Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szíjjártó péter (1) szijjártó péter (6) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
21:54

Nem értem, most akkor ő nem olyan, mint a mi politikusaink – mondja és kérdezi az egyik nyugati nagykövetség munkatársa, amikor Orbán Viktor politikájáról beszélünk. Az Economist legújabb számában harcias, összeférhetetlen („pugnacious”) embernek írja le a magyar kormányfőt (szerkesztőségi cikkében "putyinizációt" emleget), s hogy senkinek ne legyen kétsége, a lap a hazai pártsajtóból ismerős képszerkesztéssel egy meglehetősen előnytelen fotót is közöl róla. Tényleg ennyire unikális lenne a demokratikus világban az, amit és ahogy Orbán tesz?

(Fotó: Burger Barna)

Orbán Viktor a magyar politikai élet legtudatosabb politikai vállalkozója. A kifejezéssel nem arra kívánok utalni, hogy a kormányfőnek nincsenek az aktuális politikai helyzettől független elvei, értékei, elkötelezettségei, hanem egyszerűen csak azt állítom, hogy Orbán megkülönböztető jegye nem céljaiban, hanem felfogásában, hozzáállásában rejlik. A magyar miniszterelnök elsősorban nem abban tér el itthoni társaitól, amit akar, sokkal inkább abban, ahogy a politikáról és a célok eléréséhez szükséges utakról gondolkozik. Még csak azt sem állítom, hogy teljesen egyedül lenne, de nála következetesebben senki nem műveli itthon ezt a műfajt.

Az elkötelezett liberálisnak indult politikus, nekem úgy tűnik, valamikor a kilencvenes évek közepére már biztosan megértette, hogy a politika nagyon kevés dologban különbözik attól, ahogy a gazdaság működik. Kereslet és kínálat szabályai alakítják, folyamatosan figyelni kell az igényekre, de az alkalmazkodás mellett óvatosan alakítani is lehet az elvárásokat. A politika is egy sajátos piac, ahol nincs helye gyengeségnek, önmérsékletnek és altruizmusnak. Nincs helye érzelmeknek és önmarcangolásnak sem: a célok, a döntések és az eredmények számítanak, minden más értelmetlen és érdektelen. Orbán úgy kezdett el gondolkodni, ahogy a sikeres gazdasági szereplők gondolkodnak, s úgy kezdett el viselkedni saját pártjában, ahogy a nagyhatalmú vállalatvezetők viselkednek birodalmaikban. Mindössze egyetlen dologban különböznek: miközben utóbbiak számára a siker egyetlen mércéje a pénz, a bevétel, a nyereség, a Fidesz vezetője ugyanezt a szavazatban, a támogatásban találta meg.

Abban igaza van az Economist cikkének, hogy Orbán Viktor hatalmat akar. Minden politikus ezt akarja, tudjuk legalább Max Weber óta, és azt is, hogy ebben az értelemben az sem igazán lényeges (más szempontból persze az), hogy önös célból vagy népboldogító tervei megvalósítása okán vágyik erre. Orbán helyzete annyiban különleges, hogy képes volt és ma is képes mindent alárendelni ennek, és ebben a törekvésében olyan tudatos és kitartó, hogy előbb saját pártjában, majd az országban is mindent és mindenkit legyőzött vagy túlélt. Így állt elő az a számára szerencsés és páratlan helyzet 2010-ben, amelyben egyrészt a pártján belüli koncentrált hatalomgyakorlás, másrészt az alkotmányozó többség és harmadrészt a gyenge, szétesett ellenzék miatt kormányfőként korábban nem látott lehetőséget kapott. Alig maradt vele szemben ellenerő, s hatalma a három fenti ok miatt egyelőre arra is elegendőnek látszik, hogy – ha úgy akarja - a maradék ellenerőt is csökkentse.

De miért tenné ezt, diktatúrát akar? – kérdezik gyakran tőlem. Nem, Orbán nem diktátor, hanem sikeres politikus akar lenni. Maradandót akar alkotni, legenda kíván lenni. Az elmúlt fél évét és az előttünk álló éveket nem értjük meg, ha abban a hitben élünk, hogy fő célja a demokratikus rendszer felszámolása. Orbán Viktornak tudnia kell, hogy ennek semmi realitása nincs – ha megpróbálná, az országot és vele együtt saját magát írná ki Európából. Meggyőződésem, hogy a kormányfő nem csupán tudja ezt, de ismeri és vallja is a demokratikus rendszerek előnyeit. Elmegy a falig, ha szükségesnek érzi, de azért mindig a szobán belül marad.

Akkor idén miért lépett olyanokat, amelyek miatt demokratikus elkötelezettségét is kétségbe vonják sokan? – kapom rendre az újabb kérdést. Nekem úgy tűnt, hogy Orbán Viktor a kormányalakításkor két állítást biztosan felírt a képzeletbeli falra: adócsökkentés igen, megszorítás nem. A szavazatban, a támogatásban gondolkozó politikus úgy vélte, hogy hitelességének és hatalmának tartós megtartásához ezúttal ez a két feltétel elengedhetetlen. Most nem az az érdekes, hogy igaza volt-e, hanem az, hogy Orbán – mint tette mindig korábban – mindent alárendelt kitűzött céljai elérésének. S a gépezet beindult: ha kellett, megnyirbálta az Alkotmánybíróság hatásköreit, ha kellett, lehetetlen helyzetbe hozta a magánnyugdíjpénztárakat. Márpedig kellett: mert ezek nélkül az eredeti terv már az első pillanatban kudarcot vallott volna. A kormányfő azonban – ismétlem: mint tette mindig korábban – nem foglalkozott a kritikákkal, nem bizonytalanodott el, nem fordult vissza, hanem megtett és megcselekedtetett másokkal is mindent, amit lehetségesnek és még vállalhatónak gondolt. De semmi sem önmagában volt fontos, nem önmaga miatt kellett – ezért motivációja, indoka önállóan nem is érthető meg.

A tudatos azonban nem jelent egyben hibamentest. Orbán Viktort egy-két alkalommal már korábban is tévútra vezette meggyőződése, elszántsága és korrekcióképtelensége. Míg azonban a kis(ebb) hatalom kis(ebb) hibát eredményez, a nagy hatalom nagy, már-már végzetes hibát hozhat. Márpedig ez a mostani kísérlet, a költségvetésen komoly lyukat vágó adócsökkentéssel, a megszorítások politikájának elutasításával és mindezek miatt sok-sok szokatlan, komoly vitát generáló megoldással – ahogy Mr Navracsics mondja az Economist cikkében – risky, very risky.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr922522870

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán Viktor csalódott bennünk 2011.01.04. 20:24:06

Közhely, hogy a mai miniszterelnök erősen paternalista politikus. Hogy a hatalom bebiztosításának és megerősítéseének mindennél magasabb prioritása van számára és hogy eszközeit tekintve tökéletesen cinikus. De szerintem nem volt ez mindig így. Ahhoz...

Trackback: Kísérleti terep 2010.12.18. 10:34:46

Orbán Viktor az utolsó demokraták egyike ebben az országban. Ez abból is látszik, hogy a kormányverzió helyett az eredetit, a frakciójavaslatot támogatja.  A dolgot csupán némileg árnyalja, hogy a kormány csekély önkorlátozást is tartalmazó verzió...

Trackback: Az aktuálpolitika rövid története 2010.12.18. 09:31:40

Az ovisok a pataknál játszanak.- Építsünk duzzasztógátat! - mondja a kis Viktor.- Jó, gyerünk, én leszek az építésvezető - vágja rá a cingár, szemüveges Ferkó - hozzunk homokot és töltsük fel ezt a részt!- Nem, a homok hülyeség, mert elmossa a víz. Nem...

Trackback: Találkozás egy fiatal-demokratával 2010.12.18. 04:05:54

  Jókedvű voltam, sok mindent elfelejtettem, nekivágtunk az Andrássy útnak. A fiatalemberrel a Hősök terén találkoztam, kezében széles füzetet vitt. Huszonöt, huszonhat éves talán. Még haboztam, nem mertem elhinni... el akartam fordulni, de eg...

Trackback: Rabár Ferenc, az Antall-kormány pénzügyminisztere 2010.12.17. 22:06:55

Rabár Ferenc pénzügyminiszter Bokrossal az Értéktőzsde megnyitásán Rabár Ferenc, az Antall-kormány pénzügyminisztere írja: „Antall József szólt nekem 1990 februárjában, hogy lesz Londonban egy tárgyalás, melyet Soros György szervez, és témá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sanz 2010.12.17. 22:06:16

A FIDESZ mostanában nagyon szereti a "nyugdíjtőzsde" kifejezést használni. Akkor Orbán Viktorra pedig mondhatjuk, hogy "hatalomtőzsdézik". Ja, kérem, hogy neki szabad? Másnak meg nem szabad? Kettős mérce ez? Á, ugyanmár.....

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.12.17. 22:08:00

jó az a kép.
jobb mint az itteni :)

Anti Anyag (törölt) 2010.12.17. 22:12:44

Szerintem nem legenda akar lenni, csak nem szeretné elbukni a 2014-es választásokat.

Mellesleg továbbá magyar érzelmű is.

Rock me Amadeus 2010.12.17. 22:12:47

A fidesz a becsülettőzsdén eljátszotta a hitelét.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.12.17. 22:13:04

Gábor, a média feletti totális hatalmat hogyan magyarázod bele ebbe az elméletbe?

teevee 2010.12.17. 22:14:54

Ez most elemzés vagy gondolatolvasás? Mit gondolt Orbán, mikor, miről, ki tudja?
Van olyan politikus, aki diktátor akar lenni? Aztán mégis hányszor sikerül.

sasfiók 2010.12.17. 22:15:41

Én csak egy filmcímet idézek : Óvakodj a törpétől....

Hóember 2010.12.17. 22:17:59

A piaci hasonlatból kimaradt a legfontosabb: a marketing. Ha szarul csinálod, de azt jól el tudod adni, nyert ügyed van.

Még valami: Legenda akart itt már miniszterelnök lenni, a kettővel ezelőtti nagyorrú látomásos költő, aztán mi lett belőle? Halálhörgés-siralom.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.12.17. 22:19:00

Én értem ezt, meg minden. És lehet, hogy egy bolond idealista vagyok, de az én világomban egy politikus ne önmagáért a hatalomért politizáljon, ne a hatalomért legyen politikus (Max Weber ide vagy oda), hanem azért, mert valami jót akar, mert egy jobb országot akar csinálni. Tehát ez a meggyőződés - a jobbítás szándéka - vezérelje, és ne a hatalomszerzésé és -megtartásé. Orbán Viktor esetében egyelőre ezt az utóbbit érzem: valóban mindent ennek rendel alá. De egyelőre nem látom, hogy ez mitől lesz jobb az országnak.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.12.17. 22:19:40

Nekem egyelőre a messiás-komplexus elégséges magyarázatnak tűnik.
Ő meg akar menteni minket, akkor is, ha beledöglünk. Mivel megváltó, tehát a népnek szeretnie kell, ezért népszerű akar maradni. Ebbe pedig ő döglik bele. A népszerűség érdekében sok mindent megígért már és most ezeknek a foglya. Meg kell váltania minket, anélkül, hogy nagyon ellentmondana korábbi ígéreteinek. Vagy legalább fenn kell tartania a látszatot, hogy nem mond ellent. Nem irigylem.

rasztaszív 2010.12.17. 22:20:15

ha legenda akar lenni,akkor legalizáljon.

roseknight 2010.12.17. 22:20:53

A vilagtortenelem elmult elmult nehany ezer eve a legjobb pelda arra hogy a legveszelyesebbek mindig a vilagmegvaltok akik annyira hisznek igazukban hogy oszinten valljak, a cel szentesiti az eszkozt

Alapvetoen egyetertek a cikkel csak hogy Torok Gabor hasonlataval elve amikor azt mondja "Elmegy a falig, ha szükségesnek érzi, de azért mindig a szobán belül marad", a tapasztalat az hogy lehet hogy a szobabol nem akar kimenni, de addig tolja a falat amig az ki nem dol...

kacsa! 2010.12.17. 22:22:50

Orban's coming for you.

bozon 2010.12.17. 22:23:05

A képzeletbeli falra nem volt felírva, hogy "demokrácia: igen". Ennyi.
Ebben is csak a külső kényszerek jelentenek akadályt.

Ordnassac 2010.12.17. 22:24:08

Látom, ez a 300. bejegyzés. Gratu hozzá! Egy apróság mellé: www.youtube.com/watch?v=EmOH5f1J1Uc

;-)

guvernalista (törölt) 2010.12.17. 22:24:31

orbán egy kimagaslóan magas érzelmi (!) intelligenciával rendelkező, egyébként átlagos értelmi képességekkel rendelkező kelet-közép európai politikus, akiről kétes korszak lesz elnevezve, mint kádárról.

szerintem tévedés orbánt pragmatikusnak beállítani. nemzeti liberálisként indult, mára izzig-vérig nemzeti populista politikus.

az unió soros elnökségének sikere, vagy sikertelensége nagyban meghatározza majd a nemzetközi megítélést.

roseknight 2010.12.17. 22:25:05

@bozon: Mik a kulso kenyszerek? Az EU orul hogy nem bomik fel es az euro tuleli az evet, nem fog magyar belpolitikai dolgokkal foglalkozni komolyan

Kerek négyszög 2010.12.17. 22:28:50

Nem akar diktaúrát? Dehogynem. Az a diktaúra szépen adagolva fog kiépülni. Nem hirtelen, az nagyon feltűnne.

JP_Proudhon 2010.12.17. 22:29:44

@Parmezanidész: "[Orbán] A szavazatban, a támogatásban gondolkozó politikus."
Szerintem valahol itt rejlik a válasz, a média feletti hatalom szavazatmegtartáshoz, az esetlegesen fellépő zavargások esélyének csökkentéséhez, valamint a mostanában tapasztalt "alternatív politikai eszközök" elfogadtatásához igen jó dolog.

Bár ha már a Magyar Hírlap is nyíg akkor lehet, hogy mégsem volt ez tőle olyan jó ötlet...

Balt 2010.12.17. 22:31:09

@Parmezanidész: Úgy, hogy 2002-ben nem kis részben ebben vélhetik a a paraszthajszálnyi vereséget - aligha alaptalanul... Most lassan(?) megpróbálják ellehetetleníteni az ellenséges sajtót, de szerintem ez ma (is) kontraproduktív.

Civil Mozgalom 2010.12.17. 22:31:53

"Elmegy a falig, ha szükségesnek érzi, de azért mindig a szobán belül marad."

Elmegy a falig, kidönti és meg van sértve, ha rászakad a plafon. Normális?

Balt 2010.12.17. 22:32:48

@sasfiók: Ez nagyon "alantas" "érvelés", de ha már eddig kell lememni, akkor felhívnám a figyelmet rá, hogy se Horn Gyufa, se Baljani nem emelkedett gyurcsányi magasságokba...

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.12.17. 22:33:20

Gábor, valahol utána lehet nézni, hogy százalékosan mennyire jöttek be a politikai jóslataid? ;-)

guvernalista (törölt) 2010.12.17. 22:33:35

@Hóember:
a politkai pártok a 0-át adja el 1-nek. a marketing arról szól: az 1-et add el 10-nek. ami magyarországon történik, annak semmi köze a marketinghez. permananes hazudozás folyik. török gábor az egyik fő ideológusa ennek.

Laikus érdeklődő (törölt) 2010.12.17. 22:34:02

"Az elmúlt fél évét és az előttünk álló éveket nem értjük meg, ha abban a hitben élünk, hogy fő célja a demokratikus rendszer felszámolása."
Az új médiaszabályozásnak mi a célja?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.17. 22:38:17

Sokan feszegettük már régebben viccesen, hogy egy szent politikus kíván lenni. Mi magunk sem gondoltuk komolyan, hogy ez a vicc elindul a megvalósítás útjai felé.... I véreskezű István király azért nagyon sok szenvedést okozott a magyarságnak, ami persze nagyon jó volt a katolikus egyháznak. Hát igen a nagy céloknak nagy az ára is. Nem kellene ezt megismételni. (úgy hogy sokan már elrakják orbánnak a banánhéjakat)

Szent István - Szent Viktor? Az ország megér egy misét.
vilagnezet.blog.hu/2007/10/05/szent_istvan_szent_viktor_az_orszag_mege

2010.12.17. 22:38:20

Orbán sikeres lesz... ha bele döglünk is.
Csak a fáraó számít, a piramist építő hangyák meg is dögölhetnek.
Szerencsétlen Magyarország: vannak a szocik, akik korruptak, buták és tehetségtelenek és van a fityisz, aki tudatos, akarnok és gátlástalan.
Mindkettő magának dolgozik, csak a szerencsétlen országért nem tesz egyik sem semmit.
Gratulálok.

OkoskaTo:rp 2010.12.17. 22:39:33

"Nem vak ez a ló. Bátor!"

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.12.17. 22:42:43

@JP_Proudhon: nem lesz elég semmire, mert csak magukra haragítják a sajtót.

mirrmurrkandúr 2010.12.17. 22:43:32

@Ordnassac: Te jó Ég... Leonidasz tarantinosan, na erre nem számítottam tőled :-D

dr kíváncsivagyok 2010.12.17. 22:45:02

@roseknight: Nekem is az az érzésem, hogy úgy akar a szobán belül maradni , hogy a falakat tolja egyre kijjebb és kijjebb ....addig amíg kidőlnek . Orbán már (a sajtótörvény óta meggyőződésem !) nem hogy nem akarja a Demokráciát csökkenteni...hanem már gyakorlatilag meg is szüntette azokon a területeken , amik eddig egyáltalán a kormány (szeme) elé kerültek.. fél év alatt olyan kárt okozott , amit nehéz lesz helyrehozni .

DEMOK · http://demokrata.budapestoldal.hu/ 2010.12.17. 22:45:10

Kedves Gábor!

Már bocsásson meg nekem Mr. Navracsics és Mr. Orbán. De nem hiszem, hogy az pusztán csak rizikó lenne, pláne, ha nem is tisztázott, hogy kinek a rizikója, ha egy ember tudatosan felszámolja a demokratikus intézményrendszert. Megbicsaklik az érvelés. Orbán nem általában akart, akar sikeres lenni - akkor államférfi is lehetne - hanem pusztán csak hatalmat akart, ha lehet minél tovább. Ehhez KI KELL KÜSZÖBÖLNIE A VERSENYT. A PÁRTOK ÉS SZEMÉLYEK VERSENYÉT. EZ A DIKTATÚRA. Orbán célja ez.
Az már hab a tortán, hogy mindeközben komoly bűnt követ el népe ellen, mert, ha valami kiszámolható a politikában, az a népesedés alakulása és az, hogy finanszírozható lesz-e a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer 15-20-25 év múlva. NEM. ÉS EZT Ő IS PONTOSAN TUDJA. Mégis elrabol 3000 milliárd forintot a malacperselyből, nyers erőszakkal. És akkor azt a bűnt nem is említem, hogy rögzíti meg e népet a feudál-kapitalizmus és a bolsevizmus határán. Nem, nem!!! Sajnos - ezúttal sem értünk egyet.

dr kíváncsivagyok 2010.12.17. 22:47:31

@Laikus érdeklődő: Elolvasva Gábor írását , akár helyeselni is lehetne ,....ha nem vennénk észre a sorokban a csúsztatásokat .

rockjano_ 2010.12.17. 22:49:29

Ha jól értem a poszt lényegét Orbán populista opportunista.
Mint ilyen tényleg nagyon profi. És most nagyon sikeres is.

De igazán nagy politikus csak az tud lenni aki egyben nagy EMBER is, és ebben benne van az őszinteség, az emberség az önkritika. És a jófajta humor. És ezek az értékek vagy teljesen hiányoznak belőle vagy ha nem akkor nem tudja/akarja megmutatni.

Van a társadalomnak egy komoly része amit nem zavar a demagógia, az ő körükben sikeres most is és az lesz mindig is. Tényleg karakteres valaki. De most olyan helyzeti előnye van ami örökké nem tartható fent.

A kockáztatás jellemének lényegéhez tartozik, vagy nagyon bejön neki vagy nagyon nem.

Hosszútávon mindenki megbukik.

Én nem hiszem hogy szimplán adócsökkentéssel be lehet indítani a magyar gazdaságot, ha úgy tetszik ennél sokkal nagyobbak a gondok. Így szerintem politikájának a lényege hibás.

Dubito 2010.12.17. 22:49:32

"Maradandót akar alkotni, legenda kíván lenni."

És a baj az, hogy mindenáron.

Nem ő az első az elhivatástudattal nagyon, józan értékítélettel kevésbé megáldott vezetők sorában. És ezt a dupla vagy semmi játszmát mi porszem alattvalók növekvő aggodalommal szemléljük.

2010.12.17. 22:52:18

@DEMOK:
ennek az egésznek a legkomolyabb bűne nem is ez, hanem az, hogy a személyre szabott ilyen-olyan törvényekkel pont azt erősítik meg a magyarokban, amit meg kellene szüntetni annak érdekében, hogy végre rend legyen.
Egész Magyarország szeret ilyen-olyan címen kibújni adó, járulék, kötelezettség, törvény alól, ha neki kellemetlen.
Pár hónapja MINDEN új törvény azt mutatja be, hogy az állam is éppen így tesz: ha valahol szorít a cipő, ügyesen vág rá egy lyukat, amin csak ő fér ki ("kivéve a gyevi bírót!")
Ameddig az állam nem működik transzparensen és jogkövetően, addig az állampolgáraitól sem lehet elvárni azt, hogy még a lehető legalacsonyabb kötelezettségeit is rendben, időben befizeti. Addig csak példát kap, hogy aki ügyes, akinek kapcsolatai vannak, mindent ki tud mutyizni, és maximum csak a gátlásai (v. gátlástalanságai) szabnak határt annak, hogy mit harácsol össze: ma a mnyp megtakarítások, holnap a bankszámlák, ill. ma csak nem fizetem be az adóm, holnap már adócsaló is leszek és vissza is igénylek jogtalanul...

dr kíváncsivagyok 2010.12.17. 22:52:29

És még egyet , Gábor : Orbán felírta a falra : "adócsökkentés , igen - Megszorítások , nem " - ezt írtad 8 Te erre emlékszel ).....nos nem (képzeletbeli ) falra , de RÖPLAPOKRA meg azt írta : "MEGVÉDJÜK A MAGÁNPÉNZTÁRAKAT " és még sok -sok , mostanra mélyen elfelejtett dolgot !! ( Erre meg Én emlékszem )

Tiko 2010.12.17. 22:52:57

1. Rendőrség jogköreinek komoly bővítése.
2. A rendőrség létszámának a növelése.
3. Hadsereg technikai fejlesztése (kézifegyverek, tankok)
4. Hadsereg létszámának növelése.

Kedves Török Gábor!

Mik ezek ha nem jelek a jövőre nézve? Kezdetleges első félévi jelek.. Ők is demokratikusan fogják kilövetni a szemeket ha arról lesz szó. Persze ettől még kirakatban lehet majd 'demokráciának' aposztrofálni a rendszert.

Üdv

Ordnassac 2010.12.17. 22:53:41

@mirrmurrkandúr: miért? Neked nem jut eszedbe a blogról, ami időnként nekem (magamról is), hogy:

"This is madness!"

:-)

blokkos 2010.12.17. 22:54:02

Ezt a barmot megérteni? Akasztani!

Micocicó 2010.12.17. 22:57:21

Én inkább abban látom pillanatnyi "sikereinek" okát, hogy nincs meccsben más. A jelenlegi Szoci brigáddal ( Ildikó, feri, peti, imi, lacibá ) nem nehéz küzdeni, mert az állatkert legfiatalabb majma is választást nyerne ezek ellen:-)
És míg nincs egy normális valaki a mostani ellenzékben, addig bármit meg lehet csinálni. Az elmúlt 4 évben ha valaki a mostani intézkedések 10 % megpróbálta volna már rég rágyujtották volna a parlamentet. Most meg nem tudnak az illetékesek 5000 embert kivinni az utcára, mert a mostani ellenzékkel nem közösködik senki. Vakok közt félszemű a király!

G. Wolf 2010.12.17. 22:57:29

Azért érdekes, hogy ha visszagondolunk melyik miniszterelnöktől mi is marad majd meg?

Antall: elszúrt lehetőségek? kényszerpályás rendszerváltás?
Boros: ?
Horn: Bokros Csomag?
Orbán I: ?
Medgyessy: ?
Gyrucsány: őszöd?
Bajnai: ?
Orbán II: ?

Igazából nem is tudom Boros/Medgyessy/Bajnaihoz mit is emelnék ki.

Orbánnál meg még odébb van, de talán az "új alkotmányt" lehet majd beírni hozzá. Vagy ki tudja még?

telekkonyv (törölt) · www.olvasomozgalom.extra.hu 2010.12.17. 22:57:55

Nem Gábor, a visszamenőleges, szívatási célú törvénykezés nem vállalható. Nem vállalható az államosítás sem, legfeljebb extrém esetekben.

Nem vállalható, hogy mind intézményesen, mind lelkileg visz minket vissza a Kádár-korszakba.

Az még nem fordult meg a fejedben, hogy egyszerűen cinikus és szadista? Hogy valamit törleszt?

Ha minden rendben lenne vele, akkor legalább a családjára gondolna. De nem úgy tűnik, hogy érdekli, milyen országban fognak élni a gyerekei.

Biztos, hogy a te alkatod alkalmassá tesz arra, hogy politikusok cselekedeteit elemezd?

Iustizmord 2010.12.17. 22:59:00

"Maradandót akar alkotni, legenda kíván lenni."

namost a tarka f@szt akar ilyen önös érdekekből itt májerkedni. talkálja fel az AIDS vagy a rák gyógyszerét és maradandót aklkot meg legenda lesz.

tobvábbá, ha ÉN most maradandót akarnék alkotni meg legendává nevesülni úgy is megtehetném mint Harvey Lee Osvald. csak azt viktor gyermekei nagyon siratnák.

dr kíváncsivagyok 2010.12.17. 22:59:26

@Dubito: Valóban , ha egy (még oly' fontos ) Hivatalt , Szervezetet , Bíróságot a céljai érdekében megszüntet , ellehetetlenít ...azt mondom : nem tetszik ,de ennyi még belefér . Ha kettőt tesz tönkre , azt mondom : nagyon nem tetszik, de biztosan a nagy célok , jobb jövő érdekében történik , ......de hogy minden (amihez eddig hozzányúlt ) Demokratikus , gazdasági , szakmai ellensúlyt és már a sajtót , sztrájkjogot is korlátoz.....nos ezt SEMMILYEN " nemes " cél nem indokolja , indokolhatja !

spteacher 2010.12.17. 22:59:31

A cikk írója elismeréssel adózik Orbán géniuszának! Ez azért meglepő! Ha a politikai tehetség a kíméletlenséggel, a manipulációval és a bosszúvággyal egyenlő, akkor Orbán valóban géniusz. Miért pozitívum az, hogy mindent alárendel most már egyre biztosabban körvonalazódó céljainak, ami jól láthatóan az egyeduralom? Miért pozitívum a kitartás, ha az a politikai ellenfél aljas eszközökkel való legyőzését jelenti? 1998-ban még sokaknak, többek között nekem is, voltak illúzióik Orbánnal kapcsolatban, de hamar megkaptuk az első pofont : Gödör! Nem kellett képzett politológusnak lenni ahhoz, hogy innentől kezdve sejteni lehessen mi mindenre lesz képes ez az Orbán. Az a legvisszataszítóbb, hogy ezt a túlhatalmat nem saját és a pártja teljesítményével érte el, hanem aljas politikai manipulációval, ami a szélsőjobbal való uszító szövegek utcai harsogásától a parlamentből való kivonuláson át a demagóg hazudozásig terjedt! Én most mélységesen szégyellem magam, amiért Orbánt valaha az egyik legtehetségesebb és legszimpatikusabb politikusnak láttam! Mivé lett ez az ember és vele együtt Magyarországnak a magyar történelem legrosszabb történelmi hagyományaival szakító jövője!

Iustizmord 2010.12.17. 23:00:11

@Parmezanidész: Gábor, a média feletti totális hatalmat hogyan magyarázod bele ebbe az elméletbe?

eszköz. nem öncél, szigorúan eszköz

Ordnassac 2010.12.17. 23:00:57

@Iustizmord: jó az a Iustiz a nicked előtt, maradjon is ott.

dr kíváncsivagyok 2010.12.17. 23:03:54

@Micocicó: @kíváncsivagyok: Nagyon jól látod ! Egyszerűen nincs Orbánnak alternatívája.....még . Azt viszont biztosra veszem , hogy ezt az ellenzék is tudja és lázasan keresik..... na , akkor lesz gondban , ha találnak egy HITELES embert....

Indriq 2010.12.17. 23:06:01

Nem tudom, ez a cikk próbálja magyarázni a lehetetlent, feloldozni és alátámasztani a cselekedeteit. Az, hogy valaki hataloméhes, egy dolog. De kéne lennie annyi felelősségtudatnak, hogy nem csak a saját vaygonával játszik, hanem egy országéval, emberek millióinak sorsával. Világosan látszik, ahogy a cikk is leírta, gyakorlatilag paranoiásan hatalommániás, MINDEN erővel meg kell tartania a megszerzett hatalmat és MINDENKITŐL meg kell védenie, máskülönben nem érzi magát biztonságban. Persze nem lenne Viktorkából senki, ha nem ilyenek a körülmények és idővel ne gyűlt volna alá ennyi másodrangú talpnyaló.
Viktorkának egyetlen jó tulajdonsága max az lehet, hogy BÁRMILYEN gyorsan köpönyeget tud forgatni.

Hóember 2010.12.17. 23:07:13

@guvernalista: Nem tudom, szerintem a marketing is az esetek többségében másról sem szól, mint a permanens hazudozásról. Nézz csak meg egy gyógyszerreklámot a TV-ben, vagy menj el egy termékbemutatóra. Semmivel sem különb mint a politikai marketing.

Robinzon Kurzor 2010.12.17. 23:07:16

"ha kellett, megnyirbálta az Alkotmánybíróság hatásköreit, ha kellett, lehetetlen helyzetbe hozta a magánnyugdíjpénztárakat. Márpedig kellett: mert ezek nélkül az eredeti terv már az első pillanatban kudarcot vallott volna."

Márpedig nem kellett.

Illetve: persze onnan nézve, ahonnan Orbán nézi, onnan kellett.

Orbán saját csapdájának a foglya, amely csapdába 2008. március 9-én sikerült belemanővereznie magát.

A "szociális" népszavazás elsöprő győzelme lezárta az értelmes és jogállami megoldások lehetőségét.

Csak ez a "nyugdíjmentés" maradt, az emberek totális hülyének nézése (nagyrészt persze tényleg azok), a jövő teljes eladósítása csak azért, hogy megint 1-2 évvel később jöjjön csak el az igazság pillanata.

De addig is semmi olyan változás, ami az államadósság "maradék" 90%-át okozó menthetetlen alrendszerek teljes reformjával járna, mert akkor veszélyben a pulykapénz, a 40 évesen nyugdíjba menetel, meg sok "vívmány".

És aki nem csak egyesével nézi a demokrácia intézményei elleni akciókat, hanem megpróbálja az egészet egyben értelmezni, annak nem kérdés, hogy Orbán, ha tehetné, felszámolná, vagy teljesen kiüresítené azokat.
Sajtószabadság, választási szabályok ...

"Nem, Orbán nem diktátor, hanem sikeres politikus akar lenni. Maradandót akar alkotni, legenda kíván lenni."

A kérdés így szól, mindenki válaszoljon rá maga az elmúlt fél tapasztalatai alapján:
Ha Orbán csak azon az áron lehetne sikeres politikus, legenda, hogy lényegében diktátor lesz (vö.: "ha szükséges"), akkor ha teheti (márpedig teheti), meg fogja-e lépni ezt?

ijontichy 2010.12.17. 23:07:16

1. Megszorítás igen. Ne folytassuk már ezt a szemellenzős játékot! Megszorítás IGEN.
2. Gazdasági szereplő trükközik (értsd "politizál" társasági közgyűlésen stb.), de nem művel közgazdasági nonszenszeket.
3. Kedves Török Gábor! Egyre kínosabban érződik rajtad a kádár-éra testközelből való megtapasztalásának hiánya.

Iustizmord 2010.12.17. 23:07:30

@guvernalista: szerintem tévedés orbánt pragmatikusnak beállítani

tévedsz, mindig azt csinálja ami éppen és akkor jó neki. ez a pragmatizmus. melynek ellentéte az elvhűség.

Ron iz Dumbledore 2010.12.17. 23:07:52

Ő már legenda. Az első cigány ME.

Hóember 2010.12.17. 23:11:20

@mirrmurrkandúr: Görögország, egy uniós tagállam, és tessék, verik a négereket, állami vezetők inzultálják az iráni diplomatákat! Felháborító!

2010.12.17. 23:12:16

Szervusz, kedves Török Gábor!

Kicsit, ha szabad, kérlek, hogy hosszabb távra való tekintettel szíveskedj nekem megmagyarázni orbán politikájának adócsökkentését, illetve szimultánban a megszorítások politikájának elutasítását is a nyugdíjak egy jelentős részének bizonyos állampolgároktól való ukk-mukk-fukk (végleges és vissza nem fizetendő) elvételének tükrében.

Arra gondoltam, mikor finoman "lehetőség lett nekem biztosítva" a zállamiba való visszalépésre - hogy ugye, amennyiben ezt nem teszem, az havi sok százalék fizu mínusz nekem amíg hatvankitudja mennyi leszek, de mivel ma kiírtam magam a nemzettestből, lófasse kapok -, hogy ez sokminden, csak nem teher-, adó- stb - csökkentés, hanem viszont a nyugdíjkorhatártól a koporsóig tartó kukatúrás lehetősége, már, ha a patkány hamarabb oda nem ér.

Üdvözlettel,

D.

mallac 2010.12.17. 23:13:07

Felettébb pontos elemzés, esztendő múlva ilyenkor már okosabbak leszünk. Vagy imádni fogják - vagy esetleg még az országot is el kell hagynia.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2010.12.17. 23:13:15

Az Orbán kormány elég jól áll időarányosan, ilyenkorra a Gyurcsány-kabinet már támogatása már romokban hevert, Gyurcsány Ferenc kordonok és rohamrendőrök gyűrűjében volt látható, a Parlamentet kettős kordon vette körül. Volt akinek a szemét lőtték ki, másokat félholtra vertek az azonosító nélküli rendőrök, kiégett a Tv székház előtt néhány autó.
Pedig a Gyurcsány-kabinet megszorításainak értéke sem haladták meg a magánnyugdíjpénztári pénzeket, mégis sokkal nagyobb vihart kavartak.
A magánnyugdíjpénztári megtakarítások, az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítése, a szervilizmus egyenként óriási lehetőségek lettek volna az ellenzéknek, de az ellenzéki pártok támogatottsága nem nő. Plusz még említhető a nemzetközi gazdasági sajtó erőteljes kritikája a kormány felé.
A kormánypárt mégis messze a legnépszerűbb párt, bár túl van a zeniten, de szerintem még nagyon korai az egyesek által celebrált temetési menet. Várhatóan ekkora horderejű kérdések mint a magánnyugdíjpénztárak vagyona vagy az Alkotmánybíróság már nem fognak terítékre kerülni minden fél évben. Szomorú egyeseknek belátni, de a magánnyugdíjpénztárak vagyonvesztése nemigen üti meg a lakosság ingerküszöbét. A tüntetéseken alig ezerfős tömeg vergődik össze, inkább szánalmas mint elrettentő mozzanatként.
Ne legyen kétségünk, egy általános adóemelés és kiadáscsökkentés, mint amit a Gyurcsány-kabinet vitt véghez 2006-ban nagyobb mozgosító erővel bírt volna.
Az orbáni stratégia egyenlőre jól működik. A szervilizmus ugyanis csak a lakosság kis részét zavarja, a többség beletörődik.
A kormány sorsa nem ezen fog múlni, hanem a gazdasági sikereken. Ha ezek elmaradnak, nem lesz érezhetően jobb a helyzet, a kormány támogatása lecsökken. Ha lesz változás, akkor megmarad az Orbán kabinet hosszú távon.

R\'hard 2010.12.17. 23:13:25

Udv!

Halkan jegyzem meg, hogy az Economist bevallottan nem objektiv, hanem a liberalizmus szoszoloja kivan lenni.
Ami liberalis, az jo, ami konzervativ, az rossz.
Az Economist errol szol.
Nem meglepo, hogy egy ilyen magazin Orban Viktort kb. patakkal es szarvakkal, kenkoves fusttel abrazolja...

R

kubatov_kommunista 2010.12.17. 23:19:01

Hát nekem már "maradandót" alkotott az biztos.
Igen a nyugdíj. Emlékezni fogok rá.

Nem mellesleg Orbán is egy szolga! Az enyém és még 10 millió emberé. Nem vagyok kíváncsi egyéni ambicióira.

"Politikájáról" is megvan a véleményem, de nem minősítem - akkor elfogadnám mint politikust.

És még egy dolog. Hatás-Ellenhatás.
Ha eljön a bukás csúnya lesz.

Hurri Kán 2010.12.17. 23:19:07

@ciceró:
Azt ne felejtsd el, hogy a gyurcsányi megszorítások hatása azonnal érezhető volt, a MANYUP-ok átalakításának anyagi vonzatát pillanatnyilag még nem érzi senki a saját bőrén.

És -egyelőre- az Orbán-kormány még nem játszotta el a hitelességét itthon sem és ami talán fontosabb, külföldön sem.

Remélem nem is fogja.

dr kíváncsivagyok 2010.12.17. 23:19:13

" Török Gábor politikai elemző kérdéseket tesz fel és válaszolni is próbál "........... próbáld újra , kedves Gábor , mert Te egy nyilvánvalóan diktatórikus embert mosdatsz fehérre, magyarázol bele demokratikus lépéseket........ vagyis ne próbáld , mert ami nem megy , nem kell erőltetni......
Csak egy , egyetlen olyan intézkedést , törvényt mondjál az elmúlt fél évből , ami erősítette a demokráciát.... , jogbiztonságot , törvényekbe fektetett hitet ,a magántulajdon védelmét , önbizalmat , pártsemleges "szakmai" pozíciókat és állampolgári jogokat erősített (vagy legalább meghagyott) volna ?!

l3w1n7o 2010.12.17. 23:20:35

Kedves Török Gábor ! Ön a politikát valami tudománynak tekinti, amit elemezni kell, minden döntés mögött érdekeket keres, meg sem fordul a fejében, hogy valaki csak végzi a dolgát háttérszándék nélkül, az erkölcsei és legjobb tudása szerint.

Allen 2010.12.17. 23:21:19

"Orbán úgy kezdett el gondolkodni, ahogy a sikeres gazdasági szereplők gondolkodnak, s úgy kezdett el viselkedni saját pártjában, ahogy a nagyhatalmú vállalatvezetők viselkednek birodalmaikban. Mindössze egyetlen dologban különböznek: miközben utóbbiak számára a siker egyetlen mércéje a pénz, a bevétel, a nyereség, a Fidesz vezetője ugyanezt a szavazatban, a támogatásban találta meg."

Igaz, csakhogy amíg az üzleti szférában a pénz, a nyereség és a bevétel általában a szervezet legfőbb célja (és ha jó az ösztönzési rendszer akkor a menedzsment célja is), addig - ha Orbán "szervezetét" kibővítjük a pártjáról az államra (mivel kvázi ennek a rendszernek vált a menedzserévé)-, akkor aligha mondhatjuk, hogy a támogatás/szavazat maximalizálásával a vezető és a szervezet céljai összhangban vannak. Legalábbis kevés országnak mutatja a teljesítményét önmagában az első számú vezetőjének támogatottsága.

rockjano_ 2010.12.17. 23:22:53

@R\'hard: Orbán menyiben konzervatív???

Ne keverd a konzervativizmust a populizmussal...

Ordnassac 2010.12.17. 23:23:28

OFF

Bár Szimba nincs itt, de ez talán másokat is érdekelhet. Ezt láttátok? polblog.postr.hu/

A Csizmadia Ervin-féle Méltányosság társasbloga az Origo blogfelületén. Duplán konkurencia. :-D

ON

dr kíváncsivagyok 2010.12.17. 23:23:51

@gyvy: Nem játszotta el ? 49 % utasítja el egyértelműen (már) a politikáját . Egy - két hét alatt nagyot zuhant a tetszésindexe . Ez már úgy-e nem 2/3 ?!

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.12.17. 23:25:38

@R\'hard: Az Economist a legutóbbi választásokon a brit konzervatív pártot támogatta, teljesen nyílt és tiszta endorsement formájában. Orbán Viktort pedig nem tartják konzervatívnak. Kolbásszal issza a teát.

homér 2010.12.17. 23:25:40

@gyvy:

"És -egyelőre- az Orbán-kormány még nem játszotta el a hitelességét itthon sem és ami talán fontosabb, külföldön sem."

muhaha :)

"Kérem szépen, nem tartható a 3,5% -os hiány. az valójában 8%, de inkább 9.... meg amúgy is államcsőd van" hatására a forint 260-as szintől 290 közelébe ugrik, 2 nap alatt.

"Ja, elnézést, mégis tartható, nem gondoltuk mi azt komolyan, teccik tudni Kósa meg Szijjártó urak csak izé, szóval értik"

Hitelesség?????????? Az volt az első, amit ez a mocskos komcsi kormány eljátszott.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2010.12.17. 23:26:16

@Micocicó:
Jól látod. Ha a Gyurcsány vagy Bajnai kabinet lépi meg akár az Alkotmánybíróság jogkörének a csökkentését, vagy neadj isten a magánnyugdíjpénztárak elleni einstandot, akkor a mostani kormánypárt óriási tiltakozást szervezett volna. Akár százezres tömegtüntetést is elintéztek volna. A mostani ellenzék képes kivinni ötezer embert. Meg kellett volna újulni a tavaszi szegfűszedés után. Nem sikerült.

Ordnassac 2010.12.17. 23:28:23

@l3w1n7o: ez már csak azért nem megy, mivel általában több érdeket és elvárást kell szintézisbe hozni ilyen-olyan kényszerek hatására, ergo valamilyen szintű kompromisszum szinte mindig van a politikában. Ugyanis nem egyszemélyes dologról van szó.

a-kis-herceg 2010.12.17. 23:29:08

@guvernalista: "permananes hazudozás folyik. török gábor az egyik fő ideológusa ennek."

vendégségben vagyunk ittt...

"Az igazság nem mindig a látszat."

"A világhódítók hatalmát csak az igazság kimondásával lehet megtörnünk!"

R\'hard 2010.12.17. 23:30:42

@rockjano_: :-D
Azert lassuk be, liberalisnak biztos nem nevezheto a (gazdasag)politikja. Amennyire meg tudom allapitani, teljes mertekben konzervativnak nevezheto (gazdasag)politikat folytat. (Az allam szerepenek novelese, magannyugdij-penztarak felszamolasa stb.)
R

sztd 2010.12.17. 23:31:53

@DEMOK: Nyugdíj ügyében nem árt észbe vésni egy kegyetlen demokratikus igazságot. A nyugdíjra, most még éppen elég a pénz, de 2013-ra be van kódolva, hogy kevés. Onnantól kezdve vagy csökkentik drasztikusan nyugdíjakat, vagy a magánnyugdíjrendszert számolják fel. (Ezt bármelyik pénzügyestől megkérdezheted.)
Innentől elég abba belegondolni, hogy ki megy el szavazni? Az idősebbek, vagy a fiatalok?
Ennyi.

Ha valaki nyugdíjat akar, annak két módja van. Gyerekvállalás, és/vagy önálló megtakarítás. A fiatalságnak egyébként mindkettőre van ideje.

a-kis-herceg 2010.12.17. 23:32:36

@DEMOK: @guvernalista: Nolite iudicare, ut non iudacemini. o Ne ítélj, hogy ne ítéltess!

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2010.12.17. 23:35:30

@gyvy: A magánnyugdíjpénztárak szerintem a mai társadalomban nem akkora kérdés mint ahogy az a médiában átjön. A minimálbéresek többségének jelképes összege van a számláján. Az egyszerű emberek, kétkezi munkások nemigen tudják mi ez a magánnyugdíjpénztár. Magyarország a pénzügyi analfabéták országa. A társadalmi felháborodás Magyarországon sokkal kisebb mint mondjuk lenne ez máshol ( nem írhatok Németországot meg Franciaországot mert ott nincs kötelező magánnyugdíjpénztári rendszer, nekünk ajánlották de ők nem csinálták meg, mert nekik sincs rá pénzük ).

lilike13 2010.12.17. 23:35:31

Gyönyörű dolog, hogy valaki ennyire meg akarja érteni a megérthetetlent. De nem lehet. Megkérdezném Európától: aki hónapról hónapra dönti be a forintot, attól várják az erős eurót? És jobb lenne, ha a gazdaságot tenné helyre Orbán, nem mítosz, legenda, hérosz akarna lenni. Nem lesz az.

Hurri Kán 2010.12.17. 23:36:25

@sztd:
Nyugdíjügyben egy biztos, hogy valamit változtatni/ lépni kell benne.
A gond az hogy a nyugdíj-téma is a végletekig át van politizálva, holott ha valami, ez abszolút gazdasági kérdés és annak megfelelően kéne kezelni.
Olyan megoldás, ami senkit nem sért, biztos hogy nem tud születni.

Ordnassac 2010.12.17. 23:37:09

@R\'hard: ez inkább balos, mintsem konzervatív gazdpol.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.17. 23:37:10

"Nekem úgy tűnt, hogy Orbán Viktor a kormányalakításkor két állítást biztosan felírt a képzeletbeli falra: adócsökkentés igen, megszorítás nem."

Az van, hogy ez és a makacssága vitte bele egy olyan spirálba, ami egyre lejjebb és lejjebb nyomja az antidemokratikus mocsárba.

R\'hard 2010.12.17. 23:37:28

@sztd: Bocsanat, de nem birom ki, hogy erre ne reagaljak.
A nyugdijakra mar most is keves az a rengeteg TB jarulek, amit fizetunk. A kozponti koltsegvetesnek kell irgalmatlan osszegekkel kitomnie a TB alapokban keletkezett hianyt - a beszedett adoforintokbol.
Tavasszal sokkal okosabbak leszunk...
A kormanyunk meg sokkal kevesbe lesz nepszeru...
R

rockjano_ 2010.12.17. 23:38:14

@R\'hard: Az állam szerepének növelése semmiképpen sem nevezhető konzervatív dolognak. Kérdezzük meg erről az amerikai republikánusokat :-)))).

Jó persze léteznek liberális és populista konzervatívok is.

Orbán gazdaságpolitikája alapvetően populista. Nem is igazán baloldali de nem is jobboldali minkét dolog keveredik benne.

Semmikép sem liberális (bár az egykulcsos adó ugye szdsz kívánság volt :-), de nem is igazán konzervatív, még európai értelemben sem pláne nem tengerentúli szempontból.

A nagy kérdés az hogy sikeres tud-e lenni, szerintem nem lesz az, egyetlen szerencséje az hogy az ellenzéke még náluk is bénább.

R\'hard 2010.12.17. 23:40:00

@Ordnassac: Udv!
Az allam szerepenek erositese nem csupan a kommunista - szocalista - bolsevik partok jellemvonasa. A konzervetivizmus (legalabbis USA UK) szinten magaenak vallja - legjobb tudomasom szerint - az allami beavatkozas fontossagat.
Ellentetben a liberalizmus laissez faire hozzaallasaval.
R

Balt 2010.12.17. 23:40:38

@DEMOK: "Orbán nem általában akart, akar sikeres lenni - akkor államférfi is lehetne - hanem pusztán csak hatalmat akart, ha lehet minél tovább. Ehhez KI KELL KÜSZÖBÖLNIE A VERSENYT. A PÁRTOK ÉS SZEMÉLYEK VERSENYÉT. EZ A DIKTATÚRA. Orbán célja ez."

Feltéve, de nem megengedve: ha így van, akkor a legtehetségesebb(?) segédje ebben Gyurcsány volt(/van/lesz). :)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2010.12.17. 23:40:45

@kíváncsivagyok: Még mindig óriási a fölényük. Fél éve a sajtó pergőtüzében állnak.Kommunikációs bakik, a CHF jóval gyengébb mint mielőtt kormányra kerültek, mégsincs akkora összeomlás mint Gyurcsánék alatt. Megközelítőleg se. A Fideszre egyetlen veszély leselkedne, ha alakulna egy jobbközép párt. Egy új. A kormányt a szétmálló Jobbik, a kiutált MSZP és az érdektelen LMP nem tudja sarokba szorítani.

Non est volentis · http://nonest.blog.hu/ 2010.12.17. 23:41:06

Érdekes az a játék, amit valaki korábban Wolf elkezdett:

Antall: elszúrt lehetőségek? kényszerpályás rendszerváltás?
Boros: ?
Horn: Bokros Csomag?
Orbán I: ? koronaúsztatás
Medgyessy: 100 nap, eladósodás
Gyrucsány: őszöd?
Bajnai: ?
Orbán II: ?

Szerintem ha rangsorolni kell az összes eddigi négyéves ciklust rendszerváltás óta, akkor egyértelműen 1998-2002 a legsikeresebb időszak . Semmi igazán látványos botrány (koronaúsztatás, ugyan már), semmi taxis blokád, semmi őszöd, semmi Bokros-csomag, semmi szemkilövés okt. 23-án. Messze legnagyobb GDP-növekedés, államadósság csökkenése, EU-csatlakozás célegyeneséig elkormányzott ország. Ennyi.

Szerintem a hajszálon múló vereség, amiben igenis nagyon nagy szerepe volt az akkor még meglévő balliberális média túlsúlyának, attól szakadt el benne valami. Innen ered a minden kritikától rettegő paranoia, a média lerohanása, az alkotmánybíróság jogkörének csökkentése, stb. stb.

Azt kell mondjam, hogy a '98-as Orbán Viktor a polgári-keresztény világképével fényévekkel közelebb állt hozzám szemléletben, mint ez a mostani a plebejus, keleti szeles, erős államot preferáló, neazemberrekfizettesékmeg miniszterelnök.

Amúgy meg az utóbbi 8, de különösen 4 éves kormányzás annyira szánalmas volt, hogy ezek után tényleg bárkit megválasztanak nagy többséggel, aki nem tartozik a ballib garnitúrához, és reális esélye van a választás megnyerésére. Tetszettek volna Őszöd után lemondani, nem lenne most se megváltás, se kétharmad, se fülkeforradalom...

a-kis-herceg 2010.12.17. 23:41:27

@spteacher: "A cikk írója elismeréssel adózik Orbán géniuszának!"

a cél szentesíti az eszközt elv... Exitus acta probat.

-nek vannak olyan hátrányai hogy meg kell várni a végeredményt és akkor tudjuk meg az eszközökről a besorolásukat... az elemzőnknek engedjük meg a NAÍV, BIZAKODÁSt... szerintem ehhez minden embernek joga van...

Latíniában: Dum spiro, spero. o Amíg élek, remélek.

sagitta 2010.12.17. 23:42:32

A posztban említésre kerül, hogy Orbán mindenkinél jobban megértette, hogy a politika nagyon kevés dologban különbözik attól, ahogy a gazdaság működik. Attól tartok, csak a gazdaság működésének egyik aspektusát érti: amikor valaki egy zseniális ötlettel elindít egy új vállalkozást. A sziszifuszi válságmenedzsment mintha kimaradna ebből a megértésből. Ennek megfelelően a Fidesz kommunikációja jellemzően úgy alakul, hogy elég ezt, vagy azt a kérdést rendezni (most éppen: adócsökkentés megszorítás nélkül) és utána már sínen vagyunk. Gyurcsány többé-kevésbé ugyanígy működött: van a "csodás gyógyír", ha azt alkalmaztuk, akkor már minden rendben. Mintha ez az attitűd egyenesen következne abból, hogy mindketten zseniális politikusként akarnak bevonulni a történelembe. Lehet, hogy az lesz a nagy fricska, hogy valaki olyasvalakire fognak "zseniális politikus"-ként emlékezni, aki ezzel a "csodás gyógyír" paradigmával először mer szakítani.

panelburzsuj 2010.12.17. 23:43:03

"Orbán nem diktátor, hanem sikeres politikus akar lenni"

m.blog.hu/ne/negymadar/image/100427.jpg

a-kis-herceg 2010.12.17. 23:43:13

@Non est volentis: nem lehet hogy azért, mert azokat az ellenzék "szervezte"? így más megvilágításba kerülhetnek az ügyek és érthetővé a botránymentes 4 év...

Ordnassac 2010.12.17. 23:43:58

@R\'hard: ez azóta erősen felborult.

Ma már a magukat konzervatívnak nevező republikánusok vallják a minél kevesebb állam és a minél alacsonyabb adók elvét (ezt azóta már konzervatív gazdaságfilozófiának is hívják), míg a liberálisoknak vagy progresszívnak tekintett demokraták pedig fontosnak tartják az állami beavatkozást ott, ahol szükségét érzik.

lanyi 2010.12.17. 23:45:31

Ezt valaki magyarázza el nekem, legyen szives.

Az miért van, hogy európában az emberek törnek zúznak, mert a politikusok velük fizetettik meg a válság okozta károkat.
nálunk az embereknek nem tetszik hogy a multik fizetnek ők még adócsökkentést is kaptak a nyugdíjak sem csökkennek.

Azt miért nem érti meg senki, hogy a nyugdíjkassza hiánya miatt felvett pénzt (hitelt ) senki más nem fogja visszafizetni helyettünk?

Az miért nem hiszi el senki , hogy a rengeteg felvett hitel miatt az ország büntető kamatot fizet, amit az államadósság szintjének csökkentésével lehet elkerülni.

Az miért felejtették el egy páran, hogy 2001-ben az euró bevezetését 2008-ra tette minden elemző? Aztán az mszp elszúrt mindent gazdaságilag.
Már eurónk lehetne és nem lennénk kitéve a forint ingadozásának.( lásd szlovénok szlovákok )

Csak kérdezném

Béke

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.12.17. 23:45:57

@R\'hard: Ja, az előző ciklusban Orbánék is célozgattak rá, hogy az Economist és a Financial Times az MSZP fizetett pártlapjai...

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2010.12.17. 23:46:23

Minden attól függ, hogyan definiáljuk a "demokratikust".

Többségi válsztás mindig lesz. A közvéleményt is mindig megkérdezik.

Végül is lehet ő Nagy Politikus, csak mi leszünk addigra reménytelenül infantilis, állambácsitól segélyt váró, nyálcsorgató, gerinc nélküli, önfenntartásra totálisan képtelen emberi roncsok.

Nagy kiskakas aprócska szemétdombon.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2010.12.17. 23:48:03

Ó, különben hallottátok, hogy ha a patkányokat kiherélik, a tesztoszteron hiányától elmúlik bennük a territorialitás és kooperatívak lesznek?

Miről jutott ez most eszembe?

R\'hard 2010.12.17. 23:48:31

@Ordnassac: Sajnalom, en meg az oreg Samuelson konyvet lapozgattam. :-)
Koszonom a helyreigazitast.
Bar ugy remlik, hogy Clinton-adminisztracio es a Bush-era osszevetese nagyjabol lefedi az en beidegzdesemet.
R

Balt 2010.12.17. 23:49:40

@kíváncsivagyok: "na , akkor lesz gondban , ha találnak egy HITELES embert...."

De egyelőre csak DEVIZAhitelest találnak... :))

R\'hard 2010.12.17. 23:49:53

@Parmezanidész: Emlekszem, mar akkor is jokat rohogtem rajta! :-)

a-kis-herceg 2010.12.17. 23:51:01

@l3w1n7o: "Kedves Török Gábor ! Ön a politikát valami tudománynak tekinti, amit elemezni kell, minden döntés mögött érdekeket keres, meg sem fordul a fejében, hogy valaki csak végzi a dolgát háttérszándék nélkül, az erkölcsei és legjobb tudása szerint."

ez nagyon érdekes komment. de lehet ezt is feltételezni. ezt hívják vak bizalomnak. rábízzuk a javainkat és az országot egy lelkes vidám csapatra... ellazulunk, becsukjuk a szemünket és "repülünk", majd 4 év mulva kinyitjuk és megnézzük épp hol vagyunk. érdekes élet felfogás... valószínűleg a nagyon demokratikus országok így működnek...

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.12.17. 23:51:23

@Iustizmord: Nem hiszem, hogy eszköz lenne, mert sokmindent nem lehet vele elérni. Vegyük az Indexet, ami a Hírszerzővel együtt szerintem most Orbán legnagyobb kritikusa. Tegyük fel, hogy Szalai Annamária, médiacárnő elkezdi kiosztani a kapitális bírságokat a kritikákért.

Erre az Index.hu megveszi az index.com-ot, vagy sk-t vagy netet, és átköltözik oda, a székhelyét meg átteszi Szlovákiába. Ott már nem nyúlhat hozzá a bajszos hercegnő, és azt ír, amit akar.

A bloggereket ugyanígy nem lehet majd utolérni. A tévék is költözhetnek, ahogy több kábeladó is megtette, rájuk nem vonatkozik az NMHH, NMháhá lesz belőle :)

Szóval ez a sajtószabadságot csorbító megoldás csak a kontrollfreak fidesz-gondolkodás terméke, haszna nem lesz.

Balt 2010.12.17. 23:52:23

@Robinzon Kurzor: "az emberek totális hülyének nézése (nagyrészt persze tényleg azok), a jövő teljes eladósítása csak azért, hogy megint 1-2 évvel később jöjjön csak el az igazság pillanata."

Komolyan mondom, nem értem, hol éltek az ilyen mondatok megfogalmazói az elmúlt 8 évben...

R\'hard 2010.12.17. 23:52:50

@a-kis-herceg: Amennyire en latom, tobbe-kevesbe minden parlamentaris demoracia igy mukodoik. :-D

l3w1n7o 2010.12.17. 23:53:19

@Ordnassac: Persze, de azért nagy mértékben jelen van a politikus személyisége/elhivatottsága intézkedéseiben.

dr kíváncsivagyok 2010.12.17. 23:53:25

@Ordnassac: Erősen kételkedem, hogy nem politikai megrendelés volt meglehetősen "szakmaiatlan " vélemény....

a-kis-herceg 2010.12.17. 23:53:47

@sztd: "A nyugdíjra, most még éppen elég a pénz, de 2013-ra be van kódolva, hogy kevés. Onnantól kezdve vagy csökkentik drasztikusan nyugdíjakat..."

szerintem ez a CARPE DIEM hangulat nagyon ragadós lesz. nem biztos, hogy a gazdaságot erősíti... szerintem így a 2013 túl optimista...

Ordnassac 2010.12.17. 23:53:53

@R\'hard: Bush és az állam szerepének növelése a gazdaságpolitikában?

A pénzügyi felügyeletet leépítette (ezt tartják a nagy világválság kirobbanása egyik okának), a jól keresők masszív adócsökkentést kaptak (Bush tax cuts). Ez nem kifejezetten állami szerepnövelés.

Emellett ne felejtsd el, Bush alatt két háborút is vívott az USA? valamint az utolsó két évében demokrata többségű kongresszus volt (valamint időnként demokrata többségű szenátus).

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.17. 23:54:16

Horváth Balázs pedig a tömegbe lövetést fontolgatta.

Amíg a telepátia hatékonysága ennyire alacsony, addig komolytalanok ezek a kinyilatkoztatások, hogy mit is gondol egy másik ember.

dr kíváncsivagyok 2010.12.17. 23:55:10

@ciceró: Ez így igaz,.....de a fölényük "csak" az MSZP - vel szemben nagy....saját magukhoz képest rohamosan csökken....

Georgiana (törölt) 2010.12.17. 23:56:02

@Robinzon Kurzor: "Csak ez a "nyugdíjmentés" maradt, az emberek totális hülyének nézése (nagyrészt persze tényleg azok)..."

Hát igen.
Elolvastam Gábor írását, és azt mondtam, igen, ezért járok ide. Olvastam a kommenteket, megint csak azt mondtam, de okosakat írnak, hány oldala van az igazságnak, hányféle igazság van.

De most, a te mondatod kapcsán, meg kell szólalnom.
Egyszerűen undorít, hogy egyes emberek megengedik maguknak, hogy "nagyrészt" hülyének nevezzék honfitársaikat.
És ez felelevenít bennem egy emléket is.
Egy szintén jogász, szintén kollégista fiú egy folyóson lakott ugyanabban a kollégiumban, a jelen uraival. Olyan mértékben lekezelően beszélt a népről - amelyből jött! -, hogy meghökkentett.
Sokszor gondolom azt, hogy ahol és akik között szocializálódtak, úgy és olyanfélének gondolják a többi embert is.

Ha van füled, akkor érted ezt az idézetet:
"Ezer esztendő távolából,
hátán kis batyuval, kilábol
a népségből a nép fia.

Hol lehet altiszt, azt kutatja,
holott a sírt, hol nyugszik atyja,
kellene megbotoznia."

R\'hard 2010.12.17. 23:58:51

@Ordnassac: Remlik, hogy pont a vedelmi kiadasok elszallasa novelte a deficitet.
De azt hiszem, nincs sok ertelme a definicion vitatkozni.
A jol keresok massziv adocsokkentese kb. a muszaj kategoria volt. (Tul nagy volt a lehetoseg a tax avoidance-re, szoval ez inkabb a pragmatizmus, mint a liberalizmus diadala...)
A penzugyi felugyelet szetcseszese meg szintiszta dilettantizmus volt.
R

a-kis-herceg 2010.12.18. 00:00:05

@R\'hard: hát a particiatív verziót nem szeretik reklámozni. pedig elég régen műxik a svejcieknél... és ahogy látszik nem is voltak rosszak a döntések, őket igazolják... a nagyon tudatos és demokrata polgárok... nem véletlen hogy nem szeretik hígítani a rendszerüket...

dr kíváncsivagyok 2010.12.18. 00:00:55

Mennyire leszünk hitelesek az Unió elnöksége alatt a belpolitikánkkal ? Az egész Unió területén a megszorításokra kell törekedni , .....csak mi leszünk a kivétel ( már a látszat szerint , mert a valóságban a drágulás, a különadók áthárítása megkezdődött !) , mennyire hiteles ez ? Bocsánat , a hitelesség nem kompatibilis fogalom ha a kettőt összevetjük...

panelburzsuj 2010.12.18. 00:01:21

@Balt:

"hol éltek az ilyen mondatok megfogalmazói az elmúlt 8 évben"

Például a Fideszben. Elég szép számmal.

is 2010.12.18. 00:02:38

@poszt: ezt én már 1989(!)-ben megmondtam volna, ha kérdezed, amikor egy egyetemi koleszban hallottam, hogy hogyan beszél. sőt Kéri László is elmondta már évekkel ezelőtt. természetesen amíg valaki maga nem jut el a felismerésig, addig a korrábiak csak gondoszkodó irigyek, meg sötéten látók. tisztára egy orgazmusélmény. aki már eljutott odáig, az tudja, aki még nem, annak hiába is magyarázod.

itt két vátesz van (és egyiket se kell hagyni): Orbán és Gyurcsány.. Gyurcsány legalább látott már munkahelyet, meg vállalatot, meg gazdaságot, és mondjuk valami modernizációról is hallott; Orbán mindig is középszerű, élettől elrugaszkodott, legfeljebb népmesei szinten élvezhető, gondolatokkal, sehová nem vezető szólamokkal operált és operál. ez a nagy mostani kísérlet egy közgazdaságtani szakközépiskola elsős tankönyvéből van, mint elméleti felvetés, hogy hát akár ezt az utat is meg lehet próbálni, ez a tankönyv 1987-es keltezésű, mert azóta már többen megpróbálták, és mind csődbe jutottak, legutóbb, pár hete, Írország. ma tehát azt, amivel Orbán kísérletezik, az egyetemi katedrákon mint negatív példát emlegetik és tanítják. Orbán azért választja ezt, és hozzá Matolcsyt, mert ezt érti. a rendes mai, modern, egyetemi szintű közgazdaságtant egyszerűen nem érti. viszont ezzel a tömegek szintjén van, egy igazi Győzike. népszerűsége tehát megvan. még februárig, mert akkor látják meg az emberek, hogy mennyi is az az annyi. hát nem lesz annyi.

@Parmezanidész: ha ez így van, akkor az MSZP-ben igen nagy koponyák vannak, mert az Economist, meg a Financial Times alapvetően a vezető független üzleti folyóiratok. úgy is mondhatnám, hogy a világ megbízik az értékítéletükben, és akkor már csak ezért sem szabad másra szavazni. de én bízom és biztos vagyok benne, hogy ez nem így van, mert nem szeretnék az MSZP-re szavazni.

a-kis-herceg 2010.12.18. 00:02:47

@Tiko:
"1. Rendőrség jogköreinek komoly bővítése.
2. A rendőrség létszámának a növelése.
3. Hadsereg technikai fejlesztése (kézifegyverek, tankok)
4. Hadsereg létszámának növelése."

azért annyit megnyugtatásul, hogy ezek is a szokásos "politikai" és "hivatali" utakat járó dolgok... a magyar rendszerben még ez sem túl hatékony... na persze ha a kínaiakat behívja...

Balt 2010.12.18. 00:04:15

@kíváncsivagyok: "Nem játszotta el ? 49 % utasítja el egyértelműen (már) a politikáját ."

Áprilisban 53%-kal - ha szűken is, de - megvolt a Fidesz kétharmad. Most, ezzel a "zuhanással" 65% körül mérik a Fideszt egybevágólag a kk-k...

igazadvan 2010.12.18. 00:04:42

@törökgábor:
"Az elkötelezett liberálisnak indult politikus...megértette...A politika is egy sajátos piac, ahol nincs helye gyengeségnek, önmérsékletnek és altruizmusnak."

"Meggyőződésem, hogy a kormányfő ... ismeri és vallja is a demokratikus rendszerek előnyeit."

ez a kettő egyszerre nem lehet igaz.

R\'hard 2010.12.18. 00:06:20

@a-kis-herceg:
Udv!
A demokracianak van egy Rousseau-i felfogasa, ami kb. a kozvetlen demokracianak felel meg. Ezzel all szemben a demokracia fogalmanak Montesquieu-i felfogasa, ami a fekek es ellensulyok rendszerere epul. Mindket felfogas demokratikus abban az ertelemben, hogy a nepszuverenitas ervenyesul. Amennyire en latom, Orban inkabb a Rousseau-i felfogas iranyab kozelitene koraszulott parlamentaris demokraciankat. Az ugymond demokraciat felto honftarsaink tobbsege pedig pont ettol odzkodik, es a fekek es ellensulyok rendszeret tartjak fontosnak.
R

1kívülálló 2010.12.18. 00:07:56

Azt kell mondjam, egyre jobban ugy tunik nekem, hogy a sajat korlataidba utkozol, Gabor. Mit akarsz mondani? Persze hogy nem lehet felszamolni a demokraciat teljesen, hiszen az ehhez szukseges legvegso eszkoz, a hatarok de facto bezarasa, ma mar nem allhat rendelkezesre. Nincsenek ugyanis hozza orosz csapatok.

Azt mondod, hogy Orban tudatos. Es azt mondod, legenda akar lenni. Ez a ketto egyutt nem megy, foleg nem akkor, ha egy olyan nagyon szereny kepessegu valakirol van szo, mint Orban. Gondolj bele, milyen valos teljesitmenyt tud ez az ember felmutatni?

Hogyan ertekeljuk azt, hogy a fidesz kampany lenyege az volt, hogy kussoljunk, es a lendulet bevisz a hatalomba ? (itt nyilvan lecke volt 2002 es 2006).

Mennyi a neverteke annak, ha valaki fonokkent szijjartokat, selmeczyket, matolcsykat ultet pozicioba?

Milyen emberi belsovel rendelkezik az az ember, aki olyan koponyegforgatasi track recordot tud felmutatni, mint Orban? ("magyar demokracia vastorvenye, en soha nem hazudtam", etc.)

Orban elemi lenyege nem a tudatossag, es nem a tudati szinten kell ot megerteni, mert nem ott valik azza. Hanem a tudat alatti szinten, ott vannak ennek az egesz dolognak a motivacioi elasva.

Amugy Orbanon kivul kinek es miert van arra szuksege, hogy o legendava valjon?...

lanyi 2010.12.18. 00:09:16

Értem...

Nehéz kérdések...

Balt 2010.12.18. 00:09:57

@lilike13: "Megkérdezném Európától: aki hónapról hónapra dönti be a forintot, attól várják az erős eurót?"

:))) Most épp 273 alatt van a középárfolyam. 2009 márciusában 318 volt. Miről beszélünk, az ég szerelmére?!?

Ordnassac 2010.12.18. 00:10:15

@R\'hard: az adócsökkentés "muszáj" mivoltát azért elég sokan vitatják.

@Balt: nem szeretem ezt mondani, de most erősen csúsztatsz... Az 53% a választáson részt vettek arányában volt, míg a 65% a biztos pártválasztókat szokta általában jelenteni. A kettő messze nem ugyanaz... Arról nem is szólva, hogy a folyamatot lesz majd érdemes nézni (magyarul a januári, a februári, de még akár a márciusi adatokat is).

Indriq 2010.12.18. 00:11:30

@kíváncsivagyok: ma én is azon röhögtem fel, hogy OVI magyarázza, hogy kemény megszorításokat kell végigvinni az EUnak a mi elnökségünk alatt, de ő azért sírt kint, hogy engedjék a miénk.... NA ez a mi nemzetvezetőnk......

a-kis-herceg 2010.12.18. 00:11:32

@kíváncsivagyok: unió elnökségre meghirdetem az állampolgárok maximális törvénytiszteletére épülő:

LASSAN JÁRJ TOVÁBB ÉRSZ programot és versenyt.

feladat: kétsávos úton a külső sávban 30km/h-val menni (jan 1 től) és feltorlasztani hosszú kamion sorokat.

a játék célja: ki tud hosszabb kamion sorokat összegyűjteni maga mögött...

a játék területileg EXLEXIA (Hunvicctánia) lakott területen kívüli 2x2 sávos útjain 6-22h között zajlik...

eredményeket a rádiók közúti híreiben figyeljük.

jogalap, a KRESZ 37.§ (nincs minimum sebesség, azaz bármilyen lassan jogod van haladni...)

további javaslat, kamera felszerelése az esetleges inzultusok és jogsértő kamionok miatt... (gyaníthatóan a szlovák rendszámú honfitársaink a szabályokat meg fogják szegni, nekik van a két kamion közötti követési távolság előírva...)

billy reed 2010.12.18. 00:13:27

Sajnos nem ilyen ideális a kép, mint amit Török Gábor felvázol.
Megmosolyogtató, ahogy posztról-posztra próbál sterilen távolságtartóan elemezni.
De ahogy korábban ár említettem egyszer: állást kell foglalni! Az elemzőnek is! Ki kell mondani a dolgokat néhanapján!
Lehet sterilen elemezni egy betegséget, és lehet inkább próbálni gyógyítani...
Abban igaza van, hogy minden politikus hatalmat akar. Kérdés, hogy mekkorát, és milyen áron?
Orbánnak nincsenek elvei, ezt a pálfordulásai, és követhetetlen irányváltásai pontosan megmutatták.
Orbánt egy dolog élteti: a minél nagyobb hatalom. Egy óvodás, akinek ha elveszik a nyalókáját, hisztizik /lásd: Nemzeti Színház anno, Alkotmánybíróság most/. Nem demokratikus. Nem demokratikus. Nem, semmiképp sem demokratikus.
Igen, ha tehetné, diktátor lenne. Nem véletlen, hogy az alapító atyák közül, akinek önálló véleménye, gondolatai, markáns közéleti jelenléte volt, mind eltűnt mellőle /Szájer, Áder, Pokorni, Illés, Deutsch stb./
Akik maradtak, a fejbólintók, a félművelt tehetségtelen karrieristák /Matolcsy, Schmitt Pali "bácsi"/.
Hol van ma egy markáns, igazi politikusa a Fidesznek? Rogán, Szíjjártó, Matolcsy? Ugyan már! Viccnek is rossz!
Kurzusemberek, kurzustörténészek, kurzus"szakértők" /Schmitt Mária/.
Vegyük már észre végre: Orbán nem demokratikus politikus, hanem politikus, aki szabadulni próbál a hatalom korlátaitól, amennyire csak tud!
Mondjuk már ki: a király meztelen!
Ha legenda akarna lenni, akkor államférfivá akarna válni, nem pedig politikussá.
Az államférfi tiszteli ellenfelét, nem gyalázza, alázza! /Pl. Kossuth Széchenyi, hogy mást ne mondjak.../
Nagy ám a különbség a két magatartás között!

Ventura Blvd 2010.12.18. 00:13:59

Kedves Gábor, de szép is volna, ha meg tudnánk fejteni az Orbán-karaktert! Ne adjuk fel a reményt, mert jó volna kicsit előre látni, hogy ebben a tervezhetetlen országban két-három év alatt elérjünk valami kitűzött célt végre. Induljunk innen;

"Az elkötelezett liberálisnak indult politikus, nekem úgy tűnik, valamikor a kilencvenes évek közepére már biztosan megértette, hogy a politika nagyon kevés dologban különbözik attól, ahogy a gazdaság működik."

Sajnos, én meg úgy látom, ha a miniszterelnök úr ilyen gondolatra is jutott valaha, az nem sok segítségére lehetett, mert nem ismerete alaposan (honnan is ismerhette volna?) a gazdaság legsikeresebb szereplőit.

A kilencvenes évek meghatározóan sikeres cégei már "tudományosak" voltak. Tudományosak abban az értelemben, hogy számunkra elképzelhetetlenül nagy szellemi háttérrel bírtak. Egyes cégeknek több száz egyetemmel voltak szerződéseik, hogy mit kutatnak a számukra. Tudományosak voltak abban is, hogy sikereik viszont egyetemi tananyagok lettek, és nem csak termékeik technikai tartalma miatt, hanem pl. ösztönző rendszereik, munkatárs-toborzásuk, fizetési gyakorlatuk, képzési rendszereik stb miatt is. Egy ilyen cégbe rendkívül nehéz volt bejutni még takarítónőnek is, és ez most nem vicc. Nem csak a képzettség volt a döntő, hanem az az alapvető szempont, hogy a jelentkező hogyan illik majd be a mátrix-szerű cégműködésbe. Ezek a vállalatok ugyanis rendkívül "lapos" felépítésűek voltak, ahol a nagyon kevés főnök csak stratégiával foglalkozott, a többiek többé-kevésbé egyenrangúan, de mindenképp konszenzusos alapon hoztak taktikai döntéseket, és értek el sikereket. Óriási felelősség volt mindenkin.

Mondom egyszerűen: egy dolgozó a cég bármely fokán szinte teljesen szabad volt, nem utasíthatta senki, "főnöke" csak az a fél A/4-es oldal volt, amely az éves feladatait rögzítette. De sikert csak úgy tudott elérni, ha megtalálta a hangot a többiekkel, akik szívesen dolgoztak vele és érte (logisztika, szerviz, értékesítés, ügyfélkapcsolat, raktár, és megint csak: takarítónő.) Egy ilyen szervezetben hihetetlenül felértékelődik a közös vállalati kultúra, az a szellem, amely egyszerűen leírhatatlan, de mindenki érzékeli. (Nagy irodalma is van.)

Peter Drucker értette meg mindenkivel a gazdasági szereplők paradigmaváltását a '90-es években. Akkor minden és minden megváltozott még a 80-as évekhez viszonyítva is.

És ugyanígy valami teljesen új van most is. A Google és a Facebook nyilván teljesen új fejlemény, más minőségű gazdasági szereplő. ahogy mondjuk az Apple első és harmadik korszaka között is fényévnyi a különbség, pedig "ugyanaz" a Steve Jobs a főnök.

2010-2011? Csak az elektronikában hány új (akár forradalmi) készülék, szoftver, operációs platform, ilyen-olyan variációk követik egymás akár hónapok alatt is?

A LÉNYEG:

A jobb cégeknél már a kilencvenes években is gyakorlatilag mindenki egy hetet járt különböző továbbképzésekre minden hónapban.
<> Kérdés 1: vajon a magyar politikusok tanulnak-e ennyit egy hónapban a világ legjobb szakértőitől? (Azt már nem is merem írni, hogy egy ilyen tanulmányi hét után vizsga jött, és aki nem írta meg jól, az elvesztette az állását...)

A "legjobb" cég azt jelenti, hogy jelentős befolyással bír a világ sorsára és az állandó változások közben is biztosan áll a lábán. Döntően nyugdíjalapok és biztosítók fektetnek be náluk, és bár rendkívül innovatívak, a legstabilabbak, és nem éppen rizikósak...
<> Kérdés 2: Te rábíznád a nyugdíjadat erre az emberre? (Ha már az autódat is magadnak kellett elvaterázni Gyurcsány helyett...)

Legvégül, én azt látom Mr. Orbán legfőbb törekvésének, hogy valahogy kihúzza az országot az adósság mocsarából. És ezt, mint elvi célt, csak támogatni lehet. Támogatnám én minden képességemmel, csak miért nem akarja velem megbeszélni a hatalom a részleteket?

ijontichy 2010.12.18. 00:16:49

@Ordnassac: Ez értelmetlen vita, szerintem.
Az etatizmus/lassez faire kívánatos (eredményes) arányát az adott helyzet határozza meg. No persze kérdés, hogy az épp kormányzó grupp ezt mennyire találja el (mennyiség/terület), illetve mennyire képes megvalósítani.

Hurri Kán 2010.12.18. 00:16:56

@a-kis-herceg:
Autópályán van minimális előírt sebesség.

guvernalista (törölt) 2010.12.18. 00:18:08

@Iustizmord:
szerintem egy igazi pragmatikus egyszerű elvek mentén halad, és rendszerint racionális döntéseket hoz. orbánt pillanatnyi érdekek mozgatják, részcélok elérése érdekében hazudik. nincs stratégia a háttérben, hanem pusztán taktika van. ez nem valódi pragmatizmus, hanem populizmus.

egy igazi pragmatikus szerintem technokrata, a politikára úgy tekint, mint egy termékre, amit be kell vezetni a piacra. a politikai kalandor pusztán saját magát akarja eladni. közönséges szélhámos. az érzelmi intelligencia hányadosa magas, de amúgy átlagos értelmi képességekkel rendelkezik. török is ilyen. szerintem minden elemzése egy nagy nulla, viszont sikeresen eladja egynek. török ugyanúgy nem pragmatikus, hanem populista.

panelburzsuj 2010.12.18. 00:18:58

"Amugy Orbanon kivul kinek es miert van arra szuksege, hogy o legendava valjon?..."

Annak a többmillió magyarnak, aki nem tűri, hogy lekurvaországozzák, ám roppant hálás, ha Orbán megsimizi a nemiskocka fejecskéjüket.

Orbán a végső reménység arra, hogy nem kell felnőni, nem kell kivackolódni a nyafogó-öntetszelgő felelőtlenkedés babaszobájából.

Már mondta itt fentebb valaki, hogy a szociális népszavazásban forrt össze Orbán és csapata. Pontos látlelet: Orbán roppant hatékony az ellenséggyártásban, a hódításban, a letaposásban - és roppant dilettáns a kormányzásban, az építésben, a koordinálásban.

Sikeres politikus - pancser államférfi.

a-kis-herceg 2010.12.18. 00:19:01

@gyvy: nincs azért írtam neked hogy utána tudj nézni.

torokgaborelemez.blog.hu/2010/12/16/299_mindenki_maskepp_csinalja/fullcommentlist/1#c11920430

autópályán nincs legkisebb sebesség, kresz 37. § (1)

"Autópályán és autóúton, valamint az azokra való ráhajtásra szolgáló úton (az előjelző táblától kezdődően) csak olyan gépjárművel, illetőleg gépjárműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel szabad közlekedni, amely sík úton legalább 60 km/óra sebességgel képes haladni; ezeken az utakon más jármű közlekedése tilos.)"

Balt 2010.12.18. 00:20:44

@lanyi: "Az miért felejtették el egy páran, hogy 2001-ben az euró bevezetését 2008-ra tette minden elemző?"

2008-ra már Megyó (László Csaba) prognosztizálta az eurót úgy kb. 2003-ban. Addig korábbi dátummal számolhattunk.

www.origo.hu/uzletinegyed/bank-archivum/20090304-euro-bevezetes-celdatum-ermii-gyurcsany-ferenc-veres-janos-ekb-laszlo.html

lanyi 2010.12.18. 00:21:01

@panelburzsuj:

Na például te válaszolnál a feltett kérdéseimre?

Balt 2010.12.18. 00:21:32

@lanyi: Egyébként minden egyéb jogos kérdés.

Hurri Kán 2010.12.18. 00:22:48

@a-kis-herceg:
Sokat ittál, vagy mi van veled?

"Autópályán és autóúton,...sík úton legalább 60 km/óra sebességgel képes haladni;"

Akkor mire nincs szabály?

Balt 2010.12.18. 00:25:38

@Parmezanidész: "Vegyük az Indexet"

Tudtommal nem eladó: a fideszközelinek mondott Nobilis Kristóf tulajdona. :)

a-kis-herceg 2010.12.18. 00:25:53

@gyvy: nem hajthacc fel bicajjal... csak ha van rajta olyan motor ami erre képes...

viccból kérdezel ugye ilyet??? olvasd el többször... ebből nem következik semmi. csak az hogy "megfelelő" járművel kell menned ha felhajtasz... gondolod tejfel ködben 60nal kellene menned?

egyébként a félősek mehetnek 60nal... én is anynival fogok mert akkor fogyaszt legkedvezőbben a kocsim (2,5 l/100 km)...

neked még a jogállam odébb van... de te se keseredj el. egy-két generáció...

Hurri Kán 2010.12.18. 00:28:17

@a-kis-herceg:
Nem szégyen ha nem ismered a Kreszt csak akkor ne fitogtasd a hiányos félműveltségedet... El kell keserítselek, de mind az autóúton, mind az autópályán való kerékpározás tiltott, te oktalantojás...

aum 2010.12.18. 00:29:10

Nem tudom nem észrevenni a különbséget az első és második Orbán között.
A 98-as keresztény-konzervatív, antalli örökséget felvállaló, emlékezetem szerint egyáltalán nem diktatórikus jegyeket felmutató kurzus.
A mostani pedig kifejezetten szoft-Jobbik stílusú mind az intézkedések tartalmát, mind a radikalizmusát illetően. A "szoft" egyedül a rasszista felhangok hiányát jelzi.
Ugye a nyugdíjpénztárak kiiktatása, a multik fingatása, a ballib lakájmédia elleni fellépés, segélyezés szigorítása mind ismerős a Jobbik-programból. Vona nemegyszer utalt már rá, hogy a Fidesz tőlük nyúlja az ötleteket.

panelburzsuj 2010.12.18. 00:29:15

@lanyi:

Meg kell keresnem őket? :)

bobbafet 2010.12.18. 00:31:57

Akár még el is hiszem, hogy akar valami maradandót. De hogy nincs realitásérzéke, az biztos. Pl. szegény azt hiszi, egy ligában van pl. Sarko-val... Csakhogy az egy 65 milliós ország, katonai és diplomáciai hatalom. (Hogy hányadik, az persze más kérdés.) Így pedig nehéz maradandót alkotni. Persze lehetne szépen építkezni is, lépésről lépésre javítani a dolgokon - de ahhoz kellene hosszútávú gondolkodás, amire errefelé már nem sok esély van. Így marad a nagyotmondás, a blöff, a hazárdőrség, és a pillanatnyi érdekek kiszolgálása, az öncélú hatalomépítés - ahogy azt (igaz, más eszközökkel), de egy másik ismert önhipnotizáló artista is bemutatta már másfél cikluson keresztül.

Balt 2010.12.18. 00:35:21

@Ordnassac: Persze. Meg a 2014 márciusit. :) (Ha lesz még olyan... :))

lanyi 2010.12.18. 00:38:13

@panelburzsuj:

Értem, nem a vita a fontos hanem a patásorbánozás...

Ordnassac 2010.12.18. 00:38:16

@aum: bajban is van a Jobbik.

sagitta 2010.12.18. 00:38:49

@Ventura Blvd: szimpatikus ez a megközelítés, de a multinacionális cégek dolgozóin kívül Magyarországon ez az attitűd nem túl sokakat jellemez. Miért pont a politikusok tennék ezt magukévá?

Táskás Tóni 2010.12.18. 00:39:09

@Indriq: Csak nehogy összetévessze egyszer a sok ingázás miatt a helyszínt a delejes ember. Szíjgyártó valószínüleg azért van mellette, mert neki kell figyelni,hogy éppen a megszorításos vagy az adócsökkentéses területen vannak.

irónika 2010.12.18. 00:39:54

Több dolog is eszembe jutott arról, amit Gábor írt.

1. Adócsökkentés. A választást megelőző kommunikáció gerince az "egyszeri, nagyarányú adócsökkentésen" volt. A nagyarányúról nem akarok vitatkozni, mert kötözködésnek tekinthető, de az adócsökkentés már érdekesebb. Munkaadó vagyok, tehát a munkahelyteremtésnek azon az oldalán állok, ahol döntés születik a foglalkoztatásról. Namost nekem egy fillérrel sem kerül kevesebbe egy alkalmazott, mint eddig, ugyanis az a bizonyos adócsökkentés a bruttó béren belül történt és semmilyen kihatása nincs a cégem kiadásaira. Ergo az adócsökkentés nem a munkaadói döntéshozóknak szólt, hanem a zembereknek, azaz az egész szimpla populizmus. Megkenegetve azzal a többlettel, hogy a gyermektelen (nálunk 24 év az átlagos foglalkoztatott életkor) átlagjövedelműek rosszabbul járnak. Persze ők nekem sírnak, nem a Viktornak, tehát, ha meg akarom őket tartani meg is kell, hogy emeljem a bruttó bérüket. A középvezetőink jól keresnek, általában idősebbek (átlag 37 év) nekik emelkedik a nettó fizetésük, természetesen hallani sem akarnak arról, hogy lecsökkentsük a bruttó bérüket, lévén ebben állapodtunk meg. Szóval a magam részéről eszem ágában sincs új munkahelyeket létrehozni, mert adócsökkentés nem történt, sőt, csak gondjaim származtak.

2. Kb. 10 éve mondom a Fideszre szavaznék, de Orbánra soha. Az egyetlen elsővonalas politikus aki túlélte azt a 20 évet, amit ma a kommunikációjában éppenséggel lealáz. Azt kell, hogy mondjam annyira elfogult vagyok vele, hogy már a kérdésében is hazugságot látok, ezért is szoktam szívesen olvasni Gábor írásait, aki - legalábbis látszólag - ügyesen tart megfelelő távolságot és szakmáját jól művelve úgy formál véleményt a politikáról, úgy elemez, hogy halvány lila gőzöm sincs kire szavazhatott (persze nem is érdekel). Sokszor segít megérteni más aspektusból számomra - elvakult érzelemmotiváltnak - Orbán cselekedeteit. A mai cikk is érdekes és a hozzászólók között is találtam izgalmas véleményt. Úgy vélem az Orbán által kitűzött cél és annak megvalósítása között óriási szakadék tátong. A cél szentesíti az eszközt még működhetne is, ha a cél egyértelműen, 10 tőmondatban összefoglalva értehtő lenne mindenkinek. Ha magyarország Miniszterelnökéne fő motivációja egyértelmű és ismert lenne. Lásd, még egy politikai elemző is keresi a motivációt, de ő is csak sejti, nem tudja. A szavazatmaximalizálás sikerült, azt gondolom, ha a választási viszonyokat nem szapja át jelentősen újra nem sikerülhet, mert előbb vagy utóbb vagy elő kell jönnie a céljaival vagy a zemberek kitalálják maguk.
A baj csak az, hogy nincs kit választani ... addig pedig marad az ami van.

Táskás Tóni 2010.12.18. 00:42:21

@Ordnassac: A Jobbik stílusát már rég elvette Orbán, sőt segített kialakítani, most pedig a programját lopja vastagon.

panelburzsuj 2010.12.18. 00:43:06

@lanyi:

Ha értelmesen leírod a kérdéseidet (pl: kérdőjelet teszel a végükre ... ), és nem pittegpattogsz, akkor talán lesz miről beszélgetnünk. De egyelőre kérdést nem, csak néhány odalöttyintett hepciáskodást láttam a nicked alatt.

guvernalista (törölt) 2010.12.18. 00:48:02

@lanyi:
ugyan már cigányszaddámozás van.

lanyi 2010.12.18. 00:48:34

@irónika:
Arra nem gondoltál,hogy ha az embereknek több pénze lesz többet fognak fogyasztani?
Ha többet fogyasztanak több árut kell termelj, és ahhoz majd embereket kell felvegyél.
Ez nem lehetséges?

Azoknak a fiataloknak is lesz gyereke..

Pistie 2010.12.18. 00:51:03

Orbán sikeres politikus, legenda akar lenni. És ha ehhez az kell, hogy itt diktatúra legyen, akkor hazafias hévvel fogja belevezetni ebbe az országot, erről senkinek ne legyen kétsége. Márpedig a jelenlegi állás szerint vagy megcsinálja ezt a diktatúrát = sajtószabadság, alkotmánybíróság, bíróságok (főügyész), ellenőrző szervek, .. , vagy az AB / EU még idejében megállítja, és akkor elbukik.

Balt 2010.12.18. 00:51:29

@lanyi: "Azoknak a fiataloknak is lesz gyereke.. "

Ami - lássuk be -, egy munkáltatónak csak nyűg. :) :((

Balt 2010.12.18. 00:53:55

@Balt: Ez persze nagyon nem jól van így, de talán majd változik. Esetleg a változó szabályzókkal, keretrendszerrel, ha úgy sem, változó munkáltatókkal...

Táskás Tóni 2010.12.18. 00:55:42

@irónika: Hogyan lehetne a fideszre ,amikor az összes politikusa beállt Orbán mögé. Kit tartasz ott értékesnek? Szíjgyártót Vargát Smittpalit Kövért Lázárt Matolcsit Navracsicsot....?A fidesz maga Orbán. Orbán pedig vállalhatatlan az összes simlijével együtt és a simlijei kiterjednek a "pénzügyekre" is

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.12.18. 00:56:34

Sz a baj kedves Torok Gabor, hogy amellett nehez elmenni szo nelkul, ha olyan szinten nyirbalnak meg jogokat, ahogyan most teszik.
Mert ha egy egyen-es ceg szerzodesehez (magannyugdij) felulrol kepes belenyulni az allam, akkor mi akadalyozza meg abban, hogy bankszamlakra egyebekre is rategye a kezet..
Aztan ott van az is, hogy nem szakmai tudas hanem sogor-koma -jobarat -kormanybarat elv alapjan kapnak emberek munkat. Tudom, odahaza ez van akinel megszokott, szerencsere vannak olyan helyek, ahol a szakmai tudas szamit inkabb.
Es akkor mar arrol nem is beszelek, hogy egyes emberek itt keremszepen kokemenyen meg lettek zsaroilva, de az artatlan arc persze megy, hogy de hat lehet valasztani aha.
Akkor a media? Akkor a nemzeti kialtvany, soroljam meg? Vagy etzt a pofatlan huzast, hogy esely se legyen manyupban maradni, meert egyszeruen olyan hataridoket szabtak???? ( a konzulatusok, meg a kulugy pl. meg semmit nem tud, mikor es hogy lehet nyilatkozni, ha valaki tartosan kulfoldon el)

Az ertelmiseg jo resze vandorol ki, es mi is ugy latjuk, kinntrol, egyre gazabb az otthoni szitu, aki et nem latja , es nem ismeri el , az nem tudom hol el. Sajnos nem egyszer megfordult az elmult fel evben, hogy lehet menekiteni kell majd ki a csaladunkat, ez on szerint nem durva?

Lehet tisztelni OV-t, hogy politikuskent , olyan, mint amilyen egy politikus ( hazug, forgatja a szavakat, olyan mint egy szelkakas, es probal igergetni jobbra balra ) de szerintem ez a fajta viselkedes nem elony , hanem pofatlansag, es jobb helyeken egy sallerrel az ilyet helyrerakjak.

Ordnassac 2010.12.18. 00:56:44

@lanyi: bizonytalan a gazdasági környezet, így testvéreimet tekintve (akik bár jól fognak járni az új SZJA-szabályok miatt) inkább félreteszik a pluszt (vagy utazásra fogják költeni, külföldön), mintsem jelentős fogyasztásnövekedést generáljanak. Tartok tőle, hogy nem lesznek egyedül ezzel.

Ventura Blvd 2010.12.18. 00:57:53

@sagitta: Mert - bizonyára észrevetted - nagyon sok a hasonlóság. Az Európai Unió akár mátrix-cég is lehetne, vagy az is. Pontosan úgy lehet előre jutni és sikeresnek lenni benne, mint az általam leírni próbált "jobb" cégekben.

(Azt már más is jelezte, hogy a hasonlóság abban is megvan, ahogy Orbán "kiszervezte" a törvényalkotást. Gyakorlatilag különböző csoportok vetélkednek azon - tehát versenyben -, hogy melyikük törvényét fogadják el. Ez nem volna baj, ha a "legjobb cégekkel" való hasonlóság abban is megvalósulni, hogy igyekeznének a legjobb embereket szerződtetni a legfontosabb projektekre. De nem, éppen a legjobbak vannak távol a munkától, inkább a mi kutyáink "középszerű" és "no name" kölykei veszekszenek a falatokon.)

A politikusoknak azért is kellene a 2010-es vállalati szellemet tanulmányozniuk - de legalább az a1990-est! - hogy megtanuljanak sikeresen együtt dolgozni a többiekkel. Mert lehet azt mondani, hogy Orbán, mint egy nagy európai frakció megválasztott alelnöke sikeres volt a politikában, de akkor én azt kérdezem, most KIK, MIVEL, HOGYAN, MIÉRT CSERÉBEN, MEDDIG STB. támogatják Magyarországot.

Nekem úgy tűnik, ebben az ügyben nincsenek szövetségeseink, esetleg csak egy-két drukker, kevesebb kibic, és milliónyi fejét csóváló kritikus. Támogatni csak nagyon konkrét dolgokat lehet hatékonyan.

Táskás Tóni 2010.12.18. 00:59:04

@lanyi: Nem az embereknek lesz több pénzük , hanem az emberek 12%-ának.Ne legyen illúziód , max. az import növekszik majd, az pedig nem a növekedést serkenti.

ijontichy 2010.12.18. 01:01:39

@lanyi: Pont azt fejtegeti, hogy ettől az embereknek (érdemben) nem lesz több pénze.
Ettől függetlenül az egykulcsos itt és most értelmes döntés. Az adórendszer struktúrájának további "valódi" átszabása szükséges. Ami most történt - és ezt irónika pontosan látja - az a foglalkoztató nézőpontjából nem sokban különbözik a szocik "maszatolásától". Csak látványosabb porverés kíséri.

lanyi 2010.12.18. 01:02:10

@Ordnassac:

Biztos, hogy csak utazgatnak majd?
Nem vesznek semmit?
Ezt te sem gondolod komolyan:)

Fogyasztói társadalom...

Ordnassac 2010.12.18. 01:03:11

@lanyi: annyival nem sokkal többet, mint eddig

lanyi 2010.12.18. 01:04:26

@Táskás Tóni:

Ez a 12 százalék hogy jött ki?

Azt tudod, hogy az utóbbi hónapokban rekordokat döntöget az export?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.12.18. 01:04:32

Bocsanat, jobb helyeken ilyenert felallnak , es lemondanak , belso kesztetesbol. (Pl. norvegiai miniszteri lemondasok, illetve itt is volt , aki ugy vett lakhatasi tamogatast, hogy tulkeppen a parjaval elt) .

Táskás Tóni 2010.12.18. 01:05:04

@lanyi: A 88 % , aki nem kap pénzt ,sőt csökken a keresete , az lenne az igazi fogyasztó és növekedésserkentő.

a-kis-herceg 2010.12.18. 01:06:53

@Ordnassac: @lanyi: de többet fognak költeni... szinte az infláció elviszi az szja kedvezést. Ordi ezzel nem számol. a fides nagyon magas inflációt nyomat majd... nincs megszorítás... ez a legjobb adóztatás. megint szidhatod a közmű cégeket...

Neo07 2010.12.18. 01:07:23

Bátraké a szerencse! Egyébként annyira benn vagyunk az adósságcsapdában, hogy másként már nem nagyon lehet kikeveredni ebből. Államcsődöt meg ugye senki sem akar... Az inga lehet, hogy kicsit ki fog lengeni a túloldalra, de idővel biztosan be fog állni középre. Itt nagy átalakítások szükségesek, viszont ez viszont privatizált (rablott) érdekszférák sérelme, és az eddigi uralkodó elit befolyásolásának csökkentése nélkül nem oldható meg. Ezért nem csodálkozom az eddig megtett lépéseken, de lesz itt még sok tyúkszem...

Orbán lehet hogy fog hibázni, sőt biztos is! De ki nem hibázik? Csak az, aki nem dolgozik. Orbánban viszont a jószándékot látom, és ez ad valamiféle felmentést.

