Hagyó, Hunwald féle - politika.
"szóval rohadjon az ország , semmi nem számít , csak mi legyünk hatalmon?"
Szeretném emlékezetedbe idézni gyurcsányi öszödi beszédét - pont ezt mondta. Ha erre gondoltál - igazad van.

Hozzászólásomban egyébként a prejudikációt kifogásoltam. Azt sugalltad, hogy gyurcsányit nem az elkövetett tettei miatt fogják letartóztatni - ha erre sor jerül - henem CSAK. Úgy általában nem vagyok elragadtatva az ítélkezéstől (burjánzik a korrupció - az nyer akinek több pénze van), de szerintem a fidesz futni hagyja az igazán nagykutyákat, mégha bűnösek is.

ubul2000 2010.10.21. 01:18:52

@gyöngyök: Tévúton jársz. Az államosítás nem ismeretlen a világtörténelemben, és nem is törvénytelen. Vannak usa, angol példák is, minapában olvastam valamelyik hírportálon.

halar 2010.10.21. 01:19:28

de ne építsetek miiliókért használhatatlan bicikliutakat mint dunakeszi, jó?:)
kerekagy.blog.hu/2010/10/14/kompromisszummentes_valasztasi_bicikliut_dunakeszin

Bambano 2010.10.21. 02:32:45

@ubul2000: ugye az akkori ellenzéknek semmi felelőssége nincs abban, hogy azt a pár dolgot, amit fletóék jól csináltak, azonnal megtorpedózták? népszavazással, egyébbel?

tbb 2010.10.21. 02:43:03

@Bambano:

"amit fletóék jól csináltak,"

Mi lenne az?

tbb 2010.10.21. 02:46:58

@Hepci:

Valamivel jobban csinálni nem nagy kunszt. Tehát nyugodtan lehetsz optimistább.

tbb 2010.10.21. 02:51:16

@gyöngyök:

"Persze aki mást gondol, csak komcsi, cigány, zsidó..stb lehet. "

Mi bajod van a komcsikkal, cigányokkal, zsidókkal? Kuruc vagy netántán?

tbb 2010.10.21. 02:55:57

@Hepci:

"tehát csődbe se mennek."

Ami késik, nem múlik.

porfelhő 2010.10.21. 06:01:05

@kamarti:
A telekommunikációs ágazatot terhelő adóval kapcsolatban feltétlen uniós egyeztetés szükséges. szakértő szerint. Az unió most szólitotta fel Frao-got és Olaszo-got a telekommunikációs adó visszavonására, mert az iniós irányelv szerint - amit Mo, is elfogadott 2020-ra a szélessávu internetet ki kell fejleszteni. Ebből következik, hogy ennek a szektornak a különadóztatása csak akkor lehetséges ha erre a célra forditják. százalékot nem tudok, igy nem lepett meg, engem.
Sok minden más meglepett már! Van olyan, hogy "megdöbben" az ember kedves kamarti!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.10.21. 07:16:31

TG bogár lett, akárcsak Pokol

"Országosan ismertté egy törvénytervezete tette, melyben jogot és lehetőséget adott volna egy újságban megtámadott személynek arra, hogy ugyanakkora terjedelemben kifejtse saját álláspontját az adott sajtótermékben. A törvénytervezetet a sajtóban nagy tiltakozással fogadták, a köztudatba lex Pokol néven került be. Miután a Fidesz sem támogatta a törvényjavaslatot, Pokol azt visszavonta"

milyen okos ember

kodó tamás 2010.10.21. 07:20:58

@porfelhő: "nem tudom, hogy az Lmp. milyen politikai irányvonalat képvisel"

fidesz támogatásával váltópárt (lesz), az irányt majd később találják ki, az igényeknek megfelelően...

kodó tamás 2010.10.21. 07:26:02

@Hepci: bocsi mindig elfelejtem az ideiglenesen itt állomásozó baráti haderőt... akiket pont OV űzött ki személyesen és egyedül... ha azokon mult volna még most is itt lennének...

ubul2000 2010.10.21. 07:29:56

@Bambano: Amit fletoék jól csináltak (lopás, hazudozás) azt sajnos nem sikerült megtorpedózni

kodó tamás 2010.10.21. 07:30:24

@Hepci: ja és az államosításra azért vehecc mérget mertr OGY választás előtt nagyon sokszor elmondták: nem nyulnak a m.nyugdíj kasszához...
ez csak kommunikácios ovatosság hogy először csak 14 havi kasszát seper be... szépen bizalmilag bedöntötte, a nép átsuivárog,
osztjonapot

@tesz-vesz: igen, elvileg lehetne szdsz 2.0. de gyakorlatilag nem. annál szélesebb tömegbázis irányába fogja a fidesz terelgetni. ellenkező esetben vidéken nem lesz ellenzék? mondjuk ott kevesebb igény is van ellenzékre... de mindegy ez nem izgat. ezt majd a fidesz eldönti.

kodó tamás 2010.10.21. 07:32:41

@tbb: @Hepci: ugy látom a fideszesek éjjel járnak... ehhez nem teszek semmit, mert nem szoktam személyeskedni.
inkább megkérdem a keményvonalasok mára virradóan szabin voltak?

kodó tamás 2010.10.21. 07:39:33

@Hepci: egyébként gyönyörűen kirajzolódik a valóság és a kommunikáció

a valóság: államosítja a mnyp at egyszerűen mert hiányt és adócsökkentést ebből finanszíroz....

nekem kifogásom sincs. az államcsődöt mér pont ők usszák meg. rohadt kapitalisták... :) azaz:

a kommunikáció: a MAGÁN tulajdonos az rossz, az ördögtől való... az állam: JÓ GAZDA.
ÁLLAMBÁCSI GONDOSKODIK MINDENKIRŐL.... hm
és ezt egész jol megérti a "polgárok" 99%-a
tegnap belinkeltem az 1%-nak meg kósa nem tudja elmagyarázni, a többik meg nem érdekesek azok mindent el"hisznek"

kvára nem értem miért nem a valóságot kommunikálják, ebbe már egy EL QRO belebukott... bár nem tudta magát "egyetlen alkalmasnak és egyetlen választhatónak" bebetonozni...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.10.21. 07:41:12

@kodó tamás: mégis milyen tényt láttál te a fidesz körül,h lmp támogatók?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.10.21. 07:47:16

@ubul2000: ja igen, pl a mandiner nagyon támogatja az lmp, ez igaz,

de lehet h nem felsőbb utasítás, hanem csak a mandinerék belvárosiak

kodó tamás 2010.10.21. 07:48:52

@ubul2000: pl kopogtató cédula

azután már támogatni se kell, csak emlékeztetni néha (értsd: zsarolás)

jjulie 2010.10.21. 07:49:18

@ubul2000:

attól, hogy valami nem törvénytelen egy adott periódusban, vagyis az érvényes törvényeknek megfelel, nem biztos hogy oké

ha így van, akkor az összes rákosi vezényelte törvény alapján történt dolog oké neked?

amúgy pedig államosítási és államosítási eljárás között is oriási különbség van

miért is voltak különféle kárpótlások a redszerváltás után az egykori szoc országokban, ha annak idején jogosak és törvényesek és oké-k voltak az államosítások?

kodó tamás 2010.10.21. 07:50:57

@tesz-vesz: egyébként a fidesz 2.0 téma nem ér egy szót se, le van sz.va

az alapprobléma a fidesz. de az meg legitim, hisz az ország (győzike-lagzilajcsi-kádár népe) 99%-ban a valóság iránt nem fogékony, a kommunikációt fogyasztja...

Diocles 2010.10.21. 07:52:02

"Ivády, mint mondta, az elmúlt hónapok folyamataiból kénytelen volt azt a következtetést levonni, hogy az LMP egy belvárosi, olykor már ultraliberális vonalvezetésű rétegpártként működik. „A párt megalakulásakor és még jó ideig arról volt szó, hogy az LMP politikájában hangsúlyos lesz a „zöld” elem, de megjelenik a klasszikus liberális és a konzervatív értékvilág is, ehhez képest tavasz óta olyan mértékben eltolódtak az arányok, hogy egyes döntéseket, illetve a retorikát már nem nagyon lehetett megmagyarázni vidéken” – jegyezte meg.

Ivády Gábor úgy véli, az LMP új irányvonala egyértelműen kiviláglik abból, hogy a pártvezetés, illetve a parlamenti frakció többsége mennyivel többet foglalkozik például az otthon szülés kérdésével vagy a melegfelvonulással, mint a segélyezési rendszer ésszerű átalakításával vagy az eladósodott önkormányzatokkal.

Ivády közlése szerint az ellene egy kampánytámogatás miatt indított etikai vizsgálat az utolsó csepp volt a pohárban, de nem emiatt, hanem ideológiai alapon hozta meg döntését. Schiffer András, az LMP frakcióvezetője úgy reagált: szerencsésebbnek tartotta volna, ha Ivády lemondott volna a mandátumáról is."
www.magyarhirlap.hu/belfold/ivady_gabor_az_lmp_olykor_mar_ultraliberalis.html

1. LOL, ahhoz képest, h Karácsony azt nyilatkozza (hazudja ?) a Népszabadságban, h megegyezés van, h nem támadják egymást :)

2. Ivádynak tök igaza van, még azt sem lehet mondani, h csak a sértettség beszél belőle

3. a jobboldal és a jobboldali sajtó nyert magának egy készséges segítőt, akit alkalomadtán bármikor meg lehet szólaltatni, hogy helyrerakja az "új SZDSZt"...
Ivád község is jól fog járni, valamit valamiért.

porfelhő 2010.10.21. 07:55:30

@kodó tamás:
Az iszapkatasztrófa kapcsán az lmp-s vezér Devecserig ment, a plébánián adta le az adományt, a fideszes megyei képviselővel tartott megbeszélést!! nem véletlen!

kodó tamás 2010.10.21. 07:56:52

@jjulie: a demokrácia lényege, hogy a hatalom leváltható, nem lehet egy kézbe összpontosítani... van kontroll...

az államosítás csak "simán" alkotmányellenes, mintahogy a srácok bele is írták. a lex mal 1§ (5)-öt ide beírtam akkor...

az összes hatalomkoncentráció irányába tett lépés április 26-tól alkotmányellenes, amikor azt megváltoztatják az is az lesz.
"2.§ (3) Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom ... kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni"

én ezzel eleget tettem alkotmányos kötelességemnek.
győzike-lagzilajcsi-kádár népe pedig leszarja...

mindegy én szóltam, mosom kezeimet:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.10.21. 07:57:23

@kodó tamás: mert? ebben az országban jelenleg csak a fidesz alkalmas az ország vezetésére.

nem rájuk szavaztam amúgy

súlyos problémák vannak a fidesszel, de attól még a fenti mondat igaz.

az mszp elitje egész egyszerűen barbárok társasága, aki ezt nem látja, annak egészen komoly gondjai vannak az intellektualitással

porfelhő 2010.10.21. 07:57:26

@jjulie:
Jó reggelt! újra lesz államositás!

kodó tamás 2010.10.21. 08:03:28

@tesz-vesz: a leválthatósághoz valós alternativa kell. erről majd gondoskodik a fidesz. épp erről ment a beszéd, pl lmp.

az első megválasztásuk legitim volt. még akkor is ha proteszt szavazatokat kaptak. győzike-lagzilajcsi-kádár népe komolyan gondolta.

a folytatással van gond. de nekem mindegy. a korrupcio az amiből kimarad vki. aki kimarad az lemarad...

"az országban jelenleg csak a fidesz alkalmas az ország vezetésére"
tudom én is hallottam: CSAK-A-FIDESZ.
az oda vezető ut meg mindegy, mag a folytatás is. a cél szentesíti az eszközt.
csak az a szent pillanat számít, amikor ikszelt győzike-lagzilajcsi-kádár népe.

megjegyzem itt cél nincs is, itt eszköz van, amit körömszakadtáig birtokolni akarnak (pénz, hatalom)

lásd esztergom:)

ubul2000 2010.10.21. 08:13:07

@jjulie: Az államosítás együtt jár a kártalanítással. Persze diktatúrákban (mint a rálosi-kádár-kor) a kártalanításról el szoktak felejtkezni, tehát ott sem az államosítás volt a hiba, hanem a kártalanítás elmaradása.

kodó tamás 2010.10.21. 08:16:26

TORNANÁDASKA.

A megválasztott fehér ember, egyszerűség kedvéért hivjuk: oldsatterhandnak, felmérte a helyzetet és lemondott a polgármesterségről.

érdemes tudni a faluról, hogy
-kassa és miskolcot összekötő vonalon inkább kassához közelebb a határőr falu (lett illetve) volt
-ergo a katonaság mexűnt
-az egyetlen foglalkoztató egy állami gyerekmenhely, ahova a szakképzett dolgozók fehérek és máshol laknak, azaz "bejárnak"
-az intézmény mellesleg egy kastély és parkja a falu közepén a dombon
-bocs a vasutnak is van egy zsákmegállója. kb egy alkalmazottal az állomáson.
-iskolája emlékeim szerint nincs
-kocsma-egyben a "hivatallal"
-a falu 99%-a indián, pár "db" fehér van. az az 1-2 ember szokott jelölt lenni kb.

sajnos tanulságok nincsenek. ez a rideg valóság, kommunikácio nincs.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.10.21. 08:18:16

@kodó tamás: esztergom is a fő hiba egyike, amellett h cionista és kommunistabarát a párt

de olyan szakemberekkel, közgazdászokkal, mint cséfalvay csak a fidesz rendelkezik

kodó tamás 2010.10.21. 08:20:43

@tesz-vesz: jo irány: az értelmiség hajlékony, csak pénz és plecsni kérdése. ergo nem mérvadó a politkában. az utóbbi 20 év nagyon sokat rombolt az értelmiségiek erkölcsén. mert a kommunikáció ködében nem látnak semmit. lásd: TG. a valóság már rég tovatűnt a ködben...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.10.21. 08:22:16

@kodó tamás: ez oké, csak h jön ahhoz amit mondtam?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.10.21. 08:24:38

@kodó tamás: mármint csé, mint értelmiségi.
hát nem biztos h a gazdaságban a jogász orbáné a végső szó
persze tán ők irányítanak, de kevéssé értenek hozzá

jjulie 2010.10.21. 08:26:36

@ubul2000:

azt mondod, nem volt hiba úgy teljes egészében a rákosi féle államosítás?

te felmenőid is kaptak talán egy kis üzletvezetői, vagy műhely esetleg gyárigazgatói poziciót az államosítás következtében?

lüke 2010.10.21. 08:26:39

jesszus:) tiszta összeesküvésröl szól
minden

jjulie 2010.10.21. 08:28:27

@jjulie:

folyt.

mindig is gyanús volt, hogy a most nagyon komcsiellenesek a rákosi kádár vonalnak sokat köszönhetnek, igaz ubul?

panelburzsuj 2010.10.21. 08:33:12

@tesz-vesz:

Cséfalvay földrajztanár.

Közgazdasági munkássága pedig nagyrészt a Matolcsy-vezette Fidesz-intézetekhez kötődik. Szóval a dolog egészen pontosan úgy néz ki, hogy azért a Fidesz rendelkezik Cséfalvay közgazdásszal, mert a Fidesz nevezte ki Cséfalvayt közgazdásszá, és közgazgüódászként a Fidesz adott neki állást és publikációs lehetőséget.

ubul2000 2010.10.21. 08:33:53

@jjulie: tévedsz, tőlünk elvettek - de mint mondtam, nem az államosítás (reprivatizáció) a bűn, hanem az hogyha ezért nem kártalanítják a tulajdonost.

jjulie 2010.10.21. 08:35:09

@panelburzsuj:

egyszerűbben: public állás-i lehetőséget

panelburzsuj 2010.10.21. 08:46:29

@jjulie:

(üdvözöllek a betűfacsarók klubjában ... :)

panelburzsuj 2010.10.21. 08:50:49

@ubul2000:

Án sem szeretek kötözködni, úgyhogy csak az ártatlan szivacsként mindent fölszippantó óvodás olvasók érdekében jegyzem meg: reprivatizáció az, amikor visszaadja az állam a tulajdont a magánosnak, az elvételt inkább kollektivizálásnak szokták hívni.

porfelhő 2010.10.21. 08:58:20

"betüfacsarók klubja" hm. :) hány tag van:)

panelburzsuj 2010.10.21. 08:59:19

@panelburzsuj:

mvkinfo.com/index.php

Érdemes ezen az oldalon is elspekulálni: mi ez?

Vállalkozás? Szakmai fórum? Politikai propaganda?

lüke 2010.10.21. 09:01:44

quo vadis Eu?ttp://www.welt.de/politik/ausland/article10430545/Kontinent-ohne-Kompass-wohin-steuert-Europa.html
Barroso szegényházában- Portugália, igy nevezik az EU-ban-
5,1 Milliard Euro-t kell megtakarítani jövöre

panelburzsuj 2010.10.21. 09:04:02

@porfelhő:

Nincs tagsági igazolvány, így sorszám sincs ... :)

(Az utóbbi időben kodótamás idétlen faviccfaragási törekvései tűntek fel. Az ilyesmire érzékeny vagyok: szűk a piac, figyelni kell a versenytársakat ... :)

porfelhő 2010.10.21. 09:06:46

Holdingba szervezné jövő év végére a kormány a MÁV-ot és a Volánt. A vasut a korábbinál hangsulyosabb szerepet kaphat, szolgáltatás szinvonalát javitani, fejleszteni kivánja a kormány, ehhez forrást is biztosit.
Az állam jó gazda!

panelburzsuj 2010.10.21. 09:07:01

@tesz-vesz:

Cséfalvay?

Inkább szorgalmas és nagy memóriakapacitású, de nem feltűnően éleseszű atyafinak látom.

porfelhő 2010.10.21. 09:11:11

@panelburzsuj:
Értem. Ezt még a "kedvelt tanárom" nem mondta. megpróbálok figyelni jobban én is.

porfelhő 2010.10.21. 09:15:18

@jjulie:
"rákosi, kádár vonalnak sokat köszönhetnek" ugyan már. tudjuk

Ordnassac 2010.10.21. 09:35:21

@Diocles: Még az sem lepne meg, ha 6 hónap múlva a Fidesz-frakcióban találjuk Ivádyt.

Ez gyakorlati szempontból sem lenne rossz húzás. Frakcióban ülő képviselőként többet lehet tenni, mint függetlenként és a Fidesz is mutathatná, hogy tényleg milyen nyitottak (NER).

Persze ettől még egyáltalán nem biztos, hogy így lesz (sőt), de nem tartom kizártnak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.21. 09:39:38

@kodó tamás: szerintem felesleges a - talán létező, talán nem létező, talán egyelőre átláthatatlan vagy ki se alakult - szándékokat összekeverni a valósággal/megtörtént eseményekkel. Bár erre szemlátomást erős késztetést érzel, mnden napszakban. :)
Tehát próbálkozzunk közösen rögzíteni a tényeket:

(1) Korábbi állításoddal szemben TG "nem lehetetleníti el" az ellenzéki hangokat.
(2) A magánnyugdíjak pénzét nem "vették el", csak felfüggesztették a pénzek odaáramlását.
(3) A magánnyugdíjpénztárakat - egyelőre - nem "döntötték csődbe", bár - természetesen - a gazdáik sivalkodása máris elért Brüsszelig.

Ha ezekben meg tudunk egyezni, nyugodtan folytathatod itt és máshol a konteók gyártását és a savazást - minden napszakban.
Még esetleg próbáld definiálni a fideszes fogalmát, hátha sikerül valami flow-élményre szert tenned mégis...

Grisa 2010.10.21. 09:40:54

Gratulálok Török Úr!

Jómagam négy éve éreztem azt, hogy most már nem elég csak a számat járatni és sopánkodni azon, hogy nem megy semmi úgy helyi szinten ahogy azt az ott lakók szeretnék. Ráadásul ez a fajta önkormányzati szerepvállalás kistelepülési szinten hihetetlen testközeli tapasztalatokkal tudja gazdagítani az embert. Egy apróságra szeretném csak "figyelmeztetni". Falusi szintem ez a szerepvállalás oly szinten be tudja "szippantani" az embert, hogy azt magam sem gondoltam volna soha. Egy idő után azon kapja magát a frissen választott képviselő, hogy a fél élete a saját kis közössége ügyiről szól. Nekem ez egészen odáig fajult, hogy idén már társadalmi megbízatású polgármesteri posztért indultam a választáson... (igaz alulmaradtam). Meglátja mennyire más is tud lenni a helyi politika (persze vannak sajnos hasonlóságok is az országossal). Amikor minden döntés vagy nem döntés következményét rögtön a saját bőrén fogja érezni. Engem ez függővé tett, remélem ön is hasonlóan éli majd meg. Higgye el nagyszerű dologba vágott. Sok sikert a további munkájához!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.10.21. 09:41:01

@Hepci: Súlyos tévedések!

"A magánnyugdíjpénztárak pénzét nem vették el és nem döntötték őket csődbe. Ugye először is csak - elvileg határozott időre - felfüggesztették az ezekbe irányuló befizetéseket. Tehát nem vettek el semmit, ami eddig odakerült."

Gyakorlatilag véglegesen felfüggesztették a pénztárakba történt befizetések APEH-on keresztül történő technikai átfuttatását a pénztárakba. Orbán megmondta, hogy most már örökre lenyúlják a nem nekik szánt pénzt, és azt csak akkor írják jóvá a pénztártagnak, ha visszalép a TB-e! Tehát aki nem lép vissza, annak minden járulékfizetéséből 8% ugrik. Ez ANYAGI ZSAROLÁS egy kis SIKKASZTÁSSAL egybekötve. (Orbán: Nem sikkasztok, ha visszajössz!)

Az pedig, hogy a PÉNZTÁRAKNAK BEFIZETETT pénzt nem utalják tovább a pénztáraknak, ez azt jelenti, hogy a pénztárak kénytelenek a hozam terhére költséget elszámolni. Tehát az infláció miatt a pénz reálértéke csökken.

Vagyis összegezve: Ha valaki nem lép vissza, akkor a kormány 8%-ot örökre ELSIKKASZTJA.

Ez van. Bezony!

Tehát Orbán egyik legnagyobb baklövése, hogy teljes káosz teremtésével, PÁNIKKELTÉSSEL próbálja visszaterelni a zembereket a TB-be.

Másrészt a 10 éves befizetett járulékaimat most akarja elkölteni egy összegben a kísérletezgetésére, és cserébe ad egy hiteltelen váltópapírt, ha visszalépek.

ubul2000 2010.10.21. 09:49:04

@panelburzsuj: igazad van, bocs. Mentségem, hogy rohannom kellett dolgozni és az utolsó pillanatban írtam a választ.
Bár én megkülönböztetném az államosítás és a visszaállamosítás fogalmát, nem tudom ez utóbbira van-e külön szó.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.10.21. 09:55:39

@vinczej: Amúgy óriási politikai bűnnek tartom, hogy Orbán így kezeli a magánnyugdíjpénztárak ügyét.

Mondja ki törvényben egyértelműen a pénztárak felszámolását, a nyugdíjrendszer adminisztratív visszaállamosítását! Aztán lehet vele vitatkozni.

A jelenlegi módszer (anyagi zsarolás) kialakítja Orbánról azt a képet, hogy én még a macskámat sem bíznám rá. Ha ezt valaki korrekt és hiteles politikai és kormányzati magatartásnak tartja, akkor azzal nincs közös gondolatunk.

panelburzsuj 2010.10.21. 10:00:12

@vinczej:

Hagyju, hogy mi lesz "örökre".

Törvény arról rendelkezik, hogy a következő tizennégy hónapban az állami pézbeszedő szerv nem hajlandó arra a számlára továbbutalni a kötelezően befizetendő megtakarítást, amire a megtakarításra kötelezett magánszemély szerződést kötött. A számlákon eddig összegyűlt megtakarítások kezelői pedig innentől jövő karácsonyig éljenek meg abból, amiből tudnak - értelemszerűen az egyes számlákon összegyűlt (magán)tőkék hozamaiból.

A Fideszes harci retorikával élve: szó sincs itt ostromról, hiszen nem lövünk, csak blokádot építettünk.

Jól értelmezem a helyzetet?

kodó tamás 2010.10.21. 10:06:34

@vinczej: köszönöm. egyetértek.

@Hepci:

"tényeket:
(1) Korábbi állításoddal szemben TG "nem lehetetleníti el" az ellenzéki hangokat.
(2) A magánnyugdíjak pénzét nem "vették el", csak felfüggesztették a pénzek odaáramlását.
(3) A magánnyugdíjpénztárakat - egyelőre - nem "döntötték csődbe", bár - természetesen - a gazdáik sivalkodása máris elért Brüsszelig."

A 2-3 az ugyanaz és egy irányba mutat.

(1) az ellehetetlenítést tudod jol: ugyértem hogy a kommunikáciot akarja a fidesz uralni, 99%-ban ez sikerül is. ebben partner TG. amikor a szőnyeget próbálja az 1% alól kihuzni azzal hogy hajtogatja az UJ MANTRÁT, beáll a kórusba: "BÉRRETTEGŐK... BÉRRETTEGŐK... BÉRRETTEGŐK... BÉRRETTEGŐK..."

Diocles 2010.10.21. 10:09:41

@Ordnassac:

A jobboldal arra tudja majd kiválóan felhasználni Ivádyt, hogy ellensúlyozza az LMP támadásait.
Ha a kormánynak az LMP bármi komolyabb dologban gondot okozna, akkor elő lehet szedni Ivádyt, aki húszezer médiumban elmondja, h ez már a belvárosi SZDSZ-esség csalhatatlan jele, stb., stb.

Ha formalizálnák a kapcsolatot, azzal csak Ivády hitelessége sérülne teljesen feleslegesen, a szolgálatait más úton-módon is bőségesen tudják honorálni.

panelburzsuj 2010.10.21. 10:11:16

@vinczej:

Kommunikációs szempontból azért nem igazán értem ezt az eljárást, mert a pénztárak ígyis-úgyis kénytelenek lesznek egyenként, levélben közölni a befiezetőkkel, hogy mi az ábra. Így többmillió "direkt mail" fog kimenn hogy az is értesüljön az akcióról, aki eddig szemét behunyva, fülét-farkát behúzva, vagy simán csak nemtörődonségből feléje se nézzett a magányugdípénztári ügyeinek.

panelburzsuj 2010.10.21. 10:14:24

@kodó tamás:

Betűzzünk: TG-M ... :)

www.nol.hu/velemeny

(Tud kacifántosan is írni, de most egész köznyelvire vette. Biztos fontos volt neki.)

radala 2010.10.21. 10:16:09

@nyünyüge: Igen továbbra is meglepőnek tartom a hasonlóságot. Nem is egyértelü, nem is látványos. De ténynek tünik, hogy Demszky is el tudta hitetni a választóival, hogy ök (választók) jobbak különlegesebbek, mint mások, Ov is úgy tünik ezt csinálja. Azt láttuk, hogy DG hova juttatta a választóit ezzel, valóban aggasztó ez a hasonlóság, de figyelni kell arra, hogy az ember a gyorsabb döntés érdekében szereti a hasonlót azonosnak látni. Ez egy szuper dolog a gyorsaság, mint valóban pozitív dolog miatt, de sajnos azért hordoz veszélyeket.
Majdnem biztos vagyok benne, hogy akár Churchill és Hitler között is sok hasonlóságot lehetne fölfedezni, ahogy OV vagy GyF között is. Az ilyen hasonlóságok óvatosságra kell, hogy intsenek, de azért nagyon igazságtalan lenne részünkről, ha minden hasonlót azonosnak látnánk. Ki fog derülni hamarosan.
Mondjuk Medgyessy meg OV nagyon különböztek, GyF meg MP meg tán pláne, az eredmény GyF MP esetében mégis azonos. Szóval az összehasonlítgatással (bár tudom, hogy az én hobbim ez elsősorban:-) ) óvatosan kell bánni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.21. 10:17:00

@vinczej: érdemes a tényeknél maradni, mint tamás(kodó)nak is javallottam. Tudomásom szerint egyelőre elkészült egy törvényjavaslat, a továbbiak konkrétuma a csatazajban nem látható tisztán. A javaslatban pedig ennyi a lényeg és nem Orbán jelentette be a retekklubban:

"A Kormány javaslata szerint a magán-nyugdíjpénztári tagdíjbefizetés 14 hónapra
felfüggesztésre kerülne, és a majdani nyugellátás fedezetére fizetett járulék egésze ez idő alatt
a Nyugdíjbiztosítási Alapot illetné meg. Tekintve, hogy az egyszerűsített közteherviselési
hozzájárulásból a magánszemélyt terhelő 15% is tartalmaz magánnyugdíjpénztárt megillető
hányadot (ha az adózó pénztártag), ezért a szükséges módosításokat az Ekho törvényben is át
kell vezetni."

