Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
19:22

„Február végére elkészül a Magyar Növekedési és Stabilitási Program, amely Magyarország strukturális reformprogramja” – jelentette be ma Nagy Anna kormányszóvivő. Az úgynevezett „kétharmados reformokról” Orbán Viktor már korábban is beszélt, a leminősítés utáni vitában pedig szinte központi érvvé vált, hogy hamarosan minden megváltozik, mert már csak néhány napot kell aludni, és jönnek a várva-várt reformok. Nem tudom, hogy eredetileg is szándékában állt-e ez a kormánynak, de az utóbbi időben láthatóan egyre nagyobb súlyt helyez a reformokra, egyre növeli a velük kapcsolatos bel- és külföldi várakozásokat – ami, ugye, ismerős lehet valahonnan…

(Fotó: Intersections)

A helyzet persze nagyon más, mint négy évvel ezelőtt volt. Akkor Gyurcsány Ferenc második kormánya az elveszett támogatottságát és hitelességét akarta visszanyerni a reformpolitikával, ám ehhez az egyre gyorsuló „bukási spirál” körülményei között sem ereje, sem hátországa nem maradt. A lejtőn lefelé zuhanó szocialisták képtelenek voltak megértetni és elfogadtatni elképzeléseiket a választókkal, s bár az úgynevezett egészségügyi reformot nagy nehézségek árán keresztül verték a parlamenten, a 2008 tavaszi népszavazás politikai értelemben szinte mindent lenullázott. Az MSZP-sek ezt követően boldogan szabadultak meg „reformdiktátor” koalíciós partnerüktől, és fogadták örömmel a bársonyossá tett reformokat – azaz a nagy semmit.

A második Orbán-kormány is több nehéz csatán van már túl, néhányban érzékeny veszteségeket is szenvedett, de a háború megnyerésére még kifejezetten jók az esélyei. Az elmúlt fél év vitáinak egy része kétségtelenül megtépázta a Fidesz erejét, hitét, és csökkentette valamelyest korábbi támogatóinak elszántságát (a „valamelyest” mértékéről majd a decemberi felmérések nyilvánosságra kerülése után mondhatunk többet), mégsem állítható, hogy ne lennének jók a kilátásai a reformokról szóló küzdelemben.

A változásokat persze soha nem könnyű elfogadtatni, különösen, ha nem távoli, az állampolgárok életét csak közvetetten befolyásoló intézmények átalakításáról van szó. Minél közelebbről érinti az embereket a reform, minél több szereplő ítélheti meg közvetlenül az eredményeket, annál kockázatosabb a vállalkozás. Egy élelmes ellenzék sokat profitálhat a status quo melletti érveléssel – erre a példát éppen a Fidesz ellenzéki politikája szolgáltatta. Ha pedig a reform alig hoz változást, a nagyra növelt várakozások után a hazai és nemzetközi csalódottság lehet halálos.

Mindezek ellenére nekem úgy tűnik, hogy ebben a folyamatban a Fidesz legfontosabb és legerősebb ellenfele ezúttal sem a még mindig erőtlen és elutasított ellenzék lehet, hanem ismételten csak önmaga: részben korábbi álláspontja, részben mostani politikai gyakorlata. Miközben a kormány eddig nem nagyon mutatta jelét annak, hogy örömmel venné az övétől eltérő politikai, szakmai és civil véleményeket, az elmúlt négy évben szinte mást sem tett, mint ezek fontosságát hangsúlyozta. Visszaolvasva Orbán Viktor 2006 és 2009 közötti beszédeit, azt kell mondanom, hogy a legfontosabb érve a gyurcsányi reformokkal szemben nem is annyira a változás ténye, hanem sokkal inkább annak módja volt. Csak néhány példa:

“Azt gondolhatják ugyan egyesek, hogy megszerezzük a parlamenti többséget, utána négy évig azt csinálunk, amit akarunk. De ez nem így van, én kormányoztam négy évig. Az emberek akaratával szemben nem lehet kormányozni. Ha pedig szembe kell menni az emberek akaratával, vagy általános közfelfogásával, akkor le kell ülni, egyeztetni kell, indokolni, érvelni, és meg kell próbálni elfogadtatni az embernek az álláspontját” – mondta 2007 júniusában az InfoRádióban.

 “A kirekesztő politika, ami azt jelenti, hogy egy adott nagyon fontos társadalmi kérdés rendezéséből kirekesztik a civil szervezeteket, a szakmai szervezeteket. A szakszervezetek, tehát hogy egy ilyen reformtudattal megáldott elit keresztül verje az érintettekkel való konzultáció nélkül, amit elgondolt, ezt a fajta kormányzati formát, amit én kirekesztő kormányzásnak nevezek” – 2008 márciusában a népszavazás utáni nemzetközi sajtótájékoztatón fogalmazott így.

"Mindig is a demokráciának hatalomközpontú felfogásával szemben a részvételi központú felfogást részesítettem előnyben. Magyarországon semmilyen konzultáció nem folyt az elmúlt időszakban. A reformok azért siklottak ki, mert pont azokat nem hallgatták meg, akikről a reform szól” – ezt már 2008 decemberében mondta, miután találkozott a Reformszövetség vezetőivel.

Ha tehát a Fidesz most nem a korábbi módon eltervezett és végrehajtott reformokat akar, jövő tavasszal nagyon más módon kellene politizálnia, mint tette ezt az elmúlt időszakban, mondjuk a magánnyugdíjpénztárak ügyében. Egyeztetni, tárgyalni, másokra figyelni, érdemben konzultálni, érveket meghallgatni, s ha kell, az eredeti szándékon változtatni. Ellenkező esetben rövid távon lehet ugyan sikeres (abban az értelemben, hogy át tudja vinni az akaratát), de hiteles biztosan nem. Márpedig azt az elmúlt négy évben mindenki megtanulhatta Magyarországon, hogy a bukás, a bukáshoz vezető út első állomását gyakran éppen a hitelesség elvesztése jelenti.

Nincs olyan reform, ami mindenkinek tetszene, de a "hogyan" - és ezt jól ismerte fel ellenzékben Orbán Viktor - időnként ártalmasabb lehet, mint a "mit".

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr812502709

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 600-650 milliárdos megtakarítás jön 2011.01.28. 11:37:02

A kormány február 16-án tárgyalja első olvasatban a Növekedési és Stabilitási Programot, amelynek a ciklus végére kell biztosítania a 600-650 milliárd forintos megtakarítást. Matolcsy szerint Magyarország óriási sikert ért el azzal, hogy tavaly 3,8 százal…

Trackback: Nyugdíjalap létrehozása 2010.12.09. 11:35:20

 Uraim, ( hölgyeim) tegyék meg tétjeiket ! Az elmúlt hetekben, napokban nagyon sok ember rájött az öngondoskodás fontosságára nyugdíj ügyben. A politikai osztály s...

Trackback: Reform vagy halál? 2010.12.08. 22:30:36

„Február végére elkészül a Magyar Növekedési és Stabilitási Program, amely Magyarország strukturális reformprogramja” – jelentette be ma Nagy Anna kormányszóvivő.

Trackback: Rabár Ferenc, az Antall-kormány pénzügyminisztere 2010.12.08. 20:04:57

Rabár Ferenc pénzügyminiszter Bokrossal az Értéktőzsde megnyitásán Rabár Ferenc, az Antall-kormány pénzügyminisztere írja: „Antall József szólt nekem 1990 februárjában, hogy lesz Londonban egy tárgyalás, melyet Soros György szervez, és témá...

Trackback: Rabár Ferenc, az Antall-kormány pénzügyminisztere 2010.12.08. 20:04:30

Rabár Ferenc pénzügyminiszter Bokrossal az Értéktőzsde megnyitásán Rabár Ferenc, az Antall-kormány pénzügyminisztere írja: „Antall József szólt nekem 1990 februárjában, hogy lesz Londonban egy tárgyalás, melyet Soros György szervez, és témá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kodó tamás 2010.12.08. 19:35:59

legalább a nevében van növekedés

bóra77 2010.12.08. 19:36:37

úgy látom mégis sikerült kiejteni a reform szót a fidesz-szájakon. eddig kerülték...

bóra77 2010.12.08. 19:37:24

fizikusoknak találós (és gonosz) kérdés: hogy lehet lejtőn lefelé zuhanni?:)

Ting Fu doktor 2010.12.08. 19:39:14

Egy dologban Gyurcsánynak maximálisan igaza volt Öszödön és ez később beigazolódást is nyert.

Reform vagy bukás!

Ezt mondta Gyurcsány. Nem lett reform. Megjött a bukás. És ez már nem feltételezés és teória, hanem megtörtént tény.

A Fidesznek jó lenne tanulnia!

kodó tamás 2010.12.08. 19:40:06

még hogy nem figyel senki a hitelminősítőkre. mikor maga a kormány emiatt rittyent össze megint egy "Kisrablós", sörözős "REFORM" csomagot (??? mi van? ez nem tiltott szó? már?). nem tudjuk mi lesz benne de száz pont, mert anyni lába van a százlábúnak... mi is volt? lépés? 29? kis lépés az emberiségnek? nag lépés a fides nek? vagy hosszúlépés?

dé ja vu.

Ordnassac 2010.12.08. 19:41:19

Ez mind szép-szép, de eddig még igazából senki sem töltötte meg tartalommal azt a szót, hogy reform. Helyette egy elcsépelt és unott/utált kifejezés lett.

kodó tamás 2010.12.08. 19:41:19

még hogy nem a mudiz kormányoz...

kodó tamás 2010.12.08. 19:46:27

„Február végére elkészül a Magyar Növekedési és Stabilitási Program, amely Magyarország strukturális reformprogramja” – jelentette be ma Nagy Anna

ez nagyon jo. ez olyan ezüsthajós. országimázsos. legalább van címe. ez is nagyon jó. miért kell 3 hónapot várnunk? matolcsy ék elmennek sielni? vagy a január végi nyugdíj kasszát felteszik február elején monte carlóban a pirosra? a tanulmányhoz nem mindegy mennyi pénzünk van. DUPLA vagy SEMMI.

dzsézus! ezek megvárják a nyugdíj pénzt? aszta rohadt. addig meg elmennek sielni, tényleg ez van. most esett le a tantusz

Ting Fu doktor 2010.12.08. 19:47:12

Kedves Gábor!

Kérlek erősítsd meg, hogy te is ismered a bon-mot, hogy hülyének lenni csak ellenzékben éri meg.

Egyszerűen ellenzékben minden komoly felelősség nélkül olyan destruktívak, populisták, demagógok lehetnek, amennyire nem szégyellik.

De a kormányzás az más műfaj.

A Fidesz, ha sikeresen fog változtatni, akkor azt a választópolgárok egyfelől el fogják fogadni, másfelől saját korábbi döntésük visszaigazolásának fogják tartani. Mármint a Fidesz szavazók esetében.

Nagyobb a politikai kockázata a semmittevésnek, mint az igazi nagy átalakításoknak. Akkor is, ha itt-ott nagyon kellemetlen lesz szembesülni a korábbi populista-demagóg hülyeségeikkel.

S2000 2010.12.08. 19:48:24

"Ha tehát a Fidesz most nem a korábbi módon eltervezett és végrehajtott reformokat akar, jövő tavasszal nagyon más módon kellene politizálnia, mint tette ezt az elmúlt időszakban, mondjuk a magánnyugdíjpénztárak ügyében. Egyeztetni, tárgyalni, másokra figyelni, érdemben konzultálni, érveket meghallgatni, s ha kell, az eredeti szándékon változtatni."

Erre Orbán sem az előző négy éves kormányzása alatt, sem a mostani ciklusban nem mutatott képességet, hajlandóságot.

pug406st 2010.12.08. 19:50:03

kíváncsi lennék mik azok a reformok :)

jazzcool 2010.12.08. 19:50:25

ennek a reformnak akkora az esélye, mint amikor valaki 19-re lapot kér... és ha nem jön be az alsó, akkor csúnyán leszakadhatunk a közép-európai térség többi államától. a reformok bejelentését februárra ígérik. hát nem tudom, a Fidesz eddig nem mert közvetlenül fájdalmat okozni a népnek. de a valós reformok, a kisebb állam, a kevesebb önkormányzat, a részben fizetős egészségügy stb. eléggé húsbavágóak lennének. és ha a külföldi hitelminősítők csalódnak a reformokban, akkor egy újabb leminősítés jelentős kamatemelést, forintleértékelődést, inflációt generálna. nehéz ügy:-(

shwarcz bácsi 2010.12.08. 19:54:41

@Ordnassac: legfeljebb azzal, hogy fájni fog...

nyünyüge 2010.12.08. 19:56:15

@kodó tamás:
"Magyar Növekedési és Stabilitási Program"

Itt valami nem stimmel, de nagyon. Hiányzik belőle a Nemzet szó! (ráadásul kimondhatatlan: MNSP. Vagy MANÖSP ? És mi lesz holnap?

kodó tamás 2010.12.08. 19:56:36

@pug406st: @jazzcool: ti tényleg azt hiszitek hogy a cimen kívül van más is? nagyon ezzel nem érdemes foglalkozni. lehet hogy a jövöhéten már a cím is más lesz. pl a A Vezér Erőfeszítései a Nemzeti Szocializmus Jólétének Megszilárdítására és Fenntartására.

ne felejtsétek: jövöre már média sincs...

nehéz lesz politológusnak lenni. a kiszámíthatatlanságból kiszámítani a jövöt...

ezt hívják NAPI POLITIKÁNAK?

freehckr 2010.12.08. 19:59:44

„a még mindig erőtlen és elutasított ellenzék”

Az „erőtlent” tekintve az LMP és a Jobbik esetében ez egészen biztosan megállja a helyét, de az MSZP esetében már más a helyzet. A posztkommunista utódpártnak még mindig vannak „beágyazódott” apparatcsikjaik itt-ott (például a legkellemetlenebb, és igazság szerint a jelentős nemzetbiztonsági kockázatnak számító Simor elvtárs), illetve megint látványosan körvonalazódik hogy tulajdonképpen kik is az utódpárt külföldi, nem kis befolyással rendelkező támogatói (Bogár László erről általában bővebben kifejti véleményét, tessék rákeresni, kulcsszavak: pénzszivattyú, világbirodalom:). A posztkommunista utódpárt szétszóródott partizánjai sajátos terrorakcióikkal sajnos tudnak még károkat okozni az országnak, és külföldi támogatóik is megnehezíthetik a kormányzat helyzetét (lásd a Moody's megmagyarázhatatlan politikai szerepvállalását).

A „reform” szó pedig definiálhatatlan a jelenlegi politikában, gyanítom nem pont ugyanazt értjük alatta mint a szocialisták és világbankos haverjaik. :) A kóser spekulánsok csak azt a fajta reformot fogadják el reformnak amely nem érinti a bogárlászlói értelemben vett pénzszivattyút, hanem inkább a polgárokon verik le a pénzszivattyú okozta károkat. Ellenben ha úgy vesszük hogy a szocialista-biznisznek számító kötelező mnyp rendszer megszüntetésével „fájdalommentesen” jut százmilliárdokhoz a költségvetés (a szocialisták és kapzsi haverjaik szenvedése engem hidegen hagy), és ez tulajdonképpen jókora kiadáscsökkentés is egyben, akkor a kormányzat ezen lépését is lehet egyfajta reformnak nevezni. Azt persze elhiszem, hogy a spekulánsok nem teljesen így képzelték a reformot... :)

Szóval senki ne várjon meglepetést februártól. A mostani kormányzat jól láthatóan szembemegy egy jól meghatározható maroknyi, bár befolyásos nemzetközi gazdasági érdekközösséggel, és kicsi az esély arra hogy ez a spekuláns csoport tapsikolni fog a kormányzat intézkedéseinek. A helyzet az, hogy a szocialisták és ez a nevezett spekuláns gazdasági érdekcsoport nem Magyarország érdekeit képviseli, és ha a kormányzat nekik akarna kedvezni akkor értelemszerűen ugyan olyan, az országnak káros intézkedéseket kellene hozniuk mint amilyenekkel a Gyurcsány-Bajnai bűnöző páros operált. Az meg tényleg a Fidesz bukását, és egy jobbikos kormányzatot vetítene előre... :)

pug406st 2010.12.08. 20:01:08

én is arra lennék kíváncsi, hogy milyen reformot lehet bevezetni ami közvetlenül nem érinti a választókat... a kérdés ha mégis az embereket közvetlenül érintő reformok/megszorítások azt hogyan tudja kommunikálni kifelé. sajnos azzal kapcsolatban nincs kétségem, hogy az mszp ugyanezt a retorikát fogja folytatni mint eddig és amit a fidesz is folytatott ellenzékben

pug406st 2010.12.08. 20:02:45

@kodó tamás: remélem, hogy van valami mögötte. remélem, hogy lesz tere az "ellenzéki" médiumoknak is.

kodó tamás 2010.12.08. 20:04:28

@freehckr:

akkor ha a kormány szembe megy a nemzetközi gazdasággal, azaz a pénz alapú világrend játékszabályait sem fogadja el (mint a hazai jogszabályokat, alkotmányt stb). akkor mondhatjuk hogy ÁLLAMCSŐD re játszik? persze pusztán csak a régi játékszabályok fogalmait használva... mert az uj szabályokat és fogalmaikat még nem ismerjük...

ez kicsiben is megy? pl ilyen módon a banki tartozásaimat is helyezhetem uj alapokra? ez a pénz elszámolós már nagyon zavar. mellesleg ez ugyis fiktiv. hagyjuk abba a játékot. táblát borítok...

kodó tamás 2010.12.08. 20:06:29

@freehckr: még azt kérdezném meg hogy ez most formálódó uj rend midnen szakmában lesz? csak mert mérnökként ÚJ perspektívákat látok... a pillérek nélküli födém pl. (alkalmazzuk először az országházon. csak ugy probaképp). kariatidákként majd tartják a képviselők, persze csak akkor ha véletlen még se jönne be az uj rend...

ssi 2010.12.08. 20:07:55

nekem úgy rémlik:
Gy.F. anno nagyon akart reformot, s pl. a közgázos előadása is azt sejtette, hogy sok mindent jól látott, de mintha saját párttársait se tudta volna se meggyőzni, se irányítani, s így nehezebb volt az emberekhez is eljuttatni

ma valóban egészen más a helyzet:

kommunikáció
- Járai: leminősítés oka a kormány nem jó kommunikációja
- még mindig nagy párttámogatottság oka sokak szerint az ügyes kommunikáció (ne legyen megszorítás, merjünk nagyok lenni, meg függetlenek, meg egyediek stb.)
- mintha az a kommunikáció, ami jó belülre, nem olyan jó kifele?
- külföld prózai szakmaiságot vár el, belföldön nyerő a pátoszosság?

reform
- a reform legalább megígérését a külföld kikényszerítette
- reform lesz-e a reform? mitől is reform a reform?
- új felállás s működés kell, ami hatékonyabb, gazdaságosabb?
- polgár nem ért hozzá, a politikusok és a szakemberek meg vitatkozni fognak

az áprilisban kezdődött helyzet szerintem nem fog változni.
- reform, nem reform változások, változások ... lesznek állandóan és folyamatosan
- minden rossz volt régen, de a mai kormánynak mindenre van megoldása, s egyedül meg is csinálja
- nem vitatom, hogy vannak helyes lépések, de az a meglátásom, hogy az új rendszerük működésének előnyei és hátrányai nem tudnak kiderülni, mert nem lesz tiszta, nyugodt helyzet (2014-ig), csak az éppen változtatunk valamin
- mi lenne a költségvetéssel, ha a kirótt bank-, válság-, különadók nem folynának be, ha sokan maradnának a manyupban, ugyanis most év végére nagyon megszaladtak a kiadások

Ordnassac 2010.12.08. 20:08:12

@shwarcz: na igen...

@nyünyüge: ott van helyette a magyar. ;-)

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.12.08. 20:09:24

"Ha pedig szembe kell menni az emberek akaratával, vagy általános közfelfogásával, akkor le kell ülni, egyeztetni kell, indokolni, érvelni, és meg kell próbálni elfogadtatni az embernek az álláspontját"
Lol. Sőt megalol. A Fidesz ilyet SOHA nem csinált.

freehckr 2010.12.08. 20:10:04

@kodó tamás:
„akkor ha a kormány szembe megy a nemzetközi gazdasággal”

Ezt te állítod kérdésbe csomagolva, én nem állítottam ilyet. Nem mennek szembe semmiféle „nemzetközi gazdasággal”, csupán csak (ahogy fentebb említettem) „egy jól meghatározható maroknyi, bár befolyásos nemzetközi gazdasági érdekközösséggel” packáznak. Megjegyzem, kissé erőtlenül, lehetne ezt határozottabban is csinálni. :)

nyünyüge 2010.12.08. 20:14:10

@kodó tamás:
"..a pillérek nélküli födém pl. (alkalmazzuk először az országházon. csak ugy probaképp). kariatidákként majd tartják a képviselők.."

ne már - képzeld, hogy szavazáskor ezentúl nemcsak arra kell majd figyelniük, hogy aktuális a NEM vagy az IGEN gomb van előírva, hanem arra is, hogy koordinálják a födémelengedés időpontját - tiszta túlélőtúra volna minden ülés:)!

Lucius Cornelius 2010.12.08. 20:16:14

Sajnos a nemzetgazdasági miniszter közgáz tudása odáig terjed, hogy "a gyenge forint jó az exportnak", meg hogy "az állam adjon támogatást a KKV-knek, had fejlődjenek"

Írtam EU támogatásra pályázatot, nem egyet. A legnagyobb sületlenségekre kértek és kaptak pénzt a pályázók. Az alapelv az volt, hogy szerezzük meg a pénzt, mer inygyen van, a pályázatíró meg találjon ki valami baromságot, amit lehet támogatni.

Ez így teljes kontraszelekció, és a jelenlegi kormánynak fogalma sincs, hogy lehetne jobban csinálni. Kiírják szépen újra a régi pályázatokat, csak Új Széchenyi terv lesz a neve.

ssi 2010.12.08. 20:17:27

@CSENDES:
Selmeczi G. - nagyon rosszul kezelik a manyup pénzeket

szívesen olvasnék adatokat arról, hogy a többi pénzintézet hogyan kezeli az önk.nyug. pénzeket, a NYESZ (nyugdíj előtakarékossági számla), az életbiztosításokat stb.- milyen költségeik vannak (iroda, bérek, repi stb.) - ezeknél van megfelelő hozam?

Lucius Cornelius 2010.12.08. 20:19:19

Az elmúlt 9 hónapban egyetlen nagy beruházást sem sikerült elkezdeni, pedig tucatnyi van előkészítve. Amit most meghírdtnek, abban sem lehet munka július előtt, mert nem tudják, fog-e működni a költségvetésnek nevezett ötletelés.

Lucius Cornelius 2010.12.08. 20:22:49

Ja és persze az összes növekedést majdan generáló beruházás EU támogatásból menne.

Hofit idézve: "A kapitalizmus haldoklik! Azért nagy francok vagyunk ám mi is. Egy haldoklótól kölcsönkérni..."

Niterider · http://sportpalyafutas.blog.hu/ 2010.12.08. 20:23:34

a "reform" szo hallatan nem tudok mar semmilyen pozitivumra gondolni, foleg a jelenlegi kormany szajabol hallva azt...

tölgyes 2010.12.08. 20:26:08

Kedves Török Gábor!
Azt írja megtépázta a fidesz erejét.. talán, de ez ma nem látszik.
Reformokról pedig már korábban is beszélt.. de én ma még nem látom, hogy ezen ki mit ért.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.08. 20:28:05

"Már a Fidesz szavazói is tiltakoznak...A Facebook aktív felhasználói különös jelenségre figyelhettek fel a lapokban: sok magyar ismerős profilképe helyén egy fehér négyzet található. A baloldali sajtóorgánumok múlt heti címlapakciója után most a közösségi portál résztvevői érezték elérkezettnek az időt, hogy tiltakozzanak a kormány új médiatörvény-javaslata ellen."

hetivalasz.hu/uzlet/mar-a-fidesz-szavazoi-is-tiltakoznak-33896

freehckr 2010.12.08. 20:30:58

@vinczej:
Kihagytad a legjobb részt:

„eddig körülbelül 60 ezer emberhez jutott el felhívás, és 9727 személy jelezte az ... akcióban való részvételét”

Azt hiszem erre szokták mondani hogy „érdeklődés hiányában”... :)

melus79 2010.12.08. 20:34:31

Szerintem sincs semmi reform,vagy nevezzük aminek akarjuk,kivárnak januárig(remélem nagyon kevesen lépnek át),aztán majd megint improvizálnak.
Mellékesen jegyzem meg,mi megnéztük a mnyp-s hozamunkat,hát...így tőzsdézzék el a jövőben is!:)

aszekelyek 2010.12.08. 20:40:15

@kodó tamás: Nem is olyan, hogy ki akar itt bevezetni vizitdíjat, kórházi napidíjat.... a vitában és utána eladni azokat naaagy, naaagy reformnak, amikről állította, még nem sokkal előbb, hogy nem igaz..., amikor azokat Orbán mondta a vitában. A reform változást , változatást is jelent. Most éppen csináljákés azért vonítanak, akiknek az anyagi érdekeit ez sérti. A változást pedig szlogen és kampányelem is volt. :DDD A manyup deficit termelése nem volt már finanszírozható . Ez is tény. A változtatás meg IMF ajánlás volt. Ez is tény.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.12.08. 20:45:35

@manyike: A NYESZ számlán TE MAGAD kezeled a vagyonodat, agyhalott.

aszekelyek 2010.12.08. 20:50:16

Kedves Gábor! A manyupok előtt is volt élet. A szakszervezetekkel egyeztettek és tárgyaltak és el is fogadták a 3.5 milliós határértéket a hosszú idejű pedagógusi pályák utáni végkielégítésnél... A manyupokkal meg miről tárgyaltak volna? Adtak volna ők önként egy garast is? A felelősség a hiánycél tartásért pedig nem az ő saruk, hanem a kormányé. Akiknek sokkal többe van a hazárdirozás a pénzzel, mint manyupéknak valaha is volt vagy lesz.Az konkrétan nem alku tárgya , már velük. Aki akar maradhat. erről kellett volna tárgyalni? Tényleg, miről és meddig kellett volna velük tárgyalni? No és tárgyaláshoz kettő kell. Még csak adatot se voltak hajlandók szolgáltatni.

hollario 2010.12.08. 20:51:57

@aszekelyek: Tudod, van az a 3 millió ember, akit nem kérdeztek meg. Csak kirabolták.

freehckr 2010.12.08. 20:53:02

@melus79:
„remélem nagyon kevesen lépnek át”

Tekintve a feltételeket, azaz hogy 1. annak kell személyesen nyilatkoznia aki nem akar átlépni; 2. a munkáltató által fizetett járulék adó lesz januártól és az a továbbiakban nem illeti meg a mnyp tagokat; 3. igazság szerint a mnyp tagok egy igen szűk rétegének van nyeresége az elmúlt évek „eltőzsdézései” nyomán; így valószínűleg igen kevesen fognak maradni a jelenlegi mnyp rendszerben. Illetve nem kevés indokolhatatlan kockázatot is vállal az aki marad, mivel ugye a megcsappant számú tagok, és az év végéig visszatartott kifizetések miatt a nyugdíj-biznisz piac vélhetően bedől tavaszra (szerencsére), illetve a jelenlegi pénztárak legalább fele, de a többsége egészen biztosan bezárja a boltot.

Tehát a felelőtlenség csúcsa a jelenlegi mynp rendszerben maradásra biztatni a tagokat... Azon mondjuk nem csodálkozom hogy ez is szocialista kampány, hiszen mindig is a Zemberek érdekeit, és nem saját befektetőik hasznát nézték az elvtársak. :) Hehehe...

freehckr 2010.12.08. 20:55:40

@hollario:
„van az a 3 millió ember, akit nem kérdeztek meg”

Dehogy nem. Nyilatkozhatnak hogy szeretnének-e maradni. Mit szeretnél még, babusgassák meg a fejüket, és adjanak a szájukba egy-egy nyalókát? :)

„csak kirabolták.”

Az állam visszaveszi a saját járulékait. Ha már itt tartunk akkor nevezzük inkább „visszarablásnak”. :) A rablás tényállása 97-ben valósult meg...

aszekelyek 2010.12.08. 20:58:52

@S2000: Az nem igaz , amit ön írt.@manyike: Nagyon jó kérdések ezek. Bizony, össze kéne vetni. A saját tapasztalatom, az önkéntes nyugdíjszámlán a 2oo8-as veszteség igen, erős volt és javult 2oo9-re. Valamelyest. Olyan hozamtól persze nagyonmessze van, amit egy állampapír hozott. Egy frászt kezelem én a pénzemet. Csak hozzáférek, amikor akarom. Vissza tudom vásárolni. HA nem tetszik, amit csinálnak vele. Milyen durva alakok vannak itt megint! Nem találod?

okostojgli (törölt) 2010.12.08. 21:01:24

Irreleváns, hogy lesz-e reform vagy nem.

A Fidesz abba fog belebukni (vagy nem), hogy képes lesz-e kellő demagógiával és populizmussal elhitetni, hogy amit éppen csinálnak, mondanak az miben különbözik a szoci kormány cselekvésétől miközben ellenzékben épp az ellenkezőjéért baszogatták a szocikat. Pölö, Szijjártó a szocikra hivatkozva rázza le a felvetést, hogy ugyan csökkenteni kéne tán a benzin jövedéki adóját, mert ugye ellenzékben verték az asztalt ezerrel.

Magyarul minél többször hivatkozási alap lesz Fletó, hogy mi most azért igen vagy nem mert Fletó annak idején szintén igen vagy nem, megbuktak. Ugyanis igazolják, hogy a szocik valójában helyes úton jártak.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.12.08. 21:04:01

Török uram,

ismét remekül válogatott idézeteket a mondandója alátámasztására.

Egy dolog biztos: abban igaza volt Orbánnak, h tömegbázis nélkül nem megy. A manyup kapcsán az aránylag pici tömegnyomás is módosításokra sarkallta őket.

Vsz nem fogják szem elől téveszteni, h széllel szemben nem lehet tollat terelni.

sagitta 2010.12.08. 21:05:06

Ez a "konzultáljuk meg az érintettekkel" finoman szólva is kétséges. Az "érintetteket" valamilyen szervezet (kamara, egyesület, miegyéb) képviseli, általában több is, persze mindegyikről tudható, hogy hova húz. A Fidesz konzultál a "sajátjai" közül a leghangosabbakkal, akiknek gyakran erősebbek a politikai, mint szakmai céljaik. Megállapodnak valamiben. Majd jön a meglepetés, hogy az adott szakmának nem tetszik a végeredmény. Épp most futott ez le a felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban: a zárt körökben "megkonzultált" végeredmény fogadtatása ismert. Érdekes a történetben Pokorni szerepe: az általa képviselt felfogás sokkal közelebb áll a szakmai közvéleményhez. A reformok szempontjából meghatározó lesz azon Fidesz közeli értelmiségiek szerepe, akik szakmailag hitelesek és a "hatalmasok" adnak a szavukra. Félő, hogy ez egy nagyon kicsi halmaz, vagy legalábbis tagjai egyelőre igen csöndesek.

Hóember 2010.12.08. 21:08:37

Én csak egyvalamiért imádkozom, hogy a Szócskát tartsa meg a JóViktor a posztján egészségben, mert akkor az EÜ-ben tán nem lesz baj. Most, hogy a Mikolát elpöckölték Párizsba, erre egész jók az esélyek.

aszekelyek 2010.12.08. 21:08:50

@hollario: Tudod, egyike vagyok és van lehetőségem dönteni. A pénzemről, a jövőmről. Nem úgy tudom, hogy kiraboltak. Illetve ha ez meg is valósult, azt a manyup befektetései tették a befizetéseimmel és a költségeikkel. Nekem minuszt csináltak, tudod.... Akit itt a további más pénzében fürdés felelősség nélkül elvonása ért, az a manyupból élők köre. A 3 milliót semmiképpen. Ezt a rossz, szoci mantrát kiköptük. Free hckr nek van igaza. Az a 97-es bevezetése a 3 lábú rakásnak, az volt a rablás. Ahogy azt bevezették és elmulasztották tisztességesre szabályozni. A tavalyi odaajándékozásról nem kérdeztek meg, most, hogy mondod. Azt a fejem felett eldöntötte a bajnai kormány, oszt jónapot. A jogaimmal együtt beolvasztottak volna szépen. HA Sólyom úr közbe nem lép. Ennyit a szociktól jövő nagy, nagy igazságokról. Van bennük valami, csak nem úgy, ahogy ők előadják. Mondjuk nem bontják ki a teljes igazságot.Hogy irodalmi legyek:DDD

kovacsguszti68 2010.12.08. 21:08:50

Ez a február vége nagyon kínos is lehet a kormány számára. Véleményem szerint azért ezt a dátumot tűzték ki célul, mert január végén/február elején már látni fogják, hogy mennyi pénz fog visszajönni a mnyp-ből, és február közepe felé pedig az is kiderül, hogy a mnyp-k miben fizetik meg a visszalépők tagdíjait (részvények, állampapírok, stb.). Ennek függvényében még vélhetően jelentősen módosulni fognak a most alakuló (?) tervek. És könnyen előfordulhat, hogy nem 3000 milliárd lesz az a szám, amivel számolni tudnak az elkövetkezendő években...

pug406st 2010.12.08. 21:09:30

@aszekelyek: persze tárgyaltak miután felhívták rá a figyelmet, hogy ez pl a pedagógusokat is érinti. meg amúgy minden köztisztviselőt és közalkalmazottat (pl orvosok). Az MNYP egyenlő azokkal az emberekkel akiknek a fizetésének a 8%-át oda utalták. Velük senki nem egyeztetett. Bocsánat nincs államosítás csak visszautasíthatatlan ajánlat (zsarolás) :) és innentől kezdve nyugodtan azt fogják mondani, hogy mindenki önkéntesen döntött az átlépésről. na ez a pofátlanság. Most hiányzik ez a pénz és amikor én nyugdíjba megyek ez a pénz akkor is hiányozni fog (remélem nem).

AkarkiJ 2010.12.08. 21:10:30

@kodó tamás:

"dzsézus! ezek megvárják a nyugdíj pénzt? aszta rohadt. addig meg elmennek sielni, tényleg ez van. most esett le a tantusz "

hát persze, hogy erre várnak :) a legelső - zsarolással elért - sokkhatás elmúltával tömegesen kezdik az emberek átgondolni, hogy inkább mégis csak maradjanak

én úgy gondolom, hogy ésszerűséggel és tényszerűséggel, korrekt hozzáállással sokkal jobban tudnának kormányozni - de ők izomból szeretnek

Táskás Tóni 2010.12.08. 21:12:49

@jazzcool: Nagyon sok embernek közvetlen fájdalom a mnyp-i vagyon államosítása és két év alatti felélése.

kovacsguszti68 2010.12.08. 21:13:37

@aszekelyek: viktorodnak is volt 4 éve, hogy megszabályozza a mnyp-ket. akkor miért nem tette? elég volt neki annyi, hogy lenyúlta akkor is a pénzek egy részét, nehogy már a hiányt növelje. de szabályozni nem akart (nem is ért hozzá)
lépj csak vissza az állami rendszerbe, ha ennyire akarsz, bízd rá a pénzed a matolcsyra.

Hóember 2010.12.08. 21:15:14

"a legelső - zsarolással elért - sokkhatás elmúltával tömegesen kezdik az emberek átgondolni, hogy inkább mégis csak maradjanak"

Finoman fogok fogalmazni: az általad felvetett forgatókönyvnek meglehetősen kevés a realitása. :)

dr kíváncsivagyok 2010.12.08. 21:16:25

Végre egy tárgyilagos írás . Annyit hozzátennék, hogy a civilek és érintettek meghallgatása fontos , de ha kimerül a szó szerinti "meghallgatásban" , akkor kevés , másik , hogy a mozgástérről keveset írtál , kedves Gábor....mármint a reformokkal kapcsolatban . Vagy Addig odázzák , amíg lehet ?! Mert ugye nagyjából mindenki tudja mit jelentenek a reformok ??

aszekelyek 2010.12.08. 21:16:27

@Lucius Cornelius: Úgy és annyiért nem is biztos, hogy baj, hogy azok az előkészített pénznyelők nem szippantják be a pénzt. Most az a módi járja, ami nincs, azt nem szórjuk, mint egy részeg matróz. Az ugyanis csődhöz vezet.Biztosan. pedig páran már biztosan a zsebükben érezték azokat a pénzeket is. Értem a morgolódás okát de sajna nem akceptálható.@kovacsguszti68: Csak a szocik kajabálnak 3 ezer milliárdról, amit állítólag elraboltak tőlük...:D Jósda megy, látom. Akik meg akarták kaparintani , sikertelenül az összeset, a 3 ezer milliárdot, azok a most birtokon belül lévő, jajveszékelő mnyp-ak és bef. alapkezelők. Örökre. Szoci segédlettel. Mintha az járna nekik. Miért is? A magántulajdona a magyar befizetőknek. erre van esetleg ötlet?

sagitta 2010.12.08. 21:16:40

@kodó tamás: a képviselőkkel megtámasztott födém nem felel meg földrengésre, nem engedélyezhető...:-)

Félretéve a viccet, az európai (tartószerkezeti) szabványok hazai bevezetése jó példa arra, hogy az érintettek (azaz a kamarák) se nagyon tudják, hogy hogyan álljanak az őket is nagyon érintő változásokhoz.

kovacsguszti68 2010.12.08. 21:16:50

@kodó tamás: most látom csak, hogy Te is erre a következtetésre jutottál (megvárják a nyugdíj pénzt)
oszt majd az arcukra kiül a döbbenet, hogy nem 3000 milliárd, hanem csak 2000, és elkezdenek megint ad hoc reformokat gyártani (extra adó a frissdiplomásoknak, a gyerek nélkülieknek, és hasonlók)

dr kíváncsivagyok 2010.12.08. 21:18:27

@Táskás Tóni: Ezen fog múlni Orbán jövője . lenyelik-e a békát - vagy nem - az érintett 3 millió ember...

sárkányfő 2010.12.08. 21:19:03

Ha tudjuk azt, hogy a mostani zsarolást és állami rablást "szabad választásnak", a nyugdíjreform kinyírását "nyugdíjreformnak" hívja a Fidesz, akkor mégis mit vártok, mi lesz tavasszal?

Majd csinálnak valamit és ráfogják, hogy ez bizony reform.
Itt szavakban akkora reform lesz, hogy csak na. Egész reform-hegyek lesznek, meglássátok :)

Ja és szavakban lesz itt még bőven siker is, meg dinamizmus, eredmények, népakarat beteljesülés, és toronyóra lánccal is :)

AkarkiJ 2010.12.08. 21:20:41

@aszekelyek:

"Kedves Gábor! A manyupok előtt is volt élet. A szakszervezetekkel egyeztettek és tárgyaltak és el is fogadták a 3.5 milliós határértéket a hosszú idejű pedagógusi pályák utáni végkielégítésnél..."

Mármint, azután ültek le tárgyalni, hogy az alkotmánybíróság erőteljesen problémázott a téma körül, és csak ezután változtattak.

A jövőben hasonló ügyben már nem lesz ilyen eredmény, mert az AB nem fogja tudni jelezni, hogy nem kóser a téma, beszéljétek át - mert mostantól orbán és bandája mindenre azt mondja, hogy ez így jó, törvényes és korrekt. Még arra is, ami nem az - és ők maguk adták a példát, hogy képesek ilyet is alkotni.

kovacsguszti68 2010.12.08. 21:21:15

@aszekelyek: "nem szórjuk a pénzt..." eddig nem ez jött le. debreceni stadion 10 milliárd, egyházak költségvetési többlettámogatása a tavalyi évhez képest 28 milliárd, pártfinanszírozást visszaállítjuk és lehetne sorolni.
De látom, nálad jól sikerült az agymosás...

Szimba 2010.12.08. 21:23:34

A probléma ott van, hogy a Fidesz ellenzékben nagyon jól tudja, mit és hogyan kellene csinálni, de amikor hatalomra kerülnek, akkor rajtuk is eluralkodik az a téveszme, hogy ők mindent jobban tudnak, és kár bárkivel tárgyalni, inkább átvisznek mindent, mint egy dömper.

Beiratnám őket egy jó Gordon tanfolyamra. Pedig nem is igazán kedvelem Gordont:-(

Az egészségügyhöz láthatóan annyira nem értenek, mint én. Az pedig nagy szó!:-))
Hogyan képzelik, hogy az az orvos kap magasabb fizetést meg egy kitűzőt, amelyik nem akar elfogadni paraszolvenciát? A kórházakban hierarchia van. Ha az igazgató, a főorvos nem teszi ki a kitűzőt, akkor abban az intézményben senki.

A jól kereső nőgyógyászokat, sebészeket kellene megnyerni első menetben, aztán jöhetnének a többiek, ill. akkor már be kellene sorolniuk a kisebbeknek is.

aszekelyek 2010.12.08. 21:24:10

@kovacsguszti68: CSökkentette a %-ot, amit a manyupnak kellett utalni. 98 tól. "oo1 körül már lehett tudni, hogy ez totál bukó rendszer, az IMF 2oo-ben már mosta kezeit. Miután ránktukmálta a háromlábút és ma is azt nyilatkozzák, így nem jó. "oo2-ben átadta a kormányrudat, . A szocik azonnal felemelték a Százalékot, amit a manyupoknak kellett fizetni és seemiféle kiadási korlátot nem emeltek hozzá, sem más szabályt nem szigorítottak a nyolc év alatt, ami óvta volna a befizetők pénzét. Egyet tettek meg, 2oo8-ban még nagyobb kockázatot engedtek meg a piac felé, 3 perccel a már ismert válság előtt, hogy jó nagy legyen az a veszteség. Ez kinek az érdeke volt, azt soha meg nem tudtuk tőlük. CSak hajtották, hogy ide nem jön a válság.... átugrik rajtunk, vagy mi. A nemzeti csúcskomédiáig. Amikor már júniusban IMF-re volt szorulva az ország. Tehát az Orbán kormányra annyit lehet ebből ráverni, hogy nem szüntette meg már 2oo1-ben az égész baromságot. Nem volt meg hozzá a többsége, ugyanis.

dr kíváncsivagyok 2010.12.08. 21:28:07

@kovacsguszti68: Na de milyen pénzt "nem szórnak" ..... ami még nincs is a kezükben és lehet hogy nem is lesz.... ugyanis a magyar ember két dologra nagyon féltékeny : a nőjére és a pénzére !

Cent Rum 2010.12.08. 21:29:41

8 évig készültek a kormányzásra, azután négyen egy hétvégén összedobták a 29 pontos tervet.
Lassan eltelik egy év és a nagy mutatvány még minding titkos. Remélem ezt nem januárban akarják összedobni.

AkarkiJ 2010.12.08. 21:29:41

@Hóember:

pár napja volt kósa lali tv2 mokkában, ott már ő maga is csak kb. 50%-os visszatérő tömegget saccolt - és ha egy politikus is már "csak" 50%os visszatérő tömegről beszél, mennyi lehet majd valójában?

plusz ha ténylegesen 50%ról van szó, akkor a kezdő sokkhatás után, hogy semmi nem lesz és vissza kell lépni, azért elég nagy változás ez - és csak néhány nap kellett hozzá

miért kell arra játszani, hogy hideg lesz, hogy órákig kell a hidegben sorban állni azoknak, akik maradni akarnak - ha egyáltalán sorra kerülhetnek? miért kell előre írásban bejelenteni, hogy személyesen meg kívánok jelenni, hogy bejelentsem, maradok manyup tag? miért nehezítik ennyire a dolgot? miért állítják, hogyha én fizetem az adót, nekem nem jár valami, másnak meg igen?

csak nem azért, mert egyébként maguktól csak nagyon kevesen lépnének vissza?

dr kíváncsivagyok 2010.12.08. 21:29:45

@Szimba: mit tudott a fidesz ellenzékben bakker ??? Lejáratni az Országot , be sem menni a munkahelyére ...... és kordont bontani

AkarkiJ 2010.12.08. 21:34:05

@Cent Rum:

"Lassan eltelik egy év és a nagy mutatvány még minding titkos. Remélem ezt nem januárban akarják összedobni. "

Nem, február 27.ére tervezik a dolgot - beülnek sörözni valahova, azt matolcsi vezetésével fél óra alatt megoldják a dolgot

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.08. 21:34:56

@freehckr: Szebb jövőt!
"Az állam visszaveszi a saját járulékait."
Nem a saját járuléka a jelenlegi 8%, meddig magyarázzam még?
www.pga.org.hu/documents/lxxxii_trv.pdf
4. oldal, 5. paragrafus 4. fejezet

kovacsguszti68 2010.12.08. 21:36:06

@aszekelyek: helyesbítenék: törvényt sértve nem emelte az előírt ütemben a %-ot, a szocik ezt a törvénysértést nem követték el. Ezen kívül megtehette volna, hogy módosító javaslatokat nyújt be a parlamentben, hogy változtassanak a rendszeren, de emlékeim szerint ezt sem tette sem kormányzása alatt, sem pedig az azt követő 8 évben.

sárkányfő 2010.12.08. 21:37:13

Fidesz-magyar - Magyar Fordítóprogramom 2.0-ás verziójába bedobtam a szóvivő hölgy szövegét, ez jött ki:

Fidesz-magyar:
„Február végére elkészül a Magyar Növekedési és Stabilitási Program, amely Magyarország strukturális reformprogramja”

Magyarra fordítva:
"Nincs semmilyen programunk. Nincs gazdasági koncepciónk (már a nyugdíjrabláson túl). Még csak most kezdünk neki.
Igen, beismerjük, úgy vártuk a tuti nyerő választást, hogy fel se készültünk. Igen, már eddig is elpocsékoltunk fél évet, és elpocsékoljuk a következő 3 hónapot is februárig."

AkarkiJ 2010.12.08. 21:37:29

@kovacsguszti68:

sőt, a kampányban sem érvelt és a választási programjába se tette bele, hogy a manyupot meg kívánja szüntetni

:)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.08. 21:38:02

@aszekelyek:
"Nekem minuszt csináltak, tudod...."

Megértelek, hogy visszalépsz!
De miért nem tetted meg ezt előbb? Tavaly is volt rá lehetőség, nem?

Kétgyermekes Családapa 2010.12.08. 21:38:34

Ami engem illet, az sokkal kevésbé zavar, hogy a Fidesz nem konzekvens régebbi gondolatmeneteivel, mint az ország lezüllött állapota. Ha pediglen 2014-re azt tapasztalom, hogy sok tekintetben rendet tudtak tenni (akár fájdalmas, akár bárdolatlan lépésekkel is!), akkor én nem fogom elveszíteni a bizalmam. Az elmúlt húsz év már rezisztenssé tett a megmondóemberek sápítozására, legyen bár stílusuk nyíltan idegenszívű vagy megtévesztően mézesmázos. A liberális sajtó persze óbégatni fog továbbra is, az emberek azonban egyre kevésbé döntenek ez alapján. Legalábbis remélem.

AkarkiJ 2010.12.08. 21:38:59

@ó jaj:

nem teljesen igaz amit ír a fordító program, mert volt tervük :)

az, hogy majd hitelből egy csomó pénzt szétosztanak és attól felpörög a gdp és nem lesz hiány

kovacsguszti68 2010.12.08. 21:39:46

@AkarkiJ: mer' ez csak 3 millió embert érint és ők 10 millióhoz szóltak (vagy 15 millióhoz?)

szerénységem 2010.12.08. 21:40:31

Pedig az lesz, és nemigen látom, hogy a Matolcsy-féle agytröszttel ez másképp lehetne, hogy bezengik a "Száz reform"-ot (miért nem rögtön ezret?), ezzel végigturnézzák a sajtójukat, természetesen mögötte semmiféle valódi reform nem lesz, minden marad a régiben. A lepukkant, főorvosok által uralt hálapénzes egészségügy romokban, a kontraszelektált pedagóguskar, tragikus iskolarendszerrel, gyenge módszertani képzettséggel, pazarló, túlburjánzó állam és önkormányzatok, elképesztő bürokrácia, és a többi.
Szemben ezzel államosítani fognak, elsőként az energiaszektor, élén a Mollal, másodikként a közművek, de elmennek majd a sportig is - lesz még a Fradi (Honvéd, Újpest) minisztériumi csapat megint... :-)

Mindez el lesz majd nevezve valami hangzatos, egyben lapos kifejezéssel, és persze a Zemberek akarták majd így.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.08. 21:41:03

@aszekelyek: Most megszünteti, lehet örülni!
Egészen a nyugdíjazásig...aztán már nem annyira, sajnálatos módon!:-(

sárkányfő 2010.12.08. 21:43:05

@AkarkiJ: a rövidített verziót másoltam ide :)

a hosszabban az is szerepelt, hogy igazából egy komoly terv volt: hogy olyan csontvázhisztit csapunk, hogy ha beveszik, akkor még vagy 50 évig a szocikra kenhetünk mindent, és akkor már nem is kell erőlködni a gazdasággal, csak mutogatni visszafelé...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.08. 21:46:08

index.hu/gazdasag/magyar/2010/12/08/ft_orbanek_szeszelyesek_kudarc_lehet_az_eu-elnokseg/

Financial Times:
"A gazdasági napilap szerint Budapestnek - ahelyett, hogy "a bírálókra szájkosarat húzna" - az ország számára égetően szükséges strukturális reformokat kellene "áthajtania". A profitadók sem tudják örökké elfedni azt a tényt, hogy a közszférát meg kell nyirbálni, a nyugdíjkorhatárt emelni kell, és növelni kell a foglalkoztatási rátát is."

Ne engedjünk a nyugati nyomásnak, a finánctőke diktálásának!
Semmi reformot a népnek!:-D

is 2010.12.08. 21:46:10

ez most a 295. poszt. ebben mar legalabb egy tucat olyan van, hogy lam, a FIDESZ most fog csinalni valami jot, kivanjuk ne rontsa el, mert akkor. remenyteljes aggodassal varod az eljovendot.

eddig 11-szer kiderult, hogy a FIDESZ a legrosszabbatt tette, amit hosszutavon az orszaggal tehet.

irigylem, hogy meg tizenkettedszer is batran odatartod az arcod a majd szembejovo pofonnak. a hosszabb idoszaki tanulsagok levonasa meg mindig nem erosseged, ugy latszik a reeny hal meg utoljara, csak az nem politikai elemzo kategoria.

Atisz 2010.12.08. 21:46:15

@freehckr: Ezt nagyon szépen sikerült összegezned. Megy is rá a +1 :)

Dubito 2010.12.08. 21:47:06

A birka nép mindent hamar felejt. Mint ahogy azt is, hogy a Fidesz már 2009-ben azt mondta, készen áll a kormányzásra. Pláne ezt mondta idén áprilisban. Miért is kell akkor februárig várni? És utána majd meddig kell várni?

is 2010.12.08. 21:48:22

@freehckr: hianyolom a feher lovon ulo herceget, meg a szamarat a mesebol! a Shrek erdkesebb volt!

AkarkiJ 2010.12.08. 21:50:10

@Dubito:

a bírka nép nem hogy hamar felejt, de képtelen elhinni, hogy lehet rosszabb, hogy hiába a "jók" nyertek, attól még tehetnek "rosszat" ők is - és hiába mondja meg pintér sanya, hogy 2011ben éhséglázadások lesznek, nem fogja fel a bírka nép - inkább boldog, hogy odaadhatja a bundáját, amit 12 év alatt növesztett öreg napjaira, hogy ne fázzon

bedöl a dumának, hogy de majd a pásztor csinál tüzet, nem kell saját bunda, lesz meleg

sárkányfő 2010.12.08. 21:51:11

Azért ezt az egész hülyeséget (most bemondom hogy reform lesz, mert most ezt várják tőlem) számszerűsítsük is:
Matolcsy maga mondta, hogy 6-800 mrd ft-os lesz a reformok volumene. Ezek szerint már tudja mi lesz, ha ki is tudja számolni a hatását.

Na most ha olyan nagy váláság van és annyira nincs pénz (hogy még adót is lehet csökkenteni...), akkor miért várnak 9 hónapot ezzel a remek pénz-esővel felérő reformokkal?
800 mrd ft-ból simán be lehetett volna tömni az adócsökkentés keltette lyukat, még a nyugdíj-emelés költsége is kijött volna, nem kellett volna rabolni, fosztogatni... és a reformok strukturálisak, tehát nem egyszeri bevételt jelentenek majd, mint a nyugdíjas malacpersely...

hófelhő 2010.12.08. 21:51:58

A második Gyurcsány kormány gazdaságpolitikáját sem a reformok jellemezték. Nem volt támogatója Gy-nak az elképzelései végrehajtására, nem volt egység a pártjában, inkább kihátráltak mögüle mint támoatták. Az általuk bevezetett adózás - ami most is érvényben van - az is a kiskeresetüeket sulytotta, még az adójóváirással is. Befagyasztotta a közszolgák bérét, megkurtitotta a többletjuttatásokat. A "reformdiktátor" koaliciós partnerük egészségügyben tett "átalakitásait" egyáltalán nem nevezném reformnak, inkább pénzszórásnak. Nem volt gazdasági reform a Gy. kormány idején sem. Tudjuk az Európán végigsöprő gazdasági világválság idején, a Bajnai egy éves kormányzása alatt sikerült a lejtőn megállapitani , pályára tenni Magyarországot, hogy ne zuhanjunk a "kutba" ha nem megkapaszkodjunk, és ne a görögök szintjén legyünk gazdaságilag. Igen a helyzet most nagyon más! Többségi kormányzás!
Megmondta az Orbán." Új alapokra kell helyezni a jövőt. Ha müködik a láthatatlan kéz vagy kezek Magyarországon , azok leginkább olyanok, amelyek az emberek zsebéből "varázsolják" ki nehezen megkeresett forintjaikat. Az országot új irányba elinditjuk, hogy a kialakuló új és nehéz világrendben megbecsült, tisztelt és erős országgá tegyük."!

