Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
09:30

Az előző bejegyzést – elnézést kérek érte – szándékosan félbehagytam. Kíváncsi voltam azon a ponton a véleményekre, a reakciókra, s különösen érdekelt, hogy mit szólnak az olvasók a cikkben elhelyezett Sztálingrád-utaláshoz. Nem kellett csalódnom: valamennyire itt is, de különösen a Mandiner törzsközönsége körében megkaptam a szokásos megbélyegző, karaktergyilkos jelzőket. Ami számomra különösen azért volt szórakoztató, mert a hasonlat egyáltalán nem saját termék: a Fidesz egyik vezető politikusától kölcsönöztem.

(Fotó: Facebook)

Amikor pár héttel ezelőtt egy háttérbeszélgetésen azt mondta a kormánypárt fontos politikusa, hogy a Fidesz számára az alkotmányozással jöhet el Sztálingrád, őszintén szólva hitetlenkedve fogadtam a borús jövendölést. Ha magában tekintünk a folyamatra, nehéz megérteni, hogy miért lenne önveszélyesebb az alaptörvény elfogadása, mint a zsákmányelv tudatos alkalmazása, a magánnyugdíjpénztári pénzek államosítása, az alkotmánybírósági jogkörök csorbítása, az egykulcsos adórendszer bevezetése vagy éppen az a kiadáscsökkentő csomag, amelynek a részletei éppen a napokban kerülhetnek nyilvánosságra. Az alkotmányozás ezekhez képest számomra politikai sikertörténetnek látszott: a politikai eliten kívül szinte semmilyen érdeket nem sért közvetlenül és nyilvánvalóan, ráadásul a végén garantált a látványos siker, az új alaptörvény elfogadása.

Ma azonban már érteni vélem, hogy mire gondolhatott akkor az a kormánypárti politikus. A következő hetekben a magyar parlamentben az ügy fontosságához méltó médiaérdeklődés mellett 263 Fidesz-KDNP-s és 46 jobbikos képviselő megtárgyalja az ország sorsát akár hosszú távra is meghatározó dokumentumot. A törvényhozásban kínosan hosszú órákon keresztül fognak önmagukban, egymással vitázni a kormánypárti politikusok, ellenérveket pedig kizárólag egy olyan párt képviselői fogalmaznak majd meg, amely párt közjogi elképzeléseit - s ebben a másik két ellenzéki frakciónál távolabb áll a Fidesztől - a történeti alkotmányra és a Szent Korona-tanra való támaszkodás jellemzi leginkább. A folyamat végén pedig elfogadásra kerül majd egy olyan alaptörvény, amelyet kizárólag a kormánypárti frakciószövetség politikusai írtak és szavaztak meg – az ellenzék két pártjának távolmaradása miatt a kormányoldalnak még arra sem lesz igazán lehetősége, hogy legalább szépészeti megfontolásokból beemeljen a szövegbe egy-két máshonnan érkező javaslatot.

Ezen a ponton persze el lehetne merengeni azon, hogy vajon a kormányoldal gesztusokat nem ismerő kétharmados erőpolitikája vagy az ellenzék dacos revansvágya vezetett-e inkább oda, hogy az új alkotmányt ilyen méltatlan körülmények között tárgyalja meg a parlament. Ha komolyan vesszük a törvényhozó munkát, a közel másfél millió választó voksával a parlamentbe küldött szocialistáknak és elempéseknek kötelességük lenne érveiket a Ház falai között ismertetniük. Mégis azt kell mondanom, hogy az első hibát a Fidesz követte el, már csak amiatt is, amit amúgy ellenzékben maguk is mindig mondani szoktak: az együttműködésben a legnagyobb felelősség a kormányé, mert érdemi gesztusokat csak ők tehetnek. Tartalmi és taktikai okokból egyaránt rosszul döntött a kormányoldal: bölcsebb és megfontoltabb politikával teremthetett volna olyan körülményeket az alkotmányozáshoz, amelyek között az ellenzék – de legalább az elmúlt nyolc évre hivatkozva nem kiátkozható LMP - egyszerűen nem dezertálhatott volna.

Nem tette meg, talán politikájából következően nem is tehette meg. Így azonban az, ami a kétharmados felhatalmazással rendelkező második Orbán-kormány egyik legszebb, a kormányoldal elkötelezett támogatóinál sokkal szélesebb kör számára is szimbolikusan átélhető sikere lehetett volna, ebben a környezetben villámgyorsan átértelmeződhet, ráadásul önmagába sűrítheti a korábbi események tanulságait, és minden eddiginél látványosabban mutathatja meg a kormány politikájának árnyoldalait. Nem, nem hiszem, hogy a kormánnyal kapcsolatos vélemények megváltoztatásában az alkotmányozás kiemelt jelentőségű lenne – ilyesmire elsősorban azok a lépések alkalmasak, amelyek közvetlenül érintik a választókat. Egy ilyen nagy figyelmet kapó esemény azonban kiváló alkalom arra, hogy akár az elégedettséget, akár az elégedetlenséget megfogalmazza és olykor megindokolja. Miközben tehát a kormánypárti politikusok beleírják saját nevüket az alkotmányba, az elbizonytalanodott, csalódott, kiábrándult választók kapnak egy erős, sokak által értett érvet amúgy már meghozott, de talán még nem is tudatosult döntésükhöz.

Alkotás vagy gátlástalanság? – kérdeztem a már többször emlegetett tavaly júliusi cikkemben. Most úgy tűnik, hogy pontosan az a politikai esemény, amely korábban a leginkább alkalmasnak látszott az alkotás, a teremtő cselekvés bemutatására, demonstrálhatja legvilágosabban a más véleményeket rutinból ignoráló, akarnok egyoldalúságot. Rossz, ha így történik: az országnak biztosan, de szerintem hosszú távon a kormánynak is.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr592740238

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Új alkotmány - a szimbólumokon túl 2011.03.16. 09:57:35

Ténytár A minap napvilágot látott alkotmánytervezettel kapcsolatos viták során az abban foglalt szimbolikus kérdések kerültek a média

Trackback: Az szarszájú utolsó alkotmányozás nélküli nap 2011.03.16. 09:49:44

 Kedvezményes áfakörbe sorolják a fasztarisznya vendéglátós zenélést és újra kötelezővé teszik a közszolgálati alapvizsgát a parlament utolsó, alkotmányozástól mentes ülésnapján. Szigorítják a dohányzási tilalmat is, de még nem tudni, mennyire....

Trackback: Orbán helyretette az csöcspénisz EU-t a szarrábaszott 15-ei napsütésben 2011.03.16. 09:49:20

 Orbán "Rojtos Puncus" Viktor nem tűri, hogy Brüsszelből diktáljanak a picsafüst magyaroknak. Nem tűrtük ezt Bécstől és Moszkvától sem. Egészen más volt idén a seggfej hangulat az állami ünnepségen, mint az utóbbi években. ...

Trackback: Hozzászólás a médiatüntetéshez 2011.03.15. 22:16:20

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!   Ennek a tüntetéssorozatnak komoly jelentősége van. Az utóbbi évtizedek közbeszédét – a valóságshow-kon és a celebvilágon túl, a valóban jelentős társadalmi kérdésekben – a politikai pártok határozták ...

Trackback: Pénzért vettek Orbánnak közönséget 2011.03.15. 18:00:12

Az origo internetes újság szerint mintegy ötszáz fiatalt lefizettek, hogy vegyenek részt az állami ünnepségen....

Trackback: Pénzért vettek Orbánnak közönséget 2011.03.15. 18:00:11

Az origo internetes újság szerint mintegy ötszáz fiatalt lefizettek, hogy vegyenek részt az állami ünnepségen....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

porfelhő 2011.03.15. 09:42:30

Mit csinál a Tisztelt Török Gábor!, hogy már megint új poszt van?
bocsánat.
:)

BISMARCK 2011.03.15. 09:46:34

Az LMP olyan feltételeket szabott amik teljesíthetetlenek.
Az MSZP-vel nem kell tárgyalni.
Az LMP-től alapvetően pofátlanság, hogy amikor az MSZP "demokratikus ellenzékként" nevezi magát és az LMP-t, nem tiltakoznak rögtön, hogy ilyen megkülönböztetés elfogadhatatlan.
Változtatna valamit egy népszavazási gesztus? Sztem nem.
Ameddig az MSZP politikai tényező, ill. az LMP-ről nem lehet tudni, hogy pontosan kik is ők - pl. az karácsonygergely-félék ott vannak - addig nincs helye a gesztusoknak.

2011.03.15. 09:52:52

Gratulálok, Gábor!:))) Egyetértek. És azt kell mondjam, bár tegnap kardoztam aszékelyekkel a szerinte az Európai Parlamentben a pszichiátereket is bevető szoci kommunikáció miatt, hogy ha tényleg a kommunikáció ennyire fontos, akkor miért nem fogja fel ez a kormány és teszi ezt jól?

Azzal, hogy erőből mindent,az akár lehetett volna nyertes háború is. Csak hát ha nincs ellenség, csak ellenségkép, na az a nehéz. És szerintem a fideszen kívül már sok fideszes is látja a ködszurkálást, a délibábos ellenség fantom keresést és azt is, hogy ez hova vezet! Ami meg a szemük előtt van, annak meg nem hisznek.

2011.03.15. 09:56:40

@BISMARCK: mert miért nem? A fidesz sem volt elegánsabb és gesztusokkal terhelt ellenzékben.

BISMARCK 2011.03.15. 09:59:27

@Letícia:

Mármint miért nem kell a szocikkal tárgyalni?
Mert ők nem tárgyalópartnerek semmilyen kérdésben. Leírták magukat.

pug406st 2011.03.15. 10:00:54

@BISMARCK: magyarul az az 1,2 millió választó akit képviselnek szintén nem lényeges?

BISMARCK 2011.03.15. 10:03:23

@pug406st:

Ha valaki ilyen 8 év után rájuk szavazott az vagy családtag - tehát érdekelt volt a mutyiban - vagy elmebeteg.
Egyik csoporttal sem kell foglalkozni.

pug406st 2011.03.15. 10:06:15

@BISMARCK: :) csak gratulálni tudok :)

MajinBoo 2011.03.15. 10:10:28

Az várható volt még a választások előtt is, hogy az MSZP ugyanazt a konstruktívank semmiképp sem nevezhető politikát fogja folytatni, amit a fidesz is "elkövetett" ellenzéki pozícióban. Nem értem, politikai elemzőként, politológusként, hogyan juthatott eszedbe egyáltalán egy pillanatra is, hogy a fidesz 2/3-os alkotmányában építő jelleggel fog részt venni a legnagyobb ellenzéki párt. Minél nagyobb volumenű törvényről tárgyalnak, annál makacsabban fognak ellenkezni az adott törvény elfogadás előtti ceremóniájának részvételében, viszont azt a figyelmet, amit megkövetelne tőlük a nép általi felhatalmazás, inkább a médiára, és az ellehetetlenült helyzetükre fordítják, így próbálnak kicsikarni a népből egy-egy kósza együttérzést, és ezáltal pár plusz százalékot.

2011.03.15. 10:10:31

@BISMARCK: és te ezt honnan tudod? Ápolóid ott vannak?....:)))

@pug406st: :))))))

inreallife 2011.03.15. 10:12:45

@BISMARCK: nagy tévedésben vagy. nem elég gálánsnak lenni, annak is kell látszani. namost a fideszről sok minden elmondható, de gáláns sose volt. és tudod mi a bukta az egészben? az alkotmányt pár jogászon és jogásztanhallgatón kívül senki sem ismeri részletesen, mégis mindenkinek megvan a véleménye róla.

a tavalyi felmérések is azt mutatták, hogy a fidesz szavazói SEM éreznek alkotmányozási kényszert. most akkor a képviseleti rendszernek ezt alapból ignorálnia kellett volna. nem tette, ahogy a manyupnél sem tette. ha kihagyod a választói akaratot a törvények megszavazásánál, akkor komoly szakértői háttértámogatásra lenne szükséged. na a szakértők is azt mondják, hogy felesleges.

a gazdasági agytröszt hülyeséget hülyeség hátán böfög elő magából. a szakértők zokognak. jobboldali szakértők is. ha már 2/3-d megvan, akkor mivel nincs külső kontroll, ezért a legfontosabb az önkontroll lenne. gátlástalan rablóbandában az kevéssé lelhető fel, lsd a mostani kormányt.

BISMARCK 2011.03.15. 10:13:38

@Letícia:

Mondj egy racionális érvet a szocik mellet amennyiben nem vagy érdekelt az üzemi lopásban?

Calwer 2011.03.15. 10:14:20

@BISMARCK: Az MSZP 1.221.523, az LMP pedig 471.305 magyar választót képvisel. Nem kell őket szeretni, de - feltéve, hogy valaki demokrata - ezt tiszteletben kell tartani.

Bár ez a megjegyzés önmagában is árulkodó: "az LMP-ről nem lehet tudni, hogy pontosan kik is ők."
Kik lennének? Azon múlik ez, hogy hogyan viszonyulnak a jobboldal Szent Ügyéhez? Ismétlem: ők 471.305 magyar választópolgár akaratát képviselik. A nép a vonatkoztatási pont és nem a jobboldal Szent Ügy. Egy demokrata ezt érti.

Tikus 2011.03.15. 10:14:42

@BISMARCK: Azért kell a szocikkal (és ha már itt tartunk, még a Jobbikkal is) tárgyalni, mert ők is választókat képviselnek. Ha nem így lenne, a Fidesz sem lenne szalonképes.

BISMARCK 2011.03.15. 10:15:42

@inreallife:

"az alkotmányt pár jogászon és jogásztanhallgatón kívül senki sem ismeri részletesen, mégis mindenkinek megvan a véleménye róla. "

Pont ezért nem kell népszavazás róla (bár egyébként én ezt a megoldást támogatnám)

BISMARCK 2011.03.15. 10:17:16

@Calwer:

Amennyiben egy utód SZDSZ, úgy nem kell velük foglalkozni. Ez még nem derült ki.
Én tartok tőle, hogy előbb-utóbb ugyanazokat az "értékeket" fogják képviselni.

sárkányfő 2011.03.15. 10:17:18

300 ft-ról népszavazunk, a nemzet alkotmányáról meg nem? :)

ez annyira, de annyira _fideszes_ :)

BISMARCK 2011.03.15. 10:19:10

@Tikus:

De mint már írtam kiket?
A szoci szavazók azokat akik a mutyikban voltak érdekeltek.
Az LMP-ről meg még nem lehet tudni. De pl. ha azt a minimális fotelliberális értelmiségit, akkor kb. annyiban kell velük foglalkozni. Ez nagyjából annyi, hogy a frakcióvezető szót kér, elmondja az álláspontját és jónapot.

pug406st 2011.03.15. 10:19:18

@MajinBoo: abban tévednek - remélem - a szocik óriásit, hogy a fidesz taktikája bejön újra. ehhez persze az is kell, h a választók végre valahára elkezdjenek gondolkodni. én biztos kompromisszumokat keresnék és kötnék. persze nem én vagyok ott. amíg ez a politikai garnitúra lesz ebből sose lesz semmi. sajnos... de egy dologban biztos vagyok: amennyiben az mszp nem újul meg és a mostani taktikát követi sose lesz belőle semmi, mintahogy a többi pártból sem és ez a lehető legrosszabb ami bekövetkezhet és nem azért mert viktor király lesz vagy bármi egyéb hanem egy ellensúly nélküli "demokrácia" majdnem ugyanolyan rossz, mint egy diktatúra. ha nem rosszabb....

aszekelyek 2011.03.15. 10:19:41

@Letícia: Letikém , minden párt alkalmazza, nem csak a szocik. Kardozzunk. Itt vagyok. A kormánypártnak meg kell tartania a saját szavazóit. elsősorban. Nem állhat le mutyizni az ordenárén hazudozó szocikkal.Ennél jobban, nem. Nem őket kellett pld. megkérdezniük, akarják-e hogy visszakerüljenek a befizetéseik az államkasszába, az idősek javára és nem a pénzemberek hasznára. A szociknak annyi a joguk ebben momentán, hogy kifejezhetik nem tetszésüket. A pénz tulajdonosai rendelkeztek. Pont. Ez nem erőből volt megoldva , hanem ésszel.Korrekten. Érdekeket sértett, mi az, hogy, nagyon is!.A médiatörvényt is olyan megfoghatatlanul támadták már előre, ahogy állítják, hogy megfofhatatlan meg kétséges, meg bla, bla. Az is sérti az érdekeiket. Mivel nem ők kormányoznak, nem áll módjukban fenntartani az ORTT-ben a baloldali és liberális túlsúlyt, amit nagyon sok éven át sikerrel csináltak. MAndátum ugrott. Hiába mondták a választáson a hatalom gyakorló népek, hogy abcúg szadisták és mdf, nem távoztak ők a médiát felügyelő bizottságból önként. Kapaszkodtak a befolyásolási lehetőségükhöz. Ez meg erről szól , Letikém. Pont nulla erkölcsi alap van a médiatanács létének kritizálására. A kedves Fehér Mártát láttam ma reggel, atv-ben. Azt mondta, a médiatörvény egyes helyeken még kedvezőbb is a tévék számára, mint az előző. Az írott sajtónál nem. A tulajdonosi összefonódásokat nem, hogy nem tagadta de egyenesen taglalta, milyen változások vannak annak a szabályozásában is. Ezt BAnó is mondta. A Hölgy külhoni újságíró. Ő készítette az interjút egy kollégájával a mai miniszterelnökkel A lapja számára. A piacok véleményét igyekeznek megjeleníteni és az pozitív volt.

aszekelyek 2011.03.15. 10:21:22

@BISMARCK: Ezt megállapítottuk, sztem Gábor is jóváhagyta, ha jól emlékszem egy korábbi posztban. Bizony ne legyen ő farok, mint az szdsz, amely csóválja a kutyát. Abból már elég volt. Sok is.

Tikus 2011.03.15. 10:21:22

A Fidesz legnagyobb bűnének azt tartom (kövessenek el akár mekkora hülyeséget), hogy hosszú évekre-évtizedekre elveszi bármelyik utánuk következő (mert lesz olyan, bármennyire is hihetetlen számukra a mostani erőviszonyok láttán) kormányerő lehetőségét a hiteles kormányzásra. Gondolatkísérlet: X év múlva bukik a Fidesz, jön a következő kormány, és a feldúlt-lerabolt gazdaság rendbetételéhez kell látnia. Ki fog akkor még hinni magyar kormánynak?

LPista 2011.03.15. 10:25:14

De jó lennen, ha - Török Gábor is - arról vitatkoznánk, hogy tételesen Mi VAN az Alkotmány tervezetben, mi van, ami jó, elfogadható, mi van, ami elfogadhatatlan, illetve MI NINCS benne, aminek ott kellene lennie.... De azt hiszem, ez lehetetlen kívánság. Főleg azért, mert meggyőződésem szerint az itt megszólalók döntő többsége NEM OLVASTA el, még a preambulumot sem...

pug406st 2011.03.15. 10:30:11

@aszekelyek:

Olyan vagy mint egy jó igásló de Rád még szemellenzőt sem kell rakni....

Szimba 2011.03.15. 10:31:03

Hurrá politikai elemző vagyok.:-)))

Ugyanez volt a véleményem, és részletekben ugyan, de hasonlókat vetettem a Fidesz szemére. És az LMP sem jeleskedett eddig alkotmány (és más ) ügyekben.

aszekelyek 2011.03.15. 10:31:56

Kedves Gábor! Kár, hogy nem részletezted, hogyan is lehett volna jobban csinálnia a kormánynak. Nem tudok a részletekkel sem egyetérteni, sem vitatni így. Csak azt tudom kifejezni, szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy elvtelen alku nélkül bármit is elérhettek volna velük. Az alapján, ahogy minden lényeges kérdéshez viszonyultak, bizony nem látok reális esélyt arra, valamely elfogadható gesztus hatására hajlandóak lettek volna az együttműködésre. HA mondjuk azt mondják, írjátok csak meg ti azt az alkotmányt, mi majd látatlanban megszavazzuk. Akkor tudom elképzelni , hogy nem dezertáltak volna. Ezt azért is gondolom, mert nem mutiba készült a szoci terv, és nem mondjuk meg, hogy nekünk mi a koncepciónk. Amellett, hogy infantilis viselkedés , még elveszi a lehetőségét is a kormánytól annak, hogy beemeljen szépészeti okból valamit tőlük a koncepcióba. Hogy is ne! Akkor már nem tudnák azt mondani, hogy ez egy párt alkotmánya. Nekik pedig nincs más mondanivalójuk erről, csak ez és a bojkott.Abban alkotmányozásban, amit nem ők diktálnak, nem vesznek részt. Ezért pedig , mint mindenért, a FIDESZT okolják. Baromi unalmas ez már kedves szoci polit elit. Obstrukció a koncepció. Ti választottátok. Szili Katalin részt vesz a kidolgozásban. Tehát az nem áll meg, hogy egyetlen baloldali politikus sem hajlandó. :) a pártelnök gyerek ki is zárná érte. HA tehetné. Így elrontani a baloldali obstrukciót! :D

2011.03.15. 10:33:01

@BISMARCK: nem, nem vagyok érdekelt az üzemi lopásban. De ha lennék, majd elmondom? Agyad helyén mi van? Szivacs?

:)

aszekelyek 2011.03.15. 10:33:14

@BISMARCK: Plusz nem is hajlandóak egyáltalán tárgyalni.

jaegtoer 2011.03.15. 10:33:22

Lesz folytatásban 3. rész is?

Calwer 2011.03.15. 10:33:38

@BISMARCK: De elnézést, ha netán majd félmillió választó olyan értékeket akar képviseltetve látni általuk, mint amiket az SZDSZ képviselt, akkor miért ne kellene velük - persze csak a mögöttük álló választók számával arányosan - foglalkozni? Vagy lehet olyat mondani, hogy bizonyos emberek politikai véleménye egyáltalán nem számít, ha épp olyan értékeken alapszik, amelyek számunkra valamiért elfogadhatatlanok? És mi van akkor, ha ad abszurdum többséget szerezne egy ilyen értékeket képviselő párt? Akkor a választások eredményével sem kellene foglalkozni?

Faculty 2011.03.15. 10:34:20

semmi baj Gábor, nem hagyta ám félre a bejegyzését, csak úgy tűnt, mintha félbe hagyni látszott volna. vagy legalábbis mintha elindult volna ebbe az irányba, de felelős olvasóként, természetesen ilyen elhamarkodottan ezt nem volna a lehető legszerencsésebb megfontolás kijelenteni. utólag ugyanis az utókor számára tűnhet úgy, vagy egyes nagyobb csoportok esetleg vélhetik úgy, vagy netán vésődhet úgy az emlékezetükbe, mintha egybe írta volna a két bejegyzést, vagy egybe írni látszott volna tűnni. de csak ha ő, is, meg Ön is, meg a fidesz is, meg az mszp is, na meg a jobbik, és az lmp is így gondolja.

aszekelyek 2011.03.15. 10:34:42

@pug406st: Lényeges. Annyira, mint a háborgó kétmillió és x százezer FIDESZ szavazó ellenzékben a 8 év alatt.

pug406st 2011.03.15. 10:35:20

@aszekelyek: jéééé a fidesz ugyanezt csinálta az elmúlt 8 évben..... mindenre volt ellenvéleményük és hogy hogy lehetne jobban csinálni de soha nem mutatták meg... egyik kutya másik eb...

Szimba 2011.03.15. 10:35:39

TG mazochista kicsit.
Nem kell még provokálni is a kritikusokat!:-)

Itt mindenki radikális (majdnem mindenki), így könnyen lehet kapni hideget-meleget a nyakába egy visszafogottabb elemzőnek.

No, gyönyörű idő van, megyek a kertbe.

aszekelyek 2011.03.15. 10:36:24

@BISMARCK: Valamilyen módon érdekeltté tett , az még egy csoport. Ők a törvényes de nem etikus vallás hívői.

Tikus 2011.03.15. 10:38:13

@LPista: Ez a kedvencem... Nem kell ezekkel foglalkozni, mert az egész alkotmányozás úgy ahogy van, felesleges. Van egy jól működő aktuális alkotmány, két baja van csupán. Az egyik az, hogy benne hagyták az ideiglenességi kitételt (már beletenni is felesleges volt), és megmaradt az eredeti száma. Mind a kettőt rendkívül egyszeri lenne orvosolni, sokkal kisebb belenyúlás lenne, mint amit a Fidesz az elmúlt hónapokban művelt vele.

BISMARCK 2011.03.15. 10:40:17

@Calwer:

Természetesen kell azt a félmilliót is képviselni. Ennek megvan a maga parlamenti formája.

nyünyüge 2011.03.15. 10:40:29

@aszekelyek:

kétmillió és x százezer FIDESZ szavazó ellenzékben a 8 év alatt.

8 évig folyamatosan stagnált a Fidesz támogatottsága, minden elqúrás ellenére ?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.15. 10:41:38

Ezek lennének a teljesíthetetlen feltételek?
"Az első, hogy a kormánytöbbség változtasson a menetrenden úgy, hogy nyár közepéig készüljön el az új alkotmány koncepciója és év végéig az új alkotmány.

A második, hogy az új alaptörvény hatályba lépéséhez vagy – a népszavazási kampányok feltételeinek rendezése mellett – 2012-ben megerősítő népszavazásra, vagy a következő parlament jóváhagyó szavazatára legyen szükség.

A harmadik feltétel, hogy állítsák helyre az Alkotmánybíróság tavaly novemberben korlátozott jogkörét, és az új alkotmányban négyötödös többséghez kössék az alkotmányvédelem legfőbb szabályainak megváltoztatását."

???????

Hát szerintem a két párt közül a fidesz a kevésbé komromisszumra kész.

jaegtoer 2011.03.15. 10:42:45

kedves Kesergők!

Az ellenzéknek volt, van lehetősége részt venni az alaptörvény előkészítésében, végleges szövegezés kialakításában. Nem éltek vele. Nem tartották fontosnak a rájuk szavazó több, mint egymillió választó képviseletét, a kényelmesebb semmittevést, és piározást választották, hát lelkük rajta.
Ezek után azért érdekes fikció, hogy a kormánypártokon kérik egyesek számon, hogy az ellenzék miért nem képviseli az mszp-re, és az lmp-re szavazókat.

...hát passz.

Ez persze nem jelenti azt, hogy az "önerős" alkotmány-tervezet hibátlan lenne.
Végül diszkréten megkérdezném, a tűz-és a víz hogyan is egyezhetne meg?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.15. 10:44:04

Amúgy a legviccesebb, mikor a fidesz azt tolta, hogy készen állnaka kormányzásra, van tervük stb... Nos 8 év hosszú idő, kidolgozhatak volna ezt azt, de nekem olybá tűnik, mintha csak tavaly áprilistól dolgoznának. Ennek a kormánynak kellett volna ideiglenesen odaadni az országot pár éve? Bár lehet akkorát buktak volna akkor 2010ben, öröm lett volna nézni.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.15. 10:45:50

@jaegtoer: Tudod jaegtor, ha van egy szelet kenyér ínycsiklandó finomságokkal, de majonéz helyett szarpötty van rajta, akkor én nem ennék belőle. Így azért érthető a távolmaradás, főleg, ha kértem, hogy esetleg legyen szarpötty nélküli kenyér is, de a séf csak erősködik, hogy de ez jó. Te mit (t)ennél?

jaegtoer 2011.03.15. 10:45:57

@pug406st:

azért néhány száz módosítást, javaslatot benyújtottak...

aszekelyek 2011.03.15. 10:46:02

@MajinBoo: Ezt már leírta a Copy Paste c. posztban. A reményt mindaddig éltettük, míg el nem vették azt is, hogy képesek lesznek kibújni a bőrükből és az ország érdekében valami értékelhetőt felmutatni. Most sem sikerült. Szánalom kicsikarása az nem értékelhető . Amikor a FIDESZ a népet szólította, hogy legyen konstruktív vagy obstruáljon, a szoci kormány erőből kormányzásához, a nép egyértelműen és háromszor szavazta őket le a sárga földig. A támogatottságuk nem bírt lényegesen elmozdulni a 2oo6 őszi szintjéről, sőt. A FIDESZ módot adott arra, kifejezzék a szavazók, hogy azt a csalást és hazudozást, letagadást, majd ránk erőszakolást minősíthesse a nép , minden módon és ellen is állhasson, ne csak otthon morgás keretében. Kormányon a szocik és szdsz és mdf az erőből kormányzást elfogadhatónak találták, csak ellenzékben fintorognak és dezertálnak. Ez a képmutatás és álszentség az ő viselkedésükben. Ők megvédték a békés csendes többséget. Mondták a kilőtt szemekre azonosító nélkül. Hát így.

2011.03.15. 10:46:08

@aszekelyek: na de ha már a fdesz berkeken pedzegetik, hogy állj és blokád alá kerülnek, akkor talán elhiszed, hogy nem Gönz Kinga vuduzott az Európai Parlamentben??? Vagy a fidesz tele van árulóval? Készüljünk a Rajk perre, vagy mi van?

aszekelyek 2011.03.15. 10:46:45

@porfelhő: betartja, amit tegnap este ígért.

teevee 2011.03.15. 10:47:42

@aszekelyek: Igen, hogyne, persze, persze.

Áruld már el, ha ennyire tuti a kormánytöbbség, ennyire tuti az alkotmánytervezet, ennyire kuka minden más párt (szavazóikkal együtt), akkor miért retteg a Fidesz az alkotmány népszavazáson való elfogadásától? (Jahogy, csak addig tuti, amíg mi döntünk róla?)

Themisz 2011.03.15. 10:48:41

@aszekelyek:

"Ők megvédték a békés csendes többséget. Mondták a kilőtt szemekre azonosító nélkül. Hát így. "

Ez hogy is volt akkor?

Éles lőszerrel töltött fegyvert kellett volna a 2006-ban az MTV székházat ostromló tömeg ellen használni. Ezt az álláspontot képviselte Nyitray András korábbi fideszes országgyűlési képviselő, aki jelenleg a Bács-Kiskun megyei közgyűlés alelnöke.

www.delmagyar.hu/kecskemet_hirek/nyitray_eles_loszert_kellett_volna_hasznalni_az_mtv_ostromnal/2205740/

BISMARCK 2011.03.15. 10:48:44

@tildy:):

"nyár közepéig készüljön el az új alkotmány koncepciója és év végéig az új alkotmány."

Minek addig elhúzni? 20 éve minden ciklusban napirenden volt az új alkotmány. Mire nem volt elég ennyi idő?

"népszavazási kampányok feltételeinek rendezése mellett – 2012-ben megerősítő népszavazásra, vagy a következő parlament jóváhagyó szavazatára legyen szükség."

Én is népszavazási párti lennék. De! Minden bugajakab két fröccs mellett vitassa meg? Amikor el sem tudják olvasni?
A következő parlamenti jóváhagyó szavazás nonszensz, így soha nem lenne alkotmány.

"harmadik feltétel, hogy állítsák helyre az Alkotmánybíróság tavaly novemberben korlátozott jogkörét, és az új alkotmányban négyötödös többséghez kössék az alkotmányvédelem legfőbb szabályainak megváltoztatásá"

Így is a legerősebb alkotmánybíróság van nálunk (by Sólyom)
Négyötöd? Miért nem öthatod?

pug406st 2011.03.15. 10:48:58

@jaegtoer: alapvetően itt a gond, hogy a tűz és víz párhuzam megáll. pedig nyugodtan meg lehet nézni, hogy a választók abszolút nem így viselkednek egymással... legalábbis a többség nem. ezzel a gondolkodásmóddal kéne szakítani mert amíg így lesz annak mi választók isszuk meg a levét...

blueskycoffee 2011.03.15. 10:49:17

@BISMARCK: Kétdimenzióban milyen egyszerű is az élet, minden olyan fekete meg fehér, szép, homogén, narancsos pasztellháttér előtt. A "ki nem velünk az ellenünk" megnyugtató akolmelegének rendje ( - csak az egyre inkább szivárgó bűz ne lenne :)

keljfeljancsi 2011.03.15. 10:50:11

@aszekelyek:
Gondolkozzál!!! Az alkotmányról beszélsz nem egy himi-humi törvényről, mondjuk, hogy szoptathassanak-e kismamák közterületen.
Minden országgyűlésben résztvevő pártnak, és képviselőnek érezni kellene a felelősséget minden szempontból, ha már elkezdték. Úgy vagyok vele, hogy sokmindent lehet a politikában, és sokmindent meg is tettek már. Az alkotmány megalkotását nem lenne szabad felhasználni pártpolitikai vagy hatalmi eszközként. Ebben a folyamatban legalább nem úgy kellene viselkedni, mint ahogy az jellemző volt az elmúlt években a politikai szereplőkre. Ugyanakkor elismerem, hogy nem megy nekik másképp. Egyik oldalnak sem. És tesem tudsz másképp gondolkodni.

masni55 2011.03.15. 10:51:07

Kb. félévente le fogom írni, mint eddig: ideje nem pártokban gondolkodni. :D

nemecsek ernő áruló 2011.03.15. 10:51:51

@BISMARCK: Miért is nem lehet az LMP feltételeit teljesíteni?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.15. 10:52:34

@aszekelyek: bírom, hogy ezt írod a manyup ügyről: korrekten lett megoldva.
Btw, ismered a szavak jelentését?
Abban amúgy igazad van, azzal a nagy rakás genetikai hulladékkal, ami a szoci pártban csoportosul, elképzelhetetlen bárminek is a haza üdvére való értelmes kitárgyalása. Csak ez nem indokolja a jobbos genetikai hulladékok viselkedését.

cambridge.on 2011.03.15. 10:52:34

Kár lett volna besűríteni egyetlen posztba.
A kormányon lévőknek el kellene gondolkodni, ha egy független de a Fidesz politikáját felettébb jóindulattal magyarázó, elemző politológus, blogjában 3 egymást követő poszt is az aggodalom hangján szól a hatalmon levők útválasztásáról.

Meglepő kijelentés: "a politikai eliten kívül szinte semmilyen érdeket nem sért közvetlenül és nyilvánvalóan,"
Túl azon a sugallaton: a politika úri huncutság, kijelenti az alkotmány bármilyen változtatása nem érinti az egyéneket.Épp ellenkezőleg, az alkotmány minden állampolgárt érint. Ellentétben a média törvénnyel.
Még akkor is így van, ha milliók nem ismerik az alkotmány pontos szövegét.
Elég megemlíteni az állami gondoskodásról, a nyugdíjasok ellátásáról szóló fejezetet.

A fideszes politikának a kőbe vésésén miért kellene munkálkodnia az ellenzéknek.
Kívánatos lenne a Fidesz részéről, a média törvény nemzetközi fogadtatása után, felmutatni az alkotmány többpárti konszenzus alapján fogalmazódott meg.
A konszenzus az a kijelentés, amit egyedül egyik fél sem fogalmazott volna meg ebben a formában.
Elképzelhető, hogy a Fidesz olyan szöveget elfogad, ami nem egyezik 1000%-ban az elképzeléseivel?
Nem életszerű.
Az arrogancia találóbb kifejezés, a kormány viselkedésének.
Az Eu-ban nagyobb visszhangja lesz az egypárti alkotmánynak, ami rövidtávon kárt okoz és hosszútávon fejti ki hatását.

Továbbra sem értem, miért nem merik büszkén vállalni a nevük mellett a pártállásukat az igennel szavazó képviselők?
SZÉGYELLIK?

BISMARCK 2011.03.15. 10:53:04

@blueskycoffee:

Ezek szerint neked az kék hátterű zavaros-mutyizós az életformád.
Nyilván otthon is szemétkupacban ülsz, takarítani sem szoktál.

jaegtoer 2011.03.15. 10:53:05

@tildy:):

kérdés, ki mit értelmez _pöttynek? Az alapprobléma nem a kaka, hanem a tűz és víz kombinációjából mi jön ki

BISMARCK 2011.03.15. 10:54:09

@Gerzsonka:

Leírtam, keresd ki és olvasd el.

Themisz 2011.03.15. 10:55:11

@BISMARCK:

"nyár közepéig készüljön el az új alkotmány koncepciója és év végéig az új alkotmány."

Minek addig elhúzni? 20 éve minden ciklusban napirenden volt az új alkotmány. Mire nem volt elég ennyi idő?"

Kedves BISMARCK!
Ajánlom figyelmedbe:
2010.május 19.:
"Orbán Viktor tervei szerint 2012 közepén vagy végén lesz új alkotmány, addig a kormány, a parlament a rend és a gazdaság megerősítésén dolgozik. "

index.hu/belfold/2010/05/19/orban_2012-ben_lesz_uj_alkotmany/

Akkor most csak Gyurcsányon lehet számon kérni az ígéreteket, Orbánon nem? Hogy is van ez a kettős mérce?

aszekelyek 2011.03.15. 10:55:37

@Letícia: Akinek még van józan esze, az nem szavazott harmadszor is rájuk. Inkább otthon maradt. Mondd, milyen FIDESZ berkekben pedzegetik? Melyik suttogóban vagy baloldali portálon terjesztik ezt? El nem tudom képzelni, hogy van olyan FIDESZES, aki ne tudná elképzelni az alkotmányozást a szocik nélkül, ha hajthatatlanok. Meg fogják vitatni a parlamentben, mindenki elmondhatja közülük mit tart jónak belőle és mit nem, ahogy az demokráciákban szokás és aztán szavaznak róla. Nem áruló kedvesem. A képviselő nem vonható felelősségre a lelkiismereti szavazása miatt. HA nem lesz meg a többség, akkor ezt a jogot garantálja neki a jelen alkotmány. Lehet belőle független, ha akar. HA nagyon összerúgják a port valamin.Gondolkozzunk inkább a FIDESZ szokásai szerint. Nyírni egyelőre a szocik nyírják egymást. Ahogy anno az elődpárt is . Mesterházy köp arra, hogy Szilinek minden joga megvan a lelkiismereti szavazáshoz és részvételhez. Őt ezért még bírálni sem lehetne nagyon. Tehát Mesterházy köp a jelen alkotmányra.

pug406st 2011.03.15. 10:57:34

@jaegtoer: szerintem semelyikünk nem olvasta mit tartalmaztak a módosítók de ha jól emlékszem amikor megszorításokról kellett szavazni annak nm alternatívája az osztogatás... de tény h a zsigeri gyűlölet és elutasítás mind2 oldalnak nagy erőssége amit mi választók szívunk meg mindig...

BISMARCK 2011.03.15. 10:59:00

@Themisz:

Érdekes egy felfogás ez.
Te ha megrendelsz egy asztalt az asztalostól és ő előbb hozza mint a megbeszélt határidő, akkor számon kéred rajta?

Themisz 2011.03.15. 10:59:35

@BISMARCK: Ha a kaja elkészítéséhez 1,5 óra kell, ehelyett ő 45 perc alatt, félig nyersen hozza ki akkor igen.

Themisz 2011.03.15. 11:00:38

Bocs, éttermi példát mondtam, az jobban üt.

sárkányfő 2011.03.15. 11:01:04

Na akkor - kb. utoljára- még egyszer veszem a fáradtságot felhívni pár csekélységre a figyelmet, mielőtt elfogadják az alkotmányozó urak ezt a hülyeséget.

1. Történelem hamisítások a tervezetben:
- "Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát"
- "mai szabadságunk a világkommunizmust halálra sebző 1956-os forradalmunkból és szabadságharcunkból sarjadt ki."

Ráadásul mindkét állítás duplán is történelem-hamisítás, olcsó buta kis hazugságok, aki ismeri a történelmet annak ez evidens.

2. Jelen-hamisítás: "Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét."
Egyébként isten említése is gáz egy szekurális állam alkotmányában, és megosztás, mivel több millió ember nem hisz istenben.

3. Homfóbia, diszkrimináció, és egyben nemzeti megosztás az alkotmányban: "Magyarország védi a házasság intézményét, mint a férfi és nő között..."

4. Abortusz-tilalom: "a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg"

5. Fideszes hazugság és újabb jogállamtiprás az alkotmányban, hogy átmenetinek hazudták az AB hatáskör-korlátozását, most kiderül, véglegesítik. Ez is ráfér az arcukra....

6. A sok büszkeség, meg az alkotmány végén az azt megszavazó képviselők felsorolása: kevélység. Ami a 7 főbün egyike. A katolikus egyház szerint... epic :)

7. A választójog egyenlőségének megszüntetése a gyermektelen állampolgárok rovására. (A megfogalmazás a rossz lelkiismeretről nem is lehetne árulkodóbb: "Nem tekinthető az egyenlő választójog sérelmének..." majd jön a nyílt, durva megsértés.)

Lenne még bőven, pl. az alkotmány felhasználása kicsinyes pártpolitikai célokra, kokrétan a fideszes káderek bebetonozása, sőt, túlhatalma esetetlegesen nem fideszes ciklusokban. De már unom, a többi hülyeséget írják meg mások.

Árad az egészből a kisebbségi komplexusokat kompenzálni vágyó giccses népnemzeti romantika, nem is tudom erre talán a szánalmas szó a legkifejezőbb.
Hogy az egészre egy hónapot szánnak az is az erőpolitika bizonyítéka, egy szakdolira többet szoktak szánni. Hogy nem akarják (nem merik) népszavazásra bocsátani, szintén az erőpolitka tanújele.
A legszomorúbb tán, hogy az alkotmányt, ami elvileg az egész nemzeté (volt), ezt is lerántják a kicsinyes pártpolitizálás mocskába. Persze akik egy Schmitt Pált megszavaztak államfőnek, azoktól mit várunk. Ez egy fideszes pártalkotmány lesz, a vak is látja.

nemecsek ernő áruló 2011.03.15. 11:01:08

@BISMARCK: Nem írtad le, bocs. A "fotelliberális" szó nem érv.

Miért is teljesíthetetlen, hogy visszaállítsák teljes egészében az AB jogkörét?
Miért is teljesíthetetlen, hogy kitolják az év végéig az alkotmányozást, és ezáltal egy esélyt kapjanak a nagyobb társadalmi támogatottság elnyerésére?
Miért is lenne baj, ha az alkotmányt egy népszavazás, vagy (szerintem ez utóbbi jobb lenne) a következő parlament hagyná jóvá?

Themisz 2011.03.15. 11:02:03

@BISMARCK: És kikerülted a kérdést: Miben különb Orbán hazugsága Gyurcsányénál?

jaegtoer 2011.03.15. 11:02:03

@pug406st: Ez így van. Mindazonáltal @cambridge.on: nyerte a 10 pontot ezzel a megjegyzésével:

"__A kormányon lévőknek el kellene gondolkodni, ha egy független de a Fidesz politikáját felettébb jóindulattal magyarázó, elemző politológus, blogjában 3 egymást követő poszt is az aggodalom hangján szól a hatalmon levők útválasztásáról.__"

De az is érdekes lehet, ha azzal az alaptétellel vizsgálunk mindent, hogy 20 év versus húsz-szorosan ellopott jövő.

Éppen ezért... itt abbahagyom.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.15. 11:03:03

@BISMARCK: valami fontossági sorrendet vélek felfedezni az OV idézetben, ami nagyon normális - akkori - gondolkodásra utal... vagyis előbb a rend és a gazdaság megerősítése, aztán alkotmány... az előbbiek már megtörténtek?... mert akkor tényleg lehet sietni...

Malachi 2011.03.15. 11:04:33

"Visszanyerjük ilyen összefogáskor (mint amilyen a tavalyi választás volt) a tartásunkat. Kiálltunk az országért, amikor elbúcsúztunk a valutaalaptól, amikor árvízzel, vörösiszappal kellett küzdeni, amikor a tőzsdecápák kezéből a nyugdíjrendszert visszavettük, amikor az EU-ban alantas és hazug támadások érték hazánkat, amit itthonról szerveztek. Taps."

taps.