A többi egyelőre konteó, vélemény, propaganda és találgatás.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.10.21. 10:21:30

@panelburzsuj: Nagy vonalakban igen. Ám nem egészen.

Ám a törvény nem rendelkezik arról, hogy mi történik a határidő után. Így minimum 14 hónapig (törvényileg) meghatározhatatlan állapot uralkodik. (Merthogy Orbán megmondta, örökre leállítják a TOVÁBBUTALÁST). Ez pedig a jogállamiság súlyos sérelme, hiszen nem adják meg a lehetőséget a jogszabályhoz való alkalmazkodásra annak inkorrektsége miatt.

panelburzsuj 2010.10.21. 10:22:01

@manyike:

Népszabózunk, népszabózunk?!?

:))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.21. 10:25:43

@kodó tamás: Tamáskám, érdemes nevükön nevezni a dolgokat.
Tehát bérrettegők vannak, következésképp őket nyugodtan lehet bérrettegőknek nevezni. van például néhány tíz/száz ember Magyarországon, akinek a tudományos és közéleti tevékenysége abban merül ki 1990 óta - jobbos kormányok alatt -, hogy permanensen írásban rettegnek az antiszemita és fasiszta diktatúrától. Akkor is rettegnének, ha a jobboldali kormány feje te lennél, akkor is, ha én, meg akkor is, ha a Kozma atya. Mit lehet erre mondani?
TG - a nyuszifejű - meg nem lehetetleníti el senkinek a véleményalkotását és a becses véleményének az elmondását. Erre a legjobb példa ez a blog, bárki azt pofázik, amit akar, és koránt sincsenek 99%-os többségben a pofázásban a fidesznyikek vagy fideszesek, bármit is jelentsen ez a két szó...
Ha nem/mégse tetszik, dzsalavázz át picikét Gréczy blogjára és nézd meg, mi történik majd, ha olyanokat írsz róla, mint itt egyesek TG-ről.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.10.21. 10:26:12

@Hepci: Orbán személyes nyilatkozata az RTL-híradóban szerinted nem autentikus? A törvénybe pont azért nem került bele, mert az már automatikusan jogszerűtlen lenne.

Orbán tulajdonképpen nyilatkozat formájában fogalmazta meg azt, ami a törvénybe nem kerülhetett bele. De ettől a törvény még mindig teljesen inkorrekt.

panelburzsuj 2010.10.21. 10:26:17

@vinczej:

Most hirtelen nem tudom megsaccolni, hogy ha Orbán azt mondta valamire, hogy örökre, az pontosan hány hetet vagy hónapot fog jelenteni. Mer56t nála eléggá tágas és rugalmas ez a kifejezés. (Meg sok minden más is .... )

ssi 2010.10.21. 10:27:09

@panelburzsuj: "Népszabózunk, népszabózunk?!?"
azt isssssssssss :-) meg TGM-ezünkzünkzünk :-)))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.21. 10:30:14

Eltűnt egy kommentem, amiben kivételesen csatlakoztam panelburzsujhoz. Enigma vagy a fidesznyik KGB áll a háttérben, ami a permanens konfliktus-fenntartásban érdekelt?

Ordnassac 2010.10.21. 10:30:26

@Diocles: ez is egy járható út, így van.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.21. 10:33:19

@vinczej: azt gondolom, nem kristályosodott ki pontosan, mi fog történni. Orbán fejében se. Bármekkora diktátor, egy ilyen ügyben aligha dönt(het) egyedül. Vagy legalábbis van annyi esze, hogy egyedül ne döntsön, ha jót akar. Nem feltétlen az országnak, de magának. :)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.10.21. 10:33:50

Amúgy szerintem a jogszabály nem tartalmaz utalást arra, hogy mi történik a lefoglalt pénzzel. Csak arra ad információt, hogy a TB-be visszalépéskor jóváírják.

Tudsz te valamit arról, hogy mi történik, ha nem lépek vissza? Én erre vonatkozóan semmit nem találtam benne. Tehát nincs információm arra, hogy a jogszabály hogyan érint engem. Így pedig igazodni sem tudok hozzá. Csak a visszalépésről rendelkezik.

Ha ebben a 14 hónapban valaki nyugdíjas lesz, és MNYP tag, akkor mi történik a nem továbbutalt pénzével? Beleszámítják a nyugdíjba? Jó lenne, ha valaki jogász vagy TB-szakértő ezt megmondaná. Feltéve, hogy a jogszabályból ki tudja ezt hámozni.

panelburzsuj 2010.10.21. 10:34:41

@Hepci:

Hogy abból a néhány tíz/száz hivatásosból hány béterrettegő skribál itt inkognitóban nap mint nap, azt nehéz lenne felderíteni. Azt sokkal könnyebb lenne, hogy hány kormányzati intézkedést, stílust, szándékot kifogásoló bejegyzés szerzője kapta már meg ezt a titulust más kommentelőktől. Akár egyedileg, akár a "ti" névmással rövidre vágva.

Disclaimer: a bögregyűjtőt és leleményes szinonímáit, továbbá a bértelen (önkéntes) rettegőt is beleszámolom a bélyeggel ellátottak körébe.

radala 2010.10.21. 10:37:59

@CSENDES: Na ja, de sok hatulütöje van a függettlenségnek, Persze Ivád polgármestere maradhat úgy is örökre, de még egyszer tuti nem lesz parlamenti képviselö. Meg tényleg érdekelne, hogy melyik szárnya is ö az LMP-nek, már, ha vannak szárnyai.
Ivády az alig burkolt antiszemitizmusával lehetne akár Jobbikos is. Szerintem a Jobbik és az LMP nincs nagyon messze egymástól, csak "ideológiailag".
Szó volt róla, hogy DG és OV hasonlít. Nos ennél az LMP Jobbik sokkal jobban hasonlít egymásra...
Tényleg ez sokkal jobb példa, mint Hitler/Churchill vagy bármi más. Az LMP és Jobbik ég és föld mégis iszonyatosan sok mindenben hasonlítanak egymásra.

panelburzsuj 2010.10.21. 10:43:22

@Hepci:

Egyeslövésre van állítva a blog. Betölt, de nem sül el azonnal, csak amikor megint meghúzod a billentyűt.

radala 2010.10.21. 10:48:15

@radala: semmi bombasztikus nincs benne, csak a tény, hogy pont a barikád hozza az elsö interjút(számomra).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.21. 10:48:54

@vinczej: én Matolcsyt hallottam beszélni valahol rádióban, hogy dolgoznak a pontos definiáláson. Most arra volt energiájuk/idejük/szándékuk, hogy rapid módon bejelentsék a felfüggesztést. Ez nem helyes, de nagy hagyományai vannak már a Kárpát-medencében a pontos végiggondolás nélkül hozott súlyos döntéseknek.
Egyébként nem gondolom, hogy elsikkasztanák, mint te írtad fentebb. A hatalmat gyakorlóknak számos, jóval kevésbé feltűnő opció áll rendelkezésére ilyen esetekre.
"Az emberek" tömeges felháborodását se váltotta ki egyelőre a lépés. Bauer Tamásét nyilván kiváltja, Vásárhelyi Máriával egyetemben, nyilván Halmai is aggódni fog, de ezek a remek urak-hölgyek annyira lejáratták már magukat, hogy tán az is kontraproduktív lenne, ha OV minden tizedik budapestit a Dunába lövetne és ők tiltakoznának ellene a 168 Órában...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.21. 10:49:54

@panelburzsuj: ezt tudom, de olyat még nem láttam, hogy a későbbi hozzászólásom jelent meg előbb...

panelburzsuj 2010.10.21. 10:49:55

@radala:

"radikális kollektivizmus"

(nem radalakális ... :)

Megfelel olyan politológiai taxonnak, amelybe természetes úton "sorolódik be" az LMP és a Jobbik is?

panelburzsuj 2010.10.21. 10:51:40

@Hepci:

Biztos Neo bujkál valahol a mátrixban, és épp a te golyódat kapta el nézegetni ....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.21. 10:55:13

@panelburzsuj: nem nagyon hiszem, hogy a máshol pénzért jókat rettegő urak itt rettegnének ingyé'.
Sajna, részemről nehéz azokat komolyan venni, akiknek már Antall beiktatásáig visszanyúló kórtörténete van rettegésből. Ha még ráadásul fenotipikailag kirívóan kilincsorrúak is, és Antallt antiszemita rémnek láttatták, még inkább.

radala 2010.10.21. 10:56:38

@panelburzsuj: Nekem megfelel. Igazából csak annyiban érdekes ez a hasonlítgatósdi, hogy megmutatja, hogy azért tud ez az egész nagyon hülyeség is lenni. De egyébként azért az LMP és a Jobbik valóban hasonló. De milyen hasonlónak látszott anno az szdsz/mdf is a fidesz/szdsz is. Én még 98-ben is egy szdsz/fidesz koalában bíztam, ha lehetett volna ilyen opció...
Szóval megint csak nekem van igazam, attól, mert OV nagyon hasonlít Hitlerre vagy egy tetszőlegesen kiválasztott populistára, még nem jelenti, hogy az is:-)
De igazából csak vicceltem.

panelburzsuj 2010.10.21. 10:59:13

@Hepci:

Nono.

Azért a magyar kulturális örökségnek vannak ám stabil sarokpontjai:

www.kislexikon.hu/vitam_et_sanguinem_sed_avenam_non.html

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.10.21. 11:01:44

@Hepci: Orbán megmondta!

Láthatjuk, hogy szakmai és politikai beosztottjainak legnagyobb baja, hogy nem tudják, hogyan lehet szakmai nyelvre lefordítani Orbán kijelentéseit. A zavar nem a megszövegezendő törvény tartalmában, hanem formájának (becsomagolásának) mikéntjében van.

Tehát azt már nagyjából tudni lehet, hogy mi következik, csak azt nem, hogy ez törvényileg hogyan fog megjelenni. Így pedig nehéz figyelembe venni a törvényt.

panelburzsuj 2010.10.21. 11:05:19

@Hepci:

Én se hiszem, hogy a 168 óra teljes szerkesztőgárdája itt piknikelne.

Épp azért gusztustalan, sőt nagymértékben kontraproduktív minden "elhajlót" azonnal imperialista kémmé avatni.

(Jó: az egy másik kor, de a stemplizős mechanizmus ugyanaz.)

panelburzsuj 2010.10.21. 11:07:45

@radala:

Én OV és OZ között látok sok hasonlóságot, és szeretem a csaholó kiskutyákat ... :)

Ordnassac 2010.10.21. 11:10:20

@panelburzsuj: ez már-már nemzeti hagyománnyá alakul...

A jobbosok szerint a kritikusok többsége bérrettegő, a liberálisok szerint a jobbosok mindenféle -isták és birkák.

Amennyiben világbajnokságot rendeznének címkézésből, nem állnánk rosszul a versenyben.

Szimba 2010.10.21. 11:10:24

Ki nézett este Híradót?

Angliában is elbocsátanak rengeteg köztisztviselőt, emelik a nyugdíjkorhatárt.

Ami vonatkozik a fejlett, gazdag országokra Európában, az a volt szocialistákra legalább 10-szeresen vonatkozik.

Franciaország sikeresen kibújt a roma táborok feloszlatása és hazaküldése miatti rasszizmus vádja alól. Csak a bűnözőket, a közrend ellen vétőket küldik haza - mondta Sárközy.

Vége a multikultinak - mondta Merkel.

Vége a gazdasági növekedésnek - mondtam én.

Sajnos.

panelburzsuj 2010.10.21. 11:16:52

@panelburzsuj:

(ejj, hogy menyivel szebben lehet ezt a linkelést wikiben csinálni ... :)

Szimba 2010.10.21. 11:16:59

@Ordnassac:

Rémes!:-)))))))

Amennyire egyetértettem az iszapkatasztrófa ügyeinek kezelésével, legalább annyira kételkedek a nyugdíjügyek helyes megoldásában.
A családi adózással is egyetértek.
Viszont nem látom a végeredményét a nagy üzletláncok és egyéb vállalatok/szolgáltatók megadóztatásának.

Még mindig hiányolom az oktatás, az egészségügy reformját.
És a magyar gazdaság fellendítésének, védelmének útját.
Nem látom a munkahelyek teremtésének, a cigányok integrációjának szándékát sem.

No, és persze a környezetvédelem, természetvédelem, állatvédelem ügyében várom a jó törvényeket.

És akkor elmegyek állatrendőrnek (vagy hogy hívják azokat az intézményeket külföldön, amelyek kirohannak egy autóval megmenteni az éheztetett, beteg kutyákat!:-)))

sárkányfő 2010.10.21. 11:17:29

Gratulálok Gábor :)

Ha nem bírja el a falu a szigetek költségét, kevésbé elegáns, ám hasonlóan hatékony megoldás lehet a táblák, fényvisszaverős fekvőrendőrök, élő nagyságú karton-rendőrök, és hasonlók kiszórása :)

panelburzsuj 2010.10.21. 11:18:53

@Szimba:

"Vége a gazdasági növekedésnek - mondtam én.

Sajnos."

Kiskegyed akkor most ződ vagy nem ződ?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.21. 11:20:39

@vinczej: én egész konkrétan nem hiszem, hogy nyíltan diktatórikus törvényeket hoznának, bármi is lenne bárkinek a feladata a munkamegosztásban (vö. OV kinyilatkoztat, spanok csomagolják). Szerintem elérték azt a határt a hatalomkoncentrációban, aminek túllépése a józanabb Fidesz vezéreknek is sok lenne, valamint a józanabb szavazóiknak is. Orbán nem hülye, aligha akarja a ciklus elején szétfeszíteni a pártját és a hátországát, amikor végre gyakorlatilag teljhatalma van.
Nyilván valami módon versenyhátrányba hozzák a jelenlegi magánpénztárakat, az állami rendszerbe pedig integrálják a magánpénztárak - vélt vagy valós, de legalább jól kommunikálható - előnyeit. Ez pedig belefér a felhatalmazásukba és nem fog tüntetéseket kiáltani (illetve igen, néhány nagy bank finanszírozásában felvonul az esernyős charta tízfős hardcore belvárosi csapata, bár csak rövid sétáról lehet szó, nem túrázós fajták és elég amortizáltak is már).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.21. 11:22:08

@panelburzsuj: persze, de a birkázás se javítja a konszenzushajlamot. :)
Te mondjuk nem csinálod, de kevésbé cizellált elmék simán besorolnak Zsüli vagy Is elvtárs mellé...

Szimba 2010.10.21. 11:22:58

@panelburzsuj:

Teljesen zöld vagyok. Csak az ökológiai lábnyomom már a Holdra számolták:-((

Azon kívül nincsenek egy pártot tökéletesen lefedő nézeteim. Majd mindegyik párt egy-egy javaslatával egyet tudok érteni, így egészen eklektikus a politikai hogyishívjákom:-(((

panelburzsuj 2010.10.21. 11:23:03

@ó jaj:

Akkor legyen egy kis fékezetlen habzású blaszfémikus feketehumor is:

Az úttesten összevissza kódorgó rajkók a legolcsóbb forgalomfékező megoldás ...

Szimba 2010.10.21. 11:26:21

@ó jaj:

Még jobb, ha saját teljes alakos fotóját teszik ki a falu elé. A nők biztosan lassítani fognak:-)))

Ha autóhoz támaszkodós kép is lenne 100 méter után, akkor már a férfiak is lassítanának.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.21. 11:27:03

@Szimba: már többször írtad, hogy libsi-bibsi-bolsi vagy? :)
Identitászavarod fejlődött ki?

Szimba 2010.10.21. 11:27:14

@panelburzsuj:

Gonosz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.21. 11:29:38

@Szimba: és mi volna, ha a nyuszifejű személyesen feküdne keresztbe (live fekvőpolitológus-installáció)?

panelburzsuj 2010.10.21. 11:31:21

@Hepci:

@Szimba:

Tegnap leltem (TG fejére akartam olvasni...):

"A publicistának valamilyen mértékben erkölcsi bírónak kell lennie. Márpedig erkölcsileg ebben az országban csak vállalható személyek vannak, vállalható "oldalak" nincsenek."

www.hetek.hu/hatter/200309/tollbol_kard

panelburzsuj 2010.10.21. 11:34:18

@Ordnassac:

(A látszat csal: pediát nem írtam, csak wikit! ... :)

Szimba 2010.10.21. 11:36:57

@Hepci:

Azt gúnyból írtam! Mert gyakran szoktak így nevezni egyes nézeteim miatt.

Liberális vagyok, de nem az SZDSZ híve (ők neoliberálisok lettek).
Bipsi sem, merthogy sikszének (nem találok szebb kifejezést a nem zsidó nőre) születtem.
Bolsi, no ez is eléggé mááás.:-)) Sok dologban baloldalinak számítok, de nem a magyar baloldal értelmében.
A szoc. diktatúra idején éppen ellenzéki voltam.

Mára már csak rendszerkritikai izé vagyok:-((

Angliában biztosan baloldalinak számítanék és liberálisnak.

Ordnassac 2010.10.21. 11:37:18

@Hepci: hátha megkapja ezért a Kossuth-díjat? :-P

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.10.21. 11:37:25

@török gábor: a házunk a Balaton déli partjának egy kis falucskájában van és én is állandóan szenvedek a száguldozó autóktól. Ellenben a mellettünk lévő faluban felraktak két radarkontroll táblát a falu mindkét szélére valamint két fix sebességmérőt is (ami vagy működik vagy nem, ezt sosem lehet tudni) és jelentősen csillapodott az autósok sebessége. Sokat nem kellett költeni rá és a hatása felettébb pozitív. :)

Szimba 2010.10.21. 11:38:20

@Hepci:
Rohannék megnézni!:-))))
Csak félek, mire odaérnék, addigra már nők tömege alatt küzdene az életéért!:-))

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.10.21. 11:38:22

@Hepci: A felhatalmazásukba sok olyan belefér, ami normális polgári-bármilyen demokráciába nem.

Lehet persze mondani, hogy amíg a törvényeket figyelembe veszik, addig az még nem diktatúra. Más kérdés, hogy ezeket természetesen saját képükre szerkesztik. Önmagában még ez sem baj.

Csak egyet nem lehet. Ugyanazokat az erkölcstelenségeket elkövetni, amivel joggal vagy jogtalanul politikai ellenfeleiket vádolják. Ráadásul a közérdekre hivatkozva ellehetetleníteni a közérdek közös definiálását biztosítandó ellenvéleményeket. Itt pedig most pontosan ez történik.

És igaza van a bloggazdának. Amíg a FIDESZ betartja az alkotmányt és a törvényeket, addig nem lehet diktatúráról beszélni, még akkor sem, ha azt a választók pillanatnyi felhatalmazásával egyértelműen csak a saját igényeikre változtatják.

De ezen kereteken belül biztosított demokratikus véleményem, hogy olyan, mintha...

panelburzsuj 2010.10.21. 11:43:31

@Szimba:

Sokan váltunk "politikai hajléktalanná".

És még többen leszünk.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.21. 11:44:06

@Ordnassac: és fekvőpolitológus-installációvá alakulna át live fekvőpolitológus-installációból (vö. lapított nyuszifej)?
Kár lenne érte, bár minden oldal találna benne valami siratni valót.

porfelhő 2010.10.21. 11:45:20

Esztergom önkormányzati testülete megtartotta alakuló ülését, melyen letette esküjét az új polgármester /asszony/ Tétényi É. Medgyes kijelentette: nem lesz együggmüködés! Együttmüködés fidesz módra. "polgármester az oroszlánybarlangban"!!

porfelhő 2010.10.21. 11:47:59

Bocsánat! oroszlánbarlang-ot akartam irni! illen ez mikor lopja az ember az időt!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.21. 11:48:51

@vinczej: leválthatod őket? Le.
A véleményed meg mikor nem olyan volt az éppen hatalmon levő csapatnak, mintha kiállnál fingpárbajozni egy tornádóval? Na látod...
Kizárólag a választás előtti néhány hónapban vagy fontos, amúgy le vagy szarva. Ez a demokrácia lényege. Szóval tőlem jöhet Hungarian Putyin, akár.

Szimba 2010.10.21. 11:55:12

@panelburzsuj:

Az újságírás és annak oktatása is igen nagyon színvonaltalanná vált. A pártsajtó pedig egyre elfogultabb, és az újságírói műfajokat sem ismerik a mai fiatalok, nemhogy még a stílus, az újságíróetika szele megérintette volna őket.
Ez nyilvánvalóan a nyomorult "ellenség, saját párt, és pénz" bűvkörében nem is lehet más. Amíg nincsenek olvasók, akik a pártatlanságot, ill. egy erkölcsi mérce, politikai tudás, elemzőképesség birtokában megírt cikket igényelnek, addig nincs ehhez igazodó lap sem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.21. 11:58:28

@Szimba: siksze? Mindig tanulok valami újat...
A párom szerint egyszerű a világ, aki a macskákat szereti, rossz ember nem lehet. Amúgy kb. ez az egyetlen értékem a szemében...

Szimba 2010.10.21. 11:59:41

@panelburzsuj:
Azért én néha beállok egy-egy eresz alá!:-)))
Lásd LMP.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.21. 12:01:15

@porfelhő: nem tudom, mekkora pártpanamákban volt tettestárs ez a Meggyes, hogy istenkirálynak képzeli magát, de könnyen úgy járhat, mint Cusi...
Jobban tenné, ha tanulmányozná Lao-ce munkásságát... és a szombathelyi összkomfortos börtönt...

Szimba 2010.10.21. 12:01:43

@Hepci:

Feleségeddel értek egyet!:-))
Majd alkalomadtán alakítunk egy Kétfarkú Macska Pártot (KMP).

Ordnassac 2010.10.21. 12:03:48

@Hepci: akkor az jó nagy érték lehet, ha tényleg csak ennyi. ;-)

porfelhő 2010.10.21. 12:11:38

@Hepci:
Nemzeti együttmüködés !! "nem lehet másként"!
osztjónapot! Demokrácia szégyene ami Esztergomban történik.Új találmány!!

török gábor 2010.10.21. 12:13:23

@politicus: egyre jobban tetszik ez az ötlet, köszönöm. a megvalósítás a szigetnek az egytizedébe sem kerülne...

Szimba 2010.10.21. 12:13:57

@Ordnassac:

Ez már összetart egy házasságot!
Nem tudod, sokszor milyen kevés elég egy hosszabb kapcsolathoz, és még gyakrabban mennyie kevés kell ahhoz, hogy szétmenjen egy látszólag remek házasság.

Szimba 2010.10.21. 12:17:17

@török gábor:

Egy OV vagy GYF rendőrruhás teljes alakos táblája is igen hatásos lehetne. Még fényképezni is megállnának az emberek:-))

ubul2000 2010.10.21. 12:17:48

@Szimba:
- szerintem a bolsi meg a baloldali nem szinonim fogalmak, vannak tisztességes, nemzeti érzelmű baloldaliak is, nemcsak bolsik
- nem igazán ismerek olyan nem zsidó származású egyént, aki így dobálódzik az egyáltalán nem közismert zsidó szavakkal

taktam 2010.10.21. 12:18:25

To Török Gábor (265. Képviselő lettem Okt. 20. 12:29)

Őszintén gratulálok megválasztásához és sok tapasztalatot is Önnek!… Nem lesz könnyű szakmai gyakorlat, afféle túlélési kaland is lehet...
Az Ön esetét nevezték nálunk, anno: amikor a hóhért akasztják...
Bocsásson meg egy laikus testvér hasonlatáért!
Tisztelettel és barátsággal köszöntöm!

ubul2000 2010.10.21. 12:22:14

@Szimba: esetleg csíkos ruhában - egyik itt, másik ott :)))

Szimba 2010.10.21. 12:27:04

@ubul2000:

Dobálózik a halál!:-)))
Vannak zsidó ismerőseim, és kénytelen voltam néhány dolgot megjegyezni.
Ilyet is tudok:
Shalom!:-)

ubul2000 2010.10.21. 12:29:27

@Szimba: Hát azt nem nagy kunszt tudni :)))

panelburzsuj 2010.10.21. 12:30:49

@Ordnassac:

mandiner.blog.hu/2010/10/18/a_jogallamrol#more2371988

Nem írok véleményt. (Bár van ... )

Viszont érdekelne a tied.

CSENDES 2010.10.21. 12:31:00

@panelburzsuj: "visszaadja az állam a tulajdont a magánosnak" Az a privatizáció.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.21. 12:32:31

@porfelhő: én a Meggyes helyében már rég szilenciumra ítéltem volna magam. Jobb az ilyesmit önkéntesen tenni...
Az a baj, az ilyen uborkafára hirtelen felkapaszkodott, jelentős intellektuális és műveltségi kihívásokkal küzdő, cezaromán faszkalapok csak akkor veszik észre a világ változását, amikor már nem is selyemzsinórt, hanem hajókötelet küldenek nekik és azt rögtön a nyakukba is akasztják...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.21. 12:34:19

@Petrusz: nocsak, remélem, nem a MAL egyik tulaja vagy...

Szimba 2010.10.21. 12:36:14

@ubul2000:
látod!:-99
másrészt egy idően foglalkoztam vallástörténettel is. Onnan tudom, hogy mi kóser!:-)

Petrusz 2010.10.21. 12:36:16

@Hepci: Miből jöttél rá? :-)

ubul2000 2010.10.21. 12:44:52

@Szimba: Azt én is tudom - a szilvapálinka :)))
de én a szatmárit jobban szeretem

panelburzsuj 2010.10.21. 12:45:28

@CSENDES:

oda-adja magánkézbe (ami eddig közkézen volt)

vissza-adja magánkézbe (méghozza abba, amelyikben a közkéz előtt volt)

Én látok különbséget. Az első egy mozzanat, a második kettő.

A kárpótlás körül pont erről ment az ideológiai hajcihő. És részben ott akadt el, hogy földeket mág csak-csak ki lehet mérni a leszármazottaknak természetben, de a háztulajdon már bonyolultabb (fenntartó, korszerűsítő ráfordítások), az ipari-szolgáltató-pénzügyi tulajdon meg még bonyolultabb.

