Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2011
feb 04
23:14

Hosszas hallgatás és érzékelhető elbizonytalanodás után ismét erős életjelet adott a Jobbik: Vona Gábor a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Lakon mondott beszédében ígértet tett arra, hogy február 14-én, a parlament tavaszi ülésszakának első napján gárdamellényben fogja Pintér Sándor „arcába mondani”, hogy „nem számolta fel a közbiztonságot”. Az üzenet erejét csökkentő hibás megfogalmazás ellenére biztosak lehetünk abban, hogy a pártelnök - ha az volt a célja, hogy ismét a Jobbikra irányítsa a reflektorfényt - jól kalkulált.

(Fotó: Index)

A politikai elemzők körében tapasztalataim szerint konszenzus mutatkozik abban, hogy a parlamenti pártok közül a Jobbik szereplése maradt el leginkább attól, amit tavaly tavasszal várni lehetett. Innentől azonban már elválnak az utak: én például sem azzal nem értek egyet, hogy a párt amortizációja, „kisgazdásodása” már eldöntött tény lenne, sem azzal, hogy a „show ellopása” okozta volna a Jobbik problémáit. Szerintem komoly tévedés azt állítani, hogy a Fidesz kormányzása eddigi időszakában kifejezetten a radikális jobboldali szavazók kegyét kereste. Azok az ügyek, amelyeket ilyenkor említeni szoktak (kettős állampolgárság, Trianon), a Fidesz programjában is régóta szerepeltek, nem hiszem, hogy bárkinek meglepetés lehetett, ahogy ezen kérdések kapcsán a kormány politizált. Abban a két ügyben pedig, amely korábban valóban elválasztani látszott egymástól a Fideszt és a Jobbikot, azaz az „elszámoltatás” és a „cigánykérdés” ügyében, a kormány egyelőre egyáltalán nem vádolható a „show ellopásával”. Előbbiben a retorikai tűzijáték és néhány kisebb szereplő megvádolása ellenére szinte alig történt valami, utóbbiban pedig már-már liberálisnak nevezhető a Fidesz álláspontja, nem véletlen, hogy e téma kapcsán szinte semmilyen konfliktus nem volt tapasztalható a kormány és a tőle balra álló két ellenzéki párt között.

Mindezzel egy pillanatig sem azt akarom állítani, hogy a Fidesznek nincs köze a Jobbik térvesztéséhez, de azt igen, hogy nem úgy és abban a formában, ahogy ezt általában olvasni lehet. A Fidesz ugyanis nem gesztusokat tett a Jobbiknak, nem kifogta a szelet a radikálisok vitorlájából, hanem meglepő, erőteljes, konfliktusokat generáló politikájával feltámasztotta és megerősítette a magyar pártrendszer ideológiai alapú megosztottságát. Azok a viták, amelyeket az elmúlt időszakban átéltünk, s amelyek a demokrácia végéről, a diktatúra építéséről és egyebekről szóltak, nagyon is ismerősek Magyarországon. Márpedig ebben a bináris keretben alapvetően két ősellenség küzd egymással: a jobboldalnak és a balliberálisnak címkézett tábor. Ebben a felállásban a Jobbiknak egyszerűen nem maradt önálló hely: ha tiltakozott a Fidesz lépései ellen, az ellenzék másik két pártjával került – számukra vállalhatatlan módon – egy platformra, ha egyetértett a kormány előterjesztéseivel, teljesen észrevétlenné vált. (Tisztán stratégiai szempontból vizsgálva a kérdést, a Jobbik több alkalommal is a két rossz közül a rosszabbat választotta: feltehetően 2006-os „jogvédő” múltja miatt nem vette észre, hogy a demokratikus intézmények vagy a sajtószabadság védelme egyrészt nem áll jól egy szélsőjobboldali ihletettségű pártnak, másrészt pedig óhatatlanul a „gyűlölt” politikai szereplők mellé sodorja.)

Ebben a helyzetben a Jobbiknak jelenleg mindössze két választása lehet: (1) felismerve és elfogadva a politikai realitást megpróbálja megőrizni pozícióját a Fidesztől jobbra, de olyan módon, hogy a politikai viták többségében a kormány támogatójaként, ösztönzőjeként lép fel, vagy (2) minden erejét arra fordítja, hogy olyan új törésvonalakat hozzon be a magyar politikába, amelyekben álláspontja minden más szereplőhöz képest unikális, egyedi. Az első biztonsági megoldásnak látszik, de a kockázatairól a MIÉP vezetői sokat tudnának mesélni. - bár lehet, hogy lehetne jobban, ügyesebben is csinálni. A második viszont őrült radikalizmust igényel, ráadásul a magyar politikában láthatóan nagyon kevés olyan ügy akad, amelyben a pártrendszer és a közvélemény „újraosztható”. 

Ha utóbbi megoldást választja, a Jobbik legfeljebb két dologgal kísérletezhet. Az egyik a szociális kérdés, az elszegényedés szélsőségekbe hajló, populista eszközöket alkalmazó megjelenítése, olyan messze menve, ahová az ellenzéki MSZP nem merészkedhet, azaz biztosan nem lehet versenytárs. A másik, nem meglepő módon, a cigánysággal kapcsolatos politika, amelyben az előzőnél sokkal kevesebb radikalizmus is önálló pólusra helyezi a pártot, hiszen ezen az úton az MSZP és a Fidesz józan számítás szerint nem indulhat el, ráadásul a választók rezonanciája szinte garantált.

Bár a Jobbik nem ma kezdte el az ezekkel a témákkal való foglalkozást, a kormányváltás óta mindkét ügyben takaréklángon politizált. Most, amikor Vona Gábor Lakon három millió szegény nyugdíjasról és három millió munkanélküli cigányról beszélt, nagyon úgy tűnt, mintha – felismerve a korábbi időszak zsákutcás jellegét - szimbolikusan újraindította volna ezt a menetelést.

x x x

További olvasmány: Vona Gábor évadnyitó beszéde

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr312639650

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A mellény marad 2011.02.05. 19:34:02

A jobboldalnak és a balliberálisok küzdelmében a Jobbiknak egyszerűen nem maradt önálló hely.

Trackback: A Jobbik laki demonstrációjáról 2011.02.05. 07:37:59

 A Jobbik egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei zsákfaluban, Lakon tartott fáklyás felvonulást a brutálisan meggyilkolt laki és kovácsvágási asszonyok emlékére, akiket a gyanú szerint cigányok öltek meg. (Index) Mit szólsz Edém, a Jobbik és a Mag...

Trackback: Etnikai bűnözés 2011.02.05. 07:23:02

Az egyik parlamenti párt egyik képviselője esmég fölvetette – egy gyermekmolesztálási ügy ürügyén – a cigánybűnözés problémakörét. Lehet, hogy az eddigiekből is kitalálható, melyik párt kiválósága tette ezt... Ez az ő ceterum censeójuk &nda...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

parlamentarista 2011.02.04. 23:28:29

lehet, hogy furcsa lesz, amit mondok, de nekem úgy tűnik: a jobbik valójában az asszimilálódott cigányok pártja.

beme1 2011.02.04. 23:30:29

A cigányozás már elkezdődött. A Jobbik ezek szerint lefektette a vasutat. A többi csak mellékes dolog lesz.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.02.04. 23:31:21

olyan furcsa ez a Kumin is.

Török Gábor úrnál ki dobta össze a fejlécképet, programokat, külső dolgokat a blogon?

mirrmurrkandúr 2011.02.04. 23:31:40

Hú, Gábor, milyen kemény hangú poszt... ilyet még talán nem is olvastam tőled...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.02.04. 23:33:54

@parlamentarista: nem furcsa.
de asszimilálódott cigányon azt értük aki európai öltözetben jelenik meg az utcán, identitás magyarságtudat nélkül legfőképp.

azok a nacionalista cigányok, kik tartják kultúrájukat, dalaikat, is szavazhatnak a jobbikra, ha elítélik a c-bűnt

Ordnassac 2011.02.04. 23:36:06

Jogos, de amennyire sikeres lehet, annyira lehet belső feszültség forrása is (persze itt most nem pártszakadásra gondolok), így megint előkerülhet a szakértők vs. radikálisok ellentétpár.

Ismét jelzem: nem pártszakadásra gondolok, hanem belső vitákra, amiknek szintén lehet részben bénító hatása.

mirrmurrkandúr 2011.02.04. 23:45:09

@tesz-vesz: Lakatos Attila borsodi vajda szerintem kacérkodik a jobbikkal. :-)

Érdekes, van egy párt a Magyar Országgyűlésben, aki arról beszél, hogy 20 év (ez valószínűleg a kedvenc kifejezésük...) múlva a cigányok lesznek többségben, és ugyanez a párt egy kicsit sem hajt arra a rettentő mennyiségű szavazóra, hanem helyette őket gyepálja állandóan.

Mivel nem nézem ki belőlük, hogy teljesen hülyék, és azt feltételezem, hogy alapjában véve józan megfontolások alapján politizálnak, ezért vagy nem igaz a 20 év, vagy a Jobbik hamarosan a cigányság első számú megmentőjévé lép elő.

De az is lehet, hogy nem terveznek olyan messzire. :-)

Kelemen Csaba 2011.02.04. 23:46:47

Ez a cigánykérdés...
Nagyon szomorú, hogy emberekről mint kérdés kell beszélni. Sajnos a kialakult helyzetben muszáj. Felfoghatatlan, hogy azok akik engedték ennyire elfajulni a dolgokat, megoldás helyett megint-csak abban értenek egyet, hogy nem lehet így beszélni... Sürgős és célravezető megoldás kell, mert egy hatalmas szocializálatlan kisebbség mindenkire veszélyes, még magukra is.
Akik pedig nácizzák a Jobbikot, hát nyilván elolvasták a cigánysággal foglalkozó programrészüket.
Az elszegényedéshez annyit fűznék hozzá, hogy lassan már populizmus nélkül is meglehet szólítani ezt a társadalmi réteget, az mszp-vel szemben.

kurtán sándor 2011.02.04. 23:55:32

Mit csinált eddig a Jobbik a parlamentben. Nézzünk néhány adatot! A Fidesz-kormány megalakulásától 2010. december végéig összesen 176 zárószavazás volt a magyar parlamentben (több mint ahány törvényt elfogadtak, mert egyes törvények esetében volt “feles” és “kétharmados”, szavazás). A KDNP minden esetben ugyanúgy szavazott mint a Fidesz. A Jobbik 101 esetben volt azonos véleményen a vezető kormánypárttal (57%), az LMP 66 esetben (38%), az MSZP pedig 42-szer (24%). Az MSZP 110 alkalommal szavazott ugyanúgy mint az LMP (63%), és 81-szer mint a Jobbik (46%). A két utóbbi párt álláspontja 103 esetben volt azonos (59%).
Ha nem vesszük figyelembe a nemzetközi szerződéseket (ahol általában nagy a konszenzus) akkor a számok a következőképpen alakulnak: Fidesz és Jobbik 86 esetben szavazott azonosan (54%), a Fidesz és az MSZP 24 esetben (15%), a Fidesz és az LMP 49 esetben (31%). Az ellenzék közötti arányok: MSZP-LMP 93 eset (59%), MSZP-Jobbik 66 eset (42%) és Jobbik-LMP 89 eset (56%).
Ezek a számok nemcsak a Jobbik miatt érdekesek, hanem az LMP szempontjából is, mert nagyon sokszor vádolják, mint a Fidesz egyszerű követőjét.

Kelemen Csaba 2011.02.04. 23:57:21

@mirrmurrkandúr: a 20 év statisztikai számítás. A nyolcéves korosztályban már több a roma, mint a magyar.
Szerintem a legnagyobb baj, hogy nem értik: a Jobbik megoldási alternatívákat dob fel, nem kiirtani akar. De tény és való aki azt mondja, maga és a vele egyetértők részére még ad némi haladékot a probléma kezelésére, mert ugyebár a másik csak náci, "ráérünk a roma kérdést megoldani, előbb a náciveszélyt kell elhárítani"...

parlamentarista 2011.02.04. 23:59:24

@mirrmurrkandúr:
ezt gondolom én is, hogy a cigányságot akarják maguknak megnyerni. nekem az összes jobbikos ismerősöm cigány. nem színes ruhákban járó roma, hanem az asszimilációt erős magyarságtudattal kompenzáló cigányok.

parlamentarista 2011.02.05. 00:09:31

@Kelemen Csaba:
nincs megoldási javaslat. ha azt mondanák: "legyetek tik is magyarok, úgy, mint mink"m akkor persze igen. és akkor is mondaná az értelmiség hogy őrizni kellene a roma kultúrát, és akkor majd ezt integráljuk a kárpát medencei kultúrkörbe, de ennek egy alternatívája lenne az asszimiláció.

mirrmurrkandúr 2011.02.05. 00:56:42

@parlamentarista: hiszek neked, bár nem sok ilyet ismerek...
Az én jobbikos ismerőseim nem cigányok... csak bölcsészek...

Ventura Blvd 2011.02.05. 01:18:20

Csak egy kérdés:

volt mostanában valaki közületek egy átutazásnál tartósabban Hajdúhadházán, Hevesen, Mátészalkán vagy Miskolcon? A Nyóckerben? Kint a Sűrű Életben, a Filozófián és az Előítéleten túl? Ott, ahol a Kérdés elakad, Válaszra meg Remény sincs? Végigsétáltatok mostanában a pesti Nagykörúton egy álmos vasárnap délután? Megvan a Hunyadi tér? Bármelyik pályaudvar és aluljáró?

Csak úgy kérdem. Nem tudok és nem is akarok én ezekről beszélni, mert ez elmondhatatlan. Bal, Jobb és még Jobbik itt már értelmét veszti. A magyar elemzői feladatok, megoldási módozatok, döntéshelyzetek úgy múlnak el, hogy átcsap rajtuk az Új Valóság hulláma, amely nem tudta, hogy tisztelettel várakoznia kellett volna. Jön a Hullám, és aki Király, meg az Élet Hercege volt előtte, mesefigura lesz utána. A gyerekek meg nevetnek rajta.

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.05. 02:56:14

abban van igazság, hogy minden jóérzésű, tisztességes cigány szimpatizál a jobbikkal. ez azért van, mert külön segítő programok vannak cigány gyerekeknek, természetesen több felnőtt, szülő jelenlétében. a településvédelemben is kiállnak a jobbikosok minden magyar állampolgár mellett, ezért is támogatja őket sok cigány. de ők csak szimpatizánsok.

ubul2000 2011.02.05. 05:18:42

@Ordnassac: csak egy kérdés:

Aki szakértő vmely témában, az nem lehet radikális és viszont?

Yasashi Tanuki 2011.02.05. 06:24:28

@parlamentarista: "nekem az összes jobbikos ismerősöm cigány"

Tényleg meglepő, hogy egy cigánynak a média hisztériája ellenére eszébe jut a Jobbikra szavazni. Pedig a NOL tiszavasvári videója is ezt igazolja. Ebben nem kimondottan asszimilálódott cigányok vallják be, hogy a Jobbikra adták a szavazatukat:
www.noltv.hu/video/3183.html

Ameddig a belügy ignorál olyan nyilvánvaló bűnözési trendeket mint pl. hogy az időseket heti rendszerességgel vernek "fiatalok" halálra kisebb összegekért addig a Jobbiknak van mit keresni.

nu pagagyí 2011.02.05. 06:47:27

A magyar társadalom nem őszinte a cigányokkal és szélesebb értelemben, a szegényekkel. Eddig esély helyett, csak a puszta vegetációhoz szükséges segélyeket biztosította, most azt is elvenné.

Nekem világos, hogy a kívánatos egymillió (adózó) munkahely megteremtéséhez csak a cigányok bevonásán keresztül vezet út és az is, hogy ez nem egyik napról a másikra következhet be.
A társadalomnak most kell áldoznia azért, hogy a cigány gyerekek 15-20 év múlva, a társadalom hasznos tagjává váljanak.
Ehhez nem kellene mást tenni, mint a grandiózus családi kedvezmény helyett - amit azok kapnak, akiknek maguktól is meg kéne állniuk a lábukon -, a társadalmi integrációt segítő gyermekintézményeket: bölcsödét, óvodát létrehozni. A családtámogatást pedig, a jelenleginek pont az ellenkezője szerint működtetni: családi pótlékot az kapjon, aki napközben ezekbe az intézményekbe adja a gyerekét. Aki otthon akar gyereket nevelgetni az legyen elég gazdag ehhez, nem kell külön támogatni.

A cigányok jelentős része egyébként most is dolgozik. Ahol én lakom, a földmunkákat szinte csak cigányok végzik: kábel árkok kiásása, útépítés stb. Egyre azért kíváncsi lennék, hogy mennyi ebből az a munka, amit rendesen bejelentenek és a teljes bért leadózzák. Aki visszaél mások kiszolgáltatottságával és nem jelenti be a dolgozóját, elcsalja a biztosítását, azt kiemelten szigorúan kellene büntetni, mivel emberek jövőjét teszi tönkre néhány kölesért.

Egyébként van jó kezdeményezés a cigányokért, nem állami, és nem is megfélemlítésen alapuló:

www.bodvalenke.eu/

Talán addig is, míg a cigánygyerekekkel tudunk valamit kezdeni, ilyesmit kéne támogatni a közpénzekből.

H.Talán 2011.02.05. 06:58:03

"A politikai elemzők körében tapasztalataim szerint konszenzus mutatkozik abban, hogy a parlamenti pártok közül a Jobbik szereplése maradt el leginkább attól, amit tavaly tavasszal várni lehetett."
Ebből a saját gyártású prefixumból kiindulni és az egész cikket erre felfűzni elég színvonaltalan. Kicsit ellentmondanak ennek a tények, de sebaj.
A jó elemzőnek is lehetnek sz@r napjai - de akkor inkább hallgatni kéne.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.05. 07:17:00

@H.Talán: A tegnapi napja is szar volt.

Tegnap tanácsot adtunk az LMP-nek, hogy támogassa a kormányt.
Nehogy összemossák másokkal.

Ma tanácsot adunk a Jobbiknak, hogy támogassa a kormányt.
Nehogy összemossák másokkal.

Holnap ...

Mi ez, valami Népfrontos agitprop ?

Megkérjük az ellenzéket, hogy építő kritikát legyen szives ?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.05. 07:20:15

Most akkor hány párt - őfelsége ellenzéke - ?

Csak ez a kettő, vagy a többi is ?

lüke 2011.02.05. 07:27:33

@simonmondja.:
egyik se hány,
pedig lehetne,
ha nem ez a klasszikus mondás járná:
minél rosszabb annál jobb

Yasashi Tanuki 2011.02.05. 07:27:46

@nu pagagyí: "A társadalomnak most kell áldoznia azért, hogy a cigány gyerekek 15-20 év múlva, a társadalom hasznos tagjává váljanak.
Ehhez nem kellene mást tenni, mint a grandiózus családi kedvezmény helyett - amit azok kapnak, akiknek maguktól is meg kéne állniuk a lábukon -, a társadalmi integrációt segítő gyermekintézményeket: bölcsödét, óvodát létrehozni."

Szerintem több áldozatra már nincs szükség. Az ingyenes tankönyvön, ingyenes iskolai étkeztetésen túl mit lehet még felajánlani ami a cigányokat ráveheti a tanulásra?

Az elmúlt 20 évben kísérleteztek az integrációval. Aki nyitva tartotta a szemét az láthatja, hogy gyakorlatilag 0 eredménnyel. Az integráció csak olyan társadalmi csoportoknál működik, akiknek van kialakult kultúrája ami kompatibilis az európai alapértékekkel. A cigányok kultúrája nem ilyen.

Az elvárások nélkül osztogatott segélyek helyett az asszimilációt elősegítő intézményekre és értékalapú segélyezésre. Pl. hetes bentlakásos iskolákra, hogy a cigány szülők élet és gondolkodásmódja ne befolyása a gyerekeik felemelkedését.

Lehet tanulni a szomszédainktól Szlovákiától és Romániától: ott már felismerték, hogy az ingyen pénz kiosztása nem hozott semmiféle változást. Hazánknak is alkalmaznia kell a régió segélyezési trendjeit különben számíthatunk a szomszédos országokban élő cigányok migrációjára, és azok a tömegek a magyar cigányoknál is nehezebb problémákat hoznak majd.

A civil kezdeményezések nem fogják megoldani a problémát. Ezek mellett a munkából való életet kell felkínálni egyetlen alternatívaként.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.05. 07:38:15

@lüke:
Ez a - minél rosszabb, annál jobb -
ez nem igéret, ez bizonyíték.

Aki elég durván támadja a kormányt,
az lesz a következő kormány.

Aki támogatja - MDF, kisgazdák, MIÉP, SzDSZ -

, az fölszámolja önmagát.

lüke 2011.02.05. 07:39:29

@Husi_Laci:
ezt beszéld meg zsülivel, ö a személyzetis a blogon

lüke 2011.02.05. 07:47:44

@mirrmurrkandúr:
20 éve is ezt mondták, s még senki nem tudta
öszeszámolni
van aki 600 ezerre, van aki 1M-ra teszi,
eddig egy dél- tiroli tanulmányban olvastam ilyet, elég messze van Nyékládházától
(a futurológia: London- lovasút - lószar eset)
@simonmondja.:
nem igértem!
igehirdetés ragozás helyett, nagy nyelvi kultúra
s ez a felszámolás meg az elmúlt pár száz, tíz év
konzekvens gyakorlata,
itt nem lehet ellentmondani!
Török Adám is meg írta, söt a népfront is szervezödik, tegnapi az egyik Hegedüs gyerek

cellimega 2011.02.05. 07:48:05

@Kelemen Csaba: Van erre vmilyen forrásod? Érdekel a téma.
Az MTA cigányokkal foglalkozó kutatócsoportja szerint 2003-ban az újszülöttek 15%-a volt roma. Ez továbbszámolva 19% lehet most (90.000-ből 73-17?)
Ezért egyébként elsősorban a magyarok felelősek: nagyon gyenge a termékenységük (1,1 gyerek/nő átlag). Ha a hetvenes évek óta 2 gyereket szülnének átlagosan a magyar nők (azaz ugyanakkorák lennének a korosztályok, mint akkor), csak 10% lenne roma az újszülöttek közül.
Ha a magyarok körében nem változik meg gyökeresen vmi, valóban roma többség lehet itt még ebben a században.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.05. 07:53:41

@lüke:
Már bocsánat, de én Török Gábortól tanultam...

...a párt - a politika - célja a hatalom megszerzése.

Aki nálunk
válogatás nélkül ellenez mindent, az megszerzi - a hatalmat.

Aki támogat,
az vagy a börtönben végzi, vagy a szemétdombon.

lüke 2011.02.05. 07:54:07

@cellimega:
majdnem 5 ezrelékes a csecsemöhalandóság MO-n, a világon a legnagyobb

www.who.int/nha/country/hun/en/
www.gfbv.it/3dossier/sinti-rom/de/rom-de.html

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.05. 07:59:35

@lüke: Hát ja.
Adjunk tanácsokat a Jobbiknak.
Szerintem az oroszlán nem magyar állat.
Legyen a mellényen inkább Turul.

lüke 2011.02.05. 08:02:23

az egyszerü számtan nem politikusi ismérv:
3M szegény nyugdijas, 3M cigány munkanélküli
s a többi a
3M dolgozó
- abból 1M minimál béren
ez már 9 M
s az a maradék 900 ezer a gyermek?
ha felnö, akkor ezt a 9M-t nehezn fogja eltartani

nyünyüge 2011.02.05. 08:03:57

Szentül hittem, hogy Matolcsy nagy mellényéről lesz szó ezzel a címmel :)!

--
A témához:
"A Fidesz ugyanis nem gesztusokat tett a Jobbiknak, nem kifogta a szelet a radikálisok vitorlájából, hanem meglepő, erőteljes, konfliktusokat generáló politikájával feltámasztotta és megerősítette a magyar pártrendszer ideológiai alapú megosztottságát."

Miért tett volna gesztusokat a Fidesz a Jobbiknak? A Jobbik szavazótáborának tett gesztusokat azzal, hogy a Jobbik témáit hangsúlyosan előtérbe hozta. Azzal, hogy a radikális jobbos sajtó "prominenseiből" töltötte fel a közmédia vezetését. Azzal, hogy Morvai Krisztinát túlszárnyaló vehemenciával kreatív valóságértelmezéssel beszélnek ügyekről, olyannyira gátlástalanul és felelőtlenül, hogy lassan az egész bírói kar kommunista bérencként van feltüntetve.

És mindezzel nem az a baj, hogy a pártrendszer ideológiai megosztottságát erősíti! Hanem hogy a társadalom megosztottságát növeli, sőt politikai okból gerjeszti. Hogy az aktuális, igen súlyos ügyek kezelése és a jövő kitalálása helyett ideológiai csatározásokra megy el az idő. Hogy az egyre nagyobb megosztottság akadálya a társadalmi szintű együttműködésnek, a problémák megoldásának...

lüke 2011.02.05. 08:06:47

@simonmondja.:
azért csak vigyázz!
www.youtube.com/watch?v=sc5ftlnYmt4
így nem lehetett különcködni s woodstockot megelözni

lüke 2011.02.05. 08:08:38

@nyünyüge:
Matolcsy elöre lett tolva, és nyomul
ennek oka s következménye volt/van/lesz, eddig hallgatott

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.05. 08:14:32

@lüke: reméljük, látja az irányt, bár kissé széttartó a fókusza...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.05. 08:15:28

@simonmondja.: vagy nem mutatjuk meg a kacsánkat ott. Esetleg pi**ánkat.

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2011.02.05. 08:19:18

@simonmondja.: KDNP? Kihagytad? Csak nevükben léteznek Tömjén /seggnyaló/ Zsolt vezette pártként.
A jobbikra szavazó cigány szerintem a "jó cigány"
Ő Asszimilálódna, van magyarság tudata, dolgozik de beilleszkedését gátolják az előítéletek melyeket tán szándékosan hagynak kialakulni. Mindig jó ha van egy fekete bárány akikre lehet mutogatni. Ez a beilleszkedő romának nagyon rossz mert őt is az átlag romával azonosítja és nem veszi tudomásul, hogy ő már észrevette ki segíthet neki. Ugyanis ha nem kosárfonásra és hasonló baromságokra oktatnák a leszakadókat /Cigányokat/ hanem mondjuk tv szerelőnek, vagy péknek,stb Lehetne egy rendes melós réteget is kialakítani, akár egy egy kiemelkedő tudásút is találva köztük. Így a cigány értelmiség kénytelen a jobbikra szavazni, ugyanis rajtuk kívül nincs senki aki igazán kézbe venné a dolgokat. Itt most nem az erőszakra, kiirtásra gondolok persze. de a radikalizmus kívánatos egy darabig. Annak ellenére is , hogy természetesen nincs cigány bűnözés, nincs a vérükben mert akkor minden cigány az lenne. Vannak falvak /nővérem is ott él/ Ahol a magyar paraszt bunkó sokkal veszélyesebb a romáknál, s vannak ahol hasonló veszélyt jelentenek, semmi különbség nincs köztük. Ezek leszakadó emberek, mert hosszú ideje egyik kormány sem érezte igazán fontosnak, hogy a szegényeket felzárkóztassa. Egyszerűbb segélyt osztani mint gondolkodni és megoldani a nehéz eseteket.
De a politika nem ezt akarja

lüke 2011.02.05. 08:19:27

@simonmondja.:
szerintem:
tanácsot, töle!
rosszul mondta
@Hepci:
miért, a pálinka ilyen kelendö?
reggel hallotam a fülest:) Charlie a füles, azt mondta
jobb szódával, mint a wishkey

nyünyüge 2011.02.05. 08:27:34

"Mit mutatnak a tények? A tények a valóságot mutatják. És mi a valóság? A valóság az, hogy Magyarországon rend van, béke van és kétharmad van. Ágálhatnak e valóság ellen a mindenféle vélemények, acsaroghatnak és hisztériázhatnak a véleményvezérek, véleménykufárok, véleménydiktátorok, a tény tény marad"

nol.hu/lap/hetvege/20110205-a_tenyek_diktaturaja
Szilágyi Ákos írása

lüke 2011.02.05. 08:32:31

@Most megteheted:
eltévedtél
itt mindenki zseni

jjulie 2011.02.05. 08:33:09

@lüke:

a dallama jó, de konflis

nem baj, majd mindig kijavítom

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.05. 08:33:29

Kedves Gábor!
Én eddig galád módon csak akkor szóltam hozzá a blogodhoz, ha valamilyen szakami hibát véltem felfedezni benne, ezeket egyébként nagyon korrekt módon mindig el is ismerted.
Most azonban csak dicsérni tudlak, nagyon korrekt, érdekes elemzés. Tényleg kiválóan sikerült, gratulálok!

lüke 2011.02.05. 08:36:13

@nyünyüge:
a tény tény marad,s a mellény is

lüke 2011.02.05. 08:38:48

@jjulie:
borjú bárány béget
analógiájára írtam,
(késön, tegnap! jöttem rá, hogy a borjú az marha)
de neked is maradjon valami,egyáltalán nincs ellenemre:
leben und leben lassen

jjulie 2011.02.05. 08:39:41

@proeskontra:

hát élsz még?

ma érdemes lesz ittmaradni veled?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.05. 08:39:59

@Megszívtuk-Waze:
A KDNP kormánytényező.
Akár van, akár nincs.
Nem írhattam be a felszámoltak közé.

jjulie 2011.02.05. 08:41:40

@lüke:

megint nem aludtál eleget?

Emberke · http://ketely.blog.hu/ 2011.02.05. 08:42:03

Kedves T. G.! Erősen vitatkoznék az elemzésed azon részével, amely szerint:
"Fideszt és a Jobbikot, azaz az „elszámoltatás” és a „cigánykérdés” ügyében, a kormány egyelőre egyáltalán nem vádolható a „show ellopásával”. Előbbiben a retorikai tűzijáték és néhány kisebb szereplő megvádolása ellenére szinte alig történt valami, utóbbiban pedig már-már liberálisnak nevezhető a Fidesz álláspontja, nem véletlen, hogy e téma kapcsán szinte semmilyen konfliktus nem volt tapasztalható a kormány és a tőle balra álló két ellenzéki párt között."
A tőled idézett szövegrész elszámoltatással kapcsolatos megállapításaival egyetértek, míg a”cigánykérdéssel” kapcsolatos analízised véleményem szerint téves. Nem azt cáfolom, hogy az ellenzéki pártok, ezen belül is az MSZP bármilyen éles kritikát intézett volna a FIDESZ romapolitikájával kapcsolatban, mert tény, hogy nem kritizált, nem élt ezen üggyel kapcsolatban alternatív társadalompolitikai, integrációs koncepcióval. Mindez nem azért tette, mert alapvetően egyetértett a FIDESZ ezen elképzeléseivel, hanem azért mert az MSZP-ne nincs ilyen irányú stratégiája, legalább is semmi jel nem utal arra, hogy lenne. Ugyan ez elmondható egyébként a FIDESZ-ről is. A Balog Zoltán vezette államtitkárság a kétes, időnként egymásnak ellentmondó, társadalompolitikai szempontból hiányos és nem kiérlelt ( és még finoman fogalmaztam) retorikai szintem megjelenő elképzelésein kívül semmi érdemi, tevőleges nem történt. Mindezek alapján azt állítom, hogy a két pártnak nincs min vitatkozni, mert nincs társadalompolitikai elképzelés, terv a romák integrációjával kapcsolatban.
Az LMP ebből a szempontból már eltér, hiszen a választási koncepciójában is külön fejezet szól a romák integrációjáról, és a parlamenti munkájukban is több alkalommal jelezték, hogy a nem értenek egyet a Kormány bizonyos elképzeléseivel, mint pl: az új Közoktatási koncepció, a közmunka-program átalakítása. Ezek törvények kapcsán az LMP-és képvielők jelezték, hogy erősen visszaveheti a romák társadalmi integrációját, az e téren eddig kín keservesen elért eredményeket.
A jobbik-ot értelem szerűen nem említem, hiszen a romákkal „integrációjával” kapcsolatos elképzeléseik ismertek.

nu pagagyí 2011.02.05. 08:42:35

@Yasashi Tanuki: Egyrészt én is ezt írtam, az kapjon családi pótlékot, aki gyermekintézménybe adja napközben gyermekét, a felszabaduló időt a szülő természetesen, lehetőség szerint munkával töltené. De!

A jelenleg dolgozni akaró cigány felnőtteknek meg kell küzdeniük két dologgal: a társadalom lappangó cigánygyűlöletével, ami a munkáért való versengésben jelent hátrányt, és az őket mégis alkalmazó munkaadói kör tökéletes erkölcstelenségével: bejelentetlen munkahely, éhbér, totális kizsákmányolás.
Mielőtt itélkeznél a cigányok felett, próbáld meg gondolatban elképzelni, hogy a 120-adik munkahelyre történő jelentkezésnél is a nálad méltatlanabb, vagy semmivel sem jobb kapja a munkát, rád meg csak egy pillantást vetnek és már nem is kellesz. A társadalomból kirekesztettől ne várjuk, hogy betartsa a társadalom normáit.

Nem kell félni a pozitív diszkriminációtól, az százszorosan megtérülhet a társadalomnak. A pozitív diszkrimináció egyébként csak annyit jelent, hogy kiegyenlíted azt a hátrányt, ami méltatlanul ér valakit, és csak addig kell alkalmazni amíg ténylegesen hátrány éri. Talán Te is érzed, hogy egy most született cigánygyerekre nem mondhatod, hogy alábbvaló, mint más.

Lehetne a felnőtteken is hasznosan segíteni. Például, támaszkodva egykori hagyományaikra, valami háziipari tevékenységbe bevonni a cigány családokat. Állami pénzből beindítva - de végső célként önfentartó módon működtethetően -, az iparművészeti egyetem diákjai együttműködve cigány művészekkel, tervezhetnének színvonalas, eladható dolgokat. Olyasmire gondolok, mint bútorok, dísztárgyak, bizsuk, játékok, olyan minőségben mint például az indonéz nádbútorok, vagy olasz divatékszerek. A technológiához szükséges eszközökre, a jogdíjakra és a kereskedelem beindítására kellene állami pénz. A kézügyesség, művész érzék és idő az nagyrészt rendelkezésre áll a cigányok körében. Az egészben az is fontos lenne, hogy törvénytiszteletre és ismeretre tanítson. Az állami pénz feltétele a szabályosan működtetett vállalkozás, adófizetés.

lüke 2011.02.05. 08:47:24

@jjulie:
mert te nem veszel német leckét, azért én még nyugodtan alszom
erste lektion
www.youtube.com/watch?v=9Y0S1SlI0Jw
-nagyon régi,de aktuális

megszűnt 2011.02.05. 08:47:50

@proeskontra:
Kedves Török Gábor!

Ugyanezt tudnám leírni, mint blogtársam. Nem ismétlem tehát!

Minden, amit leírtál az úgy igaz, Jobbik kérdésben. A mellény marad. Kumin Ferenc megmagyarázhatatlanul tévúton jár, valami köd adódott a szemén, valami pára, amihez kevés vagyok én, hogy tisztuljon.

Nincs mit hozzátennem az íráshoz. Úgy igaz minden sora, ahogyan van. Annyit tennék mégis: van egy erős magja a Jobbiknak, mely CSAK a Jobbikra szavaz. Olyasmi ez, mint a CSAK az SZDSZ és soha, senki más.

Tisztelettel.

jjulie 2011.02.05. 08:47:57

nem kell aggódni, a jólkereső fideszmagyarok majd felveszik a szaporulati versenyt a cigányokkal

teevee 2011.02.05. 08:47:58

"(Tisztán stratégiai szempontból vizsgálva a kérdést, a Jobbik több alkalommal is a két rossz közül a rosszabbat választotta: feltehetően 2006-os „jogvédő” múltja miatt nem vette észre, hogy a demokratikus intézmények vagy a sajtószabadság védelme egyrészt nem áll jól egy szélsőjobboldali ihletettségű pártnak, másrészt pedig óhatatlanul a „gyűlölt” politikai szereplők mellé sodorja.)"

Ezzel a mondattal nem tudok mit kezdeni. Jól értem, hogy a Jobbik _hibázott_, mert a demokratikus intézmények vagy a sajtószabadság mellé állt? Elemzői szempontból? Mert az _nem állt jól_ neki?

Uhhhhhhh.

ssi 2011.02.05. 08:52:13

pl. közös eszmék mentén megalakul egy párt, vezetőiknek:
- kemény radikális gondolatai, terveik vannak
- sok, nagyon sok támogatót, szimpatizánst tudnak, tudnának maguk köré gyűjteni
- de a java csak most jön: adott törvényi keretek közt működni is

pl. ez a párt demokratikus választásokkal bekerül a parlamentbe
- újabb kihívás, korlát a párteszme és a törvényi lehetőségek ütközésére
- a tanulópénzt mindenkinek meg kell fizetni, de megéri, ha már odáig eljutottak
- idővel is még jogosan merül fel: milyenek is ők? milyenek lehetnek is ők?

konkrétan a magyar Jobbik:
- "szerencséjük"(?, az országnak is az?)
* eleve adott is ügyek kapcsolódnak hozzájuk, kb. sejthető tartalommal
* sok hívet tudnának gyorsan mozgósítani, sőt harcba vinni, talán bárki ellen is
- szerintem nem fogadják el, hogy csak egy ici-picit is látványosabb létükkel milyen sokat árthatnak az ország nemzetközi megítélésének, s az országon belüli nyugalomnak
- fogalmam sincs, miért alakulhatott így, s hogy miként lehetne megoldani, eleve tovább lépni

- amit borzasztóan sajnálok, hogy az országban nem lehet egy adott ügyet szakmailag úgy kritizálni, majd kezelni, hogy a tartalmat ne írja felül a politikai pártosság
- pl. mind a 3 ellenzéki párt nyíltan és erőteljesen igazságtalannak tartja az 1-kulcsos SZJA miatt kialakult jövedelmi átrendeződést, s valljuk be, jelen országhelyzetben jogosan (még nincs gazdasági növekedés, de a jómódúak alanyi jogon sokkal többet kapnak az államtól) - s a 3 párt, mint pl. csak úgy, hogy az "ellenzék" nem foghat össze, se egymással, se a civilekkel?
- országunk fejlődése valóban csak a Fidesztől, a kormánytól függhet, s esetleg a szervezkedő civilek által megcsillantott reménytől?
- mi képviseli jobban az emberek képviseletét?- , ha a pártok főleg egymással acsarkodnak a saját létükért, vagy azért kapják a fizetésüket, hogy bármi áron a konkrét ügyeket felkészülten oldják meg?
- hogy ma a politikai elit ilyen lehet, abban a választók is nyakig benne vannak: megbocsájthatatlan bűnként értékelnénk, ha pl. az ellenzék egy adott témában is összemerne fogni
- tudom, felmerül: mi minősít jobban egy pártot: az egész arculat, vagy a részprogramok? viszont pl. a parlamentben mindig csak 1-1 ügyet tárgyalnak
- lehet, hogy más országokban is így van, s én élek álomvilágban

storm28 2011.02.05. 08:53:28

@cellimega:
Szerintem elég rossz a következtetésed a magyarok"termékenységéröl"....A roma nem azért szül3-4-5-6-stb.gyereket,mert annyira szereti öket,hanem azért mert a szintjén biztos megélhetést nyujt neki,illetve mert annyi sexuálkukturája sincs,hogy belássa a sexböl bizony baba is lehet-lsd abortuszok,gyereklányanyák számát.A magyar nem segélyért és cspotlék miatt szül,hanem akkor, amikor ugy érzi megteremtette a gyerek felneveléséhez szügséges hátteret..Ezért van 1 max 2 gyerek,mert a gyerekek rendes felneveléséhez nem sok az átlagember max.100ezres havi bevétele...Szerintem ez nem rassz irás,hanem a valoság..csak szét kell nézni a nögyógy szülészetek ambulanciáin,osztályain

Egyébként meg mi van akkor,ha vannak cigány szavazoi a jobbiknak?Mindenkinek egyéni döntése ,melyik pol.pártot támogatja..bár én személy szerint eggyel sem találkoztam:)Az eggyik roma vajda-azthiszem Lakatos Attila -gyöngyszeme pedig fent van a jutyúbon ahol maga is elég keményen szol a cigánybünözésröl..
Egyébként szerintem a Jobbik csak ki meri mondani a tényt,hogy ami vidéken ,vagy a fövárosban is folyik, felháboritó.Nem gyülöletkeltés,de nézzétek már meg mi folyik az utcákon,hordákban tizenéves romák terrorizálnak,a kocsmaajtot támasztja a sok"életerös"férfi,putrikban meztelenül szaladgálo kisgyerekek,lopásbol kiegészitett segély és ingyen kaja,könyv az iskolában-amit azzal becsül meg-ha bemegy,hogy vagy a tanárt,vagy a diákokat molesztálja a roma gyerek.És aki erre azt mondja nem létezik,süket és vak,a fejét a homokba veri,de késöbb nagyot koppan,mert a nem integrálodott kissebbség a fejükre nöl,és sokkal nagyobb problémák jönnek...

jjulie 2011.02.05. 08:53:36

@lüke:

hottentottául tudni = nem menő

angolul beszélnek a hottentották pesten

nyünyüge 2011.02.05. 08:55:04

@lüke:
Magyar változat: "Élni és lében hagyni".

