Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
16:05

Aki olvassa ezt a blogot, tudja, hogy az elmúlt időszakban mennyi kritikát kaptam azért, mert nem voltam hajlandó a demokrácia lényegi és a korábbiaktól minőségileg eltérő korlátozását látni a Fidesz döntéseiben. Az, hogy valami személyesen nem tetszik, még automatikusan nem jelenti azt, hogy életveszélyes vagy mindent leromboló lenne – írtam legutóbb. Amit azonban ma jelentett be Lázár János, az már nálam is túlmutat azon, hogy a nem elegáns és a nem ízléses kifejezésekkel leírható legyen, vagy a demokratikus zsákmányelv fogalma alá tartozzon.

(Fotó: Népszabadság)

Bizonyára sokan emlékeznek arra, hogy a Fidesz ellenzékben mennyire kényes volt az Alkotmánybíróság döntéseinek tiszteletben tartására. Joggal bírálta a kormányt, ha elbukott az alkotmányossági vizsgán, és felháborítónak tartotta, ha egy bírósági határozatot követően még ügyeskedni próbált a kabinet. A Fidesz minden akkori mondata igaz volt, s most is helytálló.

Lázár János, a Fidesz politikusa ma olyan mondatokat mondott el, amelyek tökéletesen alkalmasak lennének a politikai cinizmus fogalmának demonstrálására (a már be is nyújtott javaslat indoklásából: "A jogállam megszilárdulásával az alkotmánybíráskodás ilyen széles jogköre mára indokolatlanná vált"; a politikus mai sajtótájékoztatóján: "a régi alkotmány nem képes az embereknek megfelelni"). Az AB döntését kommentáló frakcióvezető egyrészt közölte, hogy a határozat ellenére is újra előterjesztik a törvényt, másrészt jelezte, hogy kiveszik az AB kezéből az ilyen típusú javaslatok elbírálásának jogát, harmadrészt pedig világossá tette, hogy a népszavazási lehetőséget is szűkítik. Mindez azt jelenti, hogy a Fidesz semmibe veszi a bíróság - egyhangú (!) - határozatát, és közjogi eszközökkel fogja ellehetetleníteni a politikáját támadni próbáló kezdeményezéseket. Az üzenet súlyos: a Fidesz nem tűr meg semmilyen ellensúlyt, azt a kettőt pedig, a népszavazás intézményét és az Alkotmánybíróságot, amelynek a párt is sokat köszönhet, hiszen segítették a Gyurcsány-kormány elleni harcban, most világos politikai érdekei miatt jelentősen megnyirbálja.

Nem gondolom, hogy ezzel vége lenne a jogállamnak, de el kell ismernem, hogy ezek a lépések nem csupán elvtelenek (hiszen ellentétesek mindazzal, amit ellenzékben a Fidesz képviselt), de valóban átlépik azokat a határokat, amelyeket a magyar politika meghatározó, felelős szereplői az elmúlt két évtizedben többé-kevésbé igyekeztek tiszteletben tartani. Az Alkotmánybíróságot kormányzati szereplők részéről most olyan éles támadás érte, amelyre korábban még soha – a Bokros-csomag idején sem! – volt példa. Azért kár folyamatosan farkast kiáltani, mert nem fogjuk elhinni, ha tényleg közel jár…

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr642400687

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Oldás és kötés 2010.10.27. 10:16:23

Aludtam rá egyet, hogy ne első indulatból szóljak, bár lehet, hogy kevés volt. Mi van itt megint? Ma is forradalom? Vagy csak betonozunk? Betonozzunk, vazze!Ja, hogy közben szétverjük a ház alapját? Hmmm… Vagy csak helyet csinálunk a betonnak me...

Trackback: A fideszi demokrácia diszkrét bája 2010.10.27. 09:00:24

Atyafiak, megint bizonyosodni látszik, hogy hatalom és ember nem fér meg együtt a XXI. században. A vészcsengők kezdenek bemelegedni, szinte látom, ahogy szikrázik a csengők tekercse! Meddig mehet el egy politikai erő, az alkotmányosság rovására? Esetl...

Trackback: Az orbáni úton 2010.10.27. 08:38:13

 Talán még te is emlékszel azokra az időkre kedves Árpád, mikor még iskolába jártál vagy alacsonyabb beosztásban dolgoztál, és bizony sokszor megfordult a fejedben, hogy ha majd kijárom az iskolát vagy ha magasabb beosztásba kerülök, akkor bizony ...

Trackback: Fejlődés 2010.10.27. 08:30:05

Demokrácia> népi demokrácia> polgári demokrácia                              Hosszú évekig az volt a gondunk, hogy egy jelzős szerkezetbe illesztett, a lényegétől me...

Trackback: Az Alkotmánybíróság (sokadik) arculcsapásáról 2010.10.27. 08:21:05

Egy köztisztviselő ne politizáljon! De egy köztisztviselő is lehet szomorú...Néhány évvel ezelőtt az akkori kormányzat nyújtott nyelvet a magyar jogászi kar legnevesebbjeit felvonultató Alkotmánybíróságnak. Mint ismeretes, alkotmányellenesnek mondta ki...

Trackback: Szép új világ? Nem. Válság közben jön meg az étvágy! 2010.10.27. 08:20:05

Atyafiak, egyszer volt, hol nem, volt egy meglehetősen bizonytalan, Isten megbocsássa, butuska ország. Ebben az országban sokat szenvedtek a nép egyszerű fiai, s lányai. Nem tudtak, nem akartak lopni, csalni, hazudni. Látták ugyan, hogy aki elveit, lel...

Trackback: A szabadság védelme 2010.10.27. 07:00:05

Ez a cikk calam tegnapi cikkével vitatkozik. Miután calamban a legjobb barátomat tisztelhetem, és a két cikk egymással élesen ellentétes állításokat fogalmaz meg, olvasóink láthatják: nagyon észnél kell lenni ezekben az időkben. Természetesen fenn...

Trackback: Hol van a Rubicon? 2010.10.27. 06:16:54

Lázár János, a Fidesz politikusa ma olyan mondatokat mondott el, amelyek tökéletesen alkalmasak lennének a politikai cinizmus fogalmának demonstrálására.

Trackback: A fiú, aki nácit kiáltott - avagy nincsenek-e nácik? 2010.10.27. 02:25:00

Fölöslegesen nem szabad farkast kiáltani, ezt mindenki tudja. Később aztán nem hisznek az embernek. Amikor Orbán Viktort ismerőseim 2002 környékén elkezdék "Ducé"-nak nevezni (ezt a párhuzamot most az MSZP nyomatja), akkor én mindig felkaptam...

Trackback: Ízlelgessük... 2010.10.27. 01:51:14

A jogállam megszilárdulásával az alkotmánybíráskodás ilyen széles jogköre mára indokolatlanná váltForrásMind hárman egyértelműen leszögezték, hogy a demokratikus pártok „állandó tartalékot” jelentenek az osztályellenség számára, így e párt...

Trackback: Milyen kétmillió? 2010.10.27. 01:49:35

A Kormány jól tudja, hogy hol húzódik a jó erkölcs határa: valahol 1 998 370 és 2 000 000 forint között.Az Országgyűlés a hetekben tárgyalja a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvényjavaslatot, amely sok más, a közterhek hatékonyabb behajtását célz...

Trackback: Na ne már... 2010.10.27. 01:32:26

Most olvasom Lázár "bölcs" szavait:Az AB döntés "számunkra csak azt bizonyítja, hogy a régi alkotmány nem képes az embereknek megfelelni, nem képes az emberek életviszonyait szabályozni, nem képes, hogy az emberek hétköznapi problém...

Trackback: Alkotmánytiprás 2010.10.27. 01:10:27

Alkotmánytiprás, azaz az Alkotmánybíróság és magyar emberek alkotmányos jogai elleni támadás  A Magyar Köztársaság alkotmányát az Alkotmánybíróság védi, és nem a kormány. Minden kormánnyal szemben! Az, aki az AB-t támadja, az valójában a magyar em...

Trackback: A dicsőség így múlik el 2010.10.26. 22:33:06

Milyen alkotmánybírósági döntések maradtak volna el, és milyenek maradnak el ezután?Ez a poszt kicsivel politikusabb a szokásosnál, amiért elnézést kérünk, de nem mindennap számolja fel az ország kormánya egy számára fontos, jól hangzó, de történeti pe...

Trackback: Hiszterojobb 2010.10.26. 20:38:08

 A Fidesznek nem tetszik az Alkotmánybíróság ítélete. Volt már ilyen, jogállamban ez azért megszokott történni. Járt már így gyakorlatilag minden kormány az elmúlt 20 évben. De még egyetlen párt se gondolta azt, hogy ezért jogköröket kéne elvonni ...

Trackback: Hiszterojobb 2010.10.26. 20:37:55

 A Fidesznek nem tetszik az Alkotmánybíróság ítélete. Volt már ilyen, jogállamban ez azért megszokott történni. Járt már így gyakorlatilag minden kormány az elmúlt 20 évben. De még egyetlen párt se gondolta azt, hogy ezért jogköröket kéne elvonni ...

Trackback: Na ki a király? 2010.10.26. 20:09:54

Lázár János - és a hírek szerint Orbán Viktor - pontosan úgy viselkedik, mint a Sziget-reklámban a ping-pongos hülyegyerek, aki hatalmas arccal csak azt hajtogatja, hogy "na ki a király?".Engedtessék meg nekem két megjegyzés a mai nap elképes...

Trackback: Elég volt 2010.10.26. 19:23:40

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője kezdeményezi az alkotmány módosítását, hogy azok a kérdések, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, kerüljenek ki az Alkotmánybíróság (Ab) hatásköréből.A 98 százalékos különadóról szóló törvényt, amelyet az...

Trackback: Több mint dühítő 2010.10.26. 18:37:20

Nem tudom jó érzés­sel leírni a köz­ál­la­po­to­kat, már a Deda­lon sem ele­gendő. Lázár János ma meg­mu­tatta, mi a Fidesz való­já­ban (ez sok ember­nek per­sze így is tet­szetős, szin­tén sok ember­nek pedig a kez­dettől fogva tudott és kellően undor...

Trackback: Hogyan védjük meg pénzünket a Fidesztől? 2010.10.26. 18:22:53

Az elmúlt években a tolvajoktól, hazug bankoktól és a kedvezőtlen piaci folyamatoktól kellett megvédenie a pénztárcáját annak, akinek volt némi megtakarítása. Ma a Magyar Köztársaság Kormányától kell.A nyugdíjpénztári befizetések kisajátításával kiderü...

Trackback: A szabálytalankodó csatár kiállítja a bírót, és megadja a gólt 2010.10.26. 18:15:56

Ilyen nincs, mondaná egy sport-újságíró. A fociban van keménykedés, de vannak szabályok. És arra van a bíró, hogy azokat betartassa.Politikus, focista - Debrecenből   A mai hírekből ismert: az Alkotmánybíróság eltörölte a 98%-os büntetőadót. Töb...

Trackback: Csúnyán viselkedett az alkotmánybíróság, ezért a Fidesz jól megbünteti 2010.10.26. 18:15:10

 Ezzel az alkotmánybírósággal komoly bajok vannak, nem elég, hogy a lázadozó Esztergom a székhelye, de még a Fidesz 98 százalékos különadóját is elmeszelte.Körvonalazódik az új alkotmány, mely lényegében két paragrafusból áll: Az AB azt sérel...

Trackback: A szabadság vége 2010.10.26. 17:05:30

Ma a Fidesz eltörölte a szabadságot Magyarországon. Ugyanis a kormánynak nem tetsző Alkotmánybírósági ítélet után úgy döntött, hogy megváltoztatja az alkotmányt - egyúttal megfúrva a nyugdíjpénztárakról tervezett népszavazást is. Az "átmenet zavar...

Trackback: Nemzeti Ellentmondás Rendszere 2010.10.26. 16:57:25

"Ha a nép nem dönthet egy kérdésben, akkor nincs joga az Alkotmánybíróságnak sem" - jelentette ki Lázár János a 98%-os különadó megsemmisítése kapcsán. Ezzel párhuzamosan módosítaná a politikus az Ab-ról szóló jogszabályt is, hogy az ne dönth...

Trackback: A pofátlanság teteje 2010.10.26. 16:46:19

Az Alkotmánybíróság nem értette meg, hogy Magyarországon "kétharmados" másnéven "fülke" forradalom volt. Nem mérte fel az idők szavát, csökevénnyé silányította a társadalom számára fontos eszméket.Fogta magát, és spontán módon a jog...

Trackback: Jó lesz vigyázni! 2010.10.26. 16:29:26

Alkotmányellenesnek találta az Alkotmánybíróság a Fidesz kormány egyik első intézkedését, amellyel visszamenőleg vetette ki a közszolgák 2 millió forint feletti végkielégítéseire a sarcot. Ez az új kormány első olyan intézkedése, amely egy jogi fórum e...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2010.10.26. 16:12:36

Szerintem nem elvtelen lépés. Sőt nagyon is elvhű. Csak adaptálni kell a Fideszre azt, ami néhány évtizeddel ezelőtt a KGST-re vonatkoztatva kérdeztek:

- Mi az elvi szempontja?
- Elviszem. Pont.

2010.10.26. 16:12:49

Most nagyon közel van...a farkas. És sok pásztor kell, hogy elzavarja. Mert mint tudjuk, a nyáj jámbor és megy a vezírkos után. Akár a vesztébe is.

norbibo · http://mobilseo.hu/ 2010.10.26. 16:13:16

"Az alkotmánybíróságoknak általában az feladatuk, hogy a többség jogait az egyénnel szemben korlátozó, jogállami jellegű alkotmány vívmányait megóvják a többségi jogalkotó esetleges önkényével szemben." politikapedia.hu/alkotmanybirosag

2010.10.26. 16:13:49

@Birtalan Balazs: :))) Ez nagyon szellemes. És sajnos igaz...:((

kodó tamás 2010.10.26. 16:13:52

"nálam is túlmutat azon, hogy a nem elegáns és a nem ízléses a demokratikus zsákmányelv fogalma"

kemény...

kodó tamás 2010.10.26. 16:15:08

@Birtalan Balazs: :)
találó nagyon és idevág
anmnyira jo hogy én is mondhattam volna. sőt be is tiltom... nekem kell küldeni cenzurázásra...

panelburzsuj 2010.10.26. 16:15:43

"És meddig lesz Önnél

A juhhús is tiltva?"

slamx 2010.10.26. 16:16:01

hmmmmm... tényleg rá kell feküdni az angol nyelvre, mert szükség lesz rá, ha ideje lesz elhúzni innen...:((

Ordnassac 2010.10.26. 16:16:58

@kodó tamás: egy óvatosan fogalmazó embertől ez is több a megszokottnál.

Amúgy én sem vagyok a vad szavak embere.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2010.10.26. 16:16:59

@panelburzsuj: "Eddig. De erről már nem írhatsz, te birka!"

Köszi! :D

kodó tamás 2010.10.26. 16:17:25

"kár folyamatosan farkast kiáltani, mert nem fogjuk elhinni, ha tényleg közel jár" ????

mi van? akkor mégis bárányok??? vagy az irás közben már csörgött a piros telefon?

vagy lemondott lézer jani?????? az akkor OK.

withoutus 2010.10.26. 16:17:49

Nem, Török úr, a farkas nem közel jár, már itt van...Erre kellett nekik az eltitkolt terveikkel elnyert kétharmad, az, ami megvolt az Ön által említett Horn-érában is az akkoriaknak, és amivel még a " ballibsik-pufajkások" koalíciója sem mert visszaélni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.26. 16:18:39

Na most akkor meg-e vették-e TG-t vagy nem-e vették-e meg Őtet?
Vagy ócsó' húsnak híg a leve, nem zárnak légmentesen az alsó-sanghajban gyártott kommunikációs szelepek?
Volt-e eligazításon Szíjjártónál vagy szimplán lekéste, mert Gréczy Zsóti leszívta a kocsijából (Volvo?) a benzint (éppen nem másnak más valamijét szívta)?
Az Isten se ismeri ki magát, de mindjárt jön Kodó és Ó jaj, megmondják a tutit... :)
Én meg megyek ebédelni...

terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2010.10.26. 16:19:34

Úgy tűnik, letelt a választások utáni szokásos fél év törelmi idő a sajtó, az ellenzék és az állampolgárok részéről.

Ezzel nem akartam többet mondani, mint hogy a sok közül egy (bár a korábbiaknál nagyobb súlyú) döntés újra beindíthatja a közbeszédet.

Nem baj.

kodó tamás 2010.10.26. 16:20:30

@Ordnassac: ja ja

még nem hisz a szemének... a kocsiban hazafelé hallgatta, majdnem kiszállt egy lassító szigeten...

TG nek is leesett lassan, mint Meggyesnek:)))))

Kedves TG akkor most térjünk rá a fidesz utáni időkre jo?
mikor lesz előrehozott?
hogyan fog pártok nélkül zajlani?
mi van ha nem fagy be a duna???
(pályáztatjuk a hűtését?)

2010.10.26. 16:20:39

@kodó tamás: ne ironizálj! Ez is több, mint a semmi. Különben is, vagy annyira intelligens, tudod mit jelent a Rubicont átlépni...nincs visszaút, csak a háború. És ha a háború elkezdődött, csatát lehet ugyan nyerni, de a háború megnyerése a cél. Épp 6. hónapja vannak hatalmon a narancssárgák. Ez is kemény.

Diocles 2010.10.26. 16:22:15

Akárhogy is nézzük, ha a Fidesz rendezni kívánja ezt a kérdést, és nem akarja, h az Ab kormányozzon a törvényes magyar kormány helyett, akkor ez a legmegfelelőbb alkalom.

Ugyanis ma az Ab a BKV-s hagyóisták 100 millás végkielégítései mellett állt ki, lehet csűrni-csavarni, de ez mindenképpen így "jön le", és ezt nagyon könnyű lesz "eladni" a jónépnek. A nép meg nyilvánvalóan nem a "jogászkodásra" érzékeny, hanem arra, h a kormány oldja meg a problémát.

Aki most farkast kiállt, beleértve akár az LMP-t, akár a blogírót, az csupán egy biztos kommunikációs vereségbe szalad bele.
Mert mi van aztán? Semmi.

2010.10.26. 16:24:31

@slamx: egyetértek, megyek is mindjárt gyakorlom. Muszáj lesz. Vagy megtanulok még románul, még náluk is jobb egy magyarnak, mint itt egy gondolkodónak.

sárkányfő 2010.10.26. 16:24:54

Az előző posztnál 11:28-kor megjósoltam, hogy a Fidesz válaszul csökkenteni fogja az AB hatáskörét.
Két órán belül igazam lett. :)

Az előző posztban 14:46-kor megjósoltam, hogy Gábor erre új poszttal reagál.
Két órán belül igazam lett. :)

Most két újabb jóslat jön, a fidesz viselkedése alapján (ezek nyilván hosszabb távra vonatkoznak):
1. Gyurcsány ülni fog.
2. Megpróbálják majd korlátozni a blogszférát.

Crowz 2010.10.26. 16:27:03

na akkor úgy néz ki, mégis lesznek majd tüntetések! idővel sajnos...

Lámpavas 2010.10.26. 16:27:18

Akkor a 16%-os SZJA-t is el fogja törölni az AB, mert van egy-két ember, akinek nem tetszik? Ennyi erővel?

Érdekes, most senkit nem zavar, hogy pár hónap után 80-100 millióval távoztak emberek?
Vagy már őket is sajnálni kell?
Röhej.

kodó tamás 2010.10.26. 16:27:40

@Letícia: nem lépték át a rubicont. azt kérdi hol a rubicon?

(ha engem kérdez: már ápr26-tól elkezdte átlépni)

azaz sok idő kell, mint meggyesnek... míg leesik neki...

kb : nem a törvény alkotmányellenes, hanem az AB van a forradalom (fidesz) utjában... a törvény jo mert 2/3-dos felhatalmazással ment... sőt!!! az AB a nép ellensége!!!!

ez vállalhatatlan csürhe mindenkinek. hacsak le nem mond a lézer jani, de azonnal. (meg kósa, meg szíjártó, meg matolcsy, meg OV...)

török gábor 2010.10.26. 16:28:04

@Diocles: és mi az elvi álláspontod? nem a kommunikációs, az elvi? komolyan és érdeklődve kérdezem: helyesnek tartanád-e, ha ugyanezt Gyurcsányék lépték volna meg? vagy Horn Gyula, a kétharmados többségével a Bokros-csomag idején? tényleg érdekel.

2010.10.26. 16:28:50

@Diocles: figyelj már oda amit írsz!! Az állami vezetőket kivették a törvény betérjesztése előtt a seggükettartóid a törvényből és csak a közszférát hajtották be a járomba! Az óvónéni, meg a tanár bácsi fizessen, a BKV vezérek meg nem! Olvass már idevágó szöveget, miközben a nyelvedet járatod! Éljen RákosiOV!

panelburzsuj 2010.10.26. 16:30:59

@Diocles:

Beriadóztatták a Süviket? És te vagy az első a vályúnál? ...

Vagy mi a tosz?

2010.10.26. 16:31:40

@Lámpavas: nem kell őket sajnálni, azokat megsajnálta a fidesz, amikor kivette a hatly alól! Jó kis propagandaként csak az állami alkalmazottakat hagyta benne. Lsd. @Letícia:

Mielőtt a csazstuskát minden fidesznyik idetolja, olvassanak hiteles jogforrást az agymosott propaganda helyett! Köszönöm!

2010.10.26. 16:32:11

Szép... Most már csak az a kérdés, hogy mi tehet, mit tegyen ilyenkor egy a demokratikus alapokat tiszteletben tartani és tartatni szándékozó választópolgár? Tüntetni nem érdemes (csak röhögnek rajta), Pali bohóc semmit nem fog elkaszálni vagy az Alkotmánybíróság elé küldeni (ő csak Orbán pincsikutyája), az AB alól meg épp most fogja a Fidesz kirúgni a hokedlit.

Kolombusz 2010.10.26. 16:33:34

Én az államosítás és a békekölcsön (nyugdíjjárulék révén biztosított kényszerű kölcsön az államnak) után nem csodálkozok már ezen sem. Pont mint 45 után szépen épülnek a dolgok...

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.10.26. 16:33:41

A gonosz törpe egy beteges állat, mindenkire rá akarja erőltetni az akaratát, még akkor ha a szar törvényét elkaszálják, semmibe veszi a jogállamot is. Ezektől mindig kitelik valami új, még akkor is amikor az ember már azt hinné, ennél már nincs lejjebb.

De már szerveződik a NEMZETI ELLENÁLLÁS MOZGALOM, azt el lesz kergetve a NeMZETI LOPÓS HAZUG KORMÁNY! Ezt várom nagyon, meg a gonosz törpe temetését. :)

Crowz 2010.10.26. 16:34:42

@SzaboZsee:
Tüntetni mindig érdemes! Ha nem azonnali a hatás, az sem baj!
Láthattuk, hogy milyen eredménye van annak, ha vannak tüntetések! Előbb-utóbb le lesznek váltva ők is!

Lámpavas 2010.10.26. 16:35:24

Már úgy izgultam, hogy szegény ex-BKV vezérkar miből fog párizert venni, de most hála az Alkotmánybíróságnak, nem lesznek anyagi gondjaik, még az unokáiknak sem.

Mi pedig majd fizethetjük a magasabb adókat, hogy legyen miből végkielégítést fizetni.

Brávó Alkotmánybíróság, gratulálok!

Tissotorak · http://tissotorak.blog.hu 2010.10.26. 16:35:59

A Farkas nagyon rég itt van, és a sok barom felállva tapsol neki! Piroska se vette észre időben, a nagymama meg maga engedte be a házba! De hol van már a vadász a kövekkel????

