Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2010
dec 28
16:32

Alkotmányossági vétók száma: nulla. Politikai vétók száma: nulla. Schmitt Pál államfő a hivatalba lépése óta elfogadott közel száz darab törvény egyike esetében sem érezte fontosnak, hogy éljen bármelyik alkotmányos lehetőségével: elküldje az alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra, vagy észrevételeinek feltüntetése mellett megfontolásra visszaküldje a parlamentnek (a médiatörvényről még nem hozta nyilvánosságra döntését). A köztársasági elnök – aki már az ezekre a műfajokra utaló menüpontokat is leszedette hivatala honlapjáról - egyelőre mindent aláírt, amit elé tettek, s ebben a tekintetben valóban új államfői mintát teremtett.

(Fotó: KEH)

A politikus köztársasági elnökké történő választásakor amellett érveltem, hogy a kormányt támogató elnöki szerep legitim, és nem is teljesen ismeretlen: sem Magyarországon, sem máshol. Bár az államfői hivatal elmúlt két évtizedében itthon a kényelmetlen társbérletre több példa akadt, Göncz Árpád a Horn-kormány, Mádl Ferenc pedig az első Orbán-kormány idején erősen baráti-szövetségesi viszonyban volt a végrehajtó hatalom birtokosaival. Mindez azonban nem akadályozta meg őket abban, hogy időnként egy-egy ügy kapcsán kifejezzék fenntartásukat, ellenvéleményüket: Mádl Ferenc például 2000 nyara és 2002 tavasza között három jelentősebb ügyben (türelmi zónák kijelölése; elítéltek vélemény-nyilvánítási szabadsága; válaszadási jog a sajtóban) is az alkotmánybírósághoz fordult. Különösen Mádl elnöksége mutatta meg annak világos példáját, hogy miben különbözik a bólogató robot az önálló véleménnyel bíró támogatótól: az elnök soha nem rejtette véka alá, hogy hová tartozónak érzi magát, mégis sikerrel bizonyította be, hogy ezen elkötelezettségei mellett is képes autonóm módon, alkotmányos kötelességének ("kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett”) megfelelően viselkedni.

Schmitt Pál első féléves teljesítményét figyelve egyelőre az eddigiektől jelentősen eltérő elnöki szerepfelfogással ismerkedünk: egy olyan elnökkel, aki tudatosan nem ad a pártatlanság látszatára, aki semmiben sem akar eltérni, másnak lenni, mást gondolni, mint a kormánytöbbség. Igaz, a politikus nem árult zsákbamacskát: a „motoros” hasonlata előre jelezte, hogy miben gondolkozik; számomra mégis meglepetés, hogy az államfői székbe kerülve egy pillanatra sem hitte el, hogy lehetne önálló, egy percre sem ragadta magával annak lehetősége, hogy valamivel saját jogon kerüljön be a magyar politikatörténetbe.

Nem vitatom, szép dolog is lehet a feltétlen lojalitás, arról nem is beszélve, hogy bizonyos korokban kifejezetten kifizetődő. Mégis úgy érzem, hogy ez az elnöki szerep két ponton kifejezetten ártalmas: nem használ az intézménynek, és nem tesz jót személyesen Schmitt Pálnak sem. Az elsőt könnyebb észrevenni: amióta a kormányt mindenben támogató-kiszolgáló mentalitás költözött a hivatalba, az elnöki intézmény súlytalan, érdektelen lett. Az, hogy Schmitt Pál szava nem számít – hiszen mindenben ugyanazt mondja, mint ajánlója -, tulajdonképpen megkerülhetővé és feleslegessé tette az intézményt. Lényegtelenné vált a törvények elnöki felülvizsgálata, tét nélkülivé minden elnöki megszólalás, cselekedet.

S hogy miért nem tesz jót Schmitt Pálnak? Kicsit messzebbről kezdem a választ. Amikor 2004 augusztusában Medgyessy Péter a lemondás határára került, Tölgyessy Péterrel együtt váratlanul meghívást kaptam egy személyes beszélgetésre a kormányfőtől. Miniszterelnökké történő megválasztása óta akkor találkoztam először a politikussal (akinek tehát – minden ellenkező híresztelés ellenére - nem voltam a tanácsadója), és talán az egyik legerősebb, legtanulságosabb, legtöbbször eszembe jutó benyomást akkor, abban az egy órában szereztem a magyar politikáról. A négyszemközti beszélgetés minden részletét nem lenne illendő nyilvánosságra hoznom, legyen elég annyi, hogy a kormányfő a konstruktív bizalmatlansági indítvány működéséről kérdezett, a „gyors és biztonságos” távozást lehetővé tevő megoldás politikai következményei érdekelték. Akkor azt mondtam Medgyessynek, amit most Schmitt Pálnak is mondanék: ami ma jó ötletnek, komoly segítségnek tűnik, holnapra tankönyvekbe kerül, és nevetséges, szánalmas példa lesz – még azok is lesajnálóan beszélnek majd róla, akiknek egykor hasznára volt. Hát, ezért…

x x x

Köztársasági
elnök
Politikai vétó Alkotmányos vétó
Göncz Árpád
1990.08.03.–1995.08.02.
0 7
Göncz Árpád
1995.08.03.–2000.08.03.
2 1
Mádl Ferenc
2000.08.04.–2005.08.04.
6 13
Sólyom László
2005.08.05.–2010.08.05.
31 16
Schmitt Pál
2010.08.06.–
0 0

 

Összesen

39 37

 Forrás: http://www.parlament.hu/cgi-bin/insurl?/fotitkar/tvalk/kozt_elnok_ossz.htm

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr542544343

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Null komma null 2010.12.29. 10:17:01

A köztársasági elnök egyelőre minden aláírt, amit elé tettek, s ebben a tekintetben valóban új államfői mintát teremtett.

Trackback: Játszd újra, Viktor! 2010.12.28. 23:13:25

Nem akartam új posztot mára, de sajnos felbosszantott szeretve tisztelt Kedves Vezetőnk "2/3-os csőlátása" (by Jaegtoer). Lassan már valóban elhiszem neki, hogy komolyan gondolja minden szavát, és ez

Trackback: Macskacicó, a totemállat 2010.12.28. 19:52:00

Ilyen gyorsan nem kapott indián nevet politikus, mint "Zemberek Embere". Ő pediglen nem az a fajta játékos, aki képtelen a hálára (aztat nem engedi a fair play): a politika éppen szikkadó mezejin is színes bokrétát szed saját idiotizmusának v...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hunor76 2010.12.28. 16:39:22

Édesen gonosz címadás :)

cdscxy 2010.12.28. 16:43:40

mit vártunk tőle? :)

teevee 2010.12.28. 16:44:22

Hány poszt jön majd még azzal, hogy "...számomra mégis meglepetés..." ...

Link Elek 2010.12.28. 16:47:37

@cdscxy:
ugyanazt mint az osszes tobbi Orban kinevezettol.
feltetlen, gondolkodas mentes lojalitast. barmi tortenjek is azt csinaljak, amit Orban ker.
ha hulyeseget ker, akkor hulyeseget csinalnak.
Orban pedig minden hireszteles ellenere nem tevedhetetlen, minel tobb dologgal foglalkozik annal tobb hulyeseget ker a csinovnyikjaitol.

mxplanet 2010.12.28. 16:53:06

Egy szánalmas KUTYA ez a sMitt

kekeckecc 2010.12.28. 16:56:01

Ugyanmár, mégis mit csinálna ez az ember? Van, aki el tudja képzelni erről a közepesen jó sportolóról (még párbajtőrben sem volt kiemelkedő egyéni teljesítménye), kereskedelmi diplomával, hogy akár csak egy törvényjavaslatot 1. elejétől a végéig elolvasott volna 2. megértett volna? Schmitt nem csak azért kussol, mert annyira egyetért a Fidesszel, hanem mert fingja nincs arról, miről is van szó. Ha én lennék a köztársasági elnök (bölcsész diplomával), én is ugyanezt tenném. Kíváncsian várom éppen ezért az újévi beszédet, amit - remélhetőleg - mond majd.

MartyMcFly 2010.12.28. 17:00:17

Nem az első poszt amiből érződik,hogy elemző megpróbál a lelkiismeretükre, az egyéni felelősségükre, a politikai porondon használható emberi? tőkéjükre apellálni.

10.0 a kísérlet,de ezeknek az egyéneknek nincsenek ilyen gátlásaik, hogy lelkiismeret. Legalábbis azzal szemben amit a politikai porondon tesznek, tettek és tenni fognak. Nem lehet a nyulat kiugrasztani a bokorból,mert nincs is nyúl, akkor meg miért lenne bokor. Ezek nagyon egyszerűen működő emberek?, de találóbb tényleg a robot kifejezés. Pont arra képesek, amit elvárnak tőlük minimálisan, néha még arra sem,ezért vannak kiemelkedő, sztár robotok, akik ugye minden területhez értenek:D vagyis egyikhez sem, csak ott is végrehajtják az utasításkészletüket.

Megfelelő embereket a megfelelő pozíciókba kiválasztani vezetői felelősség, a vezetőnek kell tudni,hogy a jelölt hogy képes betölteni az adott pozícióban elvártakat. Csak a politikai pozíciók elvárásai nagyon rugalmasak és pont a vezetőtől függenek, azt meg láthatjuk,hogy a vezető mit vár el az egyes pozícióktól,tehát ennek megfelelő emberek is kerülnek oda.

Egy Schmitt Pálban sosem fog megszólalni vészcsengő mikor aláír egy törvényt,mert NEM FELADATA elolvasni sem azt. Nem várja el tőle az aki odarakta,sőt pont azért van ott,mert tudják,hogy teljesíti amit elvárnak tőle és semmi többet. A köztársasági elnöki hivatal azzá lett aminek szánták. Dísz.

sárkányfő 2010.12.28. 17:02:16

Ha van egy kis esze, Szilveszter napján írja alá a médiatörvényt - akkor szól a legkevésbé hangosan.

nyünyüge 2010.12.28. 17:05:56

@hunor76:
én a vesszőt is kihagynám.

Zerlina 2010.12.28. 17:06:24

Sokszor elgondolkodom azon, vajon leendő gyerekeim mit fognak tanulni az iskolában erről a korszakról. mostanában egyre többször eszembe jut sajnos, amikor gimnáziumban a töritanár azt a hasonlatot használta, hogy a Bethlen-kormány nem volt szélsőséges, hanem csak "igyekezett kifogni a szélsőjobb hajójának vitorlájából a szelet".
Kezdem érteni, miről volt szó?
(off: Cassandro is biztosan emlékszik erre, ha BHP nem mondta el ezt százszor, akkor ezerszer sem:) )

Zerlina 2010.12.28. 17:08:46

ja, és ha valakinek korábban kétségei voltak, hogy miért nem folytathatja Sólyom,akkor mostanra már bizonyára mindenkinek világos a dolog. Nem mindig értettem egyet vele, de ő legalább mindig kiállt az elvei mellett.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.28. 17:16:26

Az új Alkotmányba bele kellene venni, hogy

-a köztársasági elnök egy bizottság előtt vizsgázzon értő olvasásból -

A képviselőnek választott brazil bohóc átment az olvasásvizsgán...

sashimi 2010.12.28. 17:37:09

TG: "egy percre sem ragadta magával annak lehetősége, hogy valamivel saját jogon kerüljön be a magyar politikatörténetbe."

A lecsófőzésnek elnöki tevékenységként való újraértelmezésével szerintem SP-nek örök helye van a politikatörténetben. Függetlenül kegyelmekben gazdag nyelvújitó tevékenységétől.

Monarch (törölt) 2010.12.28. 17:37:13

@Zerlina: Bethlen nem fogta ki a vitorlabol a szelet, semmilyen szelsoseges intezkedes nem kotheto a nevehez.

bariga 2010.12.28. 17:42:36

Persze, hogy nem lehetett elvárni semmi mást tőle, sem előző tevékenysége, sem képességei, sem képzettsége alapján. Ugyanolyan bábú, mint a többi frissen választott tótumfaktum, a képviselőkkel együtt. Nem tudnak elpirulni.
Én csak azt a sok pénzt sajnálom, amibe kerül a működésük. Ha mindenki ugyanazt mondja és csinálja, pláne, ha többnyire, kevés kivétellel ekkora marhaságokat, akkor minek ennyi hivatal, meg elnök, meg a sok demokratikus bigyó. A Sándor palota és a Parlament meg lehetne múzeum addig is, amíg nem lesz megint talpára állítva az ország.

Ordnassac 2010.12.28. 17:44:33

@kekeckecc: nem véletlenül szokott a köztársasági elnököknek egy alkotmányügyi stábja lenni, így egy bölcsész vagy közgazdász is tud dönteni. Másrészt alapjogi alapismereteket ezzel a diplomával is meg lehet szerezni.

Ez ilyen jó hátrabújós érv.

@Zerlina: hűha, csak nem egy Apáczaishoz van szerencsém? ;-)

Ordnassac 2010.12.28. 17:46:49

@Monarch: a kettős állampolgárság megkönnyítése és a Trianon-emléknap sem hű, de radikális valami, mégis kifogta a szelet a Jobbik vitorlájából. Nem maradt más nekik, mint a cigányterrorozás az Országgyűlésben.

Zerlina 2010.12.28. 17:52:52

@Monarch: igen, én is arra gondolok, hogy bár nem hozott szélsőséges intézkedéseket, (sőt, numerus clausust is megreformálta), ennek ellenére a 20-as évek magyarországra igenis egyrecsak túlzottan jobbra haladt.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.28. 17:53:50

@Ordnassac:
A köztársasági elnök alkotmányossági hivatala élén -

dr.Cservák Csaba.

Zerlina 2010.12.28. 17:54:45

OFF @Ordnassac: de hát, épp most kérdezted, hogy miért nem megyek ma osztálytalálkozóra:):)

Ordnassac 2010.12.28. 17:56:06

@Zerlina: akkor jól sejtettem. ;-)

@simonmondja.: igen, tudom, annyit is ér... Nem véletlenül rakták oda.

bóra77 2010.12.28. 18:00:35

ez tetszik: "elnöki szerepfelfogás". szerintem SP egyáltalán nem gondolkodik szemmilyen szerepfelfogásban, nagyon leegyszerűsítve: aláír mindent, oszt hadd szóljon. Tehát sehogy nem fogja fel a szerepét, hacsak azt nem hívjuk annak,hogy mindent a Kormány akarata szerint...

Gábor! Ígérd meg, hogy egyszer kiadsz egy önéletrajzot, amiben a Medgyessyhez hasonló "szaftos" sztorikat megosztod. (Olyan kíváncsi vagyooooooooooooook.:) Nem mellesleg vinnék mint a cukrot:)

jjulie 2010.12.28. 18:01:08

persze az is lehet, hogy a felhördülések után, most majd szól az orbán a palinak, hogy küldje vissza, és igazítanak rajta egy kicsit, és több lesz a végén a kecske, mint a káposzta

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.28. 18:02:04

Ez a TG állandóan oszcillál a jobb- és baloldali bértollnokság között...
Most ráadásul azt sugallja a nemzet tévétornászának, hogy ne írja alá a médiatörvényt. Nem létezik, hogy ne egyeztetett volna. Orbánnal. Pokornival. Mesterházyval. Gyurcsánnyal (jobb: Gyurcsány-nyal). Vonával. Schifferrel. A zsidókkal (naná, de még mennyire). A siítákkal. Az Ájemeffel. Az Európaunóval.
Kit hagytam ki? Jézusom...

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.12.28. 18:02:51

Ez az Index címlapos bejegyzés jutott eszembe a témáról:

gellerzeller.blog.hu/2010/12/27/az_ifju_par

Ez is egy prostituáltről szól, aki a státuszért és a pénzért bevállalja a dolgot.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.28. 18:02:52

@Ordnassac:
Gondoltam, ha már Gábor szegény Schmittet cseszteti, nem árt a szaktanácsadó nevét is megemlíteni.
Végülis Schmitt nem szakember és amúgy is csak mellékállásban vállalta az elnökösködést a NOB állása mellett.

jjulie 2010.12.28. 18:03:08

@bóra77:

ebből majd az örökösei profitálnak

Ordnassac 2010.12.28. 18:03:11

@bóra77: gondolom ragaszkodsz majd egy dedikált példányhoz. ;-)

Ordnassac 2010.12.28. 18:04:29

@simonmondja.: "Gondoltam, ha már Gábor szegény Schmittet cseszteti, nem árt a szaktanácsadó nevét is megemlíteni."

Jogos, így sem volt alkotmányjogászok között valami nagy szakmai respektje, de most aztán kezd végképp elszállni.

telekkonyv (törölt) · www.olvasomozgalom.extra.hu 2010.12.28. 18:05:49

Gábor! Nem értem a párhuzamot.
Odáig rendben van, hogy mitől lesz nevetséges Schmitt, de hogyan úsz(hat)ta (volna) meg Medgyessy?

bóra77 2010.12.28. 18:06:07

@jjulie: látom megtetszett az öltet:)
@Ordnassac: naná, majd nem, mi?:)

aszekelyek 2010.12.28. 18:10:31

@Ordnassac: MAnyup detto csak nem államosítunk , mint állat... ahogy ők...:) A cigányok súlyos gondjaira és a velük együtt élni kénytelenek szintén súlyos gondjaira pedig határozottan rossz választ adtak és adnak jobbikék. Nekem tetszett az, hogy " nem masírozunk ki s a demokráciából. " A köztársasági elnököt mióta mérik úgy, darabra, hogy 1oo ból hány törvényt dobott vissza? Szatócs egy hozzáállás.

bóra77 2010.12.28. 18:12:40

ja egyébként a harmadik mondat eképp hangzik, csak TG kicsit bővebben fejtette ki. elnöki teljesítmény:nulla.

De ha már kori (ha jól sejtem), akkor
- kivitelezés (szakmai program)=0
- művészi hatás=0 (bár ha a vaníliás karikás képére gondolok, akkor talán megérne egy magasabb pontszámot is:)
www.youtube.com/watch?v=LMz9OWzr_8w

TallérossyZebulon 2010.12.28. 18:13:30

@kekeckecc: A Köztársasági Elnökökök ugyanúgy nem olvassák végig a törvényjavaslatokat, ahogy az országgyűlési képviselők, ez nem is az ő munkájuk, mások olvassák el helyettük.

bóra77 2010.12.28. 18:13:47

@aszekelyek: elvekről, szerepfelfogásról és nem db-számról van szó. minden mindennel összefügg.

Ordnassac 2010.12.28. 18:17:21

@aszekelyek: nem abban mérik, hanem szuverén hozzáállásban.

Ahogy TG is írta, lehet támogató hozzáállású egy közt. elnök (ilyen volt Göncz és Mádl is), azonban a feltétel nélküli "motor-lét" nem kifejezetten alkalmas szerep.

Schmitt már odáig vitte, hogy ha adott esetben kiállna valami szuverén gondolattal, máris azt gondolnák (még a jobboldalon is), hogy Orbán engedélyt adott rá neki vagy egyenesen rábeszélte erre és hogy ez nem önálló és szuverén megnyilvánulás volt. Ilyet azért sem Gönczre, sem Mádlra nem mondtak nagyon.

Schmitt bár fess ember, de a köztársasági elnöki szerepre sajnos kevéssé alkalmas. Hagyták volna megy OGY-elnöknek vagy tették volna meg külügyminiszternek, sokkal jobban illettek (volna) hozzá. Van elég szuverénebb ember a jobboldalon, aki lehetett volna olyan támogató típusú elnök, mint Mádl.

Monarch (törölt) 2010.12.28. 18:17:40

@Zerlina: Nem haladt a huszas evek Magyarorszaga tulzottan jobboldali iranyba, ha egyaltalan, a huszas evek vegen joval kevesbe volt jobboldali es radikalis az orszag, mint a huszas evek elejen. Kevered a huszas eveket a harmincas evekkel.

guvernalista (törölt) 2010.12.28. 18:18:52

a fideszben a renitensnek számító kövér is végtelen szervilis, nem tudom miért pont pali bácsit kell itt froclizni.

lüke 2010.12.28. 18:21:16

Smittling lehetne Jóska is:)
www.ottakringer.at/flash_source/produkte/PB_NKJ.pdf
négy nyelven beszél, s az ötödik Orbán nyelve

@bóra77: mióta az orosz bírókat lefizették, már rég nincs így,
legalább 5 éve

@aszekelyek:
írtam neked egy levelet

John May R 2010.12.28. 18:21:45

Holnap jár le a határidő: dönteni kell a médiatörvényről, aláírja-e vagy sem.

Érdekes a poszt időzítése.

oldrock (törölt) 2010.12.28. 18:24:30

@aszekelyek:
Olvass Hegel-t és Marxot a mennyiség egyszer minőségbe megy át... speciel ebben szerintem igazuk volt.

lüke 2010.12.28. 18:25:56

@guvernalista:
Smittling nem nagy ellenfél,a szállodában csak (le)hallgatott

BulatOkudzsava 2010.12.28. 18:29:42

Nézzük a jó oldalát a dolgoknak! Schmitt Pál megválasztását és ezáltal a legfőbb közjogi méltóság teljesen súlytalan, bólogatójánosi értelmezését annak köszönhetjük, hogy a Fidesz-KDNP még kétharmados parlamenti többsége birtokában sem mert olyan jelöltet megválasztani, aki autonóm személyiség és ért ahhoz, ami a köztársasági elnöknek a feladata.

A gyávaság szép példája volt az a tragikomédia, amikor Schmitt Pál parlamenti elnök előbb pár nappal elhalasztotta a gazdasági és pénzügyi törvénycsomag végszavazását 2010. július 22-ére, majd a jóváhagyott törvényeket Schmitt Pál volt parlamenti elnök helyettese csak Schmitt Pál köztársasági elnök beiktatás után merte felküldeni a Sándor-palotába. Nem volt kétséges, hogy a - részben visszamenőleges hatályú - törvénycsomagot Schmitt fenntartások nélkül jóváhagyja. (Igaz az sem, hogy a törvények egy része nem mehet át az Alkotmánybíróság szűrőjén. A meglepetés csak az volt, hogy erre leszámolás, az Alkotmánybíróság jogosítványainak drasztikus szűkítése lett a válasz.)

Ez a félelem azért mégis csak arra utal, hogy valahol legbelül a legfőbb döntéshozók is tudják, hogy morálisan megkérdőjelezhető és független személyiség számára szakmailag és emberileg vállalhatatlan az a politika, amit elterveztek és tűzön-vízen keresztül végrehajtanak. Ennek a gyengeségnek a túlkompenzálása lehet az a sietség, ahogy az alkotmánymódosításokat, a sajtó szabadságát korlátozó médiatörvényt, vagy a magánnyugdíjpénztárak államosítását izomból lenyomták.

Nem tudni, hogy lesz-e még böjtje annak, hogy lojális, de súlytalan figurák kerültek a legfontosabb posztokra. Néha-néha szükség lehet egy értelmes, megbízható ember tanácsára, és nem lesz majd kihez fordulni...

add ide a kordát 2010.12.28. 18:29:54

Ez a vívóember rettenetesen félreértette a pozícióját, és - kapcsolódva az előző bejegyzéshez - rá többszörösen igaz, hogy nyereséget a feltétlen lojalitásával a jövőben nem zsebelhet be, hiszen a legvérmesebb Fidesz-fanok is csak egy bábnak tartják már, és ennél több nem lehet belőle a jövőben sem.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.28. 18:30:23

@Ordnassac:
Vagy ha Schmitt esetleg nem értene egyikhez sem, akkor államosíthatnának neki egy szállodát.
Arra legalább már van gyakorlata.

sárkányfő 2010.12.28. 18:33:19

@agyvihar: nincs ezzel semmi baj. tiszta üzlet, mindkettő jól jár. csak önmagukat képviselik, senkinek nem ártanak.

jjulie 2010.12.28. 18:44:02

most mondta a szíjjártó, hogy a közszférában huszonmilliárdokat pakolnak rá a bérekre azok miatt,l akik az adóváltozás miatt buknának

eszünk ágában sincs meghátrálni

aszekelyek 2010.12.28. 18:45:19

@Ordnassac: Megbocsáss, volt egy Sólyom nevű közt . elnök is közben. Őt is ekézték, mint rosseb, pedig NAgyon elkötelezett volt a 89 -es alkotmánnyal. :) Őt a nem támogatásért gyalázták. GYávázták, egy slemil, egy gerő...., mint soap box speaker nyavajogta végig az összes médiumot a nem kiegyensúlyozott médiából....Smittet a támogatóságáért előre ekézték, amikor még be sem volt iktatva. Nem ott tart már, hanem a sanszot se kapta meg a remek demokratikus ellenzék szócsöveitől. Csak a korrektség kedvéért. Mádl sokat nem dobott vissza, támogató volt. Valóban. Göncz tat a médiatörvénnyel már elég necces volt... jegyezném meg. Még a saját jogait és az alkotmányt tekintve is. Persze az, elvben sem merül fel, hogy egyetért azzal, amit az OGY dönt. Jellemzően , fel sem merül.

Terniak 2010.12.28. 18:46:18

@Ordnassac: Még jó. Nyilván egy ilyen vétót, ha lesz, akár már ma vagy holnap is, meg fog előzni egy telefonbeszélgetés. Pál fel fogja hívni Viktort, hogy engeded-é, hogy most ebbe én beleszóljak?
A válasz nyilván NEM az esetek többségében, de szerintem biztos fog juttatni majd a kormányfő egy-két morzsát az államfőnek is, és ilyen helyzetekben mint ez a médiatörvény is jól jöhet még. Bár a mostani esetben már nem tudom, hogy Schmitt szava miért érne többet mint a szabad világ más intői, dehát ez ugye családból jönne és családban maradna.

Egyébként igazad van. Lehetett volna ezt is taktikusabban csinálni. Valószínűleg Schmittet akkor is beválasztják a csapatba, ha azzal jön, hogy ő mindent alaposan meg fog fontolni, és ha kell útját állja a neki nem tetsző törvényeknek. Valszeg a kormányfővel úgyis megbeszélte volna, hogy tudod Te, Viktor, hogy nem úgy gondoltam ám én ezt...

Ebből is az látszik, hogy annyira magabiztosak önmagukban, hogy a formára sem adnak.

divinus viridis 2010.12.28. 18:47:49

@telekkonyv: nem a megúszásról, hanem a helyes alternatíva választásáról van szó. Medgyessynél a konstruktív biz. indítvány, vagy egyszerű lemondás - másként vonult volna be a történelembe, ha kbi-t használ... Schmidt Pálnál is az alternatíva és a történelmi távlatok megfontolására int - és itt van a párhuzam - ha jól értettem...

a-kis-herceg 2010.12.28. 18:50:11

nagyon durva.

1. a poszt a kommentjeim elé késett pár órát...
-1§ a pali vikinek nem mond ellent... soha... de soha. ő MOTOR nem a fék.

torokgaborelemez.blog.hu/2010/12/27/304_vagy_vagy/fullcommentlist/1#c12001847

2. a cím... nagyon durva utalás. hivhatja-e elemzőnk a nagy tekintélyű Mr. Scmittet "null komá" -nak? ezt majd a SzA eldönti, maradhat e ez a komázó stílus

3. a kép... írás közben. a troll sercegése szinte hallik

4. "egyelőre minden aláírt". hát ez nagyon durva vicc. kedvenc elemzőnk gyávasága is megmutatkozik, szinte íráshibának tűnhet a gyanútlan szemlélőnek... a nyelv ész smittnek, a vájtszeműnek ez fel fog tűnni...

torokgaborelemez.blog.hu/2010/12/27/304_vagy_vagy/fullcommentlist/1#c12002225

torokgaborelemez.blog.hu/2010/12/27/304_vagy_vagy/fullcommentlist/1#c12001761

lüke 2010.12.28. 18:50:36

@aszekelyek:
ide, amit belépésnél megadtál

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.28. 18:52:16

Egyvalamit el kell ismerni.
Orbán nagyon ért a gesztuspolitikához.

Az EU küldöttségeket a gödöllői lovardában fogadja majd.
Most láttam a hiradóban.
Kiganézták rendesen és már meszelik.

a-kis-herceg 2010.12.28. 18:54:32

@John May R: igen. a vészcsengetés.... következő fázisa... nyomja nyomja..... az utolsó posztok... az utolsó fordulási lehetőség, még az elemzőnk reménye szerint presztizs veszteség nélkül...

aszekelyek 2010.12.28. 18:54:38

@oldrock: Okvetlen:) Nem biztos, hogy erre a szitura írták...:)@lüke: Nézem.

Terniak 2010.12.28. 18:55:31

Azt azért hadd jegyezzem meg, hogy lehet egy elnöknek sokféle szerepfelfogása, de elsődleges mérce az Alkotmány. Hadd hívjam fel a jelenlegi Alkotmány egy szabályára a figyelmet, bár tudom, hogy erre hivatkozni ma már NEM MENŐ, rosszabb esetben a régi világ képviselőjeként tűnök fel.
SZóval:

26.§ (4) A köztársasági elnök a törvényt aláírás előtt az (1) bekezdésben említett határidőn belül véleményezésre megküldi az Alkotmánybíróságnak, ha annak valamelyik rendelkezését alkotmányellenesnek tartja.

Ha az államfő észleli egy törvény alkotmányellenességét, akkor nem fakultatív, hogy megküldi-e azt az AB-nak, hanem kötelező. Nem megküldheto, hanem megküldi.

Ezidáig tehát Schmitt egyetlen törvényről sem gondolta azt, hogy alkotmányellenes. Tudjuk, hogy ez egy esetben már biztosan nem jött be.

Az nagyon érdekes helyzet, ha a szakmai stáb figyelmezteti az elnököt az alkotmányellenességre, és azt tételezem fel, hogy ezt megteszi, az elnök pedig mégsem küldi meg. Vagy azért mert ő mégis másként gondolja (ez ugye érdekes Schmitt esetében, mert miből gondolná másképpen), vagy direkt nem küldi meg ennek ellenére.

Ez már felvetheti az államfő felelősségét.

bóra77 2010.12.28. 18:56:28

@lüke: természetesen tisztában vagyok vele, hogy más a pontozási rendszer, ugyanakkor leegyszerűsítettem, utalva ezzel a null komma nullra.

aszekelyek 2010.12.28. 18:57:22

@simonmondja.: Hitel, Világ, Stádium, és a Lósport....:) Valami gróf Széchenyi lehet az apropó :DDD Fertőd most kissé zord lenne...

a-kis-herceg 2010.12.28. 18:59:46

@Teremszolga: "Ha az államfő észleli egy törvény alkotmányellenességét, akkor nem fakultatív, hogy megküldi-e azt az AB-nak, hanem kötelező..."

ha észleli... ha ha ha. ha nem akkor nem küldi... hüjének lenni joga van mindenkinek (báj simicska)

Terniak 2010.12.28. 19:04:45

@simonmondja.: ja, erre van esze mindenkinek.

A magyar lakosság nem tudom hány százaléka tudja, hogy mik a magyar elnökség prioritásai, de azt a Tényekből már mindenki megtudhatta, hogy milyen luxusautóval fognak ezek itt járkálni, meg milyen bort fognak vedelni európai barátaink...

Lásd ugyanezt: azt ugyan nem tudjuk, hogy mi lesz az új Alkotmányban, de már abban gondolkodunk, hogy hol írjuk alá...

Ehhez mindig volt tehetségünk. (ezért a mondatért mint a bármely többséget sértő kijelentésért hamarosan egy újság igen komoly bírságra is számíthat akár...)

Mindig csak a külsőségek...

Terniak 2010.12.28. 19:07:06

@a-kis-herceg: igen, csak ez az államfői pozícióban egy kicsit kínos :-).

Ordnassac 2010.12.28. 19:07:36

@Teremszolga: sajnos nem nézek ki ennyit Cservákból. Azt lehet, hogy észreveszi: ez necces lesz, de hogy szóljon is?

a-kis-herceg 2010.12.28. 19:08:14

@Ordnassac: külügyminiszter???? ahhoz kell egy kis inteligencia... minden helyzetben nem tudja mutogatni a szenjóbot...

apropo a fides zuglóban is nagyon hangulatos, családias

kepviselofunky.blog.hu/2010/12/28/gyilkossagra_adott_megbizast_a_zugloi_fideszes

a-kis-herceg 2010.12.28. 19:10:02

@Teremszolga: miért lenne kínoss???? választott politikai polc. polc pali és és polt peti. péter és pál.

porfelhő 2010.12.28. 19:18:27

Jaj!, hogy megláttam a poszt címét, akkor jutott eszembe, van Magyarországnak köztársasági elnöke. biztosan a háttérben mindenre, a törvényekre rábólint. és meg "elfelejtettem.:)

porfelhő 2010.12.28. 19:21:05

bocsánat. még nem is irtam semmit már is hiba van benne. Akartam irni. "én meg" :)

Ordnassac 2010.12.28. 19:22:24

@a-kis-herceg: olvastam, mind Újvárit, mind Virág Krisztát ismerem régebbről. Újvárinak még azt sem hiszem el, amit kérdez...

Ordnassac 2010.12.28. 19:23:24

@a-kis-herceg: mint egykori madridi és berni nagykövetet könnyebben lehetett volna annak eladni, mint köztársasági elnöknek.

nyünyüge 2010.12.28. 19:24:30

35 közalapítványt szüntet meg a kormány:

www.jogiforum.hu/hirek/24418

a-kis-herceg 2010.12.28. 19:25:41

@porfelhő: a poszt címe alapján bármelyik fides politikus lehetett volna... abból nem tudom hogy derült ki neked. a "koma"? alapján?

@Ordnassac: volt nagykövet... hm
biztos "minden alá írt" ott is...

a-kis-herceg 2010.12.28. 19:27:14

@Teremszolga: "azt ugyan nem tudjuk, hogy mi lesz az új Alkotmányban, de már abban gondolkodunk, hogy hol írjuk alá..."

nem a lap alján?

Cent Rum 2010.12.28. 19:27:17

Az nem merült fel senkiben, hogy esetleg egy vaskos kompromittáló dosszié van OV irodájában SP-ról (is)?

jjulie 2010.12.28. 19:29:11

@Cent Rum:

persze hogy van, de tök mindegy

porfelhő 2010.12.28. 19:29:16

@a-kis-herceg:
Hm. Igen! a fotót is néztem, a cimmel együtt. bocsánat. :)

bóra77 2010.12.28. 19:29:19

@Cent Rum: dehogynem. de ez még akár fordítva is lehet.

bóra77 2010.12.28. 19:31:01

@Teremszolga: ez a verzió igaz szerintem: "direkt nem küldi meg ennek ellenére."
@nyünyüge: ezzel semmi gond nincsen, illetve nem lenne, ugyanakkor a módszerek talán vitathatóak.

Ordnassac 2010.12.28. 19:31:49

@a-kis-herceg: igen, de ugye azt lehet az Országgyűlés kupolacsarnokában, Ópusztaszeren (Semjén Zsolt ötlete) és a Sándor-palota egyik rejtett zugában is...

a-kis-herceg 2010.12.28. 19:31:51

"...az államfői székbe kerülve egy pillanatra sem hitte el, hogy lehetne önálló, egy percre sem ragadta magával annak lehetősége, hogy valamivel saját jogon kerüljön be a magyar politikatörténetbe"

és a nyelv? azzal liheg végig... lóg a nyelve lóg... az anyjanyelve...

és hogy minden reggel bibliát olvas? az smafu? abban tartja a leveleit is...

és a torna? az esti mese előtt??? ő már nagyon sokat tett le az asztalra. azt a pár kaviáros szendvicset meg ne sajnáljuk tőle.

bóra77 2010.12.28. 19:33:36

@add ide a kordát: szerinted szeretne több lenni ennyi idősen, KE után? élete végégi be van biztosítva..már anyagilag.

Zerlina 2010.12.28. 19:35:09

@Cent Rum: nyilván van mindenkiről, de azért azt nem gondolom, hogy ezt Schmitt kényszerpályának élné meg.

Ordnassac 2010.12.28. 19:35:58

@nyünyüge: amennyiben a Danubius Hotels az, akkor igen. ;-)

a-kis-herceg 2010.12.28. 19:36:06

@Cent Rum: róla??? minek:))))) TG is írja. nincs egy önálló gondolata...
aláírt valami hangulatjelentéseket??? az astóriában biztos ment a laborálás, a kol-. de ő csak aláírta. nem írta nem olvasta...
vagy a csapattal csak "azért" ment? és akkor mi van?
és a vaskosakat azt SP tárolja... meg kövér barát nézett bele annak idején.

nyünyüge 2010.12.28. 19:39:18

@bóra77:
Feltéve, hogy ezen köz-alapítványok között volt olyan, amelyik értelmes munkát végzett, számomra úgy volna ez jó lépés, ha rögtön tudni lehet azt is, hogy mely szervezet kereteiben fog folyni az eddigi tevékenység.

bóra77 2010.12.28. 19:40:26

@nyünyüge: nyilván nem marad titokban ez sem...vagy...?:)

Ordnassac 2010.12.28. 19:41:40

@a-kis-herceg: "és a torna? az esti mese előtt???"

Az az asszony és a három gyerek volt. ;-)

bóra77 2010.12.28. 19:42:19

azért vicc, hogy az államadósság növekedésének az okait kell most feltétlenül a Kormánynak vizsgálni. és hol vannak a reformok?
annyira gusztustalanul hányás ez a Fidesz, hogy nem tudom kommentálni. most már kitört belőlem is az indulat, egyszerűen rosszul vagyok tőlük, meg a politikájuktól. visszasírom GYF-et, kövezzetek meg.

a-kis-herceg 2010.12.28. 19:44:11

@Ordnassac: nekem ugy rémlik... "kettesben" is voltak...

porfelhő 2010.12.28. 19:45:26

Igen! a "mérleg " egyik serpenyőjében az OV., másikban az SP. megkapja a leirt anyagot, gondolom, az alján ott van "ez van és kész". és már nem is kell, hogy a köztársasági elnök ellensúly legyen, meg van az egyensúly :)

pupakpepe 2010.12.28. 19:46:02

EZAZ Gábor! végre egy kis józan, mértéktartó véleményformálás!!!!

kicsit úgy érzem (bár sokszor így lenne), hogy rájöttél - kívülállóként is, de - a magyar közélet/politika meghatározó véleményformáló alakja lettél. Hiszen olvas: Pető Iván, Szíjjártó P., Békés Márton, és még ki tudja melyik oldal, melyik szereplője?!
Hogy ezt miért mondom? mert, úgy érzem, ez a bejegyzés egy kis odamondás, jelzés Schmitt "fidesz" Pálnak, hogy ne felejtsen el szuverén egyéniség lenni, mert hamar a süllyesztőbe kerül...
Remélem olvas Téged, és talán rájön, nem gáz, ha a jogaival élve a médiatörvényt visszadobja... így vagy úgy, de jelzi a kifogásait...
meglássuk..

de azért ez a mondat - egy köztársasági elnök esetében - sztem nagyon nem igaz: "..Nem vitatom, szép dolog is lehet a feltétlen lojalitás..."
ez a féle túlzott lojalitás qrva gáz, és melegágya Schmitt jól megérdemelt politikai/köztéleti elsüllyesztésének...

Ordnassac 2010.12.28. 19:51:00

@bóra77: a visszasíráshoz képest szerintem nagyobb gond, hogy nem azt mondod: menjenek el a politikából...

a-kis-herceg 2010.12.28. 19:53:27

@Ordnassac: Ordikám. nagyon radikalizálódtok TG-vel együtt... ha ez így megy még "kockakövet" is fogtok dobálni?

Bergeroth 2010.12.28. 19:55:20

dobzse, dobzse, dobzse, dobzse, dobzse, dobzse, dobzse, dobzse, dobzse, dobzse, dobzse, dobzse.......

porfelhő 2010.12.28. 19:56:33

@a-kis-herceg:
hm. fogós kérdés, biztosan a Szijjártó, ő a szóvivő! :)

bóra77 2010.12.28. 19:57:32

@Ordnassac: kinek gond? mert nekem nem.
azt gondolom, hogy ha választani kellene OV vagy GYF között, hát ezerszer inkább az utóbbi.

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.12.28. 19:59:19

@kekeckecc: Na ez jó lesz. Én már kételkedem abban is, hogy egyáltalán ő mondja e az Újévi Üdvözletet ...

ulrike (törölt) 2010.12.28. 20:01:23

"...ami ma jó ötletnek, komoly segítségnek tűnik, holnapra tankönyvekbe kerül, és nevetséges, szánalmas példa lesz – még azok is lesajnálóan beszélnek majd róla, akiknek egykor hasznára volt."
Tudván tudja: késő bánat ebgondolat. Az ellenpontozás egy bevált technika a zenében is.
A következő ciklusban talán Lakinger Béla az abádszalóki hős majd változtathat a helyzeten.

a-kis-herceg 2010.12.28. 20:03:39

@bóra77: remélem soha többet nem kell ilyen kínálatból választani... soha...

porfelhő 2010.12.28. 20:03:39

@jjulie:
hol vagy? az évvége felé közeledve jut eszembe, emlékszel ?"akkor is elfelejtettem".

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 20:07:34

@kekeckecc: Aki azt hiszi, az iskolai végzettségnek bármilyen köze van a politikai rátermettséghez, vagy akár üzleti sikerhez, sikeres ember nem lehet.

bóra77 2010.12.28. 20:09:08

Egyébként nem teljesen értem, hogy GYF-et miért kell ördögnek kikiáltani. Azt azért ne felejtsük el, hogy regnálása idején volt egy kifejezetten ellenszenves (értsd: köcsög) ellenzéke (Fidesz), aki mindent mindenféle eszközzel szétdúlt, hazug módon politizált, kivitte a csőcseléket az utcára, stb. (gondoljunk csak az állami ünnepekre azokban az időkben, szégyen).
Ok, őszödi beszéd. értem, akkor,ott le kellett volna mondania.
Ugyanakkor volt egy "szép" MSZP-je, aki nem állt be mögé egységesen, és a háttérben folyamatosan mentek a széthúzások, inkább, mint a támogatások.
Plusz volt egy SZDSZ-e, aki időnként keresztbe tett.
Így valóban nehéz volt. Mondhatnám GYF a lehetetlenre vállalkozott, ugyanakkor nem őt tenném egyedüli felelőssé az elmúlt évekért. Az, hogy Orbánhoz képest demokrata, teljesen egyértelmű.

a-kis-herceg 2010.12.28. 20:09:57

lényeg hogy a magyar huszár mindig a legelső a csatában. néha még a csata előtt megvívja a csatát... és elveszti... leginkább a pálinkával való küzdelemben...

www.fn.hu/tudomany/20101223/soha_ennyi_halott_palinka_miatt/

bóra77 2010.12.28. 20:10:22

@a-kis-herceg: oké, én megírtam a véleményemet, lehet az ellenkezőjéről meggyőzni. egyébként én 2002-ben azt mondtam, hogy OV-t soha..Másnak 2010-ben kezdett el ez derengeni.

a-kis-herceg 2010.12.28. 20:12:12

@bóra77: ennek semmi értelme... a két ördög közül melyik ártott kevesebbet a nemzetének? vagy melyiknek kisebb a szarva? ezen vitázzunk? légyszi...

Ordnassac 2010.12.28. 20:12:40

@a-kis-herceg: radikalizálódás? Szerintem az nem radikalizálódás, ha azt szeretném, hogy vonuljanak vissza a politikai életből. Felőlem Gyurcsány írhat nyugodtan kib... jó könyveket a baloldalról, OV pedig nyugodtan maradjon a focinál.

@bóra77: jómagam az "egyik sem" válasznál maradnék. ;-)

jjulie 2010.12.28. 20:14:28

@bóra77:

akik legyilkolták egy fikarcnyival sem jobbak nála, kérdés inkább az, hogy mennyivel rosszabbak

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 20:14:48

@bóra77: Igen, várjuk a reformokat, és fontos a kivizsgálás is, mind2 egyformán szerintem.

Súlytalan a közt. elnök, Mo. nem elnöki rendszer, nem USA, nem Fra. Lehetne átalakitani, de akkor azért sirnál.

Megtapasztaltuk a demokráciát az elmúlt 8 évben, remélem soha többet nem kér senki belőle. Fontosabb, hogy a lehető legtöbb ember boldogulását tegyék lehetővé, mert jól akarunk élni. Attól nem leszjó, ha hitelt vesznek fel az én kontómra, ha GYFnél tartunk, rémálmomban se jöjjön elő.

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 20:19:23

@bóra77: Nézd, nekem fontosabb a pénz a zsebemben és az erkölcsi rend helyrebillentése, mint a 'demokrácia'. Családokat kell ösztönözni és középosztályt épiteni, erősiteni. Ez Mo. esélye. Gyurcsányék demokráciája drága volt, de legalább teljesen hatástalan.

kistamás 2010.12.28. 20:22:46

Kedves Gábor!

Nincs a helyén! Nem kellene ezt pont most! Tudod, hogy blogod olvasni fogja ez elnök úr. Valószínűleg érteni fogja. Érteni fogja, hogy be akarod folyásolni. Érteni fogja, hogy hogy rá akarod venni, hogy máshogy tegyen, mint ahogy a kormány elvárja. A helyzet az, hogy nem lenne megoldás, ha rád hallgatna. Azt szeretnéd, hogy ne tegye meg azt amit kérnek tőle. Pedig most az vezet ki a nehéz nemzetközi helyzetből, ha pontosan azt teszi, amit a kormány kér tőle: Nem aláírni a médiatörvényt.
...

bóra77 2010.12.28. 20:23:34

@Bathory: leginkább az elmúlt 8 évre fontos a kivizsgálás, igaz? nem villog a vészcsengőd?:)

hát elég szomorú, hogy így gondolkodnak emberek, hogy fontosabb a pénz a zsebükben. nem vitatom, hogy fontos, de ennyire ne egyszerűsödjünk le.
erkölcsi rend helyrebillentése? jelenleg nincsen erkölcsi rend, úgyhogy nem tudom mit kéne helyrebillenteni.

volt már olyan munkahelyed, ahol az arcodba mondták, hogy keresztény-konzervatív szemlélet az elvárt?
és olyan, ahol azt mondták volna, hogy a ballib/liberális az elvárt?
lefogadom, hogy leginkább az első kérdésre válaszolnának sokan igennel. a másodikat fel sem teszik.

AkarkiJ 2010.12.28. 20:24:09

van valami bájos abban, ahogy TG képes mindig meglepődni a fideszen :)

egyébként SP miért is olvasson, miért legyen önálló gondolata, miért küldjön bármit is normakontrolra? hisz nem ezért van ott, hanem azért, hogy meglegyen a 2 év KE szolgálati ideje, amire levitték a KE "életjáradék" feltételét, aztán mehet tovább

2 év múlva viktor elnökké választatja magát egy új ogy választás keretében, a néptől hozzá érkező kéréseknek megfelelően

kokal 2010.12.28. 20:25:08

Ha GYF-et nem is sírom vissza, de a libás maradhatot volna még vagy két évig. Nem tartanánk most itt...
Remélem ez a hazug, szemét társaság villámgyorsan eltünik a történelem sűllyesztőjében, az összes közjogi méltóságunkkal együtt.

bóra77 2010.12.28. 20:25:28

@AkarkiJ: jajmá' ezek álmeglepődések. ez a dolga.

a-kis-herceg 2010.12.28. 20:25:31

@kissámuel: "Tudod, hogy blogod olvasni fogja ez elnök úr. Valószínűleg érteni fogja."

ja meg a te kommented is...

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.28. 20:26:39

Az a gond, hogy ahol Schmitt Pál szocializálódott, tehát a versenysport, ami inkább azért sportüzlet már nagyon régen, hát ott is nagyon ismertek a politikai módszerek. A pénzszerzési módszerek is.

Tehát az szó, hogy SPORTSZERŰSÉG

neki valószínűleg nem is jelentett soha semmit

üzletszerűség, na azt ismeri és tudja.

Ordnassac 2010.12.28. 20:26:51

@bóra77: *sóhaj*

Akkor sorjában: Gyurcsánynak egy kifejezett programja/elképzelése se volt. Sőt, félévente változtatta őket és képes volt ugyanolyan elánnal X-et mondani, de a totális ellenkezőjét is.

"Legköcsögebb" ellenzék: igen, elég kritizálható volt a Fidesz előző ciklusbeli tevékenysége, de a végül meg nem csinált reformokhoz aztán baromira nem kellett az ellenzék, hiszen nem kétharmados törvényekről volt szó. Ezt hajlamosak a baloldalon elfelejteni. Másrészt, ha egy erős belső integritású miniszterelnökről lett volna szó, akkor a Fidesz mozgolódása nem lett volna túl hatásos. Az őszödi beszéd miatt pedig GyF a teljes morális hitelét elvesztette, hiába akarták sokan tisztázó igazságbeszédként kikiáltani, ami a szivárogtatás nélkül soha nem derült volna ki.

Az SZDSZ érdekes kérdés: mindkét párt azt hitte, hogy a másik rángatja. Ez elsősorban belső kommunikációs gondokat enged sejtetni, ahol az elsimításnak lényeges szerepe van egy miniszterelnöknek. Ez sem ment neki. Hornnak ment.

Aztán, még a rendes napi működésnél is bajok voltak állandó cikázásai miatt, káosz volt sokszor az igazgatásban, nem volt elég figyelme a saját pártjára, el is burjánzott a korrupció.

Egyszerűen egy nagyon ambiciózus, ügyes, de saját magával nem igazán tisztában lévő emberről van szó. Egy ilyen típusú ember nem kifejezetten alkalmas miniszterelnöknek. A végeredményt pedig látjuk, ezen még Bajnai sem tudott segíteni.

cambridge.on 2010.12.28. 20:27:30

A KE választásnál előre lehetett látni mi következik. Bár a lottót lehetne ilyen pontosan eltalálni.
A null komma null jelzi Dobzse S. Pál tekintélyének súlyát is.

@Teremszolga:" Az nagyon érdekes helyzet, ha a szakmai stáb figyelmezteti az elnököt az alkotmányellenességre,"
Abban az esetben, ha minden kiválasztott szakértője annyira ért a munkájához, mint a készülő alkotmányhoz tett javaslat esetében, akkor nem csoda az aláírás dömping.

@lüke: Hogy nyomoztad ki a címét?!

nyünyüge 2010.12.28. 20:28:11

Megjelent a különadóról szóló törvényhez tartozó tájékozató. Benne a pofátlan mérték elvszerű értelmezése:

"A felsorolt személyeken túl állami vezetőnek minősül a 2006. július 1-je és 2010. május 29-e között hatályos szabályok szerint a szakállamtitkár, illetve a 2005. január 1-je és 2006. június 30-a között hatályos szabályok szerint a politikai államtitkár és a címzetes államtitkár is.

>>>>>Nem minősül ugyanakkor állami vezetőnek az a magánszemély, akinek külön jogszabály alapján kizárólag a fizetési besorolása egyezik meg a fent említett állami vezetők egyikének fizetési besorolásával. <<<<<

Azt, hogy a magánszemély a felsorolt személyek közé tartozik-e, a munkavégzésre irányuló jogviszony fennállásának utolsó napján irányadó állapot szerint kell megállapítani."

apeh.hu/data/cms179711/tajekoztato_kulonado_98_uj_szabalyok.pd

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 20:29:39

@bóra77: Naná hogy az elmúlt 8 évre, tekintve pl. azt a nem elhanyagolható tényt, hogy 98-02ben csökkent az ÁA., ami nyugaton is ritka. Ezért van hitele a kormány terveinek. Amúgy Keller is elkezdte a kivizsgálásokat, nem talált semmit és eltünt a süllyesztőben.

Ha nem tetszik a munkahelyed, hagyd ott. Ha az én cégemnél dolgozol, azt gondolod és azt teszed, amit én mondok. Nyugodtan leléphetsz ha nem tetszem. Ha meg közszférában nyomod, akkor mit vártál?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.28. 20:29:45

@kissámuel:

"pontosan azt teszi, amit a kormány kér tőle: Nem aláírni a médiatörvényt."

Ez a legvalószínűbb, mert különben minusz 10-15 % FMPSZ-KDMP népszerűségvesztés. Aztán meg még további...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.12.28. 20:31:01

A zembere kembere a törényhozás motorja. Brummm-brummm-bruuuuuuuuuummmmm.

Olyan aranyos a pilóta kekszeivel. Ő a követendő példakép. Térj meg Orbán egyházába, a hűséged a becsületed. Minden más gyarló kételkedés.

Schmitt = Nagyon Engedelmes Ráfirkantó.

Lájk.

AkarkiJ 2010.12.28. 20:31:18

@Ordnassac:

hát igen, sajna gyf és az mszp alkalmatlan volt a kormányzásra, és tényleg a gödör aljáig kellett eljutni, hogy a kötelező minimumot képes legyen bajnai összehozni

hihetetlen, mennyire önző és béna egy banda (volt?) - kár, hogy sikerült a paci túloldalára átrepülni az új bandával

Ordnassac 2010.12.28. 20:31:33

@IGe: azt elmagyaráznád nekem, hogy mi az M a KDMP-ben?

bóra77 2010.12.28. 20:31:44

@Ordnassac: azt nem vitatom, hogy voltak szétcsúszásai, bénázásai, de ettől még nem szedném le róla ennyire durván a keresztvizet. és ez volt a mondandóm lényege is.
OV-ról már inkább leszedném. fél év alatt többet ártott, mint használt. egyedül az adót fogom neki megköszönni, ha egyáltalán, de így is diszkriminál vele (mindegy)/negatíve.
(azt meg ne felejtsük el, hogy 1998 után kezdett eldurvulni a politika, Horn idejében még, hajjajj...)

Zsola777 2010.12.28. 20:32:41

Arról van szó, akit 2002-ben lealázott Demszky egy választáson? (Bocs :)) No comment.

2010.12.28. 20:34:10

Te Gábor nagyon jó vagy ehhez a "motoros" életművészhez. Mitől nőtt volna ki az agya és a gerince a Sándor-Palotában? A magaslati levegőtől? Ááááááááááá, egy lakájnak nincs önálló gondolata, akarata. Pont azért tették oda, mert eszébe (ami nincs is) se jut önállóvá válni. Bajban is lenne, ha gondolkodni kellene, ez nem az ő dolga. Max. ha a parlamenti futár egy csinos nő, akkor lenne esze, mit kell csinálnia vele, de nem a törvénnyel...

Hogy az utókor hova teszi majd? Hát volt Dobzse Ulászlónk, és egyéb királyunk, amelyik nem az elméjéről híres. Ő is beállt a sorba.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.12.28. 20:34:47

Engem azért érdekelne, mi lenne, ha Schmitt egyszer , végre, esetleg, nemet merne mondani? Alkotmányátírás, miszerint nem kell köztársasági elnök?

bóra77 2010.12.28. 20:34:50

@Bathory: mi köze a munkahelyem tetszésének az általam (ill. más által) feltett kérdésekhez? értelmezz és olvass..ja, hogy nem megy. értem. akkor itt fejezzük be.

Ordnassac 2010.12.28. 20:34:51

@bóra77: hmmm... idősebb ismerőseim már az Antall-kormány idejére teszik ezt, amikor a baloldalon fasizmussal vádolták a jobboldalt, a jobboldal pedig nemzetellenességgel a baloldalt. A médiaháborúról nem is szólva.

Ami GyF ötévi miniszterelnöksége alatt művelt, arról nyugodtan le lehet szedni a keresztvizet, van miért...

a-kis-herceg 2010.12.28. 20:34:59

@Ordnassac: a horn gyufi és (zspzs) kapcsolatról...

pont ezzel cseszte el, hogy eltűrte, hogy súlyukon felül részesültek a zsákmányból... szinte fifti-fifti...

ez gyf korában konfliktus volt. egyébként ellenzéki viszonylatban is ekkor kulmináltak a gondok...

jjulie 2010.12.28. 20:36:52

@Ordnassac:

ezt fogod még némileg másképp is látni

bóra77 2010.12.28. 20:37:34

@Ordnassac: én is kérdezzem meg a biztonság kedvéért idősebb ismerőseimet?:)
GYF témát fejezzük be, nem fogunk egyet érteni.

Nem vagyok fideszes 2010.12.28. 20:37:39

Alkotmányossági vétók száma: nulla. Politikai vétók száma: nulla. Schmitt Pál államfő: egy nulla.

2010.12.28. 20:39:14

@Letícia: V. Ferdinándot méltatlanul kihagytam a sorból, bocsika, pedig bele illik a jelen történelmi helyzetünkbe...;)

bóra77 2010.12.28. 20:39:49

@jjulie: nocsak! miért és hogyan?

bóra77 2010.12.28. 20:41:53

@sárkányfő: BG, ok. bár most hirtelen összezavartál ezzel a monogrammal.:)

különvélemény 2010.12.28. 20:42:00

Bevállalod? Igen vagy nem?

Ordnassac 2010.12.28. 20:42:06

@jjulie: kevéssé hiszem, kevés olyan ember van, akinél nagyon megváltozott a véleményem.

Nincs meg az a képességem, hogy valakit úgy gyűlöljek, miközben a másik ennek hatására megszépül.

Nem ilyen a neveltetésem, na. :-)

Ordnassac 2010.12.28. 20:42:53

@jjulie: kevéssé hiszem, kevés olyan ember van, akinél nagyon megváltozott a véleményem.

Nincs meg az a képességem, hogy valakit úgy gyűlöljek, miközben a másik ennek hatására megszépül.

Nem ilyen a neveltetésem, na. :-)

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 20:42:55

@bóra77: Lehet megsértődni, nincs jelentősége abból a szempontból, hogy miről vitatkozunk.

Arra próbáltam utalni, hogy ha sértenek az ilyen kérdések, gyere pl. oda dolgozni, ahol én dolgozom. Sok ilyen cég van, ahol csak a teljesitmény számit. Nem MÁV vagy BKV.

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 20:46:52

@bóra77: Lehet megsértődni, nincs jelentősége abból a szempontból, hogy miről vitatkozunk.

Arra próbáltam utalni, hogy ha sértenek az ilyen kérdések, gyere pl. oda dolgozni, ahol én dolgozom. Sok ilyen cég van, ahol csak a teljesitmény számit. Nem MÁV vagy BKV.

a-kis-herceg 2010.12.28. 20:47:24

mikor van olyan hogy nincs előtte eső? minden időpont előtt volt eső... valamikor.

www.fn.hu/cegek/20101228/belvizkarra_nem_fizetnek_biztositok/

"...a biztosítók nem vállalnak kockázatot a talajvizes, belvizes területekre épült ingatlanokra... Amennyiben viszont a belvizet vihar, zivatar, eső előzi meg, akkor ezek kárait megtérítik a biztosítók..."

2010.12.28. 20:48:04

@Bergeroth: na most látom, lelőtted előttem a poént. Grat!:)

KenSentMe 2010.12.28. 20:48:19

Amikor elolvastam a poszt címét, rögtön az jutott eszembe, hogy miért nem "Null und nichts" a címe.. persze végigolvasva világos, hogy azért, mert ez egy arányszám, a nem-azonnal-aláírt törvények százalékban kifejezett számára utalna..

de utólag végiggondolva, hogy Schmitt Pál működését elemzi ez a kis írás, szerintem mégis találó lett volna a "Null und nichts" is címnek.

kyanzes (törölt) 2010.12.28. 20:49:04

A köztársasági elnök nem folytat látszatpolitikát. Ez lenne a baj? Sok minden átment már itt köztársasági elnökökön.

ssi 2010.12.28. 20:49:19

emlékeztek? O.V. rettentően ragaszkodott S.P.-hoz, talán még lemondással is riogatott akkoriban, vagyis nagyon készült terve kivitelezésére - kívülről nem lehet mindent tisztán látni, érteni, csak annyit, hogy ebbe is jelentősen belenyúltak

miért is?
- egy fontos macera, még a legkisebb ellenállás kiiktatása miatt
- KE most észrevétlen háttérember, talán már nincs is egy magas súlycsoportban, ott a ME van

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 20:52:20

@bóra77: Lehet megsértődni, nincs jelentősége abból a szempontból, hogy miről vitatkozunk.

Arra próbáltam utalni, hogy ha sértenek az ilyen kérdések, gyere pl. oda dolgozni, ahol én dolgozom. Sok ilyen cég van, ahol csak a teljesitmény számit. Nem MÁV vagy BKV.

bóra77 2010.12.28. 20:53:14

@sárkányfő: BG, ok. bár most hirtelen összezavartál ezzel a monogrammal.:)

jjulie 2010.12.28. 20:56:33

@Bathory:

még a tisztán jutalékos rendszerben működő munkahelyeken sem csak a teljesítmény számít

Nyers Fa 2010.12.28. 20:56:36

@simonmondja.: A helyszínt még az előző kormány jelölte ki.

G. Wolf 2010.12.28. 20:57:20

Jól leszúrtad mindenki Pali bácsiját :)

Egyébiránt maga mid a két vétó is értelmetlen, különösen a politikai, hiszen a közt elnöknek legközelebb már alá kell írnia, még akkor is ha ugyanolyan formában küldik ismét elé.

Alkotmányosságinál is hasonló a helyzet, egy gyengített alkotmánybíróságnak eleve felesleges is küldeni bármit, plusz ha tenne is valamit max átírják a szabályokat - lásd 98%-os utólagos adók.

Úgyhogy mindebből szerintem levonható, hogy ha maga az MSZP vezérkara adta volna a közt elnököt - akár maga Gyurcsány Ferenc lenne a közt elnök - akkor se lenne túl sok hatalom a kezében.

Zsoo 2010.12.28. 20:57:55

Schmitt Pált egy lapon említeni Göncz papával, ehhez pofa kell!

Tisztelt politológus úr, mikor ejtett szót például a taxisblokád történetéről? De, hogy is lett Göncz köztársasági elnök?
Erről kéne irogatni, nem a látszatról, meg a soha nem létező demokráciáról, meg a szent alkotmányról ódázni!

"Mégis úgy érzem, hogy ez az elnöki szerep két ponton kifejezetten ártalmas: nem használ az intézménynek, és nem tesz jót személyesen Schmitt Pálnak sem."-no ez tipikus lendvais értelmetlen okoskodás!

MACISAJT 2010.12.28. 20:57:57

"Göncz Árpád a Horn-kormány, Mádl Ferenc pedig az első Orbán-kormány idején erősen baráti-szövetségesi viszonyban volt a végrehajtó hatalom birtokosaival. Mindez azonban nem akadályozta meg őket abban, hogy időnként egy-egy ügy kapcsán kifejezzék fenntartásukat, ellenvéleményüket: Mádl Ferenc például 2000 nyara és 2002 tavasza között három jelentősebb ügyben (türelmi zónák kijelölése; elítéltek vélemény-nyilvánítási szabadsága; válaszadási jog a sajtóban) is az alkotmánybírósághoz fordult"

Nos, csak a tények kedvéért.
Göncz Árpádnak, az 1994-1998 közötti MSZP-SZDSZ kormány alatt az Alkotmánybíróságra normakontrollra küldött törvényeinek száma: Nulla.
(Null komma null, hogy alkalmazkodjam a Török Gábor szóhasználatához.)

Pedig lett volna mit, utólag hulltak akkoriban is férctörvények, hogy csak a Bokros-csomag nagyrészét említsem.

Schmitt Pál, ha a 2014-ig akárcsak EGY törvényt átküld majd az AB-re...
máris legyőzi mértékadó(legalábbis a "bezzeg az Árpi bácsi"
legendáját fenntartók számára mértékadó) elődjét.

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 20:58:27

@jjulie: Nem tudom mi számit még? Ez kezd érdekes lenni.

Ki beszél munkahelyről? Csomó jobb pénzkereseti lehetőség van...

sárkányfő 2010.12.28. 20:59:01

@tildy:): lehet hogy túlkonspirálom, de szerintem lesz olyan, hogy pali nemet fog mondani.

amikor már nagyon kínos lesz a minden határon túlmenő lojalitása (már a fideszes szavazók szemszögéből, a többi nem számít), akkor majd csinálnak szándékosan egy olyan törvényt, amin lesz egy látványos hiba, és akkor a pali diadalmasan visszadobja. és akkor megy majd a szöveg, hogy lám milyen karakán és jó elnök.

nem lenne ez példa nélküli: a visszamenőleges hatályú törvényt is direkt rosszul csinálták, hogy az AB visszadobja és ezzel legyen ürügy szűkíteni a hatáskörét, hogy aztán a nyugdíjlopásnál már ne tudjon keresztbe tenni.

jjulie 2010.12.28. 20:59:46

@Ordnassac:

nem az orbán esetleges leszereplésére gondoltam, mint amitől más megvilágításba kerülhetne nálad a gyurcsány, viszont lehetsz még egyszer vezető is akár

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2010.12.28. 21:00:33

Várjuk ki a végét, ha a Fidesz esetleg mégis meghátrál a németek előtt, még rászólhat SP-ra, hogy dobja vissza a törvényt: így SP is rúgna egy gólt, a Fidesz is viszonylag kevés presztízsveszteséggel vonulhatna visszább. (Persze lehet, hogy csak álmodozok.)

jjulie 2010.12.28. 21:01:05

@Bathory:

ja ha markecoló vagy, az más

sárkányfő 2010.12.28. 21:01:15

A poszthoz még annyit, hogy bár itt a neten szinte azon nagyon kevés témák közé tartozik a pali bácsi, akit még a jobbosok sem próbálnak meg védeni, meg nem kezdenek 8évezni, azért ha jól tudom a felmérések szerint a legnépszerűbb politikusok egyike.

jjulie 2010.12.28. 21:03:08

@Bathory:

amúgy mit gondolsz jobb munkahelynek, mint mondjuk otp vezérnek lenni

és milyen teljesítmény számít nála

2010.12.28. 21:03:48

Ezt hallottátok reggel? Kicsit felpaprikázódott a műsörvezető, aki nem arról híres, hogy megijed a kényes kérdésektől. De az állását ő is veszélyeztetve látta...Tanulságos nagyon!

piroslapok.blog.hu/2010/12/28/ujabb_csend_a_kozradioban

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 21:05:04

@sárkányfő: A politikában súlytalan embereket nem szokták agyonbirálni, a közt.elnök meg ilyen jutalompozició, hatalom nem jár vele.

mrs. white 2010.12.28. 21:05:18

Aláfogja írni Pali bácsi. Ha mégsem az nagyon nagy gáz, mert akkor utasították hogy Pali most ezt nem kellene kívételesen. Az viszont ugyanolyan arcvesztés mintha önmaguk vonnák vissza. Az utóbbi fél évben soha semmit nem vontak vissza, talán csak egyszer "puhultak el" a szakszervezetek irányába a végkielégítések ügyében. Amúgy mindenkinek felvázolták az elképzelésüket és abban már szinte semmi kompromisszumra nem voltak hajlandóak.

Az igazság az, hogy kb 5-6 év múlva a baloldal ezt úgy interpretálja, hogy a Bajnai által megteremtett készbe kellett csak beleülni. Ez kb olyan messze lesz az igazságtól mint a Bokros féle verzió. Az világos, hogy rohadt nehéz helyzetben vették át a kormányzást és nem csak az ismert helyzet miatt, hanem szinte a megalakulásukkal egy időben kitört görög balhé miatt.

Mindezek ellenére leginkább az látszik, hogy nem volt kész forgatókönyvük vagy ha volt is csak egyfajta verzióra ami már az első hetekben megbukott. Sajnos szerintem ezt ők (illetve Orbán) is pontosan tudják. Ezért kell minden létező helyet pozíciót elfoglalni összes ellenhangot minimálisra csökkenteni már csak a pozitív önbeteljesítő jóslat megvalósulása miatt is. Ami a legzavaróbb az egészben, hogy véleményem szerint a jobboldal szellemi holdudvara lényeges jobb képességű mint az volt valaha is a szocialistáknak. Jobbára ez a holdudvar is értetlenségének ad hangot sokszor a történtek miatt. A beleszólásra és a dolgok menetére való ráhatására pedig semmi esélye sincs. A dolgok állását tekintve egy one man show-al állunk szemben.
A dolog pikantériája, hogy Orbánt már annyiszor ekézték feleslegesen a múltban, hogy azt sem hiszi el amikor jogos lenne a kritika. Ráadásul kritika még minimálisan sem érheti. Ez viszont Pali bácsi kinevezésébőúl látszik, ami pedig az Ő hibája.
Ahogy T. G. írta egy korábbi bejegyzésében Orbán felismerte, hogy a politika is úgy működik mint a gazdaság vagy egy cég. Ez igaz, csak maguk a politikusok is már kontra szelekció termékei. Egy amúgy tehetséges ember soha nem választ politikusi pályát mert az élet más területein gazdaságban tudományban kereskedelemben önerőből tud érvényesülni. A politikus már elve a rosszul müködő cégek összes ismérvét felmutatja alaphelyzetben. Legmagasabb pozícióban sosem a legjobban dolgozó hanem nevezzük szép idegen kifejezéssel önmenedzselő jut. Annál a cégnél ahol tulajdonos nem veszi észre hogy ilyenekből áll a vezetés bukásra van ítélve. Itt kis túlzással a teljes politikusi garnitúra ilyen.
Ezért kicsit bonyolultabb a helyzet, a tulajdonos (a nép) viszonylag ritkán jut döntési pozícióba és akkor is viszonylag kevés esélye van normális c.v. közül válogatni. Ráadásul ez a tulajdonos is olyan mint az életben azt szereti ha banyalnak neki (megtartjuk a nyugdíjat, adót csökkentünk, hamrabb mehetsz nyugdíjba nem jársz rosszabbul kipótoljuk stb.).

G. Wolf 2010.12.28. 21:05:36

@MACISAJT:
Göncz:

Horn kormány: alkotmányossági végó: 0 - politikai vétó: 2
Orbán kormány: alkotmányossági: 1 - politikai 0

Ebből az következik, hogy Hornékkal szemben kritikusabb volt mint Orbánnal szemben.

www.mptt.hu/pdf/szomszedorsolya.pdf

4. oldal

LTamás 2010.12.28. 21:05:45

Nem kell meglepődni az eddigi, alkotmányossági teljesítményről árulkodó impresszív számokon, ha az ember megnézi, hogy SP fő jogi éceszgébere egy olyan alkalmatlan idióta, aki jogász szakmai körökben évek óta a sírvaröhögés tárgya, aki harmincötéves kora előtt már négy pártot szolgált ki ilyen-olyan módokon, és aki nem mellesleg a cső jobbikos Nemzeti Jogvédő Szolgálat elnökségi tagja. (hu.wikipedia.org/wiki/Nemzeti_Jogv%C3%A9d%C5%91_Szolg%C3%A1lat)

Na mondjuk ilyen felállással talán nem is baj, hogy nem erőltetik az a normakontrollt...

a-kis-herceg 2010.12.28. 21:06:56

@sárkányfő: egyébként erre írta HH hogy a KE bizonyíthatná rátermettségét. OV+LJ írna egy tv-t pl: Mao fővárosa Pozsony. amit a KE visszadobna...

aktualis.hblog.hu/2010/12/03/havas_tegnap_megverte_az_estet/

Ppix 2010.12.28. 21:08:23

"S hogy miért nem tesz jót Schmitt Pálnak?"
Most őszintén, ki nem szarja le mi nem jó ennek a paprikajancsinak.

"... még azok is lesajnálóan beszélnek majd róla, akiknek egykor hasznára volt"
Megint csak érdektelen, már most is mindenki lesajnálóan beszél róla, értéke az eldobható borotváéhoz hasonlatos, tartása nincs, jövője a csendes megvetés.
RIP.

John May R 2010.12.28. 21:08:32

"Amikor 2004 augusztusában Medgyessy Péter a lemondás határára került, Tölgyessy Péterrel együtt váratlanul meghívást kaptam egy személyes beszélgetésre a kormányfőtől."

Azért az érdekes, hogy Tölgyessy akkoriban épp fideszes képviselő volt. :)

Ordnassac 2010.12.28. 21:08:36

@sárkányfő: ez inkább a tisztségnek köszönhető.

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 21:09:03

@jjulie: Hát ha szerinted a Csányi nem nyújtott komolyan vehető vállalkozói tevékenységet, akkor Te nagyon sikeres ember lehetsz.

Van néhány olyan - ha ragaszkodsz hozzá - munkahely, ami szerintem jobb egy Mo-i multi vezérigazgatóságánál, igaz, nem sok. Különösen, hogy Cs. tulaj is egyben. Le a kalappal.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.28. 21:10:27

@Ordnassac:

Elírás, elütés, de biztosan freudi :-)

Kaotikus Dehonesztálók Munkás Pártja

aszekelyek 2010.12.28. 21:10:49

@G. Wolf: Vége van a ciklusnak ????

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2010.12.28. 21:12:33

@bóra77: Gyurcsány Ferenc ha akkora demokrata lett volna, az öszödi beszéd után lemondott volna. Nem tette. Nem érdekelték a demokratikus normák. Egy német, angol miniszterelnök lemondott volna ne legyen kétségünk.
Mi lett volna ha Gyurcsány lemond 2006 őszén? Bajnai akkor is átvehette volna az irányítást. De nem, maradt. Pedig ma sztár lehetne Gyurcsány. Ha akkor és ott lemondott volna.

G. Wolf 2010.12.28. 21:13:08

@aszekelyek: Gönczről beszéltem, és az ő ciklusának már vége van.

MACISAJT 2010.12.28. 21:14:51

@G. Wolf: "Göncz:
Horn kormány: alkotmányossági vétó: 0 "

Igen, ezt mondtam.
Göncz EGY megveszekedett törvényt sem küldött négy év alatt
az Alkotmánybíróságra.
Bár utólag több tucat általa aláírt törvény elbukott ott.
Bokros-csomag, elvtársak? Zsír.
Na ez volt az igazi NULL KOMMA NULL.

(A politikai vétót meg hagynám, az gyakorlatilag azt jelentette hogy Göncz a négy év alatt összesen 2 törvényt elküldött "megfontolásra" a parlamentenk.
Azok "megfontolták" abban hiba nem volt, újra megszavazták
és aztán már köteles volt aláírni.)

guvernalista (törölt) 2010.12.28. 21:15:58

@Ordnassac:
ez volt antall történelmi tévedése. ugyanis egy antifasiszta (!) jobboldalt kellett volna létrehoznia, és akkor azt egy antikommunista (!) baloldal válthatta volna le. a szocik ugyanis semmire sem mentek volna a fasisztázással. persze ennek az ára az, hogy a jobboldal sem játszhatja ki a kommunista kártyát.

ezáltal valószínűleg egy cdu/csu-szerű keresztényszocialista (humanista) csoport (!) került volna szembe egy alapvetően pragmatikus jobboldali politikai erővel. ami a közéletben egy értelmes párbeszédet eredményezett volna. tehát alapvető tévedés a politikában a konzervatívokat balra, a liberálisokat jobbra sorolni.

a-kis-herceg 2010.12.28. 21:16:14

@LTamás: eddig ezt képviselte:

"Céljuk az önkényuralmi rendszerekben, a törvénysértések és a kárpótlási folyamat során sérelmet szenvedett magyar állampolgárok és magyar népcsoportok ügyének szakmai képviselete hazai és nemzetközi fórumok előtt, ideértve a megoldást célzó jogfejlesztési javaslatok megtételét is. Azért küzdenek, hogy a kormányzat az alkotmányos és nemzetközi jog által meghatározott jogállami kereteket tartsa be, tisztelje a magyarok alapvető emberi jogait és szabadságát."

most a f.sz másik oldalára került?
vagy továbbra is képviseli magával szemben is?