Egy biztos: változtatni kell, mert különben fel leszünk vásárolva, és a nemzet szép lassan eltűnik... Ha az államot szántszándékkal leépíttetik velünk, ezzel párhuzamosan egyre jobban eladósítanak minket és eladatják velünk az utolsó eladható dolgot, az utolsó eladható földdarabkát, akkor onnantól kezdve nem lesz Magyarország, csak névleg, hogy aztán idővel a többi náció majd átvegye a hatalmat. Ez volt eddig a rémkép. Sajnos, van analógia a hajléktalanná váló, kisemmizett családok és az országok között.
A másik megoldás, hogy csökkentjük az államadósságot, ha kell, a mnyp-k megszüntetésével, megerősítjük a helyi gazdaságot, és hagyunk annyi pénzt az embereknek, hogy jusson pénz a gyerekek felnevelésére, hagyjuk élni az embereket, komolyabban vesszük a közteherviselést, akkor lesz esély.

Ma egyedül Orbán és pártja, a Fidesz kínálja nekünk ezt az alternatívát. Választásunk nincs. Egyébként, ha a Fidesz-KDNP nem élne a kétharmados lehetőséggel, az is óriási hiba és bűn lenne.

lanyi 2010.12.18. 01:07:51

@Ordnassac:

Tehát akkor többet?

Ásassunk gödröket az emberekkel, másokkal temettessük be, hogy fennmaradjon a fizetőképes kereslet.

Táskás Tóni 2010.12.18. 01:08:45

@lanyi: Statisztika ,kimutatás arról, hogy a lakosság hány százaléka fog többet keresni a 16 %-os szja bevezetés okán. Az export növekedés pedig jórészt a ft gyenge árfolyamából adódik.

Ordnassac 2010.12.18. 01:09:16

@a-kis-herceg: hmmm, erre kíváncsi leszek, mert lehet, hogy az EU ebbe bele fog szólni...

lanyi 2010.12.18. 01:09:38

@Táskás Tóni:

Az a 88 százalék hogy jött ki?

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.12.18. 01:12:47

@R\'hard: Én is :) A Hajós mondott is egy jót, hogy az Orbán szerint nem is Economist, hanem Ekommuniszt :)

Az a baj, hogy ők komolyan gondolták ezt az érvet...

a-kis-herceg 2010.12.18. 01:13:27

@Ordnassac: nem fog. ebbe különösen nem fog... infláció. az államcsőd szele... kelet felől fúj.

Táskás Tóni 2010.12.18. 01:14:35

@Neo07: Az eddig uralkodó elit Csányi Simicska Demján ....A fidesz él a kétharmados lehetőséggel, csak nem jó értelemben. Ha reformokat csinálna , azt mindenki, még a baloldalon is elfogadnák, csakhogy a fidesznél a reform szitokszó, ezért nem nyúlnak semmihez , illetve lenyúlnak 3000 milliárdot és azt a legundorítóbban teszik.

lanyi 2010.12.18. 01:14:38

@Táskás Tóni:

az mszp alatt 318 is volt az euró.
Akkor miért nem volt ekkora az export?

A 88 százalékban benne vannak a nyugdíjasok, a gyerekesek?Mert azoknak nő a jövedelmük.

Felhívom a figyelmedet, hogy van ahol a nyugdíjakat erőteljesen csükkentették.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.18. 01:18:14

@panelburzsuj: még egy hepciás? (a nyalonc mellé)
Ajvé... :)

a-kis-herceg 2010.12.18. 01:18:16

@lanyi: igen ez a másik vesszőparipa... gyenge forint...

Ordnassac 2010.12.18. 01:18:35

@a-kis-herceg: kizárva nincs, meglássuk.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.18. 01:20:30

@Táskás Tóni: azt nem gondolhatod komolyan, hogy a baloldal (ez kb. a Maszop, ugye?) bármely kormányzati intézkedést támogatna.

guvernalista (törölt) 2010.12.18. 01:21:37

@lanyi:
jöttek is át a szlovákok vásárolni.

Táskás Tóni 2010.12.18. 01:23:07

@lanyi: A 12 % úgy jött ki , hogy statisztika készült arról, hogy a lakosság hány százaléka fog jobban keresni a 16%-os szja bevezetése miatt . A 88 % úgy jött ki, hogy a 100-ból kivontam a 12-t és mivel nem vagyok Matolcsi , ezért meg tudtam oldani ezt a komoly matamatikai feladványt.Mivel se a haverom se a főnököm nem vagy , ezért ne tegyél fel ilyen idegbeteg ingerült barom rövid kis kérdéseket.

lanyi 2010.12.18. 01:24:04

Remélem tisztelt Török Gábor olvassa a kommenteket.

Csak az szeretném mondani, hogy ez a magyar értelmiség felelőssége.

De ez egy másik érdekes téma...

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.12.18. 01:25:16

@is: Igen, de ha Orbánék elismernék, hogy ezek mértéktartó lapok, akkor érvelni kéne, hogy miért nincs igazuk, de az nehéz lenne, mert igazuk van :)

Egyébként Matolcsy a legszerencsésebb közgazdászok egyike, mert a gyakorlatban tesztelheti le a halvaszületett elképzeléseit :)

Parmezanidész mint vátesz: az elkövetkező 50 évben, amíg Orbán él, időnként más kormányok lesznek hatalmon Magyarországon, akik enyhe vagy kemény úton, de megpróbálják felzárkóztatni Magyarországot gazdaságilag, a közbülső időkben, pedig jönnek Orbánék, és a felhalmozott előnyökből megpróbálják megvalósítani azt, amit Matolcsy hisz :)

supertroll2000 2010.12.18. 01:25:20

ez oké, csak ne a mi pénzünkön parádézzon..
3000 milliárd kicsit sok legendázni..
vagy ő akar a legenda lenni, aki elcseszte a nép 12évi magánnyugdíj-megtakarításait?
nem kívánom, de remélem annak mártírja lesz..

Táskás Tóni 2010.12.18. 01:25:41

@lanyi: Örülök , hogy Mo-on a növekvő jövedelmű nyugdíjasok fogják a fellendülést megteremteni, remélem Matolcsi és Orbán nem erre alapoz.

HR King 2010.12.18. 01:25:45

Nem nagyon tudok egyetérteni...

A cikk főszereplője egy zsebhitler aki évtizedek óta saját pártjában megkerülhetetlen és mint csodafegyverként működő, önmegvalósító gép.
Mániákus hatalomvagy és GY.Ferenc ill. MSZP által keltett gyűlölet táplálja.
Legenda akar lenni...akkor már inkább legyen mártír....

Rossz hír: még van legalább 20 éve a magyar politikában..
Párton belül nincs ember aki a helyére lépne mert mindenki az Ő embere.
Azt hiszem akkor lesz valaki diktátor ha nincs ember aki leválthassa...Castro, Hitler, Napóleon, Kim Dzsong...stb

guvernalista (törölt) 2010.12.18. 01:27:01

@Neo07:
ha ez működne, akkor működött volna a szocializmus is.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.12.18. 01:27:10

@Balt: Persze, de ő se hülye... Ha az Index elkezd kevésbé olvasott lenni, mondjuk a szigorú, de megkerülhető médiaszabályozás miatt, amit más lapok megkerülnek, akkor ő is elkezdi megkerülni.

Egyébként nem is tudnám megvenni, még hiányzik egy ezres :)

Táskás Tóni 2010.12.18. 01:27:17

@Hepci: Nem pártokról, hanem emberekről beszélek és szerintem senki nem akar Mo-on éhen dögleni.

ijontichy 2010.12.18. 01:27:28

@Neo07: Az igazán fontos kérdésekről viszont csak februárban fogunk (állítólag) megtudni valamit (ennyit a felkészültségről). Amit majdnem biztosan tudunk, hogy Matolcsy "gazdaságinövekedés" c. elképzeléseinak csekély a valószínűsége. Ha mindehhez még hozzáveszem a válság-utórengések következő 5-6 éven belüli magas valószínűségét, akkor elég sanyarúak ezek a kilátások.

Ami most megy, az lényegében a 2000 környéki műsor újrajátszása, aminek végkifejletét ugye nem láthattuk a kormányváltás miatt. A finanszír akkor Bokros hagyatéka, most a manyup. A kérdés viszont maradt: képesek-e egészséges (értsd: nem ideig-órág, pár évig) növekedési pályára terelni a gazdaságot?

HR King 2010.12.18. 01:28:23

@billy reed: Hű vazze,,, ennél jobban én sem tudtam volna összefoglalni. Egyetértek.

Indriq 2010.12.18. 01:29:50

@Neo07: egyrészt hol látod te a jó szándékot, amikor végtelenül kicsinyes, úgy hoz törvényeket, hogy a haverjainak legyen jó (lexJárai, Szász Karcsika... stb...), Ebben semmi jószándék, nagyszerűség nincs.
Másrészt a FIDESZ eddig SEMMIT nem mutatott fel, nemhogy alternatívát. (a szőnyegbombázás nem alternatíva)
És végül óriási hiba és bűn lenne, ha ezek 2/3dal végig tudnának menni.

csá2211 2010.12.18. 01:30:31

Az ember liberálisnak születik és konzervatívnak hal meg

Bambano 2010.12.18. 01:31:53

Én megtiltanám, hogy mélynövésű emberek vezető politikusok legyenek. Se köztársasági elnök, se kormányfő ne legyen, aki nincs minimum 185 centi.

minden frusztráltságukat és kisebbségi érzésüket rajtunk töltik ki.

Neo07 2010.12.18. 01:33:35

@Táskás Tóni: Az uralkodó elit: az 1945 óta uralkodó kommunisták, és utódjaik. Igen, a reform szót épp eléggé lejáratták. A magánnygujdíjpénz nem a tied, mert kötelezően be kellett fizetni, és nem is rendelkezhettél felette teljeskörűen. Papíron igen, a tied, de mit érsz vele, ha a tőzsdén elbukják, vagy az államcsőd miatt lenullázódik? Nem is volt rossz üzlet a szociknak, gondoljunk bele: "a haveroknak csinálunk egy vastagon tejelő lehetőséget (5% "kezelési költség"), az állam odaadja nekünk a befolyó pénzt, mi visszaadjuk az államnak állampapírért cserébe, majd annak lejáratakor annak hozama is a miénk! Hát nem csodálatos, két légy egy csapásra! Hogy az államnak, azaz a népnek meg megnőtt az adóssága? Kit érdekel, majd lesz valahogy? Arra is kölcsönt vetetünk fel, lényeg, hogy a zsozsó a miénk lesz!..." Ennyit erről...

Táskás Tóni 2010.12.18. 01:36:46

Orbán mára már legenda Mo életében , tehát ideje lenne lelépnie. Talán könnyebb lenne az élete a magyaroknak nélküle és talán nem itt tartanánk most, ha nem akart volna legendává válni.

Táskás Tóni 2010.12.18. 01:41:58

@Neo07: Nem is tudtam , hogy Csányi a szocik haverja, mert hogy az övé Mo legnagyobb mnyp-a Kb 900 tag és kb900 milliárd vagyon. Szemét ember , eltőzsdézte az emberek pénzét, kockára tette az emberek nyugdíját, csak a hasznot húzta a mnyp-akból- és ezt Orbán , Selmeci és Szíjgyártó mondták.

ijontichy 2010.12.18. 01:43:56

@Neo07: Ezt a kincstári szöveget a manyupról (ti "A magánnygujdíjpénz nem a tied, mert kötelezően be kellett fizetni") felejtsd már el! Ez nem érv, mert:

1. Oda pénzt az országot de facto eltartó 3 millió ember fizetett, s ugye a manyup tagok halmaza nagyjából egybevág az országot de facto eltartó emberek halmazával.

3. Az országot de facto eltartó 3 millió ember pénzét (megtakarítását) most szétdobják és elköltik - 10 millió emberre. Jól mondod a zsozsó a "miénk lesz".

Magyarán Tolvajcsy ugyanúgy azokat szívatja, akiket a szocik is. Orbán Viktor hosszú, szívós nyűglődős pénzügyi tárgyalásokra alkalmatlan. Ennyi és nem több az oka annak, hogy kétséges refomjainak finanszírozására csak ezt a tőkét tudta megszerezni. Ennyit erről.

lanyi 2010.12.18. 01:43:57

További kellemes patásorbánozást kívánok:)

Indriq 2010.12.18. 01:44:45

Tényleg, Csányi válaszolt már Török Zsolt levelére, hogy vajon jó kezekben van/volt-e a pénz a MNYP-ban?

ijontichy 2010.12.18. 01:47:13

@Neo07: Ja és még valami:
"Az uralkodó elit: az 1945 óta uralkodó kommunisták, és utódjaik."
Te semmit nem értesz a történelemből, se a kádár-kori konszolidációból. Talán más történelemkönyveket is végig kéne olvasnod. Már ott rosszul kezded, hogy 1945 óta.

sagitta 2010.12.18. 01:50:03

@Ventura Blvd: Engem nem kell meggyőznöd...:-). Számomra az az érdekes, hogy mennyire erősen tartja magát az az elképzelés, hogy elég átvágni a gordiuszi csomót, és minden a helyére kerül. Ez nem csak Orbánra jellemző, csak ő érzett rá leginkább, hogy ez egy kelendő portéka. Ez a paradigma mindkét oldalt foglyul ejtette. Orbánék a 2/3-ra hivatkozva mindent a feje tetejére állítanak (Ab, MNYP,...stb.), de Gyurcsány is kb. ugyanerre hajtott.
Amit te írsz, ahhoz az kell, hogy néha konkrétumok körül menjen a disputa: érdemes megnézni mi van ehelyett. MNYP ügyben: "megvédjük a nyugdíjakat" kontra "el a kezekkel a magántulajdontól". Mindkét oldalon 0 konkrétum. Ha az ember utána megy, kiderül, hogy ez nem egy ilyen fekete-fehér kérdés, hanem van X változó, ami eldönti, hogy a MNYP megszüntetés jó döntés-e, vagy sem. A durva az, hogy az X változóból több jelenleg nem ismert! Azok sem, amik elvileg ismerhetők lennének (pl.: a TB rendszer teljesen átláthatatlan, tisztázatlan, hogy a TB 2013 után milyen algoritmussal kívánja meghatározni a nyugdíjat, tisztázatlan volt a MNYP járadékfizetése szintén 2013-tól...stb.). Egyszerűen könnyebb hitvitázni. TG szerint Orbánt egyértelműen a siker iránti vágy motiválja, de félő, hogy a módszer miatt a rizikós kísérlet el fog bukni. Vajon elvezet ez a paradigmaváltáshoz (azaz hogy nem egy zseniális ötlet oldja meg a problémákat, hanem az aprólékos munka a konkrétumokkal), vagy jön egy újabb "legkisebb királyfi" akiben újra lehet reménykedni?

Neo07 2010.12.18. 01:50:36

@guvernalista: Ne keverjük a szezont a fazonnal. Ennek semmi köze a szocializmushoz, egyébként szocializmus egyáltalán nem volt működőképes, akkor is egy idő után már csak a kölcsönök tartották a gazdaságot, azonkívül a belső struktúrája is a verseny ellen szólt. A tervgazdaság teljesen más, mint a piacgazdaság.
@ijontichy:
Ha nincs egészséges belső piac, ha nincs vállakozásbarát politika, ha nem faragjuk le valahogy a óriási államadósságot (évente annyi a fizetendő kamat, amiből egy két négyes metrót lehetne építeni - évente! (1000 milliárd tudomásom szerint)), akkor nem is lesz itt soha gazdasági növekedés!

@Indriq: Jó szándék:Az embereket már nem lehet tovább sanyargatni, egyre több a lecsúszó. Amikor egyre nagyobb a hitelt törleszteni nem tudók, akkor már további terheket nem lehet (képtelenség) az emberek vállára rakni. Ekkor bizony, nincs más más lehetőség, mint a multik adóztatása. Ők si adózzanak már, ne csak a kedvezményeket vegyék igénybe!
Példa, ha a bkv-jegyek árát növelik, a végén a bevétel csökkeni fog, mert több lesz a bliccelő. Ha erre ellenőröket raksz, akkor attól a szolgáltatás színvonala nem fog nőni, viszont, csökken a haszon, mert további béreket kell kifizetni, többet, mint amennyit a jegyáremeléssel be tudnál hajtani. Valahogy így működik a gazdaság is, vannak határszámok is. AZ eszetlen adónövelés nem működik már, mást kell kitalálni.

párnalárva 2010.12.18. 01:50:53

Nagyon jo cikk. vegre valaki nem csak kopkod hanem nyitott szemmel jar es a tenyeket analizalja az ostoba klissek helyett.

Ordnassac 2010.12.18. 01:52:42

@Bambano: lesz felső korlát is?

Gyurcsány Ferenc és Magyar Bálint nem kifejezetten alacsony emberek. ;-)

Táskás Tóni 2010.12.18. 01:53:28

@Bambano: Smittpalival mire jutunk pedig ő nem 150 cm.

sárkányfő 2010.12.18. 01:54:03

@igazadvan:

100%! zseniálisan kiszúrtad, gratula!

Aki ezt nem érti, az nem tudja mi az: demokrata.

szerénységem 2010.12.18. 01:56:33

"Orbán Viktor a kormányalakításkor két állítást biztosan felírt a képzeletbeli falra: adócsökkentés igen, megszorítás nem."

Eről Orwell jut eszembe: "Négy láb jó, két láb rossz."

Neo07 2010.12.18. 02:03:52

@ijontichy:
nem elsődlegesen az elköltés a dolog célja, hanem az állampapírok egy részének megsemmísítése, vagyis ezzel is akarják csökkentik a fizetendő kamat nagyságát.
2. Technikailag nem mindegy, hogy az hová fizeted be a pénzt? a helyre vagy b helyre?
3.Valahol szépen elmagyarázták a dolog trükkjét, ha gondolod előkeresem. Addig is annyi, technikailag fenntarthatatlan hosszú távon a vegyes rendszer, akkora plusz terhekkel jár. Amennyit nyerünk a réven az mynp által, legalább annyit veszítünk a megnövekedő államadósság kamatai miatt.

Bambano 2010.12.18. 02:10:19

@Táskás Tóni: SP-nek legalább megjelenése van... nem úgy néz ki, mint aki belerottyantott a gatyába.

@Ordnassac: a magasság csak szükséges feltétel, de nem elégséges:) egyébként az, hogy simán kirabolnak, ideológia mentesen, szerintem jobb, mint hogy kirabolnak és még az ideológiájukat is ráderőszakolják.

@Neo07: mindenki tudta, hogy a vegyes rendszer rossz, mert a mostasni aktív rétegnek duplán kell nyugdíjat fizetni. egyrészt fizeti azoknak, akik még tisztán állami nyugdíjban mentek nyugállományba, másrészt fizeti a sajátját. De ha neked az egyik lábad menthetetlenül megsérül, akkor rohadtul nem mindegy, hogy az ép lábadat vágja le a sebész vagy a menthetetlent...

Bambano 2010.12.18. 02:12:38

@Neo07: ha alacsonyabb kamatszintet akar, miért rúgta ki az imf-et? Ha nem az elköltés a célja, miért lesz pl. Debrecenben stadion?

jól láthatóan a 8 év alatt kiürült párkassza és a párthitelezők feltöltése, kiengesztelése folyik, ha volna miből, nem pedig hosszútávú gazdasági tervezés, irányítás.

Neo07 2010.12.18. 02:14:43

@ijontichy: Jó, akkor '49 óta, ha nem számítjuk a kunbélákat. A konszolidáció az olyan dolog, hogy attól igazán a hatalom legbelső körei nem változnak, csak külsőleg. Attól az alapmentalitás nem változik: nem adjuk a hatalmat a kezünkből. A 89-es gengszterváltást elég ügyesen tervezték meg és vezényelték le a jelek szerint. Régi igazság, a hatalmat nem kapjuk, hanem megszerezzük! Ebben volt tévedés 89...

bigapples 2010.12.18. 02:15:18

Újabb bejegyzés, amiért Gábor megint megkapja a magáét, mert nem hajlandó kinyilvánítani, hogy diktatúrát hoz a nyakunkra Orbán :)

Én nem gondolom, hogy Orbán pusztán "maradandót akar alkotni, legenda kíván lenni". Szerintem nagyon erős belső elkötelezettség van benne, hogy ezt az országot fel kell emelni, jobbá kell tenni. Lehet egyet nem érteni azzal, hogyan akarja ezt megvalósítani, de azt gondolom, nagyon félrevezető, ha pusztán ezzel a "legenda kíván lenni" mondattal intézzük el a belső motivációit.

Nem hiszem, hogy a képzeletbeli falon az a két állítás szerepel, amit Gábor írt. Sokkal inkább ez: "növekedéspárti gazdaságpolitika a lehető legkevesebb megszorítással". Orbán számára az adócsökkentés fontos lépés a gazdaság beindítására, nem pusztán egy hatalomtechnikai eszköz a hitelesség és a hatalom megőrzésére.

A megszorítások minimalizálását inkább lehetne akár hatalomtechnikai lépésnek is tekinteni, de hibás jóslatnak érzem azt a sommás állítást, hogy a "megszorítások politikájának elutasítása" lesz a következő 3,5 évben. Nézzük a jeleket:

- a Fidesz be akarja vezetni az indoklás nélküli felmondás intézményét a köztisztviselőknél
- szűkíteni akarja a sztrájkjogot
- Varga M. már a rokkantnyugdíjasok munkába állítását célzó jogi szabályok meghozását vetíti előre
- kormányhatározat mondja ki, hogy "a nyugdíjat csak nyugdíj céljára befizetett összegekből lehet finanszírozni", azaz adóforintokból ezentúl nem lesz lehetőség kipótolni a nyugdíjkifizetések miatt keletkező lyukat.

A fidesz ugyan nem tervez fűnyírószerű megszorításokat, de nekem ezek a lépések nagyon nem azt vetítik előre, hogy nem lesznek célzottan alkalmazott megszorítás jellegű kiadáscsökkentő intézkedések (bár nem ennek lesz kommunikálva) és teljesen elmaradnának a strukturális reformok. Mert az tényleg risky lenne.

ijontichy 2010.12.18. 02:23:26

@Neo07:
1. a vegyes rendszer középtávon! néhány évtizednyi laufot ad.
(kb. 2030-2100 intervallumában, lényegesen nem javuló demográfiai körülmények esetén).
2. a "trükkmagyarázók" magyarázata az általuk választott demográfiai feltételezések mellett helyes. A demográfiai feltételezés viszont khmm... erősen kétséges.
3. az individuum szempontjából nagyon nem mindegy.
4. nem a manyup, a szabályozása rossz. A két háború között a nyugdíjpénztárak nem voltak ennyire "állambátyóhoz" kötöttek (állampapírok).

A demográfia kérdéskörében bukik el Orbán, mert "mindenki önmagából indul ki". Orbán nem tud mit kezdeni a nyugati társadalmak "vályújával". Pechjére a népe viszont nagyon is rákapott. A kedvezőtlen demográfiai trendet nemhogy megfordítani, még lassítani sem lesz képes ezzel a társadalom- és gazadaságpolitikával.

Neo07 2010.12.18. 02:23:34

@Bambano: Azért rúgta ki az IMF-et , mert az a piaci kamatszinteknél kisebb ajánlatért cserébe óriási árat kértek: beleszólási, kvázi kormányzási jogot. Azért nehogy már az IMF akarjon kormányozni sunyiban...

Az IMF neoliberális elvei hja helyesek lennének, nem szabadna válságoknak, pénzügyi csődöknek bekövetkezniük... De bekövetkeznek, az egész pénzügyi világrendszer nagyon ingatag lábakon áll, bármelyik pillanatban eldőlhet. (vagy már dől is).

ijontichy 2010.12.18. 02:25:35

@Neo07: Végső soron igazad van: most is egy párttitkár fia a minelnök ;-)
Nehéz megszabadulni ezektől a "komcsiktól" (igaz én ritkán láttam kommunistát, pedig megéltem majd 3 évtizedet Kádár alatt :-) )

ijontichy 2010.12.18. 02:31:50

@Neo07: "Azért rúgta ki az IMF-et " helyesen "azért rúgta ki az IMF", csak ezt nekünk másként tálalták.
Namost a "miért" pedig annak a hiánya, amit állítólag majd februárban látni fogunk. Azt ugyanis akkor nem tudták prezentálni az IMF-nek. Kockázati tőkebefektetőhöz te részletes terv nélkül szoktál bemenni?

Az IMF nem jótét lelkek társasága. A híre viszont elsősorban azért annyira rossz, mert ha egy gittegylet kakiba kerül, akkor rohan és mindent megígér, aztán persze ha már a tűz nem ég, akkor folytatásban minden eszközzel szeretne megszabadulni a gyeplőtől.

odamondó 2010.12.18. 02:41:54

mielőtt nagyon elszállnánk mekkora arc a viktor arra kéne rájönni inkább, hogy egy országban ahol mindenkit megfúrnak őt miért nem tették még el a raktárba.. ja mert gondolom áll mögötte valami érdekszervezet ember aki miatt ő sérthetetlen. Gyanítom a 88as Soros ösztöndíjnak ehhez semmi köze.

Neo07 2010.12.18. 02:42:13

@ijontichy: Ha az EU nem keménykedik annyit, ha engedték volna, hogy az államadósság-számításban figyelembe vegyük a mnyp-t is, akkor ezt nem lépték volna meg Orbánék. De így jobban jártunk.
Igen, az önkéntes továbbra is működhet, át lehet lépni abba.

A demográfiai trend muszáj, hogy megváltozzon, különben pár generáció alatt sokat csökken Mo népessége. A Ratko-generáció még időben megfordíthatja a tendenciát, de ehhez az kell, hogy legyen az embereknek pénzük. Ha egy saját lakás megszerzése is óriási kockázatot (hitel-bebukás) és energiát igényel (sok elvonás), akkor csodálkozol, hogy nem vállalnak gyereket? Főleg, hogy a fősodratú média kriminalizálja is ezt a dolgot... A szex, a meztelenkedés lassan már bűn lesz... Akkor min csodálkozunk?

Ez az egyetlen út, hogy segítsük, ösztönözzünk az adózási rendszer gyökeres megváltoztatásával ezt a trendváltást. (Hogy aki 3 gyereket állal, ne kerüljön hátrányba a szinglikkel szemben. Hogy számítson, hogy jövedelméből csak magát tartja el, vagy 3-4 embert.) A kínaiak betelepítése nemzeti öngyilkosság lenne.

Neo07 2010.12.18. 02:52:01

@ijontichy: Akkor, 89-ben a párttitkárok és egyéb fun kcionáriusok nagyon ijedeztek, és próbálták minden lehetséges módon tompítani Orbán kijelentésének élét... (kb. "Az oroszok menjenek innen")

Az uzsorások sem jótét lelkek. Szép lassan elszedik minden vagyonodat.

Severus 2010.12.18. 03:01:01

@lanyi: "Arra nem gondoltál,hogy ha az embereknek több pénze lesz többet fognak fogyasztani?
Ha többet fogyasztanak több árut kell termelj, és ahhoz majd embereket kell felvegyél.
Ez nem lehetséges?"

Ez sajnos így nem megy, úgy tudom, Magyarország a harmadik legnyitottabb európai gazdaság Izland és Írország után. Az, amit itthon elfogyasztunk, az kb. 2/3-ban valamilyen formában importból jön )ezzel együtt termelés is nagyrészt exportra megy. Vannak ennek mindenféle mérőszámai, nyitottság index, import penetráció.. A lényeg, hogy a gazdaságba öntött pénzt majd köszönik szépen az importőrök sé küföldi partnereik. Pláne, ha a leggazdagabbakhoz kerül ez a 400 milliárd, akik nem magyar almát meg búzát fognak előle venni, hanem import luxuscikkeket.

A keynesi gazdaságpolitika itt nem működhet. Ezt egy közgázos hallgató makroökonómia 1-en megtanulja.

ijontichy 2010.12.18. 03:09:25

@Neo07: A nyugdíreform-ktsgk elszámolása tárgyábanaz EU hülye volt. Az ghoyg jól jártUNK-e, arra térjünk vissza 5-6 év múlva.
"A demográfiai trend muszáj, hogy megváltozzon" Ez nem kívánságműsor. Nagy akarásnak nyögés a vége.
"különben pár generáció alatt sokat csökken Mo népessége" ebben önmagában semmi tragédia nem lenne. Ha fenntartható egyensúlyi (gazdasági-társadalmi-biológiai) helyzetet 8 mio népeség mellett lehet realizálni, akkor annyi mellett. Finn tesóink vannak 5 millányian.
"A szex, a meztelenkedés lassan már bűn lesz" hmmm... hát én másként látom, de majd most Annamaris meg a KDNP biztosan jó irányba tereli a dolgokat ;-)

Az adózási rendszer gyökeres átalakításában egyetértünk (abban is, hogy a gyermeket vállalókat ezen keresztül kell dotálni). Viszont nem csinálhatunk saját kedvünk szerint olyan adórendszert, ami kizárólag ezt a trendet kívánja megfordítani. A jó adórendszernek ugyanis figyelembe kell venni a környezetet is, elvégre nincs már kerítés a határon. Jómagam régóta nem tartok megtakarítást Mo-on (a kölkömnek sem itt teszek félre), még saját tulajdonú ingatlanom sincs. Kábé ennyire bízom a magyar államban. Szerinted most OV "üzenetei" alapján majd meggondolom magam? Na ne... Ez hiba volt, nagyon-nagy hiba.
Végül, de nem utolsósorban: az alkalmazottam viselkedjen alkalmazottként. Rosszul tűröm az ilyen Brüsszelből hazaüzengetős hangnemet (ti. "3 milla tulajdonos fizessen tagi kölcsönt a cégbe"). Sajnos 8 milla tulajtársam jó része ezt még nem fogja fel. Rosszul fejlett az önbecsülésük :-(

ijontichy 2010.12.18. 03:16:08

@Neo07: Esetleg többet értettek a gazdasághoz nemde? Meg az orosz lélekhez is (Orbán láthatóan azóta sem érti egyiket sem, a helyében nem is mennék Putyinhoz, mert ARRA a beszédre minden egykori orosz vezető emlékszik, ez tuti).
Nehéz számszerűsíteni, de az a balfék magatartás, amit rendszerváltóink előadtak, sokba került nekünk. Nyerni meg nem sokat nyertünk vele (kábé öt perc kielégülés, "de jól kirúgtuk őket muhaha").

Neo07 2010.12.18. 03:40:10

@ijontichy: Igazság szerint a természeti környezetünknek még az 5 millió ember is sok, pláne ekkora ökológiai lábnyommal... Itt igazából az elöregedés, és a nemzetiségi arányok erős változása a gond.

Azért sokmindenben egyetértünk: a feldolgozóipar szétverése óriási hiba volt, az orosz piacot nem kellett volna tálcán nyújtani a nyugatnak...

Van még 3 évük, hogy bizonyítsanak. Ez irtó kevés idő, nem lehet hosszan teszetoszáskodni :-) Putyin nem lenne jó politikus, ha ilyen természetes kívánság (hogy húzzanak haza) vágná ki durcit... Itt a tudomásom szerint elsősorban a MOL és a MALÉV ügyében nem tudnak megegyezni, bár biztos van még sok minden a háttérben.

ÖREG 2010.12.18. 03:56:43

Rendszerváltó atyáink a privatizációnak csúfolt szabad rablással rontottak el mindent. Száz évig gyártott a Ganz villamost, most hitelből vásároljuk ugyanezt. Ez csak egy példa! Majd minden európai állam hajózik a Dunán, üzemeltet túristahajókat. Ez az üzletág szintén sok embert lát el munkával. Nálunk lerombolták a hajógyárat, nincs darúgyártás, a Margit-híd felújításához Svédországból/?/ kellett portáldarút hozni. Elrontották a falú önfenntartó képességét. Ma zöldséges bolt van a faluban, ahol külföldi árút árulnak. Még a 60-as években is tartottak tehenet, működött a közlegelő intézménye. Ma már a legutóbbi taknyos csirke hisztéria nyomán baromfi is alig van. Csak Ausztriát kellene megnézni. Az alpesi falvakban portánként tehenet tartanak. Téli reggeleken láttam az út mellé készített tejesedényeket. Átható de kellemes tehénszag terjeng, és ez senkit sem zavar.Nehéz elképzelni ma már, hogy nálunk ezt újra lehetne élni. Pedig nálunk is működött hajdan.
Itt gazdaságpolitikának csúfolt szemfényvesztés folyik, ahol a pénzt egyik lyukas zsebből a másikba rakják.Mikor változhat meg ez a szemlélet? Mikor lesz a munkának becsülete?Hol az az Isten, aki ezt az elbaszott világot megváltoztatja!

ÖREG 2010.12.18. 03:58:37

Rendszerváltó atyáink a privatizációnak csúfolt szabad rablással rontottak el mindent. Száz évig gyártott a Ganz villamost, most hitelből vásároljuk ugyanezt. Ez csak egy példa! Majd minden európai állam hajózik a Dunán, üzemeltet túristahajókat. Ez az üzletág szintén sok embert lát el munkával. Nálunk lerombolták a hajógyárat, nincs darúgyártás, a Margit-híd felújításához Svédországból/?/ kellett portáldarút hozni. Elrontották a falú önfenntartó képességét. Még a 60-as években is tartottak tehenet, működött a közlegelő intézménye. Ma már a legutóbbi taknyos csirke hisztéria nyomán baromfi is alig van. Csak Ausztriát kellene megnézni. Az alpesi falvakban portánként tehenet tartanak. Téli reggeleken láttam az út mellé készített tejesedényeket. Átható de kellemes tehénszag terjeng, és ez senkit sem zavar.Nehéz elképzelni ma már, hogy nálunk ezt újra lehetne élni. Pedig nálunk is működött hajdan.
Itt gazdaságpolitikának csúfolt szemfényvesztés folyik, ahol a pénzt egyik lyukas zsebből a másikba rakják.Mikor változhat meg ez a szemlélet? Mikor lesz a munkának becsülete?Hol az az Isten, aki ezt az elbaszott világot megváltoztatja!

ÖREG 2010.12.18. 04:00:06

Rendszerváltó atyáink a privatizációnak csúfolt szabad rablással rontottak el mindent. Száz évig gyártott a Ganz villamost, most hitelből vásároljuk ugyanezt. Ez csak egy példa! Majd minden európai állam hajózik a Dunán, üzemeltet túristahajókat. Ez az üzletág szintén sok embert lát el munkával. Nálunk lerombolták a hajógyárat, nincs darúgyártás, a Margit-híd felújításához Svédországból/?/ kellett portáldarút hozni. Elrontották a falú önfenntartó képességét. Még a 60-as években is tartottak tehenet, működött a közlegelő intézménye. Ma már a legutóbbi taknyos csirke hisztéria nyomán baromfi is alig van. Csak Ausztriát kellene megnézni. Az alpesi téli reggeleken láttam az út mellé készített tejesedényeket. Átható de kellemes tehénszag terjeng, és ez senkit sem zavar.Nehéz elképzelni ma már, hogy nálunk ezt újra lehetne élni. Pedig nálunk is működött hajdan.
Itt gazdaságpolitikának csúfolt szemfényvesztés folyik, ahol a pénzt egyik lyukas zsebből a másikba rakják.Mikor változhat meg ez a szemlélet? Mikor lesz a munkának becsülete?Hol az az Isten, aki ezt az elbaszott világot megváltoztatja!

ÖREG 2010.12.18. 04:02:30

Rendszerváltó atyáink a privatizációnak csúfolt szabad rablással rontottak el mindent. Száz évig gyártott a Ganz villamost, most hitelből vásároljuk. Ez csak egy példa! Majd minden európai állam hajózik a Dunán, üzemeltet túristahajókat. Ez az üzletág szintén sok embert lát el munkával. Nálunk lerombolták a hajógyárat, nincs darúgyártás, a Margit-híd felújításához Svédországból/?/ kellett portáldarút hozni. Elrontották a falú önfenntartó képességét. Még a 60-as években is tartottak tehenet, működött a közlegelő intézménye. Ma már a legutóbbi taknyos csirke hisztéria nyomán baromfi is alig van. Ausztriát kellene megnézni. Az alpesi téli reggeleken láttam az út mellé készített tejesedényeket. Átható de kellemes tehénszag terjeng, és ez senkit sem zavar.Nehéz elképzelni ma már, hogy nálunk ezt újra lehetne élni. Pedig nálunk is működött hajdan.
Itt gazdaságpolitikának csúfolt szemfényvesztés folyik, ahol a pénzt egyik lyukas zsebből a másikba rakják.Mikor változhat meg ez a szemlélet? Mikor lesz a munkának becsülete?Hol az az Isten, aki ezt az elbaszott világot megváltoztatja!

ÖREG 2010.12.18. 04:04:29

Rendszerváltó atyáink a privatizációnak csúfolt szabad rablással rontottak el mindent. Száz évig gyártott a Ganz villamost, most hitelből vásároljuk. Ez csak egy példa! Majd minden európai állam hajózik a Dunán, üzemeltet túristahajókat. Ez az üzletág szintén sok embert lát el munkával. Nálunk lerombolták a hajógyárat, nincs darúgyártás, a Margit-híd felújításához Svédországból/?/ kellett portáldarút hozni. Elrontották a falú önfenntartó képességét. Még a 60-as években is tartottak tehenet, működött a közlegelő intézménye. Ma már a legutóbbi taknyos csirke hisztéria nyomán baromfi is alig van. Ausztriát kellene megnézni. Az alpesi téli reggeleken láttam az út mellé készített tejesedényeket. Átható de kellemes tehénszag terjeng, és ez senkit sem zavar. Ez nálunk is működött hajdan.
Itt gazdaságpolitikának csúfolt szemfényvesztés folyik, ahol a pénzt egyik lyukas zsebből a másikba rakják.Mikor változhat meg ez a szemlélet? Mikor lesz a munkának becsülete?Hol az az Isten, aki ezt az elbaszott világot megváltoztatja!

ÖREG 2010.12.18. 04:05:40

Rendszerváltó atyáink a privatizációnak csúfolt szabad rablással rontottak el mindent. Száz évig gyártott a Ganz villamost, most hitelből vásároljuk. Ez csak egy példa! Majd minden európai állam hajózik a Dunán, üzemeltet túristahajókat. Ez az üzletág szintén sok embert lát el munkával. Nálunk lerombolták a hajógyárat, nincs darúgyártás, a Margit-híd felújításához Svédországból/?/ kellett portáldarút hozni. Elrontották a falú önfenntartó képességét. Még a 60-as években is tartottak tehenet, működött a közlegelő intézménye. Ma már a legutóbbi taknyos csirke hisztéria nyomán baromfi is alig van. Ausztriát kellene megnézni. Az alpesi téli reggeleken láttam az út mellé készített tejesedényeket. Átható de kellemes tehénszag terjeng, és ez senkit sem zavar. Ez nálunk is működött hajdan.
Itt gazdaságpolitikának csúfolt szemfényvesztés folyik, ahol a pénzt egyik lyukas zsebből a másikba rakják. Mikor lesz a munkának becsülete?Hol az az Isten, aki ezt az elbaszott világot megváltoztatja!

kpityu2 2010.12.18. 06:11:27

A hatalom jó. A hatalom: döntési képesség.

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.12.18. 07:16:40

@lanyi:
A több fogyasztás nem megoldás. Nézz utána.
Bár csak ilyen egyszerű lenne.

lüke 2010.12.18. 07:18:50

hmm
a kommenteket átfutva, fenntartom továbbra is:
OV-t ellenfelei ,ellenségei teszik naggyá

@kpityu2: csak döntési lehetőség, hogy képesség ez pongyola

@ÖREG: sőt van olyan Ganz-mozdony, ami még fut Dél-Amerikában

lüke 2010.12.18. 07:23:30

@Ventura Blvd:
mátrix,na ja, minden ilyen necc lehet ez csak nómenklatúra kérdése, minél nagyobb annál tehetetlenebb
small is beautyful- ez régi

bár a bankárok szerint éppen nem: USE,erre van szűkség

kpityu2 2010.12.18. 07:35:59

@lüke: Minden élőlény képes dönteni. Legfeljebb neked nem tetszik a döntése. :D

lüke 2010.12.18. 07:46:55

@kpityu2:
ez is pongyola: hol jelenik meg az agy, filogenetikailag?
de a döntésképesség nem = hatalommal
/tőlem ,más úgy dönt ,ahogy szeretne/

Italo Balbo 2010.12.18. 08:14:35

Diktatúrát soha nem akart építeni, csak éppen demokráciát se. Szerinte az autokratikus (horthysta) rendszer az ideális. Annyira nem érti, hogy az bukásra van ítélve, mint az öreg nyugdíjasok, akik visszavágynak a Kádár-rendszerbe.

Subculture 2010.12.18. 08:15:54

az említett képen Orbán saját paródiája lett (hasonlítsuk csak össze az uborka idején készült bábúval)

ÖREG 2010.12.18. 08:21:15

@lüke: igen, mert 5x hibát jelzett. Remélem nem zavart nagyon.

Charlie Firpo 2010.12.18. 08:21:27

Olvasom, hogy mennyi demokráciaféltő van itt a blogon, de komolyan kérdezem mikor volt Magyarországon demokrácia? Az elmúlt 65 évben biztos nem, pár éve kimentem az utcára, aztán a rendőrök szétlőtték a seggem, mert meg mertem szólalni, most szerintem ez nincsen.
Ráadásul a többség úgy látom, hogy nagy ívben letolja a mostani folyamatokat, otthon ül, aztán max. mérgelődik. Eddig sem volt demokrácia aztán a továbbiakban sem lesz. Ez a blog is tele van névtelen megmondó emberekkel, de igazán, keményen odadörrenteni senki nem mer.
Elveszik a magánnyugdíjpénztári megtakarításokat??? Reakció az országban???? Semmi!!! Ez az ország ezt érdemli, olyanok vagyunk, mint a zsinóros bóhoc. :))

igényes 2010.12.18. 08:22:53

Felvetődik néhány kérdés!

Vajon mit tett Orbán Viktor 8 év alatt? Valójában Orbán Viktor mihez is ért? A jogi diplomája ugye nem ér semmit, ezt bizonyította. Nem tudtak felkészülni a kormányzásra sem, ez is bizonyos.

Azt tudjuk mit tesz most.

Italo Balbo 2010.12.18. 08:24:10

Jah és hiába próbálja Török Gábor vagy maga a Jóisten O.V.-t valamiféle (meg-nem-értett) zseninek beállítani, ő is csak egy erősen féltudású ember, aki egész életében a politikából élt. (Soha nem kellett megállnia a helyét sehol máshol) Ő a mi nagy nemzeti HÖK-ösünk, aki már la. a 10 évét tölti az egyetemen, de valahogy mindig megússza a kirúgást.

Charlie Firpo 2010.12.18. 08:27:55

@Italo Balbo: Hát akkor ezt elég jól csinálja, nem? Vagy ez a szavazók szegénységi bizonyítványa?

2010.12.18. 08:33:31

"Tiéd az ország,magadnak építed"

"(...)a panaszkodásnak csak úgy, mint a suttogó propagandának szerepe van a demokrácia és a reakció harcában. A reakció a panaszkodáson keresztül akarja fokozni az elégedetlenséget, vagy a panaszkodásokon keresztül akarja elmosni, elkenni az a tényt, hogy a demokráciának igenis, nagy sikerei vannak. Erre nézve éppen Simó elvtárs mondta, hogy amikor felvették ezzel a panaszkodási lázzal a harcot, egyszerre szinte dicsekvési lázba csaptak át.(...) Ahol az emberek alap nélkül panaszkodnak, ott meg kell nekik magyarázni, hogy a panaszkodásnak is legyen már határa. Mi is a demokrácia pozitív oldalaira fektessük a súlyt annál is inkább, mert kezd lenni már elég eldicsekedni valónk is."

mek.oszk.hu/04400/04493/04493.htm#29

(Összefüggés nincs,bármilyen hasonlóság csak a véletlen műve lehet.)

ÖREG 2010.12.18. 08:34:22

Egyszeri nagyarányú adócsökkentés. Na ez elmaradt. Iparos/ vállalkozó/ vagyok, tudom, mit beszélek! Adót kell csökkenteni, mégpedig nagymértékben! Nem szabad a munkát olyan mértékig adóztatni, hogy az visszafogja a munkát, növelje a fekete gazdaságot. Agyon adóztatnak bennünket. Sok adó, alacsony jövedelmek, alacsony fogyasztás, mérhetetlen nyomor. Ez van, ez vár ránk! Nem munkahelyet kell teremteni, hanem a meglévőket kell megbecsülni! Az emberek még talán mindig felemelnék a fejüket, és elkezdenének dolgozni, ha érdemes lenne. Addig marad a sunnyogás! Viktor éppen most a tv-ben a munkahelyteremtésről beszél. Már nem hiszek neki. Lári-fári! Hablaty!

Civil Mozgalom 2010.12.18. 08:37:51

"A cél szentesíti az eszközt még működhetne is, ha a cél egyértelműen, 10 tőmondatban összefoglalva értehtő lenne mindenkinek. Ha magyarország Miniszterelnökéne fő motivációja egyértelmű és ismert lenne."

Egy mondatban is össze lehet foglalni: ő akar lenni a főnök.

Más cél nincs. Ha nem így lenne, nem lett volna liberálisból konzervetív, ateistából a KDNP megmentője és parlamentbe juttatója, A demokrácia élharcosából a diktatórikus kormányzás bevezetője.

Italo Balbo 2010.12.18. 08:37:54

@Charlie Firpo: A szavazók már kétszer elküldték a ...-ba. Igaz, hogy sajnos egyszer se vmi tehetséges arc nyert helyette. Meg vagyunk mi verve a politikusainkkal. De a lényeg: O. V. csak azért lehet megint miniszterelnök, mert GY. F. elkúrta. Nem saját érdem, nem tanult a hibáiból, nem lett jobb, egyszerűen szerencséje volt és a másik még nagyobbat hibázott. (És itt most szigorúan politikai hibákra gondolok, nem mondjuk gazdaságiakra)

nyünyüge 2010.12.18. 08:38:30

@Neo07:
Mit csinálhat a Ratkó generáció?
Mit menthet meg? Max. önként és dalolva felajánlhatja a manyup-os megtakarítását - ha véletlenül van neki ilyen - a köz javára!
A szerencsésebbje, akinek van munkája -dolgozhat még néhány évet.
A többi reménykedhet - munka és bármilyen ellátás nélkül - hogy megéri az egyre távolodó nyugdíjkorhatárt, hogy legyen egy akár jelképes, fix havi jövedelme - meg valamilyen "státusza" a "tb csaló", "munkanélküli" helyett.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.12.18. 08:40:27

Talán kezdetnek nem kéne olyan filmet néznie, mint az "I Am Legend"... Alapvetően a mondandó igaz, amit Gábor leír, de akkor azt is tudomásul kéne venni, hogy a karakteres politikustól az ilyen köpönyegforgató ember nagyon-nagyon messze van. Ja, hogy a kommunikációs és manipulációs csatornákat nagyon jól tudja éppen aktuális "karakteréhez" használni? Hát igen, de a karaktere ténylegesen ilyen is, mint ez a kép... Amikor kívülről is ilyennek látják, az elárul valamit. A dolog azzal is jár, hogy az ilyen ember ennyi köpönyegváltás után teljesen hiteltelenné válik és elkopik, még ha a médiagépezete egyenlőre fenn is tudja tartani ennek az ellenkezőjéről a látszatot. A bukás ezért is van kódolva. Egy normális országban már rég le kellett volna ezt az arcot és vezetőt cserélni. Ja, hogy akkor meg összeomlana az egész gépezet, mert a "mutatvány" nem áll meg a saját lábán ? Igen! Az a letámadásos technika, amit pedig a média minden frontján, például a blogok tematizálásában elkövetnek a bértrollokkal, elég átlátszó, egy darabig még hatékony is, de mára már annyira kilóg a lóláb. A mondat szinte mindig azzal kezdődik "de hisz 8 évig...", ráadásul a központi irányítás és feladatkiadás, a kommunikációs erőszakosság nagyon lejön. Ha nem tudják szétzilálni a blogot és védeni érvekkel a védhetetlent, azonnal jön a "cocik is ezt csinálták" mantra. Átlátszó... Gábornál ezek azért nem hangoskodnak és itt nem azt a trollstílust viszik, vagy nem is olvassák - sajnos, mert néha tanulhatnának belőle, ha már "külföldiül" nem olvasnak és csak a MN-ből tájékozódnak.

gagauzz kalauzz 2010.12.18. 08:44:19

Mindig érzek az eszméletlen nagy politológus objektív elemzéseiben egy kis (?) szolíd nyalizást. Viktor úgymond alapvetően demokrata, elmegy a falig, de a szobában marad. Na ne. Már a pincében van. A csatornában. A politikai kloakában. (A szélsőjobb pedig nem a spájzban, hanem a parlamentben és az önkormányzatokban).
Szegeden például a jobbikkal van többsége a fidesznek. Nem szokás visszamenő hatályú jogot alkotni (úgy 2000 éve), Alkotmánybíróságot kiherélni, Lukasenko ízlésének is megfelelő médiatörvényt gründolni, 3 millió ember hosszú távú várakozásait szétzúzó nyugdíjlenyúlást csinálni.
Az, hogy az adóreform a gazdagoknak csoportosít át a szegényebbektől, már csak Reagan bácsira és a Vasladyre emlékeztet.

Kotkodus 2010.12.18. 08:46:09

kifejezetten tartok kormányunk különutas (gazdaság-)politikájától...
1. zavar, hogy semmilyen kormányprogrammal sem álltak elő a választások előtt...
2. zavar, hogy a 2/3-os többség ellenére SEMMILYEN struktúrális reformot nem kezdtek meg...
3. zavar, hogy az első "reformlépéseket" februárban (1 évvel megválasztásuk után) jelentik be...
4. zavar a hatalmi arroganciájuk és az alázat teljes hiánya...
5. zavar, hogy egy gazdasági helyzetben, amelyben megszorítani kellene ők bizonyok szavazói körök felé osztogatnak (néhol úgy érzem feleslegesen)...
6. zavar, hogy egyértelműen megkülönböztetik a gazdasági és társadalmi szereplőkek...
még sok minden zavar, de magyar emberként remélem, hogy legalább egy kis esélyük azért van a sikerre és (bár nem hiszek benne) kívánom nekik, hogy ne bukjanak el.
az az érzésem, hogy most éppen 19-re húzunk lapot...

nyünyüge 2010.12.18. 08:46:49

@igényes:

Hogy mit tett? Sikeresen lenullázott mindenféle közbizalmat annak érdekében, hogy megbuktathassa a szoci kormányokat.

Maga pedig elhitte, hogy ez a közbizalom bármikor újra előállítható, csak új intézmények, új törvények és persze új emberek kellenek hozzá.

Nagy lesz a koppanás.

G. Wolf 2010.12.18. 08:55:26

Nem akarom védeni OV-t, de azért valódi ítéletet mondani majd úgyis csak utólag fogunk tudni, amikor mára hatások bekövetkeztek.

Azért mindenkinek jusson eszébe Bokros-csomag, annó mit is mondtak róla, és mára mennyire átértékelődött. Persze ebből nem kötvetkezik, hogy OV mostani ténykedése is át fog. Lehet utólag mégrosszabbnak fogjuk megítélni; de benne van az is hogy hasonló pályát fog megélni a mostani cselekménysorozat mint a Bokros-csomat.

Ami inkább jobban zavar, hogy nem látni hogy valódi nagy átalakulások lennének a nagy rendszerekben. Nyugdíj sem tűnik annak, inkább vissza mintsem át.

Az egészségügyben semmi, még csak ötletelést se hallani. Az oktatásban meg csak apró intézkedések jönnek át a sajtóból - pl kötelező nyári önkéntesség. Ezek pedig nem átalakítások hanem maximum finomhangolások.

Így viszont egyelőre elvesztegetett erőnek tűnik a 2/3-ad. Ugyanis azt se lehet mondani, hogy ne tudnának valamit átvinni ha ne akarnák.

a-kis-herceg 2010.12.18. 08:58:22

@ijontichy: "@Neo07: Ja és még valami:
"Az uralkodó elit: az 1945 óta uralkodó kommunisták, és utódjaik." Te semmit nem értesz a történelemből, se a kádár-kori konszolidációból. Talán más történelemkönyveket is végig kéne olvasnod. Már ott rosszul kezded, hogy 1945 óta. "

én szeretném érteni. akkor a kb 65 év az ok? de akkor is a folyamat 45-ben kezdődött... 1947, vagy 1949? melyik a jelen elit kezdete?

Docendo discimus. o Tanítva tanulunk (igazán).

balfék 2010.12.18. 08:59:03

@Civil Mozgalom: Azt hiszem ez a legtömörebb és az igazsághoz legközelebb álló mefogalmazás. Hiába elemez és mosogatja a szart bonyolult (a főnök akar lenni-hez képest) körmondatokal. Orbán Magyarországot családi vállalkozásának képzeli és aként is bánik vele. Csak egy a bökkenő ebbe ő egy fillért még nem tett bele.

nyünyüge 2010.12.18. 08:59:39

Alapban meg az a baj, hogy elméleti szinten érdekes lehet megértenünk, hogy OV mit miért csinál, vagy nem csinál, de azért lássuk be, régen rossz, ha a miniszterelnök tetteinek személyes indítékait elemezgetjük, az életünket befolyásoló döntések tartalmi vizsgálata helyett.

nyünyüge 2010.12.18. 09:01:13

@nyünyüge: fölösleges vesszők törlendők.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.12.18. 09:02:34

Török úr aktuális erőlködése abból indul ki, hogy Orbán Viktor érdemben tévedhet az országlása során.

Ez pofátlan hazugság, sőt, szentségtörés!

Korunk legjelentősebb, legnagyobb formátumú magyar politikusa mindössze alázatosan, de következetesen végigviszi a frakció és azt azt felhatalmazó nép akaratát. Fel kéne ezt már fogni végre.

Doberdo 2010.12.18. 09:04:14

Mitől sikeres politikai vállakozó az, aki a lehetséges 21 évből csak
5 éve van kormányon. Humanizálódni kellene neki! Minden sikeres vezető jobban azonosul a vezetettekkel! Ő sajna erre
sem a kulturális meghatározottsága, sem a tanultsága alapján
nem alkalmas és nem is képes!

Megfigyelo 2010.12.18. 09:04:48

@Megszívtuk-Waze: A több fogyasztás esetleg nem is lenne rossz ötlet, de csak akkor, ha elsősorban a *hazai* termékekre nőne meg a fizetőképes kereslet. Ehhez a (leg)szegényebbek jövedelmét kellett volna növelni, mert ők jórészt felélnék, és főleg hazai élelmet, stb. vennének rajta. De a most bevezetésre kerülő adórendszerben a szegények SZJA-ja nő (csökken az ún. adójóváírás) és a gazdagoké (gazdagabbaké) csökken. A gazdagabbak a magnőtt jövedelműkből elsősorban megtakarítani fognak (beleértve hiteleik gyorsított törlesztését) vagy ha fogyasztásra költik, akkor import luxuscikkeket vesznek - pl. előbb cserélik újra a kocsijukat... Tehát az eredmény épp ellentettje lesz annak, amit Matolcsyék megcéloztak.
(Egyébként a gazdaságnak az tett volna jót, ha nem az egykulcsos adórendszert vezetik be, hanem a munkáltató által fizetett különböző terheket csökkentik.)

igényes 2010.12.18. 09:05:05

@Kotkodus: Legalább lennének jó hírek, augusztusban mondanák, hogy szinte lecsökkent 0-ra a sífelvonó balasetek száma a Hortobágyon, vagy most decemberben bejelentenék, ebben a hónapban nem volt vizisí balaeset.

Szerintem Orbán agyából kipattan a szikra és próbálja megvalósítani. Itt van a TeK esete. Feltételezem nem mernek ellentmondani semmilyen téren.

Elhallgatják elötte az igazságot, de akkor ezekre az emberekre bizzuk a terrorizmus elleni harcot?

www.swatportal.hu/anno/88-a-komondor-terrorelharito-szolgalat-megalakulasa

Szerintem lehetséges, hogy egyszer Orbán kitalálja legyen Magyarországon metro, na most vagy áruházat építenek, vagy földalattit.

a-kis-herceg 2010.12.18. 09:05:48

@nyünyüge: "Hogy mit tett? Sikeresen lenullázott mindenféle közbizalmat annak érdekében, hogy megbuktathassa a szoci kormányokat.
Maga pedig elhitte, hogy ez a közbizalom bármikor újra előállítható, csak új intézmények, új törvények és persze új emberek kellenek hozzá.
Nagy lesz a koppanás. "

tökéletesen eltalált mondatok. én ezt magam ugy szoktam megfogalmazni, hogy
-körbe vizelte a miniszteri bársonyszékeket és utána beleül. miután már senki nem tiszteli....
-az intézmények, jogszabályok (állam) nem működnek. a gazdaság 2/3-a fekete.

ez a szerencsénk. ezért vagyunk életben a mindenkori kormányok akarata ellenére.

belekotty 2010.12.18. 09:08:03

Jó a cikk. Én elhiszem hogy Orbán jót akar, csak jó céljai érdekében rossz eszközöket vet be.
De ezt sok ember gyomra nem veszi be.
2002-ben pont ezen rossz eszközök miatt vesztett, egy jó kományzás után, ahol voltak eredmények, mégha a Bokros csomag hátán is. Ma eredmény semmi, a rossz eszközök pedig mindenkit lerettentenek. Én az határontúliak állampolgárságának gyors lerendezését jónak tartom. Elvan intézve, kész. Most hónapok után látszik, jelentősége semmi, a kérdés levéve a napirendről. Nem jött 23 millió román.
A manyupok államosítása is jó, mert felesleges pluszköltség volt működésük. A hogyan visszatetsző, de ha évekig demokratikusan szaroznak vele akkor eltűnik a vagyon.
Az összes többitől hánynak az emberek. Nagyon gyors bukás lesz ennek a vége.

a-kis-herceg 2010.12.18. 09:10:20

@Megfigyelo: "a megnőtt jövedelműkből elsősorban megtakarítani fognak luxuscikkeket vesznek"

a növekmény egy része bujtatott adókra megy, hisz ők
-bankolnak, telefonálnak
-közművek
-infláció...
nem hiszem, hogy ez az időszak az amikor felhalmozni fognak... (államosítás, államcsőd közelsége, ÚJABB helyi adók, ingatlan stb...)
marad a FELÉLÉS... sipálya hazánkban meg nem nagyon van... 2 bőrkabátot meg ugyse tudnak hordani egyszerre...

belekotty 2010.12.18. 09:11:01

@Megfigyelo: "Tehát az eredmény épp ellentettje lesz annak, amit Matolcsyék megcéloztak."

- Nagyon jól látod. Ehhez még hozzáadódik az, hogy a bizalom megrendülése miatt, a gazdagok a megtakarításaiket nem itt fogják tartani, hanem külföldön, beruházni pedig nem fognak.

akira2 2010.12.18. 09:11:19

@DEMOK:

Tökéletesen egyetértek a véleményeddel, ezért nem ismétlem meg egyetlen részletét sem, de kiegészítem:

A hatalomról:

Diktátornak lehet születni, de demokratikus vezetővé meg kell érni. Olyan demokratikus vezető pedig nem volt még a világon, aki sose csinált mást, mint a politikát. Egyszerűen fogalma sincs a született politikusnak arról, hogy milyen a való élet, milyen piaci körülmények között munkát találni, dolgozni, vállalkozni, milyen beosztottnak lenni, milyen kiérdemelni a vezetői széket.

A demokratikus vezető megérik a vezetésre, kiérdemli azt, a diktatórikus vezető pedig megragadja a hatalmat (bármi áron), mert a diktatórikus vezető azt gondolja, hogy ő vezetésre termett.

A diktátorok születnek, a demokratikus vezetők kifejlődnek. A politikában ez utóbbiból van kevesebb, ez utóbbiak sokkal többen vannak a gazdasági életben...

a-kis-herceg 2010.12.18. 09:12:37

@belekotty: "elhiszem hogy Orbán jót akar"

a hiten túl van valami konkrétum is, hogy szerinted mit akar?

mellesleg hinni szivesen elhiszem én is. csak TUDNI is szeretném.

a vallást alapítják hitre... az országot TUDÁSra szeretném...

belekotty 2010.12.18. 09:12:42

@Herr SturmLikudnik: Egy pillanatra komolyan vettelek! :-))

Megfigyelo 2010.12.18. 09:14:42

@G. Wolf: Hát volt aki rögtön képes volt felfogni a Bokros-csomag jeletőségét. Én pl. azt írtam akkor, hogy Baross Gábor mellett fogja említeni a magyar történelem. Sajnos az MDF-fel való bohockodása mostanra kicsit komolytalanná tette a személyét - de ez nem változtat azon, hogy csomagjával megmentette Magyarországot. Az Orbán-féle politikárol meg én is idézném Navrasitsot: "very risky". (Ami azt jelenti. hogy valódi isteni csoda kell a teljes csőd elkerülésére.)

a-kis-herceg 2010.12.18. 09:15:33

@akira2: igy van. erre mondják nertársak, hogy alkotó építő munkát nem tud, nem képes végezni. szervezetet irányítani, rendszerben gondolkodni képtelen. a hatalom irányába törtet és rombol. és szemben egy korábbi kommentel, ez ellenzéknek se jó... a kritériumok ugyanazok mint a kormányzó párttal szemben.

Megfigyelo 2010.12.18. 09:17:05

@belekotty: Hogyne, most hallottam, hogy egy külföldi bankban az utólsó hónap alatt annyi magyar nyitott új számlát, mint korábban egy év alatt...

a-kis-herceg 2010.12.18. 09:20:25

@Megfigyelo: @belekotty: egyetértek. a feketegazdaság 50% ról 70%-ra ugrik, meg lesz a 2/3... és a bizalom 0%

PR-küszöb 2010.12.18. 09:20:59

"Orbán megkülönböztető jegye nem céljaiban, hanem felfogásában, hozzáállásában rejlik. A magyar miniszterelnök elsősorban nem abban tér el itthoni társaitól, amit akar, sokkal inkább abban, AHOGY a politikáról és a célok eléréséhez szükséges utakról gondolkozik."

AHOGY...

A közlés, az üzenet diktum és modalitás EGYSÉGE. Ha a súlypont vészesen eltolódik a modalitás irányába, ez az egység (lásd még: éthosz) megszűnik létezni és a diktum - jobb esetben - diktátummá válik. Rosszabb esetben viszont széthullik az a közösségi konszenzus, amely a kommunikációt egyáltalán lehetővé teszi. És a hüllőagyban lokalizált érzelmek szétáradása itt és most éppen ezt a kommunikációs krízishelyzetet jelzi.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2010.12.18. 09:21:23

@Megfigyelo: Sőt, a bőröndkereskedők forgalma is megnőtt.

G. Wolf 2010.12.18. 09:22:30

@Megfigyelo: Nem gondolom, hogy ilyen irányba mennek a dolgok, csak nem zárom ki hogy későbbre érik be ez a fajta politika (már ha egyáltalán valaha lesz valódi eredménye)

Navracsicsnak meg sajnos igaza van: "very risky"...

Megfigyelo 2010.12.18. 09:25:22

@a-kis-herceg: Nem mondtam hogy a felhalmozás itthon fog maradni, akár pénzügyi befektetés, akár ingatlan formájában. Persze több luxusra is fogja nekik futni - de (Te is helyesen utalsz rá) ez nem a magyar ipart fogja fellenditeni, hanem az osztrák sípályát, a kanáriszigeteki hotelt, a német/japán autógyárat, stb.

kovacspeter57 2010.12.18. 09:28:24

Szerecsenmosdatás!

Szánalmas, ahogyan TG ismét inkább visszatért OV jó meleg hátsó fertályába. A múltkor előbújt onnan egy pillanatra, de végül inkább visszamászott a megszokott jó meleg helyre...

Be lehet állítani az őrült, gátlástalan, akarnok hatalomvágyót modern kori, pragmatikus héroszként is, mintahogy Hitler sem akart diktátor lenni, csak épp mindig egyre nagyobb hatalmat akart, és hát a végén diktátor lett belőle. Hitler sorozatos lépései, amelyekkel a a fennálló rendszer határait tologatta egyre kijjebb, ugyanilyen "pragmatikus", profi politikusi cselekedetnek is minősíthetők, de sajnos mindannyian tudjuk, hogy hová vezetett ez a legendává válás.

Ahogy Emerson is írta: "A tetteid olyan hangosan szólnak hozzám, hogy ettől nem hallom, amit egyébként mondasz."
Szóval elmondhatja Orbán és TG ezerszer is, hogy OV nem akar diktátor lenni, nem akar diktatúrát, a tettei másról sem árulkodnak.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.12.18. 09:30:29

@belekotty:

Márpedig jól teszi, ha komolyan vesz. A Táborvezénylő Tábornok úr nem bocsájt meg olyan könnyen, mint ahogy én teszem.

Bízom benne, hogy Szalai Annamária úrhölgy hamarosan az alkotmányozó országgyűlés elé terjeszti a Lex Belekottyot és akkor majd elmegy a kedve a sok kételkedő ellenforradalmárnak a bomlasztó téziseik terjesztésétől.

Rendkívüli helyzetben nincs helye az ellenvéleménynek, mert az csak a múlt sötét árnyait ébreszti és a gyurcsányizmus szekerét tolja. De mint tudjuk: összenő, ami összetartozik. Ismerjük a trükkök százait, ám Orbán Viktor útmutatásával ennek vége lesz egy s mindenkorra.

Mindenki maga dönti el, hogy kiírja-e magát abból a közösségből, ami megalapította a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. De a szemétségeiket - pláne szemét commenteiket - nem felejtjük.

Halihó... izé Hajrá!

Kobres 2010.12.18. 09:36:15

@Neo07: Lehet, hogy szepen elmagyaraztak, azt hogy nyerunk a mnyp maganositassal, de ha igy hagyjuk a rendszert, akkor az eleg egyertelmu, belathato...tovabb elunk, tobb a nyugdijas, kevesebb a munkavallalo ..., hogy a rendszer nem tarthato fenn. Valamit tenni kell pl 1.felemelni a nyugdij korhatart - az ember enjenek meghatarozo resze a munkaja, en tamogatom, h amig el tudja vegezni valaki a munkajat, addig ne kelljen nyugdijba vonulnia; 2. csokkenteni kell a nyugdijat; 3. magangyugdij
Biztosan van meg nehany alternativa, esetleg ezek komboja. A mnyp megszuntetese nem hosszutavu celok miatt szuletett, ez a jovo felelese.

Diocles 2010.12.18. 09:40:11

@belekotty:

Igen, sajnos terjed a suttogópropaganda, szinte divat lett a ballib értelmiség körében arról beszélni, h külföldön kell tartani a számlákat. Ennyit róluk, de a jelenség valóban létezhet.

Ám - persze jóindulatúan viszonyoluk a kormányhoz - mégis azt mondom, h ide Matolcsy kellett, mint faltörő kos.
Matolcsy fél év alatt "összeszedett" 3000-4000 milliárd forintot, erre egyetlen ortodox közgazdász sem lett volna képes. Hány Bokros-csomagot kellett volna ehhez csinálni?

Úgy gondolom, h a "megrendült bizalom" visszaállítható, Matolcsy megtette a kötelességét, kitágította a mozgásteret, Orbán pedig kinevezhet egy keményvonalas ortodox közgazdát, aki megnyugtatólag hatna.

A beruházások pedig nem feltétlen attól függenek, h mit írnak a nyugati sajtó egyes termékeiben, vagy a ballib harcisajtóban, hanem - és ez csak egyetlen példa - mondjuk megvalósul-e Demján kaszinója Rajkán, potom 400 milliárdért... Csak ez az egy dolog érzékelhetően megdobná a GDP-t.

A ballib és ortodox közgazdászok nem veszik észre azokat a dolgokat, amelyek azért érzékelhetően javítják a gazdaság versenyképességét
- a szakképzés átalakítása
- a kormány nem a termelővállalatokra vetett ki különadót
- azért szépen-csendben megy a kiadásvisszafogás, sorra zárolják a közszféra dugipénzeit, stb.

De, összefoglalva, Matolcsynak ennek ellenére fel kell "ajánlania" a fejét a konszolidáció érdekében, úgy pár hónapon belül.

igényes 2010.12.18. 09:42:27

@a-kis-herceg:

Vegyük Orbán példáját! Csak a miniszterelnöki fizetése kapcsán a szja miatt nyer évente + 5,6 milliót.

Nem kell autót fizetnie önmagának és Anikónak sem, Cascót, üzemanyagot, téli, nyári gumit stb. + 5 millió nyereség

Nem kell cselédeket fizetnie, mert hivatalból jár neki. Ez éves szinten újabb 15-20 millió megtakarítás.

Gondolom a házát kiadta.
Nem tud mire költeni, hiszen + ruhapénz, ebédek, reggelik ajándékokat oszt állami pénzből a csereajándékot megtartja (Pápa ajándékáról semmi hír, pedig ő adott 3 nagyértékű aranyérmét, gyermekei szintén kaptak a Pápától ajándékot. Nem tudni bevallás köteles-e?

Miniszterelnökként volt-e a Pápánál, vagy magánküldöttségként?

Egyszóval, nem hiszem Orbán a lopós Csányira bízná pénzét, aki lenyúlta az MNYP befizetéseket. Orbán költeni nem fog, euróba középárfolyamon átválltatja és külföldön fialtatja.

reservatio mentalis 2010.12.18. 09:42:30

risky, very risky... Csakhogy az üzleti világban és a politikában sem szokott lenni sorry, pardon.

a-kis-herceg 2010.12.18. 09:42:35

@Boli: "Az a letámadásos technika, amit pedig a média minden frontján, például a blogok tematizálásában elkövetnek a bértrollokkal"

azért erre kíváncsi lennék... lehetne bővebben? mert nekem nem láccik nyilvánvalóan... itt pl. nagyrészt kormánykritikák értelmesen megfogalmazva hangzanak el. itt kik a trollok? vagy úgy érted szelep? mert ha ezt gondolja vki, az nagyon buta ember lehet. ilyen hatékonyan és előremutatóan még sosem jutottam hírekhez és információkhoz pl az új jogszabályokról, az elhallgatott tüntetésekről... és azt is befolyásolni tudják, hogy engem mi érdekeljen? mert addig a "hulladékot" szét tudom válogatni...

yanchi345 2010.12.18. 09:45:16

Na akkor, csak azért, hogy világos legyen, mit szúrtunk el áprilisban:
ahelyett, hogy megválasztottunk volna egy embert, aki feláldozva a személyes ambícióit, álmait, egóját, nekiáll, és megfeszített munkával rendbeteszi az országot (vagy legalábbis nekikezd) sikerült minden hatalmat kezébe adni annak, aki feláldozva az országot nekiáll, és mindent feláldoz az egójáért, az álmaiért és a személyes ambícióiért.
Egy darabig majd mutogat a komcsikra (néha nem is ok nélkül), hogy miattuk nem megy, ezt sokan el is hiszik, de azért a kettőig számolni képes hazai lakosság jó része hamar rájött/rájön, hogy 2/3-dal mindent meg lehet csinálni, ami látszik is. És ha rosszak a közvetlen eredmények, azért már rég nem a mumus a hibás.

gorcsev54 2010.12.18. 09:47:24

@Neo07: Leginkább nem a Mnyp. elvételéről van szó arról most nem óhajtok vitatkozni ,hogy kié az a pénz, inkább arról beszéljünk ha netán valaki ott marad akkor ,és mellette fizet 24% hozzájárulást ( mit most adónak neveznek) akkor azért mért nem kap állami ellátást annak arányába ,míg az átlépő kap.Milyen alapon büntet külön adóval valakit Orbán király? Ezek szerint aki majd nem ért vele egyet mindenben arra külön adókat vet ki és a bevételt szétosztja a hűséges hűbéresei között?

naugye! 2010.12.18. 09:50:13

O.V. sztem is igaz demokrata. Persze ha kell, elmegy a falig is, s ha kell ezreket falhoz állít, hogy megvédje a demokráciát.

akira2 2010.12.18. 09:51:07

@Diocles:

Én máról holnapra össze tudnék szedni a 3000 milliárdnál jóval nagyobb összeget is, pl. reggelre elvenném minden bankbetét tizedét, majd bejelenteném, hogy kellett a lóvé, a parlament pedig meg is szavazta... (Mielőtt azt mondanád, hogy lehetetlen, alig több, mint 10 éve, Olaszországban épp ilyen történt, orbán meg már az előző ámokfutása alatt is a burleszkónihoz járt tanulmányútra a Milan mecsekre....)

Ha pedig kaszinóország helyett mondjuk kokainországot csinálnánk, mert teszem azt legalizálnánk, akkor nem 400, de 4000 milliárddal nőne a GDP.

Na, még az kéne, hogy kaszinóvárosokkal legyenek tele a határaink...

akira2 2010.12.18. 09:52:55

@gorcsev54:
"Ezek szerint aki majd nem ért vele egyet mindenben arra külön adókat vet ki és a bevételt szétosztja a hűséges hűbéresei között?"

Sajnos, pont ez a terv, ez az az egyéni eszköz, módszer, amit a T. politikai elemző is emleget a cikkében... :(

kanbatu 2010.12.18. 09:53:39

"Nem, Orbán nem diktátor, hanem sikeres politikus akar lenni."
Ez ilyen formában nem jött össze neki.
"legenda kíván lenni"
Ez viszont gond nélkül megvalósult.

PR-küszöb 2010.12.18. 09:53:49

@kovacspeter57:
És hogy alakítod a gondolatmenetedet, ha a választók épp erre az általad diktatúrának nevezett kormányzási módszerre adtak felhatalmazást?
A 2/3 kampány-szlogenje ez volt:

CSAK A FIDESZ...

Csak, kizárólag, semmi mást figyelembe nem véve, teljesen, totálisan, korlát-. mérték-, és féktelenül.

Miért olyan hihetetlen és elfogadhatatlan, hogy a demokrácia teljesen demokratikusan - már ami a módszert illeti, a szellemiséget, amely nem importálható ne vegyük ide - felszámolja önmagát?????????

És: demokráciának tekinthető-e visszmenőleg is akár ez a folyamat??????

Vagy esetleg a demokrácia közkézen forgó meghatározásávan van valami baj? Esetleg hiányzik mögüle az a társadalmi/közösségi konszenzus, amely valamennyi emberi fogalmunkat működteti?

a-kis-herceg 2010.12.18. 09:55:28

@yanchi345: mindenben igazad van. csak ne vezessük abba a tévhitbe az olvasót, hogy itt egyszemélyes akció lenne. ez egy kiterjedt bűnszervezet gazdasági háttérrel, tanácsadókkal, szakemberekkel stb... OV csak arc, na nem mondom nagy arc... de akkor is csak az... nem több, nem kevesebb...

gorcsev54 2010.12.18. 09:58:07

@igényes: Miért te nem így élsz?Ez nem csak Orbánra vonatkozik amit leírtál,vonatkozik ez a társaira is hűbéreseire is ,köztük a nyugdíj védő "griffmadár macára is"Ugye azok régi ügyek jól ellettek sikálva?Ők nem loptak! Csak azok a fránya szociknak enyves a kezük. Nem is volt Ezüst hajó, meg beléptető meg semmi- mától becsületesek vagyunk a 3000 mill.-ot nem magunkra költjük, igaz már tegnap szétszórtunk belőle vagy 30 milliárdot, azt ,hogy az új szja -val mennyit költünk el belőle azt ki se merjük számolni.

kuciber 2010.12.18. 09:58:10

Maradandót akar alkotni?

Igen. Vannak a 8 napon belül, vannak a 8 napon túl gyógyuló és a maradandó sérülések. Most még csak a 8 napon túl gyógyulóknál tartunk.
De ő nem elégszik meg ennyivel.

igényes 2010.12.18. 09:58:59

@naugye!: Sztálin vicc jut eszembe!

Sztálin beszédet mond, majd valaki tüsszent. Megkérdezi ki volt az? Nem mer jelentkezni senki. Az első sort kivégeztetti. Na elvtársak ki volt az? Ismét feleteszi a kérdést, megint semmi. Következő sor kivégeztetve. Felteszi a kérdést, nos ki volt az? Félénken jelentkezik egy személy. Na végre, mondja Sztálin. Azonnal vigyék kórházba, mert a legfőbb érték az ember.

a-kis-herceg 2010.12.18. 10:01:37

@PR-küszöb: hm nem emléxem, hogy a széles tömegeket arról tájékoztatták: polgártársak vége. game over. demokrácia helyett, mást gondoltunk... a hatékonyság jegyében. természetesen én is és sokan mások mondogatjuk... nem is csak egy éve, van aki évek óta... de persze a többség akarata dönt... csak ha nem tudják a választási lehetőségeket...

pl egy éve az ország 98%-a nem tudta hogy Pintér lesz újra. ha megkérdezted volna, hogy mit szólna ha ő lenne miniszter... hmmhm a legfinomabb válasz az volt: az lehetetlen...

a választás semmilyen szempontból már idén sem volt demokratikus...

de ez nem gond. minden népnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel.

csgabor 2010.12.18. 10:03:06

@a-kis-herceg: "sipálya hazánkban meg nem nagyon van" Ezért síel külföldön az ember. Most majd többet síelnek. :) De egyébkémt igen, egy részét elköltik a drágább szolgáltatásokra. A többit importcikkekre és nyaralásra. SZVSZ.

gorcsev54 2010.12.18. 10:05:01

@akira2: Én is így látom. De bízom benne ,hogy Orbán az uniós elnökség alatt fogja kapni a pofonokat , mert ott nem csak balfácán 2/3 -nak a képviselői ülnek, és nem feltétlen az ő hívei , meg aztán aki ott ellent mond ahhoz kisfiú ,hogy megfingassa, mint itthon.

Ixos 2010.12.18. 10:06:28

@ÖREG: Elmaradt? Most jön januártól.

a-kis-herceg 2010.12.18. 10:10:05

@akira2: "mondjuk kokainországot csinálnánk"

jó 5let. EZ építene az agrár hagyományainkra. dőlne a lé...
de úgy is valami nagy állami készül. lehet rá is hibáztál...

Pintér a Kokain Báró. hm a Szőkítős Herceg.

merjünk nagyok lenni! akkor az atomot is elkezdhetnénk bütykölni.

lehetne az országot kétrészre osztani... egy vízszintes vonallal... felül laknának a királlyal OV és népe... alul pedig a demokrácia. Észak és Dél... hm hm hepiend.

PR-küszöb 2010.12.18. 10:11:04

@a-kis-herceg:
Engem csak a szavak érdekelnek.
Semmi olyan nem történt, vagy történik, ami a "CSAKAFIDESZ"-be ne férne bele.
(Az hogy a Habonyi Árpád tudatosan játszik rá a legősibb és ezért a legtágabb olvasatot biztosító archetípusokra, még nem minősíti a választókat. Mert igenis, a magyar választó tudomással bírt a választása érvényéről.)

gorcsev54 2010.12.18. 10:11:18

@akira2:" Én máról holnapra össze tudnék szedni a 3000 milliárdnál jóval nagyobb összeget is, pl. reggelre elvenném minden bankbetét tizedét, majd bejelenteném, hogy kellett a lóvé, a parlament pedig meg is szavazta.." meg is fogja tenni valamilyen módon (amikor elfogy a most ellopott)de persze Csányi meg a többire nem fog vonatkozni, sőt még kap.A múltkor is egy 400 milliós üzletet(igaz ez Csányinak aprópénz) de majd jönnek a nagyobb állami megrendelések is.Neki!

igényes 2010.12.18. 10:13:56

Esetleg szólni kellene a terroristáknak, raboljanak már itt egy picikét, itt tudunk elhárítani.

A Terrorelhárító központ négy munkatársa elutazott Afrikába.
Darfúrba utaztak a Terrorelhárító Központ munkatársai, hogy részt vegyenek az elrabolt magyar állampolgár felkutatásában - közölte Szíjjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. A Külügyminisztérium megerősítette: felvették a kapcsolatot a helyi szervekkel, és mindent megtesznek az áldozat érdekében.

Most akkor a Külügyminisztérium, vagy a TeK sikertelen.

Európai Unió nagy fontosságot tulajdonít az Afrikában zajló béketámogató műveleteknek, ahova több volt gyarmattartó ország mellett a Magyar Köztársaság is küldött, illetve jelenleg is küld katonai szakértőket. Az első misszió még az Afrikai Unió által vezetett, AMIS támogatására szerveződött, a tragikus válságok sújtotta szudáni Dárfúr stabilizálása érdekében.

A Kongói Demokratikus Köztársaság második polgárháborúját követő 2003-as békekötés után hivatalosan is felkérték az Európai Unió vezetőit, hogy vegyenek részt a kongói biztonsági szektor reformjában. Így a kongói lett a második olyan afrikai misszió, ahol az EU tevőlegesen is részt vállalt a békeműveletekben. Pénzügyi támogatás biztosítása mellett egy kis létszámú, mindössze 8 főből álló szakértői misszió megindításáról is határozatot hoztak.

A már akkor tapasztaltnak számító Papp István alezredes pályázati úton nyert lehetőséget a kongói misszióba. Több béketámogató műveletben (Irak-Irán, Mozambik, Egyiptom-Izrael) való részvételét követően az ENSZ New York-i központjában dolgozott, mint az afrikai kontinensen zajló missziók irányítótisztje, mielőtt Kinshasába érkezett volna. Meghatározó szerepet töltött be a misszió kezdetétől fogva, ezzel is növelve a magyar szakmai értékek elismerését a nyugat európai katonai körökben.

„Személyes barátságot kötöttünk Istvánnal, aki az első pillanatban a szárnyai alá vett, az összes tapasztalatát és kapcsolatát megosztotta velem. Apaként óvott és segített a kongói hétköznapokban, amiről akkor még semmit nem tudtam. Nyitott, segítőkész ember, aki magyarként csak a pozitív képet építi rólunk a világban” - idézet egy kongóban élő magyartól.

2007 novemberében elhagyta Kongót, és Nepálban, az ENSZ nepáli missziójába (UNMIN) teljesített békefenntartó tevékenységet.

A jelen

Az élet úgy hozta, hogy Papp István már nyugalmazott ezredesként, civil alkalmazotti viszonyban tért vissza Afrikába, a szudáni békemisszióba, ahol a kormányerők és a lázadók közötti kapcsolatok megerősítésén dolgozik azóta is. Békefenntartói múltja és jelene méltán emeli ki őt a hivatali munkavállalók sorából, és még ha nem is tudunk vagy beszélünk róla, sok hozzá hasonló nagyszerű „Hős illetve Ember” teljesít szolgálatot szerte a világban.

Jelenleg az ENSZ biztonsági kérdésekkel foglalkozó részlegének (DSS) szakértői elemzik a magyar ENSZ-békefenntartóval készült telefonos interjú hangfelvételét, hogy teljes bizonyossággal meg tudják állapítani, valóban Papp István hangja hallható-e a dárfúri Dabanga rádióban sugárzott beszélgetés során - közölte a New York-i magyar ENSZ-képviselet kedden az MTI-vel.

A DSS pozitív jelnek tekinti, hogy az emberrablók a Dabanga rádión keresztül jelentkeztek, mert a legutóbbi - az érintettek kiszabadulásával végződő - dárfúri emberrablási esetben is ezt a csatornát alkalmazták, állt a képviselet közleményében.

a-kis-herceg 2010.12.18. 10:19:37

@PR-küszöb: a "csak-a-fidesz" szavakat az emberek arra értették, hogy csak ők tudják megoldani ezeket a nagy problémákat. de nem a demokráciát gondolták problémának... erről ilyen szinten nem folyt diskurzus...

végül is nekem mindegy a sok szerencsétlen ember fagy- és éhhalála OV és kormánya lelkén fog száradni. most azt mondom én sem bocsátom meg soha. De ÉN keresztény vagyok, nyilván ha odakerül a dolog max egy megvető pillantást teszek (mert én is gyarló ember vagyok) és ezzel elintéztem. fontosabb hogy egyszer elkezdjünk előre felé haladni. a többit majd intézi a történelem. úgy mint a tojásos-demszkájjal is.

másrészt azt sokan tudták, hogy milyen fegyvert adnak a fides kezébe. ezzel nincs is gond. a fegyvert lehet jóra és rosszra is használni. és nem adtak az utóbbira felhatalmazást.

ilyen logikával minden fegyveres rablás és gyilkosság okozója az a rendőrhivatalnok aki a fegyvertartási engedélyeket kiadja... hiszen ha nem tette volna akkor nem lett volna bűncselekmény. ezeket a logikákat nem nagyon díjazom. nem előre visznek...

sárkányfő 2010.12.18. 10:19:57

Van az értelmezés világa. Hogy mit lehet belelátni a tettekbe. Ezt láttuk most Török Gábortól.

És van a tények világa. Orbán Viktor fél éve miniszterelnök. Eddig ezek történtek, a tények:

- Független intézmények sorának számolta fel a függetlenségét, a pártatlanságát. Ezek az intézmények a demokrácia őrzői, első számú kontrolljai. Arroganciáját, egóját mutatja, hogy még a látszatra sem ügyelt: nyíltan fideszes apartcsikokat vetett be (államelnök, ÁSZ, főügyész, főmédia, stb.)

- Az AB ugyanígy járt, gyakorlatilag megszüntette. Ha még mer majd neki keresztbe tenni, megint lenyes belőle.

- 3 millió ember megzsarolása, magántulajdonuk elvétele.
Azt, hogy vagy adod a pénzed, vagy a nyugdíjad 70%-ának fuccs, és még tovább is vonjuk tőled a nyugdíjjárulékot, ezt már tényleg csak a beteges Orbán-imádattal súlytott emberkék képesek nem zsarolásnak látni. Ez bizony nyílt zsarolás, fenyegetés, ás államosítás, rablás.

- Visszamenőlege hatályú törvénykezés. Ez egy több ezer éves tabu, az európai civilizációk jogrendszerének egyik alapja. De nem Orbán világában.

- Senki nem emlegeti, úgy látszik csak nekem fáj: a határon túli magyarok politikai megosztására való törekvés. Ami ha sikeres lesz, a határon túl magyarok parlamenti képviseletének elvesztésével fog járni. Magyar ember ezt nem akarhatja, nem fogadhatja el, nem tűrheti. Ez román/szlovák érdek, nem magyar.

- Stb., olyan "apróságok" pl., mint népszavazási jogkör szűkítése, a sorozatos Lex Fidesz törvények, az alkotmény heti farigcsálása a fideszes érdekek mentén, stb. Mindeközben az együttmőködés orbáni szózatát olvashatjuk az állami intézmények falain.

Ismét hangsúlyozom, ezek tények. Komoly ember még ha nagy fidesz-hívő, ezeket akkor sem vitatja. Szerintem a tényekből kell kiindulni. A tettekből. Én ezeket nem tudom pozitívan értékelni. Ezek súlyos, nagy károkat okozó tettek. Aki ezeket képes relativizálni, bagatellizálni, azokkal én már nem is akarok beszélni. Számoljanak el magukkal, maguknak.

A felsorolásból kihagytam, mert absztraktabb, de nekem ez is súlyos tény: egy olyan kormány, amely a tőzsdét, a külfödi tőkét és bankokat en bloc általánosítva negatív színben tünteti fel, amely az öngondoskodást a közösségből való kiiratkozásnak tünteti fel, az konkrétan hülyíti, butítja saját népét. Így is le vagyunk maradva szellemieg is, ezt a hátrányt nem növelni, hanem ledolgozni kéne.

Komolyan megemlíteném, ha lenne, a fentiekhez mérhető, vagy akár csak közepes volumenű jó hír is. Amitől ez az ország jobb lett. Amitől haladtunk volna előre. Ami építkzés, nem rombolás.

Az egy ami elvileg említhető lenne az adó-"csökkentés", de ez inkább bicskanyitogató provokáció, mivel valójában - a legtehetősebb 10-20% kivételével - közvetett adóemelés van.
Ja, igen, még egy jó hír: egy nemzetnek, melynek 8%-a súlyos alkoholbeteg, Orbán megkönnyítette a pálinkához való hozzáférést. Pompás.

Lehet hogy Orbán legenda akar lenni. Nem tudom. Nem is érdekel. Amit biztosan tudok: Engem Magyarország érdekel. Magyarország most rosszabb, méghozzá sokkal rosszabb hely, mint volt fél éve. És ez fontosabb, nem százszor, nem ezerszer, hanem kb. tízmilliószor, semmint hogy Orbánnak mik a saját személyével kapcsolatos ambíciói.

siuras 2010.12.18. 10:21:06

persze...a modern fáraók épitik a saját emlékmüvüket...gyurcsány völgyhidat meg kormányzati negyedet akart épiteni, viktor meg kifosztja a közszolgálatot, magának meg 400ezres fizuemelést intéz az adóval, + a képviselök is jól járnak...lesz meglepetés 2014-ben...istenem, nehéz lehet az élet a budai hegyekben...gratulálok...

kanbatu 2010.12.18. 10:22:02

"... hanem megtett és megcselekedtetett másokkal is mindent, amit lehetségesnek és még vállalhatónak gondolt. De semmi sem önmagában volt fontos, nem önmaga miatt kellett – ezért motivációja, indoka önállóan nem is érthető meg."

Ezzel a mondattal próbálod bizonyítani, hogy ő még demokrata? Mi a különbség egy ilyen demokrata és egy diktátor között. Már az elnevezésen kívül.

belekotty 2010.12.18. 10:27:01

@a-kis-herceg: Semmi konkrétum. Erős, modern Magyarországot szeretne, amelynek történetében ő egy Mátyás király. Sem ideológiában, sem eszközökben nem válogat, személyi politikája pedig sztálini.

Dubito 2010.12.18. 10:27:41

@G. Wolf: A Bokrossal való összehasonlítás azért nem stimmel, mert Bokros pont az ellenkezőjét csinálta: azonnali megszorításokat vezetett be a jövő érdekében - és a jövő őt igazolta. Orbán ezzel szemben a megszorítások elkerülése és saját egója érdekében a jövőt éli fel.

gorcsev54 2010.12.18. 10:28:06

@a-kis-herceg: Valaminek történni kell. Tegnap olvastam 450 milliárdal nőtt az állam háztartás hiány november végéig( mert nem folyt be a tervezett adó áfa stb.) Hát ahogy mint vállalkozó elnézem a decembert még kb 100 milliárd nem fog befolyni év végéig.Igaz a fedezet már meg van (3000 milliárd!?) A januárt már meg sem merem jósolni.Azért ha tartjuk ezt az ütemet akkor kíváncsi vagyok a következő lenyúlásra Jövőre a végrehajtóknak biztos munka helyük lesz.( az persze más kérdés,hogy sok helyen a lukas és üres zsebben mit fognak találni.

akira2 2010.12.18. 10:28:44

@gorcsev54:

" De bízom benne ,hogy Orbán az uniós elnökség alatt fogja kapni a pofonokat"

Már alig várom az erről szóló zaftos híreket... :)

Amúgy az se véletlen, hogy második miniszterelnöksége kezdete óta szinte senki sem fogadja személyes látogatásra az állami vezetők közül, pedig a regnálás elején bizony ilik ellátogatni egy-két fontos helyre... ja, de volt, pl. a pápánál is... na, ottan dőlnek el ám a nép számára fontos dolgok, pl., hogy milyen munkájuk lesz, lesz-e hitelük, milyen lesz a forint árfolyamuk, és egyáltalán lesz-e majd mit enni... :)

Kíváncsi leszek erre a magyar elnökségre... pláne, hogy maga az eu parlament is egy gittegylet...

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.12.18. 10:28:52

Jó korrekt írás. Én is hasonlóan gondolom. ÉS remélem jó sül majd ki belőlle. Kíváncsi leszek a februári reformokra. Ha valamikor akkor most kell megcsinálni a legnagyobb változtatásokat így a ciklus elején. Ha bejönnek akkor 2014-ben már az emverel bő 80%-a úgyis csak arra for emlékezni hogy neki most jobb lett. Arra már nem igazán hogy 2010-ben mindenki a demokráciai haláláról sírt.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.12.18. 10:30:10

@a-kis-herceg: Ezért folytattam azzal, hogy "Gábornál ezek azért nem hangoskodnak és itt nem azt a trollstílust viszik, vagy nem is olvassák..." Szerintem az, hogy egyesek túlzottan egyik-másik oldalra sorolják néha TG-t törvényszerű, hisz mindenkinek más a beállítottsága, értékítélete az adott témáról. Szerintem Gábor azért még az arany középutat járja, korrekt és igyekvő - mármint, hogy elfogulatlan elemző maradjon! :) Halleluja!

Lacdelo 2010.12.18. 10:31:18

Sztalin es Hitler is legenda (negativ ertelemben) lett, remeljuk Orban nem akar hasonlo baberokra torni. Habar a nepirtason kivul mar lassan minden bekovetkezik. Szerencse, hogy OV mar a demokraciaba szuletett. Mit csinalt volna a politikai ellenfeleivel a XX. szazad veresebb eveiben azt elkepzelni se akarom.

PR-küszöb 2010.12.18. 10:31:56

@a-kis-herceg:
Nyelvészként - és nem mellékesen keresztényként is - tudom, hogy nem dönthetem el, hogy az emberek egyes szavak, kifejezések alatt mit értenek.
De azt tudom, ad egy: senki sem szolgálhat két úrnak..., ad kettő: a nyelv egyes szavainak az érvényességét a szavakra vonatkoző közösségi konvenció adja, egyébiránt a nyelvi jel (a szó) önkényes ("arbitraire" - F. de Saussure).
Arra viszont a kulturális antropológiával kombinált nyelvészetnek nagyonis objektív eszközei vannak, hogy megállapítsa a konvenció kialakíthatóságának a jelenlétét (=éthosz/viselkedés) egy közösségen belül.
A mai magyar közösség ALKALMATLAM egyezségre jutni az egyes szavak jelentéséről és itt van a kutya elsősorban elásva.
Te mivel magyaráznád egyébként a nettó metaforák (pofátlan-lenyúlás-elkaszálás-bedöntés...stb) elszaporodását a közbeszédben? Ezek a metaforák ugyanis kontextusfűggő üreshalmazok.

empszi · http://pszichowellness.blog.hu 2010.12.18. 10:33:17

Miért is ne lehetne valamit úgy megoldani, ahogy eddig nem volt szokás? Azért az ilyen dolog eléggé gyakori az emberiség történetében, mert ha nem lenne az, még mindig a kőbaltánál tartanánk. Csak talán a szűklátókörű (szellemileg röghözkötött) többség a hangosabb. A megszokás nagy úr. Nagyon sokaknak ez jelent biztonságot (ezek azok az emberek, aki a megszokott rosszat szívesebben választják a szokatlan helyett, még akkor is, ha abban a sokkal jobb ígérete rejlik). Őket is meg lehet érteni, de követni azért nem érdemes.
Tetszett ez az írás! Úgy egyébként meg aki mer, az nyer. És hogy jó-e, hogy nyer, az attól függ, hogy mi a magasabb cél. Én hiszek abban, hogy van tisztességes ember. Személyesen is ismerek sokat. Az, hogy nem a tisztesség a jellemző általában, az még nem zárja ki, hogy lehetséges.

igényes 2010.12.18. 10:33:49

@ó jaj: Teljesen egyetértek veled. Felvetődik sok ember felelősége. Nem létezik, hogy orvosok, pszihológusok, ügyészek nem látják mi is történik.

Hozzátenném: Micsoda dolog egy teljes családnak kiutazni a Pápához? Szerintem nem Magyarország, hanem az Orbán család önző érdeke volt. Szerintem a történelemben ez még nem fordult elő. Legalább tudná a magyar nép családi látogatás volt, vagy hivatalos?

Én is adtam a 3 aranyérmét, vagy én nem csak az orbán család. És szerettem volna tudni orbán család kapott pápai ajándékot, vagy a nemzet képviseletében ott lévő Orbán gyerekek, közkincsé teszik a sok hátrányoshelyzetű magyar gyermek részére is.

Esélyegyenlőség az Orbán családban megvalósult! Mind az öten friss EAN kóddal a cípő talpukon ott lehettek.

ssi 2010.12.18. 10:34:34

még nem olvastam a kommenteket, este felé bepótolom

@poszt
"Orbán Viktor a magyar politikai élet legtudatosabb politikai vállalkozója" - véleményem szerint ez így pontatlan: Bajnai is az volt, csak most nincs hatalma, de a mai hatalmi hierarchiában pl. a kormányi, vagy kormány közeli beosztottak is tudatosan fogadnak szót, vagy dobnak be új ötleteket, pl. karrierjük későbbi alakulása miatt is

akira2 2010.12.18. 10:36:57

@Dubito:

Definiáljuk már a "megszorítás" kifejezést...

Mi a megszorítás? Az, ha növelné az általános adóterhet az ország, vagy az, ha csökkentené az állami kiadásokat (pl. kevesebb nyugdíjat fizet, visszavesz a szociális kiadásokból, jegeli az állami megrendeléseket, célzott támogatásokat, széchenyi terv kifizetéseit, stb.)?

Szóval mi is az a megszorítás?