AkarkiJ 2010.12.08. 21:53:15

@ó jaj: te is csak a rosszat akarod látni - és az országnak akarsz rosszat :)

ne légy türelmetlen, februárban majd meglátod, hogy lehet máshogy, mint a ballib népnyúzó intézkedései

pannonfunk 2010.12.08. 21:53:22

Én pl. nagyon pipa vagyok erre a februárban majd bejelentjük a reformokat. Mert pl. nem látom, hogy K+F-ben bármi érdemi lenne. Volt egy Széchenyi terv 2.0 tervezet még a nyáron, voltak benne értelmes dolgok meg nagy zöldségek is, de hogy arról bármiféle társadalmi egyeztetés lenne azóta is arról sehol semmit nem hallottam. Pedig lehetett volna belőle egy értelmes gazdasági tervet csinálni. Most már úgy vagyok ezzel a februári tervvel, hogy hiszem, ha látom...

Ordnassac 2010.12.08. 21:55:25

@ó jaj: Szerinted mitől lesz egy reform reform? Komolyan érdekel.

Ugyanis eddig nekem úgy tűnt, hogy az, amit Békesi, Csillag, Mihályi et al. annak nevez.

Dubito 2010.12.08. 21:55:31

Orbán Viktor áprilisban azt mondta, két héten belül rend lesz az országban. Lett rend? És még mondott néhány hasonlóan megalapozott ígéretet az elmúlt években/hónapokban. Tényleg van még valaki, aki elhisz ezek után bármit is?

Az, hogy Orbán azt mondja: lesz reform februárban, az jelentheti azt, hogy lesz, jelentheti azt, hogy 2026-ban lesz, de jelentheti azt is, hogy nem lesz semmi. Bármit.

Táskás Tóni 2010.12.08. 21:56:32

@kíváncsivagyok: A magyarok lenyelik a békát, mert félnek és lusták és tudatlanok. Aki nem kapja fel a fejét a remek közhelyköpő ostoba és hazug Selmeci nyilatkozataira , aki nem rémül meg a fidesz "szakembereitől" élén Matolcsival, az a magyar ember. Bezzeg a szlovákok nem léptek vissza ,pedig volt ott fenyegetés Ficó részéről , ennek ellenére a 1.5 millió emberből 10 % 150 ezer ember lépett vissza.A csehek ,pedig látva a magyarok ostoba intézkedéseit most készülnek a mnyp-i rendszer létrehozására. Csak előbb még megkérdezik az ellenzéket ,mert ilyen fontos kérdésben nem akarnak egyedül dönteni.Gondolom ott nem olyan az ellenzék ,mint nálunk volt 8 évig a fidesz. Szóval nem lehet a magyar emberekre számítani , egy olyan országban , ahol a fideszre 2.7 millió ember szavaz , miközben látták a kormányzásukat 1998-2002 között és a lopások száma lehet , hogy kevesebb, de értékben mindig is a többszöröse volt.

melus79 2010.12.08. 21:58:42

@freehckr: www.vg.hu/penzugy/megtakaritas/selmeczi-rossz-kezekben-a-nyugdijvagyon-vagy-megsem-335484

www.vg.hu/penzugy/megtakaritas/jol-fizet-a-nyugdijtozsde-335496

Te nyugodtan menj át,és bízz abban,hogy Matolcsy és Selmeczi és Orbán az lesz,aki 30 év múlva!Engem a nyugdíj több mint 30 év múlva érint,ha érint,nem aggódom,hogy ezek hozzá tudnak nyúlni!Leszarom az MSZP-s kampányt,hazugságot stb.más úton tájékozódom.utálom már,ha valaki kritizálja ezt a dilettáns bandát,akkor az csak szoci lehet!Hát nekem annyi közöm van az előző rendszerhez,hogy kisdobos még voltam,de pont rendszert váltottak,az úttörőségről lemaradtam.Te nyugodtan higgy egy olyan embernek,akinek a felesége dönt gazdasági kérdésekben,én más szempontok alapján máshogy döntöttem.Elvileg ez az arany ember megmondta,hogy szabadon dönthet,aki akar!:)))

kovacsguszti68 2010.12.08. 21:58:56

@Dubito: valamit be fog jelenteni februárban, különben a hitelminősítők kilátásba helyezhetnek újabb leminősítést, ami a költségvetés finanszírozását sodorhatja veszélybe.
A nagy baj szerintem inkább az, hogy megint olyan "reformokat" fog bejelenteni, amelyek jó esetben is csak stagnálást fognak eredményezni.

Táskás Tóni 2010.12.08. 21:59:48

@Dubito: Most is van reform ,a mnyp-i vagyon felélése nem más mint a reform reformja és az emberek embere pedig hipp-hopp aláírja.

Hóember 2010.12.08. 22:00:12

@AkarkiJ: Meglássuk. Én mindenesetre roppantul meg lennék lepve, ha ilyen feltételek mellett 20% felett lenne a maradók aránya.

hófelhő 2010.12.08. 22:01:24

Igen! aki még nem tudja!:)

"A politika egy szinház, ahol a szinészek /politikusok/ előadják a szerepüket, a nézők /választók/ pedig megtekintik és négyévenként értékelik azt. A torzulásmentesség érdekében használják az egyenes, világos tőmondatokat. Ez szinte a világon mindenütt igy van"!

mrs. white 2010.12.08. 22:02:17

Valami nem teljesen gömbölyű nekem a történetben. Tételezzük fel, hogy lesznek reformok, sőt egy sokkal szebb szóval strukturális reformok. Ezzel a szókapcsolattal már magyarország lakosságának 60%-át lefagyaszthatjuk. Mivel ha jól tudom a jövő évi költségvetést már most elfogadták, ezért a februári történések a kiadás bevételt ezt érdemben nem befolyásolják. Ha valami nem befolyásolja a gazdálkodást akkor azért az olyan nagy reform nem lehet. Ezek alapján már csak annyi lehet a reform értelme, hogy pl bkv kijön annyi pénzből mint amennyit adnak, szántak neki. Mondjuk az utóbbi húsz évet nézve ez sem kis dolog, főleg ha normális szolgáltatással párosulna. A rejtély ennek ellenére továbbra is rejtély marad számomra, mert Matolcsy ha jól emlékszem a reformok hatására 800 milliárdos megtakarítást jelzett előre.
Véleményem szerint, valahogy az egész intézkedés csomagot térben és időben közelebb kellett volna kezelni, akkor nem lenne az ember érzése az, hogy csak sodródnak az eseményekkel és nem ők irányítják.

ökörpöröly 2010.12.08. 22:02:45

A MANYUP-ok dolga.

Itt egyes narancsbőrösök sokat sírnak, helyeslik az államosítást. Nagy valószínűséggel se polgári értékrendjük, se a MANYUP-ban jelentősebb magántulajdonuk nincs.
Könnyű a másik kontójára és magántulajdonára alapozni! Igen, a MANYUP tagjának vagyoni értékű joga volt, ami magántulajdon -lásd Alkotmánybíróság korábbi értékelése-.
A MANYUP-ok nem feltétlenül voltak tökéletesek. Ezen lehet vitatkozni, szakmai alapon. Lehet vitatni a bevételeiket, a hozzáállásukat.
De számomra olyannak tűnik az egész, mintha a bankban lévő folyószámlámat azzal a felkiáltással államosítanák, hogy azok a rohadt bankok eddig alacsony kamatot fizettek nekem!:)
Egyébként a MANYUP-ok szinte mindegyike -egy kivételével- reálnyereséget -azaz infláció feletti hozamot- ért el. Annak ellenére, hogy ez egy hosszútávú befektetés, amit elég ostoba dolog éppen aktuális értéken vizsgálni.
Ha egy hasonló elven működő befektetési alapba teszi az ember a megtakarítását, ott is közlik, hogy ez hosszú lejáratú befektetés.
Egyébként alap, hogy a tőzsdei befektetések hosszútávon többszörös nyereséget értek el az állampapírokhoz vagy a lekötött banki betétekhez képest.
Tehát, a kormány dolga a pénztártagok védelme lenne, a kezelési költségek optimalizálása, nem az elrablása lenne.
Persze a hülye csehek is jól megszívatják magukat, ott éppen most akarják bevezetni a kötelező MANYUP-tagságot. :)

hófelhő 2010.12.08. 22:03:44

Nem tudtam belépni a "másik" nevemmel, igy ma este "hófelhő" leszek!:)

igényes 2010.12.08. 22:04:53

Kedves Török Gábor!

Szeretném megkapni az orbáni intézkedés másolatát, lehetséges ez?

Az Atv.hu szerint Orbán Viktor nem engedte, hogy a honvédelmi tárcához tartozó kórházból három év után hazaküldjék Horn Gyulát.

Az Atv.hu információi szerint [1] a honvédelmi tárcánál felmerült, hogy haza kellene küldeni Horn Gyulát az Állami Egészségügyi Központból. A minisztériumhoz tartozó kórházban 2007 szeptembere óta ápolják az egykori miniszterelnököt (1994-1998). Horn egy kamerákkal és őrökkel biztosított, egyágyas VIP szobában él azóta.

Horn Gyula pontos betegségét hivatalosan soha nem nevezték meg, de a kiszivárgott hírek alapján valószínű, hogy Alzheimer-kórban szenved. E betegség kezeléséhez folyamatos ápolás szükséges, bár kifejezetten kórházi körülményeket nem igényel.

Az Atv.hu úgy tudja, hogy Orbán Viktor személyes közbenjárására tekintett el a honvédelmi tárca Horn hazaküldésétől. Az információt sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánták, úgy a Miniszterelnökségen mint a Honvédelmi Minisztériumnál.

AkarkiJ 2010.12.08. 22:06:16

@igényes:

"hírek alapján valószínű, hogy Alzheimer-kórban szenved."

agytörzsi sorvadás - kb. teljes mentális leépülést jelent

Dubito 2010.12.08. 22:07:23

@Táskás Tóni: Mondjuk ebben teljesen igazad van, láttuk már, hogy a forradalom-ellenforradalom illetve reform-ellenrefom megközelítések mennyire szubjektívek tudnak lenni. Mégis úgy gondolom, hogy azok a reformok, melyeket a makrogazdasághoz úgy-ahogy konyító külső és belső közvélemény vár, nem a családi ezüst piacra dobásáról szólnak.

bonebear · http://cinca.blog.hu 2010.12.08. 22:08:36

Majd jó sokat fogják mantrázni, hogy mennyit egyeztettek februárig (még mindig?), és egyébként is a kampányban mennyit konzultáltak (már akkor?), és a nép majd elhiszi. Ennyi.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.08. 22:08:43

@mrs. white: Ez a kötlségvetésre utalás télleg jónak tűnik, ha a "reformok" már 2011-re is vonatkoznak, akkor a költségvetést módosítani kell?
És ha igen, meddig? És hányszor 2011 elején? közepén...végén...?
Kérdezem, Tisztelettel..

kovacsguszti68 2010.12.08. 22:09:24

@ökörpöröly: na ja, a csehek nem tudják mit csinálnak. De a lengyelek sem, akik nem akarnak államosítani. Akarom mondani nyugdíjat védeni.

oldrock (törölt) 2010.12.08. 22:11:12

Kedves TG!

Kérlek fejtsd ki, hogy mire alapozod a következő kijelentésedet "a háború megnyerésére még kifejezetten jók az esélyei."
A cikked további részében épp az ellenkeződ állítod.
Az nem érv, ha ha minden jól csinál akkor sikeres lesz. Persze ilyen alapon lehetnék operaénekes is ha jól énekelnék. Az eddigiek mint ahogy Te is írod éppen hogy az ellenkezőre adnak okot. Senkivel sem konzultálnak, mindent erőből hajtanak végre. 8 évig minden reformtörekvéssel homlokegyenest ellenkezőt állították, azt mondták mindent az államnak kell végrehajtani. A nyugdíjpénztárt elvétele is ezt bizonyítja. Másrészt jön a február március... és az emberek döntő többsége a pénztárcáján keresztül érzékelni fogja a fülkeforradalom áldásait. A leminősítések a forintot nagyon lerontják, ami nem kedvez a frank hiteleseknek. A gazdaság attól nem indul be hogy csökkentették a gazdagok terhei. A KKV-ék többsége veszteséges eddig sem fizettek semmit most ennek a felét fogják. Ha mégis beindulna az csak pár év múlva lenne érezhető az egyszerű embernek... Ezek után mire alapozod a királyi optimizmusodat:
"a háború megnyerésére még kifejezetten jók az esélyei."

Kíváncsian várom a válaszod!!!

Nyugi Palika 2010.12.08. 22:11:28

@freehckr: most olvasgatom amiket írtatok. A 3 millió emberrel kapcsolatban... szerintem ha már (így-úgy) valaki MNYP tag lett, akkor nem az lenne a normális, hogy aki maradni akar, az ülhessen a saját fenekén otthon, aki meg átlépni szeretne, autózzon, buszozzon, álljon sorba...várjon, "oszt" lépjen át, ha akar. Ha "X" bankban van egy számlám, akkor csak úgy tudok átmenni "Y" bankba, ha előbb "X"-ben felmondom a szerződésem. Ha nem teszem, akkor legfeljebb nyithatok egy újabb számlát máshol. (de arról is nyilatkoznom kell, és kussolással nem nyílik meg magától). Biztos Te is tudod a választ. Ha ez logikusan menne, akkor a "buta és lusta" MNYP-tag tutti nem menne sehova (munkaidőben) és így szinte senki nem lépne át. Matolcsy igen, mert elküldené a feleségét. (Ő mondta, azért tag, mert a pénzügyeit a neje intézte... Te jó ég...Ő meg a mienket).

Dubito 2010.12.08. 22:12:07

@kovacsguszti68: egy reform változást jelent a status quo-hoz képest. Ha a zuhanás után stagnálás jön, az már eredmény.

AkarkiJ 2010.12.08. 22:12:10

@kovacsguszti68:

félek, pár év múlva magyarország bekerül a közgáz tankönyvekbe, mint iskolapéldája a dilettáns-populizmusnak

megértem mondjuk a csehek meg a lengyeleket - megnézik mi mit csinálunk és pont az ellentétét csinálják, mert tudják, ezzel csak nyerhetnek

Devil 2010.12.08. 22:12:26

Annyira naiv vagy TG! Egyeztetes meg targyalas mi? Eddig kivel egyeztettek, kivel targyaltak?
Ezek az ellenzeki Orban-nyilatkozatok nem elvek, ezek a hatalom megszerzesenek ezkozei voltak; ezkozok amikre most mar nincs szuksege. Csak azert kellettek mert elfogadhato erveknek tuntek az mszp ellen, olyan erveknek amikkel nepszeruseget lehetett szerezni, akar azon az aron is hogy egeto strukturalis reformokat lehetetlenitettek el veluk. Akar fel is sorakozhattak volna a reformok moge, igy is szerezhettek volna nepszeruseget... de nekik valami mas kell. Hogy mi? Na ezt Te sem tudod, talan csak Orban tudja... de megsugom: HATALOM! Korlatlan, ellenorizetlen, abszolut! Es ezeknek adjuk oda a penzunket...

Cent Rum 2010.12.08. 22:14:11

"Ha tehát a Fidesz most nem a korábbi módon eltervezett és végrehajtott reformokat akar, jövő tavasszal nagyon más módon kellene politizálnia, mint tette ezt az elmúlt időszakban, mondjuk a magánnyugdíjpénztárak ügyében. Egyeztetni, tárgyalni, másokra figyelni, érdemben konzultálni, érveket meghallgatni, s ha kell, az eredeti szándékon változtatni."

Ezt már az első egy-két hónap után is meg lehetett volna csinálni. Miért bizzunk benne, hogy tavaszzal elkezdi? Ha most elkezdik, akkor sem lehet ilyen kérdésekben februárig végezni.
Ez a leggyengébb pontja a FIDESZ kormánynak. Pedig az öngólokat ennek köszönheti, nem az ellenzéknek.

ökörpöröly 2010.12.08. 22:15:59

@melus79: Ejnye-bejnye! Érik a felségárulás!
Egyébként most éppen jó rendőrt és rossz rendőrt játszanak.
Tiszta nevetséges, hogy a kiflitolvaj szenátorasszonyt, Selmeczinek kiadják, hogy jelentse be, adót kell fizetni a kivett reálhozam után, majd megjön fehér lovon a füstös bandavezér, aki politikai nyilatkozatot ír a bandatagokkal, hogy minden jogi lehetőség ellenére nem kell forrásadót fizetni!:)
Most a cigány Szaddamot középre akarják húzni, hogy ő legyen a Bölcs Vezér és a Nemzet Atyja.
Ugyanezt tervezik az Alkotmány esetében is -Stumpf pár hete elszólta magát Schmidt Marikánál-. Van itt mindenféle istenes, hun-szittyás recsegés, aztán majd a Bölcs Vezér megszólal, hogy azért mégse kellene ennyire anakronisztikusnak lenni a XXI. században.
Már várom, hogy a "Füsti Fecske" mikor jelenti be, hogy őt eddig megvezette az a gonosz Matolcsy!:) Mert ugye pár hónapig lehet szidni a liberálbolsikat, előzetesbe lehet venni közülük egy-két pofátlan tolvajt, de hosszútávon működtetni kell az országot, mert beleunnak az emberek a visszamutogatásba.
Jót röhögtem, hogy az egykori második embert, Mikolát is kibaszta, mint a macskát szarni. Matolcsyt is fúrja Fellegi és köre, illetve mások is. A cigány Szaddam egyre nehezebben fog bírni rendet tartani a bandájában. Főleg akkor, ha beindul a népszerűségvesztés. A bandatagokra jellemző, hogy csak addig hűségesek, ameddig félnek a vezértől, illetve ameddig elég koncot kapnak. Ha a jövőbeni koncszerzés lehetősége veszélybe kerül a cigány Szaddam oldalán, illetve ha van lehetőség más oldalán további koncokhoz jutni, akkor a bandatagok elhagyják.

hófelhő 2010.12.08. 22:18:07

Az újszerü gazdaságpolitika itt Európa közepén! amely tudjuk "kétesélyes". "aki a válság közepette a legjobbak közé tud kerülni, annak az üzeltmenetben túl nagy meglepetés nem nagyon adódik. Egelőre nem tudható, hogy ez a fellendülés a világban és hazánkban mikor következik be, hiszen negativ hirek uralják a világsajtót."
Igen! a Magyarországi fejlemények folyamatos izgalomban tartják a világ vezető hirportáljait, egyre-másra olvasható Mo. leminősitése.

ökörpöröly 2010.12.08. 22:19:21

@kovacsguszti68: Nekik könnyű, a zsidók és a cigányok mellett a magyarokat gyűlöli az egész világ. A régiós szomszédoknak fújják a vitorlát, nekünk meg visszafogják a hajót az imperialista cucialisták!
Külön bosszantani akarnak, hogy a gaz és primitív tótoknál 30-40%-kal nagyobb az egy főre eső vásárlóerő! De a narancsbőrös bolsevikok kitartanak! DZSUCSE! NENYI!DZSUCSE!NENYI!

hollario 2010.12.08. 22:21:11

@aszekelyek: Tudod, egyike vagyok és van lehetőségem dönteni.

Ha az egyike lennél, mint én, tudnád, hogy valójában nincs lehetőséged dönteni, mert akkor elveszik a nyugdíjad 75%-át. Nem én mantrázok hazugságokat..

kovacsguszti68 2010.12.08. 22:21:14

@Dubito: ebben igazad van. De ha jövőre és azt követően is csak stagnálunk, akkor azt követően durva nagy szarban leszünk: elfogy a mnyp pénz, lejár a 3 évnyi különadó, és hasonlók.

Devil 2010.12.08. 22:22:21

@ökörpöröly: Tulajdonkeppen az hogy akik kilepnek a manyupbol es _csak_es_kizarolag_ ezert kapnak majd nyugdijat amig az aki manyup tag marad es ugyanugy befizeti a nyugdij "adot" (a brutto berebol) az nem kap, nem csak az alkotmanyt hanem az emberi jogokat is serti, mert ez nem egyenlo banasmod; az lenne egyenlo banasmod ha az aki kevesebbet fizet az kevesebbet kap de az nem, hogy semmit.
Ezek utan arrol vitazni hogy a manyupok mennyire nyeresegesek az hullagyalazas.

AkarkiJ 2010.12.08. 22:23:11

@kovacsguszti68:
ehh, de nem lesz megszorítás! nemigaz, hogy ennyire megszorítást akarsz

meg lesz gazdasági növekedés, a pannon puma semmi lesz ehhez képest, olyan gdp számok lesznek, hogy a moodys megeheti a kalapját

melus79 2010.12.08. 22:23:15

@ökörpöröly: Hát igen.A korábbi Fidesz arcok hol vannak?A süllyesztőben,kiváltak vagy az Eu-ban rontják a levegőt.Annyira hülyék ezek,komolyan,vagy ennyire zsarolva vannak?Teljesen nyilvánvaló,hogy amint bevégezték a dolgukat(Lázár,Selmeczi,Matolcsy stb.)el lesznek paterolva.Csak egy kicsit mondatják velük a hülyeséget,mert ugye az igazmondó juhász nem hazudhat!:)hú de vicces lehetne,ha nem lenne ilyen szörnyű ez az egész!

stuffmonger 2010.12.08. 22:25:19

fogalmuk sincs milyen reformok(vagy bárhogyan nevezzük is) lesznek, ezért húzzák-halasszák a bejelentést

egyszerűen nincs meg a szakmai apparátus a minisztériumokban, iszonyú a szakemberhiány, vagyis nincs aki effektív dolgozzon a reformokon, a pártkatonák itt semmit sem érnek

újabb elvesztegetett év, itt tartunk

ökörpöröly 2010.12.08. 22:26:21

@hollario: A kibicnek könnyű, nem az ő pénzén játszanak!:) Amúgy "székelykáposzta" vérbeli bolsevik, ezeknél ne keress értelmet, csak érzelmet. Még a Felcsúti Boldogságteremtő Átnevelő Intézet és Rehabilitációs Tábor lakójaként is narancsbőrös lenne.
Ezek agy, értelem és erkölcs nélküli lények, akiknek kell egy vezérürü, mert nélkülük elvesznek. Amit a vezérürü béget, azt mantrázzák. Ha minden nap mást, hát akkor ők is. A bolsevikoknál így megy ez.

freehckr 2010.12.08. 22:26:29

@melus79:
„Te nyugodtan menj át,és bízz abban,hogy Matolcsy és Selmeczi és Orbán az lesz,aki 30 év múlva!Engem a nyugdíj több mint 30 év múlva érint,ha érint,nem aggódom,hogy ezek hozzá tudnak nyúlni”

Na álljunk meg egy picit. Egyrészről nekem nem kell átennem, szerencsére kimaradtam ebből a szocialista nyugdíjbizniszből. Ellenben vannak olyasféle megtakarításaim, befektetéseim, amelyek hosszabb távra szólnak. Lehetnek nehézségeim, érhet valamilyen egészségkárosodás, bármi történhet, fel vagyok készülve rá. De nem megbízhatatlan, spekulatív, és úgy 15 évenként globális pénzügyi válságot előidéző kapzsi befektetők kezében. :) Nekem annyit kamatozik a befektetett pénzem amennyiben megegyeztünk a bankommal, és az mindig ott is van a számlán, a következő években mindig a kamatos kamattal kamatozik tovább a befektetésem, nincs olyan hogy jaj most pár évig sz*rul ment az üzlet, és nem hogy a kamatok nem jelennek meg a számlán, de még kevesebb is a tőkém mint előtte volt (mint az mnyp-k esetében). :) Nagyon örülök az „átlag” 2-3%-os hozamodnak 1998 és 2010 között (amit idéztél a Kósergazdaságból), de a helyzet az hogy a legkisebb falusi takarékpénztárnál jóval több kamatot adtak volna neked ha oda fektetsz be. :) Te vedd úgy hogy nyertél rajta, én meg örülök neki hogy ilyen könnyen veszed hogy lehúztak... :D

török gábor 2010.12.08. 22:27:13

@oldrock: ez nem kincstári (királyi?) optimizmus, egyszerűen csak azt akartam érzékeltetni, hogy a helyzetük teljesen más (értsd: lényegesen jobb), mint időarányosan Gyurcsánynak volt, amikor reformokról kezdett beszélni. szerintem az tény, hogy a fidesz még nem vesztette el a következő választást (a reményt az újrázásra), még sok minden múlik azon, hogy mit lép a jövőben, míg négy évvel ezelőtt ez már ekkor is egy halott ló volt.

Dubito 2010.12.08. 22:27:20

@kovacsguszti68: Sej-haj, egyszer élünk, így mulat egy magyar úr, nem?

Persze egyetértek veled, szomorú, hogy ennyire nem tudunk túllépni saját árnyékunkon. És mi, magyarok fogjuk vezetni Európát jövőre! Jaj nekik! Attila nyilaitól félhettek így utoljára.

hófelhő 2010.12.08. 22:27:21

Igen! "A változásokat soha nem könnyü elfogadtatni"! Főleg ha megszoritásról szólnak!
"Ha valamiről önként lemondunk, akkor örökre, és visszavonhatatlanul elveszitjük a valamihez való tulajdonjogunkat, de ha erőszakkal veszik el a valamit, akkor az általában nem tart örökké, hiszen azt vissza is vehetjük megfelelő történelmi feltételek teljesitése esetén" !!
"A kudarc, és az esély" az, a politikában és a mindennapjainkban....ott van.

subtotal 2010.12.08. 22:27:37

"Magyar Növekedési és Stabilitási Program"

Mivel nincs benne a nemzeti, ezért még jó is lehet. :)
Bár én azt hittem, hogy az óúúúrjáááási adócsökkentés a Növekedési, a nyugdíjpénzek elszívása és a különadók pedig a növekedésösztönző adócsökkentés Stabilizációs programja. Vagy ezek csak ennek a NAGY-NAGY programnak az előrehozott lépései?
Egyáltalán miért kell februárig várni ezekkel? Mert januárig mindenki dönthet, hogy finanszírozza-e a mnyp pénzével azt, amit majd csak utána tud meg?

AkarkiJ 2010.12.08. 22:27:56

nézve, hogy nap mint nap mit művelnek, egyszerűen nem értem, hogy került a képbe a szabad pálinkafőzés

szerintem iszonyatosan kilóg a képből

Táskás Tóni 2010.12.08. 22:28:26

@aszekelyek: Jobb lett volna , ha a Bajnaiék intézkedése megvalósul, akkor most nem tudta volna a hazug kormány , és a fidesz , amelyik azt ígérte , hogy megvédi a mny-akat,-lenyúlni a 3000 milliárdot és 2 év alatt felélni.

melus79 2010.12.08. 22:29:36

Én nem értem azokat,akik még mindig támogatják a Fideszt.Folyamatosan a ballibre mutogatnak(pedig engem anyám úgy nevelt,ha valamit elkövettem,és próbáltam mentegetőzni,hogy de ő is meg ő is,akkor letorkollt,hogy őt nem érdekli más mit csinált,csak az amit én:), alkotmányt módosítanak,mert nem tetszik a döntésük-most bebetonozzák,megvédik az mnyp-t-most lenyúlják a pénzt(ami nincs is,mert eltőzsdézték:),utcára vonultak minden szarért-most ezt hülyeségnek tartják,ellenőrizni akarnak mindent és mindenkit(Kubatov,média tv.)és még sorolhatnám!Komolyan nem értem!

dr kíváncsivagyok 2010.12.08. 22:30:06

@Táskás Tóni: A mindenkori kormányok törvényszerűen létrehozzák a "holdudvarukat" . ezek aztán annyit lopnak, csalnak , amennyit tudnak . Ez törvényszerű , biztosabb mint az alkotmány . Szerinted elképzelhető , hogy 3 millió ember sorban áll a hivatalok előtt hogy maradni akar a Mnyp - ban ?! Mert itt van a kutya elásva : a szlovákoknál ugyanis valóban lehetett választani . Nem , annyira nem vagyunk birkák , a süketelést , a hazudozást elnézik a választóik , de ha zsebre megy a játék , felszisszen a jónép és ez a felszisszenés Viktor kormányzásának a végét jelenti . És a február-márciusra ígért reformok ? Valakiben vannak kétségek hogy ez most ,a mai Magyarországon mit jelentenek.... Várd ki a végét....

Ordnassac 2010.12.08. 22:30:11

@igényes: gyanítom ez annyit jelent inkább, hogy odaszólt a miniszteren keresztül a kórháznak, hogy "Emberek, ezt azért talán nem kéne!"

ökörpöröly 2010.12.08. 22:30:27

@Devil: Egyetértünk. De ez már nem jogállam, úgyhogy minden megtörténhet. Teljesen kiszámíthatatlan minden, mint 1945-ben, 1956-ban.
A világ röhög, amikor ezek beszélnek kiszámíthatóságról, előre tervezhetőségről és jogbiztonságról.
Nekem meggyőződésem, hogy cigány Szaddam ki akarja vezetni Magyarországot az EU-ból, hogy még stabilabb -mármint a maga számára- banánköztársaságot hozzon létre.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.08. 22:30:54

@Devil: Nem igaz, hogy nem kap, csak nem részesedik tovább az állami nyugdíj áldásaiból, vagyis nem gyűjthet további szolgálati éveket, csak fizeti az adót rá (jelenleg 24 %).

Táskás Tóni 2010.12.08. 22:32:17

@AkarkiJ: A 29 pontból ez az egy valósult meg a szabad pálinkafőzés. Mondjuk addig is csinálta mindenki, csak törvényessé vált.. Bizony 120 milliárdos államon és kormányon vállalt megtakarítás nem jött össze. Túl nagy az igény a kényelmes posztokra és sok a fidesz csemete, aki egyetem után min. főoszt.vez. akar lenni.

sárkányfő 2010.12.08. 22:33:28

@Ordnassac: erről nagyregényt lehetne írni.

szerintem vannak pl. "szimpla" közgazdaságtani reformok, és vannak igazi, valódi reformok, amik beágyazódnak a társadalomba.

egyszerű, egy nagy lépéssel megléphető reformok már rég nincsenek. Egy lépésben csak rombolni lehet (lásd: nyugdíjkassza elrablása), építkezni kőkemény fáradtságos aprómunka. Csak gyerekek és örök éretlenek hisznek csodában, vagy valami nagy dobásban. Nem. Munka van, lassú szívós építkezés, hacsak nem találunk sok olajat az alföldön.

igazi reformot csak úgy lehet csinálni, ha jó eséllyel a következő kormány nem tudja visszacsinálni. ebben az országban akkora a betartás, hogy amit tudnak tönkre vágnak az új kormányok, pláne ha szimbolikus jelentősége van/lehet. Ehhez az kell, hogy vagy társadalmilag elfogadott legyen, beágyazott, vagy úgy legyen átalakítva a költségvetés, hogy anyagilag ne lehessen visszacsinálni, mert az bukás.

Minden alrendszert meg lehetne reformálni.
Közigazgatás: be kéne vezetni, de komolyan a hatékonyság-mérést. A magánszféra ezt már kidolgozta nyugaton. Azonnal csodák derülnének ki. Több tízezer emberről derülne ki, hogy csak potyautas az állami bürokráciában, vagy még többről. egyben sokakról kiderülne, hogy értékes munkaerők. A hatékonysághoz kell kapcsolni a fizetést is. Több eredmény=több pénz és fordítva.
Ez természetesen óriási paradigmaváltást jelentene, ez hatalmas meló lenne. mint írtam, rombolni könnyű, érdemi változtatást, építkezést elérni sziszifuszi aprómunka. de ha sikerül, óriási előrelépés.

még mindig itt tartva át lehetne világítani az egész állami bürokráciát, és feladat- és célorientáltan átalakítani. ez is gigászi meló, nálunk 20 (50...) éve senki nem állt neki. régen nullbázisú költségvetésnek nevezte ezt Demszky, és persze bukott vele, most feladat-alapú struktúraként hallom emlegetni.

Átlátszóvá is kéne tenni az állami hivatalokat. A belső levelezést megszüntetni, nyílt netes felültre kivinni, az érintetteknek kóddal elolvashatóvá tenni a levelezést. ez régi mániám, valahol azt olvastam a svédek már megcsinálták.

na ezt most csak így hasból írtam, át se gondolva bürokráciára. nyilván lehetne rengeteg dolgot írni az egészségügyre, az oktatásra, a mezőgazdaságra (még mindig full versenyképtelen, elaprózott birtokrendszerünk van, ami egy vicc a XXI. században, de senki nem meri a koncentráció felé vinni a szabályozást, mert kellenek az őstermelők szavazatai is), stb, nyilván nem vagyok egy polihisztor hogy mindenhez értsek és mindent átlássak.

én reformértékűnek venném azt is, amit szintén nem tett még meg senki, ha legalább részben "kitalálnánk" magyarországot. ugyanis most nincs célra tartás, csak annyi, hogy mindenki éljen jobban, oszt jónapot. A forrásainkat szétaprózzuk. Sodródunk, és még csak nem is zavar minket. Ismered ugye: aki nem tudja hova tart, annak egyik szél sem jó. Reformértékű lenne, ha sikerülne 4 év folyamatos kommunikációval elérni, hogy kicsit oldódjon a provinciális szemlélet, és felfogja a nép, hogy egy globalizált világban élünk, amivel lehetne ügyesen és nyereségesen élni, ha kitalálnánk mi akar lenni magyarország a világban. Ha végre elkezdene úgy gondolkodni a politika, hogy az első kérdés ez legyen: mik az adottságai az országnak? mi az, amiben kapásból előnyben vagyunk a környezetünkhöz képest? és ha nincs ilyen, miben lehetnénk, ha nem is világelsők, de régiósan elsők? vannak adottságaink: nálunk a legnagyobb európában az egy főre eső termőföld aránya. ehhez képest a mezőgazdaságunk nem előny hanem nagy visszahúzó teher. még mindig szétaprózott földek, még mindig - és ez vagy 50 éves lemaradást bizonyít - alap- ill. nyersélelmiszer-gyártás, miközben a világ már rég a minőségi feldolgozott termékek, a nemzetközi marketing, márkaépítés, értékesítési láncok felé ment el. van egy pick szalámink, egy unicumnuk, meg a túró rudi és passz. aztán szintén adottság a termálvizünk, ebben is előnyünk lehetne, ha kitalálnánk ezt az országot végre. erről sok duma van, hogy legyünk termálvíznagyhatalom, gyógyvíznagyhatalom, meg termálvízzel fűtsünk, de csak duma van, más nem. és még ki tudja mi minden lehetne, ha kitalálnánk. jó a szakemberállományunk matek, a biológia, a számítástechnika terén. állítólag a XX század a technika százada volt, a XXI a biokémiáé lesz. nem tudom, lehet. de erre speciel van gárdánk, lehetne erre alapozni. ha már tudástársadalom az egyik cél. de látod, még egy vacak egymilliárdos szuperlézert is elgáncsol orbán mert szoci a szegedi polgármester. pedig nem egy ilyen kéne, hanem több.

na csak belekaptam pár dologba... nem gazdasági, hanem agyrefrom lenne, ha kötelezően tanítanák az emberi jogok nyilatkozatát már általános iskolában... ja és angolból kötelezően kéne érettségizni erős középfokon, mert ma ez a világ nyelve... lehetne beindítani braindrain programokat is... áh, ezer más ötlet lehetne, csak ehhez kéne egy párt, amelyik dolgozni is akar, és nem csak ötletel, de kidolgoz koncepciót, megvalósítási tervet, ütemterveket, szívósan végig is viszi, felépíti, stb.

sisszi 2010.12.08. 22:33:41

az ilyen Orbán idézetekkel Dunát lehet rekeszteni, már csak legyinteni lehet rájuk

dr kíváncsivagyok 2010.12.08. 22:34:40

@török gábor: Miért odázza el a Fidesz a reformokat ? Ezzel kellett volna nyitnia ! Mert Ők is , Te is Én is - mindenki tudja hogy a mai Magyarországon mit jelent ez a szó :REFORM ! Megszorításokat !!!! Ezért és csak ezért a halogatás ! (Eseztleg még van egy ötletem ,de ki sem merem mondani : NEM TUDJÁK MÉG HOGY MIT FOGNAK TENNI - de ezt nagyon halkan mondom, mert akkor nagy a baj !!

melus79 2010.12.08. 22:36:38

@freehckr: Ahhoz képest,hogy most a lenyúlt pénzből betömködik a lukakat és államadósságot törlesztenek,a népesség hál Isten egyre tovább él,Matolcsy meg hiába ígéri a rengeteg új gyereket,ha nem lesz ki megszülje,szóval ami ebből a pénzből marad,akkor a pár %-os hozamom jelenleg mindig biztosabbnak tűnik!:)
Senki nem garantálhatja,hogy mi lesz 30 év múlva,jelenleg ez a dilettáns banda azt sem tudja mi a francot hazudozzon össze februárban!Én úgy veszem jelenleg,hogy ez az enyém,és azt hazudozzák,hogy eltőzsdézték!Akkor mi a fenének kell annyira nekik?(Költői a kérdés.)Hát ehhez képest állok én marha jól!

2010.12.08. 22:36:58

Szép jó estét!

Csodálatos ez a mondat a posztból, a következtetés, idézem:

"Mindezek ellenére nekem úgy tűnik, hogy ebben a folyamatban a Fidesz legfontosabb és legerősebb ellenfele ezúttal sem a még mindig erőtlen és elutasított ellenzék lehet, hanem ismételten csak önmaga: részben korábbi álláspontja, részben mostani politikai gyakorlata."

:)

Teljesen egyetértek a posztban foglaltakkal. S köszönöm.

Devil 2010.12.08. 22:37:00

@kovacsguszti68: A strukturalis reformokhoz nem kell az mnyp toke. Mert ezek a reformok pont a kiadasok recionalizalasat, a kisebb allamot, a nagyobb civil szferat szolgaljak.
Ket dologra ne szamits:
1) ezeket onkent vegrehajtja majd egy hatalomba kerult part. Majd onkent lemond az eloszthato milliardokrol? Hogyne akkor ki fizeti a klienturat, honnan lesz korrupcios penz a partkasszaba?
2) a fidesznek van ertelmes, mukodo reformterve. Eloszor is lasd 1) masodszor ki a fene csinalna a fideszben ilyen tervet? Hol az a stab, hol vannak a nagy koponyak akik ezen dolgoznak?

Eddig a strategiajuk az volt hogy elterelik a figyelmet valami politikai temaval, valami lenyegtelen dologgal - februarban mi fog tortenni hadat uzenunk az USA-nak?

kovacsguszti68 2010.12.08. 22:37:17

@subtotal: Nemzeti Növekedési és Stabilitási Program lesz az, figyeld csak meg...

@AkarkiJ: ahogy ezt bejelentették, néhány nappal később felröppent a hír, hogy Pécsen (lásd: államosító Páva Zsolt birodalmában) egy cég pálinkafőző berendezésekre alkalmas üzemet kezd el építeni... Lehet, hogy a kettőnek nincs köze egymáshoz, de azért biztos volt némi lobbi tevékenység :)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.08. 22:38:00

@Ordnassac: Odaszólt az "örökös Miniszterelnök"?
Ez nem úgy van, hogy törvényileg szabályozzák, hogy mi jár a Kiemelt Méltóságoknak a Magyar Köztársaságban?
Azt hittem, szabályozták és nem kézileg dönti el az éppen uralkodó..megint tévedtem, úgy látom!:-P

melus79 2010.12.08. 22:38:33

@kíváncsivagyok: "Nyugodt" lehetsz,még annál is nagyobb...

2010.12.08. 22:38:42

@sisszi: szóval elutasítod a dakota kisebbséget?:)) Ez egy elég kirekesztő álláspont!:D

Ordnassac 2010.12.08. 22:42:38

@melus79: egyszerű, mert az előző nyolc év (pontosabban Gyurcsány öt éve) annyira kirívóan dilettáns volt, hogy sokat kell még elszúrnia a Fidesznek ahhoz, hogy idáig süllyedjen. Ez az egyik.

A másik: nincs igazán alternatíva. A szocik kb. annyira hitelesek, mint Győzike kultúratudományi kérdésekben. A Jobbik vitorlájából épp most szedik ki a szelet, a többit gondolom nem kell magyaráznom. Az LMP saját magával van elfoglalva. Az MDF pedig mára jelentéktelen lett. Akkor inkább a kisebbik rossznak tekintett Fidesz.

Táskás Tóni 2010.12.08. 22:42:39

@kíváncsivagyok: Én biztosan sorba állok. Ha nem kerülök sorra feljelentést teszek. Ki kell harcolni a szabad pénztárválasztást , ez a gyáva kormány még azt sem merte felvállalni ,hogy azonos eséllyel és feltételekkel lehessen választani. Inkább a nyakunkra küldik nap-mint -nap azt az ostoba libát , aki csak hazudni tud ,nincs egy igaz szava.
Ne legyen kétséged , fogalmuk sincs , hogy mi legyen a mo-i reformokkal . A fidesz csak ellenzékből és csak uszításra alkalmas , csak abban tehetséges. Ha egyszer értelmezni próbálod a delejes ember beszédét rájössz , hogy annak semmi értelme , csak képzavarok sokasága.

ssi 2010.12.08. 22:42:48

@RAMBO: "A NYESZ számlán TE MAGAD kezeled a vagyonodat, agyhalott"

a médiában pár napja sokat lehetett hallani az "agyhalott" kifejezést, a szánkós balesetet szenvedett kisfiú kapcsán, aki meg is halt és a szívét egy másik magyar kisfiú kapta meg, s a szülei a többi szervét is felajánlották . Őszinte részvétünk és köszönjük a szép gesztust

ezek után nincs kedvem poénkodni az általad megfogalmazott minősítésemen,

a kommented többi része alapján felvethetném, hogy vessük össze ki mit tud a témáról, de minek, szerencsére folyamatos kapcsolatban vagyok a tutira színvonalasabb partnerekkel itt a blogon

@aszekelyek: köszi az együtt érzést :-))))

mivel a világ halad és újabb kihívásokkal találkozunk élesben, jó lenne befektetési-pénzügyi ismeretekkel is jobban tisztában lenni

a NYESZ és az önk.nyugdíj sok szempontból hasonlít, mint befektetési, ill. előtakarékossági konstrukció

gondolom az életbiztosítást nyújtóknál is a hozamok egy részéből tartják fenn az irodát, fizetik a béreket stb.

sárkányfő 2010.12.08. 22:43:11

"A leminősítés valódi negatív hatását, valamint azt, hogy a piac mekkorát csalódott az új magyar kormányban az állampapírpiaci hozamok alalkulásán mérhetjük le. Az önkormányzati választások után közvetlenül az állampapírokat vásárló befektetők még körülbelül 6,6 százalékos (660 bázispont) hozamért hiteleztek 5 évre évre a magyar államnak, november végére azonban (tehát miután kiderültek a kormány konkrét tervei) már csak 8,5 százalékos hozamért voltak hajlandóak hitelt adni.

A 10 éves államkötvényeknél hasonlóan alakultak a hozamok: október elején 6,6 százalékponton álltak, majd november végére 8,6 százalékpontra emelkedtek. Ennek a drámai hozamemelkedésnek mintegy felét november végén sikerült elérnie a kormánynak a pénztárak államosításának bejelentésével, de minden bizonnyal tovább rontott a helyzeten a Költségvetési Tanács kivégzésével és a jegybank újabb betámadásával is.

A hozamok emelkedése az államadósság után fizetett kamatokat drámai mértékben megnöveli. Az utóbbi időszakban lezajlott 200 bázispont körüli hozamemelkedés hosszabb távon körülbelül 400 milliárddal növeli az államadósság kamatterhét – mondta Oszkó Péter, a GKI Gazdaságkutató konferenciáján kedden"

hirszerzo.hu/profit/20101208_leminosites_bulgaria_magyarorszag

én már azt is értékelném, ha nem rontanánk tovább a helyzeten...

dr kíváncsivagyok 2010.12.08. 22:43:27

@Táskás Tóni: A rengeteg ígéretükből , amit a választások előtt tettek ez tetszik a legjobban ( Szó szerint idézve ! ) :
MEGVÉDJÜK A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAKAT !
Na , ehhez baszki pofa kell......

Dubito 2010.12.08. 22:44:02

@Ordnassac: "gyanítom ez annyit jelent inkább, hogy odaszólt a miniszteren keresztül a kórháznak, hogy "Emberek, ezt azért talán nem kéne!"

Két súlyos kórtünet látszik kibontakozni:

1. Már a Honvéd kórházban is Orbán elvtárs osztja el az ágyakat. Több jel is utalt már arra az elmúlt hónapokban, hogy a kézivezérlés milyen súlyos zavarokat okoz az államigazgatásban.

2. A jó öreg Hofinál visszatérő motívum volt, amikor "leszóltak Fentről".Sajnos nincsenek már olyan nagy egyéniségek, akik ezt úgy tudnák karikírozn, mint régen. Lassan meg már nem is lesz szabad...

ökörpöröly 2010.12.08. 22:44:17

@melus79: Hasonlóan viselkednek, mint Medgyessy a 100 napos program esetében, csak ők nem hitelből osztogatnak, hanem a magántulajdon ellopásából!:)

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.12.08. 22:44:54

@manyike: te semmit nem tudsz arról, amit írsz.

dr kíváncsivagyok 2010.12.08. 22:46:13

@Letícia: Ezért (is) írogatom hetek óta, hogy nem az ellenzék fogja elzavarni Őket (nem is lenne ereje hozzá ) , hanem a SAJÁT SZAVAZÓInak azon része , akik , köztudomásúan nem rájuk voksoltak.....hanem az MSZP ellen.....

pannonfunk 2010.12.08. 22:46:28

@melus79: Ennek egy oka van: a többi párt még ennél is gázabb... :S

KelekótyaP 2010.12.08. 22:46:50

@freehckr: ez a bankos dolog azért kicsit sántít. A bankok is kimennek tőzsdézni meg "spekulálni" a piacokra. Az, hogy neked fix kamatod van, az semmit nem jelent ha a bankod becsődöl, Amúgy az Tőzsdézik, akinek nem elég a banki hozam. A manyupok pénzének nagy része állampapírban van, és hát ha annyira rosszul gazdálkodtak, akkor mi ez a hiszti azon, hogy a infláció felettii rész után kell a adózni vagy sem (vagyis hogy lehet plusz hozam?). Mindegy, nem hinném, hogy a manyup rendszer hibátlan volt, de a mostani meg fenntarthatatlan. Az állam annyira jó gazdája a pénzednek, hogy hiteleket vesz fel (pl a megbízhatatlan manyupok is hiteleznek a megbízható államodnak mikor állampapírt vesznek), De ez jól ábrázolja azt a veszélyt amit egy olyan kormány(az előző is ilyen volt. Magyarországon ennek van hagyománya) igénytelen mit kommunikál a választói felé, és demagóg jól hangzó gumicsontokat dob a fél-informált befolyásolható tanulatlan vagy elfogult és kapaszkodót kereső hívőknek,
Posz maga korrekt, bár sokszor felvetődik bennem, hogy Gábor bloggjának, illetve analíziseinek van-e értelme. Olyan se hús se hal, giccsesen "semleges", miközben Svájcot játszik, már már tulzóan véleménymentes. tudo ars poetica, hogy elemző csak ül fenn a havas hegyen nitschei magányban és a vélemény alkotás csak korrumpálná ezt a tudományt, de mivel ez csak találgatás, hogy vajon mi lesz ha ez vagy az lesz és arról így vagy vajon úgy fognak-e gondolkozni ezek vagy azok, így hívhatjuk-e egyáltalán ezt tudománynak, vagy csak egy kedves kis hobbi? Mert vélemény nélkül komoly értéket nem képvisel, jóslatnak nem elég biztos, plusz ki is menti magát ez alól azáltal, hogy gyorsan még vagy négy szkenáriót felvázol és még hozzáteszi, hogy lehet teljesen más lesz mint azok. Szerintem ilyen bizonytalansági halmazra meg entellektuális játékra (annak amúgy jó és ez egy nívos bloggja annak) felesleges ennyi értéket feláldozni egy magamutogató céltalan objektivitás oltárán.

Táskás Tóni 2010.12.08. 22:47:21

@kovacsguszti68: A lengyelek a magyar virtussal kérkedő delejes ember látogatása után már másnap leszögezték , hogy ők bizony nem fognak mnyp-akat államosítani. Sokan nem kérnek ám az ilyen magyar virtusból, nem mindenhol szeretik ám a nyers erőt és a minden intelligenciát nélkülöző ostoba bunkókat. Csak hát a protokoll....

subtotal 2010.12.08. 22:47:47

@kíváncsivagyok: megvédik tőlünk, magyaroktól, mert mi olyan sötétek vagyunk pénzügyekből. Így kell érteni, ha nem lenne világos.

Devil 2010.12.08. 22:48:21

@ó jaj: Az allami burokraciat csak egyfelekeppen lehet megreformalni: amit lehet, helyi, onkormanyzati szintre kell levinni; sokkal kevesebb kozponti adot, jarulekot kivetni es sokkal nagyobb mozgasteret adni az onkormanyzaroknak. Esztergom a pelda arra hogy a polgarokat igenis erdekli a helyi politika, igenis kepesek ellenorizni a vezetoiket; csak meg nagyobb mozgasteret kell adni a civil kezdemenyezesnek, pld. rendkivuli valasztasok kiirasara, kepviselok visszahivasara.
Az irany pedig a civil, helyi erdekkepviseletekre epulo tarsadsalom felepitese lenne a kozponti burokracia, embereken basaskodo partok helyett.

ökörpöröly 2010.12.08. 22:49:43

@kíváncsivagyok: Ezerszer leírtam már én is azt az alapvető dolgot, hogy a 2/3 nem a FIDESZ-re szavazott, hanem az MSZP ellen. De ezt az agyalágyult cigány Szaddam nem fogja fel. Az emberek még jelentős része még bizakodik, de ez a bizalom törékeny, ha nem bírja fizetni a hiteleket, ha elveszik a megtakarításait, ha nem lesz munkahelye ...
Azért egyértelműen látszik, hogy jelentős a nő a bizonytalanok száma, illetve szivárognak vissza a szavazók a liberálbolsikhoz.

dr kíváncsivagyok 2010.12.08. 22:49:57

@Ordnassac: A Jobbikot egyetlen szóval kiiktatták :NEMZETI...Ezt minden elé odabiggyesztve (és ezzel lejáratva !) elcsendesítették Őket....mint a Sátánt a szenteltvízzel.

kovacsguszti68 2010.12.08. 22:50:06

@Devil: tökéletesen egyetértek abban, hogy a strukturális reformokat leginkább a kiadások visszafogásán kellene kezdeni, nem költekezni kellett volna egyből. Az adócsökkentést is végre lehetett volna hajtani több lépésben 2-3 év alatt. A gazdaság felpörgetéséhez más eszközöket is igénybe lehetett volna venni, nem a mnyp-k és a multik pénzét.
De azért azon vitatkoznék - bármennyire nem kedvelem őket - hogy a fidesznek nincsenek jó szakemberei. Szerintem pl. a Varga Mihály nem rossz koponya, csak sajnos rossz környezetben próbál munkálkodni...

6.Lenin 2010.12.08. 22:50:26

@ó jaj:

És mindezt ez a mocsok fidesz nem valósította meg az elmúlt
néhány hónapban.

Nem konzultált 8 millió választópolgárral, nem alakította át az emberek gondolkodás módját, nem tanított meg mindenkit angolul kommunikálni.

Miért nem hagyták Bajnait, már régen 1 totálisan eladósodott, mindentől és mindenkitől függő, sikeres ország lehetnénk.

Kedves ó-jaj!
Nagyon szépen leírtad, fogalmad sincs, mi is zajlik körülötted.

"ha sikerülne 4 év folyamatos kommunikációval elérni, hogy kicsit oldódjon a provinciális szemlélet, és felfogja a nép, hogy egy globalizált világban élünk, amivel lehetne ügyesen és nyereségesen élni,"

Ez nagyon jó!

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.12.08. 22:50:31

Januártól kocsmaadót kell fizetniük Hódmezővásárhelyen az este 8 óra után is nyitva tartó vendéglátóhelyeknek. A rendelet azokra a kocsmákra vonatkozik, ahol nincs meleg ételt előállító konyha.

A tulajdonosoknak négyzetméterenként 1580 forintot kell majd fizetniük, évente átlagosan 150-200 ezer forint pluszkiadást jelent majd az adó bevezetése. Többen azt fontolgatják, hogy emiatt ezentúl hamarabb bezárnak
A januártól életbe lépő adó Hódmezővásárhelyen 200 létesítményt érint, 162 ebből kocsma. "sajnos nagyon sok olyan italkimérés van a városban, amely a lakókörnyezetbe beékelődve működik, és sok panaszt kapunk a közelben élőktől - mondta a Híradónak Korsós Ágnes címzetes főjegyző.
A döntéshozók a kocsmaadót - elmondásuk szerint - nem büntetésnek szánták.

Itt az újabb simlis fideszes baromság, Pécsett is ez várható!

2010.12.08. 22:51:17

@kíváncsivagyok: kitanították őket, hogyan lehet számon kérni.

Szép álmokat!

dr kíváncsivagyok 2010.12.08. 22:51:30

@Táskás Tóni: Viszont egy bizonyos értelmi szint alatt hatásos...