Themisz 2011.03.15. 11:04:48

@sárkányfő: "Lenne még bőven, pl. az alkotmány felhasználása kicsinyes pártpolitikai célokra, "

Ez nagyon igaz, pl addig, amíg az LMP-t visszacsábíthatónak vélték még biodiverzitásról is szónokolt Orbán a parlamentben, aztán amint kiderült, hogy az LMP nem megy vissza, még a zöld ombudsman tisztségét is megszüntették, kicsinyes bosszúból (Ennek a tisztségnek a létrehozását még a Védegylettel harcolta ki Jávor és Schiffer).
EZ a Fidesz.

BISMARCK 2011.03.15. 11:05:56

@Gerzsonka:

Még mindig nem jót olvastál el, olvass tovább.

@Themisz:

20 év volt az előkészítésre. Az LMP politikusai mit csináltak ezalatt? Mert ugye ott szép számmal akadnak jogászok is. Nincs véleményük? Ennyi idő alatt nem alakult ki?

@Hepci:

Ennyi erővel sem 89ben, sem később nem lehetett vna alkotmányozni.

2011.03.15. 11:06:20

@aszekelyek: figyelj, te most elolvastad ezt a posztot????? Most komolyan kérdem!!! Nem Mesterházy Jackónak jutott eszébe Sztalingrád!

Áh, feladom! Örülök, hogy amit Gábor írt, értelmes, és értem, a többi meg - tisztelet a kivételnek természetesen - nem érdekel. Nagyon nagy csalódása lesz annak, aki nem érti, mi is van itt tulképpen. Én elviselem, mer nincs más választásom, de örülök, hogy vannak olyanok, akik úgy gondolják és látják, mint én, és még szépen meg is fogalmazzák.

Szép további napot! Éljenek a Kristófok!

jjulie 2011.03.15. 11:07:19

ez az orbánországi alkotmányni kell kényszerképzet és eredmény azért sztálingrád, mert az orbánra nem szavazó kétharmad amely mellesleg lassan de biztosan nővekvő tömeg, biztos lehet abban, hogy az az éktelen mennyiségű faszság ami elhagyta az orbán száját az elmúlt 10 évben, az nem pusztán eszköz a hatalomra jutáshoz, hanem szívből el is hitte az az ember ami elhagyta a száját

hát politikus az ilyen?

blueskycoffee 2011.03.15. 11:07:23

@BISMARCK: huszáros konklúzió, tartok tőle alulmúlhatatlan

nemecsek ernő áruló 2011.03.15. 11:07:57

@BISMARCK: Nem találom, segítenél? Gyanítom, nem írtad le, csak terelsz jó fidesz-droid módra. De érdekel a véleményed (már ha van olyan neked, eddig úgy tűnik, nincs)

Miért is teljesíthetetlen, hogy visszaállítsák teljes egészében az AB jogkörét?
Miért is teljesíthetetlen, hogy kitolják az év végéig az alkotmányozást, és ezáltal egy esélyt kapjanak a nagyobb társadalmi támogatottság elnyerésére?
Miért is lenne baj, ha az alkotmányt egy népszavazás, vagy (szerintem ez utóbbi jobb lenne) a következő parlament hagyná jóvá?

BISMARCK 2011.03.15. 11:09:07

@Gerzsonka:

Ezt írtam már egyszer:

"nyár közepéig készüljön el az új alkotmány koncepciója és év végéig az új alkotmány."

Minek addig elhúzni? 20 éve minden ciklusban napirenden volt az új alkotmány. Mire nem volt elég ennyi idő?

"népszavazási kampányok feltételeinek rendezése mellett – 2012-ben megerősítő népszavazásra, vagy a következő parlament jóváhagyó szavazatára legyen szükség."

Én is népszavazási párti lennék. De! Minden bugajakab két fröccs mellett vitassa meg? Amikor el sem tudják olvasni?
A következő parlamenti jóváhagyó szavazás nonszensz, így soha nem lenne alkotmány.

"harmadik feltétel, hogy állítsák helyre az Alkotmánybíróság tavaly novemberben korlátozott jogkörét, és az új alkotmányban négyötödös többséghez kössék az alkotmányvédelem legfőbb szabályainak megváltoztatásá"

Így is a legerősebb alkotmánybíróság van nálunk (by Sólyom)
Négyötöd? Miért nem öthatod?

BISMARCK 2011.03.15. 11:10:10

@blueskycoffee:

Elnézést, csak hasonló színvonalon válaszoltam.
Ha majd vmi érdemit írsz, akkor annak megfelelően fogok válaszolni.

Themisz 2011.03.15. 11:10:19

@BISMARCK: Harmadszorra kérdezem, nem válszolsz: Miért hazudott Orbán? Miért elfogadható az neked? Továbbra sem válaszolsz.

Az LMP volt az egyetlen párt, ami már a kampányban kijelentette,, hogy nem kell új alkotmány, csak pár változtatás a régin. Minek kellett volna külön alkotmánytervet készíteniük? Orbán amúgy nekik is azt mondta, hogy 2012-ig van idő, ha már alkotmányozni kell, akkor ők így készültek. Hát ki ne hinne a miniszterelnöknek, ha ő a szavát adja valamire? Ja, hogy ő is hazudik?

bariga 2011.03.15. 11:10:59

A demagógia örök, a taps a régi.

BISMARCK 2011.03.15. 11:11:20

@Themisz:

Megint csak azt tudom ,mondani, hogy előrébb hoztak egy feladatot. Ennyi.
Miért baj ez?

Themisz 2011.03.15. 11:11:46

@BISMARCK: Minek írsz be egy hozzászólást kétszer? Azt hiszed, akkor jobban hisznek neked? EZ a Fidesz iskola, a Szíjjártó-szárnyból: ha sokat ismételsz egy hazugságot, akkor igaz lesz.

jjulie 2011.03.15. 11:11:56

@Letícia:

ő nem olvas ellenben iráskényszeres, és randomra nyomkodja hozzá a válasz errét

inreallife 2011.03.15. 11:13:45

@BISMARCK: pont ez a lényeg. vannak dolgok, amit a választók nem bírnak semmilyen körülmények között elfogadni. ekkor kell igazolásul a szakértőket elővenni, hogy meggyőzhető legyen a nép, megérteni úgyse fogja, de legalább elfogadja a helyzetet. ez a lépés lépten nyomon kimarad.

a kormányban meg szakértőt nagyítóval sem találsz, általában kisstílűből nagystílűvé kinőtt bűnbandák regnálnak. ha mondjuk egy sólyom lászló azt mondja, hogy az alkotmány rendben van, akkor egy lézerjani mit pattog, hogy változtatni kell?

az látszik, hogy a kormány nem a népet képviseli, sokkal inkább saját magát, meg a holdudvarát. minél tovább bírja nemzeti maszlaggal etetni a népet, annál többet szívnak ki belőlünk ezek a paraziták.

szeretném a 2014-es választások arról szólnának, hogy az eu átlag gdp-jét mennyire tervezi megközelíteni a kormány. ne a mennyit adunk a nyugdíjasoknak nóta szóljon, és ne is a nyilas-komcsi örökzöld, hanem konrét vállalások, és az eredmények számonkérhetősége a fontos. a többi csak demagógia.

Themisz 2011.03.15. 11:14:44

@BISMARCK: Nem feladatot hoztak előrébb, hanem egy Magyarországot évtizedekre meghatározó alaptörvény elkészítését, amihez sok idő kell, amit Orbán elvett azzal, hogy félrevezette a közvéleményt és az ellenzéki pártokat az alkotmányozás határidejével kapcsolatban, ezzel súlyosan rongálva a leendő alaptörvény legitimációját és nem hagyva időt arra, hogy széles társadalmi egyetértés alakulhasson ki körülötte.

ORBÁN HAZUDOTT.
2010.május 19.
"Orbán Viktor tervei szerint 2012 közepén vagy végén lesz új alkotmány, addig a kormány, a parlament a rend és a gazdaság megerősítésén dolgozik. "

index.hu/belfold/2010/05/19/orban_2012-ben_lesz_uj_alkotmany/

aszekelyek 2011.03.15. 11:16:28

@Letícia: Másról is írt, Letikém. A tervezett alkotmányról és annak bojkottálásáról.

aszekelyek 2011.03.15. 11:19:34

@Tikus: Jó lenne ha ezt a szocik is így gondolnák és hajlandóak lennének tárgyalni, plusz az lmp. Ám nem hajlandóak. Pedig az ő mandátumuk ugyanúgy nem arra szól, hogy ne legyenek hajlandóak képviselni az őket bejuttatókat, mint ahogyan azt állítájk a szocik, nem arra kaptak 2/3-ot a kormánypártok, hogy alkotmányozzanak is.

nemecsek ernő áruló 2011.03.15. 11:20:15

@BISMARCK: "Minek addig elhúzni? 20 éve minden ciklusban napirenden volt az új alkotmány."
Hazudsz!

"Minden bugajakab két fröccs mellett vitassa meg? "
Ezért lenne jó, ha a következő parlament ratifikálná.

"Így is a legerősebb alkotmánybíróság van nálunk"
Már nincs, csak volt. Mára gyakorlatilag a világtörténelem leggyengébb törvényhozással kapcsolatos szerve lett, és az új alkotmány ezen az úton kíván tovább menni. Azok a szervek, amiknek vétó-joguk van, pedig fel lettek töltve kőkemény fideszes káderekkel, még látszat szintjén sem kívánnak ügyelni a függetlenségre, és ezt ki is mondják.

Elolvastad te a jelenlegi alkotmányt? Nem!
Fogadni mernék, hogy nem tudnál rábökni olyan pontra benne, ami tényleg szükségessé teszi, hogy kidobják, és egy tök újat csináljanak.

Az egyetlen érv ellene, hogy kommunista alkotmány, de ez nem érv. Ez egy tipikus bullshit. A jelenleg érvényben lévő alkotmány ugyanis egy modern szekularizált állam-szerkezethez tökéletesen megfelel, esetleg módosítások a közjogi méltóságok jogállásában elfogadhatóak, tapasztalva az elmúlt 20 évet, hogy hatékonyabbá tegyük az új államot, de aki szent korona alkotmányt akar, az menthetetlenül hülye!

Viszont hiányzik az új alkotmányból rengeteg dolog, aminek benne kellene lennie, és még jobboldali szemmel nézve is szégyentelen baromságok vannak benne.

Ezért fog a fidesz borzalmasat bukni bele, csak reméljük, hogy addigra lesz valami alternatíva, mert ha nem, az az országnak sokkal jobban fog fájni...

BISMARCK 2011.03.15. 11:20:17

@Themisz:

Mert az volt a válaszom és aki kérdezte nem találta az elsőt.
Olvass már vissza.

bariga 2011.03.15. 11:20:26

Most értettem meg igazán, miért nem lehet együtt ünnepelni. A gyűlölet és az eltaposási kényszer virágzik, semmi remény nincs arra, hogy a magyar-magyar ellentét nyugvópontra jusson. Magyarország miniszterelnöke szítja továbbra is, ez ma világos lett. Csak azt nem érti, hogy ettől ő nem lesz különb. Az igazi államférfi mindenki miniszterelöke lenne, nem fröcsögne a Nemzet ünnepén, mint ő ma.Most aztán már tényleg rajtunk fog röhögni egész Európa. Csak azért nem a világ, mert őket ez a kisstílüség nem is érdekli.

Themisz 2011.03.15. 11:21:17

@Hepci: Gyöngyöspata, munkanélküliség és hiány látványos növekedése? Hol itt a rend a és gazdaság rendbetétele? Igazából pont ellentétes folyamatok látszódnak. Ehhez képest Orbánék alkotmányoznak. Aztán csodálkoznak, hogy ez az embereknek nem tetszik. Ha még a saját szavukat sem tartják be, akkor milyen alapon fogják a saját alkotmányukat betartani? Az előzőt is hetente módosították, ebbe meg még magukat is beleírják. Szánalmas.

BISMARCK 2011.03.15. 11:22:30

@Gerzsonka:

"Már nincs, csak volt."

Tévedés. Sólyom nyilatkozta ezt a Heti Válaszban. Én elfogadom az ő álláspontját ebben a kérdésben.

"Az egyetlen érv ellene, hogy kommunista alkotmány, de ez nem érv."

Történész vagyok, többször is elolvastam. Igen, pont ez az érv a legerősebb.

jaegtoer 2011.03.15. 11:22:42

Egyelőre az a helyzet, hogy alkotmányos alapon kell etetni feltétel nélküliség mellett az ingyenélők, és dolgozni nemakarók milliós+N tömegét. Innen is lehetne vizsgálódni egy cseppet...

2011.03.15. 11:22:50

@bariga: Szia! Szép ünnepet neked!:)

S gratula!:)) Igazán lényeglátó mondat!:)

jjulie 2011.03.15. 11:23:00

@BISMARCK:

hallottál olyan dakota közmondást, miszerint a hamar munka ritkán jó?

inreallife 2011.03.15. 11:23:23

@aszekelyek: a manyup pénz tulajdonosai akkor rendelkeztek volna a saját akaratukból, ha a 100%-ról dönthettek volna. de csak 25%-ról dönthettek. hülységet beszélsz, vagy nagyon nem olvastál utána, ha abban nem látod a kényszert, vagy épp a szabad akaratod látod, hogy a befizetéseid után csak 25%-kapsz az ígért 100% helyett.

remélem a főnökeid is így állapítják meg a fizetésed, ha ki akarnak rúgni, hogy holnaptól csak 1/4-d annyi jár, mert annyit tudunk adni.....

demagóg vagy.

nemecsek ernő áruló 2011.03.15. 11:24:08

@jjulie: Én hallottam! Pokorni mondta Medgyesiék 100 napos programjára.
@BISMARCK: Nem, ez nem érv.

teevee 2011.03.15. 11:24:09

@aszekelyek: Vicces.
Egy arasszal feljebb még azt írtad, hogy Göncz Kinga tartja markában a világot és kényére-kedvére manipulálja.
Mostmeg azt, hogy bezzeg az Istenadta nép, hogy átlátott a szitán és lámcsak hogy odaszavaz, ahová kell.
De végül az übertuti Fidesz csak nem meri népszavazásra vinni az übermaxituti alkotmányát.

bariga 2011.03.15. 11:24:31

A történelmi tények makacs dolgok. A dicsőséges szabadságharcot sajnos leverték. Nem csak nálunk, máshol is Európában. Magyarország felemelkedése a Kiegyezés után kezdődött. Lehetne tanulni a múltból.

aszekelyek 2011.03.15. 11:25:07

@sárkányfő: Van-e nagy társadalmi ellenállás az alkotmányozás szándékával szemben? Letagadták-e ezt a szándékot konkrétan, nevezték-e hazugságnak a kampányban A FIDESZ KDNP-részéről, amikor a szocik ezt taglalták? Egeret elefánttal nem kéne összehasonlítani. Nincs semmiféle társadalmi ellenállás, nagy meg végképp nincs. Írta T.G. is, hogy csak a politikai osztályban van ennek ilyen megítélése. Slussz. Szociknak kormányon eszük ágában nem volt kikérni az emberek véleményét. Sőt. Nagyon sőt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.15. 11:27:11

@BISMARCK: tulajdonképpen miért is kell most és bármi áron alkotmányozni? Erre szeretnék látni végre valami épkézláb magyarázatot.
Új alkotmány nélkül nem lehet kikecmeregni az adósságcsapdából? netán a megroggyant közerkölcs javításában nélkülözhetetlen?
Úgy tűnik, akárhogy töröm a fejem, egy a válasz: csak. vagyis OV ezt akarja. Picit karcsú válasz.

nyünyüge 2011.03.15. 11:27:24

Hallom március 15-e, a 48-as forradalom tiszteletére OV rendesen kiosztotta az EU-t.

Válaszokat "Rabok legyünk vagy szabadok" jeligére vár a soros EU elnökség címére: 2100 Gödöllő, Királyi kastély, Lovarda, Hungary

nemecsek ernő áruló 2011.03.15. 11:27:28

@BISMARCK: "Sólyom nyilatkozta ezt a Heti Válaszban."
Mármint az a Sólyom, aki piti kis pártalkuk mentén lett elnök, kihasználva a kormánypártok töketlenségét, és soha egyetlen fontos kérdésben sem mert ellentmondani Viktornak, mert gyáva pöcs? Gratulálok!

aszekelyek 2011.03.15. 11:28:22

@teevee: Nem retteg. ezt te állítod. Minden kormány akart alkotmányozni és egyik sem óhajtotta ezt népszavazás tárgyává tenni. Minthogy a z alkotmányozás egyértelműen a parlament jogköre. '3 éve változatlan a szabályozása is. Akiknek megfelelt, pont úgy, ahogy nagy hiányosságokkal van és azt ki is használták maximálisan, érthető, hogy hallani sem akarnak másik alkotmányról. Ők attól rettegnek.

jaegtoer 2011.03.15. 11:28:54

@bariga:

:-)))

nem szükséges Viktorig vezetni a szálakat, itt vagy mindjárt példának okán Te.

Már megbocsáss a személyeskedésért:-)

Mások meg úgy gondolhatják, hogy én.

Oly mindegy. A szék határozza meg a tudatot.
A filmszakmában az ágy. A politikában meg a kényszer.

nyünyüge 2011.03.15. 11:29:22

@Letícia:
Rajk per talán nem, de a pszichomókusok még sorra kerülhetnek, ha a filozófus téma lecseng :).

Themisz 2011.03.15. 11:29:43

OFF de jellemző az Orbán kormány társadalmi bázisára :))

Mintegy ötszáz ember kapott 1500-2000 forintot azért, hogy végignézzék és megtapsolják a Nemzeti Múzeumnál tartott március 15-i ünnepséget - állította az [origo] több, magát statisztának mondó fiatal. A Miniszterelnökség későbbre ígért választ kérdéseinkre.

Szervezett statisztákat hívtak a Nemzeti Múzeumhoz a március 15-ei ünnepségre, ahol beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök is

www.origo.hu/itthon/20110315-penzert-szerveztek-kozonseget-a-marcius-15ei-unnepsegre.html

blueskycoffee 2011.03.15. 11:30:33

@BISMARCK: Arra ügyelj, hogy az egódról le ne zuhanj a kommunikációs színvonaladra, mert annak csúnya vége is lehet.
A pártokról: mindenki belehugyozik a medencébe, csak a fiúk most éppen a trambulinról teszik - szép nagy íve van, de majd jön egy úszómester és hazazavar mindenkit.

Themisz 2011.03.15. 11:31:35

folyt

Egyikük azt mondta, hogy "nem igazán érdekli őket Orbán beszéde" és egyébként a politika sem, de fejenként 1500-2000 forintot kapnak a részvételért. A fiatal nem árulta el, hogy melyik cégtől kapták a megbízást. Egyikük szerint nem kell mást tenniük, mint állni és nézni, más szerint tapsolniuk is kell. Három kokárdát viselő lány elmondta, hogy a pénzt az ünnepség után kapják meg.

www.origo.hu/itthon/20110315-penzert-szerveztek-kozonseget-a-marcius-15ei-unnepsegre.html

jaegtoer 2011.03.15. 11:33:06

@Hepci:

"tulajdonképpen miért is kell most és bármi áron alkotmányozni? Erre szeretnék látni végre valami épkézláb magyarázatot."

Nem állítom, hogy épkézláb, de ez is egy változat: @jaegtoer:

aszekelyek 2011.03.15. 11:35:37

@keljfeljancsi: Könyörögnek már nekik, a köztársasági elnököt is felkérték, ő is szóljon nekik, hogy a kiscsoportos viselkedésük nagyon ciki , vegyenek részt. Nem én és nem a FIDESZ nem hajlandó rá. Én gondolkoztam. Erre jutottam. Valóban éreznie kéne ennek a súlyát a sarokban duzzogóknak.A FIDESZ részt vett abban a alkotmányozási vitában, amit a szoci és szdsz kormány idején csináltak. Nem obstruált. Van mire elvárnia ugyanazt a viselkedést.

sárkányfő 2011.03.15. 11:36:40

@aszekelyek: van társadalmi ellenállás, és van másfél millió embert képviselő két párt ellenállása is. bár ez mindegy is, mert egy alkotmányról nem azért kell szavazni, mert van vele szemben nagy társadalmi ellenállás, hanem azért, mert nemzeti. elvileg. ez a mostani nem nemzeti lesz, hanem fideszes.

jjulie 2011.03.15. 11:38:03

@aszekelyek:

" Minthogy a z alkotmányozás egyértelműen a parlament jogköre. "

miszerintis, na mi szerint?

2011.03.15. 11:38:12

@nyünyüge:
ja, azt hiszi, hogy az EU Budapesten van...ezt a barmot! Ki adja neki a tippeket?

@Themisz: ez de durva kérem szépen!!! Fél a híveitől is? Kész Sztálin!!!!!!!!!! Vagy nincsenek is neki hívei és ezt tudja? Csak a blogon kardoznak egyesek? Tényleg, Ti nem vagytok - aszékelyek, BISMARCK - a vezír lábainál? Ki fogtok kapni! Vagy nektek nem jött volna jól az a 1500-2000 Ft-t? Illetve rájöttem, nem vagytok fiatalok...értem. Leírt bennetek a fidesz, Vityáért a fiatalság lelkesedik...meg Deutsch is abból szeret szemezgetni...

sárkányfő 2011.03.15. 11:40:55

@Themisz:

looooooooool :)) lelkesen tapsoló tömeg... 1500 ft/fő-ért bárkinek :)

2011.03.15. 11:41:18

@nyünyüge: hát ja, tudnak Vityáról, Szájerről, és egyebekről.

Kész Sztálingrád. Nagyon beszédes ez a név, basszus. És ahogy elnézem a fotót SP-t, azaz Caligulát meg a lovát...nem lesz itt 2014-ig vityauralom.

Themisz 2011.03.15. 11:41:43

@Letícia: BISMARCK és aszekelyek kommentalapon kapja a fizetést, hidd el, ők jobban járnak.

Themisz 2011.03.15. 11:42:46

A statiszták mellet még az LMP-s képviselők is elmentek, hogy meglegyen a 20000 Orbánnak

www.origo.hu/itthon/percrolpercre/20110315-tudositas-a-marcius-15i-unnepsegekrol.html#2

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.15. 11:42:51

@bariga: már most tudod, mit (fröcsögés) fog mondani? Mester Ákos-i képességekkel rendelkezel...

sisifux 2011.03.15. 11:45:31

@BISMARCK:
Milyen jó, hogy Orbán Győzike zsebében levő bölcsek kövéből neked is jutott egy szilánk. Bár, inkább csak a hit, vagy a hazudozás, hogy ott van, mert mintha nem lenne kolbászból a kerítés nem 2 nap múlva, hanem 200 nap múlva sem. Ja, hogy az alkotmányozás fontosabb, mint a kolbász töltés. Érdekesek az emberek persze, némelyik a kolbász töltést tartja fontosabbnak.
A mutyizásról meg annyit, ha úgy tényszerűen mondanál, valamit a fidesznyik önkormányzatok adósságairól, az agyon hallgatott Grippen ügyről, a miniszterelnök és köztársasági elnök halálfélelmeiről, aminek következtében kellett már egy terror elhárító központ 10 milliárdért. Csak úgy mellékesen, Szegeden pl a gyermek vese dializátor a felnőttektől leselejtezett. Gondolom, pár újat is lehetett volna vásárolni a gyávákra költött milliárdokból.
Egyébként, ha valaki 8 év rákészülés után annyira nem képes, hogy kiszámolja, hogy az adózás változtatásának mi a következménye, az nem túl biztató a jövőre nézve, a múltról nem is beszélve azok részéről, akik tapasztalhatták a pofátlan hazudozás következményeit.
Az alkotmányozásról még annyit, az ország szavazóinak 1/3-át képviselő, pontosabban Győzike által kiválogatott szavazógépek ha 100 X megszavazzák is a tákolmányt, az akkor sem lesz a többség által elfogadott. Merthogy, nem a választók többsége szavazta meg.

aszekelyek 2011.03.15. 11:46:07

@pug406st: MA csal délelőttös az igásló, mindjárt veregethetitek egymás vállát, hogy szemét , autoriter fityesz...Megyek sütit sütni a mai 4 generációs családi ünnepi ebédhez.

@teevee: @jjulie: A jelen alkotmány szerint. Az nincs benne abban, hogy újat tilos csinálni és muszáj népszavaztatni róla:) ezt is elqrtátok:)

@sárkányfő: Ezt miért nem írtátok bele akkor az alkotmányba, amikor kormányon voltatok?

Doberdo 2011.03.15. 11:46:08

Lassan de biztosan elhiszi az Orbán, hogy egy örökkévalóságig
kitartó rendszert hozott létre 2010 tavaszán. A mai ünnepi beszédébe is utalt erre, míg Kötcsén csak 20 évre betonozta be magát előre. Tekintettel arra, hogy a FIDESZ pártszövetségében a KDNP a vallásos erő, így az ő együttműködésükkel gondolja az örökkévaló rendszer bevezetését. Aki azonban így gondolkozik, az feltétlenül diktatórikus elven áll. Ezzel nagy sándori-napóleoni magasságokba emelte magát. És a nép hogy tapsolt
naki. Nagy lesz a kiábrándulás, amikor majd újabb válságévek
kopogtatnak be, mert az ország finanszírozási lehetőségeit nem előrelátó módon kezeli.

teevee 2011.03.15. 11:46:13

@aszekelyek:
A lényeget kerülöd, megint. Tuti az alkotmány, tuti a Fidesz, tutik a választók, miért nincs népszavazás?

(Ne hivatkozz a korábbi szoci/szdsz alkotmányozásra, mert akkor a kétharmadnál nagyobb koalíció _saját döntése_ alapján 4/5-re emelte az alkotmányozáshoz szükséges többséget. Röhejes, mi?)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.15. 11:46:57

@jaegtoer: tőlem lehet, de az adó- és munkajogi szabályozás változtatásához nincs szükség új alkotmányra. Úgy képzelem, az alkotmány valami emelkedett dolog, a tartalma meg azon dolgok extraktja, amiket a nép döntő többsége feltétel nélkül elfogad.
A jelen Magyarországon ez értelemszerűen nem igényel hosszú alkotmányt...

John C. Arvay 2011.03.15. 11:47:44

@tildy:): mennyire jó meglátás :)

hát igen, Gábor írt már korábban is arról, hogy amíg a politikai érdek mást kíván, addig az a helyes, amikor pedig változik a helyzet, akkor hirtelen az ellenkezője lesz az.

Ezzel követi el a Fidesz a legnagyobb bűnt: a politikát, a politikusokat a végtelen önérdekből totálisan lejártja. És ez hosszú távon teszi tönkre az országot, mert a Zemberek hitét veszi el attól, hogy valaha is megbízzanak a politikusok ígéreteiben.

Az erózió sokáig láthatatlan marad, de a rothadás mindent tönkre tesz. Azt is aki elindította. Sajnálom, hogy ennyire rövidlátó és a felelősség teljes hiányával rendelkező "képviselőink" vannak.

jjulie 2011.03.15. 11:48:05

@Hepci:

te nem tudod előre, hogy mikor miféle beszéd várható az orbántól? (mondjuk, 2002 óta)

ne egyél állandóan, vagy állj fejen néha, hogy jusson vér a fejedbe is

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2011.03.15. 11:49:26

gyalázatos volt Orbán beszéde...semmi köze nem volt ismét 48-hoz, csak annyi, hogy ezt is aktuális fröcsögésre hassználta fel.
alkotmányozni meg azért kell, mert olvad a támogatás, s még a végén késő lenne.
Jövőbe mutató alkotmány? Ahol a rég elfeledett vármegye, ispán, kúria, járás jön? Ahol decentralizáció helyett visszaveszik az államigazgatási feladatok jó részét? Az építési engedélyeket a jövőben az államigazgatási hivatal adja ki? Micsoda képtelenség ez?
A nanotechnológia korában céltalan archaizálással szembemenni az EU-val...igazi kurucos baromság.

jjulie 2011.03.15. 11:50:39

@Hepci:

ez jó, ebéd előtt vagy, látom

sárkányfő 2011.03.15. 11:50:46

@aszekelyek: nem voltam sose hatalmon, de ez nem is ezen múlik, hanem a józan ész diktálja. hogy lenne nemzeti egy erőből átvitt alkotmány, amit két párt nem fogad el (de még az egyeztetés eleve hamis látszathoz sem asszisztál, nagyon helyesen) és végezetül még a népet sem kérdezik meg róla?
tudom, tudom, a józan ész is libsi-komcsi ármány, ignorálandó...

aszekelyek 2011.03.15. 11:51:22

@nyünyüge: A távolmarad mszp -sekindirekt szavaztak erre a kormányra. Ha nem is szívesen de annaktudatában, hogy ők fognak kormányozni. Elgurult a fele a mszp szavazóknak. Inkább azt tessék értelmezgetni. Inkább 6o %-a gurult el. A jobbik meg csórt sokat a FIDESZ-től és mégis.....@sárkányfő: Pindurka az az ellenállás aranyom. erre azt tudom mondani, amikor a mi ferink kinézett a parlament ablakán, és azt mondta a kamerába, ez nekem nem tömeg. Azért für alle felle körülkordonoztatta.Lehet tüntetni. MAjd megúnják és hazamennek. Akarsz még ilyet?

teevee 2011.03.15. 11:52:08

@aszekelyek: Kifejtenéd, hogy személy szerint én mit qrtam el? Előre is köszönöm!

sárkányfő 2011.03.15. 11:53:05

Viszont jó hír! Orbán fizetéshez juttatott szegény fiatal diákokat, azzal, hogy fizetett nekik hogy tapsolják őt. Ha ebből rendszert csinál, meglesz az egymillió új munkahely :)

keljfeljancsi 2011.03.15. 11:54:07

@aszekelyek:
Nem látunk előre, hogy hova fog a jelenlegi helyzet vezetni. Lehet, hogy TG emlegetett gyors vagy elhúzódó Sztálingrádja lesz az eredménye, az is lehet, hogy lecseng a dolog, és majd mindig a jövőbeli aktuálpolitikának megfelelően fogják előrángatni a csonkán elfogadott alkotmány vonatkozó részeit. Az is lehet, hogy a kormánypártok részéről nagy sikerként lesz propagálva. Vagy a fentiek mindegyikéből kapunk majd izelítőt.
A mostani helyzetet látjuk csak. Azt, hogy megy tovább a politikai szereplők és az ország érdeklődő közvéleményének végletes megosztottsága egy ilyen fontos kérdésben is. Itt már rég nem az a kérdés, hogy ki tett gesztusokat, és mikor, és mekkorát. Mert ezek nem jönnek vissza. Az alkotmány nem játék. Én csak azt érzem, hogy nem jó az egész hangulata, hogy nem így kellene csinálni...

sárkányfő 2011.03.15. 11:54:22

@aszekelyek: másfél millió ember nem pindurka. és mint írtam - bár láthatóan nem bírod felfogni - nem az ellenállás meglétén vagy mértékén múlik.

champagneM 2011.03.15. 11:54:37

@Letícia: nem mondom, hogy maradéktalanul egyetértek az alkotmány pontjaival, de most pusztán az érdekel, te miért személyeskedsz, ami a kommentelőket illeti?! nincsenek már érveid, vagy pusztán jól esik csúfolkodni? nőnél ez különösen visszataszító.

Themisz 2011.03.15. 11:55:33

@sárkányfő: Nem, Orbán csak visszaadja azt, amit elvett szegény diákmunkásoktól. Orbán igazságosságra törekszik, mert az nem lehet, hogy ne tudják kifizetni a tandíjat, mert az adótörvények miatt ők is rosszul jártak! Inkább jöjjenek statisztának havonta 1x és minden jó lesz!

vg.hu/gazdasag/adozas/a-diakmunkasok-is-buktak-az-adotorvenyek-miatt-342687

2011.03.15. 11:55:53

@Themisz: :))) Be vannak osztva, minden fronton, ők a netfotelhuszár ezred...:)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.15. 11:55:56

@aszekelyek: Van hát. Marha!
(ez egy konstruktív hozzászólásnak indult...:-)

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2011.03.15. 11:56:07

@aszekelyek: lesz ilyen még, csak nemsokára Viktor fogja ezt tenni...bár a TEK sunyiban előbb szétszedi a majd kialakulandó ellenállást...

Doberdo 2011.03.15. 11:57:25

Érdekes dolgok derültek ki. Az ünnepre tekintettel néhány suhancot megvett a FIDESZ 1500-2000 Ft-ért biodíszletnek.
Nem kellett feltétlenül tapsolniuk, s a pénzt is utólag kapják
meg feltéve, ha egyáltalán adnak nekik. Valszeg Rákosi Matyinak
még ingyen tapsoltak. Mi lesz Veled Viktor ? Ez a szabadságharc
része ?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.15. 11:57:34

@jjulie: nem szoktam miniszterelnöki beszédeket hallgatni Antall halála óta. Rongálná az emésztésemet.

champagneM 2011.03.15. 11:58:59

amúgy az egész egy bullshit. Gábor erőlködése, de főleg a kommentelőké, akik azt kérik számon, hogy az ellenzéket nem vonják be az alkotmányozó munkába. ugyanis ezekből a megközelítésekből az a feltételezés következik, hogy a mai politikai osztálynak (bármelyik oldaról is legyen szó) van kiforrott elvrendszere. de nincs. így tehát felesleges bohóckodás lenne. tudom, hogy nem értitek miről beszélek, de most úgy maradtok.

jjulie 2011.03.15. 11:59:11

@keljfeljancsi:

sztalingrag pusztán a fordulópont szinonímája, a végső és feltétel nélküli megadás még arrébb van

sárkányfő 2011.03.15. 12:01:01

"2011. március 15., kedd | 11:40
Verekedés a Hősök terén
Több tucat rendőr akadályozta meg a Hősök terére tervezett gárdisa avatást - jelentette tudósítónk a helyszínről. Egy zászló elvétele után kisebb verekedés is kitört a gárdisták és a rendőrök között. A rendőrség 3-4 embert vett őrizetbe munkatársunk szerint."

jjulie 2011.03.15. 12:01:16

@Doberdo:

félreérted

ők voltak a kordon, az meg tisztességes foglalkozás

bariga 2011.03.15. 12:03:31

@Hepci: nem, egyszerűen csak néztem a TV-ben az ünnepi beszédet. Te viszont nem? csalódást okoztál!

2011.03.15. 12:03:32

@Szun vu kung: ne olvassál....köszi az eddigieket is!:)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.15. 12:03:57

@aszekelyek: Lehet, hogy az alkotmány nem arra való, hogy pártpolitikai kijelentések szerepeljenek benne? Nem lehet, hogy ezért kellene tán olyasmiket belefirkálni, ami elfogadható a magyar nemzetnek, nemcsak egy pártnak vagy pártszövetségnek? Nem lehet, hogy ez lenne a nemzet érdeke, nem a pártnyilatkozat? Ennyit a dempokratoszról, 2011, Magyarország, Europe, Earth.
Szép...
barikad.hu/sites/barikad.hu/files/images/mszp_fidesz_hazudnak_teccikerteni_0.jpg

a-kis-herceg 2011.03.15. 12:04:26

@BISMARCK: huh azért ez végtelen butaságnak tűnik. így "elintézni" 1,2 millió embert, hogy családtag. akkor a fides 2,7 milliója? az családtagok és barátok?

ezt még én is elfogadom hogy "többség" van. persze ettől nincs igazuk....

"Az, hogy kisebbségben van, ha akár egymaga alkotja a kisebbséget, még nem jelenti azt, hogy őrült valaki. Van igazság, és van hazugság, s ha akár az egész világ ellenében is az igazsághoz ragaszkodunk, még nem vagyunk őrültek." (George Orwell)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.15. 12:05:29

@Szun vu kung: egy politológus kiindulópontja az, hogy az elképzelhető világok legjobbika az (képviseleti demokrácia), amiben ő politológus. S bármely párt is győz, ott ülnek a stúdióban a nem nélkülöző politológusok. S bárki bármi elképesztő baromságot mond, azt elemzik üstöllést.
Ha nem így lenne, nem politológus lenne, hanem anarchista.
A fentiekkel egyébként nem TG-t akarom bántani, őt kedvelem a rendszer korlátjait figyelembe véve.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.15. 12:06:14

@bariga: bocs, csak nemrég keltem fel. Azt hittem, később lesz a beszéd s előre elemzed.

juditka* 2011.03.15. 12:07:41

"Akkor érdemes alkotmányozni, ha a modern politikai rendszerekben a választók elsöprő többsége egyetért valamivel, kinyilvánithatják véleményüket."
Na. Igen!:) Ahhoz, hogy a társadalom, - legalább is egy rétege - megértse több időre lett volna szükség és sokkal szélesebb körü tájékoztatásra.
A magyar társadalom egy "csoportja" - akik egyébként sem figyelik a napi politikai eseményeket, fel sem nőtt az ilyen jellegü politizáláshoz, annak csak nétköznapi szinten történő elemzéséhez, értékeléséhez sem. Hiányzik, még a napi hiradásokból történő tájékozottság is. Nem beszélve arról, hogy egyik-másik "ember" azt sem tudja, hogy mi az alkotmány. bocsánat! esetleg azt sem, eszik-e vagy isszák.:)
Ezért azt is mondhatnám teljesen felesleges "volt" kérdezzük meg az embereket, a népet, kérdőivek kiküldése is.
Egyszerüen hiányzik egyfajta politikai "kultúra," de van nagyfokú tájékozatlanság is.
úgy gondolom.:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.15. 12:08:36

@a-kis-herceg: meg üzletfelek (nyuszika)
Elvvel nem él meg az ember, csak nyelvvel.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.15. 12:08:52

@a-kis-herceg: Hogyne lennének családtagok, csak, mint igaz, (nagyarányú adócsökk. után) adózó magyarok, nagyobb a család, nem szinglihordákkal állasz (állol) szemben, sötétben bújkáló liberálnyik!:-P

a-kis-herceg 2011.03.15. 12:10:20

@Tikus: *****

a bizalmat lopták el... egyetértek.

a legnagyobb kárt ezzel okozzák. nem az elrabolt milliárdokkal

2011.03.15. 12:12:46

@Hepci: arra pedig vigyázni kell!:))) Én is nagyon óvom magam ilyen traumáktól!:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.15. 12:13:14

@a-kis-herceg: kinek mikor...
Az enyémet már Horn ellopta. Csak hüledeztem, hogy lehet miniszterelnök a szabad hazában egy exkarhatalmista szellemi törpe...

a-kis-herceg 2011.03.15. 12:13:51

@Hepci: @namitirok: ezen nagyon felhúztam magam hogy a bikkmakk azt írta hogy 1,2 millió mszp szavazó mind tolvaj banda, börtönbe velük...

nem tartozok sem az 1,2 millióba, sem a 2 706 292 -be. de ne azonosítsuk a pártokat a szavazóikkal...

mindenki csak a tetteivel arányosan bűnös, nem több. az ikszelés is felelősség még ha fel se fogja a "szavazó", de nem egyenlő a szervezett maffia jellegű rablással... sőt a szavazó inkább áldozat...

juditka* 2011.03.15. 12:14:00

Azt mondják" "A Fidesz diadalmenete az új alkotmányban fog kicsúcsosodni"!

:))))))

Terniak 2011.03.15. 12:14:55

A négynapos munkakerülés nekem is betett :-)))! Ilyen szép időt ki nem használni vétek lett volna. :-)

Ami az alkotmányozást illeti.

Látom Török Gábornál is kiverte a biztosítékot ez a "soroljuk fel magunkat az Alkotmány végén" dolog. Csak abból gondolom, hogy most már többször negatív kontextusban ír erről. Az a vicces, hogy alapvetően egy viszonylag jó normaszöveg lenne (végülis a mostanira építkezik), persze vannak benne szarvashibák és jelentős hiányosságok, de ezek kiküszöbölhetőek. Az ilyen politikai marhaságokkal rontja el a FIDESZ mindig a dolgot. Ezek mindig a visszájára sülnek el. Minél inkább akarnak maguknak "emlékművet" állítani, annál inkább tiszavirág életűek lesznek ezek a próbálkozásaik...

Szerintem most igaza van TG-nek. Így érdekes lesz látni, ahogy a kormánypárti képviselők magukkak vitáznak, rosszabb esetben a Jobbikkal. Valahogy hiányozni fog az az érzés, hogy itt valami nagy készül. Még rosszabb lesz, ha nem teszik kötelezővé a képviselőknek az állandó jelenlétet, és páran fognak lézengeni bent. De erre gondolom, gondoltak...

Mindegy, meglátjuk, jogkövető állampolgárként, bármit is fognak alkotni, be fogjuk tartani, és tisztelni fogjuk, mert Magyarország alaptörvénye lesz. (ellentétben miniszterelnök úrral, aki a mostanit nem tiszteli...)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.15. 12:15:48

@a-kis-herceg: Tudom, liberális vagy, de helyesen így ír(t)juk eztet:
nem tartozom, mert ukás ige..:-P

a-kis-herceg 2011.03.15. 12:16:06

@Hepci: igazad van... sok szorgos ember munkáját végzik be... sokféle bizalom van... sokan csippentettek le belőle... mindeféle "szakmai" vezetők is.

de most itt tartunk ez TÉNY. bizalom= 0.

ez a megfejtendő feladvány... hogyan tovább. indulás nulláról.

champagneM 2011.03.15. 12:17:00

@Hepci: én nem tudom, a politológusok hogy viszonyulnak a saját világukhoz. Egy biztos, az emberek többségének gondolkodási perspektívája egy bogáré, ahelyett, hogy madár lenne. Vagyis két és nem három dimenziós. És ez az egyéni helyzetükből, státuszukból, sértettségeikből, sérelmeikből, stb. következik. Ez gúzsba köt, nem visz közel az igazsághoz vagy ahhoz, hogy hosszútávon mi az üdvös. Ezért felesleges annyira komolyan vennie "magát" az embernek. Vagy váljon sassá, és vegye komolyan magát. De itt a bogarak veszik komolyan magukat, és halálosan (visszataszítóan) magabiztosak. Ez persze mindig is így volt, csak a fórum változott. Most már nem a kocsmába járunk, hanem a netre, okoskodni, a bogár állásából. Biztos jó ez is valamire.

a-kis-herceg 2011.03.15. 12:17:09

@namitirok: igazad van, elírtam:) kösz a segítséget

a-kis-herceg 2011.03.15. 12:19:12

@LPista: a fides írta (szájer szili)... csak szar lehet. amihez hozzányúlnak szarrá válik...

szbi 2011.03.15. 12:19:55

Hónapok után újra itt.
Alkotmányozás: ami jó: nem lesz népszavazás. Az ugyanis arról szólna, hogy a médiamanipuláció ütegei mit lőnek be a szavazói agyakba és nem arról, hogy a szavazók hosszú töprengés után miként döntenek saját elveik s eszük szerint. A mostani ellenzéknek - nem azonos a mai parlamenti ellenzékkel - a szavazósdi sokkal több lehetőséget adna akaratának végrehajtására, mint amennyi "demokratikus felhatalmazása" van -- nem a többször emlegetett 1,5 millió szavazóra gondolok.
ami nem jó: az alkotmányozásból lehetett volna egy nemzetegyesítő folyamatot szervezni, ezt nem tette meg a Fidesz; több, mint bűn: hiba. a dolog nem kerülhetett volna ki a kezükből, a végszavazás így is, úgy is az övék. A kommunkációjuk klasszikusan rossz, ugyanazokat a hibákat követik el ma, mint az előző kormányuk alatt. Pedig most a dolog jól indult - Szíjjártó visszavonása, a Kedves Hölgy előtérben, stb. -, a tanácsadókat sürgősen ki kell cserélni.
tildicske: a kakis hasonlatot Antall József használta először, kondér gulyást és lócitromot emlegetve.
alkotmánybíróság: még így is túlhatalma lesz; Sólyom korlátoltságát mutatja, hogy nem hajlandó elismerni a kilencvenes évek elkövetett fundamentális hibáit.
nagy baj: az ökológiai szemlélet teljes hiánya az Alkotmányban, továbbá a kultúra kellő erő nélküli szereplése; s ezek a Fidesz napi politizálásában sincsenek a helyükön.
ad TG: szerintem a Fidesz számolt a lefele liftezéssel, ugyan kisebb sebességgel; a szavazóbázisa repedés nélkül szilárd, pusztán a felszínről morzsolódik némi vékonyka réteg,

a-kis-herceg 2011.03.15. 12:22:21

@jaegtoer: sok rész lesz még...

benne van a címben a lefelé út hosszú... szappanoperálás...