Ja, és még egy példa a megszorításra:

Nem általános adót emel, hanem egyes szektorokat különadóval súlyt, vagy egyeseknek einstandolja a megtakarításait? Ez nem megszorítás?

Csak azért kérdezem, mert Gáborunk szerint Viktorunk azt írta föl a falra, hogy NO megszorítás.

gorcsev54 2010.12.18. 10:37:05

@ó jaj: " Lehet hogy Orbán legenda akar lenni. Nem tudom. Nem is érdekel. Amit biztosan tudok: Engem Magyarország érdekel. Magyarország most rosszabb, méghozzá sokkal rosszabb hely, mint volt fél éve. És ez fontosabb, nem százszor, nem ezerszer, hanem kb. tízmilliószor, semmint hogy Orbánnak mik a saját személyével kapcsolatos ambíciói. " -Csak a végét idéztem az írásodnak. Minden szavával egyetértek és remélem még nagyon sokan vannak akik egyetértenek, és remélem ,hogy még mielőtt Magyarország bukna , előbb bukik a "legenda". Valóban sokkal rosszabb most ,mint fél éve,és valóban aki nem látja az próbáljon már meg végre körülnézni.Pl. 6 hónap alatt mennyivel nőtt az állam háztartási hiány és még nincs vége!

sasfiók 2010.12.18. 10:37:12

@Balt: " hogy se Horn Gyufa, se Baljani nem emelkedett gyurcsányi magasságokba... "tökéletesen egyetértek!

belekotty 2010.12.18. 10:37:18

@Diocles: Sok mindenben egyetértek veled. De ma pl nyugdíjjárulékot fizetni szinte értelmetlen. így is úgy is szart fogsz kapni az államtól. Beruházni értelmetlen.
Az egész ami az utóbbi hónapokban történt, csak azt igazolja, hogy ma Magyaroszágon a hatalom azt tesz amit akar.
Matolcsyt ne magasztald, mert egy jó közgazdász számol a realitásokkal és előre tervez. Matolcsy 4 hónapja még 7 százalékos hiányt álmodott, amikor már tombolt a görög válság.
A manyupok lenyúlásával egyetértek. De jog és adóbiztonság az ami a beruházások és a megtakarítás alapja egy társadalomban. Ha ez nincs, akkor a gazdaságnak annyi, ezt a szocializmus tökéltesen bebizonyította.
Na most ezt totálisan lenullázták. Ezt helyre sem tudják állítani. Ez kb akkor kárt okozott, mint a Kádár rendszer negyven éve, ahol az ebmerek megszokták hogy az állam gondoskodik róluk. Ez a történelem lapjaira be fog vonulni.
Orbán most intézte el magának, hogy a történelem negatív figurája legyen.

Pedró27 2010.12.18. 10:38:57

Sziasztok!

"Nekem úgy tűnt, hogy Orbán Viktor a kormányalakításkor két állítást biztosan felírt a képzeletbeli falra: adócsökkentés igen, megszorítás nem."

Talált, süllyedt.

Kiegészítés: adócsökkentésre nem azért van szükség, mert megígérte és nem mer visszatáncolni (ahogy ellenfelei váltig állítják), hanem mert muszáj. Gazdaságilag.

A megszorításokból pedig tényleg elege van mindenkinek.

A falon valami ilyesmi állhat: "Adócsökkentés igen, megszorítás nem. Különben távozik a középosztály és annyi. Nekem is és az országnak is."

mrs. white 2010.12.18. 10:39:05

Tökéletes jellemzés Orbán Viktorról. Én magam is valami hasonlóra gondoltam még a választások idején. Többször hangsúlyoztam, hogy az állandóan egyeztető kompromisszumos döntésképtelen demokrácia nem jó. Akkor inkább egy puha "diktatúra" vagy ha tetszik egy rendkívül erős kormányzás.
Az utóbbi fél év után kicsit másképp látom. Talán azért mert nem feltétlen értek egyet minden lépéssel (igaz ez egy puha demokráciában is így lehetne és akkor sem tudnék mást csinálni legfeljebb az illuzió maradna).
A fő probléma mégiscsak az, hogy szép dolog az elhatározás tűzön vizen való keresztülvitele de nincs B terv. Az esélyek, hogy bejön a dolog kb. a rulett asztalon a piros és fekete megtétele. Vagy bejön vagy nem. Az optimisták mondhatják, hogy legalább nem a 0 -át tették meg. Véleményem szerintem pedig nem lehet egy országot ekkora kockázatnak kitenni. Ha bejön a terv akkor Orbán valóban legenda lesz. Más esetben Orbán lesz minden baj okozója és nem az a Megyó aki tulajdonképpen a lejtőn elinditotta a szekeret.
A baloldalon ugyanezt a jellemzést, személyiség jegyeket lelehetett volna írni Gyurcsány Ferencről.

Jaffar 2010.12.18. 10:39:07

Gyurcsány is maradandót akart alkotni......
Reméljük Orbán is ugyanarra a sorsra jut, azzal a különbséggel, hogy hamarabb teszi.

belekotty 2010.12.18. 10:39:35

@igényes: Lehet hogy mi nem tudunk mindent. Nem lehet hogy egy új koronáért ment ki a pápához?

Jódoktorod 2010.12.18. 10:40:58

Török Gábor a magyar politikai blogoszféra egyik legtudatosabb blog-vállalkozója. A kifejezéssel nem arra kívánok utalni, hogy a bloggernek nincsenek az aktuális web2.0 helyzettől független elvei, értékei, elkötelezettségei, hanem egyszerűen csak azt állítom, hogy Török megkülönböztető jegye nem céljaiban, hanem felfogásában, hozzáállásában rejlik. A politikai elemzőnek csúfolt blogger elsősorban nem abban tér el itthoni társaitól, amit akar, sokkal inkább abban, ahogy a blogírásról és a célok eléréséhez szükséges utakról gondolkozik. Még csak azt sem állítom, hogy teljesen egyedül lenne, de nála következetesebben senki nem műveli itthon ezt a műfajt.
Az elkötelezett kívül/felülállónak indult blogger, nekem úgy tűnik, valamikor a 2010-es év során már biztosan megértette, hogy a blogírás nagyon kevés dologban különbözik attól, ahogy a web2.0 működik. Kereslet és kínálat szabályai alakítják, folyamatosan figyelni kell az igényekre, de az alkalmazkodás mellett óvatosan alakítani is lehet az elvárásokat. A bloggolás is egy sajátos piac, ahol nincs helye unalmasságnak, önmérsékletnek és visszafogottságnak. Nincs helye a magyar politikai valóságnak és az arra adott reflexióknak sem: az olvasottság, a kattintás és az (el)ismertség számítanak, minden más értelmetlen és érdektelen. Török úgy kezdett el gondolkodni, ahogy a sikeres gazdasági szereplők gondolkodnak, s úgy kezdett el viselkedni saját blogján, ahogy a nagyhatalmú vállalatvezetők viselkednek birodalmaikban. Mindössze egyetlen dologban különböznek: miközben utóbbiak számára a siker egyetlen mércéje a pénz, a bevétel, a nyereség, a blog írója ugyanezt a látogatottssái adatok növekedésében, az önhittség kiteljesedésében találta meg.

gorcsev54 2010.12.18. 10:42:46

@akira2: Hát abban biztos lehetsz ,hogy nem fognak maradandót alkotni! De, hogy emlékezetest az tuti!

PR-küszöb 2010.12.18. 10:43:52

@belekotty:
Mátyást azért hagyjuk ki mert
1. súlyosan paranoid zsarnok volt ugyan (az őt megkoronázó Szilágyi Mihály pl. két évre rá Visegrádon csücsült a bötrönben) ámde
2. a velencei aranyakat akkortájt (Dél-Amerika felfedezéséig :) ) körmöcbányai mértékre verték, következésképp Mátyásnak nem kellett egy ország termelését és működését megszerveznie ahhoz, hogy legyen Feket Sereg és reneszánsz udvari pompa, elég volt ehhez a szabad királyi városok sora.

igényes 2010.12.18. 10:44:03

@mrs. white: Na igen, ha bejön a terv? A baj, hogy a terv bejött, de nem az ország terve, hanem Orbán saját terve jött be. Hatalom, pénz, család.

Hatalma van, pénze van, családja van. A hatalomról lemondhatna.

Szeretném látni a tervet! Kormányzásra készek lódították.

belekotty 2010.12.18. 10:44:18

@mrs. white: "és nem az a Megyó aki tulajdonképpen a lejtőn elinditotta a szekeret." - jaja. megyó úgy csinált jóléti rendszerváltást és költségvetési katasztrófát, hogy bízott a 2001-ben bekövetkezett apró válság utáni gyors növekedésben. Na ez nem történt meg. Ő még visszacsinálhatta volna, de közben Gyurcsány megpuccsolta és folytatta 2006-ig. Akkor 2007-ben nekiállt megfordítani, amit Orbán remekül megakadályozott.
Orbán keze benne volt a Megyó igéretek betartatásában - katasztrófa - Megyó megbuktatásában Gyurcsány által - katasztrófa - A gyurcsányi reformot megakadályozásában - katasztrófa - majd a kétharmados királyság diktatúrája. Katasztrófa.

ssi 2010.12.18. 10:45:53

nem biztos, hogy a most építés alatt álló "magyar modell"-re mindig büszkék leszünk

egy működéshez a vezetők részéről a kitalálom + bevezetem mellett a megvalósulás is hozzátartozik, s ha az első 2 egyoldalú, elkapkodott, majd az érintetteknél magára hagyott 3.-at meg erősen szankcionálják, idővel a hasznos, értelmes változások is veszítenek érdemeikből

belekotty 2010.12.18. 10:45:57

@PR-küszöb: Nem ismerem ennyire a történelmet, de ennyire elismert király keveset tudsz mondani a magyar történelemben Szent Istvánon és Könyves Kálmánon kívül.

sárkányfő 2010.12.18. 10:51:15

@PR-küszöb: A korabeli költségvetés hatalmas hányadát elvivő Fekete-sereg finanszírozása elsősorban nem az aranybányákból, hanem vaskézzel összefogott országból, professzionális államvezetésből, és főleg a kőkemény, évente többször is kivetett és behajtott adózásból állt elő.

De hagyjuk a mítoszrombolást ;) Népünknek szüksége van legendákra, hagyjuk meg Mátyást mesehősnek, a diktátorokat senki sem szereti...

guvernalista (törölt) 2010.12.18. 10:51:42

@Neo07:
szerintem te kevered a szezont a fazonnal. a szocializmus nem arról szól, hogy hitelek tartják fenn a gazdaságot. viccelsz? az a kapitalizmus. a szocializmus lényege, hogy a gazdaság államvezérelt, és éppen ezért a gazdaság nem jut hitelhez, legfeljebb forgóeszköz hitelhez.

valamikor a 70-es években rájöttek az elvtársak, hogy ez - az agráriumot leszámítva - sehogy sem működőképes, ezért kezdett el az állam hiteleket felvenni. de szó nem volt arról, hogy ezt kiosztották volna nyugdíjban, vagy valami hasonló. ezt a pénzt első körben állami vállalatok kapták meg. csakhogy ezekkel a hitelekkel nem gazdálkodtak jól, mivel a visszafizetésre nem késztette őket semmi. ezzel csak az élelmiszerek, és a ruházati cikkek árát tudták mesterségesen alacsonyan tartani. de az ipar nem működött hatékonyan:

www.youtube.com/watch?v=GDf2OlExvHc

de nem a hitelek borították be a rendszert, hanem a ruszkik. mivel rájöttek, hogy a fegyverkezést és az űrkutatást - ami a csúcstechnológiál és csúcsabb - nem lehet a rendszer keretei között működtetni. a szocialista formáció összeborult.

ezzel nagyjából egyidőben a távol-keleten rájöttek, hogy itt a gond az, hogy a szocialista, és a kapitalista termelési mód összekeveredik. és érdemes megkülönböztetni a hagyományos (low tech) ágazatokat, gyakorlatilag az agrártermelést a high tech ipartól. tehát kapitalista városok kellenek, és a szövetkezeti agrártermelésből élő vidék. és ezek között az árucsere: piaci automatizmus.

rájöttek, hogy a mezőgazdaságban - feltéve, hogy az szövetkezeti jelleggel működik, és nem paraszti jelleggel - nincs szükség hitelekre, non profit módon remekül fenntartható, és abból tisztességesen meg lehet élni. viszont az ipar remekül működtethető a laissez faire elvek alapján. aki úgy képzeli, hogy a szabad verseny megbukott az valamit nagyon benéz: kína ma másról sem szól, csak erről. meg persze arról, hogy a hagyományos ágazatokban szövetkezeti jelleggel olcsón állítják elő a kacatot.

orbán meg pont fordítva képzeli ezt el. ő úgy gondolja, hogy az agrártermelésből lehet majd valami szuper kapitalizmust építeni állami dotációval (brutál ellentmondás), és a kulcs iparágakat pedig (informatika, energetika, távközlés, gyógyszeripar, gépgyártás, pénzipar) pedig non profit viszonyok közé lehet szorítani. ezért egyes ágazatokban különadókat vet ki. illetve ebből próbálja nacionalizálni, vagy dotálni a többi ágazatot. ez éppen a szocialista iparpolitika.

kapitalista iparpolitika kell, és szocialista agrárpolitika, orbán meg pont fordítva képzeli.

Surko 2010.12.18. 10:52:11

Ebben az értelemben Orbán Medgyesihez hasonlít.

Közös bennük, hogy amit megígértek, azt be is tartják. Kerül amibe kerül.

Medgyesi az 50%-os béremelést, meg 100 napos jóléti rendszerváltás osztogató programját, Orbán meg az adócsökkentést.

Az ég mentsen meg bennünket a szavatartó politikusoktól. Azok ugyanis károsabbak azoknál, akik hazudnak.

török gábor 2010.12.18. 10:53:37

@TűzCsucsu: szellemes :)

azért annyit megjegyeznék, hogy ha így lenne, akkor most óriási hibát követtem el, vagy talán nincs is így... annyi elutasító, bíráló, meg nem értettségről tanúskodó levelet még nem kaptam, mint éppen ezen írás után. az egyik oldalon csalódtak bennem, mert nem látom OV-ben az értékelvű, országjobbító szándékot, a másik oldalon pedig (érdekes, ma ez van többségben itt a blogon is) szerencsemosdatásról, rajongásom kifejezéséről beszélnek. miközben a szándékom csak annyi volt, hogy a "diktatúrát épít" és "népboldogít" - szerintem alapvetően téves - értelmezések mellé tegyek egy másikat a politikus szándékait illetően.

szóval szerintem láthatóan egyre kevésbé van itt helye az elemzésnek, a mérlegelésnek, a megértésnek, mert mindenki ítélkezni akar, gyorsan, határozottan, erősen, az ellenérvek pedig nem érdekesek, hiszen a langyosokat úgyis kiköpi az Úr... ha igazán figyelnék a "piacra", jobban tenném, ha ehhez alkalmazkodnék.

abban viszont igaza van, hogy önhittség nem ezt tennem... :)

guvernalista (törölt) 2010.12.18. 10:53:47

@TűzCsucsu:
a bloggolás sajátos piac. nincs eladható áru.

Megfigyelo 2010.12.18. 10:55:01

@ó jaj: Egyetértünk. Annyit tennék még hozzá, hogy nem azért osztja meg a határontúli magyarokat, mert az román és szlovák érdek, hanem annak ellenére. Ugyanis azt akarja, hogy az ő hűbéresei legyenek, és ezért igyekszik megakadályozni, hogy integrálódjanak a román, szlovák stb. *politikai* nemzetbe - pl. képviseletük legyen a parlamentekben.

PR-küszöb 2010.12.18. 10:55:18

@ó jaj:
Azt akarod mondani, hogy Dél-Amerikas felfedezéséig nem a Magyar Királyság volt Európa aranyszállítója?

kovacspeter57 2010.12.18. 10:56:35

@PR-küszöb:
Már mások megválaszolták helyettem: akik a Fideszre szavaztak, azok többsége valójában egy álomra szavazott: a gondoskodó, védelmező államra, ami megvédi őt a gazdasági válság okozta minden problémától és ezzel együtt felmenti őt az egyéni felelősségvállalás kényelmetlen igazsága alól.

Szerinted azok a német választók és politikusok, akik Hitlert hatalomra segítették, azok mind Auschwitzra és a II. világháborúra szavaztak? Természetesen nem. De a vége mégis az lett.
Hogy miért? Mert valójában egy őrült hatalommániás kezébe tették az ország sorsát.

TG legnagyobb baklövése éppen az, hogy demokratikus keretek között próbál egy antidemokratikus viselkedést értelmezni. Ugyanezt a hibát követték el a nyugati politikusok Hitlerrel szemben.

Tanulságként azt vonhatjuk le, hogy sajnos a fiatal, gyenge demokráciák túlságosan kiszolgáltatottak a gazdasági válságoknak. Ennek következtében kerülhetnek az ilyen demokráciákban antidemokratikus erők demokratikus úton hatalomba.

sárkányfő 2010.12.18. 10:56:58

@guvernalista: már hogyne lenne. maga a blog, a blogíró személye, a gondolatok, hitek, értékek, amik a blogban tükröződnek. nem is szólva a presztízs-szempontokról, hiúságról.

Dubito 2010.12.18. 10:57:02

@akira2: A megszorítás szitokszóvá vált a közbeszédben, pedig ez a költségvetés egyensúlyba hozásának egyik módja.

Ha rendszeresen többet költök, mint amennyi a bevételem, előbb-utóbb csődbe jutok, Ezt minden kosztpénzzel gazdálkodó háziasszony tudja.

Két lehetőségem van (azon kívűl, hogy rövidtávon fogyasztási hitelekkel elodázom a problémát)

1. Növelem a bevételt
2. Csökkentem a kiadást

Az 1.-es hosszú távon kontraproduktív, mert az adók növelése visszaveti a gazdaságot és előbb-utóbb csak csökken a bevétel.

Marad a 2.-es, a kiadások csökkentése, amit minden gazdasági szakember javasol, de rendkívűl népszerűtlen. Ebben benne van mindaz, amit Te is említettél: "kevesebb nyugdíjat fizet, visszavesz a szociális kiadásokból, jegeli az állami megrendeléseket, célzott támogatásokat, széchenyi terv kifizetéseit, stb." A sort lehetne folytatni: bezárja az egyetemek/főiskolák felét, a vasúti szárnyvonalakat nem újranyitja, hanem folytatja a racionalizálást, nem növeli a gyes tartamát stb stb

Ezeket Orbán nem vállalja fel mert sérülne nárcizmusa, ehelyett a családi ezüst kiárusításával odázza el tovább a problémát.

Az adókról nem beszélnék, mert csupán adóátcsoportosítás történt, kétes kimenetellel.

PR-küszöb 2010.12.18. 10:57:47

@török gábor:
A legbiztosabb jele annak, hogy jó úton jársz, az az, ha mindkét oldal kritikával illet.

naugye! 2010.12.18. 10:58:50

@TűzCsucsu: Egyetértek. De! Ez azért mégis csak azon kevés helyek egyike lett, ahol értelmes emberek gyűlnek össze értelmes dolgokról vitatkozni meglehetőst megfelelő hangnemben. Én nem is T.G. miatt járok ide, hanem miattatok.

a-kis-herceg 2010.12.18. 10:59:04

@ó jaj: nomen est omen... de igazad van:)

PR-küszöb 2010.12.18. 11:00:59

@kovacspeter57:
Mi a hitleráj szemüvegén keresztül tekintünk Németország weimarizálódására, ahelyett hogy a weimarizálódásban fedeznénk fel a törvényszerűségeket, amelyek a korláttalan hatalom borzalmaihoz vezettek.

Lacdelo 2010.12.18. 11:01:39

En nem hiszem, hogy Torok Gabor ennyire naiv lenne, csak mar fel a majdani media cenzuratol. Ez egy nagyon jo indulato elemzese volt OV terveinek.

"Mindössze egyetlen dologban különböznek: miközben utóbbiak számára a siker egyetlen mércéje a pénz, a bevétel, a nyereség, a Fidesz vezetője ugyanezt a szavazatban, a támogatásban találta meg."

Ez az allitas nem allja meg a helyet. OV hatalmat csak a kozpenz es annak aramlasanak szoros kontrollja a Fidesz gazdasagi erdekkoreibe tartja fenn. Ha ezt nem epitette volna ki es tartana fenn akkor a parton beluli osztatlan tamogatasa azonnal megbomlana. De mivel a kozpenzek feletti kontroll centralizalt ezert a Fidesz aparatusat fuggesben tartja es az ellenszeguloket azonnal ellehetetleniti a parton belul.

A Fidesz holdudvarat tudatosan erositi meg gazdasagilag
1. kozbeszerzesek nem nyilvanos palyaztatasaval
2. MFB barkinek adhat penzt akar mukodesi koltsegekre is.

Mindezen lepeseket azert hozta meg, hogy a sajat maga es kozvetlen csaladja anayagi biztonsagat es jo letet megalapozza.

1. OV apuka banyainak a maximum kapacitason jaratasa allami megrendelesekkel.
2. Szja modositasa, hogy a nagycsalados jo keresoeknek kedvezzen (OV)
3. Orokosodesi ado eltorlese. OV apa meghal (remelem elni fog 120 evig) nem kell adozni.
4. Luxusado eltorlese. Megkonnyiti a gepjarmu beszerzeset a csaladnak.
5. Ki tudja meg, hogy mi minden amit a media megregulazasaval ugy se fogunk megtudni, habar amirol nem tudunk az legalabb nem faj.

Nem erdekli ot az allampolgarok jolete vagy jogai. Mindig ugy alakitja a politikajat, hogy az szamara a legkedvezobb hatasa legyen, ha kell baloldai, szelsojobboldali, kereszteny, ritkan jobboldali konzervativ. Hatalom=penz, ezert kell mert o jo "politikai vallalkozo". A konkurenciat folyamatosan labbal tiporja, mocskolja csak azert hogy a sajat politikajat konnyebben eltudja adni. Nincsenek nemzeti alapkerdesek se, amiben hajlando lenne egyet erteni az ellenfeleivel a magyarok nep javara. Az o politikai sikeressege felulirja a magyar nep erdeket.

"Maradandót akar alkotni, legenda kíván lenni." Kar hogy nem maradt meg a focinal. Habar ahogy tudom nem volt meg a tehetsege.

Volt mar nekunk eleg diktatorunk a XX. szazadban nem artana ha mar mi magyarok megprobalnank vegre ettol a problematol megszabadulni. 4 ev mulva nem szabad a Fideszre vagy a Jobbikra szavazni. Barki masra, legyen az IGAZI JOBB (nem csak magat annak mondo) vagy baloldali.

Mr. Waszabi 2010.12.18. 11:01:46

Egyszerűsítsük már le a kérdést, s mindját meglátjuk miről van szó:
1. Pénz kell mindenáron, mert a GDP arányos eladósodottság már nem teszi lehetővé OV kormányának terveihez szükséges hitelmennyiség felvételét, anélkül, hogy a hitelező beleszólna, feltételeket szabna a költségvetés szerkezetébe.(IMF pl)
2. Hol van oylan pénz, amit ügyes érveléssel, közeljövőbeli negatív következmények nélkül el tud venni ? A magánnyugdíjpénztár az egytelen ilyen hely.
3. Ami még fontosabb, de szem elől ügyesen el van rejtve: mik is a távlati valódi célok ? Mert igéreteket hallottunk, de konkrét megoldási koncepciót nem.
1 millió uj munkahely ? Csak gyárkapun belüli munkanélküliséggel oldható meg.
4.Figyeld a MAL Zrt sorsát. AZ EU aluminium piac 1/8-át uraló céget néhány hét alatt államosították.
A mnyp vagyon minegy 40%-a magyar cégek részvényeiben fekszik, ez fog átkerülni az állam kezébe a visszalépők után. Ha piacradobja a nagyjából 1000 milliárdos pakettből azon cégek részvényeit, akikre a MAL-hoz hasonlóan szemet vetett, akkor azok elértéktelenednek, majd a nemrég feltőkésített MFB bagóért felvásárolja azokat.
És itt érthető meg, miért fekszik le Csányi OV-nak: az OTP-t nem szeretné állami kézben látni.
Kőkemény kommunista diktatúra épül itt ki a szemünk előtt épp. Vagy mondjam nemzeti szocialistának ?

gorcsev54 2010.12.18. 11:04:37

@Dubito:" Az adókról nem beszélnék, mert csupán adóátcsoportosítás történt, kétes kimenetellel. " Szerintem nem kétséges a kimenetele,bármennyire tapsolják egyesek

ssi 2010.12.18. 11:04:38

szakkönyvek a jó vezetői ismérvek, feltételek között felsorolják-e az alábbiakat?
O.V.
- még az iszonyú nagy kockázatokat se kerüli, de a frontokat, ütközéseket igen, s a gátakat, kritikákat leépíti, mert megteheti
- a NER, NENyi stb. megteremtett egy légkört, s óhatatlanul megfogalmazott egy célt is, ill. megelőlegezi a kiemelkedő történelmi szerepet maguknak
....................................................................................
sok választónak szimpatikus a mindent elintéző főnök

sok beosztottnak kényelmes a mindent egyedül eldöntő főnök

sok személyiségnek kiélési helyzet, ha mindent megmondó főnök lehet

általában előnyös-e, ha a centralizmust igénylő személyiség erős hatalmat kap

létezhet-e olyan szituáció, mikor a túl magabiztos személy nem használja ki a túlhatalom lehetőségét, főleg ha a népszerűsége is megvan hozzá?

kockázat szempontjából mindegy-e, hogy hol működhet az erős uralkodási lehetőség - országos, önkormányzati, vállalati, család?

keveredik-e a tévedhetetlenség-felelősség, ill. a behódolás-elfogadottság?

a-kis-herceg 2010.12.18. 11:04:46

@PR-küszöb: ezért kellene lemenni... a legelemibb szintre... pl nem kommunikációt kellene kitalálni, hanem igazat beszélni egyszerű tőmondatokkal. csak annyit amiben konszenzus van. úgy mint 2500 vidéki független polgármester tudja ezt tenni nap mint nap... és több százezer cégtulajdonos, vagy 1,8 millió verseny szféra dolgozó.

ne hidd hogy hazánkban nincs közös nyelv. egy törés van... a "nép" és az elit között. ez sem valós, hanem az elit takargatja az igazságát... direkt mást mond. ez a POPULIZMUS... amit most írok neked... (elitellenesség)

sárkányfő 2010.12.18. 11:05:33

@PR-küszöb: Azt akarom mondani, hogy az aranybányák ugyanúgy rendelkezésér álltak a Mátyás előtti és utáni uralkodóknak is, mégis tudjuk mennyivel hatékonyabban tudott élni mind az arannyal, mind a profi államszervezéssel, adózással, és ilyenekkel Mátyás.

akira2 2010.12.18. 11:06:06

@Dubito:

Akkor Te is eljutottál oda, hogy orbán gazdaságpolitikája (az adócsökkentés, különadók, adóátcsoportosítás, malacpersely felélése, stb.) csupán egy populista, népszerűségre törő politika, és NEM az ésszerűség, a célszerűség és a fenntarthatóság gazdaságpolitikája.

Pedig a mynp pénzeket a fenntarthatóbb cél hazugságával kívánja lenyúlni úgy, hogy ehhez kihasználja az EU hibás költségvetési számolási technikáját nyugdíjügyben.

Oszd meg és uralkodj! Ennyi a lényege az orbáni hatalomgyakorlásnak... :(

manipul 2010.12.18. 11:07:52

Demokráciáaban a politikus sikerét a választók adják, szabad választáson. A választók a "nekik jót" választják. Orbán körülbelül, sőt talán a politikusok közül a legjobban tudja, hogy a választók mit tartanak jónak, és mivel őket akarja megtartani, igyekszik "jót" cselekedni.

a-kis-herceg 2010.12.18. 11:09:27

@ó jaj: pont olyan legenda lesz OV az országnak, mint demszkáj a fővárosnak. de ez nem is ér szót.

tényleg olyan vagy mint himnuszban a balsors... nagyon negatív vagy. tudom hogy ez a jelen. de a jövöt. a pozitívat fessed. a helyzettel mindenki tisztában van. a "holtpont" október 11. volt... a vörösiszap intézkedések és a visszamenőleges 98% napja.

punktum.

most azt nézzük mi jön... a kedvenc királyunk hogyan és hova és főleg mikor utazik el családjával tájföldre (mert azzal nincs kiadatás... bár pont ezért veszélyes hely, mert ezért sok a magyar...)

Megfigyelo 2010.12.18. 11:11:00

@ó jaj: Egyetértünk. csak annyit tennék hozzá, hogy nem azért igyekszik megosztani a határontúli magyarokat, mert az román vagy szlovák érdek, hanem annak ellenére. Ugyanis azt akarja, hogy az ő hűbéresei legyenek, és ehhez meg kell akadályozni, hogy integrálódjanak a román, szlovák stb. *politikai* nemzetbe - pl. parlamenti képviseletük legyen, és így belefolyjanak a Szlovákia vagy Románia egészét érintő ügyekbe. (A kettős állampolgárságról való szavazás időzítésének ez az egyetlen racionális magyarázata.)

PR-küszöb 2010.12.18. 11:12:02

@a-kis-herceg:
Én is klasszikus, antagonisztikus ( :) ) ellentmondást látok a politikai osztály és a nép között. De azt is vallom, hogy minden rezsim addig legitim, amíg le nem váltják, vagy meg nem döntik. (Ez nem vonatkozik a katonai megszállásra, ott ugyanis nem egy közösségen belül zajló folyamatokról van szó. Ezért állítom, hogy az alapmegállapítás is már hamis, a Kádár-kort illetően.)
Azt pedig konkrétan bizonyítani tudom - csak nem komment- vagy blogbejegyzés-terjedelemben - hogy a magyar nyelvterületen (is) súlyos kommunikációs csődhelyzet állt be és az elharapódzó indulatok éppen a küzlés hiátusait hivatottak kényszerűen betölteni.

jjulie 2010.12.18. 11:13:43

@török gábor:

mindenki itélkezni akar? milyen furcsa is ez

nyilván tévedésben éltem mivel azt hittem, hogy az elemzés az itéletalkotás felé vezető folyamat egyik közbenső szakasza

viszont ha az elemzés célja az elemzés, az más

dr kíváncsivagyok 2010.12.18. 11:14:40

@Pedró27: A szelektív memória kényelmes és meg lehet magyarázni a politikai ámokfutást ha csak szelektíven emlékezünk . Én ugyanis arra is emlékszem , hogy "Megvédjük a magánpénztárakat !" és arra is , hogy " Az alkotmánybíróság döntéseit , minden kormánynak el kell fogadnia !" Te nem ??

Erik Bálint 2010.12.18. 11:15:12

Azoknak akik nyugatról várják a megváltást: Felejtsék el. Orbánnak nagyon igaza van amikor azt mondja, hogy nem kell Brüsszelbe szaladgálni. Milyen nyakatekert gondolat az, hogy majd az EU inkább foglalkozik a magyar nép bajaival, mint a saját kormánya? Nem foglalkozik. Nem az ő választói, örül, ha nem kell pénzt nyomnia az országba. Nem Brüsszel fogja négy év múlva elveszteni a választást, ha a magyar nép elégedetlen.
És miért védené meg a magán nyugdíj pénztárakat?
Hollandiában nincs magánnyugdíj, csak önkéntes van, meg állami. Önkéntesből annyit nyitsz amennyit akarsz, egy lehet közülük a munkaadón keresztül, ha van ilyen lehetőség a cégnél ahol dolgozol, akkor a cég fizeti a járulék egy részét te meg a másikat. az hiszem így van ez Belgiumban, és a franciáknál is meg a legtöbb nyugati államban. Most mondják azt hogy ja, mi nem csináljuk, mert bukna vele az államkassza, de nektek kötelező? Haha.
Ja és itt 65 év a nyugdíjkorhatár nőknek és férfiaknak egyaránt. Akarja valaki ezt majmolni otthonról?

Megfigyelo 2010.12.18. 11:16:41

@PR-küszöb: De Mátyás előtt is, és után is így volt, de csak Mátyásnak volt pénze állandó hadseregre: erre nem voltak elegendőek az aranybányák, de sok-sok adó is kellett.

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.12.18. 11:16:59

Így van, a küldetéstudatos, magukat tévedhetetlennek tartó emberek veszélyesek. És Orbán nem a saját faszával kaszálja a csalánt...

sárkányfő 2010.12.18. 11:17:32

@a-kis-herceg: "nagyon negatív vagy"
cimbora, ne gyere már ezzel :) ha lefényképezem a haiti földrengést, akkor is én vagyok negatív? :)

@Megfigyelo: nyilván nem a román érdeket követi, hanem a sajátját, hogy fideszesek legyenek a határon túli magyarok pártjai is. és épp az a baj, hogy ezt még annak dacára is erőlteti, hogy ennek óriási rizikója a megosztásból fakadó politikai megsemmisülésük. A parlamenten kívüli párt más országokban is kb. olyan mint a sivatag közepére dobott medúza.

a-kis-herceg 2010.12.18. 11:17:59

@gorcsev54:

ezt jól látod. államcsőd. egyértelmű. olyan mérvű bizalom vesztés van az állammal szemben... a 3000 milliárd nem lesz elég csak egy évre... max. de ne ezen keseregjünk. ez tény.

mi lesz? ok a fides bukik ez is evidens egy éve. vigyázó szemeitek Esztergomra vessétek...

forradalom és vér? hm meglátjuk. tartok tőle, hogy igen...

sárkányfő 2010.12.18. 11:19:02

@jjulie:

Már vártalak! Ezt a képet neked küldöm :)

files.blogter.hu/user_files/4105/birka.jpg

(sajnos jobb minőségben nem találtam, de a lényeg kivehető)

PR-küszöb 2010.12.18. 11:19:26

@ó jaj:
A Mátyás utáni uralkodók idejében, Dél-Amerika felfedezését követően, az arany - mint földből kinyerhető anyag - inflálódott Európában.
Amit pedig állítottam az csupán annyi, hogy Mátyás elsősorban hatalmat gyakorolt és ebben nem volt ráutalva a termelési folyamatok megszervezésére az adott közösség egészét tekintve.
Ezt az imperativuszt viszont egy mai hatalomgyakorló nem kerülheti meg.

dr kíváncsivagyok 2010.12.18. 11:20:06

@török gábor: Mint tudjuk , " A pokolba vezető út is......." - nos , lehet hogy ez volt a szándék, de nem ez áradt az írásból ,, inkább olyan megmagyarázomabizonyítványt - szagú volt . A "politikus szándékait illetően" nem harmadik alternatívát kaptunk , hanem kifényesített kettőt......

a-kis-herceg 2010.12.18. 11:20:14

@ó jaj: tudom értem én halálhörgés, siralom... de

akkor még egyszer neki futva: a tragikus jelent az értelmiség nagy része ismeri. fessünk pozitív jövöt. perspektívát...

én nem várom el tőled hogy minden rossz hír mellé tegyél 4 jót is...

balfék 2010.12.18. 11:20:21

@waszabi: Van, aki már egyenesen Nemzeti Kommunistának nevezi.

nyünyüge 2010.12.18. 11:20:21

@PR-küszöb:

Mammut posta, ma délelőtt. Mellettem két idősebb nő. Arról beszélnek, hogy sokan vagyunk, de szerencsére gyorsan halad a sor.

Aztán kölcsönös élménybeszámoló arról, hogy korábbi Mammut-posta látogatásaikkor melyik számú pultnál voltak kiszolgálva!

Pedig nem kisgyerekek voltak és nem is már gyerek értelmi szintűen öregek.

Látványpékség? Élményposta?

Megfigyelo 2010.12.18. 11:20:36

@ó jaj: De majd szavaznek szépen őrá a *magyar* parlamenti választásokon...

ssi 2010.12.18. 11:21:39

Kedves T.G.!
nem hagy nyugodni egy mondat, egy gondolat....
296. A másik magyar
"még valamire szükség lenne: meglátni az ellenfélben, a riválisban azt, akit a külvilág lát. A másik magyart."

ha a Fidesz
- ellenzékként kevésbé kikezdő lett volna
- kampányban őszintébb lett volna
- hatalmon partneribb lenne
- ha a nyilvánosságban nyilvánulna meg forradalmisága

tudna-e változni a politikai, szakmai, civil ellenfél, tudna-e működni a nemzeti egység - csak úgy egyszerűen, természetesen - a természetesen másként gondolkodók közt? létezik-e ilyen, vagy valami hasonló, s ha igen, mikor és minek kellene történnie hozzá?
számomra ez a fontosság érzete: miért kellek én, milyen külső elvárásoknak kell megfelelni, s milyen mértékben, s ha mégsem akkor mi van ....?

PR-küszöb 2010.12.18. 11:22:38

@nyünyüge:
Hát igen.

A néhai parasztasszonyok esetében viszont igaz volt a mondás.

"Nem lát messzebb a krumpliföld véginél, de ellát Istenig."

Lacdelo 2010.12.18. 11:22:39

@Pedró27:

"Kiegészítés: adócsökkentésre nem azért van szükség, mert megígérte és nem mer visszatáncolni (ahogy ellenfelei váltig állítják), hanem mert muszáj. Gazdaságilag."

Ez egy buta, rosszabb esetben demagog allitas.

A jarulek csokkenteses adocsokkentes tenyleg segithetett volna az embereken a vallalkozasok terheinek csokkentesevel, amivel a munkahelyek szamat novelhette volna. Tobb munkahely=tobb ado=javulo GDP hiany

Csokkenthette volna a kozeposztaly retegeinek adoterheit es a gazdagoket megtarthatta volna. A kozeposztaly es szegenyebb retegek a fizetesuk kozel 100%-at elkoltik, mivel ha megno a keresetuk ok annal tobbet fognak kolteni. Ellentetben a felso reteg aki ha adocsokkentese van nem fog tobbet vasarolni, hacsak nem luxus import cikkeket (terepjaro, draga parfum).
Megtakaritasaik nonek.

A gazdagok es a felso kozeposztalynak valo adokedvezmenynek nem fognak a gazdasagra jotekony hatassal lenni, plane mert a kisebb jovedelmueknek az Szja atcsoportositas hatasara csokkent a jovedelmuk. Ehhez nem kell, hogy kozgazdasznak legyel, hogy merertsed.

panelburzsuj 2010.12.18. 11:22:44

@PR-küszöb:

A nyelvi szétesésre van egy tippem: aktivizálni akarjuk a befogadót (velünk kooperáló cselekvésre késztetni), vagy blokkolni (a cselekvésben gátolni)?

PR-küszöb 2010.12.18. 11:23:52

@nyünyüge:

A régi parasztasszonyokra pedig igaz volt a mondás:

"Nem lát messzebb a krumpliföld végénél, de ellát Istenig."

dr kíváncsivagyok 2010.12.18. 11:25:07

@balfék: Ja , Nemzeti Kommunista......Fasisztoid vonásokkal....

2010.12.18. 11:25:11

@ó jaj: ezzel értek teljesen egyet.

És én elhiszem, hogy nem akarja demokratikus kereteket felszámolni, de az, hogy mit akar és mit tesz, és nem látja a különbséget, amit itt pl. ójaj felsorolt - ezúton is köszönöm neki, hogy megkímélt sok gépeléstől, ismétléstől - az még nagyobb problémát rejt magába.

Az, hogy minden áron akarja a sikert, és eleve így nevelték, hogy győzzön minden áron, az egy olyan kíméletlen ember képét tükrözi, hogy akár az eget is átfesti zöldre, ha az a föld, hogy ez már nem egészséges. És mivel hatalmat szerzett, nem is keveset, velünk festettei át az eget, és ez a veszélyes.

Mert míg ha sportoló, és önmagát gyötri a sikerért, az eredményekért, az az ő küzdelme. De itt egy nemzetről van szó. Azzal, hogy elismerjük, hogy sikeres akar lenni és ennek érdekében mindent megtesz és kiváló szervező: végül is Lucifernek is egy működő birodalmat kell fenntartani, azaz a Pokolban is a főnök nagyon sikeres...

Szóval Antall is sikeres akart lenni, tenni akart, mama módján Horn is. Mégis, hagytak minket élni. De most? Olyan emberek csapódtak az uszályába, akik készségesen kiszolgálják.

Szerintem egy politikus akkor jó, ha olyan szakembereket - és nem csahos kutyákat - válogat maga köré, akinek elhiszi és tudja, hogy kontroll is. Azzal, hogy OV felülír mindenkit, mindent, ez lesz a baja.

Ahogy a garnitúrája is ilyen. Benne van a bukés lehetősége erősen...Nem adok tippeket, hogyan lehet jól csinálni.

Megfigyelo 2010.12.18. 11:25:54

@török gábor: Sajnos Orbán vagy "diktatúrát épít" vagy "népboldogít" (megmenti a hazát, stb.) -- tertium non datur. Még az elemző sem kerülheti el, hogy állást foglaljon. (Vagy mondjam azt, hogy az elemző teheti legkevésbé?)

a-kis-herceg 2010.12.18. 11:26:18

@empszi: "Tetszett ez az írás! Úgy egyébként meg aki mer, az nyer. És hogy jó-e, hogy nyer, az attól függ, hogy mi a magasabb cél. Én hiszek abban, hogy van tisztességes ember. Személyesen is ismerek sokat. Az, hogy nem a tisztesség a jellemző általában, az még nem zárja ki, hogy lehetséges."

itt az OV tisztességét kérdőjelezi meg mindenki. az ország lakosainak 99% a alapvetően tisztességes, vagy hajlik arra. az eleve (kiválasztás alapján) garantált rossz az elit... ce laví...

a tettek megítélése pedig... a többség itt az alap emberi értékeket és jogokat kérik számon. semmi nem adhat felhatalmazást ezek sárban tiprására... pl a "nagymagyarország-bánat" "nemes" célja felhatalmazza a 2/3-os kormányt háborúk indítására? ugyanilyen alapértékeket ugyanilyen "vészhelyzet" indoklással taposnak el

sárkányfő 2010.12.18. 11:28:12

@a-kis-herceg:
egy jó hír van. jelentéktelen apróság az ország nagy ügyeihez képest, de leírom, legyen egy jó is...

előtte még annyit, hogy végtelenül kínos, hogy egy hoffmannal értek egyet egy kérdésben (miközben 100 másikban nem). ezt szégyellem, ennek tudatában vagyok, ezt tudom, le nem moshatom. kérem rögzítsük a jegyzőkönyvbe.
de akkor is tetszik hogy kötelezővé tesznek valami 60 óra "közösségi szolgálat" néven közjó ügyében végzett társadalmi munkát. én még tovább is mennék, ezt a hatvan órát minden félévben tenném kötelezővé. most kivételesen nem indoklom az álláspontom, szerintem eléggé egyértelmű miért tetszik, legalábbis remélem.

a-kis-herceg 2010.12.18. 11:29:15

@Pedró27: "A falon valami ilyesmi állhat: "Adócsökkentés igen, megszorítás nem. Különben távozik a középosztály és annyi. Nekem is és az országnak is." "

kár hogy nem írta fel: JOGÁLLAM és JOGBIZTONSÁG.

mert ennek is ez a következménye, csak nem egyedül megy a középosztály. aki nem megy el az pedig BEFÉKEZ... enyni kézifékes polgárral nem fog menni a szekér...

mrs. white 2010.12.18. 11:29:35

@belekotty: A helyzet kicsit bonyolultabb. Több fordulópont volt, hogy Orbán idáig jutott. 94-ben még liberális volt és kommunista ellenes. Leckét kapott abból hogy a poszkommunisták milyen hatalommal bírnak még mindig. A választások előtt még igen jól álló fideszt ha jól emlékszem 8%-al éppen becsusszant a parlamenbe pedig így utólag láttuk, hogy szdsz-ért nem lett volna kár. Azonban a nagy testvér a szadeszt választotta mert nekik volt hajlandóságuk az összecuccolásra. Ez a Gábor által említett első pofon ami arra késztette, hogy átgondolja magát a politikát mint terméket.
A másik nagy pofon 2002. Ez az ami végzetes volt. Addig többé kevéssé logikusan haladtak a dolgok a szocik ha kényszerből is bevezetik a Bokros csomagot, ami több kevesebb túlkapással de működőképes. Ezt Orbánék nem rúgják fel hanem folytatják és 2000 környékén viszonylag jó helyzetben az ország főleg annak tekintetében hogy 1995-ben még immár sokadszor a csőd szélén állt. A végén még egy kis osztogatás is (na jó sok) belefért. Az ezerfejű cézárnak ez sem volt elég, immár sokadszor visszatapsolták a szocialistákat (talán mondhatjuk a pár év fényében hogy érdemtelenül). Innentől kezdve mindenki kényszerpályán van. Megyó is azzal nyert, hogy igaz hogy a fidesz jól csinálta de mi sokkal jobban fogjuk és még sokkal több pénzt osztunk szét. Láttuk. Gyurcsány pedig szintén kényszerpályán volt a puccsolás után nem volt ideje már a választások miatt, utána pedig már ereje nem volt totális hiteltelensége miatt. Természetesen ebbe Orbán politikája is belejátszott de naivitás lenne azt gondolni, hogy a "reformokat ők akadályozták meg". Érdekes módon Bajnai egy csomo népszerütlen dolgot keresztül vert már amikor égett a ház. Orbán most a megyoi és gyurcsányi csapdában van. Választhat a hiteltelenség vagy a mostani út között. Ráadásul annyira szar a külső helyzet, hogy még azt is zokon veszik ha az előző kormányt hibáztatják lásd a görögös beszéd. Ez nem volt másképp 2002-ben mégis a piacok rezzenéstelen arccal halgatták, hogy miért lesz 10 % környékén a hiány. Most még nincs katasztrófa, ha külső piacok úgy alakulnak akkor 2 év múlva viszont lehet.

PR-küszöb 2010.12.18. 11:30:30

@panelburzsuj:
A nyelv az ember legalapvetőbb közösségi funkciója, csak épp annyira nyilvánvalónak tünik ez, hogy senki nem szentel neki különösebb figyelmet.
Ugyanakkor az egyes nyelvi elemek jelentéséről (ugy is mint funkció) a közösség hallgatólagos megállapodása dönt.
A modern ipari társadalom az ideális fogyasztó, a szingli irányába nyomja a közösségi struktúrákat. Mutatis mutandis: MEGSZŰNIK A MEGÁLLAPODÁS MEGKÖTÉSÉNEK A TEREPE, az a hely, amit József A. szép szavaival "a hozzáértő nép okos gyülekezetének" nevezhetünk, addig, amíg van.
Amikor meg már nincs, akkor az eszközeink sem lesznek meg arra, hogy a hiányát közvetlenül kimutassuk. Ez a XXI. század egyik legnagyobb csapdája.

szamarhegy 2010.12.18. 11:32:09

Én is naivnak tartom Török Gábor írását, de ez is egy nézőpont érdemes volt elolvasni.
A fő problémát abban látom, hogy hiába lebeg Orbán előtt egy sikeres/legendás politikus víziója, ha ezen út elérése közben olyan hosszú távon ható és a kultúránkat megmérgező intézkedések születnek, mint a jogbiztonságba vetett hit rombolása, a magántulajdon szentségének felrúgása, az előtakarékossággal kapcsolatos gondolatok összezavarása, ha a közmédiát teljesen, a kereskedelmi médiát a büntetésekkel és frekvencia kiosztással 'egzisztenciális' félelemben tartani, a támogatási, pályázati rendszerek erősítésével a vazallus kör, a baráti milliárdodok körének erősítése, a személyre szabott törvények, a prekoncepcióból induló vizsgálatok hosszú távon mérgezik a magyar társadalmat. A fő probléma, hogy ez az orbáni kultúra nem hagy teret az itt működő multi cégek és a politikából, korrupcióból élő 'közeli ' cégek, személyes kapcsolatokra, mutyira épülő világa között. Orbánék végképp megtanítják a magyar kkv (nagyok már tudják) szektornak is, hogy nem a jobb szolgáltatásra, a hatékonyságra a piaci versenyre kell koncentrálni, hanem a kormányzati, önkormányzati, EU-s pénzekhez kell utat találni. Ha bármilyen okból leépülnek az itteni gyártási kapacitások, akkor kártyavárként omlik össze az egész, mert a multik és a mutyi között nem marad semmi.... A rendszerváltás utáni időszakból megtapasztalhattuk, hogy a környező országok fejlődése a bennük lévő vállalkozási, munka, öngondoskodási, fogyasztási, takarékoskodási, oktatási, tanulási morálon múlott, nem véletlen, hogy kvázi egyenlő helyzetből repülő rajttal hagyott el bennünket Szlovénia, Csehország, a balti hármas, majd kis késéssel a szlovákok és most a lengyelek. Orbán hiába nyom át erőből egy-két pozitív intézkedést, ha közben hazavágja a társadalom, a demokrácia alapjait.

a-kis-herceg 2010.12.18. 11:32:46

@ó jaj:

én is jonak gondolom az elvet és a szándékot. ugyanakkkor én is jelentéktelennek. nem fog működni parancsra. sőt... pontosan elmondanám neked (ha nem sajnálnám rá a karaktereket) hogy mi lesz belőle.... de röviden. simán botrányba fullad. pont mint a "kamionnal EXLEXIA-ban előzni tilos", azaz a "lex fuvarozás, vagy nem lex?"

álláspontom szerint AZ ÁLLAM mal kell kezdeni. a BIZALOM a lényeg. aztán minden jóra fordul... szinte magától...

Megfigyelo 2010.12.18. 11:33:16

@kíváncsivagyok: Nacionál-bolsevik a helyes meghatározás szerintem.

nyünyüge 2010.12.18. 11:33:20

@PR-küszöb:
Ebben a mondásban van valami.
Én a példával azt akartam csak érzékeltetni, hogy mik a reális perspektívák itt a székesfőváros közepén: relatíve gyorsan kiszolgálnak a postán vagy a közértben.

Bence24 (törölt) 2010.12.18. 11:34:30

Egy tényezővel nem számol a szerző, ami hiba. Azzal, hogy Orbán lépéseit nem az itt és most kontextusában kell értelmezni, azaz hogy nyáron kitűzött maga elé pár célt, és ahhoz ragaszkodik tűzön-vízen át.

(Egyébként már az egy logikai buktató, hogy a szavazatszerzést fetisizáló politikus korábbi ígéretét olyan radikális lépések segítségével akarja megtartani, amelyek - ezt a Véleményvezérrel egyetértve ez a blog is elismerte - középtávon a középosztályi szavazótábor elbizonytalanodásához, lassú eróziójához vezetnek, amelyekkel a véleményformáló vagy véleményt nem formáló szakmai-értelmiségi körök nem értenek egyet. Tehát a kizárólag a népszerűségre figyelő politikus megosztó, könnyen támadható lépéseket tesz a "népszerűségért"?)

Visszatérve az előző gondolatmenethez: azt is meg kell nézni, hogyan is működött Magyarországon a "jobboldali világ" 2010 előtt? Volt-e bármifajta személyi-szakpolitikai alternatívája a Orbánnak a Fideszben? Volt-e olyan politikus, aki megnyilvánulásaiban eltért a hivatalos állásponttól? Ha volt is, nem került-e szinte rögtön ki a pártjából? Független, tárgyilagos-e a jobboldali sajtó, elsősorban Magyarország második legnagyobb példányszámú napilapja? Véleménycikk kritizálta-e a Fidesz hivatalos irányvonalát benne (2006 tavaszát-nyarát leszámítva)? Netán születtek-e álnéven írt, tényalapot részben nélkülöző írások az állítólag "elhajló" fideszeseket - Schmidt, Pokorni, Áder - lejáratandó? Közöltek-e le véleménycikket a Nemzetben Kopits György kapitalista gaztetteiről, gyatra emberi minőségéről azután, hogy kritizálta a költségvetést?

Mindezek alapján én úgy látom, a fentihez képest sokkal inkább érvényes narratíva az, hogy Orbán a Fideszben meglévő, szinte minden korlátot nélkülöző hegemóniáját, a jobboldali sajtó öncenzúrára és kézi vezérlésre való hajlamát próbálja meg kiterjeszteni országos méretekre. Egyszerűen azért, mert neki ez a kényelmes, ezt a fajta hatalomgyakorlást preferálja, ezt szokta meg. Ha a kérdés leegyszerűsítve az, hogy diktatúra vagy demokrácia van a Fideszben, és hogy diktatúra vagy demokrácia lesz-e hamarosan az országban, akkor a válasz: demokrácia. Egy kicsit bővebben viszont az: korlátozott-irányított demokrácia, ahol a politikai alternatíva létrejöttének és hatalomra kerülésének esélye intézményes eszközökkel van korlátozva. Tehát nem megszüntetve, hanem "csak" korlátozva. Választások továbbra is lesznek, méghozzá teljesen tiszták - pont Orbán venné el magától azt az örömöt, hogy milliók akarják őt vezetőjüknek? - csak a politikai alternatíva nehezebben fog kifejlődni, intézményesülni, és legfőképp, az új médiarendszer lévén, a választókkal találkozni.

a-kis-herceg 2010.12.18. 11:36:06

@belekotty: "De ma pl nyugdíjjárulékot fizetni szinte értelmetlen. így is úgy is szart fogsz kapni az államtól. "

ezt nem Matolcsy tól tudtuk meg. sokan tudják évek óta. Neki pozitív a szerepe... nagy nyilvánosságot adott a dolognak. na persze innentől lehet is temetni. bedöntötte a rendszert. egy "naiv, fiktív bizalomra" épült.... ezt a szőnyeget rántotta ki...

sfi 2010.12.18. 11:37:40

"Elmegy a falig, ha szükségesnek érzi, de azért mindig a szobán belül marad."

Ja. Csak a magánnyugdíjpénztárak ügyében már az én szobámba került.

2010.12.18. 11:37:51

Az a baj, hogy küldetés tudata van. És ezek az emberek mindig veszélyesek.

Jut eszembe, egy tanár kollegám - töri szakos - mesélte, hogy a gyerekekkel beszélgetett a választásról, és a fülkeforradalomról. Mire a gyerek megkérdezi: De tanár bácsi, a forradalmakat leverik, nem?

Ennek a "fülkeforradalomnak" a bevezetéséhez is hogy hozzájárult mutatja azt hogy fogalma sincs a szavak jelentéséről. És az, hogy a törvény javaslatok ezzel kezdődnek.

Szánalmas ez a sikerhajhászás, öncélúvá lett a legendává válás. Nem egy Nagy Sándor, nem egy Napóleon. Ezzel a tudattal élni nehéz, de mi meg bele foguk roppanni.

Gogolnak van egy híres mondása: "Ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde". És ez nemcsak OV-ra igaz. Nézzen mindenki magába, aki hibáztatja őt vagy másokat, hogy jutottunk el ide. Mi az a tükör, amit ferdének látunk. OV csak kihasználta a látásmódot. Kereslet volt rá, és kínálatot teremtett.

Szóval ez élet bonyolult. Megyek is inkább a hóesésbe. Mert az legalább szép. És nem lehet belemagyarázni semmit se. És egyelőre fehér...

kanbatu 2010.12.18. 11:38:41

Az alábbi írást már egyszer belinkeltem.
Az előző Orbán kormány idején született.
Küldöm mindazoknak szeretettel, akiket illet.
(Többet nem linkelem be ide, Ígérem.)

Tamás Gáspár Miklós: Be vagytok szarva
Csúnya írásnak adtam csúnya címet. Csúf valóságról rút írások szólnak. Torz igaznak torzképe. Hovatovább - noha nem volna szabad - abbahagyja az ember az efféle mérges és keserű újságcikkek gyártását, mert az, amiről ír, lassan szétrohasztja a szívét. Ezenfölül meg nem szeretitek a honfibút, mert nektek mind a "honfi", mind a "bú" amolyan tizenkilencedik századi kelmeiség (jut eszembe erről, hányan tudtátok, kit süvegeltem meg rovatcímemmel - "Kisebb prózák" - a Magyar Hírlapban? no ugye). Az a nagy helyzet, hogy a jobboldal megújult győzelmi esélye hűvös, kijózanító fuvallatként lebbent végig a magyarországi közélet pusztaságain. A rádió-, tévé- és sajtómunkások szembenéztek megélhetési problémáikkal, a marketingesek, a píárosok, a hirdetésszervezők a fejüket ingatják, az aprócska folyóirat- és könyvpiac szakemberei tudják, hogy állami támogatás nélkül lehúzhatják a redőnyt, tudják ezt a múzeumigazgatók, galériatulajdonosok, kiállításrendezők, tudják az impresszáriók, hangversenyterem-üzemeltetők, színigazgatók, filmrendezők, püspökök, rektorok, kutatóintézeti és főiskolai főigazgatók, könyvtárosok, kutatásiprogram-támogatásért folyamodók, reformszellemű köztisztviselők, főorvosok, egyesületi vezetőségek, mindenki, akinek az ötletéhez, az ambícióihoz, a szakmai fejlődéséhez, a segítőkész tenniakarásához pénzre, segítségre, asszisztenciára van szüksége. A pályázatokat, folyamodványokat, még az "európai" pénzeket is az ellenség bírálja el; a kollégák nem szeretik, ha ismertebb értelmiségiek ellenzékiek, és esetleg kiváltják a szélsőjobboldali heccsajtó, majd ennek nyomán a szélsőjobboldali főhivatal, minisztérium, államtitkárság, tárcaközi bizottság, denunciáns sovén egylet és bizottmány neheztelését. A bátrabbja elhallgat, a gyávábbja átáll, a ravaszabbja ellenzéki lapba ("veletek vagyok!") ír ártalmatlan, pártsemleges elmélkedést ("ne üss, deli levente, fölhagytam a mocskos politikával!"). Hirtelen számos megrögzött balközép hepciáskodó érzi úgy, hogy be kell fejeznie régóta halogatott terjedelmes könyvét (szimfóniáját, önéletrajzát, falfirka- gyűjteményét). Sok emberen vesz erőt váratlanul a megkönnyebbülés:a la p ve tőe n minden rendben van, az alkotmányos intézmények működnek, a nép- és/vagy nemzetgazdaság fejlődik, ráébrednek egyszer csak: mellőzni kell a hisztériát, az elfogultságot, végül is lesznek többpárti választások, ezért harcoltunk, nem? - hát akkor bizony mint igazi demokratáknak el kell viselnünk, hogy az ízlésünknek nem egészen megfelelő társaság van kormányon, vagy a vén apparatcsik Horn talán jobb volt? - kérdezik a váratlanul megkönnyebbültek, akik szerint mindegy most már, milyen, de mégiscsaklesz Nemzeti Színház, és a sok nárcisztikus okoskodó miatt tartja vissza a fiatal, vérprofi Várhegyi államtitkár a mozipénzt; vagy talán azt szeretnéd, hogy ez az istenáldotta tehetség, ez a Bereményi - kérdezik bosszúsan - ne rendezhessen? Várjuk meg a bemutatót; és bár ez így biztos problematikus, de azértva la mit végre már tenni kellett a határokon túli magyarokért, a MIÉP-et úgyse hagyja majd Európa, a szociknak meg nincsenek ötleteik, Demszky pedig valószínűleg már lejárt, szegény fiú (kik ezek az új tanácsadói?),mindkét párt (sűrűsödő szófordulat) pedig folytatni fogja a privatizációt (állami gazdaságok, vasút, BKV, villany- és vízművek, temetők). Ilyeneket lehet hallani aze sta b lishe d szoclib értelmiség köreiből (no meg: a cigányokért úgyse lehet semmit se tenni már a választások előtt, annyira utálja mindenki a szerencsétleneket, és hát lássuk be, a közbiztonságté lleg borzasztó állapotba leledzik...), a radikális baloldaliak meg azt mondják, egyik kutya, másik eb, ki a franc megy el szavazni, ezek mind egyformák, egyik bankár, másik eb. A helyzet az, hogy be vagytok szarva. Azokban maradt némi kurázsi, akik némi euroatlanti zsozsóra számíthatnak, a sikeres ösztöndíj- és konferenciahiénák (meg persze néhány - egyre kevesebb - kitartó fanatikus). Nem tudom, észrevettétek-e, hogy a sztereotipikus szigligeti ("alkotóházi") novellák helyett ma már németországi-fölolvasókörút-karcolatokat, bécsi-író-olvasó-találkozó-tárcákat, eurotámogatott-erdélyi-fiatalírótábor-elégiákat, szlovéniaiköltőtalálkozó-bordalokat olvasunk.

Megfigyelo 2010.12.18. 11:38:56

@ó jaj: A kötelező társadalmi munka fából vaskarika.

a-kis-herceg 2010.12.18. 11:39:51

@mrs. white: "...az állandóan egyeztető kompromisszumos döntésképtelen demokrácia nem jó. Akkor inkább egy puha "diktatúra" vagy ha tetszik egy rendkívül erős kormányzás..."

azért 65 év után megpróbálhattuk volna egy picit... valamikor. hogy milyen lenne a demokrácia... tudom vészhelyzet van meg minden... de mi volt előbb? a diktatúra? anno 1947. vagy a vészhelyzet? 2008? hm melyik is? a kisebb szám nem? akkor nem a diktatúra miatt van a vészhelyzet? hm ki kellene még is próbálni azt a demokráciát is... hátha jobban "húznak" a szabad emberek a szabad versenyben...

guvernalista (törölt) 2010.12.18. 11:39:52

@ó jaj:
szerintem az állampártok közötti egyensúlyozgatásnak semmi köze nincs a piacgazdasághoz. ha ezt üzletszerűen teszik, akkor azt szélhámosságnak hívják.

PR-küszöb 2010.12.18. 11:40:27

@török gábor: @Letícia: @a-kis-herceg: @ó jaj:

Van egy kiváló regény:

Jerzy Andrzejewski:

Sötétség borítja a földet

A név nyilván ismert.
Jó volna a könyv újbóli elolvasása után visszatérni a mai magyarországi folyamatok értelmezésére.
A szerző e műve ugyanis több mint referencia.

mrs. white 2010.12.18. 11:41:26

@Lacdelo: Mélységesen egyetértek. Ami szomorú, hogy Matolcsynak sosem volt a kocepciója az egykulcsos adó ráadásul ez a mostani intézkedésekkel egy kicsit rendszeridegen. Ezt érzem buktatónak a történetben. Arra meg gondolni se merek, hogy 400-500 ezres fizetéseknél gondolják a középosztályt.

Megfigyelo 2010.12.18. 11:41:29

@gorcsev54: A Hócipő már a címlapon jelentette, hogy "A bankszámlák következnek" - gondolom kaptak egy fülest.

Megfigyelo 2010.12.18. 11:43:34

@gorcsev54: A Hócipő már a címlapon jelentette, hogy
"A BANKSZÁMLÁK KÖVETKEZNEK".
Nyilván kaptak egy fülest...

Szimba 2010.12.18. 11:44:28

Szkanderezzen veled az Orbán Viktor! - népi bölcsesség.
(Most találtam ki, de azért népi?! Nem?:-)))

aszekelyek 2010.12.18. 11:45:12

@Megfigyelo: A hócipősöknek én is szívesen adnék egy-egy fülest...

szamarhegy 2010.12.18. 11:46:18

Az orbáni koncepció lényege, 1. Multi cégek, de csak mert nélkülük nincs wircsaft. 2. A maradék álljon be a pályázati, támogatási, haveri, közeli, állami, önkormányzati körbe. 3. Más alternatíva nincs, szerepe, súlya csökkentendő.

dr kíváncsivagyok 2010.12.18. 11:47:12

@mrs. white: Hogyan gondol Orbán egy fél országot ....egyszerűen kihagyni a számításból ?! Hiszen 20 év alatt általában az ország fele szocialista , vagy liberális szavazó volt......ki hiszi azt , hogy a fél Magyarországnyi ember egyszerűen felszívódott ? Megvannak bizony,......mélyen a lelkekben....... és sose lesz jobb - szélsőjobb érzelmű !

PR-küszöb 2010.12.18. 11:48:26

@nyünyüge:
Igen.
Az állam legnagyobb jótéteménye az, hogy működik.
:)

a-kis-herceg 2010.12.18. 11:48:30

@TűzCsucsu: ez dicséret...

@török gábor: nem nagyon látom a másik oldalt... a fides hívők levél és komment áradatát. őszintén kíváncsi lennék az érveikre.

de igazából mindegy is. a gazdasági tények beszélnek. azzal kapcsolatosan pedig egy irányba mutat a lépések eredője, a nagy Vektor... hacsak... hacsak. 2/3-dal a pénzt be nem tiltják a világon és helyette valamilyen új pontrendszert vezet be a fides. mert a klasszikus kapitalista "pénz" frontján csapataink vesztésre állnak. a spekulatív kapitalizmust az ő játék szabályai alapján nem tudjuk legyőzni. javaslatom. a ME fizetése legyen mától 100 db túrórudi, a minimálbér pedig az 10 db. ennek megfelelően lehet cserélgetni majd....

becike4 2010.12.18. 11:48:36

@empszi: Politikus és tisztesség két ellentétes fogalom.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.18. 11:48:55

@török gábor: na, ítélkezzünk. :)
Debreczeni József egy faszkalap.

igényes 2010.12.18. 11:49:06

@mrs. white:

Megérteni Orbánt, megérteni Lázár Jánost? Minket miért nem ért meg senki?

index.hu/belfold/2010/12/18/onkritikat_gyakorolt_lazar_janos/

Nem értem meg Lázár János földbirtokost, országgyűlési képviselőt, FIDESZ-KDNP frakcióvezeteőt, Hódmezővásárhely polgármesterét.

Nem értem meg miként lehet ennyire egészségére oda nem figyelő! Féltem őt, mert ennyi munkát elvégezni nem lehet. Nem tudom hány esküt tett, de egy esküjének valószínűleg nem tesz, fizikálisan nem tud eleget tenni.

Nagyon féltem, hogy nem jut ideje családjára, birtokaira, a vásárhelyieknek tett esküjét nem tartja be, nem tud elmenni szabadságra, nem tud pihenni.

A polgármesteri feladatok: Gyengébb idegzetűek ne olvassák. Nem szabad nyilatkozni arról, hogy valóban kaphatna-e Lázár pofátlanul nagy fizetést el nem végzett munkáért.

www.vizsgazz.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=865&Itemid=220

a-kis-herceg 2010.12.18. 11:50:25

@Szimba: amit a képen lácc az nem szkander, hanem VIKTOR KARIZMA...

Nash vs. Keynes 2010.12.18. 11:51:09

@kovacspeter57: elfogult az értelmezésed. A fidesznek stabil szavazóbázisa volt már jó ideje, de nem ezzel lett meg a 2/3, hanem azokkal a szocialista és liberális + mdf szavazókkal akik kiábrándultak és otthon maradtak. Valamint sokan szavaztak át a fideszre amiatt is, hogy "bármit csak azt ne amit eddig kaptunk".

Had ne soroljam fel az elmúlt 8 év összes botrányát, a kezdeti keller féle boszorkányüldözéstől a "strabag demokratás" (madaras virágos) lenyúlt ezermilliárdokig, a hamis jólét illúziójával adósságcsapdába lökött tízezrektől a titkosszolgálatokkal manipuláltatott (mdf) belpolitikáig.

Ezek egy diktatúra ismérvei. Ezt ismerték fel az emberek, ha sokáig is tartott. Amit most kap ettől a kormánytöbbségtől a politikailag ellen-érzelmű értelmiség azt csak magának köszönheti. Teccettek volna tiltakozni akkor amikor az előző kormányzás alatt olyan messzire kilendítették az ingát.

A gazdasági döntéseket is lehet persze bírálni, de, ahogy mondani szoktam, megyó és gyurcsány feltessékelt minket a sámlira, bajnai a nyakunkba tette a kötelet aztán vigyorogva várták, hogy orbán vagy tehetetlenül megdermed vagy addig fészkelődik amíg kirúgja az ország alól a sámlit. Most sokan fel van háborodva, hogy ehelyett az ágat fűrészeli. Ezektől szívesen megkérdezném, hogy biztos hogy a mi csapatunkban fociznak? Mert ha nem, akkor legyenek kedvesek cseréljenek mezt..

Kisvárosi Fojtogató 2010.12.18. 11:52:50

Ne haragudj, de te komolyan gondoltad ezt a posztot, vagy kompenzálsz?

dr kíváncsivagyok 2010.12.18. 11:53:07

@mrs. white: Az volt a terv , hogy a pluszban megmaradó pénzt a gazdaság élénkítésére fogják fordítani a magas keresetűek. Beruházásra , fogyasztásra . Ez valószínűleg így is lesz , de nem itthon fognak vásárolni, hanem külföldön és nem itthon fognak beruházni , hanem külföldön......( Szlovákiában bejegyzett cégek garmadája , eddig nehezebben elérhető külföldi utazások - mert már telik rá ! stb. !)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.12.18. 11:53:09

Ez nagyon kemény!

Szóval NEM a diktatúrát akar építeni Orbán, csak véletlen pont úgy csinál, hogy amikor összerakják az egészet, akkor pont nincs szólásszabadság, mamelukok ülnek minden közintézményben, bizottságban, és egy fél év alatt barkácsolt, módosíthatatlan alkotmány garantálja azokat a jogállami kereteket, amik fő ismérve az alkotó szándéka szerint a visszafelé ható törvénykezés.

Zelk azt mondta Sztálinéról valagáról, hogy tűrhető az íze!
Orbáné milyen?
Érdemes megkóstolni?

Megfigyelo 2010.12.18. 11:53:14

@Pedró27: Gazdaságilag nem *erre* az adócsökkentésre lett volna szükség, mert ez - mint fent már diszkutáltam - többet fog ártani, mint használni. A szegények adójának csökkentése felpörgette volna a hazai termékekre való fizetőképes keresletet, a munkaadók terheinek csökkentése segíthette volna a legális foglalkoztatás növekedését, de így, a szegények adójának növelése és a gazdagok adójának csökkentése csak a megtakarításokat és az import luxuscikkek fogyasztását fogja növelni. A nyugdíj-einstand és a visszamenőleges jogalkotás által okozott bizonytalanság miatt a középosztály a megtakarításait -- akár árfolyam- és kamatvesztesség árán is -- külföldre fogja menekíteni.

ssi 2010.12.18. 11:55:16

"táppénz, az anyasági- és a munkanélküli ellátás, a családi pótlék, a gyerekek után járó juttatások 2011. évi költségvetési előirányzata nominálisan is kisebb, mint 2010. évi volt"
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=376190

O.V. nem diktatúrát épít, hanem a népjólétet akarja erősíteni - oké
- sajátos módszerekkel, eszközökkel
- a kétkedéseket nem az újszerűsége váltja ki
- rendszerébe nem engedi be a külső kritikákat, de hogy belső ellenhangok vannak-e, nem tudni
- nem bűn, ha hibázunk, sőt természetesek, de ezek mások általi észrevételezése se vétek,
- viszont színjáték, vagy valós?? kormány általános bizalmat kér, de önmaga nem tud fölülemelkedni azon, hogy ennek feltételei nem azzal valósíthatóak meg, ha markáns gyűlölni valókat teremtenek a rendszerükbe maguk mellé

mindenkinek kellemes hétvégét, s tudjátok élvezni a gyönyörű fehérségbe öltözött tájat is, lenyűgöző!!!

PR-küszöb 2010.12.18. 11:55:31

@a-kis-herceg:

De hát az istenért:

1947-ben nem endogén (=belülröl megteremtett) magyar diktatúra született, hanem szovjet katonai megszállás volt. És a kollaborálás rendszere épült ki.

EZ KÜLÖNBSÉG.

Ha eleve egy hamis premisszából indulunk ki, egyetlen ÉRVÉNYES következtetésre sem fogunk jutni.

balfék 2010.12.18. 11:56:17

@Nash vs. Keynes: Ha igazak lennének azok a lenyúlt ezermilliárdok egy cm. autópálya sem épült volna. Hazudozol össze-vissza.

PR-küszöb 2010.12.18. 11:57:20

@a-kis-herceg:
Persze tudom, hogy a politikai kommunikátoroknak semmi sem hiányzik kevésbé, mint egy ekkora mellényt újragombolni...

púdó 2010.12.18. 11:58:01

El vagyok keseredve,"muszalybol" mar csak magammal torodom.Nagton keveset keresek,jovore meg kevesebbet.
A mostani nettom 67 299 ft.
Jovore 64 953 ft.
Mit is szamit nekem az a par ezer forint

KOSZONOM VIKTOR!

KOSZONOM FIDESZ!

aszekelyek 2010.12.18. 11:58:23

@török gábor: Népszokás nálunk :) minthogy a nagy része az ítélkezőknek nem a Szentírás szavaival él. Ne ítélj, hogy ne ítéltess. Nekem tetszik az írás. Igen, very risky. Altruizmusnak meg helye nincs. Az Imf pedig azt a választ kapta, hogy megköszönte az eddigi segítségüket és ha mégis lesz rá szüksége, kérni is fogja.Nyilván azért, mert tudta, mekkora kockázata van annak, amibe belevág és azt is, nincs előre lejátszott meccs. Az altruizmus ezt az országot oda vezette, ahová 2oo8-ban és utána jutott. Jegyezném meg. Azt is meg kívánom jegyezni, hogy a rendkívül kockázatkerülő eddigi kormányok....:) , igen ezt ironikusan mondom , receptet maguknak sem, Orbánnak sem tudnak adni a jobb megoldásra. Mert az állandóan még jobban eladósítás és a rókárór hetvennyolcadik bőr lehúzása örökké nem játszható.Az nulla növekedést generált eddig is és az életszínvonalát nagy tömegeknek rombolta le. HA az előző kormányok és az ő nótájukat fújók, nem valami őrületesen kockázatos permanens, rossz kormányzást hajtottak volna végre, akkor ma nem itt tartana az ország. Ez vitathatatlan. 2oo4 nyarától , 2oo8 őszéig már megtették, azt a very riskyt a köbön, amit Orbán nem díjazott és a választók sem. Akkor meg már tényleg nem volt másmerre, csak az IMF-hez menni könyörögni.Mindennek a következménye, amit most Orbán kormányon kénytelen tenni. Ugyanis tőlem, aki rá szavazott, nem arra kapott felhatalmazást, kedves baloldali honfitársaim, hogy bújjon az IMF mögé és onnan rikácsolja, hogy nincs alternatíva.Közel sem arra. Nem szavaznék rá soha, ha egy olyan simulékony finánctőke fan lenne. Aki a tenyerükból eszik és tűri, hogy rugdossák.

balfék 2010.12.18. 12:01:16

@aszekelyek: Mondod Orbánról, akinek ez egyik legjobb haverja a nem finánctőkés Csányi!

aszekelyek 2010.12.18. 12:01:27

@púdó: Nagyon ügyes vagy, ha ebből még internetre is futja.....

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2010.12.18. 12:02:12

"De miért tenné ezt, diktatúrát akar? – kérdezik gyakran tőlem. Nem, Orbán nem diktátor, hanem sikeres politikus akar lenni. Maradandót akar alkotni, legenda kíván lenni."

Eddig egyetértünk, de mivel ez a legendává válás magától nem megy, ezért erőlteti. Ezt hívják diktatúrának. Rákosi is legenda akart lennei, meg Hitler is, de így van ezzel Kim Ir szen vagy Castro is.
Egy bizonyos körben ez a legendává válás könnyen megy, de mint minden másban, ebben is van egyfajta "határhaszon", azaz kötelezően el fognak ezek az emberek érni egy határt, amikor már nem lesz több követőjük. és innentől válnak --jellemüktől függően-- diktátorrá: korlátozzák a sajtót, eszközeikkel eltakarítják az útból azokat, akik szemében nem lettek legendává.
Ha alaposan továbbgondoljuk tehát TG jellemzését, egyértelműen lediktátorozta Orbánt:)
ÉS biztos vagyok benne, hogy nem így akarta.

portugéza 2010.12.18. 12:02:16

@Lacdelo: egyetértek, hogy járulék, sőt munkaadói oldali tehercsökkentés is kellett volna. Ám az szja adócsökkentésnek annak ellenére tapsolok, hogy (most) nem vagyok haszonélvezője. Több millió ember egyáltalán, vagy nem a valós bevételei után fizet adót. Feketén foglalkoztatottak, kamu minimálbéresek, maszek fodrászok, szerelők, ingatlant feketén kiadók, hálapénzből élő sebészek, nőgyógyászok, most a korrupt politikusokat ne is említsük. Egy maszek gázszerelő, fodrász pl. százezreket megkeres feketén zsebbe, közben minimálbérre van bejelentve.

Ez kiszabás azokkal, akik nem tudják eltitkolni a jövedelmüket, annak 100%-a után fizetnek terheket. Az egy kulcs részben orvosolja ezt az igazságtalanságot. És még egyszer, a középosztály, még annak felső rétege sem egyenlő az igazi gazdagokkal.

Amúgy a "gazdagoknak kedvez a 16 %" klisé nettó demagógia, mert a ténylegesen gazdagok nem szja jövedelemből élnek (inkább osztalék, árfolyamnyereség, offshore ügyeskedés, külföldi befektetés, tengerparti ingatlan bérbeadása, stb.)

A különadó zseniális, mert a nem adózó feketejövedelmeket bevonja a közteherviselésbe, hiszen mindenki telefonál, internetezik, bankol, vásárol élelmiszert, stb.

Az irány jó, ill. a kisebb rossz felé tart. Kivitelezhetetlen Mo.-on a szükséges strukturális reformok azonnali és teljes mértékű végrehajtása, annyi de annyi ember él az államból, a kamu rokkantaktól kezdve a bürokratákig. Ezt a komcsi és liberális szavazók is tudják a szívük mélyén. Pont a demokrácia alapelvét sértené, ha az ország többsége akaratának nem tetsző változások lennének - legalábbis azonnal és egy lépésben. Pl. a manyup akció ellen nem hallottam tiltakozni a több millió inaktívat. Ez a demokrácia.

Nem tudom, volt-e a kommentek között, de nyilvánvaló a Kádár-Orbán párhuzam. Olyan értelemben, hogy a lakosság nagy része nosztalgiával tekint a mindent a kezében tartó Kádár apánkra, Orbán ezt az igényt próbálja kielégíteni. Ja, meg a nyugdíjasokat jóllakatni, a manyup felszámolás az ő érdekük, forradalom törne ki, ha be kellene fagyasztani (reálértékben csökkenteni) a jelenlegi nyugdíjakat, azonnal emelni a (tényleges!!) nyugdíjkorhatárt, a 800 ezer rokkantnyugdíjas aktív korú feléből százezreket visszatuszkolni a legális munkaerőpiacra. Bár utóbbi előkészítésére vannak jelek, ez örömteli.

Ui: a közgazdaságtan egy kísérletes tudomány, lássuk be.

Id. Lencsés István 2010.12.18. 12:03:02

@igényes: @mrs. white:

Megérteni Orbánt, megérteni Lázár Jánost? Minket miért nem ért meg senki?

index.hu/belfold/2010/12/18/onkritikat_gyakorolt_lazar_janos/

Nem értem meg Lázár János földbirtokost, országgyűlési képviselőt, FIDESZ-KDNP frakcióvezeteőt, Hódmezővásárhely polgármesterét.

Nem értem meg miként lehet ennyire egészségére oda nem figyelő! Féltem őt, mert ennyi munkát elvégezni nem lehet. Nem tudom hány esküt tett, de egy esküjének valószínűleg nem tesz, fizikálisan nem tud eleget tenni.

Nagyon féltem, hogy nem jut ideje családjára, birtokaira, a vásárhelyieknek tett esküjét nem tartja be, nem tud elmenni szabadságra, nem tud pihenni.

A polgármesteri feladatok: Gyengébb idegzetűek ne olvassák. Nem szabad nyilatkozni arról, hogy valóban kaphatna-e Lázár pofátlanul nagy fizetést el nem végzett munkáért.

www.vizsgazz.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=865&Itemid=220

Valószínűleg elöbb utóbb nagy bajban lesz Lázár János, hiszen hiszen teljesítés nélkül vesz fel nagyon nagy pénzeket. Polt Péter pont az ilyen helyzetek feltárása miatt lett kinevezve. Sajnos magával ránthatja hódmezővásárhelyi "cinkosokat", de csak a cinkosokat, akik falaznak neki. Nap mint nap rögzítve van a parlamenti jelenléte, nem tagadhatja el. Esetleg milyen költségtérítéseket vesz fel az országgyűléstől, Hódmezővásárhelytől, vagy a birtokaira mit számol el. Nagyon inteném őt. Másik kérdés, ki végzia polgármesteri munkát? A helyettes? Milyen + pénzt kap a helyettes? A helyettes amennyiben helyettesíti Lázárt, az Ő munkáját ki végzi el? Esetleg Lázárra nincs is szükség?

freddynemkrueger 2010.12.18. 12:07:11

@ó jaj: Azt írod "Komolyan megemlíteném, ha lenne, a fentiekhez mérhető, vagy akár csak közepes volumenű jó hír is. Amitől ez az ország jobb lett. Amitől haladtunk volna előre. Ami építkzés, nem rombolás."

Érdekes, hogy a felsorolásnál nem jutott eszedbe a bankok, távközlési cégek, stb. különadója, pedig ez elég nagy volumenű dolog. Kíváncsi lennék mi a véleményed róla. Nekem az, hogy ezek a cégek eddig talicskával vitték ki külföldre a hatalmas nyereségüket, amit azért kereshettek meg, mert kényük-kedvük szerint emelhették az árakat, és ezzel hatalmas kárt okoztak a gazdaságnak.

Azt is írod: "Magyarország most rosszabb, méghozzá sokkal rosszabb hely, mint volt fél éve. És ez fontosabb, nem százszor, nem ezerszer, hanem kb. tízmilliószor."

Ez egy jól hangzó populista duma. Kár, hogy arra emlékeztet, hogy rosszabbul élünk, mint négy éve. Lehettél volna kreatívabb. Kíváncsi lennék, hogy ezt mivel indoklod, mert szerintem az átlagembert, az általad említett demokrácia-ellenes intézkedések nagyon nem érdeklik, az érdekli őket, hogy mi van a zsebükben. Ezt majd három és fél év múlva ki is fogják nyilvánítani. Fél év alatt nem lehet eldönteni, hogy hosszú távon jó-e amit csinál a gazdasággal, de legalább csinál valamit. Az eddigi nyolc évben semmit nem csináltak, meg is lett az eredménye

a-kis-herceg 2010.12.18. 12:07:24

@ó jaj: @Megfigyelo: "@ó jaj: A kötelező társadalmi munka fából vaskarika. "

olyan mint a kötelező önkéntes nyugdíjpénztár?

vagy a

Szabad kötelező magánnyugdíjpénztár választás törvénye?

guvernalista (törölt) 2010.12.18. 12:07:34

@aszekelyek:
nem vagy véletlen farizeus? előbb a szentírást idézed. majd rögtön hozzáteszed: altruizmusnak helye nincs.

guvernalista (törölt) 2010.12.18. 12:09:06

@PR-küszöb:
az endogén diktatúra - ahogyan ezt hívod - 1944-ben volt.

balfék 2010.12.18. 12:09:08

@portugéza: Kicsit elvagy tévedve a különadó témában. Úgy veszem észre fingod nincs miről beszélsz. A különadó, már az amúgy is bevalott nyereséget érinti. Egy eltitkolt valamit nem tudnak bevonni. Arra ott volt a vagyonadó, amitől a felső tízezer prüszkölt nagyon. Na ott utol lehetett volna érni a minimálbéren tengődő százmilliós villákban élő "polgárokat".

a-kis-herceg 2010.12.18. 12:09:10

@PR-küszöb: igazad van. :) nagyon is. én csak annyit írogattam ennyi elnyomás után kipróbálhatnánk a demokráciát is. nem az olasz és orosz típusaira gondolok legfőképp... ajánlom rögtön a svájcit...

szamarhegy 2010.12.18. 12:09:24

Megérteni Orbánt az elmúlt félév alapján olyan, mint ha felfogadnál egy sofőrt, hogy vigye át a családodat a veszélyes hegyi szerpentinen, és ő ahelyett, hogy óvatosan venné a kanyarokat, megvilágosodott arccal nekiindul a szakadék felett átívelő láthatatlan hídnak, abban bízva, hogy ha nagyon akarja, akkor ott lesz az a híd. Te pedig hátul nyugtatod a gyerekeket, hogy a bácsi nem akar nekünk rosszat, csak komolyan hisz benne, hogy létezik az a híd.

púdó 2010.12.18. 12:10:00

@aszekelyek: Koszi.Es kepzeld meg mobiltelefonom is van.
Lehet neked hihetetlen,hogy valaki ennyit keres.
Nekem sajnos ez a valosag.

Bence24 (törölt) 2010.12.18. 12:10:18

A bejegyzés utolsó előtti bekezdése pedig leírja, hogy sok, sőt, talán a legtöbb esetben hogyan alakulnak ki a diktatúrák, vagy ha a folyamatok nem tartanak addig, akkor egyszerűen hogyan gyengülnek meg a demokráciák.

Diktátor/autokrata szerintem nem úgy lesz valaki, hogy van egy fix, kidolgozott programja az intézményes korlátok lebontására, a politikai ellenfelek gyengítésére, hogy amikor a miniszterelnöki esküt leteszi, a zsebében már ott lapulnak a sajtószabadságot gyengítő, az alkotmányosságot sutba dobó törvénytervezetek.
Nem, diktátorok akkor születnek, ha (1) a történelmi körülmények folytán alig korlátozott politikai hatalom (lásd most: kétharmad és mamelukpárt) mellé a politikus kompromisszumképtelensége, azzal együtt a kompromisszummal nem "felhígított" álláspontjának tűzön-vízen való keresztülvitelének akarata társul (2). Ekkor pedig beindulhat az a pszichológiai folyamat (3) is, amelyből az következik: ha már ezt megtettem, akkor már nincs visszaút, végig kell menni az úton, ill. ha már ezt megtettem, akkor a következő lépés az előzőhöz képest már nem is olyan nagy.

Az első személyiségfüggő feltétel tehát a "ha így nem, akkor majd úgy" mentalitása.

A mai Magyarországra alkalmazva: Megkérem az EU-t, hadd legyen magasabb a hiány. Nem engedi. Kivetem a bankadót részben az idei hiánycél tartására, részben ígéreteim fedezeteként. Az IMF nem engedi, hogy a saját, megkérdőjelezhető hatékonyságú módszeremmel csökkentsem a hiányt. Kirúgom az IMF-et, holott egyes gazdasági elemzők szerint racionálisabb megállapodni vele. Az EU nem engedi, hogy a jövő évi hiány elszálljon. Megkérem az EU-t, hadd számoljam el virtuálisan a manyup-járulékokat a költségvetésen belül. Úgy néz ki, nem engedi. A nyári eset mintájára újabb, ún. "nem termelő" ágazatokra vetek ki extraadót, mivel "van miből befizessék". Emellett az államháztartás helyzetére hivatkozva nem utalnék 14 hónapi manyup-járulékot, ami indokolható is. (A nyugdíjügy folytatását lásd lentebb.) Ekkor megijedek, hogy - bár az általam korábban vagy a nyáron jelölt személyek vannak benne többségben - az AB elkaszálja ideiglenes bevételnövelő intézkedéseimet. Műbalhét csapva megakadályozom, hogy ezt megtehesse. Bár a Költségvetési Tanács csak szavakkal tesz nekem keresztbe, amikor a költségvetési folyamatok fenntarthatatlanságáról beszél, beszántom őket is. A médiával már volt elég bajom az elmúlt 20 évben, szépen megregulázom azt is: a közszolgálatit és a kereskedelmit, kivétel nélkül.

Itt tartunk most. Az elmúlt fél év folyamatai alapján nem látszik az a korlát, amelyet a cél végrehajtásának ellenszegülő intézmények és legyűrése érdekében ne lépnének át.

A második személyiségfüggő feltétel: "most már nem lehet kiszállni", ill. a jól ismert tétel: kis lépésekkel sokkal könnyebbnek látszik ugyanahhoz a kiinduláskor "nagynak" tűnő célhoz eljutni, mint ha egy nagy, ugrásszerű lépésen törnénk a fejünket.

A mai Magyarországra alkalmazva: 1. 14 hónapig nem utaljuk át a manyup-járulékokat. 2. Soha többé nem utalunk oda járulékokat, megnyitjuk a lehetőséget az állami rendszerbe történő visszalépésre. 3. Adminisztratív eszközök egyoldalú életbe léptetésével "lehetetlenné" tesszük a maradást a pénztárakban.
Így lesz 360 milliárd forint ideiglenes, később kompenzálandó elvételéből majdnem 3 ezer milliárd forint bármifajta valódi kompenzáció nélküli elvétele.

Tehát a bejegyzés nem tudott megnyugtatni afelől, hogy az eddig többé-kevésbé (inkább többé) demokráciának nevezhető Magyarországból nem lesz korlátozott-irányított demokrácia, "esetleges" jogállam azért, mert a vezetőiben nincsenek valódi gátak, és mert a körülöttük lévő valóság gátjait valódi, holisztikus és hosszú távú mérleglés bontják le.

PR-küszöb 2010.12.18. 12:10:37

@aszekelyek:

A megoldás pedig milyen egyszerű lenne: tudás-és kompetencia-alapú szakemberkiválasztás + valamennyi adóforint útjának FELTÉTLEN NYILVÁNOSSÁGA.

És e két feltétel biztosításában bizony nem az IMF akadályozta volna meg a FIDESz-kormányt. Csak hát a bizalmatlanság súlyosan pszichotizáló tényező, mivel izolál és ellehetetlenít minden érvényes kommunikációt a politikai osztályon belül és a választókkal egyaránt.

a-kis-herceg 2010.12.18. 12:12:00

@guvernalista: www.youtube.com/watch?v=GDf2OlExvHc

ez nagyon jó. azaz a rendszerváltás "úttörője" Kádár. és igy is ment ahogy felvázolta... politikai nem volt. de szoclista gazdaság helyett lett kapitális... OV csak a khmmm izéjéből bújt elő... szinte szóm szerint.

flort 2010.12.18. 12:12:11

Sziasztok!

Csak a poszthoz, a kommentekre eddig nem futotta az időből.

Orbánt szerintem alapvetően meghatározza a vidéki származása, ahol kis falujának legokosabb gyermeke lehetett. (Én is valami hasonló fószer voltam.) Gimnázium (valószínűleg még mindig érdemi versenytárs nélkül) után egyetem, ahol szembesülhetett azzal, hogy nem ő szarta az univerzumot; én legalábbis így jártam, amikor felkerültem Pestre.

Itt kétféle út lehetséges: vagy nekiesik valaki a tudománynak (csakazértis), vagy a falusi nagymenő arroganciájával ugat le mindenkit és aki hangosan hőbörög, azt inkább meghallják, mint a csendeseket. Ilyet is láttam és ma is látok nem rossz egyetemeken.

Sajnos úgy tűnik, a pökhendi, "kivonulunk-és-nem tárgyalunk", majd a "nem-egyeztetünk-mert-hiszen-nekünk-van-igazunk" attidtűd, a falu előző bikájának totális megsemmisítése, akár az irracionalitás határain túl is, a falak tologatása (nekünk szabad) nagyon arra utal, hogy Orbán úr ez utóbbi ösvényre lépett.

Szintén úgy hiszem, a kritikai hangok elhallgattatása, vagy meg sem hallása, a mélységes provincializmus (pl. a Trianon-törvény átverése, mokány magyar csávó módjára, bár a szlovák nemzeti erőknek kellő muníciót adott, de kit is érdekel?) és a nem baráti intézményeknek, a sajtónak legalább a törvény szellemével ellentétes (mégha Gábor szerint nem is sérti a törvényességet), de biztosan ízléstelen korlátozása (=adminisztratív módszerekkel való megfolytása) szerintem mind annak köszönhető, hogy nem volt teljes a szocializációs folyamat, ahol elsajátíthatta volna, hogy mit lehet és mit nem a szivarklubban.

Én így értem Orbán urat, kis falujának nagy fiát.

A mi bajunk, hogy továbbra sincs ellenfele, vagy ha lenne, az tudatosan távol marad a politikai emésztőgödörtől.

jjulie 2010.12.18. 12:12:56

a hatvanas évek közepéről származnak a legrégebbi emlékeim, a demokrácia szót a nagyapámtól tanultam, aki mindig gúnyosan használta

neki a háború utáni világot próbálták demokrácia címén eladni

az orbán tehetséges populista elődei bevált módszereit használva lebontotta a kategóriák határait, és alantas ösztönökre építve összerekott egy orbángalaxist orbánkategóriákkal orbánnyelvezettel kifejezve

akii ezon kívül van, nem érvényes, miért lenne ezzel baj

PR-küszöb 2010.12.18. 12:12:58

@guvernalista:

Nem.
Akkor NÉNET KATONAI MEGSZÁLLÁS VOLT (a gyöngébbek kedvéért nagybetűvel... .) )

dr kíváncsivagyok 2010.12.18. 12:13:01

@Kisvárosi Fojtogató: Dilemmában van.....majd amikor hetente be kell mutatnia a jegyzetfüzetét minden elemzőnek,.....talán nem csak "elemez" ..., hanem " megpróbál véleményt mondani "...

portugéza 2010.12.18. 12:13:39

@balfék: különadó: a feketejövedelemből igénybe veszik az állampolgárok az érintett cégek szolgáltatásait, az érintett cégek pedig a különadó formájában leperkálják az államkasszába azt a közterhet, amit a nyájas állampolgáraink "elfelejtettek" megfizetni.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.12.18. 12:15:33

nem tudom, ti hogy vagytok vele, de amelyik tanár akarta a tekintélyt,
annak sohse sikerült elnyerni

Nash vs. Keynes 2010.12.18. 12:15:49

@balfék: te egy balfék vagy, ráadásul még tudatlan is.

javasolt olvasmány (hirtelen felindulásból) szellemi továbbfejlődésedhez: google, osztrák ügyészség, madarak és virágok, geuronet bt, valamint az összes dombviadukt, völgyalagút, metrókocsi, siemens villamos, meg úgy általában az elmúlt 8 év minden pofátlan lenyúlása.

dr kíváncsivagyok 2010.12.18. 12:15:52

@szamarhegy: Lehet , hogy tényleg ott van az a híd,......de nem biztos hogy Én és a családom át akar menni rajta , lehet , hogy a veszélytelenebb kerülőutat választom..... menjen át rajta Ő , a pereputtyával együtt .

portugéza 2010.12.18. 12:16:55

@portugéza: ÁFÁ-t, jövedéki adót már nem lehet tovább emelni

dr kíváncsivagyok 2010.12.18. 12:17:11

@nexialista: Mert a tekintélyt nem akarni kell,......hanem megszolgálni.....

Szimba 2010.12.18. 12:17:34

@a-kis-herceg:

És a Berlusconinak milye van?

balfék 2010.12.18. 12:17:36

@portugéza: No meg azok is akik minden jövedelmüket leadóznak. Akkor miért csak pont ezeket a szolgáltatókat?

porfelhő 2010.12.18. 12:17:43

Jaj! de sok kommentet irtatok, én meg teljesen le vagyok maradva. az este mire észrevettem, hogy van új poszt, olyan fáradt voltam, fel sem tudtam fogni mi az "új kommentelendő feladat.:)

Id. Lencsés István 2010.12.18. 12:18:11

@freddynemkrueger: Szeretnék ó jaj mellé állni, nem védeni, mert nem szorul rá!

1. Talicskával nem vitték ki a pénzüket, hiszen folyamatosan befektettek, ezért is van példáúl lehetőségünk itt elbeszélgetni egyre olcsóbb áron. Persze haszonnal szeretne mindenki működni. Felszámolás alatt tudod egyáltalán hány magyar cég van?
2. Talicskával vitte Szijjártó és Kósa pénzt, mert ugye ők tudták mit is jelentenek be.
3. talicskával, nem Csányi viszi a pénzt?
4. Talicskával a pénzt nem véletlenűl Orbán öntötte Kósa debreceni gödrébe (stadion 10 milliárd), miközben állandó a bunda szag? Furcsa a Debrecen hm 3:0 Sampdoria ellen?
5. Nem furcsa 13 milliárd a TeK-re
6. Nem furcsa, hogy 70 000 munkahellyel tartozik a viktor ezidáig?

Lacdelo 2010.12.18. 12:18:11

@Nash vs. Keynes:

Ennyi ostobasagot nehez lehetett osszehozod. Ha nem, akkor csak sajnalni tudlak, hiszen normalis embernek biztos nehezere esett volna.

"strabag demokratás" (madaras virágos) lenyúlt ezermilliárdokig
Errol vagjal mar be egy hivatkozasi cikket. Mirol van szo? Ragalom, vagy jogerosen el is iteltek valakit?

Szerinted 02-08 kozott diktatura volt? Ez miben nyilvanult meg? Egyebkent a kormanyzas inkompetens volt (kiveve Bajnai), ha nem tudnad az elozo valasztasi eredmenyeket tiltakoztunk is. Ha Bajnai-Oszko parosra is lehetett volna szavazni siman rajuk szavaztam volna. Meg OV is elismerte a munkassagukat igaz sunyi modon, csak kulfoldon. Ha a vezered elismeri akkor legalabb ra hallgathatnal.

