Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
16:45

A KRESZ szabályait áthágom akkor, ha az állapotos feleségemet viszem a kórházba – mondta tegnap az ATV-ben Giró-Szász András. A kormánynak most állapotos a felesége, azt akarod mondani? – kérdezte Bánó András, a műsorvezető. Amit az állapotos feleséggel kellett csinálni, azt a Bajnai-kormány végezte el – tette hozzá Bauer Tamás. A metafora láthatóan alkalmas volt arra, hogy mindenki elhelyezhesse benne a saját érvkészletét, így én is ebben a keretben maradva kérdezem: valódi ez a terhesség?

Orbán Viktor egy francia lapnak nyilatkozva a következőket mondta: „Hamarosan jön a nyugdíj-, az oktatási, valamint az önkormányzati reform. Tavasszal teljesen új alkotmány születik. Ezt nevezhetjük forradalomnak, a kétharmados reformnak, amely az alkotmánnyal összhangban történik.” A nyugdíj, az oktatás és a közigazgatás mellett az egészségügy jelentős átalakítása is szóba került a napokban, ráadásul többé-kevésbé a céldátum is ismert: 2011 tavasza.

De mit is mondott korábban a Fidesz a reformokról? Súlyos mennyiségű forrás, idézet áll rendelkezésünkre ezen a téren, szilárd elvi állítások, pragmatikus megfontolások, napi politikai érdekek által vezérelt mondatok vegyesen. Két dolog azonban kiemelkedik ebből a tengerből: a támogatás és a pénz. Amikor a szocialista-szabaddemokrata kormányok változtatási szándékairól esett szó korábban, az ellenzéki párt két legfontosabb ellenérve rendre ez volt: társadalmi támogatás, az emberek megkérdezése és felhatalmazása nélkül, valamint források hiányában nem lenne szabad semmilyen átalakításba belevágni.

A Fidesz most kétségtelenül mindkettőből spájzolt valamennyit. Egyrészt az elmúlt fél évben megőrizte jelentős támogatói bázisát, s ez akkor is növeli esélyét a reformok elfogadtatására, ha a konkrét elképzeléseket sem a választási kampányban, sem a kormányprogramban nem tartotta fontosnak/érdemesnek/lehetségesnek közölni. Másrészt az elmúlt hetek költségvetési és szabálymódosító cselekvéseivel forrásokat is felhalmozott a reformok elindításához, amelyeknek így nem kell azonnal többletbevételeket eredményezni, azaz lehet némi idő, távlat, türelem a kifutásukra. El kell ismerni: ennyire kedvező, a siker reményét kínáló körülmények között még senki nem kezdhetett hozzá az oly’ sokszor megénekelt átalakításokhoz.

Mindez természetesen nem teszi szebbé az alkotmánybíróság körüli, az elvi következetesség és a konzervatív alkotmánytisztelet nyomait sem mutató politikai mérnökösködést, de talán magyarázza-értelmezi, továbbá esetleg majd valamikor és valamennyire indokolja mindazt, ami történt. Ebből a szempontból azonban egyelőre a nulladik ponton vagyunk: semmit sem tudunk a Fidesz terveiről, a reformok irányáról – így aztán azok hasznosságáról és lehetséges társadalmi és politikai fogadtatásáról sem beszélhetünk. Azt azonban tudjuk, és az elmúlt hónapokhoz képest már ez is előrelépés, hogy a kormány készül valamire.

Sőt, már egyfajta mércénk is van, amit alkalomadtán akár alkalmazhatunk is. András a tegnapi műsorban így fogalmazott „ha nem állapotos a felesége, akkor a következő sarkon ugorjon elé egy rendőr”. Szerintem a következő sarok fölé egy évszám van írva. Igen: 2014.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr22457472

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Látjátok feleim szümtükkel mik vogymuk… 2010.11.24. 14:15:47

Miért van még ember az országban, aki bármilyen süket dumát simán bevesz, akit simán meg lehet vezetni mindenféle olcsó trükkel, talmi demagógiával? A magasztos dolgokat még megértem, hogy beveszik: nemzeti együttműködés, polgári Magyarország, keleti s...

Trackback: Krasznahorkai László és a bolond, bőgő magyarság 2010.11.22. 08:31:55

"Egyáltalán nem vagyok büszke arra, hogy magyar vagyok, Isten oda teremtett, azt a kenyeret ettem - mondja Krasznahorkai László , tarr béla barátja - Képtelen vagyok büszke lenni, hogy bolondok közé születtem, és hogy bolondok között éltem. Az én ...

Trackback: A jóslat: a gazdaságpolitikánk vagy beválik, vagy nem! 2010.11.19. 12:48:38

gazdasági meseAtyámfiai, képzeljétek újabb nagyszerű tehetségét villantotta meg az ország megmentője. Jós lett belőle!Ami azt illeti, gondolkodtam róla, hogy meg kellene kérdezni valami jövőbelátót, mégis kell-e idegeskednem a jövőm miatt, avagy nyugi,...

Trackback: A Nép ellenségei 2010.11.19. 10:07:18

Levél a Nép nevében  Polgártársak!   Azon ellenforradalmi erők, amelyek Az Emberek Kormányának XXII. századi szellemű, koncepciózus és megfontolt társadalmi-politikai terében zavaró tényezők, méltán számíthatnak arra, hogy a Nép am...

Trackback: Nincs kockázat 2010.11.18. 23:03:25

Hogy mikortól válik jelentőssé az ellenforradalmi nyomás a forradalmi kormányra, nem tudni. A Centrális Erőtér Izzó Magva – mellékállásban Fényherceg – szerint egy évük van. Nyilván a választói népszerűség és a nemzetközi szervezetek türelm...

Trackback: Nincs kockázat 2010.11.18. 22:58:02

Hogy mikortól válik jelentőssé az ellenforradalmi nyomás a forradalmi kormányra, nem tudni. A Centrális Erőtér Izzó Magva – mellékállásban Fényherceg – szerint egy évük van. Nyilván a választói népszerűség és a nemzetközi szervezetek türelm...

Trackback: Legyen anarchia! 2010.11.18. 17:20:27

Ha az ember belemászik a demagógia csapdájába, ahhoz, hogy fenntarthassa a következetesség látszatát, egyre meredekebb állításokat kell tennie, és így egyre mélyebbre csúszik a gödörbe, ahelyett, hogy kikászálódna belőle. Lázár János az Alkotmánybírósá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.11.18. 17:02:54

Az egészség nem üzlet! Igen.

Világos, mint a vakablak.

Az egészség talán nem az, az egészségügy viszont az egyik legnagyobb üzlet a világon. Erről különösen a hálapénzeket lerovó kismamák tudnának mesélni.

Létezhet politika hazugság nélkül? Igen, lehet... :)

Én úgy fordítanám Orbán szövegét, hogy hamarosan jön az oktatási és nyugdíjreform restaurációja. Az önkormányzati reform alatt nem tudom, mit ért. Önmagában a létszámcsökkentés nem reform.

bóra77 2010.11.18. 17:04:25

kieg: úgy fogalmazott Giró-Szász, hogy simán áthajt a PIROS LÁMPÁN a terhes feleségével, ha.
kérdés:
a) és ha közben valakivel karambolozik
b) és ha mások életét veszélyezteti (beleértve a nejét, és a gyerekét)
na jó, nem gondolom tovább.
Tehát az szerinte sem vitás, hogy nem szabályos, de végtére is megmagyarázta, hogy oké, hogy nem szabályos, de a mostani helyzet felülír(hat) minden szabályt.

Egyébként a mai "elképzelhetetlennek tartom" sorod némileg megnyugtatott. számomra akkor jön el a rettegés ideje, amikor a 4 éves választások töröltetnek.

kodó tamás 2010.11.18. 17:05:16

egyébként ló... jön, nem reform...
milyen 2014 ???? hagyjuk már...
állapot van, nem? minek így szaladgálni
urna lesz, de nem választási...

guvernalista (törölt) 2010.11.18. 17:10:10

lehet erről a reformról valamit tudni. 9 körzetle lesz felosztva az ország, ebből 3 lesz budapesten, 6 vidéken. budapesten lesz három kiemelt kórház, illetve nagyjából az egyetemi klinikák köré szerveződik további hat úgynevezett "nagytérség". több pénzt kap majd debrecen, miskolc, szeged, győr, zalaegerszeg és pécs. mindenki más ugyanannyit, vagy egy kicsit kevesebbet.

mondjuk szerintem egy ötödikes is bemondja, hogy a fekvőbetegellátást megyei szinten kell megszervezni, kíváncsi vagyok, hogy egy veszprémi, vagy egy nyíregyházi mit szól majd, hogy az ő kórháza nem lesz annyira felszerelve, mint a szomszédos megyéjé. de ha ne adj' isten baja van, akkor mégis csak oda fogják szállítani.

szóval sok mindenre jó a regionalizmus, de erre pont nem. erről ennyit.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.11.18. 17:17:59

Érdekes lesz nézni, hogyan fogják elmagyarázni, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy most tervezik. A kormány távlatos gazdasági tervei ugyanis finoman szólva is túlzottan optimista feltételezésekre épülnek.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.18. 17:18:20

"A KRESZ szabályait áthágom akkor, ha az állapotos feleségemet viszem a kórházba – mondta tegnap az ATV-ben Giró-Szász András."

Csak jelzem, hogy pont erre hivatkozva egyszer próbáltam elérni, hogy engedjék el a gyorshajtásomat, de nem hatotta meg a rendőrséget, ugyanúgy ki kellet fizetnem a büntetést...

gauche caviar 2010.11.18. 17:27:36

A nácik ugyan kihúzták Kohn bácsi aranyfogát, de tettüket igazolta, hogy milyen szép autópályákat építettek belőle. Szóval jól cselekedtek. Kohn bácsi meg milyen alak már ha ezt nem fogadja el...

ez jutott eszembe arról, hogy "Másrészt az elmúlt hetek költségvetési és szabálymódosító cselekvéseivel forrásokat is felhalmozott a reformok elindításához, amelyeknek így nem kell azonnal többletbevételeket eredményezni, azaz lehet némi idő, távlat, türelem a kifutásukra."

Szál ha Gyurcsány kormány ellopta volna a Zemberek magánnyugdíj megtakarítását, és abból üzemeltette volna az egészségügyi vurstlit 3 évig, és nem jön ilyen 300 forintos vizitdíjjal, akkor tulajdonképpen helyesen cselekedett volna.

Persze, tudom. Majd 2014-ben.
(Török úr állandó hivatkozása erre kicsit olyan nekem, mintha állnék és nézném ahogy kirabolják a lakásomat, és ahelyett, hogy leadnék a sztecskinnel két figyelmeztetőt, inkább azt mondogatom, hogy majd a rendőrség meg fogja őket találni és a tárgyalás után el lesznek ítélve, az én vagyoni káromat meg majd valaki egyszer megtéríti. Biztos, hogy meg kellene várni, amíg minden gallyra megy, nem lehetne közben korrigálni...? Tudom, nem az elemző dolga a vélemény alkotás...)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.11.18. 17:27:46

Apropó terhes...
Ha Geréb Ágnest lecsukták kórházon kívüli szülészkedésért, akkor a dugóban elakadt TAXI sofőrökre is ez vár, ha mernek bábáskodni?!

gauche caviar 2010.11.18. 17:29:42

@Fedor: mert nem haverod a Lázár Jankó. Ő íratott volna neked törvényi módosítót és mindjárt nem lett volna gond.
De a Zemberek majd emlékezni fognak erre 2014-ben.
Ugyan már Kolontárra nem emlékeznek, meg az ott sertepertélő Illés Zozóra aki úgy túldiszponálta magát, hogy azóta még a Dörmögő Dömötörbe sem hívják nyilatkozni, de hát majd 2014.

Murderface 2010.11.18. 17:36:39

Nem 2014 a sarokkő. Nincs sarokkő. Azonnal kéne cselekedni, ha nem tegnap. Az összes kormányon lévő párt, meg a mindenkori ellenzék is ezzel a dumával jön már 20 éve. Hogy most csak elkezdjük, de majd ekkor meg akkor be lesz fejezve (negyed év, fél év, 1 év, 4 év múlva...) és milyen jó lesz mindenkinek! Euro-bevezetés, MÁV és BKV felülvizsgálat, 4-es metró, oktatásügyi reformok, eü. reformok, adóreformok, mindegyik egy "sarokkő", és mindegyiket csak rugdalja maga előtt az összes politikus, meg rakosgatják át amióta léteznek, van, amit már 20 éve.
A kedves elemző meg még be is veszi a kamudumát, pedig pont neki nem kéne.

rockjano_ 2010.11.18. 17:38:19

Nem tudom lesznek-e nagy reformok. Ha lesznek akkor attól félek hogy ez a sok tekintetben eszement kormány mit fog csinálni, ha meg nem lesz az a bajom hogy persze nagyon kellene.

Egy biztos a 2011-es költségvetés mindenről szól csak reformokról nem. Ugyanúgy a költekezés költségvetése csak külföldi hitelek helyett most a jövőnket áldozzuk fel (magánnyugdíjpénzek) a semmittevés oltárán. És közben olyanoknak juttatunk, olyan adókat csökkentünk amelyek nem fogják lendületbe hozni magyarországot.

És ahogy az ír helyzetet elnézem a külső állapotok sem lesznek kedvezőek.

Rá Dios 2010.11.18. 17:39:28

Reformok? A "reform" előre ismert menetrend szerint, az érintettek támogatásával vagy ellenkezése mellett, de javukra történik. Ez a kisebb halmaz. A nagyobb halmaz a "változás(ok)", amelyeknek a kisebbik halmaz is része. Jellemző, hogy nem nyíltan, váratlanul, sokak kárára történik.
Egyelőre ennyit látok.

Chabodeux 2010.11.18. 17:44:31

@gauche caviar:
Tegnap akadtam rá erre a blogra, és egyszerüen ledöbbentem!
Az elmúlt 8 év mélyrepülése és Orbán retorikája engem meggyőzött, hogy adjunk a kormánynak egy esélyt! Nem értem honnan mászott elő ennyi apokalipszist vizonáló idióta?!
Mégis az ilyen emberek milyen politikai vonalat támogatnak? Már az Mszp, Bajnaival megkezdte a megszoritásokat, amelyeket Orbán folytat! Ergo a magyar szavazók 85-90%-át lefedik a megszoritásokat támogató pártok!
Ti hogy képzelitek el a jövőt? VÉGE A KÁDÁR-KORSZAKNAK!!! Nem lehet mindenbe több pénzt invesztálni és kölcsönből élni. Az a szomorú, hogy senki sem képes alternativával előállni, csak ilyen zsindexes stilusban kritizál és kritizál.

Azzal valamilyen szinten egyetértek, hogy az embernek könnyen olyan érzése támad, hogy a reformok kicsit elsietettek és elképzelhető, hogy nem áll mögöttük kellő körültekintés, de azt azért ne feledjük, hogy Orbán Viktor és a kormány nem ma kezdték ezt a "businesst". Legutóbbi topicjában irta TG, hogy a Fidesz milyen professzionálisan viselkedett ellenzékként! Akkor miért feltételezzük, hogy kormányként minden lépésük maga lesz a katasztrófa?!

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2010.11.18. 17:51:54

Szerény véleményem szerint nem kell 2014-ig várni.

Malachi 2010.11.18. 17:54:45

szép, szép, de mindenesetre érdekes, hogy ha valóban akkora bajban a haza, ahogyan folyamatosan állítják, akkor miért kell a reformokkal egy évet várni a választások után? miért nem ültek neki másnap? hisz az ötletek, a program, a teljes terv megvolt, létezett - csak ugye mégsem adhatták ki a komcsigyurcsány/libajnai bagázsnak, hát nem ettek meszet. hm, vagy mégsem? á, de biztosan, nem olyanok ők, hogy ugyanúgy hazudjanak, mint vörös elődeik.

társadalmi támogatás: pipa, a nyugdíj megtakarításokat pedig menet közben is elvehették volna nyugodtan és legalább akad kézzel fogható hivatkozási alap is.

jó ez a 2014, addigra 36 leszek, de ahelyett, hogy a biztos egzisztenciámat építeném, 4 évig megint azt kell majd figyelnem éppen milyen elvetélt ötletekre szórják el az adóforintjaimat. na jó, ne szaladjunk ennyire előre. bízzunk, mást úgysem tehetünk. Gábor is mindig ezt mondja, kb.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.11.18. 17:56:05

@Chabodeux: egy profi felszolgáló nyilván isteni szakács is!

Malachi 2010.11.18. 17:58:46

@Chabodeux: maradj még egy kicsit és ennél komolyabb meglepetések is érnek majd.

Vanek B. Eduard 2010.11.18. 17:59:49

Szerintem akkor járnánk a legjobban, ha kormányunk és pártunk, csakúgy, mint szorgos népünk maximálisan feledékeny bírna lenni, és elfelejti az elmúlt 8 évet: az "egészség nem üzlet"-et, a "le a vizittdíjjal"-t, a "visszavonjuk a (luxus)ingatlanok adóját"-ot, a "megvédjük a MÁV-ot, kispostát", meg a többit sorra.

Szóval ha segget csinálnának a szájukból, onnantól nem volna akadálya az ésszerű munkának.

kodó tamás 2010.11.18. 18:02:12

@Chabodeux:

bogaram! a fides van kormányon... nem tűnt fel? pedig elég nagy port vernek, nagy a porfelhő... mi meg ellenzékben (8,3 millió társammal, de ezt most hagyjuk)

az itt kommentelők többsége érvelő, független értelmiségi. erősen hajlanak a párt ellenességre, azaz populisták.

vannak megoldások. nekem kész kormányprogramom van. de megnyugtatlak egyszerűbb a dolog. elő kell venni egy 10 parancsolatot, vagy 12 pontot vagy valamit és kész is vagy...

itt a szitán átlátnak (na jó a házigazdát leszámítva). itt sokan elválasztják a kormány kommunkációt a tetteiktől (mottó: a kezüket figyeld...). röviden ezért szeretem a Tg klubbot.

Vanek B. Eduard 2010.11.18. 18:05:10

@Vanek B. Eduard: "ha segget csinálnának a szájukból": ezt a fajta önkritikát öszödön adta elő egy levitézlett (mellesleg tudatosan is leamortizált) politikus.

Várúr 2010.11.18. 18:10:57

@Malachi:
Fél évszázada működő nagy alrendszereket (eu., oktatás, nyögdíj) fél év alatt nem lehet gyökeresen átalakítani. A próbálkozás is sarlatánság lett volna. Pénz is kell hozzá. Elfogadható(bb) világgazdasági környezet is. De sok szakértő kommenteli Török tekintetes urat....

Chabodeux 2010.11.18. 18:10:58

@kodó tamás:
Független értelmiségi? Ez még viccnek is rossz :(

"Itt sokan elválasztják a kormány kommunkációt a tetteiktől"
Erre egy TG idézettel válaszolnék: "a nulladik ponton vagyunk: semmit sem tudunk a Fidesz terveiről"...

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2010.11.18. 18:12:25

Orbán miért csak külföldi újságírókkal osztja meg a haza felvirágoztatására szőtt terveit?

Chabodeux 2010.11.18. 18:13:39

"egy profi felszolgáló nyilván isteni szakács is!" - ezzel mégis mire akartál utalni?!
@kodó tamás:

Független értelmiségi? Ez még viccnek is rossz
" itt sokan elválasztják a kormány kommunkációt a tetteiktől"
Erre egy TG idézettel válaszolnék : "Ebből a szempontból azonban egyelőre a nulladik ponton vagyunk: semmit sem tudunk a Fidesz terveiről"

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.11.18. 18:16:51

@Chabodeux: Akkor mire kaptak felhatalmazást, és beszámítható-e az, aki olyannak ad cselekvési szabadságot, akiről fogalma sincs, hogy mit is kíván tenni a szabadságávalű,

Mert mi van pl, ha a kormányelkezdi átírni azokat a játékszabályokat, amelyek alapján kormányra került?
Vagy elkezd visszamenőlegesen törvénykezni?
Vagy a magántulajdonhoz való jogot vitatja el?
Esetleg korlátozza a saját korlátozóit?

Ha, Isten ments, ilyenre vetemedne a kormány azok után, mit lehetne tenni?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.11.18. 18:18:48

@Chabodeux: A professzionális ellenzéki viselkedés miért feltételez professzionális kormányzati tevékenységet?

Kb annyi köze van hozzá, mint a felszolgálónak a szakácssághoz: mindkettő éttermi (parlamenti) munka.

tbb 2010.11.18. 18:18:50

@TG:

Igencsak finoman jelezted, hogy 4 évet adsz nekik. És igazad lesz. Ami persze megint öngól lesz, mert akkor már kezdene a kicsike szépen gyarapodni.

kodó tamás 2010.11.18. 18:19:03

@Chabodeux: különösebben nem 6+ a lelki fejlődésed. de 3 gondolatot rád szánok.

1. itt a többség komoly szakmai múltat tudhat magáénak és politizálni csak azért kezdett el, mert rákényszerül a 2. pont miatt...

2. a fides kommunikáció egy üres lufi. a tettei pedig egyértelműen diktatúra felé, de biztosan a demokráciától távolodva viszik az országot. de ebbe nem akarok bele merülni.
mint írtam TG szerint pont nincs farkas... ebben egy platformon vagy vele. ez a ti dolgotok...

3. ha lenne párt választék Mao.-on én tuti jobboldali lennék. normális értelmében (angolszász) konzervatív vagyok, nacionalista, patriota és polgárosodás párti. ennek ellenére a fides re SOHA sem szavaznék. minden párt olyan országot képes építeni, amilyen saját szervezetet...

campobaszo 2010.11.18. 18:19:36

Engem nem nyugtat meg,hogy "a kormány készül valamire".
Az mnyp-vel kapcsolatban is készültek valamire.Arra,hogy az EU-val megállapodnak,majd miután az nem sikerült,csináltak valami teljesen mást.
Azt is láthattuk,hogy oktatási ügyekben még egymással sem konzultáltak.
Legkésőbb februárban pedig sokan látni fogják,hogy milyen az amikor "mindenki jobban jár".

Belenézve az ATV-s felvételbe nehéz komolyan venni GSZA-t,amikor megpróbálja megmagyarázni,hogy nála a "totális diktatúra' csak jelző...

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2010.11.18. 18:22:44

Optimista vagy, TG. Nem lesz itt semmilyen reform. További lassú, csöndes elqrás lesz, pótcselekvések nagy füstjével kisérve. De ne legyen igazam...

kodó tamás 2010.11.18. 18:23:53

kommentista nertársak! basszus vigyázni kell! a komenteket is olvassák!

lüke 2010.11.18. 18:23:56

Az első fejezet diskurzusa egy angolszász vagy indogermán mentalitásu világban elképzelhetetlen, hogy megtörténhet.
Az intimitás, a család és medicina ismerete nem médianyilvános, nem beszélve a szabályok áthágásáról.
A Fidesz zsinórban mindent végrehajt,még azt is ami nem kap nyilvánosságot a médiában.

lüke 2010.11.18. 18:29:09

@Várúr:
nem hát
pénz meg ott van, a nagy rendszerekben,azzal tömögették/tik a lukakat

bóra77 2010.11.18. 18:29:17

atv.hu/videotar/20101118_a_tet_2010_11_17_2_resz

akit érdekel, 1:46-nál (majdnem a legvége)...bennem a piros lámpa maradt meg:)

panelburzsuj 2010.11.18. 18:31:04

@Comandante en Jefe:

Vitatom.

Lassúság is lesz, elkúrás is lesz, pótcselekvés is lesz, füst is lesz.

De nem afféle száraz szoci nyekergéssel, hanem dinamikus nemzeti hejehujával.

Chabodeux 2010.11.18. 18:35:02

@kolbászoszsömle:
Attól tartok kicsit túlértékeled a demokráciát :). A politika az elit játszótere, a nép csak szimbolikusan van bevonva ebbe a játékba = sosem tudhatjuk mit is fog csinálni egy párt ha hatalomra kerül. Választási program alapján elénk tárnak valamilyen cselekvési tervet, amelyet azonban nem kötelességük betartani, sőt a gyakorlatban nem is szokás.
Második részéhez a postodnak annyit füznék, hogy a demokráciát nem az alkotmány, vagyis a strukturális keret biztositja, hanem a társadalmi normák és a politikai kultúra. A fidesz jogilag bármit megtehet, csak a társadalom türőképességét kell szemelőtt tartaniuk, meglátjuk ez hová vezet.
Szerintem az ellenzéki professzionalitás bizonyitja, hogy értenek a politikához, és nem kellene minden random embernek azt hinnie, hogy ő jobban tudja.
Kodó veled nem kivánok vitába keveredni. TE voltál az első ember az oldalon, akit vmi random komment alapján belehelyeztem a képzeletbeli reménytelen kategóriába :(

Azért az érdekes, hogy az általad leirt angolszász diszpolgár modellje, jelentősen egybe esik a fidesz által vizionalizált tökéletes választópolgár elképzeléseivel! Szóval inkább a Te lelki fejlődésed kellene szemügyre venni. Mi is okozta ezt az elhatárolódást a politikától, és miért is feltételezzük, hogy nyugaton minden szebb és jobb

Kaján Halász 2010.11.18. 18:37:14

Értem én, hogy TG bizonyos jóindulatú távolságtartással próbál viszonyulni az elmúlt hetek eseményeihez, megírta már többször is, mi az elemzői filozófiája (amit én tiszteletben is tartok). Hogy 2014 van a következő sarokra ráírva, hát ezzel nem is tudok vitatkozni. Csak éppen mérhetetlen csalódás van bennem. 8 kib***** hosszú évet kellett várni, hogy eltakarodjanak azok, akik eltakarodtak, eltűnjenek azok, akik eltűntek. Annyira vártam már a 2010-es választást, hogy amikor eljött, már igazán örülni sem tudtam neki. De ami most történt, az katasztrófa.

Az origo.hu-n van egy interjú, amiben Lázár "visszaszól" Sólyomnak. Amiket mond, az kábé Torgyán szintje, de inkább Lányi Zsolté. Azokon lehetett röhögni, mert nem volt mögöttük kétharmad. De ez most olyan, mintha ötéves gyerekek kezében lenne az atomháború megindítására alkalmas aktatáska, hogy játszanak vele. És igen, én (aki amúgy állami alkalmazott vagyok) bizony félek attól, hogy előbb-utóbb kitalálják, hogy felelősek vagyunk az "elmúlt 20 évért", meg azért, hogy "nyomorognak az emberek", meg hogy "jogszabályokat" alkalmaztunk az "igazság" helyett. A fizetésünket meg majd 5 évre visszamenőleg elveszik, ha nem tetszik, amit csinálunk (megfélemlítés).

És most várjunk megint 4 évet... Hát ez egy lidércnyomás. Rosszabb. Ez a valóság.

lüke 2010.11.18. 18:38:25

@iii:
a szülés üzlet, s müködik is, nem mennek a szülészek Angliába, ahogy a fogorvosok se a kétes NHS-be

/JW am. kard. prof. apja gyomorvérzésben halt meg Londonban,
de ha megkérdezed, akkor ezt feleli:
a NHS-be
www.nhs.uk/Pages/HomePage.aspx/

lüke 2010.11.18. 18:39:56

@Chabodeux:
a random ember milyen?
még az angolszászt nehezen, de megértem

lüke 2010.11.18. 18:44:58

@campobaszo:
mnyp merőben más nyp lesz
?
igen ,a befizetők pénzét a "nyuggereknek"- sorry- kifizetik
itt bejön, ott kimegy,mint minden nyögdij rendszerben, s az emelkedés azért garantált ,mert a fiezetésed is emelkedik

Várúr 2010.11.18. 18:45:57

@kodó tamás:
Furcsa a matematikád... Ne menj statisztikusnak.

melus79 2010.11.18. 18:47:13

Én is láttam az ATV-n a műsort.Ami Giró-Szász megjegyzésén túl elképesztett,az a felkészületlensége.Kicsit ízekre szedték.Nem ezt szoktam meg tőle.
Attól meg engem is ráz a hideg,ha meghallom,hogy valamit tervez a kormány.Mindig kérdezem,na most hogy magyarázzák meg,hogy ugyan kevesebb jut nekem,de ez milyen jó lesz nekem!Olyan jól csinálják,néha már majdnem elhiszem!A professzionizmusuk egyébként főleg ebben rejlik.

kodó tamás 2010.11.18. 18:48:26

@Chabodeux: 2010.11.18. 17:44:31 és 2010.11.18. 18:35:02
között nagyon nagyot lendültél előre... pünkösd van?

"Kodó veled nem kivánok vitába keveredni. TE voltál az első ember az oldalon, akit vmi random komment alapján belehelyeztem a képzeletbeli reménytelen kategóriába :("

szerencséd van, megtaláltam elrejtve ezt a mondatot.
jó! részemről is ok. akkor maradhatunk ennyiben:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.18. 18:48:35

Hehe. Hosszú reménykedés lesz ez 2014-ig.

Az igen kicsi teljesítmény lenne, ha alul tudnák múlni az elmúlt 8 évet.

Nem fogják, kár reménykedni.

Halál Bika 2010.11.18. 18:48:48

Ha sír a gyerekem új játékért, nem kell adót fizetnem...?

Malachi 2010.11.18. 18:49:13

@Várúr: ha figyelmesen olvastál, láthatod, nem írtam olyat amit te most cáfolsz. nem írtam, hogy fél év alatt alakítsanak át fél évszázados rendszereket. de valami tervnek csak kellene léteznie, nem? anélkül fél évszázad alatt se alakítanak majd át semmit, csak a mostani vacak düledező tákolmányt foltozgatják legfeljebb...

de sebaj, fel a fejjel, jövő tavaszra lesz terv is, örvendjünk. 2014-ben meg úgyis jönnek a választások, hát mi baj lehetne? mit nekünk még néhány eltökölt év?

Várúr 2010.11.18. 18:51:32

@kodó tamás:
Ahogy olvasgatlak, neked egy kislétszámú vidéki angol egyházközséget kéne építgetni, virágkertészekből, parkőrökből, nyögdíjas harangozókból, kisihivatalnokokból verbuvált hívőkkel.

bóra77 2010.11.18. 18:51:43

@melus79: hm.szerintem nem volt felkészületlen, sőt készült rá, hogy megpróbálják ízekre szedni..

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2010.11.18. 18:53:16

@panelburzsuj:

Valami olyasmi.
Egyébként az sem hátrány, ha a kormány visszaadja az emberek hitét abban, hogy nem is olyan szar hely ez, ahol élünk. Ez, és egy gyenge közepes gazdaságpolitikai teljesítmény talán épp elég lesz kihúzni valahogy, ha nem súlyosbodik a válság...

@Akitlosz:

Hogy a Meggyesi-Gyurcsány kormányzásnál nem lesz rosszabb, az valószínű, csak az kevés.

Várúr 2010.11.18. 18:53:40

@Várúr:
Azt mondtad, nem látszik a reformszándék (sem). Amúgy saját szavaid variálva: "mit neked még néhány előre átkesergett év?" Fel a fejjel Malakiás!

Várúr 2010.11.18. 18:55:57

@Sparhelt:
Tán mert azok tudnak értelmesen (nem előítéletesen) kérdezni...

melus79 2010.11.18. 18:56:15

@bóra77: Jó azt ő se gondolta,hogy régi tanulmányait kérik rajta számon.De az elég furcsa volt,hogy nagy vonalakban emlékezett rá. Bauer ezt ki is használta. Nem igazán tudta megvédeni az igazát.

Rivud 2010.11.18. 18:57:07

A Pető Ivános véleményt most olvastam, ott oldalt, jót derültem rajta. De azért van benne valami: nekem Török Gábor akkor tetszett a legjobban, amikor Bencze Györggyel elemeztek az Info Ródióban - nagyon ideálisan kiegészítette egymást a filozófus és a pragmatikus politológus. Kár, hogy ilyen elemzést nem hallgathatunk többé...
Lenne egy kérdésem is, ami már lehet, hogy előkerült, csak nem tudom az összes hozzászólást végigolvasni: a képek a blogban nagyon jók - ki válogatja őket?

kodó tamás 2010.11.18. 18:59:55

Terhes a kormány?

lehetséges válaszok:

1. nem, az csak a légzsák...

2. igen, mert +Qrták...

Chabodeux 2010.11.18. 19:00:29

@lüke:
A random ember alatt a magyar mentalitást értettem. A magyar politikai elit presztizse eszméletlenül alacsony, mindenki megveti az ország vezetőit és azt képzeli, hogy ő jobban ért hozzá. Ezzel szemben én végtelenül optimista vagyok. Hogy miért? Orbán Viktor kezd öregedni, és a retorikából itélve valami NAGYOT AKAR ALKOTNI. Elképzelhető, hogy nem jó az irány, de legalább történik valami és nem az a nyomasztó kilátástalanság uralkodik, mint az utóbbi néhány évben. Csak annyit akarok, hogy a Fidesz kapjon időt arra, hogy le tegyen valamit az asztalra és ne ássuk el őket az első pillanatban, már csak azért sem MERT NINCS ALTERNATIVÁNK!
@Malachi:
Biztos, hogy vannak terveik, csak ezt nem feltétlenül kivánják megosztani velünk. Jelenleg a szimbolikus retorika az egyetlen kommunikációs anyag, ami kikerül a kormány kezéből, de ők is tudják, hogy csak átmenetileg tudják ezt fenntartani.

JMárta 2010.11.18. 19:02:53

A fidesz választási programja soha sem tartalmazott konkrétumokat, igy van ez most is, a gazdaságélénkitő csomaggal kapcsolatban is.
Az egészségügy átalakitása, mindig fontos ügyként van "kezelve" és végül nem történik semmi. Nyolc év nem volt elég, ki gondolhatja komolyan, hogy most négy év elég lesz, még ha lenne támogatás és pénz akkor sem.

bóra77 2010.11.18. 19:02:58

@melus79: szerintem csak taktikus volt, nem akart belemenni egy ilyen adok-kapok vitába...
@Rivud: természetesen TG válogatja...

Darkhorse 2010.11.18. 19:06:49

üdv mindenkinek!

Olvasgatok, olvasgatok és egy két mondat piszkálja a csőrömet. Hivatkozni nem fogok, mert lusta vagyok visszakeresni, de kb. így hangzott az egyik hozzászólás: "...tenni kellene valamit amíg tönkre nem megy minden..." Ember már minden rég tönkrement!!!
Más. A hozzászólók egyik fele azt rója fel a kormánynak, hogy ő sem csinál semmit, a másik, hogy rohamtempóban és eszetlenül alkotja a törvényeket.
Azt tudomásul kell venni, hogy a változásokhoz rengeteg törvényt módosítani kell. Ha gyorsabban csinálnák (a változtatásokat, a törvényalkotást) akkor a hozzászóló második fele még jobban szidná őket (és féltené a demokráciát), ha töketlenkednének és elkefélnének ők is 4-8 évet mint az előző garnitúra, akkor meg a hozzászólók első fele ordibálna még jobban, hogy ezek se csinálnak semmit. Lehet ebből jól kijönni? :)

dr kíváncsivagyok 2010.11.18. 19:06:50

Orbán nyíltan elismerte , hogy kísérleti nyúl szerepet szánt nekünk ! Szerinte is kétséges hogy sikerül -e amit terveznek ! Nem akarok kísérleti nyúl lenni ! Szabad nem akarni?

Nem én vagyok, hanem én 2010.11.18. 19:07:15

@kodó tamás:
Igen, igy van... Pl: Budapesten mar derultek ki simlik... Ugye azert emlekszel, es nem szelektiven latsz csak!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.11.18. 19:08:26

@Chabodeux: Túlértékelném a demokráciát?

Szóval szerinted is a demokratikus rendszer felszámolása a cél, csak téged ez nem érdekel...

Köszi.

JMárta 2010.11.18. 19:08:28

Aranyos a baba a fotón, az én két "babámnak még "nagyobb" haja volt./ bocsánat.! egy kis multidézés/.

Nagy beszédek, és a végén nem történik semmi. Mondja már meg valaki miért kellene megkérdezni a "polgárokat" legyen-e egészségügyi reform.!

dr kíváncsivagyok 2010.11.18. 19:09:40

@Darkhorse: Valóban, a változásokhoz Törvényeket kell változtatni ! De , milyen változásokhoz - milyen törvényeket...ez nem mindegy ! Az adótörvény valódi arca majd jövőre látszik...most nem a szélsőjobb fog utcára vonulni .

dr kíváncsivagyok 2010.11.18. 19:11:36

A vizitdíj bevezetése ellen mozgósított a Fidesz.....300 ft -ért.....most nagyobb pénzekről van szó , ki gondolja hogy nem lesznek tüntetések ?!

melus79 2010.11.18. 19:11:37

@bóra77: Nem tudom,más érzésem volt,de végül is mindegy.
Az egészségügy valóban kardinális pont mindig,annyian annyiszor akarták megreformálni,még sincs változás.
A lámpás hasonlat csak azt látja igazolni,hogy számára is elfogadható,a cél szentesíti az eszközt.Ezzel magyarázzák az AB körüli mizériát is,de ez jó útra nem vezet.De ez csak az én szerény véleményem.

JMárta 2010.11.18. 19:12:46

@kodó tamás:
Majd feloszlik a "felhő" és azzal a "látókával" tisztábban látsz mindent.! 2014-ben meg főleg!:) mi lett a gazdasági reform eredménye. Most még a felhőtől nem teccik igazán jól látni a dolgokat.!

Nem én vagyok, hanem én 2010.11.18. 19:15:49

@gauche caviar:
Hat, igen, van akinek mindenrol a holokauszt jut eszebe... Persze, persze, fontos, hogy ne felejtsunk (emlekeztetnek is minket ra eleg gyakran), de nem lehetne mar egy kicsit tovabblepni?
A minap egy II. vilaghaborus, most 85 eves, veterennal beszelgettem, aki az amerikai haditengereszetnel szolgalt, es mikor vegetert a II. VH, kimenot kapott, es kiment Tokioban az oceanpartra... Azt mondta minden olyan bekes volt... :)

Chabodeux 2010.11.18. 19:16:55

@kolbászoszsömle:
Smart boy! Demokratikus rendszer felszámolása durván hangzik. Inkább olyasmit tartok reálisnak, hogy ha nem jön be a gazdaság fellenditése, akkor Orbán adni fog magának még 4 évet, és elképzelhető, hogy ez egy ördögi körbe torkollik, de ilyen esetben a párton belül szerveződne ellenállás és a demokrácia rövid távon belül vissza állitódna! Viszont ha a gazdaság tényleg elindul felfelé, amire reális esély van, akkor minimális strukturális változtatások mellett is képes lesz Orbán király hatalmon maradni, ergo marad a demokrácia :)
@Darkhorse:
Természetesen igazad van, de ezt nem nehéz belátni, persze az emberek nagy többségének ez igy sem sikerül

Darkhorse 2010.11.18. 19:17:14

@kíváncsivagyok: szabad nem akarni, egy előző vezér meg is mondta: "el lehet innen menni!"
Egyébként a fenti variáción kívül még két lehetőség van. Egyik a már említett kísérleti nyúl, a másik meg a döglött nyúl.
Reménykedjünk, hogy a Viki ügyes kísérletezgető! :(

JMárta 2010.11.18. 19:19:25

"ámen" vagy nem "ámen" mások nick nevével nem szép dolog szórakozni! Vagy igen?

shwarcz bácsi 2010.11.18. 19:22:35

@Chabodeux: random ember nincs.a magyar ember sem olyan.a magyar politikai elit kizárólag saját magának köszönheti az alacsony v egyáltalán nem létező presztizsét,nem a választóknak.
továbbá ,itt nem nagyot kell alkotni,azt már próbálták többen,eredményét látjuk,érezzük.bőven elég lenne ha azt csinálnák amiért meg lettek választva!az irányra pedig az a válaszom,hogy bőven volt idejük az irányt kijelölni,nagyon kérem ne most keressék.a terveiket pedig kötelesek megosztani velünk.mert ha velünk nem akkor kivel?úgy mégis?

kodó tamás 2010.11.18. 19:23:37

@JMárta: na ezt nem értem

nem azt írtam: á-men!
sem nem: n e m á ...

légyszi segícs!

Nem én vagyok, hanem én 2010.11.18. 19:24:29

Kedves Gabor!

Mondd meg kerlek, hogy miert ilyen a magyar?
Kinezunk az ablakon es azt latjuk, hogy Ausztriaban milyen jol elnek az emberek, es azt hisszuk, hogy mi is ugy fogunk elni, ha nem teszunk semmit sem akkor is. Mert az nekunk jar.
A minap egy masik pasas azt mondta, hogy meg van dobbenve azon, hogy a franciak tuntetnek, mert 2 evvel megemelik a nyugdijkorhatart. Majd feltette azt a kerdest, ami szerintem nagyon fontos: meg vannak ezek orulve? Hat nem akarnak dolgozni?
Mondd, Gabor, miert nem akar a magyar sem dolgozni? Miert csak panaszkodni tud? Hogy igy se jo, meg ugy se jo! Hat tegy ellene, hogy jo legyen! Anno valamelyik fejes azt mondta: ha nem tetszik, el lehet menni... Es igaza volt!... :)

cambridge.on 2010.11.18. 19:25:04

REFORMOK?
Eddig a Fidesz úgy félt ettől a szótól,mint ördög a tömjénfüsttől!
Az angolk szerint a puding próbája az evés.
Amíg nem tudunk jóformán semmit,addig a kedvenc politikai elemző szavaival élve,a reformokról folytatott vita nem egyéb mint ködszurkálás!
Csak annyi tűnik biztosnak,hogy sok elem amit ellenzékben elfogadhatatlannak tartottak,meg fog jelenni a jövőben.
Kormányra kerülve más perspektívából látják a dolgokat,lásd alkotmány és AB.

A hosszú évekig tartó felkészülés után kell még egy év a változtatások előkészítésére.hm..
Az eddigi hezitálást tekintve,ha megnyerik 2006-ban a választásokat,béna kacsa módjára viselkedtek volna.
Szemernyit sem lennénk előrébb!

Malachi 2010.11.18. 19:26:34

@Várúr: ezt tartom is. én már túl vagyok azon, hogy politikus ígéretének higgyek. először világos, érthető tervek, pontos, tényekkel alátámasztott számokkal, hosszú távú hatástanulmányokkal, mondjuk az aktuális tényleges(!!!) gazdasági helyzetre alapozva, ilyesmikre gondolok. mert bizony nem kis munka 50 éve működő rendszereket átalakítani! arra nem elég a 2/3 önmagában, szakértelem is kell hozzá.

illetve hát elég, de eddig is láthattuk, mire nem jó még az a 2/3 és mennyiben segíti az ország gazdasági előrejutását.

te előre hiszel és bízol, én a múltból és jelenből tanulva inkább negatív/semleges vagyok. nem megy másképp, így vagyok drótozva. döntsd el, mi a jobb, a bólogató jánosok hada, vagy az állandó kritika. hozzáteszem, ha hiszed, ha nem én is az ország javát szeretném, politikától meg a sok vacaktól függetlenül. a többi egyelőre nem számít.

JMárta 2010.11.18. 19:26:42

Már az is elégséges és reménykeltő, hogy a kormány készül valamire. Az előző kormány is készült, és a végén az egészségügyi reformból nem lett semmi.

melus79 2010.11.18. 19:29:18

@cambridge.on: Hát engem is csak az rémít meg,hogy 8 évük volt kiókumlálni,hogy mit terveznek,ehhez képest kapkodásnak és improvizálásnak tűnnek a dolgok.Valójában nem tudok kritizálni,mert nagyon nincs mit.Csak az irányt látni,amely érdekes dolgokkal van kikövezve.

Nem én vagyok, hanem én 2010.11.18. 19:32:12

@kíváncsivagyok:
Termeszetesen szabad!
A magyar mindig csak ellenallni tudott, ha kivulrol jott az ellenseggel akkor azzal szemben, ha meg valaki belulrol akart valamit csinalni, akkor meg azzal szemben.. lasd: jobbagyfelszabaditas, foldosztas, vagy egyszeruen csak annyi, hogy mossanak kezet az orvosok es nem halnak bele a szulo nok... stb... Ez volt az elmult 20 ev is, kezdve a taxissztrajkkal... Ezt folytatjuk, vagy teszunk is inkabb valamiert es nem valami ellen?

kodó tamás 2010.11.18. 19:34:00

@miklos.rabai: bocs hogy személyeskedek de te nagyon hüje vagy...

1. au-ban a határ másik oldalán számos magyar dolgozik. nagyon szeretik a magyar munkaerőt. nagyon jó hogy mondtad. mivel a határon át millió szál fut át, ezért sokan kint dolgoznak itt élnek fordítva stb kombinációk és vegyesen ismerősök családtagok...

a KÜLÖNBSÉG!!!
kint: kevesebbet dolgozik, többet keres. kevesebbet adózik , több a "közszolgáltatás" (út, közrend stb)
itthon pont fordítva minden
MEGOLDÁS: ellopták a közpénzt! nagy ész kell hozzá...
menj el szombathelyre és érdeklődj.
kifejezetten érdekes hogy ott eleve erős fides nem nőtt! hanem civilség erősödött...

2. a nyugdíjkorhatár két dolog miatt probléma ha az egyén szempontjából nézzük:
-a fiataloknak kevesebb hely lesz
-illetve akkor mi a fenének járulékot fizetni 45-50 évenát ha nem éred el... illetve nem kapsz semmit...

erre a hsz-re nem kell válaszolnod...

kodó tamás 2010.11.18. 19:37:56

@miklos.rabai: te sokkal hüjjébb vagy... mint az előbb gondoltam

"A magyar mindig csak ellenallni tudott... Ez volt az elmult 20 ev is, kezdve a taxissztrajkkal."

ez az elit játéka... egymásnak ugraszt csoportokat. a bicajost az autóssal a babakocsist a parkolóőrrel mittudomén. "oszd meg és uralkodj" ez mond valamit?

@JMárta: szabad a gazda... nem értem

is 2010.11.18. 19:38:18

az egeszsegugy 3,5%-os inflacio mellet 1,4%-os novelest kapott. az oktatasugyi reformot Pokorni ket kezzel probalja visszafogni, mert a szakadek iranyaba megy. a nyugdijrendszer reformjakent ujabb 30 ezer munkakepes embert kuldunk nyugdijba, hadd legyen tobb a koltseg.

miert kell kritikatlanul beszopni (sorry, ez a szo) mindent, mindenfele a valosaggal valo utkoztetes nelkul? ahol van otlet (Szocska), ott nincs forras (Szocskat pedig kirugjak); ahol van forras (oktatas), ott hulyeseget akarnak; a nyugdijaknal meg se otlet, se forras (illetve siman ellopjak a nyugdijmegtakaritast azoktol, akik felhalmoztak). lehetne olyan posztokat, amik esetleg megemlitik, hogy a dumahoz kepest mi a valosag, es nem csak a dunmat elemzik?

táltos 2010.11.18. 19:40:59

Felsőoktatási már tervben is megvan, ha jól tudom a közoktatási is.
És szépen sorban jön a többi!

JMárta 2010.11.18. 19:42:55

"Nulladik ponton vagyunk". Ha más nem biztos, ez igen! Az egészségügy helyzetét illetően, innen már jó lenne, ha "felfelé" vezetne az út, és történne végre valami előrelépés. Nem csak mindig a választói akaratra való hivatkozás.

Nem én vagyok, hanem én 2010.11.18. 19:46:21

@kodó tamás:
Tamas, hulye nem vagyok, tisztelettel, neked is szep estet!
Latom, nem ertetted, amit irtam. Azt irtam, hogy a magyar azt erzi, hogy neki jar, ami Ausztriaban van, ugyanaz az eletkorulmeny, es ahelyett, hogy dolgozna, vagy felretenne, inkabb plazmatevet vesz, mert a szomszednak is van... Erted?... Az amerikaiak, habar iszonytatoan gazdagok, megis minden garast a fogukhoz vernek... Mi miert, nem?...
Nem gondolod, hogy az elmult 20 ev azert is sikertelen volt, mert az emberek igy gondolkodtak, nem dolgoztak eleget, nem tettek felre eleget. Ja, es ugy gondoltak, hogy nem kell adot fizetni. Konnyu a kormanyok lopasaira fogni mindent, de a problem a kisembernel kezdodik!
Tudod, amerikaban a nyugdijkorhatar 65 ev felett van, Franciaorszagban 60-rol emeltek 62-re... :) Ja, de persze, mint mondtam, amerikaban mindenki felretesz, semmit nem fizet ki plusszba, ha nem kell, igy van mibol elni a nyugdij soran. Nem kell varni az allamra! Bar, ott 150 eve fizetnek adot az emberek!... :)

Nem én vagyok, hanem én 2010.11.18. 19:52:37

@kodó tamás:
Tudod, csak azert, mert te egy kiegett, belul ures es megorgedett ember vagy, es piheneskeppen idejarsz, osztod az eszt, es leugatsz mindenkit, ha meg valamivel nem tudsz mit kezdeni, akkor egyszeruen ignoralod, pontosan ugyanazt az onzo es masokat letaposo attitudot mutatod, amit az elitek mindig is kihasznaltak... Igy forditottak teged is mindenki ellen... :)

tölgyes 2010.11.18. 20:02:58

Kedves Török Gábor!
Önnek igaza van! 2014-ben jön a rendőr, ha a dolgok nem fordulnak kicsit jobbra..Itt az lesz mindennek a próbája.. ha minden csak öncélú marad, akkor bukni fognak, akár még nagyot is.

Most két tényező van ami miatt nem csökken a mozgástér:
1. Az MSZP nem képes megszabadulni Gyurcsánytól.. márpedig, ha Ő megszólal.. akkor a többségben megerősödik: akkor inkább a fidesz..
2. Nincs ellenzéki erő amelyik alternatívát képes adni.. és még csak a láthatáron se mutatkozik

kodó tamás 2010.11.18. 20:06:13

@miklos.rabai: ok. elnézést a hüjéért...

mert 45 év után az első pár évben tudtak fogyasztani... ki voltak éhezve... illetve rossz példák alapján döntöttek, ment a rongyrázás hogy többet mutatnak mint ami van... de ez már finomodik... apeh+válság...

nyugi nem vagyok mindenki ellen tudok együttműködni is. de ez most nem az alkotás kora (közügyekben). ezt a zsákutcát végig kell járnunk sajnos.

még egyszer elnézést. finomítok: nagyon nem értek veled egyet. és nagyon nincs igazad a birka türelemmel... pont ez a passziv várakozás amit te képviselsz ez a métely... közbeszéd kell és kommunikáció, még akkor is, ha bonyolultabb (ce la demokrácia). nekem vannak pozitivista-aktív közösségépítő elképzeléseim is és gyakorlati tapasztalatra is törexem...

lüke 2010.11.18. 20:07:17

csak tanuljatok:
" elemzőknek nincsen könnyű dolga a speciális magyar helyzetre szabott szokatlan gazdaságpolitikai kísérlettel"index.hu/gazdasag/magyar/2010/11/18/orban_benne_van_a_kudarc_a_gazdasagpolitikaban/

nyünyüge 2010.11.18. 20:10:22

@török gábor:
A módszerre azért kíváncsi volnék - van egy gyűjtemény (katalógus) vagy alkalmanként keresed a képeket?

DEMOK · http://demokrata.budapestoldal.hu/ 2010.11.18. 20:10:37

Kedves Gábor!

Sajnos ismét ellent kell mondanom Neked. Szerintem Orbán hihetetlenül felkészületlenül vette át a kormányhatalmat. 8 év alatt kizárólag arról voltak elképzelései, hogy hogyan ássa alá már ellenzékben a demokratikus intézményrendszer tekintélyét - lásd kivonulás a parlamenti ülésekről négy hosszan - továbbá, hogy a hatalomváltásnál mi az amit meg tud tenni egyszerű többséggel, és mit fog tenni, ha kétharmadot kap. Magyarul az hatalmi, uralmi kérdésekben nagyon otthon van, ugyanakkor semmilyen más vonatkozásban semmiféle víziója sem volt és azóta sincs. Maradva Giró-Szász András hasonlatánál, legfeljebb ál terhesség áll fenn, magzat nincs és így gyereke sem fog születni.
hogy ne a levegőbe beszéljek: Semmi konkrétum semmilyen nagy elosztórendszer jövőjét illetően nem hangzott el, sem az elmúlt 8 év alatt, sem a kampányban, sem azóta. A magánnyugdíjpénztárakat, ami a 20 év alatt az egyetlen reformértékű lépés volt, éppen most készül felszámolni és az így nyert 2841 milliárd forintot folyó kiadásokra elkölteni. Hogy mire még az sem látható egészen pontosan, pedig most már lassan egy hete "vita" folyik a 2011-es költségvetésről. Arra meg végképp nincs válasz, hogy 20 év múlva, amikor erre a pénzre illetőleg az addig összegyűlt tökére és kamataira hihetetlenül nagy szüksége lenne a nyugdíjkasszának/költségvetésnek ez a pénz sehol nem lesz. És Orbán vagy valaki más majd úgy tesz, mintha nem folytatott volna egy aljas propagandát arról, hogy az állam mennyire frankó, majd széttárja a kaját és azt mondja, hogy a nincsből nem lehet többet adni, legott ír egy új törvényt, amiben limitálja a nyugdíjak összegét X forintban és passz.

Hát ennyit Orbán magzatáról!!!!

cambridge.on 2010.11.18. 20:14:44

A KRESZ szabályait áthágom akkor, ha az állapotos feleségemet viszem a kórházba – mondta tegnap az ATV-ben Giró-Szász András. A kormánynak most állapotos a felesége,

Megjegyzés erre és válasz @Fedor:nak.
Ismerve a magyar közlekedési szokásokat,ha minden száguldozó tényleg a szülő feleségét vinné a kórházba, a magyarok létszáma már 20millió fölött lenne.
Kb. ennyire igaz a kormány esetében is.

ssi 2010.11.18. 20:19:30

""Orbán szerint ...kormány által készített "gazdaságpolitikai mixtúra" csak gondos elemzéssel fejthető meg... "nem lehet megmondani előre, hogy beválik-e vagy sem" ez az újfajta gazdaságpolitika, s "a kudarc esélye is mindig benne van egy ilyen kísérletben". "De mi a siker esélyét akarjuk valóra váltani""
index.hu/gazdasag/magyar/2010/11/18/orban_benne_van_a_kudarc_a_gazdasagpolitikaban/

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.11.18. 20:23:47

Csak két megjegyzés:

- Az, hogy mit mond Orbán a Figarónak, senkit nem érdekel. Mindig mindenkinek azt mondja, amit az vár. Ez a populizmus lényege. Orbán populista.
- Az új patikatörvény terve már megszületett. Az tény, nem a Figarónak mondta. Nincs kétségem, hogy ugyanígy képzeli Orbán a többi reformot is.

Politikatechnológiailag el lehet ájulni mindettől, de én inkább a kivándorláson gondolkododom.

ssi 2010.11.18. 20:24:01

péda 1.
a kreszt, amit mindenki alkalmaz áthágta egy sofőr, hogy mentse az anyát és gyermekét. kivételes eset, feltételezhetően nem fog megismétlődni, s nem érinti a kresz szabályait

példa 2.
a sofőr beosztásából adódóan vezetés közben saját igénye szerint igen szokatlanul megváltoztatta a kresz szabályait, ami már nem mindenkinek felel meg

kodó tamás 2010.11.18. 20:26:44

@Humperdickk: nem populista (=elitellenes), hanem DEMAGÓG

láttad hogy a linkelt cikkben téged idéztek? mint klasszikust? NÉV nélkül!!!! bepereljük őket?

kodó tamás 2010.11.18. 20:30:29

@manyike: hagyjuk má ezt a nagyon szar példát.
egyértelmű ha mész a terhes asszonnyal túl GYORSAN és

-a rendőr "rajtakap" akkor a jogállami megoldás hogy tudomásul veszi hogy mi a helyzet, szirénázva elkísér a kórházig és csak miután az asszony biztonságban van akkor bírságol meg...

-ha karambolozol, akkor legalább 3 életet tettél kockára.... azaz 3x-osan kockázatos. főleg "olyan" lelkiállapotban, nem is tanácsolnám ezt...

ssi 2010.11.18. 20:34:47

@kodó tamás: szertem is sántít a példa, pont ezért írtam

lüke 2010.11.18. 20:37:25

@manyike:
sántit?
nem terhes? / az más doktor

szerintem meg ordenáré az úri dialógus
jó éjt
www.youtube.com/watch?v=aVbLNPwi_r0
ezzel az antik dallal/-Lennon MC Cartney

panelburzsuj 2010.11.18. 20:42:09

@cambridge.on:

Állj, állj, állj ! ... :)

Szó nem volt szülő feleségről. Állapotos feleségről volt szó, akit gyorsan kórházba kell vinni.

Magyarán, a kormány felesége veszélyeztett terhes, akivel - pontosan még nem ismert okokból - időről időre be kell száguldani a kórházba.

Ebből több dolog is következik:

- a kormány nem bízik a mentőkben (különben miért maga zötykölné szegény asszonyt?)

- a kormány újra meg újra elő fogja adni, hogy most azért vágtatott keresztül a piroson, mert épp a kórházba tart

- az egy év meg nem a terhesség ideje (hacsak kormányunk nem egy lóval házasosott össze), hanem ...

Giró-Szász azt is elmondta, meglepően kendőzetlenül.

ssi 2010.11.18. 20:46:25

@lüke: csak nem betegeskedő nemzet a magyar szerted?

@panelburzsuj: férj közben megváltoztatta a kreszt, hogy száguldozhasson?

Átverés! 2010.11.18. 20:48:22

Jelenleg nagyon érdekes helyzetben van az ország.Van itt bizakodás,félelem, csodavárás és még Isten tudja mi minden.
Aki megtudná, vagy legalább is megpróbálná megjósolni a 2014-es állapotot az már próféta lenne.

A választás óta a "szímbólikus retorika" virágzik a legjobban, itthon és külföldön egyaránt.
Szerencsére vevők rá az emberek.

Szerintem túl nagy reformokra nem kell számítani, ,mert azok csak nehezítenék az emberek életét.Sok szerzett jog, - egészségügy, oktatás stb.-szükitését jelentené.
Hogy mi fog megvalósulni attól fog függeni, hogy az emberek meddig fogják ajándékként kezelni a rosszabbat is.

kodó tamás 2010.11.18. 20:52:41

@manyike: a kresz hez még 2/3 se kell... lehet nép nélkül is...

rögtön 0.§: "a kresz terhes nőt szállító gépjárművekre nem vonatkozik"

ne csodálkozzon majd senki ha autópályán szembe egyre több autó jön gyorshajtva. azok mind a 16%-os + családi adózás gyümölcseivel szaladgáló fides eszek..

panelburzsuj 2010.11.18. 20:52:51

@manyike:

Ez a forradalmi váltás.

A nő előző pasija "okosba" igyekezett megoldani a problémáit, ez meg majd átprogramozza a zöldhullámot úgy, hogy mindig épp neki nyíljon út.

2010.11.18. 20:53:11

@miklos.rabai:
Ami az elmúlt 20 évet illeti, a rendszerváltás azzal kezdődött,hogy az aktuális pártok "szétprivatizáták" /szétlopták az országot.
A nép pedig belekóstolhatott a hőn áhított szabadságba,-amihez addig nem tudott hozzájutni igyekezett gyorsan beszerezni,-szerette volna bepótolni a "nyugati életszínvonallal szembeni"lemaradását.(gorenje,videó őrület Ausztriából,használt nyugati autók stb.)
A pénzt persze külföldön költötték el,ami nem éppen a magyar gazdaságot erősítette.
És hamarosan megjelentek a bankok,multik,agresszív reklámokkal fűnek-fának hiteleztek, buzdítottak a költekezésre.
Tévedés,hogy a kisemberek nem dolgoztak,ők dolgoztak csak igazán,mert nem volt más lehetőségük,hogy boldoguljanak.
A tűz közelében lévők gazdagodtak,és nem kicsit,nagyon:-)
Ne mondja senki,hogy ilyen rövid idő alatt tisztességes munkával termelődött ki ennyi milliárdos Magyarországon(olajszőkítés,kárpótlási jegy maffia,termőföld átminősítések, stb,)
A "kisember kategória" egyik számottevő csoportja -parasztság-őrült chileicseresznye torgyán jóvoltából egyszerűen elvesztette gazdálkodási,termelési lehetőségeit,+gyárak szűntek meg ,munkások tömkelege kényszerült átképzésre,vagy lett munkanélküli .
Gyerekeik otthagyták a vidéket,mert megélhetést csak a nagyvárosok adhattak.
És ez így ment 20 éven keresztül,az elit gazdagodott a szegény még szegényebb lett,a középosztály egyre szűkült.
A legszomorúbb az,hogy nyílt nyílt titok a "helyzetbe hozottak"személye,szerepe ,felelőssége,mégsem láttunk igazi számonkérést,vagy elszámoltatást.

Vajon kinek kellene rendbe tenni az országot,és miként?
Van ma Magyarországon olyan makulátlan,hozzáértő pártfüggetlen (mert ugye egyik párt sem jó) ember,aki -viselve a "kritikákat" és a "csakazértis mert nem a mi kutyánk kölyke vagy " miatti támadásokat felvállalná?

lüke 2010.11.18. 20:53:46

@manyike:
nem vagyok epidemiológus, de tudtommal igen
www.who.int/gho/countries/hun.pdf

panelburzsuj 2010.11.18. 20:53:55

@panelburzsuj:

A köztes időben meg átszalad néhány piroson, na bumm? Szükség kordont bont.

aszekelyek 2010.11.18. 20:54:23

@DEMOK: MAgzatról szósem volt. Még a műsorban se,. Arról, érdekes, nem társalognak itt az urak, hogy míg bauer azt mantrázta, hogy csakazérnem csináltak 94-98 közöütt ilyesmit mer ők az egyedüli demokraták,, ahaaa, annyi alkotmánysértéssel, amit a bokros csomag kapcsán később meg is semmisíttettek az Alkotmánybírósággal, könnyű is volt... és Giró- Szásszal értek egyet, mert ez egyáltalán nincs így. Ez bauer önfényező szubjektív véleménye. Semmi egyéb. Túlfeszítették volna a húrt, ha még mást is tettek volna, azon a rémálmon kívül, amit bokros csomagnak hívott a sanyargatott magyar nép és ökölrázva emlegetett, plusz elvesztették de csúnyán a választást 98_ban már emiatt is. Rosszul vagyok a melldöngető önjelölt díszdemokratáktól. Akkor is totál elege volt az mszp-szdsz-ből a többségnek. Pont. Egyáltalán nem volt semmiféle társadalmi konszenzus. CSődközeli IMF kölcsönös pocsék kormányzás volt akkor is. BAtomi demokratikusan fillérekért elprivatizélték az állam vagyonának nagyobb és értékesebb részét, igen suchmann és boldvai se volt nagyon elsőre ártatlan abban az ügyben. Mégis IMF kölcsönre szorult az ország, mert elműködték az állam vagyonának árát. Erre csak nem büszkék talán?? bauer és lengyel? Istenien tudnak mellébeszélni, megnéztem tegnap. Említették Török Gábort is. Már hárman vannak eszerint akiknek nosztalgiájuk van a bokros csomag iránt és a fincsi kis privatizálás iránt,... amikor még nem volt erő velük szemben.. No inkább erről van szó, hogy azt kívánják vissza. Amikor még lehetett a hintába ültetett magyarokat baromságokkal és üres ígéretekkel tömni és kivinni a szajrét zsebben közben.

aszekelyek 2010.11.18. 20:56:40

@kodó tamás: oszdd, ha kérhetem felszólító mód... igen,, kedvenc játék , mint az uszítsuk a szegényeket a FIDESZRE.

kodó tamás 2010.11.18. 20:58:22

@lüke: +az uj audit nem is említettem... ugyebár 16%=fogyasztás, családi adó= dugás
erre mondta Hofi (nem HR), hogy a "dugás 6alom"

nyünyüge 2010.11.18. 20:58:31

@aszekelyek:
Bauer. Mert tulajdonnév. Tudod olyan, mint a Gíró-Szász meg a Török.

kodó tamás 2010.11.18. 21:00:32

@nyünyüge: Törököt fogtam, de ki az a Bauer? vagy azért nagy betű mert főnév?

aszekelyek 2010.11.18. 21:02:59

@Akitlosz: NE rombold le az illúzióikat. Igaz, hogy soha nem tudtak normális kormányzást felmutatni a szoci -szadista megmondó és marhára demokraták de ők azért remélik, hátha valamit most mégis elszúr majd Orbán is... Biztosan véletlenül volt olyan mázlija 98 és 2oo2 között, hogy elsők voltunk velük a térségben....Aztán meg olyan demokratikusan mentünk szélsebesen bele az IMF karjaiba, hogy azt tényleg csak szándékosan, mint ők is, lehetne utánozni.Jó nagy adóssághegy megcsinálva, nehogymár a zorbánnak legyen mozgástere....Előre dörzsölgették a kezüket erre, hogy úccsetd semmit seeee.... Csak ezt nem nézték ki belőle. Most meg ezért puffognak. Mi az, hogy nem csak ők csinálhatnak kizárólag/ demokratikusan:) pikáns, nem?- Alkotmányt és játékszabályokat? A zorbánnak nem szabaaddd...Kétharmaddal sem...

lüke 2010.11.18. 21:03:59

@kodó tamás:
nem lopjuk a törököt fogtamt
patentamt nálam
en.wikipedia.org/wiki/Patent_office

lüke 2010.11.18. 21:05:09

@kodó tamás:
mindent nem tudunk copy rájtolni
már annyi a metafora meg a szimbóleum

aszekelyek 2010.11.18. 21:09:05

@JMárta: Elsorolnád, hogy a ferenc programja, milyen konkrétumokat tartalmazott? Semmilyet de azt is letagadta a tévé vitában, amire rákérdezett Orbán. Vizitdíj, kórházi napidíj, dobozdíj... gyógyszerfelírási díj.... de azt konkrétan tagadta le. Sőt. Azt mondta, nemigaz országhoz vezet, ha valaki pl ezeel a hazugsággal- akar választást nyerni. Konkrétan hazudott a ferenc. Ezért óbégatják most a NER-gyűlölők, hogy Orbán hazudik,. csak nincs tartalma....

panelburzsuj 2010.11.18. 21:10:36

@kodó tamás:

1.Nem gordon bleu? Vagy az más?

2.Önkéntes ordihelyetessként csak neked:

hu.wikipedia.org/wiki/Bauer_Tam%C3%A1s

Edrik 2010.11.18. 21:12:47

@miklos.rabai: nyugtass meg, hogy az amerikaiak takarékosságáról szóló mondatot viccből írtad. A mérhetetlen túlfogyasztásra kevés jobb példa van náluk.

kodó tamás 2010.11.18. 21:13:18

@aszekelyek:
kodó: "oszd meg és uralkodj"
aszékely: "OSZDD, ha kérhetem felszólító mód... igen,, kedvenc játék , mint az uszítsuk a szegényeket a FIDESZRE."

kérheted, sőt megindokolni se kell. az "érveket" ismerem.
csak-a-fidesz, azaz SP is így írná. sőt az új alkotmányban is benne lesz XXIV. fejezet (helyesírási rész) 712.§ ne spóroljunk a felszólításoknál!!!
egyébként is terhes a KE (vagy felesége?), áthághatja a helyesírás szabályait is

aszekelyek 2010.11.18. 21:13:53

@cambridge.on: NEM FÉLT. Kifejezetten ellenezte, mert ócska szemét vagyonlenyúlásról szólt és nem egy értékelhető változásról, ami valóban előrevitte volna magyar egészségügy és betegellátás ügyét. Aki fél az nem tud védekezni. Az lebénul. Elég sokan nem féltünk és nem bénultunk le elküldeni ferencet a vackaival oda ahová horngé navigálta. Amit reformnak becéznek egyáltalán nem biztos, hogy valami jó a többség, a fizetők számára. Úgy akarták lenyúlni, mint tavaly a magánegészségügybe befizetett kötelező vagyont, a bajnai kormány és a közelebbről meg nem nevezett zsebet tárók , akiknek ment volna a tulajdonába az egész.

panelburzsuj 2010.11.18. 21:14:23

@aszekelyek:

És ezért hazátlan bitangok most azok, akit mindkét jómadár fülemüllentéseitől hideglelést kapnak.

panelburzsuj 2010.11.18. 21:17:23

@Edrik:

Nem vicc, csak nem minden szelet bomlott ki: kukacoskodva spórolnak, hogy később aztán flancolva elverhessék.

porfelhő 2010.11.18. 21:18:08

Jaj! már megint mennyi komment iródott!? megint le vagyok maradva!:)
Igen! a fidesz a választási kampányában, és azóta sem a gazdaságélénkitő csomag kapcsán semmi konkrétumot nem mond. Abból mindenki azt "hall ki" amit akar. "társadalmi támogatás, az emberek megkérdezése, és felhatalmazása nélkül, forrás hiányában nem lenne szabad reformokat végrehajtani" .

Az egészségügyben nagy reformok most sem lesznek. A bankadó, a különadó, a magánnyugdij-pénztár tagok pénze átirányitása az államkasszába, a költségvetési egyensuly, a hiánycél teljesitéséhez szükségeltetik. Miből lesz pénz az egészségügy átalakitásához nagy reformokra. Ezt tudja valaki?

Mpatikus Eszetlenellenes 2010.11.18. 21:18:11

A Giró-Szász által rögtönzött példa sántit kicsit, hiszen a Kormány (vagy Fidesz...?) kicsit más mintha csak egy akárki száguldana át a piroson.
Inkább olyan mintha a rendőrkapitány húzna át megkülönböztető jelzés (azaz előzetes figyelmeztetés) nélkül, miközben NEKI KELLENE LEGINKÁBB JÓ PÉLDÁVAL ELŐL JÁRNIA !

Egy akárki a pirosban fotozva megkapja a 300e ft-os birságát, amit méltányossági kérelme után e legfeljebb mérsékelnek 100e ft-ra méltányolva a KÓRHÁZI IGAZOLÁSSAL BIZONYÍTOTT okot. Mi most kénytelenek vagyunk elhinni hogy terhessel száguldoznak...

Tovább bonyolódik a helyzet ha valakit/valakiket (a későbbi generációk nyugdíját tervezik lenyulni ugyebár) halálra gázol eközben... akkor mi a helyzet, akkor is hú de toleránsak vagyunk???

porfelhő 2010.11.18. 21:20:57

A nagy egészségügyi refomlépések tárgyalása közben meg tudja mondani valaki, hogy hol van a jjulie! látta valaki a poszton?!:)

aszekelyek 2010.11.18. 21:21:24

@török gábor: Azért a mengelica elég sok szülészetet bezáratott, hogy legyen kuncsaftja a kis vádlottnak.... otthonszülésre....A Bakáts tér is elég botrányos volt és a Margit Kórház is... Ez a plakát jól kifejezi a regnálását. Már akkor ugye , tervezgették, hogy elprivatizálják az egészségügy vagyonát de nagyon tagadták , -választás előtt... Dec 5. erről is emlékezetes. Szerintem ezért beszélték le a szoci szavazókat a részvételről gyurcsányék azon a népszavazáson. Nem csak azért, mert nem akarnak több magyart Magyarországon látni.

kodó tamás 2010.11.18. 21:21:25

@panelburzsuj: "mindkét jómadár fülemüllentéseitől" :)

látom jó paszban vagy...
erről jut eszembe, nekem a nagykedvencem simonmondja a jóképű... nem láttad? rég nem volt? csak nem beteg?

lüke 2010.11.18. 21:22:05

@panelburzsuj:
a szeles meg a blue ribbon:)
ezt mondtam tegnap otthon- de biztos hallgatják mint Lendvayt-:
spórolnak az osztogatásra
arra fáj a foguk nem a cordon bleu-re

panelburzsuj 2010.11.18. 21:23:02

@Epébe mártott epeR:

Jóvanna.

Giró-Szász még csak most tanulja a népre kacsingatást.

Idővel majd belejön, mint kiskutya a krumplilevesbe.

Edrik 2010.11.18. 21:23:03

@panelburzsuj: háááááát. A svájci megtakarítási ráta majdnem négyszerese az amerikainak, az EU-15 átlag meg közel a háromszorosa, összehasonlítható jövedelmi szint mellett (hosszú távú adatok, válság miatt módosult valamennyire). Szóval erős túlzás az amerikai kultúrát takarékosnak nevezni.

panelburzsuj 2010.11.18. 21:24:13

@kodó tamás:

Hát őrizője vagyok én a simonmondjának?

lüke 2010.11.18. 21:24:44

@porfelhő:
nézi biztos a dr House-t

pokesz70 2010.11.18. 21:25:36

Ha valóban elindul a következő két évben az említett rendszerek alapos és hatékony reformja és az új alkotmány európai értékrend alapján is elfogadható lesz -- és ehhez következetesen és kivétel nélkül tartják is magukat --, akkor 2014-ben csak egy kiadós vereséget érdemelne a fidesz. Ha nem, akkor remélem egyszer lesz egy olyan fórum, ahol felelniük kell a folyamatos és tudatos törvényszegésekért. Mindenesetre nagyon meglepne a dolog.

panelburzsuj 2010.11.18. 21:25:49

@Edrik:

Nem mindenki statisztikából dolgozik. A megfigyelés is egy módszer nem? "Például a szomszédom ... "

Edrik 2010.11.18. 21:26:17

@panelburzsuj: éppen eszi, vagy már lenyelte a válaszomat.... :] Szóval, amíg az EU-15 megtakarítási ráta átlag kb háromszorosa az amerikainak, de pl a svájci majdnem a négyszerese (összemérhető jövedelemszintekről van szó), addig az amerikaiakat nem szabad takarékosnak nevezni. Az, hogy Walmartban vásárolnak, nem takarékosság.

kodó tamás 2010.11.18. 21:26:58

@lüke: a dr Ház? az házakat szakért? hogy fordították magyarra? mi a magyar címe?

Edrik 2010.11.18. 21:27:20

@panelburzsuj: és igen, megjelent duplán, blogmotor rulez :]

aszekelyek 2010.11.18. 21:27:35

@tölgyes: Hogy is lesz ez? Majd jönnek az elqrók vissza, akik még soha semmit nem csináltak legalább elfogadhatóan??? A botrányos szocik és szabadon garázdálkodó demokraták? Nekem meg el kéne hinnem, hogy most aztán megtáltosodnak és sokkal jobbak lesznek, mint Orbán valaha? Ez csak egy rossz vicc......

porfelhő 2010.11.18. 21:28:34

Milyen jó a "fiúknak", hogy jó paszban vannak! bár csak én is abban lehetnék! No majd eccer biztosan eljön az az idő is! oszt akkor biztosan jobb lesz!

tlvajferi 2010.11.18. 21:33:13

az, hogy a románok ünnepelnek-e vagy sem a nemzetiben lényegtelen

ugyanis a románok egy rendes nép, a magyarhoz képest

ők sohasem túrnének meg egy buzit a saját nemzetijük élén

csűűű!

Nem én vagyok, hanem én 2010.11.18. 21:33:36

@Edrik:
Hidd el, van tapasztalatom veluk!
Meg az egyetemi professzor is 2x meggondolja, hogy mit es mennyiert vegyen. Volt ugy hogy, etteremben voltunk es o fizetett, majd termeszetesen felajanlottam neki a ram eso reszt, amit el is fogadott keszpenzben ott helyben. Nincs ezzel semmi baj. Persze a tulfogyasztas is igaz, epp ezert van 60%-uk elhizva. De olyat is lattam, hogy a boltban egyetlen csokiszeletet kivonatott a szamlarol a vevo, mert a 20 centnyi learazas egy nappal korabban lejart, es dragabban inkabb mar nem vette meg.

lüke 2010.11.18. 21:33:50

@kodó tamás:
sarokház
meg lúdláb/talp

panelburzsuj 2010.11.18. 21:34:32

@Edrik:

A blogmotor két trükköt is tud: vagy percekig a hasába tartja a kommemtet, vagy kettőt is kinyom egyszerre ugyanabból.

Néha kombinálja.

kodó tamás 2010.11.18. 21:34:42

ennyire kell a költségvetési bevétel, hogy a sünök a sínre felálltak villamost is traffipaxozni... na persze ez sikamlós téma...

subba.blog.hu/2010/11/18/suni_39

hogy ne legyen off: vagy siettek egy terhes nővel? az út mellett?

lüke 2010.11.18. 21:35:49

@miklos.rabai:
nagyon helyes,
romlott árút ne adjanak el!
a Billában nagy vonalúbbak , aki ilyet talál, ingyen hazaviheti
hirdetik is!

panelburzsuj 2010.11.18. 21:36:09

@miklos.rabai:

Amit te ecsetelsz, azt ékes magyarsággal smucignak mondjuk.

Nem én vagyok, hanem én 2010.11.18. 21:36:56

@kodó tamás:
Koszonom!
Ez volt az elso igazan epito hozzaszolasod. Tenyleg orulok neki! Na innen lehet kezdeni a kommunikaciot!

porfelhő 2010.11.18. 21:37:35

Jó a cikk amit a TG. beépitett a "bevezető posztba"! Orbán V. francia lapnak nyilatkozta, többek között a roma kérdéssel kapcsolatban: Mo-on a romák letelepedtek, tehát a mi stratégiánk az, hogy itt akarjuk őket tartani. Véleménye szerint az eu leggazdagabb országainak meg kell érteniük, hogy ez az ő érdekük. Ami a romákat illeti nekik meg azt kell megérteniük, hogy a szegénységből való kilábaláshoz dolgozniuk kell".
Igen! ha hajlandóságot mutatnának a munkába állásra, becsületes munkavégzésre, - a többségükre utalva - hol teremtődnek munkahelyek? úgy gondolom, hogy az eddig meghozott "intézkedéseknek" munkahely teremtő hatása nem lesz.

Malachi 2010.11.18. 21:37:51

@aszekelyek: kérheted, de minek, ha nem tudod.

"79. Az st és az szt végű igék felszólító alakjait a t nélküli csonka tőből (fes-, fürösz-, illesz- stb.) képezzük, éppen úgy, mint az s és az sz végű igék felszólító alakjait. [...] A felszólító mód tárgyas ragozású, egyes szám 2. személyének rövidebb alakjaiban a személyrag eredeti d formájában a módjel nélküli csonka tőhöz kapcsolódik, ezért ezeket az alakokat egy s-sel, illetőleg egy sz-szel írjuk: fesd, illeszd, füröszd, rekeszd, válaszd stb."

kodó tamás 2010.11.18. 21:41:27

@miklos.rabai: melyikre gondolsz? az elnézést-re? de a hüje azóta megint aktuális lett...

"egyetlen csokiszeletet kivonatott a szamlarol a vevo, mert a 20 centnyi learazas egy nappal korabban lejart"

én azt gondolom hogy a vevő apró kérése is számít, joga van "hüjének" lenni

panelburzsuj 2010.11.18. 21:41:54

@porfelhő:

Beleillik az imidzsbe: vagy fizettek, vagy rátok szabadítom őket ...

kodó tamás 2010.11.18. 21:42:56

@Malachi: bocs ez POLITIKAI KÉRÉS volt...
a tények nem érdeklik és a szabályok se...
ez még nem is feles... sőt nem si törvény
ezt az MTA elnökeként Lévai Anikó simán
átírja majd... ne hogy má ő tudja rosszul...

lüke 2010.11.18. 21:44:24

@panelburzsuj:
imázs ,mert igy honosodott meg , pláne ha a
lö figárónak mondta
kicsit fodrászkodom

porfelhő 2010.11.18. 21:45:40

@panelburzsuj:
:) eltévesztettem! a nevemet, visszatértem!:)van ilyen! ugye?

Nem én vagyok, hanem én 2010.11.18. 21:46:27

@lüke: @panelburzsuj:

Az aru nem volt romlott.
Mert Amerikaban nem csak azt arazzak le, aminek maholnap lejar a szavatossaga, hanem azt is amibol epp uj aru erkezett, vagy sok van a raktarban, de csinalnak olyat is, hogy ha 2-ot veszel valamibol, akkor az a 2-t olcsobban kapod meg, mintha 2 kulon alkalommal vennel 1-et. Na, igy kenyszeritenek tulfogyaszatasra! De csak akkor, ha nagyobb a szad, mint a szemed. Ugyanis, en is megvennem a 2-ot, ha olcsobb, csak utana lasabban fogyasztanam el. Igy lehet sporolni.

Meg ami az amerikaiak sporolasat illeti, tenyleg mindenki igyekszik felre tenni, azert mert a nyugdijat nem az allam allja.

Volt ugy, hogy carpoolban utaztam valakivel, ugyanarra mentunk, neki is ott volt dolga, semmi plussz koltsege nem szarmazott abbol, hogy engem minden reggel felvett, megis fizettem a benzin felet. Igen, az amerikaiak smucigok, vagy csak mi vagyunk felelotlenul nagyvonaluak... :)

melus79 2010.11.18. 21:47:08

Na,az én férjem nem kormánypárti elveket vall,szépen megvártuk pár hete,hogy zöldre váltson!:)Pedig vészhelyzet volt,de úgy gondolom,így kisebb lett a baj,sokkal nagyobb az öröm...

panelburzsuj 2010.11.18. 21:48:47

@lüke:

Megharaphatlak??

Persze csak úgy virutálisan.

Mitet gondolsz: a marketing-óráinkon nem veséztük ki átul cettig, hogy milyen terminus hocuspocus milyen és hányféle alakban honosodott?

grrr ...

porfelhő 2010.11.18. 21:50:36

Az előbbi cikkből kimaradt: OV. arra a kérdésre, hogy irodájában a két nemzeti lobogó mellé azért nincs-e kitűzve az eu lobogó, mert nem kezdődött el az eu elnökség válaszolta: "Nem, ennek oka, hogy magyar miniszterelnök vagyok"!