Starin 2011.03.15. 12:22:43

Tisztelt Török Gábor!
Kedves Kommentelők!
Ugyan miért is kellene gesztusokat tennie a soha nem látott felhatalmazással rendelkező kormányoldalnak az alkotmányozás során annak az MSZP frakciónak, amelynek a soraiban szinte kivétel nélkül a kudarcokkal és kilátástalansággal teli 8 év leharcolt elitjének enervált és végtelenségig korrupt arcait találjuk? Nincs az a felvilágosult, polgári, demokrata ideológia, amelyik választ adnhatna erre a kérdésre. Szerecsenmosdatás, ostobaság állhatna egy ilyen szándék mögött, de józanész és erkölcs semmiképpen. Az LMP-nek pedig pontosan az alkotmányozás során lett volna alkalma el-/lehatárolni magát az elmúlt 8 (20) év szomorú balliberális örökségétől, amelyet akár tetszik, akár nem, a vállukon hordoznak mindaddig, amíg tettekkel (parlamenti munka, szavazás stb.) folyamatosan nem bizonyítanak. Nem egy új szdsz-nek, sokkal inkább egyfajta ténylegesen is liberális, különutas formációnak szólt a 2010-es, Parlamentbe küldési bizalom. Ha akarják, akkor most tényleg megmutathatják, hogy "lehet más a politika" (én drukkolok nekik), ám az elmúlt hónapok alapján számomra úgy tűnik, hogy ehhez a szlogenhez egyedül a kormánykoalíció pártjai és maga a kormány tarja magát.

XHENC 2011.03.15. 12:22:52

@juditka*:

Na ugye! na.ja. Tavasszal lesz az alkotmányunk ünnepe, lesz új húsvéti alkotmány. !
A gazdaság meg nem "akar működni". :)
"hosszú út ......."
Nem tudom a fülkeforradalmároknak tetszik-e, vagy sem.
Véletlenül tudja valaki?
:)))))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.15. 12:23:08

@Szun vu kung: a alapvetően politológus a két dimenziós perspektíva fenntartásában érdekelt, nem? Láttál már olyan politológust, aki arra szólította fel a a bogarakat a stúdióból, hogy "drága honjaim, ha ez a választék, ne menjetek el választani!"
Pedig van esze a politológusnak, is, bőven. Ha például akar venni egy plazmatévét, de a boltban csak zsebrádió és Danone joghurt van éppen, nem veszi meg egyiket se plazmatévé helyett...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.15. 12:24:47

Anno parom mondta, menjunk, ameddig meg annak az orszagnak nem reszelnek . Szerinte par even belul "polgarhaboru" lesz otthon, mar ha lesz eleg tokos ember.
Ki tudja, de jelen helyzetben a dolgok nem jo iranyba tendalnak.

Amugy kellemes unneplest nektek. En viszont most dolgozok , ebben a kapitalistalustalista allamban azt is kell ( :) ), meg allami unnepeik sincsenek, iden is csak plusz egy lakodalmi nap jutott.

XHENC 2011.03.15. 12:25:55

@jjulie:
Jól vagy drágám?
hm. bocs.
:)))))))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.15. 12:28:42

@Starin: nem a faszkalapoknak (MSZP en bloc) kell engedményt tenni, hanem a mögöttük álló szavazóknak, pontosabban állampolgároknak.
Ha Fityeszék képesek lennének az önkontrollra és nem erőltetnének bele baromságokat az alkotmányba, a Debreczeni-féle seggben megbújt zombik is hiába rikácsolnának a nem-fityiszisták fülébe, a nem totálisan elfogult agyhalottakat leszámítva.

2011.03.15. 12:29:24

@XHENC: most már sok ez az érdekes komment juditka*, meg armada*, meg ki tudja még ki a csoda..ha ennyi nicket váltasz, a stílust is válts, mert így könnyen rá lehet jönni, ki írogat ide ennyiszer.

jjulie 2011.03.15. 12:29:50

@Starin:

hát azért kicsi starin, mert ez anélkül többet visz mint amennyit hoz ez a kényszerképzet

az a dakota közmondás volt már, hogy nem az a fontos, hogy igazad van e hanem az hogy mennyi hasznod van belőle?

bariga 2011.03.15. 12:30:53

@jaegtoer: igazad van, én nem veszem magamra. Én harminc éve sikeres vagyok és büszkén, felmelt fejjel járok, jól működő céget vezetek, rendesen fizetem az adót (szerencsére, hála Viktornak, egyre kevesebbet!!), soha nem loptam semmit. Tök minegy, hogy milyen rendszer volt és ki volt a főnök, az is mindegy milyen törvényeket hozott. Nekem csak egy életem van. Veled is találkoznék szívesen, hátha lesz blogtali hamarosan.

sárkányfő 2011.03.15. 12:31:16

@Starin:
eh... miért nem képes felfogni a sok agymosott fideszes, hogy az alkotmány - elvileg - Magyarországé, a magyar népé, az egész nemzeté lesz? ha nem tud vagy nem képes vagy nem akar nemzeti egységet összehozni a fidesz akkor az bizony fideszes pártalkotmány lesz. magyar nemzet =/= fidesz.
bár ez elág egyértelmű, ne is titkolják. beleírják a nevüket, beleírják a Nenyi mottóját, az ő értékeiket és világképüket tükrözi az egész, meg sem próbálnak felülemelkedni önmagukon.

és mióta a fidesz dönti el, hogy LMP alkotmány-ügyben tanúsított viselkedése valójában az mszp-ről szól? lol... csak mániákus szoci-fóbiások hihetnek látnak ilyen ökörséget mindenbe bele. vagy nagyon is tudatos az összemosás?

2011.03.15. 12:32:04

@XHENC: és még le is buksz...Jó, hogy jársz orvoshoz, mert látszik, de nem kell át esni a ló túlsó oldalára!

@Hepci: komolyan, ez nagyon durva!:) Kikkel vagyunk mi körbevéve????:)))))

2011.03.15. 12:33:06

@bariga: legyen???? Én megszervezem, úgyis aktuális már!:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.15. 12:36:28

@Letícia: én jártam anno pszichiáterhez...
Vannak itt páran rendelőszökevények...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.15. 12:37:56

@Letícia: hehe, Zsülit ott úgyse látja Bariga. Pöröly eljöhetne, átbeszélnénk az étterem előtt, IRL is úgy látja-e, a mamám kurva.

reservatio mentalis 2011.03.15. 12:39:44

Ha az LMP 3-4 feltétele közül csak egyet (mondjuk, pont a legkeményebbet, a népszavazást) nem teljesítik, már be is lett volna húzva a csőbe, akarom mondani az alkotmányozásba.

Tuor (törölt) 2011.03.15. 12:39:54

Szerintem az lenne a legjobb megoldás, ha az alkotmánytervezetet népszavazásra bocsátanák.

1. Ez demokratikus megoldás is lenne, hiszen így ha tetszik a ársadalomnak akkor átmegy, ha nem tetszik, akkor nem megy át.

2. Igazából még a kormány is jól járhatna vele, hiszen a népszavazás a demokratikus egyeztetésnek egy magasabb szintje annál, mintha az MSZP-vel és/vagy az LMP-vel egyezkednének.

a, Ha a szavazók többsége támogatná az alkotmánytervezetet, onnantól az MSZP és az LMP nem szólhatna semmit.

b, Ha pedig a nemek győznének, akkor eleve el kell gondolkoznia a kormánynak, hogy érdemes-e olyan alkotánytervezettel próbáloznia, amit már az első pillanatban sem támogat a társadalom többsége.

(Közvéleménykutatásokkal eleve felmérhető, hogy mit támogat a közvélemény és mit nem, és így ezalapján már a népszavazás előtt el lehetne dönteni, hogy mit érdemes belerakni a tervezetbe, és mit nem.)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.15. 12:43:19

@Tuor: ez a kormányról lenne szavazás, á la vizitdíj. Pont ettől tartanak. Pedig szerintem nyárig még bőven kitart a bőséges többségük, ha a legirritálóbb faszokat (Lázár és Szijjártó) kissé alacsonyabb fokozatra kapcsolják a polmarketingeseik...

a-kis-herceg 2011.03.15. 12:43:57

@bariga: és arról nem szólt vitya hogy a horvát csatlakozást a 48-as Jelasics ügyek miatt újragondoljuk??? vagy megússzák?

Starin 2011.03.15. 12:47:41

@Hepci: olvastam a tervezetet, hidd el, elég jól ismerem a mostanit is:) nem tudom, hogy a keresztény-konzervatív politikai közösség számára fontos szimbolikus mondatokon túl a jogintézmények terén milyen "baromságokat" tartalmaz a tervezet??? valószínűleg tótawé és a többiek számodra az alkotmányértelmező színvonal, jobb ötletem nincs. tessék olvasni, gondolkodni

BISMARCK 2011.03.15. 12:48:50

@sisifux:

Szegeden nem Botka a polgármester? Az előző testület nem mszp-s volt?
Ez nyilván egy olyan probléma, ami október óta alakult ki. Előtte egyértelműen a legújabb gépek voltak, csak a gaz fideszesek eladták és eltapsolták a pénzt.

a-kis-herceg 2011.03.15. 12:49:25

@Themisz: ??????

ne má... ez már rohadt nagy vicc... durva...

Starin 2011.03.15. 12:49:49

@jjulie: nem hiszek abban, hogy politikai mérnökösködés alapján kellene alkotmányozni. egyébként az általam korábban leírtak alapján valószínűleg többet vinne, ha az alkotmányozás a szociknak valóudvarlásról szólna

BISMARCK 2011.03.15. 12:50:28

@Gerzsonka:

Pontosítsunk, szerinted ill. neked nem érv. Másoknak az.

Az Sólyom akinek az alkotmányát többek között te is véded.

champagneM 2011.03.15. 12:50:56

@Hepci: engem nem érdekelnek annyira a mindennapos viták, általában türelmesen kivárom, míg valami kirajzolódik.
DE!

OFF
Az egyetemi tankönyvek és a kocsma nyelvezetén nevelkedett okoskodókból sok, veszélyesek azok, akiknek médiafelületük van, és ezáltal képesek manipulálni (éljen a demokrácia). Tanulságképpen bemásolok egy vitát, tanulságos. Egy user (Mr. Falafel) megelégelve a helyzetet, éppen "tömeget" oszlat, egy főokoskodóval (Babarczy Eszterrel) mossa fel a padlót, miután BE hosszú időn keresztül polemizált az userekkel - élvezve azt az előnyt, hogy járt egy pár egyetemi kurzusra, és felvértezte magát terminusokkal, elméletekkel. Tanulság: az okoskodás addig tart, míg fel nem tűnik egy erősebb, aki leleplez, aki rávilágít arra, hogy a cél maga az okoskodás. Kb. 750 komment után tűnt fel egy felkészült user. Miután BE lelepleződött, el is tűnt a fórumról, addig bőszen írogatott. Persze ez a "győzelem" mindig időleges. Újra és újra előjönnek.. ez egy életforma.

BABARCZY ESZTER 2008.07.26. 22:03:31

Kedves bádogos, kedves vico!
A következőképpen látom a helyzetet: a fogyasztói társadalom és a társadalmi mobilitás garantálta a társadalmi békét a nyugati típusú társadalmakban. A Kelet gazdasági felemelkedésével és a vallási közösségek megerősödésével bizonytalanná vált a nyugati típusú életforma gazdasági és civilizációs alapja. Ebből a szorongásból valahová menekülni kell, erre valamilyen megoldást találni kell -- de milyet?

Az egyik kézenfekvő megoldás az, hogy megismétlődik a totalitarizmusok felemelkedésének története: kialakulnak kvázi-vallási új mitológiák, amelyek megerősítik az európai identitást, szorosra vonják Európa határait, vigaszt és magyarázatot nyújtanak a hanyatlásra, és új szolidaritási kötelékeket teremtenek. Ezzel teljesen ellentétes irány az, hogy Európa exportálja a szakértelmét és a tőkéjét, és a globalizáció egyik vezérlőjévé válik (mint az imperializmus időszakában). Ekkor exportálnánk az individualizmust is, és kulturálisan meghódítanánk a világot.

A kvázi vallási politikai eszmék feltalálják és megszervezik a közösségeket, és ellenségképet alakítanak ki, hogy egyben tartsák a tábort és vigasztalják a veszteseket. Ez hatalmas pszichológiai erő. De gazdasági erő (vagyis történelmi erő) nincs benne: a történelem folyamán eddig a gazdasági erő Európában mindig a kultúrexportból, a saját individualizmus kiterjesztéséből fakadt.

MR FALAFEL 2008.07.27. 10:44:41
Válasz erre: Babarczy Eszter 2008.07.26. 22:03:31

Micsoda bődületes baromság ez a kvázi-vallás! Meg, hogy ez csak pszichológiai erő, és nem gazdasági, meg különben is csak a gazdasági erő a valódi erő. Ez egy olyan gagyi elsőéves bölcsész makogás valami alsóbbrendű egyetem nevenincs szakának vizsgáján, amire még ott is felkapják a fejüket az egyébként huszadrangú oktatók.
Például köztudott, hogy nagy birodalmak hullottak szét, - annak ellenére, hogy gazdaságilag a legerősebbek közé tartoztak - mert nem volt kellő mértékű összetartóerő. Rómát még biztos te is ismered, kedves Eszter. A dekadencia, ami nem gazdasági hanyatlás, csak következménye a szociális, - neked külön pszichológiai (mekkora blőd megfogalmazás!) - belső kohézió fokozatos megszűnésének. Pusztán gazdasági érdekek még soha semmilyen emberközeli alakulatot nem tartottak hosszú ideig egyben. Számtalan történelmi, de mai mindennapi példa is van erre. Ezért a "gazdasági erő", ahogy te nevezed, nem a szebb jövő záloga, hanem egy balfasz, nomenklaturista-szadeszliberális hagymáz arra a metodikára, hogy a politikai és gadzasági elitet miként olvasztottátok egybe. Nálunk ezt MSZP-SZDSZ koalíciónak nevezitek, az olaszok Cosa Nostra-nak.
A Fergei valóságtorzításos technikád viszont egész jó. Egy hetedik kerületi utcában ezért biztosan megdícsérnek majd.

BABARCZY ESZTER 2008.07.27. 11:05:52
kedves Falafel! biztos, hogy neked ezekből a kérdésekből van nemzetközi szinten elismert diplomád? Nem úgy néz ki...

So. A gazdasági erő önmagában semmi, de egy jóléti társadalomhoz gazdagság kell, amit el lehet osztani. Ha nincs gazdagság (GDP), nincs mit elosztani. És akkor nőnek a társadalmi különbségek, és a középosztály is leszakad, és végül krumplihéjat eszik, mint a gazdasági világválság idején.
Ezen túl a gazdasági erő jelentős szerepet játszik a világbirodalmak fennmaradásában. Legutóbb például a Szovjetunió omlott össze, mert nem bírta a fegyverkezési versenyt, ami pénzbe kerül.
Hogy a római birodalom miért omlott össze, az más kérdés, annak inkább logisztikai oka volt: túl nagy területre terjedt és túl sok frontot kellett volna egyszerre védeni, ehhez viszont már csak zsoldosokat, illetve a leigázott népekből alkotott seregeket tudtak használni, akik érthető okból nem harcoltak nagy lelkesedéssel. Ugyanez történt egyébként az imperialista birodalmakkal, és ez történt azzal az amerikai tervvel is, hogy egyszerre minden fronton visel háborút a kommunizmus ellen. A valóságban erre nem volt elég embere. De ez nem "összetartás" kérdése.

Az "összetartás" toposz nekem nagyon vicces olyan emberek szájából, akik egyébként tüzet fújnak mindenkire, aki nem ért egyet velük mindenben. Most akkor összetartás, vagy hithűség?

Kvázi-vallásnak nevezem azokat a hiteket, amelyek a politikai és a vallási/spirituális élet egyesítését tűzik ki célul, és gyakran teljesen új mitológiát találnak ki ehhez, ahogy a kommunisták és a nácik tették. A mai szélsőjobbnak vannak ilyen tendenciái. Azt állítom, hogy amikor válság van, akkor ez a mezei felhasználó szempontjából egy meglepően vonzó ajánlat lesz. Azt is állítom, hogy most nem vagyunk messze ettől. NB: nem az a lényeg, hogy "náci", hanem az, hogy "kvázi-vallás". Nem a nácizmus vagy a kommunizmus fog megismétlődni, hanem annak esélye nagy, hogy kvázi-vallások politikai szerepre tesznek szert.

Megjegyzem, bár a műveltséged feltehetőleg nem terjed idáig, hogy ezzel Ernst Nolte totalitarizmus-magyarázatát fogadtam el, aki kifejezetten jobboldali német történész. Nem tudok róla, hogy Ferge Zsuzsa valaha kifejtette volna nézeteit erről a kérdésről.

MR FALAFEL 2008.07.27. 14:00:07
Eszter:

A "jóléti társadalom" jelentésével sem vagy tisztában. Ahogy, egyébként, nagyon kevesek. A kifejezés alapvetően jogi, és az USA egy bizonyos időszakára vonatkozik. A jóléti társadalom mérsékelten pejoratív jelentésű, csak az éhenkórász, aluliskolázott magyarja hiszi, hogy bármi köze is van a jóléthez. Az állam túlterjeszkedéséhez, a demokratikus jogok megnyírbálásához van köze, azzal a maszlaggal, hogy a szabadságjogok megcsonkítása az istenadta nép jóléte érdekében történik. (jogi karon első éven oktatják)

Boglár, Kunt, Borsányi, Sárkány, Fejtő, Niedermüller, Gulyás testvérek. - Mondanak neked valamit e nevek? Alig hiszem. Ellenben, ha te bemész az ELTE egykori kulturális antropológiai tanszékére, ami ma valami kommunikációs lófasz nevet visel, vagy a Miskolci Egyetem KVAT tanszékére, és bemutatod, amit itt írtam, egyből fogják mondani a nevemet. Pláne, ha megemlíted, hogy kitől lopott Ferge banya a rendszreváltás utáni elszegényedésről szóló, egyébként minden terepmunkát nélkülöző írásaiban!
Aztán kérdezd meg Trencsényi Lászlót, miért nem lettem pepszi, vagy Lóránd Ferencet és Vekerdyt, miért nem fogadtam el a minisztériumi állást.
Vagy Kérdezd meg Mezey Barnát és Rácz Lajost, hogy ki volt az a diák, aki Szegvári "vodka" Kati nénit elég bátor volt a jómodorról kioktatni. Esetleg érdeklődj a Pacific University-nél, hogy hívják az egyik magyar származású vendégelőadóját.
Szerintem eleget (15 év) jártam egyetemre, van kis dr kétszeresen is a nevem előtt, ráadásul a témához vágóan, de ez mind nem számít.
Az számít, hogy soha nem olvastál fergezsuzsát, nem ismered az ókori róma történelmét, nem tudod, hogy jelenleg nálunk a kommunisták vannak hatalmon, nagyjából semmit nem tudsz, csak a szadeszos propagandát nyomod. Az is nyilvánvaló, hogy sem környező, sem a távoli országok kultúráját nem ismered. Tudod, a XIX. század óta egyetlen új mitológia született, az pedig a szocializmus mítosza. A társadalmi-szociális összetartozás már az ősközösségi társadalmakban is jelen volt. Mindegy, hogy az törzsi, nemzetségi, vagy egyéb vérségi alapon szerveződött. Ezek az attitűdök végig kísérik az ember társadalmát.
Nyilvánvaló, hogy vallásantropológiai előképzettséged nincs, szociálantropológiai szintén, pszichológiairól már nem is beszéljünk. Akkor mégis hol végeztél, kedves Eszter? Egyszerűen nem vagy kultúrakutató, mégis a alapvetéseket gyártasz. Nyilván megkapod ehhez a téged meg nem illető politikai segítséget, de ettől még laikus sem vagy a témában. És tudod, miért nem? - Mert szadesz-kompatibilis, aluliskolázott a stílusod. Csak egyetemi kötelezőkből vett modorban vagy képes írni, mi annyit tesz, hogy a szövegrészeket bemagolod, mint egy papagáj. Siralmas!

SZÉLCSEND 2008.07.27. 17:09:34
Mr Falafel:
Rossz hírem van. A jóléti társadalom pontosan azt jelenti, amit "az éhenkórász, aluliskolázott magyarja" ért alatta. Egy nyelv kifejezései ugyanis azt jelentik, amely értelemben a köznyelv használja azokat. A szobatudósok és más emelkedett elmék alkothatnak persze maguknak saját konyhanyelvet, de az rétegnyelv lesz. Illedelmesebb szimpla és dupladoktorok fel is szokták hívni a figyelmet irományaikban, ha rétegnyelvi jelentésben használnak a köznyelvben eltérő jelentésű kifejezéseket.
Ezen a blogon köznyelvi eszmecsere folyik. Közösségi ember ilyen helyen természetesen köznyelvi értelmükben használja a kifejezéseket. A fölényeskedés emiatt inkább a teljes szociokulturális tájékozatlanság és alkalmazkodásképtelenség jele, mint a szellemi magasabbrendűségé.

MR FALAFEL 2008.07.27. 18:12:02
szélcsend:
Te most azt demonstrálod, hogy oktalan vagy. Olvasd szépen el, mely sözvegrészre reagáltam, és az a szöveg mikortól köznyelvi, teeeee....! Az a szöveg éppenhogy tudományoskodó, áltudományos, bizonyos diszciplínák szakzsargonjából lopott, de helytelenül értelmezett szavakból, kifejezésekből áll. Nem köznyelvi, a szó köznyelvi értelmében, mert Mari néni aligha értene belőle egy kukkot is, hanem éppehogy az elithez szóló, "na most jól megmutatom" firkálmány.
Továbbá felhívom a figyelmed a kontextusra, amely meghatározza, hogy a kifejezés alkalmazhtó-e vagy sem. Mivel a kontextus (ál)tudományos, szakzsargonokkal turbózott faszság, így a kifejezés köznyelviségére hivatkozni brutál ökörség.
A fölényeskedésről pedig annyit, hogy B.E. vonta kétségbe kompetenciámat az ügyben, miközben ő van híján annak. A szociokulturális tájékozatlanság egy olyan kifejezés, amit meg te nem ismersz. A fölényeskedés, ha alapja van, lehet köznyelvileg bunkóság, de tudományosan a dominancia megnyilvánulása. Köze nincs semmilyen tájékozatlansághoz, vagy alkalmazkodni képtelenséghez. A szellemi felsőbbrendűség egy blogon sosem érhető tetten, mert itt mindenki azt ír, amit akar, nincs következmény. Éppen ezért a valóságban nem túl képzett beszari majmok is teljes hangerővel vartyoghatnak, mert az ismeretlenség homálya megvédi őket. Itt már az is valakinek érzi magát, aki a wikipédiáról idézget. Igaz, mert legalább rá tud keresni. Van olyan ,aki még erre is képtelen. Más kérdés, hogy a wikipédia gyakran állít valótlanságot, vagy pontatlan.

BABARCZY ESZTER 2008.07.27. 19:03:35
Elnézést, dr dr. de akkor sem történelem szakos vagy, ha jól értem, hanem antropológia/néprajz -- miért értenél hozzá, hogy mitől omlott össze a római birodalom
.
Ami a jóléti társadalmat illeti, a New Dealre gondolsz? vagy a Great Society-ra? Mi az angol kifejezés?

Boldogult Bolgárhoz (Isten nyugosztalja) jártam, boldogult Kuntnak (Isten nyugosztalja) tananyagot írtam a miskolci programhoz. Ettől még Ferge nem szokott kultúrtörténeti kérdésekben megnyilvánulni. Ő szegénységet és cigánykérdést kutat.

Szívesen megkérdezem Vekerdyt és Niedermüllert, de mi a neved? Anélkül nehezen megy. Mégse mondhatom, hogy jött egy Falafel nevű, csúful káromkodó egyén, aki azt állította, hogy ők kirúgták (vagy kitüntették?) -- hogy is?

Viszlát jövő hét végén.

MR FALAFEL 2008.07.27. 20:10:04
BE:
Ferge szociálantropológiát művel. Hogy honnan veszed a kultúrtörténet kifejezést, azt megint nem tudom. Olvashatnál figyelmesebben is. Fergét csak azért említettem meg, mert hozzád hasonló a stílusa. Valamint megemlítettem, hogy tolvaj. Ez ugyan történelem, de nem kultúr.
Boldogult Boglár Buci kulturális antropológus volt, bár tényleg néprajz szakon végzett egykor, és egészen biztos, hogy csak úgy jártál hozzá, hogy a Piarista közben megfordultál néha.
A római birodalom bukásáról számtalan írás született, és már egy középiskolás is tudja, hogy nem gazdasági, hanem politikai okai voltak a birodalom felbomlásának. A politikait természetesen köznyelvi szinten értem, hiszen a valóságban a különböző kultúrák közti összetartó erő gyengült. A közös gazdasági érdek már kevés volt egy akkora birodalom fenntartásához. Ezért jelentek meg a társcsászárok, ezért oszlott ketté a birodalom, majd esett szét.

Ami jóléti állam kifejezést illeti, az egy jogi kifejezés, nem gazdasági. Nem a közgazdaságtan, mint diszciplína nevezte el annak, hanem a jog. Egyetemes jogtörténet és Nemzetközi jog könyvben utána nézhetsz. Persze, ettől még lehet köznyelven jóléti társadalmazni, de ehhez köznyelvi kontextus kéne. Igaz, ez csak szőrszálhasogatás, de ettől még így van.

Vekerdy pepszi szakon tanított nekem életkorok pszichológiája tantárgyat, nincs közelebbi kapocs, csak azt demonstráltam, hogy értek picit a cihológiához. Viszont Trencsényi Laci bácsival van egy emlékezetes sztorik. Egyszer megkérdezte, hogy miért nem akarok a szakmában maradni, hiszen éveken át foglalkoztam középsúlyos gyermekek pszichológiájával, talán nem szeretem a gyerekeket. Erre azt válaszoltam neki, hogy a kollégákat nem szeretem. Mire ő: ja, így értem. Horváth Attila és Lóránd Ferenc ajánlottak állást az OM-ban 5 ifjú titánnak, de egyikünk sem fogadta el. Niedermüllert tizenpár éve nem láttam, de az interpretív kompaktszeminárium miatt biztosan emlékszik rám. Én készítettem belőle az írott kiadást. Akkor még szegény Kunt Ernő is élt. Tudod, én elhiszem, hogy ismerted Kunt Ernőt, csak azon csodálkozom, hogy akkor én miért nem ismertelek.

ON

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.15. 12:51:16

@sárkányfő: No igen, a fidesz szerint - ha mar ugyis szeretnek kepekben, hasonlatokban beszelni - aki nem ker a narancslevesbol, az biztos paradicsomlevest akar enni , es mekkora szemet mar, sot, kiirja magat a nemzetbol az -> bujtatottan hazaaruloz- aki nem eszik a narancslevesbol .

Holott lehet valakinek mindket levestol herotja van.

Aki nincs velunk, az ellenunk mai metodikaja. Nem volt pedig az olyan reg, mikro a fidesz kivonult a parlamentbol ( csak akkor mire kaptak fizetest a kepviselok?)

a-kis-herceg 2011.03.15. 12:52:04

@jjulie: :))) az alkotmány szerint? ;) de régen a sztálinista alkotmányban "minden hatalom a népé" kitétel szerepelt. na az uj egy kicsit átrendezi... az Isten...

zsirfeka 2011.03.15. 12:52:26

Az LMP hibázott, tavaly november óta össze kellett volna gyüjtenie kb. 1 millió aláirást az alkotmánybirosággal és más pontokkal kapcsolatban, amit szeretnének látni az alkotmányban. Sajnálom, hogy ezt nem értették meg.
Ezt elég nehezem ignorálhatta volna a fidesz komoly presztizsveszteség nélkül.

Nekem az a krisztusi szerénység és alázat különösen szimpatikus, amivel a fidesz/kdnp képviselők meltónak és érdemesnek érzik magukat és a kialakult helyzetet arra, hogy rátegyék a nevüket az új alkotmányra.

Az üzenet világos: ez a mi alkotmányunk, mi alkottuk, akinek nem tetszik, mehet a picsába.

nemecsek ernő áruló 2011.03.15. 12:52:58

@BISMARCK: Fidesz-droidoknak érv. Normális embernek, aki hisz a szekularizált (gy.k. egyháztól független) állam-felfogásban, és a modern társadalom létjogosultságában, nem az.

Sólyom meg nem az alkotmány maga, hanem egy beszari pöcs, akinek soha nem volt valódi véleménye.

BISMARCK 2011.03.15. 12:55:26

@Gerzsonka:

Köszönöm a minősítést.
Tehát aki nem a szekularizált állam-felfogásban hisz az nem normális.

nemecsek ernő áruló 2011.03.15. 12:56:44

@BISMARCK: Végülis így is mondhatjuk, mert ez azt jelenti, hogy az egyház szolgája akar lenni, és minden létező demokratikus vívmány távol áll tőle.

Themisz 2011.03.15. 12:57:49

@a-kis-herceg: Nem vicc. a Polidilin már megnyílt az adekvát topik is erről, ahol a Fideszhívők már 100.000 emberről beszélnek, meg hogy nekik nem fizettek. Van ilyen.

forum.index.hu/Article/showArticle?t=9207666

Starin 2011.03.15. 12:59:06

@sárkányfő: a stílusodból ítélve sajnos meglehetősen szűklátókörű és befolyásolható személy lehetsz.
Kikérem magamnak az agymosottozást, én sem nevezlek annak, pedig csak úgy fröcsög a mások hamis próféciái által benned szított indulat.
"beleírják a Nenyi mottóját, az ő értékeiket és világképüket tükrözi az egész" - na akkor szeretném mind számodra, mind a többi nyenyizős számára világossá tenni valamit: tudod nem a nyenyi mottóját írták ám bele, hanem a 48-as 12 pont mottóját (így kezdődik: Legyen béke, szabadság és egyetértés"). tessék utánanézni. mind a nyenyi, mind az alkotmánytervezet a szabad Magyaroszág egyik legfontosabb nyilatkozatának (Petőfiék, Vasváriék, Jókaiék) jelmondatát viszi tovább. Sajnállak, ha elhatáolódsz tőle, csakúgy mint az abban megfogalmazott értékrendtől és világképtől. Te 48-ban is visszasírtad volna az úrbéri viszonyokat és a cenzúrát. ismét kérlek benneteket olvassatok, gondolkodjatok, ne indulatcézárok botránymondatait böfögjétek vissza.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.15. 12:59:44

@Starin: nem olvasok TW Árpádot és egyéb nyamvadt testű ballibbant faszkalapokat. :)
Az alkotmányt se olvastam, a tervezetet se. :)
Amit néhány - számomra - szavahihetőnek tűnő embertől olvastam a tervezetről, azok közül pár dolog minimum viccesnek és erőszakosnak tűnik. Meg azok is, amiket élőben hallottam, pl. az általam amúgy nem betegesen - sőt, egyáltalán nem - utált OV szájából. Nevezetesen, hogy ez a legfontosabb teendő.
Hát, lófaszt. Személyesen neki biztos. Ez elég baj...

a-kis-herceg 2011.03.15. 13:01:36

@sárkányfő: hát. csak az a gond, a kis pénz diszkókon át visszajut pintérhez...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.15. 13:03:12

@Szun vu kung: most nem érek rá elolvasni (megyek teniszezni), de ez hol zajlott?
BEszter egyébként itt is eléggé beégett és innen is rapid módon eltűnt... Ő úgy szeret vitázni, ha nincs ellenfél. Nem mondom, hogy liberális erény. Inkább ökumenikus...

champagneM 2011.03.15. 13:06:47

@Hepci: érdemes az előzményeket is megnézni, hogy hengereli le, főleg a hímnemű kommenttársakat; aztán jön a beégés arokaso.blog.hu/2008/07/15/babarczy_eszter_1#comments

Tuor (törölt) 2011.03.15. 13:09:10

@Hepci: Igen, ez igaz, egy népszavazás az alkotmányról valóban a kormányról történő szavazás lenne. De ideális esetben, ha egy kormány valóban a többség demokratikus akaratát hajtja végre, akkor egy ilyen megmérettetés kifejeztten meg is erőstheti. Ezzel elébe mehet annak, hogy számára rosszabb időzítéssel, számára előnytelenebb kérdésben történjen meg hasonló.

a-kis-herceg 2011.03.15. 13:10:42

@Teremszolga:

"Tiszteletet nem kierőszakolni, hanem megszolgálni kell." (Baltasar Gracián)

sárkányfő 2011.03.15. 13:13:04

@Starin: ekkora öngólt :) neked nem tűnt fel, hogy ha valaki az egyetértés nevében beszél és nyilatkozik/kormányoz, akkor hazudik? a 48-as mottó a fidesz szájában hazugság, mivel nincs mögött nemzeti egység, és így válik az igaz 48-as mottó a fidesz külön pártpropagandájává. le kéne már pattanni 48-ról, nem kisajátítani, ahogy a magyar zászlót sem, meg a nemzet fogalmát sem.
és mint írtam, de erre persze elfelejtettél válaszolni, az a magyar nemzet alkotmánya nem pártmutyik terepe, nem politikusok alkujának tárgya. illetve most egy nyíltan fideszes alkotmány lesz, át lehet nyomni, de kb. annyira érzi majd sajátjának az ország,a mennyire a síkhülye Schmitt Pált érzik "pártok fölött állónak" és az egész nemzetet képviselőnek.

A Scmitt azért is jó példa, mert jó kis tagja volt a komcsi államvezetésnek, ahogy most az alkotmányt meg többek közt a kommunista diktatúra egyik csúcsvezetője, Pozsgay írta. Akinek volt egy csepp önbecsülése és nemzeti érzése, az már itt felháborodik.

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2011.03.15. 13:13:38

@BISMARCK: a 21. században a tálibokon, az iráni perzsákon kívül mindenki szekularizált államot működtet...

Átverés! 2011.03.15. 13:15:17

Nagyszerű szónok ez az OV. Jól beszél, tud lelkesíteni csupán az a baj, hogy neki nem most kellett volna születni.
Akár 1848. is jobb lett volna. Ma amikor annyira bonyolult a politikai és gazdasági helyzet. Amikor a szónok minden szavát górcső alatt vizsgálja a világ nem könnyű olyan beszédet mondani, hogy mindenki elégedett leg yen.

És az is helyén való lenne, hogy nekünk ne mondja meg senki sem, hogy milyen irányba menjünk, mit cselekedjünk, ha mi lennénk világ legnagyobb tőke kihelyezője, és nem tartoznánk fűnek, fának.

Jelen esetben azonban el kell gondolkodni, hogy ez a viselkedés az alkotás, vagy a gátlástalanság felé viszi az országot.

spandex enormity · http://www.youtube.com/watch?v=Ba9wqSqk9-0 2011.03.15. 13:22:12

"-Mi a hobbid?
- A messiásvárás - Eldmar Dens elpöccintette a cigarettáját, beröffentette a láncfűrészt, és rávigyorgott Oln Hallenre.
- És honnan az istenfaszából szereztél benzint?"

sárkányfő 2011.03.15. 13:23:23

hvg.hu/itthon/20110315_kis_janos_orban_alkotmanya

"Kis János: Orbán alkotmánya nem a nemzet alkotmánya lesz"

Starin 2011.03.15. 13:25:47

@Hepci: :) ok. olvasd el őket szinkronban egymás mellett, meg fogsz lepődni

Starin 2011.03.15. 13:30:32

@sárkányfő: nem tudok veled mit kezdeni. mekkora támogatottság lenne neked elég, hogy valamire azt mondd hogy na jó akkor ez most a nemzeti egyetértés szintjének már megfelel? 90%??? 100%?? volt olyan, kedves barátom, de ha te azokat az időket visszasírod, akkor csak sajnálni tudlak,mert nem érted a demokrácia lényegét.

hoplita 2011.03.15. 13:32:41

Milyen szórakoztató olvasni, ahogy a sok bolsilibsibibsi - a nem kívánt törlendő - rinyál azon, hogy a fityisz ugyanazt csinálja a választási eredményekre hivatkozva, amit ők 8 évi, hozzáteszem, lényegesen kisebb és vitatható legitimitással.

Én, mint náci kérek egy kávét....és az anyákat nem kifelejteni ám az érvrendszerekből.:))))

hoplita 2011.03.15. 13:36:25

Egyébként meg a Vaskancellárnak, Bismarcknak igaza van.

A komcsikra csak hülyék és gazemberek szavaztak.

A félmérésként is fungáló választás után megállapíthattyuk, hogy ebből a két állatfajból jelentős felesleggel rendelkezünk.:)
Ide értem még elanyátlanodott libernyákokat is.

2011.03.15. 13:39:13

Na figyuzzatok, az m3-st lezárta a Jobbik.

2011.03.15. 13:44:04

Ki mit tud erről? Állítólag a benzinkútról lehet látni. De lehet hogy kamu, és szórakoznak velem.

sárkányfő 2011.03.15. 13:45:20

@Starin:
nemzeti alkotmányhoz nemzeti konszenzus, nemzeti egyetértés kell. jelenleg a magyar parlamentben 4 párt képviseli a magyar nemzet egészét. tehát vagy négypárti konszenzus, vagy, ha az nincs, akkor közvetlen népszavazás legitimálhat egy alkotmányt. ez a napnál is világosabb. persze aki nem akarja megérteni, az nem is fogja.

fel kéne már fogni:
fidesz =/= magyar nemzet

jjulie 2011.03.15. 13:45:59

@Letícia:

a hoplita talán megkérdezi a központot

6.Lenin 2011.03.15. 13:48:59

Már kezd nagyon vicces lenni ez a hajcihő.

Kedves Honfitársaim!

Hol éltetek eddig?

Szerintem egyetlen esetet tartok elképzelhetőnek, hogy az MSZP részt venne az alkotmányozásban:

Orbán V. sírva könyörögne GyF-nek és MA-nak, gyerekek írjátok már meg az alkotmány szövegét és megígérem, minden mocskos agymostt fideszest, késsel a nyakán kényszeríteni fogunk, szavazzák meg.

OK! Viktor, de mi lesz a többi szemétládával, a Jobbikkal, LMP-vel?

Nem tudom, nem tudom, adjatok 1 fakést.

Valóban elképzelhetőnek tartja valaki is, hogy az MSZP bármit is megszavazna, amit a Fidesz terjesztene elő?

Hol éltek? Min hörögnének? Az a saját töketlenségük teljes beismerése lenne, ha beismernék a Fidesz képes megoldani valamit, amit ők soha nem voltak képesek.

A világ összes problémáját csak a ballib képes megoldani, elméletileg. A gyakorlatban ez még soha nem sikerült.

Pont ebben lenne egyetértés, ma Mo-on?

2011.03.15. 13:49:51

@hoplita: mondj már valamit!:))))

hoplita 2011.03.15. 13:52:33

@Letícia:
Nemtok semmit, itthon vagyok...a helyi istentisztelet, meg ünnepség is kész tortúra volt.
A gyerekeimtől összeszedtem valami nyavalyát.....nem vagyok nagy formában.:)

inreallife 2011.03.15. 13:56:25

@bariga: jaj, mit mondasz, a kiegyezést a fidesz nem szereti, szerintem visszamenőlegesen azt is eltörlik. :)
ja, és ha kérhetni a mohácsi csatát is töröljék el, olyan rossz hallani, hogy kikaptunk...

2011.03.15. 13:56:46

@hoplita: ez nem szép tőled, most hülyén fogok meghalni...:S De neked jobbulást...

jjulie 2011.03.15. 13:57:07

@hoplita:

nem is vagy te becsületes nácikok, csak egy imitátor

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2011.03.15. 13:58:58

@6.Lenin: az a szomorú, hogy ez odavissza érvényes, s ebben a húgyszagú posványban vergődünk...

parlamentarista 2011.03.15. 13:59:44

@török
meglepődtem. úgy képzeltem hogy az egyensúlyozgatás jegyében egy kormánypárti dicshimnuszt fog elzengeni. úgy illett volna. ami késik az nem múlik.

ez a poszt nem mondott semmi újat az előzőhöz képest. a sztálingrád dolgot iszkrenyje gavarja nye panyimáju. az sztori arról szólt, hogy a fronton a szembenálló német és orosz hadsereg leamortizálta egymást, mert a város birtoklása hitlernek, és sztálinnak is végtelen fontos volt. és akkor az alkotmányozás ilyen lenne. inkább a médiatörvény a fidesz sztálingrádja.

hoplita 2011.03.15. 14:04:46

@főzdevadász:
Kabbe, köcsög..
Találva érzed magad?:)
Az igazság kellemetlen is tud leni....ezt nemmonta anyukád?:)

@Letícia:
Öregszek, basszameg..:)
Köszi.

@jjulie:
Na mi van?
A kistestvér csinálási projekt beindult mán?

2011.03.15. 14:07:09

@hoplita: ez nem szép. Hova lesz a haza, ha teli leszünk nyavalygó nyugdíjba tartókkal????? :)))

2011.03.15. 14:08:35

Ebben szerintem igaza van:

A TV2 a VV miatt nem mehetett be
márc. 15. 14:05 Szabó Zoltán

Ifj. Hegedűs szavai szerint kitiltotta a templomból a TV2 stábját, mert "az az adó a szennyet árasztja a népre, a Való Világot, amiben a gyerekek is láthatják az erkölcstelenséget".

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2011.03.15. 14:08:40

@hoplita: erősíted azon véleményemet, amit már leírtam...

inreallife 2011.03.15. 14:08:45

@aszekelyek: @BISMARCK: emléxem egy majomra, aki az eu ügydöntő népszavazása után nemmel szavazott. vajon milyen párt képviselője lehetett az? na erre mondom, hogy szarnak a népre...