Lucius Cornelius 2010.12.08. 22:52:00

@aszekelyek: "Úgy és annyiért nem is biztos, hogy baj, hogy azok az előkészített pénznyelők nem szippantják be a pénzt. Most az a módi járja, ami nincs, azt nem szórjuk, mint egy részeg matróz. Az ugyanis csődhöz vezet.Biztosan. pedig páran már biztosan a zsebükben érezték azokat a pénzeket is. Értem a morgolódás okát de sajna nem akceptálható."

Na visszajöttem...

Az a probléma ezzel, hogy egy olyan országban, ahol az összjövedelem kb felét vonja el a kormány, kicsit nehezen élnek meg a cégek (azaz a civil szféra) ha leállítják az állami megrendeléseket. Az, hogy 9 hónapja nem indult egyetlen beruházás, és még fél évig nem is fog, az azt jelenti, hogy a lónak a micsodája lesz itt jövőre, de nem gazdasági növekedés, meg munkahelyek.

Magyar mukahelyek vannak (tíz)ezer számra veszélyben, mert tévedhetetlenéknek fogalmuk sincs, merre van az előre. Ráadásul olyan beruházásokon spórolunk, aminek a 80%-át puszira kifizeti helyettünk Brüsszel (Határozottan nem a kutyawelnessre gondolok).

hófelhő 2010.12.08. 22:52:04

Hm! nem teccik az idézet? szedje össze őket, oszt vigye el vizetrekeszteni, ha nem is Dunát, van viz bőven az országban a sok csapadék miatt. osztjónapot!

shwarcz bácsi 2010.12.08. 22:52:36

@ökörpöröly: liberálbolsi?az milyen?modellezd már le légy oly kedves...

pannonfunk 2010.12.08. 22:53:02

@ó jaj: Pl. a belengetett Széchenyi terv 2.0-ban voltak ilyenek, hogy találjuk ki Magyarországot. Egészen értelmes dolgok is voltak benne. Aztán nem lett belőle semmi, legalábbis ezidáig. Februárban meg max. új költségvetéssel lenne valami 2011-ben. Úgyhogy kezdek nem hinni benne, hogy lesz belőle valami... :S

Ordnassac 2010.12.08. 22:53:29

@Dubito: @namitirok: azt is el tudom képzelni, hogy Orbán csak annyit mondott, ohne utasítás, hogy "ez nem egy jó ötlet", a többihez pedig semmi köze.

Sőt, azt is, hogy az ATV dezinformál, hiszen a hírben túl sok az állítólag. ;-)

kovacsguszti68 2010.12.08. 22:53:36

@Ordnassac: Én örömmel venném újra a Bajnai kormányt, annak minden tagjával. Azt hiszem, a rendszerváltás óta eltelt 20 év legjobb kormánya volt. Hozzájuk képest a mostani kormány egy dilettáns cserkészcsapat

subtotal 2010.12.08. 22:54:01

A legjobb a Fidesz érvrendszerében az, hogy:
A) Totális államcsődöt csináltak a szocik 8 év alatt
B) Az állam biztosabb nyugdíjat ad, mint a magán

Úristen, és ha visszajönnek a szocik?

ökörpöröly 2010.12.08. 22:54:58

@Táskás Tóni: A nárcisztikus, caesaromán emberek hajlamosak túlértékelni magukat.
Ha 2002 után évekig bújkált és nyalogatta a sebeit a hatalomvesztése után, akkor a folyamatosan súlyosbodó lelki- és elmebetegsége következtében kizárt, hogy 2014-ben tudna veszíteni. Tehát készülhetünk valamiféle puccsra, ha meg nem buktatja addig a hazai gazdasági oligarchák szövetsége.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.08. 22:55:24

@Devil: Csakhogy ebben nem érdekeltek a pártok, tudod?
Ez olyan, mint a közel-keleti béke, szerintem.
Elvben minden résztvevő harcol érte, de valójában az ellentétekben érdekelt, mert addig van létjogosultságuk a hatalmon lévőknek, amíg feszültség van.
A pártok "szükséges rossz"-ak voltak eddig, ma már inkább az utóbbi illik rájuk!
De lassan ez is "megoldódik"!
Éljen a másfél-párt-rendszer!
Éljen a FIDESZ-KDNP!:-P

Ordnassac 2010.12.08. 22:57:42

@kovacsguszti68: ha neked Szekeres Imre, Draskovics Tibor, Ficsor Ádám és Molnár Csaba kell...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.08. 22:58:24

@Ordnassac: Könnyen lehet, de nekem akkor sem tetszik az, hogy a "Jóságos Vezír" odaszól!
Bár, lehet, ez a jövő, de hogy nem a demokráciájé, az biztos!:-Ö)

dr kíváncsivagyok 2010.12.08. 22:58:34

@ökörpöröly: Nekünk , Magyaroknak jeles hónap a március .
Cézárnak is ezt a figyelmeztetést mondták (ha jól emlékszem) :
"vigyázz Március idusára "...nos itt is várható némi "hagyományos" márciusi mozgolódás, ugyanis addigra lesz egyértelmű a tömegeknek, hogy megint nem Ők , hanem a tehetősek jártak jól, akkorra ígérik a reformok bejelentését , és akkorra tudatosul 3 millió emberben , milyen csúnyán rászedték, a megtakarításait nemes egyszerűséggel a gazdagok adócsökkentésére fordították......

ökörpöröly 2010.12.08. 22:58:41

@namitirok: Egyes hírek szerint vannak már belső törésvonalak, akiknek komoly külső gazdasági támogatóik vannak. A FIDESZ és a KDNP egysége időleges. A hírek szerint lesz egy kiválási hullám, hogy megakadályozzák a 2/3-os többséget, mert egyes gazdasági körök szerint nem feltétlenül felel meg érdekeiknek a jelenlegi állapot.

Ordnassac 2010.12.08. 22:59:32

@pannonfunk: valami infó NKTH-ügyben? :-)

ökörpöröly 2010.12.08. 22:59:44

@shwarcz: Nézz tükörbe, s megtudod!:)

freehckr 2010.12.08. 23:00:28

@KelekótyaP:
„A manyupok pénzének nagy része állampapírban van”

Pontosan! És itt van a szembetűnő pofátlanság: mindamellett hogy a felosztó-kirovó rendszerből kitalicskázták a pénzt a kóser pénztárak (így az államnak a „piacról” kellett az államadósság terhére kipótolni a nyugdíjakat), azt fogták és befektették állampapírba, ami után újabb kamatokat fizethetett az állam, és még az irdatlan működési költségeiket is levonták a pénztárak. Ez aztán a k*rva előnyös üzlet az államnak, nem?! :) Igazi szocialista biznisz, a haverjaik nyernek rajta, az állam meg csődbe megy... Szerencsére ennek most vége, akinek nem tetszik az meg menjen tüntetni olyan transzparensekkel hogy „adósítsuk el még jobban az államot”, vagy „lakossági adóemelést a külföldi spekulánsok adóztatása helyett”... :D

Pont itt tárgyaltuk legutóbb, hogy olyan nincs hogy fenntarthatatlan egy állami nyugdíjrendszer, a hangsúly azon van hogyan képes az állam finanszírozni. A példa kedvéért: volt itt egy „kisebb” neoliberális kapzsi válság az elmúlt években, pontosan hány állam ment csődbe a régióban? És hány pénzintézet? :) Na ugye hogy az állami megbízhatóbb...

shwarcz bácsi 2010.12.08. 23:00:53

@Ordnassac: nem de a matolcsy,martonyi,kósa,schmitt,felállás se jobb...

ssi 2010.12.08. 23:03:03

@RAMBO:
"te semmit nem tudsz arról, amit írsz" - akkor ügyes vagyok

ha viszont csak arról írok, amit tudok - akkor a visszajelzésekre és mások véleményére várok, hogy még többet tudjak, pl. konkrétumokat 1-1 témáról

hogy én amúgy milyen vagyok - nem igazán fontos egy ilyen blogon, legfeljebb annyiban, hogy elviselhető

Ordnassac 2010.12.08. 23:03:04

@shwarcz: nagyjából egyetértek, Matolcsyval mindenképp. Kósa és Schmitt nem miniszter, de amúgy (főleg Schmitt esetében) stimmel.

Martonyi szerintem pont, hogy oké.

kovacsguszti68 2010.12.08. 23:03:18

@Ordnassac: na jó, a Drazsé és Szekér mehetnek...

sárkányfő 2010.12.08. 23:03:31

@6.Lenin:

"És mindezt ez a mocsok fidesz nem valósította meg az elmúlt néhány hónapban."

Szia Lenin!

Te ugye elég rendszeres olvasója vagy ennek a blognak? Feltűnt már, hogy az általam egyik legjobban utált aljas húzás a szavaim kiforgatása? És az feltűnt már, hogy valahányan megpróbálkoztak vele, mindet kiosztottam és szembesítettem a kiforgatással, és mind behúzott farokkal vonult utána vissza?

Most te jössz. Mert megérdemled.

Sehol, ismétlem sehol nem állítottam, hogy a hosszas felsorolásomat már megvalósítva akarnám látni fél év után a fidesztől, sőt, még azt sem, hogy konkrétan ezeket akarnám látni. Nem kértem számon semmilyen reform-értékű cselekvés eredményét, kész nyereségét a fidesztől.

Bajnait, aki egy évre vállalt válságkezelést, szóba se hoztam.

Ha nem a szavaim kiforgatásának szándékával olvasnád a soraimat, hanem csak úgy, normális ember módjára, akkor a következőket vehetted volna észre: nem eredményeket, hanem koncepciót, terveket kértem számon. Nem is konkrétan azokat amiket leírtam, azok csak példák. Úgy általában várok koncepciókat, lehetnek azok az általam leírtaknál sokkal jobbak is, meg mások is. És ha rendesen olvasnál, azt is látnád, hogy a felsoroltak elmaradása miatt nem az elmúlt fél évet, de az elmúlt 20 évet, sőt, néhol az elmúlt 50 évet hibáztattam.

ökörpöröly 2010.12.08. 23:03:43

@kíváncsivagyok: Azért ne basztassuk már a jól keresőket! Valljuk be, hogy igazságtalan volt, hogy egy szűk, tisztességesen adózó réteg fizette az SZJA túlnyomó többségét.
Hozzá kell tenni, ez a réteg -általában a multinacionális szektornál- sokat adózik így is, magas hozzáadott értéket teremt. Az ilyenek emberek létfontosságúak a gazdasági növekedéshez, a beruházások vonzásához stb..
Tehát jogos volt, hogy adókönnyítéseket kapjanak. A mértékkel és a sebességgel lehet vitatkozni.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.08. 23:03:51

@freehckr: És még mondja valaki, hogy a "kommunizmus" megbukott! Dehogy, vannak még rajongói, nem is kevesen!
Az Állam, az Állam, megold mindent! Napersze...

Dubito 2010.12.08. 23:04:25

@Táskás Tóni: Szerintem is ki kell állni az igazunk mellett. Főleg, hogy a nyugdíj 10-20-30 év múlva lesz esedékes, és nem Nyugdíjmentő Gabika fogja kiutalni.

Egyébként nem tudom észrevettétek-e, hogy a Fideszes vezető káderek egyre rosszabbul néznek ki. Kialvatlanok, karikás szemek és idegrángás, lesütött tekintetek. Már ők sem bírják sokáig ezt a sok hülyeséget, még a Nagy Vezér kedvéért sem. Szerintem nem kell sokáig várni, hogy az első repedések megjelenjenek a Fidesz ma még látszólag monolit tömbjén.

shwarcz bácsi 2010.12.08. 23:04:25

@ökörpöröly: nézd, ha nem megy a válaszadás,kérjél telefonos segítséget.de ne személyeskedj.

shwarcz bácsi 2010.12.08. 23:06:31

@Ordnassac: állítólag leváltják.máris...

dr kíváncsivagyok 2010.12.08. 23:06:39

@freehckr: Még ha el is fogadnám hogy megbízhatóbb , akkor 20 - 30 év múlva is megbízható lesz ?! Mert azt a pénzt költi el a kormányod, amit akkorra tettek (tesznek) félre az emberek , és akkorra hozná meg a hasznát, hogy az államiból csak a nyugdíjak 75 % -át kellene fizetni... egyáltalán Te tudod milyen kormány lesz akár csak 10 év múlva ? és milyen alkotmány , milyen államforma és a pénzünk forint lesz , euró , vagy rubel ?!

Hóember 2010.12.08. 23:06:46

@ó jaj: Meg még sok mást is lemérhetünk a DKJ hozamokon, leginkább azt, hogy milyen a kockázatvállalási kedv a régióban. Ez az egész cikk így önmagában elég csúsztatás szagú, mert azt kéne megnézni, hogy a magyar hozamok hogyan változtak az adott időszakban a lengyel-cseh-szlovák hozamokhoz viszonyítva.
Ha így nézzük, akkor is igaz, hogy elváltunk a régióról, méghozzá rossz irányba, és ebben vastagon benne van a gazdaságpolitika, de ezt a 200 bp-t 100%ban a kormány nyakába varrni, azért eléggé oszkói túlzás.

Ordnassac 2010.12.08. 23:08:07

@shwarcz: Martonyit? Azt már én is hallottam, hogy csak az EU-elnökség végéig vállalja a miniszteri posztot.

sárkányfő 2010.12.08. 23:08:33

@pannonfunk: Ott a lényeg: Február.
Év közben eleve vicces nagy reformokat belengetni.

Szerintem direkt azért tették át jövőre, hogy aztán azt mondhassák, igen itt a reform, tök jó, sok pénzt hoz meg minden, de most év közben vagyunk, majd csak jövőre, 2012-ben lehet egyáltalán elkezdeni a megvalósítást. Idénre már elfogadott költségvetésünk van, szóval majd valamikor nagy soká térjünk erre vissza...

Bár abban is gondolkodom, hogy tavasszal majd közlik: de hiszen volt reform! itt van, tessék az új alkotmány. vadi új. mi ez, ha nem jogállami reform? és igen, hoz 800 mrd ft-ot, hiszen ezek után nem lehet csalni lopni, tiltja az alkotmány.

kovacsguszti68 2010.12.08. 23:09:45

@ó jaj: ne szívd mellre 6. Lenin szavait, ő csak egy fidesz troll...

shwarcz bácsi 2010.12.08. 23:10:55

@Ordnassac: németh zsolt váltja állítólag, de még cáfolják.

ökörpöröly 2010.12.08. 23:11:01

@freehckr: Csak azt felejted el narancsbőröske, hogy az állam határozza meg, hogy a MANYUP-vagyon mekkora részét kell állampapírba fektetnie. :) Ahogy a tartalékképzés, az egyéb állam által kirótt kötelezettségeket stb. is.
Egyébként elindult egy folyamat, hogy egyre csökkenjen az állampapírok részesedése a portfólióból, közben növekedjen a részvények aránya.
Azt is elfelejtik, hogy ezzel a jövőben levennék a MANYUP-tagok nyugdíjának 30%-ának terhét az államról, hogy a felhalmozott visszapörögne a bankszektorba, a beruházásokba, a fogyasztásba, vagy éppen az unokáik taníttatása miatt a humántőke fejlesztésébe.

dr kíváncsivagyok 2010.12.08. 23:11:29

@ökörpöröly: Erről beszélek , a mértékről. sokkal szerencsésebb lett volna úgy meglépni ezt az adócsökkentést, hogy a jól keresőknek is , DE A CSÓRÓKNAK IS valódi adócsökkenést eredményezzen.... Istenem , talán valamennyire ( a mai Magyar gazdasági helyzetben ) mégis volna értelme némi progresszivitásnak ?!

ökörpöröly 2010.12.08. 23:12:25

@shwarcz: Nagyon elhanyagoltnak tűnsz! Ma még senki nem zsidózott?:)
Köss bele valakibe, hátha teljesül a titkos vágyad, s nyugodtan térhetsz nyugovóra!:P

Húsleves 2010.12.08. 23:12:40

A Magyar Nemzeti Bank legutóbbi kamatemelése kapcsán közölt Magyarországról kommentárt pénzügyi rovatában a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). A lap szerint a rendszerváltás idején hiba volt Magyarországon csak az angolszász tanácsadókra hallgatni, úgyhogy most hagyni kell a kormányt, hogy a maga útját járja.

index.hu/gazdasag/magyar/2010/12/08/faz_akar_meg_jo_is_lehet_a_magyar_recept/

freehckr 2010.12.08. 23:12:55

@namitirok:
„Az Állam, az Állam, megold mindent! Napersze... ”

Nem arról van szó hogy megold mindent, mert ha esik a hó nem fog nyári napsütést a lakótelepre „intézkedni”, de a kormányzatnak nagy szerepe van például a gazdasági folyamatok alakításában (az előző években is nagy szerepe volt, azért is kerültünk csődközeli helyzetbe 2008-ra mert a baloldali liberálisoknak valószínűleg ez is volt a célja). Ostobaság a kommunizmussal példálózni, mert a kormányzat jelenlegi gazdaságpolitikája bizony többnyire konzervatív liberális jellegzetességeket tükröz.

Ordnassac 2010.12.08. 23:14:59

@shwarcz: nem lenne meglepő, ha ő jönne. Bár ezzel szerintem megvárják az EU-elnökség végét.

dr kíváncsivagyok 2010.12.08. 23:15:32

@ökörpöröly: @kíváncsivagyok: Egyébként , ha hiszed, ha nem , a minimálbért kereső szakmunkások is szeretnének többel hozzájárulni az államkasszához.....de így, hogy 10 - 12 óra napi munkáért kapnak 75 ezer ft - ot...Én is belátom , remélem Te is....nehéz ! És ezek sajnos tények , a Fiam is annyit kapott....amíg ki nem tántorgott Albionba szintén minimálbérért , amiből könnyű és nyugodt életvitel mellett havi 200 ezret félre tesz . )

kovacsguszti68 2010.12.08. 23:15:49

@Hóember:
idézet Virág Barnabástól (a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Stratégia és közgazdasági elemzések szakterület vezető elemzője):
"A CDS felárak növekedése már egyértelműen jelzi a kockázati megítélés romlását. Ennek nagysága a régiós átlaghoz viszonyítva október közepe óta kb. 80 bázispont volt."

www.portfolio.hu/gazdasag/egyertelmuen_gyorsulo_inflaciora_van_kilatas_magyarorszagon.142602-2.html

másfél hónap alatt 80 bp!! és ehhez jön még a júniusi jelentős elmozdulás, amit nem tudtunk visszakorrigálni... ha nem is 200 bp, de 150 mindenképpen a fidesz bűne. Ez éves szinten kb. 30-40 milliárd többlet kamatteher.

melus79 2010.12.08. 23:16:25

@freehckr: Melyik része?Komolyan érdekel!

freehckr 2010.12.08. 23:17:05

@ökörpöröly:
„Csak azt felejted el narancsbőröske”

Hidd el, soha nem szavaztam, és ezután sem szavaznék a Fideszre. Nekem túl liberálisok. :)

„az állam határozza meg, hogy a MANYUP-vagyon mekkora részét kell állampapírba fektetnie”

Most új kormány van, új meghatározás lép életbe. :) Azt nem csodálom, hogy a baloldali liberálisaink hagyták, hogy a kóser haverjaik kitalicskázzák a pénzt a rendszerből.

ökörpöröly 2010.12.08. 23:17:12

@kíváncsivagyok: Én a gyerekek utáni támogatást sokallom bizonyos határ felett. Mert ugye egy 500.000 HUF-ot kereső egyedülálló esetében az a 36-38.000 HUF nem olyan nagyon sok.
Főleg akkor, ha tőlük többet nyúlnak le a MANYUP-ok szétverésével. Emellett persze ott van a jövő évi infláció, a hiteltörlesztések emelkedése stb.. Szóval igazán ott se jártak nagyon sokan jól.
Már régen hallottam azt a köreikből, hogy ennyien mennének ki külföldre dolgozni. Pedig már eddig is hiány volt gyakorlott, nyelveket beszélő, diplomás szakemberekből, középvezetőkből.
Nem lesz itt nagy tőkevonzás, sőt, ha megindul a fiatal értelmiség Nyugatra, akkor bajban lesz az ország.

ökörpöröly 2010.12.08. 23:18:57

@kíváncsivagyok: Azért ne túlozz!:) Olyan 1000 font körül keresnek. Ki kell fizetni az albérletet, a rezsit, a bulit és az utazásokat. Nehéz még ott is 200 félretenni, ha él az ember.

KelekótyaP 2010.12.08. 23:19:14

@freehckr: Ez azért így nem igaz. :). Ez a felosztó kirovó rendszer meg bukás egy olyan országnak eminek ilyen a demográfiája. Szerintem az nem rossz ötlet, hogy a befizetett összeg egy része az egyénnek legyen megtakarítás, Ez a mostani mézesmadzag a számlán vezetett átlépésekről csak egy ostoba kromanyont győz meg. Ez olyan mint a Dumb és Dumberben. Odamegyek a kormányhoz, hogy elköltötte a nyugdíjra félretett pénzem ő meg azt mondja, hogy: azt a cetlit nem téptem volna el, az egy tartozom neked egy Lamborghinivel cédula volt. Szerintem nagyon elfogult vagy a kormány oldalán (amihez jogod van), de meg sem próbálod levetkőzni ezt a köpöm magamból a leegyszerűsített párt kommunikációs ostoba maszlagot. A kóserozás mondjuk nem tudom minek kell? Sajnos a szocialisták sokat loptak ki, de azért ez nem párt függő nálunk. Amúgy ha homofób és antiszemita vagy (amihez jogos van bár butaság)-plusz még a komám-sógor pereputy protekcionizmust is megveted, akkor mi a véleményed Vitézy Dévid kinevezéséről? vagy eleve a BKV-s pénzek Heti thémás hirdetésekkel való kilopásáról mi a véleményed? A starbag miért hirdet a HÍR TV-n is? Hátha valamelyik nézp épít egy völgyhidat a nappali meg a konyha közé vagy kifizető csatorna az is ? Persze ezeket el lehet sorolni a másik oldalról is de az ne legyen már válasz ezekre a kérdésekre.

Ventura Blvd 2010.12.08. 23:21:10

@török gábor:
Ez egy végtelenül korrekt cikk, kibicként is jó olvasni, a hatalom magányában ülve (a talpnyaló, koncleső sereget nem számítva) még a könnyem is folyna, hogy lám, milyen rendes emberek aggódnak értem. Ez olyan jó, hogy már tettcikk. *****

Van abban valami jó, hogy sosem fogom megtudni, kedves Gábor, egy ilyen ütős poszt megírása után mit vár egy politikai elemző. Ez végül is te legszemélyesebb titkod, hogy mi a befolyásod az eseményekre, és mit remélsz soraid hatásaként. (Sírnék, ha az volna válasz, ami annyiszor a történelemben – semmi.) Talán még azt is tudod, olvassa-e, akiről szól, és ha igen, mit válthat ki belőle. Ne súgj, hadd találjam ki magam!

Végül is, pontosan el tudom képzelni cikked evilági pályafutását. Hogy – mondjuk – Pokorni a maga bátor módján elsuttogja az elnök előtt – „Ez a Török…, persze szemtelen, még mindig okoskodik, de legalább kezd megjönni az esze végre…” – Az is előttem van, ahogyan Anikó az esti villanyoltáskor így szól át jobbra – „Látod, szívem, a Török Gabi is azt mondja, amiért évek óta könyörgök neked, hogy beszélgessünk végre!” – De, tudom, a tizenötmillió magyar miniszterelnöke csak somolyog magában – „Ha annyit beszélgettünk volna, most nem lenne öt gyermekünk. Öt gyerek után meg mit beszélgessünk már, édes Anikóm. Aludjál végre!” – És már horkol is.

Feltéve és megengedve, hogy egy politikai elemző pozitív hatással legyen a hatalom műkésére, hadd adjak egy – nem saját – tanácsot. Valaki, akiről tudom, hogy egész jól bánt a miniszterelnök úrral, azt mondta nekem – „Azért azt sose feledd, hogy a Viktor egy focista. Az meg tudod mi. Szóval rendes, kedves gyerek, persze raplis, de aztán már csak focista. A dolgokat vagy a zöld pályára helyezed el neki, vagy nem érdekli, esetleg nem is érti őket, tök mindegy. Ne beszélj direktben a fociról, de azon a nyelven beszélj vele, amin egy focista beszél. Tehát, az érdekli és emészthető számára, hogy az Uniós elnökséget bekkeljük át, vagy éppen ellenkezőleg, addig passzoljuk át a reformokat, amíg itt vannak, és látják, hogy mást nem tehetünk. Szorítsuk be őket a valóságba. De, az nem megy, amit Lengyel László csinál, hogy Shakespeare-rel jön Gyurcsánynak, mert… Pedig jó lett volna, még időben lehetett volna fordítani, talán egyszer ő rájön, de Laci bácsi is tudhatta volna, hogy ezek az első sornál lefáradnak az ilyen cizellált dumától. Azt kellett volna mondani – Fletó, ezt ne így, mert tuti ráfázol.”

ökörpöröly 2010.12.08. 23:22:26

@freehckr: Akkor szüntessünk be minden bankot, a tőzsdét is?:)
Tiszta vicc vagy, egy igazi bolsevik. Az ilyeneket a Führer gyorsan agyonlövette!:)
Azt hiszem, neked 5 percenként orgazmusod lenne Észak-Koreában, nem akarsz emigrálni?:)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.08. 23:23:37

@freehckr: Hogy ne majd' mindig baloldali forrásokat idézzek:
konzervatorium.blog.hu/2010/11/22/konzervativ_nyugdijpolitikat

"De ezek a lépések nem érnek sokat, ha nincs rendszer mögöttük. És a nyugdíj bármilyen gazdaságpolitikai rendszernek meglehetősen nagy szelete egy ráadásul elöregedő társadalomban. Hozzá kell nyúlni."

Látod, ezzel lehet vitatkozni, sőt, érdemes is!
De a lényeg: Hol a rendszer? Hol?

dr kíváncsivagyok 2010.12.08. 23:24:02

@namitirok: Igen , gyakorlatilag Orbán arra aspirál , hogy a megvezetett nép megint elkezd majd bízni az.....Államban . Hogy egyesek sosem tanulnak ?!

KelekótyaP 2010.12.08. 23:24:48

vagy a belváros eladósodik egy olyan beruházáson ahol az üzleteket és kész háztömböket eladták a stróman Csipaknak, és így a beruházásnak a haszna nem a kölcsönt felvevő önkorményzat oldalán jelenik meg, hanem az csak el van adósodva, míg az a beggar on the horseback felkapaszkodott suttyó kultúrmissziónak tekinti egy pláza építését pár éve még műemléki védettség alatt álló épületek helyén?
Rogán Tóni meg RTL en ripacskodik. Ez a követendő? Vagy Pozsgai ír alkotmányt miközben kommunistázunk meg elzavarjuk a komcsikat a 20 év poszkommunizmusa után? Pintér Sándor Meg Polt Péter???
Tudom Bajnia is egy privatizációs csaló volt meg feri is, de az nem mentség ennek a falusi bandának sem, hogy folytassák ahol 89 ben meg 2002 ben abbahagyták, nem?

6.Lenin 2010.12.08. 23:25:56

@ó jaj:

Igen, rendszeres olvasója vagyok/voltam a blognak, igaz jelenleg már nem olvasok el minden hsz-t. Eleinte, mindet elolvastam.
A rendszeresen ide írogatók véleményét , szokásait, reakcióit nagyjából ismerem. A tiedet is. A trükkjeidet is.

Arra is emlékszem, hogy 1x már megegyeztünk, nem vitázunk.
Ezt a hsz-t nem tudtam kihagyni.

Kíváncsi voltam , mit válaszolsz Ordnasac kérdésére.
Megleptél.

Semmit nem fordítottam ki, szó szerint idéztem, vagy levontam 1 következtetést az eddig általad leírtakból.

Nem áll szándékomban veled vitázni.
Mivel meglepett a válaszod (Ordinak), írtam valamit.
Tojjál rá.

freehckr 2010.12.08. 23:26:33

@melus79:
Egykulcsos adó, vállalkozások terheinek csökkentése, családi adókedvezmények, a fogyasztás élénkítése érdekében tett lépések, ezek tökéletesen összeegyeztethetőek jobboldali liberális ideológiákkal. De ide vehetjük a stratégiai ágazatokban az állami szerepvállalás erősítését, vagy akár a teljes államosítást is, ilyen lehet az mnyp újbóli köztulajdonba vétele is, mivel az elöregedő Európában a nyugdíjrendszer nemzeti stratégiai fontosságú kérdés lesz az elkövetkezendő évtizedekben. Szintúgy az energia, tehát megfontolandó az energiaszolgáltatók többségi állami tulajdonba vétele is. :)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.08. 23:26:52

@freehckr: Neveket, neveket akarok, akik "kóser" haverok!
ING, Aegon, Allianz, Opt?
Mert ezek a "haverok" a piac vezetői, sőt, kb. annak a 4/5-ét fedik le.
Meg az alapkezelőik, akik szintén sajátok, magyarán: "kóser" haverok?

sárkányfő 2010.12.08. 23:28:17

@6.Lenin:
"Semmit nem fordítottam ki"

ja, persze...

dr kíváncsivagyok 2010.12.08. 23:28:46

@namitirok: Csendben hadd kérdezzem meg : ha -tegyük fel- nincs MaNyuP Magyrországon .....akkor mihez nyúl hozzá Viktor...hogy ne zavarja el a nép egy hét után ?!

Hóember 2010.12.08. 23:32:40

@török gábor: Ej, fél tizenkettőkor még kommenteket olvasni, hogy lesz így öt gyerek? ;)

Táskás Tóni 2010.12.08. 23:34:11

@Dubito: Pontosan ezt mondom. Igenis sorba kell állni és megtartani a mnyp-i tagságot. Nem szabad hagyni , hogy elbasszák 13 év felhalmozott vagyonát a semmire és akkor még nem is érintettem a tagok egyéni veszteségét.

Húsleves 2010.12.08. 23:35:07

Nem tudom, hányan vették észre, de Assange ellen eredetileg mintha határozottan nemi erőszakról beszéltek volna, újabban viszont kimondottan odafigyelnek, hogy "molesztálás"-nak nevezzék az ügyet.
index.hu/tech/2010/12/08/assange_racs_mogott_de_a_wikileaks_tovabb_el/
Kedvencem a "molesztálási" perek közül amikről eddig olvastam az, amikor Amerikában egy főnök előreengedte az ajtóban egy beosztottját, udvariasságból, mert az nő. Kapott is ám nagy pert a nyakába, mivel "megkülönböztetően bánt" az alkalmazottjával. Szerintem ez a mocskos, demokráciaellenes Assange is valami ilyesmit művelt!
Ahelyett hogy embereket irtott volna helikopterről, szórakozásból, Amerika dicsőségére. Azért kitüntetés jár.

_Szom Ki-Van · http://csollima.blog.hu/ 2010.12.08. 23:36:27

A jelen politikai rendszerben a "reform" mint szó, nem is értelmezhető. Egymással - a munkásosztály kárára - vetélkedő talpnyalók ködös küzdelme és üzekedése, ami itt folyik, "demokrácia" néven. A progresszivitás az egyedüli kivezető út, példaként pedig előttünk van Portugália és Görögország munkásosztálya, akik megelégelték a packázást.

freehckr 2010.12.08. 23:36:35

@namitirok:
„Neveket, neveket akarok, akik "kóser" haverok!”

Naponta tűnnek fel, ők azok akik a leghangosabban ajvékolnak az állam kirablásának megszüntetése, és a szocialista pénzcsapok elzárása ellen.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.08. 23:36:42

@kíváncsivagyok: Halvány segédfogalmam sincs erről.
De volt rá lehetősége és a kisebb ellenállás irányába ment. Mert ami most lesz, az nyugodtan nevezhető ennek, a jelenlegi feltételek szerint.
Én a rendszert hiányolom továbbra is, nem látom a programot, közel egy éve..tudom, volt nyár, meg aztán helyhatósági választások, most a költségvetés, utána januárban a "megmentése" a nyugdíjasoknak, addig is téli szünet, szusszanhatunk, a februári bérlevonásokig simán.
Aztán meglássuk, sok víz lefolyik addig a Dunán, ha be nem fagy, de akkor mást tanálunk ki, jó?
Jój'cak!

Táskás Tóni 2010.12.08. 23:39:34

@ökörpöröly: Jó sok alkalmat adnak ft shortolásra a Kósa és Matolcsi félék , gondolom így kárpótolják Csányi oligarchát a mnyp-ért. Meg majd neki is építenek stadiont nemcsak a Kósának, Csányi mondta ma ,hogy megígérte neki Orbán. Hány stadion telik ki a mnyp-i vagyonból?

ökörpöröly 2010.12.08. 23:40:51

@freehckr: Totális Dzsucse!:) Legyünk önellátók, mint Észak-Korea!:)
Csak azt nem értem, hogy majd miből veszünk gázt, olajat, áramot stb. ?:) Segítenél ebben?:)
Ha innen kivonulna a külföldi tőke, akkor visszakerülnénk a kőkorszakba. Aztán bőgnél, mert ugye a tűrhető életszínvonal, a net, a nyaralás, a szórakozás, az autókázás, a mobiltelefon, a tele hűtő, a fűtött lakás és egyebek kellenének.:P
Gondolom apád összezavarodott a "hátsó támadásnál", aztán eltévesztette a lukat!:P

melus79 2010.12.08. 23:41:27

@freehckr: Te el is hiszed,amit írsz,vagy provokálsz?Amúgy ez az irányzat az szdsz-é volt,tele "kóserrel"...ezzel érvelni...

Táskás Tóni 2010.12.08. 23:42:29

@kíváncsivagyok: Ha nincs mnyp-i vagyon akkor mihez nyúl Orbán? Szerintem magához.

ökörpöröly 2010.12.08. 23:42:52

@Táskás Tóni: Én is biztos vagyok benne, hogy sokan nagyon sokat kerestek eddig a FIDESZ berkeiben. Ez van! A NENYI-ben nem írták le?:P

Mindenkinek jó éjt, jó pihenést! Sikerült ma is kivigyorognom magam!:) Röhögéssel könnyebb elviselni cigány Szaddamék ámokfutását!

ökörpöröly 2010.12.08. 23:44:15

@melus79: Szerintem is provokátor! Nem is értem őket!:P Hogy mik vannak manapság!:P Össze akarják keverni a zembereket!

Táskás Tóni 2010.12.08. 23:44:37

@kovacsguszti68: Varga , Navracsics és akiben eddig csak egy pici tisztesség is volt , mára mindent feladott és beállt a Szijgyártó és Kósa és Rogán félék mögé a sorba.

freehckr 2010.12.08. 23:47:37

@ökörpöröly:
Sajnos nem tudok arra az infantilis szintre elabsztrahálni ahol te vagy, így komolyan nem értem hogy többnyire mit írsz. Lehet csak nem vagyok hozzászokva ehhez a kapcsolat.hu-s színvonalhoz amit prezentálsz, de ahhoz nem is hinném hogy egy egészséges normális ember hozzá tudna szokni. :) Talán próbáld meg hogy konkrétumokra reagálsz, mondjuk idézd azt a mondatomat ami meglepetésemre megragadta figyelmedet.

„Ha innen kivonulna a külföldi tőke, akkor visszakerülnénk a kőkorszakba”

De nem vonul ki, ezzel a maszlaggal ultraliberális kretének riogatják degenerált hülyegyerekeiket. :) Ha Gyurcsány alatt nem vonult ki a tőke, pedig az a tróger mindent megtett azért hogy a hazai piac összeomoljon (lásd 2008-as államcsőd-közeli helyzet), akkor most már nem fog, úgyhogy megnyugodhattok ott a sötét balfenéken. :)

_Szom Ki-Van · http://csollima.blog.hu/ 2010.12.08. 23:48:06

@ökörpöröly: Ön tudja, hogy miért gúnyolódik az Eszmével. Minden fejlett ország példát vehet a népi Koreáról.

6.Lenin 2010.12.08. 23:49:05

@Táskás Tóni:

Téged miért zavar, ki, hol áll a Fideszben?

Nem tudod megoldani a saját problémáidat?
Mindig másra vársz?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.08. 23:50:49

index.hu/gazdasag/magyar/2010/12/08/jarai_a_kormany_jo_uton_jar_csak_a_kommunikacio_rossz/

"Ilyen válságos gazdasági helyzetben egészen kiválónak számítanak a költségvetés nemrég elfogadott fő számai."

LOL, sőt, megaLOL!

Na, menek alunni, késő van már a horrorhoz!

melus79 2010.12.08. 23:51:40

Azért az érdekes,hogy voltak,akik vitatkoztak velem itt korábban,hogy az mnyp-be befizetett pénz nem az én magántulajdonom,de a reálhozam az enyém,ha átlépek.Akkor most mi van?!?:)))

freehckr 2010.12.08. 23:52:32

@melus79:
„Amúgy ez az irányzat az szdsz-é volt”

Tévedés, az SZDSZ irányzata az az elmúlt nyolc év volt, leszakadással, sokrétű válsággal, államcsőd-közeli helyzettel, élősködők elszaporodásával. Sokan mondják hogy az „egykulcsos adó” az SZDSZ ötlete volt, de ez baromság ebben a formában mivel egyrészről ha jól tudom az észtek a 90-es évek közepén már bevezették, másrészről ha annyira tudtak volna kormányozni a baloldali liberálisok amekkora pofával tudnak kommunikálni, akkor vélhetően 2006-ra teljesítettük volna a maastrichti kritériumokat, mint ahogyan 2002-ben ez még kinézett nekünk. :)

KelekótyaP 2010.12.08. 23:52:46

Ez a zsidózás vér gáz. Gábor kidobhatnád ezeket a hszeket. Amúgy valóban érdekel amit az előbb feszegettem? Szerinted mennyi értéke van a posztoknak? Több ez mint egy érdekes játék a lehetőségekkel és nem maníroskodás a személyes vélemény ilyetén pózolós elhallgatása, néha kicsit modorosan megemlítve, hogy attól csak sérülne a "profizmus"? Egyáltalán lehet valaki profi egy ennyire nem egzakt szellemi játékban(a tudomány erős lenne erre nem?)? Valahogy azt érzem, hogy steríl és emiatt használhatatlan lesz sok posztod annyira objektívnek akarsz látszani. de vajon nem kimondani, hogy a vacsorától neked hányingered volt, vagy hogy nagyon ízlet az mennyire rontja az analízist, ha előtte minden részletet objektíven leírsz? Én nem ilyen idióta pártok melletti sátorbontást hiányolok (sőt pont benned látom azt aki talán pártsemlegesen képviselhetne valami értékelhető politikai entitást -amit lássuk be ezekkel se hús se hal posztokkal nem lehet elérni), hanem egyes témákban elmondani, hogy abban éppen te mit látsz. Működni fog e vagy sem, Vállalhatónak tartod azzal amit egy demokráciától elvársz vagy sem, ect.

melus79 2010.12.08. 23:54:04

@freehckr: Olvasd el az utolsó bekezdésed,és utána kritizáld más stílusát!Ugye nem is olyan nehéz absztrahálni ezt az infantilis szintet!:)

KelekótyaP 2010.12.08. 23:54:32

@freehckr: Még mindíg nem válaszoltál arra, hogy gyakorló homofób antiszemitaként aki ellenzi a családtagokkal való zsírosállás feltöltést, mit szólsz Vitézy Dávid kinevezéséhez???
nagyon nem akarsz erre válaszolni.

melus79 2010.12.08. 23:55:15

@freehckr: na,ma olvastam,ha ezek így folytatják,2020-ra se lesz meg...

Táskás Tóni 2010.12.09. 00:00:20

@KelekótyaP: Vitézy csak egy a sok közül. Van még egy pár fidesz csemete akik főiskola után egyből főoszt vezetői beosztást kaptak pl a földművelésügyi minisztériumban vagy a KE hivatalban , na és hány eset ki sem derült még.

melus79 2010.12.09. 00:00:49

@KelekótyaP: Mert a mantragyár erre még nem adott ki hivatalos állásfoglalást!:)

Na,ennyi mára épp elég volt.Jó éjt!

freehckr 2010.12.09. 00:04:02

@KelekótyaP:
„gyakorló homofób antiszemitaként ”

Van egy bizonyos nagyon szűk kör akiktől az ilyesféle megbélyegzéseket egyenesen bóknak veszem. :)

„mit szólsz Vitézy Dávid kinevezéséhez???”
„nagyon nem akarsz erre válaszolni. ”

Egyrészről valószínűleg elkerülte a figyelmemet hogy érkezett felém ilyen kérdés, másrészről ha már így rákérdeztél akkor szerintem Vitézy jó választás volt, elég régóta követem hogy mit művelnek a VEKE-vel karöltve, egy biztos hogy most legalább hozzáértő van a közlekedésirányítás élén. Az urambátyámékkal való állásfeltöltés akkor gáz amikor többször több pozícióban bukott posztkommunista apparatcsikok adják egymásnak a kilincset, például Draskovics elvtárs csak akasztott ember nem volt MSZP kormányzat alatt. Ez a rövid véleményem erről. :) Egyébként meg Demszky és csürhéje után Kiszel Tünde is képes lenne eredményeket felmutatni a városirányításban, hidd el nincs túl magasan a léc. :)

KelekótyaP 2010.12.09. 00:04:33

@Táskás Tóni: Ez a Vitézy csak egy a sok Vitézy (és újabban a Vitézy-t elvett Crespó rodrigók) közül, hogy pontosítsam a mondatodat. Illetve az is megérne egy posztot miért nincs budapesti születésű erős politikus egyik oldalon sem. Miért van, hogy állítólag a belvárosban hemzsegnek a Fidesz dzimpatizánsok mégis egy Vas megyei faluból kell olyan polgármestert castingolni aki Budán lakik. Amúgy ez MSZP re is igaz volt. 6.7.8. kerületek polgármestereriek egy jó része Budán lakott , csak néha átmentek palotákat meg balettintézeteket TV székházakat eladni gombokért.

Táskás Tóni 2010.12.09. 00:05:04

@6.Lenin: Lehet ,hogy te a fidesz előtt állsz és éppen szappanért hajolsz le, de én nem szeretnék a sorsodra jutni.Amit pedig írtál annak semmi értelme, mivel az én problémám nem választható el az ország problémájától , a kormányon lévők pedig éppen "ámokfutnak" ,tudod kicsi Lenin.

Húsleves 2010.12.09. 00:09:42

@KelekótyaP:
Idézd már be azt a zsidózást, ami felháborított. Rákerestem a zsidó szóra a kommentfolyamban, és ezeket találtam:

"Nekik könnyű, a zsidók és a cigányok mellett a magyarokat gyűlöli az egész világ. A régiós szomszédoknak fújják a vitorlát, nekünk meg visszafogják a hajót az imperialista cucialisták!"

"Nagyon elhanyagoltnak tűnsz! Ma még senki nem zsidózott?:)
Köss bele valakibe, hátha teljesül a titkos vágyad, s nyugodtan térhetsz nyugovóra!:P "

Mind a kettőt ökörpöröly írta be.

melus79 2010.12.09. 00:11:22

@Húsleves: na,ezt még nem bírom ki!Keress rá a kóser szóra...

Húsleves 2010.12.09. 00:11:22

@KelekótyaP:
Tudod szerintem is gáz a zsidózás, de az is gáz, ha valaki kifejezetten arra utazik, hogy kiprovokálja a zsidózást.

melus79 2010.12.09. 00:13:12

@Húsleves: na ezt még nem bírom ki.keress rá a kóser szóra...

dr kíváncsivagyok 2010.12.09. 00:13:29

@Táskás Tóni: .....mert a sok hülye 2/3vitéz azt hitte , hogy a korrupció ,a csalás és a sógorkomaság MSZP - találmány....

sárkányfő 2010.12.09. 00:13:57

@6.Lenin: piti szarakodásban nem leszek partner. legalább vállalnád amit te magad írtál, ott van most is olvasható.

melus79 2010.12.09. 00:14:07

@melus79: mindent kétszer mond!:)Tényleg elmentem aludni!

Húsleves 2010.12.09. 00:16:21

@melus79:
Rákerestem, igazad van, kóserek tényleg vannak. Viszont ha az tényleg annyira bánt benneteket, akkor a cigány saddam miért nem? Mert szerintem az sem különb.

Táskás Tóni 2010.12.09. 00:16:32

@KelekótyaP: Ja és vannak olyan polgármesterek is , pl a fidesz-celeb Rogán akik miután 1 milliárd pluszból 4 év alatt az V. kerületben 16 milliárd adósságot csinál svájci frankban a kerületnek , hirtelen elköltözik a szentséges második családjával a II. kerületi Pasa-Parkba egy többszázmilliós rezidenciába és gusztustalan plázák gusztustalan /csipak / kivitelezőjével kapaszkodik tovább, megcélozva a főpolgármesteri széket ez a volt kisz-titkár. Élő adásban pedig szemrebbenés nélkül hazudja Süveges Gergő szemébe , hogy 18 milliárd adóssággal vette át 4 éve a kerületet. Másnap a helyettese Puskás már csak 6 milliárd adósságról beszél, valószínüleg nem egyeztettek pedig a Puskás is a Pasa-Parkban lakik. Szerinted miért emlegetik a kerületben a druszámként és miért gondolják , hogy ő a második Hunvald. Polt Péter vajon annyira buzgó lesz vele is , mint Simicskával és az MVM-ből tízmilliárdokat sikkasztó BKV-s Kocsissal?

KelekótyaP 2010.12.09. 00:16:41

@freehckr: VEKE:):)HAha, egy 20on éves kisfiú villamossíneket rajzol egy B1 es térképre aztán leírja az apu által szponzorált blogján, hogy szereti a sihuhut. Valóban jó választás.De mindenesetre jó hír, hogy nem minden meleget és "kósert" utálsz csak a "karvaly melegeket" (értsd nem unokatestvére az aktuális vezérednek)meg a "karvaly kósereket". Gondlom a nővére multis titkárnősködését is figyelemmel kisérted és Crespó Rodrigó egyetlen alakítását sem hagytad ki és emiatt bátran állítod, hogy ők voltak a legjobb választások minisztériumi szóvivőnek és színházigazgatónak. Az antikommunista S. Pali (ex astoria szálló igazgató, országgyűlési képviselő és MOB elnök a szerinted átkosban) unokaöccse karrierje sem kerülte el a figyelmedet és csak az háborít fel, hogy nem vették fel korábban. Államtitkárok lányára rábízni a Közt. elnöki alkotmánnyal történő kommunikációt jó ötlet volt csak a szemét "kóserek" megbabrálták a word helyesírás ellenőrző opcióját, mert helyesen csak a szemét leviták tudnak maguktól írni, gerinces magyar az nem gondolom. Ja és te mint antikommunitsa, aki szerint az alkotmányt meg kell szabadítani végre a kóros kommunista csökevényektől gondolom egyetértesz azzal, hogy ezt senki nem tudná adekvátabban elvégezni mint Pozsgai Imre.

Táskás Tóni 2010.12.09. 00:17:56

@namitirok: Járai már csak tudja , hiszen éppen 2,5 milliárdos veszteségnél tart a CIG biztosítója.

freehckr 2010.12.09. 00:19:09

@melus79:
Szégyellni való, vagy mi? :) Frusztrál? Engem nyugodtan leevangélikusozhatsz, nem fogok megsértődni, hidd el. :) Nem tudom mi a probléma abban ha zsidókat zsidónak nevezünk.

Ha zavar, találjatok ki rá más szót, mint ahogy megtették a ultraliberálisok a cigányokkal (manapság a „romázás” a divat), és a homoszexuálisokkal (nekik a buzik melegek, nekem a télikabátom, a teám, és édesanyám ölelése... ízlések és pofonok, ugye). :) Egy dolgot viszont megjegyeznék ezzel kapcsolatban: én biztosan nem tehetek arról, hogy egyes elnevezések előbb utóbb negatív jelentést kapnak. Tehát máshol tessék reklamálni emiatt.

KelekótyaP 2010.12.09. 00:26:02

@freehckr: Én is evangélikus vagyok, de te pl sosem használtad Orbán előtt, hogy katolikusnak kikeresztelkedett református
illetve a Kóser haverok az egyértelműen egy kényszerképzet nálad, semmi konkrét személyt nem nevezel meg, csak a kóser haverok akik lopják a pénzünk. na ez nem olyan mintha csak egy személy jobb identifikálása végett tennéd bele, hogy zsidó (a kóser meg amúgy nem egy vallás, bár ezt 6.ban tanultuk szóval lehet nem fair számon kérni mindenkitől).

freehckr 2010.12.09. 00:29:46

@KelekótyaP:
A VEKE-vel kapcsolatban a hasonló szakterületen dolgozó barátaim véleményére hagyatkozom, szerintük elfogadható Vitézy. Nem feltétlenül a vezető személye a fontos, hanem hogy milyen csapat van mögötte.

Az egykori kommunista vezetőkkel kapcsolatban pedig a Jobbik álláspontján vagyok én is, még ma is időszerű lenne egy lusztrációs törvényt hozni, sőt, további problémáktól kímélnénk meg az országot ha mihamarabb elfogadna a parlament egy ilyesféle törvényt, akár az alaptörvénybe iktatva.

Egyébként pedig ennek a kérdésnek a kitárgyalásakor nem hagyhatjuk figyelmen kívül az arányokat, és az állampártban betöltött szerepeket. Bár a Fidesz környékén is mozognak egykori apparatcsikok, na de a legfőbb probléma itt még mindig az hogy az MSZP mint MSZMP utódpárt viszont tele van az állampárt kiszolgálóival, mindazonáltal hogy az úgymond „rendszerváltáskor” nem számolták fel az MSZMP-t, és az MSZP megtarthatta az államtól lopott vagyont, a kommunista hálózatát, és sajnos egyik rohadéknak sem görbült egy haja szála sem. Elég ha megvizsgáljuk az elmúlt két évtized baloldali miniszterelnökeit: egy tömeggyilkos pufajkás, egy D209-es fedőnevű szt. tiszt, és az 56-ban a Kossuth téren Himnuszt éneklő tömegbe lövető Apró (Klein) családba beházasodott egykori KISZ főtitkár (az egykor a pápa ellen merényletet szervező bolgár kommunista titkosszolgálat oszlopos tagjának számító Dobrev családból származó ara sem piskóta:). Pozsgay egy rövidnacis komcsi suhanc volt a tömeggyilkos Apró maffiához képest, haver. :)

porfelhő 2010.12.09. 00:34:00

A Fidesz megszerezte a parlamenti többséget. A hatalmat nem elég megszerezni meg is kell tudni tartani azt. Többségi hatalmi, ellenzék nélküli kormányzás az ami most a magyar politikában zajlik. A fidesz különutas politikája. Az új szellemiségü gazdaságpolitika és költségvetés. Az eddig meghozott intézkedések, eszközök a célok megvalósitása érdekében. Az egykulcsos adó az emberek többségének életminőségében javulást nem fog hozni, azok nem a szegény társadalmi rétegnek kedveznek, a magasabb jövedelmüeket támogatja. A bankadó, a különadó, a mny.pénztárak bevezetése az állami rendszerbe - amivel csatát nyert Mo., mert az eu. "csak" jövő tavasztól "büntet" - mind a hiánycél teljesitése érdekében történik, ami rövid távon egyensulyban tartja a költségvetést, hosszu távon alááshatja azt. Mig más európai országokban a fellendülés jelei tapasztalhatók, hazánkat a külföld leminősiti. Az eddig hozott intézkedéseknek gazdaságélénkitő- és munkahelyteremtő hatása nem lesz, reformokat nem tartalmaz. Igen! a hiánycél teljesitése mindennél fontosabb. a hozott inétézkedések már rég nem az emberek álaminak-vágyainak teljesitéséről, a nép felhatalmazásáról szólnak.Inkább a költségvetés egynsulyban tartásáról. A fülkeforradalom vivmánya az emberek fejében azután fog tudatosulni, mikor a "csodaváró hangulat" elmulik, és a hozott intézkedések hatása a "fejekre hullik" vissza, annak árát a nép fizeti meg.
Igen! a hatalmi kormányzás az új alkotmányban fog "kicsúcsosodni". Nem a jelent kell megnyerni, a jovőt!! Szavazótáborából biztosan fog vesziteni a fidesz. úgy gondolom. Ja! várom a szebb jövőt.

KelekótyaP 2010.12.09. 00:35:59

@Táskás Tóni: igen igen ezt a témát érintettem egy órája:
"vagy a belváros eladósodik egy olyan beruházáson ahol az üzleteket és kész háztömböket eladták a stróman Csipaknak, és így a beruházásnak a haszna nem a kölcsönt felvevő önkorményzat oldalán jelenik meg, hanem az csak el van adósodva, míg az a beggar on the horseback felkapaszkodott suttyó kultúrmissziónak tekinti egy pláza építését pár éve még műemléki védettség alatt álló épületek helyén?
Rogán Tóni meg RTL en ripacskodik. Ez a követendő? "
Ez a rogán-csipak kettős nem tudom, hogy fogja végezni. építettek egy sétálóbarát utcát, aztán onnan akarják azpláza(csipak szerint nem pláza hanem új egy nagy ház ami tele van boltokkal meg éttermekkel) mélygarázslejáróját:):):)
Meg még az Indexet meg a HG-t is megvették, hogy ilyen parasztvakítós Zeppelin PR ral nyomják le a prolik torkán mert a CET duma milyen jól működött. Az egyik épület (az angol követséggel szembeni) műemlékvédelem alatt volt, mert az első szecessziós nagyáruház pesten és mert szép (de csopak olcsón megvette aztán hipp-hopp lekerült a védettség. Osztrák haverom mondja mindig ránk: far-east europenem esik jól, de nehéz vitatkozni vele.