Edrik 2010.11.18. 21:50:39

@miklos.rabai: nekem tíznél több évnyi tapasztalatom van velük. Ezek nem takarékosságra, hanem szarrágásra példák. De ha csinálnál egy statisztikát arról, hogy a munkatársaim hány százalékának nő évről évre a net worthje, meglepődnél, mert szinte alig van köztük olyan, akinek (mérnökcég, nem szegény emberek). Ház felértékelődése nem számít, meg persze az 2+ éve amúgy sem jellemző.
Lehet hogy megnézik a centeket is, de utána ritka kivétel aki nem veri el a pénzt. Az teljesen mindegy, hogy kétszer ellenőrzi-e a tízdolláros számla tételeit, ha utána elugrik hétvégére Arubára a családdal, csak úgy, péntek délutáni hirtelen felindulásból, természetesen hitelkártyára alapozva. Hogy utána fél évig hallgassuk, micsoda rabló a bank, mennyi kamatot gombol le tőle.

kodó tamás 2010.11.18. 21:51:10

@melus79: gratulálok a gyerekhez is és a férjedhez is. ja jobb az óvatosság...

még véletlen egy ellenzéki villamos keresztbe jön a ZÖLD-jén... és akkor annyi a kormány családpolitikájának, bár munkahelyet teremt...

lüke 2010.11.18. 21:51:42

@panelburzsuj:
majd ezt megbeszéljük személyesen

hammm
mond csak megnyilt DV-n az uj szinházterem?

Edrik 2010.11.18. 21:53:21

@panelburzsuj: igen, ismétlés a tudás anyja, üzeni nekünk a blogmotor. Grrrrrr.

Nem én vagyok, hanem én 2010.11.18. 21:55:04

@kodó tamás:
Tamas, senki nem is akadt ki a dolgon, az elado sem es a tobbi vevo sem, mindenki kivarta a sorat.
Amikor a gyalogos lelep a jardarol, a kocsik itt megallnak, ezert a gyalogos korulnezes nelkul teszi mindezt, nekem ez nagyon durva volt latni, hogy a gyalogos lelepett a 15 meter szeles ut tuloldalan es jobbra kis ivbe kanyarodo kocsi ezen az oldalon megvarta, amig a gyalogos 10 masodperccel kesobb ele er, majd fellep mellette a jardara... Mindenki kivarja a sorat... Ez a demokracia, szerintem...
Persze lehet mondani, hogy meg vannak vezetve, meg hogy hulyek, ellenben nagyon racionalisak, sokat tudnank tanulni toluk!

aszekelyek 2010.11.18. 21:58:37

@Malachi: Köszönjük. Más nem keresett rá....:D -szeretek vele kötekedni -. Írni úgy szoktam, a, pld. egyszerre több hozzászólónak válaszolok és nem is szerkesztem meg szépen, mert sietek. Néha előfordul, hogy hüjjjének tettetem magam... pld kisbetűvel írok tulajdonnevet és magam csodálkozom rajta a legjobban:D

porfelhő 2010.11.18. 21:59:47

Jaj! minden kommentemet kiigazitanak, pontositanak! biztosan azt várják mikor tűnök már el végre a posztról! illetve végleg!:)
Hogy mik vannak, minden napra van valami, folyamatosan, tavasz óta!
pedig megmondta a multkor a TG. hogy az ő kommentjeik egy részét is lehetne szűrni!:)

kodó tamás 2010.11.18. 21:59:53

@miklos.rabai: és? egész Romániában még lelépni se kell a zebráról... ha egész nap kiállsz egy zebra mellé a járdára egész nap nem fogja a zebrát keresztezni egy autó se!!!! sőt zebra se kell. sok helyen csak tábla van...

persze ha itthon lépsz le, itt egy fides es aki a terhet viszi épp... elüthet...

panelburzsuj 2010.11.18. 22:00:12

@lüke:

Múlt héten már nagyon sikálták, de hétfőn még körbe volt kerítve dróttal. (Majdnem kordont írtam ... )

Holnap bekkukantok, ha megnyitották, és tudósítok! :)

kodó tamás 2010.11.18. 22:00:47

@miklos.rabai: ja és évi 3-4 "román" utam elején MINDIG épp hogy csak megússza az "első" gyalogos... eddig a fék nyert szerencsére...

melus79 2010.11.18. 22:02:42

@kodó tamás: Köszi!:)Tényleg jobb az óvatosság.Olvasva a napi híreket,megszólalásokat,egyre inkább úgy érzem.És ez most nem a szokásos demokráciatemető feeling.Gondolkodtam,hogy mi borított ki az elmúlt napokban,és arra jutottam,hogy az 5 évre visszamenő része a módosításoknak.Tanultam jogot a felvett szakomon,sok minden nem maradt meg bennem,de azt belénk verték,hogy a törvénynek visszamenő hatálya nincs!Erre ezt a csekélyke tudásomat is dobhatom a sutba...

lüke 2010.11.18. 22:05:22

@miklos.rabai:
reméljük így lesznek majd a fidesz birkák is átnevelve
nekem a legnagyobb élményem Vancouver Seattle
közti közúti átkelőn volt:
kitöltettek egy kis kártyát 16 dollárért, s BENNE megkérdezték volt-e náci múltam,
s beléphettem a szabadság földjére

kodó tamás 2010.11.18. 22:06:42

@melus79: nyugi én már tul vagyok rajta.... 6 hetes téma (a gáton ítélkező OV az volt az eleje...)

má lexarom. most jön egy zavarosabb időszak.. rendezkedj be optimista életre (kis öröm=gyerek stb), na persze ajtó ablak bedeszkáz... ha a férjednek van kedve menjen el lopni azt most bűntetlenül teheted... de nem soká... ez egy ilyen időszak lesz...

aszekelyek 2010.11.18. 22:07:04

@kodó tamás: CSak az nem világos, hogy jön ide a KE.... A helyesírás szabályait szerintem sem a polgári , sem a büntető törvénykönyv nem védi:) Azért kiszabhatsz valami büntit....:DVAkamit esetleg arról nem akartál írni lektorálás közben, hogy miért is uszítja a baloldal a szegényeket a FIDESZ-re? Nekem az ilyen helllyessírásos a kedvenc játékom de sokkal ártatlanabb, mint amit ők tesznek. Emlékszem, megyó ezt már elsütötte 2oo2-esben is. mondtam is kormánytanácsadó ösmerősömnek, hogy azzal nyeretek, a tévévitában. Vagy háromszor megkérdezte megyó, mit szánnak a szegényeknek .... és erre nem volt válasz. Sztem ott ment el a választás 2oo2-ben. Agyonígérték magukat és attól koldulunk és hallgattuk a hazudozást 2oo4 óta, ahogy akkor minden józan ész KRESZ szabályait felrúgva megyó kormányzás címén kiosztotta másfél év alatt minden fillérünket az ő szegényeinek , majd adósságspirálba taszították az országot. Ami a szegényeknek ártott a legtöbbet.

Rivud 2010.11.18. 22:07:07

@török gábor: hát akkor gratulálok ehhez - én biztos voltam abban, hogy valaki külsős van erre ráállítva... (a kedvencem a 274. bejegyzésé :-))

melus79 2010.11.18. 22:10:23

@kodó tamás: Kis öröm,nagy gond!:)Hát,egy audi A6-ot kicsempészhetne,csakúgy apránként,de...nem kormánypárti a drága!:)

kodó tamás 2010.11.18. 22:10:24

@aszekelyek: neked nem kell értened, csak HIDDD el...

Nem én vagyok, hanem én 2010.11.18. 22:11:37

@Edrik:
Nezd, en az egeszsegugyukbe latok bele egy picit, amiben pedig rengeteg penz van. De megis adomanyokbol epitenek fel mindent. Adomanyokbol van helikopter, adomanyokbol van uj ossejt kutato intezet az egyetemen... stb... Az adomanyok meg hosszu evek alatt gyulnek ossze az egyes embereknel. Akar centekbol. Persze van a masik veglet is, akiket mondtal, de ha lehet, akkor ok tenyleg igyekeznek segiteni. Egyebkent nagyon orulok, hogy erre Magyarorszag is kepes, vilagosan kiderult az iszapkatasztrofa utan. Talan kezdunk egy kicsit felnoni.
Szoval, az USA-ban van penz, lehet azert mert lenyultak a vilag tobbi reszetol, de akkor meg azt mondom, hogy jol csinaltak! Itt tulel az egy szivkamraval szuletett gyerek is, sot felno, es munkat vegez, vagyis visszadolgozza azt a penzt, amit beleoltek. Magyarorszag ettol viszont meg nagyon messze van.

aszekelyek 2010.11.18. 22:12:45

??? -érdekes, legutóbbi hsz-emet lenyelte valami, tán a cethal, ami Jónást is....

kodó tamás 2010.11.18. 22:13:52

@melus79: szerintem a 3éves korig a legjobb (és legfontosabb)... sőt az ellentmondó korszak már 2 évesen is beköszön picit...

ugy hogy a napi rutinból majd kettesben néha szakadjatok ki:) legalább kéthetente menjetek együtt lopni...

audi hm... ha kicsit mindegyikbe "belebütyköl" akkor sok rossz ember árán megment egy csomó jót... az audi az pont fides márka... most biztos jól megy...

gyilkos fűegér 2010.11.18. 22:15:16

1 Hogy Orbán minket teljesen hülyének néz, megszoktuk. De legalább külföldön tartózkodhatna attól, hogy égeti az országot ezzel a forradalom baromsággal.

2. "Alkotmány körüli mérnökösködés"
Ja.

"Mérd mikrométerrel. Jelöld krétával.
Vágd baltával"

Nem én vagyok, hanem én 2010.11.18. 22:15:38

@lüke:
Hat a kulfoldiekkel mar csak igy vannak... :)
Es mit mondtal? Van naci multad?... :)))

Malachi 2010.11.18. 22:20:19

@aszekelyek: elég lett volna egy "jé, ezt eddig nem tudtam" is. nem tragédia, annyit meg pláne nem ér, hogy négy sorban kelljen magyaráznod. mert azt ugye nem várod tőlem, hogy elhiggyem szándékosan akartad beadni neki a hülyeséget? és szívesen, ha véletlenül belefutok egy-egy butaságodba, ezután sem leszek rest helyes példákat vagy szabályokat, esetleg törvényeket citálni az ellenében. ha már ilyen hálás vagy érte.

melus79 2010.11.18. 22:21:56

@kodó tamás: Valaki csinálja,valaki használja!:)
Az öntörvényűség fejlődését ismerjük,van egy 5 éves is...Erősen foglalkoztat a tudat,hogy a csigabiga gyere ki helyett a megyünk lopni című örökérvényűt kéne tanítani...A Gyed-et el,megnézve főleg.De nem,meggondoltam,van egy 10 pontból álló passzus,és ott nem ezt írják.Vagy már abba is bekavartak?

lüke 2010.11.18. 22:23:05

@miklos.rabai:
gondolod a 2m negernek meg mertem volna mondani:)
de a születési dátumomból kiderült /1952
viccesebb a 79-ben született lányom volt, röhögtünk

lüke 2010.11.18. 22:24:31

@miklos.rabai:
csak nem kardiológus vagy?

aszekelyek 2010.11.18. 22:29:38

@Malachi: Jó modorra neveltek, tudod..., még vasárnapi iskolába is jártam.:) Ennyi örömöt nem sajnálok tőled sem. Nagyon köszönöm előre is a lektorálást. Szörnyű dolgokat bírok ám leírni, ha olyanom van, figyelmeztetlek , gondold meg azért, mit vállalsz. Szerinted a fidesz birkát hogy kéne helyesen írniuk azoknak, akik ezt gyakorta eleresztik itt? Sztem nem úgy, ahogy írják:D Sőt,még abban is segíthetnél, hogy a béna, bunkó , böszme vagy a született , szoci , szarházi alliteráció a megfelelőbb erre válaszul.

cambridge.on 2010.11.18. 22:29:58

@panelburzsuj: Csak nem azt állítod,hogy az elefánt vajúdik?
Csak nehogy kisegér szülessen.
Ja, egyébként nem ismerem ezt az új módit.
Az én időmben csak egyszer kellett szaladni az asszonnyal,amikor a gyerek jött,innen a félreértés.
Bocs a tudatlanságomért.
Így érthető miért vagyunk 10milliónál kevesebben.

panelburzsuj 2010.11.18. 22:29:59

@melus79:

Az a 10 pontos azért még kicsit éretlen a rókának ... :)

Nem én vagyok, hanem én 2010.11.18. 22:30:10

@lüke:
Miert? A 2m-es feketek a legjobb fejek. Csak nem erted, amit beszelnek... :)
De vigyazz, mert Magyarorszagon az ilyen szovegert rasszista leszel rogton!
Amugy en adtam mar feher Boci csokit fekete sracnak! Ertettek a poent, es jot nevettek rajta... :)))

lüke 2010.11.18. 22:33:02

@miklos.rabai:
két kétméteres fehérrel voltam,az egyiknek akkora pektorálisa volt ,mikor a cerclage drótot betették, az izmai miatt nem forrt össze a sternumja

aszekelyek 2010.11.18. 22:34:18

@kodó tamás: Persze, ez a propaganda lényege a szegények uszításakor is:)

Robinzon Kurzor 2010.11.18. 22:35:19

"az elvi következetesség és a konzervatív alkotmánytisztelet nyomait sem mutató politikai mérnökösködést"

Kedves Gábor,

Elárulok 1 db nagy titkot: a mérnök rendszerben gondolkodik.

Az alkotmány körül pont hogy nem "mérnökösködés" zajlik, hanem az igazi háztáji buherálás, az echte ungárise sufni-tunig.

Vagy nevezhetjük háborítatlan sufniban szülésnek, ha tényleg terhes a kormány.
Kicsit szögletes lett a gyerek feje, mert beszorult a satuba?
És? Hasonlít apucira, nem? Akkor meg?

Egy párhuzamos valóságban, ahol mondjuk van poltikai-közjogi "design center", ott bizony szörnyülködve röhögnek ezen a buheráláson, miközben azt gondolják, hogy ilyen nem is létezhet, ezt biztos a producer találta ki, hogy emelje a nézettséget.

énsemértekhozzá 2010.11.18. 22:35:42

A mérnökök nevében azért kikérem magamnak a "politikai mérnökösködés" kifejezést.
tisztelettel

jjulie 2010.11.18. 22:37:07

@lüke:

tök fiatal vagy

a stilusodból olyan 100-110 közé tippeltelek

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.18. 22:37:13

Az a véleményem, hogy a FIDESZ túllépte azt a határt, amit még a későbbi esetleges (rendkívül bizonytalan) siker képes a zemberekkel feledtetni.

De tételezzük fel, hogy gazdasági siker lesz.

Lehet, hogy most még tart a "Mert hülye azért nem vagyok!" önnyugtató korszaka, de ha már "beáll a siker", és a zembereket ismét "eluralja a gondolkodás", akkor nagyon ütős érv lesz ez az "alkotmány- és jogállamgyalázó" atitűd Orbán ellen.

Ha mégsem lesz siker? Abba meg a FIDESZ helyében belegondolni sem mernék.

lüke 2010.11.18. 22:39:25

@jjulie:
én meg hejjesirrásodból:)
és a 100hoz istenien nézek ki

aszekelyek 2010.11.18. 22:39:55

@kodó tamás: Rémes, mennyire nem vagyok fegyelmezett, ugye? Borzasztó, áthágja a helyes sírás szabályait! Micsoda impertinencia ! Jól ismersz, tényleg nem érdekel:DDD

cambridge.on 2010.11.18. 22:44:36

@porfelhő: Zsüli koránkelő,reggel és délelőtt volt.Olyankor nem ellenőrzik szigorúan a blogelvonón-állítása szerint.
Nem neked írta ma reggel?

Megfigyelo 2010.11.18. 22:46:21

TG-nek ideje lenne megszabadulni a naiv illuzióktól: egyszerűen direkt rablás történik, semmi távlatos tervezésről nincs szó.

Nem én vagyok, hanem én 2010.11.18. 22:46:35

@lüke:
Szep... :)))
Miert kellett a median thoracotomia?

6.Lenin 2010.11.18. 22:54:30

@vinczej:

Már majdnem nyugovóra tértem, szomorúan, hogy semmi érdekes, amikor...

"De tételezzük fel, hogy gazdasági siker lesz.

Lehet, hogy most még tart a "Mert hülye azért nem vagyok!" önnyugtató korszaka, de ha már "beáll a siker", és a zembereket ismét "eluralja a gondolkodás", akkor nagyon ütős érv lesz ez az "alkotmány- és jogállamgyalázó" atitűd Orbán ellen."

Ebbél is a legszebb:

"és a zembereket ismét "eluralja a gondolkodás",

Ez mikor is volt utoljára? Volt itt siker?

"eluralja a gondolkodás" Hát ez olyan gyönyörű!

Végre ismét mosolygok 1 kicsit álmomban.
Köszönöm!

Jó éjt!
Mindenkinek.

porfelhő 2010.11.18. 22:54:30

A legnagyobb gond, amivel jelenleg egész Európához hasonlóan Mo. is küszködik az az eladósodottsággal, ezért minden erőnket az államadósság csökkentésére kell mozgósitanunk. továbbá hangsulyozta OV. - Szokatlan gazdaságpolitikai kisérlet, egyes részei tetszenek a piacnak, pl. a bankadót, a válságadót "gyűlöli" a piac. Nem lehet megmondani beválik e vagy sem, a kudarc esélye mindig benne van a kisérletben".

"De mi a siker esélyét akarjuk valóra váltani!"

Még mindig ott tartok, ezek után honnan lenne pénz nagy reformokra, egészségügyi reformokra, stb.

mindig nem értek valamit, tényleg nem is értem.

porfelhő 2010.11.18. 22:58:34

@cambridge.on:
Irta! az a probléma, hogy nem hiszek neki!:) Máskor meg azt irta, hogy reggel, meg este mindig itt van, ha nem ir akkor is, igaz az már régen volt!:)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.11.18. 22:58:59

@porfelhő: A siker esélyének valóra váltása az azt jelenti, hogy pl. vesz egy lottót.

Ezzel valóra váltja a siker esélyét.

A siker esélyének valóra váltása kidebaszottul nem a siker valóra váltása, elérése.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.18. 23:05:29

@6.Lenin: Örülök neki. Szép álmokat neked is. :-)

Robinzon Kurzor 2010.11.18. 23:06:24

@kolbászoszsömle:

Csak arról van szó, hogy minél több kellemes hangzású szót (siker, esély, valóra vált) mondjunk egy mondaton belül.

Hogy jelentsen is valamit, az nem számít, mert arra úgysem figyel, nem emlékszik az átlag választó.

Csak arra, hogy milyen kellemes dolgokat mondott.

porfelhő 2010.11.18. 23:15:43

@kolbászoszsömle:
Jaj! már megint, Te sem akarsz érteni semmit!

Meg azt jelenti, hogy pl. mikor reggel úgy indulok, adok esélyt magamnak, hogy már megint mindenkinek szinpatikus legyek, egybe legyek, mosolygok kettőt, amint beérek a munkahelyre, találkozom valakivel, biztos a siker!:) és nem is vagyok nagyképü:) illen ez!

A kormány sikerét meg majd meglátjuk! osztjónapot!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.11.18. 23:15:59

@Robinzon Kurzor: Ha ez a cél, sokkal jobb lenne, ha egy kellemes nyári hajnalról beszélne, meg egy ruganyos, az emberhez simuló testről, a meglévő potenciáról, rigófüttyről, hancúrozó gyerekek gyöngykacajáról.
Vagy egy jó korsó sörről, esetleg üde borról, kapitális pontyokról...

6.Lenin 2010.11.18. 23:16:03

@Robinzon Kurzor:

"Hogy jelentsen is valamit, az nem számít, mert arra úgysem figyel, nem emlékszik az átlag választó."

Mert még nem uralta el a gondolkodás, vaze!

Toszt fogok én mosolyogni álmomban. Engem kezd eluralni a gondolkodás, jó nagy marhaságok.

kodó tamás 2010.11.18. 23:21:00

@kolbászoszsömle: akkor végül is a fülkében nem is szavazó lapok voltak? hanem lottószelvények? hm...

remélem nem annyi esély van a gazdasági fellendülésre, mint egy lottó ötösre...

hiszek benne, hiszek benne, hogy Magyaro. fellendül az Eu hanyatlásban is... azért vszínű különösen, mert amíg a többiek növekedtek, addig mi meg hanyatlottunk. plusz az önként vállalt pici hiánycél is rekorder... egyedül álló. lényeg hogy mi mindig tudunk mást produkálni, mint az összes többi...

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.11.18. 23:21:12

Szánalmas handabanda, törpeforradalmárok!

Amihez nyúlnak csak a káosz, fejetlenség, elégedetlenség, törvényellenesség!

Az iszapkárosultak pénze szépen kamatozik ugye a kifizetés halogatása helyett?

panelburzsuj 2010.11.18. 23:22:23

@6.Lenin:

Ne szaladj má el csak úgy ...

Senkit se érdekelt, hogy mit mondott a Giró-Szász az ATV-ben az egy évről, de neked azért elmesélem.

Az volt a gondolat gerince, hogy a kétharmad ugye, khmm ... nem igazán abból a rétegből verbuválódott, ami most az alkotmány, meg a semmisségi törvény körül táncikál. A derék kétharmadot nem nagyon csapta meg még a pokolbűz, az egyelőre csak a finnyálkodó értemiségieket zavarja. De ami késik, nem múlik, a szag tovább fog terjedni, úgyhogy a kormánynak addig kell nyélbe ütni a leggázosabb dolgokat, amíg a kétharmada édesdeden hortyog. És jó esetbe is max egy év a szundibundi, addigra már nagyon össze fog állni az ájer ...

Én kiegészítem a jelen poszt szimbolikájával: amint világra jő a kisded, rögtön folhorgad a kérdés: hát ez meg kire ütött??

kodó tamás 2010.11.18. 23:23:25

index.hu/belfold/2010/11/18/torvenymodositas_nyit_utat_orban_fotanacsadojanak_washingtonba/

hm, lényeg a NORMATÍV jogalkotás, na persze ez az első eset... és csak kivételesen, hisz vészhelyzet van...

gané banda

stratez 2010.11.18. 23:25:04

"El kell ismerni: ennyire kedvező, a siker reményét kínáló körülmények között még senki nem kezdhetett hozzá az oly’ sokszor megénekelt átalakításokhoz."
Hol vannak itt kedvező körülmények? Összeomlófélben levő világgazdaság, Unió, Himalája méretű eladósodottság és szocik által hátra hagyott trágyadomb. Ezek kedvező körülmények?

papas 2010.11.18. 23:25:48

Nagyapám kérdezte tegnap, amikor az argentin-brazil döntő szünetében valamelyik kertévés híradóra tévedtünk, hogy: ezek akkor mit csináltak az elmúlt négy évben?

a 2006-os erősen megrajzolt utcai események után nyilvánvaló volt, hogy megint vityáék jönnek. az ember úgy gondolta, hogy a tagadás mellett, valamit csak kifőztek a konyhában, de most csak a kapkodás, az esetlegesség látszik.

eltelt fél év és még mindig semmihez sem nyúltak. pontosítok, valóban jelentős változást eredményező és szükséges területre nem merészkedtek.
az új dátum, most éppen a következő év tavasza. még jó, hogy nem ég a ház, vagy igen?

porfelhő 2010.11.18. 23:26:26

@kodó tamásnak mindig igaza van. ! igaz kicsit keményen fogalmaz, de jól áll neki/kik/!:) igaz mikor engem nevezett g...nak , kicsit meglepődtem rajta!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.11.18. 23:30:53

@kodó tamás: Mi akkor tudtunk mást csinálni, mint a többiek, amikor az a Gy betűs volt a miniszterelnök, akit ez miatt eléggé szapultak.
Most eljött az O betűs, aki tud majd olyat produkálni, mint a töbi EU állam!

Hurrá.

porfelhő 2010.11.18. 23:37:22

Mondjátok meg a "kedveltemnek" , hogy kerestem. Holnap este "örülhettek" nem kommentelek, munkahelyi buliba megyek!:)
Majd sok rosszat ne irjatok rólam, mert a TG-t megkérdezem mit irtatok!:)

Nyugodalmas jóccakát mindenkinek! :)

kodó tamás 2010.11.18. 23:38:07

@papas: kifőztek... két éve kb 2008-tól gyakorlatilag kormányoznak (=lopás), amikor a margithíd ára ugrott megint akkor léptek be BP-en is...

@kolbászoszsömle: milyet? mert a fellendülésben is lemaradunk nagyon... azaz 1-2% se jön be nálunk... akkor majd az lesz a petya-kommunikáció: legyen nulla a az a fenntartható és öko fejlődés...

6.Lenin 2010.11.18. 23:38:26

@panelburzsuj:

"egyelőre csak a finnyálkodó értemiségieket zavarja. De ami késik, nem múlik, a szag tovább fog terjedni, "

Hát, kösz, de ezt már régen tudom. Elmerengve az elmúlt néhány évtizeden, a finnyálkodó értelmiség mindig is a bűz terjesztésében jeleskedett, megzavarva az embereken a gondolkodási szándék eluralkodását.

Most is ez a bűz árad, terjeng.

Amikor a kisded a világra jött, nem hasonlított itt senkire, de megváltozott körülötte a világ.

Gondolkodom, vaze! Érzem, ahogy kezd eluralkodni. Már bizsereg is.
Viszont inkább már aludni kellene.

R\'hard 2010.11.18. 23:41:18

@Chabodeux:
Udv!

En szemely szerint attol tartok,hogy abbol, hogy ellenzekben jo politikai donteseket hoztak, nem kovetkezik az, hogy kormanyon is jo politikai donteseket hoznak, sem az, hogy jo gazdasagpolitikai donteseket hoznak.
Ezt mint kockazatot elem meg, es en nem szeretem a kockazatot.

R

Trejo 2010.11.18. 23:42:16

A címben szereplő kérdésre a következő a válasz:
A kormány nem terhes, hanem impotens.
Lehet próbálkozni, de ez így nem fog menni.

panelburzsuj 2010.11.18. 23:43:24

@stratez:

Te vagy a kedvező körülmény a phéhkalapoddal.

Nem figyeltél hétfőn, ebatta? Tanító úr fölvéste, hogy legfőbb komparatív előnyünk az, hogy őbenne olyan sokan hisztek.

A siker sugárából 1/2706292 rész a tied, bátran kitűzheted a vaskobakodra.

panelburzsuj 2010.11.18. 23:44:48

@6.Lenin:

Szokatlan érzés lehet, szorítok érted.

panelburzsuj 2010.11.18. 23:49:17

@6.Lenin:

Egyébként meg annyit biztos kifigyeltél azér a világból, hogy a Luci Feri hasznosságát a legnehezebb belátni. Mer ő aztán elvből se akar jófiú lenne - oszt mégis úgy sikerül a végére ...

6.Lenin 2010.11.18. 23:53:06

@panelburzsuj:

"Szokatlan érzés lehet,"
Sajnos nem tudom kihagyni.

Próbálj meg Te is gondolkodni és érezni fogod a bizsergést.
Nem fáj!

Bocs!
Most már tényleg,
Jó éjt!

papas 2010.11.18. 23:54:28

@kodó tamás: persze, tudom, ezért is írtam, hogy a valóban jelentős kérdéseket kerülték el messze a polgártársak. a fazekat azt nem.

budapesten, mert erről tudok, ezt láttam, minden a főváros irányítása alatt álló társasághoz kiküldték az embereiket és konkrétan megmondták, hogy ezentúl kivel kell leszerződniük. még az addig szabadon használható milliós tételeket is behúzták tarlós pityuék. nesze neked szép új világ.

kodó tamás 2010.11.18. 23:55:59

ha Lézer Janinak vagy vmi haverjának lenne vmi régi szabálysértése (na persze ilyen kizárt... de csak elvileg tegyük fel) akkor a KRESZ visszamenőleges módosítása is esélyes... nagyon tréfás emberek, akár a bírósági szakaszban is megviccelik a bírót... pl. egy-két ET. miatt be lehet írni: +1.§ gyermeket elütni szabad... bár azt túl visszamenőlegesen kellene...

van ötletük. a pályára egy ügyészt és egy bírót is kiültetnek. a rendőr osztja a nézőknek a sárga és piros lapokat, amit az "igazi" bíró a harmadik félidőben bevált különböző büntetésekre az ügyész javaslata alapján. persze ügyvéd nem kell. ha van fellebbezés akkor az a hosszabbítás és erre az esetre az ítélőtábla is kiül egy konténerben a helyszínre. a türelmesebb nézők a "gyors halált" is megvárhatják azaz az ítéletek végrehajtását.

szerintem vannak jó ötleteik. kár lett volna a fides kormányt kihagyni :) és nagyon jól szórakozok.

losonczielvtárs 2010.11.18. 23:57:54

Giró-Szász András mint a független, önállóan gondolkodó politológus, szánalmas. Egy igazi fidesznyik. Nem is értem, hogyan lehet egy lapon említeni például ennek a blognak a szerzőjével.

6.Lenin 2010.11.18. 23:58:39

@panelburzsuj:

Amennyiben Luci Feri nincs, semmi késztetés nem lenne a jócselekedetre.

Hasznos kellék, de örök vesztes.
Nem lehet öröm, fájdalom nélkül.

szerjóska 2010.11.19. 00:21:59

szerintem az Orbán-kormány, amennyiben nem lépi meg időben a szükséges átalakítást, úgy ugyanolyan dicstelen véget fog érni, mint a Gyurcsány-kormány. kivéve, hogy a Fidesz úgy szaladnak ki Orbán alól, ha végre megteheti, ahogy az MSZP nem is tudna, nem is akarna. szükséges átalakítások alatt meg nagytakarítást értek: Matolcsynak, Pali bának és Illésnek mennie kell, Hofmannak, Lázárnak és Navracsicsnak csak ajánlott. Orbánnak Schmitt, Járainak Matolcsy, Varga Mihálynak Orbán, Pokorninak Hofmann, Kövérnek Lázár, Navracsicsnak Kövér helyére kell ülnie. Palibá, Illés, Matolcsy, Lázár kuka, Hofmann Rózsa néni helyettes államtitkár.

Edrik 2010.11.19. 00:22:43

@miklos.rabai: azt ne felejtsd el, hogy a világ fajlagosan legdrágább egészségügye, ahhoz képest viszont nem a legjobb (nem vicc, running joke az egészségügyben: hasonlítsd össze pl. az amerikai és kubai csecsemőhalandóságot, vagy mondjuk a várható élettartam-ráfordítás arányt a többi fejlett országhoz képest). Persze, csúcsellátásban nem rossz, de influenzás azért ne legyél, azt jobb Kanadában lerendeztetni. (Ja, és veseköved se legyen, mert utána esetleg viszik a házadat. Szintén munkatárs tapasztalata, amikor megjött a luxusautónyi pénzről a számla.)
Az adományozás valóban kulturális különbség, Amerikában komolyabb hagyományai vannak még az európai gazdag országokhoz képest is. Viszont komoly eltérés: ha egy állam elveszi a jövedelmek felét (SZJA, ÁFA, mindegy hogyan), akkor utána ne várja el rendszerszerűen, hogy a maradékból még adakozzon is az ember.

szerjóska 2010.11.19. 00:24:17

kissé nélkülözi a konzisztenciát az előző kommentem, tessék mentális reprodukciót alkalmazni, előállítva a materiális formában sosem létezett, ámde szervesülő részeket.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.19. 00:27:33

@szerjóska: hümmm. Selmeczi Gabi helyére meg Kelemen Annát. Személyesen részesít orális örömökben minden olyan leendő XY kromoszómás nyugdíjast, aki áttér magánból államiba.

sisszi 2010.11.19. 00:30:13

szeplőtelen fogantatás volt bizony. és a szeplőtelen fogantatásról Brian juott az eszembe, egy nagyon idevaló része:DDD
www.youtube.com/watch?v=OiIFx2lAAf8

Nem én vagyok, hanem én 2010.11.19. 01:03:56

@Edrik:
Amit mondtal, azt mind alairom, tenyleg igy van, nem is mondtam, hogy ez a tokeletes rendszer. Ez is csak egy rendszer, tele lyukkal, amit most foltozgatnak. De visszautalva a sporolasra, hat ezert is kell az USA-ban minden lehetseges penzt felretenni, hogy ha erszukuleted lesz, akkor az errekonstrukcios mutet vagy az amputacio kozott tudj valasztani, es holnaptol nem gyujtasz ra!
Es erre mi van Magyarorszagon, mindenkinek errekonstrukcio, mert ez jar! Es holnaptol, mindenki szivja tovabb a cigit!

sfi 2010.11.19. 04:48:43

"Másrészt az elmúlt hetek költségvetési és szabálymódosító cselekvéseivel forrásokat is felhalmozott a reformok elindításához,..."

Egész pontosan hol van ez a felhalmozás a költségvetésben, mert ahogy én olvastam, ez el is lenne tapsolva az egykulcsos adóval, meg a 10%-ra redukált társasági adóval.
Ha 2011 tavasza a tervezett időpont, akkor ez a nagy átalakítás látszik-e költségvetésben valahol a kiadási oldalon? (Feltételezve, hogy tényleg látszik egyébként felhalmozás)
Ha nem, akkor lehet-e elhinni a mondottakat?

ubul2000 2010.11.19. 07:22:16

Olvasom a hirszerzőn, hogy "Fellegi jövő héten utazik Moszkvában".
Arról nem szól a híradás, hogy pontosan Moszvában hová utazik, vagy csak Metrózgat.

egy-fo-epitesz 2010.11.19. 07:25:31

@török gábor: "Orbán Viktor egy francia lapnak nyilatkozva a következőket mondta:"

Kedves Gábor!
Csak egy rövid rajongói tanács.
Egy rövid időre tegyél próbát azzal, hogy figyelmen kívül hagyod amit mond a fidesz és csak arra koncentrálsz, amit csinálnak.
Ha a fenti mondatot elfelejted és csak olyat írsz, hogy: "a fidesz és OV intézkedése...."
Köztudomásúan a kommunikáció üres és tartalmatlan. Számos esetben szemrebbenés nélkül az ellenkezőjét tették annak amit mondtak.
Teljesen más világ fog kirajzolódni a tetteik alapján. Másrészt elég sok elvesztegetett időt megspórolsz.
üdv

nyünyüge 2010.11.19. 07:38:52

off - Mottó:

Munkásököl vasököl, oda csap ahova köll"

Pálffy István a Nemzeti Színház "hazafiatlan" bérbeadása és ennek várható büntetési tétele - =Alföldi kirúgandó - kapcsán azt bírta mondani Demcsák Zsuzsának, hogy abból is látszik a Nemzeti Színház renitens volta, hogy az új kormány felállása után számtalan helyről megkeresték őt a közbenjárását kérve, de a Nemzeti Színház részéről nem. (Magyarul onnan nem nyaltak neki ...)

kdnp.hu/news/azonnali-vizsgalatot-ker-a-kdnp-alfoeldi-robert-ugyeben

2llkedő 2010.11.19. 07:43:31

@egy-fo-epitesz:
"Egy rövid időre tegyél próbát azzal, hogy figyelmen kívül hagyod amit mond a fidesz és csak arra koncentrálsz, amit csinálnak. "

Ez igencsak úgy hangzik, hogy Orbán Viktor és a fidesz hazudik.

Id. Lencsés István 2010.11.19. 07:57:45

@egy-fo-epitesz: Nekem ezek a sorok sokat mondanak:

"Orbán Viktor célja, hogy a magyar elnökség idején az Európai Unió közel kerüljön az emberekhez. "Azt szeretném, ha azt mondanák, hogy a magyarok józanok, nyitottak és lovagiasak. Hogy nem saját céljainkra használtuk az elnökséget, hanem mindenki javára" - tette hozzá. Arra a kérdésére, hogy az irodájában - ahol két nemzeti zászló is látható - azért nincs-e kitűzve az európai lobogó, mert még nem kezdődött el az uniós elnökség, Orbán azt válaszolta: "Nem, ennek oka, hogy magyar miniszterelnök vagyok".

jjulie 2010.11.19. 07:57:51

@2llkedő:

a orbán és fidesz képviseli a nemzetet, a hazát, a kereszténységet, a polgárokat, az emberek kétharmados többségét

ha hazugnak nevezednéd, akkor a nemzetet, a hazát, a kereszténységet, a polgárokat, az emberek kétharmados többségét neveznéd hazugnak

2llkedő 2010.11.19. 08:01:29

@jjulie:

Számodra mit jelent, ha valaki mást mond, mint amit csinál? Minek neveznéd?
Lehet úgy is mondani, hogy bort iszik, vizet prédikál.

kodó tamás 2010.11.19. 08:05:16

@jjulie: @2llkedő:

OV mondta, hogy SOSEM hazudik/hazudott.

Az GYF volt aki azt mondta magáról, hogy mindig hazudik.

Egyébként semmilyen következtetést nem lehet levonni OV beszédeiből, mert az is jobb lenne ha tudnánk hogy MINDIG hazudik.... sokkal előrébb lennénk.

Sőt OV beszédei annyira nem tartalmaznak sem igazságot sem hazugságot, hogy egyszerűen SEMMITMONDÓAK. Teljesen feleslegesen beszél... Hallgatni még feleslegesebb.

Hallgassa a 2 706 292 hívő, azoknak jó.

László56 2010.11.19. 08:06:54

Szép jó reggelt Mindenkinek

Köszönet az elemzőnek hogy felhívta a figyelmet az ATV adására, ahol a kommunista tanításunk kimagasló mintapéldányai vettek részt. Amilyen a tanításuk úgy is érveltek. Abszolút primitív módon. A legjobb példát mutatták ahhoz hogy kiktől is kell megszabadulnia az országnak. Hiszen ezek az emberek voltak azok is kik az ország eladósítását ujjongva fogadták, mert az szegények is kaphattak belőle. Csak amíg az úgynevezett „szegények” morzsákat kaptak addig ezeknek a „szakértőknek” a politikusai milliárdokat lophattak. Drága alamizsna volt ez a „szegényeink” számára. De még drágább volt a következő generációk számára, hiszen amit ezek politikusai loptak, azt is adósságra tették. A jövő generációnk számlájára.

Tulajdonképpen az egyetlen sajnálatra méltó személy Gíró-Szász András volt ebben a megátalkodott és soha semmiből sem tanuló csoportban. Próbált ugyan érvelni, csak éppen nem sok érv volt a kezében. Hiszen a politika nem is adhatott neki érvet. Ismert a politikában: ha azt akarod hogy soha ne valósuljon meg a terved akkor mond meg az ellenségeidnek előre hogy mit is akarsz tenni. Nem véletlen hogy Lengyel is hiányolta hogy bután maradt a kormánytól. Nem hiszem hogy ez újdonság lenne a számára. Arról nem is beszélve hogy a többieknek sem volt érve, csak azok a több lúd disznót győz alapon lettek meghíva. Ki is mutatták hogy mennyit ért a taníttatásuk, csak azt hallgatták el nagy okosan hogy tulajdonképpen az ő tanácsaik miatt is áll így az országunk. Hogy mennyit ér a szakmaiságuk azt az országunk lerombolt állapota mutatja meg a legjobban.

Lengyel szokása szerint a szegényeket sajnálta, csak elfelejtette hozzá mondani hogy a politikai barátai ezek hátán gazdagodtak meg. Bauer gazdasági jóslatai meg nem haladták meg egy nyugati gimnazista gazdasági ismereteit sem. De azért megjósolta hogy a kormányunk bele fog bukni. Ha az ő szakmaiságán múlna, akkor igaza is lenne. De, hála a jó istennek már vannak jobban képzett emberei is az országnak. Ott volt ugyan még egyvalaki a műsorvezetőn kívül is, akinek a roppant alacsony színvonala miatt, még műsorvezetővel együtt sem érdemes megjegyezni a nevét. Ha valaki eddig nem tudta, legkésőbb most megtudhatta, kik segítettek az MSZP politikusainak hogy tönkretegyék az országot. De hogy az elemzőnktől adott címre visszatérjek, ha polgárainkkal ilyen műsorokat nézetnek akkor az sem lenne csoda ha még a férfiúink is terhesek lennének ettől.
Ehhez a műsorbohózathoz a műsor résztvevőinek már csak a következőt tudom ajánlani.

torokgaborelemez.blog.hu/2010/11/17/285_kinek_szol_az_ellenzek/fullcommentlist/1#c11609060

red shield rapresentative 2010.11.19. 08:13:29

@hunocska:

@egy-fo-epitesz: Nekem ezek a sorok sokat mondanak:

"Orbán Viktor célja, hogy a magyar elnökség idején az Európai Unió közel kerüljön az emberekhez. "Azt szeretném, ha azt mondanák, hogy a magyarok józanok, nyitottak és lovagiasak. Hogy nem saját céljainkra használtuk az elnökséget, hanem mindenki javára" - tette hozzá. Arra a kérdésére, hogy az irodájában - ahol két nemzeti zászló is látható - azért nincs-e kitűzve az európai lobogó, mert még nem kezdődött el az uniós elnökség, Orbán azt válaszolta: "Nem, ennek oka, hogy magyar miniszterelnök vagyok"

Jelen pillanatban a magyarokat nem tartják józannak, mondja Orbán, nyitottaknak sem tertanak bennünket, meg lovagiasnak sem. Ez szerintem jellemző a magyar népre, nem jellemző viszont valóban Orbán Viktorra.

A két zászló pedig igazán nem érthető? Egy zászló érdekében kellene tennie. A kettőséget jelenti?
Minden színből a szobájában kettő található. Két szín található a prosból, fehérből és a zöldből.

panelburzsuj 2010.11.19. 08:32:40

@jjulie:

És akkor végre valaki azt mondaná, ami van ...

(Elnézegetem ezt a Pálffyt, meg a román-magyar ünneplésre kiadott nyilatkozatát, és keresem benne a keresztyéni vonásokat. Biztos én vagyok megint a kifordult világképű, de második olvasatra is több acsargást és uszítást vélek felfedezni a mondókájában, mint megbékélési és megbocsátási igyekezetet. Ami önmagában elmegy politikai irányvonalnak - de minek ehhez a "keresztény" jelző?)

Kelecse 2010.11.19. 08:33:38

hetivalasz.hu/itthon/allt-a-bal-schmitt-pal-azt-se-tudta-hogy-mit-javasolt-33439/?orderby=novekvo&numPerpage=50&hozzaszolas_oldal=1
Erre nincs mentség! Egy rakás államtitkári poszton levő ember, egy kommunikációért felelős ember - aki egyházi iskolába járt - és egy ilyen iromány. Gondolom a törvények is így kerülnek aláírásra.

lüke 2010.11.19. 08:45:16

@cambridge.on:
miket figyelsz
ezt annak kell aki keresi:)

@panelburzsuj: biztos borkostoló közben
"félúton "volt

@miklos.rabai:
csak azt akartam mondani ezzel, hogy nem egyénre szabták a drótozást és a séma szerint jártak el, aki ilyen kisportolt annak más erősségű drót kell
s utána- callus képz. után- feladtak egy mágneses mellényt rá, hátha összeforr a sternum
séma nélkül meghülyülnek
szokásos ACBG

radala 2010.11.19. 09:03:40

derstandard.at/1289608240746/Ungarn-Rufmord-Kampagne-gegen-Paul-Lendvai

Lendvai visszavág:-)

"Fidesz-Medienimperium zugehörige Wochenzeitung "Heti Válasz""

lüke 2010.11.19. 09:04:12

@MAGYAR KATONA:
nem ,
mert terhes fordította

lüke 2010.11.19. 09:08:43

@radala:
Lebdvay-nak van mit veszítenie, ha rábizonyítják
( nagy a renoméja és az ORF poziciója, az SPÖ-re
nem fog jó fényt vetni,amúgy sok a baj velük)

a mr1-n úgy ordított a riporterrel,kikérte magának s nem hagyta szóhoz jutni,lecsapta a kagylót a végén

lüke 2010.11.19. 09:12:07

@lüke:
a könyvet- Mein verspieltes Land -tegnapelőtt elolvastam,
Debreczeni és a Lengyel simfelés keveréke, ez a forrás
s a Fidesz "médiákok " egyik fő csapása az ellenséges sajtó figyelése, jól figyeltek

panelburzsuj 2010.11.19. 09:12:42

@radala:

A Der Standard bemutatja: A billogozás visszavág.

"rechtspopulistisch Ministerpräsident und Fidesz-Führer Viktor Orbán"

radala 2010.11.19. 09:12:42

@lüke: Mit mondjak, szerintem vitán felül áll, hogy igaz, amit a HV mond. De mondjuk az tuti, hogy nem lesz nagyon egyszerű (pontosabban nem fog sikerülni), helyre tenni az öreget.
Mindegy is, ez legyen a legnagyobb bajunk. Majd a jóisten igazságot tesz hamarosan, nekem igazából az is elég:-)

panelburzsuj 2010.11.19. 09:17:54

@lüke:

Ezért nem értem, hogy hogy lehet megint ilyen fércmunkával kiállni: ott van a "bűnjelek " között a konferencia részletes programja, amiből sok minden kiderül, csak az nem, hogy a konkrétan felmutogatott példányt ki küldte és ki kapta.

Nem vall túl nagy észre vaktölténnyel csatába indulni.

kodó tamás 2010.11.19. 09:20:39

még is csak van farkas? nem volt korai farkast kiáltani? itt ólálkodott régóta...

index.hu/belfold/2010/11/19/farkas_florian/

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.19. 09:20:43

@lüke: Gyanús, hogy mindhárman ugyanarra az eredményre jutottak az orbáni politika megítélésében!

Vagy valóban túl egyértelműek és csak egyként értelmezhetőek a tények?

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.11.19. 09:20:57

@kodó tamás: ezt most nem értem, de nyilván bennem a hiba. Mindegy, pereljünk, abból nem lehet baj. :)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.19. 09:21:57

@radala: A következő áldozat felkészül: Wilfried Martens

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.11.19. 09:22:51

@lüke: Humperdickk. Nem Humerdinck. Abban van benne egy ilyen betű még. Mindegy, nem érdekes.

lüke 2010.11.19. 09:23:36

@radala:
nagyon optimista vagy:)
és mi van a malignitással?

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.11.19. 09:23:41

@Humperdickk: és még el is gépelem: HUMPERDINCK. Bocs... :)))

lüke 2010.11.19. 09:25:39

@Humperdickk:
persze hogy nem, sőt a "betűket is ismerem"
de nem hagyhattam ki
s ne hidd ,hogy egyedül rád vár a nagy unjó

lüke 2010.11.19. 09:28:32

@vinczej:
két malignus
LL, DJ
LL-t Antall-ő úgy ,hohgy azóta se talált magára-, DJ-t OV seggbe rúgta, ezt most kompenzálják
Lendvai prof-ról meg, ha kiderül nagy poziciót veszt ő is , s az SPÖ is!!!!

lüke 2010.11.19. 09:30:00

@panelburzsuj:
Schwarzenberg utálja a magyarokat,komolyan

panelburzsuj 2010.11.19. 09:30:51

@Humperdickk:

K. Tamás alperes htek óta ostromolja T. Gábor állításait, miszerint a Fidesz intézkedései még mindig nem szolgáltatnak elegendő okot diktatúra-(aka: farkas)-kiáltásra.

És erre most előbújik egy nádifarkas-felvétel, amelyet büszkén (vagy kényszeredetten?) fel is vállal gazdája, mondván: vallom, hogy a rendcsinálás királyi útja a zaboszsák uralása.

radala 2010.11.19. 09:33:16

@lüke: Az SPÖ ugyan miért, azért PL nem egy olyan fontos véleményformáló gondolom.

lüke 2010.11.19. 09:34:24

@vinczej:
messze van
még jó ,hogy Lambsdorff meghalt

panelburzsuj 2010.11.19. 09:38:10

@lüke:

Osztrák-(cseh) udvari felmenőit tekintve erre bizonyos mértékig nyilván predestinálva is van. Mármint a magyarutálatra.

De ebből még nem következik nyílegyenesen, hogy az ominózus irattal Lendvai szaladt a budapesti komcsi szervekhez.

lüke 2010.11.19. 09:38:45

@radala:
ne mond már, Rudas
Vécsei s magyar ujságíró és pol. szekciója, s maga tény ,hogy mindig jó viszonyt ápoltak velünk, ez volt a minta a semleges Ausztria MO sgítője,
c est la vie, meg a segítség
egyébként Márai 74-s bécsi naplóját ajánlom,- egy részt semmi se változott,ami az épületeket illeti-
és a seggecs-kémekről is ír, nagyon érdekes
a deskripcio ,ahogy üldögélnek,beszélgetnek, s a hely is

radala 2010.11.19. 09:41:38

@lüke: malignitás marad, de majd egyenként elnyeri méltó büntetését, vagy jutalmát, ki tudja. Lehet, hogy neki van igaza és én látok mindent rosszul.

Mondjuk Orbán külföldi nyilatkozatait olvasva az embernek nincs az az érzése, hogy elmentek nála otthonról. Szerintem már többet haza se jöjjön, engem sokkal jobban meggyőz kintről, mint bentről. :-)

lüke 2010.11.19. 09:42:40

@panelburzsuj:
az lehet ,de
orruknál tovább nézve:
MO és Cseho vetélkedik a közép- eu régióért
jelenleg svarciéknak jobban áll a szénája
- a legtöbb ny-i , am-i cég képviselet Cseho-ban van , OV erre is hajt,csehül állunk
(ezt egyébként az egész monarchia használja: a cseheráns ,az piás osztrákul)

kodó tamás 2010.11.19. 09:43:57

@panelburzsuj: zaboszsák

az külön: zabos zsák,
de zabzsák...

üdv SP-KE

lüke 2010.11.19. 09:44:22

@radala:
patetikus nagyravágyás, autokráciával

de a zászlós az jó volt tegnap, kár, hogy a "dans le bain"t olyan szarul fordították

Szimba 2010.11.19. 09:46:34

Szerintem a baj ott van, hogy a kormány sietős rohangálással leplezi, hogy tervszerű, összefüggő, és anyagilag is megalapozott, megtervezett koncepciója NINCS.

Ugyanis való igaz, hogy ezt a törvénydömpinget, meg állandó intézkedési, szavazási, átalakítási rohammunkát is díjazzák a szavazók az eddigi töketlenkedés után.

A szülés nem percek alatt zajlik le, tehát teljesen értelmetlen a rohangálás az autóval. Sokkal inkább szükség van a megnyugtató szavakra. Miközben persze halad az autó a kórház felé.

Egyszóval a Fidesz jobban tenné, ha nem bízna önmaga zsenialitásában annyira, hanem időnként figyelne a vajúdó feleségre (a választókra), ám ugyanakkor meg tudná őrizni a döntésképességét, a hideg, józan észt, és a módosításra való képességét.

Különben torzszülött lesz az eredmény.

radala 2010.11.19. 09:46:45

@lüke: Csak azt mondom, hogy ebben nincs újdonság. Buktak már le SPÖ prominensek kommunista kémekként, de ennek nincs nagyon hatása szerintem. Akit érdekel úgyis ezt gondolja "tények nélkül is", akit meg nem annak a "tények sem számítanak"
Volt, hogy nem kételkedtem a politikában a "tények" jelentőségében. De mondjuk Bánó Muster/Master esete vagy Frei esete óta, vagy a Teller levél esete óta én azt gondolom semminek nincs hatása bizonyos emberek renoméjára.
Hirtelen azt gondolom, hogy Nixonon kívül ember még nem bukott meg a "tények" miatt:-)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.19. 09:52:40

@lüke: Látom, nálad nagyon egyszerű az élet.

Ha valaki kritizálja Orbánt, akkor az szerinted egyszerűen csak utálatból ered. Hogy van-e alapja, az már nem is érdekes.

Kérdés: Akkor GYF-et ért minden kritika csak utálat terméke, valójában nincs is vele semmi baj, csak utálgatunk?

Amúgy kérdés, hogy azért utálunk, mert kritizálni való, vagy azért kritizálunk, mert utálni való. Attól a kritika lehet hiteles, ha az első eset valósul meg.

Szimba 2010.11.19. 09:55:15

Nem lehetne a monarchiát visszacsinálni?

lüke 2010.11.19. 09:58:31

@vinczej:
nagyon egyszerü!
mert az ember a bonyolultból megy az egyszerübe, ahogy a tudomány is
s nem freudi egyedi esetekből lesz az uzus, bizony>
evidence based
a kritika MO-n érzelem vezérelt, s nem evidence based,
sajna: se IQ se EQ

panelburzsuj 2010.11.19. 09:58:47

@lüke:

Namost én tudom, hogy a "milettvolna, ha" nem igazán történelmi kérdés, de vajon megmaradt volna-e a cseh identitás a sziléziai-szász-osztrák-zsidó szorításban, ha nem kapaszkodtak volna bele - sikerrel! - a saját különbejáratú huszitizmusukba?

Mert ha már középeurópai vezető szerepeken töprengünk, akkor azt azért nem árt fejben tartani, hogy Prágától eltérően Magyarország nem volt birodalmi központ egy minutáig sem. Sőt: pont itt hullámzott a középeurópai uralomért birkózó birodalmak határa.

Na mindegy - hosszú és kacskaringós sztori ez, amiből sokkal könnyebb más és más színű együgyű meséket fabrikálni, mint az "összügyű" egészet megérteni ! ... :)

kodó tamás 2010.11.19. 09:58:53

@Szimba: ezt hívják magyarul: pótcselekvésnek...

ssi 2010.11.19. 10:01:11

G-Sz-A „ha nem állapotos a felesége, akkor a következő sarkon ugorjon elé egy rendőr”

kérdés mi történt a rendőr felbukkanása előtt? mivel gyakran akart az éppen érvényes szabályok ellen véteni, s az indok sántított, inkább saját igénye szerint megváltoztatta azokat

ezért mit mondhat a rendőr?
- szabálytalan a szabályok állandó változtatása?
- eddig és ne tovább, mert túl messzire mennek az új szabályokkal s már nem hasznosak?
- nem vált be az új szabályrendszer, az egészet el kell felejteni?

panelburzsuj 2010.11.19. 10:02:34

@kodó tamás:

Neizéljmá: különírva egy mérgelődő szatyor ...

lüke 2010.11.19. 10:03:28

@Szimba:
vagy csak úgy látszik,
s a vezérelv :a kiméletlenség ,amit te mondtál, én pont ezt látom bele:)
na meg egy másik stratégiát, amit nem képesek vagy nem is akarnak felfogni
az osztogató nagy zsák helyett a húzó erőnek- ha lesz-
kedvezni,nem a szegényeknek
amiből nem lesz tőke,
ez meg elképzelhetetlen ezen a földön

lüke 2010.11.19. 10:07:41

@panelburzsuj:
ez nem kérdés, ld. Kafka németségét, sokkal fejlettebbek voltak mindig, s máshova tartoztak, mint mi
(nem beszélve Benes s Masarykról, ungvári magyar anyanyelvű rokonaim cseheknek tartották magukat)
ezért is egy Schwarzenberg s nem egy Martonyi a külügyminiszterük

ssi 2010.11.19. 10:18:13

Magyarország a világ elsőszámú reformerei közé tartozik, a mezőnyben a nyolcadik helyre került, Kazahsztán, Ruanda, Peru, Vietnám, a Zöld-foki Szigetek, Tádzsikisztán és Zambia mögött.
A magyar „reformok” közül a Világbank az építési engedélyek elbírálására vonatkozó határidő bevezetését, a földhivatali bejegyzés díjának csökkentését, az adórendszer egyszerűsítését (a tb-járulék csökkentését) és a csődtörvény módosítását emelték ki.
hvg.hu/gazdasag/20101119_vilagbank_magyar_reform

tb-járulék csökkenés? ez eddig sajna elkerülte a figyelmemet

panelburzsuj 2010.11.19. 10:27:15

@manyike:

Hát mer ki tudja követni ezt cikkcakkos nyuszitempót, amit a magyar kormányzat olyan mesterien művel? :)

Volt szó járulékplafonról - hogy aztán mégse.

(De ha már zoológia: a "Majom házicérnával" című pannó is egyre világosabban kirajzolódik a falon ....)

S2000 2010.11.19. 10:33:50

Ezt láttátok?

Megindult a támadás a Költségvetési Tanács ellen

Több száz módosító indítvány érkezett a 2011-es költségvetés törvényjavaslatához, amelyek közül az egyik legérdekesebb a Költségvetési Tanácsot érinti. Varga József fideszes politikus 825,5 millió forintot vonna el a költségvetést vizsgáló független állami intézmény jövő évre vonatkozó 835,5 millió forintos előirányzatából. A fennmaradó "jelképes" összeg összhangban van az indítvány indoklásával, miszerint "szükséges és időszerű a Költségvetési Tanács feladatainak átgondolása, és ezzel összhangban 2008. évi LXXV. törvény (a takarékos állami gazdálkodásról és a költségvetési felelősségről) módosítása". Az Állami Számvevőszék elnökének múlt heti nyilatkozata fényében úgy tűnik, megindult a támadás a KT ellen.

A módosító indítványból az is kiderül, hogy a képviselő a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány számára csoportosítaná át a KT-tól elvonni tervezett 825,5 millió forintot.

www.portfolio.hu/gazdasag/megindult_a_tamadas_a_koltsegvetesi_tanacs_ellen.141669.html

Ez jó üzenet... majd a cigányok megmondják, hogy jó-e a költségvetési pályánk. :)

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.11.19. 10:35:30

@panelburzsuj: azt nem értik itt sokan, hogy nem az a baj, hogy most itt meg lett módosítva az alkotmány, még csak nem is az, hogy az lett mondva, hogy ha orbánvitor úgy gondolja, akkor az alkotmány nem játszik, hanem hogy lett csinálva valami, és ettől az alkotmány, ami eddig (viszonylag) koherens, magának nem ellentmondó volt, meghalt, most meg van egy hülyeség, ami nem alkotmány. Még csak nem is felel meg a jogszabály feltételeinek.

Mintha azt mondanám, hogy van ez a jobbkézszabály, ami innentől nem számít, ha a közlekedés egyik résztvevője pacalt reggelizett. A pacalreggelizést a rendőr (vagy bíró, bárki) bemondásra köteles elhinni.

Nem a demokrácia sérült, nem diktatúra van. csak szopott a jogállam. És még sokáig szopni fog. És nem hiszem, hogy csak 2014-ig, ahogy TG sulykolja. Ahogy most kinéz, ahhoz majd forradalom (igazi!) kell, hogy itt változás legyen. A szabályos, demokratikus "leváltásnak" 2014-ben nem lesz esélye.

Ne legyen igazam.

panelburzsuj 2010.11.19. 10:40:11

@Diocles:

Mókás egy fickó vagy:

Egy Münchenbe viiszaszakadt ügyvédblogger is beszáll a csúzlijával az ütközetbe, erre te jössz a "német nyelvterületen is kezdenek felébredni" dumával ...

Ezen az alapon a Nemzeti Együttműködés Rendszerét már rég körbeszőtte, majd porba is döntötte a Morgolódó Magyar Bloggerek Hálózata ...

ssi 2010.11.19. 10:44:05

Csaba László: "nekünk hasznos, mi sokat nyerünk vele."
hvg.hu/velemeny/20101119_csaba_gazdasag_eurozona

EU:"Tavaly 736 milliárddal több pénz jött Brüsszelből, mint amennyi kiment"
index.hu/x.php?id=inxcl&url=http%3A%2F%2Findex.hu%2Fgazdasag%2Fmagyar%2F2010%2F11%2F19%2Fiszonyu_lassan_jonnek_az_unios_penzek%2F

panelburzsuj 2010.11.19. 10:48:58

@Humperdickk:

A "huhogó" őstípusának kikiáltott bajuszos-kardigános pénzügykutató pont ezt kezdte piszkálgatni:

Mi lesz abból, ha maga a kormányzat tukmálja a népre, hogy a normafelrugdosás a norma az "igazság" érvényesítésére?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.19. 10:54:24

@Diocles: Ez csak egy egyszerű blog, amit citálsz.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.19. 10:59:12

@vinczej: "Der Macher dieses Blogs, geboren 1973, hat ungarische Wurzeln und wuchs in Deutschland auf. Er lebt und arbeitet als Rechtsanwalt in München."

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.11.19. 11:02:54

@panelburzsuj: egyetértek, csak azt teszem hozzá, hogy az "igazság" érdekes matematikai-logikai-filozófiai-fenomenológiai stb. fogalom, vitatják még a létezését is sokan. Mindenesetre semmi köze a politikához, ott nem igazság van, hanem konszenzus, kompromisszum, ami ab ovo csak részben lehet igaz.

Még egyszer: a jelenlegi alkotmány azt mondja, hogy léteznek olyan alkotmányellenes törvények, rendeletek, amelyekről nem lehet kimondani, hogy alkotmányellenesek. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy van olyan gyilkosság, amiről nem szabad beszélni, ami nem mehet bíróság elé, amire nem vonatkozik a BTK. Tudom, nemkicsit demagóg a párhuzam, ellenben plasztikus.

radala 2010.11.19. 11:05:02

index.hu/belfold/2010/11/19/gumibol_fonnak_keritest/

Ez sajnos nagyon jó és nagyon igaz megint. Különösen a GyF összehasonlítás nagyon plasztikus kép, ha sántít akkor is.

lüke 2010.11.19. 11:12:01

@vinczej:
na und
man sollte bloggen und auch Meinungsunterschiede äußern
unabhängig von Alter, Sex, und Rasse,
und wenn drei Leute auf der Strasse oder in den Medien die gleiche Meinung haben, bedeutet noch keine Gerechtigkeit

Diocles 2010.11.19. 11:14:20

A témához hozzászólva, én azt nem értem, h ilyen feltételekkel miért vesznek részt jobboldaliak az ATV "vitáiban".
Hogyan is néz ki egy ATV-s "vita"?
Van ugye 3-4 véresen elfogult balos politológus, szakértő, és hozzájuk meghívnak pofozógépnek egy jobbost, pluszban meg ott van Bánó András, aki a felvezetőivel ("tematizálás"), a vita irányításával és zárásával gondoskodik róla, h mindenki a "megfelelően" gondolkodjon.
Oké, értem én, h Giró-Szász András építeni akarja magát, vagy a szakmai önbecsülése miatt tartja fontosnak, h elmenjen az ilyen helyekre is, de ezen feltételrendszerben még maga Arisztotelész sem tudna jól kijönni egyetlen vitából sem.

GSzÁ-t nem láttam ugyan, de tegnap elkaptam pár percre a Giró-Szásznál jóval szerényebb képességű (és általam mélyen rühellt) Gulyás Gergelyt, akivel épp Havas Henrik műsorában mosták fel a padlót.
Még nézni is rossz volt, el is kapcsoltam. Miért engedi a Fidesz ennek a baromnak (Gulyásról van szó), h sorra szénné égesse a pártot az ATV-s "vitákban" ???

lüke 2010.11.19. 11:14:24

@vinczej:
hát igen, itt minden egyszerű
na meg néha nagyszerű
"Én mondom
Még nem nagy az ember
De képzeli, hát szertelen"

S2000 2010.11.19. 11:16:40

@radala: Nagyon jó írás. Gyurcsány se gondolta, hogy a saját sírját ássa, Orbán se gondolja, még.

ssi 2010.11.19. 11:16:40

@panelburzsuj: @S2000:
én is kezdem elveszíteni a (köldök)fonalat...
lehet, hogy mégis, s a gyerek a sarokról előugró rendőré, a szabályok meg nem érdekesek?

lüke 2010.11.19. 11:16:57

@panelburzsuj:
nem huhog
jó lenne ha rendszertanilag uhu, aha olyan bölcs lenne-oh Benedekék, bocs-
egyszerűen sértett, s ebből a pszichés pozicióból levelezget:)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.19. 11:17:30

@lüke: De attól még ne tekintsük a "magyar gyökerektől mentes" általános külföldi véleménynek.

kodó tamás 2010.11.19. 11:18:11

@radala: hetek óta ezt nyomom...

- visszamenőleges jogszabály
- kormányhatározat a felelősségről (bíróság helyett)
- magántulajdon elvitatása...

persze azt is mondom hogy az intézményeket( jogszabályokat is) amortizálják tovább, azaz magyarul:

MAGUK ALATT VÁGJÁK A FÁT... hisz aktuálisan ők az állam... akik ezekkel az intézményekkel kormányoznának...

panelburzsuj 2010.11.19. 11:19:04

@Humperdickk:

Demagógnak lenni nem annyira ész, inkább gyomor kérdése ... :)

Éppezért én nem nagyon háborgok a Fidesz ordenáréságain: a választók tömegei valóban sokkal inkább az a ízlésvilágukkal egyezőt keresik, mint a sok-sok informálódást és mérlegelést kívánó gondolati egyezést.

Sokkal jobban meghökkent, hogy a Fidesz-vezérkar mennyire lebecsüli saját - valóban ható és maradandó - főművét: a "forradalmi" uszítás technikáinak tömeges megismertetését, elfogadottá tételét, sőt begyakoroltatását. Kezdve a polgári körökön, végezve a mostani Lázár-féle, tőrülmetszett sztálinista okfejtéseken.

Komolyen elhiszik, hogy a bomba maga tudja, ki alatt szabad robanni, ki alatt nem?

ssi 2010.11.19. 11:21:03

@radala: reméljük az illetékesek még ki tudják a gombolyagukat bogozni

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.11.19. 11:24:18

@panelburzsuj: egyáltalán nem tartom valószínűnek, de kizárni nem tudom, hogy nem lesz, aki beleverje az orrukat a saját mocskukba. Technikailag Sztálin sem bukott meg, és ha nem akar mindenáron mindenkit elfoglalni, Hitler is élhetett volna saját németországi diktatúrájában. Esetünkben csak az EU-ban lehet bízni, hogy azért előbb-utóbb kiveri náluk a biztosítékot, ami itt folyik. De az se ma lesz.

S2000 2010.11.19. 11:27:43

@manyike: Én azt látom, hogy a Fideszt úgy tekint a győzelmére, mint egy biankó csekkre. Formailag stimmel is a dolog, hiszen a választás előtt semmit nem mondtak a kormányprogramjukról. Tehát amit csinálnak, legyen az dilettáns, öncélú, vagy éppen hasznos lépés, nincs konfliktusban a választási ígéretekkel. A nép remélem levonja a konzekvenciát, és legközelebb olyan pártra szavaz, akinek számon kérhető, konkrét programja van.

Nekem is lenne egy alkotmánymódosító javaslatom, amolyan Fideszes stílusú: a következő választáson csak olyan párt vagy pártszövetség indulhat, amelyik 2000. előtt még nem létezett.

Van még egy: csak olyan személy lehet parlamenti képviselő, aki legalább 10 évet dolgozott a privát szférában.

panelburzsuj 2010.11.19. 11:30:53

@lüke:

Fenét levelezget: ül a stúdióban öt viszketeg mácsó főokos, és LL csöndben végigmondhatja a maga prófécáit, miközben Giró-Szász csak a nemlétező bajuszát rágicsálja, meg fintorog ...

Egyébként meg mutass nekem ebben a nemzetben húsz olyan "véleményformálót", akiből nem a személyes sértettség, érintettség, irigység süvölt ....

kodó tamás 2010.11.19. 11:31:16

Nertársak és Nertársnők!

Hova tűnt Illés a próféta? nem látott előre valamilyen szakadékot? és bele esett? OV levágott disznófejet küldött neki?

Ki fogja megmenteni a környezetünket? Megvédeni a madarakat és fákat? Hallatlan veszteség. Követelem szólaljon meg, mielőtt pánik tör ki és az ország működés képtelenné válik...

Pintér rámosolygott? vagy mi lehet?

x-akta

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.19. 11:31:49

@Diocles: "A témához hozzászólva, én azt nem értem, h ilyen feltételekkel miért vesznek részt jobboldaliak az ATV "vitáiban"."

Az igaz, hogy a jobboldaliak saját TV-ikben nem szokták meg, hogy van vitapartner, és nem csak a napi leckét kell felmondaniuk. Ezt nagyon potosan mondtad.

tbb 2010.11.19. 11:33:36

@Humperdickk:

Az EU-ban bízhatsz. Gyurcsánnyal is abbahagyatták a szemkilövéses kormányzási technikát.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.19. 11:36:11

Amúgy a posztbeli terhességről pedig az jut eszembe, amikor a korábbi erőszaktevő rohan a terhes áldozatával a klinikára. És ráadásul erre hivatkozik megint, amikor minden szabályt áthág. :-)

panelburzsuj 2010.11.19. 11:36:21

@Humperdickk:

Az EU nem hülye magát nyilvánosan Ficókba meg Orbánokba ártani addi, amíg ténylegesen gyújtogatni nem kezdenek.

Hogy a háttárben mit mesterkedik a zsoldkassza mielőbbi kürítése érdekében, az egy teljesen más természetű kérdés.

radala 2010.11.19. 11:37:38

@kodó tamás: Hetek óta mindenki érti is ezt:-)
Nem az a kérdés, hogy ez rossz-e, mert az nem vita téma, hogy rossz. A kérdés az az, hogy igaz-e, hogy van bármilyen szent cél, meg vita az, hogy ha van, az szent-e, meg ilyenek.
Esetleg vita még az, hogy mi mást lehet tenni. Vagy vita az, hogy ez rosszabb-e, mint volt, jobb vagy ugyanolyan:-)
Aki nem ért veled egyet valamiben, az nem nem érti, amit mondasz, hanem azt keresi, hogy mi van, ha jó szándékúak.
Ezért mondtam, hogy GyF hasonlat sántít, mert ott a cél kizárólag a hatalom megtartása volt. Itt most még sokan föltételezzük, hogy a hatalom megtartásán túl is vannak célok. Erre amúgy van okunk is. Egyrészt OV1.0 egész jól muzsikált, másrészt OV nem 2 hét alatt épített karriert, mint GyF, hanem először 10 év alatt, majd újabb 8 év alatt.
Nem egy ostoba faszfej, vagy ha az, akkor a magyarok a világ legostobább népe. Ha 22 éve képes őket valaki becsapni, akkor már érdemes elgondolkozni azon, hogy tán nem csak manipulál.
De lehet, hogy naiv vagyok.
@manyike: Nem szoktak ilyennel bíbelődni, átvágják oszt kész:-)

Diocles 2010.11.19. 11:37:56

@vinczej:
Momentán a hírtévé lapzártáiban az egyik vitázó fél mindig balos, ellentétben az Bolgár-Avar-Mészáros-féle Újságíróklubbal, úgyhogy itt mellélőttél.

radala 2010.11.19. 11:41:59

@S2000: Ugyanmár OV nem GyF. GyF Torgyán kategória.
Tévedés azt hinni, hogy a DeDi itt nem egy plasztikus példát hoz arra, hogy a cél nem szentesíti az eszközt. Ennyi a közös semmi több. Orbánnak nem az a célja, hogy a hatalmat megtartsa, illetve persze, hogy az, de nyilvánvalóan tisztában van azzal, hogy csak akkor maradhat övé a hatalom, ha megfelelően kormányoz. GyF ezt soha nem értette meg, szegény még mindig azt hiszi, hogy a kommunikációval volt baj:-)
A DeDi épeszűek gyülekezete, épeszű ember nem lát semmi közöset a két faszfejben.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.19. 11:43:24

@Diocles: A baloldalon elővettél egy műsort, amiben nincs jobbos, a jobboldalon elővettél egy műsort, amiben van baloldalos. Így is lehet.

ssi 2010.11.19. 11:43:53

@S2000:
miből lehet elegük az embereknek, s mennyi idő alatt? -szerted

- lendület, nagy változások, optimista légkör és elszámoltatás van
- ami még nem jó, annak oka van: szocik, komcsik, kisebbségek, multik, kapitalizmus ...
- vannak markánsan megfogalmazott célok is: erős nemzet, pénzügyi függetlenség, hazaszeretet, kereszténység erősítése

ha a támogatottság lecsökken valamennyit, az még jól publikálható (szoci+jobbik+lmp együtt nincs 2mill fő)

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.11.19. 11:44:22

@panelburzsuj: ja, csak mondjuk a visszamenőleges extraadók uniós cégeket érintenek hátrányosan (az MNB-elnök baszogatása uniós jogba ütközik stb.) Ne becsüljük le a Deutsche Telekom lobbierejét! :))

kodó tamás 2010.11.19. 11:44:58

@radala: "Nem egy ostoba faszfej, vagy ha az, akkor a magyarok a világ legostobább népe. Ha 22 éve képes őket valaki becsapni, akkor már érdemes elgondolkozni azon, hogy tán nem csak manipulál. De lehet, hogy naiv vagyok."

menjünk visszafelé. mi van ha

NAIV VAGY. Tehát OV csak manipulál. 22 éve képes átbaszni a jó népet. A magyarok a világ legostobább népe. OV egy ostoba faszfej, pont ahogyan ezt írod is...

megnyugtatlak SEMMI CÉL NEM VOLT ÉS NINCS (csak a lopás, de te most az ország szempontjából írtad)

azzal sem értek egyet hogy az intézmények szétverésére hátha utólag mond valami elfogadható magyarázatot...

jelzem neked szétverni gyorsan megy. Újat építeni OV nélkül is nagyon keserves lesz... OV vel pedig lehetetlen.

ezek nem eszközök voltak, ezek maguk a célok...
a JOGÁLLAMI keretek: ezektől van (lett volna/lenne) szabadság+verseny+jólét

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.11.19. 11:46:04

@tbb: nekem nem lőtték ki a szemem. Mondjuk nem is akartam molotovkoktélt dobálni rendőrőökre kordon mögü., Mer annyira hülye vagyok. De van két szemem!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.19. 11:51:12

@radala: Nem vagy egy kicsit elfogult Orbánnal?

Különben abban igazad van, hogy Orbán valóban látja, hogy "jól" kell kormányoznia. Csak jó lenne, ha megmondanák neki, hogy nem az a jó, amit olyan sokan akarnak, hogy ő hatalmon maradhasson. Annak vannak ennél objektívebb feltételei is.

Mindig mondtam, hogy amit Orbán csinál, az lincselés-politizálás. Vagyis amit éppen a leghangosabban ordító és leggátlástalanabb csoport akar, azt csinálja.

radala 2010.11.19. 11:57:03

@kodó tamás: az ellenzéki kerekasztal tíz perc alatt fölépítette a rendszert, semmi nem indokolja, hogy a következö rosszabb lesz.
Ahogy Gerö mondta "egy éjszakás kalandból is lehet szép és okos gyerek" (ezt a mostani rendszerre értette).
És természetesen egy házasságból is lehet szép és okos gyerek (ahogy sajnos sérült is).
Semmivel sem valószínütlenebb, hogy 20 év tapasztalat után egy demokratikusan megválasztott parlament szarabb rendszert csinál, mint pár vén fasz fogatlan kommunista, meg pár széplélek (akiknek egy része most is részt vesz a munkában) 2 hónap alatt. És arról még nem is beszéltünk, hogy sem a kommancsokat sem a széplelkeket a kutya nem kérte, hogy bármilyen rendszert csináljanak.

Ahhoz, hogy az ember sok pénzt lopjon sokkal egyszerűbb megoldások is vannak, mint egy ország vezetése.
Nem a lopásról szól a politika, még a szociknál sem. Lopni persze jó, de hosszan lopni még annál is jobb.

panelburzsuj 2010.11.19. 11:58:31

@Humperdickk:

Egyre gondolunk. Csak azt hansúlyozom, hogy "az unió" nem fog látványosan kiállni lealázni egyik tagállamának azt a vezetését, amely valóban fergeteges szavazói támogatottságot tudott maga alá kaparni. "Zsoldkassza" alatt pedig azokat a pénzügyi mozgástereket értem, amit a "nemzeti kormányzat" ki tud vonni mind a belső, mind a külső kontroll alól.

Ha meggondolod, hogy Barroso egy hét alatt romba döntötte Orbán nyolc évig dédelgetett reménybeli játszóterét, akkor nagyjából megsaccolhatod, hogy milyen esélyei vannak egy unióval direkt szembemenő "újszéchényizmusnak". Márpedig - különösen az idei koplalás után - a pályazati kukoricacsörgetés azért az igazán hatásos hívószó a nemzeti vályúhoz ...

radala 2010.11.19. 11:58:59

@vinczej: De, nagyon elfogult vagyok, pont úgy ahogy te, csak a -1-es szorzó a különbség.:-)
Nem hiszem, hogy bárkit is fenyegetne a tisztánlátás veszélye.

melus79 2010.11.19. 12:01:13

@radala: Olvasgatok,olvasgatok,gondoltam nem szólok közbe,mert újat nem tudok én se hozzáfűzni.Ehhez viszont kénytelen vagyok.Igen,sajnos ennyire hülye.na,nem az egész,mert még mindig csak annyi az annyi,annál a bizonyos kétharmadnál.Szerinted miért operál a Fidesz olyan egyszerű, a 8 általánost megugorni se tudó emberek számára is érthető mondatokkal?Mert a felső értelmiségnek szánta?Én nem vagyok híve Gyurcsánynak sem,mielőtt megkapnám,nem róla van szó.De milyen ember az,aki mást mond itthon mint külföldön,aki nem járt be a munkahelyére,de a fizetést felvette,aki kordont bontott?(Mellesleg jegyzem meg,hogy ez már szöget üthetett volna sok ember fejében,milyen is a törvényhez való viszonyuk.)Ha tetszik nekik valami,alkalmazzák(népszavazás),ha nem, módosítják.
Én nem állítom,hogy az előző jobb volt,de hogy ez nem jogállami az tuti.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.11.19. 12:05:31

@panelburzsuj: OK, megvan a közös nevező, akkor maradjunk ennyiben! :)

radala 2010.11.19. 12:09:23

@melus79: No egy dolgot nem hiszek el egyetlen embernek sem, pedig én jó sok mindent el tudok hinni.
"De milyen ember az,aki mást mond itthon mint külföldön,aki nem járt be a munkahelyére,de a fizetést felvette,aki kordont bontott?"
"Én nem vagyok híve Gyurcsánynak sem"

Ezt a két mondatot egy szájon keresztül nem lehet kimondani.
Én elég messze vagyok a 8 általánostól, nem ecsetelném mennyire. De ez a kordon/munkahely kombó meg az, hogy embereken kéred számon, hogy mit értenek meg meg mit nem, no ez nekem nagyon sok.

Ha nem tudnám, hogy nem viccelsz azt hinném valami vérjobber akar ilyen beszólással csúfot űzni a balosokból.
Ennél szarabb demagógabb duma nincs a földön.

Bocs nem akartalak megbántani, tudom genya vagyok, de ez a munkahely duma ez annyira az általad nehezményezett 8 általános színt alatt van, hogy muszáj volt viszonylag egyértelműen fogalmaznom.

panelburzsuj 2010.11.19. 12:09:30

@radala:

"egy demokratikusan megválasztott parlament"

Demoktarikusan kiválasztódott jelöltekből demokratikusan megválasztott parlament ...

Neked lila gőzöd nincs, milyen padalatti "meggyőzés" folyt a Fideszben egy éve ... (Illusztráció: Macskajaj illetékes jelenete)

kodó tamás 2010.11.19. 12:09:50

@radala: "Ahhoz, hogy az ember sok pénzt lopjon sokkal egyszerűbb megoldások is vannak, mint egy ország vezetése. Nem a lopásról szól a politika..."

bocs tiszta hüje vagy. mi a fene lenne hatékonyabb, mint 10 millió rabszolgát dolgoztatni?????? a bodza szedés? vagy fém gyűjtés??? vagy bankautomata feltörés??? amikor az államnak saját pénznyomdája van és más hasonló játékok...

miről szól a politika???? a nemzet felemelkedéséről???? csak mert azt a tisztesség, a verseny, a jogállam jobban szolgálná...

2llkedő 2010.11.19. 12:12:22

@melus79:

"De milyen ember az,aki mást mond itthon mint külföldön,aki nem járt be a munkahelyére,de a fizetést felvette,aki kordont bontott?(Mellesleg jegyzem meg,hogy ez már szöget üthetett volna sok ember fejében,milyen is a törvényhez való viszonyuk.)Ha tetszik nekik valami,alkalmazzák(népszavazás),ha nem, módosítják."

Omega : Arcnélküli ember - dalszöveg

Az arcnélküli ember mindenre kész
A gúnyos tükörképpel bátran szembenéz
Nem veszíthet semmit, hisz még arca sincs
S nem tudod, kié a féltve őrzött kincs

Az arcnélküli ember ma még jóbarát
De játszi könnyedséggel köpönyeget vált
Pecsétes papírok mögé bújik el
Minden nap egy másik álarcot visel

Az arcnélküli ember sötét lelke mély
Tőle származik a névtelen levél
Gyűlöl minden arcot s minden nagy nevet
Ha rájössz erre, könnyen felismerheted

kodó tamás 2010.11.19. 12:12:58

@radala: érdekes hogy te látod demagógnak azt amikor valaki felemlíti, hogy a demokrata elsődleges tulajdonsága (lásd kordon...) hogy betartja a törvényeket

SOSE FELEJTSD ESZTERGOMOT és a többi baljós jelet. ha a fides nyer akkor a választásokat OV (megyges T) tisztának látja, ha veszít akkor CSALÁS van... (pedig az OVB t ők uralták, plusz ők csinálták a választást hatalomból)

kodó tamás 2010.11.19. 12:16:38

@radala: te egy buta vallás követője vagy, nagy hittel...
miért gondolod hogy mindenki más enynire elfogult csak "másik irányba". ez a kétpólusú látás... sajnállak, őszintén.