2011.03.15. 14:09:30

@Letícia: ja és az indexről vettem.

jjulie 2011.03.15. 14:14:29

"Az LMP ünnepségén, a budapesti Teleki téren Schiffer András frakcióvezető többek között az alkotmányozásról beszélt. Párhuzamot vont a most készülő alkotmány, és a Habsburgok alkotmányai (az olmützi (1848), az októberi diploma (1860) és a februári pátens (1861) között. Ezek ugyan az egyéni szabadságjogokat széles körben biztosították volna, ám megtartották az abszolutisztikus kormányzás lehetőségét és egyáltalán nem övezte őket demokratikus konszenzus."

radala 2011.03.15. 14:17:06

Nem vagyok otthon így az egyetlen hírforrásom Török Gábor.:-)

talán igaz lehet ez a lefelé menés, de egyszerüen nehezen értem meg, pláne nehezen hiszem, hogy valakiket valóban fölizgatna ez az alkotmányozósdi.
nyílván én is kommunista neveltetést kaptam az iskolában nekem is nevettséges a kúria, meg ispán meg anyámkínja, de szerintem, ahogy nevettséges volt a Ferenciek tere is így ez sem lesz sokáig problémás. Ezenkívül elolvastam az indexen OV-t és azt hiszem nagyon ért a nép nyelvén még mindig. Nem állítom, hogy számomra kedves az, amit mond, de baromira át tudom érezni, hogy sokak örülnek, ha OV mindenkit elküld a picsába. Arról nem is beszélve, hogy tőle tök függetlenül mondtam én is valakinek a médiatörvény kapcsán, hogy szerintem egy zsidógyilkos német meg osztrák bátran befoghatja... Szóval még én kozmopolita is egyet tudok érteni az ilyesmikkel.
De ami még ennél is érdekesebb a mai napban, hogy ma olvastam, hogy egy osztrák néppárti képviselő lemondott, mert valami 10 éve elhunyt rokona mozgássérült igazolványával parkolt.
Nem tudom, hogy hívják azt a köcsög cigizgetös Fideszest, de itt a példa lehetne követni.
Azt gondolom, hogy lehet, hogy megy ez az út lefelé, de ez nem azért lesz, mert arrogánsak az ellenzékkel, hanem mert gusztustalanok. Szerintem épeszű ember szarik arra, hogy hol tartózkodik épp az mszp vagy akár még az LMP is egy adott szavazáskor. De azt nehezen nézi el, hogy valaki 450 lóerős autóval szaladgáljon, vagy cigizés után hamis nevet mondjon...
Nem tudom mi árt a kormánypártoknak, de ahányszor nagy és gyors autót látok annyiszor jut eszembe, hogy egyik sincs valószínűleg még 200 LE sem. Szóval szerintem Lázár sokkal többet árt, mint a szentkorona, kereszténység együttvéve.
Amúgy meg ez egy olyan dolog, ami nagyon alapos tanulmányért kiállt. Mert mondjuk engem irritálnak az ilyesmik, soha magamtól nem vetemednék semmi magasztosnak a leírására, de valószínűleg képes lennék megszeretni valami magasztos dumát. Nem úgy van az, hogy a nem vallásosak utálják a templomot, mert mondjuk egy templomi esküvőt nagyon szépnek látnak vagy tetszik nekik az éjféli mise, holott egy fórumon mást sem tudnának írni, mint, hogy minden pap pedofil... Ezek roppant bonyolult kérdések. Hát nem gusztustalan-e amikor csapatsportokban együtt fohászkodnak a csapattagok? De mégis milyen megkapó tud lenni...
Nem egyszerű dolgok ezek.

ja jut eszembe én is el akartam dobni az agyamat a gyerekek után járó szavazati jog miatt, de pl az, hogy csak az anyák kapnak még egyet, az már egészen megvitatható ötlet...
Az érdekes az az, hogy lassan az LMP is elveszti még a maradék charme-ját is, nem mellesleg szerintem még gyorsabban, mint a Fidesz a támogatóit. El sem tudom képzelni mi lenne jó az ellenzéknek, de az tuti, hogy az, hogy az LMP nem alkotmányoz az nagyon rossz a Fidesznek, de még ennél is rosszabb az LMP-nek....

hoplita 2011.03.15. 14:17:23

@Letícia:
Azé' nekem nincsenek illúzióim a nyögdíjjal kapcsolatban....már jó ideje nincsenek.
Én nem fogok pofára esni..:))))

Egyszer az hallottam valakitől, régen, hogy ha negyven fölött reggel felkelsz és nem fáj semmid, akkor halott vagy...
Kezdek igazat adni neki, főleg a ma reggel fényében.:)

@főzdevadász:
Tudod...véleménye, meg segglyuka mindenkinek van..
Kicsit el vagy maradva klasszikusok tekintetében, pótold sürgősen.:)

hoplita 2011.03.15. 14:19:20

@jjulie:
Feszülten hallgaiták a tömegek a nagyonmások észosztását.
Aszongyák vótak tán százan is.:)

6.Lenin 2011.03.15. 14:21:16

@főzdevadász:

És?

Valóban nincs más megoldás, mint itt tépni a szánkat?
Egymást szidalmazni?

Az alkotmányozás nem pártpolitikai ügy. Minden parlamenti pártnak kötelessége lenne benne részt venni. Amennyiben a Fidesz valóban lesöpörne minden ellenzéki indítványt, a szavazás napján az ellenzéki pártok több száz ezres tömeggel (békésen tüntetnének a Parlament előtt.
Mit gondolsz megszavazná a Fidesz/KDNP egyedül?

Nem tartja magát az ellenzék képesnek 1 valódi tiltakozás megszervezésére?
Vagy, mégsem akkora az országban a fidesz ellenes hangulat?
Ez az egész hörgés, csak blöff?

Képesnek tartja egyáltalán valamire magát a jelenlegi ellenzék?
Valójában az igazi ok mindenre, mindent meg kell akadályozni 1 esetleges sikeres kormányzás esetére, mert akkor véglegesen bebizonyosodik, nincs többé visszaút a hatalomba?

Sok itt a kérdés, amire választ kellene találni.
A húgyszagú posványért ki a felelős?
Akik már szeretnének valamiféle kiutat keresni?
Vagy akiknek jó a posvány és visszahúznak másokat is?

Mert olyan nincs,hogy csak úgy simán húgyszagú itt minden.
Valakik csak felelősek érte?
Tudom, a másikra kenése, a lehető legegyszerűbb megoldások egyike.

Itt tartunk most.

hoplita 2011.03.15. 14:21:39

@sárkányfő:
Kár velünk a kis seggfej csutitörpének kekeckedni, mert vissza fogunk ütni, úgy és akkor, amikor majd nagyon fáj.
A kiscigány nem tuggya, hogy fehér ember nem felejt...?:)))

jjulie 2011.03.15. 14:25:58

@radala:

nem emlékszem pontosan, fidesz szavazó vagy?

Diocles 2011.03.15. 14:29:16

"Egy ilyen nagy figyelmet kapó esemény azonban kiváló alkalom arra, hogy akár az elégedettséget, akár az elégedetlenséget megfogalmazza és olykor megindokolja. Miközben tehát a kormánypárti politikusok beleírják saját nevüket az alkotmányba, az elbizonytalanodott, csalódott, kiábrándult választók kapnak egy erős, sokak által értett érvet amúgy már meghozott, de talán még nem is tudatosult döntésükhöz."

wishful thinking a köbön.

tudom, h megígértem, h ezt a kifejezést nem használom, de erre nem lehet mást mondani, klasszikus példa.

1. a status quo-t mindig ezerszer könnyebb megvédeni, mint bármiféle változást pártolni, mellette érvelni, pláne így van ez egy alkotmánynál, a jelenleginél is, a jövőbelinél is.

elképzelni nem tudom, h miképpen mozgósítják a tömegek ellenérzéseit az új Alkotmány ellen az ellenérdekeltek (ill. rézben igen, a távolmaradás arra szolgál, h "pártalkotmánynak" csúfolják), miközben a jobbos közönség megkapja a maga gumicsontjait, amelynek révén az új Alkotmány a szívügye lehet.

a törvénytisztelő többség, a semleges "mocsár" pedig hivatalból tiszteletben fogja tartani, a "rebelliskedő" magatartás erősen kontraproduktív lehet.

2. az LMP-t semmiképp nem lehetett volna visszacsábítani, a feltételeik elfogadása az alkotmányozás teljes ellehetetlenülését jelentetette volna. (miért nem mondhatja ezt ki egy ún. független elemző? Ciki volna bírálni az LMP-t?)

Tehát oké, TG újra leírja, immár bővebben, h milyen gátlástalanság már az, ami most megy (ill. ezt nem is mondja ki, hanem céloz rá), na bumm, és akkor mi van?

TG-nek, Karácsony Gergőnek, az LMP-nek, az MSZP-nek, Mesterházynak, Gyurcsánynak, és nem utolsósorban julie nicknek rossz a véleménye a kormányról. Na bumm, ezt eddig is tudtuk.

A kérdés megintcsak az, h az ellenérzésekkel viszonyulók meg tudják-e magukat úgy szervezni, h eséllyel "megtámadják" az - alkotmányozással és a hozzá kapcsolódó törvénykezéssel is - egyre jobban kiépülő, megszilárduló Orbán-rendszert?

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2011.03.15. 14:31:25

@6.Lenin: szerintem nem ez a helyes út... a posvány csak marad, ha nem mélyül ezzel a szükségtelen, mégis arrogáns pökhendiséggel, amit a FIDESZ képvisel. Nem csak az alkotmányban, hanem mindenben. S ezt átvették hívei is, sőt az egész közélet. S itt gyömöszöli mindenki a másik fejét, miközben a regnáló nemdem,okrata hatalom semmi épkézláb dolgot nem tesz. Pedig a 8 éves árokásás közben nekik is lett volna idejük valamit kiötölni. De semmi másra nem futotta, mint a betonozásra. Abban fortélyosan tudnak újat mutatni minden nap. Minden nap be tudják bizonyítani, hogy van még lejjebb. Ez a pártnak lehet hogy jó, de az országnak nem...
@hoplita: gratulálok - hogy klasszikusokat idézzek:
úgy látom érintettnek érzed magad,m de jóanyád nem tanított meg arra, hogy a rosszhíreket elviseld

radala 2011.03.15. 14:31:44

@jjulie: :-)
Ja, de az LMP-n komolyan gondolkoztam (még kicsit meg is sponzoráltam őket meg kopogtatót is küldtem nekik), és valószínűleg még gondolkozni is fogok, de az nagyon nem fogja növelni a rájukszavazásom esélyét, ha távolabbra állnak a fidesztöl, mint a szociktól.
bár nagyon irritál a cigányozás, de előbb szavaznék egy náci pártra is, mint valakire aki koalaképes a szocikkal.
Számomra és ezzel szerintem nagyon nem vagyok egyedül nincs semmi visszataszítóbb, annál, mint ha valaki szoci.
Ha már szóba kerültek a pedofil papok, igen egy pedofil pap is jobb egy szocinál:-)

6.Lenin 2011.03.15. 14:32:43

@hoplita:

OK!

Utána?
Kiirtjátok a többi 9.5 milliót?

Valami értelmesebb nincs a tarsolyban?

Elzavarjátok a fideszt, a komcsikat, cigányokat, libsiket, homokosokat, rendben, és aztán?

Ez nagyon kevésnek tűnik, első ránézésre.

6.Lenin 2011.03.15. 14:35:55

@főzdevadász:

Bocs, azt hittem van válaszod is.
Kenegetsz te is, ennél leragadtál.
Általánosítasz, ez sem megoldás.

radala 2011.03.15. 14:38:15

@Diocles: Ez nagyon igaz, roppant érdekes kérdés, hogy nem szívességet tesznek-e a szocik a Fidesznek azzal, hogy le pártalkotmányozzák. Mert a szoci szimpatizánsok rosszabbak a pedofil papoknál, ráadásul nincsenek is annyian:-)
Viszont a rém elkötelezett Fideszesek egyenesen boldogok, ha valami olyan történik, ami kiveri a biztosítékot a szociknál.
Roppantul nehezen elemezhető helyzet ez. nem is politológus kellene ehhez, hanem valami valódi tudományos fölmérés, ezt nem lehet megsaccolni csak megmérni lehetne.
Ez totál a Bush-i stratégiának tűnik nekem, az meg amennyire kellett sikeres volt.

Diocles 2011.03.15. 14:39:25

@jjulie:

"Az LMP ünnepségén, a budapesti Teleki téren Schiffer András frakcióvezető többek között az alkotmányozásról beszélt. Párhuzamot vont a most készülő alkotmány, és a Habsburgok alkotmányai (az olmützi (1848), az októberi diploma (1860) és a februári pátens (1861) között. Ezek ugyan az egyéni szabadságjogokat széles körben biztosították volna, ám megtartották az abszolutisztikus kormányzás lehetőségét és egyáltalán nem övezte őket demokratikus konszenzus."

hát ez nem semmi párhuzam, Schiffer valahogy "elfelejtette", h azért különbség, h Ferenc Józsefet nem választották meg, sőt, még az örökléssel is némi gondok voltak, mert az elődjét lemondatták.

legközelebb már Darth Vaderhez fogják hasonlítani Orbánt, asszem őt is volt valami alkotmányozás, nem?

Mr. Homn 2011.03.15. 14:39:53

Kicsit OFF. De talán mégsem.

Nemsokára lesz egy tüntetés a sajtószabadságért.
Gondoltam megnézem az utv.hu kameráin mi a helyzet arrafelé.
Fura(?) mód pont azt a környéket mutató kamerák nem működnek, valami régi, esti felvétel megy a képen.
Vagyok annyira jóhiszemű hogy műszaki hibára gyanakszom.

jjulie 2011.03.15. 14:41:31

@Diocles:

igen, voltak különbségek, és vannak párhuzamok, na bummm

hoplita 2011.03.15. 14:43:22

@főzdevadász:
Haggyál mán öcsi...
Inkább fogyózzál egy kicsit...meg ne gyúrj annyit fejre.:)

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2011.03.15. 14:45:54

@6.Lenin: nézd, én csak azt tudom, hogy egyre rosszabbul érzem itthon magam, pártoldaltól függetlenül.
pl. ahelyett, hogy a munkára rakódó terheket csökkentették volna(amit szajkóztak), teljesen felesleges egykulcsos adót vezettek be - ez pl. egy kardinális elb.szás szerintem
megsarcolni a gazdaság legjelentősebb résztvevőit - baromság
de minek is részletezem én ezt itt?
szerintem teljesen rossz irány, mindegyik oldaltól, ami megy. Az elmúlt 8 évben az egyik oldal erőlködött, a másik oldal buktatott. Ez megy most is, ránk erőltetnek olyan dolgokat, amik teljesen megalapozatlan baromságok, kockára teszik ismét az országot, széllel szemben hugyozunk..Ráadásul a FIDESZ a saját csapdájában van, mert nagyrészt olyan lépéseket kell majd megtennie, amikt ő maga akadályozott meg, folyamatosan...
na mindegy is, mennem kell, dolgom van

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2011.03.15. 14:46:47

@hoplita: szépen alá is írod a bizonyítványt, csak így tovább;-)

jjulie 2011.03.15. 14:49:30

@6.Lenin:

legyőhetetlen vagy és meggyőzhetetlen

az orbán babona hatása, elmúlik

radala 2011.03.15. 14:50:15

@főzdevadász:
"pártoldaltól függetlenül"

"Ráadásul a FIDESZ a saját csapdájában van, mert nagyrészt olyan lépéseket kell majd megtennie, amikt ő maga akadályozott meg, folyamatosan..."

te olyan pártfüggetlen vagy, hogy még az is lehet, hogy Vágó Istvánnál is függetlenebb értelmiségi vagy:-)
Mindig meglep az önértékelés ilyen fokú torzulása...

hoplita 2011.03.15. 14:51:42

@6.Lenin:

Hát persze...:()
Vén bolsi múmiákkal kezgyük..:)

Mondd, te második gyerekkorod éled és mindent szó szerint veszel?:)))))

A fideszt nem én fogom elzavarni.....megteszi azt az Istenadta, ahogy megtette elkúróékkal is....
Vagy mán választások se lesznek többet...?

Akkó, jááááj, ányám, dikkmántúra....!!!!!!

bariga 2011.03.15. 14:52:26

@a-kis-herceg: kétesélyes@inreallife: pedig ez az egyetlen módja annak, hogy európai nemzet legyünk

hoplita 2011.03.15. 14:52:47

@radala:
Légy erős....ebben igaza van.

lüke 2011.03.15. 14:55:38

@Hepci:
olyan súlyos?
most a mekong line transzkripció van

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.15. 14:56:22

@Letícia: Hogyne lenne igaza, hiszen az van nekije!
Mellékesen a VV a konkurencia műve, valami RTL nevezetű magyarellenes luxemburgi tulajdon...

Gyalogfenyő (törölt) 2011.03.15. 14:57:03

@parlamentarista: Esetleg erre kell az újabb 800 millió? Az "amortizációhoz"?

radala 2011.03.15. 15:00:11

@hoplita: Miben, hogy a Fidesznek olyan lépéseket kell megtennie, amiket nem szívesen tesz meg?
Ez nyilvánvaló, ahogy az is, hogy semmit nem akadályozott meg a Fidesz az elmúlt 8 évben, mert nem tudott. Nehogy már a 300 Ft-s vizitdíj miatt omoljon össze az ország?
nem mellesleg, valami olyasmit hadovált OV, hogy az egészségükre vigyázók meg nem vigyázók közt bla-bla-bla.
Semmi probléma nem lenne egy szűrésekkel kiváltható vizitdíjjal, a vizitdíjjal sem lenne semmi bajom, a kommunistákkal volt, ahogy a 3 milla szavazóból 2 millának legalább.
Egy UTÓLAGOS tandíjjal sincs semmi bajom...
De a tandíj az nagyobb bűn a holokausztnál.
nem tudom miben van amúgy igaza, csak iszonyatosan fölbasznak a függetlenek:-)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.15. 15:06:11

"Orbán szerint a rendszerváltás után a bolyongás évei következtek Magyarországon, és még a legalapvetőbb kérdésekre sem tudtunk közös választ adni, ám ennek most vége. „Meddő vitákban nem vergődünk tovább, mert megéreztük az összetartozás erejét. Bármit legyőzhetünk, ami gátol a felemelkedésben”, mondta Orbán, ez utóbbinál lelkesítőbb dolgot pedig aligha lehet mondani egy amúgy is lelkes tömegnek."

Gyerekek, mégis itt a Kánaján, oszt jónapot!:-)

Másrészt szegíny Hobo:
„Oly sokáig voltunk lenn, nem is tudjuk, milyen fenn!"

jjulie 2011.03.15. 15:06:53

@radala:

a fidesz csapda a szemellenződ miatt nem jelenik meg a receptoraidon, na bummm

2011.03.15. 15:11:57

@bariga: okés, elkezdem szervezni!

Most pá, jók ne legyetek!:)

Gyalogfenyő (törölt) 2011.03.15. 15:13:11

@radala: Mondd, van neked gyereked, hogy ilyen mondatot le mersz írni??

2011.03.15. 15:13:28

@Letícia: jaj, el kezdem szervezni...sorry.

lüke 2011.03.15. 15:15:53

rajta, rajta
fel, fel
www.youtube.com/watch?v=WyCQ3XnvhUU
látom nagyon meleg van,meg sokat ettetek,
rossz a redistribúció

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.15. 15:17:11

@Letícia: Minek javítod a jót rosszra? Kezdesz Te is vonalasodni?:-P Szemi nárium?:-D

lüke 2011.03.15. 15:17:51

@lüke:
vagy mindenki tényleg kiszabadult................

jjulie 2011.03.15. 15:19:59

@lüke:

a radalára is rossz hatással vannak a parasztjaid, látod mit tettek vele?

radala 2011.03.15. 15:20:38

@jjulie: Na ja, ez egy tény, ahogy vannak, akiknek meg beleéget a retinájukba a Fidesz csapda.
Nekem semmi bajom azokkal, akik belátják, hogy van amit nem látnak, vagy rosszul látnak, engem azok zavarnak, akik azt képzelik magukról, hogy roppant okosak.
Nem mellesleg, mint elmondtam volt, teljesen tévedés azt gondolni, hogy az emberek a 300 Ft-ról szavaztak.
Nincs az ég világon semmilyen csapda. z lehet, hogy az fog történni, hogy a fasz fidesz kerülő úton fog menni, mert azt hiszi, hogy ott egy csapda van. Ennek lehet, hogy az lesz a hatása, hogy elcseszik az egészet. De ettől nektek nagyonokosaknak még nem lesz igazatok, ott nincs csapda. A szocik többek között azért buktak akkorát, mert lenézték az embereket, a fidesz is azért fog bukni, ha bukik, mert lenézi őket.
No, meg persze a sok szaralak miatt, amit végképp nem lehet megérteni.

2011.03.15. 15:22:13

@namitirok: jaj, tényleg már nagyon hülye vagyok...elszervezni nincs is...:(

Na de forradalmi hevületem mai utolsójaként idézem mára az indexet:

"Előállítások Gyöngyöspatán
márc. 15. 15:17

Négy embert előállítottak a rendőrök Gyöngyöspatán azért, mert nem igazolták magukat. A faluban fokozott ellenőrzést rendeltek el korábban, ami azt jelenti, hogy a rendőrök igazoltathatnak bárkit. Most is ez történt, négyen azonban megtagadták ezt, ezért őket előállították, és szabálysértési eljárást indítottak ellenük, mondta Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. László Attila, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület vezetője szerint biztosan nem az ő polgárőreiket állították elő. A Független Hírügynökség úgy tudja, hogy az előállítottak egy olyan szervezethez tartoznak, amelynek tagjai napok óta a faluban vannak. (Független Hírügynökség)"

radala 2011.03.15. 15:24:37

@Gyalogfenyő: sok van:-)
De látom vicces szófordulatot kreáltam:-)
Amúgy, tényleg rosszabb egy szoci egy pedofilnál:-)
No, jó csak azt akartam kifejezni, hogy a létező legnagyobb negatívum, ha valaki szoci vagy szdszes volt 2006 után.
Úgy látom szuperül sikerült ezt kifejeznem.

lüke 2011.03.15. 15:26:13

@jjulie:
a schluchtenpfurzerek?

jjulie 2011.03.15. 15:29:07

@lüke:

meg a dfálhkmáeptohkhm-k

lüke 2011.03.15. 15:33:38

@jjulie:
most is hibásan irtad le a poncichentereket:)

jjulie 2011.03.15. 15:37:09

@lüke:

a bécsi dombi vagy a bánfalvi irásmód a helyes?

jjulie 2011.03.15. 15:43:51

@lüke:

olyan nincs, azok nem soproniak, a bánfalviak soproniak, csak bánfalván laknak

nyünyüge 2011.03.15. 16:23:33

@jjulie:
Min vitáztok? Bánfalva nem olyan régen lett "Sopronbánfalva" és nőtt össze a várossal.
Bánfalva, Brennbergbánya, Ágfalva, Görbehalom nem jellemző poncihter-lelőhely, az ő nyomaikat inkább a Bécsi domb táján ill. Balf felé kell keresni.

jupiter 2011.03.15. 17:01:32

Kétféle forradalmár létezik.
- Az egyik legyőzni akarja az utált rendszert,
- A másik a régi rezsim helyére kíván lépni.
A világban folyó mostani események is ezt a két változatot mutatják, s ez nem volt másképp régen sem.
A '89-es OV-t visszanézve, jelenkorunkra is tekintettel azt kell gondolnom, hogy Viktor a Kádár-rendszert nem pusztán legyőzni akarta, hanem a helyére lépni. Most sikerült neki...
;-)

juditka* 2011.03.15. 17:06:20

Meglepő ötlet: lehetnénk akár királyság is
Hülyeséggyár"

A virtuális magyar nemzetgyűlés olykor konkrét hülyeségekkel járult hozzá az alkotmányozás nemes folyamatához. Volt itt Sátán birodalma, királyság, ópusztaszeri szavazás, IQ-cenzus, tizedes törtben mérhető szavazati jog. Az alkotmányozók görbe útjait PUNGOR ANDRÁS követte végig."

www.168ora.hu/itthon/hulyeseggyar-71582.html

„Hitem szerint lehetnénk királyság is. Tény, hogy 1945 után Nyugaton a királyságok maradtak, csak a keleti blokkban törölték el ezt az államformát, rajtunk kívül Bulgáriában és Romániában. Görögország, Olaszország is köztársaság lett, népszavazással, ám mind a négy országban alig évszázados múltja volt a királyságnak, nálunk viszont ezer esztendőn át ez a forma adta a nemzet életének kereteit – magyarázta a Heti Válasznak Boross, aztán gyorsan le is hűtötte a kedélyeket: – Eddig azonban valószínűleg nem kell elmenni az új alkotmánnyal."

Aztán Schmitt Pál is belevetette magát a munkába. A „zemberek” emberének az írása hemzsegett a helyesírási hibáktól. Sőt, a tudós elme a felvilágosult dolgozatba – Kálvin nevét feledve – belefoglalta ezt a mondatot is: „A református társadalmi tanítás legfőbb képviselője Luther Márton.”

hm.hm. alkotmányozás. magya módra?!
:)))))))))))

juditka* 2011.03.15. 17:09:21

"magyar" módra. úgy látszik ujjat, vagy billentyüzetet kell cserélnem.
.)))))

juditka* 2011.03.15. 17:16:48

Lázár J. Hódmezővásárhelyen ünnepelt.

"Minden forradalmat új törvénynek kell követnie, hogy az idő ne fordulhasson vissza, a múlt hibái ne ismétlődhessenek meg, a tegnap bűneit ne lehessen újból elkövetni.

Egykoron 1848-ban vagy 1956-ban, most is 20-30-as generációs kezében van az ország sorsa.

A cél, hogy ez a generáció akarja megváltoztatni az országot, képes legyen a változásra, higgyen a jövőben és képes legyen céljait megvalósitani."

hm.

a-kis-herceg 2011.03.15. 17:18:49

@inreallife: és 48? és 18? és 45? és 56?

nem nagyon ünnepelgetünk nagy győzelmeket...

az utolsó nagy pozitív esemény a FÜLKEFORRADALOM volt...

juditka* 2011.03.15. 17:29:05

Több ezren tüntetnek a kormány médiapolitikája ellen, a szabad sajtóért Budapesten, az Erzsébet híd lábánál – jelentette a helyszínről tudósítónk. A híd pesti hídfőjénél felállított színpad előtt a Ferenciek teréig ér a tömeg."

hosszú út....."

Külföldön is tüntetnek.

A magyarországi megmozdulások mellett három másik országban is lesznek tüntetések. Németországban a berlini magyar nagykövetség épülete előtt és Frankfurtban, az Amerikai Egyesült Államokban New Yorkban, valamint Romániában, a bukaresti magyar nagykövetségnél tartanak tiltakozó akciót - olvasható a sajtoszabadsagert.blog.hu -n és a Facebook közösségi portálon."

hirszerzo.hu/belfold/20110315_mediatorveny_tiltakozas_tuntetes#rss

"folyamatosan frissülő cikk."

juditka* 2011.03.15. 17:39:30

Nem igazán tartozik a poszt témájához. de..... elképesztő és nagyon szomorú.

Japán a káosz felé tart: ma újabb erős földrengés rázta meg az országot. hatos erősségű, háromperces eltéréssel 6,2-es."

6.Lenin 2011.03.15. 17:52:29

@hoplita:

Jól gondoltam, igazi dísznáci vagy, csak a szátok jár,
aztán egyből tele a nagymagyarországos, nemzeti színű pelenka.

Majd szólok ha megyek kergetni Viktort, felnőttel talán te is résztvehetsz ilyen bulikon.

juditka* 2011.03.15. 18:01:41

Zengett az "Orbán takarodj" és a "Nem hagyjuk"

"Mesterházy Attila úgy fogalmazott: fülkeforradalom címén alkotmányos puccs zajlik Magyarországon.
"Leszámolással való fenyegetés, közhatalmi intézmények elfoglalása, független intézmények lerombolása után beteljesedni látszik az alkotmányos államcsíny; a

Magyarországra kényszerített új alkotmány egyetlen célja, hogy hosszú távra biztosítsa egy szűk politikai elit hatalmát" - mondta az MSZP elnöke,"

hoplita 2011.03.15. 18:03:04

@6.Lenin:
Kezdesz egyre vonalasabb lenni.
És unalmas is vagy mostanában....Ilyen fertőző a kergebirkakór fidesznyikéknél..?

Én is jól sejtem, hogy afféle fülkeforradalmár vagy, aki azért elég jól kijött annó a cocizmusból is...sőt, mintha néha vissza is kívánkozna akolmelegbe.
Másrészt meg okádhatnékom van az avatarodtól.
Te igen jól hozzászoktál...kicsit hiányzik is, ugye?

Tudod mit kergecc te legközelebb...?
A kacsás nővért a kórházi folyosón..:))

juditka* 2011.03.15. 18:07:05

Ezt meg lahagytam.:)

"Mi ebben a köztársaságban akarunk élni. És ebben a köztársaságban nincs vármegye, főispán, csendőrség és úriszék" - húzta alá.

"Honfitársaim: talpra magyar, hí a haza" - így zárta beszédét az MSZP elnöke."

hm. hogy lesz ebből közös alkotmányozás? sehogy.

2011.03.15. 18:21:36

@6.Lenin: na, mikor megyünk?? Én felveszem a veszkófelszerelésem, berúgom a motort, kezembe kapom kancsikás ostort és hajtom magam előtt a népet!:):))

www.youtube.com/watch?v=D3P-_KujwiM&feature=related
INXS~HUNGRY

UI: Azért megjegyzem , ha Viktor látta ez t a bejegyzésedet, sírt, sőt zokogott...ej ej Lenin, már te sem vagy a régi ilyen ötletekkel jössz elő!:D)

bóra77 2011.03.15. 18:35:40

azt az iszonytató hazugságot, amit OV levágott ma a beszédében. vagy inkább többesszámban hazugságok, attttyaúristen!

médiatörvény: nem hagyjuk, hogy Brüsszel diktáljon. mi vaan?
manyup: kivettük a manyupokat a tőzsdecápák kezéből. mi vaan?

akkora a sötétség, hogy valaki felkapcsolhatná már a villanyt!!!

miért nem gyűjtünk aláírásokat a Fidesz ellen, a Fidesz tevékenysége ellen? vagy pl. csak az Alkotmány kérdéskörében? és még sorolhatnám... borzalmas, ami ebben az országban megy. Valamit tenni kell!

ui.: az "Alkotmánybírósági" nem kis "a"?

6.Lenin 2011.03.15. 18:37:00

@hoplita:

Amennyiben a fideszre szavazó= fülkeforradalmár, akkor vállalom. A Fideszre szavaztam.
Elegem volt már a töketlen idiótákból.
Miért szavaztam volna olyanokra, akiknek csak a szájuk jár, nem volt semmi elképzelésük a megoldásra?
A ficsúrok meg azt sem tudják, valójában mi is a politika.

Egyetlen lehetőség volt, de ez nem szabadkozást jelent.

Igazad van, én a szocializmusban is jól éltem, most is, de ennek semmi köze az akkori/mostani rendszerhez politikusokhoz. Magam teremtettem meg, soha nem várok másokra.
Egyik rendszert sem sírom vissza.

Sportolásnak nem is lenne rossz 1 jó bögyös nővérkét kergetni. Habár azt sem tudom, jelenleg hogyan is néz ki 1 nővérke. 1978 óta csak a jogosítvány hosszabbításáért voltam orvosnál. Kórházban meg csak látogatóként, de az is vagy 15 éve volt.
Küldhetnél 1 képet, nehogy összekeverjem valakivel. Előre is köszi. Ja, még 1, mi van ha elkapom? Mi a feladatom vele kapcsolatban?
Meg kellene győznöm, Viktor jó ember, és csak felfelé hajlandó menni, lefele, soha?

2011.03.15. 18:39:32

@bóra77: Nem, nekem nagy "A". Amíg hagyják élni és ha aláseprik a Legfelsőbb Bíróság egyik kollégiumának, akkor is. Dafke. Mert megérdemli.

Iszonyú a sötétség a fejekben.

6.Lenin 2011.03.15. 18:44:14

@bóra77:

Ki mondta, hogy ott kell ülnöd? Viktor?
Messze laksz?

Hívd fel valamelyik szomszédod, hátha átmegy, felkapcsolni.
Bocs, nem tudtam kihagyni.

aszekelyek 2011.03.15. 18:48:41

@Átverés!: Elgondolkodtam ezen. A gátlástalanság éppen az obstrukcióban is megnyilvánul. Abban semmi, nulla mákszemnyi alkotás van.

bóra77 2011.03.15. 18:50:30

@Letícia: jó, azóta kicsi lett:)

nyünyüge 2011.03.15. 18:50:37

@bóra77:
ezt írtam délelőtt, hirtelen felindulásból:

"Hallom március 15-e, a 48-as forradalom tiszteletére OV rendesen kiosztotta az EU-t.

Válaszokat "Rabok legyünk vagy szabadok" jeligére vár a soros EU elnökség címére: 2100 Gödöllő, Királyi kastély, Lovarda, Hungary "

bóra77 2011.03.15. 18:53:29

@6.Lenin: mondjuk lehet, hogy éppen Rád gondoltam, hogy Nálad lehet éppen probléma? bocs, nem tudtam kihagyni.

nem tudok és nem is akarok az olyan kommentekkel foglalkozni, amik képesek védeni a Fideszt/Kormányt/OV-t. éppen ezért kapásból ugrom át azokat a hozzászólásokat, amik erről szólnak. pontosabban azon nickeket.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.15. 18:57:53

@Letícia:
"Kikerült a preambulumból az a rész, mely szerint az 1956-os forradalom halálra sebezte a világkommunizmust, bekerült viszont egy mondat arról, hogy 1990 május 2-a (az első szabadon választott országgyűlés megalakulása) az új magyar demokrácia és alkotmányos rend kezdete."

Ez utóbbi változás viszont felveti a kérdést, hogy a például a szabad választásokat lehetővé tévő és az akkor már működő alkotmánybíróságot felállító, vagyis a közjogi átalakulás kereteit megteremtő 1989-es törvényeket még a diktatúra részének tekinti-e a jogalkotó.

Diktatórikus Alkotmánybíróság, az Alaptörvény szerint:Ki vele!

aszekelyek 2011.03.15. 18:57:56

@Themisz: Ki , mint él, úgy ítél, kedves. Ön komment alapon kapja eszerint.

2011.03.15. 19:05:12

@namitirok: nem véletlenül vették ezt ki. Múltkor próbáltam erre finoman utalni, de nagyon nem, mert ha észreveszik. No most ez azt jelenti, hogy egy csomó 1989-es törvényünknek is bukta. És az, hogy nem ismerik el a jogfolytonoságot, megkérdezem én, hogy a diplomájukat ezek az ökrök milyen felhatalmazás alapján kapták????? Vagy pl. Tompi mi alapján folytathatta a tanulmányait, ha addig nem is volt élet????

Itt nagy baj lesz gyerekek. A jogász szakma zöme, és azok az értelmesebbek, mert nem mentek el politikusnak, lázadni fog. És az egyetemek is. Fel sem méri ez a Szájer, mit művel. (Nekem egyébként mindig Trockij jut szegényről eszembe....)

6.Lenin 2011.03.15. 19:05:26

@bóra77:

Más a véleményed, nekem is. Szerintem csak ennyi az egész.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.15. 19:12:45

@Letícia: Nade kérem, ez lesz az Alaptörvény, s mint neve is mutatja, ehhez kell igazítani a törvénykezést!
Danton elvtárs visszatér!
Amikor a nyaktilóhoz vitték, a tapsoló tömeget így utasította rendre: „Hallgass, háládatlan tömeg!

...s lőni fog tán ilyeténképpen minálunk újfennen!

2011.03.15. 19:14:29

@namitirok: még hosszú oda felfelé is az út...:S

zsirfeka 2011.03.15. 19:14:39

@Diocles: igazad van. (abban, hogy akinek nem tetszik ami most van, adott a lehetőség, hogy akcióba lépjen). Pont ezért irtam pár poszttal előtted, hogy az LMP-nek november óta össze kellett volna szednie 1 millió aláirást, vagy hasonló nagyságrendet, hogy labdába tudjon rúgni az alkotmányozási folyamatban. Vagy túl kényelmesek, vagy hülyék, vagy nem tudom.

Nekem lenne pár ötletem, azzal kapcsolatban, hogy hogyan kellene egy pártnak ma Magyarországon tartós bázist, kapcsolatokat és bizalmat épitenie. Persze kell hozzá töménytelen $$, kemény munka meg szorgalom, de nem nem nagy müvelet, ha megvan a motiváció és a megfelelő szervezet.
Puhapöcs politizálással max a parlamenti küszöbig fognak jutni a köv. választásokon is.

aszekelyek 2011.03.15. 19:17:44

Mesterházy szépen előénelkelte, hogy mit kell a hallgatóságának skandálni... Bele kell rágni a szájukba:D Akkor nem ordibált, amikor az azonosító nélküliek verték az ellenzék támogatóit. Vona gyerek, vona gyerek, akinek nem adott az Isten kormányrudat, az könnyen hablatyol ilyen sületlenségeket. Nem nézném meg, mit művelsz te kormányon. Ócsó és lapos volt, amit mondtál.

aszekelyek 2011.03.15. 19:23:22

Horváth Aladár miért nem gyurcsánynak mondta, hogy apartheid , azt megkérdezném tőle azért. Azt a marhaságot meg ki adta a szájába, hogy .amikor Hitler megszállta Németországot '39-ben? Ezt mondta,:D Olyan guki volt. Mint egy verset, úgy adta elő. Szerintem sokat gyakorolták előtte a mit sütsz, kis szűcs és hasonló beszédtechnikai gyakorlatokat is:) Mint A tanú c. filmben. Lehet, hogy gyurcsány idején, még nem sejtette , hogy a békaemberek terjesztik az apartheid-et.....

hoplita 2011.03.15. 19:23:36

@6.Lenin:
Ne fárasszuk egymást, ne ragozzuk túl.
Olvastam tőled elég kommentet ahhoz, hogy "leprofilozzalak"..:)

Ha elkapod...?
Akkor nem kell pelenkát cserélni..:))

Egyébként meg, te elmúltál hatvan is, még sincs fingod sem a politikáról.
Legalábbis erre utal az, hogy a fidesznek egy marék szarát is zokszó nélkül nyelnéd le, sőt még repetát is kérnél.

aszekelyek 2011.03.15. 19:27:41

@Diocles: Az a minimu, Patás ördög már lejátszott...:) A sötétség seregeinek vezénylő tábornoka is. Amit a röhögőgéppel mondattak el. Aki még az éhezőknek szánt szalonnán is bírt röhögni. Némelyik szoci képviselőt nehéz nagy szókinccsel is minősíteni. Ezt láttam tévében, élőben.

hoplita 2011.03.15. 19:31:52

@aszekelyek:
Ugyan, mit vársz...?
A cigányok túlnyomó többségét a hegyi gorillák verik intelligencia tekintetében.

lüke 2011.03.15. 19:35:08

@nyünyüge:
nem vitázunk ,
zsüli kérdez, én meg valamit benyögök neki:)

2011.03.15. 19:39:14

@panelburzsuj: ez kedves volt! És igaz is...:))

hoplita 2011.03.15. 19:41:16

@namitirok:
Tudod, nekem az a bajom a fityisszel, hogy legalább ne játszanák a kemény, tökös csávót....mindannyian tudjuk, nem azok, hanem kis opportunista, kontraszelektált seggfejek, amolyan zsebtigrisek.
Belső fogyasztásra, a birkaszédítésre keménykedik, nagyot mond a csuti törpe.....odakinn meg csak les, mint akit nappal basznak.
Még a jegenyék se nőnek az égig....hát még a kis viki.:))

lüke 2011.03.15. 19:43:03

látom mindenki megjött, senkit nem fogtak el a tüntetéseken,
megkönnyebbültem:)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.15. 19:47:42

@hoplita: Ebből is kitűnik, hogy félreismered, neked Fityisz, nekem Finesz, de azért a víz az Úr, vagymi:
www.youtube.com/watch?v=Puh4w9jjlNA&feature=related

...tombold ki, Te özönvíz, tombold ki magadat...

hoplita 2011.03.15. 19:48:33

@panelburzsuj:
Nahát....!
Te ilyeneket is ismersz...? KI hitte vóna...:)))))

Fejlőggyél még akkor kicsit tovább..:)

www.youtube.com/watch?v=K8SnlROZTaw

hoplita 2011.03.15. 19:50:46

@namitirok:
Mit bánom én, hogy híjják űket.:))

Egyébként ideje lenne nevet váltaniuk....Vén Faszok Szövetsége...vagy valami ilyesmi.

6.Lenin 2011.03.15. 19:51:19

@hoplita:

Miért indulatból válaszolsz?

Én átéltem az eddigi rendszereket, 44-től. 53 tól már nagyjából értettem is, valójában mi is zajlik körülöttem.
56- ról határozott emlékeim is vannak. Teljesen más világ volt, más emberekkel.

Ne akarjál rám erőszakolni olyasmit, ami nem igaz. Nézd, én higgadt érvelést szívesen elfogadok, mert érdekel mások véleménye. Igaz, néha kénytelen vagyok provokálni, hogy megtudjam, mi is mozgatja a rugót.

A vélemények háttere érdekel, miért alakul ki másokban, más.
Az anyázás, mások alázása nem, mert ezek nagy általánosságban azt jelentik, az illetőnek nincsenek érvei, saját gondolatai. Nyugodtan profilozzál, meg is írhatod.

Különben miért gondolod, hogy amennyiben leírsz itt valamit, az téged nem minősít? Mindenkit minősítenek a leírtak.

Érdekes dolog ez, mindenki a másikról feltételezi, hogy az tök hülye. Nagyon szórakoztató, amikor birkázik, 1 másik birka .
Itt be is fejezhetjük, ha úgy gondolod.

a-kis-herceg 2011.03.15. 19:52:12

@juditka*: hol volt orbántakarogy. már megint lemaradtam vmiről?

nyünyüge 2011.03.15. 19:55:50

Közszolgálat:

A sajtószabadságért szervezett mai tüntetés, mtv1

bevezetés:
3. tüntetés a sajtószabadságért, 2. mondatban OV mai beszédének vonatkozó része képpel (miszerint visszavertük az igaztalan támadásokat)

tárgyalás:
néhány kép, bevágás a tüntetésről (minden konkrét "követelés" nélkül)

befejezés: OV mai beszédének vonatkozó mondata (miszerint visszavertük az igaztalan támadásokat)

hoplita 2011.03.15. 19:56:38

Tessék megbecsülni és hallgatni az értékeinket....

Egy kis Solaris...

www.youtube.com/watch?v=WzZ4naegJ28&feature=related

Hatalmas zene...:)

aszekelyek 2011.03.15. 19:57:29

@inreallife: Azt kétlem, hogy egy majmot engedtek szavazni. Miután itt demokrácia van és szólásszabadság, lehet persze ilyet is írni.

porfelhő 2011.03.15. 19:57:37

Jaj! milyen sok komment iródott! Én meg nem is tudtam egész nap írni, annyi feladatom volt!?
:))))))

a-kis-herceg 2011.03.15. 19:58:32

@Letícia: akkor az adósság jelentős része sincs... sok volt 1990 előttről...

panelburzsuj 2011.03.15. 20:01:22

@hoplita:

Nem kell túlbonyolítani. Csak közérthetően:

www.youtube.com/watch?v=fLt07KqDDq4

hoplita 2011.03.15. 20:04:50

@6.Lenin:
Ha provokálsz, akkor ne csodálkozz, hogy visszalövök....és olyankor nem vagyok finom, senkivel.:)

A kommentek nem minősítenek, illetve nem olyan értelemben.
Akaratlanul is sokat elárulnak egy emberről...így értettem a profilozást.:)

aszekelyek 2011.03.15. 20:08:04

@juditka*: Aztán lassan elmondta vagy hatszor, hogy értse a közönsége , nem hagyjuk, mire rájöttek a hallgatóságban, ezt kellene akkor előadni... soká esett le.Közben ököllel verte a pulpitust. Azzal diktálta a ritmust.

hoplita 2011.03.15. 20:10:13

@namitirok:
Az egyik kedvencem...30 éve is ezt üvöltöttem, ma is vállalom.:))

@panelburzsuj:
Látod....amit valaha a hardtól kaptam, az ma a nemzeti rock.
Nem változik a zember..:)

aszekelyek 2011.03.15. 20:11:25

@nyünyüge: Akkor kiegyensúlyozott volt a tájékoztatás. Ebből kiderül pontosan, ki, mit mond. Mindkét vitázó véleménye közre adatott. Innen meg személyes döntés, ki, kinek hisz és mit gondol. :)

hoplita 2011.03.15. 20:11:46

@juditka*:
Jó buli lehetett.
Hőbörgött a sok tápos csirke...?
:DDDDD

porfelhő 2011.03.15. 20:13:03

"Magyarország az EU szeméttelepe": Vona három csapdája

Vona Gábor szerint "abból nem lehet megélni, hogy valaki jobban csinálja, mint Gyurcsány Ferenc, mert annál lejjebb csak a pokol van."
A Fidesz egy narancssárga strucc, amely a homokba dugja a fejét a problémák elől - tette hozzá a pártelnök.