Húsleves 2010.12.09. 00:36:00

@freehckr:
Lehet, hogy egyes elnevezések negatív jelentést kaptak, de ez nem zárja ki, hogy ne a rárakódott jelentést kritizáljuk, hanem konkrétan azt, ami nem tetszik.

porfelhő 2010.12.09. 00:41:34

Magyarország a hitelminősitők szerint balkáni ország lett, azok közül sem a legjobb. A hétfői leminősités valódi hatását, hogy a piac mekkorát csalódott az új magyar kormányban az állampapirpiaci hozamok alakulásán mérhetjük le. " többek között.

Jó éjt.!

KelekótyaP 2010.12.09. 00:42:41

@freehckr: Ne haragudj de se nem én se senki a családban nem volt tagja a kommunista pártnak )én korom miatt sem) mégsem kínoztak minket és szerintem jogalapot szereztem arra, hogy ne kelljen végighallgatnom ezt a szánalmas bűvészkedést a számokkal, hogy az arányok így meg Apró család úgy. gyurcsány politikailag leprás nálam és a választók 90 százalékánál. Nekem ne akard beadni hogy nem gáz a pozsgai mert az MSZP ben mennyivel több az ex-komcsi. Döntsed el, baj ha valaki KISZ vezető volt vagy sem, Ha igen akkor következetesen Orbánt se akard védeni (annyira elnyomták, hogy a 80 as években Angliában tanulhatott, míg én láttam fényképekről ananászt mert nem mehettünk nyugatra csak 3 évente rokonokhoz. Baj-e ha valaki részt vett az MSZMP vezetésében? Mert akkor ne csak Kornon legyél kiakadva hanem Pozsgain is . Baj-e ha valaki az előző rendszer elvtelen bólogató bazári majma volt jó pozíciókért cserébe? Mert Akkor a mostani köztársaségi elnök nem lehet számodra opció. Fogalmazzad meg az igényeidet és saját oldaladon legyél mindig kicsit szigorúbb.

KelekótyaP 2010.12.09. 00:46:15

@freehckr: Továbbá a Fidesz a kétharmadával azt propagálja, hogy a nép akarata szerint cselekszik (ami csúsztatás egy annyira "konkrét " választási program után), de valamiért nagyon nem akarózik az ügynök kérdést rendeznie, Még szóba sem hozta hogy esetleg végre nyílvánossá tennék. Szerinted ez mi miatt lehet? Illetve mennyire hiteles a nagy Forradalmuk meg morális purifikációjuk?

KelekótyaP 2010.12.09. 00:50:50

Ja és visszatérve a "téges is le lehet evangélikusozni" okfejtésedre, EZT ÍRTAD:
"Nem tudom mi a probléma abban ha zsidókat zsidónak nevezünk.

Ha zavar, találjatok ki rá más szót, mint ahogy megtették a ultraliberálisok a cigányokkal (manapság a „romázás” a divat), és a homoszexuálisokkal (nekik a buzik melegek, nekem a télikabátom, a teám, és édesanyám ölelése+

akkor te véleményed Vitézy Dévidról az, hogy egy buzi zsidó? De ő a kivétel akit nem gyűlölsz mert egy haverod aki tömegközlekedésben dolgozik azt mondta, hogy bár nem egy ász de jó csapatot tettek mögé viszont az ING ami totál holland és gőzöd nincs róla , hogy milyen vallású a magyarországi vezetője illetve a global CEO az így látatlanban is "Kóser szemét aki nyerészkedik rajtad?)

ijontichy 2010.12.09. 00:51:29

Hát... van ottan a belengettt reformok körül elég bizonytalanság (csak megjegyzem: ha ilyen egy "felkészült" kormány, mi lenne, ha nem lennének azok). Október óta szólt már értelmes dolgokról a fáma. A mai napon (nem a kormányszóvivőtől) viszont másról szól a fáma. Finoman szólva, most éppen az elmebetegség tünetei mutatkoznak.
No de februárig (pláne a végéig) még sok víz lefolyik a Dunán.
Mindenesetre, ha a mai vonal marad, akkor az eddig még jobbára fényvédett Navracsics, meg fellegekben járó Fellegi is Malopcsyhoz hasonlóan túlexponált popójú (explicit content: feketeseggű) lesz - és nem feltétlen a kissé lassú felfogású plebsz szemében. Ezzel 2014-re már csak a vak nem fogja látni állambátyó köntösének folytonossági hiányait.

A FAZ mai cikkét érdekesen interpretálta a honi sajtó. Vagy nem tűnt fel, vagy nem akart feltűnni , ami a sorok között ott volt: ti. unalmas már ez a csörtetés, hagyni kell, hogy nekimenjenek a falnak, addig úgysem lesz kuss.

freehckr 2010.12.09. 01:03:58

@KelekótyaP:
„ne akard beadni hogy nem gáz a pozsgai”

Távol álljon tőlem.

„mert az MSZP ben mennyivel több az ex-komcsi”

Ez a rész viszont, az arányok nem elhanyagolhatóak. Nagyságrendbeli különbségekről beszélünk, ami sok mindent megmagyaráz. Tudod: mákos tészta, vagy tésztás mák. Nem mindegy. :)

„Döntsed el, baj ha valaki KISZ vezető volt vagy sem”

Ez sem ilyen egyszerű, nagyapám is helyi KISZ vezető volt, de nem önszántából. Viszont a KISZ KB és PB tagok már egymás nyakára léptek a pozícióért, tehát két KISZ vezető között is óriási különbség lehet. Mint említettem, a Jobbik álláspontját tartom elfogadhatónak: MSZMP PB, KB és KISZ PB, KB, és e fölött görény és lapátra, alatta nem egyértelmű, és nem is fontos, tekintve a pozíciót.

„Ha igen akkor következetesen Orbánt se akard védeni”

Nem hiszem hogy védeném Orbánt (mint fentebb írtam nem vagyok Fidesz szimpatizáns), inkább az a helyzet hogy nem támadom olyan süvítő ostobaságokkal mint amilyenekkel a szocialisták és gyengébb értelmi képességű szimpatizánsaik. :)

„Továbbá a Fidesz a kétharmadával azt propagálja, hogy a nép akarata szerint cselekszik”

Tehetik, mindaddig amíg a kutatók négy-ötszörös fölényt hoznak ki nekik. :) Ez van.

Táskás Tóni 2010.12.09. 01:06:51

@freehckr: Mit gondolsz miért nem fogja soha sem tisztázni a privatizációt a fidesz és a delejes ember? Nagyon sokk bánya és szőlőtulajdon és egyéb került a csupaszseggel induló fiatal demokraták és családtagjaik tulajdonába , amit nem szeretnének piszkálni a jobboldalon sem. Ebben a kérdésben és pl a képviselők ktgtérítésében mindig megvan a konszenzus.

Táskás Tóni 2010.12.09. 01:08:34

@freehckr: Rogán Antalnak már nem volt kötelező KISZ-titkárnak lenni , ő mégis így kezdte a pályafutását.

Táskás Tóni 2010.12.09. 01:16:52

@ijontichy: Pontosan én is erre gondoltam , amikor a cikket olvastam. A kibicnek semmi sem drága ,leszarják , hogy mit csinál a delejes ember és a jobbkeze Mo-on, a hitelminősítők meg úgyis teszik a dolgukat, a tőke fogja tudni ,hogy hova ne tegye be a lábát.A környező országok pedig úgyis pont az ellenkezőjét csinálják. Pl Lo a delejes ember látogatásának másnapján sietett leszögezni, hogy ők nem fogják as mnyp-akat államosítani, erre a csehek még rátettek egy lapáttal ,hiszen ők most készülnek bevezetni a mnyp-i rendszert.De erre a simlis sunyi bandára mostantól Polt Péter vigyáz.

freehckr 2010.12.09. 01:25:28

@Táskás Tóni:
„mégis így kezdte a pályafutását”

Lol, 17 éves volt a Tóni. :D Gimnázium. Ne dobjuk már be abba a kalapba ahol a tömeggyilkos Apró-Dobrev maffia is van. :)

Táskás Tóni 2010.12.09. 01:30:20

@Ordnassac: A Rogán Kisz-titkári voltára forrás ?Egy hónapja linkelte be valaki azt az iskolaújságot , ahol Rogán zsengéje jelent meg a kiszes fiatalok lelkesítésére. Amúgy több helyről is hallottam már , mégpedig azért mert az önéletrajzából ez "véletlenül" kimaradt. Ha annyira érdekel biztosan meg tudom szerezni, és blöffölni ,gyanúsítgatni és hazudozni nem szoktam, tudod és nem vagyok fideszes.

Ordnassac 2010.12.09. 01:32:32

@Táskás Tóni: nem is állítottam olyat, hogy blöffölsz. Csak több emberről terjedt már hasonló, akiről kiderült, hogy nem igaz. Az ilyen infókkal szemben bizalmatlan vagyok. Meg aztán, megszólalt a wikipédista bennem. :-)

Táskás Tóni 2010.12.09. 01:34:08

@freehckr: Ha már ilyen jól ismered a Tóni életútját linkeld be az iskolaújságba írt cikkét a kollégádnak, biztosan díjazza majd és nekem nem kell az időmet arra vesztegetni , hogy a fidesz-celebbel foglalkozzak.

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 01:36:44

john lukacsnak van egy elmélete, amely szerint a nagy kataklizmákat leszámítva nem volt olyan átmenet a történelemben ami, a gazdaságot, a kultúrát, és a társadalmat, és a politikai rendszert egyidőben átformálta volna, leszámítva a kelet-közép-európai rendszerváltást.

most persze mi kis rendszerváltásunk sem eredményezett lényeges változást a kultúrában, és a társadalmat sem formálta át lényegesen, hanem politikai és gazdasági értelemben történt rendszerváltás.

ezt csak azért hozom fel, mert nekem erős a gyanúm, hogy demokratikus viszonyok között egyetlen kormányzati ciklusban, a fenti átmenetek közül szerintem legfeljebb egy mehet végbe tartósan.

egy kormány nagyon sokat tehet a társadalmi változások érdekében, de akkor nem nagyon szólhat bele a kultúrába, és a gazdaságba, és közben nem nagyon alakíthatja a közjogi rendszert. hanem a társadalmi változások élére állhat.

tehát ha egy tényező megváltozik azt a többség még úgy ahogy elviseli, mondjuk változik a közjogi rendszer, de ha közben az élet másik területén, mondjuk a gazdaságban is lényegi változások történnek, a kormány euro milliárdokat mozgat, akkor ezek a turbulenciák összeadódnak, és a kormányzás kaotikussá válik.

szerintem ezt a jelenséget most is lehet látni. orbán pedig a közjogi berendezkedésben akar lényegi változást, matolcsy pedig a gazdaságban. és ez nem megy egyszerre.

török azt kérdezi, hogy a magánpénztárak államosítását vajon miért nem kommunikálják rendesen. azért nem, mert közben az új közjogi berendezkedést magyarázzák.

szóval úgy tippelem, hogy a kormány vagy a gazdasági, vagy a közjogi változásokat illetően kénytelen lesz visszakozni. én is visszakozom.

Táskás Tóni 2010.12.09. 01:37:44

@Ordnassac: Látod freehckr rögtön tudta, még azt is, hogy 17 éves volt és gimnazista, lehet ,hogy ő a Tóni?Na , megyek aludni és megpróbálom megkeresni azt a cikket.Csá.

gunfight · http://topcomment.blog.hu 2010.12.09. 01:42:43

Annyit szeretnék a cikk okfejtéséhez fűzni, hogy nem a leghangosabbaknak kell tetszeni, hanem a többségnek.

belekotty 2010.12.09. 03:19:03

@Táskás Tóni: Én már 80-ban kiléptem a KISZ-ből. Szóval aki a rendszer váltás megelőző egy-két évben KIST titkár volt az kinyalhatja a seggem.
@freehckr: Apró, nem volt tömeggyilkos, a veje meg főképp nem. Demagóg vagy. De hát fideszes, stimmel.

klacus 2010.12.09. 03:55:21

A reformok a következőek lesznek.

- Tandíj. : Persze nem így kirakva a lőcsöst, egyszerűen a Felvin majd észre lehet venni, hogy az Állam által megrendelt képzések mondjuk a felére csökkenek. A többi is megmarad, de lehet csengetni, ha nincs rá érdeklődés, akkor bezár az a fősuli magától is.

- Egészségügy. : Körvonalazódik az alapellátás megfogalmazása, ami a mostani sürgösségi és háziorvosi ellátásra alapszik. A többi részben vagy egészben fizetős. Persze sosem fogják mondani, hogy vizitdíj került volna bevezetésre.

- Adók. A fogyasztás megadóztatása már elindult a különadókkal. Ezálltal a beszedést a multikra és röghöz kötött szolgáltatókra bizza. A nagyarányú adócsökkentéssel, sikerült a minimálbért felverni, ezzel a húzással inflácíó feletti adóbevételre tesz szert, hiszen a növekményt elveszi adók formájában.

- Energia. Valahogy nem csökkentik a jövedéki adókat az üzemanyagokon, gázár-támpgatás további csökkentése.

- Szociális ellátás.: A rokkantnyugdíjjasosk ellen sosem látott mozgolódás van. Lesz némi nyirbálás. A Jobbikkal pedíg el lehetet vitetni a balhét az ilyen olyan plusz pénzek megvonására.

- inflácíó.: A hirtelen egy kicsit elszaladó inflácíó a hazai berkekben nem kicsit csökkenti a költségvetés terheit, folyó évre számítva. Ergó a tárgyévben előírányzott lé jővőre 3,% % -al lesz kevesebb.

A többit azok tudják akik figyelik percről percre a híreket.

Szóval a reforormok már itt suhannak körülöttünk, csak nincs dobra verve. Pár módosító jővőre és kész is. A különbség annyi, hogy nincsenek beszámozva, ahogy az az idióta csinálta. Mivel nincs összességében megfogalmazva, ezért összeségében támadni sem lehet. Mire észbe kapsz már itt is a szép új világ.

klacus 2010.12.09. 03:56:09

A reformok a következőek lesznek.

- Tandíj. : Persze nem így kirakva a lőcsöst, egyszerűen a Felvin majd észre lehet venni, hogy az Állam által megrendelt képzések mondjuk a felére csökkenek. A többi is megmarad, de lehet csengetni, ha nincs rá érdeklődés, akkor bezár az a fősuli magától is.

- Egészségügy. : Körvonalazódik az alapellátás megfogalmazása, ami a mostani sürgösségi és háziorvosi ellátásra alapszik. A többi részben vagy egészben fizetős. Persze sosem fogják mondani, hogy vizitdíj került volna bevezetésre.

- Adók. A fogyasztás megadóztatása már elindult a különadókkal. Ezálltal a beszedést a multikra és röghöz kötött szolgáltatókra bizza. A nagyarányú adócsökkentéssel, sikerült a minimálbért felverni, ezzel a húzással inflácíó feletti adóbevételre tesz szert, hiszen a növekményt elveszi adók formájában.

- Energia. Valahogy nem csökkentik a jövedéki adókat az üzemanyagokon, gázár-támpgatás további csökkentése.

- Szociális ellátás.: A rokkantnyugdíjjasosk ellen sosem látott mozgolódás van. Lesz némi nyirbálás. A Jobbikkal pedíg el lehetet vitetni a balhét az ilyen olyan plusz pénzek megvonására.

- inflácíó.: A hirtelen egy kicsit elszaladó inflácíó a hazai berkekben nem kicsit csökkenti a költségvetés terheit, folyó évre számítva. Ergó a tárgyévben előírányzott lé jővőre 3,% % -al lesz kevesebb.

A többit azok tudják akik figyelik percről percre a híreket.

Szóval a reforormok már itt suhannak körülöttünk, csak nincs dobra verve. Pár módosító jővőre és kész is. A különbség annyi, hogy nincsenek beszámozva, ahogy az az idióta csinálta. Mivel nincs összességében megfogalmazva, ezért összeségében támadni sem lehet. Mire észbe kapsz már itt is a szép új világ.

ubul2000 2010.12.09. 05:22:22

@belekotty: Aki meg belépett, az az enyémet...

ubul2000 2010.12.09. 05:24:25

@belekotty: Valóban, a véres kés nem Apró kezében volt

nu pagagyí 2010.12.09. 06:30:28

Hadd jósoljam meg milyen "reformok" is várhatók FIDESZ-től:
- Pórázon tartható oligarchák létrehozása az állam által összekonfiskált pénzekből. Néhány ötlet ami már felmerültm vagy megvalósult: kötelező felelősség biztosítás a CIG biztosító részére. A külföldi cégek aránytalan adóztatása a gójmotoros üzlethálózat felnövelésére. A reklám és médiapiac monopolizálása megbízható kezekbe, az állami médihatóság közreműködésével stb. Államnak nem gazsuláló versenytársak kriminalizálása, kiiktatása.
- A teljesítmény tisztelete helyett a tekintély tiszteletének kikényszerítése. Eszköze: a civil szervezetek, alulról szerveződő érdekszövetségek szétverése, egzisztenciális ellehetetlenítése. A hatalmat kiszolgáló és engedelmességre nevelő egyházi ideológiák minden eszközzel való terjesztése az oktatásban és mindenhol. Kötelező kamarák megbízható vezetővel. Esetleg kétkamarás parlament, a felsőházi tagság hűség alapján történő osztogatásával.
- A fenti célokhoz államnak kiszolgáltatott tömegek létrehozása. Ezt a célt szolgálja a társadalombiztosítás öngondoskodó részének felszámolása. A nettó jövedelmi arányok eltolása a nagyjövedelműek kedvezményezésére, plusz a vagyonadó és örökösödési illeték nullázása.

klacus 2010.12.09. 06:31:01

A reformok a következőek lesznek.

- Tandíj. : Persze nem így kirakva a lőcsöst, egyszerűen a Felvin majd észre lehet venni, hogy az Állam által megrendelt képzések mondjuk a felére csökkenek. A többi is megmarad, de lehet csengetni, ha nincs rá érdeklődés, akkor bezár az a fősuli magától is.

- Egészségügy. : Körvonalazódik az alapellátás megfogalmazása, ami a mostani sürgösségi és háziorvosi ellátásra alapszik. A többi részben vagy egészben fizetős. Persze sosem fogják mondani, hogy vizitdíj került volna bevezetésre.

- Adók. A fogyasztás megadóztatása már elindult a különadókkal. Ezálltal a beszedést a multikra és röghöz kötött szolgáltatókra bizza. A nagyarányú adócsökkentéssel, sikerült a minimálbért felverni, ezzel a húzással inflácíó feletti adóbevételre tesz szert, hiszen a növekményt elveszi adók formájában.

- Energia. Valahogy nem csökkentik a jövedéki adókat az üzemanyagokon, gázár-támpgatás további csökkentése.

- Szociális ellátás.: A rokkantnyugdíjjasosk ellen sosem látott mozgolódás van. Lesz némi nyirbálás. A Jobbikkal pedíg el lehetet vitetni a balhét az ilyen olyan plusz pénzek megvonására.

- inflácíó.: A hirtelen egy kicsit elszaladó inflácíó a hazai berkekben nem kicsit csökkenti a költségvetés terheit, folyó évre számítva. Ergó a tárgyévben előírányzott lé jővőre 3,% % -al lesz kevesebb.

A többit azok tudják akik figyelik percről percre a híreket.

Szóval a reforormok már itt suhannak körülöttünk, csak nincs dobra verve. Pár módosító jővőre és kész is. A különbség annyi, hogy nincsenek beszámozva, ahogy az az idióta csinálta. Mivel nincs összességében megfogalmazva, ezért összeségében támadni sem lehet. Mire észbe kapsz már itt is a szép új világ.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.12.09. 06:46:18

Reform? Nagy felhatalmazással nagy változás, már épül is lendületesen a NER, ha nem vette volna észre Török úr.

Fidesz vagy halál!

Viktor Viktor Viktor Viktor Viktor Viktor Viktor Viktor Viktor!

Most pedig minden pampogó, kételkedő gyurcsányista írja le százszor a NENYI-t.

sprenczl 2010.12.09. 07:27:38

Tényleg, a cigánykoordinátor vajon mi? Villanypásztor?

sprenczl 2010.12.09. 07:34:39

A Romakoordinátor az a villanypásztor más néven? Vagy mi? Mondja már meg valaki!!!:-))))))))

melus79 2010.12.09. 07:46:02

@freehckr: Cinikus vagy,te is tudod,hogy miről van szó.Nincs ehhez több hozzáfűzni valóm.

Amúgy jó reggelt!:)

mizie 2010.12.09. 07:50:29

Nem tudom hogy van-e olyan aki minimális gazdasági rálátással a mostani kommunista lépések után még bármilyen bizalommal van a kormány "roformpolitikája" után.

Nem hiszem hogy bármilyen előremutató, hosszútávú, tényleges reformot várhatnánk.

oldrock (törölt) 2010.12.09. 08:05:01

TG-nek!

OK így már értem. Az a királyi kincstári akart lenni....:)

Mindenkinek:

A FIDESZ részéről bármiféle mélyreható változás politikai öngyilkosság lenne, mert az elmúlt időszakban a reformokat, az ördöggel azonosította. Ezen semmit sem fog változtatni, ha átkeresztezi pl.: Nemzeti Megújulás programjának. Magyarországon mélyreható változások kellenek (önkormányzat, állami bürokrácia, egészségügy, nyugdíj, szociális rendszer, oktatás, gazdaság).
A gazdaság átalakítását elkezdte, de az maximum egy gyenge próbálkozásnak tehető. Belső piacélénkítéssel semmit sem fog elérni, mert Magyarországnak nagyon kicsi a belső piaca. Nagyon fontosak a magyar gazdaságban az ördöggel azonosított multik, mert a KKV-ék teljesítménye nagyon rossz. Ahhoz hogy itt érdemben történjen változás valódi adócsökkentés kellene a foglalkoztatás költségeit kellene lenyomni. Nem ezt tette.
Nyugdíjnál, ha már megszüntette -(érsd.: ellopta) a magánnyugdíj pénztáraktól a zemberek pénzét. (Senkiben se legyen illúzió ez sima lopás. Az nem teljesen igaz, hogy kötelező volt, 1 millió munkakezdőnek igen, de 2 millió ember önként csatlakozott. -Matolcsy nem mert valószínűleg Matolcsit a felesége a kommunista zsidó nagytőke nyomására léptette be :)- a svéd modellhez hasonlót kellene bevezetnie.
Az oktatást átalakítása lenne talán az egyik legfontosabb lépés hosszú távon. Ehhez valamicskét értek mert egyetemen oktatok. Nagyon súlyos változások kellenek. Hoffmann Rózsa iránya helyes, de nem elégséges és kétséges hogy a belső ellenzék (Pokorni) hatására mennyire fog változni. Szerintem a felsőoktatásban a következőket kellene végrehajtani:
1. A hallgatói létszám drasztikus csökkentése (ehhez szükséges egy új életpálya modell a kiesőknek pl. szakmunkásképzés megerősítése). Szakirányok, szakok megszüntetése.
2. Az oktatói létszámot NEM SZABAD csökkenteni, vagy ha igen akkor nagyon sok külső előadót kell meghívni. Az nem állapot, ami most van, hogy nagyon sok oktatónak nagyon sok tárgya van. Nem ritka, hogy több mint tíz tárgyat visz. Ilyen csak általános iskolában lehet, ott is csak az alsó tagozaton.
3. A tudományos minősítést vissza kell adni az akadémiának, mert így az egyetemek érdekeltsége miatt nagyon sokat lazítottak a PhD megszerzésén. Van olyan hely hogy 2 cikk is elegendő. Régebben a kis doktorihoz is sokkal több kellett.
4. A fejkvóta rendszert meg kell szüntetni, mert ez arra ösztönzi a tanári kart, hogy ne buktassa meg a diákot.
5. A vizsgák számát limitálni kell tantárgyanként és évenként.
6. Bolognai rendszer megszüntetése, vagy alapos átdolgozása Egészen más képzésre van szüksége a főiskolai diplomához, mint az egyetemihez, ennek ellenére ugyanazt kapják az első három évben. Speciálkollégiumok ezt nem oldják meg, mert a diákok a legkönnyebben megszerezhető sok kredit pontot adó tárgyakat választják.
És még sorolhatnám...

Mindezek nagyon sok lemondással megszorításokkal járnak, NINCS KIRÁLYI ÚT! Egyszer el kell kezdeni. Sajnos a FIDESZ erről lekésett, mert ezt csak a ciklus elején lehet, hisz akkor van remény, hogy a végére valamit fel is tud mutatni.

igényes 2010.12.09. 08:10:19

Szerintem nem is tudjuk felfogni mennyi és mennyi pénzt vesz el, herdál majd el a jelenlegi kormány a magyar dolgozók megtakarításait illetően. Tudjuk mit is jelent a pénz forgatása.
Nagyon szép lenne, ha a kormány visszalépne és nyugodtan nézhetnénk a jövőbe.

Itt most nem 3000 milliárd lenyúlásáról van szó, ez a szám sokkalta nagyobb, tízezer milliárdokról beszélhetünk.

Csaknem 125 milliárd forint hozamot produkáltak a magán-nyugdíjpénztárak 2010. év harmadik negyedévben, ezzel idén már 240 milliárd forintnál is többet nyertek a tagok - írja a Világgazdaság csütörtöki száma a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének friss jelentésére hivatkozva.

Nem is értem, miként lehetséges, hogy miközben a 24%-ot befizetjük, befizetéseinkből nem részesülhetünk. Ép ésszel nem fogható fel. A jót illik megtartani!

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.12.09. 08:11:10

A Merrill Lynch legfrissebb elemzésében ismét megerősíti a magyar pénzpiacokra vonatkozó ajánlását, mely szerint határozott alul súlyozást javasolnak.

Ez az elemzés tökéletesen beleillik az elmúlt hetekben/hónapokban kialakult tendenciába, mely szerint a nagy nyugati pénzintézetek meglehetősen ferde szemmel néznek hazánkra, és a kormány intézkedéseit látva alul súlyozzák portfóliójukban a magyar részvényeket és kötvényeket.

A külföldi szakemberek elsősorban a gazdaságpolitika kiszámíthatatlanságát sérelmezik, továbbá a nyugdíjpénztárak államosítása, a jegybank és a kormány közti egyre nyíltabb harc és a vállalati különadók miatt szomorkodnak.

Az Ecoline által megkérdezett piaci szereplők ennek kapcsán hangsúlyozzák, hogy a hétfői Moody’s leminősítésre éppen ezért nem reagáltak heves eséssel a pénzpiacok, mert a nagy játékosok, azaz a külföldi óriásbankok már korábban eladták magyar részvényeik és kötvényeik egy részét.

Köszönjük fidesz a karácsonyi ajándékot!

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2010.12.09. 08:13:59

Ezt már sokan mondták: ha a fidesznek lett volna konkrét elképzelése arról, hogy mit akar csinálni, akkor az elmúlt időszak másképp zajlott volna. Szerintem össze-vissza kapkodnak és próbálkoznak (bárcsak tévednék)! Bízni abban, hogy ilyen "előélet" mellett higgadt, megfontolt, megalapozott, konstruktív és a legkevésbé sem korrupt döntések születnek naivitás.
Kedves Gábor, ha elemeznél, akkor kérlek vedd bele a fidesz eddigi kiszámíthatóságát, megbízhatóságát és az elmúlt időszakban elkövetett erősen destruktív ellenzéki viselkedését is!

igényes 2010.12.09. 08:16:58

@oldrock: Legelöször az országgyűlési képviselők fizetését kellene megreformálni, és a teljesítményük alapján alakítani bérezésüket. Nem lenne ez a felesleges személyeskedés, visszamutogatás, hanem az ellenzék is konstruktívan tenné meg javaslatait, az uralmon lévők pedig elfogadnák az építő jellegű javaslatokat. Amennyiben a tanárokat vizsgáztatják, nem ártana, ha az országgyűlési képviselőket is vizsgáztatnák, pszichológiai teszteket készítenének velük, mert ugye ők csak azt vették át tanulmányaik során, amit a vizsgáztatandó tanárok átadtak.

oldrock (törölt) 2010.12.09. 08:21:54

@igényes: Igen nem ártana a képviselők vizsgáztatása, de sajnos lehetetlen, mert akkor ki maradna? :)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.09. 08:38:39

@igényes: Ha jól emlékszem, épp tegnap mondta Selmeczi, hogy "újra megvizsgáltatják a PSZÁF-fal a magánnyugdíjpénztárak pénzkitalicskázását". :-)

igényes 2010.12.09. 08:43:08

@vinczej: Talicskázni ők akarnak! Felfoghatatlan ez a lopás!
Valki, valami csak megállítja őket.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.09. 08:46:48

"A munkaadó által fizetendő 24 százalékos nyugdíjjárulék csak jövő DECEMBERTŐL VÁLIK ADÓVÁ"

www.otvenentul.hu/penzugyek/43523

Ez azt jelenti, hogy ha valaki 2011.január 31-ig nem lép (csorog) vissza az állami nyugdíjba, az sem veszti el a 75% állami részt, ahogy eddig fenyegettek. Vagyis most már van létjogosultsága annak, hogy 2011.január 21-ig kérjem a manyupban maradást, és decemberig még van időm eldönteni a fejlemények alapján, hogy visszalépek-e.

igényes 2010.12.09. 08:51:46

Milyen nagyszerű az egyetértés! Legyen így a MNYP-vel is!

A kormányfő kezdeményezésére júniusban 15 százalékkal csökkentették a pártok állami támogatását, egy a költségvetéshez az utolsó pillantaban benyújtott módosító indítvány azonban visszaállítja ez eredeti állapotot. Az [origo] információi szerint a döntésben mind az öt párt benne volt.

igényes 2010.12.09. 08:57:28

eszközök:Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ugyan kedden már tényként közölte, hogy az EU nem fogja Magyarországot megbüntetni a nyugdíjrendszer átalakítása miatt, de hivatalos döntés még nincs, a kérdésről ugyanis csak az uniós kormányfők döntenek majd egy bő hét múlva. Sok múlik majd a lengyeleken, akik jobb feltételekért lobbiznak a saját nyugdíjelszámolásukkal kapcsolatban.

jet set 2010.12.09. 08:59:40

A változás nem egyenlő a reformmal. Miért van az, hogy mindenki reformot kiabál, ha változik valami?
A vizitdíj nem volt reform. Önmagában csak egy újabb sarc volt. Az sem reform, hogy még jobban bebetonozták az egészségügyi szolgáltatást. Mindenki csak a körzeti rendelőbe, kórházba mehet. Reform az lenne, ha végre az egészségügy is szolgáltatás lenne. Ha nem tetszik a debreceni kórház, akkor nyugodtan elmehessek a pécsibe és azt fedezze a TB.

EMU 2010.12.09. 09:02:20

Februárban már el is készül? Mióta kormányoznak ezek? Röhejes...

ssi 2010.12.09. 09:03:49

egyáltalán nem gúnyolódva írom az alábbiakat:

eddig és jelenleg: "forradalom" van = sorban és váratlanul újabb területeket érintő változások tartalmilag, stílusban, jogilag ...

a reform is fog kapni egy pozitív, magasztos hangulatot, üzenetet a neve mellé (Magyar Növekedési és Stabilitási Program), s talán attól lesz reform, hogy külső nyomásra így kell hívni, ill. konkrétan elvárt területeket kell érintenie (egészségügy, oktatás, közlekedés stb.), a várakozások miatt nagyobbnak kell lennie (vagy látszania) a mostani átalakítási folyamatoknál, s egyedinek, meglepetésszerűnek is, mert ilyennek akar tűnni a mostani kormány, vagy álcázni lehet vele kiforratlan terveket

általában a reform eleve egy hosszú folyamat, mert sok mindent érintő nagy feladat; kezdeti kedvező hatása nem biztos, hogy mindig fenn áll majd, figyelni kell a közben felmerülő problémákra, de amit nem célszerű megspórolni az a tájékoztatás: célkitűzéséről, a koncepciójáról, a fő céljairól és lényegéről,....... ill. a rövid és hosszú távú hatásairól, de ezzel a fontos szakmai információval eddig is adósok maradtak

293. Szekér, tábor, politika ... "... elmúlt hetek-hónapok egyik legerősebb, legélesebb benyomását a „lángoló szavak” tobzódása jelentette... " hogy ennél több lesz-e a beígért reform? vagy a még jobban lángoló szavak mellett marad a stílus? 288. Most múlik pontosan 2. " ...reform megszületett, s amit korábban maga is okkal bírált: az emberek szabad akaratának, véleményének figyelembe vétele nélkül...", s a tartalom eléggé tartalmas tud-e majd lenni

2011 februárban bejelentik a részleteket, s hogy valójában mit, mikor és hogyan viszik végbe? - még nem tudni, de a manyup pénzek bőséges forrás hozzá

Gazdasági Világháború 2010.12.09. 09:06:23

@aszekelyek: "A manyupokkal meg miről tárgyaltak volna? Adtak volna ők önként egy garast is?"

Az nem a manyupok, hanem a zemberek pénze, a zembereket kellett volna megkérdezni, hogy odaadják-e a saját számlájukon lévő pénzt.

aszekelyek 2010.12.09. 09:12:33

A focista, az tudod,mi...... igen. Magyar és Puskás volt a neve. Világklasszis. Szintén nem egy Shakespeare faló de abban, amit csinált és ahogyan azt csinálta, verhetetlen volt. Legyen ez is a szép szemeitek előtt, ha focistáztok. Igen, van tömegével olyan utánzat, mint fletonk is volt. Aki se focista, se Shakespeare befogadó. Nagyot akart ő is tenni. Nagyot is tett. Nagy bajt az országnak. Egyelőre, hogy a meccs még nincs lefújva, hagyjuk meg a focistának a lehetőséget.

lüke 2010.12.09. 09:20:42

hhm
reformhoz 2 feltétel kell
- pénz
- s tervezés, amit keresztül visznek
hiányzik...
a halál biztos
ehelyett> lassú halódás(ahogy eddig)
reform helyett:toldozás, foltozás( ahogy eddig is,legföképp a konszenzus hiánya miatt, ami rosszabb,mint eddig)
kivéve ,ha valami keleti vákum ki nem húz

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 09:26:13

@klacus:
ezek igazából megszorítások.
a szerkezeti reformok a nagy ellátórendszerek logikáját változtatják meg alapvetően. szóval az valami olyasmi, hogy a parlamenti üléstermet konferencia teremnek használva a szakminiszterek egy óriáskivetítő segítségével tartanak prezentációt. és azt mondják: emberek, így fog kinézni az
-- az új közigazgatás
-- az új közoktatás
-- az új közegészségügy
-- az új államháztartás
-- az új védelmi rendszer
-- az új diplomácia
és akkor mindenki néz ki a fejéből, hogy basszus ezek értenek hozzá. mert megmondják, hogy milyen intézményeket akarnak, azoknak milyen funkciójuk legyen, és hogyan kapcsolódjanak egymáshoz. és a parlamentben azt kell eldönteni, hogy melyiket lépjük meg először. nyilván azt, amelyik a legtöbb szavazatot kapja. mert nem lehet egyszerre mindent megreformálni. és nem kell minden kormánypártinak kötelezően igent mondania, és lehetséges, hogy ezek közül az ellenzék is támogat valamit.

és akkor ez egy másmilyen politika. a szakminiszterek is versengenek egymással. és az ellenzék konstruktivitásra van ítélve.

aszekelyek 2010.12.09. 09:32:56

@Gazdasági Világháború: Éppen az van letagadva, hogy most van meglengetve a lehetősége. A zemberek majd szépen válaszolnak a kormánynak hamarosan. Akik nem akarják azt , nem is fogják tenni. TELJESEN figyelmen kívül tudnak hagyni vérre menő dolgokat ,-államháztartási hiány és közpénzből nyugdíjkassza töltögetés, mai nyugdíjak fizetése- valamilyen önérdek fennállása esetén. Attól, hogy sokszor írják, nem kérdezték őket, nem lesz igaz. Ön tavaly is ugye nagyon odavolt és már január első munkanapján ment az ombucmanhoz megíratni a beadványát is az AB-hez, mert önt akkor valóban senki nem kérdezte. A 2millió k990 ezer 999-et szintén nem. Menjen át a szomszédba, hátha nekik van egyenlő mércéjük. Az öné kettősmek tűnik nekem. Ideírhatná, ön szerint az gazdaságilag pozitív-e, hogy a közpénz fedezi a 3. pillért. Etikus vagy csak törvényes volt eddig. By bajnai és a szoci-szadi kormányok jóvoltából.Abszolút diszkriminatívan egyeseket engedtek visszalépni, 56-os születésű férjem korosztályát pld. Nem volt sivítás. A többit meg összepakolták és ellentételezés nélkül, jogaik eliminálásával beolvasztották volna a jelentkező külhoni tulajdonúakhoz. Magyar állam, meg nyelje le az addig kifizetett 12 évi pótlását az állami nyugdíjkasszának. Ehhez még hasoló se történik.Akinek -kisebbség, megéri maradni, maradjon. Nem kell azt a látszatot kelteni, hogy az tömeg lenne. Semmi nem támasztja alá. Olyan érv sincsen , ami azt támasztaná alá, eléréskor egy hajszállal is jobb lenne a mára veszteséget hozó, többsége a pénztáraknak. Igen nagy a kockázat ott is. Elfogadható érvet szívesen veszek:) Ez a nem kérdezés, ez nem az.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.12.09. 09:36:02

@klacus: Ez a nagy reform? Elengedjük az inflációt, és kivetünk pár adót? Gratulálok...

Welka 2010.12.09. 09:36:59

Kedves Török Gábor!

Lehet, hogy csak az én figyelmem kerülte el, de még nem olvastam arról, hogy az szja változásnak milyen hatása lesz az egyházak és a civil szervezetek finanszírozására, működésére. Ugyanis az alacsonyabb jövedelemadó 1%-a kevesebb lesz, mint idén - még akkor is, ha többen 'veszik a fáradtságot', s töltik ki a rendelkező nyilatkozatokat.

aum 2010.12.09. 09:37:09

Van egy tippem arra, hogy racionalizálni fogják a bürokráciát.
A köztisztviselői végkielégítések limitje és az indoklás nélküli felmondás ehhez teremti meg a jogi kereteket.
Az APEH és VPOP összevonása a minta. Úgy hallom, most világítják át az APEH müködését, osztályra, emberre lebontva.
Vagyis a recept leegyszerűsítve:
- hivatalok összevonása, feladatok átvilágítása, létszám racionalizálás

A probléma az, hogy sok esetben jogszabályi változtatásokra is szükség van (dereguláció), az pedig időigényes és gondolkodást kívánó munka.
A másik probláma a kormány katasztrofális kommunikációja. Az arrogáns, bugyuta megszólalások erodálják a népszerűséget, ami visszahat a politikai cselekvőképességre.

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 09:42:43

@jet set:
meg kellene mondani, hogy mi jár az állami, térségi, városi szintjén, és mi az, amit az unióban bárhol igénybe vehetsz. mi az, ami piaci alapon működik, és mi az, ami közalapítványi formában. és akkor ezt konkrétan meg kellene mondani.

aszekelyek 2010.12.09. 09:42:44

@guvernalista: Azt a szempontot még figyelembe kéne vennie, hogy a jelen gazdasági és politikai változásra nagy igény is megvolt már, a választás előtt jóval. Ez nem elhanyagolható szempont. A választás, ha ez nem így lett volna, ma nem lenne meg az a többség, amivel tényleg meg is lehet csinálni. Hadd emlékeztessem két dologra. Orbán a kampányban azt mondta, akkora változást tud csinálni, amekkora lesz a felhatalmazása. HA nem lesz 2/3, akkor kisebb lesz. Ha megkapja, akkor földindulás. Mostan pedig az van. John Lukacs jól mondta. Káosz volt abból, ahogyan fel nem készítve a választóit legalább fleto a reformjaiba fogott és emellett akkora összegeket is mozgatott. Nem egyfajtának gondolom a kettőt. Az a letuszkolási móccer a társadalom torkán, főképp karhatalommal, nem járható út .A háború után se volt sokáig az. Most meg már még sokkal kevésbé. VAn az háromszor olyan nem elegáns, mint ez.

asola 2010.12.09. 09:46:28

@freehckr: Ember, az államosítás SEMMILYEN FORMÁJA nem JOBBOLDALI. Nem kicsit nem, hanem SEMENNYIRE.

Ha ennyire nem vagy képben az alapvető politikai irányvonalak közt, akkor ne írjál kommenteket.

aszekelyek 2010.12.09. 09:51:19

@freehckr: Az is megjegyzendő, ha nem csak mondogatták volna:DDD szdsz ék a 16%-os adót, hanem azt erőszakolták volna úgy és verték volna át a szocikon, ahogyan az eü lepusztítását, akkor mondhatnánk, hogy az az ő jó ötletük volt. A FIDESZ ugyanúgy akarta ezt csak lendvai naccsasszony aszonta, jó de mikor lesz abból pénz?.... nem mondta, hogy nem élénkíte a gazdaságon....mert az baromság.A pénz meg a szándéklevél pedig arra kötelezte őket, hogy Szociális állami kiadások csökkentésével csökkentsék a kiadásokat és pont. pontosan az IMF szava, fleto szerint, hogy nem mondjanak le egy fillérről sem. Tehát nem adócsökkentéssel generáljanak hiánycsökkenést. HA ezt elfogadta valaki, most nem kifogásolhatja a pénzteremtés sürgőssége miatt a mikéntjét. Jobban leültetni ésszerűtlen lenne a gazdaságot és a belső fogyasztást. Kényszer sincs , hogy az IMF móccerrel kelljen mindenáron.....

ssi 2010.12.09. 09:56:25

@Ordnassac: még nem volt,
s ha nem is egyfelé, de lehet hogy idővel az lesz a célszerű, ha együtt, vagy legalábbis mindketten távoznak az MSZP-ből - Fletó és Szanyi kapitány

aszekelyek 2010.12.09. 10:00:27

@asola: Nézze csak meg kedves, hogy a jobboldali vezetésű államok mekkora részét tartják kezükben, államiban, az energiaiparuknak? Nem adják ki azt a kezükből. A stratégiai fontosságú állami tulajdonokat. Análunk akik baloldalnak nevezték magukat mindentől megszabadítottak minket és még pénz se lett belőle. CSak mára , a jövedelemszinthez kifizethetetlen számlák. Ezt egy valóban jobboldali kormány nem nézheti tétlenül.Akik nálunk baloldalinak nevezték magikat ultrajobberek voltak inkább. Nem államosítottak, hanem garage salen adtak túl az állam stratégiai fontosságú tulajdonain.

Kivlov 2010.12.09. 10:01:03

Segélyek nagy részének megvonása. Korengedményes nyugdíjazás szigorítása. Ingyenes utazgatás eltörlése.
Közszférai leépítés.
Máv-bkv-posta stb. megregulázása.
Államilag támogatott felsőokt helyek csökkentése.
Hirtelen ennyi…

kuktabúvár 2010.12.09. 10:04:42

Re-form, azaz újjá alakítás.
Mit kell átalakítani, megújítani? Ami nem jól működik.
Szerintem van néhány olyan cég, és gazdasági terület, amiről székelyek és ó jaj is egyetértésben azt tudaj mondani, hogy nem a leghatékonyabban működik. Ilyen szerintem például, de nem kizárólagosan, az egészségügy, a MÁV, vagy a BKV. Ha a kormámy valóban reformokat akar, akkor a februárig hátralévő idő arra kell (illetve szerintem már kevés is), hogy a politikai döntések gazdasági alapját, know-how-ját kimunkálják, egyeztessék a szakértőkkel. Minden tiszteletem a jó politikusoké, de ők is csak a saját szakmájukhoz (a politikához) értenek. A sikeres reformokhoz azonban az érintett területek szakismerete szükséges. Nem azt kell egyeztetni a "néppel", hogy egy politikai döntés jó, vagy helyes-e, az politikai kérdés. Azt kell egyeztetni, hogy a politikai döntést miképpen lehet megvalósítani a gyakorlatban. pl. MÁV. Politikai döntés lehet, hogy csökkentsük azt a pénzigényt, amit a MÁV fenntartása jelent. Ez a gyakorlatban megvalósulhat úgy, hogy kirúgunk onnan 50000 embert, meg úgy is, hogy 100%-kal növeljük a vasútüzem bevételét. Ez utóbbi megvalósulhat úgy, hogy pl. 150%-kal felemeljük a jegyárakat, és megszüntetjük a kedvezményeket, d úgy is, hogy 150%-kal több utast terelünk a vasútra. Önmagában politikai célokat megvalósító reform nem lehet sikeres, szakmai alapok nélkül.

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 10:05:05

@aszekelyek:
szerintem nem lehet az államháztartást, és a közjogi rendszert demokratikus körülmények között egyszerre átírni. mindegy, hogy hány harmad van.

szerintem politikának úgy kellene működnie, hogy a szakminiszterek egymással versengve készítik elő a maguk prezentációit, és aztán a parlament vita után arról dönt, hogy ezek közül melyiket hajtsák végre. nyilván azt, amelyik a legtöbb szavazatot kapja. most a kérdés az: a közjogi rendszert reformáljuk meg, vagy az államháztartást. szerintem azt, amelyik előterjesztés a több szavazatot kapja. mert mindkettő nem megy egyszerre.

ez egy másmilyen logika, amit törökék, meg persze a többség a politikáról gondol. mert itt a parlamenten belül kell a szavazatokat maximalizálni. és ahhoz, hogy egy párt érvényesíteni tudja az akaratát egy optimális méretű választótáborral kell rendelkeznie. akkora táborral, amennyi a céljaihoz szükséges. szerintem a szavazatmaximalizálásban az összes kormány túlnyerte magát. és túl sok érdekcsoport akar egy időben változtatni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.09. 10:06:16

"Reform vagy halál?"

Ha csak ez a kettő közül lehet választani, akkor inkább a reform.
Ha nem sikerül, akkor utána még mindig meg lehet halni, viszont fordítva, halál után reformolni, már sokkal nehezebb.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.09. 10:10:05

@freehckr: Jól beszélsz.

Az eurót 2006-ban kellett volna bevezetni, most kinéz olyan 2020 vagy később, de amilyen gyatra pénz lett a sok gagyi majdnem csődbe jutott euró állammal, lehet már nem is kellene.

Buta módon működik az eurózóna.
A belépéshez megkívánt feltételeket magától értetődően a tagoknak is folyamatosan teljesíteniük kellene.
Mert ha nem akkor pont ez lesz, ami most van.

kovacsguszti68 2010.12.09. 10:10:35

@Welka: Az egyházak esetében könnyen megoldották ezt a kérdést. A jövő évi költségvetés előirányzatában 24 (vagy 28? már nem emlékszem pontosan) milliárd forinttal több szerepel egyháztámogatás címén, mint az idei évben. A civil szervezetek meg keressenek támogatókat, a kevesebb társasági adó miatt több pénz marad a cégeknél...
Na jó, ez így ebben a formában egy kicsit durva, de valahol ez várható. És különben is, miért kell támogatni a civil szervezeteket, mikor az a pénz jobb helyen van a pártoknál? gyorsan meg is szavazták, hogy visszaemeleik a pártpénzeket az eredeti szintre :)

ssi 2010.12.09. 10:12:12

@Ordnassac:
általában: ha egy X.Y. párt létezni, de főleg megújulni akar, kimondottan rossz gyakorlat, de főleg üzenet a személyes vélemények ilyen kibeszélése

általában: se a politikában, se a szimpla hétköznapokban nem csípem ezt a stílust

tudom, Te a Fideszre szavaztál, s bár kritizálod őket, pontosabban a hibáikat is meglátod és szóvá is teszed, az egyik tegnapi kommentedben mintha azt írtad volna: jobb híján még mindig ők

én most nem tudnék pártot választani, áprilisban meg egy újnak adtam esélyt, októberben meg nem néztem a pártot, csak az eddigi önkormányzati munkát próbáltam értékelni

aszekelyek 2010.12.09. 10:14:00

@sprenczl:Hivatalos személy, olyan, mint a Kolompár úr, aki most a bíróságnak számol be a felzárkóztatás mikéntjének koordinálásáról. Neki nem annyira sikerült.

kovacsguszti68 2010.12.09. 10:14:28

@aszekelyek: Puskás érdemeit nem elvitatva, sikerei nagy részét nem magyar mezben érte el...
Ami meg a jelenkori "focista" hozzáállását illeti: lehet, hogy a meccs még nincs lefújva, de ezt az irányítót ennyi szabálytalanság után már rég ki kellett volna állítani.

Ordnassac 2010.12.09. 10:14:53

@manyike: akkor te igencsak félreértetted azt a kommentemet...

Az ugyanis nem a saját véleményem volt, hanem próbáltam leírni az általános közhangulatot.

ssi 2010.12.09. 10:14:54

@manyike: @Ordnassac:
+ kieg:
általában: drukkolok egy sokaknak elfogadható baloldalnak, de hogy milyen párt/ok lehetnek ott ???? - majd a jövő!!!

El Zorro 2010.12.09. 10:16:06

"Visszaolvasva Orbán Viktor 2006 és 2009 közötti beszédeit, azt kell mondanom, hogy a legfontosabb érve a gyurcsányi reformokkal szemben nem is annyira a változás ténye, hanem sokkal inkább annak módja volt."

Mikor éppen melyik. Nagy tömegek előtt általában a ténye:

"Pontosan tudjuk, hisz ismerjük őket: a súlyos megszorításokat majd reformoknak fogják nevezni, bennünket, akik kiállunk az emberek érdekei mellett, a reformok és a haladás ellenségeinek nyilvánítanak majd. S ne legyen kétségünk, ezt fogja harsogni a kormány tenyeréből etetett összes elemző, tanácsadó, kutató, a média tekintélyes és legbefolyásosabb része is." 2006. május 1. (www.mno.hu/portal/352669)

Persze én is azt gondolom, hogy valójában a változások módját vitatta, ami viszont a választók előtt nem mindig hangzott elég jól.

És éppen ez az, ami engem is a legjobban zavar: a hiteltelenség. Vagy ahogy Gábor fogalmazott: "az elvi és az érdekalapú érvelés összekeverése". És ez az, amit a Fidesz minden más pártnál magasabb szinten művel. Mindent és mindennek az ellenkezőjét is mondták illetve tették már az évek során. Gyakorlatilag 1994 óta erről szól a történetük. Ezért írtam már többször, és ezért (is) vagyok velük szemben ennyire kritikus: mert a hiteltelenséget arcpirító szinten és módon, és mégis oly természetes könnyedséggel gyakorolják.

Egy kapcsolódó bejegyzés tőlem, remélem, nem tilos a "reklám":
zorro.nolblog.hu/archives/2010/09/06/Politikai_drogdiler/

ssi 2010.12.09. 10:17:53

@Ordnassac: oké, sűrű bocsi!!!! okultam belőle! kevés infó alapján csak óvatosan a következtetésekkel, de főleg ne tegyük nyilvánossá.

Mérges 1234 2010.12.09. 10:18:29

Majdnem minden ember látja ebben az országban,m hogy reform kell, mármint azok akik a cehet állják, és nem élősködnek.

Kellene egészségügyi, nyugdíj (na nem olyan mint most), rokkant reform, segélyezés reform, oktatási, közigazgatási.

Végső soron legalább 1-1.5 millió ember kellene leválasztani az állam csöcséről, vagy legalább kisebb hozáférést biztosítani.

Azaz, lassan de biztosan érvényesülnie kellene, hogy aki nem dolgozik ne is egyék, illetve csak szerényebben falatozon.

Viszanézve a Viktorék eddigi tevékenységére, sajnos most kijelenthetjük, hogy semmi, de semmi nem fog történni.

Marad minden a régiben, és lassan csődbe megyünk.

kodó tamás 2010.12.09. 10:20:25

@török gábor: "míg négy évvel ezelőtt ez már ekkor is egy halott ló volt. "

igen ám.
csak a kormányzás tökéletesen töketlen és ugyanaz.
a különbség egy dologból következik: az akkori tökös ellenzékből...

azaz a fides egy jó párt, ellenzéknek (de max 10-15%-kal)

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 10:22:09

@Doubledecker:
egy dolgot kifelejtesz a számításból. minden választópolgárnak pontosan egy szavazata van.

aszekelyek 2010.12.09. 10:22:23

@kovacsguszti68: Tegnap már nem volt időm erre válaszolni. Az előző években elszedett egyházi támogatások többet is kitennének. A mai leszakadó és mélyszegén rétegek pasztorációját és jótékonysági munkáját nem a szocik és nem a szadisok fogják elvégezni. Nekik a pénz kurtítása volt a feladatuk. Sólyom úr szerint is az egyházakra hárul most nagyon nagy feladat. Indokot is írhatnál, miért kifogásolod vagy tekinted az egyházaknak kivételesen juttatott pénzt. Az nem PPP, hogy háromszor annyiba kerül nekünk és más keres rajta bitang sokat. PPP, fleto system, pontosabban. Mert az a konstrukció éppen jó is lehetne, csak ők csinálták pont fordítva.

Szimba 2010.12.09. 10:23:39

@Doubledecker:

A reformok nagyon kellenének, és bár sokaknak fájdalmas is lehet, ezért tart a kormány a bevezetésüktől. Attól tartok, hogy csupán hangzatos, és felemás reformokat mernek meglépni, tartva attól, hogy ez a bukásukhoz vezethet.

Ha valóban az lenne a céljuk, hogy egy hosszabb folyamatot, javulást indítsanak el, akkor viszont sürgősen egyeztetniük kellene a többi párttal, különböző szakmai szervezetekkel.
Akkor lehet, hogy nem nyernék meg a következő választásokat, de az őket követő párt továbbvihetné minden aggály nélkül a terveket, a munkát, és számíthatna a Fidesz támogatására.

