Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
14:42

Egy politikusi beszéd önmagában, politikai környezetéből kiszakítva általában érdektelen, szinte lényegtelen epizód. Kivételről legfeljebb akkor lehet szó, ha a benne szereplő gondolatok eredetisége, esetleg az előadásmód különlegessége miatt mégis kiemelt jelentőséget kap. Orbán Viktor mai szónoklata kapcsán ilyesmiről nem beszélhetünk: egy „politikai veterán”, ahogy a miniszterelnök – nem ok nélkül - magát definiálta, már csak nagyon nehezen képes meglepni a publikumot, a közönség tudja, hogy mire számíthat, és általában nem is kell csalódnia. Így történt most is, legfeljebb annyi kiegészítéssel, hogy a miniszterelnöki szöveg a tartalmi minimalizmus miatt a szokásosnál is erősebben épített a meggyőzés klasszikus retorikai elemeire, s a kettő kombinációja minden idők egyik legunalmasabb, tulajdonképpen egyetlen gondolat körül körbe-körbeforgó orbáni beszédét eredményezte.

(Fotó: Facebook)

Nem szeretnék azonban elmerülni a beszéd részletes elemzésében, mert ez a szöveg önmagában tényleg nem alkalmas, nem érdemes az aprólékos vizsgálatra. Sokkal fontosabb annak felismerése, hogy milyen szerepet tölthetett be ez az előadás a kormány  politikájában: Orbán Viktor ugyanis ezzel a mai fellépésével elkezdte az ígért kiadáscsökkentő intézkedések (amelyeket a politikai vitában hol reformnak, hol megszorításnak neveznek) adagolását. A kormányfő a beszéd elején azt ígérte, hogy „világosan, kendőzetlenül és köntörfalazás nélkül kell beszélnünk a jövőről”, valójában azonban ma még csak az előhangolásra, a keretezésre, a lassú kibontásra került sor.

A szövegből ugyan tényleg semmi konkrétum nem derült ki (ez nem is volt célja), de az azért világossá vált, hogy a kormányfő megítélése szerint hamarosan veszélyes és súlyos döntések bejelentésére kerülhet sor. Orbán Viktor hosszú perceket szánt annak sulykolására, hogy a fejekbe ültesse, miért lesz szükség Magyarország megújítására, azaz valójában miért indul el a kormány a „fájdalmas” intézkedések irányába. A beszédnek ezen a pontján időnként már Gyurcsány Ferenc 2006-os retorikai "reform-heroizmusa" köszönt vissza: a „megújulás a régi és az új harca” mondatrészhez nagyon hasonlóakat például több gyurcsányi szövegben is találhatnánk. Ám ebből a szempontból sem a beszéd, hanem majd a teljesítmény és annak fogadtatása számít: ami nem jött össze Gyurcsánynak, Orbánnak - ma még így látszik - akár sikerülhet is.

Ebből a mai fellépésből tehát megtudhattuk, hogy a kormány most már valóban nem halogatja tovább a változtatásokat a költségvetés kiadási oldalán, s az is világossá vált, hogy ezzel kapcsolatban Orbán Viktor maga is komoly politikai kockázatokkal számol. Elnézve az esti beszélgetős-elemzős műsorokat, az is egyértelmű, hogy az értelmezési küzdelem már gőzerővel zajlik, gondolatmankók repkednek mindenfelé arról, hogy kinek árt, miért jó és mire kellenek ezek a lépések.  S bár azt gondolom, hogy a beszéd önmagában nézve Orbán Viktor egyik legkevésbé sikeres előadása volt, olyan, amelynek fordulatai minden bizonnyal egy-két napot sem élnek meg a közbeszédben, könnyen lehet, hogy később, a már megtörtént tavaszi események ismeretében újraolvasva sokkal fontosabbnak, egyfajta határkőnek tartjuk majd. Most azonban egyelőre nem tehetünk mást, mint a tudatlanság fátyla mögül várjuk a mainál fontosabbnak látszó következő fordulót, a jövő hétfői parlamenti vitát, ahol a kormányfőnek már egy sokkal nehezebb környezetben kell megvédenie egyelőre csak körvonalakban ismert átalakító programját.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr972644469

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Miniszterelnök szerepálma 2011.02.09. 07:52:06

Egy évértékelő beszéd után szokványos színjáték, hogy az ellenzék képviselői elmondják, hogy miért volt borzasztó a beszéd (meg itt), míg a kormánypárti politikusok azt magyarázzák, hogy miért volt ugyanaz telitalálat és tökéletes leírása az orszá...

Trackback: Magyarország, szegényország 2011.02.08. 13:17:25

El kell döntenünk, hogy szegénységi bizonyítványt, esetleg bárcát, netán diliflepnit igényeljünk az EU-tól. Mindháromból bőven lehetne osztogatni mind az elmúlt húsz év döntéshozói, mind pedig a szavazópolgárok között az arra érdemesek számára. "...

Trackback: Sértődés ne essék! 2011.02.08. 13:16:26

Ötvenszer szólt be 12 perc alatt az Európai Parlament képviselőinek Orbán Viktor. Hogyan fordította volna le üzeneteit egy igazmondó tolmács? Hogyan szól ugyanaz az üzenet az Európai Parlament épületében és hogyan szólna egy falusi kocsmában? Párhuzam...

Trackback: Orbán Viktor generátor 2011.02.08. 13:15:30

Hogyan írjunk bele 100 + 1 bullshitet egyetlen húszperces felszólalásba? "Az elmúlt 20 év legnehezebb éve előtt áll az Európai Unió" - mondja Orbán Viktor a lentebbi videón 03:31-nél. Na itt volt az, hogy kiköptem a reggeli kávét :) Aki ed...

Trackback: Orbán Viktor évértékelő beszédéről 2011.02.08. 12:24:05

Körülnéztem, elolvastam, hogy ki mit gondol Orbán Viktor évértékelő beszédéről. Természetesen mindenkinek igaza van, aki arról ír, hogy a beszéd mennyire semmitmondó volt, én azonban bele tudok látni ezt-azt. Volt ennek értelme...Egyrészt szerintem (má...

Trackback: Orbán-évértékelő – a bullshit-példatár 2011.02.08. 10:28:17

"A megújulás újjászületés, a megújulás küzdelem, a megújulás küldetés." Miniszterelnökünk beszédírói éppenséggel ezúttal sem hazudtolták meg magukat: az idén is jócskán hozzájárultak a magyar nyelvű politikai bullshit-generátorok szöveggyűjte...

Trackback: Választójog a politika szolgálatában 2011.02.08. 10:16:49

Ténytár Egyes országoknak sok olyan állampolgára van, akik a határain túl élnek. Ezen országok különböző megoldásokat dolgo

Trackback: Orbán megint kinyilatkoztatta, hogy mit akarunk 2011.02.08. 10:00:37

Orbán Viktor idén is elmondta évértékelő beszédét. A Fülkeforradalom (FASZ) és az azóta eltelt kilenc hónap óta meg kellett tanulnunk, hogy időről időre ki van mondva, hogy a nemzet éppen mit akar, és úgy egyáltalán, mire adtuk voksunkat 2010 tavaszán....

Trackback: Orbánértékelő 2011.02.08. 09:39:02

Nehéz volt konkrétumot találni Orbán beszédében. Pedig most, kilenc hónap után talán el lehetne kezdeni érdemben kormányozni. Könnyű a most befizetők jövőbeli nyugdíját "nyugdíjvédelem" címszóval eltapsolni. Könnyű egy Schmitt Pált kinevezni,...

Trackback: Fülig, Grosics, Scmitt 2011.02.08. 09:11:34

Reggel, szokás szerint a kanapén fetrengtem, igyekezve többet ébren lenni, mint félálomban és a halott kislányok, kiégett lakások, vízbe fulladt családok megszokott hírblokkjai közt fel-feltűnt Orbán Viktor évértékelő beszéde. Alkotmány meg sok éves el...

Trackback: Mit kezdjünk Orbán beszédével? 2011.02.08. 08:26:56

Orbán 2011 legfontosabb feladatának az alkotmányozást tartja. Ez kifejezetten rossz döntés: egy új alkotmány szükségessége biztosan nem fér rá Magyarország 50 legégetőbb problémájának listájára. (Fotó: Index) Orbán Viktor tegnapi évértékelője megl...

Trackback: Igazság, beszéd 2011.02.08. 03:10:01

p { margin-bottom: 0.21cm;No nem, a Miniszterelnök Úr mai országértékelője még nem az. De megindult az ahhoz vezető úton. Egyfajta hangulat-előkészítés volt. A megszorításokra. A reform szó helyett az „átalakítás”, a „változ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a-kis-herceg 2011.02.07. 15:00:12

első.... jó 5let. tényleg mindegy mit halandzsáznak a politikuszok...

Szimba 2011.02.07. 15:07:46

Elképesztő! Előbb írjuk le, mi a véleményünk, előelemezzünk, aztán amikor jól kifárasztottuk a témát, akkor TG is megírja a véleményét.:-))))

a-kis-herceg 2011.02.07. 15:08:17

www.origo.hu/itthon/percrolpercre/20110207-orban-viktor-orszagertekelo-beszede-2011.html

minden esetre amit a zemberek kérdeznének az nem tűr "video" festéket... érdekes... a legenyhébb: hol a pénz...

TG! reggel és este? erről egy híres 2006-os beszéd ugrik be nekem...

panelburzsuj 2011.02.07. 15:16:45

@a-kis-herceg:

Azér vonakodik délben meg írni? .... :)

panelburzsuj 2011.02.07. 15:19:54

@Szimba:

Csak csöndesen.

Aki még a szentötséget se tudja hiánytalanul felmondani, az csak ne reklamálja az elemzést, hanem tanulja meg előbb a kátét! :)

munka

otthon

család

egészség

és REND !!!!

a-kis-herceg 2011.02.07. 15:42:49

aki ez alapján a semmitmondó beszéd alapján HISZ (azaz fides) az meg is érdemli hogy nyomorban maradjon...

elég sokszor szerepelt a tyúklopás és megélhetési bűnözés... a jobbik vitorla már nagyon dagadt...

maradt a remény... ha nem sikerül megújulni, akkor visszajön a múlt... :) szóljon akinek ez kamu bejön...

a-kis-herceg 2011.02.07. 15:47:32

huuh basszus. a helyiek kellenek a vízelvezetési árkok ásásához... azt még a tudományos akadémia se tudja merre lejt a felcsúti pálya... ahhoz helyismeret kell. ez kivégezteti a geodétákat? és a légifotózó repcsiket lelövi?

ssi 2011.02.07. 15:49:09

"Három dologról akar beszélni Orbán
A megújulás újjászületés, a megújulás küzdelem, a megújulás küldetés - Orbán szerint sok mindenről szó lesz ma, de végeredményben ezt a három dolgot szeretné mondani."

T.G. szempontjai helyett másé - egyelőre: "mennyire fedi fel a kártyáit ... lesz-e olyan mondata, amire még tíz év múlva is emlékezni fog mindenki? "
www.origo.hu/itthon/20110204-orban-viktor-orszagertekelo-beszed-2011.html

s egy játéklehetőség az elképzelt és a valós beszéd összehasonlításához
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=391721&referer_id=friss

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.07. 15:55:49

A tettek számítanak, nem a szavak.

A szavak csak annyiban, hogy összhangban vannak-e a tettekkel.

Ha igen, az jó, ha nem, akkor legalább megismertük a másik embert.

lüke 2011.02.07. 16:03:01

@Akitlosz:
ugy van!
s ha a szavak s a tettek közt diszkrepancia van ,akkor jöhet az 56-s parafrázis
sokan az elsö szót a másodikkal kiütik:)

sisszi 2011.02.07. 16:05:13

sajnos értékelhetetlen a beszéd. egy óriási nulla. ez elenzékben még ok, de miniszterelnökként nagyon gyenge, sőt soros eu elnökként meg tragédia

ssi 2011.02.07. 16:06:00

@Akitlosz: @lüke: sok embertől (Gy.F., ill. O.V. hívei) hallottam már: olyan szépen beszélt!, de tartalmilag semmit nem tudtak visszamondani belőle, csak néhány "szép" szót

Szimba 2011.02.07. 16:15:30

Elemezném OV beszédét!:-))

1. A megújulás újjászületés (reinkarnálódni büdös magyarok!),
2. A megújulás küzdelem (küzdj és bízva bízzál:-((()
3. A megújulás küldetés. (Adyt olvastunk tegnap este? "Eb ura fakó, Ugocsa non coronat!")
4. A hómező válság képében szakadt ránk, ezért nem vagyunk még a kikötőben. (Qva kapitány! Grönland felé hajózunk?)
5. Lélegeztetőgépünket kapcsoljuk ki! (Dr. Halál című filmet is meg tetszett nézni vasárnap este Al Pacinóval?)
6. Minden kis faluban helyben tudják, mi a gond, ott oldják meg. (Tg, vazze építtesd már fel azt a nyomorú sebességlassító szigetet!)
7. Külföldre szakadt hazánk fiai jöjjenek haza. (Meglenne mindjárt a 10 millión felüli népességszaporulat, de munkát azt hol kapnának? Vagy hozzák magukkal az intézményeket is, ahol dolgoznak?)

Ahogyan nagymamám mondta: "be szépen beszél ez az ember". (De mit és minek? - mondom én)

Szimba 2011.02.07. 16:18:23

@panelburzsuj:

Rend? Az sincs. Takarítás helytt itt netezek.:-(

Szimba 2011.02.07. 16:21:58

@manyike:

Minden magyartanár ebből fogja a szimbóleumot, meg a métafórát tanítani!:-))

Átverés! 2011.02.07. 16:24:17

Nagyon hasonlitott a Bagi-Nacsa ATV-kabaréjához. Igaz akkor SP-ról szólt az ige.

panelburzsuj 2011.02.07. 16:32:50

@Szimba:

Lám-lám ...

A mellényposzt végén is reklámáltam az ötödiket, de ott rosszul elemeztem a rend hiányának okát, és a macskádat biztattam, hogy monnyon le ... :(

sisszi 2011.02.07. 16:33:52

@Átverés!: hahaha nekem is eszembe jutottak a beszéd közben

Szimba 2011.02.07. 16:33:53

@panelburzsuj:

Ember vagy, tévedhetsz!:-))

Szimba 2011.02.07. 16:37:57

Ov beszédének a lényege csak annyi volt, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy a Fidesz megcsinálja

- az új alkotmányt,
- az államadósságot csökkentse,
- és hogy a munkaképesek dolgozzanak.

Utóbbi elhatározás remek, csak azt nem látom, hol van kb. 1 millió olyan munkahely, ahol elég a 8 általános is. Vagy majd a külföldön dolgozó magyarok hazahozzák azokat?:-)
Esetleg elkezdenek piramist építeni az Alföldön?

lüke 2011.02.07. 16:45:54

@Szimba:
ez egy jó ötlet, írd meg neki
Sisiphus mintájára, legalább addig se rendetlenkednek(mint mi)

lüke 2011.02.07. 16:46:30

@manyike:
a tartalom ritka erény

lüke 2011.02.07. 16:51:44

@lüke:
hülyülök:)))))))
Két komment elküldése között várnod kell néhány percet!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.07. 16:56:15

Nem hülyeség. Át lehetne alakítani önkiszolgáló rendszerű bloggá. TG beírja a dátumot, valamelyik törzstag megadja az aznapi témát, a többiek meg nekiállnak csócsálni...

lüke 2011.02.07. 16:58:31

észelnökök,
itt a tuti, mint ök:észböl

MSZP: Magyarország ne erőből vagy sértettségből elnököljön

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=391930

lüke 2011.02.07. 16:59:32

@Hepci:
A megújulás újjászületés
ne is kell, csak kopizni

melus79 2011.02.07. 17:01:13

Azért ez durva.Ezt a semmitmondást,lózung halmot!

Nem tudom mit akar folyton szegény disznóktól,hol az óljukat takarítani,hol levágni,nyugodtan lehet szakmát váltani.Szégyen ez a beszéd egy min.elnöktől.Bár,akiknek szánta,azok úgyis meg lesznek vele elégedve.

Azt meg abszolút nem értem,minek kellett a Facebook-on ez a felhajtás,mert beleolvastam miket kérdeztek tőle,hát nem tudom ki kapott választ a kérdéseire.Minek kérdez,ha nem érdekli?Ez megint az úgy csinálunk mintha...

A kedvencem:"Az ország kilenc hónap után készen áll a megújulásra, s olyan eredményeket értünk el, ami 20 év alatt sem sikerült." - hát ebben legalább igaza van,így visszajutni a kiindulópontba,kevesek "erénye".Gratulálok...

Hát,baromi kíváncsi leszek az elemzésekre,jobbról-balról!:)

lüke 2011.02.07. 17:02:04

népszava isten szava, meg a táncsis alapítványé
www.tancsicsalapitvany.hu/

lüke 2011.02.07. 17:03:12

@melus79:
a disznóölés fénypontja a kolbász töltés, ami majd a keritést
adja

Szimba 2011.02.07. 17:04:07

@Hepci:
TG egyre okosodik. Aztán még azt meri nyilatkozni, hogy nem akar politikus lenni.
OV megíratta a Facebookon a hívekkel az évértékelőt, de TG megelőzte: megíratja velünk az elemzést.

melus79 2011.02.07. 17:05:25

@lüke: Akkor ezért!:)Sejthettem volna,hogy valahová ki akar lyukadni!A rejtett asszociáció!Apám!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.07. 17:09:25

@manyike:

Általánosságban írtam, minden emberre és minden esetre érvényesen.

Szimba 2011.02.07. 17:09:26

@melus79:

A mangalicafesztivált is hirdette? Arra nem is figyeltem.
Magyar disznót a magyar gyomorba!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.07. 17:11:16

"... szellemünk táplálására is szükség van, viszont ennek a szellemnek nyomát sem találjuk alkotmányunkban. A szakjogászok még ellennének az átmenetivel, de az nem a magyarok alkotmánya, hanem szovjet mintára készült, kényszerű kompromisszumok eredménye, amire akkor lehetőség volt. ... "

Húsz év kellett erre rájönni?

:-(

Igaz, még mindig jobb későn, mint soha.

lüke 2011.02.07. 17:15:36

@Szimba:
ezt még a Cigánybáróban is megénekelték- a szalonnnáját-
a jobbiknak tüntetni kellene ellene

ugy látszik (pénz)éhezsek: az egyik kolbászt a másik szalonnát kiált

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.07. 17:16:15

"A mai magyar élet 1956-ra épül, alkotmányunkban azonban semmi sincs erről"

Kétlem, hogy a mai magyar élet arra a két hétre épülne.

Ez csak azt jelzi, hogy a mai hatalom azzal a két héttel akar leginkább közösséget vállalni, az alkotmányban is, ellentétben az eddigi társaságok és pár mai párt 1949-1989-es hagyományaival.

De az 1100+ éves jogfolytonosságot továbbra sem állítják vissza, ezt egyedül csak a Jobbik támogatná.

Nem csak az alkotmány sztálinista gyökerű, de maga a köztársaság is.

Akárcsak a jelenlegi alkotmány a köztársaság is Sztálin akaratából jött létre a magyar nemzeti öntudat elsorvasztása céljából.

lüke 2011.02.07. 17:17:32

@Akitlosz:
ezt az EKA is tudta, csak ez kis probléma volt ahhoz képest hogy a gazdasági hatalmat hogy osszák el,mikor már a politikait elvitték

lüke 2011.02.07. 17:21:05

@melus79:
a lényeget kihagytam:
mi a fübe harapunk

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.07. 17:30:05

"Európa tehát hadat üzent a válságnak, 2011-ben mi is hadat fogunk üzenni az adósságnak. „Ha nem gyűrjük le, ő gyűr le bennünket” – jelentette ki Orbán Viktor. Megjegyezte: az első lépéseket a bankadóval, a válságadókkal és a nyugdíjrendszer megmentésével már megtettük."

Helyes cél az államadósság csökkentése, azonban látni kell, hogy az államadósság csupán egy következmény.

Annak következménye, hogy az állam folyamatosan többet költ a bevételeinél. Ha nem lenne költségvetési hiány, akkor államadósság sem lenne.

Ha a költségvetési hiány továbbra is folyamatosan fennmarad, akkor az államadósság is csak ideiglenesen csökkenthető.

Tehát az idei intézkedésekre van fedezet, az menni fog, de hosszú távon ennek csak akkor lesz tartós sikere és eredménye, ha a költségvetési hiány is csökken tovább.

Persze van más módszer is, azzal is kacérkodnak, de az szintén nagyon rossz megoldás, a pénz folyamatos rontása, elértéktelenítése.

Ez a három dolog, amit nem kell csinálni, költségvetési hiány, államadósság, pénzrontás, és akkor nagy baj nem nagyon lehet, sem a pénzügyekben, sem a gazdaságban.

Bár sajnos talán a világon nincs olyan állam, amelyik meg bírná állni, hogy egyik eszközhöz se nyúljon az általa elszórható pénzmennyiség növelése érdekében.

:-(

De még mindig sokkal jobb hozzáállás, mint amilyen az elődöké volt, akik ezt az adóssághegyet felhalmozták.

ssi 2011.02.07. 17:33:27

@Akitlosz: én is általában gondolom, csak példával közérthetőbb :-)

@lüke: a tartalom megtalálása olyan, mint a kincskeresés?

@Szimba:
a szókimondó költői lelkeké a világ - s az élelmiszeráraktól független
a reggeli ragtapaszt az egyik szemedre raktad? (avatarod!)

ssi 2011.02.07. 17:36:57

utólag ollózok innen-onnan:

Magyar Nemzet
"Balog Zoltán szavait taps fogadta, mikor megköszönte Orbán Viktor kiállását s, hogy a kormányfő nem tűrte el a gyalázkodást, amely az országot érte"
"megújulás ugyanakkor újjászületést is jelent .. hogy a magyar nép saját képére kezdi formálni a jövőt .. véget vet a sodródásnak .. Ilyenkor mindenki érzi, hogy a nemzet szelleme kiszabadul börtönéből. Ekkor tudtak a népek nagy tetteket végrehajtani, mi, magyarok is emlékezhetünk .. nagy elődök erőt adnak, hanyatlás idején emlékeztetnek, hogy többre vagyunk hivatottak .. magyar szellem ott van minden magyar mozdulataiban .. itt volt velünk, mint egy őrláng, melyből 2010-ben igazi tűz lett .. magyar szellem felszabadított erejével a nemzet újjászülethet .. Ugyanakkor szellemünk táplálására is szükség van, viszont ennek a szellemnek nyomát sem találjuk alkotmányunkban"

hvg
"rengeteg szimbolikus kép, hasonlat .. saját tábornak szól .. főbb üzenetek mindenkinek: erőfeszítést hangsúlyozta .. munkahelyteremtést nevezi a legfőbb céljának, de a sikere is azon múlik majd .. erőteljes nemzeti retorika a politikai ellenfelei számára, legnagyobb korlátját a külföld jelenti, ne hagyjon a Jobbiknak teret .. Ha nem beszél róluk, akkor azt a képet erősíti, hogy nincs ellenzék és a kormány legnagyobb ellenfele a gazdasági és társadalmi helyzet, nehézségek"

királytv
"2010 az összefogás éve volt, 2011 a megújulás éve, 2012 az elrugaszkodás éve, 2013 az emelkedés éve , 2014 pedig a gyarapodás éve lesz .. 2010-ben kiengedtük a magyar szellemet a palackból .. ez nem a magyarok alkotmánya, ezt szovjet minta alapján szerkesztették .. arányos adórendszer .. példátlan egység, amely tavaly összejött .. sikeresen vívjuk meg a küzdelmet, ha néhány dologban ismét elsők lehetünk Európában, mint ahogy az adórendszerünkkel már azok vagyunk .. el kell kötelezni magunkat a jó iránt .. "

atv
"Ez a terv különbözik az elmúlt nyolc év csúfosan megbukott terveitől .. veszély azonban nem múlt el .. elmúlt nyolc évben inkább azt lehetett tapasztalni, hogy létezik bűn, amire a származás, a politikai kapcsolatok felmentést adnak. A világ azonban idén tavasszal a helyére került: a törvénysértésért büntetés, a munkáért pedig tisztességes pénz jár .. francia forradalomhoz hasonlítja, miken megyünk éppen keresztül .. mi nemzedékünk életében valószínűleg a legnagyobb küzdelem, sorsfordító küzdelem előtt állunk .. Van okunk félni attól, hogy az elmúlt nyolc év vissza akar térni: elszabaduló bűnözés, burjánzó korrupció, rendőrség bevetése békés polgárok ellen, a főváros tönk szélére sodrása, ezektől mind-mind rettegnünk kell. Vállalnunk kell a küzdelmet, nem lapulhatunk meg .. Legfőbb erőforrásunk a tavalyi évben létrejött példátlan összefogás, kizárólag ennek köszönhető, hogy mindössze kilenc hónap alatt az ország készen áll a megújulásra .. Az utolsó, a sorsdöntő küzdelemmel tartozunk önmagunknak, elődeinknek és utódainknak. A megújulást lélekben és értelemben is le kell folytatnunk: végleg el kell köteleznünk magunkat .. ismerjük el saját hibáinkat, és ne legyünk restek kijavítani saját gyengeségeinket"

origo
"négy évre szóló terv csak egy terv, és semmi garancia nincs rá, hogy biztosan sikerül .. Csak a mi közös akaratunk és munkába vetett hitünk adja hozzá a fedezetet .. az utolsó vagy utolsó utáni lehetőség az ország számára .. idei évre kitűzött megújulási cél megvalósításának kulcskérdése az alkotmány .. ország eladósodottsága a legnagyobb probléma .. mindenkinek dolgoznia kell, aki munkaképes .. aki munkaképes, az munkából tudjon megélni .. konkrét intézkedésekről vagy programokról nem beszélt .. az alkalmat láthatóan egyfajta lelkesítésre próbálta felhasználni .. beszéd egészének hangvételére kettősség volt a jellemző. "
www.origo.hu/itthon/20110207-orban-viktor-orszagertekelo-2011-osszefoglalo.html

index
"El kell fogadni, hogy a sikerhez az átszervezésen keresztül vezet az út .. Iparkodjon az elszámoltatási kormánybiztos, mert igény van rá! .. "

s aki szerint közhelygyűjtemény volt ...
holnapiujsag.blog.hu/2011/02/07/2048_orban_viktor_jubileumi_orszagertekelo_beszede

panelburzsuj 2011.02.07. 17:37:26

@lüke:

kolbász, szalonna, fű ...

És "lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér" az nem lesz?

Vagy az új műsor, amelyhez új szpíker kell?

deku82 2011.02.07. 17:42:16

77 éves nagyimmal néztem, és a végén feltette a kérdést:
"miért kellett ilyen sokáig beszélnie a semmiről?"

deku82 2011.02.07. 17:42:16

77 éves nagyimmal néztem, és a végén feltette a kérdést:
"miért kellett ilyen sokáig beszélnie a semmiről?"

inreallife 2011.02.07. 17:46:28

hát a bullshitgenerátor elvackolna a szövegével az biztos....

több célja volt a beszédnek:
1. nehogy másra szavazz, mert akkor visszajönnek
2. dolgozzál
3. fogjuk össze
4. fényezés.

az első az no comment
a második megvolt viktor előtt is, azon merengek, hogy én mindenkinek fizetem a nyugdíjat, de nekem már nem fizeti senki.
a harmadik szintén a csapatösszetartás, kollégám itt nyomta a szöveget, hogy azért kell visszalépni a manyupból, mert össze kell fogni. WTF?
negyedik megint no comment.

az egészben az a legrosszabb, hogy nem bírja az istenért sem elmondani még a féligazságot sem. humbug szöveget nyom a ahelyett, hogy elmondaná, csórikáim azért 16% kulcsos az szja, mert úgy gondoljuk ez elősegíti a termelékenységet, és később ez magával húzza a leszakadókat. a teljes igazságról nem is szólva, azt méginkább elhallgatja.

az a baj, hogy humbugok ellen még érvelni is felesleges. ha azt mondom, hogy ellopták a manyup pénzeket, bedobnak egy ilyen dakota disznótoros szóviccet ellenérvként(!). WTF?

szóval szumma szummárum maradt a: WTF?

ubul2000 2011.02.07. 17:51:30

@deku82: 77 éves nagymamimmal olvastam, és a végén feltette a kérdést: ez minek ír a semmiről?

panelburzsuj 2011.02.07. 17:56:01

@ubul2000:

@a-kis-herceg:

Na, megvan az első önként jelentkező ...

deku82 2011.02.07. 17:56:52

@ubul2000: azt állítod, hogy kamuztam?

ubul2000 2011.02.07. 18:01:08

@deku82: Ilyet én nem állítanék a világért se. Tudomásulvettem, hogy a kormányprogram még késik. De előbb-utóbb csak megtudjuk.

Terniak 2011.02.07. 18:03:58

Én csak azt nem értem, hogy ezért miért kellett a Facebook-os marháskodás...

ssi 2011.02.07. 18:04:46

"Médiablog szerkesztője szerint az online médiának ki kell dolgoznia egy olyan rendszert, amellyel megteremtik annak a lehetőségét, hogy a hozzászólásért fizetni kelljen. A blogger véleménye szerint a minőségi hozzászólásokkal az oldal látogatottsága is növekedhet."
hvg.hu/napi_merites/20110207_hozzaszolas_fizetes

"Samu János, a Concorde makroelemzője: csak célokat vonultatott fel, eszközökről nem beszél .. korántsem azt sugallja, hogy a csőd felé halad az ország, hanem azt, hogy az adósságcsökkentés egy fontos cél .. kedves a piacok szívének.
...
Simonovits András nyugdíjszakértő: 2010-ben, amikor Varga Mihály elszólta magát a svéd modellel, a népszerűségvesztéstől félő Orbán azt találta nyilatkozni, hogy az akkori nyugdíjrendszer 20-30 évig többé-kevésbé fenntartható ..
...
Róna Péter közgazdász: szkeptikus. Ugyanis szerinte az a lényeg, hogy az adórendszerrel a kormány a sikeresebb, tehetősebb rétegeket kedvezményezi ... a GDP 3,25 százalékát kitevő bevételről mond le ... a magánnyugdíjpénztárakból és innen-onnan beszedett pénzekből tömködi be a lyukakat... IMF rendkívül veszélyesnek ítéli az új szisztémát... senki sem beszél .. a leszakadó rétegekről, akik rovására a sikeresebb osztályokat preferálja a kormányzat. Ezeknek a rétegeknek jelenleg nincs politikai képviseletük, de a választások közeledtével egyre inkább időzített bombaként ketyegnek, úgyhogy ha be is jön a kormány terve, azért borulhat az államháztartás, mert az elszegényedő tömegeknek adni kell valamit. Ha pedig nem jön be a kabinet elképzelése, akkor nem pörög fel a gazdaság motorja, és a leszakadók problémája ugyanúgy adott."
atv.hu/belfold/20110207_fullentok_leszakadok_allamadossag_orbant_ertekeltek

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.07. 18:11:38

@manyike:
@inreallife:

Az Orbán beszéd megzenésített - érthető - változata ........
itten....

www.youtube.com/watch?v=Jo6vG3LsXHI

Előkelőek nem vagyunk és pénzünk sincs elég,
és jól se mindig lakhatunk, habár ez illenék,
de új világot építünk mi éhgyomorra is,
s ez a legszebb mesterség.

35 fölött ismerős lehet.

deku82 2011.02.07. 18:12:21

@ubul2000: Akkor csak a véletlen műve, hogy a te nagyid is pont 77 éves. :)
OV nyílván nem akarta elrontani az ünnepi hangulatot konkrét bejelentésekkel...

ssi 2011.02.07. 18:13:02

Millenárison a sajátjai közt a parlamenti beszéd előtt 1 héttel ennyi és ilyen:
"Orbán-beszéd - LMP: Hiányzott a konkrétum a miniszterelnök beszédéből
Orbán-beszéd: A Jobbik szerint képtelenség értékelni
Orbán-beszéd - MSZP: Üres és halogató beszéd"

origo: "Igazat mondott-e országértékelő beszédében Orbán Viktor?"

index: "Mit mondott Orbán, ha nem mondott semmit?"

@Teremszolga: ellenzéken valóságosan átlépni, az embereket virtuálisan bevonni

panelburzsuj 2011.02.07. 18:14:40

@Teremszolga:

Mert annnyira állandósult már a repertoárja, hogy biztos lehetett benne: néhány kérdés, ötlet pont jól fog jönni mutogatnivalónak: a zemberek kérése ...

A Nemzeti Konzultáció forgatókönyve - digitalizálva ... :)

(A meg nem válaszolt kérdések meg kit érdekelnek, amíg a mikrofon nála van? Ahogy elnézem, a "Fidesz-közeli" kommunikátorok annyira nem értik az internetet - főként a "nyomhagyás" és az "interaktivitás" természetét - hogy föl sem fogják, milyen aknákat raknak maguk alá.)

sisszi 2011.02.07. 18:22:45

mikor lesz kész TG elemzése? "igény va rá":)

a-kis-herceg 2011.02.07. 18:24:54

@Szimba: vitya üres fecseje, mint a feje

viszont a te avatarod szimpi... az megéri a figyelmet...

porfelhő 2011.02.07. 18:26:45

Ennek a 36 perces beszédnek miért kellett ekkora felhajtást csinálni. nem is értem!

"Elméleti beszéd volt. Vért, veritéket, könnyeket igért, emellett áldozatokat és tehervállalást kért".

Könnyek anélkül is vannak, és teher is, hogy igéri, meg kéri az Orbán Viktor!.

ssi 2011.02.07. 18:28:27

@sisszi: 323. Országértékelő poszt 5. sora "-, amíg ezeket késő este be nem pótolom" :-)

AkarkiJ 2011.02.07. 18:32:32

ehh, sikerült belenéznem a beszédbe, meg olvasni az online közvetítéseket

"gyönyörű" volt, egy igazi hungaricus-bullshitusz

aztán elolvastam ezt, először röhögtem, aztán pedig sírtam:

holnapiujsag.blog.hu/2011/02/07/2048_orban_viktor_jubileumi_orszagertekelo_beszede?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

Kedves Barátaim, Magyarok, sőt, Magyar Barátaim! Elnök úr, alelnök urak és asszonyok, honfitársak, barátok, nyolcmillió magyar minden emberi kézzel meghúzott határon innen és túl, határok nélküli eszmei-lelki közösségben! Vagy, közvetlenebb hangon, ahogy azt Fülig Jimmy is tette: szervusz nép, szervusz király!

A megújulás küzdelem. Sorsfordító küzdelmet vívunk, a Kétharmados Forradalom büszke, dicsőséges és sorsfordító harmincnyolcadik évében is. Hosszú idő ez, sok víz lefolyt a Dunán, de aki fél a víztől, ne egyen halat, egyébként pedig aki siet, elkésik! (taps)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.07. 18:32:46

@porfelhő:
Amiről nem beszélt, az a bébibummm...
pedighát....
egyenlito.blog.hu/2011/02/07/semjen_afrikaban_vadaszik?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

Semjén Afrikában már cserkészi az orrszarvút.

Mi lesz, ha hazajön a rinocsonttal, és már nem is köll a puja...

ssi 2011.02.07. 18:32:55

@simonmondja.: dúdolós köszönöm :-)

porfelhő 2011.02.07. 18:33:20

Az idei országértékelő beszéd számos képet és idézetet tartalmazott, viszont kevés konkrétumot.

hvg.hu/itthon/2011_orban_orszagertekelo_elemzes#rss

Juhász Attila úgy látja, megmaradt az a nagyon erőteljes nemzeti retorika, ami minden országértékelő beszédben benne volt. A politológus arra is felhívta a figyelmet, hogy Orbán nem foglalkozott politikai ellenfeleivel.
"Ha nem beszél róluk, akkor azt a képet erősíti, hogy nincs ellenzék és a kormány legnagyobb ellenfele a gazdasági és társadalmi helyzet, nehézségek"- véli az elemző, aki arra is figyelmeztetett: lesz még egy beszéd a parlamentben.

"A mostani és a következő beszéd egyik fontos különbsége az, hogy jövő heti értékelésében Orbán Viktor már nem kerülheti meg a kormány konkrét terveit, különösen azokat, amelyek a strukturális reformokra vonatkoznak.
Ez kockázatos lenne, ugyanis azt a beszédet már a piaci szereplők is figyelni fogják. A másik különbség az lesz, véli Juhász, hogy a parlamenti beszédre majd reagálhat az ellenzék, így ott Orbánnak érvelnie is kell majd a kormány tervei és döntései mellett."

Nagyon kiváncsi vagyok milyen lesz a második Orbán beszéd, még ebben a hónapban. :))

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.07. 18:35:44

@manyike: fitnessz - azért azok a régi komcsik tudtak lelket önteni.

porfelhő 2011.02.07. 18:36:46

@simonmondja.:
Nem láttam, nem hallottam, most olvasom a hirekből. Gondolható volt, hogy olyan lesz a Orbán beszéd mint máskor. :))) Afrikában? nagyon jó, Ő ott hallgatta az Orbánt?:))))

a-kis-herceg 2011.02.07. 18:37:37

@melus79: miért ezt elemzik? a nullát nem lehet szorozni semmivel... nulla az eredmény. vagy "mire gondolhatott a vezér?"... ja má ebből kinőttem. ha akar vmit mondja világosan én nem fogok találgatni. úgy is mást csinál, nem mind1 mit mond?

a-kis-herceg 2011.02.07. 18:39:27

@Hepci: eddig is ez volt, ha nem haraxol... csak a népi nyomásnak engedett a Gábor... szerintem ez a komment klub már rég túlnőtt rajta... én mindig mondtam, hogy a kommentek elé nem fontos posztot írni...

AkarkiJ 2011.02.07. 18:41:05

@a-kis-herceg:

bőven elég lenne egy-egy fotó, vagy egy-egy szót kirakni, arra is beindulna a kommentzunami :)

a-kis-herceg 2011.02.07. 18:42:56

@Akitlosz: hát igen... végre 1rtünk. felkarcolom az ajtófélfára...

maga vitya alkotmányozta ezt a szovjet típusút... de biztos a rohadt komcsi ördögök akkor belebújtak... ezért ez a nagy ördögűzés...

a-kis-herceg 2011.02.07. 18:44:46

@AkarkiJ:

én a poszt címét és a képet szoktam nézni... de az utóbbi időben ezek színvonala is nagyot zuhant.

mindkettőnek december volt a minőségi csúcsa, akkor még 1-2-3 posztba is beleolvastam...

TG újra belefásul. feldobjuk? keressünk neki cím és kép javaslatokat? lennének 5leteim...

ubul2000 2011.02.07. 18:46:09

@deku82: Teljesen véletlen, szegény évtizedek óta nem öregszik :)))

álomszép 2011.02.07. 18:47:12

Jesszusom! Jövő héten újra országot értékel az Orbán Viktor!

Újra könnyeket igér?! áldozatot kér!? Már semmi nem elég Neki?! :)))))))

„Ugyanazok a témák köszöntek vissza, amelyekről eddig is beszélt már sokszor: a bagatell bűncselekményekért is jár büntetés, segély helyett munkát kell adni, a gyerekeket iskolába kell küldeni”- sorolja az elemző. Azt mondja, egy konkrétumot mondott csupán a Fidesz első embere, mégpedig azt, hogy az államadósságot csökkenteni kell, de ennek mikéntjére sem tett utalásokat."

Semmi új! hm. teljes a siker.:))))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.07. 18:47:30

@Szimba:

"Ov beszédének a lényege csak annyi volt, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy a Fidesz megcsinálja

- az új alkotmányt,
- az államadósságot csökkentse,
- és hogy a munkaképesek dolgozzanak."

Én is ezt szűrtem le lényegnek.

"Utóbbi elhatározás remek, csak azt nem látom, hol van kb. 1 millió olyan munkahely, ahol elég a 8 általános is."

Miért csak olyan munkahelyek kellenének amelyikekhez elég 8 általános is?

Lassan az új munkavállalók fele diplomás lesz, vagy már az is.

Nem hiszem, hogy a képzettség hiánya miatt lenne magas a munkanélküliség. Egyszerűen mennyiségileg nincs szükség ennyi munkaerőre, azaz darabszámra kevés a munkahely, úgy általában.

De ez máshol is így. Ilyen ez a kapitalizmus, meg fejlődik a technika. Felesleges 100 kubikost alkalmazni, ha egy kotrógép gyorsabban, többet, jobban dolgozik, egyetlen emberrel.

Úgyhogy nem a térjünk vissza a középkori módszerekhez, csak hogy munkaerőre legyen szükség módszert lenne célszerű alkalmazni.

sisszi 2011.02.07. 18:51:09

@manyike: igen olvastam, de már este van:)) meg csak az Orbán beszéd egyik finomságát akartam valahogy beépíteni egy értelmetlen kommentbe: "igény az van rá"

álomszép 2011.02.07. 18:56:05

Hm. "segély helyett munkát kell adni"!

Hol vannak a munkahelyek? Esetleg az egymillió-ból már van "párszázezer" csak a nép nem tud róla?!:))))

a-kis-herceg 2011.02.07. 18:57:13

@simonmondja.:

:)))) nagyon jooo. ollan jókat tucc... (nem ismertem)

Pasztorella 2011.02.07. 18:59:17

Hm. Trendi volt a miniszterelnök úr.:)))

A vizuális megjelenés is ismerős lehetett, hiszen tavaly is pulpitus mögött és nemzeti színű zászlók előtt beszélt Orbán Viktor. „2010-ben is sötét öltönyt, fehér inget s bordó nyakkendőt viselt, amely az államférfiúi szerep megerősítése szempontjából lehet fontos”.

a-kis-herceg 2011.02.07. 18:59:46

@álomszép:

a munkahelyek titkosak. mint a fides program. egyelőre csökken, de minden csökkenést fellendülés követ...

(azért fides csak higgy erősen, és akkor szinte valósággá is válik, felemelkecc...)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.07. 19:02:36

@simonmondja.:

Pujából így is akad elég, pulyából kellene több.

Pasztorella 2011.02.07. 19:04:30

@porfelhő: @álomszép:

"Könnyeket igért az Orbán V." Ti igy is állandóan sírtok, meg "nyafogtok".
Azt tudjátok, ugye, hogy kétharmad van?:))))))))))

. A miniszterelnöktöbbször is említett kétharmadot, megteheti, hogy reális képet fest, nem kell a politikai népszerűségre figyelnie"

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.07. 19:06:21

@Akitlosz: Amindenit. Aszittem a roma szavakban nincs elipszilon.

a-kis-herceg 2011.02.07. 19:07:38

@Akitlosz: 1értek még egy és még egy dologban is veled... zsoltikA mi van? átálltál?

csak nem 1100 éves hanem 1010 éves. a keresztény kormány az előző (Szent István előtti) kormányoktól elhatárolódik V.Orbán kormánya. nem vállal felelősséget a "kalandozásokért" (tudod amikor a nyugati városok "kasszáit és nőit megmentettük" -az enyészettől... a kasszát elhoztuk, a nőket +..tuk, a várost felgyújtottuk...)

álomszép 2011.02.07. 19:10:30

@a-kis-herceg:
Titkosan, majd biztosan feloldják a titkot... és akkor lesz, sok-sok munkahely. "jó lesz" ! fides.... nagyon jó. Na.ja. majd jön a fellendülés. Már korábban megmondta az Orbán, hogy nem sokára jön Mo. "felminősitése".
"Bezony" jön ! "csak" ki kell várni!:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.07. 19:11:26

@porfelhő:

""Ha nem beszél róluk, akkor azt a képet erősíti, hogy nincs ellenzék és a kormány legnagyobb ellenfele a gazdasági és társadalmi helyzet, nehézségek"- véli az elemző, aki arra is figyelmeztetett: lesz még egy beszéd a parlamentben."

Ebben annyi az a lényeg, hogy "véli az elemző".

Emlékszem egy Gyurcsány nevű miniszterelnökre, aki a beszédeiben főként azzal foglalkozott, hogy mit (nem) csinál az ellenzék, a Fidesz, és Orbán Viktor. Szerinte neki az ellenzéknek ezt meg ezt kellene csinálnia, Orbán Viktor a parlamentben szónokoljon, és határolódjon el és ezt csinálja, és azt ne csinálja és különben is.

Végre egy kormányfő, amelyik észrevette, hogy a magyar állam kormányzása a dolga, az ország problémáinak a megoldása és ugyan nem a politikai csatározgatás az ellenzékkel.

Persze az is lehet, hogy teljesen tudatos stratégia volt a Gyurcsány kormány részéről, hogy kormányként is inkább az ellenzékkel foglalkozott, mint a kormányzással, valószínűleg azért, hogy így akartak úgy csinálni mintha kormányoznának, bár nem tudom ki vette be nekik.

Egy kormányfőnek nem az a dolga, hogy az ellenzékét elemezze!
Amelyik ezt teszi, csak leplezni akarja a látszatkormányzását.

hoplita 2011.02.07. 19:12:49

Jó orbánunkviktorunk esmét lenyomta a tutifrankót.....
Rugaszkodunk, emelkedünk....szállunk...?
Milyen anyagot tol a csávó....?:)
Mer' én nem tudom, én megrögzött kocsmabútor vagyok...:D

álomszép 2011.02.07. 19:16:44

@Pasztorella:
És?Mi van?!! Tudjuk, hogy kétharmad van. nem kell mindig mondani.!

"az elszámoltatás kapcsán használt kifejezések: a „viszkető tenyér” és az „igény az van rá” kifejezések nagyon szerencsétlenek voltak, és semmi helyük nem lett volna egy ilyen beszédben."

Te ezt hallottad, vagy olvastad. mit mondott az OV?! röhej.:)))))

panelburzsuj 2011.02.07. 19:17:34

@simonmondja.:

Nincs is.

Romául rajkó a pulya ... :)

hoplita 2011.02.07. 19:20:56

@a-kis-herceg:
Ahogy mondod...
A cigány is örül a rossz időnek, mer' azután mán csak jó jöhet.:DD

álomszép 2011.02.07. 19:21:38

@Pasztorella:
Na. ja. szerintem is trendi volt az Orbán! csak az a baj, hogy semmi konkrétumot nem mondott. "most még sok "szóvirágot" sem használt, illetve kevesebbet! mint máskor. :)))))

hoplita 2011.02.07. 19:22:03

@simonmondja.:
Mi , szittyák az ilyen brokinak nem áruljuk ám el..:)))))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.07. 19:26:12

@a-kis-herceg:

Én megértem és elfogadom, hogy miért olyan alkotmányt csináltak 1989-ben amilyet.

De 1991-1992-ben tovább kellett volna lépni.

Persze a gazdasági problémák akkor még súlyosabbak voltak és szerintem is az a legfontosabb, de azért valóban vannak más fontos dolgok is, nem csak az anyagi javak.

aszekelyek 2011.02.07. 19:29:03

@Szimba: Nekem rémlik valami a mezőgazdaságról is....A vízügyekrúl, még mosolyogtam is magamban, tegnap valaki itt nagyon odavolt túle... De határozottam azt mondta, ...Különben megint állhat a fél ország kötésig a vízben jövőre.... Ott például a z ároktisztitó nagydoktori még se elengedhetetlen és a csatorna építési sem minden lapátolónak, kotrónak. @simonmondja.: A poéy szabolcsi tájszó kérlek....) magyarabb nem is lehet. A purdé az, amire gondolsz:)

álomszép 2011.02.07. 19:29:52

Nagyon "aranyos" a Török Gábor! Bocsánat, elnézést, de nem hagyhatom ki!
Felteszi a posztot, és majd este elolvassa mit irogattak össze a kommentelők!:)))))))))
Ez nem sértés tisztelet! mélységes tisztelet a bloggazdának!!:)))

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.07. 19:30:07

@hoplita:
Ez a titok ?
A pulya az Orbán titkos terve ...

aszekelyek 2011.02.07. 19:31:07

@simonmondja.: Pardon. Macsek beklegeküdt.. . A pulya magyar szó. Volt ilyen fricink a hetvenes években... , emlékszel?

a-kis-herceg 2011.02.07. 19:31:25

@ubul2000:

próbáld meg az olvasást egyedül... vagy felolvas neked? mid nincs hozzá?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.07. 19:31:26

"Az alkotmányozás nem folytatható le addig értelmesen és eredményesen, amíg nem tudjuk, melyek azok az értékek, amelyek iránt a társadalom elkötelezett - jelentette ki Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke hétfőn Egerben."

hirszerzo.hu/belfold/20110207_alkotmanyozas_paczolay

Itt nagyon durva harc várható Orbán és az AB között.

Az biztos, hogy a 2/3-osok nem 100-asok.

a-kis-herceg 2011.02.07. 19:34:14

@panelburzsuj: :))

miért értenék... nem hiszem hogy az Y generáció dolgozna neki...

aszekelyek 2011.02.07. 19:34:44

@melus79: Várd csak meg, mit mond a mi ferink! Az lesz csak az ínyedre való a progresszív, nyugatos halandzsa..:)

kapusedző 2011.02.07. 19:35:05

Hölgyek, Urak!

Megtennétek nekem, a szellemi toprongynak, hogy elmagyarázzátok, mi volt ez a sok bullshit a Nagy Vezér részéről?
Konkrétum semmi, frázisok hegyekben, ááááááááááááá....

Szegény egyre gyengébb...

a-kis-herceg 2011.02.07. 19:35:33

@manyike:

de csak nem rak ide a kommentek elé egy új posztot...

ÚJ témaszámon kellene... így röhejes lesz... pl javaslom a 324-et.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.07. 19:35:48

@aszekelyek: Köszike.
Nem akartam cigányozni. Jó nekem a szabolcsi tájszó is.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.07. 19:35:55

@simonmondja.:

Jól hitted.
Éppen azért mondtam.
Te a pujákat szaporítanád még inkább?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.07. 19:39:08

@aszekelyek: Pulya Frigyes. Rémlik. Meg volt egy Cinege. Keresztségben Elvtárs.

porfelhő 2011.02.07. 19:39:16

@álomszép
Drágám, Te nem tudsz olvasni? hogy két TV. músorba is hívták a Török Gábor! nem ér rá bővebb posztot irni! mit nem lehet ezen érteni.
Egyébként Ő egy kiváló politikai elemző. nem tudod? Ő az, Igen.

:))))))))

aszekelyek 2011.02.07. 19:39:18

@a-kis-herceg: Azt honnan veszed, hogy nyomorog aki Fideszre szavazott? Ha igen, akkor sem miatta.

ssi 2011.02.07. 19:39:38

2011.02.07. O.V. beszéd a Millenárison -> cím nincs összhangban a tartalommal - sokak szerint a "tartalmasabb" beszéd előkészítése, ráhangolódás a rossz hírekre

2011.02.14. O.V. beszéde a parlamentben -> a médiában ezt is évértékelőnek becézik, tévesen, de ekkor várják az igazi reform bejelentéseket, de hogy ez valóban így lesz-e, én sajna nem tudom

a-kis-herceg 2011.02.07. 19:41:04

@álomszép: a fides téma... higgy, bízzz...

lassan jobb lenne a Gyurcsókot miniszterelnöknek... "mukodgy!", vagy a kanálhajlítót vagy a mi a fenéket. de a Pákón is mondani milyen jókat. és a dakota mondások még hitelesebbek is lennének...

hoplita 2011.02.07. 19:41:21

@kapusedző:
Öregszik a nagyvezír....
Tudod, a fülkeforradalam sem fenékig tejfel...az is felfalja a gyermekeit.:DD

a-kis-herceg 2011.02.07. 19:41:53

@aszekelyek:

abból gondoltam, hogy 1000 Ft-ért és egy banánért szavaztak - mint köztudomású...

hoplita 2011.02.07. 19:43:19

@aszekelyek:
Nana...
Ha fizikálisan nem is, agyilag, egy kicsit azér' igen.:))

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.07. 19:43:58

@Akitlosz: Oda nincs szükség rinocsontra.
Van, ami megy magától is.

kapusedző 2011.02.07. 19:46:20

@hoplita: Basszus, ha ez így van, én azonnal lemondom a Kiskegyed előfizetésemet!!:)

ssi 2011.02.07. 19:46:47

@a-kis-herceg:
szertem technikai kérdés, amúgy jó játék, ez a most fordítva,
most olyan fontosnak érzem magam :-) kikerülhetetlenek lettünk :-)

aszekelyek 2011.02.07. 19:46:54

@vinczej: Lehet, hogy PAczolay nem tudja de azért még mások tudhatják... Ami eddig kiderült, hogy elutasították a hazudozással nyerést a választáson. A z államadósság halmozást és elég nagy igény lenne rá, hogy ezeket komolyan szankcionálják is az alkotmányban. HA még kíváncsi valamire Paczolay szívesen elmondjuk. Elég átlátszó kamu. Ha ennyit se fogott fel abból, hogy mi történt Magyarországon eddigre, akkor alkalmatlan is , nem csak kerékkötő. Az előző alkotmánynál meg tudták, mi? Nem szégyelli magát ez a fickó?

álomszép 2011.02.07. 19:48:57

@a-kis-herceg:
Jaj! de aranyos vagy a "fides"-sel. tetszik.:) nagyon jó! Pákó, meg a többi.:) Lehet, hogy mondogatja az Orbán V. meg a fides, hogy "mukogy" akarom mondani működj gazdaság! oszt az meg nem akar működni. :))))))))

a-kis-herceg 2011.02.07. 19:50:56

@hoplita: kicsit szarabbul is olvas... néha félre olvasott...

már nem gyakorol előtte tükör előtt... nagyon elbizakodott. ez a 2/3 átka...

"A győztesek bukásának oka pedig, hogy a csúcsra jutott politikusok és gazdasági hercegek csalhatatlanságuk bizonyítékát látják elért sikereikben." (Salamon Pál)

aszekelyek 2011.02.07. 19:51:00

@a-kis-herceg: Erős neked ez az anyag, le kéne jönnöd róla....

álomszép 2011.02.07. 19:52:53

@porfelhő:
Igérd meg, hogy nem fogsz sírni, most egy kicsit elmegyek!:)
Látod a miniszterelnök igéri a könnyeket! légy erős, tudom, hogy nem a "kétharmad" miatt könnyes sokszor a szemed..))))))))
tudod, rossz után a jobb jön.....vagy nem.:)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.07. 19:54:17

@aszekelyek: "Ami eddig kiderült, hogy elutasították a hazudozással nyerést a választáson."

Jajjj, ez nagyon jó! :-)))

a-kis-herceg 2011.02.07. 19:55:07

@vinczej:

"Nincs nagyobb bűn, mint másokat vezetni, másoknak parancsolni, másokon uralkodni akarni - ahhoz való tulajdon és talentum nélkül." (Széchenyi István)

hoplita 2011.02.07. 19:56:00

@a-kis-herceg:
De tényleg, most komolyan...
Az elmúlt 8 évben Orbán 2 évtizedet öregedett.
Szembetűnő...és ez az amortizáció nem csak külsőleg történt meg.

melus79 2011.02.07. 19:56:47

@aszekelyek: Nem lesz az ínyemre.Azért mert az OV-é egy rakat szart sem ért,miért kéne,hogy a Gyurcsányé tetsszen?

aszekelyek 2011.02.07. 19:58:59

@lüke: Igen de az majd a végén lesz:) Nem a disznótorral kezdjük, mondta. Előbb a hajkurászás, leszomorítás, pörzsölés, cipelés, bontás.. sok forró víz a kopaszra, abálás, darálás, rengeteg dolog van , például a beleket mosni... mielőtt a kolbász kerül sorra....?eg a disznósajt a gyomorba....Ha jól kidolgoztuk magunkat, estére lesz majd kolbász is, hurka is.Sógorom jár disznóvágásra rendszeresen. Ne ermegildo zegna gúnyás meló Oda a fiúk a pusztából valók:)

melus79 2011.02.07. 20:00:19

@hoplita: Egyetértek.Háborogtak,hogy egy külföldi újságban előnytelen fotót raktak címlapra róla,de szerintem előnyöset nem lehet már készíteni.Nem gúnyolódom,nagyon megöregedett.

hoplita 2011.02.07. 20:00:55

@melus79:
Mér-mér...?
Hát még mindig nem tudod, hogy aki Ovit utálja az elqrót szereti és viszont...?
Eccerű ez a világ....legalábbis az eccerűek szerint.:)))

hoplita 2011.02.07. 20:03:23

@aszekelyek:
Én saját kezűleg küldtem már át a másvilágra egy egész kondát az elmúlt 25 évben....mégse zengedezek ódákat róla.:)

melus79 2011.02.07. 20:03:27

@aszekelyek: Mi 19.-én megyünk apósomékhoz disznóvágásra,alig várom már a toros káposztát!:)igaz,hogy csak módjával ehetek a lányom miatt,de egy kicsit muszáj lesz!:)

a-kis-herceg 2011.02.07. 20:04:01

@álomszép:

"Fidesz - Magyar Polgári Szövetség...
1.§ (1) A Szervezet neve: Fidesz − Magyar Polgári Szövetség (a továbbiakban: Szövetség).
(2) A szervezet rövidített neve: Fidesz vagy Szövetség."

a FIDESZ rövidítést nincs joguk használni... se nem demokraták, se nem fiatalok....

a fides mint latin szó: hit+hűség+bizalom. CSAK ez maradt... pont ez tarcsa össze a kisgömböcöt a VAKHIT... és a HŰSÉG=hűbériség... dúl az 1010 éves FEUDALIZMUS...

melus79 2011.02.07. 20:04:34

@hoplita: Küzdök a témával,mióta itt kommentelek,nem bírom se felfogni,se megszokni.Küzdök!:)Hátha egyszer,mégis...:)

a-kis-herceg 2011.02.07. 20:04:47

@álomszép:

ja sz-szel egy esetben használom: fid eszesek...

a-kis-herceg 2011.02.07. 20:06:14

@hoplita:

"ez az amortizáció nem csak külsőleg történt meg"

ő erre azt mondja hogy tapasztaltabb lett...

hoplita 2011.02.07. 20:10:43

@a-kis-herceg:
Ezt mongyák azok is, akik mán vagy 20 éve rodáznak.
De az igényesebb kuncsaftokat nehéz ezzel megfőzni...:DDD

a-kis-herceg 2011.02.07. 20:12:05

@hoplita:

"Minden őrült azt hiszi magáról, hogy normális." (Paulo Coelho)

Balt 2011.02.07. 20:18:30

@Szimba: Hú, 3 dimenziós lett a nemtommi. :))

a-kis-herceg 2011.02.07. 20:18:44

Esztergom +

2/3 kontra 2/3. kinek van igazi kétharmada...