A Jobbik elnöke szerint "az MSZP a tolvajok pártja, a Fidesz meg a gazdagoké."

Vona Gábor leszögezte: ha a kormány valóban extra szavazati jogot ad a gyermekek után, akkor az Kelet-Magyarországon szinte azonnali, az egész országban pedig "viszonylag gyors cigányuralom" létrejöttét jelentené.
A pártelnök megígérte, hogy "minden eszközzel meghátrálásra fogják kényszeríteni a kormányt ebből az őrültségből".

Hm.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.15. 20:19:02

@porfelhő: Most akkor kinek higgyen a zember?
Az elejével egyet is ért(het)ek, a végével, Hírszerzőim alapján egyáltalán nem..
velemenyvezer.blog.hu/2011/02/18/extra_szavazati_jog_a_ciganyoknak

aszekelyek 2011.03.15. 20:19:43

@juditka*: Kedves egészségükre. Semmilyen tüntetés nem járt semmilyen következménnyel, akárhány ezren is voltak. Emlékszel? Na így kedves. Ugyan az az alkotmány van érvényben. Slussz.

nyünyüge 2011.03.15. 20:19:54

@aszekelyek:

Ja. Miután előtte természetesen részletes tudósításban a siketek is hallhatták a miniszterelnök úr véleményét a dolgaink állásáról.

6.Lenin 2011.03.15. 20:20:35

@hoplita:

Nem csodálkozom a visszalövéseken, azért provokálok, ez a min. elvárásom.

Igen akaratlanul is sokat elárulnak egy emberről...
Az indulatból, mivel mélyebbről jön, kevésbé kontrolláltan, még többet., de ezt mind csak úgy általánosságban írom, bele a világba.

A korommal meg ne foglalkozz, nyugodtan ereszd belém az egész tárat.

2011.03.15. 20:24:31

@porfelhő: ebben te biztos vagy???? Kísértetiesen hasonlít rád vagy három másik nick. Csak szólok, tudj róla, mert rajonganak zsüliért ők is. Bocs!
:)))))))))

6.Lenin 2011.03.15. 20:26:03

@panelburzsuj:

Jó, hogy itt látlak. Maradt valami elvarratlan tegnapról?
Valami rém lik (hú, de csúnya).

aszekelyek 2011.03.15. 20:28:44

@bóra77: A te fejedben tényleg fel kéne kapcsolni. @nyünyüge: Szokatlan, értem én:) Csak tudod ezt eddig is így kellett volna csinálni az előző médiatörvény értelmében, mert az is előírta ezt. Csak nem tartották be. Tudod. Annyit ér a törvény, amennyit betartanak belőle. Abban szankcionálva sem volt az ilyesmi lexarása. Amíg gyárfás elvtárs vitte a napkeltét, meg Bánó elvtárs , addig nem is hasonlított arra, aminek lennie kellett volna. A végefelé már visszaizentek lendvainak, hogy sorry, már nem teccik tudni parancsolni nekünk. Szentmihályit akarta kitiltatni. A Magyar Hírlapost onnan. Csak akkor már nem engedelmeskedtek neki. Akkor már nem gyárfás elvtársék uralták a közszolgálati csatorna reggeli hírműsorát. IS.

panelburzsuj 2011.03.15. 20:29:52

@6.Lenin:

A kihezképest megválaszolása maradt a szundibundi utánra.

Lásd Sztálingrád első felvonásában.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.15. 20:30:40

"Szervezett statisztákat hívtak kedden a Nemzeti Múzeumhoz a március 15-i ünnepségre, ahol beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök is - állították kedd reggel az origo-nak a helyszínen magukat statisztának mondó fiatalok. Az egyik fiatal szerint ötszázuknak fizetett egy meg nem nevezett cég azért, hogy részt vegyenek a megemlékezésen."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=404257

Az majdnem egymillió Ft. Úgy látszik, a fiatalokat már fogni kell a FIDESZ rendezvényeire.

aszekelyek 2011.03.15. 20:34:22

@hoplita: Azt mondja Horvátha Aladár, tik összekacsintotok a FIDESSZEL. Kitől hallottuk mi ezt ezelőtt nemrég? Szted? Még becenevet is adtam neki, amit voltál kedves használni itt is. Akkor Horváth Aladár tőle tanulhatta. Nem gondolod? Na és az apartheid, ahhoz mit szólsz? Gondolom, te tudod mi az:)

bóra77 2011.03.15. 20:35:08

@aszekelyek: inkább nem minősítem ezt a hozzászólásodat.

ssi 2011.03.15. 20:35:20

1.
én nem tudom, hogy csak a kormányzó parlamenti pártok által elfogadott Alkotmány a gyakorlatban mit jelent majd

2.
részletek az egyik mai ünnepi beszédből:

"Fidesz a gazdagok pártja. O.V. milliárdokból saját testőrséget állított fel magának, háromszor akkora irodába költözött, mint elődei, szinte minden fideszes képviselő álláshalmozó, és több helyről vesz fel fizetést...

Széll Kálmán Tervet „az első tavaszi szellő elfújja majd ...

... államadósság újratárgyalását, a Lisszaboni Szerződésről és új magyar alkotmányról szóló előzetes népszavazást, a devizahitelek egyszeri forintosítását állami segítséggel a felvételkor érvényes árfolyamon, a bankadó és a különadók lakosságra való áthárításának megakadályozását, az uniós mezőgazdasági kvóták újratárgyalását az öngazdálkodás érdekében, a magyar föld és ivóvíz magyar kézben tartását alkotmányos eszközökkel, a gazdagoknak kedvező egykulcsos rendszer helyett progresszív adórendszer bevezetését, a körbetartozások felszámolását, a szülői életjáradék és a családi jövedelem-kiegészítés - amelynél a szegény többgyermekes családok esetében az állam relatív adóval kiegészíteni a szülők fizetését az adókedvezmények igénybe vétele érdekében - bevezetését, vagy a volt párfunkcionáriusok több százezres nyugdíjainak visszanyesését minimum nyugdíjra.

... országosan bevezetné a szociális kártyát, kibővítené a közmunkaprogramot, a családi pótlékot csak 20 év feletti anyák vehetnék igénybe, és a harmadik gyerektől átalakulna adókedvezménnyé, állami bentlakásos iskolák a szociálisan rossz helyzetben lévő gyerekeknek, teljes vagyonelkobzással büntetnék a korrupciót, a büntető törvénykönyv módosításával lehetővé tennék, hogy a saját telkén bárki megvédhesse tulajdonát és szeretteinek biztonságát, végül pedig legalább 3000 fős csendőrséget és önfenntartó börtönöket hoznának létre..."

jobbról jött türelmetlenség, amit a kormány még beépíthet a tervébe, ill. kritikák, s így összességében szavazókat köthet le más oldalaktól ....

@Letícia: inkább "4"

bóra77 2011.03.15. 20:36:46

@panelburzsuj: köszi!:) bíztam benned!:)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.15. 20:38:01

"Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél kedden több tízezren demonstráltak a médiatörvény ellen. A tüntetés főszervezője szerint a rendszerváltás óta a legnagyobb civiltüntetés volt az, amelyet a Facebookon szerveztek a szólásszabadságért."

www.168ora.hu/itthon/tobb-tizezren-demonstraltak-a-mediatorveny-ellen-71997.html

porfelhő 2011.03.15. 20:38:17

@namitirok:
Kinek, kinek, nem tudom.
A javaslat kapcsán valamiféle „kisebbségi hatalomátvételt” vizionálók egészen biztosan nem a valós tényekre és számarányokra támaszkodnak, vagy egyszerűen nem tudnak számolni."
Ez egy másolat a cikkből.
Mit mondjak nekem a cigányság iránti gyűlölet jutott eszembe, a Jobbik "ünnepi beszédéből". Az, hogy a cigányság sorsa kormányokon átivelő probléma, ami valamiféle megoldásra várna. Már irtam, akik - egy része - elképesztő körülmények között, a szegénységi küszöb alatt, élnek.
Közöttük is vannak bűnözök és rendesek. hogy a további kérdésnek elébe menjek.
Ja, és senki nem engedheti meg magának, hogy rettegésben tartsa őket. a rend megteremtése legyen a kormány, és a rendőrség feladata, ott ahol szükséges.
Én igy gondolom.

porfelhő 2011.03.15. 20:41:16

@namitirok:
Elnézést, kicsit hosszú lett a válasz.

Ja. meghallgattam. köszönöm.:)

nyünyüge 2011.03.15. 20:42:11

@aszekelyek:
Félreértettél, de nagyon. Nem jeltolmács miatt hallották a siketek is, hanem OV hangereje miatt.
És nem írta elő sem a régi, sem a mostani törvény, hogy a kormányoldal 70-80 százalékban uralja a hírműsorokat. És azt sem, hogy az ellenzék csak negatív kontextusban szerepelhet.

(ott is dolgozik egy rokon, vagy honnan tudod, mikor, kinek, mit izentek? )

hoplita 2011.03.15. 20:44:54

@manyike:
Ezt se felejtsd el.....

".......teljes vagyonelkobzással büntetnék a korrupciót, a büntető törvénykönyv módosításával lehetővé tennék, hogy a saját telkén bárki megvédhesse tulajdonát és szeretteinek biztonságát, végül pedig legalább 3000 fős csendőrséget és önfenntartó börtönöket hoznának létre. ....."

aszekelyek 2011.03.15. 20:45:19

@bóra77: Te írtad, hogy fel kéne kapcsolni., mert "mások" fejében milyen sötét van. Visszakaptad. Úgy már nem tetszik?

@vinczej: Amikor a ferit úgy kifütyülték, és egy gyerekkel mondatták a verset, akire tekintettel volt a nép ott, nem úgy, mint a feriék, akik odaállították, meg Básti Julit, ... az mennyibe került és a fizetett emberek hányan voltak. Kicsinyes uram, he? Hát a tetőn a mesterlövészek? Eddig nem is mert odapofátlankodni már. Jó régen. Volt Operában, MüPÁ -ban csak oda nem mert menni. Ezt is megírta a népszava? legalább annyi statiszta minden márc. 15-én volt. Nagyon szocis és nagyon pitiáner ez is. nem sajnálom a szegény fiataloktól azt a kis pénzt. Azok legalább nem loptak, hanem rendes munkával keresték a gázsijukat. Törvényesen és etikusan.

2011.03.15. 20:46:17

@manyike: értem!:) És igazad van, szerintem is a romáknak több gyereke van átlagban, mint "3"!;)

hoplita 2011.03.15. 20:46:45

@aszekelyek:
Nyugoggyon meg az a retkes cigány, én nem kacsingatok a fidesszel.
Konkrétan le se szarom.:)
Asszem más nácik nevében is beszélhetek.

ssi 2011.03.15. 20:49:50

@hoplita: bemásoltam :-) de ha már itt vagy: "teljes vagyonelkobzással büntetnék a korrupciót"- Pápcsák zuglói ismerősök tanácsadói szerződései múltidéző vétek, vagy műbalhé?

bóra77 2011.03.15. 20:50:13

@aszekelyek: "akkora a sötétség, hogy valaki felkapcsolhatná már a villanyt!!!" Ezt írtam.

Erre Te: "írtad, hogy fel kéne kapcsolni., mert "mások" fejében milyen sötét van."

Én olyat nem írtam, hogy "mások" és azt sem, hogy "fejében."

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.15. 20:51:53

@porfelhő: Én is így gondolom, meg úgy, hogy a jelenlegi bizonytalanság és félelem valakinek, valakiknek az érdeke.
Nem arról volt szó, hogy rend lesz, kedves Miniszterelnök Úr, kedves Belügyminiszter Úr?:-(ez már az lenne?:-)

aszekelyek 2011.03.15. 20:56:49

@nyünyüge: Nem értettelek félre. Mindig ezen rugóztok. Nyílt téren nem lehet úgy beszélni, mint az Operában, meg a MÜPÁ-ban. Demszky is ordibált, mikor tojással dobálták, a Márciiiius 15. -e téren. Artikulátlanul.

ssi 2011.03.15. 20:58:31

@Letícia: gyors szülések, az mán biztos :-) s sok tekintetben "szapora"

6.Lenin 2011.03.15. 20:59:30

@panelburzsuj:

Beugrott, nem elég, hogy piszok tehetséges vagyok, annak is kell látszani, itt (vagy valahol).

Hol is kezdjem, ezt én már nagyon régen tudom, tehát én ezzel tökéletesen tisztában vagyok.
Mi a toszért kellene ezt másnak bizonygatnom, itt, vagy akárhol is.
Ettől jobb lenne neked?

Lehet, irigykednél és ez megronthatná a kialakult kapcsolatot köztünk. Nem profiloztalak (eddig), nem tudom mennyire káros benned az irigység.
Meg amúgy is, közöd?
Na látod.

Maradjunk annyiban, hangyafingnyi szándék sincs bennem, hogy bárkihez is igazodjak, akár itt, de máshol sem.
akkor meg mi a toszért akarnék másnak látszani?

Én ezzel úgy vagyok, vagy elfogadok valakit, vagy nem, bárkinek is szeretne látszani. Pontosan ennyit várok, másoktól is.
Még nem volt székletrekedésem attól, ha nem fogadtak el. Van barátom bőven, akik ismernek és elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Ez nekem bőven elég.

Valami ilyesmire emlékszem, ha más volt, utánanézek.
Akkor ezt felejtsd el.

A Te véleményed érdekel, igaz nem mindig értek vele 1-et, na bumm. Gondolom ez fordítva is igaz, vagy nem.

ssi 2011.03.15. 21:00:03

@Letícia: pszichológiailag lenyűgöző -> döbbenetes öngyógyítás

2011.03.15. 21:04:30

@manyike: hát én inkább a kemikáliákban hiszek. Sőt. Kell a terápia is. Vagy a szerelem zsong a "fejekben"?:)) Ki tudja. Egyesek szerint egyébként "6".

aszekelyek 2011.03.15. 21:06:01

@nyünyüge: Ez elég sok helyen elérhető info volt.Milyen 70-8o %-os uralásról beszélsz? Alátámasztás?

ulrike (törölt) 2011.03.15. 21:10:21

Poszthoz
Revideálnom kell egy korábbi á.pontomat. Azt gondoltam akkoriban, megegyeznek a pártok alkotmány dolgában, 'de már látom, semmi se lesz belőle'. Sajnálom, hogy nem.

Számomra ez úgy tűnt, hogy az alkotmányos egyezség a reális erőviszonyok tényleges változtatása nélkül a politikai osztály egészének hozott volna valamit (némi megbecsülés?) a konyhára. A széthúzás pedig kárt okoz amúgy sem vastag renoméjuknak.Egyet kell értsek, a kormánypártnak van több sara e kudarcban.

Ha ezt a fiaskót Sztálingrádnak is fel lehet fogni, akkor megint felvetődik,
-mennyire jók és alaposak a Fidesz stratégiai és operatív tervezői;
-hogyan reagál a Fidesz a fiaskóra: tanul, vagy megkezdi magát beásni a Volga nyugati partján.

aszekelyek 2011.03.15. 21:10:37

@bóra77: Akkor mondd kedves, ha nem a te fejedben, nem is a másokéban, hol van akkorra sötétség akkor?

aszekelyek 2011.03.15. 21:13:09

@juditka*: Nincs de lehet, a a kormány úgy dönt.Puszi atika. Regionális vackok se voltak azelőtt meg a másik, amit maguknak kieszeltek önkormányzat fölé mellé, és úgy döntöttek, hogy akkor most lesz. Mert ők, kormányon így akarták. A leader agyrémükre gondolok.

ssi 2011.03.15. 21:13:13

@Letícia: kirívó, egyedi, de "működik" - a valós kínálat képzelten bánt, a képzelt kínálat olyan, amilyennek szeretné - itt akar lenni, s itt ettől jobb lett ... többet ne is akarjunk, csak rontana ...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.15. 21:19:32

Pár nap múlva nevezetes nap lesz itt is:
www.prolocoguiglia.it/e107_images/newspost_images/coccarda150_1.jpg
1861. március 18-án kikiáltották az olasz királyságot, amely immár egységesítette egész Itáliát Róma és Velence kivételével. A főváros átmenetileg Firenze lett.
..és hogy ünneplik? Lehet, ígyen:
www.flickr.com/photos/edoardobaraldi/5457964405/

hol vagyunk mi ettől a fertőtől, nem?:-P

aszekelyek 2011.03.15. 21:21:00

@ulrike: Azért a több sarat, csak részletezhetnéd. Miért is?

panelburzsuj 2011.03.15. 21:22:28

Tehetségről legfeljebb érintőlegesen esett szó - (ki mennyire képes mások mondókáját fölfogni) - a nyitva maradt fejezet így szólt:

Nem elég normálisnak lenni - annak is kell látszani!

A blogon túli világnak ehhez semmi köze. Ha csak nem színtiszta trollérzelmek késztetnek arra, hogy ilyen sűrűn megnyilvánulj itt, akkor akárhogy is csűröd-csavarod: mégiscsak szeretnél valamit elérni a jelenlevőknél. (Ha csakis mérgelődést, az a trollkodás.)

A csupasz vélemények - teccik-nemteccik - amúgy nemigen érdekelnek. Számolgassam? Számolja a Török Gábor ... :)

aszekelyek 2011.03.15. 21:22:42

@Letícia: A többszörös személyiségek nem tudnak egymásról:D Az egy olyan betegség.

porfelhő 2011.03.15. 21:23:49

@namitirok:
Kinek érdeke? hm. nem elemeztem még:) nyilvánosan, csak magamban. bizonytalanság az van, félelem... talán az is. van.
Rend? az még nincs.
:)

ulrike (törölt) 2011.03.15. 21:25:08

@aszekelyek: TG leírta a posztban, olvasd el, légy szíves.

ulrike (törölt) 2011.03.15. 21:27:39

@aszekelyek: Karinthy írt olyat, hogy álmában két macska volt, s játszott egymással.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.15. 21:28:36

@porfelhő: Tudod, nekem az villan be, hogy nekünk mindig harcolnunk kell valami ellen...az alkoholizmus, a dohányzás, a kirekesztés, esetleg Brüsszel ellen? És...ha nyerünk végre egyszer, akkor mi lesz? Lehet, akkor nem lesz jó nekünk, mert nem lesz ki ellen harcolnunk? Ugyan már...

2011.03.15. 21:31:28

@manyike: @aszekelyek: @ulrike: értem.

Én a saját macsekommal játszom....most akkor macska vagyok magam is?:)))) Ziimm, zumm, ziiz, zezz, zizizi biz.

:D

6.Lenin 2011.03.15. 21:34:07

@panelburzsuj:

Jól gondoltam.
Vicces fiú vagy.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.15. 21:35:37

Azért, most, hogy olvasgatom, kissé érdekes megfogalmazások ezek:
"A 48-as magyarok alapjaiban megújították Magyarországot, soha többé nem süllyedt vissza a feudalizmusba az ország. A régi világ dohos törvényeit kidobták, és új rendet alkottak. "Eltöröltük a cenzúrát". Azóta is így történik mindig, 1956-ban, 1990-ben és 2010-ben is így történt"

Cenzúra eltörlése? Médiatörvény...hm...
A régi világ dohos törvényei...Alaptörvény...hát..izé..
De miért hazudják a pofánkba, hogy megvédenek, ha lenyúlnak, korlátoznak, magukat felmagasztalják?
És ki az, aki ezt még elhiszi?
Úgy tűnik, vannak, nem kevesen...mint a VV nézői is...elnézést, csak kissé elgondolkodtam ezen.

Szebb márciust, és nem az időjárásra, hanem a politikajárásra értettem!
Legközelebb a másik oldalt fogom "átvilágítani", ígérem!

ulrike (törölt) 2011.03.15. 21:35:40

@Letícia: Az csak azt jelenti, hogy nem vagy Karinthy. Kutyákkal jobban lehet játszani. Szocializáltabbak.

2011.03.15. 21:38:25

@ulrike: de ez a macska nagyon szocializált. A zenyém, nagyon perfekt kis jószág!:)

ulrike (törölt) 2011.03.15. 21:38:27

@namitirok: Hol olvastad azt a nagy marhaságot, hogy 'soha többé nem süllyedt vissza a feudalizmusba az ország.'?

porfelhő 2011.03.15. 21:39:03

@namitirok:
Ugyan már! nem kell harcolni. Miért kellene, a kormánynak.... Kormányozni kellene. és jól.
Egyébként "égnek áll a hajam" mikor ezt hallom. unom.:)

2011.03.15. 21:40:18

@ulrike: és nyert, nem vagyok Karinthy. De tudok karintit csinálni!:)))

aszekelyek 2011.03.15. 21:40:29

@manyike: menjen Vona ezeket az EU-ban keresztülvinni.- A más szerszámával csalánt verni nem teljesítmény. Ezt üzenem neki. " Nem teljesítményezett ugyanis." Sok mindent pedig baromságnak tartok.Reméálem, lesz egy leánya, aki 19 évesen szül.

panelburzsuj 2011.03.15. 21:41:43

@ulrike:

Nem szép dolog az ebek imázsát ilyen álnokul rombolni! ... :)

Közösségibbek!

Magyarabbul is van. Sicc Pál is hadd örüljön a - játszószerének ...

aszekelyek 2011.03.15. 21:44:50

@ulrike: Az az agydaganat volt. Nem paranoid skizofrénia.

ulrike (törölt) 2011.03.15. 21:45:42

Érdeklődőknek. Letöltöttem a Google Chrome Explorer 10-et, meg a IE9-et is (mától elérhető) . Teszteltem mindkettőt, nekem a Chrome majdnem 2X gyorsabb volt. Nem kedvelem gugliékat, de ezt tudom ajánlani.

aszekelyek 2011.03.15. 21:46:48

@ulrike: Ő tudta, hogy kettő. Ez a lényeg. Nem azt írta, egy xy nevű ezt meg azt tette....

aszekelyek 2011.03.15. 21:49:46

@ulrike: Azt olvastam véltem, van saját. Hiányoltam is, hogy nem fejtette ki egyáltalán, milyen gesztusokat tudna elképzelni. Amitől nagyobb lenne a hajlandóság. Valami konkrét kéne. Mint mulasztásuk, mely fejükre olvasható.

ulrike (törölt) 2011.03.15. 21:50:30

@panelburzsuj: Jaj, jaj, eltévedtem a nyelvmegrontók mocsarában. Remélem, nem uszítják rám aRogánt. Vagy az ilyen tévelygők ügyében nem az ő ad-hoc bizottsága a nem kompetens, hanem illetékes?

aszekelyek 2011.03.15. 21:51:00

@Letícia: Ne igyál többet, Letikém, akármilyen finom is...:) Hogy hoztad ezt össze?

panelburzsuj 2011.03.15. 21:53:03

@ulrike:

Formálisan nem süllyedt vissza.

Mentálisan meg nem emelkedett ki.

2011.03.15. 21:55:49

@ulrike: na azt nem...de nekem a maga módján jelez, ha bárki jön, telefon szó, de nem hallom! Nekem ez elég...:)

ulrike (törölt) 2011.03.15. 21:57:13

@aszekelyek: Túlzott, többnyire oktalan, s mi ennél is rosszabb, hasztalan agresszivitás, kényszeres mellébeszélés, álságosság és álnokság, pancserség, nepotizmus, hűbéri rend, közpénzek lenyúlásának folytatása. Bevezetőül elég.

2011.03.15. 21:58:07

@aszekelyek: Nem is ittam!:)) Nem kell ahhoz inni, hogy jókedvem legyen...ori, ismerhetnéd a "típust", ráadásul az ASC-m meg a tied. Na képzelheted!:))))

Gondoltam, viccelek egyet, és nem fogok annyira kiríni sormintából!:))))

aszekelyek 2011.03.15. 21:58:50

@ulrike: A macskák meg baromi okosak. Fejszámolásban is jobbak. Fizika is jobban megy... Ejtsél ki egy kutyát a harmadikról. Nem esik a talpára, úgyhogy ne ejtsd ki. Másként szocializáltak a macskák és individualisták. Nem altruisták. HA idősebb leszek, unokám is megnő, kutyát veszek magamhoz. Majd ő sétáltat és szórakoztat. Meg szüksége lesz rám. Nem túl nagy testűt. Idősebben jobban törik a csontja az embernek , ha rángatja a jól szocializált eb. :) Akkor be se kell őt zárni. Az egyik ok, amiért nincs még, hogy be nem zárnék állatot.

porfelhő 2011.03.15. 22:01:02

Forradalmi változás előtt állunk"

A lapzártakor érvényes menetrend szerint április 18-án megkondulnak a budapesti harangok: új, forradalmi alkotmány lép a leváltott rendszerváltó alaptörvény helyébe. Hogy mi lesza szövegben, arról sokat (túl sokat is) tudunk.

A várakozások szerint eklektikus alkotmány készül, amelyben európai normák keverednek körmönfont hatalmi számítással és fellengzős históriai elemekkel. Miként lehet ezer év történeti tradícióját egyeztetni a mai jobboldali kormány praktikus (anyagias) világképével?"

www.168ora.hu/itthon/verszerzodes-aprilisban-71580.html

Magyarországon, a rendszerváltó szándékok ellenére, tekintélyelvű, a hatalmi egyensúlyokat kijátszó „keleties demokrácia” született. Elmúlt húsz év: most vállaltan, tudatosan is az lesz. Megérkeztünk."

Na. igen. az elmúlt húsz év .....

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2011.03.15. 22:05:21

@radala: túl sok az eszed, hogy megértsd, mit írtam le
pártoldaltól függetlenül egyre rosszabb ebben az országban: gyengébbek kedvéért: az előző kormányzat is egy nagy szar volt, majd ez a kormányzat is egy nagy szar...érted már?
És igen, ez a maffiózó slepp, ez nagyon nem tetszik nekem. Talán ez baj?

aszekelyek 2011.03.15. 22:07:23

@ulrike: Ezek szubjektív fogalmak. Nem konkrétumok. @Letícia: Az más, akkor csak nyugodtan. Macsekok nagyon jó fejek. Nekem több is van. Az öreglány matuzsálemi korú. A 19. -ben van. Mindene jó és mindent tud is. Csak öregesen. Tegnapelőtt kijött a kertbe is, érezte a tavaszt. Férjem nagyon félti. HA egyszer ki akart menni , én meg nem akadályozom. Télen a meleg takaróban heverészett főként. Teljesen olyan, mint egy családtag. Őriztem egy két hónapost tavaly. Leállt vele játszani és mosdatta.Anyósom kapta, hogy legyen társasága , meg simogathassa. Nagyon jól kijönnek.

ulrike (törölt) 2011.03.15. 22:07:43

@panelburzsuj: Igen, lehetne akár egyet is érteni. Szerintem a feudalizmus ott ér véget, ahol a polgárság gazdaságilag, politikailag és kulturálisan is átvette a társadalom ellenőrzését. Nálunk ez nem történt meg, bár a jobbágyságot eltörölték, s volt már több elbukott kísérlet a közteherviselés bevezetésére is, meg eddig azt hihettük, hogy a magántulajdon szentségéhez (alapok alapja) csak egy földhözragadt társadalmi réteg viszonyul negatívan.

panelburzsuj 2011.03.15. 22:08:26

@ulrike:

Rogán a bérhivatal illetékes elvura.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.15. 22:09:48

@porfelhő: A jogszabály mai napon hatályos állapota
(3) Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.

Kinek kell jeleznem, ha fel szeretnék lépni bizonyos dolgok ellen?
Deju vu.

ulrike (törölt) 2011.03.15. 22:11:09

@aszekelyek: Ezek mögé mind számot lehet rakni. Nem keveset. Macsekokkal semmi bajom, de sokkal önfejűbbek, mint a kutyák. A kutya társad, a macska a főnököd.

panelburzsuj 2011.03.15. 22:12:32

@namitirok:

Nem kell kapkodnod, ez betűről betűre így marad.

Sőt: csak betű marad ... :)

aszekelyek 2011.03.15. 22:14:31

@hoplita: Egyelőre a legkorroktebb a jobbik. Ismerteti a kncepcióját és részt is vesz. Minden egyéb kifogásom ellenére is ezt kell mondanom. Lehet tőlük tanulni, kedves Schiffer úr!. Ez az igazi szégyen....Az mszp-nek meg eggyel több, nem is nagyon számít, annyi szégyene van már.

porfelhő 2011.03.15. 22:15:20

"A kormányzati hatalomnak is vannak korlátai, ugyanis a hatalomgyakorlás nem lehet önkényes. Tehát nem a hatalom alkotja a jogot. A hatalom alapja a jog."

"Lmp. szerint nem állnak fent a demokratikus alkotmányozás feltételei, ezért nem térnek vissza az alkotmányozásba.
Az alkotmányozási folyamatban a Fidesz korlátok nélküli demokráciában hisz. Az alkkotmány tervezet szerint mostantól Magyarországon a többségi hatalomnak nincs korlátja.

Mások:"Alkotmányozási komédia zajlik".

6.Lenin 2011.03.15. 22:16:46

@namitirok:

"Deju vu."

2006-ban, gondolom.

aszekelyek 2011.03.15. 22:17:06

@ulrike: Ezt írtam én is. Individualista. Nem altruista. A kutya alárendelődő. Azaz, altruista. Tegyél mögé számokat. Az konkrét lenne. Fikcióval mit kezdjek? Lehet. Az is lehet, holnap esni fog, az is lehet, sütni....

2011.03.15. 22:17:16

@ulrike: na én jól tudok macsekot szelídíteni. És még egyszer nem ütöttem meg vagy ilyesmi. Engem az utcán meglát vadidegen macsek és odajön. Na, sok sztorim van, nem kezdek bele. :)

ssi 2011.03.15. 22:17:42

@Letícia: vannak másként furák is - így komolyan csak a "földhözragadt elemző" érdekel :-)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.15. 22:19:28

@panelburzsuj: A folytatása viszont új, ha jó látom, nem?
"(3) Az Alkotmány és a jogszabályok érvényre juttatása érdekében kényszer alkalmazására kizárólag az állami szervek
jogosultak."

ez mit jelent szerinted? És felülírja az előző pontot vagy sem?

porfelhő 2011.03.15. 22:20:59

@namitirok:
Hm. Ne akarj fellépni a kormány politikája ellen, úgy sem változik semmi.
Kinek kell jelezned? én nem tudom?!
:)

panelburzsuj 2011.03.15. 22:21:00

@ulrike:

Valamiért többre becsüljük a kinevezett érdemet, mint a versenyben elértet.

Talán mert a behódoló hízelgés nem annyira tehetség, inkább gusztus dolga. A talpnyalási kiválasztást ezért föltehetőleg demokratisabbnak érezzük: nagyobb tömegek indulhatnak egyenlő eséllyel.

2011.03.15. 22:23:03

@manyike: :))) Okés. Na jól kidumáltam magam. Élmény volt itt lenni. Holnap kezdődik a robot, s nem túl sokat leszek:(

Szép álmokat s mindenkinek minden jót!:)

aszekelyek 2011.03.15. 22:24:25

@namitirok: Szerintem a rendőrségek. Bejentési kötelezettséged is van. Lépjél fel. Szappandobozra, vagy amire akarsz. Demonstráljál. CSak a közlekedést ne zavard nagyon. Egész nyugodtan. Mindenkit engednek fellépni. Az atv Fási műsorában inkább ne. Az nagyon snassz....HA elfogadsz egy tanácsot.

panelburzsuj 2011.03.15. 22:26:03

@namitirok:

Azt jelenti, hogy elvben rájöttek, mi az állam lényege: a rendfenntartás monopóliuma. Letesszük a furkósbotot, de akkor védj meg a szomszédtól, kedves főhatalom.

A gyakorlatban még kell néhány kéthetes lépés, mire a végrehajtás terve alakot ölt ...

porfelhő 2011.03.15. 22:26:59

Megmondta az OV. "A mi dolgunk, hogy megmutassuk az állam jó gazda, az elmult húsz év nem hozta meg a várt eredményeket, igy el kell gondolkodnunk az alkotmányos berendezkedés jó volt e."

Na.ja." Tavasszal lesz a kormányunk ünnepe, lesz húsvéti alkotmány."

aszekelyek 2011.03.15. 22:29:30

@namitirok: ez azt jelenti, hogy nem masírozunk ki európából és nem lesz 3000 létszámú csendőrség vagy más magánrendfenntartó sereg. Gárda meg illesmik. Eddig sem lehett más. Munkásőrséget is feloszlatták , ugye... @Letícia: Megyek én is, holnap én se, meló van:) Jóccakát mindenkinek !

ulrike (törölt) 2011.03.15. 22:30:14

Kedves hoplita uram, vigyázz a szirének énekével. Semmit nem véd pajzsod ellenük.
@aszekelyek:
1. Figyelmen kívül hagyod Pártod kétfrontos küzdelmének politikáját, s annak udvarolsz, kinek való jót tevésnek még a látszatát is szeretné elkerülni Központi Bizottságod.
2. Mindez nem csak arra utal, hogy valahol utat tévesztettél, amit már tudván tudtunk eddig is, de arra is, hogy TG-nek nagyon is igaza van, fáj a Fidesznek ez az alkotmányozási fiaskó, s ezért kevésbé szilárd tagjai a Jobbikkal vigasztalódnának.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.15. 22:30:43

@porfelhő: "az elmult húsz év nem hozta meg a várt eredményeket, igy el kell gondolkodnunk az alkotmányos berendezkedés jó volt e."

Eszerint mégis királyság leszünk? Vagy egyszerűen csak: Magyarország, és ez mindent jelez?

És így minden szép és jó lesz, Mária országa jő el?

porfelhő 2011.03.15. 22:30:53

oppá lemaradt" na már megint!:)

Orbán V. az alkotmányozás után szeretne elégedett lenni."

:)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.15. 22:32:03

@aszekelyek: Rendőrségek? Mellik, ha szabad kérdeznem? És szabad-e? És meddig még?

panelburzsuj 2011.03.15. 22:32:48

@namitirok:

Nem írja felül: erőszakkal nem lehet se megkaparintani, se megtartani a hatalmat. Egyáltalán: erőszakra csak az állam vetemedhet, és pont azokkal szemben , akik ezt a monopoljogot kikezdik.

HJogy hogy lesz aztán ebből erőszak nem, csak erőszakkal fenyegetés az állam részéről, arra igen bőséges és sokszínű történelmi tárházunk van.

A legfrisebb fejezet talán a manyupos kiiratkozás-duma ebben a dicsőségkönyvben.

ulrike (törölt) 2011.03.15. 22:34:06

@panelburzsuj: Ez egy jó szempont: nyalni mindenki tud, érdemesülni csak kevés.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.15. 22:34:49

@panelburzsuj: Köszönöm, eszerint jól értettem, értünk vannak és nem ellenünk!:-P

porfelhő 2011.03.15. 22:36:02

@namitirok:
Igen. "Magyarország". /királyság/:)

hm. "Mária országa"? "A jövő elkezdődött"! azt mondják.:)
Milyen lesz? a jövő? Te tudod?

panelburzsuj 2011.03.15. 22:39:47

@namitirok:

Apánk-komplexusuk van ... :))

ssi 2011.03.15. 22:40:48

mindenkinek sikeres hetet, ami kellemesen 3 nap lesz most :-)

@hoplita: továbbítod az illetékesnek? @aszekelyek: (21.40-kor) azt üzente, hogy mivel nem O.V.-ről/kormányról van szó, így jó véleménye nincs, de a rosszat muszáj kiadnia: Vona programja főleg "baromság", menjen vele az EU-ba, de olyat meg se említsen, amit a kormány is hirdet, mert az elsőbbség alapból vitathatatlan, s amúgy sem mutatott fel még semmit .... nyerjenek először választást, vagy több faluban legyen gárdaséta, vagy .... bevallom, nem tudom, mire gondolt

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.15. 22:40:51

@porfelhő: Eddigi tapasztalataim szerint: sötét, mint a középkor, melybe a Finesz és főleg tán a KDNP vágyik vissza?!

porfelhő 2011.03.15. 22:44:06

Oszlatás volt a Hősök terén. A felvonuló Magyar Nemzeti Gárda tagjai közül többet kiemeltek a rendőrök. Húsz embert állítottak elő a térről."

Oszlattak a Hősök terén, miután a Magyar Nemzeti Gárda, a feloszlatott Magyar Gárda egyik utódszervezete tartott rendezvényt, melyen tagjai uniformisban, alakzatban álltak a téren. Az oszlatás után a rendezvény résztvevői szóban inzultáltak egy a térre tévedt külföldi ortodox zsidó párt, akiket "Menjetek Auscwitz-ba", "Hajtsatok fejet" felkiáltásokkal fogadtak"

www.fn.hu/belfold/20110315/oszlatas_hosok_teren/

6.Lenin 2011.03.15. 22:59:45

Már tovább nem érdemes maradni.

A mai nagy igazság leíródott.

Nem számít, ha a versenyben alul maradsz, akár egész léted alatt, elég egymással elhitetni, mi, mindenki/mindenek felett valók + hozzá 1 bárgyú mosoly és kész.
Mindenki más hülye.

Jó éjt!
Mindenkinek.

porfelhő 2011.03.15. 23:01:13

@namitirok:
Áh. Dehogy vágyik vissza. Hogy? "az új magyar szellem" mutatja az utat, nekik!:)
Igaz nem mosolyogni, inkább sírni kellene, ezen.

A jövő: "a fénybe nézz.... vagy bejön, vagy nem.
:)

porfelhő 2011.03.15. 23:17:02

@namitirok:
Arra kell gondolni, amit nagyon szeretnél elérni, és az előbb, utóbb úgy is lesz.
Ne a sötétben "tapogatózz!"
:)

porfelhő 2011.03.15. 23:23:13

"Az új alaptörvényen kívül "nagy teherbirásu hajtómnűvekre is szükség van" az ország felemelkedéséhez, ennek szerepét a Széll K. terv és az Országos Munkaterv tölti majd be."

Fel kell szabaditani magunkat bűneink és hibáink alól és a tavasz példáját követve magunkat is újítsuk meg - kérte hallgatóságát az ünnepi beszédében - Orbán V. - Hajrá Magyarország, hajrá magyarok".

hm.

porfelhő 2011.03.15. 23:28:41

Na. jó. Én is lezárom a napot, ill. az elmult napokat.
Azt hittem más lesz. de itt a poszton /is/ a "hatalom visszavág"-ott, mint már oly sokszor.
De mindegy. nem ismétlem magam. de. ahogy jöttem, úgy lehet menni. tudom.
aha. a többségben az erő!
:(

Jóccakát.!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.16. 00:11:18

@Letícia: kialakult egy - egészséges? - verseny Zsüliért.

cambridge.on 2011.03.16. 06:06:19

@namitirok:
Erre hívtam fel a figyelmet három poszttal előbb.
Ez egyértelműen a gárda ellen szól.
Pongyolán van megfogalmazva, azt is jelentheti, ha egy betörő "véletlenül betéved" hozzád, legfeljebb megkínálhatod.
Nem baseball ütővel, nem lapáttal, hanem kávéval.
Még fel sem tartóztathatod, mert nem vagy állami szerv.
Magántulajdon és annak védelme?

cambridge.on 2011.03.16. 06:41:47

Orbán helyretette az EU-t a 15-ei napsütésben, ezt a címet viseli az Index cikke.

Pár éve az egyik fürdővárosban tartózkodtam egy ideig.
Ott minden reggel pontban hatkor, kiállt a polgármesteri hivatallal szemben levő főtérre egy idősebb férfi, és kiabálva szidta a Fideszt, felmenőikkel együtt.
Kérdeztem a helybeliektől, miért nem tesznek ellene semmit?
Ráhagyják, volt a válasz. Nem teljesen beszámítható.
Valami ilyesmit gondolhatnak az Európai Unió vezetői is, Orbán "szabadságharcát" figyelve.

lüke 2011.03.16. 07:20:45

@cambridge.on:
szerintem nem gondolnak semmit, van ott pár zsebnapóleon,
és mind magyar:)

lüke 2011.03.16. 07:22:32

@Hepci:
micsoda?
má`mondták:
különleges: ez az S
lehet hozzá szelypíteni

hoplita 2011.03.16. 08:29:37

@ulrike:
Ne aggódj, a helyén tudom/tudjuk kezelni az ilyen megnyilvánulásokat...:))))
Az udvarlás időszaka 2009 júniusában véget ért....azóta többször kimutatták a foguk fehérét - legutóbb tegnap a Hősök terén - és mint említém fentebb vala, fehér ember nem felejt...

A fidesz a "jobbszélről" igazából már lemondott....csak utóvédharcokat folytat, aminek a végére pontot tesz az összeomló közbiztonság és az elszámoltatás totális "kudarca"..
Azért idézőjelezem, mert ugye tuggyuk, hogy nem akarásnak nyögés a vége....
A paraván mögötti lezsírozás nem engedi a bilincses parádét.....erre rövidesen rádöbbennek azok a szavazók, akik ennek a reményében savaztak a fityiszre....

A befolyásolható, kevésbé szilárd világnézettel bíró szavazókat meg a ballibsik csalogatják a sajtószabadság, meg a kotmányozás ürügyén...

A harc valóban két frontos...és abba belebukott anno a Führer is..:))))

Szimba 2011.03.16. 08:34:25

@aszekelyek:

www.noeallatotthon.hu/

Innen válassz majd kutyát (vagy macskát)!

radala 2011.03.16. 08:41:53

@főzdevadász: Szerintem megértem, meg el is hiszem tökéletesen, nekem is szétrobbanna az agyam, ha Mo-n lennék. Legkivált amúgy az 1 kulcsos adótól. Ami a baj volt nekem, hogy a Fidesz által megakadályozott tudomisén mikről beszéltél. És ezt hallva az agyam ledobja a láncot.
Nagy szar ez a Fidesz, (ahogy minden kormányzópárt azonnal az lesz) most komolyan képzeld el mi lennem, ha Schiffer meg Karácsony kezdene el döntéseket hozni, akik még egy szar kis pártot sem tudnak bevezetni egy 40 %-os tátongó űrbe...
Tragédia lenne:-)
Szóval sok elbaszott dolog van Mo-n, de egyikröl sem tehetett eddig soha az ellenzék és soha nem is akadályozott meg semmit.
Arról nem is beszélve, hogy az egy minimális elvárás egy politikussal szemben, hogy képes legyen előadni a reformját a népnek tetszően.
Szerintem nem lenne gond vizitdíjat bevezetni mondjuk okosan , úgy, hogy kiváltható uszodabérlettel, nicorett recepttel, rákszűréssel stb.
Mindent meg lehet fogalmazni jól.
Kivétel ez alól az egy kulcsos adó:-)
Illetve ez nem igaz, mert nekem első hallásra tetszett, csak miután belegondoltam...

mila7 2011.03.16. 08:42:53

A Török Gábor miért nem szól hozzá a kommentekhez?
Mint egy felsőbbrendű lény figyeli, hogy itt lent hogyan vitáznak a halandók. Okos :)

radala 2011.03.16. 08:43:05

index.hu/belfold/2011/03/16/ezek_itt_jonnek-mennek_az_alkotmany_marad/

DeDi szokásosan jobb, mint tg. Hiába egy jelentős intézet kontra egy magányos politológus:-)

hoplita 2011.03.16. 08:54:34

@porfelhő:
"......Az oszlatás után a rendezvény résztvevői szóban inzultáltak egy a térre tévedt külföldi ortodox zsidó párt, akiket "Menjetek Auscwitz-ba", "Hajtsatok fejet" felkiáltásokkal fogadtak"...."