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.05. 08:55:18

@jjulie:
És az jólkereső fideszmagyarok gyerekei
fognak majd ágytálazni engem az elfekvőben 40 év múlva.

lüke 2011.02.05. 09:00:48

@jjulie:
könnyü nekik, ua. az indogermán nyelv
így
www.youtube.com/watch?v=6qhukxfVtTw
meg a Bohlen,akire te emlékesztetsz a szövegeddel

@simonmondja.:
ne reménykedj!
megetetnek elöbb

parlamentarista 2011.02.05. 09:01:40

@Yasashi Tanuki:
szerintem vonó gábor meg pörzse sándor a magyarságba beolvadt cigányok. amikor bekapcsolom az echo tévét nekem olyan érzésem van, hogy az egy cigány tévé. asszimilálódott romák mondják, hogy mennyire büszkék a magyarságukra. ők nem bűnözők. a cigányok bűnöznek. de ők nem. ők magyarok. nem gondolom, hogy ezt tudatosan teszik. hanem azt, hogy az asszimilálódott cigányok tudat alatt összetartanak. persze lehet, hogy nincs ebben ilyen csavar, de nekem így tűnik.

Kalmár 2011.02.05. 09:02:01

Egyértelmű, higy a Fidesz kifogta a szelet a vitorlájukból.
Most kézzel-lábbal próbálnak kitűnni, de ha csak ilyen ovis módszer jut eszükbe baj lesz.
Vékonyítják a támogatói réteget.
A Gárda és a szándékos törvénysértő mellényviselet nagyon kevés embernek fog pozitív impulzust jelenteni.
Ráadásul a közbiztonság terén sok változás történt.
Ezzel a hazug számonkéréssel, hogy 2 hét alatt nem lesz bűnözés(ráadásul ezt is elbaltázva)nem lehet híveket szerezni.
Nyilvánvaló, hogy érezhető változást mondott Viktor.
Ez közel sem ugyanaz.
Hazug módon számonkérni valakit gárdamellényben pedig felfújt béka módszer.

jjulie 2011.02.05. 09:05:07

@lüke:

emlékszel mint a konflis-lóvasútra?

Kalmár 2011.02.05. 09:05:57

@jjulie: Én az vagyok:)
Már van kettő, de nincs vége.
Képzeld, mindegyik gyerekem dolgozni és adózni fog.
Persze ha valaki a népesség bajára tud jobb ötletet, mint a dolgozó gyereket nevelőket támogatni az tegye fel a kezét.

Doberdo 2011.02.05. 09:06:47

Kedves Török Gábor! A mellény sajnos nemcsak a Jobbikot jellemzi, nagyon sokszor felveszik azt, ha szükséges a FIDESZ-ben is. Amennyiben Brüsszelben továbbra is ilyen "nagy lesz a
mellény" az semmiképpen nem vezet jóra, különösen a finanszírozhatóság kérdésében.

PR-küszöb 2011.02.05. 09:07:49

Romaügyben talán először egy alapvető kérdésben kéne meghozni egy mindent meghatározó döntést:

EGYÉNILEG, AVAGY KÖZÖSSÉGKÉNT SZÁNDÉKOZIK-E A TÖBBSÉGI TÁRSADALOM INTEGRÁLNI A CIGÁNYSÁGOT????????

Ez lenne/lehetne az EU-elnökség vonatkozó prioritásának a legkézzelfoghatóbb eredménye.
Ám amíg sem politika, sem a társadalom magát a kérdésfeltevést sem érti, a helyzet elég reménytelen.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.05. 09:11:18

@lüke: Jó, akkor 25 év múlva
a gazdag fideszmagyarok gyerekei fognak felbiciklizni hozzám a hegyre - a nyugdíjammal.
Vagy
a 25 év múlva a fideszmagyarok gyerekei fogják pedikűrözni a tyúkszemem.
Felszedni a krumplit ?
Árulni a lottót ?

Szükség lesz a dolgos kézre.
A fideszmagyarok palotáiban csupa ilyet nevelnek.

jjulie 2011.02.05. 09:11:28

@Kalmár:

most írok neked valami újat te jólkereső fideszmagyarbirka:

a gazdagodáshoz sok sok alacsony érdekérvényesítő képességű ember kell, mint szükséges de nem elégséges feltétel

ha azokat nem szaporítod, baszhatod a jelenlegi jólkereső fideszmagyarságodat

a fideszpolitikaigazdaságtan mit mond erről neked?

Tell Vilmos 2011.02.05. 09:15:13

A cigánykérdés a Jobbiktól függetlenül is létezik!
A cigány bűnözés is létező dolog, hiszen a börtönlakók 85%-a cigány. A törvények betartásával lehet csak stabil társadalmat fenntartani! Ez mindenkire vonatkozik. Hol van a "híres" három csapás elv? A választási kampány óta nem hallani semmit róla...

A megoldást kellene keresni a cigány kérdésre. Én csak azt látom, hogy a Jobbikon kívül még senki nem kínált fel semmilyen komoly alternatívát. Nem vagyon Jobbikos szavazó, és nem is szeretem a masírozást, de vannak dolgok, amelyek csak kemény fellépéssel akadályozhatók meg. A mai rendőrség és a törvénykezés is kész röhej! Egy állam csak betartható és betartandó(!) törvényekkel lehet stabil!

Lehet vitatkozni a bentlakásos iskola Jobbikos tervével, de vajon, hogy fog a jövő cigány generációja szocializálódni, ha a már a negyedik generáció nő fel náluk munka és tanulás nélkül? Iskoláztatás nélkül nincs felemelkedés!
És igenis szegregált iskolákat kell indítani! A vegyes iskolák nem működnek, ezt mindenki látja! Érdekes, hogy a pécsi Gandhi gimnázium pedig remekül működik színtiszta cigány tanulókkal...

Üdv:

Tell.

lüke 2011.02.05. 09:17:42

@simonmondja.:
nem értetted a morbiditását a mondatnak: az elfekvöben megetetni,
olyan mint Janis Joplin, Brian Jones , Jimmy Hendrix vagy a Morrison fiú a Pere la chaise-ben

Yasashi Tanuki 2011.02.05. 09:19:05

@nu pagagyí: Általában igaz amit mondasz a kisebbségek esetében, csakhogy a cigány már nem kisebbség többé a kelet magyarországi falvak egy jelentős részében és 20 év múlva már egész Magyarországon se lesz az. Hogyan, főleg milyen forrásból akarjuk ezt a többséget pozitívan diszkriminálni?

Ekkora tömegű képzetlen emberrel, aki az állami gondoskodás igénybevételére lett szocializálva, egyszerűen nem működhet tovább a jelenlegi rendszer.

trurl (törölt) 2011.02.05. 09:22:29

Gárdamellényben felesküdni. HÖHÖHÖ...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.05. 09:24:17

@lüke: a Zsóti gondolom, a baloldali közülük...

parlamentarista 2011.02.05. 09:25:31

@Megszívtuk-Waze:
oké, de akkor azt kellene mondani, hogy a jobbik egy cigánypárt. amelyik célja, hogy a kisebbségeket asszimilálja. az akarják, hogy a cigányok olvadjanak be a magyarok közé.

ebben az esetben valószínűleg alakulna egy integrációt hirdető romapárt, amelyik azt mondaná, hogy a cigányok őrizzék az ezer éves kultúrájukat a színes ruhákat, az óbégatást, a bazseválást.

és akkor ezek üljenek össze egy cigányparlamentbe. nekem az a bajom a jobbikkal, hogy a magyar történelmből, és kultúrából összesen a vándorlást emelik ki, és az ahhoz kapcsolódó eredetlegendákat. éppen a cigányságra jellemző motívumokat. echo tévé. miért echo. nekem úgy tűnik, hogy ott beül egy csomó cigány, és azt mondják: hogy ők a magyarság kizárólagos letéteményesei. szerintem meg asszimilálódott cigány családok leszármazottai.

jjulie 2011.02.05. 09:26:40

@Tell Vilmos:

cigánykérdés márpedig nincs

esetleg az alkotmányozósdi, meg a médiaügy után lesz

Kalmár 2011.02.05. 09:26:48

@jjulie: Szerintem normálisan szóltam hozzád te sötét kis paraszt.
Ha csak ez a zagyvaság jött ki belőled, akkor jobbulást.
Ekkora flusztrációt okoz nap mint nap, hogy a Fidesz kormányoz?
Akkor jó.

Tourist From An Other Space 2011.02.05. 09:30:28

Kumin a héten összehozott egy értékelhetetlen írást. Ez a heti Török bejegyzés az elégséges szintet talán megüti.

jjulie 2011.02.05. 09:30:48

@Hepci:

mi a mai marketingstratégia?

előbb pénzt csinálunk és utána kefélünk, vagy fordítva?

jjulie 2011.02.05. 09:32:32

@Kalmár:

mit nem értesz, tenyészállat?

jardel 2011.02.05. 09:33:39

Érdekes, én pont azon gondolkodtam tegnap, hogy mennyire nincs ellenzék abban az ételemben, hogy számos fontos problémáról szó sem esik, a sajtó sem beszél róla, inkább mindenki csak reaktív módon viszonyul a kormány kezdeményezéseihez - a Jobbik akár be is tölthetné ezt az űrt. Attól, hogy Jobbiknak hívják, még nem muszáj szerintem csak a cigányokról meg Trianonról beszélnie, sőt, azt hiszem a (volt) szavazói többsége nem is igazán (szélső-) jobboldali, inkább bizonyos társadalmi problémákkal elégedetlen, és ezt látta, hogy erre az "establishment" pártjai nem adnak megoldást - de a cigánykérdést leszámítva (főleg azt is északon) nem hiszem, hogy nagyon érdekelné őket az, hogy mi van Trianonnal és hány osztály megy kirándulni Erdélybe. Szóval a Jobbik szerintem hanyagolhatná ezt a témakört és mondjuk beszélhetne a fideszes oligarchákról, meg hogy hogyan esik szét a budapesti egészségügy hamarosan vagy bármi egyéb.

lüke 2011.02.05. 09:34:26

@Hepci: tökre mindegy - nekem pláne ,mert még semmit se
olvastam töle,s nem is fogok-
jól legel meg lehel:)

parlamentarista 2011.02.05. 09:43:48

@Kalmár:
nyilván az, hogy jól működő közintézmények vannak. és nincs családi pótlék, családi adókedvezmény. hanem ezt a pénzt a gyerekjóléti intézmények (az iskolák) kapják meg.

tehát ha a gyerek nem jár iskolába, akkor elvenni kell a családi pótlékot, hanem odaadni az iskolának. és egyébként mindenkitől el kellene vonni mindenféle állami családtámogatást. az a támogatás, hogy van iskola. és ha kell, akkor adjon kosztot, kvártéjt, szóval a maslow piramis minden szintjét támogassa, és ne csak az önmegvalósítást.

http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:Maslow's_hierarchy_of_needs.svg

biztosítson ruhát, ami a suli emlémájával ellátva. ehhez kell varroda. akkor venni kell egy varrógépet. nem családi pótlékot kell osztani, hanem az iskolának varrógépeket venni. és ha a szülők munkanélküliek, akkor nyitni kell egy varrodát. meg mosodát. és akkor szülőnek pont lesz valami munkájuk. majd dolgoznak a konyhán. vagy a tangazdaságban. a családi pótlék hülyeség, és ezt családi adókedvezménnyel kiegészíteni még nagyobb ostobaság. ennek csak a fidesznácik tapsolnak.

lüke 2011.02.05. 09:47:49

@jjulie:
mi ez? paradigma váltás

jjulie 2011.02.05. 09:50:15

@lüke:

ez egy tenyészeti poszt, csak alkalmazkodom, és szokás szerint aktuális vagyok

lüke 2011.02.05. 09:52:16

@parlamentarista:
http://en.wikipedia.org/wiki/File:Maslow's_hierarchy_of_needs.svg
így
ezt nyomhatják a varrógépnek, akár CD-snek

@jjulie: only:)
www.youtube.com/watch?v=mM0-ZU8njdo

jjulie 2011.02.05. 09:55:19

@lüke:

cigányászati témához motoros négus zenész?

lüke 2011.02.05. 09:56:02

@jardel:
jaj, ne mondj ilyet
jártál valaha pl a Tétényi u. KH-ban?
- 77-82ig ott dolgoztam-
már akkor minden csempe leesett s mindig más szinnel pótolták, s ez érvényes a metlachira is, mely nem
www.mettlach.de/home.asp
innen jött

lüke 2011.02.05. 10:00:21

hhmm
ott is hasonlóan megy, aki pol. útban van gazd. bünözö
Luskov/MOCKBA
orf.at/#/stories/2040471/

jjulie 2011.02.05. 10:02:58

@lüke:

ez szép

de a Proud Mary a legjobb tőled, őrök hálám

Anti Anyag (törölt) 2011.02.05. 10:11:10

Szerintem hihetetlenül rosszul látod, a Fideszt az a csoport tartja diktatórikusnak, amely az MSZP-LMP-re szavazott.

A Fidesz jól érzi, hogy politikai túlélése a magyar gazdaság helyzetétől függ és az emberek többsége értékeli, hogy a Fidesz a gazdaságot aktív eszközökkel próbálja eredményes irányba terelni. Ehhez persze "hely" is kell, a Fidesz "helyet is csinál" magának, ezt a választók megértik, senkiben nem kelt az politikai feszültséget, ha az MSZP-SZDSZ kinevezettjeit, gazdasági szereplőit eltávolítják, ez a Fidesz magányügye, az MSZP-SZDSZ esetében sem keltett hasonló lépés feszültséget.

Az lehet a gond, hogy szerintem az index kint lévő blogjait tekinted társadalmi mintának, ez olyan, mintha a magyar filozófia origójának, jelzőjének a szélsőséges Hellert tekintenék, mert kapcsolatai révén egyszerűen mindenhol ő szerepelt és kapcsolatainak célja pontosan ez is volt.

Vonának mellesleg teljesen igaza van, Pintér bejelentése 2 hét múlva "csökkent a bűnözés" egyszerűen nevetséges volt, ez vagy arra világít rá, hogy Pintér alkalmatlan, vagy arra, hogy a Fidesz elvárásai irreálisak, cserében beérik Pintértől egy hazugsággal is.

A Jobbikot valós probléma tartja életben, a cigánybűnözés és úgy általában a cigányok saját és az ország többi lakosának társadalmi különbözősége, (kultúra, szokásjog, hierarchnia), amelyeket viszont az egyre jobban kikényszerített integráció egymáshoz présel.

Úgy tűnik, a problémák rövidtávú kezelése nem lehetséges, pedig nyilvánvaló, hogy vagy az integráció, vagy az ideiglenes elszigetelés és irányított integráció a megoldás. A Jobbik az utóbbi híve és ha erről levesszük a liberális lózungokat, a jelenlegi helyzetben ez tűnik kivitelezhetőbbnek.

jjulie 2011.02.05. 10:20:54

@Anti Anyag:

a fideszminta: leplezetlenül és harsányan élni minden rendelkezésére álló erővel a saját érdekérvényesítésben bármilyen mocsokság is

a cigányok miért ne tennék?

jardel 2011.02.05. 10:24:10

@lüke: Igen. Nem úgy gondoltam egyébként, hogy az elmúlt fél év eredményeként esik szét, hanem csak arra gondolok, hogy tök jó lenne, ha végre valaki olyasmivel is foglalkozna, aminek értelme van, vagy ha foglalkozik vele, akkor nem csinálnák ki kapásból valami fideszes bandaháború keretében, amivel olyan jól elszórakoztatja magát néhány ember mostanában, az ellenzék asszisztálása mellett.

parlamentarista 2011.02.05. 10:24:52

szóval ha valaki a jobbik szövegeiben csinál egy "magyar" -> "cigány" cserét, akkor megérti őket. trianon nem a magyarságot szakította szét - persze azt is - hanem a cigányságot. a magyarok sose lakták be az egész kárpát medencét, hanem csak a közepét. de a cigányok igen. a cigányság is szét lett szakítva. lehet, hogy nincs igazam, de nekem úgy tűnik, hogy a mélymagyarok többségében asszimilálódott cigány családok leszármazottai. és hozzájuk csapódott néhány antiszemita szalonnáci.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.05. 10:25:02

@lüke: régi szép gulág, fájó hiátus. Az OPNI is üres, utoljára a Veres üzlettárást kezelték a polkasztból, pedig látnék még lehetőségeket.

jjulie 2011.02.05. 10:25:39

@Hepci:

persze, meg levegőt veszünk, pisilünk, kezet arcot meg fogatmosunk, stb

pató pali is családtag?

Kalmár 2011.02.05. 10:28:52

@parlamentarista: Már megint szép a stílus.
Akkor ne maradjak adósod.
Náci a rohadt anyád.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.05. 10:29:39

@jjulie: ez nem fideszminta. Régi tradíció, kormányzati pozícióban Boross kezdte, a felöltözött (pufis) Gyula kiteljesítette (na és). Ellenzékben is vannak tradíciói, azok se a Fideszhez kötődnek (Kiss János a barikádokon).

Kalmár 2011.02.05. 10:31:15

"Nem túlzás azt állítani, hogy Magyarország az új sikersztori - vélekedik a Raiffeisen heti kötvénypiaci kitekintőjében a bank budapesti elemzője"

Szar lehet egy ilyen hírre rosszkedvűvé válni, csak mert bukott liberókomcsi kommnetelők vagytok.
Lesz még ilyen" rossz hír" készüljetek huhogó baglyok.

jjulie 2011.02.05. 10:31:55

@Kalmár:

mégsem kéne tenyészteni téged

jardel 2011.02.05. 10:34:43

@Kalmár: és szerinted miért vélekedik így?

jjulie 2011.02.05. 10:36:30

@Kalmár:

namostakkor: ma a külföldi bankok haverok, vagy ellenségek

mit kell erről bégetnetek ma?

jjulie 2011.02.05. 10:38:25

@Hepci:

egyél gyorsan egy kis csokit

kedvezően hat az agyműködésre

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.05. 10:48:08

@jjulie: köszi, most nem érzem szükségét.
Btw, a tények makacs dolgok - mindig megértem, ha vitázni nem szeretsz. :)

jjulie 2011.02.05. 10:51:20

@Hepci:

van valami vitathatód?

vagy csak az van? muti

www.konyvline.hu · http://konyvline.hu 2011.02.05. 10:56:55

Azért az ország dolgai jó irányba mennek, a gazdaság erősödik, adóznak az eddig szent tehénnek tekintett bankok, stb. Ennek örülni kellene, nem pedig fikázni...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.05. 10:57:56

@jjulie: Zsüli, nem vitaképes vagy, csak birkaképes.
Hallod a kolompot? Jön partner tán...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.02.05. 10:58:33

A cigányság számaránya nő. Különösen a fiatal felnőttek körében. A probléma nem látszik enyhülni.

A Jobbiknak van jövője, pusztán ezzel az egyetlen témával is.

Szimba 2011.02.05. 11:03:49

@Megszívtuk-Waze:

Hasonlóan gondolom.

A segélyek és egyéb támogatások megnyírbálása helyes, de csak akkor, ha helyette van más alternatíva. A mélyszegénységben élő rétegeknek tanulási lehetőség, munka.
Ha egy cigány szakmát tanul, és akár pozitív diszkrimináció révén munkát kap, akkor már a gyerekei is feltehetően könnyebben rávehetők a tanulásra.

Ugyanakkor nagyon fontos lenne, hogy a színesfémgyűjtésből és egyéb illegális munkákból élő csapatokat leleplezzék, és a bűnözés lehetőségét a minimumra szorítsák. Persze ezt nem csak a kisebbség esetében, hanem általában az ilyesmikből élő állampolgároknál kellene elérni.

Aki azért bűnöző, mert nincs munkája, az még visszafordítható.

A z iskoláknak jobban kellene alkalmazkodniuk a szegény, és szocializációjában is elmaradott rétegek gyermekeinek nevelésére. A jegyző kötelezővé tehetné az óvónők, gyermekvédelmi szakember, orvos javaslatára a gyerekek 3 éves kortól kötelező óvodába járását. És a jegjobb pedagógusokat kellene ezekbe az intézményekbe becsalogatni, méghozzá magasabb fizetésekkel.
A pszichológus, logopédus, gyógypedagógus pedig természetes kellene, hogy legyen ezekben a nevelői, oktatói testületekben.

Murderface 2011.02.05. 11:07:51

@nu pagagyí: "A társadalomnak most kell áldoznia azért, hogy a cigány gyerekek 15-20 év múlva, a társadalom hasznos tagjává váljanak."

A társadalom 500 éve küzd ezzel, és nem sikerült megoldania. Persze gondolom ezért csak és kizárólag a társadalom felelős, a cigányok nem tehetnek semmiről :P Ne várd, hogy most jön egy pár magyarosch módon liberális ember, és varázspálcájukkal megoldják a problémát.
Másrészt: Kíváncsi vagyok, hogy a fél-analfabéta 2-4 elemivel rendelkező cigányoknak milyen munkát fog Matolcsy meg Orbán adni. Mindenkiből nem lehet kukás, meg utcaseprő. Talán a mezőgazdaság újraélesztése lehetne megoldás, de őszintén szólva, én csak olyan cigányokat láttam eddig földet túrni, akik amúgy is dolgoznak, és már generációk óta integrálódtak a társadalomba.
Akikre a legtöbb ember gondol, amikor a cigány szót hallja, azok soha a büdös életben nem fognak kapát-kaszát fogni (kivéve, ha a rásszístá mádzsárokat kell agyonvágni vele), mert ők ugyanazok, akik kerek perec kimondják, hogy dolgozzon a paraszt(=magyar, innen is látszik, hogy mennyire becsülik a mezőgazdasági munkát), majd a cigány megél belőle.
Nincs jó megoldás a problémára, maximum 100 éven belül jön a következő menetrend szerinti nagy háború, és népirtás. A történelem ismétli önmagát, az ember pedig nem tanul belőle soha :P

parlamentarista 2011.02.05. 11:08:56

@Kalmár:
nézd, nácinak a birodalmi nemzetállam híveit tekintem. nem gonolom, hogy minden náci gonosztevő. mondok egy ismert nácit, oscar schindler, ő is hitt a birodalmi nemzetállamban, aztán rájött, hogy egy naiv hit, és hülyeség az, hogy a führer mögé a népnemzetnek fel kell sorakozni. de előtte mégis csak elhitte. mint ahogyan még nagyon sok német, olasz, és magyar hitt egy birodalmi nemzetállamban. a fidesz, és a jobbik is pontosan erről beszél. ez két náci párt, akárhogy csűrjük csavarjuk.

nekem inkább tetszik az, amit bugár csinál. szlovákiából többnemzetiségű régiókat akar csinálni uniós városokkal. fico és slota birodalmi nemzetállamot akar, és ugyanilyet akar orbán és vona.

és csak azt mondom, hogy nekem úgy tűnik, csoóri sándor meg a többi mélymagyar asszimilálódott cigányok. nem zavar ha magyaroknak tartják magukat, az a magyar, aki annak gondolja magát, de nekem úgy tűnik, hogy az echo tévé egy cigány tévé. és nem nagyon értem, hogy miért nem mondják ezt.

legyen egy cigánypárt a jobbik, és hirdesse az asszimilációt. és nyilván szerveződne egy másik cigánypárt, amelyik meg azt mondaná, hogy őrizni kell a romaságot, ami bódi gusztis, bangó margitos. vonáék, pörzséék meg azt mondják, hogy a cigányoknak bizonyos mértékig asszimilálódni kell, nincs más út. és ezek vitázzanak egymással. nekem ezzel nem volna bajom.

a fideszt meg tisztességes politikai versenyben kell legyőzni. és csak remélni tudom, hogy ez egy új politikai lesz, amelyik szakít a birodalmi nemzetállam eszményével, és az országgyűlés mellé szövetségi régiókat szervez majd. tehát az európai modellt, a tartományi szemléletet, és a kultúra egy többnemzetiségű közép-európai államszövetségben fog kicsúcsosodni. a szükséges mértékű városiasodás után a makro régiók egyesülnek az unióban. szerintem nagyjából így lehet újra strong europe. nem elég kiírni a plexi pulpitusra.

chipshop (törölt) 2011.02.05. 11:10:24

Ma reggel megneztem a Jobbikos videot,amikor kivonultak az oreg neni hazahoz,es komolyan megijedtem,pedig se cigany,se zsido nem vagyok.Ciganybunozes tenyleg van,es az is teny,h a kormany nem tesz semmit.Ugyanakkor borzalmas volt latni,erezni az kezzelfoghato gyuloletet sok kopasz ember bakancsban,mindenfele hulye mellenyben,tarsollyal...Itt senkit nem erdekel,h nem minden cigany egyforma,es a gond az,hogy ez mar senkit nem erdekel.Cigany=fel kell kotni.Ez pedig nem jo,ellenben rossz.Utalom,h a ciganyok halomra olik a magyarokat,ugyanakkor soha nem kivannam a halalukat-de azt igen,hogy legalabb 20 evig uljenek bortonben.Ellentmondas,tudom.Nem birom a rasszizmust,es a legcikibb: a video vegen elbogtem magam,es nem azert mert sajnalom a ciganyokat,hanem azert mert ez a vilag eppen szep is lehetett volna,de ehelyett tele van gyulolettel(mas kerdes,h az egeszet a ciganyok generaltak,es Vona gabornak alapvetoen igaza van).

Szimba 2011.02.05. 11:11:30

Ha a Fidesz és a kis pártok nem hajlandók a cigánykérdéssel hosszabb távon foglalkozni, akkor valóban a Jobbiké marad ez a terület, és sajnos különösen az ország keleti felében ez már a lakosság számára elviselhetetlenné vált.

Nem börtönök megnyitása a megoldás.

Sokkal inkább minden településen a helyi viszonyokhoz igazított hosszú távú szociális, munkahelyteremtő, nevelési-oktatási tervek kidolgozása a fontos.

Pénzt nem a segélyre, hanem tanulásra, munkahelyteremtésre, a gyerekek szakma tanulásához kell adni. Ha kapnak perspektívát, akkor nem a segélyek utáni kuncsorgásban élik ki az energiájukat.

sárkányfő 2011.02.05. 11:13:53

@Murderface:
"A társadalom 500 éve küzd ezzel, és nem sikerült megoldania."

Ez nem igaz, az amúgy rossz bűnös Kádár diktatúrának egyik nem várt pozitív hatás a cigányság meglepően magas szintű integrációja. A 80-as években ez már egész magas szinten volt.
Ennek persze nagy ára volt, a mindenkire (nem csak cigányokra hanem minden állampolgárra) kiterjedő munkaadás, a mesterségesen fenntartott 100%-osra törekevő foglalkoztatottság.

Aztán jött a rendszerváltás, elsőnek a romákat rúgták ki, és a cigányok számára az elmúlt 20 év a 3. világbeli szintre lesüllyedéssel volt egyenlő.
Én nem tudom mi a megoldás most, de a Kádár rendszer a munka-adással tudta integrálni a cigányokat. Ezt amúgy maga Orbán is elismerte 1-2 hónapja egy német lapban.

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.05. 11:14:31

@parlamentarista: az anyám magyar kisnemesi családból származik, pár nemzedék fotóin megnézheted milyen szép parasztemberek. sok művész volt köztük és egy gyilkos, tolvaj sem nemzedékeken át, hát igen.

jazzcool 2011.02.05. 11:16:20

Pintér két hét alatt nem csinált rendet, ami egyébként is lehetetlenség lett volna, de két év alatt azért ez már nem irreális elvárás. és akkor a mellények, meg viselőik végre ellehetetlenülnek.

sárkányfő 2011.02.05. 11:16:53

OFF

Ezt ugye tudjátok? :)

Matolcsy György szerint az 1956-os forradalmat valószínűleg az ÁVH készítette elő és szervezte :)

es.hu/2010-05-30_kis-magyar-konspiratolgia

ON

Szimba 2011.02.05. 11:19:54

@manyike:

Ha a Fidesz és a többi párt is vállalná a cigányság integrációjának hosszútávú tervét, akkor nem lenne a Jobbiknak létalapja.

Addig lesz a Jobbik sikeres, amíg azt hirdeti, hogy meg kell állítani a "cigánybűnözést", meg kell szüntetni a segélyezésüket stb.

Ez ugyanis nagyon sok ember számára, különösen a kis falvakban, de a nagy létszámú cigány telepekkel bíró városokban is népszerű ígéret.

Ha helyette egy szelídebb, humánusabb, és ugyanakkor hatékony tervvel jönne elő bármelyik párt, és eredményeket is tudna ebben felmutatni, akkor azonnal eltűnhetne a Jobbik. Ill. perifériális csoporttá züllene vissza (neonáci, nyilas kis csoportokra esnének szét, és elveszítenék a tömegbázisukat).

parlamentarista 2011.02.05. 11:22:21

@Husi_Laci:
ez az, hogy te a cigányt a tolvajjal, és a gyilkossal azonosítod. és mondod, hogy hogy a felmenőid között mennyi tiszteséges művész volt. nem akarom ezt neked bebeszélni, mert lehet, hogy nincs ebben igazam, de nem lehet, hogy a felmenőid, azok a szép parasztemberek asszimilálódott cigányok? nem lehet, hogy a jobbikosok a "testvéreiket" akarják a "helyes" útra terelni? nem tudom, lehet, hogy nincs igazam, de nekem úgy tűnik.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 11:22:33

"ezen az úton az MSZP és a Fidesz józan számítás szerint nem indulhat el, ráadásul a választók rezonaciája szinte garantált."

Elírást tanáltam, bibibí!

Kisherceg és az Ő 5-5 milliója, lassan én is bőgök, mert megint az anyázás megyen itten...

Szebb délelőttötöt, a nap süt, meg ilyesmi...

mallac 2011.02.05. 11:22:44

Az teljesen elképzelhetetlen ugye, hogy van egy politikai formáció ami TÉNYLEG a szívén viseli az idős védtelen magyar emberek sorsát,akik egy átdolgozott élet jutalmául azt kapják hogy szétverik a fejüket a sámlival vagy a piszkavassal,tízezer forintért.Minden okostojás ezzel hozakodik elő hogy "kijátsszák a cigánykártyát" meghogy meglovagolják a közhangulatot.Nem igaz.Tényleg fizikai veszélyben vannak az magányos idősek,de a Jobbikon és a Magyar Gárdán kívül mindenki a homokba dugja a fejét.

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.05. 11:23:10

@Szimba: álmodozol? 20 év alatt nem született ilyen. a kunokat sem rábeszéléssel integrálták, a törököket, feketéket sem tudják nyugaton rábeszéléssel integrálni csak erővel.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 11:24:56

"gárdamellényben fogja Pintér Sándor „arcába mondani”, hogy „nem számolta fel a közbiztonságot”."

ez azért LOL!
Mire Pintér Sándor belügyminiszter Úr megígéri, hogy két hét alatt bepótolja a felszámolás hiányát, ugye?:-D

Szimba 2011.02.05. 11:25:59

@parlamentarista:

Sajnos a cigányság nem házasodott másokkal. Mára alakult ki a vegyesházasság, azaz a XX. század második felére. De ez nem jellemző.

Pedig ez is segíthette volna az asszimilációjukat.

ssi 2011.02.05. 11:26:30

322. A mellény marad
- régi szólásunk: "nagy mellénye van" = elbizakodott, túl nagy az önbizalma
- fordítva is használjuk: "nem túl nagy a mellény rá?" - képességeihez/lehetőségeihez képest túl nagy a feladat
- gárdamellény a Jobbik egyik szimbóluma lett, még megszólalni sem kell viselőjének
- mi is van most a MG-val, vagy az ÚMG-val?
- parlamenti egyes radikálisabb villongásaik támogatóiknak is szólhat

Jobbik
- valósan nagy, aktuális problémákat is feszeget, de részben ő maga gerjeszti is ezeket
- nem értem, s itt el is akadok, mikor ember-ember között embertelen különbségeket tesznek

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.05. 11:29:02

@parlamentarista: próbálkozhatsz, de azok a szép magyar emberek nem cigányok 300 évre visszamenőleg. mások az antropológiai jellemzőik is, más a fejforma, sehol sem üt ki cigány vér. a cigányok többségét 500 éve a gyilkosokkal azonosítják, azért van kevés cigány Európa jobb helyein mert kötelezően ölték őket! ennek utána tudsz nézni, nem illeszkedtek be, loptak, gyilkoltak, halálbüntetés várta őket a létezésükért. szinte minden nyelvben a tolvaj, gyilkos, varázsló a nevük jelentése.

aszekelyek 2011.02.05. 11:33:31

Kedves Gábor!annyiban tér el a véleményem a tiédtől, hogy nem nevezném szinte liberálisnak azért azt a roma felzárkóztatási programot, amelyet Balogh Zoltán vezet. Azt sem nevezném annak, hogy az EU elnökség idején megpróbálnak egy egységes európai megoldást kidolgozni a sok helyütt jelentős problémának bizonyuló integrációról.Tény, hogy nem tűzzel-vassal és pallosjoggal óhajtanák megoldani.Sem gettósítással, ami nem vezet sehová de legalább a lehető legrosszabb is. By Jobbik.., nemrég...Slota móccer az éhséglázadásra sem kívánotos a nagy többség szerint.Szerintem az EU elnökség félévében más nem is praktikus. Indirekt adókedvezmény a dolgozóknak, akik gyermeket is nevelnek, arrafelé hat csak kevésbé barbár módon.Balogh úr ezt elmondta atv-n is, részletesen. Hogyan fogják ezután felhasználni az erre a célra szánt pénzt a költségvetésből. A showww a FIDESZ-ben abból áll, hogy aki dolgozik, fiatal kisebbségi és járatja iskolába gyermekét, urambocsá közösségért is odébblapátol ezt azt, támogatva lesz , nem rendvédelni eszközzel megfélemlítve. A szó eredeti és nemes értelmében ez persze liberalizmus. Nem tévesztendő össze azzal viszont, ami eddig a magyar liberálisnak mondott ultrajobbos szdsz és a többi európai hasonszőrűek megjelenítette "liberális "problémakezelés. 12o milliárdól 11o elfüstölve a kéményen, 1o a romákhoz, akik eközben még lejjebb süllyedtek.MEgjegyezném még, hogy jobbik akciója most provokáció, nnácibb magatartást követelni a kormányon. Le se fogják nagyon szólni. Annyi lesz a válasz, mint az államosításra. Kösz, nem. Az elszólás meg ugye mindig jelentőségteljes. Ez a rend nem felel meg az anarchiára felszólító EP képviselőnőőőő , jobbik delegáltja ízlésének....:) sem. Köztudomású, hogy a cigány etnikum mennyire összetartó és hierarchikus. A fiatalok munkába állása a lehető legjobb megoldás az összes rokon számára.Nem dobják ki egymást u.i. hajléktalannak az utcára. inkább egy kis lyukban nyomorognak mind. VAn mit tanulni ebben tőlük a tisztelt Pintért kérdőre vonó nem cigány származásúaknak. akikért én tűzbe nem tenném a kezem. Nem feltétlenül jobb emberek ők szerintem.Nem kevés börtönviselt úr volt látható Vonagyerek körül. Az utcai showkon.A jobbik célja és vágya szerintem az, ami kiszaladt a száján a beszélőnek. A tudomány mai állása szerint. Hasznot nekik csak az tudna hozni.

parlamentarista 2011.02.05. 11:33:36

@Husi_Laci:
szerintem nincs olyan, hogy "cigány vér". szerintem az asszimilálódott romák gondolják ezt. de tudod mit, okés, nem vagy cigány, magyar vagy testvér.

Szimba 2011.02.05. 11:33:40

@Husi_Laci:

Nem hát, az integrációnak az alapja, hogy bizonyos irányban megszabják a jutalmazási rendszert, míg a másik - a társadalom számára nem kívánatos - irányt elvonásokkal, büntetésekkel lezárják.

Mivel vannak emberi jogi kérdések, ezért nem lehet csak külön a cigányságra készíteni rendeleteket, törvényeket.

De a segélyek megvonását, egyúttal a tanulási támogatással, a szakmaszerzéshez adott ösztöndíjjal, a munkához juttatással lehetne irányítani őket is.

Ha a gyerek jár óvodába, iskolába, akkor kap ott ellátást, és öltöztetésére is gondot fordítanak. Viszont nem kap a család családi pótlékot, segélyt stb. , különösen, ha indokolható, hogy az összeget nem a gyerekre költik.

Kapjon kollégiumi elhelyezést ingyen, ha szakmát akar tanulni, és díjazzák, ha jó eredményeket ér el a fiatal. Viszont ne kapjon munkanélküli segélyt, egyéb támogatást, ha nem tanul tovább.

nyünyüge 2011.02.05. 11:38:14

Mindig van lejjebb:

"Újabb ügycsoportot vizsgálhat meg hamarosan az elszámoltatási kormánybiztos. Budai Gyulának például arra a kérdésre kell majd választ keresnie: különféle formabontó műalkotások megérnek-e az államnak öt-, tíz-, esetenként húszmillió forintot. Különösen akkor, ha a modernnek nevezett mű nem más, mint egy narancssárgára festett falrész, esetleg néhány nagyobb méretű, egymás mellé helyezett átlátszó műanyag kocka. Budai Gyula szerint számos hasonló köztéri szoborért fizettek közpénzből öt, tíz, de nem ritkán akár húszmillió forintot is az alkotónak - írja a Magyar Nemzet. Ezekre a visszásságokra Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára hívta fel az elszámoltatási kormánybiztos figyelmét. A lap szerint, igazságügyi szakértőkkel vizsgáltatják meg, hogy az alkotások valóban milliós értéket képviselnek-e"

(mno, MaNem)

Szimba 2011.02.05. 11:39:58

@parlamentarista:

Mivel Indiából származnak ezért a külső jegyeikben is elsősorban a bőr színében, a hajuk színében különböznek. De vannak világosbarna típusok is köztük.

Mindez nem a lényeg.

A lényeg, hogy a nagycsalád típusú életformát még máig is megtartották, mert az ad védelmet számukra. Nem az a baj, hogy mások, hanem az, hogy ezzel együtt nem nagyon akarnak legalább munka, jogok, és kötelességek szintjén egy társadalomhoz tartozni.

jjulie 2011.02.05. 11:41:20

@aszekelyek:

olvashatatlan

ránézésre értelmetlen is

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.05. 11:41:44

@parlamentarista: :D
a mai genetikai ismeretek mellett a "nincs cigány vér" elég nagy butaság. egy libsitől mi mást is várhatnánk? nincs zsidó vér sem (több etnikum de jellegzetesek, pont mint a cigányság különböző népei), igaz, bár ők maguk kutatják a körükben felhalmozódó genetikai betegségeket és a mitokondriális dns-en keresztül a közös női leszármazást :DDD

áá, ez nem létezik. amit nem hiszel az nincs.

tanulj Tinóditól:

"1554-ben írott versében Tinódi az udvarbírákat és kulcsárokat a romákhoz hasonlítja: Ők atyafiasok az cigánokval, / Orcájok temérdök nagy álnokságval (Az udvarbírákról és kulcsárokról). Hevül, mint cigány az aludttejtől, gúnyolják azt a személyt, aki ’könnyű munkában is megizzad, kihevül’ (MSzK. 113). "

A cigány szó és származékai pejoratív kifejezésekben
www.c3.hu/~magyarnyelv/01-3/balazsi.htm

aszekelyek 2011.02.05. 11:42:14

@Szimba: Pontosan ez a program. Balogh Zoltán a felelőse.Aki szerintem a pasztorációt sem tartja elhanyagolhatónak.

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.02.05. 11:42:41

Tamara egy cigányok nélküli világról álmodik.Ahol nincsenek rácsok,kerítések.Ahol boldogan,békességben élnek az öregek is.

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.05. 11:46:03

@Szimba: senki nem javasolta a csak rájuk érvényes törvényeket. a jobbik javaslatainak is mindösszesen annyi a lényege, hogy a törvény nem különböztet meg magyar állampolgárokat diszkriminatívan, viszont tilos a gyerekek bántalmazása, prostituálása, éheztetése, iskolától eltiltása, bűnözésre kényszerítése, a többszörösen büntetett előélet segélyre jogosulatlanná tenne, és ez mind döntően rájuk vonatkozna. meg mindenki másra aki beleesik. a jobbik demokrata és nem rasszista

a-kis-herceg 2011.02.05. 11:46:40

@Emberke: egyetértek. nemcsak CIGÁNYKÉRDÉSben hanem ELSZÁMOLTATÁSban is bőven vannak még a jobbiknak tartalékai

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.05. 11:48:19

@parlamentarista: itt van neked egy kis rasszista tudomány a rasszista nature.com-ról :D

European Journal of Human Genetics (2007) 15, 498–500. doi:10.1038/sj.ejhg.5201764; published online 24 January 2007

Ashkenazi Jewish mtDNA haplogroup distribution varies among distinct subpopulations: lessons of population substructure in a closed group

Jeanette Feder1, Ofer Ovadia1, Benjamin Glaser2 and Dan Mishmar1

This conclusion may also suggest founder event(s), resulting in the Jewish settlement in Poland and Russia, consistent with the view that the ancestry of the Ashkenazi Jewish population is a result of at least four different founder events.1 Clearly, the differences between Jews and non-Jews (Table 2) are far larger than those observed among the Jewish communities (Table 1). Hence, differences between the Jewish communities can be overlooked when non-Jews are included in the comparisons.

Our observation that haplogroup K is one of the main contributors to differences in mtDNA haplogroup distribution in Ashkenazi Jews is of special interest. Haplogroup K was previously associated with protection against Parkinson's disease in Americans of European ancestry.11 Hence, since Ashkenazi Jews are also of European origin and since this haplogroup could associate with Parkinson's disease or with other complex disorders in Ashkenazi Jews, we stress that geographic origins should be taken into account during the design of association studies, as was found for the apparently homogenous population in Iceland.12

It is notable that haplogroups K and H can be further divided into subgroups, of which only a few are present in Ashkenazi Jews;1 such subgroups may further contribute to our observed population differences and thus their distribution should be studied in Ashkenazi populations of different maternal geographic origins.