TÉ: "Kíváncsi vagyok, hogy ha a Meggyes családból tegnap telefonon kapott fenyegetésért indítanék eljárást, abban az esetben kit illetne meg a "hivatali" védelem?"

ulrike (törölt) 2011.02.07. 20:19:58

A zországértékeléshez
Azt mondta a ME úr, hogy 2012 az "elrugaszkodás éve lesz".

Eddig úgy gondoltam, 2010-ben kezdésképpen már, aztán 2011-ben is nagyon elrugaszkodtak. Most egy kicsit vissza is kell rugaszkodniuk a media meg a libsik miatt, kik beárulták a nemzetet Bruxellesben.

Most hogy lesz akkor ez 2012-ben, megest rugaszkodunk? Csak úgy 'pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen' miért nem lehet? Valaki elmagyarázná?

A biztonság kedvéért én is köptem 3X, de nem tudom eltaláltam-e ugyanazt a követ, mert már sötét volt. Nem lehet ebből bajom?

porfelhő 2011.02.07. 20:20:43

@Akitlosz:
Hm. Végre egy kormányfő, amelyik észrevette, hogy a magyar állam kormányzása a dolga, az ország problémáinak a megoldása és ugyan nem a politikai csatározgatás az ellenzékkel.":)
Nem mondod? Te már csak tudod.
Nem is csatározni kell, hanem kormányozni kellene végre, nem nagy üres beszédeket elmondani! A gazdaság meg nem akar müködni! nem vetted még észre. ?
Tudod, a fidesz "előre a Gyurcsány-i uton"! még nem tudják pontosan "merre van az előre". De majd megtudják, - gondolom -mert az Orbán V. a különutas gazdaságpolitikájával az "esélyt" választotta.!!!!:)

bariga 2011.02.07. 20:23:35

Úgy tűnik, hogy nem hangzott el semmi elemezni való.
Szerintem lapozzunk.

a-kis-herceg 2011.02.07. 20:27:03

@bariga: az országértékelő-értékelőket is értékelhetjük...

Átverés! 2011.02.07. 20:33:28

Az EUs elnökség hogy lesz megelégedve jelenlegi vezetőjük mai produkciójával?

A megújulás, a munka, az áldozat a tettrekészség, elnézve a nagyérdemű közönséget- nagyon meg kell erőltetni magukat-.

Szónoklatot volt itt kitől tanulni, Marozsán György, Komócsin Zoltán. A helyszín az más volt, rendszerint a futball pályákra volt a nép összecsődítve.A tanácsadói lehet már akkor is éltek.

Átverés! 2011.02.07. 20:33:28

Az EUs elnökség hogy lesz megelégedve jelenlegi vezetőjük mai produkciójával?

A megújulás, a munka, az áldozat a tettrekészség, elnézve a nagyérdemű közönséget- nagyon meg kell erőltetni magukat-.

Szónoklatot volt itt kitől tanulni, Marozsán György, Komócsin Zoltán. A helyszín az más volt, rendszerint a futball pályákra volt a nép összecsődítve.A tanácsadói lehet már akkor is éltek.

aszekelyek 2011.02.07. 20:36:13

@hoplita: Régi ismerősöm, légy üdvözölve!

aszekelyek 2011.02.07. 20:39:24

@ulrike: HA csak nem vagy babonás:)

porfelhő 2011.02.07. 20:42:32

Széllel szemben! Méretes pofont kapott a magyar kormányfő! Orbán szembe megy a német- és francia paktummal."

A múlt hétvégi csúcson az Orbán-kormány által meghirdetett prioritások témája teljesen a háttérbe szorult a jóval radikálisabb változásokat sürgető német-francia javaslatok mögött.
Sorsdöntő, vitákkal és egyeztetésekkel teli hónapok elé néz az Európai Unió: a tét az, hogyan működjenek együtt a tagországok a jövőben, milyen mértékben hangolják össze gazdaságpolitikájukat, mennyire rendeljék alá az önös nemzeti érdekeket a közös szempontoknak.

A kezdeményezés lényege az, hogy a kormányok hangolják össze adó-, bér- és nyugdíjpolitikájukat, közösen szigorítsanak a költségvetési fegyelmen, szabjanak általános érvényű adósságkorlátot, ne próbáljanak egymással szemben a belső szabályozás révén versenyelőnyhöz jutni, hanem azt közösen érjék el a fentiek, valamint a kutatás-fejlesztés és az oktatás együttes ösztönzése révén. Párizs és Berlin szerint ez mindenek előtt az eurózóna tagjai számára követelmény, és így biztosítható az unió jövőbeni gazdasági stabilitása és versenyképességének növelése."

Kétszintű rendszer jöhet létre, amelyen belül a tagországok egy része, a paktumhoz csatlakozók jóval szorosabb egyeztetést folytatnak, olyan közös szabályozókkal, amelyek eddig nemzeti hatáskörben voltak".

www.168ora.hu/buxa/eu-eurozona-orban-viktor-versenykepessegi-paktum-69676.html

Mindez méretes pofonként érhette a magyar kormányfőt, aki két okból is sérelmesnek érezhette a történteket. Az egyik az, hogy hazánk soros elnöki tisztsége ezzel végképp degradálódott, hiszen a mi programunk jelentősége és visszhangja a paktum fényében másodrangúvá vált, ráadásul a szűkebb egyeztető fórumok az egész elnökség értelmét megkérdőjelezik."
Berlin és Párizs elszántnak látszik, és elég számukra, ha az eurózóna nagy része csatlakozik hozzájuk, máris létrejön a "kétsebességes" unió"

Hm. most mi van!?:)

a-kis-herceg 2011.02.07. 20:42:34

@Átverés!:

hát igen. vissza kell vezetni a zembereket a munka világába. ez az elején nehézségekkel fog járni...

mivel vitya nem fejtette ki pontosan mire gondol, ezért fejtsük meg a beszéd valódi üzenetét...

www.youtube.com/watch?v=9oF5HMAryjQ&feature=related

amig TG posztol a kommentjeink elé (amely így: post script lesz csak), addig érezzük jól magunkat

aszekelyek 2011.02.07. 20:47:01

@a-kis-herceg: Mondta, hogy akkor arra volt lehetőség.... de nem jelenti, hogy azóta sincs már másra......Tényleg, meddig is ideiglenes az ideiglenes? !o évig, mint az állomásozása szovjetnek?

porfelhő 2011.02.07. 20:47:44

Csupa izgalom lesz! minden, az unióban is, meg Magyarországon is. "Széllel szembe meg az Orbán Viktor" közben meg hirdetik a megujulás évét.:) Hm.

ulrike (törölt) 2011.02.07. 20:50:16

@aszekelyek: Nem mondod, hogy nem hallottad Miurunk babonával kapcsolatos mondását?

Pasztorella 2011.02.07. 20:53:32

Hm. Fantasztikus! felgyorsult minden.:)
A magyar különutas gazdaságpolitika nemzeti vágtában, az unió meg "kétsebességes" lesz.! hogyan lehet ezt egyáltalán követni,!:)))))) Orbán Viktorna fájhat a feje.úgy gondolom.:))))))

aszekelyek 2011.02.07. 20:59:52

@manyike: Róna úr tud jobbat? Már hogy a tömegeknek..... Mert azt egyik sem tud.... Épp az imént láttam Bauert agresszolgánál , ugyanígy semmit mondani. Meg bírta állapítani, hogy van akinek jó lesz és van akinek nem lesz jó. Ehhez kell ekkora lángésznek lenni? A tömegeknek az lett volna a jó, ha nem teszik rá azt a tömérdek adósságot és ha nem hagyják őket kirabolni a bankoknak.

aszekelyek 2011.02.07. 21:03:31

@ulrike: Ráültél a humorérzékedre? Mi a bánatért írtam volna másként ezt? Pont ezt? :)

sárkányfő 2011.02.07. 21:03:31

@porfelhő:
ez egy nagyszerű, igaz sok évet késett hír. bárcsak minél hamarabb megvalósulna az integráltság minél magasabb fokán. ennek a szar országnak az egyetlen reménye ha brüsszelben döntenek róla, nem pedig az itteni gyáva szar korrupt csak önérdeket néző fasz politikusok.

de jó ilyen jó híreket hallani, ritkaság :)

Pasztorella 2011.02.07. 21:07:37

Orbán évet értékelt! A kormány terve az utolsó utáni esély!
A megszoritások 2014-re vezetnek gyarapodáshoz. !"

No tessék itt is itt van az "esély": hm.

Az idei év a megújulás éve, amikor új alkotmányos alapokra helyezzük az országot, 2012 az elrugaszkodás éve lesz, majd 2013 az emelkedés, és 2014 a gyarapodás éve, amikor kézzelfogható bizonyítékot kapunk arra, hogy érdemes volt az előttünk álló intézkedéseknek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök.

A veszély nem múlt el, ezért szükség van Magyarország átszervezésére. Az egész nyugati világot újabb válságok fenyegetik - állította Orbán. Görögország elhasalt, Írország térdre esett és a spekulánsok újabb országokat méregetnek. Magyarország kívül rekedt az eurózónán - így sebezhetőek vagyunk. Sem a válság, sem az államadósság elől nem térhetünk ki, ezekkel meg kell küzdenünk - fogalmazott. Hozzátette: a válság ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy tiszta lappal induljunk.

A legtöbb gondunk és bajunk forrása a magas államadósság, ezért azt csökkenteni kell - mondta a kormányfő, aki szerint ehhez az kell, hogy Magyarországon mindenki dolgozzon, akinek dolgozni képes."

www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=473123&place=kepnelkulivezeto1

aszekelyek 2011.02.07. 21:09:16

@vinczej: Szerintem is jó. Megvolt mindenkinek a véleménye az "igazságbeszédről" , a letagadott vizitdíjról, amiről kisült, hogy az a naaagy reform.Ezeket határozottan elutasította a szavazók nagy többsége. Ha tetszik, ha nem Karhatalommal lenyomás a torkukon épp fordítva sült el. Morális válság odafent volt. A népek tudták, hol van az igazság.

fontana_X 2011.02.07. 21:12:36

Amerikai Népszava
2011. február 7. hétfő 16:26 | AN

Újabb cigányozás, tyúklopással hülyítés, reflexió az “elszámoltatás” kudarcára, megint egy hadüzenet, most az államadósságnak, ijesztgetés a visszatérő múlttól – egy ki tudja mitől megöregedett, összeszakadt, hitetlen ember beszélt részben a semmiről, részben olyasmiről, amiben már maga sem hisz. Nincs mit tovább rombolni, építeni kellene, az pedig neki nem megy. A legjobbnak az mutatkozik, ha nem lesz ellenállás Orbánnal szemben, mert attól megerősödne, hanem ellenállás nélkül omlik össze a hazugság és a tehetségtelenség rendszere.

nepszava.com/2011/02/magyarorszag/megtort-oregember-hitetlen-beszede.html

Pasztorella 2011.02.07. 21:13:09

Ezért kell az új alkotmány!!

A miniszterelnök szerint olyan új alkotmányra van szükség, amely a magyar szellem megnyilatkozása, élesen elhatárolódik a magyarságot megnyomorító korszaktól, lezárja a múltat, valamint szilárd, végleges alapot teremt Magyarországnak és ezzel biztonságba helyezi a jövőt.

A kormányfő úgy fogalmazott: a jelenlegi "nem a magyarok alkotmánya," hiszen szovjet minta alapján készült, politikai paktumok írták és bár "nagyszerű jogászok dolgoztak rajta, de mégiscsak kényszerből született." Orbán Viktor hangsúlyozta: a mai magyar élet az 56-os forradalom alapjára épült, a jelenlegi alkotmányban azonban egyetlen szó sincs erről."

"végleges alapon" "lesz" az ország, felemelkedés, és biztosnság" teljes lesz a siker! hatalmas.!
fantasztikusan jó lesz minden! gondolom.

aszekelyek 2011.02.07. 21:13:50

@porfelhő: Tényleg a süllyesztőben vannak már, sok szót nem érdemes rájuk vesztegetni. Azért csak megértette a t. elemző, hogy a viszkető tenyér kiről is szólt...? Mi a jó fenének emlegetné őket. Előre egy millimétert nem megy tőlük az ország és jól láthatóan ellendrukkerek. Duzzogjanak a sarokban, kedves egészségükre. Nem vesznek részt, akkor nem vesznek részt. Demokráciában azt is lehet. Nem kényszeríti senki őket.

aszekelyek 2011.02.07. 21:20:20

@Pasztorella: Szerinted miért nincs egy árva szó sem %6-ról? Sem a megtorlásokról, sehol? Ez tényleg elég necces.....Mintha mi sem történt volna. MA néztem a célpontot. A scientológusok kiállításán komolyan azt lehet látni, nem csak a holocaustért de a kommunizmus véres rémségeiről is a pszichiáterek tehetnek- végső soron- szerintük. A jókai utcában, a mszp házától nm messze vannak immár...Az EU meg nem áll készen, hogy igazságbeszédet fogadjon el arról, mi is volt európa elég nagy részén a kommunisták idején.Igen sok az anomália ezek körül a dolgok körül. Részemről írják csak bele az alkotmányba, hogy népfelkelés volt, amit a zsarnok, autoriter klikk a szovjettel lövetett és tapostatott szét. Amely klikk a mai napig is tagad és mossa kezeit.

aszekelyek 2011.02.07. 21:26:35

@vinczej: Érdekelne, hogy Paczolay hogyan gondolja megtudni, mik azok az értékek. Esetleg majd ők mondják meg ?

álomszép 2011.02.07. 21:28:26

Füllentők, leszakadók, államadósság!
A miniszterelnök beszédére egy makroelemző, egy nyugdijszakértő és egy közgazdász reflektált.

Ezt emelném ki a cikkből:

A nyugdíjszakértő már nem ennyire megértő, szimpla füllentésnek titulálja Orbán azon mondatát, hogy a kormány megmentette a nyugdíjrendszert. És állítását Simonovits András épp a miniszterelnökkel támasztja alá. 2010-ben, amikor Varga Mihály elszólta magát a svéd modellel, a népszerűségvesztéstől félő Orbán azt találta nyilatkozni, hogy az akkori nyugdíjrendszer 20-30 évig többé-kevésbé fenntartható, emlékeztetett Simonovits, azaz a miniszterelnök vagy most csúsztat, vagy akkor."

atv.hu/cikk/20110207_fullentok_leszakadok_allamadossag_orbant_ertekeltek

Hm. amit az Orbán V. hatalmas sikernek "könyvelt el.":)

aszekelyek 2011.02.07. 21:30:03

@a-kis-herceg: Bolgár úr már megszorító költségvetés mantrát nyomja...Szerintem meg lesz szorítva a sok kamu, nem fizető munkaképes, pénzért rokkantosított és akik nem hajlandóak dolgozni. teljesen mindegy is, hisz bolgár úrnak bármit tesz a kormány, az megszorítás lesz.

aszekelyek 2011.02.07. 21:33:51

@hoplita: Buta vagy! a mi ferink az csak klasszat mond mindig. Csak nem igazat....:) Olyan szépeket senki nem mondott.., meg cifrákat sem.

aszekelyek 2011.02.07. 21:35:35

@porfelhő: Erről is beszélt. Épp most próbálják megmenteni az eurót, mondta.... A 168 óra meg szereti pofozni Orbánt, legalább a lapjukban.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.07. 21:35:38

@vinczej:

Féltik a seggüket.

Egy modern demokratikus államban alkotmánybíróságra semmi szükség sincs.

Közvetlenül választott államfőre ( hogy független legyen a parlamenttől ) felsőházra, ( hogy legyen olyan, aki ellenőrzi az alsóházat, de nem tőle függ, és azért hogy ne teljes párturalom legyen) és népszavazásra, hogy a nép maga legyen a legfőbb kontroll annál inkább.

Az államfő, a felsőház és a népszavazás intézménye szükséges és elégséges biztosíték és kontroll az alkotmányosság betartására.

Akinek egyéni sérelme van az fordulhat a bíróságokra, a legfelsőbb bíróságot is beleértve, illetve Strassburgba.

Magyarországon hagyománya sincs ilyen intézménynek, elég jól megvan nélküle Svájc is.

aszekelyek 2011.02.07. 21:38:28

@fontana_X: ez elég gyönge kis orbángyalázásocska. Erre futja mindössze a nagyon tehetséges amerikai népszarának.....

aszekelyek 2011.02.07. 21:41:21

@hoplita: Ti sem a kajálással kezdtétek, ugye kis kondáska ?

aszekelyek 2011.02.07. 21:42:21

@ubul2000: Akkor neked a Lendvai nacccs..asszony a nagymamád?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.07. 21:43:28

@aszekelyek:

Nem az államadósság halmozást kellene szankcionálni, hanem a költségvetési hiányt. Ha az nincs, akkor államadósság sem lesz.

Valahogy így kellene.

81.§

(5) Az Országgyűlés által megszavazott bizalmatlansági indítványnak minősül, ha az állami költségvetésről szóló törvényjavaslatot a 67.§ (5)- (7) bekezdésben rögzített eljárás lefolytatása után sem fogadja el. A kormány költségvetést hiánnyal nem terjeszthet az Országgyűlés elé.

(6) Ha az Országgyűlés megszavazta a bizalmatlansági indítványt, de nem választott miniszterelnököt, az Államfő feloszlatja az Országgyűlést.

Nem olyan bonyolult ez, eleve tárgysorozatba sem szabadna venni hiányt javasló költségvetési előterjesztéseket.

aszekelyek 2011.02.07. 21:48:09

@melus79: Akkor a hajnali pálinkát se nagyon nyomhatod.... pedig anélkül még nem hallottam disznóvágásról, háznál.:) vagy csak a toros káposztára értek oda? Két szoptatás között disznót vágni..., elég macerás lehet.:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.07. 21:49:20

Aztán ha nem lesz hiány, akkor csökkenni fog az államadósság is.
Ha csökken az államadósság, akkor százmilliárdokkal több juthat másra, vagy lehet csökkenteni az adókat, és így nő az ország versenyképessége, gazdasága.

Akik az eladósításban érdekeltek ugyan nem Magyarország javát akarják.

Akik meg olyan érvekkel jönnek, hogy fejlett, nagy és gazdag országoknak sokkal több adósságuk is van, és mégis bírják még, igazuk van teljes mértékben.

Csak azt nem teszik hozzá, hogy hogyan képzelik elérni, hogy Magyarország is olyan szép nagy, fejlett és gazdag ország legyen.

Mert amíg nincs így addig elég komolytalan pl. Japánhoz hasonlítgatni az országot.

Mivel Magyarország nem Japán, nem is teheti azt, amit Japán.

aszekelyek 2011.02.07. 21:50:49

@Akitlosz: Ráadásul annyit ér, mint a placebo.

álomszép 2011.02.07. 21:50:57

@Pasztorella:
"Görögország elhasalt" mondta az Orbán. Azt elfelejtette mondani, hogy Magyarország a gazdasági világválság idején azért nem hasalt el, mert a Bajani vezette kormány stabilizálta az ország állapotát , hogy ne süllyedjünk a görögök szintjére, "illetve ne a kut-fenekére essünk, hanem megkapaszkodjunk a káván.!

Ezt is el kellett volna mondania.

álomszép 2011.02.07. 21:53:14

"oppá" elnézést, már irni sem tudok.:) Bajnai.

melus79 2011.02.07. 21:55:05

@aszekelyek: Lesz pálinka,szigorúan hp a fiúknak!:)Az elejétől ott leszünk,előző nap megyünk,de én csak az evésben jeleskedem!A másik kedvencem pedig,mikor az abáléból kiveszik a főtt hústt!:)Hú,megyek és eszem kocsonyát,amit ma főztem!Disznó - disznó!:)

További jó diskurzust,én fekszem,kerülget a nyavalya,egy hp tényleg jót tenne!:)
Gábor,epedve várom elemzésed!

Jó éjt mindenkinek!

ubul2000 2011.02.07. 21:55:27

@aszekelyek: ez csak egy kis riposzt akart lenni. Szegény évek óta halott, de furcsa is lenne, ha együtt olvasnánk az ide írtakat, lévén magam immáron 62

aszekelyek 2011.02.07. 21:57:54

@Akitlosz: Ez kevés, mert a szocik 3 akik még szintén , bizalmat szavaztak és hagyták tovább garázdálkodni a fletot a bizalmatlansági indítvány után. Az államfő nem oszlatta fel a parlamentet. Sajnos. Erre ne legyen mód, arra kell garancia. Amikor kiderül, hogy hazudtak és hamisították az adatokat, azonnali bukás legyen de facto és láncon elvezetés.Csőcselék táblával a nyakukban. Semmi sztárügyvédesdi. Meg ítélőtábla, mely szerint nem fontos a cusi perének további szálainak vizsgálata....Sztem komoly átalakításra van szükség a bíróságok terén is.

aszekelyek 2011.02.07. 22:00:59

@ubul2000: Férjem nagymamija 96 évesen távozott és tökéletesen birtokában volt minden képességének. Akár olvasgathatott volna a 62 éves lányával.... Anyósom édesanyja volt.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.07. 22:02:06

@hoplita:

A kettes számrendszerben nincs több választék, csak 0 vagy 1.

Kíváncsi lennék egy olyan adatra, ha nem lenne titkos a pártok jól felfogott érdekei miatt, hogy a pártoknak hány fizető tagjuk van.

Ez mitől nem közérdekű, nem kötelezően nyilvánosságra hozandó adat, mint a vagyonbevallás?

Kiderülne, hogy a pártok csak egy igen-igen szűk rétegét képviselik a társadalomnak.

Ezért sem lenne rossz egy felsőház civil szervezetekkel, szakszervezetekkel, határon túli magyarokkal, nemzetiségekkel, és nem pártalapon választott tagokkal.

Mindig lenne egy olyan törvényhozó testület, amelyiket ugyan nem a pártérdekek mozgatnak, és a képviselőház összetételétől függetlenül kontrollálhatná a törvényhozást.

Hiába mondják manapság, hogy a lakosság hány meg hány százaléka szavaz a parlamenti pártokra, ha konkrét kérdésekről van szó, akkor a népakarat sokszor gyökeresen eltér a parlamenti akarattól, tehát azok ott képtelenek - nem is akarják - a választóikat képviselni.

Nem az a demokrácia, hogy pár száz pártember demokráciásdit játszik az országgyűlésben.

aszekelyek 2011.02.07. 22:07:26

@ulrike: Na jó, most az eccer..., mer szépen kérted:D

CSENDES 2011.02.07. 22:08:37

@hoplita: Olyan régen "olvastalak". Hol voltál?

ulrike (törölt) 2011.02.07. 22:09:01

@Akitlosz: Miből gondolod, hogy a te korábbi nomenklatúrád szerinti felsőház kevésbé retardált lenne, mint azok, kiket a retardált szavazópolgár választ be közvetlenül.

Pasztorella 2011.02.07. 22:09:10

@aszekelyek:
Röviden fogalmazok! Irják bele az új alkotmányba, ha akarják! felőlem beleirhatnak mindent.! :)

ulrike (törölt) 2011.02.07. 22:09:38

@aszekelyek: Tudtam és, hogy lehet rád számítani.

török gábor 2011.02.07. 22:11:03

szolgálati közlemény: hazaértem, elkezdtem nézni :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.07. 22:12:23

@porfelhő:

A különutas gazdaságpolitikának bizony van esélye.

A korábbiról viszont halálbiztosan lehet tudni, hogy mire vezet.

Azt tapasztaljuk már kb. 35 éve.

Azok a közgazdászok, akik olyan elméleteket gyártanak a politikusoknak, hogy de jó is a költségvetési hiány, a hitelből közlekedés, sőt még a pénzrontás is kifejezetten előnyös, nem közgazdasági Nobel díjat érdemelnének, hanem kivégzőosztag elé állítást.

Nem akkor lesz jó nekünk, ha negyedévente idejár az IMF ellenőrizni, meg elszámoltatni, meg dirigálni.

Hanem ha semmi szüksége nem lesz az országnak az ő hiteleikre.

Pasztorella 2011.02.07. 22:14:57

@álomszép:
Azt "elfelejtetted" drágám, hogy Irország meg térdre esett, a spekulánsok meg újabb országokat méregetnek" ! Ennek is biztos a Gyurcsány az oka!!! vagy nem?:) Orbán V. szerint, csak ezt nem mondta ki.:)

CSENDES 2011.02.07. 22:17:57

Kedves Török Gábor!

Nyilván elképzelte (vélelmezte), hogy úgy sem mond semmi elemezni valót a kormányfő, ezért ne is tört ki elemzésben. Azonban a ténykérdés az, hogy egy elemezhetetlen lózung-halmazt, hogyan lehet "elemezni"? Ez lenne a kérdés....

porfelhő 2011.02.07. 22:18:32

Na végre! hazaért a Török G.! engem mindig megnyugtat, ha a "főnök" átnézi a megoldott feladatot, legalább is az enyémet! elnézést, bocsánat!:)))))))))

44 2011.02.07. 22:20:20

Direkt megnéztem az Estét, és nem voltál benne, TG. Holnapra hívtak talán?

Ma egyébként a Századvéges Giró mondott érdekeseket, mindenáron el akarta vinni olyan irányba a beszélgetést, hogy vajon hogyan fognak ezek a reformok lecsapódni a közvéleményben. Pedig az elég sok dologtól függ.

Krekó meg kijelentette, hogy szerinte az alkotmányból a preambulum lesz a legjobban megvitatott téma. Most nem tudom, erről mit gondoljak. Alapjában véve a részletkérdésekben nem lesz változás? Vagy ez lesz majd a kirakat, ami mögött elvész a valódi szakmai vita?

ulrike (törölt) 2011.02.07. 22:20:40

@Akitlosz:
1. Azt akartam mondani, hogy intézményekkel nem lehet a hülyeséget kiküszöbölni, mert a hülyéknek az intézményrendszerük is hülye. És mi sajnos hülyék vagyunk, meg nem is mindig teljesen becsületesek.
2. ha Japánnal nem célszerű minket hasonlítgatni, akkor Svájccal sem. Más a politikai és admin. rendszerük. Ők komolyan veszik saját játékszabályaikat, nem módosítgathatja egy senkiházi kormány összevissza azokat, mert pénzt meg órát csinálni csak komoly emberekkel lehet, a forradalom nem kedvez az ilyen foglalatosságoknak. Meg a handabandázás sem.

Pinchetti 2011.02.07. 22:21:33

Igaza van Viktornak, hogy új alkotmány kell, mert a mostani az a komenyisták műve.
És a Szabadság-szobor helyett is valami új kell, mert a mostanit a kommik emeltették. Kellene helyette valami új, mondjuk egy hatalmas narancs, hogy az ezeréves nemzet összetartozását fejezze ki.
Ja és persze a Rubik-kocka is a kommunizmus találmánya. Legyen helyette inkább egy új Viktor-kocka, amit leleményes logikával úgy lehet forgatni, hogy a Mester arcképéből egy a klerikus oldalra, egy a liberális oldalra, egy a forradalmár oldalra, egy pedig a rendpártiság oldalára kerüljön.
Agyrém!
És megint előkerült a régi érv ("csak a szakjogászok nyafognak, hogy nem kell új alkotmány, pedig kell!"): a szakértelem márpedig nem más, mint komenyista ármány.

CSENDES 2011.02.07. 22:21:34

@török gábor: A baloldal szétszedte a beszédet, de egyáltalán nem tudom, hogy volt-e valamit szétszedni?
Tegyük ezt el a sifonérba?

török gábor 2011.02.07. 22:23:19

@44: olvasd csak el újra azt a mondatot :)

a-kis-herceg 2011.02.07. 22:24:11

@44: mára hívták de nem ment... pedig ollan rövid poszt volt... és konkrétabb mint a ME lózungjai...

porfelhő 2011.02.07. 22:24:32

@aszekelyek:
Duzzogjanak a sarokban":) jaj. de aranyos vagy! Miért szerinted a többségi kormánytól "hány millimétert" ment ment előre az ország? Na. ja "előre a gyurcsányi uton"!:) nagyon kicsi mértékegységet használsz.:)
Ugyan már megmenteni az eurót! ezt meg hol olvastad?:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.07. 22:24:55

@porfelhő:

Az igaz, hogy kétsebességes az unió, de az nem biztos, hogy az eurózóna lesz a nagyobb sebességű.

Ők most nem a nagyobb sebesség miatt akarnak egységesülni, meg szigorodni, hanem mert egyszerűen gagyira sikeredett az eurózóna.

Számomra érthetetlen módon nem követelték meg a tagoktól, hogy továbbra is tartsák be azokat a feltételeket, melyek a belépéshez voltak követelmények.

Így értelemszerűen nem lehetséges egy erős eurózónát fenntartani, de ezt lehetett pontosan előre is látni, tudni.

Az lehet a dilemma, hogy ha szigorúak lennének és kirúgnák a zónából az alkalmatlan államokat, akkor kevesen maradhatnának benne.
Így meg, hogy nem szigorúak, sőt kifejezetten felelőtlenek nem sokat ér az egész.

Nem a semmiből teremtett sok százmilliárd eurós alapokkal, nem hitellel kell biztosítani az euró stabilitását, hanem a felelőtlen pénzszórás, az adósságnövelés megszüntetésével.
Amelyik ország erre nem hajlandó, vagy nem képes nem lenne a zónába való.

Az euró csak azért lehet erős és nagy presztizsű, mert a többi állam is hasonló közgazdász politikát folytat.

Még a békebeli magyar pengő 1938-ig is sokkal erősebb és stabilabb pénz volt, mint ma az euró.

CSENDES 2011.02.07. 22:26:40

@Pinchetti: Igen,szabadságharc, szabadságelvek, mindenkit lecsukunk, aki nem tetszik nekünk, sőt megfigyeljük az ellenállókat (másként gondolkodókat), s őket is lecsukjuk...

porfelhő 2011.02.07. 22:27:16

@ulrike:
Mit mondjak! ha mindent összeszámol, összeolvas a "főnök"! biztosan kapot egy hármast.:)))))))) gondolom. na. jo. legyen kettes.:))))))

jjulie 2011.02.07. 22:27:48

na, mizu, a viktor ma bőségesen szórta a takarmányt a nyájnak?

porfelhő 2011.02.07. 22:30:19

@sárkányfő:
Aha. Igen. valóban jó ilyen hireket hallani! :)

a-kis-herceg 2011.02.07. 22:31:58

@CSENDES: az értelmiségiek ellen voltak koncepciós perek, amikor a lehetetlen ötéves terveket a vas+ acél és bányák országát "szabotálták" a mérnökök, kiderült, az elvtársak szemfülesek voltak... főleg azokról derült ki mindig, akik az elején is mondták, hogy szakmai lehetetlenség...

CSENDES 2011.02.07. 22:32:25

Nos, ma már meg sem mertem (akartam) hallgatni nemzeti együttműködésünk vezérét, mert már elegem van a hülyeségekből. De totál. Nincs ezen mit elemezni. Jó éjszakát!

porfelhő 2011.02.07. 22:33:04

Nem is értem?! már hazaért a Török Gábor! és nem tett fel a posztra fotót! Pedig sok van a neten, ahogy Orbán Viktor értékeli az országot!:))))))) Ja. a multkor meg cserélgette is a fotókat?!:))

a-kis-herceg 2011.02.07. 22:35:30

@jjulie:

"A nyájban nincs kétely, és a nagyobb tömeg mindig a jobbik igazság birtokosa - de a nagyobb katasztrófák is benne gyökereznek." (Carl Gustav Jung)

porfelhő 2011.02.07. 22:41:24

@Akitlosz:
Hm. Neked mindig igazad van. most is.:)

ssi 2011.02.07. 22:41:50

@Akitlosz:
- a közgazdászok elmélkednek, a politikusok meg hallgatnak rájuk?
- amúgy elég komoly szakma, s úgy sejtem, Te nem ezt választottad, de kedveled a kemény szavakat
- érdemes tanulmányozni pl. a vagyonnyilatkozatokat ... sokan jelentős vagyon, megtakarítás mellett is jelentős hitelt vettek föl - s ez nem véletlen

ulrike (törölt) 2011.02.07. 22:42:11

@44: Szerintem nem kell emiatt annyit aggódnunk. Mindenki tudja, hogy a preambulum pl. azért kell, hogy a kutyák, kik abortusztilalom, szentkorona, vasárnapi boltbezárás, meg egyéb dolgok miatt csorgatják nyálukat, megkapják a maguk csontját. Míg ezeken rágcsálódnak, addig a gazdi eltudja gyorsan rendezni a fontos dolgokat. Az ebek közben meg boldogra fáradnak, ráadásul még a foguk is tisztulhat egy kicsit.
Egy ekkora tömegpártnak minden rétegét ki kell szolgálni igével. Főleg azokat, kik azt be is veszik. Ezek a mutatványok jórészt nekik szólnak.
Finoman, de hűtötte is a várakozásokat: nics pénz, dolgoznotok kell, ha jobban akartok élni.
Végül: Tegyétek, mit mondok, ha azt akarjátok, hogy valóra is tervem.

ulrike (törölt) 2011.02.07. 22:44:53

@porfelhő: Díszítősort rajzoltál? Nem.
Akkor ülj le, nem három egyes csak kettő.

Pinchetti 2011.02.07. 22:45:02

Egyébként csak nekem tűnt fel, hogy az utóbbi hónapokban ez az államadósság téma kicsit démonizálva van? Ennek ürügyén lehet bármilyen gazdasági lépést megtenni, mondván hogy mi nem megszorítunk, csak csökkentjük az államadósságot. (amit persze a gonosz szocik raktak ránk.)
És tulajdonképpen ezt fel is lehet mutatni 2014-ben a ciklus végén: "Teremtettünk 150 új munkahelyet (a rokonoknak), megvédtük a nyugdíjat (a felelőtlenül tőzsdéző kapitalistáktól) és lenyomtuk az államadósságot 9.3 %-kal, ami azt jelenti, hogy minden magyar ember tartozásából visszafizettünk fejenként több mint 107 forint 30 fillért."
Szóval ha ez tervszerű, akkor nem tünik butaságnak, mert jól számszerűsíthető (mindenki megérti), valószínüleg sikerül is nekik elérni, és ha be lehet állítani az államadósságot úgy, mint mint minden bajnak a forrását, akkor tkp. 2014-re úgy fog tűnni, hogy megoldották a fő problémát.

álomszép 2011.02.07. 22:51:27

@porfelhő:
Valóban! én is most láttam meg, hogy nincs a poszton fotó! De hát tudod, irta a TG., hogy nagyon elfoglalt.!:))

ulrike (törölt) 2011.02.07. 22:51:58

@Pinchetti: Pontosan. Ha esetleg senki nem méltat, tenmagadnak kell méltatnod saját magadat a ciklus végén. A sikerkritériumokat ehhez jó előre le kell fixálni.

porfelhő 2011.02.07. 22:56:50

@ulrike:
Ne már. ! nem lehetsz ilyen! két egyes! ? nézd már meg a kommentjeimet/inket/!!:)))))))) Egyébként, hogy kell rajzolni? Te tudsz? rajzolj már nekem valamit, egy" kisvirágot!":)))) nagy örömöt szereznél nekem.

porfelhő 2011.02.07. 23:00:29

@jjulie:
:) Ott az akol melegében, most biztosan elemzik mit mondott az Orbán Viktor. Ja. meg szemerkélik az abrakot.:))))))))elnézést! takarmányt!:)

ulrike (törölt) 2011.02.07. 23:01:11

@porfelhő: Hát te nem hallottad még, hogy az iskolákba visszarendszeresítik a Rendet nagy R-el? Örülj, hogy körmöst most nem kaptál. Egyelőre.
Mákvirág jó lesz?

porfelhő 2011.02.07. 23:05:09

@ulrike:
Ja. a Rendet. a nemzeti együttmüködés szellemében. Igen! Körmöst, miért kaptam volna? mákvirág? ha azt tudsz rajzolni, legyen az!:)

ulrike (törölt) 2011.02.07. 23:09:42

@porfelhő: Most még nem tudom, hogy miért kaptad, majd az Annamária megállapítja, de körmös nélkül nicsen rend. Szegény Budai elvtárs is mennyit dolgozik ezért.
Mákvirágot sajnos nem tudok rajzolni. Ezért is ajánlottam.

porfelhő 2011.02.07. 23:16:14

@ulrike:
Hagyjál már békén engem az Annamáriával! kit érdekel.! Hogy Te milyen kedves vagy?! nem is gondoltam. Mos már legalább tudom. és mit tudsz rajzoni? semmit? csak kérdés! mert most már el sem fogadnám a rajzodat.

ssi 2011.02.07. 23:23:46

"összefogásév után 2011-ben következzen a megújulás, 2012-ben rugaszkodjunk el, majd 2013-ban növekedést fogunk kívánni. Mire eljön a 2014-es esztendő, vágyaink át fognak csapni majd a gyarapodásra is. "

régi szép idők jutnak az eszembe:-) a párommal összefogtunk, majd saját lakás, saját élet s megújultunk, 9 hónapig növekedett a pocim, aztán gyarapodtunk, s 3-an lettünk ...

dolgozzon mindenki, aki munkaképes, meg a tétlenség feltételezése így nem szerencsés megfogalmazás, mert sokan családi okok miatt pl. háztartásbeliek, s sok éppen munkanélküli van, aki igen tevékeny, serény - pl. építkezik, felújít, tanul, többet foglalkozik a gyerekekkel, besegít a párjának stb.

hogy minél több adóbevétele legyen az államnak, azt még értem, pl. az SZJA-kedvezményekre, csak azt nem tudom, hogy az 1-kulcsos SZJA miatti jövedelemtorzulást hogyan lehet a jövőben majd korrigálni? - hirtelen nem szaporodhatnak meg a jól keresők és a nagycsaládosok ugyanis az országban

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.07. 23:39:04

@a-kis-herceg: dehogy haraxom. Egyedül múltkor nehezteltem, amikor nyelvi párhuzamba állítottál valami kiskőrösi homoszexuális polgártárssal...

Ordnassac 2011.02.07. 23:53:11

@hoplita: nocsak, régi ismerős, újra itt? :-)

ssi 2011.02.07. 23:54:13

köszönjük a rendkívüli éjszakai műszakot, a késői posztot :-)

"könnyen lehet, hogy később, a már megtörtént tavaszi események ismeretében újraolvasva sokkal fontosabbnak, egyfajta határkőnek tartjuk majd."

s könnyen lehet, hogy a bevezetésre szánt reform megszorítások ugyanúgy társadalmi terepet tévesztenek, mint az 1-kulcsos SZJA

Ordnassac 2011.02.07. 23:55:48

Hmmm... ez az Orbán-beszéd tényleg nem volt valami nagy szám, a parlamenti vita már érdekesebb lesz.

Arra azért kíváncsi leszek, hogy a parlamenti beszédet a szocik megpróbálják-e majd beállítani Orbán Viktor őszödi beszédének. Nem hiszem, hogy sok sikerrel járnának, ha megpróbálkoznak vele.

mirrmurrkandúr 2011.02.08. 00:00:16

@hoplita: a jó öreg visszatért. Hát, élsz még? Jól vagy? :-)

Ordnassac 2011.02.08. 00:01:49

Amúgy "jó" a kép, amikor Matolcsy György és Réthelyi Miklós feje között látható Pozsgay Imre. :-D

DEMOK · http://demokrata.budapestoldal.hu/ 2011.02.08. 00:03:22

Az a helyzet, hogy én - ellentétben másokkal - soha nem tartottam Orbánt valami nagy szónoknak. Riposztozni fiatal korában jobban tudott - sokszor még szellemes is volt, bár mindig goromba - de manapság már arra sem képes. Semmi elegancia nincs már ebben az emberben. Sem a céljaiban, sem a mondandójában, sem a stílusában, sem a viselkedésében, sem az öltözékében. Ma már ez az ember kívül belül azzá vált, amilyen környezetben szocializálódott. Egy alcsútí párttitkár mentalitása, gondolatai, viselkedése, gesztusai, kinézete jellemzik. Egy végső soron kulturálatlan vidéki. (Nem akarom ezzel a vidékieket megbántani, tehát mondhatnék kültelkit stb)
Azt mondják, hogy az öregedés során az emberből egyre inkább előjön és személyisége uralkodó vonásává válik az a szociális mező, amiben felnevelkedett. Nos Orbán - mint a politika veteránja - egy kulturálatlan párttitkár gondolkodásával és érzelmeivel bír, amit az apjától látott gyerekkorában. Ezt csak időlegesen tudta meghaladni. Mára már nem.
Ebből kifolyólag, miután semmilyen területen nem tett szert semmilyen professzióra, ezért, mára már csak egy semmihez nem értő, de a hatalom technikáit az anyatejjel magába szívó, kulturálisan, szellemileg és morálisan már-már teljesen leépült ember nagyon ásatag, nagyon tartalmatlan, harci retorikával bőven fűszerezett, egyebekben teljesen tartalmatlan és végtelenül unalmas és érdektelenb beszéd volt. És már azok a manírjai is unalmasak, amikkel a jó előre kiszámított - és neki láthatóan nagyon tetsző - humortalan poénokat kíséri.
Azt mondanám, hogy szánalmas ez az ember, ha nem az ország mindenható és mindenre képes vezetője lenne. De az. Ezért ez a teljes szellemi, érzelmi és erkölcsi üresség inkább megijeszt, mintsem szórakoztatna. EZ AZ EMBER NAGYON VESZÉLYES!!!

armanda* 2011.02.08. 00:05:14

Orbán Viktor 13. évértékelőjét tartotta, mégis papirból olvasta azt. Mindig értett a nagy beszédek megtartásához, elmondásához, igaz azok soha sem tartalmaztak konkrétumokat, abból mindenki azt "hallott- és hall" -ki amit akar. Most sem volt ez másként.
Talán visszafogottabb volt az igéretek vázolásában, a jobb lét emlegetésében, helyette igért könnyeket, vért, veritéket, áldozatokat, tehervállalást kérve. Nagyon jó. !
A kétharmad emlitése most sem maradt el, nehogy már elfeledje valaki. Tudjuk kétharmad van! Hogy ne tudnánk! Tőle megszokott módon most is üzent, "csak" másként.
A mult emlitése, a szocikra való visszamutogatás most sem maradt el.

"Az elmúlt nyolc év kormányzása olyan helyzetet hagyott hátra, hogy nincsen kikövezett út a jóléthez."

Mit szólnak ehhez, akik 2010-ben várták a csodát! oszt az meg nem jön!
Fokozatosan jön majd a nagy felemelkedés "megujulás: elrugaszkodás, felemelkedés, 2014-ben eljön a gyarapodás éve.
Nem tudom ezt megértették a "fülkeforradalmárok":))))

"egyértelmű és jól látható volt, hogy Orbán Viktor igyekezett tartani a kapcsolatot a közönséggel. A felolvasás miatt azonban így is kicsit monoton volt a beszéd, nem voltak nagy kiemelések és elhalkulások sem "!

armanda* 2011.02.08. 00:12:13

Mit szólnak ehhez az évértékelő beszédhez, azok, akiknek "dübörgött" még tavaly, meg azóta is a kétharmad. a "csodaváró hangulatban " látták a szép jövőt, a nagy jólétet! nagyon kiváncsi lennék őszinte hozzászólásra.

mirrmurrkandúr 2011.02.08. 00:12:25

@DEMOK: Te nagyon gyűlölsz.

S Így első olvasatra inkább te tűnsz veszélyesnek.

44 2011.02.08. 00:12:27

@Pinchetti: Én az utóbbi évben szinte egyáltalán nem hallottam az államadósságról. Meg is lepődtem, amikor most annak a csökkentését vizionálta: "2011-ben lefogjuk győzni az államadósságot!" Ja, persze. Hogyan? Bejelentjük az államcsődöt?

Az államadósság tipikusan az a probléma, amit nem lehet rövid távon megoldani. Egyébként nem is a kormányok kezdték el ezt hangoztatni, ők az elmúlt évtizedekben is nagyon haladó szellemben kezelték a kérdést, hanem az Emberek. Amerika, Japán, meg az összes nyugati állam csontig el van adósodva, és egy ideje a közgazdászok is pedzegetik, hogy a Kína által birtokolt amerikai adósságállomány miatt kell jó képet vágniuk a komcsikhoz. Az a logika, hogy az államadósságot vissza kell fogni, nem az államférfiak bölcsessége, hanem egy tipikusan kispolgári ötlet. És egyébként lehet, hogy igaz.

Szerintem ha az államadósságunkat 2014-ig sikerülne tartósan 100% alá csökkenteni, nem csak papíron, hanem tényleg, az már egy jó pont lenne (persze csak a tervezett reformok megtartásával, nem úgy, hogy mindent visszavágunk, aztán megmarad a pénz). Hosszú távon meg teljesen le kellene dolgozni, nehéz elképzelni, hogy egy harmincszázalékosnál nagyobb államadósság egészséges lenne. Már persze ha valóban hosszú távon gondolkozunk.

baphomet 2011.02.08. 00:16:57

Ennyi sablon, ennyi üres duma... ez kész... Képtelen vagyok végighallgatni OV-t. No, meg hát hol egyeztethető össze ez a gyakorlattal? Mást sem látok magam körül, csak kirugdosásokat, és a fideszes haverok megmegbízási szerződéssel foglalkoztatását álfeladatokra (ún. átvilágítások, tervkészítések sok pénzért).

armanda* 2011.02.08. 00:21:25

Semmi konkrétum. Még azt sem emlitette a miniszterelnök, hogy egy biztos "lehet otthol főzni gyümölcspárlatot", pálinkát. !
Igaz, józanul ezt már nem is lehet kibírni!:)))))))

ubul2000 2011.02.08. 00:23:51

@Ordnassac: Pedig elég világosan elmondta, hogy kegyetlen, de szükségszerű megszorítások jönnek

ubul2000 2011.02.08. 00:25:23

Én aludtam át egy versztet, vagy megváltozott a poszt címe?

ubul2000 2011.02.08. 00:29:04

@Akitlosz: Az a döbbenetes, hogy bár az államok a tulajdonosai (részvényesei) az imf-nek, az imf önjáró lett, gyakorlatilag kvázi gyarmatként kezeli a hitelfelvevőket

armanda* 2011.02.08. 00:32:47

Üres beszéd. reagált az Mszp.

Orbán Viktor miniszterelnök üres, halogató évértékelő beszédet tartott - reagált Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. Az MSZP elnöke annak a véleményének adott hangot, hogy ez a beszéd sokkal inkább hangulati előkészítése volt azoknak a megszorításoknak, amelyeket a kormány februárban-márciusban be akar vezetni, mintsem egy ország évértékelő beszéde.

Nem beszélt arról mit fog tenni, hogy a kormányzati ciklus végéig 300 ezer új munkahely jöjjön létre.

Megítélése szerint Orbán Viktor elmulasztotta a lehetőséget, hogy bátran, őszintén, egyértelműen beszéljen arról, hogy milyen megoldási javaslatai vannak az ország problémáira. Reményét fejezte ki, hogy amit mostani beszédében szerinte elmulasztott Orbán Viktor, azt jövő hétfőn a Parlamentben bepótolja.
Mesterházy Attila kérdésre válaszolva - miszerint Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke tisztségéről való lemondásra szólította fel, mint akinek köze van a Zuschlag-ügyhöz - elmondta: Kósa Lajos "szavaiért bíróság előtt fog felelni", mert "mindennek van határa, ennek is"."

hvg.hu/itthon/20110207_jobbik_lmp_orban_evertekelo

Jön majd a "visszavágó", mikor Gyurcsány F. évet értékel. Ja! és a jövő héten újra az Orbán. "sürü, izgalmas" hetek, hónapok jönnek. sajnos.

armanda* 2011.02.08. 00:43:56

@porfelhő:
Te meg itt vagy még? Te átaludtad ezt a tiz hónapot itt a poszton? Ugyan, ugyan..... jó ez neked? igaz, te tudod?....

armanda* 2011.02.08. 00:51:20

A KDNP. elégedett és megnyugodott.

Az elmúlt kilenc hónap bátor kormányzati lépéseit - a nyugdíjrendszer megmentését és az adórendszer átalakítását - emelte ki a miniszterelnök hétfői országértékelő beszédére reagálva a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője. Harrach Péter úgy fogalmazott: a kormányfő kettős szerepben mutatkozott be, a romeltakarító és veszélyre figyelmeztető, illetve a távlatokat és irányt mutató szerepben. A legfőbb veszélyt - szavai szerint - az államadósság mértéke, illetve az a véget nem érő válság jelenti, ami különösen az eurozónán kívülieket fenyegeti - tette hozzá a frakcióvezető.

Kiemelte: amikor a miniszterelnök a veszélyeztetett országról beszélt, nem lehetett nem gondolni az elmúlt kilenc hónap "nagyon bátor kormányzati intézkedéseire", amelyek ahhoz kellettek, hogy a veszélyhelyzetet elkerüljük.
Ez a bátorság az adórendszer átalakítását és a nyugdíjrendszer megmentését célzó intézkedésekben mutatkozott meg - emelte ki a KDNP frakcióvezetője.
Megjegyezte: azt is látják, milyen ellenerők dolgoznak, hogy a talpra állítás megvalósítását akadályozzák."

Hm. mit mondjak. semmit... nem találom a szavakat....vagy nem akarom találni....

Ordnassac 2011.02.08. 01:11:55

@ubul2000: bár azt is kicsit becsomagolva szerintem. Azonban most gondolj bele: felszólal egy Mesterházy Attila vagy egy Szanyi Tibor és Őszödöt kiált. Mennyire lehet sikeres a dolog?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.08. 01:16:51

@armanda*: mi a gond, fejen b@szta a szöget. A nyugdíjrendszer megmentése és az adórendszer átalakítása valóban bátor lépések voltak...

mirrmurrkandúr 2011.02.08. 01:18:10

@44: Egyetértek. Az egésszel.

Ventura Blvd 2011.02.08. 01:20:01

ORBÁN-ÉRTÉKELŐ

>>>Arról, hogy kíváncsian várom bloggazdánk írását, de még inkább annak a fickóét, aki ebben a témában a legbrutálisabban fogalmaz<<<

Azt hiszem, Ökörpöröly úr Orbán-értékelőjét semmi nem tudná felülmúlni kis hazánkban. Ülök, rákeresek, de semmi találat. Talán ő is lázasan fogalmaz, mint Török Gabi. Végül is, lássuk be, agyamentnek látszik, amit ír, de sorai nem keresetlenek. Nagyon is kidolgozott minden mondata. Nehéz úgy elosztani a gyűlölet állandó jelzőit és szóképeit, hogy egy tízsoros epeömléseben ütősen hassanak. Zseni.

Ökörpöröly, hol vagy? És László56? Tölgyes úr? Ki fog nekünk Orbán-értékelőt írni?

mirrmurrkandúr 2011.02.08. 01:24:39

@Ordnassac: Valószínűleg az MSZP még mindig nem jött rá, hogy a Fidesz évek óta nem kis részben abból él, hogy ők léteznek... és ha még meg is szólalnak. Kétharmad.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.08. 01:29:57

@Ventura Blvd: TG már ideírta a kommentek fölé, amit gondol az egészről...

mirrmurrkandúr 2011.02.08. 01:46:12

@Ventura Blvd: mi van pöri, nicket váltottál?

armanda* 2011.02.08. 06:05:07

@Hepci:
Nagyon! bátor, de kockázatos lépések! nincs gond, hatalmas a siker! megvédik a nyugdijasok pénzét! az adórendszerrel, meg támogatja a magaskeresektüeket a kormány! nincs gond semmi........

porfelhő 2011.02.08. 06:26:51

@jjulie:
Ha felébredsz legyen mit olvasni.

Az Atlético edzője még sosem látott Messihez fogható futballistát, Iniesta szerint pedig a kis argentin nem is ebből a világból való."

focitipp.hu/?content=cikkek&id=4815

avagy! "az igazság kibontása".:))))

porfelhő 2011.02.08. 06:38:29

Nem kapnak többé extra adókedvezményt a multik!

Csak az a külföldi nagyvállalat kaphat támogatást, amelyik vállalja, hogy magyar beszállítókat alkalmaz, egy munkahelyre legfeljebb ötmillió forintot költ az állam, és a támogatásnak öt év alatt meg kell térülnie. Kilenc, korábban kötött, gyanús szerződést vizsgálnak, másfél milliárd forintot már visszafizettettek, ennek ellenére egyetlen kedvezményezett cég sem vonult ki az országból."

www.mr1-kossuth.hu/hirek/itthon/nem-kapnak-tobbe-extra-adokedvezmenyt-a-multik.html

Na! már ez is a "megújulás" , vagy a megszoritás része.:)

nyesta 2011.02.08. 07:11:23

@álomszép: Nem azért nem hasalt el Magyarország, mert Bajnai "stabilizálta", hanem azért nem hasalt el teljesen(mert egyébként el volt!) mert Bajnaiék koldultak az IMF-től (miközben meghamisították a költségvetés hiányt. ) és így a választásokig kibírták húzni!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.08. 07:19:17

Volt a beszédben mégis mondanivaló.
Asszongya a Viktor, hogy

-... igény, az volna rá !

Mikor is volt utoljára igény rá ?

www.google.hu/#hl=hu&biw=680&bih=373&q=ig%C3%A9ny+az+volna+r%C3%A1+&aq=f&aqi=&aql=&oq=&fp=185d32eafa24b64b

nyünyüge 2011.02.08. 07:19:41

Tekintsünk kicsit előre:

2010 A tigris éve - Összefogás
2011 A nyúl éve - Megújulás
2012 A sárkány éve - Elrugaszkodás
2013 A kigyó éve - Emelkedés
2014 A ló éve - Gyarapodás
2015 A birka éve
2016 A majom éve
2017 A kakas éve
2018 A kutya éve
2019 A (vad)disznó éve
2020 A patkány éve

Más: este meghallgattam Gíró-Szászt az Inforádióban.
Hát komolyan, véleménye, "elemzése" alapján akár egy mérsékelt habzású kormánytag is lehetett volna az interjúalany...