"Magyarország két egymást követő kormánya" olyan lépéseket tett, amik "összességében többet tesznek ki, mint amire bármely más európai ország vállalkozott. Tulajdonképpen ezért kijárna, hogy a külföld kalapot emeljen" – fogalmazott Orbán Viktor.

www2.privatbankar.hu/cikk/hircentrum/orban_megint_kulfoldon_dicserte_a_bajnai_kormanyt_39745?kommentar=39745&tol=5

Medgyessy tenyleg felelotlenul igergetett mert tuligerte a Fideszt aki maga is felrugta volna az allamhaztartasi hianyt ha bevaltja 2002-es igereteit. Utanna a Fidesz be is tartatta az Mszp-vel az igereteiket. Gyurcsany megprobalta volna rendbe tenni inkompetensen es nem kello erovel, amiben a Fidesznek is szerepe volt volt hiszen minden reform kiserletet teljes erobol elleneztek. Bajnai meg kihuzta az orszagot a szarbol, amibe most a fonokod probal visszalokni.

Orban az agat fureszeli, a te hasonlatoddal elve csakhogy azt sajat maga es Magyarorszag es a jovo nyugdijasai alatt.

PR-küszöb 2010.12.18. 12:19:17

@a-kis-herceg:

A demokrácia nem a kormányok négyévenkénti csrélhetőségét jelenti.
A demokrácia nem eszköz, hanem állapot.
A centrum és a periféria dinamikus egyensúlya jellemzi (állam - civil szféra)
Az állam természetesen annyit enged csak át, amennyit feltétlenül muszáj, de amíg a periféria öntudat-hiány és megoszthatóság okán ennyire erőtlen, ennyire él benne a kádári különalku-éthosz, kár demokráciáról beszélni, mert az csupán egy érvénytelen fonémasor marad.
És ez nem cinizmus részemről, hanem saját érvényességében érdekelt feladat-kijelölés.

a-kis-herceg 2010.12.18. 12:21:40

@bigapples: "Szerintem nagyon erős belső elkötelezettség van benne, hogy ezt az országot fel kell emelni, jobbá kell tenni."

ehhez kívánkozik egy félmondat...

+azt gondolja magáról erre egyedül CSAK ő képes...

@flort: "kis falujának nagy fia" nőtt a falu azóta... Mao. leggazdagabb faluja. most már: ?
"nagy falujának kis fia" ?

"A mi bajunk, hogy továbbra sincs ellenfele, vagy ha lenne, az tudatosan távol marad a politikai emésztőgödörtől"

megoldódik a probléma. addig nem szennyezi magát... lásd esztergom

Pedró27 2010.12.18. 12:22:35

@Megfigyelo: "A szegények adójának csökkentése felpörgette volna a hazai termékekre való fizetőképes keresletet"

Valaki árulja mát el, hogy 0% adót (minimálbér) hogyan lehet csökkenteni?

"A nyugdíj-einstand és a visszamenőleges jogalkotás által okozott bizonytalanság miatt a középosztály a megtakarításait -- akár árfolyam- és kamatvesztesség árán is -- külföldre fogja menekíteni. "

De ez még mindig kisebb baj, mint ha maga a középosztály távozik. Bár én még ezt sem hiszem.

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2010.12.18. 12:23:12

@portugéza:

Tehát akkor tévedés (vagy szándékos hazugság?), hogy nem lesznek ezek a különadók átháríthatók a lakosságra?
Orbán ebben a tekintetben akár gyávának is nevezhető, mer a multik extra adójával azt csinálta, ami sokaknak (pl XV. Lajos) eszébe jutott: a megemelt adót mással szedeti be, így ő maga úgy akar dugni, hogy közben szűz is maradhasson.
Ez történik most. És hogy mennyire igaz vagy sem ezen extra adók átháríthatatlansága, azt tenmagad írtad le.

choko 2010.12.18. 12:23:31

...ő saját magát sem érti...tulajdonképpen nincs is stratégiája...1998-2002 között ugyanúgy "meglepő & mulatságos" dolgokat művelt mind az emberekkel, mind a külföldi befektetőkkel, politikusokkal...sokkolja őket...aztán "majd csak lesz vhogy" c. fantasztikus film jön...

...csakhogy ez a politika kétélű fegyver és visszafelé is elsülhet, on the other hand nem mindenkinek vannak kötélidegei, szerintem!

Az OV-ra szavazók is gondban vannak, de mit tudnak csinálni?:-)))....várnak....várják a csodát!:-)))

a-kis-herceg 2010.12.18. 12:23:41

@PR-küszöb: a demokrácia egy olyan Internet tipusú hálózat ahol egyes pontok "lüktetnek" (kihagyhatók, felerősödhetnek). de hosszútávon megbízhatóan működő, jól kitalált keretrendszer...

PR-küszöb 2010.12.18. 12:25:25

@a-kis-herceg:

"azt gondolja magáról erre egyedül CSAK ő képes..."

Nem csupán gondolja, de ez meg is lett - országosan - szavazva:

CSAK A FIDESZ

Vagy nem?
:))

a-kis-herceg 2010.12.18. 12:25:58

@PR-küszöb:

a DEMOKRÁCIA egy INTERNET típusú hálózat. ahol a hálópontok lüktetnek "felerősödnek, mexűnnek stb) de az egész rednszer FOLYAMATOSAN és MEGBÍZHATÓAN műxik...

Pedró27 2010.12.18. 12:26:11

@a-kis-herceg: "kár hogy nem írta fel: JOGÁLLAM és JOGBIZTONSÁG."

Szerintem nem kár, de ezen nem veszünk össze.

Szerinted hányan érzik úgy, hogy ezidáig jogbiztonság volt Magyarországon?

Starin 2010.12.18. 12:26:12

@török gábor: Személy szerint jómagam éppen az elemző és nem a véleményközlő módszere miatt kedvelem az Ön stílusát, blogját. Persze a véleményblog mindig népszerűbb lesz az elemzéseknél, tekintettel arra, hogy a vélemény egyben szükségszerűen állásfoglalást is jelent az adott témával kapcsolatban, így az ahhoz +/- attitűddel viszonyuló közönség egyik fele a véleménnyel (annak lényegével) azonosulni tud. Ezzel szemben az elemzés (mivel nem az érzelemre, hanem sokkal inkább az értelemre kíván hatni) olvasása során a közönség gyakran félig üresnek találja azt a bizonyos poharat. Egy blog minőségét így nem feltétlenül a "like"-index határozza meg.

Nash vs. Keynes 2010.12.18. 12:26:55

@Lacdelo:
ezt az ovis kiosztós stílust tarts meg azoknak akik még elfogadják érvek helyett. Én speciel nem sajnállak azért mert ennyire futotta tőled.
Barátod a gugli, esetleg kérj meg valakit ha nem vagy képes kezelni az internetet. Nem kell sokat kutatnod, és ne várd, hogy a bunkó stílusodért cserébe én dolgozzak azért, hogy egy agymosott troll még jobban összezavarodjon.

Nem a demokrácia ismérvei a rendőrség és a nemzetbiztonsági (szak) szolgálatok bevonása a belpolitikai hatalmi harcokba. Jaj, ez a mondat valszeg túl bonyolult volt neked. Elnézést.

a-kis-herceg 2010.12.18. 12:27:16

@Pedró27: az nem mentesít a jövö alól. elég szomorú hogy 65 év után most kellene egy párt amelyik ezt felírja a falra...

Megfigyelo 2010.12.18. 12:28:10

@aszekelyek: Lehet, de attól még igazuk van...

Várúr 2010.12.18. 12:29:19

Török ténsúrnak. Soha nemzet nem vált erősebbé, mely nem bízott magában és nem vállalt kockázatot (lásd: risk). Orbán nagysága, de legalábbis vállalhatósága ebben rejlik: hogy önbizalmat ad az embereknek. Továbbá abban, hogy a politikai-gazdasági aljasságot, felelőtlenséget, mutyit, korrupciót irtogatja. Pokoli szarul éreztem magam az elmúlt nyolc évben... hogy az országot micsoda tehetetlen, hangoskodó, alávaló banda vezetgeti. Sokan mondják, hagyjuk már a múltat, stb.- dehát most is és még soká nyögni fogjuk. Sokan érdekeltek a nagy össznépi emlékezetvesztésben, de remélem, ezúttal nem fog összejönni.

PR-küszöb 2010.12.18. 12:29:46

@a-kis-herceg:

Egyetértek, annyi pontosítással - ami viszont a lényeget érinti - hogy a demokrácia NEM ESZKÖZ. Következésképp ha bármely eszközhöz hasonlítjuk, ezzel magunkat vezetjük félre az értelmezésben.
Próbáld a demokráciát a szabadság - biztonság inverz függvényében értelmezni: az önként feláldozott szabadságáért az egyén biztonságot kap a közösségtől.
A hangsúly az önkéntes, belátott és átérzett önkorlátozáson van.

jjulie 2010.12.18. 12:29:57

@ideologia:

az orbán csoda nem más, minthogy folyamatosan atipikus megoldásokat választ

és ettől lesik az álla a parasztjainak

Pedró27 2010.12.18. 12:30:41

@kíváncsivagyok: "A szelektív memória kényelmes és meg lehet magyarázni a politikai ámokfutást ha csak szelektíven emlékezünk . Én ugyanis arra is emlékszem , hogy "Megvédjük a magánpénztárakat !" és arra is , hogy " Az alkotmánybíróság döntéseit , minden kormánynak el kell fogadnia !" Te nem ?? "

Nem. Én arra emlékszem, hogy "adócsökkentés", "adócsökkentés", meg "adócsökkentés", esetleg még egy kis "adócsökkentés". Ha három percnél többet beszéltem egy fideszessel, akkor már szóba került az adócsökkentés. Meg hogy az milyen fontos.

PR-küszöb 2010.12.18. 12:31:46

@a-kis-herceg:

Az eredeti felirat - a falon - emlékeim szerint így nézett ki:

"MENE TEKEL UFARSZIN"

:))

choko 2010.12.18. 12:32:46

...nem hiszek OV politikájában, sajna!

Megfigyelo 2010.12.18. 12:33:02

@a-kis-herceg: A MNYP-i tagok 2-3/a önként lépett be, csak a pályakezdőknek volt kötelező.

porfelhő 2010.12.18. 12:33:31

Orbán V. az a magyar politikus, akinek a politikai pályafutása a rendszerváltás óta töretlenül ivelt felfelé. Mindig tudta hogyan kell megszólitani a népet, a fidesz szinpatizánsait. Nagy beszédei igaz inkább tőmondatokat tartalmaztak, mint konkrétumokat, mégis mondandójával mindig meg tudta szólitani az Őt támogató réteget.
Igen a politika egy piac, ahol szükség lenne önmérsékletre. Igen! a célok és eredmények számitanak, csak nem mindegy milyen eszközökkel éri azt el a kormány. A cél szentesiti az eszközt. A politika egy "szinház" ahol a választók négyévenként eldöntök tetszett-e a kormány munkája.

Az OV. hatalmat akar, amit a tavaszi választásokon meg is kapott, mikor soha nem látott fölénnyel győzött a fidesz. Tudjuk, hozzájárult ehhez az elmult nyolc év kormányzása is.
Igen! a helyzet most nagyon más. Új korszak kezdődik itt Európa közepén, Mo-on. Ellensulyok nélküli kormányzás.
Megmondta az OV. középpontban a parlament áll, nem pedig az államfő - aki tudjuk motorja a kormány munkájának, mint ellensulya lenne -. Magyarország nehezen viselné el, a parlament és az államfő közötti vetélkedést, azért azt ajánlom ne bocsátkozzunk ilyen kalandba ."
Egyébként nem gondolhatja senki komolyan, hogy az Orbán félelnöki rendszert, vagy diktaturát akar Mo-on még ha a kormány döntései surolják is a demokrácia határait. tudjuk Mo. januártól az unió soros elnöke lesz.!

Lacdelo 2010.12.18. 12:34:42

@Pedró27:

A also- kozeposztaly adoit lehetett volna csokkenteni. A felsokozep es felsoosztaly adokedvezmenyeit viszont nem lehet racionalisan megindokolni.

Egy progressziv ado politikaval, adojvairas kivezetesevel:
1. Minibalber-160 eFt 8%-os ado
2. 160 eFt-500eFt 16%-os ado
3. 500eFt folott 32%-os ado.

Mindjart igazsagosabb adorendszer. Mindenki kiveszi a reszet a teherbirasanak megfeleloen az adozasbol. A kozeposztalynek nem kell kivandorolnia. A felso reteg tovabbra is adozik, oket nem kell sajnalni. Az also reteget legalabb nem lehet eloskodoknek nevezni tovabbra. Az allamhaztartas se borul meg.

Ezzel mi a problemad?

portugéza 2010.12.18. 12:35:08

@balfék: Első mondatodra: az ÁFA vagy a jövedéki adó sem szelektív, ez van.

Másodikra: ezek vannak külföldi kézben, ill. a termelő (valami kézzelfoghatót előállító) cégek már agyon vannak sanyargatva.

dr kíváncsivagyok 2010.12.18. 12:35:08

@Pedró27: Sokan..........nagyon sokan......és egyre többen......(egyenes arányban a Fidesz népszerűségének a rohamosan csökkenő tendenciájával !)

a-kis-herceg 2010.12.18. 12:36:07

@PR-küszöb: igaz... igaz. az önkorlátozás a közösség érdekében. vagy másképp: mindent szabad ami másnak (vagy közösségnek) nem árt...

aki a feliratot keresi:)
www.kislexikon.hu/mene_tekel_ufarszin.html

sárkányfő 2010.12.18. 12:36:08

@freddynemkrueger:
Különadó: Ezt az intézkedést legalább négy dolog teszi negatívvá.
- Egyik a visszamenőleges hatály. Aki nem érti ez miért rossz, miért árt önmagában sokkal többet, mint amennyi pénzt hoz az adó rövidtávon, azt sajnálom.
- Másik a szektorsemlegesség elvének felrúgása, ami miatt egyrészt az EU elkaszálhatja, másrészt azt az üzenetet küldi külföldre, hogy ha idejössz és sikeres leszel, akkor elvesszük a hasznod nagyját. Szintén közép- és hosszútávú ár az azonnali haszonért
- Harmadik hogy úgy csinálták meg, hogy pl. a fideszes CBA pont ne essen a hatálya alá, ezért is hívják sokan Lex CBA-nak. És ezért nem esik a hatálya alá pl. a McDonalad's sem, hogy a CBA megússza, mert mindekttő frencsájz.
- Végezetül a negyedik, hogy a nagy pénzbehajtás közben nem hoztak egy olyan törvényt sem, ami megakadályozta volna, hogy tovább hárítsák a terheket. Az élelmiszer, a benzin, a bankszolgáltatások ára már emelkedett, nem nehéz megjósolni mi lesz január elsejétől. Álatlános áremelkedés lesz ezek miatt, mert fűteni, autózni, telefonálni minden cégnek kell. Ezek tehét gyakorlatilag közvetett adók, aféle fogyasztási adók, amik ráadásul a szegényebbeket érintik súlyosabban, mert enni fűteni minekinek kell, és pont ők tudják kevésbé visszafogni az amúgy is minimum szinten lévő fogyasztásukat.

A kormány gyáva és álszent, ezért nem maga szedi be az adót, hanem a cégekkel szedeti be, ilyen egyszerű. A kormánynak közben van képe tetszelegni az adócsökkentő jóságos kormány pózában.
És a cégek, ha ügyesek, még nyerhetnek is rajta. Az adóra hivatkozva befagyasztják a béreket, gyengítik a szolgáltatásaik minőségét, még durvábban alkudnak a beszállítókkal, emelik az árakat. Ha ügyesek még nyernek is az egészen, mindezt soha senki nem fogja számonkérni rajtuk, vagy összedani. Aki fizetni fog, és már fizet is, az mi vagyunk. Ha legalább arra ügyeltek volna, hogy extra erős szabályozással, kontrollal biztosítsák, hogy ne a beszállítókon, vásárlókon, alkalmazottakon csapódjon le az egész... de tojtak rá.

Még biztos lenne több kifogásom is, most csak ennyi jutott eszembe. Ja, de egy mégis: az extra innováció- és befektetésigényes szektort, az infokommunikációs szektort az EU szent tehénkétn kezeli, joggal. Saját magunknak ártunk, ha ezeket a cégeket az innováció visszafogására kényszerítjük... a gyors és hatékony kommunikácós infrastruktúra jó a gazdaságnak az embereknek, mindennek... a fejlődés olajozója.
ja és még egy: népbutításnak tartom a külföldi cégek és a profit elleni kommunikációt, hangulatkeltést. Mert itt ez megy.

Hogy a dumámat poplulistának tartod, az kb nem érdekel. engem az ország érdekel és nem viktor. álláspontomat azt hiszem alaposan alátámasztottam, ha vannak érveid, azokkal szívesen foglalkozom. és a kommentem tárgya nem az átlagember véleménye volt, azt nem is ismerem, veled ellentétben. a sajátom véleményem írtam le.

Starin 2010.12.18. 12:37:06

@flort: :) "a falusi nagymenő arroganciájával ugat le mindenkit"
sokszor elhatároztam már, hogy politikához az Ön által képviselt (legalábbis kommentjén keresztül megítélt) szinten nem szólok, de tekintettel ennek a blognak a szinvonalára úgy éreztem kivételt tehetek:

nekem az Ön stílusáról az alábbi jelző jut eszembe: nagyvárosi b*nkó arroganciája

by egy "falusi"

=Daniken= 2010.12.18. 12:37:35

Gábor!

Ez így elég sarkos. És nem tudom így nézni "objektíven" amit Orbán Viktor tesz.Ugyanis Te csak a gazdasági célokra térsz ki, de nem érinted a szociális, kultúrális, társadalmi, erkölcsi témakört. és valahol értem is miért, mert nem feltétele egyik a másiknak.Akkor mégis miért kell felrúgni? Hát a totális hatalomért.
Ugyanis Bokros is remek közgazdász, csak éppen elfelejti, hogy itt nem 10 millió gyufafej él, akit ha ide-oda tologatok, akkor végre 2*2=4(mínusz száz év hitel) lesz.
Nagyon szép lenne ez a csűrés-csavarás, de sajnos nem lehet szemet hunyni olyan dolgok felett mint pl. az AB olyan szintű megnyirbálása, ami majdhogynem impotenssé teszi a díszes Alkotmány őröket, nem véletlenül. Nem beszélve a sajtószabadságról, meg a többi demagóg baromságról, ahol Lázár (az új Rogán) szépen hozza napról-napra a marhaságokat...sehol semmi népszavazás, sehol nincs egyeztetés, sőt, leszarás van. Az a sok hülye, aki ezt mind beveszi, az nagyot fog nézni nem is olyan sokára....Hab kell a tortára? Állandóan mindenki komcsi, meg szoci ellenálló aki nem "úgy gondolkodik", a napokban olvasott Népszabadságos újságírók kipaterolása meg mi, ha nem üzenet? A Hír tv-ről mindenki tudja, hogy Fidesz lóvé, nem tudom, mikor dobták ki őket valahonnan, mert pont mást állítottak "múltkor" mint amit a közmédia. de legalább szép béke lesz, 10-ből csak kettő lehet rossz hír a tv-ben. és lassan 370huf-ért tankolsz a benzinkúton...és lenyeljük. birka nép. Ha csak arról lenne szó, amit írsz, akkor senkit nem zavarna. de nem csak erről van szó és ezt Te is tudod. Mint ahogy azt is, hogy az ország tetemes része nem ment el szavazni.És ezt ők is tudják. Ugyanis az a réteg nem komcsi. nem is szadeszes.és nem mdf-es. olyan emberek, akik ebből nem akartak választani, mert ez nem választás. de jó úton halad, hogy 4 év múlva elmenjenek, vagy itt hagyják az országot, ha majd lesz kijárási tilalom is, vagy nem lesznek konkurens újságok és független médiák...lehet erre eszelős vigyorral legyinteni, szerintem nagy hiba.

Pedró27 2010.12.18. 12:38:34

@Lacdelo: "Ez egy buta, rosszabb esetben demagog allitas."

Te viszont nagyon okos vagy. Meghajlok előtted.

"A jarulek csokkenteses adocsokkentes tenyleg segithetett volna az embereken a vallalkozasok terheinek csokkentesevel, amivel a munkahelyek szamat novelhette volna. Tobb munkahely=tobb ado=javulo GDP hiany"

Így van. Csak mire ez kiderül (uszkve 3 év), addigra a fél középosztály már elhagyta az országot. Sajnos.

portugéza 2010.12.18. 12:39:03

@ideologia: tud tenmagad vagy bárki más épkézláb jobb ötletet a fekete/szürkejövedelmek (legalábbis áttételes) megadóztatására? Menj el az autószerelődhöz vagy hívd ki a mosógépszerelőt és próbálj meg tőlük számlát kérni...

Mr. Waszabi 2010.12.18. 12:39:09

Vazze, emberek élnek ebben az országban, akik normális emberi életet szeretnének. Ehhez keveset tehet hozzá a Dicsőséges Birodalom imidzse, attól OV-n kívül nemlesz boldog senki sem. Az egyes emberek alkotják a társadalmat, amely jelentést, tartalmat ad egy ország imidzsének. Nem szeretném az életemet, szabad akaratomat alárendelni egy megalomániás baromnak, aki be szeretne kerülni a történelem könyvekbe. S akit ráadásul többek között én tartok el becsületes munkám fizetségének nem kis hányadából. Ébredjünk már fel, nem a kükorszakban vagyunk. Ha nem a boldogabb egyéni élet miatt szavaztunk a demokráciára a Kádár rendszer helyett, akkor miért is ? Élhetetlen volt, akár a Szovjetunió vagy a Hitleri Németország.

a-kis-herceg 2010.12.18. 12:39:30

@Pedró27: @kíváncsivagyok: eddig se volt. ebben pedróval értek egyet... a helyzet kb 10 éve drasztikusan romlik... valószínű ahogy a könnyen hozzáférhető közvagyon fogyott azzal arányosan néztek az állampolgárok körmére...

kekeckecc 2010.12.18. 12:40:24

Hát, én nem értem TG-t.
"Abban igaza van az Economist cikkének, hogy Orbán Viktor hatalmat akar."
"A politika is egy sajátos piac, ahol nincs helye gyengeségnek, önmérsékletnek és altruizmusnak."
"A kormányfő azonban – ismétlem: mint tette mindig korábban – nem foglalkozott a kritikákkal, nem bizonytalanodott el, nem fordult vissza, hanem megtett és megcselekedtetett másokkal is mindent, amit lehetségesnek és még vállalhatónak gondolt."

Mik ezek, ha nem egy diktátor személyiségjegyei? Amiben TG téved vagy összemos, az OV politikusi és személyiségi jegyei. Profi diplomatáknál (norvégok, svédek, dánok, németek) és politikusoknál ez a kettő nem vegyül. Tárgyalásokon nem azzal nyernek, hogy magánemberként rámenősek és szeretik a focit, hanem mert diplomáciai érzékük, politikai tapasztalataik és képzettségük jobb, mint tárgyalópartnereiké. Namármost OV-nál ilyenről beszélni nem lehet, mert minden politikai döntése személyes, egyéni, adott esetben ad hoc. Nem fogad el kritikát, nem érdeklik az ellenfelek: ez nem a jó politikus jellemzője.
Mindaz, amit írtál, egy diktatorikus hajlamú, tehetséges, megalomán EMBER jellemzése, egyáltalán nem a politikus Orbáné.
A politikus Orbán számomra azért veszélyes, mert megvannak a képzetei, a nagy távlatai Magyarországról, amit ő tűzön-vízen át fog követni. Miközben a megvalósítás eszközeiről soha, semmilyen esetben nem volt se neki, - következésképpen - se a Fidesznek átgondolt, politikailag értékelhető elképzelései, konkrét javaslatai. Az ilyen politikus nem jó politikus. És a céljához nem a tudása, hanem a vakszerencse fogja segíteni. Én ezt láttam ellenzékben: konkrét ellenjavaslataik, kampányprogramjuk NEM VOLT. Most pedig az elmúlt 6 hónap azt is megmutatta, hogy jelenleg sincs a célhoz vezető út kigondolva, egyik napról másikra döntenek, amiről 3 hete még azt mondták, hogy így, azt most úgy kell csinálni stb stb. És ez a legveszélyesebb, mind az országra nézve, mind pedig OV-re: ugyanis ha elbukik, sosem a CÉL fog elbukni, hanem az odavezető út akadályai (EU, gazdasági válság, előző 8 év kormányai, az elégedetlenkedő választók stb.) lesznek a bűnbakok, OV pedig bukása után is mártír, de legalább is sértetlen marad. (Politikai eszköztáruk egyik fő eleme, hogy minden döntésük támadhatatlanná teszi a döntés meghozóját: bankadók - az állampolgárokra átterhelt költségek nem "megszorítások", médiatörvény - nem a kormány, hanem az NMHH és a Médiatanács lesz a ludas, aki a bírságokat kiszabja, legfőbb ügyész - független, költségvetés esetleges összeomlását pedig nyilván a kedvezőtlen gazdasági környezettel lehet majd indokolni.) Ezért veszélyes, ha a cél a fontos, mert azt nem lehet sem kritizálni, sem megbuktatni.

Pedró27 2010.12.18. 12:41:34

@Lacdelo: "Csokkenthette volna a kozeposztaly retegeinek adoterheit es a gazdagoket megtarthatta volna."

Szerinted havi bruttó mekkora jövedelemnél kezdődik az, hogy valaki "gazdag"?

PR-küszöb 2010.12.18. 12:42:08

@flort:

"Nem a dalnok szüli a dalt,
A dal szüli a dalnokot."

Erre az Ady-idézetre tizenvalahány éve Spaeter Erzsébet, a nagysikerű Erzsébet-díj alapítója hívta fel a figyelmet a politikai zsenialitás kapcsán.

S ha igaza volt - nem Erzsébetnek, hanem Adynak - el lehetne gondolkozni azon a dalon (is), amely ilyen dalnokot szült. Bár, - igényes intellektuális eljárásról lévén szó - a puszta indulatok akkor inkább akadályt jelentenének.

a-kis-herceg 2010.12.18. 12:42:31

@waszabi: "Nem szeretném az életemet, szabad akaratomat alárendelni egy megalomániás baromnak, aki be szeretne kerülni a történelem könyvekbe."

tartok tőle a NER nem kérdezi, hogy mit szeretnél. (rab)szolga leszel. jogod van/lesz: ... (önként) tűrni. a 2/3 mindent visz.

Lacdelo 2010.12.18. 12:42:51

@Nash vs. Keynes:

"Nem kell sokat kutatnod, és ne várd, hogy a bunkó stílusodért cserébe én dolgozzak azért, hogy egy agymosott troll még jobban összezavarodjon."

Valoban elegge meg vagy zavarodva.

Ha mar valamirol irsz nem artana alatamasztanod valamivel, addig is a mondanivalod valosagtartalma igen megkerdojelezheto. Nem tud teged senki komolyan venni addig.

"Nem a demokrácia ismérvei a rendőrség és a nemzetbiztonsági (szak) szolgálatok bevonása a belpolitikai hatalmi harcokba."

Te itt most OV-rol irsz, amint a GYF koncepcios pereben vizsgaljak, hogy a rendorseg milyen hibakat kovetett el az "artatlan, baratsagos, sajnalatramelto" szekhazgyujtogatokkal szemben. A rendori vallomasokat hazugnak es semmisnek nyilvanitjak. A jogeros fuggetlen biroi iteleteket semmisnek tekintik es az altaluk jo itelkezo birokat kituntetik es megdicserik. Ha ezekre gondoltal, akkor igazad kell hogy adjak neked.

jardel 2010.12.18. 12:43:02

A poszttal kapcsolatban: végül is a diktatúra sohasem, vagy nagyon ritkán explicit cél, inkább valami érdekében jutnak el odáig útközben, hogy diktatúra lesz, mert a többi szereplő úgymond akadályozza a célt - vagy ha nem diktatúra, akkor olyasmi, mint ami 1949 vagy 1945/19 előtt volt: ez a mi hagyományunk, ahova vissza lehet nyúlni. Egyébként én is azt hiszem, hogy nem Orbán Viktorral vagy a másik idiótával van a baj, hanem hogy olyan viszonyokat hozunk létre, amelyek megengedik, hogy ilyen alternatívák legyenek. Valószínűleg jó tükörképe ez a társadalomnak.

flort 2010.12.18. 12:43:34

@Starin: nem tudom, mit mondhatnék erre, azon kívül, hogy nem a vidékiségről hanem a bunkóságról írtam. Talán figyelmébe ajánlom, ha már első olvasásra nem tudta megérteni:

"én legalábbis így jártam, amikor felkerültem Pestre"
(Ez 20 éves koromban volt).

üdv,

egy másik

aszekelyek 2010.12.18. 12:43:51

@TűzCsucsu: Azért ne gondolja magát egy Karinthynak.

Starin 2010.12.18. 12:44:25

az előzőekhez még annyi, hogy érthető is legyek :) természetesen a blog magas színvonalának megvédése érdekében tettem a kivételt

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.18. 12:45:55

HÜLYE NYALÓ, IGAZODÓ TÖRÖK GÁBOR!
Most kimutattad az igazi Narancsos szined és nyaló technikádat! MINDEN SZAVAD HAZUGSÁG!
Ennyir kell a pénz,?...vagy te is félsz , mert megfenyegettek a Fidesz Ávótól????
...... ilyenek vagytok a Gíró Szásszal együtt ( aki nemcsak "ilyen" hanem fél is--mert valahol valaki előtt azt mondta, hogy Ő már ebből a Fidesz buzizásból nem tud kiszállni, mert akkor valószínűleg " elütne" "véletlen" egy autó!

aszekelyek 2010.12.18. 12:46:53

@guvernalista: FArizeus tempó? Az az, amikor másra tolják az ítéletüket.,, emlékszem. Jelen esetben az Economistban közlik, a német lapokban és az adósságminősítők hajtják végre a megfeszítést.

dr kíváncsivagyok 2010.12.18. 12:48:01

@Pedró27: Na látod,....... ez a szelektív memória ! Az adócsökkentés vajon hány embernek tényleges a keresők átlagában , .......50 ezernek , a 2.8 millióból ?!

aszekelyek 2010.12.18. 12:49:15

@guvernalista: Csak Isten ítélhet. Aki mint tudjuk, nem késik, nem siet, mindenkinek megfizet. Vannak ezen a világon olyan ateisták persze szép számmal, akik maguknak vindikálják e jogot.

PR-küszöb 2010.12.18. 12:50:03

@Pedró27:

Ha mindig csak a múlthoz képest próbálnánk magunkat meghatározni, az éppen olyan lenne, mint a gépkocsit nem a kormánykerékkel, hanem a visszapillantó tükörrel vezetni.
:)

Várúr 2010.12.18. 12:50:05

@Protagonist:
Hol tartunk most? Ballibék fellármázták fél Európát a bankadó miatt. Ehhez képest sorra mindenütt bevezették, Ausztriában pl. véglegesen és magasabb összegben, holott nem egy szegény ország. Mnyp: az EU nem kifogásolja, nem is teheti, hisz náluk ilyen vegyes felvágott egyszerűen nem létezik. Végül valaki arról beszél, hogy Orbán elismerte a Bajnai-kormány teljesítményét. Nem igaz. IMF-gigahitelből csődöt elkerülni, ráadásul úgy, hogy Bajnai előzőleg gazdasági miniszter volt, n e m teljesítmény. Orbán a magyar nemzet teljesítményét és tűrőképességét ismerte el, aminek sajnos csupán negatív értelemben van köze a korábbi kormányokhoz.

Lasombra 2010.12.18. 12:51:05

ne csináljunk már legendát, vagy politikus-óriást Orbánból!
ez az ember kétszer választást bukott, ebből a 2006-os igen nagy bravúr volt. az egyetlen dolog, ami miatt hatalmon van, és ekkora többséggel, az a konkurencia teljes hiánya. ráadásul az ő stílusa is erre épül a sajátjai között is: elsuvasztani, ellehetetleníteni, elhallgattatni minden lehetséges konkurens embert. ezért pártelnök több, mint 20 éve.

ha a Komlói Bányász FC fölényesen kupát nyer, egy olyan tornán, ahol Karakószörcsöki Öregfiúk, Baktalórántházai Szövőnők és Féllábúak All-Star csapatok indultak, az nem azt jelenti, hogy a Komlói Bányász FC zseniális focicsapat, és majd megmutatja a Barcelonának, és bekerül a történelembe.

nem kell túlfényezni ezt a többszörösen bukott opportunistát. mint ilyen, csak és kizárólag a lehetőség és a körülmények tették oda, ahol most van.
még...

balfék 2010.12.18. 12:51:46

@kekeckecc: És legfőképp nem látható az a csodaszer, amit 8 évig mantraként kommunikált.

Nash vs. Keynes 2010.12.18. 12:51:54

@Lacdelo:
ez még ugyanaz az óvodás stílus. Minősítesz, érved meg nincs.

Konkrétan a keller féle boszorkányügyi államtitkár ügyeire gondoltam ( berkecz mária többszöri testüregi motozását is ideértve) valamint gyurcsányék azon akcióját, amikor az alig parlamenti többségüket foggal körömmel védve egy az nbh szakszolgálata által lehallgatott telefonbeszélgetéssel zsaroltatták meg almási kornélt dávid ibolyáékkal az elnökválasztás előtt. Rémlik?

A többi nokiadobozos ügy önmagáért beszél a sajtóból köztudottak, attól hogy úgy teszel mintha hülye süket és vak lennél még teljesen nyilvánvaló mindenki számára, hogy az előző 3 szoci/szdsz kormány alatt intézményesült a korrupció a közpénzek lecsapolása és mindezek kára ezer milliárdokban mérhető csak.

szóval még egyszer, hogy te is megértsd: abszolút biztosan nem az őszi rendőri brutalitásról írtam amikor az mdf-et és kellert emlegettem.

dr kíváncsivagyok 2010.12.18. 12:53:25

@kekeckecc: Egyetértek , hozzátenném : a februárra ígért reformok ugyan mit fognak takarni ?! Az az érzésem, hogy ez a kapkodó, hatalom-centralizáló , ellenőrzés nélküliséget mindenáron elérni szándékozó , a rendőrséget megerősítő , a sajtót megfélemlítő politika egyet jelent : MEGSZORÍTÁSOK

Pedró27 2010.12.18. 12:53:41

@Lacdelo: "Egy progressziv ado politikaval, adojvairas kivezetesevel:
1. Minibalber-160 eFt 8%-os ado
2. 160 eFt-500eFt 16%-os ado
3. 500eFt folott 32%-os ado.

Mindjart igazsagosabb adorendszer. Mindenki kiveszi a reszet a teherbirasanak megfeleloen az adozasbol. A kozeposztalynek nem kell kivandorolnia. A felso reteg tovabbra is adozik, oket nem kell sajnalni. Az also reteget legalabb nem lehet eloskodoknek nevezni tovabbra. Az allamhaztartas se borul meg.

Ezzel mi a problemad?"

Ha a harmadik pontnál mondjuk 1 milliónál húznád meg a határt, akkor okés lenne. Csak akkor meg minek a plusz adminisztráció.

dr kíváncsivagyok 2010.12.18. 12:54:43

@kíváncsivagyok: ( persze burkoltan, mint a különadónak álcázott áremelkedések !)

Starin 2010.12.18. 12:54:48

@flort: :D természetesen elsőre is megvolt, vártam, hogy fel is hozza a válaszában. Talán túl régen volt az a felköltözés, idővel gyengülnek a gyökerek. Egyébként magam is Önnel hasonló cipőben járok, már ami az urbanizációs mozgásomat illeti :)

tartva magam a korábbiakhoz, amit Ön állít, azt már Kende leírta abban a bizonyos könyvében. Sokan a mai napig az abban foglalt manipulatív, végletesen elfogult és szenzációhajhászásra építő véleményhalmazra építik OV-ral szembeni unszimpátiájukat. A könyv rövis távon elérte célját, társaival együtt jelentősen hozzájárult a 2002-es választási eredményhez. A környezetemből sokan csak később, néhány év távlatából ismerték fel, hogy bizony hagyták magukat megvezetni a baloldal akkor professzionálisnak minősülő negatív kampányától.

aszekelyek 2010.12.18. 12:54:54

@balfék: A Csányi akarja bedönteni Magyarországot? Nem mondod....Óbégatja tele a külhoni sajtót? Meg az itthon is rémhírterjesztőként? Ez komoly?:DDDD

porfelhő 2010.12.18. 12:54:54

"Az OV. és a képzeletbeli fal". Az új szellemiségü költségvetés, és az újszerü gazdaságpolitika, ami egyedülálló az eu-ban. A kormány eddigi intézkedései mind a hiánycél teljesite érdekében történt.
Igen! szokatlan gazdaságpolitikai kisérlet, egyes részei tetszenek a piacnak, a bankadót, a válságadót "gyülöli" a piac. ezért nem lehet tudni mikor következik be a gazdasági növekedés."
Az eddig meghozott intézkedések a "kisemberek" a szegények életminőségében javulást nem hoz, úgy gondolom, azok a magas keresetüeknek kedveznek. Jobb lét, és új munkahely nem lesz.
"Legnagyobb gond az eladósodottság". ezért minden erőt az államadósság csökkentésére fordit a kormány" A magánnyugdij-pénztárak államositása - ez még lehet, hogy mindig nem a jéghegy csucsa?! - költségvetésbe történő beolvasztása. ami átmenetileg segit a költségvetési hézagok betömésében, hosszu távon alááshatja azt.

Igen ! a kormány meggyőzte a világot, hogy nincsenek megoldásai a gazdaság talpraállitására, és a rövidtávu célok közül is egyedül a költségvetési hiány csökkentésére képes, ezt is csak rendkivüli, kockázatos döntésekkel.
Mint már irtuk, európai országok között sereghajtó Mo. a gazdasági fejlődésben!

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2010.12.18. 12:55:46

@portugéza:
Igen, én tudok.De nem csak én, hanem rengeteg más helyen is ismerik, ez pedig a vagyonadó. Menj el sétálni a rózsadombra, pasarétre... De persze ezt nem neked kell megtenni, hanem egy apeh ellenőrnek. Ott vannak több százmilliós villák, ezeket szépen felírogatja magának, aztán bemegy a hivatalba és megnézi a tulajdonosok milyen adóbevallást adtak be.
Ilyen egyszerű (lenne) az egész, innen nem lehetne kibújni még offshore cég nevére vett ingatlannal sem.Mi kell ehhez? Semmi egyéb csak kormányzati AKARAT. (by Orbán)
Vajon miért nem akarják?

balfék 2010.12.18. 12:56:15

@Várúr: És az EU most készül olyan alapot létrehozni , a bajbajutott államok megsegítésére, amit annak idején Gyurcsány javasolt. Másrész, ha jól emlékszem a külön bankadót is Gy. F. találta ki csak nem ilyen brutális mértékűt. A máshol bevezetendő is inkább ahhoz van közelebb.

Várúr 2010.12.18. 12:56:27

@=Daniken=:
A Népszabós újságírók "kipaterolása" valóban üzenet. Azt üzeni, hogy egy nem sajtónyilvános eseményen, ahová semmilyen médiumot nem hívtak, a Népszabó sem kivétel (az egyetlen odapofátlankodó, provokáló lap volt, rádadásul az is kiderült, hogy a fotós hazudott: senki nem vette el a gépét). A Népszabó rázta a pofonfát, vagyis provokált nyilvánvalóan, kapott egy nyakast, ennyi. Akkor féltetted volna a demokráciát, amikor Furcsány kitiltotta a sajtónyilvános kormányrendezvényekről a jobbos lapokat, stb...

aszekelyek 2010.12.18. 12:56:52

@Megfigyelo: Egy fenét van igazuk. Rémhírterjesztők. Rájuk küldeném az NBH-t. Szerencséjük, hogy nem én vagyok a fönök ott....

panelburzsuj 2010.12.18. 12:57:50

@aszekelyek:

Pont annyira Karinthy, amennyire TG Madách, Ady vagy Móricz.

aszekelyek 2010.12.18. 12:58:43

@Pedró27: Az a kormány is tehetett volna valamit éppen.... csak nekik az már nem fért bele....

lüke 2010.12.18. 12:59:37

hhm
jó utálkozást mindenkinek a következő posztig
porfelhő kommentjéből egy kis kiemelés:
'a politika egy színház'

@panelburzsuj: lépten s nyomon egyetlen se jár erre
a felsoroltakból, még gyenge epigonjaik se

ubul2000 2010.12.18. 13:00:06

@Lasombra: Ne szóld le a Komlói Bányászt, voltak 4-ikek is az NB I-ben.

dr kíváncsivagyok 2010.12.18. 13:00:10

@balfék: Én pont nem tudok semmilyen csodaszerről , amit igért volna, kivéve az adócsökkentést ,....ami látjuk kinek adócsökkentés . Pont annak kellett volna gyanúsnak lenni , hogy ....nem volt program.......!!!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.12.18. 13:00:37

@Várúr: A A fotós cáfolta, hogy elvették tőle a gépet.

Vagy fideszesül a cáfolta=azt hazudta?

Vagy csak várúrúl van így?

PR-küszöb 2010.12.18. 13:01:03

@aszekelyek:

A farizeusok bűne az volt - az Evangéliumok tanusága szerint legalábbis - hogy az általuk hirdetett elvek ellentétben álltak azzal, amit cselekedtek.

Továbbá egy apokrif idézet a farizeusság lényegéről:

"Olyanok vagytok - mondta Jézus - mint a barmok jászolában fekvő kutyák. Ti nem esztek a szénából és amazokat sem hagyjátok enni."

Mai nyelvre lefordítva: kompetencia- és tudásalapú káderkiválasztás kell a pozícióharcok helyett. Ez volna a teljes magyar közösség érdeke.

a-kis-herceg 2010.12.18. 13:01:11

@ideologia: ;) miért? miért nem? esik a hó és járhatatlan a hegy? vagy legyen egyszer nekik is karácsony?

Lacdelo 2010.12.18. 13:02:00

@Pedró27:

"Te viszont nagyon okos vagy. Meghajlok előtted."

Kosz, csak megbekepzeltebb lettem. ;)

"A jarulek csokkenteses adocsokkentes tenyleg segithetett volna az embereken a vallalkozasok terheinek csokkentesevel, amivel a munkahelyek szamat novelhette volna. Tobb munkahely=tobb ado=javulo GDP hiany"

"Így van. Csak mire ez kiderül (uszkve 3 év), addigra a fél középosztály már elhagyta az országot. Sajnos."

A magyar tarsadalom az annyira immobilis, hogy a munkavallalok nagy resze meg az orszag egyik vegebol a masikba se hajlando attelepulni. Lasd kirivoan eltero munkanelkulisegi ratak az orszag regioi kozott. Kelet-nyugat. Az orszagbol valo tomeges kivandorlassal valo hiszteriakeltes tehat teljesen hulyeseg. Maximum a fiatalok nagy resze vandorolhat ki, ha meguntak OV fele diktaturat es egy szebb jovot akarnanak keresni maguknak.

"Csokkenthette volna a kozeposztaly retegeinek adoterheit es a gazdagoket megtarthatta volna."

"Szerinted havi bruttó mekkora jövedelemnél kezdődik az, hogy valaki "gazdag"?"

Ezen lehet vitatkozni, de aki 500 eFt-ot vagy a folott keres azt nem kell sajnalni, ha 32%-ot fizetne. Amint leirtam a "felsokozep es felsoosztaly adokedvezmenyeit viszont nem lehet racionalisan megindokolni. " A felsokozeposztalyt szerintem lehet 500eFt-nal kezdeni, de ha nem akkor ird meg szerinted mi a helyes szam.

"Az also- kozeposztaly adoit lehetett volna csokkenteni. A felsokozep es felsoosztaly adokedvezmenyeit viszont nem lehet racionalisan megindokolni.

Tovabbra is fenn tartom kedesem.

Egy progressziv ado politikaval, adojvairas kivezetesevel:
1. Minibalber-160 eFt 8%-os ado
2. 160 eFt-500eFt 16%-os ado
3. 500eFt folott 32%-os ado.

Ezzel mi a problemad?

Megfigyelo 2010.12.18. 13:02:11

@portugéza: Sok alacsonykeresetű szegény embernek észrevehetően fog csökkenni a nettója.
(293.440 Ft bruttóig mindenkinek kisebb lesz a nettója - l. a kalkulátort az adozona.hu honlapon).

Lasombra 2010.12.18. 13:02:54

@ubul2000: bocsánatot kérek, csak illusztrációs célt szolgált. :) helyettesítsen be mindenki tetszőleges másod-/harmadosztálybeli csapatot.

freddynemkrueger 2010.12.18. 13:03:23

@ó jaj: A negyedik felvetésedre a válasz a harmadikban van, mivel a CBA-ra nem vonatkozik, ezért a többiek nem emelhetik nagyon az árakat, mert akkor mennek a CBA-ba. Arra meg éppen most hoztak rendeletet, hogy pl. a bankok nem háríthatják át.
A második érv is megint nagyon populista, ezeknek a cégeknek csak nálunk ilyen magasak az áraik, ugyanezek a cégek tőlünk nyugatabbra nem tudnak ilyen magas árakat alkalmazni. És a nyereségüket nem nyereségként viszik ki, hanem úgynevezett "tanácsadói díjként". Nagyon tetszett az általad feltett kép, amin Magyarország egy nagy birka, ez pontosan erre vonatkozott, eddig nagyon birkák voltunk és hagytuk, hogy kizsákmányolandó "harmadik országként" tekintsenek ránk. Ezért is bővítették velünk ez EU-t, hogy legyen kit lenyúlni. Ennek próbál most ez az intézkedés véget vetni.
Most már értem, csak számodra milliószor rosszabb hely az ország, nyilván az előző 8 év kormányzásából valamilyen módon hasznot húztál és most neked sokkal rosszabb lett. Engem ez nem érdekel, engem az emberek többsége érdekel, nekik legyen jobb.

lüke 2010.12.18. 13:03:31

@PR-küszöb:
káderkiválasztás
ezek nélkül:
kompetencia és tudásalap
nem tudom, valahogy így sikerül, már a kiválasztók is ilyenek

Várúr 2010.12.18. 13:04:20

@Lasombra:
FUrcsány bukott többszörösen, miniszterelnökként, pártelnökként, emberként egyaránt. Orbán beismert hazug választási igéret alapján nem nyert, pár százalék volt a lemaradás. Vigasztald magad ahogy akarod, de a politikatörténetben párt még nem zakózott akkorákat, mint az mszp, a lenullázott szdsz-ről és mdf-ről nem is beszélve. Ezt nevezik bukásnak, sőt taknyolásnak.

balfék 2010.12.18. 13:07:02

@aszekelyek: Mi f.sz-ról beszélsz. Én Orbán finánctőke ellenességére (amit te emlegettél)mutattam egy példát.

balfék 2010.12.18. 13:09:09

@Várúr: Én úgy emlékszem lemondott. Buktor az , akit kétszer hajtott el a nép választások útján.

gorcsev54 2010.12.18. 13:09:13

@Pedró27: Azt ki mondta neked, hogy a minimál bér "0" adó?Legfeljebb az "igazi minimál bér "ami 60. 070Ft nettó ami 70.00 bruttó körűl van ha jól tudom.( az is csak az alk. kedvezménnyel)az egyéni vállalkozónak az nincs már pedig Magyarországon nem ez a szakmunkás minimál bér ,hanem a bruttó 89.500 Ft ami bizony még az alkalmazotti kedvezménnyel is Szja. fizet még ha nagyon keveset is .tehát a 0 nem igaz. A diplomás minimál bért ne is említsem vagy az elvárt bért.Az a vállalkozás amelyik szakmunkásokat 60.000 Ft foglakoztat az előbb utóbb az APEH látókörébe kerül, kivétel a " Teco vagy az állami munkahely"

Várúr 2010.12.18. 13:10:37

@kolbászoszsömle:
Türelmesen válaszolok: n e m sajtónyilvános (zártkörű) eseményről volt szó, melyet egyedül a Népszabóság hagyott figyelmen kívül. A fotóstól nem vették el a gépét. Ez is a szokott hisztis ballib provokációk egyike volt - csak hát balul sült el. Ráadásul fény derült az "elkobzott gép" legendájára is.

hogolyo78 2010.12.18. 13:11:55

Szerintem az elemző úr most már olyasmivel vitatkozik, amit senki nem állított. (Bár az előzmények tekintetében ez érthető.) Mintha már inkább önmagát győzködné. Nem tudom, ki állította, hogy Orbán – klasszikus értelemben – diktatúrát építene. (Ez valami olyasmi lehet, mint a „fasisztázás”: sok éve nem hallottam már a fasiszta minősítést senki szájából, mégis naponta látom a „fasisztázók” bírálatát. Hasonló a helyzet a „rettegőkkel” is, bár ez esetben inkább értelmezési bajok lehetnek: rettegni és viszolyogni-undorodni nem ugyanaz.)
Az egész fejtegetése már ott hibádzik, hogy a diktatúrákat már rég nem szokás „kikiáltani”, sőt, formálisan általában minden emberi/demokratikus/stb. jogot garantálnak. Még a többpártiságot is. Csak aztán valahogy mégis mindig úgy alakul, hogy a zsarnok akarata teljesül. Ez hasonlóan volt már Sztálin idején is, de a módszerek mára nagyon kifinomultak. Ma már szinte sehol sem öletik meg az ellenzéki vezetőket, vagy törlik el, hamisítják meg a választásokat. Elég mindig csak egy kicsit buherálni a jogrendszerrel. Mindig csak annyit, hogy az éppen aktuális ellenfél ellehetetlenüljön. Egy kis médiacenzúra, egy-két koncepciós elszámoltatás, kis választókörzet-módosítás, a választójog vagy az AB jogkörének módosítása, stb, stb.
A lényeg: mindig a zsarnok akarata érvényesüljön, és valamilyen módon ki kell csinálni mindenkit, aki ellenszegülhet.

Az emberismerete pedig valószínűleg már fejleszthetetlen. Magán kívül mindenki ismeri a hülyegyereket a játszótérről, aki mindig úgy módosítja a foci szabályait, hogy ő győzzön. Aki ha nem lehet csapatkapitány, akkor inkább a saját kapujába rúgja a lasztit.
Orbánnak semmi más célja nincs, minthogy hatalmon legyen és maradjon. Bármire, bármilyen irányváltásra hajlandó, mindig szélirányba áll. Nincs szükség hozzá „őszödi fordulatra”, nem kell hozzá magyarázat sem kifelé, sem befelé. Nincs semmilyen belső emberi, morális tartása, teljesen képlékeny, mint egy… egy… egy elemző politológus.

Bence24 (törölt) 2010.12.18. 13:14:25

@Várúr: Sem a bankadót, sem az "államosítást" nem kifogásoltam a hozzászólásomban, csak folyamatokat, sémámat írtam le.

Egyébként, bankadó: Mások, akik bevezetik, nem azért teszik, hogy "megbüntessék" a bankokat, mert hisz "olyan sok pénzük van". A befolyt összeget nem is a folyó kiadásokra költik (normális ember nem költ egyszeri bevételt folyó kiadásokra - olyan, mintha 30 ezres havi részletre, 20 hónapos futamidőre vennél valamit azon az alapon, hogy az első hónapban 30 ezerért eladtad a robogódat), hanem a, csődbe ment banki adósok kisegítésére b, csődbe ment bankok kisegítésére. Nem a költségvetés lyukait fedik vele be, hanem szolidaritási alapon, igazságos módon valódi kockázatközösségé teszik a bankokat, ill. a bankokat és az ügyfeleket.
A kormány komolyan csúsztat akkor, amikor azt mondja, hogy egy az egyben a magyar példán felbuzdulva, azt lemásolva vezetik be máshol a bankadót. Szinte úgy tesz, mintha a bankok eddig nem adóztak volna. De, adóztak: mint bármilyen más, nyereséges gazdasági társaság, fizették a társasági adót.

Manyup: A rendszer szerintem is megkérdőjelezhető, én pl. semmiképp sem így kezelném a demográfiai problémákat. Az meg tényleg nonszensz, hogy öngondoskodásnak volt hívva a kötelező tagság. Egyedül az nem tetszik az ezzel kapcsolatos intézkedésekben, hogy a pénzt, amit az állam egyszer törvénnyel úgymond "odaadott" a járulékból az azt befizetőknek, jövőbeni nyugdíjra, azt egy-két laza mozdulattal elköltik - az új törvény betűje szerint - BÁRMILYEN FOLYÓ kiadásra.

Lasombra 2010.12.18. 13:14:30

@Várúr: neked mindenről ugyanaz jut eszedbe?
ki a bánat beszélt az MSZP-ről? épp Orbán Viktorról van szó.
csak te szajkózod folyton ugyanazt.

a helyedben hálás lennék az MSZP-nek, mert egy közepesen decens párt ellen Viktorunk a populizmusával már rég a megérdemelt süllyesztőben lenne. (vagy az ő esetében egy drága magánklinikán.)

PR-küszöb 2010.12.18. 13:14:36

@lüke:

Ez a Kádás János nevéhez kötött kollaborációs időszak legsúlyosabb és legkárosabb öröksége.
Bátor már Csokonai Vitéz Mihály is megfogalmazott valami hasonlót a Jövendölés az első oskoláról a Somogyban:

"Dudva lenne dudvák közt az ananász.
Kanász marad, akinek a nevelője kanász..."

aszekelyek 2010.12.18. 13:14:38

@PR-küszöb: Igen, igen , az üvegzsebben ugráló és dübörgő pannon puma.... :) Aztán, amikor tényleg nyilvános kezdett lenni néhány.... hova is lett adóforintocska, milliárdos nagyságrendben, akkor beütött a krach. Az ÁSZ majd jelenti neked, ahogy eddig is megtette, mi a bibi azzal....Amennyi tömérdek adósságot kell kifizetni ebben a ciklusban, sok lopni való nem is marad.....Felháborító, hogy költenek a Terrorelhárításra nem? Amikor állandóan fenyegetve vannak.... Aszongya egyik ifjú szoci agresszolgánál, néztem ma reggel, hogy miért nem tudja megvédeni a köztársasági őrezred, ahogy eddig is , a miniszterelnököt és a kiemelten védett többi közjogi méltóságot és személyt. Mintha nem tudná pontosan, hogy eddig sem ők védték a miniszterelnököt. Party szerviz volt az őrezred és az In-kál védte a miniszterelnököt őrezred eddig és azokat, akiket kell törvény szerint. No ennyit a szocik igazmondásáról. akár a külhoni sajtóban, akár itthon.

balfék 2010.12.18. 13:15:17

@Várúr: Meg a nemzetközi szervezet, mert az ő stábját is kibaszták. Sötét dolgokról folyhatott a csevej, ha egy nyilvánosságról szóló megbeszélésről nyilvánosságot zárják ki. Ezt azért a fidesztől megszokhattuk az elmúlt 4 éve alatt is. A kormányülések fantomizálódtak, mint a sok fideszközeli cég anno.

aszekelyek 2010.12.18. 13:16:08

@panelburzsuj: Másolja valamelyiket TG:? minden harmadik hsz-em elvész. Mi van ma?

porfelhő 2010.12.18. 13:16:10

Ez is tök jó! "orbán a csoda, meg a parasztjai"!:)

PR-küszöb 2010.12.18. 13:16:53

@Várúr:

Abszolút értékeid is vannak, vagy csak viszonyítottak?

Lacdelo 2010.12.18. 13:17:31

@Nash vs. Keynes:

Nem megyek bele minden allitasodba, mert nem szemelyem az Mszp-t vedeni mivel nem vagyok a tagja es megcsak nem is szavaztam rajuk.

Biztos volt naluk korrupcio, ami minden partnal van, de ugy nez ki ok nem probaltak ezeket elkenni mint most a Fideszesek fogjak a media megregulazasaval es a kozpenzek szetosztasanak nem nyilvanossa tetelevel:
1. MFB korlatlanul oszthat penzt akarkinek meg mukodesi ktg.-re is.
2. A kozbeszerzesi palyazatok nem nyilvanosak.

Vegere egy kis csemege neked. Ugy latszik izgat a testureg motozas kerdese, hogy ilyen jol megmaradt az emlekezetedben :)

"DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ön azzal kezdte a kérdését, hogy egy hölgyről beszélt mint nőről és a nőket megillető jogokról, és a nők évére utalva kezdte mondanivalóját, ezzel hozta összefüggésbe.
Szeretném az elején világossá tenni, hogy az a téma, amelyre ön utána rátért, nem a nőről szól elsősorban, hanem egy nőről, aki őrizetes, akit őrizetbe vettek a hatályos jogszabályok alapján. A rendőrségen egy 1995-ös belügyminiszteri rendelet alapján jártak el az őrizetessel szemben, ugyanolyan eljárással, mint amelyen minden férfi és női őrizetesnek a korábbi belügyminiszteri rendeletnek megfelelően át kell esnie. Ez a rendelet, tisztelt képviselő úr, akkor is hatályban volt, amikor ön a Belügyminisztérium politikai államtitkára volt, és több ezer őrizetessel szemben e rendelet alapján zajlott az eljárás. Ha ön ezt a szabályozást bármilyen módon aggályosnak tartotta volna, akkor önnek lett volna lehetősége arra, hogy ezen változtasson.
A szabály úgy szól, hogy minden esetben az őrizetest át kell vizsgálni. Valóban, a ruházatát is le kell venni, és ruházat nélkül is megvizsgálják, abból a célból, hogy semmi olyan eszközt ne vigyen be magával a zárkába, amivel akár saját magában, akár a társaiban kárt tudna tenni. Ez a szabályozás most már hét év óta ezt a célt szolgálja, és így jártak el korábban más őrizetesekkel szemben is.
Amennyiben itt konkrét jogsérelmet észlelt az őrizetes, akkor megvan a jogorvoslat útja, lehetősége, hogy minek alapján lehet eljárni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Tisztelt Képviselő Úr! Azzal, hogy az őrizetben lévő személyekkel szemben egyébként az emberi méltóságnak megfelelően kell eljárni, magam is maradéktalanul egyetértek."

flort 2010.12.18. 13:17:37

@Starin: Nézze, ami azt illeti, az Ön által említett könyvet nem olvastam (ha jól értem, nem mai termék), csak azt írtam le, hogy engem is hasonló hatások értek, csak én a másik utat választottam, a könyvtárat.

De láttam az évfolyamunkon olyat, akiből a kisebbségi érzés (ami bennem is erősen megvolt) a nagyhangú kivagyiságot, handabandázást, arroganciát hozta ki. Utáltuk is érte, de ő kinőtte. És az egyetemen ma is látok példát mindkét esetre.

Ha még mindig olvassa, amit írok, akor tudatom Önnel, hogy az unszimpátiámat az ésszerűség teljes hiánya miatt érdemelte ki Orbán úr (és csaknem minden előde). Csak egy példa: amikor a Moody's leminősítette M.o.-t, egy külföldi (tán bolgár) újságíró megkérdezte tőle, nem fordul-e az IMF-hez az ország. Erre a válasz, amellett, hogy bírálta a szóban forgó céget: nem, mert a piacról finanszírozzuk a hiányt (több százalékkal magasabb kamatért, mint amit az IMF kínált, de ezt most söpörjük a szőnyeg alá). Csakhogy a piac (egy jelentős része) még hisz a Moody's-nak, tehát ha ők leminősítik az országot, csak még magasabb kamatra adják azt a fránya hitel.
Most döntsük el: piacról, de akkor vegyük figyelembe a Moody's, S&, FR preferenciáit, vagy az IMF-től, de akkor a tárgyalódelegációt ne küldjük haza idő előtt. De az egyiket következetesen választani kell.

Tehát, ezért és sok hasonló irracionális, "csakazért is úgy lesz, mert Én megmondtam, hogy csak akarni kell" húzásért.

Üdvözlettel,

egy megint vidéki

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.12.18. 13:18:17

@Várúr: Türelmesen válaszolok.

Azt írtad, hogy a fotós hazudott, pedig ő cáfolta, hogy elvették az apparátot.
Miért írtad, hogy a népszabó fotósa hazudott, amikor nem is?

hackbard.celine 2010.12.18. 13:18:30

@aszekelyek és a többi IMF gigahitelt emlegető: miért kell a tényekkel szemben ezt az állandó IMF pártmantrát fújni?
Nézzük a tényeket:
- az IMF-EKB szindikált hitelt az országkvóta erejéig 2,7%-os hitelre kapta a magyar állam, amikor a piacról 10% fölött sem kapott hitelt
- a kvótán felül lehívott résszel együtt átlagban 3,5% lett a kamat -17 hónap fizetési halasztás mellett
- a mostanság lejáró 10 éves lejáratú magyar államkötvények kibocsátási hozama 2000-2004 időszakban átlagosan 3,9% volt
- az elmúlt két-három 3-5-10 éves lejáratú kibocsátás hozamai 8% fölött is voltak (két hónap alatt 2%-al nőttek az MNYP bezárás bejelentése óta) - azaz a kormány kétszeres hozamszinten veszi fel a lejáró államkötvények kivezetése után a piacról a lóvét.
Ezt úgy hívják, hogy adósságcsapda és elsősorban az Orbán-kormány saját áldásos tevékenységének köszönhető: a kormányváltás óta 300 bázisponttal ugrott meg a CDS felár (biztosítás államcsőd esetére), mert hiteltelen és középtávon fenntarthatatlan a mostani (vissza)fejlődési pálya.
Ki és miből fogja ezt visszafizetni?
TG figyelmébe: ha nem lenne világos, mennyire téved, egy gondolat: Orbánéknak a cél nem valami pátoszos országmentés vagy legendává magasztosulás. Egyszerű primer gazdasági érdek populista maszlagba csomagolva.
Legutóbbi példa: a pályázati pénzek elosztását koordináló hazai szervezetek középvezetőinek 80%-át leváltották mindenféle szakmai indoklás nélkül és felkészületlen, gyakorlattal nem rendelkező, tárgyalásképtelen pártkáderekkel töltötték fel a helyeket. Ezt már az EU-s partnerintézmények sem hagyták szó nélkül.
Politikai elemzőként nem ártana a célokat és szándékokat is alaposabban körüljárni, nem pedig leragadni az eszközök feletti lamentálásnál. Hozzáteszem, hogy a hatalom maximalizálását célzó eszközök sem tartoznak épp a legelegánsabbak közé.
Orbánhoz hasonló politikai kalandorok is lehetnek politikai elemzések szempontjából sikeresek, hiszen jelentős a támogatottságot építettek fel: Berlusconi, Chavez, Morales, stb. Mind "demokratikusan" lettek megválasztva. Tehát akkor demokraták? Nyilván az sem baj, ha a hatalom megszerzését követően saját érdekeiknek megfelelően formálták át a demokráciát.

Megfigyelo 2010.12.18. 13:18:35

@Pedró27: Nem csak a minimálbáresekre gondoltam, szerintem még a minimálbér másfélszeresét, sőt dupláját kereső ember is elég szegény. És aki a minimálbér kétszeresét azaz 147.000Ft bruttót kap, az már
fizet 16.637Ft SZJA-t. A többi levonást is figyelembe véve nettó 105.373Ft-ot kap kézhez.
És ami igazán felháborító: jövőre ez 1.868Ft-tal CSÖKKENNI fog, és már csak 103.505Ft jut neki.
Viszont akinek 500.000 a bruttója, annak 36.600-rel, akinek 600.000, annak 56.420Ft-tal
fog megnőni a nettó jövedelme...

Várúr 2010.12.18. 13:21:16

@balfék:
Te sem voltál ott, én sem akármiről "folyt a csevely". Kutya nem hívta ide ezeket a no name szervezeteket. Kik tiltakoznak most a még csak nem is végleges médiatörvény ellen? A MÚOSZ egyik szakosztálya, a sajtólevelezők klubja (nem is tudtam, hogy van ilyen) meg a vérballib nyilvánosság klub. Hol voltak ezek az elmúlt nyolc év során?

a-kis-herceg 2010.12.18. 13:22:29

@aszekelyek: "minden harmadik hsz-em elvész. Mi van ma? "

ezért imádkoztam:) de 2/3 marad ugye? csak 1/3 vész el?

Várúr 2010.12.18. 13:24:57

@balfék:
Lemondott, mert nem tehetett mást... Saját pártja buktatta meg, a Furcsány-ellenes, sorozatos százezres tüntetésekről nem is szólva... De tudod mit? Rég letettem arról, hogy ballibbancsokat, Furcsány-híveket érvekkel győzködjek. Életem egyik legnagyobb meglepetése lenne, ha közületek akár egy is azt mondaná: bocs, tévedtem, nincs igazam... Lehet védeni a védhetetlent, de ha kérhetem, ne engem fárassz.

Lacdelo 2010.12.18. 13:26:18

@Nash vs. Keynes:

Nem akarom vedeni az Mszp-t, mert biztos volt korrupcios ugyuk. Egyebkent nem is szavaztam rajuk.

Ami felhaborito, hogy a Fidesz a korrupciot beemelte tenylegesen az allami keretek koze a
1. A kozbeszerzesi palyazatok nem nyilvanosak
2. MFB korlatlanul osztogathat magyar (Fidesz kozeli= hiszen aki nem velunk az ellenunk) nem csak fejlesztestre, de meg mukodesi ktg.-re is.

OV a legkorruptabb, mig az Mszp idejen Nokias dobozban is elfero penzt vittek ki sunyiban, addig itt koztudottan Mrd-ok fognak kifolyni mindenfele kontrol nelkul a Fidesz erdekeltsegu cegekhez.

Vegere hagytam egy kis csemeget neked, hiszen ugy latom izgat a testureges motozas.

"DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ön azzal kezdte a kérdését, hogy egy hölgyről beszélt mint nőről és a nőket megillető jogokról, és a nők évére utalva kezdte mondanivalóját, ezzel hozta összefüggésbe.
Szeretném az elején világossá tenni, hogy az a téma, amelyre ön utána rátért, nem a nőről szól elsősorban, hanem egy nőről, aki őrizetes, akit őrizetbe vettek a hatályos jogszabályok alapján. A rendőrségen egy 1995-ös belügyminiszteri rendelet alapján jártak el az őrizetessel szemben, ugyanolyan eljárással, mint amelyen minden férfi és női őrizetesnek a korábbi belügyminiszteri rendeletnek megfelelően át kell esnie. Ez a rendelet, tisztelt képviselő úr, akkor is hatályban volt, amikor ön a Belügyminisztérium politikai államtitkára volt, és több ezer őrizetessel szemben e rendelet alapján zajlott az eljárás. Ha ön ezt a szabályozást bármilyen módon aggályosnak tartotta volna, akkor önnek lett volna lehetősége arra, hogy ezen változtasson.
A szabály úgy szól, hogy minden esetben az őrizetest át kell vizsgálni. Valóban, a ruházatát is le kell venni, és ruházat nélkül is megvizsgálják, abból a célból, hogy semmi olyan eszközt ne vigyen be magával a zárkába, amivel akár saját magában, akár a társaiban kárt tudna tenni. Ez a szabályozás most már hét év óta ezt a célt szolgálja, és így jártak el korábban más őrizetesekkel szemben is.
Amennyiben itt konkrét jogsérelmet észlelt az őrizetes, akkor megvan a jogorvoslat útja, lehetősége, hogy minek alapján lehet eljárni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Tisztelt Képviselő Úr! Azzal, hogy az őrizetben lévő személyekkel szemben egyébként az emberi méltóságnak megfelelően kell eljárni, magam is maradéktalanul egyetértek."

aszekelyek 2010.12.18. 13:26:47

@Protagonist: Bármilyen? Mondjuk az aktuális nyugdíj kifizetésére....valóban egy elrugaszkodott diktátor tempó....:D :) egy időben az adósság kamatait, a tőkét, az eü-ből hiányzó pénzt és a nyugdíjakat is kifizetni , csökkentés nélkül. Ilyen bevételek mellett. Borzalom nem? Akik ezt kifogásolják, nem közlik, szerintük mi másra is költik pontosan. Van három dolog, amit a törvény megenged, hogy arra költsék. Egyik muszájabb, mint a másik. Azok mián, akik most ezt mantrázzák....Kicsit azt a másra, bármire, tartalmát is csemegézzük ki:)

Várúr 2010.12.18. 13:27:11

@kolbászoszsömle:
Valaki ebben az ügyben hazudott, tele volt vele a ballib sajtó. MIttomén, a provokátorok közül ki hazudott, őszintén szólva qrvára nem érdekel.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.12.18. 13:30:20

@Várúr: Szóval kurvára nem érdekel, hogy miket beszélsz, meg, hogy miről van szó lényeg az, hogy elmondhasd, ezek hazudnak.

Igy is lehet élni.

jjulie 2010.12.18. 13:33:26

@Várúr:

az "elmúlt 8 év"- re a viktor parasztsága miatt adatott lehetőség, 2002-ben is elrontotta, és 2006-ban is, most is csak azért lett belőle főnök, mert az összes ellenfele tökönszúrta magát

amikor arra az "elmúlt 8 év"-re mutogatsz, a viktorra mutogatsz, és annak az "elmult 8" év-nek hatásába bele fog bukni, amiért összesen saját magát okolhatja, tedd ezt te is

balfék 2010.12.18. 13:33:32

@Várúr: Milyen ügyben kellett volna nyálat verniük. Mikor akarták megregulázni az előző kormányok a médiát? Szerintem meg pld. a frekvencia elosztás körül zűrös ügyeknél igenis megszólaltak.

Bence24 (törölt) 2010.12.18. 13:34:17

@aszekelyek:
Azért nem lehet közölni, mi másra költik pontosan, mert az van benne a törvényben, hogy államadósság és/vagy nyugdíjak és/vagy bármi más. Még egyszer, ez van a törvényben, és én a "bármi mást" nem tudom kiolvasni a kormány fejéből.
Az meg nem érv, hogy a jelenlegi nyugdíjasokra kell költeni a 3 ezer milliárdot. Mivel a kormány a jövőben nem kíván pénzt utalni a manyupoknak, így MINDEN évben megtakarít 360 milliárdot minimum, az évek elteltével még többet is. Tehát az ÖSSZES folyó járulékbevételt el tudja költeni a folyó nyugdíjakra. Ez hozza egyensúlyba a nyugdíjkasszát, nem a 3 ezer milliárd.

panelburzsuj 2010.12.18. 13:35:24

@hogolyo78:

Pont kettő hónapja írta elemzőnk (Kísérlet járja be):

"jóindulattal és várakozással figyelem mindazt, amit a Fidesz a gazdaságpolitikában tervez. Nem is csak a változások iránya miatt, hanem azért, mert a siker esetén talán egyszer és mindenkorra elvesztik hitelüket a magyar közélet politikatagadó „szakemberei”, a „nem lehet” és a „csak így lehet” prófétái, akik évtizedek óta a gazdaságpolitika királyi útjáról és a politika elhagyhatatlan kényszerpályáiról beszéltek. Őszintén szólva nem hittem volna, hogy a Fidesznek lesz bátorsága szembe menni a „nincs más alternatíva” toposzaival"

A mostani textus pedig emígy föst:

"Márpedig ez a mostani kísérlet, a költségvetésen komoly lyukat vágó adócsökkentéssel, a megszorítások politikájának elutasításával és mindezek miatt sok-sok szokatlan, komoly vitát generáló megoldással – ahogy Mr Navracsics mondja az Economist cikkében – risky, very risky."

Tényleg ugyanaz a problémája mindkettőnek: olyanba ártja magát, amit szakmailag nem képes sem megindokolni, sem elvetni, pusztán a megérzésire hagyatkozva találgat.

TG esetében ez csupán annyival jár kevesebb kínos következménnyel, amennyivel kevesebb emberre és kisebb erővel tud hatni. De annyiban közösek Orbánnal, hogy a feladathoz mérten tökéletesen irreveláns jegyek alapján jutottak olyan véleményformálási (befolyásolási) pozíciókba, amely kabát túlságosan lötyög rajtuk.

Már az alapmetafora tévessége is erre mutat: Orbán ugyanis nem vállalatvezetőként, hanem sztárként viselkedik.

aszekelyek 2010.12.18. 13:35:45

@púdó: Dehogy hihetelen! A legjobb barátnőm ápolónő.....Fiam közalkalmazott . No azért még a megélhetést hozzádolgozza, adózottan.Olyan lehetősége sincs mindenkinek. Természetes tudom, mit lehet keresni ma a tömegeknek.

balfék 2010.12.18. 13:36:14

@Várúr: Ebben megegyezünk Ignoráljuk egymást.

aszekelyek 2010.12.18. 13:38:31

@balfék: Nem mondtam, hogy ellenes. Azt mondtam, hogy nem bújik mögéjük. A z IMF és az adósságminősítők, nagyon nem Csányi úr. Sőt, szóba áll más hizelezőkkel is az ebugatta:)

jjulie 2010.12.18. 13:39:32

@Várúr:

mikor volt százezres furcsány elleni tüntetés?

csak nem akkor amikor kétmilliós kossuth téri nagygyűlés

Pedró27 2010.12.18. 13:40:21

@Lacdelo: Szia!

"Ezen lehet vitatkozni, de aki 500 eFt-ot vagy a folott keres azt nem kell sajnalni, ha 32%-ot fizetne."

Az országnak szüksége van erre a rétegre,ezért kell őket "sajnálni". Most a bruttó 500 ezer -1 millió közötti bruttó keresetűekről beszélek.

Szerintem ez az a réteg, akinek már nagyon elege van abból, hogy folyton róla húzzák le az újabb bőrt, mert ő "gazdag". Sőt, még a két gyereke után járó családi pótlékot is el akarják venni tőle, mert legyen "szolidáris". Ha pedig fel meri tenni a kérdést, hogy biztos mindenki megérdemli-e, hogy az ő adójából segélyezzék, akkor még egyéb csúny dolgokat is a fejéhez vágnak.

Terniak 2010.12.18. 13:44:56

Semmi újdonság nincs a miniszterelnök viselkedésében. Vagy inkább úgy pontosabb, hogy a nyugat-európai politikusi felfogáshoz képest nincs semmi novum ebben. Az elmúlt nyolc évben ha valamit tanult Orbán, akkor ez az. Az hiszem a külföldi útjai során felfigyelt arra, hogy mennyire provinciális a magyar politika.

Már többször írtam, nekem leginkább Sarkozyhez hasonlít, mondhatni mintha másolná a fidesz a francia politikai és közjogi rendszer sajátosságait mostanában. Mivel mi mindig a germán vonalat követtük, ezért hathat újdonságként egy-két dolog. (pl. a közérdekre hivatkozás jellemző francia közjogi gondolkosás).

Ajánlom mindeni figyelmébe még a népszerűségvesztése előtti megnyilatkozásait a francia államfőnek. Ugyanez volt rá is jellemző: erős akarat, hajlíthatatlanság, szókimondás, a "régi" vel való szakítás gondolata, ideértve a Chiraci korrupciós ügyekkel való leszámolást. Sarkozy volt az első, aki magához parancsolta a banki vezetőket, ő beszélt először morális kapitalizmusról, a francia EU-s elnökség pedig példamutató volt: ott is a keménység, a sziklaszilárd álláspontok jellemezték őket.

A falról a megszorítást lassan egyébként lekaparhatja. Ma olvastam a MNO mai győzelmi jelentését, hogy mennyivel többet viszek majd haza. Hát nekem más eredmény jött ki, a benzinárról és a fővárosi emelésekről meg már nem is beszélek.

szbi 2010.12.18. 13:47:18

@ó jaj:
Van az értelmezés világa. Hogy mit lehet belelátni a tettekbe. Ezt láttuk most ó jajtól.
És van a tények világa. Orbán Viktor fél éve miniszterelnök. Eddig ezek történtek, a tények:

- Független intézmények sorának számolta fel a függetlenségét, a pártatlanságát.
-- Ez vélemény. Tény: helyreállította függetlenségüket. Tény: helyükre állította ezeket a demokratikus rendszer keretein belül.

- Ezek az intézmények a demokrácia őrzői, első számú kontrolljai.
-- Ez vélemény. Tény: demokrácia kontrollja népfelség gyakorlása (választás stb.).

- Arroganciáját, egóját mutatja, hogy még a látszatra sem ügyelt: …
-- Ez vélemény. Tény: nem látszatpolitizálást folytat, hanem politikát csinál.

- Az AB ugyanígy járt, gyakorlatilag megszüntette.
-- Ez vélemény. Tény: az AB túlhatalma - évek óta mondom - a demokratikus államrendet veszélyeztette. Az én véleményem: még a mostani változtatások után sincs a helyén.

- 3 millió ember megzsarolása, magántulajdonuk elvétele.
-- Ez vélemény. Hibás alapokon. Tény: a magánnyugdíj pénztárakba mintegy 3 millió embert belekényszerítettek, a demokráciát súlyosan veszélyeztetve a Horn-kormány idején. Most ez a helyzet megszűnik. A szabad akarat gyakorlásának joga visszaszáll az egyénre. //Megjegyzés: nem imádom Orbánt, sőt! A józan észt viszont kedvelem.//

- Visszamenőlege hatályú törvénykezés. Ez egy több ezer éves tabu, az európai civilizációk jogrendszerének egyik alapja. De nem Orbán világában.
-- Ez vélemény. Ha mondjuk Obama dollár-tízmilliárdokkal életben tartja a pénzgyi szervezeteket, visszamenőleges hatályú jogi lépést tesz. Megsérti a piacgazdaság alaptörvényét – visszamenőlegesen ugyebár.

- Senki nem emlegeti, úgy látszik csak nekem fáj: a határon túli magyarok politikai megosztására való törekvés.
-- Ez vélemény. Az én véleményem: nem mindegy mit képvisel egy adott parlamentben az oda bejutott magyar képviselő. Ha egy a nemzet egésze érdekeit képviselni nem tudó/akaró szervezet monolit hatalmát felváltja egy a magyar érdekeket megvitatni és kifejezni képes, vitára kész, több aktorból álló politikai közösség, az csak jó lehet.

- Stb., olyan "apróságok" pl., mint népszavazási jogkör szűkítése, a sorozatos Lex Fidesz törvények, az alkotmány heti farigcsálása a fideszes érdekek mentén, stb.
-- Ez vélemény. Tény: a „népszavazási jogkör” (nem tudom, helyes-e itt ezt a kifejezést használni) szűkítése; pontosabban megváltoztatása nem veszélyezteti a demokráciát: Svájcban ilyen rendszer van, Nagy-Britanniában meg olyan.

- Ismét hangsúlyozom, ezek tények.
-- Ismét hangsúlyozom, ezek nem tények. Ó jaj a véleményét adta elő a tényeket saját meggyőződésének megfelelően magyarázva. Joga van rá. TG megfigyelt és értelmezett tényeket, s ezzel véleményét mondta el. Joga van rá. Nekem meg jogom van mérlegelni a véleményeket/értelmezéseket/állításokat. Véleményem: TG jobb. Sokkal. Véleményem: ó jaj – jajjaj!

- Komoly ember még ha nagy fidesz-hívő, ezeket akkor sem vitatja.
-- Komoly ember nem minősíti előre az ellene szólókat – az ugyanis a „visszaható törvénykezés” esete lenne.
- Szerintem a tényekből kell kiindulni. A tettekből.
-- Tény. Véleményem: egyetértünk.

- Én ezeket nem tudom pozitívan értékelni.
-- Ez az Ön álláspontja, köszönöm, hogy megosztotta velem.

- Ezek súlyos, nagy károkat okozó tettek. Aki ezeket képes relativizálni, bagatellizálni, azokkal én már nem is akarok beszélni. Számoljanak el magukkal, maguknak.
-- Ez hisztéria és/vagy zsarolás. Javaslom helyette az elemző gondolkodást. Számoljon le önmaga beszűkült felével. Mint fentebb olvashatta, ebben szívesen segítek.

- A felsorolásból kihagytam, mert absztraktabb, de nekem ez is súlyos tény: egy olyan kormány, amely a tőzsdét, a külfödi tőkét és bankokat en bloc általánosítva negatív színben tünteti fel,
-- Tény: magyarországi szereplésük súlyosan sértette a magyar érdekeket.

- amely az öngondoskodást a közösségből való kiiratkozásnak tünteti fel
-- Tény: Ön nem ismeri a magán- és önkéntes nyugdíjpénztár, mint intézmény, közti különbséget. Az hülyíti, butítja saját népét, aki kellő ismeretek nélkül véleményt alkot és hirdeti – tényként.

-Így is le vagyunk maradva szellemileg is, ezt a hátrányt nem növelni, hanem ledolgozni kéne.
--Sapienti sat.

- Komolyan megemlíteném, ha lenne, a fentiekhez mérhető, vagy akár csak közepes volumenű jó hír is. Amitől ez az ország jobb lett. Amitől haladtunk volna előre. Ami építkzés, nem rombolás.
-- Ha nem torz a tükre, talál sokat.

- Az egy ami elvileg említhető lenne az adó-"csökkentés", de ez inkább bicskanyitogató provokáció, mivel valójában - a legtehetősebb 10-20% kivételével - közvetett adóemelés van.
-- Véleményem: rosszul látja.

- Ja, igen, még egy jó hír: egy nemzetnek, melynek 8%-a súlyos alkoholbeteg
-- Ez tény, sajnos.

- Orbán megkönnyítette a pálinkához való hozzáférést.
-- Ez tény. És jó. Az alkohol okozta halálozás/leépülés jelentős mértékben a nagyiparilag előállított, egészségre különösen ártalmas „műszesz” miatt van. Tény: én kb.1 liter pálinkának megfelelő tömény szeszt iszok meg. Egy évben.

- Pompás.
-- Pompás.

- Magyarország most rosszabb, méghozzá sokkal rosszabb hely, mint volt fél éve.
-- Barátságos kérdésem: Ön hol él?

porfelhő 2010.12.18. 13:48:31

@jjulie:
Jó hogy nem celeb, csak sztár!:)

a-kis-herceg 2010.12.18. 13:51:04

@Teremszolga: "mennyivel többet viszek majd haza"

(%?) mennyivel? nő vagy csökk? nem értem ezt sem... :)

oanna333 2010.12.18. 13:53:55

@Protagonist: Briliáns!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

jjulie 2010.12.18. 13:53:56

@szbi:

bravó, érdekes kísérlet

hiányzik belőle, hogy a "tény" kifejezést orbánmagyari nyelv szerinti értelemben használod

így nézve már egész ügyes

a-kis-herceg 2010.12.18. 13:54:07

@Teremszolga: "mennyivel többet viszek majd haza"

(%?) mennyivel? nő vagy csökk? nem értem ezt sem... :)

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2010.12.18. 13:54:29

@hogolyo78:
Ezzel mindenben egyet tudok érteni.
Török úr is lassan megmagyarázó szerepet vállal magára, azaz elismeri, hogy van ugyan egy kis hatalommánia,de ki ek nincs?
Van ugyan egy kis diktárori jellem, de azt Török úr a tudatosságnak tudja be.
Így nem nehéz elemezni, mert hiszen csak hozzáállás kérdése, hogy a konok embert makacsnak, vagy az elvei mentén szilárdan kitartónak hívjuk, vagy az alapos embert lassúsággal és kákán is csomót kereséssel vádoljuk. Mindennek megvan az ellenkezője is, pusztán szándék kérdése, melyiket írjuk le.
Egy elemzőnek nem szabad langyos középutasnak és állandóan PC-nek lennie, mert a jellegtelensége miatt egy idő után elpártolnak tőle. Szerencsére ez a semlegesség Török urat nem fenyegeti..:)

sárkányfő 2010.12.18. 13:56:23

@freddynemkrueger:
" nyilván az előző 8 év kormányzásából valamilyen módon hasznot húztál és most neked sokkal rosszabb lett."

miért nem ezzel kezdted? ha ezen szinten vagy, kár volt rád pazarolnom eddig is a karaktereket.

Terniak 2010.12.18. 13:57:54

@jjulie: ezzel most egyet kell értenem. Ilyen vicces hozzászólást már régen olvastam.

Tény=vélemény

a-kis-herceg 2010.12.18. 13:57:59

@jjulie: ennyit kár volt fáradnia szbi filozófusnak. elég lett volna ró szólni: embeer hiiiiggyjjjj... (és bízva bízzál)

spectator84 2010.12.18. 13:59:47

Tisztelt Török Gábor! Nem Ön az első, aki egyes politikai vállalkozókat a nagyvállalati vezetőkhöz kívánja hasonlítani.

Úgy gondolom,a hasonlat sántít.
Egy vállalatvezető mandátumot kap a tulajdonosoktól az egyértelmű célfüggvény maximalizálására:legyen minél nagyobb a profit.Ez esetleg cifrázható annyiban, hogy ne a következő évben maximalizálja, hanem két-három év alatt /beruházások, piacszerzés stb miatt/

Mit csinál ezzel szemben a politikai vállalkozó?
Célfüggvénye nincs.Legalábbis nyilvánosan számon kérhető.
A megbízói nem a tulajdonosok.A választójog igen gyenge jogosítvány.

Ebből következően: mi történik akkor,ha a megbízott nem teljesíti a megbízók elvárásait?

1.Nagyvállalati vezető:A fő tulajdonosok utasítást adhatnak az irányvonal megváltoztatására. Sőt,akár fél éven belül le is válthatják a menedzsmentet.A vállalatvezetőnek tehát folyamatosan bírnia kell a szavazatok többségi támogatását.

2.Miniszterelnök:Egyszer megszerzi a többségi támogatást, /jól definiált célfüggvény nélkül/ négy évig,ha úgy gondolja,kimozdíthatatlan.A megbízóknak/választóknak/ marad a morgolódás.

Van ennél talán még egy fontosabb aspektus! Ennek jelentőségét most látjuk.
1. A vállalatvezető nem tudja megváltoztatni az ő működését szabályozó előírásokat ,a számonkérés szabályait átírni.

2.miniszterelnök:nemcsak hogy nincs folyamatos beszámolási kötelezettsége,ha kényelmetlennen tartja a majdani számonkérést, önhatalmúlag átírhatja a szabályokat.

Kérdéseim:
1.Miért írja át ilyen ilyen dühödt vehemenciával Orbán Viktor a játékszabályokat?
2.Mi Orbán Viktor(és társai?) célfüggvénye?

Ez utóbbi megválaszolásához egy kis adalék:
Egy interjúban kb. négy- öt hónapja a következőt mondta:
Számomra a hatalom mást jelent,mint a többi Parlamentben ülő politikusnak.Nekem a hatalom a cselekvés szabadságát jelenti.

Nem nehéz ebből arra következtetni: aki teljes cselekvési szabadságot akar, annak korlátlan hatalom kell.

Mindenesetre Orbán Viktor cselekvéseinek megítélésekor érdemes saját szavaira emlékezni

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2010.12.18. 13:59:50

@szbi:
Amit te tényként írsz le az ugyanolyan vélemény, mint amire reagáltál. Csak pont ellentétes oldalt preferálsz, ennyi az egész.
Ezért kár volt ilyen sokat írnod, mert azt mindenki tudja, egy régebbi sajtó példából, hogy mi a vélemény és mi a tény:Egy (talán tatabányai?) áruházba veszett róka keveredett, a rendőrök lelőtték-.
Tény ellenzékben: "Rendőrök lövöldöztek az áruházban"
Tény kormánypárton "Hős rendőrök mentették meg az áruház vendégeit"

Azt hiszem, te meglehetősen újmagyarul értelmezed a tény szót.

oldrock (törölt) 2010.12.18. 14:02:35

@Lacdelo:
Nagyon igaz amit írsz. Az nem igaz, hogy egyik kutya másik eb. Addig elismerem, hogy a Megyesi-Gyurcsány kormány sok bűnt követett el. Az eredendőt Megyesi követte el, az ő osztogató politikája engedte ki a szellemet a palackból, amit a jobb oldal rettentően meglovagolt az utóbbi 8 év hazug, nemzetellenes politikájával. Gyurcsány csak nagyon rosszul próbált ez ellen valamit tenni. Azt a legvadabb jobb oldalinak is el kell ismernie, hogy sokkal őszintébb mint Orbán akiről tudjuk Ő még sohasem hazudott...:). Az öszödi beszédben nem azt mondta amit a jobb oldal hallani vélt hogy lopjunk hazudjunk csaljunk, hanem az volt a lényege hogy ezt abba kell hagyni. A másik, a bal oldalnak egyszer volt már nagyobb kétharmada mint most de akkor a Bokrost elutasító alkotmánybíróságra nem annak jogainak megnyirbálása volt a válasz. Ilyen antidemokratikus elképzelés még a mérvadó holdudvarában sem volt. Az pedig hogy azért nem tudta mert az SZDSZ nem engedte ez nem hogy ellenérv, hanem éppenséggel demokratikusabb beállítottságukra egy újabb érv. Hol van a KDNP a fideszbe??? Sehol Ők csak a kirakatba kellenek, és bábként viselkednek.
Kedves TG! Egy értelmiséginek az ilyen antidemokratikus elveket sértő cselekedeteket sokkal súlyosabban el kell ítélni, addig amíg van erre lehetőség. Van esély arra reméljük nem sok, hogy drasztikusan megváltozik a nemzetközi helyzet. Van esély arra is hogy az EU összeomlik. Olvasunk ilyen jóslatokat is. Kitörhet egy harmadik világháború is , ha Iránra, Észak Koreára gondolunk. Akkor ez a rendszer nyíltan és minden jegyében diktatúrává alakulhat.
Nekünk értelmiségeknek a feladatunk hogy ilyen helyzetben ellentéteinket félre téve minden erőnkkel küzdjünk ellene, ellenük.
Mi különbözteti meg egy diktatúrát a demokráciától? A szabad véleménynyilvánítás, a szabad választások, teljes jogegyenlőség és a hatalomba épített fékek és ellensúlyok rendszere. Az utóbbit kettőt már teljesen lebontották. Ebben az országban a fidesz gyakorlatilag azt tehet amit akar. A készülő média törvénnyel a szabad vélemény nyilvánítást is nagyon jelentősen csorbítani fogják. Ami meggyőződésem ezt a blogot sem fogja elkerülni. Egy ilyen pártnak nem elég az ha a blog írója közelebb van hozzánk mint az ellenfélhez Az kell ha teljes mellszélességben minket támogat. (Lásd pl.: Alkotmány Bíróság, Költségvetési Tanács, ahol a jobb oldali érzelműek vannak többségben) A választó kerületek átírása is szóba kerül, bevonhatják a külföldön élő magyarokat is és akkor már a legjobb indulattal is az országunk alig fog különbözni egy diktatúrától.

sárkányfő 2010.12.18. 14:03:09

@szbi:
"Tény: helyreállította függetlenségüket."
Ja, mert a schmitt meg a többi maga a függetlenség élő szobra, véletlenül sem fideszkáder, ugye? :)
vagy ez vicc volt? mert annak elmegy :)

ja az államelnöki poszt, az ÁSZ, meg az ügyészség nem demokratikus kontrollok, ugye? hehe :)

a pénztárakab a 3-ból 2 millió önként ment bele, és mág tavaly is volt lehetőség visszalépni... hagyjuk a süket dumát.

Nem folytatom... a többi is ugyanerrea rugóra jár... bocs, de röhejes vagy.

Iustizmord 2010.12.18. 14:07:01

talán elég volna annyit megjegezyni:

Orbán is dead.

Megfigyelo 2010.12.18. 14:08:20

@szbi: Mivel én Ó-jajjal teljesen egyetértek, az Ön szavaiban viszont szofizmuson kívül semmit sem látok, én Öntől kérdezem meg, hogy "És Ön hol él?"

Csak egy érdemi pont:

Az, hogy az embereket "belekényszerítették" a magánnyugdíjpénztárakba, csak a pályakezdőkre volt igaz. A mostani tagok jó 2/3-a önként lépett be. Ne tessék hazudni!

jjulie 2010.12.18. 14:08:35

@ó jaj:

te nem érted őt, őt aki megértette az orbánt

guvernalista (törölt) 2010.12.18. 14:08:41

@aszekelyek:
te meg istennek vindikálod. mintha nagy szüksége lenne rá.

oldrock (törölt) 2010.12.18. 14:09:34

TG-nek!

Egy technikai javaslatom lenne a blog jobbá tételéhez.
A komment írása nagyon nehézkes. Tudom használhatnék szövegszerkesztőt és copy-t, de egyszerűbb lenne az ha visszalehetne nézni az irományomat elküldés előtt és akkor az esetleges hibákat kijavíthatnám. Az sem lenne rossz, ha kiemeléseket, alapszerkesztő funkciókat és hangulatjegyeket is felajánlana a szerkesztő rész, hisz ez utóbbi sokat elárul a szerző véleményéről. Sőt egy limitált időn belül akár újra szerkeszthetem azt, hisz mi nem vagyunk profi írók.

Lacdelo 2010.12.18. 14:10:06

@Pedró27:

Nem ertem, hogy miert ragaszkodsz gorcsosen, ehhez a teveszmedhez hogy a tarsadalmat a gazdagok tartjak el. A tarsadalmban mindenki benne van es mindenkinek a teherbirasahoz merten kell adoznia. Engem peldaul kifejezetten jol erint az Szja valtoztatas, de en nem vagyok annyira szuklatokoru, hogy ne latnam a negativ hatasait a gazdasagra es a tarsadalomra. Inkabb fizetnek tobbet a kozosbe, minthogy lassam hogy no a kulonbseg a szegenyek es a gazdagok kozott.

"Az országnak szüksége van erre a rétegre,ezért kell őket sajnálni". Az orszagnak szuksege van mindegyik retegere es oket tenyleg nem kell sajnalni. Max. egy minimalis adocsokkentest kellene nekik adni 30%

A gazdagok azzal, hogy nem kell annyit adozniuk nem fognak sokkal tobbet kolteni hazai termekekre, max. luxus cikkeket vesznek majd tobbet ami mind import. Megtakaritasukat fogjak novelni, nagyon jo esetben befektetnek (kis szazalek).

De nem tud a magyar gazdasag felporogni amig a lakossag nagyobb resze 70-80%-anak kevesebb lesz a fizetese, nemhogy none. A kis es kozepkeresetuek kevesebbet fognak vasarolni, tehat a gazdagoknak nincs ertelme ujabb beruhazast vegbehajtani hiszen nem mo a vasarlokepes kereslet, nem tudnak mit kinek pluszba eladni. A mar meglevo hazai vallalkozasoknak is nehezebb lesz.

"két gyereke után járó családi pótlékot is el akarják venni tőle, mert legyen szolidáris". Sohase szabadott volna nekik megitelni. Nekik ez max. pelenka penz volt, mig szegenyebbeknek letfentartasra kellett.

Semelyik nyugat-europai orszagban, de meg a kapitalizmus fellegvaraban USA-ban sincs egykulcsos Szja.

en.wikipedia.org/wiki/Flat_tax

a-kis-herceg 2010.12.18. 14:16:43

@jjulie: aki nem érti orbán+szbi "érveit" az csak ezt tudja mondani: "Én ideológiailag nem vagyok elég képzett."

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2010.12.18. 14:23:18

@a-kis-herceg:
" "Én ideológiailag nem vagyok elég képzett.""

Ó, ez nem probléma, erre jó kis ideológiai átképző táborok vannak-voltak szerte a világban. Majd lesz nálunk is belőlük:)

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2010.12.18. 14:23:37

@a-kis-herceg:
" "Én ideológiailag nem vagyok elég képzett.""

Ó, ez nem probléma, erre jó kis ideológiai átképző táborok vannak-voltak szerte a világban. Majd lesz nálunk is belőlük:)

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2010.12.18. 14:25:02

@ideologia:
Hm, Ez azért annyira nem volt jó, hogy kétszer elküldjem...Elnézést !

panelburzsuj 2010.12.18. 14:29:12

@Lacdelo:

"Inkabb fizetnek tobbet a kozosbe, minthogy lassam hogy no a kulonbseg a szegenyek es a gazdagok kozott."

Ez egy inspiratív vallomás.

Januártól érdemes lesz több figyelmet fordítania a "társadalmi célú" adományokat gyűjtő szervezetekre. Megugranak-e vajon a bevételeik attól, hogy a legmagasabb jövedelműek 500 milliárdjáról immáron nem a kormány fog rendelkezni, hanem ki-ki maga dönthet arról, hogy milyen közcél eléréséhez járul hozzá - önkéntesen?

Praktikusan a leginkább szem előtt levő politikusokat, magasabb állami vezetőket, "kormányközeli" vállakozókat lenne érdemes monitorozni ...

Lacdelo 2010.12.18. 14:30:19

@oldrock:

Sohase ellitottam hogy egyik kutya a masik eb. Az Mszp es a Fidesz kozott nagy a kulonbseg. Mig az Mszp ha korrumpalodott is, azt legalabb fellehetett tarni, nem volt a media megregulazva, legfobb ugyesz nem volt partkatona (Polt Peter). Az Mszp kormany alatt alatt vittek el Mszp kozeli szemelyeket bilincsben, ez mikor tortenhetne meg a Fidesz kormanyzasa alatt? Polt Peter nem talalna eleg adatot es ejthetnek az ugyet.