Persze ez csak álom, mert nem az ország érdekei, meg a saját szerepük a fontos, hanem csupán a hatalom birtoklása.

bájgúnár 2010.12.09. 10:24:09

Fidesz 2/3 -os reform mozgatói.
Orbán: Figyelj János!Frakció űlésen kéne egykis reform feladatot megbeszélni.
O.K.Viktor miről van szó? Mondjuk szükitsük az alkotmánybiróság jogkörét.
Nemgond majd egyéni inditványként beadjuk és megszavazzuk.
_A magánnyugdijpénztárakat sem felejtsétek el.Reformra szorúlnak azok is meg kell az a pénz nekünk!
Ezis rendben lesz főnök.Beadjuk de erről vitázni kell merthát egyan megszavazzuk de a látszatra adni kell.Meg olyan jókat röhögök amikor az MSZP sek hozzászólása után sárba döngölik Meterháziékat!
Ez a francos demokrácia meg a látszat.Sosem gondoltam hogy egyszer ez fogja vissza a kezemet.János nemlenne jobb ha király lennék?
Majd a Rogán egyéni inditványként beadja és megszavazzuk!
Addig is gondolkodj hová tesszük Schmitt Palit a Sándorpalotából?

aszekelyek 2010.12.09. 10:24:26

@kovacsguszti68: Szerintem még nem kapott Piros lapot. Sárgával meg lehet játszani.:) Puskás pedig az aranycsapattal, magyar színekben lett világhírű. Pénzt keresni ment el máshová. Azt itt még neki sem lehetett.

kovacsguszti68 2010.12.09. 10:24:36

@aszekelyek: ne feledjük az Antall kormány áldásos tevékenységét sem a privatizáció terén (olyan szereplőkkel pl. mint Mádl Ferenc), nem is beszélve a katasztrofálisan megtervezett és lebonyolított kárpótlásról. Tehát a jobboldal is erőteljesen sáros a "nemzeti vagyon" elherdálásában.

kodó tamás 2010.12.09. 10:26:10

@klacus: örülök, de őszintén, hogy ilyen sok új törzs taggal bővül a THE KLUBB, de hogy az ember alszik pár órát és elszalad a ló... 400 hsz... hm jobb volt a politikai inaktivitás és közügyek iránti közömbösség. ezt így én nem tudom követni.

azért rád válaszolok, mert jó a hszed de a 3szori elküldéssel tipikus esete vagy a nagy magyar valóságnak, a drasztikusan bővülő "na ez azért már még se". új politizáló értelmiségnek...

őszintén. ebbe a klubba több szelleme tőke jött össze mint a teljes politikai elitnek rendelkezésre állhat...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.09. 10:27:18

@Welka:
Ó ne féltsd te az egyházakat, amíg KDNP-t látsz a kormányban!

1. Kevés terület támogatása nő jövőre reálértéken is, ezek közül az egyik a "hitéleti támogatás".
2. "Zarándokutakhoz" a "szentföldre" lehet állami támogatást kérni.
3. A Máltai lovagrendet elismerték egyháznak, ami adómentességet jelent a számukra, ami sok pénz, és persze az 1%-okból is kaphatnak.
4. "Visszaadták" az egyházi iskoláktól a szocialisták által "ellopott", ki nem fizetett pénzeket.
5. Tervezik az "egyház" kritériumainak a szigorítását, hogy csökkentsék a "történelmi" egyházak konkurenciáját.
6. Napirenden van a vasárnapi nyitvatartás tiltása, persze a templomok kivételek lesznek.

Biztos akad még, szóval sokkal jobban járnak a "történelmi" egyházak ezzel a kormánnyal, mint az előzővel, akkor ha az 1%-os bevétel esetleg csökken. Bár ez sem biztos, mert egy halom minimálbéres, átlag alatti fizetésű fog jövőre adózni.

kodó tamás 2010.12.09. 10:30:04

index.hu/belfold/2010/12/09/a_legtobb_kenopenzt_az_egeszsegugyben_fizetik/

de legalább valaminben az élen vagyunk. szerintem a 2/3 feketegazdaság nagyon jo ellensulya "balf.sz" kormányzásoknak. enélkül már rég csődben lenne az ország. az hogy a kormány intézkedései a gatsdaság 2/3-át nem érintik az nagy kincs. FEKETE GAZDASÁGI HÁLÓ. mindig megfogja az országot padló előtt...

persze a politikusok ebben is jo mintával szolgálnak. a valódi ország ez. a többi csak imázs...

Mérges 1234 2010.12.09. 10:31:36

@guvernalista:

"egy dolgot kifelejtesz a számításból. minden választópolgárnak pontosan egy szavazata van."

És pontosan ezért nem lesz itt soha rend.

Van 3.5 millió nyugdíjas;
Van 600.000-700.000 segélyes.
Van 370.000 rokkant nyugdíjas (akik még nem nyugdíjas korúak)

És ezzel sezmben van 2 millió munkavállaló.

Nos soha nem lesz itt olyan reform, ami az érdemek szerint engedne hozzáférni a közöségi szolgáltatásokhoz. Soha, soha.

És az arány egyre roszabb lesz. Mondjuk ebben, a Fletóék is szarok voltak, de a Fidesznek most még van támogatottsága.

Az egészségügyben sem lenne ördögtől való gondolat, két vagy 3 ellátási szint felállítása, persze fáj meg durva, de nem lehet, hogy aki semmit nem fizetet 40 évig, úgyanolyan ellátást kapjon, mint aki mondjuk már befizetet 10 milliót.....

És ennek a gondolatnak, minden rendszeren szépen végig kellene haladnia.

A vicc az, hogy ezeket megcsinálni, nem lenne nehéz, mármint munkában szervezésben nem sok, de politikailag nem kivitelezhető, marad a lassú lerohadás.

Esetleg a bársonyos reform, ahol nem durván, de lassan kezdik visszanyesegetni az inaktívak kiváltságait.

Nem tudok benne hinni, sajnálom. Az eddigiek alapján nem, és pláne zavar, hogy miért kell erre a választásoktól számítva 1 évet várni.

aszekelyek 2010.12.09. 10:32:52

@kovacsguszti68: NAgyságrendileg nem lehet összehasonlítani. Magától suchmanntól tudom:) verte a mellét őméltósága, ÁPVRT élén. Arra, bizony. Sokkal többet privátizélt, mint az Antallék álmodtaák. Igen. Azt tudjuk, hogy Antalléknak a kés a torkukon volt, nem lehet letagadni, akkor is a tőke kivonásával fenyítették be őket. Ők mertek kicsik lenni. Vannak akik ezt másképpen, PC módon fogalmazzák meg. Rabár és soros féle röfit. Egy tracbackben is olvashattál róla, az előző posztban. HA nem, tedd meg, javaslom. Mára azt is tudjuk, az a jobboldal, milyen összetételú is volt.

kodó tamás 2010.12.09. 10:32:59

s fides reformokról meg az alábbit...

ha látják utolsó hónapban hogy a mulatozás és futás (ámok) után hogy áll a kassza, akkor utolsó hónapban BEFAGYASZT mindent.

ezt szeretem ezt az előre látó gondoskodást gondolkodást.

bonyolultabb lenne ha már nov elején számolnak, mert akkor a két utolsó hónapban lett volna hadi költségvetés.

majd akormány gondoskodik rólatok 20-30 év mulva.

index.hu/gazdasag/magyar/2010/12/09/lakat_a_miniszteriumi_kasszakon/

klacus 2010.12.09. 10:33:58

@guvernalista: Nagyon jó a levezetésed.

Sajnos ez nem ezen a helyen fog megtörténni.

lüke 2010.12.09. 10:34:14

@kodó tamás:
mire?
kenömájasra a rosszmájúak szerint

kovacsguszti68 2010.12.09. 10:34:39

@aszekelyek: félreértés ne essék, nem kívánom az egyházak megszüntetését. DE: a tevékenységükért sok helyen komoly pénzeket kérnek (pl oktatási intézmények), arányaiban sokkal több támogatásban részesülnek, mint hasonlóan fontos tevékenységet végző egyéb szervezetek (pl. Vöröskereszt vagy civil mentőszolgálatok), emellett egyházadót szednek (nem is keveset, és ez után nem adóznakk!!!) és vállalkozási tevékenységet is folytathatnak (jó példa: Pannonhalma). Ja, és horror drága belépőket szednek egyes templomok megtekintéséért (pl. Pécs), ami szerintem egy kicsit ellentétes azzal a szemlélettel, higy Isten házába mindenki szabadon beléphet... Nem is beszélve még arról, hogy mennyi ingatlant kaptak a rendszerváltás óta (melyek egy részén azóta túladtak piaci áron...)
Mindent egybevéve, úgy gondolom, hogy nem érdemlik meg ezt a többlettámogatást, hiszen az elmúlt években is vidáman tudtak létezni, és a jelekből ítélve még gyarapodni is.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.09. 10:35:00

@guvernalista: Ezért rossz ez a rendszer.

Csak azoknak szabadna, hogy legyen szavazati joga, és csak olyanoknak szabadna jelölteknek lenniük, akik legalább az átlagos SZJA felénél több SZJA-t fizetnek, illetve még azok a nyugdíjasok, akiknek ha kellene SZJA-t fizetni az szintén meghaladná ezt a szintet.

Egész máshogy működne az állam, a politikusok.

Teljesen jogos elvárás, hogy olyanok szóljanak bele az ország dolgába elsősorban, akik eltartják az államot.

kodó tamás 2010.12.09. 10:36:29

@lüke: nem az agyát...

az ágyát...

agya már nincs szegénynek, ágya van már csak...

lüke 2010.12.09. 10:36:44

@Doubledecker:
a Fidesz egy más politikát folytat ebben:
nem a segélyek+ segélyesek nagy fenektlen zsákjába tömögetnek,
hanem a dolgozókéba töltenek
( lehet kiabálni: MNYP )

klacus 2010.12.09. 10:37:41

@kodó tamás: A 3 szori elküldés egy 401 Internal szerver error következménye.

Általában egyszer szoktam küldeni...

A politika mindíg is érdekelt, és ha azt hiszed, hogy jobb oldali gondolkodású lennék akkor tévedel.

Igaziból olyan balos vagyok, aki azért szavzott jobbra ki tudja hányadszor, mert a koncepcíó teljes hiányát véltem volt felfedezni bal oldalon.

Szeretném azt hinni, hogy jobb oldalon van koncepcíó, de ez egyre kevésbé valószínű...

lüke 2010.12.09. 10:39:24

@kodó tamás:
akkor is- a betegségét nem kell magyarázni,mindegy-
kocsi ,lakás jár egy volt ME-nek + védelem

egy kórházi ágy, egy darab ápolóval nem?

hol élünk, és legföképpen, hol , hogy ezt a médiának magyarázni kell

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 10:39:38

@Kivlov:
amióta az eszemet tudom, azóta mondja ezt a politika. már a szocializmusban is elhatározták ezeket az elvtársak. csak akkor kapun belüli munkanélküliség volt. elvtársak, a kapun belüli munkanélküliséget meg kell szünteni, mert az valójában segélyezés. hogyan kell megszüntetni. a "know how" a tudni hogyan hiányzik. és akkor erre vannak értelmes válaszok, csak épp ezek nincsenek jelen a mainstream politikában.

aszekelyek 2010.12.09. 10:40:10

@guvernalista: Szerintem pedig ha lehet, ha nem, szerinted. kényszere van mindkettőnek. Az államháztartáshoz a közjogot is kell... Nem örülök nagyon ennek de ez van. @Akitlosz: Na kapsz te mindjárt a cenzusért a fejedre:DDD Egyetértek. Megjegyzem, szerintem most nem a lé hűtői mentek zömmel szavazni. Ha jól tévedek:)

klacus 2010.12.09. 10:41:14

Véleményem szerint a reform szó jelentése Magyarországon az alábbi:

Minnél kevesebb pénzt költeni valami közcélú feladat megvalósítására.

Eszközei:
- fűnyíró
- buldózer

Én még itt igazán jól átgondolt, valóban kivitelzhető, egyszerűen megérthető közfeladattal kapcsolatos folyamatot, gondolatmenetet nem láttam. Biztos a méditörvény ilyen, csak engem közvetlenűl nem érint, mert a Discoveryt meg a Spektrumot messze elkerüli a politika....még

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.09. 10:41:20

@kovacsguszti68:

Egy normális államban nem az államnak kellene fizetnie az egyházakat, meg a civil szervezeteket az adófizetők pénzéből.

Vajon azért van Magyarországon 190 egyház, mert ennyire vallásos a nép, vagy az egyházak kiváltságai (adómentesség!) miatt?

Na de sok egyház legalább alulról szerveződik, utcán térítenek. A történelmiek meg felülről. Beépülnek a kormányba, és lobbiznak számukra kedvező jogszabályokért, meg közpénzért. Ez utóbbi módszer az eredményesebb.

Mérges 1234 2010.12.09. 10:42:13

@lüke:
"a Fidesz egy más politikát folytat ebben:
nem a segélyek+ segélyesek nagy fenektlen zsákjába tömögetnek,
hanem a dolgozókéba töltenek"

Én nagyon szeretném ha így lenne, de még nem annyira látszik.

De tényleg így kellene lennie.

Soha nem értettem, amikor az emberek a megszorításoktól, vagy reformoktól féltek, akinek van rendes munkája, és viszonylag jól keres, annak ez mindegy, sőt tudja, hogy hosszútávon jó lesz.

Csak annak kell tartania, aki mindig is a segélyből, a szociális háló különböző elemeiből képzelte el az életét.

Én nagyon örülnék, neki ha úgy lenne, amit írtál, de nekem úgy tűnik, csak nagyon kis lépések történtek ennek irányába.

De hátha, bár nem szeretem a Viktorék aroganciáját, de mivel én is ebben a csonakban ülök, nagyon örülnék, ha sikerülne nekik csinálni valami hasznosat.

De én úgy látom kb. azt tudják, mint a Fletó, hangzatos szavak, munka semmi.

[megmondoember] 2010.12.09. 10:44:36

Olvastátok? Nagyot nőtt a magyar gazdaság, az előzetes várakozások felettit: index.hu/gazdasag/magyar/2010/12/09/nagyot_nott_a_magyar_gazdasag/

Ez is az a hazug Gyurcsány- és Bajnai és az elmúlt 8 év miatt van. Ja, nem is, hanem ez már a Zorbán-kormány érdeme, igaz? Csak ami rossz, az van Gyurcsány miatt. Ami jó, az mind Zorbán királyunk műve.

Kíváncsi leszek ezekre a reformokra is. Van egy olyan erős sejtésem, hogy azok a dolgok fognak visszaköszönni belőle, amiket pár éve még leszavaztatott a Fidesz. Vagy, hogy ugyanolyan semmire nem vezető, minden érdemleges reformot kerülő maszatolást csinál majd, mint elődei.

Ordnassac 2010.12.09. 10:45:20

@lüke: Horn Gyula esete már téma volt, de a cikk azért elég zavaros. "Lehet, hogy volt, de lehet, hogy mégsem".

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.09. 10:46:34

@[megmondoember]: Az egészségügy pénzessé tétele már elkezdődött. Jönnek szépen a többiek is. Biztos, hogy nem lesz vizitdíj. Ezernyi más módon lesz megfogalmazva.

kodó tamás 2010.12.09. 10:48:18

@lüke: hát jo egy volt ME nek igen.

de egy sortüzelő pufajkás gyilkosnak nem ágy, hanem priccs jár...

@klacus: mér milyen oldali vagy? de kezdő klubbos vagy... itt nincsenek oldalak. ma x az érdekes hogy fides szavazó vagy.

az nyilvánvaló volt (vagy remélem) hogy teknikai hib a volt 3x elküldeni. igazából csak ezért klikkeltem rá. most NAGYON SOK ÚJ van. mi van itt forradalom?

szoljatok ha történik vmi kormányváltás vagy ilyesmi. csak most megyek a dolgomra.

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 10:48:22

@Akitlosz:
nézd, én a mikrocenzusnak vagyok a híve. már többször leírtam. mondja meg a parlament, hogy egy szavazat hány eurót ér. döntsék el, hogy mennyi pénz szükséges egy ember képviseletéhez. mondjuk legyen ez 10 euro. és akkor azt a pénzt egy kupon formájában ajánlják fel a választónak. és azzal a választás napján be lehet váltani a kocsmában, vagy el lehet menni szavazni, és a biankó csekken behúzni, hogy te melyik pártra szavazol, akkor azzal a pénz át van utalva. akinek meg fontosabb az a 10 euro, az igya el a kocsmában. sokkal jobban megéri azt a pénzt egyszer beáldozni, mint utána azon problémázni, hogy van 1M szavazó, akiket az ellenzék olcsó igéretekkel bármikor megszerezhet magának. mert akkor lehet tudni, hogy ez a réteg soha nem fog szavazni sehogy sem.

misiapu71 2010.12.09. 10:52:07

én aztán nem szeretem a viktort de hogy sok mindenre rá férne a reform magyar országon az biztos ki van találva minden évtizedek óta nyugaton kéremszépen az osztrák törvényeket persze csak a mi gdp teljesitményünkhöz mérten

mojszipupi 2010.12.09. 10:52:22

"A magán-nyugdíjpénztári vagyon ügyéről Rogán Antal úgy nyilatkozott: még ma is sokan azt gondolják Magyarországon, hogy ez az ő saját megtakarításuk. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ezt a pénzt az emberek nem használhatták fel bármikor, bármire.

Igazából az történt, hogy összekeverték a magán és az állami nyugdíjrendszereket. Mégpedig úgy, hogy a kötelező befizetést, amelyet amúgy az állami kasszába kellett volna betenni, átirányíthatták magánnyugdíjpénztárakba."

Ilyen dilettáns bandától várunk reformokat. Hát ők lehet h annak nevezik és a hatásaik is óriásiak lesznek csak sajnos gyanítom hogy negatív irányba

Vanek B. Eduard 2010.12.09. 10:53:35

Hát, kíváncsi várakozással, de számos kétellyel várom ezeket a reformkat!
A kételkedésre sajnos van pár ok:
- a nyudgíjreformot egyelőre csak szétkúrták: ellenreform
- az egészségügyi reform: egyszer már megfúrták, és megmondták a tutit, hogy az egészségügy nem üzlet
- az oktatási reform: dettó
- MÁV és egyéb 100milliárd-elszóró cég: megvédjük őket!
- közigazgatás reformja: megvédjük a megyerendszert, meg mind a 3200 önkormányzatot

Mi marad, amit lehet reformálni: lesz sportreform és hitéleti reform (oszt jónapot).

kuktabúvár 2010.12.09. 11:00:14

@Doubledecker: @Akitlosz
Nem jó következtetés kizárni a nem aktívakat a szavazásból.
Sokan vannak, és majd mindegyikük betette a közösbe amit kellett, akkor, amikor arra módja és lehetősége volt. Most te, és én teszem ezt. Ahogy nekünk is jogunk kell legyen szavazni akkor, amikor majd mi leszünk nem aktívak (rokkantak, nyugdíjasok, ne adj isten segélyesek), úgy nekik is kell szavazati jog. Sokkal jobb gondolat bevonni őket a kockázatközösségbe, pl. úgy, hogy minden jövedelmet (az ő jövedelmeiket is) bevonunk az adózásba.
Természetesen első körben felemelve egy adónyival a juttatásokat.
Így anélkül lehetne éreztetni a politikai döntések súlyát, hogy eleve kizárnánk valakit jogai érvényesítéséből.

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 11:04:28

@aszekelyek:
az államháztartási, és a közigazatási reform elvben egymástól függetlenül végbemehet, időbeli sorrendjük felcserélhető, a végeredményen nem változtat. ez az elmélet. a gyakorlat meg az, hogy valamilyen sorrendet mégis csak meg kell határozni. de a kettő egyszerre nem megy, pont a szuperpozíció elve miatt. mert ha ezeket együttesen lépik meg, akkor a kormány elveszíti a többségét. ezért összhangban az elmélettel, ezeket a lépéseket egymástól függetleníteni kell.

Vanek B. Eduard 2010.12.09. 11:09:41

@guvernalista: "...azt a pénzt egy kupon formájában ajánlják fel a választónak, és azt be lehet váltani a kocsmában, vagy el lehet menni szavazni, és amelyik pártra szavazol, a pénz oda át van utalva."
Ezt egy szlovák politikus találta fel, szerintem is brilliáns gondolat. Persze támadható, hogy sérül a demokrácia, de a mai demokráciánk sajnos a tömegek populista, demagóg megvezetéséből áll (ahol a tömeg döntő része a pénzek megszerzésében, nem a megtermelésében érdekelt).

Így aztán némi reform a demokráciára is ráférne, de ez sem lesz benne a várva-várt (?) reformcsomagban.

ubul2000 2010.12.09. 11:12:25

@kovacsguszti68:

1. egyházadót nem szednek, hanem kérnek - annak fizetése önkéntes (egyházadót pl németországban szednek, ahol kérdezés nélkül vonják a fizetésből)
2. Ha drágállod a templomokban szedett belépőket - látogass el prágába, vagy velencébe
3. "mennyi ingatlant kaptak a rendszerváltás óta"
nem kaptak, hanem kaptak VISSZA - nagy különbség

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 11:14:33

@Vanek B. Eduard:
richard sulík. a szlovák parlament jelenlegi elnöke.

lüke 2010.12.09. 11:17:56

@Ordnassac:
ok
nem láttam
de a vélemenyem az nem volt:)

Ordnassac 2010.12.09. 11:20:02

@Vanek B. Eduard: ez olyan alkotmányellenes, elitista és sznob, hogy inkább itt befejezem, mielőtt még olyat teszek, amit később megbánok.

lüke 2010.12.09. 11:25:49

@kodó tamás:
az más kérdés,
már lelkiismereti se lehet
OV csicskáztatta HGy-t- irja Debreczeni
abban az idöben, mikor LL még bankárokkal vacsorázott

@Ordnassac:
na azért:)

Vanek B. Eduard 2010.12.09. 11:27:20

@Akitlosz: "Teljesen jogos elvárás, hogy olyanok szóljanak bele az ország dolgába elsősorban, akik eltartják az államot"
Ezt én egyszer számszerűsítettem is (bár sokan nem értenek vele egyet, néha én magam se :-)). Tehát a számszerűsítés alapja a befizetet SzJA:
- top 5%: 4-szeres szorzó
- top 15%: 3-as szorzó
- top 30%: 2 szavazat
Többi 70%: 1 szavazat, mint eddig. Így az országot ténylegesen eltartó 30% minimális (8/7) arányban szavazati többséget kap az eltartottakkal szemben. Ez is egy reform, ami kimarad februárban (mivel antidemokratikus, bármit jelentsen is ez :)).

dr kíváncsivagyok 2010.12.09. 11:27:48

@sprenczl: Csak látszólag "off" :
Csengetnek . Három metáldíler-kinézetű fát kínál eladásra . Kimegyek, megnézem a kocsi platóján tornyosuló halmot és a vizes és láthatóan friss vágású fáért, (ami kb. 2 m3 lehet ) kérnek 50ezret . 30 - ban megegyezünk . Elkezdik ledobálni . A kocsiról fogy, az udvaromon viszont nem olyan arányban növekszik a halom . ( Egy előző próbálkozás alkalmával , egy másik garnitúra esetében a mázsa volt megbuherálva , annyi fért a kosarukba 1 mázsa gyanánt, amennyivel még fájó gerincemmel is egy forduló alatt elboldogultam volna !) Nincs mázsa , - mi lehet a huncutság , mert hogy huncutság vanb a dologban azt már kezdtem érzékelni !?
Akkor világosodtam meg , amikor felnéztem a platóra :AZ EGÉSZ HALOM ALATT RAKLAPOK VOLTAK , így az már csak kb. 1 m3 volt !!! Azonnal pakoljátok vissza - mondtam - vége az üzletnek !
Vajon miért jutott eszembe ez a történet amikor a különadókról olvastam ?! Látszólag itt is megegyeztünk az általam "látott" fára - és a különadók sem engem érintenek , úgy - e ?!

Diocles 2010.12.09. 11:29:40

Magyar Nemzet: Nyilvánosak lehetnek az ügynöklisták Heteken belül a kormány elé kerülhet az a törvénytervezet, amely lehetővé teszi, hogy a rendszerváltás előtt megfigyelt emberek hozzáférhessenek az őket érintő, titkosítás alól feloldott állambiztonsági iratokhoz - írja a Magyar Nemzet. A jogszabálytervezettel a 2060-ig titkosított mágnesszalagok válnának megismerhetővé.

www.origo.hu/itthon/20101209-magyar-nemzet-nyilvanossa-tenne-a-kormany-az-ugynoklistakat.html

- ez egy nagyon jó ötlet a kormánytól, ha igaz, éppen akkor "tematizálná" a nyilvánosságot ezzel, amikor kényes és vitatható ügyek sokaságáról kéne elterelni a figyelmet
(sikeres recept: anno 2005-ben, a legnagyobb elkúrás idején állt elő a Political Capital Németh Miklós ügynöklistájával, ami arra épp elég volt, h ne a Gyurcsány-kormánnyal és gazdaságpolitikájával foglalkozzon a jónép...)

- ki tudja kiről derülhet ki még sok minden
(a fideszes "kemény magról" már csupán életkori okoknál fogva sem, viszont a "rakoncátlankodó" exMDF-es értelmiség elég csúnya sebeket kaphat)

- a kormány történelmi "igazságszolgaltatóként" kerülne be a történelembe, ráadásul az előző rendszer visszásságainak szélesebb nyilvánossága ismét felkorbácsolhatja az MSZP-ellenes értelmeket, még liberális körökben is

lüke 2010.12.09. 11:30:58

@Ordnassac:
Schmidt Mária nagy óhaja beteljesül
-nekem sincs ellenemre,Paul Lendvait is a osztrák/magyar Vécsei figyelmeztette,jobb lesz elszámolnia -
NKA persze szönyeg alá seperte anno

Diocles 2010.12.09. 11:34:23

@Diocles:

(sikeres recept: anno 2005-ben, a legnagyobb elkúrás idején állt elő a Political Capital Németh Miklós ügynöklistájával, ami arra épp elég volt, h ne a Gyurcsány-kormánnyal és gazdaságpolitikájával foglalkozzon a jónép...)"

ez egyébként tankönyvekbe illő terelőhadművelet volt, nyilván sohasem lehet majd bizonyítani, h a PC kitől kapta a listát, mindenesetre a Gyurcsány-kormány elkezdett fontoskodni, h ő is fontosnak tartja a múlt tisztázását, ez egyben jól jött Gyurcsány "liberális" imázsához, h ő már nem a D209, valamint a gazdasági elkúrásról is elterelték a figyelmet.
Zseniális.

ha Somogyi az MDF-kampányt is így csinálta volna meg...

lüke 2010.12.09. 11:34:38

Fidesz és a szocialisták is szeretik kivégezni a független intézményeket
ez se rossz
nem tudom ki uralkodott még itt, 1945 óta

CSENDES 2010.12.09. 11:35:19

@mojszipupi: Hát Rogántól nem ezt vártam, ez megint kommunikációs baki. Hiszen akkor miért indítányozza a kormányfő, hogy a nem a zemberek pénzének hozamát szja és járulék terhek nélkül lehessen felvenni?

lüke 2010.12.09. 11:37:44

@Diocles:
ez mindig remek elterelö,
hogy ki volt a kém, a seggecském
egy globálisan pillantgatót nem téveszthet meg:)

Vanek B. Eduard 2010.12.09. 11:38:34

@Ordnassac: "ez olyan alkotmányellenes" Muhaha, kedves Ord, most viccelsz? Mi az, hogy alkotmányellenes, a 2/3-ad birtokában?!

Nekem viszont nincs 2/3-om, így aránylag következménymentesen ötletelhetek (ellentétben pártunkkal és kormányunkkal). Egyetérteni, avagy vitatkozni (ma még) szabad...

Ordnassac 2010.12.09. 11:41:51

@Vanek B. Eduard: nemzetközi szerződések is vannak ám, amik betartandóak, kétharmad ide vagy oda. Ezeket csak úgy felrúgni nem lehet, a kilépés pedig igen sok pénztől zárná el országunkat. ;-)

Az általános és egyenlő választójog területén én olyan nyakas vagyok, mint ó jaj kommenterkolléga a diszkriminációmentességnél.

Doberdo 2010.12.09. 11:44:37

A reformokért nem küzdeni kellene, hanem meg kell próbálni
valahogyan azokat megvalósítani. Amennyiben csak beszél ezekről Orbán akkor csak a "zembereket" tudja meggyőzni.
Akkor nem lehet hiteles, mert az ország közvéleménye nemcsak
a "zembereket" jelenti.

lüke 2010.12.09. 11:44:51

@Ordnassac:
ezek a muhahaházok
engem a Muhi csatára emlékeztetnek, biztos annak is örültek volna

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.09. 11:45:07

Bántanak valakiket az LMP-ben, akik valaminek a megtestesítői? Hümmm. Értjük. Vagy nem?

index.hu/belfold/2010/12/09/bandahaborusdi_a_lmp_valasztmanyaban/

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 11:47:02

@Doubledecker:
a 600 ezer segélyezettből 1/3 nem akar dolgozni, 1/3 esetleg szeretne, 1/3 meg akar. tehát nem arról van szó, hogy a segélyezetteket nem lehet arról meggyőzni, hogy változzon a rendszer.

hanem arról, hogy ha a segélyezést akarják megváltoztatni, akkor ezzel egyidőben mást nem nagyon lehet módosítani. mert egyikből is adódik valamilyen turbulencia, meg a másik átalakításból is, ezek véletlen módon összegződnek, és amilyen gyors az átalakulás, olyan gyorsan lesz a visszarendeződés.

van egy csomó terület, ahol a többség változást akar. a szakminiszterek dolga elvben az, hogy készítsenek egy tervezetet a legjobb tudásuk szerint. a parlament pedig ezek közül válassza ki valamelyiket. ne megszavazzák, mint régen az elvtársak a pártkongresszuson, hanem döntsék el, hogy a matolcsy programot hajtjuk végre, vagy a navracsicsét, illetve a többi szakminiszer által előterjesztett programokból döntsék el, hogy melyik kap prioritást. állítsanak fel egy sorrendet az alapján, hogy melyik előterjesztés kapja a legtöbb szavazatot.

de nem kell minden kormánypárti képviselőnek mindenre igent nyomnia. és az ellenzéknek meg mindenre nemet. mert akkor patthelyzet alakul ki. ilyenkor nyilván a miniszterelnök dönt.

hanem vitassák meg a parlementben ezeket, és az értelmiség is szóljon hozzá ehhez a vitához, aztán ezeket valamilyen módon rendezzük el, és abban a sorrendben hajtsuk végre. és lesz amelyik program sikeres lesz, és még így is lesz, amelyik megbukik. és akkor értelemszerűen az illeték szakminiszter is elbukott.

ez a kormány is egyszerre akar új alkotmányt, meg közben be akarják vezetni az új gazdasági mechanizmust. a piacgazdaságra kellene áttérni alighanem.

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 11:47:02

@Doubledecker:
a 600 ezer segélyezettből 1/3 nem akar dolgozni, 1/3 esetleg szeretne, 1/3 meg akar. tehát nem arról van szó, hogy a segélyezetteket nem lehet arról meggyőzni, hogy változzon a rendszer.

hanem arról, hogy ha a segélyezést akarják megváltoztatni, akkor ezzel egyidőben mást nem nagyon lehet módosítani. mert egyikből is adódik valamilyen turbulencia, meg a másik átalakításból is, ezek véletlen módon összegződnek, és amilyen gyors az átalakulás, olyan gyorsan lesz a visszarendeződés.

van egy csomó terület, ahol a többség változást akar. a szakminiszterek dolga elvben az, hogy készítsenek egy tervezetet a legjobb tudásuk szerint. a parlament pedig ezek közül válassza ki valamelyiket. ne megszavazzák, mint régen az elvtársak a pártkongresszuson, hanem döntsék el, hogy a matolcsy programot hajtjuk végre, vagy a navracsicsét, illetve a többi szakminiszer által előterjesztett programokból döntsék el, hogy melyik kap prioritást. állítsanak fel egy sorrendet az alapján, hogy melyik előterjesztés kapja a legtöbb szavazatot.

de nem kell minden kormánypárti képviselőnek mindenre igent nyomnia. és az ellenzéknek meg mindenre nemet. mert akkor patthelyzet alakul ki. ilyenkor nyilván a miniszterelnök dönt.

hanem vitassák meg a parlementben ezeket, és az értelmiség is szóljon hozzá ehhez a vitához, aztán ezeket valamilyen módon rendezzük el, és abban a sorrendben hajtsuk végre. és lesz amelyik program sikeres lesz, és még így is lesz, amelyik megbukik. és akkor értelemszerűen az illeték szakminiszter is elbukott.

ez a kormány is egyszerre akar új alkotmányt, meg közben be akarják vezetni az új gazdasági mechanizmust. a piacgazdaságra kellene áttérni alighanem.

CSENDES 2010.12.09. 11:47:49

Reformok pedig lesznek. Ez már egyre valószínűbb. szerintem például ezek szerint nem véletlenül nincs a nyugdíjalap bevételei közé tervezve 2011-re a rendvédelmi szervek korkedvezményes nyugdíja után járó befizetés.
Igen, kell egy társadalmi közmegegyezés a korkedvezményes nyugdíjre jogosultság évének megemelésére. Mert mégiscsak nevetséges, hogy valaki 41-45 évesen elmenjen nyugdíjba, míg a többi munkvállaló nyugdíjkorhatára már az egekeben van.

És szerintem rokkantsági nyugdíjra jogosult 850 ezer ember mindegyike sem lehet rokkant, főleg ha dolgozik mellette. És nyilván ezen is fognak változtatni. Kihallani mindezt a napokban tett nyilatkzatokból.

És az egészségügyet is lehet sokkal jobban csinálni. jelenleg is vannak olyan intézmények (nem sok) ahol a gazdasági menedzsment gazdálkodik és nem garázdálkodik a rá bízott javakkal.

És a közigazgatás átszervezése, továbbá az önkormányzatok számának ésszerű csökkentése (ami igazi átszervezési feladat) és központosítása szintén levehet némi anyagi terhet az adózók válláról.

Persze lesz itt ellenállás, nem is kicsi. Abban azonban igaza van TG-nek, hogy még most van mögöttük annyi támogatás, hogy mindezt véghez vigyék. És akkor még jöhetnek eredmények is a ciklus végéig.

lüke 2010.12.09. 11:47:56

@Doberdo:
remek a neved!
reform 2 feltétele:
a pénz és a konzekvens megvalósítás ,
akkor terem rózsát
´láttál -e már valaha`?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.09. 11:49:00

@Diocles: haha, a PC sok érdekes dologban vett részt. Pl. a Páty-Sávoly érintettségű Grupo Milton botrány kirobbanásakor a Bodoky blogon a bérkommentelőik (és ők maguk, a nagyformátumúak, pl. a Szabados nevű gheczi) ez egyik érintett maff.. - khmmm - vállalkozó megbízásából tudományos-fantasztikus állításokat fogalmaztak meg.
Le az össze polkonform faszszopóval!

Diocles 2010.12.09. 11:50:37

@Hepci:

hát ez érdekes, leginkább az a furcsa, h még vannak olyan tagok, akik ellenállnak az elSZDSZ-esedésnek.
Scheiring, Karácsony, Tordai akár Gusztos mellett is nyomulhattak volna az SZDSZ-ben.

kiváncsi volnék Ordni véleményére.

lüke 2010.12.09. 11:51:16

@CSENDES:
ez helyes
a rokkantság nem lehet cél- orvosi se- hanem a teljes rehabilitáció
(infarktus+ stent= teljes munkaképesség - egy példának,
mint Amerikában , vagy Ny-Eu-ban)

Bajcsy KH Katéter Labor, ott így van pl.

lüke 2010.12.09. 11:53:29

@Hepci:
pl mikor kokom listán volt ,akkor is ök szerelték szét Bécsben és hozták be darabokban összeszerelésre´
´igy kezdödött:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.09. 11:57:30

@Diocles: úgy érted az eleszdészesedést, hogy az ilyen Scheiring-fejűek mondják meg a tutit?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.09. 12:00:03

@lüke: elég érdekes folyamat, amikor valakik a politikai elemzéstől eljutnak a Kovács Bence János - Mervó József duó szolgálatáig...
Remélem, a nyuszifejű nem lép erre az útra.
Hümmm, TG?

Ordnassac 2010.12.09. 12:03:30

@Diocles: számomra ez nem annyira meglepő. LMP-s ismeretségi körömben vannak olyanok, akik inkább az emberi jogi vonallal akarnak foglalkozni (ezeket szokták "liberálisoknak" nevezni), míg mások inkább inkább a szociális vagy mérsékelten jobbos témákra akarnak rászállni (társ. igazságosság, agrár stb., ők az ún. "antiliberális" vonal, bár ezek elég esetleges meghatározások, ugyanis egyes témaköröknél keverednek).

Tordaival kapcsolatban egyetértek, őt infóim szerint sokan utálják a pártban, de Scheiringet gazdasági elvei miatt két mp alatt kirúgták volna a Szadiból.

Érdekes LMP-s hír még: nol.hu/archivum/20101209-lmp-sek_nem_lepnek_az_lmp-be

CSENDES 2010.12.09. 12:04:15

@lüke: Nálunk is van egy munkavállaló, akinél ezt kivitelezték. Tudom, hogy nagyon be volt rezelve, ma már azt mondhatom teljes értékű munkaerő.

De engem nem (csupán) ez zavar. egy 2008-as statisztika szerint 3.054.000r főből öregségi nyugdíjban részersülő 1.716 ezer volt (eeben a korkedvezményesek is), tehát csupán 56 %. de ebben is ugyenbár a korkedvezményt élvezők száma számottevő lehet, bár ilyen kimutás sajnos ebben a tatisztikában nem volt.
Rokkantnyugdíjas már ekkor is 795 ezer.
És volt 542 ezer egyéb :
Megváltozott munkaképességűek járadékában részesülő: 195 ezer fő
Özvegyi nyugdíjas: 148.ezer fő
Árvaellátásban részesülők: 104.ezer fő
Rokkantsági járadékos: 31.ezer fő
Házastársi pótlékban részesülő: 29.ezer fő
Egyéb a maradék

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 12:04:43

@Ordnassac:
szerintem te vagy elitista és sznob. mégis hol sérül ebben az általános választójog?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.09. 12:06:14

@Vanek B. Eduard:
Ez sem rossz módszer. Az elv hasonló. És az a lényeg. A konkrét megvalósításon lehet alkudozni.

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 12:10:57

@ubul2000:
az egyháznak visszaszolgáltatott ingatlanok egy részében üzlet működik. az állami támogatás a püspöki palota berendezéséhez kell, és közben szegény az eklézsia. főleg vidéken.

ubul2000 2010.12.09. 12:12:20

@lüke: Ez így helyes - haljon meg minél hamarabb, legalább nem kell nyugdíjat fizetni. A fene a sok betegjébe..

ubul2000 2010.12.09. 12:13:28

@guvernalista: "az egyháznak visszaszolgáltatott ingatlanok egy részében üzlet működik" - és?

Ordnassac 2010.12.09. 12:18:22

@guvernalista: a választójog nem lehet üzlet tárgya. Úgy.

ubul2000 2010.12.09. 12:26:19

@Ordnassac: Ezzel egyetértek, de azért valamiféle cenzus-ra feltétlenül szükség lenne.

panelburzsuj 2010.12.09. 12:32:18

@ubul2000:

A törvény szerint hitéleti, oktatási-nevelési és karítatív célra igényelhették vissza az ingatlanokat.

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 12:35:23

@Ordnassac:
oké. először is egyezzünk meg abban, az általános választójog ebben kuponos rendszerben nem sérül. második pont. szerinted mi a helyzet a pártfinanszírozással. a pártok a rájuk leadott szavazatok alapján kapják az állami apanászt. a választás tehát egy deal. akárhogy csűrjük csavarjuk. harmadszor: ez a rendszer azt is lehetővé teszi, hogy a pártok azt írják rá a szelvényre: 0. és akkor csak a különféle felajánlásokból, és a tagdíjakból gazdálkodnak. a kuponos rendszer a képmutatást nem teszi lehetővé.

ubul2000 2010.12.09. 12:37:07

@panelburzsuj: Pl ennek bevételéből fedezik a karitatív tevékenységet

/Majd elveszem a kocsidat, aztán visszaadom, de csak ha engem fuvarozol :)))) /

panelburzsuj 2010.12.09. 12:37:39

@Ordnassac:

Húsz éve azt nyögjük, hogy egyedileg érinthetetlen szent jog a választójog, kollektíve meg nyílt licitálás tárgya, hogy ki kinek mit ígér a szavazatért cserébe.

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 12:39:32

@ubul2000:
ennek a bevételéből a püspöki hivatalt rendezik be. fyi.

Ordnassac 2010.12.09. 12:43:17

@panelburzsuj: más országok is "nyögik", mégis elvannak vele és nem akarnak holmi kuponokkal üzletelni vele. Lehet, hogy nem a választójoggal van a baj?

panelburzsuj 2010.12.09. 12:44:37

@ubul2000:

A törvény akkor is így szólt, és nem egészéges, ha az egyházak mutatnak példát az önbíráskodásra, a jogszabályok kijátszására.

(Említetted a német adószedést: az egyházi adót az állam attól szedi, aki hivatalosan bejegyzett egyháztag. Magyarországon felmérhetetlen, hogy a magukat egyháztagnak tartók jövedelmük mekkora hányadával járulnak hozzá az egyház céljaihoz. Jópáran sokkal, tömegek meg alig valamivel. Vagy semmivel, és csak akkor nyögnek ki valami pénzecskét, amikor keresztelő, esküvő vagy temetés jön.)

panelburzsuj 2010.12.09. 12:49:47

@Ordnassac:

minimum 100 szerkesztés ... :))

panelburzsuj 2010.12.09. 12:50:35

@panelburzsuj:

féléve feléje se néz ... :)))

Ordnassac 2010.12.09. 12:52:36

@guvernalista: mivel van állami támogatás a pártoknak (amit egyébként nagyon átláthatóvá kellene tenni), ezért lehessen kuponokért szórakozni a választójoggal... Az állami támogatás és a korrupció ettől aztán nagyon meg fog szűnni!

panelburzsuj 2010.12.09. 12:54:17

@guvernalista:

Az "egyiket sem" aktív opció nélkül elvileg sem tekintem teljesértékűnek a szavazójogot. Kényszerválaszték van, és a joggal nem élő sokmilliós tömegről megállapíthatatlan, hogy pontosan milyen okból marad távol.

Ordnassac 2010.12.09. 12:56:17

@panelburzsuj: betöltött 18. életév. Szóval jogilag alátámasztható korlátja a választójognak is van. ;-)

Ami a fél évet illeti: van ez így. :-P

panelburzsuj 2010.12.09. 12:56:29

@Ordnassac:

Nem annyira az állami, hanem az azon túli láthatóvá tétele megy nagyon nehézkesen.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.09. 12:57:07

hetivalasz.hu/lapajanlo/

A HV címlapján látom Szörényi Leventét. Nem tudom, a vele készült cikkben megkérdezték-e, hogy mikor fogja úgy érezni, hogy el kell énekelnie a "Nyilik még a sárga rózsát" ?

Ordnassac 2010.12.09. 12:57:25

@panelburzsuj: és milyen következményei lennének ennek a "voto en blanco" megoldásnak? Mitől különbözne az érvénytelen szavazattól?

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 13:00:31

@Ordnassac:
ebben a rendszerben a pártok azt mondják: adsz 10 eurót, és akkor ezért képviselnek, vagy ha ez nem tetszik, akkor idd el a kocsmában. és a 10 eurót csekket a választási értesítővel megküldik. ennek forrása lehet a játékadó, vagy bármi, amit a pártok meghatároznak.

ezzel szemben az áll, hogy a pártok azt mondják: add ide a szavazatod, és majd üdvözülni fogsz. és zsebre raknak 10 eurót. meg utána annyit, amennyit nem szégyellnek. jelzem az utóbbi rendszer ma sehol sem működik jól. az egypárti népi kínai is hatékonyabb, mint bármelyik nyugati demo.

panelburzsuj 2010.12.09. 13:01:29

@Ordnassac:

ami éppúgy lehetne 16, 17, vagy 22 ...

vagy tevékenységhez kötött: aki pézt keres, adózik, választhasson fiatalabban is... ha csak nyári teszkópénztárosságal is ...

A korral a képességhez kötés elve érvényesül. Te miért nem tartod vérlázítóbnak, hogy egy szorgos, jóeszű 17 éves nem szavazhat, egy leépült kegydíjas alkoholista meg igen?

Mert ezt szoktad meg.

panelburzsuj 2010.12.09. 13:02:41

@Ordnassac:

A tudatosság artikulálhatóságában.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.09. 13:03:24

"A Fidesz hétfőn tárgyaltatná meg és fogadtatná el a parlamenttel a miniszterelnök által is jegyzett, a magán-nyugdíjpénztári tagok védelméről szóló politikai nyilatkozatot."

hirszerzo.hu/belfold/20101209_orban_politikai_nyilatkozat

Hűha! Tehát nem törvény garantálná a manyup-ból átlépők egyéni számlavezetését, hanem Orbán POLITIKAI BECSSZAVA? Kész Monty Python. :-)

Laikus érdeklődő (törölt) 2010.12.09. 13:05:32

@CSENDES: "kell egy társadalmi közmegegyezés a korkedvezményes nyugdíjre jogosultság évének megemelésére"
Én ezt kibővíteném azzal, hogy a korkedvezményes nyugdíjakat maximálnám. Vagy 98% adót vetnék ki a határérték feletti részre. Nem visszamenőlegesen, csak holnaptól.

Mérges 1234 2010.12.09. 13:05:58

"Reformok pedig lesznek."

Lófűty lesz itt nem reform.

Én 10 éve várom, hogy reform legyen, hogy valódi, érzehető nomrélisan működő ország alakuljon ki, de nem lesz most sem.

Lehet van egy csomó értelmes ember a Fideszben, aki ezt szertné, de a delejes ember nem olyanokkal veszi körül maágt, aki ebből bármit is támogatna.

Csak nagy duma lesz, ennyi.

Nemzeti egység, és egyéb hokuszpokok. 8 évig készültek, és semmi jele?????

Akkor????

Milyen reform, amiből még egy szó nem szivárgott ki, miközben, már nincs mitől tartaniuk politikailag.

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 13:09:21

@panelburzsuj:
azt is el tudnám képzelni, hogy az "egyik sem" szavazat esetén a kupont megtartod. tehát vársz egy olyan pártra, amelyik majd tényleg téged képvisel. aztán lehet, hogy godot-ra vársz, és csak gyűjtöd, gyűjtöd a kuponokat. ez könnyen lehet. de lehet, hogy egyszer jön egy galeri, és azt mondod, na ezek lesznek jók. és akkor nekik odaadod.

meg az is lehet, hogy valaki azt mondja, hogy hülyeség ezeket gyűjtögetni, el kell menni vele a kocsmába, és jól berúgni. biztosan lenne 1M ilyen választó. de ezek döntik most, hogy konjunktúrában az ellenzéknek meg lesz-e a feles, recesszióban meg a kétharmados többsége. ma ez a csoport dönti el a választást. a pártok ezért mennek le kutyába.

ftk 2010.12.09. 13:09:56

Na, kicsit lemaradtam. Eleinte meg is ijedtem, micsoda egyetértés van itt ma, nem lesz semmi érdekes hirig???

A szavazati jog rendszeréről és a kiadáscsökkentésről hozzátennék ezt-azt a magam laikus módján.

Szavazati jog: anyagi helyzethez kötni finoman szólva igazságtalan. Emellett valószínűleg azzal az eredménnyel járna, hogy rendszeresen egy olyan garnitúra kormányozna, illetve irányítana, amely a módosabb rétegek érdekeit részesíti előnyben. Mivel a módosabb rétegek rájuk szavaznának. Innentől kezdve a kevésbé módosaknak nincs semmiféle reális lehetőségük az érdekképviseletre.
(A kuponos ötlet viszont tényleg óriási :) )

Kiadáscsökkentés. Szerintem az a fő probléma, hogy senki sem tudja a semmiből munkahelyek sokaságát teremteni. Pedig az érdemi kiadáscsökkentést jelentő reformoknak ez lenne a feltétele. Inaktív csoportok visszaterelése a gazdaságba, közszféra karcsúsítása, mindegyikhez ez kell _előbb_, hogy legyen sok-sok lehetőség a fizetett munkára. Azért sok - több is, mint amennyi potenciális munkavállaló van -, mert akkor tudja a hátrányosabb helyzetű munkavállalókat is felszívni a munkaerőpiac: idősebbeket, megváltozott munkaképességűeket, helyreállított egészségi állapotúakat, kisgyermekes nőket, sorolhatnám. Különben ha ritkul a szociális háló, ezek a csoportok megjelennek a munkaügyi központban, hosszú tömött sorokban. Ha pedig segélyre, támogatásra nincs forrás, akkor fognak a gyengébbek és udvariasabbak szépen éhen halni, a dühösebbje és erősebbje meg nekiáll elvenni a pénzt / kaját attól, akinek van. Akkor lenne itt csak kánaán.

Laikus érdeklődő (törölt) 2010.12.09. 13:12:33

@vinczej: Miért ne lehetne vizitdíj?
Szerintem lenne politikai nyeresége annak, ha a régebbennemtámogattuk-dolgok közül kiválasztanának egyet-kettőt, hamut szórnának a fejükre és azt mondanák: bocs ebben tévedtünk.

Mérges 1234 2010.12.09. 13:16:35

"fejükre és azt mondanák: bocs ebben tévedtünk."

Teljesen biztos, hogy a normálisabb emebrek körében ennek k. nagy nyeresége lenne.

De Viktor nem az az ember, aki ezt megtenné, egyszerűen nem olyan a személyisége, sajnos....

Másrészt, meg már régóta a normálisabb emberek vannak kisebbeségben.

És még valami a vízitdíjnak is csak olyan formán lenne értelme, hogy nincs kivétel, vagy mi több csak annak kell fizetni, aki éves szinten nem tol be legalább 100.000 Ft-ot az ellátó rendszerbe, bármilyen formában.

DE ezt sem lehet, ebben az országban különben semmit nem lehet csinálni, mivel sokkal többen vannak a pénzért ácsingozók, mint a pénzt befizetők.

Laikus érdeklődő (törölt) 2010.12.09. 13:20:17

@Doubledecker: Nem elsősorban a normális emberek miatt lenne hozadéka.

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 13:22:18

@panelburzsuj:
amúgy egy másik lehetséges változtatás. a negatív szavazat bevezetése. ami ugye elég sok helyen van. spanyoloknál, franciáknál, görögöknél. de amennyire tudom ezt csak összeszámolják, tulajdonképpen olyan, mint egy érvénytelen szavazat. vagy mintha magyarországon a kétfarkú kutyapártra szavaznál.

szerintem az "összes ellen" szavazatból nem kellene bohózatot csinálni. hanem azt be kellene a végeredménybe számítani úgy, hogy a pozitív szavazatokat tornyokba rendezik, a negatívakat pedig halomba. és a halomból elvesznek egy mínuszos szavazatot, majd a következő toronyból elvesznek egy pluszost. a végeredmény egyszerűen leszámítolják. ezzel meg van oldva a küszöb kérdése, mivel nyilván lesz, akinek nem marad szavazata, másrészt az eljárás után már arányosan lehet a mandátumokat kiosztani. persze még éppen akkor is lehet, hogy valakinek olyan kevés szavazata maradt, hogy nem ér mandátumot. a magyar rendszer olyan, hogy van egy lista, amelyik kompenzál, és egy másik, ami meg visszakompenzál.

lüke 2010.12.09. 13:23:50

@Laikus érdeklődő:
lehetne
csak értelme nincs
-kevés
- s elveszi a szegényeket - az amúgy is gyenge- ellátástól

Mérges 1234 2010.12.09. 13:24:18

@Laikus érdeklődő:

Szerintem te nem érted a Viktor jelenség lényegét, Viktorban elsősorban az emberek hiszenek, hisznek, mint Istenben.

Ezért nagyjából mindegy, mit csinál, vagy mit nem csinál, addig a pontig, amíg a szentsége nem kérdőjeleződik meg.

Sajnos itt tartunk ma.

A Fidesz tele volt normálisabb emberekkel is, mind hátérbe szorultak, csak azok kapnak szót, akik hisznek a Viktoriánizmusabn.

Ez a szomrú, én személy szerint örülök, hogy elment az MSZP a p-be.

De sajnos nem vagyunk ki a vízbvől, mert csak érzelmekre apelálva, demagóiára építve, nem lehet normális országot építeni.

lüke 2010.12.09. 13:27:16

@Hepci:
lege artis
mint mindenütt, itt is , ott is

AkarkiJ 2010.12.09. 13:32:46

@kodó tamás:

nem tudom mi ez, de furcsa, hogy az összes eddigi tg kommentem ott van :)

panelburzsuj 2010.12.09. 13:33:48

@guvernalista:

"a pártok ezért mennek le kutyába"

Szép politoloiai feladat lenne egy összehasonlító vizsgálat arról, hogy a hol, mikor, hogyan történt hirten nagy ugrás a választójog kiterjesztésben, és ez hogyan hatott aztán vissza az adott társadalom egészének versenyképességére.