(törölt felhasználó) 2010.10.26. 16:36:25

Már elég régóta gázolnak keresztül a Rubiconon. Hamarosan túlpartot érnek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.26. 16:37:22

@török gábor: ezt Gyurcsányék nem tudták volna meglépni.
Horn Gyula meg valószínűleg telivér demokrata volt az OV-GyF duóhoz képest. Esetleg a szadesz sújtotta, bár őket néhány szaftos panamával simán meg lehetett volna nyerni bármikor bármire.

Carlos> · http://banana-daiquiri.blog.hu 2010.10.26. 16:39:19

"Azért kár folyamatosan farkast kiáltani, mert nem fogjuk elhinni, ha tényleg közel jár…"

Ha nem csak jogi, de komplex összefüggéseiben szemléltük az eddigieket, talán mégis indokolt volt farkast kiáltani.
Most már pusztán jogi szempontból is az. Lehet, hogy nem kellett volna kivárni...

ámbátor 2010.10.26. 16:39:39

Sajnos egyértelmű a következő lépés.
Ha megszüntetik az AB-hoz fordulás és a népszavazás eszközét az ellenvélemény kifejezésének, merad a tömegtüntetés.
Szóval a következő lépés a gyülekezési jog átírása lesz.
Ne mondjátok, hogy nem szóltam.

2010.10.26. 16:40:38

@Lámpavas: rájuk nem vonatkozott eleve, nem érted??? FELFOGTAD, hogy ez lett beadva a népnek, de a törvényben nem ők szerepelnek??? TUDSZ olvasni????????????????

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.10.26. 16:41:03

@Lámpavas: Milyen BKV, milyen adó?
Sőt, milyen Alkotmánybíróság?
Ezek rég túlhaladott dolgok, és mint ilyenek, meg foglyuk szüntetni! (az ly nem a véletlen, hanem szerénységem műve:-)

Squid 2010.10.26. 16:42:20

A dolog tragédiája nem a Fidesz demokrácialimitációja..

A tragédia az, hogy ha jelen pillanatban, vagy bármikor a következő 3 évben a Fidesz a szavazótábora körében megbukik mi lesz. Kire fognak szavazni azok az emberek akik az MSZP-ből való kiábrándulás keretében a Fideszre szavaztak és a csalódott Fideszesek? LMP?Jobbik? Az MSZP kiégett roncsa?

Az LMP sehol nincs, a Jobbik "szakembergárdája" hideg rémülettel tölt el ("apostoli királyságot" stb stb) és az MSZP teljesen impotensre redukálta magát.

Mondjuk visszajöhet Bajnai & Oszkó, az irónia mondjuk valószinűleg hazavágná a tér-idő kontiinumot de gallyra.

Ordnassac 2010.10.26. 16:42:57

@Carlos>: miért? Debreczeni, Gréczy és mások kiáltottak farkas. Hitt nekik a többség?

kodó tamás 2010.10.26. 16:43:12

@Lámpavas: gratulálok. őszintén remélem a többi 2 706 291 társad is ilyen szinten van.

@török gábor: Hm ezt sejtettem hogy az AB lesz a kedvenc politológusunk első zökkenője. Pedig ennél sokkal durvább dolgok is történtek már. Én legerősebbnek a két hete "államosított" és lecsukatott MAL-t láttam. Az a legdurvább dolog, hogy a magántulajdont TÉVESEN (!) korlátozta. Ez nagyon sok dolgot mutat. Pl a szakértői kört OV körül...

ez meglepett.

de a gazdasági butaságokra számítottam, az nem zavar. az CSAK BUTASÁG. és a politikusnak joga van tévedni (!?)

de hagyjuk.

mégis hol a rubicon? amikor a szomszédot már rég elvitték börtönbe? és jön az autó értem is????

most már ideje lenne körvonalazni hogy mikor fogunk Rubicont kiáltani (mert a farkas itt olalkodik az tuti..)

panelburzsuj 2010.10.26. 16:43:16

@Tissotorak:

A vadész?

Most jelent lehegve a Rubicon mellől. Hogy a fideszok már a kőbányában vannak! ...

bariga 2010.10.26. 16:43:24

Pedig ez már a vég kezdete és itt lenne az ideje tenni ellene valamit, amíg nem késő. De kinek van kedve bunkón viselkedni, csengőt rázni, kiabálni, gyújtogatni, tojást dobálni, költségekbe verni az államot és még sorolhatnám.
Ezek nem úriemberekhez méltó dolgok.
De talán egy csendes sétára már megérett az idő.

2010.10.26. 16:44:05

@ámbátor: hát igen, ez egyébként tervbe vett dolog. :(

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.10.26. 16:44:26

@ámbátor: Na, ha erre is születik két órán belül önálló képviselői törvényjavaslat, akkor tényleg ideje csomagolni, de nem lassan ám!:-(

panelburzsuj 2010.10.26. 16:45:54

@Carlos>:

No, szedhetjük elő a sifornérból az összes patront:

x

x

x

x

Amikor értem jöttek, már nem volt kinek szólnom.

2010.10.26. 16:47:06

@bariga: hú bariga, hogy ez tőled olvasom! Ez szép! És mélységesen egyetértek.

Diocles 2010.10.26. 16:47:34

@török gábor:
ha érdekli, akkor elmondom, h már Bokros kifakadásai idején is elfogadhatatlannak tartottam (bár akkor még SZDSZ-szavazó voltam, de ez a kérdés lényegét tekintve nem számít), h egy a nép által soha meg nem választott testület ilyen erőteljes - tudomásom szerint Európában is egyedülálló - jogosítványokkal legyen felruházva, és ráadásul valami homályos "láthatatlan alkotmányra" hivatkozva, a jogkörén is jóval túlterjeszkedve korlátozza, kvázi gúzsba kösse a törvényes - mindenkori ! - magyar kormányt...
tudtommal Bokros is ezért mondott le, legalábbis ez ott volt a fő okai között.

Pecccca 2010.10.26. 16:47:36

Kedves Török gábor!
Azt írod, nem gondolod, h vezzel vége van a jogállamnak.

Szeretném udvariasan megkérdezni, hogy szerinted hol van vége a jogállamnak?

sárkányfő 2010.10.26. 16:47:38

@Carlos>:
van benne valami.

- 5 mrd-os fotózás
- mnyp-k kinyírása
- AB kinyírása

a "rettegők"-nek lett igazuk.

hunyuan 2010.10.26. 16:47:48

@ó jaj: orákulum-e vagy? a legjobb a Gyurcsányos részed, hol élsz te ember?

bierkamp 2010.10.26. 16:48:13

ej ej..mire tanítja ez a Nemzeti Banda kormány a fiatalokat---LOPJATOK,.. EZ A POLGÁRI, EZ A NEMZETI... hehehehehe
LOPNI CSALNI HAZUDNI...szabad...csak FIDESZ bugyuta legyél ez a lényeg!

Fejétől bűzlik a KORMÁNY!

kodó tamás 2010.10.26. 16:48:14

@török gábor: milyen pökhendiség amikor tarlós izlésére okt3 előtt már autókat rendelnek... ? ez sem kutyafüle. pedig nem nagy kár és nem nagy jogsértés...

de mutatja pl a pártok közötti viszonyt... 2éve együtt lopnak már BP-en (pontosabban már főleg a fidesz)

de mindegy. a vakok nem látnak szörnyűségeket. jo nekik

2010.10.26. 16:48:21

@namitirok: de ha mindenki elmegy??? Mi vár a szüleinkre, nagyszüleinkre?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.10.26. 16:49:04

@bariga: Valóban, de ebben a hidegben? Nem lehetett volna valami melegebb időt választani?

kodó tamás 2010.10.26. 16:50:11

@Squid: "a következő 3 évben a Fidesz a szavazótábora körében megbukik mi lesz. Kire fognak szavazni azok az emberek akik az MSZP-ből való kiábrándulás keretében a Fideszre szavaztak és a csalódott Fideszesek? LMP?Jobbik? Az MSZP kiégett roncsa?"

pont mint én 1990 óta PÁRTRA SOHA
cak van akinek lassabban esik le...

panelburzsuj 2010.10.26. 16:50:22

@Squid:

Kire szavazunk?

Először majd a Gerő-Fideszre.

XPS 2010.10.26. 16:50:24

@ó jaj:
utaltak már mindkettőre.
lesz még itt szamizdat, meg sorok között olvasás.

2010.10.26. 16:50:36

@ó jaj: ne ijesztgess...:(

vizipipa 2010.10.26. 16:51:29

@török gábor:
Ez nem Rubicon átlépés, hanem józan ész. Nem a zembereknek kell szolgálnia a jogot, hanem a jognak az embereket.
Vagy te másképp gondolod?

Örülök nestrot20-nak. Pont olyan, mint a 10-es volt.

finalNmbr 2010.10.26. 16:52:53

@Diocles: Egyet kell értenem veled.

kodó tamás 2010.10.26. 16:54:19

@bariga: :)
nagyon aranyos. sétáljunk... a friss levegőm még utoljára

Második Szóló 2010.10.26. 16:54:40

@Ordnassac: megdöbbentő, hogy csak ennyire futja...

Vessük össze, hogy mi történt 20 éve a benzinár emelés okán: egy jogos kormányzati intézkedés borította a bilit. Akkor még volt gerinc. Mostanság egy hét alatt tervezi a Lehet MikroPárt összeszedni azt az 500-1000 főt, akivel egy lépcsőházi fordulóban lehet erőt demonstrálni? Az Alkotmánybíróság előtt aligha.

bierkamp 2010.10.26. 16:55:04

T. Gábpr--remélem most mát te is látod---ENNEK A nemzeti BANDÁNAK NEM SZABAd IDŐT ADNI!!!!!!!!!!
...cSAK ÉSZRE VESZI A nép HOGY EZ MÁR DIKTATÚRA
!!!!!!!!
NEM BAJ..HAD CSINÁLJANAK , HALMOZZANAK HIBÁT A DIKTATÓRIKUS NEMZETI BANDA KORMÁNY--hamarább lesznek megdöntve. AZ EMBEREKNEK ELEGÜK LESZ...FELÉBREDNEK ÉS FELKELNEK....amikor más sok embernek minden mindegy---és JÖN AZ IGAZI FORRADALOM!!!!!!!!!!!!!!!!

FARKAST MEG MÁR KIÁLTANI KELL..ÉS A FARKASÖLŐT IS ELŐ KELL KÉSZÍTENI...

orient 2010.10.26. 16:55:41

kellett nekik 2-3 d adni srácok. Ahelyett hogy lenyomtak volna egy önkormányz. reformot vele inkább az egész alkotmánybíróságot fokozzák le. Nem mellesleg köztudott volt hogy az AB kimondottan Fidesz közeli, kb annyira mint a Sólyom volt. Így folytatják tovább nem hiszem kihúzzák a 4 évet és tényleg forradalom lesz, nem szar fülkés, hanem igazi!

Squid 2010.10.26. 16:55:49

@ Tüntetni vágyók

Meggondolnám azért azt a tüntetés dolgot párszor!

1. Esik és 9 fok lesz egész nap.

2. Pintér Miniszter Úr

Nembiztoshogyjóötlet.hu

2010.10.26. 16:55:51

@Diocles: most te Bokrost véded?

@török gábor: Ez korrekt? Ez elfogult. És utat ad annak, hogy a fidesz azt csináljon amit akar. Weimarban is a nemzetszocialisták jogszerűen jutottak hatalomhoz. Ha most ők beírnák a saját álláspontjukat, az is korrekt tájékoztatás körébe esne és megköszönni kellene?

Na én most járok egyet, hogy lehiggadjak! A választ viszont őszintén várom, mert nálam a korrekt egész más jelent.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.10.26. 16:55:56

@Letícia: Lassan száz éve már volt példa erre:
„kitántorgott Amerikába hárommillió emberünk.”
Adyt idézgetve

panelburzsuj 2010.10.26. 16:57:00

@Steve_Jobs:

Voltak így más korban is. Kellett, hát kellett ...

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.10.26. 16:57:43

Kérdés, hogy aki korábban kiáltott farkast, az félrebeszélt, vagy esetleg csak messzebbre látott.

Nils. H 2010.10.26. 16:58:57

Érdeklődésbe vegyített tisztelettel kérdezem, ha ez nem a jogállam vége, akkor mi lesz az a lépés, amikor TG is erről fog beszélni?
Mivel van/lesz/lenne vége a jogállamnak, ha ezzel nem?,

Az Alkotmánybíróság hatáskörét a szűkített!! népszavazási kérdésekre korlátozni annyit jelent, hogy az AB szinte a (fideszesekkel teleültetett) OVB felülvizsgálati fóruma lesz népszavazási ügyekben. Kis túlzással ennyi és nem több. Ez nem a jogállam vége?

Az AB gyakorlatilag így megszűnt. Lényege megszűnt. Tán megszüntetése sem lenne a jogállam vége? És ha igen, most mi a különbség? És ha nem, akkor mi a jogállam vége? Kérdezem még egyszer.

drukkker 2010.10.26. 16:59:07

Kedves Török Gábor,
Önt nagyon tiszteltem a választások előtti időszakban, mert tárgyilagos eszes elemzőnek tartottam. Viszont a parlamenti választások előtt több olyan megnyilvánulása volt, mely befolyásolta az embereket, (baráti körömből tudom) vagyis a mostani helyzetnek ily módon ön is előidézője. Ami most folyik és végbe fog menni magyarországon az maga a második Rákosista rendszernek. Kökemény diktatúra következik. A mai parlamenti vitából egyértelmüen is kiderült. Őn amint látom elég hamar észbe kapott, és talán ez ismét a pártatlan elmzők közé tólja a tehetségét. Ha pedig osztja a véleményemet, közismertsége okán önnek is harcolnia kell a törvények tiprása ellen. Tegye meg jószívvel, mert higgyje el itt komoly bajok vannak, ha a FIDESZ frakció vezetője lehet Lázár János.

Goompah 2010.10.26. 16:59:28

Én eddig elég nagy megértéssel fogadtam a Fidesz lépéseit, beleértve a különadókat is. Ám ez a mostani húzás nálam is kiverte a biztosítékot.

kodó tamás 2010.10.26. 16:59:40

@namitirok: "„kitántorgott Amerikába hárommillió emberünk.”
Adyt idézgetve "

most elég lenne ha 2 706 292 tántorogna ki a picsába

török gábor 2010.10.26. 17:00:55

@Letícia: úgy értettem, hogy következetes, s mint ilyen, korrekt.

Szende Aurélia 2010.10.26. 17:01:25

Bámulatos, hogy váratlanul mennyi rózsaszínlelkű köztársaságbuzi és alkotmányköcsög bújt elő, hogy rettegjen a jogállamért, ami olyan kurva jól működött az elmúlt 20 évben. Minden faszán alkotmányos és demokratikus volt, csak közben tönkrement az ország.

gomorra 2010.10.26. 17:01:33

Károgás ez, nem a kedves blogíró részéről, kell az óvatosság, sok hozzászóló viszont ismét bérretteg, hahaha.

Sajnos, de a kassza nagy úr. Ha nincs pénz, akkor alkotmánybíróság ide vagy oda, de nincs pénz, az lenne alkotmányellenes, ha fizetnének dőzsölésre való pénzt. Tehát csend!

S én is figyelek amúgy, mert ha nincs pénz, akkor tényleg ne legyen hülyeségekre sem, szóval nem figyuszpárti lennék én, hanem racionális. S ez utóbbiba bizony sokszor nem fér bele sem az alkotmánybíróság, sem a megélhetési ombuccmanok.

Parajpuding 2010.10.26. 17:01:39

Nem tudom, mi kell még, vagy meddig kell elmenni ahhoz, hogy a bumburnyák fidesz-szavazók rájöjjenek? belesz@rtak a ventilátorba.

De sebaj, én azt mondom, ez még csak a kezdet. Ha ez kellett, hát legyen. Nem az a baj, hogy a fidesz van kormányon, hanem az, hogy megkapta a kétharmadot. Ezt azért az értelmes emberek előre látták. Kár, hogy kevesen vagyunk.

Carlos> · http://banana-daiquiri.blog.hu 2010.10.26. 17:02:20

@Ordnassac: mondjuk én nem keverném össze az elemzők farkas kiáltását a talpnyalók farkas kiáltásával. Hogy mi lett volna? Semmi. Vagy csak annyi, hogy akik a pártfüggetlen elemzők véleményére adnak kevésbé lettek volna altatva.
És gondolom ezzel a kérdéssel most Török Gábornak is szembe kell nézni. Jól csinálta-e úgy, vagy hibát követett el?

löklük le a padlóla dulván 2010.10.26. 17:02:50

na kedves nemzettestvérek - mondá Orbán urunk, hogy is lesz ez? elő a farbával, remélem mindenki ujjong aki rájuk tette a voksát, de végre valahára 56-ra is pontot tehetünk, ja és mindenre... már nagyon várom, hogy befagyjon a Duna és mehessen ez a demokratikus ország koronázni

Goompah 2010.10.26. 17:02:54

@Diocles: Nem, az AB a törvények visszamenőleges hatálya ellen állt ki. Azt még ki is hangsúlyozta, hogy maga a büntetőadó nem alkotmányellenes, csak a visszamenőleges hatály az.

kodó tamás 2010.10.26. 17:03:39

@gomorra: hm:) a cél szentesíti az eszközt
aha ismerős szöveg...

moncayo 2010.10.26. 17:03:46

2/3-as ide, 2/3-ad oda, úgy néz ki, hogy ez lesz az első kormány a rendszerváltás óta, aki nem fogja a 4 évet kihúzni.

No, nem az ilyen dolgok miatt, hanem mert tényleg meg tud mindent csinálni a FIDESZ, csak pénzt nem. S az emberek német jólétet akarnak. Csak ez a mi mentalitásunkkal lehetetlen.

Ezért volt képes a nép 50 év kommunizmus után 4 (!) évvel egy volt AVH-st miniszterelnöknek visszahívni, s ezért fog megbukni O.V. is.

hegyilany 2010.10.26. 17:04:08

A fröcsögőszájúaknak: egyrészt a nevezett törvénnyel többek között a visszamenőleges hatály volt a probléma, másrészt pont nem a BKV-vezéreket szívatta volna meg. A kétmilliós végkielégítésbe viszont simán beleesik egy elbocsátott iskolaigazgató is. Tőle is sajnálnátok?

Goompah 2010.10.26. 17:04:40

@Letícia: "Weimarban is a nemzetszocialisták jogszerűen jutottak hatalomhoz."

Annyira azért nem, olvass utána.

AlbaZen 2010.10.26. 17:04:40

Nem mintha a közszolgák 10milliós végkielégítéseit védeném, de ez akkor is DURVA.

sárkányfő 2010.10.26. 17:05:01

@hunyuan: nem vagyok orákulum, csak ismerem a fideszt :) könnyen kiszámíthatóak...
a kérdésed viszont nem egészen értem.

@XPS: igen, rebesgették már, főleg a szavazóik kedvéért, meg a jobbikos szavazók lenyúlásáért. de eddig azt hittem, hogy csak politikai felelősséget mernek majd kihozni, büntetőjogit viszont nem, mert az egyszerűen tényleg nincs. legalábbis a hatályos törvények alapján. ezek után viszont azt gondolom így vagy úgy, de megteszik. politikailag is jól jön, ha nem lehet rá szavazni 4 év múlva, mert börtönben ül.

G. Wolf 2010.10.26. 17:05:11

Ez csúnya húzás a Fidesz részéről... és enyhe voltam!

Szerintem a legnagyobb baj, amit TG is írt, hogy eddig mindenki diktatúráról magyarázott, és most hogy tényleg van egy veszélyes lépés, semmivel se fognak jobban odafigyelni rá. Bár remélem h ez nem fog elsikkadni a közéletben, talán ez lenne az első olyan döntésük, lépésük ami ellen valóban föl kellene lépni egységesen.

AB-t korlátozni... háát... nah ez tényleg demokráciára veszélyes húzás!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.26. 17:05:46

masfel millio es JA
amugy meg eros kezre van szukseg, lattuk mire visz a totymoges
es felni nincs mitol
3 es fel ev alatt az orszag nem fog megszunni, utana lehet valtani, de lehet a nepnek jo lesz
/azert meg meg nem verjobbos ki nem ment tuntetni, hgy korlatoztak az AB jogkoret/

gomorra 2010.10.26. 17:05:52

@drukkker: Kedves Drukker, ne legyen olyan bánatos a diktatúra miatt, inkább egy diktatúrát olykor, mint olyan demokráciát mint az utóbbi 20 évünk volt.

Írja ezt egy igen demokráciát óhajtó ember. De igazit! S ha ahhoz diktatúrán keresztül vezet út? Na bumm!

hhh. 2010.10.26. 17:06:26

namost, ha a FIDESZ vagy akármelyik párt megteheti, hogy korlátozza az alkotmánybíróság hatáskörét, például ilyen esetben, vagyis ha a törvényi feltételei ennek adottak, akkor: hol itt a hiba? nem a rendszerben?
azért kéne nem megcsinálni, mert van néhány blogíró, aki szerint ezt már "nem illik"?
Én támogatom a fidsznek azt a törekvését, hogy a végkielégítéseket és egyéb, erkölcstelen extra juttatásokat igenis próbálják meg visszamenőlegesen behajtani. Hogy ez egy "normális" országban alkotmányellenes lehet, (mármint az utólagos adóztatás ténye) az más kérdés. nem volt itt normális ország eddig sem - és az "inga" miatt még nem is lesz egy darabig. de legalább már a másik irányba lendül...

kodó tamás 2010.10.26. 17:06:59

AZ MNYP-k AB hoz fordulnak.. az meg megszűnt közben. teccettek volna sietni a beadvánnyal. itt órák alatt zajlik.

GYF tüntetést szervez az AB védelmében. most mondom ha ki is mennék. SOSE SZAVAZOK MSZP-re... (se)

Tissotorak · http://tissotorak.blog.hu 2010.10.26. 17:07:09

Ja ,amúgy kétség sem férhet hozzá, hogy az AB ezzel saját magát szüntette meg, lehetőleg még egy olyan üggyel (magas VK) amiért nem fognak tömegek tüntetni.
Előre megírt forgatókönyv alapján zajlik ám itt minden!!!

sztd 2010.10.26. 17:08:10

Ez a hozzáállás nálam is bőven túlmutat az elfogadhatóság határán.

Egyszerűen vicc, hogy ahelyett, hogy rendesen megszövegeznének egy törvényt, (az indoklás ugyanis nem az elvet kifogásolta, hanem, hogy mindenkire vonatkozik, arra is, aki a Munka Törvénykönyvében előírt pénzt kapja), lecsapják az alkotmánybíróságot, mert szól.

Azzal nem értek egyet, hogy az MSZP annak idején ezt nem csinálta meg. Amikor a kisgazdák összegyűjtötték az aláírásokat a köztársasági elnök választhatóságáról, akkor jött az alkotmánymódosítás, hogy ilyenről nem tarthatnak népszavazást. Amikor a holokauszttörvény sokadszor is elbukott az alkotmánybíróságon, jött az MSZP ötlete (egyébként a konkrét esetben szerintem jogosan), hogy szerintük az alkotmányt kell akkor módosítani.
Csakhogy az MSZP ilyen irányú viselkedése nem menti fel a Fideszt!

Mit gondolnak, hogy mennyire lesz társadalmi elfogadottsága ezek után az új alkotmánynak? Hogy lesz így stabil a rendszer, még, ha a Fidesz is lesz kormányon 20 évig. Egyáltalán mit gondolnak, ők mitől kormányoznak, ha nem az alkotmánynak köszönhetően?
Vagy azt hiszik, hogy őket majd nem dobálják meg? Nekik még kamat is lesz, mert több hatalom, több felelősség, több számonkérés.