Awww.inforadio.hu/hir/belfold/hir-411783

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.08. 07:40:36

@nyünyüge:
A nyúl - gyarapodás - na ezt el tudom képzelni.
A sárkány - repülő - ez is okés.
A kígyó - emelkedik...?
Hát basszus, még mindig hasmánt csúszunk a nagy röpülés után, vagy már megint ?
A ló - igás - gondoltam, hogy lóvátesznek.

hoplita 2011.02.08. 07:41:28

@aszekelyek:
Mi a fenéér' kell nicket váltani...:)
Most oszt tanálgathatok......Nev?

jjulie 2011.02.08. 07:43:54

@mirrmurrkandúr:

jó az arca a beszéd közben

képes volt végig komoly képet vágni, és röhögés nélkül előadni ezt a műsort

egyszer még politikus, vagy minielnök is lehet, esetleg európai elnök is

jjulie 2011.02.08. 07:44:54

@hoplita:

még nem csaptak agyhelyen?

hoplita 2011.02.08. 07:46:33

@aszekelyek:
Valóban nem.....én szilvapálinkával kezdek.:)
A disznótorban az a macerás, hogy előtte 2 nap előkészület, utána meg még egy nap pakolás-takarítás.
A sózás-pácolás-füstölés nem említve, mert az meg még 3 hét.
De megéri, mert tudom mit eszek......dioxinos, guargumis világban ez mán nagy szó.:))

nu pagagyí 2011.02.08. 07:49:06

@porfelhő: Azért én arra is emlékszem, hogyan ekézte a Fidesz Gyurcsányékat a Hankook-nak adott támogatásért, most meg ugye az Audi. Újszülöttnek minden vicc új.

Lollle 2011.02.08. 07:59:51

Unalmas beszéd, unalmas elemzés :)

László56 2011.02.08. 08:01:41

Szép jó reggelt kívánok Mindenkinek

Az igazság kibontása...., írja az elemzőnk a kormányfő évértékelése után. Nincs ebben semmi különös, ha csak nem az, hogy hatvan év kommunista hülyítés után, talán először, nem csapnak be bennünket, hanem úgy beszélnek velünk mint felnőt emberekkel. Valakinek ez tetszik, van akinek nem. A proletárjainknak általában nem tetszik. Hozzá vannak szokva a képletes beszédhez, a népbutítás mintájára. Davosban azt mondja nekem, egy az országunkat egy kicsit ismerő politikai tanácsadó: hallottam hogy a gázáremelés, -ami különben egész Európában megtörtént és probléma-, nálatok a kormány műve volt. Mivel nem sok olyan ember van Európában, kivel magyar témákról lehet beszélni, észre kellett vennem a mosolya mögött rejlő iróniát és azt válaszoltam neki: Igen, minálunk a proletárjaink szerint, a magyar kormányfő igazgatja az egész világgazdaságot és minden rossz csak tőle származik. Borzalmas hogy ilyen emberek irányíthatták az országunkat és még mindig esélyt számolhatnak ki maguknak az ország átvételére.

Münchenben szintén találkoztam az emberemmel egy nagyobb társaság közepén ahol már egy két olyan komolyabb európai újságíró is volt, kik hazánkkal is hébe hóba foglalkoznak. A európai biztonságon kívül a magyar média törvény is szóba jött egy kisebb csoportosulásban és engem próbáltak faggatni hogy mit is szólok hazánk „demokratikus” átalakulásához. Az irónia itt is észrevehető volt, hiszen Európában mindenki tudja, hogy a média törvényünk olyan kemény vizsgálatoknak lett kitéve amire még Európában nem volt példa és, -még ha történik is egy és másik kisebb változtatás-, kiállta a próbát.

Zürichben és St. Gallen -ban volt egy kis időm utána gondolni a kormányunk eddigi eredményeiről is, melyek nekem azt mutatják hogy az országunk nagyon is jó úton halad. Minket magyarokat kezdenek komolyan venni a világban és olyanok is megpróbálnak velünk foglalkozni, kik a proletárjaink kormányzásai, alatt csak legyintettek ha Magyarországról volt szó. Akkoriban csak azoknak az embereknek csillogott a szeme, kik a kommunistáink vagyonmentésével foglalkoztak és ezáltal mesés profitot remélhettek a népünk rovására.

A saját tapasztalataimat összegezve csak azt mondhatom, hogy megint jó Európában magyarnak lenni és ezt a második Orbán kormánynak köszönhetjük. Orbán Viktor évértékelése felnőt embereknek szólt, mindenféle kódolás nélkül. Érthető és világos beszéd. Egy modern európai és mégis magyar politikus beszéde volt.

hoplita 2011.02.08. 08:02:40

@Akitlosz:
Arra én is kíváncsi lennék.......mármint a fizető tagokra.
Egy megközelítő adattal szolgálhatok, a Jobbiknak olyan tízezer sztenderd, fizetővendége van.:)
A kétkamarás parlament is csak a mi heppünk.....érdekes módon egyetlen parlamenti párt sem csipázza az ötletet.
A fülkeforradalmárok szinte a legkevésbé...
Vaj' miér'??

@CSENDES:
Szia...:)
Átnéztem egy kicsit.....amúgy olvasni jártam én, csak nem pofáztam bele.:)

@Ordnassac: @mirrmurrkandúr:
Köszi, sziasztok......:)
Mint említettem, azér olvasgattam.
Mingyán megyek egy kis melót intézni...jó kis pályázat.....hogy a kórság esne bele abba is, aki kitalálta.:)

@jjulie:
Látom, sokak örömére itt esz még a fene, te übertroll.

Grigorij Pantyelejevics 2011.02.08. 08:07:08

"– Akkor viszont mire véli Hardin polgármester azt a támogatást, amelyről
Lord Dorwin biztosított bennünket a Birodalom nevében? – vágott közbe Sutt.
– Ezek a biztosítékok– kezdte, majd vállat vont –, hm, kielégítőnek tűntek.
Hardin hátravetette magát a székében.
– Nos, ez a legérdekesebb része az ügynek. Beismerem, hogy amikor
először megláttam őlordságát, azt hittem róla, hogy a legnagyobb szamár,
akivel valaha is találkoztam. Kiderült azonban, hogy ügyes diplomata és
ravasz politikus. Vettem magamnak a merészséget, és minden szavát
megörökítettem.
A bizottság tagjai összesúgtak; Pirenne szája nyitva maradt az
elszörnyedéstől.
– Miért, mi van abban? – tudakolta Hardin. – Tudom, hogy ezzel súlyosan
vétettem a vendégbarátság szabályai ellen, és hogy ilyesmit nem engedne meg
magának egy úgynevezett úriember. Azt is tudom, hogy ha őlordsága
rajtakapott volna, annak kellemetlen következményei lettek volna. De
megúsztam a dolgot, és most itt van a fölvétel, és kész. A fölvételt
lemásoltam, és szintén elküldtem Holknak elemzésre.
– És hol van az analízis? – kérdezte Lundin Crast.
– Itt jön a dolog csattanója – válaszolt Hardin. – A három dokumentum
közül ezt volt a legnehezebb kielemezni. Mire Holk kétnapi kemény munkával
kirostálta az összes üres kinyilatkoztatást, a ködös fecsegést, a semmitmondó
véleményt – egyszóval az egész szózagyvalékot; kiderült, hogy egy árva szó
sem maradt. Pelyva volt az egész.
Uraim, Lord Dorwin a tárgyalások öt napja alatt nem mondott az égvilágon
semmit! Anélkül, hogy ezt észrevették volna. Ennyit érnek azok a
biztosítékok, amelyeket a maguk drágalátos Birodalma nyújtott maguknak."

Isaac* Asimov: Alapítvány, 1951

(* igen, zsidó)

hoplita 2011.02.08. 08:11:56

@Grigorij Pantyelejevics:

Salvor Hardint én is csipázom...:))

Háppersze hogy zsidó....ugyan mi lenne ilyen névvel, Ogyesszából?:))))

nu pagagyí 2011.02.08. 08:12:02

Minden tiszteletem a blogot jegyző politológusnak. Nem volt könnyű munkája. Talán közelebb jutnánk a beszéd jelentőségének felméréséhez, ha megvizsgálnánk kik voltak a meghívottak, kik vastapsoltak az első sorban és kik szorultak hátrébb az előző évhez képest.

álomszép 2011.02.08. 08:14:43

@nyesta:
Igen? akkor ki stabilizálta az országot, ha nem a Bajnai? Ugyan, ugyan..... Te hatalmas tévedésben vagy. de nyugodtan 'élhetsz abban a hitben", hogy neked van igazad.

hoplita 2011.02.08. 08:16:49

@nu pagagyí:
Nekem egyvalami feltűnt....
A nagyonfiataldemokratákszövetségének évértékelőjén meglehetősen felülprezentáltak voltak a kriptaszökevények...:)))))))
Sic transit....:)))))

lüke 2011.02.08. 08:18:24

@hoplita:
:))))
szia,
ök is öregszenek

becketman · http://putritours.blog.hu 2011.02.08. 08:19:44

@László56:
Nem akarom a grammarnácit játszani, csak szólok, mer' Davosba', Zürichbe', St. Gallenbe' nem biztos, hogy észreveszik, de ha következetesen egy t-vel írod a felnőtt szót, attól még itthon belefuthatsz egy-két pikirt megjegyzésbe...

hoplita 2011.02.08. 08:19:49

@álomszép:
Úgy van.
És a napocska is azért süt ki az eső után, hogy megszáradjanak a kisbárányok.
Jól mondom..?
:DDD

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.08. 08:20:27

"Ice-T után most egy olyan előadót szúrt ki magának a nagyvilág, akit még kedvelek is. A Médiatanács után - ami a káromkodást kifogásolta, valamint a dal előtti korhatár figyelmeztetés hiányát - az Mr2 érezte, hogy a cenzor szerepét kell betöltenie.

Az áldozat pedig a Pál Utcai Fiúk: Balatonszepezd c. dala. Melyben a "felhők jönnek Magyarországra" sor rejtett, negatív, politikai üzenetet tartalmaz."

koncertfotok.nolblog.hu/archives/2011/02/03/MR2_PUF_Balatonszepezd_es_a_felhok/

Jajjj, anyám! De jó, hogy nem kell talán további hülyüléstől tartani. Ez is épp elég a hatalmi paranoiából! :-)))

lüke 2011.02.08. 08:21:58

@panelburzsuj:
a Hajmási mindig elöszedhetö
pár a pasi osztrák volt!?
fenn irtam :a Cigánybáróban van a mangalica szalonna

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.02.08. 08:22:02

"a miniszterelnöki szöveg a tartalmi minimalizmus miatt a szokásosnál is erősebben épített a meggyőzés klasszikus retorikai elemeire, s a kettő kombinációja minden idők egyik legunalmasabb, tulajdonképpen egyetlen gondolat körül körbe-körbeforgó orbáni beszédét eredményezte"

Ilyen szépen én sosem tudtam volna magyarítani a "bullshitting" szót. :-)))

hoplita 2011.02.08. 08:23:14

@lüke:
Szép napot neked is....úgy tűnik, részünk lesz benne.:))
Én sem leszek fiatalabb....de igyekszem gyerekesnek maradni.:)))

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.08. 08:23:38

"Selmeczi szenátor asszony, "nyugdíjvédelmi biztos" egy olyan tövénymódosító javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé, amely lehetővé teszi, hogy a kormány vasökle, a Kormányzati Ellenőrzéis Hivatal (Kehi) a magán-nyugdíjpénztárak adatvagyonát kifossza. Példátlan módon, egy állami szervezet, magántitkokban kotorászhat majd."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=392013

Hát igen. A Kubatov-kör bezárul.

lüke 2011.02.08. 08:23:41

@manyike:
tudtommal az ált. iskolßát végzettek 30%-a nem tud értelmezni, ezen alapon minden 3. írásmü
kuka

lüke 2011.02.08. 08:24:38

@hoplita:
én meg hülyének:)
nem tehetek róla ,hülyülök, tegnap magamnak írtam kommentet

lüke 2011.02.08. 08:28:56

@simonmondja.:
a bumm nem a vitorlás rúdja?
a babyboomerekkel baj van, sokan vannak,s a ny.eu- i részen késön öregszenek,
nem lesz fideszes ágytál, mire vágytál

álomszép 2011.02.08. 08:29:30

@hoplita:
Hm. azért süt ki a napocska, mert eső után jó idő jön.
A "kisbárányok" az akol melegében is tudnak száradni . a nagyok meg "mehetnek a kolomp " után, az Orbán V. pedig szórja nekik a "takarmányt". oszt. minden jó lesz. jön a megújulás!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.08. 08:29:58

@nu pagagyí:
Valami nemzet-olvasó elregélhetné az első sort.
Ahogy látom, ez a Dalma ténsasszony egy központi figura még mindig.
Vannak fődolgok.
A kormány és Dalma tánti.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.08. 08:36:08

"Nem szeretnék azonban elmerülni a beszéd részletes elemzésében, mert ez a szöveg önmagában tényleg nem alkalmas, nem érdemes az aprólékos vizsgálatra."

Tovább, tovább, tovább...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.08. 08:38:07

@lüke: A vitorlás...Mióta feltámadt régen várt keleti szél, mintha szárazdokkban vesztegelnénk.

parlamentarista 2011.02.08. 08:38:33

a magyar közéletből a "know how" hiányzik: a "tudni hogyan". a metaforákkal tele a padlás.

EnTeO 2011.02.08. 08:40:26

@ulrike: Egyetértek. Mindenféle törvényhozó testület (legyen felsőház, alsóház, akármi) előbb-utóbb szétesik a pártérdekek mentén. Pártérdekektől mentes politikai, törvényhozói testület: fából vaskarika. Álom, amelyről mág álmodni is marhaság.

Viszont egy VÁLASZTOTT felsőház, amelynek mandátuma más időtartamra szól, mint a képviselőházé, netán rotációs rendszerben van megválasztva, és valóban van választék a politikai palettán, az képes olyan kompromisszumokat kikényszeríteni, amely találkozik a választok érdekeivel. Rövidtávon persze általában rossz kompromisszumok fognak születni, de hosszútávon az így kikényszerített megegyezések egybeeshetnek a választók érdekeivel.

Per pillanat nem látom, hogy az én érdekeimet akárcsak nagyobb részben is képviselné valaki. (Azt be kell ismernem, egy-egy kisebb jelentőségű részletben viszont az én kívánságom megegyezik egyes nagy párt kisebb jelentőségű, végrehajtott politikai elképzeléseivel, de ezzel mire megyek én?)

lüke 2011.02.08. 08:41:31

@simonmondja.:
a beszéd is ennek megfelelö volt-hallgatóság-nehézkes, öreges

@parlamentarista: az élet hiányzik belöle:
fül és szemellenzös
az egész olyan,mint a recsegö gramafon
(szalagos magnó , s a CD is már lejárt)

Diocles 2011.02.08. 08:56:46

A beszéd legnagyobb hozadéka kétségtelenül az, h megtudhattuk, h Vastag Csaba Fidesz-szimpatizáns, és ezt fel is vállalja, hajlandó akár az arcát is adni.

Maga a beszéd olyannyira konkrétumok nélküli, h én ezt tartom a legfontosabbnak.

Kérdés, h VCs, mint a fiatal lányok és nők álma, hajlandó volna-e az arcát adni egy kampányban is, mert az szerintem simán több +%, de ez még jócskán odébb van. Mindenesetre megdöbbentem, h kiállt, valszeg családi indíttatás lehet az oka.

Ui.: a Gyurcsány-beszédet várom, valszeg azon sokkal több rágnivaló lesz, beszólások Meseházynak, stb.

bóra77 2011.02.08. 09:17:39

nekem fura volt ez az Orbán-beszéd. Olyan langyos, olyan tűz nélküli. Mint aki előre meg van rettenve az előtte látható feladatoktól. Mint aki most szembesül vele, hogy itt már nem babra megy a játék, itt már nem elég a mellébeszélés. Szerintem pontosan érzi Orbán, hogy a 2011-es évnek tétje van. Itt kell lerakniuk az alapokat ahhoz, hogy 2014-ben esetlegesen emelt fővel...Kérdés, az elfordulók elfelejtik-e 2010-et, hogyan viszonyulnak 2011-hez. stb.
Bevallom, én elaludtam a Hírtv-n 22 és 23 óra között leadott OV beszéden, annyira nem hozott tűzbe/dühbe.
És hát az egész koreográfiája, díszlete...Ahogy a "szimpatizánsok" ott ültek félkaréjban a nézőtéren. Mocsai Lajos, Lázár Vilmos...Az a dermedt csend. (Eddig legalább a hitgyülire emékeztetett Orbán fellépése, most még ez sem:))
Na, szóval fura volt.

bóra77 2011.02.08. 09:18:54

@Diocles: Számodra Vastag Csaba volt a hozadéka?:) hm. nem semmi. :)) Vastag Csaba nem mondom helyes fiú, egészen addig, ami meg nem nyilvánul. Olyan vértelen, mint Orbán tegnapi beszéde...

vandorfenyo 2011.02.08. 09:20:16

@László56:
Hu, ezen nagyon jot mulattam, kivalo vitriolos humorod van! Komolyan!
Vagy.... ugye.... nem gondoltad komolyan, amit leirtal? Ugye nem?

bóra77 2011.02.08. 09:23:10

@Diocles: GYF-fel az a legnagyobb hiba, hogy nem tud - időlegesen sem - visszavonulni. Nem volt képes lemondani az őszödi beszéd után, és nem képes kivárni, amíg "elfelejtik" dolgait. Ha kicsit maradna a fenekén, és nem ugrálna folyton, akkor talán nem akarnák úton útfélen a víz alá nyomni. Nincs egy tanácsadója, aki meg bírná győzni, hogy hé haver, egy időre jegeld magad...Szóval nem ismeri fel, hogy sok most, hogy nem kéne...Türelmesebbnek kellene lennie, ha valamit még akar a politikai életben. Elfelejti, hogy nem egyenlő esélyekkel indul OV-val szemben, hanem jócskán hátrányból. Így az estleges megszólalása sem lesz ütős vagy hiteles.

hoplita 2011.02.08. 09:25:58

@Diocles:
Beletelt egy kis időbe, amíg beugrott, hogy kijatököm az a Vastag Csabi....az ügyeletes csodásnyálfolyás.:))))
Palcsótomi, Vaststagcsabi......korszakos előadók.:)))))

dr. Trebitsch 2011.02.08. 09:32:56

Mindegy, melyik politikai erőtől, úgy szeretném már a NYUGATI gondolkodást hallani, de nálunk nem változik semmi, marad a bolsi retorika. Pedig amíg az adósságokat nem visszafizetni akarjuk, hanem legyőzni, a politika más szereplőivel nem együttműködni akarunk, hanem azokat megsemmisíteni, a gazdaságban nem hozzáértő közgazdászokkal értünk egyet, hanem mindent leküzdünk, ameddig nemcsak mindent tudunk, hanem mindent jobban tudunk, és folytathatnám... hát addig marad az ország a szarban, sőt egyre mélyebbre fog süllyedni... és ezen semmiféle beszéd nem segít. Ezen az átszellemült arcú, hívő hallgatóság sem segít.

www.konyvline.hu · http://konyvline.hu 2011.02.08. 09:33:40

Teljesen jó volt az Orbán beszéd.

porfelhő 2011.02.08. 09:38:05

Isteni felhatalmazáson nyugszik Orbán hatalma?"

Orbán Viktor beszédéről az osztrák sajtó is beszámolt. A közszolgálati ORF kormánykörökből úgy értesült: a Fidesz a kormány isteni legitimációját is az alkotmányba szerette volna foglalni.

A balliberális Standard napilap objektív cikkben ismerteti Orbán beszédét, igaz annak patetikus elemein maga is kissé csodálkozik. A cikkhez tartozó fórumban már jóval erősebb beírásokkal kommentálták az olvasók a „magyar szellemről" szóló hosszas orbáni eszmefuttatásokat. Egyikük így írt: „Istentől felhatalmazva, a Dzsintől körbevéve, a józan észtől elhagyatva", mások pedig egyszerűen csak sajnálatukat fejezték ki: „szegény Magyarország"

hetivalasz.hu/itthon/isteni-felhatalmazason-nyugszik-orban-hatalma-35305

A bécsi jobboldali lap is külön megemlíti az új alkotmányt, amelyet immár „a magyar szellem" határozna meg - igaz, Bognar is jelzi: kevéssé érthető, hogy mit is ért a magyar kormányfő a sokat hangoztatott „magyar szellem" alatt."

hm. teljes a siker.

Szimba 2011.02.08. 09:38:31

@a-kis-herceg:

Ne mondja már OV, hogy nem újultam meg, legalább az avataromban!:-))
A "küldetéses vétó" még érlelődik bennem.

fidesz friend 2011.02.08. 09:39:01

minden színvonal alatti, a lakosság számára sértően üres és ostoba, a szavazók számára semmitmondó, legföljebb a vérben forgó szemű fanok számára reménytkeltő üres öblögetés.
miért szónokol az, akinek nincs mondanivalója, vagy lenne, de gyáva elmondani? mert orbán mégcsak nem is övatos, hanek közönségesen gyáva politikus.
max. arra jó egy ilyen zárkörű hakni, hogy néhány napra lekösse a közfigyelmet. ez most is sikerült. de ovi nagy léptekkel halad a jelentékteledés útján.nem kapott nagy nyilvánosságot, de az EU-ban a múlt héten lazán mosták föl a padlót az eur-övezeti tizenhetek...
egy európai szemlélettel demokratikus új ellenzéki párt játszva lesöpörné ez a falusi kocsmavezért. úgyhogy nyomás: a beszéd legfőbb tanulsága, hogy ennél korrektebb politikára hely is van, igény is lenne.

porfelhő 2011.02.08. 09:43:50

@László56:
Már el sem tudtam képzelni miért nem irt napokig! "Érthető és világos beszéd".
hm. konkrétumok nélküli és üres. de nagyon tetszik amit irt.:)

hoplita 2011.02.08. 09:44:41

@Trebitsch:
".....úgy szeretném már a NYUGATI gondolkodást hallani...."

Vízen nem akarsz járni.???.....már a gondolaolvasás smafu...????
Hallani is akarod?
:DD

Vigyázzunk mán az ilyen képzavarokkal...:))

porfelhő 2011.02.08. 09:47:12

Jaj! még nem is vettem észre,! ? nagyon jó a fotó! itt a poszton! :))

Szimba 2011.02.08. 09:47:43

@hoplita:

Még egy disznógyilok!:-(

lolperec 2011.02.08. 09:48:21

"ez nem is volt célja"
ez aztán a politikai elemzés.
ejj Gábor, van-e lejjebb?!

dr. Trebitsch 2011.02.08. 09:48:35

@hoplita: valóban képzavar volt, de nem igazán szégyenlem magam miatta, ahhoz képest, hogy miket írnak azok, akiknek ez a szakmájuk, szerintem nem tragédia, "aki akarja, kihallja belőle, mire gondolok":))

Devil 2011.02.08. 09:48:50

"Ebből a mai fellépésből tehát megtudhattuk, hogy a kormány most már valóban nem halogatja tovább a változtatásokat a költségvetés kiadási oldalán,..."
Vegulis csak 7 honapja varunk ezekre - eddig teljesen hiaba. A kozigazgatasbol nem sporoltak meg egy filelrt se pedig 210 milliardot akartak lefaragni. A munkahelyteremntesi igeterekbol mar most visszavettek, es az is kezd kiderulni hogy amit ok munkahelynek neveznek az valojaban reszmunkaidos, idoszaki fogallkoztatast jelent.
Nem ertem miert bizik barki abban hogy Orbanek tudnak reformokat, celiranyos, vilagos, realis gazdasagpolitikat csinalni.
Eddig mit csinaltak? Hatalmi retorikat. Az elozo 4 evukben mit csinaltak? Hatalmi retorikat. Kozben mi valtozott meg bennuk? Orban szemelyi kultuszt epitett a partban (es lassan az orszagban is) maga kore.
Szoval akkor hol itt a biztositek, miben lehetne itt bizni?

Szimba 2011.02.08. 09:49:34

@Grigorij Pantyelejevics:

Alapítvány! Nagyon jóóóó!:-)

nu pagagyí 2011.02.08. 09:50:34

@László56: Üdvözlöm a magyar ugaron! Én aki itt élek e lángoktól ölelt kis országban, figyelmeztetném néhány furcsaságra, ami külföldön esetleg nem tűnik fel. Itt minden más, mint aminek látszik. A "proletárok" akarnak piacgazdaságot csinálni, a polgári oldal meg kommunizmust. Utóbbi már odáig jutott, hogy az állami tulajdon felsőbbségét hírdeti a magántulajdonnal szemben.

Úgy veszem ki, Ön nem tartozik a "proletárok" közé. Vigyázzon ki ne énekeljék a zsebéből hamis beszéddel, vékony vagyonkáját. Itt nem dívik az adott szó, mint Európa nyugati felében.
Itt a felelősség is más jelent, mint máshol. Senki nem felel semmiért. Itt az a módi, hogy a politikus 10 év múlvára igér valamit, négy évi felhatalmazás birtokában. A ma problémáit meg a jövő terhére akarja megoldani.

Nálunk mindenki szabad. Szabad azt csinálni, amit helyesnek
tartanak. Most nem mondom meg, hogy kik, mert én sem igazodok ki az egymásnak ellentmondó utasításokban, de annyit már megtanultam, hogy mindig az utolsó parancs az igazi.

Zárom soraimat. Sok sikert! Aztán vigyázzon magára!

porfelhő 2011.02.08. 09:51:18

@Szimba:

Valóban megújult az avatarod! most vettem csak észre. jó.:))))))

behin 2011.02.08. 09:51:57

Kedves Gábor!

Az a problémám ezzel az elemzéssel is, hogy még mindig abból a hallgatólagos feltételezésből indulsz ki, hogy Orbán és a Fidesz politikája mögött létezne egy rendező elv, ami majd egyszer kiderül és működni fog.
Biztos nehéz ép ésszel felfogni a hihetetlent, hogy tudniillik nincs megfontolás, távlatosság, tartalom a potemkin konstrukciók mögött.
A látszat tartalmát elemezni, értelmezni hálátlan feladat.

Szimba 2011.02.08. 09:52:15

@hoplita:

:-DDDDDDDD
Meghaltam a röhögéstől.

Szimba 2011.02.08. 09:56:24

@bóra77:

Ez az évértékelő csupán a nagy tömegeknek szóló szentbeszéd volt. Gondolom, még most következnek a keményebb intézkedések, amit még csak nem is említett.

Bár ha nem következne semmiféle reform, akkor még csalódottabb lennék.

Elég volt ennyi a szép szavakból, most már konkrét számokat, adatokat, és törvénytervezeteket várnék, egészségügyről, oktatásról, gazdaságról, munkahelyteremtésről stb.

MoxNox 2011.02.08. 09:57:41

Semmi szovjet típusú nem maradt az alkotmányunkban, tévedés, hogy a benne maradt dátumon kívül lényegi köze lenne az 1949-es alkotmányhoz.

Persze, értem én, a szimbolizmusnak nagy szerepe van Orbán nemzeti-populista retorikájában. Rendben, legyen teljesen új alkotmány, még csak demagógiából se lehessen azzal élcelődni, hogy a mostani egy foltozgatott sztálinista alkotmány. De akkor mégis mi a ...... keres egy volt kommunista főfunkcionárus az új alkotmányt előkészítő társaságban? Ehh.

yotta 2011.02.08. 10:02:09

@fidesz friend: Az a helyzet, hogy ez a beszéd nem komcsi/libsi/bolsi/gyurcsányista agymosott rémeknek szólt, hanem sajátjainak.
És a beszédnek - azon felül, amit TG és mások sejteni vélnek, a célja az, hogy rámutasson arra, hogy a választások előtti sejtések a gazdaság állapotáról az iszonyatos erejű mindenonnan érkező támadások és cáfolatok ellenére állják a helyüket. Ha úgy tetszik, Orbán továbbra is ki meri mondani, hogy a rohadék komcsik 22e miliárddal hagyták itt az államot, szétloptak és szétkúrtak mindent és bizony iszonyatos erőfeszítéseket kell tenni azért, hogy ez valamennyire megváltozzon.
Noha az elemzők nyilván egészen más szempontok szerint értékelnek, de aki belegondol e 22e miliárd letaglózó nyomásába az nyilván nem helyez hangsúlyt egyre sem azokra a beszédfordulatokra, amit fentebb agymosotték harsognak!

Milyen érdekes, bennünket -fideszpártiakat- egyáltalában nem aggaszt, hogy milyen intézkedések jönnek, mi egyedül a 22e miliárd miatt aggódunk, mert hát ugye ez mindennek az alapja...

CSENDES 2011.02.08. 10:02:31

@simonmondja.: Ezt én sem értettem. Tisztelettel köszöntötte Mádl elnök urat, Dalma asszonyt. Ja, meg persze Balogh Zoltán elnök urat. Hát a jelenlegi KE? Nem volt ott?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.08. 10:02:40

@nu pagagyí: "Itt az a módi, hogy a politikus 10 év múlvára igér valamit, négy évi felhatalmazás birtokában."

Nem az a baj, hogy 10 évre ígér hanem az, hogy erre hivatkozva 10 évre erőszakkal és adminisztratív eszközökkel kiközösíti magának a "felhatalmazást", semmibe véve a felhatalmazások 4 évenkénti változásának lehetőségét. (Mármint normális demokráciákban lehetőség)

dr. Trebitsch 2011.02.08. 10:02:57

@nu pagagyí: legalább rend lesz ebben az országban. Aki gazdag, az szívjon! (Ez politikusokra nem vonatkozik). Legyen végre tisztessége az állam vagyonának, a gazdagok adják át vagyonuk egy részét a szegényeknek. Éljen a dolgozó nép, aki nem dolgozik, az ne is egyék! Legyőzünk mindenkit, aki ellenünk van! Legyőzünk mindent és mindenki, azt is, aki velünk van! Munka hadának a lépése dobog! Vállvetve fogunk küzdeni, célunk a boldog jövő (most kicsit azért szar lesz). Legyőzzük még a győzelmet is!Küzdünk, birtokunkban az igazság! Minden csupa igazságosság lesz, majd mi megszabjuk, hogyan! Nemzeti, népi, Magyar Haza, felemelkedés! Együtt lépünk, mindenki! Éljen!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.08. 10:04:43

@Trebitsch: Világ proletárjai egyesüljetek! Ámen! :-)

porfelhő 2011.02.08. 10:06:14

Orbán így vesztegetett el egy évet."

Nincs mivel büszkélkednie az Orbán-kormánynak a költségvetési politikában, avagy a gazdasági reformok területén a mögöttünk álló egy évet elpazarolták. A hosszútávú kiadáscsökkentő intézkedések részleteire igen kíváncsi a piac."

www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=473170&place=hirstar

Tavaly ilyenkor nem volt élő ember, aki ne lett volna tisztában azzal, hogy májustól az új miniszterelnököt Orbán Viktornak hívják majd, vagyis tavaly februárban már gőzerővel kellett volna dolgozni a fideszes szakértőknek a 2010-es költségvetési cél tartásához szükséges 0,3-0,5 százalékos intézkedéseken, illetve a hosszú távú reformokon.

Mint utóbb kiderült az Orbán-kormánynak semmilyen elképzelése nem volt a követendő gazdaságpolitikáról, a választások utáni hónapokat is a tétovaság jellemezte – végül az Új Széchenyi tervvel januárra előálltak, míg a hosszú távú reformintézkedések ismertetését e hónap végére ígéri a kormány."

Nem is értem?! hát még tegnap jelentette be Orbán Viktor a megújulást!:)))))))))

Szimba 2011.02.08. 10:07:20

@yotta:

Nekem egy dolog volt szimpatikus, amikor azt mondta, hogy a vízelvezető árkokat helyben kell megcsinálniuk az embereknek.
Ez visszahozza a társadalmi munka korszakát.

Ha belegondolok, nem is olyan rossz ötlet. Mindig bosszantott, amikor az árterekre építkezők állandóan a segítséget várták, kérték.
- Ha ártéren építkezem, számítani kell árvízre,
- vízelvezető árkot kell építeni összefogással,
- nem állami segélyre kell várni,
- és nem is a katonaság ladikjára, meg homokzsákjára, hanem lehetőség szerint önerőből megvédeni a házat vagy elköltözni.

lobster thermidor 2011.02.08. 10:09:54

Aczél György elvtárs legjobb korszakát idézte vissza Orbán Viktor tegnapi kinyilatkoztatása.

aszekelyek 2011.02.08. 10:11:04

@ulrike: Aztán nem árt teljesíteni. Mert hallottunk mi annyi de annyi sikerkritériumot, ami aztán közel sem volt teljesítve...Inkább divergálás ment, mint konvergálás, hadd emlékeztessek...Csak valami véletlen folytán akkor mindjárt a megyót követő kormány első félévében nem rontották a befektetési ajánlásunkat a béka... alá. Pedig azt akkor is tudta az imf, meg a hitelmnősítőkHogy mi a stájsz és mégis lapítottak, meg akkor is, amikor mindenki tudta, fenét kerül el minket a válság de a kormány ezt állította... Nyilvánvaló valótlanságok felett hunytak sokáig szemet. Véletlenül...Ahogy a mi ferink is rendesen megmondta a zárt frakcióülésen, hogy mindenki tudta, hogy amit mondunk az nem igaz. Inkluzíve IMF és hitelminősítőlk.Fizettük is a két számjegyű kamatokat a spekulációs tőkének. Egyre csak növő-ennek következtében értelemszerűen- államadósság mellett. Plusz a nyugdíjpénztáraknak is!Akiknek még beszedtük a tagdíjat is.....Közpénzen fenntartott APEH által. Gondolom a haszon, ami várható volt ettől a helyzettől, amit ráhagytak az előző kormányokra elég indok volt, hogy véletlenül ne vegyék észre, vagy csak tessék, lássék, a negatív spirált.Már csak az kérdés milyen lobby volt az, amely miatt pont így kormányzott a sokkormány.MEr a mi ferink a saját ügyeiben igen ott van. Szóval nem hihető, hogy nem állt presszió alatt...

collateral collector (törölt) 2011.02.08. 10:11:34

na mit mondott? semmit?

számított valaki másra?

a-kis-herceg 2011.02.08. 10:12:34

@DEMOK: @armanda*: már olvasni sem nagyon tud. nagyon beteg ember és annyira elbizakodott, hogy már nem is készült...

CSENDES 2011.02.08. 10:17:06

".. a miniszterelnöki szöveg a tartalmi minimalizmus miatt a szokásosnál is erősebben épített a meggyőzés klasszikus retorikai elemeire, s a kettő kombinációja minden idők egyik legunalmasabb, tulajdonképpen egyetlen gondolat körül körbe-körbeforgó orbáni beszédét eredményezte."

Tudja valaki, hogy mi volt ez az egy gondolat? (Na azon kívül, hogy de jó, hogy ismét miniszterelnökként mondhatok beszédet.)

Én ugyanis legyőzve tegnap esti szkepticizmusomat "végigszenvedtem" magam a beszéden... de nem találtam egyetlen magvas gondolatot sem.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.02.08. 10:20:30

Tisztelt Török Gábor!
Az én blogom is volt már párszor Index címlapon, de hogy ugyanaz a bejegyzés egyszerre kétszer is kint legyen, olyat még nem láttam! Gratulálok!

lobster thermidor 2011.02.08. 10:23:32

@CSENDES:

Ez kizárólag a te hibád.:))
Kérdezd csak meg azt a sok-sok embert, aki áhítattal figyelte a beszédet.:(

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.08. 10:26:30

@a-kis-herceg: miért beteg? Folyékonyan beszélt. A semmiről. Fekve hallgattam az ismétlést, aztán Giró-Szászra ébredtem fel.
Annyi ragadt meg belőle, hogy mindenkinek dolgozni kell, aki képes rá, meg volt valami elviselhető poén az elején. Talán.

CSENDES 2011.02.08. 10:26:40

@fovarosi.blog.hu: A bal oldalon a baloldaliaknak, a jobb oldalon a jobboldaliaknak:-)))

Szimba 2011.02.08. 10:29:30

A "tartalmi minimalizmus" nagyon tetszik! Kifejező és nagyon kritikus. Ezt senki sem vette észre?

TG tud vitriolos is lenni, csak figyelni kell.

Ventura Blvd 2011.02.08. 10:29:57

@nu pagagyí: Igen, ez egy nagyon jó (és öreg) gondolat. Meglehet, Török Gábor talán nem is tudja - amúgy hál' Istennek -, hogy a zárt hatalmi rendszerekben ilyen apróságokból próbálták kiolvasni a változás apró jeleit. (Figyelted, milyen szépen megkerültem a "tekintélyelvű" és "diktatúra" szavak használatát?)

De, szerintem jobb, ha Gábor nem foglalkozik ilyen apróságokkal. Mert régen is lehetett arról esszéket írni, hogy mit jelenthetett Szuszlov gesztusa, amikor az SZKP MCLXIII. Kongresszusán maga elé engedte Koszigint a férfi WC bejáratánál (az Ideológia meghajolt a Külvilág előtt?), de az egész érdektelen volt, mert Stephen Wozniak és Steve Jobs már dolgoztak a fater garázsában, hogy egy marék lopott HP alkatrészből megalkossák az Apple-t. És a hozzá hasonló fickók (lásd Bill Gates) hamarosan bedöntötték a Birodalmat.

Bármilyen vicces, sőt röhejes is ez az egész, senki sem fog vigyorogni rajta pár év múlva, mert 1) hihetetlen lesz, hogy a csóróság éveiben volt min kacarászni, 2) azt fogják hinni, hogy Orbán-Gyurcsány egy ember volt, de legalábbis sziámi ikerpár.

A mostani harmincasok ugyanúgy fognak járni, mint a Doberdóból hazajött déd- és nagyapák, akik még '49-ben is azt mesélték volna, hogy milyen sz*r volt az Isonzónál. Mindenki menekült szegények elől. (Felfoghatatlan, hogy az utánunk jövők nagyobbat szívhatnak mint egy szomjas borz.)

Hogy miért mondom mindezt? Hát, csak azért, hogy ne feledd, minden rossz után jöhet egy még rosszabb. Jogos, hogy Gábor spórol a szavakkal. Vagy, ha azt akarjuk, hogy keményebben fogalmazzon, állítsunk össze neki egy olyan szinonimaszótárat, amit öt-tíz-tizenöt év után is használhat a semmi fogalmának körülírására.

armanda* 2011.02.08. 10:31:40

@a-kis-herceg:

Már hogy ne készült volna! Most készül csak igazán, mit mondjon a népnek, mert eddig nem mondott konkrétumot semmit.! de azt nagyon!:)))))

becike4 2011.02.08. 10:32:17

@László56: Európában jó magyarnak lenni,de milyen jó volna itthon magyarnak lenni.Ez a beszéd azoknak a vakoknak,és süketeknek szól,akik bármelyik magyar politikusnak bármit elhisznek.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.08. 10:33:16

TG: Tényleg érdekes lesz kivesézni, hogy miért is nem mondott semmit Orbán. Ennek a "semmitmondásnak és semmit sem mondásnak" (amiben Orbán profi) nagyon súlyos következményei lehetnek később. Fontos lesz majd disztingválni a 0 és 00 kategóriájú semmik között. És ezekből a magyar ember pontosan ért...amit akar. :-))

Old Sutterhand 2011.02.08. 10:33:25

Mindegy, melyik politikai erőtől, úgy szeretném már a NYUGATI gondolkodást hallani, de nálunk nem változik semmi, marad a bolsi retorika. Pedig amíg az adósságokat nem visszafizetni akarjuk, hanem legyőzni, a politika más szereplőivel nem együttműködni akarunk, hanem azokat megsemmisíteni, a gazdaságban nem hozzáértő közgazdászokkal értünk egyet, hanem mindent leküzdünk, ameddig nemcsak mindent tudunk, hanem mindent jobban tudunk, és folytathatnám... hát addig marad az ország a szarban, sőt egyre mélyebbre fog süllyedni... és ezen semmiféle beszéd nem segít. Ezen az átszellemült arcú, hívő hallgatóság sem segít.

Ringlósztár 2011.02.08. 10:35:27

Nem kellett volna az mszp-szdsz kormányok MINDEN kezdeményezésének keresztbe feküdni, hol a szakszervezetekkel, hol az ilyen-olyan kamarákkal, mondvacsinált szakmai szerveződésekkel karöltve.
Mondjuk, nem lenne 2/3-uk, bár szerintem akkor Orbán feje is kevésbé fájna.
Kíváncsian várom, hogy az alkotmányba mi minden lesz beleírva, mert az meglepett, hogy Selmeczi G. szerint a nyugdíjszabályok változtathatatlansága pl. igen.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.02.08. 10:37:29

Alig várom Gyurcsányt.
Abban lesz valami értelmes is.

a-kis-herceg 2011.02.08. 10:37:51

@DEMOK: "a hatalom technikáit az anyatejjel magába szívó, kulturálisan, szellemileg és morálisan már-már teljesen leépült ember nagyon ásatag, nagyon tartalmatlan, harci retorikával bőven fűszerezett, egyebekben teljesen tartalmatlan és végtelenül unalmas és érdektelen beszéd volt"

a diktatúrák már csak ilyenek és 30-40 év múlva millen unnalmas lészen... már csak unott méltóságos kézlegyintéssel intézi majd el a vastapsot és a dicsőítést...

"...otthonában, a királyi palotában fogadta a díszmagyarba öltözött kormányt, és aláírásával jogerőre emelte az őt dicsőítő törvényt. Ezt követően fogadta a diplomáciai kar protokolláris főhajtását, majd a honvédség és a rendőrség 200 fős küldöttségétől átvette az alkalomra készült "ősi hun és magyar mintás díszkardot". Percre pontosan ugyanakkor az ország valamennyi helyőrségében a díszebédre összetrombitált tiszti állomány "arccal a budai vár felé fordulva egyperces hódolattal tisztelgett ... Legfőbb Hadurának". A semmi sem drága ünnepségsorozatot a "nemzet atyja" uralkodóhoz illőn szótlanul asszisztálta végig, majd a jubileumot lezárva közkegyelmi rendelettel viszonozta a feléje irányuló "mérhetetlen szeretetet"."

közel múlt vagy közel jövő?

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.02.08. 10:38:24

@Old Sutterhand:

Annyira nem voltak most átszellemült arcok szerintem...sőt

Diocles 2011.02.08. 10:40:22

OFF

a hírszerző és a Blikk újrakezdte Orbán cigányozását, olyan - fekete-fehér - fotókat válogattak össze Orbán gyerekkorának bemutatása ürügyén, amelyeket a kuruc.info is szívesen kirakna Orbán illusztrálására:

hirszerzo.hu/shake/20110208_orban_viktor_gyerekfotok

Szimba 2011.02.08. 10:45:31

@d-evike:

Ebben nem vagyok biztos.
Ha ő meg az OV kormány antidemokratikus intézkedéseiről, meg a sajtószabadság sárbatiprásáról fog előadni, akkor egyenlő lesz OV-vel.

Konkrét reformintézkedésekkel meg nem hiszem, hogy vissza fog vágni. Kézenfekvő lenne a kérdés, hogy ha ennyire tudja, mi a teendő, miért nem lépte meg a 8 év alatt.

Gyurcsány akkor tenné a legjobbat, még önmaga számára is, ha láthatatlanná válna legalább 10 évre.

Az, hogy az MSZP-t alázza, az egy dolog, úgy kell nekik, de ha ő sem tud mást, mint szimbolizálni, akkor OV malmára hajtja a vizet.

a-kis-herceg 2011.02.08. 10:45:33

@László56: "Zürichben és St. Gallen -ban"

Lacikám! ugye hittérítő vagy? nagy fehér szakáll, piros ruci, rén szarvasok?

fvipera 2011.02.08. 10:46:09

nincs TERV. amire nem volt elég 8 év, arra további 9 hónap sem volt elég. ez van akkor, ha egy PR kommandó kap soha nem látott mértékű felhatalmazást a kormányzásra.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.02.08. 10:50:41

Na, lesz még mit elemezni :-) Orbán Viktor legújabb Facebook bejegyzése:

"Orbán Viktor
Köszönöm a több ezer kérdést, inspiráló hozzászólást. Köszönöm, hogy szívükön viselik Magyarország megújulását. A beszédben nem volt lehetőség minden fölvetett problémára, témára kitérni. Ezért a föltett kérdésekre – témakörönként csoportosítva – a következő két hétben, itt a Facebook-on írásban igyekszem válaszolni."

Szimba 2011.02.08. 10:51:17

@Diocles:

Nem is cigányos. A hasonfekvő, meztelen fotón kimondottan aranyos baba.
Mi ezen a szenzációs? Nem turulmadár fészkében jött világra?

Exploiter 2011.02.08. 10:55:38

Nehéz lehet ezt elemezni.
Bla-bla - prosperálás - bla - bla kemény munka - bla - bla - kihívások - bla -bla

Érzi, hogy a fiatalok mennének innen a picsába? Na ne, pedig milyen szépen beszél ez az ember. Hát ki ne maradna szívesen itt?

yotta 2011.02.08. 10:57:22

@Szimba: Most egy csöppet bizonytalan vagyok benne, hogy gúnyolódsz-e vagy sem, de úgy válaszolok, mintha nem.

Szóval én jártamban - keltemben nyugateurópában azt láttam, hogy ragyoknak a porták előtti utcarészek, takarosak a házak, nincsenek sufnik ebből, abból, amabból, s ezt mindenki saját maga kezelgeti (nem kell messzire menni, csak Burgenlandig) vagy ha felfogad valakit, akkor azzal végezteti el ezt a munkát.

Evvel szemben nálunk, kiviszi a LandRoveres, merdzsós paraszt a szemetet nejlon stanyecliban, kidobálja a kavicsot a kertjéből az utcára, bevezeti a talajvizet a kanálisba, hűtőszekrény dobozból csinál sufnit, kapatárolónak használja a pottyantós klotyót, palával toldja meg a kitörött fakerítést, hagyja elpiszkolódni az árkot, aztán olvadáskor ugyanide szivattyúzza vissza a vizet, ami az eltömődött vízelvezető miatt folyt be a kertjébe... soroljam?

Bár az én fülem mellett ez a részletkérdés elsüvített, az adósság mellett és ha belegondolok abba, hogy az általad említett saját erő sem igazán aktivizálható, ha az adósság mindent szétpaszíroz.

Van értelme bármibe is energiát, pénzt belefektetni, ha eleve kilátástalan helyzetben vagyunk? A kilátástalanság gyökere viszont a kormányzatig nyúl, tehát nekik megtenni a megfelelő lépéseket.

S ez nem az agymosott ballibeknek szalámitolvajoknak, klubrádióknak szól!

aszekelyek 2011.02.08. 10:57:28

@vinczej: az kevés lesz, ha 1o2 ezer majd ad felhatalmazást rá, hogy ők is kapjanak állami nyugdíjat.A többivel meg nem lehet még kampányolni sem. annyira nem érdekli a választókat. A forint árfolyama, az igen. Az érdekes. Arra kell nagyon ügyelnie a kormánynak.

Exploiter 2011.02.08. 10:58:47

@László56:
"Nincs ebben semmi különös, ha csak nem az, hogy hatvan év kommunista hülyítés után, talán először, nem csapnak be bennünket, hanem úgy beszélnek velünk mint felnőt emberekkel. "

Veled így szoktak beszélni? Te tudod. Én az ügynököket mindig elhajtom a francba...

CSENDES 2011.02.08. 10:59:22

@Szimba: Én is ugyanezt láttam. Gondolom Diocles az utolsó képre gondolt, amely már a bajusz miatt is meglehetősen "előnytelen", finoman szólva is.

hwer 2011.02.08. 11:00:05

@lászló56

Te nagyon megetted ezt a semmitmondó populista dumát, de nem baj mert kellenek a másként gondolkodók....

Diocles 2011.02.08. 11:01:01

persze, mert te nem vagy rasszista, az átlagos Blikk-olvasóba akarják elültetni, h "nézzétek meg csak ezt a cigányt"
- van egy csecsemő-kép, ez oké
- aztán mutatják az édesanyját, de olyan környezetben, amelyből az olvasó egy cigányputrira asszociál
(kétlem, h ez volna a házuk, hiszen a család kifejezetten jómódú volt már akkor is)
- majd a megjegyzés, h az édesanya kifejezetten a cigány gyerekek felzárkóztatásával foglalkozott.

Szemét dolog az ilyen, ha perelne Orbán, akkor sem tudná bebizonyítani, de minden politika iránt érdeklődő számára világos, h mit akarnak sugallni. Ahogy anno Farkasházy Hócipőjének címlapjával is.

sisszi 2011.02.08. 11:01:48

@porfelhő: igen 2010-nek annyi, elveszett örökre...
mindent legyalultak, pénzt el, támogatások befagyaszt: összefogásnak nevezni elég nehéz.
2011 ben kis retorika még. 2010ben elkezdik költeni a bevont lóvét, 2014 ben pörög a masé. és jönnek is a választások. ov nem bíz semmit a véletlenre. most fizet mindenki egy 2014-es választási kampányért?

porfelhő 2011.02.08. 11:02:53

Bóvli kategória határán kezdheti Orbán a kétkedők meggyőzését."

A magyar kormányfő országértékelő beszéde kapcsán közöl magyar kormányilletékeseket és külföldi diplomatákat is megszólaltató elemzést a Financial Times. A liberális irányzatú londoni gazdasági-politikai napilap előfizetéses online változatán hétfő este megjelent írás szerint Orbán Viktor a rá jellemző magabiztossággal mondta el országértékelő beszédét, kijelentve, hogy 2011 a megújulás éve lesz. Mindazonáltal - bár a médiatörvényről folyó viták, amelyek beárnyékolták a soros magyar EU-elnökség kezdetét, mára alábbhagytak - fennmaradtak azok az aggályok, hogy "a miniszterelnököt reformbuzgalma a demokrácia felvizezésére késztetheti".

atv.hu/cikk/20110208_ft_orban_reformbuzgalma_a_demokracia_felvizezesehez_vezethet

Orbán sorsa

A Financial Times szerint azonban Orbán Viktor kormányának sorsa minden politikai dominanciával együtt is végső soron a gazdasági sikerességen múlhat - és a kormány gazdaságkezelési teljesítménye "vegyes".

E hónapban ugyanakkor mód nyílik arra, hogy a kormány hozzákezdjen a kétkedők megnyeréséhez, amikor beterjeszti költségvetési reformterveit. Illetékesek szerint e tervek választ adnak a piac aggodalmaira. "Hosszú távon sikeres ország leszünk ... és remélhetőleg a sikeresség és a hitelesség első jelei már az idei év első felében jelentkeznek" - idézte befejezésül Szijjártó Pétert".

Na! tessék a Szijjártó is megmondta, nem "csak" az Orbán V. a siker és az esély!:)

parlamentarista 2011.02.08. 11:03:08

@lüke:
nézd meg a képet. tarlós, és réthelyi, akik a talpnyaláson kívül csináltak már valamit az életükben néznek lefelé, a többi az első sorban meredten nézi a szónokot, pozsgay meg figyeli az előtte ülőket, vajon melyikőjük helyébe ülhetne. orbán meg mint a szülinapi zsúron a kisgyerek produkálja magát.

Ventura Blvd 2011.02.08. 11:03:15

@a-kis-herceg: St-Gallen? Mi a baj ezzel? Legrosszabb esetben is hat órás autóút - igaz, éppen túl van az Óperencián, azaz az Ober-Innen -, de akkor is, hat óra múlva a Nirvánában lehet az ember. És visszafelé nem kell benzin...

Amúgy nekem is baromi jó magyarnak lenni Los Angelesben, a pálmasoros Ventura Boulevardon, csak most sajnos itt szippantok épp nagyokat. Viszont innen meg Amerika gyönyörű!

Azért szeretem és irigylem Lacit, mert neki itt és most ígéretes minden. De, mielőtt vele lelkesednék, elolvasnám Ökörpöröly Orbán-értékelőjét is.

aszekelyek 2011.02.08. 11:03:45

@lüke: Pedig neki az a vágya, hogy az egyik szép leánya Viktornak ápolja, ha ágynak esne :) Tornóczki A. nem is viheti ki a bilijét már? A kényes mindenit neki! :DDD

panelburzsuj 2011.02.08. 11:06:30

@CSENDES:

Mi volt az egy gondolat?

"Félelem van bennünk ... "

(Szó szerint kimondva méterre is nagyjából a szöveg közepén hangzik el. De előtte-utána is ez gyűrűzik körbe-körbe: ismeretlen, beláthatatlan dolgok lesnek ránk, és meg kell velük küzdenünk ... )

Maga nem érti, másban nem bízik - érthető a félsz.

Szimba 2011.02.08. 11:11:15

@yotta:

Nem gúnyolódtam. Nekem ez tűnt az egyik konkrétumnak amellett, hogy a segélyből élést szeretné a Fidesz unszimpatikussá tenni azzal, hogy feltehetően csökkenti az összeget, másrészt, hogy munkahelyeket teremt normális fizetésekkel.

(A munkahelyteremtés mikéntjéről még nem hallottam tervet, de egyelőre opotimista akarok lenni.)

Az, hogy Magyarországon az emberek szegények, az nem jogosítja fel őket arra, hogy a szemetet az utcára szórják. És annyi önállóság, kezdeményezőkészség kellene, hogy legyen bennük, hogy legalább az önerőből (a falu összefogásából, szomszédok segítségével) megoldható dolgokat elvégezzék.

Ahol nincs vízelvezető csatorna, árok, ott annyi elvárható lenne, hogy az időseknek segítséggel, a munkaképesek pedig maguk megoldják a dolgot.

Én nem vidéken lakom, de nem szoktam a hólapátolással megvárni az önkormányzat közmunkásait, vagy a szemét összesöprését sem hanyagolom el. Pedig aztán csokipapírtól, sörösdobozig, és óvszertől gyógyszeresdobozig minden van a sövény alatt.
Szerintem már egészen kis korban kellene nevelni a gyerekeket, hogy hogyan vigyázzanak a környezetükre (jelzem, ezt óvodában jól csinálják).

porfelhő 2011.02.08. 11:12:56

@sisszi:
Mennyire igaz. Bóvli kategóriából , felminősités,lesz, 2014-ben jön a felemelkedés. aha. aztán majd meglátjuk, hogyan "pörög" a gazdaság, lesz-e háromszázezer új munkahely......

aszekelyek 2011.02.08. 11:15:41

@lüke: Képzeld el, ha hadarna nekik, mint a kis mszp-s szépfiú, meg a törökzsótika.:) Szerintem a petárdákat nem 19-én este lövik el augusztusban:) Megvárják vele Szt. István napját.Mindennek van ideje. Ezt mondta is. Tegnap nem a mindent elmondok napja volt. Mind azon fanyalogtak az elemzők, hogy nem is mondott semmi érdekeset... Sztem elég érdekes lesz. Bár nem fogják megszorításnak mondani. Kifehérítik a rokkantak antracitszürke állományát. Ez sztem sokakat érint. Nem, nem csak a mélyszegény vidékieket. De nem ám! emiatt majd lesz tűzokádás egy mondva csinált okkal, mint a médiatörvény esetében volt. Befolyásos elvtársak és urak lesznek érintve, nem kevesen. Ők nem hiszem, hogy majd mennek a vízügybe a négy elemijükel medret kotorni, vízelvezetőt ásni. Elmondanám, hogy Merkeléknél bármilyen végzettsége is van, el kell fogadnia a polgárnak az 1 eurós jobot, mert, ha nem, nem finanszírozzák. Nem a viktor fogja ezt feltalálni. Mondta is nemrég, eu módddi lesz nálunk.Kb a német móccer. Úgyis mindig Merkellel bombázzák. !oo eurós bázis az nagyon kevés ott is , oszt jónapot. A kedves rokkantak, akik mellette persze szépen keresnek, majd most kénytelenek lesznek adófizetővé visszavedleni. Plusz nem a költségvetés küldi nekik a pénzt. Aki egy picit is ért ehhez, felismeri, hogy nem lesz rájuk kiadás és befizetés lesz ahelyett.Ez egy plusz összegű játék.Elég régen meg kellett volna ezt lépni.Lesz óbégatás, de mekkora! válogattt szidalmak és hazugságok.

Szimba 2011.02.08. 11:15:58

@CSENDES:

Szerintem ez a legkisebb baj. Gondolom, minden 40-es, 50-es embernek van a gyerekkorából, kamaszkorából néhány előnytelen fotója.

Nekem pl. egy úttörőnyakkendős, távolbanézős:-) Mindenkit így állított be az iskolai fotós, de ezt ki tudja má már?

Szimba 2011.02.08. 11:20:14

@aszekelyek:

Ha ez történne, tapsolnék neki.

Tartok tőle, nem egészen így valósul meg a gyakorlatban.

CSENDES 2011.02.08. 11:21:58

@panelburzsuj: Akkor tehát ez lehetett a gond. Oroszlán a jegyem, s az oroszlán nem bírja a mellébeszélést, kb. 10 perc süketelés után kikapcsol az agya.:-)))
Nos, egyesek szerint egy beszéd optimális időtartama 20 perc, de 30 perc után a hallgatóság kikapcsol. Ezért látható esetleg, hogy a közönség nagy része üveges (meredt) tekintettel nézi az előadót.

dr. Trebitsch 2011.02.08. 11:23:50

@aszekelyek: már régen gyanítottam, hogy a rokkantak hibásak mindenért. Fel kell koncolni mindent!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.08. 11:26:05

@CSENDES: ez nem teljesen van így, van, aki érzékenyebb. Belőlem pl. azért nem lett tudós, mert minden konferencián 5 perc után elaludtam. :)

Szimba 2011.02.08. 11:26:10

@CSENDES:

25 perc. Ennyire képes egy iskolás figyelni egyfolytában. Ezért kell váltogatni a módszereket a tanórán (gyakorlat, elmélet, illusztrálás, csoportfeladat, írásos feladat, szóbeli, stb.)

