Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
01:09

Lassan vége a téli parlamenti szünetnek, azaz egyre közelebb lépünk a tavaszi ülésszak két meghatározó vitájához: az ígért reformokról és az új alkotmányról. A kormány hamarosan konkretizálni kezdi azokat a lépéseket, amelyeket ugyan soha nem fognak megszorításnak nevezni, de amelyektől többek között azt remélik, hogy az ilyen döntésekre váró nemzetközi gazdasági szereplőket megnyugtatják majd. Ezt követően pedig a parlament alkotmányozó üzemmódba kapcsol, s a tervek szerint április végéig elfogadja az új, 2012 elején hatályba lépő alaptörvényt. Meggyőződésem, hogy hosszabb távon is meghatározó lesz, miként viselkednek, milyen stratégiát folytatnak a pártok idén tavasszal.

Bár a reformok természetesen közvetlenebbül érintik a választókat, a két téma közül mégis az alkotmányozást érzem politikailag izgalmasabbnak és kiszámíthatatlanabbnak. Gondoljuk csak meg: míg a reformok kapcsán meglehetősen könnyen kalkulálható a – minden bizonnyal nem túl emelkedett színvonalú - vita alakulása, az alkotmány körüli politikai csata tartogathat meglepetéseket. A reformoknál – annak ellenére, hogy az Orbán-kormány a Gyurcsány- és Bajnai-kabinetnél kedvezőbb csillagzat alatt vág bele a kiadáscsökkentésbe - elsősorban a közvélemény reakciója lehet kérdéses. A szerepek ebben a vitában nagy valószínűséggel kioszthatók előre, s legfeljebb az lesz tanulságos, hogy miként felejtik el mindkét oldalon a korábbi „elvi” mondatokat. Az alkotmányozásnál azonban még igazán azt sem tudjuk, hogy ki milyen műsorral készül.

Ennek a tudatlanságnak a legfőbb oka a döntési lehetőségek meglepően széles tárháza. A tervezetről – amely még akár jelentősen módosulhat is, amíg elnyeri végső formáját – már írtam korábban, azt állítván, hogy ha ennek szellemében születik meg az új alaptörvény, akkor az nem hozza el a várt/félt negyedik köztársaságot. Ennek ellenére hiba lenne azt gondolni, hogy a javaslathoz és annak tárgyalásához való viszony kizárólag (vagy inkább elsősorban) a szöveg alapján alakulhat. A nagy küzdelem inkább arról szól majd, hogy vajon a folyamat végén ki lesz rettenetesen csalódott: (1) az alkotmányt egyedül, esetleg - ami talán még rosszabb számára - a Jobbik társaságában megtárgyaló és elfogadó Fidesz, vagy (2) a kivonulásával magára maradó, önmagát a folyamat során sajátos karanténba záró MSZP.

Az erősen elkötelezett támogatók most persze egyszerre horkadnak fel mindkét oldalon: (1) miért lenne baj az, ha a kétharmados többséggel rendelkező kormány egyedül alkotmányozna, (2) miért lenne baj az, ha az MSZP az egész folyamattól távolmaradva egyedül mutatná ki határozott tiltakozását? Természetesen egyik sem lenne „baj”, hiszen jelenleg egyedül alkotmányozni és magányosan protestálni is lehet. Ma azonban nem az a kérdés, hogy el tudja-e fogadtatni a Fidesz az alkotmányt (igen), s nem is az, hogy az MSZP a tiltakozásával meg tudja-e akadályozni az alkotmány elfogadását (nem). Sokkal inkább az, hogy a közjogi értelemben feltehetően sikeres alkotmányozás milyen politikai következményekkel jár, kit hoz kedvezőbb és kedvezőtlenebb helyzetbe, s egyáltalán hogyan fogja érzékelni és értékelni a közvélemény a folyamatot, milyen lesz az egész percepciója, látványvilága. Az az igazi tét tehát, hogy a "választói fejek" többségébe mi kerül majd: az, hogy „a Fidesz még csinált magának egy alkotmányt is”, vagy az, hogy „az MSZP már megint kimaradt a nemzeti együttműködésből”.

A pártok döntéshozói tapasztalataim szerint nagyon is tisztában vannak ezzel, érzik a rájuk leselkedő veszélyeket, nem véletlen, hogy a háttérben már régóta lázas fejtörés és felkészülés zajlik: vajon hogyan lehetne a legkedvezőbb módon kijönni ebből a szituációból.

Ma úgy tűnik, hogy a helyzet kulcsa jelentős részben – de nem kizárólag - a parlament legkisebb pártjának kezében van. Azt tudjuk, hogy a Jobbik minden bizonnyal aktívan részt venne a vitákban, az MSZP pedig – bár láthatóan nem teljesen egységes még ebben - nagy valószínűséggel inkább teljesen kívül maradna. Amennyiben ez a szándék marad tavaszra is, az LMP viselkedése eldöntheti a kérdést: ha az MSZP-vel együtt kivonulnak, a Fidesz egy hónapon keresztül a Jobbikkal kettesben tárgyal az alkotmányról - ettől a látványtól okkal tart a kormányoldal. Ha azonban az LMP részt vesz az alkotmányozásban, s esetleg még néhány módosítója be is kerül a végső szövegbe, az egész folyamatot elutasító MSZP rekeszti ki magát szimbolikusan – ettől a látványtól pedig a szocialistáknak fájhat a fejük. Nem kell hozzá sok ész, hogy belássuk: az LMP tavaszi döntése – amit persze a többiek viselkedése is befolyásol majd - saját sorsára és az egész folyamat megítélésére, látványára is jelentős hatással lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr502637302

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mesterházi Márton - A HATALOM SZÖRNYŰ ANATÓMIÁJA 2011.02.05. 10:42:32

Szaltikov-Scsedrin 1869-es művének – Egy város története – „forrása” a Glupovi krónika, mely „az 1731-től 1825-ig terjedő időszakot öleli fel.” Az író erősen igyekezett, hogy a cári cenzor gyanúját elaltassa. Ma másf...

Trackback: Orbán Viktor Facebook kérdései 2011.02.04. 17:33:57

Szerdán megjelent a hír, hogy Orbán Viktor a szokásos évértékelőjéhez, maga "...a nép az istenadta nép..." is kérdéseket intézhet a facebook-on, melyeket az évértékelőjébe is belevesz.Mai nap véletlen keresgéltem facebook oldalon és...

Trackback: Bízik a piac az adósságcsökkentésben 2011.02.04. 13:39:02

Többhavi mélypontra süllyedt a pénteki londoni kereskedésben a magyar adósságtörlesztési kockázat biztosítási ügyleteinek árazása, tükrözve a magyar strukturális reformcsomaggal kapcsolatos derűlátó piaci várakozást.

Trackback: LMP: számolni kell velük 2011.02.04. 08:30:20

A Fidesz okosan tenné, ha számolna Schifferrel és pártjával, és az új alkotmány megalkotásába a jövő egyik potenciálisan meghatározó baloldali politikai erejét is bevonná. (Fotó: MTI) Sajtóinformációk szerint kezdik belátni a Fideszben, hogy ...

Trackback: Azért is alkotmányoznak 2011.02.04. 03:17:01

Forradalom van. Kétharmados, fülke- és ellenforradalom. Már csak az Alkotmány – kétharmados többséggel szemben gyönge – korlátai gátolják a tobzódó többség kiteljesülését.A társadalompolitikai tendenciák egyértelműek. És katasztrofálisak. A...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ordnassac 2011.02.04. 01:19:18

A végén még lehet, hogy ezt az irományt többen fogják olvasni, mint a hivatalos koncepciót?

lehetmas.hu/sajtokozlemenyek/10538/alkotmany-a-jovonek/

s.csaba 2011.02.04. 01:22:13

Láttunk már itt hasonló "mérleg nyelve" pártot... én azt gondolom, hogy az LMP akárhogy is dönt, végül nem tud erényt (és politikai tőkét) kovácsolni a döntésből.

Jester 2011.02.04. 01:22:29

Magyarán az LMP az egyszerinek tűnő lehetőség elbaltázása után (nem alkotott maradandót a parlamentbe kerülve), most kap még egy - talán utolsó - esélyt, hogy megalapozza a jövőjét. Nem szimpatizálok a zöldségekkel, de a pluralizmusnak jót tenne, ha nem a leszerepelt mszp-nél csapódnának le a protest szavazók.

beácska 2011.02.04. 01:22:34

Elnézést hogy itt írok, de nincs más lehetőségem.

Kumin Ferenc kitiltott a blogjából mert meg mertem kérdezni hogy a Fideszről írt cikke alá miért nem írja oda, hogy ő amúgy Orbán Viktor és a Fidesz tanácsadója. Feri tudomásom szerint Giró-Szász Andrással együtt Habony Árpád munkáját segíti de erről a tényről sajnos elfelejti tájékoztatni az olvasóit, pedig ma már nagyon másként fogalmaz mint ATV-s időszakában vagy köztársasági elnöki szóvivőként. Feri nekem sokat jelent, tanított korábban és bíztam benne hogy ő másként fog viselkedni mint a többi politológus, s ezt a reményemet még nem adtam fel.

Kérlek benneteket hogy segítsetek meggyőzni Ferit a helyes viselkedésről és helyettem is kérdezzétek meg a blogján hogy miért nem hozza nyilvánosságra ezt az elkötelezettségét. Köszönöm a segítségeteket!

Ordnassac 2011.02.04. 01:28:06

@beácska: puszta érdeklődés: van erre valami forrás, hogy OV tanácsadója vagy a századvéges munkája miatt gondolod ezt vagy van konkrét infód?

trabant 2011.02.04. 03:15:44

@beácska:

Nézz vissza az előző bloghoz" Remélem kielégítőnek találod a válaszom.

Treuga Mei 2011.02.04. 03:15:57

Csekély értelmű medvebocsként fölvetem: mit állít a szöveg? Hogy az új alkotmány szelleme és szövege bár önmagában izgalmas és hosszú távra meghatározza a társadalomnak nevezett közösség életét, arra nem érdemesíthető (vagy a politikatudomány topicgazda által művelt formája nem merészelheti feszegetni), hogy koncepciója alapján véleményt formáljunk róla az előzetes információk alapján lévén? "A tervezetről – amely még akár jelentősen módosulhat is, amíg elnyeri végső formáját", annak megítéléséről ezért a pártorientált és tribunális viszony az elsődleges orientáló tényező, amelyről "hiba lenne azt gondolni, hogy a javaslathoz és annak tárgyalásához való viszony kizárólag (vagy inkább elsősorban), a szöveg alapján alakulhat, hisz a szöveg az idő folyamán koncepciótól függetlenül változik majd"? "A nagy küzdelem inkább arról szól majd, hogy vajon a folyamat végén ki lesz rettenetesen csalódott"? Mit állítunk? Hogy az új alkotmány mint társadalmi rendszert és együttélkési modus vivendit meghatározó alapvetés érdekes, de csak hatalomdinamikai szempontból igazán figyelemre méltó a vizsgálata, mivel - épp csak a koncepcióján kívül - szinte alig tudunk valamit róla, hisz oly sok minden változhat benne? Hogy nem a közösség valós és mély rétegeket is bevonó párbeszédén alapuló konszenzusa az érdekes, hanem az, hogy melyik erőforrás-privatizáló (jelen esetben hatalmi) csoport nyer rajta rövid és közép távon?
Persze lehet, hogy együgyű proletárként megint valami alapvető félreértésbe estem...
Elkeserítő, hogy a társadalmi diskurzust ilyen - nem, nem csupán felszínes, az alatt akad_hat_ mélység is! - sekélyes szinten tekintjük relevánsnak és befolyásoljuk!
Mármint mi, igen mély és kevés társadalmi beághyazottsággal bíró proletárok. A magas értelmiségnek nyilván mások a prioritásai - és ez így van jól!

)-:

Merlin

trabant 2011.02.04. 03:16:57

@beácska:

Jav.: Nézz vissza az előző bloghoz!

hencz 2011.02.04. 06:06:20

@beácska:
El van nézve. unalmas a szöveged, úgy hogy vissza lehet menni.
Lehet máshol kopogtatni a billentyűzetet.

hencz 2011.02.04. 06:22:31

Orbán Viktor jelenleg fontos szerepet tölt be. és tehetségesen folytatja a hatalmi politizálást, mely az új alkotmányban fog kicsúcsosodni.
"Várt/vélt" negyedik köztársaság nem lesz. szerintem.

Link Elek 2011.02.04. 07:23:18

en teljesen lehetetlennek tartom, hogy a fidesz kepes legyen az alkotmanyat elfogadtatni a szeles kozvelemennyel.

kb annyit er, mint a 49-es kommunisa alkotmany. azt sem fogadtak volna el, ha nem lettek volna itt az oroszok. ez sem kellene senkinek, ha nem lenne a 53%-os fidesznek a magyar valasztasi rendszer aranytalansagai miatt a parlamentben 2/3-a.

Doberdo 2011.02.04. 07:27:09

Bár erről fentebb egyáltalán nem esik szó, nemsokára egy nem pártpolitikai kérdés fogja meghatározni a közbeszédet. Ez pedig a tüntetések, sztrájkok ügye. Mostanában sokan fogják
számolni- annak ellenére, hogy alkotmányhoz semmiféle érzelmi viszonyulást nem mutatnak- azt, hogy mi marad meg a pénztárcájukban. Ezen túlmenően a jobboldali közgazdászok is egyre inkább tudják és mondják, hogy a gazdaságpolitikai hibák miatt sok bajt hozhat a kormányzó párt nemcsak magára, hanem az országra is. Ezeket a kérdéseket nem a blogírók, hanem a gyakorlat fogja felvetni. A megoldás nem biztos, hogy a szavazó fülkékekben fog megtörténni. Az elefáncsont - toronyból ez nem látszik ?

Link Elek 2011.02.04. 07:31:20

az, hogy az LMP beszall-e, vagy nem lenyegtelen.
az lenne lenyeges, hogy a nem, vagy csak reszben politikai, de szeles tarsadalmi beagyazottsagu szervezetek nyilvanosan egyetertsenek az alkotmany koncepciojaban.
nem a szovegeben, hanem az elvekben. a szoveg az csak jogi nyelvezetre leforditasa az elveknek.

nagyon hianyzik nekem a tarsadalmi vita olyanokrol mint: meddig terjed az onvedelem, sajat vagyon vedelme? lenne-e ertelem Mo-n is az amerikai stilusnak, vagyis amikor a sajat lakasodban/kertedben buntetlenul lelohetsz egy betolakodot, ha veszelyben erzed magad. a jelenlegi magyar szabalyok szerint az kerul bortonbe aki megprobalja megvedeni azt ami a sajatja.

ugy latszik nem tanult a fidesz a mediatorveny bukasabol. _elore_ kell tamogatast szerezni egy alapjogokat erinto valtoztatashoz. nem azutan, hogy a bologato janosokkal megszavaztattak. ok akarmilyen szemetet megszavaznak (a nemzet tolla meg alairja), amit elejuk tesznek.

ssi 2011.02.04. 07:41:18

megpróbálok nagyon kívüliről közelíteni - országérdeket nézni, gondolni

- MSZP, LMP - maradjon ki belőle !!!!!!!!!!!!!! - szerintem
- főleg az MSZP-nek nagyon határozott elvek mentén, s pártegységesen
- LMP-arculat kezd megbízható, kiszámítható lenni, ami sokaknak vonzó lesz

sajnos:
- eddigi 8 hó alatt azt tapasztalhattuk, hogy a nem őszinte látványzsarolás a nyerő (L. manyup is)
- határozottan sulykolni, ismételni, hogy mi igen is akarunk benne részt venni, ha bizonyos feltételek teljesülnek, melyek vitathatatlanok, tömegeknek befogadható, értelmezhető, s a hazáért van minden, a hazáért bármit
- hogy a szocik képesek-e végre egységet (=kusst, pártfegyelmet) kifele mutatni, végre ütős érveket, elveket végre ütősen tálalni? - fogalmam sincs

- kormány puhít, szépít, előre gondolkodik, óvatos, előre menekül - bár megint más a szándék, mint a tettek, a látszat - mikor ötlettár lehetőséget nyit a nép felé,
- de ami szerintem nem szerencsés, hogy talán az Alkotmányunk módosítása is lehetne tisztán csak szakemberek kezében, hogy ez főleg, mivel az ország működése szempontjából ez a legfontosabb, s így fontosabb, mint az AB korlátozása, KT átalakítás stb., s ahhoz nem kértek népi segítséget

jjulie 2011.02.04. 07:45:34

ez az ország a mostani alkotmánnyal, vagy bármilyen másikkal, vagy akár alkotmány nélkül is létezhetne

de deficites háztartással, gazdasággal?

mi a kakáért fontosabb is az alkotmányos gumicsont?

az alkotmánnyal semmi új nem történik, az orbán jól megetetil a változást a változásért antikommunista birkáit, és megpróbálja fokozni a hányingert az ellenfeleinél, mi is ebben az ismeretlen faktor, a vitára okot adó izgalom, ha az élet meg a 6 villamos ugyanúgy megy tovább?

mondjuk egy közpénzből élő felszinelemzőnek lehet, hogy fontos

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.04. 08:28:40

Itt most tényleg nagy lehetősége, de felelőssége is van az LMP-nek. Ugyanis, ha az Alkotmány szövegén nekik tulajdonítható akarat alapján módosítani tudnak, akkor jelentősen megnőhet a jövőbeni szerepük. Ám ha ez a módosítás nem érinti a Tákolmány társadalmilag és politikailag legvitatottabb részeit, akkor az isten sem mossa le róluk, hogy "érdekegyüttműködést" valósítottak meg a FIDESZ-szel. (Például megmarad a népszavazás kihagyása, a kétciklusos bebetonozás). Kb. úgy tűnik, mint amikor a FIDESZ elrekvirálja az autót, de az LMP elviheti belőle az üléshuzatot.

Az MSZP helyzete sem könnyű, valóban. Sőt csak rossz és rosszabb opciót választhatnak. Ha a FIDESZ erőszakkal átveri a Tákolmány "FIDESZ-re szabott" részeit (lásd fent), akkor elég röhejes lenne asszisztálni "saját kivégzéséhez". (Kb. olyan, mintha az elítélt megválaszthatná, hogy milyen színű kötéllel akasszák).

Felfoghatjuk úgy is: Ha az LMP asszisztál, és a társadalom a "kompromisszumkészsége" miatt nagyobb bizalmat szavaz a pártnak, akkor az nyereség (nekem is), azzal együtt, hogy akkor az MSZP veszít. Másik opció, hogy az MSZP bojkottjának jogossága a társadalomban visszaigazolódik, és ezzel az MSZP nyer, és az LMP tolódik a FIDESZ-re, akkor az nyereség az MSZP-nek (nekem is). Ám a legrosszabb forgatókönyv szerint mindketten veszítenek saját hozzáállásukkal. Az lenne az igazi veszteség.

Persze a legvalószínűbb opció, hogy a társadalomban a FIDESZ Tákolmányaként csapódik le a dolog. Akkor pedig a FIDESZ veszít sokat. Kérdés, hogy ez mikor érvényesül a választói akaratban. (Abban már végképp nem tudok bízni, hogy a FIDESZ figyelembe veszi a jövő igényeit is)

tibapó 2011.02.04. 08:35:07

Kicsit szomorú vagyok, hogy a téma az, milyen hatással lesz az alkotmányozás az egyik vagy másik párt pozíciójára.
Sokkal jobban érdekel engem, és kellene, hogy mindannyiunkat érdekeljen, milyen hatással lesz az új alkotmány, annak egyik, vagy másik verziója magára a nemzetre. Remélem erről lesz külön poszt. És arra is kíváncsi vagyok, egyetért-e a házigazda meg a kommentelők azon véleményemmel, meggyőződésemmel, hogy egy új alkotmányt nem a négy évre a hatalomba bebetonozott honatyáknak kellene kimódolni, hanem egy olyan alkotmányozó nemzetgyűlésnek, amely az alkotmányozás után, mint aki jól végezte dolgát, visszavonul, és átadja helyét egy ügyvezető országgyűlésnek. Ami a régi-új alkotmány szellemében ugye már újra kétkamarás lesz, reményeim szerint.
Még pár gondolat magáról az alkotmányozó nemzetgyűlésről. Ennek tagjait valamiképp más módon kéne kiválasztani, mint a képviselőket, és azért fontos, hpgy utána ne regnálhassanak, hogy ne hajolhassanak maguk felé szent kezeik, ha értitek ugye.

Megfigyelo 2011.02.04. 08:41:59

Akármit csinál az LMP, ez egy "olmützi oktrojált alkotmány" lesz csak.

Diocles 2011.02.04. 08:43:21

"Ha azonban az LMP részt vesz az alkotmányozásban, s esetleg még néhány módosítója be is kerül a végső szövegbe, az egész folyamatot elutasító MSZP rekeszti ki magát szimbolikusan – ettől a látványtól pedig a szocialistáknak fájhat a fejük. Nem kell hozzá sok ész, hogy belássuk: az LMP tavaszi döntése – amit persze a többiek viselkedése is befolyásol majd - saját sorsára és az egész folyamat megítélésére, látványára is jelentős hatással lehet."

Feltehetek egy kérdés?
Ön mit tanácsolja az LMP-nek, melyik változattal szolgálná jobban saját érdekeit? Bár tán még válaszolnia sem kell, a vájt fülüek számára kiolvasható ebből is az álláspontja.

Schiffer szerintem tudja, h az LMP számára öngyilkosság volna az MSZP-vel, pláne Gyurcsánnyal egy gyékényen árulni. Ha részt vesznek, akkor viszont egyedüli baloldali ellenzéki pártként bírálhatják két hónapig a kormányt, az MSZP szinte önként vonja ki magát a show-ból. Ha netán el is fogadtatnak valamit a kormánytöbbséggel, akkor sem kell megszavazniuk az Alkotmányt, de elmondhatják, h az MSZP-vel szemben ők elértek valamit, és mégsem feküdtek be.

Szóval szerintem Schiffer látja ezt, kérdés, h a zsigeri SZDSZ-es vonal (Dorosz, Scheiring, stb.), amely a frakcióban többségben van, képes a racionális döntésre...

global001 2011.02.04. 08:46:30

Szerintem az új Alkotmány kb 2 mondatból fog állni:

Isten újjá született, Orbán Viktor személyében !
Egyébként pedig minden a miénk !

Aláírás: 2/3.

sztd 2011.02.04. 08:47:44

Szerintem az LMP bevonása önmagában csak rövid távú sikerrel járhat. Ha nincs meg a népszavazás, ami legitimálná az alkotmányt hosszú távra, az LMP részvételére évek múlva senki nem fog emlékezni, pláne, ha ő is inkább felejtené, vagy utólag hibának tartaná.

Szóval vagy lesz népszavazás ami megerősíti a rendszert, vagy visszaállítják a régi alkotmányos rendszert (amire legalább az nem mondható, hogy a Fidesz alkotta), vagy a következő válságnál 20-30 év múlva kezdhetik az egészet elölről. Szerintem.

Ha lesz népszavazás, akkor az LMP csak veszíthet azzal, hogy kimarad, ha nem, akkor pedig a Fidesz csak veszíthet azzal, hogy keresztülveri az alkotmányt. Hiába tűnik most úgy, hogy az LMP-vel könnyebb megegyezni, mint a népszavazást sikerre vinni.

eremita 2011.02.04. 08:48:58

@beácska:

Nincs annál undorítóbb dolog, mint amikor egy - különben jól ismert - média szereplő megpróbálja letagadni a nyilvánvaló párt elkötelezettségét, és független elemzőként próbál megjelenni különböző vitákban.

Vajon miért nincs Kumin faszában annyi vér, hogy elemzései, nyilatkozatai után kiírja: "Orbán Viktor tanácsadója"

xorfrion 2011.02.04. 08:50:40

Szájer nem szeretné, hogy "örök időkre megváltoztathatatlan legyen" az alkotmány

hvg.hu/itthon/20110204_szajer_jozsef_alkotmany#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_2_4

Lesznek még itt érdekes dolgok.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.04. 08:53:02

@Ordnassac:
Jaja.
Azt nem címlapozták és nem is boncolták.
Pedig egy politológusnak szép munka lett volna.

Hát ennyi.
Még egy ribanc.

LMP mennyél biodíszletnek az alkotmányozó fideszhez !
Ugye, Gábor ?

Link Elek 2011.02.04. 08:53:06

@eremita:
mert talan nem magatol jott, hanem a partkozpontbol kuldtek, hogy legyen fidesz barat "fuggetlen" velemeny is

Balt 2011.02.04. 08:53:08

Technikai jellegű észrevétel: Egy "ás" kimaradt az első bekezdés végén. :) (Bár a spell check szerint nyilván ez is helyes: "alkotmányoznál".)

Na, olvasom!

mréveiller 2011.02.04. 08:55:15

@Link Elek: azért lett kétharmad mert kb az össze egyénit megnyerték nem az aránytalan rendszer miatt ahogy mondod.

Az Mszp nem is baj ha nem alkotmányozik abból nem kérek, de az Lmp és a Jobbik javaslatai érdekelnek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 08:56:01

Elolvastam az LMP-s javaslatokat és azok jórészt nekem nem igazán hiányoznának az alkotmányból.

Az Mszpseknek úgysem fog tetszeni az új alkotmány, akármilyen is lesz. Ez nem gond. Ha a választópolgárok többségének sem fog tetszeni, akkor majd úgyis kétharmadot kap az Mszp és visszaállítják a posztkommunista alkotmányt.

De inkább az új alkotmány egy jelentős és szimbolikus lépés lesz Magyarország posztkommunista jellegének csökkentésében.

Egy népszavazás róla mindenesetre jó lenne, lezárná az addigi vitákat így vagy úgy.
Csak Magyarországon a demokrácia nem szokás.

Jós én sem vagyok és nem kedvelem a jövőre vonatkozó találgatásokat a jelen tényeivel való foglalkozás helyett, de a tippem az, ha már ez a téma, hogy inkább a Fidesz jön ki jól az alkotmányozásból, az Mszp rosszul, a Jobbik helyzetén pedig érdemben nem változtat. Az LMP-én sem közvetlenül, de az valóban kérdés, hogy az LMP hogyan fog viszonyulni az alkotmányozáshoz és ennek már lehetnek további következményei rájuk nézve is.

Őszinte Őrült 2011.02.04. 08:57:32

Én nem vizionálnék még az LMP-nek "mérleg nyelve" szerepet. Amúgy is, ne felejtsük el kedves Gábor, hogy a Fidesz mellett a KDNP is feltétlenül részt vesz az alkotmányozásban, tehát az a Jobbik nélkül is kétpárti. És erre nem lehet azt mondani hogy ezt én se gondolhatom komolyan, hiszen láthatóan a Fidesz komolyan gondolja hogy a KDNP egy létező párt, többek között tárcákat ad nekik.

Szerintem a Jobbik is jobban járna ha inkább kimaradna. Eleve szélsőségesebbek a hívei, nem hiszem hogy a "jó fiúk vagyunk, alkotmányozunk" szlogennel bent lehet őket tartani az akolban. A Jobbiknak úgy sincs esélye érdemi eredményt felmutatni, a radikálisabb elképzeléseiket biztosan kihúzzák, a kevésbé radikálisakra meg bizonyítsák be hogy az ő ötletük volt. A Fidesz bármire ráfoghatja hogy ők ezt már 8-12-20 éve be akarták venni az alkotmányba.

Nekem eleve erős a gyanúm hogy az egész alkotmányozási cécó erősen fel lesz fújva, hogy elterelje a figyelmet más, égetőbb dolgokról. A legszebb az lenne ha még az elnökség alatt sikerülne belefutni egy újabb összeurópai tiltakozásba valami elhibázott alkotmányos passzussal. A fijúk képesek rá. Szíjjártó pedig bármikor képes egy tűszúrásból elővarázsolni Krisztus stigmáit.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 08:57:43

@s.csaba:

Az ellenkezőjére viszont lehet esély, ezért a minimum feladat a számukra az, hogy legalább ezt elkerüljék.

lüke 2011.02.04. 09:01:16

@Ordnassac:
bejus itt nyafog már tegnap este óta,szolidaritunk vele
nem tudom miért nem a Dansk Ugeblad-ban teszi közzé, az legalább még meszebb van és magyar se olvassa

ember67 2011.02.04. 09:01:39

Az MSZP sajna nem veszi észre, hogy így, megújulás nélkül a régi arcokkal senki nem bánja, hogy kimarad az alkotmányozásból. Nagyon elhasznált arcok, elhasznált morálok.
Az, hogy jogilag nem számonkérhetőek a burjánzó korrupciós ügyekben nem számít. A nem tudtam, nem vettem észre válaszok morálisan ugyanúgy elhasználták őket. A szándékos hülyeség nem kevésbé negatív attitűd, mint az ügyeskedő kisokos.
Mit tudna egy 8 évig töketlen "banda" érdemben hozzátenni a dologhoz?

Ez nem azt jelenti, hogy pártolom a "lesz...om a fejeteket" fideszes alkotmányozást, de a megkerülhetetlen státuszból az MSZP írta ki magát.

ludas 2011.02.04. 09:01:50

Orbán Viktornak muszáj új alkotmányt készítenie. Felesküdött a jelenlegi alkotmányra (betartom és betartatom…Isten engem úgy segéljen!), de alkotmányellenes törvényeket fogadtatott el kormányával, pártjával és a parlamenttel. Az alkotmánybíróságot megfosztotta attól a lehetőségtől, hogy intézkedései alkotmányosságát a továbbiakban vizsgálhassa. Hogy ne kapja meg az „esküszegő” bélyeget, azt kezdte kommunikálni, hogy a jelenlegi alkotmány rossz alkotmány, sztálinista alkotmány, amit nem is kell betartani, tehát ki kell dobni. Ezért ez a nagy sietség az alkotmányozással.

világoszöld 2011.02.04. 09:01:55

Ha a kormánypártok egyedül vagy Jobbik-kal együtt fogadják el az új alkotmányt , nyilván legális lesz, de egyáltalán nem biztos , hogy a jővőre tekintve legitim. Egy későbbiekben felálló parlament / megkoctáztatom akár egy nagykoalicióval/ bármikor megváltoztathatja azt, betonbiztosra venni dőreség lenne. A politikában mindig minden változik, azt se gondolta volna senki, hogy a jaltai konferencián elhatározott eu. felosztás egyszer bedöl, talán még 1988-ban sem.

fidesz friend 2011.02.04. 09:04:08

@beácska: én is megkérdezném: biztos, hogy dokumentáltan fizetett tanácsadó? mert akkor megkérdezem.
egyébként szerdán ismét volt az ATV-ben, és keményen támogatta a fideszt. ezúttal Bánó vele adott a "kiegyensúlyozottságra".

Balt 2011.02.04. 09:06:21

Nos, ez érdekes kérdés, valóban. Itt jöhet a képbe Kodó Tamás prekoncepciója. :) Én ettől függetlenül remélem, sőt, jóval nagyobb esélyét látom, hogy az LMP nem tartja magát távol az alkotmányozástól, mert - egy feltehetőleg erős gyurcsányista befolyás alatt álló - MSZP-vel való közösködés nem lehet perspektíva nekik hosszabb távon sem. Annál is inkább, mert ha az MSZP megint a harcos szembenállás politikáját választja, az nyilvánvaló, hogy Gyurcsány álláspontjának és pozíciójának megerősödését jelenti. (Tyúk-tojás probléma, de hát az MSZP mindig is ilyen dialektikus alakulat volt... :))

Balt 2011.02.04. 09:06:57

@Balt: Hű, de udvarias voltam! :)

Balt 2011.02.04. 09:08:06

@Jester: Ez is egy szempont, valóban...

eremita 2011.02.04. 09:08:25

Természetesen fontos szempont egy párt számára, hogy milyen politikai haszonnal tud kijönni az alkotmányozási csatározásból, ezzel teljesen egyetértek a cikk írójával.

De szerintem még fontosabb, hogy milyen lesz az új alkotmány szellemisége. Mert nagy az esély rá, hogy a konzervativizmusnak az avítt, 19. századi szentkoronás, Werbőczy-törvényes vonulata fog érvényesülni benne. Ez esetben a FIDESZ halálos csókja fogja megpecsételni annak a pártnak a sorsát aki ennek az alkotmánynak az elfogadásához a nevét adja.

Dühöngő bika · http://napimorgas.blog.hu/ 2011.02.04. 09:08:51

Az a baj, hogy az évek során kialakult politikai kultúra nem nagyon vetít elő túl pozitív kimenetet:
1.
A Fidesz folytatja a fülkeforradalmas dumát és megcsinálja egyedül. Ez évtizedekre fog témát adni az ellenzéknek, és már látom lelki szemeim előtt ahogy 9 év múlva a bal oldal azzal fogja magyarázni az alkotmánysértéseit, hogy ez nem egy legitim alkotmány.
2.
Megegyezik a két párt.
Olyan mutyit feltételez ami garantálja , hogy ez az alkotmány rossz lesz.

Nincs jó megoldás, és félő hogy olyan hosszútávú adut ad az ellenfelei kezébe amit nem tud kimagyarázni.
Ebbe a harcba nem kellene belemenni, mert a FIDESZ ezt nem nyerheti meg.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 09:09:01

@Link Elek:

Akkor milyen alkotmány kell?

Ha egyik alkotmány sem kell, akkor már logikusabb, hogy a mostani hatalom hozzon egy új alkotmányt, mint hogy az 1949-es gyökerű maradjon érvényben továbbra is.

Azt csak akkor tudnánk meg, hogy milyen alkotmányos keretek között szeretne élni a magyar nemzet többsége, ha Svájchoz hasonlóan demokratikus lenne, és lehetne népszavazni bármelyik törvényről, beleértve az alkotmányt is.

Amíg ez nincs, addig mindig úgy lesz, hogy az éppen uralkodó hatalom alkotmányoz úgy, ahogy neki tetszik, a nép véleménye meg nem számít.

Azt mindenesetre semmiképpen sem gondolom, hogy a jelenlegi országgyűlésnek kevesebb felhatalmazása lenne alkotmányozásra, mint amilyen az 1989-es kommunista parlamentnek volt, akkor sem, ha én magam is el tudnék képzelni nagyobb felhatalmazást is.

bóra77 2011.02.04. 09:11:10

@beácska: ja, egyetértek, Kumin gáz. Már régóta ignorálom a blogját, amit az ATV-ben művelt szerdán, az meg vérlázító volt.

TG remélem nem áll be ebbe a sorba sosem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 09:11:25

@Link Elek:

@Link Elek:

Akkor milyen alkotmány kell?

Ha egyik alkotmány sem kell, akkor már logikusabb, hogy a mostani hatalom hozzon egy új alkotmányt, mint hogy az 1949-es gyökerű maradjon érvényben továbbra is.

Azt csak akkor tudnánk meg, hogy milyen alkotmányos keretek között szeretne élni a magyar nemzet többsége, ha Svájchoz hasonlóan demokratikus lenne, és lehetne népszavazni bármelyik törvényről, beleértve az alkotmányt is.

Amíg ez nincs, addig mindig úgy lesz, hogy az éppen uralkodó hatalom alkotmányoz úgy, ahogy neki tetszik, a nép véleménye meg nem számít.

Azt mindenesetre semmiképpen sem gondolom, hogy a jelenlegi országgyűlésnek kevesebb felhatalmazása lenne alkotmányozásra, mint amilyen az 1989-es kommunista parlamentnek volt, akkor sem, ha én magam is el tudnék képzelni nagyobb felhatalmazást is.

fidesz friend 2011.02.04. 09:11:54

igen érdekes ez az árok melyik parján állás alapú szemlélet az alkotmány ügyáben.
de nem csoda.
máshhol a pártoknak ethosza, küldetése, ideológiája, de legalább programja van. a mieinknek egyik sincs, így marad az "árokpart" az öndefinícióra.
versengés a választókért, negatív IQ-val: ez a magyar politika

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.04. 09:13:39

@ludas:
Az a bibi, hogy ezzel az Alkotmánnyal zavarták le a fülkeforradalmat.
Tudod, amivel kiszámolták, hogy 8 milliónak 3 a kétharmada.

Ha szar volt, akkor írják ki a választásokat még egyszer.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.04. 09:14:42

@Akitlosz: Az előző alkotmány 20 évig bírta, hogy mindenáron változtatni akarják. A mostani 4 évig sem fogja bírni.

Diocles 2011.02.04. 09:15:33

Az MSZP kivül maradása szerintem amúgy inkább a belső küzdelmekről szól, ti. a Gyurcsány-szárny már előre bejelentette, h nem vesz részt abban, Mesterházy pedig érthetően nem kíván adni nekik egy ekkora támadási felületet, h "behódolással" vádolják, szóval ez Mesterházynak kényszer.

Az LMP-nél minden érv a jelenlét mellett szól (komoly szereplési lehetőség, megkülönböztethetőség az MSZPtől, "középen állás", ám a vitában a kormányellenesség demonstrálása, kompromisszumkészség megjelenítése a jobboldal felé, miközben az alkotmányt sem kell elfogadniuk, stb.), bár, mint mondtam, az LMP-frakcióban többségben lévő zsigeri SZDSZ-es vonal (Schiffer, Jávor és Mile kivételével mindenki) érzelmi alapon állhat hozzá a kérdéshez.

A Fidesznek, ha van esze, akkor tartogat magának olyan pontokat, amelyeket az LMP a saját sikereként adhat el, tehát pl. a most Szájer által megfogalmazott javaslatokat sem a Fidesznek kell bedobnia, hanem ezeket lehetne az LMP "hatalmas sikereként" tálalni, ti. hogy az LMP "meggyőzte" a kormányt, h mégse két ciklusbeli elfogadáshoz kössék az alkotmánymódosítást. Szóval ilyen dolgokkal a színfalak mögött komoly gesztusokat tehet nekik a Fidesz, miközben az MSZP-től semmit nem várhatnak.

goumideaumineaux 2011.02.04. 09:16:59

Üdv, démosz!

Én mintha valami olyasmit olvastam volna,. hogy a Jobbik sem támogatja nagyon az új alkotmányt. Nem lehet, hogy ők is kivonulnak?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 09:18:31

@Doberdo:

A jelen kisebb gazdaságpolitikai hibái a múlt nagyobb gazdaságpolitikai hibái következményeinek a mérséklése közben végzett munka következményei.

Gy. k. nagyobb hiba az, ha egy kormány hitelből él és eladósítja az országot annál, hogy egy kormány megpróbálja csökkenteni az államadósságot.

Belebukni természetesen mindegyikbe bele lehet.

Csak az államcsőd felé vezető úton biztos a bukás, csak az időpont kérdéses - ha az időpont több mint négy évre van, akkor az már jó az aktuális hatalomnak - míg a másik út rövid távon nehezebb, de legalább abban benne van az esély a sikerre is.

CSENDES 2011.02.04. 09:19:53

@Diocles: Szerintem ez már eldőlt. Az LMP saját koncepcióját most olvastam át Ordnessac javaslatára. Az a veszély nem fenyeget, hogy elfogadnak belőle valamit is:-)) Pedig vannak benne egész jó dolgok.

Balt 2011.02.04. 09:20:21

@Link Elek: Nem hinném, hogy az aktív választópolgárok 47%-a (jelen esetben még kevesebb) helyből szembe menne, vagy bármilyen tétova/határozott oppozíció pártjára állna. Ha a leginkább harcos (látatlanban) ellenző, Gyurcsány színre lép, "legjobb" esetben is egy meglehetős érdektelenségbe fullasztható az ügy, á la 2004-es népszavazás... (Bár itt még hasonló, dátumra kulmináló aktus sem várható.)

lüke 2011.02.04. 09:20:51

itt mindenki vérröl beszél ma. csak nem folyni fog?
hajrá

@goumideaumineaux:
ha mindenki kivonul, ki lesz benn
ez valami kinn a bárány-birka- benn a farkas játék?

lüke 2011.02.04. 09:25:09

gumidominó blogtársnak üzenem itt nincs
démosz
itt birkák vannak,költöien

"borjú, bárány béget"

lüke 2011.02.04. 09:27:30

@Diocles:
ez az, meg kellene etetni a borjúkat

goumideaumineaux 2011.02.04. 09:30:09

@lüke: Hát csak megismételhetem a nick neved. lüke :)

A FIDESZ azért benn marad. Ők szeretnének új alkotmányt.

eremita 2011.02.04. 09:30:57

A FIDESZ április végén új alkotmányt akar, vagyis mához képest még van szűk három hónapunk. Milyen alkotmányozási folyamat az, ahol az elfogadás előtt negyed évvel - egy szűk csoporton kívül - senki nem tud semmi konkrétumot?

Mi folyik itt? Szigorúan titkos háborús haditerveket szoktak így legyártani. Mi ez? Ami előttünk zajlik, arra két jelző a megfelelő:
- Végtelen bizalmatlanság a társadalommal szemben;
- egy szűk elit mérhetetlen hatalmi gőgje.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.02.04. 09:31:15

Újabb bizonytalan kimenetelű pécsi fideszes nagyberuházás!

Kedden értesültünk arról, hogy a 750 állásos mélygarázs projekt megkapta az építési engedélyt, és a beruházó Szigeti-Garázs Kft. – a cégvezető nyilatkozata alapján – a lehető leghamarabb meg kívánja indítani a kivitelezési munkálatokat. Mindenkit emlékeztetni szeretnék arra, hogy a beruházás megindítása az önkormányzattól ugyan nem igényel forrásokat, de a mélygarázs elkészülte után Pécs városa 20 év alatt ki fogja fizetni a beruházás több mint 4 milliárdos értékét, ráadásul eközben osztozik az üzemeltetés kockázatában is. Mindez évente több száz milliós kiadást jelent majd az önkormányzatnak, amire nyilván kamatterhek égy egyéb költségek rakódnak. A magasház működése nélkül ezzel szemben aligha tudunk megalapozott becsléseket adni a lehetséges bevétel nagyságáról. Mindez tehát értékelhető úgy, mint egy 20 év alatt realizálódó, igen kockázatos beruházás.
A legnagyobb baj természetesen e beruházás megtérülésének garanciáival van. A pécsi Közgyűlés 2010. év március 18-án tartott ülésén dr. Páva Zsolt polgármester úr a következőket nyilatkozta: "Ez a projekt akkor lesz kockázatmentes – mert van benne nyílván kockázat – ha a magasház végre megkapja azt a funkciót, amit régóta terveznek."
Mivel a magasház sorsát továbbra is teljes bizonytalanság övezi, a mélygarázs-komplexum megépítése véleményünk szerint indokolatlan, és felelőtlen lépés lenne. Igencsak megkésve, csak most fog készülni egy tanulmány a magasház funkciókkal való megtöltésének részleteiről. Szintén most veszi kezdetét a város közösségi közlekedésének új alapokra helyezését célzó közép- és hosszú távú koncepció kidolgozása, melynek nyilvánvalóan fontos része a kötöttpályás közlekedési rendszerhez kapcsolódó parkolók ideális elhelyezésének meghatározása. Kijelenthetjük tehát, hogy a városvezetés jelen esetben a szekeret kívánja a lovak elé fogni.
A város jelenlegi költségvetési helyzetében, amikor az önkormányzat elbocsátásokra, új adónem bevezetésére kényszerül, nem a kudarcos nagyberuházások (pl. Expo-Center, reptér, stb.) sorát kell gyarapítani, hanem az egekbe szökött munkanélküliség kezelésére, és az egyre nehezebb helyzetbe kerülő, a pécsi polgárok számára megélhetést nyújtó vállalkozások támogatására kell a szűkös forrásokat átcsoportosítani.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 09:31:45

@Link Elek:

Az USÁban tízszer annyi gyilkosság történik arányosan, mint a szomszédos Kanadában.

Emellett az USA tartja arányosan a legtöbb embert börtönben, nem a gonosz diktatúrák, tehát az államuk semmiképpen nem példaértékű.

Ha az emberek fegyverrel védik az ingatlanukat az az erőszak mértékét növeli.

Ugyanis mindig, MINDIG a betörő, rabló dönt, hogy hova, mikor, mivel, hogyan tör be. Övé a kezdeményezés jelentős előnye.

Ha tudja, hogy fegyverrel várhatják, akkor maga is jobban felfegyverkezik és erőszakosabban fog fellépni.

Cserében persze a fegyveres lakók könnyedén lelőhetik az átrúgott labda után a kerítésükön átmászó suhancokat.

Arról nem is beszélve, hogy a gyerekek is könnyebben juthatnak fegyverhez amellyel szívesen játszanak a kicsik.

Magyarország hiába jutnak eszébe egy nagyobb diáknak, hogy fegyvert fog és lelövi a tanárait, úgysem talál lőfegyvert, így nem jut tovább kósza gondolatnál, ami nem bűncselekmény.

Az USÁ-ban viszont talál fegyvert, és használja is.

Igazából nem is értem, hogy lehet az amerikai fertőt követendő példának gondolni.

Egyetlen "lúzer zsaruk" műsorban több autósüldözést mutatnak, mint amennyi Magyarországon 20 év alatt történik.

lüke 2011.02.04. 09:33:58

@goumideaumineaux:
repetitio est mater studiorum

KG2000 2011.02.04. 09:34:26

Na ez egy jó felvetés Török Gábor részéről, igazi (jó értelemben vett) gumicsont azoknak, akiket érdekel a politika. Mondjuk szerencsére, ha igazak a hírek, április végéig tart csak a rágcsálás (ill. utána még lesznek Gyurcsányék részéről hatalmas utórágcsálások, amelyek elsősorban saját magukat hergelik fel, ami nem is árt).

Tényleg az LMP viselkedése a kulcs.
Ebből a szempontból T.G. nyugodtan elemezheti, mi is az LMP párhuzamos alkotmánykoncepciója, mert ennek ürügyén fogja az LMP eldönteni, hogy résztvesz-e az alkotmányozásban, és ha igen, meddig.
SZERINTEM RÉSZT FOG VENNI BENNE AZ ELEJÉN, AZTÁN A VÉGE ELŐTT NAGY DÉRREL-DÚRRAL KIVONUL. Bárkivel fogadok ebben, mert ez az optimális taktikai politikai viselkedés az LMP számára.
Az alkotmánykoncepcjuk röhejes, mert kizárólag a miniszterelnök hatalmának a megnyirbálása a cél. A lehető legbutább, legönzőbb, lerövidlátóbb céljuk az, hogy a köztársasági elnök hatalma megerősödjön. Nos, azt már az elsőéves történész- vagy politológushallgató tudja, hogy egy országot nem lehet két emberrel irányítani. Göncz Árpád alkotmányellenesen jóval nagyobb hatalmat szakított magának, mint amennyi az alkotmány szerint járt volna neki, amivel nagyon nagy részt hozzájárult az Antall-kormány akkori bénultságához és a posztkommunista populista maffiahatalom totális visszatéréséhez a politikai hatalomba IS.

Összefoglalva: az LMP alkotmánykoncepciója alkalmatlan arra, hogy egy ország működését biztosítsa, arra viszont alkalmas, hogy az LMP politikai hasznát maximalizálja.

bariga 2011.02.04. 09:36:11

@Ordnassac: lehet, hogy ez lenne a járható út, hogy ha már alkotmányozási kényszer van (nem tudom van-e?), akkor minden párt készítsen egy koncepciót. Bár hol tudják bemutatni az egy másik nagy kérdés.
A parlamentben sok esély nincsa vitára, vagy bármilyen eltérő nézet elfogadására, mégis ott kell lennie mindenkinek.
A kivonulás az gyávaság, az ember végezze el a dolgát a munkahelyén, akkor is nem könnyű, vagy menjen inkább fátvágni.
A bénult ellenzék , az LMP pláne nem, még jövőre sem lesz képes bármily akdályt gördíteni egy nagyon rossz és antidemokratikus alkotmány ellen (bár reménykedjünk, hogy nem ez lenne a terv) itt csak a civilmozgalmakra lehet számítani, vagy a nemzetközi nyilvánosságra.
Bár nehéz fórumot találni, mert én a tüntetéseket sem tartom jó eszköznek.

A parlamentnek meg amúgy ezer más dolga kellene hogy legyen, mert ha nem hozzák meg a szükséges "reform" törvényeket, akkor mindannyian mehetünk kapálni.

metalheart · http://rocknmetal.blog.hu/ 2011.02.04. 09:39:43

A zemberek sz@rni fognak egy ilyen alkotmányra. persze lehet, hogy ez viktorék egyik célja is. viszont sajnos a nagy baj lehetőségét is magában hordozza. ha bedurran a nép agya. egyiptom.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 09:41:30

@vinczej:

Amennyiben a közvélemény-kutatási adatok megalapozottak, akkor simán van a Fidesznek akkora támogatottsága, hogy meg merhetné kockáztatni az új alkotmány népszavazásra bocsátását.

Ha átmegy, akkor azzal hiteltelenné és megalapozatlanná válik a "Fidesz tákolmány" vád, és a jövőre, következő ciklusokra is jelentős részben kifogná a szelet a posztkommunista alkotmány megtartás mellett érvelők vitorlájából.

De ettől eltekintve sem kevésbé legitim ma alkotmányozni, mint 1989-ben volt a kommunizmus végóráiban.

lüke 2011.02.04. 09:41:43

@bariga: @KG2000:

hol van olyan ország ,ahol az ellenzék készíti elö a politikai
döntéseket?
www.youtube.com/watch?v=jMxd9EjLtkI

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.04. 09:42:24

@beácska: [megtettem, amit követelt - a Beácska. Most rajtad a sor, irány Gréczyzsóti blogja. Az eredményt linkeld be ide...]

Balt 2011.02.04. 09:42:54

@Link Elek: "ugy latszik nem tanult a fidesz a mediatorveny bukasabol."

Ma már nem látszik bukásnak, sőt:
tisztabeszed.blog.hu/2011/02/03/magyarorszag_megussza_a_mediatorvenyt

"_elore_ kell tamogatast szerezni egy alapjogokat erinto valtoztatashoz."