In conclusion, although Ashkenazi Jews may be regarded as a defined ethnic group, it is necessary to take population substructure into account when designing association studies, that is, patients and controls of Ashkenazi Jewish origin should be also matched for geographic origin.

www.nature.com/ejhg/journal/v15/n4/full/5201764a.html

parlamentarista 2011.02.05. 11:50:20

@aszekelyek:
szerintem ha egy nemzetiségi kérdést meg akarsz oldani, akkor az első és legfontosabb, hogy csinálj nekik egy népgyűlést. amíg nem lesz rendszeresen ülésező cigányparlament, nem ocö, hanem cigányparlament, addig ez a kérdés nem lesz megoldva.

ehhez meg az kellene, hogy az országgyűlési választáson mindenki döntse el, hogy milyen nemzetiségű, és ennek megfelelően szavazzon valamely egy cigány, vagy magyar pártra. a kisebbségi parlament kezelje ezt a problémát úgy, hogy ez romakérdés, a többségi meg úgy, hogy ez társadalmi kérdés.

longlife · http://testepitescsakitt.blog.hu 2011.02.05. 11:50:21

amíg a Fidesz nem tesz vmi kézzel foghatót a bűnözés visszaszorításában és pl az államadósság kezelésében, addig szükség van Jobbikra. A Jobbikos politikusok számtalanszor elmondták, ők nem ezt akarták csinálni, kényszerből csinálják, mert ezt a vonalat rajtuk kívül senki nem képviseli. Ha fidesz megoldja azokat a kérdéseket amikkel a Jobbik foglalkozik, nem lesz szükség a Jobbikra. ennyi. fidesz nem csinál szart sem, ahogy látom lesz itt dugódíj meg minden lófasz. a közbiztonság nem akkor javul, ha az autósokat baszogatjuk meg traffizunk.

2011.02.05. 11:50:54

A Jobbik "térvesztéséhez" ki járult hozzá?
Az elmúlt 20 év az újrafelosztásról szólt,a privatizáció,és olajügyek (85 évre titkosítva) megteremtették a gazdasági és politikai elit új rétegét.

Amint a Jobbik feltette azt a kérdést,hogy napjainkban vajon a politika irányít-e ,majd programjába az elmúlt 20 évet vizsgálatát is beleírta ,hasonlóan járt,mint Pelikán József gátőr a Megint Tanú c. filmben,amikor az egymással rivalizáló "Első Magyar búgócsigagyár" és "Szipák úr Álomszigete" a közös cél (pénz) érdekében összefogott ,a népet hamis vádakkal ellene hergelték,majd személyiségét is elvéve ellehetetlenítették.

"Először is a tudatot kellene valahol rendbe hozni, hogy ez az én országom, ez az én dolgom, szeretném ha jobb lenne vagy szebb lenne. De sajnos ez a tudat nem úgy működik. Az én zsebem legyen tele, aztán tojok én arra, hogy holnap mindenki felbukik körülöttem. Sajnos ez a tudat uralkodik ma Magyarországon az emberek körében. Azért uralkodik, mert az emberek annyira közönyösek egymással szemben, hogy teljesen mindegy, hogy most ön megy a járdán, fölbukik, és én továbbmegyek maga mellett. Igaz? Vagy az ön családjának nincsen zsíros kenyérre, a másik meg dőzsöl, meg a kaviárt dobálja. És sajnos az arányok úgy tolódnak el, hogy egyre több lesz, akinek zsíros kenyérre nincs, és van egy kis réteg, amely a kaviárban táncol. És ez hozza magával azt, hogy az emberek tudatát, eszméjét nem lehet megváltoztatni azzal, hogy én most szónokolok, hülyeséget mondok; a puszta tények határozzák meg az emberek tudatát Magyarországon meg a világban"

www.politaktika.hu/dosszie/olajugy/sandor_papa_istvan_vallomasa

aszekelyek 2011.02.05. 11:51:50

@jjulie: Aranyom, neked ez még meg is ártana. Csak felhúznád magad rajta:) Nem is javaslom, hogy egy két mondatot is elolvass. A blog írójának szól :) Kíméld magad :D Szükségtelen többször leírnod. Ugord át és kész.

ssi 2011.02.05. 11:52:17

"Pintér szétcsapni készül a szélsőjobb szervezetek között"
atv.hu/belfold/20110205_pinter_szetcsapni_keszul_a_szelsojobb_szervezetek_kozott

"kormánypárt nem mondott le azokról a választópolgárokról, akik a legutóbbi választásokon a Jobbikra szavaztak."
galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=51120:az-uj-jobboldali-kultura&catid=84:cssniedermullerpeter&Itemid=122
mandiner.hu/cikk/20110205_az_uj_jobboldali_kultura

BLovi 2011.02.05. 11:53:09

"...Ráadásul a közbiztonság terén sok változás történt..."

Nem mondod!? Esetleg valami példával tudnád illusztrálni? Nekem nem tűnt fel semmi változás!

A nagy elszámoltatás meg tényleg vicc! Nem ezt ígérték!!!!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 11:53:44

"A Fideszre nehéz feladat vár, ha kormányra kerül, teljes politikai súlyával kellene ugyanis kinyilvánítania, hogy a cigányság felzárkóztatása és integrációja a köztársaság legégetőbb feladatai közé tartozik, amelyhez pénzt, szakértelmet és energiát kell mozgósítani. Hogy pontosan mire készül a Fidesz romaügyben, azt a párt Nemzeti ügyek politikája elnevezésű programjából és szakpolitikusainak nyilatkozataiból próbáltuk megtudni."

És vár..és vár..és vár.. mint Vona Gábor a közbiztonság felszámolására!

Forrás: hvg.hu/itthon/20100408_fidesz_program_roma_valsag

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.05. 11:54:26

@parlamentarista: ez egy hibás hozzáállás. van egy ország, amiben csak azt illetné meg a jog aki a kötelességeit is teljesíti. nem szabad tanulatlan tömegeknek túlzott (anyagi haszonszerzés céljából elkövetett) felszaporodásuk okán plusz jogokat adni. a szavazati jogot jobb volna csak azoknak megadni, akik beugró kérdésekre (pl. ki a miniszterelnök) tudnak válaszolni. ez sok alzheimeres magyar idiótát és segédmunkást kizárna. viszont helyes volna, jogosítványt sem adunk csak annak aki alkalmas. szavazni, szülni viszont mindenkinek szabad..

parlamentarista 2011.02.05. 11:54:31

@Husi_Laci:
az a probléma, hogy nem mondasz ellent. nem azt állítom, hogy nem választhatók el beszélt nyelvtől függően a nemzetiségek, hanem azt, hogy de. olyan nincs, hogy egy kisebbség csak gyilkos, tolvaj, de olyan van, hogy a kisebbség egyik fele hasonul a többséghez, asszimilálódik, és a másik fele pedig erősen stigmatizálódik.

ssi 2011.02.05. 11:56:41

@Szimba: s mi választók bocsánatos bűnnek tartanánk, ha konkrét ügyekért pártok szakmailag leülnének tárgyalni, sőt közös egyezkedésre is jutnának, majd együtt próbálnának cselekedni is, akár a civilekkel, társadalmi szervezetekkel is közösen?

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.05. 11:57:21

@parlamentarista: ezt senki nem is állítja. a fehérgalléros bűnözés vagy a fiatalkorú bűnözés sem tekint mindenkit bűnözőnek. csúsztatsz.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.05. 11:58:03

"Szájert a sajtótájékoztató végén megkérdezték, hogy "egy alkotmányjogászt - például az Alkotmánybíróság első elnökét, Sólyom László volt köztársasági elnököt - miért nem kérték fel, hogy vegyen részt az alkotmányról szóló társadalmi párbeszédben közvetítő Nemzeti Konzultációs Testület munkájában". Szájer József válasza: Azért mert Orbán Viktor nem önt kérdezte meg erről.

A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy az alkotmányozásba bevonták Szili Katalin független képviselőt, a parlament volt szocialista elnökét, aki Szájer szerint azért vesz részt, mert már évek óta elkötelezett híve az új alaptörvénynek, és fontos szociális szempontokat is érvényesíthet a testület munkájában."

stop.hu/articles/article.php?id=818643

Szili totálisan elpozsgaisodott. Ne erőlködjön, Orbánt nem fogja kitúrni a FIDESZ elnöki székéből. :-)

A Tákolmány létrejöttéból pedig újabb világraszóló botrány lesz! :-(

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.05. 11:58:36

@parlamentarista: az usa demokrácia? érdekes, ők tudják hogy melyik népcsoportra milyen bűncselekmények jellemzőek és nyilván is tartják. képmutató libsik.. olasz és ukrán maffia sincs..

zombie67 2011.02.05. 11:58:47

Szánalmasak vagytok fideszseggnyalók és cigánybarátok.
Egyetlenegy dolgot kívánok nektek,de azt tiszta szívből,járjatok úgy ,ahogy Cozma,Szögi Lajos,a laki néni és az összes többi ,barátaitok által brutálisan legyilkolt civilizált ember.
A halálotok pillanatában remélhetőleg majd a csökött agyatokkal felfogjátok mi a valóság.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.05. 11:58:53

"Azok az ügyek, amelyeket ilyenkor említeni szoktak (kettős állampolgárság, Trianon), a Fidesz programjában is régóta szerepeltek, nem hiszem, hogy bárkinek meglepetés lehetett, ahogy ezen kérdések kapcsán a kormány politizált."

Nem így volt. Nem szerepeltek a Fidesz programjában. Sőt,a Fidesz kivonult az országgyűlésből mert még egy perces néma felállást sem tartott elfogadhatónak Trianon emlékére.

Aztán meg ők kormányoztak 1998-2002 között, és bármit megtehettek volna semmit sem tettek Trianon 80-dik évfordulóján sem.

Egy politológusnak ezekre illene emlékeznie.

Egyszerűen nem igaz, hogy a Fidesz a saját programja, alapján cselekedett volna ebben a kérdésben. S valóban igaz, hogy a Jobbik megerősödése késztette őket erre a lépésre.

---

Tehát van szerepe a show ellopásának a gyengülésben, de valóban nem ez a fő magyarázat, ez inkább a tünet, a módszer.

Egy ellenzéki párt akkor és csakis akkor tud jelentősen megerősödni, ha élesen szemben áll a kormánnyal ÉS a kormány sikertelen.

Ez egyszerű logikai felismerés és szabály.

Ugyanis ha egy kormány jól dolgozik, - vagy legalább ezt sikerül elhitetnie magáról - akkor népszerű és hatalmon marad.

Ha pedig egy kormány rosszul dolgozik, akkor le lesz váltva egy olyan ellenzéki pártra, amelyik a legmeggyőzőbben ostorozta addig a kormány rossz munkáját.

Egy olyan ellenzéki párt számára, amelyik kívülről támogatja a kormányt, vagy csak így látszik - mert például az ellopja a showját, és a saját célkitűzéseik ellen mégsem szavazhatnak - nem terem babér. A MIÉP valóban jó példa, ők is erre fáztak rá.

Nincs tere egy kormányt támogató, azzal kesztyűs kézzel bánó ellenzéki pártnak. Hiába támogat ugyanis jó dolgokat, annak eredményeit a kormánypárt fogja élvezni, nem a kormány mellett szavazó ellenzéki párt.
Ha pedig a kormány leváltásra kerül, akkor értelemszerűen a választók olyan ellenzéki pártot fognak választani, amelyik markánsan szemben áll a leváltandó kormánypárttal, és nem fogják díjazni olyan ellenzéki párt ténykedését, amelyik kívülről a leginkább támogatta a leváltandó kormánypártot.

Így működik a parlamenti showműsor logikája.

Szimba 2011.02.05. 11:59:13

@parlamentarista:

Puff, már így is kialakult a megélhetési politikus típusa, sőt a cigány megélhetési politikusé is, még több korrupt parlamenti képviselőt akarunk?

aszekelyek 2011.02.05. 11:59:53

@Murderface: Van mit rendbe tenni kétkezi munkával ebben az országban. Útépítéshez kubikos kell. Nem kóka tenderei. A vízügy elmaradt munkálatai is nagyszámú kétkezi munkást igényelnek. A seregben pedig megtanulhatnak maguk körül rendet tartani és letenni a 8 osztályt is, meg dolgozni is. Filozófusunk van elég. Katonánk meg egy szál se. árvízre, belvízre. Rendkívüli állapotok kezelésére. Úgy tudom az értelmiség nem szaladt le homokzsákot hurcolni....Száraz lábbal fikázta Pesten Orbánt.Mellény nálad is van, nem kicsi. Lassan írom. Emberi jogok nyilatkozata: Minden ember egyenlő. .....

Szimba 2011.02.05. 12:00:52

@manyike:

No, erre még én is azt mondom, hogy álmodozunk!:-)))

Szép is lenne!

a-kis-herceg 2011.02.05. 12:01:27

@Tell Vilmos: "Lehet vitatkozni a bentlakásos iskola Jobbikos tervével"

hát lehet... vilikém most nem az almát találtad el...

a bennlakásos cigányképző az a szervezett bűnözés és az "Isten városa" rabló bandák fészke és utánpótlása lenne...

ha hiszed ha nem a cigányok 2/3-a nem lopni jár hanem segílyért... nem bűnözői mintát ad a szülő, "csak" élősködőit...

Szimba 2011.02.05. 12:06:29

@aszekelyek:

A katonaság nem arra való, hogy homokzsákot pakoljon árvíz idején.

Túlságosan sokba kerül besorozni a cigány férfiakat, és nem hiszem, hogy a szadista őrmesterektől tanulnának rendet vagy bármi effélét.

Sem a börtönök szaporítása, sem a hadsereg nem megoldás. Pont ez az, ami csak növeli a bajt.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 12:06:46

@Szimba: Szili Katalinra és Farkas Flóránra teccik gondni példájul?

jjulie 2011.02.05. 12:06:49

@aszekelyek:

banyesz, megint újra feltalálod a kádár rendszert, mint megoldást

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.05. 12:09:28

@a-kis-herceg: ha hagyják akkor igen. ha nem akkor nem.

@Szimba: nem érveltél. észrevetted?

a-kis-herceg 2011.02.05. 12:09:44

"wwwkonyvlinehu · httpkonyvlinehu 2011.02.05. 10:56:55
Azért az ország dolgai jó irányba mennek, a gazdaság erősödik, adóznak az eddig szent tehénnek tekintett bankok, stb. Ennek örülni kellene, nem pedig fikázni... "

hát válaszolnék neki szivesen... de visszafogom magam (több értelemben sincs értelme)...

kiváncsi lennék életében hány sárgított válasz kommentet látott. tippem: 0-át...

basszus már meg is bántam; ötödször javítok bele hogy elengedje a vicsorgó blogkutya...

Michael Corleone 2011.02.05. 12:10:20

egyetértek a cikkel, kivéve azt a részt, hogy a Jobbik döntésén múlik, hogy a cigánykérdésre (és a szociális problémára) építi a stratégiáját, vagy beleáll a hagyományos ideológiai konfliktusokba. Ha cigánygyilkosság történik, akkor a közvélemény figyelme erre a kérdésre irányul, ezért akkor megéri újra megpendíteni ezt a húrt a Jobbiknak. Ha viszont nem ölték volna meg az idős nénit, akkor Vona Gábor szövege nevetséges lett volna, mert nem lett volna apropója.

Abban is egyetértek, hogy a Jobbik akkor sikeres, ha a saját témáiról folyik a közbeszéd, nem pedig a liberális jogvédők és a Fidesz csatáiról.

Ebből viszont az következik, hogy a Jobbik sikere - nagyon leegyszerűsítve - azon múlik, hogy lesznek-e gyilkosságok a továbbiakban

jjulie 2011.02.05. 12:10:43

@Szimba:

a hadsereg ügyben tévedsz, az nem rossz

egy csomó nő bukik az egyenruhára

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.05. 12:12:05

@a-kis-herceg: remek volna a rendtartáshoz kötnék a segélyt!

www.youtube.com/watch?v=Zfxe_gofNvA

meg kell nézni, a gyerekek segítenek, a felnőtt cigány meg a cigány segítő ellenére sem takarít a magyarokkal. ez a valóság

Szimba 2011.02.05. 12:13:00

@jjulie:

Persze, ha a walesi herceg van benne.

a-kis-herceg 2011.02.05. 12:13:00

@Szimba: szerinted van másféle bűnözés mint megélhetési? csak mert aki felidegesítésből nyírja ki a feleségét, vagy gyerekeket erőszakol meg, az is megélhetési: jobban akar élni...

parlamentarista 2011.02.05. 12:13:20

@Husi_Laci:
nézd, én a családi pótlékot mindenkitől megvonnám, a családi adókedvezményt is. ezt a pénzt intézményes keretek között kellene elkölteni. nincs családi pótlék, de van rendes közétkeztetés, van iskolai egyenruha, nem feltétlen kell angolszász, öltöny nyakkendővel, de még az is lehet. amilyet akarnak. és ezt biztosítja az iskola. de akkor ezt meg kell varrni. tehát kell egy varrodát létesíteni. ami ad munkát. kell mosoda. az is ad munkát.

nyilván ha a szülő a piacon munkaadó, vagy munkavállaló, akkor elég ha megfizeti az adót, és kapja az iskolától az ellátást. ha valaki azt mondja, hogy nem kell neki az egyenruha, mert csak a nike legújabb kollekciójában akar járni, akkor járjon abban. én liberális vagyok, de előfeltételezem a konzervativizmust.

de a kormány politikája nem ez. hanem az, hogy büntetni kell azokat a gyerekeket, akiknek a szülei nem dolgoznak. én értem, hogy milyen klassz, hogy egyes családoknál marad havonta extra 10-20-30-40-50 ezer forint, vagy 100 ezer, de ez csak a családok egyik fele, és a másik. mit tehet arról a gyerek, hogy a családfenntartók munkanélküliek, vagy minimálbéresek. adott esetben még a szülők sem tehetnek róla, de a gyerekek biztosan nem tehetnek.

én nem akarom diszkriminálni a családokat se pro, se kontra. az állam feladata szerintem pusztán csak az, hogy azokba a kistérségekbe is jutasson pénzt, ahol a helyben megfizetett adó nem elegendő arra, hogy a közintézmények alapvető működését biztosítsák. de a készpénzben nyújott állami családtámogatás, akár családi pótlék, akár családi adókedvezmény szerintem hülyeség.

a-kis-herceg 2011.02.05. 12:14:56

@Murderface: azért 1990-ben a cigányfronton egész jól álltunk... szinte nem is volt probléma. a kötelező lakcím és munkahely....

www.youtube.com/watch?v=h6qKsxGIfrM

Szimba 2011.02.05. 12:15:42

@parlamentarista:

Francba, már megint nicket változtattál!:-((((((

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.05. 12:16:38

2000-ben is a Fidesz kormányzott, akkor is bent ült a parlamentben a MIÉP, akkor mégis ugyan miért nem trianonoztak, ha az, ahogy a cikkíró állítja a Fidesz programjának része lett volna?

1. Azért mert a MIÉP jóval kisebb erő volt és ezért kevésbé veszélyes a Fideszre nézve volt, mint ma a Jobbik.
2. Nem szerepelt semmi ilyesmi a Fidesz programjában "értékrendjében".
3. A MIÉP önként támogatta kívülről a kormányt, nem is óhajtott versenyre kelni vele.

Éppen ezek a tapasztalatok miatt nem célszerű a Jobbiknak a MIÉP példáját követnie, mert akkor ugyanolyan sorsra fog jutni.

S ugyanúgy éppen ezért nem állhat a Fidesz sem ugyanúgy a Jobbikhoz, mint annak idején a Miéphez.

Egyszerű politikai logika.

Ezért szívja a levegőt a Jobbik elől, már nyíltan is támogatott Jobbikos javaslatokat, még gyakrabban nyíltan elutasította azokat, de azután beterjesztette őket saját javaslatként.

Ez bizony hogy a show ellopása.

Téves helyzetértékelésnek tartom ezt a posztot.

a-kis-herceg 2011.02.05. 12:17:15

@Szimba:

de tényleg... mindenki "csak" jobban akar élni... az vesse rá az első követ, aki mindent el nem követ...

azaz az eszközök között van csak árnyalatnyi különbség. kés. psuka. olló. luxusautó dekódoló. papír stb...

aszekelyek 2011.02.05. 12:19:37

@zombie67: Az ilyen kívánságok visszaszállnak arra akitől erednek. Életellenes bűncselekményeket elkövetnek egészen más etnikumhoz tartozók is. HA ez esetleg elkerülte volna a figyelmét. Lopnak is. Óvakodjon a hozzátartozóitól. A legtöbb emebrölést ők követik el.

a-kis-herceg 2011.02.05. 12:19:59

@Szimba: a jobbik monopóliuma... igaz.

"Nem börtönök megnyitása a megoldás."

fordítva érted, mint írod. gondolom nem a börtönökből kiengedni mindenkit gondoltad... mert ha megnyitod a börtönöket, nem biztos hogy bennt maradnak önként... bár... van esély hogy befelé szöknek. de most tényleg.

jjulie 2011.02.05. 12:20:04

@Akitlosz:

na és?

irtál már több, mint 2000 bejegyzést, bizonyítva, hogy lényegtelen mit minek tartasz

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.05. 12:20:38

@a-kis-herceg: nagy a különbség. én nem vagyok keresztény de sohasem vertem nőt, csaltam meg nőt, öltem meg nőt, nem loptam a boltból ha nem volt pénzem. van más megoldás. nálunk a tisztes szegénység tiszta lelkiismerettel annyi mint az élet.

Szimba 2011.02.05. 12:20:51

@a-kis-herceg:

Mindaddig magánügy a perverzió, amíg másnak nem okoz kárt vele. Mindaddig magánügy a pénzgyűjtés, amíg mást nem károsít meg vele.

Lásd 10 parancsolat.

Szimba 2011.02.05. 12:22:01

@a-kis-herceg:

OV nyittat meg új már használaton kívüli börtönöket. Erre céloztam.

a-kis-herceg 2011.02.05. 12:23:33

@sárkányfő:

egyértelmű:) a nagy szellemek már megint tanálkoznak ;) de nem adhatunk minden cigánynak hegedűt...

"ÚJMAGYAR" szaporodik...

www.youtube.com/watch?v=-F8iCewUMRI

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.05. 12:23:34

@aszekelyek: nem szállnak vissza, ez egy babona. a családon belüli gyilkosság is egy csoportra jellemző: tanulatlan és alacsony iq. ritka az okos képzett ember aki a feleségét megöli, tudja hogy kicsi az esélye megúszni. a válás olcsóbb mint a seggbekuki

Szimba 2011.02.05. 12:23:50

@jjulie:

A frászt hozod rám a fotóiddal.

jjulie 2011.02.05. 12:27:15

@Szimba:

pedig az a kettő a géppisztollyal a homokdombon cuki

Kalmár 2011.02.05. 12:27:57

@jardel: "és szerinted miért vélekedik így?"
Hm jó kérdés.
Parlamentarista vajon miért náciz le valakit akinek tetszik a munkához és gyerekhez kötött támogatás?
Legvalószínűbb, hogy egy sötét bunkó. Vagy a munka büdös, vagy a magyar gyerekekre allergiás. Esetleg csak egy olyan leklki nyomorék akit tönkretett 50 év nemzetellenes kormányzása. Előfordul, hogy valaki maradandó károsodást szenved az identitásában, ha egész életében azt hallja, hogy tanulj meg kicsinek lenni. Szégyen magyarnak lenni. Esetenként a Benes dekrétum típusú megbélyegzéseket is idővel jogosnak tartja. Mindenképpen súlyos személyiségzavart mutat ha a munka és a gyerek mint érték, náci ideológiának számít a szemében.
Neked mi a tipped?

a-kis-herceg 2011.02.05. 12:28:26

@Husi_Laci: @Szimba: igen vannak LEGÁLIS eszközök is a megélhetésiben...

egyébként nem teljesen komolyan mondtam. bár a megélhetési bűnözést tényleg kár a cigányokkal azonosítani. lásd Cusi...

zombie67 2011.02.05. 12:29:00

@aszekelyek: Látom megtalált az üzenetem jóember.Ha visszaszáll,szálljon.A baj az,hogy ha én úgy fogok járni,akkor minden magyar úgy fog.Hogy is áll körülbelül az utóbbi 20 év statisztikája?A cigányok meggyilkoltak több ezer magyart,a magyarok meg 9 cigányt?Jó arány nem?Persze magyar is megölt magyart,mennyit is a 20 év alatt ,talán 2-300-at?Mossatok össze mindent,a lényeg ,hogy a cigányok kifehéredjenek,meg jó ember legyen belőlük.

Szimba 2011.02.05. 12:29:09

@jjulie:

Kinek a pap, kinek a paplan...

Nekem nem cuki.:-(((

Szimba 2011.02.05. 12:31:51

@zombie67:

És mégis milyen módszerekkel szeretnéd ezt az állapotot megszüntetni? Ne szégyelld, mondd ki!

a-kis-herceg 2011.02.05. 12:32:22

@namitirok: épp tegnap mondtam utoljára... Gábor nagyon rá szállt a kommentjeimre. már negyedszer ír belőle posztot... ;)

jjulie 2011.02.05. 12:32:53

@Kalmár:

szaporoggy birka firkálás helyett

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 12:35:20

index.hu/gazdasag/magyar/2011/02/05/orban_2020-ig_nem_lesz_euronk/

Azét ez nem kicsit LOL:
"Magyarország ugyanakkor nem támogathatja az egységes adóharmonizáció felé tett lépéseket, mert azzal elveszne a versenyelőnye a többi uniós tagállammal szemben."

a-kis-herceg 2011.02.05. 12:35:39

@manyike: ez is egy szép határozott BÁRD csapás lesz...

a POLGÁROK után, a Szövetség a saját csúnya kövér gömböc testéről lecsapja a SZÉLSŐSÉGESEKET is.

zombie67 2011.02.05. 12:36:14

Na mindenkinek további jó tetszelgést a liberális értelmiségi szerepében!Találkozunk a hullaházban,ugyanis ezt a csatát már elvesztettük.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 12:37:39

@zombie67: Nem vagyok boncnok, így ez kétséges...ja, liberális értelmiségi sem, kár volt válaszolnom, de mán mindegy is!

zombie67 2011.02.05. 12:38:52

@Szimba: Területadással és a cigány-magyar együttélés megszüntetésével.Persze lenne olyan terület is ahol cigányok és liberális barátaik továbbra is boldogan együtt élhetnének.)))

Kalmár 2011.02.05. 12:39:13

@jjulie: Nem szóltam hozzád ostoba ringyó.

jjulie 2011.02.05. 12:40:29

@zombie67:

mi ez a többesszám, kik vagytok?

jjulie 2011.02.05. 12:44:55

@Kalmár:

ez itt nem a szaporitanivaló jólkeresőfideszmagyar polgári kör

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.05. 12:45:09

A cikkíró Török Gábor figyelmébe:

Itt látható a Fidesz választás előtti "programja" vagy mi ez:

static.fidesz.hu/download/481/nemzeti_ugyek_politikaja_8481.pdf

Kérem idézni azt a részt, amelyből a cikkíró szerint az következik, hogy:

"Azok az ügyek, amelyeket ilyenkor említeni szoktak (kettős állampolgárság, Trianon), a Fidesz programjában is régóta szerepeltek,"

Nyugodtan lehet böngészni akár a 2007-es Fidesz "programot" is:

jovonk.hu/FideszPP2007_HU.pdf

Vagy ugyan mire alapozza a cikkíró ezt az állítását?

aszekelyek 2011.02.05. 12:46:20

@Akitlosz: A kedves Vona gyerek először is jelentkezett a Fidesz polgári körébe, amelyben Orbán is volt. A kedves EP képviselőnő is oda óhajtott , gyöngyöket is szórtak elébe. Médiát is kapott . MAjd megfordultak és rárontottak a FIDESZ-re. Valaahonnan megfinanszírozták a pártalapítást is. Ami nem kettő fillér. A legboldogabb én lennék, ha valami végrehajtható és elfogadható politikát produkálnának. A FAlig elment a kormány. Azt nem tudják támadni. Csak azt, ami itthon történik. Az papírforma, hogy semmi nem elég jó nekik.Sokáig vártam, hogy majd a jobbikos értelmiségiek előállnak valamivel , aminek van realitása.Az államosítást pedig Orbán mondta 2oo2-ben, sztem akkor ment el a választás nekik.

mirrmurrkandúr 2011.02.05. 12:46:26

@Kalmár: nem ringyó, csak egy ötvenes, kicsi, nőtlen, szomorú, nyálcsorgató, ballib "férfi".

jjulie 2011.02.05. 12:50:14

@mirrmurrkandúr:

felébredtél kiscica, látom nem nagyon volt a héten tologatni való fideszakta, írogattál rendesen napközben

vagy ez a munkád, nem is az aktatologatás?

a-kis-herceg 2011.02.05. 12:54:51

akkor én össze is foglalnám a lényeget

1. tézis. Prioritás. A gazdaság az első (ami most európában az utolsó...) azaz először magunkat POLGÁROKAT kell felemelni

2. tézis. Mikortól. A munkanélküliség+cigányügy 1990-től datálható. soha semmit nem tett -érdemben- egyik párt sem...

3. tézis. PÁrtok? CSAK-A-JOBBIK. tenni nem tesz semmit, de beszél róla, ez is valami. az első lépés. de válaszai nincsenek. pártoktól nem várható semmi, mert nincs nagy kassza-kasza...

4. tézis. Mi lesz? 2050-re 5 millió cigány + 5 millió nyugdíjas... ez nem feltétlenül baj. sőt. a legnagyobb érték eu-ban akkor a víz és a munkaerő lesz. mindkettőben nagy nyersanyagunk lesz...

5. Mi a C ügy? társadalmuk "vad" és "természet közeli". mit kell tenni az integráláshoz? megszelidíteni őket. hogyan lehet? idő és türelem.

6. tézis. megoldás? = ha a gazdaság szárnyal akkor automatice nem lesz gond tehát: megoldás = 1. tézis+4. tézis +5. tézis eredője

végkövetkeztetés: nem kell izgulni, a pártokat el kell felejteni és "csak" POLGÁROSULNI kell.

megj: 20évig ettől távolodtunk. és még a Szövetség is távolabb visz minket...

parlamentarista 2011.02.05. 12:54:55

@Szimba:
a cigány megélhetési politikus a kisebbségi önkormányzatokban van. mert az nem arról szól, hogy a cigányság képviselő együttes erővel keresik a megoldást, hanem elszórtan várják a támogatást, és így folynak szét tíz, vagy adott esetben százmilliárdok. viszont ha van egy cigány költségvetés, akkor a romák majd megszavazzák, hogy mégis mit kellene csinálni. és a többségi parlamentnek legfeljebb vétójoga legyen. most fordítva van, a többség dönt, és a kisebbségi önkormányzat vétózhat. ez az, ami nem működik.

döntsék el a romák, hogy óvodát, játszóteret, táncházat, boxklubot akarnak, ezt demokratikusan döntsék el. és akkor ebben az trükk, hogy akkor hirtelen ők is integrálódni akarnának, mert azt mondanák, hogy ezekbe menjen oda a többség függeszkedni, mászni, táncolni, öklözni. ez ne csak cigány legyen, hanem cigány-magyar.

szóval most nincsenek demokratikusan megválasztott cigánypolitikusok. farkas flóriánt, horváth aladárt, kolompár orbánt, és a többieket a magyar pártok delegálták, nem a kisebbség választotta ki maguk közül.

szerintem nem kellene félni a cigányság demokratizálódásától, vagy ha mégis, akkor meg kellene hagyni a többségi parlamenti vétót. persze mindezt arra az esetre, ha a cigány vezetők azt mondanák, hogy állítsanak be mindenhová játékgépeket. vagy valamit, ami nyilván nem közcél. és még persze ott van az alkotmánybírói kontroll.

tehát itt is ugyanarról szól a sztori: checks & balances. szerintem liberális demokráciát kell csinálni a romáknak is, és ez azzal kezdődik, hogy van egy nemzetiségi parlamentjük.

aszekelyek 2011.02.05. 12:56:50

@Szimba: Egyelőre hon védelem ebben merül ki. Hála istennek. Természetesen a kiképzőket is közülük kell jól kiválasztani. A honvédség hagyományosan részt vesz békeidőben az ilyen jellegű közmunkákban. @Akitlosz: A magyar igazolvány és a benes dekrétumok miatti Orbán kormány ügyek. Pld. Persze feltupírozták ezt a jobbikosok. Radikálisra.meg kellett magukat különböztetni. Azt meg úgy lehet. A dec.5. szavazáskor a MVSZ volt ugye a szervező és a FIDESZ is támogatta. TAcskó korában, mint mindannyian , tett olyasmit, amit később már bánt és revideált.

2011.02.05. 12:57:34

Sziasztok!

Jó a poszt. Igazából Vona két dolgot ér majd el a fentiek mellett: 1) a cigányságot összezárja, 2) az összes normálisabb Jobbikost elvezeti a többi párthoz, azaz az aljapárt marad továbbra is, erre azt értem, hogy az összes hőbörgőt magára szabadítja, mert legkönnyebb a cigányokat (és offkorsz a zsidókat) szidni, mint tenni azért, hogy jobban éljen és jobban legyen.

aszekelyek 2011.02.05. 13:01:54

@jjulie: A bank nem barát , nem ellenség. Pénzügyi potenciál.Nagy hatalommal és befolyással.

sárkányfő 2011.02.05. 13:02:02

@Akitlosz:

Szerinted - még évekkel ezelőtt - miről beszélt Mikola István?
Még röhögött is, hogy a határon túli magyar szavazataival 20 évre bebetonozzák magukat. (micsoda nemzeti pátosz... izé, na, vegytiszta önző pártérdek nemzeti zászlóba tekerve)

Te olyan okosnak hiszed magad, hogy az valami hihetetlen, nem szoktál néha kicsit eltűnődni magadon? Tegnap is jót mosolyogtál amikor beidéztem egy blogot ahol le-elmebetegezik Matolcsyt mert "szabad választásnak" minősítette a rablást. Aztán pár kommenttel később te magad is elismered hogy nem volt szabad a választásuk (ami még mindig nem a teljes igazság, mert a teljes igazságot a "zsarolás" szó fedi le, de mindegy). Az ilyen ellentmondások téged nem szoktak zavarni?

gyilkos fűegér 2011.02.05. 13:04:02

Na, ezúttal tökéletesen egyetértek TG-vel, amíg a Fidesz lényegében úgy politizál, mint anno az NSDAP, addig itt a Jobbik számára a fasznak (bocsánat) csak két rossz vége lesz.

Arra viszont kíváncsi lennék, a Jobbik térvesztéséhez mennyiben járult hozzá, hogy eddig, legyen szó kül- vagy belpolitikáról, kizárólag nyilvánvalóan irreális "megoldásokkal" álltak elő, és az Európai Parlamentben is a hülyegyerek szerepét játsszák?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.05. 13:04:36

@jjulie:

te 7353-at, bár a mennyiség nem pótolja a minőséget.

Valóban lényegtelen, hogy mit tartok a hozzászólásaidról bár a véleményem megvan, ugyanaz mint neked rólam, az olvasók meg el tudják dönteni maguk kinek az irományait mire értékelik, minek tekintik.

Kettőnk közül biztos te teszel többet hozzá az indexes blogok szellemiségéhez, a te színvonalad és kulturálatlanságod ideillik, az enyém nem.

Pont ezért is viseled el ennyire nehezen az írásaimat, érdemben semmit nem tud hozzátenni a témákhoz, marad a trollkodás.

Valahogy a te emberi és szabadságjogaidért sem mennék el tüntetni.

Javasolnám a békés egymás mellett élést, egymás figyelmen kívül hagyását, ha normális ember lennél, de mivel csak egy troll vagy tudom, hogy az már állatkínzás lenne. Hú ez már túl bonyolult mondat lehet a számodra.

Hátha szocialista indexül jobban megérted.

Túl szexi júzer vagy már nekem, nem lájkollak.

2011.02.05. 13:05:48

@Letícia: Az előző volt az ON reakcióm, amivel lehet vitatkozni, mert azért vagyok itt.

DE:
De OFFban megjegyzem, és nem érdekelnek erre írt kommentek, hogy egymás között ahogy egyeseknek csetelnek, annak színvonala olyan mély és sötét , hogy gondolkozzanak el, miért járnak ide:
1) a fusztráltságukat itt vezetik le? Találjanak mást!
2) eredménytelen párkapcsolat/unalom/stb. helyett itt töltik az időt és így, akkor ne csodálkozzanak, hogy magukra vannak hagyva/maradva

Szóval mivel stílus maga az ember, ide nagyon sok bunkó szabadult be, ami eleddig nem volt erre a blogra jellemző, jókat lehetett vitatkozni a poszttal kapcsolatos értelmes témákról.

OFF vége.

a-kis-herceg 2011.02.05. 13:08:19

@Letícia: ne haragudj...

ez igy nem igaz. ez most fordított írányba tendált. a jobbik fides közötti határról narancs irányba volt vándorlás a választás óta (2010ápr). a kettős állatpolgárság, a trianon, az elszámoltatás emlegetése stb...

most vona beleharap a fides tárborba... jócskán. elviszi a szélső fides "bárányokat"

ezzel most ő egy db választóját sem veszti el... aki ingadozott az már levált tavasz óta. EZZEL CSAK NYERHET a jobbik és vona...

ha sikerülne kiprovokálni hogy LETARTÓZTASSA sanyi bá... akkor még nagyobb tárbort szakítana le a kisgömböcről...

aszekelyek 2011.02.05. 13:09:15

@Husi_Laci: Úgy tudom, hogy nem ritka.Kb egál. Személyiség kérdése. Mindenesetre nem lehet csak egy etnikumra vonatkoztatni. Kisebb a sajtója persze annak, amit "jó családokban" követnek el. A problémamegoldás nem társadalmi helyzet függvénye.Szerelemféltés és anyagi előnyszerzés a két fő motívum. Hallottál egy bizonyos vidéki orvosnő megöléséről zsinegelés módszerrel, ismert ám nem büntetett elkövetőkkel?Megesik az. Olcsónak, meg élég olcsó, ha van erős védelem.Nehezen bizonyíthatóság, ki volt a felbujtó..., hát még ha titkosítható is.Van egy FIDESZ képviselőnő ügy is, elég furán kezelve másutt. Magasabb társadalmi helyzetűek általában kiadják a piszkos munkát.Fenyő esete, pld.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.05. 13:12:11

@mirrmurrkandúr:

Az egy dolog, hogy milyen lesz a jövő akkor, ha a mai folyamatok folytatódnak és nem változik semmi.

De változhat. Mindig változhat.

A jelen cselekedetei befolyásolják a jövőt.

Szerintem fogod érteni az alábbi mű tanulságát.

Szögjal Rinpocse: Megyek az utcán

Megyek az utcán. A járdán mély gödör.
Beleesem.
Elvesztem... Tehetetlen vagyok.
Nem az én hibám.
Egy örökkévalóság mire kimászom.

Megyek ugyanazon az utcán.
A járdán mély gödör.
Úgy teszek, mintha észre sem venném.
Megint beleesem.
Alig hiszem el, hogy újra itt vagyok.
De nem tehetek róla.
Még most is sokáig tart, mire kimászom.

Megyek ugyanazon az utcán. A Járdán mély gödör.
Látom.
Beleesem... amolyan megszokás... pedig számítottam rá.
Tudom, hol vagyok.
Az én hibám.
Azonnal kimászom.

Megyek ugyanazon az utcán.
A járdán mély gödör.
Megkerülöm.

Másik utcán megyek.

aszekelyek 2011.02.05. 13:18:27

@zombie67: A kedves nem cigányok minden héten megölnek egy feleséget vagy élettársat, plusz a többi gyilkosság. Csak a nők elleni erőszak halálos áldozatainak száma évi 54. Gyerek is elég sok esik áldozatul a radikálisan családfőt alakítóknak. Számtalan a távoltartási végzés be nem tartónak száma a nem cigány etnikumban. Nagyon magas beosztásokban is rendszeres a családot terrorizálás aránya. Jól el lehet ezt hallgatni, míg cigánybűnözőztök.

ubul2000 2011.02.05. 13:20:38

@parlamentarista: ahogy olvasom a mondataidat, te olyan kozmopolita szdsz-es ártánynak tűnsz

2011.02.05. 13:22:01

@aszekelyek: egyetértek veled. Sajnos és döbbentően nagyon sok a látencia ezen a téren és főleg a felsőbb körökben....

aszekelyek 2011.02.05. 13:23:46

@jjulie: Mi van? Ezt eltudtad olvasni?:D Fogadd elismerésemet! A cipőjük mellett járó költők az eseteim. Így nem lehetséges veled a randi. Talán vegyél egy szép lelket... ha tudod, hol lehet azt pénzért kapni:) A pénzed sajnos hidegen hagy. Próbálkoztak már nálam ilyesmivel:) Kikértem magamnak, hogy lekurvázzon az illető. Ezt vedd magadra te is.

jjulie 2011.02.05. 13:24:36

@ubul2000:

a kozmopolita szdsz-es ártány az az, aki megél bárhol a világban , mert van annyi esze és eladható tudománya?

utálatos fajta, annak a szemében, aki tehetségtelen ehhez

aszekelyek 2011.02.05. 13:27:14

@jjulie: Minden nem rossz és elvetendő egy rendszerben sem. Pld a bankrendszerben sem. Csak a túlkapások.:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.05. 13:27:19

@Kelemen Csaba:

"Sürgős és célravezető megoldás kell, mert egy hatalmas szocializálatlan kisebbség mindenkire veszélyes, még magukra is."