Oroszlán!:-((((

Az Oroszlán nem bírja senki másnak a gondoloatmenetét átvenni. csak a sajátja érvényes!:-)

komplikato 2011.02.08. 11:26:48

@Diocles: "Kérdés, h VCs, mint a fiatal lányok és nők álma, hajlandó volna-e az arcát adni egy kampányban is, mert az szerintem simán több +%, de ez még jócskán odébb van."

Minden további nélkül. Ösi "magyar szokás" szerint majd kap ő is pizzériát vagy éttermet. ;)

Szimba 2011.02.08. 11:27:26

@Hepci:

Ez a csecsemőkre vonatkozik!:-))) 5 percig még a macskám is tud figyelni.

CSENDES 2011.02.08. 11:28:08

"A megújulás újjászületés, a megújulás küzdelem, a megújulás küldetés." Miniszterelnökünk beszédírói éppenséggel ezúttal sem hazudtolták meg magukat: az idén is jócskán hozzájárultak a magyar nyelvű politikai bullshit-generátorok szöveggyűjteményeihez. Vegyük sorra, többek között milyen üres közhelyekből építették fel az érthetetlen módon továbbra is meglehetősen bőkezűen javadalmazott kormányzati kommunikátorok Orbán Viktor 13. évértékelő beszédét!"

napizeje.blog.hu/

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.08. 11:28:36

@aszekelyek: nem köll ahhoz elvtársnak lenni. A balatoni telekszomszédunk is rokkantnyugdíjas, az egész család. Istennek hála, jó egészségnek örvendenek, az exfocista férj remekül vezet egy teljesen hagyományos kialakítású BMW-t.

Szimba 2011.02.08. 11:29:50

@Hepci:

OV nem jó előadó, néha bábozhatott volna a figyelmetlenek kedvéért!:-) Vagy vetíthetett volna diákat (meztelen nőkről).

Szimba 2011.02.08. 11:31:56

@Hepci:

A mi telekszomszédunk meg a katonaságtól szerelt le és kb. a fél felszerelést hozta magával. Még a tyúkjai is katonai csajkából ittak.

panelburzsuj 2011.02.08. 11:32:15

@aszekelyek:

"Elmondanám, hogy Merkeléknél bármilyen végzettsége is van, el kell fogadnia a polgárnak az 1 eurós jobot, mert, ha nem, nem finanszírozzák."

Magyarországon jelenleg - a kormány hivatalai szerint - kb. húszezer betöltetlen álláshely van. (És a zömük elég távol esik a faluszéli árokásástól ... )

Meg tudod saccolni, hogy ennek a húszezernek hányszorosa az aktív korú, de nem foglalkoztatott magyar állampolgár?

CSENDES 2011.02.08. 11:34:02

Mindenkinek dolgoznia kell

"Nagyon szépen hangzik. De ebből egyelőre csak annyi látszik, hogy a munkájukat elvesztők segélyét fogják csökkenteni, mindezt úgy, hogy közben brutálisan, a felére csökkentik a közmunka-programokra fordítható pénzt. A képzetlen emberek elhelyezkedését pedig tovább rontották. A minimálbér megadóztatásával az egyébként is nehezen munkát találó embereket most költségesebb lett alkalmazni. A munkahelyteremtés egyelőre csak olyan rokonok esetében sikerült, mint Borókai Gáborné, Pálffy Istvánné, Kontrát Nóra, Szűcs Panni, Crespo Rodrigo és Gulyás-Kovács Anna, Schmitt Pál Péter, Vitézy Dávid és Vitézy Zsófia. Nekik és a Fidesz milliárdos támogatóinak jól jön az egykulcsos adó." (Egyenlítő blog- Orbánértékelő)

panelburzsuj 2011.02.08. 11:35:11

@Hepci:

Nem adom fel: rokkantnyugdíjasok, vagy mozgássérült kártyával közlekednek?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.08. 11:36:21

@panelburzsuj: ők speciel rokkantnyugdíjasok, tudtommal. A világon semmi bajuk nincs egyébként.

panelburzsuj 2011.02.08. 11:37:12

@panelburzsuj:

(A rokkantnyugdíjból ugyanis semmiféle BMW-re nem telne.)

CSENDES 2011.02.08. 11:37:28

@Szimba: Én a nyilvános beszédről (szónoklatról, előadásról) beszéltem, s nem tanóráról.
Egyébként pedig nyilván nem lehet igaz, hogy az oroszlán csak a saját gondolatmenetét tartja érvényesnek, hiszen akkor nem lehetnék intuitív alkat, márpedig az vagyok.:-)))

Iustizmord 2011.02.08. 11:40:05

hm, az Untergang című film jut eszembe: ott mond vmi olyat az öreg adolf hogy ha steiner támad, akkor minden rendbe jön.

szal, elvtársak, bízzatok, dolgozzatok, oszt majd minden rendbe gyün.

ez a politikai cselekvési terv. higyjetek, bízzatok, oszt majd. pár év múlva.

hát a lóf@szt. 4 évig azt mondták h egycsapásra mindent jobban lehet csinálni. meg ne az emberekkel fizettessék meg.

harvey lee osvald, egy nemzet várja visszatértedet.

Szimba 2011.02.08. 11:42:33

@panelburzsuj:

Közvetlenül a rendszerváltás után nagyon sokan mentek el rokkantnyugdíjba, vagy előrehozott nyugdíjba, mert elveszítették az állásukat, és mást nem találtak.

Szerintem felettük már elmúlt a kb. 20 év, tehát nehéz lenne visszavezetni őket a munkába.

Azok, akik csalással lettek rokkantnyugdíjasok, azok meg nincsenek olyan nagy számban. Szerintem. Max. 100 ezer embert lehetne munkaképesnek ítélni egy újabb vizsgálat után.

Persze ez is hatásos lehetne a jövőre nézve.

Sokkal nagyobb gond az a fiatal munkaképes réteg, amelyíik iskolázatlansága miatt nem kap(hat) munkát. Nyilván lenne gépgyár vagy valami más külföldi cég, amelyik olcsó, de képzett munkaerőre építené a vállalkozását, csakhogy nálunk segédmunkára alaklmasak vannak sokan.
Velük csak homokzsákot lehet töltetni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.08. 11:43:54

@panelburzsuj: állítólag 800000 rokkantnyugdíjas van. Vagy ez kamu? Ha igaz, az rengeteg.

Szimba 2011.02.08. 11:44:08

@CSENDES:

De.
A Vízöntő, az intuitív, meg a Halak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.08. 11:45:33

@panelburzsuj: a BMW a fociból lett (és/vagy a kishatárkereskedelemből). Gondolom, a sporttól visszavonulás után rögtön kifáradtak...

Szimba 2011.02.08. 11:46:15

@Hepci:

Annyi hát. Ezekből a fiatalabbakat lehetne kiszűrni, akik még valóban munkaképesek.
Ez egy jó menekülési út volt a rendszerváltás után.
Sokan éltek vele vissza, ill. a kormányok hallgatólagos beleegyezésével ment a leszázalékolásuk, hiszen nem volt számukra munkahely.

panelburzsuj 2011.02.08. 11:46:54

@Szimba:

A nyilvántartott álláskeresők kb. 600 ezren vannak most.

Azaz minden meghirdetett állásra harminc jelenkező jutna - ha a képzettség, lakhely is összepasszolna.

És innentől már majdnem mindegy hogy emögött a tömeg mögött még hány "egyéb" lelhető. (Nemöregségi nyugdíjas, háztatásbeli, munkát már vagy még nem kereső (kivénhedt és pályakezdő) ... )

saby1976 2011.02.08. 11:47:57

A semmiről beszélt szokás szerint. Ez volt a 13. évértékelő semmi. Kár tovább ragozni.

Ventura Blvd 2011.02.08. 11:49:25

OFF

AMERIKA KÖZEL VAN

...csak péntek délután rendeltem meg az Amazon Kindle Wi-Fi 6"-os ebook olvasómat és most hozta meg a UPS. (Ó, te áldott csokiszínű futár!) 159$, vám és szállítási díj = 0Ft.

A Kindle arra jó, hogy (pl.) Gábor egy-egy posztját az összes hozzászólással együtt feltöltsem rá, és ott olvassam, ahol ráérő időm van: dugóban, liftben, két értekezlet között, a postai sorállásban, mert olyan kicsi, hogy elfér minden zsebben.

És, ha van a közelben valami szabad Wi-Fi - márpedig mostanában sok helyütt akad - akkor ilyen kéretlen reklámmal bosszanthatlak titeket.

Elnézést, nem az Amazon ügynöke vagyok, csak egy boldog Kindle-tulajdonos.

ON

Szimba 2011.02.08. 11:50:04

@panelburzsuj:

www.privatbankar.hu/cikk/hircentrum/10_8_ismet_nott_a_munkanelkuliek_szama_41081

A nyilvántartott álláskeresők között talán vannak olyanok is, akiknek van munkája, csak másikat keres?

panelburzsuj 2011.02.08. 11:50:15

@Hepci:

Ahogy Szimba is írja: sokan elérték már közülük az öregségi korhatárt - de átváltani nem lehet. Akit egyszer rokiba került, az onnan már legfeljebb munkába kerülhet megint, de rendes nyugdíjba nem.

Vanek B. Eduard 2011.02.08. 11:50:37

@CSENDES: Úgy érzem nem értesz a művészethez :-).

Kedvenc előadónk tegnap összecsavart két szivarvéget egy kapcával és olyan szépen szimbolázott rajta, mint évek óta (2006 óta?) senki más. Ez bármelyik kőfaragó, vagy balettáncos igazolhatja.

dr. Trebitsch 2011.02.08. 11:50:55

@Hepci: másképpen számoljuk a rokkantnyugdíjasokat, mint pl. Németországban. Nálunk ha valaki rokkant-nyugdíjba megy, akkor ott tarják nyilván haláláig. A rokkant nyugdíjasok 60%-a nálunk már betöltötte a nyugdíjkorhatárt. Máshol ezeket nem rokkantnyugdíjasként tartják nyilván. Persze, ha a 70-80 éves rokkantnyugdíjasok munkájával akarjuk megoldani a gondokat, akkor hajrá:)

panelburzsuj 2011.02.08. 11:51:37

@Szimba:

Nincsenek, mert azok nem a foglalkoztatási szolgálatnál keresik a jobb helyet.

CSENDES 2011.02.08. 11:57:03

@Szimba: Nincsenek. A munkaügyi központoknál azok jelentkeznek és válnak regisztrált munkakeresőkké, akik munkanélküliek.

CSENDES 2011.02.08. 11:59:25

@panelburzsuj: "Magyarországon 1990-ben 233 ezren voltak azok a rokkantnyugdíjasok, akik még nem érték el az öregségi nyugdíjkorhatárt. Számuk 2003-ra megduplázódott. A korbetöltött rokkantnyugdíjasokkal együtt nagyjából 800 ezren vannak"

panelburzsuj 2011.02.08. 11:59:37

@Hepci:

A rokkantnyugdíjasság és a vállalkozás egyébként nem zárja ki egymást. Örököl egy lakást és bérbe adja - akár félholtan is.

Pontosan ezt kellene egyenesbe tenni: hogy a munkaképesség csökkenését kompenzálják a rokkantellellátások, vagy jövedelmet pótolnak. (Ha Csányit megüti a guta, akkor munkaképtelen lesz - de jövedelme azért marad így is ...)

Ventura Blvd 2011.02.08. 12:01:01

@Szimba: OFF

Valójában arra kell, hogy mindig nálam legyen a rá feltöltendő ezer terv- és kapcsolási rajz, mert manapság az időm 90%-t szerelőaknákban és tetőtéri gépházakban töltöm, tűz- és kiürítési forgatókönyveket olvasva, jogszabályok, formanyomtatványok, jelenléti ívek társaságában. Ezekből akár több százezer oldal is ráfér, és egy hónapig bírja két energiafröccs között.

Mivel tényleg NEM REKLÁM céllal írtam róla, hanem nagy boldogságomban, hadd ne meséljek róla többet. Elég adatot adtam megról, hogy kiguglizd a továbbiakat.

ON

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.08. 12:01:32

@Trebitsch: no oké, de ha csak 350000 van, az is rengeteg.
Egyébként mindenben az a baj nálunk, hogy olyan méreteket öltött a korrupció, ami már nem teszi lehetővé az állam közelítőleg normális működését. Hogy normális szabályokat hoznak éppen vagy fasságokat találnak ki, szinte mindegy.
Mitől lehetne változás? Személyes példamutatástól. Pl. lenne egy kikezdhetetlen, értelmes hazafiakból álló kormány és parlament... :)

dr. Trebitsch 2011.02.08. 12:02:28

@CSENDES: de sajnos torz a kép, a 60% már betöltötte a nyugdíjkorhatárt. Ezt beszámítve alig több a rokkantnyugdíjas nálunk, mint máshol.

Várúr 2011.02.08. 12:02:59

@Devil:
Neked nem költségvetési spórolás, hogy pár ezer köztisztviselő és apparátusi ember fizetését kétmillában maximálták? Hogy keményen visszafogták az állami beruházásokat, hogy
visszaveszik a jogtalan végkielégítések milliárdjait, stb. ?
De sokszor tapasztalom, hogy tényekkel érvelni nem igazán érdemes...

Szimba 2011.02.08. 12:03:21

@Ventura Blvd:

Már megkerestem!:-))
Köszönöm.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.08. 12:03:25

@panelburzsuj: azért ez egy picit bonyolultabb dolog. Egy lakás kiadása még nem vállalkozás.

Szimba 2011.02.08. 12:04:34

@Hepci:

Vigyázz, ha felébredsz, a kezed a bilibe fog lógni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.08. 12:07:37

@Szimba: ja, megyek is dolgozni, nyaloncolásból nem élek meg. Jajj, nagyon fáradt vagyok egyébként, éjjel is árakat emeltem. Nehéz meló...

dr. Trebitsch 2011.02.08. 12:07:58

@Hepci: a 350 000 állítólag csak annyival több a német átlagnál, amennyivel nálunk nagyobb az üzemi és egyéb balesetek száma a rosszabb műszaki színvonal miatt. Részemről azért vagyok ezzel szkeptikus, mert az öcsémet nem engedték rokkant nyugdíjba, pedig még egy pohár vizet sem tud meginni önállóan, önkormányzati segélyen tengődik. De a bizottság szerint az a kis remegés nem számít, attól dolgozhatna. (annyira kis remegés, hogy felöltözni, étkezni sem tud segítség nélkül, minden kiszáll a kezéből). Nos, ha csak nála betegebbek vannak rokkantnyugdíjban, nem hiszem, hogy ott sok keresnivaló lenne.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.08. 12:08:45

@Hepci: s még szétkúrtam a honlapom egyik menüpontját, mer' baromi álmos voltam és véletlenül kiadtam rá a DEL utasítást. :)

a-kis-herceg 2011.02.08. 12:09:42

@behin:

"Biztos nehéz ép ésszel felfogni a hihetetlent, hogy tudniillik nincs megfontolás, távlatosság, tartalom a potemkin konstrukciók mögött. A látszat tartalmát elemezni, értelmezni hálátlan feladat."

de van tartalom a színfalak mögött. a kasszaőrzés elhivatottsága... a pártpénztárnokok. a gazdasági-politikai oligarchák.

panelburzsuj 2011.02.08. 12:11:42

@Hepci:

Nem fogok oldalakat írni - érted, csak nem akarod jelét adni ... :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.08. 12:11:58

@Trebitsch: amikor depressziós voltam, olvastam ilyen sztorikat sorstársaktól. Állítólag komoly skizofréniával vagy paranoiával is nehéz elérni a rokkantosítást. Bár a mozgáskorlátozott kártyákat is megszerzik valahogy az "ügyesokos" emberek, szóval egyáltalán nem biztos, hogy a rászorulók vannak legnagyobb számban valamilyen hendikepes kategóriában a való világban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.08. 12:13:00

@panelburzsuj: ennek köztünk már régi tradíciója van... :P

a-kis-herceg 2011.02.08. 12:16:48

@porfelhő: 2006 nyara óta "áll készen" viktorunk a kormányzásra...

Szimba 2011.02.08. 12:18:03

@Hepci:

Kb. úgy néz ki a dolog, hogy a kerekesszékben levő, féllábú és nagyon gyenge ismerőst évente hívják vissza orvosi ellenőrzésre, hogy vajon kinőtt-e a lába, és munkaképessé vált-e, míg vannak olyanok, akik súlyos szívrendellenességgel kapálnak, kaszálnak, és építik a házukat.

Boríték, és annak beltartalma sokat nyom a latban.

rockjano_ 2011.02.08. 12:18:09

No most az a kérdés hogy a MEGSZORÍTÁSOKAT mert szok lesznek senki ne tévedjen mennyivel jobban fogadják el tőllük mint az előző kormánytól.

Valszeg sokkal inkább de azért a kurucos dac megvan az emberekben ez biztos csökkenti a népszerűséget.

Apámnak mondtam is apámnak most utazzon még ingyen vonattal mert már nemsokáig fog.

Szimba 2011.02.08. 12:19:23

Ideje nekem is mennem, mert nem lesz ebédkém. Meg aztán süt a nap, és ki kell használni.

dr. Trebitsch 2011.02.08. 12:19:44

@Hepci: az a baj, hogy egy rendetlen, lusta ország vagyunk. Mindent szeretnénk tiltással, jogi szabályzással, vagyis papírok írásával megoldani, mert a szabályok betartatása már munkával, strapával járna. Ezen a területen sem újabb szabályokat kellene gyártani, hanem betartatni a létezőket. Jellemző egyébként a West Balkáni borzalomra is, hogy rögtön jogszabályokat csinálunk, pedig ha a létezőket a rendőrség, az önkormányzat betartatta, ellenőrizte volna, nem történhetett volna meg a tragédia. Már néha attól félek, hogy a túl sok gyorshajtó miatt a lakott területen a sebességkorlátozást 30 km-re csökkentik, mert túl sokan mennek 120-al. Vagy az alkohol kiszolgálást 30 évre emelik, hogy ne legyen annyi 14 körüli ittas.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.08. 12:21:52

@Szimba: mivel számos területen szerintem a korrupció elérte az 50%-ot (pl. középítkezések), itt is könnyen meglehet, hogy minden második rokkant borítékos gyorsítóval érte el a státuszát. De eztet hogy fogják kiszűrni, amíg a közállapotok nem változnak számottevően? A fideszes orvos is szereti a borítékot, legfeljebb meggyónja...

a-kis-herceg 2011.02.08. 12:23:05

@Szimba: nagyon szimpatizálok veled. de ez színtiszta hülyeség...

dr. Trebitsch 2011.02.08. 12:23:18

@rockjano_: én inkább azt nem értem, miért nem csapnak a lecsóba. Nincs jobb ma Magyarországon a kormányzásra, ill. aki jobban tudná, az nem vezető politikus, az olyanokat a nép a kormányzás közelébe sem engedi. Ez az a kormány, amit érdemlünk, és nem hiszem, hogy akár 8-10 év távlatában is lenne esélyük megbukni.

komplikato 2011.02.08. 12:25:05

@Hepci: Olyan itthon az egész "rokkant biznisz", mint anno a seregben. Azt sokan tudták, hogy rengetegen puszira vagy pénzért kaptak E kategóriát, éppen ahogy most rokkantsági papírokat és jogosultságot.
DE!
Amit nem tudtak, hogy cserébe éppen annyi szerencsétlen beteg arcot is besoroztak! Az én sazakszomban én voltam az egyetlen egészséges ember szemüveggel és lúdtalppal. Volt ott lyukas szívű, gerincsérves, idegbeteg, narkófüggő meg amit csak akarzs.
Most ha valaki TÉNYLEG rokkant, akkor esélyes, hogy NE ismerjék el. Ha elismerik, akkor meg halálra szivatják. Mondjuk Pista bácsi menjen be fél évente ellenőrzésre, hogy visszanőt e lába???
Abban viszont biztos lehetsz, hogy akik pénzért vették a jogosultságokat, na pont őket nem fogják most se b*szogatni. :(

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.08. 12:25:09

@Trebitsch: hát, ez az. Lassan már nem lehet közlekedni a fekvőrendőröktől, de minek egyáltalán utat építeni alájuk. Tudom, a panama miatt kell, valaki gyártja a fekvőrendőrt is, ő is rendes magyar ember és meg kell élnie valamiből, naná. Pedig ha nincs az út helyén semmi, nem tudnak száguldani terepjáróval se...

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.02.08. 12:25:38

@Szimba:

Nem lépte meg?
Hát nem meg akarta? Csak sikerült a jónéppel megakadályoztatni.

Akar Ön tandíjat fizetni? - Persze hogy nem!!
Akar Ön vizitdíjat fizetni? - Persze, hogy nem!!

Mellesleg most majd csökkenni fog az államilag támogatott helyek száma a felsőoktatásban, ergo tandíjat kell fizetni.
A Semmelweis tervben pedig durvább költségtervek vannak mint a vizitdíj.

Mellesleg itt van, például mit nem csinált

2008. november 18.
Munkahelyteremtésre fordítják az állami vállalatok vezetőinek idei prémiuma felét, illetve az egész jövő évi összeget, összesen több mint kétmilliárd forintot. A döntés 250 állami cég 450 vezetőjét érinti, akiknek egy, az Államkincstárnál vezetett számlára kell utalniuk az összeget.

A kormány ebből 6-700 millió, jövőre pedig 1,5 milliárd forintot vár, amit munkahelyteremtésre fordítható. Az összegből kb. 600 embernek lehet munkát adni, ők erdőtelepítéssel foglalkoznak majd.

2008. november 7.
Kilenc hitelintézet írta alá a kormány és a kereskedelmi bankok által kötött, a devizahitelesek terheinek csökkentéséről szóló megállapodást. A megállapodást aláíró bankok vállalják, hogy bizonyos feltételek mellett lehetőséget adnak a törlesztő részletek mérséklésére a törlesztési időszak meghosszabbításával; a devizaalapú kölcsön forinthitellé alakításakor nem számítják fel az átváltásnál felmerülő díjakat

2008. november 3.
Csökken az év végi jutalom a tárcáknál és a háttérintézményeknél

Gyurcsány Ferenc aláírta azt a rendeletmódosítást, amely a minisztériumokban, illetve a kormányhivatalok központi szerveinél meghatározza az idei év végi jutalmak keretösszegeit, nagyságát. A teljesítményértékelési rendszer öt kategóriába sorolja a dolgozókat. A rendeletmódosítás szerint a két legmagasabb, a "kivételes" és a "magas szintű" értékelési kategóriát összevonják és változik a maximálisan adható jutalom összege. Idénre csak az éves illetmény legfeljebb 12 százaléka adható jutalomként.

Devil 2011.02.08. 12:26:04

Egyszer volt egy nagy csoda,
Neve: birka-iskola.
Ki nem szólt, csak bégetett,
Az kapott dícséretet.

Ki oda se ballagott,
Még jutalmat is kapott.
Így hát egy se ment oda,
Meg is szûnt az iskola.

cambridge.on 2011.02.08. 12:26:15

Miniszterelnöki évértékelés?
Fából vaskarika.
A kormányfőnek a kormányzás a dolga, nem a saját munkájának értékelése. Azt meg kell hagyni az ellenzéknek,a politikai szakértőknek, a gazdasági élet vezetőinek.
Kormányfőként legfeljebb beszámolót tarthat.
Az egészből az derült ki: csapataink harcban állnak, a túlerő ellenére nyerni fogunk, mert csak mi rendelkezünk magyar szellemmel.
Érthető a kincstári optimizmus, de alaptalan.
Általában nem az lesz a végső győztes, aki több fronton harcol egyszerre.
Szem a lélek tükre, szokták mondani. Ezért van minden magyarnak két lelke?

Új magyar közmondás: Addig nyújtózkodj, amíg a manyupos takaród ér!
Most arra várunk, milyen hosszú lett a takaró, mit lehet vele betakarni.
A takaratlan részek, pedig megújulásra várnak.

@Szimba: Eddig süllyedt az ország, ezt is neki kell megszervezni? Vagy nélküle még ezt sem lehet elkezdeni?
Az első kapavágást is ő fogja megtenni, a saját háza előtti árokban?
Az lenne a pozitívum, ha be is fejezné!

TG!
Miért érezted kényszernek, írnod kell a semmiről?
Az első poszt e témában jobban tetszett.
Rendhagyó módon akár hozzászólóként is leírhattad volna a véleményed.

komplikato 2011.02.08. 12:27:57

@Trebitsch: Ne légy pesszimista, az Alkotmány (míg át nem írják!!!) ad rá lehetőséget, hogy egy komplett kormányt is meg lehessen buktatni. A 20 forintos kérdés az, miért nem élt eddig vele senki? Na vajon? Simán lehet egy bizalmatlansági indítványt csinálni, kérdés ki fog összekalapozni kb. kétmillió hiteles aláírást?

rockjano_ 2011.02.08. 12:28:27

@Trebitsch: Valóban ezt a szart érdemeljük ez igaz.

A lecsótól meg azért nagyon tartanak az látszik, a legfeltünőbb hogy minden erejük ellenére hogy be vannak szarva néha. Erre a legjobb bizonyíték pont az izmozás.

Ez nem a "nyugodt erő" elég idegesek, gondolom van miért...

lüke 2011.02.08. 12:30:46

@parlamentarista: ^
hmmm
az összes magyar orvost Réthelyi és apósa tanította az anatómiára, ha a vakbeled helyett a mandulád veszik ki- mindkettö nyirokszerv!-náluk reklamálj, annyira nem csináltak semmit

lüke 2011.02.08. 12:31:41

@d-evike: igen, kisagyi atetózis

komplikato 2011.02.08. 12:32:00

A "Hajrá Magyarország!"-ról mindig ez a morbid vicc ugrik be:

- Hááát Kvács néni, nem sok jót tudok mondani. Önnek májzsugora, tüdősorvadása és gyomorrákja van ...
- No de Doktor Úr! Nem mondana valami BIZTATÓT?
- Hajrá ... Kovács néni!

lüke 2011.02.08. 12:32:47

@aszekelyek:
hát összecserélik
idd ki vagy vidd ki:))))))))))))

panelburzsuj 2011.02.08. 12:33:07

@Hepci:

Mexikóban félméteres púpokat építenek a faluvégre a száguldozó gringók ellen. Lépésben lehet csak átmászni rajtuk. Aki nem veszi komolyan - úgy járt.

(TG becses figyelmébe is ... :)

Szimba 2011.02.08. 12:34:06

@d-evike:

A vizitdíj felületi kezelés volt, sebtapasz, amivel a komoly egészségügyi reformokat próbálták eltakarni.

Nem vizitdíj kell, hanem teljes egészségügyi reform.
És nem kell szavazni rá, meg kell csinálni.

Ugyanez vonatkozik a felsőoktatásra is. Egyszerre a mennyiséget és a minőséget nem tudták növelni. Sőt, mindkettő csökkent.

Legyen magas a követelmény, a végzős diplomások valódi tudással rendelkezzenek. Emellett persze lehetnek gyengébb képességű, ámde fizetőképes diákok is, csak éppen ők valamelyik alapítványi intézményben tanulhassanak akár 10 évig is.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.02.08. 12:34:15

Gyurcsány Ferenc a kormányülésen azt kérte a kormánytagoktól, hogy vegyék tudomásul: jövőre nem emelkedik a fizetésük, függetlenül attól, miről dönt az Országos Érdekegyeztető Tanács és miben állapodik meg a közszféra dolgozóira vonatkozóan. A kormány tagjai elfogadták, és tudomásul vették a kérést. A miniszterelnök javaslata vonatkozik a 15 miniszterre, a 22 államtitkárra és az 56 szakállamtitkárra is.

Ez nagyon érdekes:

2008. október 13.

Magyarország elsőként szervezte meg a régióban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió támogatását azért, hogy "ne kelljen soha igénybe venni". A tárgyalásokat Magyarország kérte a Nemzetközi Valutaalaptól, szintén a megegyezés eredménye, hogy az Európai Unió az esetleges támogatások terén ugyanazt ajánlja fel Magyarországnak, mint az eurózóna tagállamainak.

A miniszterelnökkel megbeszélést tartott a pénzügyminiszter, a gazdasági tárca vezetője, a jegybank elnöke és két alelnöke, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató-helyettese, a PSZÁF elnöke, a Bankszövetség és a Magyar Biztosítók Szövetségének vezetője részvételével.

2008. október 10.

Az állampapírpiac élénkítése

A kormány úgy döntött, hogy az állampapír-piaci folyamatok javítása érdekében módosítja a nyugdíjpénztárak befizetési szabályát. Így október 13-ától, hétfőtől feloldotta a 40 százalékos részvénytartási hányadra vonatkozó előírást, ennek megfelelően a nyugdíjpénztárak korlátlan nagyságban tarthatják pénzüket állampapírokban.

2008. október 8.
A betétesek védelme - A kormány teljes körű állami garanciát vállalt a bankbetétekre

A kormány kezdeményezésére az Országgyűlés módosította a pénzügyi szolgáltatókról és hitelintézetekről szóló törvényt. Ennek értelmében az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosított összeghatárt a jelenlegi 6 millió forintról 13 millió forintra emelték

Asszem ezt pont eltörölte az OV kormány...

Vállalkozói csomag

800 milliárd forintos vállalkozás-élénkítő csomagot jelentett be Bajnai Gordon Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági miniszter a kis- és középvállalkozások számára. A kormány lépését a várható lassuló növekedés indokolta.

2008. december 3.
A kormány emellett a munkahelyek megszűnése miatt a kistérségekben jelentkező problémák kezelésére 20 milliárd forintos alapot hoz létre uniós forrásból, ehhez azonban még az unió jóváhagyása is szükséges. Összességében az európai uniós, illetve a Munkaerőpiaci Alapból származó források felhasználásával és járulékkedvezmények nyújtásával 100 ezer munkahely megőrzéséhez és 20 ezer új létrehozásához teremti meg a kormány a fedezetet.

Nem figyelt oda senki, hogy mit csinál, csak gyurcsányoztak vezényszóra. Meg mentek szavazni a reformok ellen.

lüke 2011.02.08. 12:38:03

@Trebitsch:
el vagy tévedve
a munkába való visszaállítás MO-n nem létezik, ezért van 800 ezer rokkant,
- meg a rendszerváltás miatt (munkahelyek eltünése)és az orvosok megbecsülése miatt, egy egész rakás szakértönek intézetet alapitottak - még az 50-s években- aminek semmi értelme, 3 orvos tartózkodik benn, hogy jól megvizsgáljanak,akiknek fogalma sincs már a szakmáról, csak nem akarnak dolgozni, mert ez egy értelmes embernek nem lehet munka

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.02.08. 12:38:22

@Szimba:

Azért, mikor eltörölték, akkor a háziorvosok azt nyilatkozták, hogy nem is volt rossz...
Szűrte a csacsogni járó néniket, és volt bevételük

komplikato 2011.02.08. 12:38:34

@Szimba: Gengszterváltás óta volt bárki, aki felmerte vállalni, hogy hozzányúl ÉRDEMBEN a nyugdíjrendszerhez, oktatáshoz, egészségügyhöz, törvényi végrehajtáshoz, akármihez? Nem. Mindenki fosott tőle. Most is. Inkább restauráltak egy működésképtelen nyugdíjrendszert, csak ne kelljen működőt létrehozni. Látszat intézkedéseken, meg papír tili-tolin kívül nem történt semmi.
És ahogy kinéz, nem is fog még vagy 20 évig :(

Szimba 2011.02.08. 12:39:47

@d-evike:

És 2002-től mit csináltak évekig?

Alagutat, amire rá kellett hordani a löszt, meg völgyhidat a nem létező völgy fölé? Meg Sukorói beruházást? Ja, arra már nem volt idő...:-)

lüke 2011.02.08. 12:41:49

@Szimba: :)
a MOM tábornoki távcsövet gyártott
evekkel ezelött 150 ezerért árulták az AUchan elöterében

panelburzsuj 2011.02.08. 12:41:52

@lüke:

Nocheinmal:

"tarlós, és réthelyi, akik a talpnyaláson kívül csináltak már valamit az életükben néznek lefelé"

A nyelvi megformálás ugyan kissé hevenyészett, de a gondolat azért kihámozható: a t. hozzászóló szerint épp Réthelyi és Tarlós azok, akik a talpnyaláson túl is tettek már valamit. Pont azért vannak ők lehorgadva, mert ők érzékelik a produkció ürességét.

dr. Trebitsch 2011.02.08. 12:42:13

@lüke: ok csak nem értem, miben vagyok eltévedve? Az, hogy a rokkantnyugdíjasok 60%-a 62 éven felüli, nem ideológia, hanem hivatalos statisztika kérdése. Tényleg őket kellene a munkába visszaállítani?

Tell Vilmos 2011.02.08. 12:42:30

Amióta az eszemet tudom, mindig csak időt kértek tőlünk! A régi rendszerben: "Most egy kicsit meg kell szorítani a nadrágszíjat, de a következő 5 éves tervben sokkal jobb lesz!" "Rendszerváltáskor" '89.-ben, is időt kértek, hogy a lerombolt országot rendbe tegyék. - Mondjuk - eltelt 22 év, az életemből - a legszebb évek - és nemhogy közelebb kerültünk volna a nyugati átlaghoz, hanem inkább távolabb. most O.V 2014.-re vizionál érezhető életszínvonal javulást. Nem hiszek benne...
Politikai elittől függetlenül egyik vezető garnitúra sem képes változásokat elérni. Bár jómagam az evolúció feltétlen híve vagyok, elérkezik az az idő, amikor revolúció kell! Pedig ez nagy felfordulással jár, de nagyon muszáj lenne! Annyira korrumpált a jelenlegi vezető elit, hogy teljes váltás kellene! Azt is készséggel elismerem, hogy jelenleg nem nagyon lenne helyettük más.
A gazdasági elit pedig pártfüggetlen, ezt látjuk megannyi korrupciós ügynél. legyen az a világ legdrágább autópálya építései, vagy 4metro, VI-VII.-ker panamák stb.
Váltás szükségeltetik, minél előbb!

Üdv:

Tell.

Szimba 2011.02.08. 12:43:35

@d-evike:

Persze, hogy nem volt rossz, csak éppen alamizsna volt. Ebből egyetlen háziorvos sem tudta normálisra kiegészíteni a fizetését, nem tudott műszereket vásárolni, felújítani a rendelőt vagy bármi mást csinálni.

Az egészségügyi reform valamivel többet jelent.

komplikato 2011.02.08. 12:43:47

@d-evike: És arról nem mondtak valamit, hogy a dolgukat rendesen nem végző vagy nem értő, de a lakókörzetükben élő nyugdíjasokat havi rendszerességgel pénzügyileg levámoló körzeti dokikat mivel lehet visszatartani?

Igaz Magyar 2011.02.08. 12:43:54

Amit hallottunk egy bullshit-generátor terméke volt. Csodálom, hogy ezen van mit elemezni.

Eszembe jut Picasso, röhögött rata, hogy bármit firkál, a szakértők megmagyarázzák a gyüjtők meg kapkodnak rajta.

lüke 2011.02.08. 12:44:36

@Kompli:
ezer
lehet is fosni,
mert jobb a pénztömeget osztogatni meg a fosztogatni
persze az oktatáson már meglátszik a 20 év ,
az értéktelen diplomagyárakkal
az eü-n meg a remek halálozási mutatóinkkal, s a legmagasabb csecsemöhalálozással! Eu-ban

lüke 2011.02.08. 12:46:08

@IgazMagyar:
eszedbe juthat csak a müfaj más,
Picasso multikulti volt, jó managerrekkel és hülye ameriakkal
ld. Vándorünnep from Hemingway

lüke 2011.02.08. 12:47:06

@panelburzsuj:
remek mikor megmagyarázod

Szimba 2011.02.08. 12:49:28

@a-kis-herceg:

Nem tudom. Egy helyi önkormányzat ne költsön olyan dologra milliókat, amit pl. közhasznú munkával vagy társadalmi munkával is meg lehet oldani.
Ha nem lehet megoldani, az más kérdés.

@lüke:

Ajaj. Őrült sok mindent szórtak szét fillérekért a privatizáció idején.

panelburzsuj 2011.02.08. 12:51:39

@lüke:

téves reklamáció - fölös magyarázat

1:1

:)

dr. Trebitsch 2011.02.08. 12:52:21

@Tell Vilmos: ez egy ilyen ország, aki nem erre számított, az nem ismeri a történelmünket. Elcseszni mindent, aztán mindenki mást hibáztatni, az egész világ szar, csak mi vagyunk fasza gyerekek. Akinek van, volt esze, az úgy szervezte az életét, hogy máshonnan boldoguljon, ha itt is él. Lehet itt fizetni az adót, ez a hazaszeretet része, de ezt egy külföldről származó jövedelem után! Ahogy egy orosz vicc mondja: "A szarban hemzsegő kukacok közül az egyik megkérdezi: -miért vagyunk mi itt a szarban, fent a napfény, jó levegő, boldogság... AZÉRT,MERT EZ A HAZÁNK" Sajnos, ez nemcsak az oroszokra igaz:)

lüke 2011.02.08. 12:55:12

@panelburzsuj: ´
nem focizok, csak fejben sakkozom: matt

KG2000 2011.02.08. 12:58:09

Ahogy a VV-blogban írtam, már csak olyan blogokra szándékozok kattintani, ahol legalábbis látom az értelmes vita minimális lehetőségét. Trágár, felfuvalkodott hólyag blogokra, mint pl. Tóta W., már nem is kattintok rá.

Elnézést kérek Török Gábortól, de a VV első mondatát idézem:

"Orbán 2011 legfontosabb feladatának az alkotmányozást tartja. Ez kifejezetten rossz döntés: egy új alkotmány szükségessége biztosan nem fér rá Magyarország 50 legégetőbb problémájának listájára. "

Bár a beszédből tényleg nem derült ki, viszont a Wall Street Journalnak adott interjúból igen, hogy Orbán be akarja venni az új Alkotmányba az eladósodottság korlátját és egyéb, azzal összefüggésben levő közpénzügyi szabályokat. Ez azért nagyjelentőségű, mert egy arra felállított bíróság (vagy az Alkotmánybíróság) az új Alkotmányra hivatkozva megsemmisíthet törvényeket, amelyek fedezetlen kiadásnövekedéssel járnak.

Ezzel összefüggésben Orbán beszédének az egyik fő gondolata volt, hogy a jelenlegi adósság megfojtja Magyarországot. Nem egy mondatban mondta, hanem többen, és többször is visszatért rá. Aki ezt nem érti, különös tekintettel a devizahitelesekre, azzal már tényleg nem lehet mit kezdeni. Szerintem egyébként bizonyos értelemben ez volt a 13 év egyik legkonkrétabb beszéde éppen ezért. Meg azért, mert világossá tett számunkra, amit mi magunknak is tudnunk kellene, csak nem akarjuk tudomásul venni, hogy csak a valódi munka hoz fellendülést. Persze igaz ez a korrupt alakokra is, akik éppen most jutottak a húsosfazékhoz.

lüke 2011.02.08. 12:58:38

@Szimba:
nekem mondod:)
a MOM privatizáció mikor elkészült
(termelö üzem munkahely megtartással!!!),az AVÜ visszavette állami vállalattá, hogy megakadályozza,mert nem kaptak belöle
s két év múlva ua.-ert, ugyanannak, au. tervvel eladták

James Pond 2011.02.08. 13:00:06

@Ventura Blvd: off !! Bocs,de most már engem is érdekel, talán az e-bay-en elérhető, mert nálunk szerintem még megfizethetetlen. Azért köszi :):)

KG2000 2011.02.08. 13:00:50

@Szimba: Igen, ez is egy igazi konkrétum volt, a vízelvezető árkokrók, nyilván szimbolikus értelemben is. Ha az emberek a saját környezetükben nem ragadják meg a munkát, akkor nincs értelme az országot fenntartani. Csak annyi kell, hogy ha elhaladok egy papírfecni vagy eldobott tejeszacskó mellett, akkor leaglább fontoljam meg, hogy felveszem, és elviszem 20 méterre a szemeteshez.

ki kicsoda 2011.02.08. 13:01:04

Török Gábor!

... sajnállak! Azt mégsem írhattad, hogy egy kalap sz@r, hát lesüllyedtél szíjjártói mélységekbe és gyurcsányozni kezdtél.

... ez már a vég :(

lüke 2011.02.08. 13:02:18

@Trebitsch: a módszerben
egy pl-a 40%-ból
aki,szívinfarktus után bypasst, stentet kap
az teljesen egészséges lesz, dolgozhatna
,nálunk beteg marad -s dolgozik is minden más országban-

KG2000 2011.02.08. 13:02:40

@CSENDES: Na látod, az ilyen blogokra én már rá sem kattintok. felfuvalkodott hólyagblogoknak hívom ezeket. Török Gábor még megérdemli, hogy rákattintsunk.

HaCS 2011.02.08. 13:04:15

@KG2000:
"Ez azért nagyjelentőségű, mert egy arra felállított bíróság (vagy az Alkotmánybíróság) az új Alkotmányra hivatkozva megsemmisíthet törvényeket, amelyek fedezetlen kiadásnövekedéssel járnak."

Ha meg nagyon zavarnak, majd legfeljebb csorbítják a jogköreiket, hogy az x-y törvényre az ne vonatkozzon.

:)

usernev 2011.02.08. 13:04:35

@Várúr: "Neked nem költségvetési spórolás, hogy pár ezer köztisztviselő és apparátusi ember fizetését kétmillában maximálták? Hogy keményen visszafogták az állami beruházásokat, hogy
visszaveszik a jogtalan végkielégítések milliárdjait, stb. ?
De sokszor tapasztalom, hogy tényekkel érvelni nem igazán érdemes..."

Hát Várúr, szerintem élvezed, hogy minden blogon megcáfoltatod a hülyeségeidet.
A kétmillás plafon érdekes kérdés, mert bér valóban spóroltak vele néhány ember fizetésén aki nem feküdt le hatalomnak, de a saját fizujukra nem sok hatással van. Csak a Fideszben 5 ember van aki többet keres.
Ami leállított beruházásokat illeti, az nem spórolás, hanem hülyeség. Nem akarják tudomásul venni, hogy egyrészt a legtöbb ilyen Uniós pénzek támogatásával megy, ami vissza kell adni, ha nem készül el időben a project. Csak hét ugye leállítottak elég sok folyamatban levő félkész beruházást is ész nélkül, sok esetben az eredeti állapot visszaállítása többe kerül mint amiből be lehetne fejezni, arról nem is beszélve, hogy ki fogja visszafizetni a pénzt. Pl. Szegeden elkészült az új trolivonal, megvolt a buszok beszállítója is amikor leállították az egészet. Most ott áll a kész vezetékrendszer, benne az árammal, csak nincs ami menjen rajta, de karbantartásra fizetni kell. Ja és az Uniós pályázati pénzt is vissza kéne adni.
Mitől jogtalan egy végkielégítés? Hány ilyet is vesznek vissza? Mert pl. a BKV-s csókák esnek a törvény hatálya alá. Alá esnek viszont olyan emberek mint pl. az én édesanyám, aki 30 évig dolgozott állami cégnél és épp vezető beosztásban volt amikor kirúgták, mert az egyik politikus rokonának kellett a hely. Ha utána számolsz, kiderül, hogy pár évvel nyugdíjazása előtt. Az akkori hatályos törvények értelmében a 30 év folyamatos munkaviszony után olyan végkielégítés illette meg ami már a törvény hatálya alá esik, jogtalannak mégse mondanám azt ami törvényi szabályozás alapján jön létre. Azóta csaknem a sírba vitte, hogy fogja visszaadni azt a pénzt amiből a nyugdíjas korhatárig tartó néhány évet próbálja kihúzni. Ami jogtalan, az a visszamenőleges hatállyal rendelkező jogszabály ami kötelezettséget állapít meg illetve hátrányos helyzetbe hoz embereket. Ld. még JAT. (Jog Alkotási Törvény)
Neked tényekkel szemben érvelni tényleg nem érdemes, hiszen tényként fogadsz el bemondásokat amivel a főpapod etet anélkül, hogy utána járnál a valódi tényeknek.
Ennyit az eddigi látszat spórolásról.
Ja és kihagytad a minisztériumi spórolós összevonásokat aminek következményeként többen dolgozhatnak az új minisztériumokban.
Kösz a magaslapdákat.

panelburzsuj 2011.02.08. 13:07:24

@lüke:

Ha mást nem is, azt mindenképpen kitapasztalhattad a kitartó kommentelés közben, hogy itt mindenki órák alatt megtanul a tábla mellett is tovább lépegetni. Én is föl-le masíroztatom itt a királyomat, látod?

Méghogy matt ... :)

Devil 2011.02.08. 13:09:39

@Várúr:
1) A parezer emebrt nem tudom honnan veszed mert ilyen listat nem hoztak nyilvanossagra; ami van az ez:
index.hu/gazdasag/magyar/2009/09/22/szazmilliot_keres_a_harminc_allami_topmenedzser/
Itt 30 nev van, es 2009-ben 100 milliot kerestek ezt 2 millioban maximalizalva kb. havi 40, eves 480 millio megtakaritast kapunk. Akik a listara nem fertek fol azoknak a fizetese legfeljebb 2,.2 millio volt, nem tudjuk hanyan vannak de ha 1000 ilyen lenne akkor sporolna meg rajtuk az allam 2.4 milliardot. Ez koltsegvetesi szinten semmi cserebe kontraproduktiv. a jo szakemberek el fognak menni a privatszferaba.
2) Amit igertek az sem tudtak vegrehajtani:
index.hu/gazdasag/magyar/2011/01/20/bertomeg/
miert bizzak abban hogy amit mondanak abbol lesz barmi is?

ki kicsoda 2011.02.08. 13:17:01

@Devil:

... ha te ennek a se vár, de legkevésbé úrnak írsz, és azt feltételezed, hogy elolvassa és felfogni is képes, akkor gondolod, hogy folyamatosan, kötelező gyakorlatként írna baromságokat?

parlamentarista 2011.02.08. 13:17:14

@lüke:
épp azt mondom, hogy a képen a tanult értelmiségiek - réthelyi és tarlós - lefelé néznek, mádlt lehetne még idesorolni, aki alszik, a többiek inkább felfelé tekintenek.

a5.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc6/hs036.snc6/166642_10150133366336093_298090296092_8470054_6368526_n.jpg

persze ez csak egy pillanat. könnyen lehet, hogy nem ez jellemezte az egészet.

porfelhő 2011.02.08. 13:17:59

@a-kis-herceg:

hm. 2006. nyara óta "áll készen" a kormányzásra. nagyon jó. úgy látszik rövid volt az idő, az a négy év. :) oszt még most is a szocikra való visszamutogatást halljuk....:)

panelburzsuj 2011.02.08. 13:27:39

@lüke:

Lefordítom újmagyarra:

Addig törvényem, amíg nekem szolgál.

lüke 2011.02.08. 13:32:25

@panelburzsuj:
lefordíthatod, csak ezt a nyelvet nem beszélem

a-kis-herceg 2011.02.08. 13:34:59

@Szimba: "tartalmi minimalizmus" = zero...

ollan szépen és udvariasan, korrekten beszél...

ne most 2011.02.08. 13:35:20

@KG2000: Nem az adósság folyt meg, hanem ha nem tudod kifizetni. Bár ezt nyilván nem érted.
Költözz ki egy sátorba és nem lesz adósságod. A hajléktalanoknak sincs deviza adósságuk.

Diocles 2011.02.08. 13:35:28

A VVezér blog kifejezetten gyerekes, óvodás és primitív.

Még a laikusok számára is teljesen nyilvánvaló, h az alkotmányozás főleg azért van kiemelve, h az ellenzék ezen a szimbolikus gumicsonton rágódjon, miközben az érdemi, messze fontosabb dolgok szinte észrevétlenül mennek végbe.

Erre fel a VV-Szabolcs elkezdi a hisztit, h milyen ostoba az Orbán, h az alkotmányozást tartja fontosnak, ami benne sincs az első 50-ben. Nevetséges ahogyan nem látják a fától az erdőt, immár sokadszorra.

Most nem azé', de TG ilyen baromságokat sosem írna.

a-kis-herceg 2011.02.08. 13:38:53

@Old Sutterhand: 1010 éves FEUDALIZMUS, szépen összefoglaltad...

ne most 2011.02.08. 13:38:54

"Az igazság kibontása" - ilyen szépen benyalni.

szürke_tag 2011.02.08. 13:40:00

Nem értem, most miért balhéznak az Orbánnal. Nyilván a kommunista barmok. Ugyanis amikor a gyurcsány hazudott az jobb volt, nekik nyilván, de jobb nem ígérni mint nem betartani amit ígért. persze ők hozzászoktak a hazudtunk reggel meg este stílushoz.
Most olvasom itt az Indexen, hogy emelik a kenyér árát. Persze erről is az Orbán tehet, nyilván. Csakhogy én inkább általános emberi kapzsiságnak nevezem. Mert pl a XVIII kerületben ma is lehet nagyon sok helyen kenyeret kapni 140 ért. Nem is rosszat! Nyilván pedig nekik is van hasznuk a gyártásból, de megéri. Szóval azért mert sok pék, de itt mondhatnék mást is, kapzsi arról nem a miniszter tehet.

a-kis-herceg 2011.02.08. 13:40:14

@ne most: ez inkább egészséges cinizmus...

a-kis-herceg 2011.02.08. 13:45:28

@Szimba: de cigányos. főleg az ELTE-s...

"Itt már egyetemre járt, az ELTE-re, de kézírása meglehetősen kamaszos volt"

elég finoman fogalmazták meg a = a primitív macskakaparás -t

ne most 2011.02.08. 13:45:44

@a-kis-herceg: Legközelebb talán valami dakota közmondás lesz a cím. Ebbe az is belefér hogy "egészséges cinizmus" lesz a címe vagy "bifidus essensis".

nyünyüge 2011.02.08. 13:45:47

@Szimba:
Ez "a völgy nélküli völgyhíd" meg "alagútra hordott lösz" nagyon jól kommunikálható, mint a megalománia és a pénzkidobás/lopás szimbólumai, de ennél azért bonyolultabb a történet.

Pl. a völgyhíd esetében az érintett önkormányzatok és a természetvédelem váltott lovakkal furták meg az összes, nem völgyhídas nyomvonal-variációt.

Az M6-os esetében úgyszintén nem volt triviális az alagut nélküli megoldás, és a löszdombok letarolását sem díjazta volna a környezetvédelem. ha meg az autópálya mászik löszdombra fel, löszdombról le, akkor ugye a löszdombra épített autopálya alapozásával lehetett volna még többet bíbelődni ill. újabb xxx milliárdért.

panelburzsuj 2011.02.08. 13:47:01

@a-kis-herceg:

Más se olvassa a cikket, csak a címét ... :))

a-kis-herceg 2011.02.08. 13:50:22

@Ventura Blvd:

minek neked ökörpörkölt? itt vagyok én. tök ugyanazt mondom. csak nem tudok hangulat nélkül káromkodni... de ritkán az is van...

a-kis-herceg 2011.02.08. 13:52:46

@ne most: @panelburzsuj: ennek két címe volt. a file (link) név még mindig az "országértékelő"

nem is rossz egy poszt kellene amit hangulat alapján átírogat...
így is nem fogadta meg a tanácsom TG és a 323-at írta át, amivel történelmet hamisított, mert az első 400 kommentet hiteltelenné tette:)

lüke 2011.02.08. 13:52:47

@nyünyüge:
az Alberg, a Gotthard vagy az Ucska, meg a Mont Blanc alagút vajon miért nem omlott be

nyünyüge 2011.02.08. 13:58:58

@lüke: mert sziklába kellett belefúrni. Autópályát is olcsóbb sziklás terepen építeni, mint a Kárpát medence hordalékos talaján, bármily meglepő.
Merthogy az alapozás a legdrágább az útépítésben.

panelburzsuj 2011.02.08. 14:01:50

@nyünyüge:

Populizmus és vulgarizáció jegyesek.

Minden külön értesítés helyett.

(Személy szerint ez rémiszt el a legjobban a "húszévre" visszatekintve. Ahogy a kezdetben még fellelhető értelmi alapú próbálkozások sorra belefulladtak a "tömegdemokrácia" magyaros szín- és oldalváltozataiba. Ahogy a kereskedelmi és a politikai média a "közérthetőség" nevében versenyt futva egyre lejjebb és lejjebb csúsztatta a lécet. És a színvonal süllyedésével párhuzamosan egyre vadabbul harsog az "igazság" szó ... )

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.08. 14:02:06

@panelburzsuj: heherészett nyelvi megformálás. Durnyogonc. :)
[nyalonc]

a-kis-herceg 2011.02.08. 14:03:51

@Hepci: nagy dilemma... korrupt hivatalnokokkal felszámoltatni a korrupciót... ne de ez nemzeti... millen más...

HaCS 2011.02.08. 14:04:59

@nyünyüge:

Te most komolyan azt akarod mondani, hogy abba a löszös talajba az alagút volt a legjobb megoldás?
Műszakilag vagy gazdaságilag?

Ne viccelj!

panelburzsuj 2011.02.08. 14:05:55

@Hepci:

Nem írnád inkább össze előre a faszkalapokat?

Nem kéne állandóan itt strázsálnod, mint egy tettrekész pionyér ... :)

lüke 2011.02.08. 14:06:14

@nyünyüge:
s a Pattantyús (A.A)bácsi ezt nem tanította meg nekik?

a-kis-herceg 2011.02.08. 14:07:05

@cambridge.on:

tökéletesen egyetértek. irhatott volna TG hozzászólást... persze azt jelzésnek vette volt a politika világa és kiírja a NER ből...

és az Mnyp után az már a recski táborral lett volna egyenlő...

a-kis-herceg 2011.02.08. 14:08:03

@Kompli: ****

:))))))))) mondott vmit biztatót

parlamentarista 2011.02.08. 14:09:18

@KG2000:
ehhez térségi igazgatás kellene, és nem az, hogy a környezetvédelmi minisztériumba beül egy izgága párttitkár.

a-kis-herceg 2011.02.08. 14:10:05

@Tell Vilmos: :) most fogy el a türelmed? félúton a Kánaán előtt?

ember67 2011.02.08. 14:10:40

A beszéd egy átlagos pártpolitikus beszéde volt a sajátjai előtt.
Ez a faszi nem tudja, hogy most Ő a miniszterelnök?

Valamivel komolyabb, az ország összes emberéhez szóló beszédet nem tudnak neki írni?

Félelmetes, ahogy a fideszben kialakított személyi kultuszát (mely nem zavar, mert szabadon kiléphet a fideszből akinek nem tetszik) átülteti az országra. Nekem nem tetszik, de nem akarok "kilépni" az országból!

A jelenlegi rendszerben csak a fideszes az ember, az összes máshogy gondolkodó pedig nincs is.
Az ilyen arrogáns akarnoknak sajnos nincs kontrollja, ami segíthetne ha hibázik. Ez a legnagyobb jelenlegi kockázat.

dr. Trebitsch 2011.02.08. 14:11:18

@HaCS: Nem tudom, hogy műszaki vagy gazdasági oknak számít, de Magyarországon pl. abszolút el tudom képzelni, hogy Zöldek (helyi Természetbarátok Köre, Piros Virág Védegylet) stb., miatt egy területen vagy egyáltalán nem építünk utat, vagy alagút lehetséges csak. Az ottani helyzetet nem ismerem, de úgy tudom, pl. a Megyeri hídnak máig nincs végleges engedélye a valamelyik helyi önkormányzat szarakodása miatt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.08. 14:13:19

@panelburzsuj: hogy gondolod? Csináljak egy listát és TG felteszi jobbra mint Hapci gyűjtését?

dr. Trebitsch 2011.02.08. 14:15:14

@ember67: a Fideszre szavaztam, és ma is ezt tenném, ez a legkisebb rossz. Viszont azt várnám el a Fidesz ortodox fanjaitól, hogy kicsit kordában tartanák a vezetőiket, néha pedig mernének kritizálni. Más ma ezt nem teheti meg, mert akkor rögtön hazaárulóvá válik, ezt a bélyeget a fiatalok nem szeretik, inkább elmennek. Persze a maguk szemszögéből ezt nagyon jól teszik...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.08. 14:15:25

@Trebitsch: s máig nem fizettek ki az alvállalkozóknak néhány milliárdot. Valamint nem lehet süllőt fogni az a qrva híd körül, nekem természetesen ez fáj legjobban.