A korrupcio nagysaga sokkal kisebb volt az Mszp-ben mint a Fideszben ez nyilvanvalo, mar csak az esetek szamabol is, a penz nagysagarol legyen szolva, ami 98-02-es hiradasokra valaki meg visszaemlekszik).

Szoval van kulonbseg. De attol meg, hacsak az Mszp tenyleg hitelesen meg nem tud ujulni, addig nem lesz kormanyzati ero.

Kar, hogy a Fidesz kivegezte a kispartokat a kopogtatocedula szamanak megsokszorozasaval es a gyujtesi idejuk lecsokkentesevel. :(

Megfigyelo 2010.12.18. 14:30:53

@Teremszolga: Én nem találtam az MNO-n, hogy hol foglalkoznak a januártól érvényes adóváltozásokkal -- igaz, nem is ismerem nagyon azt a honlapot. Mindenesetre egy egészen kiváló "bérkalkulátor" van az adozona.hu honlapon - adó, nyugdíjjárulék stb. ezévi, jövőévi (+azutáni) - mindent kiszámol és érthetően kiír. Tudom ajánlani - nagyon tanulságos egy pár számot beadni...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.12.18. 14:32:18

@panelburzsuj: Az is hülye, aki adakozik!

A kormány úgyis ellopja, és beteszi valami alapba, ahonnan szét lehet osztani a gyerekbaszóknak, meg a haveroknak.

a-kis-herceg 2010.12.18. 14:36:52

@Lacdelo: :))))) bruhhahhahha :) nagyon jooo

"Az Mszp kormany alatt vittek el Mszp kozeli szemelyeket bilincsben, ez mikor tortenhetne meg a Fidesz kormanyzasa alatt?"

megmondjam? tényleg nem tudod? hihiahhaha.... nagyon jóóó. amikor majd ők is egymást nyírjáákk.. jjáááákk...

Pedró27 2010.12.18. 14:38:20

@Lacdelo: "Nem ertem, hogy miert ragaszkodsz gorcsosen, ehhez a teveszmedhez hogy a tarsadalmat a gazdagok tartjak el."

Nem a gazdagok, hanem a középosztály. Te nevezed őket "gazdagnak", méghozzá görcsösen, hogy a te szavaiddal éljek.

Megfigyelo 2010.12.18. 14:38:47

@kolbászoszsömle: Lehet úgy is, hogy a kormány ne tudja beletenni a szőrös mancsát - legfeljebb akkor nem látványos...

a-kis-herceg 2010.12.18. 14:39:14

@Lacdelo:

"...Kar, hogy a Fidesz kivegezte a kispartokat "

igen ezt egy egyszerű "kár" -ral is el lehet intézni.

legyintek.... kár, hogy a demokráciának vége....

panelburzsuj 2010.12.18. 14:43:48

@kolbászoszsömle:

Ennél azért talán még diffenrenciáltabb a helyzet Magyarországon. Egyelőre semmi nyomát nem láttam még pl. olyasminek, hogy az egyházi kezelésű szociális intézmények és programok perselyeit fidesznyikek ragadnák magukhoz, és Orbán lábai elé halmoznák a zsákmányt.

Lacdelo 2010.12.18. 14:44:10

@a-kis-herceg:

Ok nem fogjak egymast nyirni, nagy nyilvanossag elott, ettol te ne feljel. M1-en biztos nem fogjak lehozni, max. hogy hol tolt kolbaszt OV az nap, vagy hova ment el gyonni a buneit (Papa). ;)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.18. 14:44:21

@a-kis-herceg: ha ez volt a demokrácia, ami az elmúlt években itt volt, felőlem elmúlhat csendesen...
Nagyobb kérdés, hogy a "nemdemokrácia", ami az itt hozzászólók (és hozzáduntyogók) között többségi vélemény alapján már kiépült, milyen pontokon lesz rosszabb vagy jobb a "demokráciánál".

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.18. 14:46:07

@kolbászoszsömle: mér' pont a gyerekbaszóknak? Frajdi elszólás volt-e?

Lacdelo 2010.12.18. 14:46:54

@a-kis-herceg:

Nincs adas az M1-en vagy mar te is unod?

a-kis-herceg 2010.12.18. 14:47:12

@panelburzsuj: nem arra gondolt... bár a máltaiaknak sok támogatójuk van, most hogy mondod...
szerintem a központi számlára gondolt...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.18. 14:48:19

@Lacdelo: láttál rá példát, hogy az MSZP hitelesen megújult?
Gyakori, mint királykobra a pingvinek között...

Pedró27 2010.12.18. 14:52:27

@Lacdelo: "A gazdagok azzal, hogy nem kell annyit adozniuk nem fognak sokkal tobbet kolteni hazai termekekre, max. luxus cikkeket vesznek majd tobbet ami mind import."

O-o-o-ó
Micsoda igények
Há-há-há-há-há
Ez ne igaz!

Te leragadtál a hatvanas évek demagógiájánál. Mi az hogy luxuscikk? A dollárboltban kapható külföldi termék?
Miért gondolod, hogy a hazai ipar nem képes luxuscikkeket előállítani?

a-kis-herceg 2010.12.18. 14:53:03

@Lacdelo: ezt nem értem mire írod... M1? nincs tévém. a B-612 ről jöttem. hm.. vagy érdemes lenne? nagyon sok fontos és szép dologról lemaradok?

teevee 2010.12.18. 14:53:59

Kedves @török gábor:

Azért ez a komment a hiszti kategóriájába tartozik. Bocs.

Szerintem, öreg (és meglehetősen gyakori) hiba a szándékot a következményekkel összekeverni.

Az, hogy Orbán diktátor-e vagy sem, az a tettein és azok következményein (na meg a defíníción! :)) múlik, nem a szándékain.
A szándékait viszont nem ismerjük, csak találgathatjuk, személyes preferenciáinktól függően. (V.ö.: feleslegesen.)

Úgyhogy, valóban hibát követtél el, (na bumm, kivel nem fordul elő), egy amúgy objektíven (elfogulatlanul) értékelni lehetetlen szempontot próbáltál meg objektívnek feltüntetni.
Hogy ez nem sikerült (nem sikerülhetett), azért viszont már ne a világ legyen a hibás!

Köszönöm a lehetőséget.

a-kis-herceg 2010.12.18. 14:54:29

@Pedró27: "Miért gondolod, hogy a hazai ipar nem képes luxuscikkeket előállítani?"

hm. sorolnád? a magyar luxus autó, óra stb gyárakat? amnéziám miatt... ja pl mercédesz? igaz:)

panelburzsuj 2010.12.18. 14:55:57

@a-kis-herceg:

Nem gondolt, csak beszólt egy zengzetest a vörösiszap-számla ürügyén.

Alkalmazkodott a főaramú kommunikációs trendekhez ... :)

a-kis-herceg 2010.12.18. 15:00:57

@Hepci: igazad van. én már egy éve ítéletet hoztam az ügyben.

a NER rosszabb mint az áldemokratikus rendszerek voltak.
1. a szabad verseny mexűnt (a 20 évesben legalább a tiszta gazdasági szférában meg volt, az államiban sose, ott az "ál" pályázatosdi volt mindig, 20 éven át)
2. Jogbiztonság mexűnt (most már van visszamenőleges jogszabály, van államosítás stb)
3. a renegátokat fenyegetik (munkáltató, igazságszolgáltatás, avh-adó-vámhiv., stb)

ezek mind visszavetik az egészséges gazdaságot...

és ez egyben fontossági sorrend is volt (saját értékrendem szerint)

freddynemkrueger 2010.12.18. 15:02:43

@ó jaj: Pont te vagy azon a szinten, akinek minden rossz amit a Fidesz csinál. A fekete-fehér véleményű emberek sohasem hitelesek.

a-kis-herceg 2010.12.18. 15:06:01

@freddynemkrueger: őszintén mondom épp ezen gondolkodtam. ha tudnál segíteni sorolni a mérleg másik serpenyőjébe...

de légyszi ne ugy hogy a GYF elkúrt 8 év alatt 18ezer milliárdot... arra itt van tölgyes. kicsit egyszerűbb formábvan meg várúr

légy szi. pontokban szépen... mi lesz jobb... mi jót várjak. őszintén csak sötét felhőket látok egy éve... szükségem lenne a napot látni...

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2010.12.18. 15:07:27

@Pedró27:
Lehet én is leragadtam... Milyen hazai luxuscikkek vannak?
Mitől luxus a luxus? Az árától? MErt akkor kimész a piacra és tele van luxusalmával és luxuskrumplival, meg luxustejjel mindegyik.
A minőségétől?
Tényleg: mik ezek a magyar luxustermékek?

freddynemkrueger 2010.12.18. 15:09:48

@Lacdelo: "A korrupcio nagysaga sokkal kisebb volt az Mszp-ben mint a Fideszben ez nyilvanvalo, mar csak az esetek szamabol is, a penz nagysagarol legyen szolva, ami 98-02-es hiradasokra valaki meg visszaemlekszik)."

Tetszenek az ilyen deklarációk. A nagy pénzek nem ott mennek el, ahol te gondolod. Egy hiteles független nemzetközi korrupció-ellenes szervezet szerint nálunk a közbeszerzések ára kb. 25 %-kal több a kelleténél korrupció miatt. A legnagyobb értékű közbeszerzés az autópálya-építés. A Fidesz kormány alatt kevés épült, mert a kormány szerint ennyire volt pénzünk. Az MSZP kormány sok száz kilométert épített, ahol ezek szerint több száz milliárd ment el korrupcióra. Na ennek alapján gondold át a véleményed.

Pedró27 2010.12.18. 15:12:46

@a-kis-herceg: "hm. sorolnád? a magyar luxus autó, óra stb gyárakat? amnéziám miatt... ja pl mercédesz? igaz:)"

Veszek egy telket Budán, és magyar építőanyagokból építek rá egy házat. 50 milliót lazán elköltöttem hazai termékekre és el is költöttem több évtizednyi középosztálybeli fizetést. Jó esetben.

Hogy az eredmény luxus-e? Nem tudom. De kábé ez az, amire egy magyar középosztálybeli vágyik. A svájci óra csak apró kiegészítés.

freddynemkrueger 2010.12.18. 15:19:29

@a-kis-herceg: Abban igazad van, hogy egyelőre csak sötét felhőt látni, én sem mondom, hogy biztos jobb lesz, de most történik valami és LEHET hogy jobb lesz, ha a körülmények is besegítenek. Tényleg 'risky', amit művelnek, de a kockázatban benne van a nyereség esélye is, eddig csak az volt, hogy semmi esélyt nem lehetett látni a javulásra, csak az adósság növelése ment, semmi változtatás nélkül. A FAZ nemrég írta, hogy talán kéne hagyni a magyarokat csinálni amit elkezdtek és majd meglátjuk mi lesz belőle.
Pl. Matolcsy nekem is nagyon unszimpatikus, de pár napja mondta, hogy a rokkantnyugdíjasok arányát, ami nálunk 12%, az OECD átlagra, azaz 6%-ra kéne levinni. Az tényleg felháborító, hogy negyvenéves volt rendőrök 150 000 Ft rokkantnyugdíjjal éldegélnek, mert kicsit fáj a hátuk és mellette még dolgoznak. Kétmillió nyugdíjassal és havi 100 000 Ft nyugdíjjal számolva ez a csökkentés havi 12 milliárd forint. Eddig ennyit pazaroltunk el csalókra.

Pedró27 2010.12.18. 15:25:37

@ideologia: Vitapartnerem állította,hogy a "gazdagok" luxuscikkeket fognak vásárolni az adókedvezményből és azok szükségszerűen külföldiek.

Ha építtetek egy 50 milliós házat hazai építőanyagokból, az szerintem luxus, és hazai gyárak terméke.

jjulie 2010.12.18. 15:25:41

@Pedró27:

a középosztály tartja el a társadalmat

ezek szerint te is megértetted az orbánt, segíthetnél ebben a törökgábornak

Lacdelo 2010.12.18. 15:28:29

@Pedró27:

"Nem a gazdagok, hanem a középosztály. Te nevezed őket "gazdagnak", méghozzá görcsösen, hogy a te szavaiddal éljek."

En felsokozep es felsoosztalyrol beszeltem, arrol nem tehetek hogy szovegertesi problemaid vannak. Megegyszer bevagom csakhogy vilagos legyen szamodra. Nem artana ha a kerdesre valaszolnal. Probalj meg egy inteligensebb, koherens valaszt adni. Take your time!

"A also- kozeposztaly adoit lehetett volna csokkenteni. A felsokozep es felsoosztaly adokedvezmenyeit viszont nem lehet racionalisan megindokolni.

Egy progressziv ado politikaval, adojvairas kivezetesevel:
1. Minibalber-160 eFt 8%-os ado
2. 160 eFt-500eFt 16%-os ado
3. 500eFt folott 32%-os ado.

Mindjart igazsagosabb adorendszer. Mindenki kiveszi a reszet a teherbirasanak megfeleloen az adozasbol. A kozeposztalynek nem kell kivandorolnia. A felso reteg tovabbra is adozik, oket nem kell sajnalni. Az also reteget legalabb nem lehet eloskodoknek nevezni tovabbra. Az allamhaztartas se borul meg.

Ezzel mi a problemad?"

szamarhegy 2010.12.18. 15:29:16

@Pedró27: Szerintem amikor az ingatlanpiac jövője nem látható, amikor 10x is meggondolod, hogy mibe legyen a pénzed, amikor fontos szempont, hogy a vagyonod mennyire likvid, akkor a kevés kivétel közé fognak tartozni, akik építkezésbe fognak. Egy 50 millióból felépített háznál az import termékekre (belső építészet, gépészet, külső-belső burkolóanyagok, bútorok, lámpák, műszaki cikkek, háztartási gépek) simán elmegy a teljes költség 30-40%-a.

szamarhegy 2010.12.18. 15:30:08

@Pedró27: Szerintem amikor az ingatlanpiac jövője nem látható, amikor 10x is meggondolod, hogy mibe legyen a pénzed, amikor fontos szempont, hogy a vagyonod mennyire likvid, akkor a kevés kivétel közé fognak tartozni, akik építkezésbe fognak. Egy 50 millióból felépített háznál az import termékekre (belső építészet, gépészet, külső-belső burkolóanyagok, bútorok, lámpák, műszaki cikkek, háztartási gépek) simán elmegy a teljes költség 30-40%-a.

Pedró27 2010.12.18. 15:32:04

@jjulie: "ezek szerint te is megértetted az orbánt, segíthetnél ebben a törökgábornak"

valóban megértettem a Orbánt, és Török Gábornak szerintem nincs szüksége a segítségemre.

Lacdelo 2010.12.18. 15:32:28

@freddynemkrueger:

Ezert nem artana ha uj partokra szavaznank, vagy megujult regi partokra. MDF-re, vagy Mszp-re. Hatha osszetudjak kapni magukat. A FIDESZ-re es a Jobbikra semmikep. Ezek mehetnek a levesbe.

ubul2000 2010.12.18. 15:34:20

@freddynemkrueger: Valami nem stimmel a számításoddal. Kizárt dolognak tartom, hogy 120000 volt rendőr lenne rokkant nyugdíjban. (A pontos számokat nem ismerem, de ezt a számot erősen túlzónak tartom, még akkor is, ha ideszámítjuk az egykori kommunista funkcionáriusokat is)

Pedró27 2010.12.18. 15:35:20

@Lacdelo: "En felsokozep es felsoosztalyrol beszeltem, arrol nem tehetek hogy szovegertesi problemaid vannak."

Bocsáss meg,te írtad a következőt:

"Nem ertem, hogy miert ragaszkodsz gorcsosen, ehhez a teveszmedhez hogy a tarsadalmat a gazdagok tartjak el"

Ezt a mondatot értelmeztem úgy,hogy te a középosztályt gazdagnak nevezed.

jjulie 2010.12.18. 15:36:17

@Pedró27:

te egy cuki falat vagy

hazai építőanyagok hazai gyárakból(vinerberger, lejer, lindab, rokwool, rehau, tondah, junkers, és társai)

hackbard.celine 2010.12.18. 15:38:26

@Pedró27: magyar építőanyag? Azt meg honnan szerzel? Cement: Holcim, tetőcserép: Bramac, csempe: török-olasz-spanyol, faanyag: szlovák, ukrán. Vendégmunkás: román a Moszkva térről napidíjban.
Az adócsökkentéstől remélt fogyasztáson keresztüli GDP növekedés még egy akkora piacon sem volt sikeres, mint az USA, Reagan részben ebbe bukott bele. Pedig ott a GDP 70+%-át a belföldi fogyasztás adja.
A nettó magánjövedelmek nem tudnak a termelő vállalkozói szférába visszaáramlani fejlesztésekre, ebből nem lesz tartós gazdaságélénkítés.

freddynemkrueger 2010.12.18. 15:39:29

@Lacdelo: Ha mondasz ilyet, akire lehet szavazni, örömmel. De egyelőre az általad említettek nem nevezhetők megújultnak. Sajnos csak a rossz és a rosszabb között lehet választani.

jjulie 2010.12.18. 15:39:51

@szamarhegy:

add ehhez hozzá, hogyha nem 50 milliós értékű telken rakatja össze, nem fog annyit érni a végén a kész mű, mint amit beleépít

tehát mi is a luxus?

Pedró27 2010.12.18. 15:39:56

@szamarhegy: "Egy 50 millióból felépített háznál az import termékekre (belső építészet, gépészet, külső-belső burkolóanyagok, bútorok, lámpák, műszaki cikkek, háztartási gépek) simán elmegy a teljes költség 30-40%-a."

A maradék 60-70 százalék még mindig nem rossz arány szerintem.

ubul2000 2010.12.18. 15:40:26

@Lacdelo: Bocs, hogy beleszólok, de 160e ft-s minimálbér esetén emberek tízezrei kerülnének azonnal utcára.

Lacdelo 2010.12.18. 15:41:26

@Pedró27:

Egy progressziv ado politikaval, adojvairas kivezetesevel:
1. Minibalber-160 eFt 8%-os ado
2. 160 eFt-500eFt 16%-os ado
3. 500eFt folott 32%-os ado

Mi ezzel a problemad? Hatodjara kerdem. Miert nem igazsagosabb mint a vezered egyszemelyes adokulcsa?
Probalj mar meg egy egyenes, oszinte valaszt adni.

freddynemkrueger 2010.12.18. 15:41:50

@ubul2000: Nem azt mondtam, hogy ez mind rendőr, de összességében ennyi felesleges rokkantnyugdíjas van. Nyilván sok volt pártfunkcionárius is leszázalékoltatta magát. Párom egészségügyben dolgozott ott, ahol a leszázalékolásokat végezték, azért tudom, hogy ment ez.

oldrock (törölt) 2010.12.18. 15:42:46

@Lacdelo:
Elnézést valóban nem írtad (jobban figyelhetem volna), Inkább úgy helyes hogy sokan ezt gondolják...

De ez is a blog technikai hibája, hogy semmilyen szerkeszthetőségi funkciót nem ad. Az előbb elfelejtettem a technikai hibához írni azt hogy válaszadáshoz nem elég a válaszolandó személy nevét kiírni, hanem azt is amire válaszolok. Így elég faramuci a helyzet ahhoz hogy pontosan tudjam azt amire válaszolok vagy megjegyzem vagy egy másik fülön megnyitom. Sokkal jobb lenne, ha válaszadás közben láthatnám, ez is nagyon sok blognál már megvan...

Lacdelo 2010.12.18. 15:43:08

@Pedró27:

Egy progressziv ado politikaval, adojvairas kivezetesevel:
1. Minibalber-160 eFt 8%-os ado
2. 160 eFt-500eFt 16%-os ado
3. 500eFt folott 32%-os ado.

Mi ezzel a problemad? Hatodjara kerdem. Probalj meg valaszolni ezuttal.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.18. 15:43:33

"A megfigyelőket azonban nem igazították el kellően, mert ők mégis aggódnak. Oliver Vujovic, a Nemzetközi Sajtó Intézet főtitkára - igen diplomatikusan - szólt a megbeszélésekről. Szavai szerint furcsa, hogy a tárgyaláson egy biztonsági őr is jelen volt. "Tárgyaltam már miniszterelnökökkel, miniszterekkel, de ilyet még nem láttam, esetleg ez egy új kommunikációs forma lehet - mindenesetre tanulságos volt..." "

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=376110

...nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért...

PS: Gábor, kérem kommentjeim visszamenőleges törlését, mert a visszamenőleges törvénykezés esetleg visszamenőlegesen médiahatósági bírságot fog rám kiszabni nem-megfelelő-kormánylojalitás ürügyén! :-) :-(

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.18. 15:44:37

@oldrock: erre vannak professzionális szintű lehetőségek (pl. PunBB fórumrendszer), de honosításukra a Blog.hu egyrészt nem alkalmas, másrészt ez gyaníthatólag nem TG kompetenciája.

Várúr 2010.12.18. 15:44:47

@Protagonist:
A magyar kormány se "büntetni" akarja a bankokat. Azokat a bankokat adóztatják, amelyek válság idején is kiugróan magas nyereségeket értek el. Ausztria se bünteti a bankokat, hanem sarcol kőkeményen. El is kussoltak azóta az osztrák pénzintézetek magyarországi állapotokat kritizáló nagyokosai... Nem mellesleg másutt is költségvetési lyukakat tömködnek (Görögország, Izlad, Írország, Portugália, sőt Nagybritanniában ehhez még 200.000 állami tisztviselőt is elbocsájtanak, a tandíjakat több, mint a háromszorosukra emelik és így tovább). Ha pedig nálunk nem tömködik a lyukakat, lehet választani: brutális nyögdíjcsökkentés, százezres elbocsájtások, tandíj, oktatás, művelődés, közlekedés, egészségügy leépítése... Nem nagyon örülnének neki a szavazók, holott Furcsányéknak sikerült az államadósságot 20.000 milliárdra feltornázni. S most azok ugatnak, okoskodnak, akiknek ez az egész trágyahalom köszönhető. Ha rajtam múlna, kényszermunkásokkként az ország összes sertéstelepét velük takaríttatnám.

jjulie 2010.12.18. 15:46:26

@Pedró27:

te jobban érted, segíts

Pedró27 2010.12.18. 15:47:41

@hackbard.celine: "magyar építőanyag? Azt meg honnan szerzel? Cement: Holcim, tetőcserép: Bramac, csempe: török-olasz-spanyol, faanyag: szlovák, ukrán. Vendégmunkás: román a Moszkva térről napidíjban."

Ha ez tényleg így van, akkor miért is esett vissza a magyar építőipar a válság hatására?

Várúr 2010.12.18. 15:48:45

@freddynemkrueger:
Az említett rendőr 38 évesen ment nyögdíjba kettőszázhatvanezer forinttal. Ez is úgy derült ki, hogy nemsoká bíróság elé kell állnia, mert 2006-ban a fidesz megemlékezés után a vezetése alatt álló osztag kirángatott a sörözőből egy vak fiatalembert és vagy tízszer a hátába lőttek.

Lacdelo 2010.12.18. 15:49:10

@ubul2000:

Egy progressziv ado politikaval, adojvairas kivezetesevel:
1. Minibalber - 160 eFt 8%-os ado
2. 160 eFt-500eFt 16%-os ado
3. 500eFt folott 32%-os ado

Minimal ber (70 par ezer Ft) kotojel - 160 eFt). A minimal ber es a 160 eFt kozotti jovedelmsav.

Bocs, ha felreertheto volt elozoleg.

guvernalista (törölt) 2010.12.18. 15:49:16

@panelburzsuj:
ne húzd már fel ezen magad. török egy stréber aki - mondjanak bármit a többiek - mindig az óvónénivel van.

Megfigyelo 2010.12.18. 15:50:31

@Lacdelo: A javaslatod effektiv adóemelést jelentene kb. 100.000 Ft bruttóig. A progresszív adóval egyébként egyetértek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.18. 15:51:10

@a-kis-herceg: hááát... tamáskodom...
1. Szabad verseny vagy eddig se volt, vagy nem szűnt meg (most).
2. Jogbiztonság: vagy eddig se volt, vagy nem szűnt meg (most).
3. A renegátokat mindig fenyegették, ha nem verbálisan és előzetesen, akkor maguk spekulálhattak rajta, a kirúgásuk után.

A fentiekből nem következik, hogy nekem - fenntartások nélkül - tetszene az irány, de párt utoljára 8 éve nyerte el a szavazatom, folytatás a közeljövőben nem várható.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.18. 15:52:31

@jjulie: rajtad nehéz, Zsüli, szövegértés konstans egyes (leülhecc). :)

Várúr 2010.12.18. 15:53:07

@freddynemkrueger:
Hiába érvelsz ezeknek a derék ballib hazafiaknak Freddy... Görcsösen okoskodnak, védik a védhetetlent. Egyre jobban unom, hogy Török ténsurat olvasgatva olykor udvariasságból nekik is válaszolnom kell.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.18. 15:53:44

@Pedró27: Én is megértem Orbánt. És megértem mindazon dél-amerikai, ázsiai és afrikai demokratikus országvezetőket, akik egyszerűen csak pragmatikusan fogják fel az így-úgy megszerzett népi felhatalmazásból adódó lehetőségeiket.

Ne legyünk álszentek! Más európai országokban is az a hatalmon lévők célja, hogy hatalmon maradjanak. Az eszközök megítélése pedig csak gyomor kérdése.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.18. 15:55:28

@guvernalista: szolgálunk és (meg)élünk? :)
Azért nem zárnám ki a viszonylagos tisztesség ritkás (vö. fehérfejű rétisas a Svábhegyen) esetét.

irónika 2010.12.18. 15:55:40

@lanyi: A lehetősége megvan, mindössze két ha van benne.
1. Ha annak, aki többet visza haza fogyasztáshoz lesz kedve és nem megtakarításhoz vagy pl. befektetéshez.
2. Ha a fogyasztását nem import termékekre költi, márpedig a középosztálynak szinte ciki magyar terméket fogyasztania.
Tehát egy dupla ha-ra építjük azt, ami egy szimpla megoldással is orvosolható lenne.
A munkavállalók több, mint 60%-ának halvány lila gőze sincs arról, hogy ő mibe kerül egy cégnek. Azt látják, hogy kapnak 100.000 Ft-ot, miközben a főnöknek meg Passátja van. Pedig a Passát 3 éves, ér kb. 5-6M Ft-ot, az ő 100.000 Ft-os nettó fizetése pedig több, mint 2,5 MFt-ba kerül évente. Kérdem én, miért van a bruttó béren bármilyen kötelezettség. A bruttó bér a teljes bértömeg kellene, hogy legyen. Vacakolunk itt mindenféle szuperbruttóval, ami nem is az, meg egyéb baromságokkal. A képlet baromira egyszerű. A fizetésed 200.000 Ft, ebből adóteher 103.000, 97e-t pedig megkapsz. Hja, így sok mindenkinek kiderülne, hogy milyen óriási az elvonás. Örülünk 1%-os adócsökkenésnek. Röhej, egy fillérrel sem kerül kevesebbe az alkalmazott, mint eddig. Mifelénk ezt úgy hívják parasztvakítás!

oldrock (törölt) 2010.12.18. 15:56:18

Elgondolkoztató az, hogy a fidesz nagy nyomulása mellett egyik, ha talán nem a legnagyobb választási ígéretét nem (sem) teljesítette, az elszámoltatást. A választások óta egyik elsőosztályú MSZP- politikust sem vonták vád alá. Gyurcsányt nem a fidesz jelentette fel.
Vajon miért?
Több válasz is van,
1. semmilyen bizonyítékuk sincs,
2. vagy ha igen sokban Ők is benne voltak...
Azt nem fogadom el hogy ők demokratikusan kivárják azt az időt amikor mindent törvényesen meglehet tenni. Amikorra minden bizonyítékot megszereznek. Már csak azért sem mert az a törvény amit ők akarnak... Ha még nincs elég bizonyítékuk akkor eddig miért fröcskölődtek?
Az új főügyész sem igazán szükséges ehhez, hisz semmilyen törvénymódosítástól sem riadtak eddig vissza.

jjulie 2010.12.18. 15:58:38

@Hepci:

a kettes is konstans, meg a hármas is

mesélj, éhesek a halak?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.18. 15:58:50

@Hepci: "2. Jogbiztonság: vagy eddig se volt, vagy nem szűnt meg (most)."

Ilyenkor érzem azt, hogy milyen jót tesz az értelmezések sokszínűségnek, hogy Magyarországon élnek olyan magyarok is, akik nem Magyarországon élnek. :-)

freddynemkrueger 2010.12.18. 15:59:19

@Várúr: Mindig bízom abban, hogy itt azért értelmesebb emberek vannak, és a szavazóknak az a fele, akik arrafelé szavaztak kétszer nem mind hülye, egy része csak megtévelyedett és egyszer azért ezt belátja. Van pár barátom, akik szintén kétszer átszavaztak, pedig alapjában nem hülye emberek.

oldrock (törölt) 2010.12.18. 15:59:45

@Hepci:
Nem lehet alkalmassá tenni? Egy blognál ez alapkövetelmény lenne, függetlenül attól, hogy TG-től függ e vagy sem.

Pedró27 2010.12.18. 16:00:56

@Lacdelo: "Mi ezzel a problemad? Hatodjara kerdem. Probalj meg valaszolni ezuttal."

Az a baj, hogy a második sávhatár túl alacsonyan van meghúzva. Legalább 1 millióra fel kellene vinni, akkor pedig kérdés, hogy van-e értelme.

Indok: a magasan kvalifikált, több nyelven beszélő fiataloknak vonzóvá kell tenni a hazai karrierlehetőségeket. Ők nincsenek sokan,d e az országnak nagyon nagy szüksége van rájuk.

Egyébként visszakérdezek: "Aki tízszer annyit keres, tízszer annyit is adózik". Ebben mi a rossz? Azon kívül, persze, hogy Orbán Viktor mondta...

irónika 2010.12.18. 16:02:17

@Táskás Tóni: Pokorni, Ádler, Rogán, Navrasics, de még Kósa is más szinezetű Fideszt faragna a pártból, ha szándékaikat nem gáncsolná el a Főnök, Simicska és Kövér.
Nem állítom, hogy jobb lenne tőle a Fidesz, de lenne esély arra, hogy újra hihessek benne. Ma egyetlen szavukat sem hiszem. Kommunikációval foglalkozom és nincs szeletív memóriám se, szinte minden egyes lépésükről virít, hogy a valódi szándék más, mint a kommunikált. Egyszerűen hamis az egész. A lepel le fog hullni, kérdés, hogy mennyi idő alatt.
Amúgy Orbánt nem értem. Ha egy kicsit is tanult történelmet tudnia kell, hogy a forradalmárok gyorsan halnak vagy ahogy a gyerekem mondta, nem élik meg haláluk napját.

guvernalista (törölt) 2010.12.18. 16:02:58

@Pedró27:
a középréteg 50 milliós házat hitelből építi. feltéve, hogy nem ír állami megrendelésre tanulmányokat, és nem kap ennyit kápéban. a hitel nem lesz olcsóbb. ami megnyert a réven, azt elveszítené a vámon. pont ezért nem fognak komolyan beruházni. legjobb esetben a pénzt elikeázzák. karácsony után szerintem a lakosság nagy egésze takarékoskodni fog.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.18. 16:04:18

@vinczej: továbbra se gondolom ördögtől valónak, ha egy kormány kellő felhatalmazással, valami helyes cél érdekében nem elegáns (ha tetszik, diktatórikus) lépéseket tesz. Az a kérdés, helyesek-e a célok (pl. sajtó és nyugdíj témában)? Erről pedig a véleményem megoszlik...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.18. 16:08:00

@oldrock:

Milyen humánus és praktikus megoldás, hogy megszüntetik az ügynök-listák kezelését végző Kenedi bizottságot, és kiadják az eredeti példányokat az érintetteknek.

Ezzel biztosíthatják azt, hogy a megfigyelt figyelmeztetésével hivatalosan "kikérethetik" és nyom nélkül megsemmisíthetik egyes kínosan érintettek aktáit a sajátakolból, illetve "rejtegetett vagy lemásolt" aktákkal 2014-ben "üzenhetnek" az ellenakol érintettjeinek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.18. 16:08:21

@oldrock: hol látsz magyar nyelvű blog alatt szövegszerkesztő és egyéb kényelmi funkciókkal ellátott hozzászóló felületet? Wordpress alapú blogokban pl. szerkeszthetsz, de ahhoz is ismerni kell pár html kódot.
A hozzászólás ellenőrzését viszont itt se gátolja semmi elküldés előtt...

irónika 2010.12.18. 16:10:00

@Pedró27: Bocs, hogy beleszólok a vitátokba, de az alábbi mondat megütötte a fülem.

"Egyébként visszakérdezek: "Aki tízszer annyit keres, tízszer annyit is adózik". Ebben mi a rossz? Azon kívül, persze, hogy Orbán Viktor mondta... "

Mindössze annyi, hogy nincs itt a helye. Mióta bevezették a személyi jövedelemadót azóta progresszív a rendszer. Mindenki így fogadta el vagy 22 éve. Ma ezt megváltoztatni, ezzel végrehajtani egy adócsökkentésnek nevezett semmit, az vagy köszönet a fő támogatói háttérnek vagy szűklátókörűség.
Az új adóváltozással a magasabb jövedelműek jóval alacsonyabb, az alacsony jövedelműek picivel több adót fizetnek direkt módón valamint az adócsökkentés fedezeteként bevezetett úgynevezett válságadók pedig a fogyasztáson keresztül mindenkit többleteherrel súlytanak.
Tehát az alacsonyabb jövedelműektől elvontunk jövedelmet, megadóztattuk a szolgáltatókat, akik ezt továbbterhelik a fogyasztókra és az így szerzett adóbevételt odaadjuk a magasabb jövedelemmel bíróknak.
A kérdés az, erre ma tényleg szükség volt? Miért?

csgabor 2010.12.18. 16:10:15

@Pedró27: Bár ez nem teljesen vág a témába, de a jobb svájci óra kb. 50 milliónál kezdődik.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.18. 16:10:18

@vinczej: és még valami. Van egy pár - jogos - követelésem jelenleg is működő cégekkel kapcsolatban.
Megveszed őket féláron (vö. jogbiztonság)? Még ma jöhetsz, kontaktot találsz a blogomon. :)

jjulie 2010.12.18. 16:10:55

@irónika:

nem csak a forradálmárok végzik gyakran rútul, magyar miniszterelnöknek lenni is nehéz sors általában

hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_korm%C3%A1nyf%C5%91inek_list%C3%A1ja

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.18. 16:11:22

@Hepci:

"egy kormány kellő felhatalmazással, valami helyes cél érdekében nem elegáns (ha tetszik, diktatórikus) lépéseket tesz."

Kedves Hepci! Köszönöm őszinteségedet!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.18. 16:11:57

@jjulie: ha belógatod a micsodádat éjjel menyhalban dús helyen, megtudod. :)

Megfigyelo 2010.12.18. 16:14:32

Nagyon sajnálatosnak tartom, hogy Török Gábor nem reagált
11:25:54-kor tett bejegyzésemre, amelyben arról írtam, hogy mégiscsak állást kellene foglalnia abban, hogy akkor Orbán vajon diktátor, vagy "népboldogító" (a haza megmentője) -- tertium non datur.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.18. 16:16:23

@vinczej: miért ne lennék őszinte?
A magánnyugdíjrendszer jelenlegi formájának felszámolását pl. teljesen rendben lévőnek, sőt, nélkülözhetetlennek gondolom. Az más kérdés, hogy nem így csináltam volna, de nyilván van valami oka, hogy sose fogok döntéshozó pozícióba kerülni.
Most pedig következne a logikus lépés, ami természtesen nem fog bekövetkezni: a kormányfő bejelenti a jelenlegi és leendő nyugdíjasoknak, hogy minden pozitívabb szándéka ellenére se tudja a továbbiakban biztosítani a nyugdíjak reálértékének megőrzését.

jjulie 2010.12.18. 16:18:31

@irónika:

egyszerű a válasz

megkérdezték az embereket erről, és azok kétharmados töbséggel kérték ezt

nem tehetnek mást, bevezetik

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.18. 16:18:34

@Megfigyelo: aquila non captat muscas...
Btw, a kettő nem is zárja ki egymást.

Pedró27 2010.12.18. 16:20:17

@csgabor: "Bár ez nem teljesen vág a témába, de a jobb svájci óra kb. 50 milliónál kezdődik. "

Ez így van. De ezt az órát nem fogja senki a havi bruttó 650 ezer forintos fizetésére jutó adócsökkentésből megvásárolni.

keverednek a dolgok, ez az én bajom. Többen összemossák a tényleges gazdagságot az előbb említett jövedelem "gazdagságával".

jjulie 2010.12.18. 16:23:51

@Megfigyelo:

nem foglal állást, ő csak elemzést gyárt

állást foglaljon akinek szüksége van rá (neki már van jó állása, minek kockáztatná)

Pedró27 2010.12.18. 16:24:07

@csgabor: "Bár ez nem teljesen vág a témába, de a jobb svájci óra kb. 50 milliónál kezdődik. "

Ez így van. De ezt az órát senki sem fogja havi bruttó 650 ezer forintos fizetésre jutó adócsökkentésből megvásárolni.

Keverednek a dolgok, ez az én bajom. Többen összemossák a fenti fizetésű középosztálybelit a tényleges gazdagokkal. Akik tényleg megvesznek egy ilyen órát.

irónika 2010.12.18. 16:24:11

@jjulie: Gondolom csak ironizálsz vagy legalábbis remélem.
Az emberektől semmit sem kérdeztek csak azt. Takarodjon a Gyurcsány? Igen? Szavazz ránk!
A többi mind lózung.

freddynemkrueger 2010.12.18. 16:28:15

@Megfigyelo: Erről egyetemi atomfizika tanárom mondása jutott eszembe, aki úgy magyarázta azt, hogy az elektron részecske és hullámtulajdonságokkal is rendelkezik (pedig a régi felfogás szerint valami vagy részecske vagy hullám), hogy Piroska a régimódi nagymamájával él együtt, aki szerint vannak a rendes lányok, akik otthon varrnak és hímeznek meg a büdös kurvák, aki minden éjszaka mulatozni járnak, és amikor azt látja, hogy az unokája egyik nap otthon varrogat, másnap pedig éjszaka dorbézol, akkor nem tudja, hogy az unokája rendes lány vagy büdös kurva. Szóval szerintem az a tertium non datur nem igaz, lehet valaki egyszerre mindkettő.

jjulie 2010.12.18. 16:29:49

@irónika:

ironik vagyok, randizzunk

Megfigyelo 2010.12.18. 16:32:20

@Hepci: Szerintem meg kizárja, egy diktátor csak tönkreteheti az országot -- még ha rövid távon esetleg az ellenkezője látszik, akkor is. Sztálin diktatúrája pl. igen "effektív" volt, de végső soron nem csak a Szovjetúnió későbbi szétesését alapozta meg, de azt a tökéletes csődőt is, ami most Oroszországban és minden volt szovjet köztársaságban megfigyelhető. (Aki nem olvas rendszeresen orosz honlapokat, az egyszerűen nem tudja elképzelni, hogy Oroszországban -- a hatalmas olaj- és gázbevételek ellenére -- milyen elképesztő végletes társadalmi összeomlás van.)

guvernalista (törölt) 2010.12.18. 16:33:46

@Hepci:
nem állítom, török tisztességtelen. hanem csak azt, hogy ő ilyen. ő mindig a hatalom oldalán áll, és mindig éppen hogy. úgy helyezkedik, hogy mindig az óvónéni mellett álljon. amikor az mszp-szdsz volt kormányon, akkor mellettük állt, aztán amikor senki sem volt hatalmon, hanem sólyom volt a legnépszerűbb, akkor mellette állt. most orbán viktor az óvónéni, tehát mellette. ha a miniszterelnök tekintélye megkérdőjeleződik, vagy mondjuk lesz egy rendszerváltás, akkor török természetesnek veszi, hogy minden, amit korábban demokratikusnak gondolt az valójában antidemokratikus.

hackbard.celine 2010.12.18. 16:36:02

@Pedró27: a magyar építőipar azért esett vissza, mert megszűnt a hitelezés.
Kp-ra pedig jóformán senki nem vesz új lakást.
Önmagában a 2000-2001-ben bevezetett támogatott lakáshitelek kérdése is megérne egy misét, a kamattámogatásra (legnagyobb nyertese hogy hogy nem az OTP) fordított összeg 1500 Mrd Ft-ot tett ki. Ez csak a költségvetési hatás, ezzel együtt a lakáscélú ingatlanok árát 3x-osára verte fel a hitel alapú túlkínálat alig 2-3 év alatt.
Irreális, megalapozatlan marhaság volt, ezt is ki találta ki? Ki is volt a gazdasági miniszter? Csak nem egy Matolcsy nevű figura?
Az építőanyagokat gyártó vállalatokat már rég elprivatizálták (ki is bábáskodott a privatizáció bölcsőjénél? Csak nem egy Matolcsy nevű figura?), az utolsó hazai cementgyár ha jól tudom a HCM (Hejőcsabai Cement és Mészmű) volt, amit vágül szintén a Holcim vett meg.

aszekelyek 2010.12.18. 16:36:49

@PR-küszöb: Hogy vált sávot, visszapillantás nélkül????? Hogy előz? Pocsék egy hasonlat.

Megfigyelo 2010.12.18. 16:37:10

@Hepci: Szerintem meg kizárják. Lehet a látszat rövid távon más, hosszú távon egy diktatura tönkretesz minden országot.
Nézd meg pl. azt a tökéletes összeomlást, amiben a mai orosz társadalom leledzik...

Megfigyelo 2010.12.18. 16:39:59

@Megfigyelo: Bocs., azt hittem, hogy elveszett a hozzászólásom, ezért megismételtem röviden a lényegét.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.18. 16:41:09

@guvernalista: akkor minek jársz ide? Én pl. viccből beszóltam párszor a f..szopó Gréczynek, de nem töltöm vele az időt.

jjulie 2010.12.18. 16:42:25

@aszekelyek:

van jogsid?

ha nem tudsz hátranézni, a sávváltás előtt be kell ilyeszteni index nélkül, aztán indexelni és óvatosan sávot váltani

biztonságos, főleg ha egy ócska nagy vasdarabban csinálod

hackbard.celine 2010.12.18. 16:46:55

@Pedró27: túlságosan áttételesen gondolkozol, nem lennél jó politikus. :)
Az adórendszer kapcsán a legegyszerűbb kérdést kell feltenni: cui prodest?
Nézzük a számokat, aztán jöhetnek haza a magasan kvalifikáltak is:
A Fidesz-KDNP frakció tagjai összesen a ciklus végéig 1 milliárd Ft-al többet visznek haza. Számold ki: átlag 125000 Ft-al többet kapnak havonta és 263-an vannak.
Vagy pl. Orbán Viktor személyes adómentességét biztosítja az életbe lépő új szja rendszer.
Jelen állás szerint a keresők 72-75%-a nem járna jobban az új adórendszerrel - ezt picit árnyalja a gyermekek utáni kedvezmények rendszere (az összes kereső 20%-át érinti), tehát a munkavállalók 60%-a nem nyer az új adórendszeren. A reálgazdaságban dolgozik a többségük, ők termelik a GDP-t. 20 Mrd Ft-ot fordít az állam a közszférában dolgozók kompenzálására.
Ebből lesz a beígért gazdasági növekedés?

Pedró27 2010.12.18. 16:47:47

@hackbard.celine: "a magyar építőipar azért esett vissza, mert megszűnt a hitelezés.
Kp-ra pedig jóformán senki nem vesz új lakást."

Nyilván. Én csak arra próbáltam utalni, hogy ha visszaeshetett a magyar építőipar, akkor nyilván létezik is.

hackbard.celine 2010.12.18. 16:50:28

@freddynemkrueger: a nagymamát Frau Schrödingernek hívták és volt neki egy macskája is. :))

aszekelyek 2010.12.18. 16:50:43

@jjulie: Van és inkább a fejemet tekergetem, kissé...:) Nem IFÁ- val járok:) Városban akkor is kint felejtenek, ha indexelek, csorgok és látok is hátra:)

jjulie 2010.12.18. 16:53:27

@Pedró27:

építőipar létezik, építőanyag gyártás pedig nem azonos az építőiparral

az építőanyag gyártásban alig van magyar tulajdonlás, ha van egyáltalán

a kivitelezésben talán jobb a helyzet

jjulie 2010.12.18. 16:56:08

@aszekelyek:

csak arra akartalak rávezetni, hogy gondolkozz egy picit többet, és hipp-hopp egy szinesebb, és sokrétűbb világ nyílik meg előtted

panelburzsuj 2010.12.18. 17:01:41

@guvernalista:

Nincs bennem semmi indulat. Elemzek ... :)

A mondókám lényege egyébként az "irreveláns jegyek mentén kiválasztódás" lett volna. A klasszikus az amerikai autóvásárló: csapkodja az ajtókat, és megszámolja a pohártartókat. Na, ilyen kifinomult piacon lett Orbán népszerű politikus és Török népszerű elemző.

kodó tamás 2010.12.18. 17:04:48

@Pedró27: "...és magyar építőanyagokból építek rá egy házat..."

ha ezek a luxus termékek: Villeroy and Bosh, Wienerberger, Knauf, Bramac, Tegula UNgareze, soroljam?

Pedró27 2010.12.18. 17:04:50

@jjulie: "az építőanyag gyártásban alig van magyar tulajdonlás, ha van egyáltalán"

Csak most esett le a különbség: szerintem azt is hazai terméknek kell tekinteni, amit külföldi tulajdonú de hazai gyárak állítanak elő."

"építőipar létezik, építőanyag gyártás pedig nem azonos az építőiparral"

Ezt én nem is állítottam. Csak azt, hogy ha építettetek egy házat, akkor azt az építőipar fogja előállítani.

PR-küszöb 2010.12.18. 17:08:10

@aszekelyek:
Én nem azt mondtam, hogy ne NÉZZÜNK a tükörbe, hanem azt, hogy ne azzal - mármint a tükörrel - KORMÁNYOZZUNK. Nem tudom elképzelni, hogy valaki egy laza tükörmozdulattal bevesz egy hajtűkanyart.
:)

aszekelyek 2010.12.18. 17:08:24

@Pedró27: Logikus.....:) JA és a HOLCIM az utolsót vette meg, Orbánék alatt... Ki adta el a többit 94 -98 között, hogy nekik az utolsó maradt? Ez is logikus kérdés. No és hova lett annak az iparágnak az ára? @hackbard.celine: ezt nem állította senki, kormány részről. Senki. Ezt itt ön adja elő. A munkaadók lenne az a 7o% feletti rész?

PR-küszöb 2010.12.18. 17:13:20

@aszekelyek:
Továbbá a szovjet katonai megszállás és kényszerű kollaboráció negyven éve alatt is a múlttal foglalkoztunk, miközben a jövő társadalmát építettük - szavakban.

a-kis-herceg 2010.12.18. 17:14:00

@freddynemkrueger: "egyelőre csak sötét felhőt látni, én sem mondom, hogy biztos jobb lesz, de most történik valami"

így is fel lehet fogni. szürke demokráciánál jobb a színes diktatúra. lesz nők kaja pia ingyen.

a Matolcsy mondandóját meg demagógiának hívják, hisz PONTOSAN azt az egy-két mondatot mondja amit te hallani szeretnél... rokkantnyugdíj, hajléktalanok, gaz bankok, spekulativ kapitalizmus halála, gazdag "tele" cégek... zene a füleknek

manipul 2010.12.18. 17:16:02

"Az elkötelezett liberálisnak indult politikus, nekem úgy tűnik, valamikor a kilencvenes évek közepére már biztosan megértette, hogy a politika nagyon kevés dologban különbözik attól,..."

Orbán azt értette meg, hogy a manapság divatos liberalizmus szemfényvesztés. Határozottan szakított vele és nagy kockázatot vállalt. Ekkor emlékezetem szerint a médiaszereplők 50% volt MSZP hívő, 45% SZDSZ, és csak 5 % nemzetinek nevezhető. Sajtójuk pedig egyáltalán nem volt, így a sikerre alig volt esélye, és így is vállalta...Azt viszont zseniálisan meglátta, hogy az SZDSZ megszállja az MSZP-t és magával rántja.

a-kis-herceg 2010.12.18. 17:16:27

@hackbard.celine: torokgaborelemez.blog.hu/2010/12/17/300_megerteni_orbant/fullcommentlist/1#c11927044

most látom, vannak még nemzetmentő hazafiak. jól megadtad neki:) amig én szunyókáltam...

nyünyüge 2010.12.18. 17:18:01

@guvernalista:
Hát nekem sosem tűnt fel, hogy Török Gábor egy szekfűs vagy madaras mintjájú óvónéni-köpenybe kapaszkodott volna.

Ez nagyon régen lehetett, az elmúlt 8 évben nemigen.

manipul 2010.12.18. 17:18:08

Török Gábor csak annyira akarja megérteni Orbánt, hogy azért ne golyózzák ki a "mértékadó" táborból.

jjulie 2010.12.18. 17:18:38

@Pedró27:

összerakni fogja, abból amit az építőanyag gyártók előállítottak

ha szerencséd van és nem suszterekre bízod

"külföldi tulajdonú de hazai gyárak": ez a ma érvényes orbánmagyari nyelv szerint milyen előjellel említendők?

aszekelyek 2010.12.18. 17:20:16

@PR-küszöb: A kettő együtt tanácsos:) Hajtűkanyarban meg főképp:) BAndzsák előnyben. Teljesen igaza van. Mind a kettőt rendeltetés szerűen kell használni és gyakran egyszerre:) Hátramenet esetén meg még marhaság is előre nézni. Oktatóm szerint pedig nagyon sokan úgy tolatnak.HA pl. vissza akarjuk csinálni az állami nyugdíjat államivá, akkor a hátramenethez nagyon meg kell nézni mi is van abban a tükörben.... menjünk-e tovább előre ugyanúgy, vagy esetleg tolassunk vissza az útelágazódásig és a másik úton induljunk előre újra. Bocs, nem bírtam kihagyni.:D

Pedró27 2010.12.18. 17:20:33

@hackbard.celine: "túlságosan áttételesen gondolkozol, nem lennél jó politikus. :)"

Ezzel egyetértek... Mármint hogy nem lennék jó politikus.

"Az adórendszer kapcsán a legegyszerűbb kérdést kell feltenni: cui prodest?
Nézzük a számokat, aztán jöhetnek haza a magasan kvalifikáltak is:
A Fidesz-KDNP frakció tagjai összesen a ciklus végéig 1 milliárd Ft-al többet visznek haza. Számold ki: átlag 125000 Ft-al többet kapnak havonta és 263-an vannak.
Vagy pl. Orbán Viktor személyes adómentességét biztosítja az életbe lépő új szja rendszer."

Vicces az ilyen megközelítés. Hozhattak volna olyan törvényt is,hogy a képviselők helyből adómentesek, és a fizetésüket is maguk határozzák meg. A családi adókedvezményből legalább te is részesülhetsz, ha vállalsz három gyereket.

"Jelen állás szerint a keresők 72-75%-a nem járna jobban az új adórendszerrel - ezt picit árnyalja a gyermekek utáni kedvezmények rendszere (az összes kereső 20%-át érinti), tehát a munkavállalók 60%-a nem nyer az új adórendszeren. A reálgazdaságban dolgozik a többségük, ők termelik a GDP-t. 20 Mrd Ft-ot fordít az állam a közszférában dolgozók kompenzálására."

Itt nem is az a cél, hogy mindenki jobban járjon. Legfeljebb, hogy senki se járjon rosszabbul.

"Ebből lesz a beígért gazdasági növekedés?"

Nem. Ez csak előfeltétel.

Erős gazdasághoz erős középosztály kell. Ez a szegényeknek is érdekük.

aszekelyek 2010.12.18. 17:23:34

@teevee: Még jó, hogy az igazságbeszéd éljenzői meg sem próbáltak objektívek lenni. Ilyen hibába nem eshettek.

Pedró27 2010.12.18. 17:25:23

@jjulie: ""külföldi tulajdonú de hazai gyárak": ez a ma érvényes orbánmagyari nyelv szerint milyen előjellel említendők?"

Szerintem pozitív. Ha jól emlékszem, volt részéről egy olyan különbségtétel, hogy termelő tőke kontra spekulációs tőke. Lehet persze, hogy más szavakkal.

ubul2000 2010.12.18. 17:26:06

@irónika: "Ha egy kicsit is tanult történelmet tudnia kell, hogy a forradalmárok gyorsan halnak" Ja, pl Castro

aszekelyek 2010.12.18. 17:27:03

@freddynemkrueger: Van nekem is számos nem rokkant de fizetős ösmerősöm, igen, a ballibről...., akik nem akartak annyira az államkasszába pénzt tenni, inkább onnan kivenni. @Pedró27: Az lesz a nehéz, ezt megértetni a sok véririgy , arra szocializálttal. Korlátoltak, mint a 2oo6 őszi Kossuth tér.:D

freddynemkrueger 2010.12.18. 17:28:35

@a-kis-herceg: Nem értem a nevedet, a kis herceg mindenben a jót látta meg, te pedig mindenben rosszat látsz. Eddig csak kritizáltál, kíváncsi lennék, hogy szerinted mit kéne tenni? És ki tudná azt megtenni?

guvernalista (törölt) 2010.12.18. 17:31:05

@Hepci:
abban hogy ő mindig kormánypárti nincs semmi szidalmazás. számomra a stréber nem szitokszó, a műmájer sem. és a tökfej sem. emlékeim szerint ezeket a jelzőket használtam törökre.

PR-küszöb 2010.12.18. 17:31:14

@aszekelyek:
Tehát, hogy következetes legyek a Te hasonlatértelmezésedhez, ha az ember a gépjárművel hátra akar tolatni, akkor leveszi a kezét a kormánykerékről, megragadja - lehetőleg két marokkal - a visszapillantótükröt és tolat?

Magyarul: ha az ember összecseréli az értelmezés/biztosítás és a cselekvés eszköztárát, abból csak felfordulás lehet.

jjulie 2010.12.18. 17:31:41

@Pedró27:

leszáltál a magyar építőanyagokról?

"Erős gazdasághoz erős középosztály kell."

az erős középosztály politikai eszközökkel létrehozva 2010-ben európa földrajzi közepén, ez is fel van írva a falra?

a mameluksereget ne keverd össze a középosztállyal

aszekelyek 2010.12.18. 17:32:26

@vinczej: No akkor az igazat is ide jekk írni erről. Egy kópiát kapnak, nem az eredetit hordják szét. Amit eddig rejtegettek előlük. Mindenki befejezi végre az ezzel revolverezést szépen és aki benne volt, vállalja szépen magát. Pont. Nem csak történész kutathatja. A nyilvánosság és a szabadságjogok végre érvényesülhetnek. Mert eddig nem volt szabad. Ha annyira kéne tartania ennek a kormánynak a nyilvánosságtól, nem tenné meg ezt. Humánus? Aztán miért nem? Teccett ÁVÓS verőlegény lenni? Most meg kitudódik? Esetleg bőrkabátos , fekete autós? Be van fejezve a tagadása is a komm. terrornak, meg a rejtegetése is a viselt dolgoknak.

PR-küszöb 2010.12.18. 17:37:41

@Pedró27:
Ha a hatalom logikáját alkalmazzuk, az adórendszer a kisebb főnököknek kedvez. Ezt hívják piramidális társadalomszerkezetnek. Rövidre zárja a parancsnoki láncot...

Táskás Tóni 2010.12.18. 17:38:37

@freddynemkrueger: A magánnyugdíjpénztárak az emberek pénzét a tőzsdére vitte és ott kockáztatta. Ez nem igaz , hiszen a befizetett tagdíjak kis %-át lehetett a tőzsdén befektetni. Ha jól értem , akkor te is azt mondod, hogy kockázatos amit Orbánék csinálnak, tehát Orbán Mo-ot teljes egészében a" tőzsdére" tesz fel. Ez elég zavaró, mert itt már 10 millió emberről van szó és leszarom Orbán mennybemeneteli szándékát .

Táskás Tóni 2010.12.18. 17:41:27

@freddynemkrueger: Amióta már Polt is az ügyészség motorja akar lenni- ezt tegnap nyilatkozta- nehéz optimistán szemlélni a világot. Láttuk ,hogy ez a motor dolog mit hozott ki Smittből.

PR-küszöb 2010.12.18. 17:42:02

@Pedró27:
Ha a hatalom logikáját alkalmazzuk, az adórendszer a kisebb főnököknek kedvez. Ezt hívják piramidális társadalomszerkezetnek. Rövidre zárja a parancsnoki láncot...

jjulie 2010.12.18. 17:42:06

@Pedró27:

ez megint az orbángalaxisról származó megfogalmazás, némi pató páli magyaros gyökerekkel

lefordítom: az orbán utálja a spekulációs tőkét, mert annak a mozgatói tudnak valami olyat, aminek az elsajátítása meghaladja az orbán képességeit

aszekelyek 2010.12.18. 17:42:26

@PR-küszöb: Amikor kiejteni se volt szabad elég sok mindent a múltból és a jelenből sem. Nem beszélve 56-ról. Egyszer kell kibeszélni, oszt jónapot. Másként hurcoljuk magunkkal a sajnálatos eseményeket... brrr.... Avval foglalkozgattunk, amit megengedtek nekünk. Az ideiglenesen nálunk állomásozó baráti szovjet csapatok. Márc. 15 is egy botrány volt.szent Istvánról nem is szólva. Naaa , ennél valamivel komolyabbat várok el öntől....:D

hackbard.celine 2010.12.18. 17:42:43

@Pedró27: nem ismerek olyan gazdaságpolitikai modellt a közelmúltból, ahol ez a hozzáállás (magasabb keresetűen szja csökkentése) lett volna a gazdaságélénkítés motorja. Képzeljük el, hogy vállalatvezető vagy és leszólsz a futószalag mellett dolgozó 60 szakmunkásnak, hogy mostantól 2000 Ft-al kevesebbet keresnek, mert neked személyesen 120000 Ft-al többet kell hazavinned. Mert megérdemled. :)
Erős gazdasághoz szerényebb állami újraelosztás és sok termelés kell. Magyarország GDP növekedése export orientált és alapvetően attól függ, hogy a német gazdaság mennyivel növekszik (vagy épp csökken).
Semmi köze az általad középosztálynak mondott/gondolt munkavállalókhoz.
Sajnos a kiszámíthatatlan gazdasági környezet és a multik megadóztatása a legkevésbé sem teszi vonzóvá Magyarországot.
Hadd kérdezzem meg ismét: hogy lesz tartós gazdasági növekedés abból, ha a munkavállalók legmagasabban kereső 15-20%-a ténylegesen többet visz haza? Amikor közülük legtöbben az állami szférában dolgoznak?
Ugyanígy hadd kérdezzem meg, hogy ha a vállalkozásba visszaforgatott nyereség adókedvezménye helyett a nyereség- és osztalékadó csökkentésével annak kivételére ösztönzik a vállalkozót, akkor abból hogy lesz fejlesztés és növekedés?

kündü 2010.12.18. 17:43:34

Nem baj, ha kissé OFF is:

Jelentem:

a magyar történelem során megmutatkozó MAGYAR NEMZETKARAKTER jellemzői:

HARCIAS és ÖSSZEFÉRHETETLEN - ezen túl impulzív (hirtelen haragú), erőszakos a vérengzésig, offenzív, makacs, dacos, "csakazértis".

Ez egyébként a TURÁNI KARAKTER, a türkök ilyenek még.

Örülök, hogy TIPIKUSAN, tradicionálisan MAGYAR KARAKTER a Kormányfő.
S ezt megírom az Economist oldalán is - járatom a hírlevelüket...

Bocs, Törökünk...

dr. Gyarmati

jjulie 2010.12.18. 17:44:24

@Táskás Tóni:

az állampapírt nem a tözsdén lehet adni-venni?

guvernalista (törölt) 2010.12.18. 17:44:47

@nyünyüge:
szerintem te nem jártál oviba és a strébert, kevered a nyalissal.

PR-küszöb 2010.12.18. 17:47:32

@jjulie:
Ne alkalmazd a 'mindent vagy semmit' általad is kárhozatott elvét OV megítélésében. Nem az a kérdés, hogy vannak-e vagy sem zseniális tulajdonságai. Vannak. A kérdés az, hogy mekkora az önreflexiója ahhoz, hogy a zseniálist a csak annak tűnőtől elválassza. Mert ebben a nem csekély feladatban a környezete aligha segíthet.

nyünyüge 2010.12.18. 17:48:20

@aszekelyek:
Pontosan azt magyarázta tegnap a Rétvári Bence, hogy az eredeti példányt adják ki, merthogy nem szeretnék, hogy az állam bibelődjék ezekkel a kartonokkal a jövőben. Merthogy jogtalanul gyűjtött adatott voltak (vö: Ebül szerzett jószág,...).

Csak hát ez úgy hülyeség, ahogy van.
Azon túl, hogy igen botor dolog volna a múltnak ezen sötét részét egyszerűen eltűntetni azzal a jelszóval, hogy valakinek a magánügye, hogy mit csinál vele, egyszerűen végrehajthatatlan.

Mert mi van akkor - feltéve de szigorúan nem megengedve - ha én veled egy munkahelyen vagy társaságban fordultunk elő, és valamely okból azt a közösséget megfigyelték. Akkor ha egyikünk hamarabb kikéri a magára vonatkozó részt, akkor azt a másikunk már nem fogja látni? És ha egyikünk nyilvánosságra hoz a "maga" részéből egy félreérthető részletet, akkor a másik miként fogja "tisztázni" magát?

Ez az iratok szétosztása az érdekelteknek egy dologra jó - hogy már végképp ne lehessen megtudni - még tudományos kutatás szintjén se - hogy pontosan hogyan történtek a dolgok akkortájt.

jjulie 2010.12.18. 17:50:20

@hackbard.celine:

ez csak azt jelenti, hogy az orbán és a tanácsadói bemérték, hogy a kétharmadukat biztosító egyhatmadnyi válaszót, és azt találták hogy buta, mint a föld, és nem képes egy olyan gondolatmenetre mind te

a pedró csak egy közülük, de talász itt még egykét hasonló díszpéldányt, bár nem sokat

Pedró27 2010.12.18. 17:50:54

@jjulie: "leszáltál a magyar építőanyagokról?"

Mármint?

""Erős gazdasághoz erős középosztály kell."

az erős középosztály politikai eszközökkel létrehozva 2010-ben európa földrajzi közepén, ez is fel van írva a falra?"

Szerintem nem, de attól még cél. Már csak azért is, mert a Fidesz az ő pártjuk, tehát erős középosztály = erős Fidesz. Így már érthető?

Persze ettől ez még az ország érdeke IS.

"a mameluksereget ne keverd össze a középosztállyal "

Köszönöm a tanácsot, megfogadom. De csak mert te mondod :D

PR-küszöb 2010.12.18. 17:51:36

@aszekelyek:
Illyés Gyula mondotta volt, hogy akit tanítani szeretnénk, azt nem szabad megbántani...

aszekelyek 2010.12.18. 17:52:19

: @Táskás Tóni: rengeteget működésükre költöttek és ebben nem korlátozta őket eddig egy kormány sem, felélése a vagyonnak, hogy értse, és 2oo8-ban még meg is engedte nekik az akkor regnáló kormány, hogy sokkal több és kockázatosabb tőzsde ügyletet csináljanak, amikor már a fél világ a váláságba zuhant. Akkor fektettek igen rosszba a szolgáltatók. Akik valójában csinálják is a pénz befektetését. Így lehet, hogy 19 ből csak 5 tud eredményt felmutatni. Nem látta tegnap, ugye? hogy elmentek forgatni egy pénztártagnak mit is mond a pénztárban az ott dolgozó. Semmiről nem tud semmit. Nem mondja, hogy nézze, önnek most van ennyije a számláján és ennél az összegnél, meg a közeli nyugdagy, hogy önnek olyan kevés éve van még befizetésben, önnek megérheti az államiba étlépni. Meg mellé önkéntes pénztárba befizetnie. Komolyan lehet venni egy ilyen intézményt? Bízni benne?

jjulie 2010.12.18. 17:56:45

@Pedró27:

a fidesz nem az erős középosztály pártja, ez súlyos, nagyon súlyos csúsztatás

a fidesz mmár régóta egy populista gyüjtőpárt amelynek a magját első generációs diplomás vidékiek alkotják, akik a kádár jóvoltából jutottak a diplomás léthez

panelburzsuj 2010.12.18. 17:56:46

@ubul2000:

Vagy pl. Ernesto Guevara.

Mondd, kedves drága Ubul: milyen elképzeléssel dobsz be egy beszélgetésbe "cáfolatul " egy darab ellenpéldát? Mondhatni: kivételt. Mert annyit fölteszek rólad, hogy a "közismert" forradalmak (angol polgári, nagy francia, még nagyobb októberi i tak dalse) - bizony eléggé nagy forradalmári halandósággal jártak. Irtota a forrradalmárt az ellen, és irtották egymást is meglehetős buzgalommal a másikat elhajlónak, árulónak, megalkuvónak gyanító népérzületi szakértők.

Szóval: igazándiból mi a szándékod egy ilyen megjegyzéssel? Társalgástechnikailag érdekelne a dolog.

freddynemkrueger 2010.12.18. 17:57:48

@Táskás Tóni: De azon a tőzsdén inkább a bika irányába mutatnak a jelek, Gyurcsány ezzel szemben bóvli kötvényeket vett.

nyünyüge 2010.12.18. 18:00:04

@guvernalista: pedig jártam, 1955-58 között.

aszekelyek 2010.12.18. 18:00:24

@kodó tamás: Az ő jövedelme a vályogot tudja fedezni. Ami nagyon jó egyébként.Lajtán innen a többi luxus a legtöbbünknek.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.18. 18:00:48

@aszekelyek: "Most, hogy a testület idő előtt megszűnik, továbbra is fennáll a bizonytalanság, hogy az egykori állambiztonsági dokumentációból a mai titkosszolgálatok milyen adatokat és miért tartottak, tartanak vissza. A Kenedi-bizottságnak ugyanis minden dokumentumba joga volt betekinteni, és ha jónak látták, a tagok kezdeményezhették a titkosság feloldását. Kenediék elküldésével a szolgálatok ismét maguk mazsolázhatnak majd az adatok között, és külső, civil kontroll nélkül dönthetik el, mi legyen nyilvános és mi maradjon titkos."

aszekelyek 2010.12.18. 18:03:24

@PR-küszöb: Ki bántotta , akit tanítani akar? :) Ön ennél többet tud vagy nálam is....

a-kis-herceg 2010.12.18. 18:03:51

@freddynemkrueger: @Hepci: kis kavarodás volt. nem tudtam a másik gépen belépni, mert foglalt volt:) cseréljétek ki egymás között.

igen én vagyok a csak pozitívat látó... de most inkább nem nézek sehova:)

azt mondtad sorolod a jót, hogy kellemes karácsonyunk legyen és bizakodó új év...

jjulie 2010.12.18. 18:05:09

@PR-küszöb:

az orbán és a sleppje soha sem fog politikai eszközök nélkül igazi eredményt elérni egy várszegi, leisztinger, korányi g típusú kreatív "spekuláns" alakokkal, ezek már kicsúsztak a kezéből

ezek az ellenséges "spekuláns üzletember", míg a széles, demján, csányi féléket kedveli, ezekkel szót ért, ha kell el tud bánni velük

nyünyüge 2010.12.18. 18:06:29

@aszekelyek:
"Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára azt mondta: a nem jogállami eszközökkel az állampolgárokról gyűjtött

>>>>>> személyes adatokat jogállam nem őrizheti, ezentúl a megfigyeltek nem betekintést nyernek ezekbe a dokumentumokba, hanem haza is vihetik a jelentéseket. ....
Az állam az aktákról nem gondoskodik, az emberek saját maguk dönthetik el, hogy elteszik, megmutatják unokáiknak, vagy nyilvánosságra hozzák, esetleg megsemmisítik azokat... A parlamenti államtitkár kiemelte: az előző rendszerben megfigyeltek hozzájuthatnak a róluk készült minden irat, dokumentum eredeti példányához. <<<<<<<<<"

www.mti.hu/cikk/2010/12/17/retvari-_a_megfigyeltek_hozzajuthatnak_a_roluk_keszult_iratokhoz-520250

aszekelyek 2010.12.18. 18:06:38

@vinczej: Miért jobb az, ha Kenediék mazsolázhattak? Abból, mit tudott meg bárki is? Halandó?

a-kis-herceg 2010.12.18. 18:06:48

@freddynemkrueger: "...mit kéne tenni? És ki tudná azt megtenni? "

jó kérdések. a válaszaim. ezen túl kell lennünk... most a fides kormányoz. ők osztják az észt... mi vagy hiszünk bennük, vagy racionálisan kritizáljuk (ezt az Orbán 0.5 rendszerben = Kádár rendszer, úgy hívták: építő kritika)

azok akik lesznek utánuk, azok most szorgalmasan a szakmájukban dolgoznak. csak nem azt gondoltad, hogy kisztitkár képzőben?

freddynemkrueger 2010.12.18. 18:07:50

@a-kis-herceg: És mikor láttál utoljára pozitívat, mi volt az? Szeretnék valami pozitívat hallani, mert itt sok ember folyamatosan csak negatívumokat tud mondani.

Táskás Tóni 2010.12.18. 18:09:33

@aszekelyek: A működési ktg maximálva volt 5 %-ban és ezt nem is vette igénybe mindegyik pénztár maximálisan.
@freddynemkrueger: Az Orbán féle tőzsdén a bikacsök irányába mutatnak a jelek , Csányi helyett pedig véletlenül Gyurcsányt írtál.

aszekelyek 2010.12.18. 18:10:07

@nyünyüge: Hozzáférhet az eredetihez és hazaviheti a kópiát. AZ EST c. műsorban , tegnap este ez hangzott el:) A kettő egyszerre lehetséges sztem. Mindkettőnknek lehet igaza. :D

freddynemkrueger 2010.12.18. 18:10:43

@a-kis-herceg: Építő kritika az, ha valaki megmondja, hogy mit kéne tenni. Csak kritizálni nagyon könnyű, abból itt is vannak sokan.

a-kis-herceg 2010.12.18. 18:14:13

@freddynemkrueger: hm hm. pozitív? aids teszt? nem az nem jo vicc

heuréka! ma sem volt még államcsőd... carpe diem...

aszekelyek 2010.12.18. 18:14:17

@jjulie: Méh hogy lehetett? Mások mástól kapták azt?@Táskás Tóni: Az sajnos példátlanul magas költség. Sehol nincs olyan. Még jó, hogy nem volt 2o %. a maximum. Brrr... VAlahol egy és kettő között van a többieknél.

a-kis-herceg 2010.12.18. 18:15:58

@nyünyüge: ja. gondolom ezzel megvédik a megfigyeltek érdekeit... mellesleg meg megsemmisül a megfigyelők adathalmaza... fifikás. nézőpont kérdése...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.18. 18:16:47

@guvernalista: nekem úgy tűnt, abban a hozzászólásban (torokgaborelemez.blog.hu/2010/12/17/300_megerteni_orbant/fullcommentlist/1#c11927423) egy jellemtelen ember portréját rajzolgattad...
Tőlem egyébként felaggathatod jelzőkkel a nyuszifejűt, majd védeni fogom - ha fizet érte. :)

freddynemkrueger 2010.12.18. 18:16:58

@a-kis-herceg: Jó lenne, ha igazad lenne, de sajnos sokan most is szorgalmasan dolgoznak a "szakmájukban=kisztitkárképző (merthogy nincs más szakmájuk)", és szeretnének utánuk megint visszajönni. Na attól mentsen meg minket az úristen.

Táskás Tóni 2010.12.18. 18:18:24

@freddynemkrueger: Önkormányzati reform , egészségügyi reform ,méltányos és igazságos közteherviselés , ami még a 16-os szja-at is elbírná, ha mellé lehetett volna tenni az ingatlanadó és a luxusadót , örökösödési illeték megfizetése egy bizonyos összeghatáron felül..... De a reformok reformja ,a mnyp-ak államosítása és felélése az bűn , remélem ezért még a bűnösök megfizetnek.
Ráadásul, a munkát terhelő járulékokat is lehetett volna csökkenteni, ha a közteherviselés a fentiek szerint lett volna szabályozva.

Pedró27 2010.12.18. 18:18:56

@jjulie: "...buta, mint a föld, és nem képes egy olyan gondolatmenetre mind te

a pedró csak egy közülük, de talász itt még egykét hasonló díszpéldányt, bár nem sokat"

Ja, én buta vagyok, mint a föld? Az más, akkor meggyőztél. Biztos neked van igazad, hiszen te nagyon okos vagy.

Holnap kérem felvételemet az MSZP-be. Hátha attól én is okos leszek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.18. 18:19:06

@freddynemkrueger: pozitívum: a Velvet cikke szerint stagnál az útszéli szop(tat)ás ára.

a-kis-herceg 2010.12.18. 18:19:37

@freddynemkrueger: jaa a cocikra gondolsz::))) na arra kivi leszek... sztem nem lesz több coci nem lesz jobbik, de még elemepé sem:)

Táskás Tóni 2010.12.18. 18:20:29

@freddynemkrueger: A kisz-titkárok és mszmp titkárok a fideszben vannak. Pl Rogán , Orbán Pozsgai Matolcsi- ő még meg is fűszerezte egy kis III/II-VEL.

aszekelyek 2010.12.18. 18:21:30

@nyünyüge: Az a vircsaft, ami eddig ment az aktákkal... mitől volt jobb? Sztem minden más országban már ez rég le van tudva. Nálunk megy a rejtegetés csak 2o éve. Ennek a felhasználhatóságát meg kell szüntetni egyszer, s mindenkorra. Végre. Eddig ez volt a gyakorlat. Ha valakit ki akartak nyírni, előhúzták az aktáját. Vééégeeee. Az alkotmányban meg rögzíteni kell , hogy ez örökre lezárva. Nem revolverezünk tovább vele.

aszekelyek 2010.12.18. 18:22:46

@PR-küszöb: Pardon. Mit cserét össze Orbán?

Táskás Tóni 2010.12.18. 18:23:43

@Pedró27: Ne kérd a felvételed az MSZP-be, te így vagy jó a fidesznek ill a táborának, Selmecit sem az eszéért szeretik.

aszekelyek 2010.12.18. 18:23:58

@Táskás Tóni: Ne legyen nevetséges. Ugyanannyi van legalább a szociknál. Lendvai, gyurcsányi,... menjen már....

nyünyüge 2010.12.18. 18:24:34

off

"barkácszene" - ettől a szótól káprázik a szemem!

a-kis-herceg 2010.12.18. 18:24:42

@Táskás Tóni: ne szűkítsük. a teljes elitről van szó. könnyű megkülönböztetni őket. akik a közösbe még sose tettek. csak vettek el. és még véletlenül sem csináltak semmi építő vagy alkotó munkát...

jjulie 2010.12.18. 18:25:36

@aszekelyek:

az kapta a kádár jóvoltából akinek a szüleit a rákosi kádár vonulat hozta ki a háború előtti nicstelen és cselédsorból, és lehetővé tette, hogy a gyerekeik tömegesen diplomát szerezzenek

ha a horthy folytathatta volna a háború után, ebből semmi sem lett volna

ezt jelenti azt, hogy a fidesz mag vidéki elsőgenerációs diplomásoké, és a kádárnak köszönhetik

te is a kádárnak köszönheted?

nyünyüge 2010.12.18. 18:25:51

@aszekelyek:
és mit csinálnál, ha az előbbi példa alapján én elkezdenélek revolverezni - vagy viszont?

aszekelyek 2010.12.18. 18:27:19

@freddynemkrueger: Mér ,a ferink lehetne tanárbácsiiiii:) Azért a pályakezdő pedagógus bérért.... csak asszem oda erkölcsi is kell....:)

Pedró27 2010.12.18. 18:27:20

@Táskás Tóni: "Ne kérd a felvételed az MSZP-be, te így vagy jó a fidesznek ill a táborának, Selmecit sem az eszéért szeretik."

Elfogytak az érvek?

nyünyüge 2010.12.18. 18:27:30

@aszekelyek:
Nemes szándék a téma lezárása - de a Rétvári által vázolt megoldás egy dologra jó - az iratok ellenőrzés nélküli széthordására és kutathatatlanné tételére -vagyis a múlt végképp eltörlésére.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.18. 18:27:39

@Táskás Tóni: mind átmentek? A kisztitkárok a Fideszbe? Az MSZP-ben meg maradtak a '89-es demokraták?
Meg kell a szívnek szakadni. Neked azt is elhinném, hogy marcipánból van a Hold és a macskád fosta fel az égre...

a-kis-herceg 2010.12.18. 18:28:00

mandiner.blog.hu/2010/12/18/falanszter_jelenetek_kina_szellemvarosai

kínai fejlődés 200 millió embernek van lakás (most üresen)

milyen pici problémáink vannak... mind mennyiségi, mind minőségi értelemben.

Táskás Tóni 2010.12.18. 18:28:12

@jjulie: Elsődleges kereskedőhely a tőzsde és az aukciók, másodlagos kereskedőhelyek a bankok és brókercégek.
Az aukciókon magánemberek nem vehetnek részt. Magánemberként Te pl banknál fektethetsz be állampapírba.

nyünyüge 2010.12.18. 18:30:33

@aszekelyek: gondolom az mti hír hitelesnek tekinthető.

aszekelyek 2010.12.18. 18:34:06

@jjulie: A kedves BAuer úr nem úgy néz ki, mintha nincstelen cselédsorból jönne. Sose tudni:) Az Eszterházy hercegünk se úgy néz ki..., a naaagy író:), szóval akadt azért más lehetőség is :) Ismerek egy Apponyit is, aki kádár érában mácott fel az uborkafára. Betlenről nem is szólva. Dessewffyt ki ne hagyjam, még megsértődik. Hiú ember hírében áll.... :) szóval, mi van a cselédsorral, Nekem nem adatott akkor lehetőség. Csak egy kis fizetésű irodai munka. Párttag se voltam. Bár már kinéztek 88 - ra. Az idők szele meg huss...

PR-küszöb 2010.12.18. 18:34:13

@jjulie:

A démonizálással, mint intellektuális eljárással nem tudok egyetérteni. Ugyanis épp a lényeget fedi el. A Sátán túlságosan általános kategória. A magyar társadalomban pedig épp az egyedi, különutas, személyes alkuk gyakorlata az, ami egy moden, demokratikus tudattal rendelkező közösség kialakulásának a legfőbb akadálya. Van egy román közmondás, a magyarnak a folytatása: 'Fejétől bűzlik a hal, de a farkától kezdik pucolni.'
Csak hát Pannóniában (is) a Népnek csak udvarolni szokás.
:)

jjulie 2010.12.18. 18:35:04

@Táskás Tóni:

arra akartam utalni, hogy mi is valójában a parasztvakító"nyugdíjtőzsdézés": döntően kötelező állampapírvásárlás, ami talán leginkább a tőzsdén végeznek a pénztárak

a-kis-herceg 2010.12.18. 18:38:23

index.hu/kulfold/2010/12/18/marad_a_tronon_az_utolso_europai_diktator/

vannak sok helyen ahol nálunk nagyobb problémákkal küzdenek. hm. hm. nem tud valaki jó mérnök állást nyugaton?

freddynemkrueger 2010.12.18. 18:38:39

@a-kis-herceg: Ezzel kapcsolatban lenne egy ötletem a magyar cigánykérdés megoldására:-)).

aszekelyek 2010.12.18. 18:39:53

@nyünyüge: Engem nem tudsz. Nem voltam benne. Az , ha megfigyeltek, mást nem nahyon érdekelhet. Nyilvános volt minden személyes kapcsolatom. Nincs rejtegetni valóm. A fal adja a másikat annak, aki ezzel próbálkozik.Ezentúl. Az mti hír bizonyosan. az. nemzetbiztonsági kockázatot jelentő , úgy tudodm, marad. Szegény asomnak , 4 éve halott, régen kiadták már, hogy róla ki jelentett...:) Sztem aki jelentett, az a hunyó. Szted? Az akiről szól a jelentése?

a-kis-herceg 2010.12.18. 18:40:40

@Hepci: :))) én is erre gondoltam. látom megelőztél... pár perccel.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.18. 18:40:53

@aszekelyek: "No akkor az igazat is ide jekk írni erről. Egy kópiát kapnak, nem az eredetit hordják szét."

atv.hu/cikk/video-20101217_retvari_bence

Ha a fideszes Rétvári Bence személyes megnyilatkozása elég hiteles, akkor ez a videó kötelező "olvasmány". Utána kérném a "helyreigazítást", mert különben küldöm Szalai nagyasszonyt! :-)

nyünyüge 2010.12.18. 18:41:05

@aszekelyek:
"nem revolverezünk tovább vele" - nemes elhatározás, köszönjük a dolgozó nép nevében :)!

a-kis-herceg 2010.12.18. 18:44:33

@freddynemkrueger: még nem tartunk a kérdésnél. egyelőre a cigány szó nyert ujra életteret... a cigánykérdés szó még tabu nem?

hm. cigány export vagy lakás import?

nyünyüge 2010.12.18. 18:45:00

@aszekelyek: és mi történt volna, ha késik az időnek az a bizonyos szele ?

nyünyüge 2010.12.18. 18:50:00

Jessusmariasanktjoseph....

"Sopron saját pénze, a kékfrank
A májusban bevezetett helyi pénz, a soproni kékfrank karrierjének fontos állomása, hogy a katolikus egyház is érdeklődik iránta, ugyanis a hűséges város hívő lakói közül néhányan a templomi perselybe is ilyen bankókat dobnak. A Sopronban és környékén egyre ismertebb és közkedveltebb kékfrank az egyik helyi élelmiszerboltos szerint akkor lesz igazán elfogadott és „tekintélyes” fizetőeszköz, ha majd hamisítják is a különböző címleteket."

nol.hu/gazdasag/20101218-a_soproni_kekfrank

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.18. 18:51:22

@nyünyüge: mondd utánam: Jandl, Gangl, Pfneiszl, Töltl

a-kis-herceg 2010.12.18. 18:53:18

@nyünyüge: ez elég régi téma... és jó hogy bedobtad. épp a mostani poszthoz írtam. az államcsőd ellenszere...

nyünyüge 2010.12.18. 18:56:29

@a-kis-herceg:
az nagyon tecc, hogy az egyház is csatlakozni akar - mert egyébként nem tud mit kezdeni a perselybe dobott kékfrankokkal :).

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.18. 19:01:05

Az is a "pártatlan" Ügyészség gyönyörű terméke, hogy UD Zrt. ügyben azt vádolják meg (Szilvásy) a nyilvánosságra hozatallal, aki a C-típusúan átvilágított bizottsági tagoknak adta az anyagot, és azt a C-típusút (Répássy) nem, aki azt az interneten valóban bárki számára hozzáférhetővé tette.

Tehát ma az Ügyészség berkeiben Magyarországon nem a BŰN a bűn, hanem a POLITIKAI HOVATARTOZÁS.

freddynemkrueger 2010.12.18. 19:02:16

@a-kis-herceg: Ez még a humánusabb megoldás, itt vannak lakások, eredetileg úgy gondoltam, hogy a zsidó megoldást kéne alkalmazni és őseik földjén kaphatnának egy független államot, úgyis mindig csak gond van Kasmírral.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.18. 19:02:55

@vinczej: legyünk méltányosak. Szilvásyra elég ránézni. Minimum 20 év Alcatraz.

aszekelyek 2010.12.18. 19:05:48

@nyünyüge: Akkor nem lett volna szdsz és mdf és elprivátizélt közvagyon. Pld. Maradt volna a munkahelyem alattam, és nem kellett volna másra hajtanom, mint amit már akkor felkínáltak, hogy beiskoláznak a Pénzügy -számviteli főiskolára. Utánpótlást a cselédsorból, tudod... Egyedül nekem volt érettségim. Azért engem javasoltak, meg azért , mert értettem főiskola nélkül, amit csinálok. Néztük volna tovább a Szomszédokat a köztévén és nem mindenféle import izénk lenne, hanem a hazai iparunk tovább működött volna. Ahogy addig. Vagy jobban. Ha tényleg sok fiatalt engedtek volna az irányításba. Nem lennének hajléktalanok. Régen suhannánk már a Mityisinszkíj Masinosztrojtyelníj Zavod metrókocsijaival, az általuk tovább épített metróinkon. Talán 5 is lenne. Orbán jogi pályán lenne, feri meg a lakótelepi fél panelben. Mert az Alumínium ipar is állami hozomány maradt volna. Magyar mezőgazdasági terméket ennénk és a volt szovjet köztársaságok egyikéből jövő mandarint, Kazahsztán, talán és Kubai narancsot. Banán is leenne. Volt azért. Devizahitelesek sem lennének. Otp részletre vennénk a Lehet hűtőt és a Videoton tévéket. Abc-ben és zöldértnél vennénk a betevő falatot. Az adója menne a magyar államkasszába. Tovább néznénk a tévében, hogy élnek nyugaton és szépen igyekeznénk , hogy nagyon le ne maradjunk. Mint most. Nem lenne ennyi drogos. Nyitva lenne az OPNI. A közkórházakban lenne ellátás. Olyan, mint akkor. Nem ez a zanza. Iskolába mehetne, aki olyan jól teljesít. Sokkal kevesebb stressz és fiatal elhalálozott lenne. Emiatt sokkal több gyerek is születne. Nem lenne ekkora gond, hogy nincs aki majd dolgozzon. A kisebbségnek is lenne munkája. Bánya, Útépítés, gyárak. Ahogy akkor. Akarsz még, vagy elég lesz?

nyünyüge 2010.12.18. 19:07:45

@Hepci:
ettől még igen szerencsés volna tényleges törvénysértésért elítélni, nem valami mondvacsináltért - különös tekintettel a volt posztjára.

aszekelyek 2010.12.18. 19:09:38

@vinczej: Szívási nem volt jogosult azt továbbadni. Senkinek. Ebola hozta nyilvánosságra . utána már nyilvános volt és nem sértett senki törvényt.Az a kettő, akit az ögyészség megvádolt. Csak azok. Ebolának mondta is akkor az ügyészség, hogy nincs semmi a cd-n, ami bűncselekmény, menjen haza és maradjon magának. Nem azt tette.

lüke 2010.12.18. 19:10:00

@Hepci:
és hárman vannak,3 díszpinty

hackbard.celine 2010.12.18. 19:10:03

@jjulie: én ezt nem így látom. Sokan szeretnék elhinni, hogy van valami valódi cél, amit ugyan még nem mondtak el (utolsó állítás szerint majd február-márciusban elérulják a tutit), de ott fenn már biztosan tudják.
Pedróval szerintem érdemes volt eszmét cserélni, elmondta mit hogyan gondol én meg válaszoltam rá. Nem kötelező egyetértenünk, egyszerűen máshogy látjuk a dolgokat.
Aztán az idő majd eldönti, hogy kinek van igaza.
Személyeskedéssel max. annyit érsz el, hogy a saját érveidet helyezed egy más kontextusba: mitől lennél okosabb, ha ilyen bunkó is tudsz lenni?
Szkeptikusként a hit faktort én személy szerint inkább kihagyom ebből a kérdésből, viszont amit látok - főleg összefüggéseiben, az nagyon nem kerek. Sarokszámok: 4,2% infláció, 7,7-8,2% államkötvény hozamok, 5,5% jegybanki alapkamat. Ezek nagyon nem jó alapok egy stabil makrogazdasági pályához és kivétel nélkül mind romlott a kormányváltás óta. Az infláció és a jegybanki alapkamat a közeljövőben sem a jó irányba fog haladni.
Ugyancsak nem látom a gazdasági fellendülés megalapozottságát egy (eddig kivétel nélkül mindenhol kudarcot vallott) ultraliberális egykulcsos alapú adócsökkentésen keresztüli fogyasztásnövekedésben.
A demokrácia deficitnek (KT, ÁSZ, ügyészség, médiatanács) is sokan örvendeznek, hogy végre kemény kéz és akadálymentesítés, de amint hatalomkoncentrációból adódó jogállamiság veszteség elér a kis életükig, akkor majd megy a pillogás nagy lencsi szemekkel.
Ezek az Orbáni életmű legújabb fejezetei. Csak hogy visszakanyarodjunk TG eredeti blogposztjához.

nyünyüge 2010.12.18. 19:16:26

@aszekelyek:

Hát ez gyönyörű.
Tehát élnénk, mint Marci Hevesen, ha nem lett volna ez az elcseszett rendszerváltozás.

Te járhattál volna a megérdemelt főiskolába, beléptél volna 88-ban az mszmp-be, ott gondoskodtál volna a belső megújulásról - gondolom Stumpffal, Pozsgayval, Csintalannal, Szűrös Mátyással meg Szili Katalinnal és a többi jóemberrel együtt...

Na ezt egy ideig emésztem még.

hackbard.celine 2010.12.18. 19:17:06

@Pedró27: van egy félreértés: attól még hogy valakinek nem tetszik amit a második Orbán-kormány művel, még nem lesz eredendően MSZP-s.
Rengetegszer olvasni blogokon, hallani a beszélgetésekben, hogy csak azért nem tiltakoznak a nyilvánvalóan antidemokratikus intézkedések ellen, mert "azokkal" még akkor sem állnak egy oldalra, ha a fene fenét eszik.
És ebben ez a zseniális: Orbán elérte, hogy ne legyen önálló gondolat, aki ellene van, az "azokkal" van.
A frakcióban 50-150e Ft alkalmanként a büntetés az önálló gondolatért: tartózkodás vagy kiszavazás. Volt is nagy pánik a 66,5%.nál. :)
Ilyen egy magyar demokratikus egységpárt. Hazafias Népfront? Ott mondjuk nem volt pénzbünti, csak max. elbeszélgetés az illetékes elvtárssal.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.18. 19:17:33

@lüke: nehogy vigyél nekik a dutyiba Lindt csokit...

lüke 2010.12.18. 19:19:29

@aszekelyek:
de szép!
MOCKBAban és Pekingben így van még és melllette épül valami kapitalizmus

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.18. 19:22:58

@hackbard.celine: nekem úgy tűnik, stabil a makrogazdasági pálya. Az államcsőd felé vezet. Szomorú pillanat lesz, amikor Orbánnak saját kezűleg kell majd eltávolítani a jobb kezét.

lüke 2010.12.18. 19:24:03

@Hepci:
egyik kolléga, vidéki katonai egység orvosból
- bakák mondják sorban az A-t s kapnak Kalmopyrint-lett az állami eü kp igazgatója
még Tibit se:)

jjulie 2010.12.18. 19:26:43

@hackbard.celine:

"megérteni orbánt"

a mondókám persze cinikus, meg sértő is, és láthatóan értem orbánt

lüke 2010.12.18. 19:27:21

off
dotoho.blog.hu/2010/12/01/a_801_es_jarat
(Pozsonyból az olcsó faluba költöztek sokan, most azután jól felverték az ingatlan árakat)
de szép uniós példa !

guvernalista (törölt) 2010.12.18. 19:28:23

@aszekelyek:
de ha ez így mind működne, akkor nagy-britanniában lett volna rendszerváltás. és a felvidéken a skótok rájöttek volna, hogy skót gazdaságban a jövő. a tengerentúl észak, és dél dakota állam kinyilvánította volna a függetlenségét, stb.

aszekelyek 2010.12.18. 19:30:12

@nyünyüge: Az biztos, hogy nem lenne több az államadósság, mint most!:D

Starin 2010.12.18. 19:30:48

@flort: A kormány gazdaságpolitikáját illetően sajnos komoly véleményt nem tudnék megfogalmazni, tekintve, hogy nem értek hozzá. Amit tudunk, hogy 1. az eddigi kísérletek zsákutcába vezettek.Az elmúlt 30 évben háromszor is. A legutolsót megfejelte egy, az ön által citált elemző-minősítő intézetek hathatós asszisztálása mellett lezajlott gazdasági világválság. 2. A mostani az előzőektől alapjaiban eltérő kísérlet. Nem próbáltuk, így nem tudjuk hasznunkra válik-e. A minősítők és az IMF elvárása a korábbi gazd.pol. folytatása lett volna. Csakhogy miért várnánk más eredményt attól, ha ugyanazt csinálnánk, amitől már korábban többször is megfájdult a fejünk.

hackbard.celine 2010.12.18. 19:31:58

@jjulie: nincs is ezzel gond, csak ne csodálkozz, ha a mondóka mögötti mondanivaló nem ér célba. Hozzáteszem, Rejtő szerint pl. az ólmosbot a meggyőzés legmegfelelőbb eszköze. :))

a-kis-herceg 2010.12.18. 19:32:34

@lüke: ez évek óta megy. Móvári barátok mesélik. szépen megy a tüzép is stb...

az erősebb gazdaság ...ik... nekünk annyi. Alvóország lettünk. itt jó lakni mert nincsen zajos bűzös füstös gyárak... és ócsó minden... a jó szlovák ipari keresetből itt jó élni...

ez nagyon erősödik és fog is. INFLÁCIÓ... gyenge forint. na persze tankolni még mindenki kint szokott...

Pedró27 2010.12.18. 19:36:29

@hackbard.celine: "van egy félreértés: attól még hogy valakinek nem tetszik amit a második Orbán-kormány művel, még nem lesz eredendően MSZP-s."

Teljesen igazad van, de igazából nem is állítottam ezt. A "ti fideszesek mind buták vagytok" állításra reagáltam.

Szerinted hogy lehet normálisan reagálni arra,ha az embert butának nevezik az ellenvéleménye (pontosabban annak kimondása) miatt?

aszekelyek 2010.12.18. 19:42:07

@guvernalista: Nem,nincs két egz biztos, hogy jobban leszakadva a brit életszínvonaltól . Ha valaki a briteknél lenyúlja az állam bevételi forrásának nagy darabjait azt Ázsiáig zavarták volna. Hanekiállt volna a saját zsebébe tömni a stratégiai fontosságú vagyonokat. Azt meg rendszerváltásnak nevezné. Hatalmas munkanélküliséget csinált volna és kiárusította volna a brit közvagyont. Tony akkorát bukott, mint ferink. Sokkal kevesebbért. Írott alkotmány nélkül. Almát körtével ne hasonlítgassunk , jó ? Akik a királynőt megadóztatták, nem kicsit, nagyon? na neeee

jjulie 2010.12.18. 19:42:36

@Pedró27:

igen lehet valakit butának nevezni az ellenvéleménye kimondása miatt

mivelhogy a kimodott véleményből ez kiderülhet, vagyis lehet buta akinek kimondott véleménye van

normális reakció: igen buta vagyok, ha ez a véleményem

aszekelyek 2010.12.18. 19:44:32

@lüke: Eladták azok az összes állami vagyont? :D Üveggolyókért?

jjulie 2010.12.18. 19:48:11

@aszekelyek:

minden nap végére visszasírod a kádárt

lüke 2010.12.18. 19:50:23

@a-kis-herceg:
semmivel se erösebb,s a fizetés se magasabb
anno 5 éve olcsó kis falu volt, s a magyar ajkúak átköltözteka te általad felsorolt okokokért

John May R 2010.12.18. 19:51:22

fidesz.hu/index.php?Rovat=10031&Media=10568

Mtv-s Orbán-interjú. Legalább a műsoridő harmadában a készülő roma-stratégiáról beszél, úgy hogy nem mond semmi érdekeset. Aztán a végén arról beszél, hogy "ütésálló" volt a gazdasági krach után Mo.
Nagyon gyenge riporteri teljesítmény, semmi kemény kérdés, semmi lényegi információ.

panelburzsuj 2010.12.18. 19:52:50

@hackbard.celine:

Tegnap olvastam egy idevágó megjegyzést: gyorsan beszéljük meg az új posztot, gyerekek, mert hamarosan idecsődül a fidesz trollszakosztálya, oszt onnantől lőttek az érdemi diskurzusnak.

Volt itt pár érdekes hét úgy október végétől, amikor be-becsöppentek tavasszal még dülledő mellű győztesek, és kissé szomorkásan nyiladoztak arról, hogy tényleg ilyen lovat akartak-e. És azt gondolom, hogy relatíve ritkán kapták a szemük közé, hogy nesztek, nagyokosok. Szóval sok gazember kommenter van ám, aki sokkal finomabban tud disztingválni a durva látszatnál, ha érdemi párbeszédre van esély - de továbbra sem óhajt cizellált (és időrabló) polémiába bocsátkozni elvakult-elbódult vaskalappal.

lüke 2010.12.18. 19:53:25

@aszekelyek:
egy Putyin? na nem örült meg
söt visszavette ,a Jukoszost még 15 évre be akarják zárni, jövöre szabadulna

hackbard.celine 2010.12.18. 19:55:08

@Pedró27: Én ilyenkor általában egy félmosoly kíséretében továbblépek. Hogy buta vagyok-e vagy sem, azt inkább az önértékelésem dönti el, nem egy blogposzt komment. :)

Pedró27 2010.12.18. 20:00:25

@jjulie: "igen lehet valakit butának nevezni az ellenvéleménye kimondása miatt

mivelhogy a kimodott véleményből ez kiderülhet, vagyis lehet buta akinek kimondott véleménye van

normális reakció: igen buta vagyok, ha ez a véleményem"

Rendben, akkor többet nem szólok hozzá ehhez a bloghoz.