Hm?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.21. 12:46:09

@Szimba: itt cukkoltam pár napja valamelyik fasiszta diktatúrát vizionáló hibbantat, hogy betiltotta-e már a minidúcse a maceszgombóclevest. Válasz helyett elmenekült. :)

panelburzsuj 2010.10.21. 12:48:00

@panelburzsuj:

(Arról nem szólva, hogy privatizáció tömentelen olyan vagyonra is vonatkozott/zik/hat, ami sose volt magánkézben. Ékes példa a Sztálin Vasmű.)

porfelhő 2010.10.21. 12:50:55

@Hepci:
Általában demokratikus országokban, - no meg a világon - mindenhol az az általános gyakorlat, hogy - nem ilyen "kis" politikusnak nevezett emberek, hanem neves politikusok, átadják a helyüket, ahogy az a "nagy könyvben" meg van írva. És teszik tovább a dolgokat a politikai életben, vagy éppen azon kívül. Most nem tudom, hogy ez az ügy a demokrácia határait súrolja, vagy azon már rég túl van.

CSENDES 2010.10.21. 12:51:23

@panelburzsuj: A reprivatizáció számomra azt jelenti, és gyakorlatban is azt jelentette, hogy elvette valameyyiktől, majd visszaadta valaki másnak. Lásd felszámolások. Ez a magyar a gyakorlat úgy cca. 1998 környékén indult meg igazából, ezt megelőzte egy banki konszolidáció néven meghirdetett akció 1995 környékén. ekkor mérték ugyanis fel, hogy mire tehetők rá a kezek.

dos Santos 2010.10.21. 12:54:50

@Ordnassac: "De hát rosszindulatú a magyar...(?)"

Tehát 4-5 rosszindulatú hozzászólás után megszületett a végkövetkeztetés, hogy rosszindulatú a magyar. Nem egyes emberek, hanem úgy összességében a magyar. Így van ez rendjén. A többiek, akik gratuláltak (tehát feltehetően nem magyarok) azért láthatóan szépen megtanulták ezt a nyelvet.

Egyébként én is gratulálok Gábornak és sok sikert neki!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.21. 12:55:26

@porfelhő: már túl van. Ezt nyilván mások is megérezték és küldtek valami hatékony zsinórféleséget Meggyes nemúrnak...

www.origo.hu/itthon/20101021-elkezdte-kipakolni-irodajat-a-korabbi-esztergomi-polgarmester.html

porfelhő 2010.10.21. 12:56:07

@panelburzsuj:
Tegyél majd fel egy tananyagot arról is!! Mint a timföldgyártás "multjáról"!! ill. tegyetek fel! :):)

Ordnassac 2010.10.21. 12:56:26

@panelburzsuj: őszintén? Az az érzésem, hogy ezt egy bölcész vagy mérnök írta (bár így is igen pontatlan sok helyen), akinek a joghoz nem sok köze van.

Az pl. kínos, hogy a szerző a következőt írta: "A háború után a szárnyát bontogató kommunista államapparátus kedvező helyzetet talált és bürokratikus állameszményének megfelelően azonnal megkezdte a szabályok és törvények tömkelegének előállítását."

Aki csak egy kicsit is foglalkozott a szocializmus történetével, az tudhatja, hogy törvényeket az 1980-as évek végéig alig hoztak, inkább rendeleti kormányzás volt.

A burkolt zsidózás és németezés Pest-Buda német (mindegy, hogy betelepüléssel) gyökereit tekintve orbitális tévedés.

A jogfejlődés szempontjából olyan dolgokat hagyott ki, mint a Tripartitum vagy a 48-as törvények (az is fúj?). Főleg utóbbi azért a nemzeti önállóság megkezdésének igen fontos lépései voltak.

Durva pontatlanság: "A dualizmus korának törvénykezése és igazságszolgáltatása még alig indult fejlődésnek, mikor radikálisan megváltoztak a körülmények." Még alig indult meg? Azért a Kúria jelentős jogfejlesztő szerepét a dualizmus idején igen kevesen vonják kétségbe jogtörténész körökben.

"Justitia istennő bekötött szeme azt mutatja, hogy nem is akarja látni, milyen ítéletek születnek." <--- ha publicisztikai húzás akart lenni, annak is gyenge. (A mitológia szerint ugyanis a bekötött szem azt jelenti, hogy "Justitia ítéletei" úgy születnek meg, hogy nem befolyásolja őt az ügy résztvevőinek állása és kinézete.)

Szóval ez egy hiányos tudásból fakadó írás, amely tudatlanul, de részleteiben a szocialista jogfelfogás elemeit tükrözi (jog mint úri huncutság).

Elnézést az éles tollért, de ez a Mandinernél megszokotthoz képest igen gyenge poszt lett...

Ordnassac 2010.10.21. 12:58:41

@dos Santos: annak vádja, hogy 4-5 hozzászólásból szűrök le valamit (és mondjuk nem saját tapasztalataimból), az nem a rosszindulatúság jele?

Itt ajánlották nekem, érdemes elolvasni: www.komment.hu/tartalom/20100905-velemeny-magyarorszag-tarsadalmi-csoportjai-ellensegkepek-a-szemunkben.html

CSENDES 2010.10.21. 13:00:01

@vinczej: "És igaza van a bloggazdának. Amíg a FIDESZ betartja az alkotmányt és a törvényeket, addig nem lehet diktatúráról beszélni, még akkor sem, ha azt a választók pillanatnyi felhatalmazásával egyértelműen csak a saját igényeikre változtatják."

Itt csak egy a gond: nem tartja be.

panelburzsuj 2010.10.21. 13:00:16

@CSENDES:

Akkor valószínűleg megint azzal a szerencsétlenséggel állunk szemben, hogy világosan megkülönböztethető fogalmakra, jelenségekre ugyanazt a kifejezést kezdi használni több "kultúrkör" is. (Mondjuk párt, főosztály, tanszék, és más hasonszőrű "nyelvteremtő műhelyek").)

Egyszerre, vagy közel egyszerre. Mert a másikról vagy nem tud, vagy nem érdekli.

Szimba 2010.10.21. 13:00:25

@ubul2000:

:-)))

@Hepci:

Olvastam és röhögtem.

@panelburzsuj:

Gondolom, az én véleményem nem érdekel, de azért megírom:-))
Nagyon tetszik a cikk. Az összes törvényt eltörölném, és normális magyar nyelventeljesen más felépítésben (vagyis logikusan) újrafogalmaztatnám a törvényeinket. Jogászokat talán nem is vonnék be a munkába addig, amíg kszen nincs érthetően az egész.
Utána sem azért, hogy a borzalmas kifejezéseiket beleírják, hanem, hogy a szakmai ellentmondásokat egyéb hibáat jelezzék.

Ordnassac 2010.10.21. 13:01:10

@dos Santos: másrészt felhívom a figyelmedet a mondat végén található kérdőjelre. ;-)

porfelhő 2010.10.21. 13:03:07

@Hepci:
Kipakolt, de szerintem az "állóháboru" folytatódni fog. Jó kis cikk köszönöm.

Szimba 2010.10.21. 13:04:10

@Ordnassac:

Szakmai elfogultság?-)))

CSENDES 2010.10.21. 13:05:20

@Szimba: "Nem látom a munkahelyek teremtésének, a cigányok integrációjának szándékát sem."

Miért nem? A cigénykérdésre már létrehoztak agy tárcaközi bizottságot.

Idézet az Igenis Miniszter Úr c. filmből: " Ha valamit nem akrunk megoldani, akkor a legjobb megoldás, létrehozni egy tárcaközi bizottságot,"

Ordnassac 2010.10.21. 13:05:34

@Szimba: most csak udvariasságból nem reagálok semmit...

Na jó, mégis: nem véletlenül vannak bizonyos kifejezések, ugyanis "hétköznapi" szavakra való lecserélésük esetén akár totálisan más jöhet ki a dologból, mint amit szándékoztak vagy éppen hogy még több teret adna a különböző értelmezéseknek, amely még átláthatatlanabbá tenné az egészet. Ezért kell fokozottan ügyelni a pontosságra.

Ordnassac 2010.10.21. 13:06:25

@Szimba: amennyiben a történeti tények elfelejtése és (szándékolt vagy véletlen) kihagyása szakmai elfogultság, akkor igen. ;-)

Szimba 2010.10.21. 13:10:21

@Hepci:
primitív barmok ezek nem politikusok.

panelburzsuj 2010.10.21. 13:12:21

@Ordnassac:

Köszönöm az alaposságot.

Én semn vagyok ugye jogász (de menten bele is pofázok....:), és nekem rögtön az elején az szúrsz szemet, ahogy a germán jogot gond nélkül azonosította az ököljoggal. Pedig ha nem csal az emlékezetem, máig ható (nagyképűen: világformáló!) ereje volt annak, hogy a germán jog kifejezetten "seftelő" jellegű volt, és a vérbosszúk megh mindenféle hasonló "szemet szemért" megoldások helyett igen rugalmasan lehetővé tette a pénzbeli (vagy másféle vagyoni) jóvátételeket. És az felfogásbeli különbség is komoly szerepet játszott az "atlanti kapitalizmus" létrejöttében, és pláne a "társadalmi elfogadottságában".

És akkor már az első lépéstől merő ideológiai csasztuska az egész "gondolatmenet".

Időnként erős kétségeim támadnak afelől, hogy a "jobboldali" szellemi gyülekezőhelyek tényleg olyan erős emberanyaggal bírnak-e, vagy csak a pofa nagyobb, mert most oda áll a zászló.

A minőségi szűrők meg ugyanúgy nem működnek, mint az "ellenoldalon."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.21. 13:15:17

@Szimba: no, ez lenne a jog(ász)állam valódi vége. :)
[bocs, Ordi!]

Szimba 2010.10.21. 13:18:16

@Ordnassac:

Ne mérgelődj!

- A jogtörténeti hibákat nem vettem észre, mert nyilván nem ismerem.
- Csak a szakbarbár magyartalanságok idegesítenek, és az, hogy pár magyar mondattal megmagyarázhatók, érthetővé tehetők egyes jogszabályok, és ugyanazt jelentik bizonyos kifejezések.
- Miért kell sok újságnak jogi rovat? Csupán azért, hogy a teljesen egyszerű esetekben (pl. munkajog) lefordítsák, hogy egy-egy jogszabály mit jelent.

Gyakorlatban találkoztam a problémával, és a jogász gyakran azt is megtiltotta, hogy az általa egyébként elfogadott értelmezés megjelenjen írásban. A magyarázatai ugyanolyan érthetetlenek voltak, viszont bizonyos díjért örömmel adott jogi tanácsot. :-(((

CSENDES 2010.10.21. 13:19:41

@panelburzsuj: "privatizáció – az állam tulajdonát képező vagyontárgy magánkézbe adása. Megkülönböztetendő a reprivatizációtól, ami az egykor magánkézben volt, majd államosított vállalatok, ingatlanok visszaadása az eredeti tu­laj­do­nos­nak." mondja a WIKI

És ez is igaz.
Ugyanakkkor Magyarországon volt egy második hullámú reprivatizáció, mikor a már privatizált vagyontárgyakat (persze nem visszaállamosítva azokat, csak állami felügyelet alá vonva - ezek a felszámoló társaságok - újra privatizálják.

Lásd: A felszámoló értékesíti a társaság vagyontárgyait (részben vagy egészben)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.21. 13:20:25

@Ordnassac: hogyan osztályoznád egy 10-ig terjedő skálán a magyar jogállam működését, és ezen belül külön az egyes szegmensek (törvényhozás, jogszolgáltatás 3 szereplője) állapotát?
Egyszerűbben: miben reménykedjen emberfia, ha véletlen nem ijednek meg tőle telefonon keresztül és nem akkora az összeg, hogy a legális szisztémán kívüli megoldásokat igénybe lehessen venni?

dos Santos 2010.10.21. 13:20:38

@Ordnassac: Itt azért keversz egy-két dolgot. Az idézett hozzászólásod előtt volt kb. 4-5 rosszind. hsz. Ebből azért még nem következik, hogy minden magyar az aminek mondod. A saját tapasztalatokra én csak azért nem hivatkoznék, mert bármilyen sok embert is ismersz, azok valószínűleg még mindig nem teszik ki a magyarok többségét, amiből egy ilyen következtetés levonható lenne. Az az írás, amit linkeltél, jó is, sok is benne az igazság, de nekem úgy tűnik, hogy alapvetően meglévő sztereotípiákról szól (persze, biztos van emögött rosszindulat is, nem kétlem), DE mutass egy társadalmat, ahol nincsenek ilyen és ehhez hasonló sztereotípiák másokkal szemben. Tehát nem gondolnám, hogy bármiben rosszabbak vagy jobbak lennék a többi néphez képest.

Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy a magyar egy csuda tüneményes fajta, nekem is vannak előfeltevéseim hazánkfiaival szemben, de aztán időnként érnek kellemes meglepetések is. Ha megrögzötten hinnék a sztereotípiáimban, igencsak összezavarodnék. Ezért hát nem is hiszek bennük.

Szimba 2010.10.21. 13:22:54

@Hepci:

Fogadj föl két markos embert!

panelburzsuj 2010.10.21. 13:23:05

@Szimba:

Forradalmárnőkkel óvatos vagyok, úgyhogy : de, de, hoygne érdekelne! :)

(Egyébként meg minden tanulságos, ami őszinte, és nem agyatlan papagájrikácsolás.)

dos Santos 2010.10.21. 13:24:35

@dos Santos: "Tehát nem gondolnám, hogy bármiben rosszabbak vagy jobbak lennék a többi néphez képest."

Természetesen nem én lennék, hanem mi lennénk rosszabbak vagy jobbak...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.10.21. 13:25:36

@CSENDES: Fogalmazzunk finomabban. Már a saját maguk által megváltoztatott törvény érvénybe lépése előtt alkalmazzák azt, ami addig jogtalan volt. Ami végül is netto jogtalanság. :-)

Ordnassac 2010.10.21. 13:25:56

@dos Santos: kellemes meglepetések szerencsére engem is érnek, de az összképet tekintve jelentősen lenne hova mentálisan fejlődni (ne legyen igazam).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.21. 13:26:10

@Szimba: elég markos vagyok magam is, csak az a baj, ha dühbe jövök, nehezen tudom kontrollálni magam.
Most pl. van egy kis pondró, aki egyszerűen nem ijed meg, viszont olyan távol van Budapesttől (Palkonya), hogy nem érdemes odamennem vadászni rá. Ha pár nap kell az elkapásához, nem éri meg az egész.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.10.21. 13:27:32

Amúgy gratulálok Gábornak a megválasztásához!

Valóban érdekes lesz "belülről ellenőrzött" politikai elemzéseket olvasni.

Szimba 2010.10.21. 13:28:28

"...rendkívüli munkaidőben történő munkavégzésre kötelezeti."

Nem igaz, hogy nem jelenti uganazt jogilag is, ha azt írom, hogy:

"a munkáltató munkavégzésre kötelezheti rendkívüli munkaidőben."

Ordnassac 2010.10.21. 13:31:10

@Szimba: sajna a jogásztársadalom sem mentes vadbarmoktól és emberi nulláktól. Bár ez gyakorlatilag az összes szegmensre mondható.

Azt nem mondom, hogy ne lehetne több helyen javítani a jogszabályok szövegezésén, azonban a radikális megoldások ugyanolyan károsak lennének.

Bár ennek az egyik problémája, hogy divattá vált a minél gyorsabban hozzunk szabályokat elv, amivel az utóbbi években és most is élnek. Amilyen gyorsan áttolnak törvényjavaslatokat időnként az Országgyűlésen (ez azt is hozza magával, hogy a kodifikátoroknak is sietniük) egyértelműen a minőség rovására megy. Bár alsóbb szinten a kevésbé higgadt érdek-képviseleti szervezetek is tudnak ilyenek lenni.

A jó munkához idő kell, a jogszabály-előkészítésben ez fokozottan igaz.

Ordnassac 2010.10.21. 13:32:53

@Ordnassac: "hogy a kodifikátoroknak is sietniük kell"

Ordnassac 2010.10.21. 13:34:23

@Szimba: ez szimpla magyartalanság, bár amióta az "XY-ra kerül" formát már közember szájából is egyre gyakrabban hallom...

panelburzsuj 2010.10.21. 13:36:47

@dos Santos:

Vannak alapos európai áttekintésű tolerancia-felmérések, elég csúfos helyezéseket érünk el bennük. (Konkrétan: utolsók is voltunk már.)

Az ilyen méricskélések igyekeznek kiszűrni az egyéni különbségekből fakadó torzításokat, és ép azért, hogy kevésbé kelljen az egyéni hiteidre és sztereotípiáidra hagyatkozni.

Lehet persze azt mondani, hogy a tudomány csal, hamisít, manipulál, mert mindenféle részérdekeket szolgál ki. Ez is egy szépen fejlett előítélet, ami Magyarországon ugyancsak széltében-hosszában terjed - mert a "magyar tudomány" erkölcsileg még nem tökéletesen megszilárdult szegmensei azért valóban bőséges tápot adnak neki.

Szóval elkompozgatunk itt magunkban, és közben jóízüeket sértődünk a világra.

Ordnassac 2010.10.21. 13:37:08

Szintén a Mandineren találtam:

hozottszalonnaval.hu/ap.php

Érdekes kezdeményezés. :-)

Szimba 2010.10.21. 13:41:47

@Ordnassac:

Értelek én!:-)

De minden alkalommal fennakadt a szemem, amikor egy pedagógus olyan levelet mutatott, amiben ehhez hasonló szöveggel kapott a kérdésére választ:

"... a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről rendelkező 1998. évi XC. törvény 128.§-a (1) bekezdésének h/ pontjából, mely ugyan hatályon kívül helyezi a közoktatásról szóló 1993. évi módosított LXXIX. törvény - 1997. évi CXLVI. törvénnyel módosított - 19. §-ának (4)-(6) bekezdéseit, valamint a 124 §-ának (23) és (24) bekezdéseit, külön hangsúlyozva, hogy ez nem érinti az 1998/1999. nevelési évre, tanévre megállapított minőségi munkavégzésért járó keresetkiegészítéshez való jogosultságot..."

És ezt ráadásul annak idején még értettem is!!!:-))
Ma már hála ég, nem.

CSENDES 2010.10.21. 13:42:38

@vinczej: Jó, akkor Te fogalmazz finomabban. Én akkor sem tudok mást tenni, mint azt mondani, hogy rengeteg jogilag aggályos lépése van. És az is tény, hogy jelenleg nem fogják megállapítaniegy-egy lépése jogellenességét, mert izomból lenyomnak mindenkit. A tegnapi törvényjavaslatról szóló vitákat hallgatva és annak mai kommunikációját remekbeszabott Selmeci úrhölgytől, azt látom, hogy már nem is akarják takargatni, hogy jogellenesen és erőszakosan járnak el. Csupán annyit állítanak, hogy az erőszakot nemők követik el, hanem még a Horn kormány idjében, mikor 1997-ben a magánnyugdíjpénztárak felállítását és kötelezővé tételét elrendelték, nyilván magánérdeke miatt. Ez már sugallmazás. (És biztos, hogy a háttérben Gyurcsány és bandája ott állt, és várta, hogy a mnyugdíjbiztosítók elvegyék a zemberek pénzét.)

Tegnap még valamelyik ökör a parlamentben azt is modta, hogy ez a pénz, amit most elvesznek, soha nem volt az emberreké, mert ez egy kötelezően levont (törvényileg előírt) összeg volt. És jó sok hülyeséggel próbálták meg legálisnak látszatni eljárásukat. De a tény akkor is az, hogy egy törvény által szabályozott polgájogi kapcsolatba harmadik félként most belenyúlnak, s elveszik az ott felhalmozott összeget.
Első menetben úgy, hogy a jövőbenit elvonják, a többit meg mé csak ki sem gondolták előre.

Ki fog ez hamar derülni, mert módosító indítványt nyújtott be az LMP. www.parlament.hu/irom39/01378/01378-0002.pdf

Ez pedig egyértelműsítené, hogy mi az eljárás az elvont összegekkel. Valójában azonban azt várják, hogy az emberek mint a birkák vissza fognak lépni, mert féltik a kis befizetéseiket.

ubul2000 2010.10.21. 13:43:09

@Ordnassac: A "hivatali bikkfanyelv" ráadásul ragadós, ha elkapja az embert a gépszíj. Valamikor 1 évet dolgoztam a Vilatinál, ahol egy csomó hivatalos levelet kellett írnom. Azután erőltetnem kellett magam egy ideig, hogy a hülye berögződéseket ne használjam...

panelburzsuj 2010.10.21. 13:43:13

@Ordnassac:

Bottom up - történelem... :)

Szimba 2010.10.21. 13:43:32

@Ordnassac:

Ajaj, de hányszor. Mert átveszik ezt a hivatali, jogi bikkfanyelvet. :-)

Ordnassac 2010.10.21. 13:47:04

@Szimba: ez pont, hogy nem a bikkfanyelv. Jött onnan át más...

Szimba 2010.10.21. 13:47:39

@CSENDES:

Ez már szimpatikusabb megoldás lenne! Az LMP jogászainak van igaza.

dos Santos 2010.10.21. 13:48:19

@Ordnassac: Ebben kétségtelenül igazad van.

Ha pedig valóban kérdés volt, akkor a válaszom: általánosságban nem lehet kijelenteni, de vannak köztük ilyenek is, olyanok is. Mint bárhol a világon bármelyik népnél.

Ordnassac 2010.10.21. 13:48:30

@panelburzsuj: az egyik kedvencem: hozottszalonnaval.hu/apro/1900-1913/adasvetel/orig/l1906-nepszava-014-adasvetel.jpg

Mai szemmel nézve van ennek az aprónak egy diszkrét bája (ahogy a link is mutatja, 1906-ban jelent meg a Népszavában).

Szimba 2010.10.21. 13:48:32

@Ordnassac:
német tükörfordítás?

Ordnassac 2010.10.21. 13:51:59

@Szimba: részben szerintem igen.

@dos Santos: azt nem mondtam, hogy máshol nincs ilyen, csak azt, hogy nálunk ez valamennyire gyakrabban jelenik meg (lásd pb kommentjét).

panelburzsuj 2010.10.21. 13:53:57

@Ordnassac:

Idézek egy bölcset (boborjáni módszerek: én mondtam, a buszon...):

A téma kiváló: mennyire becsüli meg a magyar társadalom, és így közvetve a magyar társadalom voksaiból élő magyar politikus (állam), és a magyar társadalom "vásárlási döntéseiből" élő magyar kapitalista a VALÓDI műszaki-gazdasági elitmunkát?

(És nem hiszem, hogy teljesen légből kapott lenne idecitálnom a TG-nek szegezett kérdésemet: miért és hogyan jó a magyar társadalomnak, ha "egyszer s mindenkorra elvesztik hitelüket a politikatagadó "szakemberek""?)

Valahol csak nyomasztó, hogy hány és hány eszmcseréből lyukadunk ki erre a tájékra, nem?

Tízmillió Nagysándor: a rossebb, aki bogozgassa ...

panelburzsuj 2010.10.21. 14:04:50

@CSENDES:

"Hitének forrása butasága volt."

Ez a szentencia mondjuk egy népművelésügyi miniszterhelyettesre született, de megosztom veled, hátha tudod valamire használni ...

sa52 2010.10.21. 14:04:56

Az Ab kedden hirdet határozatot a 98 százalékos különadóról
Az Alkotmánybíróság (Ab) kedd délelőtti nyilvános teljes ülésen hirdeti ki határozatát a 98 százalékos különadóról - közölte Sereg András, a testület sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel.

Nagyon érdekel a döntés (nem vagyok érintett), de főként a döntés támogatottsága, illetve a "különvélemények".

dos Santos 2010.10.21. 14:05:06

@panelburzsuj: "Vannak alapos európai áttekintésű tolerancia-felmérések, elég csúfos helyezéseket érünk el bennük. (Konkrétan: utolsók is voltunk már.)"

Tehát már nem vagyunk utolsók, szóval van némi fejlődés. Kik most az utolsók?
Ha az ilyen felmérések bizonyítékai a rosszindulatunknak, akkor a rangsorban előttünk lévő is rosszindulatú még? Egyáltalán, hol a választóvonal? Az első 15 nem rosszindulatú, a második 15 az? Vagy felfelé haladva fokozatosan csökken a rosszindulat mértéke, mígnem elér egy olyan szintet, amikortól az adott társadalom már nem nevezhető rosszindulatúnak? Segíts nekem kérlek, mert addig nem tudom, mit gondoljak a családtagjaimról, szomszédaimról, munkatársaimról.

"Lehet persze azt mondani, hogy a tudomány csal, hamisít, manipulál, mert mindenféle részérdekeket szolgál ki."

Mondott itt valaki ilyet?

A viccet félretéve: ha egy másik népcsoportról jelentenék ki általánosságokat, hogy azok így meg úgy lopnak (amit nem teszek, mert azzal sem értek egyet), akkor is ilyen nagy vehemenciával védenéd a kijelentésemet?

Ordnassac 2010.10.21. 14:05:50

@sa52: na, ez tényleg érdekes lesz.

Szimba 2010.10.21. 14:11:51

@panelburzsuj:

Nem vagyok forradalmár!:-)))
Csak hirtelenharagú!

Ordnassac 2010.10.21. 14:12:51

mandiner.hu/cikk/20101021_a_liberalizmus_gyozott_a_konzervativizmus_felett

Azért megvan annak is az üzenete, hogy Ivády a Barikádnak ad interjút.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.10.21. 14:13:48

@CSENDES: Teljesen igaz! Pont ezt a részt hiányoltam. Ami nem egyenlő azzal, hogy magával az egész eljárással egyetértek. De ílyen kiegészítésekkel lenne jogilag korrekt ez a politikailag inkorrekt törvény.

Amúgy meg a kormány által állandóan előcitált magánnyugdíjpénztári működési költségráfordítás aránya annál kisebb, minél nagyobb a felhalmozott tőke. Tehát a kormány elvonása ilyen szempontból jelent problémát a pénztáraknak.

És természetesen a "lebegtetett ideiglenességgel" (14 hónap, illetve hogy soha többé utalás) próbálják a pénztárak hitelét rombolni, ezzel tulajdonképpen "maffia-módszerekkel" terelgetik vissza a megtévedteket a Keresztapa (állam) "védelme" alá.

panelburzsuj 2010.10.21. 14:13:56

@dos Santos:

Mondjuk így: a mért időszakban a magyar állampolgárok türelmetlenebbek bizonyultak az európai átlagnál.

Ezt is ragozzuk, vagy erről a lóról leszállhatunk egy időre?

dos Santos 2010.10.21. 14:22:38

@panelburzsuj: "Az ilyen méricskélések igyekeznek kiszűrni az egyéni különbségekből fakadó torzításokat, és ép azért, hogy kevésbé kelljen az egyéni hiteidre és sztereotípiáidra hagyatkozni."

Ezt az elvet én is támogatom. Ezeket az európai áttekintésű tolerancia-felméréseket javaslom minél szélesebb körben megismertetni az európai polgárokkal, jobban járnak, ha már jó előre megismerik, kikkel is élnek egy kontinensen. Ha pedig véletlen idelátogatnak, és jó tapasztalatokat is szereznek rólunk, az bizonyára csak elszigetelt, egyedi jelenség.

Szimba 2010.10.21. 14:26:22

@Szimba:

Fenét, a Barikádot akartam kérdezni, mert a szerkesztője fideszes volt, nem?

Ordnassac 2010.10.21. 14:29:19

@Szimba: a Barikád a Jobbik hivatalos lapja.

dos Santos 2010.10.21. 14:32:27

@panelburzsuj: Erre a lóra te szálltál fel, akkor szállsz le róla, amikor csak akarsz.

Remélem, hogy az a bizonyos mért időszak nem a legutóbbi országos vasutassztrájk idejére esett, mert akkor tényleg sokan voltak itt türelmetlenek.