CSENDES 2011.02.08. 14:18:41

@ne most: Nem azért, de a fojtogatás: j
folyik valami :ly

lüke 2011.02.08. 14:20:29

@Hepci:
nem!
a listája helyett a tied jobban mutatna,
pláne konszenzusos alapon

tölgyes 2011.02.08. 14:21:42

@ember67: Ha meg mégis van az áruló, köpönyegforgató s. nyaló stb.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.08. 14:21:48

"Éhséglázadás, keserűség: a megújulás éve, ahogy Orbán még nem látta
Borsod-Abaúj-Zemplén megye az összeomlás szélén áll, az encsi kistérség településvezetői éhséglázadásoktól félnek. A kivéreztetett környéknek az utolsó lökést az új közmunkaprogram adhatja meg, amely a helyiek szerint nem biztosítja a létminimumot sem és köze sincs a beígért "értékteremtő munkához"."

hirszerzo.hu/belfold/20110208_borsod_ehseglazadas_kaufer

Ja, hogy ez is benne van a tegnapi semmiben?

HaCS 2011.02.08. 14:22:05

@Trebitsch:

A Megyeri hidat ne keverjük ide, az egy megállapodás be nem tartása miatt tart ott. Ne nevezzük szarakodásnak, ha valaki kiköveteli, ami neki jár.

A zöldek sokszor valóban ostoba hőbörgéseivel nekem is vannak problémáim. Sajnos nem vagyok róla meggyőződve, hogy itt valóban erről volt szó.
Mondjuk egyetértenék egy olyan javaslattal, mely a zöld körök befolyását az ügyek méretéhez kötné. Városi beruházásba szólhassanak bele a városi zöld szervezetek, megyeibe a megyeiek, országos méretű ügyekbe pedig az országos környezetvédelmi főigazgatóság...

De ez lassan már nagyon off.

CSENDES 2011.02.08. 14:22:32

@szürke_tag: "Most olvasom itt az Indexen, hogy emelik a kenyér árát. Persze erről is az Orbán tehet, nyilván."

Többek között. Egyetlen intézkedést terveztek a fuvarozók költségeinek könnyítésére, az üzemanyagárban meglévő jövedéki adó csökkentését, melyet azután elvetettek, azzal, hogy most nincs itt az ideje. Az üzemanyagár meg megy felfele, amint azt Te is megfigyelheted.

ubul2000 2011.02.08. 14:22:47

@Hepci: Egy cégben tulajdonrész, vagy részvény bírtoklás az vállalkozás?

tölgyes 2011.02.08. 14:25:10

@HaCS: Nekem elhiheti, hogy valakinek nagyon megérte..:( Nem véletlenül kerültek annyiba a magyar beruházások, mint amennyibe kerültek..:) Egész szép pénzeket lehetett kapni egy sárga falért és néhány műanyagkockáért is:), aztán ott vannak a remek szakértői jelentések és tiszteletdíjak.. Az is mind megérte valakinek!:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.08. 14:28:03

@lüke: először ötöt javasolnék, sajna nagyrészt balliba, nehéz lesz a koncencus..
Bayer, Debreczeni, Gréczy, Kende, Mészáros

tölgyes 2011.02.08. 14:29:44

@nyünyüge: Ezt azért műszaki dolgokhoz értő embereknek ne mondja:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.08. 14:30:19

@ubul2000: az irányító tulajdonrész mindenképp, egy pár mezei részvény aligha. Szerintem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.08. 14:31:45

@tölgyes: azt kellene valahogy elérni, hogy mind a(z alig) tízmillióan megéljünk panamázásból. Akkor már tökmindegy, ki van kormányon. :)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.08. 14:33:10

"Miniszterelnök úr, elmegy maga a picsába! Én – összes fellelhető dokumentumaim alapján – épp azok közé tartozom, akiknek itthon marasztalásáról beszélt tegnap. De kérdem én: miféle „sikert és boldogulást” találhat a magamfajta itt, az Ön országában, amikor én orvosként, két szakvizsgával, Ph.D.-fokozattal, immár elérvén „kategóriám csúcsfizetését” havi 198.533 Ft (bruttó) „garantált illetményre” tarthatok igényt és az értesítés szerint a „következő magasabb fizetési fokozatba lépés várható ideje: 2014. 01.01.”?"

progressziv.blog.hu/2011/02/08/ertektelen_evek?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

Ez sem off topic.

ubul2000 2011.02.08. 14:35:04

@Hepci: Csak megérzés, de nem hiszem, hogy annyi műrokkant lenne, mint általában feltételezik. Hihetetlen módon ki voltak/vannak zsigerelve a magyarok - nem véletlen a rengeteg beteg és a korai halálozás.

panelburzsuj 2011.02.08. 14:36:20

@Hepci:

Puskázhatsz a zindexes Árokásó top 100-ból: ott be vannak kalibrálva pontszámmal is ...

Egyébként a közbekiabálásos faszkalapozásnak mi a funkciója? Önkifejezési forma?

dr. Trebitsch 2011.02.08. 14:37:16

@vinczej: Nem kell hezitálni, el kell menni. Az én gyerekeim már 8 éve külföldön dolgoznak, ott házat vettek, autót, Karib tengeren nyaralnak és még engem is tudnak támogatni. Már el is felejtették az itteni iszapbirkózást...

tölgyes 2011.02.08. 14:39:25

@Hepci: Ebben az irányban igen eredényes erőfeszítések történtek az elmúlt 8 évben..:::))) Ha nem is mindenki, de elég sokan.. Lassan lassan a jéghegy csúcsát már látjuk is.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.08. 14:41:08

@panelburzsuj: szeretném, ha a faszkalapokat ökumenikusan képes lenne a populáció faszkalapnak tekinteni. Ez a válságból kivezető út kezdete...

lüke 2011.02.08. 14:41:20

@Hepci: :))))))))))))
@tölgyes: :)
nagyon romlik a morál meg a tudás, én már semmin se csodálkozom

Ventura Blvd 2011.02.08. 14:42:03

OFF1
@lüke:, @James Pond:

www.amazon.com/Kindle-Wireless-Reader-Wifi-Graphite/dp/B002Y27P3M

OFF2

@a-kis-herceg: Hercegem, bizonyára te is ínyenckedsz, mikor kevés az időd, és csak azokat olvasod, akiket a legtöbbre értékelsz. Én minden mondatodat olvasom, ahogy szellemi barátodat, a nagy Simon mestert is, és van legalább tíz-tizenöt úr és hölgy, aki elbűvöl, akitől folyamatosan tanulok, és olykor meg is szégyenülök, hogy mellettük milyen korlátolt műveltségű, tájékozottságú és kiskaliberű gondolKodó vagyok.

De, még a kommenteken átfutva is igyekszem összeállítani a szellemi menüt. Egy Ubul felütés olyan, mint egy korty pálinka valami tömősebb kaja előtt, nevezzük Ökörpörköltnek Vinczej módra. Mindez Tölgyes körettel. (Nagyon jó az úr, csak ne húzná fel magát gyorsan, és ne szállna be az alpári vitákba.) Friss zöld salátának Porfelhő hírei, Lüke hirtelen fordításaival. Semmiképp nem hagynám ki Akitlosz alkotmányjavaslatait Panelburzsuj regionális módosításaival. Ha mindezek közé sok Fidesz droid- és troll-szilánk keveredek, akkor nagyon simogatja az agyat Simon és jó magad keserű józansága. Lefekvés előtt pedig legjobb Laci, az 56-os.

ON

tölgyes 2011.02.08. 14:42:08

@vinczej: Ezzel a szöveggel van egy kis baj. Az idézet nem igaz.

lüke 2011.02.08. 14:43:21

@vinczej:
feri megmondta, el lehet menni
pedig akkor dübörgött a gazdaság

ubul2000 2011.02.08. 14:45:18

@d-evike: nem csak az a betegség, amikor ketté van törve a kezed vagy lábad. A lélekkel is foglalkozni kell. Sokszor egy 5-6 perces beszéd többet ér, mint a sok gyógyszergyári szemét - ami nem gyógyításra, csak a betegségek fenntartására való.

tölgyes 2011.02.08. 14:46:27

@lüke: Azért annyira még nem romlott el tudás, hogy ne lássa be bárki: olcsóbb az auótpálya sík szakaszon mint löszfalban, vagy gránitfalvan, ahol hol alagútat kell fúrni, hol hidat kell építeni.

panelburzsuj 2011.02.08. 14:48:17

@Hepci:

Szóval misszió!

Lebuktál, pszeudonihilista ... :)

panelburzsuj 2011.02.08. 14:53:26

@lüke:

Feri hazudós.

Viktornak majd jobban elhisszük, hogy jobban járunk úgy ...

lüke 2011.02.08. 14:53:54

@tölgyes:
a sztráda del sol építését láttam, Barcelonától Genováig,1971-ben
most a Semmeringit is,
vili

ubul2000 2011.02.08. 14:54:33

@lüke: "aki,szívinfarktus után bypasst, stentet kap
az teljesen egészséges lesz"
Azért ne nagyon hangoztasd, hogy orvos vagy

panelburzsuj 2011.02.08. 14:54:46

@tölgyes:

Keress "sík szakaszt" Szekszárd és Pécs között.

lüke 2011.02.08. 14:55:51

@panelburzsuj:
1990-ben 10 ezer ft volt a netto fizetésem, ha akárjátok bemásolom, most találtam meg
1 szakvizsgával, 2 nyelvizzsgával és két gyerekkel

nem érdekel ,hogy ki hazudik

lüke 2011.02.08. 14:57:57

@ubul2000:
lajikus mindenhez ért
ez tény(ha valakit meg akarsz operáltatni és koronária beteg, akkor elöbb bypasst kap,utána jön az operáció)

tölgyes 2011.02.08. 14:59:04

@panelburzsuj: No de hegyeket se kell átfúrni:) A Gerecsén át is hullámzik a pálya..:)mégse akarta senki átfúrni a dombokat.

James Pond 2011.02.08. 15:01:19

@Ventura Blvd: OFF Köszi ! Időközben már jó magam is megtaláltam, mivel az útbaigazítás egyértelmű volt, már csak a szállítással kapcsolatos trükköket kell megoldanom, meg hogy ne vámolják... Mégegyszer Köszi !

HaCS 2011.02.08. 15:03:04

@lüke:

1990-ben 36 Ft volt a benzin ára.

lüke 2011.02.08. 15:04:36

@ubul2000:
itt érdeklödj után, lehet kérdést feltenni
www.heart.org/HEARTORG/?gclid=CNfugN_c-KYCFZMl3wodr3YJHg
www.ehealthmd.com/library/cardiacbypass/CB_life.html

By the sixth week after surgery, most people resume almost all of their regular activities. You can drive, travel, return to your normal sex life, go to movies, eat out, and even return to work

lüke 2011.02.08. 15:06:00

@HaCS: ok
arányaiban akkor most jobb
10 e: 36
200 e. : 360

Devil 2011.02.08. 15:07:15

@ki kicsoda: Azoknak irom akik neadjisten elhiszik amit osszehord. Meg legalabb utanajarok az informacioknak, es tudom a fidesz agitprop aktualis hazugsagaira mit valaszoljak.

panelburzsuj 2011.02.08. 15:07:24

@tölgyes:

Ismered a Bátaszék-Mohács-Pécs közti háromszöget? Vagy csak a szád jár megint?

Szedd elő a térképet, és nézd meg, hogy Báta és Lánycsók között miből válogathatsz, ha autópályát (nem meredek vagy kacskaringós más utat) építesz: bevágás-töltés, vagy alagút-híd.

(Súgok: a kulcskérdés az: kell-e Pécsre autópálya?)

HaCS 2011.02.08. 15:08:01

@lüke:

Még csak az hiányzik, hogy rosszabb legyen.
(Bár azt is hozzáteszem, hogy sajnos milliók vannak, akiknek rosszabb.)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.08. 15:09:36

@lüke: a kókadt pannon puma éppen csapolta lefelé a mocsarat a békák alól. Aztán meggondolta magát és inkább megdugta a titkárnőjét a haza megmentése helyett.

HaCS 2011.02.08. 15:10:20

@panelburzsuj:

1.) Kell Pécsre az autópálya.
2.) Ki is mondtad a megoldást. Bevágás, a kitermelt anyagból töltés.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.08. 15:11:23

@panelburzsuj: pszeudonihilista verbálmilicista? Capa zokog Madrid előtt...

James Pond 2011.02.08. 15:11:54

@HaCS: 1985-ben amikor az első Trabantom vettem, akkor meg 13,50 volt a keverék. Szinte lehetetlen ha visszaemlékszem rá, de 500 Ft-ot nem lehetett belenyomni a 26 literes tankba. Kétségbeejtő, nem ? :):) Most meg annyi a benzin literje mint akkor egy teletank a Trabiba.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.08. 15:12:51

@panelburzsuj: kell, nagyon is. Az autópályaépítés a pártkasszák feltöltésének legtökéletesebb pannon módszere.

lüke 2011.02.08. 15:13:04

@HaCS: csak az arányokról beszéltem

CSENDES 2011.02.08. 15:15:14

@lüke: Feri nem ezt mondta, de Feri már a Holdban van., senkit nem érdekel. A tények azonban makacs dolgok. Feri nem ezt mondta, a Fidesz azonban így kommunikálta. Ma már ez történelem.

lüke 2011.02.08. 15:15:28

@Hepci:
meg a telefonkártya:)

tölgyes 2011.02.08. 15:16:59

@lüke: És nem volt egyedül.:( Érdekesség. a gyurcsányi átalakítások miatt egy orvos ismerősöm Angliába távozott több mint 30 évi klinikai gyakorlat, műtéti körút az USA-ban és Európa több országában, három nyelv előadás szintű ismeretével... Most jön majd haza..

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.08. 15:17:47

@CSENDES: de, pont azt mondta a Feri, nem kellett "kommunikálni". A Kókát se kellett, amikor békázott. Ezek - is - külső kényszer nélkül voltak színhülyék.
Hogy a Holdban vannak, ettől még jó. :)

HaCS 2011.02.08. 15:18:22

@tölgyes:

Minek?
Fürdőzik egyet Hévízen?
:)

tölgyes 2011.02.08. 15:19:14

@panelburzsuj: Az is egy kérdés.. de más szakértők szernt a másik útvonal olcsóbb lett volna.. erre kirúgták.. mint ahogy azt a vasutast is aki nem adott ingyen vágányhasználatot a MOTIM-nak.:(

II/III-as 2011.02.08. 15:19:56

"A szövegből ugyan tényleg semmi konkrétum nem derült ki (ez nem is volt célja)" - már elnézést, de egy évértékelő beszédnek nem célja, hogy konkrétumokról essék szó? Szülői értekezleten így mellébeszélne egy osztályfőnök a nebulók értékelését illetően, szétszednék a szülők. Ugyan már, mi az, hogy nem célja egy értékelésnek a konkrétumok felsorakoztatása? Há' ne őrüljön már meg mindenki ebben az országban lehetőség szerint...

panelburzsuj 2011.02.08. 15:23:32

@HaCS:

Igen, itt jött közbe egyrészt a tájvédelem, másrészt a költségszámítás.

Ha végig földműveken vitték volna a pályát, akkor többször (sokszor) akkora termőterületet kellett volna megbolygatni (tönkretenni, művelésből kivonni) , mint az alagút-hidas változatnál, többször annyi térfogatot kellett volna szállítgatni, és sokkal tovább tartott volna az építkezés. (+ szállítási + tömörödési idők)

Ha vannk pontos számításaid az egyes alternatívákra, ne titkold a blogközönség elől! Ha csak az agitációs és propagandaosztályok sajtócirkuszát tudod idézgetni ...

lüke 2011.02.08. 15:23:35

@CSENDES:
szó szerint ezt mondta
ritkán nézek magyar tv-t ,de ezt véletlen hallottam
ez olyan ,mint a bypass mütét és a restitutio ad integrum
más kérdés hogy
hol van
s megint más mit mond a fidesz

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.08. 15:24:28

@tölgyes: hát persze, hogy. Hülye szakértő az ilyen. Az igazi szakértő a drágább változatot támogatja.
F@szomnak építsünk turistaösvényt, amikor egy viadukton többet lehet panamázni. Igazából kék túra útvonalból is többszintes kellene, sok benzinkúttal.

Marcellusca 2011.02.08. 15:24:28

@ki kicsoda: Azért, kicsit másként értelmezendő ez a gyurcsányozás!

Hasonlított a "beszéde" Gyurcsányéra.
Miért is ne hasonlított volna (és hasonlít az '50-es, '60-as évek retorákájára)?
Ugyanazt a (KISZ) vezetőképzőt járták ki.

ubul2000 2011.02.08. 15:26:38

@lüke: a külföldi módszereket és lehetőségeket nem ismerem, lehet, hogy ott mindenki egészséges lesz egy ilyen műtét után, talán mások az alkalmazott anyagok, talán más a technológia, de általánosítani azért túlzás
A párom nov elején kapont stentet, márciusban meget újra. Elég nagy túlzás lenne egészségesnek, munkaképesnek nevezni. És nem egyedi az esete, mert az első után volt 1 hónapot szanatóriumban. Ott sok emberrel beszéltem...

nyünyüge 2011.02.08. 15:27:12

@HaCS:
Hát igen. Szét is most a nyári eleji felhőszakadás-sorozat a löszből épült összes támfalat, felüljáró-részűt - volt is belőle botrány rendesen.
Ugye meg kellett volna "rendesen" csinálni. Csakhogy löszből igen nehéz - a növényzet, ha kinő - sem igen tartja meg.

panelburzsuj 2011.02.08. 15:28:13

@Hepci:

Innentől szűnik meg a sajtóbeli műszaki érvelés érvényessége.

Pro és kontra is.

Van az a pénz, amiért valaki szakért - meg ellenszakért.

Devil 2011.02.08. 15:30:01

@KG2000: Az adossag kordaban tartasahoz nem kell Alkotmany, es az Alkormanybirosag nem akadalya annak hogy alkotmanyellenes torvenyeket hozzanak. Tehat ez bullshit, amivel megprobalja eladni az alkotmanyossag sulyos csorbitasat a kulfoldnek.
Az allamadossag kordban tartasahoz eleg ha nem adosodik el az allam. Orbannak kormanyfokent minden ezkoze megvan erre _mar_most_is_.
Az allamadossag, hianycel stb betartasarol pedig Bajnai es Oszko tett kozze egy nyilatkozatot nemreg. Na AZ jol ertekelte az orszagot es Orbant is, ha valamit erdemes megjegyezni akkor inkabb mar azt.

nyünyüge 2011.02.08. 15:31:18

@nyünyüge:
jav. rézsűt.

más, és kevésbé off topic:

Ezt olvastátok már ? Érdemes!

maria.blog.hu/2011/01/23/sertodes_ne_essek

panelburzsuj 2011.02.08. 15:32:03

@Hepci:

Azér a túrázásban is van aprópénz, lásd "Mecsek gyöngyszemei" ... :)

www.mecsekgyongyszemei.hu/bemutatkozas.htm

(Intró átugorva, grátisz neked!:)

ubul2000 2011.02.08. 15:36:01

@Hepci: Márpedig jogilag egyenlő 1% tulajdon a 10% -al, (persze a szavazati arányban jelentkezik a különbség, de az más)

HaCS 2011.02.08. 15:36:30

@panelburzsuj:

78,2 10cs 266,1

Na először is tisztázzunk néhány dolgot.

M6 Szekszárd-Pécs
Hossz: 78,2 km
Csomópontok: 10
Költség: 266,1 mrd HUF
Km-enkénti ktsg: 3,40 mrd HUF

Ízlelgesd most egy kicsit a Horvát autópályák költségeit, nem fogsz hinni a szemednek:

www.nyarilap.hu/tengerpart/horvatorszag/1292-ujabb-horvat-autopalya-szakaszok-epuelnek

Más oldalról nézve tényleg úgy véled, hogy ide alagút kellett, és nem lett volna olcsóbb, gyorsabb, műszakilag megalapozottabb kivájni a pályának a helyet?

m.blog.hu/ma/mandiner/image/0812/M6_a_magyar_csoda_felulnezetbol.jpg

global001 2011.02.08. 15:40:26

Csak a 2/3-nak:
videa.hu/videok/hirek-politika/lazarnak-nincs-luxusautoja-eladosodottsag-hodmezovasarhely-jobbik-xToNhXUojWQQlUyq

Csak így tovább.........

tölgyes 2011.02.08. 15:43:35

@HaCS: Hévíz se rossz, de ott is csak a baj van, amióta HA betette oda a klezét-lábát:)

nyünyüge 2011.02.08. 15:44:50

@HaCS:
Te meg olvasd a laikusnak szánt szakmai véleményt:

www.unitef.hu/index.php?lang=HU&cid=450

lüke 2011.02.08. 15:44:57

@Marcellusca (enervált):
Az egész magyar zsurnalizmus az 50-s évek kifejezéseit használja,s pöröl. Nevetséges paródia, s ha nem lenne ilyen
rossz a gazd. helyzet tragikomédiának lehetne felfogni.De sajnos igy más

tölgyes 2011.02.08. 15:45:18

@Hepci: Teszi mindezt azért, hogy jó legyen valakinek.

HaCS 2011.02.08. 15:45:52

Arról ugye már szót se merek ejteni, hogy ha fel le hullámzik kicsit a pálya az sem a világvége. Nézzétek meg az M7-et a Balaton déli partján.

lüke 2011.02.08. 15:47:40

@ubul2000:
pedig ezt nem lehet pol. alapon megitélni, legfeljebb ellopni
(az anyag mindenütt ua. kivéve ,ha a magyar lobbi a legszarabbat veszi meg)

nyünyüge 2011.02.08. 15:48:12

@HaCS:
A fénykép helyett meg tisztességesebb illusztráció lett volna a mandinerben egy domborzati térkép
(karikírozva: elég messziről és jól fényképezve nézve az Alpok is sík vidéknek látszik:)

Ventura Blvd 2011.02.08. 15:48:32

@James Pond: OFF
Nagyon ne keress, mert nincs vám...
ON

hoplita 2011.02.08. 15:50:40

@Kompli:
".....Látszat intézkedéseken, meg papír tili-tolin kívül nem történt semmi.
És ahogy kinéz, nem is fog még vagy 20 évig :( ...."

Dehogy nem fog......bedől az egész a 3,14csába előbb-utóbb és te is nézheted a műsort az első sorból.
Nem biztos hogy lesz benne köszönet....:)))

nyünyüge 2011.02.08. 15:51:30

@HaCS:
Nem az a baj, ha hullámzik. A löszre "alapozott" lejtő a kihívás, próbáld már megérteni.

panelburzsuj 2011.02.08. 15:52:35

@HaCS:

Ugye te is a Matolcsy-iskolába jártál? Számok, mennyiségek téged se zavarnak ... :)

ubul2000 2011.02.08. 15:53:40

@lüke: sajnos ehhez nem tudok hozzászólni, mert nem értek hozzá. De azt megköszönöm, ha tájékoztatsz, melyik a legjobb, mert akkor ahhoz fogunk ragaszkodni..

HaCS 2011.02.08. 15:54:20

@nyünyüge:

Majd linkelj légyszi egy olyat is amit nem a kivitelező készíttetett!

Idézek:
"csak ezen a szakaszon több mint 8 millió köbméter föld kitermelése, megmozgatása és döntő hányadának (90 %) lerakóhelyi elhelyezése vált volna szükségessé..."

"A környező területek rehabilitációs igényeit is felmértük (szeméttelepek, felhagyott bányaterületek, stb.), de az így elhelyezhető mennyiség az összes kikerölő földmennyiség egy-tizedét sem érte el."

Pár bekezdéssel lejjebb:
"Az alagutas megoldásnál keletkező – és a töltésépítésnél fel nem használható – felesleges föld mennyisége 1,6 millió köbméter. Ennek a mennyiségnek az elhelyezése megoldható, az átlagos szállítási távolság 1-15 km között van."

Tehát a 8 millió tizedét (800.000) sem tudták volna elhelyezni, de ha alagút van akkor a 1,5 millió az sima ügy.

Ne vegyél be minden propagandadumát szépen kérlek!

James Pond 2011.02.08. 15:54:47

@Ventura Blvd: Akkor csak megrendelem, pay pal, vagy utalás és ennyi ? hozza a posta /ha le nem nyúlják:)/, bocs ha kicsit tudatlannak tűnök, de nálunk az asszony minden titkok internetes tudója / e-bay a főcsapás/

panelburzsuj 2011.02.08. 15:56:08

@nyünyüge:

Biztos nem látta a somogybabodi meg a tabi kanyonokról készült híradásokat, meg nem sokat jár a kaposvári elkerülő úton, ahol sokkal szelídebb bevágásokban is hol itt, hol ott kezd szánkózásba a rézsű egy-egy darabja.

HaCS 2011.02.08. 15:56:36

@panelburzsuj:

Nem tudom te hogy gondolod ezt a kommentet, de vitánkban számokat még csak én írtam.

lüke 2011.02.08. 15:57:04

@ubul2000: s a magyar ellenpélda
XYZ sebész prof elöször 1-t ,majd 3-t kapott -stent- azóta is - 3 éve-operál ,naponta többször és vezeti a klinikát, s nem volt rehabon Füreden

lüke 2011.02.08. 16:01:23

további jó vitát

CSENDES 2011.02.08. 16:04:05

@lüke: No,akkor hallgasd meg vágatlan állapotában légy szíves.
16.01

hoplita 2011.02.08. 16:05:37

@Marcellusca (enervált):
Kedves szeretett vezetőnket, a hasonlíthatatlan Ovit gyurcsányhoz mered mérni...??????
Te náci......!!!!!!!
:DDD

panelburzsuj 2011.02.08. 16:09:56

@HaCS:

Menyyiségekről azért mintha szóltam volna. Vagy legalább arányokról: mekkora fölfordulással jár a földműves, mekkorával a a beton műtárgyas megoldás?

(A környezeti kárt te lenullázod, legalábbis szót se vesztegetsz rá. Azon meg kár kínlódni, hogy melyik olcsóbb: abban az egyben lehetsz biztos, mindegyik műszaki megoldást vaskosan túlszámlázták volna.)

Ventura Blvd 2011.02.08. 16:33:29

@James Pond: OFF
Az Amazon csak a kártyád számát kérdezi, és kezdhetsz visszaszámolni... Mondom, péntek késő délután rendeltük, és kedden délelőtt itt babusgathattam. Ha tudnád, milyen édes... Semmi vám, csak +20$, mert a küszöbödig hozzák.
ON

panelburzsuj 2011.02.08. 16:47:39

@CSENDES:

"Igazat mondott-e beszédében Orbán Viktor?"

www.origo.hu/itthon/20100315-igazat-mondotte-beszedeben-orban.html

"A fiataloktól elvették az otthonteremtést, a vállalkozóktól a Széchenyi tervet, a nyugdíjasoktól az idős kor méltóságát. Kihirdették a magyaroknak, ha mindez nem tetszik, el lehet menni az országból" - mondta Orbán - Nem pontos az idézet

A Fidesz elnöke Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő kijelentésére utalt, amely 2006 júniusában az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén hangzott el. Az ülésen a munkaadói szervezetek a kormány által tervezett adóemeléseket kifogásolták, és Szlovákiát hozták fel példaként, ahol alacsonyabbak az adókulcsok. Erre Gyurcsány azt felelte: "Lehet Szlovákiával példálózni. És el lehet dönteni, hogy szlovák viszonyokat szeretnénk-e. Szlovák nyugdíjakkal. Persze, nem kell fizetni az osztalék után adót, nem kell! Nem kell fizetni annyi tb-t! Nem kell! De lényegében magyar árszínvonal mellett fele annyi a nyugdíj, mint nálunk. Ez a programja a munkáltatóknak? Én is tudok keményen kérdezni! Ez? Hogyan fogjuk kifizetni a nyugdíjakat? Hogyan? El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni!" - fogalmazott a Gyurcsány.

PS: Nehezen megy ez a szeletbontogatás a magyar politikusoknak ...

a-kis-herceg 2011.02.08. 16:48:09

@Ventura Blvd:

észre vetted hogy szájmonnak a stílusa és az én stílusom milyen közel került... összecsiszolódnak a zemberek... már a szókincsünk is nagyon egyezik... ja és nagyon sok kommentelő átvette a mondat kezdete kisbetű, vége három pont rendszert... büszke vagyok magamra a kommenytista stílust megteremtjük...

panelburzsuj 2011.02.08. 16:52:48

@a-kis-herceg:

(Na de hogy én Akitlosszal alkotmányoznék? ... Ezt inkább meghagyom [parlamentarista] nevű, új-régi társunknak .. :)

CSENDES 2011.02.08. 16:53:40

@panelburzsuj: És a vége, amit vágtak, de a nyugdíjasok itt maradnak.

CSENDES 2011.02.08. 17:02:27

És igazából az a bajom, hogy itt a kommentelők nagy részét nem érdekli a valóság. Szajkózzák, amit a kormány, vagy azok szimpatizánsai, címkézik a szkeptikusokat, s nem gondolnak ara sem, hogy azért nem biztos, hogy egy, üdvözítő út létezik csak. Majd, ha szembesítjük őket bizonyos tényekkel, akkor elhallgatnak (kussolnak), s eszükbe sem jut, hogy elnézést kérjenek, bocs, rosszul tálalták nekünk, s mi elhittük.

a-kis-herceg 2011.02.08. 17:02:34

@II/III-as: @HaCS:

gyertek a THEKLUB ba többször mert a zember kezdi elveszteni a talajt ebben a nagy mocsárban. a józanész hiánycikk...

török gábor 2011.02.08. 17:12:24

@ne most: kötelező irodalom: őszödi beszéd vonatkozó része :)

török gábor 2011.02.08. 17:31:37

Szokatlan és bátor újságírói kérdés - megfontolt és őszinte válasz a 2. rész utolsó öt percében: inforadio.hu/arena/3876/

a-kis-herceg 2011.02.08. 17:32:25

@global001: huhh megnéztem...

mucsa fővárosa hódmezővásárhely. ahol ezt a lézerjanit a világ legcinikusabb patkányát 90%-kával szokták megválasztani....

nagyon jo volt a videa videó: DÖBBENET! örül neki hogy az ország legszegényebb városát csinálta meg, mert így nem kér tőle senki pénzt!

DÖBBENET!!! milyen távol van Esztergom és hódmezővásárhely... időben és térben is

ssi 2011.02.08. 17:39:40

nem tudom, hogy a kormány gazdaságpolitikája hogyan alakul, de gyors csodákban nem hiszek - úgy általában, viszont a társadalom helyzetkezelése nem várhat addig - szertem

2006 Gy.F. nagyon gondterhelt volt győzelmi mámorában -> hamarosan bejelentette a megszorításokat

2010. reform-1. - az aktív dolgozókat érintő rossz döntés az 1-kulcsos SZJA -> mikor lesz a többségnek magas jövedelme, s sok gyereke hozzá?
egy fiatal elkeseredett orvos elgondolkodtató levele:
progressziv.blog.hu/2011/02/08/ertektelen_evek?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

2011.002.07. nagyon fáradtnak és gondterheltnek tűnt O.V. a ME, ill. az EU-elnök

2011 tavasza: reform-2. a dolgozni nem tudókat, nyugdíjasokat, gyerekeket is rosszul érintheti már - s a többség nem a netezők táborába tartozik

Marcellusca 2011.02.08. 17:45:04

@hoplita: Ez így gyütt. :)))
Biztosssan a véremben vagyon. :DDDDD

panelburzsuj 2011.02.08. 18:00:42

@manyike:

Az EU elnöke nem Orbán, hanem Magyarország.

A nagyon fáradtnak és gondterheltnek tűnés stimmel.

Mindkettőre.

panelburzsuj 2011.02.08. 18:01:38

@panelburzsuj:

Sőt! Mind a háromra ... :)

(EU, M.o, OV)

nyünyüge 2011.02.08. 18:16:04

@HaCS:
(Csak pontosítok, a tervező cég írásáról van szó, nem a kivitelezőjéről. A kivitelező valószínűleg jobban örült volna a Te javaslatodnak: A földgyalu elrendezi a terepet, a teherautók arrébbhordják a fölösleget, jöhet a beton, oszt jónapot.)

panelburzsuj 2011.02.08. 18:29:54

@török gábor:

Kinek dolgozik a Századvég és Giró-Szász? Ez a "bátor" kérdés? (A szokatlanságát nem vitatom.)

És ez lenne az őszinte és megfontolt válasz: egy picikét közvetlenül a kormánynak, de zömmel a piacról élünk ... ?

Hallottam már arról - (Giró-Szász is megerősítette... :) - hogy a politológus nem közgazdász. Ám ha a politológus vállalkozó is egyben, akkor azért annyit biztosan tud, hogy mennyit nyomhat a versenyben maradásban akár csak 10-20 százaléknyi olyan árbevétel is, aminek az egységára nem a nyíltpiaci öldöklésben, hanem zárt ajtók mögött születik meg - és ott marad, nem kívánkozik a nyilvánosság elé.

A "szabadpiaci kuncsaftok" esetleges politikai kötődéseinek kérdése meg talán már túl is bonyolítaná a "megfontolt és őszinte" választ.

Mindenestre érdekes lenne lefordítani a beszélgetés "elemző" részét, és megkérdezni mondjuk mívelt délamerikai polgárokat, hogy itt most külső analizátort, vagy párt/kormánytisztviselőt faggatnak-e éppen ...

ssi 2011.02.08. 18:31:35

"Kormányzati források szerint tudatosan kerülte a konkrétumokat Orbán Viktor a hétfői országértékelőben, és ezzel próbálta előkészíteni a hamarosan nyilvánosságra kerülő nagyobb bejelentéseket. A hét közepén az összes kormánypárti képviselő elvonul vidékre, és várhatóan ott beszélik meg a költségvetési spórolásról és nagy reformokról szóló terveket."
www.origo.hu/itthon/20110208-orban-orszagertekelo-beszede-es-a-kommunikacios-strategia.html

@panelburzsuj: ok, köszi :-)

porfelhő 2011.02.08. 18:32:26

Orbán beszédén tyúkok ülnek."
Orbánnál több a nem, mint az igen.

Összehasonlítottuk a miniszterelnök mostani beszédét a régebbiekkel - már amennyire lehetett. Az eltérésen látszik, hogy mára kevesebb a polgári, és több a nem.

www.stop.hu/articles/article.php?id=821022

Noha a STOP-nak hétfőn és kedden is ígérték, hogy a kormany.hu-n hozzáférhető lesz a miniszterelnök 2011-es értékelő beszéde, ez cikkünk publikálásáig nem történt meg.

A STOP hosszas kutatás után a miniszterelnök hét korábbi évértékelő beszédét tanulmányozta át, majd az összes szövegét egyben egy szófelhő-gyártó oldalba dobta.

Ahogy várható volt, legtöbbször a "Magyarország", a "magyar", illetve annak toldalékolt változatai hangzottak el a miniszterelnök beszédeiben.
Csaknem harmincszor gyakrabban mondta azt, hogy nem, mint hogy igen, és csak a vizsgált hét szövegben 191-szer mondta ki azt, hogy "kell".

E szűk merítésben 128-szor szólította meg hallgatóságát azzal, "hölgyeim és uraim", de mindkét kifejezést még 43-szor említette a sorok közt.
A "kormány" 77-szer hangzott el, a "nemzeti" 45-ször, a "polgári" 42-szer. És úgy tűnik, mindig jóval többet tudott, mint hallgatósága, hiszen 21-szer mondta, hogy "tudom", és csak 17-szer, hogy "tudják".

Most: még mindig Magyarország

Miniszterelnökünk idén főleg a magyar szellem megújulásáról beszélt - ezek a szavak hangzottak el ugyanis legtöbbször. Közönségét ezúttal is "Tisztelt hölgyeim és uraim"-ként szólította meg, és gyakran emlegetett terveket. Többször mondta, hogy nem, mint hogy igen, de az "elszámoltatás", a "devizahitelesek" és a "munkanélküliség" alig hangzott el. "

hm. nos hölgyeim és uraim ez a picit hosszura sikerült.:)ez a kis "olvasmány",:))

Terniak 2011.02.08. 18:36:41

@török gábor: ezt eddig is tudtuk. Róla is, a Századvégről is. Egy ilyen egyszerű kérdésre ilyen hosszú választ adni. Ez az, ami mindent elárul...

tölgyes 2011.02.08. 18:38:47

@panelburzsuj: No de akkor miből élt a Századvég az elmúlt 8 évben???

ssi 2011.02.08. 18:39:14

"A hét közepén az összes kormánypárti képviselő elvonul vidékre, és várhatóan ott beszélik meg a költségvetési spórolásról és nagy reformokról szóló terveket."

www.origo.hu/itthon/20110208-orban-orszagertekelo-beszede-es-a-kommunikacios-strategia.html

porfelhő 2011.02.08. 18:40:00

Ha ezeket a szavakat - itt a fent belinkelt cikkben- ilyen sokszor használta az Orbán V. az évértékelőjében, nem csoda, hogy a kormány konkrét gazdasági terveiről nem beszélt. Abba a harminchat percbe nem is férhetett bele.:)))
A lényeg "hölgyeim és uraim" a magyar szellem megújulása.:))

porfelhő 2011.02.08. 19:00:32

Gírószász A. szerint független politikai elemző nincs. No Ő biztosan nem független. Nekem teljesen úgy "jött le" hogy a "Fidesz, ill. a kormány szekértolója".)))

"látni kell, hogy az elemzők nem főállásban vannak a médiában....a Századvég rendelkezik - a közvélemény szerint- kapcsolatokkal a kormányoldal irányába,pedig tevékenységét kilencven százalékban függetlenül végzi".

Hm. akkor az a tiz százalék az a kötődés, a kormányhoz,úgy gondolom.:)

nyünyüge 2011.02.08. 19:07:41

@panelburzsuj:
Egy ilyen teszthez nem is kellene lefordítani, elég volna hangtechnika eszközökkel megmásítani a hangot, és úgy lejátszani valakinek (a személyes kérdések nélkül).

Én már az 1. rész 5. percénél ideges lettem, amikor elmagyarázta, hogy hogyan kell majd értelmezni a hallgatóságnak és az arról íroknak OV jövő héten, a parlamentben elhangzó beszédet, hogy MIRE KELL VIGYÁZNUNK, hogy meg tudjuk különböztetni a megszorítást a szabályok betartásától. Vigyázzon a hóhér meg Orbán Viktor, neki sikerült tabut csinálni megszorítás kifejezésből.

Egyébként is a majdani beszédet és méginkább a majdani intézkedéseket a tartalmuk alapján lehet megítélni és nem abból, hogy milyen eufemisztikus kifejezéseket tud kitalálni jövő hétre Orbán Viktor vagy a csak 10%-ban a kormánynak dolgozó Gíró-Szász András.

panelburzsuj 2011.02.08. 19:08:08

@tölgyes:

A Fidesz is megmaradt valahogy a nyolcszűkesztendőben, nem? :)

Te hova számolnád pl. az önkormányzatokat, mint politológus-vállalkozások piacát? Vagy a "pártközeli vezetésű" vállalkozásokat, urambocsá: közintézményeket (egészség, oktatás ...) ?

Behatóan ismered mondjuk a polgármesteri hivatalok, rektorok, kórházigazgatók, vállalatvezetők könyvvásárlási szokásait?

a-kis-herceg 2011.02.08. 19:10:23

@panelburzsuj: ezt ventura tévesen írta neked... a regionalizmus sem te vagy... de a többi pontos volt...

porfelhő 2011.02.08. 19:14:53

Hm. szerinte az Orbán V. évértékelője puha beszéd volt, nem konfliktus kerülő, fókuszpontok elhangzottak, kettősség határozta meg. Most helyzet épités van, jövő héten lesz a cselekvés bemutatása!.

No. az biztos, hogy helyezet az van. honnan tudja, hogy jövő héten cselekvést mutat be az Orbán Viktor?:)))))

"Siker a magánnyugdij-pénztárak államositása, mert a kormány államadósságot csökkent vele.
Politikai siker a kormánynak, olyan módon teszi helyre az államot, hogy alapvetően nem az embereket terheli vele."

Hm. érdekes elemzés?! függetlennek nem igazán mondanám,:))))

panelburzsuj 2011.02.08. 19:17:44

@panelburzsuj:

nol.hu/gazdasag/20100326-felboritana_a_piaci_eroviszonyokat_a_szazadveg_gazdasagkutato_zrt

Biztos van jobbosabb olvasata is a cégformálódásnak, hordjuk össze az infót ... :))

panelburzsuj 2011.02.08. 19:18:53

@a-kis-herceg:

Szóval asondod, csak tévedésből kerültem a dicsőségpikszivbe? :)

porfelhő 2011.02.08. 19:20:19

Jaj! hát igy nagyon könnyű kommentet "irni". belinkelni három cimet, és kész!:))))) ilyet én is tudok, és azt irják, hogy én nem tudok kommentet irni?!:)))))))))

panelburzsuj 2011.02.08. 19:22:41

@lüke:

Farage szövegét is "kibontotta" Orbán? Erről nem is hallottam ... :)

lüke 2011.02.08. 19:29:29

@panelburzsuj:
OV mindent tud megszokhattad volna már,
retorikát mindkét vezér tanulhat töle
de csak KGST alapon küldtem, nem kell gondolkodni rajta

porfelhő 2011.02.08. 19:30:41

Jaj! annyira bánt, hogy megint nyafogni kell,! Nagyon sajnálom, hogy nem jól irtam a "Gíró-Száz" nevét. Megkérem a Török Gábort, hogy majd kérjen már elnézést a nevemben.
Igazán sajnálom, nem akartam "leminősiteni" vagy megbántani!:))))))

a-kis-herceg 2011.02.08. 19:33:32

@manyike: és ez kérdés volt?

hogy a "megszorításokat", ohh pardon... a nemzet felemelkedésére tett arányosítási és átalakítása lépéseket február közepén beszélik meg?

egyértelmű volt. a Szövetség a kasszát csinál, mindenki leveszi a maszkot és osztoznak a zárt üdülőben, Öszöd mellett Siófokon...

aztán mielőtt szétszélednek matolcsi előterjeszti, hogy a fenntartható lopást miből kívánja megoldani: nyugdíjasok, munkanélküliek, gyógyszer... stb

panelburzsuj 2011.02.08. 19:35:30

@lüke:

Momentán sokkal jobban érdekel, hogy egy rögzített eredeti dokumentum hogyan "bontódik ki" a politikusok, illetve a köz száján, mint az, hogy melyik mekkora szónok.

A tisztességes beszédet jobban hiányolom, mint az ékeset. És talán nem vagyok ezzel tökegyedül.

a-kis-herceg 2011.02.08. 19:36:06

@panelburzsuj:

ahh a lényeg a lényeg. hogy amerikában is olvasnak téged (is). örülj, hogy kevernek...

az is vmi... ilyen szűk időkben.

a-kis-herceg 2011.02.08. 19:37:35

@porfelhő: és nem "száz" a Gíró? pedig annak értelme is lenne 2szeresen

lüke 2011.02.08. 19:42:04

@panelburzsuj:
akkor hosszú szakállat és nagy stilüséget növeszthetsz

armanda* 2011.02.08. 19:42:21

@porfelhő:
Szerintem meg azért írtad rosszul, hogy tudjál már megint nyafogni. Nem igaz, hogy nem tudsz olvasni!:))))))
Azt meg "elfelejtetted" leirni, hogy azt is mondta: "az Antal kormány titokban alkotmányozott, a választók tudta nélkül. Természetes folyamat a magyar szellem megújulása.

Minden folyamatból győztesként lehet kijönni, a tapasztalatokat meg lehet őrizni. Zavaros folyamatot tartalmazott az elmult husz év, politikai hatalommal való visszaélések sorozatát- kormányoktól függetlenül- . az 1949-e s alkotmány a sztálini alkotmányra épült." Ja. a múltat le kell zárni.

Hm. nagyon remélem jól idéztem. ha nem, akkor....:)))))osztjónapot!:)

nyünyüge 2011.02.08. 19:46:35

@a-kis-herceg:
Százról nem volt szó, csak 10 + 90-ről :).

porfelhő 2011.02.08. 19:47:28

@a-kis-herceg:
No a kurva életbe! most látom megint elirtam! teljesen megzavart, a kormányhoz való kötődése.:))))))no. jobb ha ejtem a témát.:)

ulrike (törölt) 2011.02.08. 19:48:15

@porfelhő: Ma délelőtt Závada Pállal volt beszélgetés vagy az Infon vagy a Klubon, nem emlékszem, de jó beszélgetés volt. Az volt az egyik kérdés, hogy a poltitika le cserélheti-e egyik napról a másikra az ország értelmiségét.

Závada nagyon frappánsul azt mondta - nem véletlen íróember - , hogy igen gyorsan cserélheti a politika azokat, kik egy poltikai kurzus reprezentánsaiként, politikai rendezvények háttér requizitumaiként használatosak.

Így lehet ez minden egyéb mesterséggel.

Érdekekes volt hallgatni Giró-Szász nyakatekert okfejtéseit nagyon szeliden, de világosan s érthetően megfogalmazott kérdésekre. Mennél egyszerűbb volt a kérdés, annál zavarosabb a válasz.

Valahogy úgy jött át, végig defenzívába szorultnak érezte magát. Talán joggal. Akkor van így, ha az ember magának sem tudja egyszerű mondatokban megfogalmazni, mi is az az egyszerű, de logikus üzenet, melyet egy beszélgetés során hangoztatni akar. Ha emiatt érezte magát hátrányban, akkor az ő esetében nem a képességekkel, hanem a municióval van baj. Hibás politikát nehéz értelmesen és pozitivan képviselni.

porfelhő 2011.02.08. 19:49:34

@a-kis-herceg:
A száz-százalékos kötődésre gondoltam.:)))))))

ubul2000 2011.02.08. 19:49:53

Lehet, hogy senki nem hallott ki semmit Orbán beszédéből, nekem azért vannak a "kihallásból" eredő sejtéseim a várható gazdasági lépésekről. Lehet tippelni, ha van kedvetek - én elkezdem, aztán jövő héten meglátjuk. Szerintem jobbára megszorítások, sporolás lesz.
1. közlekedés
- nyugdíjas utazási kedvezmények megkúrtítása (kevésbé hatékony)
- utazási (főleg diák) kedvezmények csökkentése
- bkv jegyek árának enyhe csökkentése
- bkv bérletek árának növelése
2. nyugdíjak
- emelések 2 évvel történő elhalasztása
- korkedvezményes nyugdíjak felülvizsgálata, csökkentése, megadóztatása
- rokkant nyugdíjak kivonása a nyugdíjkasszából
3. szociális kiadások
- rokkant nyugdíjak felülvizsgálata, radikális megszüntetés aki kicsit is munkaképes
- munkanélküli járulék csökkentése és 3 hónapra korlátozása
- szigorítás és csökkentés a szociális segélyek juttatásánál
4. jelentős leépítések az állami szférában
5. oktatás
- felsőoktatási intézmények csökkentése, összevonása
- tandíjmentesség szűkítése
6. gyógyszer
- radikálisan csökkenő támogatások
7. Emellett lesznek enyhítések is
- egészségügyi dolgozók, különösen az orvosok bérének emelése
- pedagógusok bérének némi emelése

nyünyüge 2011.02.08. 19:53:32

@ulrike:
A KR -ben lehetett, itt valahol: Ötös, Csáki Judittal

www.klubradio.hu/index.php?id=211

lüke 2011.02.08. 19:54:46

@armanda*:
nur die Ruhe kann uns retten-mondta a sváb nagyanyám
www.youtube.com/watch?v=dCB3J1iWwYs

a-kis-herceg 2011.02.08. 19:55:12

@ubul2000: és a rendőrök, katonák? azok állnak a vártán és néznek farkas szemet a többi pontban felsoroltakkal...

nyünyüge 2011.02.08. 19:55:53

@ubul2000:
"...jobbára megszorítások..."

Szabályok betartása lesz, NEM megszorítás. Kezdjed gyakorolni:):

6.Lenin 2011.02.08. 20:01:48

@panelburzsuj:

"A tisztességes beszédet jobban hiányolom, mint az ékeset. "

Kedves barátaim, Hölgyeim és Uraim!

Febr. 14-én 06:12:25- től a mákos kifli 25,60 lesz. (taps ) Miután sikerült stabilizálni a gy és b által elcseszett gazdaságot, minden 1 és 2 drb állampolgársággal rendelkező magyar származású egyén, az egyenlőre szerény reggelijéhez már olcsóbb kiflit szervírozhat a megterített asztalához. (taps ismét, kissé hosszabb)
Tisztességes magyar embernek, tisztességesen jár az olcsóbb kifli.
Becs szóra megígérem, 2018-ban, miután ismét nyerünk, a ballibeknek is olcsóbban fogjuk adni, addigra talán már ők is a tisztességes magyar ember kategóriába is besorolhatóak lesznek, már ha addig szabadlábon lesz még valaki közülük. A büntetett előélet, kizáró ok lesz a 2022-es választásokig, ha azt is megnyerjük, általános amnesztia kapcsán , kiflit a ballibeknek is, nagylelkűségünket bizonyítva.

Semmi komolyabb epeömlés? Igaz, nem sokat olvastam vissza. Fáradtok?

lüke 2011.02.08. 20:02:21

@ulrike:
ez persze nem igaz:
erre élö példa az 50-s években a szilenciumban levö írok
helyzete
Szobotka, Szabó M , Sárközy Márta etc, akik a legjobb fordításokat csinálták vagy Esterházy apja, aki szolidaritás révén munkát kapott
s ma más a helyzet, el lehet menni, szó szerint, csak ne a ME, KE buzdítson, még mérgében se

ulrike (törölt) 2011.02.08. 20:02:29

@nyünyüge: Kösz. Kocsiban ültem, s már magam sem tudom, hogy melyik csatornába estem bele szerencsésen.

parlamentarista 2011.02.08. 20:02:41

@panelburzsuj:
ha én alaptörvényt írnék, akkor nem sok maradna a jogállamból. mondjuk az igazságszolgáltatásban lenne államügyész (ilyen most is van), szövetségi bíró (ilyen nincs), kirendelt városi védő (ilyen sincs, az állam rendel ki védőt), és politikai kérdésekben uniós esküdtszék döntene, hogy induljon büntetőeljárás, vagy sem (ilyen végképp nincs).

sólyom lászló gondolom azonnal elbuktatna a vizsgán, ha azt mondanám, hogy a modern igazságszolgáltatáshoz az is hozzátartozik, hogy büntetőügyekben a politikusokat az unió állampolgárai előzetesen zsűrizzék. persze ott elbuknék a vizsgán, hogy szövetségi bíróról beszélnék, meg arról, hogy független igazságszolgáltatás előfeltétele, hogy a supreme court többnemzetiségű. és ez ellentmond a jogállamiságnak. és úgy egyébként a weimari köztársaság is azért bukott el, mert az államot tekintették az alapvető jogforrásnak.

szerintem az állam és az unió úgy van felcserélve a közgondolkodásban, mint a ptolemaioszi világképben a föld, és a nap. ez a derék egyiptomi nem azt gondolta, hogy a föld lapos, vagy valami ehhez hasonlót, hanem, hogy van a föld, körülötte kering a hold, a merkúr, vénusz, a nap, a mars, jupiter, és szaturnusz. és kellett egy lengyel, amelyik meg szólt, hogy ez így nem jó. most persze én nem vagyok kopernikusz, de valami olyasmit gondolok, mint ő, hogy a legfontosabb állami feladatot, amilyen például a törvényhozás az unióhoz kell kapcsolni, vagy például, ami a fő kérdés az igazságszolgáltatásban, hogy a volt miniszterelnök bűnös, vagy nem bűnös. döntsék ezt el uniós esküdtek, hogy átadják az államügyésznek, vagy sem.

ehhez képest azon megy a vita, hogy a szent koronából származzon-e a jog. rajzoljuk minden oldalra koronás címert, vagy tegyünk vízjelet, és akkor szimbolikusan a korona őrködik mindenek felett, de nehogy már ez legyen itt a közjogi reform. hanem a hatalommegosztás rendszerét kell átírni, és a közhatalmi ágakat az állam, régió, város, unió relációban kell következetesen megosztani. ez nem egyszerű feladat, de mégis csak ez minden civilizáció alapja.

aszekelyek 2011.02.08. 20:06:55

@tölgyes: Egy másik, nagyon elismert szívsebészt ki is piszkáltak a klinikáról...Pécsett.Parr drof-ot. A volumenkorláttal kellett volna neki operálni, nem a megfelelő műszerekkel....Lükénk is rosstul lenne attól....

lüke 2011.02.08. 20:09:56

@6.Lenin:
jelzöket úgy lehet lödözni mint a zárt határon a jelzörakétákat
- die Angaben sind ohne Gewähr

ulrike (törölt) 2011.02.08. 20:10:08

@lüke: Ez persze igaz. Ugyanis az általad sorolt nevek még ma is nevek. Respektjük mélyebb és hosszabban tartó, mint negligálóiké.

Egy művészt, tudóst, stb csak egy másik művész, tudós, stb tud meghaladni, egy politikus soha. Más kérdés, milyen fizikai sorsra kárhoztatják. A politika a lakájokat váltja poltikai alapon, a szakma a szakma művelőit szakmai alapon.

ulrike (törölt) 2011.02.08. 20:15:17

@lüke: Vlagyimir Iljics megint megjelent. Nem kell már komolyan venni, saját műveire sem emlészik már.

lüke 2011.02.08. 20:15:34

@ulrike:
ilyen sajnos volt
Hajnal professzor pl, de Rákosiékat ö orvosolta
azután Sántha prof
meg a sok pszichiáter
Tölgyeském ezt maga jobban tudja

lüke 2011.02.08. 20:16:36

@lüke: ja és Liszenko -Micsurin
mekkora kárt tett a genetikában

lüke 2011.02.08. 20:22:12

@aszekelyek:
közerlöl ismerem a sztorit

aszekelyek 2011.02.08. 20:23:48

@a-kis-herceg: @ulrike: Már tizenéves koromban falra másztam attól a silányságtól, ami acél elftárs irodalmi ízlésének volt eredménye. Pocsék fércműveket tömegekkel olvastattak. Valami Berkesi, meg a társa...Az olyan volt, mint most a való világ..... brr, meg a Romana könyvek...Korszakalkotó nagy művészek voltak, az ám! ...... Velük nem volt gondja a piros ceruzás asszonynak....sem.

ulrike (törölt) 2011.02.08. 20:24:58

@lüke: Így van. Arany még attól Arany volt és ma is az, hogy magasról tett az egész politikára, s mikor éppen a respekt okán gesztusokra kérték vagy kitüntették, megírta A walesi bárdokat, meg a Kiskeresztemet, és továbbra is szart rájuk.

Ki tudja ma Mo-n, ki az isten nyila kérte, hogy írjon már valami Franz Jozef látogatása alkalmára, de felkéretett. Hát írt valamit.

porfelhő 2011.02.08. 20:25:19

@ulrike:
Nem hallottam végig, csak azt amit a TG. belinkelt. Egyébként nem veszitettem volna semmit, ha meg sem hallgatom. Úgy gondoltam ez az esti "házi feladat".:))
Zavaros, összefüggéstelen válaszok. Tömören fogalmazva, nekem igy jött le.
A képességeit egy percig sem kérdőjelezem meg.

lüke 2011.02.08. 20:29:38

@aszekelyek:
Gervai András „Fedőneve: szocializmus. Művészek, ügynökök, tartótisztek

6.Lenin 2011.02.08. 20:29:40

@ulrike:

"saját műveire sem emlészik már. "

Ebben igazad van, nem jegyzem meg, miket is írok ide. Mondjuk 1 picit birizgál, hogy mi a toszt írhattam neked.
Észrevettem a szándékot részedről.