Na most mondd meg.....!

Én is mindig így járok....akármerre túristáskodok, mindig belefutok egy haszid haccacáréba.
De tisztán véletlenül...ilyen peches vagyok.:))))

hoplita 2011.03.16. 09:04:24

@cambridge.on:
És ehhez az abszurd helyzethez vedd még hozzá azt is, hogy a bírói szabadság izéjéhez tartozik, hogy egy esetleges, ebből bekövetkező eseményt hogyan ítél meg.
Ad abszurdum, amiért Debrecenben kisétálsz a tárgyaló teremből, Kaposváron kaphatsz 4 letöltendő évet..
Mer ugye, a bírókánknak olyanja vót....és máshogyan értelmezi a jogos védelmi helyzetet.
Agyrém...:(

Devil 2011.03.16. 09:07:29

@radala: Hat valamivel nagyon sikerult elhallgattatni az ellenzoket. Az indexen is ilyeneket irnak:
"A szöveg világnézetileg nem semleges, ellenben értékválasztó [7] – de semleges nem is lehetne. Olyan nincsen. "
MI A FASZ? Azt hittem leesek a szekrol amikor ezt olvastam. Most tenyleg ezt akartak leirni vagy mar megint a sorok kozott kell olvasni?
Es talan nem baj az hogy ha mar nem semleges, az orszag (bocs, a nep) igen jelentos resze nem azonosul azzal a vilagnezettel?
Az erdemi kritikakkal nem is foglalkozik senki (ugy klatszik nem kenyelmes) inkabb csendben turi hogy Orban 9 evre bebetonozza magat, mind a mediaba - akarmi tortenik az orszagban, a vilagban, sokmillio emberehz csak az jut el amit Orban akar - a vegrehajto hatalomban - Polt Peter alatt valahogy sohasincs fideszes krrupcio - az allamhatalomba - a Koltsegvetesi Tanacs es Smittpalink egyutt gyakorlatilag barmilyen Orbannak nem tetszo orszaggyulest FELOSZLATHAT!

Ha ez nem baj, ha Orban bebetonozasa a hatalomba nem valok a demokracia karara akkor mi szamit bajnak???

hoplita 2011.03.16. 09:09:14

@nyünyüge:
Ez nem veri ki a biztosítékot a médijacárnő szalai kurvánál...meg a fityiszes segédeinél.

hoplita 2011.03.16. 09:17:25

Érdekes egy videó.....

Külön tanulmány az intézkedő ávósok viselkedése....
Zavar, szemmel látható szégyenérzet.....de aki a korpa közé keveredik...

www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=KvtF2GlmD5s

Devil 2011.03.16. 09:18:28

@porfelhő: "A mi dolgunk, hogy megmutassuk az állam jó gazda"
Mi van? Az allam jo gazda? Ezek nem eltek a szocializmusban? Azt hiszik sajat maguk helyett barki mas meg fogja vedeni az erdekeiket, onkent es dalolva?
Az allam(part) a sajat gazdasagi es politikai celjait szolgalja; errol szolt az elozo majd 1 ev es errol fog szolnia kovetkezo... sajnos tul sok ev is. Errol szolt a Kadar- es a Rakosi-rendszer is, es aki meg akarja tudni hogy mi LESZ az olvassa el a tortenelemkonyvekben hogy mi VOLT.

radala 2011.03.16. 09:23:45

@Devil: Ezek mind igazak lehetnek, amiket írsz, viszont ha megpróbálnánk "önmagában nézni" a dolgot, akkor szerintem a "függetlenek" hosszú időre való kinevezése nagyon is helyes irány (nagyon nagyban növeli a függetlenséget, ha meg nem is újrázhatnak (nem tudom így van-e) akkor meg elérik az elérhető legnagyobb függetlenséget). Az más kérdés, hogy ez praktikusan csak a Fidesznek jó most.
Amit írsz az mind elképzelhető, de azt is tudjuk, hogy Mo-n tömegbelövetéssel is meg lehetett tartani a csalással szerzett hatalmat. Nem hiszem, hogy ez most rosszabb lenne.

Az meg tuti, hogy a "nép" akarata ellenére föloszlatott országgyűlés alkotmányozó többséget idézne elő a következő választásokon.

Az meg, hogy értéksemleges alkotmány nincs, az egy tény, ha benne van a kereszténység, akkor benne van, ha meg kimarad, akkor KIMARADT, ami egy választás. Ha benne van a kulturális nemzet, akkor benne van, ha nincs benne, akkor meg nincs benne, ami szintén egy választás.
Most ez van. Talán ha a te lieblingjeid 2008-ban vagy 2006-ban bedobták volna a törölközőt (ahogy az egy demokráciában egy demokratától elvárható lett volna,. illetve amit a józan politikai belátás is diktált volna), akkor most nem ez lenne. Most ez van, akkor meg kedvetekre lövöldöztétek a csürhének nevezetteket. Szerintem ez sokkal alkotmányosabb, mint az volt.
Ezzel nincs a világon semmi baj, majd kiderül mi lesz a gyakorlatban....

cambridge.on 2011.03.16. 09:23:58

@lüke:
Orbánnak igaza van: van élet az Eu-n kívül.
Az élet minősége a tét.
A világűrben a tudósok felfedeznek egy baktériumot, az szenzáció.
Szerintük az élet, a hétköznapi ember másképp képzeli el az idegen életformát.
Szerinted milyen életünk lenne, ha a belterjes magyar politikai elit rászabadulna az országra anélkül, hogy legalább félszemmel ne Brüsszelre tekintsen.

Devil 2011.03.16. 09:30:13

Azert nem keves embernek van elege az orbanizmusbol:
www.youtube.com/watch?v=JhiiKsDSZto#t=0m14s

Az Index tudositasa eleg szanalmas volt egyebkent. Kezdem azt hinni hogy ok is bealltak a sorba.

KopaszMercis 2011.03.16. 09:33:41

"Ezen a ponton persze el lehetne merengeni azon, hogy vajon a kormányoldal gesztusokat nem ismerő kétharmados erőpolitikája vagy az ellenzék dacos revansvágya vezetett-e inkább oda"

Ebben az orszagban, mindig az ellenzek tehet mindenrol, kiveve amikor a jelenlegi ellenzek kormanyon van, akkor pont minden mindig a kormany hibaja.

hoplita 2011.03.16. 09:35:17

@cambridge.on:
Ugye nem gondolod komolyan, hogy brüsszel valami fék lenne...?

Netuddki. 2011.03.16. 09:36:30

Ezt a helyzetet elsősorban orbán viktor és a fidesz éveken át tartó viselkedése idézte elő. Ahol lehetett ott feszültséget teremtettek. Vajon miért nem volt most rendzavarás az ünnepségeken? Azért mert a rendzavarókat is a fidesz szervezte.
Kedves fidesz drukkerek! Állandóan az elmúlt 8 évre hivatkoztok (ami mellesleg már 1 évvel ezelőtt volt). De azt elfelejtitek, hogy a mutyizások, lopások felszínre kerülésének megakadályozásában a fideszesek viselkedésének is nagy szerepe volt. Akkor sem azzal foglalkoztak ami a dolguk lett volna hanem amihez értettek. Gyakorlatilag csak a hőbörgés, figyelem-elterelés ami ment. Ezt tudják, ehhez értenek, ezt csinálják most is.

Na ez a viselkedés ami elfogadhatatlan minden jóérzésű ember számára. Ezért mondom azt, hogy nincs semmi erkölcsi alapja a fidesznek alkotmányozni és az alkotmányuk sem lesz e miatt semminek a jogalapja bárhogy is magyarázzák meg...

nu pagagyí 2011.03.16. 09:36:36

Az igazi ellenzék nem teheti meg, hogy asszisztáljon egy kikényszerített, hazug egységhez. Nincs béke, és nincs egyetértés. Ez az alkotmány maradjon meg annak, ami - egy hiteles dokumentumnak a Fidesz arroganciájáról.

A Fidesz új alkotmányával kísérletet tesz arra, hogy hosszú távra bebetonozott személyeken keresztül, akkor is irányíthassa az országot, ha már rég elvesztette a többség bizalmát. Pont mint a kádári pártállamban. Előre látható, hogy a nép e személyek ellen fog fordulni, amikor elege lesz a mostani alkalmatlan kormányzásból. A most összetákolt alkotmány, pont e személyek miatt lesz hiteltelen, annyi tekintélye sem lesz, mint a buherálás előtti eredetinek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.16. 09:38:29

@Devil: az Index mindig azt teszi, ami az érdekeinek megfelel. Az érdekek pedig gyakran kifürkészhetetlenek...

Devil 2011.03.16. 09:39:17

@radala: Naivitasod lenyugoz. Mire kiderul mar keso lesz, nem lesz visszaut. A "nem megfelelo" hirek el sem jutnak majd hozzad, nem is fogod tudni mi tortenik valojaban, azt fogod hallani amit hallanod kell.
Az en lieblingjeim mar regota nincsenek a politikaban, mar 2006 elott regen feladtak - de legalab nem kurvultak el.
Ha az Alkotmanybol kimarad a keresztenyeseg de benne marad a vallasi szabadsag es a vilagnezettol fuggetlen egyenloseg, azt hivom en semlegessegnek. Szerintem a keresztenyek nagy tobbsege is igy gondolja.

KopaszMercis 2011.03.16. 09:41:04

@nu pagagyí:
en amugy mar varom, hogy valaki megkapja az elso golyot...

Netuddki. 2011.03.16. 09:45:56

@radala: Ha a maszop idejekorán bedobta volna a törülközőt, akkor a liblinged, orbán viktor idáig már rég megbukott volna. Ugyanis rég elkezdhette volna amit idáig is tesz, a nagy lázas semmittevést. Így az emberek már hamarabb rájöhettek volna arra nincs ezek között semmi különbség. gyurcsány, orbán egykutya, csak a saját zsebüket tömik...

sisszi 2011.03.16. 09:46:31

@KopaszMercis: kommentedből az derül ki, hogy szerinted van ellenzék. hol? én nem látom :(

hoplita 2011.03.16. 09:47:05

@KopaszMercis:

Izgis lesz...kivéve ha te kapod, igaz..?:))))

hoplita 2011.03.16. 09:51:09

@kovi1970:

"...... Vajon miért nem volt most rendzavarás az ünnepségeken? Azért mert a rendzavarókat is a fidesz szervezte...."

Ez úgy baromság, ahogy írtad, öcsi.:)
De a droidoknak jól hangzik, azok be is nyalják...

KopaszMercis 2011.03.16. 09:52:07

@sisszi:
"kommentedből az derül ki, hogy szerinted van ellenzék. hol? én nem látom :("
Huzd ki a fejed a viktor seggebol... Na latod!
@hoplita:
En bevallalnam a golyo lehetoseget ilyen 9 evre bebetonozott pozicioert, ahol annyit lehet lopni, hogy mar az embernek azzal sem kell tisztaban lennie, hogy mennyi a fizetese, illetve hany millioval tartozik az apehnak.
En kockaztatnek.. de amig a szaros a milliot is csak kiveteles alkalmakkor elero fizetesembol kell tengodjek, addig nem felek a golyotol :)

lüke 2011.03.16. 09:52:08

@főzdevadász:
stimmel.......
egy tudósnak másra jár az agya, s másképp

John C. Arvay 2011.03.16. 09:52:48

Úgy tűnik, van még lejjebb is. Két idézet (a tegnapi beszédre reagálva), amit azért teszek ide, mert megfogják a lényeget:

"Valaki elmagyarázhatná nekem azok közül, akik pl. tapsoltak ennek a beszédnek, vagy akik szerint jó volt ez a beszéd, hogy mi értelme van ennek? Miért jó, ha összemossuk az (akkori) osztrákokat, az (akkori) oroszokat, meg az EU-t? Ráadásul mindezt ugye az EU soros elnökeként... Milyen haszna származik ebből az országnak? Miért jó nekünk azt kommunikálni, hogy mi nem egyezkedünk a stratégiai partnereinkkel? Miért jó fikázni/lenácizni a németeket, amikor majdnem az egész magyar gazdaság a németektől függ? Miért lenne kínos kiállni, és azt mondani, hogy szükségünk van az EU-ra, szükségünk van a jó kapcsolatokra és szükségünk van az európai normákra?"

"Moszkva és Bécs fegyverrel közdött a magyarok ellen, Orbán pedig gátolja a nép felvilágosulását, szellemi fejlődését.

Orbán az Únió ellen úszítja buta népét, holott ha kilépnénk, azonnal összeomlana az ország, kimaradnánk az ország számára egyetlen lehetőségről, hogy bekapcsolódjon valahogy a modern világba, és mellesleg elveszítenénk pl. csak idén bő ezer milliárd ft közvetlen támogatást.
Orbán a manyup-kasszák elrablása érdekében mesterségesen szembeállítja egymással az öngondoskodást a közösségi felelősséggel, a jogaik mellett kiállókat a közösséggel.
Orbán a tőzsdét, a modern pénzügyi világ egyik természetes intézményét rossznak állítja be, ami nem csupán önmagában baromság, de pl. saját külügyminisztere és a jövenő jegybankelnöke, Járai közös cége is bent van a tőzsdén.

Egy kicsit is értelmes ember bármennyire is nevet/szánakozik mindezen a butaságon, de sajnos az a helyzet, hogy vagy egy millió ember ezeket nem csupán beveszi, de szíve mélyén is erősen hiszi és vallja. És ez a legalább egymilliós tábor kőkeményen visszahúzza többit, aki nem az Orbán által vizionált, múltba vesző virtuális baromságban él, ellenben szeretne fejlődni és egy XXI. századi Magyarországon élni.

A nép szellemi állapotának tudatos rongálása, tudatosan alacsony szinten tartása szerintem bűn."

(forrás: w.blog.hu/2011/03/16/a_golkiraly_beszede)

Balt 2011.03.16. 09:52:50

Vihar a biliben. Talán már hozta valaki:
index.hu/belfold/2011/03/16/ezek_itt_jonnek-mennek_az_alkotmany_marad

Devil 2011.03.16. 09:54:16

@sisszi: Ja en is mindig azon gondolkodom hogy az MSZP meg az LMP miert nem hallatja a hangjat. Aztan kiderul hogy van hangjuk csan nem jut el hozzank. Lassan az index.hu helyett az lmp.hu-rol meg a bbc.co.uk-rol kell majd tajekozodnom...

lüke 2011.03.16. 09:56:21

ekezet nelkuliek
hasnaljatok anglicsanyin tastaturat, s legalabb eggyel tobb karakter ussetek le-hoppa
"soprik a papai uccat
nem is szeplany,ki nem buszke"

KopaszMercis 2011.03.16. 09:56:38

@hoplita:
te ez az erv nem mukodik am csak egy iranyban, akkor ez oda vissza megy:
ha nem a fidesz szervezte a rendzavarokat, hanem a kormanyra voltak pipak, akkor minek kell egy milliardot kikurrni az ablakon kozbeszerzes nelkul viktor es palika vedelmere, ha ok olyan nepszeruek. Csak ugy szolok Csaucseszku vedelmere nem koltottek ennyit.. tehat akkor tetszene viktor bacsi kevesbbe nepszerutlen lenni, mint csaucsau es akkor nem kellene a kozpenz nagy reszet kikurni a vedelmere.
VAGY nem nepszerutlenebb mint a roman komcsi diktator (hiaba viktor kicsit szelsosegesebb komenyista, mint az oreg nikolaj volt, lehet ezert), viszont akkor meg ugyanolyan pofatlanul lop mint a jurcsant!
Na most, akkor melyik peniszt meltoztatik a tisztes szajaba venni?

cambridge.on 2011.03.16. 09:59:16

@hoplita:
De igen.
Gazdasági vonalon feltétlenül. Tavaly nélkülük sokkal nagyobb hiányt gerjesztettek volna, növelve az adósságot.
Most is vesznek fel hitelt, de azt törlesztésre fordítják, nem élik fel. Arra ott van a manyup.

lüke 2011.03.16. 09:59:36

@sire-lancelot:
butaság olyan régi, mint maga az emberiség:
transzwördárlájn golobalizál

Devil 2011.03.16. 10:04:11

@sire-lancelot: Ennek a megosztasnak es a belol szarmazo akar meg sokkal tovabb is fajulo ellensegeskedesnek is megvan a politikai haszna. Na persze nem nekunk, a "nep"nek jo ez hanem Orbannak, mint a fidesz nevu hatalomtechnikai szerevzet teljhatalmu vezetojenek. Es csak neki egyedul.
Nem tudom a fidesz gazdasagi tamogatoi (lassankent inkabb vazallusai) mit gondolnak, meg mindig azt hiszik-e hogy megvasarolhajtak a kivaltsagaikat (vagy lassankent pusztan csak a fennmaradasukat) Orbantol vagy kezdik kapisgalni hogy tulajdonkepen Orban nelkul jobb volt nekik is, a fideszbe fektetett toke vagy nem fog megterulni vagy mar kozeptavon is tobb lesz belole a veszteseg mint a nyereseg.

lüke 2011.03.16. 10:04:19

@kovi1970:
igy nézve mindenki:
te is ,én is , s aki veri a billentyüt(jobb mintha a népet)

@cambridge.on:
az élet minösége többet ér magánál az életnél

lüke 2011.03.16. 10:06:31

@KopaszMercis:
mitöl köllött volna Csaut védeni?
nem volt ott semmi: se út, kút, vasút, hát még fegyver!

KopaszMercis 2011.03.16. 10:08:01

@lüke:
igen, tulajdonkeppen fakanallal lottek agyon..

KopaszMercis 2011.03.16. 10:09:16

@lüke:
teso, van aki tud igy is olvasni, nem mindenki rekedt meg a borsodi putriban ;)

lüke 2011.03.16. 10:09:30

@KopaszMercis:
egy puska mindenütt van, még az orosz filmekben is

lüke 2011.03.16. 10:10:50

@KopaszMercis:
urnak is születni kell
nekem nincs tesóm

már tegnap láttam , mindenki idetévedt
hol vagytok, dolgoztok?

lüke 2011.03.16. 10:12:08

repetitio est mater studiorum:nomen est omen

KopaszMercis 2011.03.16. 10:15:05

@lüke:
na akkor attol kellet vedeni
most eppen elemzem, hogy kit nevezzek ki megint 9 evre egy betonbiztos pozicioban, minden szaktudas es felkeszultseg nelkul. Leven, hogy a valasz mindig egyszeru "a cimbim" igy ezzel vegeztem, ez volt a feladatom erre a felevre, most mit csinaljak? Alljak a nep szolgalataba? Hogyan? Dolgozni egy percet nem dolgoztam, nyelveket nem beszelek, a diplomam sem er semmit, es amikor beszelnek hozzam a parlamentben es vitazunk akkor is csak pinakat tudok rajzolgatni az elottem levo papirra.

KopaszMercis 2011.03.16. 10:18:32

@lüke:
ovatosan a nagykepu "en mindent tudok" hozzaallassal.. ne feledd, attol, mert neked egyelore veget er hegyeshalomnal a vilag, nem biztos hogy masnak is ;)
"aquila non captat muscas"
es
"pride goeth before a fall"

radala 2011.03.16. 10:22:13

@kovi1970: Pontosan, ráadásul 2/3-a sem lett volna még akkor. Minden szempontból vétek volt a szocik törölköző tartogatása. Rossz volt akkor és rossz most is.
@Devil:Az csupán deskriptív, hogy benne van az alkotmányban, hogy Mo egy 1000 éves állam keresztény hagyományokkal. Nem mellesleg ez egy tény.
Meglehetősen nevetséges attól rettegni, hogy nem jutnak majd el hozzád a hírek a 21. században. Attól érdemes talán rettegni, hogy a médiatörvénytől tök függetlenül az irreleváns hírek elfedik a valódiakat, de ez meg egy olyan dolog, ami ellen nincs mit tenni.
bombahir.hu/hirek/szanyi-tibort-konnyu-megszivatni-telefonbetyarkodas-hangfelvetelekkel

A világ tele van nevetséges dolgokkal, de azért az egyik legnevetségesebb az az, ha Mester Ákosok Juszt Lászlók, akiknek semmiféle problémát nem jelentett a diktatúrában sajtószabadság esélye nélkül az újságírói hivatást választaniuk aggódnak a szólásszabadságért....

KopaszMercis 2011.03.16. 10:26:29

@radala:
"Mester Ákosok Juszt Lászlók"
Latod ezert tartom oket hiteltelennek, vegre jon a Viktor hozza nekunk megint a komenyizmust, es ezek a pozerek meg hisztiznek. Naluk mar csak a komenyistazo fidesz szavazok a hiteltelenebbek.. de hat ez van, ilyen a rendszer. Ezt termeli, ezeket

Garbage in
Garbage out

lüke 2011.03.16. 10:31:27

@KopaszMercis:
az biztos, csak kérdés, hogy melyik oldalon

hoplita 2011.03.16. 10:32:23

@KopaszMercis:
Ezt nekem ne magyarázd, lécci..:))
Orbán bemutatta híres bátorságát 2006 okt. 23.-án este, amikor elsöpört s páncélos bömössel.:))
Én nem segítettem hatalomra ezeket a kókler pojácákat, utálom őket, mint a hetes szart...de onnan nem köpködök, ahonnan a bolsibibsilibsik turháznak.
Ebben az esetben az ellenségem ellensége NEM a barátom.

KopaszMercis 2011.03.16. 10:32:54

@lüke:
a magyar oldalon.. a karpetmedencen innen.

hoplita 2011.03.16. 10:38:05

@cambridge.on:
Még gazdasági vonalon is lett volna további zsarolási potenciál....de orbánék a könnyebb ellenállás felé vették az irányt.
Könnyebb volt államosítani a manyupot, mint az ájemeffel leülni és bemutatni nekik a bugit...ahogy Izland megtette.
Az eu most pénzügyileg olyan ingatag, mint a féllábú agyagóriás....de nem mertek elmenni a végsőkig, inkább a saját szavazóinak a tökét csavargatják, lózungok adagolásával.

hoplita 2011.03.16. 10:39:45

@Devil:
Akkor mit mondjunk mi, nácik...a karanténban...?
Ugyan mán, királylány..:))

lüke 2011.03.16. 10:39:50

@hoplita:
mindenkinek magyaráz, most jött a 6 20 `-al, tudja
ki féle, mi féle, kefél-e

KopaszMercis 2011.03.16. 10:39:57

@hoplita:
nekem senki nem baratom... meg a baratom sem baratom! sot a baratom baratjanak a baratja sem baratom! sem az ellensegem ellensegenek a baratja sem baratom!
Sot az sem baratom, akinek az egzisztenciaja a ciganybunozes letezesetol fugg, de el akarja velem hitetni, hogy neki egyetlen celja a ciganybunozes felszamolsa! Na o sem baratom :) Akkor sem ha a baratom ellensegenek az ellenseget kopokodi!

sisszi 2011.03.16. 10:41:11

@KopaszMercis: nem dugtam be sose:D csak csípi nagyon a szemem a büdös fingja

radala 2011.03.16. 10:41:39

@KopaszMercis: :-)

Igazad lehet. A baj az abból származik, hogy a normálisak most véletlenül pont azt kell mondják, mint a Mester Ákosok, korábban viszont pont azt mondták, mint a komenyistazo fidesz szavazok...
Nyilván nekem is roppant szimpatikus az a 10-30 000 ember, aki a sajtószabadságért tüntetett. (annak ellenére szimpatikus, hogy nem teljesen világos, hogy mi is a bajuk tulajdonképen). Ha én írnám az alkotmányt az nem lenne sem történelmi, sem keresztény, de nem én írom és képes vagyok belátni, hogy az általam írt szekularizált alkotmány az az én véleményemet tükrözné a világról és nem lenne semleges az sem, hanem egy másmilyen (általam természetesen kívánatosabbnak gondolt) értékrendet sugározna.
Így jártunk, így járunk, na bumm, rohadtul semmi hatása nincs ennek senki életére, illetve akikére meg van azoknak úgy kell (ha rettegnek az az ö bajuk, nyilván alig várták, hogy legyen min rettegni, ha meg örülnek neki az meg elég szomorú, ha valakit ilyen aprósággal boldoggá lehet tenni).

lüke 2011.03.16. 10:41:59

@radala:
tegnap mikor a pedofil papokról írtál, nem tudodm olvastad e a múlt héten a sipályán történteket az orf-n?
priviben elküldöm

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.16. 10:46:57

@KopaszMercis: kinevezem a cimbim a pozícióban. S pinákat...

@sisszi: tömegoszlatószert (turbókapszaicin) finog? Ejha! Kis vegyi napolejon.

radala 2011.03.16. 10:47:52

@lüke: Nem olvastam, csak véletlenül írtam a pedofil papokról, illetve csak a vicc kedvéért, azt hittem fergetegesebb lesz a hatása:-) De szinte senkit nem sikerült vele fölbosszantanom:-)

inreallife 2011.03.16. 10:48:37

@radala: leszögezem, a családomból senki sem nyertese az egy kulcsos adónak. mindenesetre szerintem egy igen jó ösztönző az embereknek arra, hogy képezzék magukat és ne álljanak meg egy szinten. a mai világban már kevés, hogy valaki 8 órát dolgozik, utána meg maunikasótól valóvilágig a tv előtt heverészik.

én munka és két gyerek mellett dolgozok, nyomom a főiskolát, és nyelvvizsgára készülök. észre kell venni, már nem pálya az eladói, titkárnői, és ügyintézői állás, mert egy állásra 300-500 jelentkező van, és a legkevesebbet kérőt veszik fel. nem hiába dobták be már évek óta az élethosszig tartó tanulást. 2020-ra 30% feletti diplomás aránnyal számolnak a 30-34 évesek közötti táborban.

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20101112-europa-2020-strategia-benyujtottuk-brusszelnek-a-nemzeti-intezkedesi-tervet.html

magyarul vagy tanulsz tovább, olyan szakmát, amivel több pénzt lehet keresni, vagy ha az nem megy, mert nem mindenki tud idő, pénz vagy seggelés hiányában befejezni egy főiskolát, akkor maradnak a hegesztői, cnc-s tanfolyamok. különösen érdekes lesz, hogy mit tudsz, 10-20 év múlva, amikor már fiatal sem leszel és dolgozni szeretnél...

végül itt a diplomás munkanélküli statisztika. a nyugat dunántúli régióban 2500-ról 2800-ra emelkedett a diplomás munkanélküliek aránya. na bumm. ugye nem kell ecsetelni, hogy mennyire kicsi ez a szám, és azt sem, hogy ha dolgoznak, akkor nem annyit kapnak, mint egy középfokú végzettségű ember.

www.vasnepe.hu/cimlapon/20101123_diplomasok_munka

száz szónak is egy a vége, szerintem ezért lesz motivációs tényező a 16%-os adókulcs. 10 évvel ezelőtt még röhögtem a haverokon, akik 6-7 év alatt végezték el a főiskolát, hogy 20 év alatt sem hozzák be azt a pénzt, amit sulira fizettek, miközben én dolgoztam és pénzt kerestem. mostmeg némelyik végzettségtől függően van, hogy 2x annyit keres, mint én, pedig nem keresek rosszul, csak középfokú végzettséggel kb elértem azt a plafont, ahol már nem adnak többet.

FamilyGuy 2011.03.16. 10:48:48

Az Alkotmány alapjában egy jogi kérdés. Méghozzá alapvető.
Valahogy mégsem hallok nagy neveket, igazi, modom igazi, gyakorló jogászok nevét, hozzáértő, alkotmányjogban jártas szakemberek nevét. Szerintem senki nem akarja a nevét adni ehhez, ami azért elgondolkodtató.
Az ország demokratikus rendeszerét a Fidesz "demokráciához" igazítják ami elég egyszerűen jellemezhető:
Az lesz amit a Főnök mond, mindenről ő dönt, a művészeti kitüntetésektől a BTK-ról, külpolitikáról, etikai kérdésekről, és MINDEN gazdasági kérdésről.
Igazi polihisztor.

lüke 2011.03.16. 10:50:52

@radala:
tudom:) röhögtem is!
le style c est l homme
csak azért jutott eszembe, mert bárhol megtörténhet manapság, nem kell pap hozzá, elküldtem

KopaszMercis 2011.03.16. 10:53:09

@radala:
Ha en irnam az alkotmanyt, akkor nem ugy nezne ki, mint ha valaki rahanyt volna egy jobbikos szoroanyagra.

radala 2011.03.16. 10:53:36

@lüke: Válaszoltam is, tán meg is keresem a konzervatoriumos vagy akármilyen cikket, hogy mások is okuljanak belőle. A pedofil pap az egy szimbóluma a létező legrosszabbnak

lüke 2011.03.16. 10:54:05

@Hepci:
ezt csak most oóvasta´ el, hogy nekem írta
kapszaicint neki is

ssi 2011.03.16. 10:55:57

valóban elgondolkodtató DeDi cikke az új Alkotmányról
index.hu/belfold/2011/03/16/ezek_itt_jonnek-mennek_az_alkotmany_marad/
- ez egy vélemény
- sokan találgatni se mernek, hogy "segítő csillag"/béklyó/bumeráng lesz-e
- sokan kivárnak, csak figyelnek, s nemcsak az Alkotmányt tekintve

alkotmányozási folyamat s tartalmának sajátosságai sok mindent jeleznek/leírnak - s a jövő sok mindenre választ fog adni, s messze még a végeredmény: ki a győztes/vesztes

igen, jó lenne mindig fejlődni és bizakodni
- gazdaság stabil növekedése
- megfelelő légkör is hozzá
- mérce van akinek önmaga, van aki mindig másokkal versenyez, de az elismertséget soha nem előlegezhetjük meg magunknak, azt csak utólag kaphatjuk meg a teljesítményünk révén

kormány szeretne nemzeti összefogást, de nem látszik, hogy hogyan, hiszen nemcsak anyagilag, de morálisan is az állam másként és jelentősen segíti, vagy épp megbélyegzi az embereket
- a közbeszédben kellenek csak az egyik oldalon a bűnbakok, bűnösök, a gyűlöletre szántak megnevezése - de meddig, s idővel mi legyen velük?
- élő s folyamatosan életben tartott erős nemzettudat érzelmileg mindent felülír - mi mindenben nyilvánulhat még meg ez?
- stílus, kettős beszéd nemcsak minősít, de erősen hat is: O.V. üzen az EU-nak, hogy neki ugyan ne üzenjenek; feltételeket szab másoknak, de neki viszont ne tegyék ezt; egyenlő tagország akar lenni másokkal, de különcként

KopaszMercis 2011.03.16. 10:59:50

@inreallife:
en nyeretese vagyok az egykulcsos adonak, megis ugy gondolom, hogy a magannyugidjak kommunizalasabol nyert ezer milliardok jobbhelyre is elmehetnenek.. jo majd most mar a karibra business osztalyon fogok utazni nem premium economy-n.. ha ez kell a nektek oruljetek neki. Nekem aztan mindegy, elhiheted.

hoplita 2011.03.16. 11:07:02

@KopaszMercis:
Jó....
Akkor húzzál az ékezet nélküli véreres faszba, köcsög.

KopaszMercis 2011.03.16. 11:12:33

@hoplita:
Sajnalom ha megszedultel tole, ezek a borsodi ciganyputrik jol az agyadra mentek :D

radala 2011.03.16. 11:13:17

@inreallife: Egyetértünk. Ha genya lennék azt mondanám még fiatal vagy és elötted az élet.
Engem az rázott meg az egykulcsos adóban, hogy amikor ez szóba került épp fölmerült bennem, hogy Mo-n is lehetne élnem. Azt is gondoltam, hogy nekem az jó lesz a sok gyerekemmel, de amikor kiszámoltam, hogy a 4 gyerekemre kevesebbet adna a 2. OV kormány mit az első adott a 3-ra és belegondoltam, hogy már most sem eladó vagyok, képzésben nagyon nehéz már tovább fejlödnöm és ha a feleségem is elmenne dolgozni még az sem lenne elég a 4 gyerek után járó teljes adókedvezmény igénybevételéhez, akkor azt gondoltam ez így genyaság.
Már azon is föl lennék háborodva, ha valaki azt mondaná az állam jobban támogassa az OTP fiókvezető 4 gyerekét mint egy asztalos és egy varrónő négy gyerekét, de azt, hogy két orvos vagy két tanár gyereke is kevesebbet ér az államnak, mint valaki másé azt szerintem nem lehet lenyelni.
Egy pozitívumot lehet mondani az adórendszerröl, az pedig az, hogy ez egy roppant szuper adórendszer, igazságos is meg minden, csak nem Mo-n. Szóval az adórendszer, amit csináltak tökéletes, csak a fizetések szégyellnivalók.
@KopaszMercis: Most sem úgy néz ki. Vannak vele aprób problémák, például valahogy be kell venni, hogy bár a magyar az egy kulturális nemzet, de maga az állam rajong minden itteni kisebbségért és őszintén örülünk, hogy itt vannak velünk, meg sok ilyen apróság van még. Lehet, hogy bele kellene expressis verbis fogalmazni, hogy imádjuk az ateistákat is, már csak azért is mert a harcos ateistákat általában nem az eszükért szeretjük:-)

KopaszMercis 2011.03.16. 11:24:35

@radala:
A vilagi allamnak semmi koze a vallashoz, eleve a vallasnak erintolegesen sem kellene szerepelnie egy ilyenben, hiszen teljesen magatol erthetodonek kellene lennie egy civilizalt emberekkel megtoltott orszagnak, hogy a vallasgyakorlas szabad, es mint olyan maganyugy. Ennyi kellene a sok szaros zsido-kereszteny-buzi maszlagbol egy kultur orszag alkotmanyaban. Se tobb se kevesebb.
Ez a szarfos pl a melykereszteny szuperkonzervativ degeneralt USA-nak a fuggetlenesgi nyilatkozataval probal egy sulycsoportu lenni. Sajnos azt vagyok kenytelen mondani, hogy peldat vehetne rola.
Kettoszor van Istenre utalas benne, mind a ketto tenylegesen elkerulhetetlen ateistak altal sem kikeszdheto helyen.
De nem baj, lesz majd nekunk feledesbe merulo szaros alkotmanyunk, aminek olvasasa kozben senki sem lesz libaboros...

Kicsit sarga, kicsit fonnyadt, es hat hugyszagu is, de legalabb a mienk. Mar csak az a baj, hogy egy melynovesu cigany mondja tollba a nagy magyar alkotmanyt :D

ssi 2011.03.16. 11:25:02

@hoplita:
lehet, hogy csupa informatikus, akiknek nagyon fontos az ékezet nélküli írás, hiszen így lényegesen gyorsabb az írási sebességük, pl. egy határidős munkánál, vagy gyors hibaelhárítás esetén életbe vágó

@radala: és ahol tisztességes munkáért tisztességes bért adnak, ott sincs 1-kulcsos SZJA, de van vagyonadó is

inreallife 2011.03.16. 11:33:41

@KopaszMercis: szerintem nem szégyen, ha valaki sok pénzt keres, ha az nem állami pénzből van. azt sem hiszem, hogy rá lehetne mondani, hogy a manyup pénzekből finanszírozzák az egykulcsos adót. átrendeztek egy csomó mindent, mind kiadás, mind bevétel szinten. szerintem is gáz a manyup államosítása, annyira, hogy vissza sem léptem. de a manyup pénzeket már annyi helyre címkézték, máv és bkv adóságrendezésre is, hogy mindegy, nem lehet megmondani melyik kiadásra is megy.

igazából engem az bosszant, hogy a hiányt amit a meglévő sturtúrák és az átalakítások megkívántak, nem kiadáslefaragással oldották meg, hanem manyup államosítással. nekem ez sikkasztás kategória. de nem lennék meglepve, ha nem arra játszanának, hogy olyan 2016-17 környékén újraindítanák, és a járai nyugdíjintézet kezelné a pénzeket, annyi idő elég lesz a felejtéshez....

hoplita 2011.03.16. 11:36:51

@manyike:
Tőlem lehet bármi..de leginkább egy netcigánynak tűnik.
A mindentudó fajtából...

KopaszMercis 2011.03.16. 11:37:41

@inreallife:
szerintem sem szegyen, es mondom en orulok neki, mert bovultek a horzintjaim, kozben meg persze elvettek a cegnel az alacsonyabb poziban levoktol, akiknek meg kurvara hianyzik, de ez van. Minek szavaztak ezekre a mikiegerekre? Majd megtanuljak mi a rend, most fizethetik ok a baromsagot, a manyup penzuket elvettek, es kozben az altaluk fizetett inaktiv baromfaszok a sohivatalokban ugye megkaptak a kompenzaciot, szinten az kisemberktol beszedett tobbletadobol.

Most tessek gyurcsanyozni :)

lüke 2011.03.16. 11:37:49

@manyike:
nincs vagyonadó!
de még lehet, söt MO-n is lesz, szerintem

KopaszMercis 2011.03.16. 11:39:54

@hoplita:
most faj, hogy nalad okosabb vagyok...? apuci nem magyarazta el, hogy nem veletlen, hogy nem te vagy az osztalyelso? Tudom, fujj de arrogans bunko vagyok, de hat ha otthon nem tanitottak meg a helyed, kenytelen vagyok en meg tenni...
Latod ha nem azzal lettel volna elfoglalva, hogy kokardat tetovaltass az anuszrozsadra, akkor lett volna idot kicsit kepezni magad, es nem valami buzeransokbol allo zsido tervezo maskarajaban masirozo magyar járda egyesuletbe kellene most szopjad a brokit ;)

radala 2011.03.16. 11:42:17

@manyike: Tökéletesen egyetértünk egy kulcsos adó nem tűnik nagyon jónak, mondjuk nagyon meg lennék lepve, ha sehol nem lenne ilyen.
vagyonadó az jó dolog szerintem is legalábbis elviekben, aztán, hogy a gyakorlatban az, hogy néz ki az más kérdés.
@KopaszMercis: Sajnos nem tudom van-e Földön Istenmentes alkotmány, de azt hinném roppant gyakran hivatkoznak az ilyen irományok Istenre. Ez elsősorban gondolom a korukból fakad. Szerintem ezzel nincs a világon semmi baj. Csodálkoznék rajta, ha egy egészséges lelkű embernek problémát jelentene az isten szó hallása.
Harcos ateistákra meg szerintem nem kell tekintettel lenni, egyrészt kevesen vannak, másrészt kb. a Jehova tanúival vannak egy csoportban és tudtommal, ők sincsenek külön megemlítve az alkotmányban, hogy őket is szeretjük, pedig közben meg igen.

KopaszMercis 2011.03.16. 11:48:56

@radala:
Ooo itt nem arrol van szo, hogy hol mit mennyien emlegetnek. Hanem, hogy mi lenne a kulturalt es civilizalt, es eloremuato.

Nem felek attol, hogy a vilag valaha peldat kell hogy vegyen rolunk vagy ilyesmi, ha erre gondolsz :)

lüke 2011.03.16. 11:50:07

@manyike:
szerintem :ökörpöröly
ekezet nekul

hoplita 2011.03.16. 11:54:36

@KopaszMercis:
Hát persze hogy okosabb.
Ezt mingyán látni.
Ettől függetlenül mégis csak egy kis szaros netcigány vagy...az IRL-ben pedig gyorsan kiderülne ki szopja a brokit, boldog mosollyal az arcán.:D

hoplita 2011.03.16. 11:57:17

@lüke:
A stílus igen hasonló.....meg az anarchista, felsőbbrendű duma is.

KopaszMercis 2011.03.16. 12:01:31

@hoplita:
IRL jo esellyel a beosztottam beosztottja volnal ;)

radala 2011.03.16. 12:02:38

@KopaszMercis: No látod ettől én sem félek.
Nem tudom hogy van ez. Egy biztos, az alkotmány nem alkalmas eszköz arra, hogy egy népet jobbá tegyen (erre egyetlen eszköz sem alkalmas valószínűleg) (vö Kiberiáda)
Szerintem egy rész édes mindegy mi van az alkotmányban, másrészt meg a fene tudja. Lenne-e egyetlen ember is a világon, akit fölvillanyozna az, hogy ha egy alkotmány "semleges" akarna lenni. Azok az emberek, akik ezt szeretnék azok feltehetőleg normálisak és mint ilyenek, ilyesmitől nem éreznek kielégülést.
Ezzel szemben valószínűleg mondjuk a Jobbik alkotmányát viszonylag kevesen, de azok roppantmód tudnák szeretni. A fidesz az egy lájtabb verziót szeretne, ahol többen, de kicsit kevésbé lelkesen szeretik.
Szóval én úgy érzem, ez kb egy optimális verzió, mert ugye az értéksemlegeset (nevezhetjük harcosateistának/erőszakosan szekularizálónak, liberálisnak) azt kevesek akarják és még ők sem lelkesedhetnének érte mert az önellentmondás lenne)...
Amúgy a világon a másik nagyon nevetséges dolog az az, hogy hogy van az, hogy mindig a liberálisok azok, akik számára a legfontosabb a "NAGYEMBER"* véleménye?

lüke 2011.03.16. 12:03:31

@hoplita:
hepci még nem foglalta össze,de segítek , ebéd elött:
f@szkalap

inreallife 2011.03.16. 12:04:19

@radala: szerintem 1 dolog miatt lett ilyen a gyerektámogatási rendszer. nem akarják újratermelni a szegénységet. nincs más kiút, csak magasan képzett ember tud több hozzáadott értéket adni, amit meg is fizetnek az emberek. igen, egy festő is elvan egy sima szakmunkás bizonyítvánnyal, de egy érettségi senkinek nem árt, mégha a festéshez nem is kell. annál inkább irl, amikor pl egy hitelfelvételről van szó, vagy egy vállalkozás beindításhoz.

nézd meg sokaknak mekkora pofáraesést generált, az új adórendszer. nem tudták kiszámolni, hogyan alakul majd a nettójuk. mi itt jól elbeszélgetünk, de a tömeg nagy részének füstje sincs róla, mi történik körülötte a nagyvilágban. hogy adsz ezek kezébe pl egy okostelefont? nem azzal van gond, hogy nem látott még ilyet, hanem azzal, hogy nem képes elsajátítani a funkciókat.

a nép nagy része informatikailag és gazdaságilag képzetlen, szar dolog, de digitálisan analfabéták. 21. században az összes ilyen ember boldogulásra képtelen lesz. csak a nagyon jó szakmát magas fokon űzők engedhetik meg maguknak, hogy enélkül a tudás nélkül éljenek. azt meglátjuk mit dob a sors 10-20 év múlva, lehet az sem lesz már elég.

sajnos egyébként azt is észre kell venni, hogy a felmérések szerint a gyerekek 97%-a legfeljebb a szülők végzettségét éri el élete folyamán, csak 3% emelkedik magasabbra. azaz a kihalásra ítélt szakmák, mert vannak ilyenek, termelik a munkanélküli tömeget.

szerintem a kormány ezek alapján akarja a 3%-ot mindenáron feljebb tornászni, és az alacsony végzettségűeket hátrányba hozni. jól behatárolható, hogy a 250000 bruttó alattiakkal nem tud és nem is akar mit kezdeni. ez a 487000/2-ből kiszámolható pofonegyszerűen, így állították be az adórendszert.

elsősorban diplomás nagycsaládosok, és a diplomások pártja marad a fidesz, ők a célcsoport, meg a nemzeti ideológiára vevő tömeg. amúgy szerintem nem számolnak rosszul, elég lehet a köv választásra, ha magas részvételt tud kisajtolni a szavazóiból. engem ennek ellenére a retorika iszonyúan taszít a párttól, várom TG új jobbközép pártját. :)

ssi 2011.03.16. 12:08:34

ez is érdekes cikk:
hvg.hu/velemeny/20110316_alkotmany_fidesz_rendszer
- eddigi 9 hónap: alkotmányjogi rendszer átalakítása
- április: új Alkotmány -> új lehetőségek biztosítása
- folytatás: alkotmányjogi rendszer átalakításának folytatása

"államfőként csak arra van felhatalmazva, hogy az elém beterjesztett törvényeket az alkotmányosság szempontjából vizsgáljam"
atv.hu/belfold/20110316_schmitt_a_ketsegbeesessel_indokolta_a_bankadot
- eddigi 9 hónap: sokan alkotmányellenesnek látták a tv-t, amit S.P. nem
- április: új Alkotmány -> új feltételek
- folytatás: új tv-k már csak a régi Alkotmánnyal mondanak majd ellent?