G. Wolf 2010.12.28. 21:16:34

@MACISAJT: viszont következetesen az I. Orbán-kormány alatt sem volt aktívabb közt elnök.

mrs. white 2010.12.28. 21:16:59

@sárkányfő: Szerintem álmodozol. Az elmúlt fél év ezzel telt el, hogy reménykedett az ember na ezt azért már mégsem mert ha ezt csinálja mennyivel jobban járnak. Az igazság, hogy ennyire nem spilázzák túl a dolgokat. Sőt az mnyp-be kifejezetten belehergelték magukat. Mondjuk frusztráló is lehetett, hogy Bajnait nem cseztették de amivel nem stimmeltek azt rögtön bevasalták volna rajtuk. Érdekes lenne eljátszani a gondolattal, hogy mi hogyan történt volna ha a görög bili csak most borulna ki és egy pozitiv felszálló ágban kezdik el a kormányzást.

guvernalista (törölt) 2010.12.28. 21:17:16

@guvernalista:
ööö. bocsánat. az alapvető tévedés a konzik JOBBRA, a libek BALRA sorolása.

intimpista 2010.12.28. 21:17:36

Drágáim! Ne lepődjünk meg semmin sem! Palkó is, mint oly sokan ez országban, a paternalista államszemlélet kebelén nevelkedtek! S, ez Horthy Miki bá-val kezdődött (bocs, néhány száz évvel korábban), Kádár Jani bá-val folytatódott, s most itten vanik a legújabb kiskádár, orbán viktor bá. Na, most mi a faszkó itten a bök?

ssi 2010.12.28. 21:18:07

elv: úgy is az lesz, amit "én" akarok - működik

taktika 1 - nem új - nem kell ugrani, minden csoda 3 napig tart
- csak néhány ember szólhat, az sem túl sokat, de sok ismétléssel a kormány nevében
(pl. médiakritikákra alig van kormányreakció pl. nonszensz, nem jelentős, megvezetik a külföldet a szocik stb. - O.V. pedig, hogy nem vonjuk vissza)

taktika 2 - ez sem új - felelősséghárítás
- a saját hibánkról igen határozottan tereljük el a figyelmet a szocik múltbéli bűneire
www.hirado.hu/Hirek/2010/12/28/14/Szijjarto_Meg_kell_vizsgalni_az_elozo_kormany_gazdasagi.aspx

milyen lesz a folytatás?
- kormány folytatta a megváltoztatásokat
- külföld kritizál
- belföldön reklamálnak

és?

hihetetlen:
- tervezik az "elhibázott gazdasági és politikai döntések vizsgálatát 2002-2010. között" és felelősöket akarnak
- ugyanakkor ők maguk bevallják, hogy gazdaságpolitikájuk nagyon kockázatos, akár nagyot is bukhat, de ezzel sincs semmi gondjuk

jjulie 2010.12.28. 21:18:58

@Bathory:

"Sok ilyen cég van, ahol csak a teljesitmény számit."

ennél a pontnál kapcsolódtam be

kérdés persze, hogy mit tekintesz teljesítménynek, nyilván ennek az egyeztetése nélkül a levegőbe beszélünk

nagyon régóta vezetek, építek, az utóbbi időben tisztán jutalékos értékesítő csapatokat, nem egyszer kértem meg távozásra olyan nagyon jó eredményt elérő embert a távozásra, aki nélkül a csapat többet hozott, mivel a csapatot rombolta a személyisége

nézd meg, a batcelonából kitette az eto'o-t a gardiola, és nézd meg milyen teljesítmény után tette ki, és azóta is hogy teljesít

a csapat viszont jobb lett

és még számtalan példa van arra, hogy a "csak a teljesítmény számít" egyszerű kifejezés valójában mennyire is egyszerű

a-kis-herceg 2010.12.28. 21:19:41

@guvernalista: :) ez elég naiv hsz. ugyanazokkal az arcokkal másik színjáték??? nem mindegy a nevek és az "elvek"?

simán csak az ügynök listákat stb titkos iratokat nyilvánosságra kellett volna (kellene hozni) osztjonapot

intimpista 2010.12.28. 21:20:17

@MACISAJT: Te egy buta PARASZT vagy. Mééé? mert ígyen szült az anyád.

MACISAJT 2010.12.28. 21:20:51

@G. Wolf: ("viszont következetesen az I. Orbán-kormány alatt sem volt aktívabb közt elnök.")

Ez igaz.Akkor már mivel erősen lankadt, már csak a túlélésre játszott meg az "árpibácsis"imídzsépitésre.
Göncz valódi "ellenzékisége" mint köztársasági elnök az Antall-Boros kormányok alatt tetőzött, 1990-1994 között.

2010.12.28. 21:21:28

@ciceró: Hát jah...de a mi lett volna ha nem történelmi kategória. Mondjuk Gyurcsány tett volna azért, hogy elássa magát mással. Jó, nem volt könnyű helyzetben, de az indulatai nagyon elvitték. Mint Vityát a fennkölt hülyeségei és a lakájpolitikája. Mindegyik a saját tarsolyában hordozza a marsallbotot, de a saját végzetét is....És ez így kerek. És ki fog derülni egyszer, hogy SP miért került oda, ahova. Nem hiszem el, hogy érdemeit OV nem mérte volna fel.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2010.12.28. 21:21:51

Közvetlen ke választás orvosság lenne erre.
Smittről (mert ez az eredeti neve), mindenki tudja, hogy gerinctelen volt már kommunista korában is.

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 21:22:25

@guvernalista: Egyáltalán semmi jelentősége nincs, hogy milyen ideológiai cimkéket ragasztunk. Az emberek, a képviselők személye számit. A mai bal döntő többsége régesrégen kompromittálódott, a mai jobbközép kisebb részben, az ún. 'szélsőjobbot' pedig fasisztázza mindenki, mert tényeken, tapasztalatokon alapuló kritikát nem tudnak mondani róluk, a média pedig megszokta, hogy előbbi kettőtől kap megrendelést. That simple.

Ordnassac 2010.12.28. 21:22:33

@kokal: mi a bajod Paczolay Péterrel és Baka Andrással?

Zsoo 2010.12.28. 21:24:54

Hagyjuk már ezt a butaságot, hogy azért van a Közt.elnök, hogy minden áron ellent mondjon..

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 21:25:23

@jjulie: Egyetértünk. Ahol csapatjáték kell, onnan az individualistáknak menniük kell. Vannak nekik is versenyszámok, mindenki csinálja azt, amihez ért.

Várúr 2010.12.28. 21:27:52

Magyarországon a köztársasági elnök súlytalan, valódi döntési lehetősége nincs. "Jus murmurandi" (a morgás joga) ennyivel rendelkezik. Ezt Török ténsúr is tudja. Azt is tudja, hogy Schmitt a jelenlegi kormány elkötelezett elvbarátja és elég rég. Mégis miafenét várt? Üres bölcselkedés... S még csak értelme sincs.A jobbosok nem egy betartó elnököt akartak. A balsoktól lehet akárki, így is, úgy is fikáznák. Medgyessynek pedig Török ténsúr helyett talán célszerűbb lett volna távozása előtt Apró Piroskával konzultálni. Nem került volna ilyen megalázóü helyzetbe. Vagy tán úgy is? A derék Péter mint korpa nem akkor keveredett disznók közé.

Zerlina 2010.12.28. 21:28:24

@török gábor: nagyon hasznos (és tanulságos egy emlékeztető) a link, akár a bejegyzés végére is odabiggyeszthetnéd...

ssi 2010.12.28. 21:28:49

"elitek olykor úgy gondolják, hogy felvilágosultabbak a tömegeknél, ezért nevelni kell az alant lévőket"
www.fn.hu//belfold/20101228/megnevelheto_e_magyar_ember/

tehát:
S.P. a lehető legmagasabb rangú beosztottja O.V.-nek az országban
S.P. megmutatja, hogyan kell ma engedelmeskedni egy beosztottnak

fidesz friend 2010.12.28. 21:29:54

a Null Komma Null akkor is zseniális cím, ha ez a miénk itt Pál és nem Joseph... gratuláció!

az, hogy Mr. Nagy Nulla aláírja-e vagy sem, tényleg izgi kérdés
1. ha sima motorként működve aláírja, és jan 1-jével hatályba is lép, akkor nagyon nehezen pacifikálható a teljesen jogos európai felháborodás és szankciók jönnek, Orbánnak térdre kell ereszkednie, népszerűség zuhan, stb.
2. ha nem írja alá, akkor újabb jogállami szakadék keletkezik, hiszen az elvileg jan 1-jétől hatályos tv. végerhajtását a gyakorlatban már megkezdték (ld. közmédiumok átszervezése, stb.) és ezt macerás volna menedzselni (milyen alapon történt, milyen alapon áll le) - bár verbális attakokban nincs hiány
3. ha aláírja, a külföldi mellett oltári lesz a belföldi blama is, mert a már kész beadványokra az amúgy is sértett Alkotmánybíróság valszeg meg fogja semmisíteni - méghozzá valszeg az EU elnökség alatt
4.elvileg jobb volna nem aláírnia, mert ezel a tv. ugyan a levegőben marad, de relatív nyugiban lefuthat az EU-elnökségi periódus, és utána vagy elfejeltődik, vagy lehet újat csinálni - csak hát akkor a saját vizesnyolcasa tette helyre a fideszt, ami kínos és kiváltja a lám még ez a hülye is jobban tudja reakciót

szóval nemigen néz ki arcvesztés nélküli megoldás.

2010.12.28. 21:31:21

@Zsoo: nem, rosszul látod, mert valóban azért van, hogy a Patás sipkáján bojt legyen, kellően odaáll, ahova dobják, de ha történelmibben akarod, árvahaj légyen Patás kalapján és a szél ahogy fújja, arra álljon, vagy annyit érjen, mackósajtban a brummogás, vagy halottnak a csók. Éééééééééérrttttttttteeeeeeeddddddddddd? Ezt akarjuk mindannyian, ezé' van a poszt is!

Várúr 2010.12.28. 21:31:32

@Turk Hava Yollari:
Nem mindenki tudja Schmittről. Az sem, hogy két olimpiai bajnoki címét, doktorátusát, nyelvtudását, NOBN alelnökségét nyalással szerezte. Ócska ballib duma.... Bezzeg Furcsány a 3 éves üzemgazdász oklevelével, KISZ vezérkedésével... vagy a mezei jogász, közepes műfordító Göncz... azok voltak a szép idők, nemdebár?

G. Wolf 2010.12.28. 21:31:35

@MACISAJT: szerintem Göncznek nem volt hova túléljen, hiszen nem válaszhatták volna meg 3x is közt elnöknek, az árpibásis image inkább elfogadható. De szeirntem inkább a saját visszafogott szerepfelfogásából következik.

Ha megnézted Anatall alatt 7 alkotmányossági vétóval élt, ciklusa alatt 8-al Ezzel szemben Mádl eleve 12-vel (egy ciklus alatt!) - és ebből Orbán kormány alá esett 3, ami azt mutatja hogy volt önálló véleménye. Sólyom pedgi 11-el szintén 1 ciklus alatt.

Ebből azért látszik, hogy egészen napjainkig a köztársasági elnökökre jellemző volt hogy egyre inkább aktívabbak és egyre inkább az "alkotmányosság és a demokrácia" őrzőjeként lépnek fel. Ezzel a tendenciával (elnöki felfogással) szakít Schmitt Pál - ami önmagában lehet nem is lenne baj, ha más egyéb fékek és ellensúlyok működnének, illetve nem lennének kiiktatva. Bár mint egy korábbi hozzászólásomban megjegyeztem, jelen állapotban mind az alkotmányossági mind a politikai vétó gyakorlati hasznát veszítette, hiszen a parlament 2/3-al át tudja hidalni az alkotmáynossági kérdést, valamint ugyanazzal a szöveggel vissza is küldheti, ergó mindegy ki a közt elnök.

(megjegyzés:ciklusok itt nem kormány, hanem közt elnöki ciklusok)

Ordnassac 2010.12.28. 21:32:06

@Bathory: vannak egész elfogadható emberkék a Jobbikban, de vannak elegen, akik miatt nem igazán érvényesülnek.

Sneider Tamás bevallottan szkinhed volt és nem szégyelli.

Zagyva Gyula a "majd a folyosón megbeszéljük" jellegű beszólása nem volt túl jó belépő. (Nem beszélve arról, hogy Toroczkai László embere, akit nem kell külön bemutatni.)

Lenhardt Balázs eddig kb. kétszer akasztotta ki a plénumot, egyszer a cigányterrorozás, egyszer pedig a 18+-os előadásmódért egy megerőszakolásos ügyben.

Novák Előd pedig alig burkoltan a kuruc.info egyik vezető embere.

Mellettük hiába van egy Varga Géza, egy Hegedüs Tamás, egy Nyikos László, egy Rozgonyi Ernő és a fiatalabb "mérsékeltek", Zagyváék mellett nem sokra mennek. Ennek lett áldozata Pősze Lajos is.

Ventura Blvd 2010.12.28. 21:32:47

Ha jól érzékelem, Török Gabi szemben ül a naptárával, ami fölött idegesítően ketyeg az óra, és szemei előtt a január elseje után várható EU elnökségi beégések iszonyú képei kavarognak. Hazáját szerető emberként igyekszik a nagy malőrnek elejét venni, ezért lövöldözni kezd a hatalmon levők szárnyai felé:

<> képviselők (rátok omlik a rendszer, és nem tudtok elhúzni a zsákmánnyal),
<> pártfejesek (mire ledöfitek a buggyant zsarnokot, már senki sem akar vezetőt közületek)
<> államelnök (a múltkor aláírtad az unokád falevél- és lepkegyűjteményét is megszokásból, nézzél néha fel, öreg, ki áll előtted és mit akar),
<> és remélem holnap megszólítja az O(rszág) V(ezetőt) is, kinek neve kimondhatatlan.

<> Remélem, hogy 30-án kap egy felszólítást az ellenzék is,
<> Szilveszter napján meg mi, hogy elég ebből, kaszára-kapára fel!, vagy inkább hólapáttal és síbotokkal az magyarságból ósdi viccet faragó önkény ellen.

Nekem tetszik Török Gábor kirajzolódó terve, és teljesen egyet értek értek vele. Próbálok segíteni neki, és ki vele még egyet ért, tegye ő is ezt hasonlóan. Fel ti demokratikus vitézek és markotányos lányok!

Gabi, ha ostrom alá veszed a hatalmat, akkor ne azt nézd, hogy milyen zászló lobog a várfokon (narancs, vörös, kék vagy zöld), hanem azt, hogy megvan-e kellő támadóerőd a sikeres ostromhoz. (Jelen esetben a klasszikus 7:1 - asszem.) Három - amúgy nagyon jó poszt -, az három pukkanás, nem várható, hogy Jerikó falai leomlanak, hacsak nincs melletted az Isten. Valahogy nem életszerű, hogy sírva jönnek ki a narancsosok - "Gabi, az utolsó pillanatban olvastam cikkedet, nem is tudom, hogy történhetett, csak nyomtam-nyomtam azt a q. igen-gombot, mer' be vótam sugározva egy ollyan szép vízióvaa'. Ha nem szólsz, hát én nyomom a zidők végéig."

Megspórolom a hasonló, inkább ironikus, mint cinikus csipkelődést, mert zokogok én is:

SEM GÁBOR, SEM MI, EGYENKÉNT ÉS EGYÜTTESEN SEM TUDJUK BEFOLYÁSOLNI MAGYARORSZÁG ELSZABADULT POLITIKAI OSZTÁLYÁT, SEMMILYEN OLDALÁT, EGYETLEN TAGJÁT SEM.

Nem csak az ostromerőnk hiányzik (még), hanem teljesen hiányos az ellenfél ismerete is. Hetek óta tapogatjuk, mi a fene motiválhat egy ilyen párt-robotot, mindegy, hogy milyen színű listáról szerelték be a szavazógépbe, vagy hogy éppen az elnöki hatalomban helyezték üzembe.

Szerénytelenségem motivációs listája itt van, ha tudsz valamit, kérlek, tedd gyorsan hozzá, mert szorít az idő:
torokgaborelemez.blog.hu/2010/12/21/302_mitol_fel_tolgyessy_peter/fullcommentlist/1#c11961366

A motivációk keresgélését nem érdemes egy határon túl folytatni. Az bizonyos, hogy a Maslow motivációs piramisának alja...:

"I. hiány alapú szükségletek: "D" szükségletek, azaz hiányszükségletek --> elérésük feszültségcsökkentéssel jár
1. Fiziológiai szükségletek: éhség, szomjúság, szexualitás
2. Biztonsági szükségletek: fizikai védettség, kiszámíthatóság
3. Szeretet, valahová tartozás szükséglete: gyengédség, viszonzott szeretetkapcsolat
4. Elismerés szükséglete: önbecsülés, mások elismerése, hírnév, becsvágy
II. növekedés alapú szükségletek: "B" szükségletek, azaz növelik a belső feszültséget --> cél a bennünk lévő lehetőségek kiaknázása
5. Kognitív szükségletek: tudni, érteni, megismerni
6. Esztétikai szükségletek: szimmetria, rend, szépség
7. Önmegvalósítás szükséglete: elérni a bennünk rejlő lehetőségeket"

.... szóval, hogy az alja motiválja őket, és nincs is semmi baj, az I. szint 3. pontig, mert nem hiszem, hogy egy párton belül olyan igazi intimitás legyen, bár elismerem, egy Bibó-kollégiumra emlékezős délutánon, zsíros kenyérrel és fröccsel a kézben előfordulhat ilyesmi. A 4. ponttól fölfelé már nagyon csökött valóságképpel kell élni, hogy valaki úgy tapasztalja, környezete felnéz rá, becsüli őt, mert szorgalmasan nyomogatja a gombot a fővárosban. (Nem, szerintem itt a motivációs út visszafordul, és a környezet azt méltányolja, hogy valamit kijárt a képviselő úr.)

A II. szint az nincs. Ilyen magyar politikust, aki tudni, érteni, megismerni akarja a világot, rendet, szépséget és szimmetriát találni benne, hogy elérje a maga szellemi határait... - nos, ilyenről még Elek István szép visszaemlékező interjúiban sem olvashatott Ordnassac. (@Ordnassac: )

Egyszerűbb, ha bevalljuk: a magyar politikából a rendszerváltás másnapján kirohant a "szürkeállomány", az értelmiség, és ottmaradt a zacc, egy meglehetősen kontra-szelektált társaság. (Nyugodtan beismerhetjük, honfitársaim, ez minden kelet-európai országban is pontosan így történt: lásd a mozdonyvezetőből lett cseh miniszterelnököt, akinek felesége kuplerájt tartott fen férje hivatali ideje alatt is.)

Mindez azért fontos, hogy Gábor tudja, délibábra lődöz, amikor a politikus (érzelmi- és szociális-) intelligenciáját veszi tűz alá.

Sajnos, ide más erő kell. Inkább Kodóval értek egyet, aki 30-40 kilométeres "sebességgel" akar cirkálni Gödöllő és Pest között a sztrádán az EU elnökség ideje alatt. Az egy fricska. (@a-kis-herceg: )Hát még, ha kiírja kocsija hátsó ablakába: SOD! [Save Our Democracy!] Tuti, hogy én jövök mögötte egy WYFMA? [Would You Free Me Again?] transzparenssel.

Ha van jobb ötleted, azonnal írd ide!

jjulie 2010.12.28. 21:33:04

@Bathory:

mondjál a magányosoknak való versenyszámokat, párat legalább

talán a viszkisé az volt, de nem néztem utána

török gábor 2010.12.28. 21:33:12

@Várúr: Kedves Várúr, én semmit nem akarok :) Egyszerűen csak arra hívtam fel a figyelmet, hogy ez a szerepfelfogás (ami egy létező, legitim megoldás, és radikálisan nem is tér el Göncz 1994-1998 közötti működésétől), negatív hatással van egyrészt az intézményre (leértékeli), másrészt a pozíció betöltőjére (jelentéktelenné teszi). Ennyi.

Viszont a súlytalansági tézisével nem értek egyet: egy aktívabb elnök sok mindent meg tud tenni, akadályozni, befolyásolni, alakítani (lásd Sólyom).

MACISAJT 2010.12.28. 21:33:17

@Zsoo: ("Hagyjuk már ezt a butaságot, hogy azért van a Közt.elnök, hogy minden áron ellent mondjon..")

Pedig sok esetben igenis ezért van(volt).

1990-1994 között Göncz Árpád kifejezetten ezért volt.
Nemhogy törvényeket, de Antall miniszterelnöki kinevezéseit nem írta alá(!).
És most a taxisblokádtól az "Europa, aiuta" c. történeteket hagynám is(helyszüke miatt).

1994-1998 következett, az MSZP-SZDSZ kétharmad.
Mint a muzsikaszó olyan volt.
Normakontroll , elvtársak? Ugyan elvtársak.

1998-2000 között, bár aktívan kezdett(addig halasztotta Orbánék beiktatását, amíg csak tudta, hátha valami csoda történik), az utolsó másfélévet már béna kacsaként hápogta végig.

Mádl és Sólyom.
Róluk csak annyit kell tudni, hogy egyetlen általuk normakontrollra küldött törvényt sem buktak el.
Ahányat átküldtek kifogással az AB-re..az ott mind megbukott.
Ez azért valami.

mrs. white 2010.12.28. 21:33:28

@jjulie: Viszont Ibrachimovics jött helyette és mennyivel rosszab volt. Érdekes módon még egy törpével lettek jobbak (villa), viszont ezzel párhuzamosan a fejjátékot nem erőltetik. Mérkőzések telnek el úgy hogy nincs egy beívelés fejre.
Ergo az első döntés csak rontott a helyzeten és csak a második javított.

2010.12.28. 21:35:17

@Ordnassac: aki korpa közé keveredik, így jár!:)

Diocles 2010.12.28. 21:36:08

Tulképpen zseniális húzás volna, ha Schmitt átküldené az Ab-re a törvényt, h vizsgálják meg sürgősséggel. Természetesen ezt meg kéne előznie a miniszterelnök nyilvános kérésének, hiszen:

1. senki sem gondolja, h Schmitt önmaga ezt megtenné

2. nehogy ez afféle "lázadásnak" tűnjék

3. Orbán pár szóban ecsetelhetné, h szerinte nincs gond a t
örvénnyel, de annyira, de annyira meghatotta a nyugati kritika, h egy ekkora demokrata, mint ő, blablabla ... erre mindenképp fogékony. Baromi jó visszhangja lenne Nyugaton szerintem.

4. további előny, h a törvény zöme immár az Ab áldásával léphetne hatályba, tehát a kritikusoknak innentől kezdve az Ab-vel volna dolguk.

5. ha csupán a P-hez küldi vissza, akkor a kormány nem tudna mentesülni a kritikák alól, a következő fél évben valszeg jegelni kéne a témát, tehát az Ab-hez kellene küldeni.

6. tehát ez mindenképpen racionális lépés volna.

Kár, h a bloggazda ezt nem így vezette le, hanem megpróbál belerúgni egy hetvenéves emberbe, aki nem mellesleg államelnök, és kétszeres olimpai bajnok. Ez így mindenképpen visszás.

Etniez 2010.12.28. 21:36:11

Pali bácsi helyett jobb lenne a Tv-maci. Bábszínház az is, de azt jobban elviselném!

pokesz70 2010.12.28. 21:37:29

@bóra77:

Én személy szerint sokkal jobban tudok hinni GyF-ben, mint a legtöbb magyar politikusban. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy a személye olyannyira megosztó, hogy nem lenne megfelelő házmestere ennek az országnak.

Azt gondolom, hogy Orbán leginkább azért teheti meg, amit meg is tesz, mert nincs alternatívája. Se párt szinten, se egyénileg, még a fideszen belül sincs egy olyan valaki, aki ne vesztette volna már el a hitelességét. Egy bizonyos értelemben Orbán volt az elmúlt 20 év politikai elítjének az utolsó reménye. 2,7 millió ember kapaszkodott bele ebbe az utolsó szalmaszálba. De talán most már hamarosan mindenki számára nyílvánvaló lesz, hogy ez a politikusi generáció kész, kifulladt és most már többet árt, mint használ. Hogy honnan lesz itt megújulás? Nem tudom. Majd csak kifejlődik egy cselekvőképes, friss ága egy új generációnak, addíg viszont csak kéne csinálni valamit. Nagyon nagy szükség volna egy anti-Orbán tengelyre, ami mögé (ha kell, orrbefogva) fel tudna sorakozni mindenki, aki képes még reálisan látni az ország helyzetét, lehetőségeit, veszélyeit és tennivalóit.

jjulie 2010.12.28. 21:38:43

@Ventura Blvd:

te vagy itt a friss levegő

dr kíváncsivagyok 2010.12.28. 21:38:44

Annyira tetszett , hogy idézem, nem szó szerint : - Az indiánok áldottnak gondolták a bolondokat,.....de nem csináltak Törzsfőnököt belőlük......

2010.12.28. 21:39:05

@Diocles: te meg egy műmájer vagy. Vannak normális és tisztességes 70 éves emberek. És sok olimpia bajnok közül mesélnék neked pl. Farkas Péterről akár.

török gábor 2010.12.28. 21:39:44

@Diocles: hoppá, Bolgár-Mészáros-Avar trió tegnap ugyanerre jutott az ATV-ben :) nekem tetszik ez az okfejtés, de meg lennék lepődve (már megint...), ha így történne, ezért is nem írtam erről. majd utólag kielemezzük, ha mégis így történne.

Kazi2 2010.12.28. 21:40:13

SP egy nagy nulla..., zéró. remélem a tükröket már leszerelték a sándor palotában.
semmi pénzért nem adnám el így magamat. fertő.

(kicsit OFF: sokszor gondolkodom mostanság egy teljesen hithű/párthű viktor rajongón, hogy javában bólogat minden egyes döntésen, lepacsizik szintén narancsos szpmszédjával, és azon gondolkodom, hogy egy ilyen magyarnak mi kell - még - hogy 1x azt találja mondani: na, ez azért már nekem is sok..., b+ szijjártó, ne hazudj... de aztán rájöttem, hogy magyarok vagyunk, ergo ovi ne félj, nem vagy veszélyben...)

Zsoo 2010.12.28. 21:40:26

@Várúr: Ez tetszik Várúr!

Hogy került Fletó hatalomra? A Böszmebeszéd után, hogy maradhatott egy percig is a kormány élén?
Az demokrácia ahol idegen ország katonáit vetik be az ünneplő polgárok ellen? Ahol a titkosszolgálatokat felhasználva provokálják a népet?
Demokráciában nem lehetett volna eljátszani a "Felbomlott a koalíció" Nobel díj várományos darabját sem.

Remélem az új alkotmány lehetőséget ad majd, hogy soha ne ismétlődhessenek meg ezek a gyalázatos dolgok.

A magyar nép soha nem fogadta el, hogy idegenek uralkodjanak felette!
A 2/3-ados siker oka, hogy nem sikerült, csak a fél országot megasztárosítani...

2010.12.28. 21:41:40

@török gábor: atv-fan Dio. És valóban, ej, ej, nem méltatod ezt a remek embert, a zemberek emberét. Dio csak burkoltan fejezi ki, mennyire félt tégedet...:)

dr kíváncsivagyok 2010.12.28. 21:41:55

@John May R: Miért , ....... két fideszessel szeretett volna egyeztetni Medgyessi.......

LTamás 2010.12.28. 21:42:02

@Turk Hava Yollari:

Szerintem egy közvetlen elnökválasztással már eleve esélyünk nem lett volna egy normális elnökre. 90-ben Pozsgay, 95-ben Torgyán, na neee... :-D

jjulie 2010.12.28. 21:42:28

@Diocles:

minden nap vizsga van, amíg élsz, főleg ha kiteszed magad a kirakatba

az ötleteddel engem ismételsz, nem baj?

guvernalista (törölt) 2010.12.28. 21:42:48

@a-kis-herceg:
szerintem te vagy naiv. a rendszerváltás idején három politikai erő volt. a demokratikus ellenzék, mögöttük a hírszerzés állt (bm iii/i), a központi bizottság. ők a kémelhárítás (bm iii/ii) támogatását élvezték (d-209, és a társaik), és volt a hazafias népfront, ami mögött a belső elhárítás (bm iii/iii) állt. kis túlzással: a kerekasztal tárgyalásokat a bm főcsoportfőnökségei hívták össze. az ügynöklisták nyilvánosságra hozatala innentől kezdve naivitás volt. erre mondta azt cinikusan antall, hogy tetszettek volna forradalmat csinálni.

de akkor egy antifasiszta jobboldalt kellett volna összegründolni, tehát az összes fasisztát csurkát, király izabellát, és a többieket el kellett volna antallnak zavarnia még akkor is, ha ezáltalál nyilvánvaló kisebbségi (ügyvezető) kormányzásra kényszerült volna. nem lett volna új választás, mert a nyugat félt volna a visszarendeződéstől, és akkor egy antikommunista baloldalt tartottak volna elfogadhatónak.

a független értelmiség elfordult antalltól, és a célja az volt, hogy keressen egy kifejezetten antifasiszta jobber politikust, és azt megtenni miniszterelnöknek. orbán volt a konszenzusos jelölt, csak aztán világossá vált: ő egy nemzeti populista, és nem nemzeti liberális politikus. antall halála után az mdf romjain alapított egy antikomintert néppártot: az újfideszt. és ezzel szemben állt egy antifasiszta mszp-szdsz koalíció.

Kazi2 2010.12.28. 21:42:57

@Zsoo: a fityisz kitűződ, így este 21:40-kor még rajtad van? ;))

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 21:43:00

@Ordnassac: Persze, nem mindenki angyal ott sem, de azért ne vegyük már egy kalap alá a csúnya beszédet meg a tetteket. Ha kormánykoalicióban lennének, szerintem puhulnának valamennyit. Végül is MIEP is volt kormányon, és nem üldöztek semmilyen kisebbséget emlékeim szerint. Az meg nekem szimpatikus, hogy van egy párt és egy médiaorgánum, ami kimondhatja a kimondhatatlan dolgokat. Akkor is ha sokszor téved. Bizonyos dolgokat aztán a 'mainstream' kénytelen átvenni.

MACISAJT 2010.12.28. 21:43:17

@Diocles: ("Tulképpen zseniális húzás volna, ha Schmitt átküldené az Ab-re a törvényt, h vizsgálják meg sürgősséggel. ")

Nem egészen.
Szerintem-és én ezt javasolnám- hogy simán a parlamentnek küldje vissza "megfontolásra".

Arra ugyanis nincs határidő, hogy a parlamenti mennyi idő alatt kell "megfontolja", különben is februárig nincs ülés.

És az újabb szavazásig tartó időszakban( ami lehetne másfél hónap vagy akár másfél év is), leheten valóban "megfontolni"
a jogos és józan kritikákat( nem a hörgeményeket) és finomítani a törvényen.
Ha már muszáj egy ilyet hozni.

dr kíváncsivagyok 2010.12.28. 21:43:55

@török gábor: .....na meg,....könnyebb is utólag elemezni.... :-)

jjulie 2010.12.28. 21:45:14

@Várúr:

szokásos határozott balgaság, veszik a kocsmában az ilyet?

a-kis-herceg 2010.12.28. 21:45:26

@Ventura Blvd: erre csak azért nem kapsz csillagot, mert az olyan lenne mintha magamat tüntetném ki.

Ordnassac 2010.12.28. 21:45:52

@Bathory: a MIÉP sosem volt kormányon. Sem 1993-1994-ben, sem 1998 és 2002 között.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.28. 21:46:03

@kíváncsivagyok:
Azért két fideszessel egyeztetett Megyó, amiért elsőként gratulált Orbánnak a fülkeforradalomhoz.
Mert nem haragtartó.
Bájos ember.
Hogy miniszterelnöksége idején csak D-209-nek szólították, az direkt jónéven vette.

Nádasi Balázs 2010.12.28. 21:46:12

"Nem vitatom, szép dolog is lehet a feltétlen lojalitás, arról nem is beszélve, hogy bizonyos korokban kifejezetten kifizetődő."

öhö... milyen korban is? :)

BTW, nagyon jó volt Szili jelölése az MSZP részéről, mert így az SZDSZ teljes joggal tartózkodhatott, Gyurcsány se szólalt meg, mert remélte, kap egy hatalmas pofont Szili (megkapta), és lett jó köztársasági elnöke az országnak. Mivel az volt, tudtuk, hogy a kétharmadparlament nem fogja megválasztani.

Persze azt is tudjuk, hogy Török Gábor szinte senkivel sem szimpatizál, legalábbis látványosan nem, talán pont Sólyom a kivétel...

Kár, hogy csak 5 évig volt ő az elnök.

Schmitt teljesítményére jellemző, hogy amikor egy ismerősnek mondtam, hogy vendégül látta egyszer a kormányt, és főzött is rájuk, megjegyezte: "Végre megtalálta a neki való szerepet!"

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 21:46:14

@jjulie: Ilyen az összes magányos jutalékos kereskedő(bróker, tanácsadó, stb.), aki nem akar vezető lenni. Ha nem vezet, nem oktat, kuttyát nem érdekli ha krisna hivő észak-koreai, ha hozza a számokat. Vagy nálatok igen?

dr kíváncsivagyok 2010.12.28. 21:47:35

@pokesz70: Ma mondta Kéry az ATV - ben : "olyan nincs , hogy ne legyen alternatíva,......ha a helyzet megköveteli...." Én is ebben bízom........

Zsoo 2010.12.28. 21:48:20

ATV?? Holnap meg a Népszabiból idézünk?
Hányingerem van, amúgy is későre jár..

bariga 2010.12.28. 21:48:22

@Diocles: Hetven évesen eddigi érdemei elimerése mellett elmehetett volna békésen nyugdíjba. Nem kellett volna vállalnia valamit, ami nem neki való, ne csodálkozzon,
hogy sorra kapja a kritikát. Én még mindig csak azt szeretném tudni, hogy mennyibe kerül nekünk ő, a bológatós elnök. Még a feleségében is több kurázsi van.

Zsoo 2010.12.28. 21:49:03

Népszavát akartam írni..tényleg késő van..

a-kis-herceg 2010.12.28. 21:49:08

@Ventura Blvd: @pokesz70: vigyázó szemeteket Esztergomra vessétek...

nem akarok klasszikust idézni, de kénytelen vagyok: "a jövő elkezdődött"

ssi 2010.12.28. 21:50:02

"Schmitt új szerepfelfogása: a nullák elnöke"
nol.hu/belfold/torok_gabor__schmitt_uj_elnoki_peldat_teremtett

www.hirvilag.com/belfold

államfő december 31-én éjfélkor, a Himnusz után ünnepi beszédet mond a köztévében
www.fn.hu/belfold/20101228/szilveszteri_buli_schmitt_pallal/

"törvény hatályba lépése előtt polgári engedetlenségi akciót indítanak"
www.boon.hu/hirek/magyarorszag/cikk/mediatorveny---tiltakozasok-szilveszterkor/cn/haon-news-charlotteInform-20101228-0731577914

"médiatörvény visszavonását kéri a Nyilvánosság Klub"
hir3.hu/index.php?hir=magazin&hirid=52288&kat=1

dr kíváncsivagyok 2010.12.28. 21:50:09

@simonmondja.: Hát , igen ! Van akit meg nemes egyszerűséggel Pinocchiónak szólítanak........vajon miért...?

fidesz friend 2010.12.28. 21:50:49

@Diocles: már bocs, de nem a státusza (államelnök) miatt kímélünk vagy nem kímélünk valakit, hanem azért mert olyan, milyen. ez ilyen.

dr kíváncsivagyok 2010.12.28. 21:52:30

@a-kis-herceg: Csak nem....? Még a végén kiderül , hogy a korrupció nem szoci licensz....? ( Ha Polt Péteren átjut.........)

a-kis-herceg 2010.12.28. 21:52:38

@guvernalista: "(ov) ő egy nemzeti populista"

demagóg. a populista én vagyok (elitellenes...) és még itt vagy 60 kommentárs

2010.12.28. 21:52:55

@simonmondja.: ez komoly? Megyónak elmentek otthonról? Vagy várta, hogy valahová kinevezik nagykövetnek?:)

bariga 2010.12.28. 21:52:56

@Zsoo: Valami rosszat ettél? igyál egy kis pálinkát, hidd el jobban leszel

Alvarez 2010.12.28. 21:53:30

@mrs. white: "Egy amúgy tehetséges ember soha nem választ politikusi pályát mert az élet más területein gazdaságban tudományban kereskedelemben önerőből tud érvényesülni."

A matematikai bizonyításoknál mondják, hogy egy ellenpélda dönti a tételt. A fenti érvelésedre az ellenpélda Bajnai Gordon. Messze a legjobb teljesítményt nyújtó miniszterelnök a rendszerváltás óta. Nem is talált rajta fogást a csontvázbrigád, és csak ez a féleszű Matolcsy nyögi be néha a "7% lenne a hiány" szövegét, csak nincs, aki komolyan vegye.
Persze hozzátartozik a sztorihoz, hogy kellett egy mszp+szdsz, aki 1 éven át mindent megszavazott annak ellenére, hogy borítékolható volt a következmény.

Magyarország tragédiája,Bajnai nem az a hordószónok típus, aki hagyja, hogy a 80 éves néni kezetcsókoljon, pedig itt ez a népszerű.

jjulie 2010.12.28. 21:53:32

@Bathory:

nem egyértelmű, mivel a céget jeleníti meg, nem csupán önmagát, egyáltalán nem mindegy

sehol a világon

hacsak nem a saját cégében, a saját maga által fejlesztett terméket értékesíti

dr kíváncsivagyok 2010.12.28. 21:54:30

@fidesz friend: Nekem sincs (nem is volt ) semmi bajom Schmittel,.....de csak sportvezetőként,.....abba a székbe és házba nem való az Ő "szellemisége"....ha szabad finoman így mondanom....

Zsoo 2010.12.28. 21:54:47

@bariga:Bezzeg Göncz papa odavaló volt, jól árulta a hazát,
Szerencsétlen Sólyom -aki már anno AB elnökként óriási károkat okozott az országnak- szintén! Most meg itt van egy sikeres diplomata, egy 2szeres olimpiai bajnok, egy baj van csak vele, hogy "magyarkodik"!

a-kis-herceg 2010.12.28. 21:55:13

van 1 javaslatom SP nek. amivel megmentheti a Nemzetet a szorult helyzetéből.

gipszelje be a szentjobbját, mondja hogy síbaleset... és hogy bocs nem tud írni...

jjulie 2010.12.28. 21:55:26

@Bathory:

látom, a miépes ismereteid is felszinesek

Várúr 2010.12.28. 21:55:49

@Zsoo:
Tudod pajtás ritkán káromkodok, de ennek a szar ballib bandának igen rövid az emlékezete.... Ma Török ténsúré is csak a boldog emlékezetű ronggyá puccsolt Medgyessyig terjedt. Valamit írnia kell, rendben van, de édes álnaivitása és szokott üres bölcselkedése derűsen megmosolyogtat. Tán érdemes lenne egyszer írnia arról, hogy minél álságosabb, hamisabb és hangosabb a ballib kórus, a jobboldalon annál erősebb az összetartás - akár egy vitatható kormányintézkedéssel összefüggésben is. Most valami Jászberényi akart kussolni a Rádióban. A Népszabadság volt újságírója természetesen. Ez a hír ballibéknál -, nem az, hogy közel egymillió ember képtelen a közüzemi számlát fizetni.

2010.12.28. 21:55:52

@fidesz friend: így van, ráadásul ha olyan, amilyen. Ne itt reklamáljon senki sem. A hülyeség egyébként is kortól független.

a-kis-herceg 2010.12.28. 21:56:30

@mistinguett: a magyar huszár sose hátrál meg... főleg nem a labancoktól... az utolsó csepp vérünkig (így ahogy írom, a miénkig) kitart...

pokesz70 2010.12.28. 21:57:20

Érdekes lenne elkezdeni összeírni egy listát azokról, akikről még el tudjuk hinni, hogy legalább egy ideig rájuk bízhatnánk a fontosabb tisztségeket. Jelenlegi pártkötődéstől függetlenül, civilekkel kiegészülve. Ha sokan fejeznék ki így a véleményüket, tennék közzé a saját listájukat, lehet, hogy lehetne valami egységfrontot kovácsolni belőlük. Baromira nem értek az ilyenekhez, de kéne csinálni egy ilyen közösségi applikációt, amivel hozzá lehetne írni a listához meg szavazni lehetne a korábban felkerültekre.

a-kis-herceg 2010.12.28. 21:58:34

@Zsoo: ma még népszavát írsz?

ökörpöröly 2010.12.28. 21:58:57

Schmitt pontosan illeszkedik a Bölcs Vezér vezetési stílusához. Gyenge jellemű és képességű szervilisekkel veteti magát körbe, mert retteg a hatalom elvesztésétől. Azonban ilyen emberekkel nem lehet kormányozni, főleg nem ilyen világ- és nemzetgazdasági helyzetben.
Lázár már utalt rá, hogy az eddigi lépések még csak a gyenge kezdetet jelentették, lehet gondolkozni, mi lesz, ha a cigánybűnöző és klikkje belehúz.
Egyszerre szajkózza az 1 millió munkahelyet és a mi nem a kisembereket adóztatjuk dolgot. Valakinek pedig viselnie kell a költségeket, vagy a vállalkozásoknak, vagy a munkavállalóknak.
Most úgy tűnik, mindegyik réteg szív összességében -talán kivéve az exportorientált, euróbevételt képző multikat-.
Ha nekimegy 800 ezer rokkantnyugdíjasnak, akkor valahogy ezeknek a rétegeknek másként kell megadnia a létminimum feltételeit -nem vitatom, hogy kb. 50%-uk nem felel meg a rokkantsági szintjének megfelelő kritériumoknak-. Ha nekimegy a szürke- és feketegazdaságnak, akkor megint tömegek kerülnek utcára.
Talán a nagy "szabadságharcnak" mindössze az a célja, hogy bejelenthesse, ő mindent megpróbált, de a külföld rákényszerítette a megszorító lépésekre.
Kiszámíthatatlan figura, de nem a szellemi képességének kimagasló volta, hanem a torz lelkivilága miatt.
Annyira ostoba, hogy azt hiszi, ugyanúgy kezelheti a világpolitika és a világgazdaság elitjét, mint otthon a családját vagy a szaros fideszcsicskáit.
Eddig teljesítménye messze az eddigi legsilányabb kormányzati munka, minden téren. Azért Antallt, Medgyessy és Gyurcsányt alulmúlni, nem semmi!

bariga 2010.12.28. 21:59:16

@Zsoo: az nem baj, hogy magyarkodik, csak egy köztársasági elnöknek más is lenne a dolga. legalábbis a jelenlegi alkotmány szerint. Azon a sok pénzen amibe kerül ez az intézmény, ami most teljesen felesleges sok lélegeztető gépet lehetne venni. Ha jól emlékszem, mindig ez volt hasonlat régbben.

is 2010.12.28. 21:59:21

@Ordnassac: "Akkor sorjában: Gyurcsánynak egy kifejezett programja/elképzelése se volt. Sőt, félévente változtatta őket és képes volt ugyanolyan elánnal X-et mondani, de a totális ellenkezőjét is."

te valamit nagyon sekélyesen kívánsz értelmezni. amíg Gyurcsány a kibaszott jó gondolatokat írogatta az újságokba, addig sosem változtatta a mondandóját. kormányfőként sosem a maga álláspontját mondja, főleg nem koalíciós kormány élén, hanem azt képviseli, amit a kormány és a mögötte álló pártok elfogadnak, az a koalíciós pártok hibája volt (meg is kapták érte a magukét), hogy megállapodtak egy programban, majd másnap szétbaszták, és Gyurcsányt amortizálták vele lefelé.

ez PONTOSAN az őszödi beszéd témája, és hiába is próbálod ezredszer is erkölcsileg lehúzni, bizonyos értelmi szint felett, ami ezen a blogon a résztvevők többségében megvan, nem fog menni. hiába is próbálod úgy beállítani, hogy az a hülye, aki megértette, hogy mi hanzott el benne, és nem azzal foglalkozik, hogy háromszor káromkodott benne, ez sajnos csak téged minősít. persze, a birka nép sosem fogja felfogni annak a beszédnek a tartalmát, óriási politikai hiba volt, bele is bukott, de ez a birka nép hülyeségéről ítélet, nem róla. ha jól látom, te a birka nppel kívánsz egy megítélés alá esni.

aztán meg hadd kérdezzem meg, hogy Orbán hányszor mondja az ellenkezőjét? volt ugye 7%-os hiány. mikor is? csak nem idén, április után? aztán volt 3%-os is. mikor is? csak nem idén szeptemberben? aztán volt, hoyg az AB a demokrácia sziklaszilárd alapja. mikor is? 2007-ben. aztán most meg, hoyg az AB csak akadálya a demokráciának. mikor is? 2010-ben. elkopna az ujjam, ha Orbán összes szélkakas-fordulatát le akarnám írni. te nagyon szemellenzősen állsz neki sóhajtozni, nem áll ez jól a csokornyakkendőnek.

Zsoo 2010.12.28. 22:00:17

@Kazi2: Csak MIÉP-es van..

guvernalista (törölt) 2010.12.28. 22:00:56

@Bathory:
csakhogy politikában a személyiséget alapavetően az határozza meg, hogy a homlokára ki milyen címkét ragaszt. és nagyon nem mindegy, hogy egy szocialista-konzervatív csoport kerül szembe a nemzeti liberálisokkal. vagy egyszerűen csak egy antifasiszta koalíció áll szembe egy antikomintern táborral.

2010.12.28. 22:01:23

@Alvarez: szívemből szóltál! Éljen a diszkrét- és nem látszatpolitika...

Zsoo 2010.12.28. 22:01:42

@bariga: "az nem baj, hogy magyarkodik".

Gratulálok, ide jutottunk!
Gyurcsány és csapata mégis csak sikeres volt!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.28. 22:01:49

@Letícia: Fültőlfülig csillogott a protkója, annyira széles mosollyal gratulált.

Diocles 2010.12.28. 22:02:20

@MACISAJT:

ha a P-nek küldi vissza, akkor lényegében nem tudja meghozni egy fél éven belül a törvényt, már csupán az EU-elnökség miatt sem, a fenének kell a hiszti.

csak az Ab-hez küldés tudja kiszedni a törvény méregfogát, és ha a törvény nagy részét alkotmányosnak találja az Ab, akkor a kormány moshatja a kezeit.

Várúr 2010.12.28. 22:02:29

@török gábor:
Török ténsúr. Jelentős nézetkülönbség létezik kettőnk közt. Egy leharcolt, torkig eladósított országban a minimális politikai felelősséggel bíró elnök ne legyen önjáró. A jelen politikusainak kegyed által féltett jövője érdekében sem. Ebben az országban nyolc év pusztítás után szükséghelyzet van, ha az urak nem is mondják ki. A Nyugat is utólag mondja ki (lásd: Görögország,
Írország) Török ténsúr a higgadt elemzés embere, én inkább a cselekvésé. S másokat is erre biztatok.

Ordnassac 2010.12.28. 22:03:01

@Zsoo: azzal meg már nem mész sokra...

a-kis-herceg 2010.12.28. 22:03:17

@pokesz70: az a valóvilág amit írsz nem? ki meg be szavazással...

mrs. white 2010.12.28. 22:03:24

@Alvarez: Bajnai volt a legkevésbé politikusnak látszó politikus. Annyira, hogy szerintem igazából nem is volt az. Oszkóra se mondanám, hogy politikus pedig Ő töbett foglalkozik a blogján a történésekkel mint Bajnai. Ő nem is volt pártag. A varázsa is a hangsúlyozott pártonkívüli szakemberségében rejlett. Neki nem kelett végigjárni a nyalós szamárlétrát mert Fletó kívülről emelte be.

Mintha holnap Heim Pétert kérnék fel Matolcsy helyett. Tudod kivel szimpatizál de nem tartanád politikusnak és mivel ilyen a személyisége, talán el se vállalná. Bajnai meg éppen elvállalta de nagyon keskeny az a határvonal ahol ők állnak.

Alvarez 2010.12.28. 22:03:25

@Bathory: "az elmúlt 8 évre, tekintve pl. azt a nem elhanyagolható tényt, hogy 98-02ben csökkent az ÁA."

ja úgy könnyű államadósságot csökkenteni, hogy az állam mondja meg mi számít bele. Ezért kellett az MFB-n kerseztül finanszírozni az autópálya építéseket, mert úgy nem számított bele az államadósságba.
Erre mondja Kohn bácsi, hogy ügyes.

Sajnos 2004 óta egy EU nevű civilizálatlan bandához tartozunk, ahol az ilyen úri huncutságok nem megengedettek. Lesz ennek még következménye a manyup lopás elszámolására is.

bariga 2010.12.28. 22:03:27

@Várúr: az összetartáshoz ez a stílus kötelező, vagy most csak kivételesen sikerült ezeket a szavakat egymás mellé tenned?

Zsoo 2010.12.28. 22:04:09

A köztársasági elnök legfőbb feladata, hogy az országot reprezentálja, szerintem egy 2szeres olimpiai bajnok diplomata erre tökéletesen alkalmas!

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 22:04:40

@jjulie: Bocs a MIEP-hivőktől, úgy rémlett hogy koalició volt, de nem.

2. nem tudom milyen hálózatot épitettél te, én még életemben nem láttam olyat, hogy vkit jutalákos cégnél kirúgtak volna, miközben jól keresett a főnökének, és tetszett az ügyfeleknek. Hogy csak egy példát mondjak, a brókerbotrány fővádlottjának is csak 8 általánosa volt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy elit ügyfélkört épitsen.

jjulie 2010.12.28. 22:05:24

@mrs. white:

nem ismered az eredményeket

miután kitette az eto't utána nyertek meg mindent ami elképzelhető, ami csak létezik

nem fontos csak azért ellenkezni, mert megláttad a nickemet

Zsoo 2010.12.28. 22:05:53

@Ordnassac: Mindig gyöz az igazság!
Itt van nekem ez a 2/3-ad, mi magyarok minden nap megyünk valamire..

Ordnassac 2010.12.28. 22:06:52

@Zsoo: csak részben, több feladata is van egy köztársasági elnöknek ám.

Amúgy egy elismert József Attila-díjas műfordító nem volt jó erre? ;-)

a-kis-herceg 2010.12.28. 22:07:50

@Várúr: ez mit jelent? mit tegyünk??? segics. s.o.s.

török gábor 2010.12.28. 22:08:08

@Zsoo: nem tudom, hogy számít-e ez, de az alkotmányban nem (csak) ez van... ("őrködik az államszervezet demokratikus működése felett")

bariga 2010.12.28. 22:08:12

@Zsoo: Bocsáss meg, de abban amit írtam, hol találtad meg a Gyurcsány szót? Ha jó értettem, itt most nem róla van szó, ő most különben sem tényező, azokkal kell foglalkozni, akik most döntenek és befolyásolják az életünket. Neked ezek a döntések tetszenek, semmi baj, Te így vagy boldog.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.28. 22:08:45

Azért ez idemásolom az egyik itteni linkből, mert ez már több, mint csak tiltakozás:

Mit kíván a magyar nemzet? (2011-ben)

1. A véleménynyilvánítás szabadságának biztosítását
2. A szakmai szervezetek bevonását a médiaszabályozás folyamatába
3. Egy politikailag független médiatanács megválasztását
4. A médiahatóság elnökének legfeljebb négy évre történő kinevezését
5. A szakma által delegált ellenőrző hatóság (Felügyelő Bizottság) és szakmai képviselet biztosítását
6. A kilátásba helyezett bírságok ésszerűsítését
7. A Médiatanács által hozott döntések felülvizsgálati és fellebbezési lehetőségét a bíróságon
8. A megelőző végrehajthatóság eltörlését,
9. Az írott és elektronikus sajtó kivonását a törvény hatálya alól; a lineáris elektronikus média függetlenségét
10. Az online, az írott és az audiovizuális sajtó, valamint a földi és online-terjesztésű műsorsugárzás megkülönböztetését,
11. A különböző közszolgálati hírszerkesztőségek függetlenségét.
12. A nemzeti hírügynökség (MTI) mint kizárólagos hírgyár léte veszélyezteti a különböző közszolgálati médiatípusok közötti különbségeket, a szerkesztői szabadságot és vele az objektív tájékozódáshoz való jogot. Ez a helyzetet haladéktalanul orvosolni kell!

www.boon.hu/hirek/magyarorszag/cikk/mediatorveny---tiltakozasok-szilveszterkor/cn/haon-news-charlotteInform-20101228-0731577914

ökörpöröly 2010.12.28. 22:08:58

@Várúr: Kedves bolsevik ügynök!

Akkor nézd már meg a Népszabadság egykori újságíróit, például Bayer "Holkomcsiholnemzetifélzsidó" Zsoltot, esetleg Bencsik Andrást. Mindketten jeles publicistái voltak az újságnak. De sorolhatnánk a többi egykori kommunista újságírót is, Seszták Ágnest, aki több mint tíz évig volt Kende Péter munkatársa a Kommunista Ifjúsági Szövetség lapjánál, vagy a Moszkvában végzett kommunista Szaniszlót, vagy a kommunista tévé kedvenceit, Chrudinák Alajost és Kudlik Juliskát. Folytassam még a sort?:)

Zsoo 2010.12.28. 22:09:21

"Bocs a MIEP-hivőktől, úgy rémlett hogy koalició volt, de nem."

Hm, lenne mit olvasnod!
www.magyarforum.hu

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.28. 22:09:50

@Ordnassac: Tényleg, ez az állítás azért határeset.
A miépesek az MDF szakadár szárnya voltak, ha jól emlékszem.
Valami Csurka monológgal bontottak zászlót a kormánypárton belülről.

Zsoo 2010.12.28. 22:11:45

@Ordnassac: A szándék a lényeg, lehet valaki zseni, ha nem a nemzet érdekei szerint cselekszik..

a-kis-herceg 2010.12.28. 22:11:52

@török gábor: hohoho. a nagy ho-ho-ho... megint egy lépés... akkor nem őrködött??? azaz nincs már demokrácia???? ne má. azthittem magyarfajta, tarkafajta...

jjulie 2010.12.28. 22:11:54

@Bathory:

mondok egy nagyon egyszerü példát: a kiváló teljesítményű ember megkúrta a főnoke feleségét, és lebukott

mrs. white 2010.12.28. 22:12:37

@jjulie: Mi mindent? Eto'-val nyertek 5 cuccot ibrával bukták a Bl-t, pont azzal az interrel szemben ahol szemben véreztek el ahol eto' játszott. Egy évet elcsúsztál. Ez nem gond csak ne csesszél le ha tárgyi tévedésed javítom. Amúgy semmi gondom véled.

Ordnassac 2010.12.28. 22:12:42

@simonmondja.: így van, 1993-ban szakadt ki, de azért a kormányoldalon sem a Csurka-vonal a meghatározó.

a-kis-herceg 2010.12.28. 22:12:51

@Zsoo: ez a kör a tisztességen és az erkölcsön, összességében a "tartáson" múlik.

2010.12.28. 22:13:11

@Várúr: komolyan gondolod ezt a sok baromságot?A ballibeknek köszönhető a világ romlása? Hiller Pifti, Mesterházy Jacko Attila és társai komoly ellenfél? Ennyire nem telik több tőletek? Nézzetek már egy kis történelmet! 1989 előtt a rohadt imperialisták voltak a hibásak, Kínában is csendben kell lennie a Dalai Lámának, és Észak-Korában is, meg Kubában is mások a hibásak...

Szomorú, hogy ilyen hülyék vagytok.

is 2010.12.28. 22:13:36

@ciceró: csak akkor lehetne Gyurcsány sztár, ha lett volna előre hozott választás. de nem lett volna, mert a pártok akartak a hatalomban maradni, nem ő. ő csak annyit mondott, hogy vele ne járassák a bolondját, ő csak akkor marad, ha őt elegen és eléggé akarják. ezt te azért hívhatod zsarolásnak, mert az MSZP-ben nem volt más, de gyurcsányt se akarták, ezért szivárotaták ki az őszödi beszédet, dögöljön meg a saját tehenünk is alapon. 2009-ben, amikor Gyurcsány felállt (maga állt fel, a pártoktól még maradhatott volna 2010-ig is!) kétségbe is estek a pártok, és nem is találtak senkit. Gyurcsánynak kellett őket még ebben is kisegíteni, ő kereste meg Bajnait, és Bajnai az MSZP két szép szeméért el sem vállalta volna (lásd internacionálé-éneklés), és alá is íratott velük egy sokkal keményebb papírt, mint amit Gyurcsány valaha is "zsarolt" rajtuk.

Gyurcsány akkor lehetne sztár. ha 2007 őszén, amikor az MSZP még mindig azzal volt elfoglalva, hogy az egészségügyi reformot szétbassza, akkor feláll, és az elégedtlen FIDESZesekkel, Fodorral, Bokrossal csinál egy Kadima pártot., és otthagyja az MSZP-t a picsába. Ő ezzel szemben kivárta 2008 márciusát, és ott megjött a balegyenes, bejött Orbán karaktergyilkolása. Ha Gyurcsány akkor nincs ott, akkor az a lengő elzúg a levegőbe, és Gyurcsány sértetlenül kerül ki az egészből. De ez a lehetőség elmúlt, és ezzel Gyurcsány is elmúlt.

a-kis-herceg 2010.12.28. 22:14:57

@IGe: bocs ezt rövidebben: takarodjon tájföldre minden politikus... vérvétel nélkül... cserébe felőlem azt visznek amit akarnak...

Zsoo 2010.12.28. 22:15:13

@török gábor: Akkor már csak az a kérdés, hogy mit jelent a demokratikus működés..
A 2/3-ados felhatalmazású országgyűlés él a kötelességével.

guvernalista (törölt) 2010.12.28. 22:15:41

@török gábor:
sólyom akkor lett volna okos, ha nem egyszerűen visszaküldi a törvényt, hanem ő maga fogalmaz meg ajánlásokat, vagy még inkább konkrét törvényjavaslattal él.

schmitt akkor lenne valaki ha nyíltan azt mondaná: ezt a szankcionálást azért már mégse kéne. csakhogy akkor elővennék, hogy hány villája is van. így nem ezt fogja mondani. hanem egyszerűen csak visszaküldi a törvényt. lesz valami bohózat. ugyanaz, mint sólyom esetén. csak most majd a külföldnek szól.

szerintem a törikönyvek nem fognak különbséget tenni az eddig államfők között, mivel lényegi különbség nincsen közöttük. mindegyiket szolgalelkű, megalkuvó fazonnak állítják majd be. gönczöt ugyanúgy, mint mádlt, sólyomot, vagy épp schmittet. és majd az apróbetűs részben említik csak meg, hogy ki mit nem írt alá. de hozzáteszik majd, hogy mindez csak színjáték.

2010.12.28. 22:16:46

Na húzzuk el SP nótáját ezen a szép estén:

www.youtube.com/watch?v=pesltOMIuxA&feature=related
(KFT: na melyik is?:D)

xboxer 2010.12.28. 22:18:13

A Schmitt Pali nem fog meglepetést okozni soha. Ő csak egy felfújható gumibaba. 4 évig használják aztán kuka.

a-kis-herceg 2010.12.28. 22:18:28

@Zsoo: "él a kötelességével" :))) joojoojoo. igen. 2/3-dal lehet királyságot... de hívd kötelességnek. jogot akartál mondani ugye?
ez persze az alkotmányon belül és az eu aláírtakon belül lenne igaz... talán...

Zsoo 2010.12.28. 22:19:15

@bariga: Nem tényező?
Az egész leszerepelt komcsi banda a fő tényező, és még hosszú évtizedekig isszuk a ténykedésük levét..
Magának a fogalomnak a létezése, hogy "magyarkodás', mindent elárul az országról! Egészséges nemzeteknél ez elképzelhetetlen..
Nehéz lesz az elmúlt 70 évet kiheverni..

is 2010.12.28. 22:19:27

@Várúr: a más szemében a szálkát... eléggé előrehaladottnak tűnik az egyoldalú világszemléleted., meg az ellenségképed. jól beleástad magad egy árokba, kár hogy valójában nincs háború, csak te akarod eljátszani.

Nem vagyok fideszes 2010.12.28. 22:20:51

@Letícia:

Ugyanmárugyanmár, nem az NyaliPali nótája.

Hanem ez: www.youtube.com/watch?v=jjxbjysXUV0

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.28. 22:21:07

@Ordnassac: Ki tudja...
A kisgazdák nem is voltak kormányon, mégis az ő gazdpoljuk lett befutó.
Vannak ilyen kiskapuk, amiken keresztül egy terv eljut a megvalósításig.

a-kis-herceg 2010.12.28. 22:21:31

@Zsoo: nem mult el. még tart... még ne heverj...

ubul2000 2010.12.28. 22:22:15

@Letícia: De akár Schmitt Pál-ról is mesélhetnél, az olimpiai bajnokról, hogy milyen nemtelen eszközökkel próbálta(k) B. Nagy Pál-t kigolyózni a párbajtőrcsapatból.

bóra77 2010.12.28. 22:22:19

@török gábor: igen, én is láttam, gyakorlatilag "lesúgták" SP-nek a legkevésbé ciki megoldást.
szerintem most stábok gondolkoznak azon, hogyan lehet elkerülni ezt a rendkívül kínos helyzetet, és mit is csináljon SP. gyanús, hogy nem azonnal írta alá a törvényt.

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 22:22:39

@jjulie: Korábban is úgy tünt, hogy savanyú nálad a szőlő.

Mindenesetre ha diszkriminációnak tartod a saját példádat, akkor még mindig ott az MLM. Kiváló kereseti lehetőség, és annyit kúrod a vezetőd feleségét/lányát amennyit akarod. Mivel nem főnököd, nem vehet fel - magad akartál odamenni - és nem rúghat ki. Ettől még ritka hülye példa volt...

a-kis-herceg 2010.12.28. 22:22:51

@simonmondja.: voltak kormányon...

mutassak képet? "orgyán-torgyán-polgár-kormány" a korona körül állnak a festményen:)

cambridge.on 2010.12.28. 22:23:23

@Várúr: Erre a Fidesz talált megoldást az adótörvénnyel.
Az alacsony keresetűektől elvesz, és a magas keresetűeknek ad.
Ezt a kompenzációval korrigálja az állami alkalmazottak esetében.
Mi ez, ha nem beismerése az általam állítottaknak?
Mi lesz a versenyszférában dolgozók kompenzációjával?

is 2010.12.28. 22:24:33

@Zsoo: nagyon messziről kellene kezdeni, ha meg akarnánk mutatni, hogy ez a mondat miért üres lózung, miért káros, miért hibás, miért értelmetlen, és miért bűn. se te nem akarsz ennek nekifutni, se nekünk nincs rá időnk és energiánk. te már elvesztél, neked már csak ez a mondat marad, hog yfügefalevélként eltakarja előled az igazság bármeily kis szeletét, és jóllakasson egy látszattal, hogy ne is éhezzél több tudásra.

ubul2000 2010.12.28. 22:24:51

@Kazi2: Amikor a Patkány (Göncz) ugyanezt tette (azt írta alá, amit az szdsz megengedett neki) akkor is ilyen vehemensen támadtad őt?

a-kis-herceg 2010.12.28. 22:24:54

@bóra77: a tuti javaslatot én már megtettem, nincs presztizs veszteség... nem kérek sokat a tanácsért. fél somogy megye...

torokgaborelemez.blog.hu/2010/12/28/305_null_komma_null/fullcommentlist/1#c12006848

jjulie 2010.12.28. 22:25:02

@mrs. white:

ok, viszont a dolog arról szólt, hogy egy nagyon nagyon jól teljesítő is kikerülhet egy csapatból, mert nem vegytisztán a teljesítmény számít csak, egy sereg egyéb tényező is létezik

bóra77 2010.12.28. 22:25:54

@is: szépen összefoglaltad. Nekem egy idő után már nincs kedvem vitatkozni...feleslegesnek érzem.

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 22:25:55

@guvernalista: Szerinted. Ki tudja Kennedyről, hogy demokrata volt vagy republikánus? Kutyát sem érdekli, de a jó emlékü elnökök közül való. Ki tudja Wilsonról? Rossz emlékü, magyar szempontból legalábbis.

ubul2000 2010.12.28. 22:26:09

@LTamás: Tévedsz, 90-ben Für, nem P.

2010.12.28. 22:27:01

@ökörpöröly: ezeknek mindig kell egy irányító, vezír, aki megmondja mit kell csinálni. Ráadásul, mindenkinek most a narancs oldalon állva van elég takargatni valója, amit a veres rendszerben tett, szóval a legjobb védekezés a támadás...

@simonmondja.: mondjuk azt mondták róla, hogy oly hataloméhsége volt, hogy vállalta a blamát is az útelágazással együtt is...Erről meg az a KFT szám jut az szembe, hogy: Mmmmmmmakákó!:)))

(www.youtube.com/watch?v=GRysoynza3Y)

:D

a-kis-herceg 2010.12.28. 22:27:14

@Zsoo: fogadjátok b+. legyen benne hogy tájföldre a repjegy politikusoknak ingyen van... 20 kg poggyásszal/fő...

a-kis-herceg 2010.12.28. 22:27:58

@Zsoo: és nem retúr... csak natur

Ventura Blvd 2010.12.28. 22:28:36

@Teremszolga: Ez olyan gyönyörű komment, hogy még én is, jogban és egyebeken teljesen járatlan lény is értem, amit írsz.

Szerintem az ilyen kristály tiszta logika még Pali bá burájában is fényt gyújtana egy pillanatra.

De, mi lenne a következő pillanatban, ha rájönne, hogy akarva-akaratlan alkotmánysértést követett el?

NAGYON ÉRDEKEL A SZEMÉLYES VÁLASZOD. Szánj rá két mondatot, kérlek.

(Ha lusta vagy, küldd az igaznak vélt választ betűjelét:
a) megvonja a vállait,
b) imához leborul.)

Török Gábor pedig igenis jön neked egy üveg aszófőivel, mert nagyban emeled blogja színvonalát. Neked meg jól jön az a pia, ne utasítsd vissza, mert úgy látszik, lesz mire Szamorodni.

jjulie 2010.12.28. 22:30:22

@Bathory:

direkt választottam egy szélsőséges példát, de nekem nem fontos, hogy ezen túlmenően meggyőzzelek a "csak a teljesítmény számít" egyszerű kifejezés egyszerű voltáról

Zsoo 2010.12.28. 22:30:43

@is: Sajnállak! Nem kéne annyi megasztárt nézni, és talán jobban működne a szürkeállományod!

Olvassatok egy kicsit, addig is csend van..
Néha nem árt elmélkedni a dolgokon, nem csak az üres fecsegés..

www.miep.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=3816:csurka-istvan-az-alkotmanybirosag-mint-gyep&catid=40:csurka-istvan-irasa&Itemid=53

bariga 2010.12.28. 22:31:20

@Zsoo: Igazad van, sok csúfság megesett az elmúlt 70 évben.
De a múlt ne mérgezze meg a jelent és jövőt pláne ne! Most lehetne egy békés, modern, jó, demokratikus országot csinálni, először a magyar történelem során. Ebben nagy a mai vezetők felelőssége, a 70 éves Pali bácsié is.

bóra77 2010.12.28. 22:32:11

@jjulie: látom, még mindig ez a téma. Felvilágosítom Báthorykámat egy-két "konkrét" példán keresztül, hogy ne egye a kefét tovább. Ahol elhangzott az 1., 2001. közig (saját pld), 2010. versenyszféra (ismerőstől hallottam). Van még kérdés?

Ventura Blvd 2010.12.28. 22:34:15

@Teremszolga: Ez megint gyilkosan jó. Azt hiszem, én is jövök neked egy üveg borral. Ebben a baromságban édes hazámra ismertem.

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 22:34:18

@jjulie: Frusztrált vagy, igaz? Sebaj, a pénzproblémára és az általad vázolt baszatlanságra is van megoldás. De ha csak blogolsz attól nem lesz jobb.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.28. 22:34:32

@a-kis-herceg: Jó, hát az Antalli gazdpol idején talán még nem, mert arról az időről írtam. De lehet, hogy tévedek, mert kopik.

dr kíváncsivagyok 2010.12.28. 22:34:38

@Zsoo: Valóban nehéz lesz az elmúlt 70 évet kiheverni,.....majdnem olyan nehéz,....mint az elmúlt 8 .......hónapot !!

sárkányfő 2010.12.28. 22:37:17

@mrs. white: Valamit félreértettél. Amit írtam nem álmodozás, hanem egy cinikus politikai konspiráció felvázolása, példával alátámasztva.

Korábban írtál arról, hogy a görög válság majdnem egy időben tört ki a fidesz kormányra kerülésével. ez kicsit megszépítése a dolgoknak. már tavaly év végén, a nagy világválság után egy évvel már kezdett kiborulni a bili, hogy mennyit hazudtak az eu-nak, stb. aztán januártól már jöttek sorban a hírek. íme egy januári hír:
www.origo.hu/uzletinegyed/valsag/20100118-ujzelandig-er-a-gorog-valsag-gazdasagi-lapszemle.html

jjulie 2010.12.28. 22:38:02

@bóra77:

leszáltam a gyerekről, ingyen ennyi lecke van

a-kis-herceg 2010.12.28. 22:38:17

@simonmondja.: ja. akkor ott nem volt... igaz az előzmények nélkül értettem félre... igazad van mint mindig. már majdnem csalódtam.

kapusedző 2010.12.28. 22:40:25

@Várúr: Osztán mit cselekszel? Visszaadod a lenyúlt pénzeket, csökkented az üzemanyag árát, szót emelsz a Médiatörvény ellen?
SP ugyanolyan köpönyegforgató, mint a gazdája. Azt Ti sem gondoljátok komolyan, hogy ért ahhoz, aminek kinevezték? Jellemtelen ember, jelentős pozícióban...
Ez a magyar demokrácia...

mim 2010.12.28. 22:40:49

Emlékszek, a megválasztása előtt olyanokat nyilatkozott, hogy kilép a FIDESZ-ből. Valami pártatlansági dumát nyomatott. Aztán hipp-hopp erről több szó nem esett.

Dorian0955 2010.12.28. 22:41:16

@Várúr:
Azt meg tudná valaki mondani, hogya Fidesz eddig mit tett annak érdekében, hogy a "zemberek" ki tudják fizetni a közüzemi számláikat? Annyira, de annyira érdekelne, mert valahogy nem érzem.

Nekem nagyon úgy tűnik, hogy egyelőre minden előrébb való. Csak a saját maguk bebetonozásával és a tisztogatással vannak elfoglalva. A dilettáns és koncepciótlan gazdasági kommunikációjuk már eddig is milliárdos károkat okozott mindannyiunknak.

Amúgy meg a KT feloszlatása, az AB jogkörének és a sztrájkjognak a korlátozása, a médiatörvény, az új alkotmány fogják megteremteni az 1 000 000 új munkahelyet?
Nekünk fontos ez?
Vagy a Fidesznek és az elmúlt 8 év sorozatos vereségeiben agyonfrusztrálódott vezetőinek, akik most - hogy a korrupt és hiteltelen MSZP szíveskedett elbukni nekik egy választást - komplexusosan és kényszeresen be akarják biztosítani magukat a következő 20 évre?

A mai Magyarországon ha valaki, akkor a Fidesz a kádári kommunizmus igazi szellemi örököse politikájában, retorikájában és demokrácia felfogásában is.

Zsoo 2010.12.28. 22:41:25

@a-kis-herceg: A jog és a kötelesség nem ugyanazt jelentik!

Ennek a parlamentnek, és ennek a kormánynak az a kötelessége, -amivel megbízták-, hogy gyökeresen (radikálisan) újjászervezze az országot, az élet minden területén.
Én az ország függetlenedésének kezdetét az IMF elzavarásában látom.
"Megmaradni, gyarapodni, visszaszerezni"

sárkányfő 2010.12.28. 22:42:46

@Ventura Blvd: ez a "párt-robot" teccik.
Schmitt = Orbán-robot.

@Ordnassac: A MIÉP 98-02 között annyira nem volt kormányom, mint az MDF 08-10 között. Igen, kilóra.

Zsoo 2010.12.28. 22:43:49

@Dorian0955: "Azt meg tudná valaki mondani, hogya Fidesz eddig mit tett annak érdekében, hogy a "zemberek" ki tudják fizetni a közüzemi számláikat? Annyira, de annyira érdekelne, mert valahogy nem érzem."

Akkor nézd meg, hogy mennyivel emelkedtek a közüzemi számláid, llletve a közösségi közlekedés tarifái.

bóra77 2010.12.28. 22:44:02

Egyébiránt: az elmúlt években szinte el kellett hallgatni, ha valaki a ballibbel szimpatizált, mert a jobber-hiénák szinte széttépték volna őket. ellenben manapság azok a jobber ismerősem akik közül sokan kormányzati szerveknél dolgoznak, sőt, van aki igen közel a tűzhöz, az eképp szól most:
- vállalhatatlan, amit a Kormány csinál
- elismerem, hogy rájuk szavaztam, de nem értek velük egyet
- azt hittem jobb lesz, de megszívtam.
és még lehetne sorolni.
ideje bevallani és felismerni a tévedéseket, és levenni a rózsaszín szemüvegeket. hajrá!

a-kis-herceg 2010.12.28. 22:46:09

@Zsoo: ezeket te komolyan mondod?

a devizahiteleket 160 Ft-nál vették fel legtöbben... ez tudod mit jelent???

ok változás... de hogy merre azt nem kellett volna előtte? hogy kína vagy hogy fehérorosz? bianko csekk??? hm normális dolognak tűnik. de hagyjuk én nem hibáztatlak az ikszedért... most már tanulság sincs. számon sem tartom a "felelős magyar polgárok" számát (tudod: 2 706 292-őt)

koncentráljunk a jövöre...

bóra77 2010.12.28. 22:46:54

Érdemes egyébként meghallgatni/elolvasni Stumpf István 2006-os nyilatkozatait OV-ról...

2010.12.28. 22:47:19

mtv1 - 1984 Losi lemondása...nézzétek! Pali bá' műve, a szolidaritás motiválta a SZUval...

a-kis-herceg 2010.12.28. 22:47:45

@Zsoo: hm kilakoltatási moratórium és gázár támogatás meghosszabítása tavaszig...

akkor pedig jön a nyugdíj kasza...

a-kis-herceg 2010.12.28. 22:49:07

@sárkányfő: univerzális (konyhai) robot...

vagy mint a robot pilóta a csupasz pisztolyban... felfujható. ha nem kell akkor kis helyet foglal el.

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 22:51:45

@a-kis-herceg: Miért neked OV mondta, hogy vegyél fel devizahitelt? Nyerni akartál rajta, de nem jött be. Megsúgom voltak emberek, akik svájci frankba fektettek és most tuti nyerőbe vannak. Rajtad múlik elsősorban.

kapusedző 2010.12.28. 22:52:09

@a-kis-herceg: Honnan tudná, hogy mit jelent? A saját rokonom, havi 57000-ről felküzdötte magát 130000 forintos törlesztőrészletig. Ez a bagázs tett arról, hogy még többet fizessen...

Ventura Blvd 2010.12.28. 22:54:36

@a-kis-herceg: OFF
Valamikor csak vége lesz a Sziámi-korszaknak (Gyurcsány+Orbán), és "elfogulatlanul", "jóindulattal", "kellő türelemmel" végigelemezzük Török Gabival a jövő LMP, és Jobbik kormányainak munkáját.

<A> De, miért kell türelmesen megvárnunk ezek bukását, miért nem jöhet rögtön Thürmer Gyuszi és az szép, idillikus Kádár-világ?
<B> Esetleg sorsolhatnánk itt a kommentelők között, hogy holnaptól teszem azt aSzékelyek kormárnyoz(nak), az sem lehet sokkal rosszabb egyiknél sem. Vagy Ökörpöröly, Akitlosz, bánom én!

Tamás, nem tudod, hova lettek a Fidszer-várvédő csapatok? Most valahogy kevesebb ismeretlen nick van, semmi egy mondatos harci üvoltés: FIDIIIIIIIIIIIII, VITYAAAAAAAAAA!.

Mit jelent ez? Már írogathatunk itt akármit, nem számít? (Szegény Gábor!) Vagy omlanak Jerikó falai, és körmölik a nyilatkozatukat - "Visszaéltek bizalmammal...Parancsra tettem...Mindig is ellen álltam a zsarnoki..." Hm, mit gondolsz?

2010.12.28. 22:57:10

@kapusedző: úúúúúúúúúúúú. Szegényke!

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 22:57:27

@kapusedző: Még egy jajveszékelés. A rokonod vette fel a hitelt? Akkor ki a felelős? Miért a devizahitelt választotta? Miért nem fektetett be frankba, akkor most duplázta volna a pénzét. Fáj, ha egy üzleti döntés nem jön be, de nehogy már a politika hibája legyen. Drágul a benzin? Ne sirjál, jegyezz benzint a tőzsdén, mert drágulni is fog!

Ordnassac 2010.12.28. 22:58:08

@simonmondja.: már hogyne lettek volna kormányon? 1991-ig mindenképp, a kisgazda 36-ok (később EKGP) pedig a kormányoldalon maradt.

a-kis-herceg 2010.12.28. 22:58:23

@Bathory: nem tudtad hogy támogatta?
személyesen nem vagyok érintett csak olyan hitelt vettem fel, amire lett volna pénzem is, de üzletileg jobban megérte úgy...

de azokkal az emberekkel akiket "belehajszoltak" azokkal szemben igazságtalan vagy.
milyen szerződés az amit egyoldalúan lehet módosítani? összevissza...
milyen kormány ami az eladósodást támogatja... és reklámozza...

felelősök= a hitelfelvevő + a kormány + a bank...

ubul2000 2010.12.28. 22:58:46

@Bathory: Látszik, hogy nem vettetek fel hitelt. Van amikor az embernek hitelre van szüksége, vállalkozása vagy egyéb (nem fogyasztási) célra. És az emberek nem azért vettek fel eur, chf hitelt, mert nyerészkedni akartak, hanem azért mert a bankok nem foltak hajlandóak forint hitelt adni. Mert a bankoknak ebben volt az üzlet, (Nem akarok összeesküvés elméleteket gyártani, de szerintem a bankok biztosak voltak a forint bedőlésében. Ezért nem adtak forint hitelt, azon nem lett volna extraprofitjuk)

kapusedző 2010.12.28. 22:59:19

@Zsoo: Tökéletesen igazad van!!!
"Megmaradni, gyarapodni, visszaszerezni"

Megmaradtak, gyarapszanak egytől egyig, és vissza is szereznek mindent! Még azt is, ami sosem volt az övék!
Szép perspektíva...

Halál Bika 2010.12.28. 23:00:05

@bóra77: "szerintem SP egyáltalán nem gondolkodik szemmilyen szerepfelfogásban, nagyon leegyszerűsítve: aláír mindent, oszt hadd szóljon. Tehát sehogy nem fogja fel a szerepét"

Ebben kicsit Zaphod Beeblebroxra hajaz Schmitt Pál.
Bár SP nem a galaxis elnöke mint ZB, és nem is a világegyetem legsikeresebb gazembere, de hát kis pénz, kis foci.