További kellemes csoportos szellemi maszturbációt kívánok a társaságnak!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.18. 20:05:07

@Hepci: Igazad van. Rendezzünk szépségversenyt Szilvásy és Répássy között. Szerintem valóban méltó ellenfelek. :-)

lüke 2010.12.18. 20:07:24

@Pedró27:
Én túllépek e mai kocsmán,
az értelemig és tovább!
Szabad ésszel nem adom ocsmány
módon a szolga ostobát.

Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
A mindenséggel mérd magad!
Sziszegve se szolgálok aljas,
nyomorító hatalmakat.

jjulie 2010.12.18. 20:07:58

@Pedró27:

mivel nem vagyok beatles ismételhetem magam:

az orbán egyik nagy bűne, hogy megtévesztett egy csomó embert, akik ennek következtében kiterjesztették a véleménynyilvánításhoz való joguk másokéval való egyenlő voltát olymódon, hogy azt hiszik hogy a véleményük értéke is automatikusan egyenlő bárkiével, pusztán azért mert van

én mélyebben "érteni orbánt" vagy te "érteni orbánt" felületesebben?

nyünyüge 2010.12.18. 20:08:44

@jjulie: node ennyire???

"Szép vagy Irén
Mint egy szirén
Dúlt lelkem vizén
Te vagy a komp

Jöjj hát felém
De még az idén
Úgy kellesz nekem
Mint völgynek a domb

Nem baj, az hogy a férjed
Egy izmos roham rendőr
És lőfegyverrel járkál
Én nem ijedek meg ettől
Hogy kié leszel majd el dől

Ábrándozom
A szívem, ólom
Távkapcsolómon
Te vagy a gomb

Nem kell Irén
Az algopirén
Gyúljon csak lángra
Érted-e szív

Vágyak terén
Nem vagyok szerény
Legyél hát Irén
Dekoratív

A bátyád bivaly pásztor
Az apád nehéz búvár
A férjed roham rendőr
De nem ijedek meg ettől
Hogy kié leszel majd el dől

Bús éjszakákon át
Gondoltam én te rád
S holdfénytől rücskös
Ablakon át felzokogott bennem
A vágy

Kedves Irén
Ess hát belém
Szerelmem irántad
Vegetatív

Remélem nem vagy
Remélem nem vagy
Remélem nem vagy
Hív pozitív

A bátyád bivaly pásztor
Az apád nehéz búvár
A férjed roham rendőr
De nem ijedek meg ettől
Hogy kié leszel majd el dől "

(KFT )

jjulie 2010.12.18. 20:11:40

@Pedró27:

és az érvek?

érteni orbánt?

shwarcz bácsi 2010.12.18. 20:15:35

@John May R: vajon miért nem?a következő években kemény kérdésekre itt ne számíts..

a-kis-herceg 2010.12.18. 20:32:20

@Pedró27: @jjulie: béküljetek ki. karácsony van.

nem szeretném ha tüskével lenne bárki is... csak a sün.

halihalo 2010.12.18. 20:40:15

"Meggyőződésem, hogy a kormányfő nem csupán tudja ezt, de ismeri és vallja is a demokratikus rendszerek előnyeit."

Az egyetlen, ami az ember, aki immár sokat hazudott számára a demokráciából elfogadott az, ha ő szerez többséget a választásokon. Mint látható volt a múltban, számára semmi más nem elfogadható...

a-kis-herceg 2010.12.18. 20:40:39

@jjulie: nekem szükségem van kormányhangra is. és őszintére. több ikuval mint szíjjártó... nem tudom mi lesz. enynire nem tudom ignorálni a kormányt... hátha onnan is jn vmi pozitív, amit ezek az urak közvetítenek mint értéket. és ezt most komolyan mondom. pl aszékelyek is szokott néha jókat mondani. na persze most nem tudnék iylet felidézni, de gondolom...

a-kis-herceg 2010.12.18. 20:42:01

@halihalo: példának Esztergomra (2010.okt.3.) gondolsz? és a 2002-es elcsalt választásokra?

hackbard.celine 2010.12.18. 20:45:55

@jjulie: OV bűneiről majd a "történelem ura" dönt, vagy ha úgy adódik majd egy bíróság. De ezt nem kell determinálni, a képviselők sérthetetlenségét a szavazógomb nyomkodásáért az Alkotmány 2.§-ból levezethető jogértelmezés (Magyarország jogállam) biztosítja.
Lépjünk túl ezen.
Külső szemlélőként nézzük meg, hogy az orbáni populizmus mire épül?
- remény (ennél már csak jobb lehet)
- hit (ha valaki, ő biztosan véghez tudja vinni)
Ezt építették fel 8 év alatt. Hogy milyen árat fizet érte az ország, az lassan látszik a gazdasági mutatókon, de a morális válság az igazán most jött el:
Képviselői eskü:
„Én,…….. a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselője esküszöm, hogy képviselői tisztségem ellátása során hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek; az Alkotmányt és a jogszabályokat megtartom, a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; munkám során választóim akaratához és megbízatásomhoz híven, lelkiismeretesen járok el, és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a Magyar Köztársaság fejlődését előmozdítsam, népének boldogulását elősegítsem. (A képviselő meggyőződése szerint) Isten engem úgy segéljen”
Kiemelem:
"az Alkotmányt és a jogszabályokat megtartom"
Ezt mind egy szálig megszegték a visszamenőleges hatályú jogszabályra szavazók:
Jogalkotásról szóló tv:
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=98700011.TV
12. § (1) A jogszabályban meg kell határozni a hatálybalépésének napját. A jogszabály egyes rendelkezéseinek hatálybalépésére különböző időpontokat is meg lehet állapítani.
(2) A jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé.
Ez a zembereknek túl távoli, valamiféle misztikus izé, holott itt az igazi gond: a frakció összezárt és törvényt sértett. Kivétel nélkül mindenki.

jjulie 2010.12.18. 20:46:53

@a-kis-herceg:

igen az igaz fidesz hang jön, nem kell félni felpörgette és megbélyegezte őket az orbán, ki kell tartaniuk, nincs más lehetőségük

ha az igaz fidesz hang átvált öszinte fidesz hangra, az enyém is megváltozhat

a-kis-herceg 2010.12.18. 20:49:28

@hackbard.celine: az eredendő bűn az alkotmány 2.§ amely a hatalom koncentrációt tiltja. ezt követően minden lépés visszabontható a diktatúra kialakulása után. azaz akár már most is... azaz hiába lenne törvényes minden lépésük ezt az egyet nem tudják lepapírozni. még ha magát ezt a paragrafust törlik is... az maga az alkotmányos róka-fogta-csuka...

halihalo 2010.12.18. 20:49:49

@a-kis-herceg: Sok példa van, a kordonbontástól a csalózásig... És mind egy irányba mutat. Esztergom valóban jó példa arra, mi van, ha a zemberek nem azt akarják, amit a diktátor.

ulrike (törölt) 2010.12.18. 20:50:52

Tisztelt Török Gábor!
1. "De semmi sem önmagában volt fontos, nem önmaga miatt kellett – ezért motivációja, indoka önállóan nem is érthető meg."
Önmagában nagyon kevés dolog fontos. Még kevesebb az, mi önmaga miatt szükséges. Talán célravezetőbb lenne azt vizsgálni, hogy közelebb vitte-e a Fideszt céljához mindaz, mit eddig tett. Egyáltalán: szükséges és célravezető volt-e minden egyes dolgot megtennie. Ez utóbbi egy másik kétséghez vezet.
2. "Orbán Viktor a magyar politikai élet legtudatosabb politikai vállalkozója."
Minden tudatos stratégiai tervező még a kezdeti fázisban, az elérendő végcél fixálása után valamikor ír két listát. ( Jut eszembe: a falra firkálókat a Fidesz pont most készül állítólag megrendszabályozni.) Első lista: a cél elérése érdekében mit kell mindenképpen megtenni. A második: mi az, amit semmiképp sem szabad megtenni, mert a cél elérését meghiúsítja. Ez utóbbi listának ama bizonyos szobán belül nagyon kicsi falfelület juthatott, vagy a nemzeti együttműködés időközben kifüggesztett nyilatkozata eltakarta.

Félek, az elszántság nem elég, ha több jel is arra utal, a Fidesz stratégiája módfelett sérülékeny. Az egyedüli biztató jel, hogy Annamária asszony januártól majd jól kiigazít(at)ja a dolgot, hogy ne legyen annyira risky. Ez nem cenzúra lesz tehát, hanem kockázatcsökkentés. BUÉK!

PR-küszöb 2010.12.18. 20:52:22

@lüke:

A többség viszont azt mondja:

"Nincs alku - én hadd legyek boldog..."

:)

a-kis-herceg 2010.12.18. 20:54:09

@hackbard.celine: ja és a DEMAGÓGIÁ -ra gondolsz

a populizmus szó egészséges = elitellenes...

nyünyüge 2010.12.18. 20:56:25

Nem akar vége lenni a napnak, mindig történik valami:

"Semjén Zsolt elmondta, hogy az alkotmányban rögzítik a Szent Koronára, a kereszténységre, az Istenre való utalás mellett a KDNP kérésének megfelelően, hogy azt az összeget, amit a családok a gyermekek nevelésére fordítanak, az állam el nem veheti."

www.magyarhirlap.hu/online/semjen_zsolt_maradt_a_kdnp_elnoke.html

Hogy mi van? Mit nem vehet el az állam?

halihalo 2010.12.18. 21:00:19

@nyünyüge: Jelenleg bármit elvehet, ami valaki tulajdona, mert azt már nem védi semmi. Csak ráfogják a házadra, hogy magántulajdon, és már vihetik is a politikusok, ha épp olyan kedvük van.

a-kis-herceg 2010.12.18. 21:00:43

@nyünyüge: ebben nem az a lényeg, hogy mit nem vehet el. hanem ebből az következik, hogy minden mást elvehet...

a-kis-herceg 2010.12.18. 21:04:03

@nyünyüge: akkor nem is csoda hogy őt választották... miket mondhatott a többi jelölt...

de nem is értem keresztény katolikus pártban minek választani? nem az Isten küld jelet? és jelöl ki helytartót?

hackbard.celine 2010.12.18. 21:09:55

@a-kis-herceg: a fidesz másbeszéd ezt is átértelmezte, mert a mostani populizmus a plutokráciát építi. És a hívek védik: az adócsökkentés márpedig szükséges, mert a gazdasági fellendülés alapja. Hiszen megmondták és különben is kétharmad. :)

a-kis-herceg 2010.12.18. 21:16:13

@hackbard.celine: :)
ennek semmi értelme... a kutyát meg lónak fogja hívni?

a populizmus az populizmus (elitellenesség) az hogy rosszul használják, nem írja át a jelentését... amíg a lexikonokban nem írják át... egyelőre ez van punktum. ha akarod használhatod fidelül... engem nem érdekel, de jobb lenne ha csak fid eszesek között tennéd... emberek között az eredeti jelentés szerint légyszi...

jjulie 2010.12.18. 21:18:50

@hackbard.celine:

és még rám sértődött meg egy igazhitü....

hackbard.celine 2010.12.18. 21:22:44

@a-kis-herceg: levezetem, hogy én is értsem, csak nehogy butának érezzem magamat:
A fidesz szavakban következetesen a multik, az oligarchák ellen kampányol (antielitista). Közben az ultraliberálisoktól átvett gazdaságpolitikai elemekkel a saját elitjének gazdasági fölényét építi, amit azonnali és radikális adócsökkentésként tálal.
Itt az ellentmondás, amire próbáltam rávilágítani.

porfelhő 2010.12.18. 21:26:48

Ha Nektek nem tetszik, akkor is leirom újra, hogy ügyesek vagytok, jól dolgoztatok, egész délután és este irtatok!:)

panelburzsuj 2010.12.18. 21:32:03

@porfelhő:

Ha neked nem tetszik, mi akkor is komolyan vesszük és be is zsebeljük a dicséretedet! :)

Szorgosak, ügyesek, okosak, sőt még szépek is voltunk-vagyunk-leszünk!

(Még azok is, akik csak hébe-hóba vakkantottak egyet ... )

porfelhő 2010.12.18. 21:38:21

@panelburzsuj:

Úgy legyen, legyetek továbbra is szorgosak... szépek és jók! legalább van- lesz mit olvasni! :)
"hébe-hóba vakkantanak egyet..." megkérdezhetem, vannak ilyenek?:)

porfelhő 2010.12.18. 21:43:48

Jaj!, hogy "nyávogjak" már egy kicsit, ma este is, nem irtam oda a @panelburzsujnak, hogy egyébként is többségben vannak mint a kormány! Ők irogathatnak sokat! egy kommenttel "lesepernek" innen a posztról engem, ha úgy tetszik nekik! :)

a-kis-herceg 2010.12.18. 21:48:07

@hackbard.celine: igen én mondtam is. ez a DEMAGÓGIA. amit a nép hallani akar azt mondják és a hatalom megtartásáról szólnak a tetteik, azaz az igértekkel ellentétesek a tettek, de attól mindeképp függetlenek...

@porfelhő: kicsoda? ki seper le téged? megvédjelek? most fényeztem a csizmám és a kardom is éleztem... megmutassam a bárányom?... :)

Ordnassac 2010.12.18. 21:49:01

@nyünyüge: hmmm... Szalma Botond nem jutott be az elnökségbe.

aszekelyek 2010.12.18. 21:51:26

@nyünyüge: VAlami erőset azért küldj utána. Unicumot:)

aszekelyek 2010.12.18. 21:53:15

@porfelhő: Látod Olga:), tudunk mi, ha akarunk:)

6.Lenin 2010.12.18. 21:53:29

"Orbán Viktor a magyar politikai élet legtudatosabb politikai vállalkozója."

Talán a Péntek8-ban láttam vele 1 beszélgetést.
Megkérdezték tőle, hogy tudja elviselni az őt ért támadásokat?

Orbán: a politika 1 szakma, mint bármelyik másik alkotó tevékenység. Én legalább is ezek szerint politizálok.

Talán nem szó szerint, de ez volt a lényege.
OV 1 nagyon jó szakmunkás. Jól műveli a szakmáját (nem hibamentes).
A jó pap is holtig tanul, meg 1 jó szakmunkás is.

aszekelyek 2010.12.18. 21:54:30

@vinczej: MAjd január 1 után. Addigra tisztázzuk, eredeti, vagy copy:)

porfelhő 2010.12.18. 21:55:34

@a-kis-herceg:
Azt irtam, ha akartok, le tudtok seperni egyetlen kommenttel innen. !:) Fényezed a csizmád? nem divat az már! :) Jaj! bocsánat Te herceg vagy!:)

a-kis-herceg 2010.12.18. 21:58:30

@porfelhő: a havat seperjék, ne téged. na figyeld az avatarom mutatok neked bárányt...

a-kis-herceg 2010.12.18. 21:59:42

@porfelhő: a havat seperjék, ne téged. na figyeld az avatarom mutatok neked bárányt...

aszekelyek 2010.12.18. 22:01:30

@hackbard.celine: Csak kéz szót szerkessz bele. Az eddig uralkodó oligarchák és piacletaroló multik....:) A tisztességes befektetők jöhetnek. A simlisek nem.Egyensúly lehet, ha meg nem sértelek ?Csak az eddig regnálók lehetnek mindig? Gazdasági és politikai hatalomban? Az mitől lenne demokrácia?

hackbard.celine 2010.12.18. 22:01:30

@a-kis-herceg: most valóban definíciókhoz ragaszkodunk, amikor a magukat jobboldalinak definiálók többsége egy kádári, szavakban lazán, karhatalmilag keményen irányított világban képzeli el a jobboldaliságot?
De a kedvedért átfogalmazom: Orbán egy populista ígéretekkel operáló politikai formáció szellemi vezetője, csak mivel kitanulták a blikkfangos jogi nyelvet, a közembert akkor is kisemmizik, amikor épp ígéretek szintjén megmentik. Így jobb?
Változtat azon, amit korábban írtam? Orbán kimondva, kimondatlanul hitet és reményt ígért az erre fogékonyaknak. A hit és remény tovább tart, mint a politikai lózungok.

a-kis-herceg 2010.12.18. 22:03:27

holnap lesz a leghidegebb -13
koponyeg.hu/

ez, náza és a papcsák ordinak
www.168ora.hu/velemeny/papcsak-zuglo-polgarmester-informatika-kosa-lajos-nasa-66227.html

ez a megfagyott hullámzó balaton:)
hvg.hu/itthon/20101217_jegpancel_balaton#rss

ez pedig Porfelhőnek a bárányos (2.) rész, hallgatni is lehet:)
www.polarhome.com/kis_herceg/

Szimba 2010.12.18. 22:03:46

@jjulie:

Orbánt a legegyszerűbb azokból megérteni, akik a szavazói, méghozzá régen.

Vagyis milyen emberek szavaznak a Fidesz politikájára, kiknek tetszik, és kik alakították ilyenné?

Szerintem:

- tekintélytisztelő, tekintélyelvű emberek,
- akaratukat a gyengébbekkel szemben véghezvívők, karrieristák,
- szentimentálisak, akik érzelmileg fordulnak a magyar történelem csúcspontjai és bukásai irányába,
- Van bennük némi kisebbrendűségi érzés, sértettség, amit azonosítanak az ország elnyomott, háttérbe szorított voltával,
- saját sikerüket azonosítják egy vezető, egy közösséget adó párt sikereivel,
- rajongók (aki ismeri Kemény Zsigmond regényét az tudja miféle káros rajongásra, vakbuzgóságra gondolok),

Ebből következik az, hogy OV ennek az igénynek eleget téve a karizmatikus, erős vezető pózában kellett, hogy megjelenjen, ugyanakkor országjárásaival felújította a már sokszor alkalmazott legendát, a nép bajait kikémlelő jó király, Mátyás útjairól.
Közvetlen, és a nép hangján is meg tud szólalni, amit persze nevezhetünk populizmusnak, vagy dakota szólásoknak, de egyet nem tagadhatunk meg tőle: hogy hatásos.

Az, hogy nagy tetteket akar véghezvinni, az nem baj. Még talán az sem feltétlenül baj, ha lazít az eddig szentnek tartott jogi, egyéb korlátokon.

A baj az, hogy nem csupán a belpolitika, hanem a külpolitikai változások is "kezelésre" szorulnak. Amíg itthon lehet karakán, és kemény, addig a külföldi tárgyalópartnerekkel más-más hangot kellene megütnie.

Mert ugyan kicsi a bors, de nem biztos, hogy nem lép rá valami nagyobb hatalom.

Szimba 2010.12.18. 22:04:52

@a-kis-herceg:

A sírba viszel az állandó avatar cseréddel.

Szimba 2010.12.18. 22:07:29

@Hepci:

Megrendeltem a cinkeodut, és az istennek sem szállítják. Mire megérkezik már meleg lesz:-((((
Nem fog belemenni a madár:-(((

a-kis-herceg 2010.12.18. 22:07:41

@hackbard.celine: demagógia nem populizmus. még mindig nem érted a szó jelentését.

Docendo discimus. o Tanítva tanulunk (igazán).

porfelhő 2010.12.18. 22:09:30

@aszekelyek:
Nem látom, hanem tudom! nem irtam oda a panel-nak, hogy főleg akkor legyetek szépek, ha lányok vagytok.! :) mond meg már neki is jó?
Ne nevezzél Olgának, ha kérhetlek! nem teccik.

a-kis-herceg 2010.12.18. 22:11:50

@Szimba: nem testzik a bárányom?

akkor ezt találd ki micsoda.... ;)

Szimba 2010.12.18. 22:13:12

@porfelhő:

És az Irén? Az olyan fülledten erotikus.
Nálam hófelhők vannak, meg hó.
A macska már napok óta a kosarában gömbölyödik, ez jelzi, hogy mínuszok vannak. Egyébként csak az ölemben, a fotelomban és minden olyan helyen alszik, ahol ülni szeretnék.

Ordnassac 2010.12.18. 22:13:43

@a-kis-herceg: megvan annak a diszkrét bája, amikor a drága Bolgár úr izélgeti Papcsákot. :-D

Szimba 2010.12.18. 22:15:36

@Ordnassac:

Bunuelt azért ebben a műfajban jobban kedvelem.:-)

Ordnassac 2010.12.18. 22:15:51

@a-kis-herceg: megvan annak a diszkrét bája, amikor a drága Bolgár úr izélgeti Papcsákot. :-D

a-kis-herceg 2010.12.18. 22:15:58

@Szimba: az avataromon mit látsz most?

Szimba 2010.12.18. 22:16:25

@Ordnassac:

Bunuelt azért ebben a műfajban jobban kedvelem.:-)

Ordnassac 2010.12.18. 22:16:53

@aszekelyek: amúgy is. ;-)

@Szimba: :-D

@Ordnassac: ez a dupla hogy jött össze???

aszekelyek 2010.12.18. 22:17:34

@jjulie: Nyünyüge kérdezte, mi lett volna ha... Így fikcióztunk egyet:) Önnek , ha bármit is tárgyalunk, minden kádár visszasírása? Vigyázzon ez kóros is lehet....:D

Szimba 2010.12.18. 22:17:52

@a-kis-herceg:

A ládát, amiben a bárány van, hogy ne tudja lelegelni a rózsát.
De jobban szeretném, ha visszatérnél a kisherceghez.

jjulie 2010.12.18. 22:18:06

@Szimba:

elég jól megértetted orbánt

nekem az orbán azt sugallja, hogyha az érdeke úgy kívánja akkor teli tüdőből olyan geci lesz velem, amennyire csak telik az erejéből, sőt egy kicsit annál is jobban, egyetlen pillanatig sem fog azon gondolkodni, hogy így tegyen e vagy sem

megértettem orbánt

ez egy utonálló markecoló tempója, meg azé a zászlószökevény csapaté, amely brigadérosa panaszkodik, hogy az ők programját valósítja meg

nálam ne számítson kegyelemre, ő kezdte

a-kis-herceg 2010.12.18. 22:18:35

@Ordnassac: napok óta xarxik a blog motor. pont amióta polt péter azt mondta hogy a motor lesz...

Szimba 2010.12.18. 22:19:27

@Ordnassac:

Mert nyomkodsz össze-vissza mindent, aztán még Unicumról ábrándozol!:-)

a-kis-herceg 2010.12.18. 22:19:43

@aszekelyek: @Szimba: ok akkor megmutatom a kigyót ami épp emészt... szerintem morbid de szeretem:)

Ordnassac 2010.12.18. 22:20:38

@Szimba: mondja az, aki szintén duplázott egyet. :-P

Szimba 2010.12.18. 22:21:11

@jjulie:

Mi az, OV-vel tudsz tökös legény lenni, csak TG-től félsz?

a-kis-herceg 2010.12.18. 22:21:33

@Szimba: 2010.12.18. 22:15:36 + 2010.12.18. 22:16:25

mielőtt a többieket leunikumozol. te is:) voltál. te mit ittál?

fidesz friend 2010.12.18. 22:22:47

kedves Török Gábor,
szokása szerint megengedő és elnéző.

1 Orbán megkülönböztető jegye nem céljaiban, hanem felfogásában, hozzáállásában rejlik.
Hát igen, látjuk: anything goes, semmi sem szent, semmiért nem kár... a cél szentesíti az eszközt. nem ezt hívják úy, hogy moral insanity?

2 Orbán nem diktátor, hanem sikeres politikus akar lenni. Maradandót akar alkotni, legenda kíván lenni.
Minden bizonnyal. Csakhogy mégis, mi köze a személyes ambícióihoz rajta kívül bárkinek is? Miért a mi vállunkra állva, a mi értékeinket beáldozva, a mi hétköznapjainkat megkeserítve akar legendává válni? Nota bene: már legenda. olyan, amilyen.

3 Az elmúlt fél évét és az előttünk álló éveket nem értjük meg, ha abban a hitben élünk, hogy fő célja a demokratikus rendszer felszámolása.
Már bocsánat, de hogy jön ide a megértés? ezt max. a pszichiátertől várhatja. mert mi itten nem az ő lelkének megértő ápolására, hanem felelős, számonkérhető, jól teljesítő, a mi szempontunkból eredményes és hozzáértő politikusra fizetjük be az adót, és nem egy legendává válási kísérletre. ezt neki kell(ene) nem megértenie, hanem TUDNIA

4 ... az országot és vele együtt saját magát írná ki Európából.
Ki is fogja. és az lesz majd az igazi legenda...

kedves Török Gábor,
ha Orbánt annyira zavarja az Economist cikke, akkor ne nekünk magyaráztassa a bizonyítványát, hanem nézzen magába. ugyanis annak a véleménynek ő ágyazott meg. mindenki maga dönti el, hogy szimpatikusan viselkedik-e, vagy úgy, hogy leköpjék. a mi torkunkon (erőszakkal) sajnos sok mindent ledughat. a nyugati civilizáció és értékrendje torkán azonban aligha.

hackbard.celine 2010.12.18. 22:22:48

@aszekelyek: Van az a két-három sör, ahol erről el lehetne beszélgetni. Megoldani nem fogjuk, amikor Széles Gábor pl. ott van és meghatározó szerepet töltött be mindvégig.
Simlis vagy sem.

a-kis-herceg 2010.12.18. 22:22:53

ez a kedvencem a bordó csokor nyakkendős (jog)tudós ahogy magyarázza a tudományt... :)

aszekelyek 2010.12.18. 22:24:10

@lüke: A csúnya diktátor putyin, akire hajaz a csúnya diktátor zorbán, az bezzeg el nem adna üveggyöngyér semmit.... Ilyenek ezek... nem tolják el a háztól működésre sem, a z üveggyöngyök árát.. is.... Rémes, diktatúraaaa!.... Szabdságjoga minden elvtársnak pocsék privatizácijóval lerohasztani az országoooot! Plusz agyonadósítanííí IS: Náci aki mást mond! :D

porfelhő 2010.12.18. 22:24:31

@a-kis-herceg:
Minden napra egy mese. holnap is küldj egyet!:)

Szimba 2010.12.18. 22:25:09

@Ordnassac:

Áááá:-(
Akkor én vagyok a bagoj (!)?
-----------------
Sajnos limonádét ittam, mert gyomorrontásom van.
--------------------
Viszont mondjátok meg vannak-e jó filmek, amiket érdemes megnézni! És könyvajánlatokat is kérek!
Nem találok egy normális új kiadású művet a könyvesboltban.

Ha nincs ötlet, mindenki levendulás csokit fog kapni miattatok.

a-kis-herceg 2010.12.18. 22:25:12

@fidesz friend: "szokása szerint megengedő és elnéző."

már megijedtem hogy feljelented az idétlen kommentelőket...

a többi tetszik:)

jjulie 2010.12.18. 22:28:39

@Szimba:

a tg-vel is kemény vagyok, de hát őt nem lehet az orbánnal egy lapon-napon említeni

a-kis-herceg 2010.12.18. 22:28:52

@porfelhő: de hosszu:) minden részt elküldjem külön? vagy meg is hallgattad?

@Szimba: ma ajánlotta itt valaki kötelező politikai alapmű a poszthoz.

Jerzy Andrzejewski : Sötétség borítja a földet (1957)

színházban is ment. spanyol királyság és inkvizició. lényeg hogy pénz kell a királynak a NAGY TERVEIHEZ és szabadjára engedi az inkviziciót...

Szimba 2010.12.18. 22:29:42

@a-kis-herceg:

Élőben sokkal morbidabb. A tévében egy boa boldog tulajdonosa elmesélte, hogy a kígyója csak élő állatot eszik meg. Patkányt, nyulat, macskát, kutyát.

Hoppá!

Ez akkor most nem éllatkínzás? Mármint az élve lenyelt állatoké? Főként miután a szomszéd hiába keresi a Bodrit, meg a cirmost?:-(((

porfelhő 2010.12.18. 22:29:45

@Szimba:
Köszönöm. mint irtam, tudom, hogy többségben vagytok, nem kérem, hogy neveket adjatok nekem. Itt is van hó. a macskádat, meg majd kivágnám én a lakásból, biztos nem aludna ott ahol én ülök, vagy alszom.

Szimba 2010.12.18. 22:29:49

@a-kis-herceg:

Élőben sokkal morbidabb. A tévében egy boa boldog tulajdonosa elmesélte, hogy a kígyója csak élő állatot eszik meg. Patkányt, nyulat, macskát, kutyát.

Hoppá!

Ez akkor most nem éllatkínzás? Mármint az élve lenyelt állatoké? Főként miután a szomszéd hiába keresi a Bodrit, meg a cirmost?:-(((

Szimba 2010.12.18. 22:32:24

@a-kis-herceg:

Ne bomolj már! Inkvizíció is lesz?
Akkor fog örülni a nép, látványosság, meg vér, az kell nekik.

Soha az életben nem fognak megbukni, ha ilyen remek programokat csinálnak. Tévé közvetíti?

hackbard.celine 2010.12.18. 22:33:08

@a-kis-herceg: azt értem én, hogy szerinted nem értem, de nem baj, ha mégis értem? :)
A populista demagógiából számodra definíció szerint utóbbi a fontosabb. Számít? Kibontva a néplélekben már az előbbin elakad a mondanivaló.

jjulie 2010.12.18. 22:33:40

@aszekelyek:

nézz utána, mennyi gyöngyért és hogyan adták el első ciklusban az északi klotild palotát

ha valaki akkor te nem értetted meg orbánt

porfelhő 2010.12.18. 22:34:24

@a-kis-herceg:
Nem hallgattam meg, csak olvastam. rövid mesét küldjél. minden napra egy mese, azt irtam, aztán egyszer majd vége lesz. a mesének.:)

a-kis-herceg 2010.12.18. 22:34:37

@Szimba:
Panem et circenses. o Kenyeret és cirkuszt!

Szimba 2010.12.18. 22:35:35

@porfelhő:

Gonosz! Tudod, milyen ártatlan és szenvedő képet tud vágni, amikor kirakom a hóba? Még én viszem vissza, és igazítom el alatta a takarót.

Szimba 2010.12.18. 22:38:08

@a-kis-herceg:

Azt azért nem:-)))
De remélem a gazdáját hamarosan lenyeli.

porfelhő 2010.12.18. 22:39:00

@jjulie:
Te ismered a @kisherceget? nem tudod miért cserélgeti az avatarját percenként?

Szimba 2010.12.18. 22:40:19

@porfelhő:

Mert téged akar szórakoztatni vele.
(Most jöttem rá.)

Szimba 2010.12.18. 22:46:16

@a-kis-herceg:

Remélem, vége a diavetítésnek?!
Holnap a Jégkorszakot levetítheted, azt is szeretem. Csak nem tudom, Hófelhő kedveli-e?

porfelhő 2010.12.18. 22:47:10

@Szimba:
Gonosz!:) nem baj, egyszer irtad nekem "jaj ilyen jó lélek nincs is talán, beirlak az emlékkönyvembe". most e kettő kiegyenliti egymást!:)
A macskádra meg vigyázz.
Ja! kisherceg szórakoztatja a gonoszt.

aszekelyek 2010.12.18. 22:49:07

@porfelhő: Az enyém ma többször elrendezte a sorokat és az egér az övé. Ráfekszik állandóan:) Vörös félperzsa. Nem vágjuk ki a hóba. Igen, rém rondán tud nézni , Szimba jól mondja.:) A macska u.i. nem kutya. Helyedre szót szűri a füle:) No és lábmelegítő:)

Szimba 2010.12.18. 22:49:57

@a-kis-herceg:

Neeem, inkább cserélgesd az avatart, mint hogy alliterálj!

aszekelyek 2010.12.18. 22:51:43

@vinczej: Ez a vádirat az ügyészség ellen? Majd maga ellen mond terhelőt szívási,.. ne már.... mit bizonyít ez? semmit. Eldumcsiztak bolgárral. Ennyi. PR-:)

Szimba 2010.12.18. 22:53:56

@aszekelyek:

Enyém is vörös. Iszonyatosan lusta. Mostanában csak a halat eszi. (langyosra melegítve) Tartok tőle, rászokok a kaviárra és a pezsgőre is, amilyen finnyás.:-(

porfelhő 2010.12.18. 22:55:05

@aszekelyek:
Hogy mondjak valamit! egyáltalán nem érdekel a macskátok! sem a te macskád, sem a @szimba macskája!

Szimba 2010.12.18. 22:56:48

OV Putyinnal bezzeg nem mert szkanderezni! Csak a lestrapált öreg, kéjenc Berlusconival.

Gyurcsány vajon táncra kérte volna fel Putyint?:-)

a-kis-herceg 2010.12.18. 22:58:58

@Szimba:

jobb is lenne címnek: megérinteni orbánt...

vagy: az orbán karizma... (de ezt már írtam korábban talán)

Szimba 2010.12.18. 22:59:26

@porfelhő:

Tudjuk.
Téged csak a Zsüli érdekel. Csak nehogy visszafelé borzold a szőrzetét!:-)

Szimba 2010.12.18. 23:01:15

@a-kis-herceg:

:-))
A kérdés, mivel akarod megérinteni? A kezeddel, a viperáddal, a sokkolóddal?

Én a radikális megoldások híve vagyok. Jégcsákány.

Szimba 2010.12.18. 23:02:29

@Szimba:

És liberálisként ezt kiterjeszteném még nehány MSZP-s politikusra is. Visszamenőlegesen pedig az SZDSZ és az MDF néhány prominensére is.

a-kis-herceg 2010.12.18. 23:11:01

@Szimba: a képre céloztam.

Berolusz Tóni ra

a-kis-herceg 2010.12.18. 23:11:52

@Szimba: akkor lehet a karizma szót sem értetted menyire sokrétű és finom volt? :)

bóra77 2010.12.18. 23:22:34

a poszt címe végéről lemaradt az írásjel..pl.? vagy ?!
(amúgy nekem is szerecsenmosdatásnak tűnik a poszt. sajnos...)

egyébként ez volt már?

"Érdekes volt látni emellett, hogy legutóbbi, éppen a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos fejleményekről írt bejegyzésében lényegében Török Gábor is korábbi idézetek beillesztésével érzékeltette az események ellentmondásosságát. Ajánlom az ott szereplő idézeteket is mindenki figyelmébe." (oszkopeter.blog.vg.hu)

a-kis-herceg 2010.12.18. 23:30:08

@bóra77: érdekes az oszko... nem volt... már csak én vagyok... kapcsolgatom a lámpákat. a lámpagyujtogató...

Szimba 2010.12.18. 23:36:59

@a-kis-herceg:

A kar izma, karizmatikus, akar iz ma...

Szimba 2010.12.18. 23:38:06

Megyek aludni...jó éjszakát mindenkinek!

Herceg, a bárányod meg zárd be!

boribori 2010.12.18. 23:53:23

Megérteni Orbánt? Minek? Nem vagyok a terapeutája. Nem nyűgöz le se a tehetsége, nem rendít meg a harca. Azt jól látom, neki ez kell, és el is éri, mindenáron. De velem mi lesz? Miért kellene a saját életemet hol háttérként adnom dicső szerepléséhez, hol pedig létraként, amelyen még magasabbra mászhat? Orbánnak elég tehetsége van ahhoz, hogy nagyban játsszon, remélem, legalább élvezi. Semmi képessége nincs viszont ahhoz, hogy saját magán kívül bárki vagy bármi másra tekintettel legyen. Nem diktátor akar lenni, hanem sikeres politikus? Még a végén nekem kell megsajnálnom azért, hogy ezt a célt csak diktatúrával képes elérni. Magyarország egyik betegségtünete Orbán, nem a megoldás, hanem a probléma része.

GFJHennings 2010.12.18. 23:55:17

Itt a vége felé már eléggé ellaposododtak a hozzászólások, de ha már itt vagyok leírom a kérdést, hátha vakai tudja rá a választ.
A téma O.V. diktátor akar-e lenni, vagy sikeres politikus. ( Egyébként néhány órája még nem ez volt a kérdés, rejtélyes módon a " sikeres politikus " helyett más állt a kérdésben. )
No, T.G megmondta a tutit, Orbán demokrata. Már akkor az volt, amikor 2006-ban lecsillapította az általa fölhergelt tömeget az emlékezetes - Astoriánál tartott tömeggyűlésükön. Akkor ez volt a "demokrataság " mércéje Török Gábornál.
A kérdés az, hogy minek kellene bekövetkezni ahhoz, hogy T.G. azt mondja, Orbán Viktor túllépett egy határon, nem állt meg a falnál - mint ahogy azt állítja. Orbán annyira birtokon belül érzi magát, hogy a látszatokra sem figyel.
Most olvasom Máray 1945-ös naplóját, melyben nem győzi ostorozni a "bugris", tanulatlan, szűk látókörű magyar polgári réteget, bürokráciát, nemességet, amelyik nem tanult semmiből és nem is felejtett. Máray már csak hiteles volt ! ( Talán nem véletlen, hogy annyira nem dédelgetik, mint írót ). És ezt, a két világháború közti félfeudális rendszert tekinti most Orbán mintaképnek. Siralmas. Magyarország már akkor is egyfajta pária volt a Lajtától Nyugatra fekvő országok megítélésében ( Máray egy svájci útjára emlékezve leírja, hogy a határőr úgy fogta a kezébe a magyar útlevelet, mintha sz@ros lenne ).Orbán néha - tévedésből, elszólásból - igazat is mond. Az alapállás nem változott: az Unión kívül is van élet. Most ennek a projektnek a negvalósítása folyik ,mi vagyunk a kisérleti alanyok.
Volt már ilyen, azt sem demokráciának, hanem szocialista demokráciának hívták. És zárásként a vicc:
-Mi a különbség a demokrácia és a szocialista demokrácia között?
- ????
- Minta b@szás és a kib@szás között.
P.S. A "szocialista" tetszés szerint "nemzetire" cserélhető.

jjulie 2010.12.19. 00:05:57

lusta vagyok megnézni, de, gábor tényleg átírtad?

boribori 2010.12.19. 00:08:28

@fidesz friend: Jól beszélsz. Folymatosan olvasom a külföldi elemzéseket Orbán dicső országlásáról - most még csak furcsállják, de hamarosan szalonképtelenné válhat. Persze, a nagy rendszerek (pl. EU) lomhák, van vita elég, nem fogják az asztalt verni Orbán politikai önkénye miatt. Gazdasági bakugrásai viszont azonnali reakciót váltanak ki. Az Economist cikke eljut néhány emberhez, a cikkismertető kicsit többhöz, de a gazdaságot nem lehet megdumálni, ha rosszul megy, azt mindenki érzi.

boribori 2010.12.19. 00:12:22

@GFJHennings: Hetek óta egyre többektől hallom ezt a régi viccet. Vajon miért?!

porfelhő 2010.12.19. 00:29:25

Igy próbálja eloszlatni a kormány a nyugat itéleteit.
Kelet -Európáról és Magyarországaról még mindig számos sztereotipia él nyugaton. pl. a dolgok elintézésének fura módjáról, a barbárságról, a civilizáció hiányáról. Számitottak rá, hogy negativ reakciókat váltanak ki a kormány reformjai, de próbálják elmagyarázni, hogy a régi módszerek már nem müködnek, a hatékonyan elvégzett feladatok oldahtják meg ezeket a gondokat.
Tudatában volt a kormány, a változtatások elfogadtatása nem lesz pozitiv, mint a médiatörvény, az alkotmány vagy a nyugdijrendszer megváltoztatása.
Ezt a magyar kormány a kommunikációjában megpróbálja elmagyarázni mindenütt. Ez azonban nem könnyű, mert igen erős az ellenszél. Különböző üzleti és egyéb érdekek is állnak amögött, hogy a lehető legnegatívabb színben tüntessék föl a kabinet nem szokványos intézkedéseit- mutatott rá Kovács Zoltán.
Ja. igen! megérteni Orbánt.

Ventura Blvd 2010.12.19. 00:34:06

Keresgélek..., mint egykor Diogenész a maga lámpásával, én meg ölemben az EEE PC-vel, egy demokrata...hm? A parlamenti pártok padsoraiban? Aláírt frakciószabályzati lappal? Aki esetleg hasonlóan gondolkodna a dolgokról, mint te meg én? Ha tudsz ilyet, egy demokratát, írd már meg a nevét... Szép álmokat.

porfelhő 2010.12.19. 00:42:58

@jjulie:
Nem is értem! irogatok itt neked és nem is válaszolsz. egyfajta tiszteletből is illene valamit irni. de mindegy.

jó éjt.

Blogger Géza 2010.12.19. 00:47:18

@Los Alamuszi: "Egész Magyarország szeret ilyen-olyan címen kibújni adó, járulék, kötelezettség, törvény alól, ha neki kellemetlen."

Ez így van, de az intézkedések pont abba az irányba mutatnak, hogy minél több adófizető legyen, így egy adófizetőre kisebb teher járuljon, és az alacsony kulcsok miatt kevésbé érje meg kibújni. Illetve hogy a korábbi extraprofitokat zsebre vágó ágazatok (pl. bankok) nagyobb részt vállaljanak a közös terhekből. Mellesleg a tervek szerint igen komoly mértékben csökkentik az adócentralizációt, ez már önmagában nagy szó lenne.

Blogger Géza 2010.12.19. 00:53:05

@kíváncsivagyok: Hát ha végre nem lehet úgy sztrájkolni a közszolgáltatásoknál, hogy gyakorlatilag semmiféle szolgáltatást nem nyújtanak a szakszervezetek (hiába írja elő a törvény a kötelező elégséges szolgáltatást), már nem választották meg hiába.

Blogger Géza 2010.12.19. 01:01:45

@R\'hard: Az alacsony költségvetési hiány, az adócentralizáció csökkentése beleillik egy klasszikus liberális-konzervatív gazdaságpolitikába. Ugyanúgy az átlag felett keresők túladóztatásának megszüntetése. Persze itt nem a cimkézés a lényeg, hanem hogy működik-e vagy sem.

Blogger Géza 2010.12.19. 01:09:27

@lilike13: Fél éve (Jún 18) kb 280 Ft volt egy euró. Most kb 273. Tavaly év elején meg 300 Ft felett volt. Kár ennyit károgni. Persze amikor Bokros döntötte be az árfolyamot, akkor majdnem szobrot állítottak neki. :)

Blogger Géza 2010.12.19. 01:23:11

@kíváncsivagyok: Ha minden igaz, nálunk lesz az egyik legalacsonyabb költségvetési hiány, tehát pont hogy elég hitelesen hívhatjuk fel a figyelmet a költségvetési hiány fontosságára. A nyugdíjpénztárak miatt meg nem kell aggódni, rengeteg EU-s ország (és nem az újak) nyúlt hozzá ilyen forrásokhoz - kényszerhelyzet van máshol is, sőt, máshol még inkább.

aum 2010.12.19. 01:23:15

Az adócsalásnak nagy hagyományai vannak, de az állami harácsolásnak úgyszintén.
Egy beszélgetésben Vámosi-Nagy Szabolcs mesélte, hogy még a rendszerváltás előtti maszekos időkben, amikor gyakorlatilag nem volt ismert az adórevízió, a kisiparosok annyit mondtak be jövedelemnek, amennyit gondoltak. Természetesen jóval kevesebbett gondoltak.
Azonban az első adóreformok és megszorítások hamar borzasztó magas szintre lőtték be az adókulcsokat.
25%-kos ÁFA, 30-40%-kos SZJA kulcsok alacsony belépő sávhatárral + TB. Bokros idejében ha jól emlékszem a felső SZJA kulcs 44% volt és egy egyetemi tanár már simán megütötte.
Összefoglalva: nincs társadalmi konszenzus, széles körben elfogadott norma arra nézve, hogy mennyi legyen az adóelvonás. Egyénre lebontva, ki-ki választhat, hogy adócsaló lesz vagy elfogadja a nyilvánvalóan irreális törvényeket.
Ebben a kontextusban érdekes kivétel az EVA, ami teljesen rendszeridegen (még az Uniós szabályoknak sem felel meg), mégis széles körben elfogadott.

Chazz Reinhold 2010.12.19. 01:39:13

Ez a 300. poszt, ami csak egy utalás lehet az azonos című filmre, amiben egy maréknyi demokrata (300 használhatatlan idealista) küzd a totális túlerő ellen

de most komolyan, TG üzenete az én olvasatomban, hogy végső soron a cél szentesíti az eszközt, oszt jónapot
jól tévedek?

Blogger Géza 2010.12.19. 01:40:53

@tildy:): "Mert ha egy egyen-es ceg szerzodesehez (magannyugdij) felulrol kepes belenyulni az allam,"

Na most ha az állam nem nyúlt volna bele az életedbe X évvel ezelőtt, azáltal, hogy ezt egyeseknek kötelezővé, másoknak lehetővé teszi, valószínűleg soha nem is jött volna létre semmiféle ilyen szerződés. De ha annyira rajongsz ezekért a pénztárakért, akkor önkéntesen, a saját pénzedből (és nem az állam által átengedett járulék terhére) továbbra is támogathatod őket az önkéntes pénztári rendszeren keresztül. Ebben téged senki nem akadályoz meg.

Az meg, hogy pofonokat akarsz kiosztani annak, akinek a politikája nem tetszik, téged minősít.

Blogger Géza 2010.12.19. 01:43:22

@Táskás Tóni: Hát ja, csak kérdés, hogy amikor tavaly sokkal gyengébb volt, akkor miért nem növekedett. :)

Blogger Géza 2010.12.19. 01:52:40

@ijontichy: "Az igazán fontos kérdésekről viszont csak februárban fogunk (állítólag) megtudni valamit (ennyit a felkészültségről)."

Ez nem felkészültség kérdése, hanem a magyar választási rendszerhez igazodó hagyomány, a keserű pirulák java része a a választást követő (tehát már önkormányzati választás utáni) évben jön elő. Ha a múltba tekintünk, ekkor már nem 19 ezer Ft-okat osztogattak, hanem jöttek a gázáremelések stb.

A választási győzelem utáni hetekben meg az volt sokak problémája, hogy túl sok az új intézkedés nem bírja követni az ellenzék. :)

Amúgy a gazdaság az meg nem olyan, hogy holnap hozok egy törvényt, és hopp, attól holnapután beindul a gazdaság, eltűnik a hiány és minden varázsütésre szép és jó. Az intézkedéseket amúgy is adagolni kell, sokból már volt elég.

Blogger Géza 2010.12.19. 01:57:54

@Bambano: Én meg azt, hogy akinek az IQ-a 90 alatt van, kommenteket írjon. :)

Ez alapján szerintem talán csak Gyurcsány lehetett volna miniszterelnök Mo-on a rendszerváltás után, és hát a búcsúzások utáni értékelések illetve a kialakult közállapotok és a soron következő választás alapján valószínűleg ő volt a legsikertelenebb az összes közül.

Blogger Géza 2010.12.19. 02:12:03

@Severus: "A keynesi gazdaságpolitika itt nem működhet" Ebben van valami, de keynesinek azt a gazdaságpolitikát szokták nevezni, amelyik a költségvetési hiánnyal sem törődve nagy állami beruházásokat kezdeményez. Ezt a mostanit elég nehéz ilyennek látni.

Táskás Tóni 2010.12.19. 02:29:50

@Blogger Géza: Köszönjük Emese , elérted kiflis Selmeci színvonalát, mehetsz pihenni.

Blogger Géza 2010.12.19. 02:35:57

@akira2: Vicces, amikor valakinek a tudatállapota ennyire megakadályozza a valósággal való kapcsolatát akár pár nappal a londoni tárgyalások után. Idéznék egy mai index cikkből:

"Éppen e komoly feladatok miatt nagyon nagyok a magyar elnökséggel szembeni elvárások, és az Orbán-kormány igyekszik eminensnek lenni. A magyar miniszterelnök az elmúlt hetekben szinte folyamatosan úton volt, hogy külön-külön is egyeztessen az EU tagállamainak vezetőivel, és több EU-val szomszédos országot is meglátogatott. Régebben elvárás volt az elnöklő ország vezetőjével szemben hogy körbejárjon, azonban amióta a tanácsnak állandó elnöke is van – tavaly év vége óta a belga Herman Von Rompuy személyében – azóta ez a turné az unió soros vezetőjének már nem íratlan kötelessége. Orbán mégis előre találkozott szinte az összes kollégájával, és már elkezdte a közvetítést a jövőre aktuális vitákban.
K EPA20101210243
Orbán Viktor magyar és David Cameron brit kormányfő

Ez a lelkesedés az unió egyes hivatalnokait optimizussal töltötte el. A bizottságban kifejezetten örülnek, hogy egy olyan kormányfő vezeti majd a tanácsot, akinek láthatóan van ideje, energiája és kedve az EU ügyeivel foglalkozni, nem vonja el figyelmét közelgő választás, és nincs esély budapesti kormányválságra sem a következő fél évben. Orbán Viktornak pedig kedvére való a feladat, hogy éljen a lehetőséggel, és egész Európában észrevetesse magát. Ahogy erről maga is beszélt [2] szerdán Londonban, a magyar elnökség egy kivételes lehetőség, hogy a magyar pozíciók megerősödjenek az EU-ban."

Blogger Géza 2010.12.19. 02:37:29

@Táskás Tóni: Hát lássuk be, ez válasznak elég gyenge, próbálj rajta dolgozni még, hátha összejön valami értelmesebb. :)

Táskás Tóni 2010.12.19. 02:42:46

@GFJHennings: Ugyanilyen véleményt alkotott Török Gábor erről a b..focistáról akkor is, amikor gumicsizmában lement Devecserre. Állítólag igazi államférfiként viselkedett.Azután összelejmolt személyesen 1.5 milliárd ft-ot majd ráültette a pénzre a bunkó Bakondit és azóta sem történt semmi. Gondolom piszkos lett a csizma , ezért nem is ment többet oda.
Csak meg kell nézni , hogyan csapódik oda mindig valakihez Orbán az EU találkozókon , látszik, hogy milyen kínos udvariassággal fogadják a közeledését.

Táskás Tóni 2010.12.19. 02:48:57

@Blogger Géza: Szóval válság még egy fél évig nem várható Mo-on ,nahát egészen addig kitart a 3000 milliárd 13 év alatt kigyűlt mnyp-i vagyon?Ez igen!Ezek után érthető a lelkesedésed.

Táskás Tóni 2010.12.19. 02:50:56

@Blogger Géza: Most már nyugodtan álomra hajtom a fejem, Orbán intézi -vagy elintézi?-MO sorsát. Ja és ennyire telik tőlem .

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.19. 02:58:00

@Táskás Tóni: no ja, fránya nyugatiak (és keletiek) mindig a seggüket nyalókkal paroláznak feszt...
Tónikám, nem lehet mindenki oly graciőz diplomata, mint a Göncz Kinga vagy a Horn Gyula...
Esetleg a mindig fess Megyó "koktélos" Péter vagy Kovács "bugyis" Lacibácsi...
Ez az OV meg csak csörtet, mint rozmár az ibolyaültetvényben...

Blogger Géza 2010.12.19. 03:14:16

@Táskás Tóni: Szerintem pénzügyi válság nem csak fél év múlva, tovább sem várható Magyarországon. A nyugdíjreform reformja által lecsökkentett államadósság csökkenő kamatfizetési terhe nem egyszeri hatás, (hiába szajkózzák ezt), hanem folyamatos.

S2000 2010.12.19. 03:20:29

Bocs, ha már meg volt...

A kormányváltás óta most először kerültek többségbe azok, akik elégedetlenek a kabinet munkájával - derül ki a Medián legutóbbi felmérésből.

www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-400324

Remélem ezen felmérés után nem fogom többet hallani a kétharmados, "a zemberek ezt akarták" "indoklást" a kormány minden lépésére... Ezt a felmérési eredményt azért tartom nagyon súlyos üzenetnek, mert a kormány nagyon keményen dolgozott azon, hogy a megszorítások nehogy a szavazatképes alanyokat is elérjék (habár az SZJA módosítással sikerült, repül is 20 milliárd forint a válságadókból a közszolgák szájának a befogására). Ennek ellenére az emberek mégse hülyék, és úgy látszik tisztában vannak azzal, ami valójában folyik gazdagságpolitika néven.

Blogger Géza 2010.12.19. 03:31:32

@ó jaj:

1) Mivel az adót jövőre kell fizetni, ezért ez a "visszamenőleges hatály" erősen kérdéses. Mivel az állam jövőre szeretne adót beszedni, ehhez jövőre még jövő évi számok nem állhatnak rendelkezésre, ezért vetítés alapnak az utolsó lezárt év számait veszi alapul, de ennyi erővel akkor mondjuk bármiféle vagyonadó is visszamenőleges, mert egy korábban szerzett vagyonra vonatkozik stb.

2) Egyetlen adórendszer sem szektorsemleges. Az eddigi sem volt az. Pl volt bankadó, egyes szektorok termékeit (dohány, alkohol, szerencsejáték stb) külön adók sújtják, mások (tejtermékek) kedvezőbb adókulcs alá esnek stb.

3) A paranoiás gondolkodásmódban ha egy adótörvény egy cégnek kedvez, akkor az már fideszes. Nyilván a Mcdonalds is fideszes. :) Megsúgom: az általad felsorolt üzletláncok cégei is hatálya alá esnek az adótörvényeknek, csak éppen ha egy üzletlánc nem egy cég, elég nehéz lenne egy közös adóegységbe kényszeríteni és közösen adóztatni őket.

4) Ez sem igaz, pont a bankoknál szigorították épp ezért az egyoldalú szerződésmódosításokat.

Blogger Géza 2010.12.19. 03:47:48

@Megfigyelo: Hát nem tudom, te ezt hogy nézted. Ha beütöm kb. a budapesti átlagbért (bruttó 260), akkor 1 gyereknél így alakul a nettó 2010-2013:

167.022 171.668 181.472 187.088

Gyerek nélkül:

167.022 161.668 171.472 177.088

Mivel ez egy 3 évre szóló adótörvény, azt lehet mondani, hogy gyerekeseknél folyamatosan évről-évre csökken az adóterhelés, a gyerekteleneknél van egy egy évre szóló átmeneti kisebb növekedés, de tendenciájában ott is csökkenés figyelhető meg.

Én is akarok kommentelni 2010.12.19. 06:01:57

@Blogger Géza:
Két dolgot fűznék hozzá a te tényeidhez:
1, EUR árfolyam: emeld mér ki azt is, hogy amikor átvették a kormányzást viktorék mennyivel volt erősebb a forint. De örülnék annak, ha sikerülne azt újra elérni...

2, A bruttó 260 tényleg csak Pesten igaz, és azt is tudod, hogy a bérek eloszlása országos szinten úgy néz ki, hogy az emberek 80%-a 200 bruttó alatt keres (a tanárok, a közalkalmazottak is kb. 20 év munkaviszonyig alatta vannak).
És azt az általad írt számokból elhallgattad, hogy viktorék nem merték még leírni, hogy 2012-ben mennyi lesz a maximális havi adójóváírás mértéke, mert 2013-ban bejelentette már viktor is, hogy 0 lesz. Ezután kérlek korrigáld a számadataidat, és meglátod, hogy a gyerektelenek még 260 bruttónál is szopnak majd, de pl. egy 10 éve pályán lévő pedagógus nettója 8 ezerrel lesz kevesebb az adócsökkentésnek köszönhetően.

Kérlek írd le mindig a teljes igazságot, ne csak annyit, amennyi a te vélt igazadat támasztja alá, különben annyit érnek az indoklásaid mint szijjártó petike bármelyik böffenete.

lüke 2010.12.19. 07:46:16

@Hepci:
:)))
közvetlen megírtam neked

@a-kis-herceg:
az elefántok, igen ,
itt a bolhából is az lesz
akkorára dagad!

jjulie 2010.12.19. 07:46:47

@Chazz Reinhold:

"a cél szentesíti az eszközt" mondás módosult már "a siker majd igazolja"-ra

lüke 2010.12.19. 07:51:26

@porfelhő:
de: identitás zavara van
(ezt az alakalmazott pszichiáter mondatja belölem)

László56 2010.12.19. 08:04:38

Jó reggelt és nagyon szép hétvégét kívánok Mindenkinek

Megérteni Orbánt tulajdonképpen könnyű mindazoknak kik a nyugati politikusokat és mozgatórugóikat ismerik. Nem könnyű azoknak kik a keleti országok tudatlanságában nevelkedtek fel. Érdekes módon ugyanez fordítva érvényes az Economist -ra, mint gazdasági lapra. Orbán esetében, nehéz megérteni az Economist mozgatórugóit a fejlett országok polgárainak, amíg a keleti országok polgárai megértően olvassák. Legalábbis úgy tesznek mintha megértették volna. De honnan jön ez a diszkrepancia ?

Amíg Orbán a legnyugatiasabb viselkedésű keleti politikusok közé tartozik, addig az Economist , a kapitalisták gazdaság lapja, azt a viselkedést honorálja amivel a kapitalistái, az ideológiai ellenségével, az MSZP -vel, a legjobb magyarországi üzleteket kötötte. Magyarul az MSZP segítségével ki lehetett rabolni az országot. Orbánnal ugyanaz már nem megy. Tehát meg kell semmisíteni a második Orbán kormányt. Gazdaságilag, társadalmilag lehetetlenné kell tenni. De tényleg a szabad rablás megszüntetése az egyedüli bosszúmotivációja az Economist -nak ?

Ez ugyan egyedül is elég motiváció lenne a második Orbán kormány lejáratásához, azonban van még egy nagyon fontos tényező is. A kormányunk olyan irányú intézkedései amely szöges ellentétben állnak a kapitalista piacgazdaságok elméleteivel. Ilyen például a közterhek átruházása, a polgárok helyett, a kapitált képviselő cégekre. Ez már olyan intézkedése a kormányunknak amely a nyugati fejlett országok hibáiból tanulva, új utat mutat fel. Ugyanez vonatkozik a kölcsönt nyújtó szervezetek feltételeire is. Ott sem kérünk a rablásból. Mindez a nyugati gazdaságok képviselőit megzavarja és sok esetben azt sejteti hogy a második Orbán kormány kapitálellenes és ezáltal veszélyes a nyugati közgazdaságokra. Az MSZP meg nemzetközi kapcsolataival, örömmel alátámasztja mindezt.

Csak éppen mindez teljesen hibás elmélet és következtetés. A második Orbán kormány ugyanazt teszi, amit akármelyik nyugati ország kormánya tenne, ha az országa ilyen kifosztott helyzetben lenne. Nem ellensége a kapitálnak, csak megtanulta azt amit a fejlett társadalmak már ismernek. Van társadalomromboló kapitál és van országépítő kapitál. A második Orbán kormány az országépítő kapitálnak ad lehetőséget, a társadalomromboló helyett. Minden nyugati ország kormánya ezt tenné a helyében. Tehát nincs csodálkozni való. A második Orbán kormány nem kapitálellenes, hanem csak az ország jólétét képviseli, a kifosztás helyett. Köszönjük meg a kormányunknak és segítsük neki az MSZP és országromboló barátai ellenében.

nyünyüge 2010.12.19. 08:32:08

nol.hu/lap/hetvege/20101218-egesz_palyas_feltamadas

"...A mostani támogatás valóban páratlanul nagy, de még így is súlyos tévedés abban a hitben kormányozni, mintha a kétmillió-hétszázezer áprilisi szavazó egyúttal a Fideszbe is belépett volna, azaz őket is kötné a frakciófegyelem, akár a gombnyomogató képviselőket. Hát nem. Előbb-utóbb az a többségi hangulat/értékelés/közérzet lesz egyre több ember számára irányadó, amelynek alakulása még attól is kevéssé függ, hogy a hatalmon lévők hány közszolgálati médiumot és állami tulajdonú céget képesek elfoglalni.

Ebből a szempontból vizsgálva az eltelt fél év tapasztalatait, úgy tűnik, hogy a mai, kétharmados Fideszt sokkal több szál fűzi az évtizeddel ezelőtti, egykori önmagához, mint amennyi indokolt lenne. Magyarán, sem a nyolcévnyi ellenzéki lét, sem pedig az egykori kormányzati időszak tapasztalatainak pozitív lenyomatai nem érzékelhetők, a múltból levonható tanulság mintha inkább az volna, hogy akkoriban „puhák voltunk”. Azok a vonások erősödtek tehát, amelyeket annak idején már volt alkalmunk megismerni – és elutasítani..."

Kéri László

panelburzsuj 2010.12.19. 08:48:01

@László56:

Nagyszerű dolog lehet ilyen sziklaszilárd biztonsággal felismerni, hogy kit miilyen szándékok és érdekek mozgatnak. Még irigylésreméltóbb az a tudás, amellyel a társadalomromboló kapitál megkülönböztethető az országépítő kapitáltól.

Szeretnék szert tenni erre tudásra. Azt kérem tehát, hogy - mint ezen tudás birtokosa - írd le nekem, hogy mely művekből tanulható meg a kétféle kapitál felismerése, elkülönítése, továbbá mely konkrét cégek azok Magyarországon, amelyeket a társadalomromboló kapitál működtet. És az is lényeges, hogy név szerint kik azok, akik a romboló vállalatok zsoldjába álltak, és mi legyen az ő sorsuk a jövőben.

Remélem, hogy sem a módszer, sem a példasor nem titkos, hiszen mindkettőből lehet tanulni. Márpedig ha élhetőbb országot akarunk, akkor - fenti tanúságtételed és felhívásod szerint - minél többen be tudunk segíteni kormányunknak az országrombolók beazonosításában, annál gyorsabban és biztosabban kilábalunk a fojtogató szorításból.

Egyszóval: ha a buzdítás mellé nem adsz gyakorlatilag hasznosítható tudást, akkor mind a magyar nép, mind Orbán ellensége vagy.

guvernalista (törölt) 2010.12.19. 08:52:42

@Blogger Géza:
-- a következő évet tervezd meg pontosan. 3 évre ne számolj ki semmit, volt itt már 5 éves adócsökkentési program is. 10 év alatt 1 millió új munkahelyből fél évnyi kormányzás után teljesülni kellene 50 ezernek.
-- az adócsökkentésbe kalkuláld bele, hogy 8% megtakarításod mégis csak elvész. pontosabban ebből matolcsy vagy generálja a fantasztikus növekedési pályát (lehagyjuk a nyugatot) vagy nem (orbán terve sikerül, az unió szétesik, és magyarisztán a senki földje lesz).
-- ha van hiteled, akkor törlesztőrészleted hogyan alakul. árfolyam, csődkockázati felár
-- kalkulálj 5% körüli inflációt.

Szimba 2010.12.19. 08:53:44

Jó reggelt!

Tölgyesnek üzenem, hogy az amerikai hadseregbe felvehetők a magukat nyiltan homoszexuálisnak valló katonák is. Eddig el kellett titkolniuk.

porfelhő 2010.12.19. 08:57:29

@Hepci:
Irtam már többször!:):)

porfelhő 2010.12.19. 08:59:55

Orbán V. "A szövetségkötés embere vagyok

."Hazajöttem" - üdvözölte a kormányfő a kereszténydemokratákat a párt szombati zárt választmányi ülésén tartott köszöntőjében, amelyről a fidesz.hu közölt videofelvételt.

Orbán Viktor a kereszténydemokratákat - megfogalmazása szerint - mint bajtársakat köszöntötte, olyan bajtársakat, akikkel vállvetve küzdötték végig a nehéz nyolc évet, akikkel még éjjeli őrjáratba is bátran el lehetett menni. "Ritka kincs ez a mai időkben" - mondta a résztvevőkhöz szólva a miniszterelnök.

Véleménye szerint a KDNP az elmúlt hatvan év legsikeresebb évét zárja most. Az a gondolat, politika és stratégia, amely a KDNP-t a szövetségre épülő jobboldal ideológiai és szellemi horgonyává tette, teljes sikerre jutott - fogalmazott, hozzáfűzve:

"az én krédóm az, hogy együtt vagy sehogy".

porfelhő 2010.12.19. 09:11:54

@László56:

Kedves László!
Most melyik országból ir? Ott is nagyon hideg van? Meg ne fázzon, mert nem tud ilyen jókat irni.:)

nyünyüge 2010.12.19. 09:12:55

@porfelhő:
Lehet, hogy pár év múlva kialakul a fideszben egy középutas, liberálisabb szárny, Orbánnak meg maradnak a kereszténydemokraták és a jobbszél?

Vagy csak álmodik a nyünyüge?

jjulie 2010.12.19. 09:17:47

@László56:

"Van társadalomromboló kapitál és van országépítő kapitál."

ez nagyon orbánmagyarul van lefordítom sima magyarra:

gazdasági és politikai hatalmat nehéz egyidőben megszerezni, orbán jóval tehetségesebb a politikában, így a mostanra beérett politikai tevékenysége segítségével erős gazdasági befolyárt szerezne, ami érthető vágy, és mindenki olyan módon elégíti ki a végyait ahogy tudja, és az orbánnak ez csak így megy, mivel gazdasági téren ugyanolyan tehetségtelen, mint a konzervatív magyar elődei és példaképei, marad a polikai beavatkozás lehetősége számára

ez a módszer - nem értünk a gazdasághoz, meg valójában le is nézzük - és legyünk inkább politikában felül, aztán a gazdasággal foglalkozzon aki akar, tegyen azt amit akar, de legfőkébben az amit mi diktálunk a politikai előnyünk segítségével

na ezt szerette volna elérni a reformkorban a magyar birtokos nemesség, merthogy a napoleoni háburúk során "elszenvedett" gazdagodását nem látta másképp fenterthatónak, mivel azt sem a saját erejéből és tehetségének köszönhetően érte el és a "struktúrális reformok" helyett politikai csatározásba kezdett, aztán 67-ben többféle egyezséget kötött ugyan az a réteg, többek között átengedte az ipar, kereskedelm és a bankszektor és sok egyéb más terület kialakítását, vezetését más társadalmi rétegeknek, gondolván amíg a politikai és közigazgatási hatalom a miénk, addíg minden hatalom a miénk, aztán jól megszégyenültek elszegényegtek a politikai közigazgatási hatalommal a kezükben, amit aztán a prónay-osztenburg-horthy lúzer csapat újra megszerzett és a már ismert recept alapján megpróbálta gyakorolni

és most itt van ez az antall örökös orbán nekünk

lászló atya: a nyugati átalakulások úgy zajlottak, hogy a gazdasági erőt megszerző tehetségek, szétfeszitettek a politikai korlátokat és megküzdöttek a nekik megfelelő politikai keretek kialakításáért, nálunk meg kétszáz éve az ellenkezője zajlik, és most is ez a kétharmados többség megoldása

a rákosi kádár szakasz sem volt más: legyen miénk a politika, a gazdasággal meg majd kitaláljuk mi legyen

most a reformkori, kiegyezéskori, horthy ellenforadalmi, és a rákosista-kádárista turmix-remix szemtanúi vagyunk elfedve "az elmúlt 8 év" generálszósszal

minő katarzis

porfelhő 2010.12.19. 09:21:54

@nyünyüge:
Nem tudom. most egyelőre "igen erős az ellenszél" mondta OV. az éjszaka irtam, "a nyugat előitéletei".

Az álmok egyszer valóra válnak. azt mondják.
"az álmok vágyak országa a magyar." látod, az OV. álma is valóra vált.!

porfelhő 2010.12.19. 09:28:10

Jaj! az én "kedveltem" teljesen legyügöz az irásával. sokszor.csak nem veszi észre.

guvernalista (törölt) 2010.12.19. 09:29:51

@jjulie:
ez pontosan így van. amíg forintgazdaság lesz, addig így is marad. erre mondom, hogy a legegyszerűbb gazdasági elemzés, amit mondani lehet, hogy a fidesz a forint.

jjulie 2010.12.19. 09:29:54

@Szimba:

nem létezik már a cím amivel regisztráltam, és a tárhely sem ahova érkeztek a leveleim

és kezdem élvezni azt a maffiatempót: ne keressetek, majd én írok

Blogger Géza 2010.12.19. 09:32:02

@Én is akarok kommentelni: "Kérlek írd le mindig a teljes igazságot, "

Ez vicces, a te meglehetősen "elnagyolt" "mindenki rosszabbul jár 298 ezer alatt" kommentedet tettem helyre a te általad megadott link alapján, és te reklamálsz itt. :)

jjulie 2010.12.19. 09:40:57

@nyünyüge:

az orbánnak az önkéntes számüzetés marad - halál helyett amit a jól megérdemelt nyilvános ujjal mutogatás és a körberöhögés okozna

jjulie 2010.12.19. 09:42:50

@porfelhő:

ötöt pöccintett a barcelona tegnap este, megint

jól szurkoltál

Blogger Géza 2010.12.19. 09:45:10

@guvernalista: Hát ez volt a különbség Gyurcsány nagyivű programjai meg a Fidesz adótörvényei között, hogy az előbbiekből általában nem lett semmi, még egy évre sem lehetett tudni, mi lesz (évközi áfa-emelés és társai) míg ők azért amit meghoztak, az úgy is lett.

Semmiféle 8% megtakarítás nem vész el, eddig is levonták tőled, eztán is le fogják. Az a megtakarítás meg valójában soha nem volt a tied, nem fértél hozzá, valójában csak egy papírra írt szám volt, amivel kitörölhetted. Megtakarítás csak a 3. pillérben volt.

Soha nem vettem fel devizaalapú hitelt, és óvtam ettől a környezetemet is, egészen nyugodtan alszom. :) Igazából az EUR/CHF romlott be jelentősen az utóbbi időben, amihez Mo-nak nem sok köze van, lévén nem is az euróövezet tagja. Talán a mostani elnökségi időszaka alatt Orbánnak sikerül lefaragnia az euró kockázatát, majd meglátjuk.

Nem tudom, honnan jött ez az 5% infláció, igaz, az MSZP-SZDSZ többször felpörgette, de a következő évekre csak kb 3,5% várható.

porfelhő 2010.12.19. 09:46:47

@jjulie:
Látod? mondom-, irom én! mindig szurkolok, a csapatodnak.

guvernalista (törölt) 2010.12.19. 09:52:09

@Blogger Géza:
orbán mint euro kockázatfaragó. ez a hét vicce.

jjulie 2010.12.19. 09:52:42

@Blogger Géza:

ma te vagy a pedro?

hitelt felvenni kockázatos, míg kevésre vállalkozni, és keveset elérni: biztonságos

az mszp a megyei háromban focizott, most hogy lett esélyünk feljutni a megyei kettóbe elégedetten viselhetjük a nagy mellényt.......

te is úgy tudod, hogy értékes a véleményed pusztán attól hogy van?

porfelhő 2010.12.19. 09:54:31

Orbán V. egy kif folytatás:
"Magyarországot nem lehet úgy tönkretenni, hogy mi ha összefogunk ne tudnánk közösen felemelni"
Közölte azt is, hogy a kereszténydemokraták és a Fidesz együtt megmentették a magyar nyugdíjrendszert és a nyugdíjasok nyugdíját. "A magyar nyugdíjrendszer az összeomlás szélén állott.
Ukrajna közeli állapotok kopogtattak az ajtón"; az a jövő fenyegetett, hogy a most nyugdíj előtt álló emberek úgy mennek el nyugdíjba, hogy nem tud a magyar állam nyugdíjat fizetni nekik - vélekedett.

A jövő év sem lesz könnyű - hívta fel a figyelmet a kormányfő. Meg kell alkotni Magyarország új alkotmányát, be kell indítani az Új Széchenyi Tervet - sorolta, kitérve a magyar EU-elnökségre is, amellyel kapcsolatban megerősítette: Európa számára sorsdöntő a jövő év.

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2010.12.19. 09:56:28

@tildy:):

"Az ertelmiseg jo resze vandorol ki, es mi is ugy latjuk, kinntrol, egyre gazabb az otthoni szitu, aki et nem latja , es nem ismeri el , az nem tudom hol el."

Akkor most szeretném megkérdezni, Te mikor is léptél le, hátrahagyva családodat, akiket épp ez idő tájt akarsz kimenekíteni az országból?
Az elmúlt fél évben? Vagy inkább a dicsőséges Gyurcsány éra valamely szakaszában? S ha igen, vajon akkor is leírtad ide aggályaidat, okaidat, miért kényszerültél erre?

Egyébként nem egyedi jelenség, ami megjelenik soraidban, sokan vannak, akik csóró, elnyomott hazájuk iránti igazi, vagy megjátszott szánakozással hergelik az itthon maradtakat, de akik hangja érdekes mód, csak most váltott hallható tartományba. (Mintha egyébként tekintet nélkül bármire, bárkire igaz lenne, hogy húúú, na aztán külföld, az maga a megtestesült jólét és szabadság, ahol nincs, ami gúzsba kösse a magyart! Haha...)

Figyelj, nem gondolom, hogy megállítja, de azt sem, hogy OV és az elmúlt fél év lenne oka az értelmiség jelentős elvándorlásának.
Viszont érdemtelenül hanyagoljátok Gyurcsányt és a szocikat (+ 8 évüket), akik igazán tettek azért, hogy kritikáitok regiszteréből könnyedén kipréselhessetek egy magas "C"-t!
Láthatóan, itt kevés a vájtfülű...

jjulie 2010.12.19. 09:59:48

@Blogger Géza:

a gyurcsány nagyívű programjából annyit tudok, hogy sikeresen vette fel a versenyt az orbánnal a néphülyítésben ami elengedhetetlen a választási győzelemhez, és amikor ez meglett, összehívta a bandáját, és érthetően elmondta nekik, hogy ez így nem mehet tovább

meg is értették, és lebuktatták

az orbáni út pedig egész más, ő a győzelem után továbbra is kényszeríti a csapatát a néphülyítésre

nálad jó eredményt értek el

a-kis-herceg 2010.12.19. 10:00:38

@porfelhő: csak anynit nem Orbán V. hanem V. Orbán.... ez itt most nemzetközi poszt...
László56 egészségért én is aggódom, nehogy megfázzon, belül a (gatyában) kellemes meleget érez, azt hiszi meleg van... és már kész is a megfázás... ha tényleg 56-ban született akkor mondhatjuk hogy a forradalom gyermekei, és apukája így korán halt (1 hó), de most kapott nevelő apukát... aki vigyáz és dédelget... OV nagy ember. bocs. kis ember, de nagy államférfi, nem is, hanem NAGY SZELLEM. bár csak már az lenne. a fehér havon több milliós tömeg menne az ágyutalp után a felvonulási téren... milyen szép és felemelő látvány.

@Blogger Géza: "Mellesleg a tervek szerint igen komoly mértékben csökkentik az adócentralizációt, ez már önmagában nagy szó lenne. "

a tettek egyelőre feketegazdaság, feketesereg és halálhörgés siralom irányába vezetnek. ha lácc állam csökkentést... majd szólj légy szi.

"alacsony költségvetési hiány, az adócentralizáció csökkentése"

ez nem gazdaságpolitika. az elsőt kénytelenek... a második pedig nincs... ez a kormány gazdaságpolitikája? mert akkor elég rövid...

"A nyugdíjreform reformja által lecsökkentett államadósság csökkenő kamatfizetési terhe nem egyszeri hatás, (hiába szajkózzák ezt), hanem folyamatos. "

ennek mégegyszer számolj utána. évi 300 milliárd (egyébként 200 se ha figyelembe vesszük a "dolgozó nép" bizalomvesztését a nyugdíjrendszer iránt) szóval hogyan fedezi 300 a nyugdíjkassza évi 900-as hiányát. nyilván nem fedezi...
a 600-at hogy tervezed megoldani? taigetossssz? vagy korhatár emelés? jo lenne tudni...
és nem akarok negatívat így karácsony előtt... de a nyugdíjrendszer mint intézmény meghalt. OV ítélte halálra. a bizalom tartotta össze és a naív tudatlan kényelmesség. na ennek vége. most már tényleg csak a luzerek (és akinek nincs választása) fizet nyugdíjjárulékot.
a nyugdíjrendszer most épül a karácsony fák alatt... mama mint nyilvánvaló maga nem kap nyugdíjat és nem fizetek járulékot. INTÉZZÜK EGYENESBEN, hagyjuk ki az orbánviktort... és a simicskát. hány ilyen beszélgetés lesz évvégén...

@S2000: a felmérés nem választás. azt spekulatív kapitalisták uralta magáncégek csinálják. sajnálom a 2/3 az 2/3. és ez így is marad... örökre.

a-kis-herceg 2010.12.19. 10:04:13

@boribori: "Magyarország egyik betegségtünete Orbán, nem a megoldás, hanem a probléma része."

Orbánc az tünet... hm... ez nagyon jo mondat. ez a megfejtés...

a-kis-herceg 2010.12.19. 10:05:39

@jjulie: igen az elemzőnk mondaná: a kormányzás sikeres, blogger géza lelkesedése nem csökkent, hanem nőtt pár százalékot a közvélemény kutatók szerint....

porfelhő 2010.12.19. 10:06:28

@jjulie:
"Lassan unalmassá válnak a Barcelona mérkőzései, mivel a katalán csapat annyira simán hozza a bajnoki meccseket. Ez történt most is, könnyedén verték a házigazdákat".
Ez a Te csapatod!:):)

a-kis-herceg 2010.12.19. 10:07:50

@GFJHennings:
-Mi a különbség a demokrácia, szocialista és a nemzeti szocialista demokráciák között?
- ????
- Mint a b@szás, elb@szás és a kib@szás között.

guvernalista (törölt) 2010.12.19. 10:10:39

@hölgyválasz:
kisvirág. a szocik is megkapták a magukét. nem látom be, hogy a fideszt miért ne lehetne bírálni. orbán korszakot akar elnevezni magáról. szerintem ez a kívánsága teljesülni fog. csak épp a rendszerváltás utáni időszak a gazdasági bűnözésről, a kultúrpolitika teljes hiányáról, a mélyszegénység újbóli tömeges megjelenéséről szólt. alapvetően ezekről. illetve könnyen lehet, hogy a politikai egység (az unió) szétesésével fog lezárulni. és a történelemkönyvek ezekben majd jelentős szerepet szabnak orbánnak. korszakos politikus lesz. de nem lesz legenda. hanem olyan lesz, mint a modern talking, vagy zámbó jimmy.

jjulie 2010.12.19. 10:12:01

@hölgyválasz:

kedves: az értelmiség elvándorlás az első világháború végén kezdődött, elvándorlás korábban is volt, de nem értelmiségi, mert az nem nagyon termett errefelé korábban

az "elmúlt nyolc év" az orbánmagyari fogalomalkotás nagy és hatásos szüleménye, egyenesági leszármazottja a "haza nem lehet ellenzékben"- nek

a-kis-herceg 2010.12.19. 10:12:08

@Chazz Reinhold: "300. poszt, ami csak egy utalás lehet az azonos című filmre, amiben egy maréknyi demokrata küzd a totális túlerő ellen"

nem baj. a demokrata nem mérlegel... és végső soron a hazáért harcolunk. TG ezeket az áthallásokat a címbe és a képbe szokta tenni... a közepe szól a cenz urának... de ez új, hogy a poszt számával is üzen...

de finom radarunkkal ezt is felfogtuk...

sashimi 2010.12.19. 10:14:25

Török Gábor mindig tud meglepetést okozni! Amikor azt hittem, hogy OV-t ennél jobban már nem lehet mentegetni,
TG akkor is képes volt az itt jobban körül nem írható örömök új maximumában részesíteni tisztelt miniszterelnökünk.

a-kis-herceg 2010.12.19. 10:15:25

@hölgyválasz: @guvernalista: @jjulie:

szeretném megkérdezni, hogy meddig fogom hallgatni a 8 évet. én tudom hogy ez volt a választási kampány. de már ti vagytok...

a jobbikot kellett vona? az meg 20 év...

de nekem olyan párt lett volna jo amely 65 évet szid...

vagy olyan amely élhető jövőt fest?

a-kis-herceg 2010.12.19. 10:18:27

@sashimi: igen ezzel már féléve viccelődünk. pl a gáton helyben főbe lövi a mal vezért... TG írta volna... nagy államférfi. 20 éves politikai gyakorlat. sem a keze sem a szeme nem rebbent meg. határozott egyenes kormányzás. az üzenet világos: rend lesz, nyugalom és határozottság... a mal vezető sipákolása és nyüszítése felháborító, ilyen felemelő történelmi pillanatban nem tud viselkedni. de ez külön kiemelte az Orbáni Karizmát... legény a gáton...

jjulie 2010.12.19. 10:20:06

@guvernalista:

igyekszem, nem mondhatod, de - orbán és a modern talking, vagy zámbó jimmy közé egyenlőségjelet tenni - irigylem hogy nem én írtam le először

jjulie 2010.12.19. 10:20:45

@jjulie:

folyt.

te értetted meg jobban az orbánt

a-kis-herceg 2010.12.19. 10:21:06

@porfelhő: a kamat a lényeg... a kamatot figyeljétek... mindennek az az alapja...

a-kis-herceg 2010.12.19. 10:25:37

@guvernalista: egyet értek. 1990 utáni korszak "Orbán korszak" lesz. ő egyszemélyben keretbe foglalja a szoclista gazdaság átváltását vadkapitálisba... és ennek a vége lecsengés... de ő ennek a korszaknak a vége... kérdés, hogy meddig húzza az átmeneti rendszer a haláltusáját. mindenképp emblematikus. és nincs igazad. a modern tólkingot elfelejtik... csak. OV t nem fogják, ugyanugy mint demszkájt... 20 év az 20 év... és nagyon nagy nyomot hagyott szeretett nemzete testén és lelkén...

Szimba 2010.12.19. 10:26:00

@jjulie:

Nem írtam neked. Csak tapogatom suttyomban a személyiséged.:-)

László56 2010.12.19. 10:26:30

@panelburzsuj: @jjulie: és mindenki másnak is.

További szép napot Mindenkinek

A magabiztosságnak tulajdonképpen csak két alapvető feltétele van. Az anyagi biztonság és a tudásvágy. Mind a kettő sok pénzt követel ezért is, nem ingyenes. A fejlett országokban ismert mondás: ami ingyenes, annak nincs értéke. Minálunk pont a fordítottját tanították a primitíveink. Ingyen kaptok mindent ami csak lehetséges. Amit nem mondtak hozzá: egészen addig ingyenes, amíg hagyjátok magatokat kirabolni. Így aztán az ingyen minden, nagyon sokba került az országnak. Tipikus a „panelburzsuj” kolléga kérése is. Ingyen szeretném mindazt megtanulni amiért te horror összeget fizettél, követeli tőlem. Hiszen a nagy nyugati neves egyetemek 30-50 000 dollárt kérnek egy kurzusért a továbbképző intézeteikben. Mint ahogy nekem is horror összeget fizetnek az előadásaimért. De ha nem tanítasz ki ingyen akkor ellenség vagy, írja nekem a kolléga Az ország ellensége. Orbán ellensége. Mindenki ellensége.

Köszönjük a példát kedves „panelburzsuj” a magyar közoktatás hiányosságai bemutatásához. Ennek ellenére nagyon szívesen segítenék neked. A probléma azonban ott van hogy bizonyos fokú ismeretek elsajátítása előismereteket követel. Ezen követelmények teljesítése nélkül pont az lenne érthető amit írok és ami ellen nem csak a „panelburzsuj” kollégánk, hanem a „jjulie” kolléga is sok mással együtt tiltakozik, mert az oktatásuk hiányosságánál fogva nem értették meg. Akkor hogy értenék meg a többit ? Kérdezem magamtól. Akkor mindenki buta aki nem ért veled egyet ? Kérdezhetné egy és más rosszindulatú. Nem ! Mert az okosságot nem az egyetértés mutatja, hanem az argumentáció vagy éppen az ellenargumentáció levezetése. Úgy mint a matematikában. Egy komplikált egyenletet mindenki be tud tanulni. Levezetni azonban csak kevesen képesek.

A politika és gazdaság nagyon komoly dolog. Komoly, mert mind a kettő felelősséget követel. Azt a felelősséget ami eddig legalább hatvan éve hiányzik az ország politikusaiból. Ezért is lettünk a következmény nélküliek és történelem hamisítók országa. Most először a magyar politikában vannak a második Orbán kormánynak olyan lépései ami az ország javát szolgálja és a helyes irányba mutat. De hiába helyes az irány, ha a nép megértése hiányozna hozzá. Pontosan ezért a népművelésnek kiemelt szerepet kell adni. Hiszen az ország nehézségei és feladatai olyan hatalmasak, amit csak egy művelt néppel lehet megoldani. Ezáltal már avval is segíthetünk a kormányunknak ha magunkat műveljük tovább. Mindevvel a MSZP primitívsége ellen is fel leszünk vértezve. Ha segítünk a kormányunknak, akkor segítünk magunkon is.

Szimba 2010.12.19. 10:26:55

@jjulie:

Nem írtam neked. Csak tapogatom suttyomban a személyiséged.:-)

Szimba 2010.12.19. 10:27:49

@Szimba:

Nem bírom tovább! A blogmotor is megfagyott az éjjel?
Én meg mindent kétszer...:-(

porfelhő 2010.12.19. 10:28:30

@a-kis-herceg:
Én is aggódom igy "ismeretlenül" is nehogy megfázzon. A "szellem" erről nekem is irt valaki korábban. Sokszor eszembe jut, de igazán nem tudtam még megfejteni. vagy mégis?
aha. figyelem ...a kamatot.

porfelhő 2010.12.19. 10:30:52

@jjulie:
Én az OV. egyetlen modatát értem. ott fent amit kiemeltem.
Láttad, mit irtam a csapatodról?

Szimba 2010.12.19. 10:31:05

@a-kis-herceg:

Milyen kamatot figyeljek? Hol figyeljem? Segíts!

ssi 2010.12.19. 10:31:23

@poszt ... bizonyos hangsúlyeltolósások miatt - nálam egyelőre - sokat ront az összképen:

pl. amit @porfelhő: is gondosan kiemelt és jól meglátott: egyrészt a hatásos szóhasználat (szakadék, összeomlás stb.), másrészt az utasítás (kell), harmadrészt a program (manyup, alkotmány, ÚSzT stb.), s mindez közvetetten jelzi is fontos tények hiányát, amit a poszt is jelez: "...korrekcióképtelensége... nagy hatalom nagy, már-már végzetes hibát hozhat. Márpedig ez a mostani kísérlet, a költségvetésen komoly lyukat vágó adócsökkentéssel, a megszorítások politikájának elutasításával és mindezek miatt sok-sok szokatlan, komoly vitát generáló megoldással" - s a koncepciójuk csúcsa, kiindulása társadalompolitikájuk, hogy mely társadalmi csoportot támogatják már most, s tőlük teszik függővé a többi csoport életszínvonalának emelkedését, s ezzel meglévő különbségeket tovább növelve

azon spekulálok, hogy

kormánytól elvárnám-e?
- a koncepció "risky, very risky", egy országról van szó elsősorban, de minden gond nélkül bevállalják

sportembertől elvárnám-e?
- egy (2?) párt egyoldalúan átalakítja az eddigi országos közös elveket, szabályokat, mert a fő gond az ellenfelek, ill. az ellenvéleményt hivatalból kimondhatóak, akiket ezért vagy kiiktatnak, vagy beolvasztani akarnak, vagy hangsúlyosan bűnössé nyilvánítanak

miniszterelnöktől elvárnám-e?
- ME az ország élén olyan hivatal, státusz, melynek részben felül kell emelkednie bizonyos személyiségi jegyeken (önös érdekek stb.), másrészt pont erősítenie kell némelyiket (jó vezető, csapatszellem stb.)

politikai elittől mit várok?
- talán szakszerűséget, őszinteséget, korrektséget, érthetőséget, bátorságot, következetességet, tenni akarást, aktivitást, de talán legfőképpen megújulást, útkeresést, alkalmazkodást az új kihívásokhoz, környezethez ?

Megfázás mentes szép vasárnapot mindenkinek!! :-)))

Iustizmord 2010.12.19. 10:33:05

@oldrock: meg az se lenne rossz ha a kommentek folyó msorszámozást kapnának, egyszerűbb lenne visszakeresni, hogy nem a 12.18. 14:36-os kommentet hanem a 456-ost válaszlom meg pl. és ez @TG is

porfelhő 2010.12.19. 10:34:17

Megyek ki a hidegbe, - vásárolni - ha visszajöttem megnézem mit irtatok. - ha nem fagyok meg- utközben.:)

a-kis-herceg 2010.12.19. 10:36:43

@porfelhő: @Szimba: a blogmotor azóta rossz, mióta Polt beiktatódott.. célzott is a motorra...

most 5,5% (jegybanki alapkamat) az mnb.hu címoldalon mindig

www.mnb.hu/Jegybanki_alapkamat_alakulasa

itt lehet az alakulását nézni....

amíg ez ilyen magas, addig van spekulatív kapitalizmus... ezért akarja OV az MNB t is elfoglalni. ha másképp nem megy, majd ugy mint a tv ostrom...

a-kis-herceg 2010.12.19. 10:38:59

@porfelhő: @Szimba: ez a számsor érdekes...
2009. november 24-tól 6,50%
2009. december 22-tól 6,25%
2010. január 26-tól 6,00%
2010. február 23-tól 5,75%
2010. március 30-tól 5,50%
2010. április 27-tól 5,25%
2010. november 30-tól 5,50%

de 1-2-3% felett gyakorlatilag mindegy...
nem is kell figyelnetek. majd szólok ha leértünk... akkor lesz Kánaán.
ha nagyon nő akkor lesz államcsőd... de ezt ne adja viktor...

a-kis-herceg 2010.12.19. 10:39:44

huhh a fölnöttek hogy örülnek ha számokkal kápráztatom el őket...

Szimba 2010.12.19. 10:42:31

@manyike:

A politikusok mögött vedd figyelembe a pénzzel rendelkező gazdasági figurákat. Mindenhol ők mozgatják a szálakat, csak éppen a háttérből.

Mindig nagyobb figyelmet érdemelt egy Csányi, egy Széles vagy külföldről egy Soros véleménye, támogatása, vagy ellenkezése. Egy-egy párt léte és győzelme igencsak tőlük függ.

A politikusok, a győztes párt és maga a miniszterelnök annyira lehet határozott, erős stb., amennyire ezt kívánják tőle a háttéralkukban.

Lehet, hogy OV alkalmas is erre a szerepre, jobban, mint más. Ugyanakkor nem feltétlenül csupán saját elképzeléseit képviseli, hanem erősen belekalkulálta azoknak az érdekeit, akik a támogatói (politokusok, pénzemberek).

Ehhez még jön külföld, és nem vagyok biztos, hogy minden esetben játszaná a forradalmárt, ha nem ezt várnák tőle. Szerintem csendesebben és fedettebben szívesebben dolgozna. Gyakra tolja előtérbe az embereit egy-egy kényes kérdés kommunikálására, és csak sokkal később, már több hibát kiszűrve szólal meg.

Nem dícsérem, de túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítotok 1 embernek, mégha az maga a miniszterelnök is.

Ő csak a jéghegy csúcsa.

Mint ahogyan a többi párt vezetője is csupán azt reprezentálja, hogy a párt éppen hol tart, ill. mit próbál a válsztói nyomására, megnyerésére kommunikálni.

Szimba 2010.12.19. 10:43:58

@a-kis-herceg:

Aha! Erre gondoltál.
Köszönöm.

panelburzsuj 2010.12.19. 10:44:14

@sashimi:

TG a politológiából él, a magyar politológia egyik vezéregyénisége. (Tanít, tankönyvet ír, közéletet él(t) a szakmai szerveződésben, médiaszerepel, sőt e blogon interaktív közönségkapcsolatotkat is épít. Mindezek felett-mellet még vállakozik is -ha van kuncsaft.)

Mit tehet Orbánnal? Mondhatja-e, hogy Orbán - és rajta keresztül az egész szövetséges jobboldala, sőt még az ellenoldal is - kicsúszott szakszerű politológiai éretelmezhetőség köréből? Mondhatja-e, hogy magyar politika vizsgálatára a kriminalisztika vagy pszichiátria sokkal alkamasabb tudomány, mint az övé?

Én teljesen egyetértek azokkal, akik TG blogműködési funkcióiból egyfajta kenyérféltést szűrnek le - de a primitív "melyik oldalon ál a szerző?" kérdésnél mélyebb gyökereket vélelmezek: TG magát a politológiát, mint mai magyar valóságot érvényesen magyarázni képes eszközrendszer létjogosultságát, szerepének fontosságát igyekszik itt bizonygatni. Tárgyát nem azért méltányolja, mert olyan hajdenagy önértéke lenne, hanem mert önmaga létalapját igyekszik megőrizni/szélesíteni.

a-kis-herceg 2010.12.19. 10:44:15

@Szimba: bocs +Simicska +Fellegi...

ne az arcot, a kezeket figyeljétek...

jjulie 2010.12.19. 10:47:21

nicsak mit találtam 2002-ből

" Még egyszer: nem az a fontos, hogy mi hozzuk a jó döntéseket, hanem, hogy jó döntések szülessenek. Ezért, még ha vannak is intő jelek, és tudjuk, amit tudunk, a most alakuló kormányt és pártjaikat nem múltjuk, hanem tetteik alapján fogjuk és akarjuk megítélni. "

"Mit kell hát tennünk? Először is tartsuk szem előtt a mértéktartás erényét és csak annyit vállaljunk, amihez elegendő erőnk és kitartásunk van. A választás első fordulója után azt vállaltuk, hogy a második fordulóra mindenki hoz még egy embert. A második fordulót a polgári összefogás megnyerte. Most egy új feladat áll előttünk. Arra kérem önöket, hogy a következő három hónapban hozzanak létre kis, néhány emberből álló csoportokat, baráti csapatokat, polgári köröket. Nem jogi formákra, hanem együttlére, összefogásra, készenlétre van szükség. Most arra van szükség, hogy százszámra alakuljanak polgári körök és társaságok. Az erőnk, amely a sokaságban van, akkor valódi erő, ha képesek vagyunk magunkat megszervezni. Erőnk csak akkor valódi erő, ha képesek vagyunk megteremteni és megszervezni a polgári Magyarország nyilvánosságát. Ezért azt kérem, hogy a reményeim szerint százszámra létrejövő polgári körök jelentkezzenek a Demokrácia-központ ismert telefonszámain. "

www.osaarchivum.org/pka/gondola.hu.orban.html

sárkányfő 2010.12.19. 10:47:58

@Blogger Géza:

1., Az adót idénre is ki kell fizetni, sőt, kellett, mert már ki is fizették. Ez tény. Infromálódj, googole a barátod.

2., A dohány, alkohol, stb jövedéki adó alá esik, és még jó hogy nem esik egy adó alá a tejjel az alkohol, az alkohol adóját amúgy tovább kéne növelni, nehezítva a hozzáférést, nem pedig "szabaddá" tenni a pálinkafőzést egy durván nagyivó országban, ahol családok sokaságának teszi tönkre életét az ital.
A szektorsemlegesség pedig nem azt jelenti, hogy alkohol igen, tej nem, mert ezek tök más műfajok, ne zavarjon meg hogy mindkettő folyékony, a víz és a benzin is az. Hanem azt jelenti, hogy A pia igen, B nem. Itt most: Tesco igen, CBA nem. Érdekes, épp a CBA a fidesz nagy támogatója, és nem a tesco meg a többi. Továbbá a bakadó is úgy van megállapítva, hogy nem nyereségre, forgalomra vetik ki, így az OTP fele arányaiban annyit fizet.

3. Ja, paranioia. Mert a Lázár tesvérek nem fideszesek, és nem csápolnak ott minden fideszes dzsemborin az eslő sorokban :)) És még ki tudja hogy támogatják a fideszt... javaslom az első kerületi CBA-bolt bérleti díjának utólagos csökkentését tanulmányozni... a fideszes polgármester úr intézte... A meki nem fideszes, épp azt magyaráztam, ha értenél magyarul, hogy mivel a meki is frencsájz, mint a CBA, ezért úszta meg, végképp átlátszó lett volna, ha addig bonyolítják a törvényt, hogy a meki igen, a CBA nem. Érted már?

4. Ne szórakozz már, vagy egy hónapja már kihozta a bankfigyelő, hogy 10-12%-kal már a bankadó után szinte egyből növekedtek a számlavezetési, utalási díjak. Az egyoldalú szerződésmódosításnak ehhez részben csak közvetetten van köze, és ezt a jogot minden mástól függetlenül is meg kéne szüntetni. És ha figyeltél, nem csupán áremelkedésről írtam, sok más lehetősége van egy cégnek továbbhárítani az adóját: a beszállítókkal való még keményebb áralku, a munkatársak leépítése, fizetésük befagyasztása, a szolgáltaás minőségének csökkentése, vagy pl. a kifejezetten a kommunikációs iparra jellemzően a fejlesztések visszafogása, ami relatív technológiai lemaradást hoz magával, stb.

Még írtam két pontot, amire nem reagáltál, de sebaj... :)

Látom te véltelenül mindig a fideszt véded, akkor essél neki ennek a hozzászólásomnak, ez való neked :)
torokgaborelemez.blog.hu/2010/12/17/300_megerteni_orbant/fullcommentlist/1#c11924715

guvernalista (törölt) 2010.12.19. 10:50:31

@László56:
nekem úgy tűnik, hogy inkább nyugdíjas rendőr vagy, és nem a nyugati egyetemek egyik ismeretlen magyar oktatója.