Az is kamu, hogy az alkotmánybíróságot nem választották.
Itt csak országgyűlést választanak. A többit (kormány, köztársasági elnök, alkotmánybíróság, országgyűlési biztosok, legfőbb ügyész és legfelsőbb bíróság elnöke) már az országgyűlés választja. Vagy akkor a kormány nem tehet semmit, mert nem közvetlen választott?

Yeto 2010.10.26. 17:08:15

Forradalom van, vazze. Örüljön az AB hogy (még) nem vitte el őket Pintér biztonsági cégei közül valamelyik.

Ordnassac 2010.10.26. 17:08:39

@Nils. H: azért ne essünk a ló túloldalára. A szűkítés az adókkal és járulékokkal kapcsolatos törvényekre terjed ki, nem mindenre.

Az sem segít az ügynek, ha olyat is mondunk, ami (még) nincs.

winston01 2010.10.26. 17:08:57

@Nils. H: Erre nem fogunk konkrét választ kapni, mert akkor utólag nem lehetne megmagyarázni, hogy miért nem tévedett mégsem.

hhh. 2010.10.26. 17:09:19

namost, ha a FIDESZ vagy akármelyik párt megteheti, hogy korlátozza az alkotmánybíróság hatáskörét, például ilyen esetben, vagyis ha a törvényi feltételei ennek adottak, akkor: hol itt a hiba? nem a rendszerben?
azért kéne nem megcsinálni, mert van néhány blogíró, aki szerint ezt már "nem illik"?
Én támogatom a fidsznek azt a törekvését, hogy a végkielégítéseket és egyéb, erkölcstelen extra juttatásokat igenis próbálják meg visszamenőlegesen behajtani. Hogy ez egy "normális" országban alkotmányellenes lehet, (mármint az utólagos adóztatás ténye) az más kérdés. nem volt itt normális ország eddig sem - és az "inga" miatt még nem is lesz egy darabig. de legalább már a másik irányba lendül...

Goompah 2010.10.26. 17:09:25

@hhh.:

"Én támogatom a fidsznek azt a törekvését, hogy a végkielégítéseket és egyéb, erkölcstelen extra juttatásokat igenis próbálják meg visszamenőlegesen behajtani. "

Ez helyes törekvés, ám amit alkalmaznak, az a NEM erkölcstelen juttatásokat is büntetőadóval sújtja.

Tisztességesebb lenne pl. a jó erkölcsbe ütközés miatt megsemmisíteni azokat a munkaszerződéseket, amelyek a tíz- és százmilliós végkielégítésekhez vezettek. Van ilyen jogcím.

ámbátor 2010.10.26. 17:09:28

@gomorra: A diktatúrákból nem vezet egyenes út az "igazi" demokráciába. A diktatúra alapvető tulajdonsága, hogy katasztrófák nélkül nincs vége.

láplidérc 2010.10.26. 17:09:38

egy nap majd felbukkan a másik oldalon is egy budaházy. sok szerencsét kívánok neki.

panelburzsuj 2010.10.26. 17:09:38

@Szende Aurélia:

'88-'89 táján elég sokan kezdték nemcsak érezni, hanem mondogatni is, hogy ugyancsak tönkre van menve ez az ország.

Na most azóta vagy megjavult közbe, de olyan suttyomba, hogy észre se vettük, vagy még mindig ugyanabban a gödörben rodeózunk körbe-körbe.

El Zorro 2010.10.26. 17:09:43

"...ezek a lépések nem csupán elvtelenek (hiszen ellentétesek mindazzal, amit ellenzékben a Fidesz képviselt)..."

Itt nálunk (és még biztosan sok helyen szerte a világon) a politika már csak olyan, hogy egy (többnyire nagyobb, gyűjtő jellegű) párt mondanivalóját és tetteit sokszor nem az elvei, hanem a helyzete határozza meg. Ha ellenzékben van, akkor így, ha kormányon, akkor meg úgy.

A Fidesz azonban mindezt olyan fokon és olyan látványosan műveli, hogy a tankönyvekben nagybetűs iskolapélda válhatna belőle. Hosszan lehetne sorolni, hogy csak az elmúlt 100 napban mi mindennek mondták és tették pontosan az ellenkezőjét annál, mint amit ellenzékben vallotak és cselekedtek (persze Gábor is utal erre alkalmanként).

Jól írta Révész Sándor nemrég a Beszélőben (beszelo.c3.hu/cikkek/tofupart):

"Hogy a Fidesz mit helyesel, és mit ítél el, az nem az elveitől, hanem a helyzetétől függ. Nem részlegesen, mint minden gyarló párt esetében, hanem totálisan."

Gábor még ezt írja: "Az üzenet súlyos: a Fidesz nem tűr meg semmilyen ellensúlyt..."

Ez az üzenet nem új, a párt története hosszú évek óta erről szól. Elég, ha az ember megnézi az egyik legbeszédesebb párt-tükröt: a Fidesz irányította, szervilis médiatermékek szerkesztési gyakorlatát.

2010.10.26. 17:09:45

@namitirok: a gyülekezés jog csorbítása után jön az egyesülés törvény, mert rengeteg egyesülettel, civil szervezettel, szakszervezettel vagyok kapcsolatban. Mi lesz akkor velük?

NYJetsTD 2010.10.26. 17:09:59

Azért kedves Török úr amikor Giró Szász nyomta teljes erőből a fidesz mantrát, Ön sem nagyon ágált ellene... Egy kicsit későn tetszett ébredni...
Lassanként tényleg elérünk oda, hogy az összes rendszerváltó pártot elkéne zavarni a fenébe...

Artie 2010.10.26. 17:10:35

@török gábor: Nem hiszem, hogy komolyan lehet ilyet kérdezni, hisz úgyis tudod a választ: rohadtmocskosbüdöskommunistaalkoholistaexávós.

posteulo 2010.10.26. 17:10:53

@gomorra: IGAZAD VAN !

Az új jelszavak:

A HÁBORÚ: BÉKE
A SZABADSÁG: SZOLGASÁG
A TUDATLANSÁG: ERŐ

G. Wolf 2010.10.26. 17:12:28

És hogy még egy apróság

"Érintetlenül érvényes a bírói hatalom függetlenségének az elve: minden azótai tapasztalat csak megerősítette azt, hogy a bíráskodás funkciója a hatalomkoncentráció legkisebb érintésétől óhatatlanul megromlik." - Bibó

mek.oszk.hu/02000/02043/html/290.html

Nils. H 2010.10.26. 17:14:01

@Ordnassac: Szerintem nézzük meg a benyújtott javaslatot az OGY honlapján.
A szűkítés a következő: az AB hatásköre csak azokra a kérdésekre vonatkozik, melyekről népszavazás is kezdeményezhető a nép által.
"(2) Nincs helye felülvizsgálatnak olyan törvény tartalmáról, amely az Alkotmány 28/C . § (5)
bekezdése szerint országos népszavazással sem változtatható meg.
"
Ez nem egy túl tág kör, és tervben van a szűkítése.

mréveiller 2010.10.26. 17:14:20

ezt a szintű türelmetlenséget és társadalmi ellenállást nem nagyon értem. 1. a Szocik 20 évből (!) 12 évet (!) kormányoztak!!!!!!! megláttuk hova jutottunk velük.
2. a választók 2/3ados többséget adtak a Fidesznek (alkotmányozó többség). De nem baj vissza fognak erősödni a komcsik hát hajrá!

MACISAJT 2010.10.26. 17:14:21

Válasszuk szét:a Fidesz célja, az elképzelése helyes.
Az esetre adott kommunikáció az viszont pont akkora kontraproduktív szamárság mint..Meggyes Tamás választások utáni kommunikációja.

Dühből, zsigerből, erőböl, erőszakosan - ez a lehető legrosszabb taktika.
Én azt látom, hogy amíg fut a szekér- addig nő az elbizakodottság.

És amikor valamilyen akadály keletkezik- akkor úgy reagálnak mint sértett primadonnák.
Márpedig akadályok vannak és lesznek még bőven.
És nem lehet mindenkit egyformán ellenségként kezelni és
"büntetni".
Mert elöbb-utóbb a bizonytalanoknak elegük lesz.
A stílusból.

Nils. H 2010.10.26. 17:16:42

"A jogállam megszilárdulásával az alkotmánybíráskodás ilyen széles jogköre mára indokolatlanná vált ."

Ez a létező legcinikusabb. Ha megszilárdult a jogállam, akkor miért is kell alkotmányozni??? Vagy a megszilárdult jogállam a fidesz győzelmét jelenti csak? Zseniális.

etikuskritikus 2010.10.26. 17:16:56

hozzászólásom némileg a tegnapi témához is szól, de a következő idézet is ma került kinyilatkoztatásra:

"tájékoztatása szerint az új programban a munkaképes emberek esetében a rendelkezésre állási támogatást (RÁT) új elnevezéssel a bérpótló juttatás (BPJ) váltja majd fel, és a rászorultságot az önkormányzat hivatott megállapítani. Ezt a támogatást nem segélyként, hanem juttatásként kezelik majd, és fontos változás lesz, hogy a felajánlott munkát a végzettségtől függetlenül el kell vállalni. Ez a gyakorlatban egyebek között azt jelenti, hogy valakinek akár egyetemi diplomásként is ajánlhatnak például egy településen csatornatisztítási feladatokat. Ezt senki sem köteles elvállalni, viszont akkor a magyar állam sem köteles mindenféle támogatás kifizetésére – fejtegette Czomba. "

Az elmúlt 20 évben soha nem a saját anyagi helyzetem, "pénztárcám" szerint szavaztam, hanem erkölcsi értékek mentén.
A fentiek viszont már nálam is kiverték a biztosítékot.
Egyetemet végzett csatornatisztítókkal az 1 milllió munkahelyért, aztán csodálkozunk, hogy a fiatal korosztály fele külföldön képzeli el a jövőjét.
Az ÁFSZ honlapján 600 ezer munkakereső, 40 ezer állásajánlat nagyon alacsony bérért, és egy másik "szakember" pedig azt mondja, hogy "1 millió embert kell a muka világába visszaterelni" - ezekkel a szavakkal.
Nem értem, hogy miért nincs a kormánynak megfelelő szakembere az egyik legfontosabb területre, vezető munkaügyi pozíciókba.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.26. 17:16:57

"Azért kár folyamatosan farkast kiáltani, mert nem fogjuk elhinni, ha tényleg közel jár…"

Először is: Orbánnal kapcsolatban jó reggelt kívánok.
Másodszor: kétségtelen, hogy a balliberális erők túl sokszor és túl korán feltételezték Orbánról, hogy egy mindenre képes akarnok, de Orbánban nem ez a legrosszabb. Hanem, hogy tökéletesen kiszámítható, mit fog csinálni, már csak azért is, mert sok ilyen kis diktátor-félét láttunk már a történelemben.
Harmadszor: hol vannak ilyenkor a demokráciát féltő felháborodott, rendőrautókat gyújtogató hazafiak?

Tiko 2010.10.26. 17:16:57

A baloldali kötődésű tüntetni vágyókat szeretném figyelmeztetni, hogy a jobb oldal úgy érzi, hogy még lóg egy pár szem kilövetésével.

Megtanulták, és Pintérrel az élen biztosak lehettek, hogy nem fognak lacafacázni.

Ide vezetett sajnos a gyurcsányi arrogancia. Most pepitában OV-től láthatjátok ugyanazt.

Ami pedig az AB-t illeti: kit érdekel mi lesz velük? Eddig is úgy történt minden, ahogy OV akarta, lévén az AB eléggé jobboldali kötődésű szervezet.

Tissotorak · http://tissotorak.blog.hu 2010.10.26. 17:17:19

@M.Trezeguet: az utolsó 4 évben bár a szocik voltak kormányon és loptak többet, valójában a fidesz kormányzott...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.26. 17:17:43

@Ordnassac: hiába kiált farkast, akinek a hiéna az istene...
Ha van is még néhány tekintélyesnek és egyben demokratának, valamint semlegesnek tekinthető értelmiségi, azoknak nem szokásuk kiáltozni...

Artie 2010.10.26. 17:17:46

@gomorra: Világos. Tehát ha mondjuk jövőre a fidesz leépít 50.000 közszolgát, és abból valaki 40 év után mondjuk kap 4 millió végkielégítést, annak jogos, hogy csak 1 millió marad.

Igenhülyék vagyunk, mi magyarok, hogy ennek örülünk.:S

lolperec 2010.10.26. 17:18:07

DIKTATÚRA!!!!

KÖSZÖNÖM AZ AGYRÉM TÖBBSÉGNEK HOGY ROMLÁSRA HATALMAZTA FEL KIS HAZÁMAT! ÉN LÉPTEM!
majd kintről nézem ahogy rátok rohad.. de meg is érdemlitek..

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.26. 17:18:30

@Lámpavas: "Érdekes, most senkit nem zavar, hogy pár hónap után 80-100 millióval távoztak emberek?"

na, ilyen átlag szellemi színvonal miatt van kétharmada a Fidesznek.

alászolgája 2010.10.26. 17:18:38

@Nils. H: hát nézzük:
a) a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvények tartalmáról,

b) hatályos nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségekről, illetve az e kötelezettségeket tartalmazó törvények tartalmáról,

c) az Alkotmány népszavazásról, népi kezdeményezésről szóló rendelkezéseiről,

d) az Országgyűlés hatáskörébe tartozó személyi és szervezetalakítási (-átalakítási, -megszüntetési) kérdésekről,

e) az Országgyűlés feloszlásáról,

f) a Kormány programjáról,

g) hadiállapot kinyilvánításáról, rendkívüli állapot és szükségállapot kihirdetéséről,

h) a Magyar Honvédség külföldi vagy országon belüli alkalmazásáról,

i) a helyi önkormányzat képviselő-testületének feloszlatásáról,

j) a közkegyelem gyakorlásáról.

Ezek tényleg marginálisak (ámbátor, csak nem épp belefér a másik ma meghozott AB határozat is).

rockjano_ 2010.10.26. 17:19:15

Nállam most szakadt el végleg a cérna.
Nagyon lusta ember vagyok de mostmár elmegyek tüntetni akárhova, akármikor, akárkivel.

Nem tudjátok Orbán háza merre van? Ha Gyurcsánynál lehetett tüntetni nálla is lehet majd.

gomorra 2010.10.26. 17:19:21

@ámbátor: Igen, kell a katasztrófa valószínűleg, most is afelé haladunk.
Tetszettünk volna forradalmat csinálni - ugye, ugye, nem lehet megúszni.

hhh. 2010.10.26. 17:20:07

demokráciát meg majd akkor kell félteni, amikor az utcán tüntetőket rendőrileg oszlatják/lövetik/kardlapozzák.
egyelőre ilyen nincs. valahogy nem mennek az utcára "ne sújtsuk a multikat" meg "ne bántsd a végkielégítéseket" transzparensekkel.

Alvarez 2010.10.26. 17:20:14

Azért kiváncsi vagyok, hogy a nagytiszteletbenálló Sólyom László mit fog mondan erről és mikor fogja megbánni, hogy Magyar Szocialista Munkáspártozott. Mert most (is) kiderült, hogy az az MSZMP valójában, amelyik a szívéhez annyira közel állt.

rockjano_ 2010.10.26. 17:20:25

@Tiko: Engem érdekel!!! nagyonis!!!

rupertwinston · http://kanadaihirlap.com 2010.10.26. 17:20:31

Gábor, ez a bejegyzés azért egy kicsit szánalmas. Különösebb megfontolás, vagy óvatósság nélkül simán adnak egyetlen pártnak egy több mint kétharmados többséget--és a választás előtt egy szóval sem jelzik a mértékadó jobboldali publicisták, mint akár Ön--hogy ez így veszélyes is lehet. Aztán amikor meg van a kétharmad és sorra korlátozzák a demokrátikus intézményeket, nagyon csodálkoznak, hogy ilyet is tehetnek. A legjobb esetben is elképesztő politikai naivitásról van szó.

paragrafus 2010.10.26. 17:20:33

Tisztelt Fórumtársak!

Van egy apró jó hírem. Az Országglés honlapján már fenn van Lázár János benyújtott törvénymódosítási javaslata. Ebben az a jó hír, hogy a javaslat nem az Alkotmányt kívánja módosítani, hanem az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvényt (Abtv.)
Ebben az a jó hír, hogy míg az Alkotmánybíróság az Alkotmányt nem vizsgálhatja, addig az Abtv.-t igen.
Tehát az Alkotmánybíróságnak - ha ez marad a beterjesztés tartalma és tárgya - joga és lehetősége lesz ezt a törvénymódosítást vizsgálni és megsemmisíteni.

www.parlament.hu/irom39/01446/01446.pdf

Gábor217 2010.10.26. 17:20:43

@Szende Aurélia: Hasonlítsuk már össze az 1990-es Magyarországot a maival! Néhány városon, falun sétáljunk végig.

Romok helyett minden nagyobb város felé van autópálya! A városaink megújultak, új burkolatok, szigetelt panelházak, növekvő idegenforgalom, növekvő életszínvonal. Ezek tények.

Az más dolog ,hogy te ezt a javulást valami hatalmas romlásnak éled meg, de attól még nem így van.

A demokráciának vannak hiányosságai, gyengeségei. De mégis ez az eddigi legjobb rendszer a legtöbbek számára. Sajnos az is hibája, hogy az ilyen férgek is érvényesülhetnek benne. Hányingerem van.

Jó lenne valami forradalmat csinálni lassan, de tényleg ne ezt a fülkés gagyit. Csak nem tudom, kinek kéne átvennie utána a kormányzást.

Orbán Viktor MONDJON LE!

S2000 2010.10.26. 17:20:54

Javaslat a Fidesznek: minek egyáltalán alkotmány?

2010.10.26. 17:21:14

@Goompah: annyira nem, de az egyezés kísérteties, főleg az a rész, hogy a fennálló a hatalom alatt terrorizálták az embereket, rendesen mosták az agyukat:
hu.wikipedia.org/wiki/Nemzetiszocialista_N%C3%A9met_Munk%C3%A1sp%C3%A1rt

OV nem volt börtönben, neki 8 éve volt a mein kampfját megkreálni, s nézzük ámulva hogy ülteti a gyakorlatba.

Navra elhiszem és látom, hogy utálja a jogászokat - kicsi revans, hogy politikussá vált politológust a jogászi szakma nem tartja semmire, szóval van oka a gyűlöletének, de mint látjuk, nem alaptalan a jogászok megvetése - de megkérdezem: minek csinálja az, aki nem ért hozzá???

Carlos> · http://banana-daiquiri.blog.hu 2010.10.26. 17:21:14

@MACISAJT: a felsoroltakhoz add hozzá azt, hogy mindent, amit eddig (dühből) kiejtettek a szájukon, a továbbiakban makacsul tartották, bármilyen árat is keljen fizetni érte az országnak. Felülvizsgálat, korrigálás nem volt lehetséges, a Fidesz tekintélyén ne essen csorba.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.10.26. 17:21:25

@Szende Aurélia: Kedves Szende Aurélia!
"Bámulatos, hogy váratlanul mennyi rózsaszínlelkű köztársaságbuzi és alkotmányköcsög bújt elő, hogy rettegjen a jogállamért, ami olyan kurva jól működött az elmúlt 20 évben. Minden faszán alkotmányos és demokratikus volt, csak közben tönkrement az ország. "

Igen, mindenki, aki "köztársaságbuzi", "alkotmányköcsög", az mind úgy érezheti most, hogy fel kell szólalnia a "faszán" demokratikus államberendezés mellett!
Mikor, ha nem most? Ha majd az SA jön értünk, akkor?
Félek, akkorra késő lenne!
Off: elnézést a csúnya szavakért!

Tyrion25 2010.10.26. 17:21:54

A legpofátlanabb az egészben, hogy benyújtották ugyanúgy a törényt, amiről az AB kimondta, hogy alkotmányellenes. Ez erga omnes, azaz mindenkire kötelező hatályú, függetlenül attól hogy az AB nem vizsgálhatja felül. Ez már egy döntés, amit max az AB változtathat meg. Aki tehát megszavazza az alkotmányellenes törvényt szavaz meg RGO megszegi az esküjét. Érvényes-e egy olyan jogszabály amiről köztudomású, hogy alkotmányellenes?
Ja, hogy a Fidesz ilyen alkotmányjogi finomságokkal nem foglalkozik, nem baj. Innentől kezdve a jogrendszert az állampolgárnak sem kell tisztelnie? Jogász vagyok és nekem, aki tisztelt/te a jogot nagyon fáj ami az elmúlt fél évben történt, már azon is gondolkoztam, hogy ott hagyom ezt a páylát, ilyen jogszabályokkal a leendő alkotmányról nem is beszélve nem tudok azonosulni. Eddig mindenkit a jogkövetésre buzdítottam ma ez kicsit megváltozott.
Kedves Gábor énnagyon tisztellek te szerintem a Fidesszel eddig is "türelmesebb" voltál, mint kellett volna. Mondjuk azt én sem gondoltam , hogy ezt meg merik tenni.

paragrafus 2010.10.26. 17:22:09

Tisztelt Fórumtársak!

Van egy apró jó hírem. Az Országglés honlapján már fenn van Lázár János benyújtott törvénymódosítási javaslata. Ebben az a jó hír, hogy a javaslat nem az Alkotmányt kívánja módosítani, hanem az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvényt (Abtv.)
Ebben az a jó hír, hogy míg az Alkotmánybíróság az Alkotmányt nem vizsgálhatja, addig az Abtv.-t igen.
Tehát az Alkotmánybíróságnak - ha ez marad a beterjesztés tartalma és tárgya - joga és lehetősége lesz ezt a törvénymódosítást vizsgálni és megsemmisíteni.

www.parlament.hu/irom39/01446/01446.pdf

Pentvalley 2010.10.26. 17:22:41

Érdemes az AB törvény-módosítás indoklását elolvasni:
Az Alkotmánybíróság nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően széleskörű hatáskört
gyakorolva vizsgálja a jogszabályok alkotmányosságát . A rendszerváltást követően eltelt években, a jogállam első időszakában nagy szükség volt az Alkotmánybíróság jogfejlesztő alkotmányos szerepére.

A jogállam megszilárdulásával az alkotmánybíráskodás ilyen széles jogköre mára
indokolatlanná vált. A Javaslat ezért — az Alkotmány módosításával összhangban — az
Alkotmánybíróság hatásköréből kiveszi az Alkotmány által tiltott népszavazási tárgykörbe tartozó törvények felülvizsgálatát.
Rendelkezik a Javaslat továbbá arról, hogy a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell az új hatásköri szabályt, ebből következőleg az Alkotmánybíróságnak meg kell szüntetnie azon ügyekben az eljárást, amelyekben megszűnt a hatásköre.

Ezt hívhatjuk cinizmusnak?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.10.26. 17:22:42

"azt a kettőt pedig, a népszavazás intézményét és az Alkotmánybíróságot, amelynek a párt is sokat köszönhet, hiszen segítették a Gyurcsány-kormány elleni harcban, most világos politikai érdekei miatt jelentősen megnyirbálja."

A Fidesz a KDNP-s es kisgazda maradvanyokbol osszeszedett egy olyan "konzervativ" csoportot, amelyik elvi alapon demokraciaellenes. Most ezek ideologiai alapozast nyujtanak a pusztan hatalomtechnikai megfontolasokbol indult kezdemenyezeseknek. Korabban marginalis jelentoseguk volt, de most kapora jonnek a gondolataik, mivel ez a part erdeke.