Ez jogos kritika, elfogadom.

lüke 2011.02.04. 09:44:53

@Hepci:
ja ,hogy ez bilaterális üzlet

CSENDES 2011.02.04. 09:45:02

@KG2000: "Az alkotmánykoncepcjuk röhejes, mert kizárólag a miniszterelnök hatalmának a megnyirbálása a cél. A lehető legbutább, legönzőbb, lerövidlátóbb céljuk az, hogy a köztársasági elnök hatalma megerősödjön."

Te nem olvastad el, mert akkor nem állítanál ilyeneket.
Vagy leszel olyan kedves rámutatni, hogy melyik fejezetben olvastad. Úgy visszavonom.

balfék 2011.02.04. 09:46:48

Arra nem gondolhatunk, hogy ez az egész alkotmányozási herce-hurca (sokak szerint nincs alkotmányozási kényszer)csak a közbeszéd elterelése a várható megszorításokról?

KG2000 2011.02.04. 09:47:02

@Akitlosz: Így van. Sőt, az 1989-es alkotmányozás mind közjogi, mind társadalmi szempontból jóval kevésbé volt legitim. Egy okból lehetett csak véghezvinne: mert a Magyarországon a Szovjetúniótól a megszálló hatalmat átvevő Európának és az USAnak egy új Alkotmány volt az érdeke.

Most pedig pontosan fordított a helyzet: a magyar népnek az érdeke az új Alkotmány, a megszálló hatalmaknak és mocskos helytartóinak (MSZP és tsai) meg nem érdeke. Nem is elsősorban a tartalom miatt, hanem amiatt, mert egy új Alkotmány Magyarország függetlenségének a nagyon erős jele és biztosítéka lenne, már önmagában azzal a ténnyel, hogy LÉTEZIK.

nu pagagyí 2011.02.04. 09:48:13

Kár agyalni. Egyszerűen ki kell szedni azokat a baromságokat, amit az eredeti alkotmányba belepakoltak, és meg is kaptuk a megfelelőt.

Lendíthetetlen ólomkatana 2011.02.04. 09:48:28

Attól tartok, hogy az LMP nem képes felfogni annak jelentőségét, ha együtt alkotmányoz a féldiktatorikus fidesszel és a szélsőségesen nacionalista Jobbikkal... Pedig, ha nem lennének poszt SZDSZ, akkor ez nem is lehetne kérdés..

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.04. 09:48:30

@Akitlosz: Azt, hogy most pillanatnyilag átmenne, nem jelenti azt, hogy a politika "felocsúdása" nem hozza elő a módosítási kényszert.

Amúgy a FIDESZ nem meri meglépni a népszavazást, mert egyáltalán nem biztos, hogy arra nem tudna egy (civil) olajfa koalíció összeverődni. És az nagyon veszélyes lenne a FIDESZ-re nézve, ha pont a Tákolmány apropóján keletkezne egy erős ellenzéki párt.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 09:48:55

@tibapó:

"Sokkal jobban érdekel engem, és kellene, hogy mindannyiunkat érdekeljen, milyen hatással lesz az új alkotmány, annak egyik, vagy másik verziója magára a nemzetre."

Ennek boncolgatásához jobban kellene ismerni az új alkotmányt. Ma szerintem még nem időszerű téma, jelenleg igencsak fantáziálás szinten lehetne csak.

"És arra is kíváncsi vagyok, egyetért-e a házigazda meg a kommentelők azon véleményemmel, meggyőződésemmel, hogy egy új alkotmányt nem a négy évre a hatalomba bebetonozott honatyáknak kellene kimódolni, hanem egy olyan alkotmányozó nemzetgyűlésnek, amely az alkotmányozás után, mint aki jól végezte dolgát, visszavonul, és átadja helyét egy ügyvezető országgyűlésnek."

Ezzel én egyetértek, csak kevés - szinte semmi - esélyét nem látom.

Magyarország a parlament a legfelsőbb döntéshozó szerv és a hatalom önként, erős nyomás nélkül soha nem mond le a jogosítványairól.

A parlamentarizmus természetesen nem demokrácia ahhoz, hogy a parlament hajlandó legyen elfogadni egy demokratikusabb berendezkedést erős rá ható társadalmi nyomásra lenne szükség, de amíg ilyen hatékonyan működik a megtévesztés és a propaganda, hogy a parlamentarizmus = demokrácia, addig erre nem sok esély van.

Tehát alkotmányozó nemzetgyűlés szerintem nem lesz.

Országgyűlés bolond lenne ilyet összehívni, más - köztársasági elnök, akárki - meg nem teheti meg.

Iustizmord 2011.02.04. 09:49:34

az Isten nem mossa le hogy ezt az alkotmányt, a sztálinista alkotmány mintájára, orbáni alkotmánynak hívják majd.

Balt 2011.02.04. 09:50:00

@Diocles: Én is pontosan így látom.

lüke 2011.02.04. 09:50:55

@metalheart:
ezt mondták a választások elött is : Szerbia ez itt,
ha nem is egészen, de a Balkán,
az agy meg nem durran be ,mert nincs

lüke 2011.02.04. 09:51:53

@Iustizmord:
eddig is az volt, mit elégedetlenkedsz,
kutyából nem lesz szalonna

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.04. 09:52:24

@CSENDES: Amennyire olvastam - nem most - nekem az jött le, hogy
mintha az LMP 2006-ban élne, és az akkori kormány elleni harcra írták volna.
Fel se tűnt nekik, hogy mostanra bármit is erősítenek meg, ott Orbán embere ül már...

A másik, amire emlékszem, a lakhatáshoz való jog.
Ez is, mintha 5 évvel ezelőtti lenne.
.
Mert most, hogy már boldog-boldogtalan lehet magyar állampolgár,
elég érdekes lenne, ha a világ összes hajléktalanja ide jönne lakást kérni.

Balt 2011.02.04. 09:52:48

@Diocles: Bár azért az valahol huszadrangú szempont (legalábbis ma), hogy a legkisebb parlamenti párt milyen praktikus (és nem elvi) álláspontra helyezkedik egy alkotmányozási folyamat közben.

porfelhő 2011.02.04. 09:52:54

Üzenem a t. kommentelőnek! kikérem magamnak én személy szerint nem vagyok birka, nem is voltam az.
Aki annak érzi magát, mehet a kolomp után, nemzetileg együttműködve, tehet javaslatot az új alkotmányra, részt vehet a nemzeti konzultáción.

parlamentarista 2011.02.04. 09:53:14

ez a mérleg nyelve dolog ott hibázdik, hogy az fidesznek nagyjából háromszor annyi szavazója van, mint a szocialista pártnak. tehát az egyensúlyozgatásnak kevés értelme van. ezt a kormányt a külföld fogja megbuktatni.

a kormány olyan dolgoktól függ, mint az orosz energia, gáz, az olaj ára, mit mondanak a külföldi szakmai befektetők, és a kockázati tőkések, hogyan alakul a forint árfolyama, az uniós soros elnöksége, mit mondanak az uniós szakbizottságok, és így tovább. ezek a szavazatszám szempontjából meghatározóak. mit mond az lmp az alkotmány kapcsán átlagbéla számára "kiafasztérdekel" kategóriája.

CSENDES 2011.02.04. 09:55:13

@bariga: "lehet, hogy ez lenne a járható út, hogy ha már alkotmányozási kényszer van (nem tudom van-e?), akkor minden párt készítsen egy koncepciót. Bár hol tudják bemutatni az egy másik nagy kérdés"

Az LMP-s letölthető a honlapról, én is onnan töltöttem le. Állítólag az MSZP-nek is van, de nem tudják még, hogy benyújtják-e.

Balt 2011.02.04. 09:58:16

@sztd: Tölgyessyben is ilyen félelmek fogalmazódtak meg. (Lásd egy korábbi posztban pl.)

Sajnos benne lehet a pakliban egy előrehozott választás - talán ezt is pedzegette valaki már, mint Orbán egy lehetséges stratégiai ötletét -, de önmagában egy népszavazás szerintem biztos közönybe fulladna még Fideszes kezdeményezés esetén is, mint az NATO, EU, 2004-es népszavazás. Más kérdés, hogy praktikus szempontok esetleg lehetnek a kiírására: az MSZP-t végképp kivéreztetné... :)

lüke 2011.02.04. 09:59:19

@parlamentarista:
meg az 50 % függöség a német gazdaságtól, mert a müködö töke fele német

knock4 2011.02.04. 09:59:21

@M.Trezeguet: "azért lett kétharmad mert kb az össze egyénit megnyerték nem az aránytalan rendszer miatt ahogy mondod."

Pontosan az egyéni választókerületek léte a választási rendszer aránytalan eleme.

KG2000 2011.02.04. 09:59:30

@Akitlosz: "Ennek boncolgatásához jobban kellene ismerni az új alkotmányt. Ma szerintem még nem időszerű téma, jelenleg igencsak fantáziálás szinten lehetne csak."

Ha Orbán véghezviszi azt, amit többször említett, a Wall Street Journalban is, vagyis az állami és önkormányzati eladósodottság alkotmányos fékjeit, az egyáltalán nem kis dolog lesz, hanem a 20 éves posztkommunista mutyi vége (vagy annak lehetősége). Attól kezde ugyanis az Alkotmánybíróság (vagy egy hasonló közpénzügyi bíróság) MINDEN TÖRVÉNYT MEGSEMMISITHETNE, amely mögött túlköltekezés áll. Szerintem ugyanis igazuk vannak azoknak, akik szerint a jelenlegi Alkotmány is hibás abban, hogy Magyarország 20 éves története nagy részben csőd - hiába gondolja Sólyom is másképp. Pontosan ez a rendkívül lényeges fékek rendszere hiányzott az Alkotmányból

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.04. 10:00:40

@lüke: mit csinál manapság ingyé' az ember? :)
Magam úgyse látogatom annak a véglénynek a blogját...

tibapó 2011.02.04. 10:01:17

@bariga: "itt csak a civilmozgalmakra lehet számítani, vagy a nemzetközi nyilvánosságra"
Ezek kulcsszavak (kellene, hogy legyenek, de tartok tőle, nem úgy lesz). :(

@Akitlosz: Szerintem máshol működik, és máskor Mo-on is működött a törvényhozó országgyűlés és az alkotmányozó nemzetgyűlés organikus dualizmusa (szimbiózisa). Itt is, ma is így kéne legyen. :(

lüke 2011.02.04. 10:02:57

@lüke:
csak azért, mert MO-n -ellentétben Eu-val- alig van bérlakás, a lepusztult ,elöregedett, s korszerütlen lakásállomány 90%-a magán kézben van

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.04. 10:03:39

@CSENDES: egy bivalybőr táskában lapul... üres A4 lapokon... nagy hagyománya van ennek ott... Buharin... buhera...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.04. 10:04:25

@lüke:
Lakhatáshoz való jog esetén ?
- hát aki az állam köteles lakást adni.
Ha benne van az Alkotmányban.

Tavaly még én is követeltem volna.
De az LMP most akarja, amikor az állampolgárok száma egy végtelen szám.

lüke 2011.02.04. 10:04:55

@Hepci: napszemcsis bolog:)
van egypár ilyen kapbeja, van aki a házasságat tárgyalja ott, az izléstelenség persze itt is dívik,bejával az élen

Diocles 2011.02.04. 10:04:58

@Balt:

Fontos szimbolikus szempont, ebben igaza van TG-nek.

Ordnassac - LMP-közeli - véleményére, megérzéseire lennék kíváncsi az ügyben.
(Az LMP-s alkotmánykoncepció szerintem is arra utal, h Schiffer nem bírná ki, h ne játsszon főszerepet a parlamenti pofázásban. Az MSZP csicskásaként, kivonulóként csak mellékszerepe lehet értelemszerűen, óhatatlanul is a segédcsapatként.)

Meg TG véleményére, h mit lépjen/fog lépni az LMP, bár TG korábban már közölte, h nem akarja kiteregetni minden lapját, véleményét, lehet, h ez is oda tartozik.

beácska 2011.02.04. 10:05:44

@Ordnassac: Biztos forrásból tudom. Egy Századvéges kollégája mesélte meglehetősen részletesen. Sajnos a Feri nem veszi észre hogy ez mennyire árt neki. Nem a tanácsadó post hanem az hogy letagadja. Az előbb monomániásnak nevezett a blogján és azt írta hogy már régen válaszolt a kérdésemre, de ez sajna nem igaz. Segítsetek nekem feltenni neki egy eldöntendő kérdést mert engem kitiltott én már nem tehetem fel: résztvevője-e a Habony Árpád nevével fémjelzett tanácsadói csapatnak igen vagy nem? Erre még nem válaszolt.

Link Elek 2011.02.04. 10:06:07

@Akitlosz:
nem mondom, hogy ott jo, sot ott sem egyforma. a nagyvaros ahol ha kilosz veletlenul az ablakon a szemben levo hazban megserulhet valaki, egeszen mas, mint egy farm ahol orak kellenek amig kier a rendorseg.
azt mondom, hogy vannak lenyeges, alkotmanyos pontok, ahol a tarsadalom tobbsegenek egyezsegre kell jutnia. ilyen pl. az onvedelem, es a sajat vagyon vedelme es ezek korlatai.
nem ez az egyetlen.

ha _elore_ nincsenek ezek a tarsadalmi vitak lefolytatva, akkor _akarmit_ csinal a fidesz az rossz lesz.

lüke 2011.02.04. 10:06:14

@simonmondja.:
vót már ilyen,nött belöle panel:)

lüke 2011.02.04. 10:10:01

@beácska:
csinálj másik nicknevet és sírdogálj ott tovább

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.04. 10:10:20

@lüke: Mondom, nem volt hülyeség - tavalyig, csak a
koldusgyűjtésnek nem látom értelmét...

De az LMP, mintha az elmúlt 9 hónapot kómában töltötte volna.
Az orbáni törvénykezés tanulságaiból - nulla rakódott le náluk.

Balt 2011.02.04. 10:12:04

@Diocles: Jó gondolat.
Ennyire nem ismerem az LMP belső viszonyait, de év végén cikkeztek róla, hogy létezik egy MSZP-hez közeli(tő) vonal. Nem tudom, mennyire metszi az SZDSZ-esek halmazát. Netán egyenesen az átmérője? :)

török gábor 2011.02.04. 10:12:07

@Diocles: hogy mit fog lépni, azt nem tudom. hogy mit tanácsolnék? őszintén mondom, hogy nagyon nehéz. ha tartalmilag nézzük a helyzetet, akkor egyértelműen bent kellene lenniük, sőt, szerintem az eddig ismert formában akár támogathatnák is az új alkotmányt. viszont az egész politikai hatása már sokkal bonyolultabb: az egyik oldalon ott van az MSZP-től való megkülönböződés lehetősége, a másikon viszont a Fidesszel való összemosás veszélye. szóval én azt mondanám, hogy ezt az ügyet nem lehet önállóan szemlélni, a cselekvés attól függ, hogy amúgy mit akar 2014-ig az LMP, hogyan illeszthető ez be a stratégiájába.

Balt 2011.02.04. 10:12:48

@Balt: halmazát = körét. Így jobb. :)
Karácsony?

CSENDES 2011.02.04. 10:13:43

@Hepci: Fent van az MSZP-s is: koncepci1120pdf. alkotmány koncepció névre keresve. A bivalybőr táskát nem láttam.

lüke 2011.02.04. 10:15:02

@Link Elek:
egy kicsit megfordítják:
a szakma politika lesz, a vezetök meg káderek, erre van szükségük !
láttunk már ilyet, s a következményeit is

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.04. 10:15:06

@beácska: bocs, Bea, többet nem tehetek érted. :)
Mikor írod be Gréczynek, hogy feszt szopja Fletó centrális szervét? :)

Balt 2011.02.04. 10:15:21

@goumideaumineaux: Az csak a médiatörvényes hiszti kezdetén volt, azóta "vissza"vonultak. :) (Nem lehetetlen, hogy Cohn-Bentit is lendített a dolgon...) :)

KG2000 2011.02.04. 10:15:54

@CSENDES: Ha tévedtem, akkor visszavonom. csupán egy híradásban olvastam ezt, úgy emlékszem.

CSENDES 2011.02.04. 10:17:00

@beácska: Ordi jogász, őt a tények érdeklik. Az, hogy Te egy biztos forrásból tudod, nem tekinthető bizonyítéknak (tehát megalapozott ténynek), már megbocsáss.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.04. 10:17:38

@CSENDES: láttál már valamit, ami MSZP termék és egyben koncepciónak lehet nevezni? :)

CSENDES 2011.02.04. 10:20:36

@KG2000: Ez az, hát nem a híradásokat (jobboldal)i kell bevenni, hanem elolvasni. 40 oldal csupán, és nagyon is érthető szövegezéssel, leírva azt, miben ért egyet az új alkotmánykoncepció fideszes változatának egyes részeivel, miben tér el, helyette mit ajánl (bizonyos demokráciák értékeire hivatkozással -dán, norvég, német), s melyek azok a részek amelyeket szerinte nem kellene megváltoztatni, csupán a töretlen alkotmánybírósági gyakorlatnak megfelelően kifejteni.

CSENDES 2011.02.04. 10:21:53

@lüke: Az MSZP honlapon nem láttam az alkotmány koncepció kapcsán:-)

lüke 2011.02.04. 10:22:28

@Hepci:
annak képzelték magukat:)
van aki birkának

lüke 2011.02.04. 10:23:31

@CSENDES: :))))))))))))
nem is ott kellett, ez történelem,magyar történelem

bariga 2011.02.04. 10:23:37

@lüke: teljesen igazad van, ez normális országban tényleg nem így történik. Van parlamenti, társadalmi és mindenféle vita. Magyarországon meh Vitya van és főleg 2/3

CSENDES 2011.02.04. 10:23:45

@Hepci: Átolvastam, 13 oldal, de nem adott különösebben újat, túl azon, hogy az LMP-s fenntarthatóságot is megemlíti (azzal a különbséggel, hogy az LMP kifejti, hogy mit is gondol ezen szavak alatt)

Bergeroth 2011.02.04. 10:24:35

1: Mindig a fidesznek van igaza.
2: Ha úgy gondolod, hogy nem, akkor lásd 1-es pont.

Kb. ennyi lesz a lényege az új alkotmánynak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.04. 10:27:50

@CSENDES: ez az alkotmány pont olyan ügy, mint bármi más. Ha a Fidesz A-t mond, az MSZP majd B-t. Ha a Fidesz véletlenül elfogadná a B-t (ez persze kizárt), az MSZP rögtön C-re váltana.

Diocles 2011.02.04. 10:41:41

@török gábor:

"ott van az MSZP-től való megkülönböződés lehetősége, a másikon viszont a Fidesszel való összemosás veszélye"

tehát úgy kell tenniük, mint az okos lánynak, részt vesznek, szerepelnek, de élesen kritizálják és nem szavazzák meg az új Alkotmányt.

"amúgy mit akar 2014-ig az LMP, hogyan illeszthető ez be a stratégiájába."

szerintem az LMP fő problémája megoldhatatlan, ezer darabra fog hullni, akár a Fideszt, akár az MSZP-t választja.
de itt erről most még nem kell dönteniük.

vélhetően a nagy többségük az MSZP-vel való szövetség híve, ám azt nekik is látniuk kell, h SZDSZ-esedés, "népfrontosodás", szoros igazodás esetén a jelentéktelen segédcsapat szerepe vár rájuk.

KG2000 2011.02.04. 10:46:03

Gyurcsány nyilatkozott:

"Szeretném hinni, hogy nem lehet megvenni az LMP-t. Szeretném hinni, hogy sokat hangoztatott elvi politizálásuk mögött van személyes erkölcsi és politikai fedezet. Persze az sem kizárt, hogy nehéz ellenállni a „Történelem Urának”. Mert mint tudjuk a Fidesz mögött az Ő akarata húzódik meg. S ha ő Orbán Viktor által közvetíti a végső igazságot és hív küzdelemre, akkor nincs mit tenni: menni kell.
"Tényleg menni kell? ""

Kell a Gyurcsány a Fidesznek, mint egy falat kenéyr, de szerintem még az LMPnek is. Sokat köszönhet az LMP is neki, mégha Gyurcsánynak nem az LMP megerősítése a szándéka, hanem annak bekebelezése.

balfék 2011.02.04. 10:48:58

@török gábor: Nem csak a Fidesszel, hanem a Jobbikal is keveredhet liezonba. De úgy látom az LMP még a jobbikot is elképzelhetőbb partnernak gondolja, mint az MSZP-t és remélem ez halálos döfés lesz az LMP-nek.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.04. 10:52:58

@Hepci: Egy példát kérhetnék, amikor az MSZP saját korábbi álláspontjával szembehelyezkedik, csak hogy a FIDESZ-nek ellentmondjon?

Amúgy ha a tákolmány tartalmazza azokat az elemeket, amelyek egyértelműen csak a FIDESZ bebetonozását biztosítja, akkor az egész tákolmány egyben elfogadhatatlan.

KG2000 2011.02.04. 10:53:53

@CSENDES: Úgy látom, valójában a lényeges dolgokban egyetértés van.
A hisztéria például a házasság ügyében fog nemzetközi méreteket ölteni. Az LMP ki akarja venni a Fidesz-KDNP jelenlegi koncepciójából "a férfi és nő" kitételt. Ami nyilván elfogadhatatlan a kormánypártok számára. Ez az ügy, mint írtam, nemzetközi hisztéria célpontja lesz még akkor is, ha sok ország alkotmányában szerepel a férfi és nő.

eremita 2011.02.04. 10:57:16

@KG2000: Lehet, hogy a mostani alkotmányunk sok tekintetben elavult, de ne kérjünk rajta olyat számon, ami nem reális.

Az állam túlköltekezésének alkotmányban történő megakadályozása csak a legutóbbi időkben merült fel, mint egy reális lehetőség. Az éppen lezajló gazdasági válság volt a kiváltó ok. Más európai országok is csak most kezdik alkalmazni ezt az alkotmányozási féket.

Ami Magyarország eladósodásához vezetett, annak az oka a hazai politikai küzdőtér mindkét oldalának felelőtlen politikája volt. Emlékezzünk csak a választási hadjáratok ígéret cunamijára oldaltól függetlenül. Természetesen a mindenkori kormányzó pártok felelőssége sokkal nagyobb fokú, de egy demagógiától duzzadó ellenzék is sokat tud rontani a helyzeten.

E tekintetben az elmúlt húsz év politikája egy csődtömeg. A társadalmilag kényes, de egyben nagy pénznyelő rendszerek megreformálásához semelyik politikai oldalnak sem volt bátorsága. Ehelyett folyamatosan olcsó, népszerűség hajhászó ötletekkel etették a népet. Húsz év megoldatlan feladathalmaza találkozott 1998-ban a nemzetközi válság hatásaival. Az eredményt ismerjük.

Egy jó alkotmány természetesen sokat tud segíteni egy ország gazdasági fejlődésén, azonban naivak vagyunk ha azt hisszük, hogy az új alkotmány megold majd mindent. Semmit sem fog megoldani, ha nem születik társadalmi köz-megegyezés az oktatási rendszer, a nyugdíjrendszer, a közösségi közlekedés, az egészségügy, a szociális rendszer átalakítása területén.

A hangsúly a társadalmi megegyezésen van és ebben kitüntetett szerepe van az értelmiségnek. Az értelmiség hatékony hozzájárulása nélkül nincs társadalmi kiegyezés. Ha azonban a hazai közéletet továbbra is a kölcsönös lejáratás szándéka, a kirekesztés politikája jellemzi, akkor az égetően szükséges társadalmi-gazdasági reformok sem lehetnek sikeresek. Ezt nem én mondom, ezt mutatják a történelmi tapasztalatok akár Magyarországon, akár máshol a világon.

Sokan vannak, akik igaz elkötelezettei a szekértábor harcoknak, 100%-ig megbizonyosodva a saját nézetük igazáról. De éppen ez a megosztottság az, amely legfőbb akadálya az ország előrelépésének.

Az új alkotmány megalkotása egy nagyon is lehetséges eszköze - és egyben fóruma - lehetne a szükséges társadalmi megbékélésnek. Orbán Viktort az emelné igazán a nagy politikusok közé, ha ezt a lehetőséget felismerné és a végig viteléhez a politikai bátorsága is meglenne.

Nekem legalábbis is ez lenne a kérésem Orbán Viktorhoz. Vagy túlságosan sokat kérek?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.04. 10:57:48

@török gábor:

El kell dönteni az LMP-nek, hogy váltani akarják a kormányt, vagy támogatni.
Tök ugyanaz a kérdés, mint áprilisban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.04. 11:01:12

@vinczej: pusztán arra óhajtottam célozni, a nagy pártoknak nincsenek elvi álláspontjaik (többnyire a kicsiknek se), éppen írhattam volna a folyamatot fordítva is.
Ha azt állítod, a kedvenc pártodnak és személyesen Fletónak a véleménye mindig szilárd és elvi, az más. :)
Menjünk ki az állatkertbe... ordít a pávián...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.04. 11:02:26

@Diocles: milyen az okos lány? Szopismegnemis? Hümmm....

parlamentarista 2011.02.04. 11:06:45

@török gábor:
ez kurva egyszerű. ha az lmp think tank képes lenne valódi alternatívát állítani, akkor azt érdemes lenne nyilvánosságra hozniuk. de nem azt, hogy összeollóznak valamit az emberi jogi nyilatkozatokból, hanem konkrétan megmondani, hogy milyen alapintézményeket akarnak, ezeknek milyen funkciójuk legyen, és hogyan kapcsolódjanak egymáshoz.

csakhogy ők az alkotmányt nem képesek így összelegózni, sőt vélhetően ezt a felfogást el is utasítják, innentől kezdve legfeljebb azt tudják mondani, hogy írják bele, hogy felelősséget vállalunk a környezetünkért, vagy valami ahhoz hasonlót. meg legfeljebb azt mondják, hogy ne írják bele, hogy a családok fiú-lány kapcsolatból lesznek, mert van olyan is hogy fiú-fiú, meg lány-lány. amire a jobbik schiffert le fogja buzizni. és ezért ezt majd elkerülik. tehát marad a zöld izé. az lmp konstruktív mondanivalója nagyjából ennyi. amire a fidesz azt mondja, jó, majd beleírjuk. más egyéb?

az lmp jelenleg nem tényező a magyar közéletben, persze összegründolhatnak megint 5%-ot, de ez nagyjából annyira fontos, hogy gézának meg lesz-e a költségtérítése. amikor változás lesz, akkor maguk a zöldek fogják elzavarni az összes karácsony gerit, kukorelli bandit, és a többi 21. századi ökopolitikust. mert ezek az emberek mind szélhámosok.

ssi 2011.02.04. 11:07:01

előttem egy csomó cukorka, fehér, nem átlátszó zacsiban - fogalmam sincs milyen töltelék van bennük - ez most egy nagy titok !!!

zacsira ráírtam: Új Alkotmány, s rajzoltam rá egy mosolygós fejet, ez pedig a kormányunk arca az ügy jelenlegi állásában

megegyem, ne egyem? - ez itt a kérdés:
inzulinháztartásom borul tőle, vagy épp rendeződni fog?
nyamvadt vagyok, de beteg nem! kellene több erő, mert nagy terveim vannak, de titok ez is :-)

1db cukorkára ráírtam LMP, 2-re, hogy Jobbik, 3-ra, hogy MSZP, a többi meg ... amúgy mind sárga papírban van

elegendő lenne a rosszul/vagy jobb léthez megennem -1/-2/-3/-4 db-ot is?
s amelyiket nem eszem most meg, később jók lesznek még valamire?

www.konyvline.hu · http://konyvline.hu 2011.02.04. 11:08:20

Mondjuk a mostani Alkotmány tényleg elavult, ennél csak jobb lehet az új.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.04. 11:10:57

@Hepci: Ezt nem mondtam. Sőt. :-)

De egy alkotmány ezért sokkal súlyosabb, minthogy csakazértis alapon kezeljük. Bár ennél sokkal "kigondoltabb" a jogszabályi hatása. :-(

Doberdo 2011.02.04. 11:16:58

@Akitlosz: Érdekes megközelítés, és erre már én is gondoltam.
Csakhogy van ezzel egy probléma, mégpedig mint fentebb már írtam a társadalmi robbanás közeli lehetősége. Egyébként az argentin- megoldás is választható, csak akkor kb. 10-15 évre ki íratkoznánk Európából annak minden következményével együtt. Ez a Jobbik útja, mely ebben az esetben "kódolatlanul fasiszta" megoldásokat hozna be a közéletbe. (Végre tisztázni kellene, hogy mivel járhat Magyarország nyitott és könnyen bedönthető gazdasága, és a kétségtelenül meglévő kockázatokat milyen úton lehet a legeredményesebben ellensúlyozni. Közgazdászok előnyben. Mindkét oldal közgazdászainak egy kiskátét kellene összehoznia és ennek mentén eljárni a gazdasági életben
pártpreferenciák mellőzésével. Magyarán: Ismét égetően
szükség lesz egy tényleg szakértőkből álló kormányra.)

trabant 2011.02.04. 11:18:07

@Balt:

Nem idéztél, így nem tudom, mire gondoltál.
Beácskának utaltam vissza az előző blogra, mert ott reagáltam az általa sérelmezett Kumin-ügyre.

Ez az:
320. Ha esik, ha fúj

CSENDES 2011.02.04. 11:22:06

@KG2000: De milyen indokolással? Hogy az azonos neműek házassága a jelenlegi alkotmányból sem vezethető le, tehát nincs jelentősége annak, hogy ezt az alkotmányban külön rögzítenék. Továbbá arra is hivatkozik, hogy ez egy hosszú lefolyású (több évtizedes) és még le nem rendezett társadalmi vitát vágna el. Javaslata is van helyette, ami szerintem tökéletesen elég a társadalmi szokásoknak megfelelő házasságot kiemelve, mint védett alapérték.

Valójában azonban éppen a finom de határozott különbségek adják meg az LMP alkotmány koncepciójával kapcsolatos szimpátiámat.

Azaz, hogy téves a FIDESZ-nek az a kiinduló álláspontja, hogy Magyarországot eddig a konszenzusos demokrácia bénította, hanem az értelmetlen szekértábor küzdelem. És ennek indokával elfogadhatatlan a centralizált demokráciára való törekvése is.

Ehelyett kíván alternatívát nyújtani, hogyan lehetne ezt jobban, áttekinthetőbben megtenni, nagyobb részvételi lehetőségekkel, melynek záloga a jól informált (nem megvezetett) egyenjogú polgárok részvétele a közfontosságú kérdésekben (ideértve a népszavazás intézményének a kiterjesztését is).

Na jó, ez már olyan, mintha propaganda lenne.

Lényeg, hogy az eltérés nem éppen abban áll, hogy kell-e a házasság intézményét külön kiemelten férfi é nő kapcsolatára kihegyezni.

Diocles 2011.02.04. 11:23:04

Ami a legviccesebb lesz az egészben, az az, h a jó öreg kádárista demagógia most az MSZP ellen fog fordulni.

Ugye ők azzal hergelték a népet a Gyurcsány miatt kivonuló Fidesszel szemben, nem is hatás nélkül, h " a Fidesz nem dolgozik meg a fizetéséért".

Namost ugyanez a szitu hatványozottan fog előállni, hiszen nem egy-két ülésről lesz szó, hanem minimum egy hónapról.

Akár naponta kiállhat ezzel a Fidesz, ha van eszük, ki is állnak.
Ez persze jogilag nonszensz (a képviselőknek joguk van ilyen formában is tiltakozni, ezzel is végzik a munkájukat), de a magyar társadalom jó része kajálni fogja, mint kacsa a nokedlit.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.04. 11:27:06

@vinczej: olyanok a politikusok, mint a hülyegyerekek a homokozóban. Építenél valamit, Piftike? Szétrúgom, üstöllést.
Egy dolog téríthetné őket észre. Valamelyik szép választási vasárnapon ott ülnének a pártirodákban, a kézhez szoktatott politológusaik a stúdiókban, a közvéleménymatatóik a választási irodák előtt, és este 8-ra ki kellene írni a képernyőkre: a részvétel 0%.

rockjano_ 2011.02.04. 11:29:23

Szerintem a kérdés inkább az hogy kell-e most alkotmányozni és hogy szabad-e ebben a 2/3-os helyzetben. Szerintem akkor kell alkotmányozni ha NINCS 2/3-ad mert akkor meg kell egyezni a mindenkori ellenzékkel és nem lehet késöbb rájuk fogni hogy önhatalmulag döntöttek.

Mert akár bent lesz az ellenzék akár nem késöbb ezt az alkotmányt illegitimnek tekintik majd úgyis és lehet hogy be sem tartják majd szándékosan. Ebből a szempontból az is kérdés hogy az alkotmánybíróságnak mennyi és milyen jogkörei maradnak.

Nagy hiba nem népszavazásra bocsátani az legitimizálná minden szempontból és át is menne bár kevesen mennének el szavazni

Mert végülis nagyon-nagyion keveseket érdekel az alkotmány vagy a médiatörvény vagy akár a manyup-ügy. Csak a gazdaság számít és az egyéni jólét illetve annak javulásában még meglévő hit.

ssi 2011.02.04. 11:29:35

levelezik velem a blogmotor!! :-) mik vannak !!

ezt írtam én:
"Mondjuk a mostani Alkotmány tényleg elavult," -szakértő vagy?
"ennél csak jobb lehet az új" - naiv vagy, bocsi :-)
pl. minden 2. házasság biztosan jobb az elsőnél?

ezt írta "Ő"
"Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra! "

megpróbáltam 2-szor is, ugyanaz, vagyis
Kedves "www. konyvline. hu" - Neked nem lehet válaszolni itt a blogon szabályosan?

igényes 2011.02.04. 11:34:58

Óriási pénzt kaszálnak egyesek majd a devizahitelesek lakásaiból.

1. Devizahiteles lehet kifizette amúgy a bekerülési költséget, mondjuk OTP-nek.
2. Devizahiteles lakását elveszik a törlesztő nem fizetése miatt.
3. OTP eladja a lakást nyomott áron! Na kiknek?

Egy 20 milliós lakást megvásáról majd 6 millióért VALAKI, és bérbe adja.
OTP nem sérül, mert a 20 milliót bekaszálta, csak a kamatot kellett volna kifizetni, viszont eladja 6 millióért.

Tehát: Jól jár az OTP, jól jár az új tulaj. Vajon ki nem jár jól?

parlamentarista 2011.02.04. 11:35:27

@CSENDES:
a modern alkotmánynak három alapkérdést kell megválaszolni. 1) milyen alapintézményeket akarunk, 2) azoknak milyen funkciójuk legyen, 3) és hogyan kapcsolódjanak egymáshoz. és van még egy. 4) mindez hogyan illeszkedjen az uniós jogrendbe. tehát a modern alkotmányozás nem az alapértékek deklarációjáról szól. hanem minden, ami azon túl van.

igényes 2011.02.04. 11:37:37

@manyike: Talán az Alkotmányt tilos használni!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.04. 11:37:47

@manyike: próbáld beépíteni a jokert (f@szk@l@p). Azt átengedi a szűrő. :)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.04. 11:40:59

@Hepci: Jó lenne, ha politika nélküli szakemberek "ügyvezetnék" az országot.

Ideológiákat én magamnak is tudok gyártani, hogy ne hülyüljek el. Csak félő, hogy az utolsó pillanatban sokan megint visszatáncolnának, és mégiscsak politikusok vezetnék újra az országot. :-)

CSENDES 2011.02.04. 11:43:49

@parlamentarista: És mi az amelyik egyik vagy a másik koncepciójából hiányzik?

Én csupán arról írtam, hogy nem részeket kell kiragadni egy koncepcióból, hanem megnézni, hogy milyen alapértékek mentén mentén készítették.
A FIDESZ-est már tudjuk. Én már az LMP-s is érteni vélem. Hát Te?

CSENDES 2011.02.04. 11:46:37

@manyike: Talán a naiv vagy a bocsi???

Kell kaja,Ibrahim? 2011.02.04. 11:59:33

Szerintem három dolog bizton állítható:
1.Az Mszp nem tényező,ha kivonul, ha nem.Egyszerűen nincs olyan téma, amelyben anélkül megszólalhatna,hogy pillanatok rájuk ne bizonyítanák hiteltelenségüket.(8 év túl hosszú idő volt,és saját hülyeségük mellett,ellenzéknek a FIDESZ is zseniális VOLT!)
2.Mélységesen egyetértek azokkal akik a várható "reformok" helyetti gumicsontot látják a felhajtásban.
3.Bármilyen is lesz a végső megszövegezés,az új alkotmány"sikerre van ítélve"!
Ugyanis a "hétköznapi"pógárok 90%-át ku..ra hidegen hagyja az egész!Olyan tömörülés pedig amely a legkisebb kétséget is kelteni tudná,EGYSZERŰN NINCS.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.04. 12:01:07

@Ordnassac: Ennek csak egy óriási baja van. Mivel nem lehet hivatalosan kiértékelni a válaszokat, ezért a kormány bármikor belemagyarázhat 99%-os egyetértést. Ráadásul valószínűleg csak a szimpatizánsok küldik vissza, mivel a nem FIDESZ hívők tudják, hogy a valóságban szarnak a véleményükre.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.04. 12:01:47

@Ordnassac: Ennek csak egy óriási baja van. Mivel nem lehet hivatalosan kiértékelni a válaszokat, ezért a kormány bármikor belemagyarázhat 99%-os egyetértést. Ráadásul valószínűleg csak a szimpatizánsok küldik vissza, mivel a nem FIDESZ hívők tudják, hogy a valóságban sz.rnak a véleményükre.

Ordnassac 2011.02.04. 12:05:38

@vinczej: gondolom kellett mutatóba egy nemfideszes is.

Ordnassac 2011.02.04. 12:07:42

@Diocles: a szocik arra fogják kihegyezni a kommunikációjukat, hogy az előző húsz évet fogják védeni. Nem tudom, hogy mennyire lesz sikeres a dolog, de megvannak a kételyeim.

CSENDES 2011.02.04. 12:09:06

@Ordnassac: Mire adjak linket? Az MSZP-sre?

ssi 2011.02.04. 12:09:46

az ország nehéz helyzetben - oké
de a válság miatt sok más ország is, s egyébként sincs olyan, hogy pont jó, mindig fejlődni akarunk, bár van, aki képes elődje érdemeit elismerve is újat hirdetni, tenni

- egyetértek T.G. megfogalmazásával: O.V. legenda is akar lenni, s személyisége miatt is hajlama van a jobbikos túlzó magyarkodásra: ma még jól hangzik a "magyar egyedi gazdpolitikai út", amiből jelenleg csak a tehetősek, vagyis szűkebb támogatói köre profitál igazán
- egyetértek azokkal, akik azt vallják, hogy a népnél nyerő a cirkusz, s erre alkatánál fogva is jól ráérzett O.V., s meg is lovagolja (olyan honfoglalósan), s külön haszna, hogy elvonja a figyelmet a kenyér áráról

... elfogták Matolcsy levelét ...: az 1. és és az utolsó mondat összhangja különösen figyelemre méltó :-)
"Magyarország jelenleg széleskörű strukturális reformprogramot hajt végre...
Az új Növekedési és Stabilitási Program alapját hosszú távú, főként a kiadási oldalt érintő intézkedések képezik...

A 2010 második felében, és a 2011. év kezdete óta hozott fontos, a munkahelyteremtést támogató és a munka adóterhét csökkentő intézkedéseken túl az új program szerkezete biztosítani fogja, hogy a fiskális konszolidáció eredményei fenntarthatók lesznek
...
E növekedésbarát intézkedések első eredményei már tükröződnek a legfrissebb foglalkoztatottsági adatokban...
A strukturális intézkedések februárban kerülnek kihirdetésre"
www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&place=index_kapcsolodo&nID=472956

Ordnassac 2011.02.04. 12:10:37

@Balt: az LMP ennél színesebb egy társaság. Vannak elegen, akiket "beoltottak" a jelenlegi MSZP ellen. Szerintem maga Schiffer is ilyen (amíg Gyurcsány bent van).

Ferrarius 2011.02.04. 12:12:17

Szerintem ha az LMP szeretne középpárttá (a mérleg nyelve) válni akkor részt kell vegyen az alkotmányozásban, ha az MSZP-vel tart hosszabb távon az SZDSZ sorsában osztozik.

Nekem szimpatikus lenne ha valóban középpártként viselkedne, és megpróbálna szakmai szempontok szerint politizálni.
Talán így a névválasztását is hiteles lenne.

CSENDES 2011.02.04. 12:15:56

@manyike:" E növekedésbarát intézkedések első eredményei már tükröződnek a legfrissebb foglalkoztatottsági adatokban, ami arra mutat, hogy célunk, 2014-ig 300 000 új munkahely teremtése, elérhető - állítja Matolcsy. A strukturális intézkedések februárban kerülnek kihirdetésre."

Ez milyen?
"Tavaly éves átlagban 11,2 százalék volt a munkanélküliségi ráta Magyarországon, 1,2 százalékponttal magasabb a 2009-es értéknél, míg az állástalanok száma átlagosan 475.000 volt, 12,8 százalékkal haladta meg a megelőző évit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken"

CSENDES 2011.02.04. 12:16:54

@Ordnassac: Nem engedte. Megpróbáltam, de nyilván én vagyok ügyetlen.

CSENDES 2011.02.04. 12:19:59

@CSENDES: És ezt még le is hagytam.
"A KSH adatai szerint 2010 október-decemberben a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 4,5 százalékkal, 462 ezerre nőtt, 10,8 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezve. Ez a ráta 0,1 százalékponttal magasabb a szeptember-novemberi értéknél, amely 2010 legalacsonyabb értéke volt. "

CSENDES 2011.02.04. 12:21:21

Komoly aggályaim vannak Matolcsyval kapcsolatban.:-))
Azt már tudjuk, hogy számolni nem tudnak. De olvasni?

Diocles 2011.02.04. 12:22:40

@Ordnassac:

írtam egy "elemzést" arról fentebb, h szerintem miért vesz majd részt az LMP.
megnézed majd?

is 2011.02.04. 12:24:29

Miert nincs a poszt tovabb? Elert egy pontra, hogy az LMP, Mindenki azt varja, hogy akkor az LMP helyzete kicsit elemzesre kerul, erre TG elegedetten leteszi a tollat, mintha barmit is hozzatett volna a dolgokhoz. Koszonjuk a felvezetest, hol a targyalas, hol van az LMP elemzese?

Az en velemenyem, hogy az LMP szavazo bizonyosan nem akarja, hogy a partja reszt vegyen ebben a cirkuszban, mint papucs orran pamutbolyh, vagy kalap karimajan darutoll, mas kulturalis iranyultsaguaknak. Ha tehat az LMP megis megjelenik, akkor ott sulyos penzek mozdulnak meg, es akkor Schiffer mar be kell hogy tarazzon a 2014 utani idokre is, amikor mar nem lesz az LMP parlamenti part.

a-kis-herceg 2011.02.04. 12:24:56

@Ordnassac: miért van szo az elempéről? már váltani akarja a fides magát magára?

@török gábor: most nincs energiám beleolvasni. de két szót látok...

ALKOTMÁNY... le van xarva... a fides é lesz. azaz 1,5 millió (hívő zombi) "ember" gondolja majd magáénak... nincs jelentősége... ha a Szövetség soká lesz azért nincs jelentősége, ha meg leváltja ha meg egy párt nélküli rendszer akkor meg azért...

REFORM. detto mint az előző. ugyanolyan látszat játék. jól megfingatják a roki nyuggereket. aztán majd a kerekesszékes felkelést PS leveri, közéjük lövet, vagy víz- vagy gulyás- ágyúval...

kedves TG! komolyan kérdezem a politológia az tényleg =pártelemző? szerintem politológia lehetne = közügyek iránya... és elemzése... nem akarsz kicsit nyitni a VALÓSÁG felé? mindig a MÁTRIX működését fogod elemezni? nem te vagy Neo? tényleg, hol van Neo? ez a nagy kérdés.

is 2011.02.04. 12:25:53

@CSENDES: es meg azt, hogy tavaly ez a szam 400 ezer volt a ciklus vegere, most mar csak 300 ezer, es meg mindig nem lattam egyetlen ujsagirot sem a mikrofont Matolcsy orra ala tolni, hogy hova lett a 100 ezer idokozben?

Ordnassac 2011.02.04. 12:27:56

@Diocles: ha belinkeled a kommentet, minden további nélkül.

@is: ebben én egyáltalán nem vagyok biztos... Mindkét lépésnek megvan a maga előnye és hátránya.

Ordnassac 2011.02.04. 12:30:30

@CSENDES: akkor elég azt az (al)oldalt, ahova a linket elhelyezték. Onnantól már megtalálom.

parlamentarista 2011.02.04. 12:30:53

@CSENDES:
egy modern alkotmány nem az alapértékekről szól. hanem írnak egy preambulumot, ami egy hősköltemény, és ezzel a dolog el is van intézve.

írjuk be a szózatot, vagy a himnuszt. esetleg egy petőfi, vagy arany verset, radnótit, józsef attilát, vagy ady endrét.

most persze majd orbán viktor fog ilyen hőskölteményt írni a nemzeti együttműködés rendszeréről, és ezek passzusait fogják a közjogi keretek közé betoldani. amiről persze lesznek viták, de a modern alkotmányozás éppen ezeket próbálja meg elkerülni. ezért nem az alapértékekből indul ki, hanem alapintézményekből. és az alkotmányból kihagyják az összes magánjogi, és emberi jogi kérdést. tehát nem írják bele, hogy szabadság, egyenlőség, testvériség, mert ez a régi típusú szocialista alkotmány, és azt sem, hogy isten haza család, mert az meg a régi típusú nacionalista.

a-kis-herceg 2011.02.04. 12:31:00

@hencz: a harmadik (köztársaság) is elmaradt... érdeklődés hiányában...

most már kezdek kétkedni TG jó szándékában. szerintem a téma választás döbbenetesen elszakad a valóságtól. őszintén szólva a a valóság szempontjából totál értelmetlen.

a posztban benne van, hogy mit mondott ov az AB ról és az alkotmányról tegnapelőtt?

ov nagyjából: mindenki le van xarva, az lesz amit én (és szűk bandám) akar(ok)... ez nem tűnik túl széles társadalmi támogatású alkotmányozásnak...

a-kis-herceg 2011.02.04. 12:32:34

@hencz: itt nem a köztársaságokat számolgatjuk (1947 óta)... ez inkább

...
horty
kádár
orbán

vonulat...

CSENDES 2011.02.04. 12:34:03

@is: Márhogy a munkahelyteremtés volt 400ezer, ami most már csak 300 ezer? Hát igen. Huncut számok 100 ezrek csak tűnnek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 12:34:06

@világoszöld:

Az emberek szeretik az állandóságot, a kiszámítható, előrejelezhető dolgokat.

A világ azonban nem ilyen, folyamatosan változik és azok a létformák az életképesebbek, amelyek képesek alkalmazkodni a folyamatos változásokhoz.

A történelem tehát változik, semmi nincs és nem is lehet "kőbe vésve". Amikor ilyeneket mondanak, hogy "örök érvényű", "örök időkre szóló", "kőbe vésett", "a határok megváltoztathatatlanok", akkor inkább a vágyaikat mondják és nem a realitásokat, pláne nem a lehetőségeket.

A törökök 150 évig voltak itt, mégis elmentek, tehát az állandónak, az emberi életeken keresztül tűnő körülményekről sem szabad örökös státuszt gondolni.

Ki gondolta volna 1985-ben, hogy öt év múlva megbukik a kommunizmus?

De láthatjuk azt is, hogy szinte egyik napról a másikra is gyökeresen megváltozhat a történelem, például forradalmak idején.

Szóval botorság abból kiindulni, hogy úgy lesz később is, ahogy most van. Egyik pillanatról a másikra is megváltozhatnak a körülmények, de középtávon is, és évszázados távlatban pedig főleg.

Ezért tűnnek korlátolt értelműnek, akik azt hiszik, akik nem értik a "Trianonozást". Az nem valami rég elmúlt soha újra nem lesz világ iránti értelmetlen nosztalgiázás, hanem nagyon is a jövőt alakító politika.

Ugyanis az igaz, történelmi tény, hogy az első (második) világháborúk(k) után történt ami történt. A múltat megváltoztatni nem lehet. De a jövő az bizony alakítható.

De az nem történelmi tény, hogy mi lesz 2020-ban, 2050-ben, 2100-ban. Az még a jövő zenéje, és attól is függ, hogy a jelenben hogyan alakítjuk a történelmet. Nincs előre megírva, és semmi sem megváltoztathatatlan (még az országhatárok sem azok), semmi sem tart örökké (az "örökös" Habsburg uralom sem tartott örökké) semmi nincs "kőbe vésve".

A világ változik és amire az embernek befolyása van, az változtatható is.

parlamentarista 2011.02.04. 12:35:54

@rockjano_:
az államnak kell-e egyáltalán alkotmányozni? nem lehet, hogy az uniónak kellene?

a-kis-herceg 2011.02.04. 12:35:57

@manyike: egyetértek. nem kell semmit tenni az "ellenzéknek". hagyni kell a Szövetséget dolgozni.

lásd Esztergom.

a pártoknak aztán annyi szerepe lesz csak, hogy TISZTESSÉGES, FÜGGETLEN EMBEREK hatalomra kerülését elősegítse, azaz ne indítson jelölteket és megegyezésekre nyitott legyen...

LuiKang 2011.02.04. 12:36:54

Megint idejutottunk, egy liberális törpepárt kormányozza az országot... gratulálok...

ssi 2011.02.04. 12:37:12

- egyéni szándékok, egyéni képességek alakulása, meg a külső környezeti változások hatása - de ki tudja ezeket előre?
- a jó politikus jó stratégiával/megérzésekkel/rálátásokkal/helyezkedéssel jobban fog taktikázni, s hagy magának elegendő játszóteret is
O.V., Gy.F. mentalitás -><- Bajnai, Schiffer mentalitás ?
Semjén - Mesterházy - Vona ?