2 706 291 társaddal együtt, komolyan meg is érdemled a NÉPVEZÉRT, ugye mert demokráciában az kell, egyszemély...

CSENDES 2010.11.19. 12:16:47

@manyike: 2009 évet vizsgálták, akkor valóban csökkentek a járulékok.

CSENDES 2010.11.19. 12:19:07

@CSENDES: Mégpedig a tételes egészségügyi hozzájárulás szűnt meg. Így cca. 29 %-ról, 27% lett a munkáltatókat terhelő hozzájárulás.

tbb 2010.11.19. 12:20:12

@Humperdickk:

Gyurcsányt nem azért állították le, mert azoknak lövette ki a szemét, akik molotov koktélt dobáltak.

A válaszodból egyébként az jön át, hogy Gyurcsány antidemokratikus kormányzása helyénvaló, Orbáné viszont felháborító. Hát baszd meg, ezért tartunk itt.

tbb 2010.11.19. 12:23:07

@kodó tamás:

Te nem azt mondtad, hogy elmész Évát szaktanácsolni? Kidobott?

2llkedő 2010.11.19. 12:25:00

@tbb: Miben nyilvánult meg Gyurcsány antidemokratikus kormányzása? Kifejtenéd?

melus79 2010.11.19. 12:25:01

@radala: Demagóg vagy nem demagóg,ez van!:)nekem összefér a két dolog,mert a világ nem fehér és fekete.Számomra Orbán ellentettje nem Gyurcsány.A 8 általánost leginkább a retorikájuk egyszerűségére értettem,és én is elég messze járok a 8 általánostól,ha ez számít,bár az élet megtanított rá,hogy ez ne legyen számomra mérvadó.
Lehet,hogy neked ez nem volt érdekes,de engem ingen is bosszantott.Más dolog bosszant minket ezek szerint.Részemről ennyi.

ubul2000 2010.11.19. 12:26:32

@kodó tamás: Bocsánat, pénzjegynyomdája simornak van - egyelőre

kodó tamás 2010.11.19. 12:31:10

@tbb: én nem fogalmaztam így. "beszélő viszonyban" vagyunk, de igyekszem nem zavarni (feleslegesen). szerintem most számvizsgálókra és egyéb számmisztikusokra van szüksége. sokan ajánlották fel INGYEN a segítségüket. nagyon sok barátja van helyben. nagyon sok polgár támogatja. szerintem az a normális, hogy ő szól ha tudok segíteni...
de örülök, hogy ilyen kedvesen és tapintatosan tetted fel a kérdést:)
csak nem orbánkövető vagy? :)

CSENDES 2010.11.19. 12:33:06

"Mégsem lép hatályba az a nyáron elfogadott törvény, amelyik megakadályozta volna, hogy a szakhatóságok bevételi forrásnak tekintsék a kis- és közepes vállalkozásokat. A kkv-k helyzetén könnyítő, az első szabálytalanság bírságolását tiltó rendelkezést a költségvetési törvényben húzták át Matolcsyék, noha a miniszter nyáron még elfogadhatatlannak tartotta a hatóságok gyakorlatát"

"Ezt húzza keresztül a Matolcsy György által november 12-én benyújtott, a „2011 évi költségvetést megalapozó egyes törvények módosításról” szóló törvényjavaslat. E szerint a kkv-k helyzetét könnyítő intézkedés – ami szerint a cégeket első alkalommal csak figyelmeztetni kell – egyáltalán nem lép hatályba. Ahogyan az a másik rendelkezés sem, amelyik azt tiltotta volna, hogy a bírságokból befolyó pénzt a hatóságok a saját működésükre fordítsák"(Index)

Minden pénzre szükség van.

tbb 2010.11.19. 12:35:56

@Diocles:

Ki ez a Gulyás Gergely? Szombathelyi?

kodó tamás 2010.11.19. 12:38:58

"Íme egy adalék a jogállamisághoz (no meg arra a csodálatos nemzeti konzultációra): a Magyar Közlöny tegnapi számában megjelent az Építési törvény módosítása. Amelyben a civil társadalom legnagyobb tiltakozása ellenére benne maradt, hogy a hajléktalanok ellen -az építési törvényen keresztül (az itt lehetőséget biztosító önkormányzati rendeletekkel)- hatásos küzdelmet folytathassunk le."

panelburzsuj 2010.11.19. 12:40:14

@kodó tamás:

Ad notam 2706291:

"Most Klárán volt a sor elsápadni, kifejtőzött karjaiból, felugrott, mint a tigris; nem könny volt többé a szemében, hanem sistergő mennykő.

- Hisz akkor ön, uram, egy országcsaló!

Menyus cinikus flegmával fonta össze mellén a karjait.

- Összekerültünk, feleség. Úgy kell nekünk."

mek.oszk.hu/00900/00955/00955.htm

Radalának is szívből ajánlott olvasmány ... :)

radala 2010.11.19. 12:42:41

@kodó tamás: Ugyan már te félreértesz engem, nem azt mondom, hogy OV jobb, mint GyF vagy fordítva. Csak azt mondom, hogy se te, se én, se más a politikát nem látja objektíven, mert nincsenek hozzá kapaszkodók csak hitek.
vannak dolgok, amiben meg lehet egyezni. Mondjuk abban, hogy törvényeket ész nélkül babrálni, visszamenőlegesen törvénykezni nem fasza. Érdekes módon szerintem ezt az összes jobber aláírja, de a balerek vonakodnak kijelenteni, hogy szemeket kilőni nem ér. De nem szeretnék az elfogultságok között minőségi különbséget tenni.
A kordonbontást lehet látni gyönyörűnek, meg ronda törvényszegésnek is. No, meg persze leginkább sikeres vagy sikertelen PR fogásnak.
én pl a világ összes kordonbontását szépnek látók közé tartozom.
Hogy is mondjam, nagyon visszataszító, ha a hatalom feszegeti a határokat és általában támogatandó, ha a "kicsik" teszik ezt.
Nem tudna az LMP olyan parlamenten kívüli eszközt használni, ami nem tetszene nekem. A jobbik is nehezen, Az MSZP az más tészta, velük nem foglalkozom.

tbb 2010.11.19. 12:43:02

@radala:

Nagyon jó cikk. Érdekes volt megfigyelni, ahogy a kezdeti elemzésparódiáktól eljutottak a komoly elemzésekig.

radala 2010.11.19. 12:47:44

@tbb: Szerintem már az elemzésparódiák is messze az átlag fölötti elemzések voltak. Ez sem sokkal jobb nekem, de nagyon jó, az kétségtelen.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.11.19. 12:47:48

@tbb: gyurcsány azért volt antidemokratikus, mert orbán azt mondja. (Hazudott a kampányban. Ja. Mert orbán nem.) Egyébként mittom, véleményes, nem érdekel gyurcsány, már lejátszott, megbukott, nincs vele mit tenni.

Az orbán viszont még itt van, és nem antidemokratikus, ezt sosem állítottam. Ő törvénytelen és alkotmányellenes. Jogellenes. Ez van. És ez tény, nem vélemény, ők (pl. lázár) sem tagadják. És az akkor is így van, ha neked fáj, vagy ha gyurcsány takarodjon. Bocs.

tbb 2010.11.19. 12:48:38

@2llkedő:

Baszd meg! 2006 okt. 23 neked nem elég?

radala 2010.11.19. 12:48:52

@panelburzsuj: Kivcsit hosszú így munkaidöben:-)

bierkamp 2010.11.19. 12:49:59

Ha terhes a kormány akkor gyorsan kell egy abortuszt csinálni, mert ettől a rohadt Nemzeti Bandától nem kell még egy gyerek is...elég lesz ezekkel végezni!

panelburzsuj 2010.11.19. 12:50:21

@CSENDES:

Meg a százezres helyszíni bírság ...

panelburzsuj 2010.11.19. 12:51:14

@radala:

Csak fenntartják estig ... :)

radala 2010.11.19. 12:51:18

@tbb: sok türelmet:-)
Mit védesz te egy kordonbontó munkahelyre be nem járót?:-)
Értem te nem véded őket, csak vicceltem...

ssi 2010.11.19. 12:51:34

@CSENDES: köszi :-) pár sor, s mennyi tartalom, ki-ki kedve szerit

kodó tamás 2010.11.19. 12:52:03

@radala: "kordonbontást lehet látni gyönyörűneK"

ja lehet... csak objektíve egy jogállam bontási lépés, amikor a TÖRVÉNYHOZÓ TÖRVÉNYT SZEG sajtó előtt látványosan.... lexarom, nyilván a másik is törvénytelenül hozta jogszabályt, de nem ez a jogállami megoldás.... a demokráciához demokraták is kellenek...

"...se én, se más a politikát nem látja objektíven, mert nincsenek hozzá kapaszkodók csak hitek..."

azért nekem hitnél több van... tények is akadnak azért... menj el esztergomba kérdezd a helyieket hogy mit tett Meggyes és mi az oka hogy utálják...
vagy menj el Érdre és a Polgármesteri hivatalban érdeklődj a fides pénztárnok (Harkai Zoltán) után. ez ott KÖZTUDOMÁSÚ... akár interneten, a honlapjukról is informálódhacc ha fotelforradalmár vagy. ajánlom a +HINTERLAND +érd szavakat beütni... vagy a város honlapján a szerződéseket bogarászni. vagy az épp frissen kirúgott főépítész is biztosan szivesen mesél neked

tudod az az elképesztő, hogy már titkok sincsennek... lexarják ki mit gondol vagy tud... persze páran még vannak akiket vakhit zavar a tisztánlátásban...

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.11.19. 12:52:22

@panelburzsuj: ami ellen fellebbezni sem lehet. Esetleg egyezkedni a szaruval... :)))

panelburzsuj 2010.11.19. 12:52:40

@tbb:

Vénségünkre a nemzedékünk legnagyobb szégyenének és kudarcának fogjuk látni.

Minden oldalról.

bierkamp 2010.11.19. 12:53:17

Mindensetre jól megfingatták a TÉT ben a megélhetési seggnyaló GíróSzászt....már arra sem emlékezett mit írt le a förmedvényében amit persze "megrendelésre" iratott a Századvég propaganda iroda. Csak cinikusan ( mint Orbán vigyorgott, majd hebegett hápogott....

tbb 2010.11.19. 12:53:58

@Humperdickk:

Az első bekezdésedért kár volt. A második viszont elég pontos. Sajnos.

Fáj bizony.

radala 2010.11.19. 12:54:55

@CSENDES: No ez egy objektív köcsögség, amit még én is látok. Erre nem nagyon lehet azt mondani, hogy egy évig köll a péz meg ilyenek. nehezen értem az ilyeneket.
Szoktak engem az osztrákok is ezért azért megbüntetni, telefonálás, gyorshajtás, rossz helyen parkolás, de még egyszer nem éreztem, hogy a pénzemre volna szükségük és nem a jó magaviseletemre, amit egyébként el is értek, mert már nem autókázom, csak ha muszáj.

panelburzsuj 2010.11.19. 12:56:21

@panelburzsuj:

Ahogy bedőltünk ennek a két pöcsnek. Innen is, onnan is.

tbb 2010.11.19. 12:58:25

@panelburzsuj:

Miért minden oldalról?

CSENDES 2010.11.19. 13:00:59

"Felújított Moszkva tér és kisöpört Költségvetési Tanács
Megújulna a budapesti Moszkva tér, a Költségvetési Tanács működtetésére szánt pénzt a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány kapná, az ügyészség pedig 55 fővel bővülhetne - összeszedtük a költségvetéshez benyújtott, érdekesebb kormánypárti módosító javaslatokat. (origo)"

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20101119-2011es-koltsegvetes-fidesz-kdnp-modosito-inditvanyok.html

radala 2010.11.19. 13:01:58

@kodó tamás: Szerintem a kordonbontás egy szép performance. Sömmi baj nincs vele. Szép tréfa volt. Polgári engedetlenség jó, de tudtommal nem is az volt, mert meg sem büntették őket, nem is emlékszem miért nem.
Tiszta nevetséges faszfej Meggyesekkel jönni. Büszkén állíthatom, hogy életemben nem Hunvaldoztam, Cusiztam. Leszarom a köcsög kiskirályokat, ebben aztán tuti mindenki egykutya. Soha nem mondtam, hogy a Fidesz nem lop, nem demagóg.
Azt mondom, hogy OV 1.0 messze jobb volt, mint bárki más, messze jogkövetöbb, messze demokratikusabb, messze jobban éltünk mit most és főleg messze-messze biztatóbb volt a jövő.
OV 2.0 egy nagy szarnak néz ki. De én még azért nézném egy darabig, hátha összeáll a kép. Van időm bőven.
Lehet persze fröcsögni, de nem hiszem, hogy segítene.

2llkedő 2010.11.19. 13:03:07

@tbb: Mi nem volt demokratikus benne?

CSENDES 2010.11.19. 13:04:38

@radala: Ez most éppen a kis- és középvállalkozások bőrére megy.
rettegtünk, ha jött Húsvét, Karácsony, stb, mert tuti hogy jött valamilyen hatóság, s valamilyen okkal mindig tudott bírságolni. Marad tehát a jó szokás.

És a közlekedés?
Kósa Lajos, Riz Levente és Habis László azt szeretné elérni, hogy a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírságból származó bevételből ne csak 25, hanem 30 százalék illesse meg az önkormányzatot, az indoklás szerint a "feladatnövekedés fedezetének biztosítása érdekében" van erre szükség.

tbb 2010.11.19. 13:05:24

@panelburzsuj:

Ez jó. A válasz 2 perc 4 másodperccel megelőzte a kérdést :)))).

Hát majd meglátjuk. Kétségtelenül van rá esély. De az ellenkezőjére is.

radala 2010.11.19. 13:06:58

@tbb: Azért mert pb szeretné úgy beállítani a helyzetet miszerint a zsidók is maguknak keresték a bajt, miért maradtak olyan sokáig.
pb szerint OV és GyF közösen verték meg az embereket. GyF azért, hogy másnap hatalomban legyen még OV meg azért, hogy ma 2/3-a legyen.
Pont ahogy a zsidók is azért mentek Auschwitzba, hogy majd nagyot kaszáljanak a Schindler listáján. Tudod Qui prodest? :-)

tbb 2010.11.19. 13:09:07

@2llkedő:

Demokratikusnak demokratikus volt. Népi demokratikus.

radala 2010.11.19. 13:11:02

@CSENDES: Teljesen örület.
Pont Kósát hallottam a rádióban, aki ecsetelte, hogy mekkora perverzió a büntetőt érdekelté tenni a büntetésben.
Azt hiszem az idők végezetéig nézhetem ezt a szart akkor sem fog összeállni a kép:-)
Komolyan mondom tegnap még azt is elmagyaráztam magamnak, hogy rendben van, hogy egy OTP fiókvezető gyereke többet ér két tanár gyerekénél. Nem volt egyszerű mutatvány, de megbirkóztam a feladattal. :-)
Azt hiszem ha éjfélig győzködném magamat ezt akkor sem venné be az eszem. ;-)

tbb 2010.11.19. 13:15:10

@radala:

Meg lennék döbbenve, ha pb valóban így gondolná. Ennél ő sokkal nivósabb értelmezésekkel szokott előállni.

porfelhő 2010.11.19. 13:15:43

Jaj! ez "teljesen őrület", hogy Ti egész nap tudtok kommentelni!

2llkedő 2010.11.19. 13:15:46

@tbb: Akkor mi is a probléma?

panelburzsuj 2010.11.19. 13:18:35

@radala:

"nem is emlékszem miért nem"

Mert a Magyar Köztársaság által nyújtott mentelmi jog védelmében polgári engedetlenkedtek.

Töröl-töröl, mi? ... Nincs egy kis agykontrollos, neurolingvisztikus, vagy bármi hasonló örökséged? ... :)

tbb 2010.11.19. 13:19:17

@radala:

Én meg nem értem, mi a bajod Kósával. Arról már nem is szólva, hogy mi köze van ennek ahhoz, mennyivel ér kevesebbet két tanár gyereke.

kodó tamás 2010.11.19. 13:20:23

@radala: "...a kordonbontás egy szép performance... szép tréfa volt."

gratulálok. remélem annak látod azt is amikor a zebrán autóval áthajtok rajtad...

"meg sem büntették őket"

jo esélyem van, hogy engem sem... majd szólok a Sanyinak, a vizeletedben majd utólag találnak lőszer és nemjogtiszta szoftver maradványokat... az örököseid még fizethetnek helyetted nekem kártérítést

szép napot!

CSENDES 2010.11.19. 13:21:18

@radala: Van még:A debreceni polgármester a debreceni Nagyerdei Stadion és környezetének rendezésére is adna plusz 1,25 milliárd forintot, amit az áfa-előirányzat megemeléséből finanszírozna.

És most itt a válasz a Poszthoz. Terhes a Kormány? Á nem. Terhelt.

tbb 2010.11.19. 13:22:11

@2llkedő: Hogy népi. Ami ugyebár úgy viszonyul a demokráciához, mint a baszáshoz a kibaszás.

2llkedő 2010.11.19. 13:25:00

@tbb: A nép baszott (a nyelvjárásodnak megfelelően) a csőcselékre, meg a rendzavarásra.

porfelhő 2010.11.19. 13:27:31

Az idei még nem a megváltás éve sz egészségügyben, jövőre olyan erőforrások lesznek, az egészségügyben, ami az idén a fenntarthatóságra elég. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a kormány reformja mikor érezteti hatását a rendszerben, ez függ az ország gazdasági teljesitőképességétől. Egyfajta megváltóvárás van az egészségügyben."/ mondta többek között az államtitkár/.
Tehát türelem kell " a sokszor megénekelt átalakitáshoz"!

radala 2010.11.19. 13:28:00

@panelburzsuj: Szerintem ez nem igaz így ebben a formában.
Arról volt szó, hogy az ugye álságos, hogy ők lemondanának a mentelmi jogukról, mert arról nem lehet lemondani. De valami okból végül nem indult eljárás.

Nos, mint kiderült en vagyok a hülye, de most kivételesen nem azért mert a Fidesznek kledvez az agyam.
A mentelmi jogról tán mégis le lehet mondani, legalábbis azt írj az "újság". A Stop.hu ami ugye nagyon nagyon mszp közeli.
Ezért nem büntették meg öket:
"amely szerint a feljelentésben sérelmezett cselekmény nem valósítja meg a rendzavarás szabálysértését, továbbá a cselekményt megvalósító személyeknek szándéka nem a rendőri intézkedés tényleges megakadályozására vagy ellehetetlenítésére irányult, hanem pusztán azzal való egyet nem értésüket jelképezte cselekményük, valamint a demonstrációnak szánt esemény kifejezetten békés volt és az abban részt vevők törekedtek a károkozás elkerülésére is.
"

Szóval szerintem most épp te vagy az akinek töröl-töröl...:-)

Ne lepődj meg. Olyan ember nincs akinél ez a mechanizmus ne működne. Lám-lám. Szerintem jobban tennéd, ha megfogadnád a tanácsomat és megpróbálnál együtt élni a gondolattal, hogy az ember sosem objektív;-)

panelburzsuj 2010.11.19. 13:29:03

@porfelhő:

Menjél te is álláskeresőnek, és máris adott a nagyszerű lehetőség.

Egy kis jobline, egy kis flörtölés ...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.19. 13:29:05

@radala: Ok, akkor ebben is egyetértünk...:-)

radala 2010.11.19. 13:31:30

@tbb: Semmi bajom Kósával, nagyon szépen szimpatikusan logikusan elmondta, hogy mit kell csinálni, meg is csinálták és állítólag most mégsem csinálják meg.
Annyi köze van mindennek ahhoz, hogy milyen az adórendszer, hogy azt meg lehet magyarázni, ha nehezen is. Az alkotmány lábbal tiprását is meg lehet magyarázni. De ezt szerintem nem lehet megmagyarázni. Nincs az a pénz, ami ér annyit, hogy arra kényszerítsd az embereket, hogy a kákán is csomót kelljen találniuk.

tbb 2010.11.19. 13:32:12

@radala: Egyetértek. A jó paródia mindig jó elemzés is egyben.

CSENDES 2010.11.19. 13:32:36

@radala: 1990. évi LV tv. 6. § (1) A képviselő mentelmi jogáról - a szabálysértési eljárás kivételével - nem mondhat le. E jogát mindenki köteles tiszteletben tartani.
(2) A képviselő köteles mentelmi jogának megsértését az Országgyűlés elnökének haladéktalanul bejelenteni. Az Országgyűlés elnöke a szükséges intézkedést haladéktalanul megteszi.

porfelhő 2010.11.19. 13:32:59

A tavaszi választások előtt a nép egy része meg csodaváró hangulatban volt.! Már nem is tudom mi történik! Már "csak" egy varázspálca kellene az illetékesek kezébe, hogy végre elinduljon valami, a gazdaságpolitikában, meg mindenhol!!:)
Teljesen össze vagyok zavarodva!:)

radala 2010.11.19. 13:33:35

@vinczej: no, végre egy okos ember, aki nem hiszi, hogy léteznek tisztán-látók:-) De legalábbis nem hiszi, hogy köztünk járnak.
Innen kezdve már nem nagyon lehet köztünk véleménykülönbség:-)

radala 2010.11.19. 13:36:39

@CSENDES: Aha, szóval nem vagyok hülye, nem mondhat le, de mivel ez szabálysértés volt lemondhatott.
No, mit mondjak OV meg a Fidesz valóban nagyon okos, profi demokraták voltak egészen idáig.
Szerintem ez azért kicsit még biztató. A demokrataság nem múlik el csak úgy nyomtalanul. :-)
Az nem olyan, mint a kommunista múlt, ami hirtelen demokratasággá válik egyik napról a másikra:-)

tbb 2010.11.19. 13:37:57

@radala:

Az a helyzet, hogy nem vagyok képben. Így bár teljesen egyetértek a hozzászólásodban foglaltakkal, eltekintve attól az apróságtól, hogy mi közük van az előzőkhöz.

CSENDES 2010.11.19. 13:38:21

@radala: De, mivel a saját eljárását nem tartotta szabálysértésnek sem, nem mondott le. Cca. ezt hámoztam ki az idézetből.amely szerint "a feljelentésben sérelmezett cselekmény nem valósítja meg a rendzavarás szabálysértését"

panelburzsuj 2010.11.19. 13:39:09

@radala:

"valami okból végül nem indult eljárás"

"Megszüntette a bíróság a kordonbontó képviselők elleni eljárást"

index.hu/belfold/kordon8134/

A mentelmi jog a helyszíni intézkedéstől védte meg őket.

Próbálj meg te szétcsavarozni egy kordont, és győzd meg a mögötte álló rendőrt, hogy a bíróság majd eldönti, mi volt a szándékod, őzászlóssága csak ne kotnyeleskedjen bele ...

Nyomasztó tudsz lenni.

CSENDES 2010.11.19. 13:39:37

@CSENDES: Tehát, ők minősítették a maguk cslekményét, (nem sértettünk meg semmilyen szabályt), így nem jelentjük az OGY elnökének, s nem mondunk le a mentelmi jogról sem.
Így már kerek?

porfelhő 2010.11.19. 13:40:25

@panelburzsuj:
Nem is értem! talán nem megbántottalak?! A kommentjeidből nem úgy itélem meg, hogy nem találnál állást?! Ha tényleg álláskereső vagy! Nem gondolom, hogy nem lenne legalább egy diplomád!:)
Még lehetek álláskereső, benne van a pakliban! Jaj, csak akkor ki fog engem eltartani, minden nap aggódom, mi lesz a jövőben.

radala 2010.11.19. 13:45:17

@CSENDES: Ez már a bírósági döntés. Ök lemondtak. (különben nem lenne bírósági döntés ugyi)

www.stop.hu/articles/article.php?id=322422

Innen vettem, azt hiszem ez nem egy Fideszes forrás:-)
@tbb:Semmi, csak azt magyaráztam, hogy én mindent elnézek ezeknek, ha lehet, de ezt nem lehet.
tegnap egész nap azon háborogtam, hogy miért nem adnak minden dolgozónak 100 rugót 3 gyerek után (ez tényleg igazságtalan amúgy), de a végén rájöttem, hogy egyszerűen nincs pénz annyi és akkor nem szétöntik, hanem annak adják, akinek ettől a legjobban megnőhet a fogyasztása. Ez nekem nem tetszik, de mondjuk egy próbát megér.
Az AB még ennyire sem tetszik, de ok egye bassza csinálják, nem finnyáskodom.

De ez amit CSENDES beidézett ez megmagyarázhatatlan
""Mégsem lép hatályba az a nyáron elfogadott törvény, amelyik megakadályozta volna, hogy a szakhatóságok bevételi forrásnak tekintsék a kis- és közepes vállalkozásokat. A kkv-k helyzetén könnyítő, az első szabálytalanság bírságolását tiltó rendelkezést a költségvetési törvényben húzták át Matolcsyék, noha a miniszter nyáron még elfogadhatatlannak tartotta a hatóságok gyakorlatát"

"Ezt húzza keresztül a Matolcsy György által november 12-én benyújtott, a „2011 évi költségvetést megalapozó egyes törvények módosításról” szóló törvényjavaslat. E szerint a kkv-k helyzetét könnyítő intézkedés – ami szerint a cégeket első alkalommal csak figyelmeztetni kell – egyáltalán nem lép hatályba. Ahogyan az a másik rendelkezés sem, amelyik azt tiltotta volna, hogy a bírságokból befolyó pénzt a hatóságok a saját működésükre fordítsák"(Index)"

panelburzsuj 2010.11.19. 13:45:21

@porfelhő:

A diploma nem kizáró ok.

Még kettő se.

porfelhő 2010.11.19. 13:46:23

"Csupa izgalom volt az OV. és a Sárközy találkozó". A kétoldalu kérdéseket illetően Sárközy egyebek mellett felvetette, hogy Magyarországon jelentős befektetéssel jelen lévő francia nagyvállalatok aggódnak a kialakult hangulat miatt, nevezetesen az egyes önkormányzatokkal kialakult kapcsolatokat illetően".
OV, kijelentette Európa legizgalmasabb kérdéseit tárgyalta meg francia kollégájával!"

porfelhő 2010.11.19. 13:49:00

@panelburzsuj:
Ha van, csak könnyebb állást találni nem!? Dehogy nem! ugye?

porfelhő 2010.11.19. 13:50:37

Bocsánat, ha megbántottam valakit!

További szép napot!

tbb 2010.11.19. 13:52:44

@2llkedő:

Nem kedvesem. A nép 2/3-dal jutalmazta.

radala 2010.11.19. 13:54:12

@panelburzsuj: No jó hagyjuk ezt, nem megyek vissza.
De vissza megyek, nehogy az maradjon meg benned, hogy mindig neked van igazad. Látom nem jössz föl hozzám:-) Akkor én megyek le oda azokhoz, akik hisznek a saját objektivitásukban:-)

"meg sem büntették őket, nem is emlékszem miért nem. "
(arra utaltam, hogy a pe az azzal jár, hogy vállalod a következményeket, mivel nem voltak következmények ez nem pe)

Erre te
""nem is emlékszem miért nem"

Mert a Magyar Köztársaság által nyújtott mentelmi jog védelmében polgári engedetlenkedtek.
"

Csakhogy nem azért nem büntették meg őket, mert védte őket a mj, hanem mert nem követtek el szabálysértést.

Az tény, hogy a mj tette számukra lehetővé a kordonbontást, ahogy sok más demokrácia védö funkciója is van a mj-nek.
A kordonbontás pont olyasmi, amire kitalálták a mj-t

2llkedő 2010.11.19. 13:56:34

@tbb: Kedvesed neked a ..... Nem a nép 2/3-a, hanem 2.7 millió szavazó.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.19. 13:58:44

@2llkedő: na, ezt jól kibeszéltétek.
Btw, akinek Gyurcsány demokrata, ráadásul '89-es, arra sok szót nem vesztegetnék...

panelburzsuj 2010.11.19. 14:00:28

@porfelhő:

Elég hamar megállapodtunk az ügyintézővel abban, hogy nem a felém kiközvetítendő állások fogják agyonterhelni az adminisztrációjukat ....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.19. 14:03:15

@lüke: a kicsiny kaliberű seggnyalókat mindig erősen megrázza, ha kiakolbódítják őket a kiszemelt seggből. Nem tudom, ezzel a "sajátos életútú" (kb. copyright by TG) és rettentő rosszarcú Lendvayval mi a helyzet pontosan...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.19. 14:04:37

@vinczej: mi van a NENYI-vel? Gondolod, felragasztottam kicsinyítve a hömlökömre vagy a sheggemre?

panelburzsuj 2010.11.19. 14:07:00

@radala:

"A kordonbontás pont olyasmi, amire kitalálták a mj-t"

Látod, ilyeneket olvasva mondom azt magamban, hogy őrült szerencse volt még idejében bekotródni az EU és a NATO hónalja alá.

Mért akarsz te Magyarországra jönni? Szerbiában vagy Ukrajnában sokkal könnyebben megtalálnád a neked való politikai családot.

panelburzsuj 2010.11.19. 14:09:23

@Hepci:

Az agnoszkálásom összejött már? :)

tbb 2010.11.19. 14:10:39

@radala:

1. Hogy a sokat keresőknél kellene a fogyasztást élénkiteni a gazdaság motorjának a beindításához, az egy elég hülye magyarázatnak tűnik. Nem tudom honnan származik, de attól hogy itt sokan mantrázzák, nem kellene készpénznek venni.

2. A beidézett index cikkben foglaltak nekem sem tetszenek. Teljesen megértem, hogy kiakadtatok rajta Csendes nikktárssal. Csakhogy a te interpretációdban Kósa is kiakadt rajta. Na ezt nem értem, hogy már az is baj, ha Kósának is az a véleménye, mint neked?

egy-fo-epitesz 2010.11.19. 14:12:40

MENTELMI JOG

A jelenlegi politikusok nemcsak megélhetési szerencselovagok, hanem bűncselekmények megúszására is menedéknek használják az Országházat.

„S miért vagytok ti kiváltságosok/ Miért a jog csupán tinálatok?...
S ti, kik valljátok olyan gőgösen:/ Mienk a haza és mienk a jog!
Hazátokkal mit tennétek vajon,/ Ha az ellenség ütne rajtatok?...”
(Petőfi Sándor: A Nép nevében)

Kivéve a gyevi bírót! „A rossz precedenst a Fideszes Simon László, és a szocialista Szabados József teremtette meg. A legfőbb ügyész 2008 nyarán kérte Nyírbogát polgármester ellen az volt a vád, hogy megtévesztette a megyei földművelésügyi hivatalt, és olyan munkákat fizettetett ki velük egy vállalkozónak, amiket valójában közmunkásom végeztek el. Simon természetesen »politikai bosszút« kiáltott, a Fidesz-KDNP pedig megvédte a felelősségre vonástól. Szabados József baktalórántházai alpolgármesterként a gyanú szerint fiktív számlákat adott le az önkormányzatnak, amivel összesen 8.5 millió forint kárt okozott a gyanú szerint. Ezúttal az MSZP védte meg a "politikai támadásoktól” képviselőjét. Azóta már több esetben előfordult hasonló, vagyis a tendencia egyre romló képet mutat: bármely közvádas ügyben elég „politikai bosszút”, „lejáratást” kiáltani, és a képviselő megúszhatja.”

„Vulves aetate fit astutior.” (A róka idővel egyre ravaszabb lesz.)

A létezés bére. Amíg a halál (el nem) választ. Vajon kapnak-e utazási költségtérítést a kórházban cselekvőképtelen fekvő képviselők? Ők ott is tudnak dolgozni? Képezettség-végzettség nem kell sok milliárdos (akár „csak” városok) költségvetésének eldöntéséhez, azt tudjuk. De már agy sem kell a politikusnak a munkájának elvégzéséhez?

„Ez a privilégium sehogy sem illeszthető be jogrendszerünkbe s különösen a büntetőjogi felelősség rendszerébe. Ha végig nézzük kódexünket, azt tapasztaljuk, hogy a közfunkció sohasem jogcím arra, hogy annak révén valaki a büntetőjogi felelősség alól szabaduljon. Sőt éppen ellenkezőleg, a törvény mindenhol sulyosabban büntet ott, ahol közfunkczionárius a tettes, vagy közérdekű működés alkalmából követték el a bűncselekményt, vagy nagyobb társadalmi jelentősége van annak… Nincs tehát az országban senki, a ki törvénysértés esetében a felelőtlenség jogát élvezné; csak a képviselőt ruházza fel a mandátum a salvus conductussal; a törvényhozónak van csak privilégiuma arra, hogy hivatalos minőségében elkövetett bűncselekményeiért soha se legyen felelősségre vonható. Holott más közfunkcionárius sokkal súlyosabb felelősséggel tartozik, ha hivatali kötelességének teljesítése közben követ el bűncselekményt, mert az egyéniségéhez tapadó hivatali hatalom az állami hatalom egy része, tehát bűncselekménye az állami hatalom sérelmét és az állami tekintély lekisebbítését is jelenti. Fokozottabb mértékben áll ez az elv a képviselőre, aki a legfontosabb állami hatalomnak, a törvényhozó hatalomnak a tényezője... Atavizmus ez az intézmény s a jogérzetet s etikai gondolkodást sértő tradíciója rég letűnt koroknak, ami a modern világfelfogással és etikai idealizmussal semmiképen sem hozható összhangba.” (Vargha Ferenc koronaügyész: A képviselők felelőtlensége, 1924., a Parlament könyvtárából)

cöcö 2010.11.19. 14:14:19

"Mintha a KRESZ választás kérdése lenne. Srácok, nem, a KRESZ nem választás kérdése. Hanem – mint a neve is mutatja: szabály. Az a szabály, hogy mindenki ott megy, azzal és annyival, ahogy az neki meg van engedve. Ezért nincs kamion a Váci utcában és terepmotorozás a játszótéren. Ezért nem hajtunk keresztül a falu közepén 160-nal, mert azt ott nem lehet. Már nem fizikai képtelenség persze, hanem úgyis fogalmazhatunk, hogy nem szabad. Vagy mondjuk veszélyes. Mert valakinek baja eshetik. Aztán teltek-múltak az évek, és okos (na jó, nem mindig) emberek ezeket szabályba foglalták, nevet is adtak neki: KRESZ. Aztán meg agyatlan beadványok alapján módosítják, emiatt szívunk most. Mindenki, ti is."

'Valamit meg kellene érteni. A szabadság addig terjed, amíg ezzel másokat nem korlátozunk. És ami ennél fontosabb, a közúton nincs semmiféle szabadság. Ott betartandó szabályok vannak, emberélet, nyolc napon túli sérülés, egész életre szóló megnyomorodás. Ez van a közúton, ha hülye vagy, és a neked kijelölt út helyett inkább a busz meg a kamion között tekersz. Meg ha elhiszed, hogy a nyamvadt szabálytalan villogód majd megvéd a kamiontól. Figyi: nem véd meg. Oda kell figyelni, nincs körületted energiapajzs, ami elnyeli a bajt. A baj elkerülésének egyik fontos eszköze az odafigyelés, és ha minél messzebb vagy attól, aki ötször gyorsabb és tizenötször nehezebb nálad.

Vagy szerintetek másoknak is szabad a választás? Mert legyen így, akkor valaki, ezen felbuzdulva, holnaptól parkolásra az Árpád hidat választja. Mert az komfortosabb és közelebb is van. Esetleg másvalaki meg azt választja, hogy embereket lő le az utcán, mert neki így egyszerűbb kezelni a konfliktust.

Hányan akartok még kinyiffanni a saját hülyeségetek miatt? Apátoknak kellene megpofoznia benneteket. Idióták."

panelburzsuj 2010.11.19. 14:20:12

@Hepci:

Hát hogy végignézve a netes nyomaidat én tutibiztosan tudom, hogy vagy negyedszázada ismerjük egymást ...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.19. 14:21:49

@Hepci: NER-t akartam írni. Ami nálad láthatólag azt jelenti, hogy aki GYF-et nem tartja patás ördögnek, azzal nincs megbeszélni valód. (Bár a NER dokumentuma a NENYI.)

Amúgy Orbán kezd lemaradni, mert Észak-Koreában a három első vezető képe kitételének kötelezőségét fontolgatják már a magánházakban is. :-)

És a visszamenőlegességes jogváltoztatás számomra semmivel sem magyarázható. Nekem Orbán "mentális forradalma" kevés, hogy ez akár kivételként is magyarázható legyen.

tbb 2010.11.19. 14:30:51

@2llkedő:

Figyu, ahol szarnak a demokráciára, ott 2,7 millió is tud 2/3-dal büntetni.

@TG: Ez olyan magvasra sikerült, hogy valahogy OV-nak is a tudomására kéne hozni. Hátha elgondolkozik rajta.

panelburzsuj 2010.11.19. 14:32:23

Fantasztikus ez a blog.hu válaszértesítő.

A saját kommentjeimhez pótlólag odavetett megjegyzéseimről is értesülök ...

radala 2010.11.19. 14:34:45

@tbb: 1. Senki nem mondta, hogy azért adnak a "gazdagoknak". hogy ök jobban fogyasztanak. Ezt csak én (esetleg más is) mondja, mint az egyetlen elképzelhető magyarázatot. Nem hiszem, hogy ez igaz, meg működik, de azt el tudom képzelni, hogy valaki hiheti azt, hogy 1 milla embernek adni 10 ezret kisebb hatással van a gazdaság növekedésére, mint 100 ezernek 100 ezret. Fogalmam sincs hogy így van-e, ha így van akkor is illene elmondaniuk, hogy ezért csinálják azt, hogy két tanár 23 ezret kap (mondjuk ha 120 bruttó a fizetésük, nem tudom annyi-e), míg mondjuk egy OTP fv 99 ezret ha mondjuk 480 a fizetése.
2. Kósa nem tudom ki akadt-e, csak azt akartam mondani, hogy egy kedves szimpatikus fiatalember alig 4-5 hónapja magyarázta el, már hatalmon lévén, hogy miért is kell azt csinálni, amit valóban csinálni kellene, és amit most mégsem csinálnak.

2llkedő 2010.11.19. 14:38:16

@tbb: Egyelőre a matematika mai álláspontja szerint a 2,7 millió az nem a többség. Az, hogy a parlamentben 2/3 van, nem a választók arányait jelenti.
De ne izgulj, már módosítják a megfelelő törvényeket, hogy a későbbiekben akár külföldi zsoldosokat is be lehessen vetni tömegoszlatásra. (Csak úgy demokratikusan). Most majd nem Vörös hadsereg lesz, hanem külföldi zsoldosok.

panelburzsuj 2010.11.19. 14:43:41

@radala:

"Senki nem mondta, hogy azért adnak a "gazdagoknak". hogy ök jobban fogyasztanak."

"A jövedelmeket terhelő adók csökkentésével az adózás súlypontját a fogyasztási és forgalmi szférára helyezi át Matolcsy György leendő gazdasági miniszter"

"A jövedelmeket terhelő adók csökkentésével az adózás súlypontját a fogyasztási és forgalmi szférára áthelyezése, ez az új kormány három éves adócsökkentési programjának lényege - válaszolt képviselői kérdésre Matolcsy György kijelölt nemzetgazdasági miniszter"

Persze az is mentális megoldás lehet, hogy Matolcsy egy senki ...

tbb 2010.11.19. 14:45:03

@2llkedő:

Meg vagyok nyugodva. Hogy ennyi ésszel itt kommentelsz, ahelyett hogy valahol pozicióból diktálnál.

tbb 2010.11.19. 14:48:25

@panelburzsuj:

Nekem is volt egy olyan gyanum, hogy Matolcsytól származik. És ez némi aggodalomra ad okot. Mármint a további kilátásokat illetően.

radala 2010.11.19. 14:54:07

@panelburzsuj: OK, de ezzel nekem jobb, mert akkor legalább elmondták, hogy miért csinálják. Nekem az hiányzik, hogy azt elmondják, hogy az biztos (de legalább valószínűsíthető), hogy 100 000 * 100 000 az jobban pörgeti a gazdaságot, ha olyannak adják, akinek már eleve van 100 000-e "fölös".
Mint 1 000000 * 10 000, ha olyannak adják, akinek -10 000 van havonta legalább.
Én pont a fordítottját valószínűsíteném, ha a GDP-nek a parizeripar ugyanolyan része, mint az építőipar vagy autókereskedelem, akkor én jobb esélyt látnék a parizeripar fölpörgetésében.
De nem értek ehhez. Tegnap ezzel basztam el az egész napot, ma már annyira nem érdekel, megbékéltem a gondolattal, hogy nem kell nekem mindent értenem:-)

2llkedő 2010.11.19. 14:56:26

@tbb: Inkább dolgozom. A diktálást meghagyom másnak. Most épp egy kiváló, megfelelő ember van ebben a szerepben.

PR-küszöb 2010.11.19. 14:58:22

panelburzsuj@: ""Zsoldkassza" alatt pedig azokat a pénzügyi mozgástereket értem, amit a "nemzeti kormányzat" ki tud vonni mind a belső, mind a külső kontroll alól."
A lehető legteljesebb kontroll biztosítása pártállástól függetlenűl közösségi érdek. Valójában ez lenne az egyetlen 100%-ban belső forrásból biztosítható tőkéje Mo. mindenkori vezetőinek. Miért nem erről beszélünk ????
Erről és a kompetencia- valamint tudás-alapú szakemberkiválasztásról.

panelburzsuj 2010.11.19. 15:01:33

@radala:

Mellár Tamás:

"El lehet mondani rólam, hogy egy jobboldali közgazdász vagyok. A korábbi Orbán-kormány idején fontos pozíciót töltöttem be, a KSH elnöke voltam. De szuverén közgazda vagyok, s ha kérdezik a véleményem, elmondom. Megértem, hogy az egykulcsos adó – flat tax – divat, s sokan bevezették körülöttünk, s nyomást érzünk, hogy nekünk is be kellene vezetni. Ez rendben van. De azért tudni kell, hogy ezek a flat taxek gyakran adómentes részt tartalmaznak, nálunk viszont csak a családi kedvezményt hagynák benne. Ez szociális szempontból problémás lehet. Azt sem tartom helyesnek, hogy ugyanazon kulccsal adózzanak az egészen magas jövedelmek, mint a közepesek, vagy az alacsonyak. A jövedelmek így szét fognak tartani, nőni fognak a különbségek. Ezen a gondon segíthetne a vagyonadó."

"A negatív hatásokkal szemben persze ott áll az egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadó jövő évi bevezetése, ami élénkítő hatással lehet a gazdaságra - fejtegette Mellár, arra utalva, hogy az embereknél maradó nagyobb jövedelem nagyobb fogyasztásra ösztönöz majd. Itt azonban azt sem szabad figyelmen kivűl hagyni, hogy az egykulcsos szja a magasabb jövedelműeknél hagy több pénzt elsősorban, és ennek a rétegnek a fogyasztás bővülése inkább az importcikkek vásárlását növeli, vagyis nem a hazai termelésre hat ösztönzőleg - figyelmeztetett a kutató. Mindent összevetve, ezért gondolják a valósághoz közelebb állónak 2-2,5 százalékos gazdasági növekedésről szóló előrejelzésüket."

kodó tamás 2010.11.19. 15:10:04

"Ha tudom, hogy szembe fogunk sülni egy ilyen problémával..."

hirszerzo.hu/publicisztika/20101119_balsors_akit_regen#rss

nagyon joooo szövege van

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.19. 15:18:24

@Comandante en Jefe:

Kis telhetetlen.

Mindig tovább tart eltakarítani a romokat, mint felrobbantani az építményt.

Lényeg, hogy legalább a régi romok takarítása meginduljon, én ne további rombolás történjen!

Államot, országot, önkormányzatot, állami céget eladósítani bárki politikus tud.

De olyan aki képes lenne helyrehozni .... hát olyan nincs egyelőre, úgyhogy ha már olyan akad, aki nem puszít tovább már jó.

nyünyüge 2010.11.19. 15:19:36

Egy kis kikapcsolódás - séta a Zara Hotelben /Hungária fürdő/

6b.hu/Csarnok_furdo_nelkul___a_felujitott_Hungaria_furdo

tbb 2010.11.19. 15:22:56

@2llkedő:

Naccerű. Így Viktornak már csak 999.999 új munkahelyet kell teremtenie.

radala 2010.11.19. 15:23:45

@panelburzsuj: Pont azt gondolom, mint Mellár, csak nem tudok ilyen szépen fogalmazni, erre céloztam a parizeriparral:-)

Mondjuk az adómentességgel kicsit sem értek egyet, aki dolgozik adózzon. Nem tudom hogyan lehet megoldani, még a tegnapi témához be is írtam tölgyesnek címezve a kérdést.
Hogy szeretne-e olyan országban élni, ahol két tanár gyereke kevesebbet ér mint egy bankosé.Én nem szeretnék az tuti. Söt szerintem minden rendes szakmunkás is bizonyítja azzal, hoy dolgozik, hogy olyan gyereket nevel, aki MAXIMÁLIS támogatást érdemel.
Szóval ez a szabály úgy ahogy van geciség.
De még legalább tuti nem is működik:-(

Egy kurvanagy baj van csak. A köcsög balerek, már OV 1.0-ról is azt hazudták, hogy a gazdagokat támogatja. Ki a fasz fogja most elhinni, hogy nem megint hazudnak, amikor már épp nem hazudnának. Az mszp-t bizony-bizony be kellene tiltani, és akkor lehetne normálisan beszélni a világ dolgairól.

Továbbra is úgy gondolom, hogy ép ésszel szavaztam a Fideszre, de azért bizony-bizony a kurva anyjukat.
Tutira emlékszem, hogy még egy éve is azt ecsetelgette egyszer OV, hogy szerinte egykulcs nem igazságos....
Áh, utálok mindenkit:-)

2llkedő 2010.11.19. 15:24:21

@tbb: Eddig is dolgoztam, úgyhogy jó lesz az egymilliónak is.

radala 2010.11.19. 15:24:49

@panelburzsuj: Ja, köszönöm, hogy amíg dolgozgatok addig is valaki szerez nekem információt;-)
Komolyan hálás vagyok ezért.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.19. 15:30:11

@vinczej: szerintem te igen kevés árnyalatban látod a világot...
Ugyebár a patás ördög és a demokrata között vannak fokozatok, szvsz. Egyébként szívesen eszmét cserélek olyanokkal is, akik Gyurcsányt (vagy Orbánt) makula nélküli demokratának és nagyformátumú államférfinek tartják, hiszen nem vagyok túlzottan arisztokratikus szemléletű.
Magyarán szívesen diskurálok hülyékkel is, belőlük úgyis több van.

radala 2010.11.19. 15:33:27

@Hepci: Én mind a kettőt makula nélküli úriembernek tartom. Beszélgetünk?:-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.19. 15:34:50

@panelburzsuj: azon kevesek közé tartozom, akik személyazonossága igen könnyen kideríthető és sose vettem a fáradságot, hogy rejtettebb néven írjak bárhová (leszámítva egy faszkalapot, akit egyszer lánynéven megvicceltem pár napon át).

kodó tamás 2010.11.19. 15:35:08

"Van egy mondat, ami alapvetően határozta meg az életemet. Hogy mi az a mondat? A mondat szavakból felépülő, mondatvégi írásjellel lezárt gondolat. De most nem erre gondolok..."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.19. 15:35:42

@radala: most nem érek rá ilyen marhákkal foglalkozni, írok egy csokoládés cikket párhuzamosan... :)

kodó tamás 2010.11.19. 15:38:02

" A magyar nyelvet igenis ápolni s eltakarni kell, nem hiába hoztam létre a Pitt Schmál Anya Nyelvi Díjat. "

kodó tamás 2010.11.19. 15:39:06

érzelemrokonító forraszték = a nyelv köti össze az állam és a kormányfőt

:):)))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.19. 15:39:06

@panelburzsuj: jövőre kurva jó lesz itt Louis Vuitton importőrnek lenni...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.19. 15:40:28

@kodó tamás: ez a szembe sülés általában pornóban divat...

radala 2010.11.19. 15:40:38

@vinczej: Szerintem a visszamenőleges törvénykezés lófasz az egykulcsos adóhoz egy olyan országban, ahol egy tanár 162.200 Ft-t keres. szóval ketten is csak 56 ezret kapnak meg a 100-ból, ami jár...
Pontosabban az egészben az a gáz, hogy ezért a szar adózásért kell megerőszakolni azalkotmányt/AB-t.
No mindegy majd meglátjuk, bár a vak is látja, hogy ez úgy hülyeség, ahogy van. Faszért kell 33 ezer gyerekenként.
Legyen 20 és akkor nem szólhatok egy szót sem, mert az már két tanár megkapja, ha nincs pénz akkor ne adjanak. Köcsögök ezek.

kodó tamás 2010.11.19. 15:42:28

"...el kell mondanom azt is, pontosan milyen motorja is vagyok én a törvényhozásnak. Nos, bár a belső égés stimmel, nem vagyok valami kétütemű, amely ugye két ütem alatt hajtja végre a ciklust. Nem, én injektoros, 1,8-as négyütemű turbó motor vagyok, aminek az első üteme a szívás. Ezt nem kell részleteznem. A második a sűrítés, hát garantálom, hogy senki nem sűrít úgy górcső alatt, mint az Önök embere. Ezután jön a terjeszkedés, a munkavégzés, ezt ugye látjuk; végül az utolsó ütem a kipufogás. Akkor szállítom az égésterméket."

kodó tamás 2010.11.19. 15:43:50

@Hepci: :)))) nagyon joo szöveg:) nyelvi furfang az ilyeneket szeretem:)

talán ez hiányzik TG írásaiból (meg hogy elolvassam)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.19. 15:48:34

@radala: Igazad van. Közvetlen érzékelhetőségében messze nagyobb a zemberek érintettsége az adóváltozásban, ami szerintem is elitista fércmunka.

Ám a visszamenőlegesség olyan alapvető norma, aminek meghágása szinte mindent felülír. Ezzel átléptük a minőségi váltás határát. Ezután már a kommunizmus újbóli bevezetése csak mennyiségi kérdéssé degradálódik.

kodó tamás 2010.11.19. 15:49:04

"politikai mérnökösködés"

pl ez tűz és víz. mondhatnám olyan mint a
"tűzivíz"... vagy a "száraz oltó-víz-rendszer"

felháborító szókapcsolat kb olyan mint a az "angyal kurva"

azt hiszem 50 ezer mérnöktől egyesével kellene bocsánatot kérnie

radala 2010.11.19. 15:52:20

@radala: Mondjuk annyi vigasz van, hogy a balerek akkor is hülyék. Faszért kell azzal jönni, hogy 500 mrd lyukat üt a költségvetésen, bla-bla bla.
Semmi baj nincs a lyukkal a baj azzal van, ahogy elosztják.

cambridge.on 2010.11.19. 15:53:18

@Hepci: Ne mérgelődj!A nap legfontosabb híre:index.hu/belfold/2010/11/18/a_vaskapunal_tartanak_az_ercsinel_beengedett_kis_vizak/

@panelburzsuj: tegnap mintha én is hasonló következtetést vontam volna le.Pedig én nem vagyok jobboldali közgazdász.

radala 2010.11.19. 15:55:38

@vinczej: Ez szerintem paranoia. De tény, hogy az én hiteim reményeim, sokkal kevésbé látszanak igazolódni, mint a te félelmeid.
Amúgy a szabályok igazgatása nem szép, de mondjuk vészhelyzetben el is nézhetné az ember, ha kellően elfogult.
Bassza meg hol a narancsszemüvegem:-)
Nagyon nem kedves számomra az, amit látok, jobb volt a szemüvegemben:-)

panelburzsuj 2010.11.19. 16:14:21

@cambridge.on:

Az alkalmi pulykapakolótól a KSH volt elnökéig mindenki secperc alatt kivágta ezt az eredményt. Mi - te meg én :) - nyilván valahol ezen az intervallumon belül jutottunk ugyenerre.

A Nemzeti Konfúzió Vágányán haladva érthetően hosszabb valamivel ez az út.

panelburzsuj 2010.11.19. 16:20:09

@Hepci:

Nem is állítom, hogy olyan nagy kalambói géniusz lennék, inkább pont az ellenkezője lepett meg. Hogy csak a metszőollópiac felemlegetésekor esett le a tantusz ...

panelburzsuj 2010.11.19. 16:23:35

@radala:

Szivi ...

A sikeren felbuzdolva most elhatároztam, hogy innentől a saját elvetemült koholmányaimat is macsköröm közé teszem, és nyomok melléjük valami kamu linket.

Éljen az autoritás! :)

bierkamp 2010.11.19. 16:25:40

Persze:
A Fidesz kommunistái - jók
A nem fidesz seggnyalók azok - kommunisták,és rosszak.
A Fidesz banda és a Nemzeti gonosz törpe ellop az emberektől valamit-az jó
ha valaki megkérdezi hová lett a Demokrácia -azok rosszak...
Ha hazudik a Nemzeti Gonosz törpe az --jó
Ha valaki elmondja, hogy hazudtunk ( minden politikust beleértve)--akkor az akkor - öszödi beszéd és rossz
EZÉRT HA IGAZI FORRADALOM LESZ ÉS ORBÁNÉKAT KÉRIK SZÁMON AZ NAGYON JÓ LESZ!!!

radala 2010.11.19. 16:29:53

@panelburzsuj: Figyu már ez nem autoritás kérdése:-)
Ezt magamtól is tudtam, csak el akartam hinni, hogy van mögötte rendszer. Nos, ha valaki, aki feltehetöleg szintén szeretné látni mögötte a rendszert és még a képesítése és kapcsolatai is megvannak ahhoz, hogy lássa, ha van sem látja, akkor nyilván az nincs.
Már megbocsájts, de az, hogy egy baler mit mond az tökéletesen irreleváns:-)
Tudom te nem vagy baler, nem is irreleváns, amit mondasz...
nem mellesleg Mellár is azt mondhatna, amit akarna, ha véletlenül nem képzeltem volna el, hogy mi lenne, ha hazamennék. Ha nem képzelem el a pénztárcámat, akkor elhittem volna, hogy nem 23 hanem 99 sőt 132 ezret raktak nekem bele.
De mivel épp sajnos lehet, hogy haza kell menni, így élesebben vág az eszem, mint egyébként.

bierkamp 2010.11.19. 16:30:22

Elbocsátások beindultak:
Ez a hír tegnapi, és még az is szerepel benne, hogy 215 alkalmazottjától kénytelen megválni a egy bank.
HAJRÁ NEMZETI HAZUG GONOSZ TÖRPE!
Útban az egy millió új munkahely felé...

panelburzsuj 2010.11.19. 16:45:30

@PR-küszöb:

"kompetencia- valamint tudás-alapú szakemberkiválasztás" ...

Kontra helyett előremutató szelekció. Magyarul.

Valóban többet érne erről szólni, mint a Gyurcsány-Orbán sedió-semogyorót megénekelni még harmincnégy kötetben.

Egy bibi van: a gondolat homlokegyenest ellenkezik a "centrális erőtérben" tenyésztett udvari papagájok elméletével, meg a hétfőn meghirdettett "Kétharmadtüzelésű Nemzeti Orbán Turbógenerátor" projekttel is. Rőzse néni vasorrú reformjait már nem is említve ...

Minazonáltal: amíg magát a netet le nem csukják, addig nehéz lesz lesittelni a gondolatokat is. Szóval még egy tű sincs végleg elveszve, csak a szalmakazal egyre nagyobb ... :)

panelburzsuj 2010.11.19. 16:47:21

@Hepci:

Katalógusom van. Nem is egy! Postán is terjed, de engem leginkább kézbeadás útján fertőzött.

Főként cinegeodú-vásárokon! ... :)

Átverés! 2010.11.19. 16:56:38

Egyre jobban kielégíti a politika iránti érdeklődésemet a megyei napilapunk.
Ma is azt olvasom, hogy OV Párizsban kijelentette, az /OECD/ főtitkárával folytatott megbeszélésen, hogy "Magyarország speciális gazdasági kísérletet folytat."
Mivel az ország gazdaságilag speciális helyzetben van, ezért egyedi "gazdasági mixturát" készített a magyar kormány,amelynek egyes elemei tetszenek a piacoknak, más elemeit, viszont "utálják"a piacok, de a kormány kitart a gazdasági kisérlet mellett.

Mivel eddig még senki nem csinált hasonló gazdaság politikát, most még nem lehet tudni, hogy mi lesz a kísérlet eredménye : bukás,vagy siker.
A kormány mindent megtesz a siker érdekében.

A hazardirozást már korábban is említettük.

Arra is emlékeztet OV.hogy tavasszal Davosban amikor találkozott az OECD főtitkárával jelezte, hogy a kormánya olyan költségvetést örökölt ahol nem valósak a számok,de ha nyilvánosságra hozza megnő az összeomlás veszélye.
Most megköszönte Gurria akkori tanácsát aki azt mondta "beszéljen keveset és dolgozzon sokat."
OV ennek a hatására lett valós az idei 3,8 százalékos hiánycél.
Mennyi vitától, kommenteléstől mentette volna meg a nagy érdeműt, ha már ezeket korábban itthon is elmondta volna.

panelburzsuj 2010.11.19. 17:01:25

@radala:

No ha reális veszély a hazatérésed, menten abbahagyom a piszkerálásodat, és átmegyek szolidárisba ...

Mekkorák a négy krampuszok? (Mondjuk tól-ig, hogy ne kelljen magad nagyon kipakolni a közkirakatba.)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.19. 17:02:43

@panelburzsuj: aztán óvatos légy, nehogy egy odúvásáron megint ócska udvari nyaloncnak nevezz...

Ordnassac 2010.11.19. 17:07:01

@Hepci: látom ebből a három szóból nem országos cimboraság lett a vége. :-P

guvernalista (törölt) 2010.11.19. 17:07:32

@radala:
ilyen alapon lehetnél kapitalista. a fellendülés ugyanis a működő tőkebeáramlás miatt következett be, és nem a kormányzati intézkedések hatása miatt. amúgy orbán öszödi beszédében a nyenyi-ben ugyanúgy anullálta az első ciklusát, mint a másik cipolla.

mellárnak igaza van. a flat tax akkor ér valamit, ha van vagyonadó. amúgy meg képzeld el, hogy a 400 milliárdnyi adócsökentést a gyermekjóléti intézmények az óvodák, az iskolák kapják meg. lehetne csinálni belőle rendes közétkeztetést 10 eurós napidíjjal. erről ennyit.

panelburzsuj 2010.11.19. 17:11:20

@Hepci:

Forídtva: az lesz a titkos jelszó!

panelburzsuj 2010.11.19. 17:14:39

@Ordnassac:

(Radala lesz a lövetkező, akiről egyzsercsak ki fog sülni, hogy vagy libát őriztünk együtt, vagy lőszerraktárt ... :)

panelburzsuj 2010.11.19. 17:20:30

@Ordnassac:

Ránézésre Szily dumája hosszabb, mint a teljes trolli írói munkásság.

182 komment? Hát az lepkefing ...

Ordnassac 2010.11.19. 17:21:35

@panelburzsuj: ha jól értettem a cikket, akkor a szöveg ngy része nem Szilyé, hanem a troll egyik munkatársáé/beosztottjáé.

kodó tamás 2010.11.19. 17:22:32

"Az emberek emberének emberét a Miniszterelnökség állományába nevezte ki Varga Mihály államtitkár"

index.hu/belfold/2010/11/19/kormanytisztviselo_lett_schmitt_unokaoccse/

jo vicc van benne. mert korábban kikérte magának csak nem képzeli valaki hogy rokoni alapon nevezik ki...

de ez se semmi:)

index.hu/belfold/budapest/2010/11/19/meglepo_csapattal_rendezne_budapestet_tarlost/

panelburzsuj 2010.11.19. 17:27:15

@Ordnassac:

Azt mindenki mondhassa, hogy "Levelet kaptam" ...

Ordnassac 2010.11.19. 17:30:24

@kodó tamás: szia. :-)

Bokort lecserélték, Debrecenből hoztak helyette új vagyonkezelő-főnököt (Mazsu Gergely), de Bokor szakigazgatóként a cégnél maradt.

Tóth Csaba pedig ott volt a testületin képviselőként, szóval egyáltalán nem mondott le.

kodó tamás 2010.11.19. 17:33:57

@Ordnassac: :) ok
meglátjuk a végét majd:)
bokor nem volt meglepetés...
a jegyző még van? kár...

panelburzsuj 2010.11.19. 17:37:09

@Ordnassac:

"lakóhelyem 20 km-es környezetében eddig NEM volt egyetlen szelektív gyűjtőhely sem"

Az a gyanús, ami nem gyanús ...

Ha a tecsó az első szelektív hulladékgyűjtőa a lakóhelyén, akkor nem 20, hanem 40-50 kilométeres körzetben nincs másik.

Egyébként is fura a 20 km, mert a vagy a tecsónak helyt adó város(ká)ban van szelektív gyűjtés, vagy a következő város(ká)ban. És a kettő KÖZÖTT eszébe nem jut senkinek ilyet keresni, emlegetni, ha magában a "központban" nincs.

Ordnassac 2010.11.19. 17:37:43

@kodó tamás: új jegyzőt pályázat útján keresnek, ha jól emlékszem.

kodó tamás 2010.11.19. 17:39:29

@Ordnassac: :))))))))))))))))))))

nagyszerű...

kodó tamás 2010.11.19. 17:40:11

@Ordnassac: naiv vagy? vagy viccelsz.

ez a mondat helyesen ugy hangzott volna: pályázatot írtak ki, tehát lesz (értsd: van) új jegyző

Ordnassac 2010.11.19. 17:44:47

@kodó tamás: nem vagyok naiv, de még az eddigi jegyző van hivatalban. Meg aztán, amilyen kaotikusak a döntések mostanában, abban sem vagyok biztos, hogy már megvan az új jegyző személye...

kodó tamás 2010.11.19. 17:47:48

@Ordnassac: ha kiírtak pályázatot, akkor én 1000% biztos vagyok:)
csak nem marad ez a kommancs feleség. elveszteném a hitem a fides ben... :)

panelburzsuj 2010.11.19. 17:48:07

@kodó tamás:

Kőszegfalvit még betehetnék, most trendi dolog bolsevik múmiákkal legitimálódni ...

kodó tamás 2010.11.19. 17:48:33

@panelburzsuj: ezt nem tudom ki! Kőszegfalvi???

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.19. 17:57:57

@Ordnassac: á, nem vagyok sértődékeny. A legjobb az volt - tán már említettem - amikor kis, tüsszögő csupornak nevezett valahol valaki. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.19. 17:59:52

@panelburzsuj: ennyit Kodó Tamás egy nap ír, ha kicsit ráérősebb... :)

panelburzsuj 2010.11.19. 18:01:25

@kodó tamás:

mta.hu/cikkek/telepulestudomanyi-bizottsag-113121

Kőszegfalvi György, a műsz. tud. dr.

Teméntelen "településtudományi" mű alkotója, amelyek küzül nem egy még ma is mindenféle tanulmányi versenyek és effélék "ajánlott irodalma".

(Nem lenne olyan emlékezetes, ha nem öt, hanem ötven éve huzakodtam volna egy derék középiskolai tanárral, hogy az urbanizáció vajon magától megy-e, vagy valahol azért mégiscsak el van benne dugva néhány görög ... És Kőszegfalvi volt az aduász a tanár úr kezében.)

kodó tamás 2010.11.19. 18:02:20

@Hepci: érdekes fordítva van...

amíg hévízen voltam a napokban, vagy előtte külföldön, vagy 7végén siófokon addig alig jutok géphez 5-10percre max

de ha dolgozom akkor 10-15percenként ide tudok lesni...:)

úgy hogy én akkor érek rá ha dolgozok...

panelburzsuj 2010.11.19. 18:04:20

@Hepci:

Tanúsítom: derűs, mosolygós, joviális férfiúnak ismerem ... :)

Ordnassac 2010.11.19. 18:04:38

@Hepci: belendült, de még én vezetek. ;-)

kodó tamás 2010.11.19. 18:08:59

@Ordnassac: csak te 7 hónap alatt 9 valamenyni én meg 3,5 hónap alatt közel 4ezer:)

akkor tényleg jobb vagy:)

@panelburzsuj: ismerem őket nagyrészt
a Meggyesi Tamás ez a másik véglet az i nélkülihez képest, ez nagyon normális ember, nem akkora tudor, de jo fej...

Ordnassac 2010.11.19. 18:14:29

@panelburzsuj: ez most Hepcire vonatkozott? :-)

Ordnassac 2010.11.19. 18:17:58

@kodó tamás: ezek szerint neked is van tudományos fokozatod? ;-P

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.19. 18:18:15

@Ordnassac: úgy látom, mindketten produkáltok uszkve 1000 kommentet a blg.hu-n havonta. Nálad nem is tűnt fel...

Ordnassac 2010.11.19. 18:19:50

@Hepci: talán amiatt, mert egy kisebb hányadát a Varánuszon kommentelek (+ időnként a Mandineren és a Hesna-blogon).

kodó tamás 2010.11.19. 18:21:40

@Hepci: nekem azért kevés mert 8-10 választ is egy kommentbe fűzve kinyomva több A4 oldalasakat is írok...

Ordnassac 2010.11.19. 18:24:38

@Ordnassac: @Hepci: ehhez még hozzájön: rengeteg kommentem annyi, hogy kijavítom saját gépelési és nyelvhelyességi hibáimat. :-D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.19. 18:25:04

@kodó tamás: rontod a házigazda boltját, pedig racionálisabb beosztással munkásságodból kitelne havi 3000 hozzászólás is...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.19. 18:27:01

@Ordnassac: esetleg másokét. Bár ebben fokozott empátia szükségeltetik, hiperérzékeny nyelvhelytelenek esetében...

kodó tamás 2010.11.19. 18:28:21

@Ordnassac: az segít az emberek megismerésében?

én meg csak itt.. (97%-ban...)

panelburzsuj 2010.11.19. 18:29:54

@Ordnassac:

Igen, a tüsszögő csuporra.

Márhogy pedig á, de pont mennyire hogy nem tüsszögő, sokkal inkább jámbor. Mondjuk a szövege élőben is tud csípni, de mindez egy rendíthetetlenül nyájas kerek orcából egészen más, semmi nyaloncos sincs benne .. :)

nyünyüge 2010.11.19. 18:33:31

Angyalcsinálás lesz a terhességből?

"Magyarország lehet a legnagyobb bukott angyal"

www.privatbankar.hu/cikk/befektetes/magyarorszag_lehet_a_legnagyobb_bukott_angyal_39932

panelburzsuj 2010.11.19. 18:34:24

@Ordnassac:

Leginkább ökonomikusan azért talán lüke ír, ritkán lépi túl a 100 karaktert .... :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.19. 18:46:42

Na, sziasztok, a tüsszencs-nyalonc elmegy zsidó gasztrofesztivált nézni-kóstolni. Ha még nyitva van, mert ezt képtelen voltam kideríteni.

kodó tamás 2010.11.19. 18:50:38

@Ordnassac: most hogy 4szemközt maradtunk. elmondom neked, hogy itt a TG klubban nagyon sok értelmes ember van... érdekes eszmefuttatások vannak, plusz a híreket nem is kell figyelni, abból is elvagyok amit ide belinkelnek...

Ordnassac 2010.11.19. 18:56:46

@panelburzsuj: ő egy antiguvernalista. :-P

melus79 2010.11.19. 19:18:42

Egy élmény olvasni titeket,jókat derültem,köszönöm!:)

kodó tamás 2010.11.19. 19:26:04

@Hepci: már ezt megbeszéltem vele egyszer. sajnos a komment számtól nem függ a megállapodása. de most hogy a kész becsődölt (bár szerinte nem kell farkast kiáltani, csak csődvédelmet kért:) lehet újra tárgyalni.... valamelyik másik kormánycéggel pl Közgép vagy hasonló

S2000 2010.11.19. 19:32:58

@nyünyüge: www.portfolio.hu/gazdasag/s&p_magyarorszag_bukott_angyal_lehet.141707.html

"A "bukott angyalokról" és a "potenciális bukott angyalokról" most kiadott legújabb összesítésében a Standard & Poor's ugyanerről a kérdésről - csakúgy, mint az előző hasonló kimutatásban - úgy fogalmazott: a magyar adósosztályzatra érvényes negatív kilátás a cégnek azt a véleményét tükrözi, hogy a kormány által a közfinanszírozási helyzet konszolidálására kidolgozott terv "kulcsfontosságú alkotóelemei károsnak bizonyulhatnak" a magyar gazdaság középtávú növekedési kilátásaira, gyengítve a kormány képességét arra, hogy a közfinanszírozást fenntarthatóbb alapokra helyezze."

Szóval a költségvetési tanácsot ki lehet rúgni, de attól még a rossz gazdaságpolitika nem lesz jó.

S2000 2010.11.19. 19:40:36

Az emberek emberének emberét a Miniszterelnökség állományába nevezte ki Varga Mihály államtitkár.

index.hu/belfold/2010/11/19/kormanytisztviselo_lett_schmitt_unokaoccse/

bóra77 2010.11.19. 20:01:56

micsoda hülyeség az a plakát. még hogy az egészség nem üzlet..kackac.

S2000 2010.11.19. 20:08:34

@bóra77: Rossz a hozzáállásod... Nem tudtad, hogy a Fideszes orvosok egyike sem fogad el paraszolvenciát? Sőt, felajánlja a fizetését valamelyik cigány alapítvány javára. :)

bóra77 2010.11.19. 20:10:53

@S2000: bocánat, iconyat tudatlan vagyok.

panelburzsuj 2010.11.19. 20:16:41

@bóra77:

Nincs azzal a plakáttal semmi baj.

A magyar kórházakban tényleg nem az egészség, hanem a betegség a biznisz.

panelburzsuj 2010.11.19. 20:17:51

@panelburzsuj:

Leszámítva persze a képen is sugallt szülészetet ...

Ordnassac 2010.11.19. 20:17:52

@bóra77: maga az egészség talán nem, de az egészségügy esetében lehet vitatkozni.

kodó tamás 2010.11.19. 20:19:09

@S2000: @bóra77: @Ordnassac: meg hogy a szűlés az betegség...

kodó tamás 2010.11.19. 20:25:56

www.storyonline.hu/brangelina/szegyen_orszagra/28846/

hát idegszik az idő... a leica hűlt helye... brad pitt pedig biztos nem olvasta áprilisban, hogy kéthét alatt rend volt, nem kell elkeseredni, bűncselekmény már szinte nincs is az országban...

Szimba 2010.11.19. 20:27:17

Sajnálom, és előre is bocsánatot kérek, de most kénytelen vagyok Lord Actont idézni:

"Minden hatalom korrumpál, a teljhatalom pedig teljesen."

bóra77 2010.11.19. 20:35:54

@Ordnassac: már hogyne lenne az egészség biznisz, az egész gyógyszeripar erre épül. mert fő az egészség! :)

panelburzsuj 2010.11.19. 20:37:54

@Szimba:

Na, hát milyen igaza van akkor a Török Gábornak, hogy a többségi hatalom csak többségében romlott ...

Persze hogy ez aztán jó-e valakinek is, az már kívül esik az elemzői hatáskörön.

bóra77 2010.11.19. 20:38:45

@panelburzsuj: igaz:) nézőpont kérdése:) szerintem egyébként leginkább az egészségügyet kell rendbetenni. akárhány ismerősöm volt a közelmúltban kórházban, merő panaszáradat volt.
javaslatok:
- csökkenteni a várólistákat (vö. Szócska)
- diagnózisok időbeni felállítása (van, aki 3 hónapot vár arra, hogy egyáltalán kiderüljön, hogy mi a baja, ennyi idő alatt el lehet patkolni..elnézést a kifejezésért)
- orvos, nővér fizetések jelentős felemelése
stb. péntek van:)

bóra77 2010.11.19. 20:40:54

mondhatok csúnyát?:)

radala 2010.11.19. 20:45:31

@panelburzsuj: mind páros évű 10 és 2 közt és pont a közepén van egy lyuk.
A hazamenés nem reális, mert mehetnék, de képtelenség. Mikor eljöttünk 3 gyerek volt summa 24 kiló most meg dupla annyi kiló 4 gyerek. Vissza sem férnénk a házunkba.

Egyébként a legnagyobb baj a magyarokkal (lehet, hogy úgy általában az emberekkel), hogy inkább hisznek a kibaszott TV-nek meg újságnak, mint a szomszédnak.

Emlékszem mikor én először hallottam, hogy valaki mondja, hogy neki nem jár munkanélküli, mert ...
Akkor gondoltam, hogy nyilván egy élhetetlen fasz.
Aztán,mikor kiderült, hogy a feleségemnek sem járna, mert egy BT-n keresztül fizette magát, akkor be kellett látnom, hogy nyilván én is egy élhetetlen fasz vagyok.
Amikor azt hallod, hogy ilyen segély olyan segély, arra is azt gondolod, hogy nyilván mindenkinek jár, esetleg még föl is merül benned, hogy azért ott még nem tartasz, hogy segélyt kérsz. De ha kérnél kiderülne, hogy ha van 400 eHuf összvagyonod, akkor nem jár...

Én is (hiába hallottam az 1. pillanattól, hogy 3 gyereked 480-tól szabad csak, hogy legyen) azt gondoltam nekem lenne (persze mert most van). De aztán rá kellett döbbennem, hogy ha mind a ketten megfeszülnénk a feleségemmel akkor sem jönne össze a 400 bruttó sem, szerintem a 300 sem.

Nekem majdnem az egész OV szimpátiám arra épül, hogy ő a "magunfajtát" tekinti értéknek. Igazából, azt gondolom ez nekem még így virtuálisan is megalázó, hát még milyen lenne, ha valóban látnám is a kezemben, hogy már megint pont 20 ezret nő a fizetésem, pont mint mikor megyó megduplázta (az egyébként rendben volt, nem volt abban semmi megalázó)...
@guvernalista: Vagyonadóval régóta egyetértek, pont az volt a bajom Bajnaival, hogy az a fasz a koszos kezével bemocskolta ezt a szép adónemet.

Ordnassac 2010.11.19. 20:50:58

@bóra77: ha már radala megtette az előbb, akkor most már te is

panelburzsuj 2010.11.19. 20:51:18

@bóra77:

Nos, én mindenben roppant határozott tudok lenni - (radala jelenlétében meg pláne ...:) - de a gyógybiznisz taglalásába nemigen mernék elmélyedni.

Azon túl, hogy megjegyzem: eleve fordítva ülünk a lovon, és nem az egészségesen tartást, hanem a kúrálást díjazzuk.

Nagyon vadnak tűnhet elsőre, de mi lenne, hogy ha már egyszer parancsba van adva a kórházban szülés, akkor a csecsemőket csak valami szervizkönyvvel ellátva lehetne kibocsátani a külvilágba? Olajcsere ekkor, fékbeállítás akkor, aki elmulasztja, magára vessen? (= malus besorolás)

Másik oldalra odatéve persze nagyon keményen az egészségintézmény kemény garanciális helytállásának követelményét is.

A gyógyításra koncentráló orvosipar költségei a végtelenbe tartanak - és nincs olyan tisztességes eljárás, amivel rangsorolni lehetne a kimaradókat.

lüke 2010.11.19. 21:00:19

@panelburzsuj:
tudod milyen drága,ha egy föorvos gépel a munkaidöben?, nem is használják titkárnönek
de szivesen lediktálom,ha leírod

lüke 2010.11.19. 21:02:43

@panelburzsuj:
azt hiszem ez még Svédországban is így van
szakikáim:)
de ma az osztrák Krankenkassék új akciótervet sicc dolgoznak ki, a prevencióra

bóra77 2010.11.19. 21:05:33

@Ordnassac: semmi extra, csak örülök, hogy eltalálták az igekötőt/3.szó (TG, GSZA), mert újabban az át helyett - és nem baráti habpartin - meg-et hallok, és mindig vissza kell folytanom a röhögést.

panelburzsuj 2010.11.19. 21:05:51

@lüke:

Az ökonomikus az nem egy trágár szó, kedves hölgyem, hanem dicséret! Mi több: bók!

Majd ha vég nélkül locsogó banyákat emlegetek, akkor tessél engem megróni ... :)

panelburzsuj 2010.11.19. 21:18:02

@radala:

Ebben az évben többször is megfordult fejemben, hogy lám: az enyémek pont a kommunizmus végóráiban születtek, és így mára már önjáróak, szükség esetén szó szerint teljes önellátásra képesek. Iskoláskoruk alatt megtanultak tanulni, háztartást ellátni, dolgozni, pénzt keresni és azt beosztani.

És az is sokszor megfordult bennem, hogy jó édesanyját az összesnek, aki miatt úgy kell éreznem, hogy a kommunizmus végóráibol kikecmeregve bizadókodóbban indulhattunk neki világnak, mint húsz évvel később a gyerekeim, meg a még nagyon picinyeiket nevelgetők.

jjulie 2010.11.19. 21:20:04

@panelburzsuj:

zsörtölődő vénasszonyt imitálni 50 is sok

lüke 2010.11.19. 21:20:57

@panelburzsuj:
diktálok:)
nem tudok gépelni
harapás-> bók ..........jesszus
a pesti munkahelyemen is ökonomusnak hivtak- ugrómókus szüleim után- mert 1 mondatban benne volt a lényeg

lüke 2010.11.19. 21:21:44

@bóra77:
milyen enigmatikus vagy

lüke 2010.11.19. 21:23:26

@jjulie:
igen?
van már égösorod?

Ordnassac 2010.11.19. 21:24:23

@bóra77: ezek szerint ott voltál most Piliscsabán? Vagy a tv-ben voltak?

radala 2010.11.19. 21:27:49

@panelburzsuj: Mondjuk szerintem most nem szarabbak egy család kilátásai, mint 90-ben. Csak már tudjuk mik a kilátások.
Amúgy valahogy csak megéltem 3 gyerekkel Mo-n is. Nem tudom sírnék-e akkor is, ha simán csak nőne 10 %-ot a fizetésem, ahelyett, hogy 30-at nő....
De arra emlékszem még ifjú kutató koromból (tán diplomadolgozó lehettem, hogy akkor még valami jutalmat (extra fizetést) az intézet pénztárában osztottak ki így valahogy mindenki látta, hogy ki mennyit kapott.
Nos szerintem 1 ember nem volt, aki örült volna a pénznek mindenki csak megalázva érezte magát, hogy miért kapott kevesebbet, vagy nem többet mint a másik.
Szóval szerintem a Fidesz ezen adózása öngól, mert nekem tuti jobban fájna, hogy mit nem kapok, amiről (szerintem tök jogosan) úgy érezném nekem jár, mint az, hogy egy picit kevésbé rossz.

aszekelyek 2010.11.19. 21:29:50

@radala: VAlaki megveszi a libamájat és a komplett libát is Márton napra. kb 7 ezer forint volt az ára. Járok piacra:) Magyarország egyik fő exportcikke a liba. Bánó egy reggeli műsorban arról sírt, hogy a kavirád vagy lazac, vagy homár, majd drágább lesz, mert a multik adóznak külön és áthárítják. Legyél te nyugodt, olyan helyen járok nap, mint nap, hogy bizony fogyasztanak azok, akik nem rendelkeznek elegendő kultúrával ahhoz, hogy ez az egészs égükre ne menjen. A gazdagok is kövérek nagygyrészt. NEm csak az alultápláltak, aki zömmel szénhidráthoz jutnak csak, mert másra nem futja. MEg a státusz szimbólumokra is lehet számítani. Májerkodásra, ami ugye kisé lejjeb sikk.... nem nagyon túlművelt ám pénzes rétegekben. Akik javaikon keresztül gyakorokják az önbecsülést, azok sincsenek kevesen.

panelburzsuj 2010.11.19. 21:29:56

@lüke:

1. Tíz ujjamból én is cirka másféllel kommunikálok, és közbe még így is föl-le bólogatok, mint gumikutya a hátsó ablakban ...

2. Ha mámit szabad mímelni, akkor szangvinikust is! ... :)

Szimba 2010.11.19. 21:31:34

@panelburzsuj:

A politikát nem jóságra mérik.
Néha átcsapok a libertariánus politikafelfogásba, néha meg diktatúrát, és királyságot szeretnék.

Lám az angoloknak átlag évtizedenként van valami nagyobb királyi házasságuk, vagy temetésük! Micsoda üzlet! Virág, emléktárgy, sajtó példányok fellendülése, nemzeti jóérzés stb.

lüke 2010.11.19. 21:34:57

@panelburzsuj:
vitam et sanguinem
nem kapjátoK,nem vagyok én M. Teréz anyu

jjulie 2010.11.19. 21:36:01

@radala:

ha nem bizik valaki a jövőben, az nem a "szarabb kilátás"?

ha valakinek nincs valójában bíznia a jövőben, de ezt nem tudván szorgalmaskodik mert azt hiszi, hogy van értelme, az már nagy esély a sikerre, szemben azzal akinek valójában lenne esélye, de abban a hitben hogy nincs, leereszt

lüke 2010.11.19. 21:37:01

@aszekelyek:
el vagy tévedve, rég a franciáké
már Trianon óta:)

panelburzsuj 2010.11.19. 21:37:19

@Szimba:

Akkor most már tudom, hogy csak annyit kell guggolva kivárni, míg az Orbán-csemeték eladósorba lépnek, és beköszönt a bőség kora ... :)

aszekelyek 2010.11.19. 21:37:40

@panelburzsuj: Ebben egyetértek veled. Azoknak az édesanyjának a keservit, akik miatt a hasonló korú gyerekeim, egy picit is nevelgető , sokkal nehezebb helyzetben és sötétebb jövőképpel vannak.

jjulie 2010.11.19. 21:37:47

@jjulie:

az "oka" szócska tetszés szerint beilleszthető

Ordnassac 2010.11.19. 21:39:05

@Szimba: most ez elképzeltem itthon, mondjuk egy Habsburg király esetén. A hivatalos temetés mellett lenne két tüntetés is: egy, amelyik hitet tesz a szabad királyválasztás mellett és egy, amelyik hitet tesz a köztársaság mellett. :-D

Asszem lenne forgalom. :-P

jjulie 2010.11.19. 21:40:10

@lüke:

én magam izzok egy sort néha

utána néha elnézést kérek, ma is megégettem valakit

panelburzsuj 2010.11.19. 21:43:30

@radala:

Nagyjából egyet beszélünk ám: kilátások alatt én olyasmit értek, hogy valamennyire kiszámítható, hogy aki a köz számára hasznosabban kapar magának, az többhöz jut.

