Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szíjjártó péter (1) szijjártó péter (6) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
09:05

Előre szólok: akik minden spekulációt, jövőre vonatkozó találgatást utálnak, véletlenül se olvassák el az alábbi bejegyzést. Az öncélú ködszurkálást én sem szeretem, de miután a politikai elemzőnek (szerencsére) nincs lehetősége a kísérletezésre, időnként a gondolatkísérletek kifejezetten hasznosak lehetnek. Már csak abból a szempontból is, hogy megmutatják: a politika soha nem kötött pályán mozog, a politikus mindig választhat, s még akkor is dönt, amikor látszólag semmit sem csinál.

(Fotó: Facebook)

Amellett fogok érvelni, hogy érdemes óvatosan tekinteni a jövőbe, mert a 2014-ig beláthatónak gondolt politikai ív akár meg is törhet menet közben. Konkrétabban: bár valóban az a legvalószínűbb, hogy a következő parlamenti választásra három év múlva kerül sor, s addig nem várható semmilyen közjogi következményekkel járó politikai változás, azért érhet még minket meglepetés. Ha a politikai racionalitás első látásra amellett is szól, hogy a kormány élvezze és használja ki a három évnyi választásmentes időszakot, léteznek érvek más forgatókönyvek mellett is.  Legalább három okból: a kormányfő politikusi habitusa, a Fidesz képének építése és a politikai versenyelőny megtartása miatt.

1. Orbán Viktor politikusi gyakorlatából gyakran a váratlanságot, a meglepetés erejét emelik ki a megfigyelők. Valóban: a Fidesz elnöke mindig szeretett egy lépéssel előbbre járni ellenfeleinél, törekedett arra, hogy kiismerhetetlen, kalkulálhatatlan legyen politikája. Bizonyos értelemben éppen ennyiben vált csak kiszámíthatóvá: tudni lehetett és lehet róla, hogy nem idegen tőle a megszokottól eltérő megoldás, azaz politikájában mindig benne volt és benne van a meglepetés lehetősége.

2. A Fidesz a parlamenti választás óta törekszik arra, hogy dinamikus, intenzív politikával válassza el saját magát a korábbi kormányok cselekvésképtelennek lefestett gyakorlatától. A párt és vezetője mindig is szeretett „mozgásban lenni”, sok mindent megváltoztatni azért, hogy ne alakulhasson ki vele kapcsolatban a két évtizednyi politikai szerepvállalásból következő elhasználtság, elkopottság érzete. A kormányváltást követő retorika tűzijáték is nagyrészt azért kellett, hogy újnak, frissnek mutassa magát egy olyan politikus és egy olyan politikai erő, amely a rendszerváltás óta az egyik legállandóbb szereplője a magyar közéletnek.

3. A váratlanság, a meglepetés nagyon komoly versenyelőnyt biztosíthat kigondolójának: amíg ugyanis a többiek a kalkulálható, normál esetre készülnek, az ötlet gazdája az adott helyzetre optimalizálhat. Az ilyen megoldás persze kockázatos, veszélyes játék: a szavazók ugyanis az unalomnál csak a felesleges cikk-cakkokat viselik nehezebben. Egy jól kitalált, tervezetten végrehajtott és ügyesen elmagyarázott meglepő húzás azonban megbéníthatja az ellenfeleket, s mint ilyen, kétségtelenül létező kockázatai ellenére sem eleve elvetendő ötlet.

De vajon a mostani helyzetben mi számíthat meglepő, váratlan húzásnak? Talán a hozzászólók segítenek, kiegészítenek majd, én ugyanis jelenleg csak két ilyet tudok elképzelni: előrehozott választást és/vagy megkomponált helycserét. Most nem elsősorban az a fontos, hogy ezekről részletesen értekezzünk, hanem az, hogy lássuk: elméletileg mindkettő választható lehetőség a Fidesz számára, olyan, amelyre feltehetőleg a riválisok egyáltalán nincsenek felkészülve.

Az új alkotmány elfogadását követően a kormány bármikor dönthet úgy (s ami fontosabb: elfogadható érvekkel indokolhatja is), hogy most, amikor a támogatása még kifejezetten magas, s amikor az ellenfelei még levegőt is alig kapnak, újabb négy évet kér a választóktól. Mint ahogy a kormányfő is húzhat egy váratlant: az államfő valamilyen indokkal megoldható korai lemondása után – esetleg még közvetlen választással is, de alapesetben parlamenti támogatással – átülhet az államfői székbe (nem elsősorban – mint ahogy erre utalnak néhányan - a több hatalom, sokkal inkább a kisebb terhelés és a nagyobb presztízs miatt). S bár ezzel már szándékaim ellenére túl messzire, a po-fi kategóriába megyek, teljesen hipotetikus alapon mégis hozzáteszem: még az is meglehet, hogy a Fideszen belüli érezhetően erősödő hatalmi harc éppen erről – és nem másról! – szól; arról, hogy egy ilyen helyzetben kinek lenne esélye a pártot és a kormányt uraló államfő bizalmából a miniszterelnöki posztra.

S akkor a végére a politológusi "vörös farok": egy szóval sem mondom, hogy valószínű vagy esélyes, amiről írtam, egyszerűen csak azt állítom, hogy nem elképzelhetetlen...

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr402611643

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Boldogságügyi biztost a kormányba! 2011.01.25. 17:00:44

A brit miniszterelnök egyik tanácsadójának más dolga sincs, mint boldoggá tenni a polgárokat, korra és nemre való tekintet nélkül. Az úriembert Cary Coopernek hívják, és még véletlenül sem Gary Coopernek, pedig az elhallás az első mondat után tálcán kí...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bóra77 2011.01.25. 09:09:23

1. OV-ról nem túl előnyös ez a fotó. Sportos test nyista.:)
2. a "ködszúrkálás" nálam egyenlő a wishful thinkinggel...utálom. Egyszer valamelyik politológus elkezdte, és azóta mindenki ezt használja.
3. poszthoz: olvasás folyamatban és részletekben:)

a-kis-herceg 2011.01.25. 09:11:54

a "po-fi" az jól sikerült szó.

nem értem a posztot.

miért akarna a miniszterelnök hátrébb húzódni? (a kasszától) nem egy csendes háttérember típus. inkább a félisten szerepe jön be neki, aki tud kellően szerény lenni. szerintem a szerénységet szereti legjobban magában...

Kata78 2011.01.25. 09:20:18

@a-kis-herceg: Nem hinném, hogy hátra húzódásról lenne szó. Ha esetleg előrehozott választásokra játszik, akkor az 1 (2) + 4 év a hatalomban, ha pedig KE akarna lenni, ez alsó hangon +5 év. Ugyanakkor tekintve, hogy Viktor nem éppen az egyik legnépszerűbb politikus jelenleg az EUban és nem valószínű, hogy amit mostanában csinál, jót tesz az országnak hosszútávon, az ő megválasztásával KE-nek, szépen ki lehet vezetni a harctérről úgy, hogy még a renoméja sem igazán sérül látványosan.

a-kis-herceg 2011.01.25. 09:20:18

nem értem

1. mi lenne váratlan a fides politikában. elég pontosan modellezhető előre... a gazdaságban ott igen, de azt meg kapkodásnak és kiszámíthatatlanságnak nevezném.

2. határozottság van. és a kommunikáció is nagyon jól elkülönül a valóságtól. szépen haladunk. az egész az emberek tunyaságára lustaságára épül. még kiélezettebb a helyzet. az ember otthon ül lustán (és tájékozatlanul) és szurkol a helyette forradalmat csináló mesehősön. a demokrácia lényege ez. a többség nem polgár. ami szükséges lenne a demokráciához, így a demokrácia érdeklődés hiányában bezár...

3. a váratlanság nem a fides pozitív tulajdonsága, hanem a választók, a polgárok és az ellenzék negatívja... a villámháborút dermedten néző birka választók... pontosan kiszámítható lenne, csak gondolkozni kellene.

egyet értek alapvetően. a sima lusta tunya győzike-lagzilajcsi népe kézben tartásához már létét is lehet befolyásolni (a büntetéssel fenyegetéséle és a baksis reményével)...

sokáig lehet fides. nagyon hosszú ideig. meg is érdemeljük.

a-kis-herceg 2011.01.25. 09:24:43

@Kata78:

igen ám. csak most ov a csúcs felé tartva látja magát. nem értem miért menne háttérbe. ha csak nem végelgyengülés miatt, de inkább az idegösszeomlás lesz esélyes. a meg-nem-értett zsenije miatt...

teljesen elképzelhetetlen és pszichológialag kizárt szerep, hogy ov törvényeket írogat alá... a most tönkre- és tekintélytelenné tett KE székben...

mint minden diktátor (lásd Meggyes) egyszerűen képzeli. bebetonozza a hatalmat 20-30 évre és jót tesz a szeretett népének, mert erre Ő a legalkalmasabb (legalábbis szerinte).

ennek van kultúrája itthon. 1000 éves feudalizmus királyt keres...

Kata78 2011.01.25. 09:29:09

@a-kis-herceg: "teljesen elképzelhetetlen és pszichológialag kizárt szerep, hogy ov törvényeket írogat alá... a most tönkre- és tekintélytelenné tett KE székben."

És ha pont az a terv, hogy ő, mint erős erős kéz visszaállítja a KE tekintélyét? A tábora imádni fogja, mert addigra elfelejtik, hogy ő csinált bábot ebből a pozícióból.

melus79 2011.01.25. 09:30:07

Hova tűnt TG válasza bórának?:)

Azt kérdezném Török Gábortól,hogy "a Fideszen belüli érezhetően erősödő hatalmi harc" -ot miből lehet észrevenni?

totika69 2011.01.25. 09:34:45

Én nem hiszek sok hozzászólónak. Szerintem a nép ennyire nem birka. Bár megérdemli a sok fidesz szavazó, hogy pl. elvegyék a magánnyugdíjpénzét. De ezt sem értik. Engem tucatjával kérdeznek emberek, hogy mit tegyenek. Pedig senki vagyok csak érdekel a politika. És nem is kell semmit tenniük mert nincsenek több tízmilliós nyugdíjbetétjeik.

Tehát szerintem az emberek csak a zsebüket nézik. De azért az arrogancia ami az első OV kormány buktája volt most sem változott. Tehát ennek is vége lesz egyszer.

Szerintem OV nem akar protokoláris szerepbe menni. Nem olyan a habitusa. Ő szeret harcolni.

Inkább több ciklusos miniszterelnökség járhat a fejébe. Pl. a külföldi magyarok szavazati jogának megadásával. Mert ugye tudjuk a nemzetegyesítő duma helyett valójában az állampolgárság megadásának ez volt az egyetlen oka.

OV magától nem megy. Nekünk kell leváltani.

Mondjuk én oda sem engedtem volna.

a-kis-herceg 2011.01.25. 09:36:29

@melus79: @Kata78: a cenzura kivette...

ehhez a poszthoz ez a kép kellett volna... ez mindent elmond.

galeria.index.hu/belfold/2010/12/21/az_elmult_tiz_ev_legjobb_magyar_sajtofotoi/?currpic=1860865

ködszurkálás helyett gondolkodni kellene. (na jó: szellemi tréningnek, meg felvezetésnek jó...)

CSENDES 2011.01.25. 09:41:35

@a-kis-herceg: Miért mi volt a válaszban???

Kata78 2011.01.25. 09:42:30

@a-kis-herceg: @totika69:

Totika, szerintem pont a-kis -herceg által küldött kép bizonyítja, hogy nagyon sok ember nem (nem csak) a zsebét nézi, hanem mélyen hisz.

xorfrion 2011.01.25. 09:43:35

Én nem tartok kevésbé esélyesnek egy harmadik típusú meglepetést: zavargások, forrongások.
Megmondom miért gondolom.
A politikai inga választásról választásra egyre jobban kileng Magyarországon. A legutóbbi balra és jobbra ingás egyaránt léptékben nagyobb volt az azt megelőzőektől. A baloldal időben (két ciklus) nyert nagyot, a jobb oldal most (két harmad).
Ha Orbán bölcs lenne, akkor szépen visszavezetné az ingát középre úgy, hogy közben ő maradjon hatalmon.
Láthatólag nem ez történik. Orbán szeretné kiszögezni az ingát jobbra. Sőt, még húz is rajta, még jobbra.
Van esély rá, hogy az inga kiszakad.
Ezért mondom azt, hogy nem tartom lehetetlennek valódi tömegmegmozdulások bekövetkeztét, de akár - ha már Viktor annyira szeretné - valamiféle valódi forradalmi eseményekre is sor kerülhet. Amit azért bölcs politikával célszerű lenne szerintem elkerülnünk.

Kelma 2011.01.25. 09:44:35

@totika. "Tehát szerintem az emberek csak a zsebüket nézik. De azért az arrogancia ami az első OV kormány buktája volt most sem változott. Tehát ennek is vége lesz egyszer."
Akkor is a zsebüket nézték, csak akkor még elhitték a Meggyesnek, hogy megkapják a sokmindent. Meg is kapták , bele is rokkant az ország.
A Giró Szász megmondta az Arénában, az emberek, amíg elhiszik, hogy jobb lesz nekik tojnak a demokráciára, sajtószabadságra, meg egyéb úri huncutságokra. Ahogy a közvélemény-kutatási adatokat elnézem, ez így is van. Ha Viktorunk ügyesen csepegtet, ígérget, teljesítget fent fogja tartani hatalmát. Szerintem az előrehozott választás, meg olyan ász a kabátujjban, amit akkor húznak elő, ha muszáj. Viktort KE-nek, meg olyan vészforgatóköny. Olyan amire most belátható időn belül nincsen szükség.

melus79 2011.01.25. 09:44:49

@CSENDES: Azt írta,hogy a "ködszurkálást" ő vezette be a köztudatba.Bocs TG!:)

Horgos Eszter · http://tamadohattyu.blog.hu/ 2011.01.25. 09:44:51

elképzelhető, hogy félúton kér egy új ciklust és meg is fogja kapni.
ha a rettegők fejével gondolok a dologra, akkor lép majd orbán és a fidesz a "trükkös diktatúra" korszakába.

annak, hogy a fideszen belül gyors erőviszony-eltolódás történjen, zéró esélye van.

remélhetőleg a kétharmadtól való rettegés majd inkább az LMP irányába viszi a szavazókat. a legfontosabb nemzeti érdek továbbra is az, hogy a szocialisták ne rúgjanak többé labdába :)

totika69 2011.01.25. 09:47:09

@Kata78:

Igen. Így van De a fidesz szavazók kisebbsége fideszhívő. kb. 1 millió ingázó szavazó van, a másfél millió fideszes és 1 millió 1.2 millió mszp-s mellett. Ezek az ingázók döntenek akik meg a zsebüket nézik.

CSENDES 2011.01.25. 09:49:13

@melus79: Tán közbe rájött, hogy nem ő? Vagy valaki figyelmeztette?

a-kis-herceg 2011.01.25. 09:50:03

@CSENDES: csak annyi, hogy a wishful thinkinget (= po-fi) ő találta fel:)

@Kata78: a lényeg az, hogy az emberek -elvileg- hozzáférnek az infóhoz. gyakorlatilag nem, mert a terjesztést blokkolják (a kommunikációt uralják) és a zemberek lusták... és nem gondolkodnak. sokkal kényelmesebb hinni hogy egy ember mindent megold...

@xorfrion: az gazdasági kérdés... esélyes. és ez a lényegesebb. ov+válság = csőd. rosszkor van rossz helyen. szegény.

mellesleg ez lényeges (lehet) jó miniszterelnök lett volna 1990-ben... de ez már nem érdekes kérdés... a pénz+politika+párt "elrontotta".

CSENDES 2011.01.25. 09:51:05

@Kelma: "A Giró Szász megmondta az Arénában, az emberek, amíg elhiszik, hogy jobb lesz nekik tojnak a demokráciára, sajtószabadságra, meg egyéb úri huncutságokra. "

Ha valóban ezt és így mondta, akkor ez nagyon durva. Remélem azért ez a szövegösszefüggés nem így hangzott el.

Lakatos Péter 2011.01.25. 09:51:32

Minden elismerésem Török Gáboré, de most szerintem nagyon melléfogott. Egy esetleges előrehozott választáson annál nagyobb a siker esélye, minél hamarabb sor kerül erre. Viszont minél hamarabb írnak ki előrehozott választást, annál kisebb az előrehozott választás megnyerése által kapott többlet kormányzási idő. Egy kétharmados eredmény egyszeri eset lehet egy politikus életében. Egy ilyen többség olyan törvények meghozatalára, ill. olyan intézkedések megtételére ad alkalmat, amellyel beírhatja magát a magyarság történelmébe. Nincs értelme szerencsejátékos módjára kockáztatni...

CSENDES 2011.01.25. 09:53:19

@a-kis-herceg: A terjesztés blokkolása nem jött be nekik, mert az általuk közkedvelt facebook-on jelent meg, hogy visszatartja az MTI az információt, mely szerint kiszivárgott az a bizonyos levél, amelyben ugyebár semmilyen fontos dolog nincs, csak néminemű technikai jellegű dolgok.

a-kis-herceg 2011.01.25. 09:55:28

@Horgos Eszter:

ezt a dupla vagy semmit soha nem teszik meg. gyávák... nem lesz előrehozott... inkább hátratolt...

egyetlen egy érv szól az előrehozott mellett, hogy amíg a 3000 milliárdos zsákmány konc reményét lebegtetni tudják, addig a gazdasági "kilátások" jobbak a kormánynak... azaz jobb eredményt gondolnak most mint később, azaz nem bíznak magukban. de ennél erősebb a gyávaság, hogy el is veszthetik...

ssi 2011.01.25. 09:55:54

többiek előtt 1 lépéssel,
- az élet bármely területén hasznos, alapos szellemi kihívás
- viszont szükséges-e az ország irányításával kapcsolatos, egyszerűen csak taktikus, "ennyi belefér" politikai lépéseket a Dallas-féle sorozatból megismert üzleti kavaráshoz hasonlóvá tenni?

előrehozott választás:
- kockázatos, mert a népszerűségük a pár hónappal későbbi választásig nem biztos, hogy kitart, s a kettős állampolgárok szavazatszáma se tudni, hogy mekkora
- új alkotmányban milyen beépített garanciák lennének, de a médiatv hazai és nemzetközi fogadtatása lehet, hogy részben módosította is ezt már a tervükben
- a kisebb parlament érvényesülne már? újabb bonyodalom?

ME helyett KE
- min. 9 évre, új jogokkal - elképzelhető

egyéb:
- a többi komment biztos fog tippet adni - nekem is :-)
- az eddigi lépések, ill. a Széchenyi Terv még sem kedvező hatása, a februári reformok jó tálalása, de kevésbé szerencsés tartalma, a társadalmi feszültségek növekedése, AB aktivizálódása stb. - ezeket leplezni kellene: 1. elszámoltatás új fejezete 2. Jobbik programból újabb elem átvétele 3. pl. kínai tőke nagyobb tere 4. EU-ból kilépés 5. 2-3 kormányzati ciklus biztosításának megpróbálása

xorfrion 2011.01.25. 09:56:00

@a-kis-herceg: Természetesen gazdasági kérdés IS. Azonban én legalább olyan fontosnak tartom a nem kiegyezésre, hanem a minden megevésére (kis gömböc) törekvés romboló és gyújtó hatását is.

Kelma 2011.01.25. 09:57:05

@CSENDES: természetesen nem így hangzott el, de ez volt az értelme, mégpedig teljesen egyértelműen. Vissza lehet hallgatni az infó honlapján.

Horgos Eszter · http://tamadohattyu.blog.hu/ 2011.01.25. 09:57:13

@Kata78:
szerintem ez a gondolatmenet kicsit elnagyolt.
először is: egyelőre nem tudjuk, hogy amit csinálnak, az jó lesz-e az országnak. az ország értelmesebb része természetesen a sikert reméli.

másodszor: ha előrehozott választással nyernek és utána derülne ki, hogy nem működik a program, akkor gyurcsány-szerű bukta jönne, tehát ez sem várható, hacsak nem látszanak előre a pozitív előjelű változások. ha igen, az jó, az emberek majd azt mondják: folytassák.

egyelőre nem mennek rossz irányba a dolgok. az EU-para pedig vagy kifullad, vagy rövidtávon a visszájára fordítják. ha nem is európai szinten, de itthon bizonyára.

az eu harctérről való kivezetés gondolatával kapcsolatban: nem sok értelme volna ekkora vezéráldozatnak. áldozható a törvény, hazai porondon pedig áldozható Sz. Annamária, bár az nem lenne szép dolog.

ke-nek való megválasztást kitöltött, megnyert ciklus végén tudnék elképzelni, ezért valószínű, hogy akkor lesz OV. ke, ha a ciklus közepén hirdetnek választásokat.

ssi 2011.01.25. 09:58:38

harc
- mint szó, beépüljön a közbeszédbe?
- a szó valós tartalma része legyen a köznapi életnek?
- nyílt vita a demokrácia része, a határozott kiállás mindig harc?
* kormány -><- ellenzék, szakma, civilek, külföld
* önkormányzat -><- testülete, másik önkormányzat, civilek stb.
* stb., egyéb, lejjebb is és minden szinten?
- ki sokat támad, később lesz-e lehetősége kihátrálni, s mi marad utána?

technika
- ébereket kevesebb meglepi éri - jó tudni, éppen hol tart a technika?
- bárki olvashatja már a méditv-s EU-levelet - kormány szándéka ellenére

pénz, meg a sok pénz, meg pénz mindenütt - pedagógiailag jó-e?
- eddigi asszociációk: tőkés, bankár, multik, korrupció
- mai valóság: ekkora összegek még sosem szerepeltek a magyar költségvetésben = kiadás kicsit nőtt, bevétel nagyon, a hiány rendben így
- jövő kérdései: pénzes büntetések/elvonások gyors "megoldás", de összetett hatásából kiemelt
- pl. suliból hiányzó gyerek - szoctámogatás megvonása
- pl. pénzbírság: kukázásért, sózásért, cigizésért, kéregetésért stb.
- pl. bírságok jelentős emelése pl. a közlekedésben
- pl. rezsitartozás türelmi idejének csökkentése
- reformterv: gyógyszer-, nyugdíjkiadások, munkanélküli jár. csökkentése
- stb., stb.

melus79 2011.01.25. 09:58:50

@CSENDES: Nem tudom!:)

De egyre rosszabb látni a vergődést,és elképesztő,hogy sokan elhiszik,OV Mo.-t védte.Nem tudom kinek hangzott el a neve?Mármint a kormányon kívül.Kíváncsi leszek arra,hogy a holnapi alázáson az Eu.-ban,mert az lesz,mit kommunikálnak le megint?Mindig meglep a pofátlansági faktor.Úgy érzem,van még lejjebb is...
Nem látom esélyét változásnak,amíg civil vagy más kezdeményezés nem lép hathatósan és hitelesen! a porondra.OV szerintem is vágyik a KE székbe.Most "megmenti" Mo.-t a külföldet befolyásoló ballib hordáktól,ja és a multiktól,majd átül az újra turbózott KE székbe,aminek a jogköre természetesen kiteljesedik.Megalomán.

Kata78 2011.01.25. 09:59:11

@a-kis-herceg: a zemberek információkeresési lustaságában egyetértünk.
@totika69: értem, amit írsz, és igazad is lehet, de nem feltétlen értek egyet. Ha az ingázók a zsebüket figyelnék, már állna a bál a CHF árfolyam, benzinár és egyebek miatt. Amíg 10en %os támogatottság mellett még mindig az MSZP a mumus és ezt a zemberek meg is eszik, addig kár bármilyen racionális gondolkodást elvárni.

a-kis-herceg 2011.01.25. 10:02:58

@CSENDES:

ezek a dolgok nagyon kis körben terjednek. bár ennek köszönhetően az emberek "tájékozódási igénye" is más terepekre tolódik. akit a valóság érdekel az nem néz mtv t stb, hanem megy netre. a többség bambán nézi a tv ket és buta marad és infóhoz nem jut. azaz a célját elérte a Szövetség. nem a teljes zár volt a cél. az lehetetlen...

@totika69:

egyet felejtesz el. az mszp eltűnt. örökre... kispárt lesz. ov a földbe döngölte. rohadt kommancsokat. szerintem már bánja, hogy túl jol sikerült.

helyette ott az elempé, amit meg már markában tart. az elempé 1 nap alatt összeszedett 30ezer kopogtatót. ezeknek a dolgoknak ára van, nagyon nagy ára... gerinceket kell elzálogosítani érte.

ellenzéki pártokról egy szót se. csak annyiban amennyiben ov játékszerei...

CSENDES 2011.01.25. 10:07:39

@melus79: Én nem erre a vergődésre gondolok, hanem arra, hogy az INDEX-en is előbb jelent meg (konkrétan 19.51) a hír a kiszivárgott levélről, mint az MTI-n (20.49). tehát tetten érhető, hogy csakugyan igazat állítottak a facebook-on, hogy visszatartották az információt.
Én tehát nem állítanám, hogy a zemberek lusták lennének információt szerezni. Ez egyébként is várható volt, mert tegnap már valaki itt is megkérdezte, hogy látta e valaki a levelet.
és tessék, a kívánság teljesült. Estére már megvolt.

Kata78 2011.01.25. 10:09:56

@Horgos Eszter:

Próbálok kifejtve reagálni.

Az, mit az utolsó majd egy évben gazdaság politika címén műveltek, inkább ötletelés, mit bármi más és semmilyen nagy léptékű átalakításba nem fogtak bele, amit az ország állapota és a 2/3 indokolna. (Gyakorlatilag majd egy év elúszott a levesbe)

Gyurcsány-szerű bukta kizárva, ahhoz kellene egy legalább annyira erős ellenzék, mint ami neki volt, az meg ma nincs. (belátható időn belül nem is lesz)

Szerintem nem lenne vezéráldozat, sőt. Megmaradna a renoméja (itthon legalábbis) és nem bukás lenne.

CSENDES 2011.01.25. 10:11:47

@a-kis-herceg: Bocs, de most ellentmondanék LMP ügyben. Ma volt az MTV-n asszem Schiffer (sajnos nem láttam, mert mégegyszer "meg kellett "néznem hajnalban a német-magyar kézi meccset, az este ugyanis az izgalomtól nem tudtam kiélvezni a játékot).

melus79 2011.01.25. 10:12:07

@CSENDES: Én csak kapkodom a fejem,annyi elképesztő dolog történik.Azon meg főleg,hogy sokan ehhez még tapsolnak is.
Ez az ügy számomra abba a kategóriába került,hogy "semmi meglepő".Az elmúlt 7-8 hónap után semmiképp...

JohnHenry 2011.01.25. 10:12:37

ha ov ke lesz, a ke jogköre mibe fogadunk, hogy komolyan bővülni fog? de legalábbis 9 évig leválthatatlan lesz.

László56 2011.01.25. 10:12:46

Egy nagyon szép napot kívánok Mindenkinek

Meglepetésre várva.....írja az elemzőnk. Én meg hadd kezdjem az elemzőnk posztja utolsó mondatának a megválaszolásával. A politikában semmi sem elképzelhetetlen, de ez nem azt jelenti hogy ami nem elképzelhetetlen, az meg is történhet. Evvel tulajdonképpen az elemzőnk írása tárgytalanná is válik. Hiszen elemzőnk következtetései abból az alapmagatartásból indulnak ki, hogy a kormány politikája ugyanaz mint a FIDESZ kormánypárt politikája:. A hatalom megtartása. Alapvető tévedés. Amíg a kormány az ország érdekeit nézi és ez szabja meg a feladatát, addig a pártnak egész más feladata van. Ebből a hatalom konszolidálása is csak egy a sok közül.

Elemzőnk nem választja szét Orbán Viktor feladatát a miniszterelnöki és pártvezetési feladatra. Ebből következően jönnek a félreérthető gondolatmentei is. Amit a pártvezetőnek kell tennie azt a miniszterelnöknek tulajdonítja és fordítva. Ezáltal megtéveszti az olvasóit amit ezek,- ha észreveszik egyáltalán-, amúgy is örömmel vesznek, hiszen ezt szeretnék hallani. Csakis ezt, és nem a tényeket. Ezt nevezik az olvasók és hallgatók manipulációjának. Én nem vagyok biztos abban hogy ezt tudatos, vagy csak tanítása hiányosságai közé sorolható, de mindenesetre spekulatív az elemzőnktől.

Ebben a mostani időszakban a FIDESZ mint párt sokkal kevésbé dinamikus, mint a kormány. Mégis a FIDESZ -nek tulajdonítja azt, ami kormányt jellemzi. Ezek a tévedések és fogalomzavarok olyan folyamatosak az elemzőnknél, hogy még jóindulattal sem lehet véletlennek nevezni. A kormányunk sem divatból dinamikus. És nem is divatból a meglepetések rajongója., hanem a ráhagyott, szégyenteljes örökség megszüntetője. Ez adja a kormány dinamikáját és ezért tűnik sokszor meglepőnek a kormányunk intézkedései. Meglepőek azonban csak azoknak, kik a politikai tudományokat csak könyvből ismerik és a gyakorlati oldalát elfelejtették tanulmányozni. Vagy nem volt rá lehetőségük. Akárhogy is nézzük.

Előrehozott választásokról szó sem lehet és nem is lessz. Ugyanez vonatkozik a miniszterelnök lemondására is. Sem meglepetésszerűen, sem véletlenszerűen. Orbán Viktor nem Gyurcsány Ferenc. Elemzőnk spekulációja teljesen alaptalan és ezért a „wishful thinking” kategóriába tartozik.

a-kis-herceg 2011.01.25. 10:13:31

@manyike:

nagyon fontos amit írsz. a kommunikációt MINDEN ÁRON uralják... akár metrót is fognak robbantani, ha arra lesz szükség...

emellett nem tudnak kormányozni érdemben, mert a "fegyelmezett" kommunikáció azt is megöli. azaz bár átgondolt összeesküvésnek tűnik az alkotmány stb 2/3-os törvények. de a valóságban kell az a 2/3, mert a mostani módosítások átgondolatlanok és visszaüthetnek. persze ezt ők úgy gondolják, hogy tökéletes, hisz náluk: az: erő+hit+ész+gondolati fölény !

a lényeg Esztergom. szépen le lehet váltani őket, tudnak veszíteni... micsoda körbe zsarolás lehet, ha a központ sem tesz semmit... jobb bele sem gondolni. félelmetes. inkább ködöt szurkáljunk...

bóra77 2011.01.25. 10:13:45

@melus79: Tényleg, hova tűnt a válasza?:)))

totika69 2011.01.25. 10:15:59

@Kata78: Lassú víz partot mos. Túl nagy volt a jobbra lendülés. Idő kell az ébredéshez. És jobb kommunikátorok mint GYF volt.

Szimba 2011.01.25. 10:17:41

ÁÁááá! Engem Török Gábor tudott teljesen meglepni, és a váratlanság érzésével megajándékozni!

Ezekből a lehetséges variációkból szerintem csupán az lehetséges, hogy az OV vezette Fideszben miniszterváltások lehetségesek, hogy ezzel utat nyithassanak egy másféle (talán diplomatikusabban radikális) politizálásnak, hatalomgyakorlásnak.

A nagy könnyedséget igénylő húzások nem képzelhetők el a Fidesztől. Annál sokkal földhözragadtabbbak, és sokkal inkább törekszenek a biztos, veszélytelenebb lépésekre.

Az, hogy ezek a lépések mennyire értelmezhetők a választóknak, az más kérdés. A Fidesz hívek nem fognak kiábrándulni. A bizonytalan választók esetleg kiábrándulnak, és 4 év múlva lehetséges lesz valamiféle koalíció.

Ha a Fidesz nagy butaságot csinál még, akkor a szocikkal, ha nem akkor a Jobbikkkal lehet szövetkezni -, hogy kiknek? Az még kérdés.

totika69 2011.01.25. 10:18:34

@a-kis-herceg: Az mszp eltűnése nem tény. Csak számodra vágy. Nem csökken a támogatottságuk igaz nem is nő, még. Ellenben a jobbik és az lmp támogatottsága kicsit csökken.

Az mszp lesz (majd egyszer) a váltó párt.

medve2 2011.01.25. 10:18:48

Tisztelt Török Gábor!

Ezúttal elismerően szólok írásáról. Fogalmam sincs, mi lesz, de:

1. Talán nyílt titok, hogy kiderült: ha a szocialisták anno, legalább a népszavazás után merték volna vállalni az előrehozott választást, ami biztos bukásukat jelentette volna idő előtt, viszont nagyobb eséllyel kerülhették volna el a kétharmadot. Ez, vélhetően a klientúra miatt nem valósult meg. Viszont egy lecke, amiből lehet tanulni.
2. 2011-ben nem számítok változásra: EU-elnökség, új költségvetés, az új Alkotmánnyal járó kétharmados törvények elfogadása. A lélektani pillanat 2012 lehet.
3. A miniszterelnök csere sem elképzelhetetlen. Igaz, ehhez népszerűségvesztés kell.
4. Mindennek ellentmond, hogy Orbánnak meg kell várnia, hogy jöjjenek a gazadsági eredmények, mert akkor tök mindegy, mikor választunk, újraválasztják (szerintem). Ha meg nem jönnek, akkor az ellenzék megfelelő taktikája mellett bukik (szerintem). Bár ez utóbbit egyelőre nem látom, mármint az ellenzék taktitkájának jeleit.

ps: Az előrehozott választás legnagyobb visszatartó ereje a Fidesz esetében is a klientúra félelme lehet at esetleges bukástól.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.01.25. 10:19:04

az alkotmányozás utáni parlamenti választás, a Fidesz megerősítése több mint valószínű.

Orbán meg a táplálékpiramis csúcsán marad, amíg csak él.

sárkányfő 2011.01.25. 10:19:16

Az államfői poszt teljesen súlytalan, mai formájában irreálisnak érzem, hogy orbán megcélozza, ha viszont átalakítja az országot amerikai típusú elnöki rendszerré, akkor persze naná hogy megcélozza.

Reálisabbnak inkább a félidős előrehozott választást látnám a kettő közül, bár ennek is csak akkor van értelme, ha tuti marad a 2/3, túl édes az ahhoz, hogy rizikóztassák.

Az ország szempontjából mondjuk mindegy. Amíg itt olyan nép él, amely egy szó nélkül tűri hogy kirabolják, tán még bambán vigyorog is hozzá, addig mindig kalandorok, sarlatánok, tolvajok fogják kormányozni.

Ide illik Brian életéből a demokráciáról nyavalygó parasz:
www.youtube.com/watch?v=rAaWvVFERVA

CSENDES 2011.01.25. 10:19:42

@melus79: De azért nyilván ismered a mondást, hogy: hazug embert könnyebb utolérni, ... ha sánta?

sztd 2011.01.25. 10:20:47

Váratlan húzás lenne, ha népszavazással erősítenék meg az új alkotmányos rendszert?
Csak, mert az igencsak kihúzná a talajt az azt elutasító ellenzéki pártok lába alól.

Azért írom ezt, mert én ennek örülnék, nem azért, mert ezt tartom valószínűnek.

a-kis-herceg 2011.01.25. 10:21:30

@CSENDES: az elempé szerepe hogy tiltakozzon... nem értem mire gondolsz... ne úgy képzeld, hogy az ov megy át majd az elempébe... a gazdasági háttér ugyanaz... a kezek, nem az arcok... épp ez a lényeg

objekt 2011.01.25. 10:21:49

Én annyira szeretném, ha egyszer a sok zseniző, királyozó, diktátorozó ezzel egy időben bedobná a kis fejecskéjében meglévő(?) alternatív neveket. (Ezek nem konkrét kifogások, csak zsigeri szemétkedés.)
Szerintem ez becsületesebb lenne, mint a minden és mindenki tagadása. Lássuk a lehetőséget! Ki és merre vezesse kis hazánkat? Remélem a miniszterelnök kereső bohózatnál felmerült neveknél több lehetőség is szóbajöhet.
Nagyon szívesen kimazsoláznám a névsort. Ha esetleg a mai Magyarországon nem találnátok alkalmasabb embert, azért ne nagyon csodálkozzatok. Ez tetszés szerint, lehet kritika is a politikai osztály felé. Szóval elő a farbával...

Persze mindez nem azt jelenti, hogy Orbán tökéletes, de könnyebben el tudnám küldeni világgá, ha látnám ki jöhet helyette.

Szentpeter 2011.01.25. 10:23:15

Kedves Török Gábor... azt mindenki tudja hogy mit szeretne a fidesz, igy voltunk a szocialista párttal is...

A lényeg, hogy mit várunk a politikától, nem a pártoktól....

20 év óta rágjuk a kapitalista gittet, nem akar ez nekünk sehogyan sem izleni, várjuk hogy majd a politika megoldja a saját töketlenségünket...

...hát akkor várjunk...

ssi 2011.01.25. 10:23:25

@a-kis-herceg:
nyáron olvatam egy írást, pl.
- Fidesz lazán úgy gondolta, hogy könnyű lesz Gy.F.-nél jobban csinálni bármit,
- a gazdaságra nem is volt kidolgozott tervük
- viszont az ismét megszerzett hatalom minél további megtartását biztosító lépéseket jó előre kigondolták (személycserék, kontroll-leépítés stb.)

az élet viszont kegyetlen szembesítő :-(((((((

Szimba 2011.01.25. 10:24:16

@melus79:

Köztársasági elnöknek lenni semmi. Ezt OV tudja. Szerintem inkább vágyna fociedző lenni Felcsúton, mint egy közt. elnök.

Az EP ugyanolyan vízfej, mint a mi parlamentünk. Semmi jelentősége az ott folyó látványos vitáknak, plakátozásoknak. 100 x, 1000 x eljátszották már ezeket a performanszokat más országok elnökségének idején is.

Mivel itthonról szinte senki sem figyeli (politológusokat kivéve!:-))) ezeket az üléseket, ezért azt hisszük, hogy valami különleges történt.

Pedig ez a szokványos önmutogató műsor volt a nagyfiúk arénájában.

II/III-as 2011.01.25. 10:24:20

Kedves Gábor, nem vagyok politikai elemző, továbbá orbánt sem gondolom a váratlan húzások mesterének, éppen ezért hónapok óta meggyőződésem, hogy előre hozott választásokra készül a fidesz. Ha jól emlékszem, talán itt is leírtam már ezt, a magam egyszerű és racionális érveivel, miszerint ad1 nem véletlenül rohannak az alkotmányozással és a káderbebetonozással, egyszerű többség elég lesz nekik innentől a totális hatalomgyakorlásukhoz, ad2 a magánnyugdíjpénztárak felszámolása nem költségvetési, hanem "kurzus stabilizációs", átmeneti népjóléti intézkedés, a pénz a szájak betömésére, befogására kell, ad3 az EU elnökség okán nem tudnak a kétharmadukkal az általuk kívánt mértékű erővel diktálni az országban, meg kell várni a végét, onnantól meg kevés az idő a következő választásig egy adekvát fidesz kormányzást követő mélypont hullámvölgyéből történő kikászálódásra, egyszerűbb nyerni két évet most, és újabb négy évük lesz visszakapaszkodni, ad4 a holdudvart etetni kell, 4 év alatt nem laknak jól, orbán nem bízhatja a véletlenre a dolgot, ad5 a határon túliak szavazati jogának megadása napirenden van, eddig hazudtak róla, ugyanis kategorikusan kizárták, hogy erről szó lehet. Úgyhogy véleményem szerint az volna a meglepetés, ha nem az történne, hogy 2012-ben választások, fidesz 55% körüli eredménnyel a most létrehozott dekrétumok alapján kormányozhat majd újabb 4 évig, akár ha kétharmaduk volna. Tiszta sor. És attól mentsen meg a jóisten, ami majd akkortól következik, pedig nincs fidesz fóbiám.

