Lassan vége a téli parlamenti szünetnek, azaz egyre közelebb lépünk a tavaszi ülésszak két meghatározó vitájához: az ígért reformokról és az új alkotmányról. A kormány hamarosan konkretizálni kezdi azokat a lépéseket, amelyeket ugyan soha nem fognak megszorításnak nevezni, de amelyektől többek között azt remélik, hogy az ilyen döntésekre váró nemzetközi gazdasági szereplőket megnyugtatják majd. Ezt követően pedig a parlament alkotmányozó üzemmódba kapcsol, s a tervek szerint április végéig elfogadja az új, 2012 elején hatályba lépő alaptörvényt. Meggyőződésem, hogy hosszabb távon is meghatározó lesz, miként viselkednek, milyen stratégiát folytatnak a pártok idén tavasszal.
.jpg)
Bár a reformok természetesen közvetlenebbül érintik a választókat, a két téma közül mégis az alkotmányozást érzem politikailag izgalmasabbnak és kiszámíthatatlanabbnak. Gondoljuk csak meg: míg a reformok kapcsán meglehetősen könnyen kalkulálható a – minden bizonnyal nem túl emelkedett színvonalú - vita alakulása, az alkotmány körüli politikai csata tartogathat meglepetéseket. A reformoknál – annak ellenére, hogy az Orbán-kormány a Gyurcsány- és Bajnai-kabinetnél kedvezőbb csillagzat alatt vág bele a kiadáscsökkentésbe - elsősorban a közvélemény reakciója lehet kérdéses. A szerepek ebben a vitában nagy valószínűséggel kioszthatók előre, s legfeljebb az lesz tanulságos, hogy miként felejtik el mindkét oldalon a korábbi „elvi” mondatokat. Az alkotmányozásnál azonban még igazán azt sem tudjuk, hogy ki milyen műsorral készül.
Ennek a tudatlanságnak a legfőbb oka a döntési lehetőségek meglepően széles tárháza. A tervezetről – amely még akár jelentősen módosulhat is, amíg elnyeri végső formáját – már írtam korábban, azt állítván, hogy ha ennek szellemében születik meg az új alaptörvény, akkor az nem hozza el a várt/félt negyedik köztársaságot. Ennek ellenére hiba lenne azt gondolni, hogy a javaslathoz és annak tárgyalásához való viszony kizárólag (vagy inkább elsősorban) a szöveg alapján alakulhat. A nagy küzdelem inkább arról szól majd, hogy vajon a folyamat végén ki lesz rettenetesen csalódott: (1) az alkotmányt egyedül, esetleg - ami talán még rosszabb számára - a Jobbik társaságában megtárgyaló és elfogadó Fidesz, vagy (2) a kivonulásával magára maradó, önmagát a folyamat során sajátos karanténba záró MSZP.
Az erősen elkötelezett támogatók most persze egyszerre horkadnak fel mindkét oldalon: (1) miért lenne baj az, ha a kétharmados többséggel rendelkező kormány egyedül alkotmányozna, (2) miért lenne baj az, ha az MSZP az egész folyamattól távolmaradva egyedül mutatná ki határozott tiltakozását? Természetesen egyik sem lenne „baj”, hiszen jelenleg egyedül alkotmányozni és magányosan protestálni is lehet. Ma azonban nem az a kérdés, hogy el tudja-e fogadtatni a Fidesz az alkotmányt (igen), s nem is az, hogy az MSZP a tiltakozásával meg tudja-e akadályozni az alkotmány elfogadását (nem). Sokkal inkább az, hogy a közjogi értelemben feltehetően sikeres alkotmányozás milyen politikai következményekkel jár, kit hoz kedvezőbb és kedvezőtlenebb helyzetbe, s egyáltalán hogyan fogja érzékelni és értékelni a közvélemény a folyamatot, milyen lesz az egész percepciója, látványvilága. Az az igazi tét tehát, hogy a "választói fejek" többségébe mi kerül majd: az, hogy „a Fidesz még csinált magának egy alkotmányt is”, vagy az, hogy „az MSZP már megint kimaradt a nemzeti együttműködésből”.
A pártok döntéshozói tapasztalataim szerint nagyon is tisztában vannak ezzel, érzik a rájuk leselkedő veszélyeket, nem véletlen, hogy a háttérben már régóta lázas fejtörés és felkészülés zajlik: vajon hogyan lehetne a legkedvezőbb módon kijönni ebből a szituációból.
Ma úgy tűnik, hogy a helyzet kulcsa jelentős részben – de nem kizárólag - a parlament legkisebb pártjának kezében van. Azt tudjuk, hogy a Jobbik minden bizonnyal aktívan részt venne a vitákban, az MSZP pedig – bár láthatóan nem teljesen egységes még ebben - nagy valószínűséggel inkább teljesen kívül maradna. Amennyiben ez a szándék marad tavaszra is, az LMP viselkedése eldöntheti a kérdést: ha az MSZP-vel együtt kivonulnak, a Fidesz egy hónapon keresztül a Jobbikkal kettesben tárgyal az alkotmányról - ettől a látványtól okkal tart a kormányoldal. Ha azonban az LMP részt vesz az alkotmányozásban, s esetleg még néhány módosítója be is kerül a végső szövegbe, az egész folyamatot elutasító MSZP rekeszti ki magát szimbolikusan – ettől a látványtól pedig a szocialistáknak fájhat a fejük. Nem kell hozzá sok ész, hogy belássuk: az LMP tavaszi döntése – amit persze a többiek viselkedése is befolyásol majd - saját sorsára és az egész folyamat megítélésére, látványára is jelentős hatással lehet.