"Kerekasztalt alakítana az MSZP és az LMP meghívásával"
mandiner.hu/cikk/20110204_kerekasztalt_hivnanak_ossze_ungarek

a-kis-herceg 2011.02.04. 12:39:13

@jjulie:

igen. most TG átlépte a Rubicont... nagyon kilóg a lóláb. hiszen

az alkotmányozás
-sem társadalmi
-sem szakmai
módon nem zajlik, azaz légüres térben van... mindenki lexarja. 20 embert érdekel kb. ebből egy TG.
-de még a kormányt és a Szövetséget sem érdekli.
egyedül a KDNP liheg a preambulomon és elélvez a jobbnál jobb saját ötletein...

lüke 2011.02.04. 12:39:31

@KG2000:
mindenki
s azemberek is!
@Ordnassac:

ez nagy hülyég lenne tölük
ld. fenn

CSENDES 2011.02.04. 12:40:28

@Ordnassac: MSZP.hu
Ott van a keresés ablak.
Az alkotmány koncepció nincs kitéve, én is úgy kerestem.

a-kis-herceg 2011.02.04. 12:42:09

@vinczej: nem értek egyet.

a fides bukásával az alkotmány is kuka. azaz az elempé ha hozzákapcsolja magát, akkor az is kuka...

azaz ha fides marad akkor az elempé "kliens"-sé válik, ha alkotmányoz,

ha a Szövetség bukik akkor az összes törvényükkel együtt, és 9 éves kinevezettel...

DUPLA vagy SEMMI játék folyik... itt éles határok vannak most...

is 2011.02.04. 12:42:39

@Ordnassac: az elony es hatrany fogalmak racionalisak. a valasztoi attitud irracionalis, en most az irracionalis oldalon vagyok. csak olyan ember szavazott LMP-re, aki a FIDESZre nem akart. az ilyen embernek az elmult 9 honapban, az AB korlatozas es a MNYP utan a FIDESZ csak utalatos part lehet. nem tudok olyat elkepzelni, aki 2010 tavaszan nem szerette a FIDESZt, ezen lepesek utan meg megszerette. Ha az LMP az Alkotmany melle all, akkor lehetne akar uj KDNP is, es sokak szemeben az is lesz.

Es egyebkent a posztban 1 alternativa nincs leirva: masodik ellenzeki kerekasztal. Parlamenten kivuliekkel megerositve. Visszahozni az allampart vs mindenki mast (a Jobbik is, igen), mint 1989-ben. Revelacio lenne. Kaltenbachot elbaszta az LMP, ez itt egy masodik, es lehet, hogy utolso esely. Vajon elbassza-e megint?

lüke 2011.02.04. 12:43:01

@manyike:
volt már az EKA, ott Ungár még fideszes volt, úgyhogy
kapásból kezdhetik elölröl
ez az egész a magyar bíróságra emlékeztet: az anyósomtól a lakás maffia eltulajdonította a lakását, büntetö perben elítélték öket, az ügyvédi költséget megitélték csak a lakásról nem rendelkeztek, 7 év után visszautalták 1. fokra
így megy minden

a-kis-herceg 2011.02.04. 12:44:13

@sztd: ez egy zsákutca. amin töröd a fejed. 100% biztosan NEM LESZ NÉPSZAVAZÁS... ezt világossá tette a bátor Szövetség. a 2/3 az erre is szól...

mirrmurrkandúr 2011.02.04. 12:46:22

Az LMP akkor teszi magával a legjobbat, ha beszáll az alkotmányozási folyamatba, és a lehető legnagyobb mértékű kompromisszumra készteti a kormánypártokat. Ha ez semmi szín alatt nem megoldható (ergo belebuknak, és a Fidesz-KDNP nem nagyon akar velük egyezkedni), akkor pedig akkor teszik a legjobbat (maguknak), ha egy "mosom kezeim" attitűddel lelépnek a színről, hagyva a Fideszt, hadd főjön a saját levében.
Ha ez sikerül, -szerintem- az LMP nagyon nagyot lép előre a váltópárti státusz felé.
Már leírtam sokszor, a három jelenlegi ellenzéki párt közül egyikben sem látom a sanszot, hogy valaha megverje a Fideszt, de ha mégis így választanom kéne, akkor az LMP-ben látom a legnagyobb potenciált erre nézvést.

A gazdasági kérdések pedig valóban érdekesebbek, csak az ellenzéknek -a jelenlegi ellenzéket elnézve hál' Istennek- nem sok beleszólása van ebbe. ;-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 12:47:54

@eremita:

Azt a szentkoronás, avitt Werbőczys tanokat simán lehet XXI. századi modern módon és szinten újrafogalmazni.

Én úgy állnék neki egy magyar alkotmánynak, hogy először is összegyűjteném a magyar történelemből azokat a magyar jogszabályokat, alkotmányosságot boncolgató munkákat, amikre érdemes alapozni egy új magyar alkotmány megalkotásakor.

Mert azt gondolom van némi érték a kb. 1150 éves magyar történelem jogfejlődésében, amit vétek kidobni. Azért írok ennyi időt, mert az első ami figyelembe veendő a magyar alkotmányos alapok szempontjából az a vérszerződés.

S onnantól rengeteg minden. Messze a teljesség igénye nélkül pár fontos. Az aranybulla, a szabad Király/államfőválasztás, a kuruc törvények, 1848/1849-es törvények.

Persze máshogy is meg lehet közelíteni az alkotmányozást. Ki lehet dobni belőle mindent ami magyar és lehet majmolni az idegen jogfejlődést, a szovjet, a német, a francia, az amerikai, a lengyel vagy ízlés szerint akármilyen más idegen alkotmányt.

Szerintem többel járulna hozzá Magyarország az emberiség "jogtudományának" a fejlődéséhez, ha saját, egyedi, magyar alkotmányt hozna létre. Más népek sem nem különbek, sem nem okosabbak, mint a magyarok.

Lehetne olyan alkotmányt is írni, amelyik más népek számára is tananyag és/vagy példa lehetne.

De ahhoz kellene egy kicsit több önbecsülés.

S tudatosan használtam a magyar szót ennyire gyakran ebben a hozzászólásomban.

a-kis-herceg 2011.02.04. 12:48:08

@Őszinte Őrült:

"...erős a gyanúm hogy az egész alkotmányozási cécó erősen fel lesz fújva, hogy elterelje a figyelmet más, égetőbb dolgokról"

hát ja. csak üres gyomorral az ország nem fog ebbe szívesen bekapcsolódni...
sőt az elfogadással kapcsolatos látványosságok még ingerlőek is lesznek...

lüke 2011.02.04. 12:48:34

@mirrmurrkandúr:
2/3-nál a római pápa is beszállhat, de Obama is, s az egész EP
nincs releváns hatása

a-kis-herceg 2011.02.04. 12:51:08

@ludas: ezen a problémán nem fog segíteni az uj alkotmány. sőt, az is alkotmány ellenes lesz. az esküszegő parlament fogja elfogadni... szerintem ezek csak szépségtapaszok... ettől nem lesznek beljebb.

Ordnassac 2011.02.04. 12:52:34

@is: ez a Kaltenbach-dolog neked nagy fixa ideád. 1. Kaltenbach maga jelentette ki, hogy a szocik színeiben nem akart volna indulni. 2. A Horváth Csabára és a Jávor Benedekre leadott szavazatok összesen nem adják ki a Tarlósra leadott szavazatokat. Aztán: biztos, hogy többen szavaztak volna egy 63 éves jogvédő jogászprofesszorra, mint egy 62 éves ex-polgármester mérnökemberre? Fene tudja. (Még ha Kaltenbach tevékenységét tisztelem is és alkalmasnak tartottam volna, de nem én vagyok az origó.)

Ahogy elnézem, te még mindig a tavaszi LMP-szavazókat nézed LMP-szavazókat, holott ez nagyon lecserélődött az őszi választásra. Jó példa erre pl. Surko kommenttárs. Sok olyan volt SZDSZ-es ismerősöm van, aki utálja az LMP-t (pedig tavasszal oda szavazott). Tehát most már egy kicsit másképp néz ki a helyzet LMP-ügyben, még ha sok ex-SZDSZ-szavazó (ún. "életmód-liberálisok") maradt az LMP-nél.

kubatov_kommunista 2011.02.04. 12:55:23

Egyszerűbben ez úgy hangzik, hogy a 2/3 felelősséggel is jár aminek a terhét nagyon szeretné a Fidesz szétteríteni - de nem tudja (2/3 - ha megnyerte hadd vigye)
Innentől kezdve ami szar belekerül az alkotmányba ami később visszaüt azért a Fidesz a hibás. Igen a Fidesz. Mert ő alkotmányozik és ő fogadja el 2/3-dal. Egyedül.

Nem nagyon látom be logikailag, miért lenne érdeke egy kis pártnak együtt bohóckodni egy naggyal. Nem nyer vele annyit mint amennyire te gondolsz.

Innentől az inga már nem megy tovább jobbra...

Ordnassac 2011.02.04. 12:55:51

@is: egy új ellenzéki kerekasztalnak mennyi a realitása?

A szocik nem lesznek hajlandóak leülni a Jobbikkal, de lehet, hogy több parlamenten kívüli szervezettel sem (tényleg, mi alapján választanák ki azon parlamenten kívüli szervezeteket, amik ebben részt vehetnének?)

A Jobbik a szocikkal nem lesz hajlandó (Gyurcsánnyal pláne nem), ahogy az LMP-vel sem biztos ("báránybőrbe bújt SZDSZ"). Az LMP pedig Gyurcsánnyal nem fog.

Arról nem is szólva, hogy a saját szavazótáboruk nem biztos, hogy díjazni fogja ezt, ha összejönne.

rockjano_ 2011.02.04. 12:58:16

@parlamentarista: Nem tudom kell-e egyáltalán???

Az alkotmányozás semmiről nem fogja a figyelmet elterelni.

A Fidesz megitélése csak attól fog függni hogy az emberek érzik-e úgy hogy jól mennek a dolgok személyesen és közösségileg is.

Az fontos hogy ez nem teljesen racionális dolog a kérdés az hogy ÉRZIK-E ÚGY. Jó kommunikációval (amire nincs igazán példa egyenlőre) akár irracionálisan jó életérzéseket is lehet kelteni.
(a nagy magyarkodás különben erről szól)

Az alkotmányozás semmiről nem fogja elterelni a figyelmet.

Ha egypárti lesz (és az lesz szerintem) akkor nagyon sokak számára nem lesz legitim és nem is igazán tartják majd magukra kötelezőnek.

Ezért mondom hogy alkotmányozni csak konszenzussal szabad/lehet ezt a 2/3 eleve kizárja.

a-kis-herceg 2011.02.04. 12:59:43

@bariga: nincs alkotmányozási kényszer... csak akit a diktatúra építésben zavarnak dolgok, az átírja... enyni történik. aki alkotmányoz az a Szövetséghez köti magát és ha bukik vitya, mint Mubarak... akkor azoknak nincs jövője akik részt vettek...

Diocles 2011.02.04. 13:02:15

@Ordnassac:

igazából az volt az érdeklődésem tárgya, h te, mint LMP-t jól, jobban ismerő ember mit gondolsz a mozgásterükről, részt vesznek-e, stb.

itt egy kommentem ez ügyben, amit TG-re válaszoltam:

"ott van az MSZP-től való megkülönböződés lehetősége, a másikon viszont a Fidesszel való összemosás veszélye"

tehát úgy kell tenniük, mint az okos lánynak, részt vesznek, szerepelnek, de élesen kritizálják és nem szavazzák meg az új Alkotmányt.

"amúgy mit akar 2014-ig az LMP, hogyan illeszthető ez be a stratégiájába."

szerintem az LMP fő problémája megoldhatatlan, ezer darabra fog hullni, akár a Fideszt, akár az MSZP-t választja.
de itt erről most még nem kell dönteniük.

vélhetően a nagy többségük az MSZP-vel való szövetség híve, ám azt nekik is látniuk kell, h SZDSZ-esedés, "népfrontosodás", szoros igazodás esetén a jelentéktelen segédcsapat szerepe vár rájuk.

a-kis-herceg 2011.02.04. 13:03:31

@Balt:

"Nos, ez érdekes kérdés, valóban. Itt jöhet a képbe Kodó Tamás prekoncepciója."

mire célzol, ezt én nem értettem. vagy ez rajtam kívül mindenkinek köztudomású?

a mi volt előbb a tyúk vagy a tojás, azt tudom: a kakas...

mirrmurrkandúr 2011.02.04. 13:03:49

@Ordnassac: Új ellenzéki kerekasztal?

:-)

lüke 2011.02.04. 13:08:01

@Diocles:
hmmm
mindig voltak átálltak, a mai MO ebben semmi meglepö nincs,
mindenki átállt az elmúlt 20 évben valahova, ha meg nem, kikerült a pol. pénz(f)osztogatásból
@mirrmurrkandúr:
ez a kuplerájos historia, a kurvák maradnak, a matracot kidobják
ld. fenn az átállást

Várúr 2011.02.04. 13:11:38

@bariga:
Kispajtás, itt is van társadalmi vita, sőt a lakosságnak szétküldenek kérdőíveket is. Tudatlanságod legalább ne reklámozd a neten.

a-kis-herceg 2011.02.04. 13:13:01

@parlamentarista: "ezt a kormányt a külföld fogja megbuktatni"

na ez nevetséges mondat. úgy gondolod mint a Barack O. úr Mu barack -ot? egyik barack nem törődik a másik barackkal, akár hogy rohadhat. de ha a nép dobja ki... akkor gyorsan elhatárolódik.

mirrmurrkandúr 2011.02.04. 13:14:54

@lüke: A kurvák mindig maradnak...

A matrac meg fogyóeszköz, lesz helyette franciaágy, vagy ha nem, basznak az erkélyen.
Hisz a forradalmároknak amúgy is az erkély dukál...

:-)

a-kis-herceg 2011.02.04. 13:14:56

@lüke: 92% magán, 4% állami- és 4% önk tul bérlakás

Balt 2011.02.04. 13:18:30

@KG2000: Ez is jogos észrevétel. Lásd:
index.hu/gazdasag/magyar/2011/02/03/bizni_kezdtek_a_piacok_magyarorszagban

"... (BofA Merrill Lynch Global Research) elemzői csütörtöki kommentárjukban úgy vélekedtek, hogy a hosszú távú költségvetési kilátások szempontjából "igen pozitív" lenne, ha a hazai össztermékhez (GDP) mért közadósság-ráta 60 százalékos maastrichti felső határát a magyar kormány az alkotmányban rögzítené.

Orbán Viktor miniszterelnök szerdai sajtóértekezletén kijelentette [1], hogy egyetért a Németországban és Lengyelországban működő rendszerrel, amely az alkotmányban szabályozza az államadósságot. Ezekben az országokban ha az államadósság elér egy meghatározott szintet, akkor automatikusan - külön döntés nélkül - államadósság-csökkentő mechanizmusok lépnek életbe.

A BofA Merrill Lynch Global Research londoni szakértői csütörtöki kommentárjukban megerősítették azt a már korábban is hangoztatott véleményüket, hogy a magánnyugdíj-rendszerből visszatérő vagyon, valamint a magyar gazdaság ciklikus fellendülése révén - emellett megfontolt kiadáskezelési politikával - 5-7 évi időtávlatban "meg lehet próbálkozni" a magyar adósságráta 60 százalékra csökkentésével."

lüke 2011.02.04. 13:21:16

@mirrmurrkandúr: nem szó szerinti fordítás volt a lényeg
de mindegy:
90 vagy 92 a kistilüeknek

parlamentarista 2011.02.04. 13:22:50

@Akitlosz:
arról álmodozni, hogy a magyarság egy kerítéssel körbe lesz kerítve, és lesz majd egy gettó, ami a nemzetállam hülyeség. ez csak akkor volna lehetséges, ha lenne olyan identitás, ami egyébként különbözik a beszélt nyelvtől, és egy tájegységhez kötődik. amilyen a brit, a helvét, a skandináv, vagy épp benelux, de ha jól megfigyeled, akkor ezek éppen a protestáns vidékek, ahol a tartományi gondolkodás erős. persze a reformáció hatott még a németekre, a bajoroknak alkotmányuk is van, meg még a csehekre, és egy kicsit az osztrákokra, és nagyjából itt vége is. a monarchia térképe:
en.wikipedia.org/wiki/File:Austria-Hungary_map.svg

világos, hogy az egyik fele regionalista, a másik meg nacionalista. keleten nincs semmiféle térségi identitás. hanem birodalmi nemzettudat van. pedig az államreformhoz az kellene, hogy legyen 6-8 tartományi parlament, és tartományi miniszterelnökök versenyezzenek egymással, hogy mi legyen. és egyébként helyi népszavazások legyenek ugyanúgy, mint a helvét kantonokban. és nem kell minden régióban ugyanazt csinálni. hanem "párhuzamos világok" vannak, és látjuk, hogy jé, ott becsukták majdnem az összes egyetemet, és nem rosszabb lett, hanem jobb, mert van egy csomó fasza fősulijuk, ahol egyébként a gyakorlati képzésen van a hangsúly, és van egy egyetem, ahol meg a főiskolások egy részéből tudóst képeznek. és akkor ez éppen a bolognai folyamat, akkor az.

a másik régióban meg azt mondják, hogy nem innen kell ezt kezdeni. hanem minden kistérségi központba kell egy bíróság. és akkor majd elítélik a tyúktolvajt. mert lesz egy csomó helyi bíró. első körben pont leszarják az egyetemeket, mert nem az lesz a prioritás.

tehát ehhez az kellene, hogy a 176 egyéni körzet (kistérség, városban kerület) egyéni befutói tartományi parlamentekben ülnének össze, és a tiszántúlnak lenne miniszterelnöke ugyanúgy, mint budapest, vagy a balaton régiónak. tehát a labancok mintájára kuruc is regionális parlamentekben gyűlne össze, amit utoljára errefelé rákóczi akart. tehát hogy erről szó essen, ahhoz minimum egy rákóczi kell.

egyébként mostanában egyre többen mondják, hogy osszuk fel ezt az országot régiókra, és a regionális tanácsok döntsék el, hogy mi legyen. persze ahhoz alkotmány kellene. de ugye itt az nem az intézményekről szól, hanem hogy házasodjanak-e a melegek. nyilván amelyik össze akarnak házasodni, akkor tegye meg. ha meg nem, akkor ne tegye. egy civilizált országban ezeket a kérdések nem az alkotmányba rendezik, hogy ki kibe lesz szerelmes. abba, akibe. vagy hogy most a nemzeti együttműködés izébe vagyunk. körülbelül olyan mintha az alkotmányba beleírnánk a kínai horoszkópot, hogy ez most a majom éve.

a-kis-herceg 2011.02.04. 13:24:30

@wwwkonyvlinehu:

mi elavult rajta? konkrétan? a fides legutóbbi rakás módosítása?

CSENDES 2011.02.04. 13:26:46

@Balt: Ja, megkezdődik a nagy Nemzeti Együttműködés Rendszerében értelmezett nemzeti konzultáció. Akár név nélkül is vissza lehet küldeni a kitöltött lapokat.

Ezt már külön nem is kommentálom. Valaki ezt már itt leírta szétkenni a 2/3 felelősségét? Vagy hogy is írta?

Balt 2011.02.04. 13:28:17

@CSENDES: "A bivalybőr táskát nem láttam."

Az elkelt a vaterán. :) (Komolyan.)

szerénységem 2011.02.04. 13:28:57

Eddig álmatlan éjszakáim voltak alkotmányozás-ügyben, de most végre megnyugodtam: "Szili Katalin is beszáll Orbánék alkotmányozásába"
Egyrészt nála aztán tényleg nomen est omen, másrészt a tehetség mindig megtalálja a maga helyét. :-)

mirrmurrkandúr 2011.02.04. 13:28:59

@lüke: csak poénkodtam, de látom, nem ismered a bordély lélektanát :-)

KG2000 2011.02.04. 13:30:54

@eremita: Nem kérsz túlságosan sokat Orbántól, csak éppen lehet, hogy nem veszed észre: annyit ad, amennyit ésszerű módon adni lehet.

Azért az nyilvánvaló, hogy az MSZP+ LMP és a Jobbik alkotmányról szóló szempontjai homlokegyenest ellenkeznek. Nyilvánvaló, hogy nem lehet egyszerre mindkét oldal (szélsőballib és nemzeti radikális) szempontokat az új Alkotmányba beépíteni.

Egy nagyon érdekes cikket találtam pár perce:
www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=361371

"Néhány hét múlva tucatnyi, a készülő alkotmányt érintő kérdést tartalmazó kérdőívet küldenek szét a választópolgároknak – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Szájer József. A Fidesz EP-képviselője elsősorban nem közjogi, hanem az emberek mindennapjait érintő kérdésekben vár választ a polgároktól. Az alkotmány előkészítésére létrehozták a Nemzeti Konzultációs Testületet, amelynek mások mellett Járai Zsigmond és Szili Katalin is tagja lett."

Egészen általánosan, Orbán igenis be akart és be is tudott vonni balos kötődésű embereket. Akiket az MSZP azonnal leárulózta és lekommunistázta. Ez kizárólag az MSZPt minősíti, na meg azokat, akik bedőlnek az MSZP ilyen propagandájának.

Balt 2011.02.04. 13:31:00

@Hepci: Elírtam, parton! :)

Balt 2011.02.04. 13:35:00

@KG2000: :)) Azt hiszem, el is dőlt a kérdés, Ferenc is ráérzett a dolog mibenlétére... :)))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 13:35:19

@fidesz friend:

Ez van.
Mi az oka?
Nem a magyarok jelleme, nem a magyar pártok, nem a magyar politikusok milyensége.
Hanem ilyen a magyar politikai rendszer. Ez ezt tudja, ezt hozza.

Ez egy versengésre épülő rendszer, amelyik automatikusan viszálykodást gerjeszt, generál folyamatosan.

Persze azért ilyen, mert a pártoknak ez így jó, ez nekik kedvez.
Pártokrácia.

Éppenséggel ki lehet találni olyan rendszert is, amelyik összefogást, együttműködést generál automatikusan és folyamatosan, akkor is, ha az a pártoknak nem tetszik.

De ez a mostani rendszer nem ilyen.

Balt 2011.02.04. 13:36:33

@balfék: Ebben az esetben: döfés, vagy lassan ölő halálos méreg - végül is 1 kutya. :)

Ordnassac 2011.02.04. 13:39:59

@Balt: igen, belinkeltem már az eredeti MTI-hírt. :-)

@Diocles: hmmm... igazából mindkét megoldásnak vannak hívei és mindkét megoldásnak vannak előnyei és hátrányai is. Most kicsit semmitmondó leszek, de ez most igazából egy politikai döntés lesz a párt részéről. Amennyiben visszamennek, akkor bemutathatják, hogy mit gondolnak, de ezzel együtt az a vád érheti őket, hogy beállnak biodíszletnek a Fidesz alkotmányozásába. Amennyiben kint maradnak, akkor "nem inogtak meg", de ezzel együtt becsapódhatnak az MSZP segédcsapata szerepbe.

Szóval itt abszolút mérlegelés lesz. Bár az LMP szempontjából a márciusi tisztújító kongresszus fontosabb lesz.

mirrmurrkandúr 2011.02.04. 13:40:17

@Balt: Gyurcsány is alkotmányozni akar? :-)

Ezzel az erővel a Gestapo-t is meghívhatnánk...

tibapó 2011.02.04. 13:40:24

@Akitlosz: "Ki gondolta volna 1985-ben, hogy öt év múlva megbukik a kommunizmus?"

ÉN!
Becsszó.

Balt 2011.02.04. 13:41:19

@eremita: Ez méltányolható szándék.

KG2000 2011.02.04. 13:42:22

@Balt: Egyébként, már ha a bekebelezésről beszélünk.

Nagyon jól össze lehet hasonlítani, milyen is, ha egy párt az MSZPvel szövetkezik, és milyen, ha a Fidesszel, az elmúlt 20 évből:

1990-1994: Fidesz-SZDSZ szövetség: mindkét párt megtartotta önállóságát és jelentőségét
2002-2010: MSZP-SZDSZ szövetség: az SZDSZ elsüllyedt, gyakorlatilag megszűnt, még ha idén Mécs Imre vissza is lépett:))

1994-2002: Fidesz-MDF: Az MDF, ha vesztett is támogatottságából, 5% körüli párt maradt.

2002-2010: MSZP-MDF: elvérzett az MDF is.

a-kis-herceg 2011.02.04. 13:42:46

@Hepci: "Egy dolog téríthetné őket észre. Valamelyik szép választási vasárnapon ott ülnének a pártirodákban, a kézhez szoktatott politológusaik a stúdiókban, a közvéleménymutatóik a választási irodák előtt, és este 8-ra ki kellene írni a képernyőkre: a részvétel 0%."

nagyon okosat írsz... erre találtam ki egy éve, hogy érdemes lenne mozgalmat kiírni, arra hogy a választási rendszerből (mostaniból" kiíratkozni...

a választói névjegyzékből töröltetni magam.
-hiszen ha nekem nincs kínálat én az életben nem fogok "ezekre" ikszelni, úgyse...
-plusz csak hátrányom van, visszaélnek az adataimmal stb... aljas játékok... postaláda feltörés egyéb maffia bűncselekmények

tibapó 2011.02.04. 13:43:17

@is: "Es egyebkent a posztban 1 alternativa nincs leirva: masodik ellenzeki kerekasztal. Parlamenten kivuliekkel megerositve. Visszahozni az allampart vs mindenki mast (a Jobbik is, igen), mint 1989-ben."

Ez tetszik!

Ordnassac 2011.02.04. 13:43:54

@parlamentarista: kedves [nick], [nev], guvernalista, parlamentarista, mi értelme van az állandó nickváltásoknak? ;-)

tibapó 2011.02.04. 13:46:09

Ennek a posztnak, már csak a kommentek többsége miatt is, inkább ilyen címet illenék adni:
"Hogyan tudná az LMP a fidesz-alkotmányozást legjobban ki(/alá)aknázni?"

Ordnassac 2011.02.04. 13:46:26

@KG2000: azért 1998 és 2006 kicsit másképp működött, mint ahogy itt leírtad. ;-)

gitáros 2011.02.04. 13:46:50

F@KG2000:
Fidesz-FKGP: eltűntek a kisgazdák.
Fidesz-KDNP: ne mondjuk már, hogy a KDNP önállóan "létezik"...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 13:46:55

@KG2000:

Szerintem optimális esetben van szerepe egy ország irányításában a köztársasági elnöknek, az országgyűlésnek, a népszavazásnak, de még a miniszterelnöknek is.

Ebből a négyből a legkevesebb hatalommal járót én is a miniszterelnöknek osztanám ki.

Valahogy én egy demokráciában
népszavazás -> országgyűlés -> kormány sorrendben rangsorolnám a döntéshozókat, míg az államfő - bármilyen titulusa is legyen - tekintélye és hatalma folytán amolyan koordináló, ellenőrző, akadály elhárító, alkotmányőrző funkciójú lenne, de kezdeményezhetne is. Amolyan katalizátor, hogy (jobban) menjenek a dolgok, de rosszabbul ne.

mirrmurrkandúr 2011.02.04. 13:48:32

@KG2000: Egy nem létező kérdést feszegetsz.

Mivel lassan nincs olyan élőlény, aki az MSZP-vel akarna szövetkezni.

Rust in Peace. ;-)

tibapó 2011.02.04. 13:49:30

@Akitlosz: "Azt a szentkoronás, avitt Werbőczys tanokat simán lehet XXI. századi modern módon és szinten újrafogalmazni... a teljesség igénye nélkül: aranybulla, szabad Király/államfőválasztás, kuruc törvények, 1848/1849-es törvények... lehetne olyan alkotmányt is írni, amelyik más népek számára is tananyag és/vagy példa lehetne.... "

Minden szavaddal egyetértek!

Balt 2011.02.04. 13:50:37

@parlamentarista: :)) Ej, de szigorú vagy velük. :)

parlamentarista 2011.02.04. 13:52:18

@a-kis-herceg:
oké, akkor mondok egy példát. leül tárgyalni putyin, és orbán. és akkor az úgy zajlik, hogy az orosz elnök a tolmácson keresztül megüzeni, hogy mondjuk kell nekik a paksi atomerőmű, és a százhalombattai olajfinomító. mire orbán azt feleli, hogy építsenek inkább záhonytól vasutat. mire azt mondja putyin, hogy igen-igen, jó, hogy szóltak, kell az atomerőmű, az olajfinomító, és a vasút. mert ez a derék vlagyimir vlagyimirovics így tárgyal. a ruszkik fogják eldöntei, hogy mibe kerül a gáz. és nem úgy van, mint a piacon, hogy ki van írva, hogy ennyi a narancs, és akkor mindenkinek ugyanannyi, hanem azt majd megmondják az oroszok, hogy mennyi. és persze ők rendesek, amíg nem jár le a szerződés, addig nem módosítanak, különben meg de.

tehát majd a valutaalapnak vissza kell fizetni kamatostól a csomagot. és akkor majd mégis csak tárgyalni fognak, hogy de még ehhez esetleg kaphatnánk egy kis haladékot.

és számtalan ilyen kérdés van. de nem csak orbán viktor szintjén van ez. hanem mondjuk kósa lajos szintjén. ő bemegy a mokkába, és azt mondja, hogy összeesküdtek a szocik, mert az ajtaján befektető nem kopogtat. hanem csak a régen eldöntött elképzelések valósulnak meg. és még lesz a stadion. mert aztat orbán viktor megígérte loki sállal a nyakában a béel mecssen. igen ám, de mi van, ha a bochumban úgy döntenek, hogy pár lokista mégis csak csalt a tippmixen, akkor a nép azt fogja mondani, hogy egy csaló csapatnak mégis minek kellene közpénzből stadion.

számtalan példát lehetne mondani, a külföld döntésétől függ gyakorlatilag minden politikai kérdés. nem állítom, hogy a belpolitikát ne lehetne úgy tematizálni, hogy attól függjön a közhangulat, hanem csak azt, hogy az ellenzék meg fogja várni, hogy a kormány buktassa meg a külföld, vagy orbán maga üljön át schmitt pali helyébe. aztán akkor lesz hadd-el-hadd. de akkor nem schiffer lesz a zöldpárt, meg karácsony geri, és még csak nem is tamás gazsi, a zöld baloldal vajon mi, mert akkor a zöldek ezeket el fogják zavarni a picsába, nem lesz olajfa, hanem az első és a legfontosabb lesz, hogy kimondják: a szociális zöldmozgalom meg a téesz, aki olyat akar az legyen vörös. a városi zöldmozgalom a biciklisek az a kék. és ne keverjük ezeket össze. és akkor a vidéki zöldeknek lesz majd annyi koncepciójuk, hogy attól a jobbik is berosál. persze csak akkor ha olyan lesz a helyzet. különben nem. de akkor mindegyik megy a levesbe.

mirrmurrkandúr 2011.02.04. 13:52:51

@gitáros: az FKGP-t Torgyán végezte ki szépen, tendenciózusan, a KDNP-t pedig az egyébként baloldalra kacsintgató Bartók Tivadarék.

Arról nem is beszélve, hogy a KDNP-t a Fidesz hívta újra életre, ez nem azt jelenti, hogy ma önállóan életképes, de csak ad egy-két államtitkárt, meg egy miniszterelnök-helyettest a kormányba.

Úgyhogy -szerintem- nem jó a gondolatmeneted.

tibapó 2011.02.04. 13:52:57

@Akitlosz:
Ugye a régi nicked [nev] volt? :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 13:53:47

@bariga:

Ez a "nincs alkotmányozási kényszer" valami vallásos mantra szöveg lehet, mert annyit mondják, miközben értelme semmi.

Természetesen soha nem kényszer alkotmányozni, de mindig lehetséges.

Eddig egyetlenegyszer készítettek írott alkotmányt Magyarországon, 1949-ben a kommunisták szovjet mintára. Akkor sem volt kényszerű.

Ma sem az, de éppen itt az ideje, hogy az 1949-es kommunista gyökerű 1989-es posztkommunista alkotmányt, amit ugyanúgy a kommunista országgyűlés fogadott el lecserélni egy újra.

Nem, nem kényszer egyáltalán, de nagyon időszerű és most van rá lehetőség, most lehet megtenni.

Ordnassac 2011.02.04. 13:55:29

@mirrmurrkandúr: őszintén? Szerintem a Fidesz jelentősen jobban járna KDNP nélkül...

@tibapó: nem. [nev] soha nem írt nagybetűvel. [nev] kollega később [nick], majd guvernalista, most parlamentarista név alatt fut.

Balt 2011.02.04. 13:56:29

@trabant: Igézni nem tudtam, mert benne van a videostreamben interjúkérdés (és válasz) formájában:
Kb. hogy TG szereti vállalni a "másságát", azazhogy nyíltan, kendőzetlenül kiírja, milyen politikai megbízásokat (nem) vállalt el. Ez a "coming out" valamikor egy éledező gyakorlat volt, de aztán hamvába hótt - az elmondottak szerint. (Szabad "fordításban". :))

ssi 2011.02.04. 13:56:31

@lüke:
föntről jövő lendület, s permanens változtatások mindenkit magukkal ragadnak -> tuti irány nincs, marad a próbálkozás
- cenzúra? T.G.-nél? olyan alacsonyan van a küszöb, hogy csak kevesen botlanak
- hogy a blogmotor önállósította magát? a technika ördöge?
- amúgy a kedves kommentelő nickneve a hunyó
(bár mindig ilyen könnyű és egyértelmű lenne a "bűnöst" megtalálni!)

@a-kis-herceg:
- jelenlegi alkotmányozási stádiumban nem javasolnám az LMP-nek a részvételt
- legelején pl., hogy eleve kell-e az új, s ha igen, miben, hogyan, akkor megkérdezték őket?
- parlamenti 2/3 = csak a kormány, már sokaknak nyilvánvaló sajátos jogi helyzet, ami elsőre nagy előnynek is tűnt
- kérdőívek, levelezések nagyon ravasz és hatásos találmányok, mert a net és a kommentelés csak szűk rétegé, s a mindenféle ellenzéknek is kellene valami ütős ötlet a tüntetések, lakossági fórumok, aláírásgyűjtés mellé,
- ugyanakkor zsákutca, hogy a nép részt vesz az alkotmányozásban, a szocik, lmp meg nem - ebből így talán még nehezebb lesz kimászni

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 13:56:41

@KG2000:

Érdekes szempont, ebbe ennyire még nem is gondoltam bele.
Van benne valami. Jó meglátás.

KG2000 2011.02.04. 13:57:49

@gitáros: Az FKGP csak magának köszönheti, hova jutott.
A KDNP létezik, ha nem is önálló. Előtte valóban kacsingatott az MSZPhez, amibe egyébként tartósan belerokkant, hiszen az egyszerű tagság és az egyszerű szavazók számára elfogadhatatlan volt ez a kacérkodás Giczyék alatt.

Balt 2011.02.04. 13:58:20

@trabant:
"320. Ha esik, ha fúj"

Ezt sajna nem követtem odáig, hogy lássam a vonatkozó diskurzust, keresgélni meg most lusta vagyok. :)

Ordnassac 2011.02.04. 13:59:42

@Akitlosz: van benne valami: kifelejtette, hogy szuverenitásuk egy részét ezentúl is az EU-val fogjuk megosztani vagy átadni, szóval ennyit a "teljes függetlenségről"...

Az új Alkotmány pedig nem fogja lemosni az MSZP-t és "helytartóit". Ez az Alkotmány szerepének teljes félreértése.

s.csaba 2011.02.04. 13:59:49

@Akitlosz:

Igy van, de kérdés, hogy mi tudnak tenni ezért. Én nemigen látom a jelét annak, hogy egy ilyen helyzetet okosan ki tudnának használni. A sok helyen megénekelt arctalanság visszaüt.

Szomorú látni, hogy sem a friss húsok (LMP, Jobbik), sem a régiek nem tudják meglépni azt a paradigmaváltást a politizálásban, ami nélkül itt lényegesen nem fog megváltozni semmi. Még a Fidesz lázas aktivitásában sem az újat érzem, hanem a régit (a konkrét intézkedésekről nem is beszélve, pusztán a poilitika-csinálásra értve).

KG2000 2011.02.04. 14:00:11

@Akitlosz: Hú, ez meredek. Az országgyűlésnek és a kormánynak egészen más feladata van.

Ordnassac 2011.02.04. 14:01:13

@KG2000: óriási szerepe volt Torgyánnak, hogy az FKGP oda jutott, ahova, de hogy a Fidesz is besegített ebben, amikor "helyzet" volt, az is biztos. Milyen jól is jött neki a sok átlépő!

Ordnassac 2011.02.04. 14:02:14

@s.csaba: mi lenne ez a paradigmaváltás és jelen méretüket tekintve hogy tudnák ezt megvalósítani?

tibapó 2011.02.04. 14:02:26

@Ordnassac: pedig engem a stílusa is, és a világos érvelése egyaránt őrá emlékeztet

Balt 2011.02.04. 14:02:54

@Diocles: :) Na most várjuk: a "kivonulunk az alkotmányozásból" az feltétlenül fizikai kivonulást kell jelentsen? Nem elég, ha obstruálnak? Vagy teszem az, passzív rezisztenciaként Népszagát, kurucinfót, bánomisént olvasnak? :))

a-kis-herceg 2011.02.04. 14:03:00

@Ordnassac: engem is kiborítanak a nik váltogatósok...

ne haragugy rá, biztosan "új imázst" akart...

gitáros 2011.02.04. 14:03:33

@mirrmurrkandúr:
Ez nem volt gondolatmenet, csak halkan vitatnám, hogy az mszp lenne a nagy bekebelező. És akkor az mdf-ről, amelynek eljelentéktelenedése is a fidesz-koalícióval kezdődött, nem is beszéltünk. Egyébként meg lehet nézni, hány egykori kisgazda meg mdf-es ül ma a fidesz képviselőjeként a parlamentben...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 14:03:35

@vinczej:

Ezzel egyetértek.
Kockázat nélkül nincs nyereség.

Ha hoznak egy alkotmányt népszavazás nélkül, akkor az valóban hosszú távon érv lesz a mai ellenzék számára, választási kampányban is, és ha egyszer módjuk lesz rá, akkor csak azért is meg fogják változtatni.

Ezt a fegyvert lőné ki egy népszavazás általi elfogadás, amelynek viszont természetesen van kockázata.

Nagy politikai vereség lenne a Fidesznek, ha elutasítanák, bár közvetlen következménye nem sok lenne, nem változna tőle a hatalmi helyzet 2014-ig.

Ordnassac 2011.02.04. 14:04:46

@tibapó: hasonló gondolatvilág, de Akitlosz esetében azt a "regionalizmusfetisizmust" nem vettem még észre, mint [nev] kollégánál.

@a-kis-herceg: ugye, kedves kodó tamás? :-P

tibapó 2011.02.04. 14:05:43

@Ordnassac: Bár most, hogy mondtad, megnéztem parlamentarista kommentjeit is, lehet benne valami :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 14:05:49

@vinczej:

Ezzel egyetértek.
Kockázat nélkül nincs nyereség.

Ha hoznak egy alkotmányt népszavazás nélkül, akkor az valóban hosszú távon érv lesz a mai ellenzék számára, választási kampányban is, és ha egyszer módjuk lesz rá, akkor csak azért is meg fogják változtatni.

Ezt a fegyvert lőné ki egy népszavazás általi elfogadás, amelynek viszont természetesen van kockázata.

Nagy politikai vereség lenne a Fidesznek, ha elutasítanák, bár közvetlen következménye nem sok lenne, nem változna tőle a hatalmi helyzet 2014-ig.

Diocles 2011.02.04. 14:05:56

@Ordnassac:

"Szóval itt abszolút mérlegelés lesz. Bár az LMP szempontjából a márciusi tisztújító kongresszus fontosabb lesz."

Ha fogadnod kéne, mit tippelnél a mérlegelés eredményére?

Mit hozhat a március, mi van a levegőben? SZDSZ-esedés lesz, avagy a vidéki szárny tőr előre? (ez meghatározhatja a mostani döntésüket is.)

Balt 2011.02.04. 14:06:38

@manyike: :) De nem ám! Ahogy Kodó kolléga írta: lyól meghekkelte a blogmotort. :)

Balt 2011.02.04. 14:08:27

@igényes: :)) Sőt, alkotmányellenes! :))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 14:08:53

@simonmondja.:

Mit jelent egészen konkrétan a lakhatáshoz való jog?

Adjon az állam lakást mindenkinek, mert hát alkotmányos joga van mindenkinek a lakhatáshoz, vagy mi a fene?

Konkrétan.

CSENDES 2011.02.04. 14:09:14

@Akitlosz: Neked Nyilván dr. Jakab András alkotmányjogász is mantrázik.
postr.hu/cimkek/kereses/alkotm%C3%A1nytervezet

"A tervezet abból indul ki, hogy jogi értelemben nincs alkotmányozási kényszer. Az országnak ugyanis jogállami és demokratikus alkotmánya van 1989 óta. A szimbolikus újrakezdés, illetve a rendszerváltás óta eltelt időszak gazdasági és morális sikertelensége azonban politikailagszimbolikusan indokolhatja egy új Alkotmány elfogadását. A tervezet elfogadása ennek megfelelően jogtechnikailag konszolidációs jellegű alkotmányozást jelentene."

Ordnassac 2011.02.04. 14:09:46

@Diocles: ez most még erősen ködszurkálás lenne. Most alakítják át a vezető testület választásának módját. Az amúgy elég esélyes, hogy a mostani országos választmány (amely kevert) tagjainak többsége valószínűleg nem kerül be az új ov-ba.

s.csaba 2011.02.04. 14:09:48

@Ordnassac:

Valami olyasmi, amit a nevükben is ígérnek: hogy lehet más a politika. Nekem az elmúlt közel egy év (vagy akár az elmúlt 20 év) sajnos azt igazolta vissza, hogy nem lehet, legalábbis még senkinek nem sikerült elindulnia ezen az úton. A kis méret nyilván hátrány, talán jobban el tudnám ezt képzelni egy olyan formációról, akik parlamenten kívül erősödnek meg (nem csak a parlamenti küszöbig).

mirrmurrkandúr 2011.02.04. 14:11:01

@Ordnassac: nem mondtam, hogy jobban járna, csak pusztán azt, hogy ő keltette életre. (nem egészen érdek nélkül)

Ordnassac 2011.02.04. 14:12:03

@s.csaba: konkrétan hogy képzeled el ezt a más politikát? (Ugyanis ahányan, annyiféleképp gondoljuk.) Másrészt, a hatályos politikai környezettől nehezen lehet függetleníteni a kérdést.

Balt 2011.02.04. 14:12:55

@Ordnassac: Ezzel máris egy célegyenesnyi hátrányban vannak (a 60 méteres síkfutás döntőjében)...

Ordnassac 2011.02.04. 14:13:07

@mirrmurrkandúr: ezt nem is vitattam. Csak annyit mondtam, hogy (most) a Fidesz jobban járna KDNP nélkül, még ha kétségkívül hasznos is, mert bizonyos dolgokat fideszes nem mondhat, de KDNP-s igen.

mik-sa 2011.02.04. 14:13:19

Amikor Orbán Viktor megszületett, egy vörös csillag hullt alá a felcsúti tanácsházáról.
Orbán Viktor 4 másodperc alatt rakja ki a Rubik kockát a szemhéjával, úgy, hogy közben nem is pislog.
Orbán Viktort nem a gravitáció tartja a földön, csak szeret néha gyalog járni.
Chuck Norris nem fél Orbán Viktortól, de azért a biztonság kedvéért ő is rá szavazott.
Orbán Viktor csak a magasságához képest alacsony.
5 gyerekéből 3-at maga Orbán Viktor szült.
Orbán Viktor a seregben szájjal kapta el a tanklövedékeket és a föld-levegő rakétákat. A levegőben!
Orbán Viktor a felcsúti pályán egyszer leszúrt egy szögletzászlót, és amikor kihúzták, nagy sugárban tört fel a tej, a méz és a kánaán.
Orbán Viktor egyszer mosolyt fakasztott Áder Jánosból.
Orbán Viktor képes járni a tejbegrízen.
Orbán Viktor soha nem néz kérdőn, csak felkiáltón.
Orbán Viktor 2 000 000 magyar szót ismer fejből, de ennél jóval többet használ.
Orbán Viktor egyszer egy Felcsút-Balatonlelle meccsen kezezett, és az arannyá változott labda betörte az ellenfél játékos fejét, de az nem haragudott meg.

a-kis-herceg 2011.02.04. 14:14:30

@Balt: "De nem ám! Ahogy Kodó kolléga írta: lyól meghekkelte a blogmotort."

ezt már megint nem értem.

@Ordnassac: látom mély nyomot hagyott egyesekben az a csúnya agresszív, gázálarcos "ember" szerencsére, győzött a jóság és dobozba zárva várja türelmesen a ormányváltást...

ssi 2011.02.04. 14:14:44

@Ordnassac:
bocsi, a szakértőnél járok? azt szeretném kérdezni, hogy
- az Alkotmány - hozzá nem értő emberek - kívánságlistája?
- ha nem közismert szakemberek állítják egyértelműen össze, ez nem ront egy ilyen ügy komolyságán?
- népszavazás a tartalmi részletkérdéseket érintené?
köszi

a-kis-herceg 2011.02.04. 14:15:32

@Akitlosz:

pont mint a sportoláshoz való jog...

ha van pénzed jogod van lak6ni...

CSENDES 2011.02.04. 14:16:51

@Akitlosz: "Nagy politikai vereség lenne a Fidesznek, ha elutasítanák, bár közvetlen következménye nem sok lenne, nem változna tőle a hatalmi helyzet 2014-ig. "

Legfeljebb azt az 60-70 paragrafust, amihez még nem nyúltak, egyéni módosítóval módosítanák.

parlamentarista 2011.02.04. 14:16:53

@Akitlosz:
állam -> régió -> város -> unió. ez a demokratizálódási folyamat. ahol nincs régió, ott nincs sikeres államreform. mert megválasztanak egy miniszterelnököt, és akkor az nyilván mindig a status quo fenntartásában érdekelt. meg úgy egyébként az összes városi, és megyei párttitkár.

az állampártok a totális hatalomért verenyeznek, de amikor azt megszerzik, akkor a legritkább esetben akarják a feje tetejére állítani a világot, vagy ha mégis csak odakerül egy nagy reformer, mint gyurcsány, akkor kiderül, hogy igazából konkrétumokat ő sem tud mondani, vagy ha mégis, akkor azzal a szakértők fele egyetért, a másik fele meg nem.

nyilván van olyan országrész, ahol szuperkórházakat kellene inkább építeni, és centralizálni kellene, és van, ahol meg decentralizálni kellene a fekvőbeteg ellátást, mert valamiért ott szét vannak szórva a legjobb orvosok például azért, mert nincs orvostudományi egyetem. és akkor persze lehet úgy dönteni, hogy mégis csak legyen, de úgy is, hogy inkább csak főiskolák legyenek, és akkor nem fognak ott gyógyszert kutatni, de majd kutatnak máshol. a piac az olyan, hogy a kutatási eredmény elviszi egyik helyről a másikba.

de ahol mondjuk van orvosi egyetem, meg még van egy nagy gyógyszergyár is, akkor ott azt mondják, hogy na ott építeni kell egy szuperkórházat, és mellette a kis klinikákat magánosítani kell, tőkét kell bevonni, a szomszédos régiókból, és a makro régiókból is odavonzani egy csomó fekvőbeteget. és még ha a környéken van gyógyfürdő, akkor oda meg járóbeteg ellátást kell erősíteni.

ahol van egy hatalmas tó, ott másmilyen turzimust képzelnek el. mert ott nem puszta van, hanem a tó. ahol meg egy nagy folyam megy keresztül a városon, ott megint csak másmilyet. és akkor az intézményi reformokat egész másképp kell elkezdeni.

de ahol ez a tartományi szemlélet nincs jelen, ott az van, hogy mi a magyarok fogjunk össze, okés, fogjunk össze, mi a magyarok, és akkor mi van. onnantól kedve, hogy van tartományi parlament, tartományi miniszterelnök mindjárt van 6-8 magyar nyelvű párhuzamos valóság.

F = m × a, vagyis a = F ÷ m.

a gyorsuláshoz nem az kell, hogy mennél nagyobb legyen a tömeg, hanem hogy mennél kisebb. persze ha az nagyon kicsi, akkor meg nincs erő. de az egy hazugság, hogy majd akkor lesznek reformok, ha mindenki a kormány mögé áll. tehát a reformok sikere nem a kétharmadon múlik. hanem azon, hogy van-e lehetőség ezeket párhuzamosan elindítani.

Balt 2011.02.04. 14:17:09

@Ordnassac: "Vannak elegen, akiket "beoltottak" a jelenlegi MSZP ellen. Szerintem maga Schiffer is ilyen (amíg Gyurcsány bent van)."

:) Remélem is! Csak egy költői kérdés: Gyurcsány nélkül meg minek...? :) Mi marad a szegfűből? Talán fű se... :)

Balt 2011.02.04. 14:18:35

@Balt: Utóbbira meg is adom a választ magamnak: már 10 éve is késő lett volna, azóta már szépen nyírott golfpázsit lehetne a helyén... :))

mirrmurrkandúr 2011.02.04. 14:19:20

@Ordnassac: jobban járnának a KDNP nélkül? Miért gondolod ezt?

Úgy gondolod mérsékeltebb lenne a kép a KDNP nélkül?

a-kis-herceg 2011.02.04. 14:20:03

ha a célt folyamatosan igazítjuk a lehetőségekhez.. akkor van reális esély elérni... csak legyen vastagbőr elég jól csökkentgetni...