Szimba 2011.01.25. 10:26:06

A fotót illetően, meglepetés akkor érne, ha Domingot neveznék ki KE-nek!:-))))
Ő pedig dalolva nyilvánítana jónak minden egyes törvénytervezetet.

melus79 2011.01.25. 10:26:14

@CSENDES: Ismerem,és remélem!:)Sőt az utóbbi időben gyakran gondolkodom el a tartalmi mélységükön.Gyakran mondjuk lekezelően,hogy ez csak közhely,de tapasztalat sűrűsödik benne.Kis kitérő volt!:)
Csakhogy.Nap mint nap,sőt naponta többször bizonyosodik be,hogy ők is "reggel,délben...",de drasztikus elmozdulás nincs a párttól,inkább még növelték is támogatottságukat.Nem szeretem,mikor itt sokan a magyar nép kollektív butaságáról írnak,akik megérdemlik,amit kaptak,mert semmilyen kollektív megítélést nem tartok helyesnek,DE valami még van a háttérben.Ezért is olvasom,néha kérdezem a tőlem teljesen eltérően gondolkodó emberektől,hogy miért hisznek OV-nak.Érdemi választ nem kaptam,keresem továbbra is az okokat.Szerintem egy ellenzéknek is ezt kellene kutatni,mi táplálja ezt a hitet,és ezek után alternatívát felállítani.

CSENDES 2011.01.25. 10:26:28

@Szimba:" Ezekből a lehetséges variációkból szerintem csupán az lehetséges, hogy az OV vezette Fideszben miniszterváltások lehetségesek, hogy ezzel utat nyithassanak egy másféle (talán diplomatikusabban radikális) politizálásnak, hatalomgyakorlásnak."

Nos ez az, amit leginkább lehet fikciónak tekinteni. Ugyanis, bár valóban a sok aggályosnak tekinthető húzás gyorsan erodálja a jelenlegi kormánytagokat (járhatnak és folyamatosan sorban állhatnak gyónni), a helyükre is csak ugyanilyen arrogáns személyek jönnek, mert ilyenek. Ezért írtam annak idején, hogy a kétharmad következménye (vagy ha úgy tetszik túlhatalom) az ámokfutás (ha úgy tetszik önkontroll hiány), a hatalom megrészegíthet, s meg is részegít.) Ezt látjuk most.

bájgúnár 2011.01.25. 10:27:56

Én azon a véleményen voltam hogyha a fidesz nyer akkor Orbán Közt.Elnök lesz erős elnöki hatáskörrel.Nos ezidáig ez nemjött be.Nemtudom hogy mi a rejtett szándéka de abban biztos vagyok nemfog eltünni csak úgy ahogy a Fletó.
Szerintem mielőtt a választási bukásuk bekövetkezne/erre most esély sincs/ Orbán befog űlni a Közt.elnöki székbe.Hogy milyen feladatt körrel?Nos majd az új alkotmánytervezetben meglátjuk.
Viktor nem meggyengűlt az eus parlamenti beszédével hanem megerősödött!Csak ezt kevesen látják és hiszik.

melus79 2011.01.25. 10:28:42

@Szimba: Ezért írtam,hogy a jogköröket kibővítené,így már tetszene neki.Szerintem.:)

sárkányfő 2011.01.25. 10:31:32

@objekt:
pont most írtam egy szomszédos blogba, de bemásolom neked, mert pont erre kérdeztél rá:

"Karizmatikus politikusoktól mentse meg a sors ezt a szerencsétlen országot.

Láttuk balról Gyurcsányt, most jobbról Orbánt. Rémálom mindkettő.

Legyen egy csendes, a világot megváltani nem akaró, csöndben dolgozó csúcsmenedzser, aki nem hergeli a népet folyton, nincs küldetéstudata, nincs beszédkényszere, nem látja magát megváltónak.

Balról lehetne az ilyen pl. Bajnai, jobbról meg lehetne pl. Heim."

Hozzáteszem szerintem vagy egy tucat alkalmas ember van jobbról is balról is. Most épp csúcsmenedzserek/tulajdonosok valamelyik nagyvállalatnál. Nyilván nem pozicionáljak magukat, mert akkor az ellenkező oldal (de még a saját is) kinyírja. Ha kell ember, és van reális sansz, hogy érdemes legyen színre lépnie, előkerül.

lüke 2011.01.25. 10:32:41

@Szimba:
;))
a thinkful wishingre szavazok,
mikor döntök, bár látszólag semmit sem csinálok

szentpéter szerencsére megérkezetta pálfordulóra, hátha segít,
a nagy fehér szörny a képen pedig hiába hoz segéderöt

ssi 2011.01.25. 10:33:52

@Szimba: :-))) tetszik
jelentős kormányátalakítás egy nagyon jól szóló szlogennel új remény és erősíti a bármikor teljes megújulásra képes, szárnyaló tervekkel, ill. óriási lendülettel bíró kormányt

saját (rész)eredményeinek megy elébe, még le se zárulhat egy korszak, újat nyit, új figyelem, új várakozás - s minden csupa derű, optimizmus

csak a látszatra kell jobban figyelni, mert az EU erő, de a belső ellenfeleket még nem tekinti annak

CSENDES 2011.01.25. 10:35:08

@melus79: Az utolsó mondatodra nincs válaszom, mert én sem tudom. De hol vannak azok a bizonyos felmérések????? Miért nem jelenik meg valahol? Miért csak egy jelent meg a felmérésekből?

lüke 2011.01.25. 10:36:16

@manyike:
láttál nem ilyet, itt MO-n?
szerintem 89-ig minden január elsején, mikor bejeletették, hogy a cigi+benzin ár emelkedik, nagy politikai változásokkal jártak:)
legalább 20%-t a vezetöknek leváltották: a pártban, a KB-ben ,meg a minisztériumokban

félemelet 2011.01.25. 10:37:06

Csatlakozom azokhoz, akik nem értik ennek a bejegyzésnek az aktualitását vagy akár üzenetét. TG, reagálhatnál, ezekre a hangokra egy rövid kommentben...

Tartalmilag pedig: én sem értem, ugyan mi HASZNA (!!!) lenne egy ilyen húzásnak OV részéről.
- Az ellenzék - főképp a nagy ellenfél MSZP - nem mutat életjeleket. Kit kellene "megzavarnia" egy ilyen húzással?
- OV gyakorlatilag a "ráfordítás" periódusban van. Döbbenet sok frontot nyitott egy elég jól körvonalazható cél érdekében. Miért váltana pozíciót a "szüret" előtt?
- És talán a legfontosabb: az a világ, amit meg akar teremteni, csak akkor kalapálható össze, ha a technikai értelemben is a legerősebb döntési pozícióból irányít - hiszen most nem pusztán mozgalmat kell irányítania, hanem az egész államgépezetet. Őneki magának is minden olyan "váratlan meglepetés" lehetőségét minimalizálnia kell, ami az ő vízióját veszélyezteti, legyenek ezek a meglepetések rejtve akár személyiségekben, akár érdekkörökben, érdekekben.

Én úgy látom, hogy az orbáni kormányzati fordulatnak még nincs meg a kellő tehetetlensége ahhoz, hogy magától mozogjon az elindított pályán, és magára lehessen hagyni...

És még egy dolog: nekem az tűnne logikusnak, hogy ha OV az elnöki székbe tervezné az átülést, akkor a számtalan 9 éves időtartamúra módosított pozíció közé észrevétlenül (vagy legalábbis bizonyítható vád nélkül) bedobták volna a köztársasági elnöki pozíciót is... 9 lényegesen több, mint 5, akár dinnye, akár mogyoró, hogy az orbáni bonmot-ra utaljak.

lüke 2011.01.25. 10:38:33

@lüke: ezt kieg. kül rendszerek vannak:
- Fro-ban az egész gárda repül egy kormányváltásnál min. föo. vezetöig
-a takarékos németeknél:
a köztisztviselök a helyükön maradnak- az szakma-, igy jobban haladnak a minden napok

Szimba 2011.01.25. 10:39:36

@bóra77:

Latinovits Zoltán könyvének volt a címe a Ködszurkáló (Magvető, 1973.).

Nem politológus volt az illető, hanem színész (ha netán 20 éves lennél).

a-kis-herceg 2011.01.25. 10:40:10

@bájgúnár: "Viktor nem meggyengült az eus parlamenti beszédével hanem megerősödött!Csak ezt kevesen látják és hiszik. "

számomra ez nem kérdés. a harchoz ellenség kell. a saját tábor jobban összetart.... igazad van benne természetesen.

objekt 2011.01.25. 10:40:19

@sárkányfő: Csak az a baj, kevés olyan évem van, amit (ezután a nyolc után) még arra szánnék, hogy kiderüljön, vajon egy szimpatikus hűtőgépgyár vezető, jó miniszterelnöke lesz-e az országnak. Abban nem értek egyet, hogy egy ilyen csendes ember megfelelő (ő legyen háttérember). Felfal minket a világ. (Nézd meg hogy bántak a szlovákok Bajnaival.) A tőkénél undorítóbb, de szükségesebb dolog nincs a világon. Kemény ember kell. Sajnos minden víziójával a jelenleginek sem tudok egyetérteni, de ismétlem, én jelenleg nem látom az alternatívát.

ssi 2011.01.25. 10:40:46

@lüke: lehet, hogy nem ugyanarra gondolunk? este leszek újra, de kíváncsian várom részletesebben, köszi, olvass engem újra, én is alapos leszek :-)))

lüke 2011.01.25. 10:44:15

@manyike:
lehet,
csipkebokor rózsa az egész

Iustizmord 2011.01.25. 10:44:28

az lesz viktor váratlan húzása hogy a 2/3-ra tekintettel leváltja barrosót és a székébe ül.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.25. 10:46:57

Gábor, sikerült egy-két év késéssel eljutnod odáig, mint Debreczeni József :-) Ezt a forgatókönyvet ő már sokkal korábban leírta. A különbség az, hogy őt akkor a többség lehurrogta, hogy ezeket elképzelhetetlen dolgok. most viszont, az elmúlt hónapok és a várható események fényében egyáltalán nem tűnik irreálisnak...

félemelet 2011.01.25. 10:47:07

@II/III-as:

Szerintem meg teljesen életszerűtlen a felvetés. Orbán roppant gyakorlatias felfogású, az elméleti spekulációkra épülő stratégiák távol állnak tőle. Soha nem cserélné a biztosat a bizonytalanra. És gondoljunk bele: kétszer is megesett már vele, hogy szinte biztos helyzetből veszített + 8 évet várt arra, hogy miniszterelnök lehessen, és cselekedhessen. Semmiféle kockázatot nem engedhet meg magának.

Ha tehát be akarja magát betonozni - és miért ne akarná? - akkor azt DIREKT lépéseken keresztül fogja megtenni, nem pedig elméletekre és spekulációkra épülő taktikai lépésekkel.

lüke 2011.01.25. 10:47:21

@Szimba:
ki rekortanra néz
nem tudja :Freinreisz,Bujtor, Latinovits testvér

CSENDES 2011.01.25. 10:47:45

@félemelet:" Csatlakozom azokhoz, akik nem értik ennek a bejegyzésnek az aktualitását vagy akár üzenetét. TG, reagálhatnál, ezekre a hangokra egy rövid kommentben.."

Kattintás generálás? (kiéheztetés után?) Nem akarom TG-t megsérteni, de a napokban ennél kevésbé reális várakozásokra (tényekre, gondolatokra) épített posztot nem olvastam.
Viszont olyan szempontból tekintve, hogy eddig minden a a Fidesz által tagadott feltételezésről utóbb kiderült, hogy nem agyrém, hanem reális szándék, még ezt az opciót sem tudom elvetni, mint ahogyan egyébként TG sem tudta elvetni.

a-kis-herceg 2011.01.25. 10:48:38

@objekt:

perkfektül modellezi az országot Esztergom.

én azt mondom, hogy egy tökéletesen tisztességes emberre vakon bízom a kasszát... a tisztességes demokr-etikus szándékait minden percben igazolja TÉ: nyilvánosság, átláthatóság, párbeszéd stb stb

a fides szándékai is egyértelműek. a "kasszaőrzők Szövetsége". akinek kétségei vannak, hogy mire képesek ezért és mennyire alárendelnek mindent ennek, az vigyázó szemét vesse Esztergomra...

sárkányfő 2011.01.25. 10:48:40

@objekt: szerinted bajnai vagy heim hűtőgépgyártó? és azt hiszed egy vérprofi topmenedzser nem kemény? hol élsz te?
ez az indítás jól is jellemzi a hozzászólásodat.

és megnéztem hogy bánt Bajnai Ficoval. Szép csendesen két vállra fektette. aki persze hírtv-t néz, az nemhogy soha nem értesül erről, de el se hiszi soha. és csendes diplomáciájával pl. kihúzta a szőnyeget a nagymagyarkodásra való válaszhörgésből élő Slota alól. Slota szerencséje, hogy jött Orbán, elkezdett magyarkodni, és egytized százalékkal a küszöb fölött átsegítette Slotát a szlovák parlamenti választáson, épp csak becsúsztak.

Amúgy nem tudom hogy most van 4 éved arra, hogy még jobban kiraboljanak és naponta a képedbe hazudjanak, hülyének nézzenek (lásd mai varanus.blog.hu)? Mit akarsz?

ssi 2011.01.25. 10:49:00

@félemelet:
van elvi rész: az elébe menni lehetőség
van a konkrétum: O.V. mi mindent tehetne és miért

tekintsd "játéknak" most, s majd építsd be az életedbe

pl. mikor konkrét ürügy merül fel, hogy szigorú szülőként lépnem kell, mérlegelni szoktam, hogy melyik szövegemnek milyen hatása és következménye lehet, de legfőképpen hosszú távon mit szeretnék elérni - van, amikor van idő felkészülni rá, de idővel elég rutinos előspekuláló leszek egy adott témában, s a váratlan helyzetek se lepnek meg már annyira

Mindenkinek jó ötletelést!

lüke 2011.01.25. 10:49:10

@Iustizmord:
nem plagizálunk:),már pár napja itt leírtam

mátéé (törölt) 2011.01.25. 10:49:43

2012. márciusában választunk. Tuti, hülyék lennének, ha nem így csinálnák. A nyugdíjpénzből csinálnak egy nyugdíj/közszolgabér emelést, aztán hajrá. lehet, hogy nem lesz 2/3-ad, de ők vannak a kasszánál.

Valaki írta, hogy a 2/3-adra azért vigyáznak, mert kivételes lehetőség. Aztán, mit csináltak az elmúlt hét hónapban ezzel a kivételes lehetőséggel?? A 2/3-ad az Alkotmányhoz kell, abba ügyesen beleírják, hogy nem lehet megváltoztatni, oszt jónapot.

is 2011.01.25. 10:49:57

@melus79: és akkor Latinovits milyen címen írt könyvet? csak nem Ködszurkáló néven? remélem ez csak poén, hogy TG bármit is csinált ezzel a szóval.

@poszt: ez a fokozódó belharc engem is érdekel. frusztráció vagy tényleg öldöklés?

Navracsics nyilván frusztrált, ő tényleg azért vállalta 4 évig azt, hogy összevissza beszél minden hülyeséget, hogy most jogaszkodhasson, aztán Rogánok, Lázárok és Szalai Annamáriák hülyeségeit kell rendbe tennie, miközben Sólyom kritikáit hallgatja.

Rogán nyilván frusztrált, hogy nem lett 'valódi' főpolgármester, kirakatba rakva Tarlóst, de hát van helyette elég dolga. és képes Tarlóst elég egyszerűen kinyírni, ez már most látszik, ezért neki nem nagyon kell erőlködnie.

Lázár nem nagyon fog fel semmit az egészből, ő most az istencsászár a maga szintjén, még csak élvezi a hatalom mézesheteit, kurvára abban lubickol, nem?

Kövér? Pont az ő politikája érett be (bár Schmittel jól megszívatták), van állampolgárság, meg Trianon-nap, meg komcsiellenesség. Ülhet a parlament-elnöki székben. Mi baja lenne neki?

Pokorni: nincs neki már olyan nagy célja, jól elvan azzal, hogy az oktatásban ügyködik. Varga Mihály olyan súlytalan lett, hogy már teljesen észrevehetetlen.

Ki harcol hát, és kivel, és miért? Orbán először, másodszor, és Orbán harmadszor is. Legfeljebb az ellen harcolhatnak, egyelőre reménytelenül, hogy kiderült, hogy kihez kötötték hozzá az életüket. Orbán még 50 éves sincs, nem tudnak belőle tiszteletbeli pártelnököt csinálni, mint Kádárból 1988-ban. az innen még 25(!) év.

álomszép 2011.01.25. 10:51:50

A fotó itt a poszton zseniális!

A megszokottól eltérő megoldás. A Fidesz az Orbán most újat csinál és nem nagyon mást. Halad előre a Gyurcsányi úton, a kommunikáció és az átfogó reformpolitika látványos hiánya.
A többségi kormány mindent átiró, magát bebetonozó politikája újszerü egész Európában. Aha. ezek a lépések többet tesznek ki mint amelyre bármely Európai ország vállalkozott volna. Új tipusú gazdaság politika és új szellemiségü költségvetés királyi útja.

félemelet 2011.01.25. 10:52:45

@manyike:
Nem igazán értem, mire célzol...

ssi 2011.01.25. 10:53:42

belharc? még nem O.V., legfeljebb Matolcsy ellenes, - sszerintem,
O.V. választói húzónév, s vele egy egészen új irány is hitelesíthető még

P.mester 2011.01.25. 10:53:46

"Az öncélú ködszurkálást én sem szeretem,"

Hahaha. Ezek a szavak az önismeret teljes hiányáról tanúskodnak.

aszekelyek 2011.01.25. 10:54:45

@a-kis-herceg: eszem a rém szerény szürke állományod!Te kis de polgár. Ellentéteként a nem polgárnak, ami miatt szerinted bezér a demokrácia... Még milyen módszert is használ bármely politikai erő a világos a népek befolyásolására az ígérésen és a büntetéssel fenyegetettségen kívül?Érdekelne, ha megosztanád velünk alantasan ritkás tudásúakkal. Magas az a ló neked, amiről lusta-tunyázol. Azt is köszönd meg szépen a politikának, hogy az elmúlt 2o évben kitenyésztették a lagzi Lajcsi és valóságshow zombi közönséget a mérhetetlenül lerombolt oktatással és a hazug módon felhasznált szabadságeszménnyel. Szabad elhülyülést biztosítottak ennek a népnek. Ebben egyetértünk. Értékké kiáltották ki a nihilt, a tudatlanságot és a felszínességet , erkölcsmentességet. Most, hogy részleges eltakarítása folyik még csak ezeknek, már kiáltoztok, mint a léket kapott hajó utasai. Pedig csak a másik hajó kicsit nekidöccent a tiéteknek , miközben tovasuhant a jövőbe. A szerénységet számon kérni és ilyen mérhetetlenül szerénytelenül írogatni , farizeus mentalitást feltételez. Kettős mérce gyárilag van szerelve a hatalmas szürke állományba?? A se nem lusta, se nem tunya , se nem lakodalmas trombitás kedvelőkébe? Nézzük. Szorgalmasan törekvő -mire? - , izgága, kizárólag Ligetit hallgatóval állunk szembe eszerint. Azért Ligeti, mert ő az egyetlen, akit nem bírok hallgatni.

lüke 2011.01.25. 10:55:13

@is:
azt kihagytad, hogy a Fidesz egy macsó párt,
s a másod vonalban vannak csak nök, akiket remekül terrorizálnak
sipitják:" a ME úr azt mondta" minden mondókát így kezdenek, vagy rossz a filhallásom?

pereszke 2011.01.25. 10:56:50

Magyarorszag egyetlen eselye rovidtavon megszabadulni O.V.-tol legfeljebb egy jo kis infarktus vagy mas hirtelen vegleges egeszsegiallapot valtozast okozo dolog lehet.
Osszeszorozva az atlag szellemi szintet a jelenlegi kozhangulattal semmi esely nem gyulolkodesen alapulo politikai tobbseget szerezni, ebben pedig jelenleg ok a legjobbak. Akarmennyire is faj kimondani, ez meg +4 ev lesz legalabb.
A dolog pozitiv oldala, hogy a gyerekeknek igy lesz eselyuk meg egy idegen nyelvet megtanulni idokozben.

lüke 2011.01.25. 10:57:17

@aszekelyek:
van is ,a 3,8 millió munkavállalóból
egy millió minimál béren van, ennek a rétegnek a jövöképe érdekes lehet

melus79 2011.01.25. 10:57:43

@is: Jaj,bánom már,hogy belefolytam!TG még a végén kitilt!:)))

bóra ezt írta:a "ködszúrkálás" nálam egyenlő a wishful thinkinggel...utálom. Egyszer valamelyik politológus elkezdte, és azóta mindenki ezt használja.

Erre írta TG,hogy azt hiszem én voltam.Smile-val.Vagy valami hasonlót válaszolt,bórának elvileg megvan az üzenet a válaszértesítésben.Ez volt a 2. bejegyzés,TG-é.Aztán a bejegyzés eltűnt.Hipp hopp.Azért tűnt fel,mert TG-nek akartam írni,gondoltam rákattintok a válasz gombra,és feltűnt,hogy eltűnt a bejegyzése.Ennyi a "sztori".

ssi 2011.01.25. 10:57:45

@félemelet: bocsi, igazad van, gyorsolvasásból ma levizsgáztam

"Tartalmilag pedig: én sem értem, ugyan mi HASZNA (!!!) lenne" a mondatod második felét simán átugrottam, meg a többit is majdnem, mert közben duruzsoltak a fülembe

bocsi :-))) okultam belőle :-((

félemelet 2011.01.25. 10:57:48

@CSENDES:

Magát az előrehozott választást egyáltalán nem tartom agyrémnek. Sőt, még meglepetésszerű ötletnek sem tartanám. (cinikusan: ha már most erről írogat TG, mégpedig bizonyos Fideszen belüli hatalmi harcok LÁTHATÓ jeleiből következtetve, akkor mi lenne ebben a meglepetésszerű?)

Amit a felvetésben nem értek, az az, hogy ugyan miért lenne erre szüksége Orbánnak...

bóra77 2011.01.25. 11:01:45

@Szimba: arra utaltam, hogy mostanában nagyon divatos politológusi körökben a ködszurkálás kifejezés. És lassan már unalmas.

Gondolom borzasztó hibát vétettem, hogy nem olvastam Latinovits Zoltán könyvét, sőt nem is tudtam, hogy létezik.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2011.01.25. 11:01:47

Érdekes gondolatkísérlet.

Pl. rögtön megmagyarázná OV "csak egy évünk van" kijelentését, ha ez egy ciklus közbeni változtatást jelentene. Ugyanakkor ha nem sikerül a februári "bársonyos reformokat" jól becsomagolni, később még visszaüthet rájuk egy előrehozott választás. Emlékszem, talán Medgyessy osztogatása után volt hasonló várakozás. www.origo.hu/itthon/20020810medgyessy.html

Ha viszont tényleg hozzányúlnak a rokkantnyugdíjakhoz, a munkanélküli segélyhez, ha továbbra sem áll fel az eszközkezelő, ezek mind a baloldal felé visszaterelhetik a 300 Ft-os népszavazással megszerzett szimpatizánsokat.

Zsoo 2011.01.25. 11:02:02

Érdekes volt, köszönjük!

Szerintem nem lesz előrehozott, és OVI-ból közt-elnök.

a-kis-herceg 2011.01.25. 11:02:17

@pereszke:

:) amíg ők itthon vigyáznak a kasszára, addig te elmész? hm... a fiatalok ok, az természetes... az öregeknek meg már mindegy... végül is igen. de mi lesz a középkorúakkal? az átlagos tehetségű közép polgárokkal? nem lehetne a társadalomból kiírtaknak egy független területet kijelölni? ahol nem vegzálnak minket? pl egy telepet? rezervátumot... pár négyzet kilométer elég lenne.

bóra77 2011.01.25. 11:03:14

@Szimba: arra utaltam, hogy mostanában nagyon divatos politológusi körökben a ködszurkálás kifejezés. És lassan már unalmas.

Gondolom borzasztó hibát vétettem, hogy nem olvastam Latinovits Zoltán könyvét, sőt nem is tudtam, hogy létezik.

roczky 2011.01.25. 11:04:53

@a-kis-herceg: Igazad van! Az emberek nagy része elhiszi és issza Orbán szavait. Szereti ha valaki azt mondja neki, hogy én tudom a tutit, és én leszek a ti megmentőtök. Szereti, ha gyűlölheti azt, aki meg akarja változtatni a helyzetet, de nem szeret áldozatokat hozni. Ebben a helzetben is elhiszi a nép nagy része, hogy nem Orbánék a hibásak abban, hogy leértékelődött a forint, hogy emelkedtek a devizahitelek, hogy emelkedtek az élelmiszerárak, a rezsiköltségek, és lenyúlták a magánnyugdíjpéntárak vagyonát, akkor mire lehet még számítani. Ezek után még többen szavaznának rá, akkor nincs mentségünk! A demokrácia eltörlése sem érdekli őket. Sajnos a mi országunk ilyen! Orbánt választották és ő a más országban élő magyarok szavazatának megadásával valóban bebetonozza magát egy életre!

Szimba 2011.01.25. 11:04:57

@lüke:

Azt sem, hogy Gundel gywerekek.

II/III-as 2011.01.25. 11:05:31

@félemelet: Éppen a kockázat elkerülése végett nem áll érdekében a 2014-es választásokat kivárni. Most remekül le vannak szedálva a szavazói, álmukból felkeltve is innának a cipőjéből, ezzel szemben ki tudja, mi lesz 2014-ben. Addig a magánnyugdíjunkból sem húzza ki, tehát legkésőbb 2012-ben kemény megszorításoknak kell következniük. Az pedig betehetne neki egy 2014-es választásokon, hiszen 2 év alatt nehezen mászna ki a népszerűségvesztásből, ráadásul előbb-utóbb, inkább utóbb, tehát 2014 felé közeledve elkezdenek majd jönni a fidesz korrupciós ügyei, tolvajlásai, visszaélései. Ellenben ha 2012-ben már választások vannak, simán trónon marad, és van 4 éve az azonnali megszorításokkal járó hullámvölgyből újra felhazudnia magát a győzelemre, és elmagyarázni, hogy nem volt taggyűlés. Én ezt várom tőle, nem volna ez meglepetés nekem, nem nézek ki mást belőle.

GaZe 2011.01.25. 11:05:42

A végére kellett volna egy "gonosz tudós" kacaj, hogy: "egy szóval sem mondom, hogy valószínű vagy esélyes, amiről írtam, egyszerűen csak azt állítom, hogy nem elképzelhetetlen... WOHOHOHOHOHOHOHO..."

AnnaKarenina 2011.01.25. 11:06:49

Mindent el tudok képzelni OV-ről és a Fidesz-ről, ha a hatalom megtartásáról van szó.
Ugyanakkor gyávának is ahhoz, hogy előre hozott választáson kockáztassa a megszerzett 2/3-ot, hiszen még az új alkotmányt megerősítő népszavazásnak sem mernek nekimenni.
Ha a februári intézkedések nyomán előáll a több millió koldus országa, nyilvánvalóan szükség lenne a határon túli magyarok szavazataira. De minek várnának bármire is? Miért gondoljuk, hogy betartanának valamilyen demokratikus játékszabályt?
Szerintem pont az a meglepő és váratlan bennük, hogy folyamatosan antidemokratikus lépéseket tesznek, amibe belefér, ha teljesen átírják az Alkotmányt, nem 4 éves, hanem bármilyen időtartamú ciklusok lesznek benne, választójogi cenzust is bevezethetnek, preferálhatják az elnöki rendszert, végül is bármit megtehetnek. És amit megtehetnek, meg is teszik, mert nem lesz még egyszer ilyen lehetőségük.
De ha csak a politikában és csak a hatalomtechnikában gondolkodnak, akkor nem lesz itt más, csak egy nagyon szűk elit és nyomorgó tömegek, ami önfelszámoló jelleggel tud csak működni, idő kérdése.

táltos 2011.01.25. 11:07:12

1. Az előrehozott választásnak azért nincsen értelme, mert pl. ha 2012-ben lenne, addigra még nem látszanának a gazdasági változás előnyei sem, nemhogy a politikai, közigazgatási átalakításé. Inkább az lenne előnyös, ha 4+4 év végig és aztán esetleg még 4 év. Ezt, ha sikeres a gazdaságpolitika végig tudja vinni Orbán, mint miniszterelnök. És szerintem aztán fog visszavonulni vidékre gazdálkodni:).
2. Szerintem a köztársasági elnöki pozíció egyáltalán nem érdekli OV-t.

félemelet 2011.01.25. 11:09:10

Két roppant kiszámíthatatlan tényezőjét látom egy előrehozott választásnak:
1. Vajon mit gondol az egyszeri polgár annak láttán, hogy félidőben választásokat írnak ki? Nyilván azt, hogy valami nem működött, az Orbán-kormány megbukott, és ezért van új választás.

2. Nyilván rengeteg rejtett sérelem/ambíció lappang a Fideszen (és érdekkörén) belül, akár személyek, akár érdekcsoportok sérelme/ambíciója. Az ilyen sérelmek/ambíciók nem érvényesíthetők olyan közegben, ahol a jelenlegi vezetés a "kétharmados". Valaki felvetette, hogy a kezdeti átalakítások után már elegendő az 55%-os többség is a kormányzásra, hiszen a lényeget megcsinálták. Én meg azt mondom, hogy az 55%-ot már 1-2 rebellis is be tudja borítani (értsd: zsarolható), míg a 2/3-ot nem. Totálisan értelmetlen a 2/3-ot tehát 55%-ra cserélni... Pláne értelmetlen csere ez egy olyan karakterű pali számára, mint Orbán...

sárkányfő 2011.01.25. 11:09:55

Ez volt már?

www.rtlklub.hu/hirek/belfold/cikk/353149

Lázár János havi 600 ezer ft-ért bérelnek luxusautót, + havi 300 ezer benzinszámla, meg a telefonköltség.

Mikor fog Szijjártó csipogni hogy a "zadófizetők pénze" így megy úgy? :)

táltos 2011.01.25. 11:10:35

@AnnaKarenina: 89-90-ben sem szavaztatta meg senki az alkotmányt a néppel. És az azóta végrehajtott módosításokat sem.
A határontúli magyarok szavazatáról meg csak annyit, hogy pl. TGM is határontúli magyar volt és nem hinném, hogy a fideszre szavazna. Az idegenbe szakadt magyarok sem egykaptafára készültek, közöttük is vannak baloldaliak és jobboldaliak egyaránt.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.25. 11:10:55

LE AZ ORBÁNDIKTATÚRÁVAL!
EMBERI SZABADSÁGJOGOKAT, MUNKÁT, KENYERET AZ EMBEREKNEK!
NE CSAK A POLITIKAI NARANCSFEJŰ FIDESZ SZOLGÁLÓKNAK LEGYEN JÖVŐJE MAGYARORSZÁGON!

lüke 2011.01.25. 11:11:10

@Szimba:
nekem a "föntröl ez se látható"
jutot eszembe, költöien
ez a ködszurkálás nekem se tetszik, de 20 éve ez megy a politikában,
elötte embereket is szurkáltak

is 2011.01.25. 11:11:40

@II/III-as: igen ám, de a közvéleménykutatások szerint nem csökken a népszerűségük. azt ugyan Orbán megérezhette, hogy amit művel, az bizonyos műveltség felett nem lesz eladható, és ő már örökre a populizmust választotta az értelmi politizálás helyett, de az szerintem még neki is meglepő, hogy ezzel együtt a jobboldal mértékletes értelmiségi része is inkább azzal van elfoglalva, hogy másokat baszogasson, és őt békén hagyja ( ha duzzog is, végül mindig leírja, hogy dehát jó lesz ez így is). ha 2001 nyarán még mindig jó lesz a népszerűség, akkor Orbán váltani fog. a 9 éves kinevezések már erre utalnak. ha hat évre kalkulána, akkor pont a másikak nevezhetnének ki megint. ha viszont 4 év után megbukna, és 4 évre más jön, akkor 9 év múlva megint ő lesz, aki kinevez. ha meg netán nyerne 4 év múlva, akkor még mindig léphet, és újakat nevezhet ki 9 évre. az is egy megújulás, hogy mindenkit váltok, csak magam maradok (ez is jó kis kádári típusú megújulás).

miért is csinálna 6 évet, ha lehet az 8 is?

nahát-nahát 2011.01.25. 11:12:03

@lüke:Szerencsére a jobboldal jóval kevesebb nőiességéből kivetkőzött politikust termel ki, mint ballibék.

Félre értés ne essék, a feleségem több kisgyermek mellett végzi a nagydoktoriját, és én is segítek a konyhában, mégis hátam borzong az túlkompenzáltan agresszív politikusnők láttán, akiket nem tudom mikor látnak a gyermekeik!

a-kis-herceg 2011.01.25. 11:13:02

@roczky:

ez a lényeg. eddig demokratikus alternatívákat dobtak oda választásokon a választók elé.

ov újítása: legyen 2/3, amivel mindent lehet. ilyen értelemben a demokrácia megszüntetésére is van felhatalmazás.

de ez mind bűvészkedés. a lényeg a lényeg. nekik a kassza, neked a demokrácia. ők állnak nyerésre.

ebben az a szép, ha szabadságot szeretne a "nép" akkor fel kell állni a vv elől és dolgozni kell azért is...

Lődörgő Hollandi 2011.01.25. 11:13:43

A Fidesz, pontosabban OV politikájában a sosem volt semmi más, mint pragmatizmus és a korábbiakban elképzelhetlen erkölcsi határok szemrebbenés nélküli átlépése.

A pragmatizmus OV korlátlan hatalmának megteremtésére irányult és irányul. (Elsőként a párton belül, majd az ország egészében.)

Az erkölcsi határokat, mint legalább az igazmondás látszatának megőrzése, a szilárd politikai meggyőződés abban a pillanatban vetette le magáról a Fidesz, amikor ultra-liberálisból Keresztény-Konzervetív párttá vált egy nyár alatt. ("Csuhások, imához!" emlékszünk még ugye?

A Fidesz két dologban járt eddig az ellenfelei előtt: kommunikációban (nyilvánvaló hazugságok profi tálalásában) és olyan határok átlépésében, amit az ellenfelei elképzelhetetlennek tartottak.

Ezek alapján az általam elképzelhetőnek tartott forgatókönyv OV hosszú távú bebetnozása valamely csaknem korlátlan hatalommal bíró pozícióba, valamilyen eddig elképzelhetetlenül erkölcstelennek tartott megoldás alkalmazásával, amit a Fidesz majd az egyedüli létező megoldásnak kommunikál.

Ezirányba mutat a határon túli magyarok választójoga, köztisztviselők szokatlanul hosszú idejű kinevezése stb. Legvalószínűbb forgatókönyv a 2014-es választások előtt az ellenfelek ellehetetlenítése (gazdasági, politikai, egzisztenciális), minek következtében szabadon választhatunk majd a "Hazafias Népfront" Fidesz verziójára.

sárkányfő 2011.01.25. 11:13:49

@táltos: TGM nagyon jó példa. Én jártam Erdélyben, és igen, lehet általánosítani, az összes erdélyi magyar, de tényleg mind szélsőbalos filozófus, még a szakáll és szemüveg is stimmel.

Doberdo 2011.01.25. 11:15:24

A zorbáni politika annyira váratlan, hogy még az egészen közelieket is meglepi és zavarba hozza. Végül ez is lehet a
FIDESZ veszte. Egy személybe reálisan nem férhet ennyi
kompetencia. A kormányon lévő páriák pedig láthatólag
személy szerint nem mindíg élvezik ezt az össze-vissza csiki-csuki
játékot.

lüke 2011.01.25. 11:15:41

@lüke: jutott bocs

@sárkányfő: miért nem veszik meg, egy év alatt meglenne, vagy olyan elöre nem terveznek?
az erdélyi filofózia:
a maoizmuson nevelkedtek, mert el voltak zárva a marxizmus leninizmustól, a románok kinai eszméket szivárogtattak be, majdnem sikerült

is 2011.01.25. 11:17:18

@Fedor: ez mondjuk tényleg két pont. TG közölhette volna, hogy másodközli mások gondolatait. bárha a Ködszurkálás neki tényleg úgy rémlik, mintha ő kezdte volna, akkor erről is gondolhatja, hogy ez az ő szellemi teljesítménye. csecsemőnek minden vicc új.

Szimba 2011.01.25. 11:18:55

@lüke:

Mit tegyünk, nem kötelező használni, de Latinovits után valóban forradalminak tűnik mondogatni.

Kroes levele médiatörvény ügyben.

nol.hu/belfold/amit_a_kormany_el_akart_titkolni__neelie_kroes_levele

a-kis-herceg 2011.01.25. 11:19:09

@Lődörgő Hollandi: ****

"erkölcsi határok szemrebbenés nélküli átlépése"
ez nem csak a fides, minden párt... de a többi 100% igazság

@Doberdo: ez a sikeres kommunikáció titka. hogy nincs kiszivárgás, mert senki nem tud semmit... de tényleg senki...

mátéé (törölt) 2011.01.25. 11:19:54

@félemelet:
1.) Az egyszerű polgárnak el fogják magyarázni, hogy pontosan a "ti" forradalmatok által "értetek" hozott új Alkotmány alapján kérik az új felhatalmazást.

2.) A kisebb parlament párhuzamos bevezetésével az új választás belső leszámolásra is alkalmas.

II/III-as 2011.01.25. 11:20:30

@félemelet: 1. A választási törvény módosításával, a választókerületek csökkentésével, vagy akár csak valami szokásos mondvacsinált forradalmi hablattyal meg tudják két perc alatt indokolni, miért most van itt az ideje a választásoknak.
2. Nem kezdeti átalakításokról beszéltem, hanem arról, hogy villámléptekben teremtették meg annak a lehetőségét, hogy akár néhány fős parlamenti többséggel is izomból, durván, alpárian kormányozhassanak, ahogy arra egyáltalán képesek. Másrészt fideszben rebellisekről beszélni, abszolút naiv és tájékozatlan emberre vall, sorry.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 11:20:48

Szerntem meg tök egyszerű dolguk lenne a választások megnyerése érdekében.

Nem hülyeségeket csinálni.
Telán ha nem tartanának vörös posztót a jónép elé, meg nem dilettánsok vezetnék a kormányszerveket, értelmes intézkedéseik lennének, simán megnyernék a következő választást.
Ennyi. Be kéne tartani, amit ígértek.

melus79 2011.01.25. 11:22:37

@is: Nem erre utalt!!!!!!Hanem arra,hogy a politológiában ő kezdte el alkalmazni,ahogy valaki más a wishful thinking-et.Szó nem volt olyanról,hogy elvenné az érdemet Latinovitstól.Lehet pont azért vette ki a bejegyzést,mert sejtette,hogy ez lesz.
Hihetetlen!

világoszöld 2011.01.25. 11:24:02

Egy biztos.OV pontosan tudja, hogy a FIDESZ ill. a jobboldal veszíthet választást, mert 4 év múlva megint esélye van nyerni, viszont "Ö" már nem igen. Két választást elbukott, ha még egyet elbukik, ez a tábor mögötte felbomlik. Természetesen a haszonélvezői kitartanak mellette, de a megyei elnőkők, polgármesterek , akiknek közvetlenül kell elszámolni választoikkal , kifarolnának mögüle. Ezért úgy gondolom, mindent meg fog tenni, hogy erre ne kerüljön sor, legyen az demokratikus vagy antidemokratikus eszköz. Tudja jól , hogy a gazdaságban látványos , vagy inkább "érezhető " eredményeket nem fog tudni produkálni, ezért kellett a demokratikus jogrendszer szisztematikus, tervezett leépítése. Egyetlen igazmondó a kormányban Pintér volt, aki az " előre látható" éhséglázadások esetére kért pénzt , fegyvert , paripát, amit meg is kapott.