Szocializáltak ők. Jobban is mint a magyarok. Jóval fontosabb nekik a nagy család, a saját közösségük, népük mint a magyaroknak.

Csak persze máshogy szocializáltak, mint a többségi nép.

S ez nem fog eltűnni. Ahogy az elmúlt 700 évben nem tűnt el, a következő 700-ban sem fog.

Ahogy a magyaroknak nem követendő mintaértékű az ő szocializációjuk, úgy nekik sem követendő mintaértékű a magyarok szocializációja.

A mindenféle "programok" arra jók, hogy anyagi erőforrásokat csoportosítsanak át a többségi nemzettől az etnikai kisebbség irányába.

Nem nehéz kitalálni ez melyik népcsoportnak az érdeke és melyiknek nem az.

Az vajon miért van, hogy a legtöbb Magyarországon élő nemzeti kisebbséggel, németek, szlovákok, szlovének, horvátok, szerbek, románok stb. semmi probléma nincs, míg másokkal mindig volt van és lesz, amíg egy országban élünk velünk?

parlamentarista 2011.02.05. 13:28:14

@a-kis-herceg:
a kérdés az, hogy a polgárosodásnak mik az előfeltételei.

ubul2000 2011.02.05. 13:29:38

@Kalmár: nehogy már dícsérd ezt a semmirekellőt

jjulie 2011.02.05. 13:30:55

@aszekelyek:

milyen megengedő vagy, lesz ebből randi, érzem

aszekelyek 2011.02.05. 13:31:41

@jjulie: Válasszuk szét ezt. Vannak tehetséges emberek, magyarok is, akik megélnek tudásukkal bárhol a világban. Elmennek Új Zélandra , Ausztráliába , etc. és ott megélnek. Fiatalok és igyekvők. Vannak szdsz-esek, akik ezt kizárólag csak magukra vonatkoztatva adják elő. Ami nem igaz. Tőlünk mostanában rendkívül soka nem szdsz tehetség távozott boldogulni máshová de ahhoz köze van annak az szdsz-übermensch klikknek, akiről írtam. Miattuk is mentek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.05. 13:31:58

@kurtán sándor:

Ezek a számok világosan megmagyarázzák, hogy miért az MSZP maradt a fő kihívó.

a-kis-herceg 2011.02.05. 13:32:18

@parlamentarista: röviden politikai minimum

szabad verseny, -választás, -vélemény

HAGYJÁK BÉKÉN. ne szedjék és ne lopják az adó pénzét... de ne is támogassák...

mirrmurrkandúr 2011.02.05. 13:32:44

@Akitlosz: nagyon jó...

Ok. De mégsem lőhetsz le minden cigányt. :-)

parlamentarista 2011.02.05. 13:36:47

@ubul2000:
eredendően nemzeti liberális vagyok, unionista, csak a liberalizmusom előfeltételezi a konzervativizmust. ami mondjuk nem nehéz, mivel protestáns vagyok. és ez kulturális értelemben meghatároz. de gazdasági téren liberális vagyok. a piacon nem érdekel, hogy ki milyen pártállású, vagy vallású.

aszekelyek 2011.02.05. 13:38:23

@jjulie: Nem tudok róla de lehetséges. Sőt, barátnőm nem is tudja, honnan is jön. Örökbe adták. Nem ismeri a szülőket. Ettől még a legjobb barátom. Anyósa, a szoci rasszista, zsicinek nevezte. Ez komoly. Finom asszony volt. Érző lelkű. Nem tökmindegy milyen rokonai vannak az embernek? Ha nem gazemberek?

jjulie 2011.02.05. 13:39:16

@mirrmurrkandúr:

szombaton nem kell tologatni a fideszatkákat?

aszekelyek 2011.02.05. 13:42:05

@jjulie: Sztem tedd fel a pénzedet ide mutogatni, hátha rácuppan valami :) Bennem ne is reménykedj. VAn az a nő, aki +an az a pénzért" elmegy veled.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.05. 13:43:31

@simonmondja.:

Ez abszolút igazság.

Aki politikával akar foglalkozni és hatalomra akar kerülni, nem árt ha megtanulja.

Ez a politika egyszerű logikája.

Ebben a politikai rendszerben legalábbis. Ahhoz hogy ne így legyen más politikai rendszerre lenne szükség olyanra, amelyik összefogásra kényszeríti a nagyobb pártokat az ország érdekében, ahol a választás meghatározza a kormány összetételét is, persze nem személy szerint.

aszekelyek 2011.02.05. 13:48:26

@jjulie: Gondolod, hogy biológus? Atkákat tologató?:)

parlamentarista 2011.02.05. 13:49:02

@Akitlosz:
azért, mert ez a népcsoport nem tudott demokratizálódni. nincs cigányparlament. ha lenne, nem lenne velük ennyi probléma.

kapusedző 2011.02.05. 13:52:53

@simonmondja.: Ne szarj be, nem fognak...:)
A ruszkik megoldották a cigánykérdést, bármerre vándorolhatnak az országban, de le nem telepedhetnek. Ha bűncselekményt követnek el, háromszoros büntetést kapnak, mint a fehérek.

ubul2000 2011.02.05. 13:52:59

@Szimba: És mellettük szükség lenne egy tekwando szakemberre is, akik megvédik a tanárokat és a diákokat

aszekelyek 2011.02.05. 13:54:10

@namitirok: Az kéne még ide, euro bevezetés. A pénz a felét érné azonnal. Mindenütt ez volt a következménye.A nagy többség baromi rosszul járna vele.Persze egy szűk réteg megint nagyon jól. Kösz de nem.' 2o-ig biztosan.

aszekelyek 2011.02.05. 13:57:54

@parlamentarista: Eléggé nehéz lesz a vajdákról átállniuk. Nem 5 perc.

Szimba 2011.02.05. 13:57:57

Csak előjöttek a jobbnál jobb ötletek cigányügyileg!:-((

Racionális kifogások:
- Kb. 1 millió embert nem lehetséges kis területen elhelyezni, legalább az ország 1/10-ed részére szükségük lenne. Melyik megyét adnátok oda, hogy rezervátum legyen?
- Hány rendőr kellene egy ilyen gettó ellenőrzéséhez?
- Mikor törnének ki ebből a gettóból az emberek?
- Egyáltalán milyen jog, jogszabály adna erre lehetőséget?

Humanitáriánus indokok:

- Sohasem adnám a beleegyezésem egy etnikum elkülönítésére. És valószínűleg nemzetközi szinten sem fogadnák ezt el.
- A bűnt elkövetőt inkább vissza kell irányítani, illeszteni a társadalomba, mint börtönben továbbképezni. De nyilván, a börtönnek is lehet elrettentő szerepe.
- Honnan tudni, hogy melyik cigánygyerekből mi lesz? Nem korlátozhatom a jogait, azzal, hogy 1 utat nyújtok neki, azaz a gettólétet.

Egy társadalmat az is meghatároz, hogy hogyan tudja befogadni és kizárni az idegeneket. Nyilván, az a jó, ha sok embert tud integrálni, és magas fokon.

A cigányság esetében pedig nagyon sürget az idő!!!!

ubul2000 2011.02.05. 13:59:02

@sárkányfő: "de a Kádár rendszer a munka-adással tudta integrálni a cigányokat"

Ez alapvető tévedés, szerintem. nem munka-adással, hanem munkaHELY-adással. Persze volt aki dolgozott is.

Szimba 2011.02.05. 13:59:53

@kapusedző:

Nálunk nem vándorolnak. Már letelepedtek.

török gábor 2011.02.05. 17:12:11

Elnézést kérek mindenkitől, fogalmam sincs, hogy miért, de a 322-es bejegyzés a mai nap folyamán hirtelen, valahogy "vázlat" státuszra állt át - azért fogalmazok így, mert nem én állítottam át. Most visszaállítottam.

ulrike (törölt) 2011.02.05. 17:16:44

TUDATHASADÁS: folytathatjut mostmár itten, mit ottan abbahagytunk, bármi is legyen a topic.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 17:26:25

Ubul 2000-es verziónak:
Csak azt nem csinálják, amit a nép kér
febr. 5. 16:59

"Érdekes, hgoy az egyiptomi kormány mindent megtesz, kivéve amit a nép valójában akar. Nem rémlik, hogy a tüntetők »Követeljük a párt vezető testületeinek megreformálását!« feliratú transzparensekkel tüntettek volna" - kommentálta a kormánypárt elnökségének a lemondátást Szultan al-Kaszemi, a Nation publicistája.

a mellény, úgy tűnik, egyelőre marad, miként a Zindex elírásai is!:-(

ulrike (törölt) 2011.02.05. 17:29:10

@namitirok: Hát, marad a mellény, legalább is míg a biztos úr le nem veteti.

porfelhő 2011.02.05. 17:31:01

@ulrike:
Látom! Te haladsz a korral, mert már itt vagy!:))))

ulrike (törölt) 2011.02.05. 17:32:50

@namitirok: Ott egy kicsit gyorsítva zajlanak a dolgok. Ők már ott járnak, hogy a teljes korábbi garnitúrát kirúgta, hátha beveszi az istenadta.

ulrike (törölt) 2011.02.05. 17:34:31

@porfelhő: Muszáj, mert nem tudni a biztos úr mikor veteti le a mellényt. Meg szeretek is tudathasadni.

ubul2000 2011.02.05. 17:39:12

Pedig már készültem levenni a mellénymet, de most marad a nagy mellényem :)))

ubul2000 2011.02.05. 17:43:26

@jjulie:

na, akkor innen folytathatjuk .))))

"a kozmopolita szdsz-es ártány az az, aki megél bárhol a világban , mert van annyi esze és eladható tudománya?"

nem

a kozmopolita szdsz-es ártány az az, aki megél bárhol a világban , mert több az esze mint a gerince

utálatos fajta

porfelhő 2011.02.05. 17:43:48

@ulrike:
Hm. Én meg most fogom majd felvenni, vettem egy trendi bőrmellényt! abban fogok" tudathasadni"?!:))))) igaz az "ész már elment" !:)))))

ubul2000 2011.02.05. 17:46:12

@parlamentarista: csak az itteni megszólalásaidból tudok következtetést levonni, nem a való életedből

ubul2000 2011.02.05. 17:50:26

@Szimba: Mi lenne, ha 20-20 évre elküldenénk őket az usá-ba tanulmányútra???

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2011.02.05. 17:50:59

Jövök én is megoldani a cigánykérdést. A receptem sport és néptánc. Napi nyolc órában. Az iskola egyben közösségszervező hely és tanítási intézmény. Nem a létező rossz minták kiírtását kellene erőltetni, hanem az új helyes mintákat kellene következetesen bevezetni. Ha csak akkor foglalkozol a gyerekkel, mikor rosszaságot követ el. Azért fogja elkövetni, hogy foglalkozzanak vele. Nem metafizikát és ábrázológeometriát kell beültetni egy putriban nevelkedő, rossz szociális körülmények között tengődő tizenéves cigánygyerek fejébe. A felgyülemlett, levezetetlen emberi feszültségek és kielégíthetetlen igények felelnek az erőszakos bűncselekmények jelentős részéért. Ezt vezeti le a sport és a tánc. Mozgás-kultúra.

jjulie 2011.02.05. 17:51:00

@ubul2000:

ostobaság, jól ismert csúnya ostobaság, igazi lecsúszott nyilas duma

bájgúnár 2011.02.05. 17:52:05

MA MAGYARORSZÁGON CIGÁNYNAK LENNI A LEGJOBB DOLOG!
Azthiszem népszámlálásjor cigánynak fogom vallani magam.A jövö elkezdődött!

ubul2000 2011.02.05. 17:52:39

@Réz Aladár: Dolgozni nem is kéne? Hurrá!!!!

ubul2000 2011.02.05. 17:53:36

@jjulie: sajnos, már csak a tegez van meg...

ulrike (törölt) 2011.02.05. 17:53:37

Poszthoz.
Szerintem Vonának sokkal jobb érzéke van ahhoz, hogy milyen ügyre érdemes ráülni ahhoz, hogy támogatást nyerjen. (Egy idős asszony gyanítható megőlése, egyéb attrocitások Borsodban, mire a gyanúsított helyi kissebség odanyilatkozott, 'rossz gyerekek, de eddig még nem öltek meg senkit'). Azt hiszem, hogy felháborítóak az ilyen esetek, de a legfelháborítóbb az, hogy Vona a Gárdájával hamarabb reagál sokszor, mint az állítólagosan felspeedezett Rendőrség. Ezért sok elesett kis faluban sol elesett kis ember érezheti úgy, másra mint a Gárda nemigen számíthat. Ez baj, nagyon nagy baj.
Ehhez képest az LMP miről beszél? Környezetvédelem, alkotmányozás, sajtószabadság, etc, etc. Kit érdekel ez ott, ahol naponta az emberek fizikai biztonságát fenyegetik, az élelmiszerárak folyamatosan emelkednek, a munkanélküliség pedig szinte 100%-os meddig a szem ellát arrafelé (a falu széle).
A hatalom tehetetlensége mind Vona malmára hajtja a vizet, ezen a szíjjártás mitsem segít. Tehetetlen, állam, tehetetlen bürokráciával.

Mesterlövész 2011.02.05. 17:53:42

A jobbik ostoba barom, számoljuk fel azt is, Orbánc médiacenzúrázó pedig mondjon le, az internetet nem lehet korlátozni!

aszekelyek 2011.02.05. 17:58:30

@török gábor: Megtréfált a technika ördöge, vagy mi......:) -sztem az UFO-k voltak.....:)

ubul2000 2011.02.05. 18:03:23

Az Arsenal 4:0-ról játszott 4:4-et!!!!!

melus79 2011.02.05. 18:04:02

@török gábor: Nagyon snassz!Én meg már azt hittem valami nagy titok lappang,esetleg valami jó kis összeesküvés elmélet!:)Úgyis híján vagyunk neki mostanság!:)Nagy csalódás, na!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.05. 18:04:43

@parlamentarista:

És ki akadályozta, akadályozza meg őket ebben?

Szabadon parlamenteresdit játszhatnak, ha akarnak.

Nem mondod, hogy azért nem teszik, mert a csúf és gonosz gádzsók megakadályozzák őket ebben?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.05. 18:10:58

@Szimba:
"Sohasem adnám a beleegyezésem egy etnikum elkülönítésére. És valószínűleg nemzetközi szinten sem fogadnák ezt el."

Dehogynem. Így működnek az államok. Magyarország a magyar etnikum elkülönülése, Németország a német etnikumé, Franciaország a francia etnikumé, és így tovább.

Elkülönülés, nem elkülönítés. Önkéntes, hogy egy államuk legyen, amelyik annak az etnikumnak az érdekeit védi. Másokkal szemben.

Például olyanokkal szemben, akik nem akarnak egy saját államot felépíteni maguknak, hanem inkább más államokban szóródnak szét a könnyebb élet reményében, amelyet azoknak a más államoknak az etnikumai teremtenek meg az ő számukra is.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 18:11:48

@melus79: Én tudom az okát! Kereste a betűhibát, amit kifogásoltam, addig jegyzet formában volt, de mán megtanálta!
Kóser! Zohan

aszekelyek 2011.02.05. 18:12:22

@parlamentarista: Ami azt illeti , akik elvették a kenyeret a mély szegényektől, azok bajnai kormány névre hallgattak. Egy családban egy kaphat jövedelempótlót. Akkor ők szocinácik? JA, a FIDESZ meg visszacsinálta. A mostani program éppen arról szól, hogy a dolgozni hajlandók közülük és gyerekeiket iskolába is járatók részesülnek mindabból, amit javasol. Sőt. Senki nem mondta, hogy dolgozzon 1oo km-re a családjától. Szépen el lesznek a cigány fiatalasszonyok a konyhán, a varrodában, mosodában. Amelyikük hajlandó dolgozni. Mindegyiküknek így sem jut munka. Viszont tanulhatnának a gyerekeik mellett.Elég általános, hogy előbb szülnek, mint befejeznék az iskolaköteles éveiket.Az is pótolható.A helyben termelők meg jövedelemre szert tehetnek a közintézményeknek szállításból.Részemről az önkormányzatok földjén adnék munkát nekik és velük őriztetném is. Úgy, hogy amit el tudnak adni helyben a terményből, abból pénzt kapnak, ami pedig nekik természetben jár, azt is ők őrzik. Nem gondolom, hogy eltűnhetne egy szalmaszál is....

aszekelyek 2011.02.05. 18:14:41

@Akitlosz: Nem azé de nekem rémlik a roma parlament....Elpárolgott?

melus79 2011.02.05. 18:16:25

@namitirok: Lehet!:)De jó volt elképzelni valami jó kis botrányt!:)

a-kis-herceg 2011.02.05. 18:17:07

@simonmondja.: :))) jo nagyon nem láttam a filmet. az üzlet neve: "végkiárusítás"...

aszekelyek 2011.02.05. 18:18:37

@Kalmár: Nekem van tippem. A döglődő kék madárpárt szócsöve.A volt EP képviselőjük szokott ekkora marhaságokat mondani. JAkupcseknek pld, még ty2-s korában. Hogy képzeli, hogy termeljenek konyhakerti zöldséget, paradicsomot a kertjükben? A gyerekek játszóhelyén?... Láttam, hallottam a nőt. JAkupcsekbe beleakadt a szó egy pillanatra...

álomszép 2011.02.05. 18:19:44

Én a Jobbik politikai irányvonalát nem tudom elfogadni. a "gárda" -már csak a szó is - pedig félelmet kelt bennem.

gyermekeim 2011.02.05. 18:22:41

@a-kis-herceg: Igazad van, de polgári demokrácia addig nem lesz, míg kis hazánkban nem lesznek polgárok és demokraták.Világszerte ehhez 3-400 év kellett, a gyorsuló világban nekünk is szükségünk lesz mág száz évre. Még meg sem születtek azok, akiknek a gyerekei már élvezhetik. Fő az optimizmus!

a-kis-herceg 2011.02.05. 18:23:09

@ulrike:

ez az én szövegem: nem működő hivatalok, és jogszabályok... IMPOTENS ÁLLAM... pedig a drága viagrát öljük bele...

kihagytad az energia árakat...

ki kellene nevezne egy közrendvédelmi biztost is... mit szólnátok selmecihez? vagy szíjártó? hm

aszekelyek 2011.02.05. 18:25:38

@jjulie: Kegyed definíciója a kozmopolitára? Abban a hasonló nevű lapban csak szinglik, meg méregdrága trendy cuccok és sekélyesség van üresfejűeknek. konzumidiótáknak. Ott kéne nőt keresned, randihoz... Győzzél meg, hogy valami érték is van ebben a szóban...., ha tudsz.Talán egy példát is...

a-kis-herceg 2011.02.05. 18:25:43

@gyermekeim: hát ez a lényeg. az összes kérdés utána jön. ahogy nő az állam, mint a gömböc... úgy nő a feudalizmus. és taszítja az országot vissza a mocsárba.

ulrike (törölt) 2011.02.05. 18:28:22

@aszekelyek:
1. Azt mondod, a Bajnai kormány, ki az elmúlt 20 évből egy évig regnált csak, egyes -egyedül úgy elrontott mindent, hogy szeretett Pártunk és Kormányunk most alig győzi rendbehozni? Ez objektivitás?
2. 'Szépen el lesznek a cigány fiatalasszonyok a konyhán, a varrodában, mosodában.' Ennyire egyszerű az élet? Csakúgy mint Szabocska Költőcske Mihály, ki tudvalévőleg birkáktól tanulta a versírást.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 18:32:48

@aszekelyek: Teccik, ahogy itten évődtök, ebből még bármi lehet!
Blog-el/bejegyzés?:-D

Kozmopolita:
1, világpolgár, az egyetemes emberi haladás iránt elkötelezett polgár, főleg értelmiségi
2, olyan személy, akit népéhez, nemzete kultúrájához szorosabb szálak nem fűznek, aki bárhol a világon könnyen alkalmazkodik.
3, biológiában: a Föld legtöbb részén elterjedt élőlény
Eredete: görög (pfúj?)
Forrás: Idegen szavak gyűjteménye

ulrike (törölt) 2011.02.05. 18:35:15

@a-kis-herceg: Egyetértek. A két kiválóságra vonatkozó javaslat egyenesen forradalmi. Annyit kéne mondani csak nekik, költözzenek le az inkriminált kis faluba, és mindenképpen, jól láthatóan tartsák kis viskójuk belső világítását bekapcsolva. A többi majd jön magától, de azért nem rosz gyerekek azok.
Kifejezett előnynek látszik, az Isteni Szőke Szenátor ráadásul a nyugdíjvédelemhez is nagyon ért, mit kevesen mondhatnak el joggal magukról kies hazánkban.

aszekelyek 2011.02.05. 18:38:35

@jjulie: Hozzám szóltál vagy mellé sikerült.?A megszólítás nem stimmel. Nálunk ponty halászlé van, rántott ponty. Nem lesz volt. estebéd. A mai program így adta. remélem a babád neked is valami rendes ételt ad.

ulrike (törölt) 2011.02.05. 18:43:02

@namitirok: Kozmolpolita? A libsik nemibetegsége.
Fújj, tán még ragályos is.

jjulie 2011.02.05. 18:43:52

@aszekelyek:

rántott pontyból halászlé?

álomszép 2011.02.05. 18:45:15

Felelőtlenség volt anno Pintér S. kijelentése...... nem gondolhatta senki komolyan, hogy "egycsapásra" megváltozik a magyarországi közbiztonság. Vona "arcába mondja"..... oszt mit ér el vele,? semmit. úgy gondolom.

Egyszer azt hallottam a piacon, hogy a Jobbik a Fidesz kisterstvére. No, hát ez nem lehet igaz, én nem hiszem el!:)))))))

a-kis-herceg 2011.02.05. 18:46:06

EGYIPTOM...

gondoltatok már arra milyen problémát jelent a diktatúra-forradalom dialektika?

ov, mint eu elnök nem tud megszólalni Egyiptom ügyben. kit támogasson egy "forradalmi diktátorként" ?

diktátor vagy forradalom....

aszekelyek 2011.02.05. 18:47:12

@namitirok: Köszönöm. Így tudom én is. Kozmopolita tehát a mi Konrádunk is, meg Schiffünk is. Csak az nem világos, ha nem fűzik őket szorosabb szálak sem nemzetükhöz, sem kultúránkhoz és ez megállapítható sajnos, csak leszólás van részükről irántunk, minek adják a bankot pont ők?

aszekelyek 2011.02.05. 18:55:57

@jjulie: Nézd csak meg! Felsorolás az. Neked direkt van vessző is, hogy érthető legyen. Leves, főétel. Ponty halászlé , utána főétel, rántott ponty. Megkértem a halbolt ismerős eladóját, hogy tegye külön az egész pontyból a fej után következő szeleteket, ami rántható, nem apró szálkás. A többi ment a levesbe. Érdekel még valami? Ps.Igen, csípősre szoktam csinálni. Jó magyar paprikával.

porfelhő 2011.02.05. 18:56:10

Különleges recept, nagyon jó!?:)))))

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 18:56:38

@aszekelyek: Attól még aggódhatnak idehazamaradt feleikért, rokonaikért, nem?
Én is aggódom arab tezsvéreimért, ott, a messzi Szabadság téren!

porfelhő 2011.02.05. 18:59:58

@álomszép:
Te meg már irni sem tudsz. "kistestvére".
Dehogy is az, nem is volt soha..))))))))

lüke 2011.02.05. 19:00:14

@Husi_Laci:

Husi, rossz helyen jársz.Tanulmányozd az am. történelmet M. L. Kingtöl Obamáig a Harlem
en.wikipedia.org/wiki/Race_and_ethnicity_in_the_United_States_Census
és itt egy kis olasz irodalom
www.gfbv.it/3dossier/sinti-rom/20041026-de.html
a nature-t meg ne itt idézd, nincsenek természet tudósok
de a dns vizsgálatok nem különböznek
en.wikipedia.org/wiki/Race_(classification_of_humans)
en.wikipedia.org/wiki/Race

aszekelyek 2011.02.05. 19:01:21

@Réz Aladár: Azt mondja a férjem, a kádár rendszerben sok nagyon jó cigány focista is volt. Nyilván ezt kell felújítani. Ahogy a gettokban kosaraznak a gyerekek a nagy Ámerikában. Nem vitorlásbajnokok lesznek de kihozhatják magukból a tehetséget. Gyerek korában Jászságban volt nyaranta. azt mondja hat csapata volt csak annak a járásnak. Jók. Bűnözés meg alig.Azért megtanultak számolni is. Írni, olvasni. Ki tudja, lehet köztük jó matekos is....Az csak akkor derül ki, ha jár iskolába.

ulrike (törölt) 2011.02.05. 19:01:34

@a-kis-herceg: De hiszen OV a 2/3 nép (alias zemberek)érdekében diktál. Szóval ez demokratikus diktálás, mint a proletár diktálás is volt, ellentétben a bankár diktálással: 'Gizike, írja!'.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 19:03:24

@aszekelyek: Biztos, hogy magyar? Házi termelőtől, védjegyes kiválló termék ili kevert, mert madzsar alapanyagú zacsiban marokkói áru?
Na, offból ennyi, a roma téma lenne itt, bár amit eddig nem oldottunk meg, azt majd Vona Gábor elintézi a Belügyminiszter Úrral együtt, hamarost!
Igaz:
piroslapok.blog.hu/2011/02/05/albania_is_lazad_18?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

a-kis-herceg 2011.02.05. 19:06:16

@ulrike: ezen is elgondolkodtam már. hogy a fides miért nem csinált (a saját klientúra kielégítésen és kasszarabláson túl) egy országos választási programot... tév hit hogy hátrány, meg jobb így meg kommunikáció stb...

és mindig arra jutok, hogy KÉPTELENEK...

lüke 2011.02.05. 19:06:45

@Szimba:
de ruszki módra, keletre küldték öket, ismert

ulrike (törölt) 2011.02.05. 19:06:46

@aszekelyek: Nem is rossz az ötlet: cigányokat a Fradi kezdő 11-be. Nem t'om persze, hogy a Jobbik a nézőtéren majd hogy reagál, mikor rosszul játszanak, vagy netán még potyagólt is kapnak az MTK-tól.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.05. 19:09:28

@aszekelyek:

Parlamentaristát kérdezd, ő hiányolja!

aszekelyek 2011.02.05. 19:10:24

@namitirok: Jó duma. Aggódni nem így szokás. Talán ha odafigyelne a hitközség embereire. Akik itt élnek és nem tartják olyan aggódni valónak a jelen helyzetet , amilyenre az említettek túldimenzionálják. Nem is az. A jobbik morgása erre a legékesebb bizonyíték. Nincs a parlamentben olyan támogatottsága a marhaságaiknak, hogy az bármilyen reális veszélyt jelentene az itthon élő zsidóságra . Nincs a közvéleményben sem. Sztem ők inkább a befolyásuk elvesztése miatt aggódnak.A paranoia is érthető de nem reális félelmen alapul.

álomszép 2011.02.05. 19:10:44

Azt is mondták a "piacon", hogy 2006-ban volt egy kis "hátszél", mármint a tüntetésnél.!
Nahát! én ezt sem hiszem el!:)))))

lüke 2011.02.05. 19:11:16

@namitirok:
kétféle nómenklatura van bocs:)
a proletár internacionalizmus
s
a burzsoá kozmopolitizmus
a poliglott weltbürgerin szerint

ulrike (törölt) 2011.02.05. 19:12:14

@a-kis-herceg: Rafináltabbak ezek a Lenin fiúk ennél. Programmal csak szegény ember főz. Akinek a mostani MSZP az ellenfele, annak elég csak azt mondani, én nem ilyen vagyok. De arról, hogy milyen, egy szót sem, mert baj lesz.

aszekelyek 2011.02.05. 19:15:14

@namitirok: Ez biztosan magyar. Termelői.Bótit vegyen a kozmopolita:D

lüke 2011.02.05. 19:17:12

a belinkeltböl
a szabad és demokrata UK
British Police use a classification based in the ethnic background of British society: W1 (White-British), W2 (White-Irish), W9 (Any other white background); M1 (White and black Caribbean), M2 (White and black African), M3 (White and Asian), M9 (Any other mixed background); A1 (Asian-Indian), A2 (Asian-Pakistani), A3 (Asian-Bangladeshi), A9 (Any other Asian background); B1 (Black Caribbean), B2 (Black African), B3 (Any other black background); O1 (Chinese), O9 (Any other). Some of the characteristics that constitute these groupings are biological and some are learned (cultural, linguistic, etc.) traits that are easy to notice

Pasztorella 2011.02.05. 19:17:48

@porfelhő: @álomszép:

Butaságokat irtok! a Fidesz soha sem támogatta a Jobbikot?! pedig én nem vagyok "fidesnyik". :) a tüntetés napján nem is volt szél.! úgy tudom. ha volt, akkor meg volt. mit foglalkoztok vele.:))))) muszáj?

aszekelyek 2011.02.05. 19:21:56

@ulrike: Neked is szövegértési problémád lehet. Nem azt írtam, hogy mindent ők rontottak el. Azt viszont ők szorították meg a szociális kiadásokban, hogy csak egy kaphat egy családban. A világ egyszerű. Ki kellett iktatni az akadályokat ennek az útjából, az igaz. Voltak ugyanis.Odatéve. Bonyolítandó a történetet. Kizárt, hogy ha kap munkát és fizetést is, a saját gyerekeinek nem főz, tálal, varr, mos. Ha érezheti magát embernek is. Csak a tolongást lesz nehéz kezelni. Annyian akarnak majd munkához jutni.

ulrike (törölt) 2011.02.05. 19:22:06

@lüke: De azt nem mondják, hogy egyik preferáltabb a másiknál. Csak száraz klasszifikálás. A precision targetinghez erre egyébként mind szükség van.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 19:22:14

@a-kis-herceg: Én tanáltam egy programot tőlük, igaz, 2007 év végi, de legalább környezetbarát:
Kiadja: Fidesz – Magyar Polgári Szövetség
Felelős kiadó: Dr. Navracsics Tibor
Környezetbarát kiadvány.

Kéred? Csak saját felelősségre és erős idegzetű 18 éven felüli nemzettudatos polgároknak ajánlott! (karika helye)

a-kis-herceg 2011.02.05. 19:22:44

@ulrike: Egyiptom kapcsán vityának a "nagy forradalmárnak" biztos lenne késztetése a tüntetők mellett kiállni, de a másik oldala V.Orbán kerekedik felül, aki mu barack kal szimpatizál...

aszekelyek 2011.02.05. 19:25:37

@lüke: A kórházi lapomra itt is rá van vezetve, hogy kaukázusi....meg is döbbentem....NAná, hogy szdsz eü regnálás idején.

a-kis-herceg 2011.02.05. 19:28:21

@namitirok: ismerem a programjaikat... nem hiszem hogy tucc olyat mutatni amiben konkrétum van...

aszekelyek 2011.02.05. 19:29:20

@ulrike: Sztem az MTK-ba kéne tenni őket Aszongyák ők nem kirekesztők....Meg még az Újpestbe is.:)

lüke 2011.02.05. 19:29:32

@ulrike:
ez nem céllövölde :)
a target olyan ,mint a creativ process,
processzor a szomszéd macskája

ulrike (törölt) 2011.02.05. 19:29:33

@aszekelyek: Nics szövegértési problémám. Te viszont bármilyen valós probléma felvetése után azzal jösz elő, hogy bezzeg ez is a komcsik, bolsik, libsik, kozmopoliták (nem kívánt törlendő) lelkén szárad, de mi most majd rendbe hozzuk. Sikerüljön! De ne kenj akkut (nem 20 éves)társadalmi problémákat egy egy évig működő kormányra. A jelenlegi sokat köszönhet annak az egyévesnek.

lüke 2011.02.05. 19:30:49

@aszekelyek:
mért csecsen vagy?
ilyen lapot nem láttam, s még nem is töltöttem ki,
az orvos elött mindenki egyenlö

lüke 2011.02.05. 19:31:41

@aszekelyek:
mért csecsen vagy?
ilyen lapot nem láttam, s még nem is töltöttem ki,
az orvos elött mindenki egyenlö
@ulrike:
akut - acut- heveny
akku az a kreativ process(or)

porfelhő 2011.02.05. 19:32:40

Lemondott Mubarak!

Lemondott az egyiptomi kormánypárt, az uralkodó Nemzeti Demokrata Párt csaknem teljes vezetősége, köztük Hoszni Mubarak államfő, a párt elnöke és kisebbik fia, Gamal - jelentette szombaton az egyiptomi állami televízió és az al-Arabíja hírtévé.

www.fn.hu/kulfold/20110205/lemondott_mubarak/

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a müncheni nemzetközi biztonsági értekezleten felszólalva kijelentette: az egyiptomi, tunéziai és más arab országokban zajló zavargások azt a biztonsági kockázatot teszik szemléletessé, amelyet a "demokrácia deficitje" okoz.
A biztonság békét és fejlődést hoz, de ahol hiányzik, ott káosz és bizonytalanság lesz úrrá - figyelmeztetett."

ulrike (törölt) 2011.02.05. 19:32:51

@a-kis-herceg: Lehet, pedig ottan tényleg kilövik az ember fél szemit sokszor a fél fejével együtt.

jjulie 2011.02.05. 19:34:14

@lüke:

orvos előtt mindenki egyenlő?

csak utána nem

aszekelyek 2011.02.05. 19:35:05

@a-kis-herceg: Nahát, évekig hallottuk, hogy nincs is programjuk! Ti meg itt sorra találgattok ...:D

jjulie 2011.02.05. 19:35:17

@lüke:

orvos előtt mindenki egyenlő?

csak utána nem

jjulie 2011.02.05. 19:36:08

@lüke:

orvos előtt mindenki egyenlő?

csak utána nem

Szimba 2011.02.05. 19:37:25

Van mellény? Sukár!:-)

Átverés! 2011.02.05. 19:39:23

Szerintem is jó a téma, sok kommentelővel egyet is értek.Én úgy gondolom, hogy OV és VG között belsőleg, érzelmileg nincs kibékithetetlen ellentét, sőt az utóbbi fellépése néha-néha még szalonképesebb.
Attól nem kell félni, hogy ha eljön a ídeje, hogy támadás érne az egyirányú haladás miatt, nem fog megijedni. Látjuk milyen magabiztos, ha kell kiosztja az egész világot.

Egyébként figyelni kell, hogy a helyi képviselő testületekben,háttérintézményekben elég jól együtt tudnak működni.
Ha rosszabbak lesznek a megélhetési lehetőségek, romlik az életszínvonal, a JOBBIK cigányellenessége még segíteni fog a kormánynak - hisz akkor az emberek azon az állásponton lesznek- a cigányság az oka mindennek.

Az is igaz, hogy a cigányság másként szocializálódott mint a magyarok, de nem biztos, hogy minden tulajdonságuk rosszabb.
Olyan helyen lakok, ahol a bejáró főként roma diákok tömegesen járnak el a kapum előtt, a szakközépiskolába, és
a viselkedésük nem rosszabb mint magyar társaiké, csak a hangosabbak és jobb kedvüek.Sokan tanulnak közép szinten, de minek munkahely még a láthatáron sincs.
A helyi TV közvetítette a szakközepesek szalagavató ünnepségét, 7 osztályban sok roma gyerek, szépek voltak, szép műsort adtak, de mi lesz utána.
Ez nagyobb gond, mint hogy néha verekednek is.

a-kis-herceg 2011.02.05. 19:40:14

@Szimba: oroszlányos... azaz rózsaszín ;)

Szimba 2011.02.05. 19:40:46

@porfelhő:

Hurrá! És akkor most az amerikabarát pasi lesz az új miniszterelnök?

lüke 2011.02.05. 19:40:46

@jjulie:
3x
ez már Karinthyn is túltesz,
hiába önagyságák imádnak:)
utána a legegyenlöbb
( az amik sz. a betegek 30 %-a azért fordul orvoshoz, mert elötte már járt egy másik orvosnál!)

a-kis-herceg 2011.02.05. 19:41:00

@Szimba: oroszlányos... azaz rózsaszín ;)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 19:44:26

@porfelhő: Túlhaladott, mert mégsem mondott le, vagy ha mégis, akkor mégsem! Érthető?:-D

a-kis-herceg 2011.02.05. 19:44:33

@Szimba: igen. a CIA jelöli. nagyon kell vigyázni. nehogy a nép válasszon csak spontán, mert az akár izrael vagy usa ellenes is lehet...

aszekelyek 2011.02.05. 19:48:43

@ulrike: Ön valótlan dolgokat állít rólam. Ez önt minősíti.

Szimba 2011.02.05. 19:50:14

@namitirok:

Ezek az arabok sem egészen százasok.

@a-kis-herceg:

Akkor most spontán Amerika ültet a miniszteri székbe valakit Egyiptomban? Kezdem megutálni a külpolitikát is.

Szimba 2011.02.05. 19:51:44

@namitirok:

Ezek az arabok sem egészen százasok.

@a-kis-herceg:

Akkor most spontán Amerika ültet a miniszteri székbe valakit Egyiptomban? Kezdem megutálni a külpolitikát is.

jjulie 2011.02.05. 19:52:41

@lüke:

mondhattad volna, hogy: szellemes

a-kis-herceg 2011.02.05. 19:54:27

@Szimba: ez a szabad választás ala TG. "cserépszavazás". ha nem szimpi a nép 30 év mulva ezt is megdobálja cseréppel...

a hazai jelöltjeink is bejelentkeznek usa és izrael hez mielőtt indulhatnak... ezt tekincsd olyan "megfelelőségi szűrőnek"

porfelhő 2011.02.05. 19:56:12

@namitirok:
Aha. igen.
Nem adta fel pártelnöki tisztét.
"Omar Szuleimán egyiptomi alelnök környezete azt fontolgatja, hogy az egyre nagyobb tehertételt jelentő Hoszni Mubarakot gyógykezelésre Németországba küldik, lehetővé téve számára a méltó távozást a hatalomból".

ubul2000 2011.02.05. 19:57:21

@álomszép: szedjél nyugtatót - ha nem használ: irány a pszichiátria

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 19:57:35

A görög miniszterelnök lemondta kairói útját
febr. 5. 19:31

Jorgosz Papandreu görög miniszterelnök mégsem utazik vasárnap Kairóba. Papandreu az EU nevében tárgyalt volna Hoszni Mubarakkal. (BBC)

Na, Viktor majdnem lekésett, vagyis dehogy, Ő már akkor tudta, hogy Mubarak marad, amikor az még nem!:-P
Lehet, hogy GYőzőnk a titkos tanácsadó? Jól átverte a nyugati majmokat, nem?

porfelhő 2011.02.05. 19:58:35

@Szimba:
Honnan tudjam? Te tudod?

aszekelyek 2011.02.05. 19:59:07

@lüke: Azelőtt én sem láttam ilyesmit. Hat éve voltam egy asztmarohammá fejlődött influenza miatt egy fővárosi intézményben. A kórházi zárójelentésen, a felvételi státusz adatai között is volt ilyen rubrika, amibe ez íródott bele. Csecsen ? Azon jól elvoltak a csecsszopók , mind a ketten de más vonatkozásban nem vagyok érintett azóta , hogy már szilárddal táplálkoznak. :) Valami van, mert a fiatalabb bátyám Mongólíában fel sem tűnt, míg ott dolgozott. :) Inkább hantik.mansik....Kék szem, szőkésbarna haj, tejfehér napérzékeny bőr. Ettől akár askenázi is lehetnék....:D arccsont, fejforma , alkat....Gondolom....Az orvos előtt le a kalappal. 5 nap alatt gatyába ráztak. Nem is ő rakta rá azt a rubrikát a lapra sztem. Csak kitölteniük kell nekik.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 20:02:27

@álomszép: Ez a Gárda nem az a Gárda, támogasd őket!:-)
5mp.eu/web.php?a=inffbt
Izlandi Népi Felszabadítási Front Budapesti Tagozata
Az Izlandi Gárda céljai:

1, Első és legfontosabb a hagyományőrzés.
2, A megfelelő öltözet viselése.
3, A gejzírek és buzgárok tisztán tartása.
4, Lapátkezű Gudmúr lovag emlékének ápolása.
5, Harcsabajszot mindenkinek!
6, A lemeztektonika által rútul elcsatolt országrészek visszaszerzése.
7, A lemeztektonika megszüntetése, a felelősök börtönbe zárása és elszámoltatása.
8, Blokád.

Utóbbitól elhatárolódom, mint igaz izlander!

álomszép 2011.02.05. 20:03:06

@ubul2000:
Van valami problémád!? Te meg menj a fenébe!!! gondolom érthető. hogy mersz te nekem ilyeneket irogatni! megkértelek talán valamire.?!!

aszekelyek 2011.02.05. 20:04:46

@jjulie: Nem kényeztetünk... :)

lüke 2011.02.05. 20:05:09

@aszekelyek:
csecsemö:)
extrinsic asthmát könnyebb gyógyítani

@jjulie:
mondtam, nem?
Fricihez hasonlítani hmm
humorban nem ismerek tréfát

álomszép 2011.02.05. 20:05:19

@namitirok:
Támogassad te. senki nem akadályoz meg benne.!

ubul2000 2011.02.05. 20:06:06

@namitirok: mondjuk a 2-es

magyarra fordítva: csak lakhelye van, hazája nincsen

jjulie 2011.02.05. 20:07:14

@aszekelyek:

pedig abból hatalmas adagot is elviselek

álomszép 2011.02.05. 20:07:47

@ubul2000:
Olyan joggal irogatok ide, mint te vagy mások! és irogatni is fogok mig a Török Gábor nem szól, hogy elég volt.
Gondolom világos és érthető!!

jjulie 2011.02.05. 20:11:02

@ubul2000:

a világ a hazája, nem pedig csak mucsa

aszekelyek 2011.02.05. 20:11:27

@lüke: Igen, szerencsémre könnyebb.) Tényleg mondtad neki... Nem tartja elég jónak , akihez hasonlítod talán?

ubul2000 2011.02.05. 20:12:33

@namitirok: Valószínüleg elkerülte a figyelmed, hogy izrael aggódik Mubarakért (talán nem véletlenül). Képzeld el milyen ovációval fogadnák, ha a Muzulmán Testvérek kerülnének hatalomra, aminek van némi esélye....