Lenne 1 ajánlatom, hogy elkerüljünk némi burkolt/nyílt anyázást, nem fogok többé válaszolni a hozzászólásaidra, ahogy megígértem porfelhőnek is. Nem kell üzengetni, másokon keresztül.

ulrike (törölt) 2011.02.08. 20:30:32

@lüke: Bocs, de P.S.
Dokik speciálisak, nem válogathatnak, mondván: ganajokat nem kezelek. Egyet mondhat: ganajok kíméljenek. Nem mindig kímélik meg ennek ellenére őket sem.

porfelhő 2011.02.08. 20:31:37

@ulrike:
Elnézést! még annyit, a Török Gábornak - mint politikai elemzőnek- a "nyomába sem léphet". komolyan. ez a véleményem. és azt hiszem erről a témáról több nem is lesz.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.08. 20:34:36

@szürke_tag: Orbán messze übereli Gyurcsányt hazugságban. Orbán követői messze überelik Gyurcsány követőit vakhitben. Ez a kettő biztos győzelem Orbánnak...az első konkrét lépésig.

ulrike (törölt) 2011.02.08. 20:34:41

@aszekelyek: Igazad van, a jelenség rendszersemleges. Én eredetileg most a jelenlegi rezsimmel elégedetlenkedem, mert hol van már a tavalyi hó, de legyen, bátran ideírom: LE ACÉL ELVTÁRSSAL (is)!

parlamentarista 2011.02.08. 20:34:42

@ubul2000:
ha neked ebből a beszédből azt hallottad ki, hogy a nyugdíjakat két évre befagyasztják, akkor vagy tudsz valamit, vagy igen jó füled van.

lüke 2011.02.08. 20:35:00

@ulrike:
Arany a magyar irodalom csúcs mestere,nyelvezete csodás
gyakran idézem:
borjú bárány béget
ö elintézte egy metaforával, amit itt oldalakon térgyalunk:)

aszekelyek 2011.02.08. 20:35:08

@nyünyüge: klubrádió? Apropó! a klub rádió olyan keveset fizet Bakátsnak, hogy szalámit kénytelen lopni..... ögyes, nem mondom, reklámnak nem rossz.....A Blikk főszerknek meg baromi rosszul állt ma reggel a mokkában a mű részvét.... jó, hogy el nem röhögte magát. Mér nem ad a klub rádió egy tisztességes fizetést annak a szegény párának? :) Az a gyanúm ez egy többrészes sztori lesz,. nem ennyi a történet. Majd figyelek, hogy mit építenek erre rá. Nyilván az adózást....

lüke 2011.02.08. 20:36:45

@ulrike:
engem egyse kimél
see above

lüke 2011.02.08. 20:38:14

@aszekelyek:
lehet hogy azzal akart tüntetni + verekedni
milyen állású az a Bakáts?

porfelhő 2011.02.08. 20:40:54

@6.Lenin:
Hm. Elnézést, hogy beleszólok a kommentedbe! Ird már meg mikor "anyáztalak" burkoltan, vagy nyiltan. mikor üzengettem.!
Megjegyzem, az "anyázás" soha nem volt a szótáramban, sem itt, sem máshol. a legszemetebb megnyilvánulás amit el tudok képzelni...... mikor valakinek az anyját emlegetik.

aszekelyek 2011.02.08. 20:48:58

@lüke: A klub rádiónál milyen lehet? Drágabolgárúrék szárnyai alatt? Ön nyert! Persze csak használni szokták... Megasztár zsűriben pár éve.... Addig nem tudtuk nagyon, hogy ő van a világon. Kritikus volt...HA jól tévedek , színházi de nem biztos.

ulrike (törölt) 2011.02.08. 20:52:01

@lüke: AJ: osztom.
Kímélet: próbáld érdekes eset gyanánt, agyuk, például, alig használt.
@porfelhő: Magam is meglepődtem (csalódtam) kissé Giró(ba)n. Nem egészen Fricnek könyveltem el eddig. A másik fiú, a Gálvölgyi hasonmás, halvány kis fűszál a szélben. Nem az agya miatt fogják elrabolni.

ulrike (törölt) 2011.02.08. 21:00:56

@6.Lenin: Csatlakozom porfelhőhöz, nem anyáztam, nem szokásom.
Engem nem zavar, ha válaszolsz, feltéve ha valamiféle érvelésszerűt is megpróbálsz az előregyártott műanyag szerkezeteidbe keverni.

aszekelyek 2011.02.08. 21:01:17

@lüke: Tüntetően elszegényedett...MAjd jön a sztori, hogy neki milyen rossz, mer mostan ő kevesebbet kap, mer knincs kiskorú gyereke, ill már nem középiskolás és ezért ő majd most mekkora hátrányban is van, mer azok a szemétládák kapnak kedvezményt, akik meg fel tudnak mutatni több gyereket, kisebbet... Az nem érdekli majd őket,hogy aki most nevel gyereket, nem a kádár rendszerben, rettenetes erőfeszítésekkel teszi azt. Bakátss nyugdíját más nem fogja majd megkeresni.... csak azok a gyerekek. hírtv-be is betelefonált már tegnap egy úr, hogy na de neki kevesebb van . N em nagy összeggel a borítékban. Úgy látom az gond lesz, hogy a felnőtt korú de felsőoktatásban tanuló gyerekek, akiknek nincs jövedelmük , kénytelenek lesznek mellette dolgozni is. Mert több elosztható pénz nem lesz. Az megy adósságszolgálatra és hiánycélra.A munkaadókkal meg kéne sürgősen egyezniük, hogy adjanak félállásokat végre már a tanulóknak.... Csak ígérgetik régóta. Jómagam pedig tudom, hogy praktikumot köteles magának szerezni németeknél a fiatal...már középiskolás korában. Persze talál is.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.08. 21:03:28

Selmeczi, ugye, kijelentette, hogy a manyup-oknál, mint pénzintézeteknél betekinthet az üzleti, pénz- és banktitkokba, magánemberek számláiba. EGY POLITIKAI KORMÁNYHIVATAL TEHETI EZT!

Játék: Keressétek meg a különbséget a manyup tagok titkaiban való kémkedés és magánszámlákban bűnügyi felhatalmazás nélküli kémkedés között! Aki talál különbséget, az Nobel-díjat kap!

(Ti igazolhatjátok, hogy én mindig mondtam, hogy szeretem Kubatovot! :-) )

porfelhő 2011.02.08. 21:05:24

@ulrike:
Neked biztosan igazad van. Én pedig a véleményem már fentebb leirtam.

aszekelyek 2011.02.08. 21:05:46

@ulrike: Atv-n szigetvári viktor volt az ítész, az egyik. Másikuk egy mandíneres fiatalember. Figyelemre méltó. Kuncze bele is fojtotta a szót és elmondta, ő mit nem hisz.... Arról kell szólnia a műsornak , nem? A mandíneres biodíszletnek volt ott....

panelburzsuj 2011.02.08. 21:06:08

@parlamentarista:

Neves elődök nyomán szélesíted a csapást:

(LT) a mai nemzetközi renddel, amelyben élni nehéz, a hatalommal visszaélni viszont annál könnyebb, a kölcsönösen korlátozott szuverenitás rendjét állítja szembe, egy minden eddiginél magasabb szintű nemzetközi gazdasági és politikai szabályozást

liskatibor.uw.hu/web/page/menu/lt-book/szentb.html

aszekelyek 2011.02.08. 21:11:04

@lüke: Érdekes, hogy nem ez a feladvány a való villában:) BAlhéból azért meg kéne kérdezni tőlük, ki volt a D2o9-es. Elég nagy téttel fogadnék, hogy nem tudják. :) 9o %-uk. Minimum.

nyünyüge 2011.02.08. 21:12:00

@aszekelyek:
Hagyd már abba ezt a hülyeséget! Bakáts egy buggyant balfácán, és a jelek szerint enyhén szólva gyenge jellem.

Annyira viszont nem hülye, hogy ilyen nyakatekerten magyarázza a pénzhiányt.
(Mellesleg nyilván nincs "állásban" a KR-nél egy heti 4 órás műsor miatt)

panelburzsuj 2011.02.08. 21:12:16

@6.Lenin:

Na most szorulok. Olvastam, költőtárs, olvastam ...

Nem-e lehetne-e akkor mégis inkább a tegnapi dakota mesedélutánt kérni? ...

a-kis-herceg 2011.02.08. 21:12:21

@vinczej:

sajnos elég macerás az mnyp kasszát feltörni, jó-jó hazavitték, de mire kézpénz lesz...

addig lehet hogy ideiglenesen 6-12 hónapra kölcsön veszik a magán bankbetéteket....

szerintem a betétvédelmi megbízott már meg is van...

ulrike (törölt) 2011.02.08. 21:15:59

@aszekelyek: Nem láttam, nem tudom, hogy milyen műsor. Mindenkinek van saját fixa ideája, ezzel együtt én Kunczét becsülöm.

porfelhő 2011.02.08. 21:19:54

@ulrike: ?

Nem válaszoltam valamire?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.08. 21:20:20

Jobb estéket!

Bocs, nem sokára jövök, csak éppen Szíjgyártót heverem ki!:-(

panelburzsuj 2011.02.08. 21:20:24

@aszekelyek:

Na, én valami partizániskolába járhattam, mert a Berkesit, Szilvásit kifejezetten nehezményezték a tanerőim. És pont mint lektűrt, híg "megélhetési irodalmat". (Lehet, hogy nem pont ezekkel a szavakkal ... )

Pedig állami volt kiírva a sulira.

6.Lenin 2011.02.08. 21:21:52

@ulrike: @porfelhő:

Valóban úgy tisztességes, ha tisztázzuk. Természetesen nem volt anyázás, a szó szoros értelmében.

porfelhő:
észrevettem ám a szándékot, válaszoltál a hsz-ra, aztán a viszontválaszomra megpróbáltál a jjulie stílusában reagálni. Nem vagyok rá vevő, csupán ennyi a részemről. Az ilyen párbeszédnek nem látom értelmét.

ulrike:

szerintem eleinte elég jól elvitatkozgattunk, aztán lehet írtam valamit, talán megbántottalak. Hirtelen átváltottál, próbálsz megalázni. Nem zavar, de erre sem vagyok vevő. Ennyi.

Nem szeretnék átmenni ökörpörölybe.
Amennyiben tévesen látom, elnézést mindkettőtöktől, de jobb megelőzni, szerintem.

ssi 2011.02.08. 21:23:44

@a-kis-herceg: :-)
talán előkészítettebb, mint az 1. akcióterv 29 pontja

@ubul2000: :-)
+ listádhoz: sajna még nem visszanézhető, majd, ha igen, linkelem, tanulságos: atv 2011.02.08 19:45 Egyenes Beszéd Vértes András
+ a listádhoz
hvg.hu/vilag/20110208_cseh_kormany_kommunista_nyugdij

@vinczej::-) mostanában egyre többször jut eszembe kisgömböc meséje

ulrike (törölt) 2011.02.08. 21:24:12

@porfelhő: De igen, de nem vélem érteni. Én Giróról és Kuminról VÉLEMÉNYT írtam. Nem ismerem őket személyesen.

ulrike (törölt) 2011.02.08. 21:31:08

@6.Lenin: Nem bántottál meg, de idegesít, hogy kitérsz a viták elől szösszeneteiddel. Magyarul: vívás helyett mindig leszaladsz a pástról, majd fügét mutogatsz. De részemről spongya, szívom a békepipát, nem piszkálódni járok a blogra. Ha megbántottalak, megkövetlek, sajnálom.

porfelhő 2011.02.08. 21:31:19

@ulrike:
Mit nem lehet érteni. Már mindent leirtam. Én nem montam, hogy nem véleményt irtál. Nem is értem?! mi a problémád!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.08. 21:32:53

"KIRÁLYSÁGOT épít Magyarország - bírálnak EP-képviselők, miközben Európa több országában KIRÁLYSÁG van."

hetivalasz.hu/itthon/elfogultsagok-europaja-35177

Gyakran mondják rám, hogy GYILKOS vagyok. Poéngyilkos. Ez is ugyanolyan bűn, mintha szó szerint GYILKOS lennék? Visszaélés a szavak formájával a tartalom meghackelésére!

ulrike (törölt) 2011.02.08. 21:37:40

@porfelhő: Nyugi, nyugi, no problem, csak nem értettem. Nincs metakommunikáció és szimultánozunk. Öregszem.

porfelhő 2011.02.08. 21:38:13

@6.Lenin:
Ugyan, ugyan. Minek nem látod értelmét? hónapok óta nem is irtam Neked kommentet.
Ja. a jjulie stilusában? nem gondoltál még arra, hogy Ő ir az én stilusomban? az is előfordulhat? ha már ennyire "egyben látod a kettőt". !

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.08. 21:39:57

Emlékszem, pár évvel ezelőtt volt egy megmondóembere a Fidesznek, Rogán Antalnak hívták. Aztán polgármester lett és abbahagyta ezt a szakmát. Mostanában kezd magához térni.
Ma Szíjjártó Péter volt "szerencsém" hallgatni.
Rogán gúnyneve "arogán" volt.
Szíjjártó Péteré mi? Ártó heveder?
Borzasztó, nem bírom!:-(

aszekelyek 2011.02.08. 21:41:42

@panelburzsuj: Ez nagyon szép csak nem vezette be a családi adózást, illetve annak kezdeményét megszüntette és adósságból fizette ki a nyugdíjakat, nem abból, amit a munkaadók osztalékából beszedett. Arról nem is beszélve, hogy nem akkor vette vissza a 13. havi nyugdíjat, amikor még nem volt ekkora a baj. Kevesebb adó, nuku 13.havi, amíg nincs fedezete , nem kölcsönből. Nem csak kisemberektől beszedett adók...., sokkal jobb eredményt hozott volna. Nem akart éhséglázadást, azt ki ne felejtsd. Mint szlovákiában is , amit slotáék erővel tettek helyére. Ki ne hagyd! Az nem világos nekem, hogy a fiatalokra és a születendő gyerekekre miért nem fordított akkora figyelmet és gondot., mint a nyugdíjasokra. Talán nem köztük volt a szavazótábor zöme?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.08. 21:42:03

@namitirok: Nem lehetni kiszavazni, vagy legalább megjelölni? Lendvai Ildikóval egyetemben, jegyzem meg halkan....

a-kis-herceg 2011.02.08. 21:42:19

@vinczej:

felőlem lehetne olyan mint a Dán királyság... nem bánnám...

a különbség: itt FEUDÁLIS épül

nagy szakadék a hűbérurak pár ezres kasztja és a több millió rabszolga között...

koncentrált gazdasági MONOPÓL szereplőkkel... gazdasági-politikai KONCENTRÁCIÓ

halottak: kkv, polgárok stb, a közepe totál mexűnik...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.08. 21:49:47

"Kéri: Az Orbán-hívek alig várták, hogy végre tapsolhassanak

A miniszterelnök évértékelőjében elhangzott általánosságokba a kisember azt álmodik bele, amit szeretne – kommentálta Orbán Viktor beszédét Kéri László politológus a Duna Televízióban."

www.vg.hu/kozelet/politika/keri-az-orban-hivek-alig-vartak-hogy-vegre-tapsolhassanak-340345

6.Lenin 2011.02.08. 21:50:05

@panelburzsuj:

Szerencséd!

A tegnapiról írtam. a kifliset.
Érdekes dolog ez az értékelősdi.

Nem mondott semmi konkrétat, talán castrósan kellett volna?
14 órán keresztül sorolni a marxizmus előnyeit?
Ki a tosz kíváncsi, ilyen részletesen.

tavaly nyertek-kipipálva
idén kiforgatnak a sarkából minden ótvart-szerintem megcsinálják. Elkezdték.
2012-ben elkezdenek kuporgatni
2013 nekünk már van, a tejbe mit...
2014 na, jó, ti is kaptok, ha ránk szavaztok...

Szerinted?
Én is így tennék.. soxor bevált, máshol is...

aszekelyek 2011.02.08. 21:50:33

@namitirok: Mesterházyt kellett vlna hallgatnod, ahogy én tettem. Azt kukorékolta már-már, hogy legszívesebben visszavenné Szili Katalintól a mandátumát, mert listán jutott be csak kár, hogy nem teheti meg.. érdekes, hogy a mi ferinkét meg nam akarja visszavenni, pedig ő is listán jutott be és bár s aszonta nem vállal szerepet mostanában, még az évértékelőt is ő mondja. Nagyon érdekes ez. Persze ha valaki hallotta a vallomását a Zuschlág perben.,,, talál összefüggést, ha akar. Ami az ítélőtábla szerint persze nem fontos.... !!!???? Akkor mi az , vazze???. pardon.....

porfelhő 2011.02.08. 21:53:13

@namitirok:
Nem is tudnád hangosan megjegyezni. Mikor be van ragasztva a szád! vagy mi az, nem ragasztó?:))) elnézést, hogy megkérdeztem.:)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.08. 21:53:16

@6.Lenin: Teljesen egyetértek a levezetéssel...a hozzá tartozó körítést azonban kénytelen vagyok elutasítani!
Valahogy nagyon nem bírom a "kiigazított" frontvonalakat, sőt, a frontvonalakat gyárilag sem...

aszekelyek 2011.02.08. 21:54:28

@ulrike: Le a piros ceruzások kedvenceivel! Is. :) Ha egy bizonyos politikai közeg, csak egyes értelmiségieket foglalkoztatott,,, kiemelten meg pláne, akkor értelemszerűen helyzetbe kerülnek a másik fél favoritjai is, hatalom váltáskor. Az ugye nem lehet kérdés, hogy mindig ugyanaz a pár értelmiségi legyen csak kegyenc és soha más ne juthasson oda.Ezt a kontraszelekciót már volt szerencsénk 4o évig, aztán még sok évig. Meg kéne már ettől is szabadulni.

teevee 2011.02.08. 21:55:57

@török gábor:
Meghallgattam Giró-Szászt. Háttttö... azért arra kíváncsi lennék, hogy az általa favorizált objektív függetlentelenség az lenne, amit amúgy a rádióinterjúban elemzés címén elkövetett?
Mert az mindennek volt nevezhető, csak objektivitásra törekvőnek nem.

aszekelyek 2011.02.08. 21:56:06

@nyünyüge: NEm is azt írtam, hogy ő fogja ezt majd előadni. majd a kenyéradói. Ők nagyon tudják ezt.- A négy foteltöltelék pld.

porfelhő 2011.02.08. 21:56:27

@porfelhő:
Hol van a @ökörpöröly, hogy lehet az, hogy nem "értékeli" az Orbán Viktor beszédét.:))))))))

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.02.08. 21:57:26

@porfelhő: Ragtapasz. Divatos kiegészítő mostanság, még nép(nemzeti) viselet is válhat belőle, akárki meglássa!

panelburzsuj 2011.02.08. 21:58:27

@aszekelyek:

Az is nagyon szép, amit te írsz.

Csak itt éppen nem Gyurcsány kárának és hasznának globális megítélésén fáradoztunk, hanem ennél sokkal szűkebb és tényszerűbb kérdésnek igyekeztünk a végére járni: kiknek mondta, hogy elmehetnek?

Még szűkebben: ehhez képest kiknek mondta?

"A fiataloktól elvették az otthonteremtést, a vállalkozóktól a Széchenyi tervet, a nyugdíjasoktól az idős kor méltóságát. Kihirdették a magyaroknak, ha mindez nem tetszik, el lehet menni az országból" - mondta Orbán

Azt én soha nem vitattam, hogy Gyurcsány se nagyon szaladt a szomszédba egy kis mellébeszélésért, ha a szükség úgy hozta. A politológiai tartalmú kérdés az, hogy milyen motivációk biztatják arra a legfőbb riválisát, hogy pont a sántakutya-versenyszámban akarjon a legnagyobbat ráverni.

6.Lenin 2011.02.08. 21:58:41

@vinczej:

-Mit gondol Kéri úr lesz kormányváltás? (Az Este, 2004)
-Ugyan, holnapra minden elcsitul. Nem lesz itt semmi.

Másnap reggel M. Pétert kirúgták és az Úr nyakunkra cseszte a táncoslábút.
Nagy vátesz a manus. Szereti a Viktort, mint disznó a steril kést.

porfelhő 2011.02.08. 22:01:38

@namitirok:
Divatos? nekem egyáltalán nem tetszik, szerinten nem "trendi", Te csak azt gondolod. isten ments, nemezti viselet! legyen.

panelburzsuj 2011.02.08. 22:02:15

@teevee:

Nem ugyanazt hallgattuk?

Nekem úgy tűnt, hogy Giró-Szász nem favorizálja, hanem éppenséggel tagadja az objektív függetlenséget. És nem úgy, hogy most épp nincs raktáron, hanem hogy olyan állat pedig nincs is.

Teoretice kizárt.

ulrike (törölt) 2011.02.08. 22:03:03

@a-kis-herceg: Nekem se azzal lenne bajom, ha rendes. Rendes országban lett egy király, ki mindenkit levert a környéken, s kijelentette, legyen ez az én országom, s lőn.

Azután más királyokkal vitába keveredett a 'meddig is a te országod' kérdésében, ezért pénzre és emberre volt szüksége, hogy háborúzhasson. Ezért a pénzesekkel, meg az emberekkel lépésről-lépésre koncessziót kötött, mert nem tagadhatott meg bizonyos dolgokat attól, kikkel közösen üzletelt pénzben és nyershúsban.

A hosszú idők folyamán aztután kialakult egy, a saját szabályaik mentén felépített és gondosan karbantartott kompromisszumos rendszer.

Nálunk az utóbbi időben mindig jön egy forradalom az új hegemonnal, és a pénzesek meg a nyershús szállítók is unják már, hogy letörli a táblát, és újra akar kezdeni mindent, mintha eddig semmi sem történt volna, mondván: az adót nem nekem fizetted, nem engem szolgáltál, kezd újra velem vagy dögölj meg.

ulrike (törölt) 2011.02.08. 22:05:08

@porfelhő: Miért, te fiatalodsz. Az öregszem a hülyülök eufémiája.

aszekelyek 2011.02.08. 22:05:11

@nyünyüge: Annyira sem hülye, hogy ilyet megcsináljon magával, ha nem fizetik meg jól érte.

panelburzsuj 2011.02.08. 22:07:28

@panelburzsuj:

És ezzel szép csendben felsorakozik a pár napja itt kitaglalt G.Fodor mellé.

Pártosság-revival.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.08. 22:08:46

"A tavaly decemberi megmozdulásukkal például el tudták érni, hogy a kormány a közalkalmazottak az adóváltozások miatt bekövetkezett nettó keresetcsökkenését kompenzálja. Most azonban a szakszervezet éppen ezt kifogásolja, sokan ugyanis a kompenzáció következtében még rosszabbul jártak, különösen a közigazgatásban dolgozók fizetése csökkent jelentősen. A munkaügyi központoknál például a dolgozók egy részének 30 százalékkal csökkent a fizetése – mondta el Fehér, aki szerint a szakszervezeti ellenállásnak igenis van értelme, de azt majd a jövő dönti el, hogy ez kikkel, milyen keretek között fog történni."

atv.hu/belfold/20110207_feher_jozsef

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.08. 22:09:44

@vinczej: A nyíló februári borítékok meglepijei.

porfelhő 2011.02.08. 22:11:06

Ilyenre még nem volt példa.
Összehangolt támadás Orbán ellen. Elfogultságok Európája."

Királyságot épít Magyarország - bírálnak EP-képviselők, miközben Európa több országában királyság van.
A bal-jobb szembenállás ugyanolyan erős az unióban, mint nálunk - mondja lapunknak Szájer József. A fideszes európai parlamenti képviselő szerint kettős mérce jellemzi a magyar médiatörvény elleni uniós kampányt is."

hetivalasz.hu/itthon/elfogultsagok-europaja-35177

- Amikor ez az interjú készül, Budapesten a Kossuth téren a második tüntetés zajlik a médiatörvény ellen. Mit üzenne Brüsszelből a tiltakozóknak?

- Hogy nyugodtan gyakorolják a szabadságjogaikat, senki nem löveti ki a szemüket.
Amiket megfogalmaznak, azzal sok mindenben nem értek egyet, de azért a jogukért, hogy ezt békében és bármikor nyilvánosan elmondhassák, a Szabadság Kört létrehozó Szájer mindig ki fog állni.
Magyarországon mindenki szabadon kifejtheti politikai véleményét.
Megjegyzem: önmagában ez a tény is cáfolja azokat a vádakat, amelyeket a tüntetők megfogalmaznak."

Ez egy rövidke részlet a cikkből. hm. jó.

ulrike (törölt) 2011.02.08. 22:17:57

@porfelhő: Ki vesz a Hetiválaszt meg a Szájert komolyan. Ám amikor a kettő 'egybekel', még az előbbi kérdés is feleslegessé válik. Rendes lapok ilyenkor figyelmeztetnek is, a megrendelő által fizetett cikket olvas a mélyen tisztelt.

aszekelyek 2011.02.08. 22:18:36

@panelburzsuj: Akkor lenne igazad maradéktalanul, ha a fiataloknak valami mást ajánlott volna. Nem volt más az ő számukra sem, mint a munkaadókéra. Ők pontosan ugyanúgy adóztak a botrányosan kis jövedelemből. Nagyon sokat. Fizették belőle az európai szintű, a négyszerese jövedelemhez is nem kevés energiaárakat, élelmiszerárakt. Már amelyiknek volt állása egyáltalán. Ehhez jött volna a tandíj, a kórházi napidíj, vizitdíj. Ez volt szánva a fiataloknak. Akik kínjukban szinté mehettek, ha nem tetszett. Kinek is tetszene ez a perspektíva? További ajánlat volt még a szabadságjogaikkal élők számára az azonosító nélküliekkel való tettleg bántalmazás közvetett eszköze, ha nem tetszik. Lehetett börtönbe is kerülni. Megbélyegezve csőcseléknek. Meg valami államellenes baromsággal is megvádolták az összeset, aki utcán lesz. Talán lehetett volna kicsit több bankadót kérni is.Már akkor. Sok mindent lehetett volna. HA én meg akartam volna tartani a hatalmamat, bizonyosan nem ezeket tettem volna, amit a mi ferink-ék.

aszekelyek 2011.02.08. 22:22:56

@ulrike: Csak nyugodtan. Szakmailag volt teljesen elfogadhatatlan, újságíró szakmailag, hogy a saját véleményét hallottuk, ő mit hisz, ahelyett, amit a meghívott ez esetben mandíneres fiatalember mondott volna, ha hagyja beszélni. Tény, hogy nem bólogatott elég hevesen neki, amikor még beszélhetett...

porfelhő 2011.02.08. 22:24:13

@ulrike:
Ugyan miért? Szájer J. azt mondja amit az Orbán Viktor hallani akar. vagy nem?

fidesz friend 2011.02.08. 22:24:36

kedves Török Gábor,
nem lehetne inkább arról cikkezni, hogy legközelebb a zemberek tartsanak éves orbánértékelést? sokkal érdekesebb dolgookat hallhatnánk, és a politológusnak sokkal több témát adna egy ilyen akció-

aszekelyek 2011.02.08. 22:26:46

@lüke: Ilyenkor mindig eszembe jut egy akkori művésznő, asszem Veiszer Alindánál volt vendég, versmondó volt főképp és komoly, mint egy tüdőgyulladás. A hölgy mesélte, hogy a hatvanas években hogy kapott útlevelet, Andrássy katinka grófnőhöz menni, a riviérára....... többekkel. No persze ez a műsor hetven óra kilencvenkét perckor ment le. Amikor tuti alig látja valaki. A művésznő szakmailag nem volt rossz egyébként. Nagy görög tragédiákba való főnéni:)

porfelhő 2011.02.08. 22:29:10

@ulrike:
Igen! fiatalodom minden két évben egyet, úgy érzem.:)
Egyébként is, ha a többségi kormány megemeli a nyugdijkorhatárt Te is érezheted úgy, hogy fiatalodsz.:) igen.

panelburzsuj 2011.02.08. 22:29:13

@6.Lenin:

Ha tényleg akkora szarban vagyunk, akkor ne bohóckodjon meg anekdotázgasson, mert szép számmal akadnak azért olyan emberek e honban, akik soskat fognak még szívnia addig a beígért gyarapodásig. És nem föltétlenül mind maffiózók. Velül szemben egyszerűen ostoba politikának tartom ezt a nyegleséget. (Csak a nagyon egyszerűe és nagyon elvakult emberek nem hallják ki Orbánb majd minden megnyilatkozásából a leküzdhetetlennek tűnő kettősbeszéd-hajlamot.)

De hogy legyen példa is. A magyar borászok elsöprő többsége "nemzeti érzelműnek" tűnt - pláne olyan időkben, amokor a süket és vak, de még úgy is álnok államot Gyurcsány képibe lehetett sűríteni. Ehhez képest:

Tiltakozó borászok

2010-11-24

m70.hu/hu/cikk/bormarketing_vita/?sqj=

Szóval én nem csak magamba süppedve sápítozok, hogy ejnye, eza derék hazafi miért nem számít rám is, mért mindig csak a kezes birkáit babusgatja.

aszekelyek 2011.02.08. 22:30:12

@ulrike: Természetesen. Konkrét oka a Kuncze úr becsülésének van esetleg?

ulrike (törölt) 2011.02.08. 22:30:22

@porfelhő: Végül is igen. Szájer hasonlít a sofőrre, ki felkiált: 'Egy, az összes!', mikor a rádió figyelmezteti, hogy egy balek szembe hajt a forgalommal a pályán.

porfelhő 2011.02.08. 22:32:08

@ulrike:
Igaz, az egyik kollégám azt szokta mondani, - aki mellesleg annyi éves mint én-, hogy tudod,.......ilyen idős korban az ember három napig is elvan már észnélkül! :))))))

aszekelyek 2011.02.08. 22:32:46

@parlamentarista: KApsz te majd a Cohn- Bendittől is!

aszekelyek 2011.02.08. 22:38:23

@panelburzsuj: Nálunk is volt Piaristáktól tanár:) Az irodalmat oktatták és megmondták neked is, hogy mi a bizsu, ami nem érték. A tanárok nem aczél elvtárs volt. Az akkori , már nem iskolás , ám falusi néptömegek, az asszonykák azokban az években, hétfő este, amikor nem volt tévé műsor, bizony ezt olvasták, míg a zsírszalonna kiolvadt a kuktában... és a férjük hazatért a kocsmából.A divat teremtéséről és a közvélemény befolyásolásáról majd máskor. Most álmos vagyok. A tanáraid derék emberek voltak. Az más tészta.Mint a könyvkiadás volt anno.

ulrike (törölt) 2011.02.08. 22:38:40

@porfelhő: Vigyázni kell ezzel a fiatalodással. Emlékszem egy tatárokat gúnyoló, nem egészen irodalmi értékű orosz versre, mely valahogy úgy hangzik, hogy 'Nekünk tatároknak nem számít, hogy kefélünk vagy fiatolodunk, ez is az is izzadságos.

Ez a kormány általi fiatalítás még ennyi élvezetet sem látszik kínálni. Még kutyafejű tatárnak is jobb lesz akkor?

panelburzsuj 2011.02.08. 22:39:17

@ulrike:

Az hagyján, hogy HetiVálasz, de ha már iylen baromi hosszú cikk, legalább lenne benne egyetlen egy iciripiciri újabb hír, érv, mundérvédelem. Egy körömfeketényi legalább, amit még nem hallottunk háromszáz másik narancsszájból.

A királyosdi, az új. Meghogy nekik is van, mit pofáznak.

Arról nem tudunk, hogy az uniós monarchák is kultúrházi meg iskolai fülkékben jönnek-e a világra ...

aszekelyek 2011.02.08. 22:43:04

@aszekelyek: Arra értöttem, hogy erről volt szó itt a balogon, egy délutáni kklubrádiós adásban. Kissé feljebb, 8 tájt rátalálsz:)

porfelhő 2011.02.08. 22:44:40

@ulrike:
Hát én ezt nem tudom. miért Te tudod? jobb lesz-e. Amit kormány "müvel" attól biztos nem lesz jobb. semmi.
De attól még én akármit is érezhetek, nem?

ulrike (törölt) 2011.02.08. 22:46:45

@panelburzsuj: Mondták neki, hogy küldjön valami negyedívre való érdekeset Bruxellesbül. Hát küldött egyet lapzárta előt fél perccel.

ökörpöröly 2011.02.08. 22:47:47

Én azon röhögtem a legjobban, amikor a hazatérő fiatalokról beszélt. Persze, hazajönnek egy olyan autokráciába, ahol a bruttó bérük 24%-át ellopják, ha MANYUP-tagok maradnak, ahol totális jogbizonytalanság van, ahol korlátozzák a szólásszabadságot, ahol nem a szakmai tudás, a képesség számít, hanem a FIDESZ-komisszár rokonság a közszférában való elhelyezkedéshez, ahol alulfizetik őket, ahol a várakozások szerint éhséglázadások robbannak ki, ahol átvitt értelemben különadóztatják a gyerektelen vagy kevés gyermeket nevelő fiatalokat, ahol egyre nehezebb hitelhez jutni, ahol egy ostoba, sötét diktatúra bontakozik ki, ahol a magánszámláidat a KEHI szabadon ellenőrizheti.....
Vicc ez az egész. A világgazdaság növekedése beindult, nemhogy nem jönnek haza, hanem tovább fog erősödni a kvalifikált, komoly szakmai gyakorlattal rendelkező értelmiség kivándorlása.
Egyébként a közszféra leépítésével -kádárista vattaemberek tömege, gyenge teljesítménnyel-, amennyiben szakmai alapon történik a kiválasztás, nem pártalapon, a rokkantnyugdíjasok felülvizsgálatával, minden ésszerű költségvetési lépéssel egyetértek. Ezzel kellett volna kezdeni, nem a magántulajdon ellopásával, a közbeszerzés nélküli tolvajlásokkal, a FIDESZ-vezetés rokonainak, kurváinak a pozícióba juttatásával, a jogállam szétverésével.
Egyébként komoly pofon volt az ipari növekedés mutatójának szörnyű képe, kaphatunk még párat, ha a felcsúti kancigányból lett "Bölcs Vezér" és söpredéke nem hajlandó betartani a nemzetközi szabályokat.

ulrike (törölt) 2011.02.08. 22:48:51

@porfelhő: Hát, ha mindenképpen érezni akarsz.

ulrike (törölt) 2011.02.08. 22:49:53

@ökörpöröly: Nem voltál egy darabig. Örülök, hogy élsz.

aszekelyek 2011.02.08. 22:52:01

@ulrike: Mondom, hogy álmosodom. Magamnak írtam, helyetted... Holnap majd megoszthatnád velem, ami van:) @panelburzsuj: Nem kérlek, a koronás fők a világtörténelemben általában királygyilkosságok, öröklési ágak harcai és véres győzelmei által szoknak lenni. Pl.Tudor-Windsor házak a nagy brit birodalomban, Mária a skótok királynője, a szegény LAjosról nem is szólva, aki szó szerint elvesztette a fejét... Királynak egészen kevesen születtek inkább azzá lettek. Elég sokan. Így úgy. Amit nem illik firtatni. Mert az felséggyalázás és drága. Jujderonda egy biznic volt a királykodás! Jó éjt!

ökörpöröly 2011.02.08. 22:53:06

@ulrike: Élek, még nem jött értem az Orbánvédelmi Hatóság!:) Most néztem meg az "Indul a bakterház" című örökbecsű remekművet!

aszekelyek 2011.02.08. 22:53:44

@panelburzsuj: Az operettbe mentek Hobóék is mindig a hét végén,.....:D

porfelhő 2011.02.08. 22:55:19

@ulrike:
Igen! érezni, arra kell gondolni, pl. nem leszel beteg, a holnap szebb lesz, eléred előbb-utóbb amit nagyon szeretnél. és ettől mindjárt jobban érzed magad. állitólag egyszer teljesül. :))

aszekelyek 2011.02.08. 22:57:05

@ökörpöröly: Mondd kedves, miből is mentek el inkább akkor? Miben nyújtott az nekik több lehetőséget? Ha egyszer itthagyták a francba....

6.Lenin 2011.02.08. 23:01:15

@panelburzsuj:

Tudod a magabiztos ember, az őt utáló szemében mindig nyeglének tűnik. Rossz beidegződés.

Azért nincs mindenki szarban, pláne mikor éppeg átsétálunk a diadal ív alatt? Na jó, kicsit sajnálom a bukottakat, de közöm?

Ahol pénz van, ott csatazaj is, főleg akiket arébb löknek a fazéktól, valahogy náluk nagyobb a hangerő.
Érdekes jelenség.

Tényleg, ki a bukott?
Már többen is írták itt, nem a Fidesz a jó, a többiek voltak nagyon rosszak.
Nem ezen kéne morfondírozni, oszt mér is van ez így?

Mikor nézem a meccset a tv-ben, szerintem én vagyok a legjobb futballista a világon, az összes hülye meg a pályán szaladgál össze-vissza.
Hát nem furcsa?

Ipi-apacs! én leszek a hunyó!

Jó éjt!
Mindenkinek

www.youtube.com/watch?v=AePFDl8Aqtk&feature=related

porfelhő 2011.02.08. 23:01:36

Hűha! hölgyeim és uraim, a @ökörpöröly megirta "évértékelő" beszédét, illetve kommentjét! itt fentebb olvashatják.:))))))))

ökörpöröly 2011.02.08. 23:02:59

@aszekelyek:

Kedves judeobolsevik!

Ha érthetőbben fogalmazol, akkor válaszolok! Kezded átvenni az bolsevik agitprop zavaros megfogalmazásait, a felcsúti kancigányból lett "Bölcs Vezér" értelmetlen stílusát.

ökörpöröly 2011.02.08. 23:04:25

@porfelhő: Tisztelt Hölgyem!

Ráadásul nem kellett hozzá húsz-huszonöt ember, meg több milliónyi adóforint!:) Sőt, még értelme is volt, nem úgy mint a felcsúti kancigányból lett "Bölcs Vezér" semmitmondó baromságainak.

porfelhő 2011.02.08. 23:08:36

@ökörpöröly:
:) Tisztelt Uram!

Már azt hittem, hogy Ön elveszett, vagy száműzte magát a posztról!:) egy picit azért lehetne "finomabban" fogalmazni.:))

a-kis-herceg 2011.02.08. 23:08:37

@ökörpöröly:

hol van a káromkodás? nincs időd "kidíszíteni" és jelleget adni a kommentednek? mi a fenne? ...nem vagy a régi...

de nagyon vártak Téged a lányok. egyik barátom is mindig ezt mondja: a nőkkel keményen kell bánni azt szeretik...

mirrmurrkandúr 2011.02.08. 23:09:19

@aszekelyek: Már megint válaszolsz ennek a fejlődéstörténeti zsákutcának... továbbszaporodásra képtelen, nem látod?

a-kis-herceg 2011.02.08. 23:11:12

@ökörpöröly:

kerestek interurbán is és internacionálisan is (amerikából)...
azt mondtuk, nem érsz rá mert építed a kommunizmust

luibert 2011.02.08. 23:17:18

A beszéddel kapcsolatban az jutott eszembe, hogy lehetséges-e az hogy a miniszterelnök ennél nem tud többet. Itt a korszerű menedzsment képességet értem. A hatalmi játszmákat is úgy nyeri, hogy felrúgja a szabályokat. Gyerekkoromban ilyenkor azt mondtuk, hogy "csalsz", "nem ér". Az üres beszéd nem azt jelenti, csak, hogy elterelje a figyelmet és bevezesse a megszorításokat, hanem azt jelenti, hogy nem tudja mit akar, nincsenek konkrét terv, feladatok, ütemezés. Ez egy vezetői hiányosság, menedzsment-defekt. Megfigyelhető, hogy konkrétumokról akkor beszélhetünk, amikor az idő vagy egy helyzet kikényszeríti a döntést. Mindig ezeket a helyzeteket várja és akkor tudatosan meghökkentő döntéseket hoz. Ha pl. az EU kényszerhelyzetet teremt, akkor dönt, de nem úgy, ahogy várják....

6.Lenin 2011.02.08. 23:17:51

@a-kis-herceg:

1 x laktam én is olyan helyen, 1 ablak volt, a liftaknába nyílt.
Tényleg idegesítő.

ökörpöröly 2011.02.08. 23:19:02

@porfelhő: Tisztelt Hölgyem! Bevallom, kicsi untam már a szekelyek, Leninek, kandúrbandik sületlenségeit, melyet az esti politikai szemináriumokon vertek a hülye fejükbe, de újra itt vagyok!

ökörpöröly 2011.02.08. 23:20:10

@a-kis-herceg: Rombolni próbálom!:) Csak ebben a tetves kuplerájországban annyi a kádárista, hogy nem lesz egyszerű!:)

ökörpöröly 2011.02.08. 23:23:03

@a-kis-herceg: Nem is annyira a kilátástalanság, mert azért itthon is el lehet "vegetálni", de kultúrállamban élni, tisztességes, intelligens emberek közt, hát, az már bajos. :)
Ki akar FIDESZ-csinovnyik, herélt kandúrokkal, Lenin-hasonmásokkal, judeobolsevikokkal együtt élni?:)

ökörpöröly 2011.02.08. 23:23:45

@mirrmurrkandúr: Mi van heréltke?:) Kivetíted a szexuális nyomorod másra?:)

szerénységem 2011.02.08. 23:28:27

@török gábor: @panelburzsuj: Giró-Szászban és cégében ez a ciki: www.szeretgom.hu/content/64455-kozel-60-milliot-kaszalt-esztergomon-a-strategopolis
Persze nincs ő ezzel egyedül. Csak ne várjuk el a függetlenséget, ha zsíros üzletek vannak arról az oldalról kilátásban.

ökörpöröly 2011.02.08. 23:32:27

@luibert: A felcsúti kancigányból lett "Bölcs Vezér" beteg jellem, mindig is az volt. Félcigány mivolta, az apai terror következtében, a kis növése, a falusi származása miatt kompenzál. Nem is lenne ez baj, ha nem a társadalom kárára tenné ezt.
Egyébként igazad van.
Az egyik legnagyobb probléma az, hogy más kis stílű diktátorokhoz hasonlóan beteges küldetéstudata, hatalomvágya van, kiirt minden önálló kezdeményezést, minden nála magasabb intelligenciát. Ha tehetné, akkor levágatná mindenki lábát, aki magasabb 160 centinél!:)
Ez a probléma, az eddig leggyengébb képességű állami vezetést sikerült összehoznia a funkcionális analfabéta Köztársasági Elnökkel, a segghülye minisztereivel, a pozíciókba pakolt rokonságával.
Egy nagyarányú átalakítást, reformot -nem kell ettől a szótól félni- csak jól képzett, intelligens, tudatos emberekkel lehet végrehajtani. Hülye pártcsinovnyikok hatalomba juttatása azt eredményezi, mint elődjénél, a kisebbségi Rákosinál.
Majd lesz magyar gyapot, citrom, mert a "Bölcs Vezér" azt akarja, majd lesz itt vas és acél országa, fényes szelek, meg minden lófasz, ha ő úgy akarja...
Ebbe fog beledögleni az ország.

a-kis-herceg 2011.02.08. 23:34:12

@szerénységem:

akkor független politológus... .... ...a szakmájától... és a gerincétől...

mi lehet a többi kiskirályságban, ahol nem az "ellenségnek" volt 2/3-a

Ventura Blvd 2011.02.08. 23:34:22

@panelburzsuj: Bocsáss meg, Govern(a)listára gondoltam. De, olyan jelentős személy lehetsz, hogy a tudatalattimban... (Remélem, érted a tréfát.) Akárhogy is, összekevertelek titeket, amiért mindannyiótoktól elnézést.

a-kis-herceg 2011.02.08. 23:35:12

@ökörpöröly: a kilátástalanság ezt jelenti. nincs remény, hogy az 1010 éves feudalizmusnak vége lehetne... sőt...

ubul2000 2011.02.08. 23:38:02

@luibert: értsétek meg hogy csak általánosságokban beszélhetett, mert a konkrét lépéseket most fogják eldönteni a 3 napos frakcióösszejövetelen.

Tehát nem megszorítás következik, ahogy az előbb rámpirítottak, haem szigorúan be kell tartani a szabályokat. Csak a szabályok lesznem kicsit megszorító jellegűek :)))

Ventura Blvd 2011.02.08. 23:38:04

@a-kis-herceg: Tényleg nagyon NYERők vagytok.

ökörpöröly 2011.02.08. 23:39:07

@a-kis-herceg: Hát az biztos, Magyarország örök Balkán fog maradni. A népesség többsége alkalmatlan az európai létre.

ökörpöröly 2011.02.08. 23:40:29

@ubul2000: Tedd hozzá, hogy "1000 évig", mert felségárulásért rojtosra veretem a seggedet a KDNP-frakció szadomazo paptagozatával!

ökörpöröly 2011.02.08. 23:45:08

@ubul2000: Dehogy jobbak, ugyanaz a patkány banda. Egyáltalán nem csodálkozok, hogy a judeolibsik seggéből pattant ki a FIDESZ nevezetű formáció, a felcsúti kancigányból lett "Bölcs Vezérrel" együtt. Nem hiába volt a felcsúti kancigányból lett "Bölcs Vezér" a Liberális Internacionálé alelnöke, a FIDESZ a Liberális Internacionálé tagja, nem hiába van tele a FIDESZ és a médiabirodalmuk zsidókkal. Hatvany-Deutsch-Fürtől kezdve Fónagyig, Bayer Zsoltikától Lovas Istvánig.
Csak most más maszlaggal rabolják, verik szét az országot! :)
Most a szakállas bácsik helyett a pedopapok dugják a kisfiúkat!:)
Ennyit változtak!:)

ubul2000 2011.02.08. 23:45:49

@ökörpöröly: Gyanús vagy te nekem. Össze akarod őket hozni az szdsz pedofil tagozatával.

porfelhő 2011.02.08. 23:50:26

@ökörpöröly:
Tisztelt Uram! azon egy percig sem csodálkozom, hogy unta!:)))))))

ökörpöröly 2011.02.08. 23:51:18

Jó lenne, ha halálra fárasztanák egymást!:P Hátha megmenekülne pár gyerek!:P Összeillenének, mindkettő perverz, beteg társaság!:) Már csak a szerepeket kellene eldönteniük!:)

mirrmurrkandúr 2011.02.08. 23:51:27

@ökörpöröly: Meglepődnél, gyanítom :-)

Kicsi muja-pulya, hát csak nem hiszed, hogy valaha az fog történni ebben az országban, ami a te kis picinyke agyacskádban megfogalmazódik? :-)

Te tényleg azt hitted? Jajj, de édi...

Szedd össze magad, és próbáld meg feldolgozni, hogy pici a farkincád, és hogy sosem fogsz kitörni a putrivilág rongyos pokrócaiból... :-)

De azért szeretlek.. ;-)

ökörpöröly 2011.02.08. 23:54:47

@porfelhő: Hogy Ön mennyire megértő!:) Ha nyerek a lottón, akkor felveszem Önt házi dicsőítőnek!:) Annyi pénzt nem nyerhetek, hogy médiabirodalmat hozzak létre önsemjénezésre, mint a felcsúti kancigányból lett "Bölcs Vezér", így hát marad az olcsóbb, de mégis bizalmasabb megoldás.:)

szerénységem 2011.02.08. 23:58:26

@a-kis-herceg: Mi lenne, így, és még százféle módon szivattyúzzák ki a közpénzeket. Kommunikációs tanácsadás, ilyesmi. Több cégük szakosodott ezekre. De a legegyszerűbb meghívni egy pártközeli zenészt/színészt/bárkit, adjon egy ingyenkoncertet/előadást, nyakonvágni jó sok közpénzzel, amiből a felét, kétharmadát visszacsorgatja a pártkasszába/zsebre. Ügyes....

porfelhő 2011.02.08. 23:58:43

@ökörpöröly:
Ön milyen kedves!:) Nagyon köszönöm, de azt hiszem nem igazán jó ötlet.:) vagy mégis!:))))

Ventura Blvd 2011.02.08. 23:58:49

@luibert: Aha, voltak itt már hasonló vélemények. Orbán és Fidesz, mint menedzser és a cége elemzése azzal kezdődött, hogy kedves bloggazdánk a miniszterelnök úr egész ténykedését amolyan választói szavazatszám-optimalizálásként írta le. Mondván, hogy Orbán számára a megszerzett szavazat annyi, mint egy cég számára a profit, és ebből fakad a vállalat-szerű vezetés, a totális marketing kommunikáció. (Szíjjártó hét másodperces arcátlanságai.)

Mi itt sokan kifejtettük, hogy ha a fidesz valóban egy vállalat volna és Viktorunk egy versenygazdasági menedzser, akkor az a vállalat és vezetője nagy bajban lenne. Vagy elhagyván a hasonlatot - nagy bajban van. Mert ezek a módszerek nem egyszerűen ósdiak, hanem középtávon magát a szervezetet is lebontják, függetlenül a konjunktúrától.

Mintha te is hasonlóan látnád.

ökörpöröly 2011.02.09. 00:00:05

@mirrmurrkandúr: Na, már kezdesz buzulni, ne járj annyit homopapokhoz!:) Szeresd a gyóntatópapod, biztos viszonozza az érzelmeid, ne engem!:)
Már a névválasztásod is gyanús volt, ugyanis a macska a freudi pszichoanalízis és más pszichológiai művek szerint a női mivoltot jelzi. Tehát, ha egy férfi ölt "macskapózt", akkor azzal vigyázni kell.:)
A farkam méretéről most nem nyilatkozok, mert már így is túlságosan csorog a nyálad, nem akarok, hogy arra rejszolsz otthon!:)
Nem hiszem, hanem sajnos tudom, hogy mi történik. Hogy a bolsevik dugta jó édes q anyádnak, illetve fattyának ez tetszik is, az nem jelent mást, minthogy balkáni állatok vagytok!:)

ökörpöröly 2011.02.09. 00:02:39

@porfelhő: Kap gondolkodási időt a lottó ötösöm megnyeréséig! De jól fontolja meg, ne mondja azt, hogy nem volt ideje a dolog átgondolására, mint a MANYUP-tagoknak!

porfelhő 2011.02.09. 00:07:39

@ökörpöröly:
Gondolkodási időt? én nem akarok Önnek házi "dicsőitője" lenni.:)

ökörpöröly 2011.02.09. 00:13:21

@porfelhő: Cöcöcö! Diktatúrában nem kérdés, hogy akar-e vagy nem! Ott kérem csinálni kell! Nézze meg az önjelölt Cigány Nérót! Ön szerint a pártsajtónak, a "közmédiának" van lehetősége önállóskodni? Nincs! Úgyhogy gyakoroljon Ön is sürgősen!

ökörpöröly 2011.02.09. 00:14:29

@porfelhő: Kedves Hölgyem! Jó éjt, nyugovóra hajtom a fejem! Kellemes pihenést, Matolcsycska- és cigány Orbánc-mentes álmokat!

teevee 2011.02.09. 00:15:06

@panelburzsuj: De ugyanazt hallgattuk. Az objektivitásra törekvő függőséget (független-telenséget) állította Giró-Szász. Ami akár lehet is egyfajta valami.
De amit értett alatta, amit gyakorlatban az interjúban - elemzőként - mutatott, abban nyoma sem volt semmiféle objektivitásnak.
Szóval, az a valami, az egy nagy hámozott lufi.

a-kis-herceg 2011.02.09. 00:19:46

Zugló

Papcsák felszenteltette a Polgármesteri Hivatalt

LE VAGYOK DÖBBENVE...

én keresztény ember vagyok. de ez több kárt tesz, mint használ...

és millen cinikus: nem tiltakozott senki a dolgozók közül... huha...

a-kis-herceg 2011.02.09. 00:21:12

a porta mellett lesz szenteltvíztartó?

és kifelé nála lehet gyónni? hetente?

nagyon szép hagyományt akart teremteni...

a zemberek látták és tetszett nekik...

a-kis-herceg 2011.02.09. 00:23:47

letörölte a takarítónő? ki kell rúgni... megszentségteleníthetetleníthetetlenségetsikért...

panelburzsuj 2011.02.09. 00:27:36

@Ventura Blvd:

Kommentelőként átlagos intenzitással tetszelegni vágyó hiú kakaduként gondolok magamra.

Ám kétségkívüli átlagon felüliségemet azzal legyezgetem közben, hogy én ezt be is látom ... :))

Szóval: gyártani és érteni is igyekszem a kontetet. Komoly és vicces, lapos és míves kivitelben - igény szerint! ... :))

mirrmurrkandúr 2011.02.09. 00:30:44

@ökörpöröly: már megint kompetenciatúllépés súlyos esete áll fenn.
Hiszen te nem szabhatod meg, hogy kit szerethetek, ha ez így lenne, akkor te lennél a felcsúti kancigányból lett Bölcs Vezér.
Na mármost, akár az is lehetnél a származásaid alapján, ezt elismerem. :-)
Frusztráltságod leghőbb forrása nyilvánvalóan a köztetek lévő ordító különbség, miszerint ő kimászott a pokrócok közül, és miniszterelnök lett, te ellenben ma is a putriban fetrengsz és negédesen vadászod pucér kis álmaidat a purdéid koszos kis hajlataiban...

Ja, s ha buzi lennék, vélhetőleg nem utánad sóvárognék eszeveszettül. Ennyire ne legyünk szemetek a homárokkal sem. :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.09. 00:54:08

@hoplita:

A pártok azért nem kedvelik a felsőház ötletét, mert az az ő érdekeiket sértené, hatalmukat csökkentené.

Ma Magyarországon az országgyűlés a legnagyobb hatalommal rendelkező döntéshozó szerv és gyakorlatilag 100%-ban a pártok uralják, így az országot is, miközben csak igen kevés ember érdekeit képviselik. Ez így messze nem demokrácia.

Mindenféle "parlamentet ellenőrző független" testületet is a parlament nevez ki és dönt az anyagi juttatásokról is.

Könnyű belátni, hogy a parlament munkáját csak olyan módon lehetne ellenőrizni, ha az ellenőrző testület nem függ tőle.

Ezért jó ötlet a felsőház, a közvetlenül választott államfő, a képviselők visszahívásának intézménye, és a népszavazás is, akár a parlament feloszlatásáról is. Mivel ezek biztosítanák a valódi hatalommegosztást, illetve a többségi népakarat hatékonyabb érvényre jutását.

Viszont nem megfelelő módszer az alkotmánybíróság, az ombudsmanok, a számvevőszék, költségvetési tanács, és egyéb hasonló intézmények.

S akkor most is finoman fogalmaztam.

panelburzsuj 2011.02.09. 01:01:34

@teevee:

Lehet, hogy ő a másoláshűséget érti objektivitás alatt. Objektív az, aki képes hiba nélkül felmondani az egyedül igaz hitvallást, kátét, sőt szükség esetén még meg is védeni, és mindeközben nem hajol el, hanem objektíve rajta tud maradni a kijelölt vonalon.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.09. 01:02:05

@ulrike:

Nem gondolom, hogy a felsőház kevésbé retardált lenni.

Csak máshogy lenne az.
Annyira heterogén társaság lenne, hogy elképzelhetetlen, hogy ott is pártfrakciózás érvényesülne, tehát sokkal több az esélye, hogy a konkrét kérdésekről alkotott vélemények mentén szavaznának, és nem pártok pillanatnyi politikai érdekei alapján, és ez jól kiegészítené a pártokból álló képviselőházat.

S természetesen a felsőházba is kellenének mindenképpen választott képviselők is, csak nem pártalapon.

A pártok csak az képviselőházi választáson indíthatnának jelölteket, a felsőházba más szervezetek, civil szervezetek indíthatnának jelölteket. Persze ki lehet játszani, minden párt alapít egy civil szervezetet, de mégsem annyira direkt a pártkötődés. Okos szabályozással a minimálisra csökkenthető annak a veszélye, hogy a felsőház is párturalom alá kerüljön.

Olyan felsőháznak nincs értelme, ahová a bejutásért ugyanazok a pártok versenyeznek, mint az alsóházba.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.09. 01:10:33

@ulrike:

1. Ha neked így jó, akkor maradjon így!
Nekem viszont úgy tűnik, hogy hiába a négyévenkénti X húzkodás a társadalom jó része mindig elégedetlen az állam működésével. Le lehet váltani közvetve a kormányt, de mindegy, nem a pártokban van a hiba, hanem a rendszerben. Azon meg nem segít egy új választás.

2. Kettő egészen különböző téma a pénzügyek és a politikai berendezkedés.

Nem tetszés, nem vélemény, nem szavazás kérdése, hogy ha egy állam folyamatosan többet költ a bevételeinél akkor annak negatív következményei lesznek. Ez törvényszerűség.
Ha nem hiszed, akkor költs el minden hónapban 5%-kal több pénzt, mint amennyit megkeresel és majd rájösz!

A politikai rendszer milyensége viszont szabadon eldönthető. Semmi akadálya sincs annak, hogy máshol is közvetlen demokráciához közelítő rendszert vezessenek be, mint Svájcban. Ez csak akarat kérdése. Lenne.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.09. 01:14:31

@panelburzsuj: Giró-Szászt megvették kilóra. A zemberek közül a zértelmiségnek nevezett halmaz döntő többsége titkon erre vágyik. Jó élet, jó kocsi, vitorlás, nagymellű nők, haváj.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.09. 01:14:42

@ulrike:

1. Nem gondolom, hogy a magyarok genetikailag hülyébbek lennének másoknál.

Egyszerűen rendre elbuknak a küzdelmek egy a magyaroknak jobban megfelelő Magyarországért.