Ventura Blvd 2010.12.28. 23:01:29

@kissámuel: Ez nagyon finom volt... Nem tudom, ki és mit írt neked, lehet, hogy elsikkadt - kár volna érte. (Az az egy azért durva feltételezés, már-már rágalom a részedről, hogy ezeknek ennyi eszük van.)

a-kis-herceg 2010.12.28. 23:02:05

@Ventura Blvd:

százszor elmondtam. egy éve mondogatom intenzíven. nekem papírom is van róla:)

várd meg türelmesen az államcsődöt... pont, csak ez számít...

dr kíváncsivagyok 2010.12.28. 23:03:24

@bóra77: Annál is inkább igazad van , mert pl. a szomszédom (volt kisgazda is ) hangosan Fideszes volt a választások előtt és állandóan komcsizott-zsidózott . Amikor felhívtam a figyelmét a Fidesz program-nélküliségére,... az utcán hangosan ordítva lekomcsizott, holott nem vagyok sem szoci , sem balos , ....de ennél a választéknál jobboldali sem ,...valójában nem is volt kire szavaznom.....kényelmetlenül éreztem magam és azóta is , ha a kommentelők ( nem tudom milyen indíttatásból ) lekomcsiznak , olyan érzésem van , mintha egy trágyás gumicsizmás kocsmatöltelék......leparasztozna.... , de akár balerinának is hívhatna,....mert az sem vagyok...

kapusedző 2010.12.28. 23:04:09

@Bathory: Okos gyerek vagy, látom! Nyilván azért kellett neki hitel, mert nem akart a saját pénzéből házat venni... A kevésből nehéz befektetni, ha lakni is akar valahol, tudod?

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 23:04:46

Bár tök igaz amit mondasz, azért ezt a belehajszolás dolgot hagyjuk. Hitel nélkül is lehet élni. Nehogy már olyanok adójából segitsük ki a balfaszokat, akik nem vettek fel hitelt, vagy kigazdálkodták a forinthitelt.

Mi az hogy nem nyerészkedni akartak? Ha a vállalkozásuk fejlesztésére költötték a hitelt, ahhoz nekem mi közöm van? Gondolom azért fejleszt vállalkozást, hogy nyerészkedjen, amivel semmi bajom.

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 23:06:56

@kapusedző: A válaszom, ha nincs pénze, ne vegye meg! OV v. GYF tehet arról, hogy nincs pénze befektetni való? Vagy a mikulás? Hagyjuk már, az ilyen embereknek sosem lesz pénze.

bóra77 2010.12.28. 23:07:13

@kíváncsivagyok: mondjuk a komcsizást sosem értettem. egyrészt vérprimitívnek tartom--> ahol elfogynak az érvek, vagy talán sosem vót, ott jön elő ez.
másrészt: "mivan???".

bár én a zsidózást sem értem, de ez már egy teljesen más tészta.

dr kíváncsivagyok 2010.12.28. 23:07:21

@Bathory: Nem Orbán mondta hogy vegyen fel devizahitelt,.....de Ő mondta , hogy majd, ha megválasztják, segít rajta.... A fele már teljesült,.....megválasztották !

kapusedző 2010.12.28. 23:08:02

@Letícia: jah... nem felhőtlenül boldog 32 évesen, két gyerekkel.

2010.12.28. 23:08:24

@Bathory: azért vett fel hitelt, mert nem volt pénze befektetni! Ééééééééééééérted?

bóra77 2010.12.28. 23:09:52

@Letícia: bízzunk benne:) én feladtam...

kapusedző 2010.12.28. 23:10:24

@Bathory: Ahham... Két gyerekkel költözzön a híd alá, az eladott kis lakás árával együtt? Okosakat mondasz...

p.bubus 2010.12.28. 23:10:46

@Bathory: Az orbán kormány mesterségesen, hitelekből pörgette fel a gazdaságot, az agyament lakáshitel támogatásokkal.

Az azt felvevő emberek nem nyerészkedni akartak, csak éltek a felkínált lehetőséggel, amit a kormány támogatott.

Hazudj még valamit arról, hogy ki fektetett svájci frankba és esetleg aranyba, dollárba, ha neked ez jólesik!

kapusedző 2010.12.28. 23:12:04

@Letícia: Te jó ég... Hogy értené??? :D

Ventura Blvd 2010.12.28. 23:12:19

@Ordnassac: Ez szinte selymesen lágy összegzése Gyurcsány Ferenc teljesítményének. Szép írás, méltó Török Gábor oldalára, olyan elegáns.

Én nem tudtam volna így megírni, mert a Sziámiak mindegyike (ha van ugyan önálló karakterük) felidegesít.

Fletóban és híveiben különösen az: hogyan sírhatnak vissza egy olyan vezetőt, aki meghirdetett (minimum) 140 pontjából egyet sem valósított meg? Mert, ügye, sikeres ember az, aki megvalósítja terveit. És nézzen csak szét ki-ki maga körül, csupán a rokonok, barátok és szomszédok között, melyikük tud felmutatni egy 0:140-es vereséget? Én elhiszem, hogy ez világrekord, de köszi, ennél jobb vezetőt nem nehéz találni.

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 23:12:37

Én egy devizahiteles esetében sem számitanék segitségre. P*n is kell rúgni az olyan politikust, aki kisegiti a pénzügyi analfabétákat a jól gazdálkodók pénzéből.

Ha mégis ezt tenné, azzal azt üzenné: Verjétek magatokat hitelbe, ha nem úgy jön ki megoldjuk - hitelből. Ezt még a maszop is meg tudja csinálni, ennél azért több kell.

2010.12.28. 23:14:47

@bóra77: nagyon lojális vagy te is, megdicsérlek!:)))

dr kíváncsivagyok 2010.12.28. 23:14:58

@Bathory: Hát igen , hitel nélkül is lehet élni . Igaz , hogy tizenéves autóm van , átlagos a családi házam, de sem nekem , sem a gyerekeimnek nincs egy fillér hitelünk sem......valahogy nyugodtabb vagyok mint az átlagemberek . A szüleim azt mondták gyerekkoromban , " kölcsönből nem vásárolunk , mert az nem a miénk !" A sógorom vett egy kocsit 3.5 milláért 8 éve hitelre . Most az autó ér kb. 700 ezret . De még van több mint 2 milla hitel rajta ! Jó üzlet volt ?

subtotal 2010.12.28. 23:15:17

@Bathory: pedig én úgy emlékszem egy éve még tehetett róla GyF, 'mértékadó' jobbra, akarom mondani Fideszhez húzók kijelentései szerint.
Hogy változnak a dolgok :)

Amúgy az EUR/CHF kedvezőtlen változásai ellen tényleg egyik magyar kormány sem tud mit tenni, ezért kár is olyat ígérni, hogy segítünk a hiteleseken. Max szükséglakást lehet ígérni.
Ezt mint 2 darab CHF hitellel rendelkező írom, akinek nincs jelenleg jövedelme. De tartaléka az van, mert nem hüje.

a-kis-herceg 2010.12.28. 23:16:35

@Bathory: hm... érdekes világlátás. akkor te a nyugdíjakat is elvennéd. a rokkantat? a gyereket? az árvát? a munkanélküli? taigetossz?

és az mnyp??? akkor arról mi a véleményed?

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 23:18:43

@p.bubus: Tény - Az OV kormány vett fel hiteleket. A gazdaság felpörgött, az adósság 53%ról 50 alá csökkent. KKE régió legigéretesebb országa Mo. lett.

Tény M,GYF kormányok vettek fel hiteleket. ÁA 80% lett, KKE-ban mindenki agyonverte Mo-t szinte minden paraméterben.

Ettől még lehet kritizálni, mert mindig lehet jobban, de erre érdemes tekintettel lenni.

guvernalista (törölt) 2010.12.28. 23:18:49

@Bathory:
szerintem amerikában mindenki tudja. az összes valamire politikusról lehet tudni, hogy alapvetően baloldali (humanista), vagy jobboldali (pragmatikus). az tesz valakit politikussá, hogy ezek közül választ.

thatcher margó azt mondta, hogy ő nem lesz humanista. és nem volt az. egy percig sem. világossá tette, hogy ő nem fog kiegyezni a bányászokkal.

mahátma gandhi azt mondta, hogy ő nem lesz pragmatikus. nem fog kiegyezni ki a britekkel.

reagan humanista volt. nem azt mondta, hogy a szovjetek elbukták a fegyverkezési versenyt, tehát el lehet kezdeni őket gyarmatosítani. hanem azt, hogy végtelen humánusnak kell lenni, ezért tudta megcsinálni a leszerelést.

obama akkor lesz nagy elnök, ha végtelen pragmatikusan kezeli a hadsereget. tehát nem megy bele olyan háborúba, amit biztosan elveszít, de belemegy abba, amit biztosan megnyer.

a-kis-herceg 2010.12.28. 23:19:28

@subtotal: @kíváncsivagyok: @Bathory:

elárulom. a hitel normális országban fontos dolog. azt a problémát hidalja át, hogy a fiatal családosoknak ahhoz hogy tisztességegesen dolgozni tudjon akár az elejétől lakása legyen.
fordítva az lenne hogy hajléktalanként vagy lakbér stb mellett "spórol" aztán mire a gyerekeket felnevelte, öreg korára vesz egy lakást...

kapusedző 2010.12.28. 23:19:46

Sp-től hamar eljutottunk a lakáshitelekig...

Bocs az OFF-ért Gábor! :)

2010.12.28. 23:20:57

@kapusedző: mert mondjuk tud olvasni...:)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.12.28. 23:21:27

Már megint a végén csattan az ostor!
Sajnos SP nem ér rá ilyeneket olvasni...
...túl sok lekötött koncertje van.

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 23:22:14

@kíváncsivagyok: Nem vagyok hitelellenes, ne érts félre. Van olyan ember/vállalkozás ami 8-9%ra pénzt vesz fel, kihoz belőle 40-45%ot. Nem a hitel a veszélyes, hanem hülyének lenni veszélyes.

a-kis-herceg 2010.12.28. 23:22:23

@Bathory: ezt a hitelből "előremenekülünk" retorikát kétkedve nézem...

én jobban hiszek a fenntartható (pl szuficites) költségvetésben és gazdálkodásban...

érdekes ellentmondás, hogy míg saját magad tagadod a hitelt... addig a kormánynak üdvösnek látod... hát ja. más pénzével mindenki így van...

2010.12.28. 23:23:20

@kíváncsivagyok: ez igen, engem is így neveltek, nekem sincs hitelem, de van akinek nincs ilyen szerencséje. És ez a több....

a-kis-herceg 2010.12.28. 23:24:16

@kapusedző: ez nem off... ugyanarról az elitről beszélünk...

kapusedző 2010.12.28. 23:25:00

@Letícia: Olvasni tud, mint ez kiderült. Csak épen az értő olvasás nem erőssége a történelmi nevű úrnak. De nem hinném, hogy ez különleges eset... :)

Zuzu Petás 2010.12.28. 23:25:20

@Zsoo: Hát a csatornadíj 20%-kal fog emelkedni januárban. Az üzemanyagról meg ne is beszéljünk. Most miért nem csökkenti a jövedéki adót, ahogy azt követelték 2009-ben?

A válságadók miatt pedig minden drágul, mert a cégek simán átterhelik a vásárlókra. menj csak be egy Tescoba!

Corry 2010.12.28. 23:26:28

Visszatérve az eredeti témához, én azért kíváncsi leszek az ünnepi beszédére, mert még újévi köszöntőt nem kellett mondania eddig. Arra külön kíváncsi leszek, hogy ez a beszéd tud -e árnyalni a róla alkotott képén valamicskét. Arra is kíváncsi leszek, hogy milyen jelzőkkel illeti az elmúlt, illetve milyen ívet fest a jövő évről.

bóra77 2010.12.28. 23:26:30

@Ventura Blvd: hogy szavazhatnak meg egy pártot, és vele együtt egy vezetőt, akinek normális programja sincs, sőt kiderül róla, hogy egy diktátor?
akkor tegyük fel ezt a kérdést is, ha már...

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 23:27:45

@a-kis-herceg: Nem venném el a nyugdijat, de ha az a cél, hogy 20 év mulva Mo. jobb hely legyen, valszeg a fiatalabbak javára próbálnék dönteni minden kérdésben, a nyugdijasok rovására.

subtotal 2010.12.28. 23:29:17

@Bathory: és szerinted most mnyp ügyben ez történik?

kapusedző 2010.12.28. 23:29:53

@a-kis-herceg: Igaz, ráadásul az SP-téma kimerülőben van... Gyorsan kiderült, hogy pártatlan, a hatalommal konfrontálódni is képes, erőskezű köztársasági elnököt sikerült választani...

a-kis-herceg 2010.12.28. 23:29:59

@Corry: ezt nem értem. mit is vársz a palikától??? egészséges nemzet, az uton elindultunk, de még sok küzdelem lesz... ha megérné ezzel foglalkozni megírnám neked szinte szóra pontosan mit fog mondani. benne épp az a jó hogy kiszámítható...

jjulie 2010.12.28. 23:30:29

@Bathory:

akkor nagy veszélyben vagy

a-kis-herceg 2010.12.28. 23:31:24

@kapusedző: kiszámítóóóóóó (6ó)

@Bathory: hm ezzel nem nyernél választást... vagy előre nem mondod el ugye?

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 23:32:19

@a-kis-herceg: Nem a más pénzéről van szó, hanem arról, hogy többet fizettek vissza, mint amennyit felvettek(mármint 98-02), csökkent a hitelállomány, csak a gyerekeid voltak eladósodva(mert 4 év kellett 3%os csökkenéshez, és ez most 80% alles zusammen), most meg az unokáid is.

a-kis-herceg 2010.12.28. 23:32:58

@jjulie: örexik... mindenki...

@Bathory: sajnos magyarhonban a fiatalok dizsibe járnak, az aktívak nem tudnak kire szavazni, a nyugdíjasok járnak fülkeforradalmazni....

guvernalista (törölt) 2010.12.28. 23:33:57

@a-kis-herceg:
oké, de ehhez az kell, hogy az idősebbeknek legyen megtakarításuk. és a bankok valójában azt a pénzt adják kölcsön a fiataloknak, amit az idősebbek megtakarítanak. és az a fiatal is hitelhez jusson, akinek a szülei nem tudnak kölcsön adni. és ennek a fedezete az, hogy a másik családban a szülők úgy tudják támogatni a gyerekeiket, hogy közben még a bankban is marad egy rakás pénzük.

a probléma az, hogy magyarországon a lakosságnak összességében nincsenek megtakarításai. hanem a többség nyakig el van adósodva, de nem a vállalatok, ami rendben is volna, hanem a háztartás. azért az nem mindegy, hogy a bank elveszi az üzemedet, vagy elveszi a lakásod. mert az első esetben a tőkepiac azt nyilván feltőkésíti, vagy átalakítja. tehát az iparvállalatoknak összességében el szabad adósodniuk, sőt el is kell, de a lakosságnak nem kellene, nem szabadna.

a-kis-herceg 2010.12.28. 23:34:49

@Bathory: és azt tudod, hogy a magyar gazdaság fele (98-02 között), mot 2/3a fekete?
a többi fehérnek pedig a 2/3-a a német gazdaság függyénye???

jjulie 2010.12.28. 23:35:05

@a-kis-herceg:

17 évesen még én is nehezen értettem, hogy lehet valaki 35

szlovákiából ir a gyermek

a-kis-herceg 2010.12.28. 23:35:49

@guvernalista: igazad van, mint többynire...

kapusedző 2010.12.28. 23:36:00

@bóra77: Az, hogy diktátor, nem most derült ki... Egyébként a szocik marhaságai után volt más alternatíva?
A baloldal szívós munkával leírta magát, maradt a jobboldal. Az meg, hogy nagyobb tolvajok az előző brigádnál, már nem számít. Lassan ugyanis nem lesz mit ellopni, akkor kénytelenek lesznek egymás javaira spekulálni.

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 23:36:51

@subtotal: Nem vk nagyon képben mnyp ügyben, az én generációmból aki normális, az nem bizza az öregkorát az államra. Pártfüggetlenül gondolom ezt, ha nem minimálon akarsz élni, mire megöregszel.

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 23:39:09

@a-kis-herceg: Nem nem mondanám meg előre, ha ME akarnék lenni. Nem akarok, iszonyat problémákat kell megoldaniuk, aztán ha sikerül, ha nem, 10 év múlva az emberek 90%-ának fogalma sincs már róla, hogy ki tett valamit értük, ki ellenük.

a-kis-herceg 2010.12.28. 23:39:26

@Bathory: hm. ezt nem értem. akkor neked olyan állam kellene ahol nincs is állam. ahol nem adóznak. akkor el se lopják.

ha vki elindul a nagyszüleit meglátogatni az korábban kel kicsit mert indulás előtt nemcsak a kocsit kell átnézni, hanem az utat is megépíteni.... (mellesleg most tavasszal ez lesz... de ez nagyon mellékes...)

a-kis-herceg 2010.12.28. 23:40:19

@Bathory: hazudnál?

rákérdezhetek? "profi" politikus vagy?

jjulie 2010.12.28. 23:40:32

@Bathory:

ez a sokadik dolog amiben nem vagy képben

subtotal 2010.12.28. 23:41:40

@Bathory: ergo kiírod magad a nemzetből?

a-kis-herceg 2010.12.28. 23:42:28

@jjulie: fiatalon még a dizsi az egyetlen amivel képben vannak...

az öregség témában javítanálak... 17évesen nem nem értetted, hanem fel sem merült...

Android 2010.12.28. 23:42:36

Gyula vitéz... izé... Pali bohóc télen - nyáron!

2010.12.28. 23:44:01

@a-kis-herceg: @jjulie: :D A nariszemüvegtől nem lát...:) Még. Reméljük.

a-kis-herceg 2010.12.28. 23:44:07

@subtotal: igen ő adózni se akar... se nyugdíjjárulék. nem bízik senkiben, csak magában.... neki mindig kicsattanó egészsége lesz és nem örexik... nem érheti baleset...

hát igen. 17-20 között én is így voltam, de túléltem...

a-kis-herceg 2010.12.28. 23:44:48

@Letícia: ez más probléma... ezt az idő orvosolja. múló baj...

subtotal 2010.12.28. 23:48:23

@a-kis-herceg: "nem bízik senkiben, csak magában" - ebben egyetértek vele, az államban én sem.
"ő adózni se akar... se nyugdíjjárulék" - akarni senki sem akar, sokan meg is tudják valósítani.
MNyP ügyben mikor dönt az AB előreláthatólag?

2010.12.28. 23:50:01

@a-kis-herceg: :) Hát ha kiheveri....:)

a-kis-herceg 2010.12.28. 23:51:42

@subtotal: pedig minden közösség, minden emberi kapcsolat alapja a bizalom... az üzleté is... ezt a játékot egyedül nem lehet jáccani...

mnyp? majd ha elkártyázta matolcsy, csak utána... különben a titkok kiderülnek... az ab tagokról. ez pénzről szól. ez nem babra megy.

de kérdezd teremőrt vagy ordit...

Lucky Larry Silverstein 2010.12.28. 23:51:52

@a-kis-herceg: Jó lenne, erre az egyetlen megoldás, ha cégként müködöm, legálisan nem adózom, a fölösleget befektetem. Mindenki ezt csinálja, aki akar valamit.

Ventura Blvd 2010.12.28. 23:52:58

@a-kis-herceg: Az sem volna rossz megoldás, ha előkerülne egy régi sportorvosi jelentés, hogy - "Erős diszlexiája nem akadálya tőrözői pályafutásának..."

Ordnassac 2010.12.29. 00:00:25

@kapusedző: még mindig jobb, mint amikor én offoltam panelburzsuj és Hepci "boxmeccsével". :-P

a-kis-herceg 2010.12.29. 00:01:32

@Bathory: természetesen a mai (elmúlt 65 évig vissza) helyzetben igazad van... az állam bizalmi indexe szinte zéró...

2010.12.29. 00:03:23

Jóóóóóccakát!:)

a-kis-herceg 2010.12.29. 00:03:36

@Bathory: sőt... 2010 ben bevezették, hogy a saját tulajdonodban sem bízhacc. így az maradt hogy csak anynit "termelsz" amennyi feltétlen szükséges...

subtotal 2010.12.29. 00:03:37

@a-kis-herceg: jó lenne, ha lehetne bízni. De a bizalom alapja a sűrű ellenőrzés és 100-ból 99-szer a bizalom legalábbis nem erősödik bennem. Kivétel ez alól a legszűkebb családom.

Ordnassac 2010.12.29. 00:04:38

@Ventura Blvd: na ilyet sem mondtak még kommentemre, hogy selymes. :-D

kapusedző 2010.12.29. 00:09:09

@Ventura Blvd: A tőrözői pályafutásának semmiképpen nem volt akadálya a diszlexia! Mondjuk a párbajtőrben sem zavarta... :)

a-kis-herceg 2010.12.29. 00:09:19

a hirrstart.hu n a legolvasottabb cikk... ezzel a címmel nem véletlen:

Schmitt új szerepfelfogása: a nullák elnöke

nol.hu/belfold/torok_gabor__schmitt_uj_elnoki_peldat_teremtett

a-kis-herceg 2010.12.29. 00:11:21

érdekes az elgépelést is átvették szöveghűen.... "minden aláírt"

előttem van a kép ahogy emelgeti a poharakat és a szendvicseket egy fogadáson hogy alájuk írjon...

kapusedző 2010.12.29. 00:11:35

@Ordnassac: :) Nincs is OFF:) Mindenki rajongásig szereti Schmitt Pált, oszt jó napot! :)

Corry 2010.12.29. 00:11:39

@a-kis-herceg:
Jó, persze, bizonyára igazad van, de mivel az ünnepi beszédnél a legaktívabb az elnökünk, itt kevés az egyetértés, itt beszédet kell tartani. Olyan vérmes reményeim nincsenek, de azért mégis kíváncsi vagyok.
Ja és tényleg, csak a Schmitt fog beszédet mondani Újévkor, az OV nem is?

ÉS a két beszéd hogyan fog egymáshoz viszonyulni, feltéve ha OV megszólal...

Szóval azért még lehet érdekes az egész, de abban egyetértek, hogy nem a Schmitt elnök úr egyénisége fogja beszínezni Újesztendőnk első napját.

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 00:17:57

@Bathory:
magyarán itt a korrekt az lenne, ha az állam minimálbér után kérne csak járulékot, de az új belépőknek már csak minimál nyugdíjat ígérne cserébe. csakhogy a fix összegű járulék, és a flat tax, csak vagyonadóval kombinálva tartható fenn.

viszont ez a fiataloknak brutál jó lenne. hiszen ha többet keres, akkor sem kell arányaiban többet adózni, sőt kevesebbet, mivel a járulékfizetés felülről korlátos, és legtöbbnek nincs vagyona, tehát ez kifejezetten kedvező feltételeket kínálna a pályakezdőknek, illetve az újrakezdőknek.

Ventura Blvd 2010.12.29. 00:20:19

@a-kis-herceg: Ezt a festményt nem kellett volna említened! Most hogy alszok! Mit álmodom?!

(Hát azt, hogy a kép megelevenedik, filmmé változik. Állnak a korona körül. Aztán hirtelen sötétség - valaki lekapcsolta a villanyt -, velőtrázó üvöltés - valakibe törd döftek -, majd lőn újból világosság, a csoport létszáma x-1, ám a képen egy koronás fő is látható.)

Ilyen horror képek felrajzolása előtt (korona+Torgyán+Orbán), kérlek, máskor tedd ki a +18 jelet.

A bosszúm egyszerű, álmodd te azt, ahogy a 23 millió román elárasztja édes hazánkat! Jóccakát!

a-kis-herceg 2010.12.29. 00:21:22

@Corry: szakít a libbolsi sólyom hagyománnyal... nem elsőnap, amikor a pálinkás forrdalmárok már részegen fetrengenek...

hanem kiteszi magát a bulizó tömegnek, mint rég az árpi bá...
a buli fényét fogja emelni. szinte benn lesz minden lakásban és mindenkivel koccint... és tényleg milyen jókedvre deríti a népét... és beszélnie se fontos... figyeld 00 komma 02-től 00:010-ig, nyolc egész perc....lesz az erdő is.... a biztonság...

kapusedző 2010.12.29. 00:22:59

@a-kis-herceg: A Hodorkovszkij-cikk írója Moszkvában végzett a Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemén...
Nem mindenben van igaza...

a-kis-herceg 2010.12.29. 00:23:17

@guvernalista: nagyon igaz

@Ventura Blvd: :) johogy nem 1,3 milliárd kínai, vag 1,2 milliárd indiai...

a-kis-herceg 2010.12.29. 00:31:46

@pernahajder Campbell: szerintem ez méltatlan összehasonlítás, kérem a méltóságunkat őrizzük meg...

pl. egy elegáns skótjuhászunk volt, az egy nagyon okos-értelmes teremtés volt. és nem írt alá összevissza iratokat...

Gyalogfenyő (törölt) 2010.12.29. 00:42:44

@Várúr:
Kedves Várúr!
Jövőre ez az egymillió még emelkedni fog számszerűen, mert még több embernek csökken a reáljövedelme.
Ami miatt nagyon szomorú vagyok, hogy javarészben ez a kellően át nem gondolt 16%-os szja-nak köszönhető.
(Miért ebben kell az egyenlőséget megvalósítani?)
Sokan, nagyon sokan nincsenek tisztában a valódi "átlagember" helyzetével.
A magam, és magamhoz hasonlatos emberek, 40-45 év körül, jó képzettséggel, szakmai megbecsültséggel, 200000-250000 Forint bruttó bért kapnak. Ez egyfelöl nagyszerű, hiszen sokan boldogok lennének, ha ennyiük lenne, másfelöl kicsit kevés egy középkorúnak nevezhető embernek 130-150000 Forintnyi nettó havi fizetés. Vagyis nem lenne kevés, ha a vásárlóértéke nem annyi lenne, amennyi.
Ámulva olvasom, hogy hány ember írja, hogy milyen jól járt az új szisztémával, mekkora összeg marad nála pluszban. Én kb. 1200 főről tudok, akik nem. Tudom, mi megkapjuk majd a kompenzációt, de miért nem lehetett ezt másképp megoldani? (Tudom, minek megy az ember muzeológusnak, levéltárosnak vagy ruhatárosnak, de azért én nem cserélnék szakmát.)
Egyszóval mi is csúszunk lefelé. Vagy eleve ez a cél?

Devil 2010.12.29. 00:43:19

@Bathory: Tény hogy a gazdaság felpörgéséhez kellett egy Bokros-csomag ami visszafogta az állami költekezést és stabilizálta a költségvetést tehát ehhez OVnek kevés köze volt, csak learatta a politikai babérokat (ennek persze súlyos ára a politikai és gazdasági populizmus ami azóta is megkerülhetetlen és gúzsba köti ez egész magyar politikai gondolkodást). Ahogy az is tény hogy GYF alatt volt egy jó kis gazdasági világválság és nagyon sok országban elszaladt az államadósság, tehát ez sem feltétlenül csak GYF hibája.
Ettől még nem feltétlenül GYF lenne Orbán alternatívája csak a jobboldali sajtó szereti így feltüntetni mert így lehet az ördögöt mutogatni és ijesztegeni hogy de az mszp még rosszabb lenne!

Ventura Blvd 2010.12.29. 00:45:24

@bóra77: Ige, ez teljesen jogos kérdés. (Az első felébe még Gábor sem tudna belekötni.)

Tehát, kérdezzük együtt: Hölgyeim és Uraim, aki a Fideszre szavazott, miért tette ezt a párt jövendő programjának ismerete nélkül?

Azért azt tudnod kell, kedves bóra77, hogy igéret és kádáros kacsintás azért volt. Pl. - "Nyugi, nyugi tévések, a választások után lesz zsé mindere." Stb. "Nagy támogatottság, gyors és nagy változások." Speciel ezekben nem is hazudott, mert az a pár ember a tévénel, aki az összevonások és kirúgások után megmarad, tejben-vajban fog fürdeni. A gyors is nagy változásokat is ki lehet pipálni - ilyen gyorsan ekkora ....-ba még senki nem vitte az országot.

Szóval, miért tetszettek a Fideszre szavazni?

Addig is, amíg a válaszok gyűlnek, te is felvázolhatnád, miért kell nekem a 0:140-es Gyurcsányba vetnem bizalmamat?

Azt már meg sem merem említeni, hogy a nagy magyarázkodások helyett ripsz-ropsz találhatnánk valakit, akiben te is, én is, és a Fideszre szavazók is megbíznak. Mert van ilyen bőven.

a-kis-herceg 2010.12.29. 00:52:04

@Gyalogfenyő: a trükk ez... marad a fizetés (nominálisan) de drasztikusan nőnek a költségek.... a fides nem titkolt "fegyvere" az infláció is. és a gyenge forint.... ez gyakorlatilag adótechnika...

@Devil: nem populizmus(=elitellenesség) hanem : demagógia...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.12.29. 00:52:32

TG
ennem olvaslak rendszeresen, de gyakran
kezdessz kenyszert erezni, hogy megfelelj az indexblogolok es olvasok zomenek
kar

Ordnassac 2010.12.29. 00:53:30

@Ventura Blvd: "Tehát, kérdezzük együtt: Hölgyeim és Uraim, aki a Fideszre szavazott, miért tette ezt a párt jövendő programjának ismerete nélkül? "

Erre nem olyan nehéz a válasz: nem volt más kormányképes alternatíva. A szocikat el akarták zavarni, a Jobbik és az LMP pedig nem volt olyan állapotban, az MDF pláne nem. Más meg nem volt.

"Akkor inkább jöjjenek a fiúk."

Mike36 2010.12.29. 00:54:10

legalább nem kell olvasgatnia unalmas jogi blablákat
ennyi energiával én is lehetnék köztársasági elnőkbáb
Hol kell aláírni?
Szerintem a halálos ítéletét is aláírna, ha az orra alá tolnák

Devil 2010.12.29. 00:55:37

@Gyalogfenyő: Nem, ez egy elkúrás. Ugye az mszpt támadni kellett amivel csak lehetett és ígérni fűt-fát mindenkinek hogy a fideszre szavazzon. Ezzel sikerült olyan helyzetbe manőverezni magukat amiből csak rossz származhat; most az a rossz következett be hogy megsarcolják aki nekik nem volt elég kedves és felélik a magánnyugdíjakat és így is csak részben sikerült vállalniuk az ígéretüket (egyszeri, nagyarányú adócsökkentés) mert az osztogatást egy percre sem hagynák abba (kiadási oldal nem csökkent) és a csökkentés is csak fokozatos (az a 16% valójában 20% a szuperbruttó miatt és csak lépésenként lesz valóban 16).
Szóval, elkúrták, nem kicsit, nagyon.

a-kis-herceg 2010.12.29. 00:56:13

@Ventura Blvd: @Ordnassac:

így van. mindössze ennyi érvük van:
"ennél csak jobb lehet", sok barátomtól hallottam... nem mind csalódott (még)

+98-02 nagyon nagyon pörgött... épült sok lakás stb... a fides az vállalkozás barát. stb.

TallérossyZebulon 2010.12.29. 00:58:03

@Ordnassac: Amúgy sem kell kormányprogram a kormányzáshoz, például a brit konzervatívoknak nincs is.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.29. 00:59:36

@is: hihi, Is elvtárs, amit itt leírtál, az volt a témája Tiziano "Gyurcsány Ferencz mennybemenetele" c. freskójának (Santa Maria Gloriosa dei Frari).

a-kis-herceg 2010.12.29. 01:00:47

@TallérossyZebulon: ahol fixek az értékek... a versengők értékei. és a demokratikus működés is folyamatos pl svájc... nincs is értelme programnak...

de anynit érdemes lett volna előre közölni (2/3-hoz) hogy pl demokrácia vagy királyság, vagy kapitalizmus vagy szocializmus. és itt még a szavak jelentése se anynira egyértelmű, tehát definíció is kellett volna...

Ventura Blvd 2010.12.29. 01:01:48

@Ordnassac: Válaszod ötös.

A következő felelő, pedig..., nos, nézzük csak, aha @bóra77: .

A kérdés pedig - "Miért kellene újból megválasztanunk egy olyan volt miniszterelnököt, aki - a II. Orbán-kormány előtti időszakban - minden statisztika szerint a legsikertelenebb és legnépszerűtlenebb volt?

Édesem, ha valóban készültél, akkor ne álljál az egyik lábadról a másikra, hanem kezdjél már el értelmesen válaszolni.

ZéBé 2010.12.29. 01:05:46

@Bathory: Szerinted az a két probléma, hogy "lakni akarok valahol" és a "túl sok pénzem van, be kéne fektetni valahová" felcserélhető? Ha lakást akar venni, akkor menjen a híd alá és fektessen be svájci frankba?

Gratulálok.

Devil 2010.12.29. 01:08:15

@kapusedző: 1) mindig van mit ellopni. lsd É-Korea.
2) szocik próbáltak reformokat pld EÜ reform Viktor elkaszálta, feladták. Na meg 2006 októbere se volt semmi, utána már csak lézrngtek a politikai semmiben.
3) Lehetne előre lépni, ehhez kb. egy újabb Bokros-csomag kellene amit senki sem mer meglépni. Nagyon haragszom Orbánra amiatt hogy ilyen rövidlátó módon kovácsolt politikai tőkét (ami el is olvadt 4 év alatt) és ezzel minden értelmes reformot elvágott (amit most csinál az nem értelmes és nem reform).

Devil 2010.12.29. 01:15:37

@Ventura Blvd: Senki sem sírja vissza Fletót. A Heti Válaszban (vagy amit olvastok, végülis ugyanaz megy mindben) lehet hogy így állítják be (ezzel lejáratva Orbán ellenzékét) de nekem pl nem hiányzik.
Orbánnal szemben saját pártja és a párt befektetői fognak majd föllépni; a fidesz befektetői is rájönnek előbb-utóbb hogy rossz zsokéra tettek és majd szépen közös erővel félreállítják egy kevésbé őrültért cserébe. Hogy erre mit lép majd Orbán azt nem tudom, lehet hogy hosszabb nyaralásra megy majd külföldre a felesége nélkül.

Ordnassac 2010.12.29. 01:25:37

@Devil: Ventura Blvd előző bejegyzései alapján nem tűnik valami nagy fideszesnek.

2010.12.29. 01:25:37

@Devil: Devil, ezeken a befektetőkön illetve a Viktor politikáját hangosan támogató pénzembereken időnként elgondolkodom. Például a Csányin. Az OTP-nek is van magánnyugdíjpénztári ága, nem is kevés vagyonnal, szemrebbenés nélkül tolja be az államadósságba, mert Viktorék így látják jónak? Ilyenkor nem szólal meg benne az üzletember? Hogy van ez?

Egyébiránt jobbos ismerőseimet kérdezem mostanában, amikor csalódásukat fejezik ki Orbánék politikája miatt:
Erre szavaztál, most mi a gond?
Mindenki azt válaszolja: Ők nem is szavaztak a fideszre. Tényleg? Akkor ki? Hogyan lett meg a 2/3?

:)

Gyalogfenyő (törölt) 2010.12.29. 01:36:58

@Devil: Kedves Devil! Hm., elég nagy réteg ez, amit nem pozitívan érint, senki nem volt, aki számolni tudott volna? Értem én, hogy nagyon sok volt az elvonás a magas keresetűektől, szinte 50%, de legalább két kulcsot olyan nehéz lett volna fabrikálni?
Már az adórendszer bevezetése óta mindig azt látom, hogy sikerül a legrosszabb elemeket beemelni - hosszas tanulmányozás és tanulmányutak után.
Megjegyzem, ezt a szuperbruttót nem nagyon értem. Miért volt jó bevezetni, és ha jó volt, miért kell most kivezetni?

-----
Elnézést a fővonaltól, hogy nem ahhoz szóltam, tehát: a Köztársasági Elnök Hivatala nagyon szép, amikor őrségváltás van. Minden turista élvezi.

Gyalogfenyő (törölt) 2010.12.29. 01:58:59

@Dogla: Kedves Dogla! Ez nekem is feltűnt! Egyébként nekünk elő is írták még régebben, hogy az OTP-nél kell folyószámlát nyitni a fizetésünk átutalására. (Aztán sokan változtattak később.)
Többször kijöttek az OTP-től "aktivisták", akik előadásokat tartottak arról, mennyivel jobban járunk, ha átlépünk a magán-nyugdíjpénztárba. Készséggel kiszámolták azt is, hogy ha még van kb. 25-30 évünk hátra a nyugdíjig, akkor nekünk milyen nagyszerű is lesz ez, hiszen 3-5%-os reálkamat várható, és milyen szépek lesznek ettől a naplementéink a szürkehályogon keresztül.
Én mostanság készülök bemenni és megkérdezni, hogy mekkora pénzt vághatok majd zsebre (vagy az önkéntesbe), ha megvalósul áprilisban a kifizetés. Mert természetesen én (sőt kollégáim nagyon nagy része érti az idők szavát, ha menni kell, hát menni kell. "Ekképp az öntudat Belőlünk mind gyávát csinál S az elszántság természetes színét. A gondolat halványra betegíti."
De Csányi köszöni biztos jól van. Neki vannak a legmagasabb díjai, van egy csomó privilégiuma, mármint a bankjának.

Gyalogfenyő (törölt) 2010.12.29. 02:15:13

@ubul2000: Kedves Ubul! Nemcsak azért, mert nem adtak, hanem azért is, mert ha adtak, egy időben a forinthitel jóval magasabb volt, ezért választott egy-két rokonom is így. Én forinthitelt vettem fel, de a hitel magában elég vacak dolog, csakhát kétezer könyvön és pár festményen kívül mást nem örököltünk. Könyvekben meg nehéz lakni, hacsaknem Kishercegnek hívnak valakit :)

2010.12.29. 02:15:34

@Gyalogfenyő: Gyalogfenyő, ha már ennyire eltértünk a poszt tárgyától, s mint látom elég kevesen éjszakázunk, akkor leírom Neked, hogy szerintem max. pár ezer forintra számíthatsz, amit kifizetnek. Én mindenesetre maradok, még a héten bemegyek nyilatkozni.
Beszéltem olyan ismerősömmel, aki egyenruhás (nem írnám le milyen állományban), ő konkrétan közölte, hogy ferdén néznének rá a felettesei, ha maradni merne magánnyugdíjpénztári tag...

Lord Kilburn 2010.12.29. 02:36:59

Kedves Gábor!

A korábbiakhoz képest mostanában gyakran írok Neked, részint a felgyorsult, már egyre inkább külpolitikaivá is váló belpolitikai események, részint az ünnepek miatt kivett szabadság által teremtett több szabadidőm révén. Most is ünnepélyes hangulatban értek a leírandó gondolatok, melyet egy előző bejegyzésed (296. A másik magyar) ihletett. Ebben Te is ünnepélyesen fogalmazol, felülemelkedve a szekértáborokon, próbálod mindkét oldalnak osztani az észt, rádöbbentve a küzdő feleket vérre menő küzdelmük kicsinyességére, értelmetlenségére. Például így:

„A probléma csak az, hogy amint kidugjuk a fejünket innen, és átnézünk a törzsi harcainkon, egy olyan világban találjuk magunkat, ahol minden súlyos belső sérülést kárörvendve fogadnak a riválisok, ahol csak az maradhat talpon – de az sem mindig -, aki legalább az alapkérdésekben maga mögött tudhatja az országát. Alapkérdésekben, mondom, olyan ügyekben, amit a nemzeti érdek világába szoktunk sorolni, és amelyek ki is jelölik helyünket a világban.”

Írásod végszava pedig így hangzott, a nemzeti azonosságra alapozva, kibékítendő a harcolókat:

„Pedig egyszerű lenne a megoldás: bármekkorák is a belső ellentétek, bármennyire is eltérőek az álláspontok, csak húzni kellene egy képzeletbeli vonalat. Hogy meddig vitázunk, harcolunk, küzdünk az igazunkért egymás ellen, és honnantól kezdve tartjuk fontosabbnak mindazt, ami összeköt, ami egyesít, ami azonossá tesz. S miközben húzzuk azt a vonalat, még valamire szükség lenne: meglátni az ellenfélben, a riválisban azt, akit a külvilág lát. A másik magyart.”

Hát én is idéznék egy, a Die Zeitben, majd másodközlésben a Népszabadságban megjelent írásból:

„Nyilvánvalóan van viszont számos közös alapvető értékünk. Valamennyien meg vagyunk győződve az alapjogok szükségességéről. Közösen vagyunk a felvilágosodás gyermekei. Államainkat elválasztottuk egyházainktól és vallási közösségeinktől. Államainkon belül mindnyájan megteremtettük a hatalommegosztás rendszerét. Együttesen meg vagyunk győződve a parlamenti demokrácia előnyeiről.”

Az idézet Helmut Schmidt volt német kancellártól származik. Szerintem messze kiviláglik az idézet aktualitása a mai Magyarországon. És itt rá is térhetünk mondanivalóm lényegére.

„és honnantól kezdve tartjuk fontosabbnak mindazt, ami összeköt, ami egyesít, ami azonossá tesz.” –írod. Nekem pedig le kell szögeznem, Orbán Viktor és a Fidesz politikájával semmi nem köt össze, semmi nem egyesít, semmi azonosságot nem tudok vállalni. Magyarok vagyunk, igaz, de ez minden. Ez minden, ami önmagában nagyon kevés: először is, ez bizonyos szempontból nem is érték, csupán tulajdonság. Más részről, a hozzám hasonlóan gondolkodók nagyon hamar a hazaáruló, idegenszívű jelzőkkel a nyakukban találhatják magukat a Nemzeti Együttműködés Rendszerén kívül, ennek következményeként tehát még magyarságunk sem összekötő kapocs.

És a Helmut Schmidt idézetben itt a gyönyörű ellenpélda: Kijelenthető, hogy vele teljes az azonosság, ami az „alapkérdéseket” illeti. Pedig még csak egy nyelvet sem beszélünk.

Búcsúzóul még egy idézet Helmut Schmidttől, amit az első idézete alá, szintén bele kellene égetni Orbán homlokába, hogy legalább stigmaként hordozzon magán európai alapértékeket:

„Nem látnoki idealizmus, hanem önnön stratégiai érdekünk, hogy megőrizzük az Európai Uniót és ezzel az európai civilizációt, s ennek arra kell indítania bennünket, hogy lemondjunk a nemzeti egoizmus által kínált apró előnyökről.”

LarryUnderwood 2010.12.29. 03:07:15

Ebben a bejegyzésben a legérdekesebb nem lett sajnos kifejtve (mondjuk nem is tartozik szorosan a tárgyhoz). Szóval azok a benyomások érdekelnének, amik abban az egy órában értek.

Gyalogfenyő (törölt) 2010.12.29. 03:13:16

@Dogla: Kedves Dogla! 12 évi szorgos befizetés után? Csak? De köszönöm a válaszod.
A ferde nézés a biztos meglenne, de nem ezért teszem csak. A már korábban leírt hatalmas fizetésből nem hiszem hogy bárki bármekkora közgazdasági elmével tudna magának tetemes tartalékokat képezni idős korára.

Szép az Köztársasági Elnők Hivatala. A Sikló az emelkedés lehetőségét szimbolizálja. A Nemzeti Táncszínházból este kiszűrődő dallamok kellemes aláfestést adnak a zeneszerető Elnöknek a komoly törvények olvasásához. Mikor nyáron beiktatták, egész nap hallgathatta a Hivataltól balra eső zenés terasz jazz és egyéb műfajú muzsikáját. Csak az a fránya összelődözött épület, amit szép '48-as honvédekkel lepleznek ne zavarná már a szemét. És az igen remélhető, hogy az a rész, ahol székel, nem omlik majd úgy, mint a Karakas pasa tornya.
Hogy a tárgynál maradjak :)

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.29. 04:40:46

A törvényhozás kapcsán azon gondolkoztam, hogy mi a különbség a német rasszista törvények és a magyar törvények között.
A németek precízen meghatározták, hogy kik az áriák és kik nem azok. Ez a fajelmélet és erre alapozták a rezsimet. Azzal kezdték, hogy egy olyan törvényt alkottak, hogy állami alkalmazottakat indoklás nélkül azonnal elbocsájthatóak. Így a fajelméletet alkalmazva szisztematikusan "megtisztították" az államot (kiválogatták az áriákat a többieket kirúgták). Majd elintézték a sajtót is hasonló elv (fajelmélet) alapján. Aztán a folyamat azt állampolgárokon is alkalmazva lett...

A mai magyar hatalmi elit annyiban különbözik ettől, hogy nincs deklarált fajelmélet, (vagyis nem tudni mik a szempontok), vagyis SZEMÉLYES ÖNKÉNYEN MÚLIK. Az állampolgárok szintjére Kubatov már levitte a "listájával" a "rencert".

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.29. 04:42:37

@Hari R. Seldon: Perszer erre (ennek megakadályozása érdekében) van kitalálva fékek és az ellensúlyok rendszer.
A legnagyobb fékek már ki vannak NULLA NULLÁZVA!!!

nu pagagyí 2010.12.29. 05:27:52

Szerintem SP még várja a NAGY feladatot, amikor megmutathatja mire is találták ki a KE intézményt. Egyelőre nem ér rá apró-cseprő dolgokkal foglalkozni.

piros pipacs 2010.12.29. 06:04:51

@Corry: Én pedig nem leszek rá kiváncsi!!! Nekem újat mondani nem tud. Egy seggnyaló az egész ember úgy ahogy van.

oldrock (törölt) 2010.12.29. 06:17:14

@MartyMcFly: A köztársasági elnöki hivatal azzá lett aminek szánták. Dísz.
Szégyen...

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.29. 06:48:41

T. G. ne csodálkozz ezért választotta a Nemzeti Szar Törpe. Különben sem ért semmihez egy borvirág Siccc Palkó!
Aláírja mert nem is érti mit ír alá.!...és ezt fizetik milliókkal a családjával együtt az adófizetők---ezt is el kéne zavarni !!!!!!!nemcsak a szaros Kis Hazug Törpét !

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.29. 06:49:56

Kiderült , hogy a Rohadék Nemzeti hazug Gonosz Törpe a nyáron nem Bulgáriában nyaralt a családdal, hanem Grázban volt ideggyógyászati kezelésen . Tehát a bolondok Házából írta meg, hogy kit akar Köz. Elnöknek..na ezért lett a Siccc Palkó!

Merkel asszonnyal való első fontos megbeszélését ami akkor lett volna az első a beiktatása után is lemondta akkor, mert nem engedték ki az Osztrák Bolondok házából..jó mi?, és ezt imádják a barom fityiszesek, na meg büszkék lehetünk a világban rá...!!!!

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.29. 06:52:28

Sicc Palkó az pozició halmozó karrierista, Parazita, köpönyegforgató jó elvtársa mindenkinek aki hatalmat poziciót és pénzt ad. Egy szégyene az országnak!!!!!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.29. 07:17:42

@Hari R. Seldon:
Fortélyos félelem igazgat.
Az a szempont, hogy nincs szempont.
Oroszrulett.

kapusedző 2010.12.29. 07:17:51

@Devil: Az átlagpolgártól már nem nagyon lesz mit ellopni.
Egyébiránt egyetértünk.

avanivi 2010.12.29. 07:32:27

Az " érzelemrokonító forraszték " óta nagyon nagy a csend.
Biztos az újévi köszöntőn " dolgozik"

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.29. 08:01:59

@simonmondja.:
"Költő vagyok - szólj ügyészedre,
ki ne tépje a tollamat!"

A médiatörvény margójára!

nu pagagyí 2010.12.29. 08:07:30

@nu pagagyí: Folytatnám gondolatomat. Az alkotmányozási buzgalomban a jövőt leginkább meghatározó ötlet, a KE parlament feloszlatási joga. Ezzel a jogkörrel természetesen nem SP-t fogják felruházni. A lelendő fércelmény ünnepélyes aláírása után remegő hangon fogja bejelenteni, hogy megrendült egészségi állapotára tekintettel lemond tisztségéről. Tehát most valószínűleg a megrendült egészségi állapotot gyakorolja, ezért nem ér rá törvényeket olvasgatni, inkább aláírja.

piros pipacs 2010.12.29. 08:07:55

Januárban elindul 800 fő besúgó gárda. Feladatuk, hogy jelentsenek, ki akar orbán és a kormány ellen szervezkedni, gyalázkodni. Mi ez ha nem Rákosi éra. Erre aztán büszke lehet orbán és bandája, de meddig. Gondolják, hogy ezt csinálhatják büntetlenül. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem. Az idő sincs távol, hogy ennek vége legyen.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.29. 08:08:29

@simonmondja.: Az orosz rulettben legalább van némi esélyed... ;)

Ez egy olyan oroszrulett, ahol egy golyó van a pisztolyban de mindig a te homlokod felé mutat. Csak a hatalom kegyelmén, hogy nem süti el. Mint a magánnyugdíjpénztáraknál. Szabadon választhatsz, hogy átlépsz az államiba, vagy kereszthalál (nem leszel soha nyugdíjas). Választhat a kedves állampolgár...

piros pipacs 2010.12.29. 08:12:05

TÖRÖK GÁBOR A BESÚGÓ TÉMÁBAN IS INDITHATNA KOMMENTET, HADD HALLJUK, HOGY MIT SZÓLNAK AZ EMBEREK HOZZÁ ÉS PERSZE AZ Ő VÉLEMÉNYÉRE IS KIVÁNCSI LENNÉK. SZERETNÉM OLVASNI, HOGY Ő HOGYAN VÉLEKEDEIK.

László56 2010.12.29. 08:15:17

Egy ország politikai és társadalmi átépítése majdhogynem lehetetlen ugyanannak az országnak elavult és korrupciót elősegítő törvényei alapján. Éppen ezért ilyen esetekben, a meglévő törvények megváltoztatása az egyik legnehezebb feladat, hiszen úgy kell egy teljesen ellenkező gondolatú törvényt kreálni, hogy közben megfeleljen annak a törvénynek amit meg akarunk változtatni. A második Orbán kormány ezt a nagyon is nehéz és tiszteletreméltó feladatot vette a vállára. Ezáltal hatvan év óta először van az országnak olyan kormánya ami magát nem kímélve, a nehézségeket és áldozatokat nem nézve, szavahihetően nekikezdett az ország újraépítésének.

Ennek a koncepciónak elengedhetetlen része a közigazgatásunk átépítése is. Mindehhez azonban szükséges egy olyan államelnök is aki az átépítés politikai akaratát támogatja, és attól sem riadna vissza ha a saját hivatalát is érinti az átépítés. Egy ilyen ember szavahihetőségének az előfeltétele a meglévő törvények tiszteletével az átépítés törvényeinek a támogatása. Ezt a nagyon is nehéz feladatot vállalta magára Schmitt Pál államelnökünk. Önfeláldozóan, méltóságteljesen és szavahihetően. Minden magyar állampolgár tiszteletét kiérdemelve. Hogy a médiánk mást szeretne bemesélni nekünk ? Azért kell az új médiatörvény is. Hogy az eddigi álom és korrupciós világ helyett, a földön és realitásban maradhassunk.

László56 2010.12.29. 08:16:24

Szép jó reggelt Mindenkinek

Null komma null írja az elemzőnk és tulajdonképpen érthető lehetne arra is, amit megértett az új politikából. Vagy megértette, csak nem akarja tudatosítani. A tényeket elhessegetni magunktól és azáltal egy álom vagy képzelt világban élni sem éppen realitásérzékről tanúskodik. Mert hiszen mik is a tények ?

Egy ország politikai és társadalmi átépítése majdhogynem lehetetlen ugyanannak az országnak elavult és korrupciót elősegítő törvényei alapján. Éppen ezért ilyen esetekben, a meglévő törvények megváltoztatása az egyik legnehezebb feladat, hiszen úgy kell egy teljesen ellenkező gondolatú törvényt kreálni, hogy közben megfeleljen annak a törvénynek amit meg akarunk változtatni. Éppen ezért sok esetben csak lépésenként tudunk ahhoz az állapothoz eljutni amit a politikai akarat szeretne. A második Orbán kormány ezt a nagyon is nehéz és tiszteletreméltó feladatot vette a vállára. Ezáltal hatvan év óta először van az országnak olyan kormánya ami magát nem kímélve, a nehézségeket és áldozatokat nem nézve, szavahihetően nekikezdett az ország újraépítésének.

Ennek a koncepciónak elengedhetetlen része a közigazgatásunk átépítése is. Ennek a közigazgatásnak viszont az állam legmagasabb hivatala is része. Mindehhez azonban szükséges egy olyan államelnök is aki az átépítés politikai akaratát támogatja, és attól sem riadna vissza ha a saját hivatalát is érinti az átépítés. Egy ilyen ember szavahihetőségének az előfeltétele a meglévő törvények tiszteletével az átépítés törvényeinek a támogatása. Ezt a nagyon is nehéz feladatot vállalta magára Schmitt Pál államelnökünk. Önfeláldozóan, méltóságteljesen és szavahihetően. Minden magyar állampolgár tiszteletét kiérdemelve. Hogy a médiánk mást szeretne bemesélni nekünk ? Azért kell az új médiatörvény is. Hogy az eddigi álom- és korrupciós világ helyett, a földön és realitásban maradhassunk.

Az államelnökünk már a megválasztása előtt, ország és világ előtt, kijelentette hogy mit fog tenni. Tehát nem sunyi és országromboló módon mint az elemzőnk ellenpéldája és annak politikai tevékenysége mutatja, hanem becsületesen kiállva a népünk és országgyűlés elé elmondta hogy mik is az indítóokai. Ez tetszett a többségnek és ezért is választották meg. Miért kellene neki akkor másképp viselkednie mint amit megígért ? Azért mert az elemzőnk ezt szeretné ? Nem lehetséges az hogy az államelnökünk többet tud az ország átépítésének a terveiről mint az elemzőnk ? Én biztos vagyok benne hogy többet tud és ennek megfelelően, szavahihetően is viselkedik. Az elemzőnkkel ellentétben, én biztos vagyok benne hogy a történelem hálás lesz neki.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.29. 08:21:50

@László56: És azt se hagyjuk ki, hogy milyen nyalka, fess ember.

MyOpinion 2010.12.29. 08:28:23

@pernahajder Campbell: most miért bántod a kutyákat? :-)

Franciska18 2010.12.29. 08:31:57

Ma nem Orbánon a sor, legyen inkább a Köztársasági Elnök. Aztán jöhet újból Orbán és így tovább a választásokig.... Unalmas!!!!!!!!!!!!!!!!

mojszipupi 2010.12.29. 08:33:40

És már lehet felkészülni a következő köztársasági elnökünkre akinek a neve Orbán Viktor lesz

bóra77 2010.12.29. 08:37:40

@Ventura Blvd: az édesem kérdés nekem szólt? és az is, hogy hajnali egykor itt kéne pörögnöm? kérlek nem egyik lábamról a másikra álltam, hanem éppen aludtam, ahogy hajnali egykor az emberek többsége általában teszi. Sajnálom, hogy éppen nem válaszoltam a feltett kérdésre.

Az egyszerűség kedvéért: nem kívánlak meggyőzni arról, hogy miért kéne GYF-be bármilyen bizalmat vetni, egyrészt senkit nem biztattam erre, másrészt pedig az alaptételem annyiból állt, hogy GYF-et inkább demokratának tartom, mint OV-t, és nem egyedül GYF-et tenném felelőssé az elmúlt évekért.

A demokrataságonn gondolom nem kell vitatkozni. Ha kell, az baj.

De sorolhatom is (Kormány):
- AB kinyírása
- KE "súlytalanítása"
- Indokolás nélküli kirúgások a közszférában
- visszamenőleges hatállyal történő adóztatás
- legfőbb ügyész, SZA 9 évre történő megválasztása
- médiatörvény
- manyup...

Ezek a vállalhatatlan kategóriák, de biztos van még. A 300 Ft-os vizitdíj kevéssé volt az.

porfelhő 2010.12.29. 08:38:05

Nem is értem! @László56 ír mindenféle butaságokat!:)

nu pagagyí 2010.12.29. 08:40:17

@László56:
Könnyes szemmel olvastam Adenauerről írt szavaidat.

lüke 2010.12.29. 08:42:17

@kpityu2:
Smittling Paulus , nem László
szegénykém gyenge eresztés, ezért nem is támadom
erre képes

lüke 2010.12.29. 08:42:49

@lüke:
könnyen sebezhetök a gyengék-ha már bölcselkedni akarnék

S.Clegane 2010.12.29. 08:44:15

"és nevetséges, szánalmas példa lesz – még azok is lesajnálóan beszélnek majd róla, akiknek egykor hasznára volt."

Török Gábor saját magáról beszél. Mára az MSZP propagandisták azon alfajához csatlakozott akiről még az MSZP-ben magában is lesajnálóan beszélnek, tekintve korábbi független tevékenységét. Akkor már megérte volna az elejétől nyíltan kiállni az MSZP mellett nem, Gábor? Akkor talán csurrant cseppent volna zsírós BKV milliók mellé egy kis ez meg az az MSZP-SZDSZ háza tájáról nemdebár? Akinek nem lenne világos Török Gábor az MSZP-SZDSZ kifizető helyének használt korrupciós góc BKV-tól milliókat húzott be.

hollario 2010.12.29. 08:47:48

@Franciska18: Hú, neked nagyon fáj az igazság.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.12.29. 08:53:43

@S.Clegane: Akkor azért nyí ilyen kétségbeesetten,de az elvtársak már nem segítenek.
Érzi már a bezártság közeledtét.

lüke 2010.12.29. 08:53:45

@hollario:
vagy a (i)gazság
mert ha az igazság gyözne/gyözött volna
nem így néznénk ki,se itt, se
a politikában

Dr.Traktor 2010.12.29. 09:04:26

szerintem Pali bácsinak egyébként sincsenek önálló gondolatai.

ha nem volna a fityesz mikulása akkor is csak egy kesztyűbábnak tűnne.

lüke 2010.12.29. 09:05:19

@bóra77:
én meg csak vicceltem :)ill. rávilágítottam, hogy mindenhol csalnak
( s ezt a pontozást is randomizálták ,azt hiszem 12 biró van, s kiválasztanak a pontozásból,s vannak technikai tanácsadók, ill. elöírások, hogy mennyire értékelhetö egy gyakorlat
-az ISU anno kettészakadt,s az amerikaiak új társaságot alapítottak, egy magyar bírónö- Fürst Judit- is ebbe lépett át, ezért nem pontozhat)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.29. 09:05:55

"Több száz megbízhatósági vizsgálat várható jövőre...Január elsejétől több száz megbízhatósági vizsgálatot indít a Nemzeti Védelmi Szolgálat. A szervezet leendő főigazgatója, Bolcsik Zoltán az MTV Híradójának azt mondta: a TISZTESSÉGES dolgozóknak nincs mitől tartaniuk."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=379205&referer_id=friss

TISZTESSÉGES...Hátamon feláll a szőr! Mint az átkosban!

porfelhő 2010.12.29. 09:08:05

Mindenki megállhat egy pillanatra, és készítheti már most a mérleget, ki, kit, hogyan próbált ellehetetleníteni, avagy segiteni. itt- és a valódi életben.
Igen! ha- már bölcselkedni akarnék. osztjónapot!

púdó 2010.12.29. 09:13:44

Most volt a hirteven riport sittpalika felesegevel:
Idezet, nem szo szerint:

Riporter:A rendszervaltas elott fantasztikus sportkarriert,futott be (S.P)mindene
volt a sport,(ES TALAN ELOSZOR KIMONDVA A HIR
TV-en!),szakmaisagat,emberseget egeszen miniszter
helyetteskent kamatoztatta az orszag szamara.A
rendszervaltas utan is folytatta nemzeti erzelmu
munkassagat,osztonosen a nemzeti oldalra allva.

sittpalikane:Igen,Igen.O mindig is a nemzeti oldalon allt,
amikor nem tudott rola, akkor is ..........

(na itt elkapcsoltam)

AZ EN KOMMENISTAM JO KOMMENISTA!!!!

a-kis-herceg 2010.12.29. 09:15:10

@ubul2000: @Gyalogfenyő: a forinthitelt a mindenkori kormányok, és azok miatti magas kamatok és kamatfelárak súlytják...

Corry 2010.12.29. 09:15:46

@László56:

Ezzel tudod az a bajom, hogy a szívemmel egyetértenék veled, de az eszemmel sajnos nem tudok, egyenlőre.
De legyen Neked igazad...

CSENDES 2010.12.29. 09:17:59

@vinczej: Most nem értem. Hát nem csak tisztességes dolgozókat foglalkoztatnak, miután már (majdnem) mindenkit kirúgtak az előző eresztésből?

Franciska18 2010.12.29. 09:18:31

@hollario:

Fáj? Nekem ? Miért fájna? Azt unom, hogy most megy duma ezerrel, de amikor kellett volna akkor kuss volt. Mert ugye csak az a jó amit a liberális baloldal csinált? Ja 80%-s hiányt és csuda szép dolgokat.
Aztán milyen farizeus duma, hogy most baj van a Köztársasági Elnökkel, de akkor is baj volt lásd, 2006 októbere és utána következő évek mikor még Sólyom nyomta, hogy menjen már a p@ba az MSZP és Ferkó is. Ezer torok kiabálta, mit szól bele a politikai közéletbe a köztársaság őre.... Szóval ez egy nagyon unalmas fecsegés.
Én Török Gabi helyében csendben ülnék, és mélyen hallgatnék a 2004 -s meghívásról, mert az sem töltheti el büszkeséggel. Megyót kicsinálta Ferkó, Ferkót meg mi. Az meg, hogy róla milyen szövegeket fognak írni a történelem könyvek szerintem jobb ha nem firtatjuk.

igényes 2010.12.29. 09:25:46

Ez csak azért érdekes, mert innen a vizsgálat ertedményéből, ha közzéteszi a Budai Gyula, könnyen lehet tájékoztatást kapni, mennyi is a magyar föld értéke? nagyon reméljük, hogy nem csak csupán 7 ember kapja meg a vizsgálat eredményét!
Most kevesebb mint 3 évünk van földet vásárolni.

www.origo.hu/itthon/20101229-magyar-nemzet-tiz-nagy-agrarugyet-vizsgal-az-elszamoltatasi-biztos.html

CSENDES 2010.12.29. 09:26:38

@Franciska18: "Az meg, hogy róla milyen szövegeket fognak írni a történelem könyvek szerintem jobb ha nem firtatjuk. "
Na ez az egy amiben egyetértek veled. Ugyanis ki tudja, hogy a véleménynyilvánítási szabadság korlátozása mennyiben fog kihatni a honi történelmet írókra.
Arról nem is beszélve, hogy a Ferkót meg mi kinyírtuk című szöveg kicsit visszásan hangzik tőled.

a-kis-herceg 2010.12.29. 09:28:54

@László56:

" biztos vagyok benne hogy többet tud és ennek megfelelően, szavahihetően is viselkedik. Az elemzőnkkel ellentétben "

"Tehát nem sunyi és országromboló módon mint az elemzőnk ellenpéldája és annak politikai tevékenysége mutatja, hanem becsületesen kiállva"

Lacikám! Lacikám! az ok hogy mindegyikünk hazudik. biztos igazad van de a második? hogy aki elmondja véleményét az ellenség? akkor te? országromboló vagy?

végre egy vélemény aki szerint a legnagyobb magyar István király óta a Null-Null koma

PS: én se akadályozom a NER-t, pont mint palibá. nem kaphatnék én is ugyanolyan kiváltságokat?

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.29. 09:34:45

piros pipacs 2010.12.29. 08:07:55
Januárban elindul 800 fő besúgó gárda. Feladatuk, hogy jelentsenek, ki akar orbán és a kormány ellen szervezkedni, gyalázkodni. Mi ez ha nem Rákosi éra. Erre aztán büszke lehet orbán és bandája, de meddig. Gondolják, hogy ezt csinálhatják büntetlenül. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem. Az idő sincs távol, hogy ennek vége legy

EZ A FIDESZ ÁVÓ-de ezek is el lesznek kapva. Most már "listázzák " őket is mint a Kubatov tette! Véres harc lesz!

CSENDES 2010.12.29. 09:40:44

@a-kis-herceg: Pont most tértem vissza a varánuszról. Látom már nem kell linkelni.:-))

a-kis-herceg 2010.12.29. 09:46:32

"Pál, Kata, Péter Jó reggelt!"

Lasombra 2010.12.29. 09:47:56

@László56: "Az államelnökünk már a megválasztása előtt, ország és világ előtt, kijelentette hogy mit fog tenni. ... Ez tetszett a többségnek és ezért is választották meg."

Én meg azt hittem azért, mert Orbán Viktor levelét megírta az állítólagos bulgáriai nyaralásából. Vagy arra célzol, hogy a Fidesz frakció - ami ugyebár az OGY döntő súlyát adja - önálló akarattal, véleménnyel és mérlegelési lehetőséggel rendelkezik? Hogy nem volt eldöntve felülről, hanem Paja bácsi beszéde - amiben ő is nyilván a saját elképzeléseit, akaratát és lehetőségeit fogalmazta meg - tetszett meg nekik, hogy mit fog tenni, és ezért választották meg?

háááát, Mr. Spock a Star Trekből erre felvonná az egyik szemöldökét, és annyit mondana: Fascinating.

a-kis-herceg 2010.12.29. 09:51:13

@vinczej: egy év után már vicces

javaslom felállítani 1
"elqrta Szent István" vizsgáló kormánybiztost
és 1 "az mszp jogelődjének szerepe a mohácsi vészben" vizsgáló bizottságot

és a bosz orkányok?

M11an 2010.12.29. 09:53:33

@László56:

Felnyitottad a szemem. Végre tisztán látok! Ezek szerint minden a legnagyobb rendben megy Nálunk!

Köszönöm neked László! Köszönöm Viktor!

PS : TG amint láthatod rossz irányba haladsz, kérlek változtass ezen, hiszen "a történelem hálás lesz *Viktornak."

Ted Striker 2010.12.29. 09:54:18

Ha aláírja, akkor Gábor kölcsönözhet egy címet a következő bejegyzéshez Bret Easton Ellis-től:

A nullánál is kevesebb

CSENDES 2010.12.29. 09:54:51

@vinczej: michaelknight.blog.hu/2010/12/28/mas_szemeben_a_szalkat_6

És ez?

"Egyébként ha már a felelősség kérdésénél és a felelősök keresésénél tartunk: nem tudom, vajon emlékszik-e Szijjártó Péter, hogy miként szavazott akkor, 2002. július 16-án a Fidesz mindezekről...

Merthogy az, hogy igennel szavazott mindezekre például Kósa Lajos, az az ő közgazdasági ismereteinek a fényében akár még bocsánatos tévedés is lehetne. De megszavazta mindezeket Orbán Viktor, Lázár János és Rogán Antal is, sőt: a jegyzőkönyvek szerint volt pénzügyminiszterként Varga Mihálynak se volt több esze náluk. És persze minderre igennel szavazott az állami gazdálkodás éber őre, az Állami Számvevőszék jelenlegi elnöke, az akkor még fideszes képviselő Domokos László is. Ja, és persze, hogy megszavazta a Medgyessy-féle ész nélküli osztogatást maga Szijjártó Péter is... A Parlament 16 MDF-es és egyetlen fideszes képőviselő tartózkodásával, ellenszavazat nélkül, 339 igennel - tehát a Fidesz-frakció hathatós asszisztálásával - fogadta el az úgynevezett jóléti rendszerváltás száznapos programját."

a-kis-herceg 2010.12.29. 09:55:42

minusz nulla

vagy

a csiga egy gerinces állat

porfelhő 2010.12.29. 09:57:45

Az államfő "nem árult zsákbamacskát". Igen! a miniszterelnök sem árul.. megmondta.
"a középpontban a parlament áll, nem pedig az államfő, Magyarország nehezen viselné el a parlament és az államfő közötti vetélkedést, azért azt ajánlom de bocsátkozzunk ilyen kalandba".
Igen! a különutas gazdaságpolitika, itt Európa közepén, a hiánycél teljesítése mindennél fontosabb, az nem müvészet, egyszerre kell költségvetési fegyelmet gyakorolni, gazdasági növekedést elérni, egyidejüleg munkahelyet teremteni." aha. az a művészet.

jjulie 2010.12.29. 09:59:34

@CSENDES:

na de ezt azért szavazták meg hogy belebukjon a megyó

jjulie 2010.12.29. 10:00:46

@porfelhő:

jóreggelt, ott is süt a nap?

CSENDES 2010.12.29. 10:01:30

@jjulie: "De továbbmegyek: vajon amikor az a piszkos és népnyúzó Gyurcsány és bandája rájött, hogy ez az egész így fenntarthatatlan és a csőd felé visz, és amikor kicsit visszábbléptek volna a szocik a jóléti osztogatásokból, vajon kinek volt a legnagyobb a pofája, hogy ne a zemberekkel fizettessék meg, meg hogy a kormány megnyomorítja a nyugdíjasokat? Ki lehetetlenített el destruktív ellenzéki politizálással, a mindenre csakazértis nemet mondással minden egyes, a hiányt végre csökkenteni szándékozó kormányzati kezdeményezést? Hát nem én voltam, az biztos..."

porfelhő 2010.12.29. 10:04:10

Jaj ! Igy évvége felé olyan sok minden eszembe jut. volt itt egy nagyon kedves kommentelő, aki azt mondta a "művészeket szeretem." nem tudja valaki ki volt az?.:) bocsánat.

jjulie 2010.12.29. 10:04:46

@CSENDES:

ezt meg azért, hogy biztos bukjun a gyurcsi

porfelhő 2010.12.29. 10:09:23

@jjulie:
Szia! nem, nem süt a nap. nagyon borongós, ködös idő van, picit fúj a szél. és nagyon hideg van.
Itt az ablakom előtt fenyőfák vannak, nagyon szépek most, vastagon áll rajtuk a hó.

2010.12.29. 10:14:54

@bariga: :D

@MyOpinion: egyetértek, nézzük pl. a Rexet, hihetetlen agya van. Különben sem vagyunk mohamedánok, ahol szitok szó a kutya. Jelzem, mint macskatulajdonos védem meg a hű ebeket. Főleg ilyen méltatlan összehasonlításban!:)

@simonmondja.: húha, hol van Ordi??? Nem látom sehol őt! Jaj, jaj.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 10:17:28

Kedves Gábor!

Nagyon szomorúan olvastam a fenti cikkedet, ugyanis abból szinte teljesen hiányzik a szakmaiságod, illetve a szakmai függetlenséged. Tudom én, hogy Neked független és mértékadó elemzőként nincsen könnyű dolgod, hiszen egy közel sem független és mértékadó médiumnak (libero.nepszava.hu alias index.hu) vagy az általam nagyra becsült (bér)tollnoka.

A fenti sommás, elhamarkodott és inkább hangulatkeltő megállapításaid akár még helytállóak és korrektek is lehetnének az elnöki ciklus lejártakor, vagy legalább félidőben, azonban alig pár hónap után ahogy Te fogalmazol ez nem más mint "szánalmas és nevetséges".

Ugyanis, a feltételezem, hogy általad is nagyra tartott Göncz Árpád 94-98 között 0 azaz nulla alkotmányossági vétóval élt, sőt 4 év alatt a politikai vétóval is mindössze 2, azaz két alkalommal élt. Sőt Göncz Árpád, pedig rendkívül ellenséges viszonyban volt az Antall-kormánnyal, 4 év alatt 0, azaz nulla politikai vétóval és mindössze 7 alkotmányossági vétóval élt. Sőt az általad magasztalt Mádl Ferenc is a rá eső orbáni időszakban 0, azaz nulla poltikai vétóval élt, és összesen 3 alkotmányosságival...(Forrás: Török Gábor és sztársai: A magyar politikai rendszer)

Tehát ha korrekt elemzést készítettél volna, pontosan az általad leírtak ellenkezőjére kellett volna jutnod: Scmitt Pál elnöki tevékenységéről összehasonlításban az eddigi köztársasági elnökök munkájával EGYELŐRE semmilyen korrekt elemzői megállapítás nem tehető.

jjulie 2010.12.29. 10:17:56

amúgy ez a mindenhova betesszük a mi kutyánk kölkét, kétélű taktika, ugyanis lehetőséget ad az ellenségnek, hogy hiánytalanul szépen lajtsromba vegye az egész kutyafalkát pereputtyostul együtt

és ha fordul a kocka......zsuppsz, esetleg kamatostul zsuppsz

bgp 2010.12.29. 10:19:54

És, mi van ha 100 év múlva nevetséges tankönyvi példa lesz? Ki nem szarja le. Engem biztos nem érdekelne, ha a jelenben ez nagy segítség lenne. Még az se érdekelne, hogy a jelenben kinevetnek, ha az egyéb előnyök nagyobbak. (Pl, a kinevetés ellenére megmarad a megélhetésem). De az, hogy 100 év múlva ki röhög rajtam, az totál 0.

2010.12.29. 10:20:54

@Ted Striker: ezzel is vigyázzunk, mert lehetnek itt matek szakosok vagy akik szigorlatoztak algebrából. Ugye a 0 egy szám. Na most vannak természetes számok, relatív és abszolút számok...Melyikre tetszik érteni ezt a nullánál is kevesebbet? Nem mindegy ez kérem...:)

További jó alázást. Ez a csoki karikás elnökünk sok jót még a híveitől se kap. Ez egy szép tanulsága ennek a rendszernek.

Átverés! 2010.12.29. 10:23:56

Süt a nap és csillog a hó.Nem rossz kinézni az ablakon.
Az meg most hogy ez a helyzet az országban, aki oda figyelt a 20 é vre meg az azt megelőző még 20-ra nem érheti nagy meglepetés.
Mire számitottunk?
OV mindig is így viselkedett, az a legnagyobb baj, hogy az emberek a demagóg, hazardirozó politikával ennyire megtéveszhetőek.
Sajnos, sem a sajtó, sem az értelmiségi elit nem segített a tömegek tisztánlátásában, ha úgy tetszik nevelésé ben.
Magunk között, jól meg tudjuk, tárgyalni, hogy mi a probléma hogyan kellene csinálni, de milliók ezzel nem törődnek mennek a saját környezetükben található okosok szava után.
Nagy a nyomás, hiába volt 8 éven át baloldali kormányzás vidéken nem volt sikk megjelenni olyan rendezvényen ahol a baloldal rendezett valamit. Már akkor is féltek.Ki véve a nyugdíjasokat.

Nagy változásokra lenne itt szükség főként a tömegek gondolkodásában

porfelhő 2010.12.29. 10:25:27

@jjulie:
Jól előre mentél az időben. "ha fordul a kocka". addig is jó helyen vannak, jó fizetéssel, biztonságban. "pereputtyostul" .gondolom.

török gábor 2010.12.29. 10:26:03

@proeskontra: Kedves Proeskontra, van igazság abban, amit írsz, nem tagadom. De: Göncz 1994 után már teljesen passzív szerepet vitt, hozzáteszem: Orbánék alatt még inkább, mint Hornék alatt. Viszont itt nem passzivitásról van szó, hanem teljes azonosulásról, amit nem csupán a vétók száma fejez ki, hanem minden megszólalás, cselekedet. Természetesen SP még változtathat, van ideje, de fél év után szerintem korrekt ez a mérleg.

CSENDES 2010.12.29. 10:30:58

@török gábor: Már hogy lenne korrekt, mikor "alig" száz törvény ment át a kezén?.-)))

P.mester 2010.12.29. 10:35:54

"Hát, ezért…"

Hát ezért, mi?

Lehetne itt néha politikai ellemzést olvasni permanens semmitmondás helyett?

Ordnassac 2010.12.29. 10:36:06

@simonmondja.: olvastam a történetet, a szereplők közül többet is ismerek, így VK-t is.

Egyszerűen nem tudom elhinni a történetet, főleg Újvárit ismerve...

@Letícia: tatatataaaaa! ;-)

Terniak 2010.12.29. 10:39:14

@proeskontra: A kérdésem, hogy ki mondta, hogy a Göncz és a Mádl által vitt irányvonal jó volt??? Egy Sólyom-elnökség után vagyunk, aki megmutatta, hogy hogyan lehet és kell betölteni ezt a pozíciót a jelenlegi alkotmányos rendszerben.
Az elvárások kicsit megnövekedtek.

Legalábbis én nem a jóságos nagypapa szerepét várom az államfőtől, hanem a nagy társadalmi kérdésekben állást foglaló, és ha kell beavatkozó államfőt szeretnék. Aki alkotmányos feladatának megfelelően őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.