És hogy végül is mindegy, hogy ezt a "közhasznost" piac, állam, vagy más intézmény méri, de igyekszik kiszámíthatóan, megismerhetően, átláthatóan mérni. Szóval ésszel valamennyire tervezhető az élet, legalább alapgázon.

Na ebben nincs előrelépés itt Magyarosrzságon, sőt ...

Szimba 2010.11.19. 21:43:49

@Hepci:

www.olvassbele.hu/index.php/hirek/55-aktualis/2108-tatsd-a-szad-zsido-gasztrofesztival

Istenem hát hogyne lenne nyitva. A Gozsdu udvarban van 21-ig. Már idén ez a harmadik.

Van Zsidó Gyermekszínházi Napok is dec. 3-5-ig a Merlinben. A Bama társulat állítólag jó.

jjulie 2010.11.19. 21:45:06

@lüke:

ezek élőben zenéltek a bajor bugrisoknak, ki hitte volna

miért nem németül énekeltek, nem tudod?

Szimba 2010.11.19. 21:45:26

@panelburzsuj:

Látod, látod!:-))
O. Flóra arcképével díszített bögrék, meg trikók...!:-))

aszekelyek 2010.11.19. 21:45:44

@panelburzsuj: @lüke: Ők a fogyasztók, úgy tudom.:) Trianon óta elég sok mindenünktől vagyunk megfosztva. Nem elég az? Szerinted hová került az a sok liba és a mája, amit elvitt a hozzánemértés baknai és wallis idején? annyi liba nyom nélkül nem tud elpárologni. A tudomány mai állása szerint. Ánm lehet, hogy a tudományt is franciák irányítják trianon óta. Nézd, valakinek nagyon útjában lehettünk, ha azt a szennyet leforgatták és mutogatták a magyarországi libatömés körülményeiről. Az üzleti hitelrontás volt, semmi más.Ebből gondolom, a piaci részesedésünket valakik túl nagynak tartották.

lüke 2010.11.19. 21:46:02

@jjulie:
Brian Epstein megtiltotta

radala 2010.11.19. 21:48:28

@jjulie: Bonyolult ez a kérdés, azonos kilátásoknál jobb,az,ha valaki optimista, de különböző kilátások esetén a realistának szerintem jobb.

Összefoglalva, nekem semmi bajom a 16 %-os adóval. Szeretem a gazdagokat, adjanak nekik pénzt, hagyják náluk a keresetüket, ha kell elhiszem, hogy ez nekem is jó.

De az, hogy különbséget tesznek két dolgozni tudó, akaró család gyerekei közt az bicskanyitogató.

Mondjuk van két tanár mind a kettő iskolaigazgató így ketten megkeresik a 480 bruttót, de a 3. gyerek 3 éves koráig a 3. gyerek után járó 80 ezer Ft (100-20) helyett csak 3 ezret kapnak, mert az egyikük otthon marad agyerekkel.
Ehhez képest az OTP fiókvezető 3.gyereke mindig havi 80 +-t ér....
Nem tűnik ez igazságosnak...

Szimba 2010.11.19. 21:48:53

@Ordnassac:

Micsoda rejtett tartalékok vannak ebben a kicsi országban!
Még az Árpád-házi jelöltet is fel kellene vonultatni, aztán gárda, mit gárda? Gárdák, meg lovas huszárok!

Beindulna az idegenforgalom:-P

Én meg árusítanám István király kéztőcsontjait, amik csodálatosan hatnak a firfiasságra, meg a női termékenységre (hajhullásra, prosztatára, influenzára stb.).

Társulunk?:-)

Szimba 2010.11.19. 21:52:38

@aszekelyek:

A libát akkor sem szabad durván tömni! lassabban és kíméletesen kellene.
De rühellem, hogy vegyes táplálkozásúnak születtem:-((

Szegény libák!

Viszont ha már valami gyilkos gazember, lelketlen fráter leölte, kitépte a tollait, és kimarcangolta a máját, akkor igen finomra tudom sütni.

aszekelyek 2010.11.19. 21:54:59

@nyünyüge: Ezek azok, ugye, akik mit sem sejtettek a görögök szénájáról egészen a nagy botrányig... ahaaa, mérvadók... értem. A hitelminősítők erősen benne vannak a felelősségben, amiatt, hogy engedte ekkora a dósságokat csinálni és nem léptek idejében fel, pld ilyen jóslatokkal a középtávú minősítéseikben idejében. CSókoltatom őket.Lebegtetés ez, nincs a világon semmi sem benne, ami csak hasonlítana is egy tényre. Huhogtak volna gyurcsányéknak.

jjulie 2010.11.19. 21:56:55

@radala:

egyetlen igazság van: az erősebb kutyáé

lüke 2010.11.19. 21:57:59

@jjulie:
rendes izr. családból származott,könyvkereskedésük volt Liverpoolban , remek manager volt
www.youtube.com/watch?v=bSXQx9bnrDI

aszekelyek 2010.11.19. 22:01:24

@Szimba: Szerinted a franciák gyengéden kopasztanak és tömnek? Jé, arról nem is láttunk filmet:D ! VAgy esetleg arról láttunk? Nagyanyám is tömte a libát de nem durván. Aztán szépen levágták. Múlt században minden vérszomjas vidéki asszonyság maga nevelte a háztájiban meg a lábasjószágot , baromfit. Sakterhez is vitték levágatni, hogy kóser legyen, nem ám csak úgy franciamódra, uccuneki...Kereslet van rá és pénz is. HA több marad a tárcában, még inkább. Borzalmasan sok kalória de nagyon jó. Az egyik mszp konfgresszuson is azt ettek. Lehet, hogy a wallis szállította?

jjulie 2010.11.19. 22:01:48

@lüke:

kösz nagyi, olvastam róla a beatles bibliában az ungvárinál középisiben

Ordnassac 2010.11.19. 22:05:49

@Szimba: bővíteni kell a kínálatot.

Károlyi- és kerekasztal-emléktárgyak a köztársaságiaknak; Mátyás-kori ereklyék a szabad királyválasztásiaknak; Habsburg Ottó-interjúkötet az emlékezőknek; bögrék, asztalterítők, párnahuzatok, levélnehezékek, egérpadok, laptopok stb. a trónörökös/új király vagy királynő arcképével; ajándéktárgyak a királyi címerrel (pl. levélbontó, sörnyitó, dugóhúzó, falikép stb.)

;-)

lüke 2010.11.19. 22:06:54

@aszekelyek:
bizony egy páncélozott Hummerben

lüke 2010.11.19. 22:08:21

@Ordnassac:
s a Károlyi emléktárgy dadogni fog:)
Ottó féle meg raccsolni

Szimba 2010.11.19. 22:11:00

@aszekelyek:

Tudom, hogyan tömték a libát. Viszonylag emberséges volt, mert a nyakát símogatták, hogy menjen le a kukorica, és lassítottak, ha az állat nagyon kínlódott.
A gépi tömés viszont egyben benyomja a magot az állat bögyébe, ami nagyon fájdalmas.

Ölni is lehet gyorsan, viszonylag fájdalommentesen.

De a gépesítás borzalmassá tette az élelmiszeripart. A pelyhes kakasokat pl. élve darálják be.

aszekelyek 2010.11.19. 22:11:39

@radala: olyan nincs, ami mindenkinek tetszene, azért azt tudod ugye? Az adó a jövedelemhez kötött, így jövedelemarányosan lehet adókedvezmény mértéket is szabni. A családi pótlék összege azonos. TArtósan beteg gyermeknél több. Abszolút igazság nem létezik. Egyébként a középosztély a lepusztított középosztály , amelyet fel kívánnak kissé emelni. Azért is, szerintem, hogy olyan sokan, nem mentek szavazni. Mert a nem középosztály eleve tudta, hogy most nem a munkásosztálynak fognak megyó módra osztogatni ész nélkül. Ezért is az a szocik kommunikációja fő eleme, hopgy a szegényeket uszítja Orbánra. Most ez a gázáremelés éppen a szegényeket nem érinti. '22 köbméterig. Olvasom a gázelszámolómon, hogy az átlagfogyasztás 13oo köbméter. Nem bízom abban, hogy ez megragadnak a fejében a nem jobboldaliaknak,, szegényebbeknek. Pedig nekik továbbra sem lesz gázáremelés. Sokkal inkább hisznek lamperth , korózs elvtársaknak , elvtársnőknek, mint a saját szemüknek.

kodó tamás 2010.11.19. 22:12:33

nesztek labancok... az első csatákat megnyertük, mi kurucok, ha ezt zente feri bácsi látná... a tenkes kapitánya... hévízen a sok német nyögdíjas között is eszembe jutott az a rész amikor a bárót megvicceli a tó(iszap)fürdőben, kicsit hasonló módokon megy ez most is...

www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=465400&place=hirstart

aszekelyek 2010.11.19. 22:14:35

@Szimba: Azt meg nem filmezi a négy mancs,, nem érdekes?@lüke: naná, hogy abban:D pszt, gyere közelebb... - abban nem csak az elpárolgott libák ára fér el?

lüke 2010.11.19. 22:16:21

@kodó tamás:
tudod mióta kerülik? mióta a segélyböl nem lehet külföldre utazni
s inkább Mallorcán csápolnak, ott jobb a király:)
itt a király/nö

www.youtube.com/watch?v=Jf9w2hJIqUk

aszekelyek 2010.11.19. 22:18:11

@Ordnassac: Nincs azon mit vitatkozni. Anullálták a három évtizedes biztosítotti jogviszonyomat, ami ugye üzlet volt , mag fizettem, egy ígérvény fejében, hogy majd én is kapok ellátást érte, ha rá kell szorulnom. Mert korosodom. Ehelyett számlát kaptam, arról, mennyiért mehetek be egy általam fenntartott rendelőbe.

kodó tamás 2010.11.19. 22:18:30

na egy normális hír.... (talán) nem lesz a MÁV hatóság a sí stb köteles ügyekben.
tudjátok hogy a KÖTÖTTPÁLYÁS "ügyeket" a máv mint hatóság engedélyezi?
pl a legnevetségesebb az volt (még van is), amit a cikk meg sem említ, hogy pl. egy tavi vízisí pályát is a MÁV engedélyezett:) szerintem ez finoman szólva nevetséges...

www.mr1-kossuth.hu/hirek/itthon/kisvasutak-vasutbiztonsagi-tanusitvany-nelkul-.html

Szimba 2010.11.19. 22:18:50

@Ordnassac:

Nagyon jó! Majd kiadjuk a kínaiaknak a munkát. Fillérekért szállítják, mi meg jól meggazdagszunk.
Ne feledkezz meg az Árpád-házi Bélákról sem! Majd fröccsöntött műanyag királyszobrokat, meg játékokat, pl. I. Béla, amint kiszúrja Vazul szemét, aztán IV. Béla meg egy halom kutyafejű tatár.

És én javaslom a kádban a kisóvodások játékához az élethűen megfulladó II. Lajost!

lüke 2010.11.19. 22:19:16

@aszekelyek:
mán érdektelen, csájni produkció
nem jár Párizsba
www.youtube.com/watch?v=0KV-PTK0UZ4

panelburzsuj 2010.11.19. 22:19:31

@lüke:

Juteszembe: kerítés lebontva, őrbódék, sitt eltakarítva, látszólag kész. Igaz, belül csak egy-két lápma pislog, kívül meg elvitték az építők az örző-védő reflektoraikat is, közvilágítás meg csak épphogy, úgyhogy igen hangulatos körbebotorkálni az épületet, olyan a fíling, mint valami pislákoló kis falut mutató karácsonyváró képeslap.

A bejáratokon - az obligát leukoplasztos megoldással - ZÁRVA papírok fityegnek.

Ennyi az infó.

panelburzsuj 2010.11.19. 22:23:58

@Szimba:

"A pelyhes kakasokat pl. élve darálják be."

Maradjunk realisták: a késsel szakszerűen félig elnyiszált nyakkal kivéreztettet fölnőtt kakas többet rugódozik, mint a szempillantás alatt szétzúzott kis pelyhes ...

Ordnassac 2010.11.19. 22:25:12

@lüke: mi-mi-miért b-b-baj ez? Valami phobléma mehült fel ezzel? Hemélem nem ehhől van szó és hosszul éhzem!

Amúgy is, autentikus tárgyak kellenek! Nem trágyával gurigázunk, kéremszépen!

[;-)]

panelburzsuj 2010.11.19. 22:25:43

@Szimba:

A közkultúra helyi hajléka. Most fényezték át 1 milliárd+ nemtommenyiért.

aszekelyek 2010.11.19. 22:28:16

@Szimba: Már csak egy kérdésem van. A franciák kézzel simogatják le a libák torkán a kukoricát, mint nagyanyám régen? Sztem ott is gépesítve van.....

Szimba 2010.11.19. 22:29:19

@panelburzsuj:

jhaj! Miattad nem fogok enni többé csirkét:-(((

Ordnassac 2010.11.19. 22:30:04

@Szimba: gondoljunk azért a másféleképpen nosztalgiázni vágyó társainkra!

Gyurcsány-blog könyvformátumban (persze dedikálva) és Orbán-beszédek hangoskönyvben? ;-)

Szimba 2010.11.19. 22:30:26

@aszekelyek:

Az egyik rossz nem menti a másikat!

Höhö!

Zöld vagyok , nem látod a az avatarom?:-)

Szimba 2010.11.19. 22:31:28

@Ordnassac:

Akkor már grízestésztát is áruljunk szép kis Kádár János portrés csomagolásban!:-)))

lüke 2010.11.19. 22:31:53

@Ordnassac:
azt nem
inkább az ottó

Szimba 2010.11.19. 22:33:20

@aszekelyek:

Arra törvényt hoznék, hogy aki valamilyen állatot akar enni, az maga nevelje fel, aztán sk. ölje le. Vadássza le, nyúzza, dolgozza fel. Nem hiszem, hogy igen sokan képesek lennének rá.

Szimba 2010.11.19. 22:35:48

@lüke:

Meg zenélő korona műanyagból.
És OV lányainak amolyan barbys öltöztethető változata. OV meg kis játék kolbásztöltőkészlettel, disznó, darabokra szedhetően stb.

kodó tamás 2010.11.19. 22:38:03

olvastátok hogy kb 10-szeres a hazai vadállomány? állítólag 100 ezer felett van a vaddisznók, az őzek stb száma...

ez mindenhol gond, enyhébbek a telek. németo.-ban 2,5 millára becsülik a vaddisznó számot, 500ezret lőnek ki évente.

egyébként én pl a székely medve állományról tudok személyesen adatokat:) azok is sokszorosan vannak.

aszekelyek 2010.11.19. 22:42:23

@Szimba: MEntésről nem volt szó, csak a bezzegamagyarszemétládákról mutogattak mindenhol képeket. Németországi barátnőmmel is összeugrottunk ezen, hogy mindent elhisz amit a tévében lát, mint ahogy Orwell rádiójátékát a marha amerikaiak... és még sokan mások.....Rávezettem szolídaaaan, fogalma nem lehet, hogy amit látott, azt hol forgatták csak mondtak neki róla valamit a tévében. Itt egy másik hozzászóló is említi ezt, hogy sokan vannak, akik mindent megesznek, amit a tévében látnak, hallanak. KÉszpénznek veszik. Tényleg, Láttad az Amikor a farok csóválja című remek filmet? Dustin Hoffmannal : Pár éves film.zEz a témája. A nagy átverés a tévében.

jjulie 2010.11.19. 22:48:50

@Szimba:

megölni egy állatot azért hogy megedd, a tök normális dolog, emberek vagyunk, iszonyodni ettől, képtelennek lenni rá, az az abnormális

panelburzsuj 2010.11.19. 22:49:32

@Ordnassac:

Felárral mindkettő falról visszapattanó speciális díszkötésben is . Mert akkor bővíthető a piac: bosszantóajándékul is lehet ajánlani ...

radala 2010.11.19. 22:50:19

@aszekelyek: Figyu, aki nálam Fideszbarátabb az már hülye, aki nálam középosztály sovinisztább az már nem köszön a szomszédnak. De szerintem a középosztályba egy tanárnak be kell férnie.Nagyon nem vagyok szigorú, nem várom el, hogy egy egykeresős tanár a három gyerekéért ugyanazt kapja, mint egy OTP fióokvezető .Pedig, elvárnám, ha őszinte lennék...

jjulie 2010.11.19. 22:58:26

@radala:

egy tanár beleférhet

ha mondjuk szépen beszél angolul, és elmegy a belvárosba ingatlan ügynöknek, és még számtalan lehetőség közül választhat

ja, ha tanítani akar, az más

Ordnassac 2010.11.19. 22:59:23

@kodó tamás: "németo.-ban 2,5 millára becsülik a vaddisznó számot, 500ezret lőnek ki évente."

Kár, hogy Obelix csak képregényalak. :-D

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2010.11.19. 23:01:26

A blogomban egészen a humánetológiai vonatkozásokig 3 éve cikkezek arról, hogy orbán úgy kommunikál a politikai marketing stratégiáival, ami a khaosz szintű emberi rendszerre jellemző.

orbán terhessége már 20 éve tart!

Anno 89 körül volt egy vicc:

Két FIDESZ-es tüntet, az egyik azt ordibálja, hogy Demonstrációt! Demonstrációt!

A másik: Menstruációt! Menstruációt!

Mire az első megkérdezi, hogy Te mit ordítasz?

Err a válasz:

Mindegy, csak vér follyon!

reszvetelidemokracia.blog.hu/2010/01/24/csanyi_vilmos_agresszio_kultura_demokracia_irasahoz

reszvetelidemokracia.blog.hu/2007/12/05/orban_diszno_szar_szagu_szellentese

reszvetelidemokracia.blog.hu/2008/07/02/a_kommunikacios_emberi_rendszerek_fejlodese_5

reszvetelidemokracia.blog.hu/2008/08/16/4_civil_szellemi_aramlat_rebarbarizacio_diagnozisa

reszvetelidemokracia.blog.hu

Ebben a képben az van benne, hogy

jjulie 2010.11.19. 23:03:21

@Ordnassac:

a vaddisznó stramm srác, nagy ívben kakil az urbanizációs meg egyéb emberi kártételre, nem zavartatja magát, tök jól alaklmazkodik

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.19. 23:17:12

@Szimba: azt megtaláltam, hogy 21-ig (november), de hány óráig naponta? Erről sehol semmi nem volt, pedig eddig volt egy olyan érzésem, hogy a zsidók tudnak szervezni meg kommunikálni.
Mindegy, odamentem, már rég bezárt minden egy lacikonyhát leszámítva, így ettem egy pizzát meg egy répatortát a szomszéd utcában a zsidó gasztronómiai fesztivál tiszteletére.

tbb 2010.11.20. 03:27:33

@aszekelyek:

Orson Welles röviden Orwell. Hm.

cambridge.on 2010.11.20. 07:04:05

@Szimba: Ez igazi forradalmi javaslat.Ebből lehetne hungaricumot alkotni.
A tyúk még csak csak elfér az erkélyen,de disznó már nehezen.Annak csak a hálószobában lehetne helyet szorítani.
A szarvasmarha pedig ,mivel nem tud lépcsőt mászni és a liftbe sem fér be ,a pincében.D ebből elég lenne lépcsőházanként egy.
Csak az ihat tejet aki saját maga feji a családnak.
Mi lenne a hungaricum?
A lakótelepeken terjengő szag.

jjulie 2010.11.20. 07:15:07

szabó lászló zsolt

kopásálló fideszkáder

cambridge.on 2010.11.20. 07:33:33

index.hu/belfold/2010/11/19/kozlekedesi_torveny/
Tilos lenne a jövőben az utak mellett 4 négyzetméternél nagyobb reklámtáblákat, óriásplakátokat felállítani, a légiközlekedési bírság 3 millióról 100 millióra emelkedne, be lehet kamerázni a buszokat és vonatokat, a KRESZ-tanfolyamot pedig távoktatásban is el lehetne végezni, tartalmazza a Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter által benyújtott javaslat az egyes közlekedési tárgyú törvények módosítására.

Hiányolom a törvényből a vasúti közlekedésben veszélyhelyzetet okozó kábellopások büntető tételeinek jelentős emelését.Akár terrorista eseménynek való besorolását.Lenne munkájuk a terrorista elhárítóknak.
Vagy ők a cégen belüli munkanélküliek?

porfelhő 2010.11.20. 07:41:37

Tegnap este buliztam, most fáj a fejem, azt sem tudom mi van velem. Tudja valaki mit kell ilyenkor csinálni?:) Még jó, hogy nincs új poszt, mert nem is tudnék kommentelni!:) lehet , hogy újra iszogálni kellene.

porfelhő 2010.11.20. 07:48:56

"A szakszervezetek demostrációra is készek a béremelésért. A közalkalmzottaknak elege van abból, hogy a mindenkori politika azt mondja , a közalkalmazottak parazlók, rajtuk keresztül folynak el a millirádok. A béremelésre, a müködésre a 2011-es költségvetés sem ad érdemi választ. A jövő évben is változatlan marad a közalk. bére".
/nem újdonság évek óta változatlan/!
Jaj! azok a búnös milliárdok!

cambridge.on 2010.11.20. 07:55:04

@kodó tamás: Ontarióban betiltották a medve vadászatot.
A medvék elszaporodtak,de az élőhelyükön található élelem nem lett több.Ezért a medvék bejártak a városba,a háziállatokat pusztították,éjjelente a szemetet szétszórták élelem után kutatva.Erre megbüntették azokat akik nem zárható edényben tárolták a szemetet.
A fekete medve emberre nem támad,gyerekekre viszont veszélyes lehet.
A városban csatangoló medvéket sem lehetett kilőni,csak elkergetni.
Egyhangúan követelték az északon lakók a vadászat újbóli engedélyezését az érintettek.
A több-száz kilométerre lakó széplelkűek,akik nem találkoztak ezekkel a gondokkal,nem járultak hozzá sokáig.
Ők voltak döntéshelyzetben.

Tanácsos medvék által lakott területen apró csengőket a ruhára aggatni,így a medvék elkerülhetik az embert.
A fekete medve nem támad az emberre, de a grizzly tápláléknak tekinti.
Úgy lehet megállapítani milyen medvék élnek a területen,hogy meg kell vizsgálni a medve ürülékét.
A fekete medve ürüléke tele van apró magvakkal.
A grizzly ürülékében apró csengők találhatók.

porfelhő 2010.11.20. 07:59:01

"Jóslat: az újfajta gazdaságpolitika vagy bejön vagy nem. Az egészségügyben is vagy lesz átfogó átalakitási reform vagy nem. A kudarc esélye mindig benne van a kisérletben. Nem kell izgulni a komány sem tudja hogy lesz, bejön-e vagy sem".:)olvasható a neten./

kodó tamás 2010.11.20. 08:01:44

@cambridge.on:

jó reggelit! phfuj...

emlékeim szerint az erdész több száz hektárról beszélt a mint a medve "vadászterülete".

a közlekedési link már volt rég... tegnap. én pl. a vízisí páláyk MÁV os engedélye miatt linkeltem, ami most elvileg mexűnne... (végre)

cambridge.on 2010.11.20. 08:02:52

@porfelhő: Kutya harapást szőrivel.
Régi mondás de nem igaz.A ráivás nem segít.
- Igyál, méghozzá sokat és ne alkoholt. A vízivás, folyadékpótlás jelentősen csökkenti a fejfájást, a szájszárazságot. Persze az sokat segíthet az állapotodon, ha megelőzve a bajt, már italozás közben egy-két pohár vizet megiszol, vagy lefekvés előtt megpróbálsz még egy kicsit inni.
- Az elveszett ásványi anyagok pótlására nagyszerű másnaposság utáni pezsgőtablettát vagy port szerezhetünk be a patikákban.
- A frissen facsart- vagy százszázalékos gyümölcslevek fruktóz-tartalma gyorsítja a szervezet anyagcseréjét, az alkohol kiürülését a szervezetből, és pótolják az elveszített C-vitamint is.

- Rakd helyre az energiaszintedet! B-vitamin: sokat segít, hogy a szervezet hamar feldolgozza az alkoholt és segít elmulasztani a kellemetlen tüneteket. Egy szelet pirítós, egy kis gabonapehely vagy ha van, egy kis B-vitamin complex tabletta megnöveli az energiádat is.

- Frissítsd fel a sejtjeidet! Amikor a máj lebontotta az alkoholt, milliónyi káros szabadgyök szabadul fel, amely aztán mindenféle rombolást végez a szervezetben. Az antioxidánsok, mint pl. a C-vitamin, támogatják a máj alkohollebontó folyamatait és a szabadgyökök elleni harcát. Ezért ha sokat ittál, másnap ajánlott C-vitamint inni vagy enni. Akár frissen facsart narancslé akár vitaminnal dúsított gyümölcslé formájában.

- Figyelj az oxigénhiány pótlására. Kitárt ablak mellett néhány mélylélegzet máris helyrebillentheti fejed kóválygását. De ha kicsit enyhülnek a panaszok, egy kiadós séta segít, hogy a vér kitisztuljon, a mozgás pedig elősegítik a káros anyagok lebomlását.

- Ellensúlyozd a fáradtságod. A koffein segít leküzdeni a fáradtságot, energetizálja az izmokat, és csökkenti a fejfájást is. Persze csak akkor, ha nem émelyeg a gyomrod még a szagától is. De ha felmerül ez a probléma, érdemes a koffeinhez hasonló energiát adó guaranalével próbálkoznod. A Brazíliában termő cserje magjaiból kivont anyag legalább olyan jól megdob, mint a hagyományos feketekávé. Mivel a koffein vízhajtó, ezért kávékúra esetén vizet se felejts inni!

Közelegnek az ünnepek, talán másnál is előfordulhat.

cambridge.on 2010.11.20. 08:09:29

@kodó tamás: Vannak benne jó ötletek.A táv jogsi ilyen.Tovább is lehet fokozni,az oktatást is lehetne korszerűsíteni ilyen alapon. Nem kellenek iskolák,csak internetes hozzáférés minden családban.

cambridge.on 2010.11.20. 08:11:23

@porfelhő: A kormány nem terhes.A kormány gondterhes.

bierkamp 2010.11.20. 08:11:58

a Nemzeti Gonosz Törpe Párizsban már megint hazudozik ( a kis lopós)----
Nagy az államadóság.????????.és mégis hatalmas pénzekért megy a seggnyalás a Székelyföldre? Szarni a Székelyföldre! -több marad a határon belülieknek. Ennyi az egész!
Barom Nemzeti Gonosz törpe —a szavazatokért még az Országot is Eladja! ORBÁN TAKARODJ! --érik az ellenforradalom!

bierkamp 2010.11.20. 08:14:55

Terhes a kormány----megoldás ABORTUSZ!

bierkamp 2010.11.20. 08:15:44

A Tumort ne terjessze a beteg ......

porfelhő 2010.11.20. 08:17:12

@cambridge.on:
Jaj! milyen kedves vagy, köszönöm a jó tanácsot!:) Húsz éve nem iszogáltam semmit, úgy látszik most eljött az idő! tök jó izü itókák voltak, no meg rózsaszinben látni a világot az sem semmi! :):)

kodó tamás 2010.11.20. 08:17:44

@bierkamp: azért még ne indulj el... a bloghuszárok elöl?

az országban még mindig nagy a várakozás. talán csendes karácsony lesz még :)

Most nézem egy visszafogott (képzett) forradalmár vagy, a legcsúnyább szavak nem is olyan csúnyák, amiket használsz...

szval szerintem várd meg még utánad radikalizálódik az ország népe... abban egyetértek, hogy a fides ezen nagyon dolgozik...

porfelhő 2010.11.20. 08:31:34

@cambridge.on:
Én is az vagyok! gondterhes! fura érzés, nem is várom az ünnepet sem. Úgy látszik az életem ezen szakasza, az élet újszerü útja.

Szimba 2010.11.20. 08:41:01

@jjulie:

Mit öltél már? Mesélj!:-)

kodó tamás 2010.11.20. 08:41:24

ALKOTMÁNY - magyar nyelv. először is az alkotmányban legyen benne a következő szavak helyesírása

A 6 szótagnál hosszabb és 2-nél több szóból álló kötőjellel írt szóösszetétel...
képviselő, képviselőcsoport, képviselő-testület, képviselő-választás

"mozgószabály"
önkormányzati képviselőtestület / önkormányzatiképviselő-testület

ESZTERGOM
www.stop.hu/articles/article.php?id=777849

porfelhő 2010.11.20. 08:43:22

A szerbek kiba....ták az IMF-et. azt modják a cél szentesiti az eszközt.

kodó tamás 2010.11.20. 08:50:57

"Meggyes Tamás volt polgármester, fideszes országgyűlési képviselő, aki tagja az önkormányzatnak is, azt vágta Tétényi Éva szemébe: „Ön gyűlöletet hozott a Széchenyi térre!”

– Szerintem a téren jó közösség formálódik, s joguk van a hangos véleménynyilvánításra – válaszolta Tétényi Éva. Ez persze nem tetszik a fideszes képviselőknek.

A téren egyébként több százan hangosan méltatlankodtak, fütyültek, s a fideszes képviselők hozzászólásakor többször azt skandálták: „Hülye vagy, hülye vagy!” "

nyünyüge 2010.11.20. 08:52:59

@kodó tamás:

"Az asszony nem ember, a sör nem ital, a medve nem játék"

porfelhő 2010.11.20. 09:03:23

@jjulie:
Köszönöm.! nagyon kedves vagy. az a probléma, hogy az én gépem nem nyitotta meg. de a lényeg, hogy gondoltál rám.

jjulie 2010.11.20. 09:06:09

@Szimba:

mindenfélét, nyulat, tyukot, kacsát, libát, gyöngytyukot, pulykát, disznót, kecskét, vaddisznót, őzet, szarvast, fácánt, halat, mindből ettem is utána

lehet hogy valamit kifelejtettem

vadkacsát nem sikerült, arra emlékszem

ja igen, galambot is

teljes életet élő, egészséges hím példány vagyok, be tudok verni egy szeget a falba, és meg tudok bütykölni egysmást, valamint meg tudom kívánni élő nőstény homo sapiens pédányok húsát is, és beléjük is tudok harapni, nem csak döglött állatokéba

porfelhő 2010.11.20. 09:11:45

Hogy mik vannak! az én "kedvelt tanárom" milyen " sokoldalu"!
Mondott eleget!:):) Igen! ebből engedni is lehet!:)

Szimba 2010.11.20. 09:14:39

@jjulie:

Borzalmas! Vadember vagy!

Ha nekem kellene megölnöm valami állatot, akkor még halat sem ennék.
Anyám által nevelt állatokból sem tudtam enni. Egy ismerőst megsütni, és befalni??? Brrrrr!

bierkamp 2010.11.20. 09:17:28

@kodó tamás: Tamás várok Rád, (amikor belátod, hogy az alkotmány és a választási törvény megváltoztatása miatt is és a határon túli seggnyalásos szavazatok miatt...nem lehet Demokratikus úton megdönteni a Viktatúrát. ) ----akkor szólj...legalább egyel többen leszünk:)

kodó tamás 2010.11.20. 09:21:19

@bierkamp:
én ezt tudom... ne rám várj.

javaslom miután 2en vagyunk még kb 2 706 292-2 = 2 706 290 embert szedj össze... a NÉP re várj:)

de neked nehezebb lesz mint a fides nek mert a fides nem rasszista, így 1000Ft/c áron hatékonyabb volt...

rasszista vagy ugye?

Szimba 2010.11.20. 09:23:23

@cambridge.on:

Fenét. Városi leutazik vidékre, és a háziak mulattatására maga vadássza le a zsákmány(állatot), és dolgozza fel helyben. Amit sikerült fogyasztásra alkalmassá tennie (disznóból kolbászt vagy más értékes cafatokat, tyúkot, kacsát kibelezve, nyulat nyúzva), azt aztán kifizetné, meg a háziak egyéb kárát, aztán hazavinné, és máris fogyaszthatná.
Mármint sütné, főzné.

bierkamp 2010.11.20. 09:23:34

Halmozódik a Nemzeti Szar!--------Orbán amikor így kiált, hogy: MERÜLÉS !!!!---akkor a Fidesz szavazók merüljenek ám le!!!!!!!!
A többiek a fejükre lépve meg másszanak ki a szarból! Nyomják le Őket...na persze a Gonosz Törpét is!

bierkamp 2010.11.20. 09:24:44

@kodó tamás: nem vagyok rasszista, mert akkor már lelőttem volna a félcigót:)...

porfelhő 2010.11.20. 09:25:22

@jjulie:
Köszönöm. egyszer elmondod, ugye? vagy nem?

most egy kis ideig nem leszek gépközelben, megyek ki a levegőre.

bierkamp 2010.11.20. 09:26:25

a számokat rosszul tudod, mert nem ketten vagyunk...csak a környezetemben van 3 ezer:)...s minden elégedetlen ember környezetében ha háromezer van az már elég....

bierkamp 2010.11.20. 09:28:01

Tamásnak ment:) Remélem nemcsak "Tamáskodsz"--

bierkamp 2010.11.20. 09:29:45

Ez nem rasszistaság, hanem logikus gondolkodás:
"Szarok a Preambulumra, Szarok a Székelyföldre, Szarok a határon túliak seggnyalására a szavazatokért,..csak már Nyugat Európai módon élnénk a határon belül( fizetés, jog, demokrácia, gazdaság, nép megelégedettség területén)
és a Viktatura Diktatúra meg lenne már döntve!!!!! "----

kodó tamás 2010.11.20. 09:30:06

@bierkamp: a számokkal óvatosan te is!

egyrészt nagy környezeted lehet... mondhatni egy egész város.

másrészt ha mind a 10 millió ember hoz 3000 embert akkor az csak kínai lehet... óvatosan... mert az 30 milliárd. és addig ki vigyáz kínára? míg eljönnek?

kodó tamás 2010.11.20. 09:30:51

@bierkamp: miért úgy nézek ki mint egy TamásKodó?

kodó tamás 2010.11.20. 09:32:26

@bierkamp:

jogállami? 3v? v v v

verseny-választás-vélemény

most is V van... 3at akarsz belőle? OVVV?

cambridge.on 2010.11.20. 09:35:10

@Szimba: Nem tudom hol nőttél fel,de a félreértések eloszlatására közlöm veled,hogy a vidéki udvarokban sem gyakran fordul elő vaddisznó.
Legfeljebb a ház ura érdemli ki e jelzőt.
De ez az állat bármennyire ártalmas, törvényileg védett,vadászata tilos!

bierkamp 2010.11.20. 09:36:04

igen:D pont a névből indultam ki:)

kodó tamás 2010.11.20. 09:38:13

@bierkamp:

igen TAGADOM a 3p-s: ppp államot... párt-pénz-politikus...

helyette a VALLOM
jogállami vvv -t (verseny-választás-vélemény) vagy a

jogállami ppp jogállam is a kedvencem:
patriotizmus+partíciatív+populizmus

ugyanakkor az államforma nem Rt, nem Bt, nem Kft.
hanem Kt. lehetne...

kodó tamás 2010.11.20. 09:39:01

@cambridge.on: a ház urát nem szabad vadászni? én úgy tudom csak párzási időszakra vonatkozik...

bierkamp 2010.11.20. 09:39:38

@kodó tamás: na ez a 3 ezer ez már egy társaság---"elégedetlen Demokráciát féltő társaság",....csak gondolom nem mi vagyunk az egyedüliek.......
persze még Kina is idejöhet, mert már ismeri a Nemzeti Gonosz törpének köpönyegforgató Hazug lopós csaló háromfenekű beszédjét.....--és segít leverni:)

bierkamp 2010.11.20. 09:41:32

@kodó tamás: na persze a Népköztársaságból, Köztársaság lett..és ma már csak Társaság van....egy 5 fős társaság---ez a kormány...a többi béget csak....
Ilyen esetben az elvárt vvv,...meg a ppp... már szóba sem jöhet:)

bierkamp 2010.11.20. 09:44:41

Orbán keleti szele a nagy Nemzeti Fing, amit a körülötte ülő bégetők elengednek.
Keleten sem a Kínaiak, sem a Ukránok sem Oroszok, nem dőlnek be a kis Nemzeti Baromnak:)--hiába próbálkozik--ŐK NEM FELEJTENEK, MINT A BUTA MAGYAR NÉP

Szimba 2010.11.20. 09:44:43

@cambridge.on:
Nem-e????:-))

Ismerősömnél sokszor voltam látogatóban Budán. Emeletes ház, villamos kanyarog az utcán, náluk a kertben meg vaddisznók turkáltak.
Egyszer kimenni sem tudott a földszinti ajtón, mert éppen ott dörgölte az oldalát egy szimpatikus csíkos koca. Telefonon értesítette a gondnokot, aki végül elzavarta az "akadályt".
Elkésett persze a munkahelyéről.

kodó tamás 2010.11.20. 09:47:17

@Szimba: a XII. kerület BELterületén eddig kb 60! vaddisznót fogtak be... pár hónap alatt...

mondom hogy nagyon elszaporodott...

autózás közben is szinte heti eseménnyé vált, hogy látok őzikét... (átszaladni a kocsim előtt)

bierkamp 2010.11.20. 09:48:21

Én már kétszer örültem az életemben, mikor a szomszéd beszaladt és mondta először: Sztálin meghalt, ......másodszor : Brezsnyev a Leó meghalt.....most a harmadikra várok, mikor beszalad és mondja: A Nemzeti Gonosz törpe meghalt:)
( persze nem hinnék neki, csak ha látom majd a temetésen)

jjulie 2010.11.20. 09:49:53

@Szimba:

ha csíkos volt, nem lehetett koca, amúgy meg ha kiment volna, vagy le sem sajnálta volna a jövevény, vagy elszaladt volna

persze kedves a történet, ilyenekből értesülök róla, hogy néha szükség van még férfiakra is.....

bierkamp 2010.11.20. 09:51:25

..mert Sztálin után is egy picivel jobb lett az országnak, de csak egy picivel, amikor Brezsnyív feldobta a talpát azután más sokkal jobb lett az országnak még a Kádár alatt is. Nyugaton úgy neveztek bennünket, hogy a Keleti blokk Svájca...
....s hű..milyen jó lenne nekünk a " harmadik után,......azta:)

aszekelyek 2010.11.20. 09:54:49

@radala: Joggal várnád el. Németeknél egy tanár, beamter, közalkalmazotti státusban is kivételesen megbecsült, valóban annyit is kap, sőt szerintem többet. Fényes nyugdíjat is. Öszintén , én is ezt tartom követendőnek. Az ottani magyar származású beamter ismerősöm, 56-os, naná....Nem élte végig a 49 utáni tanárok totális lepusztítását és alulfizetését, mint nálunk a teljes létszám. Egészen mást élt át , miután itthagyta a csaló kommunistákat. Kívülről tudta az öszödi beszédet, amikor két éve kinn jártam.Szép, nem? Mondhatni, nem egy gyurcsány fan:D Persze, tudja kinek az unokáját is vette el.... mindent tud. több, mint 7o már. Éltesse sokáig az Isten. Ez persze az NSZK területén volt, wesi, nem soci Németország. Minden közalkalmazott egyébként igen megbecsült. Pedig ott is van versenyszféra és piacgazdaság.

bierkamp 2010.11.20. 09:55:41

....Vaddisznó story:
...a Kossuth térhez közeli Bankból jöttem ki és beültem a kocsimba...épp elindultam, mikor egy vaddisznó szaladt át előttem....persze későn vettem észre különben elütöttem volna...simán....Hát a Gazdakör csúnya vaddisznó tekintetű és agyú..parlamenti paraszt házelnök volt az......a nevét soha nem tudom megjegyezni....csak mindig a Traktoros tüntetés jut eszembe:)

Szimba 2010.11.20. 09:57:23

@jjulie:

Hobo eléggé vadember:-))

Rosszul írtam, nem lehetett csíkos, de a történetből valami olyanra emlékeztem, hogy sötétbarna csík volt a hátán az állatnak. És az üvegajtó előtt vakaródzott, nem lehetett tőle kinyitni, és kijutni.
Én csak a helyszínt láttam:-)

A vaddisznókat csak az emeleti ablakból, és más alkalommal.
A férfiakra mindig szükség van. Csak kevesen vannak.

aszekelyek 2010.11.20. 09:58:11

@Szimba: ebben igazad van. TEljesen le vagyunk erről szoktatva. A mámám generációjának még semmi perc alatt ment. Globalizáció és lustaságra, kényelemre nevelés..... eredménye. CSak nehogy csinálni kelljen valamit a fogyasztáson kívül:D Dőlne romba az élelmiszeripar. A műanyg ízű baromfik sok hónapra lefagyasztva, senki nem tudja, mivel etetve,, a föld másik oldaláról , kinek kellene akkor? Tökeellenes vagy, nem fognak szeretni:D Sokan vadásznak de kevesen dolgozzák is fel.

Szimba 2010.11.20. 10:01:02

@kodó tamás:

Ezt meg lehetne oldani. Medvét telepíteni Budára, az majd megritkítaná a vadállományt.:-)
Igaz, kellene néhány sakál is, hogy a maradékot eltüntesse.
Tápláléklánc!

jjulie 2010.11.20. 10:01:19

@Szimba:

arról a nők tehetnek

tudod, a karinthy.. annyira vagyok férfi, amennyire.......

aszekelyek 2010.11.20. 10:01:21

@tbb: igen, és marhák szaladgáltak ki az utcára. Nem jó rövidítés szted? Orwell, az állatfarmos se reklamálna. Nem debreczenire rövidítettem :D Aki tudja, miről van szó, érti. Aki nem, annak meg tökmindegy :D Minap bevallottam szoktam ilyen hajmeresztőket írni.

bierkamp 2010.11.20. 10:01:50

na persze a Székelyek olyanok mint a cigányok ( román cigányok)---hazudnak. Én 20 évig Németben éltem és nem úgy van ahogy írta. A Szociális háló a leghatalmasabb ..és a szocialalista pártot nem kommunistázzák le, mert ott tudják mi a különbség.
Az öszödi beszédet sokan tudják Németben még sok német is---és mindenki úgy ételmezi ahogy kell, hogy MINDEN KORMÁNY ÉS POLITIKUS A VÁLASZTÁS MEGNYERÉSÉÉRT ÉS HATALOM MEGTARTÁSÁÉRT HAZUDIK ÉJJEL NAPPAL---de ezt egy bátor politikus ki is merte mondani...na persze egy vén szenilis szőrőstalpú székelytől mit lehet várni hogy ezt is megértse:)

kodó tamás 2010.11.20. 10:02:21

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)

szerintem ehhez tényleg fontos volt a NEMZETI jelzőt rakni különbön tényleg hívhatták volna így:

Adó- és Vámhivatal, azaz AVH

huhh... szerencse hogy most minden nemzeti...

kodó tamás 2010.11.20. 10:04:01

persze szerintem ez a cinikus Nép (na persze a "másik" kétharmad) így is annak fogja becézni, de ez csak a szeretet jele lesz

aszekelyek 2010.11.20. 10:04:38

@bierkamp: Melyik tartományban éltél? a többire nem reagálok csak annyit, ki mint él, úgy ítél.

aszekelyek 2010.11.20. 10:06:55

@jjulie: Beszélnek a pedagógus bérek emeléséről. Hallottál róla? megyó is osztogatott csak az a bibi, hogy fleto kirakta utána a felét az utcára és mára megint semmit ér a keresetük azoknak is, akik maradtak. Kevés kivétellel.

Szimba 2010.11.20. 10:07:22

Ezt most kaptam. Viduljatok!

5 tipp, mit tegyünk a kötelező magánnyugdíj-pénztárban lévő
megtakarításunkkal?

1. Nyomtassuk ki az utolsó egyenleget, keretezzük be és emlékezzünk
rá!

2. Vegyük fel a lengyel állampolgárságot, kérjük át a számlánkat,
ott még pár évig királyok lehetünk.

3. Küldjük el a kivonatot Selmeczi Gabriellának és kérdezzünk rá,
hogy ennyiért megéri-e?

4. Hagyjuk bent egy évig és a pénztár magától is lenullázza, ami az
addigiból megmaradt.

5. Szenvedjünk maradandó egészségkárosodást és kérjük a
rokkantosításunkat.

10 dolog amit a kormány tenni fog a magánnyugdíj pénzekkel.

1. Megveszi az összes Tesco-t meg Auchan-t, most úgyis olcsón
lesznek eladók.

2. Kósa Lajos számára megfinanszíroz egy OKJ-s gazdaságpolitikusi
tanfolyamot.

3. Ha Kósa mégse megy el, akkor vesz svájci frankot.

4. Olcsóbb magánnyugdíjasokat vásárol Kínából.

5. Létrehozza a világ első állami magánnyugdíjpénztárát, amit
Bakondi György felügyel, majd letartóztatnak valakit.

6. Módosítják az Alkotmányt, így minden 4 életben töltött év csak 2
évnek fog számítani a jövőben.

7. Matolcsi György felteszi a 24-esre Monte Carloban.

8. Félreteszi egy Gyurcsány-letartóztatási bankettre.

9. Megveszi a Chelsea-t a Videotonnak.

10. Keres egy olyan excel rovatot a költségvetésben, ahova befér ez
az összeg, és beírja.

10 alternatív javaslat a nyugdíjrendszer reformjára.

1. Nyugdíjasok bárhol játszhatnak Texas hlod'em pokert.

2. A születéskor várható élettartam drasztikus csökkentése.

3. Felosztó-kirovó rendszer helyett sorsolásos - aki nyer, az
nyugdíjas lesz, aki nem, az dolgozik tovább.

4. Egyéni nyugdíjszámla - mindenki annyit fizet be, amennyit akar, a
kormány meg kap hozzá egy PIN kódot.

5. Testvérnyugdíjas program - mindenkinek kisorsolnak egy
testvérnyugdíjast, akit el kell tartania, ezzel párhuzamosan a
nyugdíjjárulék megszűnik. Akinek nem jut testvérdolgozó, az így járt.

6. GDP rulett - a kormány minden évben egy szektortól vagy egy
nagyobb cégtől elvesz annyit, amennyi a nyugdíjra kell. Ehhez
szerencsekereket használ Alkotmánybírók jelenlétében.

7. Nyugdíjszerző háborúk indítása szomszédos országokba, akikre nem
annyira figyel a nemzetközi közvélemény.

8. 13. havi munka bevezetése - ennek bevételét a Nyugdíjasmentő
Alapnak ajánlják fel.

9. Nyugdíjasok havi egy ingyen beszédet kapnak DVD-n, nyugdíjat
pedig majd később.

10. A nyugdíjasok megkapják a BKV-t, mint kisrészvényesek.

Az 5 legrosszabb mondat, amit a nyugdíjas postástól hallhatunk 20 év
múlva

1. Marika néni 12 hónap múlva jövök.

2. Tessék megnyugodni, ez a pénz jó helyen van az államnál.

3. Az öngondoskodás jegyében ide tetszene tudni adni a nyugdíja 90
százalékát, hogy utána kihozhassam?

4. Ne tessék aggódni, a Gitta néni a 3/d-ből sokkal rosszabbul járt,
tőle minden hó végén elviszek 980 forintot a diákhitelére.

5. 82 évesen már nem szedem olyan gyorsan a lépcsőket, de már csak 6
évem van hátra a nyugdíjig.

aszekelyek 2010.11.20. 10:08:27

@porfelhő: Az oroszok uborkát esznek, korhelyleves se rossz... savanyúkáposzta és alvás. Erős, fűszeres étel, pld indiai, méregtelenítéshez.

jjulie 2010.11.20. 10:08:56

@aszekelyek:

azt hiszem egyoldalú marad

nem nagyon van, közös témánk és a húsod is mérgezett lehet, nem csak az agyad

bierkamp 2010.11.20. 10:09:12

Munkámnál fogva, 5 tartományban..ahol magyar konzulátus van.. s a politikához nagyon közel voltam....többet nem árulok el...de jól éltem és úgy is ítélek!

aszekelyek 2010.11.20. 10:11:18

@cambridge.on: azt modd meg, ha mihályinak sikerül a vidéket bezáratnia és mindenkit elzavarnia városba lakótelepre, hol lesz az állattenyésztés? Ki fogja csinálni Hol? az érkélyen, meg a pinyóban a vidékiek?

bierkamp 2010.11.20. 10:11:43

@Szimba: a Felosztó -kirovó rendszer helyett már belépett a Kifosztó -megrovó rendszer.....ezt ne felejtsük el!

aszekelyek 2010.11.20. 10:15:55

@kodó tamás: pénzt is hozott a hölgy? mert a téren ordítozásból nem lehet fizetni a számlákat....

aszekelyek 2010.11.20. 10:18:04

@jjulie: Egyszer megnéznélek, mégis hogy nézki egy ilyen kihalófélben lévő példány:D másra nem gondoltam, érdeklődés szinten. Nyilván rossz helyen élek, mert itt a túltenyésztett metroszexuális és piszok bénákból áll a felhozatal. Akiknél, nő létemre még én is jobban ütöm be a szeget és szerelem a mosogató lefolyót.

aszekelyek 2010.11.20. 10:22:19

@bierkamp: nem kérdeztem, jó élsz-e. Részemről sűrűn járok abba az északi tartományba, ahol pedig így vannak a beamterek kezelve. Évente kétszer de azt más huszonéve. Pontosak az információim. Bármi is a te tapasztalatod. Westfalia már csak olyan, ahogy írtam.

kodó tamás 2010.11.20. 10:22:20

@aszekelyek: :))))))))))))))))))

szerintem az is előre lépés, hogy nem visz (pénzt)...

linkeljek tényeket???? vagy érted mire "célzok"?

Szimba 2010.11.20. 10:22:21

@aszekelyek:

Te is pesti vagy?:-))

Nekem van Bosh fúróm, és ágmetszőm is. Amit ezekkel meg tudok csinálni az van készen, amit nem, arra meg fizethetek milliókat. (mosogató lefolyó?! Azt akkor is jobban szereltem, amikor még férjem is volt.)

shwarcz bácsi 2010.11.20. 10:27:38

@Szimba: ez jó volt ,köszönjük :-)

kodó tamás 2010.11.20. 10:27:42

@Szimba: :)))))))))))))))))))))))) nagyon jooooo.
a diktatúra előnye, hogy a humor előre tör nagyon :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Szimba 2010.11.20. 10:27:44

@jjulie:

Tüneményes a kisfiú a szöveggel:
"Semmitől nem félek, gyakorlatilag."

:-)

lüke 2010.11.20. 10:28:26

mi folyik itt
mindenki mérges:)´

a fö téma:
az egészség- betegség, üzlet nem üzlet
kérdésröl , ami teljesen zsákutca :
az egészség igen nagy üzlet:
SPA, wellnes, fitness, etc nem lenne ilyen jövedelmezö,
MO-n a bázikák, -nagy f@szság- étrend kiegészítök
a kül. füvek, amit, minden kinai bar foot dr ismer
stb,
ha ez nem üzlet ,akkor mi?

s a betegség is üzlet:
ld USA hotel szárny +diagnosztikus részlegek, rengeteg ambuláns vizsgálat
NHS- UK: cost -benefit mérlegelés
a szociálisan fejlett ny-eu-i országokban termeszetesen deficites,de itt a humánum, az emberhez méltó bánásmód miatt

Szimba 2010.11.20. 10:29:51

@jjulie:

Nyilvánvaló, hogy a férfiak között is vannak kevésbé férfiasak, és a nők közt is kevésbé nőiesek, a lényeg, hogy a megfelelő párok megtalálják egymást.

aszekelyek 2010.11.20. 10:30:53

@kodó tamás: NAgyon jót hallottam a tévében. Az Apeh azt válaszolta az ombucmannak, hogy több tízmillió bevallást dolgoznak fel évente és azé nem lehet őket megróni,hogy csak a kispénzűeket macerálják:) MOSt akkor nem 3 millió tartja el adójával az országot és keresetével? ki hazudik itt ekkorát szerinted?

jjulie 2010.11.20. 10:34:32

@lüke:

ez több mint 100 karakter

és tele hírértékkel, humorral

Terniak 2010.11.20. 10:35:29

„Hamarosan jön a nyugdíj-, az oktatási, valamint az önkormányzati reform. Tavasszal teljesen új alkotmány születik. Ezt nevezhetjük forradalomnak, a kétharmados reformnak, amely az alkotmánnyal összhangban történik.”

Tényleg ezt mondta Orbán Viktor? Nem tudom, hogy ezek az emberek vagy ennyire nem tudják mit tesznek, vagy ennyire vastag a bőr az arcukon?

Én arra gyanakszok, hogy a kettő keveréke.

Ez a mondat kb. olyan mint Schmittől, hogy hajlamos az alkotmányosság szemüvegén keresztül vizsgálni a dolgokat. Vagy amikor Lázár alkotmányjogász azon kesereg, hogy őtnem hívták meg a Pázmány egyetem beszélgetésére. Szerintem gondolkodjon el azon, hogy vajon miért nem tartottak igényt a jelenlétére...

Az új alkotmánytól meg lassan röhögőgörcs kezd elkapni. Tegnap néztem az OGY honalpján az ülésekről készült jegyzőkönyveket. Mindegyikből az derül ki a végére, hogy a jelenlegi ALkotmány tökéletesen jó.

A Kormány nem terhes, hanem egy nagy balfék.

aszekelyek 2010.11.20. 10:36:34

@Szimba: Nekem is van férjem:D Pesti vagyok , igen. kerti munka is az enyém, persze. Fűrészt a kezébe nem adnék.... még levágja egy pár ujját. NEm vicc. vendégek jöttek egyszer és én nem tudom hogyan, dugóhúzás helyett letörte az üveg felső harmadát és azzal a lendülettel elvágta a saját combját is a shorton kívül. Gondolom érted, miért nem engedem semmihez nyúlni.

jjulie 2010.11.20. 10:38:40

@Szimba:

a próbálgatás rész az egyik legjobb benne

majdnem mindegyiknél azt hittem, megtaláltam, csak hát annyi megtalálnivalót láttam másnap megint....

kodó tamás 2010.11.20. 10:38:48

@aszekelyek: az AVH (adó és vám hivatal) sohasem hazudik. mindig komolyan beszél.

egyébként lehet 10 millió adóbevallás... (nem adófizető!!!)
egy embernek lehet sok cége a (más) nevén...

van 1,75 millió magánszektorban dolgozó magánszemély
kb 800 ezer köz alkalmazott
plusz egy rakás cég...

és akkor még az ujra beadott (rontot vagy önellenőrző) bevallásokról nem is beszéltünk

lényeg hogy az AVH igazolja a létét, sok dolga van, sürögnek forognak... én látom őket én is ott ebédelek ahol ők... nagyn értenek hozzá és nagyon dolgoznak:)))))

kodó tamás 2010.11.20. 10:40:13

@Teremszolga: "A Kormány nem terhes, hanem egy nagy balfék."

ne keverd a kormányt a fékkel. egyébként is a fék nem a kormány hanem a KE maga... vagy ő gáz? vagy a motor? hogy is van???? kicsit megkeveredtem...

kodó tamás 2010.11.20. 10:42:05

@lüke: katonaruhában minden férfi jól néz ki....
olyan mint a nők konyharuhában...

Szimba 2010.11.20. 10:42:45

@jjulie:

A férfiak nem születtek monogámnak:-)

Terniak 2010.11.20. 10:43:04

@kodó tamás: ő a motor. Ma is olajozottan fogott a pennája. Úgy aláírta az alkotmányosság szemüvegén keresztül az AB-ellenes törvényeket, mint a pinty.

aszekelyek 2010.11.20. 10:44:57

@Teremszolga: Ha lehetet azt mondani a meggazdagodásra, hogy törvényes de nem etikus, ugyan miért ne lehetne ilyet is mondani? nem beszélve a kitüntetést érő "igazságbeszéd" elnevezésről. Amiben az hangzik el, hogy hazudtunk másfél,-két évig.... teljesen világos volt, hogy amit mondunk az nem igaz. Nincs ott senkinek erkölcsi sem jogi alapja most kritizálni azok közül ezt a kormányt. Meg a támaogatóiknak sincs. kizárólag a hatalom bármi áron való megtartása volt a céljuk. Kerül, amibe kerül a magyar adófizetőknek , öregnek, fiatalnak.

kodó tamás 2010.11.20. 10:46:18

@Teremszolga: tudom.

"...el kell mondanom azt is, pontosan milyen motorja is vagyok én a törvényhozásnak. Nos, bár a belső égés stimmel, nem vagyok valami kétütemű, amely ugye két ütem alatt hajtja végre a ciklust. Nem, én injektoros, 1,8-as négyütemű turbó motor vagyok, aminek az első üteme a szívás. Ezt nem kell részleteznem. A második a sűrítés, hát garantálom, hogy senki nem sűrít úgy górcső alatt, mint az Önök embere. Ezután jön a terjeszkedés, a munkavégzés, ezt ugye látjuk; végül az utolsó ütem a kipufogás. Akkor szállítom az égésterméket."

kodó tamás 2010.11.20. 10:47:26

@aszekelyek: szerencsére hogy a fides mást akar... :)

kodó tamás 2010.11.20. 10:50:00

@jjulie: szerencsére nagyon jól alszok....

lüke 2010.11.20. 10:53:01

@jjulie:
választhatsz a napfényes Kalifornia ,
avagy a Harvard/Massachusetts
eddig úgy tudtam
Sleepless in Seattle

aszekelyek 2010.11.20. 10:54:30

@Szimba: Budakeszi Vadasparknál ez nem ritka. Mi oda jártunk gyerekekkel állatot nézegetni. Teljesen beépült az elmúlt 2o évben a környéke. Védettek , így csak a kergetés marad. A Budakeszi úton és lejjebb is láttunk már rókát is. Nem egyszer. Van egy kiserdő baloldalon, a menetiránynak. Szemben meg lakópark épült nem is egy. Bele a vadállatok élőhelyébe. Ne csodálkozzon, ha erdő mellé költözött. LAkik nálunk egy fóbiás fiatalasszony, Szörnyellának hívjuk, mert akkora marha, hogy ideköltözött, amikor még egy macskát se bír elviselni. Társasház.Kilövetné a szomszéd fenyő mókusait is, ha tehetné. Ősparkot meg kellett hagyni a mi építkezésünknél is. Pont ezért. MoVédett mogyorófák vannal , éppen azért, hogy a mókusok szépen ellegyenek látva élelemmel is. Nyestek, azt se szeretnék enni,.... deszépek nagyon. Rengeteg énekesmadár és jó levegő van. A családja meg nem kezelteti ezt a szerencsétlent. A gyerekei persze imádják az állatokat.

lüke 2010.11.20. 10:54:54

jjulie:
te vagy a zsémbes, ne transzponáld rám
én csak evidence based vagyok,de zsémbes?
vagy irigyled már ezt a kis humort is?

Terniak 2010.11.20. 10:55:53

@aszekelyek: ne haragaudjon, de miről beszél?

Kukorelli Iatván alkotmánybíró, Sólyom László alkotmánybíró, Vörös Imre alkotmánybíró, Kilényi Géza alkotmánybíró, Ádám Antal alkotmánybíró, Jakab András egyetemi docens, Schanda Balázs egyetemi docens, Zlinszky János alkotmánybíró stb.

Csak néhány név, akik elég lesújtó kritikával illeték a Kormány debil alkotmányozási és jogalkotói munkáit.

Ők a bukott Kormány támogatói, akiknek nincs jogalapjuk felszólalni a Kormány töketlenkedései ellen?

Bár egyszer megérteném azt a választópolgári gondolkodást, amely minden kormánykritikában a letűnt kormányok támogatását vélik felfedezni...

kodó tamás 2010.11.20. 11:00:10

@Teremszolga: ezt ne terjesszük ki... a letűnt kormányok marcangolása... azért ez inkább csak a fidesz-kutyáira, idomított híveire igaz... elkapták GYF bokáját és nem eresztik. nagyon jól idomított bulldogok. addig a gazdi nyugodtan vadászgat...

jjulie 2010.11.20. 11:01:17

@lüke:

csak keresztezett kommunikációt folytatok veled, ha úgy amikor úgy szólítasz meg, szólalsz meg, mintha az öreganyám lennél

mondjuk, ez az alapjáratod, még senki nem hívta fel a figyelmed rá?

aszekelyek 2010.11.20. 11:03:04

@lüke: HA a munkahelyi stresszt például csökkentenék, visszaesne ezek közül sok iparág..., pld a temetkezés is. Nem kapnának fiatalomn szívrohamot, stroke-ot, a biztosítottnak ebben csak cost az államnak, a helyrepofozásában. A tehetősebb állampolgár meg vakon tapogatózik a szolgáltatások magán tömegében. Sok pénzért. HA legalább a placebo effektus működik, esetleg jól jár. Esetleg, mondom. Sárkányfűárusok ezek mind, én mondom.

jjulie 2010.11.20. 11:05:52

@lüke:

ez így nem ér, én kedtem a zsémbesezést, találj ki valami újat

kodó tamás 2010.11.20. 11:06:07

@aszekelyek: akinek nem inge...
én teremszolgának irtam:)

aszekelyek 2010.11.20. 11:07:20

@kodó tamás: Nem-e annak isszuk a levét, amit a bokánharapott a portánkra rondított? Sztem de. Meg Merkel szerint is. nem lehet tudod külön kezelni, mert jogfolytonos. Nálunk van a lapát, amivel a gyurcsány terméket kell ellapátolni.

lüke 2010.11.20. 11:07:56

@jjulie:
menj pszichológushoz Ofélia, ö majd megmagyarázza
hogy öreg anyó lennék?
belemagyarázol croce di guilio

jjulie 2010.11.20. 11:10:37

@lüke:

na ez már tényleg eredeti, öreganyám

kodó tamás 2010.11.20. 11:15:21

@aszekelyek: kérlek ne folytasd mert belefutunk egy hüjézésbe... de egyelőre visszafogom magam.

aha igaz. 8 évig nem csináltak szinte semmit (csak loptak), ebben egyetértek. de miért állsz meg? és előtte? OV maga is mondta...mondja... 20 év kuka... és előtte? 45 év akkor nem hitelből volt a jólét?

azaz mondhatjuk ugye hogy az elmúlt 65 év (legalább) egy nagy át-el szabás?

megegyezhetünk abban hogy ne ezen a csonton rágódjunk?
talán nem vetted észre de lassan egy éve (na jo pontosan 7 hónapja) a fides kormányoz.

légyszives azt soroljad mi mindent TETT ek ami a "hazug" 65évhez képest elhozza az "igaz"országot!

jjulie 2010.11.20. 11:15:47

@lüke:

egyszer randiztam egy igazi lipótvárosi pszichiáterrel az angelikában, ő rugott be jobban, én fizettem, de nem lett folytatás.....

hatalmas mellei voltak

kodó tamás 2010.11.20. 11:17:14

@jjulie: így megjegyezted hogy fizetted az italát? vagyis a többi esetben soha? :)

aszekelyek 2010.11.20. 11:19:43

@jjulie: @kodó tamás: nem vettem fel, hozzászóltam.@Teremszolga: Ezek az urak felszólaltak akkor is, amikor nem Orbán kormányzott? Megyónál? Fletonál? Töketlenkedésnél és túlkapásoknál? egyedül Sólyom engedett meg magának egy morális válság szösszenetet, ami semmiben nem fékezte és semmiben nem ellensúlyozta fletonov morális és gazdasági deficitgyártását. Ezért kijelenthető, hogy az alkotmány nem alkalmas ilyesmik megflkezésére és nem működnek az ellensúlyok, mivel teljesen lehetetlen volt elmozdítani őt a hatalomból. Az úgy pedig nincsen rendjén. Szankciók sincsenek az alkotmányban gaztettei elkövetésére. Ugye azért abban megegyezhetünk, hogy amit morális-erkölcsi deficitnek és válságnak becéztek a z eufémisztikus szókincsű urak, az megengedhetetlen. Médiában azokat az urakat ritkásan lehetett látni azért, a KE kivételével. erről beszélek nyuszó, muszó! Pont semmit nem fékez és ellensúlyoz az agyonvédett alkotmány , az ideiglenes. Nem biztosítja például a törvény előtti egyenlőséget sem.Éppen arra adott garanciát az a 89-es alkotmány, hogy sem lusztráció, sem semmiféle változtatása ennek az ideiglenesnek ne legyen magától értetődő.Lehessen elkordonozni a népet a parlamenttől , mindentől gyakorlatilag, vegzálni, veretni túlkapásból. Álszent képmutatás ezek után védeni azt a húszébve suba alatt összemutyizott alkotmányt. Minden hibája és fogyatékossága kiderült ennyi idő alatt.

ubul2000 2010.11.20. 11:22:31

@Szimba: Én inkább a belvárosba telepíteném őket, éz egyidejkűleg lezárnám a belvárost.

jjulie 2010.11.20. 11:23:34

@kodó tamás:

megjegyeztem, mert le voltam égve akkoriban, és tök sokat ittunk, és felezni akart a fizetésnél, de akkoriban még félreértettem a férfiszerepeket, ma már hagynám hogy az enyémet is fizesse......

CSENDES 2010.11.20. 11:25:18

@kodó tamás: AVH már van, Alkotmányvédelmi Hivatal. Tehát, az Alkotmány felett nem az Alkotmánybíróságnak kell őrködnie, hanem az AVH-nak.

Ordnassac 2010.11.20. 11:27:58

@CSENDES: AH a hivatalos rövidítés, ha már fikázunk, legalább legyük korrektek.

Ordnassac 2010.11.20. 11:29:02

@Teremszolga: kíváncsi leszek az AB reakciójára.

aszekelyek 2010.11.20. 11:29:26

@kodó tamás: amit az örökségből elvileg ki lehet hozni azt eddig kihozták. Tudod, mi most egy rossz adós szülő örökös gyerekei vagyunk. Aki fizeti az öregek sarát és próbál emellett is talpon maradni. Nem még jobban eladósodni és még jobban sanyargatni .Ezt pozitívan értékelem.Adósságot csökkenteni kell. Pont. Vannak tartalékok még. Hét hónap alatt még a megyó se tudta elszórni a kassza tartalmát, csak másfél év alatt. Pedig az nem is volt üres, egy adóslevéllel megfejelve. Az előzőekben volt egy 4 éves ciklus, amikor nem tönkrefelé ment az ország, hanem előrefelé. Fel. No ezért aztán én egyedül nekik szavazok bizalmat. Az is tetszik nekem, hogy nem 1 millió keletivel akarják befoltozni a nyugdíjkasza likát, ami fenyegetően tátong, mert a java még most jön. Ratkó gyerekek. Az is tetszik, hogy elveszi a játékát a szoci elvtársak köreinek, ami bizonytalan sorsú 3oo milliárd. Ne legyen az ő kezüben, mert tudjuk, hogy bántak a rájuk bízott értékeinkkel. Hatvanöt évig.

CSENDES 2010.11.20. 11:31:23

@Ordnassac: Már vártam, hogy valaki helyreigazítson:-))

aszekelyek 2010.11.20. 11:31:49

@kodó tamás: CSak akkor mér nincsen beszedve a java? Többtízmilliót mondott reggel a nőci a tévében és nehezen állta meg röhögés nélkül.

jjulie 2010.11.20. 11:33:34

@Ordnassac:

a korrekten és a fikázni egy mondatban? (a félre nem érthető gúnynév használat nem korrekt?)

aszekelyek 2010.11.20. 11:34:55

@kodó tamás: Ezt nem tudnám megerősíteni. 15o centis, vézna E kategóriások esetére. Meg 16o cm magas és a6o kilósok esetére sem.Tény, hogy elég sok nőt vonz az egyenruha. Van akinek más a szexepilje. Pld a haja.., tudod, Sámson:)

nyünyüge 2010.11.20. 11:35:19

@aszekelyek:
Én is egy Ratkó gyerek vagyok, tudod, a javából.
Akinek most éppen igen jelentős mértékben növelték a jövedelmét az egykulcsos adóval.
Viszont jó átvágták a 40 éves nyugdíjígérettel minden kortársaimat, akik velem hasonlóan egyetemet végeztek, de nincs jólfizető állásuk vagy éppen semmilyen sincsen nekik.

De azért fő a bizalom. Meg persze az egészség:

Mint abban a bizonyos viccben:

-Anya mi rotyog a konyhában
-Fő az egészség !

aszekelyek 2010.11.20. 11:36:22

@kodó tamás: Szerencsére. Mert egyelőre nincs csak előítélet velük szemben és böszme hazugságok.

jjulie 2010.11.20. 11:36:53

@CSENDES:

ne vedd fel, csak kialvatlan lehet (az öregség nem lehet az evidence based zsémbesség oka)

Ordnassac 2010.11.20. 11:39:04

@aszekelyek: Kukorelli adott korszakban alkotmánybíró volt, így nem igazán szólalhatott meg.

Zlinszkyt baloldalisággal vádolni pedig annak fényében, hogy a Professzorok Batthyány Körének tagja (a jobbos professzorok egyesülete, egykor Pálinkás József volt az elnöke), enyhén szólva baromság.

Schanda Balázs egyházjogász is, nem éppen baloldali vizsgálódási kör.

Engedj meg nekem egy idézetet az OGY üléséről. Sosem hittem, hogy ezt meg fogom tenni, de egy dologban igazat kellett adjak Novák Elődnek az AB-val kapcsolatban.

Wittner Mária (akié minden tiszteletem) a következőt mondta: www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_naplo.naplo_fadat?p_ckl=39&p_uln=41&p_felsz=239&p_szoveg=&p_felszig=239 (2. bekezdés)

Novák Előd válasza: www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_naplo.naplo_fadat?p_ckl=39&p_uln=41&p_felsz=251&p_szoveg=&p_felszig=251 (Abban mondjuk nem értek egyet vele, amit Sólyommal kapcsolatban mond, de az AB-val kapcsolatban igaza volt.)

aszekelyek 2010.11.20. 11:39:08

@jjulie: Még ezért sem operáltatnék lufikat magamra... Meglásd, ebből nem lesz gyerek:)

Ordnassac 2010.11.20. 11:39:53

@jjulie: szerintem a kettő nem zárja ki egymást, akármennyire furcsán hangzik.

Ordnassac 2010.11.20. 11:40:50

@Ordnassac: aztán lehet, hogy mást értünk fikázni alatt. ;-)

aszekelyek 2010.11.20. 11:41:49

@Teremszolga: Ezek az urak nem kerültek szóba nálam. Sem együtt sem külön. Megjegyzem. Demokráciában evidens, hogy nekik lehet ez a véleményük, nekem pedig lehet más. Köszönöm.

aszekelyek 2010.11.20. 11:43:24

@kodó tamás: Ez valami kényszer, hogy késztetésed van időnként hülyézni a másként gondolkodót?:D

Ordnassac 2010.11.20. 11:45:47

Van abban valami enyhén skizofrén, amikor a blog.hu válaszértesítője akkor is "szól", amikor saját kommentemre írok valamit...

aszekelyek 2010.11.20. 11:53:26

@Ordnassac: Amint már leírtam, ezek az urak kívül estek azon, amiről én írtam. Róluk én semmit. Azt is írtam, a véleményszabadság az mindenkinek megengedi, hogy kifejtse a nézeteit. Nekem is, ezen uraknak is. Valamint ők jelen esetben , ugyanolyan értékű véleményt mondanak, mint bármely másik állampolgár. Semmi olyasmivel nem vádoltam őket egyébként., amit itt rámtolnátok. Akik támogatták és ma is támogatják azokat a rémes időket, egyértelműen nem ők. Furcsállom is, hogyan kerülnek ide. Mert én azokról írtam, akik tevőlegesen támogatták és támogatják azt az előző kormányos ámokfutást. Mintha el lenne itt terelve a szó. Rám nézve alaptalan vádakkal.

Terniak 2010.11.20. 11:53:46

@aszekelyek: ha lehet a közvetlenkedést mellőzzük. Nem konzervatív emberekhez illő.

Ami pedig a tartalmi dolgokat illeti.

"Szankciók sincsenek az alkotmányban gaztettei elkövetésére."

Kíváncsian várom akár az Ön, akár a hozzáértők javaslatai (de inkább a hozzáértőkét), hogy milyen szankciókra gondol, amit az ALkotmánynak kellene tartalmaznia. Ha a volt minelnök bűncselekményt követett el, felelni fog érte. Ez a demokrácia vastörvénye. (persze ha ez a vastörvény is olyan hajlékony lett, mint a mai vezetők gerince...)

"Éppen arra adott garanciát az a 89-es alkotmány, hogy sem lusztráció, sem semmiféle változtatása ennek az ideiglenesnek ne legyen magától értetődő.Lehessen elkordonozni a népet a parlamenttől , mindentől gyakorlatilag, vegzálni, veretni túlkapásból."

Ajánlom figyelmébe a Legfelsőbb Bíróság döntéseit, amelyek jogellenesnek minősítették a kordonállítást. És hát nem egyszerű állampolgárok jogorvoslati joga folytán. És ezt a jogorvoslatot vajon mi biztosította. Biztos a sztálini alkotmány.
Lusztációról egyelőre nem hallottam semmit, de biztos csak készítik elő a törvényt.

"összemutyizott alkotmányt"

Ezt kérem beszélje meg miniszterelnökével és a tanácsadói testületében helyet kapó Pozsgay Imrével (többek között).

a többire lásd Ordnassac hozzászólását.

lüke 2010.11.20. 11:55:09

@jjulie:
na azért:)
bár virtuelméleteket nem gyártok a kommentelökröl-sa kommentekröl se- de nem csalódtam benned!
pedig szerepcsere is lehetett volna

kodó tamás 2010.11.20. 11:55:15

@aszekelyek: ne nagyképűsködj. gondolkodásról szó sincs. csak frázisok és demagógiák puffogtatásáról.
a fides örülhet, hogy ilyen szavazó(gépe)ket tud "Kiképezni" a szíjjártó-rogán-navracsics kommandó.

Terniak 2010.11.20. 11:57:16

@aszekelyek: ezért kérdeztem, hogy miről beszél. Mert az AB jogkörök kapcsán én ezeket az embereket hallottam hozzászólni. Furcsának is találnám, ha éppen ezektől az emberektől vitatnánk el a jogot, hogy kifejtsék a véleményüket.

Ordnassac 2010.11.20. 12:00:03

@aszekelyek: de róluk nem is nagyon kell beszélni, mert nyilvánvaló. Teremszolga arra utalt, hogy nem csak ők, hanem gyakorlatilag a jogászszakma egésze tartja szakmailag problémásnak és visszásnak ezeket a megoldásokat.

Nekem időnként az az érzésem, hogy a Fidesz ugyanazt a hibát követi el, mint az MSZP. Megy a saját feje után, úgy gondolja, hogy minden úgy jó, ahogy kigondolt. Az esetleg felmerülő szakértői és értelmiségi jelzésekre pedig csak korlátozottan figyel oda. Látható volt, hogy mi történt az MSZP-vel (egyébként teljesen jogosan)...

panelburzsuj 2010.11.20. 12:00:12

@aszekelyek:

"nem működnek az ellensúlyok, mivel teljesen lehetetlen volt elmozdítani őt a hatalomból. Az úgy pedig nincsen rendjén."

Ezt a gondolatot érdemes dunsztba tenni. Hozhatja úgy a sors, hogy elő kelljen venni.

aszekelyek 2010.11.20. 12:02:10

@nyünyüge: Az is megoldás persze, hogy hitelből mindenki elmehet nyugdíjba. A 8oo ezer rokkant is így ment el két évtized alatt. Sokan az elején.... Értem a morgolódást de nem bíznék olyanban, aki fedezet nélküli baromi népszerű dolgokat dobál, aztán itthagyja a rakást a többinek. Valamilyen prioritás mentén kell működni.Beszélgetünk erről másutt is. Nyilván érdekelttől nehéz elvárni, hogy akceptájon olyan szempontokat, hogy mire futja most. Szoktam mondani, a Lán Gépgyárban és a CSepel huzalhúzóban eltöltött évek kissé jobban elhasználták a hölgyeket, mint az egyetemi padok. Csak ez az egy szempont akceptálható.

Terniak 2010.11.20. 12:02:21

@Ordnassac: én azt gondolom, hogy az AB nem fog belemenni egy Kormány-AB deathmatch-be. De nem is kell. Örök mementó marad a magyar közjogtörténetben ez az epizód. Én azt gondolom, hogy durvaságra nem durvasággal kell válaszolni.

Persze ezek után vicces olvasni Gulyás Gergely hozzászólását az Alkotmányelőkészítő bizottság ülésén, hogy hát a visszamenőleges jogalkotás tilalma az egy olyan fontosérték, hogy legyen benne az alkotmányba. Muhaha.

aszekelyek 2010.11.20. 12:03:28

@Szimba: A nők sem de ez illetlenség, még beszélni is róla:)

aszekelyek 2010.11.20. 12:05:43

@Ordnassac: NE mutasd be nekem a jobbos profokat, egyikük a testvérem:)

panelburzsuj 2010.11.20. 12:06:21

@kodó tamás:

Gyakorló vdisputázóként már én is sokszor szembesültem azzal problémával, hogy milyen módon lehetne értésére adni a szemebenálló félnek, hogy jelentős kölönbség van másként gondolkozás és nem gondolkozás között.

Egyelőre odáig jutottam - nem valami nagy eredmény ... :( - hogy a liba-szimbolika itt most még csak nem is említett ágát alkalmazom: nyitottam egy "Töpörtyűt!" kategóriát magamban.

Terniak 2010.11.20. 12:07:10

@Teremszolga: "Fontosnak tartjuk a visszamenőleges hatályú rendelkezések tilalmának az alkotmányban történő rögzítését, ez további, jövőbeni vitákat megelőzhet, és egyben egy, ma is létező, a jogbiztonság fogalmából az Alkotmánybíróság által levezetett alkotmányos alapelvnek a deklarálása így megtörténhetne."

Ordnassac 2010.11.20. 12:08:07

@Teremszolga: Gulyás Gergelyről megvan a véleményem... (amit Diocles félre is értett, bár tényleg kétértelműen fogalmaztam.) Szakmailag nem egy fajsúlyos valaki.

kodó tamás 2010.11.20. 12:12:07

@Teremszolga: :)
ja, ennek annyi...

én mondogatom:
-visszamenőleges jogalkotás
-magántulajdon joga mexűnt (államosítás, mal és mnyp?)
-kártérítési felelős megnevezése bíróság helyett kormány határozatban...

nekünk annyi...

@panelburzsuj: ja ezek érdekes beszélgetések (pár-beszédek???)... érvelek, ő meg csak béééééget... én vagyok a hibás, csak a buksiját kell megsimogatni + egy kockacukor...

lüke 2010.11.20. 12:13:12

@nyünyüge:
és az államosított negyyven éved?
az se kutyal

Szimba 2010.11.20. 12:13:32

@aszekelyek:
A Budakeszi Vadasparkot én is látogattam a gyerekkel. Több kg szárazkenyeret meg almát vittünk a vaddisznóknak, szarvasoknak.:-)

Körülépítették? Ez elég nagy butaság, bár ott lakni jó lehet.

CSENDES 2010.11.20. 12:14:11

@Teremszolga: Gulyás Gergely jóhiszeműségében én nem kételkedem. De ő még fiatal. Még csak mostanában (10 éven belül) végezte el az egyetemet.
A többieknek meg már olyan régen volt (dr. Lázár, dr. Navracsics, dr. Kövér, dr. Oetker)

Terniak 2010.11.20. 12:14:15

@Ordnassac: Ez a legnagyobb :-)))))))))

"Az egyik, hogy a köztársasági elnök úr is küldött, illetve Cservák Csaba hivatalvezető úr is küldött egy olyan anyagot a munkacsoporthoz, amelyben a sporthoz való jognak a feltüntetése mellett érvel, ami a jelenlegi szabályozásból is kiolvasható, de konkrétan nincs benne, és vélhetően többet jelentene ennek az alkotmányban való megjelenítése."

aszekelyek 2010.11.20. 12:14:22

@Teremszolga: Tudok ezekről a bírósági, megkésett döntésekről. Meg azokról a statáriális ítéletekről is. Mégis minden maradt a régiben. Műveleti területen. Nagy sokára aztán elhordták azokat a vackokat de az irhájukat nem. erre gondolok.Blogon egyébként szoktam magázódni de azzal, aki ellenségesen lép fel. @panelburzsuj: Egyetértek. Pontosan rögzíteni kell viszont, nagy előrelátással, hogy mi az, ami miatt el kell távoznia, magától egy vezetőnek. Nálunk szerencsésebb történelmi hagyományokkal és szokásjoggal rendelkező országokban, el is takarodnak maguktól, mert nincs aki vállalná a szerecsent. Nálunk soka mosdatója, azért kell nagyon pontosan leírni. Persze nehéz gazemberek fejébe látni. Mire nem képesek még. Hatalomért. Kényes kérdés. Ám azt ki kell kötni, senki nem támadhat ismeretlen kilétűekkel szabadon tiltakozókra.Ez ugye szódával sem megy el egy valódi jogállamban. @Ordnassac:

panelburzsuj 2010.11.20. 12:15:06

@aszekelyek:

Te ismerted belülről a Láng Gépgyárat? Akkor érdemes összevetnünk a tapasztalatainkat.