Visszakanyarodva a vitaindító hozzászóláshoz, hasonlítsd össze azzal az utolsó előtti mondatodat. A magyarok összességére jellemző állítólagos rosszindulatot továbbra sem sikerült bizonyítanod. Részemről ennyi.

panelburzsuj 2010.10.21. 14:34:08

@dos Santos:

Mondd, mit kezdhetek veled, ha ugyanaz a tökéletesen félremagyarázott politikai korrektség süt belőled, mint a nemzetvesztő idegenszívűekből, csak fordított előjellel?

dos Santos 2010.10.21. 14:42:57

@panelburzsuj: Látom, kezded végre érteni, mi miatt tépem itt a számat. Ha kell nekünk a PC, legyünk mindenkivel szemben azok. Ha viszont nem tartjuk jónak, ne is legyenek kivételezett csoportok. Én ez utóbbit tartom kívánatosnak. Addig viszont kénytelen vagyok eltúlozni, hogy ilyen felismerések megszülessenek.

panelburzsuj 2010.10.21. 15:25:52

@dos Santos:

Úgy gondolom, hogy a felvilágosításra szánt energiáidat fölösleges rám pazarolnod.

László56 2010.10.21. 15:51:42

Olvasva az itteni kommentárokat meg szeretném jegyezni. A kormányunk intézkedései a jogbiztonságot és tervezhetőséget szolgálják. Ez nem is lehet kérdés, még azoknak sem kik úgy szeretnének mosakodni hogy ne legyenek vizesek. Hibás társadalmi fejlődéseket nagyon sokszor csak úgy lehet kiigazítani ha először visszafejlesztik hogy új alapokat rakhassanak le. Ez történik most a magán nyugdíj pénztárakkal.

A kormány igyekszik a nyugdíjbefizetéseket megmenteni és felajánlja a változtatás lehetőségét a pénztár tagjainak. Emögött messzemenőleg a kormány jogbiztonsági törekvései vannak. Hiszen a kormány jobban sejtheti, -az információs előnye miatt-, hogy mit hoz a jövő mint a polgárok maguk. A kormány fair. Hiszen figyelmezteti a polgárait. Ki erre nem hallgat az a saját hibája. A kormány ugyanakkor lehetőséget ad a választásra is és nem szól bele hogy ki miként dobja ki a pénzét az ablakon. Választási lehetőséget ad. Az értelmet azonban a választáshoz a polgárnak magának kell hozzáadni.

Itt az ideje megjegyezni a polgárainknak.: Úgy nem lehet mosakodni hogy ne legyünk vizesek. Ezáltal nincs olyan amit a leges legvégén ne a polgárok fizessenek meg. De nem mindegy hogy mikor. Milyen módon és van e miből. Ezért érdemes először polgárainkat gazdaggá tenni hogy legyen miből a saját költségüket finanszírozni. És akkor a közösségnek is kevesebb kiadása lesz. Ezt is el lehet magyarázni százszor, de értemet mindehhez mindenkinek magának kell megteremtenie.

cambridge.on 2010.10.21. 15:55:52

index.hu/gazdasag/magyar/2010/10/17/erik_magyarorszag_felminositese/
A feltörekvő piaci országok között Magyarország az egyik, amely számára továbbra is erősen érik egy fokozatú felminősítés - derül ki a Morgan Stanley utóbbi makrogazdasági adatokkal frissített modelljéből.

Ma pedig azt olvastam az Indexen,hogy reális veszély a leminősítés.
Sajnos a munkahelyi gépen van és most itt nem találom,ezért nem tudom linkelni.

4 nap alatt ekkorát fordult volna a világ?
Ezek után hogy lehet hinni egy hitelminősítő intézetnek?

Aki keres,talál:
mno.hu/portal/736228

Értelmet nem, de választ igen.

panelburzsuj 2010.10.21. 16:01:19

@László56:

Elromlott a tisztelendő úr biológiai órája? Hogy így uzsonnatájt teccik ébredni?

Mert ha idejében nem tudjuk meg - hiteles forrásból - hogy a kormány fair, akkor bizony a kénköves libsibolsi csábításának nehezebb ám ellenállni.

Mer nálunk ugyan még az ördög is elalszik - de csak délig ...

Aki hazudik, az lop

Tóta W. Árpád

2010. október 21., csütörtök 11:51

index.hu/velemeny/jegyzet/2010/10/21/aki_hazudik

nyünyüge 2010.10.21. 16:06:13

Komolyiból Vitézy Dávid lesz a budapest közlekedési holding vezetője, vagy ez valami kacsa?

ssi 2010.10.21. 16:07:31

@CSENDES: elgondolkodtattál...:-) de nem vagyok járatos a jogban ...

írott és íratlan szabályok aránya, tartalma más demokráciában / diktatúrában?

demokráciában szabályozni lehet, hogy egy majdani hatalom mennyit változtathat a szabályi rendszeren?

lehetnek éles határok, vagy csak átmenetek: demokrácia-diktatúra közt?

a 20 év nálunk mire volt elegendő?

László56 2010.10.21. 16:08:29

@panelburzsuj: :))))

Én kétlem hogy itt valakinek is nagy tapasztalata lenne a lopásban, mert nem így látom ezt az itt összeverődött társaságot. A mi problémáink sokkal inkább máshol kereshetők.

A legnagyobb problémánk nekünk polgároknak abból származik hogy évtizedeken keresztül csak kétpólós gondolkodást engedett meg a politika. Most ez is megváltozott, csak éppen a polgáraink nem tudnak megszabadulni a beléjük nevelt hibás gondolkodásuktól. A világ az nem fekete vagy piros, hanem sokszínű. A gazdaság sem csak jó vagy rossz, hanem minden változatában jelen van.

A második Orbán kormány ezt érzékeli és ez mutatja naki azt az utat is ami lehetséges. Most először van az országnak olyan kormánya amelyik érzékeli hogy van országromboló és van országépítő kapitál, és ennek megfelelően irányít. A kormány alapvetően az országépítő kapitált favorizálja és a rombolót igyekszik visszaszorítani. Ezek gondolatok vannak a kormány intézkedései mögött.

Kik eddig raboltak, vagy a rablók jól fizetett kiszolgálói voltak, természetesen igyekeznek a kormány országépítő politikáját megtorpedózni. Minden áron. Minden rablott pénzük erejével. Féltik a jövőjüket és igazuk van. A második Orbán kormány már nem a rablást akarja jutalmazni hanem a munkát. Hogy ne kelljen szégyellni majd a gazdagságunkat, mert nem a lopásból származik, hanem becsületes munkából. Ennek a kormánynak minden eddigi intézkedése arra mutat hogy magyar népet fel akarja emelni a becsülendő népek közé és leveti a népünkre ráragadt, hazudós, becstelen, ügyeskedő jelzőket. Ugyanezeknek világos hogy nem tetszik a kormány munkája. Kormányunk viszont az alapvetően becsületes magyar népre számít. Joggal.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.10.21. 16:11:52

@Szimba: Pont annyira jobbos, amennyivel több online médiája van a jobboldalnak. Tehát a Mandiner.blog technikailag korrekt. Nem az ő hibájuk, hogy ha minden forrást egyenlő arányban akarnak reprezentálni, akkor az statisztikailag jobboldali fölényt eredményez.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.10.21. 16:21:31

@László56: "A kormány fair. Hiszen figyelmezteti a polgárait. Ki erre nem hallgat az a saját hibája. A kormány ugyanakkor lehetőséget ad a választásra is és nem szól bele hogy ki miként dobja ki a pénzét az ablakon. Választási lehetőséget ad. Az értelmet azonban a választáshoz a polgárnak magának kell hozzáadni."

Bocs, ezt most nem érem. Ez most tréfa volt, vagy halál komolyan írtad? Sejtem, hogy ez Szíjjártó-paródia volt. :-)

Szólj, ha még sincs igazam...:-(

ubul2000 2010.10.21. 16:24:47

@panelburzsuj: Worluk nyilnán magából indul ki :)))

CSENDES 2010.10.21. 16:27:38

@vinczej: Nos, az LMP-s módosító indítványból azt szűrtem ki, hogy bármi jogszerűnek látszóvá tehető, csak meg kell adni a módját. Magam azon vagyok felháborodva (lévén én állami nyugdíjalapot fizetek kötelező részben, s van önkéntes magánnyugdíjpénztári tagságom is), hogy akiket jogszerűen (törvényhozás által) hoztak olyna helyzetbe, hogy kb. 10 éve fizetik a kötelező magánnyugdíjpénztári tagságot, most félre vezetnek. Előkészítő munkálatok. Megszoktam már, hogy aTV 2 dezinformál, de ilyen mértékben még nem. Lehoztak egy riportot tegnap reggel, ahol egy högy azt panaszoklta, tízéves tagság után 6200 forintot kap, míg erre az állami nyugdíjalapnál 25000 forintot. nem mondták meg, hogy mennyit fizetett 10 évig, de ez mindegy is. A lényeg tegnap hangzott el, hogy a kötelezően megkötött nyugdíjpénztári
tagságból kifolyólag még egyetlen kifizetés sem történt.

panelburzsuj 2010.10.21. 16:29:13

@CSENDES:

Téged interjúvolt a Bede???

panelburzsuj 2010.10.21. 16:40:29

@László56:

Aszta.

Mindeddig ugyan csak a becsulátus Piszlicsár juttott eszembe, (a Murmuccal), de hosszútávú perspektívának kétségtelenül kívánatos ez a "derék nép derék kormányt érdemel" - fölfogás.

Egyszer majd csak összetalálkoznak a felek ...

ssi 2010.10.21. 16:43:18

nem a tehetősek közé tartozó Fidesz-rajongóknak mi erről a véleménye?
www.fn.hu//ado/20101021/simor_zsebet_tomi_fidesz/

CSENDES 2010.10.21. 17:02:05

@panelburzsuj: Bocs, nem követem a radron a bejegyzést, így azt hittem, hogy még az előzőre jött a válasz. Tudod, mindig 1,5 órát utazom a munkahelmről/re. Így máűr nem tudom emgállapítani, mire mi a válasz, csak visszakövetkeztetek. Nagyobb itánk a reprivatizálás volt,. amiről még meséllhetnék, mert aban volt nem egy, több jogellenes felszámoás, ahol már bíróság kimondta, az anem volt oly kirívóan jogellenes, hogy kártérítés alapjul szolgáljon. Azt utóbb nemzetközi bíróság állapította meg, hogy de.

CSENDES 2010.10.21. 17:05:12

@Ordnassac: Megvárták, míg a tojáshéj eléhagyja az alsó fertályát? Nem nagy ügy, szerintem ezt is lenyeljük, mint mindent.

sárkányfő 2010.10.21. 17:06:14

Elnézést ha valaki már linkelte, nem olvastam át az eddigi kommenteket, csak átpörgettem, de mintha ebbe a blogba nem jutott volna el ez a remek kis fideszmutyi (5 milliárdos tétel, nem rossz):
index.hu/velemeny/jegyzet/2010/10/21/aki_hazudik

Aztán a másik:
index.hu/kultur/klassz/2010/10/20/feleves_ceg_szallitotta_isztambulba_a_csontvary-kepeket/

A végére hagytam a kedvencemet (bár meg kell jegyeznem, nem öröm hogy nap több botrányból/lebőgésből válogathatok, ezek a fityeszes fiúk időarányosan kezdik behozni a szoci ritmust.)
hirszerzo.hu/profit/20101021_orban_koltsegvetes_gyurcsanyizmus

Eme utóbbinak a lényege, a fidesz még a saját maga által megállapított/elhalasztott határidőt is képtelen tartani a költségvetés előkészítésében. Igaz ez az elmúlt 20 év magyar kormányainak sikerült, a szlovákoknak kevesebb idő alatt is sikerül, de hát...
ja, és az a szemét bajnai-kormány tavaly már szeptember elején megtárgyalta a költségvetést, és szept. 11.-én be is nyújtotta a parlamentnek...

Ez a cikk nem említi, de én igen: volt szó valami Eszközkezelőről is, nem? előbb nyár végére, majd október elejére-közepére ígérték... saját vállalás, saját határidő... hol van?

sárkányfő 2010.10.21. 17:08:47

@Ordnassac: ez a vitézy hány éves? :) és milyen és hány éves államigazgatási-vezetői tapasztalatai vannak? :) és eddig hány ember volt a keze alatt, illetve milyen összegekről döntött?
meg egyáltalán...

kodó tamás 2010.10.21. 17:19:53

@László56: "Kormányunk viszont az alapvetően becsületes magyar népre számít."

na b...meg szegény kormány nem fog félni? nagyon egyedül maradnak...

kodó tamás 2010.10.21. 17:21:36

@vinczej: ja kva jo az öreg. őt biztos nem szűrném. a kedvencem
igazhitű komcsi lehetett...

VÉRNARANCS

kodó tamás 2010.10.21. 17:23:12

@ó jaj: "ez a vitézy"

nem mindegy? most se kell felelősen döntenie. a kiszervezés megy "olajozottam", a párt pohárnoka intézi...

Ordnassac 2010.10.21. 17:26:55

@ó jaj: Vitézy Dávid valamivel idősebb nálam (valamivel több mint fél év), ha jól tudom. Az utóbbi időben a BKV felügyelőbizottságában ült, illetve hosszabb ideje a VEKE szóvivője és "arca".

CSENDES 2010.10.21. 17:28:10

@Ordnassac: És Te hány éves vagy??

kodó tamás 2010.10.21. 17:30:08

@CSENDES: féllel kevesebb mint veke dávid

kodó tamás 2010.10.21. 17:35:33

@CSENDES: bocs idétlen vicc volt

volt már szo a meggyes ről? nyilatkozatot adott ki hogy elvesztette az esztergomi polgármesteri széket

leszóltak neki.... :)

kodó tamás 2010.10.21. 17:39:14

"18 nappal a választások után Meggyes Tamás, Esztergom távozó fideszes polgármestere sajtótájékoztatón jelentette be, elismeri vereségét, átadja irodáját az új polgármesternek, lemond a hivatali autó használatáról, és nem vállal vezető szerepet a képviselő-testületben"

tompítanak az ellenálláson, de dolgozni nem fogják hagyni.

+a KDNP elhatárolódott a fidesztől... hm

CSENDES 2010.10.21. 17:44:12

@kodó tamás: Ez legalább jó hír, mert valaki (KDNP) érti NER-t

CSENDES 2010.10.21. 17:45:05

Sziasztok., elmentem.

Lámpavas 2010.10.21. 18:13:23

@kamarti: Örökölni nem lehetne abban az értelemben, hogy kp kifizetik neki, viszont át lehetne vezetni az egyenleget az ő számlájára, mivel lassan már egy csecsemőnek is van adószáma.

kodó tamás 2010.10.21. 18:29:47

@Ordnassac: hm ez most csalódás nekem:) azt hittem 50-60 között vagy:) ez durva.

esztergomban folytatódik a fideszes kutyakomédia...
az csak egy vicc volt ezek szerint hogy elismerte hogy vesztett, végülis ez egy "üres" lépés volt, bár az ő rendszerében nagy dolog....

www.fn.hu/belfold/20101021/tovabb_tart_huzavona_esztergomban/

"a város 60 napon túli lejárt adóssága meghaladja az 1,4 milliárd forintot... vagy takarékossági intézkedéseket hoznak, vagy kötelessége csődbiztost kirendeltetni."

"A városháza előtt csaknem ötszáz ember gyűlt össze"

ez a NER :) a ner-gyűlés

kodó tamás 2010.10.21. 18:36:28

"Akár ötvenezer köztisztviselő is utcára kerülhet 2011 első hónapjaiban – írja a Népszava. A lap azt is találgatja: vajon politikai bosszú vagy a költséghatékonyság jegyében zajlik majd a nagyarányú leépítés."

kommentek:
-lassan meglesz az1 millió munkahely (a haveroknak).
-Az 1 millió munkahelyet úgy kell értelmezni,hogy csak annyi MARAD! Jó úton haladunk afelé.

nertársak:
Kövér László - KISZ titkár, és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és az alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
Orbán Viktor; - Gimnáziumi, majd egyetemi KISZ titkár (Orbán apuka párttitkár volt az átkosban.)
Mikola István - Hazafias Népfront, elnök
Fónagy János - MSZMP tag
Vonza András - MSZMP tag
Szabadi Béla - MSZMP tag, munkásőr
Varga Mihály - KISZ titkár
Rogán Antal - KISZ titkár
Deutsch Tamás - KISZ titkár
Orbán Győző - párttitkár (Orbán anyuka pedagógusi pályát cserélte fel egy pártbizottsági állásért.)
Pozsgai Imre - MSZMP KB tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB tag
Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 ügynök
Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Ligetvári Ferenc - MSZMP tag
Chikán Attila - MSZMP tag
Pintér Sándor - MSZMP titkár.

bariga 2010.10.21. 18:52:10

Kedves Gábor! Gratulálok, sok sikert kívánok!

2010.10.21. 18:55:47

"Simor zsebét tömi a Fidesz

Bár Simor András jegybankelnök komoly fizetéscsökkenést volt kénytelen elszenvedni idén, az egykulcsos adó némi vigaszt nyújthat neki jövőre: több mint 340 ezer forinttal lesz több a nettó fizetése, ami nagyjából 33 százalékos emelkedés. Persze nem csak ő jár sokkal jobban.

Az Orbán-kormány nemzetközi konfliktusokat is fölvállalt annak érdekében, hogy csökkenthesse a jegybank elnökének a fizetését, az egykulcsos adó bevezetésével viszont jócskán megnöveli a nettó bérét: 1 millió 39 ezer 715 forintról 1 383 ezer 209 forintra.

A jegybank elnöke tehát a saját bőrén fogja érezni a kormányfő állításának igazságát, hogy „senki nem fog rosszabbul járni”, szemben a bruttó 285 ezer alatt gyermektelen keresőkkel, akik – ha nem nő a fizetésük – az adótörvény-javaslat szerint csökkenni fog a nettó bérük. Simor András jobban is járhatna egyébként, ha igénybe vehetné a családi kedvezményt, de már felnőttek a gyermekei, ezért nőhet csak 33 százalék körül a nettó fizetése.

Hasonló helyzetbe került Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Szervezetének (PSZÁF) elnöke, bár a fizetését nem sikerült – a jegybankétól eltérően – a szervezet honlapján megtalálni, valószínű, hogy a salátatörvényben elfogadott limit (az átlagbér legfeljebb tízszerese a lehetséges legmagasabb fizetés a költségvetési szerveknél) alapján bére megegyezik Simor Andráséval. Könnyen lehet, hogy még a jegybank elnökénél is jobban jár az új adórendszerrel, a PSZÁF honlapján elérhető szakmai életrajza szerint 4 gyermeke van, ám nem tudjuk hány után kap még családi pótlékot.

Általában nem kell félteni az állami vezetőket attól, hogy az új adórendszer kárvallottjai lennének. Semjén Zsolt például 1 101 900 forintot keres – olcsó szóviccekre adhat okot, hogy ezt ráadásul tárca nélküli miniszteri besorolás alapján kapja, tehát nincs hová tennie, a fogyasztásával így kénytelen lesz pörgetni a gazdaságot -, és 231 900 forintot, mint képviselő, az adóváltozás neki is jól jön. Majdnem 210 ezer forinttal nő januártól a nettó bére, családi kedvezmény nélkül.

Az államtitkárokat sem kell sajnálni, legalábbis anyagi okok miatt. Példának okáért Hoffmann Rózsa 997 200 forintot keres államtitkárként, és 231 900 forintot képviselőként, az adóváltozással csaknem 190 ezer forintot nyer családi kedvezmény igénybevétele nélkül, majdnem 30 százalékkal emelkedik a nettója."

-fn-

kodó tamás 2010.10.21. 19:02:45

@Ordnassac: azért nyugtass meg, hogy szemüveges vagy:)

hebab 2010.10.21. 19:12:32

gyomorforgató.

azért mentél képviselőnek, hogy a saját politológusi pályádhoz felhasználhasd az ott szerzett tapasztalatokat. gratulálok.

ezen felbuzdulva én meg orvosnak megyek. nem akarok ugyan segíteni az embereken, viszont szívesen nézem, ha szenvednek. az milyen érdekes. és amúgy is akarok írni egy bestsellert a halál-közeli élményekről.

2010.10.21. 19:13:45

@Ordnassac: köszönöm,hirtelen felindulásból követtem el.

kodó tamás 2010.10.21. 19:15:20

@Ordnassac: és tulsulyos is ugye? (sok könyv olvasás:)

kodó tamás 2010.10.21. 19:18:38

@hebab: "politológusi pályádhoz"

nekem is eszembe jutott csak én nem akartam már bántani szegényt....

poltikust vizsgál a politológus...
viszont kellene egy tudomány ami a politológusokat vizsgálja...
politológiatika?

ubul2000 2010.10.21. 19:23:44

gyomorforgató

azért jönnek ide egyesek, hogy elmondják véleményüket,
illetve másoknak továbbadják az itt olvasottakat

kodó tamás 2010.10.21. 19:32:11

ESZTERGOM

"A rendkívüli ülést a városháza előtti téren ezren követték füttyel és tetszésnyilvánítással."

"az atrocitásoktól tartó fideszes képviselők kérésére – erős rendőri készültség biztosította a környék rendjét"

"Végül – vélhetően a külső füttyök hatására is – a Fidesz beadta a derekát, és a képviselők 15:0 arányban megszavazták, hogy Tétényi kezdje el a város hitelezőivel az elmaradt hitelek kifizetéséről szóló tárgyalásokat."

"A polgármester nagy közönségtetszést váltott ki, amikor felszólította a fideszeseket, hogy most már vegyék komolyan a megbízatásukat, és hagyják abba a szavakkal való játékot."

index.hu/belfold/2010/10/21/kifutyultek_a_fideszes_kepviseloket_esztergomban/

2010.10.21. 19:41:06

@hebab: mert, öngyilkolod magad?

2010.10.21. 20:14:16

@kodó tamás: Most nooooooooooormálisak az esztergomiak, úgy őszintén???? Megválasztanak királynak egy embert és a bölcsek helyett a bolondokra szavaznak? Nem gondolták, hogy ez a nő egyedül lesz, és semmit se ér, ha meggyes nem lesz ott?? Most miért csodálkoznak???

Komolyan, annyi hülye van!:(

kodó tamás 2010.10.21. 20:29:33

@pannonfunk: :) observing observers... hm ja ja
mint a parkolóőr ellenőrjének ellenőrzése
igy többszinten lehet lopni.

@Letícia: szerintem már ők is rájöttek...
legkésőbb 4év mulva... ujra tippelnek (ikszelnek)

de a fidesz most összekapja magát nagyon, ellenkező esetben... hm. már leszóltak a kocsi-iroda téma azért oldódott meg... végülis a bűncselekményeket személyesen a fidesz vezetők intézik, kivéve ha nem érnek rá, akkor az ügyészséget küldik

ha arrogáns fideszes lennék akkor én nem iylen hangosan ellenkeznék. hagynám dolgozni - látszólag. de a víz alatt rugdosnám...

persze erre van ellenszerünk:) igaziból erre készültünk. a világhír és az ország vigyázó tekintete, csak az Éva ölébe hullott, köszönhetően meggyes grófnak :)

panelburzsuj 2010.10.21. 20:33:20

@Letícia:

Egyéni választókerületekben szavaztak. Külön polgármesterre, képviselőre és pártlistára.

Városi szinten meg tudtak egyezni a jelölő szervezetek, hogy nem külön-külön állítanak jelöltet Meggyessel szembe, hanem közösen. Kerületenként meg nem jött létre ilyen megállapodás, minden szervezet a maga különemberét tolta előre, és a választóknak maguknak kellett eldönteniük, hogy a 4-8 jelölt közül kiben fedezik fel a megváltót.

kodó tamás 2010.10.21. 20:38:42

@panelburzsuj: @Letícia: igen, hacsak ugynem:)
azaz mindenhol 31-32 % ot kapott a fidesz, csak ahol sok jelölt volt (nemcsak kettő mint polgármesternek) ott elég volt a nyeréshez.

ugyhogy panelnek igaza van nem beszélték meg előre a jelöltek, hogy melyik egyéniben ki legyen egyedül.

ha megbénul a város és előrehozott lesz akkor szerintem enyni eszük lesz. plusz várhatóan drasztikusan fogyni fog a 30% körüli fidesz eredmény is, köszönhetően most már nemcsak meggyes, hanem a helyi és az országos fidesz áldásos tevékenységének...

2010.10.21. 20:43:04

@kodó tamás: tudod, azért ezért a közösségért tenni egy ember nem nagyon tud mit! 4 év alatt beomlik Esztergom alatt az egész birodalom. Meggyes is a képviselő-testület tagja, vagy sem?

panelburzsuj 2010.10.21. 20:43:06

@panelburzsuj:

És legtöbben úgy döntöttek: mégisCSAKAFIDESZ.

A kerületek többségében az országosan jellemzőnek talán a felét, ha elérték a Fidesz-KDNP jelöltjei. De ez is elég volt ahhoz, hogy elsők legyenek a sokfelé szétforgácsolódó "egyebek" között.

Politológusok majd elmagyarázzák, miért jó az nekünk, hogy a választási rendszer nem a testületi együttműködésre, hanem a fifikás paktumkötésekre és egymás párutasításra történő letaposására készteti a jelölteket még ilyen harmadik vonalbeli városkákban is, mint Esztergom.

panelburzsuj 2010.10.21. 20:45:11

@kodó tamás:

Te beleskelődsz a szerkesztőablakomba, mikor írok???

Nana ...

dos Santos 2010.10.21. 20:46:46

@panelburzsuj: Bocs, ha tévedek, de úgy emlékszem, hogy nem én, hanem te léptél velem interakcióba :)

Ordnassac 2010.10.21. 20:47:58

@Letícia: egyéni képviselőként bent van.

2010.10.21. 20:48:59

@panelburzsuj: de ezt senki nem mondta meg nekik,hogy gyerekek, én x és y és z munkatársakkal akarok/tudok együtt dolgozni? Így adtak a halottnak egy csókot, ami kedves gesztus, de MINEK?

kodó tamás 2010.10.21. 20:49:09

@Letícia: @panelburzsuj: nyugi.

az országban 1% normális tudatos értelmes, demokrata, a többi 99% meg győzikelagzilajcsi-kádár népe, nekik OV szemfényvesztő mutatványai kellenek, bár ha üres a gyomruk... az más.

na most az országos 1% ból NAGYON SOKAN laknak esztergomban, azaz NAGYON CIVIL, TUDATOS POLGÁR VÁROS...

azért ezer ember a főtéren... el is hiszem hogy fostak a fidesz képviselők...
AZ ÓRIÁSI a TESTÜLETet figyelve... én büszke lennék rá.... ennél nagyobb dolog ma magyarországon nincsen, mint ott élvezni ezt a bizalmat, és nem is tévedtek, Éva nem él vissza a bizalommal és sokkal jobban csinálja, mint gondoltam... nagyon bírja lelkileg és emberileg.

kodó tamás 2010.10.21. 20:52:49

@panelburzsuj: ?
nem tudom mire gondolsz, mert "panelnek igaza van" kommentemet 5 perccel később irtam mint te, csak tovább öntözgettem a gondolat magvadat...

@Letícia: @Ordnassac: igen és épp most nyilatkozta, hogy tisztséget nem vállal.

szerintem lassan beláttatják vele, hogy az ország szégyene. az Ő BUKÁSA már tény. jo lenne ha nem rántana magával tul sok fideszt...

panelburzsuj 2010.10.21. 20:53:49

@dos Santos:

Úgy van. Én rámutattam néhány kutatási eredményre, te pedig kitanítottál, hogy hogyan kell ezeket értelmezni, és főképp mire kell használni.