Ennek fényében kell értékelni az államfő tevékenységét. Jelenleg Schmitt esetében ezek a számok csak tünetei egy rossz elnöki felfogásnak.

török gábor 2010.12.29. 10:42:35

@Teremszolga: sajnálom, hogy ezt nem én írtam :)

ssi 2010.12.29. 10:43:05

Kedves @Ordnassac: @Letícia: és a többi jogász!
a megváltoztatott jogkörű AB-nek érdemes lenne - akár egy színjáték erejéig - elküldeni a médiatörvényt normakontrollra?
Valamiket biztosan tudnának így is kifogásolni benne, ami valamelyest boríthatja a törvény koncepcióját, vagy az AB felé is működik az állami megrendelés? köszönöm

S.P. mondta: a kormánynak nem a gátja, hanem a motorja akar lenni - játék a szavakkal. a látszat egyelőre, hogy esetleg épülget az a motor, de jelenleg csak egy jelentéktelennek tűnő, de nélkülözhetetlen fogaskerék látszik

porfelhő 2010.12.29. 10:43:16

Ja. "megszólalás, cselekedet" egyszer biztos, hogy megszólalt a SP. " Az alkotmányozó hatalom is Istentől való. A magyarok jogos vágya, hogy alaptörvényünk általános emberi jogok érvényesítése mellett szóljon Magyarországról, erről a kereszténységben született, a Szent Korona által jelképezett, nehéz sorsú, de szép reményű nemzetről."
Igen.! a remény hal meg utoljára.! vagy elfogy!

jjulie 2010.12.29. 10:44:21

@bgp:

igazad van, egészséges gondolkodás

minthogy ez után a komment után 10 perccel ide értél

gingergirls.blog.hu/2010/12/28/peach

Ordnassac 2010.12.29. 10:47:13

@manyike: miután a médiatörvény nem adóról vagy járulékról szól és nem tartozik egyik népszavazási tiltott tárgykör alá, így minden további nélkül az AB-ra. Tudomásom szerint az LMP be is akar nyújtani egy megfelelő beadványt.

nyünyüge 2010.12.29. 10:49:32

@púdó:

SP, a "szuterén" államfő. A felesége mindig tudta, hogy melyik éppen a nemzeti oldal.

ssi 2010.12.29. 10:50:57

@P.mester:
szeretettel várjuk a te önálló semmitmondásodat is az ország dolgairól, a blog közreműködőinek kritikái helyett, úgy, hogy ne másoktól várd, hogy mondják meg, hogy te miről mit gondolj :-)))

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 10:52:44

@török gábor: Rendben Gábor, viszont akkor a módszereddel volt a hiba. Ugyanis a számokkal a legkevésbé sem sikerült alátámasztanod mondanivalódat. Már csak szakmai becsületed megvédése érdekében is elvárható lenne szerintem, hogy egy következő posztban korrekten összefoglalod, hogy miért nevezed egyik esetben ugyanazt a magatartást passzivitásnak, a másik esetben pedig azonosulásnak. Szerintem hasznos lenne megörvedeztetni minket újév alkalmából egy magas színvonalú szakmai kutatómunkával, szemben az Index.hu szájkosaras szemellenzős irányvonalának való szakmaiságodat is feladó megfelelési kényszerrel.

Szimba 2010.12.29. 10:54:21

Ami SP-ről szól egyértelmű. Ő 1 db 0 (nulla).

Az elemzés második részét meg nem értem. Vagyis értem, aki nem képes távlatokban gondolkodni, és az ország érdekében a konfliktusokat is felvállalni, az később nevetségessé válik, sőt!

Ámde, SP-nek ez a szerep az igazó valója. Ő képtelen lenne ellentmondani, ha csak nem látszatból. Ő egyetért a Fidesz minden lépésével. Vagy inkább fogalma sincs róla, mit csinál, mik azok a törvények, amiket aláír. Csak annyit tud, hogy alá kell írnia.

Ami meg TG belső információit illeti, biztosan nagyon érdekesek, és csak felkeltette az érdeklődést, a kíváncsiságot.
Ez kimondottan gonosz dolog!:-)))
Mindenki szeretne benfentes lenni. De az is nyilvánvaló, hogy a belső információk nagyon sokáig, ha nem örökre "titkosítva vannak", azaz elmondhatatlanok.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.29. 10:54:52

A nemzet tolla lehet, hogy nem is annyira pincér figura, hanem inkább zsarolva van. Mert zsarolhatóság, hát az lehet nála dögivel. Amiről eddig a csip-csirip hírügynökség írt: Az Astoriás örömlány futtatástól kezdve a NOB és a MOB pénzek körüli kétes ügyekkel. (többek mint Meggyesit ügynöki múlttal is gyanúsítgatják)

Persze ezek többnyire már csak a hitelességét tennék tönkre, büntethetősége valószínűleg lejárt.

A hitelességét meg már minek félteni? Már így is úgy is bohóc szerep ragadt rá. Legalább legyen egy szerethető és ne utálatos bohóc.

Tehát Pali dobd vissza, önállóan, azt javaslom!

a-kis-herceg 2010.12.29. 10:55:44

@mxplanet: @MyOpinion: a kutyás hasonlatosoknak felhívom a figyelmét, hogy a kutya egy értelmes és gerinces állat...: @a-kis-herceg:

Netuddki. 2010.12.29. 10:56:10

"nem használ az intézménynek,"

Szerintem ennek az egésznek ez a lényege. Ideje feltenni a kérdést, miért is dobunk ki egy rakás pénzt a köztársasági elnöki intézménnyel kapcsolatos költségekre, ha nincs is szükség rá?

egy adófizető állampolgár
SK

jjulie 2010.12.29. 10:56:55

@proeskontra:

nyugi, nyugi, kattints ide: gingergirls.blog.hu/2010/12/28/peach

ssi 2010.12.29. 10:58:02

az jó, ha a kormány kielemzi a múlt hibáit, de
- a saját okulásukra tegyék
- rendületlenül csak a másik oldalon keresendő felelősök az ő működésük alatt már visszaüthet
* mintát adnak a jövőnek
* hitelességüket kikezdi

@Ordnassac: köszi
akkor viszont nagyon kockázatos is lehet az AB-nek elküldeni

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.29. 10:58:57

@kovi1970:

"Ideje feltenni a kérdést, miért is dobunk ki egy rakás pénzt a köztársasági elnöki intézménnyel kapcsolatos költségekre, ha nincs is szükség rá?"

Ezt a kérdést már nagyon ötletesen feldolgozták régebben:

Ez mi ez mi? : COLOP vs. Schmitt

ezmiezmi.blog.hu/2010/08/11/colop_vs_schmitt

porfelhő 2010.12.29. 11:00:01

Tegnap láttam itt a "hirdetésnél" lesz Mága Zoltán koncert. Nem tudom máskor is hirdetve lesz? annyira szeretném egyszer látni - és hallani az élő koncertjét, "csak" ez nagyon nem jó időpont, most nekem.

Szimba 2010.12.29. 11:02:58

@Ordnassac:

Tényleg? És én nem is tudok róla?
Keresem is.
Köszönöm!

bariga 2010.12.29. 11:03:05

@proeskontra: nem gondolnám, hogy ennél magasabb színvonalú elemzés szükséges lenne, Gábor nagyon jól fogta meg a lényeget, mint általában, amikor elindít egy vitát.
Az biztos, hogy ezeket a törvényeket - és most itt ez nagyon fontos, hogy EZEKET- nem írta volna alá becsukott szemmel az eddigi köztársasági elnökök egyike sem.
Ez pedig itt egy beszélgetés különböző világnézetű és modorú emberek között.

Ordnassac 2010.12.29. 11:06:53

@Szimba: szerintem még nincs meg. Majd akkor, ha Schmitt aláírja vagy valamivel utána. Most még minek?

Szimba 2010.12.29. 11:08:40

@Ordnassac:

Cikk sincs róla?

Mi van Zuglóban??? Te mindig az élet sűrűjében vagy!:-)))

dr kíváncsivagyok 2010.12.29. 11:09:41

Sokan azt hiszik , hogy Schmitt Pállal van a baj . Nem , nem vele , hanem a kinevezésével , ugyanis aki "megfelelő" egy karrierpolitikusi kívánalomnak ,....az nem feltétlenül megfelelő Köztársasági Elnöknek,....mint ahogy valahol olvastam : Az indiánok mélyen tisztelik az örülteket,....de nem választják meg törzsfőnöknek........

Netuddki. 2010.12.29. 11:12:04

@IGe: Hát igen.

Azért azt még hozzátenném, hogy nemcsak költséghatékonysági szempontból tartom feleslegesnek a köztársasági elnök intézményét.

Sajnos ez, a Magyarországon bevett gyakorlat szerintem eléggé alacsony hatékonyságúvá teszi a törvényalkotást. Arról nem is beszélve, hogy 1 ember nem képes elvégezni sok ember munkáját. Jogászokét, tanácsadókét, képviselőkét. Elsősorban nekik kéne úgy kidolgozni a törvényeket, hogy ne legyenek ellentétesek a többivel vagy éppen az alkotmánnyal.

Ha pl. e miatt az alkotmánybíróság visszadob egy törvényt, akkor akik csinálták nem végezték jól a munkájukat. Én inkább itt erősítenék a dologra és a visszadobott törvény gazdáival szemben büntetést, fizetésmegvonást alkalmaznék.
Akkor is, ha utólag derül ki akár egy állampolgári bejelnetésre, hogy valami nem OK.

Annak idején sajnos sikerült egy olyan felállást kreálni, ami szerintem inkább valami alkotmányos monarchia félére emlékeztet nem pedig egy demokráciára.

Javaslom, töröljük el a köztársasági elnök intézményét. Helyette pedig legyen valami hoppmesterféle, aki elszórakoztatja a külföldi vendégeket és néha elutazik képviselni Magyarországot. Lehetne akár amolyan Magyarország kabalája is. Mindezt persze jóval kevesebb "felelősséggel" és persze költséggel.

dr kíváncsivagyok 2010.12.29. 11:12:20

@bariga: Ez így igaz, egy sem írta volna alá és hozzáteszem, ha mégis visszaküldi, nos, az sem a saját elhatározása lenne,. ......hanem pártutasítás ! Szégyen.....

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 11:12:47

@bariga: Pont a lényeget nem érted. Amire Gábor elemzése épült, úgy ahogy van összedőlt, ezt még finoman ő maga is elismerte. Ha nem vennéd észre én is része volnék a különböző világnézetű és modorú emberek beszélgetésének, más kérdés, hogy ezek szerint Te csak egyféle világnézetűekkel szeretsz magadban "vitatkozni"...

nyünyüge 2010.12.29. 11:13:04

off

Különös módon „gondoskodna” a Belváros legpatinásabb utcáinak részprivatizációjáról az V. kerület. Az Új városközpont alá a beruházó úgy építhetne mélygarázst, hogy 99 éves üzemeltetési jogát később tulajdonjogra válthatná egy most még homályos törvényi lehetőséggel.

nol.hu/archivum/20101229-a_belvaros_kiarusitasa_

a-kis-herceg 2010.12.29. 11:13:41

@Ventura Blvd: az eu elnökség stb... én nem demonstrálni akarok. én "csak" bemutatni a magyar törvényeket az eu nak.

1. kósa vagy lézerjani szól a PS nek hogy ne máá elkések a nagy nemzeti házból, feszt. mert a sok komcsi kamcsi 90-nel előz a belsőben. pedig vasárnap 210 zel 1 órás út... tégyj vmit sanyikám.

2. sanyi jó nertárs. lex kresz: egyszerű ember, egyszerűen fogalmaz. kamcsival előzni tillos. és ha már írunk, akkor leírjuk: a mégis előző kamcsik miatt kötelező a kamcsiknak olyan köv. távot hagyni hogy egy előző komcsi kamcsi beférkőzhessen két szabályosan haladó fides kamcsi közé...

3. jogom van 30-cal is menni. de 55-tel fogok, mert 6-osban akkor fogyaszt a gépem 800-1000-es fordulaton 2,5 liter/100 at. állampolgári jogom. a kresz mindössze anynit ír... olyan géppel lehet menni ami minimum 60-at tud... hát ez letiltva 210-et tud, tehát a törvényt rigorózusan "betartom".

4. az 55 azért is jó. mert a 60-ast ők "félre fogják értelmezni", azaz kekeckedni fognak a -szerintük- minimál sebesség miatt. ekkor az autógyártót is be lehet vonni egy szép pörbe... a zember a zunokák érdekében pörösködik... mivel a gépben nincs "rendes seb.mérő", köztudomásúan főleg az én típusomban többet mutatnak... (így sportosabbnak érzem magam...) a minimál sebesség a gyakorlatban betarthatatlan lenne.

5. a kellemest a hasznossal. M3 hatvan - budapest. eu káderek + kósa... mellesleg ha nem érek rá, egy ifa akkor is lesz. vagyis a debrecen -bp forgalom szépen beáll az ifa sebességre 5-6-10 km hosszan. B verzió: nemcsak a szlovák rendszámű magyar komcsi kamcsik fognak előzni, hanem a nemzeti magyar fides kamcsik is szabályt szegnek...

6. a tv. kézenfekvően értelmetlen. természetesen a sebesség különbségeket növelve. ellene megy az eddigi "normalizálódási" trendnek

7. ehhez nem kell alkotmánybíróság, nem kell smitpali, poltpeti sem más méltóságos intézmény...

8. csak egy jó kocsi kell... sportosabbak megspékelhetik... cifrázhatják. ha a szabálytalan szlovák rsz-ú magyar komcsi kamcsi előzni kezd. lehet vele gyorsítani.... így egy kamion "baráttal" a többi szabálytalankodást meglehet "előzni"

szabálykövető új évet kívánok mindenkinek! a tv. betűje az első...

a-kis-herceg 2010.12.29. 11:15:32

@a-kis-herceg:

ja +1. megnézem amikor miattam felvonulnak minimál sebességet mérni trafipax szal... erre külön izgulok.... plusz erre nincs objektív felelősség meg is kell állítani...

reccs 2010.12.29. 11:15:33

@proeskontra: Az a baj, hogy ez játék a szavakkal. Érted te ezt, csak nem akarod érteni.

Netuddki. 2010.12.29. 11:15:44

@kíváncsivagyok: "Sokan azt hiszik , hogy Schmitt Pállal van a baj."

Már hogyne lenne. Elfogadta. Megfelel a szerepnek? Nem.
A hab a tortán, hogy tudjuk az egész hátterét...

nyünyüge 2010.12.29. 11:16:26

@nyünyüge:
és mégegy

Itt az idő, megyünk maradni. Megyünk az egri nyugdíj-biztosítási igazgatóságra, barátom és én, és nyilatkozni fogunk róla, hogy a magánnyugdíjpénztárban maradunk.

nol.hu/belfold/20101229-megyunk_maradni

dr kíváncsivagyok 2010.12.29. 11:18:05

Ja ..... és még annyit : a Köztársasági Elnök nem mintát teremtett azzal , hogy gondolkodás nélkül aláír mindent,......mert akkor azt is új sportágnak kéne tekintenünk , ha a rally-versenyző felborul és akkor a borulások szépségét lehetne pontozni....,!

a-kis-herceg 2010.12.29. 11:22:32

@IGe: "A hitelességét meg már minek félteni? Tehát Pali dobd vissza, önállóan, azt javaslom! "

:) nem azt félti, azt lexarja... ilyen értelemben a hatalom már dupla-vagy-semmi. ő csak a "kis" fizuját félti... az idegtől karikás a szeme... vaniliakarikás...

CSENDES 2010.12.29. 11:22:43

@kovi1970: "Ha pl. e miatt az alkotmánybíróság visszadob egy törvényt, akkor akik csinálták nem végezték jól a munkájukat. Én inkább itt erősítenék a dologra és a visszadobott törvény gazdáival szemben büntetést, fizetésmegvonást alkalmaznék."

Igen ám, de a lényeg éppen abban áll, hogy a törvényalkotás jelenleg igen érdekesen alakul. 272 törvényjavaslatból cca 90 volt a kormányzat részéről előterjesztve, a többi önálló indítvány. A parlamenti képviselőnek nem szakmája, tehát nem kérhető számon rajta, hogy jogilag jó vagy rossz javaslatot terjeszt be.

bariga 2010.12.29. 11:22:47

@proeskontra: bocsánat, nem akartalak megbántani, csak azt szerettem volna jelezni, hogy az előbb Gábort minősítetted, most meg engem. Pedig a téma fontos nem a személyek és nem is kell egyetértenünk.

Ordnassac 2010.12.29. 11:22:53

@Szimba: cikk szerintem majd az aláírás után lesz.

Zuglóban folyik az élet: Papcsák hozza a haverjait a Hajdúságból a különböző intézményekbe (bár van olyan, aki elég kompetensnek tűnik). Egyik ilyen haver a vagyonkezelő új elnöke, Mazsu Gergely, aki a mi Vitézy Dávidunk. Mazsu ugyanis 27 éves, előtte a Hajdú-Bihar Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvez. igazgatója volt. Az alapítvány kuratóriumának elnöke egy bizonyos Papcsák Ferenc... Aztán a bizottsági helyek újraelosztásáról továbbra sincs megegyezés a Fideszen belül sem.

Most ez a Virág Kriszta-ügy... Amúgy, ha kiderülne, hogy mégis igaz a dolog (amit most még nem akarok elhinni), akkor VK-val együtt Pusztai Péter is bukik.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.29. 11:23:48

@proeskontra: azt azért érdemes tisztázni, hogy a blog.hu-n való blogolás nem jelent Index (bér)tollnokságot. Pusztán annyit jelent, hogy valaki igénybe veszi az Index által biztosított marketing lehetőségeket és látogató-beterelést.
Egy TG ismertségű valaki nyilván köthet valami egyedi megállapodást is, hogy minden posztját kinyomják főoldalra, mint a spanoknak, de ettől még nem lesz indexes arc.

a-kis-herceg 2010.12.29. 11:24:24

@Vonjuk vissza a "nagy felhatalmazást" a Fidesztől!: "Orbán Viktor light Horthy-rendszert épít"

hátja... tengernagy már nem lehet... így lesz "tónagy"?

jjulie 2010.12.29. 11:25:35

@a-kis-herceg:

de király nélküli királysága még lehet

a-kis-herceg 2010.12.29. 11:26:26

@CSENDES: a politika nem szakma? amikor a fizetést szavazzák, akkor profi politikusnak mutatják magukat? ha nem szakma akkor miért jár fizetés? szórakozni nyomkodni sokan bemennének ingyé is. sőt a szórakozásért fizessenek ők. mint a vidámparkban...

Szimba 2010.12.29. 11:27:09

@Ordnassac:

Folyik az élet? Inkább zajlik.:-)

a-kis-herceg 2010.12.29. 11:27:39

@jjulie: ???
pont királyra ne tudna javasolni alkalmas személyt???
fordítva. királyság nélküli király...

a-kis-herceg 2010.12.29. 11:28:33

@Szimba: hazánkban folyik... minden folyik. az árvíz, az iszap, a belvíz... az majd később lesz. a jég zajlik...

Ordnassac 2010.12.29. 11:29:10

@Szimba: Daniel Cohn-Bendit mióta az LMP tagja? :-D

moloy 2010.12.29. 11:30:00

Tisztelt Török Gábor!
Elfogadom, hogy a véleményhez és annak kinyilvánítására mindenkinek joga van. De azt nem tudom elfogadni, hogy az milyen formában és milyen kifejezésekkel történik!
Ha nem tesz arról (nem moderálja ki), hogy ne jelenjenek meg azok a hozzászólások (függetlenül attól, hogy ki írta, hogy maga a hozzászólás értelmes/építő jellegű-e, vagy sem!), amelyekből a gyűlölet szól, akkor előbb-utóbb értelmét veszti az Ön mondanivalója is.
(És) ebbe a kőrbe tartozik az is, hogy nem engedhetőek meg azok a hozzászólások sem, amelyekben tiszteletlen hangot használnak mással szemben. Ha ezek nem szünnek meg, akkor azok fognak elmaradni, akiket viszont érdemes lenne (még, ha nem is értünk esetleg vele egyet) meghallgatni!

Tisztelettel : moloy

CSENDES 2010.12.29. 11:30:18

@Ordnassac: Ez a történet nagyon is hajaz az 1998-2002 közötti időszakra, amikor egy jóembert felbujtottak, öljön meg egy vállalkozót. A vállalkozóhoz elment a felbujtott, aki feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozást megszüntették bűncselekmény hiányában,mert a felbujtott utóbb önként elállt a szándékától (tehát nem ölte meg a vállalkozót).

Ordnassac 2010.12.29. 11:30:31

@Szimba: szándékosan használtam így. Annyira nem fagyos a dolog nálunk, hogy mindjárt olyan legyen, mint a jég. :-) Persze még fajulhat odáig...

Kalmár 2010.12.29. 11:31:35

@török gábor: Azért azt ne feledjük, hogy jelenleg olyan tűzoltásra vállalkozott a kormány ami finoman szólva is kétesélyes.
Úgy rendezik be a pályát, hogy ne legyen akadály.
A közt.elnök is ilyen lépés.
Az, hogy megengedhető-e még ekkora baj esetén is az ilyen kemény vonalas kormányzás nehéz kérdés.
Megértem, hogy a szocializmuson majd parlamentáris demokrácián edződött embereknek félelmei vannak. Nekem is vannak.
Azt hiszem ez tipikusan olyan eset, hogy siker esetén senki nem emlegeti majd ezeket, bukás esetén minden a fejükre dől.
Másik kérdés, hogy a vihar elmúltával(azért ebben reménykedünk mind....talán)visszaállhat e a konszenzusokra alapuló kormányzás?
Valamikor a Görögök is diktátort választottak 4 évre, ha háború fenyegtett.
Olyankor nincs vita, nincs szöszölés, mindenki egy akaratot követ.
Így van esély hatékonyan, gyorsan lépni.
Ennek a mai változatát éljük most.
Szerintem az emberek mozgatórugója is hasonló lehetett.
Ez hozta a 2/3-ot.
Ezzel együtt nekem is Sólyom volt az etalon.
Kérdés, hogy most a cél szentesíti-e az eszközt, vagy mindenáron a demokratikus kontrollok közt kell haladni.
Tényleg nem tudom. Akkora a baj, hogy talán föl kell tenni mindent egy lapra? Amíg a 4 évente elkövetkező választások ténye nem kérdőjeleződik meg addig túlzás ez a sok nemzethalál vízió. Azért ez nem fenyeget.
All in.

CSENDES 2010.12.29. 11:32:48

@a-kis-herceg: A politikai szándék nem ugyanaz, mint a kivitelezés (tehát a politikai szándék jogszabályba foglalása). És nem, a politika nem szakma.

a-kis-herceg 2010.12.29. 11:34:03

na mi van a tarlós beakaszt a rogánnak????

index.hu/belfold/budapest/2010/12/29/tarlos_tanacsadoi_lassitanak_a_zeppelin-beruhazast/

és mi lesz a metronkkal??? az se épül tovább? már a metro is aluszik? vagy exportálták a nóhaut? panamába? nekik is tudunk újat mutatni???? ebben "A" témában?

cities.blog.hu/2010/12/28/panama_metro

biztos ezt olvasták... igen félreérthető... hogy nálunk épül: a metro panama...

lehetmas.hu/sajtokozlemenyek/2061/a-4-es-metro-budapest-panama-csatornaja/

porfelhő 2010.12.29. 11:34:59

"A mérleg nyelve". A 2002-2010. közötti időszak államadósság növekedés okait vizsgáló bizottság létrehozását kezdeményezi Szijjártó P. Az államadósság növekedéshez kapcsolódó gazdasági- és politikai döntéseket, ezek okait, és az esetleges felelősséget kellene megállapítani."

a-kis-herceg 2010.12.29. 11:35:28

@CSENDES: "...a politika nem szakma."

hanem mi? életmű? közérdekű munka? akkor miért kapnak fizetést? és időnként miért nem mennek el dolgozni vagy drogozni.

török gábor 2010.12.29. 11:35:45

@proeskontra: nekem egy percig sem volt az a tévképzetem, hogy egy blog tudományos kutatómunka terepe lehetne. ez itt reflexiók, gondolatkísérletek, témafelvetések helye, amit aztán a kommentárok tovább görgetnek. akit az alapos szakmai kutatómunka, a részletes elemzés érdekel, az majd olvassa el az MPR következő kiadásában :)

Ordnassac 2010.12.29. 11:37:45

@CSENDES: valahogy még mindig kételkedem (a történet kettő + egy szereplőjét ismerve) ebben az egész történetben...

a-kis-herceg 2010.12.29. 11:38:30

@moloy: ezt lehetne konkrétabban?

mielőtt sorolod a hsz eket. azért egy kis személyeskedés:
a hsz-ed formailag szép és mézes-mázas. sajnálom hogy üres... fordítva lehet szerencsésebb lenne...

de tényleg érdekel a véleményed, mert nekem ez egy nagyon kulturált klubnak tűnik.... persze aki épp a palotából néz le ránk, annak talán pórias...

Ordnassac 2010.12.29. 11:39:42

@török gábor: most akkor csúnyán alád kérdezek: mikor várható a megjelenése? :-)

jjulie 2010.12.29. 11:39:50

@Kalmár:

"A kommentár szerint azonban Ausztriában sem sokkal jobb a helyzet, a két nagy párt, a szociáldemokraták (SPÖ) és az Osztrák Néppárt (ÖVP) ott is azon mesterkedik, hogy befolyása alá vonja az osztrák rádiót és televíziót. "Werner Faymann (osztrák kancellár) egészen nyilvánvalóan olyan stratégiát követ, melynek célja a tömegmédiák közvetett és közvetlen befolyásolásával egyfajta osztrák 'berlusconizmus' megalapozása" - állapítja meg. Eközben a nacionalista jobboldal teret nyer, és meghatározza a politikai menetrendet. A két nagy párt - különösen a bevándorlók ügyében - nemigen tesz mást, mint amit Strache (a jobboldali Osztrák Szabadságpárt elnöke) követel.

A kommentár szerint a jelenlegi helyzet a történészeket és politológusokat a múlt század harmincas éveinek kezdetére emlékezteti, amikor Olaszországban Mussolini, Magyarországon Horthy kormányzott, Ausztriában pedig a náci párt (NSDAP) a bécsi tartományi választásokon szenzációs eredményt ért el. Az összehasonlítás mindamellett csak erős megszorításokkal állja meg a helyét: a mai jobboldal "sokkal, sokkal kevésbé hajlamos az erőszakra, mint a harmincas évekbeli elődje". De a fő tendencia hasonló: a demokrácia aláaknázása a demokraták gyöngesége és a választóknak a jobboldali mozgalmakhoz való mind erősebb vonzódása miatt. A hagyományos pártok és a hagyományos demokrácia veszít befolyásából, az emberek a kemény jobboldalra bízzák a megoldást. Ez már egyszer rettenetesen rosszul végződött, de az régen volt - fejeződik be a Der Standard kommentárja."

ez az irány vezetne az USE-ba?

a-kis-herceg 2010.12.29. 11:40:10

@Kalmár: tudod a diktatúra mindig keres magának ellenséget... ezzel tudja magát igazolni... ez pofon egyszerű dolog... mi volt előbb a tyúk vagy a tojás? (a kakas)

a-kis-herceg 2010.12.29. 11:42:49

@Kalmár: tudod a diktatúra mindig keres magának ellenséget... ezzel tudja magát igazolni... ez pofon egyszerű dolog... mi volt előbb a tyúk vagy a tojás? (a kakas)

ssi 2010.12.29. 11:43:12

"Orbán Viktor nem akar diktatúrát és nem támad a sajtószabadságra - én innen szeretném elkezdeni a médiatörvény elhibázott vagy félreérthető pontjainak megvitatását, ám ebben mostanság nagyon nem divat partnernek lenni"
hetivalasz.hu/jegyzet/csak-ne-onnan-kezdjuk-hogy-orban-diktator-34433/

Spiro 2010.12.29. 11:43:33

A választási rendszerünk rossz, illetve most megmutatkozik az a hiányossága, hogy a minősített többséget nem köbe vésett 2/3-ra kellett volna beállítani, hanem egy rugalmas a parlament összetételéhez alkalmazkodó értékre, ahol mondjuk a 2/3 a minimum.

A minősített többségi szabályoknak nyilván az az értelme, hogy a többség is tévedhet.

Másrészről a köztársasági elnöki funkció is felesleges, hiszen nincs alkalmassági követelmény.
Ezért nincs is értelme vélt, vagy valós szakmai alapon számon kérni rajtuk azt, hogy miért ír alá valamit, vagy miért nem. (Abszurd esetben az is elképzelhető lenne, hogy mindent visszaküld, akkor meg az lenne a baj.)

kapusedző 2010.12.29. 11:49:53

@Franciska18: Oszt te hogyan segítettél kicsinálni a Ferkót?? :D
Gondolom, pénzt, fáradságot nem kímélve tüntettél. Esetleg a spórolt pénzedért szert tettél woodoo-babára, és megszurkáltad, hogy bukjon?
Ne verd magad kalandokba, többet ártott magának a pártja segítségével, mint amennyit te szerettél volna... :)

Kalmár 2010.12.29. 11:55:54

@jjulie: Az erőszak egyértelműen hiányzik a jelenlegi kormányból. Sőt pont az elődjük indokolatlan és túlzó erőszakos lépései voltak segítségükre a kormányra jutásban.(rossz gazdaságpolitika és korrupció mellett)
Így jól láthatóan az adminisztratív erőszak irányába lépnek.
Jó lenne ha tuti megoldás létezne erre a helyzetre. Sajnos nincs.
Hajlok arra, hogy a "hagyományos" megszorítósdi sehova nem vezet. Ezt erőltette már Megyó pénszórása óta minden kormány de csak nőtt és nőtt a baj. Ráadásul ránkjött a válság is.
Mi akar lenni az use?

a-kis-herceg 2010.12.29. 11:57:54

Tóta W. Árpád és Dévényi István a w.blog.hu -n irtja egymást... és SZA-t...

hm nem tudom melyik kicsoda, de TWÁ nak komálom a stílusát, de főleg a tartalmát... (ugorhacc moloy)

Kalmár 2010.12.29. 12:01:38

@a-kis-herceg: Először is Fletó alatt végi ellenségnek éreztem magam.
Ezáltal tehát igazad lehet.

Ordnassac 2010.12.29. 12:01:45

@a-kis-herceg: ha valakit nagyon nem bírok, az TWÁ...

jjulie 2010.12.29. 12:02:15

@Kalmár:

az USE lehetne az USA megfelelője

az erőszak határa vajon hol húzódik?

a-kis-herceg 2010.12.29. 12:03:25

@Ordnassac: ezt felesleges volt megjhegyezned... ez teljesen 1értelmű... TWÁ és Ordi.... jaja... izgi beszélgetés lenne...

Szimba 2010.12.29. 12:05:59

@török gábor:

Mikor, mikor?
Össze fogom vetni az elsővel:-)
Mert gonosz vagyok!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.29. 12:06:38

@Ordnassac: Második otthonom volt a w.blog.hu, amíg nem moderált Tótawé.
Aztán jöttek a vírusok és egyéb állatfajták.

Szimba 2010.12.29. 12:07:47

@Ordnassac:

Őőőő, de volt az LMP kampányorcája.

Azért Zugló is egy izgalmas csatatér.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.29. 12:08:06

@a-kis-herceg: A Dévényinél meg lehet három kívánságod.
Ha már házhoz jött..

a-kis-herceg 2010.12.29. 12:09:11

@simonmondja.: ezt felesleges volt megjhegyezned... ez teljesen 1értelmű...

Szimba 2010.12.29. 12:11:09

@Ordnassac:

Közben látom, hogy ez egyenlő Tóta W.-vel?
megörjítetek a rövidítésekkel.
Én nem vagyok híve az anagrammáknak, betűszavaknak, rövidítéseknek.
Főleg politikusok nevével. Nagyon kevésnek jövök rá a kilétére:-(((

török gábor 2010.12.29. 12:12:35

@Ordnassac: még el sem kezdtük írni, megvárjuk az új alkotmányt...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.29. 12:13:25

@moloy: szerintem rosszfelé kapisgálsz...
Vannak emberek, akik másokat időnként faszkalapnak neveznek (például én), de alapvetően hajlamosak a kulturált viselkedésre.
Amit Te gondolsz, az a Tótawé-féle ultraliberális gondolatrendőrség, egyfolytában a gép előtt csücsülő TG-vel vagy moderátorhaddal, és beszüntetett online csevegéssel.
A nyuszifejűnek szemlátomást nem ez a terve.
Természetesen néhány troll (például az a gonosztörpéző anyaszomorító faszkulipintyó) eltűnhetne innen a véreres picsába, de túl sokat nem foglalkozik senki a hasonlókkal. :)

Ordnassac 2010.12.29. 12:13:33

@simonmondja.: téged moderált a Tóta W.? Mi a fene...

@a-kis-herceg: sajnos nehezen viselem azt a l'art pour l'art fikázós stílust.

@Szimba: pedig így kényelmesebb. ;-)

Várúr 2010.12.29. 12:14:00

Doriannak. Mit is tett eddig a fidesz közüzemi számla-ügyben? Pl. befagyasztotta a kisfogyasztók gázárát - azt az árat, ami az elmúlt 8 év során tizennégyszer (!) emelkedett. Bocs, ilyen elemi szinten nincs kedvem érvelni.

Szimba 2010.12.29. 12:14:00

@Ordnassac:

Ez nagyon jó!:-)))))
Egyetlen jó tulajdonsága van a magyaroknak. van humorérzékük.
Vagy ez nem saját találmány?

a-kis-herceg 2010.12.29. 12:14:19

@török gábor: minek? abban nem lesz semmi... csak erdők és madarak...

@simonmondja.: figyellek... simondmegmondta... legyen a neved... 2/3:
"Mert ugye, ha népszavazással alkotmányoznának, akkor nem számít."
"Nem hinném, hogy itt ellenzéknek, vagy bárkinek lenne még bármi dolga."
"Hátradőlni, csodálni ! Ez most a dolgunk és nem is kevés."

Szimba 2010.12.29. 12:14:57

@Ordnassac:

Kétségtelen. Csak én nem vagyok oly művelt politikailag...:-((

porfelhő 2010.12.29. 12:15:03

"Szilveszteri buli Schmitt Pállal."

"A rendszerváltás óta Mo-on a hagyomány szrint az államfő dec.31-én éjfélkor , a Himnusz után beszédet mond.

Sólyom L. 2005-ös megválasztása után szakitot a hagyománnyal, jan. 1-én szólt az ország népéhez. feleslegesnek tartota, hogy a részegség különböző fokán álló hazánk fiaival ossza meg gondolatait éjfélkor.
Sólyom formabontó volt abban a tekintetben is, hogy az ünnepi beszédet dolgozószobájában vették fel, és nem volt látható a háttérben a magyar nemzeti zászló.
Ezért annak idején több helyről bírálták, a politológus magyarázata szerint azonban az elnök zászló nélkül is a nemzet egységét fejezi ki.

Schmitt Pál idén Sólyom László hagyományaival szakít, és éjfél után kettő perccel, a Himnusz után rögtön megtartja ünnepi beszédét. A hossza semmiképpen nem lesz buligyilkos, a műsorújság szerint az államfő 0:02-kor kezd beszélni, a következő műsor pedig már 0:10-kor elkezdődik. "
mtv.1-2. duna tv. közvetiti.

Szimba 2010.12.29. 12:16:24

@török gábor:

Édes jó istenem!:-)))))))

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 12:17:44

@reccs: Mi játék a szavakkal?! A számok vs. hangulatkeltés? Te olvastad egyáltalán, amit írtam?

a-kis-herceg 2010.12.29. 12:17:48

@Szimba: az "alföldi hegyek ura"?

@Várúr: lesz még más is befagyasztva... pl a kisnyugdíjasok. korán halnak. aztán ott a gázártámogatás, meg a kilakoltatási morbidárium... (tavaszig) minden fagyasztás tavaszig tart... aztán kisüt a napocska...

Szimba 2010.12.29. 12:19:27

@a-kis-herceg:

A kilenclyukú híd kapitánya,

Kalmár 2010.12.29. 12:19:55

@jjulie: Egyre szkeptikusabb vagyok az egységes európát illetően.
Legalább 3 sebességű amit a válság tovább zilál.
Képtelenség, hogy mindnekire ugyanaz vonatkozzon, tarthatatlan, hogy egyesek kivételek legyenek.
Ez okoz bajokat
Mindneki szolidáris mindaddig amíg nem okoz belföldi rizikót.
Sokkal inkább látom, hogy a nemzet állam és érdek kerül előtérbe a maga előnyeivel és veszélyeivel.
Mindenesetre szegényen, eladósodva, haderő nélkül állni egy ilyen viharos időszak előtt nem megnyugtató.
Korea is most üti be fejét, Afganisztán reménytelen, Iraqba sikerült megalapozni az Al Kaidát, a Szerbek sem tettek le Koszovoról, Izrael építkezik rendületlenül, Kína a maga különös rendszerével és pénzével új erőteret jelent és helyet követel a világban. Még szerencse, hogy Putyin egy bárány.... szóval nem lesz egy nyugis évtized.
Minket is úgy szeretnek a szomszédok, hogy öröm rájuk nézni.
Pedig milyen szép telket kaptak.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 12:23:02

@Hepci: Nem sokat újat mondtál. De azért ugye Te sem gondolod, hogy a jelen pillanatban a legvérmesebben ellenzéki médium (igen, igen, az ATV-nél, Klub Rádiónál, Népszavánál is ellenzékibb), az index.hu nem vár el bizonyos tartalmat és stílust a blogok szerzőitől, ha azt szeretnék, hogy ajánlják őket. Ennyit a sajtószabadságról, ami valójában a véleménymonopóliumok tulajdonosainak szabadsága, csak át van kötve masnival.

a-kis-herceg 2010.12.29. 12:23:28

@simonmondja.: még az off blogról:) nem is off...

"...vannak emlékeim, és rémlik, mintha hasonló rendszer már lett volna ebben az országban... a mindenben illetékes, mindenható és megkérdőjelezhetetlen egypárt (állampárt?) mindent elintézett helyettünk (természetesen szigorúan a mi érdekünkben...), mi pedig hálából rendre 99,9 %-os szavazat többségel újra és újra "megválasztottuk" őket... csak tudnám, miért kellett ehhez rendszerváltás és 20 év tökölődés? elég lett volna 1990-ben megválasztani orbán viktort az mszmp főtitkárának..."

smilyenigaz... mszmp "kb" főtt titkár

a-kis-herceg 2010.12.29. 12:26:05

@proeskontra: @Hepci: az fel sem merülhet hogy TG simán "klikkelés számmal" segíti a zsindexet és fordítva??? persze ekkor meg rohadt kapitalisták... a spekulatív izének beffelleggzett...

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 12:26:07

@bariga: Gábor pedig a köztársasági elnököt minősítette, ezek után vettem a bátorságot és minősítettem én is őt, ráadásul én a minősítésemhez bizonyítékkal is szolgáltam, méghozzá pont az ő könyvéből. Gábor is alá szokta támasztani megállapításait bizonyítékokkal, éppen ezért sajnálkoztam, hogy most nem tette, sőt öngólt rúgott magának. Téged pedig azért minősítettelek, mert az egészből nem fogtál fel semmit.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 12:27:48

@Hepci: Nem sokat újat mondtál. De azért ugye Te sem gondolod, hogy a jelen pillanatban a legvérmesebben ellenzéki médium (igen, igen, az ATV-nél, Klub Rádiónál, Népszavánál is ellenzékibb), az index.hu nem vár el bizonyos tartalmat és stílust a blogok szerzőitől, ha azt szeretnék, hogy ajánlják őket. Ennyit a sajtószabadságról, ami valójában a véleménymonopóliumok tulajdonosainak szabadsága, csak át van kötve masnival.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.29. 12:27:49

@Ordnassac:
Úgy értem, amíg nem moderált egyáltalán Tóta.

Engem nem zsuppolt ki, ha jól emlékszem, de...

...egyszer vírustámadás volt az oldalon és mindenki visszajutott később, csak épp nekem megszűnt a hozzáférésem.
Az adminok kussoltak.
Na, erre sosem kaptam magyarázatot.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 12:29:10

@Hepci: Nem sokat újat mondtál. De azért ugye Te sem gondolod, hogy a jelen pillanatban a legvérmesebben ellenzéki médium (igen, igen, az ATV-nél, Klub Rádiónál, Népszavánál is ellenzékibb), az index.hu nem vár el bizonyos tartalmat és stílust a blogok szerzőitől, ha azt szeretnék, hogy ajánlják őket. Ennyit a sajtószabadságról, ami valójában a véleménymonopóliumok tulajdonosainak szabadsága, csak át van kötve masnival.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 12:30:37

Elznésést a duplázásokért, triplázásokért, ez a blog.hu hibája volt. :)

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 12:31:57

@török gábor:
jó kis perpatvar lesz a politológusoknál. te körösényi nyalonca vagy?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.29. 12:32:05

@proeskontra: én azt gondolom, az Index nem vár el semmit azoktól, akik nem kapnak tőle pénzt. A mezei - nem span - bloggertől se várnak semmit, mert mit is várhatnának, az nem kap tőlük semmit az ingyen platformon kívül. Mezei halandó csak akkor lesz címlapos, ha valami orbitális faszságot bugyog ki magából.
A "hírességektől" pedig inkább kap az Index, odakattint a sok észosztogató és troll, növekszik az Index nagy, globális kattintásszáma és publicitása.
Te pl. Index bértollnok vagy? Mint láthatod, én is blogolok, de nem véletlen, hogy nem az Indexet választottam, a látszólagos előnyök ellenére se...
Ettől függetlenül azt, hogy az Index ellenzékibb lenne, mint a Népszava, marhaságnak gondolom. Ez az Index már régóta egy üzleti vállalkozás, elvekről szó sincs. Van egy pár munkatárs, aki jelent/nem ad fel egy szintet, az egész meg en bloc egy nagy kalap szar.

kapusedző 2010.12.29. 12:32:11

@török gábor: Kétlem, hogy váratlan dolgok lesznek benne. Inkább attól tartok, hogy összecsapják, legyenek túl rajta, ha már megígérték...

sárkányfő 2010.12.29. 12:33:05

Így marad hatalmon Viktor 2014-ben (Esztergom-szindróma):

"a kormánypárti javaslat, amely május óta a Ház asztalán hever: a következő országgyűlési választáson lényegében nem volna második forduló, mert az első körben többé nem kellene abszolút többséget szerezni az egyéni mandátum megszerzéséhez.

Ha a mai politikai helyzetből indulunk ki, ez azt jelenti, hogy a Fidesz akkor is tömegesen meg tudná nyerni az egyéni választókerületeket, ha sok-sok támogatót veszít, feltéve, hogy az elvesztett szavazatok eloszlanak az ellenzéki erők között, amire jócskán van esély."

www.fn.hu/belfold/20101227/2011_fidesz_vizsgaeve/

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 12:33:14

@a-kis-herceg: Az fel sem merült Neked, hogy klikkelés számmal azok segítik egymást, akiknek vélemény megfelel az index.hu-nak? Ha nem vetted volna észre, elég egyívásúak az ajánlott blogok, hogy finoman fogalmazzak. Üzletileg persze megérné az indexnek másféle véleményeket is ajánlania, csak hát úgy gondolják, hogy más okból ez az út a kifizetődőbb nekik.

Ordnassac 2010.12.29. 12:35:03

@török gábor: jogos. Amúgy lehet, hogy a "sarkalatos törvényeket" is érdemes lesz megvárni, ugyanis fontos szabályokat oda raknak le...

jjulie 2010.12.29. 12:35:33

@proeskontra:

azt az öngólt látta még valaki rajtad kívül?

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 12:36:48

@Hepci: Sajnos óriási tévedésben vagy. Vannak kormánypárti netezők is, vannak kormánypárti indexolvasók is, mégis ők is kénytelenek minden esetben az ellenzéki ajánlott blogokat látni főoldalon. Akármilyen blogot írnék én a saját világlátásommal a legszínvonalasabbtól a legszínvonaltalanabbig, engem sosem raknának ki főoldalra.

a-kis-herceg 2010.12.29. 12:37:04

@proeskontra: 2009.IX.29. "...kétharamaddal riogatás manapság: alkotmánymódosítás, királyság, diktatúra, klerikális veszély és társai"

hm szerinted ezekkel hogyan állunk (most)?

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 12:38:17

@jjulie: Még Gábor is elismerte. Nem kell még magát a szerzőt is túllicitálnod.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.29. 12:39:07

@proeskontra: dehogynem raknának. Írnál pl. egy remek posztot arról, hogy Zimány Linda leszopott egy nílusi krokodilt (a változatosság kedvéért) és azonnal főoldalas lennél... :)

jjulie 2010.12.29. 12:39:09

@proeskontra:

kifizetődöbb jobb üzletileg, vagy nem?

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 12:40:08

@Hepci: Politikai témáról van szó, pontosan tudod Te is.

a-kis-herceg 2010.12.29. 12:41:20

@proeskontra: azért csak ugy viccből megpróbálhatnád... hogy írsz egy szinvonalasat... na jo. hagyd. rossz vicc...

sárkányfő 2010.12.29. 12:42:38

Hazudoznak megint:

"Az ONYF leveléhez csatolt tájékoztató szerint az öröklés miatt nem érdemes a magánpénztárnál maradni, hiszen „kedvezőbb kilátásokat nyújt a társadalombiztosítási rendszerbe történő visszalépés”. Az új törvény szerint viszont ez egyáltalán nincs így."

www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=469399&place=kepes1

a-kis-herceg 2010.12.29. 12:43:17

@proeskontra: kérdem a véleményed kíváncsi vagyok, hogy egy fides -x hogyan látja... a világot... hol tartunk... előre azt írtad nem kell félni... és most gondolom igazolva látod a véleményedet... nincs gond... szépen épül a... khm... nem tudom...

ssi 2010.12.29. 12:43:35

"Miért pont a médiatörvény? - gazd - pol, ME jelleme belügy, a szólás szabadság védelme viszont erősnek tünteti a gyengélkedő EU-t
mandiner.hu/cikk/20101229_miert_pont_a_mediatorveny

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.29. 12:43:53

@proeskontra: tudom, persze. De jelen speciális esetben úgy gondolom, az Indexnek nagyobb üzlet TG, mint fordítva, és amíg ez így van, nem fogják nyüsztetni, hogy mit/hogy írjon.
Ha én akarnék címlapos lenni náluk a gasztrokalandjaimmal, miközben nem vagyok egyik arcnak se spanja, nyilván ki kellene nyalnom a seggüket. Viszont ez különösebben nem motivál... :)

jjulie 2010.12.29. 12:44:46

@proeskontra:

hogy a törökgábor elismerte az öngólt

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 12:45:18

@a-kis-herceg: Nem voltam naiv, ennek ellenére viccből megpróbáltam, szakmabeliként talán nem hangzik szerénytelenül, hogy volt olyan színvonalon, mint a Varánusz vagy az Örülünkvincent és szélbalos társaik. Ismerem én az indexes cenzorokat...

tölgyes 2010.12.29. 12:45:43

@proeskontra: Nézze! TG is emberből van. Én folyamatosan ostorozom őt nyilvánvaló elfogultságai miatt. Jelen estben pedig az is bonyolítja a dolgot, hogy korábban Sólyom tanácsadójaként dolgozott. Sólyom pedig elnökként önálló politikai szerpre törekedett a rendelkezésre álló szűk mozgástér ellenére is... Ehhez Sólyomnak lehetőséget biztosított az alkotmány korábbi, még a Halmai Gábor tanácsadósága idején készült értelmezése. Sólyom alkotmánybíróként is alkotmányozott..:)Nekem az a meggyőződésem, hogy Sólyom politikai szerepvállalásra törekszik... de kicsit rosszul fog hozzá. Megpróbál ügyeskedni.. Tudós alkotmánybíróként jelenik meg a színen, hogy így rejtse valódi szándékait.

Ezen túl is nem szabad azt gondolni, hogy a tudós maga elfogulatlan, jellemes és az igazság tornyában az igazság papjaként él.Egy fenét. A tudós társadalom nem különbözik apiaci kofáktól.. csak magasztosabb stílusban, fenköltebb célok hangsúlyozása közben csinálja lényegében azt, amit a piaci kofálk csinálnak: A kofák a jobb helyekért harcolnak, a tudósok meg másért..:)

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 12:47:02

@a-kis-herceg: és Te szélbalosként hogy látod? Jön a királyság? A klerikális veszély?

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 12:50:07

@tölgyes: Megnyugtat, hogy magán a szerzőn kívül is olvassak valóban értelmes emberek is Gábor blogját.:)

jjulie 2010.12.29. 12:51:01

@tölgyes:

végre van társalkodópartnered, illik hozzád

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.29. 12:53:01

@proeskontra: többet kellene itt nézelődni, mielőtt valakit valaminek nyilvánítasz...
Ez olyan - khmmm - nem színvonalas dolog...

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 12:53:17

@jjulie: És értetted is? Sajnos nem úgy látszik.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 12:53:53

@jjulie: Hol? Úgy tudtam, az OPNI-t már rég bezárták.

a-kis-herceg 2010.12.29. 12:55:00

@proeskontra:

aki nem fides x-es az mind szélsőballos? :) aranyos vagy. akkor bemutatkozok.

-a kommunista szoclista rezsim ÖSSZES (a belülről rohasztókat is) résztvevőjét elítélem. nagyon erősen anti-, vagyok, megalkuvás nélkül, mint a fides 1990-ben... csak én nem voltam a része a rendszernek, így ez tőlem hiteles és nem is távolodtam ettől...
-erősen keresztény, konzervatív ugyanakkor, mint a szavak szintjén most a fides, csak én a tetteket értékelő alkotó ember vagyok...
-a demokrácia és gazdasági értékrendem erősen liberális (szabadverseny, amíg másnak nem okoz kárt...) mint 1990-ben a fides nek, amitől én nem távolodtam... jottányit sem.

egyébként meg populista vagyok... azaz elitellenes. tehát ilyen értelemben egyforma távol minden párttól, azaz független.

és értelmiségnek vallom magam.
erősen patrióta, nacionalista vagyok...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.29. 12:55:39

@proeskontra: lesz újra, hamarosan is tán, csak nem ott.

Terniak 2010.12.29. 12:56:05

@proeskontra: ezt nem provokációból kérdezem: a Mandiner és a Véleményvezér, a Konzervatórium milyen beállítottságú?

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 12:56:30

@Hepci: Szakmai ártalom, hogy hamar megy nekem, viszont a Te esetedben igazán nem volt nehéz dolgom. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.29. 12:57:10

@jjulie: becsüld meg jobban, hátha felérhetsz oda...

jjulie 2010.12.29. 12:57:52

@proeskontra:

az hogy kiabáltál, hogy: professzor úr, professzor úr lemaradt egy zárójel, mire a professzor visszament az előző táblához és kitette?

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 12:58:22

@Kalmár:
nyilván ez 2011-2012 nagy kérdése. egyben marad-e az unió. nekem úgy tűnik, hogy regionalizmus fog megerősödni. a gazdasági értelemben az egység sokkal célravezetőbb lenne, de ennek egyre kisebb az esélye.

amerikán elég sok múlik majd. ha az usa magára talál, akkor britek és franciák - gyakorlatilag a régi antant - a transzatlanti együttműködésben lesznek erősen érdekeltek.

ebben az esetben németország-lengyelország-ausztria-csehország-szlovákia kénytelen lesz összefogni. és akkor itt jön kérdés, hogy magyaország, és románia a balkánhoz sorolódik majd, vagy a közép-európai tömbhöz. szóval nyilván az lenne a stratégiai cél, hogy a duna-száva vonala legyen a balkán határa, de nagyon úgy néz ki, hogy a környékről jelenleg csak szlovákia, és szlovénia fog majd közép-európához csatlakozni.

skandinávok a balti országokkal egy harmadik makro régió. dél európa: portugálok, spanyolok, olaszok a negyedik. és ugye az orosz befolyási övezet: ukrajna, fehérorszország.

szóval egyre reálisabb az a forgatókönyv, hogy makro régiók fognak egymással pénzügyi, illetve kereskedelmi háborút vívni. persze ehhez szét kell esnie a monetáris uniónak. az lenne a jó persze, ha ez nem történne meg, de nemzetállamiság szerintem biztosan nem fogja uralni európát, csak a balkánt.

török gábor 2010.12.29. 12:59:03

Vajon mikor jelentik be Schmitt Pál döntését a médiatörvényről?

Terniak 2010.12.29. 12:59:29

@Ordnassac: kiadós törvényhozási dömping lesz 2012-ig. Szerintem ELSŐSORBAN a sarkalatos törvényeket lesz érdemes nézni, most van egy félelmem a koncepció alapján, hogy maga az Alkotmány visszasilányul egy deklaratív nyilatkozattá.

Ordnassac 2010.12.29. 12:59:58

@Hepci: a címkézés mindig jól ment ebben az országban, oldalfüggetlenül...

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 12:59:59

@jjulie: Szánalmas szerintem, hogy megmagyarázod azt is, amit még maga a szerző is elismer. Ebből arra következtetek, hogy Te még professzort tévében sem láttál.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.29. 13:00:16

@proeskontra: mijér'? Csak nem csúnya, szakállas buzi zsidóbácsinak gondolsz?

a-kis-herceg 2010.12.29. 13:00:25

@proeskontra: és akkor sajnos csak ilyen háttérrel tudok válaszolni a viszont kérdésedre, aminek eredi válaszával még tartozol...

formailag nincs királyság. de rendszerében központosított hatalom van...

a klerikális veszélst nem érzem, hacsaknem arra utalsz, hogy az adómból rengeteg pénzt elszabnak... érdemtelen vagy ellopási célokra...

és ennek apropóján feltenném a második kérdésem is...

szerinted a fides mint az egész országban hatalmon lévő (önk, megyék is! párt mexűntette a lopást, a korrupciót? és a feudális-típusú szakmai vezető választást?

+1 kérdés. mikor jön el a kánnaán? hányat alszunk?
+2 szerinted a demokráciában egy vezér az üdvözítő?

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 13:00:54

@proeskontra:
ugyan már. nobilis nem az indexből él. európában a média hatalomról szól, és nem az üzletről.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 13:01:17

@Teremszolga: Nem tűnt fel, hogy kizárólag kormánybíráló posztok esetében van kint a főoldalon? A véleményvezér pedig szigorúan LMP-s.

a-kis-herceg 2010.12.29. 13:01:19

@proeskontra: mondtam hogy alkotó ember vagyok, tisztességes szakmával... tehát nem DJ vagyok...

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 13:02:03

@Hepci: Szóval már antiszemita is vagyok, de jó!:)

Terniak 2010.12.29. 13:02:07

@török gábor: Sólyomnál addig tartott ilyen hosszú ideig a dolog, amikor vétózott. Lehet, hogy meglepetés érlelődik. Én még mindig látok erre esélyt.

Ordnassac 2010.12.29. 13:03:00

@proeskontra: hmmm... TG-nek gyakorlatilag az összes posztját láttam Index címlapon.

A VV-t meg kevered a Kettős Mérce bloggal.

@Teremszolga: a magalkotmány koncepciójáról még nem hallottál? Ugyanis az lesz...

Ianas 2010.12.29. 13:03:42

@Franciska18: Ez a tipikus gyerekes fideszes védekezés. Nem értem, a mostani kormány hülyeségeit miképpen mentik az előző hibái?

a-kis-herceg 2010.12.29. 13:05:04

@török gábor: megírhatod előre a posztod róla... holnap hír lesz este... hogy aláírta... és akkor te kirakhatód az év utolsó őszinte és kemény posztját.... ami egyben abszolut utolsó is lesz...

Terniak 2010.12.29. 13:05:31

@proeskontra: nem, sőt, egyáltalán nem. Ezeknek ugyanolyan rendszeres olvasója vagyok mint más blogoknak, és csak úgy soha nem kerestem rájuk, mindig főoldalról megyek rá. És azért ezekre nem éppen az állandósult kormánykritika jellemző.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.29. 13:06:34

@proeskontra: csak szembesítelek a szokásos toposzokkal. Vagy poliszokkal. esetleg doboszokkal. Először mindig a doboszt kell megtalálni az oboistának...

a-kis-herceg 2010.12.29. 13:07:25

@Hepci: a szándékot értem... a kalapot kire érted. csak sajnos a link előtte az engem hoz kínos helyzetbe... kérlek pontosítsd...

Terniak 2010.12.29. 13:08:16

@Ordnassac: azt hittem erről letettek. Ennek nem az a Varga Zs. András volt a legnagyobb zászlóvivője, aki először ügyészként, tehát egy független intézmény beosztottjaként az alkotmányelőkészítő-bizottság szakértője volt, majd most legfőbbügyész-helyettes?

Magalkotmány=kisebb hatalomkorlátozás

Elvileg. De szerintem csalódni fognak.

jjulie 2010.12.29. 13:09:03

@Hepci:

na most eltaláltad a szinvonalat

telibe

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.29. 13:10:20

@a-kis-herceg: na, mit gondolsz? Segítek: Nausziká hókarú. DJ - na mi is?

a-kis-herceg 2010.12.29. 13:10:48

@proeskontra:

azt nem tudom. de elég egyszerű ember vagy... dehát akik listákban-táblázatokban gondolkodnak azoknak skatulyázni-bélyegezni kell... így fekete-fehér a világ... olvass József Attilát, a kartoték ügyben...

fekete-fehér rendszer = diktatúra

a demokrácia az színes...

Ordnassac 2010.12.29. 13:11:38

@Teremszolga: azért kiviláglik a bizottság koncepciójából, hogy a nagyon alap dolgokon kívül mindent az ún. "sarkalatos törvények" fognak meghatározni. Ez azért valamennyire belengeti azt, hogy közel van a magalkotmányhoz a dolog.

Igen, ez Varga Zs. mániája, de úgy tűnik, hogy Salamonéknak is megtetszett.

a-kis-herceg 2010.12.29. 13:12:01

@Hepci: nem értem... sajnos! szabad a gazda... a kisgazda...

sárkányfő 2010.12.29. 13:14:11

"Nincs jogom leírni, hogy szerintem az egész vallás infantilis, hazug téveszme, amit a halálfélelemtől beszart emberiség talált ki önmaga vigasztalására?"

hirszerzo.hu/publicisztika/20101229_petofi_sandor_jegcsakany

jjulie 2010.12.29. 13:14:12

@proeskontra:

másfél év alatt 365 komment, ennyi lemaradt zárójelet fedeztél fel?

Terniak 2010.12.29. 13:17:46

@Ordnassac: én azt nem látom a határozati javaslatból, hogy mennyiben lesz itt más az alkotmányértelmezés mint eddig. Ugye mindenki azt veti a szemére a mostani Alkotmánynak, hogy miatta volt Olaszliszka, meg az erkölcsi fertő,meg minden ilyesmi, bla-bla...

De pl. az alapjogok esetében ugyanazokat a megfogalmazásokat látom. Az államszervezetben ugyanúgy marad a hatalommegosztás elve. Szóval hogy ettől az Alkotmánytól miért lesz jobb össztársadalmilag, azt nem igazán látom.

bariga 2010.12.29. 13:18:18

@proeskontra: na látod, most viszont megfogtad a lényeget, mert a köztársasági elnököt bizony kell is mínősíteni. Ő vállalt egy közfeladatot, amire felesküdött.
A többire most nem reagálénék, mert én viszont egy egyszerű civil vagyok és tök mindegy, hogy értem-e a Te eszmefuttatásodat, vagy nem. Tőlem ugyanis nem függ több millió ember élete.

jjulie 2010.12.29. 13:19:34

@Teremszolga:

az össztársadalmi javulásra ott nem látsz jelet, és egyéb ténykedésükben?

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 13:19:44

@Ordnassac: Megrogytam érveid súlya alatt, és rájöttem, hogy tényleg objektív és tárgyilagos ismérvek alapján ajánlják az indexen a blogokat, a manipuláció és a politikai szolgálat szikrája sem tapasztalható.

bariga 2010.12.29. 13:20:03

@török gábor: Bocsánat, de van itt esetleg valami kétség?

a-kis-herceg 2010.12.29. 13:20:48

@bariga: nem kétség. remény....

jjulie 2010.12.29. 13:21:06

@bariga:

már elkotródott, rugatott a törökgáborral egy öngólt, lefaszkalapoztatta magát, mást nem akart

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.29. 13:21:30

@a-kis-herceg: nem hiszem, hogy ne láttad volna, ahogy itt párszor leírtam, hogy Debreczeni József egy faszkalap. De szerintem akkor is rájössz, kire vonatkozott, ha egymás után elolvasod az eredeti mondatot (Proeskontra) és a beszólásomat.

a-kis-herceg 2010.12.29. 13:22:25

@jjulie: hát ja... itthagyott kétségek között, mint tölgyes szokott... pedig neki szögeztem 4 kérdést... és elmenekült... akkor ezt vehetjük válasznak is!

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 13:24:33

@bariga: Bár csak azt nem értenéd, amit én írok, de úgy tűnik mást sem. Van, amit igen?

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 13:25:48

@Hepci: Ha nem a Debreczeni Jóska, akkor csak a Mécs Imre lehetsz. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.29. 13:25:53

@jjulie: na, Te se értetted, szokás szerint (Tölgyes). Nem faszkalapoztam le a hamari újembert, pusztán a szokásos alanyt (DJ).
De már látom, ki kell fejteni, tehát:
Nem A kis herceg a faszkalap (jelen állás szerint).
Nem Proeskontra a faszkalap (jelen állás szerint).
Debreczeni József egy faszkalap (volt, van, lesz).

Így már okés?

a-kis-herceg 2010.12.29. 13:26:48

@Hepci:

ezt kérdezte a fides fan:
@a-kis-herceg: Te nem a Debreczeni Jóska vagy?:)

erre te:
@proeskontra: nem. Az egy faszkalap.

az alany én voltam. de így ok. ha DJ ről beszélsz:) gondoltam én, csak tisztázni akartam...

pontosan így kellett volna írnod:
nem, ő nem a DJ. DJ egyébként is egy fkalap

jjulie 2010.12.29. 13:27:18

@proeskontra:

a tölgyes ért téged, megért, vele kellene összebújnod

jjulie 2010.12.29. 13:29:43

@Hepci:

na jó, ha kölcsönadod, majd én ráadom az új fiura

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 13:30:39

@a-kis-herceg: Nem látom értelmét, hogy a gyufaárus Vöröshadsegereg Frakciónak válaszolgassak. Egy értelmes kommentelő volt, a szerzőt leszámítva. A szerző korrektül válaszolt és nekem ez éppen elegendő. Te viszont összefüggéstelen, zavaros fröcsögést produkálsz csak, úgyhogy nem látom értelmét a válaszolgatásnak. Mint ahogy Julie elvtársnő zárójelnek képzeli azt, amit Gábornak írtam, ahelyett hogy az injekciót kérné az ápolónőjétől. Van ennek így értelme?

Terniak 2010.12.29. 13:31:10

@proeskontra: az index közszolgálati média?

Csak azért kérdezem, mert persze, ajánlhatná az index.hu a jobbklikk.hu-t is, csak kérdés, hogy megéri-e egy magánvállalkozónak egy színvonaltalan honlap és írások reklámja, vagy inkább a nagyobb érdeklődést kiváltó blogokat részesíti előnyben.

Nem azt mondom, hogy amit ajánlanak az maga a tökéletes zsurnalisztika, de nem vársz többet egy magánlaptól mint ami egyébként benne van?

Ez ízléskérdése. Én nem olvasom a subbá-t meg tótaw-ét, pedig azt is mindig kiteszik. És? az a jó a sajtószabadságban, hogy nem akarják meg megmondani, hogy mit olvassak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.29. 13:31:31

@a-kis-herceg: hát, bocsáss meg, közben borokról is írogatok és jött egy postás, nem voltam képes elég precízen kifejteni. :)

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 13:32:11

@Hepci: Nem vagyok faszkalap, "csak" antiszemita. Ez azért megnyugtató.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 13:34:43

@Teremszolga: Ha Berlusconi felvásárolná az origot, indexet, hírszerzőt és mindegyiken a színvonalas piroslap, fideszfigyelő, varánusz helyett színvonaltalan fideszfasiszta blogokat ajánlana a nem közszolgálati média, akkor is ennyire tapsikolnál, igaz?

jjulie 2010.12.29. 13:35:37

@proeskontra:

formai hibát találtál, mint amilyen a párban működő zárojelek egyikének elveszése

a lényeget nem súroltat

jjulie 2010.12.29. 13:37:12

@proeskontra:

faszkalap mindenképp vagy, és még más is jól állhat hozzá

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 13:37:50

@jjulie: Csak egy lehet: Te szándékosan hazudsz, mert aki tud gépelni, az ennyire hülye már nem lehet. Nem formai, hanem tartalmi, méghozzá nagyon súlyos tartalmi hiba volt, amitől az egész posztot zárójelbe kéne tenni és az elejére egy marha nagy MÍNUSZ jelet rakni, úgy pont a valóságot adná.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.29. 13:39:00

@proeskontra: látod, ez megint egy olyan dolog, amit nem állítottam. Tőlem egyébként lehetsz antiszemita is, meg faszkalap is, sőt, az se baj, ha itt mindenkit kivétel nélkül színvonaltalannak találsz, akár a nyuszifejű politológussal egyetemben, akit természetesen egyből egyszer ledöftél szellemileg.
Teher alatt nő a pálha. (keress rá a wikin!)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.29. 13:40:19

@proeskontra: azt még elárulom, hogy ez a Zsüli súlyos szemantikai kihívásokkal küzd...

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 13:41:16

@a-kis-herceg: Faszkalap és antiszemita vagyok, én ezzel úgy vagyok, mint Bayer Zsolt, amikor a kurucinfón zsidózzák. Ha ilyen szélsőséges és tájékozatlan alakok minősítenek, azt igazából bóknak veszem.

jjulie 2010.12.29. 13:43:05

@bariga:

tévedtem, még vergődik egy kicsit

2010.12.29. 13:43:07

Kicsit off: néztetek ma a déli híradót? Jókat vigyorogtam.
Hír: vmelyik síparadicsomban (már nem emlékszem hol) kisiklott a felvonó vszg a nagyon erős szél miatt, néhányan kiestek - őket kórházba vitték, a fent ragadt többiek órákig várták a mentést.
Ez a hír két "tálalalásban" kb. az alábbi volt:
RTL: akik kiestek, kórházba vitték, nem szenvedtek súlyos sérülést
M1: a felvonó egyes kabinjaiból néhányan kiugráltak. Őket a biztonság kedvéért kórházba vitték.

Vajon melyik az igaz? Kizuhantak vagy kiugrottak? Az RTL túloz vagy az M1 finomít? Szerintetek?

a-kis-herceg 2010.12.29. 13:45:12

@proeskontra:
ha mindkettőnknek élvezet, akkor akkor még egyszer bókolok neked: .... egy FASZKALAP vagy ...

de mivel én ok nélkül ilyet nem írnék le.... ezért ujra bizonyítékot is csatolok. torokgaborelemez.blog.hu/2010/12/28/305_null_komma_null/fullcommentlist/1#c12011038

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 13:45:17

@Hepci: Elég áthallásos volt a zsidózásod, kár mentegetni. Viszont büszkén jelentem, hogy nem egyből egyszer, hanem kettőből kétszer. :) Pár hónapja is kijavítottam őt, és becsületére legyen mondva, akkor is elismerte, hogy hibázott. Ezért is nagyon nagyra becsülöm őt, akinek szakmai tudását megkérdőjelezhetetlennek tartom. Viszont sajnálom, hogy pénzért mindenki megvehető. Nyilván én is az lennék.:)

Ordnassac 2010.12.29. 13:46:06

@proeskontra: mondtam ilyet egy szóval is? Kérlek, ne tegyél többet a szavaimba, mint amit mondtam.

Amúgy kb. az a tapasztalatom, mint Hepcinek a blogkitételi dologban (span/orbitális baromság/blikkfangos cím + gonzós kormánykritika). Sok blog pedig már annyira népszerű, hogy sokszor nem is kell kitenni a címlapra vagy elég esélyesen kerül ki rá. Ilyen a VV, a Varánusz, a Sárdobáló, a Konzervatórium (szintén blog.hu) és a TG blog is.

A VV-vel kapcsolatban még annyi, hogy olvasd el a következő posztot: konzervatorium.blog.hu/2010/12/02/konzervativ_zaszlobontas (itt a poszt végét).

porfelhő 2010.12.29. 13:47:30

Jaj! ezek a "fiúk", vagy nem is tudom... ..milyen szavakat használnak most?! micsoda jelzőket?! nem is értem .és még Ők mondják, hogy nem tudok tartalmas kommentet irni.:)

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 13:47:51

@a-kis-herceg: Mi ezen a bizonyíték? Te le fideszeseztél, én leszélbalosozlak Titeket. Helyben vagyunk. Én nem tagadom. Nektek is kár, mert mindannyiunk esetében kilóg a lóláb, méghozzá rendesen.

Zoltchy (törölt) 2010.12.29. 13:47:53

@török gábor:

Schmitt Pálnak nincsenek döntései. Erkölcsileg tökéletesen retardált.

"ég azok is lesajnálóan beszélnek majd róla, akiknek egykor hasznára volt"
Vajon, a feleségének most mi lehet róla a véleménye? Ilyen férfira vágynak a nők?
Na jó, ez már Csernus doki terepe...

Ordnassac 2010.12.29. 13:47:56

@Teremszolga: kiderül, hogy mit hoz az egyhónapos vita. Salamonból kinézem pl. hogy elkezd a felsőházért lobbizni.

a-kis-herceg 2010.12.29. 13:48:24

@Dogla: mindkettő finomít. valójában kidobálták őket.
de jan1 től iylen bizonytalanság nem lesz... egy államiMTI lesz.

jjulie 2010.12.29. 13:49:45

@proeskontra:

valóban, a befejező zárójel lehagyása hiba, a professzor úr ki is tette a figyelmeztetés eredményeképpen

bariga 2010.12.29. 13:51:22

@jjulie: begyűjt még néhány bókot, ne irigykedj légy szíves. Bár olyan jelzőket kevesen tudnak kitalálni, amiket a Bayer Zsolt szokott, jut eszembe, ha már említi. Vagy talán ő az személyesen, az nagy megtiszteltetés lenne.

a-kis-herceg 2010.12.29. 13:51:40

@proeskontra:

nem fides re szavaztál???? előtte én tájékozódtam Rólad a blogodon...

te tévedtél velem kapcsolatban

és én veled? nem fides x ed volt?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.29. 13:51:46

@proeskontra: no, akkor most zsidóztam vagy antiszemitáztam? Teljesen meg vagyok keveredve, lassan inkább megyek is egy háromfogásos menüebédet enni...

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 13:54:12

@Ordnassac: Menthetetlenül szemellenzős vagy. Ahogy én is. :) Sokmindenki hívja magát konzervatívnak, pl. Debreczeni József, vagy balosnak: Hegedűs Zsuzsa, Makovecz Imre, Fábry Sándor. Ennyit erről. A Véleményvezér egy harcos ellenzéki blog, aki ezt nem látja az értelmi fogyatékos. Vagy komolyan azt gondolod, hogy a szerző fideszszavazó csak minden erejét megmozgatja annak érdekében, hogy jól meggyomrozza a kormányt?

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 13:55:08

@Hepci: Szövegértelmezési problémákkal ki foglalkozik? Őt kéne meglátogatnod inkább.

a-kis-herceg 2010.12.29. 13:55:12

@proeskontra:

aztán feltettem egy udvarias kérdést. amire mondhattad volna. hogy nincs kedvem válaszolni... nem válaszoltál...
feltettél egy kérdést amit megválaszoltam szép türelmesen
aztán én még 1+2 kérdést

eddigi találati arány 3:0 javamra... (az egyik öngólod volt, azzal érdemelted ki a fkalapot)

nem akarlak a legkeményebb jelzővel de kénytelen vagyok, olyan vagy mint... mint... tölgyes.

sárkányfő 2010.12.29. 13:56:55

@proeskontra:
Mi bajod van? Nem kell idekeverni a kurvapecér olasz maffiózót, a magyar elvtársai már szépen maguktól kialakították a saját maguk sajtóbirodalmát. Nem is titkolják. Ha nem vagy tájékozott, szívesen felsorolok neked pár jobbos portált, blogot, tv-t, rádiót, újságot. Ráadásul egymást ajánlgatják orrba-szájba. Ja, most lettek kinevezve ezen médiák egyes tagjai a DunaTv, stb élére.
Szóval mi a bánatod?

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 13:57:42

@a-kis-herceg: De Fideszre szavaztam, mint mindig. Én korrektül elismerem, Neked se kéne tagadnod, hogy milyen vagy. Ezért csípem a Klub Rádiót az Index-szel szemben, ők legalább vállalják.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.29. 13:58:16

@Zoltchy: Schmitt semmivel se lóg ki a sorból. Közt. elnök, miniszter és miegymás, hasonló jellemű/szellemű volt már tucatszám, mindenféle jelmezben. Az elnökök közül pl. egy lógott ki igazán, felfelé, a Sólyom.
Nem fogsz helyeselni, Zolcsi, tudom... :)

a-kis-herceg 2010.12.29. 13:58:24

@proeskontra: "vagy balosnak: Hegedűs Zsuzsa, Makovecz Imre, Fábry Sándor"

faszkalap vagy, hogy tovább hízelegjek neked... 3dszor is

Makovecz lehet hogy balos. de keményen nem hívja magát annak... ebből még bajod is lehet... lekomcsizni Makovecz Urat

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 13:59:39

@sárkányfő: Tényleg kár volt bezárni az OPNI-t, de Juliet elvátrsnő biztos ismer jó szakembereket. Keresd meg privátban!:)

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 14:00:34

@a-kis-herceg: Aki ennyire tájékozatlan, az miért ír egyáltalán?!

a-kis-herceg 2010.12.29. 14:01:06

@proeskontra: "Neked se kéne tagadnod, hogy milyen vagy."

ok nyertél, lebuktam szélsőbalos vagyok, pont mint Makovecz

de a bók marad... negyedszer is: FASZKALAP vagy... remélem neked is egyre nagyobb élvezet.

a bók darabszámot nem tudod növelni... probalkozz a bókgazdánál... Hepcinél... itt szakad a film nekem...

Ordnassac 2010.12.29. 14:03:13

@proeskontra: szóval szerinted G. Fodor Gábor (aki a fent linkelt poszt szerzője) egy LMP-s(!) figurát tart konzervatívnak...

Tehát, ha jól értelek: aki a kormányt kritizálja, az már nem is lehet jobboldali vagy konzervatív, hanem egyből valamelyik másik tábort gyarapítja? Na ez az, amit én nem hiszek.

sárkányfő 2010.12.29. 14:06:15

@proeskontra: te írtad, nyomoronc: "Ha Berlusconi felvásárolná az origot, indexet, hírszerzőt és mindegyiken a színvonalas piroslap, fideszfigyelő, varánusz helyett színvonaltalan fideszfasiszta blogokat ajánlana a nem közszolgálati média, akkor is ennyire tapsikolnál, igaz?"
erre írtam hogy bőven van mindenféle szintű és formájú fideszes (nem közszolgálati) média, és ennek fényében kérdem mi a bajod? de ha nincs válaszod csak a félrebeszélés meg baromságok, akkor oké, bár érvelés helyett a zsigeri anyázás téged minősít.

Zoltchy (törölt) 2010.12.29. 14:07:02

@Hepci:

A többiek a függetlenségnek legalább a látszatát fent akarták tartani.
SP. kockázat nélkül megtehette volna, hogy visszaküld 1-2 törvényt megfontolásra. Az eredmény ugyanaz lett volna, mert a kétharmad az annyi. De ő nem akarta. Ő büszke arra, hogy függő. Mekkora papucs lehet ez otthon!

A Parlament előtt megállt egy üres autó és Schmitt Pál szállt ki belőle.

jjulie 2010.12.29. 14:07:37

@proeskontra:

rég volt itt ilyen kitartó igazhitő, hoztál egy kís életet a játszótérre, a másik 4-5 hozzád hasonló bolond aki itt szokott parádézni elég uncsi volt már

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 14:10:54

@Ordnassac: Azért én megkérdezném G. Fodor Gábort most, hogy fenntartja-e véleményét, miszerint a VV konzervatív. Szerintem hevesen tiltakozna. Engem marhára nem érdekl, hogy ki tartja magát jobb- vagy baloldalinak, konzervatívnak vagy liberálisnak. Jómagam sokkal liberálisabb vagyok, mint az SZDSZ, sokkal érzékenyebb vagyok szociálisan, mint az MSZP. Ettől (vagy pont ezért) még a Fideszre szavaztam mindig.
Nem az a baj, ha kritizálják a kormányt, mint ahogy Avar Jánostól és Mészáros Tamástól is hallottam kritizálni már az MSZP-t. Hanem az a baj, hogy egy elkötelezett ellenzéki blogot kormánypártinak akarsz beállítani. A Fideszfigyelő is "csak" kritizálja a kormányt, ugye?

sárkányfő 2010.12.29. 14:11:25

@jjulie: szerintem neki van igaza, és mindenki más téved/hülye/komcsi. épp úgy mint a cenzúratörvénynél: a fidesznek van igaza, egész Európa téved/hülye/komcsi (ja, meg Amerika is).