A műhelyekben én egyetlen nőre sem emlékszem gép mellett, nőneműnek látszó lényt ott legfeljebb öltözőtakarítóként láttam. A raktárak irodáiban viszont nagyon kellemes kaszinózás folyt az egy-egy anyagkiadást közötti, fél perctől fél napig terjedő űrökben. "Magasabb" irodákba csak ritkán vetődtem.

cambridge.on 2010.11.20. 12:15:11

Végre sikerült Borkait is bedugni valahova.
inforadio.hu/hir/sport/hir-394602

Ne vitatkozzatok.A polgármesterség,és a képviselőség nem elég!

Szimba 2010.11.20. 12:15:13

Hé, kiteszem a lábam egy percre, és már helyesírás ellenőrző is van a blogon?:-)))

TG egy tündér!:-)))

Szimba 2010.11.20. 12:18:23

@jjulie:

Rémes!:-))))
Az Angelikába annak idején csak sznobok jártak, meg rókabundás vén...hölgyek.

kodó tamás 2010.11.20. 12:19:50

@Szimba: SP írta elő. már benne is van az alkotmányban...

@aszekelyek: "Pontosan rögzíteni kell viszont, nagy előrelátással, hogy mi az, ami miatt el kell távoznia, magától egy vezetőnek."

rögzítve van
írottan: alkotmány és törvények
nem írott: erkölcs és etika... (pl a "ne lopj" az itt van...)

@cambridge.on: borkai értékes ember, él sport toló

Szimba 2010.11.20. 12:20:06

@aszekelyek: A nők sem. De őket némileg lassítja a gyermekszülés, majd a nevelés kissé zűrös időszaka.

aszekelyek 2010.11.20. 12:20:45

@Szimba: Valóban az. Már ha valaki nem rühelli az állatokat, természetet ,... nincs végletesen elidegenedve...:D

Szimba 2010.11.20. 12:21:05

@panelburzsuj:

Az már nem is létezik, ugye?

jjulie 2010.11.20. 12:22:13

@lüke:

megsúgjak egy módszert amivel jelezhetnéd melyik szövegemhez szólsz hozzá ? (ha már a tartalmadból többesélyes)

mondjuk, nem a kattints a "válasz erre"-re gondoltam

vagy írd oda, hogy "nem várok választ, csak hangosan zsémbelek veled magamban"

Terniak 2010.11.20. 12:22:17

@Ordnassac: Nem tudom, hogy egyedi lesz-e vagy sem. Egyelőre tényleg nem tudom mit gondoljak a FIDESZ állam- és jogfelfogásáról. Már ha van nekik ilyen.

Most pl. jön a semmisségi törvény, aminek értem én a célját, de megint elhibázott eszközt alkalmaznak egy hát, ki tudja, lehet hogy egyes esetekben tényleg indokolható cél érdekében.

aszekelyek 2010.11.20. 12:23:06

@Teremszolga: Meg ne bántódjon de a volt minielnök elég sok bűncselekményt elkövethetett büntetlenül. Röhög az ügyészségen és alázza őket. Ez is csak őt minősíti.NEm azokat, aki jogászok és alkotmánybírák.

panelburzsuj 2010.11.20. 12:23:21

@Szimba:

Villamosról pislogtam csak be, valami csudás shopping centerré formálták át.

Szimba 2010.11.20. 12:23:47

@Ordnassac:

Nem lehetne teljesen különválasztani és függetlenné tenni a bíróságokat, a törvényhozást, és a végrehajtó szerveket (rendőrség, APEH, stb.)?

Úgy, hogy senki se legyen felettük. Vagy ez teljesen értelmetlen?

Malachi 2010.11.20. 12:23:51

akkor foglaljuk össze az eddigieket, csak hogy tudjuk miről folyik a kedélyes diskurzus. nem saját, csak egy link.

orulunkvincent.blog.hu/2010/11/20/pro_memoria_a_fidesz_utja_az_alkotmanyos_demokraciatol_a_partallamig

aszekelyek 2010.11.20. 12:23:57

@kodó tamás: A nem írott nem működött.

kodó tamás 2010.11.20. 12:27:51

@aszekelyek: miért nem műxik? kik nem tartják be??? mert ÉN IGEN.

kodó tamás 2010.11.20. 12:30:03

@Teremszolga: butaságnak tartom amit tesznek. az ellen hogy a GYF kormány beleavatkozott a törvénykezés (ügyész, rendőr, bíró stb) függetlenségébe... arra nem lehet válasz, hogy még jobban belegázol a fidesz most... pont ellentétesen lenne NORMÁLIS irány...

Szimba 2010.11.20. 12:30:46

@aszekelyek:

:-)))))
Van ismerősöm, aki szerint az erdő piszkos. Állatot pedig egyáltalán nem tartana, mert azok is piszkosak. Egyszer kellett macskára vigyáznia, utána Domestossal mosott ki-, le-, meg-, mindent:-))))
Oda sem volt hajlandó leülni, ahol az állat eltöltött pár percet. Iszonyodott 1 szál szőrtől is.

Ez sem egészen egészséges, szerintem. A nagyváros eléggé megbolondítja az embert.

Terniak 2010.11.20. 12:30:53

@aszekelyek: na itt pl.szerintem igaza van azoknak, akik aközjogi rendszer megvátloztatását akarják: konkrétan a mentelmi jogról van szó. Erről egyébként legutóbb már az OIT is tárgyalt, ha jól tudom. A mai rendszer méltánytalan, igazságtalan és sérti a törvény előtti egyenlőséget.

A kérdésem: miért nem ez szerepelt az első jogalkotási javaslatok között? De ehhez sem kell új Alkotmány.

A miniszterelnök nem érinthetetlen. Lásd a franciák gyakorlatát. Chirac, Juppé, és lehetne sorolni a bíróság elé citált francia vezetőket.

kodó tamás 2010.11.20. 12:32:21

@Szimba: na ez az. elvileg úgy van... csak a jogszabályok nem normatívak, és a Pista "leszól" hogy gyerekek ne hülyéskedjetek (pl minden hatóság...)

illetve lásd önkormányzat (testület)-polgármesteri hivatal-és hatósági jogkör

annyira függetlenek...

aszekelyek 2010.11.20. 12:32:28

@Teremszolga: Talán széles társadalmi egyeztetés volt a 89-es alkotmány idején? TAlán megkérdezték a démoszt a nagy demokraták, hát ti meg mit szeretnétek a gorenjén, meg az alamizsnán kívül, amit vihettek ki nyugatra, amíg mi jól megcsináljuk a mi szánk íze szerint és Pozsgai félreállításával és azzal a szellemiséget is félreállítva, ideiglenesen az alkotmányt nektek ? Akik addigra megkaparintották a hatalmat hozzá, maguk között intézték ezt.Most meg vitatni akarják a jogot a megváltoztatására. Pedig nagy társadalmi ellenállás sincs vele kapcsolatban. Vagy az ilyenkor nem számít? Csak kérdezem, az alkotmány tudójától. Kell az ilyen horderejű ügy megakadályozásához, vagy megint elég pár jogász? Csak nem azok, akik Orbánék. Megint nem. Ezzel elveket vitatok és nem mondom, hogy nem lehet ennél még jobban is csinálni. Ám nekem már 2oo6 óta viszket a tenyerem, hogy összetéphessem ezt az alkotmányt, amivel ennyire vissza tudott élni, aki akart. Mert ez maga a bizonyíték rá, hogy elégtelen.

panelburzsuj 2010.11.20. 12:35:08

@kodó tamás:

Úgy tűnik, hogy a "hetékonyság" vs. "törvényesség" dilemma gyakorlati megértéséhez nem éltél elég sokat a létezőben. Ha éltél volna, ismerősként ("normálisként") köszöntenél minden Fidesz-lépést ....

Szimba 2010.11.20. 12:36:15

@Malachi:

Csak semmi izgalom. Mire ezeknek a lépéseknek konkrét hatása lesz az átlagpolgár életére, addigra eltelik 1-2 év.
Az értelmiségi "nyavalygás" meg csakúgy, mint a kutyaugatás, nem hangzik az égig.

kodó tamás 2010.11.20. 12:38:01

@aszekelyek: "megkérdezték a démoszt"

nem kérdezték meg, de enélkül is tudható a többség érdeke... jólét+vvv+ppp
összességében tisztességes demokratikus piacgazdaság (verseny ...) stb lásd fentebb
ez ellen senki nem szólt volna

mellesleg OV 1990-ben benne volt vastagon és akkor még Engem is képviselt, akkor szavaztam is rá...

kodó tamás 2010.11.20. 12:39:51

@panelburzsuj: nem feltétlen ellentmondó
sőt kifejezetten azt állítom, hogy a 1990-es "rendszerváltók" naygon gyorsították az ország leszakadását, mert ez a feudális hűbér rendszer amit OV is épít, ez nem épít versenyképes gazdaságot... se

Malachi 2010.11.20. 12:42:07

@Szimba: rendben, csak addig se felejtsük el, amíg eltelik az az 1-2 év és beérik a NERancs.

CSENDES 2010.11.20. 12:43:25

@panelburzsuj: ismerősként ("normálisként") ?
Érthető: rendes szokásához hű?

lüke 2010.11.20. 12:43:54

@jjulie:
ezt 5x megbeszéltük
isten báránykájának nem jut az agyába

ez is evidence based
en.wikipedia.org/wiki/Evidence-based_medicine
a te módszereddel, a wikiböl, én fejböl dolgozom:)

kodó tamás 2010.11.20. 12:44:31

@Malachi: ezen a klímán nem érik... bár megint csináltak a nyíregyházi állatkertben.... de sárga

pontosítva: ezen a klímán max rohad a narancs

de akkor már mindenhol az lesz... rohadt narancs

panelburzsuj 2010.11.20. 12:46:06

@kodó tamás:

Bocsánat, túlzottan nagyvonalú voltam: kormányzati hatékonyság.

A versenyt, a piacot Fidesz-hátország zsigerből gyűlöli. A vállalati szféra két dologra jó: az "idegeneket" meg lehet koppasztani, a "sajátot" ki lehet tömni obsitos káderekkel, és "helyzetbe lehet hozni" versenyellenes hatalmi intézkedésekkel.

Érdemes a vörösiszap-sagát ilyen szemmel is nézni. Mecsekérc, pl.

aszekelyek 2010.11.20. 12:50:23

@Teremszolga: Sajnos mindenhol máshol nem érinthetetlen. Nálunk mindez ideig az.Bár ezek az alkotmánycsinálók deklaráltan kiadnák, ha végre bármivel is meggyanúsítanák. Nem kérik ki mégsem. Talán mégsincs meg nekik minden körülmény hozzá, törvényesen? Mi lehet ennek az oka? halljuk, hogy van indítvány de mégsincs, sok a bába és valamelyik íróasztala körül elveszett a gyerek..... Ez nem Franciaország és sajnos nem is Svédország . VAlahol összeakadnak a fogaskerekek.

panelburzsuj 2010.11.20. 12:51:09

@CSENDES:

Normális: bevett, elfogadott, általános.

aszekelyek 2010.11.20. 12:52:45

@Ordnassac: Megengedem, hogy a jogász szakma felhívja a figyelmet arra, talán óvatosabban kéne . Meggyőzni nem tudnak azért. VAn joga új alkotmányt csinálni, vagy nincs? Van. Fanyalgás meg a többiek joga.

CSENDES 2010.11.20. 12:53:17

@panelburzsuj: Hát nem is tűnik átmenetinek a MAL átvétele, tekintve, hogy a Mecsekércnek azonnal lett új vezérigazgatója
"A vezetőváltás azután történt, hogy az eddigi vezérigazgatót, Varga Józsefet, a katasztrófavédelmi kormánybiztos felkérte a MAL Zrt. termelésének felügyeletére. "

panelburzsuj 2010.11.20. 12:54:20

@panelburzsuj:

Ellentéte a deviáns: a különc, ritka, a leggyakoribból valamerre kilógó.

(A leggyakoribb nem feltétlenül többségi, de mindenképpen domináns.)

CSENDES 2010.11.20. 12:56:41

@panelburzsuj: bevett, általános, stimmel. Elfogadott? Azt nem hinném, különben nem csodálkoznánk. Szerintem az előző OV kormányzás nem volt ennyire elvadult. Vagy finomabban csinálták.

aszekelyek 2010.11.20. 12:57:03

@panelburzsuj: Az egyik sógornőm, 14 évesen dolgozott már a csepel vas és fémműben. Huzalhúzóként. Testközeli a tudás. Nekem jobb életet adtak fentről de ez nem vakít el. Később tanulhattam is. Na nem mindjárt érettségi után. Limitált volt a létszám, tudod. Aki nem fért be, irány a gyár. Szövőnő az látod nagyon sok volt. Mindenféle betanított munkás is. Azt tudtad, hogy leninvárost örömlányok építették fel?

aszekelyek 2010.11.20. 12:59:21

@panelburzsuj: A taurusban dolgozott másik rokonom. Hallássérült is. Járt a múhelyekben, mi az, hogy, nagyon is. Képzeld, nyári munkán meg egy üzemorvos mellett voltam, fél 16 évesen. Csatornázási művek. HAjnalban, első vendég egy frissen szabadult feleséggyilkos jött munkára jelentkezni. Szerelemféltés. megnyugtatott, rám nem veszélyes. Olyan szép idők voltak ezek....

aszekelyek 2010.11.20. 13:01:08

@Szimba: Maximum a portyázásban lassítja. Kevés férfi tudja, hogy is kéne bánnia a frissen szült asszonyával, hogy az megint nőnek érezze magát. Inkább elkujtorognak.

Ordnassac 2010.11.20. 13:02:25

@aszekelyek: Tudod, sokatmondó, hogy már lassan kevesebb, mint fél évvel az új Alkotmány elfogadása előtt még mindig csak az ötletelésnél tartunk, konkrét szövegterv semmi, amit az érdeklődő közönség megismerhetne. Részletkérdések sehol...

Egy Ptk. hatályba léptetését pedig három évre el tudták tolni átdolgozás miatt...

lüke 2010.11.20. 13:05:13

@PB
ezt wikis evidence based-del
is benyomhattad volna
copy a paszt perfiktböl:)

panelburzsuj 2010.11.20. 13:05:16

@CSENDES:

A társadalom egészében bevett. Van jelentős bázisa.

Mondom: érdemes odakukkantani az ATV-re (az ominózus legutóbbi A tét), amelyben Giró-Szász vigyorog, hogy hát, igen ja, a kétharmad elnyeráse nem föltétlenül a szavazók szociológia "krémjének" megnyerésvel egyenlő.

aszekelyek 2010.11.20. 13:07:25

@CSENDES: CSak régen volt. Micsoda balhé volt a minimálbér felelmelése miatt! azért, hogy a , mint most, a hitelképes jövedelműeknek adott lakásvásárlási támogatást. Nem minden fiatal párnak, ész nélkül. Ugyanígy cigányozták és fasisztázták is. Pedig a gazdaság nem volt a béka ...alatt. Meg a kilátások sem. Hergelni hergeltek ellene mindenért. Még azért is ő volt a hibás, hogy az áthúzódó alkotmánybírósági döntés miatt csak nagy sokára kapták meg a visszamenőleges! járandóságukat azok a kismamák, akiktől a horn kormány a bokros csomaggal alkotmányellenesen vette el a pénzüket. Mer nem elég gyorsan fizette ki. Mert sosem költekezett túl. A szemétláda.:D Sorolhatnám még. A családi pótlék és a családi adózás miatt is ki volt átkozva,... etc. mert csak az adófizetők kaptak... fel van melegítve minden ballik propaganda.

Szimba 2010.11.20. 13:07:43

Szövőnőnek lenni, az valami egészen borzalmasan nehéz munka. Hallása, lába, mindene tönkremegy 1-2 év alatt.

Ordnassac 2010.11.20. 13:08:24

@Teremszolga: engem azért érdekelne, hogy a sporthoz való jog és a nyelvvédelem bevétele az Alkotmányba milyen jogkövetkezményekkel járna? Minden önkormányzatnak működtetnie kellene egy sportegyesületet? A magyar nyelv helyesírásához OGY határozat fog kelleni?

aszekelyek 2010.11.20. 13:09:07

@Ordnassac: Kora miatt érdekes is lenne, ha az lenne. No de az önmagában ugye nem érdem, ha valaki húsz - huszonkét éve asszisztál szakmailag valamihez? Mennyivel volt idősebb Hack Péter húsz éve?

aszekelyek 2010.11.20. 13:11:12

@Szimba: Azért egy nőtől elvárják:D

Ordnassac 2010.11.20. 13:11:46

@aszekelyek: na igen, de most kommunikációban az előkelő idegen szerepét játssza, akinek semmi köze nem volt ahhoz a csúnya "régi szabályrendszerhez", amit most fel akar borítani.

A két dolog azért van különbség.

Ordnassac 2010.11.20. 13:12:27

@Ordnassac: @aszekelyek: *jav.: A két dolog között azért van különbség.

aszekelyek 2010.11.20. 13:13:06

@Szimba: nem az. OIT-t hornék csinálták. Az itten a főmufti.

kodó tamás 2010.11.20. 13:13:08

@Ordnassac: csak stílszerűen...

minden 10 falu építtessen egy tornatermet...

az ország minden településén magyarul is ki kell írni az üzletek nevét...

kodó tamás 2010.11.20. 13:13:52

@Ordnassac: milyen hülyeség hogy nem lehet szerkeszteni a hszt (úgy értem utólag is...)

Ordnassac 2010.11.20. 13:14:57

@Szimba: az sem biztos, hogy a legmegfelelőbb megoldás lenne mindenre.

A hatalommegosztásban épp az az érdekes és szép, amikor valamilyen szinten korlátozzák egymást a hatalmi ágak.

aszekelyek 2010.11.20. 13:16:06

@kodó tamás: HAtalmi ág vagy te kedves, vagy esetleg főügyész? Törvényeket alkotó? Nem. Az sajnos nem elég, hogy te betartod:)

Ordnassac 2010.11.20. 13:16:31

@kodó tamás: olyat tudnék támogatni, hogy a komment elküldése után mondjuk egy percig lehessen módosítani a szöveget, persze jelzéssel, hogy a kommentet ekkor és ekkor szerkesztették.

Azt persze nem tudom, hogy a blog.hu rendszere képes-e erre...

aszekelyek 2010.11.20. 13:18:28

@Szimba: Ez fóbia. Nem normális, hát. A normális az a hölgy, aki a gorillákkal élt az öserdőben , az ezüsthátúakkal. A természetben egy állat sem beteg. Veszettség nem volt vagy 15o éve....de még oltanak feszt. főleg a rókákat. Nálunk is.

kodó tamás 2010.11.20. 13:18:51

@aszekelyek: nem ez volt a kérdés...
én betartom az íratlan szabályokat is (erkölcs etika stb). egy csomó embert ismerek akik szintén... és te?
és akkor kik nem tartják be?

panelburzsuj 2010.11.20. 13:19:32

@lüke:

Csatlakozon jjuliehoz: sokkal érthetőbb az "ezt" névmás, ha "Válasz erre" gombnyomogatással kombinálják.

(De lásd a nyitottságomat: az inkriminált textus idézésvel is kiegyzek ... )

aszekelyek 2010.11.20. 13:22:23

@kodó tamás: Az alkotmányozásban???? személyesen? ne már..... kisöcsike volt a naívból a szadesz mellett. Képzeld, néztem a tévében a Pesty fekete doboz adásokat éjjel. Épp szültem, ugyanis... Láttam, ahogy verték a rendőrök. Aztán később már néhányan a rendőrök oldalára álltak. Ez elgondolkodtató nekem. Igen, a szadeszből. Őt nem tudták de a szavazóit jól meggyepálták újra.

CSENDES 2010.11.20. 13:23:21

@aszekelyek: Akkor azokat a piros cetliket, amik veszettségre figyelmeztetnek, szórakozásból tűzik ki az erdőben a fákra?

aszekelyek 2010.11.20. 13:25:49

@kodó tamás: ez bővebben az oligarcha, ugye? feudális hűbérrendszer.D Tényleg, minek az a középosztály? Francba velük...

lüke 2010.11.20. 13:27:22

@Ordnassac:
fog kelleni sicc
irány a pala` men``

@panelburzsuj: a te kedvedért átmentem a titkárnök szobájába
ott müködik, de rögtön összeomlik, ha elküldtem

fideszbirka kijelölö&Co
kedvéért csak nem megyek el a jó kis meleg szobámból ,mégha birka lennék ,akkor se

aszekelyek 2010.11.20. 13:27:42

@kodó tamás: @CSENDES: mondom, hogy oltják a rókákat, mert átjöhetnek a hegyekben vesztt állatok. Romániában pld vannak.Nálunk nincs.Ám törvény van rá, gyanu esetén is nagyon komolyan kell venni.

aszekelyek 2010.11.20. 13:31:03

@kodó tamás: Édes vagy. Öntelt? Neeem, nem, semmiképpen,.. ó nagy gondolkodó, tamáskodó , fény az éjszakámban:DDD

lüke 2010.11.20. 13:31:36

@CSENDES:
evidence based
azért franciául ,mert Pasteur fedezte fel a vakcinát
fr.wikipedia.org/wiki/Rage
még a védöoltás is veszélyes, azért ölik le az állatot

aszekelyek 2010.11.20. 13:31:48

@kodó tamás: A többség érdeke akkor is tudható volt csak magasról tettek rá. Adtak nekik 5o dollárt és kinyitották a határt, hogy ne zavarogjanak.

CSENDES 2010.11.20. 13:32:03

@aszekelyek: Én láttam veszett rókát. Kocsival mentem át az erdei úton (tudom nem szép), és szembe jött velem, megállt, egyáltalán nem ijedt meg, bambán és zavartan lement előlem az útról, majd leült és nézett utánam. Nagyon megdöbbentem ezen a viselkedésen. Csak később olvastam róla, hogy ez a veszettség jele.

kodó tamás 2010.11.20. 13:32:13

@aszekelyek: igen az: a gazdasági-politikai hatalom EGY kézben

igen vannak erdélyben, még farkasok is:)

panelburzsuj 2010.11.20. 13:33:12

@Szimba:

Répát egyelni viszont lehet negyven évig. Meg kukoricát kapálni, fát vágni, tüzelőt behordani, disznót, csirkét, tehenet kialmolni.

Meg patakban mosni, teknőben mosni ...

Érdemes elolvasni Berzsenyi elmélkedéseit a magyar és a sváb gazda felfogásáról. (Ne kérdezz oldalszámot: egy állami mezőgazdasági nagyvállat vezérigazgatójának is ajánlgattam a témát, és könnyelműen odaadtam hozzá a könyvemet is ...)

kodó tamás 2010.11.20. 13:33:28

@CSENDES: az a Kis Herceg megszelidítette (a) Róka volt

CSENDES 2010.11.20. 13:35:00

@kodó tamás: Az nem a Vértesben volt tudtommal.

kodó tamás 2010.11.20. 13:35:55

@CSENDES: ja, meg repülős sztori. de sivatag...

aszekelyek 2010.11.20. 13:38:16

@Ordnassac: Nem nagyon szivárogtatnak ki, semmit. Nagyon előre. Jövő hónapban lesz valami, mondják. Ez nem karácsonyi beigli. Kicsit nagyobb munka. Szerintem. Még várnék az ítélettel. @CSENDES: Habzó száj, remegés,..? . lehet, hogy csak forgalomhoz szokott. De lehet, hogy ő is megdöbbent, mert nem látott még olyan állatot. Nem nagyon megyek közelükbe. Az a tuti. Csak a közvetlen érintkezés tud kárt tenni.Nézni lehet. Zárt autóból. Mint a tigrist a Szafari parkban.

aszekelyek 2010.11.20. 13:39:24

@Ordnassac: Tényleg, mennyi köze volt???

panelburzsuj 2010.11.20. 13:39:29

@lüke:

"Élősködés: az állati és emberi fejlődés motorja"

A szerző:

www.nhmus.hu/modules.php?name=Tar-Allat&op=reszletes&op2=30

Éerdemes előbb elolvasni, és utána véleményt mondani ...

aszekelyek 2010.11.20. 13:40:22

@panelburzsuj: Miért , az? Nincs ugye a választási törvényben, hogy annak kell lennie?

CSENDES 2010.11.20. 13:43:16

@aszekelyek: A tünetek állatfajonként változatosak lehetnek, megkülönböztetünk dühöngő és csendes veszettséget. A csendes veszettség során nem tapasztalható dühöngési szakasz, a bevezető stádium közvetlenül a bénulási szakaszba megy át.
Rókán:Az állat elveszíti közismert „ravaszságát”, óvatosságát, megszelídül, bemerészkedik a lakott helyekre, a forgalmas helyekre, utakra, engedi a megfogást, simogatást, félénk, mégsem menekül az embertől. Váratlan hatásokra azonban ez a „csendes veszettség” dühöngésbe csaphat át. Rókán, de egyéb, vadon élő húsevőkben is, bénulások csak ritkán jelentkeznek, ezek az állatok rejtekhelyükre elbújva pusztulnak el.

aszekelyek 2010.11.20. 13:43:58

@kodó tamás: Egy sor dolgot megsemmisített az AB húsz év alatt. No akik azokat akarták csinálni, biztosan közéjük tartoztak. Meg akik fasiszta csőcselékezik az 56-os tüntetőket, pld. A kettő nemigen fér össze,.. most megyek , majd később még írom a többit. A kik csak a hiányokat használják ki, erkölcsileg azok is nem betartók.

panelburzsuj 2010.11.20. 13:45:10

@lüke:

Igazán megtisztelő az erőfeszítés. És tiszteltetem a rendszergazdátokat is ... :)

Marad a copy-paste+macskaköröm.

aszekelyek 2010.11.20. 13:46:15

@kodó tamás: Többet várnék a főügyész úrtól és a bíróságtól is. Botrányos elkenések mennek.A portás van lecsukva mindig vagy senki.

kodó tamás 2010.11.20. 13:46:24

@aszekelyek: naiv és elfogult vagy... elkerülöm az ideillő szót, a kérésedre...

az alkotmányt pozsgay és smitt írja...

szerinted milyen lesz... az tuti nagy RÖHÖGÉS lesz ha kijön a tervezet... szerintem ettől megkímélhetnék magukat is... aztán majd exkuzálhatják magukat hogy ők nem olvasták, majd az igazit is hozzák...

szerinted hogy lesz? lesz egy széleskörben elfogadható, szakmailag is tökéletes jogszabály? :) ok várok... ugyse tudok jobbat és remélem így lesz...

ámen

kodó tamás 2010.11.20. 13:48:23

@aszekelyek: "Többet várnék a főügyész úrtól és a bíróságtól is. Botrányos elkenések mennek.A portás van lecsukva mindig vagy senki."

és szerinted ez nem a függetlenség hiánya miatt van éppen???? ezért kell rájuk még nagyobb politikai nyomás...

az nem tűnik fel neked hogy SZAKMÁKRÓL beszélsz... amikkel épp az a gond hogy gyenegeelméjű (ez a jobbik feltevés) politikusok szállták meg!!!

aszekelyek 2010.11.20. 13:49:40

@CSENDES: igen, tudom már csak régen rosszkor lehet meggyőződni róla.... ezért távoltartom magam az útvonalaiktól. Lejönnek csak kajáért is nálunk. De menekülnek. HAjnalban, pirkadatkor, tél végén egy volt a teraszunkon is. Amikor lányomnak megvolt a nyuszija még. De a mozgásra, felkeltem pipilni elszaladt. Szomszédék látták a buszmegállóban állva, amint szedte a lábait gyorsan el... mert már kelnek az emberek...

aszekelyek 2010.11.20. 13:52:28

@kodó tamás: Azt nem tudom, ki ül a fejükön de valamiért nem nagyon kapkodják el. Az OIT nekem legalább is gyanús:D Sztem nagyon is függnek emiatt....Mondtam olyat, hogy még több függőséget nekik? hol?

Ordnassac 2010.11.20. 13:54:14

@lüke: :-D Jogos, elnézést! :-)

aszekelyek 2010.11.20. 13:54:36

@kodó tamás: Nem csak én vagyok sztem elfogult. Sztem nagy átkozódás lesz és rinyálás, nem röhögés. Majd idővel meglátjuk, kinek lesz igaza.Most megyek, majd jövök.

aszekelyek 2010.11.20. 13:55:27

@Ordnassac: Több szavazatot ér, vagy mi?:D

Ordnassac 2010.11.20. 13:55:59

@aszekelyek: Orbánnak a ’89-es alkotmányhoz? Elég sok. A Fidesz tagja volt az Ellenzéki és a Nemzeti Kerekasztalnak... Másrészt akkor még a Fidesz erősen az SZDSZ-hez állt közel.

kodó tamás 2010.11.20. 13:56:24

@Ordnassac: @Teremszolga:

a lex szapáryban

-a személyre szabott (nem normatív jog) szabályozás

mellett durvább, hogy

-tv. felmentési jogot adogatnak OV (ME) -nek...

panelburzsuj 2010.11.20. 13:57:14

@aszekelyek:

Nekem nem kell bizonygatnod az általános és egyenlő választójog elvi lényegét: one moron, one vote.

A praktikus kérdés viszont pont a voksolást követő együttműködés. Ki mennyire "teszi oda" magát. És ki mennnyire csak "alámerül és kibekkel". Vagy ha módja van rá: elhúz addig, míg leülepszik a seprő.

De leginkább: potenciálisan kiből mennyit lehet akár "kieénekelni", akár "kipréselni". Zumbejspíl: érdemes-e radalát, Kodótamást, netán engem elbizonytalanítani, partra tolni, netán szembefordítani - olyanok kedvéért, akikből voksoláson túl más "közhasznot" már nemigen lehet húzni, mert az összes képességük az önfenntartáshoz sem feltétlenül elegendő.

kodó tamás 2010.11.20. 13:58:14

@aszekelyek:

nem vagy egyedül a hiteddel. és elfogultságoddal. 2 706 292-en vagytok.

nem kell meglátni. pontosan elmondom neked mi lesz. két forgatókönyv verzió van CSAK.

A és B scenárió

Ordnassac 2010.11.20. 14:03:37

@aszekelyek: nekem ez annyira visszás, mint amikor Gyurcsány kijelenti magáról, hogy ’89-es...

panelburzsuj 2010.11.20. 14:11:26

@Ordnassac:

189-ről jut ezsembe:

Téged nem riaszt el a csomagolópapír. Egy érdekes párbaállítást olvashatsz itt:

szuveren.hu/blogok/5

lüke 2010.11.20. 14:11:52

kedves mehemed!
itt egy amcsi ,aki nem tudna a tehenek közt leszaladni, ha nem tunna németül

sportgeza.hu/sport/telisport/2010/11/20/lindsey_vonn_sharon_stone_szerepeben/

@panelburzsuj:
képzeld ha minden török, júga és perzsa
is netelne:)

panelburzsuj 2010.11.20. 14:12:40

@Ordnassac:

Tárgyhoz: hát ha egyszer előbb nem jutott szóhoz ... :)

panelburzsuj 2010.11.20. 14:19:47

@kodó tamás:

2 706 292-en vagytok

Három hete (október 26. óta) fokozott érdeklődéssel várom a közvéleménykutásokat. De most senkinek sincs pénze ilyen mellékes dolgokra, amikor a felhatalmazás sulykolása lefoglal minden idegszálat és fillért ...

panelburzsuj 2010.11.20. 14:23:25

@panelburzsuj:

(Előre látom persze, hogy kiderül majd népről, hogy hűtlenné vált saját forrdalmához, ezért az écsapat kényszerű történelmi terhe lesz a láng továbbvivése ... )

panelburzsuj 2010.11.20. 14:25:58

@panelburzsuj:

Tessék, az éretlen nép máris hogy röhincsél:

"NOSZF: Nagy Orbáni Szavazófülke Forradalom :-)"

kodó tamás 2010.11.20. 14:26:40

@panelburzsuj: ez a jo az EGYPÁRTRENDSZERBEN.
olcsóbb a közvélemény kutatás. mivel 2/3 van, nem lehet vitás hogy nagy támogatás van... nem kell költeni állandó kérdezgetésre. majd hivatalosan kiadják a "mérési" eredményeket...

kodó tamás 2010.11.20. 14:27:21

@panelburzsuj: phuj elhatárolom maga ettől, sőt magamtól is....

Ordnassac 2010.11.20. 14:27:22

@panelburzsuj: na igen, ez már nekem is feltűnt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.20. 14:29:13

@Ordnassac: '89-es lopkowicz.
Akkor még több esze volt, ideológiagyártás helyett/mellett rátette a kezét, amire lehetett és pénzt ért - közte Klára bal mellére.

kodó tamás 2010.11.20. 14:31:57

@Hepci: az ugyanaz volt... kellemest a hasznossal....
mondhatni dús keblű és jó családból származott a klárika

apropo nem cserélte még le? fiatalabbra? szegényebbre?

kicsit öregecskedő feleségét?

kodó tamás 2010.11.20. 14:33:22

@Hepci: egyszerre tette rá a kezét.... a mellére és a vagyonára (kapcsolataira)...
mondhatni két legyet ütött:
légy gazdag és légy ott..

panelburzsuj 2010.11.20. 14:33:52

@Hepci:

Mint a newgardenes vargaimi a KISZ-irodára? :)

lüke 2010.11.20. 14:36:40

@PB
ez is a poz. kritika része vagy a szerkesztöi malignitás?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.20. 14:37:39

@kodó tamás: és hány legyet ütött Klára a Feri farkán? :)
Ferinek meg nyilván megjön az apropó, ha már a popó nem elég apró.

lüke 2010.11.20. 14:38:31

@ kodo

ne szaladj elöre
ami a Klárikát illeti

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.20. 14:39:24

@panelburzsuj: erre az Imire és a viselt dolgaira nem emlékszem, de láthatóan kinőtte magát, mint taplógomba a farönkön.

panelburzsuj 2010.11.20. 14:39:59

@lüke:

Mi az "ez" ????

(Vagy limitáljam magam négyóránként egy kommentben, hogy tuti legyen a beazonísíthatóság? :)

kodó tamás 2010.11.20. 14:44:31

index.hu/belfold/2010/11/20/erkolcsi_avulas_miatt_er_keveset_a_devecseriek_haza/

legények a gáton... OV hol vagy? hol a segélypénz? a Pintér vigyáz rá?

panelburzsuj 2010.11.20. 14:45:27

@Hepci:

Övék volt a G-porta melletti ficakban a lerakatocska, és a KISZ-irodát "bérelték" hozzá fedett helyül. Onnan szervezték aztán, hogy melyik kerület fenntartósi munkáit lehet "kiszervezni" a Főkertből. (Lukács Z. is ez a fészekalj ...)

lüke 2010.11.20. 14:45:36

Tisztelt PB ,
4 h mulva célzottan nyomkodom a billentyüket
otthonról
az állattár munkatársa, mv.

kodó tamás 2010.11.20. 14:51:11

@panelburzsuj: pont a G-pont volt az övék.... :)

panelburzsuj 2010.11.20. 14:57:13

@kodó tamás:

Ezér nem lesz ebből a népből semmi: amint egy kis esély nyílik a malackodásra, rögtön eldobva minden politika, elv, eszme, szellem: gyerünk bruder, vályúra ... :)

kodó tamás 2010.11.20. 14:59:23

@panelburzsuj: ja ja ilyenek ezek...

minden népnek olyan kormány van, amilyet megérdemel...

terhes népnek, terhes kormány

kodó tamás 2010.11.20. 15:06:14

"A kormány arra vállalkozik, hogy a ciklus végére Közép-Európa legversenyképesebb gazdasága legyen, amihez egyszerre kell beszállni egy adó- és hiánycsökkentési, valamint egy gazdasági növekedési versenybe."

versenyképes cégek és emberek nélkül? 3 év alatt? hát nem fogadnék rájuk...

panelburzsuj 2010.11.20. 15:10:21

@kodó tamás:

A rendszer lesz versenyképes. A ciklus végéig csak össze tudják valahogy ötvözni a Schindler-szisztémát a keleti széllel ...

porfelhő 2010.11.20. 15:40:32

Ezek a "fiúk" egész nap kommentelnek. mileny jó nekik, nem három- négyóránként irnak egyet.!:)
No már megint itt van a "keleti szél" ha ők irják az sem, baj, de ha én, akkor van "kikapsz"! tök jó!

aszekelyek 2010.11.20. 15:53:58

@panelburzsuj: van ilyen kitétel a választási törvényben? Úgy tudom, nincs cenzus. :D Ami azt illeti a baloldali szavazók se ütötték meg azt a mércét mind....., ha nem veszed zokon. @kodó tamás: bajnai is ezt mondta, hogy addigra már bissssztosss és olyan jól elintézte, hogy tuti... magától fog menni:D

porfelhő 2010.11.20. 15:54:37

"Készek asztalt boritani a tüzoltók. A lánglovagok évek óta pereskednek jogos jussukért, akik nyolcvanöt-kilencvenötezer forintot visznek haza, hégy-öt pótlékkal együtt. Most decemberig várnak. 2009. novemberében OV. levélben állt ki fidesz elnökként a tüzoltók mellett, jogosan hihették, az új kormány orvosolja sérelmeiket."

aszekelyek 2010.11.20. 15:56:14

@kodó tamás: euek a háromezermilliárdok adósságból évenként elég terhesek.... a bukottaknak meg ez a kormány elég terhes:D Szép a magyar nyelv és gazdag.....

aszekelyek 2010.11.20. 15:57:39

@kodó tamás: visszajött a róka délután négyre, ahogy ígérte? :D már fél négykor elkezdtél neki örülni? A Vértesben? :D

porfelhő 2010.11.20. 15:57:40

Nem irta ki a Török G. mikor lesz új poszt?
Azt hittem, mire "józanodok" már lesz.:)

aszekelyek 2010.11.20. 16:01:13

@Szimba: A szemét FIDESZ pedig ezeknek adja oda a jogot , hogy mehessenek nyugdíjba. Már ha volt munkájuk , negyven évig. Amiből elég tíz is szövőnőként. Bőven.Nem tudom a kedves diplomásokba ennyi empátiát nem bírtak belenevelni annyi sok év alatt a felsőoktatásban???

Ordnassac 2010.11.20. 16:05:15

@aszekelyek: nem, komolyan kérdeztem. Ugyanis tényleg kíváncsi vagyok rá, hogy ilyen alkotmányi rendelkezéseknek milyen következményei lennének.

porfelhő 2010.11.20. 16:06:43

Hogy mik vannak! a kedves kommentelő nem is kicsit nagyképü, hanem nagyon!:) "ezeknek adja oda a jogot" ez sem semmi szép magyar fogalmazás. bocsánat.!

aszekelyek 2010.11.20. 16:09:20

@Ordnassac: Nos, pontosan , tevőlegesen egy kötőszó erejéig, mondjuk az előkészítésben részt vett-e vagy a véglegesben ? Nem azt kérdeztem kihez állt közel Ungár klárához vagy Gazsihoz-e. Tőled ez nem szép jogtudóska.) megsértődjek?

Ordnassac 2010.11.20. 16:18:21

@aszekelyek: gondolod, hogy csak dísz volt az EKA és az NKA ülésein a Fidesz, velük Orbán Viktor? ;-)

Egy visszaemlékezés: www.fjf.hu/multidezo/46-harom-honap-az-ellenzeki-kerekasztallal

Azonban elérhetőek az EKA jegyzőkönyvei is.

aszekelyek 2010.11.20. 16:21:15

@Ordnassac: A sport létfontosságú az egészséghez. Tömegsport, nem méregdrága, ezt tudom akceptálni, mert látom értelmét. A nyelv pedig szintén fontos. Ritka és szép és eddig is nyelvész profok vigyáztak rá. Tíz éve , vagy több, egyikük tanított is a legidősebbek közül. Imádtam. Egy fiatalabb is, őt nemkülönben. Érdekes, egy ideje kiirtották a Duna tévéből. Őt is. Ezt is támogatom. Fontus és értékes szerintem. Másutt evidencia az anyanyelv őrzése csak itt megy a fintorgás, meg a hablaty. Mondjuk mikrofonengedélyt nem adnék akárkinek, ahogy egy ideje már dívik. Alig van mikrofonközelben odavaló. Az a gyerek, aki nem olyan közegben él, legalább a médiumokból tudja meg, hogy van irodalmi szintű nyelv is és halljon olyat. Csácsumicsá helyett, mondjuk. Az internetes portálokon is néha hajmeresztők tudnak megjelenni. A fejlődő kis lélek, honnan tudná, hogy nem ahhoz kell igazodni? VAnnak fontos funkciói ennek. Engem kijavítottak otthon, ha valamit nem elég szépen mondtam. A gyerekre meg ragad a rossz, mint tudjuk.

aszekelyek 2010.11.20. 16:23:22

@panelburzsuj: egy Nostradamus géniusz veszett el benned... egy zseb Seneca.... Óvakodjon OV március idusától esetleg? Akkor lesz a hűtlenségi felkelése a fizetett bűnözőknek? Mondj már valami közelebbit.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.20. 16:26:27

@aszekelyek: Így volt.

Így van.

A saját fejükből kiindulva azt gondolták, hogy úgysem tehet mást az új kormány sem, mint amit ők tettek. A népszerűtlen megszorító intézkedések bevezetése után meg úgyis csökken majd a Fidesz népszerűsége. Hitték.

Eddig nem jött be.

Nyamvadék alkotmánybíróságért, amelyik úgysem a közérdeket képviseli ugyan nem fog kiállni a nép.

Svájcban van alkotmánybíróság? Nincs, csak demokrácia meg jólét.

Az Egyesült Arab Emirátusokban van alkotmánybíróság? Nincs, csak diktatúra meg jólét. Özönlenek is mindkét országba az emberek a világ minden tájáról.

Az államadósság a megoldandó feladat, bármi áron, nem pár jogász alibi állása.

Az ország azzal jár jobban ha az államadósságnövelő poszkomszocialisták nem jönnek többet vissza. Az alkotmánybíróság meg már az első ciklus idején eljátszotta a tekintélyét azzal, hogy gyakorlatilag megakadályozta az alaposabb rendszerváltást.

kodó tamás 2010.11.20. 16:27:43

epiteszforum.hu/node/17373

Ráday egy képmutató senki. persze még csak nem is építész...

aszekelyek 2010.11.20. 16:28:37

@panelburzsuj: MA egy Tárki kutatás eredményét ismerhettük meg a M'-esen.) nem hisz a magyar mérési minta:D a tisztességes meggazdagodásban , a rudás alapján és szorgalom alapján elérhető karrierben,.. nagyon sötét a kép. Abban sem hisznek, ha elvesztik a munkájukat, fél éven belül találnak a szakmájukban másikat. Sólyom úr ezt jól mondta morálisan le vagyunk pukkanva. Ez pedig sok év következménye, és hét hónap alatt nem orvosolható.

kodó tamás 2010.11.20. 16:30:31

@aszekelyek: de sokat lehetett RONTANI rajta...
én is ezt mondom jobb túl lenni rajta gyorsan...
a semmilyen megoldások nem jók....
toldozás foldozás helyett szerintem is : mindent lerombolni lés szép újat építeni!

aszekelyek 2010.11.20. 16:32:47

@Akitlosz: Meg tudod mondani pontosan mivel utasították el a Zétényi-TAkács törvényt? Az indoklását. Pontosan hol ütközött az akkori alkotmányba?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.20. 16:34:05

@Edrik: Ők megtehetik. Magyarország meg nem.

Amit szabad Jupiternek ...

Bár majd ráfáznak az amerikaiak is.

Hamarosan Kína lesz a világ vezető hatalma, hacsak nem lesz nagyobb háború addig, és akkor bye bye zöldhasú Sam bácsi.

Kína már rég bármelyik pillanatban padlóra tudná küldeni az amerikai gazdaságot, csupán azzal, hogy a felhalmozott dollárjaikat visszaáramoltatják az USÁba, ami ott hatalmas inflációt okozna, és a jólétnek annyi lenne. De ez nem érdeke -egyelőre Kínának. Még gyűjtögetik a pénzt, amíg lehet. Eladják a termékeiket dollárért, amit aztán kölcsönadnak az amerikai kormánynak az amerikai államadósság további növelése céljából.

Ezzel a módszerrel eddig az USA járt jobban, de meg lesz a böjtje is.

aszekelyek 2010.11.20. 16:34:34

@porfelhő: HA nekem írod, tudnod kéne az előzményeket is. Mintegy parodizáltam ezt a fennhéjázó attitűdöt, a kedves diplomásan megöregedettek részéről.

aszekelyek 2010.11.20. 16:38:03

@Ordnassac: Miért, láttam furcsányról egy fotót, igen randa fiatalember volt , amint egy Lakitelki sátorban motozgat földön nyomdai dolgok között. Sajna nem látszott, mi volt. Mozgó Világ vagy ÉS...ottan vót ő is.. eccer... ahun forralták az elvtársak kipaterolását.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.20. 16:39:41

@porfelhő: Esetleg újabb adókból.

Nagy divat az európai unióban, hogy nem az egészségtelen életmód ellen óhajt tenni bármit is, nem óhajt, hanem egyszerűen csak adóztatja. Amivel halálra keresi magát, de ha emiatt esetleg valaki felhagy pl. a cigaretta vásárlással, hát az sem nagy tragédia.

Úgyhogy a csapásirány egyre inkább az lesz, hogy tovább egészségtelen, vagy csak kockázatosabb életmódot folytató emberek által vásárolt termékekre vetnek ki extra adókat, amikből esetleg jut az egészségügyre is.

Például a gyorskajákra, vagy az extrém sport eszközökre.

Az egyetlen korrekt adó a termékeken, ami az álla jussa, az az ÁFA. Az összes többi extra harácsolás az állam részéről.

Ilyenekből már most is rengeteg van, de lesz még több is.

aszekelyek 2010.11.20. 16:43:36

@radala: Ez nem az érzéseidről szól, hanem a belső fogyasztás stimulálásáról.

aszekelyek 2010.11.20. 16:54:37

@Akitlosz: Ami azt illeti a high society a mekiben eteti a gyermekeit. Junk fooddal.Már a pénz arisztokraták. /parvenük. Jönnek drága magániskolás egyenruhában , éhesen és a szülő veszi a hamburgert , rendes étel helyett dráag pénzen. Ahelyett, hogy hazavinné vacsorázni, egy 2o perc alatt összedobható egészséges ételhez.Ezt naponta látom 15 éve lakóhelyem folytán.

aszekelyek 2010.11.20. 16:56:08

@Ordnassac: A szadesz alá sem írta:D a zorbán igen? Szerintem igen, nagyon kis pont volt de már nagyon utálták:) sokan.

aszekelyek 2010.11.20. 16:59:11

@Ordnassac: Tevőlegesen az alkotmány szövegezésben és véglegesítésben volt a kérdés. Az benne van a NKA jegyzőkönyveiben? ne már....

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.20. 17:03:29

@aszekelyek: az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a rendszerváltás a legalitás alapján ment végbe, ezért a korábban érvényben volt jogszabályok jogi érvényessége nem vonható kétségbe. Az 1989-es alkotmánymódosítás nem visszamenőleges hatályú,
A jogrendszer kontinuitása abban áll, hogy a jogrendszer tartalmazza önmaga minden korábbi állapotát.

Lényeg az, hogy az alkotmánybíróság szerint az előző kommunista rendszer törvényes volt.

Végtére is a mostani annak folytatása, a kommunisták által hozott 1949-es/1989-es alkotmány van ma is érvényben és a (nép)köztársaságot is a kommunisták vezették be 1945-ben, 1949-ben és 1989-ben is.

Amiben sólyom is szerepet játszott. Persze még ma is védi a saját kedvenc alkotmányát.

Egy rendszerváltás nem úgy zajlik, ahogy 1989-ben zajlott.

Az legfeljebb rendszermódosítgatás, de nem gyökeres fordulat. Irakban, Németországban a világháború után ugyan nem engedték a korábbi diktatúra pártját legálisan tovább működni. Nálunk meg ...

Lőni kellett volna a kommunistákra, nem lepaktálni velük és nem hagyni őket a hatalomban.

Elég anakronisztikus amikor ma a parlamentben a szocialisták (Bárándy) a demokrácia védelmében a múlt évszázad diktatórikus rezsimjeivel példálózik.
Mondjuk az nem vitatható, hogy ők értenek hozzá.

kodó tamás 2010.11.20. 17:08:19

@Akitlosz: ez nem rendszerváltás volt. hanem, hogy a kommunisták "legalizálják" továbbra is a hatalmukat bevonták az ellenzéket, azért cserébe, hogy nem lesz "ügynöközés".

aztán szépen a kiegészült (régi/új) elit elkezdett gazdasági rendszert váltani... azaz privatizálni (persze ezt most sokan ugy elevenítik fel: hogy lopni csalni harácsolni)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.20. 17:09:08

@aszekelyek: Ez van a határozat szövegében.

1. A már elévült bűncselekmények újból büntethetővé
tétele alkotmányellenes.

2. A még el nem évült bűncselekmények törvényi elévülési
idejének meghosszabbítása alkotmányellenes.

3. A még el nem évült bűncselekmények elévülésének
törvénnyel való félbeszakítása alkotmányellenes.

4. Nyugvási vagy félbeszakítási oknak visszaható hatályú
törvénnyel való megállapítása alkotmányellenes.

5. Az elévülés szempontjából nem lehet alkotmányosan
különböztetni aszerint, hogy az állam politikai vagy
pedig egyéb okból nem érvényesítette büntető igényét.

6. Határozatlansága miatt a jogbiztonságot sérti és ezért
alkotmányellenes annak elévülési nyugvási okká
nyilvánítása, hogy " az állam politikai okból nem
érvényesítette büntető igényét " .

7. Alkotmányellenes, ha a törvény akként vonja hatálya
alá a hazaárulás bűntettét, hogy nem veszi figyelembe a
bűncselekményi tényállás által védett jogi tárgy
többszöri változását a különböző politikai rendszerekben.

8. A kegyelmezési jog korlátozása a törvény
alkalmazásával kiszabott büntetés korlátlan enyhítésére
alkotmányellenes.

----

Szemét kommunistavédők.

Nürnbergben ugyan milyen jogon vontak felelősségre akárkit is?

Eutanáziára törvény volt, zsidókra törvény volt, mi volt jogellenes?

Ha egy állam hoz egy törvényt akkor bármit megtehet bármiféle utólagos felelősségre vonás lehetősége nélkül?

Ugyan már!

De ha a jogászok szerint így van, akkor ez egy tökéletes példa arra, hogy miért célszerűbb forradalmat csinálni "rendszerváltásnál".

Aztán akkor töprenghet nyugodtan az alkotmánybíróság, hogy Mussolini, Ceausescu stb. kivégzése alkotmányos volt-e.

aszekelyek 2010.11.20. 17:12:01

@Akitlosz: Úgy vagyok informálva, hogy ez az NKA-hoz való leülés feltétele is volt. Érdekes, hogy az országgyűlés megszavazta a Zétényiék törvényét mégis.D CSak az addig nem is létező AB kaszálta el. Őket nem is lehet jogfolytonosnak tekinteni:)

porfelhő 2010.11.20. 17:17:06

@Akitlosz:
"Jaj de buta vagy, te átaludtad a 2006-os évet" irta ezt nekem valaki egyszer. Te meg átaludtad az elmult félévet.
Az extra adókból, és további - kivetett adókból - egészségügyi reform nem lesz, legalább is belátható időn belül nem.
Az az új tipusu gazdasági reform sikeréhez kell, az meg vagy bejön vagy nem.

kodó tamás 2010.11.20. 17:18:24

@Akitlosz: erre van itt egy tétel... a nürnbergi ügyre... kommenteltünk a témában... van egy jogi formula, amikor a törvények hatályát "erkölcsi lapon" függesztették fel... majd Ordi megmondja

aszekelyek 2010.11.20. 17:18:52

@Akitlosz: Köszönöm. Ezek nyilvánvalóan azt a célt szolgálják, mai szemmel is, hogy soha senkinek semmiért ne kelljen vállalnia a felelősséget, beleértve Nagy Imre arccal lefelé dobását a tömegsírba. Meggyilkolása után. Sem Wittner Mária halálra ítéléséért. Mert ugye az is törvényes volt. Itt tényleg egy nagyon cifrát kívánkozik mondani az embernek. Az Újratemetési ájtatoskodásuk is elég undorító volt. már anno. Meg az is, hogy az állítólag radikális rendszerváltók is hüledeztek az Orbán beszédétől. Nem emlékszem,. hogy fodor, magyar bálint, pető vagy bauer, a naaagy rendszerváltók...??? . valaha is kiejtették, hogy ruszkik haza.... Pedig sokszer láttam már az archív felvételeket.

aszekelyek 2010.11.20. 17:20:33

A hatos a biszku védő pont és az apró védő, mint látom.

aszekelyek 2010.11.20. 17:22:27

@porfelhő: MEnnyi nálad a belátható idő?

kodó tamás 2010.11.20. 17:25:14

@aszekelyek: szerintem Biszku a saját rendszerében sem volt törvényes. ehhez a szakmai kontrollt (a bírák felelősségét vizsgáló testületet) kellett kiiktatni.

szerinted akkor volt olyan jogszabály, hogy az ítéletet először kell megírni, aztán annak szellemében csinálni eljárásokat és a döntéseket a politikai vezető (Biszku miniszter úr hozza....)

ez jogilag szerinted rendben volt? szerintem sokszoros gyilkosság lehet el sem évül... vagy akár emberiség elleni...

porfelhő 2010.11.20. 17:26:00

@aszekelyek:
Mit látsz te? Te úgy gondolod, hogy csak komcsi meg fidesznyik lehet valaki?!:) én is mint látom!

Terniak 2010.11.20. 17:27:28

@Akitlosz: "Végtére is a mostani annak folytatása, a kommunisták által hozott 1949-es/1989-es alkotmány van ma is érvényben és a (nép)köztársaságot is a kommunisták vezették be 1945-ben, 1949-ben és 1989-ben is."

Ja, mert a kettő ugyanaz...

"a rendszerváltás a legalitás alapján ment végbe, ezért a korábban érvényben volt jogszabályok jogi érvényessége nem vonható kétségbe."

Azért a teljesség igénye mellett, és csak hogy a csúsztatásokat elkerüljük, érdemes azt az ABH-t tovább olvasni. Mert azt is kimondja, hogy a régi és az új jogszabályoknak egyaránt meg kell felelnie az új Alkotmánynak.

Törvényesnek gondolta-e az előző rendszert? Hm.

27/1991. ABH
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az egyes
házingatlanok állami tulajdonba vételéről szóló 1952. évi
4. tvr.;

a közforgalmú gyógyszertárak állami tulajdonba vételéről
szóló 1950. évi 25. tv.;

az egyes házingatlanok állami tulajdonba vételéről szóló
1952. évi 4. tvr. végrehajtásáról rendelkező 14/1952.
( II. 17. ) MT rendelet;

az állami tulajdonba vett házingatlanokkal kapcsolatos
egyes rendelkezésekről szóló 1957. évi 28. tvr., ennek
végrehajtása tárgyában kiadott 17/1957. ( IV.21. ) PM
rendelet, a tvr. módosításáról rendelkező 1958. évi 13.
tvr.;

az állami tulajdonba vett egyes házingatlanok személyi
tulajdonba való visszaadására irányuló beadványok
elbírálásának befejezéséről szóló 1027/1963. ( XII.17. )
Korm. határozat alkotmányellenes.

Ezért az Alkotmánybíróság e jogszabályokat megsemmisíti.

panelburzsuj 2010.11.20. 17:29:08

@aszekelyek:

Elég egyszerű a jóslás mestersége: ahogy '89-ben is kisebbségben maradtak a vérivók az együttélőkkel szemben, úgy most se fognak tömeges támogatottságot szerezni.

Valódi forradalomhoz valódi nyomorúság kell.

panelburzsuj 2010.11.20. 17:31:35

@panelburzsuj:

Valódi nyomúságot csinálmi pedig jelen állás szerint a Fidesznek van legtöbb sansza. Merthogy ő kormányoz.

porfelhő 2010.11.20. 17:31:43

@aszekelyek:
Pontositok. 2014-ig.

/A belátható idő nálam kb. egy óra, tovább nem látom a jövőt!:)de még sokszor az is sok.:)

aszekelyek 2010.11.20. 17:35:19

@porfelhő: VAlami rosszat ettél? gombát? :D @kodó tamás: meglehet, hogy nem volt az de akkoriban ezt kötél általival jutalmazták megemlíteni, ha jól tudom.@Teremszolga: ez nagyon soványka. Kevés egyházi ingatlant adtak vissza, nagy nehezen. Ennek értelmében hogy maradhatott mégis biszkuéké a szemlőhegyi államosított villa, ezek az apróságok érdekelnének. Meg az, hogy a férjem nagyszülei házát miért is nem adták vissza, az összes többivel. Pontosan mely ingatlanokat is nevezi meg a törvény? GYógyszertárat se adtak vissza sokat . HA ez a kárpótlási jegyes biznic, akkor végképp elutasítom, mert abból csinálták a nahy elvtársi vagyonokat. MOst megyek, majd jövök még.

porfelhő 2010.11.20. 17:35:46

Jaj már megint fáj a fejem! Ma még saját magam sem tudom elviselni. :) Ez a sok politikai esemény meg borzasztó!:)

Terniak 2010.11.20. 17:38:45

@Akitlosz: Ha már idézgetünk.

"Azt a tényt azonban
továbbra is figyelembe kell venni, hogy a rendszerváltás
"politikai szempontból forradalmi változás" volt; hogy az
Alkotmány előtt Magyarország nem volt jogállam (ABH 1992.
80, 81.)."

Terniak 2010.11.20. 17:40:19

@aszekelyek: ezt nem az AB-n, hanem a politikai vezetőkön kell számonkérni. Persze ahhoz már senkinek nem volt mersze a 90-esévek elején. Most meg könnyű bátronak lenni és nagyokat mondani.

Terniak 2010.11.20. 17:48:53

@aszekelyek: ja és a vicc az, hogy ezt elsősorban, a rendszerváltozás utáni első jobboldali kormáyon kellene számonkérni...

porfelhő 2010.11.20. 17:53:06

Nem ettem gombát! főleg meg nem "bolondgombát!:) Ittam......:)

A 60 éves Bíró Lajost Magyarország legeredetibb séfjének tartják, aki meghökkentő ételkombinációival sikeresen hajtja végre polgárpukkasztó akcióit. Most életrajzi szakácskönyve jelent meg, ahol ábécésorrendbe véve megismerhetjük a legfontosabb állomásait az anyósaitól kezdve a záróráig, és közben olyan receptekkel gazdagodhatunk, mint a Peprikafagylalt kolbászcsipsszel vagy a Babveloutée véreshurkás téli fagyival.
Ti meg ebből válagossatok, vegyétek meg!:) Jó étvágyat nektek!

porfelhő 2010.11.20. 17:55:01

No most megyek! később újra irok valamit, hogy idegesek legyetek!:) :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.20. 18:13:50

@kodó tamás: Én tudom. Te is tudod.

De valamiért a hatalom "rendszerváltásként" szereti előadni az 1989-ben történteket.

Holott csak a kommunisták biztosították, hogy továbbra is megőrizhessék politikai hatalmuk egy részét, és a gazdasági hatalmukat, úgy hogy valakiket csináltak az "ellenzéki kerekasztalosokból", akik ebbe azért mentek bele, hogy megszerezhessék a hatalom egy részét, és a kommunisták engedélye nélkül ez ilyen "békésen" nem sikerülhetett volna nekik.

sólyom persze védi a rendszerváltás rendszerének alkotmányát. Érdekelt benne.

porfelhő 2010.11.20. 18:16:45

Ne örüljetek! csak a konyháig megyek!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.20. 18:24:11

@aszekelyek: Nyilván a kommunisták azért csináltak valakiket az ellenzéki kerekasztalosokból, hogy biztosítsák nyugodt túlélésüket.

Nekik is előnyös ez az "új" rendszer, ha már mindenképpen változtatni kellett.

Szegény Gorbacsovnál rövidlátóbb politikust nem sokat hordott hátán a Föld. Addig addig ügyködött, míg megszüntette a saját országát és ezzel a saját hatalmát is.

Egyébként ha a sólyom féle alkotmánybíróság nem kaszálja el a felelősségre vonást 1992-ben, akkor is elég nehéz lett volna.

1989 novemberében, decemberében teherautószámra semmisítették meg a kom.. izé a "vadonatúj" Szocialista Pártiak a dokumentumokat.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.20. 18:30:55

@porfelhő: De lehetne.

Szerintem sem lesz, ha 20 évig nem jutott rá idő, energia és pénz, akkor miért pont most a következő négyben jusson?

Valóban vannak fontosabb dolgok is az egészségügyi reformnál.

Le kell nyomni a szocialisták által feltornászott államadósságot, mert könnyen lehet újabb válság és ha lesz akkor ...

már nem lehet annyi pénzt elszórni "válságkezelésre" mint 2008-ban.

Egyébként a legeslegegyszerűbb mód a költségvetés kiadásainak a csökkentésére az államadósság visszafizetése.

Évente kb. 2 billió forintot fizet az ország csak a kamatokra, amiért a világon semmit nem kap. Ez NAPONTA több milliárd forint állami kiadás a semmire.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.20. 18:32:12

@kodó tamás: És ez az "erkölcsi alap" a "rendszerváltáskor" Magyarországon nem volt meg?

Miért nem?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.20. 18:37:07

@Teremszolga: Attól még, hogy az alkotmánybíróság megsemmisít pár törvényt a rendszert még törvényesnek gondolja.

2010-ben is semmisítettek meg törvényt, tehát akkor szerinted a mostanit sem gondolják törvényesnek?

nyünyüge 2010.11.20. 18:41:20

@aszekelyek:
Szó nem volt arról, hogy bárki nagyszülei házát visszakapja, legfeljebb kárpótlási jegyet kapott érte.
Kizárólag az egyház kapta vissza egyes ingatlanjait, az sem az összeset.
Egyébként mit kezdtél volna a nagy/dédszüleid házában üzemelő óvodával, ha visszakapod?

Mert én személy szerint úgy tartottam "igazságosnak", hogy nemigen illet belőle több- vagy még annyi sem! - , mint az a jelentéktelen kárpótlási jegy-hányad, amit a rokonság egyes élelmesebb tagjai kikapartak belőle.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.20. 18:44:13

@Teremszolga:
"
3. A rendszerváltás a legalitás alapján ment végbe. A
legalitás elve azt a követelményt támasztja a jogállammal
szemben, hogy a jogrendszer önmagára vonatkozó szabályai
feltétlenül érvényesüljenek. A politikai szempontból
forradalmi változásokat bevezető Alkotmány és sarkalatos
törvények a régi jogrend jogalkotási szabályainak
betartásával, formailag kifogástalanul, és kötelező
erejüket ebből származtatva jöttek létre. A régi jog
továbbra is hatályban maradt. Érvényességét tekintve
nincs különbség az " alkotmány előtti " és " utáni " jog
között. Az elmúlt fél évszázad különböző rendszereinek
legitimitása ebből a szempontból közömbös, illetve a
jogszabály alkotmányossága tekintetében nem értelmezendő
kategória. Keletkezési idejétől függetlenül minden
hatályos jogszabálynak az új Alkotmánynak kell
megfelelnie. Az alkotmányossági vizsgálatban sincs a
jognak két rétege, és nincs kétféle mérce sem. A
jogszabály keletkezési idejének annyiban lehet
jelentősége, hogy régi jogszabályok a megújított
Alkotmány hatályba lépésével válhattak
alkotmányellenessé.
"

Már akkoriban is minden alap nélkül használták a "forradalmi változás" kifejezést.

Egy valódi forradalom esetén nincs jogfolytonosság az előző, bukott rendszerrel.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.20. 18:52:29

@Teremszolga: Ők megtették volna.

1991. november 4. Név szerinti szavazással a képviselők elfogadják az ún. Zétényi-Takács-féle törvényjavaslatot. Eszerint az 1944. december 21-1990. május 2. között elkövetett és politikai okokból megtorlatlanul maradt emberölések, halált okozó testi sértések és hazaárulások ügyében az elévülés újrakezdődik. Göncz Árpád köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz fordul törvényességi ellenőrzésre. A bíróság törvényellenesnek minősíti a törvénytervezetet.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.20. 18:54:30

@Akitlosz:

A Fidesz és az MSZP képviselői a törvény ellen szavaznak, az SZDSZ képviselőinek többsége tartózkodik.

CSENDES 2010.11.20. 19:02:37

@Akitlosz: Ezt az adatot honnan vetted?

A 2011 évi Központi költségvetés adósságával kapcsolatos kiadások tervezetében ilyet nem találtam. Ellenben van 1064 milliárd.

nyünyüge 2010.11.20. 19:05:15

@aszekelyek:
Na ettől hiteltelen előre és visszamenőleg minden szavad! Hogy Gyurcsány kinézete a lakitelki sátorban készült képen szóbakerülhet, mint érv !!!

nyünyüge 2010.11.20. 19:10:23

@Akitlosz:
Kicsit kifordítom most a szavaidat:

Ha most megszüntet a kormány minden jogfolytonosságot az előző 20 évvel, akkor ettől forradalomnak lesz tekinthető a 2010 áprilisi választás?

jjulie 2010.11.20. 19:44:56

elkezdődött az x faktor?

CSENDES 2010.11.20. 19:48:02

@jjulie: Szerintem csak belefáradtak a meddő vitába. Egyebekben az X faktor már jóval korábban megkezdődött volna, hiszen órák óta már csak egy monológot (prózát) lehetett olvasgatni.

CSENDES 2010.11.20. 19:50:29

Ellopták a jégbor alapanyagát Balatonlellén.

CSENDES 2010.11.20. 19:53:28

Ellopták Bánkúton a kábeleket, kapcsolótáblákat.
Még jó, hogy pik-pakk Pintér rendbe teszik a bűnüldözést.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.20. 19:56:54

@Akitlosz: Ja, igaz. Ezért a FIDESZ a következő évben 79-80%-ról 78%-ra "nyomja le" az adósságot. Ez a növekedésből simán kijön, anélkül, hogy a nominális adósságot csökkenteni kellene. Tehát hova megy el a mnyp-k többezermilliárdja?

Amúgy kérdés, hogy vajon az adósság kamatai nagyobbak, vagy azon befektetések haszna (Mercedes, Opel, Audi), aminek egyik legfőbb oka az adósságot növelő infrastrukturális beruházások.

Amúgy úgy látszik, hogy a FIDESZ már most "előre halmozza fel" azt az adósságot, amivel a lenyúlt pénztári pénzeket majd pótolni kell, hogy nyugdíjat lehessen majd fizetni.

kodó tamás 2010.11.20. 19:57:49

@CSENDES: én úgy emlékeztem hogy te fidesz fan vagy... vérnarancs... egy világ dől össze bennem...

mellesleg azt direkt hagyták... új világbajnoki sí sport indul úgyis... átigazoltak egy erdélyi bajnok nőt. nemcsak fociban leszünk legjobbak. hanem síszámokban is. a párlya az mindegy. a bajnokság az úgyis ausztriában van.

könnyebb lesz újra engedélyeztetni ha pótolni akarják, pont most veszik ki a MÁV tól a "kötött pályák" engedélyezését...

persze lehet hogy egy siugrósáncról már vizionál Lázár Jani a saját városában...

kodó tamás 2010.11.20. 19:59:30

@vinczej: azért ne kezd költeni az mnyp t várd meg hányan "bízzák a megbízható kormányra", mert ha nem sokan, akkor csak 500 miliárd plusz van...

CSENDES 2010.11.20. 20:05:06

@kodó tamás: Már másodszor állapodunk meg abban, hogy tévedsz, független vagyok. A múltkor ezt már be is láttad. Lekerültem a listádról is. Amnéziás vagy időnként??

porfelhő 2010.11.20. 20:08:31

@Akitlosz:
Azt mondják, a magyarnak az a legnagyobb problémája, hogy mindig visszanéz a multba és nem előre. Még "jó, hogy volt az elmult husz év. Jövőre annyi pénz lesz az egészségügyben, mint az idén a fenntarthatóságra elég. Miből lenne reform.? Milyen 2008-as pénzszórásról beszélsz?! A kormány kiadási oldalon nem hajt végre reformokat. Az eddig meghozott intézkedések a költségvetési hézagok betöméséhez szükségeltetnek. Munkahely teremtő hatása nem lesz. Az új szellemiségü gazdaságpolitika vagy" bejön" vagy nem. Igen. " bátor, kockázatos lépések".
Te mennyi időt aludtál át a husz évből?!:)

CSENDES 2010.11.20. 20:12:40

@porfelhő: Akitlosz monológját előadta,k s a színen balra el.

kodó tamás 2010.11.20. 20:15:08

@CSENDES: igaz. már zárójelben voltál. akkor most kihúzlak és egyben szólok a Gábornak is (kubatov)

vérnarancsok:
lászló56
ubul2000
blogger géza
aszékelyek
várúr
diocles
tbb
húsleves
6.lenin
balt
miklos.rabai
radala
agent
tölgyes

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.20. 20:16:28

@aszekelyek: Igazad van, vazze! Anyanyelv és sport, rulez! Alapjog a köcsögözés a focimeccsen, király!

Ezek mellett már eltörpülnek olyan gagyi értékek, mint magántulajdon, jogi kiszámíthatóság! Éljen Schmitt, a Sátán ellensége...Mali visszavont szociális kártyáján.

Festett szemüveget minden magyar szemre, szép színeset! Az nyugtat, ha zavar a valóság! :-)

porfelhő 2010.11.20. 20:17:11

@CSENDES:
Mi az, hogy balra el? Nem is értem, ez valami találós kérdés?

CSENDES 2010.11.20. 20:20:16

@kodó tamás: Kubatov nem a függetlenek listáját gyűjti.

CSENDES 2010.11.20. 20:22:47

@porfelhő: Az elvonult a színről azt jelenti, hogy elhagyta a blogot. Kb. másfél órával ezelőtt kérdeztem meg tőle, hogy a 2 billió kamattörlesztés adatát honnan szedte. Azóta várom a válaszát. Na nem tiszta erőből.

kodó tamás 2010.11.20. 20:23:44

@CSENDES: ne reménykedj.

"aki nincs velünk: az ellenünk"

jjulie 2010.11.20. 20:26:16

@kodó tamás:

ubul és agent esetében biztosan tévedsz, ők kiszöktek a zászló alól

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.20. 20:26:21

@kodó tamás: Szerintem a jelzett csoport is nagyon sokszínű. (Szerintem van köztük mandarin és grape fruit is.:-) ) Amíg érvekkel és humorral vitázunk, addig blogpolgári szinten nincs semmi baj, akkor sem, ha az "elszaladt ló" két ellenkező oldalán is kapaszkodunk.

Amúgy meg ne adj tippeket, hogy minket, kimaradtakat hova írjanak a Kubatov-listán! :-)

porfelhő 2010.11.20. 20:26:32

@CSENDES:
Ah. nem is érdekel tulzottan. butaságokat is beleir a kommentjébe. szórakozik. :)

kodó tamás 2010.11.20. 20:31:48

@jjulie: @vinczej:

elfogadom. kicsit sárga, kicsit savanyú, de azért narancs. magyar narancs.

sajnálom. ha a lista most tudatosul benned. javaslom írjátok meg az utolsó kommentjeiteket. nekünk annyi.

láthatjátok letíciát és simonmodnját már elhallgattaták...

kodó tamás 2010.11.20. 20:34:25

@jjulie: @vinczej: láttam a teherautót "vágóhíd" volt ráírva. bár azt mondták utána az elvtársak hogy az orvos megvette, csak még nem festette át... úgyhogy megnyugodtam

kodó tamás 2010.11.20. 20:36:35

@vinczej: egyébként én nem akarom a narancs színétől függetlenül (mindegy hogy sárga vagy vörös) sem kivégezni a fides hívőket... sőt. max sajnálom őket...

porfelhő 2010.11.20. 20:37:12

@jjulie:
Te hol voltál már megint?

CSENDES 2010.11.20. 20:38:49

@porfelhő: Mi az hogy is? Netán valami találós kérdés?

porfelhő 2010.11.20. 20:45:55

@CSENDES:
Nem, nem találós kérdés. volt egy pár szó ami nem volt butaság, és ennél fogva is-is a kommentje! teljesen politikai gondolatokat irtam, ill. gondoltam, semmi több.:)

Igen! mikor "csak" rosszul fogalmaztam. minden voltam, csak szép nem ugye? "ha valaki ráismer, az emlékeztetőmre, annak a kommentnek minden mondatára tisztán emlékszem, vissza sem kellene keresni".

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.20. 20:46:50

@nyünyüge: Annak nem, de rendszerváltásnak igen.

Azaz hatása hasonló lenne egy forradaloméhoz, de más lenne az alapja.

Azt nyilvánvalóan mindenki tudja, hogy nem történt semmiféle forradalom sem idén.

Az csak politikusi hablatyolás, alap nélkül.

jjulie 2010.11.20. 20:48:51

@porfelhő:

kicsit mozgattam a szálakat, ne hogy elmerevedjenek

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.20. 20:49:35

@vinczej: Olyan hitelből, amit soha vissza sem szándékoznak fizetni semmilyen üzleti vállalkozás nem éri meg.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.20. 20:52:35

@porfelhő: Ha nem tudjuk honnét jöttünk akkor nehezebb jól eldönteni, hogy merre menjünk.

Tehát hasznos a múlt ismerete, az abból adódó tapasztalatok leszűrése a jövőben elérendő célok kiválasztásánál.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.20. 21:00:50

@CSENDES:

Most így hirtelen pontos idei adatot nem találok, de 2008 elején a válság előtt ez volt a helyzet:

"A mintegy 15 ezer milliárd forintnyi adósságra idén - a költségvetési tervek szerint - 1112 milliárd forint kamatot kell fizetni."

Na azóta brutálisan megnőtt az államadósság és a fizetendő kamatok is.

Persze olyan szám, hogy "ezermilliárd" nem létezik, de a butáknál az jelenti a számukra érthetetlen billiót.

Lényeg az, hogy évente 13 számjegyű összeget költ az állam kamatfizetésre, amiért semmit nem kap cserében. Ez már önmagában is megérné az adósságcsökkentést, de a nagyobb gond az, hogy ha a közlejövőben megint kitör egy világválság, akkor még egyszer a 2008-as kezelési módot már nem nagyon lehet újra eljátszani.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.20. 21:03:12

@kodó tamás: Szerintem a jelzett csoport is nagyon sokszínű. (Szerintem van köztük mandarin és grape fruit is.:-) ) Amíg érvekkel és humorral vitázunk, addig blogpolgári szinten nincs semmi baj, akkor sem, ha az "elszaladt ló" két ellenkező oldalán is kapaszkodunk.

Amúgy meg ne adj tippeket, hogy minket, kimaradtakat hova írjanak a Kubatov-listán! :-)@Akitlosz:

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.20. 21:06:38

@CSENDES:
"A majd százmilliárd dolláros adósság hatalmas versenyhátrányt ró hazánkra. Az Államadósság-kezelő Központ adatai szerint a tartozások törlesztésére idén Magyarországnak 5694 milliárd forintot kell fordítania – ez a költségvetés bevételeinek harmadát jelenti. Természetesen az összeget újabb hitelfelvételekből szándékozik előteremteni a kormány. A tervek szerint 2010-ben 6262 milliárd forint állampapír-kibocsátás várható. Összességében tehát idén újabb 600 milliárd forinttal nő az ország adósságállománya. Ami így év végére várhatóan eléri a GDP 82 százalékát."

Ez a fő oka, hogy Magyarország nem halad. Ekkora kolonccal elég nehéz.

ubul2000 2010.11.20. 21:08:50

@kodó tamás: Már elmagyaráztam neked egyszer, hogy - bár nagyon szeretem a vérnarancsot enni - SOHA nem voltam narancsos, sőt!

jjulie 2010.11.20. 21:11:26

@ubul2000:

megvédtelek azonnal ettől a besorolástól

nem tesz semmit, egy juhfark

panelburzsuj 2010.11.20. 21:14:02

@Akitlosz:

"évente 13 számjegyű összeget költ az állam kamatfizetésre, amiért semmit nem kap cserében"

Már hogy ne kapna cserébe. Nagyon is sokat kap.

Egy hatásosan szedált országot.

Nagyembereknek talicskapénz, pályázat, állás - kisembereknek bér, segély, támogatás.

De láthatóan nem sokra becsüli, és igyekszik forradalmian még ennek a kevés haszonnak is a seggére csapni.

ubul2000 2010.11.20. 21:18:13

@Akitlosz: Én ezt nem hinném el. Megvannak azok lezsírozva valahol. Ez a maszlag (megsemmisítés) arra volt jó, hogy beetessék a népet, és magyarázhassák, hogy miért nem lehet felelősségre vonni őket. Hogy ebben a játékban Roszik jóhiszeműen vett részt (bepalizták), vagy ő is részese a beetetésnek, azt nem tudom, de én az utóbbira tippelnék.

ubul2000 2010.11.20. 21:18:45

@jjulie: Köszönöm, rendben, nyáron várlak!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.20. 21:19:22

@Akitlosz: Bocs, az előbb a UserJS megtréfált.

Természetesen, ha van felesleges pénz, akkor mindenképpen vissza kell fizetni. Ám, ha a törlesztés nyomán kieső növekedési forrás több. mint az így nyert kamatcsökkenés, akkor igenis érdemesebb a növekedés/kamat pozitívumára épített adósságcsökkentésre játszani.

Amúgy a Kósa-Szíjjártó duó verbálorgiájának elmaradása kapásból jó 30%-kal "csökkentette" volna a kamatterheket. Tehát annyival kevesebb kamatot kellene fizetni, mintha 80% helyett 56% lenne csak az adósság. (Orbáni túlzásokkal megfogalmazva). Tehát mi ez ahhoz képest, hogy a FIDESZ jövőre 79-80%-ról 78%-ra akarja csökkenteni az adósságot?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.20. 21:21:41

@CSENDES:
"Az államkötvények kamatszintje ugyanis jellemzően 6 százalék körül mozog, mint ahogy a napokban kibocsátott amerikai dollár-kötvény hozamát is 6,25 százalékban határozta meg a kormányzat.

A magyar költségvetésből pillanatnyilag a bevételek 8, a GDP 4,5 százalékát kell kamattörlesztésre fordítani. Vagyis hosszú évekre tudomásul kell vennünk, hogy ezt a pénzt nem lehet jóléti-állami, vagy épp gazdaságfejlesztési célokra fordítani.
"

Ebből is látszik, hogy államadósság nélkül nemhogy költségvetési hiány nem lenne, de jelentős plusz keletkezne, illetve lehetne másra költeni, vagy adót csökkenteni.

A szocialista dorbézolás után most ennek kell lennie az egyik fő prioritásnak. Nem szabad a "hős" bajnaihoz hasonlóan tovább növelni az államadósságot.

panelburzsuj 2010.11.20. 21:41:48

@Akitlosz:

Kurvára lelkesítő program.

Nem érhet az a vád, hogy kormány embere lennél! ... :)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.20. 21:45:23

@Akitlosz: Elég pofátlan dolog a kormány részéről erre hivatkozni, amikor gazdasági növekedés szempontjából irreleváns gazdagboldogító SZJA és a TÁNYA-csökkentésből gyönyörűen lehetne fedezni az adósságcsökkentést.

CSENDES 2010.11.20. 21:46:03

@Akitlosz: Az a bajom, hogy hiába idézel, nem mondod meg miből.
Most én idézek, ha megengeded:"Az Országgyűlés az államháztartás központi alrendszerének (a továbbiakban: központi
alrendszer) 2011. évi
a) bevételi főösszegét 13 079 153,4 millió forintban,
b) kiadási főösszegét 13 767 940,6 millió forintban,
c) hiányát 688 787,2 millió forintban állapítja meg.
2. §
(1) Az 1. §-ban megállapított kiadási és bevételi főösszegeknek, valamint a saját
bevétellel nem fedezett kiadásokhoz nyújtott költségvetési támogatási előirányzatoknak
fejezetek, címek, alcímek, jogcím-csoportok, jogcímek szerinti – a belső és külső
tételeket együttesen tartalmazó – részletezését az 1. melléklet tartalmazza.
(2) A központi alrendszer mérlegét az Országgyűlés a 2. mellékletben foglaltak szerint hagyja jóvá."( A Magyar Köztársaság 2011 évi költségvetéséről)

A 41. fejezetet ajánlom figyelmedbe.

porfelhő 2010.11.20. 21:48:21

Igen. milyen igaz. "fontos tudni", minden képpen, én is tudom honnan jöttem, és hogyan, soha nem segitett senki merre menjek, de eddig sikerült egy aránylag jó utat járnom. a jövőben... a siker esélyét szeretném valóra váltani, megtartani .:)

radala 2010.11.20. 21:58:57

@kodó tamás: Ne szólj Gáborak, egyrészt nem hiszem, hogy levenne a listáról (szerintem csak több aktivistát küldene rám), másrészt azért mert nem hiszek el nekik most semmit és kicsit émelygek is tőlük, azért még 2014 messze van.
Mint mondtam szerintem egy jobboldali gazdaságpolitikát csak az eredmények indokolhatnak,
Ha 2014-re két tanári/orvosi átlagfizetés megugorja a bűvös 480-at pláne 650-et, akkor én megbocsájtom a nekik azt, hogy 3 évig elfogadhatatlanul szabályozták az adókat.
No meg kinek a listájára kerüljek, ha lekerülök Gáboréról:-)
Bonyibb ez ennél. Inkább csak adj egy apró pirospontot, hogy lám milyen okos ez a radala, ha nagyon antidemók azt is látja, meg, ha nem adnak neki pénzt azt is:-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.20. 22:29:34

@kodó tamás: nem a Szikinger volt az, aki úgy gondolta, lehet egy személyben maffiás típusú cselekményekkel vállalt urak ügyvédje és a Rendőrtiszti Főiskola tanára?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.20. 22:31:35

@kodó tamás: hej, ha én is, én is köztetek lehetnék, gyönyörű huszárok, vérnarancs leventék...

porfelhő 2010.11.20. 22:35:29

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) kongresszusa szerint elfogadhatatlan a reálbérek csökkenése és a törvények, valamint a kollektív szerződések alapján járó tisztességes jövedelmek visszamenőleges megadóztatása, tiltakoznak a jogbiztonságot támadó törvénymódosítások ellen, és azonnali tárgyalásokat kezdeményeznek a nyugdíjrendszer átalakításáról - olvasható a kongresszus által elfogadott és az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatban.
A nemzeti együttmüködési rendszere akkor lesz több üres jelszónál, ha a kormányzó párt megváltoztatja az érdemi egyeztetést teljes mértékben nélkülőző eddigi parlamenti és kormányzati gyakorlatot."