Iustizmord 2010.12.19. 10:55:00

@Blogger Géza: Mivel az adót jövőre kell fizetni, ezért ez a "visszamenőleges hatály" erősen kérdéses.

sérült gondolkodásúaknak, legeljjebb. visszamenőleg befizetni csak az tud, akinél van egy időgép.

nem a befizetés időpontja, hanem az adó alapjául szolgáló jövedelem megszerzéásének időpontja határozza meg, mi a visszamenőleges. ha az adótörvény hatálybalépése ELŐTT megszerzett jövedelmet adóztatják, az visszamenőlegees adóztatás.

panelburzsuj 2010.12.19. 10:58:48

@László56:

Jöhetnek a felvételi lehetőségek és követelmények. Hol, kitől, mennyiért lehet megtanulni mindazt, amivel te itt kőkemény ítéleteket mondasz ki, megfellebezhetetlen magabiztossággal. És persze várom a szükséges előképzettség pontos, korrekt megnevezését is.

lüke 2010.12.19. 10:59:59

@a-kis-herceg:
te is benne vagy a Kösztler alapította társaságban?
Parapsychology at University of Edinburgh
(miután Oxford, Cambridge , U of LOndon visszautasította)

jjulie 2010.12.19. 11:03:15

lám, van még mit tanulnia az orbánnak

Chávez nem engedi be Venezuelába
az új amerikai nagykövetet
Azt mondta a külügyminiszterének, a reptéren fizessenek Larry Palmernek egy kávét, aztán viszlát.

lüke 2010.12.19. 11:03:22

@a-kis-herceg:
mi a különbség
baszás és kibaszás közt, ua. mint a szociálizmus és a kapitalizmus közt
a vicc így szól
még slafrokban is!

guvernalista (törölt) 2010.12.19. 11:04:32

@lüke:
nem bántásként írtam. lászló egy végtelen lojális figura. ezért gondolom, hogy rendőr, vagy katona. ami tiszteletre méltó dolog. a rendszerváltás a tisztességre, méltányosságra, és a becsületre épülő karrierjét kettétörte. és úgy gondolja: amit a rendszerváltás előtt az elvtársak elrontottak, azt egy antikommunista kormány teheti rendbe. és szerintem ez igaz is.

guvernalista (törölt) 2010.12.19. 11:04:32

@lüke:
nem bántásként írtam. lászló egy végtelen lojális figura. ezért gondolom, hogy rendőr, vagy katona. ami tiszteletre méltó dolog. a rendszerváltás a tisztességre, méltányosságra, és a becsületre épülő karrierjét kettétörte. és úgy gondolja: amit a rendszerváltás előtt az elvtársak elrontottak, azt egy antikommunista kormány teheti rendbe. és szerintem ez igaz is.

a-kis-herceg 2010.12.19. 11:11:19

@Iustizmord: :)

csak finoman a nyakával ne szorongasd:) de érdekes hogy iylen szinten lehet beszélgetni:) szerintem jobban járt a viktorral. így felmentve gondolkodásból. majd az állam és viktor mindent megold neki. végülis a végtelen bizalma és hite érthető így... a politika úri huncutság...

sárkányfő 2010.12.19. 11:11:43

@jjulie: szóval a fickó kapott egy eredeti helyi alapanyagokból gyártott zamatos biokávét grátisz, de te persze a hír negatív oldalát hangsúlyozod? Micsoda rosszindulat... olvasd el még párszor a nenyit, hátha...

lüke 2010.12.19. 11:13:18

@guvernalista:
nem kell exkuzálnod magad
van itt bántó elég, az a kunszt, anélkül megírni
tetszett,

panelburzsuj 2010.12.19. 11:17:17

@lüke:

Arra a rézre gondolsz, ami olvadószálként a biztosítékban tanyázik?

Chazz Reinhold 2010.12.19. 11:17:59

@jjulie: ""a cél szentesíti az eszközt" mondás módosult már "a siker majd igazolja"-ra"

azt meg hogy mi a siker, majd definiálja nekünk a plurális média, a független AB, KSH, ÁSZ, KT, stb. az öntudatos szakszervezetek, a korántsem lojális történelmi egyházak...:)

ja a parlamenti ellenzéket el is feledtem, ó én botor...

jjulie 2010.12.19. 11:18:55

@Iustizmord:

szétválogatot a zöldségeket, amikor az orbán olyan egyenletesen végre elkeverte, így nem lesz jó birkaeledelnek

lüke 2010.12.19. 11:19:28

@nyünyüge:
ez a koncepció:
kiméletesek voltunk, most nem leszünk......
ilyen rövid és egyszerü
elképzelem hozzá Kéry éneklö, simulékony hangját

lüke 2010.12.19. 11:24:08

@panelburzsuj:
nem , azt sokan csinálják , és könnyü

www.hogymondom.hu/showslang.php?slang=kiv%C3%A1gja%20a%20rezet
erre: de gyenge a magyarázat a neten, mint sokszor
brillíroztál, én inkább így mondanám
de a vuvuzelás is megdicsért,nemcsak a hülye

jjulie 2010.12.19. 11:26:03

@Chazz Reinhold:

van egy rejtetteb modusulás is benne, a tiszta jelindő, jelenidőben kifejezett jővőbe helyezte a jelentéstartalmat

ki időt nyer...az most van szarban

Chazz Reinhold 2010.12.19. 11:28:21

@a-kis-herceg: majdnem leírtam, mire megyünk majd a kirajzolódó Viktoriánus korszakban a finom radarunkkal:D

korábban csak orbanizációról dadogtam, de lesz ebből még 'izmus' is;)

Szimba 2010.12.19. 11:30:56

@lüke:

Jó ez a szlengszótár.

lüke 2010.12.19. 11:32:06

@Szimba: a szótár jó
( de a kivágni a rezet nem stimmelt)

a-kis-herceg 2010.12.19. 11:33:20

@Chazz Reinhold:

ja ja viktoriánus... már van korszak elnevezve róla.

a betegség neve: fidesizáció, és orbánizmus. exlexia... dakotácia. hunvicctán és pannia

sárkányfő 2010.12.19. 11:33:26

Ez a folyton okoskodó Tölgyessy sem bírta teljes szívével és lelkével átérezni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét... kritizált itt össze vissza, fene a pofáját... hát most már csak magára vethet:

"Orbánék elérték, amiről Gyurcsány csak álmodott: Tölgyessy eltűnik a Rádióból

Megszűnik Tölgyessy Péter közéleti műsora a Magyar Rádióban. Az erről szóló döntést pénteken közölte az érintettel Gazsó L. Ferenc, a Kossuth Rádió vezetője. Tölgyessy nemet mondott Gazsó L.-nek a műsor folytatásának feltételéül szánt követelésére, amely szerint egy Fidesz-közeli elemzővel kellett volna folytatnia műsorát, így eltűnik a Kossuth Rádióból"

hirszerzo.hu/belfold/20101219_tolgyessy_orban_gyurcsany

2010.12.19. 11:35:40

Ez már volt?

hirszerzo.hu/belfold/20101219_tolgyessy_orban_gyurcsany

Lesz új elemzőblog? Tippeket kérek!!

sárkányfő 2010.12.19. 11:36:03

@ó jaj:

ja, azt mondanom sem kell, ugye, hogy ettől kezdve Tölgyessy _minden_ kritikájára úgy fognak reagálni a fidesztrollok, hogy T. személyesen érintett, kivágták a rádióból, ezért elfogult, és épp ezért nem számít a véleménye? :D

Régi fideszes recept...

sárkányfő 2010.12.19. 11:37:22

@Letícia: én voltam a gyorsabb, yeaaah! ;)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.19. 11:37:34

@Letícia: a három közül melyik úr elemezné a másik kettőt?

Megfigyelo 2010.12.19. 11:42:27

@Blogger Géza: Én nem foglalkoztam a távoli ködös jövővel. Az viszont biztos - Te sem vitattad -, hogy január 1-től mindenki, aki (még. vagy már) nem nevel gyereket, az több adót fog fizetni, mint az idén, ha a bruttója kevesebb mint 293.440 Ft, ami bőven az átlagbér felett van. Tehát *mindenki*, akinek a bére nem haladja meg számottevően az átlagbért. Viszont akinek 1 millió a bruttója, az kap 134 ezer forint "nemzeti ajándékot" minden hónapban, hogy több kaviárra fussa.

A gyerekkedvezmény nem az adórendszerbe való, azt azért tették ide, hogy a legszegényebbek ne kapják. Ez aljasság, mert ott van bizony éhezés is.

Megfigyelo 2010.12.19. 11:45:17

@Letícia: És akkor még valakinek maradtak kétségei Orbán szándékait illetően?

a-kis-herceg 2010.12.19. 11:47:26

@Szimba: @porfelhő: én nem értek hozzá de az öccsém ezt mondja mindig. az alapkamat a lényeg

japán: 0,1%
svajc: 0,25%

remélem érzékelitek... nálunk a lépegetés is 0,25-ös lépcsővel... ez az óragyártás és a favágás közti különbség...

sárkányfő 2010.12.19. 11:47:57

@Letícia:
Szerintem Török Gábor megérti, hogy Tölgyessyt kidobták a rádióból... ;)

Ennek fényében gonosz, aljas, és cinikus javaslatom az, hogy ha már Tölgyessy nem vállalta, akkor Török Gábor önként vállalja, hogy minden posztja végén ott legyen Lánczi András válasza is, hogy a médiaegyensúly fideszes értelmezése itt is megvalósuljon... :P

jjulie 2010.12.19. 11:49:51

@Megfigyelo:

az orbán tudja, nincs akkora pofon ami őt megállíthatná

ha lesz, majd a szijjártó megmagyarázza

lüke 2010.12.19. 11:52:51

@a-kis-herceg:
hmm
órát gyártani régen ott lehetett, ahol nem volt por :
Schaffhausen-Rajna vízesés,
Glashütte-Szászsvájc
ma persze egyszerü
a nagy magyar Alföld meg jó a búzának, azt kell gyártani,
van rá kereslet

Chazz Reinhold 2010.12.19. 11:53:49

@jjulie:

ha megengeded, pl. a gazdasági folyamatokról az a profán hasonlat jutott eszembe, mikor a tántorgó részeg a decemberi éjszakában a gatyájába hugyozik, ami ugyan az első két percben kellemesen meleg, de utána...

a-kis-herceg 2010.12.19. 11:57:08

@Chazz Reinhold: ezt ma már írtam:) ... de ha nagy szellemek találkoznak... érdekes véletlen... persze nagyon szimpatikus a gondolkodásod

panelburzsuj 2010.12.19. 11:57:54

@lüke:

Már idéztem (264. Kísérlet járja be):

"jóindulattal és várakozással figyelem mindazt, amit a Fidesz a gazdaságpolitikában tervez. Nem is csak a változások iránya miatt, hanem azért, mert a siker esetén talán egyszer és mindenkorra elvesztik hitelüket a magyar közélet politikatagadó „szakemberei”, a „nem lehet” és a „csak így lehet” prófétái, akik évtizedek óta a gazdaságpolitika királyi útjáról és a politika elhagyhatatlan kényszerpályáiról beszéltek"

Nagyon rövidre vágva: minden olyan erőszakos rendszernek, amellyel csak kétféle kapcsolatot lehet kialakítani: kollaborálni vagy ellenállni, a voluntarizmus prófétái ágyaztak meg. TG fenti idézete pontosan ugyanazt a lelki szükségletet fogalmazza meg, amire az összes "forradalmi" ideológia épül: a mi feladatunk nem a világ megmagyarázása, hanem a megváltoztatása. Pokolba a körülményekkel, éljen az áttörés!

Neked talán nem kell részletesen elmesélnem, hogy mire ment a magyarság a sérelmi nyafogást az esztelen lázongással váltogató "nemzetpolitikákkal". Egy egész világ ellen ...

Én azt gondolom, hogy fejjel falnak menés és a szűkölő behódolás közötti keskeny ösvények megtalálása lenne a magyar politológia - meg általában minden "magyar tudomány" legfőbb hivatása. És ezt a hivatástudatotot kérem számon ott is, ahol legfeljebb csak nyomokban látszik.

Nagy hiba?

Szimba 2010.12.19. 11:58:17

@ó jaj:

Tölgyessyt Gyurcsányék is utálták. Megpróbálták rávenni, hogy szoci elemző legyen mellette. Abba sem ment bele.

Tölgyessy okos elemző volt, és ma is az.

Szimba 2010.12.19. 12:00:32

@panelburzsuj:

No, ezt az ösvényt nem tudják eltalálni a mi pártjaink.
Itt a hiba.

lüke 2010.12.19. 12:01:23

@Szimba:

sokkal jobb elemzö, mint politikus volt,akkor feladat súlya alatt szorongott
most felszabadult

G. Wolf 2010.12.19. 12:01:52

@Letícia:

"Tölgyessy nemet mondott Gazsó L.-nek a műsor folytatásának feltételéül szánt követelésére, amely szerint egy Fidesz-közeli elemzővel kellett volna folytatnia műsorát, így eltűnik a Kossuth Rádióból." - Tölgyessynek igaza van. Amúgy meg: no comment...

lüke 2010.12.19. 12:03:26

@G. Wolf:
komment lesz, csak más
mindig jön egy másik, sajna

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2010.12.19. 12:08:01

@guvernalista:

"a szocik is megkapták a magukét. nem látom be, hogy a fideszt miért ne lehetne bírálni."

Lehet bírálni. Csak nem elegáns. Fél év után. Különösen, hogy volt előtte olyan 8 év, amilyen. (amire viszont nem látok hivatkozást szinte sehol)
A fidesz _letöltött_ 4 évét lehetne bírálni. Csak hát idejétmúlt. Hibáival együtt is, a rendszerváltás utáni időszak számokkal igazolható legsikeresebbjét, kissé irreális volna idecitálni.

S ami a szoci éra "hsz-kritikusait" illeti.
Nos, akik most ádázul hörögnek OV ellen - s érezhető, kizárólag személyéhez kötődő antipátiából - ilyen-olyan blogokban, azok eddig is ezt tették, figyelmen kívül hagyva gyurcsányt, öszödöt, szocikat, 8 évet.

"orbán korszakot akar elnevezni magáról. szerintem ez a kívánsága teljesülni fog."

Ha akarja, ha nem, így lesz.
Mint ahogy már létezik a fogalom : "Gyurcsány-korszak."
Ki-ki eldöntheti, melyik a pejorálóbb.

"csak épp a rendszerváltás utáni időszak a gazdasági bűnözésről, a kultúrpolitika teljes hiányáról, a mélyszegénység újbóli tömeges megjelenéséről szólt. alapvetően ezekről."

Tökéletesen igaz, egyetértek.

Mindazonáltal emlékeztetlek, ebből a 20 évből, 12-t a szocik, s mindössze 4-et kormányzott OV, azt is csak a közepe táján, mikor már túljutottunk a legnagyobb, legarcátlanabb lenyúlásokon. Az akkori, irreverzibilis folyamok magmájától, máig fuldoklik az ország.
Magyar virtus, mások 100 évig, nálunk pár év alatt "épült" a kapitalizmus. Általuk szabott, sajátos felfogásban.

"(az unió) szétesésével fog lezárulni. és a történelemkönyvek ezekben majd jelentős szerepet szabnak orbánnak. korszakos politikus lesz. de nem lesz legenda. hanem olyan lesz, mint a modern talking, vagy zámbó jimmy."

Elképzelem OV-t hosszú, göndör fürtökkel, ahogy énekli a Hazám, hazám, te mindenem-et...:)

@jjulie:

"az értelmiség elvándorlás az első világháború végén kezdődött, elvándorlás korábban is volt,"

aztán meg folytatódott... Jól ismert okokból.

Egyébként épp elég visszatekintenünk csak az elmúlt 20 évre, (már az azelőtti 40-et sem emlegetjük fel, pedig micsoda szerepe volt 1-2, ma még élő, vagy javában aktív generáció szellemi, morális nívójának alakulásában!) minek hát ilyen történelmi távlatokba kalandozni?
Persze ki, mit tekint "ab ovo" - nak...

"az "elmúlt nyolc év" az orbánmagyari fogalomalkotás nagy és hatásos szüleménye, egyenesági leszármazottja a "haza nem lehet ellenzékben"- nek"

Te hogy fogalmaznád meg másként az "elmúlt 8 évet", ha egyszer az elmúlt 8 évről kell beszélned?:)
Tökéletes zanza.

A "haza nem lehet ellenzékben" üzenet viszont már nem ilyen egyértelmű.
Mert ha elkapna valami mazochista állapot, s eközben meglódulna a fantáziám, még azt is bele tudnám látni, ahogy pl. Gyurcsány adja elő, mint ama szenvedélyes igazságbeszédének egyik bizakodó részletét! :)
- Lesznek tüntetések, lesznek. De a "haza nem lehet ellenzékben"!
Hát nem belefért volna?:)

a-kis-herceg 2010.12.19. 12:14:35

@hölgyválasz: na. jó bedobtad a lábtörlőt. most jól lehet szétcincálni. csak én már unom a nyolcévezést...

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2010.12.19. 12:16:06

@a-kis-herceg:

"de nekem olyan párt lett volna jo amely 65 évet szid... "

Ez jó!:)
Szidni szidta mind. Eleinte. Csak hát a száj helyén egy jókora segg láttán, némi elemzésre szorul a dolog.

sárkányfő 2010.12.19. 12:16:23

@Szimba:
így van. ha egy embert mindkét oldalról utálnak, az már nagyon jót jelent! majdhogynem bizonyító erejű igazolás a független gondolkodásra. én csípem is tölgyessyt.

Blogger Géza 2010.12.19. 12:16:31

@Megfigyelo: "A gyerekkedvezmény nem az adórendszerbe való,"

Hát ez a te - meglehetősen fura álláspontod. Emiatt ignorálod azt, hogy mivel a emberek többsége gyerekes, valójában jobban jár, és úgy teszel mintha ott sem lenne. :) És persze nem a 3éves trendet figyeled, mert az sem illik bele a koncepciódba.

jjulie 2010.12.19. 12:17:31

@hölgyválasz:

az elmúlt nyolc évre leszűkíteni a mai helyzetértékelést lehet

annak akinek többre nem telik

Blogger Géza 2010.12.19. 12:19:26

@Iustizmord: Jó, hát leírtad ismét ugyanazt, mondom, ezzel a logikával mondjuk egy önkormányzati ingatlanadó is visszamenőleges, mert korábban szerzett jövedelmedből vetted valószínűleg azt az ingatlant.

Amúgy itt nem jövedelmet adóztatnak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.19. 12:20:01

@porfelhő: és válaszolt?
Én permanensen szerelmes voltam Kováts Adélbe - de megálltam, hogy leírjam neki...

2010.12.19. 12:22:04

@ó jaj: két perccel...mondjuk nekem elvonták a figyelmemet...;) Szóval egy lélekmentés miatt maradtam le, így nem érdekel a dobogó...:D

@Hepci: izgalmas kérdés...és maradok TG-fan, a többi jöhet ráadásként!:)

@lüke: hát ja, szép ugratás lett, és Tölgyessy nem vállalta a bérugratást! Gratula Tölgyesy!!!:D

@Megfigyelo: nekem sosem voltak. Egy Petőfiből (lsd. híres 1988-as beszéde) sosem lesz jó gazda és államépítő. Csak a duma, a nárcizmus nem visz sehova. Egy Eötvös József-féle gondolkodóból lesz államalapító. Pl. köztük volt egy, Szájer, de ő feladta. És ezt nem is kommentálom, miért...ő tudja, miért nem vállalta a szürke eminenciát. Navracsis közelíti, de azért nem olyan okos, mint Szájer. És nem is olyan bölcs. Szájer radikális volt, de nagyon nagy tudású ember. Kár, hogy nem itthon maradt.

@G. Wolf: pedig csak kommentáld!! Azért vagyunk itt.

Bár én most macskaidomítással foglalkozom, macskához képest kitűnő eredménnyel. Azt gondolom, ma már ennek is nagyon lehet örülni...mert ha a híreket nézem, sírnom kellene.

jjulie 2010.12.19. 12:23:00

@Hepci:

inkább megmondtad neki, vagy inkább úgy tettél mint a haverod aki majdnem megismerkedett a váci eszterrel?

Blogger Géza 2010.12.19. 12:27:55

@ó jaj:

1)Igen? Na, mesélj, melyik nyomtatványon vallották be és mennyit is fizettek? Ha már a Google akkora barátod. :)

2-3) Még mindig nem réted. Akkor leegyszerűsítem neked: Tesco: igen. CBA : igen.

4) Hát amit leírsz, az pont hogy nem a fogyasztóra történő áthárítás. Epic fail. :)

Ne haragudj, de csak a legnagyobb tévedésekre/ostobaságokra reagálok, mindenre továbbra sincs időm. :)

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2010.12.19. 12:30:02

@jjulie:

"annak akinek többre nem telik"

Minek ez a stílus?! Fogd vissza magad, ha kérhetném.

Mellesleg nem tudom, feltűnt-e, hogy felemlegettem a 20 évet, ill. az azelőtti 40-et, aminek épp úgy szerepe van a mai állapotok kialakulásában, mint az ominózus nyolcnak.

Szóval hagyjuk.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.19. 12:34:37

@panelburzsuj: tulajdonképpen lehülyézett a László - ezt ingyen kaptad. Most röhögök: muhaha.
(a nyalonc)

[ha akarod, magyarázok neked a kapitálról, egyelőre csak szüzsészerűen: az a pozitív példány, ami a zsebedben van]

2010.12.19. 12:37:24

@hölgyválasz: Majd fogsz még Te is más szemüvegen látni. Márciusban térjünk vissza rá. És hozd majd a fizetési kivonatodat...Orbán királyságát a hívei fogják megdönteni, azaz Te is. Én könnyű helyzetben vagyok, előre építem a beomlás miatti támfákat...

És gondolkodom tovább mindenkitől függetlenül.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.19. 12:38:33

@ó jaj: nincs új a nap alatt. A nyuszifejűt is így bazilikázták ki a Debreczeni-féle műsorból anno, a sajtószabadság nyílt tekintetű - és néha kilincsorrú - felkentjei. :)

a-kis-herceg 2010.12.19. 12:41:17

@Letícia: igen. a hittel bizalommal követőket tudja messze vezetni a Orbán király... remélem soká mennek is utána és jó soká döbbennek rá, hogy nem a kánaán felé meneteltek... amig őket tudja vezetgetni NagyVezetőnk, addig legalább viszonylagos biztonságban építgetjük a védműveinket. pl azzal pár hónapot nyerünk a számláinkat kivinni külföldre, ha az ilyen hölgyválaszos+pedró27+blogigéza még pár hónapig benn hagyja a pénzét... nézzük az előnyös oldalát a dolognak. igazad van Letícia:)

jjulie 2010.12.19. 12:41:17

@hölgyválasz:

akibe a szijjártó belesulykolta az "elmúlt 8 év"-t és most azt viszhangozza ha kell ha nem, az az akinek ennél többre nem telik

mivel a 20- és az azelőtti 40-t is ugyanott sulykolták beléd, ezért ez természetesen nem fesziti szét a"többre nem telik" kategóriát

láthatóan te is beleestél a fideszcsapdába, elhitted hogy a véleményed egyenlő értékű bárkiével, pusztán attól hogy van

néha kirándulj el fideszországból

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.19. 12:42:49

@jjulie: mér', te nyilván annyira bátor vagy - ez látszik abból is, hogy megmutattad magad a többieknek blogtalálkozón - vagy nem? - hogy erekcióban odarohantál volna a színpadhoz és szerelmet vallasz neki letolt bugyival, nagyszabású Zsüli. :)

sárkányfő 2010.12.19. 12:43:38

@Blogger Géza: buta fiú...

1. mivel láthatóan nem értesz a google-hoz sem, először és utoljára segítek a kereséseben:
www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=352797
"Befizették a „bankadó” második részletét is a költségvetésbe a pénzügyi szervezetek. A múlt hét pénteki határidőig 88,8 milliárd forint folyt be a költségvetésbe"

2.-3. Te nem élted. A CBA nem fizet rendkívüli adót, a Tesco igen. Fogd már fel.

4. Te tényleg ennyire együgyű vagy? Vagy el se olvasod csak válaszolsz?
Ezt írtam: "nem csupán áremelkedésről írtam, sok más lehetősége van egy cégnek továbbhárítani az adóját:" Tehát nem vagy-vagy, hanem és-és. Ezt képes vagy felfogni? És azt, hogy az áremelkedés már be is következett?
És azt, hogy már az elbocsátások elkezdődtek?: "a kiemelkedő mértékű bankadó kivetése miatt több bejelentett elbocsátásra is sor kerül. Mintegy 9 százalékos - nagyjából 250 főt érintő - létszámcsökkentést tervez még az idén az Erste, jelenleg mérlegelés alatt álló tervük szerint a K&H a legjelentősebben a fővárosban és Pest megyében szűkítené a dolgozói létszámot"
www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=468020

Továbbá az a kommentem, amire eredetileg reagáltál, az csak egy beszélgetés utolsó részlete volt. Eredetileg a posztra reagáltam, bőven felsorolva a fidesz kormány eddig hatalmas hibáit és bűneit, be is linkeltem neked előbb. mindezt fél év alatt hozta össze Orbán, pedig 4 évre is sok lett volna...

sárkányfő 2010.12.19. 12:45:58

@Hepci: ezek szerint te is úgy véled, hogy a fideszkomcsik épp olyan büdösek, mint a szocikomcsik? :) alakulsz, alakulsz... a jó irányba :)

oldrock (törölt) 2010.12.19. 12:48:00

@Megfigyelo:
Óriási tévedésben van az aki úgy gondolja hogy aki nem nevel gyereket az jár rosszul. Aazok járnak csak igazán rosszul aki több gyereket nevelnek, hacsak nincs minimum több százezer havi nettó jövedelme. A családi pótlék semmit sem változott, sőt megakarják szüntetni. Családi jövedelem adó van,. Az adózott jövedelmed arányában kapsz adókedvezményt. Orbán például nagyon sokat kap. De aki csak átlagjövedelemmel, vagy annál kevesebbet kap az szinte alig kap valamit. Ez a keresztény szellemnek megfelelő. Isten szerintük CSAK A GAZDAGOKAT SZERETI. Aki nem tud kitörni, még ha nem is a saját hibája miatt azt el kell taposni.. Minden intézkedésük ezt fejezi ki. Aki ezt nem látja az vak... Persze ha Isten a történelem irányítója mint ahogyan a fidesz mondja, akkor ez a szeretett nem csak szerintük van így hanem ténylegesen igaz, hisz Isten ez ellen és sok más egyébért nem tesz semmit. Egy jó keresztény minden döntésért áldja... Még Trianonért is. Ezt elvakult fidesz hívők és jobbikosok ne feledjétek!

panelburzsuj 2010.12.19. 12:54:14

@Hepci:

Nesze neked wikifizófia, meg megosztás, meg közbölcsesség ... :)

Csak tudnám, hogy ez a tiráda milyen elvi síkon kapcsolódik össze a hivatalos "abcúg magánérdek - éljen a köz!" kormányzati politikával? Neked bvan valami jó kis csavaros tipped? (Nyaloncként csak jobban bele tudod magad élni a kormány - fejébe, mint egy magamféle bolsevikok szellemi árvája ... )

oldrock (törölt) 2010.12.19. 13:08:10

És ne csodálkozzatok azért mert Isten nevét egy politika blogban megemlítem. Ha bevonják a politikába akkor ez lesz a következménye. Isten a templomba és a hívők belső érzésvilágába való. Semmi köze ilyen értelemben ahogyan a fidesz csinálja a politikához. Ha nem így gondoljátok akkor pedig ne csodálkozzatok hogy ilyen hangok elhangzanak. Egyszerű hétköznapi formál logikailag -értsd józan paraszti ésszel- ez következik a szabad akarat tagadásából.
Fogalmazhatom sokkal profánabbul is ha kiálsz az utcasarokra és úgy viselkedsz mint egy K. akkor ne csodálkozz ha leszólítanak.

Ordnassac 2010.12.19. 13:13:06

Látom már megy a polémia a Tölgyessy-műsorról. Csak hű folytatása az utóbbi évek politikájának: szuverén alkatok párton kívül a médiában (meg már lassan amúgy is) nem kívánatosak...

panelburzsuj 2010.12.19. 13:13:59

@oldrock:

Ezzel a keresztény-nemzeti-családi harácsolással két ellenlegyet is üthetnek egy csapásra: aki ellene szól, az vagy istentelen lumpenlázító kommunista, vagy istentelen cigánydédelgető liberális.

Az már érdekesebb lesz, hogy a "néppel" a kormányzatnál azért lényegesen és szükségszerűbben "interaktívabb" kapcsolatokat ápoló egyházak - (és főleg a végeken szolgáló papjaik, hitoktatóik, szociális munkásaik) - mennyire kerülnek majd kínos kutyaszorítóba, ha ki kell állniuk a "jó oldal" mellett.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.19. 13:14:13

@jjulie: ezek szerint legközelebb eljössz és megismerhetünk. Öröm lesz mindenkinek, a nyuszifej meg tapsikol a füleivel. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.19. 13:16:14

@Ordnassac: kb. Boross "hóbagoly/bölcsdemokrata" Péter óta ez megy, egyre fokozódó mélységben. Úgy tűnik, ez olyan lejtő, ami nem ér véget...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.19. 13:18:21

@ó jaj: nem tudom, miből következtettél az ellenkezőjére. Mindenféle komcsik büdösek, a szadeszkomcsik meg kiemelten. :)

Ordnassac 2010.12.19. 13:19:24

@Hepci: jól példázza a magyar politika alacsony kritikatűrését...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.19. 13:20:37

@ó jaj: szerintem érti, a Géza nem hülye, csak elfogult. azt meg te nem érted, hogy a Lipóti Pékséget nem lehet úgy adóztatni, mint a Shellt, akkor se, ha akkora a bevétele. Erre mást kellene kitalálni, szándék nem volt rá nyilván, de az is lehet, hogy jogilag találták aggályosnak (sic).

sárkányfő 2010.12.19. 13:21:36

@Hepci: bocs hogy kipécézlek, nem szokásom szóhasználatba belekötni, de rendszeresen nyuszifejnek hívod gábort, ezt csak én érzem nem túl barátságosnak, esetleg szándékos?

oldrock (törölt) 2010.12.19. 13:22:30

@Hepci:
Ne feledd a fiesz komcsikat annál büdösebb nincs....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.19. 13:22:33

@panelburzsuj: nem akkor közérdek a magánérdek, ha az enyém? (csak találgatok)

a-kis-herceg 2010.12.19. 13:24:31

@ó jaj: nem szándékos, hanem véletlen lehet. szerintem felháborító. de mentségére: tényleg hasonlít:) és egyébként nem is rossz szándékú hasonlat, mondhatni kedveskedő.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.19. 13:24:39

@ó jaj: a Nausziká se tiltakozott a hókar ellen, igaz, nem tőlem kapta a jelzőt.
Meglássuk, micsinál a nyuszifej. Btw, blogtalálkozón nem sérelmezte.
Ha azt gondolnám, egy féreg, akkor azt írnám, nem a nyuszifejt (mint Gréczynek).

sárkányfő 2010.12.19. 13:25:55

@Hepci: tök mindegy, hogy valaki elfogultságból csinál magából hülyét, vagy alapból is hülye. illetve neked lehet nem mindegy, nekem az.
A CBA a tesco után a második legnagyobb forgalmú üzletlánc, nem értem miért ne lehetne adóztatni, de mindegy is, mert nem ez számít, hanem a kapcsolat. hagyjuk a süket dumát, te nem vagy géza, és te is jól tudod hogy a lázár testvérek vérfideszesek. a jogra meg tényleg tréfás dolog hivatkozni a fidesz esetében :)

panelburzsuj 2010.12.19. 13:26:13

@Ordnassac:

Akkor már csak azt kéne kispekulálni, hogy az alacsony kritikatűrés mögött vajon mi rejtezik: az ügy féltése, vagy az ügyetlenségé? :)

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2010.12.19. 13:27:54

@Letícia:

"És gondolkodom tovább mindenkitől függetlenül."

Jól hallottam ki, ez egy vérbeli modern, felvilágosult nő felsőbbrendű mondata a begyöpösödött, szánalomra ítélt fideszfan ellenében?:)

Márpedig olyan kérlek nem létezik, hogy "független gondolkozás". Mindig van egy vektor.

Gondolataidat - s az ezt követő döntéseidet, cselekvésedet - bizony alapjaiban határozza meg a gazdasági, társadalmi környezet.
Gondolat feletti hatalmadat, csak az opciók elemzése révén tudod megtartani, csak azok ismeretében lehetsz képes érvényesíteni.
S mint hogy ezeket nem Te szabod, így alkalmazkodsz, tehát rögtön nem vagy független:)

De a lényegire.

Van, és egyre többször, hogy magam is dühöngök erre az idióta fideszre, annyi mindent, olyan másként kéne csinálniuk, ( a segg Szíjjártóval kezdve, és folytatva..., bocs, kevés időm van )
de még pislákol bennem némi türelem.
4 év mérlegét nem akarom megvonni az első fél év végén.

sárkányfő 2010.12.19. 13:28:49

@Hepci: az hogy ő maga nem hozta szóba, az nem jelent semmit, lehet hogy intelligensebb annál, semhogy szóba hozza? mindegy, te tudod. (nausziká + hókar: ezek nekem kínai szöveg, nem értem.)

panelburzsuj 2010.12.19. 13:29:47

@Hepci:

Szal olyasmi, hogy az a érvényes-értékes (ergó:támogatandó) köz, amibe én könnyedén beférek? Amiért nem kell tennem semmi erőfeszítést, elég csak beleszületni, belenőni, úgymaradni?

panelburzsuj 2010.12.19. 13:35:40

@ó jaj:

Kínai? Nem inkább görög?

Chazz Reinhold 2010.12.19. 13:38:29

@a-kis-herceg: ezt próbálom úgy értelmezni, miszerint nem arról van szó, hogy mi is csak ugyanazt hajtjuk:)

nem tudom miért, a kormány politikájáról a hazardőr szó jutott eszembe, akik mindent egy lapra feltéve bíznak a vakszerencsében, bár annyiban biztos sántít a hasonlat hogy ők ált. a saját pénzüket teszik kockára

nem is tudom, azt hogy hívják, ha valaki más pénzével hazardírozik?!

és most abszolúte kiragadom Békés Márton pár sorát egy egész más szövegkörnyezetből, hazánk a politikai koordinátarendszerében ellenkező előjelet adva gondolatainak:

"Hazardírozni annyit tesz, mint vakmerően az egész kártyajátékot egy lapra tenni fel, azaz a szerencsejáték legszélsőségesebb változatát űzve a „vagy nyerni, vagy veszíteni” logikát követni döntéseink során. A hazárdőrnek nincs taktikája és stratégiai terve, nem képzeli el, modellezi le cselekvését, a döntési helyzeteket nem egy sakkjátszma részeként kezeli, hanem látszólag merész, valójában azonban rendkívül könnyelmű módon jár el. A hazárdőr és a sakkjátékos közötti különbség nem csak az okosság hiánya és a bölcsesség megléte szempontjából definiálható, hanem morális vetülete is van."

konzervatorium.blog.hu/2010/04/04/hazardorok_kora

tényleg gyorsan változik rohanó világunk (csak egy fényképet és pár nevet kellene kicserélni)

jjulie 2010.12.19. 13:38:38

@hölgyválasz:

pedig emelt fővel megsértődhetnél

vagy leírhatnád a véleményet a fideszverselés helyett

2010.12.19. 13:42:48

@hölgyválasz: pedig jobb ha nem a 4 év végére vársz...megteszed a magad védelmében a lépéseket. A túlélés miatt.

A vektorom mi? Ami neked, pl. egy segg Szíjjártó, aki ha kérdez is hazudik. És folytathatnám..:S De nem akarlak befolyásolni...

panelburzsuj 2010.12.19. 13:44:59

@Chazz Reinhold:

"azt hogy hívják, ha valaki más pénzével hazardírozik"

Gibic. Vagy városiasabban kibic. Az a pofa, aki maga nem kockáztat, de másokat annál inkább inkább biztat a rizikó felvállalására. Megdumálja a fejedet, belerángat, a többi nézőre sandítva uszít: "Na mi van, nem mered?"

Bankárkormány le, kibickormány fel.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.19. 13:45:42

@ó jaj: gugli a barátod, aszontad. No, rajta...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.19. 13:49:37

@panelburzsuj: naná, már mér' zárnád ki magad - a nemzettest legszebb darabkáját - önsorsrontóan a támogatandók közül? Az a legjobb, ha magad vagy az egyetlen, de ezt az egész ügyvédi kamara plusz 10 koszorús alkotmányjogász + 3 puliccerdíjas politológus is nehezen tudja definiálni nettó 80 rugó per kopf per másodperc, így a hatalomban kicsit lehecc nagyvonalú a pórokkal...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.19. 13:50:39

@panelburzsuj: Ó jaj megdőlt a művelcségi vetélllkedőn. :)

a-kis-herceg 2010.12.19. 13:53:16

@hölgyválasz: mindegy. jol is van így. még egy kis bizalommal legyél. amig mi a kis pénzecskénket biztonságos külföldi bankokba ki tudjuk hordani... csak addig tartsd hittel és szóval bölcsvezérünket...

panelburzsuj 2010.12.19. 13:55:19

@Chazz Reinhold:

Ne neked marketing ...

Válaszd ki azt az igazán ismert magyar politikust, aki kedvelte, támogatta, és elfogadható szinten űzte is a sakkot!

1. Gyurcsány Ferenc

2. Orbán Viktor

X. Kádár János

a-kis-herceg 2010.12.19. 13:57:36

@Chazz Reinhold: @panelburzsuj: a legdurvább hogy a linkelt cucc milyen értelmes... és mennyire elő lehet venni most... csak nem GYF hanem OV és baráti köre alannyal... nincs új a nap alatt.

sárkányfő 2010.12.19. 13:58:11

@panelburzsuj: tőlem görög is lehet. görög/latin műveltségem kritikán aluli.

@Hepci: kösz.

porfelhő 2010.12.19. 14:06:45

Hm. sokat irtatok, van mit olvasni. már megint ügyesek voltatok.

panelburzsuj 2010.12.19. 14:09:25

@ó jaj:

Pont azért törleszkedik mindenkihez barátként a gugli. Hogy ne legyen olyan könnyű engedni a műveletlenséggel kérkedés kísértéseinek. Amely elcsábulásra derék nemzetünk derék fiai is mutatnak azért hajlamokat ókor-ókor ...

porfelhő 2010.12.19. 14:19:47

Hm. jó volt a délelőtti müsorotok. tényleg. délután adjátok elő a második felvonást. szivesen elolvasom.

S2000 2010.12.19. 14:20:02

@a-kis-herceg: Azt én is sajnálnám... :)

sisszi 2010.12.19. 14:21:00

a francba, miért nem focista legenda akart lenni Orbán??

a-kis-herceg 2010.12.19. 14:21:20

milyen vad kommenterek vannak (építész szakmai fórum)

" gazdasági fellendülés? 2011? na akkor elmondom neked. a világban még 3-4 év. itthon minden teljesen független ettől. 1 év ihaj-csuhaj, dínom-dánom (akár Széchenyi 2.0 is a haverok, buli, finta...). aztán ÁLLAMCSŐD. csak hogy ne legyenek kétségeid. egy éve mondogatom, szerencsére egyre kevesebben néznek hülyének:) essünk túl rajta minél gyorsabban. Ha nekem nem hiszel: Gondolj bele ki a meggyőzőbb Pintér amikor éhség lázadások leverésére készül, vagy Matolcsy amikor 7-8% os gazdasági fellendülést tervez jövöre:) Kellemes Karácsonyt! "

még szerencse hogy én visszafogott vagyok... én aszondom TÖRÉKENY GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS lesz, mint az elmúlt két évben is volt:) vigyázzunk nertársak hogyan fogalmazunk...

panelburzsuj 2010.12.19. 14:22:23

@a-kis-herceg:

Egy bajom van az amúgy valóban veretes (és emebertenül hosszú) szöveggel : hogy semmi sem következik belőle a mára nézve. Hacsak nem Váci Mihály - (vigyázat: kommunistaveszély!) - gondolata:

"karó is torony a pusztában" ...

panelburzsuj 2010.12.19. 14:24:21

@sisszi:

Mert ott nem elég kommunikálni.

a-kis-herceg 2010.12.19. 14:29:08

@panelburzsuj: @sisszi: igen,. túl jól mérhető az eredmény. és nem lehet az előző meccsen szereplő GYF re visszamutogatni...

bár szíjjártó ezt is megmagyarázná: kikaptunk 8:0-ra, de sokkal jobban játszottunk. a körülmények, az előzmények, a lehetőségek stb mindenki hibás. de OV hozta a lehetséges maximumot. ha nem hozta volna akkor 20:0 lett volna. de egyébként is egy csomó mutatónk jobb volt. pl a játékos sűrűség/perc... meg ilyesmi....

a-kis-herceg 2010.12.19. 14:32:10

index.hu/belfold/2010/12/19/kivonjak_a_forgalombol_a_birsaggal_tartozokat/

rend lesz az utakon is...

én mondtam én fokozott figyelemmel fogom tartani a szabályokat. autópályán max 30 km/h... én nem akarok belefutni egy trafficba... legyen "pax" köztünk...

S2000 2010.12.19. 14:33:07

@a-kis-herceg: Meg különben is a szurkolók kétharmada nekünk drukkolt. :)

a-kis-herceg 2010.12.19. 14:35:11

@S2000: a 2/3 szurkolóval a szabályokat is meg lehet változtatni időnként. meccsvégén kihirdetjük 90 percre vissza, hogy aki kevesebb gólt rúg az nyer....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.19. 14:38:14

@panelburzsuj: na, én meg múltkor - némi töprengés után! - aszittem, Rijeka volt Raguza. De Lüke kitanított. :)
Ha állandóan gondolkodnánk és gugliznánk, nem lehetne közben gyorsan poénkodni/arcoskodni/észosztani/(nyaloncozni)...

panelburzsuj 2010.12.19. 14:39:23

@a-kis-herceg:

Csak beleolvastam , és mit lelek?

"fontos, hogy ebben az összefüggésben politika alatt az állami keretek között élő, közös érdekekkel és értékekkel rendelkező nemzeti közösség közös ügyeit érintő döntések érvényes meghozatalát értjük"

Érdekes lenne ezen defíníció alapján mérlegre tenni a decemberi (23 millió romános) népszavazás által kijelölhető témakört.

Szóval nekem is mérhetőség - pontosabban: a mérhetetlenség - a legerősebb kifogásom a politológusi okoskodásokkal szemben. Hogy képtelen - vagy talán nem is akar? - számszerű oksági összefüggésket kimutatni egyik oldalon a népszerűségek, másik oldalon az összes többi mérjhető mutató között. Egyáltalán: hogy kifejezetten pártolja, bátorítja a "fogalomfeloldás", a parttalan és elvtelen relativizálás térhódítását.

S2000 2010.12.19. 14:41:26

@a-kis-herceg: Igen, és a bíró a meccs előtt egy lezárt borítékban megkapja a kétharmad által jónak ítélt meccs eredményt.

a-kis-herceg 2010.12.19. 14:44:46

@S2000: hát igen. előre tudjuk mi a végeredmény. a részleteket meg oldják meg a többiek. és még mondja valaki, hogy nem a kiszámíthatóságról szól OV kormánya. egy éve mantrázom mi van/lesz de ezen túl kell esni. bár egyre többen mondogatják már ugyanezt... szépen haladunk. nem olyan bonyolult kormány ha valaki megértette a motivációikat...

a-kis-herceg 2010.12.19. 14:51:45

így múlik dicsőségünk. és nem akarom hallani hogy ablakon kidobott milliárdok... és mielőtt vki... igen ennek a 2/3-át még a cocik lopták el. bár a burkolás már lehet hogy fid eszes...

index.hu/bulvar/2010/12/19/leesett_ket_burkoloelem_a_pecsi_tudaskozpontrol/

lényeg hogy senki semmiért ne legyen felelős. ha kint a tábla az épület mellett hogy vigyázat járhatatlan járda és hulló épületrészek... akkor minden ok... az vesse magára az első követ aki nem tud olvasni. apropó és a vakok? azoknak tajge tossz?

porfelhő 2010.12.19. 14:53:43

@jjulie:
a te délelőtti "különszámod" teljesen lenyügöző volt. nem kellett volna ekkora energiát belefektetned, amúgy is érthető. hol tanitják ezt? biztosan sokan szeretnék megtanulni.

a-kis-herceg 2010.12.19. 14:55:07

szerintem megalázó, hogy a portás-gondnok egy A4esre írva kell hogy kitegye... (az épültről ez-az hullik)

miért nem tartozék rögtön az ilyen új beruházásoknak egy szép réz tábla... akár eleve felszerelve. plusz egy sárga villogó a sarkain, akár a vakok miatt hangjelzéssel... hogy a vakok se menjenek arra...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.19. 14:55:47

@porfelhő: anno a Lomonoszov Egyetemen. Voltam a kollégiumban, korhű poloskák ültek a falon.

a-kis-herceg 2010.12.19. 14:56:20

@Hepci: szétfeszítette a tudás? :) ez uj megközelítés, de lehet hogy a szellem... a kommunizmus szelleme... de ez csak az ok...

porfelhő 2010.12.19. 14:59:48

@Hepci:
gratulálok. jó a módszer.

a-kis-herceg 2010.12.19. 15:10:10

@Hepci: hm. ebből két következtetést vonok le:
-neveltetésed... és
-lehallgatási gyakorlatod...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.19. 15:17:19

@a-kis-herceg: á, egyik se - csak áthallásos...
Unom már az avatárod. :)

a-kis-herceg 2010.12.19. 15:18:35

@Hepci: ??? ezt is??? na ezt még egyszer gondold át. amig kiérnek...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.19. 15:26:51

@a-kis-herceg: nem a tartalommal van baj, hanem ritkán cseréled. Filmszerűen jobb lenne...

Laikus érdeklődő (törölt) 2010.12.19. 15:27:05

@Szimba: "Vagyis milyen emberek szavaznak a Fidesz politikájára, kiknek tetszik, és kik alakították ilyenné?

Szerintem:

- tekintélytisztelő, tekintélyelvű emberek,
- akaratukat a gyengébbekkel szemben véghezvívők, karrieristák,
- szentimentálisak, akik érzelmileg fordulnak a magyar történelem csúcspontjai és bukásai irányába,
- Van bennük némi kisebbrendűségi érzés, sértettség, amit azonosítanak az ország elnyomott, háttérbe szorított voltával,
- saját sikerüket azonosítják egy vezető, egy közösséget adó párt sikereivel,
- rajongók (aki ismeri Kemény Zsigmond regényét az tudja miféle káros rajongásra, vakbuzgóságra gondolok),"

Ez ráillik az ország 2/3 részére. De az is lehet, hogy 99%-ra.

panelburzsuj 2010.12.19. 15:27:29

@Hepci:

Életből kell tanulni!

Bőven az átkosban Pula felől Rijekába stoppoltam. Ki állt meg? A digó ... Mondom neki a Rijekát, néz rám a dióbarna szemeivel, töri a buksiját, aztán felvidul: á, Fiumi ... És már intett is, hogy lehet beszállni ...

Ami a netcsörtézést illeti: amennyire kényelmetlen tud lenni a gugli "fenyegetése", annnyival kényelmesebb az anonimitás. Itt a végítélet napjáig lehetsz bunkó, sötét, elfogult, demagóg trollállat - ha éppen ebben leled örömödet. Ha mégis nagyon leamortizálod a "neved", secperc alatt levedled, és új lobogó alatt folytathatod ugyanazt az öncélú, terméketlen, mindent lefikázó és lealázó gennyhányást.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.19. 15:27:49

@Ordnassac: így kellene a rádióban is: egy pöszével kevesebb.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.19. 15:31:54

@panelburzsuj: eccer hosszan verbálküzdöttem egy gasztronagyokossal. Akkora gheczi volt, hogy ilyet még nem is láttam; bármi került szóba, mindig hazudott valami rafináltat.
Végül sportszerűen részleteket publikáltam magánleveleiből. :)
Erre aztán eltűnt...

a-kis-herceg 2010.12.19. 15:32:51

@Hepci: van automata mód is? az "avatar" c. filmet is letudom pörgetni 3d ben? ez a legjobb ugye? az orbán az arc...

szerintem benned van üzleti érzék... nem állunk össze tavaszig legyártani pár ezer táblát? ilyet mint az avataron lácc... "dici-döci út" tábla vagy "göröngyös út". nagyon kemény tél van, 30 fokos napi hőingás. a forradalmárok csak tankkal tudnak feljönni majd márciusban...

lüke 2010.12.19. 16:14:24

@panelburzsuj:
na nem köll ezt túlkomplikálni
a folyó+ egy kis latin ,egy kis szláv
szép a vasútállomása, a magyarok kikötöje volt-azóta romlott-

s az osztrák vonat Abbazia felett Matulinban állt meg egy kis helyi állomáson
( mert az osztrákoké Trieszt volt, ahonnnan 1945-ig
NY-ba is jártak menetrendszerü hajók)
ohne gugli

lüke 2010.12.19. 16:15:12

@a-kis-herceg:
és mind itt van a blogon:)

lüke 2010.12.19. 16:16:25

@Hepci:
a sajtóban felvételi kritérium

lüke 2010.12.19. 16:22:23

@lüke:
s ez a Báthory se lesz hosszú életü a rádióban
özv. Pókainé elküldi

Szimba 2010.12.19. 16:26:57

@Letícia:

Mit csinálsz azzal a szegény macskával?

Szimba 2010.12.19. 16:29:29

@panelburzsuj:

Ez most önkritika????

Teeeeeeeee!

lüke 2010.12.19. 16:32:38

@G. Wolf:
bravo
mond csak, miért ilyen felkapott ez a politológia?
most nyugdijba megyek: spindoktor szeretnék lenni- az utóbbi része rég megvan-
mit kell tennem?
(nyelvizsgám kettö van 1974-böl/szerintem az szart se ér)

lüke 2010.12.19. 16:34:21

@Szimba:
azért írtam neki a monarchiáról, akkor még anonimice se beszéltek így

Szimba 2010.12.19. 16:34:58

@Laikus érdeklődő:

Az SZDSZ, MDF, MSZP stb. szavazóit nem jellemeztem.
Az MSZP szavazókra elég jól illik a Fidesz szavazó jellemzője, a többieké némiképp itt-ott eltér. Másfélék a Jobbik szavazók, és valóban kevés az, aki politikai, gazdasági megalapozottság után választ.

Azért van egy réteg, és nagy valószínűséggel nem szívesen mennek el a választásokra ill. távol maradnak attól.

nyünyüge 2010.12.19. 16:46:17

@a-kis-herceg:
Csúszos úttest vagy veszélyes (pl. S) kanyar táblád nincsen?

G. Wolf 2010.12.19. 16:46:20

@lüke: hehe miért felkapott?! :) szerintem azért mert az ide jövők 70-80%-a azt se tudja mit akar tanulni :) vagy bejelöli mint jogász után "második", vagy csak kell egy diploma melóhoz. és nagyon kevesen vannak (vagyunk) akiket valóban érdekel a szakma.

spin doktorsághoz: keresni egy szímpatikus politikust (haveri körből) és a kampányát meg mindenféle üzeneteit rendezgetni, háttérbe dolgozni neki, és előbb utóbb az leszel, tudtommal ilyesmit sehol se tanítanak. talán még politikai kommunikáció mint szakirány se nagyon van (bár ebbe lehet tévedek)

2010.12.19. 16:50:32

@Szimba: Idomítom!:) És nagy sikerem van! Pl. idejön, ha hívom, minden alkalommal. Ez már valami! És ha takarítok, akkor "dolgozik" mellettem...Télre a virágokat tettem a helyére, ültettem át...nyakig benne volt. Sokat takarítottam utána. Most alszik, mert elfáradt...:D

2010.12.19. 16:52:05

@Szimba: Idomítom!:) És nagy sikerem van! Pl. idejön, ha hívom, minden alkalommal. Ez már valami! És ha takarítok, akkor "dolgozik" mellettem...Télre a virágokat tettem a helyére, ültettem át...nyakig benne volt. Sokat takarítottam utána. Most alszik, mert elfáradt...:D

Átverés! 2010.12.19. 16:52:16

Mostanában csak olvasgatom a kommenteket, ha van rá időm. Valahogy nincs kedvem bekapcsolódni, mert nem látom értelmét.

Egyre jobban" déjá vu "érzésem van . Ugy érzem, hogy én már - koromnál fogva - átéltem hasonló szituációkat.
Csak gondoljunk a "legvidámabb barak" élet érzésre. És akkor úgy is éreztük. És lehet, hogy úgy is volt, legalább a szomszédokhoz viszonyítva.
Most is valami ujjal, soha ki nem próbált gazdasági filozófiával próbálkozunk. Ez teljesen két esélyes, de ha figyelembe vesszük a világ és főleg európa gondjait sehol nincs fix megoldás a problémákra.

Nem voltam soha OV elfogult híve, de a következő félévben elfog dőlni, hogy mire viszi.Egyelőre nincs helyettük más.
Az ellenzéknek okosan figyelni kellene a cselekedeteiket, és érvelni, érvelni amire Európa is felfigyel.Nemcsak a lerágott gumicsontokat szopogatni.

lüke 2010.12.19. 16:52:45

@G. Wolf:
Wermer A kettövel alattam járt az iskolákban-gimi, egyetem-
ö is így csinálta
azt nem hiszem, hogy ne tanítanák

2010.12.19. 16:52:50

Bocs ez a blogmotor szórakozik.

lüke 2010.12.19. 16:55:31

@Átverés!:
ha Európa figyelne nem lenne Sárközy, Berlusconi se hatalmon

2010.12.19. 16:57:31

@lüke: hogy ez de szép...:)

panelburzsuj 2010.12.19. 17:05:18

@G. Wolf:

A nyilvánosság felé közvetített képben mindenképp fontos szerep jutott az első titkár sakkszenvedélyének. Ezért tűnik eléggé szerencsétlennek a Margitszigeten futkározó Gyurcsány és a bárhol labdába rúgó Orbán összeméricskélésekor a sakkozó, mint megfontolt, előrelátó politikus képét erőltetni.

lüke 2010.12.19. 17:11:17

@panelburzsuj:
igy sakkozott a lakásukat megosztó Rajk Laszlóval is mindhalálig

nyünyüge 2010.12.19. 17:12:50

„ha roma gyerekek potyognak az égből, akkor is” - tartjuk a hiánycélt - mondta Orbán Viktor Brüsszelben.

Ez így hangzott el vajon magyarul - OV módra sokrétegűen - vagy valamelyik tudósító, fordító ügyeskedte el?

lüke 2010.12.19. 17:16:43

@nyünyüge:
ezt nem lehet más nyelvre látültetni(minden magyar próbálja az ilyen poénost, ez a jelllemzöjük
Ein Ungar selten kommt alleine- remek,ebben van)
www.amazon.de/Ungar-kommt-selten-allein-Magyarenspiegel/dp/3939586005

panelburzsuj 2010.12.19. 17:17:22

@Szimba:

A sajét hibáim és hiányosságaim taglalásakor én erősen ragaszkodom Cyrano szelleméhez ... :)

Szóval nem önvallomás kívánt lenni. Nem is nagyon lehetne, hiszen nem tartozom az inkognitójukat görcsösen őrizgetők köréhez. Ennélfogva ha nyers vagyok, azt olyan helyzetben teszem, amilyenben szemtől szembe se tennék vagy mondanék nagyon mást.

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2010.12.19. 17:23:37

@jjulie:

"pedig emelt fővel megsértődhetnél"

Megkérdezhetném, mit értesz "emelt fő" alatt?
Találgatok: hogy inkább jobbnak láttam nem visszatoszni, bizonyára tehát azt a stílust, amit te engedsz meg felém, számodra ez a büszke befejezés.
Nos, ha nálad a bunkóság az "emelt fő" szinonimája, kifejezett kérésedre éppen elküldhetlek a ******ba/be. ( Rád bízom, mit képzelsz a * helyébe.)

"vagy leírhatnád a véleményet a fideszverselés helyett"

Minek írnám? Lenne értelme? És miben óhajtanád? Jambusokban, daktilusokban?
Úgy egyáltalán, de antréd után pláne, azt látom, nincs kivel beszélni.
Az egymás füle mellett elszálló szófosás pedig untat, egy esetben viselem el, akkor is csak olvasóként, mikor a kitűnő Tölgyes teszi ki itt nektek a lelkét, de leginkább éles eszét, amivel gyakorta állít falhoz sokakat, bár ennek tagadása persze túlerőben és gőzerővel folyik. Jelentkezzen egyébként, aki előbb támadta érveit, utóbb meg elismerte igazát! Na ugye. Ennyit az értelmes párbeszédről.

Tetejébe, jelen hsz-ed inkább csak egy utasítás: Indíts hölgyválasz a jjulie féle pofozógép elé!
Kösz, de mint már fentebb is mondtam, ugyan lehetnék, mégsem vagyok mazochista.

@Letícia:

"pedig jobb ha nem a 4 év végére vársz...megteszed a magad védelmében a lépéseket. A túlélés miatt."

Lépegetek.

Az esélyeket, lehetőségeimet előre lesakkoztam, s minthogy világosan látom ezeket és nem ringok semmiféle illúzióból szőtt hintaágyban, nagy csalódás nem érhet.
Ha meg mégis, a lépegetésből nem futás, de egyenesen vágta lesz!

Addig is - poszt címe szellemében - próbálom "megérteni Orbánt", hátha sikerül valamit kibogoznom.

guvernalista (törölt) 2010.12.19. 17:23:38

@panelburzsuj:
oké, de ehhez a méricskéléshez szakközgazdász, a humán oldalához meg szakpolitikus (szerintem valami szociológusféle) kellene. aki nem pusztán szavazatot szeretni jár ki a terepre. aztán beül az autóba, és int a sofőrnek, hogy padlógáz.

szóval itt a szakpolitikusok hiányoznak: szaktanárok, szakorvosok, szakmérnökök, szakjogászok, szakközgazdászok. helyettük politikai verselők, és verselemzők (politológusok) vannak. akiknek a legviccesebb alapállítása: professzionalizálódott a politika.

GFJHennings 2010.12.19. 17:24:02

@boribori: A "v Mi a különbség ? " típusú viccel kapcsolatban. Az, hogy mostanában többet hallod, annak egyszerű oka van. Ugyanaz a történelmi helyzet ugyanolyan vicc típusokat generál.Utoljára ilyen helyzet a szoci hanyatlásának időszakában volt, úgy emlékszem, hogy 1980 tájékán ment ez a vicc. Egyébként volt egy könyv a " Gyorsuló idő " sorozatban, Katona Imre: Mi a különbség ? címmel jelent meg. Egy csomó olyan viccet sütött el, ami egyébként nem jelenhetett volna meg, de ha tudományosan elemzik, az más. Pl. 1944 telén asszony küldöttség Hitlernél panaszkodik, hogy kicsi a zsömle. Erre Hitler: Nem a zsömle kicsi, a pofátok nagy! Ugyanez 1950-ben Rákosival, 1980-ban Jaruzelskyvel.
No, ezért találkoztál ezzel a viccel most is.
Annak idején tele volt az ember hócipője a "népi", meg "szocialista" jelzőktől. Mindenhez hozzáillesztették. Ma ezzel szemben minden " nemzeti", az együttműködéstől kezdve a tanévnyitóig. Nincs hasonlóság?

Egyébként az elemzésed pontos. Török Gábor nagyon megengedő OV teljes pályás letámadása iránt. A kérdés az, mi válthatja ki az aggodalmat ezek után, minek kell történnie, hogy kimondják a " független" szakértők, hogy már rég túl vagyunk a Rubikonon.

Üdvözöl: GFJHennings

a-kis-herceg 2010.12.19. 17:39:19

@nyünyüge: politizálni akarsz vele?

akkor ez a vigyázz marhák tábla?

a-kis-herceg 2010.12.19. 17:41:23

@nyünyüge: na jo keresem a "kiss józsef tábornok vezet" táblát

de addig is mit szólnál egy "vigyázz nyugati szél?" táblához?

a-kis-herceg 2010.12.19. 17:48:12

@nyünyüge: ez jó? volt egy erős jobb kanyar (hajtű) most kicsit úgytűnik visszafelé haladunk, de aztán megint lesz egy éles kanyar (hajtű)... és akkor egyenesben leszünk a következő kanyarig

jjulie 2010.12.19. 18:15:35

@lüke:

igen, ez a hang az amiért azt irtam, hogy úgy viselkedsz, mintha a saját nagymamád lennél, öreganyám

a monarchiában nagyon sokféle módon beszéltek, írtak pl. így:

epa.oszk.hu/00000/00022/00094/03021.htm

a-kis-herceg 2010.12.19. 18:29:23

ebből az érvelés technikából is van mit tanulnia még Viktornak. az eu elnökséget kb így képzelem.

kreten.blog.hu/2010/12/15/uzleti_kommunikacio_3

ssi 2010.12.19. 19:19:11

@Szimba:
érdekes, sajátos megközelítés: tehát szerinted
1.
egyetlen embernek, ha az a ME is, nincs akkora jelentősége, hogy mindent egyedül az ő nyakába varjunk, vagy mindent tőle várjunk
2.
O.V. lehet, hogy egy báb, akit a mögötte lévő magyar tőkések, ill. a külföld mozgat (bár nem fejtetted ki, hogy külföldről ki is)

2010.12.19.
"Fidesz-kormány elérte, amiről Gyurcsány csak álmodott: Megszűnik Tölgyessy Péter politológus műsora a Kossuth Rádióban"
www.hirmedia.hu/link/parameter/orbaneknak_nem_tetszik_tolgyessy_musora_ezert_eltunik_a_radiobol/1797896
mandiner.hu/cikk/20101219_megszunik_tolgyessy_musora
2010.11.29.
idézet egy ilyen beszélgetésből:"rendkívüli intézkedések teremtette források két-három esztendő után jobbára kimerülnek"

a-kis-herceg 2010.12.19. 19:34:08

kreten.blog.hu/2010/12/07/szerencses_egyedek_mondhatni_2

Viktor mutatványai is legyenek ilyen szerencsések. bár ő nem a saját bőrét, hanem a mi pénzünket kockáztatja...

nyünyüge 2010.12.19. 19:39:43

@a-kis-herceg:
"hajtűkanyar után egyenesben a következő hajtű kanyarig"

Rémlik milyen érzés volt a gyomromban az Alpokban egy szerpentínen lefelé - többször felrémlett, hogy légvonalban fogunk elindulni a legközelebbi kanyar irányába... minimális túlélési eséllyel :).

Ordnassac 2010.12.19. 20:33:50

@lüke: csak az első két osztályt. ;-)

Hapcedli · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.19. 20:51:01

@nyünyüge: nem, héber porontyokról szólt (ősi sziú aforizma)

nyünyüge 2010.12.19. 21:00:17

Jó magyar történet, nem mondom:

"Nyolcvanöt évvel ezelőtt bukott le Hágában Jankovics Arisztid huszárezredes, amikor hamis 1000 frankosokat akart beváltani egy bankban. A bankókat Budapesten, az Állami Térképészeti Intézet pincéjében gyártották (összesen 30 ezer, javarészt rosszminőségű bankjegy készült a nyomdagépeken). Ezután Európa-szerte, sorra buktak le a konspiráció résztvevői, akik bevallották: a frank értékét akarták aláásni, hogy bosszút álljanak a Trianon miatt elsőszámú bűnösnek kikiáltott Franciaországon."

hvg.hu/velemeny/20101219_frankhamisitas_bethlen_karolyi/2

aszekelyek 2010.12.19. 21:02:32

@nyünyüge: Rengeteg író, műfordító áll erre készen. Nem vaószínű, hogy cigánygyerekeket emlegetett volna konkrétan. Ha esik, ha fúj lehetett az. Mondjuk az ellenszél:) Egész nap más dolgom vót, mi fontosról maradtam le?

aszekelyek 2010.12.19. 21:13:49

@Letícia: Aaakinek nincs macskája, el se tudja képzelni, mennyire okosak :)

a-kis-herceg 2010.12.19. 21:18:23

@aszekelyek: aki nem tudja elképzelni, az nem okos, tehát nincs macskája...

aszekelyek 2010.12.19. 21:19:59

@Chazz Reinhold Majd én megmondom neked, hogy hívják azt, aki a más pénzével hazárdirozik. Magánnyugdíjpénztár.

a-kis-herceg 2010.12.19. 21:26:34

@Hepci: karácsony van... nem köt bele senkibe:) most csak a szépet és jót látja mindenki...

aszekelyek 2010.12.19. 21:28:58

@porfelhő: Hogy nevezzelek , hogy teccen? @a-kis-herceg: Ki teccett eztet ficamítani:) Empírikus tapasztalat híján, senki, semmit, teljes mértékben meg nem bír érteni. Még ha oly empatikus is, mint mondjuk agresszolga:) és drágabolgárúr együtt... :) Maga itten próbál demagógizálni:) ejnye, a rézfán fütyüllőjét a kis pimasz hercegének! Vegyük át még egyszer? :D

aszekelyek 2010.12.19. 21:30:11

@Hepci: Dehogy, csak most épp amiatt óbégatnak...

2010.12.19. 21:34:42

@aszekelyek: így van. Nekem az az érzésem, hogy különlegesebb képessége van, mint pl. Szíjjártónak. Vannak önálló gondolatai, illetve tevékenysége...és ezek közben még szép is...:)

2010.12.19. 21:37:58

@a-kis-herceg: így van, nagyon így!:) Jó, a kutya is egy okos állat...

6.Lenin 2010.12.19. 21:40:18

Megérteni Orbánt.

Elolvastam néhány hsz-t, oszt ahogy gondoltam, nem fog ez itt menni.

Ahhoz el kellene szakadni a ........tól.
Erőlködni meg, kár, nem lesz annak jó vége.

lüke 2010.12.19. 21:42:55

@aszekelyek: :)azt hittem elvesztél..
jó éjt @mindenki

a-kis-herceg 2010.12.19. 21:43:37

@6.Lenin: segics légyszi. hogy mi i sértsük...

aszekelyek 2010.12.19. 21:45:24

@Letícia: MAcska önmaga szóvivője:) -már amennyit én ismerek személyesen:D Legidősebb nálunk, hölgy, mindent el tud magyarázni. Már nem úgy ugrál, mint pár éve még. Közli , hogy hová szeretne és legyek szíves.... És akkor felteszem. Vagy lesegítem. Kiváló egészségnek örvend csak kicsit már vénasszonyos dolgai vannak:) Állatorvos szerint több, mint 1oo emberévben a kora. Amt még ők tudnak, az a kiszámítása, a hová lépjek, hogy oda érkezzek, ahová akartam..... :) ez se utolsó tudás...:) mindig talpra esni, menet közben úgy fordulni. A politikusokat keresztezni kéne a macskákkal:) biztosan ki lehet szelektálni azt a gént, ami ezt vezérli:)

6.Lenin 2010.12.19. 21:46:39

@a-kis-herceg:

Tényleg szeretnéd?
Ugyan.

lüke 2010.12.19. 21:46:44

ettöl a sok Lenin képtöl rémálmaim lesznek ,még szerencse ,hogy a néma svédként-suedois muet- gondolok rá,

lüke 2010.12.19. 21:48:14

@aszekelyek:
mér `úgy nyávog ,mint a saját nagyanyja?

aszekelyek 2010.12.19. 21:50:17

@lüke: Neked is jó éjt :) Megnézem mit mondanak a teddyék, ha el nem alszom....

a-kis-herceg 2010.12.19. 21:50:41

@lüke: @6.Lenin: látod. tényleg akarom hogy segícs. meg próbáltam kedves arcot is mutatni hozzá....

lüke 2010.12.19. 21:53:31

@aszekelyek:
csak nehogy eltanuld jaccsolást

boribori 2010.12.19. 21:56:20

@László56: Hited boldogítson. Orbánnak egyre nagyobb szüksége lesz Rád és mindenkire, aki saját véleményeként tudja elfogadni a kormány (Pártunk és Kormányunk) világról alkotott képét. Nézetem szerint amit írtál és amit a kormány mond, az igencsak zavaros és önmagát igazaoló, önmagába forduló inkoherens kijelentések rendezetlen halmaza. Engem inkább az hökkent meg, hogy lehet teljesen és egészen átvenni a központi direktívát. Ha magadtól találod ezt ki, rendben van. De hogy ennyire beleéled magad abba, amit hallasz, az legalábbis elgondolkodtató. Nem Orbán és nem a kormány öncélú kritikája az, ami nekem fontos. Hanem az, hogy megőrizzem és megőrizhessem szellemi (és egzisztenciális) integritásomat. Mostan itten nem arról beszélgetünk, jó-e Orbán avagy nem, hanem arról, hogy mennyire szorul körénk a póráz. Én védettebb vagyok - a szocializmusban nőttem fel, készség szinten kialakítottam magamban a diktatúrához való viszonyulás módját. A fiatalabbak és az ártatlanabbak nehezebb helyzetben vannak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.19. 21:56:42

@Letícia: csupa önálló gondolatuk van. Kivétel a Mazsolánk, az olyan buta, hogy már megható. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.19. 21:59:00

@lüke: mijér, most van a tévében a Tihadaj?

aszekelyek 2010.12.19. 21:59:22

@lüke: A hangja is reszketős de pld úgy áll fel fektéből, hogy, jajaderekam... a mozgásán nagyon látszik :( Az étvágya kiváló de válogat. Akármit már nyilván nem tud megemészteni:) azelőtt bezzeg.... és otthonülő lett. Meg igényli a tutujgatást. Fiatalasszony korában nagyon rátarti volt. Nem nyúlhatott hozzá senki, csak ha ő keggeskedett engedélyezni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.19. 22:01:29

@boribori: a László egyszer úgy fogalmazott (kábé): "mi, nemzetközi elemzők"...

6.Lenin 2010.12.19. 22:07:57

"Hanem az, hogy megőrizzem és megőrizhessem szellemi (és egzisztenciális) integritásomat."

"Én védettebb vagyok - a szocializmusban nőttem fel, készség szinten kialakítottam magamban a diktatúrához való viszonyulás módját."

"A fiatalabbak és az ártatlanabbak nehezebb helyzetben vannak. "

Eddig volt nekije, meg készsége is, a mai fiataloknak meg már ez se lehet, semmise.

boribori 2010.12.19. 22:15:18

@GFJHennings: Politológusban nincs hiány, elemzésben már inkább, de leginkább a sokszor hivatkozott "nemzeti"-ben van deficit. Én ezen a közösséget értem, a szótértést, a közös út vállalását (múlt és jövő) + a jelen számára adekvát közös cselekvést hiányolom. Nemzeti minimum kéne, mint legkisebb közös többszörös. Ez nincs, vagy ha valamiben mégis, akkor az meg a pártunk-kormányunknak nem tetszik. Most kitűzték a nemzeti lobogót oda is, ahová nem kéne, sőt, ha nem vigyázunk, korona is lesz bene - nagyobb szégyenére pártunk és kormányunk történelmi tudatlanságának.
Talán azt remélve, hogy a közös logo közös cselekvést generál.
Ahhoz ez kevés.
Mo úgy ahogy van egy nagy poszttraumás szindróma. Mindenkinek tragédiák vannak a múltjában, de ha nem gondolkodunk és cselekszünk tisztán, akkor a jövőjét is felhők fogják borítani.
Én már látom, újra látom a Pártunk és Kormányunk szellemében munkálkodó aktivistákat. Nem kell gondolkodni, tegyen akármit is, a párt nevében teszi, tehát helyes.
Remélem, ez csak vadhajtás és az a néhány évtized nem múlt el nyomtalanul. Nem fogjuk magunknak újra megindokolni a "történelmi szükségszerűség diktálta" ostobaságokat és nem találjuk erotikusnak a diktatúra diszkrét báját.
Üdvözlettel: Boribori

2010.12.19. 22:15:35

@aszekelyek: az tuti, öntudatban nincs hiányuk! Enyém még kicsi, de elviseli, ha cipelgetem oda, ahova akar menni....:)

Én sajnálnám a macskákat a génhígulás miatt....:)

Szép álmokat!:)

www.youtube.com/user/simonscat?blend=1&ob=4#p/u/5/Tuf61OjvoPQ

boribori 2010.12.19. 22:19:30

@Hepci: mi, az etalon, akik nemzetközileg nagyon szinten vagyunk. Nagy lelki bizonságot ad, ha ezt valaki tényleg így gondolja. Csak én igyekszem félre az útból, ha már ez ennyire így van...

boribori 2010.12.19. 22:27:04

@6.Lenin: a mai fiatalok majd megjárják a maguk útját a tőlünk öröklött világban. Minden nap újabb fiatalok jönnek, akik újabb utakat keresnek, és a mai fiatalok úgy lesznek tegnapelőttiek, hogy szinte észre sem veszik. A jelen megélhetősége pedig fontosnál is fontosabb - hogy az ember ne legyen hívatlan vendég a saját életében. Sokat tud rontani ezen a társadalmi környezet, a politika. Adja a Jóisten, hogy több legyen számukra a romantika, mint a nyomor

a-kis-herceg 2010.12.19. 22:27:15

A koncentrációs táborban Hitler futóversenyt rendez a raboknak!
- Na, zsidók! A verseny szabálya a következő! Az elsőt és az utolsót lelőjük! A többieket elengedjük!
A zsidók nagyon örülnek a lehetőségnek, amikor megszólal a hangosbemondó:
Az első két versenyző álljon a startvonalhoz!

6.Lenin 2010.12.19. 22:41:05

@boribori:

"a mai fiatalok majd megjárják a maguk útját a tőlünk öröklött világban"

Pontosan, és remélem élnek majd a lehetőséggel, úgy alakítják, ami majd nekik megfelel.

Az elődeink is megjárták a maguk útját, és hagytak örökséget, Te is hagysz majd.
Amennyiben nem lesz elfogadható (nagy valószínűséggel), majd kialakítják a maguk számára elfogadhatót.
Ne kényszerítsd rájuk a megalkuvásaidat.
Majd lesz saját, számukra elfogadható.
Majd eldöntik.

Így kerek a világ.

a-kis-herceg 2010.12.19. 22:46:31

ez a Tölgyessy tényleg olyan jó fej volt? én nem néztem soha politikát se, de őt meg különösen nem. ha tudjátok ajánlani, akkor ezentúl figyelem a megnyilvánulásait...

6.Lenin 2010.12.19. 22:55:21

@a-kis-herceg:

Az eső kettő, valakinek a szülei, nagyszülei, voltak.
Gondolom büszke vagy magadra, mikor ilyesmiken kuncogsz.
Talán az sem mentség, hogy zsidókról szól.

Láttam fényképeket, ahol lengyel zsidó nők, az életükért futottak (mezítelenül) , körbe német katonák röhögtek. Néhánynak ez volt az utolsó útja.

Rossz vicc kodó, nagyon rossz.
Szerintem.

boribori 2010.12.19. 23:03:24

@6.Lenin: Legyen neked a világ olyan, amilyenné alakítod, de hogy kényszerítenélek, pláne, hogy megalkuvó lennék, azt visszautasítom.

a-kis-herceg 2010.12.19. 23:06:20

@6.Lenin: igen, igaz, ezt így is meg lehet közelíteni. megmondom őszintén eszembe se jutott, hogy zsidóvicc. nekem ez hitlervicc volt. ugyanis a másik oldal izgalmasabb és a poszthoz tartozó. ha téged az első fele zavar, nyugodtan gondolj oda orosz hadifoglyokat... természetesen ez nem a szenvedés és a fájdalom kinevetéséről szól. hanem az akarnok, diktátorok "törvényeiről" és játékszabályairól... cinizmusáról és törtetéséről...

6.Lenin 2010.12.19. 23:12:57

@boribori:

"Én védettebb vagyok - a szocializmusban nőttem fel, készség szinten kialakítottam magamban a diktatúrához való viszonyulás módját."

Nem tudtad/tudtam megváltoztatni, magunkban megkötöttük a magunk kis alkuit, egyoldalúan. Így maradtál/maradtunk, (látszólag) önállú tagjai a rendszernek.
És, még sokan mások.

panelburzsuj 2010.12.19. 23:16:17

@a-kis-herceg:

Romhányi a szabályalkotók eme típusáról:

Törvényről és jogról vijjogott a héja,
és ettől égnek állt a jérce taréja.
Mert tudta, hogy ebből származnak a bajok.
Ez a törvény vérzik, és ez a jog sajog.

6.Lenin 2010.12.19. 23:20:57

@a-kis-herceg:

"nyugodtan gondolj oda orosz hadifoglyokat... "

vagy amerikaiakat, magyarokat...

Ne adj isten sokkal ütősebb lenne, mondjuk lengyel hadifoglyokat, katynnál, gondolom ott is sokan futottak, futottak volna az életükért. Szar volt ez kodó,akárhonnan is nézzük.

Én szeretem a humort,de...

6.Lenin 2010.12.19. 23:35:05

Na, ez mára 1 kicsit sokk volt.

Jó (?) éjt!
Mindenkinek.

panelburzsuj 2010.12.19. 23:42:25

@6.Lenin:

Látom, nehezen találod a fogást kodón, pedig nagyon akarod.

Írd át úgy a viccet, hogy a komancsok foglyul ejtenek egy halom apacsot, és a térdenlőtt és embergyűlölő Tangua törzsfőnök szadizik ilyen apránként adagolt gonosz szabályokkal a foglyokon.

Úgy talán könnyebb is felfogni, hogy mi ellen szól a kétségtelenül koromfekete humor, meg tüntetőtársat is többet találsz. A nyögvenyelős vádaskodásod mellé állni ugyanis nagyon kínos lenne.

a-kis-herceg 2010.12.19. 23:51:32

@panelburzsuj: köszönet:) igen vagy rossz kisgyerek és svábbogarak... lényeg olyan példa kell ahol gonosz diktátor ténykedik, akár csak abban a pillanatban is...

először az ilyen sziven ver. aztán rájöttem, hogy az igazság a lényeg. azt ki se kell találni. semmilyen rossz szándék nem vezetett amikor a viccet beidéztem. mondjuk: rossz aki rosszra gondol...

kifejezetten szeretem z embereket. egyet nem tudok MEGÉRTENI... és elfogadni:) ... hát ja... csak őt... feloldozást is nehezen fogok adni neki... (legalábbis most azt hiszem) bár utólag vszínű automatikus sajnálatom jár neki is... pont mint demszkinek, és vitézy dávidnak és a többieknek.
és ez nagyon is a poszthoz tartozó ON téma...

a-kis-herceg 2010.12.19. 23:52:44

@panelburzsuj: rímhányó Romhányi világklasszis.... nem volt zsidó? ;)

6.Lenin 2010.12.19. 23:55:48

@panelburzsuj:

Jól gondoltam.

Mi a tosz?
Nem lehet véleményem?
Korlátozni akarod a szabad nyilvánítását a saját véleményemnek?
Miért keresnék fogást kodón?

Nem macskám ő nékem. Sőt semmim se.
Nem esetem az ilyen humor. Leírtam. Ennyi.

Te meg csak ne állj mellém. Sose könyörögtem érte.

boribori 2010.12.19. 23:58:27

@6.Lenin Élek, ahol és ahogy élnem adatott. A politikai rendszerek furcsaságait, ahogy a jegesesőt, elkerülhetetlen csapásként éltem meg. Jobb lett volna és jobb lenne integráns része lenni a rendszernek - nem rajtam múlik. Még eltart egy darabig, amíg az országot fároszok irányítják, mert erre van igény (nem az én igényem) és azzal foglalkozuk, hogy azokat a tüzeket oltjuk, amelyeket a rosszkor lángra lobbant útmutató fáklyák okoztak. Szép gondolat a megalkuvásról töprengeni, morálfilozófiai és teológiai szempontból bizonyosan értelmezhető. De mi a fenét kezdjen ezzel az állampolgár, akinek az életét otromba kényszerek szorítják össze. Ostoba körülmények között ostobának kell lenni ahhoz, hogy "megfelelően" viselkedjünk, ám ez éppúgy megalkuvás, mint a rendszer meg nem döntése vagy a napi kis smúzolások. Sok választó hitt abban, hogy Orbán ennél jobbat tud - hát, nem tud. Sőt. Igény tehát volna arra, hogy jobbak legyünk lehetséges önmagunknál csak erő és gyakorlat nincsen. Könnyű kihegyezni egy beszélgetést a másik személyére (TE miben vagy sáros, Te meg mit nem tettél meg stb), és nehéz tisztelettel fogadni a másikat, egyáltalán fogadni, akármilyen idegen is tőlem, amit képvisel. A vagy őneki van igaza-vagy énnekem summa 0-ás mérkőzései, az erre való törekvés a diktatúra legrondább vírusa. Mint ahogy az is, hogy csúf mélyütésekre érezzük magunkat felhatalmazva igazságunk érdekében. A diktatúra termeli a sok kis diktátort. Szerencsére a barátságtalan világban virágzik a humor és az informális összetartozás. Hát ebben van nekem gyakorlatom, nem a megalkuvásban, az ugyanis a rendszerhez kötne.

panelburzsuj 2010.12.20. 00:09:50

@a-kis-herceg:

"a politika nem az igazság megtalálásának színhelye"

Hanem az elferdítésének.

Kérdezd meg Török Gábort. Hogy pontosan mit vél erről. Ha elég sokan elég sokszor nyaggatjuk, egyszer talán alapos választ is kapunk erre a kérdésre. És akkor talán szegényebbek leszünk egy illúzióval, ám gazdagabbak azzal a tudással, hogy hol és kiknél nem érdemes az igazságra apellálnunk.

a-kis-herceg 2010.12.20. 00:14:39

@6.Lenin: lehet véleményed. én szoktam is olvasni:) (többnyire)
csak egy kicsit megijesztettél... hogy milyen gonosz vagyok. de legalább egy dolgot tanultam és átgondoltam...

@panelburzsuj:

"Vagy sikeres leszel vagy boldog. Boldog, aki azzal él, akit szeret, boldog, aki nem adja el a lelkét se a Pénz Istenének, se a Politika Ördögének, boldog, aki szabadon él, szabadon dönt, olyan munkát végez, amelyben jól érzi magát, annyit dolgozik, amennyi még jólesik, annyit alszik, amennyit a szervezete követel, inkább szegényebb, de nem ugrál másoknak, inkább szegényebb, de látja a munkaidő végét, boldog, mert nem irigyli a gazdagok sikerét. Sokan elhatározzák, tudatosan vállalják a vagy-vagy kérdést, eldöntik, hogy jól akarnak-e élni, vagy jó életet akarnak-e élni." (Bácskai Júlia)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.20. 00:18:12

@panelburzsuj: miért kellene az igazságot megtalálni a politikában? Ott alapvetően a számításukat akarják megtalálni az arcok. Kuplerájba se hárfázni jár, aki jár - hanem oboáztatni.

a-kis-herceg 2010.12.20. 00:18:16

"A politika túl komoly dolog ahhoz, hogy a politikusokra lehetne hagyni." (Charles De Gaulle)

"Politikában, hitelügyletben és szerelemben átkozottul keveset ér a becsületszó." (Eötvös Károly)

"Amikor a vallás és a politika egy szekéren utazik, a kocsisok azt hiszik, semmi sem állhatja az útjukat. Hanyatt-homlok száguldanak előre, egyre gyorsabban. Akadályra már nem is gondolnak, és elfeledkeznek róla, hogy aki vakon száguld, az a szakadékot csak akkor veszi észre, amikor már késő." (Frank Herbert)

6.Lenin 2010.12.20. 00:19:07

@boribori:

"De mi a fenét kezdjen ezzel az állampolgár, akinek az életét otromba kényszerek szorítják össze. "

Valakinek mindig kényszer lesz, neked Orbán, másnak más.

"Sok választó hitt abban, hogy Orbán ennél jobbat tud - hát, nem tud."
Gondolod Te, más hisz benne.
Az, hogy nem hiszel benne, elfogadható, jogodban áll, de amikor ezt a véleményedet másokra is rá akarod kényszeríteni, diktálni akarsz.
1 kis diktátort játszol.
Pontosan olyant, mint akit elítélsz.

Nem őn dönt, a többség. Tévedhet is, jogában áll, majd esetleg elhiszi, neked volt igazad, vagy nem.

a-kis-herceg 2010.12.20. 00:22:17

"Hogyan kell a politikával foglalkoznunk? Tégy vele úgy, mint a tűzzel: ne menj hozzá nagyon közel, mert megégsz, nagyon messze se, mert megfázol." (Antiszthenész)

"Aki szemtől szemben kívánja látni az Igazság egyetemes és mindent átható Szellemét, annak meg kell tanulnia, hogy a leghitványabb teremtményt is ugyanúgy szeresse, mint önmagát. Aki erre törekszik, annak az élet egyetlen területéről sem szabad kivonulnia. Így sodorhatott engem is az Igazság rajongó szeretete a politika mezejére, és habozás nélkül, noha a legmélyebb alázattal állíthatom, hogy aki szerint a vallásnak semmi köze a politikához, az nem tudja, mi a vallás." (Mahatma Gandhi)

"Vajon vannak-e még a mai magyar politikai életben, de egyáltalán a közéletben olyanok, akik bűntelenül és tisztán akarnának élni, akik meggondolják tetteik helyességét és következményeit, akik nem szeretnének részesévé válni az elhibázott rendszerváltás bűneinek és tévedéseinek?" (Fazekas István)

panelburzsuj 2010.12.20. 00:23:00

@6.Lenin:

"Szar volt ez kodó,akárhonnan is nézzük."

Nézted volna csak magad felől, és egy mukkot nem szóltam volna. De ez a mondatod nem azt mondja, hogy neked nem tetsző, hanem hogy "objektíve" szar kodó szarkodása.

Aki személyes véleményt mond, az úgy fogalmazzon, hogy az személyes véleménynek is lássék. És ne írjon "tényállítást" többes szám első személyben.

panelburzsuj 2010.12.20. 00:26:03

@Hepci:

Ezt kérdezd attól, aki négy éve "Az igazság szabaddá tesz" transzparensek mögött politizált a hazugság ellen, a morális válság kellős közepén.

panelburzsuj 2010.12.20. 00:33:59

@a-kis-herceg:

Szép-szép ez a boldogság-himnusz, csak arra nem igen ad választ, hogy mi van akkor, ha nem te keresed a "gazdaságot" (és ezzel a bajt), hanem ha téged keresnek a "gazdagok", hogy utánad nyúlva egyre mélyebben belekotorhassanak a létedbe.

boribori 2010.12.20. 00:34:36

@6.Lenin: Legyen Orbán annak, akinek ez kell. Nekem meg az én véleményem. Ami nem AZ igazság és főleg nem kényszerítés, se rád, se másra. Ne feszülj, nem bántalak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.20. 00:36:27

@panelburzsuj: kik voltak azok, a jövendőbeli nyaloncok? :)
Morális válság volt, van, lesz. Hosszabb távon biztosabban, mint pluszos dzsídípí.

6.Lenin 2010.12.20. 00:41:01

@panelburzsuj:

"Szar volt ez kodó,akárhonnan is nézzük."

Mi ketten.
Kodó és én.

Kifogásoltam, olyan eseménnyel viccelt, amibe emberek (ártatlan) haltak bele. Konkrétabban, a zsidókkal .

Erre írta, képzeljem bele az orosz hadifoglyokat, mert talán szerinte ők sem emberek.

Az ő nézete szerint (gondoltam én), ezért írtam, legyenek amerikaiak, magyarok, vagy lengyelek.
Ez volt az én nézetem.

Szerintem emberek vannak, és nem oroszok ,zsidók meg amerikaiak.

akárhonnan is nézzük ezt mi ketten, kodó.

Ne keress rajtam fogást, lécci.

a-kis-herceg 2010.12.20. 00:43:10

"Három dolog van, amit nem lehet sokáig rejtegetni: a nap, a hold és az igazság." (Buddha)

"Apró, látszólag jelentéktelen részletekből áll össze végül az igazság!" (Böszörményi Gyula)

"Az igazságot nehéz elviselni." (Albert Camus)

"Nagyon gyenge annak az igazsága, aki fenyegetőzni kényszerül. Az tudja jól, hogy képtelen az embereket meggyőzni, tehát meg akarja félemlíteni őket." (Száva István)

"A meggyőződések veszélyesebb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságok." (Friedrich Nietzsche)

panelburzsuj 2010.12.20. 00:43:32

@Hepci:

Elül a nyalókák, mögöttük a nyaloncok.

Morális válság akkor van, amikor a köztárssaség elnöke kikiáltja. Ennyit se tudsz? :)

6.Lenin 2010.12.20. 00:46:03

@boribori:

Így helyes.
Nem feszülök, leírtam, miben látom hibásnak az általad írtakat.Mint véleményt elfogadom, de nem többnek.

a-kis-herceg 2010.12.20. 00:46:09

@panelburzsuj: "Az ember akkor fedezi föl magát, amikor megmérkőzik az akadállyal." A. de S.-E.

a-kis-herceg 2010.12.20. 00:47:33

@panelburzsuj: itt a válasz:

"Mindig az elnyomás pincéiben születnek az új igazságok." A. de S.-E.

a-kis-herceg 2010.12.20. 00:48:37

@panelburzsuj: "A boldogság jutalomként adatik meg neked az alkotó munka után. És a boldogság feltétele a küzdelem, a kényszer és a kitartás." A. de S.-E.

panelburzsuj 2010.12.20. 01:00:39

@6.Lenin:

Akkor egyérteműbben kell fogalmaznom: a kicsinyes és betűrágő moralizálási kényszered elfedte előled a történet lényegi mondanivalóját, ezért olyasmivel vádoltad (és vádolod most is!) kodót - itt a blog nyilvánosságában, és nem négyszemközt - amit ő nem tett, és nem volt szándékában tenni.

a-kis-herceg 2010.12.20. 01:04:54

@panelburzsuj: erre csak ezt tudom mondani. az első gondolattal vigyázni kell és ez mindkét szereplőre vonatkozik... leninre és rám is... másik szempontból is vizsgálni kell a dolgot...

"A világos látáshoz néha elegendő a nézőpont megváltoztatása." A. de S.-E.

a-kis-herceg 2010.12.20. 01:32:29

"Akármikép csűrjük, csavarjuk,
Szép, aki gazdálkodni tud;
Ilyennek aztán az adósság
Nem köt nyakába háborut."

"Tenger a pénz, melyben elsüllyed
Sok hajó: elv, jellem, becsület."

"Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját."

"Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor...
De szabadok vagyunk!"

(Petőfi idézetek)

nyünyüge 2010.12.20. 07:45:47

A Hírszerző viccet csinál a "tessék pozitív híreket tálalni" c. direktívából - nem lesz ennek jó vége :)

hirszerzo.hu/belfold/20101220_bazi_sok_jo_hirunk_van_magyarorszag

László56 2010.12.20. 08:01:58

@László56: @boribori: és másoknak is.
Szép és munkás napot kívánok Mindenkinek

Kedves „boribori” kolléga, én akceptálom a véleményedet, de nem tudom a magamévá tenni. Én úgy tudom hogy csak akkor tudunk a politikában valamit megítélni ha ismerünk más utakat is mint amit egy politikai csoportosulás nekünk eladni szeretne. Ezáltal minél több lehetőséget és utat ismersz, annál jobban meg tudod ítélni azt a politikai csoportosulást amelyet meg szeretnél vizsgálni. Ezáltal ugyan örömmel veszem a hitembe vetett bizalmadat, de mégis csalódásnak kell kitennem téged. A politika, nem hit kérdése. A politika még csak nem is a hatalom kérdése. Sajnálom ha evvel csalódást okozok az elemzőnknek is. A feudális korszakban még tényleg hit és hatalom kérdése volt, ma már nem az. A politika a demokráciában nem más, mint olyan intézkedések sorozata melyeket a körülményeid ráderőszakolnak. Utak tömkelege mutatja neked a lehetőséget a ráderőszakolt körülményeid megváltoztatásához, de azt a felelősséget hogy melyik utat választod senki nem tudja rólad levenni. Ez érvényes a családodnál és a politikusnál is. A politikusnál azonban ez annyival másabb hogy nem csak magáért és családjáért kell vállalnia a felelősséget, hanem a pozíciójától függően sok idegen emberért is. Ezáltal egy miniszterelnöknek az egész országért is felellnie kell.

Pontosan ez a felellőség ami az országunk utolsó hatvan évében nem volt érezhető. Hiszen nem lehet felelősségteljesnek nevezni azt ha az országot több generációra eladósítják, kirabolják és történelmét meghamisítják. Ha Te magad már a gyerekeid, sőt a még meg nem született unokáid számlájára élsz, kétségen kívül erkölcstelen.. Ezért gondolom azt is hogy nagyon szép dolog ha valaki a szellemi és egzisztenciális integritását meg akarja őrizni, -mint ahogy írod magadról-, de ahhoz először meg kell teremteni mindazt. Mégpedig a saját számládra, a saját költségedre, és nem a következő generációk költségére. Csak akkor marad megőrizni való.

Egyetértünk abban hogy nem egy ember, vagy egy csoportosulás gondolkodásmódja a fontos, hanem a saját gondolataid fejlesztése. Ugyanakkor nem hagyhatod figyelmen kívül az országban lévő különböző gondolkodású és érdekű csoportosulásokat, hiszen ezek alkotják az országot. Azt az országot amely társadalmának az alapja, csak a család lehet. A család mint a demokratikus társadalom legkisebb közösségi egysége. Azok az országok melyek a politikájuknál ezt nem veszik figyelembe automatikusan előbb utóbb nehézségekbe kormányozzák magukat.

Azt írod hogy a szocializmusban nőttél fel. Tiszteletem a gondolkodásmódodnak de nekem az a véleményem hogy a szocializmust soha nem ismerhetted meg. Hiszen a kommunista rablógazdálkodásnak soha nem volt köze a szocializmushoz. Még köszönőviszonyban sincsenek vagy voltak soha egymással. A kapitalizmus sem az amit veled megismertettek, hanem a kommunista harácsolás változata. A liberalizmus amiről neked meséltek, még a közelébe sem járt annak a liberalizmusnak amit Európában valaha is praktizáltak. Sajnálom hogy csalódást kell okoznom, de amiben te az ország utolsó hatvan éviben élhettél, az hazugság volt. A kommunisták hazugsága az ország gazdaságáról, történelméről, nyugdíjadról és minden másról. A téged becsapó kommunistáink generációs hazugsága. Kormányunk ezen akar változtatni. Segítsd a kormányt és akkor magadon is segítesz, mert nem jó dolog becsapottnak lenni.

SuniLaci 2010.12.20. 08:03:30

@SuniLaci: feledtem írni, hogy szokás szerint

lüke 2010.12.20. 08:08:26

@nyünyüge: @SuniLaci:
legszebb öröm a káröröm

a-kis-herceg 2010.12.20. 08:17:39

@nyünyüge: "...amit leírt, azt nevezhetjük propagandaszövegnek, reklámnak, szócséplésnek, hazudozásnak is akár, de elemzésnek soha. Amikor Török azt állítja – ráadásul Max Weberre hivatkozva –, hogy minden politikus hatalmat akar, akkor megszegi a frázisokra vonatkozó tilalmat, annak érdekében, hogy Orbánt olyannak mutassa, mint bármelyik politikust bármelyik demokráciában." (Krémer Ferenc)

hm hm hm. az ő baja. minek olvasta el...

a-kis-herceg 2010.12.20. 08:25:00

nagyon igaz nagyon igaz.

"A demokráciákban ugyanis a kisajátított hatalom maga a korrupció..."

"...a politika erkölcsmentes, vagy talán éppen erkölcstelen (?) foglalkozás. Ha ezt már elég sokan elhiszik, akkor megnyílik, ahogyan Magyarországon meg is nyílt az út a politikai bűnözés és a tisztességtelen politikusok előtt."

milyen igaz... milyen igaz...

ha cinikus lennék aszondanám. ha nem lenne OV, akkor ilyen szép írások sem születnének... de mivel nem vagyok az, inkább csendben olvasgatom...

jjulie 2010.12.20. 08:27:41

hamarosan új poszt lesz

"Hiába fektetett ebbe milliárdokat a még mindig a posztmédiaháborús trauma tüneteit mutató Fidesz, nincsen jobboldali véleménymonopólium, elvitte az internet nevű cica, "

a-kis-herceg 2010.12.20. 08:29:05

@jjulie: gondolod erre re agálni kell? hm. pedig jo posztnak látszott ez a 300 dik, legalábbis a száma, a címe, és a kép alapján.

lüke 2010.12.20. 08:29:36

összeverték az egyik ellenzéki vezetöt, majd elrabolták a kórházból- igy szól a friss fáma Fehéroroszo-ból
www.nzz.ch/nachrichten/politik/international/lage_in_weissrussland_geraet_ausser_kontrolle_1.8759807.html

a-kis-herceg 2010.12.20. 08:30:42

"Ne győzködd az agyadat!
A hiba a valóságban van."

a-kis-herceg 2010.12.20. 08:32:36

@lüke: a legkeményebb demokrácia? mondaná elemzőnk? a demokrácia fehérorosz típusa... az egypárti... az ellenzék hiánya növeli a hatékonyságot. a választás kiszámíthatósága az izgalmakat csökkenti és így a várható élettartam nő....

lüke 2010.12.20. 08:36:46

gyönyörü trilla:
miszerint aki nincs velük, az tőről metszett kommer vagy liberálszadista, és azt aztán meg végképp nem tudja elképzelni, hogy például vannak konzervatív, jobboldali emberek, akik bármennyire is szeretnék, képtelenek bevenni a nyugdíjmentés nagyon harmatosra sikerült maszlagát, semmilyen hatással sincsen rájuk a pártsajtó, sőt nyíltan vallják azt a népellensége-kommer felfogást, miszerint a magánvagyonuk el lett lopva.