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 14:13:15

@sárkányfő: Engem sem zavarna, ha ennyire kiegyensúlyozatlan lenne a média, csak éppen a másik irányban. Úgyhogy Neked könnyű. Ha nekem is azzal kéne érvelnem, hogy igen, a HírTv is kiegyensúlyozott TV, mert néha meghívják a félkegyelmű hithű balos Szakonyi Pétert, ugye? Hát ennyire kiegyensúlyozott a magyar média is.

porfelhő 2010.12.29. 14:15:18

@jjulie:
elfelejtettem reggel. évvégi mérleg a netről. a Barcelona, : "a világ legjobb játékosa a Messi". nyilatkozta az Arsenal menedzsere.:):) ja. tudom, hogy tudod. olyan "jó a neve" is. a kedvencednek. bocsánat.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 14:15:22

@jjulie: Miért van az, hogy a másik oldal kitartó igazhitűi nem zavarnak? Tudom, hogy bennetek nagy az állampárt iránti nosztalgia, ahol csak a "magunkfajták" verthették a nyálukat. Ideje lenne levetkőzni a pártállami reflexeiteket.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.29. 14:18:38

@Ordnassac: mióta kritizálja G. Fodor a kormányt? Nem ők (+ Giró-Szász, etc.) találták ki a NERt meg a fülkeforradalmat?

sárkányfő 2010.12.29. 14:19:25

@proeskontra: Nocsak, most nem küldesz a diliházba? Ugyanazt írom, erre csak van értelmes(nek szánt) válasz...

Mi az hogy kiegyensúlyozatlan, okoska? Jobb- és balodlai médiumok tucatjai vannak a legkülönfélébb formátumokban. Mindenki azt néz/hallgat/olvas amit akar. Ki ne találd már hogy nem így van...

És te leragadtál a kilencvenes években? Hozd be a lemaradásod:
hirszerzo.hu/belfold/20101225_mediahaboru_1990_2010_Orban_Viktor

tölgyes 2010.12.29. 14:20:24

@a-kis-herceg: Drága hercegem! Ön nem távolodott el az eszméktől, de a valóság az már akkor is távol volt tőle, amikor Ön elkezdett hinni benne.

A faszkalapozás pedig igazán méltó erre az ősi liberális hagyományra: mindenki faszkalap aki nem úgy hisz a liberalizmusban, ahogy abban éppen hinni kéne.:) Ön szerint..::))

sárkányfő 2010.12.29. 14:23:12

@proeskontra: te "állampárt iránti nosztalgia"-ról, meg "pártállami reflexekről" írsz? :)) és pont Julinak? :)

Mond, te hol élsz?
Az államosítást minek tartod?
A cenzúrát minek tartod?
A Kenedi bizottság kirúgását minek tartod?
A volt komcsikat, akik ma fideszesek, minek tartod? Schmitt, Pozsgay, meg a többi, ismerős nevek?

Aszem tölgyes pajtásnak meg aszekelyeknek új cimborája lesz :)

jjulie 2010.12.29. 14:23:15

@proeskontra:

mivel azok most és középtávon nem sok vizet zavarnak, furcsa módon valahogy engem sem, viszont van itt némi hablatytenger ami szemetszúrt, a közepében veled, zárójelfigyelővel

Zsoo 2010.12.29. 14:24:25

@a-kis-herceg:" hm kilakoltatási moratórium és gázár támogatás meghosszabítása tavaszig...

akkor pedig jön a nyugdíj kasza... "

Kedved Kis-herceg, adhatok egy tanácsot a jövűre nézve?
Felejtsd el a Népszavát, az ATV-t és a népszabit, a blikkeket és a kereskedelmiket, ha ez megvan, hidd el minden tisztább lesz!

A tudatlanságra nem lennék büszke!

Hidd el, van elég depressziós ember ebben az országban, legalább te ne légy az, ha nem muszály!

sárkányfő 2010.12.29. 14:25:21

@proeskontra:
:D
Egyre jobb vagy, ne hagyd abba! :) érvekkel ne fáraszd magad! így hatásosabb a szöveged!
Szóval szerinted a népek nem azt nézik-olvassák amit akarnak. Hú... kemény! Micsoda időket élünk... :))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.29. 14:25:29

@Zoltchy: nem biztos, állítólag huzamosan dugta a Kőbán Ritát (vagy szellemi társak voltak, btw).
Szerintem Göncz "Patkány" Árpibácsi se ügyelt a látszatra egyáltalán. Mádl se vitte túlzásba. Vagyis ha az elnöki intézményt valami funkcióval/függetlenséggel rendelkező dolognak próbáljuk elképzelni, eddig kizárólag Sólyom próbált kezdeni vele valamit. Azt persze ő se tudta pontosan, hogy mit...
Ha meg nem tekintjük értelmet igénylő feladatnak, akkor a korábbi elnökök mind túlképzettek voltak, Schmitt viszont telitalálat. :)

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 14:25:31

@jjulie: Költői kérdés volt, hogy saját elvtársaid, kartársaid miért nem zavarnak, igazán kár volt a magyarázkodással fáradnod.

Ordnassac 2010.12.29. 14:26:10

@proeskontra: nem hiszem, hogy G. Fodor véleménye december eleje óta nagyon megváltozott volna. ;-)

Kérdés, hogy mit tekintesz "ellenzéki" blognak. Szerintem a kormánykritikus =/= ellenzékivel, mivel a VV egyik ellenzéki párttal sem szimpatizál különösebben és nem úgy tűnik, hogy saját pártot akarnának gründolni. A VV tekintetében a kormánykritika nekem inkább az "érted kritizálok, nem ellened" elvet tükrözi, ellentétben mondjuk a Fideszfigyelővel.

Ordnassac 2010.12.29. 14:28:46

@Hepci: ezt most nem egészen értem. G. Fodorral azért hozakodtam elő, mert a konzervatóriumos cikkében pl. a konzervatív fiatal egyik tagjának pl. Panyi Szabolcsot, a Konzi és a VV egyik gyakori szerzőjét jelölte meg. Proeskontra pedig a VV-t LMP-s blognak titulálta.

tölgyes 2010.12.29. 14:29:14

@sárkányfő:
Ki államosít és miot?Ki cenzúráz és mit?Miért ne kellett volna kirúghni a Kenedy bizottságot? Miért nem csípi a szemét az MSZMP régi ó-konzervatív vonalának regnálása (Horn,Vitányi, Szekeres, Kis Péter Gyurcsány, Lendvai.. stb) miért épp a volt MSZMP legkövetkezetesebb reformereivel van baja??:::))) Fennmaradt a lábán a munkásőr zokni???:::)))

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 14:29:37

a népfrontos vezetők, és a kádereik sose voltak komcsik. hanem a kádár rendszerrel megalkuvó nácik voltak.

a náci itt nem a hábosús bűnös szinonimája, hanem a birodalmi nemzetállamban feltétlen hívő emberé. akinek kell egy führer, akit vakon követhet.

tölgyes 2010.12.29. 14:30:57

@Hepci: Nem kell magasztos célokat feltételezni. Néhány volt tanácsadó és sértett most kutatni fog..:)

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 14:32:42

@sárkányfő: Bár a közvélemény-kutatások szerint "mi" vagyunk többen, méghozzá sokkal többen, ennek ellenére a blogvilágban valóban 4/5-ös többségben vagytok, nem tagadom. De ez nekem már régóta gyanús, épp ezért más magyarázatot nem találok, minthogy Ti egy poros pártszékház alaksorában vagytok és onnan dicséritek meg egymást, akik pont a szemközti gépnél pötyögnek vadul 2 Lenin-szobor között.

Zsoo 2010.12.29. 14:33:49

@Zuzu Petás: Az üzemanyag nem hótósági áras.
Nem háríthatók át a különadók, szerintem nem lesz érezhető áremelkedés emiatt. eszem ágában nincs teszkóba menni!

tölgyes 2010.12.29. 14:33:57

@guvernalista: Mélyen szántó gondolatok.. nagyon mélyen szántanak.. jobb is volna őket, ha a föld alatt hagyná:::)))Megalkuvó náci az, aki nemzetállam híve.. mert hogy itt birodalomban egyik sem gondolkodott az biztos.. de még csak nemzetállamban sem..:::))Népben nemzetben talán igen..:)

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 14:37:51

@Ordnassac: Továbbra is azt gondolom, hogy az ajánlott blogok nagyon egyirányba húznak, olcsó és ócska politikai aljasság ez az index részéről, és nem üzleti megfontolás (vagy legalábbis nem közvetlenül...). G. Fodor Gábor szerintem óriásit tévedett, nem ő az első politológus, akivel ilyen megesik.. A hasonlóan tehetséges és felkészült Török Gábort is sikerült ma óriási csúsztatáson fogni, amit ő maga is elismert, csak szegény Juliet kartársnő próbál jó zsoldosként utolsó csepp véréig harcolni.

Ha jól látom, akkor Te is értünk kritizálsz, nem ellenünk...:) Amúgy bevallom, hogy én is az MSZP-ért.

kistamás 2010.12.29. 14:38:23

@török gábor: Ugye késenek vele. Ugye, hogy sokat agyalnak rajta. Szerintem meg fogják gondolni. Szerintem ma be fogják jelenteni, hogy SP nem írja alá.

jjulie 2010.12.29. 14:38:26

@tölgyes:

a harmadik birodalom pedig egy videojáték

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 14:39:06

@jjulie: Ez valami újabb bolsi trükk? Vagy mi, mert nem értem.

tölgyes 2010.12.29. 14:39:22

@proeskontra: Nézze ! Azok akik a fidesz többségét alkotják jobbára dolgoznak és bajaikkal küszködnek. Nem nagyon érdekli őket a Kenedy bizottság, de a sajtó se.. már csak azért se érdekli őket ez a társaság.. mert őket se érdekelték az Ő dolgos bajaik..:(Amikor őket rugdosták ki az állásból, akkor a média elkerülhetetlen racionalizálásról és reformról, struktúraváltásról beszélt, amikor elvették tőlük a 13 havit, akkor e szükséges reformról szónokolt...Miért jönnének tűzbe, ha most őket a médiavigéceket tizedeli a strukturaváltás és a reform??

tölgyes 2010.12.29. 14:40:32

@jjulie: Nem videojáték.. csak maga arról se tudja, hogy az micsoda.. Mondtam már, hogy az olvasást a ló, olló.. stb szinten kéne kezdenie!

tölgyes 2010.12.29. 14:41:50

@kissámuel: Ezt már tegnapeleőtt bemondta a Klubrádió..:)

jjulie 2010.12.29. 14:42:25

@proeskontra:

hát igen, egy lemaradó zárójel oriási hiba, ekkora hibától símán lezuhan egy repülő

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 14:42:29

@Hepci
és sólyom mit kezdett vele. elsőre nem írt alá néhány törvényt. másodjára meg már muszáj volt neki. sólyom igazi faszkalap, akinek hiába osztottak hivatalt.

minden alkalommal lehetősége lett volna egy módosított törvényt beterjeszteni. tehát nem egyszerűen visszaküldeni azt, ami nem jó. hanem megmondani, mégis mi lenne szerinte a kívánatos. itt jön be török faszkalap gábor tanácsadói munkássága. a közéletben nem szabad véleményt mondani. ebben foglalható össze a faszkalap gondolkodás lényege.

csakhogy ha valaki egy önelégült faszkalap, akkor csak igent, és nemet tud mondani, illetve játsza, hogy ő mennyire objektív. sólyom pont ilyen fazon volt. sokkal jobban érdekelte, hogy milyen kocsija, milyen villája lesz, hány huszártiszt őrzi, stb. de ő is ugyanolyan megalkuvó, szervilis karakter volt, mint az elődei.

sárkányfő 2010.12.29. 14:44:29

@proeskontra:
1. miféle 4/5-ös többség a blogvilágban? :) miért nem 99%-os? :)
2. ha olyan sokan vagytok, és kevesellitek, miért nem írtok több blogot?
3. mi köze a blogok eloszlásának ahhoz, hogy ki olvassa? mindenki oda kattint ahová akar. azt olvas amit akar. ki ne találd már, hogy a jobbos portálok nem ajánlgatják a jobbos blogokat.
4. ez a médiaegyensúly erősen túldimenzionált dolog, ha ez ennyit számítana 98-ben nem nyer a fidesz. nem kéne a zembereket hülyének nézni.

amúgy teljesen másról írtam, azokra nem válaszoltál.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 14:45:06

@tölgyes: Mintha a barátaimat hallanám, ők is ezzel nyugatatgatnak. :)

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 14:46:18

@jjulie: Monomániás is vagy, még pár komment és teljes lesz a kórkép.

sárkányfő 2010.12.29. 14:46:29

@tölgyes: ne tetesd magad még annál is hülyébbnek, mint amilyen vagy. pontosan tudod mikről beszélek. A komcsik mindenhol zavarnak, a kontextus miatt írtam úgy ahogy, ha képes vagy ilyeneket értelmezni.
Pozsgay, az elnyomó kommunista diktatúra egyik csúcsvezetőjének szerecsenmosdatása: szégyen. ez vagy te.

kistamás 2010.12.29. 14:46:43

@tölgyes: Bocs, arról lemaradtam, azt itt nem lehet fogni. :) Most megnézem, hogy interneten keresztül lehet-e.

2010.12.29. 14:48:44

www.stop.hu/articles/article.php?id=798792

Orbán, mint a puszta Putyinja...ez már volt?:) (Die Welt)

Ordnassac 2010.12.29. 14:48:44

@proeskontra: az Index szeret klasszikusan a "menő" hullámon mozogni. Ahogy korábban nekiesett Gyurcsányéknak is, most azt teszi Orbánékkal. Több kattintás.

Szerintem G. Fodor ebben az esetben nem tévedett (a NER-rel inkább), lehet valaki konzervatív és kormánykritikus. Szerintem épeszű ember nem veszi komolyan Matolcsyt. Lett volna elég kompetens gazdasági szakember a jobboldalon MGy helyett. Persze jobb közt. elnököt is lehetett volna találni Schmittnél...

Jjulie egyébként férfi. ;-)

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 14:49:08

@sárkányfő: Berlusconi cselédmédiájának felkent apostolai is bizonyára ugyanezekkel a szánalmas és nagyon ócska érvekkel csitítják az ott sarokba szorított baloldalt.

tölgyes 2010.12.29. 14:49:21

@sárkányfő: Arra történt célzás, hogy a bhlogon írogatók között mindig is túlreprezentáltáan jelentek meg a magyar balliberálisok. Ez nem baj.. de nagyjából megfelel a tényeknek. Az arányokról lehet vitázni..:).. A választást TG blogján hol a Jobbik nyerte, hol az LMP....::))mert hogyí akkoriban a Jobbikkal kellett riogatni..:)

Terniak 2010.12.29. 14:50:18

@proeskontra: A jobbklikk.hu-ra tett megjegyzésem bántott meg ennyire?

Sajnálom, ez a VÉLEMÉNYEM. Egy a sok közül.

Nem tudom, ha nem tetszik, amit az index csinál, miért olvasod? Miért olvasod ezeket a blogokat? Miért nem a jobbklikk-es "konzervatív" yuppie-cikkeket olvasod és ott kommentelsz?

Mielőtt kiforgatnád, jogodban áll itt lenni, sőt, minél több szempont van, minél több vélemény, annál jobb, és örülük, hogy megismerhetem, hogy gondolkozol,még ha nem is érte egyet Veled.

Csak nem értem ezt a dühöt az index felé. Legyenek fideszes (szándáékosan nem jobboldai vagy konzervatív szót használok) blogok vagy olyan internetes felülelet amit érdemes olvasni, és az tegyen ki neki tetsző blogokat. Ennyi. A lényeg hogy ne közpénzből.

Manipulál az index? Miért, a Hírtv, az MNO, a Hetiválasz, az EchoTv, a Magyar Hírlap mit csinál?

És? Elolvasom tíz perc alatt, mintahogy ezeket a blogokat is. Aki hiteles információra vágyik annak egy újság többnyire csak kiiundolópont, ha akar valami pontos infót, maga utánanéz.

De egy magánlapot azért hibáztatni, mert bizonyos irányultságú, hát elég érdekes felfogása a sajtószabadságnak.

sárkányfő 2010.12.29. 14:51:04

@proeskontra: nagyon jól teszed, hogy meg se próbálsz érvelni. ez így kerek.

tölgyes 2010.12.29. 14:52:34

@sárkányfő: Persze, szégyen is vagyok, meg hülye is.. ahogy ezt már a liberálbolsevikoktól megszoktam:::))), de ettől még Pozsgay a legkövetkezetesebb reformer volt.. ami azonban az olyan bolsiindulatúakanak mint Ön, már akkor is csípte a szemét...:)

sárkányfő 2010.12.29. 14:53:32

@tölgyes: megjegyzem aki a Kenedi-bizottság ellen beszél, az a kommunista múlt feltárása ellen beszél, közvetve a kommunista spiclik ás sötét bűnök további takargatását akarja.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 14:54:50

@Ordnassac: Ma kérlek a kormánypártiság lenne a menő, tekintve, hogy agyonnyeri magát a Fidesz a közvélemény-kutatásokon is. A Gyurcsány-korszakban is sokkalta inkább az ellenzék gyomrozásában élte ki magát az Index, mint a kormány kritikájában. Az index ott van, ahol mindig is volt és lesz, csak most nagyon elemében van és harcosabb, mint valaha. Egyetértek van ilyen, kozvervatív és kormánykritikus: Dávid Ibolya, Bokros Lajos, Debreczeni József, és akkor úgy látszik, a VV is ide tartozik. Rendben, igazad van.
Megnyugtat, hogy magadat azért nem nevezted a kormányért kritikus értelmiséginek, mert megmosolyogtató lett volna. :)

tölgyes 2010.12.29. 14:55:10

@proeskontra: Idegeskedni nem is érdemes. Ez a virtuális világ csak szórakozásként lehet jó múka:) No megyek és sportolok egyet!

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 14:56:20

@tölgyes:
nézze, aki belépett az mszmp-be, és közben meg a nemzetállam feltétlen híve az nyilván megalkuvó, és definíció szerint náci. én legalábbis nácinak a birodalmi nemzetállam feltétlen híveit nevezem. ön mit ért nácin?

Ordnassac 2010.12.29. 14:56:53

@proeskontra: örülök, hogy ennyire jól szórakozol rajtam, érdemes volt ma felkelni. :-P

Amúgy soha nem szavaztam sem az MSZP-re, sem az SZDSZ-re.

sárkányfő 2010.12.29. 14:57:58

@tölgyes:

Pozsgay Imre (a többi komcsival együtt) tettestárs és bűnrészes a diktatúra gaztettében, mivel a velejéig romlott véres-gyilkos-elnyomó kommunista diktatúra csúcsvezetője volt.

te meg Pozsgay seggnyalója vagy.

jjulie 2010.12.29. 14:58:12

@proeskontra:

ezt nevezed elismert öngólnak, amit te füleltél le

török gábor 2010.12.29. 10:26:03 @proeskontra: Kedves Proeskontra, van igazság abban, amit írsz, nem tagadom. De: Göncz 1994 után már teljesen passzív szerepet vitt, hozzáteszem: Orbánék alatt még inkább, mint Hornék alatt. Viszont itt nem passzivitásról van szó, hanem teljes azonosulásról, amit nem csupán a vétók száma fejez ki, hanem minden megszólalás, cselekedet. Természetesen SP még változtathat, van ideje, de fél év után szerintem korrekt ez a mérleg.

2010.12.29. 15:00:10

@sárkányfő: azért nono, itt valljuk, stílus maga az ember....szóval csak finoman, a magad érdekében ajánlom!:)

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 15:00:16

@Teremszolga: Illene egyeztetni ott lent az alagsorban, fiúk-lányok! Most akkor az index.hu középen álló objektív hírportál vagy igen, balos, elfogult, de mi közöm hozzá, ha magántulajdonból van. Iktasson már valaki egy papírt a hazugságterjesztési- és propagandafőosztály vezetőjének, Lendvai Ildikó cenzorasszonynak, ő majd igazságot tesz, hogy mit is kell képviselnetek!

tölgyes 2010.12.29. 15:00:41

@sárkányfő: Én azt tudom, hogy az SZDSZ-es banda éppen úgy a kommunista múlt elmismásolásában érdekelt mint az ortodox bolsevik, MUNKÁSŐRZOKNIS VONAL ! (vagyis Ön és az Önhöz hasonlók!! Gondolja meg: Pethő Ivánt bírósági perrel kellett rávenni arra, hogy elismerje: mindkét szölője ÁVÓS volt...:) A Bauer papa történeteit ismerjük, az egyébként kiváló Kis felmenői szochazások voltak...:).. Mennyivel jobb lenne ha ezeket az iratokat Kenedi nézegetné még vagy 30 évig.. magának meg nem okozna gondot a munkásőrzokni!:::)))

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 15:02:10

@tölgyes:
pozsgay elvtárs 33 évig mondta, hogy 56 ellenforradalom volt, aztán rájött, hogy mégis csak népfelkelés. igazán kiérdemli a "legkövetkezetesebb" jelzőt.

jjulie 2010.12.29. 15:03:38

@proeskontra:

nagyon menő nem lehet az, amit a többség nem csinál, egy kicsit igen

közel kétszer annyian nem szavaztak a fideszre, mint ahányan igen, és azóta még kevésbé menő az egyharmadnyi népség favoritja

Terniak 2010.12.29. 15:03:50

@proeskontra: nem tudom, mi bajod, de így nincs értelme vitatkozni. Ha az ilyenekkel kerültem egy táborba tavasszal, utólag is szégyellem magam.

sárkányfő 2010.12.29. 15:04:12

@tölgyes: Kenedi 20 éve küzd a az ügynökakták nyilvánosságáért, erre tette fel az életét. Eddig az össze kormány akadályozta ebben.
Te valami alternatív valóságban élsz, ha ezt nem tudod. ha meg tudod, de hazudsz akkor lelked rajta...

Terniak 2010.12.29. 15:06:35

@tölgyes: én úgy tudom, hogy a kommunista múlt elmismásolásában az elmúlt években mindegyik fél igen érdekelt volt.

Jó lett volna, ha 2005-ben megvan a kétharmad, és ma már nem itt tartanánk. Pár fideszes képviselőt leszámítva, az ellenzék nem szavazta meg annak idején a szükségs törvénymódosítást.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 15:06:54

@jjulie: Ez a létező legeslegszánalmasabb és legprimitívebb, amit valaha hallottam, igaz, nem Tőled először. Ez tényleg mindennek a legalja. Bár a Vöröshadsereg Frakció tajai nem kényeztetnek el értelmes vitával (talán egyedül Ordnassac van némi sütnivalója), de hogy mind közül Te vagy a legbutább, az biztos. :)

jjulie 2010.12.29. 15:07:09

@proeskontra:

most nem azt írtad le hogy nem egy irányból lőnek rád, hanem körbevettek?

vagy a fideszhályogod kiegyenesítette a kört?

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 15:09:02

@Teremszolga: Ez is annyira, de annyira lejárt lemez. Most komolyan azt képzeled, hogy van egy ember is, aki elhiszi, hogy Te a Fideszre szavaztál? Ugyanmár. Én meg az MSZP-re tudod.

Zsoo 2010.12.29. 15:09:09

@sárkányfő: Te ném látod a fától az erdőt!

Kenedi János ismét főszerepet vállalt
2007. július 19. 01:00

Bodacz Balázs
Kenedi János, az SZDSZ-holdudvar önmagát történésznek nevező tagja vezetheti az ügynökmúltat feltáró bizottságot. A feladatra Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kérte fel. A kormány „független szakértői bizottságnak” nevezi a testületet, amelynek további hat tagját a napokban nevezik meg. A bizottság feladata az lesz, hogy a 2002-es törvény által meghatározott állambiztonsági iratátadást elemezze és értékelje. Balsai István (Fidesz) szerint a kormány csak úgy tesz, mintha nagyon komolyan gondolná az ügynökkérdés megoldását.

Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel
Megosztás az IWIW-en Megosztás a Facebook-on Csiripelés Twitter-re Küldés e-mailben
Kenedi János „független szakértői bizottságának” az lesz a feladata, hogy listát készítsen azon iratokról, amelyek a rendszerváltozás előtti titkosszolgálatok tevékenységéhez kapcsolódnak, de még nem kerültek át az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltárába. Pedig az ezt előíró törvény már ötéves: 2002-ben döntött úgy a parlament MSZP–SZDSZ-es többsége, hogy a dokumentumokat a levéltárban kell elhelyezni. A bizottságnak ezenfelül az is dolga, hogy további javaslatokat dolgozzon ki a kutathatóság feltételeinek javítására.
Az ügynökmúlt feltárásának időről időre nekirugaszkodnak a kormánypártok, a néhány hete aláírt Kóka–Gyurcsány-paktumnak újfent kiemelt része lett a kérdés. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szakértői bizottság vezetésére tegnap Kenedi Jánost kérte fel. Kenedi nem ismeretlen figurája az ügynökügyek kutatásának. Saját magát előszeretettel nevezi történésznek, holott ilyen képesítése, illetve diplomája nincs. Az SZDSZ-holdudvar oszlopos tagjának számító Kenedi – akit hívei és barátai a napokban ünnepeltek számos balliberális orgánumban 60. születésnapja alkalmából – korábban számos ügynöktémában megnyilvánult. Ezek egyike volt az a nyílt levél, amelyet 2002 nyarán tett közzé az Élet és Irodalomban. Akkor Medgyessy Pétert bírálta élesen D–209-es múltja miatt. A dokumentumot több vezető SZDSZ-es is aláírásával támogatta, majd arra hivatkozva, hogy nem tudta, mit ír alá, végül elhatárolódott Kenedi írásától Demszky Gábor, Haraszti Miklós és Rajk László is.
Kenedi már a 90-es évek közepén is bábáskodott a sokszor kompromittáló iratok rendszerezése körül. Szerepéről érdekes adalékkal szolgál Végvári József, aki őrnagyi rangban dolgozott a kommunista „szerveknél”. Így nyilatkozott: „Az SZDSZ soraiban is voltak hálózati személyek, ők azonban átcsúsztak az átvilágításon. Úgy eshetett meg a dolog, hogy az MDF anynyira dilettáns volt (1990–94 között – a szerk.), hogy elmulasztotta lajstromba venni a megmaradt iratokat. Ez Kuncze Gábor belügyminisztersége alatt történt meg, éppen Kenedi János segítségével.” Az SZDSZ viszont rendre visszautasítja az ilyen állításokat.
Érdekesség, hogy a már említett D–209-es botrány kirobbanását követő éjszakán először úgy döntött az SZDSZ-frakciója, hogy megvonják bizalmukat Medgyessytől, ám néhány órával később mégis kiálltak az akkori miniszterelnök mellett. Az ügy nyomán létrejött, alkotmányellenesen működő, sokak szerint a Medgyessy-botrány elkenését célzó, úgynevezett Mécs-bizottság tevékenysége során számos politikusról szivárgott ki, hogy érintett. Több jobboldali politikus esetében megalapozatlannak bizonyult a vád. Fény derült viszont Szalay Gábor SZDSZ-es képviselő, volt államtitkár kapcsolatára a kommunista állambiztonsággal, de a párt vezetése kiállt mellette.
Balsai István (Fidesz) az ügynökbizottság munkájáról szólva elmondta: ha a kormány nem tud megbirkózni ezzel a problémával, akkor saját maguk által kinevezett szakértők, saját maguknak felelős módon, saját magukra nézve kínos ügyekben a közvélemény előtt azt a benyomást próbálják kelteni, hogy nagyon komolyan veszik a megoldatlan kérdéseket. Ismeretes, 2004 decemberében már az első Gyurcsány-kormány is ígéretet tett az ügynökkérdés megnyugtató rendezésére, ám a hangzatos nyilatkozatok ellenére végül az a próbálkozás kudarcot vallott.

sárkányfő 2010.12.29. 15:09:29

@Zsoo: ???

Pozsgay az MSZMP KB és PB tagja is volt. Többször volt miniszer, államminiszter.

neked mi kell még ahhoz, hogy valakit a kommunista diktatúra csúcsvezetőjének minősítsenek?

tölgyes 2010.12.29. 15:09:32

@guvernalista: Butaságot tetszik írni! A baloldali mozgalmakban mindig is voltak nemzet iránt elkötelezettek. A Szovjetunió szocialista ideológiájával is nagyon jól megfért az orosz nacionalizmus... Sőt a nemzetköség gondolatát arra használták, hogy a kisebb csatlós államok nemzeti szuverenitásra törekvését megtörjék..:(Nem véletlen, hogy 56 után Nagy Imre is nacionalista elhajló lett és hogy több határozat és álper foglalkozott a magyar nacionalizmus és 56 összefüggésével..:)Pozsgay patroitizmusa mindig is gondot okozott a pártvezetés bizonyos köreinek.. és az ő következetes nemzeti elkötelezettsége volt az egyik olyan mozzanat, ami miatt 1981-ben meg akarták törni a politikai karrierjét. Ugyanakkor Nyugat pedig látta, hogy a nemzeti érzés az az érzelmi elem ami körül az ellenállás tömegbázisa megszervezhető, ezért már a 70-es évek elejétől támogatták azokat a baloldali politikusokat, akik a patriotizmust felvállalták.

jjulie 2010.12.29. 15:10:38

@proeskontra:

mennyit közdesz még azon, hogy mindenkit beletegyél egy és ugyanazon dobozba a tölgyes kivételével?

sárkányfő 2010.12.29. 15:11:12

@Zsoo: és ez hol cáfol engem? ellenkezőleg, megerősít.

tölgyes 2010.12.29. 15:11:41

@Teremszolga: 2005-ben is az volt a kérdés, hogy ki irányítja a folyamatot... Szép lett volna, ha a régi titkosszolgák szelektálnak!

tölgyes 2010.12.29. 15:13:19

@sárkányfő: Pozsgayért maga az amerikai elnök küldte el a saját repülőgépét, mert elvtársai meg akarták gátolni a személyes találkozásukat...)

jjulie 2010.12.29. 15:14:14

@proeskontra:

hány nicket használsz érdemes zárójelvadász cimbora?

írd le ide az összeset

tölgyes 2010.12.29. 15:15:59

@sárkányfő: Én nagyon pártolnék egy olyan megoldást, hogy ne vállalhasson politikai szerepet (ne lehessen OGY képviselő, miniszter államtitkár stb.) az, aki az előző rendszer politikai apparátusának fizetett alkalmazottja volt.Indítson ennek érdekében mozgalmat..:) Majd meg fogja látni, hogy kik ellenzik ezt a lépést legjobban::::)))!!!

Zsoo 2010.12.29. 15:17:59

@sárkányfő: Pozsgayt pozitív figurának tartom.

tölgyes 2010.12.29. 15:19:05

@sárkányfő: Senki nem gátolja Kenedit, hogy beüljön a levéltárakba és kutatásokat folytasson..de miért kéne neki dönteni az iratokról??? Íjon könyveket!!! Tárja fel, bizonyítsa be..Előtte a pálya!

Zsoo 2010.12.29. 15:19:10

@sárkányfő: Kenedi pártérdekek mentén tevékenykedett, szivárogtatott..

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 15:19:18

@jjulie: Te tényleg beteg vagy! Mondom, próbáld meg az állampárti reflexeidet leküzdeni. Fiúk az alagsorban, szerintem Julie már túl régóta van ügyeletben, le kéne váltani! Kis pihenő minden frakciós droidnak jár.

jjulie 2010.12.29. 15:20:43

@tölgyes:

azt akarod mondani, hogy a fideszben kevesebb ilyen van mint az mszp-ben?

minek ehhez mozgalmat indítani

elfogadott gyakorlat hogy van jókomcsi, azok a fideszben vannak, meg rossz komcsik azok meg máshol, mit ragozol ezen még 2010 végén?

tölgyes 2010.12.29. 15:20:54

@Zsoo: Az is volt. A renszerváltás egyik legpozitívabb figurája.Nem véletlen, hogy az SZDSZ inkább Horn-Vitányi-Békesi stb. elvtársakkal akart együtt dolgozni és nem Pozsgayval. Nekik Pozsgay túl tiszta, becsületes volt:)!

tölgyes 2010.12.29. 15:22:15

@jjulie: Csakhogy az én javaslatom nem erről szól.. de hogy ismét nem érti, azon nem vagyok meglepődve.. NEM ÉRTI AZT, AMIT OLVAS!!!

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 15:22:54

@Ordnassac: Akkor mégis a kormányért kritizálsz?:) Valld be! Itt mindenki ilyen, még Teremszolga is, sőt a végén jjulie is benyögi, hogy igazából ő polgári körös fideszes, csak jószándékúan kritizálja kicsit a kormányt.

tölgyes 2010.12.29. 15:24:15

@guvernalista: És Ön mit mondott? Mert, hogy hivatalosan ő merte először kimondani, hogy nem az volt.. az köztudott..Gyurcsány pedig mér 1989 nyarán is azt mondta, hogy ellenforradalom volt, pedig már Nagy Imrét is újratemették..:)

jjulie 2010.12.29. 15:24:46

@proeskontra:

mi a többi nicked ?

valamiért nem mered leírni őket ide zárójelvadász pajtás

lüke 2010.12.29. 15:28:29

mi van it ma gyerekek, nemcsak Smittlinget, OV -t szidják, hanrem minket is?
észbontó
ma 180-l kerültem a kamionokat:(

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 15:31:53

@jjulie: Mindjárt betelefonálok a Pártközpontba, hogy teljesen KO vagy és be kéne küldeni a helyedre a Bauer Tamást, hogy kicsit leváltson. Milyen ócska paranoia hatalmasodott el rajtad?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.29. 15:31:59

@proeskontra:
Hát persze, hogy mindenki polgári körös fidesznyik.
A kormányért dolgozik - nyilván.
Itt dolgoznak az Elnök emberei.
Úgyhogy itt elvtársak közt vagy.
Csakis építő kritikát tessék...

bariga 2010.12.29. 15:32:32

@tölgyes: Ön, ez nem számít sértésnek az új törvényed szerint? Jön az ANNAMÁRIA és kiszabja a büntit, jó lezs vigyázni!!

lüke 2010.12.29. 15:33:41

@török gábor:
igaz sokat változott az évek alatt,
de ennyi optimizmust?

Ordnassac 2010.12.29. 15:34:02

@proeskontra: tudod, az első csalódásom Matolcsy György személye volt. Egy publicistának jó, politikusnak pedig nem túl erős embert az összevont pénzügy- és gazdasági miniszterré tenni... (Már maga a kormányzati struktúra elég véleményes, de az más kérdés.) Nekem Matolcsy úgy Draskovics Tibor szintje.

Aztán amit a Fidesz alkotmányozás címén művel, az számomra elfogadhatatlan (utolsó éves joghallgató vagyok, alkotmányjogi érdeklődéssel). A magalkotmány koncepciója szakmailag nem kifejezetten megalapozott (Varga Zs. Andráson kívül támogatja még valaki ezt a megoldást?). A 11 alkotmánymódosításból legalább 6 teljesen felesleges, mindezt egy alkotmányozási folyamat idején, sokszor megalapozatlanul, úgy, hogy láthatóan a névleg beterjesztőnek fogalma sincs, miről szól a dolog (lásd Mátrai Márta esetét az Alkotmány 24. § (5) bekezdésével kapcsolatban).

Ez csak két példa, de igen erősen befolyásoltak abban, hogy eltávolodjak a Fidesztől. Azonban ettől még nem lettem az MSZP rajongója, ha régebb óta itt lennél, láthatnád, hogy Gyurcsányt sem kímélem és nem estem Bajnai-imádatba sem.

Gyalogfenyő (törölt) 2010.12.29. 15:35:32

@a-kis-herceg: Köszönöm a válaszod, bár nem mondom, hogy teljes mélységében értem. Nem akarom félrevinni a témát, engem leginkább ez izgat (a megélhetés), ilyen földszintes módon. A magasságos hivatal messze van, és remélem egyikünknek se kell a kegyelmi kérvényért folyamodnia.

jjulie 2010.12.29. 15:35:34

@lüke:

jó nap van, itt egy új házibolond, aki lebuktatta délelőtt a törökgábort, besorozta az ordit a vörös hadsereg frakcióba, a hepci lezsidózta, adott faszkalapot az antiszemitájának, ő az, igazi tölgyes keménységi fokozatú klón: @proeskontra:

lüke 2010.12.29. 15:37:38

@Hepci:
azt hittem ,ha valaki pro meg (re)kontra akkor
neutrális
/tudom egyesek szerint nincs, de tévhit sok van............../

jjulie 2010.12.29. 15:39:36

@Ordnassac:

pár napja volt itt egy alak akit felismertél, ez nem ugyan az, csak más néven? elhiszed erről hogy másfél év alatt 400 komment alatt maradt?

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 15:39:44

@jjulie: Én nem zsidóztam le senkit és nem adtam faszkalapot se senkinek, a lebuktatást és a Vörös Hadsereg frakciózás az stimmel.

bariga 2010.12.29. 15:40:08

@jjulie: aki Ordit bántja, tényleg sültbolond

sárkányfő 2010.12.29. 15:42:29

@Zsoo: részvétem. Kádárt is?

@tölgyes: semmilyen levéltárban nincsenek meg a 3/3-as akták. azokat kéne nyilvánosságra hozni. nem pedig 20-21 éve fedezni a spicliket. ez a magyar nemzet érdeke.
És semmilyen amerikai repülőgép nem legitimálja a diktatúra vezetőit. egyiket sem.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 15:42:32

@jjulie: Azért szerintem Te olyan mélyen vagy, hogy jó pár csík kokain alatt megközelíteni se lehet ezt a színvonalat, a józanabb balosoknak illene helyretenni Téged. Mi ez már, hogy "felismertél" valakit? Micsoda tőről metszett ultra bolsevik hozzáállás ez?

Kalmár 2010.12.29. 15:43:40

@jjulie: Na neee. Ezt nem kellene. Ahol az ávó-n kívűl minden magyar egy oldalon harcol, az mi?
Ne bohóckodjunk már az önbíráskodásokkal, az minden forradalom része.
Mit szólnának Romániában ha a Ceausescu és pár tucat szekus fellógatása miat vitatná valaki a forradalom tényét....
Apropó Schmitt Pali bácsitól jól elkeveredtetek. :))

Ordnassac 2010.12.29. 15:44:31

@bariga: dehogy bánt, egész jól szórakozom. Így vizsgaidőszak közben ez tiszta felüdülés. :-)

@jjulie: akit felismertem, személyesen ismerem, méghozzá igen jól és ő biztos nem sorolna be a "Vörös Hadsereg Frakcióba". :-)

sárkányfő 2010.12.29. 15:44:36

@tölgyes: gondolom az mszp és fidesz is ellenezné. bár egyik párt sem érdekel, a saját álláspontomat írom.
pl. ez alapján Schmitt Pál nem lehetne a köztársaság elnöke. Ami majdnem akkora szégyen, mintha Pozsgay lenne az.

jjulie 2010.12.29. 15:46:49

@proeskontra:

ha nagyon vágysz az elismerésemre, írd le, hogy kettőször kettő az négy, és megkapod

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 15:46:57

@Ordnassac: Hát tudod elég fura, hogy jogászként ilyen felkészültnek érzed magad, hogy a közgadsasági doktorátussal rendelkező Matolcsyt ennyire lenézed, lehet, hogy a Botos Kati túl sok önbizalmat pumpált Beléd? :)

Éppenséggel végzett jogász vagyok, amint láthatod, engem is érdekel egy picit az alkotmányjog.

Viszont nagyon nem hittem eddig se, hogy Te valaha is fideszes lettél volna, de ezek után, hogy Te "felismertél" valakit, azt hiszem, jobb is, hogy nem vagyunk egy akolban. Ennél bolsevikabb dolgot el se tudok képzelni.

Ordnassac 2010.12.29. 15:47:59

(Hoppá, most tűnt fel, hogy túlléptem a 10.000 kommentet...)

bariga 2010.12.29. 15:49:22

@Ordnassac: Igaz, Neked tényleg csak könnyed ujjgyakorlat
:-)

lüke 2010.12.29. 15:50:41

@Ordnassac:
fekete fehér igen nem
ez megy, ahogy mondod

jjulie 2010.12.29. 15:51:29

@proeskontra:

zárójelvadász jogász, nagyon jó, ilyen állat még nem volt itt

Ordnassac 2010.12.29. 15:51:53

@proeskontra: szüleim és bátyám közgazdászok és ők sem valami boldogak Matolcsytól.

A felismeréshez pedig a következő kommentet ajánlom: torokgaborelemez.blog.hu/2010/12/28/305_null_komma_null/fullcommentlist/1#c12004187

Hű, mekkora egy büdös kommancs bolsevik vagyok! Felismertem a saját gimnáziumi osztálytársamat!

cambridge.on 2010.12.29. 15:54:00

@moloy: Ez volt a hatalom első szelíd figyelmeztetése a blog gazdájának?
Csak miheztartás végett kérdezem, mert akinek az itteni hozzászólók stílusa durva, szerintem nem jártas a blog világában.

Elismerem @tölgyest szoktuk ostorozni, de ő meg is érdemli, és derekasan állja a sarat.
Azért érdemli meg, mert nem saját gondolataival jelentkezik, hanem azzal amit az adott témában tanítottak neki.
Kivétel, ha az irodalomról esik szó, abban figyelemre méltó dolgokat ír.

@László56: Az éjjel azt álmodta, a Fidesz megtalálta bölcsek kövét. Minden intézkedésük ebből fakadóan bölcs és példamutató. Dobzse S. Pál pedig bölcsességben megöregedve méltó helyre került.
Nem mindenkinek voltak hasonló álmai. Akiknek álmai voltak a Fidesszel kapcsolatban, lassan kezdenek ébredezni.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.29. 15:54:02

@Ordnassac: Ne búsulj Ordnassac.
Én elhiszem Neked, hogy fidesznyik vagy.
Ha ez vígasztal.

Ordnassac 2010.12.29. 15:55:31

@simonmondja.: :-D

Nem kell mondanod, mivel már nem vagyok az.

S2000 2010.12.29. 15:55:56

Ez volt már?

Az EU-elnökségre készülő Magyarország miniszterelnökének politikáját elemzi Pusztai Putyin Európának című cikkében szerdán a Die Welt című napilap. A német újság rövid idő alatt másodszor szedi le a keresztvizet Orbán Viktor miniszterelnökről. A konzervatív lap online verzióján vezető helyen szereplő cikk most többek között autokrata stílusú hobbi focistának titulálja Orbánt, akinek néhány hónap alatt sikerült jelentékeny demokráciadeficit gyanújába hoznia országát. A Die Welt karácsony előtti cikkében Führerstaat-nak nevezte a Fidesz-vezetés alatt épülő rendszert.

index.hu/belfold/2010/12/29/a_die_welt_a_puszta_putyinjakent_ir_orbanrol/

lüke 2010.12.29. 15:56:51

@lüke:
lemaradt,
jó így is
itt nem kettős mérce van tudod?

a-kis-herceg 2010.12.29. 15:58:09

@jjulie: @Ordnassac: @sárkányfő: @Teremszolga: látom, önbizalma az van... pedig alulmulja tölgyest... tudjátok milyen visszafogott vagyok, de itt nekem is elszakadt vmi... itt nincs pro és kontra... itt csak igaz hit (fides) van...

Ordnassac 2010.12.29. 15:58:31

@Ordnassac: @simonmondja.: sőt, hadd legyen proeskontrának jó napja: jobb híján voltam az. A szocikat elfogadhatatlannak tartottam, az SZDSZ-t egyszerűen a liberalizmus megcsúfolásának, az MDF pedig 2006-ban vált nagyon nem szimpatikussá a számomra.

cambridge.on 2010.12.29. 15:58:54

@proeskontra: Ha mindenkit lekomcsizol, nem gondolod a végén kevesen maradtok felépíteni az országot?

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 15:58:55

@simonmondja.: Én viszont nem. :) Vagy ha egyszer valaha az volt, akkor nagyon könnyen az orránál fogva vezeti a harcos ellenzéki média. Kár érte, mert mint mondottam a frakció esze. :) Illetve az egyetlen, akinek van.

@Ordnassac: Nem ismertem az esetet, akkor a Te részedről nem bolsevik, de azért remélem, a szíved mélyén jjulie viszonyát a nickemhez, és a "gyerünk buktassuk le" hozzállásáz Te tőről metszett bolsi dolognak érzed.

Kalmár 2010.12.29. 15:59:08

@Ordnassac: Bakker ! 8 hónap alatt?
Nem semmi. Ha levesszük a szabadnapokat egy kis táppénzt, akkor kb napi 65 komment jön ki.
Ha a többi komment olvasását és a fejtörést is beleveszem, majdnem kijön egy fél állásnyi "munkaidő".
Na neee...
Tényleg létezik ilyen?

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 16:00:09

@cambridge.on: Bizony nem, a közvéleménykutatások szerint jól állunk. Se jobb, se baloldali szélsőségek nem alkalmasak az építőmunkához.

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 16:00:28

@tölgyes:
pozsgay 81 után nem kockáztatott semmit, hanem mivel kádár a partvonalon kívülre rakta szervezte a népfrontot, illetve 87-ben az mdf-et. de ő nem demokrata politikus, hanem nemzeti bolsevik.

a lenin intézetben nem állt ki a forradalmárok mellett, és nem ítélem el persze ezért, mert nem gondolom, hogy kötelező mártírnak lenni, főleg nem úgy, hogy fiatal parasztgyerek. csakhogy ő nem egyszerűen kussolt, hanem utána belépett az mszmp-be, miközben a lenin intézetből pontosan látta, hogy mi történt a forradalom mellett kiálló társaival, évtizedeken át ott tapsolt pártgyűléseken, majd 33 év után rájön, hogy 56 népfelkelés. ön erre azt mondja, hogy egy következetes politikus, szerintem meg pozsgay egy megalkuvó náci. aki végignézte, hogy a társait bebörtönzik, majd gyáván beállt az elnyomó hatalom mellé, és ott államminiszterséget vállalt. majd, amikor a történelem úgy hozta, akkor átértékelt mindent. van aki napi rendszerességgel értékeli át, hogy mit gondol a médiatörvényről. :-D

lüke 2010.12.29. 16:00:30

@Ordnassac:
szenilis ez a bácsi? nem emlékszik?
hol a bolsevizmus?

ssi 2010.12.29. 16:00:53

@proeskontra:
a 23 éves Ordiról tudjuk, hogy még sosem szavazott se az MSZP-re, se az SZDSZ-re, néhány kommentelőről meg tudjuk, hogy már igen, s jól megférnek itt a blogon s normális stílussal - c'est la vie - nem a pártállásától jó/rossz ember valaki

szerintem T.G. Tölgyesen kívül mást is értelmesnek tart, pl. mert szimpátiája nem akadályozza meg abban, hogy pártja hibáit is meglássa, mint az okosan nevelő szülő sem csapja be a gyerekét azzal, hogy tökéletesnek mondja, de nem is ideges, ha kiderül, a gyerek is csak olyan ember, mint bárki más

sokan azért szeretjük ezt a blogot, mert egy adott témát körbe lehet járni, megismerjük mások érveit, kapunk sok új infót, s többségében és általában bántó személyeskedések és stílus nélkül

@Ordnassac: tanított a Botos Katalin?

a-kis-herceg 2010.12.29. 16:02:15

@Zoltchy: "A Parlament előtt megállt egy üres autó és Schmitt Pál szállt ki belőle. "

szegény... már sajnálom... mindenkinek a nulla jut eszébe róla. pedig ha egy pékségben sütögetne kenyeret és eladó lenne. milyen nagy tisztelet övezné....

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.29. 16:03:08

@cambridge.on:
Valami kirajzás lehet, mert nálunk a Hirszerzőn is szétcsapott a bloggerek között egy érzékeny lélek.
Stílust oktat, társalgást, címadást és mást is, de már nem emlékszem, mert elaludtam.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 16:03:25

@a-kis-herceg: Ezért egyszerűbb lett volna átkiáltanod a szemben lévő iróasztalnál ülőkhöz. Ja bocs, mégse jó az, mert Ildi néni figyeli, hogy a jó munkás droidnak szorgalmasan dolgoznak-e. :)

lüke 2010.12.29. 16:04:51

@Kalmár:
na már ezt is számolják:)
van akinek a neurohumorális transzmissziója jobban működik
vág az agya-magyarán
mi van itt........
@cambridge.on: :)

Ordnassac 2010.12.29. 16:05:24

@Kalmár: utolsó éves egyetemista vagyok, alig van már tárgyam, a gépelésem pedig gyors. Emiatt van sok elütésem is. Kommentjeim negyede, ha nem több, saját ilyen jellegű hibáim javítása. :-)

@proeskontra: ilyenkor ildomosabb az óvatosság, nem szalad bele az ember olyan könnyen ilyenekbe. ;-) Jjulie egy furcsa figura, amióta itt vagyok kommenterként a blogon, látom. Vannak ilyen harcifórumozó megmozdulásai (aminek sok értelmét személy szerint nem látom), de időnként egész jól el lehet beszélgetni vele.

@lüke: :-)

a-kis-herceg 2010.12.29. 16:06:25

@tölgyes: "mindenki faszkalap aki nem úgy hisz a liberalizmusban, ahogy abban éppen hinni kéne.:) Ön szerint..::))"

látom megragadt benned a liberális szó... pedig ennél cizelláltabb volt a hsz em

és pont te vagy az élő bizonyíték, hogy OK nélkül soha nem fkalapoltam le senkit... ha igen akkor tudok bocsánatot kérni.

mondtam is hogy rosszabb mint tölgyes és a különbség pont az érvelés és vitakultúra...

tölgyes 2010.12.29. 16:06:44

@guvernalista: Ön lényegében az SZDSZ héjjáinak álláspontját szajkózza... és úgy tűnik nem ismeri Pozsgay életútját sem. Neki 89-ben volt néhány javaslata.. Gondolkodjon el rajta: 1. Alkotmányozó nemzetgyűlés. 2. Adósságszolgálat felülvizsgálata. 3. Nemzeti vagyonleltár. 4. Az előző rendszerből megbüntetni azokat, akiknek nevéhez vér tapadt.
Ezek voltak azok a javaslatok ami miatt őt -más-más egfontolásból- a pártok háttérbe kívánták szorítani..

Ordnassac 2010.12.29. 16:07:11

@manyike: nem, Botos Katalin a Pázmányon tanít, én ELTE-s vagyok. Engem pl. Stumpf István és Kukorelli István tanított (ugye utóbbinál írom a szakdolgozatomat).

Kis hiúság mellé: 24 éves vagyok. ;-) [Tudom, kis fiatal mitugrász. :-)]

jjulie 2010.12.29. 16:08:15

@proeskontra:

az felérne egy lebukással ha megadnád a többi nickedet te zárójelvadász jogász?

lüke 2010.12.29. 16:08:16

@proeskontra:
dehogynem ,pont oda küldték őket

tölgyes 2010.12.29. 16:09:19

@a-kis-herceg: Nem a "faszkalap" szó maradt meg bennem ...:) és azok nehezen minősíthető viselkedése, akik a beszélgetében ilyen szavakat használnak:::)))és a minősítgetés magyar liberális hajlamára való emlékeztetés szándéka!

cambridge.on 2010.12.29. 16:09:43

@lüke: Eddig csak kontra volt, pro még nem.
Kontrázni könnyebb.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 16:10:10

@simonmondja.: Imádom ezt a szemlélelet: Vannak "a bloggerek" (azaz a jóelvtársak, nagyban bólogatók) és vannak az ilyen eltévelyedett fideszfasiszták, akik olyan "érzékenyek", hogy merészelnek a balos hisztériába beleszólni. Micsoda világ! Szörnyű!
@manyike: Dettó. Neked az tetszik, ha a blog arról szól, hogy gyalázzák a kormányt és erre jönnek a kommentelők, akik egymást túllicitálva és egymásnak helyeselve fröcsögnek a kormányra. És minden ettől különböző megnyilvánulást valami szörnyű tragédiának tartotok, és ujjal mutogattok Tölgyesre, rám, bárkire, aki ezt a vérben forgó vörös ködöt és pánikkeltést mint a harcos ellenzékiek idilli állapotát valaki meg merészeli zavarni.

lüke 2010.12.29. 16:10:47

@Ordnassac:
nix rechtfertigen
pro et contra
en.wikipedia.org/wiki/Liberalism
olvasson fiacskám, ne csak pénzt!

tölgyes 2010.12.29. 16:10:47

@Ordnassac: Nekem ez még nem sikerült.. nem érti azt amit mások írnak.. Gyakran azt sem amit saját maga ír..:::)))

a-kis-herceg 2010.12.29. 16:11:04

@Zsoo: "A tudatlanságra nem lennék büszke!

Hidd el, van elég depressziós ember ebben az országban, legalább te ne légy az, ha nem muszály!"

nagyon köszönöm az aggódásod. a második mondat nem következik az elsőből hacsak nem arra célzol hogy a butaságom miatt elszomorodok.

csak ehhez értenem kellene hogy mit írtam rosszul. lennél szíves segíteni? vmi konkrétummal? vagy csak uyg higgyek? motto: fides?

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 16:11:29

@sárkányfő:
az szdsz mögött hírszerző tisztek álltak, az mszp mögött az kémelhárítás (eg. d-209), az mdf mögött mögött pedig a belső elhárítás. de ezek a bm főcsoportok nem váltak el tisztán egymástól, egy nyilvános ügynöklistával az összes párt érintve lett volna. leginkább az mdf. a rendszerváltás a nyilvánosság szinte teljes kizárása mellett alatt zajlott. a többség a szomszédokból tájékozódott: mit mond lenke néni, taki bácsi, meg meg etus.

a-kis-herceg 2010.12.29. 16:11:55

@Zsoo: "A tudatlanságra nem lennék büszke!

Hidd el, van elég depressziós ember ebben az országban, legalább te ne légy az, ha nem muszály!"

nagyon köszönöm az aggódásod. a második mondat nem következik az elsőből hacsak nem arra célzol hogy a butaságom miatt elszomorodok.

csak ehhez értenem kellene hogy mit írtam rosszul. lennél szíves segíteni? vmi konkrétummal? vagy csak uyg higgyek? motto: fides?

tölgyes 2010.12.29. 16:12:26

@sárkányfő: Én mindkettőt szívesen látom látnám az elnöki székban. Pozsgay persze politikusnak még mindig kvaltitásosabb lenne, mint SP...

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 16:13:16

@cambridge.on: Milyen remek humorézéked van, Sas Jóska is megirigyelné. Vele például igazán börtönfrakciót is alakíthatnátok.

Ordnassac 2010.12.29. 16:13:19

@tölgyes: mondtam, hogy furcsa figura. ;-)

@lüke: :-)X

tölgyes 2010.12.29. 16:14:16

@sárkányfő: Már miért ne volnának meg???Ezt a csacsiságot meg hol szedte???Persze az elvtársak sokat megsemmisítettek.. mások sokat kiloptak onnan..:)

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 16:14:47

@tölgyes: Azonkívül súlyos személyiségzavarai vannak, vagy csak túl sokat túlórázik az alagsorban. :)

tölgyes 2010.12.29. 16:16:56

@bariga: Ha érvénybe lép, akkor majd udvariasabban fogalmazok.. de azt hiszen nem én leszek az akinek a legnagyobbat kell változtatnia..:)
@Ordnassac: Furcsa???? Így is lehet mondani..::::)))

lüke 2010.12.29. 16:17:31

@proeskontra:
új allrounder,pszichológus is vagy?

tölgyes 2010.12.29. 16:17:47

@proeskontra: A személyiségzavarral egyet is értek.

jjulie 2010.12.29. 16:18:00

@proeskontra:

semmit nem zavartál meg, ez egy újabb téves helyzetértékelés, mint az általad lefülelt törököngól és annak a zárójel lemaradástól eltérő jelentősége

mond csak tudsz százalékot számolni?

ssi 2010.12.29. 16:19:25

a kormány bevállalja a konfliktusokat, vagy lesöpri a kritikákat?
www.hirado.hu/Hirek/2010/12/29/15/Nem_futamodik_meg_a_konfliktusok_elol_az_Orban_kormany.aspx

@proeskontra: ha meglátnád, hogy a többség
stílusa
- nem indulatos
- egyszerű, visszafogott szókészletet használ
tartalmilag
- drukkol a hazának, akárhogy hívják is a kormányt
- nem felelősöket keres a múltból, meg ellenséget a jelenben
- szép, nyugodt, békés jövőt szeretne csak
- s tudja, hogy olyan soha nincs, hogy ne lenne valami gond, amit épp meg kell oldani, hiszen erről szól az élet, s ettől leszünk mindig kicsit bölcsebbek, s csak az indulatoktól még sosem oldódott meg semmi, viszont a higgadt, megfontoltak lépéselőnyben vannak

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 16:19:34

@lüke: Beszédes neved van. Ha már a pro-t hiányoljátok nálam...

tölgyes 2010.12.29. 16:19:43

@lüke: Ha egy csokrot egyszerre elolvas a hozzászólásaiból, akkor még Ön is felismeri.. annyira nyilvánvaló..:::)))Egyébként boldog új évet!

bariga 2010.12.29. 16:21:54

@S2000: az eredeti német szöveg sokkal erősebb, mondhatnám nagyon ciki. Elég finomra sikerült a fordítás.

a-kis-herceg 2010.12.29. 16:22:04

@tölgyes: "Azok akik a fidesz többségét alkotják jobbára dolgoznak és bajaikkal küszködnek"

ebbe beletrafáltál barátom.

a fides szavazóinak nagyrésze 1000 Ft-os megélhetési szavazó, mint nyilvánosan is tudjuk riportokból (pl szendrőlád)

a 4/5 blog "ellenzék" az pedig az országos többségeteket pontosan mintázza, hisz a fides 2 706 292 savazója, az 27%!!! és ez VOLT A CSÚCS...

lüke 2010.12.29. 16:22:31

@tölgyes:
nagyra tart:)
kösz
tegnap kezdődött az új évem,majdnem bedarált egy kamionos maga alá

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 16:22:58

@manyike: Míg én Török Gábor szakkönyvéből idéztem tényeket, addig engem antiszemtizták, faszfalapoztak és hadd ne soroljam tovább. De úgy látom, hogy míg egy nyomorult fideszfasiszta ezt bőven megérdemli, Ti viszont érinthetetlenek vagytok, akiket kritikával illetni nem lehet, mert akkor beindul a gépezet.

jjulie 2010.12.29. 16:23:27

@proeskontra:

amúgy van praxisod? miket vállalsz, küldök neked ügyfelet, ha visszaosztod számla nélkül a díjad felét

bár van amelyik már 60%-os visszadna, csak küldjek neki ügyfelet

tölgyes 2010.12.29. 16:24:32

@lüke: Júúújj! Ne ijesztegessen!!!:(

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.29. 16:25:38

@proeskontra:
Jól van, értem már.
A csapásirány tiszta.

- Harccal a bloggerek felé -

Üssed, üssed botocskám !
Tudok is egy szervezkedő bloggert.
Navracsics Tibor.
Még bloggertalálkozókat is szervezett.

sárkányfő 2010.12.29. 16:25:46

@guvernalista: tudom, mindegyik párt érintett volt. épp ezért kaszálják el 21 éve a nyilvánosságot. a komcsi spiclik meg röhögnek a markukba.

@tölgyes: hát igen. pár perc alatt ellentmondani magadnak, ez szép teljesítmény:

"Én nagyon pártolnék egy olyan megoldást, hogy ne vállalhasson politikai szerepet (ne lehessen OGY képviselő, miniszter államtitkár stb.) az, aki az előző rendszer politikai apparátusának fizetett alkalmazottja volt."

vs.

"Én mindkettőt szívesen látom látnám az elnöki székban. Pozsgay persze politikusnak még mindig kvaltitásosabb lenne, mint SP... "

És még mindig: Pozsgay a véres kezű diktatúra főembere volt. Ha lenne igazság a földön, ugyanolyan hideg pincebörtönben rohadna, élete végéig, mint az ÁVO oly sok áldozata.
Menj el a terror házába és nézd meg a cellákat, a kínkamrákat, és aztán dicsérd Pozsgayt....

S2000 2010.12.29. 16:26:31

@bariga: Köszi, ezt pont akartam is kérdezni, mert sajnos a német nem megy olyan jól.

kistamás 2010.12.29. 16:26:39

@tölgyes: Azt mondja a Bolgár Gy a klubrádióban, hogy a mai Magyar Közlönyből fogjuk megtudni az aláírást. Itt, ugye?
kozlony.magyarorszag.hu/
Még nincs mai szám, csak tegnapi, meg mai értesítő. Semmi médiatörvényre utalót nem látok.

tölgyes 2010.12.29. 16:27:08

@a-kis-herceg: No ez ugyanaz a szint mint az Ön által kedvelt faszkalapozás!:) Tudja mit? Szerezze meg Ön is ezt a 27%-ot..::::)))

jjulie 2010.12.29. 16:27:16

@proeskontra:

miért nem csatolod az öngólról készült felvételt?

sárkányfő 2010.12.29. 16:28:15

@tölgyes: megvannak, te nagyon értelmes, csak nem ott, ahol te ajánlod a keresésüket, a levéltárakban. a mai napig szigorúan őrzi a spiclik listáit és jelentéseit a tikosszolgálatok a mágnesszalagokon. azokat kéne kiadni, ha lenne végre egy valóan anitkommunista kormányunk. ha lövésed sincs egy témához, miért ártod bele magad?

tölgyes 2010.12.29. 16:28:37

@kissámuel: Abban biztos lehet, hogy a hivatalos verzió a MK-ban fog megjelenni:)

ssi 2010.12.29. 16:29:27

@jjulie: a fenti kommentek után én külön köszönöm Neked, hogy nekem mindig korrekten írtál :-))))

@proeskontra:
- viszonylag szép nyugisan zajlanak itt párbeszédek
- ha felcsapnak az indulatok, próbáljuk nyugtatni a feleket
- egy tartalmat annyi féle stílusban el lehet mondani, mindig érdemes kísérletezni
- megértem, ha ez most így túl sok, igazságtalan és torz
- ez csak egy blog, ne menjünk egymásnak, nem éri meg, csak ennyi, oké :-)))
- s mindenkinek a gondolatai, érzései, az itt léte fontos, de vigyázzunk a kapcsolat fenntartására, működésére is - szerintem, én ezt vallom

a-kis-herceg 2010.12.29. 16:29:32

@Teremszolga: beléd kell kötnöm...

"megismerhetem, hogy gondolkozol"

a gondolkodás csíráját azt hol fedezted fel benne... ezt bizonyítani kellene ezt az állítást.

ettől lehetnek proéskontra vélemények...

de aki 1 óra alatt egy rakás embert lekomcsizott, azért mert nem vastapsolnak a mtolcsy-smitt-simicska vonalnak... hát ez enyhén szólva "szűklátókörűségre" utal.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 16:29:36

@tölgyes: Szerintem ez még a faszkalapozásnál is lejjebb van. Milyen érdekes, hogy a frakciósoknak nem tetszik Pozsgay, viszont semmi kivetnivalót nem találnak Lendvaiban, Kovácsban, Szekeresben, Békesiben, Gyurcsányban, Medgyessyben, Szilvásyban...

tölgyes 2010.12.29. 16:30:36

@sárkányfő: Hagyjon már a csacsiságaival!.. A jelentések egy része meg levéltárban van...)Már az a része, amit nem semmisítettek meg.

lüke 2010.12.29. 16:30:59

www.welt.de/politik/ausland/article11869003/Puszta-Putin-Victor-Orban-fuehrt-2011-Europa-an.html
zsülikém megnyugodhatsz,parasztgyereknek titulálják
@proeskontra:
na ja,
a hülyeség mindent és mindenkit legyőz

tölgyes 2010.12.29. 16:31:40

@proeskontra: Persze.. mert sokan még ma is Pozsgayt hibáztatják azért, hogy vége a régi jó világuknak...:(

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 16:31:45

@manyike: Nem láttam, hogy szóltál volna a faszkalopozás, antiszemitázás ellen. Vagy csak rosszul látok? Téged a plurális véleményalkotás zavar, semmi más.

kistamás 2010.12.29. 16:35:07

@tölgyes: A kuruc.info nem elérhető. Ez melyik verzió? :)

jjulie 2010.12.29. 16:35:30

@lüke:

ird le milyen kifejezést használtak és rákeresek a szövegben

sárkányfő 2010.12.29. 16:35:43

@tölgyes: ja, talán 1%-kuk is megvan... ezért ragaszkodnak tíz körömmel a mágnesszalagok védelméhez a titkosszolgálatok... mert mind megvan a levéltárakban... persze... jó, akkor linkeld be nekem annak a kb 50.000 spiclinek a névsorát, akik mind megtalálhatóak a levéltárakabn... ha megvannak nyilvánosan hozzáférhető helyeken, nyilván a neten is fenn van már a lista...

halvány dunsztod sincs az egész témához. kb annyira nyilvánosak az ügynöklisták mint amennyire hős hazafi pozsgay.

S2000 2010.12.29. 16:36:14

@a-kis-herceg: Tekintettel arra, hogy ennyire lenullázták a KE jelentőségét, miért nem szüntetik meg ezt az intézményt? Ezen is lehetne spórolni. Látszathivatalnak elég drága.

a-kis-herceg 2010.12.29. 16:37:18

@jjulie: ja ja...

de azért az is érdekes fogalmazás, ahogyan TG reprikázik...
ad egy kis esélyt a végén proéskontrának is... félév alatt változhat a palika... a nulláról akár géniusszá is nőhet...

ez naiv álremény. 68 éves öregember NEM VÁLTOZIK, főleg az örökös mindhalálig jó lét küszöbe előtt 2 évvel... semmilyen konfliktust nem fog vállalni... pont ahogyan sose vállalt. na azt nem mondom hogy háttérben nem fúr nem rágalmaz stb másokat... gondolom hátbaszúr bárkit...

de nyilvánosan megtagadni az ov tv aláírását. soha. max ha ov maga kéri...

tölgyes 2010.12.29. 16:38:09

@sárkányfő: Való igaz. Én a tudatlanságom miatt nem merném leírni azt, higy 1%.. annál azért több ismeretem és eszem van.:)

sárkányfő 2010.12.29. 16:38:20

@S2000: erre már én is gondoltam. gyakorlatilag már megsemmisítették a köztársasági elnöki intézményét, épp úgy mint a KT-t, vagy a manyupokat. kár bele a pénz.

a-kis-herceg 2010.12.29. 16:39:03

@S2000: ezt mondom egy éve... de ez igaz az AB re is...

ha már diktatúra. akkor túrázzunk. sokkal olcsóbb mint a demokrácia... 100-200 pénztárnok mobillal és a központban 2-3 ember. ami persze már kész... csak a párhuzamos állam felesleges... sok léhűtő...

tölgyes 2010.12.29. 16:39:43

@sárkányfő: Hol itt az ellentmondás????

S2000 2010.12.29. 16:40:36

@lüke: Szavazni is lehet:

Was halten Sie von der Entwicklung in Ungarn?

Az egyik válaszadási lehetőség:

Ganz gefährlich. Ungarn hat keinen Platz mehr in der EU.

Erre eddig 63% szavazott, ami majdnem kétharmad... :)

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 16:40:37

@a-kis-herceg: Igen, Nálatok a pártközpontban érdekes, hogy valaki korrekt elemző és nem fizetett troll. Megengedhetetlen bűn, majd jelentsd Ildi néninek, hogy a független index rákoppinthasson TG buksijára.

ssi 2010.12.29. 16:41:30

@proeskontra:
igazad van, nem voltam egyértelmű, de a többieket régebbről ismerem, s reméltem ők is engem, s a mondandóm is, vagyis jöjjenek azok az érvek, mondandók, de nyomja el az indulat, az elfogultság, a sértések

lüke 2010.12.29. 16:41:43

@jjulie: ....Konflikte hat der

Bauernsohn

aus der altehrwürdigen zwischen Budapest und Plattensee gelegenen Stadt Szekesfehervar aber noch nie gescheut. Schon zu sozialistischen Zeiten sorgte der damalige Jura-Student ........

sárkányfő 2010.12.29. 16:41:44

@tölgyes: a mágnesszalagok témája közismert, akit érdekel olvashatta már sok helyen. talán nem szórnod kéne a butaságokat egy olyan témában amiről mit se tudsz, hanem utánaolvasnod.

de azt hiszem akkor kellett volna abbahagynom veled a párbeszédet, amikor 5 perc alatt képes volt két tökéletesen ellentmondó dolgot leírni:

"Én nagyon pártolnék egy olyan megoldást, hogy ne vállalhasson politikai szerepet (ne lehessen OGY képviselő, miniszter államtitkár stb.) az, aki az előző rendszer politikai apparátusának fizetett alkalmazottja volt."

vs.

"Én mindkettőt szívesen látom látnám az elnöki székban. Pozsgay persze politikusnak még mindig kvaltitásosabb lenne, mint SP... "

a-kis-herceg 2010.12.29. 16:43:16

@jjulie: erre a dícséretre ordi büszke lehet. hogy a legsütnivalóbb Vörösbrigád Frakció tag. huh megúsztam nem én vagyok a leghülyébb... vagy csak elfelejtett?

jjulie 2010.12.29. 16:43:19

@proeskontra:

a te le faszkalapozásodat nem mindenki tette meg, csak 3 adagot kaptál belőle, bár az egyik álítólag nem a tiéd, namost ez a plurális véleményalkotás

nem szólt, mert nem zavarta a sokféleseg

van praxisod?

vagy ott azért még nem tartasz és csak azért baszod itt az idót, hátha átmegy valaki a foghíjas blogodra?

írj egy posztot a blogodra, hogy mit végeztél itt ma, és szólj, átmegyek, elolvasom

a-kis-herceg 2010.12.29. 16:45:33

@sárkányfő: "Pozsgay az MSZMP KB és PB tagja is volt. Többször volt miniszer, államminiszter. neked mi kell még ahhoz, hogy valakit a kommunista diktatúra csúcsvezetőjének minősítsenek? "

kevés. vegye fel a pufajkát és személyesen lőjjön le legalább 2-3 embert...

tölgyes 2010.12.29. 16:46:02

@sárkányfő: A mágnesszaélag az mágnesszalag...de azok elég jól meglesznek Kenedi nélkül is.. és ha ő meg kutatni akar, akkor ott vannak a levéltárak: kutasa őket.

A két szöveg között nincs ellenmondás. ma nincs érvényben ilyen törvény, tehát én mind a két urat szívesen látnám az elnöki székben.. DE MÉG AKAÁTR AZON AZ ÁRON IS, HOGY ŐK ESETLEG NEM LEHETNÉNEK ELNÖKÖK - SZÍVESEN VENNÉK EGY LUSZTRÁCIÓS TÖRVÉNYT. Egyébként szerintem SP-t nem zárná ki az elnöki székből... de ha Ön jobban tudja...:::)))???

ssi 2010.12.29. 16:46:27

@proeskontra: @manyike:
javítás: de NE nyomja el ...

én csak megérteni szeretnék, bárkit, mert tanulni mindenkitől lehet pl. egy helyzet okát, s az élet egyik területén szerzett tapasztalatot számos más helyen is lehet hasznosítani

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 16:46:40

@a-kis-herceg: Igazad van, lehet, hogy a legbutább Te vagy, mert jjulie már egy egészen más dimenzió. Ez már több mint butaság, orvosi eset. Igazából már kezdek félni is tőle, mert az a baltás gyilkos típusnak tűnik egyre inkább. :)

tölgyes 2010.12.29. 16:47:08

@a-kis-herceg: Mint ahogy azt nem egy korábbi vezető politikus megtette, vagy dicsekedett vele..:(

S2000 2010.12.29. 16:50:59

@a-kis-herceg, @sárkányfő: Így van.

Azért a külföldi megítélésünk így az EU elnökség küszöbén elég negatív, ha finoman akarok fogalmazni.

A rendszerváltás óta szinte minden miniszterelnökünket szégyelltem... Hornt a pufajkás múltja miatt, Gyurcsányt az öszödi beszéd meg a táncos videó miatt, most meg Orbánt... Tudom, a népnek olyan kormánya meg miniszterelnöke van, amilyet érdemel/választ, de ettől függetlenül én érzek szégyent külföldi barátaim előtt, amikor ezeket a híreket beszélgetjük át. Szomorú.

Kalmár 2010.12.29. 16:51:25

@a-kis-herceg: Mint a Horn? Látod az sem volt kizáró ok.
Volt már ávós, besúgó, komcsinagytőkés, libatolvaj.
Most egy rendszerváltó focista. Nekem ez már előrelépés.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.29. 16:53:17

@jjulie:
Nem látszik nagyon szorgalmasnak.

A Hirszerzőre kirajzott csórikánk már két lepedőnyi posztot írt a tegnapi küzdelmeiről az ellenséges bloggerekkel.

sárkányfő 2010.12.29. 16:55:07

@tölgyes: "A mágnesszaélag az mágnesszalag...de azok elég jól meglesznek Kenedi nélkül is.. és ha ő meg kutatni akar, akkor ott vannak a levéltárak: kutasa őket."
na, erre mondom, hogy te is a komcsi spiclik mellett állsz. miért nem bírod ezt nyíltan kimondani?

az meg hogy nem elvi alapon ítélsz meg egy embert, hogy nem morálisan utasítasz el egy véres kezű komcsit, hanem az alapján, hogy épp van-e lusztrációs törvény vagy sem, az megint téged minősít.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 16:56:20

@török gábor: Micsoda életet és duzzadó kommentszámot hoztam ide a blogra azzal, hogy mertem egy nem mainstream vonalat (legalábbis a kommentelők körében) képviselő véleményt megfogalmazni. A végén jjulie rájön, hogy igazából a másik nickem az a "török gábor". :)))

jjulie 2010.12.29. 16:58:13

@proeskontra:

a baltával is jó vagyok, de a motorfűrész a kedvencem, meg néha a disznóölőkés

választhatsz

na eszedbe jutottak már az elhasznált nickek?

a-kis-herceg 2010.12.29. 16:58:25

@Ordnassac: még ha azt is tudná, hogy én is szavaztam fides re:) egyetlen egy érvet nem mondott és tényt amikor beszélgettem még vele... de szerencsédre téged kitüntetett ("sütnivaló") vigyázz be akar szervezni.

@tölgyes: :) az pontosan 2 706 292 000 ft, közel 3 milliárd. a fides is most nyögi a hitelt... de szerencsére ennek harmada csak simán olyan mint proéskontra és te + kalmár nem vesz el pénzt, szigorúan csak bukni szeret....

a-kis-herceg 2010.12.29. 17:00:43

@Kalmár: "Most egy rendszerváltó focista"

csak most nem kellett volna rendszert váltani...

S2000 2010.12.29. 17:00:45

@manyike: Ezért kell azt a kérdést feltenni, hogy a Fidesz mit szólna ezekhez a lépésekhez, ha ellenzékben lenne, és mondjuk az MSZP vagy a Jobbik lenne kormányon.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 17:01:16

@a-kis-herceg: Bolgár György és Zagyva György Gyula is Fidesz-szavazó ám, csak olyan ügyesen titkolják, mint Ti. Emlékszem, hogy a Verebes is egyszer azt hazudta, mint Ti. :) Olyan mókásak vagytok...

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 17:02:00

@a-kis-herceg: Akkor viszont Téged is megvett kilóra a Fidesz. Ejnye!

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 17:03:16

@S2000: És azt, hogy Te mit szólnál ezekhez a lépésekhez, ha szeretett pártod lenne 2/3-ban. Bizony néha önvizsgálatot sem árt tartani.

a-kis-herceg 2010.12.29. 17:05:11

@S2000: jó hogy megjöttél... már beköszönt neked az uj barátunk:) simán vörös frakció vagy és pincéből drogosan netezel pénzért... :) kellett neked belekérdezni agresszíven a nagyvilágba... itt csírájában elfojtanak...

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 17:05:33

@a-kis-herceg: Ordnassac-t egy percig sem gondoltam meggyőzni, mert nyilvánvaló, hogy nagyon erősen kormányellenes, nyilvánvaló az is, hogy soha nem szavazott és nem is fog, amíg él, a Fideszre szavazni, ellenben elismerem, hogy szellemi képességeivel messze kimagaslik közületek, igaz, ez nem túl nagy teljesítmény elnézve a gyenge mezőnyt.

a-kis-herceg 2010.12.29. 17:06:38

@cambridge.on: mindenki szembejön neki az autópáláyn? én nekik szurkolok. sikerüljön felépíteni az országot... jo kezekben van azt látjuk...

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 17:06:47

@a-kis-herceg: Vannak trollok, akiknek most kezdődik a műszak...ez egy kemény műfaj. :)

bariga 2010.12.29. 17:07:29

@S2000: na és a kép és a szöveg Vonáról? Az sem véletlen.
Bár ha elolvasod a kommenteket, van aki gratulál Herr Orbánnak, a friss szélnek, van aki soha többé nem eszik gulyást és máshol nyaral nem nálunk. Nagyon tanulságos

lüke 2010.12.29. 17:10:56

@simonmondja.:
küzdőtipus
testi vagy szellemi előnyt fel lehetne használnia az életben, de itt?

S2000 2010.12.29. 17:11:00

@proeskontra: A rövid válasz az, hogy akkor sem tetszene. A hosszabb válasz az - ahogy ezt már többször leírtam itt - ma nincs olyan párt Magyarországon, akinek a politikájával egyetértek. Nem 100%-ig, csak mondjuk 75%-ig.