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 20:12:44

@álomszép: Ajjaj!
Porfelhő, hol vagy, ki a felhegekben lakozol!
Itt a konkurrencijja!

álomszép 2011.02.05. 20:13:35

@ubul2000:
Mit képzelsz te magadról!

ubul2000 2011.02.05. 20:13:44

@namitirok: Valószínüleg elkerülte a figyelmed, hogy izrael aggódik Mubarakért (talán nem véletlenül). Képzeld el milyen ovációval fogadnák, ha a Muzulmán Testvérek kerülnének hatalomra, aminek van némi esélye....

lüke 2011.02.05. 20:15:47

@ubul2000:
m`ér`szerinted a koptok kerülnek?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 20:16:14

@ubul2000: Igen, tudom, hogy Hoszni le van vajazva innen-onnan, de ma a Tezsvériség is vágta maga alatta fát a többi ellenzéki párttal együtt! Az utca nem tudja még, mit akar, de egyelőre semmi jele a muszlim államformává válásuknak!
Mindenesetre, ha Mubarak lemond, bármi lehet, így értem Izrael "aggódását" a diktátorért!

ubul2000 2011.02.05. 20:16:19

@álomszép: kétségbe vonta valaki, hogy írhatsz ide?

lüke 2011.02.05. 20:18:20

@jjulie:
biza
'S népek' hazája, nagy világ! Hozzád bátran kiált

aszekelyek 2011.02.05. 20:18:57

@jjulie: Hogy is ne! Aztán majd egyre többet követel a szervezeted és nem tudsz lejönni róla.....:)

ubul2000 2011.02.05. 20:18:57

@jjulie: mondom lakhelye, nem hazája

jjulie 2011.02.05. 20:22:25

@ubul2000:

ezt csak te mondod, irigy, lecsúszott, sikertelen, tehetségtelen seggfejként

ubul2000 2011.02.05. 20:22:41

@lüke: egy biztos, hogy usa és izrael megfeszítve dolgozik azon, hogy Mubarak helyére egy hasonló amerikai-izrael barát diktátor kerüljön

aszekelyek 2011.02.05. 20:22:58

@jjulie: Részemről mindenhol otthonosan mozgok de azért még nem vagyok kozmopolita, akit nem köt semmi szülőföldjéhez. Ez a mucsázás nagyon entellektüell vonás, valóban..... brrrr....

jjulie 2011.02.05. 20:24:14

@aszekelyek:

na jó, kis adagokban is lehet

lüke 2011.02.05. 20:25:04

@panelburzsuj:
jó hogy betetted, regrutálódnak:)

ubul2000 2011.02.05. 20:26:56

@lüke: úgy-úgy. Más az otthon-haza meg más a lakhely

jjulie 2011.02.05. 20:27:06

@ubul2000:

és persze ezen alaposan csodálkozol

jjulie 2011.02.05. 20:28:00

@ubul2000:

ja, és te mondod meg, kinek melyik melyik

faszkalap

ubul2000 2011.02.05. 20:28:30

@jjulie: ja, a szokásos fellépés: érvek helyett vagdalkozol

aszekelyek 2011.02.05. 20:28:49

@lüke: ..és viszik a frigyládát is. De szép lesz! Tunéziával egyesülnek,... Bingo!

lüke 2011.02.05. 20:31:38

@aszekelyek:
ha a seggünkbe lönek,akkor lesz bingo:)
az oroszok mehetnek megint Szuezbe

ubul2000 2011.02.05. 20:31:49

@jjulie: megértem, ha érvek hiányában ideges vagy, de nyugodj meg

jjulie 2011.02.05. 20:32:46

@lüke:

kiskoromban szerelmes voltam beléje

meg párhuzamosan az elsős tanitónénimbe is

lüke 2011.02.05. 20:37:11

@jjulie:
Miki Jäger is hajtott rá, de helyette M: Faithfull-t kapta( aki magyar-osztrák Sacher-Mazoch bárónö )

lüke 2011.02.05. 20:39:21

@jjulie:
el is képedtem- rég láttam-micsoda más világ volt gyerekkorunkban
www.youtube.com/watch?v=rK6-MMNl9yE
jó éjt, reggel jön a tej
www.youtube.com/watch?v=ClQepFF-Sr0

ulrike (törölt) 2011.02.05. 20:42:44

@Szimba:
1. Jobb lenne az oroszokat látni ott segédkezni?
Egyszer már keresték az átjárót Szuezhez.
2. Kinek érdeke Egyiptom teljes felfordulása? Az utcán lévők csak egyben egyeznek- Mubarak menjen-, de semmi másban nem. Ott nincsenek valódi pártok. Bárki jut hatalomra - legyen akár a Muszlim Testvériség - nem fog tudni egyedül kormányozni, rá lesz utalva a hadsereg, a bürokrácia és a gazdasági elit támogatására. A hadsereg megkerülhetetelen.
3. A játék tehát arra megy ki, higgyék el az emberek, hogy győztek, Mubarak kivonva, s menjenek megdicsőülve, szépen végre haza. Aztán maga a rendszer lényegében marad változatlanul.
4. Sietni kell, nem lehet szeptemberig taknyolni az ügyet, mert még valami más követelés is eszébe jut az istenadta népnek Mubarakon kívül.

aszekelyek 2011.02.05. 20:43:22

@lüke: MA reggel láttam, egy szakértő mondta, jó, ha ez nem fejlődik harmadik világháborúvá ......Az olaj ára akkor is felmegy.... Kinek is érdeke ez? Nekem még mindig nem életszerű, hogy egy reggel így ébredtek az egyiptomiak.

jjulie 2011.02.05. 20:43:28

@lüke:

egyetlen osztrákiában született és élő magyar-cseh származású nemessel volt dolgom, korombeli asszonyság, úgy csalt mind egyprofi, és hazudott, mintha olvasta volna

Szimba 2011.02.05. 20:43:50

@lüke:

Hogy szerettem ezt réges régen:-(((

lüke 2011.02.05. 20:46:37

@jjulie:
feltupírozott Balkán u.a. az a mentalitás

jjulie 2011.02.05. 20:46:52

minden rendben

az anikó átvette a hatalmat a villában

aszekelyek 2011.02.05. 20:47:55

@jjulie: Akkor kaphatsz kis adagban . Just a spoon full of sugar.....:) Tantónéni is biztos adott piros pontot. Néha. Szóval az érettebb típusra buksz. :)

lüke 2011.02.05. 20:47:58

@ulrike:
meg a szomszédoknak
közel s távol

ulrike (törölt) 2011.02.05. 20:48:21

@jjulie: Ez az anikó libsi vagy fnyik.

jjulie 2011.02.05. 20:48:43

@lüke:

ja, egy életveszélyes bosnyák banya volt a legjobb barátnője, és üzlettársa

ulrike (törölt) 2011.02.05. 20:50:10

@lüke: Erről nem is beszélve. Beindult a gumidomino.

jjulie 2011.02.05. 20:50:39

@ulrike:

nem számít, vékony a dereka, és 90B-s melltartója van, és nagyon tutajos a hangja

lüke 2011.02.05. 20:51:32

@jjulie:
ja, így tök másképp hangzik

lüke 2011.02.05. 20:52:51

@jjulie: a Yucon?
ez már a te szakmád a fa szállítás

ulrike (törölt) 2011.02.05. 20:53:15

@jjulie: Hát így könnyű. Végül is akkor jobb mint az elsős tanítónéni volt? Vagy az csak platós szerelem volt?

Szimba 2011.02.05. 20:53:30

@ulrike:

Én senkit sem szeretnék ott látni segédkezni. Jobb lenne, ha belső ügy maradhatna az egész.
Bár a Muszlim Testvériségről többféle véleményt olvasni, fogalmam sincs, hogy jobb lenne, vagy sem.

Elég durva párhuzam, ha a Jobbikhoz hasonlítom őket?

Az biztos, hogy nem szeretném, ha háború törne ki ezek miatt a kormányváltások miatt Izraellel. Mint többen is leírták akár világháborúhoz is vezethetne.

lüke 2011.02.05. 20:54:12

@ulrike:
ha gumi akkor még csak csak, csak nehogy keményebb legyen,
a világ gazdasági helyzetén segítene

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 20:54:13

@jjulie: Mindent értek, csak azt nem ,hogy honnan a mellttartó-méret értesülés!:-P

porfelhő 2011.02.05. 20:54:31

@namitirok:
látod, látod, ilyen ez!:))))))

lüke 2011.02.05. 20:55:04

@namitirok:
van auto CAD programja ,lemérte

aszekelyek 2011.02.05. 20:55:39

@lüke: Aggasztó, valóban. A szerbek már nem egy háborút robbantottak ki.

ulrike (törölt) 2011.02.05. 20:56:17

@lüke: Semmi vész, OV megmondta, hogy minket magyariakat szeretnek, s meg is hívta őket ide üzletelni, mert mi is szeretjük őket. Nemdebár?

Szimba 2011.02.05. 20:56:54

@ulrike:

Istenem, most indul útjára a gyönyör???
Kicsit emelkedik a hőmérséklet, meg fú a keleti szellő, aztán a férfinépnek máris kerekedik a kedve?

Megyek aludni.
Pá! Álmodozzatok.

ulrike (törölt) 2011.02.05. 20:57:10

@namitirok: Úriember részleteket nem ad ki.

jjulie 2011.02.05. 20:57:50

@namitirok:

hát a szemmérték, meg a 40 év a szakmában

porfelhő 2011.02.05. 20:58:54

@jjulie:
jó neked?!:)))))))) ugye, ugye.:)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 20:59:17

@ulrike: Aztat Mubarak Úrnak mondta, azóta lehet, hogy nem szeressenek már annyira, mióta körbenyálazta a diktátorukat!:-)
Részleteket akarok, mert jjulie nem Úriember!

ulrike (törölt) 2011.02.05. 21:00:50

@jjulie: Már melyik szakma? Csak nem a ma vagy ne ma szakma?

aszekelyek 2011.02.05. 21:01:11

@jjulie: Jó, hogy azért tudattad vele, nem politikailag érdeklődsz a csaj iránt. :D

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 21:01:26

@jjulie: Melyik szakmában, könyörgöm!?
Na, legyünk azért most már a topik címéhet hűek, jó, ha már a témájához nem is:
"A mellény marad" - kis perverz.

Szimba 2011.02.05. 21:03:13

@jjulie:

Melltartópántokat gyártottál?????

ulrike (törölt) 2011.02.05. 21:03:25

@namitirok: Hát valami szemmértékről meg 40 éves szakmai múltról beszélt. De 40 év után a zemberek látása bizony megromolhat.

jjulie 2011.02.05. 21:04:30

@ulrike: @aszekelyek: @namitirok:

nem biztos hogy tudom mire válaszoltam, a közvetítésre koncentrálok

aszekelyek 2011.02.05. 21:04:37

@jjulie: Castingokat vezetsz 4o éve? :)

ulrike (törölt) 2011.02.05. 21:04:53

@namitirok: A mellény marad, de emlékeztenék mindenkit: a haver nője szent.

porfelhő 2011.02.05. 21:06:03

Fantasztikus! nagyon jó! negyven év!?:)))))))

jjulie 2011.02.05. 21:06:35

@Szimba:

nem, kb negyven éve bámészkodom

ulrike (törölt) 2011.02.05. 21:07:27

@namitirok: Meg asszem, hogy 40 év után jobb is ha marad a mellény. Úgy se azon múlik már, főleg ha közben ki -kitekint a meccs állására.

jjulie 2011.02.05. 21:08:00

@aszekelyek:

azt csak 20, és egyre jobban élvezem

jjulie 2011.02.05. 21:09:54

@ulrike:

már régen rájöttem, hogy nem baj ha öregszem, mert mindig vannak 20 éves lányok....

lüke 2011.02.05. 21:10:14

@lüke:
Peter Noone/HH fogaival ma nem lehetne színpadra lépni
www.youtube.com/watch?v=r9C3tZwDpx4

aszekelyek 2011.02.05. 21:10:47

@jjulie: Ki ne hagyd az eksönt! Legalább kukkoljál , ha már nem randizunk:D Ostor is van? Az átvett hatalomhoz, meg bőrcsizma overknee? Ennek a barátja ölne embert is , egy pletykalap szerint? Csak óvatosan nézegessed akkor....

ulrike (törölt) 2011.02.05. 21:11:23

@jjulie: Ezt híjják bölcsességnek.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 21:11:43

@ulrike: Egy alényeg: Hogy lássa a tévét közben!
Vannak ilyen alakok, akiknek még szex közben is kell...az Anikó!? vagy csak a a látvány?
Vona Gábor fiatal ember...

ulrike (törölt) 2011.02.05. 21:12:09

@lüke: Jó az első bejegyzés a HH alatt.

Szimba 2011.02.05. 21:13:19

@jjulie:
Ha csak bámészkodni akarsz, akkor valóban!:-)

ulrike (törölt) 2011.02.05. 21:14:08

@namitirok: Az élvezetek halmozása. Csak akkor van baj, ha utólag nem tudja az ember eldönteni, mitől is ment el, a TV-től vagy mástól.

aszekelyek 2011.02.05. 21:15:20

@jjulie: Végül megtaláltad, amit szeretsz csinálni, az a lényeg! :) Minden vén szatír rájön erre is! :) Már a középkorban is így volt, Sőt, Zsuzsánna és a vének a fürdőjelenettel.... igen régi téma....:)

Szimba 2011.02.05. 21:16:53

@lüke:

Nő a dobosuk! Ezt nem is tudtam.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 21:17:15

@ulrike: Van az a kór, amikor a lényeg, hogy elmenjen! Mindkét fél ennek örül(het:-)!
Nade, a témához esetleg?
Vagy ez a népszaporulatot erősbíti, s mint ilyen, üdvözlendő?
Mármint jjulie némi nemi aktivitása kukkolás által?
Oszt hogy ez?

aszekelyek 2011.02.05. 21:17:22

@Szimba: Még a nyálcsorgatás is megy biztosan....:)

jjulie 2011.02.05. 21:19:05

@aszekelyek:

tök jó, tele van az iroda huszonéves lányokkal, teli tüdőből lehet nekik udvarolni, úgysem vasalják be rajtam

aszekelyek 2011.02.05. 21:19:09

@lüke: Elképzelem, amint ül a tévénél, bekeni azzal a csúszóssal, ami az ultrahangnál szokás és mér....:DDD

lüke 2011.02.05. 21:19:09

@ulrike: @aszekelyek: @Szimba:
ne röhögtessetek, tegnap is majdnem megfulladtam

Szimba 2011.02.05. 21:20:04

@aszekelyek:
Akkor egészen profi. Még pornót is engedjünk nézni neki?!:-D

Nehogy aztán megálljon a kis szíve!

Szimba 2011.02.05. 21:20:45

@lüke:

Mert közben biztosan csokit eszel!:-))

Szimba 2011.02.05. 21:22:31

@jjulie:

Aztán egyszer lesz meglepetés, amikor az ágyadban találsz egy kis kolleginát.

ulrike (törölt) 2011.02.05. 21:24:07

@aszekelyek: Mecsoda különbség van abban, hogy melyik végén is csorog.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 21:24:45

@Szimba: Ha szedi a ...mit is, akkor talán nem lepődik meg:
www.youtube.com/watch?v=beK9p6LW_Xg

Elég a nyugati csimbumm zenéből!
Magyar fülnek magyar slágert!

aszekelyek 2011.02.05. 21:25:39

@jjulie: Akkor második vagy a táncrendemben, Az első telefonon nyomja teli tüdőből -sosem vasalom be rajta- , azzal a biztos tudattal....:) Mindent tud és mindent mer úgy..... Egy nap többször is akár... Sztem még más nőket is traktál ezzel.... Nemrég még castingolt is...Kb 2o évet.....Jól mondja Mérő .L. , mindenki másképp egyforma.

ulrike (törölt) 2011.02.05. 21:26:19

@Szimba: Hát mit egyen? Vöröshagymát?

lüke 2011.02.05. 21:28:53

fegyelmezetlenek:) fegyelmezett jó éccakát!
a töbieket nem tudnak elmélyülni a jobbikban

aszekelyek 2011.02.05. 21:28:54

@namitirok: Lelki támogatás. Igényelte, hogy kényeztessük:)

Szimba 2011.02.05. 21:30:38

@namitirok:

Félelmetes! Milyen fiatal voltam én még ekkor!:-)) Azok a szép úttörő évek!:-P

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 21:30:51

@aszekelyek: Akkor végszóként részemről:
www.youtube.com/watch?v=v9AFhLn7ynU&feature=fvw

GYőzzön a Jobbik!:-D

A kényeztetést szerintem másképpen gondolta, de ez van:
Rossz macskának rossz egér jut!

aszekelyek 2011.02.05. 21:31:55

@Szimba: Nem, akkor kapja az infarktust a tussal győzés helyett....

Szimba 2011.02.05. 21:31:58

@ulrike:

Isten ments!:-)))
Igyon finom vörösbort!

ulrike (törölt) 2011.02.05. 21:37:01

@Szimba: Én az előbb lenyomtam egy kis friss almáspitét (házi). A reformkonyha kedvéért tettem a tetejére egy kis 20%-os igazi tejszínhabot, majd lefojtottam egy nyelet asszúval (kalóriaszegénnyel). Most még ki kéne találnom, mit is vacsoráljak.

porfelhő 2011.02.05. 21:39:50

"Hogy mi van?"

Azt állítja Semjén Zsolt
miniszterelnök-helyettes, hogy az alkotmányozást Horn Gyula indította el, és Orbán Viktor fejezi be, valamint hogy a magzati életet a jelenlegi alkotmány is védi.

Ezzel szemben a tény az,
hogy az alkotmányozást ugyan Horn Gyula tényleg elindította, de aztán le is állította, mert a kétharmados többsége ugyan megvolt, ám a minél teljesebb konszenzus érdekében négyötödöset tartott volna szükségesnek, az pedig nem lett meg.
Igaz, Orbánnak sincs meg, őt viszont nem érdekli. Ami pedig a mostani alkotmányt és a magzatvédelmet illeti, az 54. § (1) így szól: „A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez...” Veleszületett. A magzat pedig még nem született meg. És ez Semjén Zsoltnak sem lehet mindegy."

Hm. fantasztikus! hatalmas siker! lesz.

aszekelyek 2011.02.05. 21:41:32

@lüke: Náluk még jullie cukkolása is érdekesebb volt. Majd most fegyelmezetten megyek hajcsizni. Jóccakát mindenkinek!

ulrike (törölt) 2011.02.05. 21:43:22

@porfelhő: Minden kormánynak szüksége van egy házibohócra is. Ennek nyilvánvalóan több is jutott.

Szimba 2011.02.05. 21:44:41

@ulrike:

:-)))))
Talán egy kis diabetikus tokaszalonnát ajánlanék fokhagymával bedörzsölve:-)))) Ha már reformkonyha!

aszekelyek 2011.02.05. 21:45:15

@ulrike: Fény post tudok küldeni egy kis kacsazsíros kenyeret erős zöld paprikával, fokhagymásan, A tegnapi combokból kisütött házizsír..., lilahagyma is van. Gondold meg....Isteni házikenyérrel.Igazán diétás.:)

porfelhő 2011.02.05. 21:46:29

@ulrike:
Úgy bizony. vannak elegen!

ulrike (törölt) 2011.02.05. 21:48:46

@Szimba: @aszekelyek: Kösz, rendesek vagytok. Jövő héten kipróbálom, de csak ha tényleg diétás, mert ehhez az egyhez ragaszkodom. Nyugodalmast mindannyiunknak.

aszekelyek 2011.02.05. 21:50:15

@porfelhő: Azért szerencse, hogy nem volt kötelező csak lehetett véglegesen meddővé teteni magukat 18 éves magyar leányoknak......... By szoci-szdsz kormány. Nyilván, mert csak a megszületetteket védi az alkotmány , ez nem volt alkotmány ellenes.Boaaaa

porfelhő 2011.02.05. 21:53:42

@aszekelyek:
És? mi bajod van neked már megint a szoci-szdsz kormánnyal? áruld már el. itt a fidesz kormány annak örülj! !!!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.05. 22:16:48

Szép végszó!
Kellemes diszkózást és spídezést így szombat estvén mindegykinek!
Buzgó gejzírt! Ébredő Izlandot!

jjulie 2011.02.05. 22:18:38

16. perc, messi, 1:0

porfelhő 2011.02.05. 22:23:03

Hm. mi van. az "egyszem kedveltem" meccset néz?:)

jjulie 2011.02.05. 22:26:06

@porfelhő:

igen, a legjobb csapat a pályán

jjulie 2011.02.05. 22:29:30

27. perc, messi 2:0

porfelhő 2011.02.05. 22:40:36

@jjulie:

Igen! a világ legjobbja, az álomcsapat, a futballtökély! tudom.

jjulie 2011.02.05. 22:44:36

@porfelhő:

kicsit gyenge az ellenfél, kényelmes meccs

porfelhő 2011.02.05. 22:44:53

@jjulie:
Ő a világ legjobb játékosa. azt mondják.:)

porfelhő 2011.02.05. 22:47:38

@jjulie:
nem baj az! akkor is ők a legjobbak. a világon. ugye?

panelburzsuj 2011.02.05. 22:51:52

@namitirok:

"a nullázó vagy más, üzemszerűen áramot nem vezető védővezető színének zöld/sárgának vagy vörösnek kell lennie"

5mp.eu/web.php?a=inffbt&o=_zPawKec7P

TG még tanulhat szimbolikát ... :))

porfelhő 2011.02.05. 22:56:21

@porfelhő:
pontositok! Amit L.Messi és társai hétről-hétre produkálnak, az maga a futballtökély! mit szólsz hozzá milyen "tanárom"vagy?:)

porfelhő 2011.02.05. 22:57:57

@jjulie:
ezt Neked akartam irni! eltévesztettem.:)

a-kis-herceg 2011.02.05. 23:38:11

ez a lényeg. a kassza. az átláthatóság jegyében. csak bűntelen keresztes lovagok őrzik a kasszát...

vastagbor.blog.hu/2011/02/04/sandor_papa#more2636300

porfelhő 2011.02.05. 23:43:43

Jaj! még akartam irni, csak elfelejtettem közben, mit is. ? most szabad megint "nyafogni" a @panel már biztosan elment aludni.:)))) mert ugye Ő mindig szigorú. ?:)

a-kis-herceg 2011.02.05. 23:52:59

vitya sunyizása az egyiptomi forradalom ügyében az másnak is feltűnt...

szabadrugas.blog.hu/2011/02/05/orban_es_izrael

porfelhő 2011.02.06. 00:03:01

A Jobbiknak van egy tartós szavazótábora /mint minden pártnak/, csak remélni tudom, merem, hogy nagyobb tömegeket nem fog tudni mozgósitani, maga mögé állitani.
Igen! életjelt adott magáról. Ahogyan a cigánysággal kapcsolatos politikát kezeli, illetve folytatja az számomra teljesen elfogadhatatlan. A borsodi "cigánytáborok" /gettók/ létrehozásának,- a kijárási tilalom bevezetésének ötlete több mint "hajmeresztő" elképzelés, úgyis fogalmazhatom, hogy felháboritó. Ja! és a "hiszekegyet" tábla az iskolák osztálytermeiben. nagyon jó.
Tudjuk a roma kérdés Magyarországon kormányokon átivelő probléma. Nem gondolom, hogy a Jobbik ötlete lenne a gyógyir a kérdés megoldására. Sajnálatos ahogyan a társadalom többsége a roma kérdést, a cigányság proglémáit, helyzetét kezeli. úgy gondolom.
Nem gondolom egy pillanatig sem, hogy nincsenek, "bűnözők" közöttük, akik megérdemlik a teljes kirekesztést a, a megkülönböztetés.
Úgy is fogalmazhatok, hogy teljes cigányság ki van rekesztve a társadalomból a perifériára. mindegy, hogy rendes, avagy nem. nagyon sajnálatos, és szomorú.
Igen! a "szegény nyugdijas" kérdés! ugyan már! Hol van a fiatalok problémáinak kérdése, a munkahely, a lakáshoz jutás....

Na. ja a "zsákutcás jelleg" és a menetelés.

a-kis-herceg 2011.02.06. 00:08:06

sajnos el kell ítéljem... mert a vezetési tudását megkérdőjelezem. ez elkerülhető baleset...

www.mno.hu/portal/764013

porfelhő 2011.02.06. 00:15:22

És aki még nem tudná!

"Nagyon súlyos és egyre súlyosbodó probléma a szegénység, a mélyszegénység Magyarországon. A lakosság l4,- a gyerekek 25 %-a él a szegénységi küszöb alatt. Legsulyosabb a kisfalvakban élők, a perifáriára kiszorultak, és a munkanélküliek, az iskolázatlanok helyzete.
Nemzetközi viszonylatban Magyarország jövedelemelosztás egyenlőtlenségeit tekintve a középmezőnyben van.
Azokban a családokban, melyekben egyáltalán nics kereső személy, az uniós tagállamok között az utolsó helyen áll az ország, Bulgáriával, Romániával és a balti államokkal egy szinten."

Nos, megkérdezhetem, hogy miért a "szegény nyudijasokkal" kell állandóan érvelni.
Sokkal sulyosabb gondok is vannak, azok a gyerekek, akik nem tudnak uzsonnát, tízórait vinni az iskolába, akik csak álmodnak a szebbről, a jobbról, és még sorolhatnám ......

Ja! a fent idézett cikk tavaly okt. l7-én iródott a szegénység elleni küzdelem világnapja alkalmából, ekkor van. melyet az EMSZ. 1992-ben nyilvánitott azzá.

porfelhő 2011.02.06. 00:18:14

Elnézést már biztosan elfáradtam. "melyet az ENSZ. ...nyilvánitott.

ubul2000 2011.02.06. 00:35:57

@porfelhő: "Nos, megkérdezhetem, hogy miért a "szegény nyudijasokkal" kell állandóan érvelni.
Sokkal sulyosabb gondok is vannak, azok a gyerekek, akik nem tudnak uzsonnát, tízórait vinni az iskolába, akik csak álmodnak a szebbről, a jobbról, és még sorolhatnám ..."

Nem kellene generációs feszültségeket kelteni. Mindkettő súlyos probléma. Azért - meglátásom szerint - a nyugdíjasok életének veszélyeztettsége súlyosabb. mint hogy egy gyerek csak egy szelet kenyeret tud vinni vagy kettőt. Súlyosabb probléma az iskolában, hogy a 2-3 évvel idősebb osztálytársak rendszeresen terrorizálják a normál koruakat.

Vincenzo90 2011.02.06. 02:16:59

@a-kis-herceg: Luxusautó = Passat? Ne szórakozz!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.06. 02:29:01

@Vincenzo90: herceg csak belinkelte a maszopos fütyik vélekedését...

ubul2000 2011.02.06. 02:50:16

@Vincenzo90: nem fussa mindenkinek Aston Martin-ra :))))

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.06. 07:47:41

@porfelhő:
Hát ez az év vicce !

Miért nem ide linkelted ?

www.stop.hu/articles/article.php?id=819572

Bocs, hogy a kormány Széchenyi tervében vízlépcsők vannak....

Sajtóhiba volt.

Beszarooóók....

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.06. 07:51:30

@simonmondja.:

" Ezúton hívjuk fel tisztelettel a sajtó figyelmét arra, hogy az Új Széchenyi Tervben sajnálatos módon, a Kormány szándéka ellenére maradtak benne a nagy méretű duzzasztóművek, illetve vízlépcsők létesítésének tervére vonatkozó kijelentések" - szögezi le a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium sajtóközleménye. "

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.06. 08:18:26

Jávor Benedek - LMP

"Az ellenzéki politikus a vízlépcsőkkel kapcsolatos kormányzati nyilatkozatokra úgy reagált, pártja szeretné megtudni, hogy ha nem a kormány, akkor vajon kicsoda az Új Széchenyi Terv szerzője, "és az illető milyen egyéb stratégiai dokumentumokon dolgozik jelenleg a kabinet tudta nélkül". "

Átverés! 2011.02.06. 08:18:52

Mindenkinek szép jó reggelt kívánok. Már itt keleten is lehet látni a napot, ennek mindenképpen örülünk.

Más: Vissza a régi dicsőséghez. LUDOVIKA!

Aki teheti ma este 20.05-kor a DUNA TV-n nézze meg "Igy veszett el Erdélyország 1940-1944

nyünyüge 2011.02.06. 08:22:21

@simonmondja.:
Jó az LMP reakciója:

"Az LMP nagyon szeretné megtudni, hogy ha nem a kormány, akkor vajon kicsoda az Új Széchenyi Terv szerzője, és az illető milyen egyéb stratégiai dokumentumokon dolgozik jelenleg a kabinet tudta nélkül – hangzik Jávor közleménye."

www.fn.hu//belfold/20110205/lmp_ki_kormanyoz_itt/

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.06. 08:27:45

@nyünyüge:

Hát ez hihetetlen.

Valami aknamunkás ballib provokátor beleírt a kormány Széchenyi tervébe
egy kiemelt projektet.

A komcsik már a Széchenyi tervben irkálnak...

jjulie 2011.02.06. 08:30:54

ne legyetek rosszmájúak

ezeknek csupa tíz éves terveik vannak, ti meg már az első év végén profizmust kérnétek tőlük

majd belejönnek, mint a kiskutya az ugatásba

nyünyüge 2011.02.06. 08:35:00

@simonmondja.: vagy a komcsik tervéből készül a Széchenyi terv :).
Amúgy: apparátusokat szétverni könnyű, összerakni sokkal nehezebb.
Ha meg közben forradalom is zajlik, gyakorlatilag lehetetlen.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.06. 08:35:24

@jjulie:
Valami olyan nagyszabású terv lehet ez a Széchenyi terv,

amiben fel se tűnik egy ilyen Duna-vízlépcső.

A számításban hibahatáron aluli egy ilyen projekt.

Mennyi lehet a hibahatár ?

Én egy vízlépcsőt százmilliárdosra saccolok
- egy kisvárosi stadion tízmilliárdos, ugye...

jjulie 2011.02.06. 08:39:04

@simonmondja.:

olyan szakembereik vannak, mint a mirrmurr

porfelhő 2011.02.06. 08:42:56

@ubul2000:
Már megint mit irsz?! Miért veszélyeztetett ma Magyarországon a nyugdijas? áruld már el? és mitől az!
Egy fejlődő "gyerek szervezetének" egy szelet kenyérre van szüksége, ugye? semmi másra nincs. Te már megint nem tudod mit irsz.
Vannak problémák az iskolában, tudjuk, éppen ezért a bajokat a "gyökerénél" kellene kezelni, hogy kevesebb gyerek élne a szegénységi küszöm alatt, a mélyszegénységben. ez nem az én problémák, az egész társadalom problémája. Pont.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.06. 08:45:00

@nyünyüge:
Vegyenek föl engem.

Beírok a 20 éves tervbe még 3 atomerőművet,
6 Duna-hidat, 5 Tisza-hidat,
2 vízlépcsős erőművet,
2 víztározórendszert az Alföldre csatornahálózattal - az öntözéshez,
2 Szilíciumvölgyet - egyet Bp-re, egyet Miskolcra,
és 2 egyetemi kutatóbázist egyet Szegedre...

...nem tudtam, hogy a képzelet szab csak határt.

jjulie 2011.02.06. 08:48:45

@simonmondja.:

összekevered valamivel ezt a széchenyit

nem kell ezt olyan komolyan vanni, ők sem úgy gondolták, hanem amúgy

ez csupán pénzosztás, meg birkaeleség

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.06. 08:52:24

@jjulie: Hát, ha pénzosztás...

akkor biztos azért nem lesz vízlépcsős Nokiás doboz,
mert a Vegyépszer tulajdonosai elhúztak délre, mint a fecske.

nyünyüge 2011.02.06. 09:01:33

@simonmondja.:
Még visszajöhetnek.
Mint a fecske :).

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.06. 09:07:40

@nyünyüge:
Hát, lya.
Ezt a tervet nem olyan nagy ügy átírni.
Veszünk vignyettát és átragasztjuk a dobozon a címzést.

porfelhő 2011.02.06. 09:08:20

@simonmondja.:
Na igen! véletlenül maradt benne a Dunai vizlépcső a Széchenyi Tervben. De megelőzvén a hirverést, kiadták a sajtóközleményt.! Nagyon jó! az Orbán Viktornak más tervei vannak a milliárdokkal.:)

porfelhő 2011.02.06. 09:10:44

@jjulie:
"birkaeleség" na.ja. az "akolban"!:)))))

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.06. 09:11:50

@porfelhő:
Jó, de hogy jön a képbe az LMP ?

ez még egy fogas kérdés.

lüke 2011.02.06. 09:18:33

@panelburzsuj:
nem hiszem ,hogy kellene,( meg is írta pár kép kapcsán)
ma erre nincs szükség
nem belemagyarázós korban nött fel, mint akik az átkosban
sorok közt olvasni megtanították-még jöhet-
na meg a bibliában,
ma ezt nem is értik, az elmúlt husz évben nem volt szimbolika:
az ösz húrja nem zsong monotonon

lüke 2011.02.06. 09:21:04

@Vincenzo90: egy A$-s drágább ,mint egy népautó
passzát
a magyarok meg a luxust szeretik csak 2203 Suzukit vettek 2010-ben ,nem támogatják a hazai ipart!

lüke 2011.02.06. 09:23:26

@ubul2000:
Londonban nincs is nagy traktor-jeep: Q7, Tuareg stb-

Átverés! 2011.02.06. 09:24:49

Az biztos, hogy egy intézményt szétverni hónapok alatt lehet, de működőképesen összerakni évek kellenek.Nem csoda, ha sok a baki minden nagy dokumentumban.Akik úgy képzelték, hogy csak a személyeket kell lecserélni elvhű barátokra - még ha meg is vannak a diplomák, - nyelvvizsgák -évek múlva lesznek értékes, használható emberek.
Akik úgy gondolták, hogy máról-holnapra minden megváltozik még nem töltöttek el éveket különböző hivatalokban, munkahelyeken.

Sok a kezdő, a kontraszelekció. Ne várjunk sokat az egyablakos ügyintézéstől sem.

Végzetes hiba, hogy minden kormányváltásnál azt gondolják, hogy aki szakemberként dolgozott fontos helyeken az mind ellenség.
Amig nem szakmai hozzáértés alapján fogják osztogatni a meghatározó kinevezéseket nem fogunk előrelépni.
Médiatörvény, alkotmányozás. Széchenyi terv, stb.

porfelhő 2011.02.06. 09:25:26

@simonmondja.:
Az Lmp. tiltakozó sajtótájékoztatót szervezett, az üggyel kapcsolatban "veszélyesen ostoba ötlet", súlyos környezeti károkat okoz".

lüke 2011.02.06. 09:26:17

@jjulie:
jeeszus, ilyen korán vered a billentyüt ,tyüha

lüke 2011.02.06. 09:28:50

@simonmondja.:
az azértérdekes lenne a nagy magyar alföldön
vagy Szilvásváradon lesz a pisztrángosban?
gondolom Hujber (mszp) szerencsi szalma erömüve helyett

lüke 2011.02.06. 09:31:43

@Átverés!:
ez az egy ablakos, mindent megmagyaráz
minden egy !
az ország, a zászló, az ablak etc

porfelhő 2011.02.06. 09:34:07

Ha már "ízekre" szedjük a vizlépcső témát, egy kis adalék!:)

"Javasolom mindenkinek, mielőtt bármilyen pályázatot beadna az ÚSZT keretén belül, előtte kérjen kormányzati megerősítést, hogy azt, amire ő pályázna, azt valóban komolyan gondolták-e, vagy csak nagy volt a buli az ÚSZT szerkesztőbizottságban, és másnaposan már nem emlékeztek, hogy az éjjel mit írtak bele" - élcelődött a kialakult helyzeten blogján Jávor Benedek, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke. "

Jó a "buli"! :))))))

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.06. 09:40:40

@porfelhő:
Egy ellenzéki pártnak ez magas labda.
Ha csak élcelődni tud vele, akkor megette ezt a pártot a Fene.

álomszép 2011.02.06. 09:42:10

Korán veritek a billentyűt!:))))) nem tudtatok aludni??)

lüke 2011.02.06. 09:54:58

@Hepci:
van ott jégcsarnok is, az se olcsó

Pasztorella 2011.02.06. 09:55:37

@porfelhő:

Te meg jöttél már reggel "nyafogni?":)))))

Pasztorella 2011.02.06. 09:58:46

@álomszép:
Úgy látom te sem tudtál aludni?!:))))))

porfelhő 2011.02.06. 10:21:23

Merre mozdul az ország ha Orbán ismét megszólal?

Hétfőn évértékelő beszédet tart a miniszterelnök.

Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője elmondta: Orbán Viktor beszédében sorra veszi majd az elmúlt év legfontosabb eseményeit, értékeli az ország és az emberek helyzetét. Hozzátette: a miniszterelnök értékeli "azt az eddig közösen elvégzett munkát, amelynek a célja az, hogy átszervezzük és megújítsuk Magyarországot, hiszen a terveink szerint 2011 Magyarország megújulásának éve lesz".

www.hir24.hu/belfold/211557/merre-mozdul-az-orszag-ha-orban-ismet-megszolal.html

Hm. akkor most kezdődik a jövő? vagy mi van?:)

nyünyüge 2011.02.06. 10:25:05

@porfelhő:
Újra és újra kényszeresen keressük az értelmet mondatokban, amelyeket egyáltalán nem megértésre szántak.

porfelhő 2011.02.06. 10:32:44

Viktor, kérlek, légy igazságos és kemény"

Orbán Viktor Magyarország javaslatait, kérdéseit várja vasárnapig. A téma: miről legyen szó a miniszterelnök évértékelőjében. A nyugdíjaktól az elszámoltatáson át a Balaton medrének kikotrásáig érintenek témákat a felvetések."

www.stop.hu/articles/article.php?id=819654

A miniszterelnök témajavaslatokat várt mindenkitől, a kommentezők pedig nem is fukarkodnak véleményükkel. "Mit kezd a belső ellenzékkel, (Fideszen belül) a liberális szárnnyal, akik igyekeznek megtorpedózni a nemzeti jellegű intézkedéseket? A nemzettudat és a jó erkölcs újraélesztését?" - veti fel az egyik érdeklődő. "

Hm. lám, lám mennyi mindenre jó a facebook közösségi portál!:))) hölgyeim és uraim tegyék meg javaslataikat!:))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.06. 10:37:47

@ubul2000: valamiért az arcainknak nagyon bejönnek ezek az ormótlan faszpótlékok. Lenne egyszerű megoldás: a főváros területén feltartóztatott ilyenek tulajdonosait Pintér rendőrei a Dunába lőnék.

porfelhő 2011.02.06. 10:38:35

@nyünyüge:
Sajnos igen. én is újra- és újra "kényszeresen keresem"....a mindennapokban is...

ubul2000 2011.02.06. 10:44:33

@Hepci: ilyen radikális megoldásra azért nem gondolnék. Büntetésként elég lenne kézzel áttolni mondjuk Csepelről Csillaghegyre (jószívű vagyok, a hegyeket kihagynám)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.06. 10:50:11

@ubul2000: hihi, gondolod a Sebestyén Bazsi áttolná a vézna testével? Bár a Bayer Zsóti se néz ki egy erőemelőnek...

a-kis-herceg 2011.02.06. 10:53:33

@Vincenzo90:

nekem luxus. nektek (?) fidesznyikeknek természetes...

egyrészt miért kell vadi? akkor 15 milla helyett rögtön 6 milla.
másrészt minek 4 zónás klima meg a társai. amikor alapvető vezetési problémák is vannak...

ez a baleset elkerülhető lett volna... mindennapos rutin... a telefonja híváslistáját szivesen megnézném...

ubul2000 2011.02.06. 10:55:59

@porfelhő:

"Miért veszélyeztetett ma Magyarországon a nyugdijas?" Látogass el néhány borsodi, szabolcsi, vagy Kaposvár környéki faluba és kérdezz meg néhány egyedülélő idős nyugdíjat, akkor majd választ kapsz rá.

"Vannak problémák az iskolában, tudjuk, éppen ezért a bajokat a "gyökerénél" kellene kezelni,"
Egyetértek. Tűrhetetlen, hogy egy pl egy hatodikos osztályban 11-12 éves gyerekek között 14-15 évesek legyenek és terrorizálják a kicsiket. Ez nem szegénység kérdése.

"Egy fejlődő "gyerek szervezetének" egy szelet kenyérre van szüksége, ugye?"
Miért. mit gondolsz mi mit vittünk iskolába tízóraira? Egy szelet zsíroskenyeret, a gazdagabbak esetleg vajaskenyeret. Pedig akkor mi is fejlődő szervezet voltunk.