AnnaKarenina 2011.01.25. 11:24:10

@táltos: A korábbi Alkotmányról elmondhatjuk, hogy a plurális demokrácia terméke volt, így ma is ugyanolyan értéke van, mint akkor. A jelenlegi egypárti Alkotmányt illő lenne megerősítő népszavazásra bocsátani, de természetesen a 2/3-os felhatalmazásra való hivatkozással nagyon jól ki lehet bújni alóla.
Számomra nem kétséges, hogy a határon túli magyarok többsége a jobboldal felé húzna, már csak azért is, mert ezt a történelmi lehetőséget ők adták meg nekik.
De leírtam, hogy tulajdonképpen ez felesleges, hiszen alkotmányozással mindez megkerülhető.
Ez is a váratlanság egyik tényezője: ahogy jobban és jobban nyílnak a lehetőségek, úgy alakul a politika (ld. az mnyp. ügy "fejlődése").
Amit nem látok, hogy mindezzel az EU-pénzek nélkül hova lehetne jutni. Kétlem, hogy Kína bevállalná Mo. finanszírozását.

CSENDES 2011.01.25. 11:24:45

@félemelet: Igazi népi-nemzeti összeesküvést feltételezve nem lehet ez szondázás??? de ez már tényleg a fikció kategória. Elnézést az ízléstelenségért.

II/III-as 2011.01.25. 11:24:52

@is: Az a baj, hogy a közvélemény kutatások abszolút fidesz támogatást mérnek, nem tudom, honnan veszed, hogy csökkenne a népszerűségük. Másrészt a 8 év valóban több mint 6, de biztos hatot állíts szembe bizonytalan nyolccal. Na de mindegy, abszolút reálisnak gondolom az előre hozottat, és nem másból, mint a fidesz és orbán hatalomvágyából kiindulva.

mb1 2011.01.25. 11:25:06

TG,

Én a választások napján már az előrehozott választásokat jósoltam.
Személyes véleményem, hogy ez kb félidőben, vagy valamivel utána lenne ideális, akkor optimális a hosszabbítás/ellenfél felkészületlensége quotiens :)
Az alkotmány és a kétharmados törvények rendbetétele után nem is feltétlenül kell már kétharmad, elég egy biztos többség.
Esélye nagyobb mint 50% szvsz.

Olvasom a hozzászólásokat és hogy értelmesnek tűnő emberek még mindig ellopásnak vélik a magánnyugdíj átalakítását. Komolyan, elszomorít. Tudom hogy jó a balos propaganda, de ha egy mondatban szeretném összefoglalni a magánnyugdíj sztorit, akkor ez a következő analógia lenne:

Végy fel x millió forint hitelt A bankból y% kamatra és tedd be B bankba y-4% kamatra lekötve.

Ugye aki itt a hitelt felveszi az az állam, amivel a kieső bevételeket pótolja, miközben a honpolgároknak ENGEDI át a járulék egy részét, akik kisebb hozamot realizálnak, mint amibe ez az államnak kerül.
Megéri? Egyszerű számtan!

spiccpork · http://paperback.blog.hu 2011.01.25. 11:25:18

Elolvastam vagy 100 kommentet,de végül egy olyat sem találtam amiben a kommentelő valami ötletet dobott be, hogy mit duna elképzelni Orbán V. jövőjeként.
Én is gondolkodtam már ezen, mert az valószinűtlen, hogy csak úgy visszavonulna.
Egy forgatókönyvnek ez is jó: talál magának egy utódot, aki erősen a befolyása alatt lesz az első időkben, de a hónapok elteltével OV egyre inkább csak tanácsadói szerepben lesz, ugyanis Ő közben új vizek felé kormányoz. A hatalmi ambícióihoz és mert nem akar visszafelé haladni, kisebb szereppel beérni, az európai politika felé fordul. Lehet, hogy ő lesz Barroso utódja??? Vagy ha nem is, de valami hasonlóan fontos pozíciót harcol ki magának?
Nem is olyan valószinűtlen és lássuk be, jót is tenne a botladozó, éppen, hogy egyesülő de máris a szétbomlás határán lévő EU-nak egy kemény, harcos politikus a megfelelő pozícióban. Mert ami Mo-n sokakat zavar, túlzott határozottág, túlzottan központosított hatalom stb, az abban az EU közösségben, ahol sokszor kemény harcok árán kell keresztülverni közös érdekeket, még jól is jöhet.

agent T 2011.01.25. 11:25:19

A két lehetőség, melyet a szerző felvetett, talán még meg is állhatna jelenleg, bár én sem értem, hogy miért akarna OV közt. elnök lenni.
Azonban mindjárt itt a február, és akkor okafogyottá válik a fenti eszmefuttatás. Ugyanis megnyirbálják a gyógyszertámogatást, a nyugdíjat, a munkanélküli segélyt és a tömegközlekedés támogatását, miáltal a népben kialakul és erőre kap az "ezek se jobbak az előzőeknél" és a "nem ezt ígérték" típusú rebellis gondolat, a Fidesz népszerűsége pedig lelkesen kezd el tendálni a béka segge irányába.

A nép fiai és lányai (az itteni ballib szavalókórus kedvéért: a zemberek) eddig nagyon bölcsen, ösztönből ráéreztek, hogy az ellenzék meg Ojrópa nyírjogására szolgáló áltémák (alkotmánybíróság, új alkotmány, mnyp, médiatörvény) valójában az ő életüket nem befolyásolják érdemben, és ívesen szartak a közepébe a nagy haddelhaddnak. Összeszaladtak tízezren Kossuth téren. Húha. :))
Ment a nagycirkuszi mutatványozás, hogy magánnyugdíjpénztár így meg úgy, szabadságjogok így meg úgy, meg itt a diiiktaaatúúúúúúúúraaaa!!!! - oszt hányan jelentették be eddig, hogy mnyp tagok maradnak? Kétmillióan? Kétszázezren? Nem, húszezer körül. Vicc ám ez, gyerekek.
Pedig már ott lapulnak rég megírva szerintem a különféle szövegszerkesztőkben a "Hatalmas bukás az Orbán-kormánynak a tömeges döntés a mnyp-ban maradásról" című harci kiáltványok... csak hát nem ez történik, ami egy elég nagy szopás ám, ballib rizsázó gyerekek.
Hasonlóképp a kutyát nem érdekli a médiatörvény se. Ahogy mondani szokás, nem érte el az egyszerű emberek ingerküszöbét... pedig mindent megtettetetk ám, srácok, ti is itt, szóval megérdemlitek az MSZP-s extra bónuszt. :))))

Ellenben ha a fentebbi négy intézkedés megvalósul, és mondjuk drágább lesz a Kőbányai meg a csirkeaprólék is, akkor jön a népszerűségvesztés, és nem az lesz a gondja OV-nak, hogy előrehozott választási harcba vezesse a csapatát, hanem hogy 2014-re valahogy helyreállítsa a renomét.

Ha pedig februárban tényleg jönnek a megszorítások (mert a fentebbi négy intézkedés nem más ám gyerekek, mint megszorítás, bárhogy is nevezik őket Viktorék nagy kreatívan) akkor az "ezek se jobbak az előzőeknél" és a "nem ezt ígérték" típusú köznépi toposzok ismét csak a nép bölcsességéről fognak tanúskodni, mert Viktor is elmehet a retekbe, ha csak annyit tud, mint amennyire libás elődje is képes lett volna. Phej.

bóra77 2011.01.25. 11:25:33

@melus79: egyetértek, szerintem is:)

sárkányfő 2011.01.25. 11:25:41

@lüke:
nem lenne meg egy év alatt, számoljunk:
600.000 ft x 12 = 7,2 millió

A luxusautók ára min. 15-20 millánál kezdődnek, de simán lehet 30 is.

De venni nem jó. az egyszeri nagy kiadás Hódmezővásárhely költségvetésében. Még valaki észreveszi, kiszúrja, botrányt csinál. Így csak kicsi a botrány, ki lehet farolni belőle, majd mond valamit, és annyi.

Mondjuk előre lefogadom, hogy teli szájjal vigyorogva, csillogó szemmel fogja kimagyarázni. Lázár János tényleg annál jobban élvez, minél nagyobb szemétséget magyarázhat minél cinikusabban.
Legboldogabbnak akkor láttam ezt a pszichopatát, amikor a nyugdíj-lopást kellett magyaráznia, szint lebegett boldogságában.

CSENDES 2011.01.25. 11:26:57

@II/III-as: Tőled is megkérdezem, mert senki nem válaszolt. Hol vannak ezek a közvélemény kutatások???

AnnaKarenina 2011.01.25. 11:30:13

Ha túléljük ezt, valamilyen garanciális demokráciát gondolnék elfogadhatónak, amiben a választásokon induló pártoknak fel kell fedniük alapirányaikat, és ha attól ilyen mértékű eltérések fordulnak elő, mint most a demokratikus intézmények, jogok leépítése, automatikus hatalomvesztés állna elő.

mb1 2011.01.25. 11:30:40

@agent T:

Pontosan, reális alternatíva egy EU magasabb pozíció, amennyiben bejön lehet hogy hátrahagyná a miniszterelnökséget, de csak ha már tuti :)

De ez nem most, ezen még dolgozni kell egy kicsit, az EU soros elnökség csak előszoba ehhez, a sok beragasztott szájúnak először még le kell égnie hogy kár volt az arcszőrtelenítés, bár hasznos :)

hihi
Magyar Nemzet CENSORED

ezt melyik majom MSZP-s faxolta ki? :)

félemelet 2011.01.25. 11:34:08

@II/III-as:

Attól tartok, hogy minden érved mögött ott a klasszikus (vulgár-ballib :-D ) premissza: mégpedig annak feltételezése, hogy Orbán tudatosan hazudik, szentül meg van győződve arról, hogy amit csinál, az életképtelen, és egyetlen célja csupán a hatalom birtoklása.

Dehogy... Orbánnak nagyon is komoly víziója van egy "másik", "új" Magyarországról. Más kérdés, hogy Orbán víziója nem egy másfajta gazdasági berendezkedésű ÁLLAM, hanem egy más társadalmi-ideológiai felfogású ORSZÁG (vagy NEMZET, ha úgy tetszik). Egyszerűen ordít, hogy melyik kérdésekben hajlandó Orbán megszólalni és melyik kérdésekben nem. Nem tudok felidézni olyan szereplést, amiben Orbán gazdasági kérdéseket elemezgetne - ideológiai kérdésekben viszont kiáll, és megszólal.
(Gazdasági kérdéskörben csak annak erejéig szólal meg, hogy "teljesíteni fogjuk a 3%-ot!" - ám ez részéről nem is közgazdasági, hanem egyfajta becsületbeli ügy.)

Szóval, hogy mi van Orbán fejében, arról leginkább akkor szerezhetünk tudomást, amikor a világpolitikai átrendeződésekről szóló vízióit, interpretációit adja elő. Én a magam részéről ugyan nem tartom életszerűnek, hogy Orbánnak olyan helyes meglátásai vannak e blobális korszakváltásra vonatkozóan, amit nyugaton még csak nem is sejtenek Merkeltől Sarkozyig, de hogy Orbán nagyobb volumenű tetteit csak ebben az összefüggés-rendszerben lehet értelmezni, az tuti...

AnnaKarenina 2011.01.25. 11:36:06

@agent T: @mb1: Komolyan el tudjátok hinni, hogy Európának egy ilyen kezelhetetlen ember kellene? Én nem. Ezzel vége is lenne az EU-nak és mindannak, amit képvisel.

táltos 2011.01.25. 11:37:04

@AnnaKarenina: " A jelenlegi egypárti Alkotmányt illő lenne megerősítő népszavazásra bocsátani"
Mármint a készülőt? Az csak akkor lesz egypárti, ha a többi párt botor módon nem szól bele az alkotmányozásba.
A népszavazásra meg majd lehet azt mondani, hogy a választók kb. 60 %-a nem ment el szavazni, tehát elutasítja az alkotmányt. Nevetséges!!
Ha elfogadnánk, hogy egy népszavazáson megszavazzák az alkotmányt akkor a félt/rettegett 2/3-ot is illene elfogadni.

CSENDES 2011.01.25. 11:38:04

@II/III-as: @melus79: Január 21-én az előző posztban TG is lehozott egy, azaz egy közvélemény kutatási eredményt, ha jól emlékszem a Mediánt. Hol a többi a Századvég, Tárki, stb.? Az én kérdésem erre vonatkozott. Bocs, hogy nem voltam pontos.

misiapu71 2011.01.25. 11:39:00

nyugalom emberek vitya menni fog mert mennie kell csak az a kérdés ki lesz helyette

félemelet 2011.01.25. 11:39:10

@mátéé:

Én úgy látom, éppen ellenkezőleg: minél kevesebb tagú egy Parlament, annál több százalék jut egy-egy képviselőre. 200 főnél ez 5%, ha jól gondolom... és értem én, hogy 1képviselőt könnyebb lehetetlenné tenni vagy lekenyerezni, mint kettőt-hármat, de ez fordítva is igaz: 1 képviselő sokkal könnyebben szakad le a táborból, mint egyszerre 2-3...

lüke 2011.01.25. 11:39:49

@sárkányfő: ha semmi se jó, akkor sajnálom a javaslattevést

AnnaKarenina 2011.01.25. 11:40:14

@félemelet: Igen, OV víziója egy (baloldali) politikai vetélytárs nélküli Mo., ami nagyobb részben támaszkodna a jelenleg még pénzzel teli Kínára, annak piacára, de ezzel önmagában is erodálja Európát és az EU-t.

KEME5 2011.01.25. 11:41:20

Nem butaság ez a "ködszurkálás" szerintem. 36-ban mekkora "ködszurkálás" lehetett azt mondani hogy Hitler haláltáborba küld milliókat. Jobb lenne ha az emberek megpróbálnának a távolba is nézni még akkor is, ha köd van előttük.
(Nehogy most azzal jöjjetek nekem hogy OV-t nem lehet Hitlerhez hasonlítani, csak egy példát hoztam a történelemből. Lehetett volna gyengébb példát is.)

Szerintem OV arrogánsabb annál, mint hogy 4 éven belül protokolláris köztársasági elnökké legyen. Abból kéne kiindulni, hogy mit hihet vajon a saját gazdaság politikájáról.

1. Úgy látja, hogy 5 éven belül bukás lesz: gyors protokolláris szerepre és a biztos nyugdíjra tör.
2. Úgy látja hogy egészen jó lesz és két ciklusig nem lesz nagy bukás: két ciklus utáni protokolláris szerep
3: Úgy látja hosszú távon sikeres kis ország leszünk: két cikluson belül megerősített hatalmú köztársasági elnöki posztra tör.
4. Úgy látja mi leszünk Európa következő Svájca gazdasági téren.
két ciklus utáni megerősített köztársasági elnöki poszt és európai uniós vezetői tisztség. (Napóleoni magaslatok :) )

Persze a jövő hozhat más variációkat is. Gazdasági bukás melletti "Kedves Vezér" pozíció stb...

A jelenlegi intézkedésekből számomra úgy tűnik az az opció fel sem merül, hogy a szokásos hatalmi gátakkal két vagy több pártra szakadt demokratikus irányítás alatt maradjon az ország.

A sztrájk, tüntetés, forradalom hármastól pedig nem tart a góré és egyenlőre nem is kell tartania, derült az ég, de jöhet még villám csapás.

KEME

Szimba 2011.01.25. 11:41:26

Hová jut a világ! Az emberek már nem ismerik Latinovitsot, Placido meg a Bánk Bánkot énekli hamarosan:-((((

AnnaKarenina 2011.01.25. 11:41:29

@táltos: A többi párt nem szól bele az alkotmányozásba? És, ha beleszól? Akkor sincs semmi, a 2/3 érvényesül.

a-kis-herceg 2011.01.25. 11:41:48

@világoszöld: igen. a PS mondott csak igazat. vicces módon azt mondom, hogy az egyetlen akivel kapcsolatban ov is igazat mondott: "szakmai okok szólnak PS mellett". és ebben egyet is értek. de én így fogalmaznám. a legtöbb szakmaisága van a fides környékén... és ezzel nem őt akartam dicsérni...

mb1 2011.01.25. 11:42:01

@AnnaKarenina:
Ízlések és pofonok ... :)
Neked kezelhetetlen, nekem nem
az hogy valakit nem engednek be a bedeszkázott nagykapun és bemegy hátul a hátsó bejáraton, hogy belülről kinyissa a kaput, az inkább tehetség

lásd nyugdíjpénztár ügy. Nem engedtétek beleszámítani? hello, megoldottuk ugyanazt másképp

ez nem kezelhetetlenség, hanem zsonglőrség

nem istenítem, de még az ellenfelei is tudatában vannak képességeinek, nem véletlenül félnek tőle ... :)

a-kis-herceg 2011.01.25. 11:44:51

@II/III-as: a te biztos hatodnál (ami már csak 5) sokkal tutibb a TOTÁL BIZTOS 3 év... a hidon meg akkkor kell átmenni...

II/III-as 2011.01.25. 11:46:25

@félemelet: "minden érved mögött ott a klasszikus (vulgár-ballib :-D ) premissza:" ne bajmolj ilyesmivel, nyugodtan zsidóbolsizz le. Amúgy efféle premisszája épp a jobboldalnak van mai napig, gyurcsány és bajnai a képlete.
Orbán legnagyobb víziója az, hogy 300 forintos vizitdíjat akaszt meg, aztán maga nyír ki majd gyógyszer és tömegközlekedési támogatást, álláskeresési járulékot. Hogy gázárat nem emelhet akárki, ő viszont megteheti. Hogy ennek az országnak egyszemélyi legitim emberének képzeli magát, akinek a jóváhagyásával itt semmi nem történhet. Való igaz, ez egy vízió. Ahogy az is, hogy ő nem hazudik. Mert neki azt is szabad. Végülis ez is egyfajta vízió. Orbán fejében egy komplexusos vidékről felkerült, intellektuálisan komoly deficittel induló parasztgyerek van. Azonban ez nem vízió, hanem skizofrénia. Ne is haragudj, de amit írsz, az csupán feltételezés. A tények viszont nem vízióról árulkodnak, hanem kényszeres hatalomfüggőségről, és gőgről, meg zsarnokságról, ugyanazok a megszorítások jönnek, sőt, amit a szocikkal nem hagyott végigvinni, felgyújttatta a várost, semmi nem volt drága neki ahhoz, hogy rajta kívül itt senki semmit ne tehessen, buktunk rajta bő három évet. Igazi vízió, tényleg, csak univerzumon átívelő összefüggés-rendszerben szemlélhető valóban, akkora ember ő.

lüke 2011.01.25. 11:46:45

@nahát-nahát:
majd nézz körül egy kicsit Skandináviában,Svájcban, Németországban, nemcsak itt ,
macsófalván
értekezésre meg Alice Schwarzert ajánlom:)
en.wikipedia.org/wiki/Government_of_Sweden
pl

lüke 2011.01.25. 11:47:54

@Szimba:
na ne elmékedj:)
a Hazám hazámon kivül nem tud mást betanulni, nem olyan könnyü:)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.25. 11:47:55

@mb1: "az hogy valakit nem engednek be a bedeszkázott nagykapun és bemegy hátul a hátsó bejáraton, hogy belülről kinyissa a kaput, az inkább tehetség"

Igaz. Csak egy idő után már nem is tudja, hogy most megy ki, vagy most jön be? :-)

És ez nem vicc. :-(

mátéé (törölt) 2011.01.25. 11:49:06

@félemelet: Igen, de hová szakadna bárki? Fogalmatlan kisgazdákon kívül eddig se szakadt senki sehová. 120 tökénél fogott, nem mellesleg mellette polgármester fideszes könnyen irányítható. ha lelép, megy a levesbe.

AnnaKarenina 2011.01.25. 11:49:22

@táltos: "Ha elfogadnánk, hogy egy népszavazáson megszavazzák az alkotmányt akkor a félt/rettegett 2/3-ot is illene elfogadni. "

Én nem félek elfogadni a rettegett 2/3-ot, csak úgy gondolom, hogy egy demokratikus úton megkapott hatalmat nem lehet arra használni, hogy ugyanazt a demokráciát leépítsük, mert ez visszaélés a demokratikusan kapott joggal.

agent T 2011.01.25. 11:49:26

@AnnaKarenina: Én hol mondtam, hogy Ojrópának kellene a Viktor?

Ám ha azzal a következménnyel járna a szereplése Brüsszelben, amelyet írtál ("Ezzel vége is lenne az EU-nak és mindannak, amit képvisel.") akkor én szíves-örömest lemondanék róla.
Ennek az EU nevű szarrakásnak a szétbomlasztása igaztán történelmi tett lenne, Viktornak is meglenne az áhított monumentális életmű.

Lásd még: www.magyarhirlap.hu/velemeny/szemeszterdolgozat.html

Idézek a cikkből: "A valóság ugyanis az, hogy az erős országok transznacionális tőkestruktúrái az adósságok kamatszivattyúival és a kihelyezett beruházások profitszivattyúival ötször-tízszer annyi erőforrást szívnak ki a gyengébb országokból, mint amennyit oda különböző jogcímen „önzetlen segítségként” eljuttatnak."

A szerző közgazdász professzor

a-kis-herceg 2011.01.25. 11:49:36

@mb1: és vszínű neked papírod is van arról hogy okos vagy... képzeld vidéken a 8általánossal (max)

ez egy társadalmi szerződés volt az állammal, mely úgy kezdődött, hogy a polgár nem befizeti a pénzét a felosztó-kiróvó rendszerbe, hanem köteles a saját számláján gyüjteni és ilyen formán részben a saját nyugdíjáról, saját maga gondoskodni...

lehet ezt a szerződést felrúgni... csak ezt kultúr országban módosítani szokták. kétoldali megegyezéssel. ez itthon szokás asztalt borítani.

jelzem. a mai magyar pártok egyikével sem fogok iylen szerződést kötni soha többet... ilyen értelemben tényleg kiírtam magam a társadalomból... a tiédből.

Szimba 2011.01.25. 11:51:06

@agent T: Röviden:

Amíg az emberek a saját pénztárcájukon nem érzik, hogy romlott a helyzet, addig nem tágítanak a Fidesz mellől.

- lakáshitelesek már érzik,
- gáz árának emelése miatt is egy réteg,
- élelmiszerárak emelkednek,
- üzemanyag ára sem csökken,
- infláció lehetősége is fennáll - az katasztrofális lesz a gazdaságnak, és az emberek számára.

Devil 2011.01.25. 11:51:25

@táltos: Szerintem egy olyan part neveben ami a valasztasi vereseget annyira keptelen volt elfogadni hogy behazudta hiveinek a valasztasi csalast (amit azok el is hittek) ne beszeljen senmki elfogadasrol jo?
A fidesz nem fogadta el az allampolgarsagi nepszavazast sem: megmondtuk neki hogy ne adjun allampolgarsagot, megis adott. Sot, szavazati jogot is ad nemsokara, pedig a tobbseg nem ezt akarja. Es ez elol kar a 2/3 moge bujni.

Ha Orban kozt. elnok akarna lenni az kb annyira lenne meglepo mint hogy eddig is mindent masolt valahonnan, ezt eppen a Putyin-Medvegyev szereposztasrol masolna.

melus79 2011.01.25. 11:52:41

@CSENDES: Többiről nem tudok,nem mindig csinál mindegyik,de TG erről többet tud.

lüke 2011.01.25. 11:53:04

@AnnaKarenina:
szerintem Európa erodálta magát, mikor oda kihelyezte a termelést, az olcsó munkaerö miatt
most azután arra szinvonalra helyezzük magunkat,
MO-n is vannak termelö üzemek, amelyek kinai bérmunkát végeznek

a-kis-herceg 2011.01.25. 11:53:12

@sárkányfő:

"Lázár János tényleg annál jobban élvez, minél nagyobb szemétséget magyarázhat minél cinikusabban. Legboldogabbnak akkor láttam ezt a pszichopatát, amikor a nyugdíj-lopást kellett magyaráznia, szint lebegett boldogságában."

tökéletes jellemzés

****

tpfl 2011.01.25. 11:53:48

Bármilyen feltételezett jövőben nem ártana kalkulálni az olyan ügyekkel, mint amilyen most a West Balkán volt. Első pillantársra talán nem illik ide. Másodikra viszont arról van szó, hogy az emberek két dologra harapnak igazán: gyerekek, állatok. Ebből a szempontból teljesen mindegy mi van igazából a háttérben (késelés vs. felelőtlenség) mert mindkettő a kormány sara (közbiztonság, illetve ellenőrizetlenség, mutyi, szervezetlenség). Nem tudom milyen most a Fidesz népszerűsége, de egy biztos. A két hét alatt rendet teszünk szlogenje nagyot durranva robbant most fel. Olyan ez mintha homokos alapra húznánk egyre nagyobb palotát, borítékolható, hogy össze fog dőlni. Egy darabig lehet ködösíteni ilyen-olyan ügyekben, de ennyire szerintem nem hülyék a Gyurcsány-korszakban már amúgy is paranoiássá vált emberek.

lüke 2011.01.25. 11:54:11

@Devil: ékezetekkel írj,olvasókönyv I. osztály

AnnaKarenina 2011.01.25. 11:55:00

@mb1: Elhiszem, hogy így is lehet látni őt. De ez a hivatkozott lépés annak a ténynek, társadalmi problémának a lesöprése, amit az elöregedő társadalom jelent. Ha az mnyp.-vagyont állami kezelésbe vették volna azonos elveken (ld. korábbi TB-alapok, amiket 1998-ban a Fidesz szintén "államosított"), az elszámolhatósági problémát valószínűleg megoldhatta volna. Így viszont saját állampolgárai ellen támadt, ahogy most az februárban is meg fog történni, anélkül, hogy a gazdaságban bármilyen javulás is történne. Csak pénzügyi átcsoportosítások vannak, semmi érdemi nem történik.

a-kis-herceg 2011.01.25. 11:55:11

@misiapu71: köszi a biztatást... de van még egy gond. és a fides?

agent T 2011.01.25. 11:56:05

@Szimba: Ezt pontosítanám, ugyanis a nép zúgolódásához annyi, hogy időről időre kicsit rosszabb lesz, már szerintem nem elég.
Az csak egy olyan mérvű népszerűségvesztéshez elég, hogy ne lehessen pl. előrehozott választás-forgatókönyvben gondolkodni.

A lakáshitelesek még az előző érában kerültek a cerka rosszabbik végére, a gáz, a kaja meg a benzin ára mindig is emelkedett.
Az előző két ciklus kiváló, intelligens, hozzáértő, becsületes, tisztességes, céltudatos és gerinces politizálása nagyon magasra tolta a közember ingerküszöbét.
Ha csak kicsit lesz szarabb, attól nem lesz proteshangulat. Viktoréknak NAGYON el kell kúrniuk mindent ahhoz, hogy tényleg bukóba menjenek.
És ha nagyon elkúrnak mindent, akkor még mindig odavethetnek valami gumicsontot, például közéleti tematizációt erősen befolyásoló tényező lehetne Ferenc, kurta vasban.

misiapu71 2011.01.25. 11:56:30

ne fossatok a pici x 2014 be megszabadít bennetek vityától ha ELMENTEK SZAVAZNI

táltos 2011.01.25. 11:57:21

@Devil: Én úgy tudom, hogy az állampolgárságról szóló népszavazáson az igenek győztek, csak nem volt elég résztvevő.

lüke 2011.01.25. 11:57:23

@tpfl: hát igen
némely országban a szülöt is megbüntetik, mivel ö felelös a kiskorú gyermekéért

mb1 2011.01.25. 11:59:08

@a-kis-herceg:

Nekem nincs társadalmam, saját elképzeléseim vannak és lehet hogy én vagyok a hülye :) Nem is minősítek senkit, max azt mondom hogy elszomorít ha egyértelmű dolgokat nem értenek meg. Mint ahogy 2002-ben sem értették meg hogy nem szabad 50%-os bérelemlésnek bedőlni. Nem azért mert nem adják meg, hanem azért mert megadják!!

Figyi, ez a társadalmi szerződés ez egy félreértés. E a magánnyugdíjpénztár dolog is az. Az állam megengedte hogy a polgár az ÁLLAM PÉNZÉT saját belátása alapján helyezze versengő nyugdíjpénztárakhoz. Ennek az volt a logikája hogy akkor majd az államnak kevesebb nyugdíjat kell adni. Csakhogy közben az állam emiatt hitelfelvételre kényszerült aminek magasabb a kamata mint a magánnyugdíjpénztárak hozama, amiben az ÁLLAM pénze kamatozik. Nem a Tiéd! Mivel kötelező. Ami az önkéntes pénztárban van, az a Tiéd.
Ez ennyire egyszerű. Tehát ha amit az állam átengedett kezelésre most úgy dönt hogy ismét saját maga kezeli, az mitől lenne a nem létező társadalmi szerződés felmondása?

Ja, és nincs róla papírom :)

Vidéki gyerök vagyok ...

lüke 2011.01.25. 11:59:15

@Szimba:
ezt ez a két erdélyi maffiozi csinálta: Holander&Szöts

AnnaKarenina 2011.01.25. 11:59:24

@lüke: A tőkemozgásokat a kapitalizmusban a profitszerzés hajtja, de ezek véges lehetőségűek, ezért élünk át gazdasági válságokat. Ugyanakkor a piac mindig helyreállítja magát. Ez a folyamat nem jó, vagy rossz, egyszerűen törvényszerű.

a-kis-herceg 2011.01.25. 11:59:26

@Devil: basszus nagyon jo felvetés.

miért nem írt ki a 2004.dec5 után MOST egy ujabb népszavazást a kettős állampolgárságról... millen igaz.... az utolsó érvényes döntés ebben a témában: NEEM. aszta.

panelburzsuj 2011.01.25. 12:00:00

@mátéé:

"A kisebb parlament párhuzamos bevezetésével az új választás belső leszámolásra is alkalmas."

Ja. Csak azt nehéz előre megsaccolni, hogy ki számol le kivel.

Ha a legközelebbi - 1,2, 3 év: mindegy! - választást OV a "kisebb parlament" elfoglalására tűzi ki, akkor kell egy új választási törvény, és a kevesebb választókerülethez át kell szabni az összes párt belső hatalmi felépítését. A Fideszen belül túlkínálat van káderben - a Fideszen belül nagy öldöklés folyhat az irányító/nyerő pozíciókért. A gyengélkedő pártok lámpással keresik a "hiteles embereket" - nekik direkt jól jöhet, ha kevesebb játékost kell kiállítani.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.25. 12:00:04

No, itt volt még 2009-ből a Fidesz szijjártós programja :

hirszerzo.hu/belfold/125387_szijjarto_legalabb_masfel_tucatnyi_intezked

Az egészségügyi béremelés és forrásbővítés helyett Égert vizsgálja az ügyészség - asszem.

A többi kábé alakul.

Egy pont van, ami még várható, mert eddig meg se pedzették.
- az önkormányzati rendszer -
azt még előránthatják.

Egyébként meg, nem adok ötleteket.

Szimba 2011.01.25. 12:00:42

@agent T:

Igen, azt megígérték, hogy lesznek számonkérések. És hol vannak?
Völgyhíd, útépítések, egyéb érdekes ügyek? A sukorói kaszinó ügye is egyre halkul.

Viszont van filozófusok vegzálása.
Nem a kis halakra kíváncsiak az emberek, hanem Ferire, kurta vasban!:-)))

No, ez szépen mind elsímult.

félemelet 2011.01.25. 12:01:15

@II/III-as:

Csak ballib oldalról nézve naivitás. Ballib oldalról nézve a Fidesz agymosott zombik gyülekezete... Ugyanmár...
(Gondoltad volna bármikor is, hogy a Jobbikból képviselő fog távozni ideológiai okokra hivatkozva? Holott a Jobbikról 10-szeresen gondolod, hogy agymosott zombik gyülekezete... :-D )

A jelenség pontosan azonos azzal, amikor egy közös ellenség ellen lépnek fel KÖZÖSEN amúgy igen különböző habitusú, ideológiájú és érdekű emberek. Amint a közös ellenséget lenyomták, felszínre kerülnek a különbözőségek. (Lásd: rendszerváltáskori ellenzék: ma szóba sem állnak egymással...)

A közös ellenség értelemszerűen a sikeres ballib mainstream. Hogy már le vannak tudva, azt nem gondolnám, azt sem gondolom, hogy hosszú távon lenyomhatók (nem tudok elképzelni olyan Magyarországot, amiben hosszabb ideig nincsen erős párt, ami a baloldali érzelműeket képviseli. Legalábbis, míg Mo. ennyire csóró...)
De tegyük fel... Amint a Fidesz tartósan lenyomja a baloldalt, máris felszínre fognak kerülni a különbözőségek...

A dolog természete olyan, hogy a szegények és vesztesek tábora mindig sokkal egységesebb az érzelmeikben.

Ha az eletben 2011.01.25. 12:01:55

WikiRebels - WikiLeaks története (magyar felirattal)

www.youtube.com/watch?v=c-dPQcMfhlc

WikiRebels címmel, fél év filmezés és információgyûjtés után készített dokumentumfilmet a Svéd Televízió Julian Assagne-ról és a WikiLeaks-rõl.
Elsõ exkluzív film a WikiLeaks-rõl és az emberekrõl, akik mögötte dolgoznak.

Hol találod a WikiLeaks-et? Mik a céljai? Ki Assange: a szabadság bajnoka vagy csak egy molesztáló? Információszabadság és szólásszabadság a mai demokráciákban.

"Az egész csak hozzáállás kérdése. Hogy milyen az ember hozzáállása a társadalomhoz. Belenyugszunk-e mindenbe, mert ezt dobta a gép vagy épp úgy gondoljuk, hogy a társadalom olyasmi, ahol azonosítunk egy problémát és találunk rá egy kreatív megoldást. Úgyhogy olyasmi ez, hogy nézõi vagyunk csak a mûsornak vagy aktívan részt is veszünk a dolgok formálásában." (idézet a filmbõl)

Szimba 2011.01.25. 12:02:55

@lüke:

Vajh, mennyit invesztáltak bele?

a-kis-herceg 2011.01.25. 12:03:19

@mb1:

az állam pénze amit te keresel????? milyen világban nőttél fel? csak nem a kádárrendszerben...

és nekem az tűnik kicsavart gondolkodásnak. hogy attól hogy az állam kicsit nálad hagyta, azaz nem vette el a polgártól, attól az az államé...

te vagy a kézcsókos néni a fotóról? sajnállak. nincs miről beszélgetni. nagyon sajnállak.

AnnaKarenina 2011.01.25. 12:03:41

@agent T: A globális gazdaságban az EU-nak megvan a szerepe. Abban, hogy a kapitalizmus szabályai szerint működik, semmi csoda nincsen. Írtam már, ez nem jó, vagy rossz, hanem törvényszerű. Amikor kiszivattyúzza a pénzeket, vissza is tölt, különben nem működne. (A működési elveket tekintve nem sokban különbözik ám ez sem attól, mint amikor kevesebb volt a mammut, mint az ember.)

lüke 2011.01.25. 12:04:11

@agent T:
még jön egy pár adónem(adó igen), ami eddig nem volt

panelburzsuj 2011.01.25. 12:04:33

@panelburzsuj:

Következmény: a Fideszen belül jópár figura számára éles kérdéssé válik, hogy személyesen hol, milyen színekben milyen zsákmányra van esélye. Könnyen lehet, hogy pont a leszűkített létszámú következő választás lesz az eddigi pártszerkezetet felborító "kényszerítő erő".

Szimba 2011.01.25. 12:04:47

@lüke:

+ a másik 1 millió segélyen élő, munkanélküli!

Nagyon sok embernek teljesen reménytelen az élete. (Ha csak nem Diogenész követői).

Lődörgő Hollandi 2011.01.25. 12:04:59

@félemelet: egyet tudok érteni az érveléseddel, az egyetlen dolog ami nem illeszkedik a képbe az a Fidesz átváltozása liberálisból Konyervatív-Keresztény párttá. Valószínűbb, hogy a hatalom megszerzésének reményében OV feladta a nézeteit, majd olyan jól játszotta az új szerepet, hogy maga is hinni kezdett benne. Nyilván pozitívan hatott az is, hogy ez az új szerep hatalomra juttatta, ezzel visszaigazolta a választás helyességét.

Nem pontosan tudom, hogy milyen lehet az az ország, amit OV szeretne, de ha kicsit is olyan, mint a Fidesz és a KNDP, akkor nem kérnék belőle! Tekintélyelvűség, tettetett vallásosság, vezérimádat, az önálló vélemények csaknem teljes elnyomása, hazudozás, sikkasztás, a választók legteljesebb lenézése... Leginkább valami feudalista berendezkedésre emlékeztet a dolog, nem demokráciára.

mb1 2011.01.25. 12:05:15

@AnnaKarenina:

Örülök hogy itt nem az anyázás megy, hanem mindenki kulturáltan el tudja mondani a saját véleményét.

Pontosan, másként is lehet látni :)

Ez a magánnyugdíjpénztári dolog szvsz pusztán pénzügytechnikai kérdés volt annak megoldására hogy az EU felé menő számok rendben legyenek ha már nem engedték beleszámítani a hiányba.
Az egyetlen megoldás hogy hogyan lehet úgy pénzt szerezni hogy nem közvetlenül veszem el az emberektől. Most ugyanis erre megy a játék hogy az csak a legutolsó eset legyen, és az is úgy hogy ne is nagyon tűnjön fel nekik.
És ha az állam le is nyúl pár hónapot belőle most, később ha van miből bőven vissza tudja pótolni a saját zsebébe

mondom én innen vidékről, papír nélkül ;)

de lehet hogy nem így van, vagy mégse? :)

AnnaKarenina 2011.01.25. 12:05:34

@agent T: Igazad van, elnéztem, nem mondtad.

a-kis-herceg 2011.01.25. 12:05:49

érdekes az indexen ezzel van kinn TG (nekik is tesz bele egy-egy mondatot...)

"Még az is meglehet, hogy a Fideszen belüli érezhetően erősödő hatalmi harc éppen erről – és nem másról! – szól."

de a poszt nem erről szól...

lüke 2011.01.25. 12:06:32

@Szimba:
sokat ,Holender tanácsadó nálunk, 20 évig a bécsi opera igazgatója volt,jól fog a ceruzája és az egész opera világ a kezében van,kell a nyugdij kieg.
en.wikipedia.org/wiki/Ioan_Holender

l.x. 2011.01.25. 12:06:42

"Orbán Viktor politikusi gyakorlatából gyakran a váratlanságot, a meglepetés erejét emelik ki a megfigyelők."