Ezt figyelembe véve csak egy saját magam által alapított pártot tudnék "szeretett pártomnak" tekinteni. Ha továbbálmodom a választ kérdésedre, ebben az esetben kínosan ügyelnék arra, hogy a pártom/kormányom politikája nem lép át bizonyos írott és íratlan demokratikus és európai normákat. :) Ellentétben kormányunkkal, én meg vagyok arról győződve, hogy a megoldandó feladatokat/problémákat ezen normák tiszteletben tartása mellett is lehetséges megoldani. Sőt, az eredmény jobb lesz.

jjulie 2010.12.29. 17:14:07

@proeskontra:

egyedül a törökgábort akartad meggyőzni, és az sikerült is

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 17:17:22

@S2000: Azért van egy sejtésem, hogy kire szavaztál és kire fogsz. :)

a-kis-herceg 2010.12.29. 17:18:13

@jjulie: érdekes hogy most először érzem, hogy "betette a lábát a jövő" ide is... a kormány keze mindenhova elér... ha a klubbot TG meg akarja őrizni akkor zártrendszert kell kialakítania... pl ajánlással vagy egyéb módon...

jjulie 2010.12.29. 17:19:16

@proeskontra:

mondd csak, miben is változott meg a véleménye a te hatásodra?

a-kis-herceg 2010.12.29. 17:19:56

@S2000: ez eléggé egyszerű világlátásra vall, ha a fides és szemben a komcsi van... érdekes élete lehet. először ezt akarja tudni mindenkiről kire ikszelt... ajánlom a blogját is... pont ilyen egyszerűen áttekinthető...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.29. 17:20:26

@lüke:
Nem olyan nagy bukfenc hülyeségeket írni nagymennyiségben.

De úgy látom, már elmúlt öt.
Ma már nem lesz médiatörvényünk.
Talán holnap.
index.hu/belfold/2010/12/29/ket_nap_alatt_kell_felkeszulni_a_mediatorvenyre/

Egy éve még sztornózták azt a törvényt, amelyik csak egy hónapot adott a felkészülésre, mielőtt belecsapott a lecsóba.

De még mindig van két nap, hogy összedugják a buksit.
Aztán kezdenek csak égni, mint a rongy.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 17:21:08

@a-kis-herceg: Jaj, de kemény ősi bolsevik reflexek. :) Kifejeztten ínyenceknek. Érdemes lenne ezeket könyvben megjelentetni. :)

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 17:21:58

@a-kis-herceg: Őszinte aggódás a sajtószabadságért, ugye?:)

jjulie 2010.12.29. 17:26:44

@a-kis-herceg:

várd ki a végét, ez itt egy végzett jogász madár

egyszer már leírtam, de megismételem, nálunk az egyetemen a matematika volt a kritikus, és a legendák szerint volt aki úgy könyörögte ki a kettest, hogy professzor úr, professzor úr átmegyek üzemre, ezt meséltük a bölcsész katona cimboráknak, akik nevetve és csapkodták a comjukat, és azt mondták, hogy ez náluk úgy hangzik, hogy professzor úr professzor úr átmegyek jogra......

a-kis-herceg 2010.12.29. 17:28:59

@jjulie: ha jogász madár, akkor majd tovaszáll...

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 17:29:02

@jjulie: Ugye nem várod, hogy elhiggyem egyetemi oktatóként, hogy Te egy diplomás ember vagy, mert akkor most hagyok fel a pályával, de tényleg.

melus79 2010.12.29. 17:29:03

Nem értem,hogy minek álltok le vele "beszélgetni"?Az ilyen ember semlegesítésére egy módszer van,a közömbösség.Bocs,hogy közbeszóltam,de a stílusa irritál engem is!:)

nyünyüge 2010.12.29. 17:29:30

@tölgyes:
mi van tölgyes? átmentél aszékelyekbe????

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 17:29:56

@tölgyes:
oké, csak a politikai életút ott kezdődik, hogy a lenin intézetben végignézi, ahogy a forradalmár társaival kicsesznek, majd az újonnan alakuló mszmp oszlopos tagja lesz, és államminiszterségig viszi. majd 33 évnyi mszmp tagság után kiáll, és azt mondja, hogy ő nemzeti eszme elkötelezett híve, és mekkora hazafi.

pozsgay 80-as évek elején nem a solidarnosc magyar megfelelőjét alapította meg, hanem a központi bizottságból átült a hazafias népfront országos tanácsába. walesa a társadalmi igazságosság mellett elkötelezett hazafi volt. ez rendben van. de pozsgay semmi esetre sem volt az. mert a lenin intézetes múltja miatt az első pillanattól fogva tudta, hogy ez a pártot tökéletesen alkalmatlan vezetők és a kádereik irányítják mindenféle kontroll nélkül, és ő ezt az időszakot gyakorlatilag végig tapsolta. majd, amikor a széljárás úgy alakult, akkor rájött, hogy ő demokrata. de ugyanezt gondolom horn gyuláról.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 17:30:21

@melus79: Erősítés jött az alagsor túlvégéből?:)

a-kis-herceg 2010.12.29. 17:30:31

@melus79: :) mér erre lassan rájöttünk mindannyian, csak zsüli még szurkálja kicsit...

S2000 2010.12.29. 17:30:38

@proeskontra: Na, és mit sejtesz? :)

Na jó, elárulom, hogy egyszer vettem részt OGY szavazáson, 2002-ben, és Kupa Mihály pártjára szavaztam.

Arról fogalmam sincs, hogy legközelebb kire fogok szavazni. Lehet, hogy alapítok egy normális pártot, és magamra. :)

Kalmár 2010.12.29. 17:33:03

@a-kis-herceg: "ha a klubbot TG meg akarja őrizni akkor zártrendszert kell kialakítania"

Egy kis akolmelegre vágysz?
Ne viccelj, az halál unalmas lenne. Nem beszélve róla, hogy szerintem TG liberális nézeteivel ellenkezne.

jjulie 2010.12.29. 17:33:38

@proeskontra:

te is úgy menekültél meg, hogy megígérted, hogy átmész jogra?

te egy pattanásos horpadtmellő kisfiu vagy, aki az anyjánál lakik a kisszobában, és ott élvezel a monitor előtt, csak vigyázz ha meglátja nem fizeti tovább a netedet

nyünyüge 2010.12.29. 17:35:28

@Ordnassac:
mellékszál, de szerintem Draskovits szűken vett szakmai felkészültségével nem volt gond.

lüke 2010.12.29. 17:36:05

@proeskontra:
mi van a barkóddal?
repetitio mater studiorum est

www.kislexikon.hu/barko.html
hu.wikipedia.org/wiki/Barkochba

@S2000: ó jaj, havannai emberünk
van porszívód?

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 17:37:05

@jjulie: Érdekes, hogy Melust sem zavarja például ez a stílus. Legyünk őszinték, itt senkit sem a stílus, senkit sem az érvek zavarnak, kizárólag az, hogy én nem harcos keményvonalas ellenzéki vagyok, és itt vita van (vagy inkább lehetne, ha lenne kivel...) és nem egymásnak való bólogatás, bérrettegés, hisztériakeltés.

panelburzsuj 2010.12.29. 17:39:41

@proeskontra:

Miről kívánnál vitakozni?

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 17:39:51

@Kalmár: Ők ilyenek, 40 évig hozzá voltak szokva, most pedig kezd egyre elhatalmasodni rajtuk a militáns nosztalgia. Viszont ehhez nem kell liberálisnak lenni, az ilyet minden normális ember a leghatározottabban ellenzi.

Ordnassac 2010.12.29. 17:43:54

@proeskontra: kár, hogy feltételezed rólam: szembehazudlak... Tényleg szavaztam a Fideszre: 2009-ben és 2010 tavaszán egyéniben is, csak hát csalódtam bennük, igaz, nem voltam meggyőződéses. Ennél azért több jóindulatot feltételeztem.

Amennyiben itt lettél volna tavasszal, illetve nyáron is, láthattad volna, hogy védtem pl. Réthelyit sokak kritikájától. Igaz, Matolcsyt nem.

Kérdezd meg nyugodtan a többieket, hogy miket szoktam itt írogatni Gyurcsányról, akár tölgyest is. ;-)

Neveztek itt már ezen a blogon sokfélének: liberális fiatal, szociálisan érzéketlen balos, az Orbán-diktatúra szekértolója, "valld be, hogy valójában fasiszta vagy", most már Vörös Hadsereg Frakciósnak is (ezáltal közvetve terroristának). Úgy tűnik tényleg univerzális személyiség vagyok. :-D

melus79 2010.12.29. 17:44:08

@proeskontra: De zavar az a stílus is.Viszont észrevettem,hogy mikor jön ki az itteni kommentelőkből...Az a mérhetetlen lenézés,ami sugárzik abból,amiket írsz másoknak,elképesztő.Leírtam egy véleményt,és máris minősíthetetlen lenézéssel megnyilvánultál irányomba.Ennyi.De részemről a témát befejeztem.El tudom dönteni,mivel nagylány vagyok,hogy kinek az írásait olvasgatom a továbbiakban.:)Ez itt eddig nem nagyon volt divat,és remélem ezután sem.Persze,én is fizetett bérrettegő vagyok!Meg is nézem a számlám,mit utaltak érte.:)

jjulie 2010.12.29. 17:45:25

@proeskontra:

de, zavarja a stilusod, le is írta

te viszont nem írod, hogy miről győzted meg az öngólt vétett törökgábort

Ordnassac 2010.12.29. 17:47:42

@jjulie: azóta ez megfordult...

Kalmár 2010.12.29. 17:47:48

Lassan de bizosan hógolyózó ovisokká errodálódik ez a blog.

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 17:48:21

ezt a rettegést nem értem. egy csomó ember azt mondja, hogy ő nem köti össze a személyes sorsát orbán viktor politikai karrierjével, felőle a kormány meg is bukhat. de emögött szerintem nincs semmiféle félelemérzet. nekem úgy tűnik, hogy épp a kormánypártiak rettegnek attól, hogy őket ugyanúgy ki fogják rúgni a hivatalból, mint ahogyan ők is kirúgatnak most pár embert. nem lehet, hogy ez a sztori erről szól?

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 17:49:16

@Kalmár:
minden blog (aka csetszoba) ilyen.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 17:50:19

@melus79: Tudom, Te is az a fajta vagy, aki csak az egyféle véleményt szereti, megértem, nem vagy egyedül sajnos. Szerintem nagyon szemellenzősen olvastál, ha erre a következtetésre jutottál, szerintem a politikai nézet alapján látsz bele olyat az én írásaimba, amik nincsenek benne, és politikai alapon nem veszed észre mások hibáit.

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 17:51:18

@Ordnassac:
pedig te egy kiforratlan lmp fidesz kombó vagy.

jjulie 2010.12.29. 17:53:00

@guvernalista:

nem úgyan úgy, hanem kamatoskamatostul

lüke 2010.12.29. 17:53:29

@Ordnassac:
meg, már a matekon se tudják az analízist

Ordnassac 2010.12.29. 17:54:50

@Kalmár: jogos.

Akkor térjünk vissza komolyabb témára: lassan időszerű lesz Schmitt Pál döntésének nyilvánosságra hozatala. Mindjárt este 6 óra van.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 17:55:13

@Ordnassac: Debreczeni József és Elek István is volt Orbán főtanácsadója, mégse valószínű, hogy valaha a Fideszre fognak szavazni, mint ahogy nyilván Te sem. Sajnálom, hogy nem tudok hinni Neked, de ez nem lehet, hogy azért van, mert annyian hazudják, hogy fideszesek (voltak) itt, hogy annak se hiszek, aki valóban az volt? Gyakorlatilag eddig mindenki jjulie-t leszámítva benyögte már ezt. Szerintem a többség hazudik, ez abszolút triviális. Lehet, hogy pont Te nem. Amennyiben így van, elnézést.

jjulie 2010.12.29. 17:56:39

@proeskontra:

ami neked, szijjártó zsugorította agyunak egyforma, ott számtalan különbözőség létezik

vigyázz, ha az anyád meglátja miket irkálsz, kikapcsolja a géped, és baszhatod

melus79 2010.12.29. 17:58:24

@proeskontra: Benne van a pakliban!:)Csak az a meglepő,hogy mindig hasonló stílisú emberek bepróbálkoznak,és akkor tör elő az indulat.Ez néha már-már családias hangvételű blog,és hozzám ez közelebb áll.Véleménykülönbségben vagyunk csupán.Akkor a saját véleményemet írom le,én soha nem jutottam el itt a személyeskedésig,a más értelmi képességeinek a megítéléséig.és ez zavar.Ennyi.

panelburzsuj 2010.12.29. 17:59:40

@proeskontra:

Ehhem... ehhem ...

Miről kívánnál vitakozni?

Ordnassac 2010.12.29. 18:00:03

@proeskontra: Elek és Debreczeni is érdekes figurák, amíg előbbiről pozitív, addig utóbbiról negatív a véleményem (az a már-már vallásos Gyurcsány-imádat erősen durva).

Ami azt illeti: a-kis-herceg még 1990-ben szavazott a Fideszre, ebben eddig legalábbis konzisztensen így nyilatkozott. ;-) Mások meg szerintem hülyéskedtek, nekem legalábbis úgy tűnt.

@lüke: a matek szak egy külön világ. Wikipédistaként sokat foglalkozom tudósok tudományos munkásságával (életrajzi szempontból), hát a matematikusokkal szokott a legnehezebb dolgom lenni.

@guvernalista: :-)

melus79 2010.12.29. 18:00:18

Na,ha már az önvallomások ideje eljött,én soha,de soha nem szavaztam a Fideszre és nem is fogok.Igaz az első két demokratikus választáskor még kiskorú voltam!:)

melus79 2010.12.29. 18:01:33

Egy technikai kérdés,nektek se jön blogértesítő a megadott email-ra?Nem hiszem,hogy állítgattam volna rajta...

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 18:01:54

@jjulie: Én az egyszerre harcos sajtószabadságféltők és keményvonalas állampárti reflexekkel felvértezett kommentelőkkel ellentétben nem vagyok híve a moderálgatásnak, viszont jjulie minden határon túlmegy primitívségében, személyeskedésében. De a legelszomorítóbb, hogy a vele hasonszőrűek sem kérik ki maguknak ezt a stítlust. Rendben van, hogy itt a blogon mindenki engem utál a legjobban, de azért szerintem illene anyira szolidárisnak lenni, hogy azért a legszélsőségesebbeket kivetitek magatok közül és elhatárolódnak ettől még akkor is, ha az ellenfelet szidja, de azért kutyába nem kéne lemenni.

lüke 2010.12.29. 18:02:02

@guvernalista:
kombó?
hmm
m brillirozol?
mit gondolsz?ezek is SP-t fikázzák?

www.youtube.com/watch?v=ITqQeQ3Uo4s

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 18:03:28

@melus79: De fura, hogy pont nálam akadsz ki, nem jjulienél vagy kishercegnél. Ezért mondom, hogy túl vastag az a hályog.

ssi 2010.12.29. 18:04:58

@Ordnassac:
-Botos Katalin anno a közgázon tanított
-jól emlékszem kire voksoltunk: Te a Fideszre én az LMP-re
-az viszont nem tűnt fel, hogy ennyi s ily bájos minősítéseket kaptál, bocsi
-jó itt általában a blogon, hogy T.G. után a kommentelők is elmondják a magukét, s ki-ki szabadon eldöntheti, miben hagyja magát meggyőzni

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 18:05:42

@melus79: Valahogy nem leptél meg! :) De legalább Te tényleg nem hazudozol. :)

lüke 2010.12.29. 18:07:08

@Ordnassac:
tudom a lányom techn. matematikra járt:)
csak korán volt az előadás

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 18:07:30

@Ordnassac: Elek és Debreczeni valóban nem egy súlycsoport. Ilyen buta, mint D. J. nem is értem, hogy lehetett főtanácsadó. Jjulie, Te nem voltál az?:)

a-kis-herceg 2010.12.29. 18:08:07

amig várjuk a holnapi KE aláírást és az azt követő TG özönvíz posztot, addig egy kis számmisztika...

fides (zárójelben összes szavazójogú polgár %-ában)
1998. 1 263 522 (15,67%)
2002. 2 306 763 (28,61%)
2006. 2 272 979 (28,51%)
2010. 2 706 292 (33,85%)

mszp
1998. 1 445 909
2002. 2 361 997
2006. 2 336 705
2010. 990 428

sem fides, sem mszp re nem szavazott szavazójogúak
1998. 5 353 587 (66,40%)
2002. 3 392 569 (42,08%)
2006. 3 363 263 (42,18%)
2010. 4 297 877 (53,76%)

ebből következtetéseim:
-2002 és 2010 között (a "tölgyes" időszakban) a fides pontosan +400ezer szavazót "szerzett", míg az mszp 1,4 milliót vesztett... 1 millió "dipól" pártszimpatizánssal kevesebb választott az ördög és az angyal közül...
-ugyanezen idő alatt a (sem ördög, sem angyal szavazók) azaz "dipól" szavazók aránya 58%-ról 46%-ra csökkent, azaz a fides és mszp t is elutasítók száma 940 ezerrel nőtt...

ez az 1 millió ember a kérdés... 1 millió szavazó, 1 millió munkahely, 1 millió gyerek...

Diocles 2010.12.29. 18:08:32

@Ordnassac:

a VV érdekes jelenség, ahogyan a "konzervatívnak" titulált blogok is. Ami szerintem nagyrészt egy hatalmas kamu, nagyrészt a Fideszhez nagyon-nagyon lazán kötődő értelmiség egy része és a haldokló SZDSZ kiábránduló holdudvara hozta létre ezeket.

Vegyük a Konzit, szerintem Panyi Szabolcs sohasem volt jobboldali (max. olyan értelemben, mint Debreczeni), de Novák Attila aztán egészen biztosan végképp nem. Mégis "jobboldaliként" szerepel ez a társaság a köztudatban, és a kritikáik is "jobboldaliként" vannak eladva. Ahogyan anno Debreczeni kritikái is, h lám-lám, már Debreczeni is bírálja Orbánt...

A mandiner szintén érdekes jelenség, tegnap este volt ott egy érdekes beszélgetés, ahol az "elhírszerzősödés" miatt morgolódó törzsolvasóknak nyíltan meg lett mondva, h piaci érdekek diktálják ezt, és az sem baj, h ők lekopnak.
Hát ennyit az ő "jobboldaliságukról" is, nemsokára hírszerző2 lesznek.

jjulie 2010.12.29. 18:09:30

@proeskontra:

ha megírod miről győzted meg a törökgábort, megsimogatom az okos buksidat öcskös

Ordnassac 2010.12.29. 18:09:45

@manyike: szavazatmegosztást végeztem tavasszal. Kormányváltást szerettem volna, kétharmad nélkül. Ezt vállalom. A Fideszben csalódtam.

A minősítések nem zavarnak, inkább szórakoztatnak. A Wikipédián is voltam évekkel ezelőtt zsidó, cigány, "olyan jobbos, hogy jobbosabb már nem is lehetek", Fidesz-SZDSZ-LMP-s (ez így egy mondatban), Gaskó István, MSZP-szekértoló. Ez van, ha az ember politikusok szócikkeivel foglalkozott még 2008-ban és 2009-ben. :-)

melus79 2010.12.29. 18:10:20

@proeskontra: tudod mit,vállalom!:)Egyébként semmi furcsa nincs benne pszichológiailag.Ha az ember szimpatizál valakivel,akkor elnézőbb is vele szemben.Alapvetően nem a csúnya szavakkal van a bajom,bár,én magam csak felfokozott idegállapotban használom:),igaz akkor kellően tudom cifrázni,hanem az a mérhetetlen lenézés irritál,amivel a "bérrettegők,hisztériakeltők" felé viszonyulsz.Tudod,engem egy dolog irritál csak igazán,a felfokozott,túlzott egyoldalú rajongás valami vagy valaki felé,mindennemű kritikai észrevétel nélkül.

A médiatv-től,meg eldöntöttem,hogy nem tartok,mert mint egy írásban olvastam,és teljesen egyetértek,marhára félhet az a kormány és marha nagy bajban lehet,ha a médiát így ki akarja sajátítani.Bár,ha ők félnek,akkor én mint bérrettegő,alias huhogó,ettől elkezdtem mégis félni...:)

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 18:12:09

@Diocles: Megtépázza a népszerűségedet, ha melléd állok, de pontosan így látom a dolgot én is.

Ordnassac 2010.12.29. 18:12:12

@Diocles: nézd, én G. Fodort linkeltem, aki ebben a témakörben szerintem járatosabb, mint én. :-)

A Mandiner tényleg furcsa jelenség. Mondjuk szeretem olvasgatni. Amúgy Novák nem a Jobbklikken kezdte?

Ordnassac 2010.12.29. 18:14:08

@Diocles: @Ordnassac: még a Mandinerről: ha ez így igaz, nem lepne meg, ha a szerzőgárdából is kikopnának egyesek.

lüke 2010.12.29. 18:14:30

@manyike:
nyilvánosan itt szavazott Ordi?
ez magánügy,azért ikszelnek a fülkében:)

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 18:16:20

@nyünyüge:
drazsé pénzügyekhez értett, és aztán igazságügyi és rendészeti miniszter lett, vagy valami hasonló. de tutira nem értett hozzá.

img.index.hu/cikkepek/0904/belfold/drazse1000651.jpg

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 18:16:56

@melus79: Hát figyelj, szerintem nem túl szimpatikus dolog abba belerúgni, akit amúgy is mindenki rúgdos, lehet, hogy patetikus, de rosszul esik. Viszont ennek ellenére, Te sokkal korrektebbnek tűnsz, mint a többiek, úgyhogy felüldülés Téged olvasni. És lehet, hogy igazad van, hogy túl fölényesen ültem torrt egyes hozzászólások esetében, de sajnos egyik másik hozzászóló tényleg rendkívül tájékozatlan és ostoba, ennek ellenére rendkívül határozott, és én is vagyok olyan kicsinyes, hogy az ilyen magas labdákra agresszívan lecsapok. :)

cambridge.on 2010.12.29. 18:17:26

@proeskontra: Milyen nap van ma? Meg kellett néznem a naptárban.
Szilveszteri hangulatot teremtettél vicc kategória egy elképzelésem szerint negyvenes urat leelvtársnőzni.
Egy praktizáló doktornéni értelmi képességeit kétségbe vonni.
Mindenkire kommunista jelzőt akasztani. Ordit összehozni Ulrike Meinhoffal,( habár Ordi nem tagadja élt Németországban).
Engem nem küldtél el melegebb éghajlatra, hűvösre való vagyok szerinted. Édes istenem mit követtem el?
Miért is kellene bevonulnom? Ítélet nélkül, önként és dalolva.
Összetévesztettél Gyurcsánnyal! Őt sem tudjátok lecsukni.

Kedves Fidesz Agit-propos Főosztály!
Ma miért egy ilyen felkészületlen alakot, nem mondom ki milyen óta, kellett ide küldeni?

a-kis-herceg 2010.12.29. 18:18:38

@Ordnassac: "a-kis-herceg még 1990-ben szavazott a Fideszre, ebben eddig legalábbis konzisztensen így nyilatkozott"

természetesen hazudni nem szoktam. nem vagyok én mini szterelnök...

"eddig legalábbis kitétel" remélem nem ezt vonja kétségbe... vagy ha van más tapasztalatod akkor mond. én annyit tudok eddig, hogy megalapozatlanul hirtelen haragból írok néha hszt de aztán vagy megbánom vagy elnézést is kérek... és el szoktam ismerni a tévedést is... hazugság kizárt...

jjulie 2010.12.29. 18:20:31

@proeskontra:

egyetlen egy magas labdát sem kaptál, és pláne nem csaptál le

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 18:21:05

@cambridge.on: Politológiából PhD-fokozatom van, gondolom, ebből fakad tájékozatlanságom. :)
Viszont nem igazán értem, hogy mit zagyválsz össze.

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 18:21:15

@Diocles:
de a mi az, hogy baloldali, meg jobboldali. szerintem a baller a humanista, a jobber a pragmatikus. már azt se nagyon értem, hogy egy humán értelmiségi hogy a faszba lehet jobboldali. mondjuk a balos reál értelmiségi ugyanígy gyanús.

melus79 2010.12.29. 18:21:27

@proeskontra: Megmondom,miért nem érdemes agresszíven a témában,különösen itt, megnyilvánulni.Mert hiteltelenné válik.A higgadtság az,amit nem lehet kikezdeni.Lehet,hogy sok mindenben igazad van,de a stílus miatt már el sem jut odáig az ember egy idő után,hogy elolvassa.Akkor meg mi értelme a hozzászólásnak?:)

a-kis-herceg 2010.12.29. 18:22:21

@Ordnassac: csak be akarsz vágódni a hatalomnál... ;) nekem megmondhatod:) tényleg fides? nem szégyen:) én elempét gondoltam volna...

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 18:23:53

@melus79: A faszkalapozás, antiszemititázás, pattanásos kisfiúzás nem érte el az ingerküszöböd? Persze egy koszos fideszesbe szabadon bele lehet rúgni.

ssi 2010.12.29. 18:23:58

@lüke:
többen nyíltan vállalták már - ez is magánügy, egyébként oké :-)))

@Ordnassac:
tudom, ELTÉ-s vagy, azért lepődtem meg
fiammal voltam pocakos, Botos Katalinnál vizsgáztam, meglátta, hozott egy széket :-)

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 18:24:07

@proeskontra:
politolgus phd-s. na azok a leghülyébbek. mosolyogtam azon, hogy török kutatómunkának nevezte a "magyar közjogi rendszer" című remekmű előkészüleit. csak a kutatómunkával előbb megvárják, hogy közzé tegyék az alkotmányt. hülyeség a köbön. na ez a politológia errefelé bazdmeg. ebből van phd-d.

a-kis-herceg 2010.12.29. 18:24:17

@melus79: miben van igaza???? egyetlen tartalom nincs egy szó se... felejtsük már el:)

Ventura Blvd 2010.12.29. 18:24:31

@bóra77:
OFF
Elnézést a hajnali sorokért, kedves Bóra, ha megsértettelek volna.

Az történt csupán, hogy Ordnassac olyan szép kerek választ adott arra, miért szavaztak az emberek a Fideszre a tavasszal, hogy kitört belőlem a tanítónéni, és adtam neki egy kövér ötöst.

Tőled pedig ugyanebbe a stílusban megkérdeztem, miért kellene Gyurcsányra szavaznunk megint (ha esetleg Orbán bukik), hiszen Fletó... - a többit ismered.

Igen, mindez akkor történt, amikor te jóízűen szunyáltál. (Remélem nem álmodtál rosszat kérdésem miatt.) Felébredve azt mondtad, azért kellene megint Fletónak jönnie, mert őt inkább demokratának érzed, mint Vityát.

Mivel egyszer már ez a tanítónői szerep nem vált be, félreérthető volt, talán sértő is, nem folytatom a hülyéskedést. (Pedig szívesen adnék neked válaszodért egy... egy..)

De, nem lehetne találnunk valakit, akiben közösen bízhatunk?
Képzelj el egy játékot az X-Faktor vagy a Megasztár példájára, ahol fiatal politikusok és közgazdák, államigazgatási menedzserek versengenének. Hidd el, te is, én és elájulnánk a tehetségüktől, felkészültségüktől. Nem véletlenül nincs ilyen műsor, helyette inkább a nagyon hazug "ValóVilág" meg.

Az az érdekük, be legyünk zárva ebbe az ostoba Gyurcsány-Orbán dilemmába.

Ha őszintén kérlek, megbocsátasz?
ON

Ordnassac 2010.12.29. 18:24:44

@a-kis-herceg: tényleg szavazatmegosztást végeztem, méghozzá pont emiatt az ok miatt is. Másrészt, mert a másik párt szimpatikus volt nekem.

panelburzsuj 2010.12.29. 18:24:45

@proeskontra:

TG igazán büszke lehet a szakma ilyen brilliáns reprezentánsára.

Értem is már, miért nem elegyedsz szóba akárkivel.

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 18:28:17

@Ventura Blvd:
a szocik a kisebbik rossz. sajna, ez be fog bizonyosodni. na, de megint visszahozni lampert mónikát. ezt már azért mégse kéne. és akkor a néplélek kivár. azt mondja, hátha mégis jobb lesz a fidesz, mint bajnai. vagy ha nem lesz jobb, hátha jön egy másik. de ha az se lesz, akkor a szocik valamilyen szakértőnek tűnő fazont miniszterelnöknek állítva könnyen nyerhetnek.

lüke 2010.12.29. 18:28:31

@proeskontra: hmmm
nem teniszezel?
mert lecsapni a magas labdát nem kicsinyesség,
Taróczy pl egy ilyen pörgetős specialitást még a Lant (lown)teniszen Bíró Janótól tanult
s nem volt tájékozatlan és ostoba pl
kicsit szerényebben

Ordnassac 2010.12.29. 18:28:49

@manyike: Botos Katalin férje édesapám csoporttársa volt az egyetemen. :-)

a-kis-herceg 2010.12.29. 18:30:12

@guvernalista: ...és Kósáné Kovács Magda vagy ki...
apropó látta valaki a Kósa urat valaha? szerencsétlen... biztos korán "halt"

lüke 2010.12.29. 18:31:05

@nyünyüge: nye gavarju pa ruszki ,tolko pa francuszki
valóban, igazán
nekem is az volt az első impresszióm,sőt

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 18:31:49

@panelburzsuj: Bocsánat, hogy nem reagáltam eddig. De mint láthatod, így is vannak elegen, akik engem köpködnek, nem látom értelmét, hogy vitatkozzunk, majd mindenki szépen Neked ad igazat. Egyenlő pályák, egyelő esélyek esetében szívesen vállalnám. Akár a TV-képernyők előtt is. :)

a-kis-herceg 2010.12.29. 18:33:47

@panelburzsuj: ez simán csak melléduma amit kapsz... csak az érdemi párbeszédek szétverése motiválja...

lüke 2010.12.29. 18:33:49

@Ordnassac:
mindig azt hiszem rólam írtok:)
Kovács Magda papája oszt. vez reumatólógus volt az ORFIban, kis Kovács
így hívták, magányos ,alacsony ember volt

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.29. 18:35:06

@Diocles: És pont ott jártam ma reggel és pont ezt hagytam ki.

Turul posztján volt ez a csuda ?
Az volt kissé elhajló.

Olyan megható sietséggel írta a cikkét, hogy 8 nap alatt már kiforrott véleménye lett a médiatörvény tálalásáról...

A Mandiner köröket ver a korabeli Pravdára is.
Annak 9 nap kellett, hogy megírja a Csernobil katasztrófát.

melus79 2010.12.29. 18:35:11

@a-kis-herceg: Abban,hogy elfogult az ember a hasonló véleményen állókkal,még ha a vulgaritás időnként ki is ütközik a hozzászólásaikban!:)Igen,ebben igaza van!

jjulie 2010.12.29. 18:35:13

@Ventura Blvd:

ha éhes lennél, és csak úgy segíthetnél ezen a gondon, hogy meg kell ölnöd egy állatot, mondjuk baromfit, aztán ehető állapotba hozni, meg tudnád oldani? az eszközök kés, gyufa, fa

apropó raktál e már tüzet erdőben, pl olyat aminél szalonnát lehet sütni, az erdőben gyüjthető természetes anyagokból, pusztán gyufa segítségével?

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 18:35:24

@a-kis-herceg: Te aztán híres vagy az érdemi párbeszédről, valóban. :)

bariga 2010.12.29. 18:36:17

@proeskontra: miért van az az érzésem, hogy Te saját magadat pofozod, ráadásul élvezed is

lüke 2010.12.29. 18:36:17

@panelburzsuj: vártam már, hogy
a színre lépj
s a függöny előtt vmi ilyen jöjjön

nyünyüge 2010.12.29. 18:38:03

@a-kis-herceg:
Kósáné Kovács Magdát meglehetősen méltatlanul támadta a sajtó - nem tudom, te hogy vagy vele.

www.kosane.hu/index.php?pg=menu_12

lüke 2010.12.29. 18:38:48

@simonmondja.:
de csak azért ,mert a szél másképp fújt:)
s mikor északra vitte, a svédek már megírták

AkarkiJ 2010.12.29. 18:39:18

na aláírta SP, vagy nem írta alá? lehet már tudni?

a-kis-herceg 2010.12.29. 18:40:25

@proeskontra: legjobb lenne ha utána néznétek van 5-6 beadványunk az ügyészségen... ha megígérem hogy a fides re szavazok (ha lesznek még választások) akkor szólsz az érdekemben? néhány komcsi ellen írtunk feljelentést...

a-kis-herceg 2010.12.29. 18:43:23

@AkarkiJ: nem fog a tolla... van nálad? erre vár csak...

@nyünyüge: csak sokx taliztam vele személyesen. na nem ugy hogy 4szemközt hanem csak futtában... nagyon unszimpatikus, csak enyni... meg komcsi... semmi konkrét...

ssi 2010.12.29. 18:44:06

@proeskontra:
még mindig c'est la vie

elég békés itt a blogon a stílus

jjulie-nk rigolyáit már ismerjük (bocsi jjulie)

Te újként ismeretlenül bukkantál fel, s rögtön igen harciasan
erre mondják: nem túl szerencsés bemutatkozás (bocsi proeskontra)

ha több emberrel hosszú távon tudsz majd úgy barátságosan és személyeskedés nélkül eszmét cserélni, hogy még egyet sem értetek, biztos belefér majd a pakliba egy kis keménykedés pl. a provokatív jjulie-val, vagy mással, de ha túl sok lesztek már, szeretnénk szólni - s igazad van, mind a két félnek kell

én így összegeztem, s részemről be is fejeztem, s bevallom, nem tudsz megsérteni azzal, ha szellemi képességeimet alacsonyan szintezed

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.29. 18:44:51

@lüke:
Ja, mondtam is a Mandineren, hogy a 8 napos reakcióidőnek biztos a hóhelyzet az oka.
Elakadnak ilyenkor a szárnyvonalak.

panelburzsuj 2010.12.29. 18:46:48

@lüke:

Milyen dolog lenne már, ha semmi lehetőséget nem kapna az érdemi kibontakozásra, mert a lüke-, hepci-, ordi-féle ősbolsevikok fintorogva csak letrolloznák magukban?

Ordnassac 2010.12.29. 18:46:59

@AkarkiJ: még semmi, az MTI honlapját frissítgetem egy ideje, de nem ad róla hírt.

cambridge.on 2010.12.29. 18:47:56

@proeskontra: ezt mondom én is: nem érted!

AkarkiJ 2010.12.29. 18:48:53

@Ordnassac:

van valami időkorlát, hogy a mai nap meddig kell aláírnia? vagy éjfél a korlát?

melus79 2010.12.29. 18:49:13

@manyike: Tökéletesen egyetértek!Valami hasonlót próbáltam neki elmagyarázni...

lüke 2010.12.29. 18:50:13

@manyike:
az kisebb baj, hogy mi vagyunk az alacsonyak,
de ő a magas

a-kis-herceg 2010.12.29. 18:50:22

de a nyomás nagy volt ehéten... kivi vagyok:) remélem ov elég arrogáns ahhoz hogy mostmár előre menekül... a média tv semmivel sem rosszabb mint az összes többi dolguk. igazából mindegy mittesznek... a kormány szellemi képessége mellett és ellen vannak proéskontra érvek...

hvg.hu/itthon/20101229_mediatorveny_visszhang_kulfold#rss

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 18:53:44

@melus79: Én egyáltalán nem értek Veletek egyet, viszont ezt nyilván a politikai kettős látásunk számlájára kell írni.

nyünyüge 2010.12.29. 18:54:51

@a-kis-herceg:
Én viszont személyesen sohasem láttam, de néhány számomra mérvadó ember közvetlen kapcsolatban van vele. Egy hiperintelligens, rendes nő. Hogy gyárilag komcsi? Nyilván, de az ő előéletével ez lényegesen hitelesebb állapot, mint sok másé.

jjulie 2010.12.29. 18:55:06

@proeskontra:

még mindíg nem kapcsolta le az anyád a géped, mit igértél neki, leviszed a szemetet?

Ted Striker 2010.12.29. 18:55:21

@Ordnassac: szerintem ne várd, majd 23 óra 59 perckor kiteszik osztjónapot

a-kis-herceg 2010.12.29. 18:56:10

www.youtube.com/watch?v=UlXOmqkRZ80

kerényi imre kiakadt hogy a Tóta W. től meg kell védeni a médiát... csak azt nem értem hogyan vetődött oda? csak nem olvassa? és még a 18éven felüli linkre is rákattintott? tanulság: aki kíváncsi hamar megörexik...

ha sikerülne SzA nak a 18éven felüli tartalmat kiirtani a netről. akkor a rendszer előfizetők nélkül összeomlana...

melus79 2010.12.29. 18:57:26

@proeskontra: Így van!:)Olvasd el újra,amit írtunk,aztán tégy belátásod szerint!:)

Na,engem szólít a szokásos esti kötelesség,fürdetés,altatás és társai!:)Remélem,mire visszatérek,lesz hír az aláírásról vagy nem aláírásról!:)Addig is jó "beszélgetést"!

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 19:01:21

egyébként, ami durva, hogy a die welt online olvasóinak 63%-a szerint magyarországnak nincs helye az unióban. ez az állás 2293 szavazatnál.

jjulie 2010.12.29. 19:03:27

@guvernalista:

nem számít, van önbizalmunk

ssi 2010.12.29. 19:05:28

na, kapóra jött
érdekes írás
tanulni kell vitatkozni, mert különben mi az értelme
korrekt érvelés = az eszmék cseréje
a védencünk mellett / ellenfél ellen
ellenfél vagy vitapartner sértő jelzőkkel történő minősítése már nem az

„jellemgyilkosság”
"szabadelvű demokrácia lényege a pluralizmus, amely egymást sértő, egymással keményen feleselő eszmék szabadpiaca"
mandiner.hu/cikk/20101229_petofi_sandor_fejeben_jegcsakannyal

további szép estét mindenkinek!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.29. 19:07:04

@guvernalista:
Esetleg felszedhetnénk a sineket és az utakat a határnál.
Enver Hodzsa is így vezette Albániát.
Kell majd sok beton a bunkerépítéshez, mert az lesz a gazdaság főprofilja. Meg a kecske.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.12.29. 19:07:51

@jjulie: Ha elküldöd a diplomád másolatát, esküszöm, hogy még ma felhagyok az oktatással. :)

nyünyüge 2010.12.29. 19:08:16

@Ted Striker:
egy webes motor kiteszi, pontosabban - hogy stílusosak legyünk:)

jjulie 2010.12.29. 19:11:09

@proeskontra:

mikor oktattál ma amivel felhagynál?

én meg felhagyok a pénzhamisítással

nyünyüge 2010.12.29. 19:14:35

"Az elemző szerint most üt vissza, hogy a magyarországi német tulajdonú cégeket – például a Deutsche Telekomot - különösen érzékenyen érintette a magyar kormány által kigondolt és végrehajtott válságadó, mert a német kormány olyan témában- például a sajtószabadság ügye - lép fel a magyar kormány ellen, amelynek kapcsán nem vádolható meg szűk lobbi érdekek nyilvános felvállalásával. „A magyar médiatörvény jó alkalmat adott a Merkel- kormánynak arra, hogy kifejezze az Orbán-kormány politikája egészével kapcsolatos ellenérzéseit”

hvg.hu/itthon/20101229_mediatorveny_visszhang_kulfold

a-kis-herceg 2010.12.29. 19:14:45

@simonmondja.: ja és az utakat nem kell felszedni... azt szedi a télapó. a napi 40 fokos hőingás és csapadék dolgozik...

bóra77 2010.12.29. 19:18:55

@Ventura Blvd: Nem volt szó arról, hogy jöjjön inkább vissza GYF. Arról volt szó, ha különbséget kell tennem a GYF időszak és az OV 8 hónap között, akkor inkább az előbbire teszem a voksomat. Ha az mondjuk 2-es volt, akkor OV 1-es alá + igazgatói intő.

Egyébként történetesen felőlem jöhetne akár GYF is, feltéve, ha jó dolgokat csinál. Leginkább pedig a Bajnai-Oszkó párosnak szavaznék bizalmat.

Szóval nincs harag egyrészt, másrészt nem itt szoktam értekezéseket és esszéket írni, és bár lehet, hogy kéne bővebben kifejteni az álláspontomat, egyszerűen nincs hozzá türelmem, vagy adott esetben megteszik helyettem mások. Az ominózus esetben pl. "is".

Ordnassac 2010.12.29. 19:19:30

@proeskontra: hmmm... lehet egy indiszkrét kérdésem? Hol tanítasz?

bóra77 2010.12.29. 19:22:21

@guvernalista: egyébként az MSZP nagy öregjeit egyszerűen ki kellene gyomlálni. Pl. Lamperth Mónikát. Kovács László tán kivétel.

jjulie 2010.12.29. 19:22:32

@Ordnassac:

a törökgáborelemezen

tölgyes 2010.12.29. 19:22:59

@bóra77: Ön a vksát nem csak most tette rá, hanem tavasszal is:)Akkor még azt hitte, hogy el se fog menni.. Erős az Ön hite:)

jjulie 2010.12.29. 19:26:40

@a-kis-herceg:

végül lepofozta az anyja, és most viszi le a szemetet, a gépe kinyomva

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.29. 19:27:22

@a-kis-herceg:
Ugyanmár. Most látom, hogy a hiradót kajálod nagykanállal.
Pedig szerintem az igazság az, hogy a Demszki csákányozza a kátyukat.
Nem tud leszokni róla.
Húsz éve ezt csinálja.

bóra77 2010.12.29. 19:30:40

@tölgyes: hogy mi? kire tettem a voksomat? fogalmazzon kérem egyértelműbben.

lüke 2010.12.29. 19:31:06

@simonmondja.: NDK-ban-Eisenach, téntás Wartburg vára alatt- is így volt:
az autópálya fel volt szedve
nemcsak balkáni"csökevény"

a-kis-herceg 2010.12.29. 19:31:07

http://www.youtube.com/watch?v=8JnjMaRM3g8&feature=player_embedded#!

SP is ajánlaná. tornaóra. futószalagon. hullanak mint a legyek...

Ordnassac 2010.12.29. 19:31:32

@bóra77: igen sok embert kellene abból az MSZP-ből kigyomlálni... Kapásból kezdhetnék a zuglói elnökkel (Tóth Csaba). :-P

tölgyes 2010.12.29. 19:32:17

@sárkányfő: Pozsgay mint véres kéz. No ez a buta elfogultság és a sötét aljasság hangja:) @bóra77: Monikát nyilván a Kulcsárral való koccintás, Kovácsot pedig mindenki hátbaszűrása és a bugyi ügyei igazolják..:)Aki a bugyit szereti rossz ember nem lehet..:::)))

bóra77 2010.12.29. 19:32:26

@tölgyes: bocsánat, értem, hogy mire célzott...Önnek nem mindegy, hogy kire tettem a voksomat? Arra mindenesetre büszke vagyok, hogy nem a regnálókra.

Ordnassac 2010.12.29. 19:32:29

@bóra77: magyarul: te már tavasszal is az MSZP-re szavaztál.

a-kis-herceg 2010.12.29. 19:32:40

@jjulie: mingyárt megjelenik a reinkarnáció...

jjulie 2010.12.29. 19:33:39

@a-kis-herceg:

kapott vacsit, de kiparancsolta az anyja a konyhába

Ordnassac 2010.12.29. 19:36:12

@bóra77: semmit sem akarok hinni, egyszerűen lefordítottam, amit tölgyes mondott. ;-)

bóra77 2010.12.29. 19:36:32

@tölgyes: maga ma nagyon perverz!:)

bóra77 2010.12.29. 19:37:22

@Ordnassac: hibás a tölgyes-bóra szótár. vagy félrefordítasz:)

tölgyes 2010.12.29. 19:37:59

@guvernalista: No és kik voltak az évfolyamtérsai a Lenin Intézetben?.. Popper Péter (később Horn főtanácsadója..:), Konrád györgy...:)Ráadásul még az ellenségei se tudták róla soha azt mondani, hogy bárkivel "kicseszett.." Ez azért érdekes dolog.. Ráadásul 56-ban aktív szerpet játszókkal akkor is és mai is jó viszonyt ápolt (lásd: id. Gazsó Ferenc)

nyünyüge 2010.12.29. 19:38:31

@a-kis-herceg:
Önnek rendkívüli stílusérzeke van, hercegem:)!

tölgyes 2010.12.29. 19:43:56

@bóra77: Ön arra teszi a voksát akire akarja. Én meg nemcéloztam másra, mint arra, hogy Ön következetes.. mint ahogy azt a magyar szólás mondja..::::)))Nem inkább a Laci bácsi a perverz???::::))))
@Ordnassac: Naná, hogy oda szavazott...:).. de ez neki szuterén joga!:::)))

panelburzsuj 2010.12.29. 19:46:00

@proeskontra:

Talán különbséget tudnék tenni régebbi haverok és újabb tudósjelöltek között.

Próbálkoznod kéne ... :)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.29. 19:46:30

@lüke: Az jó. Reméltem is, hogy valami haladó hagyomány.

bóra77 2010.12.29. 19:48:50

@tölgyes: Laci bácsi lehet, hogy az, bár nem értem miben rejlik vonzereje, hogy ennyi nő ráfanyalodik.
(utóbbi időben látva KL nyilatkozatait, rá kellett döbbennem, hogy nagyon korrekt, összeszedett megnyilvánulásai vannak, a sok Szijjártó és droidtársai után igazán felüdülés hallgatni, bugyiszokások ide vagy oda)

jjulie 2010.12.29. 19:50:53

van egy olyan gyanúm, hogy az orbán kitalált valami cseleset média ügyben, azért ez a csend

lüke 2010.12.29. 19:51:17

@bóra77:
mér' ő is liftezik?

lüke 2010.12.29. 19:54:50

@jjulie: ezt jól látod

@simonmondja.:
OV a
Bismarck(nyugdij) -Marsahall- Adenauer( szoc. piacgazd)
tengelyen áll, nincs gond

nyünyüge 2010.12.29. 19:55:25

@bóra77: tölgyes ma személyiségzavarban szenved, mint az a bizonyos költő a két macskával:):

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.29. 19:55:36

Minek is kellene egy teljesen üres menüpont egy honlapra?

Az államfőt pedig címétől (király vagy köztársasági elnök vagy akármi) és jogkörétől ("erős, vagy "gyenge") teljesen függetlenül közvetlenül kellene választani.

Amíg az államfő csupán a parlament bábja, addig ugyan lehet a személyéről és cselekedeteiről diskurálni, de sok értelme nincs, mivel ebbe beleszólása csak és kizárólag a parlamentnek van, senki másnak nincs.

Nincs rászorulva az államfő, hogy a nép (beleértve Török Gábor politológust is) szimpatizáljon vele vagy a döntéseivel.

lüke 2010.12.29. 19:56:46

@nyünyüge:
na csak ne emlegesd, mindjárt elszavalja neked

jjulie 2010.12.29. 19:59:58

@lüke:

azt mégsem teheti, hogy meghátrál, vagy amit az atv-n tegnap kitaláltak a fiuk

most nézegeti magát a hudini ruhájában a tükörben, csak több helyen bevág neki

vagy most hívja luxemburgot, csak foglalt

lüke 2010.12.29. 20:00:31

@bóra77:
oly banális ok:
pecunia(non olet)

lüke 2010.12.29. 20:02:30

@jjulie:
rajta ül az ales
m'ér' mi volt az atv-n?

jjulie 2010.12.29. 20:04:12

@lüke:

visszaadja megfontolni, és akkor a kecske is meghízik, meg káposzta is megnő

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 20:07:53

@jjulie:
csak legalább tudnánk azt mondani a fritzeknek, hogy nem kell se a szaros mercedes, se az audi.

lüke 2010.12.29. 20:09:13

@Ordnassac:
mos' min nevetsz :a szagos bugyin vagy a
Eliot-on
www.youtube.com/watch?v=-_niy2ZM5Jo

török gábor 2010.12.29. 20:09:45

- Mi jut eszébe a cinizmus szóról?

- Saját magam. Ez egy rossz tulajdonság, ami bennem is megvan. Igyekszem ezt levetkőzni, ugyanakkor nehéz lenne elviselni a parlamenti mindennapokat nélküle.

www.stop.hu/articles/article.php?id=795519&lstparts=1

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.29. 20:12:13

@lüke:
Persze hogy nincs.
A helyzet változatlan.
Kicsit izgultam, hogy uncsi lesz a műsor, de eddig nem panaszkodom.

lüke 2010.12.29. 20:15:18

@guvernalista:
nekem jöhet mindkettő, mégha szaros is

bariga 2010.12.29. 20:19:04

@guvernalista: hát eddig főleg a német cégek tartottak el bennünket, de a forradalom befejeződése után majd elzavarjuk őket a fenébe. Bár ahogy elnézem a főokosok nyilatkozatait, jönnek helyettük a kínaiak. találgassunk melyik a jobbik.

bóra77 2010.12.29. 20:19:32

@török gábor: oh hát LJ őszinteség-rohamáért menten leborulok elé virtuálisan.

bóra77 2010.12.29. 20:22:50

"Korántsem biztos tehát, hogy a törvény a mostani formájában marad. Ha kell - és azt nem csak politikai megfontolás mondatja az azt bírálókkal - akkor csiszolunk a szabályokon. Természetesen lehetnek a törvénynek olyan pontjai, amit negyed vagy fél év múlva át kell nézni."

LJ a médiatörvényről...

a-kis-herceg 2010.12.29. 20:24:10

@török gábor:

"A felnőttek (...) azt hiszik, már mindent tudnak. (...) Cinikusabbak, elvesztik a hitüket, és csak azokat a dolgokat akarják tudni, ami a napi életüket segíti. A többi nem érdekli őket. (...) Pedig a többi teszi az életet." (Cecelia Ahern)

Igen LJ nagyon cinikus ember. Ennél talán csak én vagyok cinikusabb... a cinizmus kockázatos... mellettem szól, hogy én nem kormányon vagyok cinikus...

jjulie 2010.12.29. 20:24:24

@bóra77:

szép szál csontos legény, de azért nem látszol te ilyen könnyen felboríthatónak, vagy le

ssi 2010.12.29. 20:25:21

"német újságíróként nem érzi, hogy az új médiatörvény bármiben korlátozná."
www.hirado.hu/Hirek/2010/12/29/16/Pozitiv_visszhang_Nemet_hetilap_kiadoja_nyilatkozik_a_magyar.aspx

"[origo] olvasóinak egy jelentős része azonban nagyon pesszimista lett."
www.origo.hu/itthon/20101228-aatarki-es-az-origo-kozos-hangulatindex-felmerese-novemberben.html

"...most is Szijjártó Péternek jutott a megtisztelő feladat, hogy továbbítsa az iszonyatosan kellemetlen hazugságot a lakosság felé"
antagon.blog.hu/2010/12/29/a_mediatorveny_kritikak_es_az_alternativ_valosagok

...médiahatóságoknak, amelyek függetlenek a kormánytól, és amelyeket a parlament választ meg..."
www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=121088

bóra77 2010.12.29. 20:26:37

@jjulie: igen, már múltkor kifejtettem, hogy nekem nem bejövős LJ, de mindent a Kormány sikeréért, és mert ezt akarták a választók!:)

a-kis-herceg 2010.12.29. 20:27:55

@bariga: ezt egyszerűen nem értem... aki abban bízik hogy kínát érdekli Mao... az nagyon téved. a németeket kicsit. kicsit elfogultak. nekik voltak pozitív hangulataik. ugyhívják: kulturális kötödés...
de a kínai cég pusztán gazdasági döntést hoz, ne higyjük hogy politikait... (ahhoz is érdek kellene)
mit tudunk kínálni? munkaerőt nem. 1,3 milliárd kínainak? a tized átlagbérhez képest? nyersanyag nincs.
logisztika? európai kirendeltség? elvileg igen... csak a dulaizmus óta nem tettünk semmit se a vasúttal se a folyami hajózással... az utakról nem is beszélve...

tbb 2010.12.29. 20:28:22

Lenne egy kérdésem. Erzsébet királynő hány törvényjavaslatot dobott vissza? Már csak azért kérdem, mert amikor az szdsz kivívta a súlytalan elnökséget, akkor mindenki meg volt róla győződve, hogy az elnökünk szerepe az angol királynőéhez hasonlóan csak szimbolikus lesz. (Amit persze a szadi rugott fel, de ez más tészta.)

a-kis-herceg 2010.12.29. 20:34:29

@jjulie: ha olvassa a hsz eket akkor SP kezét begipszelve látod holnap... szerintem poénnak is jo

jjulie 2010.12.29. 20:35:30

@tbb:

nagyon sokat változott magyarország azóta

ez egy felesleges kérdés

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.29. 20:39:00

@manyike:

Ez az Antagon írás félelmetes.
antagon.blog.hu/2010/12/29/a_mediatorveny_kritikak_es_az_alternativ_valosagok

A végén ott a másik lehetőség, amit mindigis gondoltam:

" De még kényelmetlenebb lesz akkor, ha egy másik lehetőséget is számba vesszük, annak a bizonyos jóindulatú értelmezésnek az esélyét. Ami szerint mindezen hazugságok nem rosszindulatból, hatalomvágyból, hanem egyszerűen abból erednek, hogy sem a hatalom, sem az ahhoz közel állók szellemi muníciója nem elég az újságban olvasható hírek, vagy a hallott mondatok kognitív feldolgozásához, tehát a jövőben azok szeretnék irányítani és megszabni a szövegek előállításának és értelmezésének hogyanját és mikéntjét, akik egyszerűen nem tudnak olvasni.
Tessék választani. "

Szó sincs itt cinizmusról.
Ennyit tudnak.

panelburzsuj 2010.12.29. 20:40:03

@a-kis-herceg:

Talán a "Made in EC" cetliben rejlő lehetőségek érdeklik a keleti szél fúvóit - meg a mi vitorlamesterünket is.

Nemzeti és közösségi százalékokról jól el lehet diskurálgatni.

jjulie 2010.12.29. 20:40:04

@jjulie:

mondok egy triviális különbséget

93-ban 15 milliós szerződést kötöttem kb 10 irott mondattal, és átvettem kp.ben a felét, és 3 hónap múlva szállítottam, átlagban havi kettő ilyet csináltam, olyan emberekkel kötöttem így üzletet akik gyakorlatilag semmit sem tudtak rólam és én sem róluk

szerinted van ilyen ma?

lüke 2010.12.29. 20:40:23

@tbb: hmmm
de a Queent iskoláztatták, nem üldözték ,megmutatták mi a tudás, mi a helyes- sok angolhoz hasonlóan-
, méfg ma is tudja
nem ült börtönben, nem kellett szakmát változtatnia- jogászból> mg-
nem vették el 75 év alatt a földet legalább 3x és adták vissza kis időre Angliában
nem jó példa ez, más világ

AkarkiJ 2010.12.29. 20:41:16

@török gábor: 23:59kor :)

egyébként ez talán kényelmesebb link:

kozlony.magyarorszag.hu/

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 20:42:46

@tölgyes:
nézze, mégis csak látta, hogy a társaival kicsesznek, és utána rögtön belépett az mszmp-be. nyilván azért, hogy vele ne csesszenek ki. meg tudom ezt érteni. én valószínűleg csak kussoltam volna, nem lettem volna mártír, de áruló se. értem azt is, hogy ő most megtért. de nem tudok neki megbocsátani, mivel haragudni sem tudok rá.

azt gondolom, hogy pozsgay mondhassa el a véleményét arról, hogy a világról őszintén mit gondol, végtelen fontosnak tartom, hogy ezt szabadon elmondhassa, és ne érje sérelem pusztán azért, mert államminiszter volt, de találjuk már ki, hogy ő egy alkotmányozó szaktekintély. nekem nem az a bajom, hogy pozsgay tanácsadó, legyen az. de nem alkotmányozó szaktekintély. ahhoz tökfejnek kell lenni, hogy ezt a horthysta borossal elvállalják.

popper péter szerintem elég jó pszichológus volt, isten nyugosztalja. pont nem érdekel, hogy horn tanácsadója volt. biztos kellett neki a honorárium, hogy felújítsa a fürdőszobát, és kicserélje a fürdőkádat. nem érdekel, mert elég jó pszichológus volt. és szerintem túl okos volt horn gyulához.

konrád meg elég jó író. nekem nem tetszik az, hogy ő addig jut el a fidesszel kapcsolatban, hogy ők nácik. az addig rendben van, hogy a fidesz - és nem csak a felső vezetés, hanem a szavazók is - egy birodalmi nemzetállamban hisznek, pontosan ugyanolyan naivan, mint az nsadp tagjai. de legalább azt hozzá kellene tenni, hogy ez a hazafias népfront. hogy a nagyon durva első közelítést finomítsa valahogy. és akkor világossá válik, hogy az mszp, és a fidesz politikai disznóságai egyenrangúak. és a csatlósaik, az szdsz és a kdnp disznóságai. miközben nyilván minden párt környékén voltak, és lesznek is jószándékú emberek. konrád meg csak annyit mond, hogy ezek nácik, mert úgy viselkednek. de konrádot is megértem, hogy érzékeny erre, mert valakik mégis kiírtották a családját, és akkor itt attól lesz érzékeny valaki, hogy faszkalapnak nevezik. talán okkal. talán nem. és akkor szerda este még nem tudjuk, hogy szombat reggel mi lesz a törvény, vajon lehet majd ezért milliós büntetéseket kiszabni. vagy akinek az újságírás mondjuk a munkája arra milyen törvény vonatkozik. ön ezt nem tartja viccesnek. és nem mondja azt, hogy gyurcsány féle reformdiktatúra ugyanez volt. mert ugyanez volt.

lüke 2010.12.29. 20:43:45

@jjulie:
ezen már én is is sokat gondolkoztam.............
más kontextusban,de a lényege ez

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 20:44:35

@török gábor:
lehet, hogy pro forma már régen aláírta, csak vissza akarják csinálni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.29. 20:47:02

@add ide a kordát:

Miért is kellene, hogy egy köztársasági elnökből a jövőben "több" legyen?

Mi több? Atyaúristen vagy mi?

Mi "több" van még az államfői pozíciónál?

jjulie 2010.12.29. 20:51:20

@török gábor:

ne birizgáld az oroszlán bajszát

egy öngólt már rúgtál ma

tbb 2010.12.29. 20:51:40

@jjulie:

Ja. Az idők változnak. De az már magyar specialítás, hogy a szabályok is.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.29. 20:53:17

@Teremszolga: "26.§ (4) A köztársasági elnök a törvényt aláírás előtt az (1) bekezdésben említett határidőn belül véleményezésre megküldi az Alkotmánybíróságnak, ha annak valamelyik rendelkezését alkotmányellenesnek tartja.

Ha az államfő észleli egy törvény alkotmányellenességét, akkor nem fakultatív, hogy megküldi-e azt az AB-nak, hanem kötelező. Nem megküldheto, hanem megküldi. "

Ha észleli. Na ez a fakultatív. Nem köteles észlelni.

Sőt, maga az "alkotmányellenesség" fogalma is fakultatív.

Ha 386 parlamenti képviselő többsége sem észleli, akkor a köztársasági elnök felelőssége sem nagyobb, mint a parlament többségéé.

A jogászkodás az nem egy tudomány, csupán vélemények.

Bármelyik jól megfizetett jogász jól megmagyarázná bármelyik törvényről, hogy miért is alkotmányellenes, vagy éppen miért nem az.

tbb 2010.12.29. 20:53:25

@tbb:

Mármint a közösen kijelölt játékszabályok.

jjulie 2010.12.29. 20:55:57

@Akitlosz:

és miért fehér legyen a zebrán a csík?

és miért kossuth lajos utcaneve a kossuth lajos utcának?

és miért duna a neve annak a folyóvíznek?

lüke 2010.12.29. 20:57:36

a hangnem ahogy írunk,most ,mi öregek,
itt ,az utolsó fél órában
nagyon emlékeztet Munkácsy Siralomház képére

egy ilyen pofon egyszerű törvény
mint a média szabályozása az utolsó 20 év technikai fejlődése nyomán- világháló, világ telefon- nem kérdéses:
mindenki mindent elér 2 perc alatt
nem értem min gondolkoznak

jjulie 2010.12.29. 20:57:52

@tbb:

nem baj hogy feltetted a kérdést a királynőről, de az sem baj ha elfelejtjük

tbb 2010.12.29. 20:58:21

@jjulie:

És úgy véled, hogy ebben nem volt sarad?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.29. 21:00:15

@bóra77:

Igen erősen ízlés dolga, hogy kinek ki az ellenszenves.

Aztán meg a kormány sikere soha nem az ellenzékén múlik,

Régen rossz lenne, ha egy rosszul kormányzó, rosszul politizáló kormány csak azért maradna hatalmon, mert az ellenzéke még nála is gyengébb politizálásban, mert ugye nekik kormányozni nem is kell.

Kizárólag a kormányon múlik, hogy mennyi magas labdát dob fel.

sárkányfő 2010.12.29. 21:00:43

@tölgyes: te teljesen sötét vagy. Arról lehet vitatkozni, hogy ki volt a rosszabb miniszterelnök, gyurcsány vagy orbán. Arról lehet vitatkozni, hogy melyik párt ártott többet az országnak, a fidesz vagy az mszp.

de a kommunizmus bűneit nem lehet relativizálni.
a kommunizmus bűneit nem lehet bagatellizálni.
a kommunizmus bűneit nem lehet elsumákolni.

a kommunista rendszerben egy népet nyomtak el, embereket öltek meg, kínoztak meg, tettek tönkre politikai alapon. politikai rendőrség működött, besúgóhálózat, 56-ban sortüzek majd megtorlások, ÁVO, Andrássy u., verőlegények, meg a többi. sokat még ma sem tudunk. ez egy velejéig rohadt és bűnös diktatúra volt. ezek tények.

mint ahogy az is tény, hogy pozsgay ennek a rendszernek az egyik vezére, reprezentánsa volt. a kommunizmus bűneinek részese. ugyanúgy mint a társai. az, hogy mit mondtak akár 89-ben, akár korábban, akár később ezek az emberek, vagy az, hogy most éppen melyik pártnak a támogatói, annak piszkosul semmi jelentősége. az emberiség ellenes bűnök nem bocsánatos bűnök, és pláne nem lehet tőmondatokkal kimagyarázni. egy-két mondat nem tesz semmivé egy életutat.

ha ezt az evidenciát nem vagy képes felfogni, sajnállak. hogy te szívesen látnád pozsgayt vagy schmittet az államelnöki székben az tanúsítja, hogy valami nagyon nincs rendben a fejedben. a véres diktatúrát és vezetőit védeni nagyon gáz. nagyon.

jjulie 2010.12.29. 21:01:22

@lüke:

azon, hogy hol baszarintották el

persze a lázár jani is azt mondta hogy nem olvas blogokat

talán az orbánnak megsúgta valaki, hogy ez már egy másik világ, mint amikor sokkot kapott 2002-ben

tbb 2010.12.29. 21:02:26

@jjulie:

Kétségtelen. De még jobb lenne válaszolni tudni.

jjulie 2010.12.29. 21:03:10

@tbb:

elég sok aspektusa van a szövegemnek, kibővítenéd a kérdést?

bariga 2010.12.29. 21:03:50

@a-kis-herceg: nagyon jól látod, egyetértek. Most azt keresem, hogy az ősszakáll miniszter hogyan akarja Kínával finanszíroztatni az államadósságot. Ezt nyilatkozta ugyanis. Bár az ő tevékenységéről még kevesebbet lehet tudni, mint Pali bácsiéról. Pedig fontos posztja van, tudja valaki mit tett eddig?

lüke 2010.12.29. 21:05:23

@sárkányfő:
megint jó helyre adresszáltátok

tbb 2010.12.29. 21:07:29

@sárkányfő:

Akkor hogy hogy a pufajkás meg a D209 tökéletesen megfelelt neked? Kérdem én, aki idáig sosem pufajkásozott meg d 209-esezett.

sárkányfő 2010.12.29. 21:09:45

@tbb: na akkor _most_ mond meg nekem szépen mire alapozod ezt a abszurd feltételezést? vagy csak provokálsz?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.29. 21:12:10

@MACISAJT:

"Göncz EGY megveszekedett törvényt sem küldött négy év alatt
az Alkotmánybíróságra.
Bár utólag több tucat általa aláírt törvény elbukott ott.
Bokros-csomag, elvtársak? Zsír.
Na ez volt az igazi NULL KOMMA NULL."

Tipikus kettős mérce.

A vörös laposoknak nyilván az a jó, hogy amikor az ő kedvenceik kormányoznak, akkor ne küldjön az elnök az alkotmánybíróságra semmit, ha meg mások kormányoznak, akkor fél év alatt többet várnak tőle, mint más elnöktől 4 év alatt.

Az tehát már most látszik, hogy Göncz Árpádnénál rosszabb teljesítményt a mostani elnök sem fog tudni nyújtani, hiszen nullánál kevesebb törvényt az alkotmánybírósághoz küldeni nem lehetséges.

Amúgy minden magyar állampolgárnak joga van az alkotmánybírósághoz fordulnia.

Hajrá!

a-kis-herceg 2010.12.29. 21:13:05

nesztek... fideszesek. komcsi szerződés... de ez a másik oldalról... azoknak akik szerint oldalak vannak. vannak. szerződés oldalak.

www.mnvzrt.hu/data/cms575268/SzT_25651.pdf

így megy ez... mikor mi van terítéken... kell az ellenség, választáskor jól jöhet a szín-játék (most mint a rendőrlámpa: piros-narancs-zöld)... mindenki hibázik... mindenkinek van vaj a fején... mindenkinek vannak bűnei.... együttműködik az elit. csak néha belső "mozgások" vannak. vonzások és taszítások.

Terniak 2010.12.29. 21:13:39

Na mi van, aláírta már? Vagy nincs erről hír?

@Akitlosz: Erre utaltam én is. És erős aggályaim vannak, hogy egyáltalán képes-e észlelni a jelenlegi államfőnk.

Hát igen, ez a jellemző hozzáállás nálunk a joggal kapcsolatban, ebből fakad a hazai meglehetősen alacsony jogkövetés is. A jog? Ja, kérem, az csak egy vélemény. Így is lehet értelmezni, meg úgy is. Aki általában ilyet állít, alapvető jogi ismeretekkel nem rendelkezik.

Ez is egy közkeletű tévedés, hogy mindenről be lehet bizonyítani valamit, meg annak az ellenkezőjét is.

Azzal egyetértek, hogy ez a szakma is, mintahogyan más is, tele van olyanokkal, akik pénzért mindenre, szakmai önérzetük feladására is hajlandóak...

Ettől még az alkotmányosság, alkotmányosság marad.

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 21:13:42

@bariga:
nézd, nekem az a véleményem az, hogy a németeknek közép-európát kellene összetartani. a mitteleuropa koncepciót kellene elővenni.

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/0/01/Mitteleuropa2.png

ennek a makrorégiónak azért van ipara, terem elég élelmiszer, úgy ahogy van elég tőke ahhoz, hogy fejlődésnek induljon, ha az uniót nem lehet egyben tartani. mert nyilván az a cél. az A-terv. és akkor ha az nem megy, akkor mitteleuropa a B-terv.

orbán koncepciója az, hogy kína éléstára leszünk, és akkor csányi eladja majd a szalámit. ilyesmi van gondolom a fejekben. oké. és mi van, ha nem adja el. vagy nem annyit. vagy túl olcsón. akkor majd eladósodunk azért, hogy az állam támogassa a szalámigyártást, kína ad nekünk hitelt azért, hogy megtámogassuk az olcsó szalámijukat. és akkor értem, hogy ezzel majd jól járnak egyesek, de a többség nem fog jól járni, ez nyilvánvaló. persze lehet, hogy nincs igazam.

porfelhő 2010.12.29. 21:14:02

Nézzem, mennyi tartalmas kommentet irtatok?! hm . látom, nagyon ügyesek vagytok! sokat dolgoztatok!:)

a-kis-herceg 2010.12.29. 21:14:32

@panelburzsuj: a keleti-nyugati szél egymásnak feszül... mi meg kompország... így még az is lehet hogy észak vagy dél felé mozdulunk...

porfelhő 2010.12.29. 21:16:51

@jjulie:
Te vagy a legügyesebb kommentelő. nem hiába Te vagy a kedveltem.!:)

Terniak 2010.12.29. 21:17:50

@Akitlosz: egyébként volt már ilyen, hogy az egész parlament megszavazott egy nem kétharmados törvényt, majd az elnök megküldte az AB-nak. Ez volt a távoltartási törvény.

Gyurcsány berzenkedett is ellene, de nem volt igaza. Olyan alkotmányellenes volt mint egy ház. Pedig mindenki megszavazta. És? Persze az elnök lehet birka, meg nem birka is. Választás kérdése. Ebben az egész történetben erről van nem szó, nem többről...

a-kis-herceg 2010.12.29. 21:18:34

@Akitlosz: l :zsoltika@ az előbb volt itt a haverod. beszélgetünk érveltünk proéskontra. kértem tőle hogy van néhány kérelmem benn az ügyészségen. utána tudnátok nézni? de most komolyan. gondolom nevet nem kell adnom... khm... nem kérek törvénytelenséget... csak vegyétek már előre... na persze vannak cinkesek is... azokat hagyhatjátok, azok "belpolitikailag most nem aktuálisak, azok a kérdések nincsenek napirenden". azokra gondolok amiket 1,5-2 éve adtunk be... persze akkor még felháborító "ügyek" voltak. azokat már másképp látom... nem akarok a kassza felé nyúló kezekre rácsapni már...

jjulie 2010.12.29. 21:18:47

@porfelhő:

köszönöm, ezt el tudom viselni

panelburzsuj 2010.12.29. 21:19:01

@a-kis-herceg:

Az elsüllyedésnél ezek is jobb kimenetek, nem?

Mert az ids benne van a pakliban - hogy csatlakozzak lüke anyó siratókórusához ... :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.29. 21:21:07

@török gábor:

"negatív hatással van egyrészt az intézményre (leértékeli), másrészt a pozíció betöltőjére (jelentéktelenné teszi)."

Mert a magyar köztársasági elnöki pozíció és a jelenleg az olyan magasra értékelt, hogy van honnan leértékelni?

Ahhoz képest, hogy az államfői pozíció a legmagasabb tisztség ma Magyarországon eléggé tekintélytelen paprikajancsi pozíció.

Közvetlen választás kell és valamivel szélesebb jogkör.

bariga 2010.12.29. 21:21:22

@guvernalista: én hiszek az Unióban, de ebben van ráció, frakció az EU-n belül, miért is ne? az eddigi próbákozások, Visegrád, lengyelek ugyan nem vezettek semmire, de Németország gazdasága húzhat bennünket. Bár eddig is erőn felül támogattak, de technológia még jöhet sok, hogy végre menjünk már valamerre

Ordnassac 2010.12.29. 21:23:20

@Teremszolga: még semmi, frissítgetem az MTI honlapját.

Amúgy mélyen egyetértek veled.

tbb 2010.12.29. 21:23:41

@sárkányfő:

Egyrészt a mostani hsz-d alapján. Másrészt meg a nem létező hsz-eid alapján.

a-kis-herceg 2010.12.29. 21:24:54

@jjulie: biszku a hibás....

de most komolyan. lásd A tanu c film. pl.

ő szüntette be 56 után a bírói felelősséget...

ha érdekel mélyebben erről is van egy "tanulmányom"

porfelhő 2010.12.29. 21:26:27

Szijjártó megint megmondta : "Mindenki nyugodt lehet, meglesznek a nyugdijak öt, -tiz- és tizenöt év mulva is. Az új törvények biztositják, hogy ki tudják fizetni a mostani és leendő nyugdijasok nyugdiját és a fiatalok is lássanak maguk előtt egy fenntartható nyugdijrendszert. Arról nem tehet a kormány, hogy a szocialisták és a hozzájuk ezer szállal kötődő magánnyugdij-pénztárak mindebben ellenérdekeltek"

Hm. ezért is irja alá a törvényeket a SP. igy biztos helyen van a nyugdijasok pénze. legalább is a szocik ezt nem lopják el, úgy gondolom.:)

Ő is megmondta : "Török Zsolt, az MSZP szóvivője korábban azt mondta, hogy a párt azt javasolja minden magán-nyugdíjpénztári tagnak, hogy jól olvassa el azt az értesítőt, amelyet a pénztáraktól a napokban meg fog kapni.
Hiszen a visszalépésről vagy maradásról szóló döntés saját életét és akár gyermekei jövőjét is befolyásolhatja. A politikus azt is mondta, hogy amint az MSZP kormányra kerül, kárpótolni fogja a „Fidesz-KDNP bűnszövetség” által megkárosítottakat."

Terniak 2010.12.29. 21:27:08

@Ordnassac: most látom az rtlklub honlapját, hogy a KEH nem adott felvilágosítást, hogy mit tett az elnök?????

Ordnassac 2010.12.29. 21:28:04

@bariga: harcolt Matolcsyval a hatáskörökért és úgy tűnik, hogy nyert.

porfelhő 2010.12.29. 21:29:32

@jjulie:
A dicséretet tudod elviselni? tudod, Te vagy az "egyszem kedveltem"?!:)

török gábor 2010.12.29. 21:30:19

– Amolyan precedensjog lesz tehát, mi számít internetes sajtóterméknek, és mi nem?

– Ideális esetben a piaccal és a médiaszakmával együttműködve kellene meghatározni, hogy egyik-másik szolgáltatás pontosan mit fed le. A törvény a lekérhető tartalmakra és a sajtótermékekre csak fél év késéssel lesz alkalmazható. Lesz tehát hat hónap arra, hogy ezeket a vitákat lefolytassuk. Szerintem kellően szűken kell meghatározni a kört, mert különben egy ponton túl bármire ráfogható, hogy sajtótermék. Ha indítok egy blogot, és azon véletlenül felbukkan egy hirdetés, akkor azt lehet mondani, hogy gazdasági szolgáltatás, ráadásul „szerkesztettség” is van benne. Ez nem vezetne sehova. Ráadásul könnyű lenne kicsúszni a szabályozás alól, egy külföldi blogszolgáltatásra regisztrálva. A törvény médiaszolgáltatásokról és tömegkommunikációról szól, tehát az e körbe tartozó tevékenységekre kell alkalmazni.

– Világos, hogy a blogok nem tartoznak a törvény hatálya alá, de mi a helyzet a hírportálok blogajánlóival?

– A példa jó, mert valahol itt kezdődnek a határesetek. Ez esetben ugyanis felmerül a kérdés, hogy azért tették-e ki azt a bizonyos ajánlót vagy linket, mert egy gép véletlensze­rűen generálta, vagy van egy ember, aki ezeket a blogokat időről időre nézi, és döntést hoz. Ha utóbbi, akkor elvben a blogbejegyzés a portál szerkesztett tartalmává válhat, mert ha azt mondanánk, hogy nem, akkor bármely internetes újság állhatna csak blogokból.

www.magyarhirlap.hu/belfold/barkit_lehet_majd_szidni.html

Zsoo 2010.12.29. 21:31:42

@a-kis-herceg: Nem a tényekből indulsz ki, hanem amit a szenny sajtóból kapsz azt szajkózod.

török gábor 2010.12.29. 21:33:01

Schmitt Pálnak keddig volt ideje dönteni, mit tesz a törvénnyel. Az államfő eddig minden jogszabályt aláírt. De hogy erről hogyan határozott, azt a hivatalában nem árulták el.

A Magyar Közlönyben egyelőre nem jelent meg a törvény. Ha ez megtörténik, a magyar sajtónak csak néhány napja marad a felkészülésre, a törvény ugyanis ebben az esetben január elsején hatályba lép.

www.rtlklub.hu/hirek/belfold/cikk/350123

a-kis-herceg 2010.12.29. 21:33:49

@panelburzsuj: na foglaljuk össze...

A) verzió a fides rezsim megéri a nyarat... akkor már a nyugdíjkassza dőzsölése megy és "csendben" mert életben van a nyugdíj tv... abból egy-két évet kihúznak. na jó max 1 évet... ne felejtsük, hogy nagyon éhesek a farkasok... azaz államcsőd 2012 elején, de folyamán biztos...

B) fides vígan lavíroz tavasszal... de nem érik el a kasszát a nyárig, hitel nincs... államcsőd van 2010 nyarán... ez nem valószínű, mert hosszú és gyors kezük van... de ha a "villám" AB esetleg...

C) a fides megbukik tavasszal. ha a mostani elit marad és csak színjáték akkor goto A) és B). de ha "friss tudás" szivárog be. akkor a "spontán" államcsőd elmaradhat, helyette tervezett és lassan szépen 2012-13 tól felemelkedés a nulláról, 2030 ra tényleg eu elsők lehetünk...

A+B+C) estek nemzetközi párhuzama: 2015-re a világválság is "eltűnik" azaz 2008 szintre visszamászhat...

PS: az A) és B) verziókban elképzelhető hogy a fides nem akaratlan, hanem tervezetten játszik államcsődre... ez a lényegen nem változtat. az esetek ugyanezek. viszont a folytatások könnyebbek (legalább nekik)

Ordnassac 2010.12.29. 21:35:41

@török gábor: @Teremszolga: köszönöm!

Na igen, a kétnapos felkészülési idő is felvet ám alkotmányossági aggályokat...

sárkányfő 2010.12.29. 21:36:40

@tbb:
"Egyrészt a mostani hsz-d alapján."
Szövegértéelmézs megy?:
"az, hogy mit mondtak akár 89-ben, akár korábban, akár később ezek az emberek, vagy az, hogy most éppen melyik pártnak a támogatói, annak piszkosul semmi jelentősége."

"Másrészt meg a nem létező hsz-eid alapján."
A nagy semmire hivatkozol? vagy a saját feltétezéseidre hivatkozol? Vagy ez valami vicc szeretne lenni?
Áruld már ha valami állítást elég határozottan leírok, akkor miért kérdezel rá pont az ellenkezőjére?
(ha vicceltél, bocs, nem vettem a lapot)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.29. 21:37:21

@Bathory:

"Naná hogy az elmúlt 8 évre, tekintve pl. azt a nem elhanyagolható tényt, hogy 98-02ben csökkent az ÁA., ami nyugaton is ritka."

Államadósság 1998. április: 6 257 770 000 000 HUF
Államadósság 2002. április: 9 573 780 000 000 HUF

A számtan vagy a csökkenés fogalma jelent problémát?

a-kis-herceg 2010.12.29. 21:37:22

@Zsoo: utolsó hozzádszólásom, ha nem adsz tényt... vagy konkrétumot...

te: @Zsoo: "A tudatlanságra nem lennék büszke! Hidd el, van elég depressziós ember ebben az országban, legalább te ne légy az, ha nem muszály!"

én: nagyon köszönöm az aggódásod. a második mondat nem következik az elsőből hacsak nem arra célzol hogy a butaságom miatt elszomorodok.
csak ehhez értenem kellene hogy mit írtam rosszul. lennél szíves segíteni? vmi konkrétummal? vagy csak uyg higgyek? motto: fides?

most. ujra 3adszor: KONKRÉTUM.... köszi.

Terniak 2010.12.29. 21:37:23

@Ordnassac: Mit fog ön szerint mondani a köztársasági elnök szilveszterkor?
„Hol írjam alá?”

hircsarda.hu/1-politika/15719-pista-ba-rojtosul-nehez-evet-zarunk-basszajba/

Terniak 2010.12.29. 21:38:35

Mit fog ön szerint mondani a köztársasági elnök szilveszterkor?
„Hol írjam alá?”

hircsarda.hu/1-politika/15719-pista-ba-rojtosul-nehez-evet-zarunk-basszajba/

a-kis-herceg 2010.12.29. 21:42:10

@török gábor: itt nem cél alkalmazni... ezt őszintén mondják. ez arról szól, hogy lebeg feletted a damoklész kardja... max 2-3 eset lesz/év... nagy dobpergéssel. kiakasztva a nyenyi mellé az illető elleni bírósági végrehajtó határozat... a tv.t senki nem fogja alkalmazni... illetve mindenki fogja... beszarnak a szereplők osztjonapot... ez feudalizmus... itt nem kell a lovat korbáccsal agyon verni... elég meglóbálni... ez sokakat emlékeztet...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.29. 21:43:20

@tbb:
Kérdésedre nem tudok válaszolni, de annyi biztos, hogy az angol királynőnek több joga van, mint a magyar köztársasági elnöknek.

Ráadásul neki több ország ügyeit is intéznie kell.

Kanada királynője is, Ausztráliáé is, stb.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.29. 21:45:56

@jjulie:
Nem értem az összefüggést.

Esetleg, ha felhomályosítanál.

jjulie 2010.12.29. 21:46:01

@Zsoo:

neked viszont közvetelen vonalad van a tényekhez

ne nevettes. mert cserepes a számszéle

Terniak 2010.12.29. 21:48:24

@Ordnassac: nem felvet, hanem biztosan alkotmányellenes.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.29. 21:50:43

@sárkányfő:

"Arról lehet vitatkozni, hogy melyik párt ártott többet az országnak, a fidesz vagy az mszp.

de a kommunizmus bűneit nem lehet relativizálni.
a kommunizmus bűneit nem lehet bagatellizálni.
a kommunizmus bűneit nem lehet elsumákolni.

a kommunista rendszerben egy népet nyomtak el, embereket öltek meg, kínoztak meg, tettek tönkre politikai alapon. politikai rendőrség működött, besúgóhálózat, 56-ban sortüzek majd megtorlások, ÁVO, Andrássy u., verőlegények, meg a többi. sokat még ma sem tudunk. ez egy velejéig rohadt és bűnös diktatúra volt. ezek tények."

Ha ez így van - mert így van - akkor a kommunista rendszer pártja ugyan miért működhet tovább legálisan, miért kormányozhat újra és újra?

Mert közben "demokraták" lettek? :-)
Szerintem a nyilas párt is indult volna nagyon szívesen "demokrataként" az 1945 utáni választásokon.

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 21:51:26

@bariga:
szóval ez az unió alternatívája lehet. egy b-terv. de ez magyarország nélkül is megvalósulhat. meg persze lehet ezt bővíteni úgy, hogy a közép európai befektetések nyugat-ukrajnában is megjelennek.

kepfeltoltes.hu/101229/Mitteleuropa2_www.kepfeltoltes.hu_.png

de ez csak egy koncecpió. szóval azt azért meg lehet tippelni, hogy a balkán egy hosszú ideig még nemzetállamokból fog állni, és azok egymással fognak viaskodni, mert ugye nehéz megmondani, hogy akkor a szerb, az albán, vagy éppen a magyar kisebbséggel mi legyen. nyilván azért lenne jó, ha a duna-száva vonalánál húzódna mitteleuropa határa, mert akkor az összes magyar egy makro régióba tartozna.

de a magyar diplomácia élén martonyival, meg persze orbánnal nem ezt akarja, hanem nemzetállamot. és ezzel a balkánhoz soroljuk magunkat. vagy az orosz befolyási övezethez.

persze ez egy b-terv, arra az esetre, ha megbukik az unió.

porfelhő 2010.12.29. 21:52:05

Nem kell félni.!

" – Vagyis nem most jön el a sajtószabadság vége?

– Nem kell attól rettegni, hogy egy keményebb publicisztika után valakivel szemben hatósági eljárás indul.
Lehet majd szidni ezután is a miniszterelnököt vagy a kormányt. A közéleti szereplők kritizálása az újságírók alapvető joga, ezt nem érinti a jogszabály."

Ja! ezt abból a cikkből "loptam" amit belinkelt a TG. :)

a-kis-herceg 2010.12.29. 21:53:46

@Akitlosz: "...miért kormányozhat újra és újra"

akár fides néven is...
mint macska forró kását...
ezt járogatjuk körbe-körbe...

Terniak 2010.12.29. 21:53:55

@Akitlosz: az angol királynőnek tudomásom szerint bár van vétójoga, azzal sosem élt. Ez a hazánkban ismeretlen alkotmányos szokásjogból fakad. Ha jól tudom, még a parlament alsóházába sem léphet be, és nincs szavazati joga sem.

Szerintem a mi államfőnk erősebb, több jogosítványa van az államéletben mint a reprezentatív angol államfő(nek), de aki jobban benne van cáfoljon meg vagy erősítsen meg.

ökörpöröly 2010.12.29. 21:54:33

@porfelhő: Kedves Hölgyem! Uszítunk a kormány ellen? Kihasználjuk azt a 2-3 napot?

panelburzsuj 2010.12.29. 21:55:23

@a-kis-herceg:

Államcsődre és médiára összevontan: szerintem mindkettőben a "bonsai-filozófia" fog érvényesülni.

Nem verem agyon, csak művészien nyomorgatom.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.29. 21:55:23

@Teremszolga:
"Ettől még az alkotmányosság, alkotmányosság marad."

Csak attól függ ki dönti róla.

A gravitáció is gravitáció marad, ráadásul még az alkotmánybíróság (meg bárki más) véleményétől függetlenül is.

Ellentétben az alkotmányossággal.

Aztán meg mitől is annyira fontos, hogy a köztársasági elnök forduljon az alkotmánybírósághoz, amikor bárki fordulhat?

A Bokros csomag jó része is el lett kaszálva, pedig Göncz elnöknek sem voltak aggályai az aláírással kapcsolatban.

Terniak 2010.12.29. 21:56:26

Mindenkinek jó éjszakát!

porfelhő 2010.12.29. 21:59:19

@ökörpöröly:
Ah. dehogy uszítok én senkit. mindenki azt irogat, amit akar.:)

a-kis-herceg 2010.12.29. 22:00:25

@porfelhő: igen ez LJ

ő tudja legjobban. a fides "minta" városa... Esztergomhoz képest a másik véglet.

90% fides szavazó. miért?

mert zsigerekben van a szoclista diktatúra... abban élt a mérték adó generáció. totális elutasítás. emlékek elevenek... a királyi önkények azok távolabbiak. az egy generációval (emberöltő) korábbiak azt könynű pozitivan látni... de legalábbis szebbnek... a szoclisták a mezőgazdaságot kopasztották durván...

ezt a fides csak jól látva kihasználja... nem tudom meg van e Hrvinyak vagy milyen úr... egy szélsőbalos munkásőr (?) a közgyűlésben... LJ től mindig kap szót. és ő idősen lelkesen mindig él is a lehetőséggel és veri az asztalt... nem tudom mi van szegénnyel. 2010 okt óta... lehet betették a műzeumba az emlékpontba... a helyi terrorháza...

jjulie 2010.12.29. 22:02:11

most azt latolgathatja az orbán, hogy milyen görbületi sugarú ívre forduljon, hogy a legkevesebb birka sodródjon ki a kanyarban

bariga 2010.12.29. 22:02:49

@guvernalista: erőltessük inkább még egy kicsit az EU-t, mert különben a nagyok, mint Kína, India, Oroszország egyenként megesznek bennnünket reggelire

ökörpöröly 2010.12.29. 22:03:33

@Akitlosz: Azért egyet le kell szögeznünk tényszerűen. A legmagasabb MSZMP-vezetők jelenleg a FIDESZ-t erősítik.
Gondolok itt elsősorban Pozsgay Imrusra, Szűrös Matyikára és Schmitt Palcsira. A FIDESZ házon belül összehozhatna egy MSZMP KB ülést!:P
A Nemzeti Konzultációnak az a Pozsgay volt a vezére, aki 18 évesen, 1950-ben belépett a rákosista MDP-be, majd mikor még fel se száradt az 56-os forradalmárok vére, már 1956-ban be is lépett az orosz tankokkal hatalomra juttatott MSZMP-be. Tessék elolvasni az életrajzokat is!:)
A "kommunista" gazdasági és politikai elit és leszármazottaik szétspriccelt 1989 után a politikai élet minden szegmensébe.
Ennek következtében mindegyik jelenlegi politikai oldal mögött a késő kádári elit áll. Mindössze az álruhájuk más.
Egyes ostoba seggfejek viszont szívesen bedőlnek a látszanak. Persze ehhez az is hozzájárul, hogy ezek az emberek belül még mindig kádárista bolsevikok.:)

Ordnassac 2010.12.29. 22:03:47

@Teremszolga: nem akartam ennyire konkrét lenni, de igen, így van.

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 22:04:05

@guvernalista:
illetve a fidesz elképzelése az, hogy lesz egy magyar befolyási övezet. és akkor az idegen tőkét ki kell paterolni. ebben az esetben nem lesz ipar. szóval ez egy feudális koncepció, ami kizárólag a mezőgazdaságra, és a turizmusra épít.

kepfeltoltes.hu/101229/Mitteleuropa3_www.kepfeltoltes.hu__www.kepfeltoltes.hu_.png

sárkányfő 2010.12.29. 22:04:57

@Akitlosz: tőlem kérded? szomorú, hogy így volt. nagyon szomorú. nem vagyok profi a 89-es történésekben, de ha jól tudom részben ez volt az ára a "békés" átmenetnek. morálisan elfogadhatatlan, de ha politika nem a moralitás világa. de ettől még a kommunista bűnök bagatellizálása elfogadhatatlan. sőt, el kéne azokkal számolni. igazából nem akarok én senkit börtönben látni, pedig sokan megérdemelnék bőven, de legalább egy szimbolikus ítéletet szívesen látnék. meg a múlttal való szembenézést, az ügynökakták megnyitását, és hasonlókat. a magyar nemzetnek szerintem joga van megismerni saját közelmúltját, ez az nemzet információs önrendelkezésének része.
a legrosszabb az, hogy emberek képesek voltak az utódpártra szavazni. mára meg eljutottunk oda, hogy a volt anitkomcsi pért is komcsi lett. rémálom, komcsik mindenfelé, ezektől sose szabadulunk.

ökörpöröly 2010.12.29. 22:05:08

@porfelhő: Azért én figyelemmel kísérem tevékenységed, majd jól bezsarollak!:)

Ordnassac 2010.12.29. 22:06:44

@ökörpöröly: Schmitt nem volt az MSZMP tagja tudtommal, ő volt a (dísz)pártonkívüli.

sárkányfő 2010.12.29. 22:07:27

@guvernalista: a térképeden a piros vonalad precízen mutatja európa és balkán határát.

a-kis-herceg 2010.12.29. 22:08:17

@jjulie: :))))

pálinkáznak... és pali lecsót főz... ebből hányás lesz.

tbb 2010.12.29. 22:08:48

@sárkányfő:

Azért kérdeztem rá, mert ha a komcsik bűneire akarnék utalni, akkor még véletlenül sem Pozsgaival vagy Schmittel példálóznék.

Ordnassac 2010.12.29. 22:09:18

@ökörpöröly: KB-ról jut eszembe: Kovács László és Kiss Péter KB-tagok voltak 1989-ben. ;-)

a-kis-herceg 2010.12.29. 22:11:28

@ökörpöröly: @Ordnassac: PS? Matolcsy, +a külügy. de ezt hagyjuk ezek köztudomású dolgok...

egy elit volt. uyganaz maradt. csak több párt ra osztották... és forognak is... ebnyni... komcsi mind:) (szinte)

@Zsoo: erről is tudtok? ;) na jo mire gondolsz???? tényleg nem értem.

Ordnassac 2010.12.29. 22:12:00

Most már azon se lepődnék meg, ha ma nem történne semmi aláírásügyben...

oldrock (törölt) 2010.12.29. 22:12:20

@Akitlosz:
Ha ez így van - mert így van - akkor a kommunista rendszer pártja ugyan miért működhet tovább legálisan, miért kormányozhat újra és újra?

Ez ellentmond egy későbbi írásoddal amelyben helyesen megjegyzed, hogy a Fideszben vannak a nagyobb kommunisták.

Akkor lennél következetes, ha ezt kiterjesztenéd a Fideszre is.

A Fidesz kommunistái:

Balogh Gyula - MSZMP tag
Bihari Mihály MSZMP tag
Boros Imre MSZMP-titkár, III/2 együttműködő D-8
Boross Péter - MSZMP tag
Chikán Attila - MSZMP tag
Csintalan Sándor MSZMP és MSZP tag, jelenleg a Fidesz és a HÍR TV ideológiai támasza
Schmitt Pál: MOB tag, volt MOB elnök, a Los Angelesben rendezett olimpiai részvétel megfúrója és főkommunikátora, nagyon szorosan együttműködőt a kommunistákkal
Deutsch Tamás - KISZ titkár
Fónagy János - MSZMP tag
id. Orbán Győző - párttitkár
Id. Pokorni Zoltán - III/3-mas SZT tiszt
Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő
Kerényi Imre: MSZMP alapszervezeti titkár
Kövér László: KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
Ligetvári Ferenc - MSZMP tag
Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő
Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 együttműködő
Mikola István - Hazafias Népfront
Orbán Viktor - KISZ titkár
Orbán Viktor apja párttitkár, Orbán anyuka pedagógusi pályát cserélte fel egy pártbizottsági állásért
Pintér Sándor - MSZMP titkár
Pozsgay Imre MSZMP PB és KB tag (MSZMP csúcsvezetőségének tagja)
Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
Szabadi Béla - MSZMP tag, munkásőr
Szita Károly: III/III együttműködő
Szűrös Mátyás MSZMP KB tag
Varga Mihály - KISZ titkár
Vonza András - MSZMP tag

Ilyen rangú kommunisták nincsenek az MSZP-ben.

a-kis-herceg 2010.12.29. 22:12:38

@tbb: hanem? csak horn a pufajkás, aki lőtt is? vagy biszku aki kivégeztetett.. stb? hm...

ökörpöröly 2010.12.29. 22:13:25

@sárkányfő: Ugyan-ugyan. Antallt is hátulról mozgatták, azért segítette túlélni a késő kádári elitet. A csehek, a németek, a lengyelek és a többiek ki tudták söpörni a kommunista elitet a politikai életből... Ez a "tetszettek volna forradalmat csinálni" egy ócska félrevezetés volt, és furcsa módon a mai napig sokan bedőlnek nekik.
Máshol a kommunista rezsim besúgóinak névsorát kiadták, a rendszerváltásuk után tisztába tették a múltat. Ott se folyt vér, csak talán az új politikai elitjük gerincesebb és tisztességesebb volt, mint a miénk.
Az antikommunista SZDSZ vezetése szinte kizárólag a zsidó kommunista elit kölykeiből állt -nem egy volt ÁVH-s felmenők kölyke-, az MSZP eleve utódpárt volt, a FIDESZ-vezetők jelentős része részt vett a KISZ-be, szüleik pedig pártfunkcionáriusok voltak, a többi "rendszerváltó" társaság is hasonló kaliberű volt. Azért az első "független" Parlamentben minden 5.-6. ember vélhetőleg ügynök volt. Mit lehet és lehetett ezektől várni?
A kommunista elittel úgy harcoltak, mint az olajbűnözőkkel. Azaz semennyire. Az egész parasztvakítás. A FIDESZ is mindent megtesz, hogy ne lehessen feldolgozni az előző rendszer besúgóiról megmaradt adatokat. Kérdem én, miért?
Lehet találgatni.

ökörpöröly 2010.12.29. 22:14:35

@Ordnassac: Csak 13. évig miniszterhelyettes a kommunista Lázár-kormányban!:)

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 22:15:03

@bariga:
ez egy lehetséges b-terv. arra az esetre ha nincs unió. nekem meggyőződésem, hogy gazdasági értelemben nem makro régiók kellenek, hanem az unió. de ahhoz a tagállamoknak fel kellene adniuk a gazdasági befolyásukat, és az unió-város-piac relációban tartani minden gazdasági kérdést.

tehát van egy egységes belső piaci szabályozás, amit az unió megalkot, és attól helyi (önkormányzati) rendeletekkel el lehet térni. és akkor az unió gazdasága alacsony szintem arról szól, hogy városok versenyeznek egymással. városias brendek. a frankfurti virsli, és a makói hagyma. és van egy high tech ipar, ami globális. van nokia, meg mercedes, meg lenovo. globális brend. és akkor ez a kisipar, nagyipar.

de mi van, ha nem lehet egész európát összetartani. akkor a makro régiókra kell osztani. ezt mondja róna péter. hogy akkor felejtsük el az eurót, és legyen regionális pénz. és akkor mondjuk legyen a svájci frank itt is a fizetőeszköz. a makro régió egyezzen ki svájci bankokkal. vagy legyen márka, vagy korona. igazából nem látom ebben a rációt, mert szerintem ez a 10 ország sem tudna sokkal könnyebben megegyezni, mint 30. de azért mégis csak egyszerűbb. de a lényeg az, hogy kizárólag magyarország akarjon versenyképes lenni. mert eddig legalábbis az összes ilyen kísérlet elbukott.

Ordnassac 2010.12.29. 22:15:08

@a-kis-herceg: ezzel én úgy vagyok vele: nem izgat különösebben, hogy ha valaki az MSZMP tagja volt. Nálam nem azzal diszkreditálódik ki valaki, hanem azzal, amit most tesz.

jjulie 2010.12.29. 22:15:21

@a-kis-herceg:

nagyon táskásak lesznek azok a szemek holnapra, és már lehet hogy a görbületi sugár nem is a birkák miatt kérdés, hanem a sofőr miatt

ökörpöröly 2010.12.29. 22:16:14

@a-kis-herceg: Én a legmagasabb kommunista elitet emeltem ki. :)

sárkányfő 2010.12.29. 22:16:25

@tbb: és visszaolvastál? nem a semmiből vettem elő a neveket, hanem a társalgás így hozta. tölgyes védte nagyon harciasan őket. de - ahogy világosan le is írtam, ha van rá szemed hogy elolvasd - többes számban is írtam, és értelemszerűen minden magas rangú komcsi vezetőre vonatkozik amit írtam.

mi kell evidenciákat így szájbarágósan magyarázni?!

jjulie 2010.12.29. 22:17:17

@Ordnassac:

uff, szívsz egyet a pipámból?

a-kis-herceg 2010.12.29. 22:17:35

index.hu/gazdasag/magyar/2010/12/29/besokallt_a_lukoil_a_valsagado_miatt/

keletről is ugyanaz a szél fúj, mint nyugatról... mi lesz ebből tájfun???

sárkányfő 2010.12.29. 22:17:47

@Ordnassac:
ma nem lesz semmi. már rég mindenki otthon nézi a tévét.

bariga 2010.12.29. 22:18:59

@oldrock: hűha, ezt első blikkre kb 100 millára taksálom

Ordnassac 2010.12.29. 22:19:01

@ökörpöröly: és? attól még nem lesz KB-tag valaki. Legalább úgy fikázzunk, hogy értelme is legyen...

Amúgy csak három évig volt miniszterhelyettes, amikor az OTSH második embere volt.

porfelhő 2010.12.29. 22:20:09

@a-kis-herceg:
nem is értem, hogy te mit irsz.:) nem kopasztottak jobban a szocik, mint a fidesz. "szocialista diktatura"....mikor volt?

oldrock (törölt) 2010.12.29. 22:20:25

@bariga:
Tényeket is büntetik? Kérdezem naivan...

Ordnassac 2010.12.29. 22:20:59

@a-kis-herceg: @Ordnassac: persze ez a mezei párttagokra vonatkozik elsősorban. Az, hogy Pozsgay (rendszerváltáskori érdemei elismerése mellett) részt vett az alkotmányozásban, szerintem erősen disszonáns (hogy finoman fogalmazzak).

@jjulie: nem dohányzom. :-P

@sárkányfő: úgy néz ki.

oldrock (törölt) 2010.12.29. 22:21:34

@bariga:
Az internet tele van ezzel a névsorral...

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 22:23:07

@török gábor:
ne izgulj ezen ennyire. majd az újévi köszöntőjében elmondja. :-D

porfelhő 2010.12.29. 22:23:17

@jjulie:
segits már, én nem is tudom, hogy @a -kis-herceg mit ir. az a sok "pontocska" nem is tudom mit jelent.

a-kis-herceg 2010.12.29. 22:24:26

"Schmitt Pál számára rendelkezésre álló idő tehát december 28-án járt le..."

pöffög a motor? nem fog a toll? vagy tényleg eltört e szentjobb?

oldrock (törölt) 2010.12.29. 22:24:26

@oldrock:
Január 1-től érvényes az új törvény, ha aláírja Schmidt Pál.
Még nem tudni hogy aláírta e vagy sem.

a-kis-herceg 2010.12.29. 22:25:24

@porfelhő: 1947-1990

merre jártál? van alibid?

jjulie 2010.12.29. 22:26:38

@porfelhő:

őt figyelmesen kell olvasni, de majd segítek

a-kis-herceg 2010.12.29. 22:28:22

@oldrock: és ha csak idézek? József Attilát és Adyt? akkor ők kapják a csekket remélem... én TG nek nem akarok rosszat. na persze Saint-Exupéry-t nehéz lesz kiértesíteni...

Ordnassac 2010.12.29. 22:28:52

@oldrock: Schmitt Pál és Schmidt Mária. Nem mindegy. ;-)

Holnap vagy legkésőbb holnapután kiderül.

bariga 2010.12.29. 22:29:00

@guvernalista: igen, valóban meg kellene vívni észak-dél harcát, mint Amerikában, persze képletesen, Ezért próbálják keletet, bennünket is felzárkóztatni. Nehéz folyamat és a válság is visszavetette, de még lehet belőle valami. A magyar elnökség nem fogja elősegíteni attól tartok.

porfelhő 2010.12.29. 22:29:06

@a-kis-herceg:
nem is éltem 1947-ben. :) még.

bariga 2010.12.29. 22:30:46

@oldrock: OK, de mi lesz az új törvény után?

porfelhő 2010.12.29. 22:31:26

@jjulie:
figyelmesen olvasom, de nem tudom követni. a múlkor is már megfájdult a fejem, mikor többet irt.:)

oldrock (törölt) 2010.12.29. 22:34:01

@Ordnassac:
Nem értem az elnök nevét jól írtam...

a-kis-herceg 2010.12.29. 22:34:02

@porfelhő: pont 22:00

torokgaborelemez.blog.hu/2010/12/28/305_null_komma_null/fullcommentlist/1#c12015826

nagyon fontos. talán az eddigi legfontosabb hsz em:) segítek szivesen.... társadalmi problémákat tártam fel. amivel a fides visszaél...

jjulie 2010.12.29. 22:35:08

@porfelhő:

rúgd bokán, ha nem érted

oldrock (törölt) 2010.12.29. 22:35:28

@bariga:
Virágnyelv, hasonlatok metaforák. Megtanulunk művészien fogalmazni, vagy kussolunk.

jjulie 2010.12.29. 22:36:51

lement az rtl híradó, egy szó sem volt benne a smitpali dolgáról

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.29. 22:37:51

@Teremszolga:
Az két külön dolog, hogy kinek mihez van joga és hogy él-e velük.

Az angol királynő

- kinevezhet és leválthat miniszterelnököt
- kinevezhet és leválthat minisztert
- összehívhatja, elnapolhatja és feloszlathatja a parlamentet
- hadat üzenhet és békét köthet
- főparancsnokolja a hadsereget
- püspököket és érsekeket nevezhet ki az angol egyházban
- útlevelet bocsáthat ki
- nemesi címet adományozhat
- hetente jelentést kap a miniszterelnöktől
- visszaküldhet a parlamentnek megfontolásra törvényeket, kivéve az adókkal kapcsolatosakat és a saját jogkörét érintőeket

- Kanadában a kormányzók, szövetségi bírák, a koronához tartozó vállalatok vezetőinek a kinevezéséhez is szükséges a királynő hozzájárulása a kanadai miniszterelnökkel közösen

jjulie 2010.12.29. 22:38:49

na kíváncsi vagyok, az orbán kivel magyaráztatja el, hogy mi történt

porfelhő 2010.12.29. 22:38:57

@jjulie:
jaj. már Te is miért válaszolsz igy. miért nem segitettél, ha Te annyira érted.

jjulie 2010.12.29. 22:41:01

@Akitlosz:

bravó, van guglid? ha van minek kinlódsz itt, beszélgess vele, mindent elmagyaráz neked, ha szépen kéred

a-kis-herceg 2010.12.29. 22:41:34

persze a síjtótáj.on beharangozott ÚJ HONLAPOT is érdemes megtekinteni... fekete-fehér egyszerű dizájn, nem túl sok szöveg. nagyon jól átlátható...

www.nav.gov.hu/

jjulie 2010.12.29. 22:42:46

@porfelhő:

tele irta már a képernyőmet, nem tudom melyikkel van gondod

oldrock (törölt) 2010.12.29. 22:42:49

@Akitlosz:

Más hagyomány. A királynőt a nép többsége tiszteli, a füvet már kétszáz éve nyírják...

De itt????

Ordnassac 2010.12.29. 22:44:06

@oldrock: "Január 1-től érvényes az új törvény, ha aláírja Schmidt Pál."

Schmitt Pál a közt. elnök neve, két t-vel. Schmidt Pál a Posta-vezér neve. ;-)

a-kis-herceg 2010.12.29. 22:44:50

@jjulie: ezt irtam neki... és ez lényeges is. szeretném ha értené:)

torokgaborelemez.blog.hu/2010/12/28/305_null_komma_null/fullcommentlist/1#c12015826

porfelhő 2010.12.29. 22:45:13

@jjulie:
már egyikkel. sem. azzal volt, ami nekem szólt.

jjulie 2010.12.29. 22:46:08

milyen helyes kis táblázat került felülre, csak most tűnt fel

bariga 2010.12.29. 22:47:40

@jjulie: így jobban látszik a 0,0

oldrock (törölt) 2010.12.29. 22:48:22

@Ordnassac:
Igazad van de mentségemül szolgál, hogy egy helyen tévesztettem el, a felsorolásban jól írtam, és így is tudja mindenki hogy kire gondolok,,,

a-kis-herceg 2010.12.29. 22:49:13

@jjulie: "mindent aláírt"

és a viccet is kivette... azaz betett egy t-t. mondhatnám: nem Té-tlenkedik....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.29. 22:50:19

@guvernalista: örülök, hogy megy már a faszkalapozás nélkülem is...
Sólyom ügyében pedig természetesen nem értünk egyet. Régen, amikor még a kurta farkú malac kurta farka se volt meg, volam olyan gyűléseken vízerőmű ügyben, ahol több volt a titkosrendőr, mint a civil. Sólyom és vargha meg még néhány pedig mert beszélni, pedig abszolút bizonytalan volt, nem csuknak-e le minden megjelentet a komcsi vízügyeseken kívül.
Természetesen ő se hibátlan és nyilvánvalóan annyira hiú, hogy a hiúság számos esetben elhomályosítja a tisztán látását.
Viszont olyan faszkalaphoz [:)], mint Göncz "Patkány" Árpád vagy éppen a nemzet tévétornásza, azért nem hasonlítanám. Az eddigi elnökök közül Mádlnak volt még köze a minőséghez.

a-kis-herceg 2010.12.29. 22:50:27

@oldrock: mér a Post nem a Posta vezéréről szólt?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.29. 22:52:28

@ökörpöröly:

Ha egy pártból emberek átmennek egy másik pártba, akkor megy a párt is velük, vagy marad a pártban maradók pártja?

Egy párt léte nem néhány konkrét személy tagságától függ.

Talán éppen azért léptek ki egyesek a Szocialista Pártból, mert már nem akarnak közösséget vállalni vele és azzal, amit jelent.

Kommunisták Magyarországi Pártja (1919–43)
Békepárt (1943/44)
Magyar Kommunista Párt (1944–48)
Baloldali Blokk (1946–48)
Magyar Dolgozók Pártja (1948–56)
Magyar Szocialista Munkáspárt (1956–89)
Magyar Szocialista Párt (1989-

Ez mind egy és ugyanaz a párt, csupán nevet, meg logót váltottak párszor.

Elképesztő kommunisták részéről a Fideszt beállítani a kommunizmus utódpártjának.

Melyik párt is örökölte az MSZMP pártvagyont?

Csak és kizárólag a Magyar Szocialista Párt, mint EGYETLEN JOGUTÓD!!!

ökörpöröly 2010.12.29. 22:53:05

@Ordnassac: Szűrösre és Pozsgayra gondoltam, speciel. De úgy látom, hogy neked is kellemetlen a dolog! :P Te eszed a fikát?:)

Ordnassac 2010.12.29. 22:54:08

@oldrock: ahogy gondolod, kedves oldrick. :-P

bariga 2010.12.29. 22:55:40

@Hepci: már éppen kezdtünk unatkozni

Bergeroth 2010.12.29. 22:55:52

hirek.tilos.hu/?p=1745

Okuljon belőle mindenki, jövő héttől ez lesz!

Ordnassac 2010.12.29. 22:55:54

@ökörpöröly: egyáltalán nem kellemetlen, csak kínosan törekszem a pontosságra.

Mint már többször írtam, Pozsgay alkotmányozói szerepe (rendszerváltáskori tevékenységétől függetlenül) eléggé disszonáns (és udvariasan fogalmaztam).

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.29. 22:56:06

@jjulie: Nekem sem hiányoznának a kínlódásaid.

kistamás 2010.12.29. 22:58:00

@török gábor: A csend most elfojtott izglmakat takar. Szerintem most vitatkoznak rajta. Ha már névsorokról van szó, akkor azt kellene sorolni, hogy kik vannak a mt aláírása mellett és ellen.
Gábor, nem tudod, hogy a kormány környékén hogy áll ez most? Szerintem ez most olyan lesz, amikor Navracsis-nak fontos lesz az elvek mellett kiállni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.29. 22:59:24

@lüke: a hülyeség ökumenikus (neutrális?)...

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 22:59:41

@bariga:
a két világháború polgárháborúnak elég volt (európa harcolt európa ellen), és a hidegháború meg függetlenségi háborúnak. ez egy 20-30 nyelvű kontinens, amerika - latin amerikát is beleértve - 2-3 nyelvű. szóval lehet, hogy előbb lesz egyesült amerika, mint egyesült európa. szerintem a jenkik is rájönnek, hogy az amerika tőke déli irányba tudna terjeszkedni. jön majd brazil olimpia, foci vb. szóval így európa nagyon egyedül lesz. és akkor lehet, hogy ebbő egység lesz. de ezek persze csak találgatások.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.29. 22:59:47

@sárkányfő:

Az egy dolog, hogy 1989-ben ez volt az ár, de miért is kellett azóta is, a mai napig is ragaszkodni ehhez az árhoz?

1991-től lehetett volna változtatni ezen az alkun.

1989-ben eleve deklaráltan és szándékoltan csak egy ideiglenes, átmeneti rendszert terveztek meg, és vezettek be.

jjulie 2010.12.29. 23:02:04

@porfelhő:

ezt most nekem sincs már türelmem dekódolni

ökörpöröly 2010.12.29. 23:02:26

@Akitlosz: Vagy ostoba vagy, vagy gyáva, aki nem mer szembenézni a tényekkel.
A "rendszerváltás" utáni politikai elit teljes egésze nyakig mocskos volt, ahogy leírtam.
Az MSZMP pártvagyon MSZP általi lenyúlása részletkérdés amellett, hogy a nemzeti vagyont szétlopta az új-régi elit.
A "rendszerváltás" utáni pártok nem mások, mint késő kádári elit és utódjaik más-más köntösbe bújtatott tolvaj kezei.
Az lényegtelen ebből a szempontból, hogy bevettek egy-két "új" arcot is a buliba.
A másik dolog. Az is ténykérdés, hogy legmagasabb szintű egykori MSZMP-elit jelenleg a FIDESZ mellett áll.
Bolsevikok ők is, ahogy Orbánék.
Ezzel nem védem a szociáldemokrata-liberális köntösbe öltözött MSZP-tolvajokat.
Nem kell a marketingnek bedőlni. Néha feláldoznak a tömegnek egy-két figurát, de a mögöttes játszmák sajnos "belső pártharcok", a bolsevikok egymás közti játszmái.
Hogy ezt meg lehet tenni, az a magyar "nemzet" hihetetlen primitívségét, jellemtelenségét, ostobaságát mutatja.
Az egész régió legalja nemzete sajnos jelenleg a magyar.
Gerinctelen, ostoba, jellemtelen többségű "nemzet" ilyen elitet érdemel. Meg is kapja, sajnos.

porfelhő 2010.12.29. 23:02:27

nagyon jó a -kis-herceg. "társdalmi problémákat tárt fel amivel a fides visszaél."
ő meg azzal él vissza, hogy a "kisujjában" van a politika, mert nyilván csak ezzel foglalkozik, vagy legalább is sokat. meg ő egész nap irogathat.

a-kis-herceg 2010.12.29. 23:03:29

@Bergeroth: ez eszméletlen... az angol zeneszámból ki kellett volna sípolni a "motherf*cker" szót. mert a magyar 16 év alatti hallgatók mind értik és rosszul fejlődnek...

basszus... én véleményem:

1. ha mind értik akkor nem mindegy?
2. egy zeneszám "kitakarva"?
3. enynire tudnak angolul? minden 16év alatti? nagyszerű...
4. tilos rádiónak javaslom válaszolja: hogy az ő hallgatóik egyike se tud angolul... bizonyítsák az ellenekezőjét...

levelezésre felkészül TG...

a-kis-herceg 2010.12.29. 23:06:38

@porfelhő: szeretnék segíteni az országon... nem lesz mindig így. most ünnep van. jan1től uj országban ébredünk. a karrierem is zárójelben volt 1 évet... de nem bántam meg. sőt.

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 23:07:08

@Hepci:
lehet, hogy én vagyok a hülye, de a múlt rendszerben csak akkor voltam egy kicsit beszarva, amikor a haverjaim elmondták, hogy éjszaka részegen be akartam csöngetni a ruszki konzulátusra, poénból menedékjogot akartam kérni, hogy üldöznek a politikai nézeteim miatt. és azt mondták, hogy alig tudtak a csengőtől elráncigálni. akkor azt gondoltam, hogy oké, lehet, hogy nem vették volna poénra a dolgot. de a vízlépcső ügyében, kádárék senkit se akartak letartóztatni.

de ha itt tartunk, akkor göncz meg börtönben volt. nagyobb ellenálló volt, mint sólyom. de mondom, szerintem senki nem volt itt nagy ellenálló. sajnos nem utáltuk ennyire a szocializmust.

Ordnassac 2010.12.29. 23:08:36

@a-kis-herceg: csak nem te leszel az új zuglói főépítész? :-P

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 23:08:44

@guvernalista:
mármint a második fele az 70-es évektől igaz persze.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.29. 23:09:06

@oldrock:

Ha egy (vagy akár több) hivatásos katona leszerel és elmegy rendőrnek, akkor onnantól a rendőrség lesz hadsereg, vagy marad ugyanúgy mindegyik szervezet az, ami addig is volt,

1989-ben a Magyar Szocialista Párt utódja a Magyar Szocialista párt lett. Akiknek ez megfelel(t) ott maradtak illetve oda lépnek be, akiknek meg nem felel(t) meg, eljöttek onnan, vagy be sem lépnek oda.

Persze a alakult még egy Munkáspárt is, de az nem kapott egy fillért sem, mert nem jogutód.

Igazából eléggé kétlem, hogy mindezt az MSZP-sek ne lennének képesek agyilag felfogni, úgyhogy inkább szándékos kavarás a részükről magukat "demokratának", a "demokrácia védelmezőinek" beállítani, míg másokat kikiáltani az MSZMP örökösének.

Ez olyan, mint amikor a tolvaj kiált másokra fogd meget, és közben kárörvendve elkígyózik, miközben mást kergetnek helyette.

jjulie 2010.12.29. 23:10:01

@Akitlosz:

te az a szerencsétlen vagy akit képes volt az orbán átbaszni mint szart a palánkon, és elhitted neki, hogy a véleményalkotáshoz való egyenlő jogod azt jelenti, hogy a véleményed egyenlő értékű mindenkiével

namost felvilágosítalak, a vélemények nem egyenlő értékűek, soha nem voltak azok, és soha nem is lesznek, van amelyik szart sem ér, és van amalyik aranyat, és köztük végtelen sok az átmenet

átbaszott az orbán mert alkalmas vagy rá

ezt gondold át, és ha nem érted, kérdezd meg a legközelebbi polgári körös gyűlésen a híttérítődtől, hogy mit jelent ez

porfelhő 2010.12.29. 23:10:14

@jjulie:
értem. nem is kell. ti vagytok a többség. én meg csak úgy hivatlanul jöttem. bocsánat. akkor volt türelmed, amikor a @lükéddel együtt saraztál.

ssi 2010.12.29. 23:10:17

@simonmondja.: :-))
gondban is voltam, mit idézzek belőle - az egész egy telitalálat

most kaptam egy zenés videót, s a poszt ugrott be: T.G. mondta, majd közkinccsé tett: "ami ma jó ötletnek, komoly segítségnek tűnik, holnapra tankönyvekbe kerül, és nevetséges, szánalmas példa lesz" -
www.youtube.com/watch?v=zZThsyk9Ads&NR=1

szomszédasszonyom kiborult: egészségügyi okok miatt nem lehet gyerekük, évekig tartott, míg kiheverte, most meg az egykulcsos is bünteti, erre emlékezteti, s stagnál majd a fizetése. mérgében azt mondta: Hagyóék kevesen sokat törvénytelenül; most mások, de törvényesen, nyíltan sokat nyúlnak majd le

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 23:12:10

@a-kis-herceg:
olyan ez, amikor a suli udvarán kiírtuk hóba: fuck off. úgy képzeltük, milyen vagányok vagyunk.

a-kis-herceg 2010.12.29. 23:13:17

@Ordnassac: elküüldték???? nem tok róla

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.29. 23:13:39

@jjulie: a Herceg négyszer faszkalapozta le... az enyémet csak félreértette...

ökörpöröly 2010.12.29. 23:15:25

@Akitlosz: Szánalmas vagy, ahogy véded a "hivatalos álláspontot".
Reflektálnál erre?:)

Vagy ostoba vagy, vagy gyáva, aki nem mer szembenézni a tényekkel.
A "rendszerváltás" utáni politikai elit teljes egésze nyakig mocskos volt, ahogy leírtam.
Az MSZMP pártvagyon MSZP általi lenyúlása részletkérdés amellett, hogy a nemzeti vagyont szétlopta az új-régi elit.
A "rendszerváltás" utáni pártok nem mások, mint késő kádári elit és utódjaik más-más köntösbe bújtatott tolvaj kezei.
Az lényegtelen ebből a szempontból, hogy bevettek egy-két "új" arcot is a buliba.
A másik dolog. Az is ténykérdés, hogy legmagasabb szintű egykori MSZMP-elit jelenleg a FIDESZ mellett áll.
Bolsevikok ők is, ahogy Orbánék.
Ezzel nem védem a szociáldemokrata-liberális köntösbe öltözött MSZP-tolvajokat.
Nem kell a marketingnek bedőlni. Néha feláldoznak a tömegnek egy-két figurát, de a mögöttes játszmák sajnos "belső pártharcok", a bolsevikok egymás közti játszmái.
Hogy ezt meg lehet tenni, az a magyar "nemzet" hihetetlen primitívségét, jellemtelenségét, ostobaságát mutatja.
Az egész régió legalja nemzete sajnos jelenleg a magyar.
Gerinctelen, ostoba, jellemtelen többségű "nemzet" ilyen elitet érdemel. Meg is kapja, sajnos.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.29. 23:15:30

@guvernalista: mondtam, nem értünk egyet. A helyzet változatlan. :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.29. 23:16:06

@ökörpöröly:

50%-os nevet sikerült választanod magadnak.

Az első része egész találó, míg második nem.

Bergeroth 2010.12.29. 23:17:06

@a-kis-herceg:
Ott van a válaszuk is, olvasd végig.

ökörpöröly 2010.12.29. 23:17:32

@Akitlosz: Vagy a hozzád hasonló barmokat!:) Nem is nyírni, egy kellemes munkatáborba szállítani a kies Lengyelországba!:) Legalább lenne valami haszna a fajtádnak! Bolsevik!:)

ökörpöröly 2010.12.29. 23:19:27

@Akitlosz: Te, szellemi és lelki nyomorult, ennyit sikerült válaszolnod? Azt hittem, hogy azét az IQ 80-at átviszed, aztán sikerül valamit kihoznod gyenge képességeid ellenére!:) De tévedtem, biztos túl sok benned a szittya-hun-turáni-roma vérvonal!:)

a-kis-herceg 2010.12.29. 23:19:47

@Hepci: igen, de mindegyik mellet volt pontos indoklás és bizonyíték... (még fellebbezési időt is adtam). mindet egyesével külön megszolgálta... az érdem az érdem. nem tudom miért nem fizetik meg jobban az ügyészsg dolgozóit. akkor vehetnének fel értelmesebbeket...

a-kis-herceg 2010.12.29. 23:21:30

@ökörpöröly: érdekes veled mindig nagyon egyet értek (tartalmában)... kár hogy ilyen póriasan fogalmazol...

Ordnassac 2010.12.29. 23:21:51

@a-kis-herceg: nem küldték, csak gondoltam gonoszkodom egyet. :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.29. 23:22:10

@jjulie:

Annyit azért még segítek, hogy ha a Shift azaz magyarul Váltó billentyűt nyomva tartod, akkor tudsz NAGYBETŰVEL is írni.

Várjál már!

Nincs így ráírva általában, felfelé mutató nyíl van rajta.

Bár nagy reményeket nem fűzök hozzád, ha már a pont. vessző, s egyéb írásjeleket sem találod meg.

Sz'al inkább nem állok ki veled az ostobasági versenyben, inkább elismerem, ebben te vagy a jobb.

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 23:23:30

@Akitlosz:
oké, de az mszmp nem volt azonos az mszmp kb-vel. hanem az a mag mszmp volt. és volt mondjuk így a héja a hazafias népfront. amit éppen pozsgay elég szépen felfuttatott, egy rakás nemzeti érzülettel bíró ember lépett be emiatt az mszmp-be, akik ugyanúgy részesei voltak az elnyomó hatalomnak, mint kádárék. szóval a népfrontosok és a kisz kádereik nem a rendszert akarták megdönteni, hanem kádárt.

orbán, vagy kövér, stumpf ugyanúgy kiszes volt, mint gyurcsány, bajnai, vagy draskovics, csak előbbieket a népfront favorizálta, utóbbiakat pedig a központi bizottság. és amikor kádár meghalt, illetve már előbb, amikor lemondatták, akkor ez a két csapat különvált. de egy csomó mszmp tag, családtag, káder, ügynök alkotta az első parlamentet. antall halála után pedig orbánék a népfrontból gründoltak egy antikomintern kvázi konzervatív formációt, és gyurcsány meg csinált egy pszeudo liberális antifasiszta pártot.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.29. 23:24:15

@nyünyüge: miben volt Drazsé felkészült? A macchiavellizálásra emlékszem... van más is?

a-kis-herceg 2010.12.29. 23:25:25

@Ordnassac: vicces vagy... maradjunk enyniben

a jegyző? ő lesz első, mint kézenfekvő... az indoklásnélküli kiba... bocs elbocsátás az olcsobb ugye? 2 hó kielégítés... 13dik és 14dik... remélem

talán ezért vártak jan 1ig?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.29. 23:25:52

@ökörpöröly:

A személyeskedés a hozzád hasonló gyengék fegyvere.

A cenzúrával én nem értek egyet, de a moderálással igen.

Szerencséd, hogy a bloggazda liberálisabb elveket vall, vagy csak nem ér veled foglalkozni.

CSENDES 2010.12.29. 23:26:44

@ökörpöröly:"Gondolok itt elsősorban Pozsgay Imrusra, Szűrös Matyikára és Schmitt Palcsira. "

Szűrös Mátyás 2010-ben (76) elhunyt. Hogyan erősíti a FIDESZT?

Ordnassac 2010.12.29. 23:27:04

@a-kis-herceg: elég esélyes. A másik Deák (a Zuglói Lapok főszerkesztője) már repült.

a-kis-herceg 2010.12.29. 23:27:18

@Akitlosz: ne azt nyomkod... probald ki az "alt+F4" et... vagy a "ctrl+alt+del"-t

a sift az pöcök (vagy emelés?)... az enyémre rávan tetoválva...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.29. 23:27:29

@a-kis-herceg:

Te is csak kevéssel vagy különb nála sajnos. :-(

a-kis-herceg 2010.12.29. 23:29:13

@Ordnassac: jo. igy is lehet fogalmazni. de nyilván tuti.

a kérdés lényege a másik része volt. a köztiszteletűeket érinti? az ócsó kicseszési tv? jegyzőt úgy értem... mert azt jobban védi az önk? tv.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.29. 23:31:50

@a-kis-herceg:

Nem veszem a bátorságot egy ilyen egész kis hercegnek tanácsolni, hogy mit nyomkodjon.

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 23:33:44

@Hepci:
a szocializmust ki hogy élte meg. a családomból nem vertek meg senkit, és a családból senki sem vert meg másokat. a szocializmust azért utáltam, mert nem tetszett a szüleim kispolgári gondolkodása.

anyámnak egyszer kisgyerekként mondtam, hogy kellene egy pár új cipő. és anyám azt mondta, hogy oké, itt a pénz, menj el a cipőboltba. és akkor elmentem. de nem volt rendes cipő, csak magyar fehér vászon tornacipő. gondoltam, hogy ez a tornacipő bolt. bementem a másik helyre. de ott meg csak kék vászon kínai tornacipő volt. aztán a harmadik cipőboltba, de ott kinevettek, hogy cipő, mert leginkább csak szandál volt. télen. és akkor lógó orral hazamentem. anyám azt mondta: tanuld meg, ha akarsz egy jó cipőt, akkor előbb kell hozzá egy ismerős.

na ez a szocializmus szerintem. nem az, hogy akasztanak. hanem az, hogy a pult alól szolgálnak ki. az, hogy a szomszéd ruhaboltban dolgozott, és természetesen volt minden, az eladók leértékelték maguknak, a kirakatba meg kirakták a legbénább inget, meg kosztümöt, hogy nehogy véletlen a boltba bemenjen valaki. szerintem erről szól a szocializmus.

de kádár elképzelése nem az volt, hogy ha tiltakoznak az erőmű ellen, akkor nem kell megépíteni, hanem az, hogy akik tiltakoznak azok lépjenek be a pártba. tehát nem bebörtönözni akarta az értelmiséget, hanem a pártba beléptetni. szóval szerintem te alapvetően nem értetted a kádár rendszert, persze nyilván azt fogod mondani, hogy én nem értettem abból semmit se.

Bergeroth 2010.12.29. 23:36:04

"Mit kiván a magyar nemzet.

Legyen béke, szabadság és egyetértés.

1. Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését.
2. Felelős ministeriumot Buda-Pesten.
3. Évenkinti országgyülést Pesten.
4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
5. Nemzeti őrsereg.
6. Közös teherviselés.
7. Urbéri viszonyok megszüntetése.
8. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján.
9. Nemzeti Bank.
10. A' katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a' külföldieket vigyék el tőlünk.
11. A' politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak.
12. Unio.

Egyenlőség, szabadság, testvériség!"

ökörpöröly 2010.12.29. 23:37:26

Annyira mókás, mikor a bolsevik, primitív Akitlosz pótcselekvés gyanánt, a vita elől menekülve szófosásba menekül!:P
Dicső tagja ő a fidesznyik csürhének!:)
Simán van arra tehetsége, hogy bekiabálás után lenyomja az előírt szavazógombot. :P A jövő előtte áll! Segget kiválóan nyal, a vita elől elmenekülésből is képzést kapott. Ennél több egy fideszmameluknál már veszélyes!:P
Akitloszt Köztársasági Elnöknek, de legalább fidesznyik megélhetési parlamenti képviselőnek! :P

Egyébként jó éjt a tisztább fejű közönségnek!:)

ökörpöröly 2010.12.29. 23:38:34

@CSENDES: A kommunizmus szelleme soha nem hal ki, ott lebeg a Bölcs Vezér felett!:P

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.29. 23:39:03

@IGe:

Azért az 1848-as 12 pont komolyabb volt.

Ventura Blvd 2010.12.29. 23:39:13

@proeskontra: Van egy jó hírem: ha írsz egy jó blogot, ki fog kerülni az Index nyitóoldalára. A rossz hír, hogy előbb-utóbb megtanulod, mit kell ahhoz írni, hogy meghozza neked és az Indexnek is az olvasottságot, a több tízezres letöltést. És akkor bizony nehéz ellenállni, hogy ne azt írd, amit hallani akarnak tőled. Könnyű elqrvulni, már bocsánat.

De, ehhez még blogot sem kell írni. Elég a komment is. Ki ne tudna - kis gyakorlás után - olyan hszt írni, hogy ezer embernek szétrobbanjon a feje, vagy olyan finoman szellemeset, hogy jó ha egy valaki észreveszi benne a gyönyörű, filoszos gúnyt.

OLYAN BLOG ÉS KOMMENT VISZONT NINCS AZ EGÉSZ MAGYAR NETEN, AMI PIRONKODÁSRA KÉSZTETNE EGYETLEN RINOCÉROSZ BŐRŰ POLITIKUST. FIRKÁLJ CSAK NYUGODTAN, HA RÁÉRSZ, ADDIG Ő VASVILLÁZZA A ZSÉT A SAJÁTBA.

Közöd?

porfelhő 2010.12.29. 23:39:58

@jjulie:
nem kellett volna elrohannod. jó éjt.

ökörpöröly 2010.12.29. 23:41:40

@Akitlosz: Nem az a te problémád. Hanem az, hogy nagyhangú, de szarfaszú vagy, aki fél vitába szállni az érvekkel.
Előadod az ócska pártközponti blődlid, aztán meg beszarsz, ha eléd teszik az ellenvéleményt.
Gondoltam, hogy szívesen moderálnál, a felmenőid kommunista cenzorok voltak, esetleg "gyermekkorodban" a cenzorbolsi Szalai Marcsika pornóújságára hokiztál!?:P

jjulie 2010.12.29. 23:41:53

@porfelhő:

ne viccelj már soha sem akartalak sarazni, van akit tövig, de téged nem

tök bonyolult szöveget irt a rambó, egy csomószor elolvasram, de a nagyrészét nem értettem, csak kb a dallamát

guvernalista (törölt) 2010.12.29. 23:41:53

@guvernalista:
már túl sokat kommentelek, és félrebeszélek. szóval az utolsó mondat: "de kádár elképzelése nem az volt, hogy ha tiltakoznak az erőmű ellen, akkor is meg kell építeni, hanem az, hogy akik tiltakoznak azok lépjenek be a pártba."

szóval érted kádárnak csak az volt a fontos, hogy pro forma mindenről döntsön a párt. de abban elvben lehetett platformokat is csinálni, sőt nyíltan vitázni. akármilyen szarul hangzik, de az mszmp demokratikusabb volt most, mint a fidesz. persze maga rendszer persze nem volt demokratikusabb. egypártrendszert nem nagyon lehet demokráciának mondani akkor se, ha az a párttitkár liberális, vagy mondjuk így humánus volt talán éppen azért, mert egy ponton a kőkemény megtorlás mellett döntött.

de aki a 80-as években be volt szarva kádártól azt komolyan nem értem.

a-kis-herceg 2010.12.29. 23:44:56

@guvernalista: ismered a viccet a kisegér mondja az elefántnak, hogy dübörgünk a hidon...

a baráti szovjet csapatok itt állomásoztak, ideiglenesen...
nem bántottak senkit... de mint a média korbács...

jjulie 2010.12.29. 23:45:29

@Hepci:

nekem egyértelmű volt, hogy te is

valami olyat írt, hogy mostmár akkor ő antiszemita, erre te azt válaszolad neki, hogy nem, hanem

ez ok volt, megfelelő időben zártad rövidre

a-kis-herceg 2010.12.29. 23:47:31

@jjulie: tanusithatom, hogy nem fkalapozta le... nálam volt épp a korbácsa...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.29. 23:48:58

Sajnos akadnak itt olyanok, akikkel nem azért nem érdemes szóba állni, mert annyira okosakat mondanak és ügyesen érvelnek - erről szó sincs - hanem mert kulturálisan nem ütik meg azt a szintet, hogy beszélgetőtárs számba lehessen venni őket. :-(

Nehéz megtalálni az optimális módszert a cenzúra és a moderálatlanság között.

Minden joggal lehet élni és visszaélni is.

Szóvak van az a szint, ami alatt nem kívánok szóba állni SENKIVEL.

porfelhő 2010.12.29. 23:52:26

@jjulie:
nem? akkor bocsánat. és köszönöm.
Ha Neked bonyolult, akkor nekem, hogyne lett volna az?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.29. 23:53:29

@Ventura Blvd:

"Van egy jó hírem: ha írsz egy jó blogot, ki fog kerülni az Index nyitóoldalára. "

S ki dönti el mi a "jó" blog?

Nem az olvasók, hanem az index szerkesztői.

Szóval nem úgy általában kell "jó" blogot írni, hanem bizonyos "értékrend" szerint.

S azért ez nem egészen mindegy.

jjulie 2010.12.29. 23:55:01

@porfelhő:

holnap pihenten megfejtem, most csak azért pislákolok még mert meg akarom várni az éjfélt

ha addid sem lesz hír, az jó hír

tbb 2010.12.29. 23:56:38

@a-kis-herceg:

Hogy kikkel példálóznék? Senkivel. A rendszer volt rohadt, a személyek másodlagosak.

porfelhő 2010.12.29. 23:57:04

@jjulie:
miért akartad megvárni az éjfélt. és milyen hirt vársz?

CSENDES 2010.12.29. 23:58:15

@jjulie: Holnap még csak 30. van. Ezt követi még 31. Hatálybalépéshez tehát még van idő. Végig fenn leszel:-))?

jjulie 2010.12.30. 00:02:30

@Akitlosz:

nézzél kevesebb hírtv-t, olvass kevesebb magyar nemzetet, fokozatosan szokj le róluk, és ki fogsz tisztulni

bár el fog tartani egy ideig, mert amit azok bevéstek az isten sem veri ki

de hátha

a-kis-herceg 2010.12.30. 00:03:40

@tbb: minden rendszer emberekből, minden párt tagokból épül fel....

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.30. 00:03:41

@kíváncsivagyok:
"A sógorom vett egy kocsit 3.5 milláért 8 éve hitelre . Most az autó ér kb. 700 ezret . De még van több mint 2 milla hitel rajta ! Jó üzlet volt ? "

Üzletnek nem volt jó, de nem is üzletnek vette az autót, hanem azért, hogy legyen mivel közlekednie.

Ahogy a többség lakást sem üzletnek vesz hanem azért, hogy legyen hol laknia.

Ordnassac 2010.12.30. 00:04:08

@CSENDES: szép dolog is a felkészülési idő...

a-kis-herceg 2010.12.30. 00:05:05

@Akitlosz: ezzel most egyetértek... ilyeneket mondasz akkor ujra jól megleszünk...

jjulie 2010.12.30. 00:05:33

@porfelhő:

van itt valami médiatorvény balhé

Ordnassac 2010.12.30. 00:06:38

@a-kis-herceg: erről Teremszolga többet tudna nyilatkozni.

porfelhő 2010.12.30. 00:09:43

@jjulie:
ki mondta, hogy ma irja alá, vagy már teljesen hülye vagyok?

jjulie 2010.12.30. 00:10:14

@CSENDES:

persze hogy nem, de valami homokot sejtek a gépezetben

végre

még az is lehet hogy reggelre nem az orbán a fűrer

Ventura Blvd 2010.12.30. 00:10:39

@a-kis-herceg: Jaj, kedves Tamás. Hogy neked Pro&Kontra előtt kelljen meztelenre vetkőznöd, hogy nem hullik a kabátod alól egyetlen vörös csillag sem... Vagy ez csak ürügy volt, mert vártad az alkalmat, hogy végre szétránthasd a téli kabid?

Na, ha már ott álltál pőrén, megnéztelek, és magamat hozzád hasonlónak találtam... egy két részletet kivéve.

(-18) Nem arra gondolok..., hanem arra, hogy a versenyt én is nagyon szeretném, de attól ez az egész ország borzasztóan fél. Szerintem a magyarok utálják a versenyt, és ebben nem különbözik nép és politika. Én ezt megértem, mert nem sok alkalmuk volt tisztességes versenyen indulni. Nálunk a verseny vagy inkább írjuk így: "Verseny", rövidítve "v" - sokszor gyalázatos kamu, a lepacsizott játszmák ócska kis szinonimája. Mindegy, hogy hidat kell építeni, vagy tehetségkutató "v"-t rendeznek a kereskedelmi csatornák, ez a "v" nem megy.

Ez van Pro&Kontra magatartása mögött is, ami láthatólag kiborította Töröj Gábor népét déltájban, téged meg levetkőztetett, hogy a jégen egy CDU-jellegű téglával verd a melled - "Nem vagyok bolsi!"

Persze, nem vagy az. Ki mondta. Pro&Kontra? És ki az? Ja, aki az Index cenzorairól mesélt? Pedig ő todott "olyan színvonalú blogot írni, mint..."

Kedves Tamás, nem hiszem, hogy téged egy ilyen Pro&Kontra csak úgy le tud csupaszítani. Te inkább egy exhibicionista vagy.

Pon'min'én.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.30. 00:10:49

@guvernalista:
"a probléma az, hogy magyarországon a lakosságnak összességében nincsenek megtakarításai. hanem a többség nyakig el van adósodva, de nem a vállalatok, ami rendben is volna,"

Miért is volna rendben?
Egy vállalat is ugyanúgy beleeshet az adósságcsapdába, mint bárki más. Hitel nélkül simán működhetne nyereségesen, de ha eladósodott, akkor már mindegy mit tesz, mindig veszteséges lesz a gazdasági helyzetétől függetlenül folyamatosan fizetendő kamatok miatt.

Simán múlhat az eladósodottságán egy cég sikere, vagy csődje.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 00:15:38

@jjulie: nem, én tényleg nem, csak mindent félreértett forradalmi hevületében (vagy karakterre fizetik, így jobb, ha csak ír, nem olvas).
Megkérdeztem tőle, hogy szakállas-kipás bácsinak gondol-e, erre azt gondolta, leantiszemitáztam.
Nem baj, spongyát rá. Türelmes vagyok, még veled is, aránylag.
Debreczeni József meg egy faszkalap. :)

a-kis-herceg 2010.12.30. 00:16:31

@Ventura Blvd: sosem titkoltam ezeket az infokat... csak ilyen szépen nem foglaltam össze (magamnak)

akkor még a fides x nél nem is jársz:) igen 1990-ben fidesre szavaztam... a milettvolnaha -kat nem szeretem... de nem bántam meg soha, gondolkodás után tettem... igaz utána pont emiatt nem szavaztam többet soha...

a fkalapozás is jol esett, de neki is... mazohista.

Ventura Blvd 2010.12.30. 00:16:51

@Akitlosz: Bocs: kipróbáltuk. Ment. Próbáld ki te is. 10-50.000 olvasó között naná, hogy ki fognak tenni, és még sírva meg is köszönik neked.

Az már egy másik kérdés, hogy miként fogsz ebből pénzt csinálni, de ezt mondja el neked inkább Gábor.

tbb 2010.12.30. 00:16:58

@sárkányfő:

Nézd, nem én tehetek róla, hogy a szövegedet olvasva a drága Bolgár úrra emlékeztetsz.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 00:18:10

@guvernalista: hihi, továbbra se értünk egyet.
Kádár mint liberális párttitkár? Ez komoly?
Pont olyan volt, mint amilyen elkötelezett demokrata Horn. Könnyű volt nekik. Refesek nem öldösnek...

guvernalista (törölt) 2010.12.30. 00:20:24

@a-kis-herceg:
a házmester bácsi nálunk munkásőr volt. de úgy hitte a rendszert, hogy amikor brezsnyev meghalt a felesége körbejárta a házat, hogy melyik családtól ki megy virágot vinni a konzulátusra. és elmentem vele, kisgyerekként, mert érdekelt, hogy a nép mitől hülyül meg ennyire.

és a házmester bácsi nagyjából ennyire hitt a szocializmusban vagy még jobban, és mellette szerette a fegyvereket, ennek megfelelően munkásőr parancsnok volt. és kérdeztem tőle: feri bátyám, mi lenne, ha a tömegben pont én mennék magával szembe, és az lenne a parancs, hogy lőni kell. mi történne.

és azt mondta: nem tudja. vagy a parancsnokot lőné fejbe, vagy saját magát, vagy engem. de az is lehet, hogy eldobná a fegyvert. de nem tudja megmondani. szóval van igazad, hogy volt reckér, nem is kicsi, de a 70-es évek után messze nem volt olyan mértékű ellenállás, hogy egy tűzparancs egyáltalán szóba jöhessen.

ettől a bácsitól volt sólyom beszarva:
www.youtube.com/watch?v=nH_dJQtsdy4

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 00:20:43

@jjulie: az nem lehet. Valószínűbb, hogy nem kel fel a nap. Holnap. Bár sose látom felkelni, mire felkelek, már ott van...

Ordnassac 2010.12.30. 00:23:02

@Ventura Blvd: csúnya off: te most az USA-ban vagy?

jjulie 2010.12.30. 00:24:17

@Akitlosz:

elmagyarázom:

ha egy cég kevesebbet hoz, mintha a bankban lenne a tőke amiből működik, akkor be kell zárni és bank tenni a tőkét

ha többet hoz mint a banki kamat akkor érdemes mőködtetni, viszont akkor már hitelt is érdemes felvennia a bővülés biztosításához, mert a hitelkamatnál többet tud a cég termelni

ha egy cég nem él ezzel a lehetőséggel, versenyhátrányba kerülhet azzal szemben aki viszont él vele

persze vannak kockázatok, és érteni kell hozzá, spéci ismereteket igényel, ezért sincs mindenkinek aranyat termő cége, de nagyjából erről van szó, tök természetes, hogy a cégeknek van hitelállományuk

sőt a profik szinte csak hitelből is képesek felépíteni céget, ha van jó projekt van rá pénz is, vagyis hitel

érted?

a-kis-herceg 2010.12.30. 00:24:21

@Ordnassac: te ordi eszméletlen kíváncsi vagy. hamar megörexel...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.30. 00:25:27

@Gyalogfenyő:

A SZJA változtatás hasznos és előremutató.
Hosszú távon majd megmutatja előnyeit, ezért kellett most bevezetni.

Olyan adóváltozás persze nem lesz, ami mindenkinek kedvező anyagilag is rögtön, de nem is ilyen szempontból mérlegelem.

Az nagyon nagyon nagyon rossz ötlet volt, hogy adómentessé tették a minimálbért. Ezt meg kell szüntetni. Minden dolgozó fizessen SZJA-t!

Az igaz, hogy alacsony a minimálbér, meg úgy a bérek általában, de ezen nem az adórendszer fog segíteni.

A munkáltatótól célszerű nagyobb bért kiharcolni, és nem a 16%-os SZJA-t sokallni.

Az új adórendszer jobban motiválja és jobban elismeri a magasabb bér kiharcolását, a túlórát, a több, a jobb munkát.

Ha alacsony a minimálbér - mert alacsony - akkor azt kell elérni, hogy magasabb legyen és nem azt, hogy adómentes.

Olyan adórendszer kell, amelyik nem fogja vissza a teljesítményt és emellett biztosítja a bevételeket is az államnak.

Van egy ősi mondás, amely szerint több bruttónak több a nettója is.

Na ez ezentúl még inkább igaz lesz, tehát a több nettóhoz a több bruttón keresztül vezet az út, és nem a 16%-os SZJA kulcs sokallásán.

Ki a fene gondolta volna itt egy éve, hogy Magyarországon 16%-os SZJA kulcsot fognak bevezetni?

Használni fog ez, mert jobban motivál mint a korábbi.

S ráadásul az egy dolog, hogy vannak, akik 2011-ben rosszabbul járnak. És 2014-ben is rosszabbul fognak járni az új adórendszerrel, mint a régivel?

Ilyenek már jóval kevesebben lesznek, ha lesznek egyáltalán.

guvernalista (törölt) 2010.12.30. 00:26:03

@Hepci:
persze nem liberális volt, visszaolvastam most, amit írtam, utána hozzátettem, hogy humánus inkább, persze csak a maga módján, és talán éppen azért, mert 56 után kőkemény megtorlás volt. persze horn sem volt demokrata, németh miklós sem. csak szerintem antall sem, meg sólyom sem. mitől volt nagyobb demokrata sólyom, mint mondjuk losonczi pál?

a-kis-herceg 2010.12.30. 00:26:21

@jjulie: "ha többet hoz mint a banki kamat akkor érdemes működtetni"

erről van szó... ez a lényeg. ezért rossz itthon. túl magas a kamat...

a bank hitel az nem lényeges kérdés. az csak anyni hogy a tőke kié... a cégtulajdonosé vagy a banké. az részletkérdés...

jjulie 2010.12.30. 00:26:23

@Hepci:

de lehet, most csavarják a tökeit a finanszirózói

szinte már nekem fáj

Ordnassac 2010.12.30. 00:28:17

@a-kis-herceg: néztek már negyvenesnek a neten, szóval lassan már nincs hova. ;-)

tbb 2010.12.30. 00:30:35

@a-kis-herceg:

Igy van. Minden rendszer emberekből áll. Ugyanazokból. Lásd: Pisti a vérzivatarban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 00:30:50

@guvernalista: hát, ha felnőtt voltál akkor, tudhatod. Ha meg nem, felesleges magyaráznom.
Losonczi Pál amúgy egy idegen megszállás alatt álló ország elnöke volt, egyéb kedvező tulajdonságai mellett.
Elbert János meg belefulladt az arasznyi Dunába. Liberalizmus volt, na.

jjulie 2010.12.30. 00:31:37

@a-kis-herceg:

a fafejű baromnak most mondtam egy csomó újat, istenem mennyi ökörrel hitette el az orbán, hogy a véleménye annyit ér mint bárkié, pusztán attól, hogy van neki

most kábé olyanokat mondhatnak az orbánnak, hogy "mit képzelsz magadról baszdmeg"

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 00:33:45

@Ordnassac: szvsz Te vagy itt a legbrutálisabb faszkalap. Ez a Prokontra nem attól húzott el, hogy megkérdezted, hol tanít?
Persze lehet véletlen egybeesés is. A képernyő jobb sarkába tévedt a tekintete és rájött, hogy lejárt a munkaideje. Vagy X számú karaktert kellett írnia és elérte (politikai Cooper teszt).

jjulie 2010.12.30. 00:34:16

@Akitlosz:

fel vagy húzve mint egy vekker?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.30. 00:36:14

@jjulie:

Ez kicsit bonyolultabb, mint a shift billentyű megtalálása, bár nem sokkal, de ha az sem ment ...

Egyik cégnek nincs hitele és termel X forint profitot.
Szépen eldolgozgat mindig nyereségesen. Ha rosszabbul megy az üzlet, akkor leépít, termelést csökkent, de akkor is nyereséges marad, hiszen a bevételcsökkenéssel arányosan a kiadásai is csökkennek.

Másik cég ugyanakkora, ugyanazt termeli ugyanúgy.
De van hitele. Így profitból lejön a hiteltörlesztés és a kamat mértéke.

S ha rosszabbul megy az üzlet, akkor attól még törleszteni ugyanúgy kellene ugyanannyit, de már nem lesz rá elég bevétel, így az ugyanolyan cég működése átfordul veszteségesbe és előbb-utóbb csődbe megy.

Na "csak" ennyi a különbség az amúgy egyebekben ugyanolyan nem eladósodott illetve eladósodott cégek között.

De nem gond, ha te ezt nem érted, mások is olvashatják a beszélgetésünket, csak azért írtam.

Ordnassac 2010.12.30. 00:45:30

@Hepci: Na tessék, már Debreczeni József szintjére süllyedtem ezek szerint. :-D

jjulie 2010.12.30. 00:51:08

@Akitlosz:

utólsó kisérlet jön:

azonos nagyságú sajáttőke, két cég azonos termékkör, versenytársak, azonos technológia, ergó hasonló volumen, hasonló nyereségtömeg

az egyik vesz fel hitelt, és ennek segítségével megduplázza a volument, a hitelből finanszirozott volumenből származó nyeresége előnyösebb helyzetbe hozza azzal szemben, mint aki nem vesz fel hitelt, ezért engedhet az áraiból és kiszoritja a piacról a tisztán saját tőkéből működőt, és negyedáron felvásárolja végül

attól hogy politikai blogon vagy nem fontos belepofáznod olyanba amiről halvány fingod sincs

a véleményed pedig szart sem ér faszkalap

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.30. 00:54:11

@török gábor: A tények makacs dolgok.

A számok pedig tények.

Azt persze lehet magyarázni, hogy mi áll a számok mögött, de egyrészt kicsit korai, másrészt pedig az előzmények ismeretében akkor is túlzásnak lehetne minősíthető a mostani a köztársasági elnöktől fél év alatt többet elvárni, mint Göncz Árpádtól 4 év alatt.

Nulla azaz 0 alkotmánybírósághoz fordulásnál a mostani elnök sem fog kevesebbet produkálni és akkor még mindig csak egy szinten lesz Göncz Árpáddal.

Nála még Pozsgay Imre sem lett volna rosszabb, szóval ezért kár volt elszabotálni a közakarat által óhajtott közvetlen elnökválasztást.

Ami azért tudna némileg egy kicsit javítani a helyzeten, hiszen az elnök nem a parlamenttől, hanem a választóktól függne.

jjulie 2010.12.30. 00:54:26

@Hepci:

az mondta a fiuka, hogy az ordi a legsütnivalóbb a vörös hadsereg frakcióból

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 00:59:05

@Ordnassac: ma már úgyis beszavaztak a Baader-Meinhof csoportba (vagy a 7 mesterlövész közé, már nem emlékszem). :)

Ventura Blvd 2010.12.30. 00:59:19

@a-kis-herceg: Mondom, hasonlítasz. Én is a Fideszre szavaztam 90-ben, pedig 1000 okból másra kellett volna, de imádottam - na ezt képzeld - jóban volt Orbán Vityával, és számtalanszor együtt iszogattak, mert... (Nem mondom, mert rá ismernének.) Szóval, totális szerelemből a Fiszre húztam az összes x-et.

És életem egyik legszebb emléke az a Rendszerváltó Házibuli a régi Sportcsareszban, amin még énekelt a Deutsch-Orbán-Fodor trió is a Bonanzával.

(Tuggyad, most bőgök, mer'annyira emlékszek...)

Szóval én ezeket a fiúkat egészen közelről ismerhettem, mondhatni a konyhából, ennyit elárulhatok. Sőt, azokat is, akik mögöttük az észt osztották, ugyanabban a konyhában... (Megint nem fecseghetek.) És azóta csak úgy nézek Viktorra, hogy miként mondja vissza a leckét. Nagyon okos, jól tanítható, jól tanuló, igazi tehetség a srác.

Hogy mondjam? Ha csak a magáét mondja, könnyen beront az erdőbe. Ha szépen felkészítik egy feladatra, akkor lehet, hogy úgy visszafogják, hogy teljesen elvész a maga baromi nagy tehetsége, mer'azé az van neki. Ez volt a Gyurcsánnyal meg nem vívott tévépárbaj alatt is, 96-ban. Túl fegyelmezett volt, mert az úriembert akarta adni, és erre ráfaragott. (Szerintem mi is.)

Megmondom neked, kicsit féltem én a Magyarország miniszterelnökeit, mert elég rizikós állás ez, a nép szeret sírni, az ország ici-pici, a temetők meg tele vannak mártírokkal... Ha politikus lennék, én se ugrálnék sokat, nyomnám azt a q gombot, söpörném be a zsét, oszt uzsgyi el, ha jönnek kapával-kaszával, ha tankkal meg pláne.

De én nem lettem politikus, mert 100%-ig szerelmes voltam éppen akkor, és még utána tíz évig vakon, aztán már nem annyira, csak 99%-ban, mert az évek múlnak, ugye.

Köszönöm neked, hogy ezeket eszembe juttattad.

A Fidesz után meg kire szavazhatott volna az ember? A Szadi - mivel libsi vagyok - nekem a hazai pálya, minden sarkot ismertem, tudtam hol a patkány, hol a szutyok, hol a seprű, hol a szeméttartály, de soha nem sikerült kitakarítani. Nem bírtam rájuk szavazni egyszer sem. (Na, az egy bizantikus hely volt.)

MDF? Tulképp Antall Jóskával sem volt semmi bajom, tök véletlenül ismertem őt is - no, ezt el kellett volna hallgatni, így hitelesebb volna - egyszerűen szomszédok voltunk, azért. Az édesapjáról már gyerekkoromban sokat olvastam, s mivel a szívem már a piros fehérnél sokszor megáll (mer' lengyel), hát nekem az idősb Antall egy szent. Drukkoltam a fiának, mert így volt fair, q xar helyzetben vette át a miniszterelnökséget, kiakadtam minden szavától, de drukkoltam neki, mert egyszerűen szeretem ezt a kis országot. Jött a taxis balhé (de jó volt az a szerelmeseknek!), és végképp kidurrant a Szadi nekem.

Azt azért tudd meg, nehéz és háládatlan az MDF-re szavazni, de volt, hogy megpróbáltam. Egy szörnyen zártkörű és kis tagságú klubban találtam magam néhány naftalin szagú nénivel és bácsival...

Nem, a szocikra soha nem nyomtam zsetont. Mondjuk, baromság. Zsigeri és törzsi gyűlöltség... Szégyellem is. Szerencsére voltak olyan hülyék, hogy rá lehetett fogni erre-arra, miért nem szavaz rájuk az ember, és nem kellett bevallani - "Csak, mert rájuk se bírok nézni. Aludj te Lendvai Ildikó képe alatt!"

Köszi az emlékeket!

jjulie 2010.12.30. 01:01:37

@Akitlosz:

te vagy az éjszakás házibolond?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 01:04:03

@jjulie: hát, zsüli, ez a mesében szokott így lenni, a valóságban meg jókora puffanásokat lehet hallani. Akkor dőlnek éppen be a hitellel felturbózott, boldog cégek.
Néha a puffanás előtt van gágogás is. Na, akkor éppen a Bajnai Gordon dolgozik...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.30. 01:04:37

@proeskontra:
"Már csak szakmai becsületed megvédése érdekében is elvárható lenne szerintem, hogy egy következő posztban korrekten összefoglalod, hogy miért nevezed egyik esetben ugyanazt a magatartást passzivitásnak, a másik esetben pedig azonosulásnak. Szerintem hasznos lenne megörvedeztetni minket újév alkalmából egy magas színvonalú szakmai kutatómunkával, szemben az Index.hu szájkosaras szemellenzős irányvonalának való szakmaiságodat is feladó megfelelési kényszerrel. "

+1 szavazat.