A szegénység egyébként valóban nagy társadalmi probléma, különösen, hogy az olló nyílik.

a-kis-herceg 2011.02.06. 10:56:35

@simonmondja.: @porfelhő:

mennyi nyomdahiba van még a szécsényi tervben? csak jó lenne tudni... mindig a nyomdászok cseszik el.

követelem a nyomdászok példás megbüntetését....

szerintem az egész fides kormány egy sajtóhiba... 2 706 292 ember félreikszelt. amit gyorsan korrigálnak...

ubul2000 2011.02.06. 10:57:01

@Hepci: Rögtön áttérnének a velorexre :))))

Hapcedli · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.06. 10:58:39

@a-kis-herceg: négyzónás klíma, piha. Heremasszírozó fotel és autofókuszos légelhárító rakétalöveg volt benne? Ha nem, nem is fullextrás...

a-kis-herceg 2011.02.06. 10:58:54

@simonmondja.:

a ballib beirkálásokat megszűntetendő kellene valami

tenorelhárítási központi egység erre
és 1 tervvédelmi megbízott.

a-kis-herceg 2011.02.06. 11:02:25

@Hapcedli:

engem felháborít.

ha most véletlen én lennék elég aljas ahhoz, hogy hatalomra kerüljek mint diktátor és utána hirtelen visszavehetném a tisztességes arcom, akkor:

mindenki fehér suzukival járna
és a választás miatt a dácia is opció...
(közpénzen vásárolt járművekre...)

a-kis-herceg 2011.02.06. 11:04:09

@jjulie: PONTOSAN

a hivatalok és a jogszabályok...

a-kis-herceg 2011.02.06. 11:12:11

@Átverés!: nyugiiiii

1. eddig sem dolgoztak a minisztériumokban szakemberek, max szagemberek

2. nem cseréltek le semmit. a közvetlen Szövetségi emberek "csak" az államtitkár helyettesig taroltak... azok uj személyek.

3. alatta a TELJES apparátus a régi...

4. az NGM ben volt olyan szándék hogy szakmaiságot visznek be (mert matolcsi rohangál a folyosón: hogy kreativitás, innováció stb, amire az apparátus összeszarta magát... akármilyen hüje csak 2/3-a van...). meg is próbáltak pár osztályvezetőt felvenni a szakmából. aztán az államtitkárok ennek is véget vetettek. "hogy mi lesz így a hivatallal"

5. mégegyszer: UGYANAZOK írnak jogszabályokat, akiknek eddig sem sikerült az elmúlt 20(+) évben....

6. kis 2/3, kis változás...

porfelhő 2011.02.06. 11:14:19

@a-kis-herceg:
Nagyon jó! az egész fides kormány egy sajtóhiba!:))

a-kis-herceg 2011.02.06. 11:16:37

@porfelhő: nem féjszbukozok...

nem írná meg valaki neki, hogy üzenem:

beszéljen az oligarchákról, és a pártpénztárnokokról...

(pl az első csoportban kifejthetné a Csányi ügyet, a másik témában pedig élő példákkal -bármelyik önkoriból - illusztrálhatná, hogy ne kelljen simlicskáról beszélni)

a-kis-herceg 2011.02.06. 11:19:27

@porfelhő: ja és még azt, ha a 85 éves titkosítást szőkeolaj ügyben nem oldja fel... akkor kib*szásból megvárom... és akkor a nyugdíjrendszer rádől a kormányra...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.06. 11:20:05

@manyike: hümmm, Oszkó a Csányinál dolgozik. Harc? Hát ezt most így hogy? (by TAnita)

porfelhő 2011.02.06. 11:24:57

@a-kis-herceg:
Jaj! de "aranyos vagy". Te nem tudod megirni az Orbánnak?:))

porfelhő 2011.02.06. 11:34:11

@a-kis-herceg:
Szőkeolaj titkositás! hm. jut eszembe, tényleg "olajügy"! olyan is volt.
"kibaszásból" megvárod?!:)))) hogy Te mindenre emléxel....:)

2011.02.06. 11:40:49

@lüke: ment posta!:) Most!:)

a-kis-herceg 2011.02.06. 11:41:31

@porfelhő: végül si csak arra akartam céloni, hogy az orbánkormány=az átláthatóság és a tisztesség kormánya...

szerintem az ÉVEZRED BŰNCSELEKMÉNYE volt. amiben vastagon benne van a teljes fides politika és gazdasági oligarchái is...

vastagbor.blog.hu/2011/02/04/sandor_papa

porfelhő 2011.02.06. 11:42:02

@ubul2000:
Hm. szövegértelmezés! a szegénységről volt szó. olyan szegénységről, akiknek nincs munkájuk, és a mindennapi létük is veszélyben van. Magyarul, alig van mit enniük. nem a másfajta veszélyeztetettségről, azért mert egyedül élnek az idős nyugdijasok. Probléma! de más. A jól müködő önkormányzatok megoldják több-kevesebb sikerrel, hogy a valóban rászorulók, az elhagyatottak, ne éljenek teljesen magányosan. ott vannak végszükségből az "otthonok". .....
Nem óhajtok többet ebben a témában irni, legalább is itt nem. osztjónapot!

ssi 2011.02.06. 11:42:30

@Hepci: szakértelem / politika / függetlenség ?? - nem az én világom, fogalmam sincs - bárminek megvan ma az esélye, hogy akár jól süljön el :-) körülöttünk csupa-csupa kísérlet

"OTP Bank többségi tulajdonában lévő PortfoLion Zrt. vezérigazgatói posztját 2010. október 1-jétől"

s előtte/mellette?
oszkopeter.blog.vg.hu/2010/12/18/igy-is-lehet-vallalkozni/#comments
oszkopeter.blog.vg.hu/2010/09/19/az-uj-ceg-honlapja-is-keszul/

"Oszkó Péter sakkelnök lett"
www.fn.hu/belfold/20100703/oszko_peter_sakkelnok_lett/

porfelhő 2011.02.06. 11:46:55

@a-kis-herceg:
2086-ig. jesszusom, nem is tudtam.:))))
milyen .....a szőkesége....?:))))
Jól céloztál. átláthatóság, tisztesség. aha. a jövő igy kezdődhet el! csak, másként nem ...:)

ubul2000 2011.02.06. 11:48:21

@a-kis-herceg: nem rossz ötlet, de miért ne járhatna mindenki saját autóval? A km pénzt - szigorúan ellenőrizve - persze megkapnák. Néhány extrém esettől eltekintve nincs szükség állami gk-ra. (mindenkori miniszerelnök, KE, házelnök) Ezenkívül szükség lenne egy 30-50 db-os gk parkra, melyet nemzetközi tárgyalások esetén használhatnának. Semmilyen indokát nem látom, hogy ha egy miniszter pl Dorodra megy tárgyalni, minek kellene állami gk.

a-kis-herceg 2011.02.06. 11:48:31

@manyike: az országot világosan két részre osztották.

KÖZ/ÁLLAMIszféra = orbánviktor a munkáltatója mindenkinek
GAZDASÁGIszféra = csányisanyi a munkáltatója mindenkinek

nehezen tucc független maradni apárttól...

porfelhő 2011.02.06. 11:49:47

@a-kis-herceg:
"szövetség, fides" tetszik ahogy irod.:))))))

a-kis-herceg 2011.02.06. 11:52:03

@ubul2000:

egyáltalán nem értem MINEK MEGY tárgyalni Dorodra...

a SKYPE és email világában...

ssi 2011.02.06. 11:54:49

@a-kis-herceg: "két részre osztották" még emésztem :-) íly egyszerű lenne?

aszekelyek 2011.02.06. 11:56:51

@nyünyüge: Segítek. Azt írják, "bennemaradt" az a terv. Tehát volt szó róla de elvetették és mégis bennemaradt. Mint mindent , ezt is emberek csinálják, tehát hibáznak is. Nem beleírta valaki, nem mások dolgozzák ki, hanem akinek a dolga lett volna a szerkesztésnél, nem vette ki belőle. Persze térdelőrajtban várják a hibát , akiknek ez a jóindulat lételemük,... ami utána idefröcskölődik. Az lmp-cske kovácsol mágának a hibából hasznot. Ennyire futja. Ezért is nem hittem nekik soha. Nem tudom, ez mennyiben más politika, mint ami a szp-szdsz -től dőlt állandóan.

a-kis-herceg 2011.02.06. 11:57:34

@porfelhő:

a "Szövetség" az a hivatalos rövidítés a pártunk alapszabályából... rögtön az első §

A FIDESZ-t mint rövidítést nincs joguk használni. mert se nem fiatalok se nem demokratikus, se nem etikus...

így marad a fides mint latin, ami pontos, mert = HIT, BIZALOM, HŰSÉG

és pont ez tarcsa össze a kisgömböcöt a vakhit... és a hűség=hűbériség...

dúl a FEUDALIZMUS...

a-kis-herceg 2011.02.06. 11:58:51

@aszekelyek: a szavazáskor is emberek ikszelnek... tévedhetnek... főleg ha téves, hibás programok alapján tették ezt...

ubul2000 2011.02.06. 11:59:35

@a-kis-herceg: hát szerintem más a személyes kapcsolat, a skype-al pl nem lehet egy jót ebédelni :)))

Van amit el lehet intézni skype-n keresztül, de azért van amit nem.

Szimba 2011.02.06. 11:59:54

Mi van Mubarakkal? Megy vagy marad? Vagy menve marad?

Már Obama is felszólította, hogy távozzon. Csak arra leszek kíváncsi, hogy a "szabad" választásokon melyik amerikabarát úr nyer.
Az arab országok erősen változóban vannak. A végén lerohanják Izraelt.

Átverés! 2011.02.06. 12:02:10

@a-kis-herceg: A szakértelem hiányát nem akarom én mindenáron a Fidesz. nyakába varrni.Ha az előző kormányok jól csinálták volna akkor nem lenne ennyi galiba.

Azt halljuk, hogy túlképzés van egyes szakmákban, jogász, közgazdász, stb.Csak kilehetne nevelni egy becsületes európai színvonalú gárdát.

Hiányoznak az államférfi nagyságú személyiségek, - egy, kettő -akik ezt felismernék, és válogatnának.
De addig amig csak az önmagáért való hatalmi harc, és az anyagiak, befolyások megszerzése vezeti a politikai elitet, nagy változások nem várhatók.

ubul2000 2011.02.06. 12:02:52

@aszekelyek: Amit írsz az teljesen érthető és elfogadható. Emberek vannak mindenütt, tévedhetnek. A katasztrófa az, hogy ez egyáltalán felmerült...

aszekelyek 2011.02.06. 12:03:50

@porfelhő: Az a probléma ez ügyben velük, hogy 1 millió keletit óhajtottak betelepíteni , komolyan, a demográfiai hiány orvoslására, miközben mindent megtettek, hogy ne szülessenek magyar gyerekek. Ne legyen rá módja dolgozó magyar fiatalok tömegeinek.Az a tavaly októberi állapotjelentés éppen annak az eredménye, amit ők a két ciklus alatt tettek. 4 hónapja kormányzott akkor Az Orbán kormány. Ugye viccnek szántad, hogy ők tehetnének arról, olyan kilátástalan a fiatalok helyzete? Az államadósság és a magas adók és a harapófogó miatt, amit összehoztak nekik a mszp-szdsz kormányok.

nyünyüge 2011.02.06. 12:04:17

@aszekelyek:
Értem én. De a fidesz 8 évnyi ellenzéki ténykedése után én helyedben nem venném rossz néven, ha egy ilyen "apró figyelmetlenségre" az ellenzék egyik pártja felhívja a figyelmet.

És nem az elempét szapulnám.

a-kis-herceg 2011.02.06. 12:04:31

@Szimba: ugyanolyan szivesen takarodik el mint meggyes...

állítólag forró dróton óránként tanácsokat adnak egymásnak...

zsonglőrködnek, most nem leszek államelnök, de maradok pártelnök, aztán fordítva...

itt a piros, hol a piros... ugyanilyen nehéz lesz levakarni a vityát is.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.06. 12:08:09

@aszekelyek: Aki fasz, az fasz!
A szp-szdsz-től független fasz, de fasz!
Ja, FASZ!
Vagy csak f@szkalap?

aszekelyek 2011.02.06. 12:09:07

@a-kis-herceg: @ubul2000: A vízügyi problémák súlyosak, talán ahhoz volt ilyesmi javaslat. Annyira nem értek hozzá, csak el tudom képzelni. Önmagában nem bűn egy duzzasztó, vízlépcső, csak lehet , hogy más megoldás jobb :) Abban gondolom egyetértünk, hogy muszáj most már a vízüggyel komolyan foglalkozni.

a-kis-herceg 2011.02.06. 12:09:45

@Átverés!:

a szakmákba az utolsókat rúgják. hűséges, de alulképzett jogász kör (fides vonzásban) írja az utolsó ítéleteket...

semmilyen változás nem várható. a Szövetség is a kasszaőrzésre esküdött fel...

a nagymagyarokkal tévedésben vagy. az "arisztokrácia" korában volt divat.

mostanság a polgári demokráciákban a POLGÁR a hiánycikk...

a-kis-herceg 2011.02.06. 12:12:20

@aszekelyek:

foglalkozz a vízügyeiddel, ha sürgető... de egyébkénként végre egyetértünk valamiben:

"nem értek hozzá, csak el tudom képzelni"

a képzelet pótolja a szakmai tudást... és az aktív időszakodban milyen szakmába képzelted bele magad?

sárkányfő 2011.02.06. 12:14:15

Most hallom, hogy Selmeczi Gabriella olyan törvényóhajt benyújtani (magán indítvány, nyilván teljesen saját kútfőből...), mellyel át lehet világítani a magánnyugdíjpénztárakat, de nem csak úgy hanem fel akarja magát hatalmazni a kormány arra, hogy megtudjon minden
- banktitkot,
- üzleti titkot
- értékpapír titkot
- és pénztártitkokat...

Ilyen jogosultságai egy demokráciában, amely a hatalmi ágak szétválasztására alapul, csak az ügyészségnek és a rendőrségnek van, a kormánynak mint végrehajtó hatalmi ágnak nincs.

Különben is teljesen nyilvánvaló, hogy mire megy ki a játék, egy egy nagy boszorkányüldözés, épp csak táblát nem mutat fel Selmeczi, hogy "Ki fogunk nyírni minden manyup-ot!". Aki nem vak vagy bolond, az ezt pontosan látja.

Manyup nem maradhat! El kell lehetetleníteni. El kell törölni. A 102 ezer embert is meg kell büntetni. Kiiratkoztak a közösségből, megtagadták a NER-ét, nem fogadtak hűséget Orbánnak.

Azt hiszem nálam most pattant el belül valami. Eddig mondogattam, hogy demokrácia ez még, csak szar, de most már nem mondok ilyet. A kormány nyílt háborút indít a még a megmaradt manyupok és a 102 ezer ember ellen. Ez elképesztő. Ezek teljesen gátlástalanok.

a-kis-herceg 2011.02.06. 12:14:18

@aszekelyek:

ja és nagy képzelettel azt is el lehet képzelni hogy a Szövetség alkalmas a kormányzásra....

be is csukom a szemem... tényleg. látok egy kormányt amelyik ért a dolgához.

megoldás 10 millió ember csukja be a szemét és képzeljen magának egy jobb kormányt...

aszekelyek 2011.02.06. 12:18:49

@a-kis-herceg: Így van. Aztán jól megszívták a pannon pumát és nyögik nem nyolc de még sok évig..... Mindannyian persze, nem csak azok, akik megtévesztés folytán pumára szavaztak. Amely költségvetési puma köszönte jól volt.... Ez volt a közérdekű adat megfogalmazása , szó szerint. Most ismert az adósság mértéke, ismert a nagyon szorult és örökölt helyzet és a küzdelem a víz fölött maradásának küzdelme nagy ellenszélben. A számok makacs dolgok.A küzdelem is előre le volt mutyizva. Csak nagyon bosszankodnak , akik lemutyizták, hogy " a fiúk a pusztából " elég találékonyak, hogy kijöjjenek a sarokból......:) ahová beszorították őket.

aszekelyek 2011.02.06. 12:24:06

@a-kis-herceg: Aszociális miniszterasszony, a pogácsás, miért is kapott vadi fehér Audit? A veres , akinek éjjel-nappal futott az autója, mikor benne se ült? Ő is kapott egy szép újat. A mi ferink meg milliókért páncéloztatta csak a szolgálati vadiújat.... ami alsó hangon is erősen luxus.. Igen sokat vettek anno belőle. ott lakom, ahol felvonultak vele......) Azt én sem értem, hogy mire rázták a rongyot.....A passat középkategóriás autó. Messze van a luxustól.

ubul2000 2011.02.06. 12:25:41

@sárkányfő: Valószínüleg elkerülte a figyelmedet, hogy az állam GARANCIÁT vállalt a manyup nyugdíjak kifizetésére, így teljes joggal ellenőrizhette azok működését. Azt persze nem tudom, hogy ez a rendelkezés érvényben-e még, mert ha nincs akkor a jelenlegi helyzet vizsgálata nem biztos, hogy jogszerű. Az elmúlt időszaké azonban, amikor a garancia érvényben volt, arra az időszakra feltétlenül indokolt a vizsgálat, hogy történt-e szabálytalanság, különösen, ha vagyonvesztési volt.

aszekelyek 2011.02.06. 12:28:32

@a-kis-herceg: Még jó, hogy te értesz mindenhez.... Már egy rakás CV-t ideraktam. Ha érdekel, majd megkeresed.

aszekelyek 2011.02.06. 12:30:16

@a-kis-herceg: Állampolgári jog képzelődni:) neked is. Mit csinál a tiéd ekkora államadósság mellett?

a-kis-herceg 2011.02.06. 12:30:26

@aszekelyek: hm... szidhatjuk együtt az mszp szdsz t... de ha gondolod cigányozhatunk is. csak most a fides kormányoz...

a-kis-herceg 2011.02.06. 12:31:51

@aszekelyek: TISZTESSÉGES DOLGOZNA... nem rablásra szövetkezne...

sárkányfő 2011.02.06. 12:33:45

@ubul2000:

Tessék?? A bankbetétekre is garancia van, mégsem férhet hozzá egyik demokratikus országban sem a kormány a banktitkokhoz.
Erre hivatkozni azért is vicces, mert pont ez a kormány, a zsarolás egyik elemeként eltörölte ezt a garanciát, tehát ilyen már nincs is. De mondom, ha lenne, akkor sem jogosítaná fel őket ügyészségi, rendőrégi jogokra.

És nem az a kérdés, hogy indokolt-e a vizsgálat, hanem hogy jogos-e. ha kétségeik vannak forduljanak az erre hivatott szervekhez. Egy demokráciában nem a kormány az igazságszolgáltató és végrehajtó hatalom egyben.

De mi a francnak a képmutatás?? Ez nyílt boszorkányüldözés! Nehogy már te is elkezd verni a habot! Le akarnak ezekkel számolni, ki akarják őket csinálni, a 102 ezer ember ellenség,és kell az ő pénzük is, na meg a nevük-címük. A többi süket duma!

2011.02.06. 12:33:51

@sárkányfő: igen, azok. Most értettem meg, hogy az idő mindent megold...nem volt időm sorban állni a manyupban a maradás miatt. Mi lesz még itt...?? És egy normális ellenzéknek sincs még csírája sem...ki kell bírni. Ajánlok nagyon jó filmeket: Malom a pokolban, Eldorádó és a Soha sehol senkinek...Ezeken kell edződnünk, addig is oldásként a Macskajaj-t ajánlom, mint életszemléletet mintegy ellenpontozásképp a posztban szereplő gyűlölködő szűklátókörűség és keserűség kenyerét evőknek:

www.youtube.com/watch?v=Qg44qKSbsdQ
(Bubamara)

Átverés! 2011.02.06. 12:34:11

@a-kis-herceg: Semmi baj az elnevezéssel, csak legyen már olyan nagyszerű POLGÁR!
Főzés közben igazán jó ez a kis csevej.

A legjobb, hogy most már itt is sűt a nap!

aszekelyek 2011.02.06. 12:35:01

@lüke: Ott normális emberek autóznak. A terepjárót terepen használják.Itt a műkörmös telefonáló maca, üveges tekintettel csücsül fenn és fogalma nincs a KRESZ-ről. Valami vén pénzeszsák ölebei , ezt messziről látni. A férfiak pedig vagy alvilági vagy fehérgalléros maffiozók ezekben de biztos, hogy kicsi a szerszám és az önértékelés is problémás. Egy ilyen, bedrogozva átment vagy százzal előttem a teli piroson a Moszkva téren. Mindenkiben megfagyott a vér. Szerencsére én nem lövök ki a zöldben. különben.....

aszekelyek 2011.02.06. 12:36:50

@a-kis-herceg: Ott van az ellenzéke, nem? parlamentben csücsülnek és osztják az eszet. A szadistapárt meg világszerte...

sárkányfő 2011.02.06. 12:41:41

@Letícia:

Már kezdem érteni, miért mondta azt Orbán, hogy a maradók "bátrak". Akkor nem értettem, el is siklottam fölötte, mert hát miért is kéne ehhez bátorság? Most már értem. Orbán számára ők ellenségek, ennyi.

Nem volt elég neki, hogy az egész ország gyalázatára megzsarolt és kirabolt 2,9 millió ember, a maradékot, akiket nem tudott megzsarolni, egyszerűen ellenségnek tart, akik ellen tovább kell folytatni a küzdelmet... milyen világ épül itt ki??

ubul2000 2011.02.06. 12:43:21

@sárkányfő: tévedsz, a bankbetétekre csak korlátozott garancia van, amire a bankok kötelezően képzett tartaléka a fedezet

aszekelyek 2011.02.06. 12:48:10

@sárkányfő: Minden adat megvan az APEH-nél. Ellenőrzik, hogy amit a pénztár közöl, az egyezik-e azzal.Az APEH pedig a pM alá tartozik. Nem arról voltak híresek a manyupék, Bába kisasszony sem, hogy közölt volna adatot. amire felkérték. Meg kell számolni szerintem is kétszer legalább, hogy valóban azt adják át és olyan kamattal, hozammal, amit befizettem. Az ilyesmit nem becsszóra szokás intézni.Az APEH szedte be nekik a pénzt, hadd emlékeztesselek. HA elmaradt valaki, az APEH szólította fel, hogy adótartozása van, fizessen be ennyit, annyit. Gyakorlatilag helyettük dolgoztak. Ezért is érdekes, hogy olyan magas működési költséget számoltak el. A felhatalmazás pedig azért szükséges, hogy ne legyen módjuk sumákolni ezekre való hivatkozással. Részemről a minden kiskapu mentes szoros elszámolást tartom korrektnek manyup ügyben. Az a legkevesebb, hogy mindent kötelesek megmondani.

2011.02.06. 12:49:02

@sárkányfő: még nem épül ki, de fog. Ám nyugi, ha bírja. Meg vagyok győződve róla, komoly zavar van a Zerőben...Kb. 9 hónap és kiderül minden. Ez egy tippem, nem tudok konkrétat, csak ezt érzem.

sárkányfő 2011.02.06. 12:51:07

@ubul2000: te tévedsz, a 2008-as világválság idején vezették be az addigi korlátozott (pár millióig volt) garanciát korlátlanra. Írország kezdte, erre azonnal elindult tömérdek, főleg angol pénz is ír bankokba, mire az angol kormány kénytelen volt szintén vállalni a teljes garanciát hogy ne tűnjön el a pénz az országból, és attól kezdve a dominóelv alapján egész európa bevezette gyorsan.

persze ennek sincs semmi jelentősége, mert a korlátozott garancia is garancia, de a kormányka nincs joga sem a bankoknál, sem máshol semmiféle banktitkokhoz, üzleti titkokhoz, stb.

különben a lényeg hogy nyílt háború folyik, nem fogok asszisztálni átlátszó ürügyekkel való manipuláláshoz...

Szimba 2011.02.06. 12:51:17

@sárkányfő:

Olyan a világ, amilyennek építjük, amilyenek vagyunk.

Ezen túl másik megoldás lehetett volna, hogy

- újabb kölcsönt vesz fel Mo. a nyugdíjak kifizetésére,
- megemeli a nyugdíjjárulékot a duplájára,
- átcsoportosÍt más területről összegeket (pl. oktatás, egészségügy, útépítés szünetel, minden más beruházás szünetel stb.)
- felére csökkenti a nyugdíjakat,
- ill. megállapítanak egy minimál nyugdíjat, amit még a bejövő összegekből fizetni képes a nyugdíjintézet.

Ezzel együtt jelentősen emelni kell a nyugdíjkorhatárt. Így a nők 40 év utáni nyugdíjazása a munkahelyteremtés mellett eléggé viszás képet nyújt. Szerintem hamarosan meg fogják ezt szüntetni.

aszekelyek 2011.02.06. 12:53:12

@sárkányfő: Üldöznek, mi? Még mindig a hisztériakeltés a menő..., látom. Lassan mondom. A manyupot számoltatják el. Nem téged. A te pénzedről is. Minden adatuk megvan az APEH-nél. Az eddig miért nem bántott téged? Azért vagy bátor , mert gondolod, hogy majd veled jót fognak tenni. Biztosítók. Korrektek lesznek. Ebben bízni , kell hozzá bátorság. Téged ki is fizetnek majd rendesen. Tényleg, hogy is fognak neked fizetni és mikor?

Szimba 2011.02.06. 12:53:53

@Szimba:

Azzal egyetértek, hogy a kényszerrel bevezetett mnyp viszásságait nem törli el a másik kényszer, azaz, hogy most meg szinte kötelező visszalépni az állami nyp.-ba.

Jogtalan volt még akkor is, ha lehetőséget adott arra, hogy az emberek maradhassanak a mnyp-ban. Mert számukra bizonytalan helyzetet teremt a Fidesz.

aszekelyek 2011.02.06. 12:54:24

@porfelhő: Ti mit is esztek? Akik nem birkaeleséget?

sárkányfő 2011.02.06. 12:54:49

@aszekelyek:
"Minden adat megvan az APEH-nél." Már miért is lenne meg minden adat az APEH-nél? Mi köze van az APEH-nek mondjuk két piaci cég közti szerződéshez, amit demokratikus országokban véd az üzleti titok? Hol ismeri meg ennek tartalmát bármilyen apeh?

És ha így van, miért nem az APEH-nél nyomoznak, és miért akarnak külön jogokat maguknak? Nem fogod fel az ellentmondást vagy nem zavar?

sárkányfő 2011.02.06. 12:58:04

@Szimba: kihagytad azt a megoldást, hogy nem kéne sokszáz milliárdos adócsökkentést végrehajtani... ugynais annak a fedezetére kell az elrabolt vagyon...

de elvi szinten úgy általában igazad van, ha az államnak pénz kell, ez feljogosítja a rablásra... a következő költségvetési hiánynál mi jön? a lakásom? a bankbetétem? vagy az egyház vagyona? na az biztos nem, az egyház haver.

sárkányfő 2011.02.06. 12:59:35

@aszekelyek: te olyan szép is vagy mint amilyen okos? nem vakulnak meg az emberek körülötted?

a-kis-herceg 2011.02.06. 13:01:17

@aszekelyek: a hozzáértésedről (és a kormányodéról is) ez jut eszembe valahogy... nem is értem

indavideo.hu/video/Kemenyrombolo_mesterek#p_uservideos=1

sárkányfő 2011.02.06. 13:02:07

A híres-neves "rettegésről" :))

"Ne kerteljünk: itt százezer fanatikus balliberálisról van szó."

" Nyilván szűkülne a százezres kör is, ha holnap az lenne az elvárás és a feladat, hogy neki kell repülni a Parlamentnek, egy trotillal megrakott Cessnával. De nyilván ezt is többen vállalnák."

www.magyarhirlap.hu/velemeny/rend_kovetkezik.html

a-kis-herceg 2011.02.06. 13:03:17

@sárkányfő: mielőtt kinyíratod őket. vannak barátaim köztük, akik FIDES szavazók... kár lenne értük...

Szimba 2011.02.06. 13:06:29

@sárkányfő:

Az adócsökkentés?
Ezt nem tudom. Fedezi az egykulcsos adó hozta adómennyiséget ez a mnyp pénz?

Jogtalanságnak lehet nevezni, de rablásnak éppen nem nevezném.

Végső soron maradhattál a magánnyugdíjpénztárban is. És ezen felül is gyűjthetsz a nyugdíjas éveidre.
Sajnos, az államok mindig mindenhol kivethettek új adókat, hozhattak megszorító intézkedéseket.
Választások esetén lehet másra szavazni.

sárkányfő 2011.02.06. 13:07:13

@a-kis-herceg:
ne viccelj már, csak idéztem a belinkelt cikkből. egy jobbos tébolyult lakájújságíró retteg hogy a 102 ezer fanatikus őrült között akad szerinte olyan is, sőt, többen is, akik belerepülnének a Parlamentbe egy robbanóanyaggal feltöltött repülőgéppel...

ubul2000 2011.02.06. 13:07:15

@sárkányfő: ha így van elnézést, ez elkerülte a figyelmemet.

Szimba 2011.02.06. 13:10:33

@a-kis-herceg:

A film nagyon jó!:-))))))
Nekem is egy kéményt kellene eltüntetnem, hogy ne kelljen utána adóznom. (lásd kéménydíj vagy mi)

Majd hívom a mestereket!:-)))

aszekelyek 2011.02.06. 13:12:39

@a-kis-herceg: A kalapos asszony volt az Igazságügyminiszter, ugyebár. különös, hogy akkor nem szaladgált az ügyészségre CD-vel... , se a sajtóhoz, hogy ez meg az mit beszélt telefonon....Ki a titokgazda, azt tudod?

Szimba 2011.02.06. 13:14:01

@sárkányfő:

Ez amolyan bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű.
A magánnyp-ben maradók között vannak bőven Fideszre szavazók is. Én is ismerek ilyet. magas fizetése, és magas befizetése volt. Most egyszerűen nem akart lemondani a 10 millió feletti összegről.

porfelhő 2011.02.06. 13:15:52

@aszekelyek:
Hm. Mit is eszünk?! Halászlevet, külön rántott halat! salátákat, és mindent ami finom!
Nem eszünk "rántott halból halászlevet!:)))))

a-kis-herceg 2011.02.06. 13:17:15

@aszekelyek: ez az egysejtű gondolkodásod könnyen követhető, csak fárasztó is.

attól hogy én a Szövetség kasszaőrző tevékenységét "nem nézem jó szemmel" abból még nem következik, hogy ibolyát vagy gyurcsányt vagy mittomén kit "szeretek"

ez nem ok okozati összefüggés. ilyen következtetésekre építetted fel az életedet... fides megoldókulcs...

Szimba 2011.02.06. 13:18:07

@Letícia:

:-)))
Zavar van az erőben?:-))

Valami hörgő lélegzetvételt mintha én is hallani vélnék!

Az intelligencia éppen a gyors változások kivédésére, megoldására van. Jól dönteni, mindig tudni kell.

Szimba 2011.02.06. 13:20:12

Hééé! Azért a gúnyolódást, és személyeskedést mellőzzük!

Jó asszonyok, szép asszonyok, kedves hölgyeim!
Kéretik érveket hozni, és TG stílusában (:-)) diplomatikusan mérlegelni!

aszekelyek 2011.02.06. 13:20:41

@Hepci: Közben meg tiltakozik egy hangfelvétel miatt a sukorói biznicben betöltött szerepét firtatók miatt....) Szagembernek bizti jó:) Nem tett jót neki, hogy belekeveredett a zügybe. Azt állítja megvágták a felvételt. MAjd kisül, ki és hogy... főleg, hogy ki készítette....

porfelhő 2011.02.06. 13:25:33

@aszekelyek:
Ha a "politikai eleségre" gondolsz, mi nem eszünk meg semmit. legalább is egyelőre nem! Ja! ha kiváncsi vagy erre is. az én képviselőm a Török Gábor !!!!:)

aszekelyek 2011.02.06. 13:25:36

@porfelhő: A töltött káposzta jó másnap felmelegítve. Ez nem. Meg aztán plágium is.Saját nincs, gondolom.

aszekelyek 2011.02.06. 13:34:52

@porfelhő: Ez nagyon kevéssé hihető. Akkor is hat , amikor nem is figyelsz rá. Bármi, ami elér hozzád, hatással van.VAlamely forrásból, az is mindegy. Kedves egészségedre a képviselődet! Házikedvencem tagolja épp nektek a szöveget. Őt simizzem, tudatja ráutaló magatartással.

aszekelyek 2011.02.06. 13:40:01

@nyünyüge:NEm szapultam. Azt írtam, ez mitől más, mint a Copy paste az mszp részéről.Arra van esetleg válasz? MEllesleg Az sem teljesen igaz, hogy olyan ellenzék, mint a FIDESz volt. Nem álltak mellé tömegek így sem.

aszekelyek 2011.02.06. 13:47:47

@sárkányfő: Nem zavar, mert bármilyen szerződést nem köthetett az a két piaci szereplő. Ahhoz, hogy annak érvényességét meg lehessen állapítani, meg kell ismerni a tartalmát.Túl könnyű lenne erre hivatkozva lenyelni a fele pénzt. Nem rajongtak érte, hogy kiadják a kezükből és tabula rasa-t csináljanak. Vélhetően persze majd korrekten számolnak el de nem lehet ezt biztosan tudni. A szerződések törvényessége lényeges, mert ha bűncselekmény kötődik hozzá, semmis is lehet. Hivatalból kell ezt vizsgálni. Bemondásra nem lehet. Nem babra megy a játék, hanem ezer milliárdokra.

aszekelyek 2011.02.06. 13:50:21

@porfelhő: Sokat olvastam a kapcsolat.hu-t is de ehhez hasonló interaktív dolgot sosem láttam ott.... Ezt a kérdést fel lehetett volna tenni pld szocialista politikusoknak is.Mindet:) A belső ellenzéket és a liberálisok törekvéseit is.

aszekelyek 2011.02.06. 13:54:47

@a-kis-herceg: Kb így lehet az arány. a 1o2 ezernél. kétezer nem fanatikus ballib is van... meg még a reszli. Majd háromezer ha jól tudom a 1oo-on felül.

aszekelyek 2011.02.06. 13:56:07

@sárkányfő: A szépség nem egzakt:) Kinek, mi tetszik. Sőt, még csak nem is tudatos:) A legkevesebb köze épp a rációhoz van.

aszekelyek 2011.02.06. 13:58:02

@sárkányfő: a tagok befizetéseiről van meg az adat. Az APEH szedte be. Arról és azért a manyup felel, mit csinált vele. Nyugdíjtörvényben foglaltak szerint. Van még valami, ami nem világos?

aszekelyek 2011.02.06. 14:00:26

@a-kis-herceg: Még hasonlót sem írtam ahhoz, amit itt próbálsz rám varrni.

porfelhő 2011.02.06. 14:07:30

@aszekelyek:
Bezony! jó. ! Sok minden másnap is, sőt! felmelegitve még jobb! de még mennyire.igen.
rosszul gondolog.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.06. 14:07:51

@ubul2000:

Hát ha valóban békét akarnának a környéken, akkor arra szerintem a legtöbb reménnyel kecsegtető megoldás az 1967. esztendő előtti helyzet visszaállítása.

A független "Palesztina" életképtelen ötlet, Gázát Egyiptomhoz, Ciszjordániát pedig Jordániához, mert ezek az országok képesek lennének ott rendet tartani, legalábbis sokkal inkább, mint a "palesztinok", vagy pláne mint az izraeliek.

Jelen állapotok között nem lesz arra tartós béke és nyugalom.

aszekelyek 2011.02.06. 14:09:19

@sárkányfő: A legutóbbi hír 13 millióig szólt garanciában... tavaly. Milyen új törvény van és mikori? A nyílt háború az tényleg folyik a kormány ellen. Értem már, hogy miért is lett volna olyan klassz az a szoci törvényes, Sólyom úr által elkaszáltatott, alkotmánysértő, a szerplők, a piaci szereplők számára. Átadták volna az egészet , senki nem kotorhat többet bele, az állampapírjaink az övék lettek volna és minden meg volna úszva. A jogaid is mind a külhoni biztosítókéi lennének. Nekem meg az nem tetszett. Közöm nem lenne soha többé , sem a magyar költségvetésnek a vagyonhoz. A kormány, a talyi meg mosná kezeit.Ehhez képest komoly gond, hogy megkérdezik, no és hogy s mint teccettek sáfárkodni a vagyonnal. A magántulajdonával a tagoknak. A te szerződésedben volt olyan, hogy a jogaidról lemondat majd egy kormány és azt átadja a külf. biztosítóknak? Az enyémben nem. Kifizetésről volt szó. Később sem történt meg a mikéntjének kidolgozása. VAjon miért? Talán nem ráutaló magatartás ez a nem kifizetési szándékra?Sztem az.

porfelhő 2011.02.06. 14:11:58

@aszekelyek:
"valamely forrásból az is mindegy". Tévedsz, nem mindegy! de nem eszünk annyit belőle, hogy elszédüljünk tőle, mint Te, kedves aszekelyek!:))))

porfelhő 2011.02.06. 14:14:02

@aszekelyek:
Mit mondjak, a "kapcsolat.hu-t" biztosan rosszul teccet olvasni. de mindegy.:)

aszekelyek 2011.02.06. 14:15:45

Mentem sütit sütni a családnak.Este leszek.

ubul2000 2011.02.06. 14:18:17

@Akitlosz: Erre legközelebb a III. vh-t lezáró egyezményekben lesz lehetőség...

álomszép 2011.02.06. 14:20:04

"mivan?lemaradtam". hm. még tavaly a "fülkeforradalmár fidesznyikeknél dübörgött a kétharmad", most meg sokan civilként mennek tüntetni, védeni a sajtószabadságot, nem tetszik nekik, hogy a kormány megvédi a nyugdijasok pénzét.
Nem tetszik, hogy az Orbán nem "utópiát, hanem valóságot épit," meg sorolhatnám.:))) érdekes nagyon.!:)
oszt várják, hogy ez az év a megujulás éve lesz. Fantasztikus.:)))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.06. 14:21:08

@aszekelyek:

Egy ami biztos. A CIA folyton folyvást kever és kavar az egész világon valahol. Hogy hol mikor és mit, azt csak 50 év múlva fogják megtudni az utódok, a titkosítás feloldása után. A titkos anyagokat még a wikileaks sem meri nyilvánosságra hozni. Ami kiderül az legfeljebb csak a bizalmas kategória.

2. Az oszd meg és uralkodj módszer kitűnően működik az arab világgal szemben.
Ha az arabok összefognának, hajlandóak lennének közösen gondolkodni, akár nagyhatalom is lehetnének.

De persze minden elnöknek, sejknek, királynak a saját hatalma a legfontosabb. A politikusok általában már csak ilyenek.
Mindig jobb nekik egy inkább kisebb, de saját hatalom, mint egy nagyobb hatalom uralma.

aszekelyek 2011.02.06. 14:21:56

@porfelhő: Mert? Miről maradtam le? Volt kérdezőpanel a mi ferinkhez? Mikor? Bundáskenyér sütése előtt? Utána? Tényleg mindegy a forrás, mert mindegyik hat a befogadóra. Ami elér, az hat. Magam is sok forrásból tájékozódom.Azután verifikálom a befogadottakat.

álomszép 2011.02.06. 14:22:22

Azt jól teszi, ha megy. döntse már el végre, hogy "fiú e vagy lány"!!:))))))

aszekelyek 2011.02.06. 14:24:37

@Akitlosz: Igen. Ez biztos, mint hogy felkel a nap keleten és nyugaton nyugszik. Még megy az alkudozás. Délben láttam képeket. elég csöndes a 13. nap délben.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.06. 14:27:27

@ubul2000:

"Egyetértek. Tűrhetetlen, hogy egy pl egy hatodikos osztályban 11-12 éves gyerekek között 14-15 évesek legyenek és terrorizálják a kicsiket. Ez nem szegénység kérdése."

S mi a megoldási javaslatod?

2-3 bukottért nem fognak külön osztályt indítani, több tanárt felvenni.

Pasztorella 2011.02.06. 14:40:16

@porfelhő: @álomszép:
Ti meg már megint itt irogattok, politizáltok. Egyébként is a Jobbik most a téma!:) Tessék menni takaritani!:)))
majd később visszajöhettek, a kormány addig is "hatalmas sikerrel" teszi a dolgát ! úgy gondolom.:))))

ubul2000 2011.02.06. 14:40:39

@Akitlosz: Bentlakásos, felzárkóztató iskolákat kellene létrehozni körzetenként, ahová az 1-nél többször bukottak kötelezően bekerülnének. A körzethatárokat az igények szabnák meg. 2-3 év különbség még felső tagozatban is nagyon sok, nemhogy általánosban.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.06. 14:41:24

@ubul2000:

Házelnöknek minek állami személygépjármű?

A lakása meg az országház között?

Azért adnak a politikusok állami autót maguknak, mert az sokkal olcsóbb a számukra, mint a saját járgány, ami után adózni kellene, meg biztosítást fizetni.

Az állami és az egyházi (ezek na vajon miért is?) autók meg adómentesek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.06. 14:45:02

@aszekelyek:

Valóban sokszor nehéz (volt) jóhiszeműen hozzáállva is elhinni, hogy Magyarország vezetése a magyar nemzet érdekeit tartja első számú prioritásnak.

porfelhő 2011.02.06. 14:45:55

@aszekelyek:
És? mi a problémád? aha. én is sok forrásból tájékozódom. Az hogy nem értünk egyet, másként látjuk a dolgokat, miért baj? mi bajod van neked a "ferivel" még mindig. már nem ő a miniszterelnök! észrevetted?

porfelhő 2011.02.06. 14:48:46

@aszekelyek:
Ne a bundáskenyérről, meg a "feriről" irogass! A Jobbik a téma!

ubul2000 2011.02.06. 14:51:23

@Akitlosz: Igazad lehet a házelnök dolgában.