Mint hajdan a Szovjetunió: akkor is előállt a váratlan lépéssel, ha az neki is ártott, csak maradjon a kezében a kezdeményezés.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.25. 12:07:36

A cikk vége fogott meg...
A vörös farokról eszembe jutott Kovács László. :)

balfék 2011.01.25. 12:07:51

Tisztelt T.G.!
Szeretnék olvasni egy bejegyzést
a szerzőtől , ami visszatérne egy régebbi elemzésére és annak tükrében megnézné mi jött be az alternatívák közül! Elnézést, ha már lett volna ilyen!

panelburzsuj 2011.01.25. 12:07:56

@panelburzsuj:

A mentelmi jog "szűkös józszág" ...

objekt 2011.01.25. 12:11:49

@sárkányfő: Miért, szerinted azt hittem, hogy Bajnai hűtőgépgyártó? Most erre mit mondjak? Nem tudod miért említettem pont ezt?
Topvezetőket sem a te segítségeddel fogok megismerni közelről. Az, hogy ki kemény, nem pozíció, hanem emberfüggő, ezért általánosságban nem lehet róla beszélni. Te mondtad, hogy egy csendes, nyugodt hozzáértő ember kell, én meg azt mondtam, hogy az ide kevés. Ha OV nem ilyen lenne amilyen, felfalnák reggelire, főleg itthon.

Az sem értem pontosan miből feltételezed, hogy csak Hír-tv-t nézek. Az viszont, hogy egyáltalán leírod: "nagymagyarkodás", téged elég pontosan elhelyez a térképen, emberileg mindenképpen. A "kimagyarkodás" szerintem sokkal nagyobb baj.
Mégegyszer mondom, nem értek mindenben egyet Orbánnal (a legtöbb dolognál még várom, mi lesz belőle és van ami már tervként is nagyon nem tettszik), de azzal sem, hogy itt hovatovább sikk lett fikázni nyakra-főre. Csak az itt a komoly vélemény, ami patásként kezeli. Ezért is hagytam abba az írogatást és most is megbántam. Nézd meg milyen óriási többségben vannak a megszólalók közözött a károgók. A minimális jóindulat, türelem sincs meg a többségben (már azok között akik írnak is).
Egy biztos, nem fogja megszerezni (nektek?), azt az örömet, hogy feladja, van víziója és azt végre is fogja hajtani. Ha pedig jön a gazdasági fellendülés, sokáig meg kell barátkozni a gondolattal, hogy szerepelni fog a tévében. Az infarktusban még tényleg lehet reménykedni, mint ahogyan néhányan már felvetették (undorító). De tessék kitermelni az alternatívákat, én örülnék neki. Nem gondolnám, hogy örökre neki kéne vezetni az országot.

AnnaKarenina 2011.01.25. 12:12:02

@mb1: Az mnyp-rendszer, akár megreformált állapotában is az állampolgárok megtakarítási kedvét, képességét tarthatta volna fenn, erős eszköz a fekete bérezés ellen.
Ha az állam csak annyit tud kínálni, hogy annyi nyugdíjat fog fizetni, amennyi jut, az azt jelenti, hogy a befizetések teljes mértékben elszakadnak a jövőbeli kifizetéstől, tehát az ember abban lesz érdekelt, hogy minél több, az állam által nem ellenőrizhető bevételhez jusson, amiből majd maga fog takarékoskodni a nyugdíjára (vagy nem), és pár évtized múlva kezelhetetlenül magas lesz a tulajdonképpen ellátatlan idősek száma. Arról nem beszélve, hogy ez a folyamat hatással lesz a jelenlegi nyugdíjrendszerre, mert jó esély van arra, hogy a járulékfizetések már most lecsökkenjenek.

mb1 2011.01.25. 12:13:20

@a-kis-herceg:

Attól az államé drágám hogy kötelező. Tehát ha korábban volt mondjuk 40% a járulék utána meg 30+10 amiből 30-at kezel az állam, tizet meg a mókus, de semmit nem csinálhat vele csak kezeli és a nyugdíj 75%-át adta volna az állam, 25 meg abból lett volna amit a mókus kezel, akkor mit vesz el, ha ismét az egész 40%-ot ő kezeli és a nyugdíj 100%-át adja majd?

És az adód, amit Te keresel meg, az nem az államé?

És ha én vagyok a kézcsókos néni? :)
Bár nem vagyok néni, de igény szerint 2 milkából pár hónapon belül az tudok lenni, csak kössön velem valaki egy társadalmi szerződést err vonatkozóan :)
Kézcsókot meg csak hölgyeknek adok tiszteletből.

És én nem sajnállak. Nem minősítelek. Én magam vagyok szomorú ha arról amiről én meg vagyok győződve mások mást gondolnak. A sajnálatban vagy egy kis lenézés ami szerintem nem helyes.

Ez az "elvettékazénkismegkeresettpénzemet" sírás nagyon megható ugyan számomra, de őszintén, fiskálisan mi változott most az egyén szempontjából? segítek: semmi
Jól hangzik, önérzetesebb embereket fel lehet vele tüzelni, ennyi, pont. Agitpropszocpol :)

félemelet 2011.01.25. 12:13:45

@mátéé:

Most nem akarom a populár szólamokat hajtogatni, de nem minden képviselő akar frakcióvezető vagy miniszter lenni, és nem minden képviselő a képviselői fizetéséből épít villát a telekre a családjának. :-) Sokan bőven beérik azzal, ha nem ők Elvis, a nagy király - kiskirálynak sem rossz lenni...

Hová lehet hát leszakadni a frakcióból? Bárhová, ha ez megéri... De a legjobb az, ha nem is kell leszakadni, hanem enged a többség a zsarolásnak, és megadja, ami "jár". Akkor nem borul semmi, viszont ez piszkosul akadályozza a gördülékenységet, és egyre többen kapnak vérszemet...

AnnaKarenina 2011.01.25. 12:15:04

@objekt: A türelmesebbje biztosan így érez. A károgók meg azt gondolják, hogy előbb jöttek a demokráciát leépítő intézkedések és az elvonások, mint a gazdasági fellendülés, ami nem sok jót jelez. Mert, ha nem lesz fellendülés, tehát sikertelen a kormányzás, attól még a hatalom marad.

Szimba 2011.01.25. 12:15:49

@Hepci:

Diznó!:-)))))))

Másrészt a "vörös farok" kifejezés csak a szocializmus időszakának volt a terminus technicusa.

"...olyan, általában egy írást, szöveget befejező szövegrész, amely egyrészt didaktikusnak szánt tanulságot kíván levonni a korábban írtakból, másrészt pedig – kissé bumfordi módon – ideológiai összefüggést próbál létrehozni az adott szöveg tartalma és egy külön meghirdetett, ám a szöveg összefüggésrendszerébe beilleszteni óhajtott ideológiai cél között. Ez az ideológiai cél lehet például politikai, nevelési-oktatási is. Nevéhez híven a vörös farok többnyire jól észrevehetően elárulja, leleplezi magát, éppen döcögőssége miatt."

mb1 2011.01.25. 12:19:50

@AnnaKarenina:

Igen, de amiről beszélsz szerintem annak semmi köze a kötelező mnyp tagsághoz.
Ez éppen az önkéntes mnyp-re igaz. Igen, serkenteni kell az embereket a megtakarításra, az öngondoskodásra, de legfőképpen a családi szolidaritásra, gondoskodásra, hogy az öngondoskodás ne abban merüljön ki, hogy "fater gondolj a jövődre, keresd meg a pénzd az öregotthonra mert én nagy ívben tojok majd rád".

És azt kell ösztönözni hogy az emberek vállaljanak gyereket, nominálisan kiszámítható hogy ez a MUNKA mennyit ér hosszútávon az országnak és aki ebben részt vesz, az kapjon adókedvezményt. Tehát ez az irány is helyes. Tehát nem támogatást kap, hanem kevesebb elvonást. És akinek meg nem lehet gyermeke, vagy kényelemből nem akar, az a közvetett többletteherrel részt vállal a saját finanszírozásának alapot teremtő jelenlegi kedvezményezettek támogatásában.

bioLarzen 2011.01.25. 12:20:37

"S akkor a végére a politológusi "vörös farok": egy szóval sem mondom, hogy valószínű vagy esélyes, amiről írtam, egyszerűen csak azt állítom, hogy nem elképzelhetetlen..."

Gábor,
ez így nem frankó szerintem. Mert ilyen alapon írhattál volna arról is: kiderülhet, hogy Orbán Viktor pedofil neonáci; egy Fidesz székház-béli robbanás miatt egyszerre meghalhat a Fidesz teljes vezérkara; fél év alatt "kitermelődik" egy olyan karizmatikus ellenzéki vezérpolitikus, aki véghezviszi a ma lehetetlennek látszót és felküzdi pártját a valódi kihívást jelentő régiókba; Schmitt Pál "magához tér" és elkezd valódi államfőként viselkedni... Stb, stb...

Ezeket is mind írhattad volna, hisz ezekre a szcenáriókra is áll, hogy "egy szóval sem mondom, hogy valószínű vagy esélyes, amiről írtam, egyszerűen csak azt állítom, hogy nem elképzelhetetlen" - de nem, te csak ezt a két esetet írtad le. Ezzel szerintem akaratlanul is kiemelted őket a pusztán "elképzelhető" kategóriából. Köbö, mintha a tanár dolgozatosztáskor azt mondaná, hogy "Petié nagyon rossz lett, Lacié szintén katasztrofális lett. Félre ne értsétek gyerekek, ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a többieké jobb." Szerinted ezután ki szégyellné magát? Naná, hogy a két megnevezett - hisz azzal, hogy külön meg lettek nevezve, mindenképpen ki lettek emelve a többiek közül - a kontextus miatt negatív értelemben.

bio

objekt 2011.01.25. 12:21:06

@AnnaKarenina: Ebben van némi ráció (bár a leépítést túlzásnak tartom), de azért nem aggódom, mert már kipróbáltuk a gazdaságilag "egyetlen" járható utat. Nekem nem tetszett. Most megnézném a másik lehetőséget is. Van még más is? Erról nem nagyon hallani.

agent T 2011.01.25. 12:21:18

@AnnaKarenina: Nem az a rossz, hogy a kapitalizmus olyan amilyen, ez valóban értéksemleges. A kapitalizmus kiszívja a profitot, miként például az eső meg azért esik, mert szegény zongorázni nem tud. Ez világos.

Amit rossznak és tűrhetetlennek tartok, az nem a külföld vislekedése, mert hát neki az az érdeke, hogy kizsákmányoljon minket. Ha valaki annyira hülye volt, hogy az EU megszavazásakor elhitte, hogy nem letarolandó piacnak és rabszolgamunkaerőnek kellünk, az lélekben még a Hófehérke és a hét törpénél tart.

Amit rossznak és tűrhetetlennek tartok, az a magyar (?????) politikai elit (?????) viselkedése.
Az ugyanis nem axióma és nem természeti törvény, hogy a mindenkori magyar(országi) vezetésnek hazaáruló módon kell lakájkodnia az éppen aktuálisan nyalandó segg irányába.

Viktorék hoztak pár demonstratív intézkedést, például a Trianon-emléknapot meg a kettős állampolgárságot, hogy látszódjék, ők aztán igazán hazafias kormányzat.

De rendbetették az adósság ügyét? Fel sem merült.
Megvágták a multikat? Semmiféle intézkedés nem történt, a vicces teszkóadón kívül.
A bankok profitszivattyúját elzárták? Nem. Létrehoztak egy deklaráltan ideiglenes, nevetséges bankadót.

Mindezek helyett előjöttek megint a strukturális reformmal meg a kiadási oldal rendbetételével, olyan szépen, hogy szerintem Fletó elismerőleg csettintett egyet.
Persze, mert túlfogyasztunk.
Még mindig jut a nyugdíjasoknak csirkefarhát, még csak fél év az előjgyzés CT-re, még mindig csak négyszáz forint a benzin, meg mindig akad, aki normálisan be tud fűteni minden helyiséget a lakásában.

Merhogy nagy a jólét. Dőzsölés van.

Nálam, az én olvasatomban a vádlottak padja szépen kezd szélesedni. Márpedig lesz elszámoltatás, ez számomra nem kérdéses.

usernev 2011.01.25. 12:23:52

Nem akarok ötletet adni, de azt speciel simán kinézem belőlük, hogy kétharmados törvényekkel bebetonoznak mindent ami a többieknek rossz, nekik meg jó és amikor elfogyott a lé, átadják a stafétát, hogy nesze nektek mutassátok meg, aztán jön a nagy duma, hogy megint elk...rták és még jobban nyernek a a következőn. Ha közben köztársaság elnök lenne OV, akkor könnyedén tudná akadályozni a kormányzást és még ki is dumálná magát. Csak az 5 éves ciklus nem túl jó neki, elcsúszna a dinamika. Csak ne legyen igazam. Kicsit se.

a-kis-herceg 2011.01.25. 12:24:27

@mb1:

ha elvette akkor az államé. de ezt nem vette el, hanem nálad hagyta. a törvény id így kezdődött: a polgár tulajdona. ezen nincs mit polemizálni.

ez a te szociális problémád. innentől fizetős a képzés. illetve a másik opció: szíjártó ingyen van.

Szimba 2011.01.25. 12:25:25

@agent T:

Ez az!
A vádlottak padján két(három) párt fog ülni: a Fidesz és az MSZP-SZDSZ koalíció.

tpfl 2011.01.25. 12:27:43

@Lődörgő Hollandi: Isten ments, hogy a Fideszt védjem, de a demokráciára azért meg kéne érni. Ez nem egy fejlett demokrácia ahol a média a politikusok és lobbisták szája-íze szerint kajáltatja be az embereket birkamilliókat generálva így akik pontosan úgy fognak szavazni, ahogyan azt az abban az időben éppen adott legnépszerűbb újságok és tv csatornák súgják. Bizonyos sörös-pálinás-szavazatos (és esetleg még listás) manipulációkat már meg sem említve...
Nem, nem vagyok a diktatúrák híve, de néha kínomban már elgondolkodom, hogy egy ilyen mértékig elhülyített társadalom nem járna-e jobban vele.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.25. 12:27:52

@Szimba: narancs farok = Deutsch (Für-e még?) Tamás?

a-kis-herceg 2011.01.25. 12:28:12

@agent T: van egy rossz hírem nemcsak nem oldották meg, hanem anno a problémát is ők okozták... de ez most mellékszál.

a-kis-herceg 2011.01.25. 12:30:34

@tpfl:

ez nem opció ez végzet. olyan a vezető, mint amiylet a nép érdemel. sajna. aki demokráciát akar, annak el lehet menni.... itt a többség a feudalizmust szereti, cserébe ha van csirkefarhát és győzikesó...

na pl a digitális átállás... majd meglátod ez évben elhalasztva...

AnnaKarenina 2011.01.25. 12:31:21

@mb1: Az önkéntes mnyp. csak kiegészítő nyugdíjként jöhet számításba szerintem, hiszen nagyon is változó, hogy az emberek tudnak-e még oda is fizetni, hiszen a mindennapi élet költségei magasak.
A gyerekvállalást nem államilag támogatnám, hanem a munkabéreknek kellene olyanoknak lenniük, hogy ez ne okozzon gondot. Nem jó ebbe államilag beavatkozni, a Ratkó-korszak levét most isszuk, sokan pedig, ha nem is szeretnék ezt, de munkanélkülit szülnek.
Persze OV-ék családpolitikája azt támogatja, hogy a tehetősebbeknek legyen családja, ami megint csak diszkrimináció, hiszen elvben csak az elit termelné újra magát.
A népesség magát is szabályozza, és az jobban igazodna az ország eltartóképességéhez.

Szimba 2011.01.25. 12:31:32

@Hepci:

Ő tényleg a Fidesz farka:-)))
De ideológiai szempontból Szijjártó a narancsfarok.

A madaraknak nincs nagy... szárnyuk már.

A zöldek meg bibével és porzóval szaporodnak.

a-kis-herceg 2011.01.25. 12:35:52

mit mond a fotón viktor?

igen a csillár. odarúgtam fel a labdát... letudnád énekelni?

tpfl 2011.01.25. 12:36:12

@a-kis-herceg: Máshol sincs igazi demokrácia, de azért egy kicsivel jobban ügyelnek a látszatra. :) A demokráciához egy érett, egyénileg is gondolkodni képes nép kellene aki nem könnyedén el- (vagy be)hülyíthető. Az nem Magyarország-specifikus, hogy egyre idiótábbak vagyunk, bár az is igaz, hogy a munkában megfáradt, minden tekintetben agyonhajszolt ember kevésbé igényli a gondokodást igénylő szabadidős elfoglaltságokat és nem fog folyamatosan 30 újságban ásni, hogy összerakja a morzsákból az igazságot.

félemelet 2011.01.25. 12:37:29

OFF

@Lődörgő Hollandi:

Ez régi sztori, ráadásul teljességgel értelmezhető. Márhogy OV liberálisból konzervatívvá válása. A megoldás abban rejlik, hogy a "liberális" és "konzervatív" fogalmak a politikában nem konkrét értelmű fogalmak. (csak szarkazmusból: a liberális értékek több száz évesek, így a hozzájuk való ragaszkodás konzervativizmus... :-D )

OV liberális volt annyiban, amennyiben a rendszer lefojtotta a faluról származó, hagyományos vidéki környezetben felnőtt, öntudatos és ambiciózus fiatalember jogait. Orbán demokrata. A zavar akkor támad, amikor valaki azt gondolja, hogy a demokrácia valami olyasmi, mint a jég olvadáspontja, a 0 C fok. Nem, nem olyan... a demokrácia inkább olyan, mint a víz: 0 és 100 fok közt a H2O. 0 fok alatt és 100 fok felett nem víznek hívjuk...
A dolog nagyjából olyasmi, mint hogy minden civilizált vacsoraasztalnál meg lehet mondani, ha túl sós az étel, csak az egyiknél úgy is, hogy "hát, ez elég szar", a másiknál meg az ilyen stílért pofán vágnak, de semmi bajuk azzal, ha azt mondod: "szerelmes a szakácsnő".

Én ugyan libsi vagyok a szó mai Mo.-i értelmében, de sosem gondolom azt, hogy OV engem börtönbe juttat, ha megkritizálom. Legfeljebb szarul érint, ha olyan demokráciában élek, ami nem a nyugatos verzió, hanem a magyar értelemben vett veretes-polgári...

AnnaKarenina 2011.01.25. 12:37:38

@agent T: Egyetérthetünk. A magyar politikai elit sajnos többször is, több ponton is nagyot tévedett és kevés a korrekció. Ezt visszavezethetjük az Antall-kormány elhibázott kárpótlási és privatizációs politikájához és az EU-csatlakozásunk feltételeihez is.
Az átlagember "dőzsölését" nem hibáztatnám, ő csak azt kérné az államtól, ami járna neki. A befizetett járulékaiért nyugdíjat, munkanélküli segélyt, hogy reálisan kihúzza az időt, míg újra kap munkát, a beteg, hogy az ő adójából, járulékából létrehozott eü. intézményeket, az általa is taníttatott orvosok szakértelmét igénybe vehesse. Nem tudjuk jól kontrollálni az államot és az általa kezelt pénzeket.

tpfl 2011.01.25. 12:38:00

@agent T: Legyen igazad! Az egyetlen esélynek látom arra, hogy valami jobb irányba indulhassunk el.

Szimba 2011.01.25. 12:39:43

@AnnaKarenina:

Már a régi nagy demokráciákban sem működik semmiféle önszabályozás. Éppen a szociális háló miatt (ami jó), és a politikai érdekek (ami nem jó) miatt.

A bevándorlók pl. egyúttal szavazót is jelentett a kormányoknak, ám hosszabb távon kiderült, hogy még több terhet és gondot is okoz.

Nálunk nem a bevándorló munkaerő okoz bajt, hanem a munka nélkül élő milliók, akik képzetlenek, sokgyerekesek (a támogatások jóvoltából), és szegények.

Az, hogy bizonyos számú szavazatot jelentenek, nem lehet elég azért a segélyben, támogatásban nekik juttatott pénz ellenértékeként.

Persze a hosszútávú ráfordítást már egyik párt sem vállalja, legfeljebb szóban. Nem érdekük felemelni, oktatást nyújtani, és munkához juttatni ezeket az embereket.

A segélyek teljes megszüntetését meg még nem merik meglépni, hiszen az unió retorzióitól félnek. Pedig lassan a gazdagabb országok is eljutnak odáig, hogy nem tudnak szociális hálót nyújtani az egyre növekvő tömegeknek.

a-kis-herceg 2011.01.25. 12:41:07

@tpfl: @félemelet:

azért minél hátrébb van az állam annyival jobb. pl előny az erős gazdaság. minél több szereplővel annál jobb...

vagy nagyobb ország sok lopás, de arányaiban az egy főre eső mégis fajlagosan kisebb. pl olaszo.

fitball 2011.01.25. 12:41:53

@objekt: Őrület hogy miket találtok ki De hogy kivárjátok azt hogy egyenesbe kerüljenek a dolgok az nem megy eleve rinyálni megmeg hüjeségekről fantáziáltok!Ha zsigerből utáljátok az más de ha csak kostolgatjátok az felesleges

tpfl 2011.01.25. 12:42:26

@AnnaKarenina: Nem képvisel az EU semmit sem az egyéni érdekeket kivéve (és itt nem egy-egy ország érdekeire gondolok). Már azzal is beérném pedig, ha az adott politikus az adott országot képviselné. Ha valaha veszed a fáradtságot és követed az EU munkáját, legalább részben, rá fogsz jönni, hogy egy képmutató csürhe, amit csakis érdekek irányítanak.

Agent-T-vel értek egyet. Ha Orbán be tudná robbantani, beírná magát a történelembe, de nem fogja. Szerintem maximum olyan szintig megy szembe velük ami a saját bebetonozásához kell de egy lépéssel sem tovább.

kamarti 2011.01.25. 12:42:35

csak két apró megjegyzés:
"a politika soha nem kötött pályán mozog, a politikus mindig választhat, s még akkor is dönt, amikor látszólag semmit sem csinál"

a mondat második fele nem csak a politikusra, hanem a polgárra is vonatkozik (azaz akkor is dönt, ha látszólag semmit nem csinál - és most itt nem csak az eklatáns "ha nem nyilatkozol, automatikusan visszalépsz az állami nyugdíjrendszerbe" eljárásra gondolok) - csak ezt sajnos sokan nem gondolják végig

ami meg a politikus választási lehetőségeit illeti, új értékek választásában, pálfordulásban nem volt hiány OV előző húsz évében - erre indirekt módon rá is mutatott egy nem fülkeforradalmár uniós képviselő (akit ugyan lehetett nem néven nevezni, meg nem fogni vele kezet, ahogy azt Gyurcsánnyal tette, de az uniós képviselőkkel folytatott vitában nem lehet a hazai eszközöket (azelmúlt8év, gyurcsánybajnaiahibás) eredményesen bevetni, ez is látszott. Szóval kíváncsi leszek, ki mivel áll elő (váratlanul) a holnapi, a magyar demokrácia működéséről folytatandó uniós parlamenti vitában...

a másik apró megjegyzés: nem tudom, mennyiben jogos váratlan húzásokkal telinek jellemezni azt az elmúlt néhány hónapot, amikor OV gyakorlatilag sorra meglépte, ami miatt a "bérrettegők" "bérrettegtek" (bár való igaz, minden tekintetben és mindegyik kérdésben legalább eggyel többet lépett, lehetőleg a falig, főleg azokban, amikben ellenállást tapasztalt, és ennek nyilván nincs vége (péel a nyugdíjfolyósító vezetője már a múlt héten - 24ezer nyilatkozó mellett!!! - pedzegette, hogy a pszáf meg fogja vizsgálni azt a két magánnyugdíjpénztárat, ami "feltűnően felülreprezentált" a maradók körében...)

Szimba 2011.01.25. 12:44:35

@a-kis-herceg:

Olyan magas az államadósság! - ezt mondja OV.

Szimba 2011.01.25. 12:45:38

@Szimba:

Vagy azt, hogy "vágd ki a magas cét, mi meg majd kalapozunk".

cambridge.on 2011.01.25. 12:50:25

@Szimba: Még mindig ki vagy akadva ezen?
Hidd el nem bosszantani akartalak, amikor felhívtam a figyelmed arra az áriára.

a-kis-herceg 2011.01.25. 12:50:29

@Szimba: vagy egyszerűbb a helyzet.

az egyetlen főnököm ott van, fenn. naponta beszélünk. Isten akarat a 2/3-os népakarat. a többieknek meg majd te dalolsz.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.01.25. 12:50:31

@lüke: nem tud, mert nem magyarországi gép előtt ül. Így nincs ékezetes billentyűzete.

Szimba 2011.01.25. 12:50:49

@tpfl:

Bizony!!!!

Ha szeretne OV szembemenni, sajnos a többi volt szoc. ország nem mer veletartani. Inkább diplomatikus különalkukat kötnek.

Egy fecske pedig nem csinál sem nyarat, sem telet (legfeljebb nekünk).

a-kis-herceg 2011.01.25. 12:51:42

@Szimba: a fecskének kétfarka van... az egyik vörös?

Szimba 2011.01.25. 12:55:42

@cambridge.on:

Dehogy bosszankodtam!:-))
(Csak szép öregesen zsörtölődtem:-)

sárkányfő 2011.01.25. 12:57:09

@objekt:
Ne vicceljünk már. Neveket kértél. Erre írtam két nevet. Erre hála helyett hűtőgyárosozol, majd csodálkozol ha ezt cáfolom....
holott te is pontosan tudod, hogy sem bajnai sem heim nem hűtőgyáros, hanem a gazdasági életben sikeres vállalkozók, bajnai már politikusként is bizonyított, és heimből is kinézhető ugyanez. bajnai csendes nyugodt hozzáértő ember, és egyéb képességeivel együtt nem kevés, kár, sőt abszurd cáfolni azt amire már van tapasztalat.

azért feltéteztem, hogy hírtévét nézel, mert ezt írtad: "Nézd meg hogy bántak a szlovákok Bajnaival." erre szépen leírtam, hogy kb. a hírtv (no meg a magyar nemzet és társai) lehet az, amelyik siker helyett kudracnak hazudta a szlovákokkal való viszonyt, és pláne abszurd a szlovákokra hivatkozni orbán mostani kudarc-sorozának (slota bent, mkp kint, pont orbánnak köszönhetően) fényében. a nagymagyrkodást is okkal említettem, ugyanis pont ez volt az oka orbán szlovákiai felsüléseknek.

megjegyzem nem csak itt fikázzák orbánt, hanem egész európában, aminek következtében sajnos az ország is károkat szenved. lehet jogosan teszik? vagy inkább mindenki téved?

türelmet orbánnak? viccelsz? azok után hogy kirabol? azok után hogy egy bohócot tesz elnöknek? azok után, hogy kvázi visszamenőleg megtagadta budapest magyarságát amíg nem fideszes főpolgija volt? meg a többi? miről beszélsz mégis? ki provokálja itt belfödön a magyarokat folyamatosan, de már európát is? és most fáj, hogy sikerült mindeki maga ellen hergelnie? most nem érti miért haragszik rá mindenki? ne vicceljünk már, ez röhejesnek is szánalmas.

"kimagyarkodás" - ezt nem tudom micsoda, elmondod?

mb1 2011.01.25. 12:59:57

@AnnaKarenina:

Ne haragudj, de ez hülyeség :)

A népesség szabályozza önmagát az igaz, de negatív irányba, kényelmesednek el az emberek, nőnek az igények és a "gyerek terhei" már nem férnek bele.
Aki egy gyereket vagy egyet se vállal, annak nincs számológépe hogy kikalkulálja hogy ki fogja fizetni az ő nyugdíját 40 év múlva?

Nyugaton ugyanez a probléma detto.

Nem ratko kell, hanem normális abortusz szabályozás. Rengeteg terméketlen szülőpár fogadna örökbe újszülött csecsemőt, de nincsen.
Szerintem abortuszt csak orvosi indokkal szabadna csinálni, minden magzatnak eseti gondnokot rendelnék ki, mivel az anyával ab ovo érdekellentétben van a rá vonatkozó döntés.
Manapság nehezen tudok elképzelni olyan szituációt amikor valaki nem tudja megakadályozni hogy teherbe essen ha nem akarja. Ha meg már úgy történt akkor hordja ki, szülje meg és adja örökbe ha még utána is úgy gondolja hogy nem akarja felnevelni. Szabad döntése alapján. De életet ne vegyen el szabadnak hitt döntése alapján. szerintem ...

AnnaKarenina 2011.01.25. 13:01:11

@tpfl: Másképp gondolom. Az európai eszme egyrészt az európai értékek (emberi szabadságjogok) és az európai gazdasági-politikai egység létrehozása érdekében jött létre. Amit ti kifogásoltok, az megint csak az, hogy sokféle érdeket nehéz egyeztetni, éppen ezért lassúak és bürokratikusak a folyamatok. Egyszerűbb lenne egy OV-típusú európai királyt választani, hipp-hopp születnének a döntések.:)
Szerintem meg Európa terhet vett a nyakába a keleti és déli államok felvételével, de nem tesz le az egységes Európa kialakításának elvéről, ami közös érdekünk.
Mi sem tettünk semmit azért, hogy a nagyjából közös színvonalon álló közép-európai államok egységét (copyright Kossuth) valamilyen formában létrehozzuk, ami talán így együtt jobb esélyt adott volna az EU-ban is.

félemelet 2011.01.25. 13:01:48

OFF

@a-kis-herceg:

És ez most Fidesz- vagy MSZP-kritika volt a részedről? :-)

Én hülye tudományhívő vagyok, így egy tényszerű jelenséget mindig erősebbnek tartok egy jelenség bekövetkezésének lehetőségénél. A gazdasági értelemben vett utóbbi 8 év tény. Az általad sejtetett Fideszes gazdasági bukta meg még csak lehetőség. És ez akkor is így van, ha én sem hiszek a jelenlegi gazdasági Fidesz-stratégiában.

Szimba 2011.01.25. 13:04:40

@mb1:

A gyermekotthonok fülig vannak gyerekekkel.

A szülésre kényszerítés ma már nem megy. A nők szeretnének a testükkel rendelkezni. Azok meg, akik sok gyereket vállalnak jórészt azért teszik, mert más megélhetési forrást nem látnak maguk előtt.
Ill. a másik oldal jó anyagi körülmények között él, vallási okai vannak, valóban szeretik a gyerekekekt. Utóbbiak vannak kevesen.

AnnaKarenina 2011.01.25. 13:05:32

@mb1: jesszus! Hiperkonzervatív vagy, nem fogjuk érteni egymást. Akinek nem lehet gyereke, ott a természet szól közbe, jobb, ha nem is lesz. Mások önrendelkezési jogát (magzat nincsen anya nélkül) meg azzal felfüggeszteni, hogy köteles legyen ingyen béranyaként kihordani mások számára a gyerekét, rabszolgaság.
Attól, hogy egy családnak lesz 2-3 gyereke, még nem biztos, hogy mindnek lesz munkája, amiből mások nyugdíját fizeti lehet. Ezt kellene megértened. Az emberek a jövőképük miatt nem vállalnak gyerekeket, nem kényelmességi szempontokból. Ha létrehozol egy életet, felelős vagy érte.

félemelet 2011.01.25. 13:07:39

@AnnaKarenina:

Egyetértek. De én nem OV konkrét elképzeléseit védtem, csak jeleztem, hogy minden bizonnyal vannak elképzelései, és hogy Mo. felemelkedése érdekében teszi, amit tesz, nem pedig a hatalomért magáért, mint sokan szentül hiszik...

balfék 2011.01.25. 13:11:04

@AnnaKarenina: Ha az ember a jövőkép miatt vállat, vagy nem vállalt volna gyereket, akkor az emberiség már rég kihalt volna.

Szimba 2011.01.25. 13:11:51

@Szimba:
A népesedést nem lehet már abortusztilalommal megoldani.
Ha megpróbálják, óriási ellenállásra lehet számítani.

Ill. azok szülnek, akik eddig is hajlandók voltak erre.

Az egyetlen hosszú távon működő megoldás az lenne, hogy a gyermekneveléshez szükséges intézmények jó minőségben álljanak rendelkezésére a szülőknek: bölcsőde, óvoda, iskola. Hosszú távon lehessen számítani az állami támogatásra, akár adókedvezmény formájában (de ehhez az kellene, hogy a kisebb fizetésűek is részesülhessenek ebben).

Azok, akik nem dolgoznak, nem rendelkeznek semmiféle szakképesítéssel (tanulatlanok) a tanuláshoz, álláshoz jutáshoz kapjanak támogatást (nem pénzt!), a gyermekeik kapjanak az intézményekben helyet és étkezést, ellátást. De külön ne kapjon a család anyagi támogatást.

Akkor kénytelenek lesznek munkát vállalni (akár időszakosat is).

mb1 2011.01.25. 13:12:08

@Szimba:

"A gyermekotthonok fülig vannak gyerekekkel"

OK, próbálj meg örökbefogadni egy csecsemőt és szólj ha sikerül.
A fülig vannak a 4-5-6 éves korúakra érvényes és úgy való igaz.

Épp azért jó az adókedvezmény, hogy ne a gyerekből éljen meg, hanem a gyerekért :)

És nyugaton rossz a társadalom jövőképe szerinted? nemá ...

félemelet 2011.01.25. 13:12:54

OFF

@II/III-as:

Szentül hiszem, hogy sokkal mélyebben ballib vagyok, mint te - erről a kérdésről ennyit.

A lényegről pedig: ahelyett, hogy droidként tételesen felmondod az összes aktuális szlogent, picit figyelmesebben is elolvashatnád, amit a másik ír, mielőtt menten zsigerileg nekiugrassz a torkának. :-)

balfék 2011.01.25. 13:15:05

@AnnaKarenina: És akkor azt is elmagyarázhatnád, hogy miért pont azoknál a legkisebb a gyerekvállalási kedv, akiknél a jövőkép rózsásabb lehet , mint az átlag? Én inkább önzésnek és kényelem szeretetnek hívom, a többi csak üreds magyarázkodás, önfelmentés.

AnnaKarenina 2011.01.25. 13:16:02

@balfék: Persze, igazad van. De azt vedd figyelembe, hogy a valódi családtervezés a XX. század óta lehetséges, és az egyén felszabadulásával, az életmód változásával is összefügg.
Régen mindenhol a nagycsalád volt a kívánatos, hiszen a gyerekhalandóság akár az 50 %-ot is meghaladhatta.

lüke 2011.01.25. 13:16:28

@butus: én se ,még is le tudom írni
egy karakter plusz, nem lehet elolvasni
aki a nevem bitorolja, ne acsarkodjon, szia:)

pereszke 2011.01.25. 13:16:49

@a-kis-herceg: nem miattuk jottem el, viszont miattuk nem megyek vissza

Szimba 2011.01.25. 13:17:50

@balfék:

Amíg nem vezették be a nyugdíj rendszerét, addig kellett a gyerek egyrészt a családi gazdaság munkáinak ellátásához (ingyen munkaerő), másrészt később ők gondozták az idős szülőket (azok pedig részt vettek az unokák gondozásában).

Ez a nagycsaládos életforma jórészt megszűnt.
Az emberek nem azért szülnek gyereket, mert az öregkorukat akarják biztosítani, hiszen ott a nyugdíjrendszer (bár nem sokáig).

A sok gyerek pedig éppen a gyermek minőségi jövőjének megvalósítása miatt az anyagi lehetőségek függvényévé vált.

Ezért aztán 1-2 gyereket is elégnek tartanak a szülők.

Ha ezen változtatni akarunk, akkor a társadalom struktúráját kell megváltoztatni.

mb1 2011.01.25. 13:19:03

@AnnaKarenina:

Jesszus! Nem gondolom hogy hiperkonzervatív vagyok. Szerintem az önrendelkezés nem csak jog, hanem felelősség is. Aki nem akar, ne essen teherbe. Nyilván vannak kivételek, ezeknek meg kell teremteni a lehetőséget, de általánosságban én szigorítanék az biztos.
És ahol születik 2-3 gyerek, ott bizony az adókedvezményből megmaradó jövedelemből fogyasztanak, nem "anyagot", hanem tartós és egyéb fogyasztási cikkeket, amely közvetetten munkahelyet teremt. Nem ma, nem holnap, holnapután. És pont addigra kell majd.

Neked kéne megérteni, hogy most egy negatív spirálban vagyunk. És pozitív spirálba kell kerüljünk. Apró a különbség, egy apró előjel :)

AnnaKarenina 2011.01.25. 13:19:14

@balfék: Nem tudom, de nem is hiszem, hogy érdekelne a dolog. (A Föld túlnépesedett.) Ha valaki ki tudja kerülni a fajfenntartás ösztönét, akkor tegye. Kinek mi köze lehet hozzá? Az államilag dotált gyereket jobban fogják szeretni?

lüke 2011.01.25. 13:19:50

@AnnaKarenina:
örvendek,
olvasd el:A Year without Made in China
s majd a vakbélgyulladásodra kapsz füvet a töke áramlása
szerint, ez lesz a state of the art

agent T 2011.01.25. 13:20:36

@AnnaKarenina: "Ezt kellene megértened. Az emberek a jövőképük miatt nem vállalnak gyerekeket, nem kényelmességi szempontokból."

De, nagyon sokan pont, hogy kényelmességi szempontból nem vállalnak gyereket.
A húgomék szomszédja egy csaj, tökegyedül él, illetve minden hónapban másik kannal - ami kb. az ő dolga, semmi közünk hozzá... továbbá egy terepjáróval szaladgál, és azt tervezi, hogy hamarosan ásatja az udvaron a medencét. Körülbelül annyit költ havonta magára, mint amennyiből a tesóm meg a férje meg a két gyerekük él.

Na, ez a csaj a minap kijelentette, hogy ő nem vállal gyereket, mert nem tudná anyagilag biztosítani a számára a megfelelő létet. Mindeközben a kutyája, egy rotweiler annyit zabál, mint három gyerek.

Ez nem egyedi példa, nagyon sokan találnak ki valamit, hogy megindokolják, miért nem vállalnak gyereket. Sokan jönnek az "anyagilag nem tudom vállalni" dumával, meg hogy hú de rosszak az életkilátások, nem lehet tervezni a jövőt.

Mhm, akkor hadd kérdezzem már meg, hogy dédnagyanyáink negyvennégyben meg negyvenötben meg a rákosi korszakban mennyire éltek jobban és rendelkeztek felhőtlenebb jövőképpel, mint most a fiatalok?
Semmivel, oszt mégis benépesítették az országot a háborús veszteség után.

Csak manapság a nők még a tévéből is úgy vannak kondicionálva, hogy minden fontosabb, az úgynevezett önmegvalósítás, a nyolcadik diploma, a bulizás, a hapsizás, a szingliség, minden de minden, mint a gyerek.
múltkor hallottam egy harmincötéves nőtől, hogy még nem szül, mert még nem kész rá.
Most erre mit mondjon az ember?

Szerintem egy rakás szöveg akilátástalanságról meg a szegénységről meg a jövőtlenségről, nem más, mit ócska, szar kidumálás, mert az igazság az, hogy sokkal könnyebb csak úgy ellenni, kurvázni meg piálni meg a csajoknak csak keféltetniük magukat, mint felelősséget vállalni egy másik emberért.

AnnaKarenina 2011.01.25. 13:21:01

@mb1: (Te biztosan férfi vagy.) Nem hiszem, hogy a pozitív/negatív spirálnak igazi jelentősége lenne. Jobb az mindenkinek, ha a népesség az eltartóképességhez idomul, de ezt már írtam.

balfék 2011.01.25. 13:22:21

@agent T: Mintha én írtam volna!

AnnaKarenina 2011.01.25. 13:22:27

@agent T: De ezt akarod államilag megreformálni? Aki nem akar gyereket, annak jobb is, ha nem lesz.