A keleteurópai helyzet annál is érdekesebb, mert itt a választójog kiterjesztésével a választék drasztikus leszűkítése is együtt járt a "népi demokráciák" kiépülésekor. És most valami nagyon hasonló megy Magyarországon ...

AkarkiJ 2010.12.09. 13:34:05

@AkarkiJ: hmm, nem az összes, csak két napi komment

panelburzsuj 2010.12.09. 13:35:31

@panelburzsuj:

(Mivel terjeszteni már nemigen van hova, értelemszerűen a választékszűkítés oldalán ...)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.09. 13:36:18

@kodó tamás: valakinek benne van a keze az itt beszélgetők közül...

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 13:38:12

@lüke:
az 1 eurós vizitdíj pont kiválthatná a "hálapénzt" a rendelőintézetekben. a kórházi napidíj pedig a közkórházakban. (mondjuk napi 10 euros). és még mindig van arra lehetőség, hogy egyházi és világi alapítványok kuponokat osszanak a rászorultaknak. ami ingyenes ellátásra jogosít.

illetve arra volna szükség, hogy maga az intézmény is kapjon az államtól bizonyos számú kupont, amivel népegészségügyi programokat hirdethet. mondjuk ingyenes szűrővizsgálatokat.

és úgy egyébként meg az esetek 80%-ban valós pénz folyna be, és ez kiválthatná a "hálapénzt". szerintem egyáltalán nem hülyeség a vizitdíj, és a kórházi napidíj.

panelburzsuj 2010.12.09. 13:42:41

@guvernalista:

Amit a kutatók "elutasítottságként" méricskélnek.

Szóval abban én is biztos vagyok, hogy a "demokratikus döntéshozatal" technikáin nemcsak lehet, de előbb-utóbb parancsolóan szükséges is lesz finomhangolni, mert a mafógyar helytzet is arra muta, hogy egy társadalom szinte észrevétlenül is a "potyább" utasok kelepcéjébe kerülhet, és onnan nagyon nagy áron lehet csak kitörni. (el is sumantottuk ezta kitörést '90 tájékán - közmegegyezéssel ...

lüke 2010.12.09. 13:46:11

@guvernalista:
pont!
ez nem kell:
az orvos ezzel a piti hülyeséggel foglakozzon , ahelyett, hogy érdemben a beteggel
Ausztriában is bevezették, nem vizitdij automatával- másik hülyeség-hanem csekken, még van fizetési fegyelem, két hétig tartott, mert akkora volt az adminisztráció, hogy nem érte meg

lüke 2010.12.09. 13:49:27

@guvernalista:
a kórházi napidíj rendben, az van mndenütt, az étkezési költégekért

egy osztrák kórházban, fizetös betegeknek:
400 juro/nap
az AKH /Bécs: 600/ die
az étkezési hozzájárulás 7,9 euró
nálunk csak az orvos bére olcsóbb
kötszer, müszer, világítás, tégla stb u.a.

misiapu71 2010.12.09. 13:52:31

Magyarok mindig a hazájuktól távol tudtak szárnyalni itthon nem mindenki tudja a megoldást mégsem történik semmi

ubul2000 2010.12.09. 13:53:19

@lüke: elég szomorú, hogy így gondolod...

nyünyüge 2010.12.09. 13:54:01

@kodó tamás:

????????????????????????????

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.09. 13:57:27

hvg.hu/kultura/20101208_koltai_gabor_orizet_csalas

Ezeknél a Koltaiknál valószínűleg családi hagyománya alakult ki a pénzügyi tévelygésnek...
Ott volt korábban a papa "színiakadémiája", aminél természetesen nem tudott a visszaélésekről... nem lévén gazdasági szakember... szegény...
Tényleg, szegény?

Doberdo 2010.12.09. 14:26:36

@lüke: Azt hiszem a reform megvalósíthatósága nemcsak a pénzen múlik. Kell egy kritikus tömegű reformlépés, ami már
megváltoztatja az állam és a társadalom működésének tartalmát.
Ha ez nem következik be, akkor a reformot bárhogyan lehet
nevezni, de nem hoz eredményt. Rózsát már láttam és szeretem
az illatát, sajna nem bízom abban, hogy O.V. képes jót tenni
ebben a ciklusban. Felnőtt fejjel éltem végig a korábbi FIDESZ
kormányzást is, és abban csak a kommunikációt tartottam jónak,
de érezhető pozitív változást nem tapasztaltam.

lüke 2010.12.09. 14:33:17

@ubul2000:
nézz körül, hogy mit írnak erröl,mi a
state of the art a világban, mi a konszenzus,
s akkor tényleg szomorkodhatsz

@Doberdo:
ebben az esteben elemi kérdés a pénz
(egy kezdö orvos majdnem a minimál bért kapja)
a bizalom az elöre lépés elsö aktusa,mert enélkül elbukik minden

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 14:59:17

@lüke:
a rendelőintézetben annyi vizitdíjat kell szedni, amennyi az ellátás adminisztrációs díját, magyarul az asszisztens bérét fedezi. tegyük fel, hogy egy szakdolgozó évi 2,000 munkaórában 10,000 járóbeteg ellátása mellett asszisztál. 1 eurós vizitdíj mellett évi 10,000 euró lesz az alapfizetése.

ehhez kaphat mindenféle pótlékot, mert lehet, hogy nem csak "beüti a gépbe", hanem beadja az injekciót, és a képzettségének megfelelően egyéb feladatokat is ellát, akkor kereshet többet. nyilván képezni fogja magát. de alapesetben is kereshet havonta 250,000 forintot. nyilván a szakorvos meg keressen 5x, vagy 10x ennyit. de ehhez a rendszer egészét át kell gondolni. hogy miből mit finanszírozunk. szerintem amúgy nem igaz, hogy vizitdíj az intézményekből vitte a pénzt. a "hálapénz" összege csökkent tőle.

itt az alapkérdés az, hogy a szakorvosok és a szakápolók bérét miből finanszírozzuk. és ezt kellene a politikának megválaszolnia.

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 15:00:15

@lüke:
a rendelőintézetben annyi vizitdíjat kell szedni, amennyi az ellátás adminisztrációs díját, magyarul az asszisztens bérét fedezi. tegyük fel, hogy egy szakdolgozó évi 2,000 munkaórában 10,000 járóbeteg ellátása mellett asszisztál. 1 eurós vizitdíj mellett évi 10,000 euró lesz az alapfizetése.

ehhez kaphat mindenféle pótlékot, mert lehet, hogy nem csak "beüti a gépbe", hanem beadja az injekciót, és a képzettségének megfelelően egyéb feladatokat is ellát, akkor kereshet többet. nyilván képezni fogja magát. de alapesetben is kereshet havonta 250,000 forintot. nyilván a szakorvos meg keressen 5x, vagy 10x ennyit. de ehhez a rendszer egészét át kell gondolni. hogy miből mit finanszírozunk. szerintem amúgy nem igaz, hogy vizitdíj az intézményekből vitte a pénzt. a "hálapénz" összege csökkent tőle.

itt az alapkérdés az, hogy a szakorvosok és a szakápolók bérét miből finanszírozzuk. és ezt kellene a politikának megválaszolnia.

ubul2000 2010.12.09. 15:09:40

@lüke: hátha ez a korszerű... tényleg, végül is minek él annyi nyugdíjas

Szimba 2010.12.09. 15:17:15

@lüke:

Szerintem nem 200 ezer kezdőt kellene az orvosoknak adni, hanem többet. Legalább 300 ezret. és kórházban a sebészeknek, ill. a gyakorlott, jó orvosok kapjanak nettó 500 ezret is.
Gyakran még ez sem éri el a paraszolvencia havi összegét. Viszont nem lenne az, hogy az altatóorvos, vagy más keveset kap, a többiek meg sokat. És egy-egy kórházon belül is legyen lehetőség arra, hogy jutalmazzák a tehetséget, a minőségi munkát. Prémium vagy valami hasonló.

A betegek pedig fizessenek az egyes beavatkozások után a fizetésük, jövedelmük arányában vagy pedig legyen többféle eü. biztosítás, különböző havi járulékkal, különböző lehetőségekkel.

Ez van külföldön is?
És a biztosító nélküli betegeket is bizonyos megállapított százalékban el kell látniuk a kórházaknak, orvosoknak. Ezt nem tudom, ki fizetné? Talán lehetne szponzorokkal vagy állami forrásból?

De annál szörnyűbb nincs, mikor egy orvosnak ajándékokra, zsebbe dugdosott pénzekre kell várnia. A betegnek is kellemetlen.
Egy jó orvos mindent megérdemel, nem tudom, nálunk miért alakították így a dolgokat.

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 15:18:15

@panelburzsuj:
előválasztás, kampányszámla, kaució, kupon, against all, és a leszámítolás utáni arányos képviselet. szerintem nagyjából ezek kellenek most egy választási reformhoz.

Szimba 2010.12.09. 15:25:38

@ubul2000:

A nyugdíjasokat lelövik, ugye?
A vége úgyis az, lesz, hogy sorra éhenhalnak meg megfagynak a nyugdíjasok.
(Az idén is már úgy olvastam, hogy 5 nyugdíjas fagyott meg a lakásában.)

Szimba 2010.12.09. 15:26:31

@Szimba:

Mondjuk, most én is kezdek fázni.:-(((

lüke 2010.12.09. 15:27:44

@ubul2000:
csak ott élnek soká , ahol jó az egészségügy,
nem MO-n
www.who.int/countries/hun/en/
hasonlírd össze a körny. országokkal
de nem ez volt a kérdés:
nem rokkant nyugdijast kell termelni, hanem a munkába visszavezetni,lehetöleg egészség helyreállitással
ez a cél,
rokkant ny.-t termelni=inszufficiens eü

@Szimba:
kezdö orvos 130 ezer bruttót kap az egyetemi klinikán, a tud. fellegvárában

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.09. 15:27:48

@Szimba: ilyenkor jól jön egy meleg macska. :)

Szimba 2010.12.09. 15:31:07

@lüke:
Nem csodálom, ha külföldre mennek.

Szimba 2010.12.09. 15:31:59

@Hepci:

Elbújt a meleg macska a meleg kis kuckójába.
Én meg pesztrálom az ácsokat:-(((

lüke 2010.12.09. 15:33:44

@Szimba:
ez a jöv. alapján fizetés nem hülyeség
és mint már írtam a gyerekek helyzete se jobb, mint az öregeké
egyiket se becsülik
de a nyugdij szociális kérdés és nem eü.
a rokkant ny. a kettö ötvözete,ezért nincs rehabilitáció, mert olcsóbb lerázni,
szegény, szomorú ezzel elintézni, mint
torna, viz, fizoth,intézmény, orvos , segédeszközt stb-t fenntartani

lüke 2010.12.09. 15:35:03

@Szimba:
ez netto min bér +10 e. forint
s egy egyszerübb szakkönyv min 100 Eu,ami két év alatt elévül

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 15:35:28

@Ordnassac:
igen. pontosan ezért.

party = párt = parti.

én azt mondom, hogy a választás napján legyen vurstli, és ha valaki ott eszik egy kolbászt kenyérrel, mustárral, meg iszik egy sört, akkor a kocsmáros számolja a bevételt, legalább adott a kupoért valamit.

és a pártok versenyezzenek ezzel. pontosan azt gondolom, hogy a pártok állami támogatása erkölcsi értelemben nincs megalapozva. onnantól kezdve lehet azt mondani, hogy egy csomó ember nem költötte el a pénzt a bazárban céllövöldére, hanem azt mondta: neki igen is fontos, hogy ki a képviselője. mondjuk vicces, hogy a jelenlegi rendszert tartod erkölcsösnek. de éppenséggel tarthatod annak.

lüke 2010.12.09. 15:36:13

@Szimba:
s a rossz, rokkant nyugdijat, gyorsan

Szimba 2010.12.09. 15:36:26

Ez a rokkant nyugdíjas ügy is nagy elbaltázása volt a rendszerváltásnak. Akkor ment el rengeteg ember rokkant nyugdíjasnak, mert elbocsátották őket, elvesztették a munkahelyüket.

kodó tamás 2010.12.09. 15:38:48

Nertársak és Nertársnők! Kedves Vendégeink!
apropó. simonmondja? hány évet kapott? nagyon sajnálom. én mindig mondtam neki hogy túlságosan szókimondó.

Szép jó reggelt és nagyon szép hétvégét Mindenkinek!
Mélyértelmű írás az elemzőnktől. Reform vagy Halál?
apropó László56 még nem kelt fel? szólna valaki neki hogy új poszt van?

na de. Reform vagy Halál? Reform vagy Bukás? azért a halál az durva…

az első 450 komment (mire megírom és leokézom kb 700) a kérdés első felére egybe csengő (kivéve tölgyest és csendes reménykedését). nem lesznek reformok. nem lesz semmi átalakítva. a kétbites (lop6ó? igen – nem) pártagyakkal ez nem fog menni.

a kérdés második felére terelném a szót. ami az első felének ugye következménye…
hogyan fog a fides megbukni?
A) önként lemondanak és elvonulnak.
B) szabad választás 2014
C) előrehozott választás
D) ellenzék nyomására
E) tüntetések, a zemberek követelésére

választás hm. az nem is biztos, hogy lesz. a fides fiúk nagyon fifikásak. én a helyükben a nagy bejelentést a világra és harmadik évezredre szóló 2010-es választásról 2014 februárban jelenteném be. sőt még az is lehet hogy lesz választás és ha nem jo az eredmény, visszamenőleg törlik el utána… egyébként is ha a fides nagy arányú vesztése következne be, akkor Választási csalások vannak (lásd 2006, és esztergom). választást veszteni a fides NEM TUD.

a szabadválasztás egyébként is olyan mint a „szabad nyugdíj rendszer választásának törvénye”. pont anynira szabad… de ez már nem is lényeges még a választás előtt kiirtja az ellenfeleket…

(párt)ellenzék nincs, nem is lesz. bizalom zéró, már sokat loptak, azok is csak pártok.

nagyon ragaszkodnak a hatalomhoz.

Gábor! jó indulattal kérdezem. mi lesz itt? bukás és halál ez ok. de hogyan?

erre is vannak tippjeim. de nem kötöm meg a gondolkodás irányát…

kodó tamás 2010.12.09. 15:41:17

@Hepci: "valakinek benne van a keze az itt beszélgetők közül..."

az ellenség betette a lábát?

@nyünyüge: "@kodó tamás: ????????????????????????????"

???????????????????????????????????????????????? nekem hosszabb :) bee beee:)

Szimba 2010.12.09. 15:42:43

@lüke:
Nem értek az eü.-höz, de hogy így nem jó az biztos. Az orvosokkal kellene ezt egyeztetni, és átalakítani a dolgot.

Ismerősöm mondta, hogy külföldön dolgozó rokona ott egy olyan biztosítónak fizet, amelyiknek a kínálatában nagyon jó, híres fogorvosok szerepeklnek, mert rosszak a fogai. Így viszont szinte ingyen csináltathatja. Más kérdés, hogy ha hirtelen valami más betegsége lesz, akkor egy közepes kórházba kerülhet. De az is igaz, hogy maga döntött, választott, és a jövedelméhez mérten fizet. Így tudja, mit várhat el, ha beteg lesz.

kodó tamás 2010.12.09. 15:43:25

@lüke: "@Ordnassac: ezek a muhahaházok engem a Muhi csatára emlékeztetnek, biztos annak is örültek volna"

a dadogós magyar katona? muhihihihi...

lüke 2010.12.09. 15:43:33

@Szimba:
ez volt a privatizáció humán része
, privatiék lettek,miközben az épületek többet értek,
igy is bánnak velük

lüke 2010.12.09. 15:45:54

@Szimba:
Svájcban pl igy van
NHS Anglia is nagyon tré, ott is fizetsz mindenért,ha jobbat szeretnél és gyorsabban
de nem tudnak megegyezni, hallottuk:)
kettészakadtak ök is ld. influenza

lüke 2010.12.09. 15:47:58

@kodó tamás:
üsd a poént
ne siránkozz

Szimba 2010.12.09. 15:48:34

@lüke:

Akkor hajnali harmatkor gyűjtögessek gyógyfüveket? Meg pókhálót tegyek a sebre?

Szimba 2010.12.09. 15:51:30

@kodó tamás:

Ha a Wikin lenne, akkor tudnám, kinek a keze, lába van benne. De így?:-))

lüke 2010.12.09. 15:51:52

@Szimba:
most az oltásod célozd meg a patikában, míg el nem fogy
Pesten is ömlik a hó?

Szimba 2010.12.09. 15:54:36

@lüke:

Nem esik semmi, csak rettenetesen hideg lett a nagy szél után.
Beszerzem, van protekcióm!:-))

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 15:57:31

@kodó tamás:
F) nem a fides bukik meg, hanem a rencer.

szóval mondjuk mennyi szja csökkentés jut majd borsodba. és az üzemanyag ára ott is ugyanúgy fog emelkedni. tehát még többen fognak kimenni benzinért. és hiába vonják meg a segélyt, ha utána tömegesen nem fogják kifizetni a villanyszámlát. a közintézmény is tartozik. az eon kikapcsolja.

működő tőkebeáramlás zéró körüli lesz. budapestről már most megkezdődik tőkekivitel. pénzügyi központ megy bécsbe. a szolgáltató központ pozsonyba. az ázsiai kereskedők az online forgalmat akarják jelentősen megnövelni, kereskedelmi útvonalak ki vannak épülve, raktárak meg vannak hozzá. tehát az ázsiából jövő végtelen mennyiségű árut a kínai nagyker közvetlenül akarja értékesíteni. haszon meg majd ott keletkezik, ahol nem kell adót fizetni.

Vanek B. Eduard 2010.12.09. 16:00:17

@guvernalista: "mondjuk vicces, hogy a jelenlegi rendszert tartod erkölcsösnek" Szerintem itt nem az erkölcs játszik, hanem a hatékonyság: ha egy pártnak be KELL ígérnie a 17. havi fűt-fát, hogy nyerhessen, az egy igen súlyos működési anomália. Ezáltal a győztes vagy az országot viszi csődbe (Megyó), vagy a hitelességét veszti el (GyF). OV még bármelyik kategóriába beleférhet, mindkét úton szépen halad.

Ráadásul a globalizáció versenyt jelent, ha a kevéssé demokratikus Kína, vagy Oroszország hatékonyabb lesz, mint az EU, akkor megesznek minket reggelire (erre igen jó esélyeik vannak).

aszekelyek 2010.12.09. 16:00:38

@Szimba: Igen. Az előbb a Házmán utca sarkán a kerületi önkormányzat és a család , plusz egy nagyon helyes történésznő előadását majd elvitte a szél. a " koronamentő " Házmánról. Érdekes de ezt se tanították nekem a 7o-es években:) no de a lábam odavitt, hogy ezt is tudja,. Szép márványtábla avatás is volt. Megtekinthető a továbbiakban. Születésének 2oo. évfordulóján , ami eszerint ma volt. No és errefelé már dühöng ám az influenza is.

Diocles 2010.12.09. 16:03:09

OFF

itt a teljes Scheiring-levél, amelyet - mit ad Isten - a szoci EgyenlítőTV "szerzett meg" :)
(ezek szerint elég jó khm.. forrásaik lehetnek arrafelé a szociknak:)

Kedves Pártom!

Mindenféle szempontok hosszú napokon keresztül történő mérlegelése után arra jutottam: visszaadom választmányi mandátumomat.

Szerdán az Országos Választmány úgy döntött, hogy a stratégia előkészítő bizottságba nem kívánja delegálni Tordai Bencét. Mivel minden kétségen felüli, hogy Bencénél többet ebben a választmányban senki nem tett azért, hogy a pártnak legyen stratégiája, s mivel Bence ezt úgy tette, hogy közben bebizonyította, hogy kész konstruktív együttműködésre bármely politikai családdal, ezért a döntés alapján számomra végleg egyértelművé vált: ez a választmány alkalmatlan arra, hogy a józan észt, a felkészültséget és a rátermettséget a törzsi logikák elé helyezze.

A szavazás jegyzőkönyve elérhető. Ebből egyértelműen kiderül, hogy a választmány ún. "konzervatív" köre egy tömbben szavazott, 15 szavazatából egy darabra nem tartotta Bencét méltónak. Az is kiderül, hogy ezzel szemben nem volt hasonló másik tömb, a szavazatok vegyesen oszlottak meg "konzervatív" és "baloldali" nevek között.

Remélem, hogy mindenki számára egyértelmű, hogy itt nem pusztán személyekről van szó. Meggyőződésem, hogy az LMP létezésének egyik értelme, hogy az elmúlt 20 év parttalan bandaháborúsdija helyébe a kor valós kérdéseit állítsa, meghaladja a társadalmat bénító, kettős mércét eredményező törzsi logikákat. Nem tudok többet politikai közösséget vállalni egy olyan választmánnyal, mely az LMP létezésének értelmét tagadja, a kiszorítást és a nyers erőpolitikát választja az együttműködés helyett.

Döntésével a választmány búcsút intett a józan észnek, ezért nekem búcsút kell intenem a választmánynak.

(...)

Számos alkalom volt, amikor a választmány szerintem súlyos normákat sértett, törzsi logika által vezérelve méltatlan helyzetbe hozott embereket, törzsi logikából destruált és bénított előremutató kezdeményezéseket. Visszafordíthatatlan károk keletkeztek emiatt. Ezzel együtt a bizalom helyreállításának lehetőségében egészen e hét szerdájáig hittem.

(...)

Nincs az országnak szüksége még egy olyan pártra, melynek tagjait az anyagi haszonszerzés, az egyéni érdek motiválja. Ha nem hisszük el egymásról hogy egy hajóban evezünk, akkor vége a bizalmi szövedéknek, és ezzel elvész a legfőbb lelkesítő erő, marad a bizalmatlanság, az embertelen belső légkör, a rosszindulatú pletykák terjesztése, a testületi döntések külső bénítása, a folyamatos normaszegés - oly ismerős jelenségek a ma LMP-jéből. Ez a folyamat meglehetősen előrehaladott állapotban van ebben a pártban, közel vagyunk ahhoz, hogy ez legyen az utolsó pillanat. Ez a a legkör, ami elől oly sokan - ismertek és kevésbé ismertek - messzire menekültek az elmúlt időkben. A hal a fejétől bűzlik: ha a vezetők nem egységesek, a párt még kevésbé lesz az.

(...)

Scheiring Gábor

egyenlito.blog.hu/2010/12/09/scheiring_az_lmp_valasztmanya_bucsut_intett_a_jozan_esznek#comment-form

Ui.: ha már most ennyire marják egymást, akkor mi lesz akkor, amikor új és új szimbólikus kérdésekben kell majd állást foglalni? vagy: legyen-e szövetség az MSZP-vel, legyen-e visszalépés az MSZP javára?
szét fog esni az egész kóceráj, főleg, ha néhányan ezt kívülről is elősegítik.

kodó tamás 2010.12.09. 16:03:50

@guvernalista: az más az egyértelmű de másik következmény.
az a gazdasági rencer. az ok az tuti ÁLLAMCSŐD... ez 100%. ez nem is kérdés.

ezzel max anyni hogy a fiuk tudatosan csinálták/ják, vagy csak ugy spontán....

hogy őszinte legyek ha teljhatalmat kapok ugyanígy előkészítve én is ezt csinálom. de a hangsuly az ELŐKÉSZÍTÉSEN van csak ezért nem mindegy hogy a fidesz spontán e. mert arra készülni kell (kellett volna) hogy mi történik amikor

a kórházak bezárnak és a börtönök kinyitnak...

mert a zárva/nyitva tartáshoz pénz kell... államcsődnél az ideiglenesen nem lesz. javaslom vegyetek nagy seprőket, hogy a forintot a házatok elől tudjátok seperni.

aszekelyek 2010.12.09. 16:07:09

@guvernalista: Nos csak a követség épületét lehetett odaadni a Hitközségnek... itt a Budakeszi úton. Mindjárt a Lauder után,... az se kis támogatás.... VAgy az nem zavar senkit? érdekelne, hogy a Városmajori idősek otthona is olyan puccos-e a kezelésőkben. Az még csak nem is vidék. Ahol felnőttem, 6o-as, hetvenes években, a Népszínház utcában volt egy imaterem és szegény , idős embereknek ingyenkonyha. A házmesternénk oda járt segíteni. Az volt a karitatív, nem a Budakeszi úti nagy értékű ingatlan beszerzése. Nem tudom, miért is nem adták vissza a püspöki palota berendezését is....? Mintha ők kimaradtak volna a jóvátételből...., vagy csak tessék lássék....A fasori evangélikusra szerettek hivatkozni de pénzt azt nem adtak nekik. Fiam oda járt , éppen 98-ig. Igen. hornék alatt se adtak nekik oda olyat sen, am törvény szerint járt volna.

sagitta 2010.12.09. 16:10:48

@oldrock: Kiváncsi vagyok, melyik egyetemen, milyen területen oktatsz. Egyetemi oktatóként a Hoffmann féle tervezetet kimondottan károsnak ítélem. Nemzetközi beágyazottsága miatt a felsőoktatásnak van esélye arra, hogy ne belterjesen működjön. (Azaz nemzetközi mércével lehessen megmérni. Ezt persze nem szeretjük, mert nem éppen előkelő helyeken szerepelnek a magyar egyetemek különböző rangsorokban.). Ehhez képest a tervezet épp a belterjességet konzerválná. Pontjaidat így látom:

1. "A hallgatói létszám drasztikus csökkentése (ehhez szükséges egy új életpálya modell a kiesőknek pl. szakmunkásképzés megerősítése). Szakirányok, szakok megszüntetése."

A szakok átalakításával egyetértek, a hallgatói létszám csökkentésével nem. A korábbi főiskolai, ma BsC-nek hívott szinten kimondottan tömeges képzésre van szükség. A felsőoktatásnak ez egy nagy lehetőség lenne arra, hogy egy adott szakma különböző szintjein dolgozó embereket azonos szakmai nyelvre oktassa, közösek legyenek az alapok.

2. "Az oktatói létszámot NEM SZABAD csökkenteni, vagy ha igen akkor nagyon sok külső előadót kell meghívni. Az nem 2állapot, ami most van, hogy nagyon sok oktatónak nagyon sok tárgya van. Nem ritka, hogy több mint tíz tárgyat visz. Ilyen csak..."

Nem igaz. Jól menő nyugati egyetemeken (pl: Cambridge) megkülönböztetik az alapvetően oktató, és az alapvetően kutató munkát végzőket.... mármint munkaköri besorolás szerint. Az oktatók bizony ott is 10 körüli tárgyat visznek. Azok az ösztöndíjak hiányoznak nálunk, amelyekkel ki lehet változtatni az oktatást, amíg valaki kutat.

3. "A tudományos minősítést vissza kell adni az akadémiának, mert így az egyetemek érdkeltsége miatt nagyon sokat lazítottak a PhD megszerzésén. Van olyan hely hogy 2 cikk is elegendő. Régebben a kis doktorihoz is sokkal több kellett."

Hát... nekem a természettudományos, műszaki oldalra van rálátásom, itt szinte évről évre emelkedik a PhD követelménye. Jobb helyeken a PhD nem feltétlenül a tudományos élethez kell, hanem egyes állások feltétele. Amiről te írsz, az a nagydoktori, ami most is az MTA-n van.

4. "A fejkvóta rendszert meg kell szüntetni, mert ez arra ösztönzi a tanári kart, hogy ne buktassa meg a diákot."

Mi legyen helyette? Szerintem is gond, hogy CSAK a fejkvóta miatt veszünk fel embereket, de azt nem gondolom, hogy ezért ne lennének bukások.

"5. A vizsgák számát limitálni kell tantárgyanként és évenként."

Sokkal ésszerűbb lenne, ha egy IV nem 1500-3000 FT, hanem annak mondjuk ennek 10-szeresébe kerülnének (ezt úgy megoldva, hogy az oktató, tanszék ne legyen érdekelt a buktatásban). Jelenleg a gond az, hogy sokan a véletlenre mennek. Azonban a kevés vizsga meg sok "lágyszívű" tanárt késztetne arra, hogy "hagyjuk futni" egy kettessel, ahogy ez a kredit rendszer bevezetése előtt működött. Ez ugyanúgy nem jó!

6. Bolognai rendszer megszüntetése, vagy alapos átdolgozása Egészen más képzésre van szüksége a főiskolai diplomához, mint az egyetemihez, ennek ellenére ugyanazt kapják az első három évben. Speciálkollégiumok ezt nem oldják meg, mert a diákok a legkönnyebben megszerezhető sok kredit pontot adó tárgyakat választják."

Igazán az egész vita erről szól. Divatos szidni a bolognai rendszert. Amit tapasztalok: sokkal többen végeznek BSc-n, mint ahányat felvesznek MSc-re. Ezért nagyon nagy a verseny. Emiatt a diákok átlagos teljesítménye javul, és ami ennél fontosabb: több igazán motiváltat látok közöttük.
Az egész átállást katasztrofálisan vezényelték le, ezért érhető sokak idegenkedése.

kodó tamás 2010.12.09. 16:13:12

@Diocles: nem hullatok könnyeket... ha akarod max néhány krokodil könnyet

az elempét csak-a-fidesz tartja össze, mind elvileg mind gyakorlatilag is...

aszekelyek 2010.12.09. 16:14:22

@kodó tamás: hangsúly :) A szó végén mindig hosszú, kivéve, áru, kapu, falu.... :) csak mert itten aszongyák ez jellemző, már az illen slendriánság a közt . elnököt nem gyalázók körében. Látható, nem csak azok körében. :)

kodó tamás 2010.12.09. 16:17:13

@sagitta: mindenben egyetértek (14 éves egyetemi oktató tapasztalat alapján szólva)

de mivel a legkommunistább (azaz legfeudálisabb intézmények: egyetem, kórház, katonaság stb) ezért ennek a puderezésnek nem látom értelmét. más részt ez nem prioritás. amikor recseg ropog mind
a gazdasági
mind
a politikai
rendszer.

nem vennék rá mérget, hogy azon tul hogy nem fogadja el senki... ezek hosszu életű törvények (diktátumok) lennének...

ebül szerzett törvény ebül vész el...

de azért nem akarlak elkeseríteni. csak írogasd a szakmai véleményed ENGEM érdekel. attól hogy érdemben nem kapcsolódok bele, attól olvaslak:)

aszekelyek 2010.12.09. 16:23:40

@sagitta: A rangkórság, az nagy baj..LE kéne vetközni..Elég lett volna nem elszúrni a felsőoktatást is, meg a középiskolait, meg az elemit. Köszönjük, szdsz!. Amit én kritizálok, az az, hogy nem a követelményeket kell emelni, hanem az oktatás színvonalát először is. Aztán ha az oktatás megfelelő szintet tud nyújtani, akkor lehet emelni a követelményt is. Egyik a másik nélkül hiba. Amikor nem tudnak olvasott szöveget értelmezni érettségizettek, akkor mire fel követel magyar bálint, Hoffmann Rózsa is bármit tőlük. Elitképzés nem cél. A fiataloknak , akik a jövőnk, minden lehetőséget meg kell adni, nem további akadályokat elébük gördíteni. A vacak magánintézmények, meg finanszírozzák csak magukat. Oszt jónapot. Az egy év felzárkózási, az elég kevés szerintem a behozásra. Éppen csak, hogy.....

kodó tamás 2010.12.09. 16:29:35

"A belvízzel teljesen átitatott, mezőgazdasági művelésre alkalmatlan területek nagysága meghaladja a 4000 négyzetkilométert."

az az ország 3,5%-a. a termőterületek még jelentősebb része.

erre volt régen a szürke marha...
és az öntözőrendszer TILTÓ kkal...
(olyan csatorna rendszer ami a világon egyedül állóan kétirányban is... ez már 150 éve... ) hagyjuk...
most már csak szürkemarhák vannak, azok se a réten hanem a kossuth téren

index.hu/belfold/2010/12/09/mar_2945_negyzetkilometer_van_viz_alatt/

aszekelyek 2010.12.09. 16:30:54

@Szimba: ezt sem a kádár rendszer nem "orvosolta+, sem a mengelica híres nagy reformja. Tőlük kellene megkérdezni, miért kizárólag uszítottak az orvosokra és miért vették el annyi jó orvos hazai megélhetését , a betegektől pedig az ellátást lehetőségét. Akik baloldalnak neveztették magukat itt, nyilván abban a fizetős rendszerben gondolkoztak, ahol majd ők megmondják, hogy ki és mennyit kaphat. A biztosítók és ők. Az valami ökádék volt, ahogy akkor az orvosokat szabályosan elüldözték innen. Érdekes, az angoloknál is megfelelnek, másutt is.... Ezt is köszönjük meg az szdsz-nek, a mi ferinknek és a szociknak is.

sagitta 2010.12.09. 16:31:56

@aszekelyek: Biztos, hogy minden el lett szúrva? Azért ennél egy kicsit árnyaltabb a kép. Az elitképzés önmagában valóban nem cél, egyetértek, de kell, hogy a nagyon kiválóaknak is legyen helyük az oktatásban.

aszekelyek 2010.12.09. 16:35:07

@kodó tamás: Ad az EU pályázati pénzt a kétirányúra? Vagy legalább valamire? Ebben a témában. Az is érdekes, hogy az 5 év alatt, mióta csatlakoztunk ebben sem történt semmi. Sem az árvíz elleni védekezés terén, sem a belvíz terén.

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 16:40:34

@aszekelyek:
elitképzést nem az szdsz akart, hanem az egyházak. a keresztények, és a zsidók együttesen. kimazsolázták az ingatlanvagyont, és felborították a képzési struktúrát.

a 8, és a 6 osztályos gimnázium kiemeli az ötös, és a négyes tanulókat, marad a közepes, plusz vidéken a felső tagozatban integrálni kellene a nagy számban levő falusi romákat. a korai szelekció, és a késői integráció okozza a problémát. meg az, hogy teljesen esetleges az oktatás szerkezete. rózsika néni is úgy képzeli, hogy az oktatás színvonala attól nő, ha véletlenszerűen betoldunk még plusz éveket. szóval a magyar oktatáspolitikát nyilván elrettentő példaként fogják majd tanítani. de ebben benne van magyar bálint, hiller pifti ugyanúgy, mint pokorni zoltán is. ha ezek a fazonok értenek az oktatáshoz, akkor én is értek hozzá, meg mindenki. magyarországon van egy végtelenül ostoba humán értelmiség, amelyik semmihez sem ért, és uralja a politikát.

aszekelyek 2010.12.09. 16:41:22

@sagitta: Hogyne. Kell. Ám az is köztudott, hogy a rendszer nem a legkiválóbbakért van:) Károlyra pld sok pont kellett eddig is....Figyeltem a ponthatárokat, van még ma is felsőoktatásban lévő gyerekem. Nem mondtam, hogy minden el van szúrva de elég sok ahhoz, hogy jót , okat ne tudjak mondani. Kifekezetten szarvashibák. Pld az, hogy minden egyetem, nem főiskola. Nincs átjárás. A szakképző iskolák eliminálása és a maradék színvonala. Tudnám még sorolni. Mintha nem kéne soha többé már szakember, csak értelmiség, akik együtt nem tudnak egy szobát kifesteni.Egy Házat tetővel ellátni vagy éppen, rendesen kereskedni.

Szimba 2010.12.09. 16:46:00

@aszekelyek:

A töri szakosok tanultak róla! Kiment Ámerikába, de aztán a kiegyezés után hazajött. Jó fej volt ez a Házmán feri!:-)

kodó tamás 2010.12.09. 16:49:22

@aszekelyek: a rencerarculatváltás óta semmi nem történt... csak anyni hogy a FÖLDTŐZSDE... FÖLDPRÉDA... ment. pl ügyvédek rendezgette papírokká vált a föld...
az eu még rosszabbat tett. uyganezek az ügyvédek otthon ülnek és pályáznak terület alapú támogatásra... (kell emíletenem ki vette fel a letöbb miilliárd földtámogatást? a csárlsz herceg...)
sajnos az eu mezőgazdaság politikája elb.szott. a mi adottságainkkal (legfőbb értékünkkel) jobbra lennénk hivatottak. csak sajnos a magyra agrár kormányzat is elb...szott nagyon.
nem kell ehhez pénz. ehhez ember kéne takarítani stb... pl

aszekelyek 2010.12.09. 16:50:19

@Doubledecker: Miért ne lehetne csinálni? Az ácsingózók például közmunkát végezhetnek. A bármit csinálástól őket távol tartók lobbyja most nincs a kormányban. Tüzelőt lehet munkával szerezni. Nem lopással. Az jó, h a gyerek azt látja, hogy a szülő munkával szerzi meg a létfeltételekre valót. Hörgés van de kit érdekel? A befizetőket nagyon nem. Már a bajnai kormánya megtette, hogy egy családban csak egy kaphatott segélyt. Idén januártól. Nem igaz, hogy nem lehet tenni azért, hogy visszatereljék őket a munka irányába. HA már itt tartunk, köszönjük szdsz, azt a megélhetési bűnözést is . Már a múlté. No de ez Orbánra csak rossz fényt vet..., ahogy minden, amit tesz. Ez talán nem hosszútávú és előremutató dolog? amely éppen azt szolgálja, semmiért nem lehet fejni az államot, szociális kiadás oldalon.Az IMF-től lehetne éhséglázadás is..., őket és a hitelminősítőket ugyan nem érdekli. Azért van a kormány, hogy őket érdekelje.

ubul2000 2010.12.09. 16:56:35

@aszekelyek: Hát ha ezt tudom, odasétáltam volna....

aszekelyek 2010.12.09. 17:02:20

@kovacsguszti68: Igazad is van. Az elmúlt években csak ők tettek ilyesmit és csak ők nem érdemlik meg....Ahhaaa.... Másutt is vannak nagy látogatottságú intézmények, melyeket őrizni kell és karbantartani. Annak meg van költsége. Itáliában számos helyen... és még elég sok helyen. Hitgyüli a legjobb. Ide a jővedelmed 1o% át és akkor jöhetsz csápolni, meg az össze-vissza beszélését hallgatni németh úrnak. Nem tudom milyen iskolát és ingyenkonyhát visznek de hallani nem sokat hallok róla. Tudok viszont üzleti tevékenységről. Belebotlottam..., ahogy szoktam , jártamban, keltemben. Nem, nem kegytárgyak... nem.

panelburzsuj 2010.12.09. 17:02:43

@kodó tamás:

El. Nagyon el.

nullextra.com/wiki/Borkaland/20090901

(Ha már Hepci mesélni nem hajlandó neked a bormarketingről, csak integet itt a fejével, meg kacsingat, meg célozgat ... )

fzs.1933 2010.12.09. 17:04:10

@guvernalista:
Esetleg lehetne olyan választólapokat készíteni, hogy:
Fidesz igen - nem
MSZP igen - nem
stb igen - nem

Nem válaszok esetén azok arányában elvennének mandátumot
hogy kongana a Parlament... :)

A reformokat várjuk. Az utóbbi időszak kommunikációja röhejes volt. Ergo mindenki sírt.
Azonban valóban jó volna, ha valami konkrét dolog elkezdődne, mert a zemberekben egyelőre csak a feszültség nő. Még itt az isten háta mögötti légypiszoknyi faluban, ahol párpolitikának nem nagyon van szerepe, itt is egymásnak mennek már a zemberek a politikai pofozkodástól.
Van egy-két pártakttag innen is, onnan is. Sokat elmond, hogy már nem azok...
Egyébként nekem is tele a hócipőm azzal, hogy már itthon sem lehet politikáról, meg az ország sorsáról beszélni, mert csak a mocskolódásról lehetne...

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 17:13:33

@sagitta:
nekem úgy tűnik, hogy rózsika néni a humán közoktatás logikáját próbálja ráerőltetni az főiskolai képzésre, ahol valójában szakképzésnek kellene folynia. jelentős részben a piaci igények alapján. bsc képzéssel egy szakmát kellene elsajátítani alapfokon azért, hogy fiatalok többsége utána munkába tudjon állni. és a legjobbak mehessenek mesterképzésre.

szóval az, hogy bologna 21 éves korra tett egy mérföldkövet, és nem képeznek boldog-boldogtalant 5+ évig az egyetemek az nyilván jó dolog. de ez a rendszer nem itt van elbénázva. hanem sokkal előbb. a szakképzésnek ugyanis nem 18 éves korban kell megkezdődnie, hanem nagyjából egységesen a kamaszkor legelején 13-14 éves korban.

szerintem egy új szakkollégiumi rendszer kellene, ahová már a 13-14 évesek bekerülhetnek, feltéve, hogy bizonyították az általános műveltségüket, és szereztek egy alapfokú érettségit. szóval arra volna szükség, hogy szakkollégium szelektálja ki a tehetséges fiatalokat, és ne a humán gimnázium. amit magyarországon elitképzésnek hívnak, mivel az elit a humán értelmiségből az, aki a leghülyébb.

csak ugye az a gond, hogy a sok kult miniszter, magyar, pokorni, és hiller pifti, és rózsika néni maguk is szakképzetlenek, van egy általános humán műveltségük, ezzel lettek ők szakszervezeti, meg pártpolitikusok, ezért úgy gondolják, hogy milyen jó büfé-ruhatár szakokat működtetni az egyetemeken, mert az milyen olcsó. vagy ha nem is így gondolják, de a miniszterségük alatt mégis ezt támogatták. pokorni kapott észbe, hogy ez így nem jó. de ő sem mondja meg, hogy mi a jó.

szóval itt szerintem egy új intézménytípus kellene, a szakkollégium, ami 13-21 éves kor közé esik, és a kamaszkor legelejétől elkezdik a gyerekeket képezni. persze meg kell teremteni a humán képzés lehetőségét is, tehát kell humán kollégium is. és ezek között kellene szabad átjárhatóság.

persze a rendszer nem is itt van elhibázva, hanem még korábban, a felső tagozatban, stb. lehetne folytani. el kellene dönteni, hogy az oktatási rendszert az elejétől reformálják a bölcsődétől, vagy végéről az akadémiától. de az igazság az, hogy közepébe belenyúlni értelmesen nem lehet. mert valamelyik intézmény valamelyik intézetében jól működik bologna, és van ahol nem, de mindegy, hogy mi a törvény, ez ettől nem fog megváltozni.

aszekelyek 2010.12.09. 17:15:14

@ubul2000: Márványtábla ott van:) bármelyik sétádon megtekintheted. Két képviselő koszorúzott. ezt kifelejtettem. Szimpatikus fiatalemberek. A sajtó is jelen volt, lehet, hogy látod ma híradóban, holnap a lapokban. A kerületil apban biztosan. Budai polgár? Én a másik oldalon lakom, Helyvidékben is lesz, sztem.

Szimba 2010.12.09. 17:15:30

@kodó tamás:

Ne má', negnap ettem szürkemarhából készült kolbászt. Az volt az utólsó Kossuth téri?

aszekelyek 2010.12.09. 17:18:15

@panelburzsuj: A baloldali mozgalmak a tettesek sztem:) azelőtt cenzus volt. Az emberi jogok nyilatkozata, erősen oka lesz..... :)

Szimba 2010.12.09. 17:20:27

@Szimba:

utolsó
kossuth téri

Láttam,
1-es

aszekelyek 2010.12.09. 17:21:26

@Doubledecker: Naaa, azért éppen van mitől tartaniuk... VAdászni meg nem fennhangon megyünk éjjel az erdőbe... kis Vukom. A barátunk a sötétség, meg a csend. Milyet durrant ez a manyupos átalakításocska is.....@Szimba: Lehet de van még gulya a Hortobágyon és piacképes az EU-ban is....:) Újra tenyésztik.

panelburzsuj 2010.12.09. 17:23:52

@fzs.1933:

A magyar politikai közbeszéd olyan járgány, amin a sebváltó valahogy így néz:

Előre: nincs.

(Ez lenne a tárgyszerű szakpolitikai programok, egyeztetések és viták iránya.)

Üres: ez a TG-típusú jár a motor, hogy meg ne fagyjunk, de nem haladunk semerre.

Rüverc: van legalább hat-hét fokozat, mind arról szól, hogy a másik miért szar, mit rontott el, és miért kell felnégyelni.

A hátramenetek közös jele: U, mint uszítás.

ssi 2010.12.09. 17:23:55

ha lenne egy nagy országmérleg - hogyan billenne el?
* egyik oldalon: szocik 8 éve, vergődés, korrupció
* másik oldalon: manyup, visszamenőleges adó, AB, KT, ÁSZ, KE, médiatörvény stb.

ha van gazdasági siker a nagy tömegek számára, mi minden más nem fontos? - vagy mégis?

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 17:24:45

@fzs.1933:
majdnem ezt mondom. csak hogy ne legyen túl sok az ellenkampány. elég lenne egy "összes ellen" szavazat. és egy ilyen negatív szavazat kiüt egy pluszost.

az egyszerűség kedvéért legyen a szavazatszámlálás eredménye:
A: 45%, B: 15%, C: 15%, D: 3%, E: 2%; és 20% az "összes ellen".

az egyszerű leszámítolás után a választások végeredménye:
A: 45%-5% = 40%; B: 15%-5% = 10%; C: 15% - 5% = 10%; D: 3% - 3% = 0; E: 2% - 2% = 0.

és ezek után már arányosan lehet kiosztani a mandátumokat. tehát ebben az esetben A 45% szavazat mellett a leszámítolás után 2/3-os többséghez jutott. nem kell semmi össze-vissza kompenzálás. elég lenne az "összes ellen" szavazatokat negatív előjellel beszámítani.

ubul2000 2010.12.09. 17:25:19

@aszekelyek:Csak azért mondtam, hogy átsétáltam volna, mert momentán a Pázsit u-ban parkolok :)))))

(Valamikor sok vadgesztenyét gyűjtöttem itt, nem tudom szokás-e ez még)

fzs.1933 2010.12.09. 17:26:58

úgy látom, vannak oktatáspolitikai hozzáértők is.
Egy elméleti kérdést, ha szabad.
Kis faluban az a vélemény az iskoláról, hogy sok mindent csinálnak, csak az oktatás zavarja a tanárokat egy kicsit. Mit lehet tenni itt tenni?
Meg kell szüntetni, gyerekek máshová, új tanári kar, vagy mi?

sagitta 2010.12.09. 17:27:35

@guvernalista: teljesen igaz, hogy a szakképzést rendbe kell rakni. Még azzal is egyetértek, hogy általában ezt a vitát sokkal inkább a humán végzettségűek dominálják, és ez néha bizony nagyon életidegen elképzeléseket tud szülni.
Azt viszont kétlem, hogy 13 évesen - akár csak a humán-reál- viszonylatban bárki is pályát tud választani. Ahogy tapasztalom, ez még 20 éves kor körül is nagyon kiforratlan. Az, hogy 18 éves korig általános műveltséget kell szerezni, és utána jön a szakma (akár szakképzés, akár felsőoktatás) korántsem tökéletes, de egy értelmes kompromisszum.

aszekelyek 2010.12.09. 17:28:26

@Szimba: Talán nem kéne lecarni az időseket a hozzátartozóiknak. Ez általános trend, nem hungaricum. A kisebbségnél a legidősebb asszony gyűjtenie, hogy majd vegyen magának ellátást. Városivá lettek elfeledkeznek a szülékről. Csak a szomszéd kocsijánál jobb legyen nekik, az számít.... Az öreg meg legyen magának, hasznát már nem veszik, a felelősség meg ismeretlen. Törvényt hoztak, elég gorombát a németeknél erre már rég. Idősotthonba megy a magát ellátni nem tudó és tényleg csak azt fizeti az állam, akinek nincs élő rokona. Maguktól azok sem spenden erre....A megoldás arrafelé lesz. Mondta is Viktor, olyanra csinálják a dolgokat, olyan nyugatosra, ahogy pld. németeknél van.

kodó tamás 2010.12.09. 17:29:38

@Szimba: Viktor kolbásza? mert csak az a kóser...

aszekelyek 2010.12.09. 17:31:53

@Szimba: Pardon, kiesett a közepe. A kisebbségnél a legidősebb asszony parancsol, neki nem kell gyüjtenie, hogy majd vegyen magának ellátást. Tisztességgel meg is gyászolják és el is temetik. Lehet ám tőlük elidegenedés elleni technikákat tanulni. Se hajléktalannak nem lökik utcára, se egyedül meghalni nem hagyják.

fzs.1933 2010.12.09. 17:33:28

@panelburzsuj:
:)
és akkor a motor működéséről nem is beszéltünk. Ők sűrítenek, mi dolgozunk, ők kipufognak, mi szívunk.

@guvernalista:
de miért az összes ellen? ha már lúd, legyen kövér. Lehessen külön-külön is ellenük szavazni. Lehet nem röhögnénk azon a kampányon, de érdekes volna látni, hogy nem egymásra ígérnek, hanem azt mondják, hogy a másik csak 1800%-os nyugdíjemelést akar bevezetni a 45. havi nyugdíj mellé... :)

aszekelyek 2010.12.09. 17:34:48

@sagitta: Olvasom, szép. Csak a 1o% alatti még nagyon messze van. Ahhoz képest, hogy barkácsolás előtt meg több kategóriában elsők voltunk....Az a nagyon gáz....

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.09. 17:36:16

Jó sötétet kívánok!
Ez már volt?
index.hu/gazdasag/magyar/2010/12/09/rogan_a_nyugdijvagyon_nem_az_embereke/

"A befizetést jóváírja az állam a nyugdíj fedezeteként, emlékeztetett Rogán Antal. Hozzátette: mostantól kezdve a nyugdíjrendszer úgy működik, hogy az adójellegű 24 százalékon felül a munkáltatón keresztül folyósított 10 százalékos egyéni befizetést az állam folyamatosan nyilvántartja, az elmúlt 12 évre visszamenőleg és a jövőben is.

Azok esetében, akiknél a magán-nyugdíjpénztári befektetés nem volt sikeres, jóváírják a veszteséget. Azoknak pedig, akik tudtak reálhozamot produkálni, megengedik, hogy azt adómentesen kivegyék."

aszekelyek 2010.12.09. 17:40:06

@kodó tamás: Ne izgulj, lesz amnesztia a politikaiaknak. Tegnap szörnyülködött ezen agresszolga és lendvarnyú. egyenes beszédben, atvn.Hamar kiszabadítjuk nekend, akárhol is van. A téli nyaralásából is elhozzuk neked?:DDD

ubul2000 2010.12.09. 17:40:07

@namitirok: megint azok szívnak, akik nem voltak tagok :((

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.09. 17:41:00

@namitirok: Ja, nem kommentáltam!
Namost akkor, aki nem mnyp. tag, annak is nyalvántartják a befizetésit 12 évre visszamenőleg, vagymi?
És akik "tudtak reálhozamot produkálni", azoknak megengedik?
Dejó, a Nagyságos Kormány megengedi, be szép is ez!
Aki meg marad, annak nem lesz erre lehetősége? Ez nem ütközik akármivel is, az egyenlő jogok, bánásmód, NENYi szellemével egyeztették a Hölgyek és Urak eztetet?
Hogyisvanez törvényileg?

Én már csak ilyen kis érdeklődő maradok

Dísz Teleddel

Te Ló!

aszekelyek 2010.12.09. 17:42:25

@ubul2000: Megmondta a mengelica is, ne mászkáljanak orvoshoz. Meg az is köztudott, 7o-en felüliekért már nem rohannak annyira ....nem költenek rá annyit... ez milyen aljasság... brrr....NEgyven évig meg elszedték ezért a pénzét.Boaaa...

Szimba 2010.12.09. 17:42:45

@aszekelyek:

Igen, de olvastam azt is, hogy lopják, eladják, meg mindenfélét csinálnak a nyomorultakkal.

Ami a nagycsaládos életformát illeti, nálunk már eleve lehetetlenné vált, mióta a 35 négyzetméteres cellát garzonnak nevezik, a másfélszobás panelban pedig a fölötted 2 emelettel lakó pisilését is hallod.
Azon kívül a hosszabb élet sok 24 órás figyelmet igénylő demenciás beteget is hoz magával, akiket csak akkor tudod ápolni, ha már nem dolgozol. Sokszor akkor sem, mert egyedül nem lehet végezni, szakszolgálat, ápolónő iszonyatosan drága.

Bekecs van, de eltettem naftalinba.

aszekelyek 2010.12.09. 17:44:31

@kodó tamás: Annak az akkori európaiak örültek. Nem küldtek segítséget a török ellen, Pajzsnak vélték a magyarokat. Hozzájuk már nem is é tudjanak elérni. Nem is tudtak.Folyjon a magyar vére....hozzáállásuk volt, mondhatni. Pont , mint most.

Szimba 2010.12.09. 17:46:34

@kodó tamás:

Fúúúúúúúúúj. Diznó vagy!
Az egyik hentes mindig kitesz egy táblát a kirakatába, amikor jön a kolbász, hurka szezon. Misikolbász x Ft.
A hentes neve persze Misi.

Szimba 2010.12.09. 17:47:33

@aszekelyek:

Maradj már, mert mindjárt körbehordozom a véres kardot!:-))

aszekelyek 2010.12.09. 17:51:11

@guvernalista: Mondjuk abból, amit nem lopnak ki az eü kasszából. pld a Hospinvest milliárdos összegű banki adósságára. Meg ami tartozást felhalmozott és hátrahagyott... Akkor vagyok hajlandó 1o vizitdíj árát évente pluszban kifizetni, ha rendes bért fizetnek az orvosnak, aki engem kezelni fog. Gondolom ez így korrekt. Nem az orvosok b...ták el ugyanis a nagy pénzt az eü kasszából. Sosem. Csak rájuk mutogattak, akik el..ták a pénzt. Addig se róluk érdeklődik a nagyérdemű, míg vicsorít az orvosokra... Köszönjük szdsz. Ungár klára OEP elnökhelyettesnek külön is.

sagitta 2010.12.09. 17:51:23

@aszekelyek: Biztos? Én úgy tudom, hogy PISA-ban mindig elég gyengén muzsikáltunk.

aszekelyek 2010.12.09. 17:53:21

@ubul2000: Igen, az iskolások, óvodások a mi kertünkbe is bejárnak és a gesztenye soron is végig, a Képzőig és tovább.