Korabban a Fidesz pusztan hatalomtechnikai megfontolasokbol a tiszta, folttalan demokraciaert kuzdott. Most pusztan hatalomtechnikai megfontolasokbol kikapcsolja a maradek demokratikus fekeket. Mindez az o szempontukbol egyaltalan nem illogikus.

Balek 2010.10.26. 17:22:57

@paragrafus: azért a biztonság kedvéért az Alkotmányt is módosítják, ld. itt:
www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_irom.irom_adat?p_ckl=39&p_izon=1445

gomorra 2010.10.26. 17:23:42

@Artie: bárcsak leépítene annyi közszolgát!! Bárcsak!! Már lélegzeni sem tud az ország a rengeteg közszolga miatt, akik aktákat tolnak ide s oda s még azt hiszik szükségesek is. Ó, nem, nem!
Igen, ha nincs pénz, nincs pénz. Ezt ennyire bonyolult megérteni?

2010.10.26. 17:23:52

@török gábor: saját magához következes, és szubjektíve korrekt, de objektíve nem az. Sőt, objektíve: demagóg. A választ köszönöm!

drukkker 2010.10.26. 17:25:11

@gomorra: Én bizony bánatoskodok, ugyanis én megéltem az emlegetett Rákosista időket. Nem tudom ön aludt e olyan időkben nyugodtan, hogy rettegett a család, csöngetnek e reggel, vagy sem. Márpedig ettől a mai parlamenti megnyilvánulástól, és Lázártól még azt is elképzelem, hogy létrehozzák az ÁVH utódját, persze más néven, lehet esetleg "terror elhárító" csoport?

S2000 2010.10.26. 17:25:15

Egyre inkább olyan érzésem van, hogy Orbánt tényleg annyira megviselte az ellenzékben eltöltött nyolc év, hogy pszichés sérülései lettek, továbbá részben elvesztette a realitásérzékét. Amit eddig hablatyolt a forradalomról meg a szabadságharcról, az komikus volt, de nem kellett komolyan venni. Amit ma Lázár böffentett, az tragikus, és nagyon is komolyan kell venni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.10.26. 17:26:04

@S2000:
"Javaslat a Fidesznek: minek egyáltalán alkotmány? "

Igen, ezekben a "konzervativ" korokben errol vitatkoznak. Mert ugye az igazan "konzervativ" csak a szokasjogot tiszteli es nem holmi ertelmetlen paragrafusokat.

Aztan persze hogy mi a szokasjog, azt sokkal egyszerubb hajlitgatni, mint a torvenyeket.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.10.26. 17:26:55

@hagyma: Hú, mea culpa, mea maxima culpa, valóban József Attila! Nem győzök elégszer elnézést kérni!
(ellentétben egyéb nagyjainkkal:-)!

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.10.26. 17:27:20

a farkas már csak ilyen. köröz-köröz, aztán egyszercsak odakap

sárkányfő 2010.10.26. 17:27:29

off

sűrű napunk van ma :)

"Gazdasági bűncselekmények, zsarolás és egyéb törvénysértések miatt feljelentették Mayer Mihály pécsi püspököt és Wolf Gyula katolikus papot"

további izgalmas részek:
szolgálati BMW a püspök úrnak meg Alfa Romeo, milliárdos tartozások, szexuális visszaélés :)

és igen, még pedofílila gyanúja is :)

pécsen zajlik az élet rendesen...

index.hu/belfold/2010/10/26/negyven_rendbeli_feljelentes_a_pecsi_puspok_ellen/

is 2010.10.26. 17:27:53

@poszt: en inkabb azt mondanam, hogy voltak:
- akik lattak a Kadar rendszert, es jobban megertettek, es felismertek a parhuzamokat
- akik jobban lattak belulrol az 1998-2002 kozotti idoszakot
- akik kicsit felemeltek a fejuket, es mondjuk 1995 (elso tandijtuntetes) ota egy 15 eves idoszakot ativeloen is kiertekeltek a FIDESZ mozgasat, teljesitmenyet, szandekait, eszkozeit

egyszoval jobbak voltak. TG, neked esetleg csak mostanra allt ossze, nem baj, jobb keson, mint kes nelkul. de nem szegyen masoktol tanulni: most erdemes visszamenni az idoben, es talan most mar sok regebbi kommentet is atertekelsz, amit nem te, de sokan csak 'rettegesnek' allitottak be, meg komcsiztak azokra, akik a jeleket felismertek.

van egy tanmese:
- aki nem erzi meg a szelet, az majd meglatja a felhot
- aki nem latja meg a felhot, az majd meglatja a villamlast
- aki nem latja meg a villamlast, az majd meghallja a mennydorgest
- aki a mennydorgest sem hallja meg, azt majd jol elveri az eso

az esonel meg nem tartunk, de a szelen mar boven tul vagyunk. es voltak, akik mar akkor lattak.

Nils. H 2010.10.26. 17:28:24

@alászolgája: Most ezt komolyan mondod?
A kormányprogramot, a költségvetést, a személyi kérdéseket stb-t ezentúl senki nem vizsgálhatja alkotmányossági szempontból.

Ezt tekintjük lényegtelen változásnak? Ja, oké. Szíved joga.

@paragrafus: Ez mondjuk így igaz, érdekes! :)

hegyilany 2010.10.26. 17:28:48

@gomorra: Csak közben közszolgaként az ember egyre több feladatot végez, egyre kevesebben, egyre kevesebb pénzért. Hol itt a hiba?

kodó tamás 2010.10.26. 17:29:08

@Pentvalley: IGEN CINIKUS:
"a jogállam megszilárdulásával..."
bmeg komolyan kérded?

kej 2010.10.26. 17:29:45

@török gábor: azt hiszem gábor, hogy a fidesz átlépte a rubicont, s most először azt érzem, hogy túl óvatosan fogalmaztál.

megértettelek akkor, amikor nem egyszerű politikai zsákmányszerzésnek, az ellensúlyok gyengítésének tudtad be, hogy módszeresen pártkatonákkal (domokos lászló, schmitt pál, szalai annamária, etc.) töltik fel a legfontosabb ellenőrző és egyéb közjogi posztokat. megértettelek, mert - tán kissé naívan - azt hihetted, hogy kisebb ellenszelet akarnak a köz(!!!)jó érdekében meghozandó intézkedéseik közepette.

megértettelek akkor is, amikor megértően tekintettél az ennek érdekében meghozott kisebb-nagyobb törvényhozási (nevezzük így) stiklikre. a kinevezések érdekében meghozott alkotmánymódosításokra, vagy éppen a csillió képviselői önálló indítványként benyújtott törvényjavaslatokra. bár előbbi már minimum aggályosnak kellett volna, hogy feltűnjön. utóbbi azonban tán még bele is fért a forradalmi hevületbe.

azonban a mérhetetlenül elszomorító vörösiszap katasztrófa környékén megtett lépéseknek - szerintem - már komoly aggodalmat kellett volna ébresztenie ebben a kis ország sok-sok lakosában. hogy-hogy egy miniszterelnök jelenti be, hogy a mal vezérét lecsukták és kezdeményezték előzetesbe helyezését (ez ráadásul tételesen nem volt igaz, mert az ügyvédje szerint csak kedden kérték a bíróságtól, s ugyebár hétfőn volt a napirend előttije ovinak.) az sem volt kispályás, amit utána lázár elvtárs mondott a napirend előttijében. (nincs kedvem tételesen visszakeresni, de lehangzottak benne olyanok, hogy nincs kegyelem, no meg hogy balatonalmádi és mosonmagyaróvár lesz a következő a sorban.)

(a válságadók kivetése, valamint az mnyp-k einstandja más kérdés. bár ez is felvet kérdéseket a fidesz jóindulatával, nota bene szakmai hozzáértésével kapcsolatban.)

amit most viszont az ab-vel igyekeznek megtenni, az gyakorlatilag tényleg a jogállam végének kezdete, vagy a kezdetének a vége. kinek-kinek vérmérséklete szerint. az egyetlen dolog, ami viszonylagos támpontot adott e zavaros forradalmi időkben, az az alkotmány, illetve az ab volt. most éppen kiherélik. mostanáig ez volt az utolsó olyan közjogi bástya, amit senki nem mert elfoglalni. ha most ez bekövetkezik, akkor tényleg nincs szükség már a fidesz-frakcióra sem, mert szinte már-már rendeleti úton lehetne kormányozni. az alkotmány pedig éppen nem az a törvény, amit kétnaponta módosítani lehet. még akkor sem, ha a fülkeforradalmárok úgy vélik, hogy ez természetes. ugyanis az nem jelentene mást, minthogy a fidesz hihetetlen gazdasági és társadalompolitikai áttörései útjában csak egy akadály: a törvényesség áll.

bocsánat, mert túl hosszúra sikeredett.

Goompah 2010.10.26. 17:30:08

@is: Aki nem látja meg a villámlást, azt agyoncsapta a villám. :P

egeresz 2010.10.26. 17:30:14

A jogállamiság, ahol betartják a jogot.
A demokrácia, ahol a nép szavaz.

Eléggé független, de nem teljesen független a kettõ. Az a tapasztalat, hogy a diktatúrában (= nem demokrácia) nincs jogállamiság: a diktatúra a saját törvényeit sem tartja be. Ez fordítva is igaz, ahol nincs jogállamiság, ott miért pont tisztességes választások lennének.

A jogállamiságnak vannak garanciái. Pl az AB, a független bírói ág, a sajtó-, szólásszabadság, a közérdekû adatok nyilvánossága, a magántulajdonhoz való jog, a képviselõ mentelmi joga, gyülekezeti és pártállítási jog stb.

Nem közvetlen jogállamisági garancia, hanem inkább cél az egyetemes emberi jogok: személyes adatok titkossága, ártatlanság vélelme, védelemhez való jog, szabad lakhely, munkahelyválasztás, lelkiismereti/felekezeti szabadság, nevelési szabadság. Ennek korlátozása (kommunikáció szintjén) szóba se került.

Török Gábornak igaza volt abban, hogy a demokrácia az eddigi cselekedetekben nem sérült. A jogállamiság se. Idáig csak a jogállamiság garanciáit bontották a fiúk ezerrel. MInek bontották? Hogy megmaradjon a jogállamiság? Hogy megmaradjon a demokrácia? Szerintem "csak úgy" személyes kényelem, aktuális elvek nélkül. Hol a határ? Honnantól számít komoly jogállamiság-demokrácia kockázatnak, ha bontják a garanciákat?
Török Gábor az AB elleni erõdemonstráció-legénykedésnél már elgondolkodik ezen. Én már a lex-MAL, a magántulajdon sérthetetlenségének eltörlésekor ezt mondtam. Mi van hátra? Nézzünk a független bírói ágra, és a szólásszabadságra mondjuk.

Jaffar 2010.10.26. 17:30:19

A kis törpénél tényleg elmentek otthonról. Mi a köv. lépés. Aki nem szavaz a fideszre, attól megvonják az állampolgárságot? A sok birka meg még tapsol is hozzá. Mekkora bezzegelés lesz majd 5 év múlva, amikor minden szomszéd fényévekkel lehagyva röhög majd rajtunk..... :(

Nils. H 2010.10.26. 17:30:56

@Balek: affene. Pedig mulattatott volna egy ekkora baki.

gomorra 2010.10.26. 17:31:12

@drukkker: Rákosi alatt még sajna nem éltem.
Ha lehet választani, akkor inkább Francora szavaznék, mint olyan diktátorra, ahol a magángazdaság meg tud erősödni, sajnos a kommunista diktatúrák ezen a téren pocsékok voltak, esetleg egy horthysta diktatúrát is el tudnék képzelni, sokkal inkább mint egy gyurcsányista-fodorgáboros demokráciát.

Squid 2010.10.26. 17:31:35

@rupertwinston "Gábor, ez a bejegyzés azért egy kicsit szánalmas. Különösebb megfontolás, vagy óvatósság nélkül simán adnak egyetlen pártnak egy több mint kétharmados többséget--és a választás előtt egy szóval sem jelzik a mértékadó jobboldali publicisták, mint akár Ön--hogy ez így veszélyes is lehet. Aztán amikor meg van a kétharmad és sorra korlátozzák a demokrátikus intézményeket, nagyon csodálkoznak, hogy ilyet is tehetnek. A legjobb esetben is elképesztő politikai naivitásról van szó."

Pontosan

Az elképesztő az egészben az, hogy 2010-ben a Zemberek képesek voltak egy olyan pártnak 2/3-ot adni amely tagjai semmilyen programot nem publikáltak és semmilyen nyilvános vitán nem vettek részt vagy ismertették várható lépéseiket.

Ugyanez a banda most minden lépésénél hivatkozik a "2/3-os felhatalmazásra", mindenkinek gratulálok aki egy ország nevében rájuk szavazott és biankó csekket és felhatalmazást adott nekik 0 számonkérhető ponttal.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.10.26. 17:31:56

@Pecccca: (hol van vége a jogállamnak)
A fidesz-fanok szerint akkor,
"Mikor a hírt a birka írja,
(:vö. @panelburzsuj: @Birtalan Balazs: ;)
mikor a róka a tyúknak a legjobb móka, mikor a szamár számtantanár, mikor egy pálcán kézen áll a fácán, és mikor a récék az észmércék."*
- és persze a jobbik-fanok még ezt is keveslik.

(*múltidőből jelenítettem, bocs Lázár! - de Ervin:)

kodó tamás 2010.10.26. 17:32:16

@paragrafus: mi ez jogászok háborúja????

"a javaslat nem az Alkotmányt kívánja módosítani, hanem az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvényt (Abtv.)
Ebben az a jó hír, hogy míg az Alkotmánybíróság az Alkotmányt nem vizsgálhatja, addig az Abtv.-t igen."

rohadt bűnöző mind.

tory_t · http://toryttopreng.blog.hu 2010.10.26. 17:32:53

A Rubicon már olyan messze van, hogy nem is látni innen.

@paragrafus: www.parlament.hu/irom39/01445/01445.pdf

@namitirok: '„kitántorgott Amerikába hárommillió emberünk.”
Adyt idézgetve'

Szerintem József Attila lesz az, és a hárommillió is inkább másfél.

meditatív · http://kilatas.blog.hu/ 2010.10.26. 17:32:53

Sziasztok,

egészpályás letámadás.
Lassan megszűnik az ellenséges csapat mozgástere és
lehet egykapura focizni kapus nélkül, csak elég közel kell menni a kapuhoz és nem lehet hibázni...

Alvarez 2010.10.26. 17:33:17

@S2000: "...továbbá részben elvesztette a realitásérzékét"

Ez történik, ha valaki egy birodalmat épít maga köré a bólogatókból és talpnyalókból. Tipikus esete ennek SP megválasztása, ő a tőrölmetszett birodalmi ember.

2010.10.26. 17:33:39

@drukkker: már létrehozták, ezek védik OV-t. Többször meggondolom, mit írok pl. ide is le...Pedig nem disznóságokat írnék, hanem csak hangosan gondolkodnék. Ez is elgondolkoztat...:(

Szende Aurélia 2010.10.26. 17:33:56

Egy fiatal lány 6 pontja

1. Nem érdekel a 89-es alkotmány.
2. Semmit sem jelent számomra a köztársaság eszméje.
3. A 3. Magyar Köztársaság eszméje még ennél is kevesebbet jelent.
4. Hidegen hagynak az európai normák, az européer gondolatok.
5. Nem aggódom a sajtószabadságért.
6. Ha az IMF-nek és Brüsszelnek valami nem tetszik, akkor az biztos, hogy a magyarok számára előnyös.

Remélem, hogy Fidesz még ennél is jobban szétveri a liberális-demokrata-progresszív magyar államszerkezetet.

Puszi:
Aurélia

bierkamp 2010.10.26. 17:34:06

Rákosi ugyanolyan kis rohadt gonosz törpe volt mint Orbán, csak kopasz. ELZAVARTÁK...HEHEHE--

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.10.26. 17:34:36

@hhh.: Nem, nem. Rossz a transzparensek szövege:
- El a kezekkel a magán-nyugdíjamtól!
- Nem engedjük csorbítani a demokráciát!

Nem ugyanaz!

bierkamp 2010.10.26. 17:35:02

REMÉLEM, HOGY A NÉP FELÉBRED IDŐBEN ÉS "FELKEL"!!!!!!

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.26. 17:35:29

@hhh.: "demokráciát meg majd akkor kell félteni, amikor az utcán tüntetőket rendőrileg oszlatják/lövetik/kardlapozzák."

húúú, tényleg, hát ilyen rendőri oszlatás sehol máshol a világon nincs, Brüsszeltől Berlinig, Párizstól Londonig mindig illatos, rózsaszínű levélpapíron kérik meg az igaz hazafiakat, hogy legyenek kedvesek ne gyújtsanak fel már semmit és ne rongáljanak.

most lefogadom, hogy az első komolyabb, de be nem jelentett Orbán-ellenes tüntetésnél látsz majd olyat is.

aszekelyek 2010.10.26. 17:35:43

Kedves Gábor! ha ez szimplán a FIDESZ érdeke lenne, politikai, akkor még egyet is értenék veled. Csakhogy ez a döntés hatalmas társadalmi támogatottsággal is meg volt és van támogatva. Ami ugye demokráciában mégsem elhanyagolható. :D Amint az ellenállás is jelentett sokat. Azt sem gondolom, hogy egy népszavazást nagy nyilvánossággal megakadályozni akaró -gyurcsány kamerába mondta- egy hajszállal is többé lenne jogállami, inkább kevésbé, mint ez a kormány és Lázár. Emellett a döntés csak a 98 %-ra értendő. Más volument megenged. Akár így is értelmezhető Lázár. Aztán ha a többség érdekét és akaratát vesszük figyelembe, ahogyan kellett azt őszöd után is, akármennyit is ártottak azok az események a demokratikus jogállamba vetett hitnek, ma is ugyanez az elvárás kell, hogy érvényesüljön. A többség akarata pedig az volt, hogy ne gyurcsány és pártja döntse el, mit is akarnak ők többé. Szerintem sem kell most sem farkast kiáltani Orbán kormányára. A bokros csomag több intézkedését megsemmisítette az AB, utólag, sokára, hadd emlékeztesselek. Kicsit sem tartották sokkal nagyobb tiszteletben azokat a határokat, ha megengeded, az elmúlt 2o évben. A megélhetési bűnözés nonszensz fogalma különösen nem. Ám sorolhatnánk reggelig. A gyülekezési jog korlátozásától sok mindenen át, a legitimitásuk indoklásával folytatva. Mindegy hogyan, hatalomra kerültünk, ott is maradunk, ha tetszik, ha nem. Volt néhány AB döntés, amiket teljesen figyelmen kívül hagytak, 4-5, amit egyáltalán nem teljesítettek....Vélem, hogy megtalálják a módját, ennek a határozatnak megtartása mellett is eleget tegyenek a többség akaratának. A teljesen irreálisan osztogatott hatalmas állami pénzek élvezése ellen. A teljesen egyhangúhoz tegyük hozzá, négyen külön indoklást is fűztek hozzá. A teljesség kedvéért ezt is említsük meg. Az AB sem olyan állandója, sem a hatásköre az Univerzumnak, mely örök és változtathatatlan. Ez a határozat nem fog találkozni a közvélemény mainstreem álláspontjával. Ezért lehet Lázárnak éppen mutatni , hogy nem lehet olyan könnyen lenyomni a népakaratot. Gyurcsányi közveszélyes baromságai meg ártanának az országnak. Ő maga is már sokat ártott. Meg a bauerék is. Nem látom be, hogy ne lehetne őket 1o milliárd forint , két népszavazás árának elpocsékolásának szándékában kissé késleltetni. Ők aztán tényleg kizárólag politikai haszonszerzés céljából verik a tam-tamot, hogy így , meg úgy. No és a zseneik miatt. Esetleg majd törvényes lesz az , amiről Lázár beszélt ma, csak nem etikus? de, az is, mert a többség akarata, csak nem ízléses és elegáns. Annyi baj legyen. Soha nem érdekelte az a ma rikoltozókat sem, hogy mennyire is elegánsak, amikor annyira eladósították a teljes dolgozó és adózó réteget, hogy akkora összegeket kell kiadnunk az országból, évekig, amekkora az oktatás, egészségügy, éves teljes ráfordítása. Az nem volt elegáns, szerintem. Csak törvényes. Etikus sem volt. Bármit is tettek, az a jó erkölccsel nem fért össze.

artdark 2010.10.26. 17:35:49

Nahát, olyan ezt a blogot olvasni, mintha az SZDSZ újjáalakuló ülésén lennék... Szerintem kár siratni a Hagyó-félék egzisztenciáját, meg azt az AB-t, amely nem tehetett mást, mint hogy szó szerint meg akart felelni Joszif Visszarionovics alkotmányának. Ugyanakkor nem akart - mert nem is felelhetett meg - az emberek egészséges igazságérzetének. Én a Fidesztől kicsit jobbra állok, de el kell ismernekm: a legtöbb döntésükön nincs mit kritizálni.

Egyébként, ha nagyot akarnának durrantani, népszavazásra vihetnék ezt a kérdés (meg a MAL felelősségébe tartozókat, meg sok mást is). Szerintem kb. annyi ellenszavazatot kapnának, mint az itteni kommentelők 90 százaléka.

gomorra 2010.10.26. 17:37:32

@hegyilany: ott a hiba, hogy szerencsétlen közszolgákra feladatokat is szabnak. Olyan feladatokat, amelyek semmire sem valók, az állam vészesen túlterjeszkedett. Ha ez az ostoba kölök (Orbán) komolyan akarja venni a dolgát, akkor a feladaokat, a látszatfeladatokat is megszünteti amelykekkel az ország gúzsbakötése megvalósult leginkább az uniós tagság óta.
Tehát leépíti a mindenféle hatóságokat úgy persze, hogy a hatósági feladatok lényege el legyen végezve. Na, ehhez kell ész. S erő.

bierkamp 2010.10.26. 17:38:34

A nemzeti BANDÁNAK NEM SZABAd IDŐT ADNI!!!!!!!!!!
...cSAK ÉSZRE VESZI A nép HOGY EZ MÁR DIKTATÚRA
!!!!!!!!
NEM BAJ..HAD CSINÁLJANAK hülyeségeket , HALMOZZANAK HIBÁT A DIKTATÓRIKUS NEMZETI BANDA KORMÁNY--hamarább lesznek megdöntve. AZ EMBEREKNEK ELEGÜK LESZ...FELÉBREDNEK ÉS FELKELNEK....amikor sok sok embernek minden mindegy ( kilátástalan élet, állástalanság, megélhetési probléma, ellopott pénzek, diktatúra, demokrácia hiánya)---és JÖN AZ IGAZI FORRADALOM!!!!!!!!!!!!!!!!

FARKAST MEG MÁR MOST KIÁLTANI KELL..ÉS A FARKASÖLŐT IS ELŐ KELL KÉSZÍTENI...

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.10.26. 17:38:43

@namitirok: (3M, Ady)
- ja, és utánuk ment még 1,5M (J.A. szerint:)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.26. 17:38:55

@Szende Aurélia: "Remélem, hogy Fidesz még ennél is jobban szétveri a liberális-demokrata-progresszív magyar államszerkezetet."

azok, akik így beszélnek, mind azt gondolják, hogy őket nem érheti baj (joghátrány), merthogy ők hűséges szolgái az általuk istenített rendszernek.

aztán amikor hozzájuk is elér az önkény, akkor szaladnának fűhöz-fához, de addigra már általában nincs kihez...

tudjuk be fiatalságodnak ezt az önveszélyes naivitást.

2010.10.26. 17:41:14

@Alvarez: ja de SP minden birodalom kedvenc embere már a maszopnak nem kellett, bár elérte, hogy nem bántották.