ígérni csak felelősen, szépen...

index.hu/gazdasag/magyar/2011/02/04/matolcsy_szazezer_munkahelyet_leadott_a_celbol/

Balt 2011.02.04. 14:25:18

@a-kis-herceg: "a kerekesszékes felkelést PS leveri, közéjük lövet, vagy víz- vagy gulyás- ágyúval..."

:))) Mindjárt április, ehhez már valahogy tüsténkedni kéne, hogy a Fideszt legalább kordonépítésre bírják, de ennek még semmi nyoma. :)

Neo LUXusutazáson van, komolyan vette, hogy "el lehet menni"... :)

Laikus érdeklődő (törölt) 2011.02.04. 14:25:31

LMP az alkotmányozásban:
"Lakhatáshoz való jog" - Ezmiez? Nooormális?
"Melegjogok, hidegjogok, szőrösek jogai, borotváltak jogai, törcsi-kérdés...." - Hülyeség kéremszépen! Egyszerűen nem érett meg rá a társadalom.
"Zöld irányvonal" - Ez még belefér, de ha méregzöldet akarnak akkor szintén leves.

Talán a "fékek és ellensúlyok" illetve az "átláthatóság és elszámoltathatóság" témakörben tudnának segíteni (elég kicsik ahhoz, hogy ez nekik ne fájjon) de ehhez nem elég erősek.

Ordnassac 2011.02.04. 14:26:12

@manyike: messzebbről indulok: az alkotmányjog egy külön tudományterülete a jogtudománynak. Tehát vannak meglévő szakmai alapok, javaslatok, lefektetett dolgok, amiket mindenképp figyelembe kell venni (hiszen pl. egy fél mondat átírása is okozhat ellentmondásokat). Emellett persze a politikum sem hagyható figyelmen kívül, azonban nem szerencsés, ha túlsúlyba jut. A politikumnak abban is van szerepe, hogy több válaszható alternatíva közül melyik mellé teszi le a voksát (pl. újraválaszthatóság kérdése, parlamenti ciklus hossza stb.).

Azonban egy alkotmányos berendezkedés nem csak az alaptörvényből áll (még ha ez is a legfontosabb eleme), hanem a "végrehajtási törvényekből" is (ilyen pl. az AB-ról szóló törvény vagy az egyesülési jogról szóló törvény is). Ezeket nevezi a Salamon-féle koncepció sarkalatos törvényeknek. Itt is ügyelni kell az egyensúlyra (túlszabályozás, alulszabályozás).

A laikus elemet sem árt figyelembe venni, hiszen ez az alaptörvény lesz a keret mindenki számára, amit később megtöltenek további tartalommal (persze a kereten belül maradva). Azonban az Alkotmányt nem úgy kell elképzelni, mint egy pápai enciklikát vagy egy véres kardot.

A népszavazással kapcsolatban pedig nagyon mellette szól, hogy a legerősebb legitimitással az új Alkotmány így fog rendelkezni, ellene pedig az, ami minden népszavazásnál felmerül: a népszavazás nem az Alkotmányról, hanem a kormány teljesítményéről fog szólni. Talán ezt csökkenthetné egy jó tájékoztatás (és itt nem csak a sajtót értem ezalatt), de ennek realitása nem túl nagy.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 14:27:16

@KG2000:

Szerintem egyértelmű, hogy abban, hogy itt tartunk 21 év után bizony van fontos szerepe az 1989-es alkotmány milyenségének is. Sólyom pedig azért gondolja ezt másként, mert személyes felelőssége is van a dologban, azonkívül védi a saját gyermekét, mint minden anya, ... izé ... apa.

Abban én egyelőre szkeptikus vagyok, hogy jogszabályokkal lehetne küzdeni a felelőtlen pénzgazdálkodás ellen. Ahhoz nagyon komoly szankciók kellenének, s nem mérlegelési alapon, hanem biztosan.

Annyi nem elég, hogy az alkotmánybíróság megsemisítHETi az eladósodottságot növelő jogszabályt. Az ilyet akaró politikusoknak személyes felelősségük is kellene, hogy legyen.

Pl. eltiltják a közügyektől 5-10 évre.

Lásd az eurózónához olyan országok csatlakozhatnak csak elvileg, ahol az államadósság a bruttó nemzeti össztermék 60%-át nem haladja meg. Elvileg. Gyakorlatilag simán felvettek olyan országokat is, amelyek képtelenek teljesíteni ezt a feltételt. Ráadásul a már felvett országoktól nem követelik meg folyamatosan azt, amit a jelöltektől igen.

Ezért van válságban az euró, és ezért nem tudja, nem tudandja (újmagyarok kedvéért: nem fogja tudni) betölteni azt a szerepet, amire eltervezték.

Azaz az ötlet kitűnő, a megvalósítás pocsék.

Tartok tőle, hogy egy a magyar államadósságot és negatív dolgokat visszaszorítani igyekvő jogszabálynak is hasonló siker(telenség)e lesz.

Azaz jól hangzand (fordítok: fog hangzani) de a gyakorlati alkalmazás sikere ... hát ... nem túl biztató.

Szerintem.

Ne legyen igazam!

Bergeroth 2011.02.04. 14:30:54

Az a baj ezzel az egész fideszes klientúrával, hogy ők nem partnernak tekintik MO.-ot, és benne ezt a cirka 10 millió magyar állampolgárt. Hanem egy sima kaszinónak, ahol majd a szerencse eldönti, hogy mi fog történni. Ha kell blöffölnek, ha kell emelik a tétet ha kell veszítenek kicsit, hogy utána még nagyobbat kaszálhassanak. A fő probléma pedig az, hogy mi vagyunk a vendégek, és az övék a kaszinó.

a-kis-herceg 2011.02.04. 14:31:23

akkor most PS hazudott? - mellesleg én kinézem belőle, hogy bocsánatot kér...

www.stop.hu/articles/article.php?id=818519

Ordnassac 2011.02.04. 14:31:52

@mirrmurrkandúr: nem feltétlenül.

Azonban Semjéntől sokaknak kinyílik a bicskája a zsebében (messze nem egy Varga Laci bátyám), másrészt sok olyan elvet képvisel a KDNP (hol fideszes nyomásra, hol maguktól), ami szintén nagy elutasításnak örvend.

Most nagy általánosságot fogok mondani, de úgy néz ki, hogy konszenzus van abban, hogy a vallásosság sulykolása, illetve egyes kedvenc témáik (pl. a vasárnapi zárva tartás vagy a kötelező hittan-/etikaóra) nagyobb vihart fog kavarni itthon, mint az AB jogkörének csorbítása. KDNP nélkül ezek a kérdések fel sem merülnének igazán (mivel nem is számítanak amúgy eget rengető problémának), így megspórolnának egy-két felesleges vitát.

Bergeroth 2011.02.04. 14:33:08

@mirrmurrkandúr:
A kdnp elvakult farizeusok gyülekezete. Mindenki jobban járna, ha követnék az szdsz-t és az mdf-et a süllyesztő felé vezető úton.

Ordnassac 2011.02.04. 14:33:17

@Bergeroth: ha csak a Fidesz gondolt volna így ránk...

a-kis-herceg 2011.02.04. 14:33:32

@Bergeroth: a kaszinó a miénk. csak bejött egy rakás álarcos és kirabolják a kasszát... de nem a játékszabályok szerint az asztalnál jácva... azt is megpróbálták, de az nem volt hatékony, így asztalt borítottak...

parlamentarista 2011.02.04. 14:34:32

@Ordnassac:
na, de pont az ilyen nyitott alkotmányból van a sok zűrzavar. hogy beleírják, hogy "politikai nemzet", és akkor az egyiknek majd ebből egyenesen következik az határon kívüli szavazati jog, mert benne van az alkotmányban, a másiknak meg ez lesz mindenféle civilizált jogi normával ellentétes. ha beleírják, hogy férfi, nő, akkor az lesz, hogy az egyik csapat azt mondja, hogy egy szexista ptk kell, ki kell emelni a házasság intézményénél, hogy az egyiknek puncija van, a másiknak meg fütyije, és azt fogják mondani, hogy de ez következik az alkotmányból, a másik meg fogja mondani, hogy de mi lesz a hermafroditákkal.

tehát az alkotmánynak önmagában értelmezhetőnek kell lenni, ha az nem kompakt, akkor az nem alkotmány, hanem valami hősköltemény, amiben úgy egyébként olyan szavak is vannak mint "országgyűlés", meg "számvevőszék".

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 14:35:46

@tibapó:

Kéne, kéne, működHETne is, de ahhoz kellene egy erős politikai nyomás - nem feltétlenül párt alapon - amelyik kikényszeríti, kikényszerítené, hogy így működjön.

Mert mint írtam bármely hatalom csak nyomásra hajlandó elfogadni saját hatalma csökkentését. Máshogy bolond lenne.

Nem érdeke a parlamentnek kiadni a kezéből az alkotmányozás jogát.

bóra77 2011.02.04. 14:35:55

egyetértek a poszttal. továbbá: LMP-nek ez magas labda, vagy kitörési pont lesz. Tehát itt igazán megmutathatná magát, és ütőképessé tehetné hadait...
Mondjuk gyengének érzem őket, de hátha villantanak valamit.

ps. nagyon tetszik a finom szolid humor az írásban. (Gábor: esetleges unalmas perceidben a helyedben nekiugranék valami szaftos kriminek, vagy másnak...vennék, mint a cukrot:)

Vanek B. Eduard 2011.02.04. 14:36:02

@a-kis-herceg: "érdemes lenne mozgalmat kiírni, arra hogy a választási rendszerből kiíratkozni. Hiszen ha nekem nincs kínálat én az életben nem fogok "ezekre" ikszelni..."

Ez egy jó ötlet, bár valószínűleg annyi ember sem venné a fáradtságot, hogy személyesen kiiratkozzon, mint a TB-ből. Ez bezzeg nem névtelen f@szrajzolás a szavazólapra: névvel, személyi számmal azonosítod magad, mint társadalmon (demokrácián(?)) kívüli. Ez JÓÓ.

Ordnassac 2011.02.04. 14:38:08

@parlamentarista: egy alkotmány sokféleképpen lehet kompakt. ;-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 14:39:47

@beácska:

Szerintem az a fenntartás oka, hogy nem a mondanivalójával foglalkozol, hanem a személyével, ami a gyengék fegyvere.

Balt 2011.02.04. 14:40:09

@mirrmurrkandúr: Mondjuk úgy, nekem is másodlagos preferenciám az LMP, tehát jól gondolják meg, hová állnak! :)

tibapó 2011.02.04. 14:41:49

@Akitlosz: Bár ha jól tudom, az 1920-as alkotmányozók (jogfolytonosságot visszaállítók) is ugyanezt tették, akkor is a parlament fogta magát és átalakult alkotmányozó nemzetgyűléssé, orbánék tehát tudnak majd rájuk hivatkozni sajnos.

Balt 2011.02.04. 14:42:40

@Akitlosz: Egyetértek. (Szent István intelmei talán nem alkotmányos értékűek, de nem hagynám ki...)

a-kis-herceg 2011.02.04. 14:44:02

@Vanek B. Eduard: egyébként a másik fele is komoly... a választói névjegyzékből töröltetni magamat azt jelenti, hogy a pártok nem tudnak az adataimmal visszaélni és ÜZLETELNI...

ez politikai pártoktól független POLGÁRI értékrendet jelent. finom jelzés, hogy nincsenek vállalható pártok.

továbbá igazolásod van (határozat), ha jön a fidesznyik, hogy te nem szavaztál az mszpre... sem jobbikre stb...

szerintem ez tetszőleges kérhető újra. de erről Ordit kérdezzük meg. hiszen a választási JOG az "csak" jog. tehát formailag úgy néz ki, hogy írsz egy levelet a jegyzőnek, hogy kéred a törlésedet a névjegyzékből...

ha ujra felvetetni akarod. akkor újabb levél. és igazolod az állampolgárságod, bejelentkezel egy településre (lakcím sem kell) gyakorlatilag az állampolgári alapjog alapján vissza kell vennie...

a-kis-herceg 2011.02.04. 14:47:05

@Vanek B. Eduard:

persze ez nem győzike-lagzilajcsi népének megoldás. hiszen az semmiképp nem megy szavazni, max egy banánért, vagy 1000 ft ért.

ez csak polgároknak megoldás, akik veszik a fáradtságot és írnak egy 2 soros levelet a jegyzőnek (szval ezzel "fáradozni" kell és nincs közvetlen anyagi haszna...)

és a polgárt pont ez a gondolkodás különbözteti meg...

ssi 2011.02.04. 14:48:20

@Ordnassac: köszi :-)
- alkotmány szempontjából, mint laikus, nem tudtam volna véleményt mondani, hogy kell-e a népszavazás
- kormány szempontjából megértem, ha nem mer kockáztatni
- sok kérdést tisztáztál bennem
- ha az eleve titkolt hátterű ügyek mégsem úgy alakulnak, ahogy a kormány titkon elképzelte, rögtönöznek, legalábbis így tűnik most is: én nem emlékszem arra - de lehet, hogy tévedek -, mikor O.V. bejelentette a tavaszi forgatókönyvet, abban, mintha ez a lakossági kérdőív nem szerepelt volna
- s úgy látszik, mintha a politikai/szakmai tévedéseknél könnyű lenne a nép mögé bújni, s megosztott marad a társadalom

Balt 2011.02.04. 14:49:22

@Ordnassac: "mi alapján választanák ki azon parlamenten kívüli szervezeteket, amik ebben részt vehetnének?"

A műlegyes pisztránghorgászok ki ne maradjanak, már csak Hepci kedvéért! :)) (Asszem a "műlegyes pisztránghorgász" Index/Szily toposz, mielőtt jönne a szerzői jogvédő. :))

CSENDES 2011.02.04. 14:49:24

@Ordnassac: Már meg is lenne a Mindentudás Egyeteme 1. műsora: Az Alkotmányról mindenkinek. (ezt a jó tájékoztatás nevében)

a-kis-herceg 2011.02.04. 14:49:26

@Vanek B. Eduard: apropo

úgy merül fel, hogy eddig szumma egyszer voltam "szabad" választáson

1990-ben ogy szavazáson (első ford csak) és FIDESZ-re ikszeltem...

ergo a választási jogommal nem éltem 20 évig, nem giszem hogy van értelme fenntartani...

parlamentarista 2011.02.04. 14:53:01

@Ordnassac:
szerintem nem. addig kell sakkozni, amíg az nem jön ki, hogy ezt máshogy nem lehet. és persze majd ha eltelik egy évszázad, akkor rájönnek, hogy mégse ilyen alkotmány kell. de az alaptörvényt addig kell reszelni, amíg nagyjából mindenki azt nem mondja, hogy na így valahogy. vagy nem mond semmit sem. tehát konszenzusra kell törekedni. ha erre nincs mód, akkor lehet, hogy úgy egyébként alkotmányozni sem kell, vagy nem úgy kell, ahogy a pártok elképzelik.

Balt 2011.02.04. 14:53:06

@a-kis-herceg: Te írod rendszerint, hogy az LMP a Fidesz fiókpártja, imágója stb.

Vanek B. Eduard 2011.02.04. 14:55:13

@Ordnassac: "a vasárnapi zárva tartás nagyobb vihart fog kavarni itthon, mint az AB jogkörének csorbítása."

De hát pont ez a célja!! Konkrétan a médiatörvény is álcázásként született, mert nem illik bele a fősodorba. A fő irányvonal (keresd a pénzt): ÁSZ megszállás, KT, ÁB kiherélés, ezzel készítették elő a padlássöprést. Majd hittanóra-vitákkal fedjük el a 3000milliárd(unk) elköltésének útját-módját.
A médiatörvény kapcsán meg eljátszuk a rugalmas demokratát, aki belátja, ha hibásan döntött...

Egyébként maga az alkotmányvita is pont ez a kategória (maszkírovka). Csak nagyon magas elefántcsont-toronyból látszik fontosabbanak a "történelem ura" kifejezés szerepeltetése (vagy nem szerepeltetése), mint a reformok kérdése. TG ezt jól bekajálta...

Balt 2011.02.04. 14:55:22

@mirrmurrkandúr: "Új ellenzéki kerekasztal?"

Amihez aztán majd a végkifejletnél odaengedik a 2/3-os Fideszt is... :)))

bariga 2011.02.04. 14:58:14

@Akitlosz: erről több vélemény van , a tied is egynek számít.
Én valóban nem értek ehhez a témához, de a végeredmény az én életemre is hatni fog.

Van viszont itt saját szakértőnk!! @Ordnassac

fvipera 2011.02.04. 14:58:42

nem kérdés, hogyan cselekszik majd őfelsége LMP-je.

furcsa egyébként, miért nem a megszorítások nélküli reforcsomag belpolitikai hatásait boncolgatja TG. sokkal praktikusabb szempontokból fogja érinteni a zembereket. valódi megszorítások esetén közvetlenül, láthatóan nem teljesíthető kiadáscsökkentés esetén pedig az árfolyamon keresztül. kíváncsi leszek houdini nagy mutatványára.

Balt 2011.02.04. 14:59:03

@a-kis-herceg: "na ez nevetséges mondat. úgy gondolod mint a Barack O. úr Mu barack -ot?"

:))) Jute szembe:

"Az EU kedvéért mosolygott Orbán Mubarakkal Egyiptom utolsó nyugodt óráiban

Európai uniós diplomatáktól származott az ötlet, hogy Orbán Viktor, az EU soros elnökeként Egyiptomba látogasson. Orbán volt az utolsó európai diplomata, akit Hoszni Mubarak még azelőtt fogadott, hogy kirobbantak volna a leváltását követelő véres zavargások. Az [origo]-nak nyilatkozó források szerint nem lehetett előre látni, hogy mi készül Egyiptomban, azóta pedig Mubarak legfőbb szövetségese, Barack Obama is máshogy látja Egyiptom helyzetét, mint másfél hete. (...)"

www.origo.hu/itthon/20110203-orban-a-zavargasok-kitoresenek-napjan-utazott-el-egyiptombol.html

Ordnassac 2011.02.04. 15:01:50

@Vanek B. Eduard: nem feltétlenül. Elég csak egy hívószót mondanom: abortusztilalom.

Amúgy lehet, hogy ezek jó "fedőtémák", de pont ilyen témákon úszhat el egy párt népszerűsége is. Sokkal inkább, mint az AB-ügyön vagy a manyup-pénzeken.

a-kis-herceg 2011.02.04. 15:02:20

@Balt: nem értettem hogy arra célzol.

igen igen. de ezt ne közvetlen azonosságként képzeljük el. hanem "egyszer majd kérünk valamit" típusú segítség...

a kopogtatócédulák átadása egy részt tárgyalási alap, másrtészt zsarolási.

azaz az elempének nincs választása, a fides fog diktálni egy ponton... a fides nek sem volt konkrét szándéka akkor még, csak majd "jól jöhet"

ez a ténnyel áll elő ez a helyzet. azaz az elempé amikor elfogadta... akkor feladta a szabadságát cserébe a (rész)hatalomért.

"Sokan azt hiszik, hogy milyen jó üzletet csináltak, mikor eladták a lelküket, az Ördög viszont nem győz csodálkozni, hogy milyen olcsón jutott hozzá!" (Moldova György)

a-kis-herceg 2011.02.04. 15:04:50

@fvipera: "őfelsége LMP-je"

ez azt jelenti, hogy az én verziómmal azonosan gondolkodsz elempé ügyben? vagy ha nem akkor mire célzol?

ubul2000 2011.02.04. 15:08:44

@KG2000: Ne haragudj, de ez butaság - az a kdnp sokkal inkább nemzeti volt, mint a mostani, vagy a fidesz - liberális métely nélkül

parlamentarista 2011.02.04. 15:11:45

@Akitlosz:
legyen annyi lakás megépítve, ahányan arrafelé élnek. tehát a városban legyen elég önkormányzati bérlakás, vidéken meg telek.

a saját lakáshoz való jog errefelé a szocialista vívmány. az állam támogasson abban, hogy ingatlanban takarítsd meg a pénzed. persze ettől a lakosság kurvára el fog adósodni, mert a többség "kénytelen" felvenni egy csomó hitelt azért, hogy igénybe vehesse a támogatást. nem baj, majd matolcsy györgy létrehozza a nemzeti eszközkezelő társaságot. kurva jó lesz, csak egyelőre senki nem tudja, hogy abba ki, vagy mi rak pénzt. illetve a magánpénztári megtakarításokból lesz majd ilyesmi. tehát a maradék megtakarítást is feléljük azért, hogy utána a hitelezést (magyarul a bankokat) tovább lehessen támogatni.

a lakhatás meg az, hogy legyen önkormányzati bérlakás, persze azért cserébe városi, vagy regionális közmunkában részt kell venni például. de abból a kincstárnak nem lesz egy cent haszna sem, az ilyentől nem azt kell várni, hogy fellendül a gazdaság, hanem azt, hogy nem esik szét a társadalom.

a lakhatási jog az tipikusan a szociális alaptörvénybe való, de az szerintem nem "igazi" alkotmány. be lehetne írni a művelődéshez való jogot is. az nyilván az oktatási alaptörvény. vagy a vállalkozás szabadságát. az nyilván a gazdasági alaptörvény. az alkotmány meg a közjogi alaptörvény. tehát abba nem azt kell írni, hogy korlátolt felelősségű társaság, hanem azt, hogy milyen közjogi alapintézményeket akarunk.

és ha ezeken úgy egyébként módosítani nem akar senki, vagy akarna, de jobbat nem tud mondani, akkor minek új alkotmány. írják át a szociális törvényt.

a-kis-herceg 2011.02.04. 15:11:48

ez simán lehetne itthon is... a becsületes rendőr letartóztatja a becsületes rendőrt... na de 77 et egyszerre? és a határra ki vigyáz?

atv.hu/cikk/20110204_megallt_az_elet_a_hataron_kommandosok_vittek_el_a_vamosokat

Vanek B. Eduard 2011.02.04. 15:12:30

@a-kis-herceg: "a polgárt pont ez a gondolkodás különbözteti meg"
Az én definícióm szerint (a gondolkodásmód mellett) az a polgár, aki viszonylag jól keres ÉS az után adózik is. Ök tartják el az államot: ilyen túl kevés van Magyarországon, és pont őket íratkoztatta ki a minap a POLGÁRI párt a nemzetből...

Diocles 2011.02.04. 15:14:52

@Ordnassac:

nana, nem eszik olyan forrón a kását...
ha a KDNP elkezdené komolyan nyomatni a baromságait (vasárnapi boltbezárás, VV-betiltás, abortusztilalom, stb.), akkor szépen pofán lesz csapva - feltételezve, h min. politikai életösztönük van a fideszes képviselőknek...

egyébként maga a KDNP-frakció is fel van vizezve, talán pont e célból, szóval kábé nulla a zsarolási potenciáljuk.
lásd, Hoffman Rózsát is hogy lecsapta Pokorni, pedig Pokorni azért nem a legnépszerűbb a jobboldalon, és Hoffman szerintem egyáltalán nem mondható a jobboldalon népszerűtlennek...

tibapó 2011.02.04. 15:15:08

TG!
Jól látom, hogy nem látom egyik kommetemet? Kitörölted? Amibe egy talán valamiért nemkívánatos/tabu-tilos civil tömörülésről írtam? Vagy csak nem ment át a hozzászólásom amikor küldtem?

mirrmurrkandúr 2011.02.04. 15:18:19

@Bergeroth: Te is felesleges dolgok miatt aggódsz.

A KDNP az, ami. Lehet valakinek szimpatikus, vagy antipatikus.
Örülhet valaki a keményvonalasabb konzervatív elemeknek és el is utasíthatja. Ez mind magánügy.

De mindez a lényegen nem változtat: A KDNP Nem létezik.

BulatOkudzsava 2011.02.04. 15:20:33

Az LMP részvétele az alkotmányozási folyamatban elsősorban a kétharmados parlamenti többséggel rendelkező kormánypártoknak állna érdekében. A közelmúlt példái nyomán nem kérdés, hogy a Fidesz-KDNP képviselői bármilyen alkotmányszöveget képesek megszavazni és azt Schmitt Pál elnök úr habozás nélkül aláírja. Azonban, ha lesz elegendő bölcsesség a Fidesz vezetőiben, akkor belátják, hogy ezzel hosszabb távon saját érdekeiket veszélyeztetik. Az erőből keresztülnyomott alaptörvény csak névlegesen lesz a Magyar Köztársaság Alkotmánya, valójában mindig csak az Orbán-kormány Alkotmánya marad (már most is Orkotmány néven emlegetik). Egy - a demokratikus alapelveket tiszteletben tartó - új többség az első adandó alkalommal meg fogja változtatni ezt az alaptörvényt, hogy a jelenlegi kormánypártok módszereivel való szembenállását demonstrálja. Így aztán 4, 8, vagy akár 12 év múlva az inga újból nagyon kileng, de az ellenkező irányba. Ha állandósul a szekértáborok harca Magyarországon, akkor a Fidesz-KDNP jelenlegi gárdája még egyszer nem fog tudni hatalomra kerülni.

Szerintem az LMP részt fog venni az alkotmánytervezet tárgyalásában. Igyekszik majd a demokratikus jogállam garanciáit számon kérni pragmatikus szakmai érvekkel és látványos parlamenti eszközökkel is. A kis párt létérdeke azonban, hogy semmilyen módon ne legyen köthető a Fideszhez, ezért előállhat egy furcsa licitálás, amikor a kormány egy-két kérdésben megegyezést kínál, az LMP meg igyekszik tovább emelni a tétet, hogy ne kelljen megállapodni.

A jelenlegi MSZP-nek és a Jobbiknak nincs sok mozgástere az alkotmánytervezet vitája során, a kormánypártok könnyen beszoríthatják őket egy nagyon nehezen vállalható pozícióba. Az MSZP valószínűleg kivonul a tárgyalásokról, csak az a kérdés, hogy ebben az állapotban ki tudja-e várni az az időt, amíg fordul a kocka. Neki nem fog ölébe hullani a hatalom 8 év után ilyen könnyen. A Jobbik alkotmányozni szeretne, de elképzelhető, hogy csak az önállósága vagy a szavazótábora elvesztése közül tud választani majd.

s.csaba 2011.02.04. 15:20:57

@Ordnassac:

Igen, sokan sokféleképpen gondoljuk, de ez nem is feltétlenül baj. Konkrétumokba nem bocsátkoznék, mert az az én személyes elképzelesem lenne, de itt nem is konkrétumokról van szó. Azokról majd jól el lehet és el is kell vitatkozgatni, ha majd lesz kinek és lesz kivel.

Az általam elképzelt paradigmaváltás akkor következne be, ha lenne egy olyan politikai erő, aki képes lenne elszakadni a patriarchális ("mutyizós" stb.) politikai hagyományoktól. Miért volt olyan ígéretes a Fidesz "Hallgass a szívedre" kampánya 1990-ben? Miért válaszották viszonylag sokan az LMP-t 2010-ben? Mert hittek abban, hogy lehet tisztán, a lényegre koncentrálva politizálni, vagy legalábbis nagyon szerették volna, ha valaki ezt teszi. Bizonyára sok mocskos dolog van, amit politikusként nem lehet elkerülni, de jó lenne elhinni, hogy ez csak valami szükséges rossz, nem pedig az egésznek a lényege.

Az LMP-ben nem látom azt, hogy átütően és meggyőzően tudná erősíteni ezt a hitemet. Nem azért, mert ők is lopnak csalnak (lehet, hogy azt teszik, nem tudom), vagy mert nem releváns kérdésekről beszélnek, hanem azért, mert nem lógnak ki a sorból annyira, ahogy azt a nevük és a 2010-es kampányuk alapján várni lehetett volna. Egy kicsi párt v. frakció száméra így kitűnni nyilván nagyon nehéz (a Jobbiknak sem sikerül igazán) - de sajnos úgy látszik, hogy egy igazán nagy frakció is kevés hozzá. Egyelőre marad minden a régiben.

a-kis-herceg 2011.02.04. 15:21:13

@Vanek B. Eduard:

aki nem mert kiíratkozni az erősebb ellenzék... azok GYŰLÖLIK vityát...

a polgár nem egyenlő az adózóval... ugyanis a zombiknak is kötelező...

pont erre utaltam, hogy a polgár önként, aktívan és önzetlenül cselekszik az ország érdekében...

megj: a barátaim fele az mnyp ben maradt, egy része "átlépett" államiba, azaz nem csinált semmit.

előre szándékosan nem mondtam, hogy mi a véleményem. de most már igen... az egyetlen elfogadható és BIZTOS döntés az mnyp ben maradás volt....

hiszen az átjárás EGYIRÁNYÚ... azaz a később megléphetetlent kellett meglépni. fordítva pedig lehet "korrigálni",

azaz a Szövetség tárt karokkal várja továbbra is a tőkéjüket felajánlókat, de amit megkaparintott, azt már SOHA nem engedi el...

mirrmurrkandúr 2011.02.04. 15:25:05

@ubul2000: Nem gondolom, hogy nemzetibb lett volna, de jóval kevesebb ügyben és jóval kevésbé értett egyet a Fidesszel, mint manapság, az tuti.

De ennek van egy nagyon jól körülhatárolható oka, a Fidesz egy radikális, polgári-liberális, generációs párt volt, míg a KDNP az őskonzerv dinoszauruszok legeklatánsabb lelőhelye (megjegyzem Stágel és Rétvári Bence nélkül nagyjából ma is az.)

Szóval ez nem nemzeti jelleg függvénye, hanem egész egyszerűen más generációhoz tartoznak, a rendszerváltást és nagyon sok minden mást másképp éltek meg, mint a Fidesz.
A Fidesz bármilyen liberalizmusát pedig ma nagyjából 5 (öt) ember jeleníti meg, és ők is csak akkor szólalnak meg, ha már a KDNP-s illetékes valami eget rengető baromságot szándékozik tenni, vagy mond...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 15:25:08

@Link Elek:

Értem így már. S egyetértek.

Szerintem az van, hogy szorít az idő, parlamentarista keretek között nem célszerű évekig fabrikálni egy alkotmányt, mert közbe elfogy a lendület, a támogatottság, véget ér a ciklus.

Ha lenne egy külön erre hivatott testület, amolyan alkotmányozó nemzetgyűlés féle - jórészt társadalmi munkában dolgozva természetesen - akkor az megrághatna minden kérdést jó alaposan mire összeállna egy legkevésbé el nem fogadott alkotmány, ami legtöbbeknek elfogadható.

Valóban nem szerencsés havonta alkotmányt módosítani, de megváltoztathatatlanná tenni, bebetonozni sem.

Ha a Fidesz lassabban, alaposabban alkotmányozna, akkor meg az lenne az állandó kritika, hogy az alkotmányozás csak rágódni való gumicsont, amivel a fontosabb gazdasági problémákról akarják elterelni a figyelmet.

tibapó 2011.02.04. 15:25:28

@tibapó: Egy életem, egy halálom, megpróbálom még egyszer, talán előbb kiderül a válasz, Na szóval, Akitlosz hozzászólására reagáltam.

@Akitlosz: "... kellene egy erős politikai nyomás - nem feltétlenül párt alapon..."

Ez lehetne esetleg a Magyarok Szövetsége által kezdeményezett "Alkotmányozó nemzetgyűlést!" aláírásgyűjtés?

Szimba 2011.02.04. 15:27:09

A végén az LMP lesz a mérleg nyelve.

Balt 2011.02.04. 15:28:29

@KG2000: Milyen igaz! Bár Torgyánék nem illenek a sorba, de szerintem a KDNP nagyon is erősíti a meglátást. (Azaz: nem véletlenül tartották életben.)

a-kis-herceg 2011.02.04. 15:31:26

@Szimba: igen én is így látom...

és a nyelv mire jó???? ... hát igen... arra.

mirrmurrkandúr 2011.02.04. 15:33:47

@Ordnassac: Jó, hát lehet ezt masszírozni, de lényegében azt mondod, amit én feltételeztem: a Fidesz jobban járna KDNP nélkül. :-)

Most, hogy Semjén a problémás elem, vagy nagyjából a párt, az már teljesen mindegy... Pölö ha megkérdezel valakit az utcán, hogy tud- e mondani egy KDNP-s politikust, és véletlenül belebotlasz egybe, aki tud is, az tuti Semjént fogja említeni, és gyorsban vissza is kérdez, nyitva lesz e vasárnap Póni márket vagy a Madaras Tuskó...

De még egyszer: A KDNP nem létezik. Az a Fidesz, csak Kövér Lászlótól keletre.

Ordnassac 2011.02.04. 15:34:42

@Diocles: persze, de egy elszabadult hajóágyú bármikor előfordulhat...

@tibapó: nem túl valószínű. Hány link volt a kommentben?

@BulatOkudzsava: azt hiszem az Origón olvastam egy kormánypárti nyilatkozatot, miszerint a Jobbik elképzelései (Szent Korona-tan, történeti alkotmány) távolabb esnek a Fideszétől, mint az MSZP vagy az LMP elképzelései.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 15:35:49

@simonmondja.:

Meg még azt is, hogy váltani, vagy váltatni, mert nagyon nem ugyanaz. Következményeit és rájuk nézve a hatásait sem.

Azaz a Fidesz Mszp-vel való leváltatása nem biztos, hogy érdeke az LMP-nek, legfeljebb ha olyan karriert és sorsot terveznek maguknak, mint a néhai Szdsz, amit én nem tanácsolnék nekik két és fél millió plusz ÁFÁ-ért.

Ordnassac 2011.02.04. 15:37:21

@mirrmurrkandúr: persze, hogy nem létezik önállóan. Ebben nincs is vita, de azért ott vannak.

mirrmurrkandúr 2011.02.04. 15:37:32

@Balt: Ahogy elnézem a jelenlegi állást, ezek nem egy ellenzéki kerekasztalt, hanem még egy sámlit sem tudnának összerakni...

A Fidesz megfogta az Isten lábát ezzel degenerált ellenzékkel... már csak Gyurcsány évértékelőjét várom, és kezdhet a Fidesz pezsgőzni három évre előre... :-)

tibapó 2011.02.04. 15:39:22

@Ordnassac: Hogy hány link volt a kommentben? Nem volt benne, lásd fentebb kb. 10 hsz-szel

Vanek B. Eduard 2011.02.04. 15:40:23

@Ordnassac: "ilyen témákon úszhat el egy párt népszerűsége is. Sokkal inkább, mint az AB-ügyön vagy a manyup-pénzeken"

Amikor a demokrácia működőképességéről beszéltünk, ez lehetett volna jó érv arra hogy miért döcög: ha a tömeggel meg lehet kajáltatni a fedőtémákat, a lényeget meg nem veszi észre, akkor ott komoly anomália van: populáris szólamok kellenek a győzelemhez valódi értékek helyett.

A "valóban polgári" szavazók - ahogy @a-kis-herceg:-gel kifejtettük - viszont az ÁB, manyup kérdések miatt fordultak el a polgári(?) párttól, de ők elhanyagolható kisebbség - el is lettek hanyagolva...

Balt 2011.02.04. 15:40:47

@a-kis-herceg: "engem is kiborítanak a nik váltogatósok..."

Ezt fogjuk fel önkritikának? :)

mirrmurrkandúr 2011.02.04. 15:41:17

@Ordnassac: ott vannak...

S ha jönnek a fiatalok, még meg is erősödhetnek, de ami most van, az inkább egy nyugdíjasklub és egy múzeum kereszteződésére emlékeztet, mintsem egy pártra...

CSENDES 2011.02.04. 15:44:09

Valaki meg tudja mondani, hogy bizonyos tracback-ek hogyan kerülnek ide fel, ha nincs közük a posztban leírtakhoz? Ilyen pl. a jelen poszthoz harmadikként jelentkező "Bízik a piac az adósságcsökkentésben"

a-kis-herceg 2011.02.04. 15:44:27

@Vanek B. Eduard: ez jo ezt megjegyzem... P Howard...

polgár: elhanyagolható kisebbség, el is hanyagolták őket

@Balt: lehet így is... így is értelmes, és akkor nem önkritika

"engem is kiborítanak a nik váltogatások"

Balt 2011.02.04. 15:45:11

@Ordnassac: "konkrétan hogy képzeled el ezt a más politikát? (Ugyanis ahányan, annyiféleképp gondoljuk.)"

Teismásvagy, tesemvagymás. :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 15:45:40

@Doberdo:

Az IMF-ben Argentína volt az egyetlen, amelyik teljes mértékben kiállt Magyarország mostani gazdaságpolitikája mellett.

Valószínűleg ők már tudnak valamit, tapasztalatból.

Míg leginkább Németország kapálózik ott ellene, ez is érthető.

Németország anyagilag erősen ellenérdekelt.

Balt 2011.02.04. 15:47:34

@mik-sa: :)) Jó ez az orbánozók kiskátéja. :)

parlamentarista 2011.02.04. 15:49:05

@s.csaba:
oké, és nem lehet, hogy a jelenlegi közjogi keretek között törvényszerű az, ami történik?

Balt 2011.02.04. 15:49:11

@a-kis-herceg: Te írtad 1-2 hónapja, ugyanígy belefutva a www-s nickre való válaszképtelenségre. :)

parlamentarista 2011.02.04. 15:50:22

@Akitlosz:
argentinok csinálták azt, hogy magánpénztárból kivették a pénzt, aztán amikor elköltötték, akkor jött az államcsőd.

Balt 2011.02.04. 15:50:29

@a-kis-herceg: "látom mély nyomot hagyott egyesekben az a csúnya agresszív, gázálarcos "ember" szerencsére"

Fú, ha tudnád, amúgy mennyire utálom a kis hercziget! :))

a-kis-herceg 2011.02.04. 15:54:02

@Balt: szerintem bődületes barom az a könyves ember. mindenkinek jobb oldalt van a www-je. neki meg hiába mondják, hogy nem jo a nikje...

de tudod mi a gond. észre seveszi ha írunk rá, hogy rossz a nikje, mert nem lehet rá válaszolni...

tudod a tandemen:
-zörög a sárvédő
-mi vaaan? nem hallom, mert zörög a sárvédő

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 15:54:10

@manyike:

Ami egyeseknek túlzó, az másoknak a magától értetődően normális.

Ami egyeseknek normális, az másoknak magyartalanság.

szerénységem 2011.02.04. 15:54:37

Egyiptom:
Interjút készített az al-Jazeera Mohamed Ragabbal, a kormányzó Nemzeti Demokrata Párt szóvivőjével. Ragab szerint Mubarak a nép minden követelését teljesítette. Arra a kérdésre, hogy a nép Mubarak távozását követeli, azt felelte, hogy ehhez idő kell, "hogyan tudnánk ilyen gyorsan megreformálni az alkotmányt?".

Ó, naiv lélek, miért nem kértél tanácsot a mi nagy vezérünktől, amikor ott járt a minap. Most már késő... :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 15:58:53

@is:
"nem tudok olyat elkepzelni, aki 2010 tavaszan nem szerette a FIDESZt, ezen lepesek utan meg megszerette."

Hát pedig ...

Elég csak a SZJA változásra gondolni.
Ki hitte volna egy éve?

CSENDES 2011.02.04. 15:59:46

@parlamentarista: "a lakhatási jog az tipikusan a szociális alaptörvénybe való, de az szerintem nem "igazi" alkotmány. be lehetne írni a művelődéshez való jogot is. az nyilván az oktatási alaptörvény. vagy a vállalkozás szabadságát. az nyilván a gazdasági alaptörvény. az alkotmány meg a közjogi alaptörvény. tehát abba nem azt kell írni, hogy korlátolt felelősségű társaság, hanem azt, hogy milyen közjogi alapintézményeket akarunk."

"Az Emberi Jogok Európai Bírósága a James és társaiügyben1
a lakhatás és a tulajdonhoz való jog összefüggéseit
vizsgálva úgy fogalmaz, hogy a modern társadalmak
elsôdleges társadalmi szükségletnek tekintik
a lakhatást, amelynek szabályozását nem lehet kizárólag
a piaci erôk játékára hagyni. Így indokolt lehet
a törvényhozásnak a magánfelek szerzôdéses viszonyaiba
való beavatkozása a nagyobb társadalmi igazságosság
érdekében. A Guzzardi-ügyben2 az Emberi
Jogok Európai Bizottsága amellett, hogy kimondja: az
Emberi jogok európai egyezménye alapján nem állapítható
meg a lakhatáshoz való jog, azt is hozzáteszi,
hogy a hatóságok nem kényszeríthetnek egy egyénre
vagy egy családra elviselhetetlen életkörülményeket.
Az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata (25.
cikk, 1. bekezdés) és a Gazdasági, szociális és kulturális
jogok egyezségokmánya (11. cikk, 1. bekezdés) a
megfelelő életszínvonalhoz való jog tényleges élvezete
előfeltételeként azonosítja többek között a mindenkit
megillető lakhatáshoz való jogot"(A lakhatáshoz való jog)

Értelmezésem szerint tehát azt jelenti, hogy mindenkinek jár egy fedél (természetesen nem saját elképzelése szerint és palotákat tekintve megfelelőnek). De akinek nincs megfelelő jövedelme, s nem tud kifizetni egy albérletet sem (társbérlet meg már régóta nincs), annak is kijár egy fedél, áram, fűtés és vízvételi lehetőség). Nem mehetünk el amellett, hogy szociálisan elesetteknek számító személyek halálra fagyjanak az utcákon. Ilyen lehetne egy szociális szállás is, de tudomásom szerint a jelenlegi szociális szállásokra nem tudnak elmenni komplett családok (a gyermekeket elválasztják a szülőktől- gyermekvédelemben részesítik), a szülők pedig külön-külön szálláson kereshetnek menedéket (ezzel is támogatva a házasság és család intézményének szentségét)- S most én kizárólag az önhibájukon kívül elszegényedettekre próbálok utalni, de természetesen bizonyos (nyilván csekélyebb) jogok meg kell, hogy illessék az önhibájukból szerencsétlen helyzetbe kerülőket is..

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.04. 15:59:57

@Akitlosz: Argentína egyszerűen csak örül, hogy valaki utánuk csinálja a gazdasági őrültségeiket. :-)

lüke 2011.02.04. 16:00:19

@tibapó:
jaj
a gazd. trend egyértelmü volt
( s a pol.is Brezsnyev után Andropov, Gorbacsov)
s mikor a Spiegel lerajzolta a brandenburgi kapu több sávos forgalmát- 2 évvel a fal leomlás elött-, akkor már Gorbacsov is tudta

a-kis-herceg 2011.02.04. 16:00:37

tarló helyettese berendelte kirúgásra a kórház igazgatókat...

tarlós szerbiából szólt, haza hogy ácsi nem olyan forrón eszik a kását...

hazajött tarlós és berendelte a kórházigazgatókat (kirúgásra...)

tarlósnak nagyon joooo a humora. imádom:))) bruhhahhahhaa

mirrmurrkandúr 2011.02.04. 16:01:35

@Akitlosz: is magára gondolt, mivel ő sosem tudná elképzelni magáról, hogy bármilyen helyzetben, bármikor, bármennyire szeresse a Fideszt.

:-)

lüke 2011.02.04. 16:05:14

@Ordnassac:
gondolod?
ebben nem lennék biztos,lehet hogy ezt kövteli a párt:)

tibapó 2011.02.04. 16:06:38

@lüke: Jóvanna, készséggel elfogadom, hogy más is gondolhatta, de a kérdésfeltevés sugalmazása szerint senki. :)

tibapó 2011.02.04. 16:09:47

@lüke: Jóvanna, készséggel elfogadom, hogy más is gondolhatta, de a kérdésfeltevés stílusa éppen azt sugallta, hogy senki. :)

CSENDES 2011.02.04. 16:09:55

@Akitlosz: Hát pedig de... Nem szerettem meg őket. Tudom, hogy lehetett volna, kellett volna, mint gyermekeit egyedül nevelő szülő (aki már nem jogosult családi pótlékra, de azért két gyermeket eltart), de nem bírtam megszeretni. S szerintem nem fogják szeretni a házasulandó kort betöltött szingli-hordák sem, továbbá azon gyermektelen családok, akik minden pénzüket a Káli Intézetnek fizetik ki,mert gyermeket szeretnének. Továbbá azon gyermekek szülei sem, akik három vagy több gyermek esetén elváltak, de a törvény csak a közös háztartásban eltartott gyermeket tekinti a maximális adókedvezményben részesülőnek. Így az egyik szülő mondjuk két gyermek után, míg a másik mondjuk szintén két gyermek után kap kedvezményt holott a gyermeke szám háromnál több. Folytassam még??? Volt erről jó néhány szösszenet már. Azt is megígérték néhány esetre, hogy a jogszabály módosításra kerül majd.

tibapó 2011.02.04. 16:11:19

@tibapó: Hű de lassú, azért elküldtem el másodszor, azt hittem, megint elkallódott. (Emlékezetből) :)

lüke 2011.02.04. 16:12:55

@Ordnassac:
a hittanóra olyan, mint a mikulás&
a férfi három korszaka:
mikor hisz a mikulásban, mikor már nem
mikor ö a mikulás
most itt tartunk:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 16:13:19

@rockjano_:

A dzsoli dzsóker a népszavazás lenne.

Azt senki nem mondhatja ugyanis, hogy a parlamenti ellenzék véleménye többet ér, vagy fontosabb, mint a népé.

Egy sikeres alkotmányt támogató népszavazás hosszú időre kilövi az alkotmánnyal és az alkotmányozással szembeni érveket.

Persze benne van a kockázat is, hogy elutasítják.

Ez azonban jelenleg még ugyan nagy, de nem kibírhatatlan, nem döntő csapás lenne a Fideszre.

Akkora támogatottságuk van, hogy ha abból 20%pontnyit veszítenének, akik ha utána kivétel nélkül mind az Mszp--hez állnának, még akkor is jelentős fölénnyel nyernének választást.

Most kell, mert most lehet.

Most van történelmi lehetőségük, amivel lehet élni, akár visszaélni, vagy nem élni is.

Ez utóbbi két lehetőség nem valószínű, hogy szimpatikusabb a választóknak, mint az első.

CSENDES 2011.02.04. 16:14:14

@a-kis-herceg: Ez nem így van, ezt még én sem kajolom meg. Tarlós szerintem szeretné tisztázni, hogy 63 év felett nemfeltétlenül kellene valakinek kórházigazgatónak lennie, hiszen már-már a nyugdíjhatárt feszegetik. És ettől én nem vagyok FIDESZ-es, csak megértem az érveket, hogy egy dinamikusabb, fiatalabb kórházigazgató (persze nem automatikus a 63 év) nyilván jobban bírja a konfrontációkat.

Nem kell oda is mumust látni, ahol szerintem nincs.

a-kis-herceg 2011.02.04. 16:17:46

@CSENDES: ????

azért irsz 63at mert tarlós PONT annyi?

főpolgármester lehet ilyen vén f*szkalap?

elendem 2011.02.04. 16:18:04

@Diocles: Egyrészt érdekel, hogy miben nyilvánul meg az SZDSZ-es vonal, mert én nem látom.

Másrészt éppen fordítva áll a helyzet: a Fidesznek nincsenek jó törvényjavaslatai, kidolgozott koncepciói. Azt csinálja, hogy az LMP által kidolgozott javaslatokat nem veszi tárgysorozatba se, majd sajátjaként benyújtja újra.
Tehát nem lesz fideszes javaslat, amit LMP-snek lehet eladni, hanem lesz rengeteg LMP-s, aminek egy részét megengedik LMP-snek maradni.

török gábor 2011.02.04. 16:18:50

@tibapó: nem szokásom, úgyhogy ezúttal sem én voltam.

-MCsaba- · http://barsonyszek.blog.hu/ 2011.02.04. 16:18:53

Az LMP túlélése múlhat a jó helyezkedésen...

lüke 2011.02.04. 16:18:54

@CSENDES:
hmm
a rugdaló egy rendelö int. igazgató,azért már ne ö mondja meg
mi s ki legyen
( amit nem fog senki megmondani,de ha összevonják öket
az hatékonyabb lesz a hiányos ! de korszerü technikai eszközök- MR, CT, különféle angiók - üzemeltetésénél,ami ma x a köbön kézben van)

tibapó 2011.02.04. 16:19:00

@Akitlosz: Na és ha népszavazás? Na bumm, majd megtalálják a módját, olyan lesz az is, mint a "MANYUP-ból vissza az államiba", hogy "...a többség az államira szavazott..." :(

tibapó 2011.02.04. 16:20:37

@török gábor: Oké, bocs a feltételezésért.
Szóval akkor nincs tabu címke? Még az MSz sem?

CSENDES 2011.02.04. 16:20:43

@Akitlosz: Szerinted most van a nagy lehetőség, amikor 2898 ezer embert (3000e-102e) megszívattak a Nemzeti Együttműködés ürügyén nyugdíjügyben? Ha ez így lenne, nem hozták volna létre az alkotmányozó bizottságot, úgy téve, mintha hozzászólhatnál az alaptörvényhez. Most vagy vak vagy, vagy bennünket nézel vaknak.

tibapó 2011.02.04. 16:22:20

@tibapó: Majd kitalálják, hogy annak kell elmenni népszavazni, aki nem ért vele egyet, akinek tetszik, az maradjon otthon... :)

lüke 2011.02.04. 16:23:34

@lüke:
az egész a Szabadi/ Torgyán duóra emlékeztet, ha T. kitette a lábát Sz. önkényeskedett

lüke 2011.02.04. 16:24:36

@tibapó:
:)))
az emberi lustaságban még ma is meg lehet bízni, mikor már a bankokban sem!

Ordnassac 2011.02.04. 16:30:24

@lüke: nem gondolom, tudom. Elég körbenézni a zuglói pártszervezeten (ami mégiscsak az egyik legnépesebb létszámú), bármilyen komolyabb lefekvés a szociknak és a párt belülről halt meg.

@mirrmurrkandúr: őszintén? Egy Stágel és egy épp erodálódó Rétvári (utóbbi akármennyire is szimpatikus) nem csinál nyarat a KDNP-ben. Pedig egy önállóbb kerdem párt nem tenne rosszat (ahogy az pl. Szlovákiában van, illetve hosszú ideig a cseheknél volt).

rockjano_ 2011.02.04. 16:32:08

@Akitlosz: Na ja de akkor miért nem akarnak népszavazást?????