No, ezt a részét máskor megspórolhatod. Ezt írtam le, mert ezt is gondolom.

aszekelyek 2010.10.21. 20:57:56

@László56 Azt ntm domborítják sehol, itt főleg nem, hogy egy másik kormány intézkedése volt , ugyanúgy, csak épp választási lehetőség nélkül, beléptetni az adófizetőket egy másik pénztárba. HA akarták, ha nem. Nem akartam.Ez a kormány pedig látá, hogy elfolyik az adófizető pénze , oszt jó napot, a működésünk a lényeg, az meg megvan zsírosan, mi az, hogy! Nagyon is!Nagyon kevés kivételtől eltekintve.Azt a magas működési költséget féltik , nem a mi befizetéseinket.

panelburzsuj 2010.10.21. 20:59:00

@Letícia:

De ki lenne ilyenkor a "megmondó"? Tétényinek azzal kellett volna kiállni, hogy vállalom, de csak akkor, ha testületet is szavaztok alám? És ha nem jön össze a többsége, akkor rögtön lemond?

Vagy hogy?

panelburzsuj 2010.10.21. 21:00:23

@kodó tamás:

(Hát csak arra gondoltam, hogy a szép komótosan bepötyögött részletezésemet brékingelted .. :)

kodó tamás 2010.10.21. 21:03:49

@aszekelyek: mi az vége az esztergomi testületinek, hogy jönnek a fideszesek...

"választási lehetőség nélkül, beléptetni az adófizetőket egy másik pénztárba"
"elfolyik az adófizető pénze"

pont fordítva látom. a megbízható államnak odaadod az állami nyugdíj járulékot és az meg: OV mélyen a szemedbe nézve, megigéri, hogy becsszó visszakapod 40év mulva....

ezzel szemben a mnyp be befizeted és a pénzed egy bankban gyűlik...

én részemről a másodikban bíznék jobban... persze most hogy kirabolták a bankot, kicsit más a helyzet...

lüke 2010.10.21. 21:04:07

@simonmondja.:
az még az itt tartósan élő-bjelentkezett- nem magyar állampolgároknak is megvan

porfelhő 2010.10.21. 21:05:56

Ébrednek a németek! Vezető német lapok egyre kritikusabb hangot ütnek meg a kivetett különadóval kapcsolatban. Német szakértők élesen birálják a nagyvállalatokra kivetett válságadót. A vállalatoknak nem volt módjuk reagálni, mivel nem voltak bevonva az egyeztetésbe, nem informálták őket a különadóról. A jelenlegi folyamtokat nagy aggodalommal figyelik.
A telekommunikációs szektorra kivetett különadó közel felét a M.Telekom fizeti, a német anyacég még hivatalosan nem reagált az extra adóra. Vizsgálják a különadót és annak az eu-s joggal való összeegyeztethetőségét.

kodó tamás 2010.10.21. 21:07:45

@Letícia: @panelburzsuj: ezt a helyzetet tudta előre

100% biztos vagyok benne :) mert erről én beszélgettem vele pár percet augusztusban...

nem volt elvárható ilyen mérvű előre gondolkodás és önkorlátozás a "többi párttól". azt hiszem első lépésnek az is óriási dolog volt, hogy nem indítottak polgármester jelölteket...

nem túl életszerű, hogy előre felosztják, hogy ki melyik körzetben indul második jelöltként... a fidesszel szemben.

aszekelyek 2010.10.21. 21:12:14

@ó jaj: Hány éves volt demszky húsz éve? mennyi volt az államigazgatási tapasztalata? Hány ember volt azelőttt a keze alatt, hogy főpolgármestert kreáltak belőle? Nos Vitézy erős harminc, csak kölyökképű. Sok éve keserítette már Székely gábor életét a BKV felügyelőbizottságában. Sok dolog általa nyert nyilvánosságot, mert az elnök úr, FB_É SZ.G. nem ért rá foglalkozni azzal, amit felügyelt és még elnökölt is. Ő mondta. A VEKE elnöke volt, tehát valamit azért sejt a városi és elővárosi közlekedésről. Meg a BKV-ról is sokkal többet tud, mint az ügyészség. További tájékoztatást is szívesen, bármikor.

kodó tamás 2010.10.21. 21:17:43

@aszekelyek:

egyébként a VEKE azért tanulságos, mert a független "egyesületeket" is csínján kell kezelni. nyilván szerepelni csak a pártok jóváhagyásával lehet. alkuk és egyebek sora. de nem valós tényfeltárás. max adatokat adott ki amikor az ellenzéknek nem tejeltek rendesen... a fejős bkv nál.
azaz a veke dávid pont olyan független volt mint tarlós.

a fideszesek nem nézik a fábrit? vagy már nem izgalmas?

jjulie 2010.10.21. 21:19:30

@Hepci:

orbán fejében kristályosodás zajlik?

mit nem mondasz

nem hallottál valami féle orbánvallásról és hívekről? képzelted volna hogy manapság is születnek vallások?

aszekelyek 2010.10.21. 21:20:38

@porfelhő: feltétlenül vizsgálják meg azt is, miért sokkal drágább nálunk minden szolgáltatásuk! Hátha rájönnek, miért is van a válságadó rájuk is kivetve. Nagy piaci nyereséghez, nagy válságadó jár. Na és lehet persze írogatni mindenfélét német lapokba. Minden fejlesztésüket a magyar felhasználókkal fizettettek ki. Most is drágább itt minden, mint Németországban. Reagálhatnak. A seggük alá kapták tálcán a teljes magyar távközlést.Nyafogjanak nyugodtan de fizessenek.

porfelhő 2010.10.21. 21:27:39

@jjulie:
Ez! jár a fejében. "Jólét helyett, istent és cirkuszt ad a fidesz"!

aszekelyek 2010.10.21. 21:29:26

@kodó tamás: Igérvényed van, hogy kapsz majd valamit. Mennyit is? Mindegyik magánnál más és más. Addig , amíg kifizetésed lesz, el is úszhat. NEm egy bankban van. A bankban a bankbetétem van. Fix kamatozású és idejű lekötéssel. A mnyp forgatja a pénzt és veszthet is, ahogy vesztett is. Szezon és fazon. Az állami nyugdíj ígérvénye pedig az, ha van ledolgozott évem, nekem 4o , akárhány éves vagyok, megillet az akkor éppen aktuális tábla szerinti nyugellátás. Nem tőzsdézik el, nem fektetik Lehmann brothers részvénybe, semmi ilyesmi.Két ígérvényről van szó. Nem bankbetétről. Nem meglátás kérdése, ezek tények. Az is tény, hogy a magán először leveszi a részét a működésére, és a maradékot kihelyezi, vagy jól, vagy nem. Tőlem például még soha meg nem kérdezték, hogy mibe fektessék...... A hozamuk negatív nulla. Nem kell a ködösítés. VAnnak, akik felfogják az eltéréseket. Bár teljes tudatlanságban volt tartva a tömeg és ezért zavaros infokkal megtéveszthető. Egyre kevésbé. Pá.

lüke 2010.10.21. 21:35:39

@porfelhő:
mikor volt MO-n jólét?
talán az 1900-s években vlt egy kicsit jobb, ami BP arculatán meglátszik

porfelhő 2010.10.21. 21:38:02

@aszekelyek:
Nem csak rájuk vonatkozik a második gazdaságélénkitő csomag kapcsán kivetett különadó! A fidesz választóknak jó érzés hallani, végre nem velük, hanem a multikkal fizettetik meg a válság árát.
Azon gondolkodtál már, hogy vissza fogják háritani, és a fogyasztók fogják valamilyen formában megfizetni. Nem csak a telekommunikációs cégekre gondolok, hanem az áruházláncokra, stb. Akik azt tervezik, hogy a beszállitókra háritják a többlet adót, az pedig az árakban fog jelentkezni. Egyébként egyes beszállitók már most magasabb áron szállitanak.

nyünyüge 2010.10.21. 21:40:55

@aszekelyek: Vitézy közepes 20, nem erős 30.
A kölyökkép stimmel.

Demszky 1952-ben született, tehát 20 éve 38 volt.

Vitézy eddigi ügyködése alapján tényleg nem munkatárs0 kategória, de azért beláthatnád, hogy az igazgatói szék enyhe túlzás.

Ordnassac 2010.10.21. 21:44:55

@aszekelyek: Demszky Gábor 20 éve 40 éves volt, nem 25 (mint Vitézy). Még Orbán is idősebb volt, amikor ogy. képviselő lett.

Te rábíznál egy végzős egyetemistára egy ekkor közlekedési cég vezetését?

porfelhő 2010.10.21. 21:47:36

@lüke:
Pontositok egy kicsit. volt biztonságosabb lét, mikor a fiatal tudott lakást venni, tudta, hogy holnap is lesz munkahelye. Jólét pedig egy társadalmi rétegnek most is van. Akinek meg nincs az várja, hogy egy kicsit jobb legyen.

ssi 2010.10.21. 21:49:45

de jó lenne érteni!!!!

Esztergom .... -> Szegeden mi lesz? -> s máshol??? -> s nem önkormányzati környezetben? ....

Esztergom nagy adóssága ismert volt?
csak egy sajátos politikai helyzet, mindenki minél többet ki akar csak harcolni, ha már osztozkodni kell a hatalmon?

aszekelyek 2010.10.21. 21:54:26

@kodó tamás: @porfelhő: Ma hallottam, már közölték, a beszállítóikkal fogják megfizettetni. Az, hogy nem hajlandóak lemondani egy huncut garas nyereségről, ne az Orbán hibája legyen, jó? A legritkább esetben vásárolok náluk. Teljesen életszerűtlen, , hogy veszteségesek lettek volna tavaly. az életszerű , az a haszonhoz ragaszkodás, amit te is írsz. Fizesse más meg, ahogy eddig is tették. multi csak adókedvezményre vevő, meg olcsó munkaerőre. Fizetni nem szeret. A tesco munkabérprogramos hadoválása erre a kézzelfogható bizonyíték. Minden áru annyiért adható el, amennyit megadnak érte. Amit drágállok, azt nem veszem meg. Sehol. Kérhetnek spkat, akkor nem vagyok vevő. Talán csak nem lesz kötelező náluk vásárolni? Akinek egy kis józan esze van, kerüli majd őket. a fene fog kiautózni drága benzinnel a város szélére, hogy drágán vásároljon.:) meg aki nem okos:) Nem nekem nem fog menni a bolt. Ez egy árérzékeny ország ezerszer hallottad. Az bizony.

kodó tamás 2010.10.21. 22:00:50

@Ordnassac: @nyünyüge: nem tök mndegy, ugysem ő dönt mint irtam. aláírogat csak. PONT mint DEMSZKÁJ... a pénztárnokok döntenek... ez közismert dolog.

@manyike: a jövőnket élik fel (hitelek, kötvények, +a nyugdíj is ilyen, most költi el a pénzünket.

@aszekelyek: :) mehetünk a CBA ba mert az olcsóbb lesz. oszt fizeted a fidesz plakátokat a karalábé árában (tudod: Áprils 11.-Ítélet idő) :) remélem sokat adózol is mellé.... de ha nem akkor végre téged is elér az adó (közvetve).

nyünyüge 2010.10.21. 22:05:42

@aszekelyek:
Árérzékeny az ország, igazad van.
Ezért csak akkor fog a CBA-ban vásárolni nagyban, ha az olcsóbb lesz a többinél.
Nem pedig drágább, pofátlanul drágább mint a többi.

Persze ha a CBA felvásárolja az összes többit, akkor megoldódik a helyzet. Megtanuljuk, hogy a Közért neve mostantól CBA (jééé! most jövök rá, hogy a CBA = ABC fordítva) .

porfelhő 2010.10.21. 22:07:33

@aszekelyek:
Vedd le már egy kicsit a rózsaszin szemüvegedet. Lássál már egy kicsit bele a dolgokba. Akik a csodaváró hangulatban voltak a választások előtt azok nem tudták, mert nem akarták tudni, hogy sok jó nem várható. Most nem megszoritásról van szó közvetlen, hanem ilyen módon fogod megfizetni, hogy visszahullik a fejünkre, mint fogyasztóknak. Az adójóváirás meg a magaskeresetüeknek kedvez.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.10.21. 22:08:53

@porfelhő: Pontosan tudják ők azt. De még olyan jó nem kibújni a nyusziszagú paplan alól. Akkor van baj, amikor a paplan hirtelen elkezd zsugorodni.

lüke 2010.10.21. 22:10:00

@aszekelyek:
egy riportból mr1 évekkel ezelőtt-igy tolták alájuk!?:
"1989-ben átmentem a Münnich Ferenc utcán- ma Nádor- s szemben jött velem Bartha Feri- bocs- és mondta a Westel vezérigazgatót keres, elvállalnám- e"-nyilatkozta Sugár András
hu.wikipedia.org/wiki/Sug%C3%A1r_Andr%C3%A1s
barthára keressetek rá

aszekelyek 2010.10.21. 22:12:07

@porfelhő: @nyünyüge: @Ordnassac: NEm tudtam, hogy a nem FIDESZ szavazókat kihagyták a megszorításokból, a szegényektől elvett pénzekből. Miért lenne jó hallani azt FIDESZ szavazóknak mindössze? Társadalmi igazságosság a baloldalon nem menő? :D Szerintem nem állnak sorba kedves balolddali honfitársaim, hogy engem szorongasson a kormány, ne a multikat..., meg a telecomot, meg az eon-t. VAn egy ilyen hang a médiumokban, hogy úgyis majd a vevő fizeti meg. A baloldali kisenbernek is van annyi esze tehát, remélem, hogy emiatt azt marasztalja el, aki a nyereségéből nem akar részt tenni a költségvetés stabilizálásához. Mert a kisember, jobb és baloldalon már elsőként kellett, hogy tegyen. Nem nem pártszimpátia kérdése, hiába is tűntetnéd fel úgy. Nem ostobák a balon sem annyira.Sőt. Vitézy születési ideje nincs? nekem kell utánanéznem? :D Demszkíj villamost se vezett, nemhogy várost, 38 éves létére sem. Hozzáértés nuku. Az is maradt. Igen, Vitézy tud eleget a BKV ügyeiről és van annyi gyakorlata, ha most végzi is az egyetemi tanulmányait be, hogy lehet ő az igazgató. Olyan jó, mint az eddigiek, lesz..) Megvezetni nem tudják, nem ma született egyetemista, se nem a falvédőről jött. Meg is akarták csellel rongálni a hitelességét, emlékszem.. Nagyon útjukban volt. Részemről a legalkalmasabb. PS. Fábryk urat néztem, Lucy nem érdekel. A vicceket az elején szoktam hallgatni és a dizájn centert, amikor van. uncsi celebek felejtős...

2010.10.21. 22:13:06

@Ordnassac: mint maradék mandátumos? Nem semmi! jó kis bosszú!

@kodó tamás: aha, megy feljebb, mert odabuktatják?

lüke 2010.10.21. 22:16:43

@nyünyüge:
látod nemcsak radala van,na meg Karinthy&Esti Kornél

László56 2010.10.21. 22:18:44

@vinczej: Igen, kedves „vinczej” és kommentelők, komolyan gondoltam amit írtam, mert a magyar polgárok nyugdíja, hazugság. Hiszen a nyugdíjmegtakarításokat már rég kirabolták a korábbi kormányok. Teljesen mindegy hogy állami vagy privát Még az alsó nadrágunk is el van adósítva. Ezért minálunk egyáltalán nyugdíjról beszélni tulajdonképpen élethazugság. Ennek az élethazugságnak szeretne véget vetni a kormány.

Ez az egyik oka a nyugdíjszisztémánk átépítésének, amíg a másik oka az állami és privát közös vállalkozásainak megszüntetése. Már a nagyanyám is ismerte és mondogatta: közös lónak túros a háta. Milyen igaza volt, mert már rég bebizonyosodott, hogy a közös vállalkozásoknál a hasznot elviszi a privát és a veszteséget meg hordja az adófizető polgár a vállán. Ezen spekulálnak a privát pénztárak is. Különösen a sok vesztességi éveik után. A kormány be fogja vezetni sok más újítás mellett személyre szóló nyugdíjat és annak a személyre szóló kontó kezelését. Ezek után egy kormány sem tudja lenyelni a nyugdíjakat mint eddig tették. Sem a mostani sem későbbi kormányok.

Köszönjük de ebből nem kérünk többet. A jövőben mindenki választhat magának a saját felelőssége tudatában, de a saját felelősségére. A magyar kormánynak nincs kifogása a sokrétűség ellen és elismeri mindenki jogát hogy ott dobja ki a pénzét az ablakon ahol akarja. Egészen addig amíg a kidobott pénzt nem másokkal szeretné megfizettetni. Mulathasson mindenki az országban, de a saját költségére. Így helyes és így tanította nekem még a nagymamám is. Igaz ő még nem volt a kommunista rabláshoz hozzászoktatva. Amit keresett azt költötte és nem másokét. Meg is élt vagy 90 évet.

A többit a nyugdíjról talán akkor ha egy ilyen post a bloggazdától megszületik. Ámbár ugyan hibásan de már eléggé kiveséztétek.

Ordnassac 2010.10.21. 22:25:30

@aszekelyek: Vitézy Dávid 1985. december 1-jén született. Ergo csak most lesz 25.

Egy olyan vállalat vezetését azért nem bíznék rá, ami a közösségi közlekedés (avagy tömegközlekedés, kinek melyik tetszik) szervezésével, tervezésével és stratégiaalkotással kapcsolatos feladatokat kapja meg. A hírek szerint a tarifaügyek és a jegyértékesítés is a BKK-nál lesz. Amennyiben még a forgalomszervezés és a parkolás (pl. P+R) vagy a kölcsönkerékpár-hálózat ügye is benne lesz (ahogy szó van róla), akkor azért elég aggályos egy ilyen fiatal, összesen kétévnyi BKV-s fb-tagságot felmutató emberke jelölése. A VEKE-ben meg aztán nem ő a főmájer, csak ő a szóvivő. Másrészt adott cégen belüli klímának sem tesz feltétlenül jót, hogy a főnök akár több évtizeddel fiatalabb a legtöbb munkatársnál.

Ez meg teljesen független attól, hogy mit gondolok amúgy a BKV átszervezéséről. Mellesleg már kezdtem hiányolni a stemplit. Voltam itt már az Orbán-diktatúra szekértolója, fiatal liberális antimagyar és most ismét baloldali, akit nem érdekel a társadalmi igazságosság (hogy ez hogyan jön Vitézyhez?).

Pedig soha nem szavaztam sem az MSZP-re, sem az SZDSZ-re...

aszekelyek 2010.10.21. 22:26:08

@nyünyüge: A cba eddig drágábban kapta, mint a multikák. csak szólok. rengeteg árut..... .D na pá, megyek alunni....

lüke 2010.10.21. 22:27:54

@Ordnassac:
ok, elküldik Párizsba meg Londonba
oszt megszervezi
ráugrasz a másik hátára:) s bemehetsz

2010.10.21. 22:27:55

@panelburzsuj: igen! Nem hülye senki sem, ha tudta előre, hogy nehéz lesz neki, akkor orientál! Áááááááá, nem is értetem az egészet.

Ordnassac 2010.10.21. 22:30:38

@Letícia: mit értesz maradékmandátum alatt? Megnyert egy egyéni választókerületet (még ha szorosan is).

porfelhő 2010.10.21. 22:33:05

@aszekelyek:
Nem adójóváirást akartam irni, hanem egykulcsos adót.
Látom nem is figyelted, hogy mit irok. Csak irod a magadét. Azt irtam, hogy tudható volt nem lesz nagy mozgástere a kormánynak. Most nem megszoritásról beszélnek , igy fogjuk megfizetni. Egyébként a mostani adórendszer is egy vakitás volt, amit az előző kormány hozott, mert az is a magaskeresetüeknek kedvez. "a kisember a jobb és baloldalon elsőként kellett hogy tegyen" végre ebben egyetértünk. Akik várták a csodát azok gondolták, hogy eljön a nagy jólét! Csak a "szemüvegtől" nem látták, hogy miből jönne el!!

aszekelyek 2010.10.21. 22:35:01

@kodó tamás: Bizonyítani tessék, Vitézy savazását. Köszike...@Ordnassac: tölem ne várj stemplit. Egy jó régi motoros? Nem, nem hiszem, hogy ne lennének régi beidegződései.) nyilván nem egyedül fogja csinálni. Fiatalításra szükség van. HA majd nem teszik, szólok. A sugár sztori nagyon jó. Jókor kell lenni jó utcában,.... ismerni kell, akit.. NA látod, ezt gondolom én messze kerülendőnek a BKV ügyben:) Igen, alátolták a német telecomnak, ha nem tetszik is.....Előtte a multik megadóztatásáról volt szó, ha átnézed, ez abban a részben van.:) amiért másoknak is tetsző, nem csak FIDESz szavazóknak. TAlán ne bűnbakkreálással foglalkozzunk, hanem a pöre ténnyel, a multi semmiképp nem akar, a nyereségéből egy centnyit se adni ennek az országnak, ahol annyit keresett már.... ISmert adat, mennyit vittek ki már innen.No de most télleg jóéjt.

2010.10.21. 22:35:27

@kodó tamás: :) Szellemes... szerintem Fábry már a jobberek között se menő. És azért nagyon ciki, hogy ő az etalon nekik! Meg is érdemlik!

aszekelyeket meg hagyjátok békén, szegényke...el van tévedve nagyon. Ám legalább ő boldog. Ez is valami!

porfelhő 2010.10.21. 22:37:39

@vinczej:
Tudják, csak nem akarják érteni. Irják, fujják, egy álláspontot nem lehet kialakitani, amiben egyetértenénk.

2010.10.21. 22:38:09

@Ordnassac: ? Dupla vagy semmit játszott?

Ordnassac 2010.10.21. 22:40:02

@aszekelyek: a fiatalítással nekem sincsenek gondjaim, de ez annak a bizonyos lónak a másik oldala, amit most terveznek.

Vannak szerintem kompetens közlekedési szakemberek a jobboldal holdudvarában, akik ennél több tapasztalattal rendelkeznek, emellett nem merül fel a nepotizmus vádja (Vitézy Dávid édesanyja egy bizonyos Hankiss Ágnes).

Ordnassac 2010.10.21. 22:42:55

@Letícia: nem egészen értem. Esztergom 10e fő feletti város, ergo vannak egyéni választókerületek. A szabályozás szerint (amit 2010-ben nem érintettek) lehetsz egyszerre egyéni képviselő és polgármester is (csak listás képviselő és pm. nem lehetsz egyszerre az önkormányzatban).

aszekelyek 2010.10.21. 22:44:34

@porfelhő: ostoba és süket volt aki csodát várt. Nagyon nehéz lesz, az volt az ígéret. Csoda semmi. HA sikerül talpon maradni, az lesz csoda. Ekkora ellenszélben.Szerintem másról írtam, nem az adójóváírásról. Igen, az előző kormány is a magas keresetűeknek kedvezett. Ám családi adózást nem csinált. Meg sok mindent. Ha tudsz valamit, ami a cash flowt-t elindíthatja, ami a gazdaságot beindítja, a zsebekben hagyott pénzen kívül, feltétlenül írd meg a kormánynak. Sajnos én nem tudok. a szocik lebénították a gazdaságot. nekünk meg növekedés kell. Amíg jobbat nem tudok, elfogadom a 16 %-ot. Mint lehetséges motort. Belső piac élénkülését.

ubul2000 2010.10.21. 22:50:33

@lüke: régebben József nádor utca

2010.10.21. 22:52:57

@Ordnassac: Mi van, ha megnyeri mindkettőt?

Ordnassac 2010.10.21. 22:54:21

@Letícia: akkor megtarthatja egyéni képviselői mandátumát (ahogy írtam), de csak egy szavazata van.

porfelhő 2010.10.21. 22:55:25

@aszekelyek:
Az az igéret nem az volt a választások előtt!! Azt az orbán Kötcsén mondta, mikor értékelte a kormánya száz napos munkáját. /hogy nehéz lesz, lesznek leszakadó rétegek, de megvalósitja tervét/ többek között ezt is mondta.
Nem kell a kormánynak irnom semmit. Mert már itt van a második gazdaságélénkitő csomag. Tudjuk mit rontottak el a szocik. azt is tudjuk mi van most. Te nem tudod, hogy volt közben még egy gazdasági világválság is! ami végigsöpört egész Európán?! Nem maradtunk talpon?! De talpon maradtunk és nem süllyedtünk a görögök szintjére.

kodó tamás 2010.10.21. 22:56:00

@porfelhő: @vinczej: "Pontosan tudják ők azt. De még olyan jó nem kibújni a nyusziszagú paplan alól. Akkor van baj, amikor a paplan hirtelen elkezd zsugorodni"

Ja. Tudatmódosító szereket szednek, már én is ezt hiszem:) mondjuk az ország 99%-a (na jó ennek 4/5-e közömbösen birka).

A fidesz-mantra: Árrettegők és Bérrettegők.
Ti melyikbe soroljátok magatokat? A-rettegő vagy B-rettegő?
mert én AB vagyok az árak és a bérek miatt is rettegek...

@aszekelyek: én viccelődtem csak a fábrival, nem kellett nézni. apropo még tart? hogy niem jöttek a tbb, tölgyes stb:)

a demszkájnak a családjának volt rendesen vezetői tapasztalata. illetve mint sejthető ő volt az ellenzék vezetője:) azaz az igazi ellenzék már kerülte...
ja és neki is volt sok vezetői tapasztalata.... taxis cég. gondolom a kockás fülű, vagy hasu kocsiknál.

2010.10.21. 22:56:44

A hétszázát!:)

Ordnassac 2010.10.21. 22:56:48

@Letícia: így volt pl. 1998 és 2002 között Kutalikné Kardos Zsuzsanna (SZDSZ) itt Zuglóban.

2010.10.21. 22:59:12

@Ordnassac: Mi van Weinekkel szegénnyel vajon?:)

kodó tamás 2010.10.21. 23:00:34

@Letícia: mogyoródon van:)
ment a levesbe
a k..va látszat politikájával...
hm nem ez van most a fidesszel is?

sárkányfő 2010.10.21. 23:02:00

@aszekelyek:
:D

Kiállsz egy ekkora gáz döntés mellé? :)) Nem érzed hogy ez védhetetlen? :))

Lehet Demszkyvel példálózni, vagy a még fiatalabban kezdő Orbánnal, de ők politikusok, aki a felhatalmazást a választóktól kapják. Ha egy 3 hetes degenerált kétfejű elefánt indul a választásokon, és nyer, akkor bejut, ez van.

A BKV ,meg a többi állami mamutcég élére viszont kinevezéssel kerülnek emberek. Mert ők közszolgák.
Sőt. Még egy vacak osztályvezetői pozícióhoz is több éves tapasztalat kell bármelyik állam cégnél.

Na most a sok BKV-botrány miatt (amik amúgy - micsoda véletlen - pont akkor értek véget sok hónap után, amikor elértek a fideszig) tudom fejből, hogy ez egy valami 11-12.000 főt foglalkoztató, sok tízmilliárdos költségvetésű óriáscég, mint közismert romokban van, eladósodott, alulfinanszírozott, gépparkja szar, gyakorlatilag a kommunista rendszerben kialakult struktúrát őrzi ma is. Itt hetente kell százmilliókról dönteni... meg emberekről... meg hosszútávú döntéseket hozni... meg átlátni több centi vastag szerződéseket... itt egyszerre kell csődbiztosnak lenni, stratégiai tervezőnek, professzionális tárgyalónak, érdekérvényesítőnek, rutinosnak, stb... Ide komoly emberek kellenek nem gyerekek... több évtizedes tapasztalattal, profik.
A Kocsis ilyen volt, persze vele is van baj, sok, de azt nem lehet mondani hogy egy zöldfülű kezdő.