NickJ 2011.01.25. 13:24:32

> a gondolatkísérletek kifejezetten hasznosak lehetnek

Csak akkor, ha van valami halvány értelmük, ennek viszont nincs. Gábor, hány olyan esetet ismersz, amikor egy maximális győzelmet elérő, erősen hierarchikus párt előrehozott választást kockáztatott? Semmi értelme, Orbán meg különösen kerülte mindig az ilyen lépéseket. Az előrehozásról akkor lehet szó, ha az ellenzék fokozatosan, lassan erősödik, de még éppen nem vette át a vezetést. Ilyenkor meg lehet próbálni választásra kényszeríteni az embereket. De hol van itt lassan erősödő ellenzék? A MSZP maga alá vizel nagy tehetetlenségében, az LMP szétszórt és erőtlen, ahogy az várható volt, a Jobbik növekedését meg teljesen leblokkolta a Fidesz azzal, hogy ügyesen lenyúlta a programjuk használható és népszerű elemeit (bankadó, multiadó, államosítani ezt-azt stb.).

Szimba 2011.01.25. 13:24:55

@balfék:

Nyilván férfi vagy.:-)))

Önzés, kényelemszeretet!? Nagyon egyszerűen képzeled ezt az egészet.

Aki azt akarja, hogy a gyereke legalább a lehetőségek egy kis szeletét megkapja, az nem 10 gyerekben gondolkodik. Nem asztalos, pincér, pizzafutár munkáról álmodik a gyerekének. Pedig ezek még egészen jó munkák!:-))

Ha több gyereket akarsz minőségi intézményekbe iratni, és a koruknak megfelelő élményekhez juttatni akkor minimum az anyának óvónőnek kell lennie, vagy tanítónőnek, és otthon kell maradnia a gyerekeivel. Ehhez pedig kell egy férj, aki megkeresi mindehhez azt az összeget, ami minimum fejenként 200-300 e Ft.

AnnaKarenina 2011.01.25. 13:25:19

@balfék: @agent T: Meg kellene érteni, hogy ilyen szinten nem lehet az emberek életébe beleavatkozni.

balfék 2011.01.25. 13:26:41

@AnnaKarenina: Szerintem nem csak arról, hanem a torta elosztásáról. A jövedelem koncentrációja helyett a szétterítésén kellene elgondolkodni életesélyt adva több születendő gyereknek. A megtermelt javak elegendőek jóval nagyobb népesség eltartásához, csak az elosztás kicsit aránytalan.

mb1 2011.01.25. 13:29:07

@AnnaKarenina:
Értelemszerűen férfi vagyok, hisz nem sokkal korábban merült fel hogy átoperáltatom magam Kis herceg kedvéért nővé, hogy 30 év múlva én tudjam OV kezét csókolni :)

Ja, és 3 gyermekem van.
És a közvetlen környezetemben látom hogy ki nem vállal gyermeket kényelemből, ki vállalna, de nem sikerül, vagy nem lehet és nem tud örökbefogadni.

És nem én vagyok ultrakonzervatív, hanem az az ultraliberális és diszkrimináló aki azt mondja hogy akinek nem sikerül annak jobb is ha nincs!
A sok ivóvízzel megivott nem lebomló fogamzásgátló maradéktól mind a férfiak, mind a nők körében egyre nagyobb a meddőség. Miért ne lehetne ezen orvosilag picit segíteni, mikor csak egy kicsi hiányzik hogy egészséges, saját gyereke legyen? Ugye hogy nem vagyok ultrakonzervatív :) Akkor a mesterséges termékenyítést is tiltanám, meg a fogamzásgátlást is!

hunyuan 2011.01.25. 13:29:42

@tpfl: "Nem, nem vagyok a diktatúrák híve, de néha kínomban már elgondolkodom, hogy egy ilyen mértékig elhülyített társadalom nem járna-e jobban vele. "

azért mert te kínban vagy nem biztos, h a társadalom amiben élsz el van hülyülve(pl.: te lehet igen, én biza nem)

költözz ki egy kicsit családostul vmik általad szabadon választott diktatúrába, aztán majd számolj be milyen is volt ha még egyáltalán be tudsz majd számolni vmiről

Szimba 2011.01.25. 13:30:36

@AnnaKarenina:

Lehetni lehet. Meg is teszik a különböző társadalmak, csakhogy a potenciális szülők elképzeléseihez igazodva.

Ha pl. Svédországban több gyerek születik, akkor az azért van, mert nagyon jó és változatos programmal rendelkező gyermekintézmények között lehet válogatni. A szülők úgy érzik, hogy a gyereküket jó kézbe adhatják, mellette dolgozhatnak, de akár otthon is maradhatnak (a kisebbbekkel).

A támogatások rendszere kiszámítható és stabil. Nem változik minden egyes választás után.

AnnaKarenina 2011.01.25. 13:31:32

@balfék: Vagyis kapitalizmus helyett jöjjön a szocializmus, majd a kommunizmus. Hát nem ezeket az időket éljük. Marxéknak is ez volt az álmuk, még realitása is lehetne, de tudjuk, hogy nem így lesz. Amíg egy ember ki tudja zsákmányolni a másikat, meg is teszi.

balfék 2011.01.25. 13:32:37

@Szimba: Férfi vagyok, három felnőtt dolgozó gyerekkel. Az első gyermek negyedik generációként élt velünk egy lakásban. És a szerencsének köszönhető, hogy a másik két gyerek, már egy önálló lakásba(51m2) született. A pénz sem vetett fel minket. Mi a Móricz féle "Hét krajcárt" sokszor átéltük. Tehát nekem a jövőképpel ne jöjjön senki.

AnnaKarenina 2011.01.25. 13:33:11

@mb1: Lehetne foglalkoztatni béranyákat, de nem abortusztilalommal más gyerekét elrekvirálni.

Szimba 2011.01.25. 13:35:18

@mb1:

Hoppá! 3 gyerek még nem elég a növekedéshez! 2 volt az önreprodukció, és csak 1 gyereket hoztál létre, amelyik növeli a népesség számát.

Ez kutyafüle.

Ráadásul egy olyan korszakban, amikor nem volt tévé, legfeljebb kolhozrádió. Mindenki dolgozott, és egyenjátszóruhában járt.

Nem volt kunszt kielégíteni a gyerekek igényeit. Világosabb kék mackónadrágot vagy sötétebb kéket vegyünk nekik a Május 1. Ruhagyár választékából?!:-))))

Plussz fogamzásgátló sem nagyon volt. Válni még szégyennek számított.

lüke 2011.01.25. 13:35:44

@Szimba:
abszurd elképzelés az abortusz tilalom,
amellett hogy van mifegyne
en.wikipedia.org/wiki/Mifepristone

Szimba 2011.01.25. 13:37:10

@balfék:

Isten mentsen!:-)) Dehogy jövök.
Neked és az egész akkori generációnak nem is lehetett jövőképe. Örültünk, ha kaptunk vacsorára paprikáskrumplit. A leckét meg a hokkedlin megírtuk.

balfék 2011.01.25. 13:37:13

@AnnaKarenina: Szerintem az olló kismértékű zárása is sokat segítene. A kapitalizmus természetéből adódnak a különbségek, de a világ boldogabbik felén rájöttek, hogy meg lehet találni az egyensúlyt , hogy a kizsákmányolt is élhető életet éljen.

lüke 2011.01.25. 13:37:21

@balfék:
nem oltvál egyedül
egy egész Ratkó generáció, azok szülei is így voltak

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.25. 13:38:19

"Uniós levél: hatalmasat hibázott az államtitkár

Nem a szólás-és sajtószabadságot érintő aggályokat fogalmaz meg Neelie Kroes, az Európai Bizottság alelnöke, médiaügyi uniós biztos levele - mondta el Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szombaton. Ennek élesen ellentmondani látszik a biztos levele, amely nemcsak eredeti, angol nyelven, hanem már magyar fordításban is elterjedt az interneten."

stop.hu/articles/article.php?id=812817

mb1 2011.01.25. 13:38:40

@Szimba:

Én kérek elnézést, több nem lehet egészségügyi okokból :(

De ha csak ez lenne az átlag már kinn lennénk a csávából.

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2011.01.25. 13:39:14

@mb1: "Igen, serkenteni kell az embereket [...] legfőképpen a családi szolidaritásra, gondoskodásra, hogy az öngondoskodás ne abban merüljön ki, hogy "fater gondolj a jövődre, keresd meg a pénzd az öregotthonra mert én nagy ívben tojok majd rád"."
Gondolom az is a családi szolidaritás serkentése, hogy szülök 3-4 gyereket, hogy az majd szolidáris lesz velem, ha vén szar leszek és majd jól eltart. Ezért ne vállaljon senki gyereket. Nem érzitek, hogy így a gyerek egy árucikk lesz, virtuális bankbetét, AMI majd biztosítja az öregkorom megélhetését? Galád egy világ lesz ez.
Szerintem új életet adni önmagáért kell, nem céllal. Hogy boldog és szabad ember legyen, ne feladattal jöjjön a világra. Ez így emberkereskedelem. A gyerek megszülésén és felnevelésén megveszem az időskori biztonságomat... örülök neki, hogy én nem ilyen családba születtem, sok generációra visszanézve sem (87 éves nagymamám mai napig csak adni akar, elfogadni tőlünk semmit - pedig neki lenne rá szüksége, nekem nem...). És örülök, hogy ha egyszer lesz gyerekem, ő sem így jön majd a világra. Én adni szeretnék a gyerekemnek, amíg csak lélegzem, nem elvárásokkal lenni felé, nem kapni tőle. És én majd gondoskodom magamról meg a gyerekeimről. Már ha hagyják...

lüke 2011.01.25. 13:41:09

@mb1: hmm
azt se felejtsétek el a fogamzás készség a 35 . évvel lecsökken- nagyon
minden késön szülö nö egy orvosi eset lesz,
többe kerül:
a gondozás, a szülés, a szülés utáni problémák, tehát nagyobb eü terheket hoz magával
erröl nem beszélnek?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.25. 13:41:14

Az új adójogszabályok célja, hogy a 30 év körüli bróker családjában legyen legalább 3 gyerek. :-)

Szimba 2011.01.25. 13:42:10

@lüke:

Ezért indultak turistautak a nőknek Ausztriába!:-)))
Nálunk nem volt feliratható még 2009-ben sem. Most nem tudom?!

objekt 2011.01.25. 13:43:20

@sárkányfő: Rettenetesen és menthetetlenül elfogult vagy, de ezt nem vagy képes meglátni, de szerintem elhinni sem.

A bizonyítékaid, hogy Bajnai ilyen jó-meg-olyan jó, egyszerűen baloldali mantrák, nem tények, már kiindulási alapnak is hibásak. De annyit nem ér nekem a személye, hogy most erről firkálgassak. Heim... Mit is tudok én róla azon kívül, hogy sikeres gazdasági vezető? Persze, ha jelölt lenne, nyilván foglalkoznék vele, de most ennyi...

A lépten-nyomon Európára való hivatkozás nem túl meggyőző. Gondolom te sem beszéltél vele személyesen, hogy ennyire biztosan tudd a véleményét. Tudod, nem szabad egyoldalúan tájékozódni.
"Az ország károkat szenved..." Istenem, ezt le lehet írni Gyurcsány után... Persze, mindent lehet, csak ez is nagyon hiteles.

"...siker helyett kudarcnak hazudta a szlovákokkal való viszonyt"
Itt ugye nagyon függ attól a dolog, hogy kinek mi a siker. Ez a kissé alacsony elvárási szint, már Bajnaival kapcsolatban is kijött. ( Az hogy valaki megállapítja 80-at kerestem, 100-at költöttem, jövőre csak 60-at költhetek és akkor egyenesben leszek, ez az én otthoni szintem. Itt kicsit több kell. Látod a libákat már meg sem említem, mert nem csak a hírttvt nézem.:-) )

Látod a bohóc elnök kinevezését, (többek között) lehetne kritizálni. De közben mondod a többi baromságot is amit bolgárúrtól hallasz.

"most nem érti miért haragszik rá mindenki?"

lásd: mint Európa, személyesen.

kimagyarkodás = sajtóhiba
Megelőzendő a kérdést: kismagyarkodás a nagymagyarkodás ellentéte.

AnnaKarenina 2011.01.25. 13:44:08

@balfék: Igen, de ezt midig csak mások rovására lehet megtenni, vagyis mindig szükségesek olyan térségek, amiket még jobban ki lehet zsákmányolni.

balfék 2011.01.25. 13:44:11

@xcrow: Családi szinten valóban így kell, hogy működjön, de össztársadalmi szinten mégiscsak kellenek a gyerekek (gazdaságilag is)ahhoz, hogy megmaradjunk.

lüke 2011.01.25. 13:44:24

@xcrow:
a család összetartására/összetartozásra
s nem szétverésére, ahogy ez ment
de nem lehet...............
s amilyen a kis gyerek ellátása, olyan az öregeké is..........
már egyszer írtam: nem mamikáznak le Bécsben a piacon
egy blogfenntartóöregasszonyt

mb1 2011.01.25. 13:45:54

@balfék:

Hát ez az.
Sajnos az igények rossz meghatározása a legnagyobb probléma. Amikor valaki minimálbérből nem tudja megtenni hogy 3 havonta 20.000Ft-os új edzőcipőt, meg évente új telefont 80.000-ért vegyen a gyerekének akkor az már nem is jó szülő??
Sajnos nem, mert elhiszi hogy ez a must have és ettől lesz boldog a gyereke. És tisztességben felnőtt szülőként inkább lop ha kell, csak előteremtse a dolgot. (munkahelyi környezetben történt saját tapasztalat!)
Még ha meg is vehetnék a gyerekemnek mindent, akkor se veszem meg, mert nem fogja értékelni, valamint sokkal jobban örül olyan dolgoknak, amiket pl. együtt csinálunk, építünk stb.
A nyaralás se csak a külföld, nyugodtan el lehet menni otthoni szendviccsel, teával túrázni a környékre, mint az all inclusive-ot fikázni mert nem 5 fokos a koktélpohár.

etc

balfék 2011.01.25. 13:46:49

@AnnaKarenina: De talán első lépésként megtenné, hogy visszacsinálják az egykulcsos szja-t.

lüke 2011.01.25. 13:47:35

@Szimba:
a Richter gyártotta volna- tudom közelröl, mert egy kollégám csinálja(el)-
megfurták a magyarok
Bécsben több helyen van, a törökök és oroszok által kedvelt Luegner Cytiben, 400 euro és ezt a kollégám csinálja
www.gynmed.at/index.php/deutsch/home_de

AnnaKarenina 2011.01.25. 13:47:47

@Szimba: Még most sem feliratható az abortusztabletta. Már ez is diszkriminatív a nők részére, hiszen az egészségüket, későbbi terhességüket sokkal kevésbé veszélyeztetné. Ez a férfiközpontú magyar politikai elit és magyar orvostársadalom büntetése a nőknek. Fájjon, halhasson bele. De Bécs közel van.

lüke 2011.01.25. 13:48:42

@butus:
dehogy , igy transzformáltam a nevem
igy nem beszélnek itt, ilyen kedvesen,
köszi a karácsonyi üdvözletet

lüke 2011.01.25. 13:50:55

@Szimba:
korábban
Skandináviában se volt, söt Németo-ban se
Hollandiába és svájci magánklin.-ra mentek
Svájcban pénzért mindig minden volt/van/lesz

Szimba 2011.01.25. 13:53:15

@mb1:

Nem akartalak megbántani. De a gyermekvállalás eléggé bonyolult és társadalmi helyzettől, szociális beilleszkedéstől, a létbiztonságtól, családi neveltetéstől és még nagyon sok dologtól függő valami.

Nem lehet kimondani, hogy az az ember önző, lusta, aki ma nem vállal gyereket.

Az 1950-es években még a 6-7 gyerekes család volt az átlagos. Magasabb volt a gyermekhalálozási arány is. A nők pedig korábban haltak meg a sok szülés okozta betegség miatt.

Amint változott a társadalmak szerkezet, ill. jött a nők munkábaállítása (ez sem volt kényszer nélküli), a gyermekek száma lecsökkent 2-3-ra.

A fogamzásgátlás pedig lehetővé tette, hogy a szexuális életben a nők is előbb az örömöt, ne csak a kötelességet keressék.
Ezzel felsorakoztak a férfiak mellé.

Ez a szabadság hozta, hogy a házaspárok már csak 1-2 gyermekt vállalnak, mert a többi fennmaradó időt, pénzt a család jólétére (nyaralás, ruhák, laksá, szórakozás) szeretnék fordítani.

Az egykék pedig ezt látva, már egyáltalán nem akarnak gyereket, mert tudják, hogy az ő felnevelésükre mennyi időt, erőt, pénzt fordítottak a szüleik.

A spirál itt bezárul (na).

Valóban egyre később házasodnak, később szülnek.

Ezzel saját generációjuk nyugdíját, jövőjét ássák alá. Tehát lehet bevándorlókra bízni a népesség növelését (törökök, kínaiak, vietnámiak). Ill. vannak a cigány sokgyermekes családok.

Melyik az ideális megoldás?

lüke 2011.01.25. 13:53:55

@AnnaKarenina:
nem nem írható fel,
felírható magánreceptre
csak nincs forgalomban, és háttér intézmény kell, mert lehet , hogy müszeresen kell befejezni

Szimba 2011.01.25. 13:56:56

@lüke:

Így van!

Ezért szeretném, ha rendbetennék a gyermekintézményeket, és a pedagógusképzést. De ezt is inkább tönkretették a 20 év alatt. Pedig a magyar óvoda világhírű volt.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.25. 13:58:46

@AnnaKarenina:

a jövőbeni nyugdíjadra nem tudsz előre takarékoskodni -- hacsak nem magát a most megvásárolt kenyeret és húst teszed el öreg napjaidra.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.25. 13:59:09

""Fekáliaantiszemita": kiakadt Bayer Zsolt kitüntetésén a Die Presse"

hirszerzo.hu/belfold/20110125_die_presse_bayer_zsolt_kituntetes

Juuuj, de csúnya szavak! :-)

panelburzsuj 2011.01.25. 14:00:26

@Szimba:

"Az 1950-es években még a 6-7 gyerekes család volt az átlagos."

Mexikóban talán.

Magyarországon meg a fele. Talán.

Szimba 2011.01.25. 14:01:04

@lüke:

Elképesztő!
De hülye ország vagyunk.

A műszeres abortusz sokkal több szövődménnyel járhat, nem?
Inkább ez, mint a kukába dobott csecsemők.

Az viszont gond, hogy vannak, akik nem tudják megfizetni (szegények, tinik, akik még titkolni is akarják a terhességüket), ezekben az esetekben szerintem ingyenessé kellene tenni az első alkalmat. Később talán, nem.

sárkányfő 2011.01.25. 14:01:19

@objekt:
vicces fiú vagy :)
Az európára hivatkozás nem túl meggyőző? te tudod mi történt nemrég az EP-ben? tudod milyen sajtója van Orbánnak nyugaton? tudod ki és milyen levelet írt a magyar kormánynak a napokban? és ez neked nem meggyőző? ki az elfogult? ki nem hajlandó észrevenni az orra előtt a fát meg az erőt is?

bajnait meg bocs hogy dicsértem, de már orbán is dicséri... többször is... Orbán baloldali mantrákat szajkózna? nocsak.

a libákat jó hogy nem említed, nagyon jellemző a jobbos sajtóra, éveken át kvázi legyilkosozták bajnait, aminél aljasabb gyalázatot nem nagyon lehet kitalálni sem, hergelték a picsába a szerencsétlen nézőiket is, aztán amikor a jogerősen kijött az ítélet, hogy nem igaz, akkor azt lehozták egy ötsoros hírben oszt jónapot. na most ez sajtó vagy egy párt gyűlölet- és lejárató harci eszköze? és már addig hergelték a népet, hogy a sok szerencsétlen sose fogja elhinni, hogy bajnai nem kéjgyilkos.

és igen, le lehet írni Gyurcsány után. Gyurcsányt eleve csak a fóbiások hozzák fel. Miért kéne Gyurcsányhoz viszonyítani? Kinek ez a kényszeres viszonyítási mániája? Megjegyzem nem gyurcsányt diktátorozták le, cenzorozták le, bel-és külfödön egyaránt. Ezek részben túlzások, de azért így is bőven sok.
és azt percig ki ne találd, rohadtul ne, hogy nekem nincs jogom, vagy nincs hitelességem félteni az országot.
magyar vagyok, nem fideszes. teszik vagy sem, szarok rá.

szlovákiánál szívesen leragadok, bár láthatóan nem akaródzol konkrétumok felé vinni a dolgot, mert a tényekkel nem tudsz mit kezdeni. ami tény: a szlovák magyargyűlölő slota pértja 5,07%-kal jutott be a szlovák parlamentbe, pár héttel azután, hogy orbán elfogadtatta a trianon-nyilatkozatot a parlamentben. pont a legjobbkor jött a segítség slotának, volt mire őrjöngenie.
ha idióta széljobbos összeesküvés-elméletekben hívő ember lennék, azt hinném orbán-slota titkos szövetségesei egymásnak.

szóval orbán mellett bajnait hozni fel, mint aki rosszul politizált a szlovákokkal kapcsoltban?...

és akkor pontosan mi is az a "kismagyarkodás"? a nagymagyarkodók szóhasználata a normális magyarokra?

dr kíváncsivagyok 2011.01.25. 14:05:36

@Szimba: Talán végre meg kéne próbálni a romák szocializálását......akár erőszakkal is ..... nem vagyok Jobber, de nem látok más megoldást : állandósult náluk a 6 - 8 gyerek , előbb - utóbb többen lesznek amint Mi . Jelenlegi állapotukban saját magukat sem képesek eltartani ,...nemhogy a nyugdíjasokat . Még szigorúbban kell venni az iskoláztatásukat és munkahelyeket kell MINDENÁRON teremteni !
A jelen állapot 5 - 6 év múlva katasztrófával fenyeget .

Szimba 2011.01.25. 14:08:46

@Mészáros Laci:

Tudna, ha nem kellene befizetnie a nyugdíjkasszába.
Más kérdés, hogy ha nem kötelező, ki, mikor kezd el gondoskodni arról, hogy munkanélküliként, betegen és idős korában ne haljon éhen?

Régen így müködött a világ. A férfiak addig dolgoztak, amíg össze nem estek, vagy el nem bocsátották őket. Akinek nem volt tartaléka (akár ingatlanban, részvényben), az készen volt. Ha a gyerekeik nem vették magukhoz őket, akkor akár éhen is halhattak.

sárkányfő 2011.01.25. 14:09:40

@objekt: mennem kell, úgysem hiszem hogy nyitott lennél az érvekre. szerintem ez a rezsim schmittestül, bayerestül, államosításostul, mindenestül teljességgel vállalhatatlan.

ha van kedved (nem hiszem hogy van, de mindegy), képzeld el, hogy ezt az egész ámokfutást az elmúlt 8 hónapban nem orbán, hanem gyurcsány csinálja. ezután próbáld értékelni. na megyek, pá.

Szimba 2011.01.25. 14:10:55

@panelburzsuj:

Megőrülök, már többedszer próbálok válaszolni!

Igazad van. 1930-as évekről volt szó. A szüleimre gondoltam, de ők már az 50-es években 20-30 évesek voltak.

Sanz 2011.01.25. 14:13:04

Tetszik ez a latolgatás az előrehozott választást illetően, egy probléma van csak vele (amire nemrég jöttem rá): a Fidesz még nyáron megszavazta a 200 fős parlament koncepcióját. Mit jelent ez? Hogy a most pozícióban ülő Fideszes politikusok legalább 1/3-a (ha nem több) kiesne a parlamentből. Márpedig ennek senki nem örülne (főleg az érintettek nem).
Továbbá ehhez ki kellene dolgozni egy új választási rendszert (mert anélkül kicsit nehéz lenne választani), ami viszont felkeltené a közvélemény figyelmét (hiszen ha olyan rendszer lenne, amit Kósa Lajos a Fidesz győzelemének éjszakáján rebesgetett, vagyis csak egyéni képviselős, "jól" kialakított körzetekkel), aminek a Fidesznek sosem jó.
Szóval előbb nézzük meg, csinálnak-e új választási rendszert, utána lehet latolgatni az előrehozott választás esélyét.

Szimba 2011.01.25. 14:18:42

@panelburzsuj:

Állandóan errort jelez a blogmotor.

1930-ra gondoltam. Bocs.

objekt 2011.01.25. 14:18:50

@vinczej: @vinczej: Milyen érdekes, ezt például milyen sokáig elhittem. Lenézően legyintettem a bajerzsoltfélékre. Ezt hallottam innen is-onnan is. Csak elfelejtettem az eredeti forrást lecsekkolni. Most évek óta olvasom az írásait és egy-két kivételtől eltekintve, nem látok benne semmi rosszat. Jó tolla van, bármit is ír.

Hogy a zsidók kissé jobban összetartanak a szokásosnál (akkor is, ha idegenek egymásnak), még mások kárára is, ezt az én élettapasztalatom is megerősíti, erről nincs mit beszélni. Hogy a cigány hamar kést ránt, nem sokat gondolkodik. Hogy nem szeret dolgozni, hogy szereti a gyerekeit, de azért hagyja a a kétévest is az országúton játszani, alapvetés. Hogy kicsit butuskább mint más fajok. Ezt nem tudom, de miért ne lehetne. A kutyáknál sem minden faj egyformán intelligens.

Hogy szar dolog, hogy még az itteni normálisak is lerománozzák az ottaniakat.

Na, hát ilyenekről ír, nagy műveltséggel, szókimondóan. Lehet gyűlölni nyugodtan.

lüke 2011.01.25. 14:19:21

@vinczej:
ezt írták?
kicsit nézzenek magukba a zselés Strachéjukkal, s a Rosenkrantz családdal
ezt leverhetik, most a mágyárokon

@Szimba:
kapitális hülyeség,de ha csak ez az egy lenne!

AnnaKarenina 2011.01.25. 14:19:25

@Mészáros Laci: Egyetértünk, a nagy többség nem tud.

panelburzsuj 2011.01.25. 14:20:55

@kíváncsivagyok:

"állandósult náluk a 6 - 8 gyerek"

www.orvosnet.hu/?c=view&type=articles&id=502

"A 2001. évi átlagos gyermekszám országosan 1,3 volt; a roma népességnél ugyanakkor 2,9 – azaz 100 nő 290 gyermeket szül élete során."

Igazán érdekes lenne egyszer tudni, hogy honnan tudják a magyarok, amit tudnak? :)

lüke 2011.01.25. 14:21:25

@Szimba:
a csecsemö ápolás is Pikler Emmi!

objekt 2011.01.25. 14:21:39

@sárkányfő: De nyitott vagyok, meg ha lenne időm jobban ki is fejteném, csak kicsit időigényesebb, mint a baloldali paneleket ismételgetni. Nem értünk egyet, de semmi baj. Köszi a vitát.

panelburzsuj 2011.01.25. 14:22:04

@Szimba:

Akkor kevesebb volt, mint az ötvenes években.

objekt 2011.01.25. 14:22:19

@vinczej: @vinczej: Milyen érdekes, ezt például milyen sokáig elhittem. Lenézően legyintettem a bajerzsoltfélékre. Ezt hallottam innen is-onnan is. Csak elfelejtettem az eredeti forrást lecsekkolni. Most évek óta olvasom az írásait és egy-két kivételtől eltekintve, nem látok benne semmi rosszat. Jó tolla van, bármit is ír.

Hogy a zsidók kissé jobban összetartanak a szokásosnál (akkor is, ha idegenek egymásnak), még mások kárára is, ezt az én élettapasztalatom is megerősíti, erről nincs mit beszélni. Hogy a cigány hamar kést ránt, nem sokat gondolkodik. Hogy nem szeret dolgozni, hogy szereti a gyerekeit, de azért hagyja a a kétévest is az országúton játszani, alapvetés. Hogy kicsit butuskább mint más fajok. Ezt nem tudom, de miért ne lehetne. A kutyáknál sem minden faj egyformán intelligens.

Hogy szar dolog, hogy még az itteni normálisak is lerománozzák az ottaniakat.

Na, hát ilyenekről ír, nagy műveltséggel, szókimondóan. Lehet gyűlölni nyugodtan.

lüke 2011.01.25. 14:23:12

@panelburzsuj:
mármint a statisztikát?
de a csecsemöhalálozásban is a világ élvonalában vagyunk

török gábor 2011.01.25. 14:23:41

@félemelet: az az aktualitása, hogy éppen most gondoltam erre :) amúgy meg keresem a választ arra, amit gyakran tapasztalok itt-ott.

Szimba 2011.01.25. 14:23:54

@panelburzsuj:

Állandóan errort jelez a blogmotor.

1930-ra gondoltam. Bocs.

török gábor 2011.01.25. 14:25:22

@Fedor: az ilyen kommenteket megelőzően írtam azt a zárójeles megjegyzést. szerintem félelnöki rendszerről biztosan nem lesz szó (mint DJ állítja már valóban hosszú ideje).

Szimba 2011.01.25. 14:25:56

@Szimba:

No, most aztán meg jön csőstől a meg nem jelent üzenetem:-(((
Még legalább 4-5 x klikkeltem, elnézést kérek!:-(((

török gábor 2011.01.25. 14:26:58

@P.mester: számítottam erre a kommentre :) térjünk vissza rá mondjuk másfél év múlva...

Szimba 2011.01.25. 14:28:02

@lüke:

Bizony aztán mégis megszüntették a BOMI-t. Pedig Pikler zseniális volt.

török gábor 2011.01.25. 14:28:39

@melus79: nincs nagy titok, véletlenül a moderál gombra kattintottam :)

misiapu71 2011.01.25. 14:31:36

török gábor jó lenne ha 2014 tavaszán indulnál a választáson

Szimba 2011.01.25. 14:32:57

@panelburzsuj:

Nocsak! Van statisztika a roma népességről? Miközben jórészük magyarnak vallotta magát?

Szerintem amíg nincsenek tisztességes felmérések a cigányok körében, addig a problémáról sem lehet reálisan gondolkodni, hát még a megoldásról.

Szerintem a mélyszegénységben élő csoportokkal van a nagy baj. És lesz még több, ahogyan az idő múlik.

objekt 2011.01.25. 14:33:08

@török gábor: Én meg már majdnem azt írtam:

vagy a kedves hozzászóló hiányos ismereteire a szerző megnyilvánulásaival kapcsolatban. Én legalább tízszer hallottam, hogy elutasítottad a választ erre való hivatkozással, vagy csak további firtatásra mondtad el.

Szimba 2011.01.25. 14:35:17

A fotót illetően gondolkodtam, mit mutat OV Domingónak.

Végül arra jutottam, hogy azt mondja neki:

"Ott repül a kismadár!"

melus79 2011.01.25. 14:37:05

@török gábor: Azért van ennek valami diszkrét bája,ismerje el!:)

panelburzsuj 2011.01.25. 14:37:48

@lüke:

Nem "a statisztikát", hanem éppen ellenkezőleg: a statisztikákkal köszönő viszonyban sem levő fantazmagóriákat honnan "szerzik be"?

Szimba gyerektémában (óvoda) még az "átlagdiplomásnál" is föltehetőleg sokkal olvasottabb, jártasabb. Erre beír afrikai szülészámokat az egykézéssel már jócskán lefékeződött Magyarországra.

Mit várhatok másoktól?

Szimba 2011.01.25. 14:40:42

@panelburzsuj:

Már írtam (többször:-))), hogy ott eltévedtem!!!!

Nekem még a szüleim, meg az osztálytársaim szülei voltak sok testvérrel megáldva.
Statisztikát viszont valóban nem néztem az 1900-as évek elejétől.

Szórjak hamut a fejemre??:-((

Szimba 2011.01.25. 14:43:57

hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_n%C3%A9pess%C3%A9ge

Itt a Wiki adatsora. Csak az a bibi, hogy ki vallotta magát cigánynak, ill. magyarnak!?

török gábor 2011.01.25. 14:44:10

@melus79: nem is csak diszkrét, magamat moderáltam, ez az igazi öncenzúra :)

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.25. 14:44:13

@Szimba:

Senki nem tud. A pénzt nem lehet megenni.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.25. 14:45:08

@AnnaKarenina:

Lásd amit Szimbának írtam itt fentebb.

Megdöbbentő, nem?

melus79 2011.01.25. 14:47:53

@török gábor: Tehát elkezdődött!:)

Komolyan,ha már így el tudtam "csípni",megkérdezném újra,hogy milyen jelekből látja,hogy a Fideszben belső hatalmi harcok vannak?Sokat olvasok a politikáról mostanában,de nem találkoztam ezzel,sőt inkább arról írnak,hogy nem látszik kifelé semmi,max.folyosói susmus,elszólás név nélkül.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.25. 14:48:26

Egy kicsit on:

asszem a holland alkotmányozás működik úgy, hogy az alkotmányt módosító törvény elfogadásával automatikusan feloszlik a parlament, és az újonnan megválasztott parlamentnek is meg kell szavaznia az alkotmánymódosítást, hogy az életbe lépjen.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.25. 14:51:20

@melus79:

Nézzük pl. a gazdaságpolitikát. mit csinálnak most azok, akik 2002-ig a fidesz pénzügyeit kézben tartották? például Vargamisi? Ott van a fidesz vezetésben, és várja Matolcsy bukását.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.25. 14:51:30

@török gábor:
Azért az is igaz, hogy azok a meglepetések nem is voltak annyira meglepetések.
Nem a döbbenettől állt el a szava az ellenzéknek, hanem azért, mert már rákészültek és nem ellenzik.

Olyan meglepire, ami nem volt előkészítve, nem emlékszem.

Például van itt meglepi még.
Ami szintén nem lenne meglepi.
A nagy közös Ügy.
Amiért összefoghat a Nemzeti Együttműködés Gengsztere minden magyarokkal...

Az Olimpia.

Bármikor elsülhet a startpisztoly.

MOPO3OB · http://tinyurl.com/fakeb0ok 2011.01.25. 14:53:30

Gábor, ebből semmi nem lesz.
Ez a fajta túlkombinálás politológusi szakmai ártalom. :-)
Somogyi Zoltánra talán még mindenki emlékszik. "Szenzációs" politikai műsort rendezett, aminek a forgatókönyve szerint a legkisebb bajuszos királyfi az MDF-es pajzsával és a régi rivális SZDSZ-től kapott kardjával sok csavaros fordulat után végül megszerezte volna a trónt, és mégis hatalmas bukás lett a vége. A választók többsége nem politológus, nem értékelik az ilyen elvont Mony Python-os poénokat.

melus79 2011.01.25. 14:53:52

@Mészáros Laci: Igen,ezt sokan sokfelé megírták,és tapasztalható.Állítólag,ez is egy elmélet,elvitetik Matolcsyval a balhét,aztán lép előtérbe ő.De ettől,hogy egyes,hiteles(ebbnek tűnő) Fideszes politikusok eltűntek úgymond,lehet következtetni arra,hogy belső harcok lennének?

török gábor 2011.01.25. 14:55:38

@melus79: háttérbeszélgetésekből.

@MOPO3OB: ez két külön műfaj. amit SZ csinált, azt politikának hívják :) a "semmi nem lesz"-t pedig majd meglátjuk, hozzáteszem, én is a "semmi"-nek adnék valamivel nagyobb esélyt ebben az ügyben.

panelburzsuj 2011.01.25. 14:58:37

@Szimba:

Ne szórjál. Te legalább észreveszed ...

Csak egyre jobban elgondolkoztat, hogy vajon milyen "indukciós bázisról" kiindulva hadakoznak oly elszántsággal a "maguk igazáért" drága honfitársaim?

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.25. 15:00:30

@melus79:

Nem fogalmaznék úgy, hogy "elvitetik Matolcsyval a balhét."

Matolcsy zseniális figura, nagyon értékes ember, mert képes arra, hogy váratlan helyzetekben kilépjen a megszokott sémákból és keretekből.

A gond az, hogy túlságosan vonzódik a váratlan lépésekhez. Ha kigyullad az előttem haladó autó féklámpája, akkor alapvetően a fékezés a megfelelő megoldás, és csak rendkívüli helyzetben célravezető az útpadka felé venni az irányt és a fák között szlalomozva megkerülni a fékező autót.

szóval előfordulnak rendkívüli helyzetek, az ilyen esetekre talonban kell tartani egy Matolcsy típusú figurát. de CSAK az ilyen esetekre.

melus79 2011.01.25. 15:01:04

@agent T: Nem,nem fontosabb minden,mint a gyerek sokaknál,viszont azt a kort éljük,amikor a nők igenis kiteljesedhetnek.Kb.olyan gyermek betegséggel teszik ezt,mint a demokráciánk működése.Vannak túlkapások egyes nőknél,de általánosítani nem kéne.A nők a mai nap,itt Magyarországon,még mindig bent vannak az 5 leghátrányosabb csoport között.Azért ez durva.Meg az,hogy egyes politikusok tenyészállatnak tartják a nőket,akiknek a tűzhelynél a helye.Rájöttem!Most itt,ebben a pillanatban!Így lesz 1milla munkahely!Visszazavarjuk a nőket a tűzet őrizni,a helyükre felvesszük a pasikat!:)

Mielőtt megszólnál,2 gyermekem van,a kisebbik 4 hónapos és a mesterszakomat végzem éppen(igaz az államvizsgát eltoltam:)
Szóval szerintem a gyermekvállalási kedv ennél jóval összetettebb probléma.

melus79 2011.01.25. 15:04:40

@török gábor: Köszönöm a választ!Bár hallanánk mi is!:)Akkor még van remény!

Na,mivel a gyes betegségem ellen kiblogoltam magam,megyek az oviba,este válaszolok,ha valaki ír!:)Most jön a családi tűzhely őrzése!:)

Szimba 2011.01.25. 15:05:36

@panelburzsuj:

A gondom az, hogy a statisztikák a népszámlálás adataira épülnek. A cigányságnak azonban meglehetősen nagy része magyarnak vallotta magát. Így csupa jóindulatból vagy félelemből meghamisított adatokra épül az egész.

A tendenciák nagyjából megegyeznek, de a számok nem annyira.

A Magyar lakosság 1920-ban pl. durván 7 millió volt, 1930-ban már 8 millió. (a nemzetiségiek külön téma, mert összességében kb. azonos létszámúak a magyarokkal)

10 év alatt megszületett 1 millió gyerek nem tudom hogyan aránylik a szülőképes korú nők, családok arányához.
De valószínűleg csak több gyerek született, mint 1945 után.

bóra77 2011.01.25. 15:06:40

@török gábor: a háttérbeszélgetésre lett volna tippem, az önmoderálás pedig vicces:)

misiapu71 2011.01.25. 15:09:53

@török gábor: török gábor úr remélem 2014 tavaszán el indul a választáson

bóra77 2011.01.25. 15:11:59

@agent T: gyerekvállalás témakörben megkérdezhetjük TG-t is, hiszen ő is egykor érintett (volt), legalábbis akkor, amikor a "dinki" cikket megírta. én még emlékszem. (hehe)

Egyébként nem feltéltenül a nőket kellene szapulni, hiszen az éremnek két oldala van. Én inkább a férfiakat hibáztatnám ebben a kérdésben. 30-as éveik elején járó pasik többsége nemhogy gyerekről hallani nem akar, hanem komoly párkapcsolatról sem.
És még van egy érme: munkáltatók. A többsége "fázik" visszavenni a gyesről visszaérkező nőket, mert akit felvett helyette, esetleg jobb/szebb/okosabb/kedvesebb, vagy éppen jobban helyezkedett. Szóval nőnek lenni a XXI. században szívás. ha nagyon leegyszerűsítem.

török gábor 2011.01.25. 15:12:12

@misiapu71: ezt már másodszor írja, igazán kedves, esetleg még segíthetne azzal, ha megírja, hogy milyen formában és színben tegyem :)

Szimba 2011.01.25. 15:13:32

@melus79:

Ez is igaz. De ez a tendencia nem csak Magyarországra jellemző. A II. Világháború után szükség volt a nők munkájára is (férfiak tömegei estek ki, haltak meg a munkahelyekről).