Szimba 2010.11.20. 22:39:43

Hunvaldról, meg a társairól láttam egy kis filmet a tévében. OK, ő a legkorruptabb, hatalmával visszaélő politikus mintapéldánya.

Egy óriási bajom van a leleplezésével, méghozzá az, hogy nem a saját pártja vagy legalább még menet közben a szocik leplezték le.

Amíg csak a kormányváltások bosszúszomja miatt derülnek ki bűnügyek, addig itt nincs remény semmiféle tisztességes vezetésre.

---------
És mit szóltok, hogy hullanak a színészeink (? már, ha annak tartja valaki őket). Stohl után Damu Roland. Ha végre a tehetségtelenségük miatt vinné el őket a rendőrség!:-))

Szimba 2010.11.20. 22:43:25

Jah, és nagyjaink Rókaképűben bíztak, aki a Király jobbkeze volt. Rókaképű semmire sem emlékszik.

Hol élünk??? Az 5. osztályban?

Jöjjön már a tanító néni, és adjon egy fülest ezeknek a kicsit visszamaradott egyedeknek, akik maffiásdit játszanak mások rovására!

Szimba 2010.11.20. 22:46:58

@Akitlosz:

Agyrém.

Csak a kamatokat fizetjük?
És az ilyen jellegű hitelezést sehol senki sem bünteti????

Az ilyen országnak már réges régen nem lenne szabad kölcsönt adni semmiféle banknak.

Szimba 2010.11.20. 22:49:29

@jjulie:

Túl száraz. Ehhez valami nagyon magyaros ebéd illik. Marhapörkölt vagy hasonló.

ubul2000 2010.11.20. 22:59:29

@Szimba: Szarvaspörkölt jó lesz? Mondjuk túrósnokedlivel...

radala 2010.11.20. 23:06:11

www.hirtv.hu/gazdasag/?article_hid=349075

Úgy tűnik Kovács Árpád is fölkerül a Kubatov/Kodó listára:-)
Vagy KÁ jobban ért a gazdasághoz, mint én, vagy neki kedvez az adórendszer:-)
Mondjuk nekem is

Szimba 2010.11.20. 23:06:38

@ubul2000:

Én nem megyek hozzád ebédre!:-))
Kérdezd Zsülit!

De biztosan örülni fog neki, ő olyan férfias gyomorral rendelkezik.

radala 2010.11.20. 23:10:27

@radala: Ja most látom, hogy csak CSENDES-t akarod lehúzni listádról. Szerintem te még nálam is egyszerűbbnek látod a világot,ami azért már túlzás:-)

jjulie 2010.11.20. 23:11:06

@Szimba:

ok, megölök egyet, és utána megpörkölöm, ehetsz belőle, ha segítesz

Szimba 2010.11.20. 23:14:17

Még egy dolgot nem értek. A vörösiszap elöntött 3 faluban kb. 270 házat. A segélyszervezetek meg összegyűjtöttek 200-300 millió Ft-ot. Miért nem lehet azonnal kiosztani a kárnak megfelelően arányosan ezt az összeget???
Ha a kormány, a Kármentő alap stb. még rendelkezik valamennyi pénzzel, abból később adhat mindenkinek az ingóságokra is valamennyit, a többit pedig a még a környezetet károsító iszap takarítására fordíthatja.

Miért albérletre meg mindenféle másra költik a pénzt, amikor az emberek maguk már sokkal jobban megoldhatnák az életüket?

Roppant utálom, amikor mindent megígérnek, az emberek adakoznak, csak éppen azokhoz nem jut el a segítség, akiknek szükségük lenne rá.

jjulie 2010.11.20. 23:15:42

@radala:

nagyon fennakdtál a listán, ahol a várúrral és a lászló56 atyával szerepelsz együtt

mondjuk a lenin se kutya

Szimba 2010.11.20. 23:16:07

@jjulie:

Inkább ne!!!!!!!!!!
Szarvast akkor se, ha már csak 1-2 napja van az életéből!

Nekem pont elég lenne a túrósnokedli némi tejföllel, és kis vörösborral.

Egye fene egy céklát leölhetsz, mert azt szeretem salátának!:-)

Szimba 2010.11.20. 23:20:23

@Hepci:

Mi az a rózsabors?
És ennyire rövid ideig sütni???
Gesztenyepürés krumplipüré - ettél már? Milyen?

Szimba 2010.11.20. 23:23:09

@Hepci:

Húúúú, nagyon jól néz ki. Lehet, hogy megsütöm. Ma viszont elfelejtettem mandulát venni a padlizsánhoz:-(((

Az orosz agár egy tünemény.

Szimba 2010.11.20. 23:25:39

@jjulie:

Ideje vennem valami lőfegyvert!
Ha legközelebb vadászni mégy, ügyelj a bokrokban lopakodó elszánt arcú blogfenntartó öregasszonyra!

porfelhő 2010.11.20. 23:27:51

Ezt sem tudtam.
Ma volt a gyerekek jogainak világnapja. A fiatalkoruak öt százaléka ismeri csak jogait. Évtizedek óta foglalkozik az aktuális kormány a gyerekek jogainak védelmével, az unió is. A magyar elnökség alatt előrelépés várható a kérdésben.

Olyan mint az egészségügy gyökeres átalakitása, nem történik semmi, vagy jóformán semmi, csak beszélnek róla.

ubul2000 2010.11.20. 23:28:23

@Szimba: hát ha szarvas nem jó, akkor egy kis haluski galuski

porfelhő 2010.11.20. 23:30:32

@jjulie:

Jó éjt!

illetve mindenkinek Jó éjt!

Szimba 2010.11.20. 23:31:24

@ubul2000:

A szarvas remek, de csak élve, az erdőben.

@porfelhő:

Nálunk is bevezethetnék az állampolgári ismeretek c. tantárgyat.

Az egészen kicsiknek nem kell tudniuk, mik a jogaik, elég ha a felnőttek tudják és betartják. De 15 éves kortól - ahogyan Ordi is javasolja - nagyon kellene az állampolgári ismeretek tantárgy.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.20. 23:32:35

@Szimba: rózsabors:

www.mindmegette.hu/rozsabors-ami-nem-bors-es-nem-is-eros-46679

Ha fiatal kacsamellet veszel (max. 20 deka, pl. Valdor kriofóliás csomagols, vagy piac), max. 10 perc a rózsaszínre sütés serpenyőben, utókezelés sütőben szükségtelen.
Tünde (Ízbolygó) nem írja le nagyon részletesen, de lepirítod a zsírt a bőrére fektetve (felforrósított serpenyőben, zsiradék nem kell, az jön belőle) nagy lángon 2-4 perc, aztán fordítod, lejjebb veszed a hőt, a kiolvadt zsír mellé dobsz egy diónyi vajat, picit döntöd a serpenyőt, kanállal locsolgatod rá.
Még 4-6 perc maximum. Kiveszed, letakarod, melegen tartod, 5-10 perc.

Szimba 2010.11.20. 23:38:51

@Hepci:

Még nem láttam, igaz, nem is kerestem ezt az édes borsot.

Ezt előbb kipróbálom. A kacsamellet mindig nagyon sokáig pároltam. Pedig kicsik voltak, és fiatal kacsából valók. Úgy tűnt közben, hogy még kemény.
Piacon veszem, és nagyon jó minőségű.

Nem vagyok valami nagy a főzésben. Különösen a húsfélék elkészítésében (vendégnek, meg ünnepre készítem).

Főzelék, saláta, gyümölcsfaló vagyok. Ami nem zárja ki, hogy időnként ínyenckedjek kicsit.

Szimba 2010.11.20. 23:44:44

Teljesen eltereltétek a figyelmem a politikáról. Már nincs is kedvem kényes kérdéseket feltenni. Pedig Arisztotelésztől is akartam valamit idézni:-(((

Jó éjt!

Ordnassac 2010.11.20. 23:47:32

@Szimba: vissza is lehet ám terelni a témát. ;-)

panelburzsuj 2010.11.21. 00:22:41

@Ordnassac:

Oksi.

Sújtson a dolgozó nép megvetése - de akkor sem értem a posztot.

Az utolsó két mondatból ugyanis csak egy jöhet ki: TG szerint 2014-ig fog tartani a vemhességi idő, és a kormány addig bármikor összevissza rohangálhat a pirosban. Azaz TG szerint bármit műveljen is a Fidesz 2014-ig, nincs az az isten, ami megállíthatná.

(lábjegyzet: isten, kisbetű, mert itt pont az a lényeg, hogy semelyik istenség se)

Én egyre kevésbé tudom megjósolni, hogy egy politológus fejéből mi minden pattanhat még ki, de az előbb vázolt kép azért lesújt: TG szerint a Fidesz képes lenne mindent egy lapra feltenni. Négy évig törünk-zúzunk, hadoválunk-reformálunk, és 2014 tavaszán szorongva lessük, hogy megszavazzák-e a kivégzőosztagunkat.

Ennél még én is többet nézek ki a Fideszből. Pedig ez nagy szó ...

tbb 2010.11.21. 01:30:11

@panelburzsuj:

Burzsuj! Már te is sportot csinálsz a félremagyarázásból? TG nem azt mondta, hogy 2014-ig tart a terhesség, hanem hogy 2014-ben biztosan lesz mód közbelépni. A közbülső időszak lehetséges alakulásáról nem mondott semmit.

nyünyüge 2010.11.21. 07:23:13

@tbb:
Mindenesetre úgy néz ki, hogy ennek a terhes kormánynak esze ágában sincs igénybevenni a jól-rosszul működő intézményrendszert (terhesgondozás, stb.), és kost was kost alapon otthonszülést tervez annak összes gyönyörűségével és kockázatával.
Aztán meg száguldozik a városon át ha baj van.

panelburzsuj 2010.11.21. 08:01:31

@tbb:

Elolvastam még kétszer - ó mily üdítő reggeli .... - és tényleg hibáztam. A pontos következtetés:

Ha a kormányról kiderül, hogy csak álterhes (=tévhitei vannak), vagy csak mímeli az állapotosságát (=direktbe hazudik), akkor se tud vele kezdeni senki semmit 2014-ig.

TG posztja nem foglalkozik azzal az opcióval, hogy mi van akkor, ha kormányunk mégiscsak lebabázik. Azért nem foglalkozik, mert az elemzett elemző - Giró-Szász - sem a szülés időpontját saccolgatja, hanem hogy mikor jöhet a blöffre tehervonat. (És van olyan kegyes, hogy megengedi: ha csak duma volt az egész, hát üsse kánya, lebuktunk, mint Sir Bedevere boszorkánya ...)

panelburzsuj 2010.11.21. 08:05:23

@panelburzsuj:

www.youtube.com/watch?v=kBcKyWbYXdM

(Roppant kísértés TG-t a filmem látható mérlegelő-érvelő bölcshöz hasonlítgatni. Meg a tárgyalást a blogoláshoz. De ellenállok ... :)

lüke 2010.11.21. 08:48:07

Bon jour, mi van itt, B listázás?
az egész titkos szolgálatot idehívja a kodó?
itt aztán tanulhat,bár egyesek szerint sok a butaság,
amire nincs orvosság, olyan mint a halál

oroszok megvizsgálják
www.nzz.ch/nachrichten/international/russland_kooperiert_beim_nato-raketenschild_1.8438010.html
s a jó eü
www.nytimes.com/2010/11/21/health/policy/21health.html?_r=1&hp
s a fr. nyugdíjas,egy tizest ráhúzhat
www.liberation.fr/economie/06012687-mme-r-gardienne-57-ans-encore-10-ans-avant-la-retraite

jjulie 2010.11.21. 09:44:10

@lüke:

mintha egy pillanatra te is szerepelnél ebben

www.youtube.com/watch?v=GH_mb4eg7PQ

tbb 2010.11.21. 09:47:29

@panelburzsuj:

"Ha a kormányról kiderül, hogy csak álterhes (=tévhitei vannak), vagy csak mímeli az állapotosságát (=direktbe hazudik), akkor se tud vele kezdeni senki semmit 2014-ig."

És neked ennek felismeréséhez TG kell? Az öszödi böszme királysága után?

kodó tamás 2010.11.21. 09:56:24

@ubul2000: ok. zárójelbe teszlek a listán. de a szemem rajtad lesz. és a hideg lélegzetem érezni fogod a tarkódon.

kodó tamás 2010.11.21. 09:57:35

@radala: "2014 messze van"

és egyre messzebb...

kodó tamás 2010.11.21. 09:59:56

@Hepci: "hej, ha én is, én is köztetek lehetnék, gyönyörű huszárok, vérnarancs leventék... "

ahhoz te túl értelmes vagy

bár ha vársz kicsit... előbb utóbb örexel. pusztulnak az agysejtek... szóval csak türelem.

a partvonalról nézzük őket ahogy vígan masíroznak...

taktam 2010.11.21. 10:01:43

To 286. Terhes a kormány? 2010-11-18. 16:45.
Szerintem a kormány nem lehet olyan terhes, amilyen fényképpel az illusztrációt kapta… Szerintem egy NŐNEK sem terhes, ha szép reménnyel gyermeket vár, családjuk továbbélését várja. Váradós, netán, áldott állapotban van… Még Giró-Szász András szájából sem elfogadható (részemre) ez az állapotjelző, a szabályáthágás példázatára. Az lehet, hogy Bánó riporter/műsorvezető és Bauer „politikusból ATV-sztárrá mutált” résztvevők kultúrájában az áldott állapottal történő jellemzés meggyónhatatlan bűn… Az számukra inkább marad számukra egy terhes asszony… Így szocializálódtak… Habár Bauer napjainkban is, ebben a megszólalásában is inkább Bajnaira hajazott/gondolt, nem vette még a várandós jelzőt sem szájára. Bajnaira hivatkozásában pedig inkább orbánfóbiája tört fel belőle…
„Szerintem a következő sarok fölé egy évszám van írva. Igen: 2014.” Szerintem is, TG! De, ha a kormány eddigi lendületét is betartja/megtartja, lehetne 2013 is az a bizonyos sarok…
Tisztelettel és barátsággal köszöntöm olvasóimat!

kodó tamás 2010.11.21. 10:02:30

@Szimba: "a kormányváltások bosszúszomja miatt derülnek ki bűnügyek"

kedves Naív Kommentista Nertárs Nő!

az ügyek nem a pártok közötti háborúk eredményei (na jo van olyan is), de a Hagyót és a Hunvaldot az elvtársai nyírták...

egyik kommenista öli a másikat... (ala Hofi)

tbb 2010.11.21. 10:04:08

@kodó tamás:

Szegény ubul. Még a végén azt hiszik róla, hogy ő is komcsi.

kodó tamás 2010.11.21. 10:06:15

@Szimba:
Te azt állítod hogy a kormány ellopta a segélyre adott 1,5 milliárd forintot (tudod ME+KE levél+tvreklám)?

ez nagyon súlyos vád... ok azt értem összedobták azt is értem nem kapta meg aki jussa....

de azért közte azt feltételezni... a rókaképű... na az gyanus...

tbb 2010.11.21. 10:08:30

@jjulie:

Tévedsz. Az egy projektált julcsi.

kodó tamás 2010.11.21. 10:11:30

végre megjött Letícia csak még a 285-nél tart csak... :)

már csak Simonmondját hiányolom...

jjulie 2010.11.21. 10:12:10

@tbb:

na most felvilágosítalak az orbáni sötétségedből: az ubul tévesen került a naracssorba, de akinem nem ott a helye az nem mind komcsi

fideszországban persze ezért máglyahalál várna rám

porfelhő 2010.11.21. 10:15:17

Úgy látom még nincs új poszt, de nem baj, én most délelőtt nem érek rá kommentet irni.

Jaj! ezek "fiúk" már megint "komcsiznak"!:)

tbb 2010.11.21. 10:17:33

@jjulie:

Persze, hogy nem mind komcsi. Csak mióta bezárt a Lipót itt kószálnak. És listáznak.

porfelhő 2010.11.21. 10:21:03

Én úgy emlékszem, hogy a @ubul, inkább jobb oldali volt, mint független! mikor támadta a kommentjeimet! ugye, jól emlékszem?:) mikor még a "tanárom" segitett visszaverni a támadásokat!:)

panelburzsuj 2010.11.21. 10:21:12

@tbb:

TG nem a felismeréshez, hanem az "objektivizáláshoz" kell(ene).

Hogy én mikor ismertem föl, hogy forradalom címén csak egy újabb hazudtunk-elkúrtad ciklus kezd kibontakozni, az nem sokat nyom a latban. Hogy Magyarország egyik legismertebb és legnépszerűbb, önmagát független elemzőként aposztrofáló politikai elemzője mikor mondja ki ugyanezt kellően közérthető szavakkal és metaforákkal, az pedig a politikai közvélemény formálása. Méghozzá nem kicsit, nagyon ... :)

Bárhogy is kapálózik TG - politikát elemezve nem lehet nem politizálni. Különösen akkor nem, amikor a közélet elérkezik egy olyan stádiumba, ahol már egyre kínosabbá válik a közszereplők állításainak beleütközése a "független tudomány" módszereivel megállapítható valóságba.

Más kérdés, hogy TG a lehető legmesszebb igyekszik kitolni a nyílt állásfoglalás idejét. Nem, nem a pártos állásfoglalást. Épp ellenkezőleg: a pártatlan, elfogulatlan mércék bátor használatát.

kodó tamás 2010.11.21. 10:21:46

@jjulie: na akkor tisztázzuk

az a komcsi aki szerintem az...
az a vérnarancs aki szerintem az...

(de ha jóban vagy velem, vagy megpróbálsz korrumpálni akkor a véleményem változhat)

egyébként is írtam egy kosár narancs, de van benne sárga, savanyú, és rohadt import is... de akkor is magyar narancs...

valami elfoglaltság kellett, míg várjuk a messiást (új poszt - ó)

@tbb: maradsz a listán... érvelni próbálj... és tégy hitet... hogy: szabadíts meg a gonosztól

üdv Napóleon

2010.11.21. 10:22:02

@kodó tamás: szasz!:)))

Igazából (a kormány jóvoltából) nagyon elfoglalt voltam mostanság. És leszek is a 98 %-os tv miatt. Izgalmas pereknek nézek elébe...

Nos, nem tudom írta-e valaki, mert nem tudom az összes kommentet végigolvasni, hogy etikailag és mint nőnek, nagyon nem tetszik ez a metafora. Legelőször is, nem terhes valaki, hanem gyereket vár vagy áldott állapotban van. A teher egyedül a kormányra jellemző, azért közéleti emberek - mondjuk jellemző: pasik - össze hasonlítsák már ez az állapotot a kormány összetákolt, a DNS szekvenciáktól mentes, a transzmitter RNSt nem ismerő valamit - leginkább KÁOSZt - egy új élet boldog és örömet adó kezdetének!

Másrészt pedig Orbániában terjed egy vicc, ami szerint a az egyik kutya gazdi panaszkodik a másiknak, hogy: 8-at ellett a kutyája, de több pártra szakadtak a kölykök. Kérdezi a másik, hát ez hogy lehet?
- Hát úgy, hogy van 4 ellenzéki és 4 fideszes.
- És ezt honnan látod?
- Hogy hogy honnan? 4-nek már kinyílt a szeme...

:)

2010.11.21. 10:23:29

@Letícia: össze NE hasonlítsák, ez lemaradt, bocsi.

kodó tamás 2010.11.21. 10:23:55

@porfelhő: nem ubul, nem jobb oldali. ubul fides fan... jobboldali én lennék... ha lenne normális konzervatív értékrend. persze 20 éve én is liberális(abb) voltam, akkor jo volt nekem a fides...

kodó tamás 2010.11.21. 10:26:52

@Letícia: :))))))

én már rég hiányoltalak...
(simonnal) bár utóbbit Lüke megtalálni vélte

torokgaborelemez.blog.hu/2010/11/18/286_terhes_a_kormany/fullcommentlist/1#c11634587

igen eu bíróságról beszélt kéthete csillogó szemekkel Kolláth is... mingyá megkeresem neked megint

ÚJ IPARÁG, tényleg fellendül az ország, brusszel, hága, luxemburg stb

kodó tamás 2010.11.21. 10:29:34

@Letícia: atv.hu/cikk/video-20101109_kollath_gyorgy

talán ebben van, de lehet hogy valami másik alkotmányész mondta

porfelhő 2010.11.21. 10:29:50

@kodó tamás:
Akkor Te most mi vagy, ill. milyen, független?:) hm. liberális, vagy fides..?:) vagy ezután fogod kitalálni mi voltál?

2010.11.21. 10:32:33

@kodó tamás: ó, köszi!:)) Blogtalira számítok rátok! Ma du írok még egy köremailt, hogy merre meddig! Az asztalokat (nem dohányzó helyre külön kérésre) lefoglaltam, szóval technikailag minden ok!:)

Hát ja, jogászként van dolgunk. Ilyen dilettáns bandát...döbbenet. Ez volt már?:
index.hu/belfold/2010/11/20/egy_puspok_figyelmeztette_schmittet_az_alkotmanyos_javaslat_hibaira/

porfelhő 2010.11.21. 10:34:45

Jaj! a @lüke álmomban sem jöjjön elő! hallani sem akarok róla!:):)

kodó tamás 2010.11.21. 10:35:36

@porfelhő: na akkor a tételek...

1990-ben fidesre szavaztam (életem egyetlen választása... így tekintsd!) liberális demokráciát gondoltam jónak, mint modell, de nem tudatosan, mondhatnám: "hallgass a szívedre, szavazz a fideszre"

1990-2010 semmi... "csak" dolgoztam (szakma)

2010 drasztikus véleményem pártokkal magyarországon semmilyen demokrácia nem fog menni, ergo elitellenes (populista) vagyok egy éve...

a konzervatív értékrendem alapján "egy szerencsésebb múltú országban" jobboldali lennék....

kodó tamás 2010.11.21. 10:37:06

@Letícia: volt:) erre vannak posztok is:) nem tudott senki olvasni a SP hivatalában... elküldtek mindenkit... SP-nek meg nincs ideje mert bibliát olvas és törvényeket ír alá...

porfelhő 2010.11.21. 10:38:35

@panelburzsuj:
Hol van a "kedveltem"? érdekes, a" régi időkben" ő jelzett, nekem, igy, hogy irjak neki,:):)

kodó tamás 2010.11.21. 10:39:25

@Letícia: jot irtam ebben van strasburg.. 6:00 tól kb, de érdemes végig hallgatni... majd luxemburg

panelburzsuj 2010.11.21. 10:40:25

@kodó tamás:

Az egy dolog, hogy "jelekből" mennyire tudsz vagy nem tudsz olvasni. De hogy feketén-fehéren többször is leírt "önvallomásokat" egyszerűen kutyába se veszel, aza azért nagymértékben rontja az elemzői imázsodat.

(sigyelsz, lüke? imázs .... :)

Ubul többször is hitet tett az egyzászlótól jobbra elterülő lelki legelők mellet. Mérlegelés tárgyát legfeljebb az képezheti, hogy megnyilvánulási a trendibb radikálnováki ízlésvilágot tükrözik-e, vagy jócskán akad köztük a kicsit már megpenészedett csurkista kellékekből is.

Ha már ilyen szerencsésen eljutottunk egymás élveboncolásáig.

kodó tamás 2010.11.21. 10:46:52

@panelburzsuj: bocs lehet azokat nem hallottam... biztos akkor "el voltam utazva"... skatulyából nehéz kimászni...

2010.11.21. 10:49:50

@kodó tamás: nagyon durva ez az SP. Az, hogy ő csökkent értelmű, azt tudja mindenki, de aki körötte van, azok is????? Mondjuk hasonló hasonlónak örül, s látszik, hogy nem gondolkodókkal, hanem csak végrehajtókkal vette körül magát...Látszik.

Szerintetek magába szállt? És a Nagyvezír rájött-e, hogy a nullaikus zemberek zembere nem az ő megítélésének kedvez?

porfelhő 2010.11.21. 10:52:35

@kodó tamás:
Értem! Uram, köszönöm a részletes választ! Azt ki tetccet felejteni, hogy el teccet olvasni háromezer oldalt! és .....igen! emlékszem már, és Ön/ök/ Uram ha nem tévedek mindig a "gyengébbnek szurkol, és a müvészeket szereti!. :) olyan párt meg egyelőre nincs.:):)

2010.11.21. 10:53:41

@kodó tamás: No, majd én is meglátom, hova tovább.

2010.11.21. 10:56:34

Nem neveletlenségből, de le kell lépjek...Majs leszek délután! (Utóbbi meg nem fenyegetés..:D)

kodó tamás 2010.11.21. 10:59:18

@Letícia: nagyon hiányzott ez a mérhetetlen naivitás...
csak a Te részedről nem bosszant fel:) örülök a kérdésnek... én vagyok az illetékes... na türelmesen

aki elvállal egy ilyen poziciót.. és már akkor is a legalkalmasabbnak tartja erre magát... az később meggondolja? megvilágosodik? ne má. ez nem is ért semmit. OV tudta előre... OV nek báb játék kellett... Mr Smith meg büszkén rúgott ki MINDEN szakmai tényezőt maga körül és a felvételnél magánál butábbak és hasonló habitusúak "rúgtak labdába". azt is mondhatnám, hogy értelemszerűen Ő most ott a legokosabb.... minden negatív kritikát meg fog magának magyarázni. mindig a körülmények stb lesznek a hibásak. a saját jószándéka sem kétséges. na persze a valóság az hogy a pozicio elvállalásakor dőlt el. hisz ha jót akarna vki az országnak akkor nyilván a nála sokkal alkalmasabbakat hagyná érvényesülni. viszont erre OV feudális rendszerében esély sincs, ergo a "rendszer a rossz", na persze ettől a személyes felelősség is van...

magát a KE széket tette örökre tönkre. OV és a csörgősipkása...

tbb 2010.11.21. 11:02:01

@panelburzsuj:

Nézd, ha a saját véleményedet akarod visszahallani, akkor olvasgass Ágh Attilát, Bolgár Györgyöt, Avart, Désit, Népszava onlinet stb. Igencsak bőséges a felhozatal. Épp az uniszonó miatt érdekes TG ellenpontozása.

Azon meg csodálkozom, hogy hiányolod TG színvallását. Számomra ugyanis egy pillanatig sem volt kétséges.

kodó tamás 2010.11.21. 11:03:23

@Letícia: az eu ra visszatérve.

igen most tudatosul mindenkiben hogy eu polgárok IS vagyunk... tehát vannak lehetőségeink (eu alkotmány, emberi jogok)...

mivel OV az eu intézményeit (bár bombázza) nem tudja kiiktatni, nem marad más, ha hosszú távon érvényesülni akar (különben az állami költségvetés 2/3-a eu bírók ítélte kártérítésekre és büntikre megy majd), hogy

KILÉP AZ EU-ból...

tbb 2010.11.21. 11:05:41

@Letícia:

Remélhetőleg rövid pórázra teszik.

porfelhő 2010.11.21. 11:10:48

Hol van a jjulie? hiányzik! nekem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.21. 11:10:55

@Szimba: "Csak a kamatokat fizetjük? "

Igen.

Utoljára Bokros Lajos idejében történt némi valódi törlesztés a privatizációs - pl. áramszolgáltatók külföldi államoknak eladása - bevételekből.

S miközben a régi hiteleket soha sem fizetik vissza, csak a kamatokat fizetik - ha lejár egy hitel, akkor újat vesznek fel és abból fizetik vissza a régit - efelett további új hiteleket is felvesznek, amelyek szintén soha nem lesznek visszafizetve, ezért nő az államadósság.

Az egész mozgatórugója pedig a költségvetési hiány.

Ha az adóbevételek nem fedezik a kiadásokat (a kiadás sok, nem a bevétel kevés) akkor egyéb módon kell fedezni a különbözetet.

Ilyen egyéb mód a hitelfelvétel, az infláció, és ha még van mit akkor a privatizáció, az állami vagyon felélése.

Illetve rosszul mondtam. Az egész mozgatórugója a politikusok gátlástalan pénzéhsége. Hivatali idejük alatt a lehető legtöbb pénzt akarják elkölteni, a hosszú távú következmények meg már úgysem rájuk fognak tartozni.

panelburzsuj 2010.11.21. 11:14:20

@tbb:

Nézd onnan, hogy van egy önmagát teljesen lejáratott "magyar politikai elit" (amelynek összes színárnyalata kukára érett), és vannak politológusok, akiknek komoly egzisztenciális fejtörést okoz, hogy akkor most merre tovább?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.21. 11:22:29

@ubul2000: Kéz kezet mos.

Amit a nyilvánosság tudhat abból sohasem derül ki, hogy mi miért is történt.

Ehhez még hozzájön 50 év múlva a titkosított dokumentumokból a történészek által hozzátehető információ, de teljes kép soha nem lesz.

Nyilvánvaló, hogy a "rendszerváltás" a régi kommunista hatalom és az új éhes titánok, az "ellenzéki kerekasztal" közös bulija volt.

S nyilván mindig vannak jó szándékú (naiv) játékosok is, akik nem látnak a többiek lapjai mögé.

porfelhő 2010.11.21. 11:25:48

A gyermekeket nevelő, adót fizető és - nem mellékesen - átlagnál jobban kereső polgárok járnak egyértelműen jól már jövőre is a 16 százalékos, egy kulcsos személyi jövedelemadóval (szja).
"2011-ben lesznek vesztesek, de 2013-ban mindenkinek jobb lesz".
Jó lenne ha nem kellene addig várnom! nekem azt "irták", hogy jó lesz.

tbb 2010.11.21. 11:32:40

@panelburzsuj:

Nézhetném onnan is. De mit tegyek, ha engem momentán egzisztenciálisan jobban érdekel a fidesz fejtörése, hogy abból akkor most merre lesz a tovább.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.21. 11:35:02

@vinczej: Az van, hogy te sem látsz a lapok mögé.

Már sok sok sok éve tudható volt, hogy mostanában - bármilyen kormány is kerüljön hatalomra - TÁNYA csökkentés lesz.

Mégpedig azért, mert lejár a multik adómentessége és újabbak az EU miatt már nem adhatók.

Ugye nem gondoltad valaha is, hogy az Audi meg a többi hasonló valaha is olyan arányban fog adót fizetni, mint a tisztességes magyar vállalkozások?

A termelő multiknak akkora hatalma van, hogy könnyedén tudják befolyásolni a jogalkotást.

Mivel őket nem a magyar piac érdekli, csak termelni vannak itt, az olcsó munkaerő meg az adómentesség, adókedvezmények miatt.

Ha bármelyik kormány nagyon szívatni akarná őket, akkor költöznének környező országokba, vagy a Távol-Keletre.

Szóval ez a TÁNYA csökkentés nem egy új Fideszes ötlet, hanem csupán a régesrégi általános nagy terv szerint megy minden.

Ha a bébipárt LMP nyert volna, akkor miután rácsodálkoztak volna a világra nekik is meg kellett volna tenniük.

A SZJA csökkentés engem is meglepett, az lehet, hogy valóban Fidesz ötlet, vagy nem tudom ki súgott, de ha igen igen minimális is, azért csak van egy kis mozgástere minden kormánynak.

Szerintem jó lépés a SZJA átalakítása. (Igazából kitűnőnek tartom, csak spórolok a jelzőkkel, nehogy elbízzák magukat.)

porfelhő 2010.11.21. 11:42:24

@jjulie ezt neked kerestem ki. én csak neked szurkolok, senki másnak! Ja. meg a csapatodnak.
A Barcelona idegenben nyolc gólt lőtt az Almeríának, a Real
Madrid hazai pályán pedig ötöt az Athletic Bilbaónak. A katalánoknál Lionel Messi, a fővárosiaknál Cristiano Ronaldo három gólt szerzett. A két csapat közül a Madrid áll jobban egy ponttal, a következő fordulóban rendezik az El Clásicót, a két csapat világszerte nagy érdeklődéssel kísért rangadóját.

További szép napot!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.21. 11:44:54

@Szimba: Stohl hullott?

Ugye Te sem nézel kereskedelmi "szennycsatornákat"? :-)

Szimba 2010.11.21. 11:45:06

@Akitlosz:

Erre csak valami nagyon csúnyát tudnék mondani:-((((

Szimba 2010.11.21. 12:05:02

@Akitlosz:

Nem tudom, mi lett vele. Állítólag perelik a balesete miatt.

Szimba 2010.11.21. 12:07:07

@Akitlosz:

Filmeklet nézek, teljesen függetlenül, hogy melyik adón megy.

Szimba 2010.11.21. 12:11:13

@kodó tamás:

:-)))))))
Ez sem akármilyen választási reklám!:-))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.21. 12:18:41

5 694 000 000 000 forintot fordított idén az ország adósságtörlesztésre, miközben újabb 6 262 000 000 000 forintnyi hitelt vett fel, tehát az adósságállomány tovább növekedett.

Ezek korábbi előzetes számítások, de a helyzetet jól jelzi.

Ha az ország nem kapna újabb hiteleket akkor azonnal csődbe menne, mert a teljes magyar költségvetés kb. 42%-át kellene csupán hiteltörlesztésre fordítani.

Ezért rizikós az államadósság gátlástalan növelése, ugyanis még egy világválság és előfordulhat, hogy nem lesz elég hitel a piacon.

Az IMF meg ilyen apró országokat ugyan "meg tud menteni" párszor, de ha a nagyobbakkal is gond lesz (USA, Anglia), akkor конец fedezetlen adósságpénzből adóssághegyeket építő közgazdasági rendszernek.

Több a világban az adósság, mint a pénz, tehát a pénzből az adósságokat képtelenség visszafizetni.

A Föld államainak (csak külső) adósságállománya:

59 900 000 000 000 US $.

Az összes pénz (lekötött bankbetétek is)

54 310 000 000 000 US $

Amiből az következik, hogy ha az adóssághegyek valaha valahogy el is fognak tűnni, annak biztosan nem a visszafizetés lesz a módja.

(Hanem pl. infláció, ingatlanvagyon bankokhoz vándorlása, vagy valóban forradalmi változás.)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.21. 12:19:09

@kodó tamás: SP azt mondta, azért nincs szüksége a falkon jogi csapatára, mert ő is tud olyat csinálni. Az embere helyeselt (aki valami kabinetvezető vagy egyéb lett). No most meg, azt mondták mindketten, hogy nem olvasták azt, ami tőlük került ki.
Ez egyébként már az ellenzékiséggel nehezen vádolható Magyar Nemzetnél (jár nekem, mert megérdemlem) is kivágta a biztosítékot. Tegnap hosszan fikázták Schmittet, épp csak azt nem mondták neki, menjen vissza tornázni a tévébe.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.21. 12:20:49

@Szimba: Decemberben lesz bírósági tárgyalás, de Stohl vezette tegnap este élőben a Való Világot az RTL-en.

Azaz nagyon nem tűnt el, sőt visszatért.

2010.11.21. 12:21:15

@kodó tamás: hú, micsoda választék! Na esek is neki megnézni.

kodó tamás 2010.11.21. 12:21:31

@Hepci: :)) szerintem menjen vissza. vagy tv macinak...

meggyesahibas.blog.hu/2010/11/20/hulye_vagy_es_feledekeny

mottó: TERHES A NÉP ?

kodó tamás 2010.11.21. 12:22:36

@Akitlosz: adósság kezelésben a fiuk jók... eladjuk kajaibrahimnak vagy joszif totnak a céget és csinálunk ujat egy óra alatt

shwarcz bácsi 2010.11.21. 12:27:32

@kodó tamás: ami esztergomba megy, az a fidesz igazi arca.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.21. 12:28:05

@Szimba:

A teljes magyar sajtót megvezette az RTL Klub

comment.blog.hu/2010/11/20/a_teljes_magyar_sajtot_megvezette_az_rtl_klub

"Az RTL Klubon éppen most is zajló Való világ 4 műsorvezetője ugyanis az a Stohl András lett, akitől a csatorna korábban elhatárolódott, kihajította minden műsorából, ha lehetett volna, azt is letagadják, hogy ismerik az ittasan balesetet okozó színészt. A csatorna meglehetősen cinikusan a Manhattan zenekar (muhaha) Rossz vagyok, de használható című egykori slágerének taktusaival vezette fel Stohlt."

Erre mondják ügyes. Mégiscsak akad aki tud titkot tartani.

kodó tamás 2010.11.21. 12:30:13

@shwarcz:
az arca az a tévében megy (szíjártó-rogán-navracsics)
(esztergomban ami láccik) az a segge.. vagy seglyuka...
közben meg simlicska szépen csendben pontosan LOP ahogy a csillag megy az égen

2010.11.21. 12:34:41

@kodó tamás: a legelsőnél hibát jelzett! A többi meg nagyon tanulságos...kis magyar Abszurdisztán.

Megyek főzni...:)))

Szimba 2010.11.21. 12:37:02

@Akitlosz:

Atyaúristen!!!!

Ezt hogyan lehetett idáig vinni?
Szerintem egy nagyobb gazdasági válság vagy természeti katasztrófa-időjárásváltozás után egyetlen ország sem tudja majd fizetni sem a kamatokat, sem magát az adósságot.
Akkor feltehetően minden ország, térség magára lesz utalva.

kodó tamás 2010.11.21. 12:37:14

@shwarcz: sajnálom is... ez a hős... akit most a hálátlan nép bottal ver... sirok mingyá. pedig mennyit tett a városért. és ezt a hálátlanságot még most se fogta fel... sőt szerintem szivesen venne fel még kölcsönöket a nép jobblétéért... nagyon jot akar...

Szimba 2010.11.21. 12:39:05

@Akitlosz:

Fúúúújjjj!
Ez gusztustalan. Stohlt akkor sem lenne szabad szereeltetni, ha nem bűnös. Legalább várnák meg az ítélethirdetést.

Mit tud az az igen ostoba arcú férfi?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.21. 12:41:06

@Szimba: feltehetőleg kokaint osztott másoknak is... esetleg elmondhatná a rendőröknek...

Szimba 2010.11.21. 12:43:21

@Hepci:

Ennél rosszabb példa már nem is állhat a fiatalok (gyerekek) előtt.

Aki celeb, gazdag más elbírálás alá esik, mint az átlagember. A törvényen felül, kívül élni jó.

panelburzsuj 2010.11.21. 12:45:42

@Szimba:

Nem kell olyan nagyon rémüldözni, Akitlosz barátunk sem viszi túlzásba az igazság szeleteinek bontogatását.

Nem nagyon látom például annak taglalását, hogy a 2008-as válság ELŐTT hogyan vélekedett "a világ" önnön vagyoni helyzetéről, és hogyan rakta helyre ezt az önképet pont maga a válság. (Aminek ugye pont az a lényege, hogy kiderüljön, a teméntelen (hitelképesség)-ígéret közül melyek is azok, amelyek valóban időtállóak?)

Szóval én örömmel látnék olyan kimutatásokat is, hogy "a világgazdaság" melyik szereplője mekkora vagyonvesztést volt kénytelen tudomásul venni, és hogy ebben hol áll a magyar állam, a magyar társadalom, a magyar gazdaság.

2010.11.21. 12:47:46

@kodó tamás: na én ott megmondtam a véleményem. Nem csak a Meggyes a hibás Esztergomban...

@Akitlosz: hogy ezen mit nem csodálkozok! Biztos az rtl-klubban közös a kóladíler és most nem akarják, hogy feldobja őket. Én részemről a ratyi tv-t nem nézem és most, hogy ez lesz, nem is fogom.

@shwarcz: na ez is egy olyan oldal, amit nem fogok megnézni! Hiába minden...:)

Jelentem, főzök kicsit, s utána leszek...:)

Szimba 2010.11.21. 12:50:43

@panelburzsuj:

Azt én is örömmel látnám. De így önmagában is elképesztőek ezek az összegek.

Nem lehetne a bankokat megszüntetni? - naív/álnaív kérdés jut eszembe így hirtelen.:-((

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.21. 12:52:11

@Szimba: bennfentesek szerint a kertévék vezetőségének jelentős része buzi és kokainista... pfff (a példának).

Szimba 2010.11.21. 12:53:20

@Hepci: @Letícia:

Még mindig én vagyok itt a legnaívabb?:-((((

Szimba 2010.11.21. 12:56:46

@shwarcz:

Sötét, vidéki kiskirálynak képzeli magát, pedig csupán egy sötét, vidéki suttyó.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.21. 12:57:13

@Szimba: nincs semmi baj a buzikkal, akkor se, ha kokainisták. Mondjuk jobban örülnék, ha a csángó hagyományokat élesztő 4 fős szakkört vezetnék.

Szimba 2010.11.21. 12:58:39

@jjulie: Ne add elő a liberálist! Mert nem vagy az!

jjulie 2010.11.21. 12:59:17

@Hepci:

buzik, kokain....

és?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.21. 13:01:01

@jjulie: hirtelen még az óhéber gyökerekre gondolhatnék, ha már így kedves figyelmembe ajánlottad, de sajna, nem jutott eszembe...

panelburzsuj 2010.11.21. 13:01:05

@Szimba:

Nagyon kemény tyúk-tojás viták zajlanak arról, hogy a hitelezési válságokban mi a nyomósabb ok: a bankok könnyelműsége, vagy az államok (politikusok) túlzott kötelezettségvállalási "hajlama".

(Aktuálisan az USA ingatlanlanhitelezési lufijáról álltak előő egymásal homklokegyenest ellenkező értelmezések. Ezek "népszerű" kifejtését is meghagynám Akitlosznak.)

kodó tamás 2010.11.21. 13:01:28

@shwarcz: mindenki mindenkit zsarol és sakkban tart... hm. a szeretet se tartaná ilyen erősen egyben a csapatot...

@Szimba: ja ja a naivítás az métely:)

lüke 2010.11.21. 13:04:51

@Szimba:
a magyar macsó arturo kösztleriános tipusa

Szimba 2010.11.21. 13:05:32

@jjulie:

És vannak pozíciók, hivatások, ahol nem megengedhető a kábítószeres életmód, és az sem előnyös, ha homoszexuális beállítottságát valaki példaként hirdeti, népszerűsíti.

Pl. tanár, orvos, polgármester, szoc. gondozó stb.

Lehet bárki halmozottan nehéz helyzetben vagy éppen személyisége miatt mehet át olyan időszakon, amikor valamiféle kábítószer, ital nélkül nem képes kibírni. Ilyenkor segítségre van szüksége, de ez nem jelenti azt, hogy az állásást, pozícióját is meg kell tartania.

Egészséges közösség nem kiveti, de a gyógyulás útjára tereli ezeket az önmagukra (másokra is) veszélyessé váló embereket.

A homosezxualitás is magánügy addig, amíg a szeretőit, barátait nem részesíti előnyben a kinevezéseknél. Hasonlóan ahhoz, ha egy heteró vezető a csinos nőket magasabb bérrel veszi fel, mint a csúnyákat. Valamint a szeretőivel rakja tele a hivatalt.

ubul2000 2010.11.21. 13:11:00

@Akitlosz: És azt az 5 600 000 000 000 money-t ki hitelezi? És honnan?

jjulie 2010.11.21. 13:11:18

@Szimba:

nem vagyyok túl finnyás, képes vagyok állatot ölni azért hogy megegyem őket, pénzben kártyázom, és rövid mérlegelés után fintorgás nélkül bele tudom csúsztatni a kezem egy bugyiba....

a buzik buzik, a kokósok meg kokósok, meg van aki meg mindkettő

gyilkos galócát nem eszem, kokaint nem veszek nem árulok, öklendezni meg az orbántól és szijjártól szoktam, konfekció méret vagyok

Szimba 2010.11.21. 13:12:16

@lüke:

Nőket is erőszakol???

kodó tamás 2010.11.21. 13:12:26

"Benne van a kudarc lehetősége is a magyar gazdaságpolitikában - ezt mondta Orbán Viktor egy Párizsban tartott sajtótájékoztatón"

"...és aki a mi fényes jövőnkben nem bízik..."

"Lehet, hogy sosem derül ki, kit vontak felelősségre, és ki a szerzője annak a dokumentumnak, amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal nevében küldtek az Alkotmány-előkészítő bizottságnak."

"...a jegyszedőt internáltuk..."

jjulie 2010.11.21. 13:14:24

@Hepci:

arra vonatkozott az és, hogy mi következeik a a buziságbók és a kokainfogyasztásból jelen esetben, ha már fontosnak gondoltad ezeket a körülményeket

Szimba 2010.11.21. 13:16:39

@jjulie:

Ez teljesen ok.
De vannak helyzetek, pozíciók, amikor nem előnyös a köztörvényes multtal rendelkezők boldoggá avatása.

Nem Stohl Bucit kell elítélnem, nincs hozzá jogom. Csupán azt a helyzetet kell felmérni, hogy adott helyzetben példának (pozitív) állítom mások elé, vagy sem.

És a válaszom: sem.

jjulie 2010.11.21. 13:17:55

@ubul2000:

ezek elektronikus jelek, akinek elhiszik, hogy az ö elektronikus jelei érnek ennyit meg ennyit, annak jó a helyzete

annyira sem fogod soha megérteni, mint az időjárást

Szimba 2010.11.21. 13:19:14

@jjulie:

Éppen ez az. Az egyéni helyzettől, a pozícióval visszaélés lehetőségétől, a zsarolhatóságtól kezdve igen sok következhet belőle.

Nem feltétlenül, és kötelezően következik, de ha igen, akkor az ugyanolyan baj, mint hogy egy Meggyes még ott ülhet bármilyen hivatalban és még fizetést is kap azért, amit csinál.

jjulie 2010.11.21. 13:21:34

@Szimba:

fintorgás

a pénzcsinálás nagyban általában mocsok dolog, néha kicsiben is, és vannak foglalkozási ártalmak is

amit a politikusok csinálnak mennyivel tisztább és kevésbé gyomorforgatóbb szakma?

lüke 2010.11.21. 13:21:40

@Szimba:
Beauvoire nem a szeretöje, az biztos:)

Ordnassac 2010.11.21. 13:21:45

@kodó tamás: azért vicces, hogy ott az egyik kommenter máris azt vizionálta: kiadták a kilövési engedélyt Papcsákra. :-D

lüke 2010.11.21. 13:22:55

@Ordnassac:
mér Simonyival az ürbe megy?

Szimba 2010.11.21. 13:24:31

@jjulie:

Másrészt az következett belőle, hogy balesetet okozott, mármint a Stohl. Normális esetben ilyenkor leveszik a képernyőről, más embert addiktológushoz küldenek, fizetés nélküli szabadságra utalnak (jóindulat esetén), vagy kirúgják az állásából.

Pech, hogy pont abból él, ami tévé nélkül nem megy, de talán elmehetne egy elvonókúrára, meg akár pályát is módosíthatna.

kodó tamás 2010.11.21. 13:26:27

@Letícia: tessék nehogy kimaradj, ez történelem lesz...

estére egy feladvány...

1/a kérdés
hogyan lehet egy erkölcstelen jövedelem 2%-a, vagy 3,5 (2) stb millió Ft összegig erkölcsös?

1/b kérdés
az erkölcstelen jövedelem adóját hívjuk az erkölcstelen adónak?

1/c kérdés
vagy egyébként az adó mindig csak erkölcsös lehet?

2/a. kérdés
egyáltalán az "erkölcsös" jelző egy törvényben hogyan lehetséges?

2/b. kérdés
ki mondja meg majd hogy mi erkölcsös és mi nem? az erkölcscsősz?

3. kérdés
egyáltalán miért jó erkölcsbe ütköző? miért nem egyszerűen a GANÉ jövedelmeket jelöli meg a tv.?

4. kérdés
és ha a jövedelmet visszamenőleg adóztatja egy törvény, akkor az jó erkölcsöt erősítő? vagy abba ütköző?

5. kérdés
ha véletlenül a tv. jó erkölcsbe ütköző lenne? akkor visszamenőlegesen majd egy újabb törvénnyel a jó erkölcsbe ütköző tv-t meg lehet semmíteni?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.21. 13:26:28

@jjulie: mérsékelten gondoltam fontosnak, ami meg belőle következik, azt említettem fentebb (2010.11.21. 12:57:13).
Az a fontosabb, ami a képernyőn látszik, az meg szégyenletes.

jjulie 2010.11.21. 13:26:53

@Szimba:

aki nyilvánosan buzi, az zsarolható a buziságával?

ha valakit ki akar csinálni egy erősebb kutya, így is úgyis megteszi, itt sem játszik más, mint a befektetés nagysága, a megtérülési idő, és a várható hozam

Szimba 2010.11.21. 13:27:11

@jjulie:

Hé! Nem volt szó arról, hogy méricskélünk, hasonlítgatunk!
Vagy hiba valami, és ártalmas, vagy nem, és akkor nincs miről beszélni.

A hatalomról és a hatásáról, amit az emberre gyakorol, nagyon megvan a véleményem.
Nem kellene a rothadt paradicsomot a büdös hússal összehasonlítgatni, mert mindkettő ártalmas.

kodó tamás 2010.11.21. 13:29:03

@Ordnassac:ezt nem értem... hol irja kommentista?

@shwarcz: :) inteligens nő
de ugy is értelmes lett volna... Kolontár Orbán

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.21. 13:30:11

@kodó tamás: látom, megoldottad a ganéj vs ganély dilemmát. Aki keres, talán. :)

jjulie 2010.11.21. 13:31:49

@Hepci:

egy újabb finnyás

pénzcsinálás az pénzcsinálás, van aki a vegytiszta politikai erővel csinálja, van aki meg mást is bevet

kodó tamás 2010.11.21. 13:32:43

@Hepci: sőt ott találtam ... és azóta az orbán melléknevet is használom....

SP egy orbán!

ugyebár a nép az nép, 2/3-dal főleg, tehát a népszótár is nagyon mérvadó, a nép szótára...
nepszotar.com/?szo=orb%C3%A1n

Szimba 2010.11.21. 13:33:27

@jjulie:

Már leírtam, hogy akkor fakadhat (bármiből) erkölcstelenség, ha a pozíciójával valaki visszaél. A szerencsétlen homoszexuálisokat pedig a partnereik is sok dologra rákényszeríthetik. (Daróczi pl.) és ez mindig több veszélyt jelent, ha még valamiféle jogköre is van, amivel visszaélhet.

De nyilván nem megelőzésként kell büntetni vagy elítélni, de ha elkövet valami nem helyeset, akkor ne védekezhessen azzal, hogy homoszexuális, kábszeres. Ezek nem kiváltságok!

Ezekkel a dolgokkal is ugyanazokat az erkölcsi, büntetőjogi követelményeket kell teljesíteni, mintha egy átlagember lenne (meg húsevő:-))).

kodó tamás 2010.11.21. 13:33:39

@Hepci: igaz is. Orbán is egy orbán!!!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.21. 13:33:46

@jjulie: úgy érted, hogy anális inzultációra való felajánlkozással is lehet pénzt csinálni?
Node minek ehhez sales managernek lenni egy televízióban?

jjulie 2010.11.21. 13:33:56

@Szimba:

meglelted a fix pontot?

valami görög is kereste, állítólag nagy dolgot tett volna ha megtalálja

kodó tamás 2010.11.21. 13:35:26

@Hepci:

sőt SP re csak ezt tudom mondani: "rotflmao"

Szimba 2010.11.21. 13:36:14

@Hepci:

Méghozzá azért, mert éppen kihozhatnák a gyerekgyilkost is valamelyik műsorba, hiszen egyébként remekül utánoz madárhangokat vagy mond verset!

jjulie 2010.11.21. 13:36:17

@Szimba:

tudod hány pénzkereset nem más, mint kurvulás?

Átverés! 2010.11.21. 13:36:20

@Akitlosz: Ma délelőtt egy jó fej csatlakozott a kommentelők táborához.
Jók a tényleírásai, a következtetései is de az adósságállományra vonatkozó számadatai is meglepőek, ha hiteles a forrás?

Egyébként én is úgy gondolom, hogy a hitelek soha nem lesznek vísszafízetve.
Szerintem akkor bomlott meg az összhang ilyen mértékben amikor a forgalomban lévő pénz mennyisége teljesen elszakadt a termelési szférától, elkezdett önálló életet élni a tőzsdézéssel, különböző alapok képzésével. Amikor a brókerek átvették a hatalmat kereskedelmi hitelezést folytató bankok felett.
Besegített itt az egész világot behálózó informatikai rendszerek által nyújtott gyors virtuális pénzmozgás kiteljesedése.Amikor már nem a banki hitelező a menő, hanem a bróker.
Súlyos árakat fog még az emberiség ezekért a manőverekért fizetni.

Addig pedig minden kormánynak megmarad a "szímbólikus retorika" kinek, kinek ízlése felfogása szerint.

kodó tamás 2010.11.21. 13:37:23

@Hepci:

Orbánnak meg ezt üzenem: megint rossz törpe voltál...

nepszotar.com/?szo=rossz+t%C3%B6rpe

jjulie 2010.11.21. 13:39:26

@Hepci:

miért ne, ezen kívül hány mocsokság van, volt, lesz a világban?

a fintorgás meg a finnyásság evolúciós hátrány

Szimba 2010.11.21. 13:41:27

@jjulie:

Drága Zsüli! Ez akkor sem mentség.
Lehet, hogy én sem vagyok mentes a 7 főbűntől, de azért tudom, hogy mi helyes, mi nem.
A döntéseink a lényegesek. Stohl iszik, kábítószerezik - ennyi a tény. Amikor azonban balesetet okozott, akkor elkövetett mások ellen valamit, amit az egyszerűség kedvéért bűnnek is nevezhetünk.

Dönthetett volna úgy, hogy megbánja, megpróbálja helyrehozni a dolgot.

De nem tette, sőt feltehetően a haverok segítségével folytatja, ahol abbahagyta. És még képes a nézők képébe belevigyorogni, hogy én megtehetem, ti pedig nem.

No, itten van a hübrisz elhantolva.

Szimba 2010.11.21. 13:43:49

@jjulie:

Akkor viszont semmit sem kérhetsz számon a Fideszen, sem egyetlen tagján sem.

Hú, megfogtalak!:-))

panelburzsuj 2010.11.21. 13:44:05

@Ordnassac:

Papcsák végül is elszelelt a terminátori megbízás elől, nem?

(Mit gondolsz, hány hivatali túlkapás, erőszakoskodás akad egy héten Magyarországon? És mi alapján dönt egy kézből etetett újság, hogy ezek közül mit szabad/kell elővenni egy olyan forradalmi korban, amelynek nem éppen utolsó ígérete a "népnyúzó" bürokrácia megregulázása?)

kodó tamás 2010.11.21. 13:47:42

még egy kis mazsolázás:

bokszos = kátrányos helyzetű

csőszamár = bicikli

8::::::::|> = Pénisz. Chaten használatos

a fiúk = A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség tagjai, illetve Magyarország 1998 és 2002 közötti kormányának tagjai illetve hozzájuk közel álló döntéshozók összessége, rendszerint negatív színezetben használva.

acélkecske = bicigli

agancsos kóla = Jägermaister

panelburzsuj 2010.11.21. 13:48:47

@Hepci:

Nagyobb kirakatban lehet mutogatni a portékát.

panelburzsuj 2010.11.21. 13:50:11

@jjulie:

Fordítva sokkal kevesebb rovat kéne, nem gondolod?

shwarcz bácsi 2010.11.21. 13:53:27

@Szimba: szerintem sthól pusztán nézettségi okokból van a képernyőn.az rtl nek ez a lehető legjobb.mert még az is odakapcsol,aki előtte talán soha.hatalmas reklám a csatornának,még ha negatív is.és mint tudjuk a médiában csak a nézettség számít.akármilyen áron...

Szimba 2010.11.21. 13:55:05

@shwarcz:

Ezt értem:-((

(Én leszek az egyetlen, aki nem kapcsol oda. Azt sem tudom, miben szerepel.)

Ordnassac 2010.11.21. 13:56:09

@panelburzsuj: miután itt a jegyzőt ekézik inkább, akit még az előző vezetés alatt hoztak, gyanítom inkább az ő eltávolítását alapozzák meg (ha már mindenképpen hátsó szándékot vélünk felfedezni).

Bár valóban megosztott a helyi Fidesz, azt kevéssé hiszem, hogy ilyen üggyel akarnák kikezdeni Papcsákot (alkalmatlan rá).

panelburzsuj 2010.11.21. 13:56:25

@shwarcz:

"Azér nézem, hogy megvethessem ..."

Jaj, de ősi és átlátszó ...

És mégis hányszor előadjuk! :))

shwarcz bácsi 2010.11.21. 13:59:19

@panelburzsuj: és látod,mindig beválik.... :-) ilyen ez a popszakma :-)

Szimba 2010.11.21. 14:00:07

@panelburzsuj:

Stohl nem a megvetésre méltó kategória, inkább a sajnálatra méltó. Akik kihasználják, azok megvetésre méltók.

Amúgy meg ajánlom Arisztotelész Nikhomakhoszi etikáját olvasgatásra.

Ordnassac 2010.11.21. 14:00:08

@panelburzsuj: legendás gimnáziumi fizikatanárom (Holics László) mondta még évekkel ezelőtt a Való Világról: "Azért nézem a Való a Világot, hogy tudjam, mit nem szabad nézni". Már akkor is 70 felett volt az öreg. A humorát bírtuk (pedig nem volt az osztály valami ász fizikából).

2010.11.21. 14:00:39

@Szimba: :))) Hiába na....aki az, az az!:))) De ne izgulj, én is az vagyok! Nagyon....:)))

kodó tamás 2010.11.21. 14:00:43

@Ordnassac: ekézik a jegyzőt... én a részemről a köz érdekében annyit tettem hogy 5-6 ügyészségi eljárást kezdeményeztem. alapos szakmai okokkal. azaz ha kirúgják, lehet indokolni nem kell HORRIBILIS végkielégítést és nyaraltatást fizetni...

Szimba 2010.11.21. 14:03:20

@Letícia:

De neked jól áll még!
Nekem meg már nem annyira:-(((

Ordnassac 2010.11.21. 14:03:53

@shwarcz: elnézést, de most előbújik a bennem szunnyadó helyesírás-ellenőrző:

Vessző után szinte mindig szóközt hagyunk (kivéve ha kémiai képletről vagy tört számról van szó).

Még egyszer elnézést.

2010.11.21. 14:04:38

@Szimba: ketten leszünk...én mélyen megvetem ezeket a műsorokat. Nem vagyok kíváncsi senki körömreszelésére a slózin, és titokban felvett zuhanyzás se érdekel, a mélyen szántó eszmefuttatásaik pedig pláne nem. Annnnnnnnnnyyyyyyyyyyiiiiiii hülye, igénytelen ember van, miért kell még jobban lezülleszteni az agyukat? Hogy elmenjenek még többen a TESCO stb. ilyenekben megvenni a promós termékeket? Én megyek lassan a buddhistának és7 évig nem akarok beszélgetni senkivel sem, csak lényeges dolgokról...

Ordnassac 2010.11.21. 14:04:43

@Szimba: küldtem emailt, megkaptad?

@kodó tamás: erről majd egy személyes találkozó keretében. ;-)

kodó tamás 2010.11.21. 14:05:22

@shwarcz: @Ordnassac: nagyon jól gondold meg legközelebb hol teszed ki a vesszőt...

kodó tamás 2010.11.21. 14:06:01

@shwarcz: @Ordnassac: nagyon jól gondold meg legközelebb hol teszed ki a veszőt

shwarcz bácsi 2010.11.21. 14:07:04

@Ordnassac:tudom tudom.de én így szeretem :-)

Ordnassac 2010.11.21. 14:08:13

@kodó tamás: hülye! :-D

@Letícia: a végén lesz még egy buddhista ismerősöm...

kodó tamás 2010.11.21. 14:09:00

egy kis helyet hagyj a vessző mellett, ha kitetted...

Szimba 2010.11.21. 14:10:06

@Ordnassac:

Hallomásból nem is lehet ítélni!:-))
Először én is megnéztem az első adásokat. Való világ, meg mindenféle beszélgetős műsorok.

Annyira meg voltam lepve, hogy a szám is tátva maradt:-)) Sok mindent nem értettem: miért nézik, miért érdekes mások hétköznapjaiba belelátni, miért izgalmas látni egészen primitív emberek konfliktusait hallgatni stb.

Aztán arra jutottam, mint mások: az összehasonlításban minden néző úgy érezheti, hogy "ezekhez" képest ő messze okosabb, jobb. Ettől aztán elégedetten kel fel a tévé elől.

Azóta már van több csatorna, meg persze DVD lejátszó, és nem kell lavíroznom a műsorok között. Hetente 1-2 film érdekes, vagy a politikai elemzések érdekelnek mostanában (régen feléjük se néztem).

Nem szabad tévéfüggővé válni. Nem egészséges.

2010.11.21. 14:11:07

@kodó tamás: ezek nagyon jó kérdések. Főleg, @Ordnassac: szólok, hogy a jóerkölcs így, egyben írva került be az Alkotmányban, mint "a pártnak"....

Egyébként én remekül fogok szórakozni igazi, való világomban a macsekomon, ahogy küzd az akváriumban lévő halakkal, halakért. Rendkívül bájos, van róla videóm, s felteszem a youtube-ra. Csinálok neki inkább egy karriert, mert ez a kis jószág ráadásul intelligens egy nullaikus villalakóhoz képest, mert neki van agysejtje és használja is!...:)))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.21. 14:11:34

@Letícia: na látod, pont azért (hogy még jobban elhülyüljenek).
A Benkőt egyébként komáltam, néha bele is néztem, bár egy komplett adást nem bírtam ki. Van egy nagyon hívő, az emberi értékekre különösen fogékony exbarátnőm, neki meséltem kedvtelve, hogy istenkirály az ember, alázza a nőket és az orruk alá fingik, azok meg feszt reménykednek, hogy leszophatják.
Na, ezzel a sittes dumával általában sikerült hosszú erkölcsi prédikációt és sorozatos virtuális keresztvetéseket kiváltanom. :)

kodó tamás 2010.11.21. 14:12:53

@Szimba:

én tvt nem nézek, gyakorlatilag nincs is.

egy kicsit én is figyeltem a közel múltban a politikai híreket. de most már csak szórakozási céllal. őszintén tudok nevetni.

Szijjártó Péter: "Ezzel a gazdaságpolitikával fogunk kijutni az elmúlt nyolc évben felhalmozott államadósság csapdájából, és a megújulás adórendszerével fogjuk megteremteni Közép-Európa legversenyképesebb gazdasági rendszerét - szögezte le a miniszterelnök szóvivője."

panelburzsuj 2010.11.21. 14:15:06

@Szimba:

Attól tartok, hogy őszinte sajnálatból viszonylag csekély számú néző kapcsol Bucira.

Egyébként nem tudom, mit sajnálsz rajta: senki sem kényszerítheti képernyőre. Senki sem kényszerítheti, hogy olyan módszerekkel keressen az elemi létfenntartásra szükségesnél többet, amely feloldhatatlan morális csapdákba kergeti.

Ha beteg, tűnjön el, és gyógykezeltesse magát.

Ha egészségesnek érzi magát, állja a sarat, és ne sajnáltassa magát.

Mi ebben a bonyolult?

Szimba 2010.11.21. 14:15:07

@Hepci:

Te is egy gazember vagy!:-))))

2010.11.21. 14:15:31

@Szimba: már nekem se áll jól, és van is belőle bajom. Sok!:(((

@Ordnassac: már van is...holnap felveszem velük a kapcsolatot. Egyedül a ruhájuk nem tetszik, illetve a színe. Lehet, hogy inkább maradok?DDDD

2010.11.21. 14:17:29

@Hepci: mégis, mennyi nő rácuppant erre a vén kujonra?? És menyi néző? Szerintem döbbenet, hogy az emberi hülyeségre ekkora bizniszt lehet építeni.

Szimba 2010.11.21. 14:17:36

@panelburzsuj:

A gyengesége miatt sajnálatra méltó.
Ezért mondtam Zsülinek, hogy a döntéseink árulkodnak legjobban a jellemünkről.

Egyszer-kétszer lehet rosszul dönteni, de sorozatosan, az már jellemhiba, gyengeség, gyávaság stb.

Szimba 2010.11.21. 14:18:15

@Letícia:
Narancssárga.

Ole vagy más?

2010.11.21. 14:18:54

@Szimba: jó, csinálok majd itt egy kis premiert!:)))

panelburzsuj 2010.11.21. 14:19:06

@kodó tamás:

Egyszer baszna má az ujjára leszögelés közbe ...

Ordnassac 2010.11.21. 14:19:16

@Letícia: össze tudlak ismertetni olyasvalakivel, aki eléggé jól átlátja az egészet. :-)

2010.11.21. 14:23:49

@Szimba: így van, a narancsszínt mostanában - jó, inkább helyesebb azt mondani sosem - komáltam. A narancsot nem szeretem, szóval lehetne szilvakék, vagy jonatán piros. :)))

@Ordnassac: oks! Mikor? Mondjuk én is ismerek egy tanító tanárt, a láma hivatalos fordítóját. De megismerkedem én bárkivel, akinek esze van és tanulhatok tőle.

@shwarcz: azért ez nem egészen így van.

Ordnassac 2010.11.21. 14:28:07

@Letícia: majd megbeszéljük a talin. ;-)

@Szimba: levél ment.

Ordnassac 2010.11.21. 14:28:51

@shwarcz: ez azért Woody Allent megszégyenítő lakonikusság volt, ugye tudod? :-P

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.21. 14:28:51

@Ordnassac: például a Joshi Bharat (józsibarát)

2010.11.21. 14:31:44

@Ordnassac: oks!:))) Jut eszembe, mindjárt írom a köremail-t, így kicsit elvonulok. Jelentkezem, ha megküldtem!:))))

shwarcz bácsi 2010.11.21. 14:31:49

@Ordnassac: tudom tanár úr!de kérem ne adjon egyest! :-)

panelburzsuj 2010.11.21. 14:32:11

@Szimba:

Én úgy gondolom, hogy egy-egy ember sajnálat-kapacitása eléggé véges (ha csak nem szentnek született ... ).

Úgyhogy ha magadban képesnek is érzed magad végtelen sajnálatra és megbocsátásra, akkor is érdemes megfontolnod, hogy a véges idődet, gépelési kapcitásodat, gondolatodat kinek a javára fordítod.

(A szennté avatásodkor hajlandó leszek megkövetni téged! :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.21. 14:32:48

@Letícia: amikor elkísértem az expáromat néhány reinkarnációs meditációs szeánszra, azon gondolkodtam, én is csinálhatnék ilyeneket, természetesen főleg nőknek (Hapci, a LÁTÓ).
Úgy kezdődött volna, hogy "drága gyermekeim, a lelketek minél könnyedebb lebegése érdekében tegyétek le a bejáratnál az 5000 forintokat és a melltartókat"...

shwarcz bácsi 2010.11.21. 14:33:02

@Letícia: már megint hová vonulsz el? :-)

Ordnassac 2010.11.21. 14:33:19

@shwarcz: fiam, megőrültél? Imádom a lakonikus megszólalásokat. :-D

shwarcz bácsi 2010.11.21. 14:34:57

@Ordnassac: köszönöm tanár úr :-) :-)

Szimba 2010.11.21. 14:36:01

@panelburzsuj:

:-)))))))

Nem vagyok bíró, sem isten. Annyit meg látok, hogy pl. ez a Buci egyedül és önerőből nem tud kimászni a bajaiból. Vagyis egy szerencsétlen ember.

A minimum, hogy együttérzek vele, mást nem tudok érte tenni úgysem.

Szimba 2010.11.21. 14:37:01

@Hepci:

Ezt úgy nevezik, hogy szekta:-)))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.21. 14:40:28

@Szimba: vagy egyház (az jobban jövedelmez).
I. Fényességes Tüsszencs Sztratoszférikus-Blaszfémikus Tanainak Kőnél Maradandóbb Egyháza (FéTüSzBlaTaKőME).

paragrafus 2010.11.21. 14:43:41

Tisztelt Fórumtársak!

Abban a reményben, hogy Orbán politikai ámokfutásáról mielőbb felismeri a társadalomnak még jelenleg is narancsvakságban szenvedő része azt, hogy ez neokommunista, diktatórikus és a személyi kultusz jegyeivel átitatott politika, mielőbb elzavarják ezt a despota Orbánt, mert sem a társadalom, sem a gazdaság, sem pedig a jogállamiság számára (és kárára) hosszabb távon tovább ez nem folytatható, jogászként az alábbi javaslatokkal élek már előre:

- Ha a következő - reménybeli, előrehozott - választáson elzavarják a fideszt, akkor az új kormány a fidesz által alkotott jogszabályok alkalmazásával (max. a dátumok módosításával) - visszamenőleg - szedje be a 98%-os adót, a korábbi Orbán-kormány valamennyi akkori tagjától, valamint Szász Károlytól is, Baranyai Lászlótól is, Sáray Évától is, stb....

- Továbbá a pártfinanszírozásban a fidesz ne kaphasson egyetlen egy fillér állami támogatást sem. Valamint az új, fideszmentes kormány követelje vissza a fidesztől - a fidesz által alkotott törvények alapján - a kapott állami támogatás visszafizetését húsz évre visszamenőleg.

- Továbbá azon fidesz tagok esetében, akiket érint a 32%-ról 16%-ra való adókulcs csökkentés, utólag és visszamenőlegesen (büntetőkamatokkal) fizessék vissza ezt a 16%-ot. Ugyancsak azon törvények alapján, amelyeket a fidesz alkotott.

- Az új, fideszmentes kormány a fidesz által alkotott törvényi előírások alkalmazásával a jelenlegi kormány - és kormánykoalíció minden egyes tagjától követelje vissza a teljes összeget az utolsó fillérig, amelyet állami közpénzből kapott bármilyen jogcímen.

- Számoltassa el Orbán Viktort, mivel az általa bevallott jövedelemből sem fizikailag, sem törvényesen nem lehetett akkora vagyont szerezni, mint amennyit neki sikerült a bevallása szerint. Orbán Viktor bevallott jövedeleme és bevallott vagyona nem áll arányban egymással.

- Kezdeményezze az új, fideszmentes kormány, hogy valamennyi azon, a kormánykoalícióban ülő jogvégzett személytől, akik a szavazatukkal támogatták a jogállamiságot szemközt köpő törvényi- és alkotmánymódosításokat, a diplomájukat adó egyetem vonja vissza valamennyiüktől a diplomáját.
Ilyen személy pl. Navracsics Tibor, Lázár János stb.....

- És végül javaslom majd az új kormánynak, hogy a fideszt tiltassa be bíróság által, mint nem demokratikus pártot.
Demokráciában nem létezhet egy demokráciaellenes, jogállamiságot tagadó, lábbal tipró és jogállamiság ellenes párt. A fidesznek, mint pártnak egyszerűen nincs létjogosultsága még léteznie sem.
A fidesznek, mint pártnak már önmagában a létezése is bűncselekmény a társadalommal szemben.

panelburzsuj 2010.11.21. 14:44:53

@Szimba:

Na, már elfelejtetted, milyen csúful járt a kis szemüveges a megmentési kényszerrel a tó mélyén ... :)

kodó tamás 2010.11.21. 14:47:29

@paragrafus: egyetértek. de még korai. egyelőre ők fogják betiltani a blogokat és kommenteket.

panelburzsuj 2010.11.21. 14:48:31

@paragrafus:

"javaslom majd az új kormánynak, hogy a fideszt tiltassa be bíróság által"

Ha tes jössz helyettük, még hadd gondolkodjunk kicsit ...

kodó tamás 2010.11.21. 14:50:13

@panelburzsuj: @paragrafus: milyen bíróságok? akkor már nem lesznek... egy lesz a népbíróság=OV

Szimba 2010.11.21. 14:50:17

@panelburzsuj:

Kicsoda a micsodával, és hol??????

Az aranyosz kisz Szmeagol?

2010.11.21. 14:54:26

Megírtam a leveleket! nem lesz meglepetés, remélem!:)

@shwarcz: :P

panelburzsuj 2010.11.21. 15:00:20

@Szimba:

Nem te vagy a Potterjártas?

(Talán a lüke? ...)

Szimba 2010.11.21. 15:02:17

@panelburzsuj:

Á! Persze! De.

Én nem akarom megmenteni Bucit. (Bottal sem piszkálnék hozzá.)

De attól még tudom, hogy nagyon szerencsétlen pacák, és még lehet nagyobb baja is.

panelburzsuj 2010.11.21. 15:02:57

@shwarcz:

És egyszer csak leszakad az a rohant hinta, ha mindig nagyobbat lökünk rajta ...

Egyben igaza van Orbánnak: hemzsegnek a bolsevikok ebben az országban ... :)

Szimba 2010.11.21. 15:04:32

@panelburzsuj:

Hja, nem ismerte a hátterét a dolognak. Azt hihette, hogy senki sem fogja megmenteni a kislányt.
Így azért ez nem kényszer, hanem normális reakció.

2010.11.21. 15:11:46

@paragrafus: gyere blogtalizni!:))) Írjál és mindent megtudsz róla!:))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.21. 15:19:06

Az alkotmányozás állása:

www.origo.hu/itthon/20101119-harom-koncepcio-az-uj-alkotmany-megalkotasahoz.html

A parlament honlapján fel vannak sorolva a javaslatok.

Magánszemélyek is nagyon komoly javaslatokat tettek. Öröm olvasni.

www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_biz.keret_frissit?p_szerv=&p_fomenu=20&p_almenu=75&p_ckl=39&p_biz=I005&p_rec=&p_nyelv=HU

Remélem a lehető legnagyobb változások lesznek - bár nem bízom benne - és véget vetnek ennek a rendszerváltás rendszerének!

"Az elgondolható legkeményebb határozottsággal ki kell mondanunk, és ki is mondjuk, hogy: Magyarország egésze 1945. április 1-től 1991. június 30-án 24 óráig ellenséges katonai megszállás alatt állt."

Na pontosan ebből kell kiindulni, és ezért elfogadhatatlan, hogy az 1989-es ideiglenes alkotmány 1991 után is érvényben maradt.

panelburzsuj 2010.11.21. 15:21:14

@shwarcz:

Ötven fölött a minimum középiskolát végzettek legalább kétharmada megfordult a szervezetben.

Ekkora tömeget már akkor sem lehetett utolsó szálig megfertőzni - de sokan mára sem gyógyultak ki belőle, és ma is szórják a környezetükre a kórokozókat.

Bolsevik számomra az, aki elfogadja a több szavazat-több igazság elvét.

Veszélyes játékszer ez.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.21. 15:21:16

@paragrafus: "A fidesznek, mint pártnak már önmagában a létezése is bűncselekmény a társadalommal szemben. "

Keverëd.

Nëm ők a kommunista diktatúra utódpártja, hanëm az MSZP.

2010.11.21. 15:22:55

@Akitlosz: gyere blogtalizni!!!:)) Írj nekem és mindent meg tudsz róla!:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.21. 15:29:25

@Szimba: Én senkinek nem ajánlanám, hogy szüneteltesse az életét akármilyen ítélethirdetésig, figyelembe véve a magyar bíróságok lassú, de alaptalan munkáját.

Az RTL egyszerűen közvélemény kutatást rendelt, és a többség szívesen látná Stohl újra a tévében.

Stohl azt tudja, hogy népszerű. Vedd hozzá, hogy egy Sebestyén Balázs az alternatíva.

Mindig van kihez képest.

Ordnassac 2010.11.21. 15:31:46

@Akitlosz: mivel amikről többségében írsz, azok Jobbik-közeli szervezetek ötletei, nem sok valószínűséget látok, hogy ezek bekerülnek a végső szövegbe. Így elnézve őket pedig többségük max. a preambulumba lennének jók, aminek semmilyen jogkövetkezménye nincs. Ergo nesze semmi fogd meg jól, jogi szempontból.

A mag-alkotmánnyal szemben pedig az hozható fel ellenérvként, hogy a magyar Alkotmány így is Európa egyik legrövidebbjei közé tartozik...

Hogy miért nem lett az 1994 és 1998 közötti alkotmányozásból semmi, azt kérdezd meg az akkori parlamenti pártokat.

2010.11.21. 15:37:42

Hát mik vannak!

Becsöngetett egy fiatalember azzal, hogy a beteg testvérének komoly műtétre cégek összeadtak pénzt, de nem elég, és ő kitalálta, hogy ő gyűjt, és hogy ne nézzék koldusnak, csinált egy edényalátétet és 400,-- Ft-ért odaadja. Hát nem akartam elfogadni, mondván az összeállított darabon sok haszna nincs, mert kb. annyi, s odaadom a pénzt neki, maradjon nála az edényalátét, de arra kért, hogy fogadjam el, mert ő tényleg nem koldulni jött...

Ilyent még nem hallottam még.

ubul2000 2010.11.21. 15:42:47

@kodó tamás:
" E szerint a kkv-k helyzetét könnyítő intézkedés – ami szerint a cégeket első alkalommal csak figyelmeztetni kell – egyáltalán nem lép hatályba. Ahogyan az a másik rendelkezés sem, amelyik azt tiltotta volna, hogy a bírságokból befolyó pénzt a hatóságok a saját működésükre fordítsák."

A kormánynak elsők között ígérte meg ezt a lépést, el is fogadták a törvényjavaslatot. Hatálybalépését őszre, majd ja 1-re tervezték, most - úgy tűnik - a fidesz - suttyomban - visszalépett egy ígéretétől. Ezt felháborítónak tartom.

ubul2000 2010.11.21. 15:43:33

@ubul2000: kormány és nem kormánynak - természetesen

Hapcedli · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.21. 15:50:16

@Akitlosz: Stólbuci vs Sebibazsi vs Vágópiftabácsi vs Kló-dia
Alternatíva az van, dögivel.

shwarcz bácsi 2010.11.21. 15:53:41

én simán anettkára bíztam volna a műsorvezetést :-)

lüke 2010.11.21. 15:59:12

@shwarcz:
nem tudnék választani,
gyötrödnék
na nem eredeti-mielött rámmordultok-:
Wer die Wahl hat, hat die Qual

2010.11.21. 16:02:24

@shwarcz: :))) De ne ejts kétségbe, ugye nem azért mert Anettka bejönne neked?:)))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.21. 16:03:21

@Ordnassac: Érveket mindenre és mindennel szemben is fel lehet hozni.

Kinek mi tetszik.

lüke 2010.11.21. 16:04:03

@panelburzsuj:
csak hiszek a mesékben,
de nem olvasom
/csak hiszek a mesékben - idézem zsülit-/

shwarcz bácsi 2010.11.21. 16:05:46

anettka és havas henrik együtt vezetnék a műsort.

lüke 2010.11.21. 16:08:03

@shwarcz:
rosszalkodtok:)
az idei influenza oltást se tesztelték, nem volt rá idö
idén már- a magyarokon kivül- legalább 10-n gyártják, tavalyi 4-l szemben

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.11.21. 16:08:35

Az a baja a magyar politikának, h túl epebajosan görcsös, pedig lehet sokkal lájkolhatóbban is csinálni. Így:
malacnews.freeblog.hu/archives/2010/11/21/Elvezz_el_az_urnanal/

guvernalista (törölt) 2010.11.21. 16:23:56

@Ordnassac:
nekem úgy tűnik, hogy ebből egy szociális alaptörvény lesz, azaz egy szocialista típus alkotmány. ez ugyanúgy nemzeti színű szalaggal lesz átkötve, mint a régi, meg ott lesz benne a búzakalász is, csak a munkásmozgalmi zászló helyett az árpád sáv, a vörös csillag helyett meg a szent korona lesz odarakva.

ennek a folyamatnak kevés köze van a klasszikus alkotmányozáshoz, ami meg arról szól, hogy az alkotmányozó nemzetgyűlés rögzíti a közjogi rendszer intézményes alapjait.

mondjuk persze továbbra is azt gondolom, hogy uniós törvényhozásra, és uniós alkotmányra volna szükség, uniós állampolgárságra, európai nemzetre, ami persze nem zárja ki, épp ellenkezőleg lehetővé teszi, hogy minden nemzetiségnek saját országgyűlése lehessen.

panelburzsuj 2010.11.21. 16:25:08

@lüke:

Ha ökonomikus kérdésed mélyén az rejlik, hogy mely szervezetben fordult meg a legalább középiskolát végzett ötven fölöttiek kétharmada, akkor egyszerű a válasz: a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetségben.

