Elkészült az új alkotmány koncepciója – írják a lapok. A tervezet hozzám is eljutott, és bár több újdonságot is tartalmaz, ha valóban ennek szellemében készül el az új alaptörvény, akkor két jövendölést (egy félelmet és egy reményt) biztosan nem teljesít majd be. Egyrészt azokét, akik szerint az Orbán Viktorra szabott félelnöki rendszer véget vet a magyar parlamentarizmusnak (ugyanis nem lesz félelnöki rendszer), másrészt pedig azokét, akik radikálisan új alkotmányt kívántak, olyat, amelyben a mostaniból szinte semmi sem marad (ugyanis nagyon sok minden marad).

(Fotó: Mandiner)

Bár a szerkezet jelentősen átalakul, első ránézésre a tartalmi folytonosság a legerősebb: nem változik a kormányforma, a hatalmi ágak egymáshoz való viszonya, érintetlen marad az államfőre, a parlamentre és a kormányra vonatkozó legtöbb szabályozás. Ha valóban ebből a koncepcióból születik meg az új alkotmány, az a lényeget tekintve közel kilencven százalékban azonos lesz a korábbival: azaz nem hoz létre új, negyedik magyar köztársaságot.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a koncepcióban ne lenne néhány érdemi változás. Nézzük ezek közül a legfontosabbakat:

1. A tervezet nem dönti el, hogy egy vagy kétkamarás legyen a parlament. Ha minden marad a régiben („A” változat), akkor továbbra is négy évente választott egykamarás törvényhozásunk lesz. A másik elképzelés („B” változat) szerint viszont egy aszimmetrikus, korporatív elven szervezett törvényhozás jönne létre, amelyben a felsőházat a költségvetésen és a kormánnyal kapcsolatos bizalmi kérdéseken kívül egyszeri vétójog illetné meg; azaz a két említett tárgykör kivételével minden más ügyben a második kamara elutasító döntése után az alsóháznak ismét tárgyalnia kellene a javaslatról. Ebben a felsőházban a koncepció szerint biztosítani kell a legjelentősebb társadalmi súllyal rendelkező egyházak, a nemzeti és etnikai kisebbségek, köztestületek (Magyar Tudományos Akadémia, kamarák), egyetemek, kiemelkedő súlyú társadalmi szervezetek képviseletét, továbbá a területi érdekek megjelenítését megyei önkormányzatok reprezentációja, vagy a megyékben közvetlenül választottak útján. A koncepció azt is megfogalmazza, hogy az államfő döntése alapján lehetővé kell tenni a tudományos, kulturális és politikai élet legkiemelkedőbb személyiségeinek a második kamarába történő korlátozott számú delegálását. Ha tehát a „B” változat kerül elfogadásra, az az 1990 utáni magyar közjog egyik legjelentősebb változását jelentené, egy Európában ritkaságnak számító korporatív felsőházzal, amely ráadásul nem csupán tanácskozási jogot kapna, de felfüggesztő hatályú vétójoggal is rendelkezne.

2. Abban az esetben, ha kétkamarás lenne a parlament, a tervezet szerint az államfőt a jelenleg hatályos szabályoknak megfelelő eljárásban, de értelemszerűen attól eltérőn a két ház együttes ülésén választanák meg – a mostanival azonos, öt éves ciklusra.

3. A tervezet szerint a kormány megbuktatása a korábbiaknál könnyebben, új jelölt megválasztása nélkül is megtörténhetne, mindez nagyon megnehezítené a kisebbségi kabinetek működését. Kikerülne tehát az alaptörvényből az 1990-es MDF-SZDSZ paktum nyomán, német mintára beemelt konstruktív bizalmatlanság intézménye. Helyébe az Európa legtöbb országában általános „sima” bizalmatlanság kerülne, azaz a kormány megbuktatásához elegendő lenne egy negatív többség (képviselők több mint fele) a parlamentben. Az indítványozáshoz – figyelem! - a mostani egyötöd helyett egyharmadra lenne szükség, azaz bizalmatlansági szavazásra ebben a ciklusban a jelenlegi felállás mellett még a siker reménye nélkül sem kerülhet majd sor.

