Szívesen írnék elemzést Orbán Viktor mai beszédéről, de sajnos még nem láttam: a mi ünnepségünk is ugyanebben az időpontban kezdődött. Mint már jeleztem, engem ért a megtiszteltetés, hogy az ünnepi műsort követően és a koszorúzást megelőzően szólhattam pár szót. Elemzés helyett most ezzel a beszéddel kárpótolom a blog olvasóit, s előhangolásként jelzem, hogy a szónoklat után egy kedves idős néni hozzám lépett, és csak ennyit mondott: magának fogalma sincs arról, hogy mi volt ’56-ban…
"Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntök mindenkit!
Köszönöm a megtisztelő lehetőséget a megemlékező beszéd elmondására, ahogy köszönöm azt a támogatást is, aminek következtében a település megválasztott képviselőjeként állhatok ma itt Önök előtt. Bízom benne, hogy a következő években sikerül rászolgálnom, sikerül rászolgálnunk a mostani megelőlegezett bizalmukra.
Még soha nem beszéltem nyilvánosan 1956-ról, és nem is szeretném elővenni a minden évben elmondható megemlékező beszédek közhelyeit és személytelenségét. A biztonságos panelek helyett ezért most először is arról szólnék, hogy nekem mit jelent, miről szól a forradalom.
Politikáról ritkán beszélgető családban nőttem fel, ahol az 1956-tal kapcsolatos első élményeim mind számomra érthetetlen célzások és furcsa utalások voltak. Semmit sem tudtam, legfeljebb azt, hogy valamit egyszer meg kell majd tudnom.
Az első erős és egyértelmű élményem egy regény volt, egy – ma már tudom – hazug, de hatásos regény, amely hihetetlen erővel fogott meg. Szerzője - ezt is később tudtam meg - 1956 októberében a forradalmárok ellen harcolt, s a kitalált történetben is ugyanezt tette, a bűnben született elnyomó rendszert védte. Mindezt azonban egy megható, megragadó, giccses mesébe rejtette el, s a durva manipuláció ellen tizenegy-tizenkét évesen nem tudtam védekezni. Elhittem az igazságát, azaz a hazugságot.
Később, amikor a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején előbb középiskolásként, majd történész-hallgatóként mindent el akartam és sok mindent el is tudtam olvasni arról az időszakról, egyrészt folyamatosan elborzadtam korábbi gyerekfejjel vallott gondolataimra emlékezve, másrészt pedig hálát adtam a sorsnak, hogy megadta a tisztánlátás, a szabad tájékozódás lehetőségét. Nincs ennél nagyobb, megőrzendőbb érték.
1956-tal kapcsolatban tehát az egyik alapvető élményem a manipuláció, a történelemhamisítás. A másik a bonyolultság, az összetettség, a történetek sokasága. Gyakran találkozni azzal a bonmot-val, amely szerint a francia forradalomról három dolgot mindenki tud, és mind a hármat rosszul tudja. Rosszul tudja, hogy mikor kezdődött, hogy hol kezdődött és hogy kik kezdték. Hasonló mondat 1956-ról sem lenne elképzelhetetlen, annyi minden volt abban a pár napban, annyi törekvés, annyi cél, annyi akarat, amit nagyon nehéz beletuszkolni néhány egyszerű, könnyen fogyasztható, gyorsan emészthető mondatba. Kár, hogy politikusaink olyan gyakran megpróbálják.
A magyar történelem egyik érdekessége, hogy a forradalmainknak van egy közös sajátossága. Különös forradalmak ezek, valójában a szereplők szándéka alapján leginkább törvényes forradalmak, ahogy Deák István írja 1848-ról. Több bennük az intézményi megoldásra törekvés, a szabálykövetés, a jogszerűség, mint az erő alkalmazása. Addig biztosan, amíg nem érkezik az elnyomó, a leverő, a megtorló… Ezért is nehéz egy mondatba sűríteni, leírni, értelmezni, mert csak a tiltakozásban azonosak, az alkotásban már sok-sok akaratból építkeznek.
A forradalmak azonban végső soron mégis egyszerű ügyek. Barikádok épülnek, és a barikádnak nincs, nem lehet kettőnél több oldala. S bár tudomásom szerint itt a faluban sem barikádot nem emeltek, sem harcokra nem került sor 1956-ban, akkor és a későbbiekben is meghatározó jelentőségű volt, hogy ki melyik oldalon állt. Október 28-án Fodor Károly, Majer Gyula, Tóth Viktor, Mustos József és Scheer Ferenc lettek a falu vezetői, november 4-én Himmer János és Novák Gyuláné. Ebből a szempontból nincs folytonosság, nincs átmenet, nincs alku. Vagy-vagy van.
Ma azonban, amikor 1956-ra emlékezünk, nincsenek barikádok, és ez így van jól. Meg kellene tanulnunk, az országban és itt helyben is, ha máshonnan nem, hát törvényes forradalmainkból, hogy az építkezéshez mindenkire szükség van, nem csak azokra, akik mindenben egyetérteni látszanak. Helye van a vitának, a rivalizálásnak, de helye van az együttműködésnek is. Minden jó szándékú emberrel szóba kell állni, minden tenni akaró embernek lehetőséget kell adni. Senki sem sajátíthatja ki egy közösség irányítását, vagy a dolgok értelmezését. A gesztus, az odafordulás, az önmérséklet mindig a nyertes, a hivatalban lévő feladata. Igen, az országban és itt helyben is.
1956 hősei és mártírjai között kommunistákat, szociáldemokratákat, kisgazdákat, polgári demokratákat és még ezerfélét gondoló embereket találunk, akik azonban három dologban egyetértettek: szerették a hazájukat, szerették a szabadságot és szerették az igazságot. Ennél több ma sem kell.
Köszönöm a figyelmüket!"
Az utolsó 100 komment: