Az előző bejegyzésben amellett érveltem, hogy nagy valószínűséggel „a sokak által várt megújulás helyett a magyar politika elmúlt egy évtizedének logikája, tematikája és szembenállása határozza meg az eljövendő éveket is”. A Fidesz-MSZP világot, abban a formában, ahogy megismertük, hosszabb távon mégis komoly veszély fenyegeti. Az, ami a gyűlöletnél, ami inkább életben tart, ezerszer ártalmasabb: az unalom, az elhasználtság és a cikivé válás veszélye.
(Fotó: Népszabadság)
Az MSZP kapcsán már 2010-ben világosan megmutatkozott ez a hatás: ezúttal elkötelezett antikommunistának sem kellett lenni ahhoz, hogy sokan azt érezzék, számukra egyszerűen nem lehet választható alternatíva a szocialista párt. Nem csupán erős ellenszenvből, elvi megfontolásokból, történelmi okok vagy családi példák alapján vált elutasíthatóvá az MSZP, hanem egyszerűen azért is, mert nem volt benne semmi, ami vonzó lehetett volna a törzsszavazóin kívüli választóknak. Marketinggel foglalkozó szakemberek ezt úgy mondanák: a márka, a brand vált végzetesen elhasználttá, divatjamúlttá, olyanná, hogy az is inkább elrejtette, eltagadta, aki titokban azért még „használta”. Az új pártok, az LMP és – bizony - a Jobbik sikerében is benne volt ez a hatás, mert azon szavazók egy jelentős része, akik nem akarták a Fideszt választani, de az MSZP a fenti okok miatt az eszükbe sem juthatott, valami frisset, mást kerestek a piacon. Az LMP és a Jobbik számos szavazója éppen ilyen megfontolások alapján csapódott a párthoz; ha lett volna „egyik sem” rubrika a szavazólapokon, talán az is átlépte volna a parlamenti küszöböt.
A Fidesz a parlamenti választás környékén mindent megtett azért, hogy esetükben ez a hatás ne okozzon jelentős veszteséget. Meggyőződésem, hogy éppen azért beszéltek annyit változásról, forradalomról, új kezdetről stb., mert tartottak attól, hogy a választók bennük is felfedezik az elmúlt húsz év főszereplőjét, és az MSZP-vel együtt maguk is a régi, a megunt, a poros kategóriába kerülnek. A fiatalok között már tavasszal is érződött ez a hatás, a kutatások világosan mutatják, hogy körükben elveszett a Fidesz korábbi hatalmas előnye, elvitte a cica, pontosabban a két új politikai erő. A teljes népességben azonban sikerrel keltette az újdonság és a változás illúzióját az a párt, amelynek vezetője az elmúlt két évtized egyetlen olyan politikusa volt, aki minden parlamenti ciklusban meghatározó szereplőnek számított.
A példátlan győzelemmel a Fidesz komoly lehetőséget kapott arra, hogy átformálja a velük kapcsolatos képet, hogy sikerrel kerülje el az MSZP sorsát, hogy tanuljon az elmúlt évek hibáiból. Mégsem tette: az elmúlt fél évben a kormányzó párt lényegesen közelebb került a ciki kategóriához. Ráadásul a legtöbb esetben teljesen feleslegesen, nem a kormányzás lényegi pontjait illető ügyekben: az újraindított kultúrharccal, a követhetetlen kommunikációval, a szükségtelen izmozással, az önsorsrontó kivagyisággal. Ezen a téren az egyik legnagyobb hibát a médiafronton követte el a kormány: áterőltetett és tűzön-vízen keresztül védett egy olyan rendszert, amely lényegesen több kárt fog okozni kitalálójának, mint amennyi politikai haszonra számíthat általa. Igaza van Lázár Jánosnak, amikor azt állítja: az ilyen harcot a konzervatív oldal eddig mindig elveszítette. Igen – teszem hozzá már én -, most is el fogja. El, mert innentől kezdve, függetlenül attól, hogy az új médiatörvényben pontosan mi szerepel, minden rossz megszólalás, minden félreérthető lépés, minden túlbuzgóság, minden hülyeség, amit ezen a téren a kormány elkövet, hatalmas erővel fog visszahullani rá – az esetek jelentős részében amúgy igazságtalanul. Mert hiába magyarázza majd, hogy nincs cenzúra, hogy nem lehet betiltani, hogy nem lehet politikai alapon büntetni, az általa magasra feldobott labdát százezrek fogják könyörtelenül lecsapni. Pedig mindez elkerülhető lett volna, ha azok, akik a döntéseket hozzák, nem hiszik el, hogy egy facebook-oldallal kipipálható a jófejség, a közvetlenség és a fiatalosság.
Mindez, amit most írtam, szöges ellentétben áll azzal, amit az első mondatban idéztem – mondhatják most néhányan. Szerintem nem. Ahhoz, hogy a régi-új törésvonal megerősödjön a magyar politikában, hogy a Fidesz-MSZP világgal szemben legyen valami más, valami új, sok feltételnek kell teljesülnie. Nem elég hozzá, ha születik néhány új párt: szervezet, erőforrások, témák, különösen pedig tekintélyes és hiteles vezetők nélkül nem sokra mennek. Jól látható ez a baloldalon, ahol évek óta minden a megújulásért kiált, mégsem történik szinte semmi: ugyanaz a párt, ugyanazok a szereplők, ugyanazok a mondatok. De a jobboldalon sem jobb a helyzet: nemhogy új, de más sem nagyon van már. Akik azonban emlékeznek még mondjuk az 1998-as Orbán Viktorra, sejthetik, hogy milyen veszélyt jelentene ma a kormányfő számára, ha megjelenne egy, a fiatalok százezrei által kedvelt, az ő nyelvüket beszélő, dinamikus, bátor és szabadon gondolkodó politikus, akivel akár újra is játszhatnák a Horn-Orbán vitát…