4. Az államfő továbbra sem kapna általános parlamentfeloszlatási jogot. Apróbb változás, hogy a köztársasági elnök beavatkozásához - a jelenlegi négy helyett - a jövőben „csak” három alkalommal lenne szükség 12 hónap alatt arra, hogy a parlament megvonja a bizalmat a kormánytól – ilyen helyzet ma szinte elképzelhetetlennek tűnik. Újdonság, hogy a költségvetés elutasítása (ha március 31-ig sem fogadja el a parlament) esetén is oszlathat az államfő. Radikális változást jelentene viszont, ha egy „B” változatban megfogalmazott, a 2006-os állapotokra „kitalált” lehetőség is elfogadásra kerülne: az államfő ezek alapján kivételesen akkor is jogosult lenne a feloszlatásra, ha „az súlyos bizalomvesztés okából előállott alkotmányossági-politikai válság feloldását szolgálja”. Miután ez egy közjogilag nehezen egyértelműsíthető szabály, valójában ezzel lényegesen bővülne az államfő mozgástere, miközben politikailag erősen vitathatóvá válna a paragrafus értelmezése.

5. A koncepcióból nem derül ki pontosan, hogy az alkotmánybíróság visszakapja-e az idén ősszel elvett hatásköreit. Felülvizsgálja a jogszabályok alkotmányosságát, alkotmányellenesség esetén megállapítja annak jogkövetkezményeit – írja a tervezet, a részleteket pedig a testületről szóló külön törvényre bízza.

6. Számos további apróbb változás (például a Legfelsőbb Bíróság átkeresztelése Kúriára) mellett a talán legnagyobb hatású újdonság a koncepció végén olvasható. A tervezet a jövendő alkotmánymódosítások feltételéül a következőt szabja: „Az Alkotmány akkor módosítható, ha a javaslatról két egymást követő Országgyűlés változatlan formában, mindkét szavazásnál külön-külön az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával dönt.” Mindez rettenetesen megnehezíti a jövőbeli változtatásokat, különösen azokat, amelyeket egy adott többség aktuális politikai érdekei alapján határozna el. A megfogalmazás – amellett, hogy intézményesen időtállóvá teszi a mostani alkotást - szinte felér egy beismeréssel: a Fidesz a jövőben meg akarja akadályozni az olyan közjogi mérnökösködéseket, amelyekre a példát az elmúlt hónapokban maga szolgáltatta. Miután azonban számos olyan részletkérdés, amely a hatályos alkotmányban szerepel (például az alkotmánybírók jelölésének szabályai), önálló törvényekbe kerül át, csak a közjogi keretet konzerválja, más megoldásokban továbbra is lehetőséget biztosít a kétharmados többségnek a módosítgatásokra.

Összességében azt kell mondanom, hogy a koncepció lényegesen jobban épít a rendszerváltáskor kialkudott-kialakult közjogi szerkezetre, mint ahogy ez az elmúlt fél év politikája alapján várható, prognosztizálható volt. A tervezet sokkal konzervatívabban, megfontoltabban, értékőrzőbben viszonyul az elmúlt húsz év közjogi megoldásaihoz, mint amit a kormány eddigi politikai viselkedése feltételezett. Akik hívei voltak az 1989-1990-es alkotmányos konstrukciónak, alapvetően elégedettek lehetnek, talán csak a második kamara miatt fájhat a fejük. Akik viszont teljesen mást szerettek volna, okkal lehetnek csalódottak. Nem akarok nagyon messzire szaladni, hiszen csak tervezettel van dolgunk, nekem mégis úgy tűnik, hogy ez a koncepció először mutatja meg igazán, hogy az elmúlt fél év úthenger-politikája mellett létezik egy másik arca is a Fidesznek: amely többre értékeli a stabilitást a változásnál, a kipróbált utat a járatlannál, a hagyományt az önérdeknél. Meglátjuk…