@S2000: nagyon igazad van, OV a csörgőssipkás bolond, még a hívei is röhögik, de ahogy Jackot elfogadták a népek, imádták, így ez a csörgősipkást is. Akitől tartani kell: Navra és Lázár. Navra viszont intelligens, belvárosi, jól nevelt és jó taktikus. Lázár vidéki létére jól nevelt de taktikai érzéke nem ér fel Navrához. És ez a beböfögése sok jó ízlésű embernek nyitja majd fel a fejét.

A mai nap rávilágított arra, hogy Stumpf az ABbe menekült. Minden kommentár nélkül nézheti a fidesz politikáját és ha meg van véleménye, az igen velős és sokat ható. Már megértem, miért kapaszkodott az AB székkarfájába. Első volt ugyanis 2006-ban, aki azt mondta következetesen, a fidesz rossz helyre mozdult, le kell vonni a személyi konzekvenciákat, s többször hangoztatta, nem ért a látványpolitikával egyet.

Wagner Úr 2010.10.26. 17:41:39

jogállami garanciák, visszamenőleges hatályú szabályozás tilalma, fékek és egyensúlyok, és a legnagyobb és legfőbb szentség: a demokratikus jogállam.

húha, ezek a ti fétiseitek, ezekért ne lehessen meglépni olyan dolgokat, amelyek egyértelműen igazságosak?

Az Alkotmánybíróságot pedig a tákolt alkotmány és az elmúlt 20 év közírói áhítata tette túl magas polcra. Igazából még a szeretve félhülyén-nyáladzva tisztelt demokratikus jogállamnak se esszenciális eleme egy alkotmánybíróság léte.
Szóval semmi sem történne, ha az alkotmánybíróság jelenlegi jogkörét holnaptól kezdve - persze erősen korlátozva -az LB-hez csoportosítanák (lásd a gonosz antidemokratikus USA-ban), legfeljebb kevesebb lenne a jogászi köldöknézegetés.

Lehet tovább rettegni és félteni azt a rengeteg vívmányt, amit az elmúlt 20 évben elértünk...

Joooe 2010.10.26. 17:41:41

Egy fontos dolog kiemelése hiányzik az összes témát taglaló cikkből: a kormánytöbbség nem azt az utat választotta, hogy módosítja az alkotmány így alkotmányossá téve egyébként alkotmányellenes törvényét (az is aggályos lenne) hanem ennél is durvább lépést tett:

A MÁR KIMONDOTT ALKOTMÁNYELLENES ÁLLAPOTOT FENNTARTJA, PUSZTÁN ELVONJA AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG AZON HATÁSKÖRÉT HOGY EZT AZ ÁLLAPOTOT KIMONDJA VAGY MEGSZÜNTESSE.

Ez viszont nyíltan ellentétes a jogállammal, jogállamban nem lehet hatályban olyan törvény ami tudottan ellentétes az alkotmánnyal.

Ezért véleményem szerint az alkotmánybíróságnak joga lesz megsemmisíteni az alkotmánybíróság hatáskörét elvonó OGY határozatot, hiszen az ellentétes az Alkotmány 2. §-ban deklarált jogállamisággal. Na az is egy érdekes helyzet lesz...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.26. 17:42:01

@aszekelyek: "Vélem, hogy megtalálják a módját, ennek a határozatnak megtartása mellett is eleget tegyenek a többség akaratának. A teljesen irreálisan osztogatott hatalmas állami pénzek élvezése ellen."

megtalálták: samenotsame.blog.hu/2010/10/21/orszagleltar

ha a népet kérdeznéd, elvenné a gazdagoktól mindenüket, és odaadná magának. aztán, mivel így is lenne, akinek több jut, azoktól a gazdagoktól is elvenné, és szétosztaná magának. aztán mivel így előbb-utóbb ő maga is gazdag lenne, elkezdené védeni magát a nép ellen, aki szerint a gazdagoktól el kell venni mindent és szétosztani magának.

combo 2010.10.26. 17:42:21

@Goompah: "Nem, az AB a törvények visszamenőleges hatálya ellen állt ki. Azt még ki is hangsúlyozta, hogy maga a büntetőadó nem alkotmányellenes, csak a visszamenőleges hatály az."

Így van, márpedig egy jogállamban nem lehet visszamenőleges hatályú törvényt hozni, akár sérti a "közízlést" a kiváltó cselekedet, akár nem. Nem szeretném, ha valaki lefotózna, amint autóval átmegyek a zöldön, és 1 hónap múlva visszamenőlegesen módosítanák a KRESZ-t, hogy a zöld jelenti a tilosat, és legyek szíves befizetni a fotó alapján 30 ropit.

Népszavazás ügyben speciel egyetértek a Fidesszel. Ne a Mari néni döntsön bonyolult törvényekről (több-biztosítós egészségügy), közvetett demokrácia van. Csak az a mérhetetlen cinizmus és következetlenség zavar, amelyet Gábor is említett, hogy a Fidesz anno a népszavazást nagyon szépen meglovagolta (szociális népszavazás, aka. sokat spórolhat 3 igennel), most pedig már nem tetszik neki...

hollario 2010.10.26. 17:42:27

@Szende Aurélia: A hozzád hasonlók szoktak legjobban csodálkozni, hogy amikor kitör az általuk kívánt anarchia/erőszakdiktatúra, őket erőszakolja meg először 8-10 jófej "harcostársa".

Ordnassac 2010.10.26. 17:42:40

@Szende Aurélia: halk megjegyzés:

Mennyit jársz külföldre? Na, 1989 előtt Nyugatra és Jugoszláviába háromévenként egyszer járhattál, kevés pénzzel. Szüleim mesélték a következőt: amikor 1968-ban először Bécsben voltak, egy üzlet bejáratánál a következőt olvasták magyarul: "Olcsó áruk. Még magyaroknak is!". Keletre meg évenként egyszer mehettél.

Az, hogy a rendszerváltás után viszonylag szabadon utazhat az ember, ennek a liberális-demokrata változásnak köszönhető. Az EU is ezen alapon áll.

Mellesleg a Fidesz is ezen liberális-demokrata alapoknak köszönheti a hatalomra jutását és élt is az általa adott lehetőségekkel (lásd szociális népszavazás). Most, hogy ellenük is fordult (mert hülyén alkottak meg egy törvényt), postafordultával szembeköpi azt?

Halkan jelzem: láthatóan halvány lila fogalmad sincs dolgokról, de azért fröcsögsz. Kifogysz az érvekből, egyből címkézel. Ez tudod mire emlékeztet? Az SZDSZ-re. A stílus passzol... Vagy Rákosi és Kádár elvtársat várod vissza?

Karnamantra 2010.10.26. 17:43:12

:(
Én hiszek a politológus úrnak, tehát most már - akár - nyíltan is kijelenthetjük, kormányon egy populista, hataloméhes, elmaradott banda van.

meditatív · http://kilatas.blog.hu/ 2010.10.26. 17:43:30

@Szende Aurélia:

csak nehogy úgy járj ha teljesül a kívánságod mint a történetben a kis majom:
Egy majom ugrált a fán, nagyon kíváncsi volt és mindent meg akart magának szerezni , arra járt egy ember a kosarával, letelepedett a fa alá és elaludt a majom alig várta, hogy megkaparinthassa a kosarat, megfogta, felugrott vele a fa tetejére és leemelte a kosár tetejét, egy ágaskodó kobrával találta magát szembe, ekkor már szabadult volna a korábban hőn áhított gyorsan, ingyen szerzett ajándéktól ...

Álszentfazék · http://alszentfazek.blog.hu/ 2010.10.26. 17:43:47

@namitirok: "Lassan száz éve már volt példa erre:
„kitántorgott Amerikába hárommillió emberünk.”
Adyt idézgetve "

s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk.

Ez József Attila.

Idézni csak pontosan, szépen, ahogy csillag megy az égen, úgy érdemes :)

kej 2010.10.26. 17:43:48

@ó jaj: ez az a pécsi püspök, aki egy kiállítás bojkottjára szólított fel?

pucros 2010.10.26. 17:44:04

Én azt nem értem, hogy a 98% miért ér meg ennyit.

Egyenlegjavító hatása közel nulla.

A Fidesz simán mondhatná, hogy lám, mi akartuk, de sajnos nem lehet. Demokrata és populista arcát egyaránt megőrizhetné ezzel.

Ez inkább egy üzenet lehet. Csak meg kellene fejteni.

Lehet egy üzenet az Alkotmánybíróságnak, miheztartás végett: vagy mellénk álltok és lesztek hamis ellensúly, vagy nyíltan lépünk fel ellenetek, akkor pedig botrány lesz.

Vagy az is lehet, hogy a választópolgárok demokratikus elkötelezettségét tesztelik, él-e még. Mondjuk mert ők is észrevehették, hogy egy ideje már nem mozog - ha pedig halott, akkor szüret.

Azért ezt még nem Orbán Viktor mondta, hanem Lázár. Ha nagy gond, eldobható. De persze látszik már, hogy nem nagy gond.

rockjano_ 2010.10.26. 17:44:04

@Szende Aurélia: Drága fiatal lány

Cseszd meg..neked Hitler Adolf kell, vagy Sztálin ... őket sem érdekelte sokminden.

kodó tamás 2010.10.26. 17:44:43

@NYJetsTD: "Lassanként tényleg elérünk oda, hogy az összes rendszerváltó pártot elkéne zavarni a fenébe... "

és mivel rendszerváltásról nem lehet beszélni ezért :
AZ ÖSSZES PÁRTOT

feiticeiro 2010.10.26. 17:44:46

@Goompah: nemcsak, azért is mert olyanokat is büntet akiket "nincs miért büntetni" - nem minden elbocsájtott "rossz erkölcsű" ez gáz, ha nem veszed észre.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.26. 17:44:58

@Wagner Úr: "húha, ezek a ti fétiseitek, ezekért ne lehessen meglépni olyan dolgokat, amelyek egyértelműen igazságosak?"

egyszer csak majd úgy is dönthetnek, hogy igazságos elvenni mindenedet, és téged börtönbe csukni (kivégezni).

még egyszer: azért, mert te azt gondolod, hogy nem érhet baj, hiszen hű szolgája vagy a rendszernek, még bőven belekerülhetsz a szórásba. és tudod miért? mert csak.

2010.10.26. 17:45:04

@Szende Aurélia: egy fiatal lány is, ha ostoba, gáz. Ha erre büszke is, nagyon gáz. Ha közszemlére is teszi, na annál gázabb nincs.

Nils. H 2010.10.26. 17:45:44

@artdark: IGazából amíg nem érted, hogy nem elsősorban a hagyófélék végkielégítéséről volt szó a törvényben sem, addig kár okoskodni.

kodó tamás 2010.10.26. 17:46:23

@Szende Aurélia: "Remélem, hogy Fidesz még ennél is jobban szétveri a liberális-demokrata-progresszív magyar államszerkezetet. Puszi: Aurélia"

köszönjük emese majd értesítjük

is 2010.10.26. 17:46:34

@poszt: es hogy akkor leirjuk a helyzetet:
- a parlament egy biodiszlet, ha Orban csettint, akkor 24 oran belul van uj torveny, ez tehat de facto rendeleti uton valo kormanyzas, nem pedig parlamenti torvenykezes. Orban nyugodtan hivathatja magat Kormanyzo urnak.
- ezt a rendeleti uton valo kormanyzast senki nem akadalyozhatja, es nem biralhatja felul. nem csak az AB, de a birosag is ki lesz iktatva, ha pl. a maganynyugdijas polgari perben ker majd kartalanitast. akkor majd a polgari torvenykonyv, meg a birosagi eljarasi torveny is 24 ora alatt lesz megvaltoztatva.
- csapjuk hozza, hogy a teljes miniszteriumi rendszerben, KE-nek, ASZ elnoknek, alkotmanybironak ismet parttagkonyv kell ("A" parttol)
- lassuk, hogy meg Patyomkin-falukent sem engedik azt a par ellenzeki onkormanyzatot, 100% kell, Eszak-Korea (es amikor meg szoltunk, hogy Orbant 1191/1196 szavazattal valasztottak ujra, es nincs tobbe jeloles a FIDESZben, az senkinek fel sem tunt, sot)

nem tul szivderito, az utolso ilyen helyzetnek Szalasi lett a vege.

G. Wolf 2010.10.26. 17:47:08

@Szende Aurélia:

tényleg nagy butaságokat írsz :) de azért kíváncsi voltnék: és akkor mi érdekel ha ezek nem?

Jaffar 2010.10.26. 17:48:00

@Szende Aurélia:

Hozzád képest a vödör korom atomvillanás.

chabba (törölt) 2010.10.26. 17:48:10

A kérdés az, hogy a Legfelsőbb Bíróság kellően tökös lesz-e. Ugyanis az adózási szabály továbbra is alkotmánysértő lesz, csak ez már nem lesz vizsgálható az AB által.

Azonban az LB köteles a tételes jogot alkalmazni, melynek a része az Alkotmány is. A jogszabályi hierarchia folytán pedig nem alkalmazhatja azt az alacsonyabb rendű jogszabályt, ami ellentmond a felette állónak.

A másik opció, hogy az AB elmeszeli a módosító törvényt. Miután normakontrol nélkül marad egy csomó jogalkotási tárgykör, sérül a jogállamiság, ergo a módosítás alkotmánysértő.

Egy biztos: nem lesz unalmas.

hazug fidesznyik (törölt) 2010.10.26. 17:48:30

Végre megértem ezt is ebben az országban, hogy a nemzeti képviselők megszavazták a parlamentben, hogy Orbán Viktor kormánya elveheti az emberek pénzét. Szeretném felhívni Kim Viktor Szen kedves vezető figyelmét arra, hogy kétharmados többséggel azt is megszavazhatja, hogy a munkabérem is mehet egyből az államkincstárba. Végül is a pénz nem boldogít...
Visszasírom azt az időt, amikor a miniszterelnök csak hazudott...

kodó tamás 2010.10.26. 17:49:20

@ó jaj: az EU kultura fővárosa PÉCS, ez is a program része

Nils. H 2010.10.26. 17:50:22

@chabba: közhely, de a törvénykező le szokta sz*rni a jogforrási hierarchiát, nem szokása olvasgatni az alkotmányt.
Az AB az alkotmánymódosító tv-t nem meszelheti el.
Matt.

sárkányfő 2010.10.26. 17:50:42

Ha valaki azt hitte volna. hogy ez Lázár akciója, akkor természetesen tévedett.

A Fideszben az Orbán az atyaúristen, ilyen horderejű döntést maga hoz meg, a többi ütemere bólogat hozzá.

index.hu/belfold/2010/10/26/orban_mar_hetfon_megmondta_mit_kell_tenni_az_ab-val/

Két érdekesség:
"A Fidesz gyorsasága is jelzi, hogy készültek válaszlépésre"

"az AB jogköreit megnyirbáló döntés két hét alatt átvihető a parlamenten, így a testület a magánnyugdíjpénztárak beadványát már nem is tudja tárgyalni"

utóbbi az aljasság újabb fejezete :)

2010.10.26. 17:50:51

@rockjano_: neki a cseszd meg" (hogy értse mégis: vazze) az értelmezhető. Szerintem nem is kellene mással foglalkoznia, csak azzal, mert az egysejtű papucsállatkáknak ugyanis az a túlélés egyedüli eszköze.

Ordnassac 2010.10.26. 17:51:01

@Joooe: "Ezért véleményem szerint az alkotmánybíróságnak joga lesz megsemmisíteni az alkotmánybíróság hatáskörét elvonó OGY határozatot, hiszen az ellentétes az Alkotmány 2. §-ban deklarált jogállamisággal."

Egy alkotmánymódosítás nem OGY határozat. Ne keverjük a szezont a fazonnal. Utóbbi egy különálló jogi aktus. Az AB évtizedes gyakorlata, hogy alkotmánymódosítás alkotmányellenességét nem vizsgálja, mivel az fogalmilag kizárt. Ahhoz meg nagy ugrás kellene, hogy egyik alapgyakorlatot felrúgja, pont a jogbiztonság miatt...

Álszentfazék · http://alszentfazek.blog.hu/ 2010.10.26. 17:51:40

@Ordnassac:
"..., 1989 előtt Nyugatra és Jugoszláviába háromévenként egyszer járhattál ... Keletre meg évenként egyszer mehettél."

Ezek durva tévedések.
Teljesen mindegy, hogy mi mellett és mi ellen érvelsz ezen a színvonalon.

sárkányfő 2010.10.26. 17:51:48

@kej: nem tudom, azt a hírt kihagytam, de túl sok püspök nem lehet pécsen...

@kodó tamás: :D

2010.10.26. 17:52:10

@Jaffar: ez mekkora duma, köszi!:DD

Ordnassac 2010.10.26. 17:52:17

@Nils. H: törvénykező = bíró. Törvényhozó = ogy. képviselő. Melyikre gondoltál?

kodó tamás 2010.10.26. 17:53:34

@pucros: "látszik már, hogy nem nagy gond"

hm, várjunk. mindennel dupla vagy semmit játszanak

tágítják a "tűrés határt..."

nagyon jol csinálják, gyakran eresztik le a gőzt...

profik... diktatúrából jeles.

chabba (törölt) 2010.10.26. 17:54:47

@Nils. H: ezek után.... az AB helyében tuti kimondanám, hogy az alkotmánymódosító jogszabályok normakontrolja nincs kizárva, ergo vizsgálható.

Az LB meg talán megérzi a szagot és hirtelen ráérez Kelsen bácsi intelmeire.

Nils. H 2010.10.26. 17:55:39

@Ordnassac: Értem én, hogy egyből lecsapsz valamire, ha javítgatni akarsz, de most mellé. Ha néznéd, hogy mit is írtam, (pláne mire) kiderülne hogy mire gondoltam, és nem kell fogalmi tisztázó szemináriumot tartanod hobbiból. Nyugalom.

is 2010.10.26. 17:55:40

@paragrafus: van egy rossz hirem, az Alkotmanyt is modositjak hozza. sot, eloszor az Alkotmanyt, majd ra 5 percre az ABtv-t, es akkor mar az AB se tud vele mit csinalni.

az europai birosagok az utolso szalmaszal. es ezt mar fel ev utan le kell irni...

combo 2010.10.26. 17:56:25

Én arra leszek kíváncsi, hogy ha esetleg valami csoda folytán a 2014-es parlamenti választások előtt vesztésre áll a Fidesz, visszaélnek-e a kétharmaddal vagy sem... (Költői kérdés. Az önkormányzati választások előtti barkácsolás mindenesetre árulkodó.)

2010.10.26. 17:56:41

@ó jaj: hú, mik vannak. Az index nem szokott kamu dolgokat leadni...

G. Wolf 2010.10.26. 17:56:49

Most jut eszembe érdekes lenne egy tegnapi, meg egy holnapi MSZP-s és FIDESZ-es népszerűségi mutatót összehasonlítani, kiváncsi volnék vajon a válaszók szemszögéből ennek a mai napnak milyen hatása van.

Tiko 2010.10.26. 17:57:32

@combo: miért lesz választás 2014-ben?

allnitelong 2010.10.26. 17:57:43

"Lázár szerint azt a választói akaratot, hogy "a tisztességtelen, pofátlan végkielégítések rendszerének egyszer s mindenkorra vessünk véget", azt a nemzeti együttműködés kormányának és a Fidesz parlamenti frakciójának teljesítenie kell"

Az beszél tisztességtelen, pofátlan végkielégítésekről, aki néhány év alatt a fizetésén felül 18 milliós költségtérítést vett fel, elszámolási kötelezettség nélkül, adómentesen?

A véleményemet az egészről meg inkább hagyjuk.

Ordnassac 2010.10.26. 17:57:48

@Álszentfazék: akkor kérlek javíts ki. (Komolyan mondom.) Környezetemben egyöntetűen ezt az infót kaptam, de tudhatom rosszul is.

Hatékonyabb a kijavítás, mint a leszólás.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.10.26. 17:58:03

@pucros: szerintem meg kifejezetten gyanús, hogy elő volt készítve ez a csapda az AB-nak. Ha abból indulok ki, hogy a Fidesz kommunikációja fegyelmezett, átgondolt, akkor egy váratlan AB-döntésre ragálni több idő lett volna. Azért egy ilyen súlyos döntést nem két perc alatt hoznak meg, előbb át kell gondolni a lehetséges forgatókönyveket. Legvalószínűbb, hogy már régen végig volt gondolva, és ez az ügy, aminél a visszamenőleges hatály miatt lehetett sejteni, hogy elmeszelik, eleve ki volt pécézve arra, hogy ürügyén belenyúljanak a hatáskörbe. Láthatjuk, hogy egyesek most se látnak az orrukig se, és a 100 milliós végkielégítésekre fröcsögnek. Ennek az ürügye hivatott indokolttá tenni azt az ostoba többség szemében, aminek semmi köze hozzá.

kodó tamás 2010.10.26. 17:58:47

@török gábor:

Kedves NERtárs! akkor most megint felvetem az alkotmány szerinti kötelességünket:

"2. § (3) Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni."

hower 2010.10.26. 17:58:56

"Lázár János, a Fidesz politikusa ma olyan mondatokat mondott el, amelyek tökéletesen alkalmasak lennének a politikai cinizmus fogalmának demonstrálására"

Szerintem ez a kulcsmondat, a benne szereplő "cinikus" kifejezés miatt. Miért is annyira zavaró ez a leplezetlen cinizmus? Valószínűleg azért, mert a Fidesz eleve egy szimbólumokra épülő politizálást megvalósító párt, a szimbólumai pedig mind a hagyományos vagy más értékekre való hivatkozásból nyerik az erejüket. Ilyen érték egyébként az alkotmányosság is.

A Fidesz ezért komoly hitelvesztést szenvedhet el, ha a nyilatkozatok mögött felsejlik egy olyan cinikus hozzállás, amit ezen példán Lázártól láttunk. Ez esetben ugyanis joggal vetődik fel az emberben, hogy vajon a többi, értékre történő hivatkozás mögött mekkora azonosulás lehet? Amikor tehát Orbán például keresztény értékekről beszél, vajon a színfalak mögött azokat is ugyanezzel a cinizmussal kezeli-e a párt vezetősége?

Készpénz Jancsi 2010.10.26. 17:59:31

Mielőtt krokodil könnyeket hullatunk az alkotmánybírókért (megjegyzem, az alkotmánybíróság intézménye tiszteletre méltó!), tudja valaki hány komcsi van köztük? Nem ott dolgozik az a III/III. ügynök, aki a pécsi egyetemen "dolgozott" és most az Ungváryt csicskázatja?

Megtisztulást mindenhol!

2010.10.26. 18:00:16

@is: az a baj, hogy az EU bíróságaihoz alkotmány miatt nem mehetsz, csak az európai bíróságra, Strassburgba. Mi leszünk Észak-Korea Nr. 2?:((

meditatív · http://kilatas.blog.hu/ 2010.10.26. 18:00:22

Az új kormány felállása óta gondolom és a mai nap történtek csak megerősítettek abben, hogy fénysebességgel haladunk a diktatúra felé, gyakorlatias javaslatom, akinek még maradt mozdítható vagyona, vigye külföldre, nézetem szerint ilyen stílus mellett nagyon hamar el fognak apadni a külföldi források, esni fognak a magyar eszközök árai és el fogunk jutni az összeomlás szélére (első lépés lehet ha a Moody's leminősíti a magyar államadósságot majd jön az S&P ) , sajnos ezt a helyzetet különadókkal nem lehet megoldani, alapvető, hiteles, Nemzeti Együttműködésre (nem csak a szavak szintjén) lenne szükség a következő 20 évre szóló alapos, kidolgozott, széles körben egyeztetett gazdasági programmal...