Márpedig nem akarják az már egyértelmű!

Szerintem nem akarják a népet nagyon hozzászoktatni a szavazósdihoz, meg ezzel kommunikációs lehetőséget biztosítanak az ellenzéknek is.

De így sem logikus. Szerintem megérné.
Vagy sokkal inkább az érdektelenségtől félnek talán.

Egy biztos jó kormányzással és jó kommunikációval már nem vádolható a fidesz:-) amit az utóbbi időben csinálnak az fejtelen kapkodás és rögtönzés. Sokan szeretik őket a baloldalon valami gonosz zseniális mindent előre kiszámoló erőnek láttatni...hát nem azok.

A stratégiai elem teljesen hiányzik a kormányzásukból

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 16:35:44

@parlamentarista:

Azokban a helvét kantonokban nem csak helyi, de országos népszavazásokat is rendeznek.

Ott bármelyik törvény megtámadható, megerősíthető népszavazáson, ismétlem bármelyik, beleértve az alkotmányt is.

Ilyen rendszer eleve értelmetlenné és feleslegessé tesz egy alkotmánybíróságszerű intézményt.

A közelében sincs a szintjüknek senki más a világon sem.

Nem gondolom feltétlenül, hogy jó ötlet lenne, ha Magyarországon minden megyében (régióban?) más-más törvények lehetnének érvényben.

Kis különbségeknek nincs sok értelme, nagy különbségek meg eléggé összekuszálnák az országot és feszültségeket generálnának minden téren.

Egyik megyében lenne halálbüntetés, a másikban meg nem, az egyikben lennének bordélyházak, a másikban meg nem, az egyikben legális lenne a marihuána, a másikban meg nem, az egyikben lehetne béranyákat igénybe venni, a másikban meg nem, az egyikben legális lenne az abortusz, a másikban meg nem, az egyikben lenne sebességkorlátozás az autópályán, a másikban meg nem, és a többi, és a többi, és a többi.

Egy ekkora országban ez legalábbis elég érdekes lenne.

S akkor még nem is említettem az adókat, azok különbsége kavarná csak meg igazán.

Miért ne lehetne ez a szavazgatás dolgot országos szintre emelni?

A népszavazás dönt a fontosabb irányokról, - legfelsőbb döntéshozó hatalom - az országgyűlés a döntésekkel összhangban törvényt alkot - köteles!, ez a dolga, törvényhozó hatalom - a kormány pedig végrehajtja, végrehajtatja a döntéssel összhangban alkotott törvényeket a rendeleteivel - köteles, ez a dolga végrehajtó hatalom.

Ezt hívnák demokráciának.

tibapó 2011.02.04. 16:40:40

@parlamentarista: Ordnasacc, igazad van, márt megint a régiókat fújja. De bizisten, jól csinálja! :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 16:43:23

@KG2000:

"Nyilvánvaló, hogy nem lehet egyszerre mindkét oldal (szélsőballib és nemzeti radikális) szempontokat az új Alkotmányba beépíteni."

Egy konkrét kérdésben nem, de kettő konkrét kérdésben már igen. Egyikben az egyik javaslata lesz elfogadva, a másikban a másiké.
Ha te elfogadod az én egyik javaslatomat, és lemondasz a sajátodról, akkor én cserében elfogadom a te másik javaslatodat és lemondok a sajátomról.

Lehet ezt, csak akarni kell.

Nem biztos, hogy rossz lenne az országnak egy Jobbik-LMP-s koalíciós kormányzás. :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 16:45:43

@tibapó:

Akkor fogadd elismerésem!

1988. március 15-én még szétverték a tüntetést.

tibapó 2011.02.04. 16:47:01

Az a baj, hogy kis hazánkban a parlamentben nem "parlamentaristák" vitáznak "Akitloszokkal".
Pedig mennyivel üdítőbb lenne! :)

tibapó 2011.02.04. 16:50:22

@Akitlosz: Most hirtelen éppen azon gondolkodom, mit is csináltam 1988 márc. 15-én, de nem voltam Pesten, az biztos.
Nagy Imréék újratemetésén sem voltam ott, de a tévé előtt "veletek száguldott, vívott, ujjongott a lelkem"! :)

tibapó 2011.02.04. 16:51:14

@tibapó: "tévé előtt" értsd: tévékészülékem előtt a fotelban

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 16:54:24

@tibapó:

"Ugye a régi nicked [nev] volt? :)"

Tessék?
Nincs nekem régi nickem. Új sincs.
Ez van.

Miért kérded?

lüke 2011.02.04. 16:54:48

@Ordnassac: ha tudod az más,
pillanatnyilag ez az állás, 2014 után újból elövesszük ,ok?

ssi 2011.02.04. 16:54:52

aki a manyupban maradt a jobboldali újságíró szerint:
"Ne kerteljünk: itt százezer fanatikus balliberálisról van szó"
mandiner.hu/cikk/20110204_rend_kovetkezik

februári "reformok" (=megszorítások) egyik nyomós érve is lehet,
IMF-kritika meg oka, de ez is titok marad
"alap forrása az érvényes költségvetés"
mandiner.hu/cikk/20110204_matolcsy_250_milliardos_vedohalo

@Akitlosz:
teljesen rendben is van a sokszínűségünk, másként gondolkodásunk,
talán az is, ha érzelmileg közelítenek, de csak talán, a tényeket lehet kicsit kívülről/felülről is nézni - tanulható, ha hagyják

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 17:02:02

@s.csaba:

Valószínűleg éppen azért maradt ahogy mondod arctalan az LMP a külvilág számára, mert ők maguk sem igazán tudják milyen arcuk legyen.

Ez a parlamentbe jutáshoz elég volt, sőt hasznos is, - mindenki azt képzelhetett bele a Lehet Más a Politikába amit csak akart - de a hosszabb távú sikerhez kevés lesz.

Az arctalanságban csalódott támogatók lemorzsolódnak, újakat meg az új párt csillogásának az eltűnésével már nem nagyon fognak tudni szerezni így.

tibapó 2011.02.04. 17:02:03

@Akitlosz: Há' mer' a logikád és a stílusod hasonlít hozzá, de már tisztázódott, hogy ez valóban így van, csak [nev]-ből nem Akitlosz lett, hanem parlamentarista, lásd fentebb.
Megtiszteltetés veletek együtt kommentelgetni.
Minden jót mindkettőtöknek! :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 17:07:19

@KG2000:

Az országgyűlés a törvényhozó hatalom, a kormány a végrehajtó hatalom.

Tehát a törvényeket az országgyűlésnek kell kitalálnia és nem a kormánynak.

A kormány dolga az országgyűlés által hozott törvények végrehaj(tat)ása (lenne), akkor is ha nem ért velük egyet.

A kormány dolga az ország kormányzása a megfelelő irányba, amit nem ő dönt el, hogy mi is a megfelelő irány, hanem a népszavazás/országgyűlés.

Ahogy a taxisofőr is végzi a munkáját. Szolgálat.

Így már remélem érthető a rangsor!

nyünyüge 2011.02.04. 17:13:54

Matolcsy:

A Valutaalap részéről Magyarország esetében indokolt lenne némi szerénység, hiszen 2009 második félévében – a 2010. évi költségvetés készítésének idején – nem hívták fel a figyelmet arra, hogy a 2010-es költségvetés hamis számokra épül.

Vicces egy ember ez a Matolcsy.

www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/matolcsy-miniszteriuma-alaposan-kiosztotta-az-imf-et-340095
---------------------------------------------
Szájer:

Szeretnénk minden lakásba elmenni.

Hát én meg nem szeretném, ha Szájer eljönne hozzánk. Nagyon nem :)!.

www.vg.hu/kozelet/politika/szajer-az-alkotmanyol-szeretnenk-minden-lakasba-elmenni-340071

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 17:16:30

@CSENDES:

Jaja, kommentáltam is ott tegnap, azt a hozzászólásomat másoltam be ide is. :-)

Meg tudnád fogalmazni, hogy hol és mikor VAN alkotmányozási kényszert?

Mert szerintem kényszer az alkotmányozásra soha sehol nincs, ebből kifolyólag sok értelme nincs ezt állandóan hajtogatni.

Egész jól elvolt Magyarország is írott alkotmány nélkül is 1949-ig.

Pedig hasznos lenne, ha íratlan történelmi alkotmány is le lenne írva, mert sokan ma már azt sem tudják, hogy eszik-e vagy isszák.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 17:31:03

@parlamentarista:

Ennek a modellnak a sikeréhez az kellene, hogy az adók jelentős része helyben maradjon, mert addig hiába tudnák jobban a helyiek, hogy mit hova hogyan kellene, ha pénze úgyis csak a központi kormányzásnak lehet rá.

Lásd kórházak, stadionok, uszodák, autópályák, akármik!

Az állam kiosztja a feladatokat az önkormányzatoknak, de anyagi forrásokat már nem ad ezekhez sem elégséges mértékben, így a helyi politikusok alkotói mozgástere erősen korlátozott, eladósodottak az önkormányzatok is.

Kezdetben a SZJA-t, akkor annak 50%-a helyben maradt, ma 5%-a, vagy lehet már annyi sem.

Miközben az iskolákat, óvodákat ugyanúgy továbbra is fent kell tartani valahogy.

A megtermelt javak elosztásának gyökeres változása nélkül, a központi államtól az önkormányzatok fele, az ideád csak annyit érne, mint a hajléktalanok szabadsága.

Szabadon álmodozhatnának. Ezt most is megtehetik.

a-kis-herceg 2011.02.04. 17:31:48

@tibapó: ez az én 5letem volt... hamarabb beee... ;)

féléve mondtam itt a klubban hogy szervezek egy fides melletti szimpátia tüntetést és sajtótáj on elmondom hogy sajnos a fides már nem legitim mert csak 5en voltunk ott...

Ordnassac 2011.02.04. 17:34:52

@lüke: minden további nélkül. Sok minden változhat addigra.

lüke 2011.02.04. 17:37:44

@Akitlosz: Anglia is el van s hány éve

aszekelyek 2011.02.04. 17:44:12

@Akitlosz: Sztem se legyen igazad.Azojat, akik elkövették, részemről sokkal hosszabb időre tiltanám el az új alkotmányban a közügyektől.ezzel például tudnáák helyettesíteni a hazaárulás gazdasági tényállásának megvalósítását. ezért kevésbé ordíthatnak. Semmi kifogásom az ellen, hogy a jövőben kizáró ok legyen ha valamelyikük nyomulni akarna. Sztem a jobbikon kívül még az LMP is tudna ehhez csatlakozni. Tarthatatlan, hogy nulla szankció van és legyen is, ilyesmire. Szánalmas és vérlázító, hogy ájemmónika minap képes volt azt mondani távolmaradási szándékuk indokolására,,,,,, többi között, hogy a FIDESZ sem vett részt a parlamenti munkában. Kiterjesztve arra is, hazug módon azt a tényt, hogy amikor az őszödi beszédet még egy év után a parlamentben is interpretáló felszólalt, csak akkor hagyták el a termet hátrahagyva képviseletükként Navrát. A volt mindenféle miniszter asszony pedig úgy adta elő, mintha tényleg teljesen távol maradtak volna, természetesen ezt a tévhitet, amit már rég beüktettek, erősítendő a maradék. szoci szavazó fejében. Nem változtak tehát mákszemnyit sem. Bele is zavarodott.Már abba, mit miért nem tesznek. Ha az LMP nem áll amellé, hogy az államadósság felduzzasztóit szankcionálni kell, akkor bizony süket dumává degradálja, hogy más politikát preferál, mint amit azok csináltak.

aszekelyek 2011.02.04. 17:52:45

@Akitlosz: Sztem 89-ben úgy érezték, hogy kényszer, mert csak azzal tudták a szándékaik szerint betömni a száját az addig vasfüggöny mögött tartott népeknek. Amíg lezavarják az országvagyon szétosztását. azért kaptunk annyi üveggolyót, amire ilyenek voltak írva, szólásszabadság, gyülekezési szabadság, valutabirtoklás, utazási lehetőség korlátlanul,...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 17:54:42

@tibapó:

Kissé anakronisztikus, hogy a balliberálisok mennyire irtóznak a koronától, mint jogi személytől a hatalom forrásának a szimbolikus megtestesítőjétől, mint a nemzet "részvénytársasága" és még mindig a minden hatalom a dolgozó népé formulától eredeztetik a hatalmat, miközben pont a nép az, akinek soha semmiféle beleszólása nem volt államformába, nem a nép akart köztársaságot, soha nem szólhatott bele alkotmányozásba, tehát a hatalmat a néptől eredeztetni ugyanolyan komolytalan, semmivel sem komolyabb, mint Istentől, vagy a koronától.

E háromból szerintem a legpraktikusabb mégis a korona, mint a nemzetet jelképező és képviselő jogi személy, mert az megfogható, sokkal inkább, mint isten, vagy a nép.

Mert úgy tűnik mindig volt és van igény a hatalom részéről a hatalmuk eredetének misztikus magyarázására.

A kegyetlen valóság persze az, hogy a hatalom azé, aki így vagy úgy megszerzi magának.

No de ezt mégsem lenne méltó beleírni az alkotmányba.

Az emberek hinni akarnak a mesékben.

aszekelyek 2011.02.04. 17:54:49

@mirrmurrkandúr: Pedig a statikusok szerint a három lábú a legtutibb. nekem jó úgy is, hogy ha jobbik, lmp a másik két láb. Rekesszék ki magukat a szocik, ha ennyi eszük van.

fvipera 2011.02.04. 17:55:45

@a-kis-herceg: viktor hasznos hülyéje az lmp. a látszólagos ellenzék

aszekelyek 2011.02.04. 17:57:02

@mik-sa: Ez a hőcipő Orbán rovata? fajkasházy megszolgálja a lét?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 17:59:54

@bariga:

Mindenki véleménye egynek számít.

Se több, se kevesebb.

aszekelyek 2011.02.04. 18:00:52

@lüke: Úgy hallom tony blair nem blogol marhaságokat állandóan....

a-kis-herceg 2011.02.04. 18:02:19

@fvipera: ja és! ... az ördög ügyvédje...

bariga 2011.02.04. 18:05:19

@Várúr: Kedves blogtárs, lehet , hogy én tudatlan vagyok, te viszont szimplán csak bunkó vagy! Az én tudatlanságom legalább nem kártékony, mint néhány kormányintézkedés, illetve mostanság a legtöbb.
A kérdőív küldözgetés pedig a demagógia csúcsa, ugyanis minden fontos döntést a szakemberekkel, a hozzáértőkkel kell megvitatni, nem mindenkivel. Néha lehetne legalább egy kis kétséged, hogy tényleg minden olyan tökéletes-e, mint amilyennek láttatják!

tibapó 2011.02.04. 18:10:51

@Akitlosz: "Egész jól elvolt Magyarország is írott alkotmány nélkül is 1949-ig."

És akkor az hogy volt, hogy volt Magyarországon alkotmányozó Nemzetgyűlés (pl 1920-ban) csak nem alkotmányt alkottak, hanem mást? Vagy nem volt alkotmányozó nemzetgyűlés még eddig Mo-on? Vagy de, volt, csak az alkotmányozó nemzetgyűlés nem alkotmányt hozott, hanem egy újabb alaptörvényt, amit hozzácsatoltak az addigi alaptörvényekhez, és ebből lett a történelmi alkotmány, mint az addigi alaptörvények összessége? Vagy hogyan is?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 18:11:13

@parlamentarista:

Ha piaci alapon nézzük, akkor a lakáshitelek törlesztőrészlete körülbelül annyi, mint a lakbér.

Csak míg előbbi esetben a hitelt visszafizetőnek lesz egy értékes lakása, addig az utóbbi esetben a bérlőnek soha életében nem lesz semmije.

Ha nem piaci alapon nézzük, akkor az állam kiadásügyileg körülbelül szintén ugyanott van akkor is az állampolgárok saját lakáshoz jutását támogatja, vagy bérlakásokat épít.

Az előbbi az egyszerűbb, és több embernek juthat belőle.
Az utóbbi vagyont hoz létre az államnak, de azt a vagyont karban is kell tartani, ingatlankezelőkre van szükség további költséggel, így kevesebb ember lakhatási problémájának a megoldását sikerül segíteni, jóval több munkával, és a nincstelen is több lesz a társadalomban.

lüke 2011.02.04. 18:11:16

@aszekelyek:
tartja magát az alkotmányhoz:)

aszekelyek 2011.02.04. 18:12:38

Kedves Gábor! Egyetértek, csak a szocialisták nevezik előre megszorításnak , jó régen, amit nem is ismernek még. A változtatásokat a közpénz elköltésének mikéntjében. Talán ez így pontos. Ők ugyanis csak így mantrázzák . Másoktól nem hallani ezt a szóhasználatot. Tőlük mást sem. A démonizálás szerves része persze ez is. Amit ez alatt támogatóik értenek, nekik pont az megfelel. Megszorították a multik és a bankok nyereségét talán? Megadóztatták, Érezte azok zsebe? Igen. Erre is mondhatnák, hogy megszorítás de nem mondják. Lesz nagy sírás-rívás persze. Uszítás is, mint a 19 ezer forintokkal. Pont annyira lesz igaz is. Természetesen hozzá kell nyúlniuk a 8ooezer rpkkantnyugdíjashoz. Embertelen sok. Elég sokat tudok, akik megvették maguknak a státuszt. Csak én. Nyilván mások is tudnak róla. Egy részét pedig a munkanélküliség elrejtésére tették rokkantságiba. Helyeslem, hogy visszavezessenek nem tényleges rokkantakat a munka villágába. Olyanokra gondolok, akik mellette nagy pénzeket keresnek... így, úgy, amúgy.Olyankor nem rokkantak. MA már nem rokkantosítják azt sem, aki nagyon jogosult lenne. Ebben is rendet kell tenni. Nem kis feladat és nagyon sok lesz a kajabálás. Heller Ágnes stílusában , kiegészítve fasisztázással...Nem számítok rá, hogy elfogadják, eddig ment a kamu...

ubul2000 2011.02.04. 18:13:38

@mirrmurrkandúr: "jóval kevesebb ügyben és jóval kevésbé értett egyet a Fidesszel, mint manapság, az tuti."

Ez így igaz, nem is csoda.

"De ennek van egy nagyon jól körülhatárolható oka, a Fidesz egy radikális, polgári-liberális, generációs párt volt"

A polgári lózungon kívül nagyjából egyetértünk, bár ami a radikalizmust illeti, az (stílszerűen) megérne egy misét...

"míg a KDNP az őskonzerv dinoszauruszok legeklatánsabb lelőhelye (megjegyzem Stágel és Rétvári Bence nélkül nagyjából ma is az.)"

Ezt pontosan nem értem, hogy nálad ez mit takar..

"Szóval ez nem nemzeti jelleg függvénye, hanem egész egyszerűen más generációhoz tartoznak, a rendszerváltást és nagyon sok minden mást másképp éltek meg, mint a Fidesz."

Igen, ebben feltétlen igazad. A fidesz korosztálya számára semmit nem jektenek/jelentettek azok a nemzeti érzések, ami a kdnp tagjait áthatották. Szerencsére ma - 20 év után - lassan újra megjelenik egy új 'fides' korosztály, melynek újra fontosak lesznek azok a lenézett nemzeti érzések.

"A Fidesz bármilyen liberalizmusát pedig ma nagyjából 5 (öt) ember jeleníti meg, és ők is csak akkor szólalnak meg, ha már a KDNP-s illetékes valami eget rengető baromságot szándékozik tenni, vagy mond..."

Az az 5 is sok, ha annyi kárt tud okozni, mint pl Pokorni tudna. Remélem Orbánnak több esze lesz...

aszekelyek 2011.02.04. 18:13:54

@nyünyüge: Írd meg neki a véleményed és kérd meg, elégedjen meg azzal.

lüke 2011.02.04. 18:14:06

@mirrmurrkandúr:
nyóc év nyócker után csak a kurvákét........
ugy tudom csak húsz éve van bordélypszichológia,elötte tilos volt

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 18:14:54

@s.csaba:

"Miért volt olyan ígéretes a Fidesz "Hallgass a szívedre" kampánya 1990-ben?"

Az az 1994-es kampány volt, nem az 1990-es.

aszekelyek 2011.02.04. 18:22:27

@lüke: :DDD Az eszközkezelőt tegnap még mantrázta az atv-seknek agresszolga., hogy se híre, se hamva... Alul tájékozott vagy alul tájékoztat? Ma meg már hozza az index.....persze ehhez kellett pénzt is csinálniuk. Erre sem volt semmiféle koncepciója a ballibnek , sem mozgástér teremtve. Most van. feltételekkel természetesen. Azt írja az index, nagy késéssel... Ahaaa, előbb volt rá mód vagy pénz? nem csípem az ilyeneket firkálókat.....Nem azt írja, lehetőség nyílt, neeem.....Szerintük még a moratórium hosszabbítás is kutya vacsorája.

aszekelyek 2011.02.04. 18:24:50

@lüke: Ük. de virágzott.Konti utca csak másképp hítták. A konzumnők is dögivel voltak és ismertek az éjszakában. Képmutató szocialista erkölcs meleg paplanja alatt bujáélodva az elvtársakkal. Mi az, hogy! NAgyon is!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 18:25:19

@tibapó:

Az ezzel a probléma, hogy az alkotmányt érintő kérdésekben alkotmány ellenes népi kezdeményezni.

Alkotmányosan az alkotmányt csak és kizárólag a parlamenti pártok országgyűlési képviselői változtathatják meg.

Az "alkotmányellenes szervezkedés" pedig ma is ugyanúgy üldözendő bűncselekmény, mint a kommunista rendszer idején volt.

Nincs semmi egyéb törvényes mód, mint pártot szervezni, és kétharmados többséget szerezni az országgyűlésben.

Viszont akinek ez sikerül neki már nem lesz érdeke változtatni a rendszeren, mert akkor neki már jó lesz.

Ki van ez találva.

"Tetszettek volna forradalmat csinálni!"

Csak akkor meg beverik az emberek fejét, és nem biztos, hogy vigasztalni fogja őket, hogy esetleg 50 év múlva hősként tisztelik majd az utódok őket és lesz egy új nemzeti ünnep.

A hatalom szereti a régi forradalmakat ünnepel(tet)ni, de mindig megpróbálja leverni az újakat.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 18:31:56

@mirrmurrkandúr:

Meglehet.

Az nem gond a Fidesznek semennyire sem, ha azok nem szeretik, akik már tavaly a választásokon is mást szerettek.

Ordnassac 2011.02.04. 18:31:59

@ubul2000: >>"míg a KDNP az őskonzerv dinoszauruszok legeklatánsabb lelőhelye (megjegyzem Stágel és Rétvári Bence nélkül nagyjából ma is az.)"

Ezt pontosan nem értem, hogy nálad ez mit takar..<<

Saját olvasatom: nézd meg a KDNP felső vezetését: Harrach Péter 64, Rubovszky György és Latorcai János 67, Hoffmann Rózsa 63, Surján László pedig 70 lesz az idén. Gondolom mirrmúrr erre gondolt.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 18:34:40

@CSENDES:

Ha ennyire széles rétegek nem szeretik a Fideszt, ahogy írod, akkor honnan jön össze az az igen magas támogatottság, amit a közvélemény-kutatók mérnek?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.04. 18:38:46

@CSENDES: úgy képződik, hogy idelőcsöli a másik blog.hu-n alkotó (khmmm) arc. Vagy nem?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 18:38:53

@CSENDES:

Vagy az "elemi erejű felháborodást" vizionáló vörös laposok vágyakoznak.

Majd pár hónap múlva meg fogjuk tudni a közvélemény-kutatási adatokból, már ha hiszünk azoknak.

parlamentarista 2011.02.04. 18:47:29

@Akitlosz:
vegyünk egy példát. üzletek nyitvartása. vannak állami (nemzetiségi) ünnepek. a magyarokhoz kötődik: márc. 15, okt. 23, és aug. 20, ami istván király temetése, és szentté avatása. szerintem meg kellene ünnepelni rákóczit is, mert volt akkora spíler, mint nagy imre, mondjuk persze ezen az alapon sok mindenkit lehetne ünnepelni.

és akkor erre lenne jó a régió. a hajdúságban mondjuk megünnepelnék bocskait. azért, mert a hajdúvárosok attól léteznek, hogy a fejedelem úgy találta, nem csak úgy élni kell a pusztában, hanem építeni kellene mezővárosokat. ez mondjuk török gábort a balaton partján nem különösebben érdekli, hiába magyar, ami teljesen rendben levő persze, mert a balatonnál tájidegen ez ilyen ostorcsattogtatás. török valami "vazs" megyei, "vazsi" gyerek. de mondjuk a tiszántúli parlamentben kitalálják, hogy ünnepeljék meg bocskait. mit ünnepeljenek meg belőle. amikor fejedelemmé választották szerencsen, vagy amikor katonai győzelmet aratott, vagy amikor megkötötte a békét a bécsi udvarral, vagy épp a törökkel. elgondolkodnak ezen, aztán eldöntik.

egy csomó kistérség csatlakozik ehhez, hogy nekik tetszik ez az egész, legyen ott ez helyi ünnep. lehet, hogy csatlakoznak ehhez a kárpátaljai magyarok, és az ott élő ruszinok is. meg még a partium, a történelmi erdély, vagy akár a havasalföld. akár még a románok is. mert bocskai azoknak is fejedelme volt. nem megosztó politikus volt, hanem integráló. eddig tart a sztori kulturális része.

aztán kellenek a helyhatóságok, a városok, akik leülnek a kereskedelmi kamarával tárgyalni, hogy a piactéren lenne valami happening, viszont be kellene zárni az üzleteket, mert helyette lesz ünnep. és a hipermarketetek tulajdonosainak is el kell magyarázni, hogy a nép úgy egyébként előtte, vagy utána be fog vásárolni, de azt a kulturális jellegzetességet is preferálni kellene. de elég vicces, amikor bocskaiban díszmagyarkodnak a politikai katolicizmust hirdető nacionalisták, mert bocskai éppen ellenük harcolt. bocskai reformációt akart.

tehát világos ugye, hogy a régió és a város viszonyában ezt a dolgot el lehet intézni. és rögtön túllép a román-magyar ellentéten. viszont rögtön be lehet ezt kapcsolni a reformáció ünnepeinek sorába, és egyébként lehet az egészre szervezni turizmust, miközben meg úgy egyébként egyes hajdú kerületekben a görög katolikus hit erősödött meg, és akkor azok meg nyilván arra is szerveznek majd ünnepet. és akkor a nép majd megünnepli azt is.

tehát az állam és az egyház dolgait ahogy a liberálisok mondják szét kell választani, de a régió és a religió dolgait meg össze lehet kapcsolni. a régió szervezze össze a családokat, és a város pedig a piacot.

ettől persze még az állampártok gyűjthetik a szavazatot, csak a demokrácia szerintem nem ennyiből áll.

ubul2000 2011.02.04. 19:04:48

@Ordnassac: Ezt én értem, de Semjén pl nem ennyi. Arról nem beszélve, hogy ha ezt figyelembe vennénk, akkor joggal lehetett volna mondani 90-ben, hogy a fideszesek még jóformán gyerekek - nincs helyük a parlamentben. Nem helyeslem ezt a szembeállítást, ne a kor alapján különböztessünk meg politiksokat.

parlamentarista 2011.02.04. 19:08:27

@Akitlosz:
csakhogy a bérleti díj és a törlesztő részlet nagyjából úgy egyforma, hogy az állam az utóbbiba besegít. és akkor nyilván inkább megéri saját lakásba megtakarítani. oké. csakhogy ettől magas az adóteher, ami különösen a pályakezdőknek nem jó, mivel nem tudnak elég pénzt megtakarítani, és úgy egyébként a munkaerő mobilitást gátolja, hogy egy családnak az összes megtakarítása egy ingatlanba van fektetve. arról ne is beszéljünk, hogy lefújja a tetejét a szél, elönti a víz, kigyullad.

megint csak azt mondom, ha lennének régiók, akkor az közmunkaprogramokat tudna szervezni, tehát egy kistérség, vagy még inkább egy tájegység, egy szövetségi tartomány, és akkor ezért cserébe lehetne telkeket osztani a cigányoknak. de úgy, hogy majd az állam megemeli a támogatást. az egy blöff. hogy most majd a tehetősebb családok jövedelmét megemeljük, és ez majd akkora növekedést indukál, társadalmi feszültséget indukál inkább meg azzal egyenesen arányos társadalmi ellenállást.

persze ha ezt meglépi a vidék, akkor meg tudja lépni a város is. munkásszállókat biztosít. nyilván ha építenének budapesten új hidakat, akkor ahhoz először is kell egy csomó munkás, és egy csomó munkásszálló. ha olyan szerves fejlődést képzelünk el, mint a reformkorban. mert ha nem, akkor majd a kormány szponzorai építenek egy hidat a magánpénztári megtakarításokból. én meg azt mondom, hogy budapest régió, és a főváros. persze nem kizárva az állami jelképeket, és az uniós forrásokat.

elendem 2011.02.04. 19:31:11

@Akitlosz: Szerintem nem mindegy, honnan ered a hatalom. Ugyanis, ha a néptől (a választópolgárok összességétől), akkor annak is köteles elszámolni a hatalom gyakorlója.
Ha a koronától, akkor ez az elszámolás csak a saját lelkiismeretének szól. Ami hatalmas erő lehet - egy lelkiismeretes és gerinces ember esetében. És üres szólam egy lelkiismeretlen embernél.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 19:34:13

@rockjano_:

Aszonta az előbb a híradóban Szájer József, hogy minden választópolgár fog kapni egy kérdőívet az alkotmányozásról és mindenki véleményét megkérdezik.

Gondolom ez helyettesíti a népszavazást. Mindenki véleményét megkérdezik, de úgy, hogy az semmiféle kötelezettséget, kötöttséget, kockázatot ne jelentsen az országgyűlésre, a Fideszre.

porfelhő 2011.02.04. 19:40:07

A Fidesz az elmult években hitet tett a alkotmányosság tiszteletben tartása mellett. A többségi kormány új tipusu gazdaságpolitikájában, új szellemiségű, "csontvázak" nélküli költségvetésével az ország talpraállitása érdekében mindent megtesz. Megszoritásokat "állitólag" nem tartalmaz, az új gazdaságpolitika, mert az "csak a szocik szótárában ismert".:)
Egyébként: A választások után azzal a dilemmával szembesült a kormány, választani kellett "az emberek igazságérzetének oldalára állnak, vagy hagyják érvényesülni a régi szabályokat. A régi szabályok az új korszak viszonyait nem képesek az emberek akaratának megfelelően szabályozni." Ezért tavasszal "gőzerővel" , "nemzeti gyorsasággal":) megkezdődik az alkotmányozási munka.
Igen! a Szájer J. vezetésével a nemzeti konzultáció, ahol lehet javaslatot tenni az új alkormányra. Lehet nemzetileg együttmüködni:) a népnek és az ellenzéki pártoknak. Kérdés, hogy azokat figyelembe veszik-e. Úgy gondolom elsősorban a Fidesz a saját elképzeléseit fogja "beépiteni". bebetonozni,:)
Hm. érdekes lesz, lenne, ha a Fidesz és a Jobbik "kettesben" tárgyalna az új alkotmányozásról.:) Úgy gondolom a másik két ellenzési pártnak sem kelene kivonulni a alkotmányozásból, sokkal jobban erősitené őket a választók körében, ha megtennék javaslataikat. Az már egy másik kérdés, hogy a kormány azt figyelembe sem venné.:) legalább a későbbiekben lenne mivel érvelniük a választók előtt.:)

Terniak 2011.02.04. 19:43:48

@Akitlosz: "Meg tudnád fogalmazni, hogy hol és mikor VAN alkotmányozási kényszert?

Mert szerintem kényszer az alkotmányozásra soha sehol nincs, ebből kifolyólag sok értelme nincs ezt állandóan hajtogatni."

Ejh, vajh mi az alkotmányozási kényszer?

Jogi értelemben alkotmányozási kényszer nincs. Miért? Mert - minden ellenkező és rosszindulatú híreszteléssel szemben, amely legtöbbször a tudatlanságból fakad - Magyarországnak egy európai színvonalú jogállami és demokratikus Alkotmánya van. Vagyis ha akarunk is rajta változtatni, az leginkább konszolidációs célú módosítás, mert néhány kisebb hiba, mint minden absztrakt jogi normában van. Alkotmányozási kényszer tehát az, amikor az ALkotmány nem képes garantálni polgárainak védelmét az államhatalommal szemben. Mikor működésképtelen az állam.

Hát, mostmár az x-edik szabad választáson vagyunk túl, a váltógazdaság működik, az államhatalom túlkapásaival szemben jogorvoslatot nyerhetek. (Bár az AB-jogköreinek szűkítése éppen ez ellen hat.)

Politikai értelemben lehet, hogy egy párt úgy gondolja, hogy ilyen kényszer van. Kérdés, hogy az ország alaptörvényével kell-e játszania, vagy saját politikai céljait az ALkotmány lejáratása nélkül is képes elérni.

A szimbolikus újrakezdés lehet ilyen alkotmányozási kényszer. Annak a kényszere, hogy valami teljesen újat mutassunk, hogy újrakezdjük.

Ezzel kapcsolatban az a bibi, hogy a fülkeforradalom hangoztatásán túl nem volt meg az a katartikus újrakezdés érzése az emberekben. Nagyon sok mindenben a FIDESZ folytatja az elmúlt évek rossz gyakorlatát. Önmagában az Alkotmánytól remélni ebben az értelemben ezt az újrakezdést, hiú ábránd...

Önmagában az Alkotmány csak egy

porfelhő 2011.02.04. 19:45:40

Jaj! már "nyafogni" kell, irni sem tudok. "ellenzéki pártnak".

Ordnassac 2011.02.04. 19:58:42

@Teremszolga: már hiányoltalak a közjogi csoportból. :-)

porfelhő 2011.02.04. 20:01:42

Hm. "kik fognak rettenetesen csalódni"? Akik új rendszerre vágynak, arról "vizionálnak" , azoknak marad az további álmodozás, hm. tudjuk! álmok vágyak népe a magyar.!:)

ssi 2011.02.04. 20:02:39

van realitása és lennének-e parlamenten kívüli követőik?

az a parlamenti képviselő, aki igazságtalannak tartja az 1-kulcsos SZJA miatti béraránytalanságokat, azok a mostani jövedelemnövekedésük egy részét egy szociális alapba utalnák és ők is rendelkeznének róla

parlamentarista 2011.02.04. 20:03:31

@Akitlosz:
szerintem kétféle önkormányzati struktúra kell. az egyik a régió/kerület, ami most nagyjából az egyéni választókörzet. és össze van kapcsolva a pártlistákkal. szerintem azt külön kellene választani, és kell tartományi parlament. a régió fogja össze a non profit intézményeket, abból nem lesz haszon, hogy a folyó mellett van egy töltés, meg egy gát. de mégis csak szükség van ezekre. és persze a non profit itt nem azt jelenti, hogy mindenki éhen hal, hanem azt, hogy kicsi a kockázata, és ennek megfelelően nem lehet vele végtelen sokat nyerni, se veszíteni, hanem tisztességesen meg lehet belőle élni. a másik önkormányzat, ami most is létezik, a város/község, a helyhatóság, ami meg a profitot termelni akaró vállalkozásokat felügyeli. tehát azt a gazdaság érdekli, a régiót meg a kultúra, és az agrárkultúra. de ha az agráriumhoz kapcsolódik feldolgozó ipar, és gyorséttermek, üzletláncok, akkor az már városi illetékesség, vagy községi, mivel az már a profitot termel. ezeknek eltérő a logikájuk. a régió az a ricardo féle munkaérték elméletre épül (marx is ezt vette át), a város meg a smith féle határhaszon elméletre. a non profit szerveződésekhez nem kell hitel, legfeljebb kölcsön, ehhez elég a kincstár, és a takarékpénztár is, a városi/községi közberuházásokhoz viszont hitelpénzt kell generálni, részben az uniónak, részben a bankoknak. de ezek között nem kell látni szakadékot. hanem szövetkezeti parasztság kellene, ami azt jelenti, hogy aki termel, annak legyen üzletrésze mondjuk a városi gyorséttermekben. tehát, hogy van egy burger king, de az jelentős részben a parasztoké. akik megtermelik hozzá a húst. a másik fele meg a városlakóké, akik szolgáltatnak, illetve akik gyártják a műanyag tálcát, a mosogatószert, meg a papír szalvétát. meg persze még a traktort is a város csinálja. de miért ne lehetne a parasztnak üzletrésze a traktorgyárba.

szóval ehhez nem az hiányzik, hogy az állam bla, bla, bla, meg a pártok bla, bla, bla, hanem ehhez a népakarat hiányzik. ez nincsen elmagyarázva a népnek.

álomszép 2011.02.04. 20:05:59

Egyébként meg! a kormány nem utópiát, hanem valóságot épit, az alkormányt irja át a gazdaságpolitikához. új alkotmány, bebetonozás.:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 20:11:11

@aszekelyek:

Igen, csak hát a remény, meg a realitás két külön dolog, és a fránya matematikai esély miatt ritkán éri az embert kellemes meglepetés.

Bár úgy lenne! De nem fogadnék rá.

álomszép 2011.02.04. 20:13:06

Aki még nem tudja! "a Fidesz él azzal a lehetőségel, amit az 1989-90-es rendszerváltás alakitott ki. Belakja azt a demokratikus teret, amely a választópolgárok bizalmából alakult ki". Lesz új alkotmány!:)is.

Választópolgárok, fülkeforradalmárok bizalma! hm. az a kérdés, "hány birka sodródik ki a kanyarban".:)))))

álomszép 2011.02.04. 20:15:18

"oppá lemaradt" hányan mennek majd a kolomp után.:)))

sárkányfő 2011.02.04. 20:15:35

@sárkányfő: az egész abszurd, de talán a legjobb az, ahol azt állítja: " az emberek szabad döntése alapján történt" mármint a visszalépés :) ezért nem államosítás :) bicskanyitogató ez a faszi...

beácska 2011.02.04. 20:17:13

Politológus vagy politikai szereplő?

Orbán Viktor beszédét elemzi:
2011-02-08 06:30 Giró-Szász András • m1 • Ma reggel
2011-02-07 21:00 Giró-Szász András • m1 • Az este
2011-02-07 20:00 Giró-Szász András • Hír TV • Rájátszás
2011-02-07 19:00 Giró-Szász András • InfoRádió • Aréna

Itt találtam: www.szazadveg.hu/

kapusedző 2011.02.04. 20:18:05

Teljesen mindegy, ki, mit gondol az új Alkotmányról. Pontosan az lesz benne, ami a Bölcs Vezért, és pártját bebetonozza, még 25 évre. Hogy ezt nem sokan fogják jó szemmel nézni? Viktorka eddig is leszarta, mit gondolnak róla létező demokráciákban, most miért tenne másként?
Meddő vita ez...

sárkányfő 2011.02.04. 20:20:29

Alkotmány:

Az A. természetes csak akkor lesz "nemzeti", ha mind a 4 párt, amelyek - akárhogy is utáljuk egyiket másikat, mindet - kétségtelenül reprezentálják a magyar népet, mind a 4 aláírja és megszavazza.

Ennyi.

Ugyanis az Alkotmány (elvileg) össznemzeti, pártok kicsinyes szarságai felett álló ügy. Van még ilyen, pl. a Köztársaság Elnökének pozíciója. Láttuk hogy tesz egy gerinctelen pártférget Orbán ebben a pozícióba, szóval semmiféle kétségeink nem lehetnek arról mi a Párt célja, legfeljebb a ködösítés és szijjártózás megy majd ezerrel.

Persze ha valaki szerint Schmitt pál pártok felett álló, köztiszteletben álló, blablabla, akkor más... :)

parlamentarista 2011.02.04. 20:21:29

@Teremszolga:
oké, figyelj mondok egy egyszerű dolgot. hol van magyarországon igazi önkormányzat. azt értem, hogy a városi, és a megyei párttitkárok irányítják az önkormányzatokat, de mi ez, ha nem tanácsrendszer. és az "ndk" közjogi struktúrája, csak úgy mellékesen jegyzem meg török gábornak, hogy az ndk-ban többpártrendszer volt.

sárkányfő 2011.02.04. 20:22:42

@beácska: mióta az eszemet tudom Giró épp úgy a fidesz pártkatonája mint ahogy Ágh a szociké. Hogy ezt nem vállalják fel nyíltan, az az ő szégyenük.

parlamentarista 2011.02.04. 20:22:58

szóval szerintem sólyom az ndk közjogi berendezkedését tekinti előrébb valónak a kádári egypártrendszernél. és erre mondom azt, hogy sólyom nem egy jogtudós, hanem egy balfasz.

sárkányfő 2011.02.04. 20:24:11

Egy 6-s rekesz dobozos sörben fogadok most bárkivel, hogy a fidesz alkotmánya nem a nemzeti egység, hanem a széthúzás irányába fogja tovább vinni az országot :)

aszekelyek 2011.02.04. 20:24:50

@beácska: Amikor a gerő nevű Sólyom Elnök urat gyávázó végighaknizta az összes médiumot ezzel a fröcsögésével, akkor mit kérdeztél? Történész vagy politikai szereplő? Nem hinném. Sok hasonló példát tudok. A kedves bauer úr is eléggé folyt a vízcsapból is, mint főközgazda, atv-n is, Néha feltűnt mellette azért, Kiszelly, Giró Szász , Lengyel L.... is. NYilván a médiumok maguk döntötték el, hogy gerő és bauer urak legyenek -e a fszereplők egy-egy témában. Nem egy olyan elemző kell a közmédiába sem, aki megközelíteni sem képes az objektivitást.Így lehet, hogy ez a táncrend.Ne félj, lesz egy rakás, az általam említettek közül , aki majd a keresztvizet is leelemzi Orbánról. A ballib médiumokban. Heti hetesről nem is szólva....

sárkányfő 2011.02.04. 20:25:12

@parlamentarista: és ha sólyom egy balfasz, akkor mi a véleményed schmittról?

Pasztorella 2011.02.04. 20:25:28

A többési kormány "alkotmányozó üzemmódba kapcsol". tök jó.:)
Kik fognak rettenetesen csalódni?
Az új alkotmányban az Orbán radikális változtatásokat nem fog alkalmazni. Akik új rendszerről álmodoznak el kell keserítsem Őket.:) az nem lesz.
A kormány és a parlament újraszabályozása sem fog bekövetkezni. "Várt-vélt" negyedik köztársaság sem lesz. Úgy gondolom újat akar az Orbán és nem nagyon mást.
Hm. lehet tovább vizionálni. a fülkeforradalmároknak és másoknak is, ki hogyan gondolja.:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 20:27:43

@aszekelyek:

Sajátos helyzet volt, amit lehet kényszernek is nevezni, de szerintem nem volt az.

Inkább olyan kompromisszum, amelyikkel mindkét fél úgy érezte, érezhette, hogy inkább jobban jár, olyan árért, amennyiért megéri.

A két félen az Mszmp és az "ellenzéki kerekasztal" nevű társaságot értem.

Az Mszmp egyrészt úgy érezhette, hogy ha nem enged ennyit, akkor durva dolgok jöhetnek vele szemben, és ennyit megér, hogy legalább részben átmenthetik politikai és gazdasági hatalmukat.

Az ellenzéki kerekasztal pedig egyrészt úgy érezhette, hogy ha többet követel, akkor durva dolgok jöhetnek velük szemben, fegyverben a munkásőrök és még itt vannak a szovjet csapatok is.
Másrészt az akkor hatalmon lévő Mszmp-nek köszönhetik minden beleszólási lehetőségüket az új alkotmányba, semmiféle más felhatalmazásuk nem volt, nem is lehetett. S úgy gondolták, hogy ezt a kegyet az Mszmp részéről, hogy őket kinevezve, elfogadva ellenzéki kerekasztalnak, gyakorlatilag alkotmányt írhatnak, amit majd a kommunista országgyűlés pártutasításra elfogad valamiképpen honorálniuk kell az Mszmp-nek.

Ez nem kényszer, hanem politikai alku a régi rend hívei, akik nem akarják elveszteni az összes hatalmukat, de tudják, hogy mindet megtartani sem tudják és az új rend hívei között, akik éhesek a hatalomra, de tudják, hogy nekik most annyi nem lehet, mint elődeiknek volt, és ennyi is legalábbis igen jelenős részben az a régi rend kegyéből csupán.

Akár le is lőhették volna őket.

Egy forradalom kimenetele kétesélyes, ráadásul meg is sérülhetnek emberek, lásd Kína, Románia.

Ehhez képest inkább lepaktáltak egymással. Az Mszmp belement, hogy elveszíti teljhatalmát és juttat belőle az új trónkövetelőknek is, cserében viszont része maradhat az új "demokratikus" rendszernek is, a kis hatalom is több, mint a semmi, ráadásul a pártvagyont is megtarthatják, nem beszélve a "spontán privatizált" dolgokról.

Én ezt azért nem kényszernek jellemezném, bár voltak igen igen jól felfogott érdekek mindkét részről a megegyezésre.

Nincs is ezzel semmi gond, érthető, és megérthető.

Az a baj, hogy 1991-1992-ben nem haladtak tovább a rendszerváltással.

Megrekedt a folyamat máig az akkor érthető és elfogadható 1989-es, 1990-es szinten.

ubul2000 2011.02.04. 20:27:57

@sárkányfő: KE esetében talán Sólyom volt az egyetlen, aki ennek megfelelt. Nehogy azt mond, hogy Göncz nem azt csinálta, amit az szdsz-ben előírtak számára. Mindenki patkánya pont olyan pártpolitikus volt, mint a magyarnyelvtanár schmitt pali.

aszekelyek 2011.02.04. 20:28:50

@kapusedző: A létező demokráciák is tesznek rá, mit gondolunk róluk..... valóban meddő...

beácska 2011.02.04. 20:30:15

@beácska: Török Gábor téged már nem is hívnak a köztévébe, csak minden műsorba a Giró-Szász kollégádat? És hogy lehet bírni azt, hogy valaki 7-kor, 8-kor és 9-kor három különböző helyen beszéljen ugyanarról?

parlamentarista 2011.02.04. 20:33:52

@sárkányfő:
schmitt pál szót nem érdemel. sólyomot meg lehet szidni, mert ő kijelentette, hogy nem olvas blogokat felteszem, hogy kommenteket még úgyse olvas, tehát biztosan nem lesz megbántva ezzel.

kapusedző 2011.02.04. 20:34:17

@aszekelyek: Igaz... Csak ettől nem vidámabb az itthoni barakk.

sárkányfő 2011.02.04. 20:37:49

@ubul2000: tököm tele a relativizálással.

aszekelyek 2011.02.04. 20:38:23

@Akitlosz: Azt én sem...:D Egyelőre ártatlanság vélelme : DDD

nyünyüge 2011.02.04. 20:44:00

@álomszép:
Hogy hány birka sodródik ki a kanyarban?

Hát az erősen sebesség függő (a sebesség négyzetével arányos).
De befolyásolja az is, hogy a birkákat mekkora a kohéziós erő köti össze.

Pasztorella 2011.02.04. 20:44:12

Aha! Valahol olvastam.:) a többségi kormány és az Orbán V. megnyugtatja a befektetőket. A kormány új tipusu gazdaságpolitikája itt Európa közepén nagyon más. A kormány eddigi lépései többet tesznek ki, mint amelyre bármely eu-s ország vállalkozott volna. Kérdés az, hogy bejön e vagy sem.:)
Az újban mindig ott van a "bukás és az esély". milyen igaz!:)
A kormány az esélyt választja.

Na.ja. Siker már volt. óriási sikert a nyugdijvédelmi program. is. Hatalmas a siker, minden magyar állampolgár válláról lekerült a teher, amit a magánnyugdij rendszer okozott.

Tehát megnyugodhatnak a befektetők is, és a nép is. :)

jjulie 2011.02.04. 20:45:46

@aszekelyek:

nincs is szebb, mint a kostruktív birkainterferencia

aszekelyek 2011.02.04. 20:47:16

@Akitlosz: Úgy értettem, hogy rákényszerültek, arra az elvtelen mutyira, amit remekül leírtál. Azt, hogy lelőhették volna őket, óvatosan kezelném de ki nem zárom...Sztem mindenképpen meg akarták őrizni a békés átmenet mítoszát. Hiszen ők jó emberek, akikkel lehet beszélni- ezt a látszatot fenntartandó még sokáig dicsekedtek és ünnepelték magukat a békés átmenetükkel...Honnan, hova és milyen legitimációval, azt akkoriban nemigen emelték ki.Ezt a z imázsukat meg kellett őrizniük és meg is tudták őrizni 2oo6 szeptember -októberéig.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 20:48:23

@tibapó:

"És akkor az hogy volt, hogy volt Magyarországon alkotmányozó Nemzetgyűlés (pl 1920-ban) csak nem alkotmányt alkottak, hanem mást? Vagy nem volt alkotmányozó nemzetgyűlés még eddig Mo-on? Vagy de, volt, csak az alkotmányozó nemzetgyűlés nem alkotmányt hozott, hanem egy újabb alaptörvényt, amit hozzácsatoltak az addigi alaptörvényekhez, és ebből lett a történelmi alkotmány, mint az addigi alaptörvények összessége? Vagy hogyan is?"

Úgy, hogy az alkotmányOSSÁGOt állították helyre, nem az alkotmányt. A történeti alkotmány íratlan, és rendelkezik róla, hogy mikor és hogyan alkotmányos törvényt alkotni.

Amikor az íratlan történeti alkotmány nem tud érvényesülni, akkor közjogi értelemben interregnum korszakát éljük, mint például jelenleg is.

A jog az valójában egy a közösség többsége által elfogadott SZOKÁSrendszer írott törvényekbe foglalása.