Erősek az ellenérdekeltek.
Erősebbek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.09. 01:22:10

@Pinchetti:

"És megint előkerült a régi érv ("csak a szakjogászok nyafognak, hogy nem kell új alkotmány, pedig kell!"): a szakértelem márpedig nem más, mint komenyista ármány."

A szakértők megrendelésre dolgoznak. A megrendelő mondja meg, hogy mit akar, és a szakértő végzi el a munkát a legjobb tudása szerint.

Kicsit furcsa lenne, ha hívnánk egy taxit és a taxisofőr elkezdené megmagyarázni, hogy mi valójában nem is akarunk odautazni, jó itt nekünk, ahol vagyunk.

Tehát a szakjogászok dolga is csupán az, hogy a megrendelő a magyar nép, az országgyűlés, a kormány, a minisztérium stb. megrendelése alapján legjobb tudásuk alapján szakszerű jogszabályokat készítsenek.

De véletlenül sem annak eldöntése, hogy kell-e egy új jogszabály vagy sem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.09. 01:27:27

@manyike:

"- a közgazdászok elmélkednek, a politikusok meg hallgatnak rájuk?"

Ha érdekükben áll akkor igen.
Márpedig érdekükben áll a politikusoknak a lehető legtöbb pénz felett rendelkezni hivatali idejük alatt.

Ha egy közgazdász kitalál valamit, ami segíti a politikusok közpénzszórási hajlamának kiélését, akkor a politikusok hallgatni fognak rá.

Lásd Keynes munkássága!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.09. 01:29:48

@Pinchetti:

Nekem nem ürügynek tűnik az államadósság, hanem nagyon is valós, megoldásra váró gondnak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.09. 01:39:28

@ubul2000:

Így van, ezért régen rossz minden olyan országnak, amelyik kénytelen eltűrni, hogy az IMF basáskodjon felette.

Magyarországnak nem akkor jó, ha szerződése van az IMF-fel, hanem ha soha nincs rájuk szükség.

Természetesen az IMF-nek is az az érdeke, hogy a forráslehetőségeit ki tudja helyezni és kamatoztatni tudja, de nekik ennél fontosabb, hogy a hiteleik piacinál kicsit olcsóbb kamataiért cserében beleszólási jogot kérnek a hitelfelvevő ország belügyeibe.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.09. 01:47:20

@László56:

Ha valami hatósági áras, akkor annak az árnak a változása bizony a kormány műve.

Az igen brutálisan adóztatott termékek áráról legnagyobb mértékben szintén az állam tehet.

Legyen minden terméken csak egyetlen adó, az ÁFA, aztán döntsön a kereslet kínálat!

Akkor elhinném, hogy nem a kormány tehet az árakról.

:-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.09. 01:56:17

@EnTeO:

A Te érdekeidet csak Te tudod képviselni. Más nem fogja és nem is akarja, hiába mond mást.

Ezért ha olyan országot akarsz, ahol a te érdekeid, véleményed is megjelenhet a politikában ahhoz egy olyan rendszer kellene ahol a legfelsőbb döntéshozó szerv a népszavazás, aminek az országgyűlés alá van rendelve. Az országgyűlésnek pedig a kormány.

A népszavazás dönt -> az országgyűlés a döntéssel összhangban törvényt hoz, a kormány pedig végrehaj(ta)tja a törvényt.

Manapság mintha a kormány döntene, igényeinek megfelelően az országgyűlés törvényt hozna, a választópolgárok véleménye meg konkrét kérdésekben nem érdekli a politikát, legfeljebb nagyon nagyon közvetve olyan szempontból, hogy hogyan hatnak az ő népszerűségükre az intézkedéseik.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.09. 02:19:40

@ubul2000:

A pártok és az egyházak állami támogatásán biztos nem fognak spórolni.

porfelhő 2011.02.09. 06:15:25

@ökörpöröly:
Ön Uram egy kicsit el van tévedve. Engem nem érdekel a diktatúra, nem kívánok Önnek a házi dicsőitője lenni. :)

porfelhő 2011.02.09. 06:26:11

A médiatörvény és a hatalom összefonódása. Parázs vita a médiatörvényről.

Élénk vitával kísért pódiumbeszélgetést tartottak kedden este a magyar médiatörvényről Bécsben.
Az Osztrák Újságíró Klub (ÖJC) rendezvényén Szalay-Bobrovnitzky Vince magyar nagykövet és Ernst Gelegs, az osztrák közszolgálati rádió és televízió (ORF) budapesti
tudósítója cserélt eszmét.

hirszerzo.hu/belfold/20110209_mediatorveny_becsi_vita#rs

Az ORF tudósítója annak a véleményének adott hangot, hogy a kormány a választásokon megszerzett kétharmados többségével "másokra tekintet nélkül és érzéketlenül" jár el.

A nagykövet visszautasította Gelegs kijelentéseit. Magyarország demokratikus, nyitott ország, a médiában "szabadon lehet írni, tudósítani bármiről" - mondta."

porfelhő 2011.02.09. 06:34:40

A Népszabadság nyílt támadásba kezdett.

Az Alkotmánybírósághoz fordult a Népszabadság dolgozói egyesülete a médiatörvény és a médiaalkotmány írott sajtót hátrányosan érintő rendelkezései miatt."

www.stop.hu/articles/article.php?id=821329

A médiatörvény kihirdetése és hatálybalépése között kirívóan rövid idő, egyetlen nap telt el, így a törvény hatályba léptető rendelkezése ellentétes a jogállamiság alkotmányos alapelvével, nem biztosít elegendő felkészülési időt - írja a napilap, amely egy teljes oldalon közli a beadvány részleteit. "

"az igazság kibontása.". hm. az meg van egyáltalán?

nyünyüge 2011.02.09. 06:45:13

Az igazság kibontása - Matolcsy módra:

Az elmúlt évtizedek legkisebb hiányadata - mondja a januári hiányszámról.
Ha hiánnyal zárt januárokra ez igaz is, csak éppen arról nem esik szó, hogy számos évben, pl. 2008, 2009, 2010-ben is! szufficit volt januárban, tehát a hiány jelentősnek tekinthető.

Ejnye.

www.inforadio.hu/audio/00034/00034f6aa.mp3

László56 2011.02.09. 07:16:10

@Akitlosz: Nem helytelen a gondolkodásod, de összetett árazásnál kicsit komplikáltabb az árpolitika. Ha stratégiai iparágat nézünk akkor viszont még komplikáltabb lesz. Egy kicsit leegyszerűsítve: több tényezős áraknál azt is figyelembe kell venni, hogy melyik tényező az amelyik jelenleg az áremelkedésért felelős. Ebben a mostani esetben, a világpiaci árak azok, melyek az energia árat egész Európában változtatták.

Proletárjainktól azonban országunk úgy lett beállítva, mintha a válságadó továbbadása lett volna a felhasználó felé és ezért a kormányra terhelhető. Tulajdonképpen ez volt egy rövid beszélgetés tárgya egy nemzetközi találkozó szünetében. Igaz hogy a kommunistáink hazudozásaihoz már lassan hozzászokhattak nemzetközi téren is, ugyanakkor az állandó hazudozást nehéz megszokni. Én sem tudok beletörődni és ezért megértek másokat is.

Szívesen olvaslak kedves Akitlosz és ezért szeretném felhívni a figyelmedet az elemzőnktől ajánlott Gíró–Szász rádióinterjújára 2 rész, mert a legjobban megfogalmazott nyugdíjpolitikát fogod megtalálni ebben az interjúban. Soha nem fogsz őszintébbet és igazabbat hallani róla. Köszönet az elemzőnknek, tényleg érdemes odafigyelni.

jjulie 2011.02.09. 07:21:59

@Hepci:

a nemértelmiségi meg pénztelenségre, csűnya laposmellű nőre, kocsi és havajnélküliségre vágyik, persze

faszkalap

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.09. 07:29:59

@jjulie: mi ez a csúf duntyogás? Kihagytam egy ISt?

nyünyüge 2011.02.09. 07:38:18

off
Pályázat kiírását tartja szükségesnek a debreceni stadion tervezésére a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) – áll a szakmai szervezet lapunkhoz eljuttatott nyílt levelében. A MÉSZ helyteleníteni, hogy a jelenleg ismert helyzet szerint a város főépítésze maga tervezné meg a 12,5 milliárdos költséggel épülő sportlétesítményt.

hg.hu/blog/11476-tiltakozik-az-epiteszszovetseg-a-debreceni-stadion-miatt

hoplita 2011.02.09. 08:12:45

@jjulie:
Mi van...?
Még az ágy is kiokádik magából, te droid?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.09. 08:30:39

@hoplita: Harcsa Vera tegnap se lett az övé...

porfelhő 2011.02.09. 08:40:02

@jjulie:

Megdöntötte a XX. század csapatának fél évszázados rekordját a Barca. Messi, Messi...:)

nol.hu/sport/messi__messi__messi

lüke 2011.02.09. 08:48:23

hajrá kiskirályok , Csák Máté földjén

porfelhő 2011.02.09. 09:23:38

Döbrögiek sora ül a Fidesz frakcióban."

Jó befektetésnek számít a termőföld Magyarországon, legalábbis, ha a parlamentben ülő döntéshozók befektetéseit vesszük szemügyre. A múlt héten nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozatok szerint az országgyűlési képviselők egy jelentős része évek óta tudatosan vásárol szántót, legelőt, erdőt, szőlőt és gyümölcsöst, de akad olyan politikus, aki a nádasokra, a mocsaras földekre, esetleg bányatelekre, homokbányára költötte a pénzét."

hirszerzo.hu/belfold/20110208_foldbirtokos_kepviselok_parlament#rss

"Belvárosi gazdák, Nagybirtokosok és kisgazdák, Szent magyar anyaföld, Vörös bárók. " címek a cikkből. avagy a Tokaji pincék, drága nektár.

A birtoknagyság eltérő: alig akad olyan országgyűlési képviselő, akinek ne lenne legalább egy nagyobb zárt kertje a szinte "kötelező" üdülőn felül, a többség viszont 15-20 hektáros kisbirtokos. De a "zsíros gazdákból" is akad jó néhány a parlamentben: néhány politikus birtoka közelíti a földtörvény által felső határként megszabott 300 hektárt, mások pedig több tucat parcellát gyűjtöttek be az ország számos településén, ezek összesen egy igazi nagybirtokot is kitesznek. "

hm. napi érdekesség a hírek között.:)

ssi 2011.02.09. 09:39:59

- kommunizmus, kommunisták - érthetően ma is negatív tartalmú
- szocialisták, liberalizmus - bár Mo-on konkrét pártokhoz köthetőek, a szavakat valós tartalmukban nem kellene kiközösíteni, megbélyegezni

aki dolgozik, hibázik is, s nem szándék kérdése, bevállalható; aki erre képtelen, vagy tudatosan ellenfelei hibáit dimenzionálja inkább, bumerángként fogja visszakapni

pl. egy iskolában 8 év után ugyanaz az igazgató lesz, aki saját kivételes képességeinek és szándékainak túlhangsúlyozása mellett egy szűk kör bevonásával megváltoztat mindent az előző tágabb vezetőség folyamatos pengellérre állításával és ürügyével

de rossz vezető az is, aki hatalmával körön kívülről akar főnök, s megváltó lenni, s mikor már csak egy lesz a sok közül, akkor is körön kívül is akar különc lenni

álomszép 2011.02.09. 09:59:49

Vergődés lesz: "Orbán elhitte, álma széjjelfoszlott."
Gyurcsány: "a kormányfő súlytalanabb a pormacskánál".:)

Gyurcsány Ferenc volt kormányfő blogjában úgy fogalmaz: „Múlt pénteken befejeződött féléves EU elnökségünk. 35 nap alatt világossá vált, hogy a magyar miniszterelnök súlytalanabb az ágyak alatt megbúvó pormacskánál. Kár.” Gyurcsány szerint eleve rosszul kezdődött az elnökség, „Strasbourgban nagy nyilvánosság előtt feltörölték Orbánnal a padlót”

www.168ora.hu/itthon/a-kormanyfo-sulytalanabb-a-pormacskanal-69818.html

A volt kormányfő felidézi, hogy a cseh Klausnak is voltak nehéz percei, meg Berlusconi is kapott hideget meg meleget, de – mint fogalmaz – „egyikkel sem mertek kiabálni, egyiket sem alázták meg. Csak Orbánt”.

Gyurcsány az egyiptomi válság kapcsán emlékeztet arra, hogy pár éve, az orosz-grúz konfliktus napjaiban, az akkori soros elnök, a cseh Topolanek mindvégig aktív volt. Szerinte ezzel szemben a magyar miniszterelnök „láthatatlan”."

hm. mit modjak, hm. inkább semmit.:))))))))

armanda* 2011.02.09. 10:15:33

Hm. minden van már?:)
Magyar szellem, azaz szellemi megújulás, Horváth Á. szelleme kísért a fideszben, no és a láthatatlanság. :)))))

lüke 2011.02.09. 10:16:13

@álomszép:
naná!
a csehek élvezték az orosz druzsbát 68- ban
, nem volt olyan rég s utána a Brezsnyev -Husák összeberulást: a fenyegetést a többieknek a befelé fordulásról
mig a szuezzi konfliktus ( Nasszer -SZU)csak virtuálisan volt magyar földön
pol. érdekböl sokan amnéziásak, vagy lehet ,hogy egyszerübb az oka:
a tudatlanság

lüke 2011.02.09. 10:22:39

@álomszép:
az porcica
s nem macska-egyszerübb az oka

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.09. 10:28:48

@álomszép: kíváncsi vagyok, hogy a nyomi pápai táncosnak tudott volna-e a Viktátor olyat produkálni az unióval kapcsolatban, hogy megdicsérje. A súlytalan szó egyébként pont illik rá.

álomszép 2011.02.09. 10:39:16

@lüke:
Igen! Gyurcsány F. megint megírta a "tutit".:)))

álomszép 2011.02.09. 10:44:49

@Hepci:
Azt nem tudom. De "helyzet-, meg produkció" az volt. No és harcias modor, hozzáállás. Az Orbán Viktornak "teljes volt a sikere" avagy "hatalmas siker".:) igen.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.02.09. 10:46:24

"Majd a választók eldöntik, jár-e neki a mindennapi luxus, nyugdíj megtakarításokból foltozott költségvetés idején.

Bizony, jár úgy az ember néha, hogy illusztráció keresés közben érdekes képek esnek ki legjobb barátunkból, Mr. Gugliból. Alattuk pedig van egy paparazzi képekre alapozott poszt, ami szerint Lázár János nem egy, hanem két luxusautót használ felváltva."

varanus.blog.hu/2011/02/09/mennyit_er_nekunk_lazar_janos?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

Országértékelés: Jól megy nekünk...:-)

a-kis-herceg 2011.02.09. 10:48:39

CINIZMUS...

"...két kisgyerekem van, azért ne várják el, hogy ezt a 400 kilométert, meglehetősen rövid idő alatt olyan járművel tegyem meg, ami percenként lerobbanhat”- magyarázta Lázár."

atv.hu/cikk/20110208_lazar_nem_akar_olyan_autoval_jarni_ami_percenkent_lerobban_video

porfelhő 2011.02.09. 10:50:37

Hm. Gyurcsány F. "bontogatja az igazságot?!".:))

Lehet, hogy olvassa a Török Gábor blogját. Innen "vitte" a "láthatatlan"-t. Nekem is azt irta az "egyszem kedveltem", hogy Ő láthatatlan. :) milyen kár.

lüke 2011.02.09. 10:58:01

@álomszép:
hát nem a holdon van?
(bár nekem GYF nem volt a vezérem, ahogy OV se)

lüke 2011.02.09. 10:59:39

@Hepci:
sulytalan mikor táncol:)
rá meg a gravitáció se hat,nem húzza le( senki, semmi)

lüke 2011.02.09. 11:03:14

@vinczej:
az eritreai éhezö gyerekekhez képest igen jól
s a rozsdás vas luxus kérdése is más,ha
a 200 ezer jurós Aston Martinhoz hasonlítjuk

porfelhő 2011.02.09. 11:04:59

Ugyan, ugyan, Lázár J...... márka és a típus nem érdekli, csak a biztonság és megbízhatóság... Milyen jó.!

ssi 2011.02.09. 11:09:45

323. Az igazság kibontása - ez bizony lehetetlen!!!!!!!!

"Jóváhagyta O.V. a Matolcsy javaslata alapján létrejövő, 250 milliárd forint értékű stabilitási alapot .. megvédi Magyarországot az előre nem látható külső gazdasági eseményektől úgy, hogy az idei költségvetést semmilyen körülmények között ne kelljen módosítani .. 2011 évi költségvetésből töltik fel ..hogy .. miért is kell ... nem tudni .. idei költségvetés 5-6 százalékos többletet fog mutatni .. február végére ígért reformcsomag kiadásoldali intézkedéseihez .. több forrásunk is csak találgat .. miért is kell most gyorsan összekaparni ezt a biztonsági puffert."
index.hu/gazdasag/magyar/2011/02/08/orban_is_rabolintott_a_250_milliardos_alapra/

atv.hu/cikk/video-20110208_vertes_andras
ezek szerint: szigorú EU-s elszámolási szabályok vannak:
1. 2011 manyup 2.000mrdFt csak idei bevétel lehet, de a "nem valós bevételek" közt
2. manyup-pénzek nélkül marad a költségvetési hiány, sőt nagyobb, mint az előírt 3%
3. hogy ne legyen még "kötelességszegési eljárás" is Mo ellen (2004 óta túlzott deficit eljárásban vagyunk), kell a tartalék
4. 2011-ben a 250mrdFt tartalékhoz valós, idei kiadásokból kell elvenni, pl. minisztériumi kiadások, bérek zárolása stb.
5. februári reform hatása (gyógyszerkassza, közlekedés, segélyek stb.) hatása csak pár év múlva érzékelhető
6. manyup vagyon 1/3-a részben a maradóké, részben hozamok címén fizetik majd ki (400-400 mrdFt)

porfelhő 2011.02.09. 11:12:53

@lüke:
Na, ne már! Úgy emlékszem Te voltál az, akinek tavaly nagyon "dübörgött a kétharmad". Ne mondd, hogy nem így volt.!

CSENDES 2011.02.09. 11:25:00

hirszerzo.hu/belfold/20110209_fagyhalal_mszf
Négy hónap alatt körülbelül 350 ember halt meg Magyarországon a hideg idő miatt.

Ezt úgy Lázár J. Audijaihoz.

hoplita 2011.02.09. 11:44:26

@a-kis-herceg:
Nekem lazarovics az egyik vesszőparipám.....
Már amikor először feltűnt a fityiszben, már akkor kiszúrtam....
Egy tenyérbemászó, gusztustalan féreg...még a fideszben hemzsegő erkölcsi hullák közül is messze kilóg.....mármint lefelé, az aljához.
Csak meg kell nézni ahogyan beszél, nem is az a lényeg amit, hanem ahogyan mondja.
A hátam is borsózik a fajtájától....és persze teljesen csereszabatos a maszopós kötélérett, mindenen átgázoló, gerinctelen csúszómászókkal.
Lesz még tehertétel ő a fityisznek....elszabadították és azt hiszi mindent lehet büntetlenül.
Orbán káderpolitikája szánalmas, tudtuk mindig is....két lábon járó, köpnivaló megtestesülése ez az ocsmány jószág.
igyekeztem finom lenni..:))

panelburzsuj 2011.02.09. 11:47:19

@CSENDES:

"Miatta nem tudja a részeg,
ha kedvét pezsgőbe öli,
hogy iszonyodó kis szegények
üres levesét hörpöli."

Ilyesmire gondoltál?

panelburzsuj 2011.02.09. 11:53:19

@Hepci:

Akkor nincs mese, "a zértelmiségnek nevezett halmaz" azon egyedeire kell koncentrálni, akik talán mégse döntő többségükben vágynak nagymellű nőkre.

Mondjuk a nőnenű zemberek.

(És kezdem teljes mélységében átérezni, miért olyan gennyes tüske az "udvari nyalonc". Hisz épp az a bibi, hogy nem vagy az - bár igényed lenne rá ...

Vagy csak körmöt reszelgetsz, és közben beszélsz? :)

hoplita 2011.02.09. 11:57:39

@a-kis-herceg:
A nagy pofára eséshez magasra kell mászni.
Lelki nyomoroncok ezek....a Serengetiben kóborló foltos hiénák számomra becsesebb lények...pedig vajmi kevés közöm van hozzájuk.

a-kis-herceg 2011.02.09. 12:11:58

@hoplita: akkor nem fog megremegni a kezed amikor tarkón kell lőni a dunaparton?

hoplita 2011.02.09. 12:13:59

@panelburzsuj:
"....Mondjuk a nőnenű zemberek...."

Hogy te milyen kirekesztő vagy...!
Gondojjál mán buzikra is, akarom mondani a leszbikusokra...:))))))

hoplita 2011.02.09. 12:17:29

@a-kis-herceg:

Nem hiszem hogy álmatlan éjszakáim lennének a fajtájuk miatt....ha esetleg olyasmi történne.
Halálkomolyan mondom.
Olyanok, mint a rákos sejtek....nem lehet velük mást kezdeni, csak kiirtani.:(

panelburzsuj 2011.02.09. 12:20:19

@hoplita:

"talán mégse döntő többségükben"

Én gondoltam, csak te nem veszed.

Talán mert véteknek tartanál kihagyni egy buzizási lehetőséget.

Más magyarázat?

porfelhő 2011.02.09. 12:21:18

Orbán Viktor és a tyúklopás!

Orbán Viktor hétfői évértékelő beszédében többek között azt mondta, hogy „mostanáig az ország fordítva élt, mert aki eddig a becsületes munkában hitt, az azt látta, hogy a spekulánsok a sikeresek. Azt láthattuk, hogy nem munkából lehetett megélni, hanem segélyekből.”

A szocialisták romaügyi szakértője erről azt mondta, hogy a felelős kormánytól az üres szavak helyett az ígéretek valóra váltását várják a szavazók. Így például Teleki László szerint munkahelyek létesítésével kellene a szegénységen enyhíteni, mert ha nem ezt teszik, akkor teret engednek a Jobbiknak.

Orbán Viktor évértékelőjében közölte azt is, hogy „nem mindenki azért munkanélküli ma Magyarországon, mert nem kap munkát.

Nagy hiba lenne egyenlőségjelet tenni azok közé, akik dolgozni akarnak, de nem kapnak munkát, és azok közé, akik tudnának ugyan dolgozni, de úgy gondolják, hogy segélyen vagy egyéb állami juttatáson élni mégiscsak kényelmesebb, és amellett ebből-abból pénzt is lehet csinálni. Ha másból nem, hát tyúklopásból.”

www.168ora.hu/itthon/orban-viktor-es-a-tyuklopas-69795.html

Minden van már! szellem, pormacska, tyúklopás.....:))))))))

porfelhő 2011.02.09. 12:29:19

"oppá" ez lemaradt.

Kemény szavakkal bírálta a kormányfő évértékelő beszédét a Lehet Más a Politika (LMP) frakcióvezető-helyettese: szerinte a miniszterelnök kijelentése szegényellenes, és az átlátszó, silány próbálkozással a Jobbik szavazótáborának egy részét akarta megnyerni."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.09. 12:46:35

@panelburzsuj: ne becsüld alá a lesz-boszikat. Egy részük pusztán kiábrándult.
Mostanában sok a meló, nem tudlak mindig szemmel tartani, durnyogonc. :)

nyünyüge 2011.02.09. 12:52:18

Úgy látom, a PSZÁF még nem illeszkedik rendesen a NER-be, lesz ebből még baj, akárki meglássa.
Az mnyp-k vegzálására sem elég benne a forradalmi hevület, a bankoknál sem érti a fából vaskarikát:

Amúgy meg az érvényes jogszabályok alapján semmi sem gátolja meg (az áthárításban) a pénzintézeteket. Az utóbbi két évben az aktuális kormány szigorított a szerződések egyoldalú módosításán, ám ennek ellenére a bankadót továbbra is át lehet hárítani az ügyfelekre. Kivételt ezalól csak a lakáscélú hitelek és lízingszerződések jelentenek, ám az erről szóló kormányrendelet december közepén lépett hatályba, vagyis, ha akarták volna, a bankok addigra már régen tovább terhelhették volna ügyfeleikre az extra terhet.

nol.hu/archivum/20110209-megtehetnek__nem_teszik

aszekelyek 2011.02.09. 12:54:54

@mirrmurrkandúr: Pardon. Kérdeztem tőle valamit.Nem válaszoltam neki. Csak, hogy kiegyensúlyozott legyen a dolog. Kibontani a teljes! igazságot, sztem a poszt címe.:D Nosza rajta!Ez a tömeges elvándorlás nem volt egyáltalán jellemző amíg el nem..ták .Még a mi ferink is azt mondta, ő maga sem gondolta, hogy olyasmire képes lesz a szocialista párt. Pedig régi ismerősök :) Nézd csak meg, mit hordanak össze a tyúklopásról , ami azért elég tragikus véget is ért, még uborka képében is már nem egyszer. @manyike: Azzal, hogy nem fizet még kamatot is nekik, tesz a pufferbe :) Az bizony kiadás csökkentés. Vannak még tartalékok , mindenki tudja. Azt is hogy fájni fog. Ennek a beszédnek épp ez volt a lényege. Mindenféle kiadást nem fogunk tovább cipelni és elnézni mellé a munka helyett bűnözést. A nem fizetős kategóriába avanzsált egyébként pedig jól keresőket sem. Össze fog az jönni. Minusz egy völgyhíd, meg kormányzati negyed milliárdok.....Amit nem dobálnak ki az ablakon, az is megtakarítás..... Ésszerűen kell gazdálkodni és két fanyalgás között tessék adót fizetni. HA mindenki adóelkerülő, abból nem lesz 3% és nem Orbán miatt!

aszekelyek 2011.02.09. 13:01:10

@ökörpöröly: MA reggel atv-n meg is kérdezte ungár klárát a SZEMA főnénit, ugyan hányan is vannak ezzel a mindenkihülye csakénvagyokokos , maszlaggal. Mert demokráciában a többség az, ami releváns. Neki meg szabadon lehet mást mondani. Ettől ugyan nem változik semmi. Szdsz alapítóként érdekes, most akarja felemelni kádárista népét? Mi a francot csináltak 2o évig? Azon kívül, hogy megutáltatták magukat már az egész országgal. Nem volt 2ooezer, aki bizna bennük. Nem, nem. Kénytelenek voltak összeállni a bokrossal és ebolával is. Köszönjük nem, szdsz, az álláspont ebben a demokráciában. Ezért ordítják tele a világsajtót. Semmi más baj nincs, csak az, hogy ők lenullázták magukat. Persze a magyarok a primitívek, akik nem tűrik meg többet őket a hátukon....

lüke 2011.02.09. 13:08:15

@porfelhő:
az a retrospektiv projekció, is az összeviszza beszéd része
ue. a szöveg Leticiánál se jött be
szavazni csak magyar állampolgár tud,savazni mindenki

hoplita 2011.02.09. 13:08:36

@panelburzsuj:
Más magyarázat nincs, nem is lehet.
Most lebuktam..:)))

Mongyuk te a zértelmiségi kupacba tartozol, nem csipázod ezek szerint a nagy dudákat....ergo, te a kis cicikre buksz.
Olcsóbbak, mint a nagy dudák, vagyis te még olcsóbb is vagy.:)
Na, most jól tévedtem, ohne buzizás....?

aszekelyek 2011.02.09. 13:09:51

@nyünyüge: Meg is próbálták a huszonkilencedik jogcímen és kis emeléssel a díjakban. Nem is egy.Tudod, amikor elkezdték nem a valuta árának emelkedése szerint felemelni a részleteket, hanem egy rakat zuschlágot még rátettek, igen ezt jelenti németül!, akkor kellett volna az mszp nek törvénnyel megakadályoznia azt, nem most nyivákolni.kollaboráns kormányunk volt és egy nevetséges kódexet bírtak kiizzadni, ami pont semmire nem kötelezete valójában őket. Bajnaitől már április vége óta kirakhatták volna A lakáshiteleseket Az utcára. Ha emlékszel... Csináltak egy lukat, valójában tankcsapdát, a kormány megalakulása dátuma éas a moratórium közé. Véletlenül. Ez a pitiáner magatartás iskolapéldája és a kártékonyságé is. Törvényt csak a FIDESZ kormány hozott a féken tartásukra. Csak a teljes igazságot bontsuk ki.

aszekelyek 2011.02.09. 13:13:37

@ubul2000: Igen. Nem a nyugdíjasokat és nem az orvosokat fogják most szorongatni. A közalkalmazottakat. Ők már meghozták az országért az áldozatukat. Most másokon a sor. BAnkok, multik, telecom is betette a magáét. Most következnek, akik még nem tettek a közösbe. Akik pedig tudnának, ha akarnának.Nem a valódi nyomorékok! Nekem teszik, ha a NAV majd megkérdezi, hogy ez a szép ház mibű is van? Nem tetszik fizetni semmit, akkor hogy is van ez? Lesz itt adófizetés....

porfelhő 2011.02.09. 13:14:25

Lázár várja sz ellenzék alkotmányterveit.

Lázár János a Magyar Televízió Ma reggel című műsorának szerdai adásában közölte, azt javasolja a frakciónak, hogy február 14-től március 15-ig a parlamentben koncepcionális kérdéseket tisztázzon, március 15-től pedig kezdődjön meg az alkotmány vagy a különböző alkotmánytervezetek vitája, mivel azt reméli, hogy minden parlamenti párt visszatér az alkotmányozás asztalához és előterjeszti a saját elképzelését az Országházban."

www.stop.hu/articles/article.php?id=821579

Mesterházy Attila, a saját alkotmánykoncepcióval rendelkező MSZP frakcióvezetője kedden közleményben tudatta, hogy pártja nem legitimálja az alkotmányozási folyamatot, mert szerinte minden jel arra utal, hogy a készülő alkotmány a Fidesz, és nem a nemzet alaptörvénye lesz."

Az új alkotmány szükségességét vitató LMP is elkészítette saját koncepcióját az új alaptörvényre vonatkozóan.
Még nem döntöttek, hogy részt vesznek-e az alkotmányozási vitában."

A Jobbik korábban jelezte részt vesz az alkotmányozásban.

aszekelyek 2011.02.09. 13:17:16

@ubul2000: Abban is elég biztos vagyok, hogy egyetln dolgozó, adózó embernek nem lesz kifogása az ellen, hogy A simliseket kissé kifehérítsék. Ugyanis aki eltartja az országot, az az adófizető magyar , dolgozó. Az ő véleménye a releváns.Igen. Attól nem gfognak dolgozni és magukat felemelni a mélyszegények, hogy magánhadsereges mellényben pattognak egyesek.Lopni se fognak munka helyett kevesebbet.

porfelhő 2011.02.09. 13:17:18

@lüke:
Tessék? Mi a problémád?!

panelburzsuj 2011.02.09. 13:20:25

@aszekelyek:

"Szdsz alapítóként érdekes, most akarja felemelni kádárista népét? Mi a francot csináltak 2o évig?"

Csak az adatok szintjén: a SZEMA-főnéni pályálya kezdetén a Fidesz élharcosa volt (pl: fővárosi közgyűlésben frakcióvezető), úgyhogy a 20 évből vagy négyet-ötöt a Fideszben pocsékolt (?) el, mielőtt nekilátott kádárista népe emelésének ... :)

panelburzsuj 2011.02.09. 13:23:55

@hoplita:

Mondjuk nem biztos, hogy a ciciméret latolgatása a döntő faktor a gondolatvilágomban.

De még az is lehet, hogy liberálisan közelítek a kérdéshez: kicsi is, nagy is lehet jó ...

porfelhő 2011.02.09. 13:25:17

@lüke:
Ird már ide, ha van időd, hogy mi közöm van nekem a Ti Letíciátokhoz? Segíts már mert nem értem én sem az össze-vissza beszélést, illetve irogatást!

aszekelyek 2011.02.09. 13:27:27

@porfelhő: Szili KAtalint meg kiátkozza a kis aticica... Mert Szili bizony nem fúj vele egy követ.Aki ugye mégiscsak a legelfogadottabb politikusuk volt..... :D Tudomásul veszi a jobboldal, hogy mit mond a pártelnök és ugyanazt teszi, amit ők. Figyelmen kívül hagytak mindent, bármit is mondott a nagy támogatottságú FIDESZ ellenzékben. A legitimitásáról is a kormányfőjüknek.

lüke 2011.02.09. 13:28:07

@porfelhő:
ide írom: ez mind a te problémád

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.09. 13:30:54

@hoplita: nincs lineáris összefüggés. Ott van pl. a Debreczeni Zita. Kis dudák, nagy igények. :)

aszekelyek 2011.02.09. 13:33:01

@panelburzsuj: Akkoriban igen sokan keresték a helyüket, beleértve Orbánt is. A mi kláránk csak utóbb lett íly ellenszenves. A népek , akik nem szavaztak Viktorra sem, a mi kláránkra sem de azt határozottan. Őt , őket még csak nem is hagyták nyerni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.09. 13:33:13

@panelburzsuj: mellettem ült a Szamos cukrászdában. Meghagyom a nőknek...

porfelhő 2011.02.09. 13:34:20

@lüke:
Mi az én problémám? szerinted.

hoplita 2011.02.09. 13:34:39

@panelburzsuj:
Memóriagondok, fülzúgás, szédülés...
Korral járnak...:)))))

Pedig milyen daliás idők voltak azok, amikor még Ovi vállvetve harcolt a - figyelem...!!!! BUZI - munkásőrparancsnok leánykával a klerikális rejakcijó, meg a faszisták ellen.
Az utóbbiak voltak klárika fő ellenségei...:))))

aszekelyek 2011.02.09. 13:35:48

@lüke: Ejnye! azt hiszi a végén, káromkodsz, sértegeted:) retrospektív projekció!??? :DOlyan érzékeny, tudod....

hoplita 2011.02.09. 13:36:10

@Hepci:
Én arra utaltam, hogy a kis dudák annyiban olcsóbbak, hogy nem kell a nagyításukba pénzt feccölni..:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.09. 13:37:21

@hoplita: s oldalukon a demokrácia lánglelkű, véleményes nemi identitású hercege állt...

lüke 2011.02.09. 13:37:38

@porfelhő:
kérdezd meg a többieket,
Aegroti salus suprema lex

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.09. 13:38:52

@hoplita: az nem biztos. Előbb-utóbb nagynak érzed a kezed hozzá. Mit lehet tenni akkor?

lüke 2011.02.09. 13:39:40

@aszekelyek:
sok évre visszamenöleges adófizetés

aszekelyek 2011.02.09. 13:41:03

@ökörpöröly: Töröd a magyart. Te hol vagy milyen állat? A szóvégeken nem stimmel a ragozás. 'nyilatkozok' és nem akarok, hogy.. ez tipikus nem anyanyelvűek, inkább angolul jobban beszélők hibája.:) meg a németeké is. barátnőm lányai szokták így mondani. Akik kinn nőttek fel és csak otthon hallottak magyart.Te lehetsz az amerikai népszara firkásza is akár:D

porfelhő 2011.02.09. 13:41:23

@lüke:
No akkor maradjunk annyiban, hogy Te és a többiek - akik csak utálkoznak felém - érdekelnek a legkevésbé.!! Gondom érthető és világos amit írtam.
Már írtam, tetszik, nem tetszik, hogy itt vagyok, akkor megyek ha a Török G. megkér rá, ill. ir, hogy elege van a kommentjeimből. oszjónapot.!

hoplita 2011.02.09. 13:42:18

@aszekelyek:
Milyen érdekes érveid vannak.....:(

Képzeld, én akkor sem kerestem a helyem, valahogy ott volt, ahol most van....magyarázkodnom sem kell, nem követtem el ideológiai bakugrásokat.
Igaz én nem is vagyok pártvezír....és sose akartam az orránál fogva vezetni az arra önként és dalolva jelentkezőket.

aszekelyek 2011.02.09. 13:43:58

Előbb önbevallás, x ideig, majd a hatóság mondja meg.HA nem használ a szép szó. Úgy tudom, merkelnek szép summát sikerült szép szóval, így hazahozatnia ill, adóhatóság látókörébe terelnie.

hoplita 2011.02.09. 13:45:19

@Hepci:
Ó, ő,t a szép, szőke herceget ki ne felejcsük...:))
Igaz, volt még ott pár kotonszökeélny, molnárpéterek, egyebek.
Fúúúúj...!!!
Vót gyomra a vezénylő tábornok úrnak..:(

aszekelyek 2011.02.09. 13:48:11

@panelburzsuj: Az egyébként, csak nem biztos, hogy tudatos. a férfiak agya szexorientált, tudod, a sok tesztoszteron. Ha a z épületben nincs nő, ahol vannak, azért a hormonok dolgoznak. Ha alszol, akkor is. Persze vannak, akik nem ösztönlények 1oo%-ban. Kultúrájuk is van hozzá:D

porfelhő 2011.02.09. 13:48:35

@aszekelyek:
Érdekes megállapítás. "Szili a legelfogadottabb politikusuk"- volt.
Hm. akkor legyen az. a Te véleményed.

lüke 2011.02.09. 13:54:45

@aszekelyek:
hirdetik az igét, nem ragozzák
(mondta volt a fr. tanárom)

panelburzsuj 2011.02.09. 13:58:54

@aszekelyek:

Azóta tényleg nagyot fordult a kocka.

Orbán megtalálta végre a helyét, innentől a maradék többi keresheti a sajátját ...

lüke 2011.02.09. 14:07:16

@panelburzsuj:
Faber est suae quisque fortunae

Szimba 2011.02.09. 14:11:03

Mindenki kibontotta már az igazságot?

Szimba 2011.02.09. 14:12:10

@lüke:

Konzultáljunk?

Szerintem üldözési mánia.

porfelhő 2011.02.09. 14:16:55

Az van! elég sokaknak.:)))))

lüke 2011.02.09. 14:22:54

@Szimba: elökerültél

www.youtube.com/watch?v=DQ1G9m-MjIY
- rám a titoktartás vonatkozik
- s virtuálisan nem cimkézek
@panelburzsuj: neked is ajánlom

Berlusconinak itt bontják
www.youtube.com/watch?v=IyeUl3zEJtU

panelburzsuj 2011.02.09. 14:28:38

@lüke:

Ne fáraszd magad keresgéléssel, az előbbi legalább olyan jól passzol ide is ... :)

(Aegroti salus suprema lex)

panelburzsuj 2011.02.09. 14:36:12

@lüke:

Szájer szerint ezévig csak unottan punnyadoztak az euroképviselők, Orbán fellépése vitt végre egy kis színt poros bürokratalétükbe.

Nyilvánvaló, hogy a vén digó nőcsábász csak epizodista lehet mellette.

Szimba 2011.02.09. 14:38:46

@lüke:

Tényleg!
Milyen jó, hogy nem vagyok orvos (csak gonosz).

ubul2000 2011.02.09. 14:43:51

@aszekelyek: "Abban is elég biztos vagyok, hogy egyetln dolgozó, adózó embernek nem lesz kifogása az ellen, hogy A simliseket kissé kifehérítsék. Ugyanis aki eltartja az országot, az az adófizető magyar , dolgozó. Az ő véleménye a releváns.Igen. "

Valóban, így kellene hogy legyen.

"Attól nem gfognak dolgozni és magukat felemelni a mélyszegények, hogy magánhadsereges mellényben pattognak egyesek.Lopni se fognak munka helyett kevesebbet."

Ha a formaruhás mellényben lévők jelen lennének és megakadályoznák, hogy a mélyszegénységben élők lopjanak a majdnem mélyszegénységben élőktől, akkor előbb-utób a mélyszegénységben élők is ráfanyalodnának a munkára - akár egy kis háztáji művelésével.

(Általában egyetértünk, legalább is én sokszor egyetértek veled, de ez rossz fideszes propagandaszöveg volt)

Szimba 2011.02.09. 14:44:05

Kulturális izolációban szenvedek!!!:-((
Akkor már paranoid személyiség vagyok????

(Bár most hozta a kézbesítő a Bíbó kötetem?!)

aszekelyek 2011.02.09. 14:45:23

@porfelhő: NEm egészen. A felmérések végig ezt mutatták.:D A sor végén pedig kullogott a kókadt, meg a mi ferink, és a többiek....Amíg a házelnökségről le nem mondott és el nem távolodott a fleto fémjelezte mszp-től. Ezek tények.

ubul2000 2011.02.09. 14:46:06

@aszekelyek: Ezzel egyetértek, de sok nyugdíjast fognak vegzálni.

Szimba 2011.02.09. 14:48:45

@Hepci:

Ezt Te kérdezed a rengeteg minőségi vágószerszámoddal????

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.09. 15:03:50

@Szimba: az milyen? Raktál egy gúlát Blikkekből és ott kucorogsz a belsejében?

Szimba 2011.02.09. 15:06:57

KSH adatok:
"2,5 millióra tehető az inaktívak száma.
Az inaktívak körülbelül 40%-a korhatár alatti nyugdíjas,
30%-a tanuló,
10%-a gyermekgondozási támogatásban részesül,
a maradék húsz százalék, 350-400 ezer ember pedig semmilyen ellátásban sem részesül.
A KSH adatai szerint 2009-ben átlagosan valamivel több, mint 70 ezer ember kapott rendszeres szociális segélyt, ők azok, akiknek egyáltalán nincs jövedelmük, ők a potenciális „tyúktolvajok”."

A 300-400 ezer munkanélküli ember pedig potenciális disznótolvaj?
Ez összesen kb. 500 ezer ember. Vagyis meglehetősen sokan vannak munka nélkül. (Vagy "valami mást" csinálnak. Még az is lehet, hogy dolgoznak, csak feketén.)

Szimba 2011.02.09. 15:08:58

@Hepci:

Dehogy csak elolvastam Lüke ajánlotta cikket a paranoid személyiségről, és a tünetek között van a kulturális izoláció.
Úgy éreztem ez rám is vonatkozik.... Főként mióta ezt a blogot olvasom:-((

Szimba 2011.02.09. 15:09:55

@Hepci:

:-)))))))))))))))
Most jelent meg a szemem előtt a látvány:-))))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.09. 15:15:51

@Szimba: biztos mindenki ismer olyat, aki kivonult a társaalomból, de nem lop, hanem svarcban dolgozik. Én pl. kettőt ismerek, az itt figyelő NAV megbízottaknak viszont csak súlyos, számla nélküli összegért nyomom fel őket. :)

aszekelyek 2011.02.09. 15:18:33

@ubul2000: CSak abban van köztünk vita, hogy a kényszer a munkára a nem eltartás, hanem azért munka és rendtartás kötelezettség van és persze lehet karhatalom is jelen. Az egy kicsit megdrágítja. Ha azért nem lpo, mert szemmel tartják, csak azt fogja lesni, hogy tudja elterelni a mellényesek figyelmét. Nem épül a személyiségébe, hogy magáért dolgozik. Már pedig a cél ez . Nem életvitelszerűen napot is lopni. Tényleg a maguk környezetét nem pénzkérdés rendben tartani. Bármikor kötök neked udvarseprőt fúzből.Sehány elemi elég hozzá. Meg akarni kell. Ameddig elhitették velük, hogy ők semmire nem is képesek, addig nem is fogtak semmihez.A fiatalok még nagy erőfeszítéssel integrálhatók. Tudod, egy párkapcsolatban is az marad a viszonyrendszer, ami az elején be van vezetve. Ha az van bevezetve, lophatsz, mert az megélhetési bűncselekmény, nem kell neked közmunkát se végezned. setét gondok közt henyélj inkább, az majd mi megvédünk...., akkor van ez a lezüllöttség és tunyaság. Mindent mástól várás. Szándékosan vannak mentálisan tönkretéve. Ezt a legnehezebb orvosolni. Ne tanulj, ne dolgozz, ugyse vagy csak cigány.... Erről beszélt Orbán, amikor a remény elvételéről szólt. Nincs jövőképük. Azt kell nekik adni. Anélkül biztos, hogy elzüllik , előbb, mint utóbb. A kilátástalanság, jól írta itt a kommenttársunk. Legtöbbüknek egy minimálbéres árufeltöltői állás is álom csak. Ezt ne feledd el. .." mert akit emberek fellökdösnek, annak az élete nem tisztul meg,..." rémlik?

elendem 2011.02.09. 15:19:42

Kedves Török Gábor!
Szeretném megkérdezni, hogy miért nem beszél egyetlen elemzés sem arról, hogy ez a beszéd megosztó és uszító volt?
Egyértelműen két részre osztotta az országot: a tisztességesen dolgozó és a több munkáért jobb fizetést kapókra és a tyúktolvajokra. Mindannyian tudjuk (remélem), hogy a helyzet ennél árnyaltabb, de a miniszterelnök érzelmi hatáskeltése bennem félelmet kelt.

aszekelyek 2011.02.09. 15:22:38

@hoplita: Tudom én azt, hogy nagyon sokan semmiféle rendszerváltást nem akartak. Tök jó volt nekik ahogy volt:)

ubul2000 2011.02.09. 15:24:31

@aszekelyek: Teljesen egyetértek. Csak a nevelés, munkára szoktatás lassú folyamat. Addig bizony kényszer, vagy felügyelet kell

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.09. 15:26:33

@elendem: el lehet menni, naná. De még mennyire. Akár az unión kívülre is. Ott is van élet. Sőt, ellenzék nélkül is van. Élet. Nemtecc? Naés. :)

Szimba 2011.02.09. 15:28:40

@elendem:

Mások fizetnek, hogy pl. a moziban a horrorfilmektől féljenek.
Jó neked, hogy egy évértékelőtől is tudsz félni.

Szimba 2011.02.09. 15:30:53

@Hepci:

Én sokkal többet ismerek, mert nekem rozoga a házam, és lépten nyomon hívnom kell valamiféle mesterembert.:-)))

És nem adom fel őket, mert akkor kétszerannyit kellene nekik fizetnem.

aszekelyek 2011.02.09. 15:32:31

@elendem: Nem vlt megosztó , sem uszító. Azért nem írnak ilyeneket. A társadalmi igazságosságot magyarázta el, ahogyan a nagy többség értelmezi. HA félsz, akkor csak ahhoz a csoporthoz tartozhatsz, mely nem volt nagyon rendes adófizető. Akik azok voltak eddig is, nincs félnivalójuk. A megosztottság létező a társadalomban , nem ez a beszéd csinálta. Nem is Orbán. Persze lehet ráfogni de kevés néni hiszi már el.

elendem 2011.02.09. 15:34:40

@Hepci: Nem értelek. Miért támadtál így nekem?
Megfogalmaztam, hogy mit üzent nekem "kimondatlanul" OV évértékelője. Miért akarsz elküldeni?

Szimba: Ugye, milyen takarékos? :-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.09. 15:37:33

@elendem: nem küldtelek sehová. Mindössze összeállítottam neked egy kis életmódtanácsadást, 3 magyar miniszterelnök szellemi sziporkáiból. Remélem, tudod melyik kié...

elendem 2011.02.09. 15:41:15

@aszekelyek: "HA félsz, akkor csak ahhoz a csoporthoz tartozhatsz, mely nem volt nagyon rendes adófizető."

Látod, ez az, amitől félek. Hogy az előítéletességét dogma szintjére emelik a hívei.
Ki mondta, hogy az adóhivataltól félek? Azt mondtam, hogy a társadalmi feszültségek mesterséges szítása (erősítése) bennem félelmet kelt. A meglévő társadalmi feszültségeket igazságos kormányzati lépésekkel és jó retorikával enyhíteni kell, nem pedig felpörgetni, hogy azután a megszorítások alatt ezen rágódjék a nép.

Szimba 2011.02.09. 15:45:01

@elendem:

OV beszéde egy hatásvadász beszéd volt különösebb tartalom nélkül.
Azt kihasználni, hogy a kb 70 ezer segélyezettet potenciális tyúktolvajnak nevezte, hisztéria.

Nyilvánvaló, hogy azok, akik ideiglenesen lettek munkanélküliek vagy adósságaik miatt élnek rosszabbul, azok bár nehéz helyzetben vannak, de feltehetően meg tudnak kapszkodni vagy alacsonyabb életszínvonalon, de munkával tovább tudnak élni.

A társadalom szempontjából azonban veszélyes,egyben önmagára is az a réteg, amelyik szinte sohasem dolgozott, már a szülők is segélyekből éltek, szakmájuk, iskolájuk nincs, és mélyszegénységben élnek.
A tágabb környezetük hatásaira nem vevők, felemelkedésükhöz külső segítség is kell. Ha ezt 70 ezerre becsüli a KSH, akkor szerintem nagyon alulbecsüli a számukat. Ennyi tengő-lengő ember szokta az amerikai bandaháborúkat is lebonyolítani, kocsikat felgyújtani tehetetlen gyűlöletében, és mások tulajdonát nem tisztelni.

Ennyi embert Magyarország nem tud eltartani, ennyi az egész.

Szimba 2011.02.09. 15:47:27

@elendem:

Már régen túlvagyunk azon, hogy előítéletek, meg társadalmi feszültség. Ha csak azt nem tartod annak, hogy ölik egymást a cigányok és a nem cigányok?

elendem 2011.02.09. 15:58:06

@Szimba: Aha, témánál vagyunk. Ugyanis szerintem az országnak nem ez a legnagyobb baja, hogy ezeket az embereket el kell tartani. Amivel nem azt mondtam, hogy az rendben van, hogy el kell őket tartani, meg azt sem mondtam, hogy ne kellene kezdeni valamit ezzel a helyzettel.
Éppen ezért, hogy OV évértékelője ahelyett, hogy a valóban leginkább fontos problémákról beszélt volna, errefelé terelte az emberek gondolatait, és az ország gondjainak bűnbakjává emelte ezt a réteget.
Na, ezt hívják megosztásnak.

Szimba 2011.02.09. 16:30:20

@elendem:

Nyilvánvaló, hogy nem ez a legnagyobb baj.
Viszont nem csak erről (vagy erről sem) szólt a beszéd.

Te ragadtad ezt ki belőle.
Megosztás meg mindig volt, van , lesz. Nők, férfiak, németek, franciák, szegények, gazdagok, szőrösfülűek, nem szőrös fülűek...stb.

Szimba 2011.02.09. 16:33:05

@elendem:

Az a véleményem, hogy ha a környéken a gyerekek a falakra firkálnak, akkor azt meg kell szüntetni.
Függetlenül attól, hogy a miniszterek milliárdokért építtetnek olcsóbban is elkészíthető intézményeket, és még lopnak is.

Átverés! 2011.02.09. 16:35:04

Az LJ. bírálóival értek egyet.Fantasztikus, gőg, nagyképűség ,ahogy előadja, hogy neki igen is fontos a biztonságos, nagy teljesítményű - több 10milliós személygépkocsi - hogy eltudja látni a polgármesterséget, a frakcióvezetést, és még a két kis gyermekével is lehessen. Micsoda nélkülözhetetlen ember.
,
Honnan veszik ezt a nagy magabiztos fellépést az ország jelenlegi helyzetében.Nézem itt a buszmegállóban ácsorgó, didergő, minimálbéren, vagy mégy úgy se foglalkoztatott embereket akik sietnek haza falusi kis otthonukba.
Várakoznak a Tisza-híd előtt ami az elhasználódás miatt egy
sávosra van leszűkítve

A munkahelyteremtés a legnagyobb blabla. Ha még a külföldi befektetők kedvét is elveszik, ki fog itt olyan munkahelyet teremteni uj beruházással aki fizetőképes exportra tud termelni.
A mezőgazdaság valóban lehetőség lenne, mert az egész világon drágul az élelmiszer, és hiányzik is, de nem a jelenlegi birtokrendszer alapján.A föld nem annak a kezén van
aki igazi paraszt ember, hanem az ügyeskedőkén, akik nagyon tudják a támogatások elnyerésének manipulációit.

Aki a termelőszövetkezeteket szétverte,nagyobb büntetést érdemelne - többszörösen - mint aki a Sukoró-i nádas helyén valami hasznosat képzelt el.

panelburzsuj 2011.02.09. 16:36:24

@Szimba:
Megoszlás politikusok nélkül is van.

Csak egy kicsit disszonáns a spontán megoszlásra ilyen lelkesen rácsapó politikustól, hogy a rendszerét együttműködésre kereszteli.

De mindez hosszú-hosszú évek óta így megy. Tud még ez a jóember bármi igazán újat felmutatni az unalomig sütögetett patronjai mellett?

diosjenci 2011.02.09. 17:31:02

"Tartalmi mnimalizmus", hahahaha! szegény jó politológ alig tudja má, hogyan szépítgesse az ultranulla semmitmondást! Mer' ettől lesz ám objektívvé az "elemzés"!
Hajrá, ne add fel!
Addig is:

szuveren.hu/tarsadalom/kis-magyar-politologia-avagy-a-kritika-halala

diosjenci 2011.02.09. 17:38:59

@elendem: Pontosan! A politológnak erre kéne felhívnia a figyelmet. De nem teszi, mert fél. Oké, tegyük fel, csak attól, hogy nem lesz "objektív". Holott pontosan ezért hallgatja el a valóságos folyamatokat és jelentéseket, és így tényleg nem lesz az. Nehogymá' kimondja, hogy milyen ez a kormány! Mert akkor aztán tuti, hogy csak azért mondja, mert a "másik oldal" szekértolója! Így működik ez a logikátlan logika.
szuveren.hu/tarsadalom/kis-magyar-politologia-avagy-a-kritika-halala

porfelhő 2011.02.09. 17:43:40

@lüke:
Te írod? Neked kellett volna tanulmányozni bizonyos dolgokat "anno" mikor nekem címezve irogattad a "megalázó" küldeményeidet. és még Te irogatsz nekem? Ki kért meg rá akkor is és most is, hogy irogass?! Ki volt az aki itélkezett?!!

ssi 2011.02.09. 18:13:24

323. Az igazság kibontása
- az igény van, ahol biztosan megvan rá,
- csak sok mindent másként kellene már tenni?

valaki egyszer írta, hogy a közvélemény-kutatások eredményeinek közlésekor a feltett kérdéseket is ismertetni kellene, mert nagyon nem mindegy a mit és s hogyan

Századvég friss felmérés: "pártállástól függetlenül kiemelkedően pozitív társadalmi fogadtatása volt a kormányfő által megfogalmazott politikai üzeneteknek. A magyar társadalom több mint nyolctizede egyetért a miniszterelnök azon helyzetértékelésével, hogy az államadósság az egyik legsúlyosabb veszélyforrás a jövőre nézve, a válaszadók 98 százaléka pedig a "munkalehetőséget segély helyett" üzenettel is egyetért; a "mindenkinek dolgoznia kell, aki munkaképes" felvetést 97 százalék, Magyarország megújításának célját pedig 92 százalék támogatja. Kiemelik: a válaszadók csaknem kétharmada, 64 százaléka egyetért azzal, hogy szükség van egy "új alkotmányra, ami lezárja a múltat, és egy új fejezetet nyit az ország életében"
hvg.hu/itthon/20110209_orban_orszagertekelo_szazadveg

porfelhő 2011.02.09. 18:21:16

Beigazolódott Gyurcsány jóslata.

A volt kormányfő szerint „Megijedtek Orbán emberei, hogy tényleg csak a Jobbikkal fognak alkotmányozni, ami tényleg vállalhatatlan lenne. Több mint kínos, önleleplező. Még itthon is, hát még Európában. Ezért tettestársat keresnek a „centrális politikai erőtér” alkotmányos rendszerének megalkotásához. Az MSZP szóba sem jön, de akkor ki marad? Egyetlen lehetőség, hogy az LMP beadja a derekát” – írta Gyurcsány.

www.168ora.hu/itthon/beigazolodott-gyurcsany-joslata-69843.html

Érdekesség, hogy nemrég az LMP a többi között arra hívta fel a figyelmet, hogy szükség van az Alkotmánybíróság jogköreinek visszaadására, és a taláros testület szerepének megerősítésére."