Ez a Vitézy még soha életében nem dolgozott. Pláne nem volt főnök. Semmiféle vezetői-államigazgatási tapasztalata, de érettsége sincs. Az, hogy ez a fiút ki merik nevezni egy óriásvállalt vezetőjének (ráadásul ebben nem csak a BKV lesz, ha jól értem, hanem még több... hahaha...), az minden eddigi fideszes pofátlanságot magasan ver. na jó, mindet nem, mert van még pár hihetetlen, de ez akkor is extra gátlástalan.

Ilyet még a szocik sem mertek húzni. Már akkor is néztem, amikor egy 30 (31?) éves fiút kineveztek valami múzeum élére, de ott legfeljebb pár tucat embert irányított, meg ha elbasz valamit, nem milliárdos a kár, meg a fiú mintha valami menő nyugati egyetemen végzett volna, ha jól emlékszem, és már dolgozott is valamit. erre a fityeszék jönnek ezzel a vitézyvel :D ja, hogy a hankiss ági fia... akkor tud. miért nem matolcsy helyére rakják, az már úgyis lebőgött :))

Á, nem is tudom minek beszélek... ezt komolyan magyarázni kell? :D

de most komolyan, hol az a határ, vagy egyáltalán létezik-e olyan határ, amit átlépve nem követnék a fideszt a rajongói? veletek tényleg mindent meg lehet csinálni? :)

kodó tamás 2010.10.21. 23:03:15

@lüke: "mikor volt MO-n jólét?"

jólét, jólét? hm... hm.... hm
ja a fidesz akaszt most jólét...

egyébként a dualizmus korában
1867-től első világháborúig

amíg egy k..va nagy országnak voltunk a profi mezőgazdasága többszázéves kultúrával és rásegített az ipari forradalom (nem a fülke...)

aszekelyek 2010.10.21. 23:03:29

@kodó tamás: Na ezt jónak mondtad. Marketing és rejámszakosnak. A multik plakátját meg nem a vevőik fizetik? ????:D inkább csak mosolygok. A CBA itthon maradó pénze fontos a költségvetésünkben. Tehát az ő reklámjukra inkább:) Nekem is fontos a stabilitása Magyarországnak. Valami NER, rémlik? :D lehet így is felfogni azt. Minden kiadott 5 forint működő tőke. A multik zsebében van elég. Tegyünk a magunk zsebeibe is most már. A CBA-ban hagyott pénzem az utolsó fillérig itthon marad. Munkahelyet tart fenn, költségvetésbe fizet be.... Nem pedig kimegy. nekem ez így megfelel. @Ordnassac: Képzeld, tudom.Engem az érdekel, amit produkált a gyerek, nem a családfája, a mamája első ura...., akinek lehetett volna több esze is, mert nem buta....:) A gyerek szembe ment a szadesszel a FB-ben. A kis titkosítós, páncélban őrzős, sumákolós ügyekben.Nem tudok róla, hogy másvalaki rógta volna fel a bilixart, ami rájukborult... végül. Nekem tetszik, hogy van ilyen fiatal nálunk. JA, fekete doboz archívon sztem Orbán se több 25-nél, amikor a pártállam rendőrei verik szétfele a Battyhányi mécsesnél őket. A lehetőséget meg kell adni fiatalon.

kodó tamás 2010.10.21. 23:06:23

@Letícia: első héten a kabinet (aszem Mónika) menesztve volt, aztán a felmondást visszavonták. szerdán bennt volt simán a polg. rezidencián. a jegyző is a kerületben állomásozik (remélhetőleg már csak ideiglenesen...)

mondtam is Ordinak hogy több verzió van:)
1) teccik Papcsáknak is...
2) nem volt ideje (ez összefüghet az elsővel is)
x) vagy ott is kell előző bizalmija mert csontvázazni fog...

porfelhő 2010.10.21. 23:08:05

@kodó tamás:
Nem tudom mit szednek, de csak irják a magukét. Én már mindentől rettegek! a jelentől, meg a jövőtől is!!

Ordnassac 2010.10.21. 23:10:21

@aszekelyek: egy politikai megmozdulás és szerepvállalás, ahol választói (ergo a szuverén) akarat juttatja mandátumhoz azért jelentősen más, mint egy állami óriásvállalat vezetése és ügyeinek irányítása, ahol közvetlen beosztottjai lesznek, akik potenciálisan fel lesznek háborodva, hogy egy ilyen "buzgómócsing" (nem én tartom annak) van a fejük felett.

Egy fb-munka és egy vezérigazgatói pozíció is mást követel meg. Attól, hogy jó ellenőr, még nem biztos, hogy jó cégvezér.

kodó tamás 2010.10.21. 23:12:39

@aszekelyek: "CBA-ban hagyott pénzem az utolsó fillérig itthon marad."

showder...

van egy rossz hirem kedves budapestiek. magyarországon nincsen TENGER, így a cba tulajok és vezetők horvátban vesznek jaktot és kikötöt, nyarlót, meg az alpok-kárpátok is kinnt maradt, így sielni sem BÁNKÚTRA járnak. persze oda már nem is mehetnek mert az aluminium felvonó oszlopokat kábeleket ellopták a színesbőrűek. és az aluipar meg pont bedőlt és leállt...
mellesleg helikopter gyárunk sincs...
meg svájci bankjaink se... ugye az itthoniakat ŐK TUDJÁK, hogy bármikor államosítani lehet....

aszekelyek 2010.10.21. 23:14:31

@ó jaj: Orbánról is azt szajkózták, soha nem dolgozott :) egyesek... Bizony, eddig mindig a legjobb szagértők voltak minden poszton. NYilván lesz egy rakás hozzáértő aki a saját területét viszi. Kocsis nehogy már egyedül csinálta .... ? HA velünk mindent meg lehetne csinálni, ma lenne vizitdíj, tandíj, demszky lenne a fópolgi, gyurcsányi a minielnök és mi tapsolnánk a szehények újabb megszorításához. Egy tál rizsen élnénk naponta, hogy az IMF- EU hamar kapja meg a pénzét. Még valamit? Gyalog járnánk és nem laknánk sehol.

sárkányfő 2010.10.21. 23:14:49

@aszekelyek: kezdek aggódni az egészségedért :) te erről az országról beszélsz, vagy valami másik dimenzóban vagy? :)

Minden abszurditást nem fogok végigvenni, csak párat:
"HA sikerül talpon maradni, az lesz csoda. Ekkora ellenszélben."
Talpon maradni? Az EU jobbik felében, sőt harmadában vagyunk a 3,8%-os hiánnyal. Az adósságunk se extra az EU-s átlaghoz képest bármit is mondanak. A válság mögöttünk, 2008-ban jött, ma már egyértelműen növekedést jósolnak, sőt tapasztalnak az eu-ban, sőt ami még fontosabb, németországban is.

De ez a legszebb: "ellenszél" :D

Na most kedves székely, az elmúlt 20 évben még csak hasonlóan jó helyzetű, és hátszelű helyzetben nem volt kormány.
Először is, itt a híres 2/3. Aztán önkori választás full megnyerve. Ellenzék szinte nincs, ami van erőtlen, széttagolt. Gyakorlatilag megszűnt a belpol küzdelem, mindent vitt a fidesz. óriási felhatalmazás. még koalás partner sincs, amit akar azt csinál orbán. 3 évig nincs semmilyen választás, még erre sem kell figyelnie, lekötnie erejét rövidtávon. azt csinál amit akar. ővé a közt. elnök, övé a számvevőszék, lassan már csak a vidéki vécés nénik nem fideszesek. ilyen hatalma közel s távol ebben az országban senkinek nem volt. hol itt az ellenszél? :D

"Igen, az előző kormány is a magas keresetűeknek kedvezett." Aha :) a 32%-os adóval :))

kodó tamás 2010.10.21. 23:15:32

@ó jaj: ezek a magyarnarancsok győzike-lagzilajcsi-kádár+FÁBRY népe...

2010.10.21. 23:17:31

@kodó tamás: Mogyoródan lakik, de mit csinál? Dolgozni nem, azt tudom. Hol keveri megint a saját hasznát?

@ó jaj: most tényleg kinevezték, vagy aszékelyek szívott kicsit és vízionál? Hankiss Ágnes gyerekénél vannak ott pontetátabbak is.

sárkányfő 2010.10.21. 23:19:50

@aszekelyek:
juj :D
vagy inkább: :(

mivel meg se próbálsz racionális ellenérvekkel jönni (sőt), azt hiszem különösebben nincs értelme veled beszélgetni. ezen a fórumon sajnos már sok időt vesztegettem khm, ilyen-olyan emberekre, veled ezt a hibát már nem fogom elkövetni. ha neked belefér kiállni amellett, hogy egy 25 éves friss diplomás ficsúr vigyen egy 11.000 fős sok tízmilliárdos céget, akkor egészségedre :)

hopp! most jut eszembe! egy hatalmas előnye csakugyan van ennek a vitézynek! nem volt kommunista! :D de ha itt egy ilyen remek tiszta lappal induló fiú, sőt, nyilván titán, egy géniusz, akkor miért nem őt nevezték ki köztársasági elnöknek? :))

Ordnassac 2010.10.21. 23:21:05

@ó jaj: nincs még 35 éves, az Alkotmányt meg emiatt nem módosították, van ilyen. ;-)

aszekelyek 2010.10.21. 23:21:55

@Ordnassac: @kodó tamás: A kettőnek nincs köze egymáshoz.Tőlem a Himaláján is nyaralhatnak. A vállalkozásukról és annak hozadékáról van szó. Amit adózás után megtarthatnak, azt eláshatják, lovakra költgetik, elégethetik, és szétoszthatják éhező magyar gyereknek is. Másról teccik beszélni. A vállalkozásuk itthon adózik.

kodó tamás 2010.10.21. 23:22:55

@török gábor:

kedves TéGé!

"nem a település a fontos (itt a blogon), hanem a tapasztalat."

ez egy kicsit félre magyarázható. ha nem lennék ilyen toleráns. már rég tüntetések lennének. egy politikus ne beszéljen össze-vissza... csak az a másik szerencséje, hogy a jobbikosok pont a Fodorvin-ben leitták magukat.

jó indulatomért cserébe, szerényen elfogadnék egy posztot (legkésőbb holnap délig, mert utána nem leszek gépközelben)
ESZTERGOMRÓL, előrehozott választás, csőd, alpolgármester stb fejtegetésekkel + meggyes meghunyászkodása (szinte a porba fetreng: lemondott a hivatali kocsiról, telefonról, ő aki soha semmiért nem fizetett életében... nagy stressz)

köszönet, jó éjszakát. és jó munkát!

sárkányfő 2010.10.21. 23:23:57

@Letícia: maga Tarlós mondta ma egy interjúban, kerek-perec kijelentve, hogy ez az ifjú lesz az elnöke a létrehozandó cégnek. :)

persze lehet csak én vagyok alulinformálva... lehet ő a magyarság új üstüköse, aki csak dobbant majd ennek a cégnek az éléről, fél év múlva odaveszi orbán maga mellé valami helyettesnek, és hetek alatt megoldja az ország összes problémáját :)

hinni kell, higgyünk együtt!! :)

2010.10.21. 23:25:20

@kodó tamás: ezt nem értem. Ki az a Mónika? Ki volt benn és hol (Weinek)? A jegyző? Ki tetszik a Papcsáknak? Ki volt a bizalmija?:)

sárkányfő 2010.10.21. 23:26:09

@Ordnassac: halld szavam, Ordi: lesz még Lex Vitézy, meglásd!

;)

kodó tamás 2010.10.21. 23:27:08

@aszekelyek: "vállalkozásuk itthon adózik"

hacsak nem OFFsóher

Ordnassac 2010.10.21. 23:29:20

@Letícia: nem tudom, hogy mit csinál, de az alakuló ülésen nem láttam.

sárkányfő 2010.10.21. 23:29:21

@Letícia:
Tarlós: "A közlekedési központot szándékaink szerint Vitézy Dávid fogja vezetni, de erről még a közgyűlésnek szavaznia kell."

index.hu/belfold/budapest/2010/10/21/vitezy_lesz_a_bkv_utodcegenek_a_vezetoje/

2010.10.21. 23:29:32

@Ordnassac: egyetértek.

És köszi a cikket. Tarlós se normális, ha ez a hír igaz. Úgy átverik majd a ficsúrt, mint a sicc!

@ó jaj: én nem hiszek senkinek se...Hülyéklandjában élek. Csak azt látom.

kodó tamás 2010.10.21. 23:30:57

@Letícia: "a kabinet (aszem Mónika) menesztve volt"

Leo kabinetje volt:) irtam...
és ugy tünik hogy Papcsák megtartja...

azt tudod milyen állások a kabinetben.... az mindent tud... sőt. csak ő tudja kivel csalja a feleségét stb hisz úgy választotta gondolom...), egyébként is érdekházasság... hm de ehhez nincs közünk ez nem közügy. meg a fogatlan oroszlánba, vagy fekvőbe ne rugjunk...

a jegyző se repült még.... azaz nagyon elfoglalt ember a leszámoló biztos

Ordnassac 2010.10.21. 23:31:21

@aszekelyek: miért linkeltél engem is? Erről csak Kodó beszélt. :-)

Ordnassac 2010.10.21. 23:34:08

@Letícia: Mónika a kabinetfőnök, ha jól értem Kodót.

2010.10.21. 23:37:46

@Ordnassac: én is azt értettem. És valszeg, Mónika volt Leonárd titkárnője/titkainak tudója.

panelburzsuj 2010.10.21. 23:37:46

@ó jaj:

"Apák és fiúk." Rémlik valaki írói munkásságából?

Vitézy kisfiú még. Úgyhogy: nagypapák és unokák.

Én emlékszem nagypapira. És akit kicsit is megérintett a magyar rockzene, az mind emlékszik a nagypapi áldásos munkásságára.

kodó tamás 2010.10.21. 23:39:13

@Ordnassac: pontosan:)
ja akkor már uj mszp képviselő lesz... hmm

@Letícia: van még kérdés? sajnálom kicsit rohanós félmondatok...

panelburzsuj 2010.10.21. 23:39:25

@panelburzsuj:

(Hm. Milyen egyszerű mesterség ez a szarkenés.... Vajon hol fizetnének érte? ....)

dos Santos 2010.10.21. 23:43:53

@panelburzsuj: Oké, legyen neked igazad. De ne csinálj magadból mártírt. Egyszerűen csak olyan valamivel próbáltál bizonyítani egy vitatható kijelentést, aminek az égvilágon semmi köze az eredeti állításhoz. Ha ezt nem látod be, az a te bajod. Ezzel én lezártam, mert már régóta parttalan ez a vita.

Ordnassac 2010.10.21. 23:45:08

@Ordnassac: @Letícia: de a kabinetfőnök is Mónika, ahogy a polgármesteri titkárnő is.

sárkányfő 2010.10.21. 23:45:43

@panelburzsuj: nézd, ennek a vitézy fiúnak igen kiterjedt és speciális helyzetben lévő rokonsága van... a felmenők között is, meg a jelenben is oldalágon... de én ezt annyira nem akarom erőltetni, pláne nem a felmenőit... arról senki sem tehet ki az apja/nagyapja, vagy bármelyik rokona... az ősök bűne nem száll át a fiúkra.

és amiatt se érjen senkit hátrány, hogy a féltestvére a miniszterelnök unokatestvére :) meg az anyja eu-s képviselő. mondom, senkit ne diszkrimináljunk :)

na de komolyan, nem kell ezt a szálat erőltetni, bőven extra űbergáz már magában az is, hogy 25 évesen egy mamutcég élére teszik. kíváncsi vagyok hogy muzsikál majd :)
bár szerintem az uccsó pillanatban visszalép majd valami kamu szöveggel :) ennyire nem lehet idióta, hogy önként belemenjen a tuti bukásba :) ennek a srácnak nyilvánvalóan hosszútávú politikai tervei vannak, ennyire nem lehet hülye hogy egy nagy bukással kezdje a karrierjét... majd mond valami dumát, és visszalép.

kodó tamás 2010.10.21. 23:45:57

@Letícia: Dr. Nagy Mónika polgármesteri kabinetvezető

ne titkárnőzzük le (bár gyakorlatilag az...)

a dr. egyébként nem látszik rajta. bár az Leo ról se ríí le.

@Ordnassac: a niked az Cassandro? nak a tükre? vagy ez titok?

Ordnassac 2010.10.21. 23:46:04

inforadio.hu/hir/belfold/hir-387808

("Így alakítaná át Szalai Annamária a Magyar Rádió szerkezetét")

porfelhő 2010.10.21. 23:46:05

Felébredt Ő is!! éjfélre! Hm:)

Ordnassac 2010.10.21. 23:46:51

@kodó tamás: a titkárnőt meg Varga Mónikának hívják, innen a kavar. ;-)

Amúgy igen. ;-)

ssi 2010.10.21. 23:47:45

Deutsch Tamás: O.V. 1998-ban kinevezte sport miniszternek, de betölteni csak államvizsga után lehetett neki, vagyis 1999-ben - mivel 1992-ben nem tette meg

Vitézy: gondok esetén ki lesz a hibás: következetesen csak a múlt?

Ordnassac 2010.10.21. 23:49:42

@manyike: az államvizsga bepótlása Deutsch esetében Orbán elvárása volt, jogszabály nem írta elő tudomásom szerint.

2010.10.21. 23:51:53

@kodó tamás: na Leo dr. címéről tudnék mesélni...khmkhm. Agrárközgazdász.

ssi 2010.10.21. 23:52:48

@Ordnassac: így van, de akkor is fura volt a szituáció, s amíg D.T. tanult, nem is volt sport miniszter

kodó tamás 2010.10.21. 23:54:15

@Letícia: akkor azért akarta a Zöld zuglót

meg a libsi dizájn címer... huhh a Zorro Z betűvel....

szerencsére Papcsák ezeket rögtön rendbe tette. ja és zuglónak lesz ipara is... apropó. vszínű kőbánya+XIII lesz zuglóval egy körlet:)

2010.10.21. 23:54:32

Na tényleg szép álmokat...!:)

ssi 2010.10.21. 23:54:55

jav. amíg D.T. tanult, az országnak nem volt sport minisztere - ha jól tudom

sárkányfő 2010.10.21. 23:56:20

@kodó tamás: egyébként nem értem én ezt a blogszférát.

ennél még "tisztább", egyértelműbb botrány az 5 milliárdos fényképezősdi. én arról vártam, hogy ráugrik egy tucat blog, aztán semmi... erre meg harapnak.

Ordnassac 2010.10.21. 23:57:13

@manyike: a minisztériumot csak 1999-ben hozták létre, igaz, jövőbeni létrehozását már 1998-ban bejelentette OV.

ssi 2010.10.22. 00:00:08

@Ordnassac: köszi a pontosítást, jogos ... jó, ha egy kormány tud egyedit is lépni, de fontos, hogy az mi

Ordnassac 2010.10.22. 00:00:31

@kodó tamás: mármint a három kerületet összevonják? Sok értelmét nem látnám egy 300e fős kerület kialakításának. A XIII. és a XIV. ker. is bőven 100e felett van, Kőbánya meg 80 ezres.

kodó tamás 2010.10.22. 00:00:55

@ó jaj:

magyarinfo.blog.hu/2010/10/21/mondjunk_le_az_5_milliardos_legifotozasrol_a_vorosiszap_karosultak_javara

ezt láttad gondolom...

az előbbi orulunkvincent.blog.hu VITÉZY nagyon joooo
eszméletlen jo szövege van. tömény szóvicc és jóhumor

kodó tamás 2010.10.22. 00:07:12

@ó jaj: "Nem az a baj vele, hogy fiatal. Ezen lehet segíteni: ő is meg fog öregedni. "

@Ordnassac: a belső kerületek ugyebár szinte biztosra vehetők a nagykörútig... aztán 2 középső gyűrűn (észak és déli fél), majd 3-4-5 külsö, ez pesten, +buda meg 1-2.
azaz szerintem 7-8 kerület lesz. (vigyázz fidesz érdekeket is nézd) azaz 200-250 ezres kerületek.
a XIII-XIV+X nem telejs területtel
a XIII belső az belváros. és a X nek a délebbije se értendő (az IX közepével) azaz pont jooo a méret.

egyébként a 23 helyett 8 az abból is kijön, hogy most azért erőltették a ogy képviselő-polgármester felállásokat, mert a "nehéz lépések" egy rlészét a siker idejen megtették, azaz később kevesebb muftit kell süllyeszteni...

sárkányfő 2010.10.22. 00:11:31

@kodó tamás: nem láttam, köszi. igazából csak arra kattanok, ami index főoldalon van.

a vincenetes duma tényleg jó. közelebb áll az ízlésemhez :)

Ordnassac 2010.10.22. 00:12:03

@kodó tamás: az engem sem lepne meg, ha kerület-összevonások lennek, de valahogy inkább gondoltam volna valamely külvárosi kerületekkel.

kodó tamás 2010.10.22. 00:12:45

@Ordnassac: a belsőkerület a hungáriáig értendő. így XIV ből is leesne a Rogánia területhez csatolva

a X felezése meg pont a kőbányai vasut-hungexpo alatt... :)

az kb 200-240 ezres lakossal menne... az pont jo

porfelhő 2010.10.22. 00:14:57

Ez jó! Országleltár névre keresztelt térképészeti légifényképfelvételek!! Ötmilliárdos közbeszerzési pályázatot irtak ki rá, amit valószinü a VM államititkárának cége tud csak teljesiteni . ! osztjónapot!!

sárkányfő 2010.10.22. 00:16:03

@kodó tamás: jó hogy belinkelted, egy vicces kedvű srác elkezdett extra árakkal meg kurvákkal, pót-irodával,stb. számolni, de így is csak 1 milliárdig jutott :)

ezt írta:
Én összeszedtem az árakat ehez az 5milliárdos cucchoz.
Repülögép: 2üléses CORA UL 4millió Ft.(repulogep.hu-ról)
Pilóta :Bruttó 1millió Ft /hóX3hónap 3 milla
Fotós : szintén 'millió/hóX3hónap 3milla
Mehanika a fényképezőgéphez,hogy a repülögépen kivül lehessen felszerelni
200E Ft.
Egyébb hirtelen kiadás a fényképezőgéphez 20millió Ft
Fényképezőgép 10millió forint
Optika a fényképezőhőz 10millió forint
8Gb memóriakártya/20eFT/darabX 100db= 2millió FT
Akkumulátor és töltő a fényképezőhőz 300e FT
Tartalék fényképezőgép és Optika 20millió FT.
Tartalék akku és töltő a fényképező hőz 300e Ft
Tartalék repülőgép 4millió forint
1000óra repülési időre való üzemanyag 15000lX350Ft=5250000Ft
Elromlott repülögépet nem javitunk cserélünk,ezért még számolok 4 repülő árát,ami 16millió FT.
Szoftver a fotok feldolgozásához 40millió Ft
3 laptop 1milla/db = 3 milla
Tartalék 10db laptop 10millió.
Kávé a pilótának és a Fotosnak 120 napra X4(2kávé /fő/nap) 120X120Ft 14400Ft
Repülőtér használat 5millió Ft/hó X3 15millió.
3 alkalmazott aki egy éven keresztül dolgozik a lefényképezett anyagon 3Xbruttó 400E X12Hónap=14,4millió forint
1db céges autó 5millió
Budapesti 155m2-es ingatlan(az ingatlan.hu ról) a belvárosban V-kerületben saját parkolóval irodának/ 140millió(alkuképes ár!!)
Tartalék iroda a Ferenciek terén Saját parkolóval. 141m2 55millió
Rezsi 1évre 12millió
Cégesautó üzemanyag/30E Km/év/9l/100km-en= 2700lbenzinX350Ft=1millióFt
Biztositás Repülőre 1millió/hónapX3 = 3millió
Autó KGFB 1év= 50000Ft
Casco 1évre 144000Ft
Szakértői dij a fényképezéshez 20millió.
Felszállási engedély 10milla
Leszállási engedély 10milla
Portásnak jatt 10e Ft
Céges buli kurvákkal 10qrva /buli X3 = 5millió
Egyébb nem várt költség= 50millió
Összes befizetendő adó 53% = 515,16 millió

Összesen: 1 milliár Forint Ennyiből kitudná hozni a kisember az egészet.

porfelhő 2010.10.22. 00:17:06

bocánat "államtitkárának volt cége"

panelburzsuj 2010.10.22. 00:20:42

@ó jaj:

Biztos tehetséges, sőt szakmailag is felkészült legény a jelölt. De azt is gondolom, hogy ezrével futkosnak kábé ugyanilyen tehetséges, és a saját szakterületen hasonlóan felkészült fiatalok Budapest utcáin. Mégse jut eszébe senkinek, hogy belőlük MÁV, Posta, Szerencsejáték, fűtőmű vagy vízmű-vezért csináljanak.

Vitézy esetében tehát nem a személyes képességei, hanem a beágyazottsága az a plusz, ami kiemeli a tömegből. És ebben a beágyazottságban sok minden benne van, a magabiztosságtól a pénzen át a már kisgyerekkortól spontán kialakuló kapcsolati hálóig. És mindennek mélyén a család, a múlt, mint felhalmozott ilyenolyanamolyan tőke.

Ennyit akartam mondani, csak az redendő lustaságom sokkal tömörebb szimbólumokba csomagolva.

panelburzsuj 2010.10.22. 00:22:25

@panelburzsuj:

Ennyit akartam mondani, csak az eredendő lustaságom sokkal miatt tömörebb szimbólumokba csomagolva.

(Mondom, hogy nem való nekem a hosszas rizsálás ... :)

kodó tamás 2010.10.22. 00:22:49

@panelburzsuj: "beágyazottsága ... kiemeli a tömegből"
ez egy kis fogalom zavar...

"addig felügyelt a talicskázásra, amíg el nem jött a megfelelő idő a nagy lebuktatásra..." (kommentek közül)

kodó tamás 2010.10.22. 00:26:43

@panelburzsuj:

röviden: kiskorában megszokta a talicska hangját,
így nem fogja zavarni az alvásban

de eygébként nem irigylem. ebből nem tud jol kijönni. a talicskát más fogja tolni, de a tehetetlenségért, a bukásért őt fogjuk szidni egy félév mulva...

sárkányfő 2010.10.22. 00:38:57

@panelburzsuj: egyetértünk :)
az őskomcsi nagypapi emlegetésére próbáltam reagálni, annak nem láttam értelmét.