Ventura Blvd 2010.12.30. 01:05:02

@Ordnassac: Sajna nem. Majd ha ott leszek megint, észre fogod venni. Jó kedvem lesz, fel leszek töltődve piszkosul, állandóan a jazzből fogom venni a hasonlataimat, és igen tahón hátba veregetek mindenkit. Arra bíztatom TG népét, hogy húzzon bele, dolgozzon min'állat, mert azt azé vegyék má észre, hogy az USA-ban van 10 szabad nap, és bha eteg vagy kedden, akkor 1 máris ugrott a tízből, mert inkább szabit veszel ki. Háló meg az van, amit te teremtesz magad alá, kiskomám! Viszont nem kell az államtól lopni a lét.

(Érezted, hogy hátba vágtalak?)

guvernalista (törölt) 2010.12.30. 01:08:57

@Akitlosz:
azért, mert ahhoz, hogy termelj, építs egy üzemet, vagy akár egy közüzemet, ahhoz hitelpénz kell. de akkor ez termelő, vagy szolgáltató beruházás. ami új értéket állít elő.

nem olyan, mint a háztartási gép hitelre. azzal sincsen baj addig, amíg a lakosság összességében megtakarít. mert akkor a bank csak egy puffer. egyiknek van pénze azt a bankba beteszi, a másiknak meg nincs, neki meg kölcsönadja. és akkor nyilván ezeken az ügyleten a bank keres.

de a vállalatoknál nincs így. nincs az, hogy építeni akarnak egy hidat, vagy egy új szerver parkot, vagy bármit, egy új üzemet, tele gépekkel, és akkor az a pénzt egy másik vállalat számláján meg van. ez a rendszer bukott el a nagy válság idején.

és akkor áttértek egy új rendszerre, hogy nem kell, hogy a pénz mögött bármilyen megtakarítás legyen. és ebből lett a mostani kis válság. a lakosság nyakik eladósodott.

szerintem a lakossági bankolás esetén a pénz mögött kell, hogy legyen megtakarítás. tehát az klasszikus kölcsön ügylet. vállalati bankolásnál viszont nem kell. én értem, hogy még ez is azt jelenti, hogy a termelő vagyon jelentős része bankok kezében van, és ez is egy indokolatlan túlhatalom, de itt az irányadó kamatokat kell leszorítani. ez meg a jegybanktól függ. és azok pedig az államadósság, és az infláció mértékétől. tehát a bankok túlhatalma valójában az állam és a tőkepiac összefonódásából fakad. abból, hogy a kormányzók folyamatosan szabad felhasználású hiteleket kérnek, és kapnak a bankházaktól, és az adósság törlesztését próbálják áttolni a következő ciklusra.

viszont a liberálisok mást se mondanak, hogy az államot és a piacot lehetőség szerint válasszuk külön, tehát az állam ne akarjon hitelből keresletet élénkíteni, hanem a piacon kockáztasson mindenki saját maga. és ha nyer, akkor így járt, ha vesztett, akkor meg úgy. itt az államnak nem kell különösebben semmit sem ösztönözni, sem korlátozni.

a lakosságnál viszont van korlát. az összlakosságnak szerintem nettó megtakarítónak kell lenni. na, szóval remélem érthető.

Ordnassac 2010.12.30. 01:09:03

@Ventura Blvd: :-)

@Hepci: előbbi (az Vörös Hadsereg Frakció tagja lettem lükével, jjulievel, simonnal stb.)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.30. 01:11:50

@Maradj ny. pénztártag, ezek szava nem garancia!:

Csak nehogy hamarosan az osztrákoknak is elegük legyen a "liberális demokráciából"! .-)

jjulie 2010.12.30. 01:15:31

@Hepci:

az alapképletet írtam, és azt hogy spéci ismeretek kellenek, és van kockázat, persze a kockázatmegosztást tudomány is egy komoly szakma

amúgy aki 30 éves koráig nem bukott hármat az nem sokat ér

mivelhogy minden cégnek van életpályagörbéje, és természetes hogy van indulása, müködése és bezárása

és egy cég bezárása nem feltétlenül kudarc

amúgy pedig a libás példát tök jó, megvan benne a jó példa is meg a rossz is, a libatermelők ész nélkül csinálták, a bajnai cége meg profin, mindkét oldal tele volt adóssággal az egyikek rábasztak, a másik nem

mégegyszer: az alapesettel mi a bajod?

jjulie 2010.12.30. 01:20:20

@Hepci:

a hitelből feltúrbózott bedőlt cégről honnan tudod, hogy nem ezért lett alapítva, jóember?

mégegyszer: a cégbezárás nem feltétlenül kudarc, csak a pancsereknél

így lesz bezárva a fidesz is, pancserek

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.30. 01:22:04

@jjulie:
Kb. annyit ér mint a tied. a véleményem. A jelzőknek örülök, hiszen csak magadból tudsz kiindulni, így megismerhetlek általuk.

A terved egész jó, addig ameddig nő a piac. Ha már felvette a hitelt a cég, akkor viszont már rá is van kényszerítve a növekedésre, különben nem fogja tudni visszafizetni a hitelt és csődbe megy.

De ezt már egyszer elírtam, szerintem rajtad kívül mindenkinek érthető.

Ráadásul nem csak vállalati szinten, de állami, sőt globális szintet is ugyanez a probléma.

Azt csak a hozzád hasonlóak hiszik, hogy egy vállalat vég nélkül duplázhatja a "volument" csak hitelek kérdése.

A primitív triumvirátusban mindenesetre neked is elkönyvelek egy helyet, úgyhogy ne lepődj meg a jövőben, ha a te hozzászólásaid sem igazán a válaszra érdemes kategória lesz a számomra!

jjulie 2010.12.30. 01:22:33

basszus miért nem alszom már régen

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.30. 01:48:13

@guvernalista:

Éppen a 2008-as válság mutatta meg, hogy miért is veszélyes ez a korlátlan, fedezet nélküli hitelpénz mennyiség.

Mert a hitelkibocsátásnak ma gyakorlatilag (van elméleti korlát is, de az nagyon tág) csak a visszafizető-képes kereslet szab határt.

Olyan nincs, nem fordulhat elő, hogy egy jó adósjelölt csak azért ne kapjon hitelt egy banktól, mert nincs a banknak elég pénze.

Mivel a pénz a semmiből keletkezik akkor, amikor az adós hitelszerződését aláírják. Hitelpénzt kap.

Amit kamatokkal együtt kell visszafizetnie. De a kamatokra senki nem hoz forgalomba pénzt, ezért azokat csak akkor tudja visszafizetni, ha sokan mások is hiteleket vesznek fel, mert döntő mértékben csak úgy kerül új pénz forgalomba.

Újabb és újabb és újabb és több és több és több hiteleket pedig csak akkor lehet kihelyezni ha növekszik a gazdaság.

Ha a hitelezés folyamata bármilyen okból elakad, akkor jön a válság.

A gazdasági növekedést nem azért erőltetik ennyire, mert az olyan jó csak úgy, hanem azért, mert nélküle összeomlik ez a mostani közgazdasági rendszer. A gazdasági növekedés kényszer, nélküle sem az államadósságokat, sem a vállalati adósságokat, de még a lakossági adósságokat sem lehet törleszteni.

Már rég kényszerpályára lépett a világgazdaság.

Olyan közgazdasági rendszert vezettek be, amilyen korábban csak és kizárólag háborúk esetén volt elfogadható, de háborúk után mindig rendbe tették a pénzügyeket.

Most békében is hadigazdálkodás zajlik, és soha nem teszik rendbe pénzügyeket.

Három dolgot nem szabadna tartósan csinálni.

költségvetési hiány
államadósság
pénzrontás

Annyi már az adósság a világban, hogy annak visszafizetése évtizedek alatt sem lenne lehetséges.
Kényszerpálya az újabb és újabb és újabb hitelek felvétele, a gazdasági növekedés erőltetése (több GDP-ből könnyebb fizetni a kamatokat, mert bármekkora is a GDP a hiteleket akkor sem fizetik vissza), és a pénz folyamatos rontása, amit két okból tesznek. Egyrészt az a legolcsóbb adófajta, tehát többletbevétel, másrészt meg értéktelenebbé teszi a már fennálló hiteleket, így azokat könnyebb törleszteni.

Ez a közgazdasági rendszer mindenesetre elég távol áll az egészségestől és mivel alapjaiban fenntarthatatlanságra épül, így biztosan össze fog egyszer omlani.

A kérdés csak az, hogy mikor, hogyan és hogy mi lesz utána.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.30. 02:02:35

@proeskontra:
"Továbbra is azt gondolom, hogy az ajánlott blogok nagyon egyirányba húznak, olcsó és ócska politikai aljasság ez az index részéről, és nem üzleti megfontolás (vagy legalábbis nem közvetlenül...)."

Ez így van, csak a vak nem látja.
Akik tagadják érdekből teszik.

guvernalista (törölt) 2010.12.30. 02:13:26

@Hepci:
nem azt mondom, hogy a rendszer demokratikusabb volt akkor, mint most. hanem azt, hogy losonczi pál - maga az ember, nem a helyzet, hanem az a fazon - nem volt nagyobb diktáror, mint sólyom lászló. sőt.

ha jól tudom sólyom is mindenkit kirúgott a hivatalából, amikor oda belépett. és úgy képzelte, hogy egyedül őneki joga van eldönteni, hogy mi alkotmányos, és mi nem. és az egyszermélyi döntését mindenki számára kötelezővé teheti úgy, hogy vitának helye nincs. szerintem sólyom diktátor. és ezt ugyanúgy a történelem fogja majd kimondani, mint ahogyan losonczy pálról is az utókor mondta ezt ki. a személy megítélése szempontjából lényegtelen, hogy varsói szerződés van, vagy nato.

szerintem éppen az tesz valakit diktátorrá, hogy a saját hősiességét túlértékeli. a diktátor olyan politikus, aki saját magába szerelmes. orbán is pont ilyen, és sólyom is. gyurcsány is persze. ha egy pillanatra csak az ember érdekel, akkor nem látom, hogy sólyom mitől demokrata. ez a rendszer valamivel demokratikusabb, mint az előző, mert többpárti, de ez a helyzetnek tulajdonítható, és nem a pártvezetőknek, és az őket pesztráló értelmiségnek.

---

szerintem a demokráciában a legfőbb közjogi intézmények között alapvetően egyenrangú viszonyok vannak. tehát nincs központi bizottság, ami minden felett uralkodik, az alkotmánybíróság sem lehet ilyen. szerintem OGY <-> LB egy demokratikus viszony.

tehát van az országgyűlés, és a legfelsőbb bíróság. és mindkettő demokratikus kontroll alatt működik úgy, hogy független a kiválasztódás. az országgyűlésbe mondjuk pártlistán lehet bejutni, a legfelső bíróság tagjait regionális tanácsok választják úgy, hogy azokba állampárti képviselő nem ülhet. és maga a bírói testület választja ki maga közül a főbírót. ugyanúgy, ahogy az országgyűlés elnökét. és akkor ebből egy mellérendelő viszony jön ki az OGY és az LB között.

és ha van egy törvény, vagy egy országgyűlési határozat, akkor el pingpongozhatnak feltéve, hogy a legfelsőbb bíróság, ami mellett műkdöhet kifejezetten alkotmányos kérdésekre szakosodott testület, vagy emberi jogi bíróság, ez már résztetkérdés. a lényeg, hogy peer to peer kapcsolatok vannak, és nyílt viták. és aztán a nép időnként új országgyűlést hív össze, illetve új regionális tanácsok jönnek létre, azok új bírákat jelölnek ki, nyilván ugyanolyan szigorú feltételek között, mint most, és makro régióban létrejön egy új supreme court. nem hiszem, hogy stumpf istvánt befogadta volna egy többnemzetiségű taláros testület. sólyom eleve elképzelhetetlennek tartja, hogy többnemzetiségű legyen az alkotmány. mert szerinte az alkotmányos rend az anyanyelvből, vagy a származásból, szerintem meg sokkal inkább a kultúrából, vagy a civilizációból. szóval már ott nem értet egyet sólyommal, hogy szerintem kellenek a civilizációra jellemző közös normák, szerinte meg magyar alkotmány kell. szerintem csak preaumbulumot kell a nemzetiségnek megalkotnia. azért, hogy az alaptörvényhez az egyszerű embernek is lehessen érzelmi kötődése.

szóval számomra a bíráskodásban egy többnemzetiségű supreme court a non plus ultra. úgy, hogy a bírákat az országgyűléstől független regionális tanácsok jelölik, és abból a legmagasabb szinten, a makro régióban létrejönnek az igazságszolgáltatás csúcs testületei, amik egyenrangúak az országgyűlésekkel.

ezt úgy mondom, hogy semmiféle jogélmeleti hülyeséget nem tanultam, biztos ellentmond ez a tankönyveknek, de nekem ez jön ki. ehhez képest amit sólyom ideának tart az elég szar szerintem. hogy a pártok kiválasztják a független elnököt, kineveznek valakit, és az lesz a főokos. és ha elé raknak egy papírt, akkor azt elsőre nem kell aláírnia, de másodjára már igen. és így őrködik a demokrácia felett. ilyeneket talált ki sólyom. de ezt se magától. és közben a legfőbb jogászprofesszornak mondja magát úgy, hogy nyílt vitákban nem hajlandó részt venni. csak kinyilatkoztat. nem látom be, hogy ő mitől demokrata. de tartok tőle, hogy ennél előrébb nem fogunk jutni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.30. 02:22:32

@lüke:

Über Stuhlweissenburg kannst du denken.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.30. 02:24:38

@guvernalista:

Akinek nincs diktátori hatalma az nem lehet diktátor, akkor sem ha alkatilag hajlamos lenne rá, vagy az szeretne lenne.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.30. 02:29:09

@S2000:

"Tudom, a népnek olyan kormánya meg miniszterelnöke van, amilyet érdemel/választ,"

A miniszterelnököt nem a nép választja, hanem a parlament.

guvernalista (törölt) 2010.12.30. 02:30:24

@Akitlosz:
a vállalkozás a kamatokat úgy tudja visszafizetni, hogy profitja van. és mivel a bank ezt lefölözi, ezért a vállalkozás arra törekszik, hogy ne legyen végtelen hitele.

viszont a háztartás nem képes ilyen mértékű profitot termelni. tehát amit írsz az szerintem kizárólag a háztartásra igaz. az iparvállalatokra nem.

a hitelválság nem azért következett be, mert a vállalatok eladósodtak. hanem azért, mert az amerikai háztartás egyébként politikai ösztönzésre megszűnt nettó megtakarítónak lenni. az volt az elképzelés, hogy úgy felpörögnek a belső piacon a beruházások, hogy csak na. hitelből történő keresletélénkítés.

a tőzsdeválaság másik kérdés. az szerintem az eredeti tőkefelhalmozók és kockázati tőkések harca, de ebbe ne menjünk bele, mert túl késő van. ha még fenn vagy, és olvasod, akkor jó éjt.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.30. 02:40:07

@a-kis-herceg:

"apropó látta valaki a Kósa urat valaha?"

Debrecenben polgármester.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.30. 02:45:27

@Ventura Blvd:

Annyira nem fontos, hogy kipróbáljam.

Fene se tudta amúgy, hogy a www.blog.hu az indexhez tartozik. :-)

guvernalista (törölt) 2010.12.30. 02:46:46

@Akitlosz:
de sólyomnak volt. török kigyűjtötte, hogy hányszor vétózott. azt mondta valamire, hogy nem jó. oké. és hányszor mondta meg, hogy mi lenne a jó. hányszor volt az, hogy nem visszadobta a törvényt, hanem saját változatot húzott elő a mellényzsebéből, ami néhány ponton eltér az elfogadottól. szerintem akkor lett volna demokrata, ha a vétók többsége esetén új, vagy módosított törvényt visz be a ház elé. szóval kijavítva adja vissza. pirossal aláhúzza, hogy ilyet nem szabad. hanem helyette így és így. vagy hullámossal aláhúzza, és helyette ír egy másik szöveget. vagy egyszerűen kihúzza a paragrafust, vagy a bekezdést. és nem csak azt mondja, hogy ez így nem jó.

és akkor megérteném az egész ténykedését, hogy oké, ő jogász, sokat tanult arról, hogy mi a demokrácia, nyilván jobban ért ehhez, mint én, aki természettudományos iskolákat végzett.

és nem lehet azt sem mondani, hogy na de nem érthet mindenhez. mert akkor mégis hogy a fenébe tudja eldönteni, hogy mi a jó, és mi nem jó. másrészt azért volt pénze, felfogadott ő embereket, akiket szerényen a bölcseknek nevezett. szóval én azt várom az államelnöktől, hogy vétók nagyobb részében konkrét javaslatait, vagy legalább az ajánlásait küldje meg. ha meg nem ért hozzá, akkor meg írja alá, mint schmitt pál. és mondja azt, hogy nem ért hozzá, csak van egy ilyen intézmény. őt oda pont kinevezték. akkor legalább őszinte.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.30. 03:04:50

@guvernalista:

Mindegy mitől következik be a válság, a recesszió, a vállalatok akkor is csődbe mehetnek tőle, ha nem tehetnek róla.

Ha az ilyen zsülifélék hitelt vesznek fel, hogy "duplázzák a volument" ami a recesszió miatt nem jön össze, akkor a felvett hitelt nem fogják tudni fizetni, hiszen amikor felvették arra számítottak, hogy duplázódni fog a bevétel, nem feleződni.

Nem tudom melyik tőzsdeválságra gondolsz. Az 1929-es azért következett be, mert tízszer annyi pénzzel engedték tőzsdézni az embereket, mint amennyi pénzük valójában volt, de ügyesen olyan feltétellel, hogy bármikor kérhetik az egyenleg rendezését-

Miután jól felpörgették a részvényárakat, majd eladták a részvényeiket kérték is.

Mivel senkinek nincs tízszer annyi pénze, mint amennyi pénze van, így nem tudtak fizetni, ezért részvényeladási hullám kezdődött, de rohamosan zuhanó részvényárak mellett persze így sem tudtak egyenesbe jönni.

Ki volt az találva rendesen.

Az adósságlufi mellett a tőzsde a másik lufi.

Ezeknek a tartalmatlan, fedezetlen virtuális pénzzel játszadozó lufiknak bizony komoly szerepük van a válságok kialakulásában. Nem reálgazdasági okokból vannak ezek a válságok, talán az egy szem hetvenes évekbeli olajválság kivételével.

Hitel persze kell bizonyos mértékben, de biztosan nem ekkorában.

Ha az államok nem hitelekből élnének, akkor sokkal több (és olcsóbb) hitel maradna a reálgazdaság szereplőinek.

Egy valódi gazdasági teljesítményre és stabil pénzre épülő közgazdasági rendszernek is meglennének az előnyei.

A hatalmas adóssághegyeknek így vagy úgy előbb vagy utóbb meg kell fizetni az árát.

S akkor rossz világ lesz.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.30. 03:16:59

@guvernalista:
Azon én is gondolkodtam már, hogy a köztársasági elnökök miért nem terjesztenek be törvényeket.

Valószínűleg azért, mert tartanak a koppanástól, hogy nem megy át, és a presztizsveszteségtől meg így a felesleges munkától. Nem mögöttük áll a parlamenti többség, hanem a kormány mögött.

Közvetlenül választott elnök kellene, az valószínűleg aktívabb lenne.

Felesleges a köztársasági elnök intézménye, ha szerepe csak jelképes, formális, se hatalma, se tekintélye.

Miniszteri ellenjegyzés nélkül még csak kegyelmet sem adhat.

Az összes a parlament ellenőrzésére hivatott "független" szerv, hivatal magától a parlamenttől kapja a hatalmát, a pénzét, és a személyeket is a parlament választja ki.

Így valójában mindenki a parlamenttől függ, akinek a parlament munkáját kellene ellenőriznie, ezért ez az ellenőrzés túl hatékony nem lehet.

oldrock (törölt) 2010.12.30. 05:13:31

@Akitlosz:
Azért elég szánalmas utódpárt miatti felfogásban az MSZP-t kommunistázni akkor amikor a másikra ez sokkal jobban ráillik mint tagsága, mint politikája miatt.

Jogosabban mondhatnám hogy a MÁSIK a kommunisták (MSZMP) örökösei, mert náluk több a kommunista, csak okosabbak voltak és más nevet választottak, nem egy áthallásosat.

Magyarul szokásukhoz híven át megint jól át ba....ák a népet.

oldrock (törölt) 2010.12.30. 05:18:17

@Akitlosz:
Nézd meg a Fidesz politikáját:

1. az állam rendkívüli erősítése
2. Államosítás
3. Minden pozíció elfoglalása
4. Média uralma
5. Hatalmának bebetonozása (különösen ha átírják a választójogi törvényt, amire nagy az esély)

Mi is különbözteti meg őket a kommunistáktól?

Válaszolok egy dolog minden bizonnyal Ők Nemzeti kommunisták, nem szeretik az internacionalizmust.

oldrock (törölt) 2010.12.30. 05:21:08

6. Multik, bankok üldözése (Persze, ha nem nemzeti)

A bankárokat szeretik, hisz a jövedelem adójukat 16-ra lenyomták....

Ezzel is megint jól át ba....ák a népet.

oldrock (törölt) 2010.12.30. 05:34:09

Megint egy konzervatív lap cikizi Orbánt.

www.vg.hu/kozelet/politika/a-puszta-putyinja-a-welt-orban-lenini-kovetkezetessegerol-ir-337129

Hát ezért sem jobb oldali, vagy konzervatív, hanem az mint már fentebb írtam...

lüke 2010.12.30. 06:44:55

@Ventura Blvd:
hmm jó összefoglalás ,így gondolkodik mindenki legfeljebb a szomszédja nem Antall, hanem Vattay Antal volt
www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/who/vattay.html

lüke 2010.12.30. 06:47:36

@Hepci: nem sodrásosba,
állóvízbe, Balaton fulladt bele

lüke 2010.12.30. 06:48:55

@Hepci:
van itt egy ulrike nevű kommentelő, lehet hogy ő a Meinhof

mein Hof, igy :udvarom

lüke 2010.12.30. 06:59:30

@Akitlosz:
tudnék, ha ott nem megmondó emberek lennének:pl.
Paul Lendvai, aki új könyvében mindent-de mindent!-
Debreceni Jóska tanár bácsitól idéz

lüke 2010.12.30. 07:20:20

@oldrock:
bizony:
régi kurvákkal új kuplerájt nyitni
(csak a matracokat dobták ki)

3 nyelvet kell majd tudni?
de egy is veszélyes
comment.blog.hu/2010/12/29/az_nmhh_nekiment_a_tilos_radionak

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.30. 07:24:48

Fel kell hívnom az FMPSZ-KDNP klikk figyelmét, ezen úton is, hogy a vallások és ideológiák bírálatának szabadságát az új MÉDIACENZORI törvény is garantálja.

Az, hogy aki ezen ideológiákban hisz, magáénak érzi és neki ez kellemetlen, az mindenki magánügye. Ha lehet kritizálni és bírálni a kommunizmust (mert ezt megteszik), akkor lehet a testvéreszméjét a kereszténységet is. A kettőt egyszerre, amit én teszek, azt meg pláne szabad. Mert különben kettős mérce lenne, ami sem erkölcsileg, sem jogilag nem megengedhető.

Másrészt jelenleg személyem több vallás és hazai egyház alapítója és előljárója, (papja). Jogom van erkölcsi tanításokat bármilyen módon eljuttatni. Ha a katolikus egyház bírálhat a katekizmusában szabadon egy konkurens világnézetet, ugyan azt tükörfordításban vele is meg lehet tenni. Tehát amit ő megenged magának másokkal szemben, azt neki is kötelessége elviselni.

Lásd:

A Katolicizmus bűne
DZoltan - 2010.12.12 16:42

A katolicizmus, amennyiben elutasítja vagy tagadja a Józan Ész létét, bűn a logika erénye ellen

Részletek az Emberi Jogok Egyetemes Humaista Világszövetségének tanításainak összefoglalásából amelyek korunk egyik fő problémájára mutatnak rá:

A KATOLICIZMUS BŰNE

2123 § Kortársaink közül sokan egyáltalán nem fogják föl a bensőséges és éltető kapcsolatot a Józan Ésszel, vagy kifejezetten elutasítják, ezért a katolicizmus korunk legsúlyosabb tényei közé kell sorolni.

2124 § A katolicizmus elnevezés nagyon különböző jelenségeket takar. Gyakori formája a gyakorlati idealizmus, mely az ember szükségleteit és igényeit a katolikus egyház érdekeinek korlátjai közé szorítja. Az katolicista idealizmus hamisan úgy tekinti az embert, mint aki csak a bibliai SánánIsten nevezetű mítoszalak célja és játékszere lenne. A mai katolicizmus másik mai formája az ember fölszabadulását a halottak föltámadásától várja, "és hangoztatja, hogy a humanizmus természeténél fogva állja útját ennek a fölszabadulásnak, mert ezt csak egy bugyuta zombi történetnek tartja"

2125 § A katolicizmus, amennyiben elutasítja vagy tagadja a Józan Ész létét, bűn a logika erénye ellen.

2126 § Az katolicizmus gyakran az emberi autonómia hamis fogalmára épül, s erre hivatkozva eljut a Józan Észtől való függés tagadásáig. Valójában a Józan Ész elismerése soha nem ellenkezik az emberi méltósággal, "mivel e méltóság Józan Észben alapszik és válik tökéletessé"

2140 § A katoliciumus, amennyiben tagadja vagy elutasítja a Józan Ész létét, bűn az első parancsolat ellen. Ami így szól: Uradat, Józan Eszedet imádd, és csak neki szolgálj!

A Humanizmus magatartása az Katolicizmussal szemben

21. § A Humanizmus , hűségesen a Józan Észhez és az emberhez, nem tehet mást, mint hogy fájdalommal, de teljes határozottsággal elítélje, miként korábban is tettexxiii ezeket az ártalmas tanításokat és cselekedeteket, melyek ellentmondanak az értelemnek és az általános emberi tapasztalatnak, az embert pedig megfosztják veleszületett méltóságától.

lüke 2010.12.30. 07:27:50

mr1:
bizalom vizsgálat a Pázmányom
-interperszonális
-intézményi
teljes bizalomvesztés

lüke 2010.12.30. 07:30:01

@IGe:
itt mindent lehet bírálni,
de tudod: kutyaugatás nem hallatszik az égig

lüke 2010.12.30. 07:33:26

hmm

www.mr1-kossuth.hu/hirek/itthon/szigoritjak-a-cukorbeteg-soforok-egeszsegugyi-vizsgalatat.html

s ki screeningeli az alacsony vércukorszintet
mert mindenkinek, aki nem evett: alacsony

oldrock (törölt) 2010.12.30. 07:35:17

nem látom az új hozzászólásaimat...

oldrock (törölt) 2010.12.30. 07:40:36

az érdemi hozzászólást nem látom.

oldrock (törölt) 2010.12.30. 07:42:52

Néhány ATV-és linket próbáltam küldeni, de az istenért nem megy pedig vagy 5-szőr próbáltam.

oldrock (törölt) 2010.12.30. 07:43:53

Néhány elemzés az elmúló évről:

atv.hu/videotar/20101229_kollath_gyorgy
atv.hu/videotar/20101229_paul_lendvai
atv.hu/cikk/video-20101228_bekesi_laszlo
atv.hu/cikk/video-20101228_keri_laszlo
atv.hu/video/video-20101227_rona_peter
atv.hu/video/video-20101227_hack_peter

Nézzétek meg előítélet nélkül...

oldrock (törölt) 2010.12.30. 07:44:33

Na végre!
-vel nem ment...

oldrock (törölt) 2010.12.30. 07:45:16

http előtaggal nem ment...

oldrock (törölt) 2010.12.30. 07:57:51

@IGe:
Semmilyen vallásban nem hiszek, hiszen többségük végtelen hatalmat végtelen szeretettel párosít Istennek. Csak szétnézek és alapvető és rettenetes ellentmondások millióiba ütközök.

ssi 2010.12.30. 08:01:05

2010. december 29., szerda 13:05

lejárt a múlt héten elfogadott médiatörvény kihirdetésének határideje. A köztársasági elnök döntéséről egyelőre nincs hír, az államigazgatásnak és a törvény címzettjeinek egy-két napjuk lesz felkészülni az új jogszabály alkalmazására. Az Alkotmánybíróság már kaszált el törvényt a felkészülési idő rövidsége miatt.
index.hu/belfold/2010/12/29/ket_nap_alatt_kell_felkeszulni_a_mediatorvenyre/

oldrock (törölt) 2010.12.30. 08:08:39

@manyike:

Miért titkolják hogy aláírta e vagy sem?

Arra gondolok, hogy a Fideszben hatalmas vita van róla.
Vagy
Vissza küldi a parlamentnek ahol néhány jelentéktelen változtatások után elfogadják.

Hisz nem csak a tartalma, de a felkészülési idő rövidsége miatt is támadhatják, mint írtad.

De lehet hogy nem írta alá, csak az indokok megfogalmazásán rágódnak.

ssi 2010.12.30. 08:09:05

@oldrock:
atv.hu/videotar/20101229_kollath_gyorgy
atv.hu/videotar/20101229_paul_lendvai
atv.hu/cikk/video-20101228_bekesi_laszlo
atv.hu/video/video-20101227_rona_peter
atv.hu/video/video-20101227_hack_peter

1. hivatkozás címének másolása (jobb egérgomb)
2. ténylegesen megnyitod, majd úgy (jobb egér gomb, másolás+beillesztés)

2010.12.30. 07:40:36
"az érdemi hozzászólást nem látom."

hozzászólást én is 2-szer küldök, mindig újra be kell lépni

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.30. 08:11:47

@manyike:
Mondtam már, hogy fergeteges ez a beszámoló ?
Kösz, hogy szóltál.

antagon.blog.hu/2010/12/29/a_mediatorveny_kritikak_es_az_alternativ_valosagok

A kormány néz ki a fejéből.

Ezek a fidesznyikek nem csak blogokat nem olvasnak, meg honlapokat, de élőszóban sem fognak fel három szónál hosszabb szöveget.
Nem is olyan rossz út a képi meggyőzés.
Talán a képeket még felfogják.

oldrock (törölt) 2010.12.30. 08:13:07

@manyike:
Sok hozzászólásom volt mindegyik rendben elment.
(internetes protokoll) előtaggal volt probléma. Most is kiírom kíváncsi vagyok hogy látszódik e?

oldrock (törölt) 2010.12.30. 08:13:52

@manyike:
most sem látszódik próbáld meg Te is...

oldrock (törölt) 2010.12.30. 08:19:19

h t t p : / / széthúzva
most rendesen...

ssi 2010.12.30. 08:19:36

@oldrock:
oké, mindjárt megnézem

nem én írtam, csak idéztem

a következmények miatt sajátos a helyzet, de hogy szabályos-e? - nem vagyok jártas

laikusként:
-ha időben aláírták volna -> belföldi+külföldi következmények
-ha mégis AB-re küldik, megy az idő, s valami kifogást találtak volna, ami talán az egész koncepciót borítja
-talán a parlamentnek visszaküldés a legszerencsésebb-belföldön
cikizhetik, de kifele jól eladható, bár már a megvalósítását is részben elkezdték
-egyéb: na, erre én már kevés vagyok, majd hamarosan kiderül

@simonmondja.:
- tény, hogy kicsit gúnyos az írás
- szerintem inkább a csúsztatásra, az emberek kábítására hívta fel a figyelmet
- külföldi kritika tételesen, konkrétan megjelölte a kifogásait (van, aki 50 oldalt írt), s mégis általános, nem konkrét elutasításként jött le a médiában

nyünyüge 2010.12.30. 08:20:56

@bariga:
Kellene melléje az adott időszakra jutó, beterjesztett törvények száma is.
Mert ha nem élnénk forradalmi időket, akkor szinte normális volna, hogy egy fél évnyi regnálás alatt nem volt visszadobandó törvény egy sem.

a-kis-herceg 2010.12.30. 08:21:03

@Hepci: :)

ordi kicsinálta... proonturt... a fkalappal én csak cirógattam. neki az mindennapos élvezet volt.

mingyá olvasom tovább ventura válaszolt e ordinak...

ja Tóta W. is dolgozott, éjjel 2kor:

"itt nekem a legfőbb bajom uaz, mint a kormányzással: hogy OSTOBA. lehet a közmédiát ellenőrizni, persze, csak nem mindegy, h nézi-e valaki. az eddigi mélypont az I. Orbán-kormány volt nézettségben"

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.30. 08:21:10

"Az új adótörvények nem a foglalkoztatást, hanem a vagyonos rétegeket segítik: a nekik nyújtott körülbelül 500 milliárdos ajándékból csaknem 5 százalékkal lehetett volna mérsékelni az élőmunkát terhelő járulékokat, ami konkrét segítség lehetett volna a munkahelyteremtéshez. A szólamok ellenére úgy látszik, nem ez volt igazából a fontos a Fidesz és holdudvara számára."

www.168ora.hu/buxa/foglalkoztatottsag-kozmunka-kulonado-epitoipar-67233.html?fejezet=1

ssi 2010.12.30. 08:23:28

@oldrock: "most sem látszódik próbáld meg Te is... "
bocsi, elakadtam a megértésedben :-))

ha bal egérgombbal rákattintasz valamelyik linkre (manyike 2010.12.30. 08:09:05) megjelenik az adott oldal és indíthatod a videót

"h t t p : / / széthúzva
most rendesen... "
ez mi? mit szeretnél?

nyünyüge 2010.12.30. 08:25:41

off
kellemes beszélgetés folyik a Klubrádióban Lac?kner Zoltán és Pikó András között.
on

oldrock (törölt) 2010.12.30. 08:26:55

@manyike:
Ha a szóközöket nem teszem bele semmi sem látszik, mintha nem írtam volna oda. Csak így: h t t p : / /
így nem ..... most szóköz nélkül írtam.

a-kis-herceg 2010.12.30. 08:30:40

@Ventura Blvd:

nekem a szavazás nem volt probléma. nem mentem osztjonapot. szakma volt helyette. csukd be szád nem fáj fejed...

fides főemlősöket én is közelről figyelhettem meg. és én is a természetes élőhelyükön. közelről.

a fiatalságod jutott eszedbe...

elég hasonló 20 évünk lehetett. gyűlt az info gyűlt. zso és prokontur szerintem ül is be a kocsiba...

egyet értek Tóta W. vel. A rezsim mögötti emberek gátlástalanok, a rezsim maga pedig ostoba... ez nem egy Hitler. nem egy német szervezettségű villámháború. itt néhány kommunikációs stratégia van mindössze a hatalom megtartás érdekében (alap az emberek zsigeri félelmei, ellenség képek, két tábor, szóval az emberi rossz tulajdonságokra gyengékre LEHET ALAPOZNI stb).

most azért más mint eddig, mert érdemi lépésekre nem képes kormány most nem fog felszínen maradni, szemben az elmúlt 20 évvel (najo 65)

ssi 2010.12.30. 08:30:43

@oldrock:
hová és miért akarod beírni? a videóajánlataidat feltettem, nézhetőek

bocsi, mennem kell

mindenkinek sikeres, tevékeny, mozgalmas napot!

zenés videó S.P.-ről
www.youtube.com/watch?v=jjxbjysXUV0

a-kis-herceg 2010.12.30. 08:32:15

@Ordnassac: sőt. a frakcióvezető voltál... érdekes engem kifelejtett. gondolom én a feketesereg ellenállási vagyok...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.30. 08:37:00

Bocs, most látom, hogy az Index is fölrakta az ajánlóba.

ssi 2010.12.30. 08:43:33

"Úgy tudjuk, ha az államfő nem ír alá egy jogszabályt, arról a sajtóosztályának közleményt kell kiadni. Információink szerint erre nem készülnek"
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=379406

"kormány érdekeit képviseli, hiszen mégis ki kíváncsi arra, hogy épül-szépül az ország, és újabb hidat, autópályát vagy metrót adtak át, ha napközben az utcán amúgy nem érzi a mindent átható optimizmust?"
comment.blog.hu/2010/12/30/a_kozmediat_elvettek_de_kit_erdekel

este folytköv

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 09:13:57

@lüke: Dunára emlékeztem, de biztos igazad van.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.30. 09:14:56

"Egyre rosszabb a helyzet a forint piacon. Ma reggel már 224 felett jegyzik az eurót, ilyen sokáig ezen a szinten nem tartózkodott még a forint."

www.szabadfold.hu/gazdanet/meg_rosszabb_hir_jott

Ez rossz hír? 224 Ft-os EURÓ ma ? (2010.12.30) :-)))

oldrock (törölt) 2010.12.30. 09:25:56

@Hepci:
Miből gondolod hogy a névsor az ATV-ről van.
NEM.
Ellenőrizd és ne előítéleskedj...

lüke 2010.12.30. 09:27:49

@Hepci: most jelent meg ,Undvári T. megírta a sztorit, de főszereplő nem Eiben nem Ungvári, róla szól a könyv
http://bookline.hu/product/home!execute.action?id=96735&type=22

lüke 2010.12.30. 09:29:36

@vinczej:
kicsit elírtad
napiarfolyam.hu/

de 2009 márc -ban:312 volt

lüke 2010.12.30. 09:31:59

@oldrock:
mi nem ellenőrök vagyunk4
de lehetőleg ne pongyola/pontatlan legyen ,az amit ideírunk, mert elég ,hogy a médiában a sok gyorstalpalós zsurnaliszta pontatlan

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.30. 09:34:08

@lüke: Nem én írtam el, hanem a Szabad Föld. :-)

lüke 2010.12.30. 09:35:08

@manyike:
Lendvai Paulusz Debrenceni adatait alkalmazza, már ketten olvastuk a könyvét- egymástól függetlenül ,ezt mondtuk- minden sorában,nem is szégyelli leírni ezt

jjulie 2010.12.30. 09:36:25

@lüke:

nem a számot hibázta el hanem a pénznemet

ha minden pontosan van írva azt egy lüke is megérti

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 09:39:52

@oldrock: nem úgy kezdődnek a linkek, hogy atv.hu? A faszik mondandóját kb. megnézés nélkül is el tudnám mondani.
Nagyjából egy akolból valók.
Tudod, van egy fájdalomküszöb az elfogultságban/butaságban, amit nem szoktam átlépni. Így nem nézek olyan műsorokat, amikben Bolgár György, Avar János és Mészéros Tamás (3 db seggfej) beszélget. Aztán olyanokat se nézek, amikben Szentmihályi Szabó Péter, Bayer Zsolt és Bencsik János (másik 3 db seggfej) beszélget.
A Te névsorod kb. ilyen...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.30. 09:42:05

@Hepci: Hát azt nem lehet mondani, hogy a választás előtt Kéri Orbán rendíthetetlen kritizálója lett volna. Addig jó volt a jobboldalnak?

oldrock (törölt) 2010.12.30. 09:42:26

@lüke: Mondani bármit lehet, egy írás akkor hiteles ha ellenőrizhető, de látom te mindent elfogadsz bárkitől és bármiről legyen szó csak az előítéletednek megfeleljen. Ettől kezdve a dolgok csak hit kérdése. Hinni pedig csak a templomba kell.
olvass és láss:
pl.:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Stumpf_István
gwww.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=20091:stumpf-istvan-eletrajz&catid=76:hazai-vonatkozasu-hirek&Itemid=113
www.vokscentrum.hu/korm/minelet.php?mszkod=180501&jny=hun&elhuid=104
és így tobább és így tovább..

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 09:42:37

@vinczej: mivel a Fidesz kiváló gazdaságpolitikát folytat és maradéktalanul megvalósítja az emberek akaratát, hamarosan annyi lesz. Csak akarni kell és sikerül minden.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.30. 09:43:52

@Hepci: Egyetértek. Csak nem szeretném megvárni a végét. :-)

jjulie 2010.12.30. 09:45:13

@Hepci:

azért csak csak, ha akár be tudnál ugrani helyettük

vagy ezek amiket felsoroltál különböző folyami és tavi pikkelyesek, esetleg éttermek, vagy netán borok nevei?

lüke 2010.12.30. 09:46:00

@oldrock:
nem olvasok, hanem mindent tudok,s az
evidence based
Brigade Rosso

@vinczej: hajrá

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 09:46:04

@vinczej: figyu, Vincze, én nem tudom, mi(kor) jó a jobboldalnak.
Nekem személy szerint Kéri úr indifferens. Kb. annyira, mint Lengyel László.
Azt vélelmezem róluk, hogy a verbalizáláson kívül nem alkottak semmit, a verbalizálás terén pedig már igen régóta fals hangokat vuvuzeláznak (vö. független értelmiségi c. toposz, ebben díszpéldányok).

lüke 2010.12.30. 09:46:53

@oldrock:
s az igét ragozni, nem hirdetni kell -ez kimaradt

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 09:48:24

@jjulie: á, Zsüli, mindenki látott már ilyen lényt, mint a Mészáros Tamás. Amíg nem viszolyog túlzottan, megvizsgálja közelebbről...
Aztán bekerül a - negatív - emlékek tárházába.

oldrock (törölt) 2010.12.30. 09:49:44

@Hepci: E
z egy erőltetett középre igazodás. Tények alátámasztása nélkül.

A videón szereplő egyéneket Szabó Péter, Bayer Zsolt és Bencsik János -al összehasonlítva egy kicsit erős, mellesleg Avar Jánost én sem szeretem.

Pont ezt a magatartást fogja az új médiatörvény kihasználni, egyet balról egyet jobbról letilt, addig amíg csak Fidesz hívők nem maradnak.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.30. 09:52:36

@Hepci: Jogos. Én is mindig mondom a fiamnak, hogy ne a TV-t nézze állandóan, hanem maga alakítsa ki saját lelkében a valóságos külvilág belső virtualitását. Ne hallgasson másokra, ne vegyen figyelembe véleményeket, mert az túlságosan beszűkíti a látásterét. Ha a saját maga alkotta virtuális valóságban él, akkor sokkal boldogabb lesz. :-))

jjulie 2010.12.30. 09:55:19

@lüke:

azért te sem vagy egy beatles

fogadok, hogy a hepci már hibátlanul kommentelni tudna a helyetted

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.30. 09:55:58

@oldrock: "Pont ezt a magatartást fogja az új médiatörvény kihasználni, egyet balról egyet jobbról letilt, addig amíg csak Fidesz hívők nem maradnak."

Pontosítok:

"Pont ezt a magatartást fogja az új médiatörvény kihasználni, egyet balról egyet SZÉLSŐjobbról letilt, addig amíg csak Fidesz hívők nem maradnak."

Két legyet egy csapásra!

jjulie 2010.12.30. 09:56:44

@vinczej:

azért a saját kútfejéből még senki sem lett bölcs

a hepci is csal

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 10:04:11

@oldrock: ha az lenne a centrális erőtér a médiában, hogy a szélsőségesen elfogult seggfejek nem kapnak képernyőt, nem leszek bánatos. De gyaníthatólag nem ez lesz, hanem a jobbos kórus maradhat a normálistól a szélsőig, a ballerek meg mehetnek a 'csába, mint Boross "hóbagoly-fasiszta, később baller-újságírókedvenc" Péter rövid regnálása idején...

lüke 2010.12.30. 10:05:17

@Hepci:
engem?
annyi pénze van?
vagy a bőröndbe?

magyarosíthatbna Tompára, csaknem ő maga?

@jjulie:
veszek porszívót inkább
jó megfigyelő H,ezt mindannyian tudnánk, ennyi idő után
de mi ebben a vicces utánozni?
bár hepci stand upos

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 10:06:25

@jjulie: mit csal? Néha belenézek a 168 Órába...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 10:08:11

@lüke: bőröndbe
nem Téged
utánozlak
vigyázz

jjulie 2010.12.30. 10:09:56

ha ebben a médiatörvényes zűrzavarban az kristályosodott ki, hogy az orbáni varázslat pusztán annyi, hogy a magyarul beszélő politikailag újszülötteknek akármit el tudott adni az orbán, viszont arra nem számított hogy az orszáhatárokon kívül fogják bevizsgálni és lefikázni a bóvlit, mert vagyunk annyira fontosak hogy ide sandítsanak a szemük sarkából, akkor ez jó jel, többszörösen

a-kis-herceg 2010.12.30. 10:11:34

@Akitlosz: "is van kényszerítve a növekedésre, különben nem fogja tudni visszafizetni a hitelt és csődbe megy"

kivételesen nem értek veled egyet.

a növekedés csak nálad egyenlő a folyamatos fenntartható nyereséggel... ugyanis csak ez utóbbi feltétele a tőke (mint libkomcsi kolléga) mondta nagyjából mindegy hogy bank (hitel) vagy saját magad a tőke tulajdonosa...

jjulie 2010.12.30. 10:12:18

@lüke:

a nyálas dalért, szivesen

jjulie 2010.12.30. 10:15:23

@lüke:

az igazi stand up comedy jön nemsokára, ha az orbán kiállítja valamelyik legényét elmondani, hogy mennyire ok médiatorvényileg minden

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.30. 10:15:51

"Németország kétharmada kirakna minket az EU-ból"

stop.hu/index.php?

Jééé! No-ban is meglett Orbán kétharmada?

oldrock (törölt) 2010.12.30. 10:20:24

@Hepci:
vinczej 2010.12.30. 09:55:58
"Pont ezt a magatartást fogja az új médiatörvény kihasználni, egyet balról egyet SZÉLSŐjobbról letilt, addig amíg csak Fidesz hívők nem maradnak."
Két legyet egy csapásra!

Úgy akartam mondani mint vinczej....
De az is lehet amit Te írsz. Csak a bal-libet fogják nyírni.

jjulie 2010.12.30. 10:21:29

@a-kis-herceg:

na és ebben a növekedés erdőben is el van tévedve a szerencsétlen, ugyanis nem azért kell növekednie egy cégnek, mert hitelállománya van, hanem azért mert ha nem hízik akkor fogy, a cégeknek csak két állapotuk van, vagy bővölnek, vagy zsugorodnak, a mostónemozdulj állapot nem létezik

porfelhő 2010.12.30. 10:22:31

Milyen érdekes?! ezek a "fiúk" vagy "lányok" már nem is tudom, sokszor azt idézgetik, amit épp én olvastam, most olvastam bele 168 óra cikkébe is. Nem tudom ez véletlen, vagy valami más? hm. érdekes.

jjulie 2010.12.30. 10:25:17

@porfelhő:

már nem kell különféle helyeken matatni, a törökgábornál minden megtalálható

ami nem, az nem fontos

Ted Striker 2010.12.30. 10:28:40

Na már a keleti szél se dagasztja a vitorlákat:

A kínai jegybank cáfolja, hogy magyar államkötvények vásárlását vagy egyes magyar fejlesztési projektek finanszírozását fontolgatná - közölte a kínai monetáris hatóság a Reutersszal.

Korábban Fellegi Tamás fejlesztési miniszter azt mondta, hogy Kína fontolóra veszi különféle magyarországi beruházások finanszírozását, illetve elképzelhető, hogy az államkötvénypiacon komoly vevőként lép majd színre. Fellegi Tamás azt mondta, hogy a kínai miniszterelnök az októberi sanghaji találkozón vetette fel, hogy szívesen látna stratégiai pénzügyi együttműködést Magyarország és Kína között, beleértve a kínai állam esetleges részvételét magyarországi finanszírozásban. Ezt most határozottan cáfolta a kínai monetáris hatóság.

www.orientpress.hu/76821/RSS

porfelhő 2010.12.30. 10:33:49

@jjulie:
Igen! Neked nem, de nekem kell, ahhoz, hogy tájékozódjak. Te mindent tudsz, de én nem. A "kisujjadban" van a tudomány és a politika, de nekem nem. :) Igen! minden megtalálható.:)

porfelhő 2010.12.30. 10:37:12

Hm. a @László56, hogy nem irt még? alszik, vagy elkésett a "munkahelyéről"?:):)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.30. 10:40:30

"Egy angol nyelvű obszcén szavakat tartalmazó rap szám, az amerikai ICE-T egyik száma miatt indított vizsgálatot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a Tilos Rádió ellen."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=379522

A következő lépés: Az ATV betiltása Eminem klip miatt.

SzaGyu 2010.12.30. 10:45:16

Ő (Schmitt) nem is elnök. Cseléd a javából. Ilyen cselédhez már nincs is mit hozzáfűzni. Süllyedjen el szégyenében!

jjulie 2010.12.30. 10:45:16

internet avagy az orbán trágédiája

írta az élet, játszódik napjainkban

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 10:47:22

@jjulie: ez pont olyan baromság, mint a "fenntartható fejlődés" című mantra. Miért ne foglalhatna el egy cég azonos méretű piacot évről évre?
A kisebb cégeknek (család plusz néhány alkalmazott) pont ez az egyik üdvös lehetőség. Megkeresnek egy igen szelektív - igényes - vevőkört és kielégítik annak igényeit. Valamint megállják, hogy bővüléssel bekerüljenek az ilyen-olyan marketek világába és lerontsák a minőséget.

a-kis-herceg 2010.12.30. 10:48:45

@vinczej: na épp ez az. vki tegnap este már linkelte, plusz ma reggel lüke...

de ez még nem az uj média tv.
akit akartak eddig is tudtak basztatni... semmi változás nincs... azért volt eddig is ez a nagy államaparátus hivatalok stb hogy rád uszítsák ha kell...

sem romlást sem javulást nem hoz. 65 év dagonya. ebben érezzük jól magunkat. lényeg, hogy semmi ne történjen (érdemben)

porfelhő 2010.12.30. 10:50:08

"Irta az élet" ez jó.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.30. 10:51:51

@vinczej:
Azt mondja a gyerek, hogy ezt a reppert sok évvel ezelőtt már betiltották egyszer Amerikában.
Meg azt is, hogy most már nincs betiltva, és hogy a magyarok különbeket is mondanak.

Végülis lehet, hogy az lesz a kormány csapásiránya, hogy azokat a nyugati előadókat és közírókat fogják először basztatni, akik már kint is feketelistán voltak valamikor.
.

a-kis-herceg 2010.12.30. 10:52:04

@Hepci: nem tiltja semmi... hogy a cégek nőjjenek és csökkenjenek. csak az erőforrások és a piacok végesek, ergo a cégek összege állandó. ez a szabadverseny motorja, hogy növekedni akarnak... nincs ezzel gond.

de a fenntarthatósággal se. gondolj a cégek optimális méretére pl, azaz a max 8-10 fős családi vállalkkozások az igazik... nem véletlen hogy ebből van garmadával a polgárosult államokban vagy régiókban. dögivel, többszázévesek... a piac állandó körülöttük...

porfelhő 2010.12.30. 10:53:46

Az Orbán V. kormányzásának időszaka -legalább is egy időszaka- örökre bennem él majd, nem csak a politikája miatt. úgy gondolom. az élet furcsa fintora, vagy nem?

a-kis-herceg 2010.12.30. 10:56:03

@simonmondja.: @Hepci: a csúnya szavak, mint a f**kalap így kifütyülve médiaképesek... végülis ha jön SzA, neki mondhatod, hogy ffikalapra gondoltál... és rossz aki rosszra gondol.

akinek nem kalapja ne vegye magára...

a-kis-herceg 2010.12.30. 10:57:44

december 29-én nem jelent meg közlöny... ergó decc 30-án fog... (este)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 11:00:10

@a-kis-herceg: engem leginkább az szokott irritálni, amikor egy cég extenzíven bővül, a piachódítás érdekében intenzíven csökkenti a minőséget, viszont igyekszik valami kézműves imázst sugározni magáról továbbra is. Remek újkori példák az engem érdeklő területen: Szamos Marcipán és Lipóti Pékség.

a-kis-herceg 2010.12.30. 11:00:38

Gábor megírtad az újévi posztot? poszt szkript. a monitoromra. javallom hogy a trágár részét dec éjfél előtt ragd online... a többit rggaszd posztszkripta a monitorokra... aztán jan1 már csak PC...

a-kis-herceg 2010.12.30. 11:04:51

@Hepci: :)

én nekem lett volna esélyem még bővülni. de a "szintentartással" két legyet ütöttem egy csapásra... 1) csak a versenyszférában maradhattam, azaz nem voltak elvi kompromisszumok (értsd nem követtem el bűncselekményeket) 2) másrészt egy szakmai ágat ("szakosodás") tudtam vinni, de azt egyedüli módon az országban a többieket most sem érdekli...

és ez a tapasztalat meg is van még. ez most pillanatnyi (max 7 év) állapot: a versenygazdaság befékezése...

lüke 2010.12.30. 11:06:17

@jjulie:
na ja
és a BBC-t meg a netet zavarni fogják, a Szabad EU-ra meg nincs pénz

@simonmondja.:
így kezdik, hogy ne legyen feltűnő,persze
csak az az 1% érti, aki tud angolul

porfelhő 2010.12.30. 11:08:07

@jjulie:
Hol vagy? irjál majd délután is kommentet. szeretném látni, hogy itt vagy. !

jjulie 2010.12.30. 11:10:19

@Hepci:

láthatóan folytatnom kell az alapfokú képzést:

a nő vagy fogy a cég mi mindenre érthető bogárkám?

árbevételére, adózás utáni eredményére, állóeszköz értékére, netán árbevétel arányos nyereségére, vagy esetleg az eszközarányos nyereségére, vagy netán netán mi a lófaszra érted azt, hogy létezik egy cég esetében a fogyáson és a hízáson kívüli egyéb állapota bogárka?

lüke 2010.12.30. 11:13:43

@vinczej:
egy olyan országban, ahol a média főfelügyelőnő
néhai pornó újság szerkesztő

a-kis-herceg 2010.12.30. 11:15:19

lapszemle

1. pintér nem kontár, amit megígér az kolontár. percre pontos rendszer. rá lehet építeni új rendszert. apropo a két embere? a zsó és aprokontra? nem mentek át a "megbíz hatóságin"?

atv.hu/cikk/20101230_pinter_junius_vegen_ra_sem_lehet_majd_ismerni_kolontarra_es_devecserre

2. az eu szerint "...a magyar parasztok reáljövedelme 14,7 százalékkal növekedett." ez leparasztozza a fid eszeseket? már itt tartunk? na ebből gyorsan ki kell lépni. beleléptünk. kilépünk. még a cipőt is meg kell mosni utána...

www.szabadfold.hu/gazdanet/hogy_fizet_az_agrarmunka

3. üresség. épül szépül, de nincs piac... Budapest iroda placc...

www.portfolio.hu/ingatlan/ingatlan_irodapiac/hazak_neptelenedhetnek_el_budapesten.143287.html

4. a kormány hivatalos kommunikációja: "A külügyminiszter szerint a jogszabályt sokan úgy kritizálják, hogy nem is ismerik." mi lenne ha azzal foglalkoznának, aki úgy kritizálja, hogy ISMERI... ejnye enyje senki nem tud olvasni? és mindenki hüje? hm jó kommunikáció. innen el lehet indulni...

www.hir24.hu/belfold/192877/kormanytag-kontra-kutato-a-mediatorvenyrol-.html

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 11:16:54

@jjulie: pont arra értettem, mint te, bogárka.
Most az önelemzés ideje következik... netán mi a lófasz... bogárka...

jjulie 2010.12.30. 11:17:27

@Hepci:

igen valszeg elértél egy állapotot, amivel elégedett vagy, és azalatt amíg ez az elégedettség érzés tart valójában változott a pozíciód, és a következő méricskélésnél fogyást regisztrálsz, amit a tartalékből fedezel, és végül az ubul mellett találod magad a szélen

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.30. 11:19:33

@lüke: Ez a betiltósdi a nyugatnak megy.
Hogy fogják a pofájukat.

Itthon csak simán terjed az agyhalál.
A jobber kormányaink - mind a három - az agyzsibbasztással és a betiltósdival erősködtek.
Ugye, milyen jól sikerült a köztévé lerohanása is.
Kurva sok pénz megy el rá, de legalább mostmár teljesen nézhetetlen.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 11:20:16

@a-kis-herceg: én szintet se tartok. Tarthatnám, de minek gyötörjem magam és áruljak szart (is). Így inkább jócskán csökkentett munkaintenzitással reagálok a válságra, vesszen a dzsídípí...

a-kis-herceg 2010.12.30. 11:21:23

velemenyvezer.blog.hu/2010/12/30/2010_csalodas_volt_nem_forradalom

2010 - a reményvesztés éve...

én is ezt a szót gondolom legfontosabb és legösszefoglalóbbnak...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 11:21:52

@jjulie: tudod, zsüli, úgy is lehet, hogy regisztrálod a fogyást és továbbra is elégedett vagy. Közben blogolsz, maszturbálsz, ilyenek...

a-kis-herceg 2010.12.30. 11:25:27

@Hepci: én nem mondtam hogy szinten tartok a válságban. 2008 vége óta minimalizáltam a tevékenységet. de ez igazából a bizalomvesztés okából következett be. nincs energiám behajthatatlan pénzek után kajtatni. van időm nyugodtan dolgozni... átadom a terméket elveszem a pénzt. a kockázatot optimalizáltam a forgalommal. ebből sajnos most a minimum adódik... ugyebár.

@Ordnassac: ja. korrektül (le)kezelik a nemzetközi és belföldi nertársakat... valahogy ez az (el)beszélgetés Esztergomot juttatja eszembe...

jjulie 2010.12.30. 11:25:54

@Hepci:

bizony, lehet, majd integetek neked ha leültél az ubul mellé

a-kis-herceg 2010.12.30. 11:28:44

@oldrock: az új remények éve...

ha ov tervei szerint megy minden és elég nyakas tud maradni... akkor még 2011 ben elérhetjük a célt: az államcsődöt...

ezért fontos állomás a média tv... nagy lépés a hazának, kis lépés ov nek. ahogy látom a "kommunikáció irányát" szilveszterkor megbízhatóan pukkani fog a tv., ez csak a rendszer keménységmérője... minél keményebb annál gyorsabban haladunk. már csak albániát kell leelőzzük...

jjulie 2010.12.30. 11:30:38

@Hepci:

igen aztán meg a végén ott van az az opció, hogy lehet szidni azt a népséget, amelyik minden reggel korán felkel és nyüzsög, függetlenül attól, hogy hossz van e vagy bessz

guvernalista (törölt) 2010.12.30. 11:42:18

@Akitlosz:
szerintem vegyes rendszer kell. a háztartás, és az államháztartás esetén szigorú pénzügyi korlátokat kell szabni. a lakosságnak és az államnak is összességében megtakarítónak kell lenni. addig, és ott jó, ahol ez érvényes. tehát a költségvetés elsődleges egyenlegének folyamatosan többletet kell mutatnia, feltéve hogy van növekedés. és a lakosságnak is meg kell olyankor takarítania. tehát itt a probléma az volt, hogy miközben volt növekedés a lakosság még ezen is túlköltött. és amikor jött a recesszió, akkor meg törleszteni kellene. és azt látjuk, hogy ezen a téren nem vagyunk belátóak, se a háztartás, se az államháztartás. tehát akkor korlátok kellenek. de nem a piacra nézve. hanem az államra, és a lakosságra tekintettel. a vállalkozásokra és az unióra ugyanez nem érvényes.

---

azt gondolom, hogy az unió központi bankjának alacsony kamatozású hosszú lejáratú hiteleket kell nyújtania a városoknak a közberuházáshoz tőkepiaci garanciavállalás mellett. tehát az unió generálja ehhez a pénzt. nem az állam, és nem a bankházak hanem az unió. ha ez nincs, akkor szerintem nincs értelme a közös pénznek, és az uniónak. szóval az, hogy a pénzváltás költsége alacsonyabb lesz, ezen kevesebbet keres majd a tőkepiac, és olcsóbb lesz minden, ezek nem szép elképzelések voltak, de nem igazolódtak. majdnem az ellenkezője igazolódott. az euro szerintem nem egyszerűen ahhoz kell, hogy könnyen lehessen kereskedni, ahhoz is, hanem leginkább ahhoz, hogy a városok olcsón juthassanak hitelhez a közberuházásaikhoz.

most ehelyett vissza nem térítendő támogatások vannak. csakhogy a magyar városok annak érdekében, hogy az uniós beruházásokhoz biztosíthassák az önrészt: eladósodnak. a közintézmények viszont nem úgy épülnek, hogy látnánk a megtérülést. nem a profitot kellene látni, mert azt a közintézménynek nem kell termelni, hanem a megtérülését. az unió oldaláról is, és a város oldaláról. de ez nincs. ez nem cél. a cél az, hogy minél több támogatást minél gyorsabban lehívni minél bonyolultabb adminisztráció mellett. nincs olyan szereplő ebben a sztoriban, aki a közberuházások tényleges megtérülésével foglalkozna. nincs bankgarancia. hanem még az állam vállal garanciát a piaci beruházásokhoz, ami teljesen abszurd.

na most ha közberuházásokhoz az unió központi bankja biztosítja a hitelt, ami hosszú lejáratú, és olcsó, tehát min. 10 évre, max. 1%-os hitelre kell gondolni. és ezt biztosítja az unió központi bankja a városoknak. nem az államnak. hanem a városoknak. akkor van pénz. mégpedig olcsó, mivel ezen nem nyerészkedik senki. a kamat az unió működéséhez kell. a demokratikus kockázatközösség a város. a polgárság. akarnak mondjuk egy gyógyfürdőt, vagy stadiont, vagy új buszokat, új metrót, akkor egyszerűen csak meg kell mondaniuk, hogyan fog ez megtérülni. és hogy a községra, a falura is érvényes legyen mindez ehhez kellenek a régiók. épülhessenek vidéken új iskolák, legyen korszerű egészségügyi ellátás. az unió központi bankja ehhez szinte végtelelen mennyiségű pénzt biztosítson. nem kell hozzá, hogy legyen megtakarítás, de egy dolog kell: bankgarancia. és akkor milliárdokból épült 40 centis kilátóra ilyet nem adna a bank. mert az nyilvánvalóan sehogy sem fog megtérülni.

de a városok, illetve regionális méretekben a vidéknek jutna elég pénz, csak a megvalósulás mellé a tőkepiac által is elfogadott hatástanulmányok kellenek. tehát a banknak vállalnia kell, hogy a profitjából elbukik valamit, ha a közberuházás, amiért garanciát vállalt az adókból nem térül meg. és ezt pénzért vállalja természetesen. tehát neki ez üzlet. nem nagy üzlet, mert ebben az esetben korlátozni kell a bankot, mondjuk megint csak max. 1%-ért vállalja.

de a banknak ez a marketing, hogy biztosítja, hogy megépüljön az új iskola, és akkor ezzel reklámozhatja magát, hogy milyen rendes, garanciát vállal a visszafizetésért. viszont látnia kell, hogy az iskolaépítés az adóból hosszú távon megtérül. az extra profitja továbbra is a piacról származna. tehát egy piaci szereplőnek alkupozícióba kell kerülni a bankokkal. nem mondhatja azt a kincstár, hogy beáll a vállalkozások mellé. mert ugyan miből tud támogatni a kincstár. abból, hogy oda a vállalkozások befizetnek. akkor meg az állam úgy tud valakiknek ténylegesen segíteni, hogy a többi vállalkozásnak kárt okoz. és az állami beavatkozás összességében nem hoz többletet, hanem igazságtalan elosztást eredményez a piacon.

az államnak nem a piacba kell beavatkoznia, hanem a közintézményi működésbe. azért, hogy a leszakadó térségekbe is jusson elég működési forrás. nem beruházás, mert az szerintem ahhoz uniós források kellenek, uniós hitel, hanem kiegészítő normatíva, amire a fedezet az, hogy a közintézmények is adóznak. és így közöttük újraosztást lehet végezni. de a piacon nem kell újraosztani az államnak. mert ebből az lesz, hogy minden támogatás előbb utóbb oda koncentrálódik ahová a tőke. és a megszorítások pedig mindig a legszegényebbeken csapódnak le. tehát brutális igazságtalanságokhoz vezet.

mennyi sansza van valakinek a cigánysoron, és mondjuk mennyi sansza a belső budai kerületben élőnek, akinek a munkája mondjuk az, hogy véletlenszerűen nyomogatja az entert. úgy kereskedik, mint egy majom. és mivel mindenkinek a hosszú távú érdeke az, hogy az árfolyamok emelkedjenek, és ebből kifolyóan úgy tűnjön, hogy micsoda gazdasági növekedés van, ezért ez bekövetkezik, csakhogy a reálgazdaság ezzel nem tud, és nem is akar lépést tartani.

szerintem a reálgazdaság nyereséges szereplői okozzák a válságot. direkt. olyan cégek, mint az apple. akik nyereségesek, de az eladásból nem származik annyi pénz, mintha a steve jobs egy majommal véletlen módon nyomogatná az entert. viszont neki is szüksége van hitelre. csakhogy a kockázati tőkések nem adnak neki, csak üzletrészért cserébe. és így az igazgatótanácsi helyeket a kockázati tőkések strómanjai elfoglalják. és a reálgazdaság irányításában a bankok, illetve a tőzsdei szerencselovagok többségbe kerülnek. és ez nem jó. steve jobs fiatal korában megélte azt, hogy csinált egy fasza kis céget, és onnan a bankok kitették. a saját cégéből. és aztán úgy kellett visszavásárolnia. a saját cégét. egy rakás faszkalaptól. akiket jjulie favorizál. a különféle nációjú faszfejek. akikre te azt mondod, hogy a "zsidók". és jjulie is úgy képzeli, hogy a grúz az pont olyan, mint régen a zsidó, aki a homokra kavicsot szórt, és ott üzemet, gyárat épített. de itt nem ez történik. a végtelen vagyon az esetek jelentős részében nem ebből származik. és ezekkel mennek szembe az eredeti tőkefelhalmozók.
ők azok, aki shortolnak, és próbálják bedönteni a kockázati tőkések hatalmát. és ebből van a tőzsdeválság. a hitelválság pedig az állam, és a lakosság eladósodásból. na, nem regélem ezt tovább. talán érthető.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 11:42:43

@jjulie: hehe, az Ubullal jól megértenénk egymást. Én fognék keszeget, ő meg kisütné. Vagy éppen fordítanék, azzal felhagytam a kereskedés miatt.
Bár biztos nem vagyok trendi, mindenhol csak a sukár merdzsók és plazmatévék, nekem meg kizárólag evésileg vannak luxusigényeim (is).

Szimba 2010.12.30. 11:42:54

Jó a táblázat, amit TG kitett a cikk végére. Egy gondom van vele, hogy S. Pali még nem jutott el a 4. év végére.
Lehet, hogy addigra már csak vétózni fog.:-))))

Időarányosan sokkal reálisabb lenne a táblázat.

Bár így is látható a tendencia. SP. nem arra szerződött, hogy az alkotmányosságot firtassa.

Szimba 2010.12.30. 11:51:41

Juj, nagyon tetszik! Már a riportalany is 1 perces némasággal tüntet a sajtótörvény ellen.:-))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 11:54:03

@Szimba: lehet, a tévében csak jelbeszéd lesz idővel. Két liberális így cseveg: az egyik széttárja a karját kérdő arckifejezéssel, a másik meg nagyujjal lefelé mutat zárt ököllel...

a-kis-herceg 2010.12.30. 11:56:45

@Szimba: tavaszi tekercs:

"sajtót, kenyeret!"

jjulie 2010.12.30. 12:03:27

@Hepci:

a nagy lapos tv pedig fontos, az egyik fiú az irodában új lakásba költözött a nyáron, az első amit vett, egy ilyen cucc volt, össze és fel szerelte, vett hozzá még különféle tuningokat, az egész manőver vagy egy hónapig tartott a válogatással együtt, és azóta sem használja

viszont ha rá gondol, és tudja hogy "van", édes érzés önti el

a "van" érzés isteni

jjulie 2010.12.30. 12:08:22

@Hepci:

jópofa ez a liberálisozás

ha befeküdnél egy időgépbe, viszamenni a liberálisok megjelenése előtti időbe, hány százalék eselyed lenne az állati sorban lévők között felébredned?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.30. 12:11:59

hirszerzo.hu/belfold/20101230_Paul_lendvai_mediatorveny
Hát ő tudja.
Mondjuk én sem hiszek benne, hogy a nyugat megment minket sajátmagunktól.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 12:13:49

@jjulie: nekem úgy tűnt, Pető Iván meg Magyar Bálint ölég nagy állat. Szerencsére kihaltak, mivel felébredtek a pórok, akikre kedvtelve s graciőzen dobálták az orrukból kibányászott csulákat.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.30. 12:14:20

@Hepci:

Sohase feledd, hogy Sztálinnak, Hitlernek és Orbán Viktornak is rovott a múltja:-)

Sztálin és Hitler keresztény emberek voltak. Sztálin papképzőbe járt 21 éves koráig. Hitler meg mindvégig katolikusnak tartotta magát.

Orbán Viktor meg volt Szoci, Komcsi, Libsi is.

guvernalista (törölt) 2010.12.30. 12:17:43

@simonmondja.:
legalább ki fog derülni, hogy nem lehet állami köztévét csinálni. hanem 6-8 földi sugárzású regionális csatorna kellene. ami az egész országban fogható. és a régiók együttműködhetnek természetesen. budapest (és agglomeráció) régió csatornája, északi, és déli dunántúli köztévé, meg balaton köztévé, nyugat, és kelet alföldi köztévé, meg a közép-román (erdélyi) köztévé. és ezeket nem az államnak, hanem magának a régiónak kell finanszíroznia. és akkor budapest és környéke csinálhatna saját tévét, saját filmstúdiót akár. és a regionális együttműködés keretei kiléphetnének az országhatáron kívülre is. és akkor ez kvázi versenyhelyzetet jelent a regionális társaságok között is. de nem zárja ki az együttműködést sem.

mondjuk csinálni egy kult filmet mátyás királyról, és akkor egy rakás régiót be lehet ebbe vonni, mert ez a mátyás elég nagy fasz volt. cseh, meg olasz felesége volt, osztrák ágyasa, a fiát banska bystricán nevelte, hadjáratot vezetett ausztria irányába, lengyelországba, és egyébként a palotája itt volt visegrádon. és úgy egyébként kolozsváron született. magyar volt a mamája. az apja meg havasalföldi.

és akkor nyilván úgy kell megírni a forgatókönyvet, hogy azok a régiók akik ebbe a sztoriba pénzt raknak benne legyenek. és akkor koprodukcióban lehetne csinálni történelmi kult filmeket is. nem csak üvegtigris hármat, meg négyet. utóbbi is fontos. de a történelem is fontos. ezek nem zárják ki egymást. csak egyikhez sem kell állam. a kultúra szervezéshez régiók kellenek, mert akkor van verseny, mert az üvegtigris sikeréhez az kell, hogy kevés legyen az adó.

az állami tévét meg el kellene felejteni. főleg úgy, hogy egy szalay annamária kaliberű valaki lesz a legfőbb kultúra szervező, és cenzor. legalább lenne művelt, mint aczél elvtárs. szóval szalay annamáriát olyan szintem fogják megalázni, amit szerintem nem érdemel meg. de tartok tőle, hogy tóta wé majd azt mondja, hogy a szarba kell dugni az orrát az ilyen szalainéknak. és legfeljebb tumblr-en írja meg, persze majd jön kerényi imre, meg a többi idióta, hogy tilcsákbe.

itt a rendszerváltás óta nincs kultúrpolitika, szerintem ha demokráciát akarunk, akkor a kultúraszervezéshez régiók kellenek. hogy legyen verseny, és értelmes szomszédságpolitika azért, hogy az együttműködés keretei is adottak legyenek. hogy lássa a nép, hogy mátyás úgy volt magyar, ahogyan a cipőm sarka. a népmesében magyar volt, de úgy egyébként mindenféle nép nemzet kultúrájából rakta össze a királyságát. úgy képzelte, hogy kell egy regionális zsoldos hadsereg, és a perszonáluniót ki kell terjeszteni német római császárságra. ehhez képest orbán azt mondja, hogy mi magyarok majd megadóztatjuk a német szövetségi köztársaságot. mátyásnak se sikerült, pedig ő nem volt kispályás. és akkor ezt be lehetne mutatni filmen.

nyünyüge 2010.12.30. 12:19:40

@guvernalista:

Hogy valami veszettül el van cs@szve az EU-s támogatási szisztémájával és irányelveivel az biztos. Nagyokosok kitalálták tizenvalahány éve, hogy hogyan lehet úgy támogatni egy EU-s országot, hogy fejlődjön, de csak módjával - nehogy veszélyeztesse a nagyok piacát. Ennek eredményeként ott tartunk, hogy itt a szomszédban (Bp.Mammut környéke) az elmúlt 10 évben minimum 3 -szor építették meg ill. újjá a bicikliutakat - most már éppen csak nem szagos!, garantáltan többet költve rá, mint egy kisebb falu teljes úthálózatára ugyanennyi idő alatt.

jjulie 2010.12.30. 12:24:58

@Hepci:

a liberálisok soha sem tudtak a tömegekkel bánni, csak beindítani a folyamatokat, a tömegeket aztán azok a hordószonokok küldik a barikádokra, akik valaha liberálisok voltak, csak egyszer össze kellett mérni a farkukat a bölényekkel, és belátták hogy a liberálisoké jóval nagyobb, és ettől kiábrándultak a liberalizmusból, viszont amit eltanultak a nagyfarkúaktól az a hordón állva még nagyon ütős

jjulie 2010.12.30. 12:33:09

@guvernalista:

no, eltöprengtem hogy kiket is favorizálok, csak azt tudom, hogy a dolog úgy működik, hogy a minden embernek van egy sereg vágya és igénye, amit csak másoktól szerzett dolgokkal tud kielégíteni

namost a rendszer középpontjában a "szerzés" áll, itt futnak össze a szálak, és a kérdés az, hogy ez a "szerzés" miképpen zajlik, ott dől el minden, és nem kell álszentnek lenni, bizony nem egyenlők sem a hozzéférési esélyek, sem az alkupozíciók, sem a végeredmény, és ez a "szerzés" bizony elég mocskos dolog is bír lenni

ez a való világ, ami megy az rtl-en zseniális modellezése a való világnak: egy légtérben kell lenned, és olyan embertől kell begyüjtened a mentális szükségleteidet, aki tudja, hogy tudod, hogy ö tudja, hogy nem barátok vagytok, és csak egy győztes lehet

juliusbond 2010.12.30. 13:00:36

Sólyom volt az igazi ellensúly. A többiek is jól nyomták. Schmitt Pálnak még van ideje mutatni, hogy több mint báb. Szeretném is, mert azért nem értéktelen ember, a MOB élén fontos munkát végzett.

oldrock (törölt) 2010.12.30. 14:06:45

@jjulie: Ezt annyira értelmesen fogalmaztad, hogy még Te sem érted. De ne szomorkodj nagyon ütős volt amit írtál.
Ez a lényeg a mondanivaló csak harmadlagos....

oldrock (törölt) 2010.12.30. 14:08:50

@a-kis-herceg: @oldrock: az új remények éve...

ha ov tervei szerint megy minden és elég nyakas tud maradni... akkor még 2011 ben elérhetjük a célt: az államcsődöt...

ezért fontos állomás a média tv... nagy lépés a hazának, kis lépés ov nek. ahogy látom a "kommunikáció irányát" szilveszterkor megbízhatóan pukkani fog a tv., ez csak a rendszer keménységmérője... minél keményebb annál gyorsabban haladunk. már csak albániát kell leelőzzük...

:):):):):):):):):):)

Oknyomozó 2010.12.30. 15:42:01

Boldoggá tenne, ha megszavaznák gyorsan, hogy Magyarországon ezentúl (és örökké) minden utca, út, körút, híd, stb.
Orbán Viktor nevét viselje.

pug406st 2010.12.30. 17:26:46

csak nekem nem frissít?

nyünyüge 2010.12.30. 18:16:11

@pug406st:
nem vagy eltévedve? mert van máááásik!

kecas 2010.12.30. 18:31:08

mit vártok egy báb-útól!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.30. 20:15:21

"Orbitális átverés: Kiderítettük, mi van a Szalai Annamária kontra Tilos-balhé mögött"

hetivalasz.hu/jegyzet/tilos-34454/

A cikk egy szerecsenmosdatás. Ám a kommentelések nem kispályásak! :-)

boribori 2010.12.31. 01:38:19

Alakul ez! Még alá sem írta a bajnok a médiatörvényt, máris látható, mit jelent az "arányosság és fokozatosság". Kitiltotta Jolsvai Andrást (Újpest díszpolgára, a helytörténet egyik legjobb ismerője) az Újpesti Napló, mert egy ellenzéki lap munkatársa. Képtelenségekkel zaklatják a Tilos rádiót. Szíjártó kormányállásfoglalásra készette a luxemburgi kabinetet, akik kimondták: ha kormányuk egy tagja mond valamit, az hivatalos, tartozzék akármilyen párthoz.
És még csak idén van.
Jövőre veletek ugyanitt?! Remélem.

boribori 2010.12.31. 01:45:56

@vinczej: a cikk sokkal rosszabb, mint egy szerecsenmosdatás. A törvények relativizálása. Írt ugyan a hatóság egy számonkérő levelet, de az nem is komoly, hiszen nem büntették meg a rádiót. A rádió sem komoly, zugrádió, senki sem hallgatja. Az ügy sem komoly, minek a port verni körülötte.
De akkor miért írt a hatóság? Az sem komoly, amit írt, és a hatóság sem? Esetleg a törvény sem?
Én, magyar állampolgár, kapok jogot arra, hogy úgy értelmezzem a hatósági működést, ahogy Stumpf teszi - azaz, ahogy tetszik?
süti beállítások módosítása