és ez még szebb:
Istenem, eljön a neoházmesterek és Tilcsák Beák kánaánja, föl lehet jelenteni mindent, ami nem tetszik

lüke 2010.12.20. 08:38:30

@a-kis-herceg:
nem tudom milyen,
szerencsére nem jártam arra
-majdnem Azsia-,hogy megfigyeljem
csak találgatni lehet

a-kis-herceg 2010.12.20. 08:39:07

@lüke: Uj Péter. Imádom. minden szava arany. sok éve olvasom... imádom a stílusát is. na ezt többször el fogom... láttam a cikket indexen, csak nem tudtam hogy érdemes ráklikkelni. köszi Lüke!

Söpö 2010.12.20. 08:39:54

Mi a franc ez? PR-cikk Orbánról?

Én birom Török Gábor írásait, de azért ez picit kilóg most a sorból. Ilyen cikkekért jobb helyen 2-3 milliót is elkérnek. Értem hogy itt a karácsony, és Gábor is emberből van, de szeretném hinni hogy ez csak személyes szimpátia (még inkább elfogultság) miatt lett ilyen langyos.

Diocles 2010.12.20. 08:40:56

@lüke:

Nem tudom, h mi van az index-szel, de tény, h vadásznak a Fideszre. Ez nem paranoia, csak akinek van szeme az látja, csak és kizárólag kormányellenes cikkek kerülhetnek a főoldalra, és a blogokból is csak azokat a posztokat szemlézik, amelyek beszólnak a kormánynak. (Kivéve TG-t, mert egy ilyen neves személyiséget (slurp, slurp...) mindig kiraktak a főoldalra, de olyan mondatokat idéznek tőle, ami min. félreérthető.)

Ami Uj állításait illeti, nos, természetesen a "konzervatív" és egyéb bloggerek marginális szubkulturájából nem jön létre új (, és pláne nem meghatározó) politikai erő, az alternatíva továbbra is az MSZP lesz, hozzájuk lehet csatlakozni, Uj Péternek is.

a-kis-herceg 2010.12.20. 08:44:42

@Diocles: nem lehet, hogy erre "klikkel" az értelmiségi net olvasó??? ilyen egyszerű szerintem. ha érdekel elmondom neked, hogy az éhes és fázós tömegen túl ez a másik ami OV dikta-túrájára veszélyt jelent. a gondolkodó értelmiség...

TG-t is ezért rakják fel. a "klikkelések száma". szerintem nem kell keresni hosszabb távú politikát ott ahol nincs...

lüke 2010.12.20. 08:46:49

@a-kis-herceg:
idd csak
(ocsuból kell kiv´lasztani)
@Diocles:
majd kiderül
Nobilis- nem az- visszaállt
nem tudom, addig is ihatják a szavakat
de ö is azt írja,mint te egy kis módosítással:Gyurcsány-mentes ellenzéket kell kiválasztani, hajrá

lüke 2010.12.20. 08:48:52

@Diocles:
de lehet ,hogy tudja az index:
napjai meg vannak számlálva
ma, holnap
holnap után nincs

a-kis-herceg 2010.12.20. 08:52:22

@lüke: nekem is eszembejutott. hol fogunk jan1 után beszélgetni?
vagy ha csak névvel lehet akkor is ilyen felszabadultak leszünk?
marad a személyes kapcsolat? ami persze kevésbé hatékony....

Diocles 2010.12.20. 08:54:02

@kis-herceg: nem, ez az index "blogpolitikája", csak és kizárólag kormányellenes posztok kerülhetnek a címlapra.
a vastagbőr és a mandiner sok érdekes dologról ír, de ők szilenciumra vannak ítélve, ha éppen nem a kormányt fikázzák...
Ócska manipuláció, Uj Péter Istent akar játszani, aki majd jól "megformálja" a közvéleményt. Ez szerintem nem így müxik.

@lüke: Gyurcsány nélküli ellenzéket (elvileg) létrehozhatnak, de MSZP nélkülit nem, és akkor máris visszatértek az SZDSZ pályára, kis értelmiségi bolygó kering a szocialista Nap körül.

lüke 2010.12.20. 08:55:47

@a-kis-herceg:
az nincs, az új ,az globalizált yuppie
és ki f@szt érdekel keleten a lejáratott esthablishment
en.wikipedia.org/wiki/The_Establishment
( egy angolszászt még csak csak)

lüke 2010.12.20. 08:57:25

@Diocles:
:)
sztárocskákkal, mert az igaziak
ott abban a katlanban LA-ben fuldoklolnak

pá @ mindenki

a-kis-herceg 2010.12.20. 09:00:12

@Diocles: nem tudom azt hogy fogják megoldani, hogy a 80% jóhírt a kormányról és a szíjjártó anna beszédeit a nép nézze is... nem lehet majd kikapcsolni az M1-et? nekem tv-m sincs... egy államit kapok? egy kikapcsolhatatlant? amit kötelező MINDEN helyiségben? hm akár nem is csak egyirányban megy info majd? vagy már azt is bevezették? le vagyok maradva?

mert egyelőre engem a kormány kritika jobban érdekel. de legfőképp a becsületes jövő...

jjulie 2010.12.20. 09:03:36

@Diocles:

most akkor müxik vagy nem müxik?

ha uj péter és az index nem müxik, akkor mit aggódsz?

ha meg müxik, akkor is mindegy hogy aggódsz vegy nem

jjulie 2010.12.20. 09:04:41

@a-kis-herceg:

a lüke linkjéből idéztem

a-kis-herceg 2010.12.20. 09:09:38

@jjulie: azt tudom, azt olvasgatom...

"hamarosan új poszt lesz". de ez a te mondatod volt...

Igen. a galamus és Uj Péter együtt már stimulálhatja a független szakelemzőnket...

Diocles 2010.12.20. 09:16:42

@jjulie:
tömegméretekben nem müxik, tehát nem lesz olyan, amiről Uj Péter álmodik, h a manipulatív blogpolitikájával átalakítja a politikai erőteret.
azt viszont el tudja érni, h szépen-lassan egy 10%-nyi réteget lefaragjon a Fideszről, és akár idővel áthajtson az MSZP-hez, vagy annak szövetségi körébe.

jjulie 2010.12.20. 09:34:50

@Diocles:

mindenhol azt olvasom, hogy az index tulajdonosi köre jobboldali

rossz az internetem?

a-kis-herceg 2010.12.20. 09:39:22

@Diocles: ez a médiatörvény téma izgalmas....

a diktatúra propagandát két ponton lehet kezdeni...
1. a sajtó
2. a fogyasztó...

A fogyasztó megdolgozását elkezdték, úgy hívják oktatási tv. a siker az erősen kétséges, de ha elérhető is minimum 10-15 év mulva van hatása, akkor is kis hányada a társadalomnak. Átnevelés... de ehhez kellenek fides (hű) tanítók. pont mint a coclizmusban. csak most az elvhű reménykedőkön kívül (pont mint te) megjelenik a (korábban iváltságokra hajtó) most pénzre utazó slepp... azt hiszem ez könnyen fog "el"fordulni is, ha elfogy a diktatúra pénze.

A sajtó rendszabály azonnali. De nem sok eredménnyel kecsegtete ez sem. sőt. az ilyen drasztikus az nagyon kontraproduktív. ha sikerül elérni pl 99%-os kormánypártiságot, akkor az 1% nagyon felértékelődik. mindamellett a piacot mexűntetni nem tudják, tehát elhal egy csomó olvasó nélküli kormánypárti xar. itt megint a pénz válik kérdéssé. az marad fenn a kormánypártiból, amit a diktatúra támogat... lesz verseny. az elosztható forrásért. okoskáink azt is feltételezik hogy a befolyó ellenzéki sajtó bírsága fedezi majd... hm. kialakul egy virág nyelv.

megalakul EXLEXIA... a diktatúra drága játék... a kliensek, hűbéresek nem "bedobni" akarnak pénzt, hanem kivenni. erre "szerződtek"... finanszírozás tőlük nem várható...

a diktatúra izgalmas játék. főleg így lesz az, ha nincs rá elég pénz+pénz+pénz... akkor fogatlan oroszlán... csak vicsorog... egyelőre félünk és rossz emlékek jönnek a diktatúra látására. de ha nincs pénz akkor nincs diktatúra. akkor egy össznépi bulivá válik...

"Minden diktatúra beteg, és beteg azok agya is, akik azt kiszolgálják." (Nemere István)

"E szociálisan és érzelmileg gyermekded nemzedék, amely olcsó és tetszetős mítoszokkal, jelszavakkal és tekintélyszemélyek által könnyen irányítható, a legkívánatosabb tömegbázisa mind a diktatúráknak, mind a globalizációs társadalmaknak." (Popper Péter)

"A diktatúra is háború, csak ott a kormány visel hadat az alattvalói ellen." (Joris Luyendijk)

a-kis-herceg 2010.12.20. 09:44:00

@Diocles: eszméletlen a kétbites gondolkodásod... bár nemcsak neked...

"Meggyőződésem, hogy a kormányfő nem csupán tudja ezt, de ismeri és vallja is a demokratikus rendszerek előnyeit..." (poszt)

"Orbán Viktort egy-két alkalommal már korábban is tévútra vezette meggyőződése..." (poszt)

ÚJRA (csak neked)

"A meggyőződések veszélyesebb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságok." (Friedrich Nietzsche)

+
"A tolerancia bűn, ha a gonosz megtűrését jelenti." (Thomas Mann)

a-kis-herceg 2010.12.20. 09:46:05

"A legforróbb hely a pokolban azoknak van lefoglalva, akik az erkölcsi válság idején megőrizték semlegességüket." (Alighieri Dante)

Szimba 2010.12.20. 09:46:27

@manyike:

Nem sajátos. Nem vagyok ennyire önálló:-)

A politikában minél feljebb van valaki, annál több dologra kell figyelnie, annál több elvárással, kötöttséggel kell számolnia.

Hogyan lehetne egy me szabad vagy korlátlan hatalommal bíró? Vannak azok, akik anyagilag, erkölcsileg mögötte álltak, amikor a kampány volt. Akár külföldről is (Pl. Berlusconi OV esetében)
Elindulni egy politikai úton, egyúttal azt jelenti, hogy melletted, mögötted ott menetelnek a tömegek a maguk kisebb, nagyobb elvárásaikkal. Ebből nem lehet csak úgy kiugrani. Viszonzást vár mindenki.

Másrészt nyilván tudod, hogy Mo. meglehetősen sok államadóssággal rendelkezik, ez nem határozza meg a cselekvés irányát? (Akár OV, akár GYF vagy bajnai esetében?)

Ott a gáz (orosz v. más?), olaj, és még sok más egyezmény, már lejátszott megegyezés. Ezekből nem lehet mindig könnyedén kiugrani, és homlokegyenest mást kezdeni.

Van némi szabad terület, de alapjában véve bármelyik kormány, párt kerül hatalomra a tevékenységét egyirányban meghatárózó dolgok legalább 70 %-ban adottak.

Marad néhány kitörési út, amiken aztán lehet felháborodni (akár az MSZP-ről legyen szó, akár a Fideszről), és marad néhány csupán csak látványt nyújtó, de alapvetően lényegtelen (érzelmi, cirkusz jellegű) mutatvány.

Bármennyire is látványos egy Me szerepe, ugyanannyira megkötött, és korlátozott is egyben. Ha durvábban eltér az elvárt lépésektől (önállósulni próbál), abban a pillanatban erős korlátozást, és népszerűségvesztést ér el.

jjulie 2010.12.20. 09:57:36

@a-kis-herceg:

vagy kétbites, vagy gondolkodás

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.20. 09:58:25

@Diocles: Uj Péter egy darab megkopott fasz. Rég elmúltak azok az idők, amikor ő valami új, nyitott és laza szellemként lebegett az Indexével.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.20. 10:00:19

@SuniLaci: mindig jókat mulatok azon demokratákon, akiknél hozzászólásnak vagy ellenvéleménynek helye nincs.
A Galamus is ilyen. Mikro-mikro-szubkultúra. Szerencsére.

a-kis-herceg 2010.12.20. 10:04:03

@Hepci: a "közvetlen stílusod" most először ér engem, így először zavar... :) fogalmazz úgy hogy "szerintem, vagy hogy "nincs Uj a Nap alatt" vagy vmi... de hm, mindegy reménytelen

vki linkelte mert neki szimpatikus, én személyesen pozitív véleményem leírtam... miért kell ítélni. mindenképp hüvelyk Uj le vagy fel?

"Ha másokról ítéletet mondunk, legtöbbször saját adottságainkat ítéljük meg bennük." (Charles Augustin Sainte-Beuve)

jjulie 2010.12.20. 10:05:03

@Hepci:

én is, mármint az orbánon, mikro- mikro-hárommilliós szubkultúra

Szimba 2010.12.20. 10:09:35

@a-kis-herceg:

Bagoly mondja Hepcinek!:-))

Új Péter nekem is nagyon amortizálódott bizonyos írásai miatt.
Ez nem jelenti azt, hogy nem tud írni, nem újságíró, nincs gyakorlata stb.
Egyszerűen az írásainak tartalma igencsak egyoldalú, és már önmaga karikatúrájává vált.

a-kis-herceg 2010.12.20. 10:10:57

@Hepci: érdemben: Uj nak nagyon igaza van.

a diktatúra: szakmákat tesz tönkre és megszállta a konzervatív politikát... ezt az ellenzéket a dipól nevű kommenteren kívül senki nem próbálja már GYF+SZDSZ-szel összemosni.

ennyit az értelmiségről.

és most felkészül a "nép", folytatás tavasszal a hideg és éhezés után...

ki a hibás?

CSAK-A-FIDESZ

S2000 2010.12.20. 10:11:31

Hm... nehéz lehet ennyire "profin" intézni az ügyeket...

A kormány rájött, hogy nagyon elszúrta a Költségvetési Tanácsot felszámoló, múlt hétfőn elfogadott törvényt, mert a pontatlan megszövegezés miatt nem tudják visszahívni Kopits György elnököt. Bár még aznap gyorsan egy újabb törvényjavaslatot nyújtottak be, azt csak akkor fogadhatja el a parlament, ha az ellenzék egy része hozzájárul a Házszabálytól való eltéréshez.

portfolio.hu/gazdasag/trukkel_szabadulna_kopitstol_a_kormany.143126.html

Szimba 2010.12.20. 10:12:35

@jjulie:

A gond, hogy az országról beszélsz:-((
Akik tudnak választani, csatlakozni valahová, azok még az aktív, döntésképes emberek. A többiek jórészt még ennyire sem képesek.

A vezetők mindig olyanok, amilyen a többség színvonala.

a-kis-herceg 2010.12.20. 10:16:33

@Szimba: ornitológus vagy?

egyébként ilyen a sakk... a feketét a fehérrel tudom megmutatni legjobban:) de a világszínes

"Mindenki színes bőrű, különben nem látszana." hm ez nem jo ide, akkor inkább...

"Lassan már nem tudunk különbséget tenni egy katasztrófafilm és egy valóságos katasztrófa képei között. Mozista klisékben gondolkodunk. Bár ez a nyakunkba varrt világ harsogó, szembántó, hazug és penge, egyáltalán nem ellentmondás, ha ekként folytatom jellemzését: egyszersmind fekete-fehér. Sajnos, a klisévilág rabjai csak fekete-fehérben bírnak gondolkodni. Immunreakcióval fogadnak minden tőlük idegent, vagyis nem banálist." (Vavyan Fable)

én mosolyszünetet az "engem most ért el"-hez tettem... azt durvább gerendának szántam:)

a-kis-herceg 2010.12.20. 10:18:10

@Szimba: nem én mondtam, Pintér mondta...

persze kérdés kinek hiszel. ezzel szemben van a Matolcsy 7-8% gazdasági növekedése... (remélem nem a saját fizetésére értette csak, mert az már megvan)

a-kis-herceg 2010.12.20. 10:22:34

@Szimba: Széchenyi:

"Nincs nagyobb bűn, mint másokat vezetni, másoknak parancsolni, másokon uralkodni akarni - ahhoz való tulajdon és talentum nélkül."

"minden népnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel"

S2000 2010.12.20. 10:24:16

Remélem a Fidesz hívők is látják, hogy a kormány két fronton is támadja a nyugdíjasokat:
1. A magánnyugdíj megtakarítások lenyúlásával
2. Az államadósság és minden állami kiadás elinflálásával.

Ettől nagyon messze van a "megvédjük" retorika...

sisszi 2010.12.20. 10:25:56

kösz a UP linket. egy mondat rohadt fontos a cikkben:" Morális kár; a rendszer lényegét érinti. A polgár nem nagyon ért semmit, csak azt érzi, hogy szívatva van, és az állam vele bármit bármikor megtehet." hát igen az állam bácsi (rém)álmát ki kellene írtani az agyakból, nem pedig erősíteni. tényleg ez a fidesz legnagyobb vérlázító szopatása

Szimba 2010.12.20. 10:27:20

@a-kis-herceg:

Bezony! Madarász vagyok, és próbálom a sok színes meg szürke madár között megtalálni a szépen szólókat (itt a blogon):-)
Mi történt megkaptad az idézetek könyvét????

Mindig túlzásokba esel. Ne másold ide az összeset, elég 1 , ha ütős is.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.20. 10:29:55

@a-kis-herceg: hercegem, nem reád reagáltam, hanem Dioclesre...
Egyébként természetesen ha bárkiről leírom, hogy egy fasz, elé tehetném, hogy szerintem, de ezzel csak szaporítanám a szót önismétlésekkel...
Uj Péterről meg konszolidálta(bba)n annyit tudnék megállapítani (s nem ítélni), hogy már régesrég üzletemberré vált és belekeveredett a politikai érdekek kiszolgálásának/szemmel tartásának útvesztőjébe, miközben bizonyos gesztusaiban/írásaiban még a régi, alternatív és független (?) értelmiségi képét igyekszik sugalmazni magáról.
Ez a kettő együtt nem szokott sikerülni. Tudod, a macska nem fog egyszerre kint és bent is egeret... (nem A. de S-E. írta...)

a-kis-herceg 2010.12.20. 10:30:30

@sisszi: az erkölcsi és állam-bizalmi válság. ez nem "Uj", ez (legalább) 65 éves. csak a végét jól begyorsította/ja a fides...

"Amikor a vallás és a politika egy szekéren utazik... Hanyatt-homlok száguldanak előre, egyre gyorsabban. .... a szakadékot csak akkor veszi észre, amikor már késő." (Frank Herbert)

jjulie 2010.12.20. 10:30:49

késik az új poszt

az orbánt már réges régen megértettük

Szimba 2010.12.20. 10:31:23

@a-kis-herceg:

Szerintem akik eddig éheztek, azok ezután is éhezni fognak. De jelentősen nem romlik az életszínvonal, legalábbis jövőre.

"minden népnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel" - ez az az idézet, amit itt folyamatosan fordítok magyarra, nem lehet kultúrálatlan, politikailag öntudatlan, önállótlan tömegeknek náluk jobb vezető csapata.
Nem lehet, mert nem választják meg.

Szimba 2010.12.20. 10:32:48

@jjulie:

Orbánt igen, de Zülit????

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.20. 10:34:32

@a-kis-herceg: és akkor mi volt, amikor UP politikai megrendelőkkel kapcsolatos félelmei és teljesítési vágyai miatt valakinek távoznia kellett az Indextől, vagy éppen megjelent cikkeket írtak át utólag az illető beleegyezése nélkül?
Igen, ettől még lehetnek jó meglátásai, pusztán a becses vagy becstelen személyével foglalkoztam.

a-kis-herceg 2010.12.20. 10:36:45

poszttarumatikus tünetek?

azért linkeltem be... a linket:)
hogy addig számolgassuk a bárányokat....

2 706 292, 2 706 291, 2 706 290, 2 706 289, 2 706 288...

jjulie 2010.12.20. 10:37:33

@Hepci:

ezek szerint te nem egy újszülött vagy ment én, írd már meg amit nem tud a gugli barátom: kifiaborja ez a széles gábor, akinek az 1981- előtti életéből csak annyit tud az internetem, hogy 45.ben született, és bme-s villamosmérnök

hol született, milyen családban, és hogy a békában alapíthatott 81-ben egy rt-t

a-kis-herceg 2010.12.20. 10:38:16

@Hepci: én ezeket nem ismerem... csak néhány írását olvastam. azok mind jók voltak. nekem 100% os a tetszési indexe... ha a nevét látom nekem az garancia a minőségre... csak az írás...

a-kis-herceg 2010.12.20. 10:39:19

@jjulie: ezt csak a mágnesszalagok tudják, a 10 szalagon minden rajta van...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.20. 10:42:39

@jjulie: próbáld argumentálni, mi közöm van Széles Gáborhoz!
Ha sikerül, keresek neked a Guglin vele kapcsolatban valami releváns tényt (pl. hány centi magas, balra vagy jobbra teszi a gatyában a farkát, vagy hasonlókat).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.20. 10:43:51

@a-kis-herceg: és állítólag fogott egy félkilós süllőt a visegrádi körgáton októberben (Szily László ellenőrizetlen információja).

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.20. 10:44:11

Ez az Uj Péter írás most valami fenyegetőzés?
Na, idefvigyázz Szijjártó, ha a bloggereknek szólol be, majd jól párttá alakulunk, aztán nézhecc, mert akkor akár még a főnökeid is lehetünk az Orbáni pártszövetségben, nohát...

Vagy inkább valami versengés?
Én vagyok én, te vagy te.
Ki a jobboldali én vagy te?

Vagy valami jobboldaliságteljesítmény.
Mi még a Gyurcsányt és a 8 évet is jobban utáljuk, mint Szijjártó.
Nehogymá beszójon a kisgyerek.

ssi 2010.12.20. 10:44:22

valóság - átéljük, de nem biztos, hogy értjük mi miért történik,
háttérmagyarázatok születnek - ki, ki a maga szempontjai szerint,

a valóság legyen szokványosabb, vagy az új elméletek érthetőbbek, hogy elfogadhatóbb, kiszámíthatóbb legyen a világunk?

"Kétségtelen, hogy az Orbán-kormánynak nem liberális a demokrácia-felfogása"
hvg.hu/velemeny/20101220_orban_demokracia_diktatura

"magyar politikatörténetben egyszerre van jelen az egyszemélyi túlhatalmat biztosító vezérelvűség és a parlamentarizmus hagyománya – ám demokratikus megoldásokat csak parlamentáris tradícióink hordoznak"
nol.hu/lap/forum/20101220-bucsu_a_parlamentarizmustol_

vinczej 2010.12.18. 15:43:33
" ....
PS: Gábor, kérem kommentjeim visszamenőleges törlését, mert a visszamenőleges törvénykezés esetleg visszamenőlegesen médiahatósági bírságot fog rám kiszabni nem-megfelelő-kormánylojalitás ürügyén! :-) :-( " - valóban csak szakmai szankciók várhatóak, vagy politikai következmények is szakmainak álcázva? - sokan kérdezik ezt most

jjulie 2010.12.20. 10:46:24

@Hepci:

az uj péterről sokat tudsz, gondoltam hátha van a szélesről is valamid, én nem találok, és ami ilyen titkos az picinyt izgat

ha nem tudsz többet mint az én guglim, sebaj

a-kis-herceg 2010.12.20. 10:49:25

@a-kis-herceg: oppardon, 1 000 000, 1 000 300...

a-kis-herceg 2010.12.20. 10:52:30

"...a légiközlekedési bírság összegét a jelenlegi 3 millióról 100 millió forintra emeli..."

ornitológusok hol vagytok. csőrmester megállítja a gépet... személyigazolvány-jogosítvány-forgalmi... helyszíni bírság, záróvonal átlépése...

tényleg ennyire kell a pénz? a diktatúrának? hm hm tényleg...

Én is akarok kommentelni 2010.12.20. 10:59:50

@Blogger Géza:
1, Nem nekem válaszoltál, ezt nagyon csúnyán benézed :)
2, Attól még, hogy benézted az első pontot még válaszolhatsz!

S2000 2010.12.20. 11:04:46

@a-kis-herceg: Na, így már meg sincs a kétharmad, lehet lapozni a Fidesz beszédíróinak. Jöhet most az háromötödös, jövő hónapban meg a négyhetedes aztán meg az ötkilencedes többségi retorika.

Én 5 százalékos esésre tippeltem, de a 4 sem kevés, és világosan mutatja, hogy az embereket nem lehet hülyének nézni. Ennek örülök.

Azt viszont nagyon szomorúan konstatálnám a Fidesz helyében, hogy a fiatalok körében 10 százalék az esés, de hát Kádárt sem a fiatalok (Orbán és társai) rajongták körbe...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.20. 11:06:11

@jjulie: szerintem rólad se tudunk sokat.
Engem mégse izgat. Tán másokat igen...

jjulie 2010.12.20. 11:10:59

@Hepci:

jólvanna, ne mondd el....

gorcsev54 2010.12.20. 11:18:52

@Szimba:"Szerintem akik eddig éheztek, azok ezután is éhezni fognak. De jelentősen nem romlik az életszínvonal, legalábbis jövőre." Szerinted?! Én nem látom ilyen rózsásan ,bár abban biztos vagyok ,hogy 2012 még szarabb lesz.A Szíjártó ma reggel azt mondta "mindenki jobban jár" szerinte azok is akik kevesebbet fognak keresni mert egyszerűbb lesz az adóbevallás.(söralátét)kúrva nagy haszon(kinek) a kocsmába már úgyis csak az alátétét mehetnek sokan.A többivel amit írtál egyet értek. Azt meg valahogy a hülye fejemmel sehogy nem értem , hogy mi a jó abban amit hazudozik Szíjártó meg persze a főnöke is,de biztos bennem van a hiba ,mert nem tudok felnőni hozzájuk.Én még egy érdekes tényt látok,ha Orbán mond bármit azt mindenki elhiszi beszopja amikor Gyurcsány mondott bármit azt élből mindenki elutasította.Nem szoci libsi akármi vagyok,még mielőtt megkapnám.Azért még valami nem lenne rossz felidézni azt az Orbán Gyurcsány vitát a múltból, talán több minden érthető lenne legalább is abból ami történik.

aszekelyek 2010.12.20. 11:20:11

Kedves Gábor! Gratulálok a galamuson megjelent gyalázásodhoz!:DDDD Remélem kiteszed a többi mellé ! Krémer aszongya elfogadták sokan a tisztességtelen politizálást.... akkor miért kell gyurcsányinak még az mszp maradékot is véres verejtékkel próbálni megkaparintani? Gyanús, hogy annyira jókat írsz, hogy érdemes téged támadni. MAx Weber is csak üres frázisokat írt... hahahaha.... ez is klassz! Mindez egy üres frázisgyüjteményben leírva róla.... ez meg a csúcspont.

aszekelyek 2010.12.20. 11:23:34

@a-kis-herceg: Ennyire kell bizony. Az IMF-nek, az EU banknak...., nincs pardon ott....sem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.20. 11:25:53

@aszekelyek: a Galamus a Furcsány-fanok mekkája lehet. Ő a legnépszerűbb cikk szerzője, ha jól láttam a jobboldali felsorolásban. Ott él tovább az eszdéesz és az őket ma - is - szopók megbonthatatlan és testvéri barátsága - a burványosan erotikus Mihancsik Zsófikával az élen. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.20. 11:28:51

@gorcsev54: a rajongás a főfalloszok iránt a két táborban szerintem nagyjából azonos mértékű. Csak Furcsány hardcore imádói köre sokkal szűkebb volt fénykorában is.
Bár olyan seggbebújó zsebfoxit, mint Gréczy, OV mellett nem is látok. :)

aszekelyek 2010.12.20. 11:31:19

@a-kis-herceg: Nem is tolerálta a gyalogmagyarok többsége, meg aki nem szavazott Orbánra sem, azt..... abba a bűnbe nálunk csak tizen % esett... Nekik a demenciájuk egy lehetséges ok, amiért elnézzük .... idősebb hölgyek, urak. Mi van a fiatalabbakkal, akiknek az a meggyőződésük, hogy a ballib demokratikus volt, Orbán és a KDNP nem? Az a meggyőződés ugyanúgy áll az igazság útjában, keresztben.Úgy látom, a frázisok ideje eljöve.

aszekelyek 2010.12.20. 11:38:38

@boribori: a jobboldal is azt vágyta, ne legyen kényszer áldozata. a ballib regnálás alatt.Kordonon túl.....demokrácián innen?

aszekelyek 2010.12.20. 11:42:38

@a-kis-herceg: Ne ez már valami:) Bár a galamusosok erre is azt mondanák, hogy üres frázis.... :DDD Neked is feltűnt, hogy bár tagadják, hogy ma demokrácia lenne, ha nem isz ő felfogásuk szerint...:) , ám nem definiálják azt a demokráciát, mely általuk egyedül elfogadható. Gyanítom én ennek az okát .....

aszekelyek 2010.12.20. 11:53:01

@Hepci: Jó bornak nem kell cégér...:) Udvari himnuszírót minek tartana O.V. ?Amikor még most is csak 4%-os népszerűségi mutató csökkenést bírt sugárzó arccal, leplezetlen örömmel bemondani az atv reggeli bemondónője, forrás nélkül.Rémisztgetés, huhogás, hazudozás áradat után is csak annyit. Nem mondanám ezt drámainak. Főleg nem olyannak, amilyen 2oo6-ban ilyenkorra már volt a kormányzóknak.

Szimba 2010.12.20. 11:56:55

@Hepci:

Egy gyenge félremagyarázó cikk.

Nagyon utálom, amikor nem saját gondolataikat írják le az elemzők, újságírók, hanem elkezdik a nekik nem tetsző írást bírálni, ráadásul rettenetes csúsztatásokkal.

Nincs elég témájuk?
Divat más elemzők munkáit kritizálni?
Ez is egy életmód?

Hol van az újságíró etika?

Szimba 2010.12.20. 12:03:07

hvg.hu/velemeny/20101220_orban_demokracia_diktatura

Csizmadia Ervin politológus írása az Indexen: Orbán-kormány nem akar diktatúrát

Csizmadiát nem lehet Fidesz szimpátiával bírálni, mivel meglehetősen liberális.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.20. 12:04:52

@Szimba: nem hiszem, hogy az újságírói etikába ütközne kritizálni egy másik újságírót. Viszont ezek a (g)alamuszik mindig mindenről hazudnak (is) és roppant alacsonyan szárnyalnak, miközben igyekeznek a szellemi mélyen szántás rég bevált, de az elmúlt 10 évben egészen megpimpósodott eszdéeszes látszatát kelteni.
Tudod, nem vagyok egy önsorsrontó alkat, hogy sokat elemezzem őket, ezért - megint, ó, jajj nekem - ítélek: ez a Krémer nevű derék magyar úr egy faszkalap. :)

aszekelyek 2010.12.20. 12:08:20

@gorcsev54: Aranyos vagy. Idézzük fel, rendben. Mindent tagadott gyurcsi és lehzugozta Orbánt, aki azt mondta, ami a tény volt és a valóság. Amit akkor még nem mondhatott ki a gyurcsi, mert akkor úszik a választás de piszkosul el....a ballib számára. ezért utasították el utóbb , bármit is mondott gyurcsi.Megengedhetetlen hitelrontást magán végezte el. Ahogy kezelni kezdte az amiatt kialakult hangulatot , az még hozzátett jó pár lapáttal. Ráégett a skarlát betű--helyett a hazugferi billog. Pont. Szociálpszichológia nem erőssége a tanácsadóinak. A rossz hír hozóját, Orbánt nem ölték meg csak nem nyert de gyurcsit kicsinálták.... A nagy a baj , hírhozás után. Ezt nagyon elszámították.Hozott nekik ugyan pár milliárdot zsebbe de sokáig kell az kitartson.Akkor kellett volna színt vallani, amikor megyó lemopndott. Akkor még megtarthatták volna az esélyüket. HA akkor azt mondják, nézzétek, most kiosztottuk nektek a lét. Üres a kassza. Innen kicsit most össze kell húzni a gatyamadzagot, hogy el ne adósodjunk végzetesen. Akkor lett volna mire a belátásukat és a türelmüket kérni a szavazóiknak. MEgyót nem lemondatni kellett volna, hanem szépen elmondatni vele, mi a stájsz. Hűlyére vették a saját választóikat. Az itt nem eljátszható már.Azért nem nagyobb a FIDESZ népszerűségvesztése, mert megmondta a frankót. Semmi pumázás. Meg táncika. Rohadt nehéz lesz barátaim, mert jóelőre elqrták mindannyiunknak. A nyugdíjkasszát meg az állam kezeli, mert nem hagyjuk, hogy tovább fosztogassák a büdzsét. Igen, kockázatos és szokatlan. Gyávák nem is csinálták.

Szimba 2010.12.20. 12:09:05

@Szimba:

"Olyan gondolkodók is akadnak, akik szerint egyenesen a Fidesz saját jövője a tét, amit kockára tesz most követett gazdaság- és társadalompolitikájával. A Fidesz-kormány – főképpen a külföldi nyomásgyakorlás miatt – kétségkívül belebukhat „társadalmi” kormányzásába, de ha így is történik majd, a kérdés válaszra vár: bárki is kormányozza Magyarországot, az újraéledő alkotmányos küzdelmek mögött, azoknál is mélyebben ott van a magyar társadalom „befagyásának” évszázados problématömege."

Szimba 2010.12.20. 12:12:05

@Hepci:

Nem annyira a másik kritizálása a gond, hanem a csúsztatás, a nyilvánvaló hazugság.
Ezen kívül nem korrekt egy másik újságírónak a személyiségét támadni, csupán az elveit, tévedéseit, nézeteit. Ezt lehet normális vitában is tenni.

Ez a Krémer egy gatyapőc!

Szimba 2010.12.20. 12:18:25

@aszekelyek:

A magán nyugdíjpénztárakat már régebben is államosították volna a szocik is. Ezt ne feledd!!!
Akkor nem gyávaságból nem tették, hanem azért, mert az ellenzék nem engedte.

És még néhány más dolgot sem engedett a Fidesz, pl. megvédték az alkotmányt, az alkotmány bíróságot is a szocikkal szemben.

A gond az, hogy kb. azonosak a célok, legfeljebb az eszközök mások. De egyformán nehéz helyzetben van mindkét párt. A választók meg nem normálisak, mert úgy drukkolnak a két "csapatnak", mintha egy hülye focimeccs lenne, és nem az ország sorsa dőlne el már évek óta.

Egyre nagyobb szarba kerülünk, és még sok barom örül is neki.

Szimba 2010.12.20. 12:24:57

TG-nek nem a Galamus, nem Szijjártó, nem Mészáros és a Vélemények között felsorolt emberek az ellenségei , és végképp nem az ellenfelei, hanem egy másik normális, okos politológus.
Pl. Csizmadia Ervin (kétségtelen, hogy CSE jóval kevésbé sármos!:-))), és ez nagy hátrány. Ellenben okos.

Szimba 2010.12.20. 12:30:30

@Szimba: HVG, nem Index. Bocsánat!!!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.20. 12:31:12

@aszekelyek: node, mit csinálna most egy bátor államférfi? Megsúgom. Előállna a tévében (Hankissből már csak az Ágnes játszik, nem fogják megakadályozni) és elmondja:

"Drága honjaim, qrva nagy szarban vagyunk (Gyurcsi elkúrta, azért), ezért tettük rá a kezünket a manyup gempára. Viszont a szar akkora, hogy hosszabb távon ez se elég, ezért azonnal megkezdjük a nyugdíjak reálértékének szisztematikus csökkentését vagy a korhatár jelentős emelését."

E helyett mit látok, na, mit? csak nem sumákolást, hazudozást és cikkcakkokat, a S. Gabival súlyosbítva?
Szerintem ne is bíbelődj a válasszal, minek pusztítsuk egymás axonjait...

jjulie 2010.12.20. 12:31:18

@Szimba:

ez nem titok, a titok 81 előtt van

azt már megtaláltam, hogy újpesti, járdaszegélyen üldögelő szegény gyerekként indult, és iró akart lenni

a-kis-herceg 2010.12.20. 12:34:06

@Szimba:

"A politikai pártok hasonlítanak a mágneshez: van egy oldaluk, amely vonz, és egy, mely eltaszít." (Andrássy Gyula)

"A politika (...) nemcsak hipotézis, hanem (...) erőviszony is. A pártok között okvetlenül, de nemcsak ott. A kérdés az, sikerül-e a fiatal, áldozatkész elemeknek érvényesíteniük szempontjaikat az üzleti ügyeikben megfeneklett, elmeszesedett agyú öregekkel szemben, akik visszafelé húzzák a többieket is." (Paul Georgescu)

jjulie 2010.12.20. 12:34:34

@Hepci:

ha midössze annyi lenne a bajunk, amit a gyurcsi elkúrt, tök jó lenne

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.20. 12:52:34

@jjulie: az elmúlt 8 évben fordultunk le markánsan egy nagyjából működő állam felé vezető útról. Ez attól függetelen, hogy igaz-e Tölgyes 18000 milliárdja vagy sem. A korrupció és káosz (már azt se lehetett tudni, kit és mennyivel kell lefizetni) szignifikáns növekedését állami megrendelésekkel - is - kapcsolatba kerülő ismerőseim közül még a balos érzelműek is igazolták. így nincs miről, beszélni, Zsüli.
Elkúrták, ez igaz. Ők, a közhasznú képességek nélküliek.
A baj az, hogy emezek közben nagyban hasonultak hozzájuk.
Eörsi István, ha élne, engesztelésül szobrot emeltetne Antall Józsefnek.

El Zorro 2010.12.20. 13:02:43

@török gábor:

"szóval szerintem láthatóan egyre kevésbé van itt helye az elemzésnek, a mérlegelésnek, a megértésnek, mert mindenki ítélkezni akar, gyorsan, határozottan, erősen, az ellenérvek pedig nem érdekesek..."

Szerintem az ítélkezésnek is helye van (bár ezt nyilván Gábor sem tagadja), csak sokkal óvatosabban kellene vele bánni, érvekkel, példákkal jól megtámogatva.
És lehet, hogy most kevésbé van helye, de helye van az elemzésnek, a mérlegelésnek és a megértésnek is. Remélem, a szerző nem adja fel, és továbbra is próbálja erősíteni a pozícióikat.

Én sem értek mindenben egyet Török Gáborral (most sem), általában hozzá is szólok, ha így van (próbálva logikusan érvelni, több-kevesebb sikerrel), de hát éppen ez a lényeg, erre (is) való a blog. Az ellenérvek nagyon is érdekesek, pro és kontra. Ne hagyjuk veszi őket.

Ordnassac 2010.12.20. 13:06:20

Áh, látom Szimba már szóba hozta kedvencét. ;-)

Ordnassac 2010.12.20. 13:07:55

@El Zorro: "Remélem, a szerző nem adja fel, és továbbra is próbálja erősíteni a pozícióikat."

Bevallva, ez a gondolat TG kommentjét olvasva nem merült fel bennem különösebben, amúgy mélységesen egyetértek.

jjulie 2010.12.20. 14:22:54

mivan, senki sem akar büntetést kapni

jjulie 2010.12.20. 14:24:18

@jjulie:

kérdő hangsúllyal írtam

panelburzsuj 2010.12.20. 14:52:58

@Ordnassac:

Volt (talán többször is).

Elképesztően gyáva írás. Milliószor körültáncikálja, de egyszer sem meri kimondani, hogy a Fidesz egyértelműen a szocializmusban "felülről" (pártállami erővel) gazdaságilag felemelt, de kulturálisan megrekedt (és így rendszerváltás-vesztessé vált) népesség tiltakozó szavazattömegére alapozza elfogadottságát. Magyarán: a Homo kadaricusok millióinak hátán felmászva látott neki a - és itt vége van Csizmadia filmjének ...

panelburzsuj 2010.12.20. 15:05:34

@Hepci:

Szerinted mit ért Cszizmadia a befagyáson ebben a zárogondolatában?:

"bárki is kormányozza Magyarországot, az újraéledő alkotmányos küzdelmek mögött, azoknál is mélyebben ott van a magyar társadalom „befagyásának” évszázados problématömege"

Összevetve a te gondolatoddal, amely szerint nyolc éve tért le az állam a működőképes útról.

Miben volt műköképes a magyar állam az elmúlt kb. 90 évben, amióta területileg és népességében megcsonkult, adminisztrációjában pedig - az osztrák udvartól elválva - előbb teljesen saját fejére volt utalva, aztán hosszú évtizedekig hódító birodalmakat szolgált ki hol ímmel-ámmal, hol lelkesen?

a-kis-herceg 2010.12.20. 15:10:07

"A délelőtti órákban 1%-os forintgyengülés következett be az euróval szemben a viszonylag csendes nemzetközi pénz- és tőkepiaci környezetben órákkal. A kamatdöntés bejelentését követően pedig stabilizálódott a hazai fizetőeszköz árfolyama a 274,80-as szint környékén"

a kamatemelés az tudott volt, dec 20-ára...

www.portfolio.hu/deviza_kotveny/deviza/egyszer_minden_csoda_veget_er_esik_a_forint.143148.html

panelburzsuj 2010.12.20. 15:23:25

@a-kis-herceg:

Nagyon szépen passzol a 2,5 milliárd (?) forint áfát elcsaló Varga tíz évig elhúzódó perének végkimeneteléhez.

Minden "oldalnak" vannak egyenlőbbjei. A bírók meg nem ettek meszet. Nem a forgandó hartalommal ujjat húzni, hanem a nyugdíjig kihúzni a nagyobb cél.

jjulie 2010.12.20. 15:25:38

@panelburzsuj:

ez egy józan higgadt leirása az én bunkón megfogalmazott kádár jóvóltából életében először jóllakó réteg utódainak ma leghangosabban kommunistázó fideszbirkává vált rétegének

a legtragikusabb benne, hogy ez a birkahad adta meg ezt a lehetőséget az orbánnak, aki most szépen visszahelyi őket hosszú időre a saját, vagy felmenőik kádár előtti helyzetébe

mondhatnám, hogy úgy kell nekik, de inkább nem

a-kis-herceg 2010.12.20. 15:36:57

@Ordnassac: most volt előbb rádióban hogy Leo járt az ügyészségen és vmi kisebb kártya pénz (14 vagy 17 millió) miatt csesztetik mint gyanusítványt.

rugdossák a döglött oroszlánt?

jjulie 2010.12.20. 15:39:34

@a-kis-herceg:

ott már minden jogerős?

a-kis-herceg 2010.12.20. 15:42:43

@jjulie: Leo? csak kihallgatás... szügyészség már a motoros (Polt féle), a másik a rendőr nem tom... nézd meg légyszi, de sztem elsőfok...

jjulie 2010.12.20. 15:44:03

@a-kis-herceg:

a bécsi utcai bontást kérdeztem

a-kis-herceg 2010.12.20. 15:44:48

"A társadalom torzulásának és a beteg társadalomnak az a jele, hogy mítoszok szerint él, és nem a racionalitás szerint." (Popper Péter)

@jjulie: ujra...

"E szociálisan és érzelmileg gyermekded nemzedék, amely olcsó és tetszetős mítoszokkal, jelszavakkal és tekintélyszemélyek által könnyen irányítható, a legkívánatosabb tömegbázisa mind a diktatúráknak, mind a globalizációs társadalmaknak." (Popper Péter)

a-kis-herceg 2010.12.20. 15:57:45

@jjulie: vszínű... nem tom... mondjuk a féltömb szomszédjuk. de annak semmilyen törvényes akadálya nem is lehet... már mint a bontásinak. azaz hiába fellebbez bárki, a közig az V. kerhez közeli hivatal... hamar jogerősen kiadja... nem látom jelentősségét... főleg ilyen P.Poltos időkben

Ordnassac 2010.12.20. 15:59:49

@a-kis-herceg: olvastam, hogy büntetőeljárást indítottak ellene.

Ordnassac 2010.12.20. 16:00:31

@a-kis-herceg: olvastam, hogy büntetőeljárást indítottak ellene.

panelburzsuj 2010.12.20. 16:05:01

@jjulie:

Amíg a kötelező közoktatás a nemzeti büszkeség megalapozását a barbár rablóhadjáratok kalandozásnak átkeresztelésével indítja, addig nehéz lesz itt versenyképes polgárosulást produkálni.

a-kis-herceg 2010.12.20. 16:24:23

@Ordnassac: pedig olyan rendes ember volt... miért csesztetik... jó, az egy kicsit fura volt hogy bead jó sok pénzért egy építési engedélyt iskolára és ő maga "fellebbezi meg". de ez is inkább a kreativitásról szól... megmentette saját magától a kerületet... pl az a programja, hogy "keressünk közösségi tereket a kerületben" milyen szépen is hangzott... olyan jó volt hallgatni. a megfelelő embert a megfelelő helyre... (magas labda...)

az a pénz nem is a zembereké. azt már rég elvették tőlük, adóban. vagy igaziból sose volt náluk. tehát semmi közük hozzá. ergo nem is károsított meg senkit... nincs károsult nincs bűn se... ez a poltos szemét ügyészség koholja....

a-kis-herceg 2010.12.20. 16:25:43

"A Saxo Bank hagyományosan minden év végén közzéteszi "Megdöbbentő előrejelzéseit" a világgazdaságot illetően. A dán bank szakemberei 2011-ben a földgáz árának 50 százalékos emelkedésére és az arany további szárnyalására számítanak"

www.mfor.hu/cikkek/Az_Apple_megveszi_a_Facebookot____Megdobbento_elorejelzesek_2011_re.html

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.20. 17:13:01

@aszekelyek: Nem a népszerűség-, hanem a hangulatvesztés a veszélyesebb. Az pedig nem csak 4%.

a-kis-herceg 2010.12.20. 17:24:00

ja és államosítás megint... és az Állami Béralap is létrejöhet...

hircsarda.hu/3-gazdasag/14590-allamositjak-a-bkv-berleteket-is/

nyünyüge 2010.12.20. 17:27:58

Egy egészségügyi törvénytervezethez benyújtott módosító indítvánnyal próbálja elérni a kormány Kopits György, a Költségvetési Tanács elnökének kirúgását. A módosítással a kormány azt a korábbi baklövését próbálja helyrehozni, amely alapján nem lehetett leváltani Kopitsot.

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter nyújtotta be az egészségügyi törvénytervezethez hétfőn. Ennek utolsó pontja az egészségügyi törvényt egy új paragrafussal egészíti ki, a takarékos állami gazdálkodásról és a költségvetési felelősségről szóló 2008. évi törvényt módosítva kimondja: a Költségvetési Tanács köztársasági elnök által jelölt tagjának megbízatása 2010. december 31-én megszűnik.
A javaslatban szerepel az is, hogy a KT a köztársasági elnök által, a jövő évi költségvetést megalapozó törvény hatályba lépését követően elsőként kinevezett tagja 2011. január 1-jét megelőző kinevezése esetén 2011. január 1-jén, ezt követő kinevezése esetén a kinevezésével lép hivatalba. A módosítás a "jelölt tag" helyett a "kinevezett tagra" változtatja a takarékos állami gazdálkodásról szóló törvényben azt a részt, amely a KT elnökére vonatkoznak.
hirszerzo.hu/profit/20101220_kopits_kirugas_rethelyi

Ritka ronda megoldás.

bariga 2010.12.20. 17:51:10

Nagyon nagy erőfeszítés kell ahhoz, hogy az ember megpróbálja "megérteni Orbánt". Én kezdettől fogva zagyvaságnak tartottam a gazdasági intézkedéseket, kaptam is érte hideget-meleget itt a blogon is. Most mintha egyre többen tartanák kockázatos kísérletnek. Hát nem túl jó hír, ha már a saját kutyájuk kölykei is kezdenek kételkedni.
A legjobban az tetszik, hogy mint EU elnök, az EUR-t akarjuk megvédeni, amikor még a forintot sem sikerült.
A szerencsétlen csodaváró szegényemberek megvédéséről már nem is beszélve. Ez a Robin Hood fordítva van bekötve. Elveszi a gazdagoktól és odaadja a gazdagoknak.Tanulságos a mai Járai interjú , simán beszél tök összevissza ő is. Csak hangulatkeltés az ő fizetése.. stb.
Ami pedig a demokráciairtást illeti ott beszéljenek a jogászok , én csak azt sajnálom, hogy az a sok áldozat , lemondás, megszorítás, elszegényedés mind hiábavaló volt, mert most már még csak "szabadság" sem jár érte cserébe.

jjulie 2010.12.20. 18:37:47

a gábor felrakta a vélemények közé ezt reggeli dumát

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

most megnéztem: a szijjártó kurva anyját

oldrock (törölt) 2010.12.20. 18:49:06

Ma a déli krónikába hallottam semjén zsoltot (sajnos kisebb betűvel nem tudom írni a nevét) megismételte a már tőle sokszor hallott véleményét, azt hogy harcolnak azért, hogy megadják a szavazati jogot a külföldi magyaroknak. Vérlázító gondolat. Nagyon sok mindent felsorolhatnék ez ellen, de csak hadd mondjak egyet a sok közül. Ez azt is jelenti, hogy választásokkor megindul a harc a külföldi magyarok szavazatáért. Hatékony szavazatszerzés csak az lehet ha felajánlanak nekik valamit:
1. ingyen oktatás
2. nyugdíj
3. szociális támogatás
4. ingyen egészségügy
Mivel a magyar lakossághoz képest elég sokan vannak komoly licit indul be értük.
Ha ezt megteszik ez KATASZTRÓFA lesz az országnak.
Bármilyen sikert is érne el a fidesz a gazdaságban ehhez nagyon kevés lesz. Egyenes út a teljes nyomor felé!
én NEM rajongok az MSZP-ért, sem az LMP-ért, de ekkor már aki igaz magyarnak tartja magát az a két párt valamelyike mellé fog állni -feltéve ha nem lesz egy igazi liberális konzervatív párt- . Ha csak közömbös lesz az már hazaárulással lesz egyenértékű.
Szörnyű!!!!!!!!!!!!

jjulie 2010.12.20. 18:51:51

"Azonban a magyar nyugdíjrendszer legnagyobb problémája, hogy hosszútávon a felosztó-kirovó rendszer nem fenntartható, mivel az egy anyára jutó születések számba 2008-ban 1,25 volt.

Erre a problémára kívánt megoldást kínálni a Világbank javaslatára 1998-ban bevezetésre került tőkefedezeti rendszer, melyhez hasonlót több országban is lehet találni, ezekben az országokban azonban a kiegészítő nyugdíj a munkavállaló és a munkáltató alkujától függ.

Két ország akad a kontinensen, ahol a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer magas születésszámmal párosul: Franciaország és Írország. Franciaországban az ötvenes évek óta drasztikus születésösztönző politikát folytatnak, amely minden egyéb kiadást felülír. "

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/kotelezo-magannyugdij-nyugaton-nehez-peldat-talalni-334822

megérteni orbánt, szijjártóstul?

megérteni, csak ki nem állhatni

lüke 2010.12.20. 19:04:32

itt már hatályba lépett az új média törvény?

gorcsev54 2010.12.20. 19:14:42

@aszekelyek:" A nyugdíjkasszát meg az állam kezeli, mert nem hagyjuk, hogy tovább fosztogassák a büdzsét. Igen, kockázatos és szokatlan. Gyávák nem is csinálták. " Kik? És kik nem hagyják?És kik fogják majd az államit fosztogatni?
Nem azért említettem a Gyurcsány Orbán vitát mert szoci libsi akármi vagyok, hanem azért mert ugyan úgy nem hiszek Orbánnak, és azért mert semmivel sem tartom ,röviden okosabbnak. ( a vita egyoldalú volt úgy mint előtte Horn Orbán , csak akkor Orbán volt a jobb) És ez tény. A másik dolog:bár Mnyp. tag vagyok , különösebben nem izgat az átlépés már csak a korom miatt sem ,de a módszer és a végrehajtás az izgat. Az is izgat ,hogy tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy akárki akármit állít nem a 8% adósította el az országot és azzal is tisztában vagyok ,hogy 350 milliárd most az adó kiesésre megy (16%) azzal is tisztában vagyok ,hogy múlt héten már kb. 40 milliárdot költött előre el a kabinet a 3000 milliárdból. Az előzőeket még nem figyeltem ,és azzal is tisztában vagyok , hogy a 6-11 hónapban 450 milliárdal nőtt az államháztartás hiány(talán lehetne vizsgálni miért-nem hiszem ,hogy Gyurcsány vagy Bajnai miatt) sokkal inkább pl. az elmaradt adó és áfa miatt ( pl .óriási mértékű fogyasztás visszaesés, valamint N.E Ny írogatása és egyébb badarságok)azzal is tisztában vagyok ,mennyi a Ft most , mennyi a benzin most (volt aki állami beavatkozást akart annak idején ) tisztában vagyok alkotmány bíróság ,köztársasági elnök,média törvény stb . Nyugdíjvédelmi "griffmadár maca " egyszer már el lett távolítva. Tehát azzal is milyen emberekből válogat maga köré a vezér.Szocik loptak?Tény! Fidesz lopott ? Tény!Az elmúlt 8 év nagyon sokat rontott , tény de az előtte lévő 12 is ! kivétel rövid időszakok( és az nem csak 98-2002 ) Hogy most oké lesz ? Nem.3000 milliárd fog eltűnni. Ez tuti.És az is ,hogy most még nagyobb pofa befogás lesz, és nem lesz gazdasági fellendülés.

a-kis-herceg 2010.12.20. 19:20:48

@oldrock: ne gondolkozz pártokban... törjél ki a ketrecből...

"A demokrácia feltétele, hogy az emberek többsége becsületes legyen." (Ruskin Bond)

@lüke: nagy a csend. pedig még az utolsókat rúghatnánk a média császárnőbe... te könnyen beszélsz... de neked se lesz könnyű fénymásolgatni nekünk a sok szamizdatot... és a határon átadni... vagy kimegyünk érte...

szabad európa rádió? indul? ha annak idején nem lett volna, akkor most is azt hinnénk hogy megnyertük a háborút...

a-kis-herceg 2010.12.20. 19:30:52

@gorcsev54: te a Rejtő Jenős gorcsev vagy?

"Csak a döglött hal úszik az árral." (Lao-ce)

a kdnp törvényről:

"Vasárnap ne lopj, ne verj meg senkit, mert hat nap mindenre elegendő." (Rejtő Jenő)

oldrock (törölt) 2010.12.20. 19:34:13

@a-kis-herceg:
Sajnos nem lehet kitörni a ketrecből. Szavazni kell, mert akkor mások fogják a sorsod helyetted eldönteni. Szavazni pedig csak pártokra lehet... (ha lesz még demokrácia).

"A demokrácia feltétele, hogy az emberek többsége becsületes legyen." (Ruskin Bond)

Szép mondás,de az EMBER önmagában nem becsületes, csak mert ÉRTELMES -sokszor már ebben is kételkedem- szabályrendszereket alkot amellyel többé kevésbé kényszeríti hogy becsületes legye. Az évmilliós szelekció -a létért való küzdelem során- egészen más tulajdonságokat emelt ki, amelyek lehetővé tették az egyén túlélését. Biológiailag nem lehet becsületes. Ez persze nem jeleni azt hogy ne lennének kivételek...

oldrock (törölt) 2010.12.20. 19:38:07

@a-kis-herceg:
a kdnp törvényről:

"Vasárnap ne lopj, ne verj meg senkit, mert hat nap mindenre elegendő." (Rejtő Jenő)
:):):):):):):):)
Igaz.

a-kis-herceg 2010.12.20. 19:42:54

@oldrock: mindkettőre ellent kell mondjak

1990 óta nem szavaztam. azaz nem adom a szavazatom gyüttmenteknek... ezzel együtt a többség akaratát elfogadom. tehát ha sokan akarják hogy egy alkalmatlan, bűnöző csoport kapjon hatalmat, elfogadom az eredményt, még akkor is ha pontosan tudom milyen tisztességtelen eszközökkel megy a nulladik forduló...

az emberek tisztességében bízok. ellenkező esetben ugyis összeomlás van...

a törvények azon alapulnak hogy a többség betartja. jelenleg erodálódik, egyre elképesztőbben hatástalanok a törvények, persze nem véletlen hisz értelmetlenek is... normális társadalmi immunreakció...

"Minél több a törvény és parancs, annál jobban elszaporodnak a rablók és tolvajok." (Lao-ce)

۝merta-X 2010.12.20. 19:51:33

Ez a cikk mégis csak olyan, mint amikor egy halálraítélt rabról készül egy film, hogy milyen tragédia vezette őt oda, hogy megölje az anyját, például.
Sajnálni lehet,
de attól még végezzék csak ki...

nyünyüge 2010.12.20. 19:52:48

@a-kis-herceg:
valaki már javasolta az szabadeuropa.eu domain-név lefoglalását...

2010.12.20. 19:54:15

@۝merta-X: Ejha! Ez aztán a színtiszta logika!:)

panelburzsuj 2010.12.20. 19:58:15

@a-kis-herceg:

A demokrácia feltétele, hogy az emberek többsége becsületes lehessen.

Azért nincs idézőjel, mert nem idézet, hanem "eredeti"... :)

Szerintem érdemes elgondolkodni a két változat érdemi különbségén.

panelburzsuj 2010.12.20. 20:00:09

@panelburzsuj:

(apró kiegészítés: becsületes=az adott közösséget "konstituáló" játékszabályokat betartó)

sárkányfő 2010.12.20. 20:02:09

Kenedi Jánost nem győzte meg Gábor:

"A jogállamból a diktatúrába vezető úton ez a közlekedési szabály"

index.hu/belfold/2010/12/20/kenedi_janos_nem_hagytak_dolgozni/

oldrock (törölt) 2010.12.20. 20:03:18

@a-kis-herceg:
Szerintem ez naivitás. Törvények nélkül anarchia van. Nincs olyan ember -aki legalább néhány évet élt- hogy ne követett volna el valami rosszat. TE is Én is. Sokszor csak azért keveset mert nagyobbra nincs lehetősége... Persze ez nem jelenti azt hogy ne törekedjünk erkölcsösen élni...
Ha nem szavazol akkor véleményem szerint kisebb erkölcsi alapod van arra hogy bírálj, mert kevesebbet tettél az ellen amit nem tartasz jónak. Tudom mással is lehet, de szerintem minden lehetőséget ki kell használni, különösen akkor ha nagyon erkölcstelen szélsőségesen hazug, képmutató stb. kormány van hatalmon. Ilyen rossz kormánya még megközelítőleg sem volt az országnak 1990-óta. Úgy-hogy szerintem itt az ideje hogy felülbíráld magad és ne legyél demagóg.

sárkányfő 2010.12.20. 20:04:17

Ez se rossz, ismét bevetik az Alkotmánybíróságnál már ismert receptet:

"Nem először élhet a Fidesz azzal módszerrel, hogy egy nagy felháborodást kiváltó javaslata nyomán heteken át konstruktív magatartást imitál, majd az utolsó pillanatban mégis bekeményít – könnyen lehet, hogy ez történik majd a médiatörvénnyel is."

"Balsai István Fideszes képviselő ugyanis az utolsó pillanatban olyan módosító indítványt nyújtott be, ami visszahozná az azonnali fizetési kötelezettséget – indoklása szerint azért, mert a halasztott változat nem rendelkezne „kellő visszatartó erővel”."

hirszerzo.hu/belfold/20101220_fidesz_mediatorveny_hazudott

Vajon az új alkotmánynál is ez lesz? költői kérdés volt...

tbb 2010.12.20. 20:06:16

Én tisztelem a céljaikért mániákusan küzdőket. De csak ha saját életükkel szórakoznak. Az sosem jön be, ha másokat akarnak ellentmondást nem tűrően boldogítani. Magyar Bálintnak se jött be. A szüleimet is leszoktattam erről. Orbán Viktor is befuccsol vele. Szopás.

Terniak 2010.12.20. 20:14:23

@ó jaj: az egyik legnagyobb meglepetés a KIM és az igazságügy-miniszter gyengesége. Nem tudom, hogy szakmai gyengeség-e, de Navracsicsnál gyengébb "kancelláriaminiszter" szerintem még nem volt. Koordinálatlan jogalkotás, folyamatosan leszavazzák szakmai kérdésekben, alkotmányellenes törvények sora.

Nem gondoltam volna, bár tény, hogy egyes személyi választások nem voltak megfelelőek. Teljesen súlytalanok.

a-kis-herceg 2010.12.20. 20:18:27

@oldrock: "...ne követett volna el valami rosszat..."

bocs azért tudomásom szerint a legnagyobb bűneim hogy komisz, torkos és hirtelen haragú vagyok kb. rám bízott közpénzt még sosem loptam... pl. adót se csaltam. persze a rossz jogszabályok között a kedvezőbb értelmezést gondolom...

a nem szavazás ugyanolyan jogom mint szavazni. a bírálatra még a nem szavazójogú állampolgár is jogosult. ezt nem csorbítja semmi. én nem tudom elfogadni a valami ellen primitivizmusát. sajnos én alkotó emberként és pozitív ügyeket tudok vinni és támogatni. engem ne kérj arra hogy álljak az mszp mellé mert a fides most diktatúrát csinált... lexarom. a qva komcsikra soha. plusz fiatalon én is liberális, most már konzervatívabb "jobbos" és egyes dolgokban jobbikos értékrendú vagyok, de OV re, Lázárra, stb SOSE SZAVAZNÉK... ha erőszakkal akarsz elvinni akkor se.

ez a te erkölcsi ügyed, hogyan magyarázod meg magadnak hogy szavazol a "nemes cél" elérése érdekében bűnöző csoportokra...

ezzel kapcsolatban se és a magán és szakmai működésemmel kapcsolatba se próbáld -légy szives- megkérdőjelezni az erkölcsi tartásomat... az igyekezet meg van, természetesen tökéletes nem vagyok...

demagógnak hívni, az erkölcsi tartást??? ne mond már. ha orbán embert öl (ami már lehet volt csak nem tudjuk...) akkor se szavazok GYF re soha. SOHA. érted?

a szavazati jog az mint a nevében is benne van: JOG. nem kötelesség. még a felelősséget sem hárítom a 2 706 292 ikszelőre. számon sem tartom őket:) na jó, csak azért hogy tudjam menyni kell egy rendes 2/3-hoz majd...

aszekelyek 2010.12.20. 20:26:23

@Hepci: Burványosan erotikus ? :)))

tbb 2010.12.20. 20:28:09

@Teremszolga:

Ha csak egyes személyi választások lettek volna nem megfelelőek.... Csakhogy ma már a teljes fideszvezérkar navracsicsokból áll. Sokba fog ez kerülni.

aszekelyek 2010.12.20. 20:30:22

@Szimba: A galamuson nincs... ezt látjuk.

jjulie 2010.12.20. 20:31:02

@tbb:

nincs fidesz vezérkar

orbán van és az ő szijjártója

meg a biodíszlet

tbb 2010.12.20. 20:32:44

@panelburzsuj:

A tiednek nincs értelme. Hiányzik belőle egy "a". Úgy viszont magvas.

aszekelyek 2010.12.20. 20:34:07

@Szimba: A célokkal kapcsolatban nem értek egyet. átjátszani a biztosítóknak-tavaly- minden joggal együtt, nem ugyanaz a cél, mint a vagyont hazai felhasználásra megtartani az állam rendelkezésében. Nagyon nem.

sárkányfő 2010.12.20. 20:40:14

@Teremszolga:
Elárulok neked egy titkot, ha megígéred, hogy köztünk marad: Navra olyan gyenge, hogy még a saját minisztériumában sem ő a főnök, hanem a közigazgatási államtitkár, Gál András Levente.
Gál a kormány hivatalosan megnevezett HR-főnöke, emellett titkos kancellária-miniszer is. Nagyon utálja a nyilvánosságot, ezért van formálisan háttérben, nem is nagyon hallani a hangját, ha mégis megszólal tipikus üres semmitmondás. Meg azért is van a háttérben mert nagyon könnyen támadható lenne, ugyanis saját tapasztalatai alapján többet tud az offshore-tól, mint az összes többi képviselő együtt. Én biztos vagyok benne, hogy ő intézni a fidesz titkos pártpénzügyeit is, illetve az ellenzéki 8 évet azzal töltötte el, hogy a jobbos gazdasági elit pénzeit mosta át kajmán szigeteki számlákon.

Navrát meg már rég bedarálta a fidesz. Kár a szóért.

jjulie 2010.12.20. 20:40:53

@a-kis-herceg:

na ezért a simicska, csányi, demján, széles csapat plusz vagy mínusz?

szerintem elhamarkodtad a jeleket

jjulie 2010.12.20. 20:49:43

@ó jaj:

a navra egy elhasznált, selejtezésre váró golyófogó

az imrédy azt mondta, hogy későn látta be, hogy meg kellett volna maradnia bankelnöknek

valami hasonló lehet hogy már eszébe jutott a navrának is

aszekelyek 2010.12.20. 20:52:18

@Protagonist: Nincs is annyi:) 3 ezer milliárdocska csak jól hangzik...:) Mondják, akik hozzáfértek a számokhoz is...:) Ha csupán az egyensúlyba hozná a nyugdíjkasszát, miért is kellett egyáltalán kötelezni bárkit arra, hogy kötelező magánnyugdíjba lépjen? Akkor ugyanezek azt állították, progresszíven növekszik majd a hiány és mostanra kb nem lesz annyi bevétel, mint amennyit ki kell adni a ratkó nyugdíjasok nagy tömegének de mindjárt, nyugdíjnak. Csak a tisztánlátás kedvéért. Az állam köteles azt is fizetni. Meg ha esetleg elúszik a manyup vagyon, azt is... Ilyet épeszű kormány nem játszik....Főleg ekkora adósságteher mellett...

jjulie 2010.12.20. 20:54:33

@aszekelyek:

mit gondolsz, ha elkérték volna ezt a zsét a néptől, elmondva az okot, a célt a hátteret, odaadta volna a nép?

a-kis-herceg 2010.12.20. 20:56:57

@aszekelyek: "Az állam köteles azt is fizetni."

aha mint a többi dolgot. köteles, köteles... köteles, mint kövér laci. időnként meg meggondolja magát. de kizárólag csak ha vészhelyzet van. azt meg ugye függetlenül hirdeti ki a Pintér, vagy a KE...

aszekelyek 2010.12.20. 20:59:24

@Hepci: Azt amiket te írtál, bátor államférfiról, max egy gyáva gyurcsányi teszi meg.Meg az IMF kölcsön fan-ok-.... Arra már példa is volt.@jjulie: azt csak szeretnétek:)Terjeszteni meg még lehet itt....

jjulie 2010.12.20. 21:00:50

@aszekelyek:

itt a házifeladat, jobb ha készülsz, holnap dolgozatírás:

hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_n%C3%A9pess%C3%A9ge

sárkányfő 2010.12.20. 21:05:08

@jjulie: ja. pont ma lett az egész ország előtt nyilvánvaló, hogy az 5. kerületi polgármester szava fontosabb, mint a miniszterelnök-helyettes úré :)

bár kb. tojok rá mit gondol, jogi diplomája van, tanított is jogot, igazságügyi miniszter is, és mégis megszavazta az elképesztő, a jogállamot hasbarúgó törvényeket. kár is rá a szóért, Navra nem oszt nem szoroz.

Terniak 2010.12.20. 21:11:37

@ó jaj: Nem is tudom, melyik volt a rendszerváltást követően az az igazázságügyminiszter, akinek a szavára figyelt a szakma. Talán Bárándy, esetleg még Petrétei, csak ez utóbbinak nagyon sokat ártott a rendészeti miniszterkedés.

Az én véleményem szerint Gál András Levente pontosan azok közé tartozik, akikre nagy ez a kabát.

Nézd meg, ami a sztrájktörvény körül van. EGy héttel ezelőtt a kormányszóvivő még azt jelentette be, hogy a Kormánynak nincs tudomása ilyen tervezetről. A SZTRÁJKjogot, egy kétharmados törvényt érintő jelentős módosításról. Atyaég!

Persze, ami meg amúgy történt, és ami miatt Navracsics "elfelejtett" hangosan tiltakozni, az meg hab a tortán. Szánalmasak.

aszekelyek 2010.12.20. 21:12:23

@a-kis-herceg: nem olvasod A NAGY FLETO-ról szóló debreczeni könyveket? A klára meg a feri kitalálták azt amivel rágalmazzátok a házelnök urat. Lejárt lemez, ócska ripacséktól..... No és a libatolvaj vállalta fel, a régi haverjuk, hogy az állam fizeti, ha eltűnik a vagyon. Semmid nincs ezen a blőd hazugságon kívül? Nem akarom elhinni....Volt olyan is, hogy ki se volt hirdetve de már mentek a statáriális tárgyalások.... , túl sok, ahhoz, hogy hiba lehessen. Nem szándékos bűn.

aszekelyek 2010.12.20. 21:13:20

@vinczej: Odavan a kegyed hangulata? mert az enyém nincs. Meg az ismerőseimé sem.

aszekelyek 2010.12.20. 21:20:07

@gorcsev54: Ekkora jóstehetséggel nehéz vitatkozni... Még annyit. Mit mond a varázsgömbje? Miből fogják fizetni a ratkó nyugdíjasok és a maiak nyugdíját, ha nem abból, amit összeharácsoltak, az államiból a magánba? Ön szerint? Adósságból, ami nőtt is? Kérném a jó megoldás jóslatot is....! A fizetési kényszer nem stílus és móccer dolga. Lehet, hogy az nekem se tetszik annyira. Ám a fő szempont, hogy fizetni kell. Bármilyen stílusban. Még megjegyezném, hogy akik most stílusról fintorognak, ezt nem nagyon kérték számon más minielnökön.

a-kis-herceg 2010.12.20. 21:22:26

@aszekelyek:

"A meggyőződések veszélyesebb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságok." (Friedrich Nietzsche)

aszekelyek 2010.12.20. 21:25:45

@nyünyüge: Talán csak a PSZÁF vezetőjének bottal kiveretése a székéből volt ennél sokkalta rondábbb ls ritkább, nem:) ??? Az is nyilván lelkesítő és szenvedélyes volt, stílusában, mint az őszödi beszéd....brrr. a kettős mérce megfekszi a gyomromat.

oldrock (törölt) 2010.12.20. 21:26:20

@a-kis-herceg:
Nem egészen azt írtam, mint ahogy próbálod értelmezni. Nem vontam és nem vonom kétségeb erkölcsi tartásodat -nincs is jogom rá mert nem is ismerlek- csak arra céloztam amit Te is írtad, NINCS hibátlan ember. Az emberek többsége pedig kifejezetten ROSSZ, mint írtam.
Azt sem mondtam hogy szavazz gyf.-re. Azért még mindig van alternatíva. Ott van pl. az LMP. Tökéletes pártra -ami a Te vagy akár az Én igényemet kielégítené nem volt, nincs és nem is lesz. Ahogy olvasom az írásaidat eléggé elítéled a fidesz tevékenységét, pedig ez még csak a bevezető. Az új média törvény januártól életbe lép akkor se Te se én valószínűleg már nem írhatunk ebben és más blogokban sem. Minden pozíciót elfoglaltak minden fölött teljes ellenőrzésük van, választási tv.megváltoztatásával ami komolyan szerepel a terveik között, külföldi magyaroknak szavazati jogot adva be betonozzák magukat. Ilyet a gyf-sem tett volna, mert sem tőle sem környezetéből nem hallottunk ilyet. Legalábbis én nem. Még egyszer mondom nem szeretem gyf-et, de azon elgondolkozok hogy még csak az LMP jelentette fel az is viszonylag kis ügyben.A fidesz vajon miért nem lép?
Másrészt kérlek sorold fel a bűnöket amit elkövetett:
Mert szerintem a következő bűne volt, ami nekem nagyon súlyos, de azt hiszem Te másra gondolsz:
1. Nagyon pökhendi módon viselkedett
2. Nem csinált igazi reformokat -amiért a fidesz is nagyban hibás.
3. Nem állította meg az ország eladósodását. Hanem tovább fokozta. Itt megjegyzem a ebben a fő bűnt meggyesi péter követte el.... A fideszt túl licitálva...
Legtöbben azért haragszanak rá mert Apró Antal unokáját vette el és milliárdos. Ez demagógia.
Balatonöszödért elítélni rendkívül farizeusi magatartás.
Nagyon sok hibája mellett a legnagyobb pozitívuma éppen az volt amit ott ő tett.
Bevallotta az MSZP és saját maga bűneit. Persze ez nem annullálja a tetteit. De mondj egy politikust a világon aki ilyet tett. Ráadásul ezt épp azért tette hogy ennek végett kell vetni. Másként értelmezni ezt nem lehet. Ha mást akart volna akkor ez egy akkora kapitális hiba.... Nincs egy ember a földön aki ezt megteszi, ha mást akart volna.
Ezért szerintem sokkal árnyaltabb a kép ha gyf-ről beszélünk.
ov. nál viszont sokkalta tisztább....

aszekelyek 2010.12.20. 21:32:16

@jjulie: Kiderül nemsokára, mennyien adják oda. Mennyien nem. Feltételezések nem tények. Ha van számadat, akkor majd válaszolok e kérdésre. Jólinformált nagy pénzüek biztosan megtartják. Egybe olvadnak és kész. @a-kis-herceg: ez ma már volt..... Írtam is rá választ.

jjulie 2010.12.20. 21:33:54

@aszekelyek:

tanulmányozd inkább a háifeladatot amit kaptál

hablatyolást hagyd a szijjártóra, eredetiben ütősebb

aszekelyek 2010.12.20. 21:33:59

@ó jaj: Nyolc évig akkor nyilván ezért nem tudtunk meg a világon semmit kenediéktől. Nem hagyták dolgozni. Kik?

nyünyüge 2010.12.20. 21:41:07

@aszekelyek:
rendesen osztod itt az észt - egyik hozzászólásod színvonalasabb mint a másik :(.

Nem tudom, ki verte meg Szász Károlyt, de 0 esélyt adok rá, hogy Gyurcsány állt az eset mögött - bármennyire is Gyurcsányit véltek hallani sokan egy bizonyos telefonlehallgatásban.

Egyébként az legitimál bármilyen gusztustalan döntést, hogy más még olyanabbat bír produkálni?

a-kis-herceg 2010.12.20. 21:42:38

@oldrock:
az LMP-t a fides nyomta. saját személyes tapasztalatom van róla... mennyivel jobb mint a fides? semmivel. egyébként a legrosszabb fajta civilek is gyültek benne. a mindent megakadályozók... SOHA... SOHA. nekem egyébként túl zöld és túl liberális.

nem látok gondot beépülök a NER be és belülről bomlasztom:) mint Pozsgay és Tarlós a coclizmust. itt a fidesben sok a rossz ember és úgy félnek a józan, racionális és becsületes embertől, mint ördög a kereszttől...

nem árnyaltabb a kép. azon a vonalon rég túl van GYF és köre (gyakorlatilag a teljes politikai elitre igaz) a számomra elfogadható határon. átlépték a vonalat. Önző, hazug és becstelen társaság, pont mint a fides.

nem értem miért célod, hogy egy populistát (=elitellenes) meggyőzz arról hogy erre-arra a pártra szavazzon? ezt egy módon tudnád elérni, ha a "nemzetvezetőket" akiket példaként követni is lehet, azokat mutatnád meg. tessék itt ez a politikus ezt lehet követni. tisztességes és tiszta....
ha pedig azt mondod, hogy
"Az életen nem lehet "makulátlan fehér palástban" végigsétálni." (Popper Péter)
akkor azt mondom mégis, nem leszek megalkuvó. mindenképp törekszem a racionális és optimális palást színre. de ez nem a fekete.
pl amit nem adok fel: parancsolat+bűncselekmények. ebben nem akarok engedni. és a környezetemtől is elvárom. és mindenkitől akivel kapcsolatba kerülök. ezt persze nem sikerül, de törekszem rá.

nekem a két ördögöt ne hasonlítgasd, hogy melyiknek kisebb a szarva... lexarom: patás, patás.

ubul2000 2010.12.20. 21:44:03

Simort senki nem akarta még felakasztani? Öreg hiba.
És még a libsik támadják a fideszt, hogy rontja a forintot.

aszekelyek 2010.12.20. 21:44:48

@jjulie: Ezt kellene elfelejteni se örökre. Megmondani másnak, mit csináljon.Nekem hiába... A kérdésre még nem tudható a válasz. Olcsóbb is így. Tavaly kérdézték a szocik, hogy lecsapolják-e a mocsarat? A békáktól.....BAllib nyomán és stílusában...

a-kis-herceg 2010.12.20. 21:48:39

@ubul2000: ha már a független MNB is fides zászló alatt keleti szélben fog hajózni... na akkor mentsen meg minket az Isten. Akkor aztán kiderül, hogy a nyers fides mindenben a felelős lesz és mire képes. na akkor már csak a begyűrűző chilei válság, meg a nagy hóhelyzet marad, mint a coclizmusban... de addig Simor az ellenség... direkt a fides alatt vágja a fát. nem baj. még egy szakmának annyi... ugyse sok van már.

jjulie 2010.12.20. 21:51:28

@ubul2000:

ha annyi libsi lenne, ahányan támadják a fideszt, a fidesz nem lenne a parlamentben

aszekelyek 2010.12.20. 21:54:08

@jjulie: Nemtim mi kellene a wikipédiából a dolgozatba de engem a mai és közel jövőbeni nyugdíjasok várható sz
áma érdekel.biztosítás matematikai alapon. Ha nyugd. korhatár emelése., by szocik, lódított ezen, nemmondom..., még kevesebben fogják megérni. Hölgyek úgy is többen....... Olvastam a tavalyi elkaszált szoci törvényben az erre vonatkozó becsléseket is. Most felteszem a húslevest, mert az anyósom holnap is enne..., pedig nyugdíjas. Szereti a főztömet:) -zöldség pucoláshoz is gyenge volt ma a blog.Jó éjt mindenkinek.Innentől Ridley Scott, Gyilkos számok... A folytatása holnap:)

ubul2000 2010.12.20. 21:56:22

@a-kis-herceg: @jjulie:

Simor forintrontó politikáját támadtam, nem a fideszről írtam. A fidesz kapcsán csak annyi volt a megjegyzésem, hogy sokan támadták a fideszt a forintrontása miatt, azok most simor kapcsán kussolnak.

ssi 2010.12.20. 21:56:41

mi a valós célja a kormánynak? - félreérthetőek-e?

2010.12.20. szavazás + előtte még módosító javaslat (Balsai: büntetést ki kell fizetni, utána lehet bíróságra menni)

index.hu/kultur/media/2010/12
/20/milyen_lesz_a_magyar_internet_jovore/

Már a Magyar Hírlapnak sem tetszik az új médiatörvény
A jobboldali napilap szerint a törvény jelenlegi formájában felszámolja a sajtószabadságot.

* A médiatörvényről szóló döntés halasztását követelik
* Az Európai Újságírók Szövetsége is aggódik
* Nemzetközi megfigyelők érkeznek a médiatörvény miatt
* Az RTL szerint nem lehet csak jó híreket mondani
* A Freedom House bírálja a magyar médiatörvényt
* Több jobb hírt szeretne az Országgyűlés
* Rogán nem egyeztetett a kormánnyal
* A Népszabadság dacol Szalai Annamáriával
* Beleírják Szalai Annamáriát az alkotmányba
* Ma bejelentik az önálló közmédia megszűnését
* Üres címlappal tiltakozik a Narancs és az ÉS
* Kétharmados Fidesz-uralom az MTV-ben
* Rogán szigorú tartalomszabályozást akar
* MSZP: civilizált demokráciában nincs ilyen médiaszabályozás
* Az MTI két éven belül lenyomná az Indexet
* Az MTI gyártaná a közszolgálati internetet is
* Elfogadták a médiaalkotmányt
* Összevonták a közmédiákat, létrejöhet az új ORTT
* Alkotmánybírósághoz fordul az LMP a médiatörvény miatt
* Alkotmánybírósághoz fordul a TASZ a médiaalkotmány miatt
* NMK: Szakmaiatlan a médiaalkotmány
* Szalai Annamária szerint jól átgondolták a médiarendszer átalakítását
* Az ellenzék visszavonatná a médiaalkotmányt
* Brüsszel miatt késhet a médiaalkotmány
* A magyar médiát félti a Washington Post
* Sólyom megkerülése miatt szavaznak később a médiatörvényről?
* A Fidesz beleírta a közmédiát az Alkotmányba
* A Fidesz azért is felállítja a médiahatóságot
* Hajrázik a parlament
* Az EBESZ a médiaalkotmány visszavonására szólított fel
* Az Európai Újságíró Szövetség tiltakozik a magyar médiaalkotmány ellen
* Internetet szabályozni = NEM MENŐ
* Nem kell helyreigazítani a véleményt
* Mégis marad a véleménynyilvánítás szabadsága az Alkotmányban
* Vélemény-helyreigazítás, közszolgálati kódex, egyesült médiahatóság
* Folytatódik a törvénydömping
* A Fidesz figyelembe venné az MSZP-t a médiatörvény módosításánál
* Leszavazták a véleményszabadságot
* Lemond a hírközlési hatóság elnöke
* A Fidesz nem adja fel a netes regisztrációt
* Ma sem szavaz a médiáról a parlament
* A Fidesz visszavág a Washington Postnak
* Az EB nem vizsgálja a médiatörvényt
* Rá sem fogunk ismerni a közmédiára

oldrock (törölt) 2010.12.20. 21:59:21

@a-kis-herceg:
Én csak azt mondom hogy a jobbik kivételével minden más politikai konformáció jobb. Ha háttérbe vonulunk akkor a legrosszabbaknak adhatunk előnyt. Másrészt Szerintem azért van közöttük különbség... Kíváncsi vagyok arra hogy Hack Péter milyen párt alapítását tervezi. Habár szerinted valószínűleg túl liberális. Nekem a liberalizmussal addig nincs gondom, míg félre nem értik és anarchiát csinálnak belőle...

a-kis-herceg 2010.12.20. 22:00:08

@ubul2000: miért lenne Simor forint rontó? a mostani forint leértékelés az a kormány-MNB KAPCSOLAT miatt lehet inkább, talán. de ehhez nem értek. kérdezzünk meg egy közgazda nertársat... de hogy Simornak nem ez a célja az tuti...

aszekelyek 2010.12.20. 22:02:18

@nyünyüge: Legitimációról nem írtam. Azt írtam, volt még ennél is durvább eltávolítás. Nagyobb esélyt adok annak, hogy azok a körök voltak érdekeltek. Akikről én nem írtam. Vannak ronda dolgok a politikában. Mi az, hogy! Nagyon is... és vannak, akiknek a nem etikus nem okoz gondot. Nincs ebben semmi újdonság.Eddig is belefért a demokráciába, majd most is belefér. Nem kívánok Kopits úrnak semmi olyat, amit Szász úrnak adtak. Semmiképpen.Olyat putyinnál divat , újságírókkal is csinálni....

a-kis-herceg 2010.12.20. 22:04:35

@oldrock: hozzám a jobbik áll legközelebb hamár igy rávezettél... de szélsőséges pártot nem támogatnék soha.

egyébként még egyszer utoljára teszek egy kísérletet: miért gondolod, ha nem szavazok akkor támogatom valamelyik pártot? azonkívül hogy GYF és OV is ezt nyomatja... ezt te is elhiszed? józan ésszel átgondoltad mit mondasz?

ha nem szavazok, akkor egyszerűen NEM SZAVAZTAM EGYIK PÁRTRA SE... a többiek szavazatának arányát nem változtattam...

egyszerűen nem tudom felfogni, hogyan merül ez fel újra és újra.... ha kérhetlek másnak... és én vagyok demagóg... most veszek egy nagy levegőt:)

aszekelyek 2010.12.20. 22:04:50

@gorcsev54: Amíg a kamu rokkantakat ki nem szórják, addig ők biztosan....JA és a kormány dolga, hogy ne hagyja a fosztogatást. Szavazóik meg ezt támogatják. Meg a biszku féle gusztustalan nyugdíjasok, akik fosztogatják. lengyelekkel példálózás erre is kiterjedhet???? Mert az üdvös lenne....

oldrock (törölt) 2010.12.20. 22:06:36

@oldrock:
Persze úgy értettem a jobbik és a fidesz kivételével....

lüke 2010.12.20. 22:15:47

@a-kis-herceg:
nem mellőzött értelmiségi taxisoför vagyok, hanem
egy kórházi főorvos,
a sokszorosítást a titkárnők csinálják
azért ne keverd a seasont a f@hionnal
inkább horgászni megyek a jeges Dunára......

lüke 2010.12.20. 22:17:31

@ó jaj:
20 év nem volt elég,érdekes

oldrock (törölt) 2010.12.20. 22:24:55

Ha nem látsz különbséget közöttük akkor lényegtelen.
A fidesz katasztrofális a jobbik pedig nagyságrendekkel rosszabb.
Hogy fér a Te magasztos erkölcsi felfogásodba például az amit az egyik jobbikos mondott a parlamentbe az MSZP-sek felé hogy nemsokára nem lesz nevük csak számuk. Milyen emberek azok akik a másságról ilyen kirekesztő módon gondolkoznak? Ezt jó humornak tartod? Vagy a koncentrációs táborokat szeretnél? Cigánykérdés megoldására elég nyíltan ezt mondták. Ne haragudj erkölcsről beszélni és a jobbikkal szimpatizálni...
A jobbik tökéletesen ugyanolyan mint az fidesz csak nagyságrendekkel rosszabb kiadásban. Elképesztő óriásit csalódtam benned.
Akkor miért bírálod a fideszt a jobbiknak a legnagyobb baja vele szembe hogy nem elég radikális és nem ők csinálják ezeket az elképesztő dolgokat. Ha jobbik lenne hatalmon már rég diktatúra lenne!!! Például Te mit szólsz Trianonhoz? Elítéled? A jobbik kereszténynek mondja magát, de egy keresztény pártnak hálát kell rebegnie Trianonért, hisz Isten a történelem Ura mondják. Akkor mi jogon kérdőjelezik meg az akaratát. Ennyi képmutatás... sorolhatnám sorolhatnám....

jjulie 2010.12.20. 22:32:40

@lüke:

az uriember lányát kihagytad

a-kis-herceg 2010.12.20. 22:34:39

@oldrock: addig amig jön az uj poszt. elszorakoztatjuk magunkat?

itt már a klubban 2x elmondtam az ötletem. egy sima kis magyarország matrica, felirattal: nem a méret a lényeg....
és ezt így is gondolom. ezt pont olyan viccesnek tartom, mintha az olaszok a kis fiat unora a római birodalom legnagyobb kiterjedését ragasztanák fel...

ez nagyon káros a problémák megoldását lehetetlenné teszi... még értelmes beszéd sincs. de ebben semmivel sem jobb az ex szdsz, az ex mdf, a fides, az mszp stb...

csak azt provokáltad ki, hogy a pártok közül melyik a legközelebbi számomra. de megnyugtatlak, ők is elég távol vannak. és mint írtam: NEVER...

panelburzsuj 2010.12.20. 22:35:07

@lüke:

Csakúgy árad belőled a szolidaritás! ... :)

panelburzsuj 2010.12.20. 22:36:37

@lüke:

Csakúgy árad belőled a szolidaritás! ... :)

a-kis-herceg 2010.12.20. 22:37:25

@lüke: @panelburzsuj: tényleg milyen érzés "hazabeszélni"? nincs is kapcsolatod a szülőfölddel? a kordonon túlról kiabálsz a net névtelenségében? tudván, hogy SZA keze nem ér el hozzád? a jeges duna sztoriból még lehetnek "békaemberes" sztorik... az is ártatlan horgászásként indult

panelburzsuj 2010.12.20. 22:38:38

@tbb:

Építő kritikát, plíz ....

Írd mán bele, ahonnan hiányzik, hadd lássam, mit szúrtam el.

a-kis-herceg 2010.12.20. 22:39:39

@oldrock: ezt a témát le is zárnám:

"Önök nem fogják elhinni nekem, de létezik élőlényeknek olyan társadalma, közössége, ahol valóban a legjobbak irányítanak. Sajnos, ezt manapság egyelőre csak a páviánoknál tapasztalhatjuk." (Konrad Lorenz)

a-kis-herceg 2010.12.20. 22:40:49

@panelburzsuj: valamit benézett. én se értettem. de hátha lesz magyarázat.

ssi 2010.12.20. 22:44:25

300. Megérteni Orbánt
lehet-e? kell-e? mi a lényeg: a forradalmuk?
talán ő megelégszik azzal, ha bíznak benne és követik
s ő maga kiben hisz önmagán kívül?
s fontosnak tartja-e, amit a szülőknek szoktak tanácsolni: higgy a gyerekedben, hogy ő is tudjon hinni önmagában

világtörténelem eddig: elégedetlen hatalmon kívüliek megfogalmazták céljaikat, s mikor már nagyon sokat voltak, utcára mentek és harcoltak az ügyükért - vagy sikerült, vagy nem

magyar történelem most: újkori fiatal demokráciánkban soha nem látott fölényű győzelemmel a hatalomra kerülők céljaikat részleteiben, de nagy gyorsasággal megvalósítva szinte mindent át/felülírnak: tartalmat és kereteket is, mert rosszul teljesített az ország és rosszul működik a világ? miért is? hibásak voltak az ideológiák, melyekre az irányítások épültek? lehet. a zemberek tudnak váltani, tanulni, ha az új irányok érthetőek, követhetőek - talán még gyorsan is, s akár nagyobb szabadság mellett is? a zemberek elromlottak, sok éves rossz gondolkodásukat nem tudják egyedül megváltoztatni? a vezetők felelőssége az irány kijelölése, s a megvalósítás is? ellenőrizni, felügyelni kell, ill. büntetni, ha akadályozzák az új irány működését? - s a kör bezárult ....

lüke 2010.12.20. 22:44:32

@panelburzsuj: árad, árad
40 év altruista hivatása után
nehogy már kodó mondja meg ,hogy mi a tendőm,
ráadásul olyat ,ami 25 éve lejárt
olyan mint egy bakelit LP egy ócska pick uppal

panelburzsuj 2010.12.20. 22:45:40

@a-kis-herceg:

Lorenzből az egyik kedvencem (jelen blogközösség is bátran meríthet belőle .... :):

"... Arisztotelész idejében emberek, akik háborodottak sem voltak, és rossz tréfákat sem akartak csinálni, arról vitatkoztak, hogy a házi légynek hat vagy négy lába van - ahelyett, hogy megfogták volna a legközelebbi legyet, hogy utánaszámoljanak.

Hogy egészen gorombán kimondjuk: ha ezek a platonista ideisták úgy találták volna, hogy legtöbbjük a négylábú légy ideájával rendelkezik, a valódi legyeket alighanem az eszményi légy hibás megvalósulásainak nyilvánították volna!"

panelburzsuj 2010.12.20. 22:51:57

@lüke:

Hozzáedzőthettél volna már, hogy kodónak sokszor előbb jár a szája, mint az esze ...

Persze ezzel együtt sem igazán kellemes azzal szembesülni, hogy a "kilábal a népből a nép fia" munkacímmel ellátható menetben nemcsak népfik masíroznak.

jjulie 2010.12.20. 22:55:34

@lüke:

előkerült az önérzet, öreganyám

uriember lány nem dolgozik - a monarchiában

autót sem vezet, pláne nem gépír

már megint kialvatlan vagy?

lüke 2010.12.20. 23:00:33

@panelburzsuj:
a nép fiából az agy lábalt ki

panelburzsuj 2010.12.20. 23:01:56

@jjulie:

Még nem értem a legvégére, de menetközben belebotlottam már néhány értelmesnek tűnő gondolatba:

www.bla.hu/professzorok/dl/marcius25/Kulin.pdf

panelburzsuj 2010.12.20. 23:13:26

@lüke:

Ha csak a magam prózájában adtam volna elő, akkor rendben lenne a mondandóm? Hogy engem nem érint, én már különben is megtettem (önkéntes főorvos?), úgyhogy rám ugyan ne számítson senki a szűk famíliámon túl ...

gorcsev54 2010.12.20. 23:15:05

@aszekelyek: A Biszku félék kevesen vannak, a kamu rokkantak között lehet ,hogy épp az ő apjuk rokonuk van, 300.000 még kevés az általatok vizionált sok sok ballibnek. Még valami nem vagyok jós, csak van tapasztalatom a " varázsgömböm " azt mondja amit eddig is mondott (jó magyar mondás olyan szar még nem volt,hogy szarabb ne lehessen) a 6 havi állam adóság növekedést nem én jósoltam, legfeljebb a decemberit jósolom meg mivel a gazdaságban dolgozom és látom a folyamatos leépülést. Magyarország adósságspiráljának nem egyetlen oka a nyugdíjkérdés, ez csak most divat lett emlegetni, a nyugdíj mindenhol problémás. és mint mondtam nem a M.NyP. megszüntetésével van a gondom sokkal inkább a módszerekkel és beszedett pénzek osztogatásával (úgy mint a szociknál) semmiben sem különböznek, a nadrágszíj mindig ránk vonatkozik ,míg ők felelőtlenül költekeznek a másoktól szemérmetlenül beszedett pénzekből.(( mi az ,hogy pl valaki úgy dönt marad akkor adóként fizessen 24% - a semmiért) Mi az ,hogy bizonyos emberekre külön adót vetek ki. mi meg Azt már le se írom visszamenőleg. Nagyon vissza üthet még ez a visszamenőleges törvénykezés Orbán fejére. Azt meg inkább ne emlegessük ,hogy kik fosztogatnak, beleértve a szocikat is. Én azért még kíváncsi leszek hányan fizetik vissza a lóvét, és miből.És itt nem csak fintorgásról van szó, és próbáltuk ugyanúgy számon kérni az előzőn is(feleslegesen akárcsak a mostanin)Én sokkal inkább azt látom , hogy a "népnek" teljesen mindegy Orbán mit mond tesz a legnagyobb szart és hazugságot baromságot is beszopja tőle, míg mástól semmit nem hisz el.De Orbán az uniós elnökségben még meg fogja tanulni ,hogy nem minden arany ami fénylik, ott nem lesz 2/3 tele felkapaszkodott talpnyaló seggfejjel.(mert az értelmeseket már kinyírták maguk közül mint a jó kommunisták)

a-kis-herceg 2010.12.20. 23:16:08

pár perce van uj poszt

gorcsev54 2010.12.20. 23:17:34

@aszekelyek: Nem vagyok jós tehetség ,de azt azért látom ebből ideig óráig lesz működés(leginkább persze nekik)

gorcsev54 2010.12.20. 23:24:05

@aszekelyek: Nem vagyok jós de véleményem szerint ez csak ideig óráig megoldás.(nekik amíg ők is kimenekítik a lóvét) a többi már úgy sem érdekli őket,aki azt hiszi azt komoly csalódások fogják érni.A 450 milliárd nem én jósoltam hat hónapra.

tbb 2010.12.20. 23:56:06

@panelburzsuj:

Nem érzed?

A demokrácia "a" feltétele.......

Esetleg az elsőt elhagyhatod.

tbb 2010.12.21. 00:04:07

@jjulie:

A biodiszlet is vezérkar. Ki milyet csinál magának.

gorcsev54 2010.12.21. 11:02:13

@a-kis-herceg: Sajnos nem az vagyok, de vannak akik a hét minden napján aktívak.

xsasha 2011.01.03. 13:37:39

Ez mennyire jó meglátás!
Eddig a legeslegjobb Orbán-észlelés.
Annyit hozzátennék, hogy azért komplexebb dolgok vannak a falra írva. De a felvázolt működési elvet ez nem befolyásolja. Innen már csak néhány lépés Orbán Viktor és az előző 20 év megértése.

deku82 2011.02.07. 21:50:41

@a-kis-herceg: véletlenül nem pécsi vagy?
S'il te plaît... apprivoise-moi!

a-kis-herceg 2011.02.08. 10:06:29

@deku82: nem:)

bár véletlen sok ismerősöm él Pécsett

P4p3r Dr4g0n 2011.02.17. 09:52:54

A megértés mechanikája egyszerű. Minél több pénz, bármi áron. Annak idején készült egy könyv, a 9 legjobb politikai döntéséről. Most a 200 legrosszabbról fog a könyv megíródni? Sok döntésével nem értek egyet. Ide tartozik a minimálbér megadóztatása is többek között. De nem kezdem sorolni, szerintem mindenki tapasztalja.
És ha esetleg valakit érdekelne a könyv.
www. konyv-konyvek. hu/orban_viktor_9_legjobb_politikai_dontese_racz_andras
süti beállítások módosítása