@kodó tamás: sokszor már önmagában az bizonyítja valaki alkalmatlanságát, hogy elvállal egy pozíciót. azaz önmagával sincs tisztában. lásd: medgyessy, schmitt. a sarkáig nem értek fel annak a pozíciónak, amit elvállaltak.

de mondom, várjuk ki a végét, szerintem még van rá esély, hogy visszatáncoljanak ebből... mindenkinek így lenne a legjobb...

porfelhő 2010.10.22. 00:45:10

"Orbánt elkapta a játékszenvedély. " Nem szabad a magánnyugdij-pénztárakban hagyni az emberet pénzét, mert az elmúlt években bebizonyosodott, hogy kaszinóztak a rájuk bizott megtakaritásokkal.
Senkit nem lehet arra kényszeriteni, hogy tulettasztalhoz vigye megtakaritásait, akarata ellenére tőzsdére lépjen. Azoknak jár a konpenzáció akik hajlandóak visszalépni az állami ny.rendszerbe. A dirrekt államositás alkotmány ellenes lenne, igy viszont finoman az állami rendszer felé lehet "terelni" a lakosságot, mivel szépen, lassan a nyugdij-pénztár megtakaritás az államkasszába vándorol.
A kormányfő rulettasztala igy nézhet ki. segély, különadó, adócsökkentés, stb.
Nem lehet a kisembert a rulettasztalhoz engedni, mert a végén a hires magyar leleményességgel ezt is meghekkelnék, mint a számitógépeket./net hirek/

Ordnassac 2010.10.22. 00:53:03

@panelburzsuj: pedig nincs az annyira távol tőled. ;-)

porfelhő 2010.10.22. 00:58:20

@Ordnassac:
Ja. aha. nem is szokott rizsázni sokat!! De akkor az igazi!!:):)

kodó tamás 2010.10.22. 01:09:53

@Ordnassac: azaz a jobbkéz maradt csak két ujját levágták a 10 ből... elég komoly figyelmeztetés

de a pénzügyminsizter még ő....

porfelhő 2010.10.22. 01:10:40

@kodó tamás:
Tök jó! Elismerte vereségét, oszt átadta az irodája kulcsát.
osztjónapot! jóccakát!!

porfelhő 2010.10.22. 01:16:31

@Ordnassac:
Csak az álmodozást bizzák Matolcsyra ?!

Jó éjt nektek!! Mindenkinek!

panelburzsuj 2010.10.22. 01:22:45

@kodó tamás:

A pénz nagy úr. De nagyot fognak koppanni azok, akik a Fidesz "bukását" a korrupciós ügyektől várják.

Súlyos önbecsapás azt gondolni, hogy Vitézy és megbízói kizárólag csak a trampli parizerzabáló hústorony nokiásdobozára áhítoznak. A Fidesz-nyomulást ennél azért összetettebb rugók hajtják.

panelburzsuj 2010.10.22. 01:24:39

@Ordnassac:

Na de előnézet nélkül! ... .)

kodó tamás 2010.10.22. 07:06:13

"Illés Zoltán a helyszínen járva állítólag a térképen egy filccel bejelölt útvonalra bökött, hogy út márpedig csak ott épülhet ..."

"Késmárki Tibor, Balatonendréd független polgármestere elmondta, amikor megtudta, hogy ismét a helyszínen tartózkodik az államtitkár, odasietett, bemutatkozott, és kérte, hogy hallgassa meg. Illés Zoltán erre azt mondta neki, tudja jól, hogy ki ő, és mit akar, továbbá azt is tudja, hogy vidéken az lesz polgármester, akinek több a rokona. Késmárki Tibor közölte, kikéri magának a legitimitását megkérdőjelező kijelentést, hiszen négyötödös többséggel, és ötödször választották meg egy 1400 lakosú településen. A polgármester beszámolója szerint az államtitkár többek előtt kijelentette, hogy ahol ő áll, arra nem mehet az út."

Tanulság: a hülyeség nem kor függő. Vitézy nél is meg kell sajnos várni mig bekövetkezik a csőd. vagy rosszat tesz, vagy semmit nem tesz...

lüke 2010.10.22. 08:08:21

@kodó tamás:
csak a kommentelők okosak:)

ssi 2010.10.22. 08:14:56

@kodó tamás:

2010 ellenzékből nyert a Fidesz: kormány mindent rosszul csinál
2014 hatalomból nyer a Fidesz: ami jó, ők csinálták, ami nem, múlt öröksége

(kormány)főnök stílusa mindig meghatározó: elvárás s minta - a tartalom mellett

net a jövő, bár van, aki korlátozni akarja, van, aki kihasználni, a (kormány túlsúlyú) média viszont több emberhez eljut. ellenvélemények színtere mi?

Szimba 2010.10.22. 08:52:07

A Volánt rendbe kellene tenni, meg a MÁV-ot is, de összevonni, ez szerintem nagy tévedés. Egészen más terület mindkettő, saját tradíciókkal.

Szimba 2010.10.22. 08:54:20

@Ordnassac: Én is előlnézet, korrektúra, és tördelés nélkül kommentelek!:-)))

Szimba 2010.10.22. 08:56:11

@lüke:
Tojást nem tudunk tojni, de azt meg tudjuk állapítani, ha büdös a tojás!

Szimba 2010.10.22. 09:00:03

@Ordnassac:

Legyen Tarlós egyedül az összes kerület, és ezáltal Budapest polgármestere! Mit kell cicózni?
Meg kell szüntetni a kerületi önkormányzatokat, máris megtakarítottak egy halom pénzt.:-(

porfelhő 2010.10.22. 09:09:56

Visszajöttek! Még október 13-án érkezett Mo-ra az IMF. szokásos konzultáció céljából, és hozzájuk csatlakozott az EB. delegációja is.
A miniszterelnökkel történt többszöri egyeztetés után, főpolgármester ma fogadja az IMF és az EB küldöttségét. Napirendi pontok között szerepel a fővárosi önk., a BKV tartozásaival együtt több mint százmilliárd forintos adósságának rendezése, az idei költségvetési helyzet fenntartása, a város 2011-es finanszírozhatósága és a BKV helyzete.
Állami beavatkozás nélkül a helyzet nem látszik kezelhetőnek.

panelburzsuj 2010.10.22. 09:12:40

@manyike:

Mi volt az ellenvélemények színtere 1985-ben? Hány emberhez jutott el a kormány-túlsúlyú média, és mennyihez az (önmagában azért igencsak tarkabarka) "egyéb"?

És hogy állt mindez mondjuk 1956 nyarán-őszén?

Költői kérdések ezek annyiban, hogy MOST senki nem fogja megszámolni, hogy AKKOR hányan hallgatták a Szabad Európát, az Amerika Hangját, a BBC vagy a Deutsche Welle magyar adását, hányan néztek "határon túli" híradókat, hány kézbe jutottak el bel- és külföldi eredetű "rendszerkritikai" kiadványok. De abban egészen bizonyos vagyok, hogy a pártállami idők "médiamérlegének" állása összevethetetlen bármely '90 utáni helyzettel: akkor bemondta "a" tévé, közvetítette "a" rádió, lehozta "az" újság; és emellett csak nyomokban bukkant fel bármi más.

A Zemberek nem médiatartalmakat vetettek össze, hanem "a" média tartalmát "a" valósággal. "A" valóság persze - (és éppen "ellenzéki" közmédia híján!) - sok-sok kis egyénileg megtapasztalt darabkából állt össze, ám csudálatos módos mégis alapvetően egy irányba mutatott: a kormány hazudik! (Ismerős? ... :)

Ma a "médiakapacitás" irányultság és mennyiség tekintetében is sokszorosan meghaladja az egyes ember kapacitását. Ma nem a hozzáférhetőség, hanem a válogatás a "szűk keresztmetszet". A Magyar Nemzet - Népszava "példányszámmeccs" azért tragikomikus, mert egyik lap sem látja be, mennyire kisszerű béka-egér harc az ő "ideológia csatájuk" a Blikk, a Metropol, vagy a megyei lapok összpéldányszáma mellett. (És tévéről akkor még kukkot se szóltunk ...)

A netről elég annyi: minimális "böngészjártasságal" BÁRMI ugyanolyan könnyedséggel elérhető.

Summa summárum: az ítéletek kialakításában a döntő momentum most is "a" médiatartalom és "a" személyes tapasztalat - nem feltétlenül tudatos - összevetéséből kialakuló kép. "AKKOR" a választék hiánya, "MOST" az emészthetetlen túlkínálat "kényszeríti" a befogadót a személyes döntésre.

Igazi bajban akkor leszünk, ha az a sejtés kezd mozgolódni bennünk, hogy nemcsak a kormány, hanem az ellenzéke is egyfolytában hazudik ...

Bennem mocorog.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.22. 09:35:20

@panelburzsuj: hehe, eddig is hazudott feszt mindkettő, csak közben térfelet cseréltek. Persze, mindenkinek van valami személyes tapasztalata-előítélete, hogy melyik fél a súlyosabban hazudós. Ezen a téren végül a maszopisták sorozatos letartóztatásokban kulmináló 8 éves ténykedése felbillentette a pályát, vagyis ma ők szopnak. Persze, lehet feltámadás, főleg rémes fityeszes 8 év után, bár boldogtalan lennék, ha egyszer egy szanyikapitány állna a tatra.

nyünyüge 2010.10.22. 09:39:34

@panelburzsuj:

A hagyományos sajtótermékek "piacán" meg ne feledjük - ha már egy családról annyi szót ejtettünk korábban - az egymilliós példányszámú Helyi Téma c. ingyenesen házhoz juttatott hetilapot - amelyik elévülhetetlen érdemeket szerzett az elmúlt években abban, hogy az ország nagyközönsége megismerje a dolgok folyásának egyetlen helyes értelmezését és ennek megfelelő döntésre jusson, amikor választásra van lehetősége.

panelburzsuj 2010.10.22. 09:55:08

@nyünyüge:

"30 ember szereti: Helyi Téma"

Egy jóltáplált parlagfű-példány sokszázezer magot hoz. Állandóan zavart, bolygatott talajon kelnek is szép számmal a kisparlagfüvek.

De zárt, beállt gyepben semmire se mennek. És vázában se nagyon láttam még parlagfűcsokrot.

kodó tamás 2010.10.22. 09:56:47

Személy szerint én egyetértek a OV kormánnyal hogy előkészíti a vagyonadót. Elég torz a magyar adórendszer. végre a bodzaszedőket is elérik. plsuz minden ingatlan "ne csak álljon" az ne érje meg. aztán meg az utat (infrastruktúrát) az fizesse akinek telke és épülete van amit ki kell szolgálni....

másképp nem is lehet, kell egy jo felbontású légifotó.
pl simán lehet akár engedély nélküli ház is, vagy pl aszófő faluvégen nagy kastély, sokkal nagyobb mint amit bevallanak... az udvaron rakás terepjáró. még a medence mellett napozók rolexe is látszani fog. persze ha eltérő időt mutat az értékcsökkentő...
én mindenesetre álcahálóval letakarom az udvari medencéket...

kodó tamás 2010.10.22. 09:57:56

@Szimba: harmada lesz a kerületek száma... erről tegnap este polemizáltam...

kodó tamás 2010.10.22. 10:02:24

@panelburzsuj: ezért jo ez a blog, mert itt a kommentelők közül a független értelmiségiek által linkelt hírekre érdemes figyelni.

ezért közömbös a poszt.

sőt a vélemények (kommentek) is számítanak. persze a vérnarancsokat leszámítva. de azokon meg eszméletlen jól lehet szórakozni, bár van amikor a sajnálat erősebb...

tepes 2010.10.22. 10:02:48

@nyünyüge: Tegnapi hír, hogy a Sanoma eladja a Figyelő-t(index.hu/kultur/media/2010/10/21/eladjak_a_figyelot/). A vevőjelölteket nézve, valószínűleg hamarosan onnan is a "dolgok folyásának egyetlen helyes értelmezését" lehet majd kapni. De ha valaki olyan balga, hogy a "helyes értelmezés", illetve mondjuk a HVG "helyes értelmezése" helyett valami tárgyilagoshoz közeli tájékoztatást-értékelést várna és inkább saját megítélésében bízna, az mit olvasson?

panelburzsuj 2010.10.22. 10:04:08

@Hepci:

Csudálatos, hogy milyen keveseknek fordul meg a fejében: a Fidesz-KDNP (meg a Jobbik, meg az LMP ... ) a leállósávban döngetve előzött be a többinek. Amíg a "hagyományos" pártok (pl: MSZP, MDF, SZDSZ) a piacgazdaság csiszolgatásán huzakodva mártogatták be egymást, addig a mai parlament elsöprő többsége a "Vesszen a verseny, éljen az állam!" jelszó hátán vágtatott be az ország házába.

Szimba 2010.10.22. 10:07:44

@panelburzsuj:
Persze, hogy hazudik!!! Vagy mondjuk úgy, hogy saját érdekeihez alakítja a népnek szóló kommunikációját.

@kodó tamás:
Egy este alatt így lemaradtam az eseményekről??????

Úgy tudom, hogy nálunk már van egy románok által ingyen fotózott városkép. A mi házunk is kinagyítható rajta. Most ugyan nem találom a linket:-((

panelburzsuj 2010.10.22. 10:09:56

@kodó tamás:

Ha már meggint kukkolsz (... :):

Több szó is esett itt Aszófő faluságának autentikusságáról, söntéspultot támasztó svejcisapkákról, meg effélékről. Érdemes megnézni az a űrből az Aszófői telekhasználati szokásokat: mennyi a szántott/ásott kert, mennyi a "parkosított udvar" ...

tepes 2010.10.22. 10:11:52

@Szimba: A norc.hu-ra gondolsz?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.22. 10:12:00

@tepes: mondjuk a Magyar Nemzet-Népszava kombinációból feltehetőleg el lehet indulni (legfeljebb időnként újraélesztés kell az utánuk). :)

panelburzsuj 2010.10.22. 10:14:54

@kodó tamás:

De ugye nem olyasmit akarsz sugallni, hogy a Nemzeti Ügyek Kormánya a nemzet tagjaira leselkedik a felhők közül?

kodó tamás 2010.10.22. 10:15:44

@panelburzsuj: mellesleg a légi fotón te is látszol, ez olyan drága hogy röntgen.

de komolyra:
1. vagyonadó, +engedély nélküli építkezés (berlusz tóni)
2. lopható állami vagyon (hátha találnak a fák között még kastélyokat...)
3. FÖLD, ez a leglényegesebb, most hogy az EU arra nyomja a lét hogy ne csinálj semmit ami földed áll az kap támogatást, nagy tétje van a témának.... sok lét határoz meg a tudat.

plusz az se mellékes, hogy van egy kis mellékes,
a repülőről csurran cseppen valami:)

lényeg hogy mindegyki jól járjon

panelburzsuj 2010.10.22. 10:18:59

@panelburzsuj:

Fölkínálom az Országleltár mottójául a keresztény szellemiségű versike aktualizált változatát:

Isten szeme mindent lát:

ne told el a léniát!

kodó tamás 2010.10.22. 10:19:11

@panelburzsuj: "olyasmit akarsz sugallni, hogy a Nemzeti Ügyek Kormánya a nemzet tagjaira leselkedik a felhők közül?"

ellenkezőleg:

-felettünk őrködik,

-figyel az értékeinkre

-a javunkat akarja

mellesleg megnézném a légifotot, biztos látszanak az illegális erdőkitermelések, még tán a benszülöttek ujlenyomata is leolvasható (vagy re-tiná-ja)

kodó tamás 2010.10.22. 10:23:56

@panelburzsuj: vagy ha versikék...

a NER
- viktor állandóan LÓT
- szeme mindent LÁT
- kézbe vesz minden LÉT

vagy békaperspektívából:

MINDENT A SZEMNEK, SEMMIT A KÉZNEK.

A gólya hadművelet. hozza? vagy viszi? vagy...?

kodó tamás 2010.10.22. 10:27:18

@Hepci: "eddig is hazudott feszt mindkettő"

igazából már a nyilatkozatokból tudni, hogy mi történik...
"a MOL részvényeket nem fogjuk megvenni az oroszoktól" = éertsd: már megállapodtunk rég, csak most szivárgott ki valami.... de majd legközelebb jobban vigyázunk.

panelburzsuj 2010.10.22. 10:31:01

@tepes:

Olvasson nívós tankönyvet, kontrollált szakmai kiadványokat. Hazait és "külföldit". Hogy legalább egy szűk területen biztos lehessen az ítéleteiben, és ne kizárólag a - TG szerint legitim módon - "saját értelmezési kereteikből" szavaló politikusok negyedművelt firkászok által "közérthetősített" szellemi grízespapiját legyen képes becuppogni.

panelburzsuj 2010.10.22. 10:34:29

@kodó tamás:

(Gondoltál már arra, hogy hétvégenként bérelhető násznagyként tégy szert egy kis mellékesre? Ezzel a literátori hajlammal ... :)

nyünyüge 2010.10.22. 10:35:13

@panelburzsuj:
nem egészen értem a hasonlatot.

Mindenesetre neveltem én már parlagfű palántát a virágágyásban, botor módon büdöskének nézve.

Már majdnem virágzott, amikor rádöbbentem valós természetére:)!

kodó tamás 2010.10.22. 10:37:21

@panelburzsuj: erre rátapintottál (vagy-e III/3. lakó?)

kb falusi 10-12 lagziban voltam Fővőfély (igen az aki skandálja a versikéket, de a násznagy az más...),

de ezt nagyon kevesen tudják rólam... szeplős mult.

panelburzsuj 2010.10.22. 10:42:05

@kodó tamás:

A bennszülöttek középkori kisiparosok a fatüzelésű erőművek hivatalos beszállítóihoz képest. Volt erről egy eléggé hosszas, de a főmédia értelmi küszöbét meghaladó vita, ami körülbelül úgy ült el, hogy afenetuggya ...

kodó tamás 2010.10.22. 10:46:35

TG alig kezdte a politikai pályát máris benne van egy szaftos ügyben.... ez a blog finanszírozás necces...

"Úgy tudni, nem ez volt az utolsó hatósági akció a KÉSZ háza táján. A távozott tulajdonosok például feljelentéseket fontolgatnak az általuk fellelni vélt „csontvázak” – megítélésük szerint például túlárazott külsős megbízások, több tízmillió forintos céges tréningek – miatt, miközben az alvállalkozók között akadnak, akik a ki nem fizetett munkák ellenértékéért dörömbölnek. Úgy tudni, a Kecskeméti Városi Bíróság első fokon el is rendelte az ingatlanüzemeltető KÉSZ Ingatlan Kft. felszámolását a tiszalöki ppp-börtön kapcsán az ottani konyhát korábban működtető cég 130 millió forintos követelése miatt."

panelburzsuj 2010.10.22. 10:47:28

@kodó tamás:

Megkínáltak a lehetőséggel. De nagyon bénán, nagyon későn, és nulla nyomatékot fölmutatva.

Akkor bátorodtam föl némi "demokratikus ellenzéki" ténykedésre: ha ezek ennyire kifújtak, hát nem sok lehet már nekik hátra ...

panelburzsuj 2010.10.22. 10:54:50

@nyünyüge:

A közel milliós példányszámhoz a harminc lájkoló nagyon sovánka tetszésindexre utal.

A hasonlat pedig arra akart célozgatni, hogy kutyagumit ér a nyomulás befogadó nélkül. ("A parlagfű meséje" egyébként régi heppem, csak sose szántam rá magamat a tisztes kidolgozására. Pedig kiváló szemléltető.)

agentT 2010.10.22. 10:58:03

@kodó tamás: "ezért jo ez a blog, mert itt a kommentelők közül a független értelmiségiek által linkelt hírekre érdemes figyelni."

Épp csak benéztem egy pillanatra, és találok egy ilyen gyöngyszemet. :)

A független értelmiségi, az bizony egyik kedvenc meghatározásom. Elég jól be lehet kategorizálni.
Mert ugye vannak az értelmiségiek között a durván jobbos mélymagyarok, mint a Bayer, a Fábry meg pl Kovács Ákos előadóművész. Ők ugye a trágyatelepre való senkik.

Velük szemben állnak ugye a mélyen független, el nem kötelezett, csak az igazat és a színtiszta igazat valló és mondó értelmiségiek.
Mint a bolgárgyörgy, menekülőművész konrád, a komplett 168 óra, aczélelvárs, debreczeni az udvari eposzíró, meg a többi.
Nincs kedvem felsorokólni az egész bandát hetiheteséktől népszabóságékig.

Szóval érdeklődnék. Ez a "független értelmiségi" ez még mindig azt jelenti, hogy az illető véresszájú ballib megmondóember, a nyugatnak sír hogy itt náczizmus van, leszól mindent ami magyar, merhogy az mucsai, közben jól megél a pofázásból?
Mondjuk a viszonylag (bár ez biztosan inkoherens szó itt) tisztességesebbje legalább őszintébb pillanatában bavallja, hogy semmi köze hozzánk, legfeljebb annyi, hogy szívéből gyűlöl minket, mint pl. imrekertész.

Csak mert ha még mindig ezt jelenti a "független értelmiségi" tehát ezt az eszterházipetike fajtát, akkor én borzasztóan szégyellném, ha ezt rám mondanák.
Még szerencse, hogy te engem megdícsérni, emberszámba venni az életben nem fogsz, Tomikám. Merhogy nem vagyok elég független értelmiségi. Benned meg ott a kultúrfölény. Mondjuk jogos is, hiszen nélkületek ugye csak a fütyülős barack meg a parasztgatya.... (copyright Leizinger vagy hogy az anyjába írja a nevét.)

Ez egy elég pontos értékjelző. Ha az itteni baller csürhe elkezdene engem fényezni, tudnám egyből, hogy rohadtul elvesztettem a nyomvonalat.
Na további szép napot, még szebb jövőt, független értelmiség. :))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.22. 11:02:05

@agentT: az a Landeszmann (ha a kipás pendejóra gondolsz). :)
A Mészáros Tamást feltétlen meg kell említeni, mint a független magyar "értelmiségi" prototípusát (höhöhö).

panelburzsuj 2010.10.22. 11:07:50

@agentT:

@Hepci:

És a felsoroltak közül melyik lingelget itt cikkeket?

agentT 2010.10.22. 11:08:16

@Hepci: Akkor Landeszmann, tökmindegy. :)

Mészáros? Jihííííííííííííííííííííííííííí :DDDDDDDD

Ja igen, kijelentés következik. NEM értek egyet a Fidesz kormány azon tervével, hogy a határon túli magyaroknak szavazati jogot adjanak. Vagy ha igen, akkor mindenképp komoly korlátokat kell bevezetni.

Az ugyanis a magyarság végóráját jelentené, ha tömegesen megérkezne a következő választásra a charter-járatokkal körülbelül négymillió, frissiben felfedezett ősmagyar gyökereire végtelenül büszke, ezért a haza dolgában felelősséggel dönteni szándékozó szittya hazafi... a virágzó Közel-Keletről.

agentT 2010.10.22. 11:10:47

@panelburzsuj: Úgy bírom, mikor úgy csinálsz, mintha nem értenéd.:)))
Nem azt mondtam, hogy ezek az általam felsorolt nyomorultak linkelgetnek itt, hanem hogy általában ezeket nevezik a ballibsi terminológia szerint "független értelmiséginek", továbbá megérdeklődtem, hogy ezt jelenti-e még a szó. Mert akkor nagy szégyen, ha rámondják valakire.

Egyébként meg pontosan értetted, szóval nem értem, miért csinálod. :)

panelburzsuj 2010.10.22. 11:12:30

@agentT:

Ennyire ne legyél mohó: a négymillióból tessék hagyni azért az oroszoknak, románoknak, ukránoknak is.

nyünyüge 2010.10.22. 11:14:52

@panelburzsuj:
A virtuális világban bizonyára nem népszerű a Helyi Téma, igy nemigen lájkolják. Nem is a fiatal generációnak szól, inkább "Kádár népének".

És az újságot megfizetni nem tudó, de valamiféle betűre éhes ingyenes reklámújságokat olvasó százekre bizonyára hat, nemcsak ablakpucolásra használják.

agentT 2010.10.22. 11:15:21

@panelburzsuj: Nem gondolod, hogy nem ébredne rá az egész banda azon nyomban, hogy magyar gyökerei vannak, még ha Becsuániából került a Közel-Keletre, akkor is?????

panelburzsuj 2010.10.22. 11:16:24

@agentT:

"a kommentelők közül a független értelmiségiek által linkelt hírekre érdemes figyelni"

Ez annyira azért nem bonyolult kijelentés, hogy rögtön "általában" konrádgyörgynek kölljön beugorni.

panelburzsuj 2010.10.22. 11:20:11

@agentT:

Láttál már végrehajtási utasítás tervezetet? Gondolod, hogy a Fidesz másra se vágyik, mint négymillió közelkeleti, vagy tízmillió nigériai szavazóra? (Bár Orbán afrikai sikerpéldákat emlegetett. Most elbizonytalanodtam ... )

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.22. 11:20:55

@panelburzsuj: ezt miért kérded tőlem? (miért tőlem kérded?)

kodó tamás 2010.10.22. 11:22:13

@agentT: "véresszájú ballib megmondóember, a nyugatnak sír hogy itt nácizmus van, leszól mindent ami magyar"

igen a te oldaladról nézve ez vagyok....

bár fizikailag függetlenül középen állok
ez nézőpoint kérdése... egyébként is most ellenzék vagyok
hiszen a nagyon jobbra nertársaidtól mindenki balra van és ellenzéki...

agentT 2010.10.22. 11:22:18

@panelburzsuj: Húha.
Naszóval... tehát van a független értelmiségi kifejezésnek egy általános olvasata, mégpedig azért, mert a ballerlibsi megmondógépezet kisajátította magának ezt a titulust, mondjuk úgy két évtizede.
Itt meg szerepel a mi lánglelkű ellenzéki Tominktól egy ilyen bölcs mondat.
Erre én megkérdezem a mi lánglelkű européer Tominkat, hogy az ő olvasatában ez a kifejezés azt jelenti-e, mint amit általában, tehát a mészárostamásokat (Szimba kedvéért. :))
Most ennek melyik része nem világos?

agentT 2010.10.22. 11:25:19

@kodó tamás: "bár fizikailag függetlenül középen állok"
Ezt legfeljebb mint anatómiai objektumot tudtam volna értelmezni, ezért ettől eltekintek.

Az meg, hogy tőlem balra ki van, az nézőpont kérdése. Például napi nyolc órában (éjjelente) a nejem.
Szerintem nem retteg. :)))))))))))))))))))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.22. 11:26:09

@panelburzsuj: szvsz Ügynök úr aránylag adekvát merítést végzett a magukat független értelmiséginek nevezők köréből. Vagyis az önultratoleráns, mindig-mindent-jobban-tudó megmondóemberek fél lábbal Berlinben állomásozó, nagyrészt inverz palesztin társaságából...

panelburzsuj 2010.10.22. 11:26:43

@nyünyüge:

Vannak adataid arra, hogy éppen Budapesten mekkora lehet "az újságot megfizetni nem tudó, de valamiféle betűre éhes" népesség aránya? És hogy a Heti Téma mellett még hány ingyenes "betű" nyomakszik a potaládákban, metrón, mindenhol?

Nem lebecsülni, hanem helyére rakni szeretném.

agentT 2010.10.22. 11:27:27

@Hepci: inverz palesztin társaság
: DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

agentT 2010.10.22. 11:29:42

@panelburzsuj: Természetesen nem láttam végrehajtási tervezetet, mint ahogy te sem.
Azt viszont tudom, hogy ezeknek a génjeikben van az ügyesség. :)
(És most isssszonyat cizellált voltam, meg ne bántsam a független értelmiségieket.:))

nyünyüge 2010.10.22. 11:31:56

@panelburzsuj:
Nem tudom megbecsülni. De azt látom a házunkban - amelyik pedig nem kimondottan szegény környéken van - hogy az idősebb lakók közül jónéhány keresgél a kidobott újságok között (mostanában már a kuka tetejéről is, mert megszűnt a szelektív papírgyűjtés).

kodó tamás 2010.10.22. 11:32:38

@agentT: egyébként rád a kkommentelőkről szóló kommentem msáik fele vonatkozott:)
nem a független értelmiségis...

panelburzsuj 2010.10.22. 11:36:40

@Hepci:

Menten betojok ...

Ezt írta kodótamás a röpdolgozatomra:

"ezért jo ez a blog, mert itt a kommentelők közül a független értelmiségiek által linkelt hírekre érdemes figyelni.

ezért közömbös a poszt.

sőt a vélemények (kommentek) is számítanak. persze a vérnarancsokat leszámítva. de azokon meg eszméletlen jól lehet szórakozni, bár van amikor a sajnálat erősebb..."