Bevezetve a javaslatomat egyrészt jelentős állami kiadáscsökkenés lenne elérhető, másrészt jelentősen nőnének a adóbevételek is.

porfelhő 2011.02.06. 15:04:09

MSZP, rendkivüli parlamenti ülést akar összehivatni.

Az MSZP pártközleménye szerint szerdán reggel a közszolgálati televízióban, Vona nemzetvezető bediktálhatta a nézőknek a nyilas kézikönyv alapvetéseit, multizott, zsidózott, cigányozott. Vona az M1-en, mocskos politikai érdekeinek szolgálatában gyalázhatta meg Budapest 1944-1945-ös pusztulását, több tízezer civil és sorozott magyar katona halálát. 20 percen keresztül hirdethette azokat az eszméket, amelyek leverése 65 évvel ezelőtt a világnak több tízmillió halottjába és tengernyi szenvedésébe került."

www.hir24.hu/belfold/211637/mszp-a-jobbik-elnoke-zsidozott-a-teveben.html

Hm. "a mellény marad". igen.

lüke 2011.02.06. 15:04:47

@ubul2000:
azt
a férjem kollégista volt,-multifaktoriális okok miatt- a gyerekeim szerint szégyen ,ha egy szülö odaadja a gyerekét

a-kis-herceg 2011.02.06. 15:10:39

a Szövetség növeli a feudális államot, az állami újra el(f)osztást

index.hu/gazdasag/magyar/2011/02/06/ossz/

lüke 2011.02.06. 15:11:07

@manyike:
na akkor fejben fognak vele sakkozni :matt

a bolse- többség kedvéért
en.wikipedia.org/wiki/Fides

a-kis-herceg 2011.02.06. 15:11:22

a Szövetség növeli a feudális államot, az állami újra el(f)osztást

index.hu/gazdasag/magyar/2011/02/06/ossz/

a-kis-herceg 2011.02.06. 15:12:32

a Szövetség növeli a feudális államot, az állami újra el(f)osztást

index.hu/gazdasag/magyar/2011/02/06/ossz/

lüke 2011.02.06. 15:12:49

@manyike:
na akkor fejben fognak vele sakkozni :matt

a bolse- többség kedvéért
en.wikipedia.org/wiki/Fides

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.06. 15:19:17

@ubul2000:

Nem hiszek világháborúkban, ugyanis egy atomháborúban mindenki veszít.

Az újabb modellezések alapján már kb. száz darab atombomba robbantása is elég, hogy annak már globálisan legyenek tartós negatív hatásai.

Nem csak az emberiségre, nem csak a gazdaságra, az egész Föld bolygóra.

Nincs az a beszámítható politikus, akinek ez érdeke lehetne.

Minden ellenkező híreszteléssel szemben még Hitlerbe is szorult nem kevés visszafogottság és felelősségérzet az alkalmazott fegyverekkel kapcsolatban.

Tele voltak a német hadianyagraktárak olyan vegyi fegyverekkel amilyenek létét sem tudták a szövetségesek elképzelni. Tabun, szarin ideggázokokkal töltött tüzérségi gránátok, légibombák, de rakétafejbe is lehet szerelni.

Soha nem vetettek be vegyi fegyvereket a németek a II. világháborúban, pedig volt nekik elég, messze a legjobbak akkori szinten..

Azért, mert Hitler ezt nem akarta.

Szóval nagyon necces az a harmadik világháború dolog. Pár atombombát még be lehetne vetni, de hogy lehetne annyinál biztosan megállni?

A konfliktusok már csak olyanok, hogy eszkalálódnak.
Mindig könnyebb egy háborút elindítani, - erről akár egyetlen államfő is dönthet - mint befejezni azt.

lüke 2011.02.06. 15:23:08

a bolse, többségnek repetio est mater studiorum
en.wikipedia.org/wiki/Fides

@Szimba: :)))

@manyike:
akkor vele fejben sakkoznak : matt
ismered ,nem:
(-akkarsz fejben sakkozni?
- igen!
-matt )

lüke 2011.02.06. 15:23:15

a bolse, többségnek repetio est mater studiorum
en.wikipedia.org/wiki/Fides

@Szimba: :)))

@manyike:
akkor vele fejben sakkoznak : matt
ismered ,nem:
(-akarsz fejben sakkozni?
- igen!
-matt )

jjulie 2011.02.06. 15:24:52

@lüke:

mint a bibó kollégium

lüke 2011.02.06. 15:25:15

3x bocs
zsüli magasságokba érek

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.06. 15:25:26

@ubul2000:
Ez jó ötlet, ha a családoknak nem jár többletköltséggel, azaz az állam nem csak kötelez, de fedez is.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.06. 15:28:03

@ubul2000:

Ez jó ötlet, ha a családoknak nem jár többletteherrel, azaz az állam nem csak kötelez, de fedez is.

lüke 2011.02.06. 15:28:08

azt hittem az ifista uj metodikát és pénzt hoz
állami penyázból mindnki tud finggal piros tojást festeni
www.mr1-kossuth.hu/hirek/legfrissebb-hirek/vitezy-a-bkv-nak-a-kormany-penzugyi-segitsegere-es-szigoru-berpolitikara-van-szuksege.html

a-kis-herceg 2011.02.06. 15:28:56

bocs a fenti 3asért, csak negyedórát megevett a blogkutya...

így dolgozik a kasszaőrzők Szövetsége.
a fides munka közben... "s látá, hogy ez jó"
"történt vala a MEGGEBEDEUSOK földjén"
"könnyített parancsolat a gyengébbek kedvéért"-szerintem ez a fides eszeknek is érthető lesz...

www.youtube.com/watch?v=rl4m4fDnx5A&feature=related

a végén az Úr elrágja őket...

lüke 2011.02.06. 15:33:10

www.mr1-kossuth.hu/hirek/itthon/mutargy-vasarlasokat-is-elszamoltatna-a-kormanybiztos.html
ezt is figyelik majd, nem baj,
Bécsben szebben restaurált s csak egy kicsit drágább
s odalopkodják a 30-s évek orosz festöit, meg Scheibert is
@jjulie:
öt nem kedveled,s utódjait se
de a mellényeseknek repeta:
hu.wikipedia.org/wiki/Bib%C3%B3_Istv%C3%A1n_Szakkoll%C3%A9gium

ubul2000 2011.02.06. 15:34:08

@lüke: Egyetértek, hogy egy ilyen a szülő szégyene.
De el kell dönteni - akár népszavazás útján is - hogy mi a társadalom igénye. Egyrészt a kötelező iskoláztatás, és a felzárkóztatás biztosítása, másrészt a gyermekink védelme a túlkorosokkal szemben.

Egyrészt ha fontos a felzárkóztatás, és az iskoláztatás, akkor a többször bukottakat sem lehet megfosztani a tanulástól. Ha nem fontos, akkor nincs gond, ki lehet maradni az iskolából. Régen is felnőtt számtalan tisztességes ember 4 osztályt végezve, igaz az régen volt.
Másrészt, ha fontos a gyermekeink védelme és tanulásának zavartalan biztosítása, akkor megengedhetetlen, hogy többször bukott, túlkoros gyerekek is járjanak az osztályukba.

Ha tehát mindkét kérdésre igen a válasz, akkor más megoldás nem lehet, mint a többször bukottak entlakásos iskolába történő kötelező beutalása

lüke 2011.02.06. 15:36:14

@jjulie:
nem rontom az életem:)
isten ments hogy utolérjelek
www.youtube.com/watch?v=BTuOAPE-LOo

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.06. 15:36:31

@ubul2000:

Csak nem lehet ilyen politikai rendszerben bevezetni olyasmit erős társadalmi nyomás nélkül, ami a pártok, politikusok kiváltságait nyirbálná meg.

Ők önként csak propaganda okokból tesznek ilyet, azt is csak ideiglenesen.

Lásd például a pártok állami finanszírozásának a tavaly csökkentése, majd visszaemelése!

Párt uralom van.

a-kis-herceg 2011.02.06. 15:37:52

Meggebed-eu-sok földje azóta más értelmet is kapott, de ez mellékes...

Beléd Márton!

lényeg a könnyített parancsolat -és nagyon ON- a gyengébbek kedvéért: ne találd meg te mások (pénztárcáját/) kasszáját...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.06. 15:38:36

@lüke:

Nem szégyen, hanem csupán messze van az iskola.

Csak nem budapestiek a gyerekeid?

a-kis-herceg 2011.02.06. 15:40:31

@Akitlosz: az érdekes volt... mert választás előtt az elempé programja volt a pártok támogatás csökkentése, aztán miattuk kellett visszaemelni, hogy ne dögöljenek meg...

lüke 2011.02.06. 15:42:23

@ubul2000:
ajánlom neked a filmet a szép Romy-val
Márai testvére rendezte:
de.wikipedia.org/wiki/M%C3%A4dchen_in_Uniform_(1958)
az oktatás-, foci- és orvosláshoz mindenki ért,
én csak az utsóhoz, de ahhoz magasan az átlag felett, s Löwi Jog a férfi ideálom:)

ubul2000 2011.02.06. 15:43:27

@Akitlosz: "A konfliktusok már csak olyanok, hogy eszkalálódnak."

Pontosan, és amikor elér egy bizonyos szintet, akkor már önjáróvá válik, mint a láncreakció.

a-kis-herceg 2011.02.06. 15:44:01

"A mostani folyamatok lényege: útban a „laissez faire-ből a diktatúrába”. Kurt Lewin háromfajta társadalomszerveződési elvet különböztetett meg. Az első a demokratikus: ebben mindenkinek lehetősége van kifejteni a véleményét és az akaratát a közügyekkel kapcsolatban, majd az így születő konszenzus alapján végrehajtják a változtatásokat. A második modell a laissez faire. Ebben látszólag mindenki azt csinálhat, amit akar, és szabad verseny folyik. De tiszta formájában ilyen még soha sem volt a történelemben, mert ebben a helyzetben a gazdaságilag erősek érdekei dominálnak. Ők határozzák meg a társadalmi változások irányát. Vagyis sosem szabad versenyt, az csupán a gazdagok és erősek szabadságát jelenti. Ebben a modellben – mely az elmúlt húsz, és különösen az elmúlt nyolc év Magyarországát jellemezte – egy idő után alapjaiban inog meg a társadalom középső és alsó rétegeinek egzisztenciális helyzete; ők ezért egyre erősebben vágyakoznak a biztonság, a rend és a kiszámíthatóság után. És ez szüli meg a harmadik modellt, a diktatúrát."

www.168ora.hu/itthon/megtalaltuk-az-orban-kormany-legelso-aldozata-69641.html

lüke 2011.02.06. 15:44:34

@Akitlosz:
mindenki bp-i, csak Wien XIX-ben járták az iskolát

jjulie 2011.02.06. 15:44:43

@Akitlosz:

ne erölködj, nem a te egyszerü eszednek való a lükerejtvényfejtés

ubul2000 2011.02.06. 15:46:45

@Akitlosz: Bár ez ma sincs így (kötelez az iskolába járásra, de a ktg-t nem fedezi), azért egyetértek. Ezek az iskolák - az alapiskola helyett - úgyanúgy megkapnák a fejpénzt, valamint a gyerekek után járó családi pótlékost, stb.

ubul2000 2011.02.06. 15:49:15

@Akitlosz: Pedig a fidesz most megtehetné a 2/3 bírtokában, és nagy társadalmi támogatást élvezne - azt hiszem

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.06. 16:11:43

@lüke:

A XIX. kerület nincs messze Budapesttől.

Oda még be lehet járni, nem kell diákszállás.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.06. 16:18:41

"Borsik János szerint aggasztó gyakorlat a kormány ötletelős gazdaságpolitikája. Azért is az, mert szemben egy koherens, átlátható rendszerrel ezt nem lehet mással összehasonlítani, nem lehet számonkérni sem."

http://www.fuggetlenhir.hu/index.php?p[op]=megtekintes&p[nid]=289705&p[authid]=52f55ffcfeed2624f291baa4a8d890a7

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.06. 16:18:43

@jjulie:

A vörös parókádban szexibb vagy, mint kopaszon.
Ragaszd fel jobban a simán csúszós buksidra, hogy ne essen le ilyen gyakran!

A parókádért kár, nem a kobakodért.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.06. 16:19:57

@ubul2000:

Miért hát nem ingyenes az oktatás meg az egészségügyi ellátás?

:-)

jjulie 2011.02.06. 16:24:08

@Akitlosz:

inkább a koronás mesét, bitte, vagy az ellenállási jogot

lüke 2011.02.06. 16:33:52

@Akitlosz:
igen, 500 km naponta oda-vissza
www.billroth73.at/
www.billrothgymnasium.at/
különiskolába jártak ,hogy ne példálozzanak a tanások
zsüli talált süllyedt

2011.02.06. 16:40:59

@Akitlosz: hát ja...ősidők óta....:)

ubul2000 2011.02.06. 16:42:04

@Akitlosz: Ja, bocs, ezt elfelejtettem :)))

2011.02.06. 16:43:10

@lüke: ez elég menő hely, nem?

nyünyüge 2011.02.06. 16:50:20

@sárkányfő:

Iszonyatosan cinikus javaslat a KEHI-vel vizsgáltatni az mnyp-ket.

Mert nyilván tiltakozni fognak az érdekeltek, hogy a törvény szerint az ügyfélnek, a biztosítók a pszáf-nak, adózási kérdésekben meg az apehnek tartoznak elszámolással.

Az lesz a válasz, hogy ha egyszer nincs félnivalójuk, akkor mit számít, hogy ki vizsgálja őket?

Aki meg kiáll majd mellettük, az nyilván érdekelt a pénzek lenyúlásában.

Újabb szög a jogállam koporsójába.

nyünyüge 2011.02.06. 16:57:35

@nyünyüge:
Nemcsak azért botrányos javaslat ez a jogállam szempontjából, mert a KORMÁNYZATI ellenőrzésnek nem lehet ilyen közvetlen elszámoltatási dolga magáncégekkel, hanem azért is, mert ezzel a kormány a saját, a pénztárak ellenőrzésére létrehozott intézményét, a PSZÁF-ot teszi hiteltelenné.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.06. 16:58:25

"A Bajnai-kormány által készített 2010-es költségvetés reális alapokon nyugodott, és amennyiben a mi felelősségünk lett volna annak végrehajtása, akkor az ország fejlődését és polgárait veszélyeztető intézkedések, a visszamenőleges hatályú és szektorális különadók és a magánnyugdíj rendszer felszámolása nélkül is sikerült volna teljesíteni a célokat. Ráadásul erős hátszél is volt: a gazdaság tavaly mintegy 2%-kal jobban teljesített, mint azt 2009-ben látni lehetett (és 4%-kal lett jobb, mint azt a 29 fideszes közgazdász 2009 decemberében jósolta)."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=391697

A minden oldalról agyonellenőrzött Bajnai-kormánnyal szemben egyértelműen az Orbán-Matolcsy dumaszínháznak van igaza, semmi kétség.

2011.02.06. 17:02:34

@vinczej: hát ez jó...stand up comedy...:) De valahogy nem vagyok annyira vicces kedvemben...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.06. 17:02:48

@nyünyüge: Egyértelmű a cél. A manyup-okat folyamatosan pellengérre kell állítani, hogy a sok megzsarolt zember érezhesse, hogy lám, mi - államiak - vagyunk a biztonságban, hiszen a manyup-ok állandó "zűrben" vannak. Ezzel talán lehet csillapítani a bekényszerítettek (pl.: közszolgák) haragját.

PR-kormányzás "IQ0 mestefokon"!

nyünyüge 2011.02.06. 17:07:01

@vinczej:
Persze ebből megint nemzetközi szintű botrány lesz...lehet majd pfújfinánctőkézni is rendesen.

ulrike (törölt) 2011.02.06. 17:15:30

@vinczej: Szőke Szenátor azt mondta, hogy egyéni javaslatot nyújt majd be, amely 'helyzetbe hozza' a KEHI-t. Nem beszélt ő jogról.
Majd izgulhat, megszavazzák-e javaslatát, bár mint hiteles nyugdíjvédőnek nem is kéne izgulnia emiatt. Főleg, hogy az zemberek direkte ezt várják el tőle, mint mondta a szentem, mert örülnek, hogy végre valaki levette a 'vállukról a terhet'.
Jaj, Istenem, mi lesz azokkal, akik nem az ő életében kerülnek nyugdíjba. Ki védi meg majd őket?

nyünyüge 2011.02.06. 17:19:39

@ulrike:
Pontosítok: Nagyon Szőke Szenátor.

ulrike (törölt) 2011.02.06. 17:22:57

@nyünyüge: OK, így aztán rá nem érvényesek a szőke nő viccek (pl. szőke nő belép a nyugdíjvédelmi hivatalba...)?

a-kis-herceg 2011.02.06. 17:30:21

@nyünyüge: még pontosabban:

Hirtelen Szőke Szenátor Asszony

6.Lenin 2011.02.06. 17:31:14

@vinczej:

Csak úgy futtában:

Nincs zuschlag ügy, mondta zuschlág jános
nincs hunvald ügy
nincs hagyó ügy
nincs (még vége) ügy, mondják még sokan

remélem nem lesz gyurcsány, veres, bajnai, oszko ügy. ciki lenne. Nagy baj lenne, ha lenne.

ulrike (törölt) 2011.02.06. 17:32:15

@a-kis-herceg: A lényeg, hogy a Vona nehogy összekeverje valami nem annyira hirtelennel.

a-kis-herceg 2011.02.06. 17:35:26

@6.Lenin: pedig most jön a tavasz... most nyílnak mind a r Ügyek

ulrike (törölt) 2011.02.06. 17:37:45

@6.Lenin: Ne aggódj Iljics, nem való neked.

6.Lenin 2011.02.06. 17:40:57

@a-kis-herceg:

90 nagy szégyene ez. Mennyi mocskot megspórolhattunk volna, ha ..... Most se késő.
1x úgy is át kell(ene) esni rajta.

a-kis-herceg 2011.02.06. 17:42:10

fides kormányzás: kicsit szokatlan a stílus, kanyarodni is nehéz, de a vége biztos bukás...

auto.indavideo.hu/video/A_leglazabb_oldalas

ulrike (törölt) 2011.02.06. 18:00:42

@6.Lenin: Iljics, te összemosol tényleges elítéltet Bajnaival és Oszkóval. Te, ki mindig tisztességes érveket hiányol a másik oldalon, tudhatod, ez nem az, mire annyira szomjazol. Nem gondoltam volna rólad, hogy te is beveszed azt a sok marhaságot, mit a taggyűlésen drilleznek belétek.

Valóban, mennyi mocskot meg lehetett volna spórolni, a jelenlegieket is beleértve, melynek szaporításában jó tanítványnak bizonyulsz.

P.S. Milyen az idő Gorkiban?

6.Lenin 2011.02.06. 18:06:42

@ulrike:

Megbántottalak?

1 biztos, nem volt szándékomban. Talán valamit félreértettél.

ulrike (törölt) 2011.02.06. 18:13:35

@6.Lenin: Nem, nem értettelek félre. Ellenkezőleg. Megtévesztő vagy s kisstílű. Képességeidet jelentősen meghaladó nicket választottál. Az igazi Trebitchnek sem volnál jó. A zombi pakliban te vagy a tök alsó, se ultira, se betlire nem jó.
Do szvidésön.

jjulie 2011.02.06. 18:15:17

@6.Lenin:

próbálkozz értelmesebb bejelentkezéssel

ez sem nem a négycsöcsü, sem nem a kedvenc polgári köröd

lüke 2011.02.06. 18:18:43

@Letícia:
menö nem menö, 5 percre volt a lakástól , a felsö pont a diliház alatt van, ahol Széchenyi meghalt
éstavaly lett egy Oscar dijasa
de.wikipedia.org/wiki/Christoph_Waltz

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.06. 18:20:41

@6.Lenin: Kb. annyira tudja a szőke hölgy a földrajzot, mint a Szenátor Asszony a jogot!:-D
"olyat már hallottam, hogy pulyka, de olyan ország, hogy éhes?"

jjulie 2011.02.06. 18:22:46

@lüke:

lányoknak muszály jó suli

okos lányon könnyebb túladni, csinosból, mint égen a csillag

lüke 2011.02.06. 18:25:51

@jjulie:
sima állami,nemvolt különleges, de két nyelvet megtanítottak,söt egy kis franciát is

ulrike (törölt) 2011.02.06. 18:27:28

@jjulie: Hagyd, értelmes szövegklisét ő nem kapott az alapszervezetben. Ott is kiismerhették már. Magától pedig csak ilyenre telik neki.

Azért is érdeklődök mindig Gorki felől, mert az igazi is fejlövése után ott volt kezelésen. Ez sem fog már felépülni, agyhalott fejlövés nélkül is.

6.Lenin 2011.02.06. 18:35:43

@namitirok:

Nekem tetszik, amikor olyasmit olvasok, aggódva figyeli a világ, mi is történik Mo-on. Talán, ha tudnák, hol is van.
Természetesen van, aki tudja, mert érdekli, de nem hinném, ez a jellemző.

ulrike (törölt) 2011.02.06. 18:35:58

@6.Lenin: Ne izgulj, próbálj gondolkodni. Elöbb-utóbb csak sikerül valami.

ulrike (törölt) 2011.02.06. 18:39:38

@lüke: Kösz, a mauzóleum tán jobb valamivel, temperált a hőmérséklet, s az az Iljics még így is okosabb.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.06. 18:40:53

@6.Lenin: Ezekkel a kis afrikai banánköztársaságokkal csak a gond meg a baj van, igazán odaküldhetnénk a zöldsapkásokat rendet csinyáni mán, nem?

ulrike (törölt) 2011.02.06. 18:46:13

@namitirok: Oszt kinek kő' ott az olyan rönd? Röndös röndöt forradalom, mög Budai nélkű'? Ző'd sapka ahhó' nem ölég. A krokodilok milyen sapkába' játsszanak?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.06. 18:55:13

@ulrike: Beszélj magyarul: Egészségödre!
Magyar embör nem böfög külföldijül!:-D

6.Lenin 2011.02.06. 19:07:46

@namitirok:

Katonai szinten jól tájékozottak. Vannak magyar származású tisztek a seregben, magas beosztásúak is. Sima harcos, más szint.

lüke 2011.02.06. 19:07:51

@ulrike:
ki van téve onnan,tudtommal
mint Dimitrov is Szofiában

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.06. 19:17:19

@ulrike: Határ eset!
Honnan akarjátok kitenni Iljicset? És mikor?
Nem mindegy ám!

aszekelyek 2011.02.06. 19:19:42

@porfelhő: Lassan mondom, hátha odaát is megérted. Nem te döntöd el, hogy én miről írhatok. Itt bizonyosan nem.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.06. 19:19:49

@6.Lenin: Na, ja térképpel én is tudom, hun is van Parí!
Texasban állítólag!:-D

ulrike (törölt) 2011.02.06. 19:28:04

@namitirok: Jogos a kérdés, te melyik esetben csatlakoznál?

ulrike (törölt) 2011.02.06. 19:29:20

@namitirok: Bocs, de elfelejtettem hozzátenni, hogy nem Szófiára gondoltunk.

lüke 2011.02.06. 19:30:44

@ulrike:
igaz ,bocs, most néztem meg
2003-ban átrakták egy spéci kádba
csak Sztálin meg a Dimitrov van kitéve

porfelhő 2011.02.06. 19:31:03

@aszekelyek:
Hm. Én is lassan irom, hogy felőlem azt irsz amit akarsz! Ha nem nekem cimzed a kommented, meg főleg nincs közöm hozzá.
Úgy gondolom nem is kell erről a témáról tovább irogatni.

aszekelyek 2011.02.06. 19:31:21

@jjulie: Ezt fordítva tudom. Okos nők kevésbé kelendők. Frusztrálják a máig zömmel hímsoviniszta férfinépet. Akik úgy tudják, attól a kis mócsingtól mindjárt okosabbak is , Saroküzlet, az a tuti, ugye? akkor lehet randa is... ilyet is hallottam már....

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.06. 19:36:01

@ulrike: Hányadikos most? Mer' nem mindegy ám a fejlö(d)vését tekintvén!

ulrike (törölt) 2011.02.06. 19:37:42

@jjulie: Bocs, de elsiklottam felette korábban, most nem tudom kihagyni:
az okos és csinos pedig nem áll szóba a magunkfajtával, mint azt a klasszikusok is éneklik.

ulrike (törölt) 2011.02.06. 19:40:08

@namitirok: A mi Iljicsünk azt írja magáról, hogy hatodikos, de nem néz ki annyinak.

Sportlövő 2011.02.06. 19:40:42

A fidesz akkorát fog bukni, hogy rossz lesz nézni! Nos ekkor kedves polgártársak mi is fog történni?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.06. 19:41:59

@6.Lenin: Ebben semmi különös sincs szerintem:
Idézet onnan:
"Az amcsik hulyek? Miert kellene tudniuk Budapestrol vagy akar Magyarorszagrol is? Az itt felszolalok hany szazaleka tudna ramutatni egy domborzati terkepen peldaul hol talalhato az USA ban Montana, Wyoming vagy Utah? Hogy mik ezeknek a Magyroszagnal 2 szer nagyobb nagysagu allamoknak a fovarosai azt mar meg sem kell kerdezni."

Szerintem, ha amcsi lennék, én is lesz@rnám ejrópát! Igaz, így most meg őket! Én sem tudom, hun van Vajon ing, vagymi!:-P
Bosszúból!

lüke 2011.02.06. 19:43:24

@6.Lenin:
postgraduális szinten nem szeretnék összehasonlítást

ulrike (törölt) 2011.02.06. 19:44:08

@aszekelyek: Közvetítő kérdése. Van a klasszikus zsidó vicc a házasságközvetítőről, hogy kell egy sánta nőt sikeresen kiközvetíteni.

aszekelyek 2011.02.06. 19:44:57

@porfelhő: HA nem nekem címezted volna, hogy miről ne írjak, ennyi se lett volna. Pá! HA kérdezed, majd megint, mi bajom velük, nem válaszolok.

ulrike (törölt) 2011.02.06. 19:46:20

@aszekelyek: Eddig csak mócsinggal találkoztál?

jjulie 2011.02.06. 19:47:38

@namitirok:

és még én vagyok túl direkt

porfelhő 2011.02.06. 19:49:05

@aszekelyek:
Hm. ahogy gondolod. semmi probléma!

lüke 2011.02.06. 19:49:34

@namitirok:
én már ezt nem birom:)
Iljics benn van, az amerikaiak hülyék, én lüke vagyok, ti meg a nemeteket se tudjátok:)
zsüli meg nix deutsch
www.youtube.com/watch?v=HOHIjsIpE3c

ulrike (törölt) 2011.02.06. 19:50:01

@namitirok: Az igazinak ott volt Krupszkaja. A miénknek nem tudom az orientációját.
Ezt szépen mondtam, úgy-e?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.06. 19:51:00

@jjulie: Jó, ha tudja az ember, kivel áll szemben, mindenféle elfogultság nélkül, kizárólag statisztikailag!:-D

aszekelyek 2011.02.06. 19:53:51

@ulrike: No ,azt azért nem de "eksönön" kívül nem sokat ér az....Föleg nem okos tőle , aki hordja a naciban.:) Épp, hogy attól szok elmenni a kevés eszük is, ami van..., bizonyos korúaké jellemzően...:DDD

lüke 2011.02.06. 19:54:24

@jjulie:
te csak dájrektor vagy

ulrike (törölt) 2011.02.06. 19:54:43

@namitirok: Valami lehet benne, mit mondasz, másként járhat úgy az ember minta az úr, ki érdeklődött inasánál, hogy vannak-e 50 centis apácák.

ulrike (törölt) 2011.02.06. 19:57:56

@aszekelyek: Szabadjon kegyedet emlékeztetnem, hogy vérünket vagy ide vagy oda kell koncentrálnunk. Ez normális. A baj akkor van, mikor már se ide, se oda.

lüke 2011.02.06. 19:58:00

@namitirok: @aszekelyek: @ulrike:
beszéljetek a jobbikról :)
képzeljétek: láttam Vonát a fodrásznál,egy faszival
megkérdeztem a fodrászom-aki azóta szörnyethalt-
hogy ki ez a két ffi és hogy homokosok-e
hát nem ismeri meg -mondta-, ez a Vona a testörével

ulrike (törölt) 2011.02.06. 20:00:50

@namitirok: Megnéztem a zadatlapját. Ott nem 'mócsingos'-nak van feltüntetve.

nyünyüge 2011.02.06. 20:02:17

Ez is egy vélemény:

"Az EU inkább karavánszeráj, mint közösség"

Mondja ezt az EU elnökséget vívő ország kormánya által alkotmányozásra felkért, tekintélyes szakemberek egyike.

nol.hu/belfold/pozsgay_az__ezerevesnel_hosszabb_magyar_allamisag_kontinuitasanak__visszaallitasarol

aszekelyek 2011.02.06. 20:03:16

@namitirok: Ezt is egy kedvenc hímsovinisztám ötlötte ki a nőkre:) akik szerinte a szövőszéken kívül semmit, soha......) ne de ne rajta verjük el a port......A vele járó társadalmi elismerést, magasabb jövedelem, beleszólás a közügyekbe, azt látod valóban irigylem. Ugye nem akarod azt állítani, hogy nincsenek előnyben, pusztán a nemük miatt számos területen? A mócsing persztizse az, amit nők irigyelnek.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.06. 20:03:45

@ulrike: Szerintem a baloldali melletti lehetett kizárásos alapon!
Vagy rendezői bal a jobbik?

porfelhő 2011.02.06. 20:05:08

Bajnai: Teljességgel hazug és tisztességtelen Matolcsy Gy. állitása. Bajnai és Oszkó: közös közleménye.

Egyszerűen hazugság, hogy a 2010-es költségvetés hamis tényeken alapult. Visszautasítjuk a tisztességtelen, koncepciós vádaskodást.

www.168ora.hu/itthon/oszko-teljesseggel-hazug-es-tisztessegtelen-matolcsy-gyorgy-allitasa-696

Ha csak rólunk lenne szó, legyintenénk. De az előző költségvetést támadó miniszteri nyilatkozat azt mutatja, hogy a kormány még most sem
érti: a hatalom bebetonozása érdekében a józan észt és a tényeket tagadó gazdaságpolitika rövid távon pénzügyi válsággal, közép távon tartós leszakadással, helyrehozhatatlan károkkal fenyegeti Magyarországot.
Az ámokfutás árát a családok, a devizahitellel rendelkezők, az adófizetők, a munkavállalók, a ma és a jövő nyugdíjasai, gyermekeink, egy szóval, az emberek fizetik meg."

Hm. tartalmas cikk. teljes a siker?!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.06. 20:05:58

@aszekelyek: Bizonyos indgyán társadalmakban a levágott ellenség füle, farka, skalpja dicsőséget és elismerést adott annak, aki viselte őket!
Próba=szelence!

a-kis-herceg 2011.02.06. 20:07:31

@Sportlövő: mi fog? ezen törjük egy éve a THEKLUBBAN a fejünket...

2011.02.06. 20:14:46

@porfelhő: nekem igen. Én nem hiszek a PR kormánynak...bandzsa meg a bandája...szörnyűek.

6.Lenin 2011.02.06. 20:14:58

@namitirok:

Szerintem sincs. ezért felesleges olyasmiket írni itt egyeseknek, az egész világ minket figyel, a magyar mucsai, meg hasonló.

Minden országban vannak érdeklődők, mások iránt is, olyanok is, akik saját történelmüket sem ismerik.

aszekelyek 2011.02.06. 20:18:24

@@lüke: Ilyen fontos embert nem megismernihihihi.....:DDD!

nyünyüge 2011.02.06. 20:19:50

Ez is egy vélemény:

"Az EU inkább karavánszeráj, mint közösség"

Mondja ezt az EU elnökséget vívő ország kormánya által alkotmányozásra felkért, tekintélyes szakemberek egyike.

nol.hu/belfold/pozsgay_az__ezerevesnel_hosszabb_magyar_allamisag_kontinuitasanak__visszaallitasarol

ulrike (törölt) 2011.02.06. 20:21:17

@a-kis-herceg: Sztem Sportlövő arra céloz, hogy van-e kormányképes más jelölt? El kell ismernem, jogos a kérdés. Ez nem jelenti, hogy ezt a bagázst prolongálni akarnám, de nem csak a Bourbonok nem tanultak semmit.

6.Lenin 2011.02.06. 20:21:29

@Sportlövő:

Érdekelne, mi a tipped?
2013-ban bukik a Fidesz.

a-kis-herceg 2011.02.06. 20:21:56

ezért szimpatikus a jobbik, mert nem beszél mellé... kár, hogy nincsenek megoldásai...

a-kis-herceg 2011.02.06. 20:23:17

@ulrike: " Nos ekkor kedves polgártársak mi IS fog történni? "

így kérdezte. ez olyan költői kérdés mielőtt elmondja a tutit... kivi vok.

a-kis-herceg 2011.02.06. 20:24:04

@6.Lenin: ja benyögte, mintha tudná a tutit oszt itt hagyott minket 2ségek közt

porfelhő 2011.02.06. 20:24:34

@Letícia:
Hm. Neked nem "dübörgött" tavaly a kétharmad?.....jó, ha teljes a sikered! vagy félreértettem?

aszekelyek 2011.02.06. 20:25:26

@namitirok: Ismeri a KFT számot. Az a baj, hogy a nők vagy csúnyák, vagy szépek és buták, de ha szépek és okosak is egyben, nem állnak szóba velem,... ki érti ezt, ki érti ezt, én nem....Az a ragozás meg éppen jullie-nek szólt....Azzal a többes számmal. Sztem így....

jjulie 2011.02.06. 20:25:30

@a-kis-herceg:

csak a mellény, semmi egyéb

6.Lenin 2011.02.06. 20:26:46

@a-kis-herceg:

Szerintem is csak a vágyait tárta elénk, de bízzunk benne, eligazít.

aszekelyek 2011.02.06. 20:26:56

@Sportlövő: elájulsz a gyönyörtől, gondolom.

lüke 2011.02.06. 20:28:50

@aszekelyek:
a sztori emlékezetes marad, akkor láttam utoljára a fodrászom, 25 évig jártam hozzá, klassz pasas volt

ulrike (törölt) 2011.02.06. 20:30:54

@a-kis-herceg: Hozzáteszem, mind az LMP, mind az MSZP (Ilf-Petrovtól idézve) 'tökéletesen hülye, mi közben abban reménykedni, hogy valaha is megokosodnak, nem érdemes.'
Mellesleg, az MSZP ellenzéknek tán még hülyébb, mint kormánypártnak volt, az LMP tehetetlen nulla, a Jobbik meg vállalhatatlan. Ilyen ez a kurva c'est la vie.

porfelhő 2011.02.06. 20:33:36

Jaj! Azt hittem, estére lesz új poszt. miért nincs?
"a mellény marad" annyira unalmas, már.:)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.06. 20:34:23

@ulrike: Marad a KDNP, mint vállalható erő!
Legyünk mind KDNP-sek, bonylasszunk belülről!
Ha tízenvalahányan belépünk, akkor máris a 2/3-ot képviseljük a párton belül!
www.youtube.com/watch?v=XfiuNxJ-aeY

...mindenki Gógyi Mogyi!

a-kis-herceg 2011.02.06. 20:36:32

@ulrike: mindenképp párt nélküli forma tud csak következni... ugyanis...

A) vagy nagyon soká
B) nagyon rövid ideig lesz fides

A) ebben az esetben a monopóliumok (oligarchák = politikai+gazdasági) kora jön el. további társadalmi és gazdasági ROMLÁS sal.
B) amig az mnyp 2700 milliárd tart, addig regnál a handzsa banda...

ami biztos: minden perc fides a FEUDALIZMUS t mélyíti és egyre távolabb maradunk a POLGÁRI DEMOKRÁCIÁTÓL, eutól pedig szakadunk le...

ulrike (törölt) 2011.02.06. 20:38:29

@a-kis-herceg: Meglehet, hogy azt vágta kellő kéjjel a pofánkba: oszt mi más van a halpiacon? Nem szeretjük, ha ilyeneket vágnak a pofánkba kárörvendve. De ettől még a dilemma létezik. Jobb, ha találnánk megoldást.

ulrike (törölt) 2011.02.06. 20:49:35

@a-kis-herceg: Nincsenek pártnélküli formák. Álom.
Egy kiút lenne:
Belső konszolidáció=MSZP észhez tér (régi gang kirúgva, újjászervezés, a tagság előtt a hitelesség visszanyerése). Határidő: jelen ciklus vége
Külső konszolidáció: hitelesség visszanyerése a választópolgárok előtt.

Persze ezek mehetnek valamelyest párhuzamosan is, de nem hiszem, hogy egy ciklus elég lenne, ennyi sok barom és baromság eltakarítására, plusz valami értelmes új felépítésére.

A baj az, hogy semmi, de semmi nem kezdődött ott el, sőt.

Az LMP pedig mindig is csak egy rétegpárt lesz ebben a felállásban, szinte semmi hitellel a vidék előtt.

aszekelyek 2011.02.06. 20:49:43

@ulrike: A jobbik a két harmadot magának jósolta már tavaly.....) Azt képzelik tán, hogy majd rájuk szavaz annyi, hogy kormányozhassanak egyedül? Kizárt. Pont , mint ahogy a miferinkre sem fognak annyian. Tőle tényleg csak agyhalott vár jobbat, mint amit az 5 év alatt összerongált.

aszekelyek 2011.02.06. 20:50:41

@namitirok: A mi kultúránkban inkább csak elmebeteg sorozatgyilkosok hordanak ilyesmit:D

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.06. 20:53:01

@aszekelyek: Ismét megragadnám az alakalmat:
5mp.eu/web.php?a=inffbt&o=77mSEWuenT

Szorgos népünk győzni fog!
Shmöhtör Sluirson Úiörter Shjúr!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.06. 20:53:40

@ubul2000:

Sok mindent megtehetne a mostani parlament legnagyobb pártja, de annyi mindent azért nem akar megtenni.

Azért várható még, hogy szívnak még levegőt a Jobbik elöl.

Egyáltalán nem értek egyet a cikkíróval, hogy az eddigi intézkedések nem okozhattak meglepetést, mert szerepeltek a Fidesz programjában.

Nem szerepeltek, ezt bárki leellenőrizheti.

Alkotmányozhatnak, alkotmányoznak is, de nem sok minden fog változni, jóval kevesebb, mint ami változhatna.

Ez inkább csak presztizs dolog, hogy az 1949-es alaptörvény helyett 2011-es legyen. Másrészt van némi praktikus jelege is, ha semmi lényeges nem változna a mostanihoz képest, akkor is van értelme újat készíteni, mert a mai már elég kusza.

A mai rendszer azzal, hogy megtartotta az előző alaptörvényét, ami eleve azért készült, hogy elfedje, és elfeledtesse Magyarország addigi jogi hagyományait, burkoltan bár, de továbbra is inkább a Rákosi rendszerrel vállal közösséget és kevésbé azt az megelőző 1100+ évvel.

Sajnos. :-(

aszekelyek 2011.02.06. 20:54:14

@ulrike: Szabadjon emlékeztetnem, a mócsingosok koncentrációval nem tudják irányítani a barlangos testekbe áramlót, esetleg , ha Zen buddhista szerzetesek, akik épp felemelkednek...:) Mer hogy az nem akaratlagos :)

2011.02.06. 20:55:17

@a-kis-herceg: hát ja...:)))

@porfelhő: nekem nem dübörgött...félreértetted, ha azt hitted igen.

ulrike (törölt) 2011.02.06. 21:00:24

@aszekelyek: Nem gondoltam ezt, csupáncsak arra céloztam, egyszerre nem megy.

ulrike (törölt) 2011.02.06. 21:03:42

@a-kis-herceg: Persze lehet, hogy az a logikai bökkenőm, hogy a megoldást a jelenlegi pártkeretek között képzelgetem, holott - mit láttuk - semmi nem állandó. De pártok nélküli politikai életben akkor sem nagyon hiszek.

aszekelyek 2011.02.06. 21:06:10

@namitirok: HA mondjuk a rasszizmusukat nézzük , az mszp táborrral nincs sok eltérés.....) Más egyéb hagyományos baloldali dolog is van azon kívül a tárházukban, alózungkészletben. Nem azt ígérték, hogy ők majd megvédik az idős egyedül élőket az ilyesmitől? Azt ígérték, hogy majd a Pintér védi meg, vagy ők? Nekem az rémlik, hogy ők voltak a nagy védő lar feléjük nyújtva...., oszt itt a két gyilkosság. Javaslom, hogy Pintér kérdezze meg tőlük, ők hogy védik meg őket. A mellénytől elszaladnak a gyilkos szándékúak Indiáig? NAgyapámtól tudom, a járdát nem harcolni kell. Mondta Hofi. Attól, hogy mellényben kurjongat a vonagyerek a parlamentben, ugyan nem lesz kevesebb gyilkosság.

panelburzsuj 2011.02.06. 21:07:16

@6.Lenin:

A kétharmad már megbukott.

Csak még nem tud róla ... :)

aszekelyek 2011.02.06. 21:10:15

@ulrike: Ez tény. Ettől lennének okosabbak akkor? Amikor életük során számos alkalommal nincs is elég agyi vérellátásuk? :)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.06. 21:10:26

@aszekelyek:
Vona Gábor a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Lakon mondott beszédében ígértet tett arra, hogy február 14-én, a parlament tavaszi ülésszakának első napján gárdamellényben fogja Pintér Sándor „arcába mondani”, hogy „nem számolta fel a közbiztonságot”.