Az íratlan történeti alkotmányt legitim módon senki nem helyezte hatályon kívül, tehát ma is hivatkozási alap. Sőt az 1150 éves magyar alkotmányos hagyományok eleve elfelejthetetlenek, hatályon kívül helyezhetetlenek. Ami íratlan az nincs törvénybe iktatva, így el sem lehet törölni. Ez hátrány is, előny is egyben.

Az 1150 éves magyar történelem alkotta együtt, nem egy valamikor valahol összeült országgyűlés.

Abból az következik, hogy nem lehet érvényesen törvénykezni, ha az ország függetlensége korlátozott, katonai megszállás van, vagy ezzel azonosan értelmezhető külső idegen hatalom nyomása alatt van az ország.
Ez volt a helyzet többek között 1944-1991 között is.

Ha az ország önrendelkezési joga sérül, ideiglenes helyzet áll elő. Ilyenkor a meghozott szabályokból csak a normális polgári életet biztosító intézkedések betartása lehet indokolt. Ideiglenes helyzetben a normális helyzet kialakítására irányul a fő törekvés.

Ha az ideiglenes helyzet megszűnt, ezen időszak törvényeit, ha azok szükségesek, újból törvényesen is el kell fogadni.

Törvénysértés jogot nem alapít.

álomszép 2011.02.04. 20:49:35

@nyünyüge:
Aha! meg mennyire biznak ezután is a többségi kormányban, egyszerübben: hány birka morzsolódik le. a táborból. hánynak teccik ezután is "az akol melege".:)

aszekelyek 2011.02.04. 20:49:57

@jjulie: Birkaszagértő , hát itt vagy? Légy üdvözölve!

aszekelyek 2011.02.04. 20:50:41

@kapusedző: Vidámságról szó nem esett. Igaz.

török gábor 2011.02.04. 20:51:47

@beácska:
1. az OV-beszéd kapcsán az Estébe és a Ma reggelbe is hívtak, de egyik helyre sem tudok elmenni. arról nem is beszélve, hogy kifejezetten nem szeretem a beszédelemzést, mert ebben óhatatlanul sokkal több a politika, mint az értelmezés.
2. én nem szeretem az ilyen sorozatot, mert egyrészt a mindenhol megjelenés inkább a politikusok műfaja, másrészt pedig már a másodiknál unalmas lenne a mondanivalóm, de a három hely (Info, Hír, MTV) viszonylag közel van egymáshoz, szóval elméletileg megoldható.

a-kis-herceg 2011.02.04. 20:53:56

Damak, Hegy meg Lak
megfoglak és meg...lak

ez edelényi nép rigmus, a 1980-as évekből... (mielőtt vki nekem esne)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 20:55:28

@Akitlosz:
Ez utóbbira élő példa, hogy a Tanácsköztársaság által a nőknek megadott választójogot az 1920. évi az alkotmányosság helyreállításáról szóló I. törvény is elismerte újra, természetesen nem a Tanácsköztársaságra hivatkozva, hanem az 1919. augusztus hetedike óta hivatalban lévő "ideiglenes kormányok nemzethez fordulására."

a-kis-herceg 2011.02.04. 20:56:13

ja és elírtam

Damak, Hegymeg, Lak

fáradok... az én energiám se végtelen...

aszekelyek 2011.02.04. 20:57:38

@török gábor: Köszönjük az információt! Tehát nem ukáz, hogy csak Giró Szász mehet be elemezni:D Ő ért rá és vállalta is. :D

porfelhő 2011.02.04. 20:58:45

Izgalmas a magyar politika, nagyon! a rendszerváltás óta folyamtosan. Ilyen lesz az új alkotmányozási munka is biztosan.:) Igen! a siker jelei a kormány gazdaságpolitikáját tekintve, már az első negyedévben láthatóak lesznek. tehát a befektetők megnyugodhatnak.:)

parlamentarista 2011.02.04. 21:00:15

@török gábor:
pedig "a mire gondolatott a költő" típusú politikai verselemzésekben te vagy az egyik legjobb. és akkor megkérdik, hogy ez a beszéd vajon átrendezi-e a szavazatok eloszlását, vagy sem. mire azt feleled: nem, persze az is lehet, hogy de. ezt hívják errefelé úgy: politológia.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.04. 21:00:26

@jjulie: vagy az interaktív birkamarketing-konferencia

tibapó 2011.02.04. 21:01:06

@Akitlosz: "Alkotmányosan az alkotmányt csak és kizárólag a parlamenti pártok országgyűlési képviselői változtathatják meg.
"

Biztos vagy te ebben? nem lehet hogy tévedsz? Szerintem nem igaz, hogy nem lehet népszavazással alkotmányt módosítani. (Hiszen sokszor éppen az alkotmánymódosítást szentesíti egy népszavazás.) Egyes kérdésekben nem lehet népszavazást tartani törvénymódosításról, mint pl. költségvetés, nemzetközi szerződések, stb, és az alkotmány népszavazásról szóló pontjait nem lehet népszavazással módosítani. És esetünkben miről is van szó? Tényleg benne van az alkotmányban, hogy nem lehet alkotmányozó nemzetgyűlést követelni népszavazással? Vagy akár azt, hogy akár a parlament, akár egy abból átalakuló, vagy attól függetlenül kialakuló nemzetgyűlés állítsa vissza a jogfolytonosságot?
(Na hogy hogyan legyen megválasztva az alkotmányozó nemzetgyűlés, azt valóban egy EKA 2-nek kéne kimódolnia.)

a-kis-herceg 2011.02.04. 21:02:48

hm... igaza van... 3 millió cigány, 3 millió nyugdíjas...

lehet találok pártot magamnak... hm... nagy hullámlovas.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.04. 21:03:16

@aszekelyek: Gerő történész vagy politikai szereplő? Harmadik típusú megoldás van. :)
Lassan mondom: f @ * * * * * * *

török gábor 2011.02.04. 21:03:55

@aszekelyek: a "csak" biztosan nem ukáz, a felkérés úgy szólt, hogy vele kettesben :)

aszekelyek 2011.02.04. 21:04:06

@sárkányfő: Még ha így lenne is, nem kizáró ok a mai törvények szerint. Már többször felmerült más illetőknél is, hogy bizony valami nem teljesen van náluk rendben de ettől még lehettek akár még kormánytanácsadóból sportminiszter majd miniszterelnök is. Pénzügyminiszter vagy rendészeti is. Ez nagy hiányossága pld a 89-es alkotmánynak, hogy nem rendelkezik semmit az alkalmasságról elmeállapot kérdésében sem erkölcsi kérdésekben.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.04. 21:04:33

@török gábor: arra nem gondoltál, hogy már az elsőnél...
(bocs!)

török gábor 2011.02.04. 21:05:42

@Hepci: :))) úgy értettem, a másodiknál már magamnak is unalmas lennék...

tibapó 2011.02.04. 21:07:24

@tibapó: Egyébként a Magyarok Szövetsége aláírásgyűjtése valóban nem hivatalos, nincs rajta az országos Választási Bizottság hitelesítő záradéka. De nem is az lehet a célunk, hogy a mai törvények szerinti szabályos népszavazást érjünk el vele, de azért ha egy ilyen "petíciót" aláírnának pár százezren, uram bocsá' pár millióan, na az lenne az igazi pártoktól független "nyomásgyakorlás", amiről az eredeti hsz-edben beszéltél Akitlosz.

sárkányfő 2011.02.04. 21:07:55

@aszekelyek: nem is szólva arról, hogy 50 alatti IQ-val is szabadon lehet osztani az észt, ahogy elnézem.

aszekelyek 2011.02.04. 21:11:16

@álomszép: Épeszű birka nem megy a farkasordítóba ki onnan...., oda ahonnan állandóan farkasok vicsorgása hallik be az akol résein át...

tibapó 2011.02.04. 21:11:17

@tibapó: Akitlosz, alkotmányossági szempontból miért más az Alkotmányozó Nemzetgyűlésről népszavazni, mint arról, hogy belépjünk-e NATO-ba, az EU-ba, vagy akár magáról egy új alkotmányról elfogadásáról?

porfelhő 2011.02.04. 21:12:10

Matolcsy rendreutasitja az IMF-et.

Matolcsy minisztériuma keményen nekiment az IMF-nek, válaszul a valutaalap csütörtöki bírálatára. A tárca az IMF részvényeseként követeli, hogy a szervezet gyakoroljon önkritikát, mert nem látták előre a válságot és nem hívta fel a figyelmet a 2010-es magyar költségvetés hamis számaira. A minisztérium sérelmezi azt is, hogy a valutaalap államosításnak nevezi a pénztári megtakarítások államosítását, és gyengítésnek a Költségvetési Tanács és a monetáris tanács gyengítését."

hirszerzo.hu/profit/20110204_matolcsy_imf_vita#rss

Matolcsy tárcája kiemeli: „az IMF részvényeseként azt várjuk el, hogy a Valutaalap 2010-es költségvetéssel kapcsolatban gyakoroljon önkritikát”.

Az IMF csütörtökön nyilvánosságra hozott, Magyarországról szóló jelentése "nagyon kockázatosnak" nevezte a magyar kormány gazdasági stratégiáját."

Hm. azért bizzunk az "esélyben"!:)

a-kis-herceg 2011.02.04. 21:16:10

ollan rendes gyerkőcök. sose volt gondunk velük. csak kisebb csíntevések. még sose öltek meg senkit...

aszekelyek 2011.02.04. 21:17:39

@sárkányfő: Igen, mondták is a nagyeszűek, talán kuncze, hogy szabadságjog ostobának lenni. Neki meg mártíriuszozni, taplóskodni. Megjegyezném, hogy a választójog sem kötődik IQ-hoz. Másként nehéz lenne a terep a száraztésztás, borsókonzerves, gulyásos vidékeken.

tibapó 2011.02.04. 21:18:00

@Akitlosz: Szóval a amygar történeti alkotmány nem írott? Métg csak azt se lehet mondani, hogy ez és ez a törvény (Verbőczy, 48-as áprilisi törvények, stb) a magyar alaptörvények összessége, ezek alkotják magát az alkotmányt?

És ha így van, akkor valóban nem kell új alkotmány an'block, csak leporolni a régiket, meg hozni egy 2011-es új aktualizáló alaptörvényt?

porfelhő 2011.02.04. 21:18:53

@a-kis-herceg:
Azt "elfelejtetted", hogy nyolcszázezer rokkantnyugdijas is van, Magyarországon. tehát biztosan találsz pártot, magadnak.:)))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 21:20:04

@parlamentarista:

Szerintem sem ebből áll a demokrácia, és egyet is értek. Azért jelezném, hogy nemzeti ünnepek terén Magyarország nem áll rosszul. A három nemzeti ünnep messze több, mint a nemzetközileg szokásos mennyiség. Németországban például csak egy van, a német egység napja. Többet nem találtak a történelmükből, amit ma ünnepelhetnének.

Máshol általában vallási ünnepek vannak. Magyarországon is vallási alapú az ünnepek nagy többsége, de máshol még ennél is több ünnep vallási alapú és még ennél is kevesebb nemzeti alapú.

Rákóczit és a kurucokat én is szívesen ünnepelném.

Egyik kedvenc történelmi eseményem, amikor az igen csekély létszámú (60 fő+civilek, nők) kuruc várvédő sereg a Habsburgok által lerombolásra ítélt 35 magyar vár egyikében, Csobáncon visszaverte a labanc hadak ostromát, sok sok sok száz (kb. 600, de ez tisztán csak a halottak száma) labancot, köztük rengeteg tisztet és magát Kreutz generálist is a másvilágra küldve 1707. február 25-én.

1709-ben aztán persze elfoglalták és felrobbantották a várat, de így is 7 évvel később a Habsburgok híres magyar várromboló rendelete után.

Ennyire kevés kuruc ennyire sok labancot nem ölt meg máskor máshol szerintem. Durván aránytalan mészárlás volt, jól kihasználták a vár nyújtotta védelmet.

jjulie 2011.02.04. 21:20:26

@aszekelyek:

a mártiriusz jó duma volt, megérdemelte

nem tudod hol mártiriusz manapság?

a-kis-herceg 2011.02.04. 21:22:13

@porfelhő:

félreértesz... vona gábor a belinkelt index videon mondta az én szövegem: nyugger + cigu...

csak én 2050-re 5-5 milliót szoktam mondani...

ha kicsit fejlődik, felnő hozzám, akkor belépek a pártyába...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.04. 21:22:18

@sárkányfő: vagy feletti bicepsszel. Tele a blogvilág ketrecharcossal...

porfelhő 2011.02.04. 21:24:41

@Pasztorella:
Aha! a nyugdijvédelem, a nyugdijak téeszesitése! valóban óriási siker.! nem tudom a fülkeforradalmárok, hogyan értékelik?
:)))))

aszekelyek 2011.02.04. 21:24:50

@porfelhő: NEm csak nevezi, mindent meg is tesz érte, hogy az legyen... Hiszen ők ártatlanok és tökéletesek is. Ez az egy biztos. Nem? Önkritikááát? Ők????? Vállalni magukat? Fasisztaaa, terroristaaa, elmebeteeeeg! Tőlük elvárni valami ilyesmit? Nem szokás, mondhatni szokatlan. Mindenek felett állók, vagy nem? Fülembe cseng a kedves bauer úr kiszólása, hogy a fiúk a pusztából nem tudják az illemet.....) IMF istenségnek illetlenség beszólni? :D na már ezt is tudjuk... Madách megírta rég. Dícséret illet csak, nem bírálat.....

porfelhő 2011.02.04. 21:26:38

@Pasztorella:
Aha! a nyugdijvédelem, a nyugdijak téeszesitése! valóban óriási siker.! nem tudom a fülkeforradalmárok, hogyan értékelik?
:)))))

aszekelyek 2011.02.04. 21:26:56

@porfelhő: Hiszen ők ártatlanok és tökéletesek is. Tőlük elvárni valami ilyesmit? Nem szokás, mondhatni szokatlan. Mindenek felett állók, vagy nem? Fülembe cseng a kedves bauer úr kiszólása, hogy a fiúk a pusztából nem tudják az illemet.....) IMF istenségnek illetlenség beszólni? :D na már ezt is tudjuk... Madách megírta rég. Dicséret illet csak, nem bírálat.....

aszekelyek 2011.02.04. 21:29:23

@jjulie: Birkaszagértők szintjén jó duma.

porfelhő 2011.02.04. 21:30:07

@a-kis-herceg:
Aha! bocsánat!:) van ilyen, hogy félreértenek valakit!:)

sárkányfő 2011.02.04. 21:30:56

@aszekelyek: nem értettél meg, de ezzel vissza is igazoltál, köszönöm.

a-kis-herceg 2011.02.04. 21:30:57

@porfelhő:

ezt tényleg felfoghatatlan hol élnek akik azt lehet mondani, hogy "megvédtük a nyugdíjakat", amikor szimplán magán tulajdon állami pénztárba utalásáról törvényben döntenek...

szimpla államosítás...

szerintem ez a melléduma a fides nek nagyon vissza fog még ütni...

aszekelyek 2011.02.04. 21:31:06

@Hepci: si, si, con provolone...:D

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 21:31:46

@parlamentarista:

Az állam az önkormányzati lakásokat sem piaci áron adja ki, hanem nagyon olcsón, amit a minimálbéresek, nyugdíjasok is meg tudnak fizetni.

Voltam albérletben, ahol egyetlen kis lyuk szobáért ötször annyi pénzt fizettem, mint a főbérlő az önkormányzatnak az egész jó nagy belvárosi lakásért.

Szóval nem igazán hiszem, hogy több embernek juthatna lakhatás, ha az állam a szociális bérlakások és a lakáshitel törlesztések támogatása helyett csupán az egyik módszert favorizálná és a másikat megszüntetné.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.04. 21:32:28

@aszekelyek: hihi, a Bauert lefotózták a mandineres ártányok (Kínai és Trágár), amint egy Fletó rendezvényről suttyomban kimenekítette a maradék ásványvizeket a kocsija csomitartójába. Egy magyar - szellemi - nábob.

a-kis-herceg 2011.02.04. 21:32:36

@jjulie: otthon van, mert ellopták a multkor a bicaját a kőbanyai önk elől...

porfelhő 2011.02.04. 21:35:10

@aszekelyek:
Ki a mindenek felett álló"? a Matolcsy?:)))))) Ja! vagy az Orbán V.:))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.04. 21:35:27

@sárkányfő: rosszul diagnosztizálsz, a tagolatlan írás gyakran a fékezhetetlen agytevékenység jele. A forradalmi lelkesedés meg nem antagonista a zíkúval, mint József Attila egyes korszakai is példát szolgáltatnak. Reá.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.04. 21:36:21

@a-kis-herceg: egy megélhetési tízpróbázó lehetett...

ulrike (törölt) 2011.02.04. 21:36:47

@a-kis-herceg: Mi mást mondhattak volna, ha egyszer a zemberek erre kötelezték őket a forradalom során? Talán hagyták volna figyelmen kívül a zembereket?

Ordnassac 2011.02.04. 21:38:47

@jjulie: az Országgyűlésben és a kőbányai önkormányzat képviselő-testületében. Szóval nem unatkozik.

porfelhő 2011.02.04. 21:39:17

@a-kis-herceg:
aha! nyudijak megvédése "fides" módra. illetve állami rendszerbe történő bevezetése, némi megfélemlitésel, vagy nyugdijak téeszesitése. :)
nem tudom a fülkeforradalmárok kevesebben lesznek-e, avagy többen ezután "az akolban".:)

a-kis-herceg 2011.02.04. 21:39:47

@ulrike: mondhatták volna, hogy a zemberek, a 2/3 zemberség az erre adta a felkenést... hogy államosítsanak mindent bőszen... osztán legyen kommenizmus, vagy nácizmus... de vmi legyen má... de mindenképp más, mint volt. mert az nem jóóó

aszekelyek 2011.02.04. 21:40:05

@sárkányfő: Persze, hogyne,... ha nem így van, akkor is... :) Nagyságodat senki nem érti meg a pórnépből, nyilván....csak a szürkébb állományúak, a 14o IQ felettiek. Miért is nem a MENSA Hungaricában blogol, ki érti?

nyünyüge 2011.02.04. 21:40:47

@porfelhő:
Azt hiszi, hogy egy vitában le kell győzni a másikat.
Jól odamondogatni. A higgadt érvelés helyett.

Ráadásul erre a hangvételre itthon van igény.

aszekelyek 2011.02.04. 21:42:43

@porfelhő: Fuss neki mégegyszer! Ha akarod és dolgozol rajta, meglesz az a szövegértés, meglátod. IMF istenség , onnan próbáld...

porfelhő 2011.02.04. 21:43:35

@nyünyüge:
Van igény. a fülkeforradalmárok körében. a harcias stilusra, "csak" az a probléma, hogy erre Európa nem "vevő".

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 21:43:37

@elendem:

Szép, szép, de az egész csak filozófia, vagy jogelmélet. Illetve hívhatjuk parasztvakításnak is.

Hol, mikor számol el a hatalom a népnek?

Legfeljebb ha sikeres forradalom tör ki és felelősségre vonják a régi hatalmat.

De alkotmányosan, békésen ugyan nem.

Amúgy a Szent Korona a szent korona tagjait jelképezi.
A szent korona tagjai a választópolgárok.

Úgy kell elképzelni, mint egy zárt részvénytársaságot.

ez jóval földhözragadtabb, bár szintén elég misztikus és szimbolikus, mint a népre hivatkozni bármiféle valós tartalom és alap nélkül.

Idézet az alkotmányból:

"A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja."

Nem gyakorolja.

A képviselők nem a választóik véleményét képviselik, hanem a pártjukét.
A nép általi közvetlen hatalomgyakorlás intézménye pedig rendkívül csökevényes, de még azt is igencsak akadályozza az országgyűlés és egyéb állami szervek?

Hány népszavazási kezdeményezést indítottak eddig és abból mennyiből lett népszavazás?
S mennyiből nem lett nem a szükséges aláírások hiánya miatt?

jjulie 2011.02.04. 21:43:45

@aszekelyek:

te csak a birkaszintről meg a birkaszagról nyilatkozz

birkából sem lesz szalonna

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.04. 21:45:15

@nyünyüge: rájuk bandzsít és végük van, letöri a kilincsorrukat. :)

ulrike (törölt) 2011.02.04. 21:45:50

@a-kis-herceg: Annyira nem volt jó, hogy most szegény Budai elvtársnak kell folyvást vizsgálódnia.

a-kis-herceg 2011.02.04. 21:46:03

@porfelhő: @nyünyüge:

a magyarok NYIL*AITÓL ments meg uram minket!

(*atkozat)

porfelhő 2011.02.04. 21:46:04

@aszekelyek:
Van szövegértésem. miért istenség az IMF?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.04. 21:46:49

@jjulie: perkelt? Bár tudom, nem marketinges étel, azok inkább szezámmagos tigrisrákot esznek verbénacoulis-val.

aszekelyek 2011.02.04. 21:48:23

@Hepci: Illetlenek ezek a fotósok is. Biztos csak megkérték, hogy tegye be és hozza vissza legközelebb.:D

a-kis-herceg 2011.02.04. 21:49:53

@porfelhő:

európa és a világ újra tőlünk retteg...

stílszerű lett volna ha matolcsy levelét egy lovas magyar nyillal lövi fel az IMF székház kapujára...

az lett volna hatásos...

ulrike (törölt) 2011.02.04. 21:50:26

@Hepci: De azért abban, mit József Attila írt, mindig volt szépség és értelem. Írta volt akármelyik időszakában is.

a-kis-herceg 2011.02.04. 21:51:23

@aszekelyek: hol láthatók azok a fotok?

egyébként lehet hogy a teljes rendezvényt a saját étel-italával látta el és a maradékot vitte haza. vagy nem?

ulrike (törölt) 2011.02.04. 21:52:52

@ulrike: Vagy az IMF bejáratát beveri egy buzogánnyal. Esetleg - Lőwy Árpádosan - a farkával.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 21:52:56

@Teremszolga:

"Ejh, vajh mi az alkotmányozási kényszer?"

Ezt kérdezem én is.

"Jogi értelemben alkotmányozási kényszer nincs."

Szerintem sincs. Sőt el nem tudom képzelni, hogy mikor van ilyen kényszer és milyen is az. Ki kényszerít kiket pontosan mire is?

"Miért? Mert - minden ellenkező és rosszindulatú híreszteléssel szemben, amely legtöbbször a tudatlanságból fakad - Magyarországnak egy európai színvonalú jogállami és demokratikus Alkotmánya van."

Az 1949. évi XX.-as törvény, amelyet kommunista diktatúra idején fogadott el a kommunista országgyűlés 1989-ben.

Biztos így kell megalapozni és meghozni "egy európai színvonalú jogállami és demokratikus Alkotmányt"?

Amelyikre hivatkozva megakadályozták (a Sólyom féle alkotmánybíróság) a kommunizmus alatt bűnt elkövetettek felelősségre vonását, és így a valamelyest valódi rendszerváltást is?

"Vagyis ha akarunk is rajta változtatni, az leginkább konszolidációs célú módosítás, mert néhány kisebb hiba, mint minden absztrakt jogi normában van. Alkotmányozási kényszer tehát az, amikor az ALkotmány nem képes garantálni polgárainak védelmét az államhatalommal szemben. Mikor működésképtelen az állam."

Amikor működésképtelen az állam, akkor hogyan tudná a saját állampolgárait fenyegetni?

Amikor az állampolgároknak valós félnivalójuk lehet az államtól, akkor az az állam szerintem nagyon is működik.

ulrike (törölt) 2011.02.04. 21:54:09

@a-kis-herceg: Bocs, ezt neked szántam, nem magamnak.
Vagy az IMF bejáratát beveri egy buzogánnyal. Esetleg - Lőwy Árpádosan - a farkával.

aszekelyek 2011.02.04. 21:54:54

@porfelhő: Nem jó még. Dolgozz rajta. Istent játszanak. Kritizálni őket istenkáromlás. Szerintük. Nem szerintem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.04. 21:57:33

@a-kis-herceg: minden meglehet, még az is, hogy a főétel körömpörkölt volt á la Bauer.

a-kis-herceg 2011.02.04. 21:58:25

@ulrike: nekem az eu elnökségre is volt egy tippem...

amig itt vannak az eu országok vezetői, addig egy kommandóval elfoglalni a fővárosokat...

nem lenne eu ban példa nélküli: "Huszárcsíny", 1757

torokgaborelemez.blog.hu/2010/11/18/286_terhes_a_kormany/fullcommentlist/1#c11654568

aszekelyek 2011.02.04. 21:59:05

@a-kis-herceg: Ezt írtam én is. Biztosan megkérték a szállításra:D Hepci szerint mandíneresek készítették. Tehát ott keresd de inkább tőle kérdezd.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 21:59:22

@parlamentarista:

Ha jól értem, akkor ebben az általad javasolt rendszerben onnét lesz pénz helyben, hogy a helyi takarékpénztárak hitelpénzt teremtenek?

Jól értem?

a-kis-herceg 2011.02.04. 21:59:31

@Hepci: birka köröm ? vagy ökör köröm ?

jjulie 2011.02.04. 22:00:02

@Hepci:

látom megérintett a marketing, koztolgatod, izlelgeted

beindult már a kettős spirálod?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.04. 22:00:23

@a-kis-herceg: utána rögtön felállítanánk egy nagy összeurópai médiatanácsot, aminek a Zagyva Gyula lenne az elnöke.

porfelhő 2011.02.04. 22:00:35

Szalai nyilatkozott!

Nem változtatna érdemben a helyzeten, ha átalakítanák a médiatanács összetételét - fejtette ki egy kérdésre Szalai Annamária"

A médiatanács elnöke hangsúlyozta: bízik abban, hogy bölcs döntéseket fognak hozni a jövőben, és a munkájuk alapján ítélik meg őket.

"Nem állítom, hogy én is mindig jó döntést hoztam az elmúlt hét évben, de minden döntésem következményét emelt fővel vállalom" - mondta Szalai Annamária, hozzátéve: ez eddig is így volt, és ezután is így lesz."

www.hirextra.hu/2011/02/04/szalai-nyilatkozott/

A cikkben emlékeztettek: európai szinten is számos bírálat érte az új médiaszabályozást amiatt, hogy a kétharmados kormánypárti többség csak a Fidesz által jelölt tagokat választotta be a médiatanácsba. Korábban Neelie Kroes médiaügyekért is felelős EU-biztos is kétségeit fejezte ki a médiatestület függetlenségét illetően. "Ezen aggályát azonban nem vehette bele a vizsgálatba" - emlékeztetett a Népszabadság.

A bizottság ugyanis nem tud olyan EU-előírásra hivatkozni, amely alapján megkérdőjelezhetné a hazai szabályozást, mivel az uniós irányelvek csupán a médiahatóság függetlenségének követelményét fogalmazzák meg, de nem sorolják fel e függetlenség kritériumait - írták a cikkben."

Elnézést egy kicsit hosszúra sikerült. de nekem úgy tünt "csak " igy van értelme. a belinkelt szövegnek.:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 22:01:56

@sárkányfő:

Hát amíg csak az a blog mondja, addig a nem csak a vincentek örülhetnek. :-)

a-kis-herceg 2011.02.04. 22:02:31

@Hepci: hm hm . vagy a vezetőket mind lefogni Gödöllőn és kényszeríteni őket, hogy V.Orbánt vegyék pajzson vállra és a Duna jegén kiáltsák ki az EU királyává...

aszekelyek 2011.02.04. 22:03:17

@jjulie: Nem veszem el a kenyeredet..... Birkacsöki Boborján fiam :) Éjjé csak meg belőle. Van nekem szívem:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.04. 22:04:47

@jjulie: egyelőre csak kettős látásom van, ha nagyon hidegből bemegyek nagyon meleg helyre. De még alakulhat.

ulrike (törölt) 2011.02.04. 22:05:14

@Hepci: Marhafarokról nem lehetne szó?

a-kis-herceg 2011.02.04. 22:08:08

@aszekelyek: de én erre még azt is mondtam, hogy bizonyára a saját kontójára ő vitte a buliba a sütit és az üccsit. így a maradékot persze hogy ő vitte el... a köv. buliba

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.04. 22:08:13

@ulrike: inkább fartő. Jó perkeltnek. Verbénacoulis nélkül.

porfelhő 2011.02.04. 22:09:09

@aszekelyek:
nagyon is jól értem. de ha békén hagynál az még jobb lenne. érted, ugye?

aszekelyek 2011.02.04. 22:09:11

@Hepci: A mákvirágok családjájához tartozik, papaverin alfaj...:DDD Na jó, mentem aludni:) jóccakát!

jjulie 2011.02.04. 22:09:19

@aszekelyek:

mi ez a rengeteg pont, meg kettőspont, meg zárójel

parlamentarista 2011.02.04. 22:09:45

@Akitlosz:
a lakhatás biztosítása az esetek jelentős részében nem szociális juttatás, hanem arról, hogy alacsony lakbért kell fizetni, és ha valakinek nincs jövedelme, akkor közmunka programokban kell részt venni. és ha nem hajlandó, akkor megy a hajléktalan szállóra, amit fenntartanak az egyházak. ha valaki korlátozottan munkaképes, vagy munkaképtelen, csak akkor kap a társadalombiztosítástól (az államtól) valamilyen ellátást, és akkor abból fizeti ki az olcsó bérlakást, ha nincs saját tulajdona. tehát ennek nincsenek extra költségei.

a magyar állam évente 1 milliárd eurot fizet ki lakástámogatásként. matolcsy ezt akarja egy nemzeti eszközkezelő társasággal kiegészíteni úgy, hogy az állam átveszi a bankoktól az összes követelést, persze ahhoz előbb ki kellene fizetni a őket. ehhez kell a magánpénztári megtakarítás. és akkor az államnak kell törleszteni. ha valaki nem tud fizetni, akkor az állam tulajdonhoz jut, és ugyanazt a lakást visszabérli.

ez abban különbözik az önkormányzati rendszertől, hogy ott tervezetten felhúznak egy társasház tömböt, vagy többet, amennyire igény van, létesítménygazdálkodás van, és nem az, hogy az állam össze vissza szerez tulajdonjogot, és amúgy mi van, ha valaki a lakást nem tudja bérelni sem, mert ugye törleszteni is azért nem tud, mert nincs elég jövedelme, akkor vajon a bérlethez hogy lesz. a minisztérium elszórtan hogyan biztosít majd munkát. az önkormányzat az, ami képes ezt menedzselni, és nem a kormányzat.

ulrike (törölt) 2011.02.04. 22:10:45

@a-kis-herceg: Ja, ja augusztus 20.-án a tüzijáték előtt.

aszekelyek 2011.02.04. 22:12:09

@porfelhő: Kérdezősködni teccett....:D illetlenség nem válaszolni.

ulrike (törölt) 2011.02.04. 22:12:11

@Hepci: És a németek oxenschwanzsuppéja?

porfelhő 2011.02.04. 22:12:15

@aszekelyek:
nagyon unom már, hogy "értelmetlenül" ízekre szedet a kommentjeimet. ne tedd, ha kérhetlek!!!

porfelhő 2011.02.04. 22:14:32

@aszekelyek:
bocs. "szeded" a kommentjeimet. ha nem irt volna, nem válaszoltam volna. azért teccettem kérdezni, mert unom magát.:)

aszekelyek 2011.02.04. 22:15:15

@porfelhő: Biztosan én csináltam azt? Aludj rá egyet. Nem háborgatlak. Én is alszom.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 22:15:41

@aszekelyek:

Ennyi, én sem zártam csupán ki. Nem mondom, hogy sok esélye volt, de benne volt a pakliban. Másrészt most utólag könnyen vagyunk okosak és bátrak, azért 1989-ben ez még nem volt ennyire könnyedén vehető, 1988-ban meg pláne nem.

Én nem hibáztatom az akkoriak az elvtelen mutyikért, de azért igen, hogy az ideiglenes alkotmányból állandó lett és véget is ért a rendszerváltás 1990-ben. Pedig folytatódnia kellett volna miután kivonultak a szovjetek, 1991-ben, 1992-ben.

De ezt éppen az 1989-es alkotmány alapján akadályozták meg.

Ez már nehezebben elfogadható, s így csak egy fordulatról beszélhetünk, teljes rendszerváltásról ugyan nem.

Ezért is hívják a kelet-közép európai államokat posztkommunistának, mert kicsit csökkentett intenzitással, kicsit máshogy, "demokratikusan", de azért csak tovább élhetnek, és sokszor kormányozhatnak is a korábbi kommunista állampártok.

sárkányfő 2011.02.04. 22:16:37

@Akitlosz: na és te mit gondolsz, megzsarolták a magyar népet és államosították a pénzt vagy úgy, ahogy Matolcsy mondja, meg Orbán: az emberek szabad akaratukból választottak?

aszekelyek 2011.02.04. 22:17:59

@a-kis-herceg: Tőlem oda viszi a Democharta vizét, ahová hagyják. A sajátját is. :D

a-kis-herceg 2011.02.04. 22:19:12

@sárkányfő: :) zsoltikA az nem gondol. az csak beszél és ír...

porfelhő 2011.02.04. 22:21:09

@aszekelyek:
jól teszed, ha nem háborgatsz. megköszönöm.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.04. 22:22:50

@ulrike: azzal nem élek, húslevest inkább csak krémlevesbe rejtett alaplé formában szoktam fogyasztani.

aszekelyek 2011.02.04. 22:23:17

@Akitlosz: Az, hogy nem mentek tovább, sztem a mutyi része volt.Ahogy az alkotmány, az ideiglenes , máig őrizgetése is.Akkoriban persze ez még nem lehetett világos.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 22:23:18

@aszekelyek:

Szerintem ott sem, de nem tisztem az ügyben ítélkezni, annyira alaposan nem ismerem a tényállást. :-)

porfelhő 2011.02.04. 22:25:31

@a-kis-herceg:
igen. európa tőlünk retteg, és rajtunk a világ szeme.
ezt is elértük "hatalmas, óriási siker".....

aszekelyek 2011.02.04. 22:25:48

@Akitlosz: Elvi kérdés volt csupán:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 22:28:34

@aszekelyek:

Én is így értékelem és így hiszem.

Akkoriban még ezt valóban nem lehetett tudni.

A mutyik, a politika érdemi része nem nyilvános, nem publikus.

Ha a politikusok úgy és olyan stílusban tárgyalnának egymással zárt ajtók mögött, mint ahogyan a beszédeiket mondják a választók tömege előtt, akkor nem igazán tudnának megegyezni semmi konkrétumban, legfeljebb csak lózungokban.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 22:45:46

@tibapó:

Alkotmány:

28/C. § (1) Országos népszavazást döntéshozatal vagy véleménynyilvánítás céljából lehet tartani, a népszavazás elrendelésére kötelezően vagy mérlegelés alapján kerül sor.

(2) Országos népszavazást kell tartani legalább 200 000 választópolgár kezdeményezésére.

(3) Ha az országos népszavazást el kell rendelni, az eredményes népszavazás alapján hozott döntés az Országgyűlésre kötelező.

(4) Mérlegelés alapján országos népszavazást a köztársasági elnök, a Kormány, az országgyűlési képviselők egyharmada vagy 100 000 választópolgár kezdeményezésére az Országgyűlés rendelhet el.

(5) Nem lehet országos népszavazást tartani:

a) a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről és illetékekről, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvények tartalmáról,

b) hatályos nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségekről, illetve az e kötelezettségeket tartalmazó törvények tartalmáról,

c) az Alkotmány népszavazásról, népi kezdeményezésről szóló rendelkezéseiről,

d) az Országgyűlés hatáskörébe tartozó személyi és szervezetalakítási (-átalakítási, -megszüntetési) kérdésekről,

e) az Országgyűlés feloszlásáról,

f) a Kormány programjáról,

g) hadiállapot kinyilvánításáról, rendkívüli állapot és szükségállapot kihirdetéséről,

h) a Magyar Honvédség külföldi vagy országon belüli alkalmazásáról,

i) a helyi önkormányzat képviselő-testületének feloszlatásáról,

j) a közkegyelem gyakorlásáról.

---

Ennyi lenne a szabály. A gyakorlat meg egy másik kérdés.

Akadt pár kezdeményezés ami semmiféle korlátba nem ütközött, telejsen szabályos és törvényes volt, mégsem engedték népszavazásra bocsátani.

Például a Munkáspárt kezdeményezése a NATO-ba lépésről történő népszavazásról.

Az országgyűlés illetve egyéb állami szervek a nekik nem tetsző népszavazási kezdeményezések népszavazásra bocsátását rendszeresen elszabotálja.

Civil Mozgalom kezdeményezése a képviselői költségtérítésről sem kerülhetett népszavazásra, de az államformáról sem engednek szavazni, sem a kisebb országgyűlésről.

porfelhő 2011.02.04. 22:49:25

A képviselők jól jártak az adóváltozásokkal!

Sokkal jobban jár az új adórendszerrel, aki sokat keres és sok gyermeket nevel, a kiskeresetűek nettó fizetése viszont csökken, őket az állam kárpótolja, ha az állami szférában dolgoznak.
az adószakértő szerint. a gyerektelen, alacsony keresetűeknél néhány száz forintos eltérés várható a kedvezőtlen irányba, így náluk a nettó kereset csökkenni fog.

www.hir24.hu/belfold/211261/a-kepviselok-jol-jartak-az-adovaltozasokkal.html

A képviselők több-százezerrel visznek többet haza.

érdemes elolvasni.!

Terniak 2011.02.04. 22:57:19

@Akitlosz: "Szerintem sincs. Sőt el nem tudom képzelni, hogy mikor van ilyen kényszer és milyen is az. Ki kényszerít kiket pontosan mire is?"

Pedig jó pár ilyen helyzetet megélt már ez a nemzet. A köztársasági kisalkotmány, de a 89-es Alkotmány is ilyen "kényszerhelyzetben" született. Mert a politikai közösség valami tartalmilag teljesen mást akart. Politikai közösség alatt pedig nem a politikai elitet értem, vagy nem csak ezt, hanem a közösségért tenni akaró polgárokat. Azt hiszem a köztársasági kisalkotmány megszületése kapcsán pedig nem kell külön részletezni, hogy mi kényszerítette az akkori magyar társadalmat a dokumentum megalkotására. De mondhatnám az 1848-as törvényeket is, mint a történeti alkotmányunk egy nagyon fontos részletét.

"Az 1949. évi XX.-as törvény, amelyet kommunista diktatúra idején fogadott el a kommunista országgyűlés 1989-ben."

Ez egy nagyon érdekes felvetés. a Polgári Törvénykönyvet 1959-ben fogadták el, máig hatályos. Az államigazgatási eljárásról szóló törvény 1957-es, 2004-ig volt hatályban. A polgári perrendtartásról szóló törvény máig az 1952-es évszámot viseli. A családjogi törvényünk 1952-es.
Ezek az emberek életét meghatározó legjelentősebb törvényeink. TARTALMUK SZERINT ezek JOGÁLLAMI TÖRVÉNYEK! nem tudom ezt tovább magyarázni, vagy érted, vagy szándékosan nem akarod érteni, mit jelent a TARTALOM és a FORMA közötti különbség.

"Amelyikre hivatkozva megakadályozták (a Sólyom féle alkotmánybíróság) a kommunizmus alatt bűnt elkövetettek felelősségre vonását, és így a valamelyest valódi rendszerváltást is?"

A bűnösök felelősségre vonására lehetőség van. Lásd sortűzperek. Azt meg kérd számon a FIDESZEN is, hogy miért nem sikerült soha az elmúlt húsz évben ügynöktörvényt alkotni.

"Amikor működésképtelen az állam, akkor hogyan tudná a saját állampolgárait fenyegetni?"

itt valóban félreérthetően fogalmaztam. Két különböző dologről van szó. Működésképtelen az állam pl. a III. francia köztáraság idején. Erre utaltam. Volt is bizony alkotmányozási kényszer náluk is.

"Amikor az állampolgároknak valós félnivalójuk lehet az államtól, akkor az az állam szerintem nagyon is működik."

Az Alkotmány éppen arra szolgál, hogy akkor is ha egy erős állam van, legyenek garanciák, amelyek kordában tartják. Ez egyébként pont egy régi rossz beidegződés nálunk, hogy ha az állam működik, akkor az valami eredendően rossz. Nem az, de ettől még garanciák kellenek.

De ezek a garanciák most is megvannak az Alkotmányban.

Terniak 2011.02.04. 23:05:18

@Teremszolga: Ja, ki ne felejtsem a Büntető Törvénykönyvet - 1978. évi IV.-es.

trabant 2011.02.04. 23:08:49

@porfelhő:

A legszánalmasabb Matolcsy-érv kimaradt a link idézetnél:

"Az államosítás felszabadítás

Matolcsy minisztériuma sérelmezi azt is, hogy az IMF a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer felszámolását „de facto államosításnak” nevezi. „Ezzel szemben az állami nyugdíjrendszerbe a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagok 97 százaléka lépett vissza. Miután ez az emberek szabad döntése alapján történt, ezért ez semmiképpen nem nevezhető államosításnak” – írja a közlemény.

Orbán Viktor szerdán ehhez hasonlóan az emberek szabad döntéseként és összefogásként jellemezte a 97 százalékos átlépési arányt, ugyanakkor sokatmondóan azt is elárulta: a pénztáraknál maradt 3 százalék „pontosan arra elegendő, hogy azt tudjuk mondani, volt választási lehetőség”."

Az alábbi rész kétségbe vonja Matolcsy logikai és értelmezési képességeit, mert az önkényes államosításnak nincs köze a lustaságból vagy bármilyen más okból semmi jelzést nem adók feltétlen egyetértéséhez.

Az is lehet, hogy annyira csóró a nép nagyobbik része, hogy arra a pár tízezer forintra is szükségük van, amit a reálhozam fölött hamarosan kézhez venni remélnek. Mottó: Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.
A logikai ficamos rész:

„Ezzel szemben az állami nyugdíjrendszerbe a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagok 97 százaléka lépett vissza. Miután ez az emberek szabad döntése alapján történt, ezért ez semmiképpen nem nevezhető államosításnak” – írja a közlemény."

Idézet helye:
hirszerzo.hu/profit/20110204_matolcsy_imf_vita#rss

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 23:23:55

@tibapó:

Ártani nem árt.
Csak egyrészt nem kötelezi a hatalmat semmire, ha pedig mégis figyelembe veszik az csupán egy kegy a népszerűségük növelésére, vagy éppen a népszerűség csökkenés veszélyének elkerülésére.

Ha nem lesz hatása nem igazán várható, hogy a sok százezer aláíró más módon folytatná a nyomásgyakorlást.

Egyszer aláírtam egy petíciót. végtére is USA belügy volt, de az egész világról alá lehetett írni.
Két amerikai szenátor gyűjtötte az aláírásokat.

Az 1990-es években volt egy tervezett NASA program, űrszonda küldésére a Plútóhoz Plútó-Kuiper Express néven. De aztán törölték spórolásból pénzhiányra hivatkozva.

Ezután kezdtek el a szenátorok aláírásokat gyűjteni és rengetegen csatlakoztak a kezdeményezésükhöz az egész világról, de persze főleg az USÁból. Írtak vietnámi veteránok, hogy ilyesmire szívesebben adóznak, és inkább ilyesmire költség a pénzt mint új tankokra.

Szóval jó ügy volt, és eredménye is lett. Új programot indítottak New Horizons néven és megépítették az eddigi legenergiaigényesebb pályán haladó űrjárgányt, a legerősebb rakétával felbocsátva.

Az első és eddig egyetlen jármű lett, ami felbocsátás után azonnal Naprendszert elhagyó pályára állt. Még aznap 12 óra alatt elérte a Hold pályáját.
Az külön érdekesség, hogy a szonda atombomba előállítására is alkalmas plutóniumot is visz magával energiaellátás céljából, és mivel ilyen atombombákat már nem gyártanak csak ezért újra kellett indítani a plutónium gyártást majd azt és a szondát őriztetni, nehogy valami terroristák megkaparintsák, vagy felrobbantsák és radioaktív szennyezés keletkezzen.

Jó dolog, hogy ennyien kiálltak a tudományért és ez sikerre vezetett, ami ugyan sok pénzbe kerül, de az eredmények és a haszon pénzben ki nem fejezhető. 2015. júliusában végre megtudhatjuk, hogy milyen bolygó is a Plútó.

Szóval van ilyen, de politikai kérdésekben jóval kényesebb és nehezebb ügy nyomást gyakorolni a hatalomra. Például a képviselők költségtérítése, mentelmi joga, visszahívhatósága stb.

Meg aztán bármi alól ki tudnak bújni, ha kötnek valami nemzetközi szerződést és akkor arról a témáról már nem lehet arról népszavazni.

De ugyan mi a túróért köthet és tarthat hatályban a kormány olyan nemzetközi szerződést, amivel az ország népének a többsége nem ért egyet?

porfelhő 2011.02.04. 23:25:44

Nyugdíjhozam: öröm a visszalépőknek, üröm a kormánynak.!

A pénztártagok többsége az állami rendszert választotta. Számos kérdés maradt nyitott. A legfontosabb, mikor lehet kifizetni a reálhozamokat. Mekkora összegel tud a kormány gazdálkodni. Nem lesz olyan olcsó, mint azt korábban lehetett hinni.

www.hir24.hu/gazdasag/211000/nyugdijhozam---orom-a-visszaleponek-urom-a-kormanynak-.

trabant 2011.02.04. 23:28:38

@porfelhő:

Még egy ilyen érv a kormánytisztviselők részéről, és az is falnak megy az érveik logikai hiányától, akinek csak nyolc általánosa van:

"A kormányszóvivő szerint a törvény nem igazságtalan, mert mindenkire vonatkozik. Nagy Anna azt mondta: ez a törvény két dologhoz kötött. Részben, hogy ki az, aki dolgozik, és ki az, aki gyerekeket nevel, legyen akár eladó, ápolónő vagy politikus. A kabinet kitart amellett, hogy az új adótörvény senkinek sem rossz."

www.hir24.hu/belfold/211261/a-kepviselok-jol-jartak-az-adovaltozasokkal.html

Ha egy faluban minden házba betörnek, az sem igazságtalan, merthogy mindenkit kiraboltak? Ez sem rossz senkinek, mert egyformán érintett benne mindenki.

Hol élnek ezek a fazonok?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.04. 23:44:17

@trabant: Magyarországon, politikai pártoktól függetlenül:
noemisszio.blog.hu/2011/02/04/vagyonbevallast_imitalnak?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

Fő a húsleves, csak sok legyen!:-(

"ez a törvény két dologhoz kötött. Részben, hogy ki az, aki dolgozik, és ki az, aki gyerekeket nevel, legyen akár eladó, ápolónő vagy politikus. "
Aki dolgozik, az nem ér rá sokat keresni általában! A politikus az más...neki jár ez+az!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 23:45:24

@tibapó:

Ha bármi módon kezdeményezést indítanak, amelyik az országgyűlési képviselők jelenlegi jogait vagy kiváltságait akarja mérsékelni, akkor azt ők fenyegetésnek fogják érezni, és meg fogják oldani, hogy ne lehessen sikeres.

A jogot emberek találják ki és emberek is alkalmazzák.
Kreatívan.

sárkányfő 2011.02.04. 23:49:33

Ezt olvassátok!

„Az 1956-os csodálatos forradalom - amelynek történelmi jelentőségét a magyar nemzet tudatában az sem csökkenti, hogy valószínűleg az Államvédelmi Hatóság készítette elő, szervezte és próbálta érdekei szerint felhasználni - már nem győzhetett, mert Jalta és Teherán megegyezései még életben voltak, és Amerika nem vállalta, hogy kihasít egy részt a Szovjet Birodalomból."
(Amerikai birodalom, Heti Válasz Kiadó, Budapest, 2004. 23. oldal)

A könyv szerzője egy bizonyos Matolcsy György, aki jelenleg nem diliházban ül, fehér köpenyes ápolók felügyelete alatt, ahogy ez minden civilizált országban lenne, hanem miniszterként működik közre népe kirablásában, és hagymázas lázálmairól oktatja ki az imf-t, az eu-t, meg kb. mindenkit.

tibapó 2011.02.05. 00:03:00

@Akitlosz: Szóval egyetértesz te is abban velem, hogy az alkotmányt érintő kérdésekben csak annyit tilt az alkotmány, hogy nem lehet népszavazással módosítani az alkotmány népszavazást érintő pontjait? Vagyis a mai alkotmány szabályaiba belefér egy olyan népszavazás, ami kikényszerítené az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását. Hogyan is fogalmaz az MSz petíciója?

"Mi, akik aláírásunkkal hitelesítve elfogadtuk a Magyarok Szövetsége által készített Magyar Alkotmányosság Alaptörvényét, az alkotmányos rend helyreállítása érdekében Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívását kezdeményezzük."

forrás:
www.magyarokszovetsege.hu/content/magyarorszag-alaptoervenye-magyarok-szoevetsege-javaslata

Mert nem csak az LMP-nek van kidolgozott javaslata, hanem Vukicséknak is, biz'a!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.05. 00:07:03

@tibapó:

Werbőczy munkája igen fontos, de sohasem lett törvénybe iktatva, sohasem volt hatályos.

De jól összegyűjtötte a dolgokat.
Valóban össze lehet szedegetni az íratlan alkotmányt, de nincs összeszedegetve és ízlés dolga is azért, kinek mi (nem) tetszik az elmúlt 1150 évből.

Például a monarchista legitimistáknak a pragmatica santio tetszik, amit viszont sokan kihagynának velem együtt a többi Habsburg jogszabállyal egyetemben. gondolom nem kell indokolni miért.

Vérszerződés, Szent István intelmei (ez nem törvény), Aranybulla igen fontos (ellenállási jog!), Szabad király(államfő)választás szabályai és fejlődése, Werbőczy (ez sem törvény), Rákóczi, 1848-1849, 1920 törvényei.

A teljesség igénye nélkül természetesen.

Ami ezekből következik azt kellene újrafogalmazni XXI. századi módon. Nincs az elvi ellentétben demokráciával, mindent mindennel össze lehet hozni.