A forrásértékűnek tekinthető adatok és saját személyes tapasztalataim teljesen egybevágók: valóban tömegszervezet volt, amelyben - a párt nem kis bánatára - a fél-, háromnegyed- és majdnemegészértelmiségiek erősen túlreprezentáltak voltak a munkásparasztság rovására.

lüke 2010.11.21. 16:31:28

@panelburzsuj:
ja!
azt én kihagytam, azt is
(Sass tanár úr Szilvikéjére gondolván, aki lecsúszott flór harisnyában felvételiztetett az énekkarba a gimiben a beiratkozáskor,
na azt nem ,gondoltam, s megismételtem az egyetemi beiratkozáskor is,nehogy jellemgyenge legyek)

panelburzsuj 2010.11.21. 16:32:59

@lüke:

Az egyharmad sem kevés, beleférsz .... :)

lüke 2010.11.21. 16:38:02

@panelburzsuj:
melyikbe?szavazati jog nélkül?

panelburzsuj 2010.11.21. 16:42:48

@lüke:

Az önkihagyós egyharmadba.

Ott miről szavaztál volna, és milyen keretek között?

lüke 2010.11.21. 16:47:54

@panelburzsuj:
Sass Sz és MikoPistire ,ezt adták elö tök jól
www.youtube.com/watch?v=t1IFLg0hj4E
annó a KISZ tagság nem járt elönyökkel, de a nem KISZ tagság járhatott volna hátrányokkal

panelburzsuj 2010.11.21. 17:00:06

@lüke:

Pontos a látlelet, annyival kibővítve, hogy különösebb terhekkel sem járt a puszta tagság, így aztán merő konformizmusból is seregesen lépett be a "többségelvű" ifjúság.

lüke 2010.11.21. 17:08:44

po ulicam sagajet odnu viszjolu grup
nem vót élcsapat
bezzeg ma ,na meg 90-ben
a megyei KISZ titkárok egyszerüen átléptek az AVÜ -be
Slosár Gabi, Csepi , Kocsis, Kovács Sanyi, Fejti-Wallis stb
a Tocsikjukkal:)

jjulie 2010.11.21. 17:18:33

@lüke:

mellékbüntésként elbuktad, mit követtél el, német nyelvű cikkek linkelésért ilyen jár?

vagy lemondtál róla jellemerősségképpen?

lüke 2010.11.21. 17:23:53

@lüke:
s a fiatalok kedvéért:
a víz, a bor és a töke 20 évvel ezelött innen indult

kodó tamás 2010.11.21. 17:28:20

ez pedig a német és a magyar választási rendszer összehasonlítása. persze ez már nemsokáig aktuális.

iroga.hu/magyarvalasztasirendszer/marosi.html

lüke 2010.11.21. 17:28:53

@jjulie:
el,de a te észerösségeddel, már rég meg kellett volna ta-
nulnod németül,meg ukulelén

www.youtube.com/watch?v=10HG-IcRccY

jjulie 2010.11.21. 17:30:37

@lüke:

én meg az unokáihoz beszélő nagymami stilust vizionálok

lüke 2010.11.21. 17:35:56

@jjulie:
oda nem terjed a kompetenciám, nem pszichiáter, hanem belgyógyász vagyok

www.youtube.com/watch?v=ZCcVg3b4ZRk
amit szintén nem olvashattál Ungvárinál

jjulie 2010.11.21. 17:48:14

@lüke:

igenis nagymami, nem olvashattam az ungvári féle beatles bibliát és nem olvashattam benne a Brian Epsteinről, és leviszem a szemetet, és nem beszélek csúnyán és és és.........

lüke 2010.11.21. 17:51:49

@jjulie:
na jó ,
hogy közmondásos konszenzussal pontot tegyünk
www.youtube.com/watch?v=XrTsOQ7S3B0

kodó tamás 2010.11.21. 18:02:16

a feaudalizmusnak is vannak hátrányai...
avagy a fagyi visszanyal...

kodó tamás 2010.11.21. 18:09:31

www.keh.hu/index.php?submenu=video_rovat&cat=26&vid=18

és erről a nagyon intelligens emberről mondtok rosszat. folyamatosan spontán szónokol spanyolul is:)

(néhány kisebb olvasási hibával)

kodó tamás 2010.11.21. 18:17:20

www.keh.hu/index.php?submenu=hirek&id=394&details=1&cat=5

:) a szakmai jogi alkotmányos feladatok:)

legyen minden jogállami és demokratikus,
dilemma van...
98%-os visszamenőleges adóról....

de a választói felhatalmazás... és a népakarat az kötelesség...

dilemma, de mindenki jól dolgozott.

ez egy debil... egy orbán

kodó tamás 2010.11.21. 18:18:48

új célok - régi szabályok....

szerintem ezt nem a konrát kislány írta neki...
ezt lázártól kapta.

a konrát kislány inkább az ovális szobában lehet gyakran...

2010.11.21. 18:21:58

@kodó tamás: oda nem Kőbán Ritát várja?:))))

panelburzsuj 2010.11.21. 18:22:36

@Ordnassac:

A volt elnökök titkárságainak micsoda arcizom-gyakorlat lehet ez ... :)

kodó tamás 2010.11.21. 18:25:27

@Letícia: ne is mond megjelent a jelenet előttem, ahogy a Pali bá és a kis (Kontrát) Nóra a könyvtárban ülnek együtt és írnak a nyelvről... hm

ohh ohh még ... még... még valamit. érzelemrokonító forraszték.... ohh ohhh ez az... most én jhövök... még mélyebben, a nyelvről...

ubul2000 2010.11.21. 18:27:25

@kodó tamás: Nem tudom, mennyire igaz ez a hír, de ha tényleg igaz, rögtön elvenném a diplomáját és irány vissza az általánosba.

panelburzsuj 2010.11.21. 18:28:42

@Ordnassac:

Mi a problémám az alábbival?

"A csendes többség ők. Félreértés ne essék: minden tiszteletem azoké, akik életüket áldozták a reménytelen változásért. A dühös keserűséggel fegyvert ragadó munkások, egyetemisták, a szavakkal harcoló művészek - hősök egytől-egyig. De ha ma megkérdezik tőlem, mi a bátorság, előbb jut eszembe egy arc, amelyre én már csak ráncokkal emlékszem, aki az egyetlen megadatott életet élte le úgy, hogy elfogadta sorsát, a rá mért nehézségeket, tisztességre nevelte gyerekeit egy olyan világban, amikor mindenki a kiskapukat kereste, bízva abban, nekik jobb lesz."

(Egyszerű logiakai probléma, ami viszont pontosan rámutat arra, hogy a szép szavak csak kupacra összehordott szavak - és nincs mögöttük hiteles (rendszerbe összeálló) gondolat.)

kodó tamás 2010.11.21. 18:32:29

@ubul2000: én meg azt gondolom, hogy a barátaid legyintenek: majd megtanul írni-olvasni később. mély vízbe dobtuk a felterjesztési osztály vezetőjeként...

majd kinevezik főosztályvezetőnek...

ezekben a gané emberekben egy szemernyi erkölcs-etika nincs, gátlástalanok...

ubul2000 2010.11.21. 18:36:46

@kodó tamás: Persze, az is lehet, hogy a fidesz lejáratására találták ki ezt a Konrát-históriát. SP önmaga is van elég hülye ezt az irományt megszülni...

2010.11.21. 18:37:14

@kodó tamás: ez mekkora egyébként!:)

Diocles 2010.11.21. 18:38:45

OFF

azért ez nagyon durva:

mandiner.hu/cikk/20101121_a_karolyi_szobornal_tuntetnek_az_antifasisztak

a Horthy-korszak antiszemitizmusának az volt az alapja, h a hivatalos vélemény is úgy tartotta, h Károlyi és a Tanácsköztársaság tevékenysége a "zsidók érdekében volt".

erre fel mit csinál ma a Mazsihisz?
tüntet a Károlyi-szobor mellett, a Gyurcsány által létrehívott Dem. Chartával... mintha maga a kurucinfo írta volna a forgatókönyvet...

Ezek maguktól ilyen korlátoltak, vagy a Jobbik lefizette őket, h népszerűsítsék mán egy kicsit őket egy kis provokációval?
Miért kell egy kisebbségi-vallási szervezetnek ilyen kőkeményen belemenni az aktuálpolitikába (hiszen a szobor el lesz távolítva, Kövér megmondta), pláne ilyen kényes kérdésben?

kodó tamás 2010.11.21. 18:41:05

@ubul2000: :))))
ja a béka emberek lejáratják a fiides t:)))
aha
ezek neki futásból ilyen hülyék, bocs orbánok...

SP gyerekei ugyanezt csinálják majd vmelyik minisztériumban...
mindenki mindenkivel... csak a legjobbak és legnemesebbek...

2010.11.21. 18:41:12

@panelburzsuj: szerintem tetszik nekik nagyon...konkrétan ismerem a régi csapatból .... nem mondom meg. Szerintem visítanának a röhögéstől, ám ők tudják, hogy ez mit jelent. Leértékeli ez a bagázs az egész jogintézményt, aminek megóvásáért és szinten tartásáért mások nagyon sokat dolgoztak.

panelburzsuj 2010.11.21. 18:43:19

@kodó tamás:

De legálább okosak is lennének melléje, könyörgöm ...

panelburzsuj 2010.11.21. 18:45:41

@Letícia:

Erre gondoltam: egyszerre sír és nevet mindenki, aki érti, micsoda távlatok nyíltak itt meg - a mélybe.

kodó tamás 2010.11.21. 18:45:56

@panelburzsuj: :)))))))))))))))))))))

ez az egy szerencsénk van.

hogy gyorsan taszítják le az országot...

egyszerűen debilek és orbánok.

guvernalista (törölt) 2010.11.21. 18:46:49

@Ordnassac:
etnikai (faji) alapon alkotmányozni önmagában kínos.

@kodó tamás:
a magyar parlamentnek nem feudális, hanem törzsi jellege van.

kodó tamás 2010.11.21. 18:49:04

@guvernalista: az erdőket a SP majd megvédi

megy a C az erdőbe fűrésszel és a fának joga lesz rádobni egy nagyobb ágat, vagy rádőlni, a jogos önvédelem...
a derékbavágás ellen. a fáknak is adjunk esélyt az alkotmányban...

2010.11.21. 18:49:22

@kodó tamás: ja, mi a hülyeség mértékegysége? 1 SP (SchmittPali)!

ubul2000 2010.11.21. 18:51:18

@kodó tamás: most a politikai irányultságtó függetlenül: átengednéd az érettségin azt, aki ezt képes leírni?

kodó tamás 2010.11.21. 18:52:00

@Letícia: SP nek és Kontrát Nórának a csúcson kellett volna abbahagyni:)

OV = 1/2 SP ?

de mostmár lehet SP helyett KE is , hülyeség: 1 KE

nyünyüge 2010.11.21. 18:53:26

Ma Csizmadia Ervin volt az InfoRádió Aréna vendége.
Sok dícséretet nem kapott a kormány tőle.
Este 11-kor ismétlés.

guvernalista (törölt) 2010.11.21. 18:53:49

@Diocles:
a végén még meghirdeted itt a szekularizációt.

cambridge.on 2010.11.21. 18:53:52

@kodó tamás: Büntetésből térdepelni fog SP előtt?

kodó tamás 2010.11.21. 18:55:22

@ubul2000: sőt ki is nevezném a köztársasági elnöki hivatal főosztályára osztályvezetőnek.

miért szerinted aki egy fideszes BM államtitkár lánya az7 legyen munkanélküli? annak esélye sincs? ha egy benzinkutnál dolgozna akkor is azt nyomnád hogy persze az abja nyomta be a mol kutra átszólt a nógrádinak... hát egy fideszes nem élhet már nyugodtan tőled????

mit akarsz???

le van az írva hogy egy KEH osztályvezetőnek irni olvasni kell tudni????? a diploma az előírás. na az van neki... akkor meg mit akarsz. LEVAN PAPÍROZVA!!!!!

kodó tamás 2010.11.21. 18:56:16

@cambridge.on: :))))))))))))))))))))))

meg utána mosakodhat. lehajol a szappanért is...

panelburzsuj 2010.11.21. 18:58:17

@kodó tamás:

Nem jó ez sehogyse.

Egy használható alapegységnek valahol a mérendő tartományok közepetáján célszerű tanyáznia.

Szerinted befér akár csak egy kiloKE butaság is egy emberbe?

A hétköznapi életben csak a nano- meg pikoKE-et lehetne használni ...

kodó tamás 2010.11.21. 19:00:05

@panelburzsuj: :) Letícia 5lete volt

finomítsunk:

SP hülyesége legyen = 1000 SP így jo.

akkor OV 550 SP kb

nyünyüge 2010.11.21. 19:00:26

@ubul2000: most a politikai irányultságtó függetlenül, Te kineveznél egy 25 éves kezdőt a köztársasági elnöki hivatal "felterjesztési" osztályának élére - egy előzetes pár hónapos "tesztelés" nélkül?
Ráadásul hagynád, hogy önállóan felterjesztéseket írjon az alkotmányhoz?

(Amúgy mivel én az összeesküvéselméletek barátja vagyok, nem tartom kizártnak, hogy szándékos lejáratási akció volt - mármint Schmitt irányába).

Diocles 2010.11.21. 19:00:49

OFF

mandiner.hu/cikk/20101121_ugy_latom_meg_egy_evunk_van_a_part_megalapitasaig

Hack Péter új pártjával szerintem az LMP-nek végleg meszeltek, a volt SZDSZ-es kényszerszavazóknak lesz hová menniük.

2010.11.21. 19:01:29

@kodó tamás: :))

Épp Clodó felügyelőt nézem...Rózsaszínt Párducot KE-nek!:)))

kodó tamás 2010.11.21. 19:02:38

@nyünyüge: tesztelték. megkérdezték: kiféle-miféle-ke.... lekáderezték. megkérdezték a nagy tekintélyű belügyminisztériumi ÁLLAMTITKÁRT. nem lehet kétség.

panelburzsuj 2010.11.21. 19:02:46

@kodó tamás:

Leti jogász. Azért fordultam a műszakihoz ... :)

ubul2000 2010.11.21. 19:04:32

@kodó tamás: na, ez a diploma olyan, mint fodor (ön)adjunktusi titulusa

2010.11.21. 19:06:45

Na pasik, ezt nézzétek! Legális szocialista kampányfilm!

www.borsonline.hu/news.php?op&hid=35936
Szavazás közben élvez el a nő - videóval

kodó tamás 2010.11.21. 19:07:07

@nyünyüge: sőt kamikáze akció: beáldozta magát egy államtitkár lánya... aki mostantól bármilyen dizsiben bemutatkozik ÖRÖK röhögés tárgya lesz...
plusz egy öngyilkos merénylő BM fidesz államtitkár akinek a nevét is megismerhettük és kb egy szintre kerül Meggyes Tamással. Majd: tudjátok az a Kontrát akinek a lánya a KEH-be írta azt a vicces 35 oldalt.... ezek direkt lejáratták magukat a szent dzsihád érdekében... életszerű

ubul2000 2010.11.21. 19:07:11

@nyünyüge: Ebben sok igazság lehet. Ha lezajlottak a nagy átalakítások, ahol SP mindent aláír, lesz indok csendben félreállítani. És akkor jöhet Orbán

2010.11.21. 19:09:41

@panelburzsuj: na ne már! Az agyatlan 1KE. Nehogy már te nano (10 a - 9.-en) KEt feltételez fel az emberekről?? Vagy nálad paja oly magasan van???

Én van reál műveltségem is (papírral igazolt!:).

kodó tamás 2010.11.21. 19:10:02

@ubul2000: ne viccelj má................... ez kell ehhez???? és utána beleül abba a székbe pecsételni OV ??????? viccess vagy:))))))) LooOooL

panelburzsuj 2010.11.21. 19:10:51

@nyünyüge:

Belepillogott az osztályvezető hölgy az alkotmánybizergáló albizottság honlapján már összegyűlt beadványokba, és úgy döntött, ilyet ő is tud.

És igaza is volt: kábé pont olyan lett.

2010.11.21. 19:12:06

@ubul2000: melyik fodor? Az örök kamasz, mutálós gabcsi?

nyünyüge 2010.11.21. 19:12:11

@kodó tamás:
Attól összeesküvés elmélet, hogy legyenek benne titokzatos, logikátlannak tűnő elemek. Egyébként nem is lehetne rajta agyalni:)

ubul2000 2010.11.21. 19:13:06

@kodó tamás: Orbán abban a székben nem pecsételni akar, hanem dönteni, mint "erős" köztársasági elnök. Higgyél nekem, erre megy ki a játék... A jogszabályokat, alkotmányt pedig ehhez fogják igazítani.

kodó tamás 2010.11.21. 19:13:28

@Letícia: ez a Nő elsőnek nekem volt meg:)

te már csak harmadik vagy ma délután itt a blogon:)

Ordnassac 2010.11.21. 19:14:10

@Diocles: ez elképzelhető, bár a Hit Gyüli nem lesz kifejezetten jó ajánlólevél...

panelburzsuj 2010.11.21. 19:15:08

@Letícia:

Ájjunk meg! Merre növekszik a skálád?

És legfőképp: mi nyől benne?

kodó tamás 2010.11.21. 19:15:18

@ubul2000: :))))))

@nyünyüge: okkk. agyalj csak:) okkok. nem életszerű de épp ez az. de valami ok akkor is kéne... pl az usa a barnaszlén mezőinkben utazik, vagy a zsidók a kalasnyikov raktárainkat szeretnék, vagy az alkaloida a gyógyszerkészleteket...

Ordnassac 2010.11.21. 19:16:31

@Letícia: Dietmar Clodo és Jacques Clouseau azért nem ugyanaz a személy. :-P

2010.11.21. 19:16:41

@panelburzsuj: ELTÉn végzett, szerintem ehhez köze nem volt. Aki ilyen, be sem engedik.

Szerintem Caligula lova diktafonra mondta vagy unalmában hétvégenként összepötyögte, és senki se merte neki megmondani, hogy Ló úr, ez sz...r. És mivel határidő volt elküldeni, így ezt küldték el.

panelburzsuj 2010.11.21. 19:18:30

@Ordnassac:

Három év múlva a vállon üldögélő zsiráf is elfogadható ajánlólevél lesz ... :)

kodó tamás 2010.11.21. 19:20:31

@ubul2000: nyugi. ez a játék CSAK a pénzedre megy ki és ennek eszköze a hatalom. pár napnál tovább nem gondolkodnak. tudod a hídon akkor kell átmenni...
ha szeretnének is hatalom érdekében előre gondolkodni az nem megy nekik.... szerencsére...

2010.11.21. 19:20:52

@kodó tamás: tessssééékkk? Én kinek vagyok hányadik és miért? Miről beszélsz te jóember??

@panelburzsuj: nyilván pali bácsi van a skála alján. Mert szerinted???? 1SP a normalitás pikó tartományban valahol. Azaz pl. Ordi lesz 1 000 000 000 000 SP, vagy 10 a 12.-ken....:)))

Capisi??????

@Ordnassac: na, ezt hiába is kerestem volna a guglin! Köszönöm!:)))

panelburzsuj 2010.11.21. 19:22:17

@Letícia:

Jó, ha mindenáron ezt akarod hallani, bennem is megfordult, hogy ennyire hajszálpontosan lekopírozni egy stílust azért már a zsenialitás határát súrolná.

Sokkal kézenfekvőbb, hogy ezt is a jólismert toll bamondása.

2010.11.21. 19:23:40

Hofi a Comedyn épp a Losi olimpiát cikizi...:))

Ordnassac 2010.11.21. 19:29:18

@panelburzsuj: most képzelj el Hack Péter, Schiffer András, Vona Gábor, Mesterházy Attila vagy Seres Mária vállán egy zsiráfot... :-P

kodó tamás 2010.11.21. 19:30:12

@Letícia:

kodó tamás 2010.11.21. 11:55:25

lehet élvezetes is a választás

fedor.blog.hu/2010/11/20/egy_elvezetes_valasztas

de más is linkelte ma már... persze csak utánam...

Ordnassac 2010.11.21. 19:37:30

"Viszont tény, hogy a Fidesz, a Jobbik és az LMP is azt mondja, összeomlott a szabadpiaci gazdaság és a demokrácia, valami mással kell felváltani."

hvg.hu/hvgfriss/2010.46/201046_hack_peter_jogasz_ugy_latom_meg_egy_evunk_v

Azért elég érdekesen mossa össze Hack a három pártot (furcsállom, hogy Diocles ezen nem akadt ki).

Hack egyébként tanított és egész jó órákat tart és még normális vizsgáztató is.

2010.11.21. 19:43:19

@Ordnassac: fodor gabi viszont indulhat a zsiráfok választásán!:))))

Jut eszembe, olvastad, hogy Weinek is tanácsadó volt Hunvald ügyben? Együtt akartak Szilvásynak levelet írni Hunvald érdekében. Nem semmi! Azt hittem Weineknek több esze van...

Diocles 2010.11.21. 19:43:33

@Ordnassac:

Miért akadtam volna ki? Szerintem a kritikájának igaza van, atlantista-szabadpiaci alapon bírálja a három pártot, márpedig mindhárom párt erősen etatista.
Tölgyessy is azt nyilatkozta a héten, h űr van a "nyugatos" oldalon. Persze ezt az űrt Hack sem fogja tudni betölteni, de az 5%-ra (pláne a hitgyüli pénzével, médiájával, aktivistatömegeivel) bőségesen elég lehet.

kodó tamás 2010.11.21. 19:44:43

@Ordnassac: @Letícia: Weineket ugyanaz a szoci csoport nyomta hátulról.... ez nem ész kérdése volt nála. hanem "hála" kb

2010.11.21. 19:44:52

@kodó tamás: na, akkor mindent értek!:)

panelburzsuj 2010.11.21. 19:49:20

@Ordnassac:

Ugye viccelsz?

Mit kell az LMP-Fidesz-Jobbik kontinuum piacellenes egységfrontján még külön összemosni?

Nem világos, hogy ma az MSZP az egyetlen kapitalista párt (némi szemforgató alamizsnálkodással dúsítva), és hogy a nagymértékű romlottságukon túl még ez is levesz tőlük jópár százalékot?

guvernalista (törölt) 2010.11.21. 19:55:25

@Ordnassac:
hacknak ebben momentán igaza van. a lmp, a jobbik, és a fidesz is tőkeellenes agrárpárt. fkgp 2.0 mindegyik.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.21. 19:57:44

@Letícia: azt mondták a telefonban, hogy beszélnek a Rókaképűvel, aki a Királyfi jobb keze. Beszarás az egész, micimackóba oltott alkapone sztori.

Ordnassac 2010.11.21. 20:01:32

@Diocles: @panelburzsuj: az összemosás itt a demokráciafelfogásra vonatkozott (ami a három pártnál elég különböző), az etatizmust nem vitatom.

guvernalista (törölt) 2010.11.21. 20:03:59

@panelburzsuj:
ugyan már az mszp opportunista párt. nincs ott kapitalista (eredeti tőkefelhalmozó) egy sem.

guvernalista (törölt) 2010.11.21. 20:05:18

persze ez definíció kérdése, mert ugye ki mit értünk kapitalizmuson.

jjulie 2010.11.21. 20:05:45

@Hepci:

mit is gondolhattak: pl. azoknak az épületeknek a sorsát gondold végig, amikkel ők ügyeskedtek

valakik annak idején összeügyeskedték a rávalót, aztán államosítás címszó alatt elmarkecolták tőlük, ők meg visszamentették magánba az elmarkecolt cuccot

nyilván nem gondolták, hogy ez hiba lenne

2010.11.21. 20:07:26

@Hepci: döbbenet. Le se sajnálták, hogy lehallgatják őket. Ekkora arcokat!!

@kodó tamás: aha. Megérdemli.

Diocles 2010.11.21. 20:08:02

A kérdés Hack kapcsán az, h ez mennyire médiahack.
A párt pozícionálását brilliánsan kitalálta, a hvg-s interjú mesteri.
De nem ő fog dönteni, hanem a Hit Gyületeze legfőbb vezetése, jóllehet formálisan nyilván nem "hites" párt lesz. Tehát a kérdés az, h megéri nekik előállni egy "saját" párttal. Szerintem igen, "Mi az hogy! Nagyon is!"

jjulie 2010.11.21. 20:09:45

@Hepci:

mit is gondolhattak: pl. azoknak az épületeknek a sorsát gondold végig, amikkel ők ügyeskedtek

valakik annak idején összeügyeskedték a rávalót, aztán államosítás címszó alatt elmarkecolták tőlük, ők meg visszamentették magánba az elmarkecolt cuccot

nyilván nem gondolták, hogy ez hiba lenne

Ordnassac 2010.11.21. 20:10:10

@Diocles: amikor ez Hacknál először felmerült, akkor Kőszeg Ferenc írt erről a Hírszerzőn, hogy a gondolat szép, de a HGy nem lesz nagy vonzerő.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.21. 20:12:02

@Ordnassac: Esélytelenek.

1994-ben eljátszották minden becsületüket, és támogatóik 2/3-át.

Azóta meg a többit is.

Soha nem szerzik vissza őket.

panelburzsuj 2010.11.21. 20:13:19

@Ordnassac:

"Viszont tény, hogy a Fidesz, a Jobbik és az LMP is azt mondja, összeomlott a szabadpiaci gazdaság és a demokrácia, valami mással kell felváltani."

Hack ezzel állítja szembe a fento hármat:

www.antikva.hu/onan/boritodisp.jsp?kep=/borito/1-176169-893.jpeg

Ordnassac 2010.11.21. 20:13:48

@Akitlosz: ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Persze nem fogják megnyerni a választásokat, de egy LMP-szintű eredményt tud hozni, miután a Fidesz és a Jobbik nem kifejezetten választható alternatíva a potenciális szavazóknak, a szocikat nem szeretik különösebben, az LMP-ből meg most kezdenek kiábrándulni (és ebben a pártban nem várható olyan önfelszámolás, mint az MDF-ben).

Ordnassac 2010.11.21. 20:17:07

@panelburzsuj: most elkezdhetünk filologizálni: a demokrácia előtt az az a elég sokat módosít a mondandón, ergo nem a szabadpiaci demokráciáról beszél (még ha erre is gondolt), hanem a demokráciáról általában. Azt meg az LMP-nél mostanában nehezen lehet elmondani, hogy pont ezt akarnák Fidesz- vagy Jobbik-módra felborítani.

Diocles 2010.11.21. 20:19:37

@Ordnassac:
Kőszeg félti az LMP-t :)

Ordnassac 2010.11.21. 20:22:49

@Diocles: kizárva egyáltalán nincs.

Blogtalira gyüssz? ;-)

panelburzsuj 2010.11.21. 20:23:01

@Diocles:

A nálunk körülfurcsállt hitgyülihez hasonló felekezetekre épül az amerikai vallásosság zöme. A "történelmi egyházak" ott igencsak másodhegedűsök. (És jócskán etnikaiak is: a katolikusok latinok, lengyelek és dél-európaiak, a lutheránusok svéd és német gyökerűek, a reformátusok leginkább holland eredetűek. És ez leginkánn az egyházszervezetükben nyilvánul meg.)

A Hirgyüli a nagyobb magyarországi felekezetek közül az egyetlen, amit nem a megszokás, a beleszületés és az állami apanázs tart a felszínen.

panelburzsuj 2010.11.21. 20:26:19

@Ordnassac:

Ismered a könyvet? Tudod, milyen szerepe volt a magyar "rendszerváltásban"? Érzed, hogy az LMP-nek mennyi köze van ahhoz a "szabad világ"-hoz, amit a Hack-féle felfogás vall magáénak?

Diocles 2010.11.21. 20:36:28

@Ordnassac:
Miért, hívtatok? :) Ez az emailcímem egyébként nem él, ha netán írt valaki, és nem válaszoltam volna, azt kéretik nem venni bunkóságnak.
Elvből nem, tapasztalatom szerint nem születnek nagy barátságok ott, ahol mindenféle dolgot vágnak egymás fejéhez, pláne politikában, márpedig itt sok mindent elkövettem én is.
De majd gondolkozom rajta, úgy is lesz még.

Ordnassac 2010.11.21. 20:36:59

@panelburzsuj: most meglepő leszek, de te most vagy nem érted, amit mondani akarok vagy mellébeszélsz.

Azt nem vitattam, hogy Hack és az LMP demokráciafelfogása más (jó példa erre a lakhatáshoz való jog kérdése), de azt vitatom, amit Hack sugall, hogy ebben a kérdésben egybemossa a három pártot (ez ugyanis csúsztatás).

Mint már írtam, az etatizmusban nem vitatkozom, valóban az erős állam modelljét képviseli mindhárom párt (még ha eltérő módon is).

panelburzsuj 2010.11.21. 20:47:54

@Ordnassac:

Hack "pártja" indiviudalista, a másik három kollektivista.

Ennél jobban nem tudom leegyszerűsíteni a gyökeres eltérést.

Amit te ragozol, az egy konkrét eszközrendszer használata. De ha leragadsza formalizmusnál, akkor azt is mondhatod, hogy a jelenlegi négy magyar parlamenti párt közül a Fidesz az kevésbé demokratikus, a másik három meg az erősebben demokratikus.

Mér? Hát mer magukról azt mondják!

Ne törökösödjünk már el teljesen ...

Ordnassac 2010.11.21. 20:54:33

@panelburzsuj: gyakorlatilag ugyanarról beszélünk, csak mindketten mást tartunk fontosnak.

Elismerem, hogy részletmániás vagyok, de az eszközrendszereket nem kicsinyleném le, ugyanis bármilyen eszmény elkurvulhat a rossz eszközrendszer mellett.

2010.11.21. 21:04:25

@Diocles: pedig írtam neked is!!

Léci ráklikkelni a nevemre és elküldeni egy üzit élő e-mailcímre. És nem örök barátságok miatt megyünk el, bár, ki tudja???:)))

porfelhő 2010.11.21. 21:05:43

Jaj. már azt hittem, hogy estére lesz új poszt. miért nincs?
Be sem néz a posztra a Török G. meg nem is ir újat! biztosan nagyon sok feladata van.:)!

kodó tamás 2010.11.21. 21:12:23

@Ordnassac: ez neked való:) amíg vártok...

a bordó csokornyakkendős nagy ember... :)
de a refrénes se kutya... :)))))

"aki elfogja Jozsint, élve vagy halva
azé a lányom és a tsz fele..."

bastya.blog.hu/2010/11/21/jozsi_a_mocsarbol_3#comment-form

guvernalista (törölt) 2010.11.21. 21:12:26

@panelburzsuj:
ez hack politikai hendikeppje. szóval a hitgyülinek, meg minden egyháznak elvben szabad piacot kellene ellensúlyoznia. csak nem azon a módon, ahogyan most teszik. hanem vissza kellene térniük az ókeresztény hagyományokhoz. az úrvacsora (eucharisztia) mellett újra megjelenhetne például a szeretetvendégség: az agapé.

Diocles 2010.11.21. 21:14:08

@Letícia:
Kábé mennyien szoktatok lenni? Kik például?
(Gondolkodom majd rajta.)

panelburzsuj 2010.11.21. 21:15:01

@Ordnassac:

Nem akarlak kiábrándítani, pláne megrontani.

Olvasd el újra a Legyek urát, és utána térjünk vissza az intézmények külsődleges erejére.

Ordnassac 2010.11.21. 21:16:08

@panelburzsuj: nem tettél velem egyet sem. Csak nem értünk egyet. Van ilyen. :-)

@kodó tamás: ezt ismerem és imádom. :-D

porfelhő 2010.11.21. 21:19:09

Azt hittem már megint eltüntek a "fiúk" , de látom visszajötek. ha irok mindig eltünnek egy rövid időre, tök jó!:)
Mindjárt elolvasom miket irogattak:)
A hitgyülekezetet már látom, oda kellene nekik járni! :)

panelburzsuj 2010.11.21. 21:19:12

@guvernalista:

Üsd be a gugliba a szeretetvendégséget ...

guvernalista (törölt) 2010.11.21. 21:21:40

@panelburzsuj:
most azt kell látnom, hogy van ilyen?
szerintem a házibuli is az feltéve, hogy nem zártkörű.

porfelhő 2010.11.21. 21:23:29

Bocsánat. mig ki nem javit az Ordi.! "visszajöttek" annyira zavarban vagyok, hogy már megint irni sem tudok!:)

2010.11.21. 21:25:00

@Diocles: hogy mennyien...jó sokan!:) Titok, gyere el, és majd meglátod...pl. én ott leszek!:)) Mások nevében nem beszélhetek!

2010.11.21. 21:25:54

@porfelhő: teneked is írtam, ugye???

ubul2000 2010.11.21. 21:26:59

@Letícia: Lehet tudni, hogy hol és mikor lesz?

panelburzsuj 2010.11.21. 21:27:12

@guvernalista:

Azt mondod: megjelenhetne.

Mikor most van eltűnőben.

Semmi többet nem akartam mondani.

lüke 2010.11.21. 21:28:27

@ubul2000:
persze álruhában beülsz:)
s hallgatod ,hogy pont téged szidnak

kodó tamás 2010.11.21. 21:28:46

@Ordnassac: www.youtube.com/watch?v=IKhpUw7_BMQ&feature=related

ez jobb felvétel és a felirat is értelmesebb, szinte rímel is...

porfelhő 2010.11.21. 21:28:57

@Letícia:
Nekem? mit írtál? én nem tudom. ! nem is voltam a poszton!

2010.11.21. 21:31:20

@porfelhő: Blogtaliról! november 9-11 között!
Aki felbukkant, annak mindenkinek írtam! Léci klikkelj a nevemre és küldj egy üzit, hogy elküldjem az infót!

porfelhő 2010.11.21. 21:35:47

@Letícia:
Te jól vagy?! egyébként teljesen? ! Tudod hanyadika van ma?

guvernalista (törölt) 2010.11.21. 21:36:35

@panelburzsuj:
csak azt mondom, hogy a kis egyházaknak elég sok keresnivalójuk lenne a közéletben. csak nem tudnak hová becsatlakozni, mivel hozzájuk nem passzol se a kormányzat, se az önkormányzat, se az unió. szóval nincsenek tartományi parlamentek, és ezért nincsenek német típusú keresztény pártok.

kodó tamás 2010.11.21. 21:40:05

simonmondja ?? kéthete (10 napja) eltűnt? én mondtam neki ne dumáljon...

2010.11.21. 21:40:47

@porfelhő: akkor küldtem ki a leveleket....csigavér. De nem, nem vagyok magamnál, már álmos vagyok, megyek is lassan aludni.

Ordnassac 2010.11.21. 21:41:29

@guvernalista: mármint a CSU, ami csak Bajorországban van? Ugyanis a másik kereszténydemokrata párt, a CDU a maradék 15-ben működik, szóval ez csak félig igaz.

lüke 2010.11.21. 21:44:45

@kodó tamás:
ha majd te is eltünsz akkor megtudjuk:vége a demokráciának

lüke 2010.11.21. 21:46:36

@Ordnassac:
s nagy egyházak vannak
a kicsiket meg a hívök eltartják

porfelhő 2010.11.21. 21:47:40

@Letícia:
Nem is értem, igaz én sok mindent nem értek! akinek küldtél levelet biztosan meg is kapta. ugye? jobb lesz ha mégy aludni.
Most pedig nem is ittam semmit!:) Biztosan már alszol félig, és ezt álmodtad.:)

guvernalista (törölt) 2010.11.21. 21:50:55

@panelburzsuj:
szóval a kis egyházak könnyen megreformálhatnák a vallást. például azzal, hogy felveszik a liturgiába a házibulit. a hitgyüli is valami ilyesmit csinál a vidám vasárnappal, de az egy előfizetéses szolgáltatás. szóval az nem szeretetvendégség, hanem biznisz.

ubul2000 2010.11.21. 21:52:55

@porfelhő: Mit nem lehet ezen érteni? Akinek küldött, az megkapta, akinek nem küldött az nem kapta meg.

kodó tamás 2010.11.21. 21:54:16

@lüke:

úgy látod? annyira erős a rendszerkritikám?

vagy jó pénzért beépültem a rendszerbe...

lüke 2010.11.21. 21:56:12

@kodó tamás:
most ,,hogy igy mondod, igen mindkettö

lüke 2010.11.21. 21:57:36

@ubul2000:
kör e mailt küldött, még körbe is vágta:)

porfelhő 2010.11.21. 21:58:04

@ubul2000:
Te is jól vagy?! Elment az eszetek! Igaz az enyém már rég elment. Mi közöm van nekem ahhoz, hogy kinek küld a Leticia levelet, mondd már meg?! semmi.!
Te sem értesz semmit, vagy most meg Te iszogáltál?!

Ordnassac 2010.11.21. 21:59:51

@guvernalista: ezt most nem egészen értem.

kodó tamás 2010.11.21. 22:00:26

www.youtube.com/watch?v=BEWz52uatos

az elején van a pokolban a magyarok az üstben...

ubul2000 2010.11.21. 22:02:42

@porfelhő: Pedig elég világos. Olyan blogtalit szerveznek, melynek helye és címe nem nyilvános, csak azok tudnak róla, akiknek megy levél.

ubul2000 2010.11.21. 22:03:37

@lüke: biztos cikk-cakkos let a kör :)))

porfelhő 2010.11.21. 22:04:50

Most már végképp nem értek semmit! Itt ma este mindenkinek elment a józan esze! @ordi, is milyen furcsán ir!

lüke 2010.11.21. 22:06:57

@ubul2000:
Let/ i cikk cakkozta
vagy csak
zártkörcikkely:)

porfelhő 2010.11.21. 22:07:53

@ubul2000:
Le is zárhatjuk ezt a fajta témát! ugye? semmi közöm hozzá, hogy mit szerveznek.!

2010.11.21. 22:08:01

@porfelhő: figyelj ide, aranyom. Mindenkinek ráklikkeltem a nickjére, erre felugrik egy ablak, hogy üzenetküldés funkció. Mindenkinek elküldtem a meghívót. Éééééééérrrrrteeeeed, mindenkinek!!!! Így azon a címen, ahol az inda rögzíti az email értesítési címet, ott tőlem üzenetet találsz.

Mondjuk, ha te nem érted, miért én menjek aludni, azt nem tudom, de mivel úgyis mennék, tehát megyek.

Továbbra is tartom, ha érdekel valakit a blogtali, akkor klikkeljen a nevemre és küldje el az élő emailcímét.

Jócccak!

guvernalista (törölt) 2010.11.21. 22:08:11

@Ordnassac:
szóval nincs észak-pannon miniszterelnök. nincs észak-pannon parlament, ahová a pártok értelmiségi holdudvara be tudna ülni, és egzisztenciálisan függetlenedni tudna. vagy budapestnek és az agglomerációnak nincs közös parlamentje. ezt a fejezetet sólyomszem elfelejtette lefordítani.

török gábor 2010.11.21. 22:08:27

@porfelhő: nyugalom :) itt vagyok, figyelek. új poszt pedig akkor lesz, ha történik majd valami érdekes. vagy legalább lesz egy gondolatom :)

2010.11.21. 22:09:10

@ubul2000: neked is írtam egyébként!

Na végképp jóccak!

porfelhő 2010.11.21. 22:12:19

@török gábor:
Köszönöm szépen. Nyugodt vagyok, csak nem értek semmit, de később biztosan megértek dolgokat.:)

lüke 2010.11.21. 22:14:02

lista& vádaskodás, ez a mai rezümé
vájt fülüeknek white album.)
www.youtube.com/watch?v=xSd4evT8Nw8

Ordnassac 2010.11.21. 22:15:44

@török gábor: addig meg jól szórakozol rajtunk. ;-) :-P

ubul2000 2010.11.21. 22:19:35

@lüke: fő a nyugalom :)))) (válaszoltam)

porfelhő 2010.11.21. 22:19:37

Nem is jut már eszembe politikai gondolat. Leticia "berágott"! hm. jó ez az este!:)

lüke 2010.11.21. 22:19:51

@Ordnassac:
nana, nincs egyedül, mi is:)

lüke 2010.11.21. 22:21:22

@guvernalista:
fájt
na ne, ez a legjobban sikerült, dekadens album
és ezt a dont pass me tipikus Harrison szám

Ordnassac 2010.11.21. 22:22:31

@guvernalista: látom nem sok ismereted van föderális államok tartományi parlamentjeinek gyakorlatát illetően.

Mitől lenne egzisztenciálisan függetlenebb egy tartományi képviselő egy szövetségi képviselőnél? A helyi vezető nyugodtan kilőheti a parlamentből egy nem befutó helyre.

A CDU és a CSU meg nem a kisegyházakból alakult ki, hanem ötvözte a katolikus és az evangélikus politikai gondolkodást. Sehol semmi kisegyházak.

ubul2000 2010.11.21. 22:29:37

@lüke: Lehet, hogy ma a hálózat is sokat ivott???

lüke 2010.11.21. 22:32:59

@ubul2000:
én is ,összes infoval

lüke 2010.11.21. 22:33:42

@ubul2000:
nem, agit prop ülés volt:)

ubul2000 2010.11.21. 22:37:50

@lüke: megjött, köszi! A dátumon kívül minden info rajta van (hely, idő) :((((

lüke 2010.11.21. 22:41:46

@ubul2000:
sorry,
kieg parancsnok intézkedett:)

ubul2000 2010.11.21. 22:43:46

@lüke: ok, köszi, most már teljesen megnyugodtam :)))

guvernalista (törölt) 2010.11.21. 22:45:51

@Ordnassac:
ahol van tartományi parlament, ott a pártok értelmiségi holdudvara képes érdemben politizálni. itt meg nem képes.

a nyugat-európai keresztény pártok a kisegyházakból fejlődtek ki. a protestantizmusból. a protestáns kultúrát ötvözték. katolicizmus = globalizáció. protestantizmus = regionalizmus.

mifelénk ez azért nem alakult ki, mert az ellenreformáció sikeres volt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.21. 22:57:09

@lüke: eltűnik hirtelen, sorsa nemtelen, sírja jeltelen

guvernalista (törölt) 2010.11.21. 23:01:00

@Ordnassac:
szóval ahol vannak valódi önkormányzatok, ott a liberálisok képesek érdemben politizálni. mert adott egy urbánus terep. és akkor azt szabadon lehet rendezgetni.

nem megy oda a zöld mozgalom, hogy letapossák az ősgyepet, meg ilyesmi. meg lecsapolják a lápot. egy liberális abból indul ki, hogy csupa szerencse, hogy építettek rá egy magas házat, vagy beszórták fűmaggal. meg azért van a fű, hogy letapossák. szóval egy liberálisnak, hogy érdemben politizálni tudjon város kell. de ha a város függ az államtól, akkor a liberálisoknak nincs terepasztaluk.

a konzervatívnak ugyanilyen terep a régió. a táj, a vidék. ahol a hagyományokra építheti a kultúrát.

na most ha úgy épül fel a közjogi rendszer, hogy nem védi semmi az önkormányzatiságot, tartományi parlamentek meg egyáltalán nincsenek, akkor a szélsőséges politikai erők, a szocialisták, és nacionalisták viaskodnak egymással.

de nekem a német közjogi berendezkedés se tetszik, hanem csak azt mondom, hogy sólyomszem amikor fordította a szöveget, akkor kihagyott egy fejezetet.

kodó tamás 2010.11.21. 23:01:17

közeledik 1526

a választás előtt a fidesz nevében SP küldött 1,6 millió nyugdíjas háztartásba levelet. az alján egy levágható "garancialevéllel":

garanciát vállalunk arr, hogy kormányzásunk alatt:
1. megvédjük a nyugdíjakat
2. törvényben tiltjuk meg a nyugdíjpénztárak privatizációját
3. a nyugdíjak reálértéket megőrizzük...
Schmitt Pál, fidesz

Ordnassac 2010.11.21. 23:05:31

@guvernalista: értelmiségi holdudvar alatt mit értesz? Ugyanis nem túl gyakori, hogy egy professzor be akarjon ülni egy tartományi parlamentbe, de egy szövetségibe nem.

Egy tartományi parlament ugyanúgy a pártok csatáinak színhelye, főleg, ahol a lakosságszám is viszonylag magas.

Ami a kereszténydemokrata pártokat illeti: kérlek nézz utána a német Zentrumspartei és a CDU történetének. Azért Németország, mert ott vagyon keveredve mind a katolicizmus, mind az lutheránus vallás.

Ordnassac 2010.11.21. 23:09:23

@guvernalista: a zöld pártok is inkább urbánus területen erősek (maradva a német példánál: Berlin és Stuttgart), itt máris borul az elméleted.

kodó tamás 2010.11.21. 23:13:58

"...ha hekkelik az alkotmányt,
ő ha kell hát kardot ránt..."

www.youtube.com/watch?v=jjxbjysXUV0

kodó tamás 2010.11.21. 23:20:15

2010.január 10.

Schmitt Pál levele:

Tisztelt Nyugdíjas!

Azért keresem fel levelemmel Önt, mert úgy látom, hogy Magyarországon komoly veszélybe kerültek a nyugdíjak. Miután az MSZP kormány elvette a nyugdíjasoktól a 13. havi nyugdíjat, Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila immár nyíltan arra készülnek, hogy privatizálják a nyugdíjakat. Egy új törvénnyel magánkézbe akarják adni a nyugdíjpénztárakat. Ha ez megtörténik, a nyugdíjasok akár a nyugdíjuk felét is elveszíthetik, mivel a privatizáció révén külföldi cégekhez vándorolhat a befizetett nyugdíjjárulékok jelentős része.

A Fidesz szerint a nyugdíjasoknak garanciára van szükségük. Biztosítanunk kell, hogy mindenki, aki ma nyugdíjat kap, a jövőben is hiánytalanul megkapja a nyugdíját. Meg kell akadályoznunk a nyugdíjpénztárak privatizációját, és minden körülmények között meg kell őriznünk a nyugdíjak értékét. Szeretném Önt is tájékoztatni, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, kormányra kerülése esetén, mindezeket garantálja a nyugdíjasok számára. Az erről szóló Fidesz nyilatkozatot alul olvashatja. Kérem, vágja le, és őrizze meg garancia-nyilatkozatunkat!

Itt az idő, hogy lezárjuk a Gyurcsány-korszakot.
Itt az idő, hogy megvédjük az MSZP-től a nyugdíjasokat!

Tisztelettel:
Schmitt Pál
A Fidesz európai parlamenti képviselője,
az Európai Parlament alelnöke

Garancialevél

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség minden magyar nyugdíjas biztonsága érdekében garantálja a következőket:

1: Garanciát vállalunk arra, hogy kormányzásunk alatt megvédjük a nyugdíjakat.

2: Garanciát vállalunk arra, hogy törvényben fogjuk megtiltani a nyugdíjpénztárak privatizációját.

3: Garanciát vállalunk arra, hogy kormányzásunk alatt a nyugdíjak reálértékét megőrizzük.

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=144523

porfelhő 2010.11.21. 23:23:33

"Úgy telik el a ciklus első éve, hogy nem történt érdemi államháztartási reform. A kormány lehet, hogy ezzel nyer, de mi bizonyosan vesztünk. A társadalmi, politikai egyenleget meg majd 2014-ben meglátjuk. Mert erre is igaz: az nevet, aki utoljára nevet!!" /irta GYF/"
Tessék "drágáim" ezt kommenteljétek, ha gondoljátok!:)

porfelhő 2010.11.21. 23:36:13

"Sólyom László szerint a Fidesz-kormány egy lejtőre került, amelyen nehéz lesz megállni. Orbán Viktor pedig úgy fogalmazott, hogy a következő évben nagyon keskeny pallón kell haladniuk. A lejtő kifejezés ezen belül inkább a múltat hozza be, mint valami emelkedő jövőt. Keskeny pallón lefele? A múltba? Ne kapkodjunk!

Négy biztos ponttal lehet rögzíteni az Orbán-kormány eddigi ténykedését: hatalomkoncentráció, bosszú, pénzszerzés és érzéstelenítés. Stílusát tekintve a végletes bizonytalanság és az ebből adódó ideges erőszakosság."

Ne kapkodjatok Ti sem, nehogy végleges, vagy végzetes legyen, és megbánjátok!
Én minden esetre továbbra is az "esély" útját válsztom.

porfelhő 2010.11.21. 23:38:17

Bocsánat! "választom"!

guvernalista (törölt) 2010.11.21. 23:40:54

@Ordnassac:
nem fogjuk egymást érteni, mert te úgy képzeled, hogy a német modellt egy az egyben le akarom másolni. szerintem jó lett volna, ha sólyom nem mazsoláz belőle, hanem egy az egyben átveszi.

ha én lennék a király, akkor a tartományi parlamentbe nem kerülhetne be állampártnak tagja. mert az egyik a régiót képviseli, a másik az államot. és nem lehet egyszerre mindkettőt, mert az ütközik a hatalmi ágak szétválasztásának elvével.

porfelhő 2010.11.21. 23:42:45

Hm. biztosan elmentek a "hitgyülekezetbe". meggyónják büneiket! ott nagyon jó helyen vannak!! a "fiúk"!:)

porfelhő 2010.11.21. 23:48:41

Na,ja! ha meg "én lennék a király" azt meg megemlegetnétek! az biztos! majd dolgoznátok látástól-vakulásig! elmenne a kedvetek a "sarazásomtól" !!:):)

kodó tamás 2010.11.21. 23:48:49

1526.

Nekünk Mohács kell

Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népek langy szivű sihederje,
Verje csak, verje, verje.

Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
Én magyarnak születtem.
Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
Üssön csak, ostorozzon.

Ha van Isten, földtől a fényes égig
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.

- Ady Endre -

porfelhő 2010.11.21. 23:53:59

Hm. Ez a kodó tamás?! teljesen lenyügöz a versikéjével!:)
/" jó a neved!"/ irtam már?!:)

Ordnassac 2010.11.21. 23:56:15

@guvernalista: akkor az adott "állampártnak" (vagy pontosabban szövetségi pártnak) lennének regionális alpártjai. Nem kerültünk sokkal előrébb...

A németeket csak azért hoztam elő, mert ott igazán kevert a vallási szisztéma és föderális állam. Elővehetem Ausztriát is, ahol az ÖVP (Osztrák Néppárt) nem kereszténydemokrata párt, hanem egy szélesebb spektrumú jobbközép párt kerdem, libkonzi és polgári dem. elemekkel. Pedig Ausztria is föderális.

Szóval az elméleti fejtegetéseidet nem igazolja vissza a gyakorlat.

kodó tamás 2010.11.21. 23:56:57

@porfelhő: hasonlo az elve a nevemnek mint az ordié...
ugye teccik... :)
használtam már "Pató Pál Úr" stb neveket is :)

kodó tamás 2010.11.22. 00:01:14

a nato megadta magát...

www.hir24.hu/kulfold/173649/a-talibok-a-bukas-jelenek-veszik-a-nato-kivonulasat.html

én mondtam hogy jobban járnak ha nem támogatjuk őket...

mindig a vesztes mellé állunk, pontosabban: aki mellé állunk az azonnal veszít...

kit támogassunk legközelebb? az alkaloidát?

porfelhő 2010.11.22. 00:02:37

@kodó tamás:
Aha! teccik! de legjobban a jjulie teccik! :)
ordié? jesszusom!

guvernalista (törölt) 2010.11.22. 00:05:14

@Ordnassac:
a kérdés megint az, hogy mit hívunk zöldnek. számomra zöld az, aki meg akarja védeni a lápot, nehogy lecsapolják, mert akkor mi lesz: parkoló. a parkoló mellett mi lesz: áruház. az áruház mellett: utak. az utak mellett: házak. szóval ebből város lesz. a zöld nem azt mondja, hogy ez a jó, hanem szerinte ez a rossz. szóval ez egy cseppet sem urbánus.

a másik típusú környezetvédő meg nagyon is az. ő inkább kék. azt mondja, hogy legyen olcsó és gyors a városi a tömegközlekedés, és ehhez legyen a közlekedés hipermodern. fel akarja építeni a várost. ez az urbánus. pont nem érdekli, hogy mi lesz az ősgyeppel.

porfelhő 2010.11.22. 00:10:58

Hm! Ezt józanul nem lehet kibirni! de már meg inni sem tudok, mert azonnal reggel lesz és mennem kell dolgozni! Hogy mik vannak!? Hm. tényleg el kell mennem végleg a blogról!:)Ja! majd előtte azért a TG-tól elköszönök.

guvernalista (törölt) 2010.11.22. 00:17:55

@Ordnassac:
te úgy képzeled el a világegyetemet, hogy az be van rendezve egy hiearchiába. én pont tőled tanultam, hogy bíráskodásnál nem olyan hülyeség ez, hogy van helyi bíróság, régióban a táblabíróság, és mondjuk legfelső (szövetségi) bíróság. és ez megfelel a mikro régiónak, a szövetségi tartománynak, és a makro régiónak, vagyis az államszövetségnek.

de utóbbit én úgy képzelem el, hogy az közép-európa. ennek megfelelően a supreme court is többnemzetiségű. és mondjuk a legfelsőbb bíróság székhelye bécsben van, emberi jogi bíróság meg mondjuk budán. vagy mit tudom én, ahogyan a régiók megegyeznek. és ettől függetlenül működnek a nemzetiségi parlamentek, van bécsi, pozsonyi, pesti országgyűlés.

nem ez a gyakorlat. te csak olyat tudsz elképzelni, ami van. ha valami nincs, akkor arról úgy képzeled, nem is lehet. :-)

porfelhő 2010.11.22. 00:21:54

"Meglehet, hogy ez a forradalom – de miért olyan ismerős? Tudatos életemben nem éltem forradalmat, legfeljebb csak rendszerváltást, amelynek minden szereplője kerülte azonban ezt a szót. Éppen arra voltak büszkék, hogy nem forradalmian, hanem mint egy zseniális matador, egyetlen szűk és elegáns mozdulattal döfték le a bikát. A közönség tapsolt, a bika máig nem érti. És ha ez nem volt forradalom, miért érzem úgy sokszor, mintha mostanában mégis az emlékképeimmel találkoznék? Igaz, a forradalom fogalma maga is rejt kétértelműséget. Revolutio? Mi ez a re? A vissza latin megfelelője? És valóban, a szó eredetileg „visszafordulást” jelentett, visszatérést egy korábbi állapothoz."

Ez jó is lesz! azt hiszem én is visszatérek hamarosan a korábbi életemhez, az állapothoz! oszt. a hátralévő életem kevés lesz, hogy feldolgozzam, a történéseket! vagy nem? oszt várom továbbra is a jobbat.

kodó tamás 2010.11.22. 00:21:55

@porfelhő: ???
egyrészt miért. mik vannak?
másrészt ne fenyegetőzz.
harmadrészt mi marad utánad? porfelhő? vagy por se?

porfelhő 2010.11.22. 00:32:59

@kodó tamás:
Ugyan! hagyd már el miért fenyegetőznék! olyan szerencsétlennek érzem magam, mint még soha.

kodó tamás 2010.11.22. 00:35:00

@porfelhő: egyedül ne igyál:)

de miért? ezt most nem értem...
a politika miatt nem kell. jön Mohács, aztán...

de addig is jön a télapó...
írok neki levelet, hogy adjon egy másolatot
a rossz kislányok listájáról:)

porfelhő 2010.11.22. 00:42:37

@kodó tamás:
Igazán kedves vagy. Nem várom a télapót. nem várom az ünnepet sem, kényszer lesz, mert a két lányomat nem hagyhatom cserben, csak azért lesz ünnep.

Jó éjt!

Ordnassac 2010.11.22. 00:52:54

@guvernalista: ez nem hierarchia, hanem hatalomtechnika és emberi mivolt kérdése. Nincs az az Isten, hogy a szövetségi szint ne akarjon beleszólni a tartományi szint dolgaiba (főleg hatásköri összeütközés és vita esetén) és fordítva is így van: ha már a tartományok belementek egy közös államalakulatba, akkor szeretnének befolyást is gyakorolni a szövetségi szintre.

Ehhez pedig a legkézenfekvőbb a közös pártszerveződés. Ez nem csak hogy megkönnyíti az átjárást a két szint között (főleg személyek tekintetében), hanem képes összehangolni a szövetségi szint és a tartományi szint elvárásait. Arról pedig nem is szólva, hogy ha tartományonként önálló politikai szerveződések lennének, akkor a tartományok számától függően rengeteg érdeket kellene összeegyeztetni és sokszoros lenne az esélye a kerékkötésnek, ami működésképtelenné teheti a szövetségi szintet.

guvernalista (törölt) 2010.11.22. 00:58:24

@Ordnassac:
oké, de a szövetségi szint nem az állam szintje. na várj, keresek egy régi térképet.

guvernalista (törölt) 2010.11.22. 01:00:44

a monarchia hadserege regionálisan szerveződött.

en.wikipedia.org/wiki/File:Corps_of_Austria-Hungary.jpg

ettől függetlenül lehet bécsi, pozsonyi, pesti és zágrábi országgyűlés.

Ordnassac 2010.11.22. 01:10:29

@guvernalista: azért ne felejtsük el, hogy az OMM-et nem a regionalizmus hatotta át, hanem a többnemzetiségűség. Ausztriában a pártok is ennek alapján szerveződtek.

A szerkezeti felépítéssel kapcsolatban: a hadsereg/honvédelem kifejezetten szövetségi szint, nem tartományi vagy regionális.

Mit gondolsz "állami" szintnek?

guvernalista (törölt) 2010.11.22. 01:15:16

@Ordnassac:
az én fogalmam szerint az államot mindig egy nemzetiségi parlament (az országgyűlés) testesíti meg. a kárpát medence minden magyarjának képviselője gyűljön össze pesten. és akkor ők testesítik meg a magyar államot. a magyar országgyűlés. a szlovák államot meg a pozsonyi országgyűlés. de ha valaki nyitrán él, és magyar, akkor értelemszerűen a pesti országgyűlésbe delegál képviselőt. és egy szlovák többségű régióba.

guvernalista (törölt) 2010.11.22. 01:23:29

@Ordnassac:
szóval az egynemzetiségű, és a többnemzetiségű között majdnem akkora a különbség, mint az egypárti, és a többpárti között. mert az (egynemzetiségű) államot mindig egy párt, vagy pártszövetség uralja. akkor is ha több párt közül lehet kiválasztani azt az egyet. egy többnemzetiségű államszövetségre ugyanez nem érvényes. azt nem tudja eluralni egyetlen párt.

ha a supreme court többnemzetiségű, akkor hiába nyer a fidesz, nem feltétlen csinálhat azt, amit akar. ha mondjuk a régiót is a fidesz uralja. csak szerintem azt inkább a fidesz holdudvara uralná. illetve a többi párté. a pártok mögött álló humán értelmiség. de ettől persze messze vagyunk.

most törzsi parlament van, meg etnikai (faji) alkotmányozás. meg akarják mondani, hogy a magyarságból milyen jogok, kötelmek, és felelősség következik. nyilván semmilyen. mert az alkotmány egy civilizációhoz kötődik, és nem egy nemzetséghez.

guvernalista (törölt) 2010.11.22. 01:41:28

@Ordnassac:
még annyit, hogy többek között azért kell alkotmány, hogy megmondja, hogy az állam, és miért van régió.

szóval a régió nyilván jó kultúraszervezésre, szerintem az agrárium megszervezésére is jó, mert földrajzi egységekhez kötődik. bíráskodásra is jó, mert hiearchikusan szerveződik: kistérség, szövetségi régió, államszövetség (makro régió). és akkor egy rakás határkört, és feladatot hozzá lehet rendelni a régióhoz. ilyesmiről szólna a klasszikus alkotmányozás. hogy a közjogi berendezkedés kérdéseit tisztázzuk.

és persze meg kell mondani, hogy miért van város, miért van unió. ezek mire jók. kinek mi a feladata. de itt az alkotmány helyett valamilyen dicshimnuszt akarnak költeni a szaktekintélyek, szóval az alkotmányozásnak a paródiája folyik.

2010.11.22. 06:39:18

@porfelhő: dehogy rágtam! Tessék jönni, ez a lényeg!

Szép reggelt és napot!:)

lüke 2010.11.22. 06:42:00

@Hepci: ha költök találkoznak:)

@guvernalista:

vájt fülüeknek való, soha nem ismételték önmagukat, s zeneileg is nagyon sok újat hozott a w.a.majd utána az Abbey r. is
www.youtube.com/watch?v=aNCm7-gEogg

nyünyüge 2010.11.22. 07:33:30

@kodó tamás:
Hát így utólag elolvasva ezt a januári Schmitt Pál levelet, benne van ebben minden.
Ha a Gyurcsányék "privatizálni" akarták a nyugdíjakat, akkor a Fidesz kormánynak muszáj azokat államosítani.

kodó tamás 2010.11.22. 07:52:43

a magyar gazdaság olyan pont mint az óverdóz sztori. addig csodaló, amíg nem indul... az értékét addig tartja és a várakozásoknak is addig felel csak meg... csak egy időután az olyan lovat, ami nem versenyez, talán nem kellene versenylónak nevezni...

kodó tamás 2010.11.22. 07:58:30

index.hu/belfold/2010/11/22/weinek_leonard_is_gyanusitott_lehet/

Weinek megy be a politikus sport körbe...

szerintem a hírtv ben a napokban várhatóan rabláncot látunk (sajnálom is hogy nem nézem)...

azért javaslom vki a jegyzőt is jelentse fel, a törvényességért Ő felel. azaz nélküle nem megy semmilyen susmus szerződés...

guvernalista (törölt) 2010.11.22. 08:21:15

@lüke:
harrisson itt talált el valamit nagyon-nagyon.

guvernalista (törölt) 2010.11.22. 08:23:18

persze harrison. brit, nem svéd.

ssi 2010.11.22. 09:17:21

milyenek a mai fiatalok?

média tele fiatal politológussal - suliban tanulják

diák/hallagatói önk-okat sokan passzívnak, éretlennek tartják
- az élet tanítaná őket/szülők/felnőttek?
- elkényelmesedtek a mai fiatalok/értékrendek-ellenségek mások/megvezethetőbbek?
- lehetne-e pol. mentes erős érdekvédelem(szakszervezeti minta)?
- vannak-e ma Bibó Szakkollégiumok, ahol akár új pártok alakulhatnának?

kodó tamás 2010.11.22. 09:26:13

@bóra77: kétnapig itt csak erről volt szó....
de örülünk hogy megérkeztél

@manyike:
minden szakmát szétcsesztek... lesz 68as mozgalom...
feudalizmus van

panelburzsuj 2010.11.22. 09:51:22

@manyike:

"akár új pártok alakulhatnának"

Ma öt párt van a parlamentben.

Ezek közül 1990-ben az "éppen menesztett" MSZP (!!) szerepelt legjobban (8,5%), a Fidesz és a KDNP pedig épphogy becsusszant. (mindkettő 5,5%)

A Jobbik és az LMP bőven a "nagy elkúrás" után vált csak mérhető tényezővé.

Tehát eretnekséget mondok: nem az a nagyobb baj, hogy nincsenek új pártok, hanem az, hogy rettenetes gyorsan elkopnak, elhasználódnak, megromlanak a "régiek".

Egyszerhasználatos, "egyutas" (kukára optimalizált?) pártokat tudunk csak kiizzadni.

(Ne gyere a Fidesszel. Az olyan mint, a "nagyapám baltája": gondosan őrzi a nagyfater, csak fejét cserélte ötször, meg a nyelét hétszer ....)

panelburzsuj 2010.11.22. 10:04:41

@panelburzsuj:

És a Fideszről is egyre nyilvánvalóbb, hogy milyen kvalitású káderek tartottak ki mellette a "nyolc szűk esztendőben": akiknek esélyük sem volt a polgári életben hasonló magasságú polcra jutni, mint a (talán) kormányra jutó párt segedelmével.

Ordnassac 2010.11.22. 10:10:51

@panelburzsuj: >>Tehát eretnekséget mondok: nem az a nagyobb baj, hogy nincsenek új pártok, hanem az, hogy rettenetes gyorsan elkopnak, elhasználódnak, megromlanak a "régiek".<<

Nem olyan eretnek gondolat ez. Érdekes lenne megnézni, hogy többi visegrádi ország és Szlovénia (esetleg Horvátország) pártrendszere hogyan alakult az elmúlt 20 évben. Egy blikket lehet, hogy Románia és Bulgária is megérdemelne, de szerintem kevéssé lehet összehasonlítási alap.

panelburzsuj 2010.11.22. 10:29:58

@Ordnassac:

De én igenis eretnek akarok lenni! .... :)

Új kísérlet:

Ezért sötét és az országra nézve egyértelműen káros törekvés a '90 előtt bármiféle "politikai" tapasztalatra szert tett figurák végzetesen egyvágányú tömeges megbélyegzése és kivételező felmentegetése. ("csak a mi komcsink jó komcsi")

A Kádár-rendszer kétségkívül elnyomó rendszer volt. De: óriási tömegek számára nyújtott terepet valamiféle (és igen sokszor azért érdemi) lokális politizálásra. Továbbá: a káderkiválasztási bázisa is sokkal szélesebb volt, mint manapság talán az összes párté is együttvéve. Még meredekebb állítás: a KISZ-ben és "a" pártban (talán a topot kivéve, de ott se biztos) sokkal "demokratikusabb" verseny folyt a vezető pozíciókért, mint a pl. a Fideszben. "Külső erő" szóhoz sem juthatott, de "belül" messze nem volt olyan despotikus kegyencrendszer, különösen nem az alsóbb szinteken.

aszekelyek 2010.11.22. 10:46:07

@Ordnassac: Nincsen kétségem afelől, hogy nem teheti ki az ablakba azt a választ:D a mi ferink.@panelburzsuj: nemtom hány éves vagy de ezt én nem így tapasztaltam 75 től a KISZ-ben és tovább sem, a párt ügyben , már dolgozóként. Legyél csak eretnek persze.

panelburzsuj 2010.11.22. 10:47:33

@Ordnassac:

Gyarapszik a szótárunk: tudjuk végre, hogy azonnal=három hét ... :)

aszekelyek 2010.11.22. 10:49:53

@guvernalista: csak szólok, már van "házibuli " A reformátusoknál például szokás háznál vendégséget tartani, keresztelő, temetés, ekkor halotti tornak nevezik és egyik sem biznic, hanem szeretet vendégség.Valamint az is hivatalos, aki az egyház részéről van jelen a liturgikus részen. Ezen kívül is van még számos közösségi rendezvény, ami szintén nem üzleti alapon megy.

aszekelyek 2010.11.22. 10:54:06

@porfelhő: Azt megjegyzem, hogy a népfelkelés szót nem kerülte egy része a politikusoknak.Van nekünk szép magyar szavunk az illesmire:D Persze az sem nyerte el sokak tetszését, akik pld. ma is ragaszkodnának ahhoz a visszaforduláshoz, hogy fasiszta csőcselék volt az utcákon csupán, akik ellenforradalmat csináltak és ezek sajnálatos események voltak 56 októberében. Szintén várom az ennél jobbat.

panelburzsuj 2010.11.22. 10:55:08

@aszekelyek:

'65-ben kötöttem kék nyakkendőt ... :)

Te - a teljes anonim arcvesztés miatt - nyilván semmi hasznosat sem ismerhetsz el a '90 előtti felállásból, ezért tök meddő dolog lenne veled vitába szállni.

Nagy baj egyébként ez a kérlelhetelen egyirányúság: ugyanaz a csapda, amit a komcsik építettek maguknak. Túl sok volt az "elmozdíthatatlan elvi pont", így aztán csak szétrúgni lehetett mind az ideológiát, mind a szervezetet.

aszekelyek 2010.11.22. 10:57:44

@panelburzsuj: egyes feleségek úgy tudják, kell ahhoz három hónap is...., ha a kedves férj mondja....vagy sokkal több. Látom most trendy mindent azonnal tagadni, támadni, kétségessé tenni, amit csak kiejtett valaha egyikük a száján:D aMég a kétharmadot is beleértve. VAstagon. Sokfelé olvasgatok , így tudok erről is.

aszekelyek 2010.11.22. 11:02:19

@panelburzsuj: ha nem lenne érvem, én is anonim arcvesztésről írnék és nem vitáznék, hanem prejudikálnék:) rendben, ha neked ez kényelmesebb. Sok dolgot tudnék elismerni pedig de ha nem , hát nem. Ebben maradunk.

aszekelyek 2010.11.22. 11:04:47

@Ordnassac: van egy új, lmp féléjük is de nem hozta az sem az elvárásokat:D

panelburzsuj 2010.11.22. 11:07:54

@aszekelyek:

Az általam leírtakkal nem érveket, hanem általam átélhetetlen személyes tapasztalatokat állítottál szembe. Ráadásul ügyesen kitérve a kérdés magva elől: szélesebb bázisról és demokratikusabb módszerekkel építette-e magát az MSZMP, mint a Fidesz?

aszekelyek 2010.11.22. 11:14:03

@nyünyüge: ha nem, akkor miből is fizetnek majd? állami nyugdíjat.Ratkó generációnak. a jobb megoldást esetleg meg kéne jelölni.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.11.22. 11:16:10

Lassan ez a blog szétfeszíti egy blog által adott lehetőségek kereteit.

1600 kommentet képtelenség elolvasni. Nem is próbálkozom vele.

Ettől még a blog nagyon jó! :)

aszekelyek 2010.11.22. 11:20:10

@panelburzsuj: Nekem a tieid, állításod szintúgy. Nézzük csak ! MDF kidobott fele.... , kisgazdák , kulákok -károlyi!:D kereszténydemokraták, és megváltozott pártpreferenciájúak és most beleérő fiatalok a politikába. Sztem van ez olyan széles, mint a másik. Rőfre mérjük, vagy hüvelykre? :D Odaát honnan az építkezés?

panelburzsuj 2010.11.22. 11:23:03

@bogancs:

Jó, hát az 1600-ból 1500-nak nincs szorosabb köze a poszthoz: a "maradék" fele általános politikai böllenkedés, másik felében meg a törzsközönség szórakoztatja magát két Törökgábor-szám között ... :)

Ordnassac 2010.11.22. 11:24:32

@aszekelyek: volt olyan a 80-as években, amikor a Zöldek kiestek a Bundestagból. 1990-ben pedig csak a kelet-német ág (a polgárjogi mozgalom) került be. Mostanában pedig meglehetősen népszerűek a Zöldek, 20% körül mozognak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.22. 11:28:38

@lüke: bár még megvan az alany. Nem bírták a fekete autó utasai a maszkon keresztül benyomni neki a tegretolt.

kodó tamás 2010.11.22. 11:29:46

@bogancs: ez nem blog. ez klub...

én is gondoltam már rá, hogy egy skype csoportot kellene létrehozni.... azt lehallgatni se tudják. de végül is még nem gond.

csak simonmondja miatt aggódom picit bár aszondják a fekete kocsi nem a temetkezésieké, hanem az orvosé csak még nem volt ideje átfesteni...

tbb 2010.11.22. 11:30:38

@manyike:

"média tele fiatal politológussal - suliban tanulják"

Tegnap rátévedtem az ifjú politológusok blogjára, ahol szörnyen magabiztosan adják elő gyerekes és naív elemzéseiket a politikai folyamatokról. Mintha nem is ismernék az olyan kiváló politológusok munkáit mint pl Gombár Csaba, akinek a közelmúltban is volt egy nagyon helytálló helyzetjellemzése a mai állapotokról (168óra online).

Az az érzésem, hogy az ifjú politológusi nemzedék is képes lenne a kialakuló helyzetek komplexebb értelmezésére, ha a képzésük során a történelmi ismeretek nagyobb súlyt kapnának. Mondom ezt annak tudatában, hogy az átfogó történelmi ismeretek sem garancia a sikeres napi politikához, amint azt az Antall kormány idején a saját bőrünkön is megtapasztalhattuk. De a két diszciplina szimbiózisa (az interdiszciplináris megközelítés) azonban ugrásszerű javuláshoz vezethet mind a politológiában, mind a politikában.

Ordnassac 2010.11.22. 11:34:34

@tbb: a kívánságlista bővíthető, a történelem mellé beleférnének a jobb jogi ismeretek is, mert időnként igen érdekes dolgokat képesek egyes politológusok mondani.

Bár, ha Lövétei István az alkotmányjogi megmondóember, akkor úgyis mindegy...

ssi 2010.11.22. 11:36:20

@kodó tamás: "68-as mozgalom"? - tudatosság/fékezhetetlenség?

@panelburzsuj:
- csak maga a műhelymunka jutott eszembe, főleg a felsőoktatási törvény megváltoztatása kapcsán
- a hallgatók rábízzák magukat a HÖK-re?/HÖK mennyire akar és tud, ill. mi lesz az eredmény és miért?/esetleg a többszörös elégedetlenség HÖK-ön kívüli szervezettséget eredményez?/a diák társadalom milyen viszonyban van a valós társadalommal?- letükrözi/önjáró?

Hack Péter beszél 1 éven belül új pártról és, ha jól tudom talán T.G.M. is

novemberi tüntetések:
- 11.02. Demokratikus Charta (Gy.F.-fel) -AB miatt
- 11.03. LMP - AB miatt
- 11.16. Jobbik: Horthy Miklós Budapestre vonulásának évfordulójára, követelték Károlyi Mihály szobrának, mely nyakába akasztottak egy táblát: "Én felelek Trianonért!", majd a zsidó vallást jelképező fejfedőt, kipát helyeztek a szobor fejére.
- 11.21. ANTIFA Új Spartacus Liga, Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Károlyi Mihály szobránál a Jobbik miatt
+ 11.27. MSZP most szervezi a sajátját a kormány intézkedései ellen

Ordnassac 2010.11.22. 11:39:28

@kodó tamás: tölgyes sincs már úgy közel egy hete. Talán párbajt vívtak egymással?

Ordnassac 2010.11.22. 11:41:00

@manyike: TGM-nek már van pártja, a Zöld Baloldal. ;-)

kodó tamás 2010.11.22. 11:42:19

@Ordnassac:

nekem simon hiányzik, 10 napja... legalább

nagyon imádom a stílusát... lényeglátó, érthető...

kodó tamás 2010.11.22. 11:42:57

@Ordnassac: majd csinál még egyet: pl Barna Jobboldal?

Ordnassac 2010.11.22. 11:45:16

@kodó tamás: ízlések és pofonok. Szívesen vitatkozom vele és vannak jó meglátásai, de nekem ez az időnként rájövő l'art pour l'art fikázás nem tetszik nála.

Ezen már össze is vitatkoztam vele, szóval előtte is vállalom ezt a véleményemet. :-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.22. 11:51:40

@kodó tamás: eccerű, átalakították simonnemmondjává.

porfelhő 2010.11.22. 11:54:19

Jaj! ezek a "fiúk" már megint milyen sokat irtak!:) Nem érdekli őket semmi, egész nap "csak" kommentelnek! a többiek, meg olvasgatnak!:)

panelburzsuj 2010.11.22. 11:54:37

@manyike:

oszkopeter.blog.vg.hu/

"A politikában, vagy legalább is a jelenlegi politikai közhangulatban a felelősségvállalás, a stratégiai gondolkodás és annak nyílt bemutatása, a megfontolt, évekre előre tervező szemlélet és a kiszámíthatóság egyaránt gyengeségnek tűnik, s az lehet sikeres, aki rendszeresen mindenért az elődeit vagy ellenfeleit hibáztatja, mások eredményeit vagy képességeit tagadja, s jó előre felépített jelzős szerkezetek sulykolásával igyekszik olyan világképet sugározni, melyben csak az ő döntései lehetnek a jók és hibátlanok és mindenki más tévúton jár. Ez a fajta magatartás az üzleti környezetben értelmezhetetlen lenne, aki így cselekedne az magát közösítené ki és lehetetlenítené el, miközben a politikában rendre megdicsőül."

A politikai pártok maguk züllesztették a magyar közéletet azzá a szabályok nélküli mocskos streetfight-tá, ahol a "siker"-nek két fő formája van:

1. "kreatív normaértelmezéssel" váratlanul tökönrúgni az ellenfelet az együtt elfogadott szusszanásnyi pihenő alatt

2. A kocsma közhangulatát ráuszítani az ellenfélre.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.22. 11:56:35

@Ordnassac: Tölgyes aszondta: Ön lő először. Majd végső erejével - mint anno Borsos őrnagy - lepuffantotta Szájmont.

Ordnassac 2010.11.22. 11:56:45

@panelburzsuj: Egy lakonikus mondatban:

A politikai kultúra Magyarországon úri huncutság.

tbb 2010.11.22. 11:57:32

@Ordnassac:

Ne rontsd a bizniszed. Ha a politikusok értenének a joghoz, mi szükség lenne rád?

porfelhő 2010.11.22. 11:57:43

Hatásos volt az éjszakai kommentem, legalább a @aszekelyek is felébredt!:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.22. 11:58:40

@manyike: Új Spartacus Liga? Jézusom.
Ez is a Bauer Tamás vagy mást küldött a hitközség?

Ordnassac 2010.11.22. 11:59:20

@tbb: jogviták mindig is lesznek, akármennyire értenek a politikusok a joghoz, szóval a jogászszakmát emiatt nem félteném. ;-)

kodó tamás 2010.11.22. 11:59:58

@tbb: ha értenének valamihez...
és ha olvasni írni tudnának...
ja tényleg akkor senkire nem leenne szükség...

porfelhő 2010.11.22. 12:01:02

"A törvénytervezet szerint 40 év szolgálati idővel csak azok a nők mehetnek nyugdíjba, akik legalább három gyermeket szültek, és azokat legalább tíz éven át saját háztartásukban nevelték. Kétgyermekes nők esetében az elvárt szolgálati idő 42 év, egygyermekesek esetében 44 év. A tervezett szabályozás egyáltalán nem ad kedvezményt a gyermekteleneknek, valamint az örökbe fogadó és nevelőszülőknek – az indoklás szerint az utóbbiaknak azért nem, mert „ha a gyermeknevelés önmagában is kedvezményre jogosítana, azt a férfiaknak is meg kellene adni, így pedig nem tudnák kompenzálni a nők nyugdíjhátrányát, másrészt pedig olyan széles kört jogosítana fel az igénybevételére, amely a nyugdíjrendszert teljesen fenntarthatatlanná tenné”.

Ez sem rossz.

porfelhő 2010.11.22. 12:08:56

Hol vannak!? Elmentek megint a "fiúk" a hitgyülekezetbe?:)
ott nagyon jó helyen vannak.

panelburzsuj 2010.11.22. 12:09:51

@Ordnassac:

Továbblakonizált kibővítése:

Nemcsak a politikai.

panelburzsuj 2010.11.22. 12:27:42

@kodó tamás:

Becsordogáltunk a Sekszpír Vilmos világába ...

porfelhő 2010.11.22. 12:47:35

Hm. nem irnak semmit! biztosan megijedtek, valamitől! ha irok valamit sokszor eltünnek!:) Gyertek nyugodtan vissza, mert megyek, majd később újra visszanézek a posztra!:)

panelburzsuj 2010.11.22. 12:54:40

@Ordnassac:

velemenyvezer.blog.hu/2010/11/18/alfoldinek_mennie_kell

(Az egy dolog, hogy Alföldire ellőni ezt a veretes kifejezést már eleve kicsit abúzus-szagú ...)

A poszt maga láthatóan kötelező gyakorlat, fölösleges rá szót pazarolni.

Hanem a kommentek!

Végigolvastam. Az összeset.

Valami szocilóg-palántának érdemes lenne kistatisztikáznia. Nem a főtémát: az ordítóan a kétbites magyar választó 657435. felmérése lenne, semmi újat nem tudnánk meg. Roppant tanulságos ezzel szemben, hogy az "ítéleteket" milyen "indukciós bázison" születnek. Mit vélnek az igen tisztelt és határozott kommentelők a nemzeti színházról, mint intéményfajtáról, egyáltalán magáról a színházról, annak funkcióiról és lehetőségeiről, politika és kultúra kapcsolatáról. És legalább ilyen érdekfeszítő vonulat, hogy hogyan tekintenek két nemzet/ország kapcsolatrendszerére, mennyire látják a szálak sokaságát, elrendezési lehetőségeit.

Nem akármilyen panoptikum.

panelburzsuj 2010.11.22. 12:57:11

@panelburzsuj:

Ja és nem hangsúlyoztam külön, hogy mit tudnak magáról a megítélt eseményről tényszerűen. Ki, hol, mit csinált a múltban, mit tett volna most?

Ordnassac 2010.11.22. 13:04:28

www.parlament.hu/irom39/01747/01747.pdf

Az új médiaszabályozás várható következő eleme.

panelburzsuj 2010.11.22. 13:23:11

@Ordnassac:

Ha a kormányzati eseményeket csak az udvari deákság foglalhatja írásba és képbe, föllendül a kremlinógiai ipar ...

TG föllélegezhet! ... :)

Ordnassac 2010.11.22. 13:26:47

@panelburzsuj: most csak úgy gyakorlati szempontból: ez burkolt létszámleépítés, ugyanis nem tartom valószínűnek, hogy az MTI átveszi a másik három közszolgálati társaság tudósítóit. (Operatőröknél lehet, hogy más a helyzet. Aztán ott van még a vágó, a gyártásvezető stb.)

ubul2000 2010.11.22. 13:29:51

@panelburzsuj: Végig fogom olvasni. Azért az ügy kapcsán felvetődött bennem, hoy mit szólnának a románok, ha a magyarok teljes állami pompával a Nagyváradi Magyar Színházban ünnepelnék a bécsi dömtéseket, Horthy erdélyi bevonulását.

tbb 2010.11.22. 13:36:01

@panelburzsuj:

Hogy a fideszben hogyan folyik a káderkiválasztás, azt nem tudom. Dehogy anno nagyon ocsmány volt a procedura, azt láthatod az outputon. A friss káderre olyan feladatokat bíztak, amikhez ha tisztességes, szemen kellett köpnie magát. Akinek birta a gyomra, abból aztán lehetett valaki.

panelburzsuj 2010.11.22. 13:49:14

@tbb:

Na most végleg nem tudom, hogy ki a mi , és hol és mikor volt van anno.