Szóról szóra, betűről betűre ERRŐL a blogról, EZEKRŐL a posztokat, EZEKRŐL a kommentelőkről beszél tamás, akik ITT, a torokgaborlemez.hu blogon lopják a szép fényes napot. Rólad, rólam, meg magáról szól, meg TG-ről, meg arrőla pártucat figuráról aki viszonylag állandó jellebggel föl-fölbukkan: ITT.

Hány hasábnyi magyrázat kéne, hogy értsd is meg, amin lóugrásban átpattogva azonnal véleményezel? :)

kodó tamás 2010.10.22. 11:37:05

index: oKTÓBER 22. NAGYBETŰS ÜNNEP = cAPS lOCK nAP

:)

agentT 2010.10.22. 11:42:09

@kodó tamás: "persze a vérnarancsokat leszámítva. de azokon meg eszméletlen jól lehet szórakozni, bár van amikor a sajnálat erősebb..."
Ez?
Nos ez viszont dícséretes, ez a tolerancia.
Odáig én is eljutottam már, hogy a ti fajtátokat nem gyűlölni kell és kerülni, hanem szánni és segíteni. Keresztyéni kötelesség.:)
Mondjuk nem mintha vérnarancs lennék, mert eddig minden TG poszt kapcsán megkritizáltam legalább egy Fidesz intézkedést, itt fentebb (látod?) például a határon túliak tervezett választójogát...
De ez mindegy, mert a ti űbertoleráns ballibber fajtátoknak mindenki narancsgőzös agyhalott fideszbirka, aki nem hajlandó együtt brekegni veletek, hogy nácizmus van, meg kétharmados diktatúra, meg mit tudom én mi marhaságoknak a mantrázása jelenti nektek a mindennapi szellemi (?) betevőt.

panelburzsuj 2010.10.22. 11:43:22

@agentT:

Hát ja. Ezeken a genetikus falakon tényleg nehéz áttörni.

panelburzsuj 2010.10.22. 11:46:00

@nyünyüge:

És vajon a kukázó olvasók közt mekkora a szavazási hajlandóság? Nagyobb, vagy kisebb az átlagosnál?

kodó tamás 2010.10.22. 11:47:41

@agentT: egyébként itt kevés a vérnarancs, szinte citrom mind. egy jó kis házi pálinka főzés se jönne ki belőletek:) (adómentesen)

ubul2000 2010.10.22. 11:48:19

@Hepci: És persze somló tamást. Persze ő nem értelmiségi

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.22. 11:50:43

@panelburzsuj: ezt olvastam, Panel, nem vagyok reménytelen szemantikában. Pusztán arra céloztam, hogy
(1) nem én hoztam fel a linkelgetés témát (persze egyoldalúan), hanem Kodó
(2) nem én kezdtem abból kiindulva a független értelmiség mibenlétére terelni a szót (persze egyoldalúan), hanem AgenT
(3) így megérdeklődhetem, hogy ezt az eleve félrecsúsz8ta)ott kérdést miért is címezted nekem (is)

ubul2000 2010.10.22. 11:52:34

@agentT: ők eddig is jöttek a charter-gépekkel

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.22. 11:52:41

@ubul2000: Somlót ne bántsd, ő produkált is valamit a gyűlölködésen kívül, ami ráadásul amúgy se volt soha jellemző/hangsúlyos momentuma a ténykedésének.

agentT 2010.10.22. 11:55:04

@panelburzsuj: Nem mintha át akarnék. Már ha az eredeti gondolatomra utalhatok vissza.

Ami meg azt illeti, amit itt próbálsz kifejezni ezzel a rövid mondattal, azzal kapcsolatban csak annyit mondanék, hogy szánni való ez az automatizmus.
Arra az automatizmusra gondolok, amellyel te, zsüliett, tomika, meg mit tudom én, hogy még hányan a kedves kis Mókus őrsötökből azonnal éreztetitek bárkivel, aki esetleg méltóztat nem egyetérteni veletek, hogy az illető automatikusan síkhülye, genetikai hulladék, szellemi csökevény.

Szeretném ha világos lenne, hogy az, ha (mivel nem azt mondom amit illik a klubban), úgy jelenek meg képzeletbeli mikroszkópotok tárgylemezkéjén, mint valami véglény, mint valami szerencsétlen hülye nyolc általános végzett bunkó, aki az árpádsávos zászlóra veri, az engem egyáltalán nem érdekel.
Az, hogy a ti buksitokban a másként vélekedés automatice a másként vélekedő degeneráltságát implikálja, az nem engem minősít. Hanem a ti űbernagy óriástoleranciátokat és másságmegértéseteket.
Szóval szarom le.
(Utálom a másságot, mielőtt valaki ebbe a szavamba kötne bele. :)))

agentT 2010.10.22. 11:58:09

@kodó tamás: "egyébként itt kevés a vérnarancs, szinte citrom mind." az is milyen sok azért, nem?

Mennyivel lenne egy jó kis egyhangú, tömött sorokban menetelő, ríjjunk a demokráciáért kórus. :)))))
Hát ez legyen a legnagyobb örömed Tomikám, hogy ez a kommentzóna nagyrészt a ballib nyivákolók gyűjtőhelye lett.
Elismerésem hozzá. Jó ez, kell ez, ha már a választásokon kurvára nem volt többség, legalább itt legyen.:)

porfelhő 2010.10.22. 11:58:27

Hogy mik vannak?! Nem tudom mi a problémája itt egyik -másik kedves kommentelőnek, olvasónak a belinkelt cikkekkel, vagy éppen ide irt véleményekkel. vagy beirt "sajtóanyaggal", "hiranyaggal". Ha nem tévedek az a TG. blogja, és azért teszi fel a posztot, hogy oda lehet irogatni /ingyen/.

agentT 2010.10.22. 12:01:02

@porfelhő: Na hát ez az!
Éljen a szabad véleménynyilvánítás!!!!!!!!!!!:))))

porfelhő 2010.10.22. 12:04:08

@agentT:
Több felkiáltó jelet nem tudtál volna tenni. Jobban meglátnám!:)
Hogy mik vannak!! Ez, az!

ubul2000 2010.10.22. 12:05:40

@Hepci: Ezzel azért vitatkozom. 1100 éves évforduló, Somló az egyik fellépő, kijelenti hogy a magyarok csak ne ugráljanak az 1100 évvel, ők 10000 éve vannak ITT. Azóta a szememben egy disznószar.

agentT 2010.10.22. 12:06:57

@porfelhő: Jaj, jaj, hát nem tudod, hogy jön a náczifaschista Orbán?
A felkijálójelekkel is csínnyán kell bánni, el kell tenni télire, mert jön az orbánista országcsőd, biztos hiány lesz azokból is, csak amikor majd jönnek a padlássöprők, jól el kell dugni őket. :)

panelburzsuj 2010.10.22. 12:07:50

@Hepci:

Megérdeklődheted.

Mert tökéletesen kontraproduktív módszernek látom, ha valaki csak ürügyül használ egy véleményt, egy gondolatfoszlányt a saját idült dilijeinek az előhozatalára.

És nem csak a szétoffolásra gondolok - bár az se piskóta - hanem az "eszme" fölösleges lestrapálására. Minden sarkon fennszóval azonnal nekiállni libsibolsizni pont ugyanakkora baromság, mint szittyázni, fidesznyikezni, vérakármipisilni. A megkövült hülyékre ugyanis úgyse hat semmi, a valamennyire is nyitottabb, rugalmasabb fejek meg nagyon hamar ráunnak a pénzbedobós papagájokra.

Meg a véleményükre is. Az üres szajkózás secperc alatt érdektelen háttérzajjá válik - a jótorkú énekessel együtt.

A locsogási vágy persze nagy hajtóerő. De legalább ekkora erő a csömör is.

agentT 2010.10.22. 12:10:37

@panelburzsuj: Ugye amit előadtam az elmúlt félórában, az nem a szétoffolás, ugye?
Vagy akkor a Helyi Théma is szétoffolás?
Vagy Vitézy D baszogatása fentebb, az is szétoffolás?
Merhogy jó régóta nem TG képviselősége a téma, ha jól látom.

Diocles 2010.10.22. 12:11:42

@kodó tamás:

a hvg nevű ballib hecclapot nem kell komolyan venni, gazdasági kérdésekben a legkevésbé.
érdemes megfigyelni a cikkeik stílusát, "információink szerint", "állítólag", "értesülések alapján", magyarán az éppen aktuális konkurencia bemószerol egy cég, esetleg lök még egy kis borítékot is, és lejön a cikk.

viszont TG ezzel tényleg "gyanús" lett, mert ha valakit a hvg támad, az 99%, h fideszes, és KÉSZ meg TG-t támadja :)
de asszem ennél bonyolultabb a világ.

Diocles 2010.10.22. 12:12:28

"KÉSZ meg TG-t támadja"
mármint támogatja

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.22. 12:12:53

@ubul2000: nem látod túl differenciáltan a világot. :(
Egyszer mondott egy ilyet, ki nem mondott már marhaságot. Amúgy írt egy csomó remek dalt, remek zenekarokban. Miért, az LGT mi, tán csak nem cionista harci alakulat?
Gerendásnak is van egy dala (Ötezeréves kő), nyilván foglalkoztatja a téma, de ezt felesleges összekeverni a hivatásos ballib megmondóemberré avanzsált (ex)művészek (Konrád, Nádas és társaik) időnként gyomorforgató megnyilvánulásaival.

agentT 2010.10.22. 12:13:15

na jó, szeretném megköszönni az uraknak és hölgyeknek, ismét jól mulattam.
Megyek, csinálok valami hasznosat, mintsem hogy itt szórnám az észt az arra méltatlan póroknak, mint teszi itt sok nagybwcsű filozófus és szabadgondolkodó.:))

agent T bolondugratómester jobbra el. :)) --->

kodó tamás 2010.10.22. 12:16:51

index.hu/video/2010/10/22/esztergom/

nagyon sok értelmes ember van a szavazópolgárok között...

@Diocles: hm érzékeny téma. a nyomtatott hvg-t 1989-óta hetente olvasom. a pozitív véleményem SZAKMAI cikkek alapján alakult ki és ezt kivetítem a többi témára is...
a szinvonal folyamatosan romlik, de még mindig elég magas (nincs konkurenciája)
az onlányt azt nem tudom...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.22. 12:17:09

@panelburzsuj: a címkézést én se kedvelem, az elítélésében egyetértünk. Ez a kérdésed ettől függetlenül félrecsúszott.
Btw, azért felhívom a figyelmed, emlékeim szerint pont te voltál az, aki itteni megjelenésem után nem sokkal az "ócska udvari nyalonc" titulussal illettél... amire természetesen válaszoltam ezt-azt... de minden elkezdődik valahogy...

aszekelyek 2010.10.22. 12:20:53

@porfelhő: Vélelmezem, hogy nem fognak nagyon örülni a hagyatéknak. Ennek ellenére nem fognak engedni az államnak segíteni .Vegyenek el a szegényektől, lesz a javaslat. Ne legyen nyugdíjas bérlet, meg diák. Pld. anulla éves gyereknek is kelljen jegy. Nekik ilyen móccereik vannak. Ez a holdingos cucc pedig nem rossz pedig. Ha jól csinálják. Csak snassz kán szoci és az szoci érdekeket sért., hopgy volán mégse csak az övék lesz....Az meg nem szokta érdekelni őket, hogy a megszorítások eredményével kezdeni kormányozni más, mint a totál lerombolt mindennel és adósságheggyel is más. MAjd a soros úgyis csinál dollármilliókból nekünk romaprogramot..., képzelem én azt.... milyen célból. Sajna benne nem bízom. A jószándéka mögötti hátsó szándékai ismeretesek mára. Mit szokott ő követelni azért...

aszekelyek 2010.10.22. 12:22:53

@tepes: Ne már! cSak mészáros tud helyesen értelmezni ebben az országban!:DDDD

porfelhő 2010.10.22. 12:24:15

@agentT:
Irjál még néhány kommentet!! olyan jó olvasni a ballibbekről!!
Milyen szinü szemüveged van neked, tulajdon képpen?!
osztjónapot!

panelburzsuj 2010.10.22. 12:27:00

@agentT:

A szétoffolás az én szótáramban az a folyamat, ahogy egy -egy konkrét kérdésről azonnal, egy-két lépésben eljuta a "társalgás" a legáltalánosabb primitív közhelyekig.

Két-három napos, sokaszáz behójegyzésre fölszökő kommenthófoylam nyilván nem fog katonás redbe állva kizárólag csak TG képviselőségére fókuszálni. Pláne nem, hogy ős e erőlteti ezta az iskolásdi, sőt kifejezetten bátorítja az "eszmék szabad áramlását".

De hogy ez a "szabad áramlás" naponta többtucatszor - és mint említetem, egy-két ugrással - újra meg újra a síkhülye panelok (!!:) mantrázásába fulladjon, az azért nem törvényszerű.

Örömömre szolgálna, ha észrevennéd: elég sokféle síkhülye panelt felemlegettem.

panelburzsuj 2010.10.22. 12:28:31

@panelburzsuj:

(na, tényleg valami szú rághat a kíbordomban ... ()

ubul2000 2010.10.22. 12:29:27

@Hepci: Úgy általában igyekszem kettéválasztani a magánéleti tevékenységet az esetleges művészi teljesítménytől - Somló zenei tevékenységével semmi bajom, de mint ember - semmire sem becsülöm.
Persze van ahol a "művészeti" tevékenység csak álca (pl. Hernádi, stb.)
De kritikus vagyok a másik oldallal kapcsolatban is. Hiába értek egyet magánemberként kifejtett véleményével, ha művészként gyengének tartom. Vannak ilyenek is bőven.

kodó tamás 2010.10.22. 12:29:38

@panelburzsuj: érdekes hogy a fideszesek fürtökben lógnak, csoportosan támadnak.... a székelyek, a gent, a hepci :)

porfelhő 2010.10.22. 12:30:47

@panelburzsuj:
Igen keves kommentelő!! A locsogási vágy nagy hajtóerő itt a posztokon is.!! Meg a villogási vágy is tapasztalható!!

aszekelyek 2010.10.22. 12:32:14

@Szimba: Tradíción fogunk közlekedni? Nem az ártott meg nekünk véletlenül?@Diocles: Rendesen úgy lenne, ahogy írod, ám most aki nem retteg velük, az már támadási ok. Még hogy nem hajlandó összecsinálni magát, amikor már hajmeresztőkkel is kezelik a népet....!Körmét letépni, veséjét leverni, minimum.... virtuálisan.Kész, ennyi a palinak. Feketelistán van.

agentT 2010.10.22. 12:34:03

@panelburzsuj: Észrevettem és értékelem.
Én meg annak örülnék ha észrevennéd, pont az történt, hogy a "független értelmiségi" című ballibber síkhülye panel kiverte nálam a biztosítékot. Mert mondta aki mondta, és ráadásul ott volt a mondatban a másik "vérnarancs" típusú síkhülye panel is.
Érdekes, hogy simán elment volna a kommentek között, ha nem szúrom ki magamnak.

........

porfelhő szar hírem van, nincs szemüvegem. Tök jól látok.
Hallókészülékem sincs. Alacsony a cukrom, 130 a vérnyomásom, allergiás vagyok macskaszőrre. Még valami?

........

Na tényleg mentem, csóközön.

agentT 2010.10.22. 12:35:28

@kodó tamás: Ugye? Biztos most léptünk szolgálatba a pártközpont pincéjében, a kommentelőbunkerben.
Szerencsétlen.

aszekelyek 2010.10.22. 12:35:41

@kodó tamás: Fürtben vagyok? sztem farmerban...hepci meg nem FIDESZES....:D Majd ha T.G. nek nem tetszik, eltanácsol. Addig.... lehet szóvátenni, hogy idetoltam. Ez itt nem a lapcsolat.hu, ugye?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.22. 12:35:51

@ubul2000: tegnap láttam Somlót a Fehérvári úti postán. Nagyon megöregedett.

panelburzsuj 2010.10.22. 12:36:54

@Hepci:

Virág elvtárs mondott valamit az egyéni sérelmek dédelgetéséről, de pontosan nem tudnám idézni. (Meg valami vers is dereng a köröm alatt elmérgedő sértésekről.)

Két út van: csapásokat adunk és csapásokat kapunk - vagy itt-ott igyekszünk a közös pontokat is megtalálni.

Az öncélú, kizárólag a konfekcionált hülyeségek darabszámát szaporító közhelypumpálás az első változat.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.22. 12:38:05

@kodó tamás: csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen... ahogy értelmes emberek szokták...
Ez nem a konteógyártás-tamáskodás-okoskodás folyamata...
Milyen állat a fideszes (def.)?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.22. 12:39:16

@panelburzsuj: szerintem simán lehet a kettőt kombinálni is (vö. azóta nem csapkodlak)

aszekelyek 2010.10.22. 12:39:37

@agentT: MA az EU illetékes bizottsági elnöke se nem támogatta, sem nem ellenezte, mert ahány ország, annyi féle a móccer. No és másokat nem is szaggattak úgy széjjel a 45 után, mint minket. Úgy kicsit könnyebb.

aszekelyek 2010.10.22. 12:41:00

@agentT: szia, én is megyek. Vége az ebédnek. Hadd fortyogjanak....) Szép ünnepet neked!

kodó tamás 2010.10.22. 12:41:08

@aszekelyek: @agentT: bocs. vigyázok a kormánypártiakra:) nagyon élvezem a jelenlétüket. hajlamos vagyok elfelejteni, hogy nemcsak "normálisan" lehet látni a világot. nagyon nagyon nagy szükség van rátok. aztán majd a végén elteszük emlékbe Titeket, mint ahogy a megyges szobája is helytörténeti muzeum lesz.... jó egészséget!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.22. 12:42:26

@agentT: te, ez a tomasz összekeverte a fideszeseket a nemfideszesekkel meg a barrakudákkal... mint korábban TG-t Zsdanovval...
Mecsoda törzsfejlődési káosz.

porfelhő 2010.10.22. 12:43:59

@aszekelyek:
Jaj! tegnap írtam, hogy cseréld már le azt a rózsaszín szemüvegedet! Miről írtál már megint. Mi köze van már a szociknak ahhoz, hogy holdingba szervezik a Máv-ot és a Volánt! hogy államosítani akarják! Majd most ez a gazdaságélénkítő csomag megold mindent!! Legyél már egy kicsit szélesebb látókörű, ne a szocikat emlegesd már mindig.!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.22. 12:47:09

@porfelhő: mit is akarnak államosítani a MÁVon? Ez nem olyan lenne, mintha a jobb kezükkel megdöfnék a balkezüket, öntököndöfés közben?
Osztjónapot, szemüvegben. Esetleg szemüregben.

porfelhő 2010.10.22. 12:47:43

@agentT:
Azt jól teszed ha mégy!! Kit érdekel a szemüveged!! Viszlát!!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.22. 12:48:56

No, csirió mindenkinek, folytassátok a blog tönkretételét nélkülem. Küldetésem van, de nem az, amire tomász gondolt, hanem horgászni kell indulnom. :)

panelburzsuj 2010.10.22. 12:56:05

@porfelhő:

"A virtus nagy tűneményi

Gőz, mit hagymáz lehele;

A kebel lángérzeményi

Vértolúlás kínjele;"

porfelhő 2010.10.22. 12:56:33

@Hepci:
Állami felügyelet alá vonni, fejleszteni, amihez a pénz is rendelkezésre áll majd. közös holdingba szervezni a volánnal. azért , hogy jobban felügyelhető legyen. ! szemüvegben, meg anélkül is!!

agentT 2010.10.22. 12:57:44

@porfelhő: Hopp megebédeltem.

Mama, ki is kérdezte fentebb milyen szemüvegem van?:DDDD
Cavinton, mama:DDDDDDD

agentT 2010.10.22. 12:58:16

@aszekelyek: Neked is!
Van, aki még ünnepli:)

kodó tamás 2010.10.22. 12:59:55

@porfelhő: nagyon jo észrevétel.... ez eddig nekem fel se tűnt (pedig én...)
máv: állami
volán? megyei önk?
bkv az meg őv önk

ezeket a tulajdonok is szó nélkül átjárhatók? gyakorlatilag persze (mert 2/3). és elvileg mi van?

porfelhő 2010.10.22. 13:00:02

@panelburzsuj:
Utálatos vagy.!! Ilyen versikéket irogassál másnak, ha kérhetlek!!

agentT 2010.10.22. 13:00:33

@kodó tamás: Mhm, mert azt te, meg a hozzád hasonlók döntik el, hogy miként kell helyesen nézni a világot, mi?
Ezt bírtam mindig, ezt a gőgöt, meg ezt az arcot, hogy ők és csak ők tudják a tutit...
oszt mi vagyunk az antidemokratikusak:))))))))
/sóhaj
Eltesztek minket emlékbe? Mármint kik?
Mi titeket nem teszünk el sehová.
A kutya nem akar emlékezni rátok.

agentT 2010.10.22. 13:01:31

@Hepci: Így van ez, mindegy nekik mit mondasz, ha nem azt, amit ők...
már az ÁVH, de már a CSEKA időkban is így nyomták, mit csodálkozol?

panelburzsuj 2010.10.22. 13:04:25

@porfelhő:

Ezt a versikét egy Kölcsey Ferenc nevű fűzfapoéta szerzette.

porfelhő 2010.10.22. 13:07:12

@kodó tamás:
Elvileg demokrácia van, és jogállam!!

agentT 2010.10.22. 13:09:24

@panelburzsuj: Segíthetnél egy picit.

A német klasszika melyik nagyjának munkásságában jelenik is meg a van és a legyen közötti külkönbségtétel?
Kant? Hegel?
Nem emlékszem.

porfelhő 2010.10.22. 13:11:18

@panelburzsuj:
Teljesen mindegy ki szerzette!! Menj Te is a @tbb után, és hagyjál békén!! Nem kell válaszolgatnod a mommentemre, és minősiteni sem kell!!!

panelburzsuj 2010.10.22. 13:19:08

@agentT:

Passz.

Nekem csak azt változatot tanították, hogy világot nem magyarázni, hanem megváltoztatni kell! :)

(Tényleg ne tudom, hogy hol jelenik meg, de nem lepődnék meg azon, ha sok klasszikuson végighúzódna, persze picit mindig erre-arra kicsavart formában.)

porfelhő 2010.10.22. 13:19:55

@agentT:
A mamádat nem az én személyemben kell keresned, de főleg nem a koromban!! Lehet, hogy húgod, vagy nővéred lehetnék, de a mamád szerintem nem!! Nekem olyan szemüvegem van, hogy ha a kormány nagyon jól fog "dolgozni" azt is meg fogom látni. !!!

panelburzsuj 2010.10.22. 13:32:53

@porfelhő:

Cirkusz helyett érdemesebb inkább kétszer elolvasni valamit.

Sajnálatos, hogy ha a "Meg a villogási vágy is tapasztalható!!" megjegyzést (az ÉN kommentemhez kéretlenül tett megjegyzésedet...) továbbfűzöm egy pontosan odaillő veretes idézettel, akkor te értelmezés helyett hisztisen toppogni kezdesz.

Egyébként nem emlékszem, hogy bármikor is különösebben rámásztam volna a megnyilánulásaidra, sőt ... Nekem úgy rémlik, sokkal inkább támogattam, egyengettem a mondandód útját. (Ahhoz képest meg, hogy másokkal hogy össze tudok szikrázni, ha éppen úgy adódik a lehetőség, ... jobb ha hagyjuk.)

Még mindig biztos vagy abban, hogy pont ezt akartad írni?

kodó tamás 2010.10.22. 13:36:24

"az autókat még a választás előtt rendelte meg a főpolgármesteri hivatal gazdasági ügyosztálya, de már konkrét igények szerint. Mivel azt tudni lehetett, hogy sem Demszky Gábor, sem helyettese nem marad hivatalban, a paraméterekről előre érdeklődhettek a főpolgármesteri poszt legesélyesebbjétől, amikor pedig a választás hivatalosan is eldőlt, gyorsan meg tudták vásárolni az autókat"

index.hu/belfold/budapest/2010/10/22/harom_hatmillios_passatot_vett_a_fovaros/

A LEPAPÍROZOTT DEMOKRÁCIA.

jjulie 2010.10.22. 13:52:01

@agentT:

"az eredeti gondolatomra utalhatok"

eredeti gondolatod? neked?

panelburzsuj 2010.10.22. 13:55:25

@kodó tamás:

"Az Audi lerobbanása esetén a főváros az FKF Rt.-től bérelt egy Opel Fronterát havi 156 ezerért, vagy egy Volkswagen Touareget napi 4500 forintért."

Én meg napi kilencezerért tudok egy Suzuki Swiftet bérelni. Igaz, kaució se kell, de számla se, megbízunk egymásban.

KIA platós-fapados napi tíz, Peugeot Boxer eggyel hosszabb.

Ehhez képest egy Tuareg napi 4500-ért maga a megtestesült gondosság, smucigság, leleményesség a főváros részéről.

Néha olyan kafkakastélyban érzem magam, ahol minden "ügynök" pont ellenkező irányba lő, mint amerre a pisztolya csöve mutat. És sose tudom eldönteni, hogy rafkós álbalekok, vagy valódi kommunikációs pancserek között forgolódok-e ...

CSENDES 2010.10.22. 14:00:25

hirszerzo.hu/profit/20101022_bulgaria_magannyugdij

Megtetszett a bolgároknak OV ötlete, de ők már tovább gondolták...:-))

Zsoo 2010.10.23. 19:55:45

Sok sikert kívánok a képviselői munkához.
Biztos sokat lendíthet a falun ha értelme vezetők irányítják.

Bromden főnök 2010.10.23. 21:10:29

Képviselőjelöltként érintett, eközben a köztévében elemzi a választásokat? Hát hogy van ez??? Nem véletlen, hogy nem akarta, hogy gratuláljanak. Minden nyilvános megszólalásnál jelezni szokás, ha valaki személyesen érintve van (disclaimer).

Állásrafal 2010.10.23. 23:12:35

Az elemzés egy adathalmazból megállapítások levonása, és érdekes lehet, de számomra érzelem nélküli. Habár kedves a mosolya és közszereplőnek számít, azért én ebben az esetben úgy gondolom, hogy nem a kíváncsisága kielégítése az öntől várt cél, hanem olyan célok elérése, ami egy közösség életét szebbé teszi, előbbre viszi, és ez ma és mindig a legfontosabbnak kell hogy legyen az erre vállalkozók számára.

seahawks 2010.10.24. 08:28:02

figyeld meg magadon, hogy fog megváltoztatni a vidéki élet, máshogy fogsz tekinteni a pestiekre...

Szavics 2010.10.25. 11:42:37

Miért lettem képviselő?

A szokásos cím ez lenne
Megannyi kétellyel benne
De talán így jobban létezel
Ha állítasz és nem kérdezel

Mert állítani kell annak
Ki lassítaná a forgalmat
És így leszel képviselő
Kemény, mint csontban a velő

Tamáshida · http://www.youtube.com/watch?v=x_SBwVB83WU&feature=related 2010.10.28. 20:41:53

Én nem bánom, hogy képviselő lett Török Gábor. Mondom ezt úgy, hogy politikai elemzőből valaki politikus lett. Hogy össze lehet-e egyeztetni a kettőt, ez majd kiderül. Szerintem igen, jellem kérdése. Azt kívánom, hogy Török Gábor az eddigi, tőle megszokott tárgyilagosságot ne adja fel ezután sem. Ami szép dolog volna egy politikustól.
süti beállítások módosítása