Szende Aurélia 2010.10.26. 18:00:52

Drága bogárkáim! Tényleg azt gondoljátok, hogy ennek az egésznek lesz mozgósítási ereje? Olvasom itt a kommenteket, és látom, hogy sok olyan szoclib emberke, akit néhány hete még az öngyilkosság gondolata foglalkoztatott, most hirtelen felvillanyozódott, mert véli, végre fogást talált a Fideszen. Elárulom, a társadalom túlnyomó többsége magasról tesz az alkotmányra és a demokráciára. Ha valamiféle demokratikus tömegtüntetésre számítotok, ahol tízezrek követelik az alkotmánysság védelmét, és Orbán Viktor lemondását, elárulom:
Ez nem fog bekövetkezni.

És most elmondom, hogy mi fog történni:

A punciszájú Mesterházy ma este eltemeti a demokráciát Kálmán Volga műsorában, aki ehhez folyamatosan bólogat majd.
A Demokratikus Csarta Bauer Tomikával Vitányi elvtárssal, és a pótolhatatlan Vásárhelyi Mariskával közleménybe fogja megvédeni a demokráciát.
Debreczeni ír egy cikket a Népfaszában "Na, ugye megmondtam, mindennek vége" címmel.

De az emberek 90 százaléka leszarja az egészet. És Viktor tudja ezt.
Én is tudom ezt, ezért sajnállak benneteket, édes tündéreim.
Puszika:

Aurélia.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.10.26. 18:00:56

@kodó tamás: Jelentem, ezen "maradi" és "túlhaladott" alkotmány jelenleg felfüggesztés alatt áll!
NEP

hhh. 2010.10.26. 18:01:27

@namitirok: no, hajrá. tüntess a demokráciáért...meglátjuk, mennyien lesznek a te transzparenseiddel.

Ordnassac 2010.10.26. 18:01:37

@Nils. H: ööö... én most komolyan kérdeztem, hogy mire gondolsz, mert nekem nem volt egyértelmű. Ugyanis mindkettőre igaz lehet.

bierkamp 2010.10.26. 18:01:39

Ma a Fidesz eltörölte a szabadságot Magyarországon. Ugyanis a kormánynak nem tetsző Alkotmánybírósági ítélet után úgy döntött, hogy megváltoztatja az alkotmányt - egyúttal megfúrva a nyugdíjpénztárakról tervezett népszavazást is.

MEDDÍG VÁRUNK MÉG EMBEREK!

aszekelyek 2010.10.26. 18:01:57

@G. Wolf: A jövöje, nyilván. Az, hogy tud-e majd gyereket vállalni, lesz-e munkája, otthona, vagy éhbérért robotolhat egyedül....az ilyen lózungok messze vannak a fiataloktól. Ezek sem nem butaságok, sem nem elvitathatóan érdeklődés reális tárgyai. Élni akarak a fiatalok. Big deal, hogy ez a remekül működő jogállam sokat ki is kényszerített máshová, megéni, sokat meg kétségbejtett itthon és a reményét is el akartja venni egy jobb jövőőő reményét. Nem hülye gyereke, felfogják, mit jelent az eladósításunk az ő jövőjük számára is. A fiatalok nem buták. Nagyon nem. Na jó, van egy pár %. Ez a gyerek nem az.

Szende Aurélia 2010.10.26. 18:02:12

Drága bogárkáim! Tényleg azt gondoljátok, hogy ennek az egésznek lesz mozgósítási ereje? Olvasom itt a kommenteket, és látom, hogy sok olyan szoclib emberke, akit néhány hete még az öngyilkosság gondolata foglalkoztatott, most hirtelen felvillanyozódott, mert véli, végre fogást talált a Fideszen. Elárulom, a társadalom túlnyomó többsége magasról tesz az alkotmányra és a demokráciára. Ha valamiféle demokratikus tömegtüntetésre számítotok, ahol tízezrek követelik az alkotmánysság védelmét, és Orbán Viktor lemondását, elárulom:
nem fog bekövetkezni.
És most elmondom, hogy mi fog történni.
A punciszájú Mesterházy ma este eltemeti a demokráciát Kálmán Volga műsorában, aki ehhez folyamatosan bólogat majd.
A Demokratikus Csarta Bauer Tomikával Vitányi elvtárssal, és a pótolhatatlan Vásárhelyi Mariskával közleménybe fogja megvédeni a demokráciát.
Debreczeni ír egy cikket a Népfaszában "Na, ugye megmondtam, mindennek vége" címmel.

De az emberek 90 százaléka leszarja az egészet. És Viktor tudja ezt.
Én is tudom ezt, ezért sajnállak benneteket, édes tündéreim.
Puszika:
Aurélia.

sárkányfő 2010.10.26. 18:02:29

@allnitelong: 100%

Régóta mondogatom, hogy Lázár még fideszes mércével nézve is gátlástalan...

gomorra 2010.10.26. 18:02:38

@Szende Aurélia: verje csak szét az államszerkezetet, ám abban tévedsz, hogy ez a mienk liberális lenne, haladó és demokrata. Frászt. Ezek szép szavak amelyekkel te illetted. Ahogyan az szdsz nem volt libeárlis és haladó, ugyanúgy a rendszerünk, államunk is távol volt tőle. Azért mert magukra húztak egy gúnyát, nem azt jelenti, hogy azok lennének, Kossuth (s más nemes liberálisok is) forogna a sírjában, ha a mai liberálisnak nevezett emberkékkel azonosítanák.

Robinzon Kurzor 2010.10.26. 18:03:24

Kedves Török Gábor!

Pálinkás jó reggelt kívánok!

Már "közel jár" a farkas?
Na, ne mondd!

Jó, még csak félig evett meg minket, még kilógunk a szájából, tehát nem indokolt a komoly aggodalom ...

Észre kellene már venni, hogy semmi stratégia (ez a szó legalább ma, Wermer András temetésének napján eszébe juthatna a Fidesznek), szóval semmi stratégia nincs a Fidesz lépéseiben.

Volt egy "terv"-nek hazudott elképzelés az első pár hónapra, hogy majd a csontvázazunk és Viktor megdumálja Manuval és Angival, hogy hagy' legyen 7% a hiány, naaa, lécci-lécci-lécci... aztán népszerűek leszünk pár hónapig az adócsökkentések miatt, aztán majd csak lesz valami, de ezen nem kell előre aggódni.
Ez volt a nagy terv.

Ami ezután következett, az infantilis dacreakciók sorozata:

Nem engedi az EU felvinni hiányt? --> bankadó, válságadó, megszopatjuk a jellemzően EU-s multikat!

Kompromisszum kéne az IMF-fel? --> menjenek a p****ba, gazdasági szabadságharc!

Nem számolhatjuk a manyuk miatt kieső bevételt? --> elvesszük a pénzt!

Alkotmányellenes a törvényünk? --> Kinyírjuk az AB-t!

Kedves Gábor,

Le vagy maradva egy brossúrával: nem egyszerűen a demokrácia vagy a jogállamiság van veszélyben, hanem a józan ész ment el otthonról.

Nevezeted egyszerűen és kissé eufemisztikusan "zsákmányelvnek", de ennek a Lázár-ámokfutásnak is csak annyi az értelme, hogy a Fidesz hatalmát szolgáló minden kontroll legyen kiiktatva.

Amit látunk, az a csernobili vezérlőterem a pukkanás előtti órákban: egyesével kapcsolnak ki minden rendszerbe épített korlátot, hogy a fene nagy eszükkel megmutathassák, hogy is kell csinálni.

Ez itt pirosan villog?
Az ott hangosan szirénázik?
Kikapcsolni! Mi jobban tudjuk!

Csak ebből megint óriási pukkanás lesz, és ki más fogja ennek az árát megfizetni, mint mi, vagyis "a zemberek".

hhh. 2010.10.26. 18:03:54

@Szende Aurélia: bizony bizony...teccel te nekem...

Nyugdíjkárosultak · http://nyugdijkarosultak.blog.hu/ 2010.10.26. 18:04:59

Akinek nem lenne világos: a Fidesz mai alkotmánymódosítási javaslata messze nem csak a végkielégítések visszamenőleges megadóztatásáról szól. Az csak arra kell, hogy a népet a sokmilliós végielégítések rémével lehessen hergelni. Ha elfogadják, a magán-nyugdíjpénztárak ügyében sem lehet majd az Ab-hoz fordulni. Magyarul: benyelhetik mind a 2500 milliárdot, benne az én 3 millámmal.

Nils. H 2010.10.26. 18:05:01

@Ordnassac: OK bocsi, túlspiláztam, az LB-ről beszélgettünk, a bírói karra gondoltam.

combo 2010.10.26. 18:05:50

@Tiko: Való igaz, lehet, hogy addigra kiderül, hogy a fülkeforradalomban újjászületett nemzet 10 évre hatalmazta fel őket 2010-ben. Komolyra fordítva, lesz választás 2014-ben, hacsak nem lépünk ki addigra az EU-ból. ;-)

hower 2010.10.26. 18:06:09

@Szende Aurélia: Te egy született szolga típus lehetsz.

Tiko 2010.10.26. 18:06:51

@combo: komolyra fordítva: lehet lesz választás, csak kormányváltás nem.

aszekelyek 2010.10.26. 18:07:19

@bierkamp: Szerintem addig várunk, amíg csal elérik, hogy a százmilliós visszafoglalkoztatott behemót asszonyságnak valahogy mégiscsak vissza kell majd adnia azt a pénzt. Meg a többieknek is. It ugyanis a semmire van a hatalmas lé a szeződésben. A valóban munkát végzők , nagyon kevés pénzért, főleg ehhez, miatta soha nem fognak nektek tüntetni. Mert nem azoktól veszi el az az adó, akik dolgoztak érte.... urambocsá jól.

bierkamp 2010.10.26. 18:07:19

SZENDE AURÉLIA--- amikro nem f..sz vágódik a seggedbe, hanem egy géppisztoly golyó, amikor jön az igaz FORRADALOM akkor.....legyél majd jópofi:))) -és a gonosz törpéd képét képzeld magad elé ahogy Ő is nyűszít majd:)

lüke 2010.10.26. 18:07:47

@Álszentfazék:
@Ordnassac:
3 évenként 100 dollárral- valuta igényléssel
2 évenként meghívóval
és évente Jugóba-
keletre korlátlanul
lehet hogy nem punch lesz ,hanem puccs?

kodó tamás 2010.10.26. 18:08:29

@Szende Aurélia: nem is vagy olyan szőke.

de nem 90%, hanem: kb 98-99%, a VULGÁRIA népe...

okos vagy:)

balfék 2010.10.26. 18:09:04

@Robinzon Kurzor: Azt hiszem ennél tömörebben és lényegretörőbben nem is lehet megfogalmazni. Talán Török úr is megérti, ha már az adott helyzetet priméren nem is.

Ordnassac 2010.10.26. 18:09:23

@Nils. H: na igen, bár látható egyfajta elmozdulás afelé, hogy legalább megnézik (pl. bírói kezdeményezésű AB-eljárások) az Alkotmányt, de még messze van a dolog az ideálistól...

Ordnassac 2010.10.26. 18:10:01

@lüke: köszi a pontosítást! Akkor részben rosszul tudtam.

márvesztes 2010.10.26. 18:10:12

Kedves Gábor, eddig hol jártál? Azé volt itt egy raklapnyi ember, aki nem azt mondta, hogy már vége a demokráciának, hanem azt, hogy ezzel a habitussal nehéz letérni az útról, amire ráálltak, és ami a végéhez vezet.
Szerintem ilyesmit kellene mondaia a politiológusoknak, nem pedig utólag csodálkozni.

2010.10.26. 18:10:35

@Szende Aurélia: pusziljad te a Belzebúb ótvaros valagát, de ne engem! Amit egyébként csinálsz is, le vagy te is butítva sok társaddal együtt, s csodálkoztok, hogy mire fogtok megvénülni. Elszeditek anyátok, apátok pénzét, beadjátok őket a nyugger otthonba, és szívjátok meg toljátok, amíg van és felfogja az agyatok a szertől azt, hogy hiánya van. Nem szende vagy te, hanem cinikus!

Abban igazad van viszont, hogy Viktor jó hatásvadász és az emberek nagy többségét nem érdekli mi folyik itt. Csak majd ha a húsukba vág.

Ordnassac 2010.10.26. 18:10:44

@lüke: igaz, Auréliának írt alapfelvetésemen ez lényegében nem változtat.

S2000 2010.10.26. 18:11:06

Próbálok felidézni történelmi párhuzamokat. Elsőre Hitler jutott az eszembe, de azért nem jó a hasonlat, mert Orbánnal ellentétben Hitler nyíltan azzal kampányolt, hogy amennyiben hatalomra kerül, felfüggeszti a parlamenti demokráciát. Hitler nyíltan vállalt forradalmának a célja a népakaraton alapuló diktatórikus rendszer ("dictatorship by popular consent"*) létrehozása volt. Viszont ha elvonatkoztatok a szándék előzetes és nyílt deklarálásától, és csak a végcélt nézem (a népakaraton alapuló diktatórikus rendszer), akkor mégis látok párhuzamokat.

Hitler három fő motivációja (harc a demokrácia, a kommunisták, és a zsidók ellen) közül kettő ugyancsak stimmel (demokrácia és kommunisták).

* Forrás: Lenin, Stalin and Hitler - The Age of Social Catastrophe, Robert Gellately, 223. oldal.

hhh. 2010.10.26. 18:11:35

@Robinzon Kurzor:
pirosan villog az IMF, az Alkotmánybíróság, meg néhány blogger...
az IMF eddig nem villogott, nyilván ezért megy most nekünk ilyen jól. Az Alkotmánybíróság eddig is villogott, folyamatosan.
Milyen egyéb vészjelzőre gondoltál még? tóta wészjelző? mesterházy hozzáértő vészjelző? hagyó miklós végkielégítésvédelmi bizottség?

sárkányfő 2010.10.26. 18:12:36

@ó jaj: addig emlegette Orbán a forradalmat, amíg a végén csak kiprovokálja :)

kodó tamás 2010.10.26. 18:12:47

@combo: nagyon jooo

"...a fülkeforradalomban újjászületett nemzet 10 évre hatalmazta fel őket 2010-ben."

ez joo. lézer jani megindokolja: 12 Milliárdot sporolunk nagyon jooo. LEGYEN VÁLASZTÁS 10-12 évente, akkor nem kell stresszelniük... meg villámháboruzni....

agyramegy 2010.10.26. 18:12:52

@pucros: Azt hiszem a lényeget nem érted.

Valójában nem ez a cél, hanem, hogy a MNYP-t ne tudja elkaszálni az AB.

Én egy magára valamit adó AB tag helyében felállnék, ha korlátozzák a hatáskörüket. Utána beülhetnek a pártkatonák az AB-be és elutasítanak minden beadványt.

Kb. ennyit ér innentől kezdve az AB.

balfék 2010.10.26. 18:12:56

@márvesztes: Ő most már nem politológus, hanem politikus. Választott képviselő.

Ordnassac 2010.10.26. 18:13:44

@ó jaj: a 2. tüntetéssel az egészet el is lehet felejteni.

Legalább ilyenkor maradna csöndben...

sárkányfő 2010.10.26. 18:13:53

@S2000: hugo chavez bácsi is adja magát...

G. Wolf 2010.10.26. 18:14:02

@aszekelyek: Aki ilyeneket ír és _komolyan_ gondol az buta. Vagy csak simán van egy kis feltűnési viszketegsége :)

Nem vitatom amiket mondasz hogy fontosak egy fiatalnak, de amiket leírtál azoknak a fent említettek (pl köztársaság eszméi, európai normák, sajótszabadság) alap feltételei. Mellesleg ha nem lenne liberális demokrácia nem lehetne pl ide se írkálni semmit.

@Szende Aurélia:
"De az emberek 90 százaléka leszarja az egészet." - ha így lenne nem váltották volna le az MSZP-t, sőt kb egyik kormányt se. Ha mást nem nézegessél egy kis részvételi adatokat. Abból elég jól lejön azért sokminden. Még ha nem is magas, de pl a legutóbbi Durván 8 millió szavazóból 5 millió elment szavazni. Ebből én nem azt látom hogy nem érdekel senkit.

hhh. 2010.10.26. 18:14:58

az külön bájos, hogy a demokráciavédők majd gyurcsány oldalán fognak menetelni...ezt tényleg komolyan gondoltad, kedves ó jaj?

sárkányfő 2010.10.26. 18:15:08

@Ordnassac: igaz :(
remélem időrendben az LMP-é lesz az első. ha gyurcsány beelőz, nagy szolgálatot tesz orbánnak.

Álszentfazék · http://alszentfazek.blog.hu/ 2010.10.26. 18:15:30

@Ordnassac: A rendszer ennél bonyolultabb volt.
A '70-es években (régebbre nem emlékszem) a valutakorlátozás miatt 3 évente mehettünk nyugatra a "telje valutakeretünkkel" (ez talán 300 USD volt + benzinpénz, ha autóval mentünk) és évente lehetett menni szervezett társasutazással ("IBUSZ-út") vagy meghívással, de akkor csak egészen kevés pénzt adtak. Viszont a '80-as években ezt a korlátozást eltörölték. A pontos dátumra nem emlékszem, de '84-ben (tehát, javában a Kádár-korban még) már ún. "világútlevelem" volt, amivel annyiszor és oda mentem, ahová és ahányszor vízumot kaptam. Ausztriába pl. nem volt vízumkényszer, oda akár hetente is mehettünk.
Jugoszláviába kétévente lehetett menni (+ társasutazás + meghívás évente)
Keletre az ún. "piros útlevéllel" lehetett utazni. Kaptunk bele 5 "ablakot" és minden kiutazásnál pecsételtek egyet. Ha mind az öt megtelt, akkor kértünk újabb ötöt. Nem volt kiutazási korlátozás. A nyolcvanas években ezt az ablakos rendszert is eltörölték. (a világútlevél bevezetésével ez a "piros útlevél" megszűnt, onnantól egy útlevél volt és azzal mehettünk mindenhová)
Szóval: volt utazási korlátozás, de nem úgy. :) Szr világ volt, de nem úgy.:)

bierkamp 2010.10.26. 18:16:29

A tüntetésekre nem árt " farkasölőt" vinni,.... mert van egy pár buta Fityiszes seggnyaló akik nyalással reménykednek az alamizsnában---és odapofánkodhatnak!

hhh. 2010.10.26. 18:16:57

megnyugtató, hogy a blogszféra ennyire lelkesen hitlerezik, meg diktatúrázik. emlékszem, pár éve ezek az arcok még gyurcsányt dicsérték és istenítették. hogy majd azok a reformok...
remélem, most is annyira lesz igazatok, mint akkor.

S2000 2010.10.26. 18:19:35

@ó jaj: Igen, rajta is gondolkoztam, csak nem ismerem eléggé az előzményeket.

Szerintem ki is léptethet minket Viktor az EU-ból, és csatlakozhatunk helyette egy keménymagos tengelyhez (Észak-Korea, Kuba, Irán, stb.). :) Ott sincs bohóckodás alkotmánybírósággal, fékekkel, meg egyensúlyokkal.

bierkamp 2010.10.26. 18:20:42

Gyurcsány, Schiffer, MSZP LMP, Kétfarkú kutyapárt, .....tök mindegy--párttól független... vagy bárki, aki ezt a DIKTATÚRÁT le akarja verni és a DEMOKRÁCIA védelmében mindenre képes és kész---EMBEREK ÉBRESZTŐŐŐŐ!!!--mert késő lesz!!!!!!!!!

Ordnassac 2010.10.26. 18:21:12

@Álszentfazék: köszi a kifejtést. Máris jobb, mint az anyázás. Többre megyünk vele. :-)

bierkamp 2010.10.26. 18:23:15

FIGYELJETEK ! INDUL AZ IGAZI FORRADALOM!!!!!!
tüntetésekből lesz elég tavaszig--aztán "lőporfüst" szagot érzek---de erősebbet, mint Orbán érzett!!

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2010.10.26. 18:23:46

A mintapéldáját láthatjuk annak, hogyan kel visszaélni a kétharmados felhatalmazással, alázat halvány szikráját is nélkülözve. Ebből így bukás lesz, nem most, de négy év múlva biztos. Elbaszták.

Amúgy, igen ilyenkor kéne tüntetni, amikor a jogállamot ráncigálják ki alólunk. Mellesleg 2006-ban is valami ilyesmit csináltak.. Csak a választók nyilvános pofán köpése több embert tud megmozgatni, mint a demokratikus állam lassú léépítése.

szbi 2010.10.26. 18:24:43

@ó jaj:

Reformátusként nem akarok beleszólni katolikus testvéreink ügyeibe; az egyház azt tesz a pénzével, amit akar. Keresztyénként viszont megjegyzem: minden egyház és felekezet hihetetlenül rosszul csinálta/csinálja szervezeti megújulását. És nem pusztán az itt fölsorolt dolgokra gondolok.

Megjegyzésem: Wildman több, mint kétes figura. Legutóbb Pécsett LMP jelölt volt, de ez pusztán aszempontból érdekes, hogy bevették. Korábbi működése - pl. szoros SZDSZ-es békepaposkodása - nem az egyházi hiererchia, nem az egyház, hanem a kereszténység ellenségének mutatta. Hívőként tudom milyen súlyos dolgot állítok, de nem tehetek mást. Még az is megeshet, hogy jó szándékú - ám mint tudjuk, a pokolba vezető út...

Álszentfazék · http://alszentfazek.blog.hu/ 2010.10.26. 18:25:13

@Ordnassac: Nem volt szándékomban "anyázni"! Ha úgy hangzott: elnézést!
Érvelésed lényegén a pontatlanság mit sem változtat, de támadhatóvá tesz.
Talán így kellett volna írnom. :)

Diocles 2010.10.26. 18:25:33

@ó jaj:

ellenkezőleg, Gyurcsány bármikor összetrombitál 5000 nyugdíjas, az LMP ennek a századára nem lesz képes.
azon meg röhögök, h ez miként lesz lekommunikálva, kiállni egy olyan Ab(-döntés) mellett, amelyik épp most tette lehetővé, h Hagyóék hazavigyék örökre a BKV-s pénzt, miközben a kormány ezt akarja megakadályozni...

2010.10.26. 18:25:33

Közérdekű információ:

2B terminál 10:30
2B terminál 23:35

Ezek a gépek repülnek holnap tel avivba. Talán még van hely rajtuk.

S2000 2010.10.26. 18:26:04

Ízlelgetem ezt a "népakaraton alapuló diktatórikus rendszer" fogalmat ("dictatorship by popular consent"), és egyre találóbbnak tűnik a Fidesz retorikából kikövetkeztethető vizionált jövőképünkre (forradalom, szabadságharc, kétharmados népakarat ami minden írott és íratlan szabályt felülír).

Szende Aurélia 2010.10.26. 18:26:34

@bierkamp:
Én mást érzek.
Én érzem a volt munkásőrök egyenruháinak áporodott szagát, ezenkívül érzek még néhány aszpirinszagú nyugdíjast, akik Gyurcsány hívószava ellenére sem tudnak elmenni tüntetni, mert kigörbült a járókeretük lába. Éljen forradalom! Éljen Gyurcsány!

S2000 2010.10.26. 18:27:59

@libbancs: Te melyikkel mész? Vagy mindkettőre vettél jegyet, biztos ami biztos alapon? :)

Ordnassac 2010.10.26. 18:28:39

@Álszentfazék: ez így teljesen jogos. Ezt elismerem. Épp ezért köszönöm neked és lükének a pontosítást. :-)

aszekelyek 2010.10.26. 18:29:55

@Letícia: Ahaaa, csak egyszer estek nekem, amikor szóltam, hogy ácsi....