Ne fjordíccsuk ki a szavait, jó!?:-D
Hiszen a Jobbik (sem) hazudik, mint tudjukki!

aszekelyek 2011.02.06. 21:12:37

@ulrike: Baló egyszer úgy találta legalább:)

aszekelyek 2011.02.06. 21:14:40

@namitirok: ... tényleg nem számolta föl. Legutóbb ő tudta megerősíteni is. Azóta se, senki más.

porfelhő 2011.02.06. 21:15:25

@Letícia:
Elnézést. nem értettem félre. csak kiváncsi voltam.

6.Lenin 2011.02.06. 21:25:21

@panelburzsuj:

Gondolod?
Az elébb hallottam valamit, az ablak alatt, de nem hittem volna, hogy az.
Álmodozol?

ulrike (törölt) 2011.02.06. 21:26:43

@aszekelyek: @Akitlosz: Nehéz addig a Jobbikot lenyomni, vagy a levegőt elszívni előle, míg kis falvakban kis emberek úgy látják, hogy másra, minta a gárda nem számíthatnak, ha baj van.

Fizikai biztonságukat sem tudja sokszor az állam szavatolni. Ehhez nem elég a pintéri szíjjártás: 'két hét alatt rendet csináltunk', valamit csinálni is kellett volna, és nem csak a Pintérnek, és nem csak a kirugdalást. Ezeken a gondokon alkotmányozás, meg nyugdíjvédelmi és egyéb hókuszpukuszok nem segítenek.

Pintérnek ezt meglovagolva vágja a pofájába mondandóját - gondolom - Vona.

Mit mond majd erre a kormány? Lenyomtuk az IMF-et, kicsesztünk a bankárokkal, alkotmányozunk, madzagra vettük a médiát, itt a házban mindenki már sokkal jobban is keres és embert úgyszolván nem is ölnek, csak karaktergyilkosságokat rendezünk, de keresztény lelkülettel.

a-kis-herceg 2011.02.06. 21:28:05

@ulrike:

pedig ez a színjáték véges... a béka főzés a kérdés... lásd nibiru.hu

egyelőre lehet hogy én a választási névjegyzékből töröltetem magam... 1éve merült fel bennem...

ulrike (törölt) 2011.02.06. 21:29:45

@aszekelyek: Az is tévedhet az elsődleges jegyek alapján.

a-kis-herceg 2011.02.06. 21:34:36

@ulrike: nem élnek vissza az adataimmal és nekem igazolásom lesz amikor az egyik oldal mutogat hogy a másikra szavaztam...

ulrike (törölt) 2011.02.06. 21:36:15

@aszekelyek: Hát, nem egészen, bár elismerem, van olyan agy, melyikbe indifferens, hogy van-e vér.
Attól vagyunk okosak, hogy az Úr ezt így csinálta meg. Bordából gyártottaktól nem volna lovagias ugyanezt a színvonalat elvárni, bár gondos neveléssel ez korrigálható azért.
Na most majd kapok a nem 'mócsingosoktól'.

ulrike (törölt) 2011.02.06. 21:38:13

@a-kis-herceg: Attól még a hülyék országa maradunk. Meg kellene próbálni hozni fel a mélyből valahogy.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.06. 21:39:04

@ulrike: www.kiskegyed.hu/hirek/balo-gyorgy-es-morvai-krisztina-egyutt-es-megis-kulon-1726.html
". Állítólag pont Krisztina kérésére nem adták be eddig a hivatalos válókeresetet, ugyanis ő úgy gondolja, hogy egy válás rendkívül káros hatással lenne a három gyermek fejlődésére. Kapcsolatuk megromlása ellenére ugyanis közösen nevelik a gyerekeket. "

Meg káros hatással az adójóváírásra is, nem?:-)

ulrike (törölt) 2011.02.06. 21:43:45

@namitirok: OK, nem akarok más magánéletében vájkálni, főleg nem megítélni. Attól, hogy kártékony politikai nimand, még lehet tisztességes feleség és anya. Személyesen nincs vele bajom.

Pasztorella 2011.02.06. 21:43:47

@porfelhő:
Ha nem értetted félre miért kérdezed. Ne legyél kíváncsi, hiszen sokkal jobban értesz mindent, mint azt itt gondolnák..... még ne add fel, mert azt hiszik .... "megfutamodtál"..:)

ubul2000 2011.02.06. 21:45:38

@ulrike: Azért szörnyű ez az agy (nemtől függetlenül) - az is baj, ha kevés vér van benne, az is ha sok

ulrike (törölt) 2011.02.06. 21:46:12

jjulie teljesen eltünt. Lehet, hogy az Anikó van a TV-ben?

ulrike (törölt) 2011.02.06. 21:49:13

@ubul2000: Igen, és az átültetést sem támogatja a TB.

ubul2000 2011.02.06. 21:50:11

@ulrike: szomorú mert nyert a real is :))))

lüke 2011.02.06. 21:53:58

@ulrike: @ubul2000:
@Pasztorella: :))))

@namitirok:
egy párat már elástam.............
titok

ulrike (törölt) 2011.02.06. 21:55:07

@ubul2000: A fene! Megyek én is akkor Anikót nézni. Nem tudja valaki, hogy kell a mellbőségét pontosan megmérni AutoCAD nélkül? Feleségemet nem akarom ilyen kérdésekkel zavarni.

ubul2000 2011.02.06. 21:56:13

@ulrike:
– Mivel tudja felizgatni a feleség a férjét a házasság első, második és harmadik évtizedében?
– Az első évtizedben a testével, a másodikban a főztjével, a harmadik tíz évben pedig a puszta jelenlétével.

lüke 2011.02.06. 21:56:35

azért itt két férfi is nö,két nö is férfi vagy hogyan
maradok az 1:1-nél
www.youtube.com/watch?v=M6fm_stXkbE

ssi 2011.02.06. 21:59:08

1.
el sem tudom képzelni, hogy a következő parlamenti választásokon hogyan fog szerepelni a Jobbik
2.
2010.11.18. "Chikán A, Corvinus E. tanára szerint újra olyan kormánya van az országnak, amelynek megfelelő koncepciója van gazdaság és a társadalom irányításáról"
2011.02.06. Kommentárban ő volt Kuncze vendége: véleménye nem változott
3.
Oszkó Péter
- kívülálló szakértő - 2010 májusa előtt ez nem volt olyan nehéz
- szocik szakértői kormányának pénzügyminisztere
- jobboldali támadások - politikai légkörbe "belefér" - "csontvázak"
- OTP-s cég vezére - kicsit meglepi
- újabb jobboldali támadások - még "belefér" - Budai, Sukoró stb.
- személyes megtámadottsága - már túl soknak érzi - jogi lépések, s megmagyarázások
- ha a kormány mostani intézkedéseit is kritikusan elemezni fogja, az sokunknak jó, mert több szem többet lát, s nem azért mert borítékolnánk bármit is előre - ha csatlakoznak hozzá más szakemberek is, még jobb, mert még több szem még .... - ha sok hasznos infó jön be a képbe, végül is köszönhető Budainak, de inkább sajnálni fogom, hogy ehhez személyes támadás kellett, bár igaz, O.P. leírja, hogy szükségesnek tartotta, hogy a kormánynak időt kell adni
"költségvetés kiadásai 2010 végére jóval meghaladták az általunk eltervezettet. Ennek okai azonban nem az előző, hanem az Orbán-kormány intézkedési között, vagy nem-intézkedései között keresendők"
vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/bajnai-es-oszko-hazugsag-amit-matolcsy-allit-340190
"az ehhez hasonló írások fognak elszaporodni a blogon"
oszkopeter.blog.vg.hu/
4.
kettősbeszéd - teremtése/belekényszerülése
- közszférában 2millió fizuplafon, de a politikusokra ez nem vonatkozik
- ellenzék bírálja az 1-kulcsos SZJA-t, de még senki nem ajánlott fel a többletbevételéből, pedig pl. az LMP többkulcsos rendszert javasol

ulrike (törölt) 2011.02.06. 21:59:28

@ubul2000: Jó, de az asszonynak nem merném előadni.

ulrike (törölt) 2011.02.06. 22:03:43

@manyike: Úgy látszik te képes vagy a bandát átterelni komoly ügyekre is. A kettős beszéd totális hitelvesztést okoz. Legalább is nálam.

Mára én befejeztem, jó éjt mindenkinek.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.06. 22:04:08

@ulrike: Megnézed a melltartója dobozát, zacsiját! Tuti tipp!:-)
Heti Hetes...

ssi 2011.02.06. 22:10:28

lemaradt 2011.02.06. 21:59:08 - ból
3.
Oszkó P.
-
-
-
+ "rövid távon pénzügyi válsággal, közép távon tartós leszakadással, helyrehozhatatlan károkkal fenyegeti Magyarországot"
nekem úgy tűnik, hogy az ilyen következtetésekkel egyelőre óvatosak a szakemberek, annyira nem látható se a kormány következő lépései, se azok hatásai, se a következményei

ubul2000 2011.02.06. 22:13:27

"Hende: a magyar zsidóság számíthat ránk"

Jó lenne, ha a magyarok is számíthatnának a fideszre - elsősorban.

a-kis-herceg 2011.02.06. 22:13:30

@panelburzsuj: hát ami igaz az igaz... nincs mit tenni. győzött az gazság... bocs leesett az i betű...

lüke 2011.02.06. 22:14:19

@6.Lenin:
de gustibus non est disputandum

ubul2000 2011.02.06. 22:15:46

@ubul2000: Szép, ha gondját viseljük sváboknak, tótoknak, zsidóknak, cigányoknak - de talán a magyarokkal is kéne egy kicsit törődni.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.06. 22:22:23

@ubul2000: Ezt szeretnéd?
"Ferenc József trónra kerülésekor nem esküdött fel a magyar alkotmányra, és az áprilisi törvényeket sem fogadta el, ezért sokkal nagyobb szabadsággal rendelkezett a magyar országgyűléssel szemben. Trónra lépése után kiáltványt bocsátott ki, amelyben törvény előtti egyenlőséget, a népek egyenjogúságát és népképviseleti törvényhozást ígért, ám hozzátette, hogy birodalmát megtartja egésznek."

Viszont, ha nem eszküszik fel az áprilisi új magyar alkotmányra, akkor mit teendhetünk ezen ellen?

6.Lenin 2011.02.06. 22:24:30

@panelburzsuj:

Csak nyugodtan, van időd. 2014 még messze van.

Mi a toszért bizonygatod, hogy nem csíped ezt a kormányt, már régen tudom, de ez mit bizonyít?

Néhány dolgot másként látsz, mert másként akarod látni, ezt is tudom, de ez sem bizonyít semmit.

Döntsd meg a jelenlegi kormányt! Tessék, a lehetőség adott.

Gyere elő az igazi farbával, győzzél meg kb 3 millió szavazót, és már Te irányítasz minket a boldogság felé.

1xű, mint a 4Csöcsűben bedobni 1 fröccsöt.

6.Lenin 2011.02.06. 22:30:33

@lüke:

A zene jó, jól előadva.

panelburzsuj 2011.02.06. 22:35:42

@6.Lenin:

Az roppant kényelmetlen veled, hogy tényleg tökalsó vagy.

Volt egy jó kis poénlehetőség a "kétharmada jobbikos, csak még nem tud róla"-duma meg a te folytonos sipákolásod ("ugyan má ..." ) között - és erre nem vigyorogsz egyet magadban, hanem még hangosabban nyüszögsz tovább.

Vagy szerinted nem világ röheje, ahogy Orbán meg Vona egymás kezéből ráncigálják ki a bibliai citátumokat?

ssi 2011.02.06. 23:02:02

"alkotmányellenes" - ez a szó is új tartalmat kap
Nincsenek ugyanis konkrét információik arról, hogy a pénztárak nem megfelelően gondoskodtak volna a befizetésekről, hiszen csak most indítanak vizsgálatot."
atv.hu/belfold/20110206_mszp_a_kormany_beismerte_hogy_ad_hoc_modra_intezkedett
michaelknight.blog.hu/2011/02/06/fogalmi_zavarban?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

érdekes írás: "kínai gazdasági csodát egy diktatórikus berendezkedésű politikai rendszer valósítja meg, amelyből minden hiányzik, ami az Egyesült Államokban szentnek számít."
www.168ora.hu/globusz/kina-hu-csin-tao-gates-obama-fukuyama-tibet-tajvan-68879.html

6.Lenin 2011.02.06. 23:02:42

@panelburzsuj:

"Az roppant kényelmetlen veled, hogy tényleg tökalsó vagy."

Ma már másodszor tisztelnek meg ezzel a jelzővel, csak nem értem mi a toszért?

Vagy nem olvassátok, mit írok.
nem értitek
ugyanazt csináljátok, mint a másik oldal, aki nem a ti rögeszméiteket mantrázza az csak az ellen lehet, eleve gonosz, tökalsó, idióta, agymosott stb.
vagy tényleg?

Megmondom őszintén, nem néztem végig egyik videódat sem.
Tele van a net összeválogatott/vágott videókkal.

Most momentán, nem vagyok vevő az ilyenekre.
Általában hsz írás közben zenét hallgatok, nem akartam ilyen marhaságokkal elrontani a hangulatomat.

Azzal a balfácán ökörpöröllyel 1-ben egyetértek, nem itt a blogon fogjuk eldönteni Mo sorsát. Nincs a birtokunkban valós információ egyik oldalról sem.
Idézgetünk egyoldalú lapokból, portálokról, mindenki a saját ízlésének megfelelően.
Igaz, néha provokálgatok, mert kíváncsi vagyok, miért is mondhatja/írja, de komolyan venni ?

Nagyon sok politikus hullott el mellettem, 1-2 dolgot láttam belülről is, semmi okom, hogy másnak lássam azt, amit mások, másnak hisznek.

Nem szebb ez?

www.youtube.com/watch?v=W-AYtHFuecU

ssi 2011.02.06. 23:05:02

gyoritukor.hu/kitekinto/1139,megszoritas-egyenlo-ujjaszervezes-.html

na, kiszórakoztam magam, remélem, senkit nem zavartam (meg) :-)) mindenkinek szép álmokat!

ssi 2011.02.06. 23:06:29

@a-kis-herceg: köszi :-) igényessé tettetek, aludni se bírtam volna, ha hiba marad benne

a-kis-herceg 2011.02.06. 23:07:35

@manyike: ez jó

"...a kiadásokat bizonyos területeken csökkenteni kell, de ez nem megszorítás. Ez egész egyszerűen Magyarország újjászervezése. És akkor ezek szerint nem lesz drágulás! Nem kerül többe a benzin, a gázár, a fűtés, a kenyér, a tej és a közlekedés se, mert ugye nyolc éven át ellenzékben ezt ígérték. Több marad az átlagember zsebében. Ez jó hír."

ssi 2011.02.06. 23:10:10

@a-kis-herceg: tudod, teljes megújulás! minden megváltozik, még a szemléletünk, szemlélésünk is - kifordított lesz :-) olyan inverzes

a-kis-herceg 2011.02.06. 23:12:20

@manyike: dolgozni csak pontosan, szépen... jó éjt

mivel az egyetlen hír forrásom ez a blog ezért jobban figyelj oda:) légy szíves... bár ez nem volt nagy gond, megoldottam. és el is olvastam...

a-kis-herceg 2011.02.06. 23:18:15

@manyike: esti mesének... akkor még.

3,20 volt a kenyér és a benzin... akkor még vót gyár...

www.youtube.com/watch?v=eNDDKUgOM7M

ssi 2011.02.06. 23:22:04

@a-kis-herceg: értettem, igyekezni fogok :-)) a biztos tudat, hogy vagy, mindig résen vagy, s az úttörő segít, ahol csak tud, röstellem, de elkényelmesít, de parancsnok et egy kis elíráson/ vagy talán füllentésen értem: mi, itt a T.G.-blogon az egyik és nem az egyetlenek vagyunk - de sebaj, úgyis megosztod velünk, amid van (mármint hírek), jó éjt!- már a fél szemem teljesen csukva :-( esti mesédtől tök sötétség borul ráááááám, páááááááá

panelburzsuj 2011.02.06. 23:26:15

@6.Lenin:

Ha egyszer tényleg kikeveredsz az "oldalak" közül, akkor fogod megérteni, miért vagy most tökalsó.

Mert te magad most még mindig csak közöttük (belül) hányódsz.

6.Lenin 2011.02.06. 23:26:38

@panelburzsuj:

Ez sem rossz (kormánytag), kár, hogy nem ezt csinálta inkább.

www.youtube.com/watch?v=DbYxerPWWW0&feature=related

6.Lenin 2011.02.06. 23:39:18

@panelburzsuj:

Ugyan panel, habár mindennek az a kicseszett Big Bang az oka.

Mondjuk az tényleg érdekel, miért akkor, miért úgy, és mi a toszért?

Orbán biztos ezt is elcseszte volna.

Jó éjt!
Mindenkinek.

www.youtube.com/watch?v=8zXo7LKXs3g&feature=related

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.07. 00:43:23

@panelburzsuj: s ott lebeg az éterben a durnyogonc. Felettünk. :)

jjulie 2011.02.07. 07:39:38

@ubul2000:

hát igen, a real ez egyik legjobb a még mindig 20. századi focit eröltetők között, megint csak 7 pont a hátrányuk a bajnokságban, a cronaldó pedig beérte a messit a góllövőlistán, ja és 33-ra növelték a gólkülönbségüket (a listavezetőé szerényen 59, igaz, ez az összehasonlítás fals, mert ők már 21. századi focit játszanak)

hajrá real madrid!

a-kis-herceg 2011.02.07. 08:43:55

a fid eszes szálak messzire vezetnek. Mehikóig...

"...a mexikói tengerparton "pihenő" férfi a magyar jogtörténetben eddig példa nélküli módon azzal a panasszal fordult az ügyvédi kamarához, hogy kijelölt védője nem a tőle elvárható módon tartja vele a kapcsolatot."

nol.hu/belfold/hunvald-ugy__mexikobol_uzenget_az_ex-fideszes

a-kis-herceg 2011.02.07. 08:48:11

a turista utak harmadát feketék szervezik? egyáltalán azt sem értem (bűnben) szervezett utakra ki megy? nem tudja magának foglalni a szállást, bérautót és repülőt? ez mind fides hivatalnok lehet nyelvtudás nélkül?

www.hir24.hu/gazdasag/211904/feketen-szervezik-az-utazasok-tobb-mint-negyedet.html

a-kis-herceg 2011.02.07. 08:50:26

ohh ez millen okos, aszondja amit én is hajtogatok... kis állam, nagy polgár... kár, hogy csak ketten vagyunk...

hvg.hu/velemeny/20110204_magyar_gazdasag_reformok

panelburzsuj 2011.02.07. 09:09:07

@Hepci:

A független függeszkedés (levitálás) TG mutatványa. :)

Én inkább csak kívül.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.07. 09:35:52

A hagyományok...

hirszerzo.hu/shake/20110207_disznovagas_szeged

És ezeknek írtam én a Széchenyi tervembe kutatóközpontot.

Inkább kolbászfesztivál.
Az kell az ilyen "városoknak".

lüke 2011.02.07. 09:43:19

@simonmondja.:
a disznó az állat vagy ember?
a kérdés költöi

a-kis-herceg 2011.02.07. 09:46:47

lásd Orwell: Állatfarm

lüke 2011.02.07. 09:47:10

@panelburzsuj:
hmmm
@manyike:
csak tehetetlen
példa erre az csalagut fúrás magyar vezetöje, MO-n nem tud semmit keresztül vinni a metró építésben
1, a jogszabályok> overhelming
2, a közremüködök (buta, korrupt ) miatt

lüke 2011.02.07. 09:51:46

Bajnaiék kritizálják a magyar költségvetést kritizáló IMF-et kritizáló Matolcsyt
ez a magyar valóság, pont igy,körbeér
index.hu/gazdasag/magyar/2011/02/06/bajnai_es_oszko_szerint_hamisak_matolcsy_vadjai/

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.07. 10:04:36

@lüke: s hamarosan Matolcsy fogja kritizálni az őt az IMF kritikájának kritizálása miatt kritizáló Bajnait...

lüke 2011.02.07. 10:05:19

„Kettös teher s kettös kincs,
hogy szeretni kell:
Ki szeret s párra nem találhat,
oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végzö vadállat.."

Ez talán a legjobb megfogalmazása kettösségnek, természetesen lelkileg nem elég egészségesen, költöi túlkapásokkal.
A mai magyar sajtó is így kommunikál: skizofrén, a kettös beszéddel.
S az emberek átveszik a metódust, az analógiát és köznapian használják, magukat is skizofrénná téve.

lüke 2011.02.07. 10:06:46

@Hepci:
ehhez te kellesz ,
én már nem tudom követni, egyszerüen strukturált vagyok
s nem befogadó a helyüségre, csak ahülyéskedésre

lüke 2011.02.07. 10:11:00

@lüke:
ja meg dizlexiás, most látom
hülyeség hülyeség

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.07. 10:11:41

@Hepci:
Ja, hát azt mégse írhatták a főoldalra, hogy
- Hazudik a kormány...
Ki mond ilyet ?
Max Viktor .

Legközelebb az lesz a cím, hogy a Libás Bajnai már megen gágog.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.07. 10:13:52

@simonmondja.: eccerűbb, ha lecsukják. Lenne miért - persze, nem a kormányfői ténykedése során.

Szimba 2011.02.07. 10:15:37

Így a mangalicafesztivál tájékán kérdezném, hogy az unioban a 17 tagország képviseli a 2/3-ot?
Mert akkor OV kimaradt belüle.

Mikor mond évértékelőt a mi drága vezérünk? Ki tudja? Mert addig nem ír TG új elemzést, az biztos.:-(

lüke 2011.02.07. 10:18:37

@simonmondja.:
Marx Viktor ez nem rossz
@Szimba:
ma mindenki disznót vág?
szerintem du-n
már PF-ként követeled az új posztot:))))))))))

Szimba 2011.02.07. 10:20:05

Éccaka mely emberi szervről társalogtatok? Mócsongosról a marhánál tudok részeket.
A férfiaknál barlangos test a jellemzőbb.

Vagy tán az anusát csócsáltátok unalmatokban?

Szimba 2011.02.07. 10:21:01

@lüke:

Mi az a pf, postafiók?

lüke 2011.02.07. 10:21:42

@Szimba: ha az agy hiánycikk, akkor tök mindegy

lüke 2011.02.07. 10:22:34

@Szimba:
aha
Radio Luxembourg-é

Szimba 2011.02.07. 10:24:37

@lüke:

Jaj.

Hol a Bilobilom?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.07. 10:26:56

@Hepci:
Én se azért csuknám le, amiért kormányzott.

Azért a mondatáért, hogy - Orbán demokrata.
Hogy van képe rágalmazni ?
Bizonyíték, az persze - semmi...

ssi 2011.02.07. 10:30:46

én nem értem, őszintén érdekelne a véleményetek
- miért olyan fontos, hogy az új Alkotmány 1010 éves országmúltunknak akkora hangsúlyt adjon?
- változik attól a 21. századi magyar ember, ha naponta találkozik ezzell a ténnyel?
- veszélyben a haza, s bizonyítani kell, hogy mi már milyen régóta vagyunk, s itt, s milyen fontos történelmi szerepeink is voltak?
- azt még érteni vélem, hogy ma is fontos, hogy egy ország jelentős geopolitikai megítélésű legyen, de ebből a szempontból nem a jelen, ill. a közelmúlt a fő meghatározó?

@Hepci: 2011.02.07. 00:52:17 - azt hittem halakkal/sellőkkel álmodsz :-)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.07. 10:31:08

@lüke:
És én is követelem az új posztot.

A sorozat harmadik darabjaként :

Leesve a térképről

címmel, a maszopot kellene tárgyalni, hogy miért olyan nemzetellenes, hogy nem marad ott az alkotmányozásnál, legalább kávét főzni ....?

Szimba 2011.02.07. 10:36:50

@Hepci:

A szálkákra vigyázz!
Kivéve, ha mazochista vagy.

Szimba 2011.02.07. 10:39:27

@inreallife:

Én az uniót Ausztriával!

Csináljunk 12. pontot! Mit akar a magyr nemzet? (nem a sajtótermék!)

1. Uniót Erdéllyel, v. Amerikával, v. Ausztriával,...más?
2.

ssi 2011.02.07. 10:41:25

"Orbán Viktor országértékelő beszédét hétfőn 15 órától ..."
hvg.hu/itthon/20110207_elo_kommental_orban_evertekeles

a mai új poszt lesz
vagy beszéd előtt: "a mire figyeljünk"
és/vagy beszéd után: "a mire figyeljünk"

ssi 2011.02.07. 10:43:07

@Hepci: nekem az "úttörős" sem jutott volna eszembe magamtól :-)

Szimba 2011.02.07. 10:43:18

@manyike:

Már jósolsz is?:-)))

a-kis-herceg 2011.02.07. 10:48:32

@manyike:

mert átvették a kommunikációmat... és mondja vki hogy a kormány nem figyel a zemberekre

1010 éves FEUDALIZMUS mocsarában tocsogunk... remélem szó szerint írják bele az ambulumba...

az előttire meg kell értened, hogy nem hivatkoznak, mégiscsak barbár idők voltak. bár ha a KALANDOZÁS (=rablás, gyilkosság, pusztítás) szót kicsit elemezzük, az tiszte fides retorika...

Szimba 2011.02.07. 10:49:59

@manyike:

Én már reggel elmondtam az évértékelő beszédem. Velős volt és tömör. Aztán elővettem a sebtapaszt.

Szimba 2011.02.07. 10:50:43

@manyike:

Én már reggel elmondtam az évértékelő beszédem. Velős volt és tömör. Aztán elővettem a sebtapaszt.

Szimba 2011.02.07. 10:51:35

@manyike:

Én már reggel elmondtam az évértékelő beszédem. Velős volt és tömör. Aztán elővettem a sebtapaszt.

Szimba 2011.02.07. 10:53:31

Ha ismét megjelenik az a kis vírus, amit Klapkának neveztem el, inkább kikapcsolom a gépem:-(((

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.07. 10:54:50

@inreallife:
Nem kell kérni.
Tiszta üzlet, jó barátság.
Elcserélhetnénk a VIII. kerületre például.
Nekik lenne kolbászfesztivál.
Nekünk is lenne Shinatown...

ssi 2011.02.07. 10:57:23

@Szimba: 3 tapasz került rád reggel? a macskád volt a nézőség? nem jóslás, csak megfigyelés, de T.G.-t így szeretjük, így is :-)

@a-kis-herceg: a múltból csak a szépre emlékezem? - az 1010 évesből is?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.07. 10:58:31

@simonmondja.:
Práter utca - Hűmm..
Molto bello, sinor Kolompáré.

A Nyúl éve a Práter utcában.

lüke 2011.02.07. 11:12:52

@Hepci:
nincs itt cambrigde, ö az álomfejtö

lüke 2011.02.07. 11:16:20

@manyike:
nekiis csak Baden-Powell réséböl jutott eszébe ,hogy te emlékeztetted
légy résen:)

ssi 2011.02.07. 11:18:06

"Mire érdemes figyelni Orbán országértékelőjében?"
www.origo.hu/itthon/20110204-orban-viktor-orszagertekelo-beszed-2011.html

@lüke: résnyin leszek :-)

lüke 2011.02.07. 11:18:45

@manyike:
hát...
multifaktoriális oka van, miért kell
kéne egy listát csinálni, ahova mindenki felírhatná az okokat,tudod mennyi jönne össze

lüke 2011.02.07. 11:20:53

@manyike:
nekem a réslámpa jut szembe- szemészet-
de nektek nagyon szárnyal a fantáziátok:))))))))

lüke 2011.02.07. 11:23:27

@simonmondja.:
hmmm nyóc év nyócker,nem bírnátok brókerek

a-kis-herceg 2011.02.07. 11:27:45

@manyike: miért? két időszak volt amikor modernizmus volt...

Mátyás. de ő "csak" követte az olasz humanizmus divatját, és ezzel Európában a legelső volt...

DUALIZMUS. akkor meg a magyar paraszt és az osztrák igazgatás dualizmusa jó párosításnak bizonyult...

Szimba 2011.02.07. 11:29:10

@manyike:

Csak egy, de az igazán felér hárommal. A macska nem bírja a vért látni. Becsukta a szemét, azóta is úgy van. Alszik a drága.

Milyen résekről beszéltek már megint????
A nyílásokat be kell zárni, ezért találták fel a nyílászárókat!

lüke 2011.02.07. 11:32:24

@Szimba:
arról nem beszélve- orvosi tapasztalat- ha záró eszközt tesztek bele hosszabb idöre ,elgennyesedik
ld. idegen testes sarjadzás
cave nyilászáró, az a szemellenzö:)

nyünyüge 2011.02.07. 11:34:36

"Szalai Annamária: a demokrácia létét kérdőjelezi meg, aki a Médiatanácsot bírálja"

Pont ezért aggályos a médiatörvény! Mert igen sajátos jogérzékű emberek is lehetnek az alkalmazói között.

nol.hu/archivum/20110207-matol_egyeztetnek_brusszelben

Szimba 2011.02.07. 11:36:19

@lüke:

Á! Értem. Egyik ismerősöm csak az aranyíból készültet tudja elviselni.
És akadt egy kolléganőm régebben, akinek az orvos kb. 10 évig nem cserélte... a nyílászáróját. Szegény már annyira beteg volt, hogy borzasztó, és hiába kezelték reumára, meg mindenféle vesebetegségre, nem gyógyult. Végre aztán akadt egy doki, aki rájött, hol a baj.
Utána mindjárt lbeszerzett egy szeretőt is!:-))

lüke 2011.02.07. 11:36:35

vicces , a wikin nincs meg magyrul
de.wikipedia.org/wiki/%C3%96sterreich-Ungarn
3,5 M-n vándoroltak ki, annyira jó volt!

lüke 2011.02.07. 11:38:45

@Szimba: tudjuk
volt egy betegünk , epemütéten esett át nem tudták mitöl lázas
rájöttünk!
elvileg minden mütét elött, minden idegen testet ki kell venni

ssi 2011.02.07. 11:45:05

márciusra ígértek mozgolódásokat: pl. civilek, szocik, szakszervezetek, volánosok stb., - az élet viszont zajlik

velemenyvezer.blog.hu/2011/02/07/matolcsyek_szurrealis_nyilatkozata?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

"minden jelenlegi szereplőből elegünk van. Számukra - igen, nekem is - vonzó alternatíva lehet egy hangzatos ideológiákat nélkülöző, az ország gazdasági helyzetének javítását megcélzó józan, normális hangvételű párt"
varanus.blog.hu/2011/02/07/meddig_tart_a_matolcsyzmus?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

"Egy üres papírlapot elővéve nekikezdeni alkotmányírásnak – az előzmények, tapasztalatok és minták igénybevétele nélkül ... ilyesfajta (akár külföldi mintára történő) újítások azonban időigényes kutatómunkát igényelnek ... " helyette a lakosság bevonása?!
mandiner.hu/cikk/20110207_alkotmanytervezet

@lüke:
mennyi jönne össze? - fekvő 8-as?
van, akinek a fantáziája, meg az álmai színesek, van, akinek az élete :-)

@Szimba: konkrétan nem én hoztam elő a rés-t, csak általában résen vagyok

@a-kis-herceg: vagyis építsük a jövőt a jelenben a múlt tanulságai nyomán - s mindent a megfelelő arányban, helyén kezelve?

este folytköv :-)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.07. 12:01:43

index.hu/gazdasag/magyar/2011/02/07/negyvenezer_jogfenntarto_nyilatkozat_erkezett/

"a vártnál jóval többen nyilatkoztak arról, hogy nem önszántukból, hanem a törvény következményeitől, a munkahelyi elbocsátásoktól, a szolgálati idő és a már meglévő megtakarítások elvesztésétől félve, kényszerből léptek vissza a privát nyugdíjrendszerből az államiba."

Az általam vártnál meg jóval kevesebben!

Szimba 2011.02.07. 12:04:53

@manyike:

Ez akkor most nem valami disznóság?

Szimba 2011.02.07. 12:06:32

@a-kis-herceg:

Az melyik része a disznónak?

cambridge.on 2011.02.07. 12:06:44

@lüke: Leticia a szakértő ebben a kérdésben.
Ő még jósolni is tud, én csak politikai jóslásokba bocsátkozom.
Kisebb a tévedési lehetőség.

Szimba 2011.02.07. 12:09:49

@cambridge.on:

Paragrafusokból jósol?

--------------------
Én is, én is akarok alkotmányt írni!!!! Ha nem is lenne jó, de legalább mulatságos lenne, az biztos!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.07. 12:37:39

@vinczej: És felvetődik a kérdés, hogy Selmecziék a KEHI-ellenőrzéssel nem a manyup portfóliókat akarják kicsemegézni, hogy a "rebellis maradóknak" csak a portfóliók hulladéka maradjon? (Hulladék: Nagyobb kockázatú, kisebb hozamú)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.07. 12:39:26

@nyünyüge: jó virsli és párizsi nélkül sincs demokrácia. Forradalmat üstöllést! Ez lesz a hipermarketforradalom, a végén természetesen Csányi lesz Bonaparte, jutalmul a rémes Pick virslikért, amikre remekül csúsznak a rettenetes teleki borok.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.07. 12:50:55

Bakács besettenkedett a Tescóba, hogy felerősítse a demokrácia iránti aggódásban elvéznult testét

velvet.hu/blogok/gumicukor/2011/02/07/bakacs_tibor_settenkedo_teliszalamit_lopott_a_tescoban/

lüke 2011.02.07. 13:01:36

@manyike:
szerencsére nekem csak az életem,ezért nem is tudok semmilyen poltikai párttal azonosulni

lüke 2011.02.07. 13:04:16

@cambridge.on:
már hiányoztál:)
újévkor ólomöntés+ jóslás szokás a német nyelvterületeken, a LIDL -ben is szokott lenni ilyen szett , MO-n betiltották
a szószerint vett § szerint

lüke 2011.02.07. 13:08:16

@Hepci: :))))))))
ez igaz,
egyik családtagom szószerint igy jellemezte a szabadságot, na meg a szög, ami mérnöki pontosságú: van feje, meg hegye

lüke 2011.02.07. 13:09:51

@vinczej:
nem a szerencsétlen maradók ellen megy -sok kevés pénzü fiatal maradt benne-
a MNYP tulajdonosai ellen

lüke 2011.02.07. 13:10:51

@Szimba: :)
onnan sokat, sokan jósolnak manapság

lüke 2011.02.07. 13:12:38

@Hepci:
bravó,már tescos kifli nem is kelendö?

porfelhő 2011.02.07. 13:16:50

Magyarországon Orbán V. vezette be az évértelés hagyományát 1999-ben. Abban kifejezetten egyedülálló, hogy ellenzéki vezetőként rendre minősitette az ország állapotát.

Ma állitólag erről fog beszélni:

A miniszterelnök szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: Orbán Viktor beszédében sorra veszi majd az elmúlt év legfontosabb eseményeit, értékeli az ország és az emberek helyzetét, valamint "azt az eddig közösen elvégzett munkát, amelynek a célja az, hogy átszervezzük és megújítsuk Magyarországot, hiszen a terveink szerint 2011 Magyarország megújulásának éve lesz". A kormányfő ezért is választotta a "Magyarország megújul" címet "

www.stop.hu/articles/article.php?id=817764

porfelhő 2011.02.07. 13:25:56

Orbán Viktor még egyszer februárban tart "évértékelő" beszédet.
Gyurcsány Ferenc is megörvendeztet bennünket egy évértékelővel."

Hm. Csupa izgalom lesz a februrár! /is/.:))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.07. 13:28:35

@lüke: azt nyilván betolta a pénztár felé félúton, a szalámit szerette volna a parkolóban. Otthon meg ivott volna rá Dankó Pistát, azt előző nap csórta egy Matchben.

Szimba 2011.02.07. 13:36:04

@Hepci:

Ezen akkorát röhögtem.
Azóta sem tudok észhez térni a hírtől.
Szegény Settenkedő Lajosom nem párizsit vagy kenyeret lopott éhségében, hanem egy egész rúd téliszalámit.

Höhö! Hozzá egy kis zöldpaprika, meg Bords Eve margarín, az sehol???

Szimba 2011.02.07. 13:38:18

Az alkotmányba első pontok közé bevenném, hogy aki politikus évértékelőt merészel tartani, azt kövezzék meg, kössék lovak után a lábánál fogva, száműzzék Gambiába.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.07. 13:38:50

@Szimba: osztrák vajat vitt, bedugta a pöcséhez, de a kihallgatás közben ráizzadt...

porfelhő 2011.02.07. 13:39:22

"Látszat, kormányzás: Miről kéne beszélnie Orbánnak.

Orbán Viktor 2010-es választási programját munka, otthon, család, egészség politikája köré építette. A Nemzeti Ügyek politikája elég nagy terjedelmű program /95/ oldal, konkrétumokat nem igen tartalmazott. Az akkor még ellenzéki pártként működő Fidesz nagyratörő ígéreteket tett."

hirszerzo.hu/belfold/20110207_orban_viktor_evertekelo_kellene_beszelni#rss

Hm. biztosan elhangzanak most "szóvirágos" mondatok, is, mint mindig.:))

Szimba 2011.02.07. 13:40:26

@Hepci:

Egy 10 e Ft körüli vörösbort meg a nadrágzsebében rejtett el, mert nem csupán éhes, hanem szomjas is volt.:-))
A palit azonnal törölném mindenféle újságírói címjegyzékből, akárhol is tartják nyilván.

(Lehet, csak bárcája van, nem újságíró igazolványa.)

Szimba 2011.02.07. 13:42:21

"munka, otthon, család, egészség" - Vazze Viktor, ebből nekem kettő is hiányzik. Monnyá le!

porfelhő 2011.02.07. 13:44:37

Hm. ahogy átolvastam a kommenteket a ma délelőttieket, mit mondjak, "igazi politikai blog"?! vicces.:))))))))) de jó.?.))))))

Szimba 2011.02.07. 13:45:38

@lüke:

Féltek, hogy megesszük, aztán ólommérgezést kapunk.
Vagy puskagolyót öntünk belöle.

lüke 2011.02.07. 13:51:57

@Hepci:
kilósat?
@Szimba: :)

mikor beszél OV?
csak azért, hogy up to date maradjak

Szimba 2011.02.07. 13:54:08

@lüke:

15 órakor állítóléag.

porfelhő 2011.02.07. 14:01:45

Orbán ráér, a Fradi nem.

Kubatov Gábor fideszes pártigazgatóval, az egyesület elnökségi tagjával üzenhette meg a kormányfő a labdarúgóklub skót befektetőjével, hogy júniusig várjon türelemmel, és finanszírozza a ferencvárosi futballt. McCabe kiszállna, de nem talál vevőt, Demjánnak se kellett a Fradi."

www.stop.hu/articles/article.php?id=819917

Futballklubot bedönteni Magyarországon se jelent sok jót, kockáztassa a Fidesz, ha meri. A STOP információi szerint Orbán Viktor miniszterelnök Kubatov Gábor fideszes pártigazgatóval, az egyesület (tehát nem a futballcsapatot üzemeltető zrt.) elnökségi tagjával üzent vissza McCabe-nek, ha egyszer majd pénzt akar látni belőle, akkor a tavaszi idényben még állja a klub költségvetését"

Nagyon jó.:) üzenet jön, üzenet megy:)

a-kis-herceg 2011.02.07. 14:51:47

@porfelhő: ;)

pedig most lendül a magyar foci? most akar kiszállni felszálló ágban? nagyon skót... de mi huszárosan megzsaroljuk...

panelburzsuj 2011.02.07. 15:01:10

@Szimba:

Rended sincs, mi?

Monnyon le - a macskád!

lüke 2011.02.07. 15:05:12

@lüke:
a medve börére elöre nem kommentelünk

lüke 2011.02.07. 15:07:44

@lüke:
arról nem is beszélve, hogy a mi börünkre megy

Átverés! 2011.02.07. 16:07:01

Országértékelés. Mill.Park 2011.febr.7-én 15 óra.

Bagi-Nacsa kabaré.

ubul2000 2011.02.07. 17:34:11

@jjulie: Köszönöm at elismerést. Nyilván akadémikus a feltételezés, de ha Messi a Madridban játszana - fordított lenne a helyzet. De ma ennyivel jobb a Barca, csak gratulálni tudok. Komolyan.

2011.02.10. 10:23:38

a lakiteleki gyilkosok anyja kijött a házából és elmondta, hogy ő nyolcgyerekes (a képen vályogház állt és egy nem-napbarnította nő)
Nahát akkor kérem szépen, ezek a norvégok voltak már megint

Magyarországon éveken belül valóban krízis lesz:

1. eset: A cigányság gyermekszaporulata miatt bedől a gazdaság, nem megoldható a segélyezés és a közmunka. Rablásból fogják fenntartani magukat, aminek a fehér ember issza meg a levét.

2. eset: etnikai népcsoportként, több milliós kisebbségként saját államot akarnak, aminek az eredménye, hogy az EU népszavazást ír ki a Közép-Európai romák számára új állam alakításáról. A fő megyéket Magyarország és Szlovákia veszti el.

3. eset: A tömeges gyilkosságok nyomán egy fegyveres polgárháború bontakozik ki, ahova százezrek halála után úgy dönt az EU, hogy bevezényeli az európai hadsereget rendet tenni.

A baj az, hogy a cigány bűnözők, akik nagyobb számban vannak a most még többségi magyaroknál, könnyedén jutnak fegyverhez.
süti beállítások módosítása