Kicsit tárgyszerűbben, plíz ....

tbb 2010.11.22. 13:51:23

@Ordnassac:

Nem a jogviták okoznak gondot a politikusoknak (elévült, nem volt tagyülés stb). Hanem a kodifikálás. Ill. az se nekik, hanem a jogalkalmazóknak :)))).

panelburzsuj 2010.11.22. 13:56:06

@Ordnassac:

Tegnap taglalta a zindex a gyerekműsorok gyártásának aktuális állását.

És aktuálisan futó sorozatként fölemlegette Mazsolát meg Böbe babát, ami mondjuk pont az én korosztályomnak készült ...

A kormányzati szívóskodás egyébként csak arra jó, hogy a közszolgálat végképp kimurdeljon, és a teljesen kontollálhatatlan webkettes barkácsolás legyen a "hiteles tájékoztatás". Ha nekik ez jó ...

panelburzsuj 2010.11.22. 14:00:49

@ubul2000:

Elkéstél az ötleteddel ... :)

De csak olvasgass.

Diocles 2010.11.22. 14:01:44

@Ordnassac:
teljesen ésszerű döntés, már ezer éve meg kellett volna hozni, minek kell négy méregdrága stábnak kimenni egy X sajttájra...
de micsoda visítás lesz ebből...

tbb 2010.11.22. 14:03:04

@panelburzsuj:

Máris kiment az eszedből, hogy a kádári kisz és pártépítés demokratikus folyamatáról értekeztél az előző kommentedben? Szerencsés alkat vagy. Mert szerintem is felejthető.

tbb 2010.11.22. 14:06:20

@Diocles:

És némi joggal. Mert mi az hogy kizárólagos joggal az mti tudósit a kormány intézkedéseiről?

panelburzsuj 2010.11.22. 14:11:32

@tbb:

Dehogy ment ki. Csak várom az adatokat arra nézve, hogy mennyivel volt antidemokratikusabb folyamat egy középiskolai KISZ-vezetőségválasztás, mint egy mai képviselőjelölés a Fideszben.

Még eszer: nem arrról beszélek, hogy ki mindenki szólhatott bele a szervezeten kívülről. Hanem hogy belül hogy működött.

Ordnassac 2010.11.22. 14:12:25

@Diocles: most elképzeltem azt, hogy a németeknél akarnák az ARD és a ZDF hírstábjait egyesíteni... (Két külön sajtófelfogás van jelen.)

Még valami: a Magyar Televízió és a Duna TV célközönsége más. Előbbi elsősorban az itthoni nézőket szólítja meg, míg utóbbi közönsége a határon túli magyarokból, illetve szórványmagyarságból áll. Más-más dolgokat kell kiemelni, illetve más hírek a fontosak. Erre az MTI így önmagában nem vagyok biztos, hogy képes lesz. Főleg, hogy az audiovizuális felkészültsége nem egészen bizonyított (az nem elég, hogy időnként feltöltenek egy videofelvételt).

Ez már filozófiai különbség, de szerintem egy hírügynökségnek nem dolga egy televíziócsatorna hírműsorainak elkészítése.

Diocles 2010.11.22. 14:13:57

@tbb:
nem kizárólagos joggal, bármelyik magánmédia is tudósíthat, az mti csak az állami médiákét csinálja.

kodó tamás 2010.11.22. 14:15:43

kabaréban: Gázár János

vészkielégítés...

panelburzsuj 2010.11.22. 14:17:58

@Diocles:

És minek sajjtáj? Nem lehet föltolni a Youtube-ra pl. Palibácsi chilei köszöntőjét, aztán minden csatorna töltse le magának, ha sugározni is akarja? Vagy mennyiből állna, ha Lenne a Perlementben néhány jóminőségű webkamera meg hozzá lellemes kis fülke, és Lézerjani oda becsüccsenóve egyenesen belemondaná a tutit?

Vagy a kérdezők előszűrése lenne a másik főcsapás? (A spóroláson túl.)

Diocles 2010.11.22. 14:18:21

@Ordnassac:
persze, minden szőrszálat meg lehet hasogatni... a hétvégén meg éppen TGM-ért petícióztak, akit, noha már egy éve nem volt benn a munkahelyén, ó mily borzalom, nyugdíjazni akarnak.
szóval kíváncsi volnék egyszer arra, h milyen az az államháztartási reform, mert mindig kiderül, h minden íróasztalra szükség van.

(ezt most nem a kormánypártiság miatt írom, ha a Fidesz csupán kormánypárti hírszerkesztőségeket szeretne az állami médiában, az is megoldható azzal, h a négy megbízható vezérigazgató rajtuk tartja a szemét.)

tbb 2010.11.22. 14:20:59

@panelburzsuj:

Szóval az almát körtével hasonlítod össze. Ha egy kicsit élelmesebb vagy, sokra vihetted volna.

panelburzsuj 2010.11.22. 14:28:46

@tbb:

Utánpótlás-nevelésről volt szó első menetben. Rekrutációról. Azokról a fórumokról, ahol a leendő politikus az első benyomásokat szerezte.

Megszűntek a munkahelyi, iskolai és egyéb intézményi "mozgalmi" szervek. "Éles" politikai tapasztalatot ma csak területi alapon szerveződő pártokban lehet szerezni. A HÖK-ök, a szakszervezetek, mindenféle kerekasztalok csak töredékét fedik le az általuk "érdekképviselteknek".

Ilyesmiről pöntyögtem, de hát ha mindenáron csak az üres, adat- és információtrtalom nélküli ellenvetésekhez ragadkodsz, tedd azt.

Ordnassac 2010.11.22. 14:31:15

@Diocles: beszéltem egy szóval is TGM-ről?

Csak annyit mondtam, hogy szerintem ez nem lesz kifejezetten működőképes, mivel az MTI-nek a klasszikus hírügynökségi munkákon túl gyakorlatilag műsorszolgáltatói szerepet is vinnie kell. Másrészt pedig a három intézmény néző-, ill. hallgatóközönsége merőben különböző és egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy az MTI ezt tudja biztosítani.

Lehet ezt szőrszálhasogatásnak hívni (azt úgyis szeretek), de itt inkább filozófiai különbségről van szó.

guvernalista (törölt) 2010.11.22. 14:33:26

@Ordnassac:
orbánnak udvari fotósa van. neki meg vannak ismerősei. vagy ha más nem, akkor körbenéznek, hátha van valamelyik képviselő családjában operatőr. ha nincs, akkor majd biztosítja az echo tévé.

megint csak ott tartunk, hogy a kultúrához kistérség kell, szövetségi régió, és államszövetség. és akkor csepű lapú gongyola, vagy játék határok nélkül típusú műsorokat lehetne gyártani regionális jelleggel. meg lenne koprodukciós filmgyártás a közös történelmünkről.

csak ugye nem erről szól a sztori, hanem a hazugságokról, a nemzetállamiságról, meg a kétharmados forradalomról. és aki nem ezt fogja tolni azt a köztévéből ki fogják tenni.

panelburzsuj 2010.11.22. 14:34:18

@Ordnassac:

Munkahipézisként azért lassan-lassan érdemes lesz elfogadnod: itt most egy nagyon egyszerű folyamat zajlik. A"centrális erőtér" határkaróinak kitűzdelése.

Ordnassac 2010.11.22. 14:36:53

@panelburzsuj: ez elég nyilvánvaló, hogy itt egy erős központosítás folyik. Ebben nem mondtál újat. Azonban vagyok oly dőre, hogy elmondjam, hogy egyes elemei miért rosszak vagy miért fognak adott esetben még fejfájást okozni a vezetőknek.

Azt tudom, hogy világot megváltani nem is fogok, de még befolyásolni sem. :-)

tbb 2010.11.22. 14:40:00

@panelburzsuj:

A rekrutáció egyforma mindenütt. Aki tag akar lenni, azt örömmel fogadják. Még az utánpótlásnevelés alapszervi szintje is általában hasonló. És gyanítom a további is. De az már egészen más kaptafára megy. Ezért aztán megütközve látom, hogy te a komcsik alapszervi demokratizmusát hasonlítod a fidesz felső vezetői szelekciójához.

guvernalista (törölt) 2010.11.22. 14:44:03

@Ordnassac:
pont tojnak erre. párttévéhez nem kell képzett operatőr. ha belegondolok operatőr sem kell. a stúdió négy sarkába kell egy kamera, és kell egy hozzá nem értő rendező, aki véletlenszerűen váltja a képet, hogy a néző ne unja magát.

tbb 2010.11.22. 14:47:55

@guvernalista:

"hogy a néző ne unja magát."

Néző? Gondolod marad?

guvernalista (törölt) 2010.11.22. 14:48:42

szóval ez olyan, mint az kontrát féle alkotmányozás. nem az a probléma, hogy a kislány nagy vé-vel írta azt, hogy világ, hanem az, hogy az irománya a kommentek imporvizációs szintjén sem áll, szóval még vitairatnak is gyenge. tbb szerintem ott téved, hogy kommentekből nem lehet sikeres kormánypolitikát összeollózni. mert nem lesz koherens.

panelburzsuj 2010.11.22. 14:51:11

@tbb:

Értetlen vagy, vagy sunyi, vagy mindkettő? Esteleg harmadik? :)

Hol a pokolba lehet a kisdobos-úttörő-KISZ-párt lépcsőhöz hasonló kiválasztódási utakon eljutni a mai pártokba? Hol van alkalma a mai párvezéreknek úgy turkálni a fiatalságban, mint ahogy azt a kumcsik megszervezték maguknak? Hol vannak ma azok a "frontvonalak", amik az "alulról kiválasztódó" és a "felülről delegált" vezetők között mindennaposak voltak a "munkásmozgalomban"?

Egyáltalán: voltál te valaha is szervezetben, vagy csak fantáziálsz? :)

tbb 2010.11.22. 14:56:53

@guvernalista:

Csak ennyit tévednék? Nem is rossz. De mondd csak, ki akar kommentekből sikeres kormánypolitikát összeollózni?

panelburzsuj 2010.11.22. 14:57:51

@Ordnassac:

Nemcsak a vezetőknek fog fájni. Sőt: azoknak fog kevésbé.

Az "első rendszerváltáskor" sem a nagyfőnökök voltak igazán betojva. Ők tudtak maguknak szép számú hátsó ajtót kiépíteni vész esetére.

guvernalista (törölt) 2010.11.22. 15:14:10

@tbb:
nekem úgy tűnik, hogy a fidesz kommunikációt a párt aktivistái kommentekből ollózzák össze innen-onnan. szóval ez nem egy masszívan koherens program, amit egy think tank hosszas viták után kiérlelt, vagy összerakott, hanem van a mainstream fidesz, amit orbán akar, és a többi politikus meg arctalan, vagy improvizál.

tbb 2010.11.22. 15:16:28

@panelburzsuj:

Mi a harmadik opciód? Mert ez az első kettő nem igazán teccik.

Na most hogy megnyerjem a jóindulatodat a minősítésemhez, tudatom veled, hogy ha azt a meglátásod tartottad fontosnak tudatni velünk, hogy a kisdobos mókamestert demokratikusabban választották meg a mókus őrsben mint a szijjártót a fideszben, azzal teljes mértékben egyetértek.

És ne légy ideges.

tbb 2010.11.22. 15:21:51

@guvernalista:

Ebben sok igazság van. A fidesznek mindig csapnivaló volt a kommunikációja. De kormánypolitikát összetéveszteni annak kommunikációjával mégsem szerencsés.

panelburzsuj 2010.11.22. 15:22:00

@tbb:

:)

Nálad ez az idegesség jele?

Pont azért kérem tőled az első kettő (butsaág, sunyiság) táni opciót, mert nem szeretném vaktában rádsütni se egyiket. se másikat. De ha még sokáig mókuskázol érdemi társalgás helyett, egyiket kénytelen leszek legalább magamban megtippelni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.22. 15:23:44

@porfelhő: már megijedt mindenki, TG-t is beleértve.
Kár, hogy egyedül üldögélek itthon, megkérdezhetne valaki: "Ön gerjed?"

tbb 2010.11.22. 15:32:55

@panelburzsuj:

Vaktában? Én másképp nevezném.

De mondd csak, szerinted hogyan kellett volna lezajlania köztünk egy érdemi társalgásnak? Mivel azt tudom, hogy jó a humorod, ide varázsolhatnál valami szellemest.

tbb 2010.11.22. 15:34:53

@Hepci:

Az nem kérdés, hogy Ön gerjed-e? De mire?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.22. 15:38:51

@tbb: hát, ez itt a kérdés. Ön gerjed vagy öngerjed? És főleg: mire/mitől?

tbb 2010.11.22. 15:47:05

@Hepci:

Hátha ez még kérdés, elárulom, az öngerjedést kiszokják nőni. Általában.

panelburzsuj 2010.11.22. 16:05:54

@tbb:

A viccelődés megrendelésre sajnos nem megy.

Talán mindjárt ott elszakadt a társalgás fonala, hogy a kádári időszak káderkiválasztódásának eredményét te automatikusan beazonosítottad a mai MSZP-ben megszemlélhető hulladékkal. És innentől kezdve akárhányszor próbáltam is megvilágítani, hogy mára még magának az MSZP-nek is ugyanaz vált az alapbetegségévé, ami az összes többi pártban születéskori (vagy újjászületéskori) hiba: a tudatos káderpolitika hiánya, a módszeres utánpótlás elhanyagolása, te újra meg újra leregadtál annl a pontnál, hogy az egykori MSZMP rosszul válogatott, mert lám milyen moslék a mai MSZP.

Teljesen kihagyod a számításból azt, hogy mai MSZP irányadó figurái zömében azokból a fizetett apparatcsikokból verődtek össze, akik a hajdani gigantpártból és csatolmányaiból nem akartak, vagy nem tudtak értelmes polgári elfoglaltságot (közhivatalt, vállalkozást, privát cégnél alkalmazást) találni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.22. 16:08:21

@ubul2000: "És azt az 5 600 000 000 000 money-t ki hitelezi? És honnan?"

Ehhez azt kell tudni, hogy hogyan keletkezik a pénz.

A pénz kisebb része úgy keletkezik, hogy a nemzeti bankok nyomtatják, verik, ez a bankjegy és az érme, de ez a forgalomban lévő pénzmennyiségnek csak egy elenyésző töredéke.

A pénz legnagyobb része úgy keletkezik, hogy MAGÁNbankok alkalmazottai kis kacsójukkal számokat pötyögnek be egy billentyűzeten. Ez a számlapénz és a semmiből az abszolút semmiből keletkezik.

Mikor tehetik ezt meg, hogy a semmiből pénzt teremtenek a kereskedelmi bankok? Akkor ha valaki hitelért fordul hozzájuk és ők úgy döntenek, hogy adnak. Azaz a pénz adósságpénz. Nem szükséges a keletkezéséhez már létező érték, már elvégzett munka. A visszafizetés fedezete elsősorban az adós JÖVŐbeli teljesítménye, munkája. Ha ez nem megy, csak akkor a már létező (ingatlan)vagyon.

Tehát a bankok elsősorban nem betétesek pénzéből és nem a saját pénzükből hiteleznek, hanem joguk van a semmiből pénzt teremteni.

De nem akármennyit, egy minimális korlát azért van, hússzor annyit hitelezhetnek, mint amennyi betétjük van.

Hogy működik ez?

Bemegy A a bankba és betesz 1 millió forintot.
A pénz 5%-a lesz a bank tartalékja, a többit kölcsön lehet adni.

Bemegy B a bankba hitelért. Kap 950 000 forint hitelt.
(mondhatnánk, hogy A betétjéből kapja, de valójában A bankszámláján ott marad az egymillió forint és B-én is ott lesz 950 000, ami már ugye 1 950 000 forint.)
Vesz B C-től egy autót.

C fogja a 950 00 forintját és beteszi a bankba.

5% 47 500 a kötelező tartalék, de 902 500 forintot megint kölcsönadhat a bank. Ezzel már 2 985 500 forintnál tartunk.

Bemegy D a bankba hitelért, kap 902 500 forint hitelt, vesz érte egy autót und so weiter.
A lényeg, hogy csak egymillió forint érkezett a bankba, de 20 milliót hiteleznek belőle a végén. Így keletkezik a pénz döntő többsége. Adósságból.

Tehát pl. az IMF roppant mód örül, ha valakinek hitelezhet és cserében dirigálhat. Akkor tud sok pénzt előteremteni, ha sokan kérnek tőle költsön.

A bankok hitelezésének tehát soha nem a pénzmennyiség a korlátja, hanem a fizetőképes adós. Gyakorlatilag korlátlan mennyiségben lehet hitelezni, csak legyen aki felveszi és vissza is tudja fizetni.

A trükk ott van, hogy nem csak a hiteleket kell visszafizetni, hanem a kamatokat is. Csakhogy a kamatokra soha sehol senki nem hoz forgalomba pénzt. Adósságpénz van, kamatpénz nincs.

Tehát ahhoz, hogy B vissza tudja fizetni a hitelét és még a kamatokat is valaki mástól is pénzt kell keresnie. Mondjuk D-től. Azaz ahhoz hogy a kamatokat is lehessen fizetni valaki másnak is hitelt kell felvennie, hiszen többlet pénz csak újabb adósságból keletkezik.

Nem a pénzből lesz a hitel, hanem a hitelből a pénz. Több adósság = több pénz.

Ahhoz, hogy ez az adósságspirál ne omoljon össze, egyre több és több hitelre van szükség.

Egyre több és több hitelt pedig akkor lehet csak kihelyezni, ha növekszik a világgazdaság.

Ahogy a növekedés leáll, és ezzel a hitelezés folyamata is, súlyos válság tör ki, lásd 2008.

Ez a közgazdasági rendszer exponenciális növekedést követel meg, ami nyilvánvalóan fenntarthatatlan. A kérdés csak az, hogy mikor omlik össze, hogyan omlik össze, és mi lesz utána.

A pénzt is azért is rontják folyamatosan az országok - amellett, hogy az infláció a legolcsóbb adófajta - mert ezzel próbálják tompítani az adósságcsapda hatását. hiszen a később visszafizetett pénz már nem ér annyit, mint amikor felvették. A kamatok ezt persze ellensúlyozzák a hitelt adónak, de az államok számára ez is így is jó üzlet, hiszen nekik nem kerül sokba pénzt nyomtatni.

Ezért van mindig mindenhol egy kis infláció. Azért nem nagy, mert az már túl káros lenne a gazdaságnak de ez az évi pár %-nyi ingyen jövedelmet nagyon szeretik az országok.

Egy korrekt, minden körülmények között fenntartható közgazdasági rendszerben a pénz stabil lenne, és csak annyit szabadna hitelezni, amennyi saját tőkéje és betétje van a bankoknak. Egy fillérrel sem többet.

---

Másik ilyen semmiből lufit fújó gépezet a tőzsde. Ott is sokszor annyi értékben kereskednek, mint amennyi pénzük valóban van.

Ezért robbant ki az 1929-es világválság.

A tőzsdék megengedték az ügyfeleiknek, hogy tízszer annyi pénzzel tőzsdézzenek, mint amennyi pénzük valóban van.
Azt persze okosan előírták, hogy bármikor követelhetik a számla kiegyenlítését.

Na miután a semmiből teremtett tízszeres lufipénzzel jól felhajtották a részvényárakat 1929-ben egyszer csak követelték a számlák kiegyenlítését.
Nyilvánvalóan senki sem tud tízszer annyit kifizetni, mint amennyi pénze van, így elkezdték eladogatni a részvényeiket, amelyeket a többi szerencsétlen sem tudott megvenni, mindenki eladni akart, a részvényárak leestek, a tőzsdések vagyonokat kerestek, a világválság meg kitört.

Na tehát a kérdésedre válaszolva a magánbakok teremtik a pénz legnagyobb részét és így ők is hiteleznek.

Az állam valamiért lemondott a pénzteremtési monopóliumáról magánbankok javára. Így ha pénz kell neki hitelt vesz fel és kamatokat fizet érte.

Tudsz ennél remekebb üzletet?

aszekelyek 2010.11.22. 16:14:52

@panelburzsuj: Nem akarom megbántani Oszkót de ez a világtörténelemben a norma. Nem hungaricum. Bármerre nézünk Európában, ez megy. Emberemlékezet óta. Mindenki másképp egyforma. Ezt meg Mérő Lászlótól lehet idézni:)

aszekelyek 2010.11.22. 16:19:30

@Akitlosz: Hogy odavoltak, amikor Orbán azt mondta, senki nem feltételezte, nem létező pénzt adnak kölcsön rotschsildék...., emlékszel ?

panelburzsuj 2010.11.22. 16:20:00

@panelburzsuj:

De érdekes ellenpróba lenne, hogy vajon a mai, ötven fölötti tanszékvezetők közül hányan kerülték el teljesen a "mozgalmi életet", hányan voltak egyszerű és inaktív "mezei tagok", és ahányan töltökket be kisebb-nagyobb (nem fizetett) tisztségeket.

panelburzsuj 2010.11.22. 16:24:19

@aszekelyek:

Szóval pl. az elnöki székek mindenütt Schmitt Pálokkal vannak töltve? Vagy az Egyesült Államok képviselőháza és szenátusa teljesen csereszabatos lenne a mi parlamenti garnitúránkkal?

Érdekes gondolat.

panelburzsuj 2010.11.22. 16:41:35

@Akitlosz:

A társaságalapítást kihagytad. Mint blöffölési aktust. Pedig ott is idézhetné aszékelyek Mérő Lászlót.

aszekelyek 2010.11.22. 16:46:04

@panelburzsuj: Nem gondolat. Ezek tényeken alapuló megállapítások. A politika egyetemes , mint a matematika...:) Hindenburgot tökönrúgta az NSDAP, vagy másképp tudod? Épp az imént tettem le a telefont, németországi barátnőmmel, akivel arról diskuráltunk, anno a reichstag felgyújtását hogy is csinálták , szintén ugyanők és hogy kenték Dimitrowra. Ennek apropoója az, hogy most megint ez a téma és neki az az érzése ez a köznyilvánossá tett Reichstag elleni merénylet tervezet megint valami orbitális disznóság fedőakciója. Meg nekem is. De a királygyilkosságok se lógnak ki ebből a sorból. Nem kell már talán 2o évvel a vasfüggöny lebontása után is azt képzelni, hogy bezzeg nyugaton mindenki zseni és sokkal jobb és ott mássok az emberi viselkedés törvényszerűségei. Ezt a szervilitást és kisebbrendűségi érzést le kéne tenni a pincébe már végre. Ott is ugyanolyan hatalmi harc folyik, ugyanazokkal a nemtelen eszközökkel és ugyanolyan megosztó kommunikáció és közvélemény befolyásolás megy. Négy évenként vannak választások kb, zömmel. Hol jobb, hol rosszabb éppen egyes országoknak. Ott is elitképzés van, szegregáció és más nyavalyák. Nem tudnék nagyon nagy kivételeket mondani. Úniós államok terén. El kell szomorítsalak, Merkel és Sárközy is alahogyan karriert csináltak és az pártokon keresztül ment. Merkel ráadásul szociból jött.

aszekelyek 2010.11.22. 16:47:41

@panelburzsuj: Édes vagy. :) Inkább a játékelmélet. Miért nem szabad több tétet tenni a bajnai szisztémába... HAdd idézzem inkább aaaazt, naaaa:D

aszekelyek 2010.11.22. 16:53:38

@guvernalista: Hááát én pénteken a "betlenjanit" a magánnyugdíjpénztáras emberrel láttam beszélgetni a meztelen igazságról M1-en. Hogy csak akkor örökölhető , ha előbb tetszik feldobni a csukát, mint a korhatár... szóval kibontották ezek a szörnyetegek ott a teljes igazságot...:D a rohadtak.... Egy szó nem volt arról, amit írtál.....:) MA reggel se, érdekes. A kedves tukacs elvtárs szépen elmondhatta a semmi tartalommal nem bíró , ez meg az lesz című monológját. Profin beszélt a semmiről sok percig.Krizsó Szilviának mégsem inog a széke.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.22. 16:55:29

@Átverés!: Az teljesen biztos, hogy a hitelek nem lesznek visszafizetve, vagy csak valami borzasztóan aljas trükkel.

Például pénzrontással.

Kérdés mindig az, hogy kik szívják meg a végén nagyon és kik nyernek rajta.

A XX. században találták ki ezeket az aljas módszereket.

A politikusoknak tetszik, mert folyamatosan többet költhetnek az adóbevételeiknél. a bankároknak tetszik, mert sokat keresnek rajta. Tőzsdéseknek szintén.

A nép meg úgysem érti, arra gondosan vigyáznak, hogy véletlenül se legyen a pénz (keletkezése, működése) tanagyag az általános iskolákban.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.22. 17:09:23

@Szimba: "Annyira meg voltam lepve, hogy a szám is tátva maradt:-)) Sok mindent nem értettem: miért nézik, miért érdekes mások hétköznapjaiba belelátni, miért izgalmas látni egészen primitív emberek konfliktusait hallgatni stb. "

Azért mert az emberek többsége szociális. Nem a saját dolgával foglalkozik, hanem a máséba ártja magát, de legalábbis tudni akar róla.

A TV még nem volt feltalálva, de már akkor is azt kukkolták a függöny mögül, hogy éppen mit csinál a szomszéd.

Köztudott, hogy falun - ahol még ismerik egymást az emberek - nincs titok.

guvernalista (törölt) 2010.11.22. 17:17:56

@aszekelyek:
éppen azt mondom, hogy ezeket nem kitalálni. adottak az ókeresztény hagyományok. követni kellene. az eukarisztiának kiemelt szerepe van a keresztény vallásban, de nem értem, hogy miért nincs ugyanilyen fontos szerepe az agapénak. az úrvacsora osztás ma a hókuszpókuszról szól, és nem arról, hogy aki éhes, az jóllakik.

panelburzsuj 2010.11.22. 17:20:28

@aszekelyek:

Idézési szabadság van.

Ezzel együtt úgy gondolom, hogy a társaságalapításhoz, mega valejáró blöffhöz mégis csak leginkább "Az élő pénz" címú Mérő-könyv passzol.

Ha már arról írta.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.22. 17:25:03

@Ordnassac: Feltéve ha nincs LMP.

Valóban van egy kb. 7-8%-nyi szavazóréteg, akiknek rájuk van igényük, de kétszer 4% nem egyenlő 8%-kal.

Úgyhogy könnyen előfordulhat, hogy egy az LMP bázisára építő új párt simán kiejti az LMP-t az országgyűlésből, miközben maga sem kerül be.

Diocles 2010.11.22. 17:28:03

@aszekelyek:

Az, h Krizsó Szilvia még mindig MTV-s, az legalább olyan furcsa és érthetetlen, mint Alföldi maradása.
(Bár Alföldi nem menesztését még megértem, nyilván nem akart kulturkampffal nyitni a kormány.)

guvernalista (törölt) 2010.11.22. 17:28:33

@aszekelyek:
biztos igazad van, én nem nagyon nézem ezt a reggeli műsort. szerintem a magánpénztárakból az összes állampapírt ki kell vonni, a részvényt meg nem kell. szerintem ez annyira triviális dolog. és senki sem mondja. nem érteam az okát. komolyan nem értem.

Ordnassac 2010.11.22. 17:34:26

@Akitlosz: ez még egy érdekes kérdés lesz. Megfigyelésem szerint az LMP és Hack várható pártjának szavazóbázisa (utóbbinál potenciális) között van ugyan átfedés, de nem olyan nagy, mint azt sokan gondolják.

Persze ettől még ki is üthetik egymást. Ez a jövő zenéje.

guvernalista (törölt) 2010.11.22. 17:40:12

@Akitlosz:
külön kellene választani a lakossági, és a vállalati üzletágat. a lakosságnak összességében nettó megtakarítónak kellene maradnia. szóval csak a betétesek pénzért volna szabad kölcsönadni úgy, hogy maradjon tartalék. szóval magyarországon is akkor borult a bili, amikor a lakosság megszűnt nettó megtakarítónak lenni. és összességében már több volt az adósság, mint a megtakarítás.

de a vállalatoknál ez a rendszer nem tartható. képtelenség a lakosság pénzéből új munkahelyet teremteni. ahhoz nem elég a bankkölcsön, ahhoz hitelpénz kell.

ubul2000 2010.11.22. 17:44:47

@Akitlosz: Nem véletlen, hogy ragaszkodnak a nemzeti bankok "függetlenségéhez", mert ha az állam kezében lenne - akkor az állam jutna pénzhez, nem a bakok tulajdonosai.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.22. 17:47:34

@aszekelyek:

Az egyforma meg a másforma, az mindig a másformával egyforma.

panelburzsuj 2010.11.22. 17:53:12

@ubul2000:

Egy kontrollálhatatlan államnak közvetlenül ki adna kölcsön pénzt? Olyan államnak, amely rendelkezik az összes erőszakszervezet fölött, valamint törvényhozási és adóztatási monopóliuma van, de sehol semmi belső fék? Ki hitelezne olyan adósnak, akin csak hadsereggel lehet végrehajtani?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.22. 17:53:27

@panelburzsuj:

Jó hát mindent nem írhatok le egyetlen hozzászólásban.

A jogi személy az valóban az emberiség egyik legkorszakalkotóbb találmánya.

Arra jó, hogy ne lehessen megtalálni a felelős embert.

Nincs az az oknyomozó riporter, mesterdetektív, amelyik ki tudná deríteni pontosan egy cég tulajdonosait.

Egyik cég a másiknak tulajdonosa, leányvállalat, kereszttulajdonlás, ide-oda, össze-vissza, így aztán csak annyit lehet tudni, hogy a cégek tulajdonosai a részvényesek.

Na de név szerint?

lüke 2010.11.22. 18:00:43

@Hepci:
sok mindent nem bírtak:)
nekünk se az ideológiát:)

panelburzsuj 2010.11.22. 18:01:26

@Akitlosz:

Azér az adóhivatalok próbálják megtalálni a hunyót. És nem is mindig eredménytelenül. Ha sok pénzt akarnak vinni, valahogy mindig előbújik egy-két addig rejtőző tiltakozó ...

lüke 2010.11.22. 18:01:53

@panelburzsuj:
mint a céllövölde 1-s köre

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.22. 18:05:48

@ubul2000: Ezzel az a gond, hogy az állam nem tanúsítana önmérsékletet.

Egyáltalán nem lenne cél a stabil fizetőeszköz. Folyamatosan rontanák, "ócsítanák" a forintot.

Ezzel pedig mindenkinek kárt okoznak.

Hiába írja elő törvény, hogy

"Az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása."

ha nincs aki ezt komolyan vegye, és betart(as)sa.

Ezért jó a független Nemzeti Bank, a politikusokat ugyanis csak az érdekelné, hogy hivatali idejük alatt minél több pénzt költhessenek el, akár a nemzeti valuta rontása árán is.

Egy a kormány által irányított nemzeti bank csökkentené az alapkamatot, nyomtatna egy ki pénzt, és leértékelné a forintot.

A kormány ezzel jól járna, de az ország, mindenki akinek pénz van a pénztárcájában, vagy a bankszámláján az rosszul.

panelburzsuj 2010.11.22. 18:08:08

@Akitlosz:

Egyébként jól látom, hogy te alapvetően két vállalattípust tartasz elfogadhatónak: a legfeljebb néhány fő tőkéjét tömörítő magánt, és a bürokratikus államit?

tbb 2010.11.22. 18:08:44

@panelburzsuj:

"A viccelődés megrendelésre sajnos nem megy."

Igen, ezt ismerem. Elég csak a szenzációsan induló standupos generáció ellaposodására gondolni. De még a nagy Hofinak is volt harmatgyenge produkciója. Egyszer rá is kérdeztek, mire bevallotta, hogy arra müsorára csak egy hónapja volt.

Ami meg a többit illeti, én másképp éltem meg. Nem emlékszem, hogy bármit is utaltam volna a mai mszp-re. Még csak elképzelni sem tudom, hogy minek lehetett olyan akusztikája.

De mindegy is. Úgy látszik, hogy most olyan a légkör, hogy egy kodó szerinti vérnarancsos és egy független nem képes érdemben társalogni. Én sajnálom.

tbb 2010.11.22. 18:19:09

@panelburzsuj:

Az érdekes nem az lenne. Hanem, hogy ki milyen következtetést vonna le belőle. Ez is lenne olyan érdekes panoptikum, mint amilyet beidéztél Alföldivel kapcsolatban.

kodó tamás 2010.11.22. 18:22:17

nol.hu/belfold/schmitt_pal_neveben__repult_a_pancser_javaslatiro

:) Fan Thomas volt a hibás... sose tudjuk meg kiírta...

... felelősségre vonták a jegyszedőt... bevallotta, akulákok is voltak...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.22. 18:23:02

@guvernalista:

Azért spóroljon a lakosság, hogy az állam a lakossági megtakarításokat is eltékozolhassa?

Egy magáncég nem azért alakul, hogy munkahelyeket teremtsen, hanem azért, hogy profitot.

Ha az alapításhoz szükséges tőke az alapítók vagyona, akkor a cég sokkal biztosabb lábakon áll, mintha hitelből alapították volna.

Ugyanis van egy halom cég, amelyik úgy normálisan simán nyereséges lenne, de mivel rengeteg a hitelük, amelyekre kamatokat kell fizetniük így már veszteségesek.

Belekerülnek ugyanabba az adósságcsapdába, mint az államok.

Így ezek a cégek már nem maguknak termelik a profitot, hanem csupán az őket hitelező bankoknak.

Ráadásul eleve a cég irányítása, működtetése a hitellel kiszolgáltatottá válik.

Mert mi történik egy normálisan működő cégnél, ha recesszió van és csökken a piac?

Nincs nagy gond, csökkentik a termelést, ha kisebb az igény, és ugyanúgy profitot termelnek, mint előtte, legfeljebb kevesebbet, de mindig profitot termelnek.

Ezzel szemben mi a helyzet az eladósodott céggel?

Neki fix stabil és állandó költsége a hitelkamat.

Ha recesszió van és csökkenteni kell a termelést, akkor a kisebb bevétel már nem fedezi a kamatkiadásokat, a cég működése, ha addig nyereséges volt is, átfordul veszteségesbe, és csődbe megy. Annyi a munkahelyeknek.

Nem biztos, hogy annyira jó ötlet ez a hitelből vállalkozás erőltetése. A bankoknak persze jó.

Hitel az természetesen kell a világgazdaságnak, csak nem ilyen elrugaszkodott mértékű a már a létező, megtermelt értéktől.

A kölcsön nem más, mint a már létező érték kölcsönadása.
Szívás, ha nem fizetik vissza, de pénzügyi válságot nem okoz, mert már megtermelt értéket költöttek el.

A hitel az a jövő előrehozott felélése, Muszáj erőltetni a növekedést, mert ha nem jön be, akkor nem lesz miből visszafizetni a hitelt és ez már bizony válságot okoz, mert fedezetlen pénzt éltek fel, amire majd csak ezután kellett volna megtermelni a fedezetet.

Nem mindegy.

Túl sok a hitel a világgazdaságban, ami azonnal válság közeli helyzetet idéz elő, ha a gazdasági növekedés akármiért leáll.

kodó tamás 2010.11.22. 18:29:07

index.hu/belfold/2010/11/22/kontrat_szerint_a_lanyanak_nincs_koze_schmitt_alkotmanyjavaslatahoz/

már csak arra leszek kíváncsi amikor az "igazi" javaslat megjelenik... alig várom hogy "minden betűjét" érdemesen olvassam:)

lesznek még elbocsátások... bolond likból bolond szél fúj...
még az is kiderülhet akár hogy most hazudtak és senkit nem rúgtak ki.... majd megesz a kíváncsiság

tbb 2010.11.22. 18:30:57

@aszekelyek:

"Ott is ugyanolyan hatalmi harc folyik, ugyanazokkal a nemtelen eszközökkel és ugyanolyan megosztó kommunikáció és közvélemény befolyásolás megy. "

Nem egészen. A fejlett demokráciákban már kialakult egy erős civil társadalom, ami kordában tartja a politikusokat. Potom 2-300 év, és nálunk is így lesz. Persze csak akkor, ha közben nem adunk lehetőséget a szociknak, hogy újra meg újra visszadöngöljenek a potyautasgeneráló szintre.

kodó tamás 2010.11.22. 18:31:20

@Akitlosz: csak irogass, iszom a szavaidat. nagyon jokat irsz. komolyan. nehogy azt hidd hogy csak ugy az éterbe... értékelésem:

****

kodó tamás 2010.11.22. 18:32:12

@tbb: na végre egy írásod amivel nagyrészben egyetértek...

**

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.22. 18:35:56

@panelburzsuj:

Olyan vállalattípusokat tartok elfogadhatóak, ahol a tulajdonosok személye (emberi személyek, nem jogi) nyilvános, könnyen hozzáférhető, tudható.

A tulajdonosok személyének kibogozhatatlan elrejtése jogi személyek mögé nyilvánvalóan nem tiszta ügyleteket szolgál.

A Schobert Norbert mondta az ujjlenyomatra induló audijáról, hogy - idézem szó szerint:

"Az autóM neM az enyéM, haneM a cégeMé."

És a cég kié?

A cipőfűzőm nem az enyém, hanem a cipőmé.

kodó tamás 2010.11.22. 18:38:18

@Akitlosz: ez csak a felelősség kenéséről szól...
a zavarosban halászók érdeke (politikusok)

MINDEN POLITIKUS LOP osztjonapot

tbb 2010.11.22. 18:45:57

@panelburzsuj:

Abból a szempontból jó a Mérő könyv, hogy meg lehet belőle érteni, hogy működik a kapitalizmus. De abból a szempontból meg nem jó, hogy figyelmen kívül hagyja a lépten nyomon kialakuló diszfunkcionális csapdahelyzeteket. Márpedig ezek az igazán izgalmas kérdések. Mentségére szólva, e tekintetben a Nobel-díjasok sincsenek sokkal előrébb.

panelburzsuj 2010.11.22. 18:50:15

@Akitlosz:

És mi legyen azokkal a polgárokkal (berusfbürger...), akik tudnak megtakarítani, de nem tudnak vagy nem akarnak céget alapítani, vezetni? Ne legyen részvény, kötvény, csakis átlátható méretű, konkrét fizikai tárgyakhoz köthető üzletrészek? Hogy lehet így mondjuk vasúttársaságot gründolni, üzemelteni, fejeszteni? (Hogy jó régit mondjak. De mondhatnék mondjuk gyógyszergyárat is, a kutatási, tesztelési és törzskönyvezési háttérel együtt.)

lüke 2010.11.22. 18:54:59

@Akitlosz: a butasága is az övé

tbb 2010.11.22. 19:04:51

@kodó tamás:

Örülök. Most már csak a megfelelő következtetések levonása van hátra.

lüke 2010.11.22. 19:09:41

@panelburzsuj:
jaj, svenk, Szerelmes film ,Szabó I
-pajtások van kérdés?nincs, pajtások

shwarcz bácsi 2010.11.22. 19:13:17

sziasztok!
egy kis kedvcsináló a vacsorához :-)

http://www.youtube.com/watch?v=PIJkttnTTM4&feature=player_embedded#!

guvernalista (törölt) 2010.11.22. 19:15:16

@Akitlosz:
ha a lakosság nettó megtakarító, akkor a válság összességében nem érinti. szerintem nincs azzal gond, ha valaki hitelből épít egy üzemet. azzal van a gond, hogy az irányadó kamatok nem 0,5-1% körül vannak, hanem 5-10% körül, vagy még ennél is magasabban. az átlagkamat magasabban van, mint a reálhozam.

na de miért mondja a jegybank, hogy az irányadó kamat legyen 5%. miért nem mondja azt: 0,5%. azért, mert senki nem venné meg az állampapírt. tehát a probléma eleve az, hogy az állam túlkölt. a kincstár srófolja felfelé a kamatot.

szóval ha jövőre 3% növekedést tervez az mnb, és 5% az irányadó kamat, akkor 80% eladósodás mellett 4% mínusz. ha 3% lesz a növekedés, akkor kicsit megint lefele megyünk. feltéve, hogy a kamat nem lesz 10%, és a növekedés meg 1%. tehát ha csak elemi számítást végzünk, akkor is világos, hogy túl magas a kamat.

nem lenne ilyen probléma, ha a költségvetést többlettel terveznék. és a jegybank azt mondaná, hogy a kamatokat le kell vinni nulla közelébe. de úgy, hogy közben költségvetési többlet van.

ssi 2010.11.22. 19:24:59

@panelburzsuj:mai egyetemisták fognak-e, s ha igen, mivel és hogyan érvelni önmagukért - nem tudom, majd kiderül

@Hepci: mindig érdekesek a statisztikák, s érzelem nélküli elemzésük is
november:
- volt a teljes ellenzéknek tüntetése, na persze külön, s másról:
* Jobbik: a múlt okán és egy szobor miatt
* LMP: akkor egy közeli terv miatt, a jogállamiság védelméért (AB)
* MSZP: hírek szerint a kormány több intézkedése ellen tervezi

- voltak "kis" szervezetek tüntetései is:
* Demokratikus Charta, mint az LMP is, de az utóbbi Gy.F. miatt külön
* s a Jobbik féle antiszemitizmus ellen, mint gyors reakció

@tbb: fővárosi gimiben történt - a töri tanításról jut eszembe:
- töri tanár 1: nem volt annyi szörnyűség, ami volt jogos volt, s ma is haragudni kell erre a kisebbségre
- töri tanár 2: érintettként ő a táborokról, üldözésekről stb. vetített filmeket
- érettségi tételsorból kivették a témát érintő tételeket ....

guvernalista (törölt) 2010.11.22. 19:26:59

@panelburzsuj:
pont úgy, mint a kisz. csak most van societas, meg fidelitas. és a kiszen belül volt központi bizottságos, és népfrontos vonal. szerintem egy kicsit jobb most, hogy külön vannak, meg lehet választani. csak szerintem az mhsz jobb volt, mint a 64 vármegye mozgalom. szóval összességében nem látni a többpártrendszer előnyeit. ezért csinált a nép most egypártrendszert. nem azt várja, hogy jobb lesz, hanem azt, hogy nem lesz rosszabb.

kodó tamás 2010.11.22. 19:33:27

@guvernalista: ****

van ahol a költségvetés deficitjét alkotmány tiltja...
igen, igen a legnagyobb átok a pazarló állam,
azaz hiába dolgozol, gyakorlatilag nincs értelme

guvernalista (törölt) 2010.11.22. 19:37:42

@kodó tamás:
az a gond, hogy az állam összefonódik a piaccal.

kodó tamás 2010.11.22. 19:39:02

@guvernalista: ez a gazdasági-politikai oligarcha :)

kodó tamás 2010.11.22. 19:40:50

1703 Rákóczi szabadságharc

ssi 2010.11.22. 19:50:43

@tbb:
"...kik ártanak a legtöbbet hazának és nemzetnek, kezdjük a vulgárbölcsészekkel. Ők azok a szelektív érdeklődésű, lúzer töri szakosok, akik beragadtak valahol a perszonálunió magasságában, és minden percet személyes tragédiaként élnek meg"
mandiner.hu/cikk/20101122_tancolo_szoros_talpak

2010.11.22. 19:55:08

Sziasztok!

Mi a pálya fiatalok?

@kodó tamás: tőled semmi választ nem kaptam 24.re.

@manyike: tőled sem!

Kapok valaha?:)))

kodó tamás 2010.11.22. 19:55:42

@manyike: uj arculat?
szerintem a kavics jobb volt...
emberibb volt...

kodó tamás 2010.11.22. 19:57:45

@Letícia: na jo. őszintén. nem merek.... nem tudom melyik oldalra fogok állni a háborúban...

Átverés! 2010.11.22. 19:59:54

@Atiklos:@guvernalista: Valóban nagyon jókat írnak. Régen várok már ilyen típusú hozzáértő szakmai felvetésekre.
Én mindig azt mondtam, hogy a fejlődésben a gazdaság erőssége, stabilitása fontosabb mint a kitalált ideológiák tömkelege.
Ha a gazdaság elég erős, a pénzügyi helyzet stabil, akkor már nagyot nem lehet tévedni.
Csak most az a helyzet az egész fejlett világban, hogy - a kommenetekben emlitett okok miatt is- labilissá vált a pénzügyi helyzet.
Emiatt hosszabb távú tervezéseket - ami a gazdaság dinamikus,harmónikus fejlődéséhez szükséges lenne -nem lehet alkotni.
A kormányzás sok esetben a vadvízi evezéshez hasonlitható.

Átverés! 2010.11.22. 20:00:06

@Atiklos:@guvernalista: Valóban nagyon jókat írnak. Régen várok már ilyen típusú hozzáértő szakmai felvetésekre.
Én mindig azt mondtam, hogy a fejlődésben a gazdaság erőssége, stabilitása fontosabb mint a kitalált ideológiák tömkelege.
Ha a gazdaság elég erős, a pénzügyi helyzet stabil, akkor már nagyot nem lehet tévedni.
Csak most az a helyzet az egész fejlett világban, hogy - a kommenetekben emlitett okok miatt is- labilissá vált a pénzügyi helyzet.
Emiatt hosszabb távú tervezéseket - ami a gazdaság dinamikus,harmónikus fejlődéséhez szükséges lenne -nem lehet alkotni.
A kormányzás sok esetben a vadvízi evezéshez hasonlitható.

kodó tamás 2010.11.22. 20:02:49

@manyike: vagy a kavics az nyünyüge? de az avatarod uj ugye?

@Átverés!: igy van @guvernalista: -nak dupla szöveg jár:)

Ordnassac 2010.11.22. 20:03:35

@kodó tamás: háború? Látszik, hogy nem nagyon voltál blogtalin. :-)

Ha más nem, ellövök egy rossz szóviccet és máris mindenki egy oldalon áll, ellenem... :-D

2010.11.22. 20:04:41

@kodó tamás: mi az hogy nem mersz??? Kitől félsz? Írjál nekem, elárulom priviben, hogy bejelentkezett vagy sem!

pug406st 2010.11.22. 20:05:02

@guvernalista: azt azért ne felejtsük el, hogy nem csak a túlköltekezés a lényeg hanem az is, hogy az adott állam és annak gazdaságpolitikája miatt mekkora bizalom alakul ki a befektetőkben, valamint milyen erős gazdaság áll mögötte.

kodó tamás 2010.11.22. 20:05:29

@Ordnassac: nem igazán erre gondoltam:)

2010.11.22. 20:07:08

@Ordnassac: jó kis gyáva nyúl KT!:))

kodó tamás 2010.11.22. 20:07:40

@Letícia: senkitől.... nem félek... magamtól... nem tudom mi lesz. nyugalom kell nekem...

panelburzsuj 2010.11.22. 20:08:21

@guvernalista:

Jajistenem. Pontúgy...

A KISZ fénykorában 800000 (írd: nyolcszázezer) már valamennyire beszervezett, "előképzett" fiatalból válogathatott az ugyanekkora párt. Minden résbe befurakodtak, mindenen rajta tartották a szemüket. És egy elemi lojalitás elvárása mellett azért igyekeztek lefölözni a krémet is.

Ez lenne a Fidelitas meg a Societas?

panelburzsuj 2010.11.22. 20:10:34

@kodó tamás:

Hát az enyémre.

Mind hülyék!

panelburzsuj 2010.11.22. 20:11:30

@panelburzsuj:

(Má nem a talizók, hanem a nyalizók.)

pug406st 2010.11.22. 20:18:05

@Letícia: Parázs presszó jó hely; oda vagy kisparázsba járok thai levest enni :)

ssi 2010.11.22. 20:18:49

@kodó tamás: avatarom régi, s az enyém, csak az enyém, teljesen, egészen

@nyünyüge!!!!! jelentkezz!! tamáskodónak hiányzol!!!!!

@Letícia:
bocsi, megkaptam :-) "1 évesen" még a szokásos futásomnál maradok

Ordnassac 2010.11.22. 20:20:02

@manyike: >>"1 évesen" még a szokásos futásomnál maradok<<

???

2010.11.22. 20:20:20

@kodó tamás: töknyugis banda vagyunk...komolyan!:)))

@manyike: jó, akkor hozd el a Mamádat is!:)))

porfelhő 2010.11.22. 20:21:20

Nézzem! mennyit irtatok, dél óta? Nem voltatok szorgalmasak, irhattatok volna több kommentet is!:)

guvernalista (törölt) 2010.11.22. 20:24:09

@panelburzsuj:
szerintem pontúgy. tudom, hogy ebben nem fogunk egyetérteni.

panelburzsuj 2010.11.22. 20:24:22

@lüke:

"A vonaton újraéli kapcsolatukat, amelynek 1956 vetett véget, amikor Kata az emigráció mellett döntött."

Ha neked egy politológus adjunktus blogján ez ugyanaz a miliő, mint a hetvenes-nyolcvanas évek ímmel-ámmal mímelt, félimeddig már nyíltan ki is röhögött "napjaink forradalmisága", akkor én hamarost megszökök innen.

Ordnassac 2010.11.22. 20:27:18

@porfelhő: de nem írtunk. Van ez így. ;-)

lüke 2010.11.22. 20:31:52

@panelburzsuj:
hmmm
pont a 70-s években járszódik, oföm a föszereplöje, igy engem személyesen érint a miliö

porfelhő 2010.11.22. 20:32:11

@Ordnassac:
Bocsánat! csak egy kicsit irigy vagyok, mert én napközben nem tudok blogolni! semmi több. :) nincs semmi probléma, ugye?

guvernalista (törölt) 2010.11.22. 20:32:40

mondjuk én a 80-as években találkoztam a kisz-szel. nem nagyon értettem, hogy mire van. szóval nekem úgy tűnt: pártiskola fiataloknak. de a politológia szakot is ugyanilyen káderképzőnek tartom.

2010.11.22. 20:33:27

Sziasztok, jóccak!:)

Ordnassac 2010.11.22. 20:34:47

@porfelhő: miért lenne probléma? Egyáltalán nincs. :-)

ssi 2010.11.22. 20:37:41

@Letícia: :-))

@Ordnassac: ko/órosan egy 1 évesen néhány hónapja

cambridge.on 2010.11.22. 20:39:30

@Akitlosz: Az eddig leírtakkal egyet lehet érteni,de ebből az irigykedés hangjai hallatszanak.
A szegény ember birtokol tárgyakat, pl.autót, a gazdag cégein keresztül lízingeli és használja.

A pénzleértékelés azért szokott adni egy lökést a gazdaság lendületének, olcsóbbá téve az adott állam termékeit.
Nem véletlenül ösztönzik Kínát a jüan felértékelésére.
A lakosság megtakarítását persze negatívan érinti, a leértékelés, de a belföldi kereslet nő, az import drágábbá válásával.

@panelburzsuj: Save Money.

This isn’t rocket science but if you earn a reasonable income and you live within your means, guess what, you will probably have money left over to save. The problem most people have is they put savings last, as an afterthought. People pay bills, buy things and then whatever is leftover they try to save. That is the wrong way to save. I’m sure you’ve heard it before, but pay yourself first. Whether it is $100 a month or $1,000 a month, think of the savings as a bill that needs to be paid and do it regularly. If you are unable to save money you will find that your only wealth is in the form of material things

@guvernalista: Amerikában már elkelt államkötvény mínusz kamattal(-0,5%).
Itt magas az inflációs várakozás.

Nem találok utalást arra, hogy mi lesz abban az esetben, ha a kísérlet kudarccal végződik?
Lehet csak franciául hangzott el.
Igaz itthon még a kudarc emlegetése is libsi bérrettegő kategóriába sorolást hordoz magában.
Nincs "B" terv?

panelburzsuj 2010.11.22. 20:41:41

@lüke:

Max. 1970. Akkor mutatták be.

Ha a Szabó István-féle Szerelmesfilmről beszélünk.

(Hogy az általad idézett jelenet még Katával történt-e, vagy már 56 után, azt nem tudnám felidézni, mert nekem nem személyes emlék a film, és a maga idejében láttam - egyszer. De: filmekkel, irodalommal csak óvatosan, mert a tipizálási művészi szándék könnyen elhúz a meglehetősen szürke és döcögős hétköznapoktól.)

tbb 2010.11.22. 20:53:52

@manyike:

Ezt beírást miért nekem címezted?

De ha már mégis, akkor a véleményem szerint a cikkben szereplő vulgárbölcsészek egy fikarcnyit sem ártanak a nemzetnek.

kisspanna 2010.11.22. 20:59:09

Az alkotmányozással kapcsolatban érdemes megnézni Tóth Zoltán József előadását a hunniatv.com-on (ezen a héten naponta többször is leadja a honlap online, elvileg jövő héten lesz a második rész). Sok minden kiderül belőle (célok, tervek, okok).

SZENT KORONA TAN Tóth Zoltán József előadása (Leányfalu, Faluház)

hunniatv.com/index.php

ubul2000 2010.11.22. 21:02:38

@Letícia: Ha nem döngöltök a földbe, megpróbálok menni

tbb 2010.11.22. 21:10:41

@manyike:

Melyik kisebbségre kell a töritanár-1 szerint haragudni? A zsidókra? Mert ha igen, akkor nem igen életszerű a történeted.

Azt persze nem vitatom, hogyha egy hülyeség előfordulhat, az elő ne fordulhatna. De jellemzőnek tekinteni őket és hozzájuk igazodni, az a hülyeség eszkalációjához vezet.

lüke 2010.11.22. 21:10:58

@ubul2000:
bántanak itt valakit?
van fideszbirka, nagyanyó , öregasszony etc-
kinevezö ember,
mint,amikor a mehemed meg a tehenek találkoznak,
de ez nem hiszem ,hogy valakit is zavarna
(legfeljebb a bérkommentelöket az NBH-tól)

nyünyüge 2010.11.22. 21:11:04

@manyike:
szerintem tamás csak kodik velünk :).

@kodó tamás

A gömböc nevében kikérem a lekavicsozást, bár némi nemes érzésre azért vall, hogy emberi formának lett tartva.

Itt a honlapja:
www.gomboc.eu

guvernalista (törölt) 2010.11.22. 21:14:31

@cambridge.on:
az árfolyamkockázat magas. a probléma az, hogy nincs ár, árfolyamstabilitás, és szabad tőkemozgás egyszerre.

a piacnak esze ágában nincsen belőni a forint árfolyamot. azt meg lehet magyarázni, hogy miért nem lövi be a forintot. de miért nem lövi be a frankot?

Ordnassac 2010.11.22. 21:14:53

@ubul2000: meglepne, ha földbe döngölnénk.

kodó tamás 2010.11.22. 21:18:20

@nyünyüge: hm pedig ismerem az alkotót
Gábor a káosz elmélettel kezdte... arról nincs képed ugye? :)

Ő a legjobb matematikus az építészek között
és a legjobb építész a matematikusok között

ubul2000 2010.11.22. 21:18:36

@Ordnassac: Nincs föld, mi? :))))

Milyen hely ez, még nem voltam ott. Hogyan kell megjelenni frakkban vagy lehet normál is?

Ordnassac 2010.11.22. 21:20:33

@ubul2000: egy étterem, szóval tök normál ruhában is jöhetsz, nem kell különösebben kiöltözni. :-)

kodó tamás 2010.11.22. 21:20:36

@ubul2000: öltözz narancsnak
ha mennék én is az avatarom venném fel....

ubul2000 2010.11.22. 21:20:38

@kodó tamás: "Ő a legjobb matematikus az építészek között
és a legjobb építész a matematikusok között"
Ez nagy dícséret :))))

Anno Ihász Gáborról mondták ugyanezt: a legjobb futbalista az énekesek között, és a legjobb énekes a futbalisták között

ubul2000 2010.11.22. 21:21:14

@kodó tamás: Valószínüleg a gárda-mellényemet veszem fel

tbb 2010.11.22. 21:22:38

@lüke:

Mondtam, hogy eszkalál.

kodó tamás 2010.11.22. 21:22:49

1757.

október 10. HUSZÁRCSÍNY

Hadik András 4320 katonájával az éjszaka leple alatt 6 nap alatt az ellenség földjén 450 kilométert (a gyalogságot a huszárok mögé ültetve szállíttatta).
A Berlin falai alatt meglepetésszerűen megjelenő magyar huszárok a város átadását és hatalmas hadisarc kifizetését követelték. A huszárok fergeteges rohama a városban ellenálló 5500 főnyi helyőrséget szétszórta és foglyul ejtette.

A városi tanács vezetői ezután azonnal kifizették az óriási, 215 000 talléros összeget.

A pénz egy részét Hadik a katonái között osztotta szét. A várost magát megkímélte, csapatát erős fegyelem alatt tartotta, és nem vitt el egyebet, csak hat porosz zászlót, valamint Mária Terézia részére személyes ajándékként két tucat női kesztyűt, amelyekre a város címerét hímeztette. A magyar huszárok csak egy napig tartózkodtak az elfoglalt városban, amíg a kesztyűk elkészültek.

Hadik vesztesége 88 ember és 57 ló volt, ezzel szemben Berlinből 425 porosz hadifoglyot hozott magával.

hu.wikipedia.org/wiki/Hadik_Andr%C3%A1s#Berlin_megsarcol.C3.A1sa

Ordnassac 2010.11.22. 21:24:10

@ubul2000: kevesen szoktak 42 évesen bekerülni az MTA-ba. Idén pedig már (48 évesen) rendes tag lett.

ubul2000 2010.11.22. 21:27:09

@lüke: csak vicc volt, és egyébként is teljesen más a személyes kapcsolat, mint az interneten keresztüli "üzengetés"

Korábbi tapasztalatom szerint az első tali elég vontatott szokott lenni

lüke 2010.11.22. 21:31:31

mikulásnak öltözöm,
erröl fogtok felismerni,s rögtön itélkezem:
a rosszak virgácsot , a jók Lindt csokit kapnak

aszekelyek 2010.11.22. 21:32:19

@tbb: NEm tudom, vannak civilek csak éppen ott is vannak "események", amiket mégsem tudnak annyira kordában tartani. Ennyire még azért nem értek célt. Csak elnyomva nincsenek annyira, mint nálunk volt a CÖF pld....

lüke 2010.11.22. 21:33:08

@kodó tamás:
bizony,
hosszú is a Hadikgasse Bécsben

ubul2000 2010.11.22. 21:35:43

@Ordnassac: Nem is a személyt kritizáltam, csak a dícséret módját, azt is szolidan

aszekelyek 2010.11.22. 21:36:13

@ubul2000: Eskütétel nem lesz, szerintem:)

ubul2000 2010.11.22. 21:39:54

@aszekelyek: Ki tudja, ha lesz ott egy csinos szingli csaj :))))

ubul2000 2010.11.22. 21:41:17

@lüke: Koncert gözben is gumit rágott? vagy rosszul láttam

aszekelyek 2010.11.22. 21:41:51

@guvernalista: Már attól is gsikítanak , hátrafelé szaladtukban, hogy nem lesz kötelező nekik fizetni és most egy kicsit ez a kormány ül a pénzükön, kozmetikázandó a költségvetést. Mint azt tudjuk, ők sem siették el a továbbutalást, ha épp úgy voltak szépek a számok.@ubul2000: Azon meg van is mit kritizálni :) elolvastam:) No jó, a szerző amatőr:)

pug406st 2010.11.22. 21:41:58

hm asszem elmegyek és megpróbálom beazonosítani a kommentelőket akik arccal is felkerülhetnek végre a listámra :)

ssi 2010.11.22. 21:42:10

@tbb:
tutira valós a gimis történet
idézet: történelem tanítás/történelem értelmezés - még egy időben se biztos, hogy egybeesik - politológusképzés kapcsán se

@nyünyüge: front van, hogy kihagyott nála??? - többször eszmét cseréltünk már ugyanis :-)

aszekelyek 2010.11.22. 21:45:28

@guvernalista: még itt cseng a fülembe, amikor a mi ferink görögte, hogy mert nem takarítotok meg eleget, magyarok! , Lári-fári...., mi tehettünk róla..., igen.... a lakosság..., nem volt több elszórni való....Zabos volt.... nagyon...:DDD

lüke 2010.11.22. 21:48:06

@ubul2000:
van, aki mükorizás közben, az olimpián is
4 47.nél
www.youtube.com/watch?v=gW4LqC33TiU

aszekelyek 2010.11.22. 21:57:32

@panelburzsuj: No de a mi tukacs elvtársunk, ma reggel kifejtette, hogy miért gondolja valaki, hogy majd nem fognak már adót csalni a vállalkozások, ha egyszer kevesebb adót kell kiköhögniük? Mindenki adócsaló szerinte. Bájos. Ő nyilván nem, értelemszerűen....Ő lenne az apparatcsik, akiből még az se teltki, hogy vállalkozzon, rendes , polgári foglalkozást válasszon? HAnem inkább maradt a mindenki gazember szócső végén.... Nem tudnálak megcáfolni. Azzal is érvelt, hogy áh, a társasági adó csökkentése is csak azoknak jó, akik eleve elérték azt a volument, hogy ...., szóval az sem jó és az sem igazi adócsökkentés:) Ő nyilván jobban tudja, mint a Vállalkozók:D Az alkalmazottak meg még jobban és a nyugdíjas szépkorú hölgyek tudják a legjobban.... meg a bácsik, akik tüntettek is. Nem sejtve, a saját nyugdíjuk biztonsága ellen:D Mindezt azzal a fennsőbbséggel adta elő, mintha ők kormányon, bármit is enneél csak kicsivel jobban csináltak volna. Adócsökkentésről hallani se akartak, mert mikor lesz abból pénz...., ez az egy szempontjuk volt. By Lendvai et.nő. A várbeli masíroztatás másnapján.... Ami elég gagyi volt még kamunak is, rendvédelmestől......

ubul2000 2010.11.22. 21:58:51

@lüke: undorító, amellett szerintem veszélyes is

shwarcz bácsi 2010.11.22. 22:01:50

@Ordnassac: állítólag lesznek csajok a találkozón.úgyhogy készüljetek srácok :-) egy szál szegfűt és egy narancsot hozzatok.

Ordnassac 2010.11.22. 22:03:25

@shwarcz: meglepne, ha korombeli hölggyel találkoznék a talin, tudomásom szerint nincs húszas éveiben lévő női törzskommenter.

Aztán lehet, hogy egy kellemeset fogok csalódni. ;-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.22. 22:04:27

@panelburzsuj: Beteszik a pénzüket bankba és a bankok kölcsönadják olyanoknak, akik vállalkozni akarnak, de nincs rá elég pénzük.

Mi ezzel a gond?

Szerintem semmi.

A gond ott van, hogy a bankok sokszor annyi pénzt hiteleznek mint amennyit a betétesek betesznek. A különbözetet a semmiből teremtik.

jjulie 2010.11.22. 22:05:29

@Ordnassac:

lesz "három az egyben", több is, válogathatsz

shwarcz bácsi 2010.11.22. 22:05:30

@Ordnassac: én úgy hallottam,hogy van! :-)

aszekelyek 2010.11.22. 22:06:31

@kodó tamás: ..hatják,.... na igen:) Majd a kiabálók bedobják a térről a pénzt az ablakon, nyugi és ki lesz fizetve:D ha csak úgy nem...@ubul2000: :)

Ordnassac 2010.11.22. 22:06:36

@jjulie: viszontkérdés: kend gyün? ;-)

@shwarcz: nocsak! Ugye nem te?

shwarcz bácsi 2010.11.22. 22:08:57

@Ordnassac: ne reménykedj :-)
bár gyönyörű vagyok,de nem hiszem hogy a te eseted... :-)

shwarcz bácsi 2010.11.22. 22:10:56

@jjulie: mi az a " három az egyben?" :-)

Ordnassac 2010.11.22. 22:11:09

@shwarcz: mertem is remélni, ugyanis férfinak gondollak. :-P

aszekelyek 2010.11.22. 22:13:49

@Akitlosz: Mondta a kedves bankszövetségi megmondó emmber, szintén tévében, hogy nekik a tőketulajdonosk által elvárt profitot kell hozniuk, ha törik, ha szakad. Látok összefüggést ezen túlzott elvárás és aközött, túl sokat helyeznek ki.

nyünyüge 2010.11.22. 22:14:24

@Akitlosz:
érdekes de kissé leegyszerűsített a bankvilág működéséről szóló elméleted.
Azért az nem egészen úgy van, hogy a bank akármennyit hitelezhet, és aztán majd valahonnan szerez vagy csinál pénzt hozzá.

Pontosan azért jöttek be a külföldi bankok Magyarországra, mert az anyabanknak megvolt az a tőkéje, ami a magyarnak nemigen.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.22. 22:14:55

@guvernalista: Ez így van.

Minden probléma alapja, hogy a politikusok mindig többet akarnak költeni az adóbevételeknél.

Ezért csinálnak költségvetési hiányt, államadósságot és inflációt (magyarul pénzrontást).

Ha ezt a három dolgot nem tennék, akkor nem lennének hitelválságok.

A bankok szívesebben adnak hitelt az államoknak, akik így elszívják a gazdaság elől a hitelek jó részét, amitől a hitelek drágákká válnak.

Ha nem kellenének az állami költségvetéseknek hitelek, (Magyarországnak évente 5-7 billió forintnyi) akkor ezt a pénzt a reálgazdaságnak hiteleznék jóval olcsóbban.

Persze hitelhiány így sincs azok számára, akik vissza is tudják fizetni, de drága. Az állami költségvetések óriási hiteligénye árfelhajtó hatású.

Azaz az országok a sok pályázataikkal, a sok pénzzel amit a gazdaságba öntenek valójában alig segítik a gazdaságot. Azzal a haverokat segítik inkább, meg a korrupciót táplálják.

Hasznosabb lenne, ha nem csinálnának államadósságot, meg költségvetési hiányt, és akkor jutna minden megalapozott vállalkozásnak olcsó hitel piaci alapon is.

De a politikusoknak nyilván nem ez az érdekük.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.22. 22:15:41

@guvernalista: Ez így van.

Minden probléma alapja, hogy a politikusok mindig többet akarnak költeni az adóbevételeknél.

Ezért csinálnak költségvetési hiányt, államadósságot és inflációt (magyarul pénzrontást).

Ha ezt a három dolgot nem tennék, akkor nem lennének hitelválságok.

A bankok szívesebben adnak hitelt az államoknak, akik így elszívják a gazdaság elől a hitelek jó részét, amitől a hitelek drágákká válnak.

Ha nem kellenének az állami költségvetéseknek hitelek, (Magyarországnak évente 5-7 billió forintnyi) akkor ezt a pénzt a reálgazdaságnak hiteleznék jóval olcsóbban.

Persze hitelhiány így sincs azok számára, akik vissza is tudják fizetni, de drága. Az állami költségvetések óriási hiteligénye árfelhajtó hatású.

Azaz az országok a sok pályázataikkal, a sok pénzzel amit a gazdaságba öntenek valójában alig segítik a gazdaságot. Azzal a haverokat segítik inkább, meg a korrupciót táplálják.

Hasznosabb lenne, ha nem csinálnának államadósságot, meg költségvetési hiányt, és akkor jutna minden megalapozott vállalkozásnak olcsó hitel piaci alapon is.

De a politikusoknak nyilván nem ez az érdekük.

aszekelyek 2010.11.22. 22:16:20

@lüke: A vérnarancs sem zavar:)

kodó tamás 2010.11.22. 22:19:03

@aszekelyek: :) bár kicsit elfogult vagyok:) de nagyon jo kifejezés:) a vérnarancs, használjátok egészséggel...

shwarcz bácsi 2010.11.22. 22:19:32

@Akitlosz: a politikusok mindig többet költenek az adóbevételeknél.csak azt tudnám mire????????

aszekelyek 2010.11.22. 22:21:21

@nyünyüge: Azok az anyabankok jól bedőltek ám a válság idején... és úgy tudom, senki nem ütötte meg a bokáját :D Innen szépen visszasöpörtek sok pénzt anyabankhoz, az is tény. HA ilyenek voltak az előírások, hogy anyabankok a rossz papírokba ennyit feccölhettek, lehet, a szabályok nem jók.

panelburzsuj 2010.11.22. 22:22:02

@Akitlosz:

A bank koraújkori elképzelést nagyjából el tudom képzelni.

Mi a helyzet a vasúttal és a gyógszergyárral?

(Lehet, hogy átugrottam a válaszodat, akkor ezért elnézést. De tényleg érdekel, hogy nagy, komplex rendszerek finanszírozását hogyan gondolod megoldani. Főleg a kockázatok szétterítését. Ugyanez persze visszafelé is: kisbefektető hogyan állhat sok lábon, ha nincs soklábú értékpapírpiac?)

jjulie 2010.11.22. 22:22:45

jól látom, a törökgábornak még mindig nem jutott eszébe semmi új?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.22. 22:24:27

@nyünyüge:

Nem bármennyit.

Elvileg hússzor annyit hitelezhetnek, mint amennyi betétállomány van, gyakorlatilag valóban hiteleznek is 6-7-szer annyit.

Te már hallottál olyat, hogy valaki azért nem kapott hitelt, mert a banknak nincs elég pénze? Ilyen nem létezik.

A hitelezésnek gyakorlatilag csak a fizetőképes kereslet szab határt, nem a pénzmennyiség.

Éppen ebből fakad a hitelválság. A bankoknak mindig rengeteg hitelezhető kapacitásuk van, s azért, hogy maximalizálják a profitjukat hiteleznek is, egyre kockázatosabb ügyleteket is.

Olyan embereket hiteleztek már az USÁban akiket nem lett volna szabad. S a hitel is több volt, mint a fedezet ingatlanok valódi értéke. Na ebből alakult ki a 2008-as hitelválság.

Ordnassac 2010.11.22. 22:26:48

@jjulie: azért a Baccara-verzió valahogy inkább visszaadja a dal hangulatát. ;-)

ubul2000 2010.11.22. 22:27:22

@jjulie: Hát valahogy panganak a fíúk a parlamentben. Lehet, vihar előtti csend???

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.22. 22:28:07

@aszekelyek: Egyértelmű.

Ha egyre több profitot akarnak, akkor egyre többet kell hitelezniük, és így egyre kockázatosabb kérelmeket is elfogadniuk. Aztán egyszer csak azon veszik észre magukat, hogy túllőttek a célon, a kihelyezett hitelek már nem behajthatóak. Ez történt az USÁban 2008-ban.

shwarcz bácsi 2010.11.22. 22:28:55

@jjulie: :-) :-) :-) :-) ez kemény,de jóóóóóó.

shwarcz bácsi 2010.11.22. 22:30:19

@jjulie: persze mert melegít a következő témára,miszerint:
blogtalálkozón jártam...

jjulie 2010.11.22. 22:34:34

@Akitlosz:

a bankok nagyon buták, igaz?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.22. 22:38:21

@shwarcz: Biztos nem tudod?

@panelburzsuj: Mi a helyzet a vasúttal és a gyógszergyárral?

Hogy érted?

A vasúti teherszállítás elég nyereséges üzletág.
A személyszállítás veszteséges. De nem biztos, hogy minden faluba vonatoknak kell járni, ahol úgy is több kilométerre van a vasútmegálló a mező közepén a falutól.

De nem is hagyják, hogy a vasút piaci alapon működjön, az állam határozza meg az árakat.

Nagyvárosok között nyilván megérné a személyszállítás is.

Gyógyszergyárak?

Arra kellene rávenni őket adó/árszabályozással, hogy a valóban gyógyító készítmények kifejlesztésében legyenek érdekeltek, amelyek elmulasztanak egy betegséget és nem a betegek évtizedekig tartó kezelgetésében bármiféle gyógyítás nélkül.

Anyagilag az éri meg jobban az egészségügynek, ha csak kezelgetik a pácienseket, de nem gyógyítják meg.

Na ez gond.

Amúgy valójában nem tudom hogy értetted a kérdésed, csak írtam valamit. :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.22. 22:39:36

@jjulie: Á dehogy! Nagyon okosak.

A profit az övék, a veszteség a társadalomé.

ubul2000 2010.11.22. 22:45:14

@shwarcz: Várjál, csak nehogy előre meg legyen írva a forgatókönyv, hogy kinek hogyan kell viselkednie, és mit mondhat. A bejáratnál megkapod a személyre szóló forgatókönyvet :))))

pug406st 2010.11.22. 22:48:07

@Ordnassac: abszolút :D likviktátor :D

panelburzsuj 2010.11.22. 22:49:58

@Akitlosz:

Akkor te ugrottad át az én eredeti (hozzád címzett) kérdésemet! :)

Valami olyasmi volt, mint itt a zárójeles rész: ha nem gondolkodunk "jogi személyben", nem gondolkodunk keresztül-kasul tuljadonslásban, ha nem gondolkunk többszintű értékpapírpiacban (vagy egyáltalán nem gondolkodunk értékpapírban, csak hitelben, méghozza a betétek által erősen limitált összegben)

akkor hogyan lehet óriási, bonyolult, sokszereplős fejlesztésekbe fogni? Mondjuk: Airbus. (Nem a cégtörténet érdekel: az elv.)

Az eredeti kérdésemben az vegyi óriáscégekre gondoltam, mint gyógyszergyárakra: képzés, kutatás, fejlesztés, tesztelés, gyártás, logisztika, marketing, franckarika. De ideférhet az olyan nagyobb léptékű építési buli is, mint a Corvin Sétány, vagy a Docklands.

Autópályáról meg mukkani is alig merek ... :)

Ordnassac 2010.11.22. 22:50:55

@pug406st: teásoknak meg pickwicktátor. ;-P

@ubul2000: "Ordnassac feltűnően csöndben volt." (Na ez az, ami biztosan nem jön össze. :-P)

pug406st 2010.11.22. 22:53:32

@Akitlosz: hűűű azért ez szerintem elég erős... nagyon leegyszerűsíted a pénzpiacot. persze megvan a részvényesek profitelvárása de ugyanúgy a betéteseké is (kamat).

Ordnassac 2010.11.22. 22:54:18

@panelburzsuj: már vártam ezt a reakciót. ;-)

panelburzsuj 2010.11.22. 22:57:16

@Ordnassac:

Froclizázban kifejezettem megbízható vagyok! :)

pug406st 2010.11.22. 22:57:23

@Ordnassac: így van :D amúgy tényleg érdekes lenne megnézni pl aszékelyek-et élőben :)

ubul2000 2010.11.22. 23:03:39

@Akitlosz:
"Arra kellene rávenni őket adó/árszabályozással, hogy a valóban gyógyító készítmények kifejlesztésében legyenek érdekeltek, amelyek elmulasztanak egy betegséget és nem a betegek évtizedekig tartó kezelgetésében bármiféle gyógyítás nélkül.

Anyagilag az éri meg jobban az egészségügynek, ha csak kezelgetik a pácienseket, de nem gyógyítják meg." Emlékszem, egy tv műsorra, az idősek talán emlékeznek rá. Volt egy amerikába szakadt hazánkfia, aki feltalált valami égés elleni csodaszert, kis mennyiségben csinálta is, majd hazatelepülése után a magyar államnak ajándékozta szert. Valamelyik gyógyszergyár elkezdte gyártani. Ezután volt egy tv műsor (talán a felkínálom) és oda meghívták a gyárat, gyógyszerészeket, meg olyan égéssérülteket is, akik használták ezt a szert. Volt a meghívottak között egy fiatalember, aki használta (súlyos égési sebeire) a bácsi által manuálisan készített kenőcsöt is, meg a gyár által kihozott kenőcsöt is. Elmondta, hogy tapasztalata szerint a gyár által kihozott kenőcs szinte semmit sem ér az eredetihez képest, szerinte valamit kihagytak belőle. A gyógyszergyár képviselője felháborodottan mondta, hogy nagy kegyet gyakorol, hogy nem perli be a srácot hitelrontásért. Emlékezetem szerint arról nem nyilatkozott, hogy azonos-e a két kenőcs.

Ez tényleg nagy gond, és így is van. Sajnos nem tudom mit lehetne tenni ellene.

ubul2000 2010.11.22. 23:04:42

Na, most jön a negyedik - az új poszt szerint

tbb 2010.11.22. 23:05:16

@aszekelyek:

Vannak események amiket kordában tartanak és vannak amelyeket nem. De én nem az események kordában tartásáról beszéltem hanem a politikusaikéról. Ami alatt csak annyit értek hogy a civil erő elég erős ahhoz, hogy a politikusi önkénynek gátat vessen. Azt mondod, hogy azért van erre lehetőségük mert nincsenek annyira elnyomva, mint mondjuk nálunk a CÖF. Így van, de ez ott sem a politikusok jóindulatán, bölcsességén múlott, hanem kivívták maguknak.

Ordnassac 2010.11.22. 23:20:07

@ubul2000: illetve pont, hogy nem jön, ha jól értem TG-t. ;-)

@tbb: a CÖF is kb. annyira civil, mint az Új Spartacus Liga...

ubul2000 2010.11.22. 23:22:20

@panelburzsuj: Azt elég nehéz. Mert ugye az eredeti recepthez (sem) férsz hozzá. Azóta egyébként több forrás is beszámolt olyan emberek tapasztalatairól, aki mindkettőt használta. Ez megerősíti azt, amit a srác a tv-ben mondott.

(Szó nincs arról, hogy a gyár által készített valami ne lett volna jó, csak éppen nem annyira...)

tbb 2010.11.22. 23:22:55

@manyike:

Elhiszem, hogy tutira valós a gimis történet. De mi következik ebből? Szerintem semmi.

Az meg hogy a történelem tanítás/történelem értelmezés - még egy időben se biztos, hogy egybeesik - politológusképzés kapcsán se, abból az következik, hogy a történelemtanításban nem a helyes értelmezés közlése a legfontosabb, hanem a helyes értelmezéshez vezető út ill. útak megmutatása.

ubul2000 2010.11.22. 23:23:48

@Ordnassac: Elsőre csak a címet láttam :)))

tbb 2010.11.22. 23:30:09

@Ordnassac:

Szerintem is. De hát egyelőre csak ennyire vagyunk képesek. Majd ha lesz polgári középosztályunk, észrevehető lesz a változás.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.22. 23:33:16

@panelburzsuj:

Úgy, hogy először is felhalmozás van, és akkor a már megtermelt pénzből lehet vállalkozni.

Mégis kinek kellene vállalnia egy új cég kockázatát?

Hitel minden mennyiségben, aztán ha nem jön be, akkor legfeljebb "leírják" a hitelt, úgyis csak a semmiből teremtett adósságpénz volt?

Ha valakinek valóban jó ötlete van, amire valóban nyereséges üzleti vállalkozást lehet alapítani, és meg is tudja csinálni az ötletét, az fog rá befektetőket találni, meg hitelt nyújtó bankot is, ha az jobb.

Autópályát meg az állam építi az adófizetők pénzéből optimális esetben. Nem?

Nem az a gond a világban, hogy túl kevés a hitel, hanem az, hogy túl sok. Óriási adóssághalmok halmozódtak fel. visszafizethetetlen mértékűek.

De a problémák nem a reálgazdaságból fakadnak elsősorban, hanem az államok működéséből.

Három dolgot nem szabadna csinálni és akkor mindegy mit tesznek a kormányok, nagy gond nem lehetne.

költségvetési hiányt
államadósságot
inflációt.

Emellett persze nem szabadna hagyni, hogy a kereskedelmi bankok ilyen mértékben szaporítsák z adósságpénzt a semmiből.

Azt lassan belátja a világ, hogy a kereskedelmi magánbankokat szigorúbban kell(ene) fogni, de a politikusok csak azért is tovább építgetik az adóssághalmokat.

Ez semmi jóra nem fog vezetni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.22. 23:35:14

@pug406st: Csak nem a betétesek határozzák meg egy bank üzletpolitikáját, hanem a részvényesek által megbízott vezetőség.

panelburzsuj 2010.11.22. 23:48:10

@Akitlosz:

Maradhatunk abban, hogy komplexitás kérdését igyekszel buzgón, de nem túl meggyőzően elkenni?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.22. 23:59:21

@panelburzsuj: Te mekkora komplexitást várnál egy ilyen netes társalgásban?

Szét püfölöm a billentyűzetet.

Könyvet írjak itt hirtelen pár óra alatt? :-)

panelburzsuj 2010.11.23. 00:20:13

@Akitlosz:

"Ha valakinek valóban jó ötlete van, amire valóban nyereséges üzleti vállalkozást lehet alapítani, és meg is tudja csinálni az ötletét, az fog rá befektetőket találni, meg hitelt nyújtó bankot is, ha az jobb."

Csak anyit várnék, hogy egy Airbus, egy Docklands, egy északi-tengeri smart-energiahálózat méretű vállalkozásban te hogyan szerveznél befektetőket mondjuk jogi személyek nélkül, kerezsttuljdonlások nélkül, állami garanciák, kezességvállalások, bonyolult értékpapír-műveletek nélkül?

Muszáj karikíroznom: csókolom, kéne 30 milliárd euró az okosáram-ötletemre, bent van a fiókvezető úr a szobájában?

lüke 2010.11.23. 07:24:48

@Akitlosz:
azt akarják ,de nem sikerül,íme a sikerlista:
Viox
Lipobay
glitazonok
az utóbbi pár évben,amiktöl meghaltak

a medicina alapelve : biztos csak a halál, ami a születéssel megkezdödik

nyünyüge 2010.11.23. 07:44:12

@Akitlosz:

Persze nem lehet egy blogon - főleg más blogján - könyv hosszúságú magyarázatokat írni.
De ha nem ilyen binárisan látnád a világot, akkor nem fogalmaznál ilyen sommás véleményeket.

Bankügyben javasolom a tőkemegfelelési mutató kiszámításába és a céltartalék-képzés témakörben való elmélyülést.

A hülye gyári gyógyszerkutatóknak meg csak szólnod kellene, hogy amig nem tudnak a betegségek végleges meggyógyítására megfelelő tökéletes, mellékhatásmentes gyógyszert kitalálni előzetes kutatgatás nélkül, ne tökölődjenek semmivel.

Végülis úgyis túl kezd vészesen túlnépesedni ez a bolygó.
süti beállítások módosítása