@lüke: @radala: én úgy tudom, de majd utána nézek, hogy más országokban
- a sokféle vagyontípusú adók egységesebben az adórendszerük részei: telek, ingatlan stb.
- gyermekek utáni egységes támogatás az elfogadottabb, mint a jövedelmi különbségeket még jobban szétnyitó adókedvezmény (ezt nálunk ráadásul még az Alkotmányba is beleírták)

KopaszMercis 2011.03.16. 12:15:08

@hoplita:
azt ugye tudod, ha kihuznatok egymas faszat kolcsonosen a szep szatokbol, akkor tobbet latnatok a vilagbol?

Amugy meg nem mindegy, hogy fokabel vagy fokabel :)

hoplita 2011.03.16. 12:15:29

@KopaszMercis:
Az érdekfeszítő lenne, főleg úgy, hogy szinte még sosem voltam alkalmazott.:))))
Sosem tuggya az ember, mit hoz az élet.....
De inkább ne kívánd.:D

ssi 2011.03.16. 12:16:29

@inreallife:
- Fidesz a gazdagok pártja és nem a diplomásoké
- több diplomás több gyerekesek nem tudják igénybe venni a max. gyerekkedvezményt
- adókedvezményt nem igazították az átlag fizetésekhez
- az átlagfizetés alatt, de tisztességesen dolgozó, még csak nem is panaszkodó szakmunkások gyerekei miért is érnek kevesebbet az államnak?
- egy orvos, pedagógus, gyógyszerész, mérnök stb. mikor fog annyit keresni, mint Szíjjártó?

cambridge.on 2011.03.16. 12:18:22

A tegnapi ünnepi beszédekről olvasva felvetődött bennem egy ötlet: ki kellene alakítani a magyar Hyde parkot.
Ott, és csakis ott lehetne mindenféle pártpolitikai rendezvényt megtartani.
Nem tenné magát nevetségessé egy polgármester, aki nagyot akarván mondani, szerinte '48 az újjáépítés szimbóluma.
Nekem nem így tanították.
Valamelyikünknek vissza kellene kérnie a tandíjat, de legalább a féldisznót.
A parkban zavartalanul lehetne szónokolni puccsról, meg cigány terrorról is.
Minden hónapban meg lehetne tartani, nem kell hónapokat várni egy-egy alkalomra, szükség esetén akár hetente is megrendezésre kerülhet az összejövetel.
Aki azt gondolja, erre ott van a parlament, téves úton jár.
Nem minden párt képviselői jutottak be oda.
A fontosabb szempont a nézők hiánya.
Minden párt fizethetne a statisztáknak, tapsért vagy füttyért.
Javaslom nevezzük a kialakítandó parkot:
Dr. Jekyll & Mr. Hyde Nemzeti Szószátyár Park.

Az ünnepeket pedig hagyják meg a polgároknak megünnepelni, anélkül, hogy a napi politika rátelepedne, visszatetszést keltve sokakban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.16. 12:18:51

@KopaszMercis: ha Te írnád az alkotmányt, tele lenne nyelvtani hibával.

cambridge.on 2011.03.16. 12:22:14

@lüke:
Itt is javul az életminőség.
Elkezdett olvadni a hó.
Májusra már csak mutatóban lesz belőle.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.16. 12:24:24

@lüke: minősítés előtt mindig gondosan megvizsgálom az objektet... Processz on...

KopaszMercis 2011.03.16. 12:26:38

@Hepci:
Mint a koztarsasagi elnok nyelvet vedo nyilatkozatai?
@hoplita:
erdekfeszulet lenne jah...

hoplita 2011.03.16. 12:27:28

@KopaszMercis:
Csuda szellemes fijú vagy...
Biztos temetőárokba' gyártott le apád.

KopaszMercis 2011.03.16. 12:31:31

@hoplita:
Mar erre is irgykedik a csoro gardista...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.16. 12:32:12

@KopaszMercis: elégedetlen vagy vele?
Azt hittem, similis simili gaudet (hevenyészett fordítás: simlis a simlisnek bézbólsapkát vesz).

cambridge.on 2011.03.16. 12:34:51

@Hepci:
LOL.
Egy klasszikus.
MZ/X: elfelejtem olykor olykor, nem tudhat még új magyarul, az atom ókor.

KopaszMercis 2011.03.16. 12:45:51

@hoplita:
de cukik vagytok, en is ugy szeretnek 1938-asdit jatszani :)

Azt birom bennetek, hogy ilyen artalmatlan kis puhapocsu brigad vagytok, ezt a kemnyizmus alatti 50 evben levo besugoskodo szuloktol orokoltetek. Vicces latni, ahogy a kis homokozotokban veritek egymas faszat. Van meg fenn ilyen cikk? Linkeld mar be plz... vegre egy kis deru a mai napba! :)

Szimba 2011.03.16. 12:46:02

@manyike:

Ha nem választod meg őket képviselőnek!:-)

lüke 2011.03.16. 12:59:32

@Szimba:
tegnap a diliházakat is kinyitották?
még jó ,hogy itt borsodnádasdvínalsón nem tudom olvasni ezt
billentyü verést

inreallife 2011.03.16. 13:04:52

@manyike: sorban válaszolok, mindegyik elé értsd az szvsz-t.

a gazdagoknak mindegy, mennyit kapnak a gyerekek után. akiket te gazdagoknak gondolsz, azok nem azok, csak relative a nagy magyar valóságban. egy félmilliós fizetés sokak számára elérhetetlen, de tegyük hozzá más országokban csak mosolyognának rajta. 1 biztos, diploma nélkül nem mész 300000 bruttó fölé szinte sehogy.

a többgyerekes diplomások között is vannak olyanok, akik nem tudják igénybe venni az össze támogatást. 3 gyereknél ugye kell a 250000 bruttóperfő. nagy részét igénybe tudják venni, de nem a lényeget látod. ez nem a már meglévő gyerekekre vonatkozik elsősorban, hanem a 2 gyermekeseknek szól, hogy a harmadik után már jóval több pénzt kapsz. 2 gyereket az emberek jórésze bevállal, de a harmadikat már csak nagyon elkötelezettek. ösztönző a több gyerekhez, nem a mostaniaknak szólt elsősorban.

nem. az átlag alattiakkal a kormány nem foglalkozik. azzal szerintük foglalkozzon az mszp, legalábbis tálcán nyújtják őket. az mszp a szociális hálón csüngő embereket támogatja, nyugdíjasok, munkanélküliek, szociálisan hátrányos helyzetűek. a fidesz deklaráltan leszarja őket. hozzáteszem, hogy a magyarország szociális ellátása a gazdasághoz képest túlméretezett. az aktív dolgozók döglenek éhen, mert annyi adót fizetnek, hogy eltartsák, mégha csak minimális szinten is, a nemdolgozókat. (ez ilyen meggyesy péter hátrarc)

rendesen dolgozó szülők gyerekeivel szintén nem számol a fidesz. amúgy ez is célcsoportja lenne, de ők fentről kezdték a bázisépítést. oda lehet felzárkózni azoknak, akik beállnak az élethosszig tartó tanulás hosszú sorába. ma már alap, hogy mindenki letolja a napi 8 óra munkát, hozzáadott érték is kell.

gyenge példa, de amikor olyat látok, hogy valaki wordben 3 oszlopot csinál, az a oszlopba beírja, hogy 2, b-be beírja 3, majd zsebszámológépet előveszi, beüti 2*3, majd kimásolja a c oszlopba, hogy 6, az bizony sok munka, viszont 0 érték. hiába dolgozik 8 órát becsülettel, alkalmatlan, képzésre szorul.

hát az utolsó gondolatodon én is filóztam, mert ez tényleg csehül áll. válasszuk két részre. először is megszüntetném ezt a hülyeséget, hogy bizottsági munkáért is külön pénz jár. egy képviselőnek kutya kötelessége részt venni a parlamenti munkában, ha az éppen bizottsági akkor abban. majd a párt fizet azoknak, akik sokat vállalnak, hiszen ez pártérdek. egyből csökkenne a felesleges bizottságok száma, nameg a pénzkidobás. ehhez tartozik még, hogy ha valaki képviselő is és polgármester is, akkor válasszon melyik fizuja kell. így nem kéne a 2 milla feletti fizetéseken aggódni, beállna egy becsületesebb szintre. hányan szavaznák meg?

másodszor a tanár, orvos, rendőr, tűzoltó stb fizetésekre megoldás az lenne, ha a képviselői fizetésekhez kötnék őket valamilyen szorzóval. szerintem elég jól meg lehetne határozni milyen _állami_ szakma milyen pénzeket kapjon garantáltan, a közigazgatást kivenném ebből a körből. tehát egy tanár vagy egy orvos van olyan fontos, mint például egy dajcsfürnélküli? persze, de ez igaz mind a rendőrre, mind a tűzoltóra. szóval ezeket kéne egymáshoz huzalozni egy jóval igazságosabb rendszerbe.

ezek a saját véleményeim, ha hosszú lettem, bocs. :)

cambridge.on 2011.03.16. 13:08:07

@Szimba:
Én rühellem a macskát. Gonosz vagyok?
Az olaszok és a kínaiak szeretik, bár az utóbbiak a kutyát részesítik előnyben. Emiatt Kanadában például akadt, aki bojkottra tett felhívást a pekingi olimpia előtt.

cambridge.on 2011.03.16. 13:11:23

@lüke:
Beleolvastam a TG által ajánlott mandíner hozzászólásaiba.
Nekem is ez ugrott be.
Ha nem veszed komolyan, szórakoztatóbb mint anno a Ludas Matyi volt.

lüke 2011.03.16. 13:13:43

@Hepci:
francokat, watson eleve kódolja ,
azután még jön a pólya meg a pálya tévesztés

lüke 2011.03.16. 13:17:46

@cambridge.on:
egyetlen egy hiba van: a helyzet komoly, ami a gazdaságot illeti

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.16. 13:18:45

@cambridge.on: ott a becsócsált cikkek alatt mindig beindulnak a fogyatékosok mindkét oldalról...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.16. 13:19:29

@lüke: nyilván jobb egy bójatévesztés (fing-dingi)

bariga 2011.03.16. 13:22:49

www.stop.hu/articles/article.php?id=842709

nem is a pénz sokallom, de ilyen rossz tanácsokért én egy fillért sem adnék

inreallife 2011.03.16. 13:26:24

azt vágjátok, hogy ferihegy => liszt ferenc reptér?

ssi 2011.03.16. 13:35:51

@inreallife:

reptér.. és külföldi trend szerint L.F.-nek fogják mindenhol jegyezni

jó voltál - hosszan is - írj máskor is :-)

- egy képviselő lehet álláshalmozó, ha bírja, de fizetéshalmozó ne
- 1-kulcsosban nem kellett volna kurucoskodni - nem véletlenül nincs máshol se
- fizetések nem a dolgozóktól, nem is a munkától függnek - gyakran, az átlagkereset körüliek adják a tömeget -> ha maga a kormány nem a valós magyar helyzetből indul ki, kitől várhatnánk?
- oké, legyen cél(!!!) a tömeges jól kereső sokgyerekes aktív, de ma még ők csak kevesen vannak, így először felzárkóztatni kellene a sokaságot (eszköz!!!), arra költeni, azzal motiválni - ha viszont tovább nő a különbség, akkor sokaknak még távolibbnak tűnik a cél, de szűkül a kormány lehetősége is, hiszen mindenhová nem jut pénz (pl. magasabb szintű közoktatásra és mindenkinek) - ha a kormány nem a mai realitásokból indul ki, vagy szándékosan, vagy vakságból rossz érdekeket képvisel -> rossz a a társadalompolitika, és a kívánt gazdasági növekedés se jön onnan, ahonnan lehetne, mert ők nem arra gondoltak
- bizonyos jövedelemszint felett 20.000Ft semmi, másoknál az 5.000Ft is sok - gyenge közoktatás (nincs rá több pénz!!) + külön tanár/órák lehetősége csak egy szűk körnek se a felzárkóztatást segíti
- s a munkahelyteremtésben, a munkába állással kapcsolatban se értem a kormány logikáját, de igyekszem

és kíváncsian várom, figyelem a valóság valós folyamatait - s nem rangon aluli beismernem, ha rosszul kalkuláltam

lüke 2011.03.16. 13:38:18

@bariga:
ezért nem vagy politikus:)

lüke 2011.03.16. 13:39:49

@inreallife:
naná

liszt(es) ferkó pantomim müvész

lüke 2011.03.16. 13:41:02

@Hepci:
hát! a tóta w is onnan szabadult

hoplita 2011.03.16. 13:42:20

@KopaszMercis:

Bocs Hepci, de kénytelen vagyok tőled lopni.:)

Faszkalap.

radala 2011.03.16. 13:48:59

@inreallife: Ha ez így van akkor ez rendben is lenne. A baj az, hogy Mo-n egy tanár szerintem nem keres 150 bruttót sem egy orvos úgyszintén nem. (remélem tévedek), De az például biztos, hogy egy adjunktus vagy tudományos munkatárs 218 bruttó kap és a doktorija után 6 évvel lehet először docens vagy főmunkatárs, ami talán 306 bruttó...
Nagyon érdekes, ha igaz ez, hogy csak 3% tesz túl a szülein, mert én sokkal nagyobb számot képzeltem.
Szóval a lényeg az, hogy én képes lennék megérteni a szándékot, de egyrészt még soha nem hallottam, hogy ezt valakik bevallották volna, azt meg még annyira sem, hogy valaha valaki tényleg kiszámolta volna, hogy ez egy jó út.
Ráadásul, lehet, hogy csak nem látom át, de nem is triviális kicsit sem, hogy ez a jó út.
Szóval ez egy olyan rendszer, ami kívülről nagyon szép lehet, de benne nem szeretnék lenni.
Hogy van az, hogy én Magyarországon pont ugyanazért a munkáért az egy főre jutó GDP-t kapom meg pont Ausztriában meg a másfélszeresét az itteninek. Csak nem jobban megbecsülik itt az embereket:-)

Persze értem én, hogy a magyar gdp-böl is ugyanannyit kell költeni az iskolák fűtésére/kórházak fűtésére, söt gondolom jobban jut nekik korszerűsítésre is, szóval nem lázadnék én olyan nagyon, de azért akkor is...

Arról meg nem is beszélve, hogy nehogy már ne legyen elég egy országban az, a támogatandóvá váláshoz, ha van egy tanári/orvosi diplomád...

De persze mindegy ez, ha működni fog a rendszer, akkor én hajlandó vagyok elfogadni, hogy az én gyerekeim nem érnének annyit, mint egy OTP fiókvezető gyerekei:-)
Csak mondjuk még Mellár Tamás is azt mondta, hogy szerinte ettől nem élénkül a gazdaság...

radala 2011.03.16. 14:03:34

@manyike: Az osztrák vagyonadó léte kérdéses számomra, az viszont tény, hogy adókedvezmény csak 3 gyerek fölött van és csupán 36 €/gyerek-2/hó, szemben a 140-160 euró/gyerek/hó körüli családi pótlékkal, ami alanyi jogon jár (ha iskolába jár a gyereked illetve elviszed rendszeresen az orvoshoz).
De mondjuk tudtommal Németországban/Franciaországban meg családi adózás van, ami ugye semmi más, mint gyerekek utáni adókedvezmény...
Én egyet tudok érteni a gyerekek utáni adókedvezményre való utalással az alkotmányban is akár, azzal viszont nehezebben, hogy csak egy kulcs van, de ezt már mondtam párszor.
Illetve az egy kulccsal nincs bajom, de azzal van, hogy 3 gyerekhez nem elég két magyar átlagkereset, tán még két magyar értelmiségi átlagkereset sem.

lüke 2011.03.16. 14:09:55

@radala:
nincs vagyon adó
úgy,mint Amerikában - ház, telek, yacht - úgy nincs
MO is volt sokáig telekadó pl 70-s évekig

inreallife 2011.03.16. 14:22:08

@manyike: ezért mondják, hogy a fidesz mást próbál. ha megnézzük a skandinávokat, ők elég jó rendszerben dolgoznak, jól termelnek, rengeteg adót fizetnek, és jól élnek a nagy jég közepén. náluk az iskolázottságból alul nem lóg ki senki, nálunk ez elsősorban az előző rendszernek köszönhetően nagyon nagy törés történt, egy teljes generáció lemaradt, lecsúszott, kiesett. ja, ide tartozik, hogy nálunk a jövedelmi olló, épp emiatt, nem is nyílt szét annyira!

a fidesz amolyan isteni huncutságot játszik, kiválogatja a neki tetszőket. náluk az asztalos gyereke tényleg kevesebbet ér, valszeg úgy gondolják, hogy kevesebb hozható ki belőle. magyarul maximum asztalos lesz és kész. 200-300 éve mikor minden fából készült, akkor megbecsült szakma volt, manapság kutyába se veszik.

én hajlanék az első verzióra is, de magyarországon az nem működik. nálunk először is le kéne fegyelmezni a gyerekeket. a szép szó kevés, a testi fenyítés meg nem lehetséges. pedig még a mi időnkben is alkalmazták a tanárok a körmöst meg ilyeneket, mameg a szülő megy be leverni a tanár fejét. nem mindegy. utána beszélni kéne megtanítani a gyerekeket, (pedig ez óvodai szint, ki se mehetne onnan) majd olvasni, és utána számolni.

az én gyerekeim úgy kezdik az iskolát, hogy fegyelmezettek, szépen beszélnek, ismerik a számokat 100-ig, ha nem is írják, de már rajzolgatják a nyomtatott nagybetűket. én képzem a gyerekeimet, szebb jövőt szánok nekik, de hol van ez az átlagtól? majd bekerülnek suliba, és ha le nem is züllenek, de egészen biztos kevesebbet fognak megtanulni, mint ami mi tanultunk. visszahúzás rulez, mert nem írathatom akármelyik iskolába. :(

szerintem ez a fidesz hosszútávú terve a lopáson kívül. a tenni akarókat kiválogatja, jutalmazza, a többinek meg a nemzeti lózung marad. van aki hálás már ezért is neki, én realistább nézetet vallok... :)

KopaszMercis 2011.03.16. 14:23:40

@hoplita:
jujj a kis gardista mar elengedett kezzel ul a bilin :) de kis cukik vagytok a kis bugger egyenruhatokba :) Rajtatok rohog az egesz orszag, meg a fideszes forradalmarok is :)

inreallife 2011.03.16. 14:40:21

@radala: nemrég hallottam egy riportot egy magyar orvosrezidens 85000 nettót keres. nem elírás, tényleg ennyi 0. gyakorlatilag külföldi fejvadászok ostromolják legalább 5* annyi pénzért. nem kérdés mi lesz a vége. a duplájára még rámondanák, hogy egye fene maradok itthon...

tanároknál már cifrább a helyzet, ugye ők nevelik a gyerekeinket, tehát magas színvonal lenne elvárható. ez csak pár helyen érzékelhető az országban. ráadásul a heti 20 órás munka, meg a rengeteg szünetet valahol egészen biztos kompenzálni kell a fizuban. most biztos nekem esnek a tanárok, de itt is kilóg a lóláb, nemcsak a 45 évesen nyugdíjba menő rendőröknél.

ugye most a rendőröket (talán tűzoltókat is?) lemeszelték a nyugdíjról. viszont akkor fizuban igenis többet kell adni nekik. a mostani fizetésükért, max sebességet mérnek, szolgálunk és védünk nem lesz. nagy a baj, nem kérdéses...

a 3% úgy értendő, hogy a két szülő legmagasabb végzettsége. tehát egy szakmunkás és a gimis emberkének a gyereke nem fogja elvégezni a fősulit, mégha neki is kezd, érettségije lesz a legmagasabb végzettsége. tehát a szülők jobbik végzettségéhez van viszonyítva. az ilyen "vegyes" házasságok azért emelik rendesen a szintet, szerintem ezért gondoltad, hogy jóval több.

én pl el sem tudom képzelni, hogy a gyerekeim ne diplomával fejezzék be a sulit, valszeg úgy fog felnőni, hogy meg is ugorják ezt a szintet, míg máshol elég neked az is tudatban nőnek fel a gyerekek, ha nem hajtják őket, maguktól nagyon kevesen tanulnak tovább. már születéskor kódolva van az ember élete, gáz mi?

hoplita 2011.03.16. 14:55:07

@inreallife:

"......én pl el sem tudom képzelni, hogy a gyerekeim ne diplomával fejezzék be a sulit...."

Nagyon sokan vannak ezzel így.....
Csak hogy aztán mire megy a diplomájával....mert arra nem jó, mivel kemény és valakinek fizikailag is dógozni kéne..
Szal bonyolult dógok ezek...:))))

radala 2011.03.16. 15:05:01

@inreallife: A 20 óráért tuti neked esnek.
Tartottál már te előadást valaha, javítottál ki dolgozatokat?
tuti, hogy az a heti 20 az van heti 40. De mindegy is ez. Amúgy pl egy német tanár tudtommal 2500 eurót keres havonta, ami az átlag fölött van jelentősen, ráadásul nagyon sok a tanár házaspár, ami már tényleg jó kis pénz.
Nem mondom, hogy egy csóró tanárt nem lehet tisztelni, de gondolom kicsit nehezebb, ha látod, hogy szar a cipője, a kocsija, a ruhája és még a szüleid is megvetik egy kicsit a lúzerjét.
Szerintem értem, amit mondani akarsz, szerintem igazad is van teljesen, ha nem vesszük figyelembe a tényeket;-)
A te gyerekeid már tuti diplomások lesznek, már csak azért is, mert addigra valószínűleg jóval 50 % fölé ér majd a diplomások száma.
Valóban nagy a neveltetés szerepe az ember sorsában és az állam legeslegfontosabb feladata az itt megszerzett hátrányok csökkentése. Majdnem azt mondanám ez az egyetlen feladata, olyan feladata, ami minden pénzt megér.
Pokorni mondta egyszer valahol, én meg már elmeséltem itt vagy ezerszer, mert nagyon tetszik, hogy Mexikóban jutalmazzák a szülőket, akiken túltesz a gyerekük.
ezért sem hittem, hogy ez csupán 3 %, még akkor sem, ha a két szülő maximumát vesszük.
Igazából nem is hiszem el a 3 %-ot, mert a 70-es években szerintem 10 % sem volt diplomás, ezek gyerekei meg már közel 50 %-ban diplomások. Nehezen jön ki ez a 3 %, ha azt gondoljuk, hogy a rendszerváltás óta iszonyatosan megnőtt az érettségizettek meg a diplomások száma.

l.x. 2011.03.16. 15:17:16

"Ha magában tekintünk a folyamatra, nehéz megérteni, hogy miért lenne önveszélyesebb az alaptörvény elfogadása, mint a zsákmányelv tudatos alkalmazása,"

Semmi okunk magában tekinteni a folyamatra. Ha önmagában tekintenénk, akkor azt is mondhatnánk, hogy "Lázár János nem kívánja használni az A8-ast". Pedig a folyamat egészéből az derült ki, hogy de, nagyon is kívánja.

A Fideszre vonatkoztatva a folyamat egésze: nem önveszélyesebb az alkotmányozás, mint a szokásos szabadrablás: ezek egymás után, fokról fokra nyomják fel a gyomortartalmat az elkerülhetetlen okádásig.

"63 Fidesz-KDNP-s és 46 jobbikos képviselő megtárgyalja az ország sorsát akár hosszú távra is meghatározó dokumentumot."

Hogy, hogy nem, "dokumentumot" helyett elsőre "diktátumot" olvastam.

inreallife 2011.03.16. 15:31:17

@radala: utánakerestem valami számoknak. a 4. oldalon az össz. diplomások alatt vannak a női diplomás számok is. a 70-es években 280000-ból 200000 férfi volt, ergó legalább 200000 családban volt legalább az egyik szülő diplomás. és azután születtek a ratkó unokák, köztük én is. :)
gyanítom nem 2 gyerek volt per család akkor a szaporulat, mindenesetre hasonló számok jönnek ki 1 generáció alatt.

www.google.hu/url?sa=t&source=web&cd=1&ved=0CBcQFjAA&url=http%3A%2F%2Fwww.edu-online.eu%2Fhu%2Fletoltes.php%3Ffid%3Dtartalomsor%2F674&rct=j&q=diplom%C3%A1sok%20sz%C3%A1ma%20magyarorsz%C3%A1gon%201970&ei=u8aATaWYJ5DRsgak8eD4Bg&usg=AFQjCNEUIvKLoGxMnxAqnHCQo60Rb0GLow&cad=rja

a minden pénzt megér kitétellel azért csínján. hoplita barátunk kedvenc lapjáról idézve:

kuruc.info/r/2/75855/

30 hátrányos, de azok közül egykor kiemelkedő embert 320 millióból képeztek ki. melyik szakmáért kell ma 10-11 milliót fizetni? nem a kertészért meg a bolti eladóért az tuti. van ami nem megy, bármennyi pénz is van rá. a bármennyit meg akkor költsük másra.

az a baj, nem is baj, hanem tény, hogy a szülőnek kell nevelni a gyereket, nem az államnak. meg lehet nézni az állami nevelésből milyen emberek kerülnek ki, tisztelet a kivételnek. ha a szülő is szarik a gyerekre, abból az életben nem csinálsz hasznos társadalmi tagot, semekkora tőkével sem.

lüke 2011.03.16. 15:39:56

@inreallife:
mindig igy volt:
rosszul tudod -csak 8o ezer:)
76-ban 2000 Ft volt, 89-ben 13 év gyakorlattal tiz ezer, mig Ausztriában akkor 15 ezer ÖS nettot adtak, ügyelet nélkül!

inreallife 2011.03.16. 15:46:23

@lüke: valamelyik nap az inforádióban erről beszéltek és megesküszöm a 85-re. :)
de lehet abban benne volt valami műszakpótlék vagy ügyelet, orvososdiban jobban otthon vagy, hiszek neked. végülis az összeg alacsony mivoltán nem változtat, azt akartam érzékeltetni, hogy nagyon nem frankó... :(

lüke 2011.03.16. 15:55:00

@inreallife:
vicc volt, mert a +,- ötezer tök mindegy:)
a nagyságrend a lényeg, ahogy irod is

radala 2011.03.16. 16:03:25

@inreallife: simán megér 10-11 millát. Mivel ugye ez öröklődik (mármint nem a szakma), az ö gyerekeiknek már akkor is lesz szakmája, ha nem adsz rá megint 10-11 millát. Ha havi 25 000 költesz csak egy romára az egy év alatt 300000 szóval 35 év segély, ha ehelyett minimálbér után adózik, akkor az egy "gyorsan" megtérülő beruházás volt, a következő generáció 2 gyerekénél meg már pláne...
Ez egy szuper biznisz:-)

radala 2011.03.16. 16:10:04

@inreallife: Nem nem frankó, hanem vérlázító. Most gondold el, hogy ezek után OV csinál egy 16 %-os adót és két orvos kap a 3 gyerekére 15 ezer Ft adókedvezményt... Szerintem joggal borogatnának kukákat.
Szóval, mint már mondtam volt van egy szuper adórendszerünk, már csak a legalább 300 ezres orvosi/tanári fizetések hiányoznak.
Mondjuk az orvosok helyzete egészen súlyos, mert ráadásul ott vannak a rezidensekkel együtt a halálra parázott kollégáik is, ami szerintem még sokkal frusztrálóbb lehet, mint mondjuk egy tanáriban, ahol legalább mindenki egyformán szegény. Ja és még hozzá éjszaka is te ügyelsz nem az, aki a parát kapja.

a-kis-herceg 2011.03.16. 18:22:00

@Devil: nyugi... ennek nem lesz jó vége... de a válság a kormány poziciót még erősíteni is fogja (államcsőd, éhséglázadások, társdalmi belső ellentétek stb...)

a-kis-herceg 2011.03.16. 18:27:23

@nu pagagyí: a fides alkotmánynak az is nagy előnye hogy nem kell majd sajnálni amikor elzavarják a fidest akkor nem kell abozni hogy van e valami érték a hátrahagyott jogszabályaikban....

a-kis-herceg 2011.03.16. 18:29:38

@KopaszMercis: lesz golyó. fides szervezésben... az is erősíti a kormányt...

lesz golyó és lesznek katasztrófák (közbeszerzés és ellenőrzés nélkül sok lé)

bariga 2011.03.16. 18:42:46

@a-kis-herceg: egyszerűen csak kell majd hozni akkor egy semmisségi törvényt......

a-kis-herceg 2011.03.16. 18:50:19

@sire-lancelot: *****

pontos helyzetleírások

a-kis-herceg 2011.03.16. 19:02:32

@FamilyGuy: okos észrevétel. de ez minden szakmában így van... az orbmány tól eltávolodnak a szakemberek... szétteszik a kezüket ez kérem politikai döntés, ehhez nincs közünk...

a-kis-herceg 2011.03.16. 19:05:27

@manyike: hát ja... okosat szóltál. de a vagyonadó tabu... most nem merülnék el

a-kis-herceg 2011.03.16. 19:09:11

@manyike: érdekel? mert erről írtam egy összefoglalót. teljes eu áttekintéssel. csak most távol vagyok otthonomtól, egy hét mulva elküldöm:)

mindenhol van... csak nálunk nincs

mellesleg az önkormányzatok harmadában itthon is van...

a-kis-herceg 2011.03.16. 19:10:12

@a-kis-herceg: ja egy megjegyzés...

nyilván a nincstelen többség nem akar itthon ingatlan/vagyonadót :)))

nyünyüge 2011.03.16. 19:12:03

Kuminszerint tömeget számolunk.
Szerintem a szervezőkön kívül nem számol egyelőre senki.

A kormány meg simán elhallgatja: ma reggel, fél nappal a rendezvény után a hiradó lapján csak annyit találtam róla, hogy "New York-ban is tüntettek a sajtószabadságért". Aztán hosszasabb keresés után a sokadik hírlapon megtaláltam a tegnap esti beszámolót. (Miközben persze ma reggel még a hírek zöme tegnapi hír volt a címlapon is.)

kuminszerint.blog.hu/2011/03/16/megint_tomeget_szamolunk

ssi 2011.03.16. 19:21:57

@radala: köszi az új infókat :-)) egyet értünk :-)) s tartom a véleményemet annyiban, hogy a magyar sajátosságokat jobban figyelembe kellene venni, nem olyan nehéz és sok tanulmány, statisztika önmagáért beszél

@inreallife: 12:04:09 érdekelne a forrás: olvastad/mondták/következtetés?
"nézd meg sokaknak mekkora pofáraesést generált, az új adórendszer. nem tudták kiszámolni, hogyan alakul majd a nettójuk. mi itt jól elbeszélgetünk, de a tömeg nagy részének füstje sincs róla, mi történik körülötte a nagyvilágban. hogy adsz ezek kezébe pl egy okostelefont? nem azzal van gond, hogy nem látott még ilyet, hanem azzal, hogy nem képes elsajátítani a funkciókat.
a nép nagy része informatikailag és gazdaságilag képzetlen, szar dolog, de digitálisan analfabéták. 21. században az összes ilyen ember boldogulásra képtelen lesz. csak a nagyon jó szakmát magas fokon űzők engedhetik meg maguknak, hogy enélkül a tudás nélkül éljenek. azt meglátjuk mit dob a sors 10-20 év múlva, lehet az sem lesz már elég.
sajnos egyébként azt is észre kell venni, hogy a felmérések szerint a gyerekek 97%-a legfeljebb a szülők végzettségét éri el élete folyamán, csak 3% emelkedik magasabbra. azaz a kihalásra ítélt szakmák, mert vannak ilyenek, termelik a munkanélküli tömeget. "

1. hiba volt, hogy a hitelszerződéseknél pl. nem olvasták el az apró betűket, hogy nem tájékozódtak jobban - de! ebbe a hibába a diplomások, vagy a jól keresők is belelestek
2. min.bér adójóváírás kivezetéséből volt a több gond, nem az 1-kulccsal - amúgy a fő buta a kormány volt: "senki nem fog rosszabbul járni" - miért ne hittek volna nekik az emberek - most pedig benne van az új Alkotmányban, hogy az állam beleavatkozhat a magán szféra bérezésébe (sicc!!!)
3. sok egyszerű vidéki családot ismerek, ahol az apuka pl. egyszerű sofőr, de nagyon oda figyelnek a gyerekekre, ha kell külön tanárt is keresnek, vagy külön órára járatják, s a gyerek tanította meg a szülőket számítógépezni - de!! ismerek nagyon jómódú, sikeres vállalkozó családokat is, ahol a korlátlan zsebpénzzel és a bejárónő minden megvesz-megcsinál-lal le van tudva a gyereknevelés, hihetetlen szeretet hiányban, magukra hagyva; s mivel a az alsótól egészen az egyetemi előkészítőig korrepetáltam már, tartom a véleményemet: igazságosabb, kiegyensúlyozottabb, színvonalasabb, minden korosztály számára nyitott oktatással lehetne a legtöbbet tenni
4. ma egy szakmunkás eleve mást is tanul, mint pl. a szülei, ha ugyan az is a szakmája, pl. fejlettebb technológiát, új anyagokat stb., s iszonyú szükség van sok jó, megbízható szakemberre; a hétköznapi életben lehetne többet tudni? én is jól megvagyok okos telefon nélkül, s ezt most szégyelljem? ha elmegy vki a bankba informálódni, persze vhogy értse meg, de gondolom tudásban nem kell azonos szinten lennie a bankossal? - van olyan ország a világon, ahol az általad leírt "elvárások" többségében teljesülnek?

atv.hu/cikk/20110207_szeretne_gazdag_lenni_megszolalt_a_20_gyerekes_milliardos - egyik se diplomás

nol.hu/lap/karrier/20101228-van_elet_a_szakmunkaskepzes_utan - erre kellett volna indulni

@a-kis-herceg: köszi, várom :-)))))))))))

6.Lenin 2011.03.16. 19:27:15

Rájöttem, hogyan kellene 1 mindenki (majdnem) által elfogadott Alkotmányt buherálni Mo-on.

Minden szavazati joggal rendelkező állampolgár köteles lenne megírni a saját alkotmányát, ami egyben csak rá vonatkozna.
Mindenkire csak a sajátja. Aki nem írna, kuss lenne, mint eddig is az volt.

Ezeket összefűznék, és kész. Építenének neki 1 bazi nagy raktárt, ott tárolnák.

Azért, talán lenne itt olyan is, aki a sajátját is kritizálná, de a preambulumban benne lenne:
B+, ezt te csináltad, köteles vagy elfogadni, az Istenedet.

Aki nem vallásos, kicserélhetné faszkalapra.

Vagy ír egyet a Fidesz, azt mindenkire az vonatkozik, eddig is így volt.
írtak 1 -et, aztán el kellett fogadni, senki nem kérdezte, teccik vagy nem teccik, mégis azt mondták ez így volt demokrati kuss, nektek.

2011.03.16. 19:43:26

Na, folyt már vér?:)))

Szép estét!:)

bariga 2011.03.16. 19:51:58

@nyünyüge: ennek az írásnak se füle, se farka nincs, viszont már sároz. Mi fáj neki vajon igazán?

6.Lenin 2011.03.16. 19:52:12

Azért ez a sztálingrádos dolog eléggé furmányosnak tűnik, nekem.
Mindkét rencer, fószer megbukott, néhány pillanattal később.

Nyert egyáltalán valaki a dolgon, így visszanézve?

Ez majdnem olyan, mint a szexuálgimnasztika, pillanatnyi örömök, hol az egyiknek, néha a másiknak is, esetleg egyiknek sem, de aki látja, jót röhög rajta.

Tele az élet mókákkal.

aszekelyek 2011.03.16. 20:06:30

@6.Lenin: Olyan jól hangzik viszont, meg a vágyak is testet öltöttek benne. Néhai kedves apósom, mondta, ha valaki nagyot mondott, mondd te is..., hogy neked nagyobb, jobb, szebb,, mibe kerül az? Tényleg, mibe kerül ön szerint ilyeneket mondani? Nem tudom, ki buktatná meg egyébként a kormányt, mert a benyújtott tervezetet kedvezően fogadták. A kimászásra, az adósságból. Na és ha azt mondta valaki? A jobbik ezzel a nagy semmivel? Ami a nem is értékelhető teljesítménye, mint esetleges kormánypárt? A szocikkal karöltve , meg lömp? Egyébként este még végighallgattam, több szónokot is. Érdekes, hogy mesterházy is Ferencz Jóskával jött. Meg a schiffer is. Nem gondolja? Egy médiumhoz járhatnak, jósdába. Ezt jüllie kedvéért írtam. Neki is legyen kis öröme. Biztosan ott mondták, a zorbán a ferecjóska reinkarnációja.

jjulie 2011.03.16. 20:06:43

@6.Lenin:

nem hiszem, hogy bárki elvárta tőled, hogy a sztálingrád miféle értelemben került a fenti szövegbe, nem is sikerült

neked annyit kell tudnod, hogy hova kell tenned az ikszed, ami pontosan annyit ér, mint egy valódi homo sapiensé

jjulie 2011.03.16. 20:09:17

@jjulie:

felfogd - a megfelelő helyre beszúrandó

aszekelyek 2011.03.16. 20:10:07

@radala: Paranoiásoknak ok sem kell... :) ez csak arról jut eszembe, hogy nem igazán tudni, pontosan mi is a bajuk.

2011.03.16. 20:11:45

@nyünyüge: ismerőseim volt kinn. Az Astoráig állt a tömeg.

@6.Lenin: úgy látom, aki benne van, vagy benne lehet, maga lehetőség ajza fel...nekem nem mókás, hanem szánalmas. Kapják el a t. feleségeiket, és játsszanak azzal. Otthon. És köszönöm szépen.

jjulie 2011.03.16. 20:11:54

@aszekelyek:

helyes, csak próbálgasd mit tehetnél a kedvemért

aszekelyek 2011.03.16. 20:12:22

@radala: Vessző paripája, bizonyos illetőknek, kiknek vesszejéért , annak ártatlanságáért ebben az ügyben, egy likas kétfillérest sem adnék. Tanulmányaim alapján.

aszekelyek 2011.03.16. 20:17:46

@jjulie: Ez randi helyett volt... Nagyon elfoglalt voltam a napokban:)

6.Lenin 2011.03.16. 20:23:42

@aszekelyek:

Ez az egész olyan, mint az EP-ben az egyik tiltakozó a MN-et tartotta a kezében, cenzúrázva felirattal.
Gondolom NY-ban se sokan tudták, mi ellen is tiltakoznak, de szerintem itthon se.

Ma véletlenül láttam a MA napirendelőttijének a végét. Ez már totál abnormális.
ezek 1 kóbor kutyát se tudnának elkergetni. Nem is tuja az ember, ez itt él Mo-on?
Vagy tényleg ennyire hülyének nézi saját táborát?

Váltó pártról álmodoznak.
Tisztában vannak egyáltalán a saját képességeikkel, lehetőségeikkel, egyáltalán a valósággal?

1-re inkább, kételkedem ebben. Valójában ez a veszélyes, mert a másik esetleg tényleg elszáll, ha ennyi fajankót lát maga körül. Nagy a kísértés ilyenkor.

aszekelyek 2011.03.16. 20:24:53

@radala: Bokros ezt csinálta szlovákoknál, amikor felfutottak:) 16%-os adót. Egységesen. Azért települtek ki, ha jól tévedek, 2oo ezer vállalkozás, tőlünk Szlovákiába. Akkortájt, amikor a mi ferink azt mondta Demjánéknak, ha nem teccik el lehet menni... Meg nem akarok éhséglázadást... Magyar vállalkozások, amik azután a magyar államkasszába egy petákot be nem fizettek, hanem a szlovákba adóztak. Az bizony kiesett a zsebünkből sok évre. A pikáns az, hogy az szdsz is ezt javasolta, -amibe az nekik volt- :D de a mi ferink hajthatatlan volt. Vajon miért? Julliekém, erre ha egy tippet tudnál, érdekelne.

nyünyüge 2011.03.16. 20:26:33

@bariga:
Valamiért úgy érzi, hogy közéleti-blogolnia kell.
Mondanivalója, markáns véleménye meg vagy nincs, vagy ami van, az nem publikus.

6.Lenin 2011.03.16. 20:31:33

@Letícia:

Én is pontosan így voltam az előzőekkel , aztán rájöttem, úgyis bukni fognak, minek idegeskedni.
Éltem a magam életét és vártam, nekem bejött, mert jól láttam a sorsukat előre.

Próbáld Te is elhitetni magaddal, jól látod, bukni fognak.
Te még fiatal vagy, hátha megéred.

ulrike (törölt) 2011.03.16. 20:34:45

@6.Lenin: 'Mindkét rencer, fószer megbukott, néhány pillanattal később.'
Melyik 'fószerre' gondolsz, Iljics? Sztálingrád idején Sztálin volt a 'fószer'. Ő is bukott?

jjulie 2011.03.16. 20:34:55

@aszekelyek:

a gyurcsányból egy-két fejezetet ismerek: hátrányból visszaültette újabb négy évre az orbán, és feltörölte vele a tvben a padlót

a többi a te egyrémed

aszekelyek 2011.03.16. 20:35:17

@6.Lenin: Valóban. Teljesen úgy viselkedtek egyébként mindvégig, mint akiknek a valóságérzékelése elment a másik féltekére szabadságra. 2oo6 -os választás másnapjától fogva. A májusi frakcióülés után már mindegyikük tudta , mi a helyzet. Lapítottak és később is lapítottak és mindenféle ökörséget összehordtak, a terrorjuk védelmére. A csalásaik szépítésére és igen, teljesen hülyének nézték a szavazóikat. Másként nem itt tartanának.

2011.03.16. 20:35:24

@6.Lenin: köszi a bölcs tanácsod. Úgy teszek!:)

teevee 2011.03.16. 20:43:13

@aszekelyek: Valóban. Csak az évszámot írtad el. (Helyesen: 2010!)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.16. 20:43:58

@aszekelyek: Ennyi hazánkfiát és korábbi uralkodót egyszerre megsérteni azzal, hogy rosszul írja le a nevüket, hát, nem semmi!
Ez most kisujjból vagy szorgos gyakorlás után sikeredett ilyenre?:-(

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.16. 20:47:06

@ulrike: Néhány pillanattal később...történelmi távlatban 10+40 év az semmiség, nem?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.16. 20:48:55

@teevee: Jó meglátás!
"Másként nem itt tartanának. " -írta. És valóban, meg mi sem tán.
Mármint, ha az igazat, a színtiszta igazat mondanák, mint hangoztatták pár esztendeje..

6.Lenin 2011.03.16. 21:01:40

@ulrike:

Miért, talán nem?
Nem vetted észre? Néhány pillanattal később! 53-ban, de az egész életútjában kódolva volt a bukás.

Mindketten görcsösen ragaszkodtak valamihez, de a bukásuk már a hatalomra jutásuk idején világos volt.

1 agyament, 1 gazember, még soha nem került be az évszázadok múltán is tiszteltek közé.

A történelemben nem választási ciklusokban mérik az időt.

1 vietnámi, iraki, afganisztáni, kk-i háborút sem lehet soha megnyerni, még , ha száz évig is tart. Lopni sem lophat többet 1 kormány, mint amennyit 1 ország megtermel. Kölcsönökkel lehet húzni az időt, de a vége mindig bukás.