Aztán ez pár évtized után már megváltozott. A szoc országokban hazaküldték a kőműves meg traktoroslányokat.

Jött nálunk a gyes, hogy kivonják a női munkaerőt a munkaerőpiacról. De ez a fejlett nyugati államokban is hasonló tendenciát mutatott, csak ott másféle gyerekkedvezmények jártak.

A népesedéspolitikánk összevisszasága, a juttatások rendszerének örökös változtatása nem támogatja a gyerekvállalási kedvet.

Amikor minden bizonytalan, akkor egy nő nem szívesen vág bele egy (több) hosszútávú projektbe. Egy gyerek gyakran 23-25 éves koráig igényli a támogatást.

Ha 3 gyereket veszünk alapul, akkor a család egész élete erre megy, és még esetleg úgy érzik, hogy nem tudtak mindent megadni mindegyik gyereküknek.

jag3 2011.01.25. 15:14:18

Érdekes. És azt hogyan indokolja meg Viktor, hogy a hoszabb hatalomért választást (ja igen és választókörzeteket) átirni igen, az új Alkotmány elfogadásával ezt összekötni nem?

nyünyüge 2011.01.25. 15:15:07

@simonmondja.:
"Nemzeti Együttműködés Gengsztere" :)))).

Ez érdemes volna levédetni !

Szimba 2011.01.25. 15:15:24

@török gábor:

Segítek!:-))))

Az LMP színeiben és jó formában:-)

De egy szocdem párt vezetőjeként is üdvözölni tudnám!

a-kis-herceg 2011.01.25. 15:21:01

spórolás Hódmezővásárhelyen. különösen a gépjárműveken lehet pénzt fogni...

Hódmezővásárhelyen 4 év alatt 39-cel csökkentették a városi járműparkot a takarékoskodás jegyében, 57-ről 18-ra.

www.delmagyar.hu/szeged_hirek/jarmuparkok_takarekos_uzemmodban_vasarhely_es_szeged/2075411/

na persze a saját tulajdonú Ranga Rover és a hivatali Audi S8 ból lehet támogatni a kerékpáros város ellátást...

Szimba 2011.01.25. 15:21:53

@bóra77:

:-)))))
Arról nem szólva, hogy mire egy férfi elhatározza, hogy megnősül, és gyereket is szeretne, addigra már valóban 30-35 éves. Ez anyagi biztonság szempontjából remek, de ha a partnere is hasonló korú, akkor megállnak az 1, max. 2 gyereknél.

A másik dolog, hogy a házasságok fele tönkremegy, válás követi. Ez sem a nők, sem a gyerekek számára nem jó. Ráadásul a nőket a munkaerőpiacon tartja, mert egyrészt szükség van a pénzre, másrészt, ha bekövetkezik a válás (élettársi kapcsolatban is), akkor mégis van már munkája, és talán az osztozkodás után némi egzisztenciája is. Bár ez aztán az igazi vesszőfutás! Egyedül 2 vagy több gyereket nevelni!:-((

török gábor 2011.01.25. 15:24:47

@Szimba: köszönöm a segítséget. sajnos a szocdem dolgot nem tudom megígérni, ha alkalmas lennék politikusnak, akkor esetleg valamilyen polgári-centrista pártot tudnék elképzelni, de sajnos nem vagyok alkalmas :)

amúgy: talán erről is, de másról biztosan beszélgetünk ma este 22.10-kor Veiszer Alindával az m2 Zárórájában.

a-kis-herceg 2011.01.25. 15:25:52

@török gábor: még hogy nincs cenzura... én mondtam: öncenzura...

misiapu71 2011.01.25. 15:26:14

hát kérem nehéz ezt megmondani,mszp kinyirta magát a fidesznél csak a vezér az isten jobbik kizárva ,gondolom, lmp talán de szerintem önnek maga köré kellene gyülyteni a normálissan gondolkodó ezért az országért tenni , nem lenyulni ,csalni hazudni ,akaró embereket ,semmire sincs ebbe az országba akkora szükség mint erre

Szimba 2011.01.25. 15:27:58

@török gábor:

Kár! Igazán kár.

Meghallgatom feltétlenül!
Köszönöm.

Szimba 2011.01.25. 15:29:52

@panelburzsuj:

Ez valami zseniális!!! Köszönöm.

Ezek szerint az átlagos születésszám 4 volt 1920-ban.

Ferrarius 2011.01.25. 15:35:33

"E ház két részből áll. Egy teremből és egy folyosóból.
A teremben beszélnek az emberek pro és kontra, a folyosón aztán komolyan cselekesznek. Azaz tárgyalják e beszélgetések következményeit. Párbajokat intéző bizottságok székelnek ott cigarett-füst mellett. Segédek lótnak-futnak, hírek kolportáltatnak és lanszíroztatnak."
...
"Ügyes dolog volt a Tisza Kálmán tegnapi megjegyzése a községi nótáriusokra, akik az érettségi vizsgát akarják kvalifikációnak. Igen derék dolog ez - úgymond -, hanem van benne egy kis hiúság is! Ha a községi jegyzők érettségit tesznek, hova legyek én akkor a főispánjaimmal?
S így maradtak a derék községi jegyzők a négy eleminél."
....
"... a büfében nagy keserűség van. A büfében harcias ellenzéki hangulat uralkodik.
Háromszáz forint fogyasztási adót vetettek ki a büfére a fináncok. A szőkék roppantul panaszkodnak, s mennyre-földre esküsznek, hogy semmi se fogy a Házban, teljesen lehetetlen megélniök, mert itt minden ember jól van lakva."

"E gúnyos tükör tulajdonképpen a tegnapi napot mutatja, mert tegnap aratta Tisza a legnagyobb diadalát itthon, mikor Bécsben volt."

Mikszáth

****
Elnézést a hosszú idézetért, ritán írok, ez szóljon mentségemre.

Szimba 2011.01.25. 15:40:10

TG veszített velem egy szavazót.:-(((
Egy polg. centrista párthoz én túlságosan liberális és zöld vagyok.
És néha radikális is!:-)

Szimba 2011.01.25. 15:41:41

@Ferrarius:

De találó volt, legalább az EP-re.:-)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.25. 15:45:45

@török gábor:
@Szimba:
Az olyan lehet, mint az MDF - a nyugodt erő.
Mindenki nagyon tiszteletreméltó.

a-kis-herceg 2011.01.25. 15:45:56

Viktor! így akarok élni. de azonnal. pont ilyen országot akarok. MOST! ne repkedj kínába, sétálj ki a szomszédba.

atv.hu/cikk/20110125_otszor_jobban_elnek_mint_mi_ausztria_titka

mb1 2011.01.25. 15:56:42

@török gábor:
Veiszer Alinda iskoláséveiben elég erős szadesz beütés volt, főleg szülői részről, volt is kis országos botrány belőle.
Aztán egyszer láttam egy riporter vetélkedőn Temesvári Andreával "verseny" riportot készíteni, hát mit mondjak gyomorforgató volt a stílusa, Temesvári abba is hagyta az interjút, egyedül nála ... Alinda pedig megnyerte a fordulót :)

Úgy látszik ez az előrejutás módja, mert egyébként értelmes, intelligens és azóta a jó műsorban színvonalasat alkot.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.25. 16:18:35

Megint csak a bántás.
A svájciak is kihúzzák nálunk a gyufát.

Párbajképesek ezek ott egyáltalán ?

index.hu/kulfold/2011/01/25/strasbourgban_varatlanul_napirendre_vettek_a_magyar_demokracia_ugyet/

szociologus 2011.01.25. 16:19:45

@Szimba: A trianon következtében megindult bevándorlók önmagában több százezren voltak.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.25. 16:20:58

"„Sokáig abban bíztam, hogy az Orbán-kormány figyelembe veszi a bírálatokat, meggondolja magát és a kétharmados parlamenti többségét nem a fékek és egyensúlyok rendszerének felszámolására használja fel. Most azonban úgy látom, erre nincs esély” – mondta a Vasárnapi Híreknek Charles Gati, a Johns Hopkins egyetem professzora, aki külön hangsúlyozta, hogy magyar ügyekben a tavaly áprilisi választások óta tartó „némasági fogadalmát” kilenc hónap után lapunknak nyilatkozva töri meg."

http://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/charles_gati_orban_viktor_elemzés

ssi 2011.01.25. 16:22:32

@a-kis-herceg: *****-os vagy, mint a sógorék :-))

@mb1:13.45
- "Sajnos az igények rossz meghatározása a legnagyobb probléma"
- Középsős társadalmi státuszban se tudunk sok mindent megvenni a családnak, de valóban van számtalan más örömforrás
- Igények jó és pontos meghatározása lehetséges egyáltalán? @Szimba: @misiapu71: @simonmondja.: milyen pártra lenne manapság többségi igény? ki mondja ezt meg? népigény egybeesik az ország felemelkedésének feltételeivel? - mert más célt nem tudok elképzelni

@melus79: @Mészáros Laci: Járai szerep jelez valamit?
- felajánlotta, hogy dolgozna a kormányban
- nem lett kormánytag
- jónak tartotta, hogy a kormány bátran, egyenesen átgázol a bozótoson, bár bevallotta, hogy nagyon kockázatos
- kapott státuszt, meg fizuemelést
- mostanában, mintha sokkal kritikusabb lenne, pl. gond a befektetői bizalmatlanság - CIG miatt mondta, vagy egyéb történések a színfalak mögött?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.25. 16:43:26

Ennyire unalmas a politika?

Az emlegetett meglepetések közül egyik sem oldja meg az ország gondjait. Igaz, nem is ártanak, amolyan pótcselekvésnek jó témák.

A lényeg az lenne, hogy a kormány és a parlament oldja meg az ország pénzügyi, gazdasági gondjait!

Ha ez sikerül, akkor másodlagos, hogy mit kavarnak a választásokkal.

Ha meg nem, akkor meg így vagy úgy, de úgyis bukni fognak, ahogyan az elődeik is.

Nem ilyen meglepetésekre szomjaznánk sokan, hanem olyanokra, hogy többlettel zárt a költségvetés, abszolút értelemben csökkent az államadósság, stabilizálódott a forint értéke, nem romlik tovább, munkaerőhiány lépett fel stb.

Ettől még örülnék és támogatnám ha az államfőt valóban úgy választanánk és nem a parlament delegálná és valóban meglepetés lenne 21 év után, ha végre sikerülne demokratizálni az államfőválasztást.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.25. 16:53:24

@II/III-as:

Azért vagyok erősen szkeptikus az ilyen előrehozott választás ötletével, mert ha valóban csak 200 fős lesz a következő parlament, akkor hiába érne el bármilyen kitűnő eredményt a Fidesz, akkor is teljesen biztosan egy halom jelenlegi képviselőjük kikerül a parlamentből.

Azt tudták előre, hogy jó részük először és utoljára lesz országgyűlési képviselő, de arról nem volt szó, hogy nem négy évig, hanem kevesebb ideig.

Azaz magában a Fideszben van a legtöbb ellenérdekelt egy ilyen húzás megtételére, ami a pártvezetésnek jó lehetne, de a többségnek nem.

Úgyhogy nem biztos, hogy megszavaznának olyasmit, ami lehet jó a pártvezetésnek, de a képviselőket egyértelműen hátrányosan érinti, anyagilag is.

S azért a politika a nagy és hangos szavak mögött erről szól nem utolsó sorban.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.25. 16:55:47

@II/III-as:

Azért vagyok erősen szkeptikus az ilyen előrehozott választás ötletével, mert ha valóban csak 200 fős lesz a következő parlament, akkor hiába érne el bármilyen kitűnő eredményt a Fidesz, akkor is teljesen biztosan egy halom jelenlegi képviselőjük kikerül a parlamentből.

Azt tudták előre, hogy jó részük először és utoljára lesz országgyűlési képviselő, de arról nem volt szó, hogy nem négy évig, hanem kevesebb ideig.

Azaz magában a Fideszben van a legtöbb ellenérdekelt egy ilyen húzás megtételére, ami a pártvezetésnek jó lehetne, de a többségnek nem.

Úgyhogy nem biztos, hogy megszavaznának olyasmit, ami lehet jó a pártvezetésnek, de a képviselőket egyértelműen hátrányosan érinti, anyagilag is.

S azért a politika a nagy és hangos szavak mögött erről szól nem utolsó sorban.

puffatag 2011.01.25. 17:04:30

a fideszen belüli hatalmi harcok max a pártban található nagyszámú náci vetélkedése, ki tud ocsmányabb lenni: bayer vagy lovas... ezek az igaz magyarok

puffatag 2011.01.25. 17:09:57

@Akitlosz: azon keseregsz, hogy pár fideszes kihullik a parlamentből, miközben a világ azon kesereg, miféle szörnyszülött vezeti magyarországot... talán az a fideszes, aki elhagyja pártját (bár hova menne, hiszen ezek alapból tehetségtelen emberek, ezért lettek fideszesek), még megúszhatja a felelősségre vonást a manyup és más rablások ügyében

puffatag 2011.01.25. 17:13:59

kedves TG: előttem fokozatosan játszottad el a hiteledet... amikor 2013-ban matolcsy már a szemüvegesek bankbetétjét dézsmálja, te arról fogsz értekezni, hogy ez a kormánypárt részéről érthető lépés a szemüveget nem viselők érdekében

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.25. 17:39:33

@puffatag:

Kesereg az öreganyád!

Csak nem álmodozást kellene politikai realitásként feltüntetni.

Te el tudod képzelni, hogy a Fideszes többség többsége önként kiszavazza magát a parlamentből?

Én nem igazán, ezért elég valószínűtlennek is tartom, mert bolondok lennének megtenni.

A Fideszes képviselőknek az az érdekük, hogy kitöltsék a négy évet.

Akárhogy is lesz ez kesergésre semmiképpen nem lesz ok. Ez legalábbis nem.

tölgyes 2011.01.25. 17:41:12

Kedves Gábor!

Ez bizony tényleg fantáziálás. Tudja mi lesz a meglepetés? Az, hogy nem lesz meglepetés. Majd az eus elnökség, talán az alkotmány elfogadása után lesz kormányátalakítás.. Szerintem inkább az alkotmányozás után, mert így jobban kézbe lehet tartani az elitet. A magyar választó jobban szereti a stabiliást és nehezen értené, hogy miért kell neki elmenni szavazni, amikor még nem járt le a mandátum. A politikai taktikázásnak az előrehozott választásnál még a finomabb módszerei is irritálják Ráadásul szerintem még mindig Orbán tud a legtöbbet hozzátenni a fidesz politikájához. Orbán elnöksége 2015 előtt nem nagyon fog felvetődni.

Arról persze én is hallottam, hogy x. azért lett ez-az, mert aztán miniszterlesz, vagy y azért vállalta el azt-azt, mert beígérték neki az elnökséget. Én azonban már akkor is csak mosolyogtam ezeken a felvetéseken és sokkal inkább gondoltam azt, hogy y azért lett az ami lett mert ott lehet legjobban jegelni és nem is tarhat igényt semmire.. és még teljesítenie is kell

Szóval kedves Gábor persze lehet, hogy úgy lesz, ahogy írja, de inkább nem lesz úgy:)

ssi 2011.01.25. 17:50:37

csak egy "szituációs játék": pl. ha a Fideszben sokan úgy tudják majd, hogy mégsem lesz gazdasági siker, s a demokrácia szűkítő intézkedéseket nemzetközi szankciók követik, akkor ... pl.
- a váratlan irányt vett bel/külföldi nyomás egyre erősebb lesz
- az új Alkotmánynak egy esetleges kudarc elébe kell mennie már
(népszerűségvesztés itthon, elszigeteltség a világban, gazdasági sikerek elmaradása)
- bár a felszínen ebből semminek sem szabad látszania
* előrehozott választás->kisebb frakció->Fidesz-hatalom átmentése -> kiesett képviselőknek ellenszolgáltatás kellene, ha épp nem polgármester már, vagy más
* O.V. ME-ből KE, lesz, akinek felfelé bukás látszata, lesz, akinek az újabb vereség elöli átmentés lenne
* vagy a 2014-es választások megnyeréséért mindent/bármit megtenni (tábor megtartása, határon túliak aktivizálása, ellenfelek lejáratása)

pl. elméletileg az előrehozott választási kampányban is megindulhat a kormánypárt nyílt szakadása, ha a felszínen szinte minden a kudarcos gazdaságpolitika leplezéséért történne, még akkor is, ha éppen nyerésre is állnának??

mi a kulcsszó? - az a várakozásokkal teli légkör, amíg érzékelhető a remény, hogy lehet gazdasági csoda, lehet erős ország és nemzet?

misiapu71 2011.01.25. 17:52:40

@manyike: nem biztos hogy egybe esik ,sok a probléma kevés ember van bejelentve kb1 mill minim béres ez is kamu zsebbe kap még uannyit sokan élnek az államon , sok az állami alkalmazott az eügy katasztrófa, az oktatás is az államadósság is van rá példa hogyan kell csinálni ausztria pld de ezek husz éve is problémák voltak és mégse történt semmi ,szóval ez a politikai elit egy nulla újaknak kell jönnie minél hamarabb annál jobb

sárkányfő 2011.01.25. 18:11:50

mai humorbonbonjaink következnek:

"Orbán: a kormány fellép a zsidóságot sértő jelenségekkel szemben"
hvg.hu/vilag/20110125_europai_zsido_kongresszus_orban_viktor_

Mondja ezt az az Orbán, aki rendszeresen ott vigyorog Bayerrel a fidesz szülinapi fotóin, meg egyáltalán, úgy táncol az egész jobbos média ahogy ő fütyül.
Sebaj, végre olyan időket élünk, amikor utolérik a politikusokat saját szavaik, nem lehet összevissza, éppen az aktuális hallgatóságnak mondani bármit.

de lássuk Orbán kedvenc köztársasági elnökét:
hvg.hu/itthon/20110125_magyarorszag_torokok_schmitt_

"Schmitt Pál megjegyezte: Magyarországnak valószínűleg még szerencséje volt, hogy a Földközi-tenger keleti régiójának népei közül egykor pont a török szállta meg az országot, hiszen nem kényszerítették rá a magyarokat a török nyelv megtanulására, sem pedig vallásuk felvételére, és 150 éven keresztül egy stratégiai szempontból fontos helynek tekintették Magyarországot."

Szerencsénk volt :) Aha, azért könyörögtük be magunkat az osztrákokhoz, mert annyira jó volt nekünk a törökök alatt... ez hülye... és most örüljünk annak, hogy stratégiailag fontos hely voltunk nekik? Igen azok voltunk, mert rajtunk keresztül vezetett az út Bécs ellen.

És azt tudod kedves Pali bátyó, miért nem kényszerítették ránk a nyelvüket és vallásukat? Szimplán realizmusból. A török birodalom egy hatalmas, multikulturális birodalom volt, mely működésének feltétele volt a meghódított népekkel szembeni nyelvi és vallási tolerancia. Túl nagy és túl összetett volt a birodalom ahhoz, hogy még ezt a terhet is ráverjék, így is csillagászati összegek mentek el a belső rend és stabilitást fenntartó célzott hadseregre. Saját hitük ellenére tettek így, nem tehettek másképp, pedig az iszlám előírja tagjainak a hit terjesztését. Ha figyeltél volna gimnáziumban töri órán, tudnád. De nem figyeltél, buta vagy, okoskodsz megint a nagy semmire, és leégtél megint.

Schmitt Pál ma épp úgy nem tudna átmenni történelem-érettségin, mint a magyar nyelv és irodalom érettségin.

tolsztoj 2011.01.25. 18:26:39

@sárkányfő:

Szomorúan olvasom (bár nagyon rég tudom), hogy ilyen "magyarok" élnek "Magyar"országon - sötétagyú, az orruknál tovább nem látó, de nagyon "kiforrott" állásponttal rendelkező egyének, akikkel még szemközti vitában sincs remény, hogy megváltoztassák bebetonozott prejudikációikat - kár vitatkozni, mert ahhoz, hogy valamit is változtassanak véleményükön legalább a minimális objektivitásigény is hiányzik.
Szlovákiáról inkább ne társalogj - arról te nem tudsz semmit - azt itt mi pontosan tudjuk, mit tudtok ti maradékországiak az itteni viszonyokról - azt amit a szlovák propagandából átvesz az ATV, TV2,RTL-klub és liberálbolsevik sajtó....mondhatom, nem sokat ér az egész, de az agyhalott "anyaországiak" hülyítésére jó....ja, agyhalottakat minek is kell hülyíteni?

melus79 2011.01.25. 18:36:44

@tolsztoj: Na,ha mást nem is,ezt elérte a politikai hisztéria,magyar fordul magyar ellen,határon túlról és bent,oda és vissza.Iszony.

"Szomorúan olvasom (bár nagyon rég tudom), hogy ilyen "magyarok" élnek "Magyar"országon - sötétagyú, az orruknál tovább nem látó, de nagyon "kiforrott" állásponttal rendelkező egyének" - elárulok egy titkot:ilyen emberek mindenhol élnek,és nem csak magyarok.

sárkányfő 2011.01.25. 18:42:08

@tolsztoj:
szóval te felvidéki magyarnak mondod magad? és "mi" szóval hivatkozol minden szlovákiai magyarra? tán ott mindenki egyformán gondolkodik? érdekes.

tudod a felvidéki ismerőseim, ha ellenvéleményük van szoktak érvelni is. ebben egyformák. érvek nélkül megszólalni sem érdemes.

és olvasd már el Csáky Pál és Bugár Béla könyörgését, hogy Orbán halassza már el nyomorult 3 héttel a kettős állampolgársági szavazást, pláne hogy a sietség senkinek sem érdeke, viszont: "Árt a szlovákiai magyarságnak a kettős állampolgárság felvetése a szlovák választási kampány idején"

hirszerzo.hu/kulfold/151039_halasszak_el_a_szavazast_a_kettos_allampolg#utm_source=hirszerzo.hu&utm_medium=listing&utm_content=related&utm_campaign=related

a-kis-herceg 2011.01.25. 18:51:34

@tolsztoj: na tolsztoj. akkor most örülsz? fox szavazni Magyarországon... örülsz mi? remélem örökéletedben hálás leszel viktor vitéznek.

a-kis-herceg 2011.01.25. 18:52:27

@melus79: ez a cél. a megosztás... siker sztori...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.25. 19:24:00

@tolsztoj: A Nagy Nemzetegyesítő így fogja megosztani a magyarságot a választójog megadásával. Ugyanis annak megadása esetén nem a nemzeti testvéreink, hanem politikai szövetségeseink vagy ellenfeleink lesztek, akiknek esetleg szavazatán dőlhet az anyaországi emberek sorsa, anélkül, hogy ez rátok gazdaságilag valamit is hatna. És az érzelmek nem nemzetiek, hanem politikaiak lesznek. Megéri?

aszekelyek 2011.01.25. 19:31:09

Elolvastam a posztot. Jól körülírtad , kedves Gábor, amit mondogattak Orbánról, amikor Putyinhoz hasonlították. Momentán ennek nem látszik semmilyen időszerűsége, még fikcióként megemlíteni sem .Az országnak minden esetre nem tenne rosszat, ha nem tudnák visszahazudni magukat egyesek a hatalomba és nem kellene négy évenként hátra arcot csinálnunk , ahelyett, hogy egy elkezdett , urambocsá' jó folyamatot be is fejezhetne ez a kormány. Ezt a találgatást, most a Török jósda termékeként kezelem egyelőre. Még nem döntöttem el, hogy az alkotmány szerepeltetése a posztban, már hogy ahhoz kéne az Orbánnak, hogy ezeket meg is tegye, gesztus-e a fleto és az ő mszp-je féle előre bezengett alkotmányozási megtorlások felé vagy elemzői kalandorság. Most jobban funkcionál , mint nem demokratára utalás...., az tény. Putyint nem a legnagyobb demokratának tekintik, ha jól tévedek. Hozzá hasonlítani ezt az áthallást sajnos zengi. Már a módszerek tekintetében. Meglázjuk. Nem kéne , hogy ez tartsa vissza persze és sztem nem is fogja célszerű és ésszerű lépésektől Orbánt. Az is legitim lesz, legalább annyira, mint a 2oo6-os választás eredménye.

aszekelyek 2011.01.25. 19:33:05

@török gábor: Érdekel a dolog. Azt a műsort mindig nézem. :D Alinda ritka jó köztévés.

2011.01.25. 19:33:51

A négyszázát!:) Szasztok!

Megyek olvasni...:)

2011.01.25. 19:37:18

@török gábor: ugye minket is megemlítesz?:) Jól tudjuk, hogy mi nélküled sehol sem lennénk, de ha már vagyunk ezen a népes blogon, egy kis morzsát léciléci!:D Minimum annyit, hogy néha nagyon idegesítünk!:D

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.01.25. 19:45:59

Budai Gyulát és főnökeit egészen addig lehetetlen komolyan venni, amíg nem találnak legalább egy Fidesz-közeli tolvajt. Illetve aki szerint ilyenek nincsenek, az vegye csak halálosan komolyan ezt a filozófusügyet. Az előző kormány alatt legalább Hunvaldot és Mesterházy Ernőt elkapták, ami akkor is szép teljesítmény, ha minden bizonnyal valami belharc eredményeként végezték előzetesben.

Ilyen gyáva alakoktól tényleg csak filozófusok vegzálására lehet számítani.

A polgári engedetlenség fokozódik, új választásokat!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.25. 20:11:28

@objekt: "Hogy nem szeret dolgozni, hogy szereti a gyerekeit, de azért hagyja a a kétévest is az országúton játszani, alapvetés. Hogy kicsit butuskább mint más fajok. Ezt nem tudom, de miért ne lehetne. A kutyáknál sem minden faj egyformán intelligens"

Kívánom, hogy mindig ilyen támogatói legyenek Bayernak. :-))

a-kis-herceg 2011.01.25. 20:11:43

@manyike: van amiben meg is előztük ausztriát...

magyar gyártmányú BMW (X5,X6)+Audi (Q7) nyitó berendezés. remélem kapnak érte Nóbeldíjat...

www.oe24.at/oesterreich/chronik/BMW-Bande-nach-39-Coups-gefasst/15534094

bariga 2011.01.25. 20:18:44

OK, jó ez a 3 pont, talán a 3. a legtalálóbb, de nem lehetne végre komolyan, okosan dolgozni, elfelejteni végre a "harcot", az ellenfelet( aki már nem is létezik) az EU ellen harcolni meg tök hülyeség, akármit is szajkózik a turultőke.
Nem meglepetés kell ide most, hanem értelmes, európai intézkedések. Méghozzá nagyon sürgősen!!! Kérem a Fidesz híveket, hogy az ország érdekében szóljanak, hogy nem "váratlan" hőzöngésre van szükség, hanem inteligenciára, komly munkára. Már nem sok időnk van, hogy végre oda menjünk, ahová tartozunk, Európába! végre!! Biztos van legalább egy Fideszes, aki ilyen, és tudja ezt, jöjjön végre elő!!! Segítsetek megérteni, nem olyan nehéz, majd meglátjátok!

aszekelyek 2011.01.25. 20:20:36

@mb1: Az úgy van, tudod, hogy rosszul befektetni bocsánatos bűn , sőt szóra sem érdemes. Nem is illik róla beszélni:D pedig tény az a veszteség és sosem lesz orvosolva. Az megbocsáthatatlan, ha engedik szabadon dönteni a fószereket. Az nem is demokratikus:DDD hanem az a demokratikus, hogy kötelező és soha el nem törölhető ez a volta. Kivéve, ha beolvadnak egy naaagy kalapba, ahol már a nyoma sem lesz meg a pénzeiknek.A baloldali politikusok ezt találták demokratikusnak és é a jövőre nézve remek megoldásnak. Megszabadultak volna minden kötelezettségtől és felelősségtől is egyben.egy biztos. Fizetni nem akartak csak 75 % nyugdíjat. A többit minden biztosított követelje a külhoni biztosítóktól. 2o13 után. ezzel szemben van az ellenzékük, mai kormánypártok megoldása.

ssi 2011.01.25. 20:22:03

@misiapu71: ha semmilyen körülmények közt nem lenne már kettős beszéd - óriási haladás lenne

6.Lenin 2011.01.25. 20:38:15

@bariga:

"Kérem a Fidesz híveket, hogy az ország érdekében szóljanak, "

Szóltak, 2010 áprilisában. Az ország érdekében.
Az a néhány hatalmát vesztett, meg majd megnyugszik idővel.

aszekelyek 2011.01.25. 20:48:33

@vinczej: A Hetek-beli munkássága az ilyen című cikk szerzőjének-u.i ő nem ottani , hanem vendégcikkes-, hogyan is fér össze a Hit Gyülekezetének és Németh Sándornak az igéivel, kérdezném tisztelettel ? Nem gondolom, hogy megengedett lenne ez a szóhasználat, még a jövedelme tíz %-ának leszurkolásának esetén sem. Erkölcsi szempontból pedig semmikor.Négyszer utasították ki Magyarországről, írják. Ezzel a stílussal kedves Die Presse és vendégszerző úr, nagyon keveslem a négyet.Ez az úr, biztosan európai módon viselkedik és kifogástalanul? A Die Pressének köszönet érte, hogy megmutatja , milyen ordenáré módon támadnak osztrák lapok magyar újságírókra, akik FIDESZ alapítók. Inkább ez az apropója sztem Bayer ilyetén minősítésének. Nyilván paul lendvai is felbukkan , mint árny, a háttérben:D Mondta Orbán, hogy nyissák ki a magyar lapokat, milyen válogatott dehonesztáló jelzőket aggatnak rá, és lássák a szemükkel, sajtószabadság van , tehetik. A zantiszemita FIDESZ-Orbánék megtették Andy Vajnát a magyar film szakma élére :DDDD Röhejesek a kirohanásaik és persze beetetik vele az ottani tudatlanokat . Mer azt írtaja zújsűág, Jenő.... Akkor el is hiszik, persze.

bariga 2011.01.25. 21:00:08

@6.Lenin: Ah, nicht schon wieder!!

Terniak 2011.01.25. 21:02:37

Hát nem tudom. Jó lenne, ha nem ilyeneken törnék a fejüket, hanem végre elkezdenének dolgozni. Van - egyelőre - négy évük, tessék végre megmutatni, hogy meg tudják változtatni az országot. Ami eddig volt, a nagy várakozásokhoz képest eddig szerény.

Megint választások, megint kezdődne minden előlról, megint elvesztegetett idő. Jobb lenne ezeket a forgatókönyveket elfelejteni, és dolgozni.

aszekelyek 2011.01.25. 21:07:24

@a-kis-herceg: Az a= nyitószerkezete? Az szép... Láttam élő példányt, kiállítva szalonban. lenyűgöző. Aznap kettőt rendeltek ott. Holland határ menti kisvárosi szalomban:) Nagyon megy. Nem is csoda. Nem szoktam autókért odalenni de ez,... megér pár sort. Csak amit olvastam róla, mit tud, -adtak hozzá füzetet is- az elég science fictionnak is....A bele rendelhető extrák detto.

aszekelyek 2011.01.25. 21:09:27

@panelburzsuj: lehet, hogy elkerülte a figyelmedet de már lehetett kisebbségi önkormányzatokban magukat azoknak vallani és képviseltetni. Önkéntes a nyilatkozás.

aszekelyek 2011.01.25. 21:10:11

@lüke: Naná, majd ratkó anna...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.25. 21:14:44

@aszekelyek: Nem hiszem, hogy Bayer szóhasználatának bűzét überelni lehetne. Maximum egy gyenge paródiáját lehet nyújtani annak az istenkáromló orgoványi gyűlöletnek, amit a FIDESZ 4.tag produkál. És ő is a FIDESZ "szellemi" feje. És tudvalevőleg a fejétől...:-)

aszekelyek 2011.01.25. 21:18:27

@Szimba: Az a rossz hírem, még én is tojáshéjas voltam, amikor elhunyt. Lányom, aki nagy filmes, hallomásból.... Neki a szomszédokon volt ajánlott szocializálódni, nem a Latinovics sorozaton. HA adták is, eleinte a Dunán, ami nem volt egyszerűen fogható akkoriban....Második gimis koromban az ELTE filmklubban láttam.76- os tanév... Az árkád alatti bejáraton mentünk be. Meg a jazz koncertekre is. Ilyesmik ma????? Honnan is tudnák szegénykék?

objekt 2011.01.25. 21:22:20

@vinczej: A támogatás és az, hogy - mások véleménye alapján -, beállunk a kórusba, két nagyon különböző dolog.

Én csak azt mondtam, hogy nem szoktam vérlázító dolgokat találni az írásaiban, esetleg olyanokat, amit én másképpen látok. Az álemberséges liberális vartyogással pedig már tele a padlás. Ez termeli ki az igényt Bayer-re.

Persze kiragadtad a környezetéből a citált mondatomat, de nyilván ez is a módszer lényegéhez tartozik. Azért kevés ember van ebben az országban, aki nem tudja, vagy tapasztalja azokat a dolgokat, amiket ott leírtam.

aszekelyek 2011.01.25. 21:25:17

@vinczej: Ön nem hiszi, szerintem pedig megtörtént. Mondom én, hogy az vele a fő baj, hogy FIDESZ 4-es könyve van....Épp tegnap tárgyaltuk, hogy az antiszemitázás kezdetekor lehet sejteni, mi is a baj az illetővel, akiről ezt állítják. Csak az biztos, hogy egész más vele a baj..... :D Ide is írhatná mindjárt, miért is antiszemitázható??? Istenkáromlást is kérem idézni. heveny gyűlölködés az ő irányába olvasható éppen.

Lord Kilburn 2011.01.25. 21:39:28

@török gábor: Kedves Gábor!

Fogalmam sincs, mi történik a hozzászólásaimmal. Elküldöm, a gépem kiírja, hogy az elküldés sikerült, mégsem jelenik meg. ?

bariga 2011.01.25. 21:40:26

@Teremszolga: egyetértek, csak még írnám, hogy "cikk-cakk" nélkül! Okosan, inteligensen!!

Lord Kilburn 2011.01.25. 21:43:26

Sziasztok!

Mint már írtam, nyilatkoztam a nyugdíjpénztárban maradásról. Akik még nem tudtak dönteni, azoknak ezeket a linkeket ajánlottam:

index.hu/gazdasag/magyar/2011/01/10/a_legtobb_elemzo_penztartag_marad/

www.netfolio.hu/befektetesi_tippek/2010/12/magannyugdijpenztar_menni_vagy_maradni?nl=1

A www.netfolio.hu oldalon nyugdíjkalkulátor is van, érdemes kipróbálni. Érdemes megnézni a www.tajekozodjon.com oldalt is. A két nyugdíjkalkulátor eredményei közti különbséget az adja, hogy a „tajekozodjon” kalkulátora a mai nyugdíjkilátásokkal számol, meg sem próbálja bekalkulálni a demográfiai változásokat, hogy ne tudják támadni eredményeit. A „netfolio” reálisabb, mert megpróbálja beszámítani, hogy 10-20-30 év múlva sokkal kevesebb adófizetőnek kell majd eltartania sokkal több nyugdíjast. A mai Népszabi is írt egyébként ehhez kapcsolódóan, érdemes elolvasni, szerintem sok kérdésre választ ad:
nol.hu/gazdasag/20110125-fogy_az_ido

bariga 2011.01.25. 21:43:56

@manyike: sajnos erre nem sok remény van, mert a hiányzik a tehetség, csak a megszokott, beszajkózott mondatokt hallani.
Amit ma a Kósa úr megint alakított, hát!!

Lord Kilburn 2011.01.25. 21:44:00

És a legfontosabb: aki úgy dönt, hogy marad, mindenképpen olvassa el ezt: stabilitas.hu/?p=15181 . Lehet, hogy érdemes kitölteni az innen letölthető/nyomtatható nyilatkozatot is.

Aki viszont nem marad, az olvassa el ezt: stabilitas.hu/?p=15151 . Lehet, hogy a „Jogfenntartó nyilatkozat”-nak is lesz valami haszna.

Ha a január 31-i határidő letelik, minden szem az Alkotmánybíróságon és az Európai Bíróságon.

Ja, és még egy: w.blog.hu/2011/01/25/dezsonek_nem_kell_meghalnia?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

Kellemes olvasgatást és bölcs döntést kívánok mindenkinek!

Lord Kilburn 2011.01.25. 21:46:05

@Lord Kilburn: Rájöttem! Kettévágva elment. Vajon miért nem ment el egyben? Túl sok volt benne a link? ?

Lord Kilburn 2011.01.25. 21:48:35

Sziasztok!

Mint már írtam, nyilatkoztam a nyugdíjpénztárban maradásról. Akik még nem tudtak dönteni, azoknak ezeket a linkeket ajánlottam:

index.hu/gazdasag/magyar/2011/01/10/a_legtobb_elemzo_penztartag_marad/

www.netfolio.hu/befektetesi_tippek/2010/12/magannyugdijpenztar_menni_vagy_maradni?nl=1

A www.netfolio.hu oldalon nyugdíjkalkulátor is van, érdemes kipróbálni. Érdemes megnézni a www.tajekozodjon.com oldalt is. A két nyugdíjkalkulátor eredményei közti különbséget az adja, hogy a „tajekozodjon” kalkulátora a mai nyugdíjkilátásokkal számol, meg sem próbálja bekalkulálni a demográfiai változásokat, hogy ne tudják támadni eredményeit. A „netfolio” reálisabb, mert megpróbálja beszámítani, hogy 10-20-30 év múlva sokkal kevesebb adófizetőnek kell majd eltartania sokkal több nyugdíjast. A mai Népszabi is írt egyébként ehhez kapcsolódóan, érdemes elolvasni, szerintem sok kérdésre választ ad:
nol.hu/gazdasag/20110125-fogy_az_ido

És a legfontosabb: aki úgy dönt, hogy marad, mindenképpen olvassa el ezt: stabilitas.hu/?p=15181 . Lehet, hogy érdemes kitölteni az innen letölthető/nyomtatható nyilatkozatot is.

Aki viszont nem marad, az olvassa el ezt: stabilitas.hu/?p=15151 . Lehet, hogy a „Jogfenntartó nyilatkozat”-nak is lesz valami haszna.

Ha a január 31-i határidő letelik, minden szem az Alkotmánybíróságon és az Európai Bíróságon.

Ja, és még egy: w.blog.hu/2011/01/25/dezsonek_nem_kell_meghalnia?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

Kellemes olvasgatást és bölcs döntést kívánok mindenkinek!

Lord Kilburn 2011.01.25. 21:53:04

@Lord Kilburn: Már végképp nem értem. Esküszöm, hogy az előző kommenteket később küldtem, mint ezt az utolsó nagyot.

Pasztorella 2011.01.25. 21:56:45

@Lord Kilburn:

Nem mindegy mikor küldted? az a lényeg, hogy megérkezett.
Nagyon jól hasznositható komment.:)

a-kis-herceg 2011.01.25. 22:01:49

most tényleg. ez is ov miatt? hát mit mondott ott ez a szerencsétlen.

galeria.index.hu/kulfold/2011/01/25/tuntetes_kairoban/

6.Lenin 2011.01.25. 22:01:59

@Lord Kilburn:

Talán a blognak is van lelke (gyomra), nehezen veszi be.