De ehelyett inkább maradtak az illegitim (nép)köztársaság alkotmányánál és inkább azzal vállaltak közösséget.

trabant 2011.02.05. 00:07:22

@Akitlosz:

"A jogot emberek találják ki és emberek is alkalmazzák."

Lemaradt a vége a jogalkotáshoz és -alkalmazáshoz:

Kreatívan, saját kényük-kedvük szerint. Ha nem törvényes, majd törvénybe iktatják maguknak. Oszt´ jónapot.

tibapó 2011.02.05. 00:16:51

@tibapó: felhívom a figyelmet mindjárt a II. 3. § (3)-ra:

"Az Alaptörvény kisebb jelentőségű módosítására az Országgyűlés a nemzettel közösen jogosult oly módon, hogy az Országgyűlés által megszavazott javaslatot, a módosítást érintő pontonként külön-külön, az Államfő által kiírt népszavazás útján hagyja jóvá a nemzet"

Ebből különösen szimpatikus ez:

"...a módosítást érintő pontonként külön-külön ... népszavazás útján hagyja jóvá a nemzet."

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.05. 00:24:06

@sárkányfő:

Annyira engem nem érdekel ez a nyugdíj téma, és már eléggé nem kellemes hallgatni, hogy mindenhonnét ez folyik.

Azt sejtettem már a magánnyugdíjpénztárak bevezetésekor is, hogy ez a módszer valószínűleg nem fog beválni, abból nem igazán lesz nyugdíj és lám így lett. Nem örülök neki, de egyáltalán nem lep meg, sőt számítottam rá.

Rossz ötlet volt kivonni a járulékok egy részét a nyugdíjrendszerből, miközben a nyugdíjakat továbbra is fizetni kellett, amire hitelt vettek fel.

Ha a pénzt államadósság csökkentésre fordítják az jó. Ha másra, az nem jó.

Valami módon egyensúlyba kell hozni a befolyó nyugdíjjárulékok és a kifizetett nyugdíjakat.
Erre többféle lehetőség is van, a hitelből nyugdíjfizetés csak eltolja a problémát a jövőbe és még súlyosabbá is teszi.

Az önkéntes nyugdíjpénztárakat jó ötletnek tartom.

sárkányfő 2011.02.05. 00:37:15

@Akitlosz:
Sajnálom, hogy nem sikerült megértened azt amit kérdeztem. Elmagyarázom újra, hátha másodjára megérted, bár szerintem elég világos voltam elsőre is, de sebaj.

Tehát:
- nem azt kérdeztem, mi a véleményed a nyugdíjrendszerről.
- nem azt kérdeztem, mi a véleményed arról, mire fordítsák a pénzt.
- nem azt kérdeztem, mi a véleményed az önkéntes nyugdíjpénztárakról.
- stb.

Kifejezetten az érdekel, hogy az a módszer, az az eljárás, ahogyan rávették az embereket arra, hogy visszamenjenek az állami rendszerbe és vigyék oda a pénzüket is, tehát hogy ez a módszer kifejezetten a te véleményed, a te megítélésed szerint szabad választást biztosított az embereknek, vagy pedig zsarolás volt?

Előre is köszönöm a válaszod, amennyiben a kérdésre fogsz válaszolni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.05. 01:01:10

@Teremszolga:

Hiába jó a tartalom, ha a forma nem megfelelő.

Ha fontos és szükséges az a tartalom, akkor új jogszabályt kell hozni a régieket pedig hatályon kívül kell helyezni.

Ha valóban új rendszer lenne 1990-től, akkor az nem az 1946-1989 közötti jogszabályokra épülne, hanem újakra.

Ez a mai rendszer sokkal inkább vállal közösséget gyakorlatilag az 1946-1989 közötti rendszerrel és sokkal inkább elutasítja az 1946 előtti jogi és egyéb hagyományokat, azokat csak szimbolikusan tűri meg.

Azért érdekes köztársaság az, amelyik koronát tesz a címerre, a korona helyét valamiért mégiscsak az országházban érzi, de a "jogállami" alapokat döntően, az alkotmányt is beleértve, a korábbi kommunista rendszerből eredezteti.

Fontos a tartalom, de fontos a forma is.

Írtam már példának, hogy a bolsevikok 1919 tavaszán választójogot adtak a nőknek. (Nem új ötlet volt persze, már 1871-ben is lett benyújtva ilyen értelmű törvényjavaslat) azt a következő rendszer is elfogadta, de természetesen nem úgy, hogy valami bolsevik rendelet maradt hatályban, hanem új törvényt hoztak. Új forma, régi tartalom.

Régi tartalom, régi formában ugyanis megkérdőjelez bármiféle rendszerváltást.

Valahogy 1945 után sem működhetett a nyilas párt tovább immár "demokratikusan", és nem az ő törvényeikre, rendeleteikre épült az új kommunista rendszer sem.

Nem tudom mi olyan nehezen érthető ezen.

Túl sok minden maradt meg a korábbi rendszerből 1990 után is ahhoz, hogy azt gyökeres rendszerváltásnak lehetne nevezni.
Csak egy iránymódosítás volt, amit én az akkori helyzetet tekintve ugyan megértek, csak azt nem tartom szerencsésnek, hogy azóta is így maradt.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.05. 01:26:01

@tibapó:

Ezt még nem láttam. Jó, lényegében tetszik a koncepció, bár persze változtatnék pár apróságon.

Például nem együtt egy főnyi, hanem külön-külön egy-egy főnyi helyet adnék a szlovéniai és a horvátországi magyarság képviselőinek is. Szerintem fontos, hogy minden szomszédos ország magyarsága képviseltetve legyen legalább egy fővel. Ez nem sok, nem túlzó, viszont fontos.

Ez igen tetszik:

ELLENÁLLÁSI ZÁRADÉK

120.§

A magyar nemzet ősi hagyománya alapján ha bármelyik választott képviselőnk, képviselőink testületei, az Országgyűlés hazánk alkotmánya, alaptörvénye vagy a nemzet érdeke ellen tesz, örök időkre szabadságunkban áll annak ellenszegülni és ellent mondani anélkül, hogy jogsértést követnénk el.

:-)

Na ez a valódi magyar alkotmányosság, és alkotmányozás, nem az idegen alkotmányokból való összeollózás.

Köszönöm, hogy belinkelted.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.05. 01:33:59

@tibapó:

"Ebből különösen szimpatikus ez:

"...a módosítást érintő pontonként külön-külön ... népszavazás útján hagyja jóvá a nemzet." "

Ez így célszerű és praktikus.

Mert mi van ha hoznak egy jó sok cikkelyből álló alkotmányt, amit úgy általában nagy többségében elfogadhatónak tartok, de valamelyik egyetlen paragrafust viszont semmiképpen nem tudok elfogadni?

Akkor utasítsam el az egész alkotmányt?

Valóban paragrafusonként célszerű megszavaztatni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.05. 01:41:42

@sárkányfő:

Nem biztosított teljesen szabad választást.
A korábbi sem. Kötelezően belekényszerítették a pályakezdőket a magánnyugdíjpénztár rendszerbe. Ott semmilyen választás nem volt, nem szabad sem.

lüke 2011.02.05. 07:30:19

@Hepci:
hepcikém, ne oktasd öket , ez drága
vannak akik ingyen csinálják( s ami ingyen van ,az tudjuk milyen minöségü)

lüke 2011.02.05. 07:30:55

@Akitlosz:
esztet elfeledték, alzheimer

tibapó 2011.02.05. 08:31:49

@Akitlosz: "Valóban paragrafusonként célszerű megszavaztatni."

Ez egyébként élő probléma az önkormányzati testületi üléseken is (közgyűlés, bizottságok). Sok hasonló praktikus ügyrendi módosító javaslat mellett javasoltuk volna civilek, hogy vegyenek bele a helyi képviselőtestület SZMSZ-ébe egy ilyen passzust, de esélyünk nem volt az elfogadásra.

Végső módon úgy szokták ezt megkerülni, ha mondjuk van egy 6 pontból álló indítvány, és abból valakinek az egyik nem tetszik, akkor javasolja, hogy azt az egy pontot vegyék ki, vagy módosítsák, és a javaslat an'block B verzióként emígy fusson tovább a globális szavazáson. De ez nem ugyanaz, mert ilyenkor elmarad az érdemi vita. :(

sárkányfő 2011.02.05. 11:20:28

@Akitlosz:
Ez így biztosan nem igaz, a 3 millió manyup tag 2/3-a, 2 millió ember önként, teljesen szabad választással lépett be. Csak a pályakezdőknek volt kötelező, de ezt egyrészt ők sem bánták, másrészt nem hazudták a képükbe hogy szabadon dönthetnek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.05. 14:06:13

@tibapó:

Ez az módszer népszavazás esetében nem járható.

aszekelyek 2011.02.05. 14:07:15

Érdekes, hogy eltűnt az imént a bejegyzés! Megnéztem, nem én vagyok letiltva.No ilyen sem volt még.....

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.05. 14:09:00

@sárkányfő:

Az lenne a mondanivalóm lényege, hogy egyik módszert sem tartom igazán korrektnek, de egyik sem mozgatta meg annyira a vérnyomásomat, hogy ettől ne tudnék ugyanolyan nyugodtan aludni.

Ettől még megértem, ha mások nem így vannak ezzel.

ubul2000 2011.02.05. 14:10:11

@aszekelyek: valami gubanc van, eltünt a mellényes poszt

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.05. 14:14:11

@aszekelyek:

Nem gond, ez a téma úgyis fontosabb, az meg úgyis valószínűleg nem kellően megalapozott elemzés volt.

Én nem találtam semmit a Fidesz választás előtti programjában sem a kettős állampolgárság bevezetéséről, sem a Trianon gyásznapról, de még akár az egykulcsos adózás bevezetéséről sem.

Ezeket és más Fidesz intézkedéseket úgy előadni, hogy azok régóta szerepelnek a Fidesz programjában és ezért nem okozhattak meglepetést ...

hát ...

ubul2000 2011.02.05. 14:15:21

@aszekelyek: Írtam, hogy valami gubanc van, mert eltűnt a mellényes poszt. Hol látom, hol nem látom....

jjulie 2011.02.05. 14:21:41

@ubul2000:

talán szóltak a gábornak, hogy ejnye, ejnye

vagy felszólítás nélkül levették?

ubul2000 2011.02.05. 14:25:04

@jjulie: éppen neked készültem válaszolni a kozmopolita szdsz-s ártány témakörben :)))))
Lehet, hogy ezért?????

jjulie 2011.02.05. 14:39:06

@ubul2000:

remélem nem én öltem meg a mellényes témát

a-kis-herceg 2011.02.05. 14:39:12

nekem eltűnt a 322. poszt a radarról is...

bevittek mindenkit? TG átadta az adakat?

jjulie 2011.02.05. 14:42:10

@a-kis-herceg:

nekem is van radarom?

én csak a képernyőt figyelem

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.05. 14:45:33

Még egy fontos dologról nem esett szó.

Éppen azért hoztak a kommunisták 1949-ben egy törvényt, alkotmány néven, hogy többé ne keresse a nemzet a valódi alkotmányát, illetve az alkotmány szó kapcsán a kommunista alkotmányra gondoljon a magyar alkotmány helyett.

S éppen azért augusztus 20-án ünnepeltetik, hogy az alkotmány ünnepe legyen, és háttérbe szorítsa az eredeti ünnepet. A hatalomnak mindegy, hogy ki miért ünnepel a hivatalos ünnepnapon, ők úgy adhatják elő, hogy a tömeg az ő ünnepüket ünnepli.

Az új rendszer átveszi a régi ünnepeit részben új tartalommal.

Ugyanezért kiáltották 1989-ben is a kommunisták a köztársaságot pont október 23-án. Onnantól már ők is nyugodt lelkiismerettel ünnepelhettek október 23-án is.

Ahogy ugyanezért van decemberben karácsony, aminek természetesen semmi köze sincs Jézus Krisztushoz.

A római pogány ünnepekhez köze, amikor a téli napforduló után lekezdték ünnepelni a nappalok várható hosszabbodását.
Saturnalia ünnepségek is akkortájt zajlottak Szaturnusz isten tiszteletére.

Szóval csupán az erős konkurencia miatt találtak ki a keresztények is egy ünnepet maguknak ugyanarra az időre.

Na de nem ez a lényeg, hogy ez az egész 1949. évi XX. törvény augusztus 20-ával alkotmány dolog 1949 óta a mai napig a valódi magyar alkotmány ELFEDÉSÉRE szolgál.

Eszébe se jusson az embereknek, hogy nem is ez a valódi magyar alkotmány!

Iskolában persze nem oktatják. Nem véletlenül.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.05. 14:47:34

Na megjöttek a csetelő trollok is, nehogy olyan könnyen értelmes társalgást lehessen folytatni a felvetett témákról!

jjulie 2011.02.05. 14:48:01

@Akitlosz:

van még más mániád is?

jjulie 2011.02.05. 14:49:40

@Akitlosz:

menj a blogodra, ha itt nem kényelmes

ott nem fog zavarni a kutya sem

porfelhő 2011.02.05. 14:52:32

Nem értek semmit! Hova lett a "jobbikos" téma reggel óta!? mindig történik valami, és csodálkoznak, hogy "nyafogok".!:)))))

jjulie 2011.02.05. 14:54:22

@porfelhő:

meggondolta magát a gábor, és újraírja

ubul2000 2011.02.05. 14:54:58

@jjulie: Nem hiszem :)))))
Lehet, hogy már dolgozik a cenzúra????

Gábor előkerülhetne, hogy mayarázattal szolgáljon :))))

a-kis-herceg 2011.02.05. 14:55:47

@porfelhő: @jjulie: ez nagyon durva...

PS pont ezzel a bloggal kezdte a szélsőjobb elleni harcot?

durva... ilyen még nem volt. vagy 2 órája tűnt el...

jobb ha elmentek most otthonról...

a-kis-herceg 2011.02.05. 14:56:23

@ubul2000: ilyen esetekre nem adta meg a mobilszámát?

jjulie 2011.02.05. 14:56:30

@ubul2000:

előkerülhetne? az előzetesből?

jjulie 2011.02.05. 14:59:49

@a-kis-herceg:

gondolod, hogy bevihette a fogdába?

jjulie 2011.02.05. 15:01:09

@a-kis-herceg:

nem rossz, a "politikai zárlat" címszó alatt kell találgatni, mi történhetett

porfelhő 2011.02.05. 15:10:10

@jjulie:
Újraírja? az jó lesz, mert akkor nem leszek lemaradva. délelőtt nem volt időm netezni. :)

a-kis-herceg 2011.02.05. 15:10:28

@jjulie: huha.... igaz... nagy volt a mellény... a téma meg sikamós

porfelhő 2011.02.05. 15:12:47

@a-kis-herceg:
"elmentek otthonról" hova kell menni szerinted?

a-kis-herceg 2011.02.05. 15:14:47

ezt a karanténos logót minek tette fel? és miért az alkotmánynál? és ki van a rács mögött? egyáltalán ki melyik oldalon van?

a-kis-herceg 2011.02.05. 15:16:40

@porfelhő: igen azt írtam. menjetek el otthonról. egyrészt tul jo idő van... másrészt lehet mennek értetek... nem tudom írtál keményet? a jobbik poszthoz?

porfelhő 2011.02.05. 15:17:28

Hm. én egyáltalán nem is bánom, hogy a Török G. eltüntette azt a posztot. Nekem az is elég volt, hogy átolvastam a "feladatot" és a kommenteket.! Ne is tegye ide vissza. :))))

a-kis-herceg 2011.02.05. 15:17:38

ja és a karanténnak a "jele" az fekete sárga 2*2 négyzet...

en.wikipedia.org/wiki/Quarantine

a-kis-herceg 2011.02.05. 15:18:20

@porfelhő: nagyon durva volt a hangnem. ment a cigányozás...

a-kis-herceg 2011.02.05. 15:19:55

szerintem a 600 kommentet tartotta kevésnek ehhez a poszthoz... amig ezerig nem nyomjuk fel, addig nem kapjuk vissza a homokozót, a C ügyet

porfelhő 2011.02.05. 15:22:36

@a-kis-herceg:
Már délelőtt elmentem itthonról. "Csak" visszaküldöt a "keleti szél". nem irtam semmit. elolvastam a posztot, meg a kommenteket és ennyi elég is volt.

ubul2000 2011.02.05. 15:24:25

@a-kis-herceg: nem tapasztaltam semmi dúrva hangnemet, szerintem a manyup-vitához képest kifejezetten szolíd mederben folyt a társalgás

porfelhő 2011.02.05. 15:25:24

@a-kis-herceg:
Ment a cigányozás!? el tudom képzelni......

ubul2000 2011.02.05. 15:27:34

@Akitlosz: Jónak tűnik, persze volna néhány módosítóm hozzá, különösen a 14, 15/3, 20, 30/1 paragrafusokhoz. Azt meg egyenesen döbbenetesnek és felháborítónak tartom, hogy az 57/4/e-ből kimaradtak a lengyelek

porfelhő 2011.02.05. 15:27:37

@jjulie:
Te hova tüntél már megint? nem tetszik, hogy én itt vagyok? szóljál, ill. irjál és elmegyek. szépen, úgy ahogy jöttem....

ubul2000 2011.02.05. 15:30:02

Az index címlapján még fent leend

"Török Gábor A mellény marad"

ssi 2011.02.05. 15:34:43

google-ben is megvan, technika itt, technika ott :-))
torokgaborelemez.blog.hu/2011/02/04/322_a_melleny_marad

ubul2000 2011.02.05. 15:40:27

@manyike: le is mentettem izibe, ki tudja mit hoz a jövő :))))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.05. 15:41:09

@ubul2000:

Nekem is lenne módosító javaslatom, de ennél jobb tervezetet eddig még nem láttam.

Sokkal szabadabb, sokkal, modernebb, sokkal demokratikusabb és sokkal magyarabb is, mint a jelenlegi posztkommunista áldemokratikus szenfényvesztés.

a-kis-herceg 2011.02.05. 15:41:56

@ubul2000: @porfelhő: nem volt durva a hangnem. a poszt témája a cigányozás. CSAK tudományos okokból cigányoztunk...

@manyike: :)

ubul2000 2011.02.05. 15:43:44

@manyike: És érdekes módon így záródik, Simba hozzászólása után:
"Ez a bejegyzés nincs megjelentetve. Nem fűzhető hozzá komment."

ubul2000 2011.02.05. 15:45:08

@Akitlosz: kíváncsi leszek a poszt-szdsz-es (lmp) tervezetre, még nem olvastam, de meg fogom tenni

a-kis-herceg 2011.02.05. 15:47:51

tényleg az indexről olvasható a poszt... csak nem kommentelhető 14.00-tól... akkor kezdődött a rádiókabaré...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.05. 15:49:50

I. FEJEZET
AZ ALKOTMÁNY ÉS A SZENT KORONA KAPCSOLATA

A Szent Korona a magyar állam függetlenségét és folyamatosságát, a nemzet egységét, és örökös szabadságát megtestesítő jogi személy. Teste az ország testének, a földnek, a víznek, a levegőnek, az energiának jelképe és tulajdonosa. A Szent Korona e minőségében a teremtett világnak, az életnek, a természet törvényeinek a társadalmi törvényekkel szembeni elsődlegességét, fenntarthatóságát, és ezzel együtt az eljövendő magyar nemzedékek létfeltételeit biztosítja, ezért részei semmilyen körülmények között nem idegeníthetők el. Minden magyar állampolgár tagja a Szent Koronának. A Szent Korona minden hatalom és jog forrása, a legfőbb felség, ezért intézményétől az alkotmány semmilyen módon el nem választható.

II. FEJEZET
JOGFOLYTONOSSÁG A TÖRTÉNETI ALKOTMÁNNYAL, A MAGYAR ÁLLAM

1. §

(1) A magyar nemzet – ezen alaptörvény megvitatásával és elfogadásával – helyre állítja a történelmi alkotmány jogfolytonosságát, a közjogi hagyományokra épülő magyar államiságot.
(2) A magyar állam kötelessége, hogy jelen alaptörvény és történeti alkotmányosság alapján legkésőbb 2012. január 1-ig újraszabályozza Magyarország állam- és jogrendszerének teljességét.
(3) A magyar nemzet joga, hogy meghatározza államformáját, mindaddig az állami főhatalom gyakorlása jelen alaptörvény által szabályozott keretek között történik.

2. §

Magyarország független, demokratikus és alkotmányos jogállam.

3.§

(1) Az alkotmány – joghatályosan - nem szüntethető meg, nem függeszthető fel.
(2) Hatalmi fölény alkotmányt nem írhat, nem módosíthat. Törvénysértés jogot nem alapíthat.
(3) Az Alaptörvény kisebb jelentőségű módosítására az Országgyűlés a nemzettel közösen jogosult oly módon, hogy az Országgyűlés által megszavazott javaslatot, a módosítást érintő pontonként külön-külön, az Államfő által kiírt népszavazás útján hagyja jóvá a nemzet.
(4) Az Alaptörvény jelentősebb módosítására, így ezen Alaptörvénynek megalkotására kizárólag e célra megválasztott jogintézmény, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés jogosult. Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívása, és működése jelen Alaptörvény melléklete szerint történik.
(5) Senki és semmilyen szervezet nem jogosult elfogadni olyan törvényt, vagy úgy módosítani az alaptörvényt, hogy az létében vagy függetlenségében veszélyeztesse a nemzetet.

4.§

(1) Az önrendelkezés a nemzetet illeti, melyet közvetlenül népszavazás, népi kezdeményezés útján, valamint választott képviselői révén gyakorolja.
(2). A képviselők választásának és visszahívásának részletes szabályait külön törvény szabályozza.
(3) Senki és semmilyen szervezet tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos, vagy csalással történő megszerzésére, kizárólagos birtoklására.

5.§

(1) Magyarország jogrendszere biztosítja a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom közötti egyensúlyt, a köztájékoztatás működésének kereteit.
(2) Az Államfő őrködik az államhatalmi ágak egyensúlya fölött.

6.§

Magyarország fegyveres erői védik a magyar nemzet önállóságát, területi épségét.

7.§

Magyarország hivatalos nyelve a magyar.

8.§

Magyarország fővárosa: Budapest

9.§

Magyarország himnusza: Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye, Erkel Ferenc zenéjével.

10.§

(1) Magyarország zászlója három, egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű vízszintes sávból áll, közepén a Szent Koronás Magyar címer, a csüngőkkel.
(2) Magyarország címere pajzs alakban formált csúcsára állított harci pajzs alakú egység, függőleges tengelyében osztva. Baloldalt hétszer vágott mezőben négy ezüst, (a zászlókon fehér) és négy piros, egyenlő magas vízszintes sáv. A tengely jobboldalán: lenn zöld hármas halom, rajta háromágú virág koronán álló fehér, apostoli kettős kereszt, piros mezőben. A címerpajzs tetején a Magyar Szentkorona, a csüngőkkel.
(3) Történelmi nemzeti jelkép az Árpád házi hétszer vágott lobogó, amely négy fehér és négy piros, egyenlő magas vízszintes sávból áll, továbbá a kiterjesztett szárnyú kerecsen sólyom, köznapi nevén turulmadár.
(4) Állami megemlékezés kötelezettségével járó nemzeti ünnepeink:
a) március 15., az 1848-49-es joghelyreállító szabadságharc emlékére
b) augusztus 20., az államalapítás, a Korona felajánlás és Szent István király emlékére
c) október 23., az 1956. évi joghelyreállító szabadságharc emlékére
d) június 4.-e, október 6.-a és november 4.-e, nemzeti gyásznapjaink

III. FEJEZET
ALAPVETŐ JOGOK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK

11.§

(1) A magyar állam elismeri az emberek sérthetetlen és elidegeníthetetlen egyéni és közösségi alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam kötelessége.
(2) Az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó részletes szabályokat törvény állapítja meg. Az alapvető jogok lényeges tartalmát törvény nem korlátozhatja.

12.§

(1) Magyarországon minden embernek elidegeníthetetlen joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit sem lehet önkényesen megfosztani.
(2) Az emberi élet a fogantatástól a halálig tart A magzati létből adódó sajátosságokat külön törvény szabályozza.
(3) Senkit sem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni, és különösen tilos emberen a hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletet végezni. Az ember klónozással történő ismétlése tilos.

13.§

(1) Mindenkinek joga, hogy saját személyiségét szabadon kibontakoztassa, amennyiben mások jogait nem sérti, és nem ütközik az alkotmányos rendbe, vagy erkölcsi törvénybe.
(2) Magyarországon mindenkit megillet a szabadság és a személyi biztonság joga. Ettől csak a törvényben meghatározott okokból, törvényes eljárás során lehet megfosztani az állampolgárt.

14.§

(1) A törvény előtt minden ember egyenlő.
(2) A férfiak és nők egyenrangúak és egyenjogúak.
(3) A magyar nemzet tagja születésétől fogva: nemre, származásra, nyelvre, vallásra, lakóhelyre, állampolgárságra való tekintet nélkül minden személy, akinek elődei között legalább egy magyar származású és anyanyelvű felmenője van, és eskü erejű nyilatkozatban a magyar nemzet tagjának vallja magát, továbbá vállalja az ezzel járó alkotmányos kötelességek teljesítését.
(4) Magyar állampolgár az a személy, aki a mindenkori Magyarország területén született, vagy a magyar állampolgárságot honosítással, illetve visszahonosítással szerezte meg.
(5) Magyar állampolgárságot külön törvény szabályai szerint az jogosult megszerezni, aki a magyar nemzet tagja, vagy bevándorlási engedéllyel érkezett, büntetlen előéletű, magyar nyelven letette a nemzet és közjogának történetéből előírt vizsgát, és vállalva a sorsközösséget a magyarsággal, minden tudásával szolgálja Magyarországot. A nemzet tagja az állampolgársági honosítást a legkedvezőbb feltételekkel kapja meg.
(6) Magyarország állampolgárai származásra, foglalkozásra, nemzetiségre, vallásra, társadalmi helyzetre, valamint bármely veleszületett jellemzőire való tekintet nélkül egyenlő jogokat élveznek.
(7) A kettős vagy többes állampolgárságú magyar állampolgárok egyes tisztségekre történő választását, kinevezését az alaptörvény vagy más törvény korlátozhatja.

15.§

(1) A hit, a lelkiismeret, a vallás és a világnézet szabadsága sérthetetlen, ezt jogszabály sem korlátozhatja. Az állam világnézeti semlegességét és az egyházak jogállását külön törvény szabályozza.
(2) A vallásgyakorlás mindenki számára szabadon biztosított, azonban ez nem járhat mások jogainak, illetve a nemzeti érdek megsértésével.
(3) Senkit sem lehet lelkiismerete ellenére fegyveres hadi szolgálatra kényszeríteni.

16.§

(1) A magyar állam a nemzeti és etnikai kisebbségek számára biztosítja az önrendelkezés (autonómia) lehetőségét, melynek keretében maguk határozzák meg együttélésük alapelveit; saját kultúrájuk ápolását, anyanyelvük használatát, az anyanyelvi oktatást, a saját nyelven való névhasználat jogát.
(2) A kisebbségi jogok gyakorlása nem vezethet mások jogainak sérelméhez.
(3) A magyar állam biztosítja a kisebbségek egyéni és közösségi részvételét a közéletben. A kisebbségek helyi és országos önkormányzatokat hozhatnak létre.
(4) A kisebbségek tagjaival szemben semmiféle megkülönböztetés nem engedhető meg.

17.§

(1) Magyarországon mindenkit megillet a szabad véleménynyilvánítás joga. A valóságtól eltérő vélemény kinyilvánítása nem sértheti egyetlen egyén, vagy közösség önérzetét sem.
(2) A magyar állam elismeri és védi a sajtó szabadságát. Cenzúrának nincs helye. A sajtószabadság azonban nem sértheti az általános erkölcsi, vallási normákat. Valótlanság, rágalmazó vád senkiről nem állítható. A bizonyíthatóan szándékos vagy gondatlan félretájékoztatás bűncselekmény.
(3) Az (1) (2) bekezdésben foglaltak megsértésével kapcsolatos visszaélések részletes szabályait külön törvény rendezi.

18.§

(1) Magyarországon mindenkit megillet a jó hírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok, és a személyes adatok védelméhez való jog.
(2) Házkutatást csak törvényben szabályozott okokból lehet tartani.

19.§

(1) Minden magyar állampolgárnak joga, hogy békésen, fegyvertelenül gyülekezzék az ezt szabályozó törvény keretei között.

20.§

(1) Magyarország minden állampolgárának joga a törvény által nem tiltott célra szervezeteket létrehozni, illetőleg azokhoz csatlakozni.
(2) Politikai célt szolgáló fegyveres szervezet az egyesülési jog alapján nem hozható létre.
(3) Magyarországon a pártok az alaptörvény és jogszabályok tiszteletben tartása mellett szabadon alakulhatnak és tevékenykedhetnek. A pártok részére állami támogatás nem adható. A pártok kizárólag a tagjaik által befizetett tagdíjakból gazdálkodhatnak, és kampányt csak a közmédia segítségével, s az előírt költség átlépése nélkül folytathatnak.
(4) A pártok közhatalmat nem gyakorolhatnak. Pénzügyi felügyeletüket az ÁSZ, törvényességi felügyeletüket pedig a felsőház biztosítja.
(5) Minden magyar állampolgárnak joga, hogy gazdasági és társadalmi érdekeinek védelme céljából másokkal együtt szervezetet alakítson, vagy ahhoz csatlakozzon
(6) Minden állampolgár szabadon gyakorolhatja a sztrájkjogot, az ezt szabályozó törvény keretei között.

21.§

(1) Magyarországon a tulajdon, a birtokjog és az öröklési jog biztosított.
(2) A tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.
(3) Elidegeníthetetlen nemzeti vagyon a Szent Korona örökös tulajdona. Ennek részei:
a) Magyarország földterülete
b) a föld méhének kincsei
c) a felszín alatti vízkészlet
d) a folyóvizek és holtágak, közcélú felszíni vízi csatornák a természetes vízzel közvetlen kapcsolatban lévő tavak, valamint ezek medre,
e) a vízfolyások elhagyott medre és a folyóvízben újonnan keletkezett sziget,
f) az országos közutak, vasutak, vízi utak és az országos közforgalmú kikötők, a nemzetközi közforgalmú repülőtér, továbbá az ország területe feletti légtér,
g) a távközlésre felhasználható frekvenciák,
h) az atomenergia alkalmazását szolgáló üzemi létesítmények, berendezések és nukleáris anyagok,
i) a közművek, az energiaszolgáltatás és továbbítás hálózata,
j) a külön törvény szerint a nemzeti kulturális örökség részévé nyilvánított értékek.
(4) A nemzeti vagyon magántulajdonba nem kerülhet.
A nemzeti vagyon egyes elemei felett kizárólag magyar állampolgárságú természetes személy birtokjogot szerezhet.
A nemzeti vagyon egyes elemei felett külföldi természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet használati jogot szerezhet külön jogszabályban meghatározott feltételekkel.
(5) A Nemzeti Földalap terhére bármely felnőtt magyar állampolgár saját maga illetve családja ellátására, általuk történő művelésre termőföldet igényelhet.
(6) A nemzeti vagyonnal kapcsolatos szabályok további részleteit külön törvény szabályozza.

22.§

Magyarországon minden ember jogképes. A jogképesség az embert fogantatásának időpontjától kezdve illeti meg.

23.§

(1) Magyarországon a bíróság előtt mindenki egyenlő. Mindenkinek joga van a független, pártatlan bíróság előtti nyilvános tárgyaláshoz. A bíróság zárt tárgyalást rendelhet el, amennyiben a tárgyalás katonai titkot, vagy más nemzeti érdekből titkosított ügyet érint.
(2) Senki sem tekinthető bűnösnek, amíg bűnössége bizonyítást nem nyert.
(3) A büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga.
(4) Magyarországon mindenkit megillet a jogorvoslat joga.

24. §

(1) Mindenkit, aki törvényesen tartózkodik Magyarország területén - törvényben meghatározott esetek kivételével - megillet a szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztásának joga, beleértve a lakóhely vagy az ország elhagyásához való jogot is.
(2) Magyarország területén törvényesen tartózkodó külföldit, csak a törvénynek megfelelően hozott határozat alapján lehet kiutasítani.

25.§

Magyarországon mindenkinek joga van arra, hogy egyedül vagy másokkal együttesen írásban kérelmet vagy panaszt terjesszen az illetékes állami szerv elé.

26.§

(1) Magyarországon mindenkinek joga van a munkához, a munka és foglalkozás szabad megválasztásához.
(2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga.
(3) Minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének.
(4) Mindenkinek joga van a pihenéshez, a szabadidőhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz.

27.§

Magyarország tiszteletben tartja és támogatja a tudományos és művészeti élet szabadságát, a tanszabadságot és a tanítás szabadságát, de nem támogatja a nemzeti érdek ellen ható tanításokat, előadásokat, kiállításokat és kiadványokat.

28.§

(1) Minden állampolgár számára biztosított a művelődéshez való jog.
(2) A magyar állam ezt a jogot az ingyenes és kötelező óvodai és általános iskolával, képességei alapján mindenki számára hozzáférhető közép és felsőfokú oktatással, továbbá az oktatásban részesülők - tanulmányi eredményétől függő - anyagi támogatásával valósítja meg. A nevelési és oktatási intézmények feladata a tanítás, az ismeretek átadása, a nemzeti nevelés, az erkölcsi, szellemi, kulturális értékek személyiséget alakító közvetítése, valamint a társadalmilag hasznos, egyéni képességek felderítése és kifejlesztése.
(3) Az egyházi, alapítványi és magániskolák létesítésének jogát az állam biztosítja.

29.§

(1) A házasság és a család – valamint a legmagasabb rendű női hívatás az anyaság – az államrend különleges védelme alatt áll.
(2) A gyermekek gondozása és nevelése a szülők természetes joga és elsőrendű kötelessége.
(3) A szülők kötelesek kiskorú gyermekük erkölcsi, lelki, szellemi és testi neveléséről és taníttatásáról minden körülmények között gondoskodni.
(4) A házasságra, családalapításra és gyermeknevelésre kizárólag különnemű párok jogosultak.

30.§

(1) Magyar állampolgárságtól senkit sem lehet megfosztani, vagy magyar állampolgárt Magyarország területéről kiutasítani.
(2) Magyar állampolgár külföldről bármikor hazatérhet.
(3) A politikai üldözöttek – méltányosságból – menedékjogot élveznek Magyarországon, ha az üldözés ténye bizonyítható, s ha az üldözés erkölcsileg is elítélendő.

31.§

(1) Magyarországon választójoggal rendelkezik minden nagykorú, általános iskolai végzettséggel rendelkező magyar állampolgár, akinek állandó lakcíme Magyarország területén található.
(2) Magyarországon országgyűlési és önkormányzati képviselőnek választható minden nagykorú, választójoggal rendelkező, büntetlen előéletű magyar állampolgár, aki nem volt soha titkos szolgálatba szervezett, s nyilatkozik, hogy egyetlen nemzetközi titkos szervezetnek sem volt és jelenleg sem tagja, és nincs a Kincstárral szembeni tartózása.

32.§

(1) A haza védelme Magyarország minden állampolgárának kötelessége.
(2) Az állampolgárok általános honvédelmi kötelezettség alapján fegyveres vagy fegyver nélküli katonai szolgálatot, illetőleg törvényben meghatározott feltételek szerint polgári szolgálatot teljesítenek. A honvédelmi kötelezettség részletes szabályait külön törvény tartalmazza.

33.§

(1) Minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni.
(2) A közterhekre vonatkozó részletes szabályokat külön törvény tartalmazza.

34.§

(1) Rendkívüli állapot, szükségállapot idején az alapvető jogok gyakorlása - 12. § (1), (3), 13.§ (2), 14. § (2), 15. §, 16.§, 22. §, 23.§,29. § (2), 30.§, 36.§ kivételével - felfüggeszthető vagy korlátozható.
(2) Az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett igények, továbbá a kötelességek teljesítésével kapcsolatban hozott állami döntések elleni kifogások bíróság előtt érvényesíthetők.

35.§

A magyar állam kötelessége, hogy a területén élők számára a legmagasabb szintű testi, lelki és szellemi egészséget , esélyegyenlőséget biztosítsa.

36.§

A magyar állam kötelessége, hogy valamennyi állampolgára érdekeit képviselje. Szervezze és biztosítsa számukra a társadalmilag hasznos munkát és jövedelmet, valamint a szociális biztonságot, az öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság, és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetéshez szükséges ellátást.

IV. FEJEZET
AZ ÁLLAMFŐ

37.§

(1) Magyarország Államfője az állam legmagasabb szintű képviselője a bel- és külkapcsolatokban.
(2) Az Államfő gondoskodik az alkotmány tiszteletben tartásáról, döntései útján biztosítja a közhatalom rendezett működését, valamint őrködik az államszervezet alkotmányos működése felett.
(3) Az Államfő őrködik az állam és a Szent Korona szuverenitása és biztonsága, területi sérthetetlensége és oszthatatlansága, továbbá az államközi szerződések megtartása felett.

38.§

(1) Az Államfői jelöléshez legalább 50.000 választópolgár ajánlása szükséges.
(2) Az Államfőt 7 évre választják, általános egyenlő közvetlen titkos választójog alapján a leadott érvényes szavazatok többségével.
(3) Államfővé az a választójoggal rendelkező személy választható, aki erkölcsileg feddhetetlen, egyéni életútja és szaktudása alkalmassá teszi, valamint a 31§ (2) bekezdésében foglaltaknak megfelel, s megválasztását megelőző 20 évben kizárólag magyar állampolgársággal rendelkezett.
(4) Az Államfő választását a felsőház elnöke tűzi ki a hivatalban lévő Államfő megbízatási idejének lejárta előtt legalább 30 nappal.
(5) Amennyiben az Államfő megbízatása a hivatali idő lejárta előtt, az 54.§ (1) bekezdés b-g pontjaiban foglaltak szerint szűnik meg, a felsőház elnöke a megbízatás megszűnésétől számított 30 napon belül kiírja a választást. Az első és második fordulót, a megbízás megszűnésétől számított 60-90 napon belülre kell kiírni, munkaszüneti napra, az (1) (2) bekezdésben foglaltak szerint.
(6) Az Államfő választásának további szabályait külön törvény tartalmazza.

39.§

(1) Az Államfő megbízatási ideje hivatalba lépése napjától kezdődik, s részére az Országgyűlés tiszteletdíjat állapít meg.
(2) Az Államfőnek mentelmi joga van.

40.§

Az Államfő tisztsége összeegyeztethetetlen minden más állami, társadalmi, és politika tisztséggel megbízatással, vagy párthoz kötődéssel. Az elnök semmilyen más hivatalt nem viselhet, s nem lehet országgyűlési képviselő sem. Más kereső foglalkozást nem folytathat, és egyéb tevékenységéért - a szerzői jogi védelem alá eső tevékenységet kivéve - díjazást nem fogadhat el.

41.§

(1) Az Államfő hatáskörét, akadályoztatása vagy hivatali idő előtti megüresedés esetén átmenetileg a felsőház elnöke gyakorolja, azzal a korlátozással, hogy az Országgyűlést nem oszlathatja fel.
(2) A felsőház elnöke, az Államfő helyettesítése idején képviselői jogait nem gyakorolhatja, és helyette az elnöki feladatát a felsőház által kijelölt alelnök látja el.

42.§

(1) A magyar államot az Államfő képviseli.
(2) Az Államfő megbízza és fogadja a nagyköveteket és követeket.
(3) Az Államfő az Országgyűlés törvénybe foglalt döntését követően ratifikálja illetve felmondja a nemzetközi egyezményeket.

43.§

Az Államfő a belső és külső állambiztonsági ügyek általános irányítója. Tanácsadó testülete e téren az Országgyűlés illetékes bizottsága.

44.§

Az államfő a fegyveres erők főparancsnoka.

45.§

(1) Az Államfő részt vehet és felszólalhat az Országgyűlés és az országgyűlési bizottságok ülésein. Javaslatot tehet, szükség esetén utasíthatja az Országgyűlést törvény vagy határozat meghozatalára.
(2) Az Országgyűlés által elfogadott, ki nem hirdetett törvény esetén az Államfő előzetes normakontrollt kezdeményezhet.
(3) Kitűzi az országgyűlési és helyi önkormányzati általános választásokat.
(4) Ezen alaptörvényben meghatározott feltételek esetén feloszlathatja az Országgyűlést.
(5) Az Államfő jelöltjei közül az Országgyűlés egyszerű többséggel választja meg
- A Legfelsőbb Bíróság Elnökét
- Az Állami Főügyészt
- A Magyar Nemzeti Bank elnökét
- Az Állami Számvevőszék elnökét

46.§

Az államfő népszavazást kezdeményezhet.

47.§

Az Államfő megbízza és felmenti az egyetemek rektorait és tanárait, kinevezi és előlépteti a tábornokokat, bírákat, megerősíti tisztségében a Magyar Tudományos Akadémia elnökét.

48.§

Az állam szempontjából különösen jelentős ügyekben az Államfő összehívhatja a kormány ülését, ahol az ülésvezetés joga az Államfőt illeti.

49.§

Az államfő dönt az állampolgársági ügyekben.

50.§

Az államfő gyakorolja az egyéni kegyelmezés jogát.

51.§

Az Államfő adományozza a törvényben meghatározott címeket, érdemrendeket, kitüntetéseket, és engedélyezi viselésüket.

52.§

(1) Az Államfő dönt mindazokban az ügyekben, amelyeket külön törvény a hatáskörébe utal.
(2) Az Államtanács az Államfő döntéseit segítő, egyeztető, véleményformáló testület, amely az Államfőválasztás alkalmával legtöbb szavazatot kapó, legfeljebb 10 személyből áll. Az Államtanácsba csak olyan jelölt kerülhet be, akire a választás során legalább 100.000 szavazatot adtak, és a 31§ (2) bekezdésében foglaltaknak megfelel.

53.§

Az Államfő irányításával működik az Államfői Hivatal. Az Államfő állapítja meg a hivatal szervezeti és működési szabályzatát, nevezi ki és menti fel annak vezetőjét. A hivatal költségvetését az Országgyűlés határozza meg, és az Állami Számvevőszék útján ellenőrzi.

54.§

(1) Az Államfő megbízatása megszűnik:
a) a megbízatás idejének lejártával,
b) visszahívásával
c) az Államfő halálával,
d) a feladatkör ellátását 90 napon túl lehetetlenné tevő állapottal,
e) az összeférhetetlenség kimondásával,
f) lemondással,
g) az Államfői tisztségtől való megfosztással.
(2) Az országgyűlési képviselők egyötödének indítványára a Legfelsőbb Bíróság állapítja meg, hogy az Államfő, feladatkörének ellátását 90 napon túl lehetetlenné tevő állapotban van.
(3) Ha az Államfővel szemben tisztsége gyakorlása során összeférhetetlenségi ok merül fel, az országgyűlési képviselők egyötödének indítványára, az összeférhetetlenség kimondásáról a Legfelsőbb Bíróság dönt.

55.§

(1) Az Államfő személye sérthetetlen. Védelmét külön törvény biztosítja.
(2) Amennyiben az Államfő tisztsége gyakorlása során az Alkotmányt, az Alaptörvényt, vagy más törvényt megsért, vele szemben az országgyűlési képviselők egyötöde indítványozhatja a felelősségre vonást. Ebben az esetben az Országgyűlés felfüggeszti az Államfő mentelmi jogát.
(3) Az Országgyűlés határozatának meghozatalától kezdődően a felelősségre vonási eljárás befejezéséig az Államfő hatáskörét nem gyakorolhatja.
(4) Az Államfő cselekedeteit és mulasztásait a Legfelsőbb Bíróság bírálhatja el.
(5) Ha a Legfelsőbb Bíróság az eljárás eredményeként a törvénysértés tényét megállapítja, az Államfőt tisztségétől megfosztja, s Államfő-választáson többé nem indulhat.
(6) Amennyiben az Államfő bűncselekményt követ el, tisztségétől történő megfosztása után a büntetőeljárás rendes bíróság előtt zajlik.

56.§

Az Államfő tisztét csak akkor gyakorolhatja, ha az Országgyűlés előtt, az országos köztelevízió által közvetítve leteszi az Államfői esküt.

V. FEJEZET
AZ ORSZÁGGYŰLÉS

57.§

(1) Az Országgyűlés Magyarország törvényhozói hatalmát gyakorló, s a végrehajtó hatalom ellenőrzését végző, választott népképviseleti testület. Az Országgyűlés jelen paragrafus (6) d) és e) pontjainak kivételével, csak kizárólag magyar állampolgárokból állhat.
(2) Az Országgyűlés két kamarából, Alsó- és Felsőházból áll.
(3) Az Alsóház 176 képviselőből áll, akiket általános egyenlő és titkos választójog alapján az országgyűlési képviselők egyéni választási körzet választópolgárai választanak meg az adott választási körzetben legalább 5 éve állandó lakosként élő, a 31.§ (2) bekezdésének megfelelő jelöltek közül, a választási programhoz kötött mandátummal.
(4) A felsőháznak 176 tagja van. A tagság joga
a) méltóság vagy hivatal alapján, továbbá
b) társadalmi szervezetek belső választását követő delegálás alapján.
c) Az országgyűlési választások során elnyert mandátum alapján illeti meg
(5) Méltóságuk vagy hivataluk alapján és tartalma alatt tagjai lehetnek a felsőháznak, ha az 57.§ (1) bekezdésben szereplő egyéb feltételeknek is megfelelnek:
a) a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
b) A történelmi egyházak képviselői:
c) A Katolikus Egyházból:
- az esztergomi bíboros;
- egri érsek;
- kalocsai érsek;
- veszprémi érsek;
d) A Görög Katolikus Egyház püspöke
e) A Református Egyház hivatalban lévő legidősebb három püspöke;
f) Az Evangélikus Egyház hivatalban lévő legidősebb két püspöke;
g) Az Unitárius Egyház hivatalban lévő legidősebb püspöke
h) a legnagyobb állami egyetemek rektorai (8 fő)
i) a megyei önkormányzatok elnökei (20 fő)
(6) A társadalmi szervezetek belső választását követő delegálás alapján tagjai a Felsőháznak:
a) A gazdasági-, szakmai kamarák választottjai (12 fő);
b) A szakszervezetek választottjai (10 fő);
c) Az alábbi területeken működő civil társadalmi szervezetek választottjai (40 fő):
- a kulturális (4),
- a sport- és szabadidő (4),
- az oktatás (4),
- a kutatás (4),
- az egészségügy (4),
- a szociális (4),
- a környezetvédelem (4),
- a nemzetközi kapcsolatok (3),
- a jogvédelem (2),
- a településfejlesztés (2),
- a polgári védelem (2),
- a fogyasztóvédelem (1)
d) A határon kívül élő magyarság képviselője (18 fő):
- Őrvidék: 1 fő
- Felvidék: 2 fő
- Kárpátalja: 1 fő
- Erdély: 5 fő
- Délvidék: 2 fő
- Horvátországi ill. Szlovéniai magyarok: 1 fő
- Európában – a Kárpát-medencén kívüli - magyarság képviselője (3)
- Amerikai magyarság képviselője (1)
- A világ többi részén élő magyarság képviselője (1)
- A testvérnépek szövetsége képviselője (1)
e) Az alábbi országos kisebbségi önkormányzatok elnökei: (8 fő)
- Országos Cigány Önkormányzat
- Országos Horvát Önkormányzat
- Magyarországi Németek Országos Önkormányzata
- Magyarországi Románok Országos Önkormányzata
- Szerb Országos Önkormányzat
- Országos Szlovák Önkormányzat
- Országos Szlovén Önkormányzat
- Országos Ukrán Önkormányzat
(7) A felsőház 50 tagját az országgyűlési választások során az országos listára felkerült jelöltek közül a választók közvetlenül választják meg. Az országos listára kizárólag legalább 5 éve bejegyzett, pártokhoz nem kötődő, civil szervezetek által jelölt személyek kerülhetnek, akik legalább 10.000 ajánlószelvénnyel rendelkeznek.
(8) A megválasztott, illetve delegált képviselők visszahívhatók, amennyiben a programjukban vállaltak ellen, vagy képviselőhöz nem méltó dolgot tesznek. A visszahívásra a képviselő által képviselt választópolgárok többsége jogosult a választási törvényben meghatározott szabályok szerint

58.§

(1) Az Államfő az országgyűlési választások első fordulóját áprilisra tűzi ki.
(2) Az Országgyűlés megbízatása hét évre szól.

59.§

(1) Az országgyűlés feloszlatását közvetlen népszavazás is elrendelheti. Erre vonatkozó érvényes és eredményes népszavazás esetén az Államfő köteles az Országgyűlést feloszlatni.
(2) Az Országgyűlés feloszlathatja önmagát, ha az erről szóló határozatát az összes képviselő többsége elfogadja.
(3) Az Államfő feloszlathatja az Országgyűlést, ha
a. az Országgyűlés - ugyanazon Országgyűlés megbízatásának idején - tizenkét hónapon belül legalább négy esetben megvonja a bizalmat a Kormánytól, vagy
b. a Kormány megbízatásának megszűnése esetén az Államfő által miniszterelnöknek javasolt személyt az első személyi javaslat megtételének napjától számított negyven napon belül nem választja meg.
Az Országgyűlés feloszlatása előtt az Államfő köteles kikérni az alsó- és a felsőház elnökének véleményét.
(4) Ha az Államfő feloszlatja az Országgyűlést, illetve az Országgyűlés önmagát, az Államfő választást tűz ki a feloszlatás kimondását követő 30-60 napon belül.

60.§

Az országgyűlési képviselők tevékenységüket a közjó érdekében végzik. Választóiknak felelősek, indokolt esetben bármikor visszahívhatóak.