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 17:53:27

@fzs.1933:
azért mert akkor gyakorlatilag csak ellenkampány folyna. a másikat nagyon könnyű lejáratni. a másik veszély szerintem, hogy az érdekcsoportok nagyon sok pártot indítanának, és a pártrendszer teljesen szétaprózódna. a harmadik, amit te írsz, hogy könnyen jönne ki egy üres, vagy egypárti parlament. nagyon könnyen nyerhetne egy viccpárt.

az "against all" szavazattal utóbbinak az elvi lehetősége fennáll. az érvényességi feltétel itt persze az, hogy legalább kétpárti legyen a parlament. (nem függ a részvételtől). hat az elaprózódás ellen, mert a küszöb kérdését megoldja, és a kormányozhatóság feltétele is adott, mivel a leszámítolás utáni arányos mandátumkiosztás a győztesnek kedvez. mindamellett minden triviálistól eltérő választási rendszernél egyszerűbb.

aszekelyek 2010.12.09. 17:56:33

@sagitta: Régen nem. több mérés is van. Azokban a téárgyakban pld , amit csökkenteni akart magyarbálintka, reál, matek, fizika,... egészen biztosan jobbak voltunk Usa és más promi népeknél. Azt mondjuk sikerült leküzdeni, mint magunkat az EU éllovasából a sereg hajtójának. Így húzta a gazdaság az oktatásügyet . Lefelé.

aszekelyek 2010.12.09. 18:03:21

@Szimba: Ő kezdte, Tanár úr kérem! :D

6.Lenin 2010.12.09. 18:05:35

@Táskás Tóni:

"mivel az én problémám nem választható el az ország problémájától , a kormányon lévők pedig éppen "ámokfutnak" ,tudod kicsi Lenin. "

Az elmúlt néhány évtizedben Mo-on a kormányok mindig is "ámokfutottak"
Ezért tanultam meg, magamnak kell a problémákat megoldani és eddig sikerült is.
Rákositól-Orbánig. Nem az Orbántól várom a megoldásokat, Kádártól sem vártam.

Ők csak azt tehetik, megnehezítik vagy megkönnyítik a helyzetemet, de a lényeg tőlem függ.

Próbálj meg önállóan gondolkodni, cselekedni, nehéz ,de sikerült már másnak is.

a szappanért lehajlásról, neked is lelkileg szükséged van az ilyesmire, mint ököpörölynek?

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 18:08:20

@aszekelyek:
ha igazad lenne, akkor most egyszerűen lehetne bért emelni, mert az szdsz már nincs a parlamentben.

szóval ebben a német pontrendszerben eredendően voltak alulfinanszírozott, és túlfinanszírozott szolgáltatások. mert hogy mi hány pontot ér azt csak nagyjából tudja meghatározni valaki. de amíg a rendszer full állami volt addig ez nem okozott akkora problémát, mivel az egyik ellátási forma finanszírozta a másikat. jelzem az orvosok számára pénz akkor sem volt pénz félrerakva, tehát annak a fedezete a rendszerből kezdettől hiányzik. de amíg ez egy teljesen állami rendszer volt addig a dolog úgy, ahogy elműködött.

csakhogy elindult a privatizáció, és akkor nyilván a túlfinanszírozott szolgáltatásokat akart kiprivatizálta mindenki. tehát az összességében amúgy is alulfinanszírozott egészségügyből még a pénzt el kezdték kilapátolni. nem csak az szdsz, hanem mindenki. de azt nem lehet mondani, hogy az orvosok erről mit sem tudtak, csak azt, hogy erről nem ők tehetnek.

tehát itt a probléma, hogy nincs megmondva, hogy mely ellátási formát privatizáljuk akár úgy, hogy a tb biztosít valamennyi pénzt, és a magánklinikán esetleg kell valamennyit fizetni, és mi az, amit megtartunk a közkórházban. illetve hogyan oldjuk meg azt, hogy valaki nem tud fizetni.

hallottam olyan sztorit, hogy valakinek amputálni kellett a lábát, és az orvos igyen még azt sem tette meg, hanem hagyták meghalni. ilyen eset a háborúban nem volt.

szóval egy team-nek meg kellene mondani, hogy a rendszernek hogyan kell működnie, vagy ha ez nem megy, mert ez egészségyügyi szakpolitikusoknak erről úgy egyébként fogalmuk nincsen, vagy vannak elképzelések (annál több, mint montecuccolié), de nem tudnak megegyezni, akkor csinálni kell a minisztériumnak mintakórházat, és azt megmondani, hogy ha ezt a rendszer tisztességesen működtetjük, akkor mennyibe kerül. ha nem tudják elvben kiszámolni, akkor mérjék meg a gyakorlatban.

sagitta 2010.12.09. 18:14:39

@aszekelyek: Jó, legyen, ahogy mondod. Ebben biztosan megvan az oktatás politika szerepe. De nem egy általános iskolai tanárt panaszkodik arra, hogy a gyerekek hihetetlenül motiválatlanok, nincs értéke a tudásnak. Tanár ismerőseim (akik mellesleg engem is tanítottak, azaz több, mint 20 éve vannak a pályán) szerint ez elsősorban a gyerek családjának értékrendjével függ össze.

aszekelyek 2010.12.09. 18:15:09

@Szimba: Minden nációban van a legalja is. A hagyomány nem e az, mégsem. Kusturica filmjeiből is látható. Az pedig balkánabb nálunk...Az egy dolog, hogy mindenhová megy az egész família,.. juteszembe, még amerikai sorozatban is ez van ábrázolva. Pislogtam is. mikor a DR HOuse-ban ez volt az egyik epizódban....:D Magyarok között is vannak pokolravalók. meg a többi népekben is. kivétel nélkül. Nekem ne mondd. Mindkét szülőm 78 éves koráig élt. A demenciát meg nagyon gyorsítja az egyedüllét. A panelból ki is vittük a mamámat vidékre. Azt kérte. Ahol kikönyököl az ablakon és embereket lát, meg életet és van kihez szólnia. Meg hozzá is szólnak. Egyik testvérem , aki otthon tudott dolgozni, felügyelte a gyógyszereit és , hogy mit eszik, sétál-e, Mozgás nagyon fontos szintén. Én és másik testvérem pedig látogattuk és anyagilag is támogattuk. Ez az, ami olyan ritka , mint a fehér holló. A balssagyarmati kórház orvosa szerint is. Pestre is bevittem, egy feljavító kúrára évente. Tényleg foglalkozni kell velük. Sokkal jobb, ha családban vannak. Bizonyított tény. belehalnak csak a magányba is.Nem kívánok magamnak olyan öregkort de nem is adtam olyan példát a gyerekeimnek.

ati27 2010.12.09. 18:15:46

"Svéd modell"

100-300 korona a vizitdíj, függ attól, hogy csak általános dokihoz mész, vagy szakorvoshoz. Ha jól tudom 1500 koronát (mármint a összeget) elérve, 1 évig nem kell fizetni. Ugyanez van a gyógyszerre is, amit receptre kapsz, 900 korona után szintén egy évig ingyenes a gyogyi. Persze elég sok gyógyszert lehet kapni itt, amit otthon csak receptre.. Korházi díj is van, amiről utólag csekket kapsz, persze ne olyan csekkre gondoljatok mint otthon. Igazából még nem találkoztam emberrel aki postán adná fel a csekket, mert annak 20-30? koronás különdíja van. Hanem neten keresztül fizeted be, bepötyögöd a netbankodban a csekken lévő egyedi azonosítót és az összeget, aztán hali. Ja és olyan mint posta nem létezik! Mindig a körzet megadott vegyesboltjában van egy postai részleg, amit a bolti dolgozók kezelnek a csomagküldést is.(itt jegyezném meg, hogy nagy divat a net áruházakban vásárolni, legtöbbször postaköltséggel együtt is olcsóbb) Persze olyan mint postás létezik, aki kézbesíti a leveleket, csekkeket... Tehát egy hasonló vizitdíjas rendszernek igenis lenne létjogosultsága! mondjuk 300-500Ft-ig. Mennyibe is van egy pakli cigi, vagy egy kétdekás "műanyag hubi"? (Ja vizitdij 18 éves korig és kismamáknak nincs.)

aszekelyek 2010.12.09. 18:17:36

@guvernalista: Azt azért gondold át, hogy a keresztény egyházaknak mennyi beleszólásuk is volt az oktatásügybe. Az integrációval egyetértek. @sagitta: Igen, ez így van.

ati27 2010.12.09. 18:17:44

Bocs úgy akartam írni: "beleértve a csomagküldést is!"

ati27 2010.12.09. 18:20:34

Amúgy meg nem igazán értem azt a szót, hogy "reform". Mert nem kell itt megváltani a világot, nem kell semmi újat kitalálni, hanem körülnézni a világba, és a jó és működő dolgokat átvenni! Az esetek 99,9%-ra már rég megvan a megoldás, tehát nem kell felfedezni a tyúkszarban az ütőeret!

kodó tamás 2010.12.09. 18:34:34

@sagitta: index.hu/belfold/2010/12/09/a_rektoroknak_nem_tetszik_a_kdnp-s_felsooktatasi_koncepcio/

neked való cikk. olvasd el légyszi:) és referálj:)

előrebocsátom: nekem a rektorok nem teccenek...

sagitta 2010.12.09. 18:44:51

@kodó tamás: :-) A nagy, nem nyilvános rektori fizetések nekem sem teccenek...:-) de a nem túl informatív cikk alapján legalább nem álltak neki bólogatni. Persze maga az állásfoglalás úgy tűnik, nem nyilvános. Talán majd valahol felbukkan a neten.

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 18:47:33

@sagitta:
szerintem kamaszkor elején nem nehezebb dönteni, mint a közepén. azért mert 18 éves korban a fiúk többsége a fütyijével gondolkodik, a lányok meg a cicijükkel pontosan ugyanúgy, mint 13 éves korban. szóval ugyanúgy tudják, vagy ugyanúgy nem tudják.

persze értem én azt mondod, hogy valaki nem tudja, hogy jogász akar lenni, közgazdász, vagy épp tanár. és nem tudja. 13 évesen sem tudja, meg 18 évesen se. akkor menjen az humán szakkollégiumba, és ha ott marad, akkor tanár lesz, vagy menjen át közgázt, vagy jogot tanulni, és akkor értelemszerűen az lesz, ami. és erre van 8 éve. 16 szemeszter. aztán ha valakinek még kell pótszemeszter, akkor vásároljon, vagy hitelre kapjon, ez már részletkérdés.

értem amit mondasz. 13 évesen nem tudja eldönteni, hogy vegyész lesz, vagy építész. de akkor menjen a reál szakkoliba, és tanuljon ott emelt szinten természettudományt. és ha ott marad akkor természettudós lesz belőle, vagy szaktanár. de idővel átmehet az építész szakkoliba, vagy ahová akar. de oda már 13 évesen beiratkozhat. és akkor az a kisgyerek a kamaszkora kezdetétől egészen a végéig építészetet fog tanulni. mert eldöntötte, hogy az akar lenni. és akkor miért ne tanulhasson. a kamaszkor legelején a pályaválasztás most a kettes tanulók privilégiuma. eldönti, hogy tanul kőművesnek. oké. de miért ne dönthetné el, hogy ő meg építésznek tanul. aztán ha egy szemeszter után rájön, hogy hű, nagyon klasszul hangzott, hogy építész lesz, de mégse az akar lenni, akkor még 21 éves koráig válthat. és esetleg már végigtanulta az építészetet, vagy kicsit unja, akkor tanulhat még mellette optikát, vagy kortárs festészetet, ami lazán de mégis csak kapcsolódik az ő szakmájához. és akkor ebből egy kurva jó építész generáció lehet.

tehát nem az van, hogy három év alatt gyorsan elmondják, ami kell, de közben még a gyerekek az alapfokú matematikai, és fizikai ismeretekkel sem rendelkeznek, meg azért iratkoztak be erre a szakra, mert alacsony volt a ponthatár. és akkor ez még 3 év tuti buli. de én nem azt mondom, hogy ne legyen buli, mert az végtelen fontos, hanem hogy legyen egy szakkollégium, ahol az oktatók, és a diákok egymást ambicionálják, illetve inspirálják. és nyilván végtelen fontos az is, hogy legyen átjárhatóság.

azt is el tudnám képzelni, hogy az általános iskola utolsó éve majdnem teljes egészében a pályaválasztásról szóljon. a rosszabb tanulóknak a felzárkóztatásról, hogy az alapműveltséget megszerezzék, mert az is fontos, hogy tudja, hogy ki volt kossuth lajos. de legyenek nyílt napok, rendkívül fontos a pályaválasztás. és utána 21 éves koráig még válogathat. aztán a sok tárgyból, amit elvégzett összerak egy szakmát, akkor tesz egy záróvizsgát, és kap egy oklevelet. és akkor utána készülhet tudósnak, vagy ha az idejéből futja, akkor még szakosodhat, vagy éppen másoddiplomázhat, és akkor lehet, hogy kell még néhány pótszemeszter. és azokat akkor majd megvásárolja. de közben már van egy szakmája, dolgozhat.

szóval értem, hogy ez felborítja a jelenlegi rendszert, és azt is, hogy miért nem vezethető be most, de idővel szerintem ez lehet a megoldás. és most azt kell eldönteni szerintem, hogy az elejétől refomálják az oktatást, a bölcsitől, vagy a végétől, az akadémiától.

de az, hogy most előírják, hogy legyen kötelező 3 nyelv, oké, de ha nem nyelvész, nyelvtanár, vagy tolmács lesz, akkor a szaknyelvet kell beszélnie, semmi mást. régen még meg kellett tanulni, hogy "a loaf of bread, please", hogy tudjon kérni a boltban egy vekni kenyeret, de most már azt sem kell. a bevásárláshoz elég egy szót ismernie: "sale".

de ha ilyen valaki sok nyelvet akar beszélni, akkor iratkozzon be az idegen nyelvi szakkollégiumba. és akkor legyen full felszerelt nyelvi labor, könyvtár tengernyi idegen nyelvű kötettel.

na, nem ragozom ezt tovább.

6.Lenin 2010.12.09. 18:54:45

@ati27:

"nem kell semmi újat kitalálni, hanem körülnézni a világba, és a jó és működő dolgokat átvenni! "

Szerintem ez nem teljesen így működik. Ami Svédországban igen, nem biztos, hogy Mo-on is.
A szülő hiába mondja, nem jó, amit csinálsz, át kell élni, aztán mondja gyerek, tényleg, igazad volt.

Én is azt hittem 90-ben, csak át kellene venni, ajót és elvetni, amit eddig rosszul csináltunk. Aztán 20 éve kínlódunk, vacakolunk olyasmikkel, amin mások már régen túl vannak.
De, ez nem csak ránk, magyarokra jellemző, de vannak talán olyanok is, akik nem ennyire görcsösen ragaszkodnak a saját megtapasztaláshoz.

panelburzsuj 2010.12.09. 19:00:05

@kodó tamás:

Információs társadalom:

"A KDNP sajtóirodája közleményében kiemelte: Semjén Zsolt, a KDNP elnöke hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök kíséretében a Vatikánban volt hivatalos látogatáson XVI. Benedek pápánál. A miniszterelnök-helyettes az esti órákban érkezett haza, ezt követően vett csak részt az országgyűlés munkájában.

A kereszténydemokrata pártelnök ezért nem értesült arról a frakcióülésről, ahol oktatáspolitikai kérdés került napirendre - olvasható a közleményben."

gondola.hu/hirek/148912-KDNP__Hoffmann_Rozsa_birja_a_part_tamogatasat.html

nyünyüge 2010.12.09. 19:05:59

@Szimba:
a "Huncut aki rosszra gondol" - franciásan "Honi soit qui mal y pense" minősített esete :).

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 19:09:54

@aszekelyek:
az egyház határozta meg az oktatásügyet az első kormány idejében. nem az szdsz kúrta el egyedül. hanem előbb az mdf, utána az szdsz, után a fidesz, és aztán az mszp. és a kdnp még kimaradt a sorból így aztán beültették rózsi nénit. de hoffmann rózsa se rosszabb, mint az elődei csak ahhoz, hogy valaki oktatási reformot csináljon nem elég, hogy valamilyen szemléletben tanított negyven évet. mert általában nem abból lesz a reformer. ehhez nem kell akadémikusnak lenni.

hanem kell egy előzetes elvi váz, egy gondolati keret, amibe az elképzeléseink beleillenek. ha rózsi néni fejében nincs ott a big picture, a bölcsődétől, vagy még inkább a szülőotthontól milyen intézményeket akar egészen az akadémiai szenátusig, ha ezt valaki nem tudja, akkor oktatási reformhoz ne is fogjon hozzá, akkor alibiből legyen miniszter, vagy államtitkár, mert most az oktatás már csak annyit ér, és lébecoljon.

ha oktatási reformot akarunk, akkor ahhoz először is egy olyan kaliberű kult miniszter kell. és ha ilyen fazon nincs, akkor olyan nem lesz reform. szóval nem olyan kell, aki megsértődik azon, ha kifigurázzák. utána meg még nyomoz. de mindegy is ez.

sagitta 2010.12.09. 19:11:22

@guvernalista: Valami ilyesmi működik az Egyesült Államokban, csak nincs külön humán-reál szakkollégium, hanem egy iskolában van mindkettő, illetve 18 évesen van vége, nem 21. A gyerekek nagyon szabadon választhatnak tárgyakat, csak bizonyos arányok kötöttek (pl.: muszáj a középiskola alatt 6 félévben matematikát tanulni). Azonban egyes tárgyakból nagyon különböző szintű kurzusok vannak (gyógymatektól a differenciálszámításig minden). Amennyire érzékelem, egy ilyen rendszerben nagyon nagy a szülői felelősség: ha jól orientálod a gyereket, nagyon sokat tud belőle profitálni, ha nem, akkor elvesztegetett 4 évet. Attól tartok, ez az általad felvázolt rendszerben is így lenne. Az USA-ban nagyon tisztán látszik ez az iskolák teljesítményén: iskolázott szülők által lakott iskolakerületekben az iskolák is nagyon erősek, máshol meg nagyon gyengék. Ez persze nem feltétlenül baj, de jelenleg még az USA-ban is az a cél, hogy ezeket a különbségeket valahogy csökkentsék, mármint a gyenge iskolák félzárkóztatásával.

kodó tamás 2010.12.09. 19:11:45

@6.Lenin: @ati27: inkább abba az irányba vinném a témát hogy nem kell külföldi stb példa. MINDEN KÉRDÉSNEK VAN OPTIMÁLIS és kézenfekvő megoldása. mérnök vagyok. beszerzem az összes adatot és kiköpöm a megoldást. nem a legtökéletesebbre kell törekedni, hanem a legoptimálisabbra. csak szervezett munka kérdése....

@panelburzsuj: errről a vikilíksz jut eszembe. amikor a semjén nyilatkozik hogy megbízik a hofman rózsában, és ő nem vett részt alapos okkal (pápa) az oktatási koncepcióban, akkor nyilvánvaló a bukás előszele. csak még nem tudni 4 közül melyik... de ha gondolkodsz biztos kijön az is:
-semjén
-hoffman
-oktatási tv.
-vagy a kdnp...

a vikiliksz az is vicces amikor az amerikaiak: amikor nyilvánosságra hozta az iratokat akkor gyorsan még két nőt is megerőszakolt tessék itt vannak a sértettek:) le kell tartóztatni... qva fontos lehet a téma...

a magyar irat: amerikaiak belső levelezése arról hogy afganisztánban nem lőhetnek a magyarok és egyébként is balfaszok, mindig melléjük kell adni egy érdemi egységet...
cáfolat: amerikai nyilatkozat: hogy a magyar nép ja bocs csak hadsereg nagyon bátran és hősiesen helyt áll a nagy honvédő háborúban a gonosz elleni harcban:)

nagyon meggyőző dolgok ezek... pont mint szíjártó

panelburzsuj 2010.12.09. 19:31:43

@kodó tamás:

Hát erre mondtam itt fennebb, hogy a politikában legjobb esetben is üresjárat van, de jobbára csak hátramenet. Mert valahogy mégiscsak abszurd, hogy a - mégannyira utálatos - rektori konferencia kuncsorog a Semjéntől támogatott Rőzsenéninél ...

Melyik félben mekkora tárgyra vonatkozó ismeret akkumulálódik - úgy már mégis? Mit tud a felsőoktatásról a rektorok gyülevésze - és mit a keresztény legfőbb vadász?

(Most emelték egyleti pajzsra ...)

oldrock (törölt) 2010.12.09. 19:36:32

@sagitta:

A hallgató létszám drasztikus csökkentése szerintem nagyon fontos annak semmi értelme hogy olyan hallgatóknak adjunk diplomát akiknek sokszor még az általános iskolai tudása sincs meg. Ennek oka nemcsak az általános és a középiskolai rossz képzés, hanem egyszerű biológiai okai vannak a hallgatók IQ ezt nem teszi lehetővé. A mostani rendszerben csak az nem tud valamilyen diplomát szerezni aki nem akar. Tudom vannak nehéz szakok is. De milyen rendszer az ahol a jelentkezők döntő többségét felveszik valahová szelekció nélkül? Szükséges az emelt szintű érettségi és szükséges szerintem a szóbeli felvételi is. A hallgatók többsége nem is tud szakmájában elhelyezkedni, sokan munkanélküliekké válnak. Így mesterségesen gyártunk elkeseredett, depressziós szélsőjobboldali embereket. A jobbik bázisa ezek közül kerül ki...
"Jól menő nyugati egyetemeken (pl: Cambridge) megkülönböztetik az alapvetően oktató, és az alapvetően kutató munkát végzőket.... mármint munkaköri besorolás szerint. Az oktatók bizony ott is 10 körüli tárgyat visznek. Azok az ösztöndíjak hiányoznak nálunk, amelyekkel ki lehet változtatni az oktatást, amíg valaki kutat." Igaz de itt nem ez a helyzet mindenkitől megkövetelik a kutatásban való aktív részvételt. Másrészt nem igazán tudom hogy komolyan egyetemi szinten lelkiismeretesen hogyan lehet tíz féle tárgyra felkészülni. Ráadásul ha azok nem egy hanem több tudományágból kerül ki. A középkori polihisztorok kora lejárt. Ahhoz hogy egy tárgyat lelkiismeretesen oktassak ismernem kell annak szakirodalmát is.

Nagy tévedés az ha ebben az esetben nyugati példákra hivatkozunk. Ott vannak elit egyetemek ahol drága pénzért nagyon szigorú oktatást kapnak. Másrészt a gazdaságnak nagy igénye van a jól felkészült szakmunkásra, ezeket hozzuk be külföldről?

Nekem is a természettudományos, műszaki oldalra van rálátásom. Meg kell nézni a PhD feltételeit. 4 cikknél több követelmény alig van. Ráadásul az egyetemek érdekeltek hogy minél több minősített dolgozói legyenek. Ilyen körülmények között igazi színvonalat elvárni naivitás. Írod: Igaz Jobb helyeken a PhD nem feltétlenül a tudományos élethez kell, hanem egyes állások feltétele. De állás nélkül mint magánzó hogyan kutassak???
Nincs olyan akadémiai vagy egyetemi munkahely ahol ne követelnének meg néhány év után legalább egy PHD-t.
Minősítés nélkül maximum az iparban dolgozhatok mint diplomás.
4. pontban nincs vita közöttünk.
5. A te álláspontodat itt is el tudom fogadni.
6. Bolognai rendszerrel szerintem nem csak a bevezetésével van gond, hanem az alapelvvel. A BSc és MSc képzésben a hallgatók az első három évben ugyanazt kapják, holott véleményem szerint a BSc képzésbe résztvevőknek sok olyan tárgyat is hallgatniuk kellene ami csak MSc-ban van, csak nem olyan mélységben. Az MSc-nél pedig sokkal mélyebb alapokat kellene a hallgatóknak kapnia.

kodó tamás 2010.12.09. 19:38:49

@panelburzsuj: két csürhe... ja ja,
klasszikus vak vezet világtalant.

az optimális megoldáshoz érdekmentes eljárás kell.

pl ha egy ügyvédet megkérdezel hogy indíts pert? mindig az a válasz igen persze...

a közbeszerzés is fordítva műxik most. nagyobb díj, nagyobb "jutalék"

kodó tamás 2010.12.09. 19:43:41

@oldrock: idézted ezt: @sagitta:
"Jobb helyeken a PhD nem feltétlenül a tudományos élethez kell, hanem egyes állások feltétele"

egyáltalán nincs átjárás a "való világ" és az egyetemek között. de ugyanez igaz már lassan a teljes közigazgatásra. ez a kulcsa a problémának.

kontroll nélkül torzul és öncélúan. ez már akkor a pup a gazdaság és termelés hátán, haszontalanul, hogy ez robbani fog... most. úgy hívják ÁLLAMCSŐD...

ha ennek esélyét tompítani akarjátok, ezért kell harcolni. a nem látszat papírozós "belső vizsgák" feltételeihez kötött stb rendszert fenntartani, hanem mindenhol a gátakat a szabad áramlás, lüktetés, verseny felé, amihez ÉRDEMI mérőszámok stb kellenek...

ati27 2010.12.09. 19:50:16

@6.Lenin:
Nem arra gondoltam, hogy 1:1.ben! Optimazlizálni a magyar valósághoz. De pont azok a példák amiket írtam, nem különösebben "szocializáció" függők! Van csomó olyan dolog, amire viszont nem elég "érett" a magyar társadalom. Ilyen példa, hogy itt nem titkos a fizetés! HA pl van egy lakásod és ki szeretnéd adni, akkor lekérdezheted a leendő bérlő anyagi helyzetét: Mit dolgozik, mennyit keres, van e és ha igen mennyi hitele? Ez alapján el tudod dönteni, hogy "megbízható" e? Persze erről a másik fél is kap értesitést, hogy ki, és miért kérdezte le ezt az adatot! Másrészt van némi kettőség: Az itteni egyik legjobb barátomnak majdnem ugyanannyi idős a gyereke, mint az enyém. Ráadásul ugyanaz volt a védőnője a két gyereknek. Sőt egy napon vittük a két gyereket. Megkérdeztük a védőnőt, hogy minden rendben volt e a másik gyerkőccel. Az volt a válasz, hogy nem mondhat semmit, mert köti az orvosi titoktartás! Szóval ha azt mondom hogy, kell még minimum 40-50 év a felzárkózáshoz, de ahhoz el kell érni a mélypontot. Ami szerintem még nem volt meg! És akár rosszul is elsülhet a dolog. (sajnos a jelek erre utalnak mostanában)

panelburzsuj 2010.12.09. 19:59:11

@oldrock:

"Spanyolországban, és egész Latin-Amerikában most van egy társadalmi csoport, körülbelül 18 és 34 év közötti, amelynek tagjai nem tanultak tovább vagy már befejezték tanulmányaikat, de nem dolgoznak, mivel nem kapnak vagy a végzettségüknek megfelelő vagy semmilyen munkát. Így aztán szüleiknél laknak és így tengetik napjaikat, miközben nagy valószínűséggel sosem fogják elérni azt az életszínvonalat, amit a szüleik. Őket hívják ma a spanyol világban a ni-ni generációnak ("ni estudian, ni trabajan")."

www.komment.hu/tartalom/20101208-velemeny-europaban-egyre-tobb-nem-dolgozo-es-nem-tanulo-fiatal.html?cmnt_page=1

6.Lenin 2010.12.09. 20:02:18

@ati27:

Igen, az úton végig kell menni. Mikor lesz a mélypont, nehéz megmondani. Az is lehet, most billenünk majd át rajta. Az is lehet a mostani kormány bukása fogja észre téríteni az embereket, de az is lehet az előzők sikertelensége volt a felfelé indulás első lépése.
Az biztos, a lehetőség itt van előttünk.

sagitta 2010.12.09. 20:08:15

@oldrock: Hogy a jobbik bázisa honnan jön, azt nem tudom. Az emelt szintű érettségivel egyetértek. Ha csak alapkutatásba vezető szakokról (fizikus, matematikus...stb.) szól az írásod, akkor értem, hogy miért kardoskodsz a létszám csökkentése mellett, ámbár szerintem ezeken a szakokon is a nem oda valókat BSc-vel elküldve a dolog tud működni. Nem gondolom, hogy ne tudnának munkát találni, pedig egyenlőre a magyar munkaerő piac még nem állt át arra, hogy kimondottan BSc-eknek ajánljanak munkát. Abban egyetértek, hogy a kutatás-oktatás viszony jelenleg elég zavaros, kutatóknak tényleg ne kelljen 10 órát oktatni. Amit tapasztalok: sok a "potyautas": se nem oktat túl sokat, de nincsenek kutatási eredményei sem. Ezért írtam, hogy pl.: a két tevékenység egyfajta munkaköri szétválasztása akár megoldás is lehet.

Nem gondolom, hogy a nyugati példák emlegetése hiba lenne (szerintem igazán ebben van eltérés közöttünk.) Ahogy érzékelem, te adminisztratív eszközöktől (PhD szigorítás, hallgatói létszám csökkentés) várnád a minőség javulását. Szerintem ez nem segít, csak belterjessé tesz. Például azt írod, hogy PhD esetén kevés a 4 cikk. Ez egyes szakterületeken tényleg kevés, te tudok olyanról, akit rengeteg cikkel együtt vágtak ki a nyilvános védésen (!), mert fogalma nem volt róla, hogy mi van azokban a cikkekben. A PhD minőségét sokkal inkább a bírálók adják, mint a cikkek száma. Ilyen értelemben ami ez ügyben segítene, az nem az MTA, hanem az, hogy kötelezően legyen külföldi bíráló. Amennyire látom, ha lassan is, ez magától is kezd elterjedni.

A BSc-MSc kérdéshez: ez egy régi vita, hogy mi a helyesebb: elméleti alapok és utána alkalmazás ("német modell"), vagy először a "vágy" felkeltése gyakorlatiasabb példákkal és utána a mélyebb elmélet a magyarázattal ("amerikai modell"). Azt hiszem, hogy ki melyiket preferálja, erősen személyiségfüggő (hogy ne érje szó a ház elejét: én egyértelműen az első csoportba tartozom). De az, hogy az elitegyetemek között 10-ből 8 amerikai, nekem azt mutatja, hogy ez így is működőképes. Ezért gondolom, hogy a letérés a bolognai rendszerről igazán nem old meg semmit.

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 20:14:24

@sagitta:
na, de mondjuk egy gyerek azt gondolja 12 évesen, hogy régész
szeretne lenni, és mondjuk a közel keleten szeretne ásni. ez minden vágya. de mondjuk ez csak egy álom, ami abból táplálkozik, hogy látta vagy ezerszer az aladdint, amúgy is szereti a történelmet.

keressen egy történész szakkollégiumot. tehát már 13 éves korában tanulhassa sémi nyelvjárásokat egy főiskolai tanártól, ha ezt tanulni akarja. te azt mondod, hogy ne tanulhasson, de nem látom be, hogy miért nem.

persze az első órán ki fog derülni, hogy az egyik gyerek csak azért akarja az arab világot kutatni, mert az aladdinban a jasmin úgy nézett ki, mint az oviban a szerelme, és egyébként nem lesz belőle közel kelet szakértő, de lesz egy másik, amelyikre a főiskolai tanár azt mondja, hogy ő belőle meg az lesz. mert basszus, olyan dolgoknak olvas utána a könyvtárban, amihez még ő sem ért. mert most már könnyebb a könyvtárakban keresni.

na most a másik, aki meg beiratkozott történésznek rájön, hogy őt inkább az irodalom érdekli, akkor a következő szemesztertől átmegy tanulni a másik épületbe. a másik kollégiumba.

szóval ehhez persze amerikai típusú szuper középiskolák kellenek, a főiskolákat kell ilyenné alakítani, illetve részben a gimnáziumokat, illetve újakat kell építeni. és a meglévő létesítményekkel is kell gazdálkodni. például épült az elmúlt években egy csomó konferencia központ. de olyan, hogy az oldalában szálloda van. miért ne lehetne az egy szakkollégium. és tanszünetben lehet benne konferenciázni. és ha véletlen egy konferencia tanítási időre esik, akkor majd az igazgató elrendel egy hét szünetet. de azok a gyerekek akár ott sertepertélhetnek a konferencián. osztják az üdítőt, és a pogácsát. találkozhatnak a főprofesszorokkal. szóval ennek az intézményi feltételeit meg kell teremteni, az is a reform része, hogy ott áll egy csomó vidéki koncerencia központ teljesen kihasználatlanul, mert adott rá az unió pénzt, de konferencia nincsen benne, mert az önkormányzatban nem olyan emberek ülnek, akik tudományszervezéshez nem értenek, és ami ennél fontosabb azzal nem lehet szavazatot szerezni.

de ha ez ez egy oktatási intézmény, akkor oda járnak gyerekek, akkor azért lehet szavazatot szerezni, jár vele pénz, nem fölöslegesen áll ott az a létesítmény, hanem tanítási időben szakkollégium, tanszüneteben meg konferentzzentrum.

szóval a pályaválasztás az nem feltétlenül egy pont, hanem az a kamszkorban dől el valamikor, de nem látom be, hogy miért ne dönthetne valaki a legelején. egy amúgy jó eszű, tehetséges tanulónak miért 18 éves korban kell pályát választania. miért nem választat a kamaszkor legelején?

és az a rendszer, amiről itt pofázok az mégis csak 16 szemesztert ad a szakképzésre, a jelenlegi rendszer pedig 6 szemesztert. és az sem mindegy. ugyanis a mostani bsc képzéssel az a baj, hogy nem ad elég időt egy szakma elsajátítására, ráadásul a gyerekek egy része is hiányos ismeretekkel érkezik, és onnan a többség már úgy fog kilépni, hogy intézményesen már nem tanul tovább, tehát az intézmény felelőssége is nagy, hogy használható képzést nyújtson. és akkor mindezt kevés pénzből.

ha a szakközépiskola, a gimnázium és a főiskolai időszak intézményesen összeolvad, tehát a kamaszkorban a gyerekek kapnak egy szuper intézményt, akkor ugyan több pénz nem lesz, de például a főiskolán aki alaptantárgyat tanít az taníthat fiatalabbakat, amikor még jobban van idő alapozni, és a gimnáziumi szaktanár is kedvére szakosodhat. és az oktatás koncentráltabb, és a piac az intézményt könnyebben felszereli.

képzelj el egy olyan céget, mint a telekom. most felejtsük el, hogy ez a balfasz kormány úgy képzeli, hogy több pénz lesz, ha megadóztatják, azt mondanák nekik, hogy azt a 61 milliárd forintot, amit most beszednek szórják már szét, akkor abból olyan mérnök generáció jöhetne ki 5-8 év alatt, hogy nem kellene ázsiára bízni a mikroelektronikát, mert lenne elég hardvermérnök. és akkor a szakközépiskolás meg majd tanul összeszerelni.

most én értem persze, hogy a bölcsészkar ennek a nagy vesztese lenne. de annak a nagy vesztesnek kell lennie. másképp nem megy. szóval ha nem látja be az elit, hogy neki nem magához hasonló semmihez sem értő bölcsész generációt kell kitermelnie, ha ezt nem látja be, akkor kelet európa ázsiai gyarmat lesz, nyugat meg majd gondolom ezt kihasználja, az értelmiéget innen elszívja, és akkor lesznek kínai összeszerelő üzemek. mivel az egy mítosz, hogy ott végtelen alacsony a munkabér. egyre magasabb. és a kínaiak jönnének ide gyarmatosítani. tehát nem mi vagyunk a fejlettebbek, hanem ők. és a kínaiak elsőként a bölcsészkart fogják felszámolni. hányan vannak. 10M. akkor kell 10 filozófus. és 100 az utolsó ajánlat. mert több nem kell. ennyit tartanak fenn. különben hogy legyenek versenyképesek. ha nem oldja meg európa, akkor majd megoldja ázsia, mert olyan gazdasági fölényben lesznek, főleg ha még az olaj ára is feljebb megy. márpedig valamiből ki kell jönnie a katari foci vébének, meg a hologramos játékosoknak. és akkor az arab-perzsa öbölben a többi sem akar lemaradni.

na, jó persze hülyeség egy évtizedet előre szaladni.

kodó tamás 2010.12.09. 20:14:59

@sagitta: a valóvilág és az egyetem kapcsolata a lényeg.

azaz ha van perspektíva egy szakmában, akkor van motiváció... ha "hasznos" és értelmes tananyag van, akkor az megragad...
szerintem nem kell misztifikálni...

bocs néha nem tudom megállni:)

sagitta 2010.12.09. 20:20:13

@kodó tamás: Azt hiszem, ez az amit belterjességnek nevezetem. A felsőoktatásnak megvan az a lehetősége, hogy nemzetközileg "mérjék" meg. Csak piszkosul fél ettől szinte mindenki. De azért vannak helyek, tanszékek akik piszkosul küzdenek, hogy ez ne így legyen.

Annyiból azért nincs igazad, hogy mutatóban azért van olyan ágazat, ahol ez működik (pl.: Richter - gyógyszergyártás). És hogy ezt a legmagasabb szinten is lehet csinálni, ajánlom:

www.ait-budapest.com/

Nekem ez arról szól, hogyha lassan is kinövünk a belterjességből.

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 20:21:37

@sagitta:
ez az oktatás-kutatás dolog meg ugye megint az, hogy főiskola (szakkollégium) és az egyetem nincs intézményesen elválasztva.

szerintem fibonacci számsor alapján kell a mérföldköveket egyre ritkábban lerakni: 0, 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21, 34, 55, 89.
így juthat el valaki a szülőotthontól az akadémiai szenátusig a life long learning keretében.

panelburzsuj 2010.12.09. 20:21:53

@6.Lenin:

A "rendszer" lényege hatvan éve változatlan: a lehető legtöbb pénzt elszedni a "zemberektől", a lehető legtöbb "zembert" önállóan életképtelen alattvalóvá silányítani.

"A miniszter úr is említette bevezetõjében, hogy Magyarországon a GDP koncentrációja rendkívül magas. Minden politikai erõnek célja, hogy ezt csökkentsük, és a gazdasági törvények is ezt a célt szolgálják. Az biztos, hogy az államháztartási törvény most benyújtott javaslata alapján a GDP koncentrációja nem lesz kisebb."

Ez a rendszer fog vagy szétesni, vagy összeroppanni. Mert hiába mondta az MDF vezérszónoka majd húsz éve, hogy minden párt célja a jövedelemközpontosítás csökkentése, mégse látszik ez Magyarországnak sehogyse összejönni.

Hát majd megtörténik a nagy deklarált akarás ellenére.

És az elég pocsék lesz.

sagitta 2010.12.09. 20:27:50

@guvernalista: Fibonacci számsor kiváló, nagyon tetszik. Abban nem vagyok biztos, hogy a kutatás-oktatás intézményesített szétválasztása tényleg annyira előnyös-e, lehet.

6.Lenin 2010.12.09. 20:45:11

@panelburzsuj:

Vannak emberek, akik szeretnének valamit elérni, vannak akik azt szeretnék, az előzőeknek ez ne sikerüljön.

Aztán valamelyik csoportnak 1 x többség lesz, aztán a másiknak.
A rendszer így működik.

Apró szépséghiba, akik valamit szeretnének elérni, nem biztos, hogy jó. Akik meg az előbbieket akadályozzák, nem biztos, hogy az a rossz.

Már csak azt kellene eldönteni, mi a jó és mi a rossz.

Ha keveseknek jó, soknak rossz, vagy fordítva.
Lebontva, ami neked jó, nekem is jó? Fordítva is kétséges.

Van idő eldönteni, az Universum még tágul, vagy már szűkül.
Amennyiben a végtelen egyenes, de hátha kör.

A legjobb, ezen vitázni.

kodó tamás 2010.12.09. 20:54:31

off
lazításként, avagy a rendőr is ember...
www.blikk.hu/blikk_aktualis/motorral-toltak-el-a-rendorok-egy-kocsit-2003473

on
ezt meg bekötöm az oktatás témához

-ió
-ció
...
-korrupció

gondola.hu/cikkek/74281-Korrupt_maffiaallam.html

6.Lenin 2010.12.09. 20:56:17

@panelburzsuj:

-Elnézést, Ön mi a toszért vigyorog?
-Néhány mp múlva elpatkolok.
-Ön ezen vigyorog?
-Hát persze, végre kiderül, melyikünknek van/volt igaza.
-Gondolja?

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 21:01:58

@sagitta:
úgy értem ezt, hogy kell szakoktató, aki kollégiumban, a főiskolán tanít. és egyetemi tanár, aki mellette kutató.

13-21: szakkollégium = szakközépiskola | gimnázium & főiskola

szemeszterenként lehessen kollégiumot váltani. viszi az indexét. a másik kollégium a megszerzett tudást elismerheti, esetleg különbözeti vizsgát lehet tenni. és lehet humán szakkollégium is persze.

21-34: tudományegyetem = tudományos fokozat megszerzése

szerintem ez két intézmény. két épület. aztán persze ettől még lehet két félállásod. ez megengedné, hogy egyik nap legyél szakoktató, másnap meg egyetemi tanár, ha ezt szeretnéd. azzal kell foglalkoznod éppen melyik intézményben vagy. azt nem nagyon lehetne megcsinálni, hogy egyikkel se törődj. a jelenlegi rendszerben amfoter "felsőoktatási intézmények" vannak: főiskola/egyetem. ezt simán meg lehet tenni.

sagitta 2010.12.09. 21:04:01

@guvernalista: Azért muris, hogy egy politológus blogjan osztod ki a bölcsészeket. Lehet, hogy mégsem annyira haszontalanok?...:-)

6.Lenin 2010.12.09. 21:07:30

@panelburzsuj:

-Bélukám, nézd milyen klassz csajszi sétál előttünk.
-Ugyan, mi lehet klassz 1 nőben?

kodó tamás 2010.12.09. 21:07:31

+korrupció, oknyomozó (riport/dokumentum) könyv

"A könyvben felvázolja a város Kádár-kori kulturális felvirágzását, történelmi kontextusba ágyazva és más megvilágításba helyezve a kulturális főváros történetét. A szerzőt nem a milliárdok érdekelték (persze azok is, például hogy az az 1,8 milliárdos, kommunikációra szánt keret hová tűnt el), hanem elsősorban az a mentalitás, amely évek során kirajzolódott a projekt körül, és amely messze nem csak Pécsről és Pécsnek szól, a magyar közállapotok tükrét láthatjuk benne, például azt, hogy a civil értelmiségi víziók hogyan semmisültek meg a bürokrácia és a helyi és országos hatalmi játékok kelepcéjében. "

konyves.blog.hu/2010/12/07/krimi_helyszine_lett_europa_kulturalis_fovarosa

aszekelyek 2010.12.09. 21:14:05

@6.Lenin: Mondják, az okos a más kárán tanul. Mint a manyupék esetében. Nem kell megvárni, amíg el is tűnik az a pénz itt is...:)

panelburzsuj 2010.12.09. 21:21:50

@6.Lenin:

Talán említettem már, hogy ez magyar tipródásba oltott zen bölcselkedés elsősorban a te problémádnak tűnik, és kissé bohókás, ahogy minden utadba kerülő figurának a nyakába akarod varrni.

6.Lenin 2010.12.09. 21:23:56

@aszekelyek:

Na ja, a Samu bácsi azért csinált manyupot, hogy Porbafingó János megfáradván , amikor 75 évesen eléri a nyugdíjkorhatárt, boldogan kacarászva tengesse végre öreg napjait.

Samu bácsi ezért a nemes célért, soxor még éhezni is képes volt, 1 földbe vájt veremben lakott és ha nagyon mehetnéke támadt, kölcsönkérte Fréditől a lábbal hajtott fakerekűt.

Mikor látta Porbafingó János felhőtlen (pormentes) boldogságát , szemében könnyekkel mormogta maga elé, ezért érdemes volt élnem.

aszekelyek 2010.12.09. 21:29:53

@guvernalista: Általában igen de neked vannak jó meglátásaid. Sztem Katarnak ma is megvan a rávalója:D

panelburzsuj 2010.12.09. 21:36:00

@kodó tamás:

Adalék: tavaly nyár végén vagy negyven vendéglátóhelyet végiglátogattam Pécsen, és azt igyekeztem felmérni, hogy a jeles alkalomra tekintettel hajlandóak-e valamennyit áldozni az intenzívebb internetes jelenlétük érdekében.

Mind csak a száját húzogatta, pedig pár ezertől legfeljebb néhány tízererig terjedő kiadást jelentett volna nekik. De azt majd mindegyik nagy méltalankodással elzúgta, hogy micsoda szemétség a buli idejére utcai kajáldákat zúdítani szegény derék helyi iparosokra ...

Magába fordult egy nép ez.

aszekelyek 2010.12.09. 21:40:45

@guvernalista: Egy felüdülés téged olvasni mengelica után, atv-ben ő volt az imént agresszolgánál, múlt héten meg bánónál, reggel. Nekem sok a hölgyből. Most, hogy a rendszerből is kivettek rettenetesen sok pénzt, ideibe meg előre elköltött is volt, már a ktsgvetésben tervezettben,.. tényleg nem egyszerű bért emelni. Mára sem ötlötte ki a nagy megoldást, csak még hízott és egy rendkívül előnytelen zárt , magas nyakú félgarbóban mondogatta a magáét a furcsálkodó olgának. Lényegében sok teteje, se alja nem volt. A finanszírozás volt a téma és jól mellébeszélt.Az egészségügyhöz , ne haragudj, szabad kezet adott ennek a harmatgyenge ,tehetséggel nem vádolható, -hogy kerül ez egyáltalán a döntéshozásba?- illetőnek. NYilván azért volt ott, hogy előre megteremtse a kasszából a magánszektorba kivehető pénz útját. Meg elrendelje, amit. Az ellátás meg menjen, ahogy tud.

6.Lenin 2010.12.09. 21:42:47

@panelburzsuj:

Az én problémám? Mi?
Az, hogy Te másként látod a világot, a folyó másik oldalán vagy.
Miből gondolod, hogy Te vagy a jó oldalon?
Te akarod ezt minden áron elfogadtatni.

Én mindkét oldalon jól érzem magam, nyáron még a folyó közepén is.
Amúgy mindkét oldalon lévőknek igazuk van, mindketten a másikat látják a túloldalon.
Át kéne menni a hídon?
Mi a toszért? Itt érzem jól magam és gondolom Te is ott, a másikon. Én nem akarom, hogy átgyere, de átkiálthatok neked, jól vagy? Igen? Ennek örülök.

aszekelyek 2010.12.09. 21:46:43

@guvernalista: MAjd elfeledtem. Annyira túl is költekeztek a koalíció alatt, hogy amit ma ki kell csengetnünk adósságszolgálatra, abból lehetne is finanszírozni. Most, hogy már nincs az szdsz a parlamentben. Amit előre elvertek abból nem lehet semmi. Azt tudták azért nagyon jól. Nem hülyegyerekek .

kodó tamás 2010.12.09. 21:47:18

@sagitta: tediplomad.blog.hu/

ezt ismered? oktatás téma. elég használ6ó

aszekelyek 2010.12.09. 21:52:40

@6.Lenin: :DDD, Mi az, hogy! Nagyon is! Lári, fári, ha úgy nézzük, törvényes de nem etikus..... Éhesek még miniszterelnök úr ezek a manyupok....?

sagitta 2010.12.09. 21:56:07

@kodó tamás: Köszönöm, nem ismertem.

aszekelyek 2010.12.09. 21:56:17

@ati27: Amint svéd jövedelmem lesz, máris hajlandó vagyok átállni. Netbank és net áruház már megy a családnak. Csak rávaló legyen.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.09. 21:57:00

@aszekelyek:"Fogalmam sincs, mit tegyek, de történelmi tett lesz, Klára."

kodó tamás 2010.12.09. 21:58:36

@sagitta: nagyon friss.
gondolom majd kialakul egy kommentista szubkultúra...
az értelmiség óránként nézi az index címlapot. szerintem most az index a netet uralja. ha oda kikerül akkor majd beindul.
érdekes a TG blogot mindig szinte rögtön kirakják. a legutóbbi a cimlapon (nem a blogok között) is volt...

aszekelyek 2010.12.09. 22:01:49

@guvernalista: lendvarnyút nem olvastad? Egyik előbbiben volt. Becézgetem a hölgyeket. Beszélő nevekkel...

kodó tamás 2010.12.09. 22:04:59

...az állatok.... ...felkopna az állatok...

mittu-domain.blog.hu/2010/12/09/nem_ugy_van_az_2

mnyp kontra "nem-a-titulajdonotok-rogán". a tóni nagyon megöregedett, pedig olyan fiatalosss

itt meg megint nekem van igazam mondja a főügyész:
"A régi/új főügyész kinyilatkoztatta, hogy a tamáskodó knak volt igazuk"

mittu-domain.blog.hu/2010/12/08/mik_derulnek_ki_2

oldrock (törölt) 2010.12.09. 22:08:53

@sagitta:
Rosszul fogalmaztam a 4 cikk kihangsúlyozásával, mert lehet egyoldalas cikkért is Nobel díjat kapni. Sőt egy mondat is lehet rendkívül fontos. Watson és Crick 1953-as Nature cikkére gondolok, a DNS modell megalkotására. „It has not escaped our notice that the specific pairing we have postulated immediately suggests a possible copying mechanism for the genetic material.” Ez a modern genetika alapja. Ezzel ki is találtad a foglalkozásomat :)
De az átlag egy kicsit messze van ettől. A hazai PhD-ék átlagszilvonala szerintem rossz. Ez nem jelenti azt hogy ne lennének kiemelkedők közöttük. A nyugati bírálókkal védett PhD-et eltudom fogadni. Ez biztosíthatná az az értékelés objektivitását.
A bolognai rendszerrel kapcsolatban azért tovább érvelnék.. Írod hogy "elméleti alapok és utána alkalmazás ("német modell")" híve vagy. Éppen hogy a bolognai rendszer ezt nem adja meg az MSc-sek kevés elméleti alapot kapnak, Míg a BSc-seknek kevés rálátásuk van az általuk tanult tudományra, és kis gyakorlati tudással rendelkeznek. Másként kell elkezdeni egy BSc-és oktatását mint egy MSc-ést. Ezért nem lehet együtt oktatni őket. A Bsc-éseknek szélesebb tusást kisebb mélységben sok gyakorlati alátámasztással kell, míg az MSc-seknek az adott tárgyakat sokkal mélyebben kell oktatni, ahol elsősorban nem a tárgyi tudás a fontos -persze azért van egy minimum- hanem a mélyebb összefüggések feltárása, megismerése a lényeges.

aszekelyek 2010.12.09. 22:10:13

@Hepci: Addig is szólj anyádnak, sorossal írattasson már a Financial Times-ba nagyon ronda cikkeket. Mert nem kell be..ni Orbántól. Egyben biztos vagyok, Klára , le kell verni a jobboldalt ebben a qrva országban. ?DD

aszekelyek 2010.12.09. 22:11:46

Megyek, hazaért a dolgozó lányom. Adok neki vacsit, Jó éjt, mindenkinek.

kodó tamás 2010.12.09. 22:17:10

off

ki is horgászik? Hepci talán?
mokalista.blog.hu/2010/12/09/horgasz_a_pacban

mokalista.blog.hu/

ajánlom rasszista felhangok nélkül az esztergomi suzuki szerelő sztahanovista brigádot (280 kerék/per óra)

és a BAZ the police t:)

on

oldrock (törölt) 2010.12.09. 22:18:16

@sagitta:
Egy lényegeset kihagytam: a bolognai rendszer mellett szerintem igazán csak gazdasági érvek vannak, sokkal olcsóbb, mint az általam felvázolt rendszer.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.09. 22:34:15

@panelburzsuj: mér' meséljek a bormarketingről? Mi vagyok én, tudástár? Egyébként végtelenül egyszerű történet, begyűjtik a zsét, az meg elkúródik.

kodó tamás 2010.12.09. 22:38:31

@Hepci: ennyi szakmai hozzáértésem nekem is lett volna a témához... :)
de sokkal másabb ha egy igazi szakember mondja...

panelburzsuj 2010.12.09. 23:07:57

@Hepci:

Mer kodó nagyon mondta, hogy szerinte fűban-fában-vízben van az orvosság a magyar nyavalyákra, csak nem elég alaposak a kiszolgáló ágazatok. (Nem így mondta, de ez volt az értelme ...)