Rétvári Bence államtitkár ma az ATV-ben azt mondta: nem csak az AB, hanem egyúttal az ellenzék jogkörét is szélesítenék."

a-kis-herceg 2011.02.09. 18:26:12

@elendem: aszékelyek csak demonstrálni akarta, hogy a ME -nek sikerült az országot megosztania... tökéletesen sikerült az uszítás... gratulálunk fides...

a-kis-herceg 2011.02.09. 18:29:36

@elendem: tökéletesen igazad van. szerintem az értelmes emberek tudják "kik" miatt vagyunk európa LEGUTOLSÓI.

csak hangulatkeltéssel rá kell mutatni a szerencsétlenekre... legjobb védekezés a támadás... a BŰNBAKOK ra....

döbbenet... semmi nem számít. azért hogy a felelősségre vonást elkerülje ez a gané társaság, azért arra is képest hogy POLGÁRHÁBORÚT robbantson ki... gané banda

nyünyüge 2011.02.09. 18:53:19

@a-kis-herceg: még egy kitölthető pdf-re sem tellett a szakértelemből ahogy látom, nemhogy egy regisztrációs oldalra.
Egyébként is, biztosan kell rá pecsét is meg olvasható aláírás:).

aszekelyek 2011.02.09. 19:03:48

@ubul2000: Igen. Sztem is sokat, bár ez relatív. A kisnyugdíjasokat nem. Az előző Orbán kormány idején is ők kaptak, míg a nagynyugdíjasok óbégattak, hogy ők később. A nagy nyugdíjakat megadóztatni sztem nem lenne hiba. Nincs belőle sok de eléggé szúrja a szemeket. Lengyeleknél meg is csinálták, hogy az elvtársak maguknak kiszaszerolt nagy pénzeit szépen levették a helyére. Nonszensz az a 6oo ezres nyugdíj..... Meg a másik ötszáz ebben a kategóriában. Ez ellen se fognak csak az érintettek puffogni. az ő hangjukat eddig is jó hangosan halljuk....@a-kis-herceg: Szerintem az dokumentum. Azért kell postán és személyesen aláírva. A kákán is keressél csomót. Még a vacak vízórám cseréjének a papírját is két helyre kell szignáltatnom és elpostáznom. Nem a homokozóba iratkoznak be....

aszekelyek 2011.02.09. 19:07:41

@hoplita: Látod, ezért tiltottak ki a magyar nemzetből anno. Ide is kellett küldeni egy ilyet, mert itt se nyomta ezt senki. Eddig. No én befejeztem veled.

a-kis-herceg 2011.02.09. 19:08:25

@aszekelyek: f*szkalap.

tudod mi a digitális aláírás? a digitális ügyintézés?

ez olyan mintha csak szekérrel lehetne bemenni a városba a forgalmit intézni.

ragozzam?

aszekelyek 2011.02.09. 19:16:16

@a-kis-herceg: Ezt a trágárságot nehéz ragozni de próbáld meg, ha kikívánkozik. Tudom, mi a digitális ügyintézés. Ügyfélkapun közlekedem. Van, amit lehet és van amit nem lehet digitálisan. Anyakönyvi kivonatot, pld. Házasságot kötni.:) HA én csinálnám, közjegyző előtt íratnám alá.

nyünyüge 2011.02.09. 19:17:14

@nyünyüge:
szegény médiahatóságot a technika is húzza:

"Már regisztrálhatnák magukat az online sajtótermékek, de az oldal nem elérhető" (hvg).

a-kis-herceg 2011.02.09. 19:19:01

@aszekelyek:

akkor visszavonom, ha azt akarod ezzel mondani, hogy tévesen kötekedtél. hiszen szerinted is ABSZURD...

én lexarom, hogy kell regisztrálni (nyilván maga regisztrálás még abszurdabb)... de ezektől az apróságoktól van 1010 éve feudalizmus...

hoplita 2011.02.09. 19:24:56

@aszekelyek:
Nem ezért tiltottak ki, rosszul tudod-emlékszel...egyébként meg ki a fene vagy?
Az én igazságérzetem pártfüggetlen-semleges.....látom, ezt nehezed veszed be, de evvan.:)
És mivel alakoskodni sem szeretek, úgy mondom, ahogy gondolom...tudom, neked ez felfoghatatlan.
Ha nem szólsz hozzám többet talán túlélem.:)

aszekelyek 2011.02.09. 19:29:47

@elendem: Persze tarthatnánk a tabuk között továbbra is a szőnyeg alá seperve. Attól való félelmünkben, hogy majd jön egy olyan , mint te és ránk szól érte, hogy erről is szó mer lenni.A drágalátos Eu-ban úgy vágják ki a cigányokat az országból, mint macskát ....kivéve a "fasisztanáci" Berlusconit és Orbánt. Aki olyan náci, hogy munkát és emberi életet ajánl nekik. A soviniszta szarkó az jó gyerek. Az nem megosztó, mi? Ezzel se lehet már revolverezni, totálisan devalválódott szöveg. Ne is fárdadj. Kár, hogy nincs itt "rettegéselemző" nicken író .... Elmagyarázná neked. Konkrétan mitől félsz? Mert az nem derült ki. Csak az, hogy előítéletes lennék szerinted. Amit te írtál, az simán Orbángyalázás....Az óccsóbbik, kevéssé szofisztikáltból.

aszekelyek 2011.02.09. 19:32:12

@hoplita: Semmivel nem tudok kapcsolatot tartani, ami emberek kiirtásáról szól. Ott voltam akkor az mno-n, ne fáradj.Sztem is kibírod.

panelburzsuj 2011.02.09. 19:32:12

@nyünyüge:

Az oldal elérhető.

nmhh.hu/?id=hir&cid=13476

Ám a "Kapcsolódó dokumentumok" menüben a "Bejelentő lap internetes újság, hírportál nyilvántartásba vételéhez" pontra toppantva egy "dokumentum.php" nevezetű fájl töltődik le. Ezt a fájlkiterjesztést pl. az én gépem nem akarja fölismerni, így aztán kinyitni se hajlandó ...

Szóval szó sincs kényelmes szekerezgetésről, amint azt a kormány zsoldjába állt hercegünk igyekszik sugallni - ez minimum akadálypálya, de még inkább aknamező ...

nyünyüge 2011.02.09. 19:33:15

@aszekelyek:
Mondjuk az NMHH-tól kicsit többet várna a dolgozó nép "digitális társadalom témakörben" mint az Vízművektől.

Nem mellesleg jelenleg is működtet digitális aláírással biztosított rendszert (pl. a távközlési szolgáltatók számhordozási adatbázisát).

aszekelyek 2011.02.09. 19:33:48

@Hepci: A NAV nem aprópénzre hajt.

ssi 2011.02.09. 19:34:45

"Tarol az állami MTI vagy éppen a magánkézben lévő „kicsik” ideje érkezik el? " - konkurencia lesz?
hvg.hu/gazdasag/20110209_hirugynoksegi_piac_MTI_Fuggetlen_Hirugyno

"elérhető eredményektől és a munkát nehezítő falaktól teszi függővé Tarlós István, hogy 2014-ben újra elindul-e a főpolgármesteri posztért" - nem korai ez még?
www.origo.hu/itthon/20110209-interju-tarlos-istvan-fopolgarmesterrel-a-figyeloben.html

"Fidesz és az LMP támogatóinak több mint fele mondana le évi 2500 forintról, addig a jobbikosoknál ez az arány 46, az MSZP-seknél pedig csupán 31 százalék" - politikai taktikák és bakik
kdnp.hu/roviden/hajlandoak-lennenk-aldozni-az-allamadossag-csoekkentesere

lüke 2011.02.09. 19:41:18

@manyike:
a 3. a lex hepci- lüke,
mióta propagáljuk itt

Tarlós pedig az egyetlen magyar politikus, akinek 3 éves terve van:)

nyünyüge 2011.02.09. 19:41:21

@panelburzsuj:
milyen herceg, milyen zsoldos?

aszekelyek 2011.02.09. 19:42:24

@elendem: EzenAz a feszültség csillapítatlanul feszült már sok éve. @nyünyüge: Az egy kicsit más, mint a hivatalos cégpapírok.:) Még a végén nem lenne semminek felelőse. Eddig ez így ment nálunk. Fel kell állni a géptől és postára kell menni??? Rettenetes! Tényleg! A vízműveket úgy adták el , hogy a teljesen hibátlan órámat kényszerítettek kidobni és tőlük venni, csak két céget fogadnak el, újat, ami egy év garanciát követően csak ennyi van rá, ugrott egy 1oo-ast. Bejelentem. Megtudom a sokadik helyen, hogy degyorsan másikat venni, mert ez akárhogy is pörög azt nekem kell fizetni. Ha bevizsgáltatom a harmadik céggel, az hivatalos mérés, az még1 óra ára. Drágáé. Persze a szkvélemény lehet nemleges is és akkor az egész játék engem terhel, most vagyunk 8o ezernél . Ez esetben semmiféle jóváírást nem is kérhetek. Na így privatizálták a mi fővárosunkban a Vízműveket. Akkor most mi van a 3oo-4oo ft-os ajánlott küldemény árral? Sokkal jobban működnek, mint az a bürokráciatenger a vízművek, díjbeszedő plusz kft-ik holdingban.

hoplita 2011.02.09. 19:43:39

@aszekelyek:
Ún: fórumrombolásért raktak ki...ez volt az ürügy, egyébként meg azért, mert nem tolerálják az eltérő véleményt a nagyonpógári fityiszes faszfejek.
Te mék ottani droid vagy...?
Nyögjél mán egy nicket vazzeg....vagy még ennyire se futtya a nagy fülkeforradalmár hősiességből...?:))

Egyébként meg nem kell őket kiirtani...áááá, dehogy.
Ha szereted ezeket a piócákat, akkor tartsd el halálod napjáig, de ne próbáld velem is eltartatni, vazzeg..!
Legyél balek a saját kontódra, verd a csalánt a sajátoddal....felfogtad?
Dehogy fogtad, annál asszem te szerényebb képességű vagy.:)

panelburzsuj 2011.02.09. 19:45:43

@aszekelyek:

Add írásba!

Hadd toljam az orruk alá legközelebb ...

lüke 2011.02.09. 19:46:13

érdekes, az ORF állami-SPÖ-ÖVP- cég,igy a média is
még tv díj is van ,mint az átkosban
hvg.hu/vilag/20110209_becsi_vita_mediatorveny#rss

aszekelyek 2011.02.09. 19:48:28

@manyike: Érdekes eredménye van a felmérésnek:) Mikor nyitják már meg azt a számlát. Annyi mindent csinált a magyar szellem már közadakozásból! :)

panelburzsuj 2011.02.09. 19:48:50

@nyünyüge:

Nem itt magyarázott valami akisherseg, hogy ez olyan, mintha "szekérrel lehetne bemenni a városba" ?

Afenét olyan. Laposkúszásban, szögesdrótok alatt ...

lüke 2011.02.09. 19:49:21

@aszekelyek:
mér van felelös?
egy szabály van: hogy nincs szabály, s ezt nem is kell betartani
sok éve így megy
ld Kulcsár ügy 7. év, visszautalták elsö fokra

aszekelyek 2011.02.09. 19:49:47

@a-kis-herceg: Forgalmit intézni, azzal a járművel, aminek még nincsen, ma sem lehet.

lüke 2011.02.09. 19:52:50

@hoplita:
mit lehet rombolni?
ez az ország csupa angol gépromboló lordból áll

aszekelyek 2011.02.09. 19:55:40

@lüke: Érinthetetlenek vannak kérlek. Csak azt nem tudom sehogy kideríteni, hogy ezt mikor legitimálta bármely többség, bármely választáson vagy népszavazáson. Van néhány olyan ügy. Tocsik per. is. Meg ez a kulcsárosdi is. Meg a zuschlag pere. Az igazságszlgáltatás nálunk csak a tyúktolvajoknál működik.Van az a csepeli gyilkosság, deme gyanúsítottal is. Sok a büdös ügy. Orrfacsaró már. Hogy a régebbiekről ne is szóljak..azt mondja barátnőm ez az európai nagy demokráciákban ugyanígy megy. Akár gyilkosság esetén is. Ami persze balasetnek van feltüntetve.Egyszer csak lezuhan valaki.... Synergon, teljes vezérkara, pld.

porfelhő 2011.02.09. 19:57:40

Lehangoló az európai adatvédelem.
Nyilvánosságra hozhatják legszemélyesebb titkainkat.

„Európa a világon vezetőnek számít a privacy jogok területén. De úgy néz ki, hogy az európai kormányok és az unió vezetői is túlságosan erős hajlandóságot mutatnak arra, hogy a magánélet védelmét feláldozzák annak érdekében, hogy új irányelveket léptessenek életbe a nemzetbiztonság, a bűnüldözés vagy a kormányzat automatizálása érdekében."

kitekinto.hu/europa/2011/02/09/lehangolo_az_europai_adatvedelem&s=hs

Hazánk példáján is azt látni, hogy az uniós alapelvek alkalmazása nem elég ahhoz, hogy biztositva legyen az adatok védelme.
„Magyarország nem vállal vezető szerepet a privacy területén, inkább az európai normákat és fejleményeket követi.

A magyar adatvédelmi biztosnak nincs elég kapacitása és hatalma, hogy eléggé hatékonyan átláthassa a helyzetet és betartassa az adatvédelmi és magánszférát védő jogokat.

Legújabban pedig a függetlensége is megkérdőjeleződött.
Az ebből fakadó rendetlenségre jó példák az állami és a magán szektorban gombamód elszaporodó kamerák, amelyek figyelmen kívül hagyják a létező szabályozásokat, amelyek mindent lefednek, leszámítva a megfigyelések közszférában megengedett szögét.”

hm. jo. /irja. a Magyarországról szóló esettanulmány./

nyünyüge 2011.02.09. 19:58:01

"...Aznap, amikor az Európai Bizottság eléggé puha nyomása alatt a magyar kormány elfogadta, hogy módosítja azt a médiatörvényt, amelynek ellenzői attól tartanak, hogy az kizárólag az ellenzék szájkosarazására szolgál, a szoros sorban felállított magyar zászlók előtt Orbán Viktor bemutatta gazdasági harctervét: az Európai Unió, amelynek elnökségét január óta Magyarország látja el, feltűnően hiányzott a magyar újjászületésnek szentelt ódából" - fogalmazott Joelle Stolz..."

hirszerzo.hu/belfold/20110209_orbanbeszed_le_monde

a-kis-herceg 2011.02.09. 19:58:55

@aszekelyek:

én sem gondoltam hogy a regisztrálatlan blogról küldeném a regisztrációt.... ;)

te tényleg ennyire h*lye vagy? vagy direkt szórakozol?

nem azt mondtam hogy másik kocsival kell bemenni aminek van forgalmija, hanem hogy lovasszekéren, vagy gyalog, de CSAK ÚGY!!!! nem másik autón. nem az tilos...

panelburzsuj 2011.02.09. 20:00:26

@lüke:

Most kezd leesni a hályog a szememről: te itt tulajdonképpen nem a potenciális piacodat igyekszel fölmérni? :))

(B-terv, ha itthon kéne praktizálni ... )

aszekelyek 2011.02.09. 20:03:45

@hoplita: Fotelforradalmárnak csúfoltad a békés jobboldaliakat. Akik választáson akarták megdönteni a mi ferinkék ótvar hatalmát. Azért kell ott kiscsit durvulni, hogy örökre kitiltsanak. Galja.

a-kis-herceg 2011.02.09. 20:06:41

@panelburzsuj:

"kormány zsoldjába állt hercegünk"

ez csak vicc, vagy tucc valamit? ;)

2011.02.09. 20:08:18

1001!:)

Nagyon izgalmas dolgokkal töltöm (:D) az időmet és de jó nekem, hogy OV-t nem hallottam!:) Előre kottázható puffogások, közhelyek és hülyeséggel halmozott Németh Sándortól copyzott okoskodások, prédikátori manírok...szóval vissza a természetbe...éljenek a...ööö...a világ!:)

a-kis-herceg 2011.02.09. 20:08:40

@panelburzsuj:

"kormány zsoldjába állt hercegünk"

ez csak vicc, vagy tucc valamit? ;)

aszekelyek 2011.02.09. 20:10:09

@lüke: Az mno-n vannak szabályok. Fgyelmeztetnek, ha esetleg nem vagy benne otthon. Ha keménykedsz, akkor felfüggesztenek. Majd e a sokadik után végleg eltanácsolnak. Gyakorlatilag a trollkodást jelenti.Ott nem lehet trágárkodni, becsületébe gázolni a másiknak durván. Szalonképesek terepe.Tehát a géprombolóink nem bírnak ott soká megmaradni.

2011.02.09. 20:10:36

@hoplita: hát Te?:) Végre itthon megint?:)

lüke 2011.02.09. 20:10:57

@panelburzsuj:
nem kell:)
s nem vagyok marketing guru, mint zsüli meg te:)

de amilyen szar az eü, lehet(ne) a hiányt pótolni
jó ötlet

olyan öreg vagy, hogy mülencse kell?

nyünyüge 2011.02.09. 20:13:38

@panelburzsuj:
addig jó, amig csak felmérésről van szó és nem páciens-gyártásról (Hitchcock filmben ábrázolt módszerekkel:).

hoplita 2011.02.09. 20:14:23

@aszekelyek:
Jézusom, te vagy az....?:)))
Persze a rengeteg elütésből rájöhettem volna..:DD

Szar dolog ez a blogszféra, mi...?
Nincs haveri macerátor, aki elzavarja a cúnya, lossz fijúkákat, akik megbontják a droidok lelki nyugalmát az igazsággal.....???:)))
Fotelforradalmár...?
Ti azok sem vagytok....csak fülkeforradalmárok...azok is csak azóta, amióta a vezíretek kitanálta ezt a fából vaskarikát az épülésetekre.:)))

Egyébként meg mán csak az okostojás marti, meg a másik éceszgéber, gamma hiányzik....meg az a takonyfejű graner....szójjál nekik is, had szórakozzak.:))

@lüke:
Ha a sima agyukba barázdát próbálsz karcolni azt rombolásnak tekintik a droidok.
Hááát, valahol lehet hogy az....:)))))

lüke 2011.02.09. 20:14:32

@aszekelyek:
szalon képes csak a klubban van, az meg Simmel volt a tv-ben
utoljára
(Nem kell mindig kaviár)

aszekelyek 2011.02.09. 20:16:05

@nyünyüge: Egy országértékelőből hiányzott , amikor egy másik évben éppen csak megkezdte az elnökséget MAgyarország? Szép csúsztatás! Jól fizetik legalább Joelle-t ezért?

hoplita 2011.02.09. 20:16:07

@Letícia:
Szia...!

Nem kell megijedni, semmi sem tart örökké...:)))
Kedvem szottyan erre járni.:)

panelburzsuj 2011.02.09. 20:16:15

@a-kis-herceg:

Ötödik hadoszlop TG-módra.

Formálisan elemzel, (olykor még bírálgatsz is ... ), valójában meg csak annyit teszel, hogy a maistream "szédelgő feldicséréstől" igyekszel tartózkodni, és ezzel máris ellenzéki színezetet kap a mondókád.

Trükkös ... :))

(Ajánlott irodalom:

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=377950&lstparts=0 )

nyünyüge 2011.02.09. 20:17:14

@aszekelyek: az idő megszépíti az emlékeket. Méghogy szabályok :)?!?

panelburzsuj 2011.02.09. 20:19:21

@lüke: @nyünyüge:

Rosszul emlékszem, hogy Dr. Lüke pszichiátriai végzettségéről is esett szó? :)

Szimba 2011.02.09. 20:19:55

@panelburzsuj:

Gondolom, a Jobbik vitorlájából akarja a szelet kifogni.
És ez azért hosszú távon nem rossz dolog.

lüke 2011.02.09. 20:20:18

@hoplita:
meg kell vallanom szórakoztatóak a lordok itt:)
( hiányoztál,mert ilyen kevés van)
de újabban az EP se rossz ,azon is jól szórakozom- s még hasznos is mert gyakorlom az angolt, meg a franciát-
csak kár, hogy olyan sokat fizetnek nekik az adómból

hoplita 2011.02.09. 20:21:07

@aszekelyek:
Ne hazudozz mán legalább.

Ott csak droidokat tűrnek meg, egyenbégető, agyi körülmetélésen átesett birkákat.
Magukat ajrópérnemzetinek gondoló szellemi rokkantak...jó adag küldetés tudattal megverve .
Így, két év távlatából egyetlen szóval lehet jellemezni azt a maszturbálást, ami ott folyik.
Röhejes.:))

2011.02.09. 20:22:33

@hoplita: :))) Na jó, csak maradjál, színesítsd itt az életet...:)

hoplita 2011.02.09. 20:24:06

@nyünyüge:
Te is vótál ott...?

Szabályok...?
Muhahahahahaha...!!!!!!

@lüke:
Én nem tudok olyanon szórakozni, mert egy nyelvű vagyok.:)
A többin kis híján el lehet adni.:)

ssi 2011.02.09. 20:24:13

@lüke:
oké, néhány évig évente néhány ezer Ft lakossági befizetés átlathatóan, persze csak átlagosan, mert aki ennyit se tud, más átvállalhatja

de!!!!!!!! cserébe vonják vissza az 1-kulcsos SZJÁ-t -> minimum

lüke 2011.02.09. 20:25:28

@panelburzsuj:
nem voltam ellenálló, mint a pszichiáterek

aszekelyek 2011.02.09. 20:27:00

@porfelhő: A jóslat? Jönnek a három királyok is a mi ferink előtt leborulni? Milyen mindentelhisz nagymamák lehetnek ennek a célcsoportja, jézusom! Vagy Az édesanyját veszi feleségül, mint Oidipusz? Ha nem is tud róla? Brrrr.... ez a lizsébe való mutatványos trükk a cselédeknek és bakáknak.Mint a szakállas nő anno. A Blikk és más pletykalapok szintjén írnak már. Brávó.

ssi 2011.02.09. 20:32:47

@lüke: ne hamarkodjátok el, jól meggondoltad? :-)

panelburzsuj 2011.02.09. 20:33:59

@Szimba:

Azért ezt javaslom újbóli, alaposabb átgondolásra.

(Mankó: a Jobbik, vagy a Jobbikot felemelő nyers türelmetlenség "kitermelődése" a könnyebben kezelhető jelenség?)

a-kis-herceg 2011.02.09. 20:35:39

az egyenlítőn sikert arattam azzal hogy kerestem, létezik-e

LÁZÁRBLOKKOLÓ...

2011.02.09. 20:37:32

@a-kis-herceg: ez nekem is tetszik...:)

lüke 2011.02.09. 20:38:57

@manyike:
nem vagyok befizetö, kis nyugdijam lesz(annak is csak a fele) de hepci az értelmi szerzö,ö dönt:)))))))

Szimba 2011.02.09. 20:39:17

@panelburzsuj:

TGM igen jó társadalomismerettel és politikai szakismerettel tud teljesen hibás következtetéseket levonni, miközben a részérvei tökéletesek.

Hogy ezt hogyan csinálja, fogalmam sincs róla.

aszekelyek 2011.02.09. 20:39:55

@panelburzsuj: Rohan, hogy kis mesterházy beletörölhesse a retkes lábát...

panelburzsuj 2011.02.09. 20:40:02

@lüke:

Azok rozsdamentesek? Nem foja őket a ragasztó, vagy a golyó? Vagy hogy ellenállók?

(Szóval rosszul emlékszem, és sose említettél olyat, hogy a privát érdeklődésen túli közöd is lenne az elmegyógyításhoz? Hm... )

a-kis-herceg 2011.02.09. 20:44:21

@Letícia:

igen. a szóviccekben azt hiszem verhetetlen vagyok. kicsit kezdek is elbizakodni. de majd mondogatom:

"Szerénység! Ne tömjénezze magát! Szerénység! Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység."

panelburzsuj 2011.02.09. 20:44:22

@aszekelyek:

Lüke rohan Mesterházy lábaihoz?

Nem lett egy kicsit sok mára az elemzésből? Pihenned kéne ...

lüke 2011.02.09. 20:45:38

@panelburzsuj:
azt hiszik, csak a beteg akasztja fel magát,de az nem számít

még privát se, csak ostorozom Freudot
(a gazdagok orvosát , aki az egyéniböl alkotta meg az általánost- ez is ritka-)
nem beszélve, akkor nem lennék ilyen tömör és velös!

porfelhő 2011.02.09. 20:45:48

@aszekelyek:
Mi van? Te már megint össze-vissza irogatsz. Kimélj meg az effajta kommentektől. Ha kérhetlek.

aszekelyek 2011.02.09. 20:48:32

@nyünyüge: :) @Szimba: Gyakorlatilag definiáltad a demagógiát.

Szimba 2011.02.09. 20:50:46

@panelburzsuj:

Mi volt előbb a tyúk vagy a tojás?

A cigányok és a nem cigányok ellentéte meglehetősen régi probléma. Azóta vált kritikussá, mióta a lélekszámuk emelkedett, és a tanulatlan, munka nélkül élő rétegük is egyre nagyobb számú lett.

Ezt a nagyon sokrétű problémát a legrosszabb módszerekkel igyekeztek a 89 utáni kormányok kezelni, eltakarni. (Sem a segély, sem az üldözés, sem a diszkrimináció, és annak meghiúsítása nem célravezető.)

Ezt a problémát csak hosszútávú tervekkel, és sok munkával lehet csökkenteni.

A Fidesz a többi párthoz hasonlóan nem igazán szeretne ebbe belebukni, ezért hallgat róla, vagy éppen politikai céljainak megfelelően pártjelszóvá teszi. Ez pedig nem politikai, hanem szociális, oktatási, egészségügyi, munkaügyi stb. kérdés, és humánum kérdése.
Egyet tesz a Fidesz - politikai célja eléréséért -, hogy legalább a Jobbikat próbálja megfosztani a céljaitól, és bedarálni a Fideszbe. (Ennek én igenis tudok örülni.)

Annak, hogy a valódi kérdést nem vizsgáltatja, nem méreti fel, nem készíttet terveket, az egészen más kérdés. (Ennek elmaradásán már meglehetősen régóta, kb. 20 éve nem örülök.)

Mankó: dialektika fogalma stb.
(Panel, vegyél vissza a nagy képedből, mert én is tudok undok lenni, ha egyébként lusta is vagyok hozzá.)

aszekelyek 2011.02.09. 20:52:35

@porfelhő: A 168 óra belinkelt szövegét kommentáltam. Te raktad ide. Ajánlottam, hogy ne olvass, emlékszel?

a-kis-herceg 2011.02.09. 20:52:43

@Szimba: "Mi volt előbb a tyúk vagy a tojás?"

természetesen a kakas...

lüke 2011.02.09. 20:53:59

@panelburzsuj:
m`ér`
rántott borjúláb?
de büdös az a láb,neml

Szimba 2011.02.09. 20:54:10

Azonnal jelentkezzen az, aki Hoplitát hiányolta a blogról!!!:-((((

aszekelyek 2011.02.09. 20:54:35

@panelburzsuj: Remélem van az is neki. Csak jó az, ha nem keveri a hisztéria tüneteit a komolyabb szívbajéval:)

panelburzsuj 2011.02.09. 20:54:45

@Szimba:

"A gondolatot gyűlölő győztesek ünnepelnek. A nép közönyösen figyel vagy félrenéz."

Konkrétan mi a kifogásod ez ellen helyzetleírás ellen?

(Mert én ezt a két mondatot látom az amúgy szokásosan cifra - ("értelmiségi") - beszéd szándékosan lecsupaszított velejének.)

lüke 2011.02.09. 20:54:50

@Szimba:
túlk. a gall kakas, Julien Sorel, aki mindig nyafog:)

Szimba 2011.02.09. 20:55:24

@a-kis-herceg:

Osztán megtoszta a Jóistent, az meg gyorsan megteremtette neki a tyúkot!:-)))

porfelhő 2011.02.09. 20:55:37

@aszekelyek:
Én meg ajánlottam, hogy ne irjál. emlékszel?

lüke 2011.02.09. 20:58:29

@Szimba:
ez qqqqqqqq jó összefoglalás

Szimba 2011.02.09. 20:59:14

@lüke:

Az kétségtelen, hogy meglehetősen gyorsan hódított a fiú.:-))

panelburzsuj 2011.02.09. 21:00:38

@lüke:

A velősségnek hiszek. Az bizonyítva van! :)

lüke 2011.02.09. 21:02:23

@Szimba:
ez nem kútfö, Márai napló

Szimba 2011.02.09. 21:04:13

@panelburzsuj:

Ez ellen semmi.

Értelmiséginek lenni sohasem volt könnyű. Ma meg végképp nehéz, amikor mindenintézmény állami, vagy állam által támogatott.

De azt a következtetést levonni, hogy a Fidesz cigányüldözésre készül, megosztani akar, bűnbakot keres - szerintem túlzás.

Sajnos, úgy vélem, nem igen fognak ők sem törődni sem a cigányság sorsával, sem a velük élő, és küzdő magyarokéval. Sem így, sem másként.

Tehát TGM nagyívű elemzése rossz végeredményt hozott ki.

aszekelyek 2011.02.09. 21:04:24

@panelburzsuj: Panel, nem vagy te ilyen értetlen....Ne játszd a hüjjétt..! :D

panelburzsuj 2011.02.09. 21:05:30

@Szimba:

Hogy is mondta lüke délután?

"Mindenki a maga szerencséjének patkolója" ... (?)

Igazad van! Fogok én itt társadalmiban mankót osztani?! :)

Szimba 2011.02.09. 21:06:43

@lüke:

A naplójában írt Stendhalról? Persze miről nem írt?

aszekelyek 2011.02.09. 21:06:55

Akkor mire pattogsz és kérdezősködsz? Negligálni nem így kell!

aszekelyek 2011.02.09. 21:08:37

@a-kis-herceg: A feudalizmus az érinthetetlenek miatt van.

Szimba 2011.02.09. 21:10:22

@panelburzsuj:

Kivéve, ha gyógyászati segédeszközök boltjában dolgozol.:-)

Egyébként meg járókeretet szeretnék, olyan gurulósat, fekete műgumi fogantyúkkal.

lüke 2011.02.09. 21:10:45

@aszekelyek:
a férjem azt mondta :
az ignorálás
na meg az elöszobáztatás( az AVÜ kisz titkárokat meg lehet kérdezni hány órát ültek)
ezeknél rosszabb nincs

aszekelyek 2011.02.09. 21:11:19

@lüke: Azt a fasiszta brigantit vagy képes olvasnihihihi??? DDD

Szimba 2011.02.09. 21:12:46

@aszekelyek:

Én még Hamvast is olvastam. Akkor én mi vagyok? Jaj?

lüke 2011.02.09. 21:15:15

@Szimba:
MS naplói értékesek-
a keret nem ügy ,feliratjuk valakinek, csalunk a közpénz utalványozással

a tied volt a slussz poén ma,

aszekelyek 2011.02.09. 21:17:54

@lüke: Alkalmazom. Valóban kitérnek a hitükből is tőle...:) Recsk és Szibéria, talán az ennél is rosszabb. Meg a hüjjjének nézés. Az nagyon sérti szintén az önérzetet. A bajnainál is járt egy magyar közepes vállalkozó előszbáztatva. Csak őt ígérete ellenére el is vezettete a rendőrökkel onnan. Annak az embernek ennyit ér a szava. Ami nagyon szomorú, ha belegondolsz. Meg szerette volna tudni, miért nem ő kap fejlesztésre támogatást az EU-tól, mitől jobb a kutyakozmetika pályázat. Amely nyert pénzt.

lüke 2011.02.09. 21:18:24

@aszekelyek:
ez is lehetne:)- slusszpoén-
similis simili gaudet
nem a lizsébe vagyunk:) csak már neglizsébe`

panelburzsuj 2011.02.09. 21:19:07

"Mindenkinek a tudására, munkájára, és bölcsességére szüksége van a közösségnek. A kormány vagy a Tudományos Akadémia, még a Tudományos Akadémia se tudhatja, hogy merre kanyarognak Ferencváros utcái, vagy hogy merre lejt a felcsúti határ. Azt csak a helyiek tudják. Ők tudják, hogyan kell a falu határában szintezni a vízelvezető árkot. Azt csak a helyiek áshatják ki évszázados tapasztalataik alapján. S ha nem teszik, mert nem értik meg az idők szavát, ha nem vállalják a megújulást, ha kimaradnak ebből az utolsó lehetőségből, akkor az egész ország jövőre is kötésig fog állni a vízben. Múlhatatlanul szükséges, hogy mindannyian gondját viseljük azoknak és annak, amit ránk bíztak: a gyermekeinknek, a családunknak, az utcánknak, a városunknak, a tájnak, ahol élünk. És igen, ezért mindenkire szükségünk van."

"A telefonos kérdőíves közvélemény-kutatás alapján a közvetítést nyomon követők közül

tízből hatan gondolják úgy, hogy a miniszterelnöki beszéd hiteles volt, míg

a megkérdezettek kétharmada szerint Orbán Viktor államférfihoz méltó országértékelést tartott."

Isten legyen hozzánk irgalmas.

aszekelyek 2011.02.09. 21:19:19

@panelburzsuj: Sztem a kedves férje szakmabeli:)

porfelhő 2011.02.09. 21:20:15

Orbán igérete visszajutatta Magyarországot a románok szintjére.

Bár egy kicsit gyengült a forint szerdán, aggodalomra nincs ok: a kockázati felárunk alapján visszajutottunk a bóvli befektetési kategóriába sorolt Románia szintjére.
Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a befektetők teljesen elhitték a kormány reformígéretét.

Mindössze annyi történt, hogy a pozitív nemzetközi hangulatban eljátszottak a gondolattal: mi van, ha mégis lesz valami a februári csomagból? "

A magas kockázati felárhoz és hozamokhoz valószínűleg hozzájárult az is, hogy a kormány tavaly elutasította a megállapodást az IMF-fel egy új készenléti hitelkeretről, ami a befektetők számára azt jelenti, hogy az ország adósságai mögött nincs biztonsági háló."

hirszerzo.hu/profit/20110209_orban_romania_magyarorszag#rss

hm. "újra a románok szintjén". hatalmas a siker!

aszekelyek 2011.02.09. 21:21:06

@Szimba: Ritka magyar.. Őt én is olvastam de nem eleget! Egyik tanáromnak még volt szerencséje tanítványának lenni.

aszekelyek 2011.02.09. 21:27:13

@panelburzsuj: A türelmetlenség az a jobbikra kéne, hogy háruljon. Nagy ígéretek voltak, hogy majd jól megvédik őket. Oszt hol vannak? mellényben parádéznak Pesten. Nagy pénzért. Komoly javaslatuk van-e a problémára? Komolyan vehető?

armanda* 2011.02.09. 21:27:27

Megmondta az Orbán Viktor, hogy jön Magyarország felminősitése. Ő már tudta. újra a románok szintjén vagyunk.
Fantasztikus a siker.:)))))

2011.02.09. 21:31:29

butuska.blog.hu/2011/02/09/narancssarga_bugyi
Nekem ez jut erről a beszédről az eszembe.

nyünyüge 2011.02.09. 21:36:39

@panelburzsuj:
Tényleg ijesztő.
De azért én egy ilyen telefonban adott válaszból nem vonnék le messzemenő következtetéseket.
Mit gondolsz, hányan bíznak ebben a hazában a felmérés anonimitásában (pedig ebben valszeg éppen lehetne bízni)?
És hányan válaszolnak őszintén, akár arra az ártatlan kérdésre, hogy szereti-e az aranygaluskát?
Az emberek nagy része - amíg nem dühös nagyon -, az általa vélt elvárt választ mondja.
Túl akar esni rajta, így találja egyszerűbbnek, ...
Már ha nem csapja le azonnal a telefont.

armanda* 2011.02.09. 21:37:43

Hm. A kormány gazdaságpolitikája rendkivül negativ, a költségvetés középtávu fenntarthatóságát illetően rendkivül pesszimista a piaci megitélés.

Ez leginkább azzal érzékeltethető, hogy míg az országgyűlési választások környékén ez a mutató közelített a régiós országokéhoz, például Lengyelországéhoz, az Orbán-kormány megalakulását követően a magyar mutató messzire szakadt a régiós országokétól és nyár közepén már Románia szintjére került.

Ősszel ennek a folyamatnak újabb lökést adott a piac által várt intézkedések elmaradása, a kormány piacellenes lépései, emiatt a kockázati felárunk január végére már a románnál is jóval magasabb lett, ami azért nagyon kemény ítélet a piac részéről."

Jövő héten az Orbán V. megtartja "nagy beszédét", bejelenti a "reformcsomagot". Hm. biztosan akkor még jobban felminősitik az országot. milyen jó lenne.:)

aszekelyek 2011.02.09. 21:41:14

@armanda*: MEgint csattintottak egyet az ostorral , akik mindenkin uralkodni akarnak? tesznek a demokráciára. Ennyi történt.A talp alá való parazsat rakják a tánchoz. Náluk nagyobb gazembereket elképzelni is nehéz.

armanda* 2011.02.09. 21:44:54

@aszekelyek:
hm. úgy gondolod? hát jó. akkor "legyenek gazemberek".
Miért? Te látsz valamiféle fellendülést, a halvány jelét? látod?

aszekelyek 2011.02.09. 21:46:56

@armanda*: A románok szépen sanyargatják a népüket , ezért az ő piaci feláruk jobb, mint a miénk. Milyen más indokok van? Semmi értékelhető. Szubjektív halandzsa amit nyomnak. Orbán a piaci privilégiumok ellen tett lépéseket. Nem szolgálta ki az igényeiket. Ez várható is volt tőlük , emiatt. Aki nem pitizik nekik, azt ott ütik , ahol érik.

armanda* 2011.02.09. 21:53:27

Ugyan már! "telefonos kérdőives közvélemény- kutatás!

Erről nekem csak az jut eszembe, mikor a választások előtt, ott valahol a kis faluban a kapu előtt ülő, oly sokat emlegetett "Mari nénit" megkérdezte a képviselő jelölt, és az felelte "majd Viktor mindent megold", minden sokkal jobb lesz."
No. hát ezen válaszok egy része "jöhetett" olyan egyénektől is akik azt sem tudják, fogalmuk sincs hogyan kellene lereagálni, még átlag ember szintjén is az országértékelő beszédet. Csak az ragad meg bennük, mint a "Mari" néniben, hogy szépen mondja-mondja az Orbán V.

úgy gondolom.:))))))) és lehet, hogy nem is rosszul:))))))

aszekelyek 2011.02.09. 21:56:50

@armanda*: Ekkora ellenszélben mit láthat bárki is? A port, amit a szemébe hint az ellenszél.................., maximum.

6.Lenin 2011.02.09. 21:58:25

@nyünyüge:

"Tényleg ijesztő."

Nincs ellenzék.
Rettegés, nyivákolás. Úristen, mi lesz itt!

Tényleg, mi lesz itt (így)2014-ben?

Valaki?
Senki,semmit.

Senki nem tud semmit, kínálni helyette.

Ijesztő, nagyon ijesztő, szerintem.

armanda* 2011.02.09. 21:59:30

@aszekelyek:
"nem szolgálta ki az igényeket"! az biztos. milyen igaz.:)

ulrike (törölt) 2011.02.09. 22:02:54

Ma mintha mindenki forró kőre pisilt volna. Úgy nézem aszekelyek képes volt ugyanazzal a dumával - 'maguknál meg üldözik a négereket' - rengeteg, amúgy jobb sorsra érdemes és értelmes bloggert tudott szimultán a levegőben tartani.

armanda* 2011.02.09. 22:04:58

@aszekelyek:
Bezony! megmondta az Orbán Viktor, hogy nagy az ellenszél.!
Nagyon nehéz "minden," ráadásul a "nemzetközi össztűz"! Igen. a szocik meg még "nemzetközileg" is szervezik az ellenséget!
Nagyon nehéz, és mégis a nyugdijak téeszesitésével hatalmas a siker! nem semmi.......:)

aszekelyek 2011.02.09. 22:05:17

@armanda*: CSakhogy Mari néni is egy szavazat! Meg a béla bácsi is aki garázdán veri a történészt a Kossuth téren. A fleto csúcs rendőrsége meg a sértettet viteti el a sünnel. Ők is egy szavazat. Tudd, ahogy te lenézed a választókat, az visszataszító. Nincs a választási törvényben, hogy csak az szavazhat, aki minden pici folyamatból államvizsgázott és az összes politika tudományból is. A józan paraszti ész játszik.

ulrike (törölt) 2011.02.09. 22:07:34

@aszekelyek: Te hányat tudsz lőni percenként? A mellélővéseidet is beszámítva.

aszekelyek 2011.02.09. 22:08:39

@armanda*: Elrontották az örömét azoknak, akik előre levágták, kezét lábát és gúzsba kötötték . JA igen, azok szocik voltak. Jó, hogy mondod. Szövetségben a finánctőkével.Amely nekik mindent elnézett és megengedett. Megadott. Bizonyos ellentételezésért. Ahogy az azokban a körökben megy.

ssi 2011.02.09. 22:08:57

@nyünyüge:
valaki írta itt a blogon: a közvélemény-kutatók "ravaszul"
kérdeznek

pl. - elképzelem
1. egyetért-e azzal, hogy az ország adóssága az egyik legfőbb gond?
2. egyetért-e azzal, hogy mindenkinek legyen munkája, aki dolgozni tud?
3. egyetért-e azzal, hogy egy új alkotmányban aktuális témákat lehetne tenni?
4. egyetért-e azzal, hogy O.V. a ME államférfiként látja jól a fő gondokat?
stb.

csak itt kell élned, egyik pártot sem kell imádnod ahhoz, hogy "megfelelő" választ adj

porfelhő 2011.02.09. 22:09:30

Mi van? hol van a "csapat"? olyan szépen felvonultak, most meg elmentek aludni? Megunták a "műsort"?

Jaj pedig olyan szórakoztató volt, sajnálom, hogy vége.:)

aszekelyek 2011.02.09. 22:10:00

@ulrike: Még nem számoltam. Most még lázam is van. Lázasan lövök. Azé ilyen gyors.

ulrike (törölt) 2011.02.09. 22:10:56

@armanda*: Hát, először volt a téeszek nyudíjasítása. Most akor logikus a nyugdíjak téeszesítése. Nem? Na erre mit ír aszekelyek? Biztos azt, hogy a libsik, meg a Fecó coitálta el ezt is. Meg azt is. Meg mindent.

ulrike (törölt) 2011.02.09. 22:13:07

@aszekelyek: Mit szól ilyenkor hites urad? Szoktál néha főzni neki, vagy rideg tartás van neki parancsolva?

armanda* 2011.02.09. 22:18:56

@aszekelyek:
Ugyan már! "visszataszitó? szövegértelmezés.! Azok az emberek, akik szegénységben, mélyszegénységben élnek, akik kis falvakban, ahol semmi lehetőség nem lesz belátható időn belül sem, hogy dolgozzanak, nem lesznek munkahelyek, azok várták a csodát. azok hittek a sokkal jobb létben. no és a "mari" nénik, v alahol a "térképen". ebből lett a kétharmad.......
Tévedés, aki józan ésszel figyelte a napi politikát tudhatta, hogy a szocik vesziteni fognak. Csak ezek az emberek ott a periférián valami egészen mást vártak.....és nem csak ők. !!!osztjónapot.!!!

ulrike (törölt) 2011.02.09. 22:20:46

@manyike: Kérdezni tudni kell, hogy a jó válasz jöjjön ki. Nekünk mondta mindig a statika tanárunk mérgesen, mikor már nagyon hülyék voltunk, hogy azokat a feladatokat, mit kaptunk, szülni volt nehéz, nem megoldani. Így lehet ez a közvélemény-kutatással is.

armanda* 2011.02.09. 22:30:31

@aszekelyek:
Jól mondod?! igen! mindennek a szocik az oka! most is! nem veszed észre, hogy már nem ők kormányoznak?!!!

6.Lenin 2011.02.09. 22:31:28

"aki józan ésszel figyelte a napi politikát tudhatta, hogy a szocik vesziteni fognak. "

Már azt hittem , ma semmi érdekes nem lesz. Tévedtem.
Ez nagyon jó.

Nem csak a szocik vesztettek, az szdsz is, marha nagyot.
Józan ésszel, hosszútávra. Meg a többi is.

Ha józan ésszel figyelték volna a napi politikát, akkor teljesen más lenne a szitu.
Aki józan ésszel figyelt, az nyert.

Nem hiszem, hogy lesz még ma ennél jobb, megyek is hunyni.

Jó éjt!
Mindenkinek.

ulrike (törölt) 2011.02.09. 22:33:35

Úgy nézem, a blogmotor is gyengélkedik. Valaki töltsön bele egy kis mézespálinkát! Jóccakát és javulást mindenkinek.

aszekelyek 2011.02.09. 22:33:50

@armanda*: Például azt vártaák, csodát tesz, mint Jézus a kánai menyegzőn? Megszaporítja a halat és a kenyeret? Az egy erősen túlzó elvárás volt akkor. Ugyanis ilyet nem ígért. Elmondta előre, hogy az államadósság akkora, hogy nincs mozgástér és ahhoz, hogy az elígért maradék vagyont is el ne tudják lopni, mindenképpen a hiánycél tartása az elsődleges. Meg a fizetés pontosan. MAgyarul mondta és sokszor. Pannon pumát vártak? Vagy mit? Táncol nekik, mint a mi ferink és hazudik reggel, éjjel, meg esete. A mari néniknek ennél több eszük van. Persze vannak, akik ezt nem akarják beismerni. Azt is tudták, miért fognak veszíteni a szocik. Tehát nem olyan buták... magaddal kerültél ellentmondásba.

armanda* 2011.02.09. 22:34:35

@ulrike:
Igen! a nyudijak téeszesitése "hatalmas siker". a kormány szerint. aszekelyek, csak irja a szocikat, nem veszi észre, hogy már nem ők kormányoznak.:)))))) gondolom, majd csak rájön, hogy téved.:)))))

na mára ennyi volt a kommentelés. viszlát.

aszekelyek 2011.02.09. 22:36:20

@armanda*: ami érdekes , mert amikor a FIDESZ nem kormányzott sok évig, akkor a szocik azt hirdették az újságban, a FIDESZ befagyasztja a nyugdíjakat. Sokan azt se tudták, ki kormányoz.Akkor mindenről a zorbán tehetett. A copy paste az visszafelé is lehetséges.:) Most ez a módi. Ennek van alapja is!

ssi 2011.02.09. 22:36:48

@ulrike: :-) közvélemény-kutatási összegzések mellé a kérdéseiket is mellékelni kellene

porfelhő 2011.02.09. 22:39:17

@ulrike:
Influenza? Igen? az van rájuk ilyen hatással? hm. érdekes. annak ellenére elég jól "elvoltak"?!

aszekelyek 2011.02.09. 22:40:11

@armanda*: Szegény szocik. Vállalni kéne a felelősséget a kormányzásukért. Nagyon gáz , tényleg. Nem csodálom, hogy elhatárolódnak maguktól, már amikor kormányoztak.....:D Az nem is ők voltak,.. a a csúnya Orbánmszp volt! :DDD Jó éjt!

6.Lenin 2011.02.09. 22:46:45

@6.Lenin:

Bocs, teljesen elfelejtettem, volt még valami mdf féleség is a bukottak között. Pedig ott aztán csupa józan gondolkodású figyelt. Még CD-jük is volt róla, hogy figyeltek.

A Lajos még most is figyel, de mi a toszt, talán már ő sem tudja.

a-kis-herceg 2011.02.09. 22:55:40

lézer (blokkoló) jani rendszáma KIZ (az egyenlítőn vki felhívta a figyelmet... jelentése:

“Hu elhibázta – emelte fel fejét Lutra –, és KIZ, a patkány, még nekem is nehezen adja meg magát; harap, ameddig engedik.” (Fekete István: Lutra)

porfelhő 2011.02.09. 22:55:42

@porfelhő:

Jaj! ez a mai nap nagyon jó volt itt a poszton, csupa izgalom, - már akinek - és szórakoztató! ?! hm.:)))

porfelhő 2011.02.09. 23:07:22

Lesújtó londoni vélemények jöttek: Kiábránditóak az adatok.

Egyértelműen negatívan értékelik a januári magyar államháztartási adatokat a londoni elemzőházak, ami azért is intő jel, hiszen az elmúlt hetekben rendkívül optimista véleményen voltak Magyarországról.

Különösen negatív fejlemény megítélésük szerint, hogy már az év első hónapjában teljesült az egész éves deficitterv 18%-a, és a kiadási oldalon sem túl biztató folyamatok indultak el. A külföldi szakértők ugyanakkor azt is megjegyzik, hogy egy hónap adataiból még korai lenne messzemenő következtetéseket levonni, ám a friss számok is alátámasztják a februárra tervezett kormányzati csomag szükségességét."

www.portfolio.hu/gazdasag/lesujto_londoni_velemenyek_jottek_kiabranditoak_az_adatok.145185.html

Tegnap az MTI-nek nyilatkozó hazai elemzők úgy fogalmaztak, hogy a korábbi években tapasztaltnál magasabb januári hiányadat enyhe figyelmeztetés a kiadások csökkentésének szükségességére, de a 3 százalék alatti éves hiány véleményük szerint tartható."

Hm. csupa izgalom, mit fog mondani az Orbán Viktor, a jövő héten, arról a csomagról?:))

Ventura Blvd 2011.02.09. 23:21:17

@panelburzsuj: Csak az intenzitásod átlagos, a kontent színvonala annál sokkal jobb. Mindannyiunk örömére.

porfelhő 2011.02.09. 23:28:40

Orbán Siófokon: Sűrű év előtt állunk!" hangsúlyozta Orbán Viktor a Fidesz-KDNP. kihelyezett frakcióülésének első napján.

A kormánypárti képviselők tíz napon belül kapják meg a kabinet "alkotmányos átszervezésre" vonatkozó javaslatait. A miniszterelnöknek a tanácskozáson elmondott beszédéről Szijjártó Péter tájékoztatta szerda este az MTI-t.

A miniszterelnök szóvivője közleményében azt írta: Orbán Viktor szerint 2011 küzdelmes év lesz Magyarország számára, hiszen a bizonytalan világgazdasági folyamatok veszélyeket rejtenek magukban.
Az Európai Unió tagországai sorra hozzák azokat a döntéseiket, amelyekkel felkészülnek a világgazdasági kihívások újabb hullámaira.

Magyarországnak is ezt kell tennie, ezért fogadta el Orbán Viktor Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek a stabilitási alap létrehozására vonatkozó javaslatát - közölte."

gondola.hu/cikkek/75144-Orban_Siofokon__suru_ev_elott_allunk.html

Hm. "az igazság kibontás", avagy bontakozik az igazság?:)

a-kis-herceg 2011.02.09. 23:37:33

az IGAZSÁG. kiszivárgott Siófokról az első hírcsokor a Szövetség tanácsából... a gazdasági szerkezet"átalakítások" ra találtak olyan megoldást, ami 3 az 1 ben azaz egy intézkedéssel megoldanak szinte minden problémát...

-szárnyvonalak (MÁV finanszírozás)
-munkanélküliség, helyben foglakoztatás
-egészséges életmód ergó gyógyszerkassza...

matolcsi vetítésen be is mutatta a teszt üzemmódról készült videót...

welcometoromania.blog.hu/2011/02/08/kozlekedik_a_vonat

Pasztorella 2011.02.09. 23:43:21

@porfelhő:
Te "átaludtad a 2006-os évet "is emlékszel? most meg még mindig alszol? nem veszel észre semmit? kisegitelek ezt is mondta az Orbán V.

"A kormányfő elmondta: egy csőd szélén álló országot vettát. Határozott lépéseket kell tenni az ország és a gazdaság talpraállitása érdekében."
Szijjártó sem maradt le:

Ennek keretében a kabinet döntött az első akciótervről, a bankadó és a válságadók bevezetéséről, valamint intézkedéseket tett a nyugdíjrendszer megmentése érdekében - idézte Orbán Viktor szavait Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy ezen intézkedések nyomán az ország a saját lábára állt, és sikerült elkerülni "a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által diktált megszorítások" bevezetését."

Jaj! "csak" nem fázik meg a miniszterelnök úr?! ott Siófokon, a viz mellett biztosan hidegebb van?!:))))) hogy fogja elmondani a nagy beszédet a jövő héten, hogy jelenti be a megszoritásokat. pedig az csak a szocik szótárában volt ismret eddig. hm.

porfelhő 2011.02.09. 23:53:08

@Pasztorella:
"De buta vagy". elirtad. "vett át".

Ugyan, ugyan, sokkal többet tudok és látok mint azt bárki gondolná. ........ hm. nem számit már, sok minden.....

porfelhő 2011.02.09. 23:56:12

@armanda*: @Pasztorella:

A nemzeti együttmüködés jegyében.

Jóccakát!!!

hoplita 2011.02.10. 07:32:55

@ulrike:
Olvasd el az "életművét" az emeno fórumán.....
3 év alatt összekopácsolt vagy 20 ezer háeszt....gurulni fogsz a röhögéstől a nagy többségükön.:)
Grafomán a csaj.....meg szerintem egy részét Turpi, a macskája írja...na, azok az értelmesebbek.:))

taktam 2011.02.10. 11:42:12

To 323. Az igazság kibontása
2011-02-07. 14:42.
Lehet, hogy én vagyok balek, én úgy tudtam, hogy OV 15 h után kezdte meg beszédét. De, nyílván a KGB-s és Moszad információk befutottak TG-hoz, már 2011-02-07. 14:42 h-re. Napjainkban minden megtörténhet… Talán, felhívhatnám nemzetbiztonságiakat erre az észrevételemre, nem nevezném meg a meggyanúsított titkosszolgálatokat; legfeljebb azt feltételezném, hogy véletlenül a szél vitte be a soron következő OV beszédről az információkat TG úr asztalára. Vagy TG-nak az OV-hoz címzett dossziéjában előre előkészítet elemzések vannak talonban…
„…a miniszterelnöki szöveg a tartalmi minimalizmus miatt a szokásosnál is erősebben épített a meggyőzés klasszikus retorikai elemeire, s a kettő kombinációja minden idők egyik legunalmasabb, tulajdonképpen egyetlen gondolat körül körbe-körbeforgó orbáni beszédét eredményezte.” Igen, TG ezt várta és ezt is kapta.(?) Íme, egy elfogulatlan semmitmondó mondat. Talán, utólag elolvashatta volna, ha már akkor nem tudta beszédet szinkronban értelmezni.
„… azért világossá vált” TG számára is „..., hogy a kormányfő megítélése szerint hamarosan veszélyes és súlyos döntések bejelentésére kerülhet sor…” Ez sem volt számára meglepetés, legalábbis akkor, amikor megelőlegezhette az elemzést…
Sőt, még ez sem hozta lázba TG-t: „…világosan, kendőzetlenül és köntörfalazás nélkül kell beszélnünk a jövőről”, valójában azonban ma még csak az előhangolásra, a keretezésre, a lassú kibontásra került sor.” Igen, nagy rutinja van TG-nak…
Majd később írja: „ami nem jött össze Gyurcsánynak, Orbánnak - ma még így látszik - akár sikerülhet is.”
Nagyon unatkozhatott a beszéd alatt az elemző. Pedig már előre látta, hogy „ Orbán Viktor maga is komoly politikai kockázatokkal számol.” Vagy azért leírta, hogy „…az értelmezési küzdelem már gőzerővel zajlik, gondolatmankók repkednek mindenfelé arról, hogy kinek árt, miért jó és mire kellenek ezek a lépések.” De mégis, TG szerint „Orbán Viktor egyik legkevésbé sikeres előadása volt…” Akkor miért akarták megfejteni az elhangzottakat egyesek? Talán a többi elemző az balek volt?... A beszéd/infó végén azért ad egy esélyt még TG OV-nak, talán Ő is elfogulatlanabbnak fog tűnni később: „… lehet, hogy később, a már megtörtént tavaszi események ismeretében újraolvasva sokkal fontosabbnak, egyfajta határkőnek tartjuk majd.”
Egyre pozitívabbá változik elemzés, amikor őszintén leírja: „… a tudatlanság fátyla mögül várjuk a mainál fontosabbnak látszó következő fordulót, a jövő hétfői parlamenti vitát, ahol a kormányfőnek már egy sokkal nehezebb környezetben kell megvédenie egyelőre csak körvonalakban ismert átalakító programját.” Megnyugtatom, hogy meg fogja védeni programját azok előtt, akik mind genetikailag, mind szocializáltságukban képesek lesznek OV megértéséhez. Akik pedig nem, hát nem; azok pedig ne politizáljanak…
Egyébként, szerintem, laikus szerint nem politológusi zsargonban, csak úgy populistán/közérthetően beszélt OV. Akinek füle volt, aki képes volt a hallottak értelmezéséhez is, azok államférfihoz méltó tájékoztatást hallhattak 2011-02-07. 15 h után és nem előtte, a Millenárisról közvetített ország értékelőn…
Tisztelettel és barátsággal köszöntöm TG urat és olvasóimat!
süti beállítások módosítása