61.§

(1) Az országgyűlési képviselő mandátuma lejártáig nem lehet Államfő, a Legfelsőbb Bíróság tagja, az Állami Számvevőszék elnöke, alelnöke, számvevője, bíró, ügyész, államigazgatási szerv dolgozója, politikai államtitkár, polgármester, fegyveres erők, a rendőrség, és a rendészeti szervek hivatásos állományú tagja, nem tölthetnek be gazdálkodó szervezeteknél, gazdasági társaságoknál és szervezeteknél valamint intézményeknél anyagi elismeréssel, juttatással járó tevékenységet.
(2) Törvény az összeférhetetlenség egyéb eseteit is megállapíthatja.

62.§

(1) Az országgyűlési képviselők megbízatása megszűnik:
a) az Országgyűlés működésének befejezésével,
b) a képviselő halálával,
c) az összeférhetetlenség kimondásával,
d) lemondással,
e) a választójog elvesztésével,
f) visszahívással.
(2) Az összeférhetetlenség, a lemondás, a választójog elvesztésére és a visszahívhatóságra vonatkozó szabályokat külön törvény rögzíti.

63.§

(1) Az országgyűlési képviselőt – bűncselekmény elkövetésének tettenérése kivételével - mentelmi jog illeti meg, melyről törvény részletesen rendelkezik.
(2) Az országgyűlési képviselő által a mandátuma ideje alatt elkövetett bűncselekmények esetében - a közbizalom és a visszatartó erő növelése érdekében - a kiszabható büntetési tétel felső határát kétszeresére kell emelni.

64.§

Az országgyűlési képviselőt függetlenségét biztosító tiszteletdíj, kedvezmények és költségtérítés illeti meg.

65.§

Az Országgyűlés tagjai sorából elnököt, alelnököket, és jegyzőket választ. Első ülésén meghatározza a rendes és rendkívüli ülésszakok rendjét, Házszabályt alkot.

66.§

(1) Az Országgyűlés ülései nyilvánosak. Az Államfő, az Országgyűlés elnöke, a kormány, továbbá bármely képviselő kérelmére az Országgyűlés a képviselők kétharmadának szavazatával zárt ülés tartását határozhatja el.
(2) Az Országgyűlés tanácskozásához az összes képviselők felének a jelenléte szükséges.
(3) Az Országgyűlés határozathozatalához, amennyiben a jelen Alaptörvény nem rendelkezik eltérően, a leadott szavazatok többsége szükséges.

67.§

(1) Az Országgyűlés biztosítja a társadalom alkotmányos rendjét. E jogkörében Alaptörvény módosítást kezdeményez, törvényeket alkot, megállapítja az államháztartás mérlegét, jóváhagyja az állami költségvetést és annak végrehajtását.
(2) Törvényt bármely országgyűlési képviselő, az Államfő és a kormány is kezdeményezhet.
(3) A törvényhozás joga az Országgyűlést illeti meg az alábbiak szerint: mindkét ház a másik ház által hozzá küldött törvényjavaslat tárgyában a javaslat hozzáérkezésétől számított 2 hónapon belül köteles határozatot hozni.
(4) Ha az Országgyűlés egyik háza a másik ház által elfogadott törvényjavaslatot elveti, vagy olyan változtatással küldi vissza a másik házhoz, amelyet a másik ház nem fogad el, az ellentét kiegyenlítését együttes ülésen kísérlik meg a két háznak azok a bizottságai, amelyek a törvényjavaslat tárgyalását előkészítették. Az említett bizottságok megoldási javaslatot készítenek a két ház részére, amelyet a két ház külön-külön tárgyal.
(5) Amennyiben a (3) bekezdésben meghatározott eljárás három egymást követő ismétlése sem vezet eredményre, a törvényjavaslat lekerül a napirendről.
(6) Az Országgyűlés által elfogadott törvényt az Országgyűlés elnökei aláírják, majd megküldik az Államfőnek.
(7) A törvény hivatalos lapban történő kihirdetéséről, annak kézhezvételétől számított 30 napon belül az Államfő gondoskodik. A kihirdetésre megküldött törvényt aláírja.
(8) Ha az Államfő a törvénnyel nem ért egyet, azt aláírás előtt észrevételeinek közlésével visszaküldi az Országgyűlésnek, amely köteles azt újratárgyalni.
(9) Ha a Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenességet állapít meg, az Államfő a törvényt az Országgyűlésnek visszaküldi.

68.§

Az Országgyűlés az Alaptörvény alapján törvényben határozza meg az állam polgárait kötelező legáltalánosabb és legfontosabb magatartási szabályokat, valamint az állam szervezetének és működésének legfontosabb szabályait.

69.§

Kizárólag a törvényben szabályozható tárgykörök:
- Magyarország jelképeinek használata és védelme
- A jogalkotás rendje
- A népszavazás
- A rendkívüli állapot és a szükségállapot idején alkalmazandó részletes szabályok
- Az országgyűlési képviselők jogállása, az országgyűlési képviselők tiszteletdíja és költségtérítésének összege valamint a kedvezmények köre
- Az Országgyűlés Házszabálya
- Az Államfő jogállása, tiszteletdíja, kedvezményei és az őt megillető költségtérítés összege
- Mentelmi jog felfüggesztése
- A kormányalakítás rendje, a miniszterelnök és kormány tagjainak jogállása, tiszteletdíja, kedvezményei és az őt megillető költségtérítés összege
- A bíróságok
- Az ügyészségek
- A Magyar Nemzeti Bank jogállása, és működési rendje
- Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács jogállása, és működési rendje
- A Nemzeti Média Tanács jogállása, és működési rendje
- Az Állami Számvevőszék szervezetének és működésének alapelvei
- Az EU. parlamenti képviselők jogállása és kötelmei
- Az országgyűlési biztosokra vonatkozó szabályok
- A veszélyhelyzetben alkalmazható szabályok
- A fegyveres erők feladatai és a rájuk vonatkozó részletes szabályok
- A rendőrségről és a nemzetbiztonsági szabályok
- A fegyveres erők és a rendőrség tényleges állományú tagságának pártban való tevékenységére vonatkozó korlátozások
- A helyi önkormányzatokról szóló törvény, valamint az önkormányzatok alapjogait korlátozó szabályok
- Az utazási és letelepedési szabadság
- A személyes adatok védelme
- A lelkiismereti és vallásszabadság
- A közérdekű adatok nyilvánossága
- A sajtószabadság és a sajtóhoz fűződő jogok
- A közszolgálati rádió, televízió és hírügynökség felügyelete, valamint vezetőinek kinevezése
- A kereskedelmi rádió és televízió engedélyezése
- A tájékoztatási monopóliumok megakadályozása
- A gyülekezési jog
- Az egyesülési jog
- A pártok gazdálkodása és működése állami támogatás nélkül
- A nemzeti és etnikai kisebbségek jogai
- Az állampolgárságról szóló szabályok
- A sztrájkjog
- A honvédelmi kötelezettség
- Az országgyűlési képviselőknek, illetőleg a helyi képviselő-testületek tagjainak és a polgármestereknek a megválasztása és visszahívása
- A tulajdonjog szabályozása
- Földhasználat, földtulajdon szabályai
- A szövetkezetekre vonatkozó szabályozás
- A kereskedelmi társaságok joga
- A külföldiek beruházásainak szabályozása
- A büntető- és polgári törvénykönyv
- A büntető- és polgári eljárási törvénykönyv
- A közigazgatási eljárás általános szabályai
- Az adó-, vám-, és illetéktörvények és az ezekre vonatkozó eljárás
- A házassági és családi jog, illetve a személyállapotra vonatkozó szabályozás
- A szellemi alkotások joga (iparjogvédelem, szerzői jog, védjegyjog)
- A gazdasági verseny jogi szabályozása
- A köztisztviselők jogállása
- Az állam költségvetése
- Nemzetközi kötelezettségvállalás
- Hitelek
- Az állami egészségügyet szabályozó jogok és kötelezettségek
- Természetvédelem, természeti kincsek védelme
- A nevelést és oktatást meghatározó szabályok
- A szociális ellátások szabályait
- A nemzeti örökség megőrzésének szabályait

70.§

Az Országgyűlés két háza meghatározza a kormányzás szervezetét, irányát, feltételeit, folyamatosan ellenőrzi a végrehajtó hatalom működését.

71.§

Az Országgyűlés két háza megválasztja a miniszterelnököt és a minisztereket, az
- Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit, a
- Legfelsőbb Bíróság elnökét, a
- Legfőbb ügyészt, az
- MNB elnökét

72.§

A Legfelsőbb Bíróság javaslatára az Országgyűlés feloszlathatja azt a helyi képviselő-testületet, amelynek működése az alkotmánnyal ellentétes.

73.§

Az Országgyűlés a hagyományok figyelembevételével dönt a megyék területéről, nevéről, székhelyéről, a megyei jogú várossá nyilvánításról és a fővárosi kerületek alakításáról.

74.§

Az Országgyűlés közkegyelmet gyakorol.

75.§

(1) Az országgyűlési képviselő interpellációt, kérdést, azonnali kérdést intézhet a kormány bármely tagjához, az Állami Számvevőszék elnökéhez, és a Magyar Nemzeti Bank elnökéhez. Az utolsó szó joga minden esetben a képviselőt illeti meg.
(2) Az (1) bekezdésben megfogalmazott jogok gyakorlására az Országgyűlés elnökei az Országgyűlés rendes ülésszakán hetente egy ülésnapot köteles biztosítani

VI. fejezet
A KORMÁNY

76.§

A kormány védi az alkotmányos rendet, képviseli a nemzet számára fontos értékeket, védi és biztosítja az alapjogok érvényesülését, biztosítja az alkotmány és a törvények végrehajtását, irányítja a minisztériumok s a közvetlen alárendelt szervek munkáját, biztosítja a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzését, valamint ellátja mindazokat a feladatokat, melyeket törvény a hatáskörébe utal. A Kormány működése során elsődlegesen a nemzet érdekét köteles figyelembe venni.

77.§

A Kormány az Alsóház képviselői közül választott miniszterelnökből és a tárcákat vezető miniszterekből áll. Tagjai megfelelnek a 31§ (2) bekezdésében foglaltaknak.

78.§

(1) A miniszterelnököt – a 38. § (4) bekezdésben foglaltak figyelembe vételével – az Államfő javaslatára az Országgyűlés tagjai szavazatának többségével választja. A miniszterelnök megválasztásáról és a Kormány programjának elfogadásáról az Országgyűlés egyszerre határoz.
(2) A minisztereket a miniszterelnök javaslatára az Államfő nevezi ki és menti fel. A Kormány a miniszterek kinevezésével alakul meg. A Kormány tagjai az Országgyűlés előtt esküt tesznek. A Kormány tagjai saját vagyonukkal is felelősek a végzett tevékenységükért.

79.§

A kormány megbízatása megszűnik:
a) az újonnan megválasztott Országgyűlés megalakulásával
b) a miniszterelnök illetve a kormány lemondásával,
c) a miniszterelnök halálával,
d) a miniszterelnök visszahívásával
e) a miniszterelnök összeférhetetlenségének megállapításával
f) ha az Országgyűlés bizalmatlansági indítványt szavaz meg.

80.§

(1) Ha a miniszterelnök benyújtotta a kormány lemondását, az Államfő elfogadja.
(2) Az Államfő az új kormány hivatalba lépéséig a lemondott kormányt, vagy ügyvezető kormányt bíz meg az ügyek vitelével.

81.§

(1) Az Országgyűlés abszolút többséggel bizalmatlanságot szavazhat meg a kormánnyal szemben.
(2) A bizalmatlansági indítványt az Államfő, vagy a kormányfő illetve a képviselők egyötöde nyújthatja be, s legkorábban hét nappal benyújtása után bocsátható szavazásra.
(3) Ha a bizalmatlansági indítványt nem szavazzák meg, a következő ugyanilyen indítvány három hónappal a szavazás után nyújtható be.
(4) Ha az Országgyűlés megszavazza a bizalmatlansági indítványt, az Országgyűlés tizenöt napon belül megválasztja a kormány új elnökét
(5) Az Országgyűlés által megszavazott bizalmatlansági indítványnak minősül, ha az állami költségvetésről szóló törvényjavaslatot a 67.§ (5)- (7) bekezdésben rögzített eljárás lefolytatása után sem fogadja el. A kormány költségvetést hiánnyal nem terjeszthet az Országgyűlés elé.
(6) Ha az Országgyűlés megszavazta a bizalmatlansági indítványt, de nem választott miniszterelnököt, az Államfő feloszlatja az Országgyűlést.

82.§

(1) Az Országgyűlés bizalmatlansági indítványt szavazhat meg egyes miniszterekkel szemben. A bizalmatlansági indítványra a 81.§ (1) (3) bekezdései megfelelően alkalmazandók.
(2) A miniszter, akivel szemben az Országgyűlés bizalmatlanságot szavazott, lemond. Az Államfő elfogadja lemondását.

83.§

A miniszter saját elhatározásból is lemondhat feladatának további ellátásáról, a miniszterelnöknek nyújtva be lemondását.

84.§

(1) Működéséért a kormány az Országgyűlésnek felelős. Munkájáról rendszeresen köteles beszámolni, valamint a képviselők interpellációira, kérdéseire, és az azonnali kérdéseire válaszolni.
(2) A Kormány az államadósság alakulásáról évente tételes elszámolást nyújt be az Országgyűlésnek.
(3) Az Országgyűlés ülésén a kormány tagjai a házszabályban szabályozott módon szólalhatnak fel, a képviselőkkel szemben többletjogokkal nem rendelkezhetnek.

85.§

A magyar állam minisztériumainak felsorolását külön törvény tartalmazza.

86.§

(1) A miniszterelnök meghatározza a kormány politikájának fő irányát, összehangolja a miniszterek munkáját, vezeti a kormány üléseit, gondoskodik a kormány rendeleteinek és határozatainak végrehajtásáról.
(2) A miniszterek vezetik az államigazgatás feladatkörükbe tartozó ágait, és irányítják az alárendelt szerveket. Tárca nélküli miniszter nincs.
(3) A miniszterelnök irányításával működik a Miniszterelnöki Hivatal. A miniszterelnök állapítja meg a hivatal szervezeti és működési szabályzatát, nevezi ki, és menti fel annak vezetőjét.

87.§

(1) A kormány a törvények végrehajtására rendeletet bocsát ki és feladatkörében határozatot hoz, melyeket a miniszterelnök ír alá.
(2) A kormány rendeletet alkothat az Országgyűlés által átruházott hatáskörben, melyet az Államfő ír alá.
(3) A kormány rendelete és határozata törvénnyel nem lehet ellentétes. A kormány rendeleteit hivatalos lapban ki kell hirdetni.
(4) A kormány az alárendelt szervek által hozott minden határozatot, intézkedést megsemmisít, illetve megváltoztat, amely törvénybe ütközik
(5) A miniszterelnök, a miniszterek hatáskörükben rendeleteket adhatnak ki. Ezek a törvénnyel vagy a kormány rendeletével és határozatával nem lehetnek ellentétesek. A rendeleteket a hivatalos lapban ki kell hirdetni.

VII. Fejezet
A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK

88.§

A helyi önkormányzás a választópolgárok közösségét érintő helyi közügyek önálló, demokratikus intézése, a helyi közhatalomnak a lakosság érdekében való gyakorlása, az alkotmány és a törvények keretei között.

89.§

(1) Magyarország területe fővárosra, megyékre, járásokra, városokra és községekre tagozódik.
(2) A főváros kerületekre tagozódik. A városokban kerületek alakíthatók ki.
(3) A község, a város, a főváros és kerületei, valamint a járás és a megye választópolgárainak közösségét megilleti a helyi önkormányzás joga.
(4) Magyarország fővárosának közigazgatásáról külön törvény rendelkezik.

90.§

(1) A helyi önkormányzatok alapjogai egyenlők. Az önkormányzatok kötelezettségei eltérőek lehetnek.
(2) A helyi önkormányzati jogokat és kötelezettségeket törvény határozza meg.
(3) Az önkormányzat hatáskörének jogszerű gyakorlása bírósági védelemben részesül, jogai védelmében az önkormányzat a Legfelsőbb Bírósághoz fordulhat.

91.§

(1) A választópolgárok a helyi önkormányzást helyi népszavazással, illetve az általuk választott képviselő-testület útján gyakorolják.
(2) A képviselő-testület tagjait hét évre választják.
(3) A képviselő-testület tagjai választóiknak felelősek, bármikor visszahívhatók.
(4) Az önkormányzati választásokon kizárólag az adott településen legalább 5 éve bejelentett állandó lakóhellyel rendelkező jelöltek indulhatnak.

92.§

(1) A helyi képviselő-testület:
a) önkormányzati ügyekben önállóan szabályoz és igazgat, döntése kizárólag törvényességi okból vizsgálható felül,
b) gyakorolja az önkormányzat birtokában lévő köztulajdon tekintetében a birtokost megillető jogokat, az önkormányzat bevételeivel önállóan gazdálkodik, saját felelősségére vállalkozhat,
c) az önkormányzat törvényben meghatározott feladatainak ellátásához megfelelő saját bevételre jogosult, továbbá e feladatokkal arányban kiegészítő állami támogatásban részesül,
d) törvény keretei között megállapítja a helyi adók fajtáit és mértékét,
e) törvény keretei között önállóan alakítja ki a szervezetét és működési rendjét,
f) önkormányzati jelképeket alkothat, helyi kitüntetéseket és elismerő címeket alapíthat,
g) a helyi közösséget érintő közügyekben kezdeményezéssel fordulhat a döntésre jogosult szervhez,
h) szabadon társulhat más helyi képviselő-testülettel, érdekeinek képviseletére önkormányzati szövetséget hozhat létre, feladatkörében együttműködhet más országok helyi önkormányzatával, és tagja lehet nemzetközi önkormányzati szervezetnek.
(2) A helyi képviselő-testület a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal.

93.§

(1) A helyi képviselő-testület elnöke a település lakói által közvetlenül választott, s törvényben szabályozott módon bármikor visszahívható polgármester. A képviselő-testület bizottságot választhat, és hivatalt hoz létre.
(2) A polgármester az önkormányzati feladatain kívül törvény vagy törvényi felhatalmazáson alapuló kormányrendelet alapján kivételes államigazgatási feladatokat is elláthat.
(3) Törvény vagy kormányrendelet államigazgatási feladatot, hatósági hatáskört állapíthat meg a jegyzőnek, és kivételesen a képviselő-testület hivatala ügyintézőjének is.

94.§

(1) Az Országgyűlés köteles biztosítani az állami költségvetésből az önkormányzatoknak a kötelezettségeik teljesítéséhez, s az alapjogok gyakorlásához szükséges pénzügyi erőforrást.
(2) Az állami költségvetésből (1) bekezdésen kívül pénzügyi támogatás adható bármely önkormányzatnak, előre ismertetett nyílt pályázat útján.

VIII. FEJEZET
Az igazságszolgáltatás, a bírói szervezet

95.§

(1) Magyarországon az igazságszolgáltatást Magyarország Legfelsőbb Bírósága, az ítélőtáblák, a Fővárosi Bíróság és a megyei bíróságok, valamint a helyi, munkaügyi, közigazgatási és katonai bíróságok gyakorolják.
(2) A törvény az ügyek meghatározott csoportjaira külön bíróságok létesítését is elrendelheti.

96.§

(1) A bíróság - ha a törvény másképpen nem rendelkezik - tanácsban ítélkezik.
(2) A törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hivatásos, esküdt bírák is részt vesznek az ítélkezésben. Az esküdtek illetve a Legfelsőbb Bíróság mellett működő esküdtszék megválasztását az OIT szervezi meg saját hatáskörében.
(3) Egyesbíróként és a tanács elnökeként csak hivatásos bíró járhat el.

97.§

(1) A Legfelsőbb Bíróság Magyarország legfőbb bírósági szerve.
(2) A Legfelsőbb Bíróság biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, jogegységi határozatai a bíróságokra kötelezőek.

98.§

(1) A Legfelsőbb Bíróság elnökét – a 38. § (4) bekezdésben foglaltak figyelembe vételével – az Országos Igazságügyi Tanács és az Államfő közös jelöltjei közül az Országgyűlés választja.
(2) A Legfelsőbb Bíróság elnökét az Országos Igazságügyi Tanács és az Államfő együttes javaslatára az Országgyűlés évenként megerősíti, vagy új elnököt választ.
(3) A Legfelsőbb Bíróság elnöke, és helyettesei az Országgyűlés egyik házának sem lehetnek tagjai, tisztségük összeegyeztethetetlen minden más állami, társadalmi és politikai tisztséggel vagy megbízatással, más kereső foglalkozást nem folytathatnak, és egyéb tevékenységükért díjazást nem fogadhatnak el.
(4) A hivatásos bírákat törvényben meghatározott módon az Államfő nevezi ki. Bíró csak olyan személy lehet, aki a Történeti Alkotmányra vonatkozó ismeretekkel kiegészített szakvizsgával rendelkezik. A bírák nem lehetnek tagjai pártnak, és politikai tevékenységet nem folytathatna.
(5) A bírák kötelesek - az ügy tárgyalása során - az igazság kiderítésén munkálkodni, és a történelmi alkotmányosság jogelveit akár még törvényértelmezésként is alkalmazni.
(6) A bírákat tisztségükből csak törvényben meghatározott okból és eljárás keretében lehet elmozdítani. Az elmozdítást az Államfő vagy az Országos Igazságügyi Tanács kezdeményezheti. Az elmozdításról csak az Országgyűlés dönthet.

99. §

(1) Magyarország bíróságai védik és biztosítják az alkotmányos rendet, a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogait és törvényes érdekeit, büntetik a bűncselekmények elkövetőit.
(2) A bíróság ellenőrzi a közigazgatási határozatok törvényességét.
(3) A bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alárendelve. A bírák nem lehetnek tagjai pártnak és politikai tevékenységet nem folytathatnak.

100. §

(1) A bíróságok igazgatását – mint az igazságszolgáltatás legfőbb szerve - az Országos Igazságszolgáltatási Tanács végzi, az igazgatásban bírói önkormányzati szervek is közreműködnek. Az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítása érdekében az OIT tagjait sorsoláson kell kiválasztani a büntetlen előéletű, jogvégzett magyar állampolgárok közül, akik önként vállalják ezt a tisztséget. Az OIT tagjainak megbízatása 3 évre szól, és nem sorsolhatók újra.
(2) Az OIT megszervezi az ítélkezést segítő esküdtek felkészítését, felügyeli a bírák szakvizsgáztatását.
(3) Az OIT felelőssége, hogy az esküdteket hívatásuk ellátására pályázati úton megbízza, hogy a legsúlyosabb bűncselekmények, különösen a politikai bűntettek vonatkozásában – megfelelő súllyal és folyamatosan – közreműködjenek.

IX. FEJEZET
AZ ÜGYÉSZSÉG

101.§

(1) Magyarország legfőbb ügyésze és az ügyészség gondoskodik a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogainak a védelméről, valamint az alkotmányos rendet, az ország biztonságát és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető minden cselekmény következetes üldözéséről.
(2) Az ügyészség törvényben meghatározott jogokat gyakorol a nyomozással összefüggésben, képviseli a vádat a bírósági eljárásban, továbbá felügyeletet gyakorol a büntetés-végrehajtás törvényessége felett.
(3) Az ügyészség közreműködik annak biztosításában, hogy mindenki megtartsa a törvényeket. Törvénysértés esetén - törvényben meghatározott módon - fellép a törvényesség védelmében.

102.§

(1) Magyarország legfőbb ügyészét az Államfő nyílt pályázat során kiválasztott jelöltjei közül az Országgyűlés választja, a legfőbb ügyész helyetteseit a legfőbb ügyész javaslatára az Államfő nevezi ki.
(2) A legfőbb ügyész, és helyettesei az Országgyűlés egyik házának sem lehetnek tagjai, tisztségük összeegyeztethetetlen minden más állami, társadalmi és politikai tisztséggel vagy megbízatással, más kereső foglalkozást nem folytathatnak, és egyéb tevékenységükért díjazást nem fogadhatnak el.
(3) A legfőbb ügyész az Országgyűlésnek felelős, és működéséről köteles beszámolni.
(4) Az ügyészek nem lehetnek tagjai pártnak és politikai tevékenységet nem folytathatnak, továbbá meg kell felelniük a 31. § (2) bekezdésben foglaltaknak.

103.§

(1) Az ügyészeket Magyarország legfőbb ügyésze nevezi ki.
(2) Az ügyészi szervezetet a legfőbb ügyész vezeti és irányítja.
(3) Az ügyészségre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg.

X. FEJEZET
AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

104. §

a) Az állam bevételeinek és kiadásainak, az államvagyonnak és az államadósság kezelésének s általában az állam számvitelének ellenőrzése végett Állami Számvevőszéket állít fel.
b) Feladatkörében ellenőrzi az államháztartás gazdálkodását, ennek keretében
- az állami költségvetési javaslat megalapozottságát, a felhasználások szükségességét és célszerűségét,
- ellenjegyzi a költségvetés hitelfelvételeire vonatkozó szerződéseket;
- vizsgálja az állami költségvetés felhasználásának a törvényességét;
- ellenőrzi az állami költségvetés végrehajtásáról készített zárszámadást;
- ellenőrzi az állami vagyon kezelését, az állami tulajdonban lévő vállalatok, vállalkozások vagyonérték-megőrző és vagyongyarapító tevékenységét;
- ellátja a törvénnyel hatáskörébe utalt egyéb feladatokat.
c) Az Állami Számvevőszék ellenőrzéseit törvényességi, célszerűségi és eredményességi szempontok szerint végzi.
d) Az Állami Számvevőszék az általa végzett ellenőrzésekről jelentésben tájékoztatja az Országgyűlést. A jelentést nyilvánosságra kell hozni. Az Állami Számvevőszék elnöke a zárszámadás ellenőrzéséről készült jelentést a zárszámadással együtt terjeszti az Országgyűlés elé.
e) A Számvevőszék elnöke törvénysértés gyanúja esetén büntetőfeljelentést köteles tenni az ügyészségnek, aki a feljelentést nem utasíthatja el.

105. §

Az Állami Számvevőszék az Országgyűlés pénzügyi-gazdasági ellenőrző szerve, mely önálló hatáskörrel bír.

106. §

Az Állami Számvevőszék áll: egy elnökből, egy fő-számtanácsosból, a szükséges számú számtanácsosokból és a segédszemélyzetből, kikhez a kezelőszemélyzet járul.

107. §

Az Állami Számvevőszék elnöke, fő- és számtanácsosai és egyéb hivatalnokai az Országgyűlés egyik házának sem lehetnek tagjai, tisztségük összeegyeztethetetlen minden más állami, társadalmi és politikai tisztséggel vagy megbízatással, más kereső foglalkozást nem folytathatnak, és egyéb tevékenységükért díjazást nem fogadhatnak el.

108. §

Az Állami Számvevőszék elnökét – a 38. § (4) bekezdésben foglaltak figyelembe vételével – az Államfő által jelöltek közül az Országgyűlés egyszerű többséggel választja meg.

109. §

Az Állami Számvevőszék ügyeit személyes felelősség terhe alatt az elnök vezeti; akadályoztatása esetében a fő-számtanácsos helyettesíti.

110. §

Az Állami Számvevőszék elnökét 10 évre nevezik ki, s hivatalát csak a 111. és 112. §-ban megállapított törvényes eljárás következtében vesztheti el.

111. §

Az Állami Számvevőszék elnöke felelős minden mulasztásért vagy törvényellenes eljárásért, a melyet vagy maga követ el, vagy amelyet, tudomása lévén róla, jelentésében az Országgyűlés elé terjeszteni elmulasztott.

112. §

Az Állami Számvevőszék elnökének vád alá helyezését az Országgyűlés egyszerű szavazattöbbséggel rendeli el.

XI. FEJEZET
A MAGYAR NEMZETI BANK

113. §

(1) A Magyar Nemzeti Bank Magyarország központi bankja. A Magyar Nemzeti Bank külön törvényben meghatározott módon felelős a monetáris politikáért.
(2) A Magyar Nemzeti Bank elnöke olyan személy lehet, aki megfelel a 31.§ (2) bekezdésében foglaltaknak.
(3) A Magyar Nemzeti Bank elnökét – a 38. § (4) bekezdésben foglaltak figyelembe vételével – az Államfő által jelöltek közül az Országgyűlés választja 10 évre. Hivatalát csak a (3) és (4) bekezdésben megállapított törvényes eljárás következtében vesztheti el.
(4) Az Nemzeti Bank elnöke felelős minden mulasztásért vagy törvényellenes eljárásért, a melyet vagy maga követ el, vagy amelyet, tudomása lévén róla, jelentésében az Országgyűlés elé terjeszteni elmulasztott.
(5) A Magyar Nemzeti Bank elnökének vád alá helyezését az Országgyűlés egyszerű szavazattöbbséggel rendeli el.
(6) A Magyar Nemzeti Bank elnöke, és helyettesei az Országgyűlés egyik házának sem lehetnek tagjai, tisztségük összeegyeztethetetlen minden más állami, társadalm

porfelhő 2011.02.05. 15:52:15

@a-kis-herceg:
Nyugodtan cigányozzatok. csak jó lenne ha velem nem szórakoznátok. nem azért vagyok itt. már irtam többször.

ubul2000 2011.02.05. 15:52:20

@a-kis-herceg: és szigorúan elvi alapon :)))

Szimba 2011.02.05. 15:55:56

@ubul2000:

Jaj, én vagyok az oka, hogy TG-t megtalálta a cenzúra?:-P

Szimba 2011.02.05. 15:57:50

Nem cigányoztam, esküszöm!:-(
De rühellem amikor romának kell szólítani egy etnikumot, mintha attól máris megszűnne a gond.

ssi 2011.02.05. 16:02:19

Murphy-nek megint igaza van:
"ami egyszer elromolhat, az el is fog előbb, vagy utóbb"
beleolvasva a többi törvénypontjába ... gyakran lehet igaza :-)

ubul2000 2011.02.05. 16:04:16

@Szimba: ahelyett, hogy TGM-et találta volna meg

Szimba 2011.02.05. 16:04:41

@simonmondja.:

Remélem, hogy hallgatni fog!
Akkor is, ha megkínozzák.
Akkor is, ha Szalay Annamari fogja harapdálni a fülét!:-)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.05. 16:07:26

@Szimba:
Lehet, hogy Gábor tette föl a lakatot.
Nem lehet titeket egyedül hagyni egy ilyen témával.
A nap meg süt.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.05. 16:08:12

@manyike: Akkor még olvass hozzá Parkinson törvényeket is.

ubul2000 2011.02.05. 16:09:00

@Szimba: Na ja, ha fülét harapdálja akkor biztosan hallgatni fog, de ha nem a fülit????? Akkor mi lesz???

Szimba 2011.02.05. 16:11:55

@simonmondja.:

Azt én is néztem, milyen gyönyörű idő van. De ha egyszer netfüggő vagyok?!

Másrészt meg majd kiderül, hogy mi volt.
Remélem, hogy csak valami kis szerverhiba.
TG meg kirándult a családdal.

Szimba 2011.02.05. 16:12:41

@ubul2000:

Hagyd abba, mert ezt a cikket is zárolni fogják mindjárt!:-)))

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.05. 16:14:15

@Szimba:
Hát nem tudom, mit irkáltatok,
de valszeg elég öncélú vita lehetett.
Talán a probléma kibontása és a közérdek nem volt eléggé megcélozva.

ubul2000 2011.02.05. 16:16:42

@Szimba: Hát érdekes szerverhiba lehet, hogy a korábbi posztokhoz lehet hozzászólni, a 322-eshez meg nem, innen nem is hozzáférhető.

Szimba 2011.02.05. 16:18:57

@ubul2000:

Nem értek a számítógépekhez.

Tőlem akár egyiptomi hackerek is feltörhették:-((

ubul2000 2011.02.05. 16:20:14

@Szimba: Lassan visszajutunk az 1-es poszthoz??? :))))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.05. 16:24:05

@ubul2000:

Miért, van az LMP-nek Alkotmány tervezete? :-)

Amit Ordnassac belinkelt az csak egy alkotmánykoncepció.

lehetmas.hu/wp-content/uploads/2011/02/lmp_alkotmanykoncepcio.pdf

Az LMP-nek csak koncepciója van, tervezete nincs.

Pedig őket még fizetik is az adófizetők, nem úgy mint a Magyarok Szövetségét, akik önszorgalomból írtak egy alkotmány tervezetet.

De ezek az LMP-sek amúgy is el vannak borulva.

"'89-es jogállami forradalom"

Ezt hogy találták ki?
Éltek egyáltalán 1989-ben, akkora ésszel, hogy már felfogták mi történik?

Sok minden történt akkoriban, de forradalom az éppen nem volt.

Tetszettek volna az LMP-sek forradalmat csinálni 1989-ben, aztán akkor lett volna, és nem írnának ekkora hülyeségeket 2011-ben!

jjulie 2011.02.05. 16:24:45

@Szimba:

tényleg te ölted meg a nagymellényt?

ubul2000 2011.02.05. 16:28:02

@Akitlosz: Ordi által belinkelt irományra gondoltam

ssi 2011.02.05. 16:28:18

akik mostanság kezdenék T.G.-s bloggolásukat, azok micsoda élményből maradnak ki!!!

@simonmondja.: "igenis, értettem, engedelmeskedem", köszi :-))

ma reggel megismert poszt kapcsán jobbikos véleményeket keresgéltem a neten, - ti is?:

1.
átfedések a kormány és a Jobbik programjában - esetenként jól láthatóak, még az LMP esetében is vannak ilyenek, a szociknál még kevesebb, de ez gyakran politika és nem szakmaiság

2.
Jobbik is sokat bírálja a kormányt, kb. hasonló tartalommal, mint a többi ellenzék, de őket is úgy kezelik, mint az LMP-t:
"népámítás az alkotmányozásról folyó nemzeti konzultáció, népszavazást sürgetnek"
www.hirado.hu/Hirek/2011/02/05/13/A_Jobbik_szerint_nepamitas_az_alkotmanyozasrol_folyo_nemzeti.aspx

"Matolcsyt bírálja a Jobbik"
hirszerzo.hu/belfold/20110204_jobbik_biralat_matolcsy

"Jobbik e hitelesség megőrzése érdekében felszólítja a kormányt: álomvilág helyett szálljon le a földre és valós, reális adatokkal számoljon!"
www.hirvilag.com/gen/belfold/jobbik.hu

3.
Jobbik van, amiben kevesli a kormány intézkedéseit 1-1 adott témában, de ezekben nem biztos, hogy szövetségeseket találna

4.
a Jobbik van, amikben teljesen egyedi, különc utakon jár(na), s van, ami elfogadható is lenne, van, ami nemigen

...............
s természetesen a Jobbikot is bírálják, pl. ez az én szívemnek, lelkemnek már túl erős szöveg, nem is olvastam végig:
mandiner.hu/cikk/20110205_keresztenyek_emberek_balavanyok
barikad.hu/rohadjon_ki_sz%C3%ADved_vona_-_kereszt%C3%A9nyek_emberek_balav%C3%A1nyok-20110204 "igenis, értettem"

a-kis-herceg 2011.02.05. 16:28:22

@jjulie: "Szimba 2011.02.05. 13:59:53: @kapusedző: Nálunk nem vándorolnak. Már letelepedtek. "

ezt írta utoljára... dekódoljuk?

jjulie 2011.02.05. 16:35:16

@a-kis-herceg:

közös cellába teszik a gáborral?

melus79 2011.02.05. 16:35:20

Hát,meglepődtem én is,reggeltől bele-bele olvasgattam,épp megjöttünk sétából,gondoltam hozzászólok,erre....:)
Mindent nem olvastam el,ennyire eldurvultatok?:)

Azért TG szolgálhatna némi magyarázattal,gondolom én.Vagy tud valami bomba sztorit?Bár akkor nem veszi le,mindenesetre furi.Na,majd csak kiderül.

A poszthoz a véleményem,hogy annyiszor hivatkoznak a kormányon lévők a népre,nem tudom mit ronyóznak,hogy megkérdezzék népszavazáson?(Költői volt a kérdés.)

Jobb lenne,ha minden párt távol tartaná magát tőle,mert úgyis az lesz amit ők akarnak,így viszont hivatkozhat a Fidesz arra,hogy minden párt együttműködésének eredménye és így legalizálnák kifelé.

Nincs alkotmányozási kényszer,az alap jogokat megkurtítanák stb.Most borítékolom,hogy lesznek benne érdekes dolgok,épp elég,ami kiszivárgott.

Na,de jobban érdekel az eltűnt poszt esete!:)

jjulie 2011.02.05. 16:36:26

@majomkutya:

ellopta a fülkeforradalom

a-kis-herceg 2011.02.05. 16:36:46

@majomkutya: az ügyészség kérte hogy kapacitás problémái miatt lassítsunk... 6 óránként 3 óra szünet... nincs elég munkaerő, legyetek megértők

a-kis-herceg 2011.02.05. 16:40:21

@simonmondja.: igen... szerintem ez az RSS -e...

most tanultam pár napja:)))) én nem értem, de te lehet...

epiteszforum.hu/node/17877#comment-11965

itt is van jobb alsó sarokban "feedly mini"

a-kis-herceg 2011.02.05. 16:42:48

@ubul2000: ez komoly??? hivatali kötelességed? vagy gyűjtő vagy?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 16:47:45

Gyerekek, az atomot is ledobták mán?
Mondjuk a N'castle-Arsenal még megy, tehát nyugaton a helyzet változatlan...de Moszkvában is?

ubul2000 2011.02.05. 16:48:28

@a-kis-herceg: az első komoly a másik kettő nem. Az indexen látható volt az egész lementettem, csak úgy magamnak. kiváncsi leszek a magyarázatra, csak ezért

ubul2000 2011.02.05. 16:50:23

@namitirok: moszkváról nem tudok (a cairo-i élőképet nézem), de a köln kiegyenlített 0-2 -ről

ubul2000 2011.02.05. 16:56:09

@namitirok: tömeg, szürkület: nincs új a szürkület alatt (ja, néhányan lemondtak - Mubarak nem)

jjulie 2011.02.05. 16:56:48

@ubul2000:

fociimitációt minek nézel

este tízkor kezd a barcelona, az foci lesz

ssi 2011.02.05. 16:57:08

- Szóval azt állítja, hogy eltűnt az anyósa?
- Igen, törzszászlós úr.
- Mikor?
- Úgy két évvel ezelőtt.
- Ember! Akkor miért csak most jelenti be?
- Valahogy eddig nem mertem elhinni.

s egyéb eltűntek
www.google.hu/#hl=hu&xhr=t&q=elt%C5%B1nt+esete&cp=12&pf=p&sclient=psy&aq=f&aqi=&aql=&oq=elt%C5%B1nt+esete&pbx=1&fp=46628bef04a2a2cf

ulrike (törölt) 2011.02.05. 16:59:10

322. poszt
torokgaborelemez.blog.hu/2011/02/04/322_a_melleny_marad
Erre a linkre kattintva bejött - meglepetésemre - a 322.poszt, de az alábbi lábjegyzettel:'Ez a bejegyzés nincs megjelentetve. Nem fűzhető hozzá komment.'
Eszembe jut Szabó Andris kalauz, ki véletlenül kilyukasztott egy jegyet, majd hibáját korrigálandó a lyuk mellé ezt írta,'Ez a lyuk nem lyuk. Lyukasztotta: Szabó András.'

a-kis-herceg 2011.02.05. 16:59:16

@nyünyüge: ez vicces véletlen. illetve gondolom nem szórakozol:)

ubul2000 2011.02.05. 17:05:13

A Köln már 3:2-re vezet!!!

ssi 2011.02.05. 17:05:38

T.G. posztjainál jó, ha tudunk olvasni a sorok közt/mögött is

szerintem eddig nem tulajdonítottunk kellő fontosságot a posztcímeknek, közvetlenül, s közvetve is, pl. a mostani is
321. Politikai zárlat

de lehet, hogy csak egy kísérlet, teszt részesei vagyunk?
figyelik a reakciókat, helyzetkezelést, problémamegoldást stb.

a-kis-herceg 2011.02.05. 17:06:18

egy MADA levélből... (mada.hu)

"A közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés követelményét a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény (Fot.) rögzítette. Az akadálymentesítési határidő az önkormányzatok, illetőleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások esetében már lejárt, illetve 2010. december 31-én lejár."

www.mada.hu/publikaciok/figyelmen-kivul-hagyjak-a-torvenyt/

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.05. 17:07:23

@ubul2000:

Irománynak iromány, de nem alkotmánytervezet.
A jelenlegit foltozgatnák csak, a jogállam folytonosságának jegyében. Az ő kiinduló pontjuk a "'89-es jogállami forradalom". :-)

Követelnek.

Aktuálpolitika van benne, új alkotmány igénye semmiképpen.

Nem tudnak, de nem is akarnak ők új alkotmányt írni, nekik jó a "'89-es "forradalmi" alkotmány.
Érdekes, hogy egy "forradalom" vajon miért hagyja meg a megdönteni kívánt előző rezsim alkotmányát hatályban? Mert mint tudjuk még mindig 1949. évi XX. törvénynek hívják azt, ami ma hatályos.

De ha már úgyis alkotmányozás van, amire szerintük nincs szükség, akkor azért egy koncepciót összedobtak.

Ez náluk inkább aktuálpolitika, szereplési lehetőség a pártnak.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 17:09:02

További szemelvények innen:
"A Fidesz ügyvezető alelnöke kiemelte: a szocialisták azt állítják magukról, hogy ők a kisemberek, a nyugdíjasok, alkalmazottak, az elesettek, ehhez képest a multik a bankok, az energetikai vállalatok ügynökei."
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=158526

Tök jó, kezdek ideológialag képzelődni!:-D

török gábor 2011.02.05. 17:11:31

Elnézést kérek mindenkitől, fogalmam sincs, hogy miért, de a 322-es bejegyzés a mai nap folyamán hirtelen, valahogy "vázlat" státuszra állt át - azért fogalmazok így, mert nem én állítottam át. Most visszaállítottam.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.05. 17:12:38

Na, jól van, előkerült a - mellényes - poszt.

Aztán tessék közösségi szellemben vitatkozni.
Csak semmi öncélúskodás.

ulrike (törölt) 2011.02.05. 17:12:43

@namitirok: Semmi meglepetés, ez a 'bankárkormány' duma továbbfolytatása.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 17:13:35

@a-kis-herceg: Igen, erre én is felfigyeltem, a Kormányzati Kapukat azonnal illene bezáratni sok minden mással egyetemben!

2010. január 1-jéig:
- kell megfelelni a Fot. 8. §-ában foglalt feltételeknek a kihirdetésekor már működő közlekedési rendszereknek, tömegközlekedési eszközöknek, utasforgalmi létesítményeknek - beleértve a jelző- és tájékoztató berendezéseket (Fot. 29. § (1) bekezdés),
- kell gondoskodni a Fot. 9. §-ában szabályozott közlekedési szállítást végző hálózat kiépítéséről (Fot. 29. § (2) bekezdés),
- át kell alakítani a fogyatékos személyek számára tartós bentlakást nyújtó intézményeket oly módon, hogy az önálló életvitelre személyi segítséggel képes fogyatékos személyek ellátása kisközösséget befogadó lakóotthonban történjen, továbbá az arra rászoruló súlyos fogyatékos személyek számára humanizált, modernizált intézményi ellátást kell biztosítani (Fot. 29. § (2) bekezdés).

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 17:15:19

@török gábor: Eszerint elkészült?
Akkor kérem azt az egyetlenegy betűhibát javítani, amit voltam szíves észrevételezni!:-P

porfelhő 2011.02.05. 17:15:41

Orbán: Matolcsy dolga, honnan kerít elő 250 milliárd forintot.

"A csillagok jelenlegi állása szerint 2020 előtt nem lehet elképzelni" Magyarország csatlakozását az eurózónához - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
A kormányfő Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által megálmodott stabilitási alap létrehozásában szabad kezet adott a tárcavezetőnek. Elmondása szerint pénteken döntés született az uniós energiapiac egységesítésének és a függőségek megszüntetésének felgyorsításáról is."

hirszerzo.hu/profit/20110205_orban_elengedte_matolcsy_milliard#rss

A magyar "hajó megerősítésének" egyik lépése a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által pénteken Brüsszelben bejelentett stabilitási alap is. A 250 milliárdos alapról szóló kormányrendeletet várhatóan hétfőn írja alá a miniszterelnök.

"Az európai gazdaság nincsen túl a válságon. Nagy hullámok közelednek az európai gazdaságok felé."

A teendőkkel kapcsolatban a miniszterelnök úgy fogalmazott: "a hajót meg kell erősíteni, biztonságossá kell tenni, és korszerűsíteni kell, mielőtt ideérnek a hullámok.

Együtt hajózunk, de hogy kinek sikerül megerősíteni a maga hajóját, és kinek nem, kit sodor el a víz, ki süllyed el, és ki marad talpon, ki tud bent maradni a kötelékben, és ki nem, az mindenkinek a saját dolga"

Hm. csak remélni tudom, hogy azok a "hullámok" nem lesznek olyan hatalmasak, hogy összetörjék, elsüllyesszék a "hajót".

porfelhő 2011.02.05. 17:18:25

em is értem! akkor most hova kell irogatni?:)))))

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 17:20:43

@namitirok: Látom, javítva!:-)
Ezért kellett órákig várakoztatni a népet, nemzetet?:-P

porfelhő 2011.02.05. 17:20:58

Hm. úgy látszik már spórolok a betűkkel is.:))))) "nem" hiszem el.:))))

ulrike (törölt) 2011.02.05. 17:21:42

Haladjona korral, váltson 322 modellünkre!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 17:22:06

@porfelhő: 5leteim lennének, de inkább a másik -eddig várakoztatott- posztra tenném!:-D

nyünyüge 2011.02.05. 18:10:27

@a-kis-herceg:
Eltelt egy kis idő amig idetaláltam a nagy kavarodásban, így nem olvastam vissza.
És mi a véleményed (azon kívül, hogy várható volt ez a lépés)?

a-kis-herceg 2011.02.05. 18:31:45

@nyünyüge: epiteszforum.hu/node/17928

a muzeológussal értek egyet. ha beázik az épület akkor nem bővítésre van szükség.

nyünyüge 2011.02.05. 18:49:07

@a-kis-herceg:
Ebben nem értünk egyet. Az épület javítása és bővítése nem zárja ki egymást.
Mindenesetre arra jó lesz ez a sok leállítás, hogy fél év múlva Buday elszámolóbiztos et. elkezdheti vizsgálni, miért kellett meg nem valósult épületek pályázataira ennyi pénzt kidobni.

nyünyüge 2011.02.05. 19:48:55

@nyünyüge:
Még annyi, hogy ebből az eu-s pályázáti pénzből nem lehetett volna felújítást csinálni. Viszont a bővítés esetleg növelte volna a bevételeket annyira, hogy jusson a beázásra is.

nyünyüge 2011.02.05. 19:56:26

@nyünyüge:
Még annyi, hogy ebből az eu-s pályázáti pénzből nem lehetett volna felújítást csinálni. Viszont a bővítés esetleg növelte volna a bevételeket annyira, hogy jusson a beázásra is.

tibapó 2011.02.05. 21:52:00

@Akitlosz: Látom jól beoltottalak. :)

Látod, ezt a (arany)csapatot hallgatja agyon szakmányba a királyi és a birodalmi média.

Ez a kedvencem tőlük:
Vukics Ferenc: A teremtő üzenete
magyarokszovetsege.network.hu/blog/magyarok-szovetsege-hirei/a-teremto-uzenete-vukics-ferenc-megnyito-beszede-a-magyarok-orszagos-gyulesen

tibapó 2011.02.05. 22:03:45

@tibapó: "Ezt a csapatot hallgatja agyon minden média"

Jelzem, Török Gábor 322 posztjából sem szól egy sem róluk, még egy bekezdés sem.

Se ha esetleg mégis szólt volna..., @török gábor: na akkor lett volna csak aztán szakmányba rejtélyes "vázlat státuszra átállás"

porfelhő 2011.02.05. 22:16:59

"A kormány önmagának mondott ellent!"

Hm. amik nem jönnek létre, tévedés volt?

"A Magyar Köztársaság Kormánya a jelenlegi körülmények között nem támogatja Magyarország folyóin nagy méretű duzzasztóművek, illetve vízlépcsők létesítését. Ezúton hívjuk fel tisztelettel a sajtó figyelmét arra, hogy az Új Széchenyi Tervben sajnálatos módon, a Kormány szándéka ellenére maradtak benne a nagy méretű duzzasztóművek, illetve vízlépcsők létesítésének tervére vonatkozó kijelentések" - szögezi le a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium sajtóközleménye."

A közelmultban meghirdetett Új Széchenyi Terv tartalmaz olyan terveket /is/, mely szerint a Dunán gátak, vizlépcsők épülnének.

www.stop.hu/articles/article.php?id=819572

nagyon jó! tévedés.

tibapó 2011.02.06. 09:52:35

@tibapó: " magyarokszovetsege.network.hu/blog/magyarok-szovetsege-hirei/a-teremto-uzenete-vukics-ferenc-megnyito-beszede-a-magyarok-orszagos-gyulesen "

Ez a szöveg történelem és irodalom tankönyvünk ékessége lesz hamarosan.

Amikor hallgatom, nézem, olvasom, felolvasom, különösen összeszorul a szívem és elpárásodik a szemem erre a két részletre:

1. " ...nem olyan nagy baj, hogyha gyermekeinknek mi vagyunk a példaképei... "

2. " ...Magyar fiatalok, ne menjetek el, ez a ti hazátok, itt a ti helyetek. Ne menjetek el, hogy szüleiteknek legyen örömük. Ne költözzetek messze, hogy az unokákat köszönthessék a nagyszülők. Hogy akkor amikor el kell innen menni, legyen kitől elköszönni, legyen kinek a kezét megszorítani... "
süti beállítások módosítása