Előre szólok: akik minden spekulációt, jövőre vonatkozó találgatást utálnak, véletlenül se olvassák el az alábbi bejegyzést. Az öncélú ködszurkálást én sem szeretem, de miután a politikai elemzőnek (szerencsére) nincs lehetősége a kísérletezésre, időnként a gondolatkísérletek kifejezetten hasznosak lehetnek. Már csak abból a szempontból is, hogy megmutatják: a politika soha nem kötött pályán mozog, a politikus mindig választhat, s még akkor is dönt, amikor látszólag semmit sem csinál.
(Fotó: Facebook)
Amellett fogok érvelni, hogy érdemes óvatosan tekinteni a jövőbe, mert a 2014-ig beláthatónak gondolt politikai ív akár meg is törhet menet közben. Konkrétabban: bár valóban az a legvalószínűbb, hogy a következő parlamenti választásra három év múlva kerül sor, s addig nem várható semmilyen közjogi következményekkel járó politikai változás, azért érhet még minket meglepetés. Ha a politikai racionalitás első látásra amellett is szól, hogy a kormány élvezze és használja ki a három évnyi választásmentes időszakot, léteznek érvek más forgatókönyvek mellett is. Legalább három okból: a kormányfő politikusi habitusa, a Fidesz képének építése és a politikai versenyelőny megtartása miatt.
1. Orbán Viktor politikusi gyakorlatából gyakran a váratlanságot, a meglepetés erejét emelik ki a megfigyelők. Valóban: a Fidesz elnöke mindig szeretett egy lépéssel előbbre járni ellenfeleinél, törekedett arra, hogy kiismerhetetlen, kalkulálhatatlan legyen politikája. Bizonyos értelemben éppen ennyiben vált csak kiszámíthatóvá: tudni lehetett és lehet róla, hogy nem idegen tőle a megszokottól eltérő megoldás, azaz politikájában mindig benne volt és benne van a meglepetés lehetősége.
2. A Fidesz a parlamenti választás óta törekszik arra, hogy dinamikus, intenzív politikával válassza el saját magát a korábbi kormányok cselekvésképtelennek lefestett gyakorlatától. A párt és vezetője mindig is szeretett „mozgásban lenni”, sok mindent megváltoztatni azért, hogy ne alakulhasson ki vele kapcsolatban a két évtizednyi politikai szerepvállalásból következő elhasználtság, elkopottság érzete. A kormányváltást követő retorika tűzijáték is nagyrészt azért kellett, hogy újnak, frissnek mutassa magát egy olyan politikus és egy olyan politikai erő, amely a rendszerváltás óta az egyik legállandóbb szereplője a magyar közéletnek.
3. A váratlanság, a meglepetés nagyon komoly versenyelőnyt biztosíthat kigondolójának: amíg ugyanis a többiek a kalkulálható, normál esetre készülnek, az ötlet gazdája az adott helyzetre optimalizálhat. Az ilyen megoldás persze kockázatos, veszélyes játék: a szavazók ugyanis az unalomnál csak a felesleges cikk-cakkokat viselik nehezebben. Egy jól kitalált, tervezetten végrehajtott és ügyesen elmagyarázott meglepő húzás azonban megbéníthatja az ellenfeleket, s mint ilyen, kétségtelenül létező kockázatai ellenére sem eleve elvetendő ötlet.
De vajon a mostani helyzetben mi számíthat meglepő, váratlan húzásnak? Talán a hozzászólók segítenek, kiegészítenek majd, én ugyanis jelenleg csak két ilyet tudok elképzelni: előrehozott választást és/vagy megkomponált helycserét. Most nem elsősorban az a fontos, hogy ezekről részletesen értekezzünk, hanem az, hogy lássuk: elméletileg mindkettő választható lehetőség a Fidesz számára, olyan, amelyre feltehetőleg a riválisok egyáltalán nincsenek felkészülve.
Az új alkotmány elfogadását követően a kormány bármikor dönthet úgy (s ami fontosabb: elfogadható érvekkel indokolhatja is), hogy most, amikor a támogatása még kifejezetten magas, s amikor az ellenfelei még levegőt is alig kapnak, újabb négy évet kér a választóktól. Mint ahogy a kormányfő is húzhat egy váratlant: az államfő valamilyen indokkal megoldható korai lemondása után – esetleg még közvetlen választással is, de alapesetben parlamenti támogatással – átülhet az államfői székbe (nem elsősorban – mint ahogy erre utalnak néhányan - a több hatalom, sokkal inkább a kisebb terhelés és a nagyobb presztízs miatt). S bár ezzel már szándékaim ellenére túl messzire, a po-fi kategóriába megyek, teljesen hipotetikus alapon mégis hozzáteszem: még az is meglehet, hogy a Fideszen belüli érezhetően erősödő hatalmi harc éppen erről – és nem másról! – szól; arról, hogy egy ilyen helyzetben kinek lenne esélye a pártot és a kormányt uraló államfő bizalmából a miniszterelnöki posztra.
S akkor a végére a politológusi "vörös farok": egy szóval sem mondom, hogy valószínű vagy esélyes, amiről írtam, egyszerűen csak azt állítom, hogy nem elképzelhetetlen...