Shinjuku 2010.10.26. 18:30:15

@Szende Aurélia: Te szerencsetlen... Milyen csaladbol szarmazhatsz ennyi sutnivaloval?

Nils. H 2010.10.26. 18:30:20

@Diocles:
Nem Hagyóék mellett áll ki senki, hanem a jogállamiság mellett.
Amikor a jegybank függetlenségére gondolunk, akkor sem arról vagyunk meggyőződve, hogy Simornak, vagy bármelyik jegybankelnöknek kajakra 8 millát kell keresnie.

Ezeket a kis finomságokat kellene érzékelni. (-e mindenkinek.) Mert nagyon nem mindegy.

bierkamp 2010.10.26. 18:31:13

ORBÁN NAGYON EMLEGETI A FORRADALMAT (fülkében heheh)
..MOST MAJD MEGTUDJA ORBÁN MILYEN AZ IGAZI FORRADALOM! --csak kekeckedjen a Bandájával!

Könnyen beszél az 56 ról...akkor még geci sem volt---(most már legalább Geci)

campobaszo 2010.10.26. 18:31:20

Ez a Lázár János a Lázár György unokája lenne?
Az örökséget mindenesetre szépen viszi tovább.
Legyünk tényszerűek,az LMP már a múlt héten bejelentette,hogy az AB-hez fordul a vitathatatlanul alkotmányellenes mnyp manőver miatt.Az a komoly tétel,nem a végkielégítések.
Egy hétvége alatt simán összerittyentenek ők bármilyen alkotmány módosítást.
Egyébként meg ezzel az Mszp-nek tettek szolgálatot,hiszen így az általuk kezdeményezett népszavazás (ami érdektelenségbe fulladt volna) nem valósulhat meg.

DrCinizmus 2010.10.26. 18:32:35

Volt Fidesz-szavazóként nálam ezzel telt be a pohár, de végleg. A legsötétebb diktatúrákat idéző pofátlan és gusztustalan eljárások sora, amit művel a párt! Ez lenne a nagy nemzeti együttműködés? Ha nem tetszik valami, akkor kiiktatjuk? Hol vagyunk kedves kommunista barátaim, 81-ben? 8 évig küzdöttünk ez ellen a stílus ellen és a mocsok Fidesz meg most még rá is tesz egy lapáttal??? Elég volt gyerekek! Ha rajtam és pár értelmes, befolyásos barátomon múlik, 2014-ben vagy még előtte elzavarunk titeket a picsába, mert nem ezért kaptátok a felhatalmazást!

2010.10.26. 18:32:42

@aszekelyek: mimimi? Nem emlékszem...:(

ulloiut · http://orulunkvincent.blog.hu/ 2010.10.26. 18:33:23

Imponáló az a logika, miszerint azok hibásak a társadalom eltunyulásáért, akik a trendeket világosan értelmezve megjósoltak ilyen és hasonló lépéseket, míg azok, akik minden, a demokráciát gyengítő lépés kapcsán tagadták, hogy annak valóban problematikus hatása lenne, most vélik csak a Rubicont felismerni. Az Állami Számvevőszék átpolitizálása, a köztársasági elnök alkotmányosan előírt alkotmányvédelmi szerepének tudatos tagadása, sőt, kijátszása, az MNB elleni támadás, az egypárti médiatanács, stb. stb. – ezek mind még rendben lennének, de az Alkotmánybíróság hatáskörének csökkentése viccnek egy picit durva.

Nem az, ugyanannak a logikának a konzekvens alkalmazása, amire a „bérrettegők” utalnak huzamosabb ideje. Ahelyett, hogy most a politikai elemző elismerné, hogy mások jobban átlátták a helyzetet, mint ő (vagy beletrafáltak, ez most már mindegy), még mindig nagyobb hangsúlyt helyez a nála jobb helyzetfelismeréssel rendelkezők udvarias kritikájára.

Egyrészt a társadalmat nem érdekli ez, ebben a Fidesznek teljesen igaza van. Nem a bérrettegők használták el a társadalom ezirányú energiáját, hanem eleve minimális volt. Ami azt a minimumot tényleg elhasználta, az nyilván a demokratikus politika rossz teljesítménye volt, beleértve azt is, hogy nem tanítottak demokratikus értékeket az iskolákban.

Másfelől abban is igaza van a Fidesznek, hogy számos szakember kimondta már: a kétharmaddal majdnem mindent szabad. (Csak egy példa innen, de lenne több is: „Ha egy demokratikus politikai rendszer kétharmados többséghez köti például az alkotmány megváltoztatását, s egy szabad választás után a választók akaratából valaki ekkora felhatalmazást kap, nem tudom belátni, hogy ad absurdum akár az államforma megváltoztatása is (amivel személyesen nem értenék egyet) miért lenne antidemokratikus.”) A polgárok felhatalmazást adtak erre is, ez van. Nem egészen értem, hogy pont ez miért ne férne bele a kétharmad adta legitimitásba, ha az eddigi alkotmányos értékek többhónapos rombolása belefért.

Egyébként ha eleve az új alkotmányba tette volna ugyanezt a Fidesz, akkor valószínűleg az anyag egészére vonatkozó szakmai és egyéb viták mellett aligha tudtak volna egy-egy ilyen pontra koncentrálni az elemzők és nem lenne ilyen nagyszabású hiszti. Pech a Fidesznek, hogy ez sürgősen kell nekik.

kurÍR 2010.10.26. 18:33:23

Nekem csak az a kérdésem, hogy mit ér a szabadság és a liberális demokrácia szép elmélete, ha közben a gyakorlatban teljesen leépül az ország erkölcsileg, anyagilag, egészségileg, nő a kiszolgáltatottság, a bizonytalanság, a jövőnélküliség.

A szabadság és demokrácia nem önmagáért való, erről miért nem esik szó ilyen értelmiségi körökben?

2010.10.26. 18:33:25

@S2000: egyikkel sem, hogy minél több progresszív felférjen.

Jiszajah 2010.10.26. 18:33:40

EZ MOST ÉPP OLYAN, MINT AMIKOR MEGJELENT AZ A BIZONYOS KÉZ, ÉS AZT IRTA A FALRA: MENE TEKEL UFARSZIN

És már nincs helye a poénkodásnak, a fekete humornak, az anyázásnak, mert a határ, a mérték - az erkölcsi Rubikon - át lett lépve. Ami pedig VAN, az AZ, AMI NEM AZ AMI.
(nem tudom pontosabban megfogalmazni azt, amit érzek, bocsássatok meg)

Pentvalley 2010.10.26. 18:33:58

@kodó tamás:
Nem, kínomban kérdeztem. Ennyire arcpirítóan cinikus indokolást még a Lex-Borkaihoz sem kerekítettek, pedig az sem volt semmi...

balfék 2010.10.26. 18:34:09

@Szende Aurélia: Komcsi van épp elég a Vezéred körül. Őt szerinted kik rángatják? A III/III-as UD zrt.

megszentségtelenítethetetlenségeskedéseitekért 2010.10.26. 18:34:58

az új kormány eddigi tevékenységét a leginkább az jellemzi, hogy teljesen bianko 2/3 felhatalmazást kaptak, aminek EGYETLEN eleme volt csak ismert-másképp!!! mint eddig.

ezt azzal a példával érzékeltethetjük, ha valaki egy cukrászdában, azt mondja, hogy bármit, csak ne dobostortát-erre a pincér egy tányér csirkebelet tesz le elé

sárkányfő 2010.10.26. 18:35:42

@bierkamp:
na bierkém, eljött végre a te nagy napod is :) sokat vártál rá, de végre lehet tüntetni, mindenki diktatúrát kiállt, stb... lehet bontanod a pezsgőt :)

hhh. 2010.10.26. 18:36:03

hajrá! uccára, netező honfitársak! megnézlek titeket a tvben.

mizrolist 2010.10.26. 18:36:53

@Szende Aurélia: ezek szerint neked a fehérorosz típusú állam tetszene.
Nekem inkább a szlovén, az ugyanis valóban európai szellemű és liberális, szemben a posztkommunista áldemokráciával, ahogy vagy úgy táncolsz, ahogy a vezető fütyül, vagy sunnyogsz, hogy ne figyeljenek fel rád, vagy rég börtönben vagy...

balfék 2010.10.26. 18:37:09

@kurÍR: Akkor inkább csukjunk le tíz ártatlant nehogy egy bűnöst is futni hagyjunk?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.26. 18:37:10

@Szende Aurélia: ez a punciszájú tetszett. :)
Már figyelgettem korábban, milyen furákat bír csücsöríteni Mesterházy.

rupertwinston · http://kanadaihirlap.com 2010.10.26. 18:37:44

Kanadai szemszögből nem is értem azt, hogy akár Török Gábor, akár Mandiner nem látta (vagy egyszerűen nem is érdekelte), hogy kétharmados többséggel biztosan vissza él bármilyen politikai párt, bárhol a világon. Erről írtam bővebben--válaszként--a Kanadai Magyar Hírlap oldalán.

kanadaihirlap.com/2010/10/26/vihart-kavart-a-fidesz-alkotmanybirosag-korlatozasarol-szolo-terve/

ORGASMUSFORSCHER 2010.10.26. 18:38:22

Engem sajnos nem hatnak meg ezek a krokodilkönnyek, fôleg ha az operaházi botrányról olvasok:

www.mno.hu/portal/743984

Esetleg, ha valaki elmagyarázza, hogy a Budapesti Operabarát Alapítvány elnöke miért a szolnoki MSZP alelnöke, s miért kell, hogy 600.000 ft/hó összegért adjon tanácsokat az Operaházat irányító szintén szolnoki, szintén MSZP-s vezérnek, akkor talán elkezdek aggódni a Fidesz-uralom miatt...

Shinjuku 2010.10.26. 18:38:31

@Ordnassac: Ketfele utlevel volt, a piros es a kek... Keket nem mindenki kaphatott. Pirossal lehetett a Szovjet erdekteruletre utazni, kekkel nyugatra. Ablakos rendszer volt (azt hiszem egy ideig mindketto utlevelnel) ami azt jelenti hogy utazasi engedelut kellett kerni hogy elhagyhasd az orszagot (bepecseteltek egy "ablakot" az utlevelbe aminek az egyik oldalaba a kilepesnel, a masikba az orszagba valo visszalepesnel nyomtak bele a pecsetet...) A 3 ev a valutakeret volt... ha jol emlekszem, 3 evente 180 USD volt fejenkent az Ibusz irodakban kivalthato valutakeret, amibol aztan meg kellett (volna) elni, amikor nyugatra utazol... De nem mindenki... apam annak idejen a BM egyik laborjaban dolgozott, igy a csaladunkbol senki sem kaphatott akkoriban kek utlevelet... de a Csehszlovakokhoz evente tobbszor jartunk sizni...

2010.10.26. 18:38:47

@Jiszajah:

Nem az jelent meg, hogy "Ph'nglui Mglw'nafh Cthulhu R'lyeh wgah'nagl fhtagn"?

hazug fidesznyik (törölt) 2010.10.26. 18:39:31

@Szende Aurélia: "érzek még néhány aszpirinszagú nyugdíjast, akik Gyurcsány hívószava ellenére sem tudnak elmenni tüntetni, mert kigörbült a járókeretük lába"

Remélem, hogy eléred azt a kort, amikor neked is járókerettel kell majd járni. Csak annyit kívánok neked, hogy mielőtt beadod a kulcsot, legalább hat combnyaktörésed legyen, közben jusson eszedbe, hogy most mit büfögtél ide, narancsfejű k...

bogi333 2010.10.26. 18:39:54

bocsi TG, de mintha felébredtél volna.

érdemes lesz ébren maradnod, lesz még mit észrevenni.

no de az enyhe cinizmuson túl: korábban kifejezetten örömmel olvastam a blogjaidat, és bár köztudott volt hovátartozásod, a tárgyilagosságod imponáló volt

aztán ez elmúlt, sajnálhatjuk mind, sok értékes véleménytől fosztottál meg bennünket.

talán idejében jött az ébresztő, szeretném a régi, ~elfogulatlan elemzéseket olvasni.

és írom mindezt, mintegy tárgyilagosságra törekvő, de az Orbán-kormány intézkedéseit - melyek alapja alapvetően a tömegek érzelme - képtelen vagyok józan ésszel elfogadni.

klacus 2010.10.26. 18:39:54

@hhh.: Utcára? Menjenek a radikálisok, azért tartjuk őket....

Már olyan régen láttam élő közvetítést éjjel a HitTv-n. Egyébként is sok a fotelforradalmár.

A Fidesz, ha tényleg megszavazza ezt a törvényt, akkor bizony alááll a felköpött turhának elég keményen.

Ha nem szavazza meg, akkor viszont a saját önkontrolljának fényében végleg elsöpri a szoci vinnyogást, az ATV-s mapetek arcáról.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.10.26. 18:40:09

"Ha a Nép nem dönthet egy kérdésben, akkor az Alkotmánybíróság sem!" NEP, Lázár János

namán, a Jobbik felemelte a szavát a NEP ellen?

bocs, csak nézem a híradót, ahol mellékesen ez is téma...

Szende Aurélia 2010.10.26. 18:40:34

Az én ízlésemnek leginkább az felelt volna meg, ha rögtön a választások után megtartották volna a szocialisták és a liberálisok "nürnbergi" perét. Visszamenőlegesen elítélni az összeset a magyar társadalom lezüllesztéséért, a jövő generációinak eladósításáért, az ország gazdasági és politikai függetlenségének feladásáért. Gyurcsányt, Verest, Kunczét, Kókát, Magyart, Lendvait, Kovácsot, stb. pedig megfosztani az állampolgárságuktól.

Kelma 2010.10.26. 18:40:42

@Álszentfazék: Rosszul emlékszel, Ausztriába a nyolcvanas években hétköznapi halandóknak csak egyszer egy évben lehetett menni.

hhh. 2010.10.26. 18:40:57

kár, hogy a tankos, vízágyús cuccot már elsütötték, sajnos nem is olyan régen. DE: eddig senki nem halt meg tüntetésen...nincs hősi halottunk!
ez bizony komoly csapás lenne: "belehalt sérüléseibe az a szabadságharcos, aki a kötelező magánnyugdíjpénztárak kötelező tőzsdézése valamint a bizonyítottan indokolatlan, ámde busás végkielégítések adómentessége mellett tüntetett"
könnyem kicsordul...
ne hagyjátok veszni a demokráciát! szabadítsátok ki hagyót, hunvaldot, a fkfv-seket! meg Budaházyt! újra szilvásy legyen a titokminiszter! adjátok vissza rettenthetetlen honvédünket, szekerest!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.26. 18:40:59

@ó jaj: eccer aszondta valami törvényre a Lázár, először megszavazzuk, aztán majd lehet róla vitázni...
Nem fog tetszeni - természetesen - de Pető Iván jutott szembe róla (mit faszakodnak az emberek a papírozatlan költségtérítéseken, ez a legkevesebb, ami nekem jár).
Höhö, eccer minden pendejo rezignáltan visszavonul...

Michael Scott Paper co. inc. 2010.10.26. 18:41:21

Ez egyre jobban hasonlit a Ceaucescu diktaturara...

Big-B 2010.10.26. 18:42:18

Venezuelában is a helyi AB akadékoskodott, mire a kormány feloszlatta az egészet.

hhh. 2010.10.26. 18:42:45

@Szende Aurélia: szerintem nem is vagy te szőke.

combo 2010.10.26. 18:42:47

Én egyébként "ó jaj"(?) fórumozótárssal ellentétben nem erre számítottam. Hanem arra, hogy a "demokráciaféltőknek" most demonstrálja a Fidesz, hogy lám-lám, vannak itt még fékek. A "népnek" elmagyarázzák, hogy látjátok, mi jót akartunk, de ha egy jogállamban nem lehet visszamenőleges hatályú törvényt hozni, akkor nem lehet. Még rosszhiszeműen azt is feltételeztem, hogy már tegnap leadták a drótot a Stumpf Pistának, hogy "nyugodtan szavazd le te is, legalább látja az értelmiség, hogy nem dísznek vagy ott".

Erre ez...

balfék 2010.10.26. 18:43:49

@Szende Aurélia: Hát amivé züllöttél tényleg megérdemelték volna.

Shinjuku 2010.10.26. 18:43:55

@ORGASMUSFORSCHER: Megkerdezhetem csendesen, miert nem inkabb egy hitelesebb forrast emlegetsz mint az MNO-t? Ezzel az erovel a kurucinfo-bol is idezhetnel.

szbi 2010.10.26. 18:44:02

T. TG!

A Rubicon messze van, a kocka viszont el van vetve.
A mostani, nekem igen ellenszenves esetben több minden csurog össze. Hosszú kacskaringók helyett rövid állítások, nem szigorú rendben.

1: A Fidesz frakcióvezetője tökéletesen alkalmatlan feladatai ellátására. Lázár itt nudli, HMVhelyen lehet, hogy megteszi.
2: az Alkotmánybíróság túlhatalma tény, a demokráciát fenyegeti. Következetes károkozása különösen Sólyom alatt mutatkozott meg: pl. igazságtételi törvény, vagy - jöhet a nyúzókés! - a Bokros-csomag szétverésekor. Magam azon kevesek közé tartozom szellemi tábromban, ki fölszólalt elnökké jelölése ellen. Az igazsághoz tartozik: jobban teljesített, mint vártam volt.
3: a Fidesz mostani politikai/taktikai ostobasága 1998-as első kormánytempóihoz mérhető.
4: a tolvajoktól el kell venni a pénzt, de gyorsan; nem a költségvetés helyzete miatt, hanem, hogy ne tudják használni.
5: semmi veszélyt nem látok a demokráciára, továbbra sem, de a stílus! A stílus!!!!
6: ami most megesett: több, mint bűn: hiba.

Kérdésem: úgy tűnik nekem, mintha Navracsics kissé visszaszorult volna, vagy csak hátrébb húzták a tűzvonalból? Miként látja?

a vinnyoncoknak: nem csomagolni kell, ez a folyamatos nyavalygás 90 óta unalmas; de elmenni lehet. Rossz hírem van: én maradok. Magyarként Magyarországon.

Hóember 2010.10.26. 18:44:35

Itt a Rubikon!
Ez bizony nagyon ocsmány lépés a Fidesz részéről!

na4 2010.10.26. 18:44:51

Nálam meg az AB verte ki a biztosítékot. A tisztelt alkotmáynbírák nagy Audi A6-okkal járnak, természetesen a mi pénzünkön, és a legnagyobb napi gondjuk az, hogy mi lesz a menű a menzán - ezt egy ügyvéd ismerösömtől tudom. A Fidesznek meg teljesen igaza van abban, hogy a szemérmetlen, közpénzekből kifizetett zsíros végkielégítéseket alaposan megadóztatja. Hozzányúltak egy szent tehénhez, és ez nagyonis jól van így.

balfék 2010.10.26. 18:45:04

@Szende Aurélia: Akkor a Fidesz ettől a züllött társadalomtól fogadta el a felhatalmazást az uralkodása?

Ordnassac 2010.10.26. 18:45:15

@Shinjuku: na, csak kiderül hogyan volt. :-) Köszi!

Big-B 2010.10.26. 18:46:43

@na4: A zsíros végkielégítésekhez nem nyúlt hozzá a FIDESZ, az ugyanis nem vonatkozik a 98%-os törvény hatálya alá.

balfék 2010.10.26. 18:46:46

@Szende Aurélia: Igen egy normális társadalom nem adott volna 2/3-t a Fidesznek csak egy lezüllött.

kodó tamás 2010.10.26. 18:46:59

@török gábor: csatlakoznék: @ulloiut: hoz.

Milyen logika az amelyik az eddig farkast kiáltozókra tolja a felelősséget... amikor maga is észreveszi, hogy itt a farkas.

Nincs gond nem haraxunk. Nemgond, hogy eddig le ballibeztek és bérrettegőztek minket.

na most már tudunk együtt bégetni.

ja egyébként van komplett kormány programom. :)

Lucius Flavius Arrianus 2010.10.26. 18:47:03

@Szende Aurélia:
imádom, amikor idióta kölykök előbújnak az eszmei-erkölcsi nihilből - melynek uralomra juttatásában a magyar politikum és az értelmiség bután, önként és dalolva vett részt -, és munkásőröznek-gyurcsányoznak-libsiznek eszetlenül. Ugyanannak a végtelen, emberölő butaságnak a termékei, mint a nácizók-fasisztázók-retrográdozók a másik oldalon.
Igaza lett szegény Petri Gyurinak, eljött a rettenthetetlen hülyék kora. Nem érdemlünk jobbat. Ennek az országnak Orbán Ferenc és Gyurcsány Viktor kell. Aki pedig ennek az egész eszement ostobaságnak nemet mond, az vagy elmegy, vagy alámerül, és újfent kibekkeli őket.
Csak: az ember élete nem állhat folytatólagos kibekkelésből, s ha a "műveljük kertünket"-ből az ellopott szerszám és az elkonfiskált kert marad, akkor álljunk odébb egy házzal.

sárkányfő 2010.10.26. 18:47:25

@Szende Aurélia: a tarkónlövést kihagytad. nyilván csak figyelmetlenségből.

@Drgomor: részvétem, komolyan. láttam ma már pár hasonló (ex)fideszes kommentjét. szar lehet amikor összedől egy hit, és rájön az ember hogy érdemtelenre pazarolta a bizalmát.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.10.26. 18:47:30

@GodMother: Itt most a "magyar" a vezényszó?
Amway nincs a palettán, mer' amcsi dolog?
Hogy kerül a csizma az asztalra?

bierkamp 2010.10.26. 18:47:34

ORBÁN NAGYON EMLEGETI A FORRADALMAT (fülkében hehe)
..MOST MAJD MEGTUDJA ORBÁN MILYEN AZ IGAZI FORRADALOM! --csak kekeckedjen a Bandájával!

Könnyen beszél az 56 ról...akkor még geci sem volt---(most már legalább Geci)

2010.10.26. 18:47:35

@Szende Aurélia: Hehe, meglepődtél volna, miket vallottak volna ezek az elvtársak az őket bírálóktól! Pl. fidesz soraiban szürösmátyás, a moszkvai nagykövet és az első köztársasági elnök! Schmitt Pali a midnenredszer kiszolgálója, lakájpolitikusa....Te tényleg nagyon buta vagy és semmit se tudsz a 1989 előtti és utáni időkről, de legalább ne itt hangoztasd! Sötétség...még hogy aurélia...

orient 2010.10.26. 18:47:48

@ORGASMUSFORSCHER: te szoktál gondolkodni is?

Azért mert az van egy rohadt rabló azért a másik amelyik utálja az egy szent ember igaz? A fideszről sosem derült ki soha semmi...ők mind csak az országért és érted élnek.

Te szerencsétlen álmodozó!

kodó tamás 2010.10.26. 18:48:34

@szbi: "Rubicon messze van"

nem nem, hanem a rubicon széles és már jócskán benne vannak... nyakig

balfék 2010.10.26. 18:48:41

@Big-B: Nagyrészt a régóta dolgozó közszolgákra vonatkozott, olcsítandó a kirúgásokat.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.10.26. 18:49:38

@kodó tamás: Komolyan, mennyiért?
És újra bevezetik a dajcsmárkát?

Róka

sárkányfő 2010.10.26. 18:49:39

@combo: valóban, nekem ez nem meglepetés, sőt. de akkor most már te is jobban ismered kissé a fideszt.
de miért van kérdőjel a nevem után?

alessandri 2010.10.26. 18:49:56

@Szende Aurélia: költözz Iránba. Járhatsz niqabban és a klitoriszodat is kivágják ha ekkora a szájad.