Komolyra fordítva, habár engem már ez a probléma nem érint.
Szerintem nagyon sok ember nem igen számol ma 20-30 évre előre.
Várják a "hozamot", ma sokaknak nagy segítség lenne, holnap ,meg majd csak lesz valahogy.
Igen nagy a pénztelenség jelenleg, szerintem ez nagyon komoly érv volt a visszalépésnél, a hozam felvételének a lehetősége.
Szerintem.

bariga 2011.01.25. 22:02:14

@vinczej: kellene talán egy tanulmány, hogy miért van ennyi híve és követője a mosdatlan beszédnek. Mi történt az utóbbi pár évben, ami idág juttatott embereket, hogy örömüket lelik a Bayer írásokban??

Atis74 2011.01.25. 22:07:21

@török gábor:

Már a választások előtt csicseregték a madarak, hogy a FIDESZ saját emberét fogja a kormányfői székbe ültetni. Meghosszabbítják az elnöki pozíciót 7 évre, hasonlatos jogokkal ruházzák fel, mint amilyennel az USA elnöke is rendelkezik. 2013-ban lemond a köztársasági elnök, és Orbán Viktor ül a helyére, bebetonozva ezzel a hatalmukat...

Ez is egy lehetséges (és valószínű) forgatókönyv!

aszekelyek 2011.01.25. 22:10:55

@Szimba: "o és harminc között nem volt hávorú. Pld. Békeidőben sztem több gyerek születik, evidens. Ha a fronton esik el a nemzőképes korúak nagy része, az nem löki meg a demográfiai mutatókat. Akkoriban meg szó nem volt róla, hogy bölcsibe a fél évessel és davaj kicsi robot. A nők dolga a gyerekszülés és háztartás volt. Nem voltak ezért pellengérre állítva. Magasabb társadalmi osztályokban nem volt elvárás a gyerektelenség. Sőt. A gyermekáldás szó szerint volt értendő.

melus79 2011.01.25. 22:16:42

@a-kis-herceg: Ilyeneket ne írjál máskor,mert úgy nevettem,hogy majdnem felébredtek a gyerekek!:)Nem bírtam felolvasni a férjemnek sem a röhögéstől!:)

Köszi!Így már jókedvűen alszom el!
További jó írogatást,TG-t még megnézem a Zárórában!:)
Jó éjt!

aszekelyek 2011.01.25. 22:19:21

@vinczej: A tagadók és gyűlölködők pedig akkor is inkább becsukják a szemüket és másokat antiszemitáznak. A cigányokról egyébként jó írt. Amikor a románok azt a szégyenletes dolgot művelték, anno, a magyarokkal, jöttek a cigányok a segítségükre. aki olvas is Bayert, nem csak gyűlöli az ezt is tudja. Ezekkel az emberekkel készült dokumentumfilmet pedig a Hírtv Vetítő című műsorában láthattuk. A rohadtfasisztantiszemita Orbán médiumában. Sajnos van olyan a cigányság soraiban, akivel adódnak problémák. Szépen fel kell és lehet őket emelni , emberhez méltó életvitel szintre. Ami súlyos mulasztása az állítólag érdekeiket védőknek. Az elvadításuk , konkrétan. Húsz éve ezt sem volt ilyen méreteket öltő.

ssi 2011.01.25. 22:24:36

@bariga: elvek, érdekek, korrektség? ha majd csak olyat mernek kitalálni, amit átláthatóan tesznek is meg, s ha nem, jajj nekik?

@Lord Kilburn: ha sok a link, kiszámíthatatlan: 1 db 70 perc alatt ment át, a többi ilyenem soha

kötmanyup ügyben mire számítasz?
AB :
- megfogalmazza kifogásait s visszaküldi a parlamentnek?
- kötelezi a kilépőket is nyilatkozattételre + 3 hónap határidőt ad, hogy bárki szabadon ki-beléphessen + 24% hozzájárulás egy részét figyelembe kell venni a nyugdíjazásnál?
Brüsszel
- hozzáírja a számlánkhoz?

@6.Lenin:
a reálhozamok néhány ezer Ft, a számlán lévő örökölhető rész ennél több, de ha maradsz, a fizudból levonják a 24%-ot s se nyugdíjalapnak, se szolgálati időnek nem számít

2011.01.25. 22:24:54

Mindenki ül a m2 előtt ugye??? Térdepelni fog, aki nem!:D

a-kis-herceg 2011.01.25. 22:25:50

@Letícia: és akinek nincs tv je... ? azt felmented?

2011.01.25. 22:34:36

@a-kis-herceg: NEEEEEEEEEEM, át kell ilyenkor kérezkedni a szomszédba és van net is!!!!

Nos, aki nem tud beszámolni, mert feleltetés is lesz, az ki lesz innét zárva!!!!

bariga 2011.01.25. 22:37:29

@török gábor: szuper a műsor, gratulálok Gábor!

Ordnassac 2011.01.25. 22:39:03

Sajna a tévé előtt édesanyám ül és mást néz, de az MTV Videotárából bepótlom.

Csak annyi, hogy ha valamilyen oknál fogva feltűnt volna hiányzásom: 24-én létfontosságú vizsgám volt (egész jó eredménnyel jöttem ki onnan ;-) ), emellett 23-án mind a laptop, mind az asztali gép meghalt. Az asztalit azóta megjavították, a laptopot talán hétvégére fogják.

6.Lenin 2011.01.25. 22:40:25

@manyike:

Amennyiben jól hallottam, jelenleg(ma), csak 1%-a maradt.
Miért?

Mi motiválhatta az emberek erre az "ésszerűtlen" lépésre?
-nemtörődömség, lustaság.... nem kellett tenni semmit a visszalépéshez
- a hozzánemértés
-a bizonytalan jövő
-pénz kell, ma

szerintem az első, de főleg az utóbbi.

Aki tudatosan tervezi a jövőjét, szerintem az elsők között lépett vissza, a pénze sokkal jövedelmezőbb helyen pihen/forog.

2011.01.25. 22:57:42

@Ordnassac: Jóanyádnak nincs joga a TVelőtt ülni...:) Mit néz? Mindegy, csak rosszabb lehet, mit TG!:D

Lord Kilburn 2011.01.25. 23:00:08

@manyike: Az AB-tól arra számítok, hogy az egész törvényt nem fogja a kukába dobatni, mert annál azért fideszesebb, hogy ilyet meg merjen tenni. Ugyanakkor, ha maradt még valami a jogállamból, a törvénynek azt a részét, mely szerint a magánnyugdíjat választók elvesztik minden állami nyugdíjjogosultságukat meg rokkantnyugdíjukat, nem hagyhatja szó nélkül. Szóval legelőször is most, az AB február közepére - márciusra várható döntésétől azt várom, hogy visszaállíttatja a magánnyugdíjpénztárat választók állami nyugdíjjogosultságát.

Ezután pedig azt remélem, hogy a Fidesz a háromezer milliárd forintos vagyon legnagyobb részével a zsebében nem fogja tovább szadizni azt az egy-két-három százalék maradót. Persze a Fideszt ismerve ez elég optimista feltételezés…

Ordnassac 2011.01.25. 23:01:56

@Letícia: azóta rákapcsolódtam a Videotárra. ;-)

a-kis-herceg 2011.01.25. 23:03:00

@Lord Kilburn:

és az a része, hogy neked kell nyilatkoznod a saját tulajdonodról, hogy igényt tartasz rá...

nagyon megalázó, ahogyan -5 fokban hosszú sorok kígyóztak a Fiumei úti tb székház előtt... gondolom addig a kocsijaikat is lebilincselték...

szóval a demokratáknak nagy bátorság, akarat erő és kitartás szükséges...

minden tiszteletem az övék... őszintén.

ökörpöröly 2011.01.25. 23:03:19

@6.Lenin: Nagyobb hülye vagy, mint a bolsevik nagyapád!:)
Tudod, valahogy úgy voltak a szerencsétlen MANYUP-tagok, mint a büdös fajtád által sanyargatott "kulákok". Vagy maradtak kulákok tripla beszolgáltatási kötelezettséggel, az ÁVH-tól veszélyeztetve, vagy beálltak a mocskos kommunista fajtád nagy örömére a TSZ-be.
A felcsúti cigány és az elmebeteg Matolcsy, akinek egyetlen tehetsége az, hogy 360 fokban lát, azért nem merte megengedni a szabad pénztárválasztást, mert pontosan tudta, hogy csak a keveset befizető, kádárista csőcselék lépne vissza.
Remélem, a tetves, kurva anyád sírját is majd befogják mezőgazdasági termőterületnek, a csontjai jók lesznek halliszt helyett!:)

6.Lenin 2011.01.25. 23:05:40

A poszthoz is valamit.

"Most nem elsősorban az a fontos, hogy ezekről részletesen értekezzünk, hanem az, hogy lássuk: elméletileg mindkettő választható lehetőség a Fidesz számára, olyan, amelyre feltehetőleg a riválisok egyáltalán nincsenek felkészülve."

A riválisok (vannak?) fel vannak egyáltalán valamire készülve?
Legyünk nagyon jóindulatúak, fel vannak, mindenre.
És akkor?

Ugyan ezt a kérdést feszegette Kálmán O. is TGM-el.
Aki 2020-as évek előtt komoly átrendeződésre számít, az nem ismeri a jelenlegi magyar helyzetet, válaszolta a Mágus.

Elméletileg akár én is lehetnék, netán már holnapi is, a KE ,pedig a hátam közepére sem kívánom. Éjjel sms-ben felkér a Nép, akkor meg muszáj lesz.
Elméletileg az Intelligens Teremtő is dönthet úgy, holnap reggel 06:25:12 kor visszacsinálja a Big Bang-et.
Mi meg a Fideszt maceráljuk.

Jó éjt!
Mindenkinek.

Lord Kilburn 2011.01.25. 23:05:45

@Letícia: Kedves Letícia!

Te TG rajongó vagy, ha esetleg mindeddig ez nem vált volna világossá számodra. :)

Már régóta meg akartam kérdezni: Te az a Letícia vagy, aki Letícia-Charlotte from South-Budapest, vagy valami hasonló néven kommentelt anno?

bariga 2011.01.25. 23:06:23

@Ordnassac: gratulálok a jó eredményhez!!

Ordnassac 2011.01.25. 23:06:30

Édes-bús kompromisszum... Gábor, egy kicsit túl szigorúan nézed magad. ;-)

porfelhő 2011.01.25. 23:08:15

"A politika nem kötött pályán mozog". hát nem. A 2010-es választások után a Fidesz, az Orbán, a többségi kormányzás lehetőségét kihasználva intenziv, mindent átalakitó, megváltoztató, magát bebetonozó politizálásba kezdett.
Az előző kormányoktól eltérő politika. az biztos. A bankadó, a multik különadója, a Lázár féle 98%-os adó bizony más. és még ez az egykulcso adó bevezetésével, az magánnyugdijpénztárak állami költségvetésbe történő bevezetésével "megkoronázva." A médiatörvény, az új alkotmány már csak "hab a tortán".:)
Ez a különleges gazdaságpolitika és az új szellemiségü költségvetés, persze "csontvázak nélkül". A többségi kormány cselekvőképesebb mint elődei. Igen! Orbán V. hatalmi politikája, különleges "harcmodorral". Ne értse félre senki "megszoritás" nem lesz a többségi kormány különleges politikájában - azt majd úgy is érzi a nép -, mert a megszoritás nem simert a Fidesznél, az csak a szocik szótárában lelhető fel.:) Új világ kezdődik! mindenki jól jár, ki jobban , ki kevésbé. Nem lehet tudni, hogy reagál az piac, a multik, a külföldi tőke Mo. "újutas" gazdaságpolitikájára, persze az esély ott van, no és a kudarc is itt Európa közepén.
Ez a politizálás bizony, nagyon-nagyon más.

a-kis-herceg 2011.01.25. 23:09:18

@Ordnassac: de nincs fenn ugye? még... linket ha megtaláltad. légyszi.

ökörpöröly 2011.01.25. 23:10:06

@a-kis-herceg: A bolsevikok ellen nem egyszerű harcolni!:) A felcsúti törpecigány ezerszer rosszabb a jelenlegi viszonyok közt, mint Rákosi volt a saját korában.
Csak annak örülhetünk, hogy a felcsúti törpecigány nem 1945-ben teljesedett ki, mert akkor kiirtotta volna az ország 10-15%-át.
Pofázhat bármiről, mocskos, büdös bolsevik, messziről bűzlik.
Mintha nem is a rendszerváltás "ifjú titánja" lenne, hanem egy 70-80 éves, hosszú kommunista pályafutás után váltó turkmenbasy!:)

Ordnassac 2011.01.25. 23:10:20

@a-kis-herceg: még nem, de viszonylag gyorsan felteszik.

Lord Kilburn 2011.01.25. 23:11:56

@a-kis-herceg:
és Mindenkinek:

Ranschburg Jenő: „Nem igaz, hogy a demokrata nem fél - én demokratának vallom magam, mégis félek. A demokratát az különbözteti meg a nem demokratától, hogy mérges arra, ami miatt félnie kell, és megpróbálja leküzdeni a félelmét.”

www.fn.hu/belfold/20110112/ranschburg/

porfelhő 2011.01.25. 23:13:01

Most már tényleg elhiszem, hogy a Török G. a forgalomlassitó szigetet - vagy mit - meg akarja valósitani, mert a műsorban is elmondta. :))

ökörpöröly 2011.01.25. 23:13:16

@porfelhő: Hát, ha még egyszer megválasztja a nagyeszű magyarok többsége a felcsúti törpecigányt, akkor megtagadom ezt a fajtát!:) Eddig se voltam hú de büszke, hogy ebbe az okádék népbe születtem, de lehet még lejjebb!:)
Mondjuk így is szoktam szidni a német felmenőimet, hogy minek jöttek át ebbe az elmaradott, sötét, balkáni országba!:)

ökörpöröly 2011.01.25. 23:14:35

@porfelhő: Inkább a FIDESZ-frakció szavazógépeit rontaná el, több szolgálatot tenne a köznek!:)

bóra77 2011.01.25. 23:15:12

Hm..végignéztem a Zárórát...Nem gondoltam volna, hogy durrbele a közepébe, és egyből blog...Tulajdonképpen nem is tudom, hogy mit vártam, de talán azt nem, hogy ez lesz mindennek az alfája és omegája, vagy hát nagyrészt.
És persze csalódás is volt, mert sok újat nem mondott Gábor ahhoz képest, amit itt is felcsipegett már az ember lánya. Egy újdonság volt, amin meglepődtem, hogy Gábor sportújságíró akart lenni. (Ez azért nem ér, mert én is. brühühü:)) Na meg a matek-érettségi. Ezen meglepődtem.
Szóval furi volt az egész interjú. (szerintem Alinda nem tartotta egyben, és hát tehetség ide vagy oda, azért van mit nyesegetni rajta). Feltűnt, hogy Gábor keveset mosolygott (talán csak a végefelé), hogy iszonyatosan sokat beszélt (oké, értem, hogy azt volt a cél, hogy válaszoljon a kérdésekre). Olyan érzésem volt, mintha az egész mindent, ami benne volt, el akarta volna mondani egy szuszra. Szerintem hiányzott neki a felület, hogy elmondhasson egy csomó mindent egyben, amit itt is rendszeresen feltesznek neki kérdésként, vagy esetleg amivel támadják (így majd legközelebb csak belinkeli youtube-on, és írja majd, hogy a 2 és fél percnél kapcsolódjon be az illető).
Összességében Alinda nem törte át azt a falat, amit vártam, hogy áttörjön. De lehet, hogy nem is volt cél a faltörés.
Ja és Gábor! Alindának valszínű bejössz!;)

6.Lenin 2011.01.25. 23:15:27

@ökörpöröly:

Most az 1x majdnem igazad van.

Bekényszerítették az embereket a TSZ-be, aztán megszüntették, csak közben ellopták a bevitt vagyont.
Néhány héten belül majd kiderül, mi maradt a befizetett vagyonkádból.
Legyen szerencséd!

Szimba 2011.01.25. 23:17:14

@szociologus:

Hoppá! Igaz.

Ezért utálom a táblázatokat, grafikonokat önmagukban. Kell mellé a felmérés elemzése, magyarázata.

1956 után meg kb. 400 ezer fiatal (főként fiú) menekült külföldre. És ugyanennyien disszidáltak a rendszerváltásig is.

Ordnassac 2011.01.25. 23:17:25

@török gábor: a forma nem olyan nehéz: egyéniben abban a választókerületben, ahova Aszófő is tartozik, a párt meg majd kiderül addig. :-P

a-kis-herceg 2011.01.25. 23:17:35

@ökörpöröly: lásd Meggyes... ezeket bottal sem lehet egy vesztes választás után elzavarni majd...

sajnos sokkal rosszabb mint a tanulatlan bugris coci komcsi volt 1990-előtt. ezek szépen kikupált világlátott emberek. és nagyon ismerik Orwell műveit. szerintem szegény forog a sírjában. önbeteljesítő jóslat. receptkönyv.

@Ordnassac: gratulálok... ügyi vagy. a tudásod gyümölcsét majd igyekszünk szüretelni. kezdem is...

Esztergomban mik a közjogi lehetőségek? augusztus óta tudjuk ezt a helyzetet... de én nem néztem ennek utána. vszínű a képviselőkre nyomást gyakorolni... és akkor jöhet előrehozott...

Zuglóban ehét nagyon mozgalmasnak ígérkezik. a poszthoz is klappol. sok meglepi. :)

2011.01.25. 23:17:40

Hú de jó volt!:)

a-kis-herceg 2011.01.25. 23:19:25

@porfelhő: már nem aktuális a forgalomlassító. ilyen tél után nem kell vele foglalkozni... szép nagy termetes kátyúk "nőnek". mint a gomba.

porfelhő 2011.01.25. 23:20:09

@ökörpöröly:
Hűha! Te aztán már megint nagyon ki vagy kelve magadból?!:)
Reménykedjünk, hogy már nincs lejjebb:))

Ordnassac 2011.01.25. 23:20:33

@a-kis-herceg: tudom, márc. 31-ével megy a jegyző. Április 10-én időközi, most csütörtökön teszi le az esküt KCsL.

Esztergomnál annyi, hogy ha lejár a fél éves moratórium, fel lehet oszlatni a képviselő-testületet és akkor ott is időközi. Ehhez viszont kell az esztergomi Fidesz.

ökörpöröly 2011.01.25. 23:21:30

@6.Lenin: Zavaros vagy, mint a kommunista agitprop osztály!:)
Mi van, nem bírod megindokolni, hogy miért nem tisztességes önkéntes alapon ment a visszalépés?:) Hogy miért kellett a nyugdíjjárulék 2/3-nak elrablásával kizsarolni a többség átlépését?:)
Ezt az államosítást egy nyugati kultúrállamban nem lehetett volna megtenni, csak egy ilyen söpredék, beteg, balkáni országban, mint Magyarország. Ezzel is csak azt bizonyítottuk, az EU hülye volt, hogy egy ilyen aljanépet bevett a tagjai közé.
Teljesen igazuk volt azoknak a nyugati a politikusoknak, akik ódzkodtak a bevételünktől. Sajnos ez a helyzet.

porfelhő 2011.01.25. 23:23:35

@ökörpöröly:
Ja.ja. elronthatná! de Ő a falujában tesz jószolgálatot a köznek!
Nagyon tetszett, hogy itt ismegemlitette a "lassitó szigetet", vagy nem is tudja pontosan mi a neve.:)))

a-kis-herceg 2011.01.25. 23:24:09

@Ordnassac: :)

a jegyzőt ma hallottam (úgy értem az időpontot). nagyon meglepődtem ;) lehet papcsák szimpátia tüntetésre kimegyek arra a napra:)

a KCsL is meglepi:) (a fides meglepi miatt ON a téma:)

viszont most csütörtök lesz a sok meglepi:)

azaz Esztergomban marad a nyomás... a választókon a világ szeme. a videót láttad ugye? ki ne hagyd a meggyesbuktát...

ökörpöröly 2011.01.25. 23:24:11

@a-kis-herceg: Elhintették, csak sajnos a magyar ugarra!:) Itt sajnos jobbára csak a gaz nő, de abból is a haszontalanabb!:)

ökörpöröly 2011.01.25. 23:25:20

@porfelhő: Nevelem a büdös bolsevikot!:) Szívesebben nevelném úgy, mint a nagyapáim, csak sajnos nincsen géppisztolyom!:)

porfelhő 2011.01.25. 23:26:39

@a-kis-herceg:
Na igen! a magyar utakon a kátyuk nőnek mint a gomba!
Már hogy ne foglalkozna vele a Török G. most mondta! Ja. és nemsokára "ébredeznek" a szelidmotorosok.:)) sziget meg még sehol.:))

2011.01.25. 23:27:33

@Lord Kilburn: Igen is tunningolom azt, ami érték.:) Promottálom, mert megérdemli!:D

S igen, jólemlékszel, én azon kommenteltem...az vagyok, voltam!:)

porfelhő 2011.01.25. 23:28:56

@ökörpöröly:
Jaj! legyél már egy picit komolyabb, és fogalmazzál finomabban. már irtam, többször.:))

Ordnassac 2011.01.25. 23:33:40

@a-kis-herceg: leírod emailben, hogy mi a meglepi? Nem teheti majd le az esküt KCsL?

A jegyző közös megegyezéssel megy.

6.Lenin 2011.01.25. 23:34:03

@ökörpöröly:

A belépés sem volt önkéntes, mint a TSZ-be (te hoztad a példát).
90-ben nagy izgalmak közepette megszüntették azok, aki bekényszerítettek. Aztán szép csendben kiderült, nem volt mit hazavinni a belépőknek, mert nem maradt semmijük.

Mit gondolsz ingyen kezelték a pénzed? Tudod mennyiért?
Tudod hány gazdasági világválság volt már előkészítve, hogy lenyúlhassák a betett pénzeket? Mennyi is tűnt el 2008 őszén?

Szerintem várjuk meg, mennyit fognak most a kézbe adni a pénztárak. Aztán megbeszélhetjük, nyugodtabban.

ökörpöröly 2011.01.25. 23:34:29

@porfelhő: Én teljesen komoly vagyok!:) Csak egyeseknek nem tetszik, hogy kimondom, amit gondolok a bolsevikekről. :)

tatorjan 2011.01.25. 23:34:54

Kedves Gábor! Nagyon jó volt hallgatni magát a TV2-őn, okos volt és kedves, mint mindig. Az őszintesége pedig annyira megfogott, hogy előbújtam „rejtekemből”, (ahol szorgosan olvasom a kezdetektől magát is meg a kommentelőket is) csak azért, hogy gratuláljak és azt kívánjam, ha lehet maradjon ilyen, de legalább „ilyesmi” még sokáig!

ökörpöröly 2011.01.25. 23:40:13

@6.Lenin: Te, büdös bolsevik! Akkor miért nem lehetett önkéntes átlépés? Azért volt kötelező, mert a kádárista, államon élősködő csőcselék idegenkedik mindentől, ami nem állami.
Egyébként, aki akart volna menni az állambácsihoz, jó, büdös, bolsevik módra, az mehetett volna.
Csak a felcsúti cigány pontosan tudta, hogy még a félhülye magyarnak is van annyi esze, hogy nem megy át, csak ha megzsarolják. És ekkor a felcsúti törpecigány elővette bolsevik elődei módszereit, a hozzád hasonló kommunista csőcselék örömujjongása közepette.
Arra veritek a faszotokat, hogy a relatíve sok "magánmegtakarítást" gyűjtőket jól megszívatták, a pénzét elszipkázták, mert kell az állambácsinak. Tipikusan bolsevik hozzáállás. A fajtádnak szívesen megnyitnám a koncentrációs táborokat. Ott kvaterkázhatnál a felcsúti törpecigánnyal és a sleppjével!:)

a-kis-herceg 2011.01.25. 23:41:37

@Ordnassac: akkor eddig a jóslásban jók vagyunk.

jo hogy nem azt írtad, hogy a jegyző akart menni... vagy érdemei elismerése mellett...

sajnos most nem akarok. majd pénteken vagy csüt este beszélünk. a tendencia egyértelmű.

mindenhol ez megy a központosítás. eddig egy szabad és demokratikusan fejlődő kerület volt...

de hát a 2/3 az kétharmad. a bevételek és a lehetőségek meg szűkek.

Ordnassac 2011.01.25. 23:43:47

@a-kis-herceg: a testületi ülés után sok értelme van. Utólag mindenki okosabb. ;-)

Szimba 2011.01.25. 23:44:01

Nohát, nekem ez volt a meglepetés.
Politikai elemzésre készültem. Közben kiderült, hogy portré készült TG-ről.
Alapjában véve az elemzői hitvallása már összeállt a blogról. Sok mindent kénytelen volt a kritikák miatt erről elárulni, és bizonyos kötődések is szerepeltek itt "vádként".

Ami nekem nagyon érdekes volt, hogy

- 89-ben érettségizett!!! Istenem, még gyerek! Az a nagyon light szocialista diktatúra nem tudott sokat rontani.:-)
Az pedig nyilvánvaló, hogy a kapitalizmus sem jó!:-)) Ennek magyarázatával én is sírba vittem külföldre szakadt hazámfiait egy-egy külföldi úton még diák koromban:-))

- Az, hogy 2 évente jelentősen, önmaga számára is észrevehetően változott a gondolkodása - nagyon jó dolog - , legalább a politológus fejlődjön, ha már a politikusok gondolkodása nem fejlődik.

- Az nyilvánvaló, hogy aki politológus lesz, és számon tartják, az - legalább elméletben - alkalmas politikusnak is.
Más kérdés, és ez szimpatikus nekem, hogy az emberhez méltó, minőségi élettel nem lehet összeegyeztetni egy politikusi életet. Ezért sem vállalná. Egyetértek.

- Tulképp. az is szimpatikus, hogy sokfélét csinál: blog, a Vision kft.-k, és emellett még képes volt tanácsadóként is működni, tanítani az egyetemen. Szerintem ezek végső soron erősítik egymást, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy szétzilálják, és nem tud egy területre koncentrálni. A sokféle tapasztalat összegződni fog (és minőségbe csap át!:-))

- A magányos farkas - ez meglepett. Szerintem nem az. Csupán a munkák olyanok, hogy jórészt egyedül kell végezni.

- Van-e szükség elemzőre? Ez itt is sokszor volt kérdés. Jó elemzőre szükség van. Közvetítő szerepe lehet a politika és az átlagos választó között. Segíthet a korrekt elemzéseivel a politikusoknak, amikor elszalad velük a ló, nem látják a helyzetüket már reálisan.
És honnan merítenének témát, ötletet a buta újságírók a cikkeikhez?:-)

- A háttérbeszélgetésekről mondottak is fontosak. Itt nagyon kell a titoktartás, az, hogy nem adható ki belőle semmiféle adat, név, terv. Ill. bizonyos tendenciák miként közvetíthetők.

- A parlamenti élet sokszor kiábrándító, sokszor meglepő (gondolom). És hasonló a helyzet a minisztériumokkal, és azok vezetőivel is. (Manapság nem tanítanak újságíró etikát, politológusi etikát? Kellene írni egy ilyen könyvet is!) Miként kezeljük a deviáns politikusokat, és mennyit közvetítsünk az olvasóknak, nézőknek a célokból, ideológiákból, a pártok belső törésvonalairól vagy bármi fontosról, amit megtud egy elemző a magánbeszélgetések során.

Az édesbús kompromisszum, azért nem lehet annyira rossz!:-))

porfelhő 2011.01.25. 23:44:49

Visszatérek a komolyságomhoz, : összességében a müsor tetszett.
Török Gábor! mondom én, hogy Ön egy nagyon jó politikai elemző, egy jól "eladható" médiaarc. az aránylag rövid műsorban igazi önmagát adta.

porfelhő 2011.01.25. 23:48:14

@ökörpöröly:
Látom, olvasom, mennyire komoly vagy.! elmondhatod a véleményed. tudod azt mondják "kinek nem inge nem veszi magára.:))

Lord Kilburn 2011.01.25. 23:48:46

@Letícia: Akikkel valaha jót beszélgettem, azokat megjegyzem. ;)

Ordnassac 2011.01.25. 23:49:04

@Szimba: "Más kérdés, és ez szimpatikus nekem, hogy az emberhez méltó, minőségi élettel nem lehet összeegyeztetni egy politikusi életet."

Ez pedig óriási nagy baj.

ökörpöröly 2011.01.25. 23:49:42

@porfelhő: Kegyed iránt a legnagyobb tisztelettel vagyok!:) Akinek nem inge, ne is vegye magára!:)

Szimba 2011.01.25. 23:49:48

@porfelhő:

A szőke riporter lány is nagyon aranyos volt!:-)
Látszott, hogy tartottak előbb egy alapos "háttérbeszélgetést".

De ilyen portréfilmet nem akkor szoktak készíteni, amikor már az illető "nagy ember" 70 és a halál között van?
(Bocsáááánat!)

6.Lenin 2011.01.25. 23:50:13

@ökörpöröly:

Mégis bekerült németből romlott hús?

a-kis-herceg 2011.01.25. 23:52:11

@Szimba: az ilyen műsort, -bár még nem volt szerencsém látni- születés és a halál közötti időszakban szokták leginkább forgatni...

sárkányfő 2011.01.25. 23:52:13

utolsó esti lapszemlém két érdekes híre, aki érti, érti...:

"a VDSZ elnöke szerint a hozzájuk fordult nyilatkozók között feltűnően sok a közszférában dolgozó, aki a kilátásba helyezett kirúgástól félve nem mer a nyugdíjpénztárban maradni, és így jelezné, hogy kényszer hatására kerül át az állami rendszerbe."
hirszerzo.hu/profit/20110125_vdsz_mnyp

"A francia állami vasúttársaság (SNCF) ünnepélyesen "sajnálatát" fejezte ki a II. világháború alatti deportálásokban játszott szerepéért."
www.fn.hu/kulfold/20110125/bocsanatot_kertek_deportalasert/

porfelhő 2011.01.25. 23:53:17

@ökörpöröly:
Jaj! nagyon köszöm a tiszteletet! milyen kedves vagy.! Hát ne is vegye..... sértésnek amit irsz, akire nem vonatkozik.:)

Szimba 2011.01.25. 23:53:22

@Ordnassac:

Rosszul fogalmaztam?!
Az volt szimpatikus, hogy TG azért (sem) akar politikus lenni, mert nem tudná vállalni ezt az életformát.

És igaz, sőt, még egy gazdasági vagy más nagyobb intézmény vezetője is többet tölt a munkahelyén, mint otthon, és ez eleve választásra kényszeríti: család, normális élet vagy karrier.

Szomorú vagy sem, bizonyos hivatások majdnem 24 órás szolgálatot jelentenek.

a-kis-herceg 2011.01.25. 23:53:26

@6.Lenin:

a német szocialisták becsempészték. emlékeztek, hogy a szemetet is mindig mi vesszük szívesen... le akarják járatni a kormányt.

Ordnassac 2011.01.25. 23:55:05

@Szimba: így már érthetőbb a dolog (az interjúnak a végét tudtam csak elcsípni, de bepótolom).

a-kis-herceg 2011.01.25. 23:55:23

@sárkányfő:

mér a vasút társaság? késtek a szerelvények??? vagy nem volt fűtés? ez igazi bocsánatkérés... a bakterek is? és a bilincsgyártók?

Szimba 2011.01.25. 23:55:39

@a-kis-herceg:

Ilywen nagyívű pályaképet, és sokoldalú interjút a Kossuth-díj átadása után láttam Törőcsik marival:-))))))

Jó, kicsit túlzok. De, csak kicsit!!!:-)

Szimba 2011.01.25. 23:56:24

@Szimba:

sokoldalúan bemutató

trabant 2011.01.25. 23:56:31

@török gábor:

"ezt már másodszor írja, igazán kedves, esetleg még segíthetne azzal, ha megírja, hogy milyen formában és színben tegyem :)"

Korrekt Képviselet néven egy korrekt politikai formációt, szervezetet, pártot kell alapítani, ami legközelebb garantáltan mindent visz.
Sok sikert!

porfelhő 2011.01.25. 23:58:03

@Szimba:
Aha. nagyon aranyos volt ... :)))
70 meg a halál között már mit ér a portréfilm? bocsánat.:))nem sokat ér.:)

2011.01.25. 23:59:32

@Lord Kilburn: ó, köszi!:)

http://www.youtube.com/watch?v=KLUl8xkKSTk&feature=player_embedded#! (Viva Las Vegas)

Szép volt Gábor...:) Mikor mész legközelebb?:D

ökörpöröly 2011.01.26. 00:00:58

@6.Lenin: :) Ez a legfőbb érved a magántulajdon államosítása ellen, te, büdös bolsevik?:) Mulatságos vagy!:)
Néha elképzelem, hogy mit szóltak volna nagyapáim, ha egy büdös, felcsúti cigánytörpe akarta volna nekik megmondani, hogy ki a "magyar" és mi a "nemzeti hozzáállás"!:)
Biztos őket is kitagadta volna a liberálantiklerikálisbolsevikklerikálispopulista felcsúti törpecigány a nemzetből, annak ellenére, hogy az egyik hivatásos katonaként végigharcolta a Don-kanyartól, Erdélyen át a II. Vh-t egészen fogságba eséséig, a másik meg 18 éves se volt, amikor jelentkezett önkéntes frontszolgálatra, mert úgy érezte, hogy kötelessége megvédeni a hazáját, aztán a Waffen-SS Ney önkénteseként súlyosan megsebesült a Székesfehérvárért folytatott harcokban!:)
Az egész bandátok Európa legalját képezi. Bolsevik tolvajok vagytok!:) Olyan nemzetnek meg csak papíron vagyok a tagja, akik ilyen szarházi balkáni módon gondolkoznak, mint a fajtád.

Szimba 2011.01.26. 00:01:01

@Ordnassac:

Nagyon sok mindenről volt szó. Csak néhány nekem érdekes dologról akartam írni, később láttam, hogy még ilyen elkapkodva is egy regényt gyártottam.

ökörpöröly 2011.01.26. 00:03:18

@porfelhő: Tipikus nők!:P De ez is kell, sőt!:)

2011.01.26. 00:03:57

Ha már politikusok, ez jutott az eszembe (megimádom, azért!)
www.youtube.com/watch?v=-6R-yD2RgDU&feature=related (ZZ Top Jailhouse Rock )

Na szép álmokat!:)

ssi 2011.01.26. 00:05:40

@6.Lenin: Te nem vagy érintett, nem mélyültél el benne

szerinted szabadon választottak az emberek, vagy nem mertek kockáztatni?????

- tény: aki dolgozik fizetést kap, s amennyit dolgozik, annyi év a szolgálati ideje
- tény: akár manyupos, akár nem, a jövedelméből az állam levon 24%-ot az állami nyugdíjak kifizetéséhez
- új törvény szerint: aki manyupos marad, hiába dolgozik 2011 után is és vonják a 24%-ot, 0év szolgálati idő és 0Ft állami nyugdíja lesz 2011 utáni időszakra

tatorjan 2011.01.26. 00:06:14

@Szimba: Több mint 5 éve készíti Weiszer Alinda a Záróra műsort, legalább 5-600 vendége volt már. Fiatalok, öregek vegyesen:-)))

a-kis-herceg 2011.01.26. 00:08:09

@ökörpöröly: @manyike:

egyszerűen felfoghatatlan hogy elmondja milyen tájékozatlan és érdektelen a témában, beteg:"szíjártókényszere" van... hagy büfögje fel...

pöröly tartalmi lényegét tekintve egyetértek mint mindig. a formai részletekkel nem....

Ordnassac 2011.01.26. 00:08:45

@tatorjan: jó interjúk is. Szegedy-Maszák Mihállyal volt egyszer egy nagyon jó beszélgetése, amire különösen emlékszem.

a-kis-herceg 2011.01.26. 00:10:17

@tatorjan:

én még sosem láttam. mind ilyen értékes emberek vannak? ;) és miért van ilyen furcsa neve? a keresztnevéről tehetnek a szülei...

ökörpöröly 2011.01.26. 00:10:33

@manyike: A büdös bolseviknak hiába magyarázol, a szeme előtt az lebeg, hogy a MANYUP-tagoktól elrabolt megtakarítások egy részét majd a felcsúti törpecigány "felzabáltatja" vele. :) Bolsevikokra nem hatnak se az észérvek, se az erkölcsi és értékrendi szabályok, ők csak az ingyenebédet várják!:) Tetvesek!:)

Szimba 2011.01.26. 00:11:05

@bóra77:

Hééé! Ne csepüld az Alindát, ha utána meg el akarod adni egy nős férfinak!:-)))))

Kicsit sokat markol, keveset fog típusú volt a beszélgetés, de ez inkább a riporter hibája. Ill. sejtem, hogy TG sok mindent el akart mondani, az idő meg adott volt.

a-kis-herceg 2011.01.26. 00:13:08

@Szimba:

most már csak 14 év alattiakkal lesz riport... mondjam miért? a Süveges dilettáns neve mond valamit? mtv2= gyerekműsor... lehet éjjel fölnőttek lesznek? nagy gyerekek?

tatorjan 2011.01.26. 00:13:51

@a-kis-herceg: igen, nagyon jó érzékkel választják ki a vendégeket és rendkívül felkészült W.Alinda. És jó kérdései is vannak. Néha persze előfordul, hogy nem vevő a stílusára valaki, de általában jól fogadják még a provokatív kérdéseit is. Nemrég jelent meg egy könyve 30 interjúval.

Szimba 2011.01.26. 00:13:54

@tatorjan:

Ritkán nézem a Záróra műsorát, de ezentúl figyelni fogom.

ökörpöröly 2011.01.26. 00:16:17

@a-kis-herceg: Ne siránkozz!:) A bolsevikok elleni harc nem sétagalopp!:) Én például kifejezetten tisztelem Pinochet tábornokot, mert 2-3.000 bolsevik szarkeverő fizikai kiiktatásával megakadályozta a hosszan tartó polgárháborút és az általános anarchiát!:) Ide is kellene egy ilyen "fazon", aki a felcsúti törpecigányt és bandáját, illetve a Lenin-fajtákat szépen, takarosan fehérjedús trágyává alakítaná!:)

Szimba 2011.01.26. 00:16:58

@a-kis-herceg:

Jaj, de gonosz vagy!:-)
A gyerekadókon 8 óra után már nincs műsor. Minden gyereknek aludnia kell.

(Őrült nagy megtakarítás lesz ebből a csatornának!:-)

ökörpöröly 2011.01.26. 00:19:48

@porfelhő: Semmit!:) Dobj egy néma puszit -de nehogy pukit!-!:)

porfelhő 2011.01.26. 00:22:10

@ökörpöröly:
Nahát! megőrülök már Tőled, mit irsz már megint! no jó, vedd úgy, hogy kaptál egy "néma puszit!:)

ökörpöröly 2011.01.26. 00:22:17

Jó éjt mindenkinek, kivéve a fideszbolsevikokat!:) Nekik az álmukat a "marxizmus kísértete" járja be!:P

ssi 2011.01.26. 00:22:44

@ökörpöröly:
nagyon nem azonos a szótárunk ... mostanság

amúgy , hová tegyelek? 6.Lenin nagyon elfogult fideszes, és Te?

hány stílusod van? emlékszem, mikor porfelhőnek kissé pikánsan, de konszolidáltabban "udvarolgattál".. miért gondolod, hogy ide ez az alpári kell? trollozol csak?