Én meg azért gondoltam pont a borra meg rád, mert abban gyártói és fogyasztói oldalról is, mega közvetítői szféránban is szerezhettél kodó számára releváns tapasztalatot. Hogy aza az elkúródás mennyire kötődik kormányzatokhoz, vagy mennyire tűnik inkább valamiféle természeti állandónak.

guvernalista (törölt) 2010.12.09. 23:19:08

@oldrock:
a bsc feladata az, hogy egy szakterületből mutasson meg mindent teoretikusan, és praktikusan. mindent, ami a piacon közvetlenül használható. az msc meg alapozza meg mindezt axiomatikusan. a bsc szakembert képez, az msc és ami még ezután van: tudóst.

tlac 2010.12.09. 23:41:50

"Miközben a kormány eddig nem nagyon mutatta jelét annak, hogy örömmel venné az övétől eltérő politikai, szakmai és civil véleményeket, az elmúlt négy évben szinte mást sem tett, mint ezek fontosságát hangsúlyozta."
nem így látom. inkább - sztem helyesen - nem foglakozik vele. "mondják csak, írogassanak, bloggoljanak"
részben tényleg történelmileg leszerepeltek, részben hülyeségekkel nem kell foglakozni. no és főleg a megélhetésükért küzdnek. a retográd erők. 2 példa: TGM életmódja, nyugdíjazása. "magán" nyugdíj utódvéd harcai.
semmi olyan nem merült fel amivel kéne foglakozni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.09. 23:56:27

@panelburzsuj: az elkúrás a természet ökumenikus alaptörvénye itt, a Kárpát medencében. Mint ahogy felkél a nap, égen úszik a felhő, télen eszik a menyhal. És Debreczeni József egy faszkalap. :)

nyünyüge 2010.12.09. 23:58:16

Ijesztő dolgokat mondott (ki) Wéber Attila az Info Arénájában - érdemes meghallgatni
www.inforadio.hu/arena/3810/

porfelhő 2010.12.10. 00:04:26

Jaj! már éjszaka van, én még most fejeztem be a munkám. azt hittem már a "fiúk" elmentek aludni! de látom még "dolgoznak":)

porfelhő 2010.12.10. 00:10:08

A kormány elkötelezett, eltökélt szándéka, hogy megoldja a védelmét a közérdekü bejelentést tevő személyeknek. Ezzel is kiszürjék, visszaszoritsák a korrupciót! Igaz! viszont, ki kell szürni a magánbosszú jellegü bejelentéseket!! hm. érdekes lesz. /ha esetleg a vélt- vagy valós vádaskodások felerősödnek!. /

sagitta 2010.12.10. 00:10:22

@oldrock: a genetika szép tudomány, sok sikert neked! Azzal, hogy PhD-k színvonalán van mit emelni, egyetértek. Csak arra szerettem volna utalni, hogy adminisztratív eszközökkel ezt nehezen tudom elképzelni.
Félreérthető voltam. Nem a "német modell" híve vagyok, hanem a személyiségemhez az áll közelebb (szépen, axiomatikusan levezetni....). Továbbra is tartom, hogy az angolszász modell IS működőképes. Ebben van egy első, kevésbé mélyebb kör (BSc), majd egy elmélyültebb második kör (MSc vagy PhD).
Amennyire belelátok, Bologna miatt nem vontak ki pénzt a felsőoktatásból, és igazán nem is olcsóbb. Szerintem az igazi céljai hogy az EU felsőoktatása átjárhatóbb és versenyképesebb legyen. Az első teljesült, ahogy a hallgatóimon látom, valaki tud ez élni (olyan tudásra tesz szert, ami itthon nem része a képzésnek), valaki nem (buli, buli, buli). A második még kérdéses. Szerintem nekünk ez lehetőség is lehetne, hogy feljebb pozicionáljuk az egyetemeinket, de inkább csak próbáljuk elszabotálni, ahogy erre törvénytervezet is hajt. Közben meg külföldi (norvég) hallgatóm arról győzköd, hogyha jobban reklámoznánk magunkat ÉS egy fokkal korszerűbb dolgokat oktatnánk, tömegével jönnének ide diákok tanulni. Merthogy a bolognai rendszerben ez is benne van. Ahogy hallom, az orvosi egyetemek is erre hajtanak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.10. 00:20:20

@Hepci:

"Úgy érzi, a testületben akarata ellenére baloldali skatulyába került, és a választmány egy része úgy viszonyult hozzá, mint „valaminek az egyik fő képviselőjére, akire gyanakvással kell tekinteni”."

Akarata ellenére?

Azt nem tudom miket mond a választmányban, de az országgyűlési felszólalásaiból kiindulva valóban szélsőbaloldalinak tűnik, még LMP-n belül is.

kodó tamás 2010.12.10. 00:24:32

@nyünyüge: kösz. jó link

tanulságos. sok muníció van benne és sok potenciális témát dob fel TG-nek is akár....

STATUS QUO (vadis:)

porfelhő 2010.12.10. 00:28:13

A kormány nem utópiát, hanem valóságot épit. Az eddig meghozott intézkedések mind a különleges kormányzás,, az újszrü gazdaságpolitika sikere érdekében történt. A kivetett adók, különadók mind az emberek fejére hullik vissza, amit a cégek beépitenek áraikba, és a "csodaváró" emberek észre sem veszik, hogy szépen megfizetik.Igen! az Ab. jogkörének kurtitásával erősiti a parlamentet, a többségi kormány mendent megtehet, "ellenzéki pártok véleménye- és ellensúlyok nélkül. Igen! "Kétharmados reform" az nem lesz.
Ja! "Mit tesz a Fidesz a karácsonyfa alá" elárulom.!:) Semmit.!
Ja! Egy kis feladatot mégis tesz. lehet gondolkodni ki szeretne, avagy nem szeretne az állami nyugdijrendszerbe belépni, vagy éppen azon kivül szeretne maradni!:)

porfelhő 2010.12.10. 00:31:43

@kodó tamás:
Te miért nem alszol már?:)

porfelhő 2010.12.10. 00:33:37

@Akitlosz:
Te sem vagy fáradt még?:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.10. 00:39:32

@Ordnassac:

Nem üzlet tárgya, ahogy a nyugdíj, meg az egészségügyi járulék sem az.

Ha alkotmányossági aggályaid vannak, akkor a SZJA-t egyszerűen át kell nevezni Közfenntartási járuléknak, vagy egyéb hasonlónak.

A választó- és a választhatósági jogot kapja érte a befizető az államtól.

Ez nem alkotmányellenes, a nyugdíj is csak jogviszony és sok befizetése felett jár saját jogon.

nyünyüge 2010.12.10. 00:42:17

@porfelhő: 'Egy kis feladatot mégis tesz. lehet gondolkodni ki szeretne, avagy nem szeretne az állami nyugdijrendszerbe belépni, vagy éppen azon kivül szeretne maradni!:) '

Azt hiszem, ezt azért a fidesz is meg fogja szívni (mert megérdemli). Az emberek - valószínűleg pártállástól függetlenül - utálják, ha ilyen kilátástalan döntési helyzetekbe kergetik őket. Lehet még az sem örül neki, aki személyesen csak jól járhat.

Azt is utáljuk, hogy szembesülünk azzal, mennyire nem gondoltunk bele a jövőnkbe eddig, és méltánytalannak tartjuk hogy ilyen körülmények között nyomják bele az orrunkat a szmötyibe.

porfelhő 2010.12.10. 00:42:44

Budai Gy. szerint hetek óta a leköszönő legfőbb ügyész előtt van a Gy F. ellen tett feljelentés, ill. a volt miniszterelnök ellen idnitandó büntető eljárás ügye, s nem hajlandó lépni. A legfőbb ügyész cáfolta, hogy találkozott volna GyF. sukorói telekcsere ügyével. "
Igaz! ettől engem sokkal jobban érdekel, hogy mi lesz a jövőmmel, az biztos, ha más nem is!:)

Ja! kedves @tölgyes úr, ha felébred legyen szives ezt kommentelje már! tudja nagy tisztelője vagyok Önnek, meg ne sértődjön?:):) inkább irjon.bocsánat!

porfelhő 2010.12.10. 00:52:17

@nyünyüge:
Igen! utáljuk, vagy nem utáljuk a kormány intézkedései ellen nem tehetsz semmit. Ha belegondoltál volna a jövődbe, - mi lesz a kormányváltás után - az sem változtatna semmit a mostani helyzeten. "csak" a személyes életünkért, jövőnkért tehetünk valamit, ami a kormány intézkeseitől független, tudjuk.

porfelhő 2010.12.10. 00:55:33

jjulie estére irjál már, két napja nem irtál! hiányolom már!

Jó éjt! mindenkinek!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.10. 01:09:31

@kodó tamás:
"pl ha egy ügyvédet megkérdezel hogy indíts pert? mindig az a válasz igen persze..."

Ez nem így van.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.10. 01:33:20

@aszekelyek:

Az államadósság az egy nagyon érdekes dolog.

Ha nem fizetnénk a törlesztést, akkor biztos nem kapnánk újabb hiteleket.

Igaz, akkor többet nem is lenne szükség újabb hitelekre.

Csak csupán a kamatokra kifizetett pénz 60%-kal több a teljes költségvetési hiánynál.
Ha ezt nem kellene fizetni, akkor nem hogy hiány nem lenne a költségvetésben, de jelentős többlet maradna, amit fel lehetne halmozni nehezebb napokra, majd adót lehetne csökkenteni, s csak a terhek csökkenése miatt jobban növekedhetne a gazdaság és az életszínvonal.

Nem "kinőni" kell az adósságot, hanem csökkenteni. Csak GDP növeléstől az államadósság még egy árva dollárral sem lesz kevesebb.

oldrock (törölt) 2010.12.10. 05:35:42

@sagitta:
Olcsóbb, mert a tömegképzést jobban elősegíti. Sokkal kevesebb párhuzamos órákat kell tartani. Egybe lehet vonni a BSc és az MSc képzés első három évét.

oldrock (törölt) 2010.12.10. 05:52:39

@Akitlosz:
Nagyon veszélyes ez a gondolkozásmód.
1. Nem becsületes dolog nem meg fizetni az adósságot. Általában a szélsőjobb hangoztatja. Nem tudom ez hogy fér össze a keresztényi erkölccsel? Ne lopj! Nem fizetni az lopás... Persze nem vagyok naiv más keresztényi erkölcsöt sem tartanak be csak fennen hangoztatják őket...
2. Nem csak kölcsönöket nem kapunk, de a tőke is menekülne ilyen országból, és ne gondold hogy csak a külföldi -már ez is rettenetesen megviselné az országot- hanem a magyar is.
3. Persze ez szépen beleillenék a mostani politikába, ahol lehet visszamenőleg törvényeket hozni -gyevi bíró kivételeivel-, magántulajdont elvenni. Ezek nagyfokú jogbizonytalanságot okoz. Soha sem tudhatod hogy hol állnak meg ha a rövidtávú érdekeik kívánnak valamit.

Más, mindenkinek a figyelmébe ajánlom a A Nemzeti Együttműködés Programja 68. oldalának harmadik bekezdését:
"Nem engedjük, hogy az állami nyugdíjak mellett szolgáltatást biztosító magánnyugdíj-pénztári rendszer megtakarításai veszélybe kerüljenek"

oldrock (törölt) 2010.12.10. 05:57:36

@Akitlosz:
Igen, 2/3 -al -ami valójában 1/3- minden törvényessé -legálissá- tehető, de nem legitimmé, mert ezekre nem kaptak felhatalmazást

Én is akarok kommentelni 2010.12.10. 06:38:10

@guvernalista:
Nem kötözködésképp, de ugye nem baj, ha amit te írtál, az nem a Fibonacci számsorozat első néhány tagja? :)

Szimba 2010.12.10. 07:09:52

@aszekelyek:
Melyik város, melyik képző?

ubul2000 2010.12.10. 07:10:02

@Én is akarok kommentelni: egy egyes ide vagy oda nem számít :))) ez valószínüleg csak fgyelmetlenség következnénye

Szimba 2010.12.10. 07:16:33

@panelburzsuj:

60 éve??? Ez már az ősembernél is így volt.

László56 2010.12.10. 07:23:18

Szép jó reggelt Mindenkinek

Reform vagy halál ? Kérdezi az elemzőnk. Pedig sokak számára ez a kettő ugyanaz. Mert miről is van szó ? Strukturális változtatásokra van szüksége az országnak. Ez soha nem is volt kérdés. Még a kommunistáinknak sem. Ők látták be először hogy ha nem kezdik el a reformokat akkor nem lesz mit rabolni az országból. Ez is azt mutatja hogy a reformokra mindenkinek szüksége van, még ha az okok különbözőek is. A kommunistáink a zsebüket féltik, míg mások az országot. Az ország viszont most jó úton halad. Csak meg kell hallgatni Lendvai Ildikót a december 9.-i ma Reggel műsorában. Nyilvánvalóvá válik hogy szorul a hurok a kommunistáink nyakán. Felháborodása őszinte mikor az országrabló törvények megváltoztatását kritizálja. Mindez azt is mutatja hogy jó úton halad a kormányunk amikor a törvényes rablást megakadályozza.

És a reformok mennek tovább. Kétségtelen hogy előbb utóbb a strukturális reformokkal nemcsak a cégek és fináncintézetek hanem a polgárok is érintve lesznek. Hiszen nem lehet úgy mosakodni hogy ne legyen vizes az ember. A kommunistáink másra sem várnak csak arra hogy mikor érint a kormány intézkedése nagyobb polgári csoportokat hogy lázadást szidhasson a kormány ellen. Mert nekik nem érdekük a rend. Ott nem lehet reggel és este lopni, csalni, rabolni és hazudni. Igaz hogy ahhoz nekik nem kellenek napszakok mert ahhoz éjjel nappal értenek. Csak a jövőben nem lehet mindezt törvényesen tenni. Csoda ha idegesek ?

Bármennyire is örömteljes a sajnálatom a kommunistáink iránt, azonban még sajnálatosabbnak tartom, hogy a ránk hagyott számlájukat olyan nemzedékeknek kell kifizetniük akik már csak a történelemkönyvből fogják ismerni a nevüket. Úgy mint a mostani generáció a fasisztáink itt hagyott emlékét ismerik. A szájíz ugyanaz, csak a ránk hagyott adósság a kommunistáinknál lényegesen több. Ahhoz hogy ezt a folyamatot megállítsuk szükségesek a strukturális változtatások.. Nehezen, de át fogjuk élni. És utána jön a Kánaán ? Egész biztos nem. Inkább a munka és annak a becsülete jön. De még odáig is el kell jutni. Oktatás, egészségügy, pénzügy, társadalmi gondolkodás és struktúra megváltoztatása, és nem utolsó sorban, olyan szociális háló kiépítése amely ezt a nevet megérdemli, hogy csak egy pár fontosat soroljak az előttünk álló millió feladatokból.

És mindezt egy olyan társadalmi réteg ellenállása ellenére, mely évtizedekig uralta az országot olyan törvényekkel amely a saját zsebüket szolgálta. Ezek fognak most fűhöz fához, EU -hoz és nemzetközi szervezetekhez rohangálni és átkozódni. A népet, nemzetet és társadalmat mocskolni. Tegyék ha nincs más dolguk. Hiszen a számukra nem reform vagy halál, hanem a reform maga a halál. Ami viszont a számukra halált, az a népünknek jó létet jelent. Minden relatív.

Szimba 2010.12.10. 07:29:05

0, 1, 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21, 34, 55, 89, 144,

0 évesen elkezd gimnasztikázni,
1 évesen nyelvet tanulni (pl. magyar anyanyelv),
1 évesen két lábon járást gyakorolja, fejleszti az izmait, egyensúlyozási képességét fejeleszti,
3 évesen óvodába jár és elsődlegesen játszik, mert az a tanulásának az alapja,
5 évesen még mindig játszik,
8 évesen az idegennyelvi oktatásnak van értelme, mert ez a szókincsbővítés optimális időszaka,
13 elkezd foglalkozni a más nemű rársaival, a társadalomba beilleszkedés kezdete,
21 családalapítás, munka, társadalmi aktivitás jellemző, mellesleg tanul,

34 új szakmát tanul, állást keres, második házassággal próbálkozik,
55 túlvan élete csúcspontján, már felrúghatja a konvenciókat, az erkölcsi normákat, fiatal feleség, új gyerek, osztozkodás az előző nejjel a vagyonon, tüntetésre jár, a munkahelyén mindenkit potenciális ellenfélként irt, retteg, hogy elveszíti az állását,kapuzárási pánik stb.
89 exhumálják, sírhelyére mást temetnek,
144 reinkarnálódik, vagy emlékének nyoma is elveszett, szobrát beolvsztják, a róla elnevezett utcát már harmadszor nevezik át újabb sorozathősök nevére stb.

porfelhő 2010.12.10. 08:09:45

@jjulie:
Tudod milyen nap van ma? Ha igen majd ird meg légyszives. Most nem tudok kommentelni.

kodó tamás 2010.12.10. 08:20:23

@porfelhő: Szalai Annamária szülinapja? a média világnapja? csendben kell lenni?

Szép jó reggelt Mindegykinek!

"Pokorninak nem tetszik az érettségi előtti kötelező karitatív munka. A politikus szerint az önkéntesség lényege veszik el a közcélű munka kötelezővé tételével."

hm kötelezően önkéntes? pont mint a párttagság lesz... kicsit belekavarodtak ezekbe a fogalmakba. elég bonyolult is. az régi oktatási rendszer ezeket a politikusokat még nem készítette fel alapvető fogalmak heJes használatára. de ezentúl más lesz. Az ÚJ rendszer után nem lesznek félreértések. Kötelező lesz okosnak lenni. vagy butának? ezt mindenki önként eldöntheti.

porfelhő 2010.12.10. 08:21:59

"Dolgozom, nem kommentelek" :üdvözlettel.....:)

porfelhő 2010.12.10. 08:24:51

@kodó tamás:
Nem, nem találtad ki! Nem kell csendben lenni, tessék kommentelni. Majd este megirom, ha addig nem sikerül kitalálni.:)

kodó tamás 2010.12.10. 08:29:04

@porfelhő: "december 10."

* 361 – Julianus Apostata lesz a római császár.
* 1520 – Luther Márton nyilvánosan elégeti Wittenbergben a kiközösítéséről szóló pápai rendeletet.
* 1582 – Franciaország átáll a Gergely-naptárra
* 1817 – Mississippi az USA 20. állama lesz.
* 1841 – Pesten, Fáy András elnökletével megalakul a liberális ellenzéket tömörítő „Nemzeti Kör”.
* 1898 – Párizsban megkötik az spanyol–amerikai háborút lezáró párizsi békét, melynek értelmében Spanyolország átengedi az Egyesült Államoknak a Fülöp-szigeteket, Guamot, Puerto Rico-t. Kuba formális függetlenséget nyer, az Egyesült Államok katonai és politikai ellenőrzése alatt.
* 1901 – Először adják át a Nobel-díjat (Az első béke Nobel-díjat megosztva Jean Henri Dunant és Frederic Passy vette át)
* 1902 – Befejeződik az asszuáni duzzasztógát építése.
* 1908 – II. Abdul-Hamid szultán visszaállítja a korábban eltörölt alkotmányt és feloszlatott parlamentet.
* 1915 – Elkészül a tízmilliomodik „Ford T” autó.
* 1941 – az angol hadihajó, a „Prince of Wales” elsüllyed Szingapúrnál
* 1948 – Megalakul a Dobi-kormány, az új miniszterelnök Dobi István (elődje Dinnyés Lajos).
* 1948 – Az ENSZ Közgyülésén elfogadták az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.
* 1961 – A Szovjetunió és Albánia megszakítja diplomáciai kapcsolatait.
* 1945 – Hollandia az ENSZ tagja lesz.
* 1987 – Háromnapos washingtoni csúcstalálkozó után Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet vezető ígéretet tesz a hadászati fegyverek jelentős csökkentésére, és utasítja a genfi tárgyalókat, hogy fogalmazzanak meg egy megállípodást az 1972. évi ABM (SALT) megállapodással összhangban.
Cristina Kirchner argentin elnök
* 1989
o Megalakul a Marián Čalfa vezette, a „nemzeti közmegegyezés kormányának” nevezett új kabinet Csehszlovákiában.
o Gustáv Husák csehszlovák köztársasági elnök lemond tisztségéről.
* 2005 – Megszűnik a rendszeres forgalom a MÁV történetének első pályaudvarán, a Józsefvárosi pályaudvaron.
* 2007
o Kudarccal végződik az ENSZ-kormányzás alatti dél-szerbiai Koszovó státusáról folytatott tárgyalások utolsó fordulója, a tartomány azonnal egyeztetéseket kezdett Washingtonnal és Brüsszellel a függetlenség kikiáltásáról.
o Átveszi az argentin elnöki hivatalt férjétől, Néstor Kirchner távozó államfőtől Cristina Fernández de Kirchner.

melyikre gondolsz? ensz emberjogi? vagy albánia? eltaláltam ugye? nekem ne tűnj el mint egy porfelhő

kodó tamás 2010.12.10. 08:32:50

Nertársak! Jó kedvre fel! Pannon, a puma már kiugrott az ágyból. Vagy pannon apu ma? nem is tom.

index.hu/gazdasag/magyar/2010/12/09/rona_peter_rossz_a_2011-es_koltsegvetes/

kodó tamás 2010.12.10. 08:36:14

@Zengőtorkú Nyivákoló: azt hitted neked kell választanod? kötelezően önkéntes választás? olyan éles a kardod is mint a nyelved? meg ne vágd magad...

torokgaborelemez.blog.hu/2010/12/08/295_reform_vagy_halal/fullcommentlist/1#c11836082

kodó tamás 2010.12.10. 08:37:23

@Zengőtorkú Nyivákoló: "@kodó tamás: Hoffmann Rózsa for President!"

NINCSEN RÓZSA TÖVIS NÉLKÜL.

lüke 2010.12.10. 08:38:32

bon jour:)
már reggel rosszalkodtok?
tegnap láttam a tv-ben a németek söralátétes adóbevallását
- most egyszerüsítik- jó pár A4-s oldal
s remélem jövö év I. félévében kikiáltják USE-t
az EU-i Egyesült Allamokat, mert ha nem, baj lesz a valuta unjóval

lüke 2010.12.10. 08:41:17

@panelburzsuj:
hmm
naiv vagy fiam!
s azok is akik ,Rabárban hittek- még a szeme se áll jól-
te is fiam Rabár!

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.12.10. 08:41:48

Én a Magyar Reformköztársaságban élek a 70'-es évek óta.

kodó tamás 2010.12.10. 08:44:44

@lüke:
de németeknél van literes sör alátét is... "nagykorsó"
bár a balatonnál nálunk is volt... az nagyország ahhoz ne hasonlícsuk magunkat. nekik nincs szökellő kelta tigrisük és pannon pumájuk...
azt meg egyáltalán nem értem mi köze a sörözésnek az adózáshoz. ez csak vmi gyenge focista agyban emelkedhet kormányprogram szintre. németben egy nb3as politikus dobta be a közéletbe...

lüke 2010.12.10. 08:44:55

nyugdijkarosultak.blog.hu/2010/12/09/ki_hazudik_selmeczi_vagy_szasz_karoly

ebböl még nagy balhé lesz,
s sok sok változtatás
tódás- fódás

kodó tamás 2010.12.10. 08:49:28

@lüke: "a föispánok"

kinevezik. kinevezik. előbb utóbb mindenki a méltó helyére kerül

www.mno.hu/portal/752977

lüke 2010.12.10. 08:50:17

@kodó tamás:
összehasonlíthatatlan
objektiven tovább adtam- információ- amit tegnap láttam a ZDF-n
Verheugen -mindig azt hittem: holland, de SPD-s - volt a szószóló

fumigálás,nihil nb3-nál lejjebb visz

ssi 2010.12.10. 08:50:32

@Szimba: ha,ha,ha :-))) a női karrier- és életpályát is leírhatnád

@porfelhő: csak nem Judit vagy, s a névnapod van?

@kodó tamás: csak álmélkodom, ez a Kodó! az energiájával nem takarékoskodó, éjjel nappal a billentyűt nyomkodó

kodó tamás 2010.12.10. 08:54:58

@manyike: @lüke: @Zengőtorkú Nyivákoló: "Én a Magyar Reformköztársaságban élek a 70'-es évek óta. "

ez még izgat. egy másik kommentel összerakva. akkor a LEGNAGYOBB REFORMER: a whiskys... mert ő küzdött legkeményebben és legbátrabban a spekulatív kapitalizmus ellen

követelem engedjék ki a wiszkist! a nagy reformert

Szimba 2010.12.10. 09:14:33

@manyike:

Ha azt leírnám, akkor azonnal rámsütnék a feminista jelzőt.:-)

Szimba 2010.12.10. 09:16:59

@kodó tamás:

Volt már magyar 1 literes üveg sör, a Kőbányai Világos. Persze a szoclajizmusban.
De öreg vagyok! Én még voltam kisdobos is, beee!

kodó tamás 2010.12.10. 09:17:13

kemény tavasz lesz. hetek óta mondom. ez a 30 fokos napi hőingadozás tragédiába fog torkollni márciusra... őriási tragédia lesz... pont mint a bkv buszok. megoldás: kataasztrófa, vészhelyezet, államosítani kell vmit... vagy vmi... de biztos minden közbeszerzés nélkül. ez a lényeg.

atv.hu/cikk/20101209_pecsi_norbert_sandor

Szimba 2010.12.10. 09:23:59

@kodó tamás:

Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van, ősszel esik az eső, sohasincsen jó idő.:-)

És főként nem kellene az anyagot kispórolni az utakból.

ssi 2010.12.10. 09:28:26

@kodó tamás: ezt a hírt eddig nem is olvastam

"Az unió megint nemet mondott. A kormány ugyanis ismét avval próbálkozik,hogy a valóságosnál kisebbre faragja az államháztartás hiányát. Az immár sokadik kísérlet a magánnyugdíjpénztárak vagyonának elvonásával függ össze. Az átlépőktől beszedett pénzt - minimum 500 milliárd forintot - ugyanis a költségvetés bevételeként kívánják feltüntetni, hogy aztán ezzel együtt teljesíthető legyen a bűvös 3 százalékos hiánycél."
www.klubradio.hu/cikk.php?id=1&cid=119972

@Szimba: s nőiesebben nem menne? - mégiscsak értünk tennéd

kodó tamás 2010.12.10. 09:35:06

@Szimba: nem az anyag... is. de a vízelvezetés. nincs víz- nincs fagy. észrevetted hogy esőben a német utakon tisztul a kocsid? itthon meg... de ez +a szegély is... itt sár szegély van, ott pedig egy vonal, eddig aszfalt onnan FŰ...

a vízelveztésről még
index.hu/belfold/2010/12/10/bakondi/

de nálunk ennyi erővel a katasztrófavédelem átveheti a NYUGDÍJ és már lassan az építési ügyeket is....

emlékeztetlek titeket. katasztrófa az, amit az intézmények a normális működés során nem tudnak megoldani.

KATASZTRÓFA KORMÁNYZÁS...

Katasztrisztán ...

cambridge.on 2010.12.10. 09:43:02

@lüke:"1541 – Thomas Culpeper and Francis Dereham are executed for having affairs with Catherine Howard, Queen of England and wife of Henry VIII."

Válás angol módra.

inforadio.hu/hir/belfold/hir-398996
Ragaszkodnak megmaradt pozíciójukhoz a bukott miniszterek - lapszemle

2010.12.10. 09:56:01

@lüke: de egyet gondoltunk!:) Épp be akartam én is linkelni!

Szép jó napot egyébként!:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.10. 10:01:56

@Szimba: én is. Az egykori őrsvezetőm (én voltam a Saturnus őrs zászlósa, természetesen a gyűléseket is kedvenc hobbimnak - verekedés - igyekeztem szentelni) pedig neves gender kutató lett. Brrr.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.10. 10:04:15

@László56: a jólétet egybe írják, László. A jó lét azt lenyúlni szokták...

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.12.10. 10:12:04

@kodó tamás: "észrevetted hogy esőben a német utakon tisztul a kocsid?" én még nem vettem észre de majd ha arra járok...:-)))és esni is fog

Szimba 2010.12.10. 10:12:24

@manyike:

Életpálya Modell Nőknek
Guvernalista és Fibonacci szerint:

0, 1, 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21, 34, 55, 89, 144,

0 évesen Ja, lány, akkor nem kell dajkálni, majd megoldja, egyen már kanállal, vagy visszamaradott?

1 évesen Kislányom ideje megtanulnod már mosogatni! Meg apa papucsát odavinni neki a fotelhoz!

1 évesen Még nem tud főzni????

3 évesen Óvónő vele vagdostatja a szalvétákat, ő mossa ki a babák ruháját, eteti és kiszolgálja a fiúkat, mert szegények még annyira éretlenek, mindig csak játszanak.

5 évesen Na végre lehet ráadni cuki és dögös kis lányruhákat, amiből kilátszik a popsija. Pedofilok rendszeresen csokival kínálgatják.

8 évesen Megtanulják, hogy a fiúk dolga a versengés, a verekedés, és az élet élvezete, a lányok szorgalmasan tanulnak.

13 elkezdenek vele foglalkozni a más nemű társak. Pl. meghúzzák a haját, leöntik a levessel, belerúgnak a bokájába, belenyúlnak a táskájába, a bugyijába.

21 évesen még tanul, közben segít a háztartásban, segít tanulni a fiúknak, megírja helyettük a dolgozatokat, hagyja, hogy lemásolják a zh-ját, hagyja, hogy rajta gyakoroljanak a még gyakorlatlanok, hagyja, hogy rajta gyakoroljanak a szadista profok stb.

34 évesen már túl van az első tönkrement házasságán, neveli a 2-3 gyerekét. Igyekszik fittnek és fiatalosnak maradni a munkahelyén, ezért lefekszik a főnökkel, van barátja, akire főzhet, moshat, takaríthat, valamint vigyázhat annak első házasságából született gyerekeire. Karácsonykor a parlament fenyőfájához hasonló méretű fát cipel haza, minden saját és nem saját gyereknek, valamint anyósoknak, szülőknek, a főnök feleségének, és szüleinek is megveszi a legszebb, legjobb, legdrágább ajándékot. Megfőzi a 10 literes fazékban a kocsonyát, az ötven literesben a töltöttkáposztát, aztán nekiáll a 12 fogásos karácsonyi vacsora elkészítésének.

55 túl van élete csúcspontjain, két váláson, a gyerekei kábítószeres korszakán, a férj inpotenciáján, a munkahelyén 6 ember munkakörét teljesíti, de így is állandóan rajta van a kirugandók listáján. Fiatal kolléganők minden munkát áttolnak neki, a férfiak már rá sem néznek, legfeljebb akkor köszönnek neki, ha kávét főz nekik, és kiosztja az uzsonnára hozott sonkásszendvicseit.
Depresszió elleni tablettákat szed. gyerekei felnőttek elköltöztek, eltávolodtak, szülei meghaltak, egyedül ül a tévé előtt és zokogva nézi a Casablankát.

89 Már réges régen kiszórták a hanvait a kopott, olcsó urnából. Nevére sem emlékszik senki. Porból lettünk, porrá leszünk...

144 hite, vallása szerint angyalok, ördögök, Buddha, Marx-Engels stb. megpróbálják rávenni, hogy újjászülessen, de sikítva tiltakozik. Amikor megígérik neki, hogy a következő 100 női élet után egyszer lehet férfi is, nagy nehezen rááll az üzletre.

Én is akarok kommentelni 2010.12.10. 10:12:56

@guvernalista:
Nem tudom, de tényleg hasonlít hozzá, csak sajnos a 0+1=2 résznél a tiéd elhasal, de erre már más is rávilágított :o

Szimba 2010.12.10. 10:14:46

hamvait és egyéb elütések:-((

Szimba 2010.12.10. 10:19:46

@Hepci:

Mi a Vadrózsák voltunk. És fogalmam sincs ki mit csinált, de szörnyű nagy rózsaszínű vadrózsákat színeztünk folyton.

cambridge.on 2010.12.10. 10:40:20

Reform vagy halál?

Kíváncsi lennék milyen halált vizionált Török Gábor?
A nemzet halálát? A félresikerült reformoknak, a reformok hiányának hatására lebénulhat az ország, de a nemzet nem hal meg.
A Fidesz diktatúra halálát? Tudom, TG nem szereti ezt a szót, de nem lehet más szóval jellemezni a módot, ahogy intézik az ország sorsát. A vakló határozottságával mennek az általuk elképzelt jó irányba. Itthon nincs olyan erő ami fékezhetné őket, de a világ nem szavazta meg Orbánt, ott hiába hivatkozik a 2/3-ra.
Amikor Putyinnál járt, néhányan elcsodálkoztak milyen alacsony Putyin.
Orbán szeretne olyan "nagy" lenni, mint ő.

Van élet a Fidesz után! De nagy kérdés kivel?
A legnagyobb gond, nincs a láthatáron egy olyan párt, amelyiknek esélye lenne a váltópárt szerepre.
A szocialistáknál Szanyi médiumnak véli Gyurcsányt. Meg akar tőle szabadulni, de az eltávolításával nem szabadulnak meg az összes nyavalyájuktól.
A Lehet Még Potyázni küzd az egy nyári szereppel.
A Jobbik rosszabb gazdaságpolitikát képvisel, mint a Fidesz.

"mert már csak néhány napot kell aludni, és jönnek a várva-várt reformok."

Ez a megfogalmazás tetszik. A Jézuska mindenki karácsonyfája alá reformot fog hozni! Egyben kifejezi a csodaváró hangulatot, ami tavasz óta jellemzi a híveket.
Tudom a választ, senki sem vár(t) csodát. Bármit reformálnak az maga lesz a csoda!
Legalább 4 éve mondogatják a szocialisták nem értenek hozzá, de ők tudják a tutit.
Ahhoz képest kanállal kezdtek az égő ház oltásához.

A kép, mint oly sokszor most is fenomenális. Tökéletesen illik a témához, a Fidesznek is csak a csendet zavaró morajlás az ellenzék és a tömegek hangja.

cambridge.on 2010.12.10. 11:13:52

@kodó tamás: Néha túlzásba viszik a környezet védelmet, a tisztaságot.
Megtörtént, hogy lezártak egy ipartelepre vezető utat, mert olaj folyt egy teherautóból az útra.
Egy a tűzoltóknál rendszeresített haboltóhoz hasonló felszereléssel mentesítették a szennyeződéstől az utat.
A tűzoltók teljes felszerelésben, vegyvédelmi ruhában tevékenykedtek. Gázálarc, sisak, gumiruha.
Nem lehetett kellemes nyáron így dolgozni.
Még a főnököm is azt mondta nekem: Látja, néha megőrülnek a németek, és túlzásokba esnek.

Persze a cechet nem az állam állta. A rendőrség és a tűzoltóság kivonulásának díját a károkozónak kell fizetni.
Nincs kétségem, hogy megtalálták.

Szimba 2010.12.10. 11:41:09

@cambridge.on:

Reformok, vagyis normálisan megtervezett és végigvitt változtatások nélkül bármelyik kormánnyal vége van az országnak.

Ez a kapkodós módszer, amivel az összes kormányunk operált, semmire sem jó, legfeljebb gyorsít kicsit a csődön.

Fiatalok kivándorolnak. Később magukhoz veszik a szüleiket.
Támogatják a rokonok kivándorlását is.

Itthon maradnak a nyugdíjasok, akik már nem kapnak nyugdíjat, legfeljebb némi segélyt, maradnak a rokkantak, akik szépen meghalnak. És maradnak azok a mélyszegénységben élők, mint pl. a cigányság egy elég széles rétege. Ők megpróbálnak majd kivándorolni, de addigra gondolom már zárt határok lesznek mindenhol.

Akkor majd a kínaiak vadkenderültetvényein vagy rizsföldjein idénymunkáért kapnak napi 1 marék akármit.

sárkányfő 2010.12.10. 11:42:30

@porfelhő: December 10-e van, Péntek. Az úr 2010. évében járunk. :)

porfelhő 2010.12.10. 11:48:08

@ó jaj:
Bezony! :) december 10-e van!!:).....

sárkányfő 2010.12.10. 11:48:54

@oldrock:
Az adósság visszafizetésének megtagadása = harakiri. Azonnal. Aki ilyet javasol, az az alapokkal sincs tisztában.

De szerintem kár magyaráznod Akitlosznak. És igazán sokat magyaráztam neki a dolgokat, de reménytelen eset, csak hajtogatja a magáét, az érveket meg simán elengedi a füle mellett.
Pl.írtam neki én is a, hogy a felhatalmazás arra van, ami a választási programban van, és abban a nyugdíjpénztárak megvédést ígérik, tehát épp elárulják a válaszóikat, és rablásra-zsarolásra nincs semmiféle felhatalmazásuk. Meg se értette. Vagy érti pontosan, de úgy tesz mintha nem értené, mindegy.

sárkányfő 2010.12.10. 11:54:11

Érdekes, mintha Parragh László is kicsit hasonlót mondana: reform vagy halál:

"Magyarországon most olyan hónapok vannak, amikor az emberek hisznek abban, hogy meg lehet változtatni a dolgok folyását,(...)ha pedig ezt nem tesszük meg, akkor megérdemeljük a sorsunkat" - zárta előadását Parragh László.

hvg.hu/gazdasag/20101209_parrah_laszlo_monopolium_megtores

lüke 2010.12.10. 12:17:53

2010. december 09. csütörtök, 09:30
Második olvasatban vitázott a parlament plénuma az államnyelvtörvény módosításáról, mely néhány esetben liberalizálja a hatályos nyelvtörvény rendelkezéseit, és a felére csökkenti a törvény megsértéséért kiróható büntetéseket. A büntetések eltörlését csak 17 képviselő szavazta meg, a teljes pedagógia dokumentáció kétnyelvűségének eltörlését 16-an támogatták. A végszavazást az ellenzék ignorálta, mindössze 76 kormánypárti képviselő vett részt a szavazáson, közülük 74 támogatta az államnyelvtörvény módosítását.

lüke 2010.12.10. 12:21:29

nomen est omen

biztosan idejár -most már-az index
ma le föispánoztam öket, kérlek alássan, oszt lemásolták
Pesti lesz a budapesti főispán
index.hu/belfold/2010/12/10/pesti_imre_lesz_a_budapesti_foispan/

lüke 2010.12.10. 12:27:00

@Szimba:
nagyon titokzatos ez a porfelhö
titkos biznisze van zsülivel ,biztos NBH megbizás

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.10. 12:28:48

@cambridge.on: és micsinálnak a lokális Ruttner/Magyar Györgyök, nem az ezerajrós óradíjukat gyűjtik éppen?
Pedig biztos azt a baleseményt is az ufók okozták, btw, a talajmozgás rezonanciája hatására repedt el a tartálykocsi tartálya, a gyártó és az üzemeltető semmiről nem ehet, mossa kezeit. A domes meg tosz.

Szimba 2010.12.10. 12:32:26

@lüke:

Adod a jó ötleteket ingyen, mikor magánórákat is adhatnál nekik címszerkesztésből!:-)

Szimba 2010.12.10. 12:33:46

@lüke:

Nekem jó lenne egy kis úniós támogatás is. Vennék egy db libamájat karácsonyra. (Nem magamnak, vendégnek.)

lüke 2010.12.10. 12:35:18

www.ehf-euro.com/#
ma 20 h 15 kor Lillehammerban
Görbicz nélkül oh Vincze
s a lekicsinyelt köv. ellenfelek:
Svédo, Németo,csak vigyázzunk Mátéfikám!

porfelhő 2010.12.10. 12:36:08

@Szimba:
Igen!:):) aha. Nevezetes! már "csak" arról is , hogy nagyon sok feladatom van!:)

lüke 2010.12.10. 12:37:24

@Szimba:
hát ez az, és meg szemtelenek is:)

az unjó támogatja a libákat
gá, gá gá
tegnap Verheugen is ezt mondta csak békanyelven:)
(biztos ,azért mert még nem csókolták meg)

Szimba 2010.12.10. 12:37:32

@lüke:

Nézd, a Kilimandzsárón én is rosszul lennék! Nem bírom a hirtelen légnyomás változásokat.:-)

A magyar politika az mindig rosszul volt, sajnos, ma már az emberek is kezdik magukat úgy érezni, mintha valami magas hegy sziklás tetején éppen oxigénhiánnyal küzdenének.

Szimba 2010.12.10. 12:41:57

@porfelhő:

Meg aztán ma van Loretta napja is.

lüke 2010.12.10. 12:42:48

@Szimba:
nem az a baj:
a magaslaton ritka a levegö- hypoxia- csak fokozatosan lehet adaptálodni( vagy eritropoetint adni)-
különben tüdö ödémát kapsz
akkor meg tötögethetik beléd a szteroidokat

a ruszkiknak a Kaukázusban van egy magaslati jégpályájuk-gyorskori- réhgen ott edzettek, az eritropoetin elött
most majd több lesz, épit a semmiböl nekik Putyin az olimpiára

guvernalista (törölt) 2010.12.10. 12:43:36

@Én is akarok kommentelni:
ebben nyilván igazad van. csak itt arról van szó, hogy mérföldköveket pakolászunk, és akkor az első évre kettő is esik. egy óvópedagógus, vagy egy gyerekpszichológus nyilván ezt is tudja értelmezni. azt mondják, hogy a személyiség 1 éves kor körül nagyjából eldől.

pusztán csak azt próbáltam magyarázni, hogy a life-long learning kereteit szerintem úgy lehet megteremteni, hogy az oktatási rendszerben a mérföldköveket egyre ritkábban pakoljuk le. erre példul alkalmas a fibonacci számsor. hiszen ott minden (élet)szakasz, az előző kettő hosszának az összege. alkalmas arra, hogy az oktatási rendszer idővonalát megalapozza.

és ez a bolognai folyamattal éppen egybevág, mivel 21 éves korra az is tesz egy mérföldkövet. szerintem az is igaz, hogy 18 éves kor körül nincs különösebb fordulópont. 13 éves kor körül viszont változás van: a kamaszkor. és szerintem 21 éves kor körül is. addig buli hátán buli van, amitől a legtöbb tini nem tud elszakadni. de valamikor 21 éves kora körül meg a többség mégis csak éretté válik, ami nem azt jelenti, hogy utána már nem szórakozik, de mondjuk kibírja, hogy hétvégén nem atomrészeg a haverokkal.

a bolognai rendszer erre az időpontra ver egy cölöpöt. szerintem nagyon helyesen. a probléma az, hogy a magyar rendszer a jó tanulók számára 18 éves korra teszi a pályaválasztás időpontját, illetve a közepes tanulóknak 14 éves korra. szerintem már ez a szétválasztás is hülyeség.

a pályaválasztás ugyanis nem egyetlen döntés, hanem egy útkeresés. és nem látom be, hogy ezt az útkeresést miért ne lehetne a kamaszkor elején elkezdeni. és erre javaslom az átjárható szakkollégiumi hálózatot.

de tisztában vagyok vele, hogy rózsika néni ilyet nem fog csinálni, mivel ő éppen úgy, mint minden elődje bölcsész, és nem akar valódi szakképzést, és egyébként az egyetemi tanárok jelentős része sem akar, mivel ez a csoport a tudósképzésben érdekelt.

szerintem ami a legfontosabb lenne, hogy a felsőoktatásban az uniós rendszertől nem nagyon volna szabad eltérni. rózsika néni egy birodalmi nemzetállamban gondolkodik, éppen úgy, mint a fidesz-kdnp összes tagja, és lelkes támogatója. a felsőoktatást és a tudományt is a nemzetközösség keretein belül kellene szervezni, és nem nemzetiségi keretek között.

kodó tamás 2010.12.10. 12:49:16

@ó jaj: "Az adósság visszafizetésének megtagadása = harakiri. Azonnal."

én ezzel vitatkoznék. én a tervezett államcsődben hiszek.

ez a mostani ez nem lesz választás kérdése... a fides "spontán" tevékenysége...

sajnos most az egyetlen hirforrás ti vagytok tv-t sose néztem, már a bumerángot se hallgatom reggelente. ujság rég nem. netre meg nincs időm, mert elveszitek:)

mit irnak ezzel kapcsolatban? mikor és hogyan lesz a csőd?

lüke 2010.12.10. 12:49:28

@guvernalista:
ha PISA-ban elbukik nyista Bologna
Rózsi maradjon a ferdetoronynál lenn,ne kapaszkodjon

kodó tamás 2010.12.10. 12:51:17

@lüke: tényleg főispán lesz a neve?

lesz foglár is? meg főpandúrr (pintér)?

kodó tamás 2010.12.10. 12:52:01

@lüke: ez a Pisa-Bologna ez vmi foci meccs?

lüke 2010.12.10. 12:55:48

@kodó tamás:
majd bedurrantanak nekünk, már készülnek rá:)
snittlinget eltüntetik, lesz itt hadd el had
ja :)
olasz foci úgyis csak színház
a földön fekszenek és eljátsszák a hattyú halálát
elötte meg igy csinálnak:
www.youtube.com/watch?v=UfenlmAWc8Q

guvernalista (törölt) 2010.12.10. 12:56:38

@Szimba:
látom megfogott a téma. ennek a számsornak a természeti relevanciája hatalmas. például a napraforgó egyre növekvő számban nagyjából fibonaccit követve rakja magokat.

lüke 2010.12.10. 12:56:44

@lüke:
a gyengébbek kedvéért,ez:
pas de quatre

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.12.10. 12:57:46

@kodó tamás: éljen a közmunka, meg a spartakiádok:-), egyébként az érettségi semmi mást nem tükröz, mint az aznapi reggeli utáni kapacitásodat.

kodó tamás 2010.12.10. 13:00:45

@lüke: én a lovakat sajnálom csak...

galeria.index.hu/kulfold/2010/12/10/eroszakba_torkollt_az_egyetemistak_tuntetese_londonban/?current_image_num=13&image_size=m

ezt nem. hüje bobi... láthatóságiban. jó látják, kérdés ő lát-e. vicces világ. Magyarország felkészül, tavasszal mi jövünk. egyemisták nézzétek. mily vicces dolgokat lehet. én öreg vagyok. hátul adogatom a festékes dobozokat

galeria.index.hu/kulfold/2010/12/10/eroszakba_torkollt_az_egyetemistak_tuntetese_londonban/?current_image_num=15&image_size=m

lüke 2010.12.10. 13:01:11

@lüke:
lehetne a címe reform vagy halál
(igaz csak Brian Jones halt meg közülük)

lüke 2010.12.10. 13:07:30

@kodó tamás:
NBH
ilyen kulturáltannem tudnak tüntetni

kodó tamás 2010.12.10. 13:15:45

@lüke: NVH is van. Nemzetvédelmi Hivatal

galeria.index.hu/kulfold/2010/12/10/eroszakba_torkollt_az_egyetemistak_tuntetese_londonban/?current_image_num=16&image_size=m

de ez vicces anynira fiatalok hogy nem ismerik a STOP táblát... behajtani tilost kereszteztek egy várakozni tilossal, azt hiszik az a stop... bezzeg 16 évvel (vagy 12?) előtti SZDSZ az nagyon ismerte... LOP STOP.

kodó tamás 2010.12.10. 13:22:59

@lüke: @Zengőtorkú Nyivákoló: én meg küldöm az én Rózsámnak, az oktatási törvényhez a javaslataim....

hangerő fel... jön. jön...

www.megavideo.com/?v=V82BRGIR

kodó tamás 2010.12.10. 13:43:34

@Zengőtorkú Nyivákoló:

nyitok vállalkozást a következőkre. üzlettársakat keresek:

- 30 km/h sebességkorlátozó és "buckás" út háromszög táblák gyártására. (nem kizárt a traktorral behajtani tilos sem). közbeszerzés, de megcsípjük...

- transzparensek, egyen sálak, molinók, festékbombák és egyebek. "vicces tüntetői" felszerelések boltja.

- buszos "turista" utak szervezése. tüntetési zónákba. tapasztalat és csapat összekovácsoló tréningek. London ból visszafelé egy-két ultra meccset is megtekintünk, de felárért fakultatív programként részt is lehet venni. rendőrök is jöhetnek, de csak civilben.

jelige: télen gyártás, tavasszal értékesítünk...

kedves ügyfeleink! a most leadott megrendelésekre 10%-os kedvezményt adunk.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.12.10. 13:48:43

@kodó tamás: Sokat agyaltam azon, minek a pénze kellene nekem, és rájöttem, szerényen elég lenne a 4-es metró állagmegóvására költött összeg:-))))

guvernalista (törölt) 2010.12.10. 13:52:58

@lüke:
igazad van. rózsika néni szakterülete inkább pisa, és közoktatás. bologna-nak a szakképzésről kellene szólnia.

általános iskolában a probléma szerintem az, hogy van egy korai szelekció: az ötös tanulót kiemeli a 8 osztályos gimnázium, a négyes tanulót a 6 osztályos, felső tagozatban marad a hármas. és a kései integráció keretében a falusi iskolából megérkezik a kettes tanuló roma gyerek . és ezáltal a felső tagozat sok helyen olyan, mint a régi szakmunkásképző. közismereti tárgyat lehetetlenség tanítani, mert a szorgalmas gyerekeket kiemeltük. és ezért bukik el pisa.

és közben az elitiskolákból nem jön ki egy szuper generáció, hanem csak egy átlagos. szerintem a fasori evangélikus gimnáziumban nem az volt a truváj, hogy volt napi ige, nyilván az is fontos, hanem az, hogy ott iskolateremtő tanárok tanítottak. a protestáns papok rájöttek, hogy ezeket a világi iskolateremtőket érdemes befogadni, és ebből jött létre egy felvilágosult, protestáns, és humanista oktatás, nevelés, és kultúra.

rózsika néni ezzel szemben a politikai katolicizmust, és az ellenreformációt hirdeti. csak nem egy pázmány péter. szerintem egyébként annak is meg van a helye. csak szerintem a hitélet egy privát szolgáltatás. illetve azt gondolom, hogy kisgyerekkorra szabályos kommunákat kellene építeni, maxi háztartásokat, amik a rászorultakat segíti. szóval majdnem kommunista vagyok ez ügyben, marx és pázmány a világról majdnem ugyanazt képzelte legfeljebb istenről gondolkodtak másként. szóval ha még előrébb megyünk, az iskola elé, akkor szerintem ilyen low tech kommunák kellenek. ami szimbának tetszene.

ha még előrébb megyünk a gyermekjólétben, akkor állami szülőotthonok. szerintem az elejétől kellene reformálni, és jól felszerelt szülőotthonokat kellene építeni. ahol 1 éves korig bentmaradhat az anya. az összes pszichológus azt mondja, hogy addig alakul ki a személyiség. akkor nem látom be, hogy miért kell a cigánylányt visszaküldeni a putriba. a roma programokat 0 éves korban kell elkezdeni. vagy még előbb. szóval a várandós kismama bemehessen a szülőotthonba. és akkor ne cigizzen, ne piáljon. itt kellene kezdeni.

aztán az egyház építse a kommunáit, és a régió a világi formában. a városok építsék a modern iskolákat, szóval a szimbával nagy vitám, hogy oda lehet-e adni az 5 éves gyereknek high tech cuccot oda lehet-e adni. szerintem már a 3 évesnek is odalehet. mert nem megrágja, hanem nyomkodja. feltéve, hogy kapott előtte elég szeretet, és törődést. ha összetöri, akkor azt jelenti, hogy nem kapott. szóval a városoknak kell iskolákat építeni, és a piacnak magániskolákat. és egyetemeket pedig a nemzetközösségnek, az uniónak.

aztán persze most megint álmodtunk egy nagyot.

ubul2000 2010.12.10. 14:25:49

@kodó tamás: (Bocs, hogy csak most reagálok, de néha dolgoznom is kell)
(off Pokorni egy hülye on)

a fakultatív tárgyak is szabadon választhatóak, csak az a lényeg, hogy a credit meglegyen (AZ KÖTELEZŐ)

az általa vitatott esetben a helyzet pontosan ugyanaz - a munka mikéntje szabadon választható, csak az óraszámnak kell kötelezően meglenni

Hogy ezt Pokorni nem érti meg? Mit várhatunk egy liberálistól?

lüke 2010.12.10. 14:27:14

www.youtube.com/watch?v=7Nr0dUcrAU0

mai programomból, elmegyek megnézni Szerjózsát a moziban,
s hogy ne csodálkozzatok, már ö írt elöször a" szopásról"
nyilvánosan amitöl
Tóta W
úgy meg van elégedve magával- tudatlanság= elégedettség -
s ezt se a Jane Birkinnek írta még hanem a BB-nek
www.youtube.com/watch?v=_DgXbAvgV-M

ubul2000 2010.12.10. 14:30:36

@kodó tamás: az a lényeg, hogy nálunk van pannon puntzi (gamer)

ubul2000 2010.12.10. 14:33:03

@Szimba: Látod, ha az utat spórolnák ki, anyagra egyáltalán nem lenne szükség :)))

ubul2000 2010.12.10. 15:06:43

@guvernalista: meg a lombos fák elágazásai (pl tölgy)

SzaGyu 2010.12.11. 07:00:59

Ki hol ül, onnan lát! Most éppen azt látja, hogy sok a munkanélküli és tenni kell valamit.
Hát tesz is.
2011-től Megvonja a szociális segélyt, az álláskeresési támogatást.
Ő tudja mit kell tenni, hiszen ezek az emberek nagy része rászavazott és csak azért mert munkát ígért nekik.

Megkapták! 2011-től az lesz a munkájuk, hogy éhenhaljanak!!

Megint becsapta az embereket!
Igen, becsapta! Pont a legszegényebb embereket csapta és csapja be. nem csak a fentebb említett módon, de a 16%-os adóval is.

Rohadt, mocskos banda!

Pretoryan 2010.12.15. 14:12:57

Nem nagyon értem ezt a "reform" dolgot. Az ugyanis azt jelenti hogy "újjá alakítás"!
Ha most csak az MNYP-ket nézzük az határozott restauráció!

De mondjuk ilyen az összes lépés:

Egykulcsos csökkentett adó = adónövekedés sokaknál
Nyugdíjak megvédése = elherdálása
Megnövekedett infláció = burkolt adó
Munkahely teremtés = 20.000 embertől elvesszük a betevőt (MNYP dolgozók)
Új média törvény = cenzúra, sajtószabadság eltörlése
Kisebb állam apparátus = drágább közigazgatás

Igaza van Török Gábornak! Így csak a hitelességüket vesztik el, és szar lesz mikor a fagyi visszanyal!
süti beállítások módosítása