Ordnassac 2010.10.26. 18:50:08

@Hóember: hűha, ez ugye most nem irónia akart lenni?

2010.10.26. 18:50:14

@Lucius Flavius Arrianus: én nem imádom. Elküldeném őket Auschwiztba látogatóba, leforgatnék nekik német propaganda filmeket, ahogy kezelték a nácik a táborban lévőket, majd az angol-szovjet filmeket, ahogy megtalálták őket. Aztán beszélgetnék velük. Addig nem.

iovianus 2010.10.26. 18:50:16

Nade kérem, hogy szavazhatott egyhangúlag (!) ellen az AB mikor a saját embereik ülnek ott?
Kedves Gábor, nehogy még a blogodat is letiltsák...:S

Kelma 2010.10.26. 18:50:23

@kurÍR: Jól értem, hogy felhatalmaznád a jelenlegi kormányt, hogy kontroll nélkül megvalósítsa elképzeléseit? Jól értem, hogy szerinted náluk van a bölcsek köve, és ők aztán tudják, hogy hogyan lesz nekünk a legjobb? Tényleg úgy gondolod, hogy a jövő záloga az ellenőrzés nélküli diktatúra?

kurÍR 2010.10.26. 18:50:50

A jog az erre felhatalmazott emberek alkotta kereteket jelenti.

Ha a jog korlátozza az igazságot, akkor meg kell változtatni a jogot, nem pedig visszafogni az igazságot.

Emberke · http://ketely.blog.hu/ 2010.10.26. 18:51:08

Természetesen tiszteletben tartottam TG azon véleményét, amely szerint a FIDESZ bizonyos lépései kifogásolhatóak, de nem bontják meg a demokratikus jogállam működését. Tiszteletben tartottam és bizonyos fokig egyet is értetek ezen véleményével. Ismétlem bizonyos fokig értek csak egyet ezen megállapításával.
Viszont ezek a kifogásolható lépések azért valamit előre jeleztek. Az a kommunikáció, politikai retorika, amelyet a FIDESZ alkalmaz, valamint az a fajta cselekvés, amely minden féket és ellensúlyt erősen korlátozni, adott esetben felszámolni kíván nem feltétlen ad okot arra, hogy az ember megnyugodjon, és ne féltse a demokratikus rendszert. Az, hogy a FIDESZ ( értsd: Orbán Viktor) minden olyan féke és ellensúly szerepét betöltő intézmény élére a saját párt vazallusát ültette, amely intézmények és azok vezetői az elkövetkező időszakban vélelmezhetően nem fognak érdemi kritikát megfogalmazni a Kormány politikájával kapcsolatban. Ezen Kormányzati intézkedések azért arra adhat okot, hogy az egyszeri választó, értelmiségi, írástudó féltse azt a közösen megalkotott és működtetett demokráciánkat és azok intézményeit.
A Köztársasági elnök, az alkotmány bírósági tagok, a médiahatóság, valamint a ÁSZ vezetőjének kiválasztásába bele volt kódolva az ilyen - Lázár János-féle tervek megszületése. Az is tény, hogy ez a Lázár-féle koncepció nem fogalmazhatódhatott volna meg, nem kerülhetett volna nyilvánosságra Orbán Viktor tudta és engedélye nélkül. Mindezekből a politikai döntésekből, retorikai elemekből világosan kitetszik az, amit több - javarészt ballib megmondó ember - vélelmezett. ( Jelzem nem mindegyik kritikával értettem egyet) Jelesül az, hogy a FIDESZ valóban nem tűri el a politikai kritikát, és valóban arra törekszik, hogy létrehozza - az ilyen és ehhez hasonló döntéseivel - a hosszútávra vizionált centrális erőteret, melyben kvázi ellenzék (értsd: érdemi kritika) nélkül kormányoz, cselekszik. Kvízi egy hegemón, oligarhisztikus politika kialakítását alakítja ki. Tényleg nem szabad farkast kiáltani, ahol nincs, de ahol a nyomok arra utalnak, hogy jár, ott figyelmeztetni kell, fel kell hívni a figyelmet a lehetséges veszélyforrásra.

balfék 2010.10.26. 18:51:35

@alessandri: Szerinted nő és a saját fényképe van ott?

orient 2010.10.26. 18:53:06

most vol a hírekben, hogy a jobbik is elítéli az AB lefokozását.

Érted a radikális párt aki eddig kiállt minden Fidesz döntés mellett, többek között a 98%os adóban is?

Ez még náluk is kiverte a biztosítékot. Le a kalappal, nekik még van eszük...Fidesz az mszp-szdsz sorsára jut, gyorsabban mint gondolná.

S2000 2010.10.26. 18:53:20

@kurÍR: Hitler is pontosan ezzel érvelt.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.10.26. 18:54:12

@bogi333: miért kell az óvatosságot a részrehajlással összekeverni?

Sherpa_1 2010.10.26. 18:54:25

Tessék tudomásul venni, hogy Magyarország államformája köztársaság helyett „ kétharmad”

zember 2010.10.26. 18:54:37

Hétfőn este Stumpf István felhívta Orbán Viktort: "Viktor, b. meg, baj van! Ezek leszavazták!" "Oké, Pistikém, b. meg - így a válasz -, mingyá szólok a Janinak, hogy b.-a meg őket."
(Hamarabb lesz vége a gyereknek, mint gondoltam.)

DrCinizmus 2010.10.26. 18:54:41

@Szende Aurélia:

Szégyelld magad pártállástól függetlenül! Ezek után hagyj minősítselek hülye libának, rendben? És akkor még finom is voltam!

bierkamp 2010.10.26. 18:54:44

DROGMORT NE BÁNTSÁTOK---SOK SOK FIDESZES RÁ FOG JÖNNI AZ IGAZSÁGRA...MINT DROGMOR!--Ő már "megvilágosodott"--elment a narancsos köd:)
Drgomor írja: 2010.10.26. 18:32:35

Volt Fidesz-szavazóként nálam ezzel telt be a pohár, de végleg. A legsötétebb diktatúrákat idéző pofátlan és gusztustalan eljárások sora, amit művel a párt! Ez lenne a nagy nemzeti együttműködés? Ha nem tetszik valami, akkor kiiktatjuk? Hol vagyunk kedves kommunista barátaim, 81-ben? 8 évig küzdöttünk ez ellen a stílus ellen és a mocsok Fidesz meg most még rá is tesz egy lapáttal??? Elég volt gyerekek! Ha rajtam és pár értelmes, befolyásos barátomon múlik, 2014-ben vagy még előtte elzavarunk titeket a picsába, mert nem ezért kaptátok a felhatalmazást!

okostojgli (törölt) 2010.10.26. 18:54:45

"Nem gondolom, hogy ezzel vége lenne a jogállamnak"

Bocs, Gábor, de te nagyon buta vagy.

alessandri 2010.10.26. 18:55:32

@balfék: mindegy, olyan okos, biztosan hasznát vennék, részt vehetne a nukleáris programban (tesztpatkányként)

mizrolist 2010.10.26. 18:55:43

@Diocles: a 98%-os törvény nem vonatkozott az állami cégekre, így a BKV-ra sem. (legalábbis közvetlenül nem - csak a "jó ízlésbe ütköző szerződés" gumiszabályán át...)

kurÍR 2010.10.26. 18:56:17

Inkább kevesebb elméleti demokrácia és több gyakorlati jólét a többségnek.

beme1 2010.10.26. 18:56:23

@Szende Aurélia: Te vagy nagyon ostoba vagy, vagy csak provokálni akarsz. A megszólalásaid szerint tájékozottságod 0, az életeddel pedig nem tudsz mit kezdeni ezért acsarkodsz. Jobb lenne, ha összeszednéd magad.

Nils. H 2010.10.26. 18:57:10

@bierkamp: Bierkamp, te olyan vagy mint Gyurcsány.
Sajnálom, de ártasz az ügynek.

kodó tamás 2010.10.26. 18:58:19

jönnek a forradalmi hírek.

kolontár és felsőzsolca velünk van.
atv.hu/cikk/20101026_a_devecseriek_turelmetlenek_ez_a_kormany_se_jobb_demonstracio_johet

a terror elhárítók pedig gyüjtik az ip cimeket a blogról...

ilyen gyorsan nem szedték össze még soha az ellenzéket...
megy a vonat, de nem 2 osztály... és nem is messze a tározóig.
különben minek építenének ujabb és ujabb falakat... félkilométerre. miért lenne légzár és MAL felügyelet.

a mozaikok összeálltak... tényleg miért szavazott stump ellene???? amikor ő már NERtársként ül ott... ő szivárogtatott és irányította...

Karakán (törölt) 2010.10.26. 18:58:27

O. V. Lenin élt, él és élni fog!

Hálás köszönet a fülkebolsevikoknak'

vakvarju 2010.10.26. 18:58:28

@Szende Aurélia: Orbán úr megmondta, hogy a kormányt el lehet zavarni. És igaza van! Egyébként imádom azt a csücsöri száját meg azt, hogy mindenhez ért. De ha kérhetném, beszéd közben álljon egy sámlira, mert nagyon rosszul látom.
@balfék: Szerintem őt a Simicska, Fellegi és a hozzájuk tartozó gazdasági érdekcsoport tagjai rángatják a jobb kezével együtt. Nem kicsit, nagyon. De ezt ő is tudja. Azért olyan feszültek a vonásai. És azért üvöltözik beszéd közben, hogy észrevegyék, ő is itt van!
@hhh.: Ne Szilvássy, inkább Demeter, vagy Kövér legyen a titokminiszter. Ők még is csak jobban értenek a kiszivárogtatáshoz. A fiúk ebben is ügyesebbek!
Most komolyan kérdezem, vezető váltás várható és Lázár János lesz a Fidesz új elnöke? Hát rájuk férne a fiatalítás, az biztos! Még egy kérdés: az AB-ban ki a tégla? Mondjuk van tippem, de konkrétan szeretném tudni!

aszekelyek 2010.10.26. 18:59:03

@is: Javíts ki, ha tévedek, de a kisebbségben lévő mszp rendeleti kormányzással húzta ki:) a négy évet.... @S2000: Ízlelgesd, mert a demokrácia nem a szürkeállományosok hatalmát jelenti, hanem a démoszét, magyarul a népét és annak is a többségét. Szar ügy. Feldughatja a szürkeállomány- már akik magujat kinevezték annak- az írott szabályait is, meg az íratlanokat is. Minden hatalom a népé.No és a népi kezdeményezés az legyen már népi kezdeményezés, ne a bukott elqró kezdeményezése és ne a kis a mesterkedőházyé. A bukott kormánypárt jelen elnökéé.MAjd a népek szólnak , ha nem tetszik nekik. No igen, emlékszem, a nép addig volt okos és szép, amíg beszavazta a szoci szadistás madőfüket a hatalomba. Amikor kifejezete a nemtetszését, azután már illetéktelenek lettek....:D Lövetni valók.

DrCinizmus 2010.10.26. 18:59:24

@zember:

Stumpf is leszavazta...azért ez elég beszédes!

vakvarju 2010.10.26. 19:00:20

@Karakán: Van egy jó hírem a fiúknak: Lenin anyja terhes!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.26. 19:00:31

Hát, azért felhívnám a polblogokon rendszeresen kommentelő párszáz polgártárs figyelmét, ez az iszonyatos "együtt dübörgünk a demokráciáért a viktátor ellen" érzés elég csalóka lehet, ha idővel kitéved az ember Dömsöd határába és ott nem talál pártíz hasonlóan gondolkodót...
Ez a mai Fidesz húzás nagyon nem szép, viszont újfent remekül kommunikálható (Szíjjártó valamikor hamarosan: "az Alkotmánybíróság meg akarta akadályozni, hogy végrehajtsuk az emberek akaratát és leállítsuk a közpénzek herdálását. Ezt nyilvánvalóan nem hagyhattuk annyiban.")

Lucius Flavius Arrianus 2010.10.26. 19:00:34

@Letícia:
én nem küldeném őket Auschwitzba, főképpen azért, mert eszmei-érzelmi horizontjukba nem fér bele az, hogy tanuljanak a történelemből. Instant jelszó- és lózungfogyasztók, infantilizmusukból legfeljebb annyi telik, hogy a szokásos antiszemita toposzokat ismételgessék. Nem az ő hibájuk; arra lettek nevelve, hogy ne tanuljanak és ne gondolkodjanak.

ember100 2010.10.26. 19:00:50

@Szende Aurélia:
Helló !
Medddig lehet még munkásőrözni , kommunistázni , addig amíf az utolsó is meg nem hal ?? de akkor miért nem töröközünk ?150 évig voltak itt , a nyugdíjasokat meg inkább nem kellene bántani , 2 dolog miatt Te is leszel nyugdíjas , és Ők neveltek fel és tartottak el ! ez jobb lenne tudomásul venni !!!!

Szende Aurélia 2010.10.26. 19:01:03

@beme1:
Apám mondása volt az, hogy kislányom, szedd össze magad!

Ön nem az apám.

S2000 2010.10.26. 19:01:10

@aszekelyek: Ízlelgetem, de nem ízlik. :)

artdark 2010.10.26. 19:01:23

Alapvetően rossz a többség logikája. Most egy hatalomtechnikai kérdésen rinyáltok, mert nem értitek meg az idők szavát. Azt hiszitek, ez maga a változás, holott a frászt. Egy forradalom (és ezt most nem cinikusan használom) akkor ér valamit, ha végig csinálják.

Szerintem ugyanígy sikoltoznátok, ha bevezetnék pl. az iskolákban az egyenruhát, szerintem pedig fontos és lényeges lépés volna.

Ahogy az IMF, úgy az EU sem sérthetetlen, ki lehet onnan lépni. (És ki is kellene.)

Csodálkozom a Jobbikon, hogy tiltakozik. Érthetetlen.

A MAL-ügyben miért lenne baj, amit a kormány lépett? Az nem járja, hogy szedem kétes módon szerzett javait, de nem viselem terheit. Ha börtön - börtön.

Gy. F. pedig ne demonstrációkat szervezzen, hanem legyen igazi demokrata: vegye tudomásul, ami rá vár.

andzsin 2010.10.26. 19:01:53

"vétkesek közt cinkos, aki néma." Kedves Török Gábor! Felébredtél?:)))))
"Wake up Neo!"

Ordnassac 2010.10.26. 19:02:26

@Nils. H: ugye jól érzem, hogy nem mondok neked újat azzal, hogy bierkamp = nestrot10? ;-)

Shinjuku 2010.10.26. 19:03:10

@Szende Aurélia: Nem... de apad szegyellheti magat hogy ilyen lett a vegtermek...

mizrolist 2010.10.26. 19:03:24

@Szende Aurélia: és akkor már nem is mondhat ilyet? :P

bierkamp 2010.10.26. 19:03:44

Nem hittem, hogy ilyen hamar jön az idő amikor ELZAVARJUK A NEMZETI HAZUDÓS, LOPÓS, BUTA, BAROM KORMÁNYT a gonosz törpével együtt....
...de most aztán FUTÁS!
Jól mondta a kis gonosz törpe 23-án... HOGY 56- BAN ELKEZDŐDÖTT..ÉS MOST FEJEZŐDIK BE...
IGEN..ELZAVARJUK VÉGLEG A DIKATÚRÁT..NEMCSAK A RÁKOSIT MÁTYÁST, 56 ban HANEM A RÁKOSI VIKTORT IS 2010 ben!!!!!

sisszi 2010.10.26. 19:03:51

a farkas már a spájzban van

kodó tamás 2010.10.26. 19:05:16

@sisszi: ja a poszt is erre utal:

a farkas a rubiconban van... már csak a farka láccik ki...

Ordnassac 2010.10.26. 19:05:47

@artdark: ha legalább tudnánk, hogy mit akar a "forradalom" végén, de semmit sem lehet tudni. Az új Alkotmányról még tervezet sincs, de tavasszal már el akarják fogadni (hogy egy példát említsek).

Ellátórendszerekről még csak tervpapír szintjén sem. Így hogy lehet támogatni bármit is? Az üres reménykedés eddig nem volt túl hatásos...

DrCinizmus 2010.10.26. 19:05:48

@ó jaj:

Igen, konkrétan egy világ omlott bennem össze...de nem hagyom ezt ennyiben és erre kérek mindenkit! Sajnálni, lesaknálni persze nem kell, magamra vethetek csak! :)

2010.10.26. 19:06:56

@Szende Aurélia: Hiába mondta.. szóval ha nem az apád és ráadásul feleslegesen is mondja. Mit értenél meg, miből értenél?

sárkányfő 2010.10.26. 19:06:57

Ha egyszer a Fidesz beindul .... :)

"Meg akarta vonni a helyi Fidesz Botka László polgármesteri jogait a szegedi közgyűlésben."

"A vasárnap beadott Szervezeti és Működési Szabályzat tervezet szerint a polgármester nem gyakorolhatott volna tulajdonosi jogköröket az önkormányzati cégekben, nem gyakorolhatott volna munkáltatói jogokat a városi cégek vezetői felett, sőt még fel sem szólalhatott volna a közgyűlésben."

""Abból a hat-hét jogkörből, amit az első körben meg akartak hagyni, abból a legfontosabb feladatom az volt, hogy megállapíthattam az étkezési normatívát a polgármesteri hivatalban dolgozók számára" - ezt mondta a Független Hírügynökségnek Botka László Szeged polgármestere"

hirszerzo.hu/belfold/20101026_botka_fidesz_szeged

Fideszes Együttműködés Rendszere...

combo 2010.10.26. 19:07:30

@ó jaj: "de miért van kérdőjel a nevem után?"

Mert úgy rémlett, hogy te írtad valahol errefelé, hogy tudtad, hogy ez fog történni, de lusta voltam lecsekkolni, hogy jól rémlik-e, és tényleg te voltál (a szeretném látni az összes kommentet + ctrl-f-hez is lusta vagyok ;-).

Amúgy most tényleg meglepődtem, profibb politikusnak gondoltam őket. Bár nem lepne meg, ha nekik lenne "igazuk", és a magyar választók többségénél pozitív fogadtatásban részesülne a döntés...

Csak beugrottam 2010.10.26. 19:07:35

"Hol van a Rubicon?"

Mögöttünk.

Éljen Rá.. izé Vik...
Na bakker már csengetnek i...

S2000 2010.10.26. 19:07:37

@artdark: Az idők szava... Szerintem olvass el néhány történelemkönyvet. Amivel Viktor próbálkozik, az nem új, már sokan mások is próbálkoztak vele. Csúnya vége lett. Hitleri és Lenini diktatúra. Biztos, hogy erre szavaztatok?

kodó tamás 2010.10.26. 19:07:41

@Ordnassac: ezért lett volna jo program alapján fülkézni

bierkamp 2010.10.26. 19:09:05

Most nem Mszp, nem Szdsz, nem Lmp ,nem Gyurcsány, nem Schiffer, nem Herényi, nem Torgyán...nem Dávid Ibi,.....hanem egyáltalán párton kívül kell gondolkodni és a Diktatúra ellen fellépni a Demokrácia védelmében MINDEN ESZKÖZZEL!

zember 2010.10.26. 19:09:11

Alkotmányos demokrácia Alkotmánybíróság nélkül legutóbb 21 évvel ezelőtt volt. Itt. Észak-Koreában és Kubában még ma is megy. Oszt' jó napot!

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2010.10.26. 19:09:31

többen írtátok, h a 98%-os törvényből végül kivették a bkv-vezéreket és más, hasonló állatfajokat. vki be tudná nekem linkelni az erre vonatkozó hírt, jogszabályt? csak mert én készséggel elhiszem, de azért néhány kommentnél többet is olvasnék róla.

QQCS 2010.10.26. 19:09:53

A kormány visszamenőleg vetette ki a közszolgák 2 millió forint feletti végkielégítéseire az adót. A lépés alkotmányellenesnek találtatott, ez az új kormány első olyan intézkedése, amely egy jogi fórum előtt megbukott. Ez tény.
Tisztességes ember, azonban továbbra sem nem áll a százmilliós végkielégítések mellé, akkor - amikor ebben az országban- statisztikai tény- több mint egy millió ember él(vegetál) , havi harminc- negyvenezer forintból.
Két héten belül bead a Fidesz egy alkotmány módosítást, amely megoldja- az arcátlan végkielégítések kérdését- a társadalmi többség teljes megelégedettségére!

sárkányfő 2010.10.26. 19:10:33

@Drgomor: semmiféle "lesajnálás"-ról szó sincs. csak empátia + tisztelet amiért ezt nyíltan felvállalod.

S2000 2010.10.26. 19:10:46

@ó jaj: Néhány bloggal korábban poénból elsütöttem, hogy Szegedet és Esztergomot át kell csatolni a szlovákokhoz meg a szerbekhez... Na, kb. ilyen szintre sülyedt a Fidesz. Remélem azért sok helyen fel van akasztva a NER tábla.

Darkcomet 2010.10.26. 19:11:08

Nocsak, nocsak... Török Gábor kezd észheztérni, hogy a jelenlegi helyzetben nem lehet a pályán kívül maradni, és végre egyértelmű állásfoglalást kell tenni néha-néha? Mondjuk ez a poszt is eléggé harmatos volt, de egyszer csak mégéljük, hogy végre elismerje, elképesztő demokrácia ellenes dolgok történnek a fidesz hatalomra jutása óta.

aszekelyek 2010.10.26. 19:11:52

@Ordnassac: És ? behívják az oroszokat a mandíneresek? Bajuk van a magyarokkal má megin? ezek mindig önrendelkezni akarnának,... hallatlan.... @kodó tamás: Ni ls ki hergeli a devecserieket? Akik ugye eléggé kivannak, és manipulálható lelkiállapotban vannak....persze a saját érdekében, no ki is az? mesélj... Szóval van két falu ahol a szerencsétlenekből akartok politikai tőkét kovácsolni magatoknak. Világos. Mekkora forradalmáűr is vagy te, most látom csak! Kétfalus forradalom egymástól marha messzire... az igen, barátom....! az aztán valami.... Stumpf neked hogy szavazzon, hogy teccen? Olvasd el a hozzáfűzött írását is és esetleg valamit felfoghatsz... direkt neked írta szerintem. Mit szivárogtatott? a vörösiszapot lúggal? és irányította is?

mizrolist 2010.10.26. 19:12:22

@Letícia: abból, ha ő károsodna egy fideszes törvény miatt. Lehetőleg a zsebén keresztül.

@ó jaj: ezt már Esztergomban is beterjesztették Tétényi Éva ellen.

@artdark: a jelek szerint az iszapömlésnek talajtani oka volt, amire 30 éve is felhívták a figyelmet - vagyis a Mal államosítása kb. nem ér semmit, mert nem a mostani vezetésé az alapvető hiba. Ezzel nem azt mondom, hogy nem hibáztak, mert elég súlyos hibák voltak ott (pl. a megszokottnál sokkal erősebb lúg a tározóban).

Shinjuku 2010.10.26. 19:13:10

Az esztergomi balherol irt valamit TG? Kivancsi lennek a velemenyere azzal kapcsolatban.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.10.26. 19:13:25

Azt hiszem, ha nem takonygerincű tagokból áll az Alkotmánybíróság, akkor a lázári törvények elfogadása után mindegyik tag le fog mondani.

tbb 2010.10.26. 19:13:26

@Diocles:

Figyelj! A cél nem szentesíti az eszközt. Mert erre az útra lépve nincs megállás.

Azon kevés fideszfan közé tartozom, akik nem helyeselték az elszámoltatások turbózását. Meg a NER fidesz szerinti értelmezését. Mert úgy gon