Önöknek ilyen nincs és nem is lesz – mondta ma az ellenzéknek a kétharmados többségre utalva egy mérsékelt konzervatív politikustól talán szokatlan stílusban Navracsics Tibor az alkotmánymódosítás parlamenti vitájában. A Fidesz-KDNP az áprilisi választási győzelme óta immáron nyolcadik alkalommal módosította az alkotmányt, korábban erre egy teljes ciklus is kevésnek bizonyult. Mihez nyúltak hozzá és miért tették?

(Fotó: Facebook)

1. Az első alkotmánymódosításra még a kormány megalakulása előtt került sor, május 20-án Navracsics Tibor, Rétvári Bence és Répássy Róbert javaslatára 306 igen szavazattal (a Jobbik is támogatta) döntött a parlament a legfeljebb 200 fős parlamentről és a miniszterelnök-helyettesi pozíció létrehozásáról.

2. Egy hónappal később, június 28-án három alkotmánymódosításra is sor került. Kósa Lajos, Rácz Róbert és Vitányi István javaslatára 260 támogató szavazat mellett született az a módosítás, amely többek között lehetővé tette, hogy alpolgármesternek olyan személy is megválasztható legyen, aki nem tagja a képviselőtestületnek.

3. Ugyanezen a napon szintén egy képviselő, Mátrai Márta indítványára módosította a parlament az alkotmányban az alkotmánybírói jelölés rendjét. A Fidesz számára kedvező új konstrukciót 261 kormánypárti képviselő támogatta. „Az Alkotmánybíróság az alkotmányvédelem legfőbb szerve. Ahhoz, hogy funkcióját maradéktalanul elláthassa, biztosítani kell az önállóságát, függetlenségét és folyamatos működőképességének jogi feltételeit” – fogalmazott indoklásában az előterjesztő.

4. A nap utolsó alkotmánymódosítása Cser-Palkovics András és Rogán Antal kezdeményezésére történt. 262-en támogatták szavazatukkal, hogy „a modern médiapiaci folyamatok alaptörvényi szintű szabályozására” alkalmas fogalmak kerüljenek az alkotmányba.

5. Július 22-én született meg az első olyan alkotmánymódosítás, amelyhez a kormány - a közigazgatási és igazságügyi miniszter útján - kezdeményezőként adta a nevét. 307 igen szavazattal (a Jobbik is támogatta) került az alkotmányba a bírósági titkárok hatáskörének megfogalmazása, továbbá a jó erkölcsbe ütköző módon juttatott jövedelmekre vonatkozó – a különadót a későbbi alkotmánybírósági felülvizsgálattól megóvni szándékozó - szabályozás.

6. Ugyanezen a napon Lázár János és Kocsis Máté előterjesztésére 262 támogató szavazattal egy újabb alkotmánymódosításra került sor. A módosítás célja, hogy a hivatásos állomány tagjai számára kizárja a választásokon jelöltként történő indulás lehetőségét.

7. A hetedik alkotmánymódosítás november 8-án 308 vokssal (a Jobbik is támogatta) történt, ismételten a közigazgatási és igazságügyi miniszter indítvány alapján. A módosítás egyrészt a jogalkotásra vonatkozó pontosításokat tartalmazott, legfontosabb elemei pedig a legfőbb ügyész pozíciójával voltak kapcsolatosak: megválasztásához kétharmados többséget rendelt a szabályozás a korábbi feles többség helyett, továbbá megszüntette az interpellálhatóság lehetőségét.

8. S végül a mai alkotmánymódosításra Lázár János, Balsai István és Vejkey Imre kezdeményezésére, név szerinti szavazással, 261 támogató vokssal került sor, amelynek következtében jelentősen szűkült az alkotmánybíróság felülvizsgálati lehetősége.

Ha áttekintjük az eddigi alkotmánymódosításokat, akkor azt láthatjuk, hogy azok többsége a kormányzó erők aktuális politikai céljait szolgálta. Nem rendszerátalakító, valamilyen stratégia mentén formálódó, koncepcióba rendezhető szándékot látunk mögöttük, hanem egyszerűen a hatalomgyakorlást megkönnyítő, az ellensúlyokat gyengítő, a hatalmi helyzetet megszilárdító napi politikai érdekeket (természetesen ez is lehet stratégia, de inkább egy stratégia eszközének, semmint céljának tekinthető).

Nincs persze ebben semmi meglepő: a kormányon lévők mindig jobban szeretik, ha kevesebb a korlát és több a támasz. Ami új, és erről már többször beszéltem: az egyetlen központból irányított, egyelőre példás fegyelmet mutató kétharmados többség. Ez az, amivel korábban még senki nem rendelkezett, ezért az önös politikai érdekek alapján történő alkotmánymódosításra (ha lett is volna ilyen szándék, szerintem amúgy igen) korábban csak kivételesen kerülhetett sor. Ahhoz, hogy ez most főszabályként működhessen, három dologra van szükség: 1. stabil kétharmados parlamenti többségre, 2. a kétharmados többséget átható olyan mértékű frakciófegyelemre, amely még belső ellenkezés esetén sem vezet dezertáláshoz. 3. a kétharmados többséget uraló politikai elit sajátos „cselekvő-átalakító” felfogására, konzervatív alkotmányszemléletének, -tiszteletének hiányára. Amíg ebből a három pontból legalább egy nem változik meg, az alkotmány – legyen az akár majd egy újonnan elfogadott – a jövőben sem számíthat érinthetetlenségre, ha a változó politikai érdekek ezt kívánják.

Mindez azonban, fontos megismételni, nem diktatúrát jelent. Amíg a szabad részvétel, a szabad versengés és a szabad nyilvánosság garanciáihoz nem nyúl a kormánytöbbség, legfeljebb konzervativizmusa és hitelessége vonható kétségbe, demokratikus elkötelezettsége nem. Alkotmányozó többséggel rendelkezve megváltoztatni a választási rendszert, intézményeket átalakítani, új szabályokat hozni nem jelenti ugyanazt, mint betiltani a politikai ellenfeleket, ellehetetleníteni a sajtót, korlátozni a választójogot. Nem a Fidesz felelősségét akarom ezekkel a mondatokkal csökkenteni, ne feledjük, mostani döntéseikkel nekik úgyis el kell majd számolniuk a választók és az utókor előtt. Az alkotmánymódosításokról, az új alkotmány elfogadásáról szóló vita kapcsán azonban fontos lenne tisztázni, hogy nincs semleges intézmény, nincs semleges eljárás. A szabályok mindig valakiket kedvezőbb, másokat kedvezőtlenebb helyzetekbe hoznak, s ha valakinek törvényes (!) lehetősége van ezek módosítására, nem érdemes meglepődni, ha mindent meg is tesz a helyzetének javítására. A választók pedig majd eldöntik, hogy mindezt alkotásnak vagy gátlástalanságnak gondolják-e inkább.

x x x

Alkotmánymódosítások, 1987–2009