ökörpöröly 2011.01.26. 00:24:11

@porfelhő: Köszönöm, pont jól esik így az activiám mellé lefekvés előtt!:)

Lord Kilburn 2011.01.26. 00:27:22

Kedves Kommentelők!

Azt magyarázza már el nekem valaki, hogy végül is mi volt a célja hőn szeretett kormányunknak a nyugdíjpénztár választás szabadságának álságos fenntartásával?

Ha ilyen rövid határidővel, ennyire eltorzított feltételek mellett, ilyen kevés helyen, személyes megjelenéssel, a rokkantnyugdíj jogosultság elvesztésének lehetőségével, sőt, az állami munkahely elvesztésének réme mellett lehet csak maradni, akkor miért hagyták nyitva ezt a lehetőséget? Miért nem államosítottak, kérdés nélkül?

Én azt látom, hogy azok a maffiamódszerek, amelyekkel visszakényszeríti kormányunk polgárait az állami nyugdíjrendszerbe, csak azt az egyre erősebb érzetet erősítik meg, hogy ez már rég nem jogállam. Ez már egy elb@szott banánköztársaság.

Ha a Fidesz a sokat emlegetett kétharmados felhatalmazásával egyszerűen besöpri a teljes magánnyugdíjpénztári vagyont, az ennél a zűrzavaros őrületnél sokkal egyenesebb, tisztességesebb lett volna. Így viszont valóban csak az állami szinten űzött bűncselekmény kategóriájába sorolható be.

ökörpöröly 2011.01.26. 00:27:34

@manyike: Rohadtul nem érdekel se a szótárad, se a véleményed, se a mellbőséged!:) Én most a bolsevizmus elleni harcomat vívom!:)

ökörpöröly 2011.01.26. 00:31:44

@Lord Kilburn: Igen, ez bolsevizmus. Mondhatjuk úgyis: "bolsevik narancsköztársaság". Nem csoda, hogy a felcsúti törpecigány Kínát és Moldáviát járta, illetve Fehéroroszországot tanulmányozta.
Jogilag és kommunikációs szempontból is zűrösebb lett volna, ha nem hagynak minimális lehetőséget se azután, hogy a bolsevik fidesznyikek a MANYUP megvédéséről, majd a szabad pénztárválasztásról beszéltek.
Így maradt a szokásos bolsevik módszer, a zsarolás, ismerhetik felmenőink. Maradhatsz, de .....

a-kis-herceg 2011.01.26. 00:34:09

@manyike:

ökör az szellemében olyan mint én, populista (=elitellenes)
egyelőre tinó vagyok... de gondoltam tanulok még...

@ökörpöröly:

de manyike független értelmiség... ne báncsd, rendes. te csak döncsd a tőkét... vagy mit

a-kis-herceg 2011.01.26. 00:35:57

@Lord Kilburn:

így szűrik az ellenzéket. majd a MÁV viszi is őket a Gulágra.

papíron rendben volt minden. ez ősi fides szokás... lepapírozni...

a-kis-herceg 2011.01.26. 00:37:01

@ökörpöröly: +tunézia és egyiptom... "Gábor Áron vízágyúja..."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.26. 00:43:09

@manyike: hová tedd? Hümmm, erősen gondolkodom, türelem. Megvan. :)
Faszkalap.

Ordnassac 2011.01.26. 00:44:56

@Hepci: ezt a meglepetést! :-D

Lord Kilburn 2011.01.26. 01:00:50

@a-kis-herceg: Amikor a magánnyugdíjpénztárban maradás mellett döntöttem, sok szempontot figyelembe vettem. Kipróbáltam olyan nyugdíjkalkulátort, amely számol a demográfiai változásokkal is (www.netfolio.hu), ami alapján egyáltalán nem biztos, hogy akár a jelenlegi, igen hátrányosan kialakított feltételek mellett is rosszabbul járok. Bízok az Alkotmánybíróságban, az Európai Bíróságban, amelyek nem hagyhatnak szó nélkül egy ilyen égbekiáltó méltánytalanságot. Nyugdíjba vonulásomig – négy éves ciklusokkal számolva – van még nyolc választás, úgyhogy bízom egy következő, bármilyen színű, nem fideszes kormány tisztességességében. Mindezek alapján úgy 70-80%-ra tettem, hogy a végén jól járok a maradással.

Saját számításom alapján így is maradt úgy 20-30% szopási esély. Hát erre az esetre, vészforgatókönyvként maradt a külföldi munkavállalás, és ha már munkavállalás, akkor letelepedéssel. Legalábbis dolgozó éveim utolsó 10-15 évében. Szerencsére végzettségem alapján nyugaton sehol sem lenne gond az elhelyezkedés. Csak a nyelvre kell előtte rágyúrnom.

A kivándorlás lehetősége korábban sosem fordult még meg bennem, mint lehetőség. Orbán Viktornak és bandájának sikerült elérnie, hogy lehetséges opcióként szerepeljen távoli terveim között.

trabant 2011.01.26. 03:09:19

@melus79:
"drasztikus elmozdulás nincs a párttól, inkább még növelték is támogatottságukat." (...) Ezért is olvasom, néha kérdezem a tőlem teljesen eltérően gondolkodó emberektől, hogy miért hisznek OV-nak.

Mert ígérni és hitegetni tud és fog - akár a végtelenségig. Aztán vagy megérik a hiszékenyek, hogy teljesüljön a kánaán ígérete, vagy nem. (Addig is álmodozhatnak, a jólétet várva.)

Drasztikus elmozdulás azért nincs, mert a fideszes lemorzsolódók helyett a jobbikos szavazók közül sokan átálltak a Fideszhez. Fidesz-program híján a Jobbik nemzeti programjának a megvalósulását látják kormányszinten.

Talán nem is nagyon természetellenes reakció, csak az lesz majd zavaró, hogy a Jobbik pár hónap alatt volt, nincs felszívódik, beolvad és megsemmisül a kisgazdák stb. mintájára. Behúzzák és bezúzzák - szinte észrevétlenül - a kisebbik pártot a Fideszbe. Mire a Jobbikban feleszemélnek, nem lesznek támogaótik.

Afelé tart a politikai eltolódás, hogy lassan a szélsőjobboldali Jobbik szavazóiból lesz a Fidesz közepe.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.26. 05:09:20

Kairó.

Orbán Viktor 4 napos látogatása Egyiptomban.

jan. 21. odamegy.
--
--
--
--
jan. 26. ---- 4 halott az egyiptomi tüntetésen.

index.hu/kulfold/2011/01/25/soha_nem_latott_tuntetes_alakul_kairoban/

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 05:53:53

@Lord Kilburn:

1. Amikor nyugdíjas leszel, a nyugdíjad reálértékét az határozza majd meg, hogy az akkori fiatalok az általuk megtermelt reál-GDP mekkora részéről lesznek hajlandóak lemondani az idősek javára.

Mivel a mi generációnk nem csinált elég gyereket, 30 év múlva kevés pék süt kenyeret és sok nyugdijas akar majd vásárolni. A kenyér ára felmegy, stb. Mindegy, milyen konstrukcióból kapod a nyugdíjad.

2. Mivel már döntöttél, érzelmileg elköteleződtél a döntésed mellett. Bármilyen racionális érvelést, ami kimutatná, hogy tévedtél, el fogsz utasítani. Az emberi gondolkodás így működik. Mi, akik magunkat okosnak tartjuk (a populáció 95%-a :-) az értelmezési keretet választjuk meg úgy, hogy abban a keretben racionálisan védhető legyen az álláspontunk. (Lásd fentebb: a nyugdíj összegével szemben én a reál GDP-re tettem a hangsúlyt :-)

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 06:06:50

@Lord Kilburn:

A magánpénztári rendszer egy elöregedő országban kb egy generációval kitolhatja a szembesülést a rögvalósággal -- de csak akkor, ha az ország jelentős folyó fizetési mérleg többlettel rendelkezik, tehát tőkekivitelre képes. Ha a pénztári megtakarításokat fiatal népességű országokban fektetik be, 30 év múlva lesz mit enniük. A gyerekeiknek lesz majd nagyon nehéz.

Magyarország azonban komoly folyómérleghiánnyal küzd amit pl. tőkeimporttal próbálunk fedezni. Nálunk a magánpénztárg rendszer bevezetése tévedés volt.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.26. 06:10:28

@Mészáros Laci:
Kínát fellendítette, hogy lecsökkentették a gyerekszámot.

Ha húsz év múlva kevés lesz a fiatal és sok az öreg, abban nem lesz semmi tragikus.
Lehet, hogy nem lesz nyugdíj, de lesz munka.

Legfeljebb megszűnik a munkanélküliség.

ssi 2011.01.26. 07:12:44

@ökörpöröly:
nem azt kértem, hogy érdekeljelek - ezt sose fogom tenni

csak megkérdeztem, hogy politikailag ki szimpatikus Neked

csak jeleztem, hogy a stílusod kilóg a T.G.-blogiból, s T.G. sem ilyenre gondolt

s még azt is megkérdeztem, hogy ez csak a blogstílusod, vagy a hétköznapokban is ilyen vagy-é

a válaszod egyértelmű lesz, s bocsi, ha ismeretlenül a valóságosnál többet feltételeztem rólad

@a-kis-herceg: köszi és jól látod + pedig őszintén érdekel
... igazad van pl. a "fideszbolsevikokat"-ból gyaníthatnám a megvetetteket, de a "sajátos" stílusából nem tudom kikövetkeztetni a hogyan továbbot

ssi 2011.01.26. 07:17:46

valóság: 2011 - Európa - EU-elnökség
+ olyan, mint vmi mese: nagyon régi időket idéző (senki nem él már azok közül) kurucos érzület, gondolkodás, mentalitás
- összefér ez?
- jól láthatóak az EU-normák bármelyik politikus számára
- személyiség következmények nélkül felülkerekedhet az EU-s politikusi normákon?

este folytköv. Szép napot mindenkinek!

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 07:18:02

@simonmondja.:

néha érdemes egy kicsit a csábítóan egyszerűen hangzó összefüggések mögé tekinteni, hogy a félrevezető kővetkeztetéseket megúszghassuk.

Kínában belátták, hogy a túlnépesedés katasztrófához vezet. Ezzel párhuzamosan a nyugati piachoz igazítják a gazdaság szerkezetét. És még van egy kazal ok a fellendülés hátterében.

A munkanélküliség egyik oka most is a tőkehiány.

nyünyüge 2011.01.26. 07:20:28

Kurucok Európában
A komisz kölyök csokoládét ken a szőnyegbe, összefirkálja a falat, és ha rendreutasítjuk, kikéri magának. Teszteli a határokat. Teheti, amíg közösségbe nem kerül: ott új szabályok vannak, és menten kiderül, ki a vezéregyéniség, ki a csapatjátékos – és ki a kívülálló.

nol.hu/specialis/rss_valogatas/kurucok_europaban

ssi 2011.01.26. 07:26:48

@Mészáros Laci:
csak úgy általában azon gondolkodom,

de konkrétan a manyup révén merült fel bennem,

megrendül-e vmi biztonságérzet, menekülési lehetőség veszik-e el?
ha pl. ebben a sajátos, sürgős helyzetben az AB csak tavasszal fog már csak dönteni,
mikor a manyuppénzeket már az államiba kezdik átvezetni

a kormány szabad választással nyert, hogy utána meghatározza, hogy az emberek miben választhassanak majd szabadon?

cambridge.on 2011.01.26. 07:32:09

Egyetlen cselekedet lenne váratlan Orbántól.
Ha követné Gyurcsányt, lemondana és teljes idejét a családjának szentelné.
Ez igazi meglepetés lenne.
Valószínűbb, ez az igazi po-fi.

Átülni egy putyini stílusú elnöki székbe, nem lenne meglepetés.
Előre hozott választásokat tartani szintén nem meglepetés, régóta mondom. A képviselőik jelentős részének polgármesterség a menekülő út.
Az elkobzott nyugdíj vagyon elfogy, nem lesz miből finanszírozni a gazdaság fejlesztését.
Az új választási törvény által meghatározott létszám csökkentés megfelelő indok.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.26. 07:36:07

@Mészáros Laci:

Talán, ha még egyszer nekifutnál és összeszednéd,
lehet, hogy csábító lenne az is.

Szóval, mit akarsz mondani a nyugdíjról, az öregekről és a tőkehiányról ?

Van valami összefüggés ?

melus79 2011.01.26. 07:39:23

Jó reggelt!

www.hir24.hu/belfold/205584/ujabb-strasbourgi-pofon-elott-az-orban-kormany.html

Hát,ma erre leszek a legkíváncsibb.Remélem nem úgy viselkedik OV,mint legutóbb.Elég volt,hogy a szégyenteljes viselkedése,arroganciája,pökhendisége miatt ránk is hullik a sz@r!Aki kikéri magának,hogy nem Chávez,az ne is viselkedjen úgy!Tényleg,mint a dackorszakát élő hisztis gyerek!Ezt a gyerekemtől sem tűröm el,nem egy középkorú férfiembertől,aki min.elnök!Szégyen ez az ember,meg a bagázsa!(Fideszeseknek:Gyurcsány és bandája se tetszett,de attól ez sem lesz jobb!)

MNYP-hez és a többi stiklihez:ha annyira biztosak a dolgukban,miért így csinálták meg.Vagy mégsem olyan nagyok az ötleteik,vagy a szavazókban nem bíznak,mert megszorítások jönnek,és betonozzák be magukat.

Én továbbra is reálisnak tartom a KE pozíciót,és ismétlem,nem a jelenlegi hatáskörökkel képzeli el a "tisztelt" "úr"!
Továbbra sem értem mi olyan megnyerő benne,választ továbbra sem kapok,mert Gyurcsány nem mentség,az arroganciája irritáló,a populizmusa átlátható,a kereszténysége köpönyegforgatás(még azt a tételt sem tudta magáévá tenni,ami az alap,hogy szeresd felebarátodat...)
Most vagy ilyen egyszerűek az emberek,vagy ennyire hinni akarnak,vagy tényleg egyszemélyi uralomra vágynak.Továbbra is állítom,hogy a megfejtés a lélektan területén van,Ranschburgnak sok mindenben jók a meglátásai.
Na,további szép napot!
TG-nek!Jó volt a tegnapi beszélgetés,nekem tetszett!:)Vas megyeiek tartsanak össze!:)

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 07:53:23

@manyike:

közhely, hogy a biztonság nem azonos a biztonságérzettel.
az emberek többsége legfeljebb közepes autóvezető, mégis nagyobb biztonságban érzik magukat, ha ők vezethetik az autót, mint mondjuk repülőgépen utazva.

meghalt három gyerek, mert egy diszkóban széttaposták őket. sokkal többen halnak meg diszkóból hazafelé autóbalesetben, vagy kábítószer-használat miatt, vagy lesznek öngyilkosok a szeretetlen családi környezet miatt számukra elviselhetetlen stressztől. csak ez nem hír, ezért a biztonságérzetet nem rontja.

egy magánpénztár tutira kockázatosabb, mint az állami -- pl. megbukhat a befektetési politikája miatt, tönkremehet az anyabank is stb. az állam a legszélesebb kockázatközösség: az állami nyugdíj akkor kerül veszélybe, ha az egész ország gazdasága leül. (amikor egyébként az összes magánpénztár is leül.)

(a magánpénztárak hátránya még, hogy kifejezetten rontják a demográfiát, mert gyermekvállalás ELLEN ösztönöznek.)

szóval a magánpénztárak létrehozása magyarországon súlyos melléfogás volt, a megszüntetésük üdvözlendő -- de a fidesz végtelenül elbaszta ennek a stratégiai jelentőségű lépésnek a kommunikációját.

PS: magánpénztári tag voltam, a számlaegyenlegem mai napon kb 6 millió forint, a reálhozamot a pénztár a mai napig nem tudta kiszámolni.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 07:58:37

@melus79:

"MNYP-hez és a többi stiklihez:ha annyira biztosak a dolgukban,miért így csinálták meg.Vagy mégsem olyan nagyok az ötleteik,vagy a szavazókban nem bíznak,mert megszorítások jönnek,és betonozzák be magukat."

hogy miért ÍGY csinálták meg? meghalt Wermer András, nem maradt senki, aki ért a PR-hoz.

melus79 2011.01.26. 08:07:34

@Mészáros Laci: Szerintem meg két lehetőség van továbbra is:
- vagy hülyének néznek minket,és én inkább ezt kérem ki magamnak,nem pedig amit Orbán Stasbourg-ban
- vagy maguk sem hiszik el,amit mondanak,de a vízióhoz kell a pénz,és a demokrácia lassú lebontása,így tudják elérni a vágyott célt(?)
Na,szóval és tettel,szörnyű a helyzet,de nem reménytelen,még megadom magamban az esélyt OV-nek,hogy normális ember módjára viselkedik,és tényleg teljesülnek a reményeik!:)Mert sokakkal szemben én remélem,hogy tényleg többet tudnak,mint én,és valójában értenek hozzá,mert ha nem azzal Mo.-t tönkre vágják,ezt meg nem szeretném,mert én nem tudok hová elmenni,de őszintén szólva,nem is akarok!

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 08:10:29

@melus79:

A PR egyik fontos eleme a manipulációs technikák okos alkalmazása. Mi történt?
1. Orbán bejelenti a magánpénztárak államosítását.
2. Azonnali felháborodás, sajtókampány a kezdeményezés ellen.
3. Orbán kinevez egy arcot hogy mentse amit lehet.
4. Az arc inkompetens, csacskaságokat beszél. Hamar eltűnik.
5. Az ellenkampány szélesedik, a kormány defenzívába szorul.
6. A kormány belátja a PR-vereséget és erőből lép: összegányol egy törvényt, ami legalábbis ingatag lábakon áll alkotmányosság szempontjából.

Felelősök:
1. Orbán. Az előző fideszkormány jó lépéseket tett az egyéni számlás rendszer felé. Miért nem az ebben résztvevő emberekre bízta a nyugdíj-re-reformot?
2. Matolcsy. Az ember egy zseni, ha rendkívüli helyzetben rendkívüli megoldást kell keresni, de hétköznapi helyzetekben nem szabad döntési pozícióba engedni.
3. Kormányzati PR. Múlt héten hallottam a PR vezetőt, szimpatikus figura, azt magyarázta, hogy a politikai ellenfél nem átall szembefordulni velük, ellenkampányt indítani, és ők így tehetetlenek. hát bakker...

Ferrarius 2011.01.26. 08:14:10

Kedves Gábor!

Nekem tetszik a blogod, emellett szerintem túlságosan rövidtávú az elemzések megközelítése. Bizonyos szempontok és bizonyos szereplők nem kerülnek napirendre.

Szempontok
1. lélektani, szociológiai tényezők
2. Iskolázottság (piacképe tudás), proaktív viselkedés, kultúra, tanuló közösségek
3. Bizalom... „Egy vezető által megismerhető egyik legfontosabb tudnivaló, hogy miképpen működik a bizalom.” John C. Maxwell
4. Hosszú távú gondolkozás, ki a valódi vezető...

Társadalmi folyamatok „szereplői” véletlenszerű felsorolásban
1. Civil szervezetek
2. Önkormányzatok
3. Autonóm gondolkozású középréteg (vállalkozók, gazdák, értelmiség)
4. Az értelmiség sajátos felelőssége
5. Kultúra, tudomány
6. Az erőtér amiben élünk... EU, globális világ, politikai-gazdasági hatalmi centrumok

Én nem érteke a politológiához, viszont érdekelnek a társadalmi folyamatok.
Munkám során sok emberrel kerülök kapcsolatba, a folyamatokat talán leginkább az „egyszerű” emberek felől látom.

Szerintem a blog javát szolgálná, ha nagyobb merítésű lenne.
Persze nem arra gondolok, hogy tanulmányok jelenjelek meg, és talán én sem vagyok elég jártas ebben a stílusban.

Valahogy azt az életérzést látom környezetemben és ezen az oldalon is, hogy minden egy két vezetőn múlik, és nem vesszük észre, hogy ezzel adunk olyan hatalmat a politikának amiért aztán sokat panaszkodunk.

Jó lenne látni építkező, a saját mozgásterét helyesen felmérő és az ebből fakadó felelősséget vállaló közösségeket.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 08:22:02

@melus79:

a demokráciaféltést és egyéb sallangokat (bocsi) átugranám.

sarokpont: mivel a pénzt nem lehet megenni, ezért bármilyen nyugdíjrendszer lényege, hogy az aktív népesség által pillanatnyilag megtermelt reál GDP (kenyér) egy részéről lemond az idősek javára, és ezért cserébe azt várja, hogy amikor megöregszik, a jövőbeni aktív népesség is tegye majd ugyanezt az ő javára. a pénz csak eszköz.

ha ezzel nem értesz egyet, ne is olvass tovább :-)

ha egyetértesz, akkor belátható, hogy a gyakorlati megvalósítás (felosztó-kirovó, egyéniszámlás, vegyes, magán, önkéntes stb) már csak technikai részlet, amit egy adott ország sajátos szempontjai, körülményei alapján érdemes kialakítani.

magyarországon a magánpénztárak nagyon sok pénzbe kerülnek az adófizetőknek:

1. a magánpénztárba átutalt járulékok hiányoznak a jelenlegi nyugdíjasokat ellátó felosztó-kirovó rendszerből. ezeket a költségvetés pótolja ki -- vagyis elvonja a gazdaságból (magasabb adókat vet ki, vagy hitelt vesz fel). ez évente kb 350 milliárddal magasabb hiány, és majdnem 3000 milliárd felhalmozott államadósság.

2. a magánpénztárak a megtakarítások egy részét államkötvénybe fektetik, erre a költségvetés kamatot fizet, az adófizetők pénzéből.

3. a magasabb ktgvetési hiánt és a magasabb eladósodottsági ráta miatt kockázatosabb adósnak számítunk, így a teljes kötvényállomány folyamatos megújítása magasabb hozamfelárral történik.

ez összességében évente 800-1000 milliárd többletkiadás.

vastort 2011.01.26. 08:22:10

Kedves Gábor!
sokszor esik itt szó a határon túli magyarok szavazati jogáról, főleg a kommentek között. Sokan evidensnek veszik, hogy ezzel a Fidesz bebetonozhatja a hatalmát. Én ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Ha van olyan, hogy "hosszú távú kontinuitás a választói magatartásban" (sokak szerint van), akkor a határon túli magyaroknak baloldalibbnak kellene lennie a trianoni terület lakosságánál. Ez a dualizmusban és a Horthy-korszakban is így volt (bár a dualizmusban a bal- és jobboldal képlete nem feltétlenül értelmezhető, ott úgy értem, hogy a majdnem örökké kormányon levő párt helyett a függetlenségi ellenzékre szavaztak inkább, persze nem is pontosan a mai határok szerint elválva). Van-e valamilyen jelenlegi felmérés, ami a határon túli magyarok pártpreferenciáit szondázza?
Tudom, hogy a 2005-ös népszavazás óta sokan utálják a szocikat, de ennek ellenére sem vagyok biztos a határon túliak = masszív jobboldali többség képletben.

török gábor 2011.01.26. 08:26:09

@vastort: alapvetően és hosszabb távra gondolva egyetértek. 2014-ben azonban feltehetően annak hozna előnyt, aki "megadta" a választójogot, azaz a Fidesznek. (erre vonatkozó felmérést nem ismerek)

melus79 2011.01.26. 08:32:00

@Mészáros Laci: De,egyetértek,ez evidencia.Viszont akik ezt lekommunikálták,nem olyan anyagi háttérrel vannak,mint a többség,engemet is beleértve.Az én családom kárpótlásként nem kapott semmilyen földet,bányát,szőlőt,gazdag rokon se hagyott ránk semmit.Éljük tisztességesen a magunk kis életét,nem vágyva luxusra,és akkor dönts egy ilyen horderejű kérdésben,ahol homlokegyenest mást mondanak!Nekünk nincs milliós számlánk,csak milliós hitelünk:),és komolyan hiszem az öngondoskodást,mint alapelvet.
Nem tudom,hogy PR vagy PR hiba,én csak azt tudom,hogy feje tetejére állt a világ.Mikor már majdnem elhinném nekik,hogy nemes a cél,"elszólják" magukat úgy,hogy visszakozok elméletben.A gyakorlatra még van pár napom dönteni,de tényleg nem tudom...

A MNYP-k működésén lehetett volna módosítani.Nem,továbbra is a módszer nem tetszik,mert újra és újra leírom,a cél nem szentesíti az eszközt.Én ezt vallom.Nem hinném,hogy komm.hibával állnánk csak szemben.

Tudod,a demokráciaféltés akkor vált számomra is sarkalatossá,amikor úgy éreztem,hogy már nem ugyanaz,mint addig.Addig nem érdekelt,mert természetes volt.Minden megmozdulásuk azt sejteti,hogy valami nagyon nem jó.Vegyük női megérzésnek!:)És akkor el is lehet bagatellizálni a véleményem!:)
Na,tényleg befejezem,mert ezer a dolgom,este folytathatjuk!Végre valaki nem lekezelő és erőből vitázó!Köszönöm!

ubul2000 2011.01.26. 08:37:49

@török gábor: Azért egy érdekes és fontos dologról nem esik szó. Az elcsatolt területeken lévők szavazásáról. Mert azt feltételezem, hogy erre a konzuli irodák, követségek nem lesznek elegendőek. Az sem valószínű, hogy azt elvárhassuk - jöjjenek ide szavazni. Az viszont érdekes lesz, amint az itteni pártok ott kampányolnak, szavazóhelyiséget tartanak fent, stb.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.26. 08:47:02

@manyike: ne tételezz róla többet, higgy nekem. :)
Faszkalap.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.26. 08:49:50

@ubul2000: próbálom megfogalmazni, mi lesz ez a külhoni szavaztatás, ha bármi is megvalósul meg belőle.
Önös politikai érdekből megvalósított összmagyar más faszával csalánverés... (?)

a-kis-herceg 2011.01.26. 08:59:18

@ubul2000:

vicc az egész. új-vidéken pár ezer ember kérelmezi. a mai napon a konzulátuson augusztusra kapnak időpontot.

már csak ezért sem lesznek előrehozott választások...

szerbek is szeretik a magyar állampolgárságot, az eu ban előnyökkel járhat (a magyarokat lexarják)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.26. 09:02:41

@Mészáros Laci: "Mi, akik magunkat okosnak tartjuk (a populáció 95%-a :-)"

Szerintem a 95%-nak az 50%-a csak félelemből (közszféra) és információhiány miatt nem maradt a pénztárban. Ezzel nem azt mondom. hogy melyik a jó döntés, hanem azt, hogy a legtöbben a "megalázó és megfélemlítő" tortúra miatt döntöt, hogy nem dönt, és ezzel "visszacsorog" az államiba.

Az azonban érdekes, hogy a független közgazdászok között és a szomszédos országokban döntő az öngondoskodás elve. És matolcsy is ezt vallja korábbi lépései alapján. csak most megkapta a fejtölcsért. :-)

Az lényegtelen szempont volt, hogy melyik a fenntarthatóbb rendszer. Most Orbánnak könnyű és sok pénz kellett. Ez lett "szakmailag megideologizálva". (Szerintem)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.26. 09:03:48

@vinczej: "csak félelemből (közszféra) és információhiány miatt"

Az információhiányon a teljes jogbizonytalanságot értem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.26. 09:07:42

@vinczej: nocsak, sikerült olyat írnod, amivel egyetértek.

6.Lenin 2011.01.26. 09:17:43

@a-kis-herceg:

Kíváncsi voltam a fejleményekre, benéztem.

Kedves kodó, nem azt jelenti- nem vagyok érintett- nem vagyok tájékozott.
Azt jelenti, már nyugdíjas vagyok néhány éve, tehát engem ez a probléma közvetlen nem érint már, de mivel a gyermekeimet érinti, áttanulmányoztuk a lehetőségeket, elég részletesen.

Megszoktam tőled, időnként elég szépen csúsztatsz, hogy az elfogult gondolkodásmódodba beleférjen.
Azt is megszoktam tőled, csak mások tevékenységének a parttalan kritizálásáig vagy képes eljutni., de ez a te problémád. Ennek a miértje, nem érdekel.

Az is legyen a te problémád, hogy miben értesz egyet ökörpöröllyel. Én a rasszistákkal sem tartalmilag, sem formailag nem értek egyet, ez viszont az én ügyem, nyilván.

Miért nem nekem írod meg nyíltan a rólam alkotott véleményedet? Érzed, hogy sántít ?

Még 1, annak idején, amikor ezt a kérdést boncolgattuk, belinkeltem 1 nagyon jó tanulmány erről a problémáról. Szerintem nem sokan olvashatták el, azóta meg letettem arról, hogy belinkeljek bármit is, kivéve néhány kedvenc zenészeim számai közül, de csak ha unatkozom.
Felesleges, általában a legtöbben ragaszkodnak a saját elképzeléseikhez, itt a tények nagyon keveseket érdekelnek.
Nem erről szólnak a blogok. Erre már elég korán rájöttem.
Engem szórakoztat, ráérek.

a-kis-herceg 2011.01.26. 09:23:54

TG nyitott új posztot a Záróráról

bóra77 2011.01.26. 09:44:39

@Szimba: nem csepülöm, csak elmondom, hogy nekem szétfolyós volt az egész riport, olyan amőbaszerű, nem volt egyben, és ráadásul nagyon sok újat nem tudtam meg. Amit Gábor elmondott, annak a nagy részét már tudtam, innen, meg innen-onnan. Nagyon kevés újdonság volt számomra benne. És nem tudom, hogy koncepció volt-e, hogy csak a politológusi létről/karrierjéről szóljon a riport. Ez korántsem volt portré!
Nézz meg egyszer egy portré-interjút Szily Nórával, egyből másként fogod látni Alinda tevékenységét. Ami nem rossz egyébként, csak szerintem még érnie kell, meg helyenként sok. Legalábbis nekem.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 10:18:14

@vinczej:

jaj, a 95% nem a maradók arányára vonatkozott, hanem arra, hogy a zenberek alapvetően okosnak és racionálisnak tartják magukat, és a kognitív disszonancia mindig a többiek csapdája :-)

1. Igen, az állami rendszert választók kényszerből vagy lustaságból léptek át, esetleg lojalitásból, és nagyon kevesen tudatosan. Elbaltázták a pr-t, maradt a kényszer.

2. Nem, itt nem gyors pénzről van szó, a visszakerülő manyupvagyont egészében adósságtörlesztésre fordítják. a célok sokkal inkább hosszú távúak.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 10:28:43

@melus79:

demokráciaféltés: körbe vagyunk bástyázva. EU, ET, stb.

Öngondoskodás öregkoromra: illúzió, amit a pénzemre vágyó bankok keltenek. Mindjárt el is mondom, miért látom így, de most dolgom van.

Zagson 2011.01.26. 10:29:12

Szeretem ezt a blogot, de ez a cikk totál egy felesleges darab volt. Néha a nem írni semmit jobb mint a csak azért írni mert muszály. Kb még 200 olyan forgatókönyvet elő lehet citálni ami akár logikus lehet a Fidesz (vagy az FBI vagy az oroszok, vagy a marslakók-ha vannak, illetve megint 200 forgatókönyv, hogy miért logikus, hogy vannak- vagy valami titkos afrikai meleg templomos szekta)részéről. Szerintem ilyen dolgokról viszont irodalmi vagy legalábbis szórakoztató ponyva stílusban van csak értelme írni. Amúgy jó blog(nézek is valami értelmes , felnőtt cikket itt amit még nem olvastam).
u.i.: remélem nem lesz minden héten egy ilyen hipotézis-erőlködés, csak, hogy 3 év múlva elő lehessen rángatni a vinyóról, mondva, hogy (hú én már akkor megmondtam, hogy ez lesz, pedig milyen kacskaringósnak tünt ez akkor még-miközben ). mert ez kicsit olyan mint roulettben tenni egy zsetont az összes számra(a 0 ra is)

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 10:43:15

@simonmondja.:

"Szóval, mit akarsz mondani a nyugdíjról, az öregekről és a tőkehiányról? Van valami összefüggés?"

Van.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.26. 10:58:44

@Mészáros Laci: Na látod.
Lehet ilyen átgondoltan érvelni, és mindjárt igazad is van.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 11:00:08

@vinczej:
@melus79:

A nyugdíjas koromra való takarékoskodás, vagy öngondoskodás több feltételre épít, és ezeknek csak egy részéről szoktunk beszélni.

1. Amíg fiatal vagyok, részt veszek a gazdaságban (GDP-t "termelek") és van jövedelmem.

2. Az általam termelt GDP egy részéről lemondok azok javára, akik nem, vagy nehezen tudják magukat eltartani: idősek (nyugdíjasok), segítséggel élők stb.

3. Gondoskodom arról, hogy amikor én idős leszek, és nem tudom magamat eltartani, akkor is legyenek majd fiatalok, akim megtermelik majd a GDP-t, aminek egy részéről lemondanak az én javamra.

Ha ezek a feltételek teljesülnek, akkor működhet az öngondoskodás.

CSAKHOGY.

Az öngondoskodás azzal jár, hogy amikor felnevelek három gyereket, sokkal kevesebb pénzt tudok félretenni öregkoromra. A feleségem meg 7-8 évig egyáltalán nem tud félretenni, mert jövedelme sincsen, és utána is kevesebbet keres, mert kiesett a munkából, "tudják", hogy sokat fog hiányozni a gyerekek betegségei miatt stb. Így aztán az öngondoskodás arra ösztönöz, hogy NE legyen három gyerekem, hanem csak kettő vagy egy.

És ezzel az öngondoskodás lábonlőtte magát.

Mert a bankbetétem értékállóságát hosszú távon nem az MNB kamatpolitikája határozza meg, hanem az, hogy lesz-e olyan aktív népesség, aki megtermeli majd azt a GDP-t, amiből öregkoromra nyugodtan vásárolhatok majd. Ha nem lesz ilyen aktív népesség, mert nem szültem elég gyereket, akkor sok öregember fog sorbanállni a kevés péknél, hogy kenyeret vásároljon, a kenyérnek felmegy az ára, és oda az értékállóság.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 11:00:59

@simonmondja.:

lásd itt az előző commentben ugyanezt bővebben :-)

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 11:06:09

@melus79:

"újra és újra leírom, a cél nem szentesíti az eszközt"

ezzel mélyen egyetértek. a valóság sokkal inkább azt igazolja, hogy a nemtelen eszközök bemocskolják az eredetileg nemes célokat is.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.26. 11:10:16

@Mészáros Laci:
Az a bibi, kedves Laci, hogy ahogy írod, az öngondoskodás nem esik egybe a társadalmi teherviseléssel.
Viszont a tőkehiánynak meg egyikhez sincs köze.

Ezek után, az a kérdés, hogy minek kavarod őket ...

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 11:17:00

@simonmondja.:

a tőkehiány ott lép be, amikor azt mondom, hogy oké, a magyar társadalom elöregszik, akkor a nyugdíj-előtakarékossági betétemet mondjuk malajziában fektetem be, és ott lesznek fiatalok harminc év múlva is, majd élek a maláj hozamomból, míg a magyar állami nyuggerek szopják a kócról a mézet.

ám a nyugdíjszámlákon levő tőkére itt magyarországon is nagy szükség van. ha ezt a tőkét kivisszük malajziába, még kevesebb tőke marad itthon, ami gyorsítja a magyar gazdaság összeomlását.

a német gazdaság nagyon jelentős folyómérlegtöbblettel rendelkezik, viszik is ki a nyugdíjalapok a tőkét a feltörekvő országokba. ezzel van kb egy generáció fórjuk. mert gyerekek ott sem születnek, és a következő generáció felnőttkorára már ott is folyómérleghiánnyal kell szembenézniük, és azzal, hogy nem tudják a megtakarításaikat külföldre kihelyezni.

hát így függ össze.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.26. 11:34:42

@Mészáros Laci:

A pénzt, amíg nem húzzák föl a vasfüggönyt - oda viszi fialtatni mindenki, ahova akarja.
Eddig is, eztán is.
Ha itthon időnként rátenyerel az állam, akkor inkább külföldre.

A nyugdíjpénztárak befektetése pedig államilag volt meghatározva, hogy - hazai állampapírban legyen.

Úgyhogy marad most a fizetéseltitkolás és a külföldre menekítés.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 12:52:12

@simonmondja.:

így van.

ez egyfajta társadalmi csapda: amíg egy ember dönt úgy, hogy saját érdekeit követve a személyes megtakarításait malajziába helyezi, addig makroszinten ez nem okoz érzékelhető romlást.

Ha már sokan döntenek így (a társadalmi csapdák szóhasználatával: dezertálnak), akkor már makrogazdasági mértékben is érzékelhető a romlás: romlik a folyó fizetési mérleg, a hiányt ellensúlyozó hitelfelvételek ellenére is tartósan gyengül a forint, Magyarország mint befektetési terep egyre kevésbé lesz vonzó, így aztán a direkt külföldi befektetések (FDI) összege is trendszerűen leszakad a régiós versenytársaktól.

Nem szükségszerű ezt az utat járni, de lehetséges.

melus79 2011.01.26. 13:36:20

@Mészáros Laci: Értem én,de a 21. században azt várni az államtól,hogy majd mindent ő!kicsit avítt szerintem.
én a szociális szférában dolgozom,ahol alaptétel,hogy nem halat kell adni az embernek,hanem meg kell tanítani halászni.Na,én most azt érzem,hogy hal adása lesz egyrészt(és még csak nem is a nemes célból,hanem finanszírozandó az elmebajos gazd.pol.-i fantazmagóriájukat),másrészt csökkent a halat a segélyek visszavételével,de halászni nem tanít meg.majd lesz 1 milla munkahely.Tuti.Matolcsy megmondta.20-30 év múlva ki tart el minket,azt nem tudom.De sok mindenben egyetértek,a kiindulási alappal mindenképp.
Este talán az új poszton folytathatjuk!:)

lüke 2011.01.26. 14:08:03

@Szimba:
mint anno Lukácsról a 70-s években, emlékszel?

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 14:08:37

@melus79:

nice to talk to you :-)

én elég hézagosan járok erre, üzenj valahogy, ha nem itt válaszolsz.

van egy csomó területe az életnek, ahová az állam csak azért furakszik be, mert azt hiszi, hogy "jobban tudja" pedig valójában nem tudhatja, mert nem ismeri a helyzetet belülről. ez elég általános emberi tulajdonság. ezekre a helyzetekre teljesen igaz az, hogy az államnak ki kellene vonulnia belőle, és van is erre példa (gyvi -- nagy állami intézmények helyett gondozói családoknál történő elhelyezés).

van azonban egy csomó terület, ahol azért nem lehet a gyeplőt a nép közé dobni, hogy gondoskodjon magáról, mert valamelyik klasszikus társadalmi csapdába lehet belefutni. magyarországon a népesség nagy része individualista motivációk alapján hoz döntést, ez a csapdahelyzetek melegágya, ilyenkor pedig a kooperációt törvénnyel kell kikényszeríteni.

a demokráciaféltés kapcsán egy érdekesség: a Magyarországon létező "közúti ellenőrzés, iratokat kérem ellenőrzésre", vagy a gyalogosok alkalmi igazoltatása sok országban teljesen ismeretlen, és egy ilyen intézkedés bevezetését legalábbis a demokrácia halálának tekintenék. mi pedig ebben élünk :-)

lüke 2011.01.26. 14:09:11

@simonmondja.:
ezt elvettéka fontosabb dolgok
ponty ezt akartam írni
süti beállítások módosítása