Magyarázat van/lesz, de annak semmi köze az igazi okokhoz.

Sztálin is akkor bukott meg, amikor az első elvtársát meggyilkoltatta, utána meg már egyenes az út.

Különben érdekes, pontosan Sztálin az aki megtanított gondolkodni. Jobban mondva a halála.

Előtte a csodálat az emberekben, aztán amikor meghalt, sok imádó furcsa mód elkezdett köpködni, végre megdöglött, így szó szerint.
Azóta jobban figyelek a szavak és a tettek között eltérésekre.

Természetesen, ha előre látni, az én életem nem biztos, hogy elég hosszú lesz kivárni a változást, köthet az ember alkut.

Na, itt lehetnek aztán az eltérések emberek közt. Vállalható-é, főleg, önmagad előtt az alku.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.16. 21:04:46

Továris Lényin?
Hát ezt meg hogy?
"Különben érdekes, pontosan Sztálin az aki megtanított gondolkodni. Jobban mondva a halála."

És a saját halála? Az már semmi? Még időben, a bukás előtt?

a-kis-herceg 2011.03.16. 21:10:15

márc 15 forradalom és szabadságharc

SZABADSÁGHARC-
az eu rossz és legyőzendő (szépséghiba: épp vitya az elnöke...)

FORRADALOM-
alkotmány nem érvényes, legyőztük (szépséghiba: akkor V. Orbán nem legitim...)

P.S. erre egy kommentelő:

michaelknight.blog.hu/2011/03/15/alkotmanytalan_rend/fullcommentlist/1#c12910951

Btk. 268. § Aki nagy nyilvánosság előtt, a köznyugalom megzavarására alkalmas módon törvény vagy más jogszabály, avagy a hatóság rendelkezése ellen általános engedetlenségre uszít, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

bariga 2011.03.16. 21:10:58

@nyünyüge: Általában nehezen értem meg, hogy valaki, bárki miért örül annak, hogy az évszázadok alatt, nehezen megszerzett jogokat valaki kurtítani akarja. Pedig nem is volna muszáj hagyni

nyünyüge 2011.03.16. 21:17:15

@bariga:
Szvsz. nem a kurtításnak örül, "csak" a kormány rossz lépéseit relativizálja.
Ami persze az értelmiségi felelőssége szempontjából a rosszabbik változat.

6.Lenin 2011.03.16. 21:23:49

@namitirok:

Akkor helyesbítek a halála előtti és utáni történések, az emberek viselkedésében. 9 éves voltam akkor.

Szerinted olyan nehéz felismerni, mi is lehet 1 útnak a vége?

El tudnád képzelni, hogy mondjuk Hitler megáll az esetleges Sztálin feletti győzelem után?

Ezt mások is tudták, hogy nem állna meg, de reménykedtek benne, a komcsikat majd nem nekik kell legyilkolászni.

A demokraták igen kényesek, a gyilkolászást szeretik mással elvégeztetni, ha van rá mód és lehetőség.

Amennyiben nincs, keresni kell 1 okot, aztán már demokratikus is lehet 1 kis gyilkolászás.

Na, igen 2006-ban sokan szavaztak Ferkóra.
Szerinted erre most hányan emlékeznek?
Esetleg a negyede, jobb esetben.

ulrike (törölt) 2011.03.16. 21:30:54

@6.Lenin: Sztálin erkölcsi megítélése egy dolog. Ettől függetlenül 'Sztálingrád' a keleti front egy több hónapig tartó hadművelete volt, ami - bár a a Wehrmacht továbbra is veszélyes erő maradt - jelezte, hogy a náci Németország elérte stratégiai kulminációs pontját. Lefele ment neki ezek után, mint a vaskezű dánnak.

Ilyen értelemben beszélt Sztálingrádról az a Fidesz politikus, kire TG hivatkozott. Ha úgy olvastad volna el a posztot, hogy közben a düh nem vakít el, akkor megértetted volna, hogy került a levesedbe Sztálingrád, s ki is tette bele. TG explicite el is magyarázta, olvasd el még egyszer a posztot.

Ha érzékeny találatot kapsz, ne reagáld le dühből fakadó sajátos malíciáddal, mert bár azt hihetnéd, hogy ez hatékony stílus, de nem az. Egyből elárulja, hogy találatot kaptál. Sokkal érdekesebb a vita, ha az ellenfél logikus cáfolatokkal és ellenérvekkel ügyesen operál.

6.Lenin 2011.03.16. 21:33:31

@a-kis-herceg:

"SZABADSÁGHARC-
az eu rossz és legyőzendő (szépséghiba: épp vitya az elnöke...)"

Ezt hol hallottad?

Az eu egyenjogú államok szövetsége (kellene, hogy legyen).
Egyik sem utasíthatja a másikat olyasmire, amit magára nézve nem tart kötelezőnek.

Ez nem KGST.

Vagy igen?

jjulie 2011.03.16. 21:36:14

@ulrike:

nem a düh vakította meg, hanem a szijjártó

nekem tetszik, hogy fáradhatatlanul demonstrál

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.16. 21:36:53

@6.Lenin: Utólag mindig könnyebb megjósolni a bukást, másrészt a történelem során kevés olyan uralkodó-vezető volt, aki sokáig tudta átadni a hatalmat, mert az utód legtöbbször korántsem volt tehetséges vagy csak a félelem tartotta össze a birodalmat. Demokráciában elvileg ez másként működik, főleg, ha klasszikus 2-3 váltópárt van. Lehet, a Fidesz két-három választást megél most győzelemmel, lehet, hogy még egyet és slussz.
Már, ha lesznek választások, mert ha nem lesznek, az más helyzet, nem?

2011.03.16. 21:40:48

@a-kis-herceg: nem én voltam...a "hűséges" társam ajánlotta...:)

bariga 2011.03.16. 21:41:19

@Letícia: már látom ki lesz a következő, akit rabláncon vezetnek el a kamerák kereszttüzében. Pár nap kell csak, amíg megírják a vádiratot.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.16. 21:43:14

@ulrike:"Most úgy tűnik, hogy pontosan az a politikai esemény, amely korábban a leginkább alkalmasnak látszott az alkotás, a teremtő cselekvés bemutatására, demonstrálhatja legvilágosabban a más véleményeket rutinból ignoráló, akarnok egyoldalúságot."

És utána még volt azért egy-két mélypont, de valóban, tán itt látszódott először, hogy túl hosszú a(z) (h)arcrvonal.
Miként lehet, a Fidesz is abba bukik, amit erősségének vél(n)tek sokan! Ha majd meglátjuk, az sem lesz jobb, attól tartok!

jjulie 2011.03.16. 21:44:06

orbán és a statisztái

ulrike (törölt) 2011.03.16. 21:44:14

@jjulie: Még jobban tetszene, ha hatékonyabban tenné. Kezdem hiányolni Akitloszt. Múltkor aszekelyek azzal gyanúsított, hogy biztos te ástad el a hátsó kertben.

ulrike (törölt) 2011.03.16. 21:47:05

@namitirok: Igen, innen jött a 'csapataink az arcvonal rövidítése céljából rugalmasan elszakadtak az ellenségtől' duma.

KutyaLegyek (törölt) 2011.03.16. 21:49:30

Sziasztok!

Egyetlen megjegyzésem van a szokatlanul erös hangvételü törökbloghoz:

A fidesz hatalmával matematikailag egyenesen arányosan nö az elégedetlenek tábora és a haragja.

Ennek csak 2 oka lehet.:
1)A fidesz minden intézkedése, lépése mögött saját érdekeket kell keresni, és nem nehéz találni.
2)A magyarok nem hülyék!

kutyalegyek!

2011.03.16. 21:51:56

@bariga: elég szégyen lenne.
Remélem nem bántják. Nagy balhé lenne. Mert tökigaza van...:)

jjulie 2011.03.16. 21:52:29

@ulrike:

igen, meg is izzadtam közben

ulrike (törölt) 2011.03.16. 21:54:26

@KutyaLegyek: Mondjuk, ezt a két pont a szoci. kormány alatt is érvényesnek lehetett tekinteni. A második megállapításodhoz az óvatosság kedvéért azért hozzáfűzném a 'teljesen' szót.

ulrike (törölt) 2011.03.16. 21:56:25

@jjulie: Ásd ki, légy szíves. Kezd unalmas lenni az állva maradt ellenfél.

jjulie 2011.03.16. 21:56:54

@ulrike:

a diocles a napokban itt kísértett, a neki kijelölt helyre tettem, de ő túlélt

aztán egyszercsak az ordi intézte el - minössze egyetlen óvatlan mozdulattal

jjulie 2011.03.16. 21:58:55

@ulrike:

igen ő, egy nagyon különleges mutáns volt

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.16. 22:03:54

@Letícia: Érdekes meglátás, tán még lehet is benne némi igazságcsíra:
"A hatalmát önszántából soha a büdös életbe nem fogja átadni. Választásokon át legyőzni többé nem lehet, mert úgy alakítja a választási törvényt, ahogyan akarja, és ha kell, akkor a baromfiudvarban levő tyúkok száma alapján is ad extra szavazati jogot azoknak, akik rá szavaznának. Olyan lesz az új választási törvény, hogy mostantól a Fidesz kétharmadát elvenni nem lehet. Minden választás azt fogja bizonyítani, hogy az ország kétharmada mögötte áll. A modernizáció és a modern polgári demokrácia, köztársaság híveit kikiáltják a múltnak, a múlt visszahúzó erejének, a Szent Koronával és az Aranybullával fejbe vert középkori pápai államról ábrándozó féleszű kereszténydemokratákat pedig a haladás apostolainak. Ez működni fog."

ugyanonnan, szalonképes rész.

ulrike (törölt) 2011.03.16. 22:05:13

@jjulie: Egyébként mostanában írta a sajtó, hogy a HM-ből kirúgták a jogi h.államtetkárt, aki nagy szentkorona tan tudós is volt jogászsága mellett. Akitlosz is, alaposan elavult történelmi dolgain túl, mindig valami jogi dologgal jött elő, még valamiféle alkotmányfélét is kreált.

bariga 2011.03.16. 22:08:49

@Letícia: Vajon a szegény Martonyi milyen telefonokat kaphat?

KutyaLegyek (törölt) 2011.03.16. 22:10:54

@ulrike:

A szoci kormánynak korántsem emelkedett ilyen látványosan és töretlenül a hatalma. Söt, inkább hullámzott. Persze nem feltétlenül azért, mert nem is szerették volna (lásd Gy. Feco = Cesarnak hitte magát) . Szóval szerintem a hasonlitás itt sántit.

Viszont, azt mondhatjuk talán, hogy minél több intézkedést hoztak, annál inkább utálták öket...? :)

Annak viszont nagyon örülök, hogy a fidesz párolgo népszerüsége nem a szocikhoz vándorol. Nem tom ki a fenéhez fog. nem tom. De gyanitom hogy valami teljesen uj Cucc lesz a befuto. Hamarosan...

2011.03.16. 22:11:20

@bariga: neki mindegy. Olyan harapófogóban van hogy nem mérlegelhet...:)

6.Lenin 2011.03.16. 22:11:51

@ulrike:

Pontosan azért írtam, rossz a példa. Mást akart sugallni a poszt, és nem először.
Sztálingrád rossz döntés volt és volt,akik ezt már akkor is annak látták. Ekkora nagyságrendű rossz döntést, csak az lát bele a jelenlegi helyzetbe, aki erről álmodozik, minden realitás érzék nélkül.
A másik megállapítás is téves.
Az is csak azt próbálja erőltetni, itt a maximum, innen már csak lefelé az út.

Pedig ez csak annyit jelent, itt 1 jól körülírható gondolkodás módról van szó.
Volt 1 poszt? Miért kell a harc?
Előtte kettő is Megérteni Orbánt.

Már akkor megírtam, hogyan is értenék a harc okait, célját, ha nem ismeri valaki a harcost, magát?

Ahhoz bele kell bújni a másik bőrébe,és nem a saját elképzelésekeit erőltetni.

aztán meg csodálkoznak, miért is nem csökken a népszerűség, pedig az ő logikájuk szerint kellene.

Ez van megírva a tankönyvekben.

Ez szerinted fideszimádat a részemről? Lépjél már túl ezen.
Természetesen, lehet bukás a végeredmény, de szereintem, annak teljesen másak az okai. 1 harcaban midig benne van a bukás lehetősége. Aztán az okokon meg lehet, szájíz szerint vitatkozni. Pontosan, mint a 2010-es ballib bukáson. Mindenki mást lát benne.
Különben elismerem, én vagyok a hülye, hogy válaszoltam. 1x már megfogadtam, nem válaszolok neked. Ennek okait is megírtam.

Szerinted csak számít érvnek, amit te is el tudsz fogadni, megegyezik a véleményeddel?

Én meg ezt tartom elfogultságnak. Ehhez jogod van,de ez a te dolgod.

bariga 2011.03.16. 22:15:34

@bariga: lehet, de ő olyan európainak tűnik, "a fehérek közt".

Ordi vajon merre jár? Kíváncsi lennék a véleményére Alkotmány ügyben, ő profi.

2011.03.16. 22:20:57

@bariga: ja, a mszmp is ezt mondta róla, azért volt akkor is államtitkár és megbízható elvtárs...Vannak rendszersemleges emberek...:)

aszekelyek 2011.03.16. 22:24:46

@namitirok: Tájékoztatom, hogy ez nem véletlen. Arra méltóakat érdemesítek arra, hogy ügyeljek a nevük helyes írására. Már mindent tud , amit akrt erről, ugy? éÉrdemben van valami? A lömp és még nem azt írom, hogy szlöm-p de az is eljöhet.Szocik és lömpék ugyanazt fújják. Régen mondom, hogy lehet ugyan más a politika de az övég nem más. Én sajnálom a legjobban, ez is csak egy blöff volt, mint a pannon puma.

aszekelyek 2011.03.16. 22:26:23

@teevee: Hogyne., persze.... önnek lehet ez a véleménye, nekem meg az. A választáson az én véleményemmel egyet értők többen voltak. A többi nem számít.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.16. 22:27:05

@aszekelyek: Ha már valaki a példaképeit sem tiszteli:
"Biztosan ott mondták, a zorbán a ferecjóska reinkarnációja."

aszekelyek 2011.03.16. 22:29:56

Kedves Gábor! Eltűnt néhány hsz-em. Ezalatt egy bónuszbrigád.hu adatátviteli jelzés volt olvasható a képernyőm alján.Csak szóltam. Asszem kettő tűnt el , sok perce. Vártam, hogy megjelenik de nem.

aszekelyek 2011.03.16. 22:33:49

@namitirok: A jósdában így mondják. Akik zorbánoznak. Ha miniszterelnök úrról akarnék írni valami komolyan vehetőt, akkor Orbán lenne olvasható. Mellesleg ige , nem főnév. Zorbánozni, az egy cselekvés kérem, a magyarban. Nem tulajdonnév. Jósdai rutin.Mára az olyan, mint biciklizni. Sport.

aszekelyek 2011.03.16. 22:36:12

@Letícia: Képzeld, ma alig tudtam egy ilyen szép kis madarat megmenteni a félperzsa kandúromtól. :) gyönyörú élőben. A morzsára jött, amit a z abroszból szórtam ki:) A kandúr meg ott lapult....

ulrike (törölt) 2011.03.16. 22:37:46

@6.Lenin: OK, úgy vettem, hogy nem válaszoltál.

Ami egyébként azokat az általánosságokat mint nem válaszodban írtál, már említetted máskor is. 'Már akkor megírtam, hogyan is értenék a harc okait, célját, ha nem ismeri valaki a harcost, magát? Ahhoz bele kell bújni a másik bőrébe,és nem a saját elképzelésekeit erőltetni.aztán meg csodálkoznak, miért is nem csökken a népszerűség, pedig az ő logikájuk szerint kellene.'

Gyakorlatilag ezzel azt mondod, Vezéredet csak te vagy predesztinálva érteni, mi nem, mert bőrébe kellene bújnunk ehhez. Akkor bújj a bőrébe, s próbáld elmagyarázni. Eddig ugyanis ez nem sikerült.

Nekem elég elemezni is, mit tesz, nem bujkálok másokba.

Szóval, nehéz megállapításaiddal mit kezdeni, mert általánosságok, sem cáfolatnak sem ellenérvnek nem elégséges. Mikor érvekbe ütközöl, akkor veted be a 'ti ezt nem érthetitek, bele kéne bújni' dumát. Más szóval, kitérsz a vitából.

Egyébként megint csak csapkodsz, ugyanis én nem érveltem sem pro sem kontra a sztálingrádi hasonlatot illetően, csak szimplán leírtam (értékítélet nélkül), hogy került a posztba Sztálingrád. Egy fideszes politikustól, ahogy TG írta.

aszekelyek 2011.03.16. 22:40:05

@namitirok: Komoly .Vannak rajongóim. Érdekes vagyok nekik.Rég hzzászoktam , hogy lehallgatnak, ahhoz is. Ez divat volt németh kormány idején is már....

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.16. 22:40:42

@aszekelyek: Csúnya rossz szokás, tegyen le róla, jó?
Tiszteljük meg azt is, aki nem érdemli meg, mert mi nem olyanok vagyunk, mint akik...:-P
Petőfi Sándor:
ORBÁN
Komor, mogorva férfiú
Volt Orbán,
Bár oly vidám hajnal pirult
Az orrán.
De hisz mogorva ép azért
Volt Orbán,
Mert oly vidám hajnal pirult
Az orrán.

Oka egyébiránt maga
Volt Orbán,
Hogy oly vidám hajnal pirult
Az orrán.
Temérdek borfélét ivott
Meg Orbán,
Vidám hajnal azért pirult
Az orrán.

Pest, 1845. február-március

6.Lenin 2011.03.16. 22:41:42

@namitirok:

Magyarázd már el az okokat.
Csökken a népszerűség?

10 hónappal a választások után, gondolod mindenki ezen agyal?

Mert néhányan azt szeretnék, háromhetente lehetnének választások, mert arról olyan okosakat lehetne írni?

Az is biztos, sokan mást vártak. Akik mindig mást várnak, mert fogalmuk sincs a valóságról.

Nézd át a blogokat, ugyanaz a néhány nick, néhány tucat ember, akik rájöttek, már nem az ő szavuk a meghatározó.

Az is nyilvánvaló, ilyen tempó mellett hibák is akadnak, lehet több is a kelleténél. Az hibázik, aki tesz valamit.

Az is tény, ha most bukna a Fidesz, utána csak még nagyobb káosz lenne.

Nyugodtabb lennék, ha valóban lenne néhány párt, aki képes lenne a helyes megoldást is megtalálni.

Hol vannak ezek a pártok?
Az állandó jajveszékelés lenne a megoldás?
Tüntetünk minden ellen, még ,ha mi is azt tennénk, amennyiben mi kormányoznánk?

Ez lenne a jelenlegi világban a jó megoldás?

A jogos kritikának helye van, ha értelmesebb megoldást kínál.

Már írtam 1x , ne az adjon tanácsot, aki eddig minden téren megbukott. Ennyire hülyék nem lehetünk.

Vagy mégis?
Azért tartunk itt?

Én lennék az elfogult, mert mióta élek, idióták voltak hatalmon?
Kénytelen voltam magam megoldani, de már nagyon unom, olyanok adnának tanácsot, akik még értelmeset nem csináltak az elmúlt 60 évben. Nem csak én unom.

Igen, talán reménykedtem, jönnek, akik mást akarnak.
Most sem fogok beszarni, ha nekik sem sikerül.
A hülyékből meg tényleg már elegem van.
Mást meg nem látok jelenleg, aki rövid távon valódi megoldást kínálna.

Ne pedofilok, kivénhedt maoisták, politikai szélhámosok akarják az irányt kijelölni.

aki ezt akarja, menjen oda és biztosan boldog lesz.

Várom a helyes megoldást, és azokat, akik meg is valósítják.
Kik ők és hol vannak?

aszekelyek 2011.03.16. 22:42:42

@namitirok: Őt a legkevésbé érdekli szerintem. MA kaptam egy aggasztó telefont is.

aszekelyek 2011.03.16. 22:47:26

@jjulie: Neked írtam az egyik eltűntet. A zorbánozásodra. A feri nem igazságbeszéddel operált ugye, abban a tévé vitában ? Egy fejezet kipipálva.Takarítási mániátok van, mint a mi ferinknek. Állandóan valakivel mossák nálatok fel a padlót. Hol a tévében, hol az EP-ben.... Szólok, az ilyesmi kóros.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.16. 22:49:54

@6.Lenin: Nincsenek válaszaim, csak kérdéseim. Ha válaszaim is lennének, nyugodtabb lennék!
Sajnos nincsenek, egyet érzek csak: Ez így nem lesz túl jó! Egyikünknek sem...van ebben itt valami:
"Az úton félmillió ember állt sorfalat, a téren háromszázezren szorongtak, és várták Olajt, a “Főtestvér”-t, a mellék-, a pót- és kistestvéreket, az öcsöket és húgokat, az egész díszes pereputtyot....
Csak ennyit mondott:
- Egyedem, begyedem, tengertánc…"

Forrás: nepszava.com/2011/01/velemeny/orkeny-istvan-tengertanc-1937.html

A tengertánctól ments meg, ki vagy...

ulrike (törölt) 2011.03.16. 22:50:46

@KutyaLegyek: Igen, talán el lehet felejteni a jelenlegi kereteken belüli megoldás keresését. De láttunk már karón varjút mindnyájan.

Hozzáteszem, a Fidesz ugyan már az új rend pártjának hirdeti magát, ő is a régi 20 éves politikai establishment szerves része. Ha ez utóbbi bukik, Fidesz is bukik. Esetleg némi fáziskéséssel. De előtte még rúg egy nagyot mindenkibe.

aszekelyek 2011.03.16. 22:51:42

@namitirok: Weöres verse sokkal jobb. Amelyikben tornyot visz az orrán....Meg aktuálisabb is.

Harmony12 2011.03.16. 22:54:20

@aszekelyek: Szia, régóta olvaslak. Kérlek világosítsd meg nekem, hogy ez miért nem a lejtő alja. Mert nekem ez már az. Nem kívánom vissza a szocikat, félre ne értsd, de hová megy ez az egész? És kérlek az érveidben felejtsd el a ferizést meg hasonló demagógiát. Megköszönöm, ha a racionalitás talaján mondanál erről néhány szót!

6.Lenin 2011.03.16. 22:54:27

@ulrike:

még 1x

Aki a nácizmusról ír, az csak náci lehet?

Hogy tudnék aránylag hitelesen írni valamiről, ha el sem gondolkodom arról, mik lehetnek az ő valódi gondolatai, céljai?

Tényleg gyilkolnom kéne ahhoz, hogy megértsem, mi vezethet 1 embert a gyilkossághoz?
Amennyiben a saját értékítéletem szerint vizsgálnám, megtalálnám az igazi okokat?

Erről a jól behatárolható gondolkodásról írtam. Sose jutsz el a megértéshez, ha nem tudsz kívülről nézni dolgokat.

Miért minősítgetsz?
Nem bízol az igazadban?

aszekelyek 2011.03.16. 22:55:08

@namitirok: Megvárom, amíg tiszteletet tanúsítanak. Megvárom. Azután azonnal, én is,.. hogyne. Kiderült 2oo6-ban, nem praktikus útonállókkal úriemberként viselkedni.

aszekelyek 2011.03.16. 22:57:05

@6.Lenin: A kísértés igen nagy. Mutogattak ott egy hülye üres címlapot. Azt nem mutogatták, milyen gyalázkodást adnak elő nap, mint nap a miniszterelnökről. büntetlenül. Van pofájuk eközben tüntetni. Sajtószabadságért. Fujj.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.16. 22:58:03

@aszekelyek: Alva jár az Orbán?
rémes álmot
Polyva-fellegekben.
ez lenne az aktuális?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.16. 23:01:40

@aszekelyek: Ácsi, ne keverjük 2006-ot 2010-es esztendővel, jó?
Mint az óvodában, ki kezdte? Nem mindegy, nem kellene abbahagyni és közösen rendezni végre dolgaink?
Nem hivatalból, fennhéjázón, bőszen, hanem nemzetben gondolkodva, nemcsak szólamokban, hanem tiszteletben tartva a másikat!

Harmony12 2011.03.16. 23:04:06

@namitirok: 1et értek...De ha nincs az előző garnitúrára mutogatás, akkor nincs érv. Akkor nincs semmi...

2011.03.16. 23:06:31

@aszekelyek: ó de rendi vagy..ilyenek ezek a macsekok...:)De ez így van jól!:)))

ulrike (törölt) 2011.03.16. 23:06:52

@6.Lenin: Értékítéletek vizsgálódás után szoktak születni, nem előtte. Az én esetemben legalább is. Nem is annyira értékítéletek, hanem következtetések.

Mi az, amit minősítettem? Pont azt fejtegettem, s tettem is, hogy nem minősítettem, vagy értékeltem semmit, még annyira sem, mint az egyszeri blogger az 'ezt nem érthetitek, mert bele kéne bújnotok' szövegével. Mondom még egyszer, akkor bújj bele, és magyarázd el, ha már belül vagy. Többen is szeretnék érteni.

6.Lenin 2011.03.16. 23:09:27

@namitirok:

Értem.
Csak kérdések és hozzá a kőkemény tudat, mindenki más hülye, mert nem értem a válaszokat.

Nem lenne 1 értelmes kérdés: én mit tennék a helyében?

Talán válaszaid is lennének.
Igen, tényleg én látom jól. Ők tévednek.

Így viszont csak a fenti válasz lehetséges, nem értem az egészet. Miért is mennek oda mások? Talán értik?
Az nem lehet, ha én nem értem, ők sem érthetik. tehát ők csak hülyék lehetnek.

Igen, csak ez lehet a megoldás.

Valóban?
Ez az én kérdésem, továbbra is.

Lehet, tényleg neked van igazad, de így nem lehet elfogadni, kevés, nem meggyőző.

ulrike (törölt) 2011.03.16. 23:10:46

@aszekelyek: Nagyon összeszarták a közterületet? Most majd akkor megint semmisségi trv-t kell majd csinálni? Vagy az csak a TV székház gyújtogatásért jár?

Harmony12 2011.03.16. 23:15:23

@aszekelyek: Hangember...Gyalázkodás a miniszterelnökről? Mire gondolsz? Hogy totál gojko? ;-) Ez a sajtószabadság? Már még jó, hogy le lehet írni, ha szerintük nem egy földreszállt angyal, nem???? Szerinted úgy lenne rendben ha anno feriről le lehetett írni mindent de viktorról nem???? Ez pusztán attól gyalázkodás, hogy most viktor a cél, nem feri???? :-)

Harmony12 2011.03.16. 23:18:35

@aszekelyek: Na, látom hiába várnék egy értelmes meglátást, hátha valaki megvilágítaná az emelkedő mibenlétét. Ez nem Te leszel...

aszekelyek 2011.03.16. 23:18:51

@Harmony12: Lejtő alja? lehet az is de én nem írtam olyat, hogy nem az. A hullámvasút, amin az ország gazdasága épp utazik, lehet épp lejtő alján is de innen a szándék és az irány a felfelé. Sem további eladósodás, sem más teljesen káros gazdaságpolitika , mint például a cash flow leállítása szóba nem jöhet. A stafláció a legrosszabb, az az állóvíz, amiben egyszer csak találtuk magunkat. Ez nem az én véleményem, hanem nagyon neves szakembereké. Pl. Botos Katalin. :D Még az infláció is jobb annál. Van hozzá szerencsénk. A piacról finanszírozzuk magunkat. A lejtő alja akkor lehetett, amikor ez már nem volt lehetséges. Úgy könnyű ezt megtenni, ha van lehívható hitel. Bajnai idején le is hívták. Most fizetjük vissza. A teljesítményt ha összevetjük, egy lapon nem említhetőek.Nincs újabb hitel, elfogadott terv van. Merőben más az egész, mint eleddig. Egy mákszem feri nincs ebben. Ki is az? :D Természetesen az elosztást és a szociális kiadásokat egy kormány saját szempontjai szerint határozza meg. Minden kormány. A priporitásait is ő határozza meg. Az a dolga.Érdeksérelmek nélkül lehetetlen kormányozni. NYilván azok kiabálnak, akiknek az eddig jól támogatott érdekeik és privilégiumaik sorra dőltek le, mint a dominó. A Úgy hallottam, hogy azt ígérték, rendet csinálnak . Úgy látom teszik is, mert nagy a jajgatás, a rendetlenségben tevékenyen részt vállalók között. Az állam momentán sokkal jobb gazda, mint eddig. Azon múlik, kire osztják ezt a szerepet a választók, ez kiderült. Bizonyos esetben rossz gazda az állam. Nem törvényszerűen. Nagyon nem. Ellenszélben és komoly aknamunka mellett is jók a kilátásaink. Ellenszél fokozódik, az európai Bíróságra hurcolt telecom cégek adójával. Két hónapot kaptunk az indoklásra. Diszkrimináció mentesen nem megy nekik....Mindent úgy csinálnak. Az EP ellenzéke.Állni fogják a sarat most is. Holnap folytathatjuk.

aszekelyek 2011.03.16. 23:19:42

@Harmony12: Türelmetlen vagy. Ki kéne ezt nőni.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.16. 23:22:20

@aszekelyek: EP ellenzéke? Mármint Viktor, a soros? vagy ki?
már egy szót sem értek ebből, lehet, ki is iratkozom?
A BIRKA-ISKOLA
Egyszer volt egy nagy csoda,
Neve: birka-iskola.
Ki nem szólt, csak bégetett,
Az kapott dicséretet.

Ki oda se ballagott,
Még jutalmat is kapott,
Így hát egy se ment oda,
Meg is szűnt az iskola.

Meg hát, csoda, fejpíz nélkül, dotácijó nélkül?

6.Lenin 2011.03.16. 23:23:33

@aszekelyek:

Felőlem azt írnak, amit akarnak.
Viszont a hölgytől meg kellett volna kérdezni, tudod mit mutogatsz?

Nem értik, mi zajlik a világban.
Csapkodnak össze- vissza, küldözgetnek a szülőkbe, birkáznak.

Ez az igazán szánalmas 1 írástudótól, sőt a majdnem polgároktól.
Akinek más a véleménye az csak hülye lehet, mondja 1 demokrata a demokráciában.

Persze picim, így van. Biztosan, vegyél mély lélegzetet, még ingyér adja zorbán a sátán fattya.

Jó éjt!
Mindenkinek.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.16. 23:25:00

Hol vagy, hoplita? Mi lesz még itt?

"Kedvezményes áfa a prímásoknak

A jelenlegi 25 helyett 5 százalékos áfakulcs alá sorolt az Országgyűlés szerdán egyes, az előadóművész személyes közreműködésével nyújtott hangszeres élőzenei szolgáltatásokat.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter indítványa alapján a kedvezményes áfakulcs alá tartozik az előadóművész személyes közreműködésével vendéglátás keretében, üzletben, családi eseményen, baráti rendezvényen, zárt körben, illetve a belépődíj nélkül tartott - a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről szóló kormányrendelet hatálya alá nem tartozó - közösségi rendezvényeken nyújtott hangszeres élőzenei szolgáltatás. Az Origo kormányzati forrásoktól úgy tudja [3], hogy a szuperkedvezményes áfakörbe való átsorolást a cigányzenészek járták ki a kormánynál."

Sírva vígad a ....

aszekelyek 2011.03.16. 23:27:41

@namitirok: Azt írtam, tornyot visz az orrán. Jó éjt! @Harmony12: LAssan mondom. Pontosan ugyan olyan a sajtó szabadsága, mint akkor. Mindkettőről leírhattak, amit csak teccett. Nincs eltérés. feriék ugyan beperelték Orbánt és a vadai naccsád firnyákos beadványa sikerrel is zárult. Egyik ügyben. Ez is megvolt? VAdai csak mostanában jött elő ezzel. Sok pert indítottak ellene, egyébként. Egyikben schiffer képviselte. Legyünk tájékozottak és higgadtak. Jó éjt!

@ulrike: Béke volt és hazamentek, nem? Senki nem zárta őket körül és nem ütötte verte őket. Hallelúja. Éljen a demokrácia! Neked is jó éjt!

aszekelyek 2011.03.16. 23:32:55

@namitirok: Nem én kevertem. Van véleményem 2oo6-ról és fenntartom. Lassan mondom. Akik támadták a médiatörvény miatt, ők az ellenzéke az EP-ben. Akik összecsókolóztak, mikor egy nagy semmit összeszavaztak ellene. Szocik, ződek, s a maradék....

2011.03.16. 23:40:49

Jóccak, nehéz napom volt ma...:(

jaegtoer 2011.03.17. 05:51:05

@namitirok:

jaja!

Ennyit a nemdohányzók egészségének védelméről, mint prioritásról:

„_A Napi Gazdaság által megszerzett tanulmány szerint az idén legalább harmincmilliárd forintos áfa- és jövedéki adó-kiesést jelentene a dohányzás szabályainak szigorítása. A lap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi elemzésére hivatkozva azt írta: akár 58,5 milliárd forinttal csökkentheti a jövedéki adóból származó idei bevételt, ha a tervezett formájában fogadnák el a dohányzás visszaszorításáról szóló törvényjavaslatot._”

jaegtoer 2011.03.17. 06:08:08

@namitirok:

pikánsabb eset, hogy a magasabb keresetűek táppénzét summantva "megadóztatják" egyéni képviselői indítványra... miközben az járulék mértéke változatlan marad, mintha notorius tappenzcsalok lennenek...

Hajrá Viktor. Igy kell belegabalyodni az erdobe....beljebb, egyre beljebb, es korbe-korbe...

jjulie 2011.03.17. 07:03:47

az a médiatörvényellenes tömeg megnyugtató látvány

jjulie 2011.03.17. 07:45:27

@aszekelyek:

már régen tettem közzé:

a véleményalkotáshoz való jog egyenlő

a vélemények értéke viszont különböző is lehet, az értékét az dönti el, hogy mennyi hasznod származik belőle

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.17. 07:48:35

@jaegtoer: a 16 százalékos felső középosztálybeliek úgyis workoholisták, nem? Egyrészt nem mennek táppénzre soha, másrészt nem fognak felvonulni, nem érnek rá...

porfelhő 2011.03.17. 08:19:08

Gyurcsány a gyalázat alkotmányáról

A Fidesz demokratikus partner nélkül maradt az alkotmányozásban - állítja Gyurcsány Ferenc

ha csak pártja fogadja el a Demokratikus Koalíció álláspontját, annak szerény politikai hatása lett volna, de "az LMP bojkottja alapvetően megváltoztatta a politikai képletet", a készülő alkotmány legitimációját. "

www.hir24.hu/belfold/232111/gyurcsany-a-gyalazat-alkotmanyarol.html

A volt kormányfő megismételte, nem elfogadható a „fülkeforradalomra” alapozni az új alkotmány történelmi igényét, szükségszerűségét."

porfelhő 2011.03.17. 08:26:44

Alkotmány: lesz Gyurcsány-klauzula?

Az alkotmánytervezetben benne rejlik annak a lehetősége, hogy 2014 után a "régi" Költségvetési Tanács és az új parlamenti többség állóháborút folytasson, aminek a végén a "régi" államfő feloszlatja a parlamentet"

www.fn.hu/belfold/20110316/alkotmany_lesz_gyurcsany_klauzula/

Az új alaptörvény-tervezetben elrejtettek egy Gyurcsány-klauzulát is: nem engednék a kisebbségi kormányzást, de miniszterelnököt buktatni továbbra is nagyon nehéz lesz."

hm.

hoplita 2011.03.17. 08:30:37

@aszekelyek:

".........hanem nagyon neves szakembereké. Pl. Botos Katalin......"

Valamikor, talán pont 20 éve, amikor 90 őszén, telén már látható volt a történelmi kisiklás a zemdéef politikai-gazdasági irányában, akkor ez a drága, neves szakember belenézett a kamera által a szemünkbe és azt találta mondani, hogy túl sokat fogyasztunk és a zállamadósságot akkor is fizetjük, ha belegebedünk....mer' ez a zország érdeke.
A hercig kis bálnaborjú méretű, lavórfejű botoskatika szerint túlfogyasztottunk...nem ő, mi....!!!!!

Aztán azóta kiderült már egy, s más...és bizony az akkori, botos-féle megállapítás igencsak téves, mondhatni dilettáns volta....mind a túlfogyasztás-teória, mind pedig az adósság megkérdőjelezhetetlenségének a kérdésében.
Igaz, akkor már komoly belső bajok voltak a kormánypárt soraiban, akkor is populista és felelőtlen hangok hallatszottak...ahogyan azóta már annyiszor.
Az idő eldöntötte kinek volt igaza....nem dagadtdisznó botosnak, aki persze azóta is kitűnő szakember a magadfajtának.:)

Gondolom nem nagyon emlékszel erre a momentumra, hiszen te még akkor - sejtésem szerint - ugattad a napi politikát, mint kutya a holdat és a mekiben történt túlfogyasztásod következményeit büfizted otthon.:)

Na, én akkor léptem ki a zemdéefből....

jaegtoer 2011.03.17. 08:30:58

@Hepci:

No, ez igaz. Négyévenként azért eddig egy útra mégiscsak rászánták magukat, de ez a szám nem túl jelentős, alig egymillió. Persze a következőnél egy jórészük távol is maradhat, ami el is dönthet egy választást. Ellenben a kitaníttatott gyerekeiket kimenekíthetik az országból, magukról nem is szólva. És akkor megint jöhet a görcsölés: miből mit, és kezdődhet a kvalifikált bodzagyűjtés. A világ nagy, nem vár a magyar kibontakozásra, felzárkózásra, eccerűen halad előre, még ha most kátyúba is került. Tehát minden okunk kétszeresen van meg arra, hogy ne hibázzon az ország vezetése. Ma reggel nézegettem újra az 1990. évi LVI. törvényt az ogy. képviselők javadalmazásáról és az LV-et a a jogállásukról.
Tiszta sor. két országban élünk. Az egyikben ők és holdudvaruk, a másikban mi. Olyanok ők, mint a paraziták, mindegy milyen színekben pompáznak.

Az Új Széchenyi tervet is elfújja a Széll terv. Bele van kódolva.

porfelhő 2011.03.17. 08:31:39

oppá" na már megint " lemaradt:" :)
"
Az alkotmánytervezet nem változtat a parlamentáris kormányformán. A szövegezők tehát pontosan úgy jártak el, ahogyan Orbán Viktor 2009-es kecskeméti beszédében megfogalmazta.

Lesznek persze kisebb-nagyobb módosítások. Az igazi változások azonban akkor láthatók, ha a szöveget a "laboratóriumból" kivisszük a fényre - vagyis a konkrét politikai helyzet ismeretében próbáljuk értékelni."

hm. a miniszterelnök már "akkor'" megmondta.....
hm. volt aki hallotta, esetleg volt aki nem?

hoplita 2011.03.17. 08:32:33

@porfelhő:

Elkúró szónokol a gyalázatról.....a kurva meg a jámbor életről.
Magyarország, én így szeretlek.:(

porfelhő 2011.03.17. 08:36:48

@hoplita:
Na. ez jó.
Illlyen az a politika?!
Sajnos. Magyarország ma.

hoplita 2011.03.17. 08:42:01

@porfelhő:
Az hogy ilyen még nem azt jelenti, hogy ilyennek is kell lennie.

radala 2011.03.17. 08:45:40

Ma olvastam a villamoson, hogy mégis maradhatnak az osztrák óvodákban a keresztek és meg lehet ünnepelni a a Mikulást sőt a húsvétot is.
Az egész ügy onnan indult, hogy valami faszit zavart, hogy a gyereke ovijában kereszt van a falon.
Én azt hiszem, ha akarom megértem a faszit, nekem is szokott problémát jelenteni, hogy miről mit mondjak a gyerekeimnek, nehogy túl sok mémmel fertőzzem meg őket.
Viszont ez a faszi valójában nem egy liberális szekularizált tudomisén milyen faszi, hanem a legrosszabb inkvizítor fajta. Pont mint mondjuk az általam egyébként nagyon kedvelt Dawkins.
nehezen értem meg, hogy valaki ne értse azt a rém egyszerű összefüggését a világnak, hogy olyan nincs, hogy te nem választasz semmit. Lehet olyan alkotmány, amiben nem szerepel az isten nem szerepel a szent korona, lehet ez egy nagyon fasza alkotmány is, de ez nem egy semleges alkotmány, hanem egy liberális (nem akarom/tudom a megfelelő szót megkeresni)...
Az meg, hogy valaki tudja milyen az előremutató az meg egyenesen félelmetes, ilyet csak a kommunisták meg a fasiszták szoktak tudni meg tán a liberális társadalommérnökök, akik szerint a sok mucsai köcsög el sem lenne képes igazodni a világban az ö iránymutatásuk nélkül...
Ha én rettegős fajta lennék, azt hiszem ettől a mentalitástól rettegnék a legjobban.
Engem, mint nem tudom milyet (szerintem én vagyok az igazi liberális egyébként). Pont az bosszant OV-ékban, hogy meg akarják mondani mi a jó meg mi a rossz, ki a magyar meg ki nem. Erre azt kell hallanom, hogy a probléma nem az, hogy meg akarják mondani, hanem az, hogy mást kellene megmondani, pedig szerintem kibaszottul mindegy, de ha már választani kell, akkor talán egy "fennkölt, magyarkodó, kereszténykedö" alkotmány jobban megfelel annak, amit az ember egy alkotmányról képzel.
Mondjuk az általam írt alkotmány az azzal kezdődne, hogy
"Mi magyarok békén hagyjuk egymást a hülyeségeinkkel, de ha valaki mégis jön a hülyeségeivel, akkor megpróbáljuk jóindulatúan megérteni"

lüke 2011.03.17. 08:51:22

amit hoplita ír a kettösségröl, az hasonlít a JA-i kettösséghez
sokan persze másfajta beszédeket titulálnak kettösnek
igazodjon el az ember fia!
de zsüli
megmondta: az a jó ,amiböl hasznom van

porfelhő 2011.03.17. 08:52:46

@hoplita:
Bezony" de még mennyire, hogy lehetne más - demokráciában - még akkor is, ha "hatalmi" többéségi kormány-zás van.
Demokratikusabb és egészen más.

lüke 2011.03.17. 08:54:36

" mucsai köcsög "-én is -
el se bírom olvasni a "liberális társadalommérnököt "
mert az az igaz, amiböl ö hasznot húz

porfelhő 2011.03.17. 08:55:49

"nem a hatalom alkotja a jogot, a hatalom alapja a jog"

azt mondják.

aszekelyek 2011.03.17. 08:57:55

@lüke: ha valaki haszonelvű:) -akkor neki úgy van. Elég sokan is vannak ilyenek, mindenütt. Akik ezen túlmenően semmit nem akceptálnak.

porfelhő 2011.03.17. 08:58:09

Jaj! már megint! Nem is értem:! Annyira megzavart valaki, vagy valami?!:)

"A kormányzati hatalomnak is vannak korlátai, ugyanis a hatalomgyakorlás nem lehet önkényes"

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.17. 09:01:56

@porfelhő: honnan tudja Gyurcsány, mi az a tisztesség? Rákeresett a Wikipédiában?

aszekelyek 2011.03.17. 09:02:06

@porfelhő: nemtom ki mondja, mert a jogot mindig a hatalom alkotja. Ezelőtt is. Attól lehetett valami törvényes de nem etikus. HA egy csöppet megerőlteted a kis fantáziádat, próbálj elképzelni olyan jogot, mi örökké való, nem pedig egy /bármely hatalom termékét. Kíváncsi vagyok, mire jutsz. Egy ilyet ismerek, az meg a természeti erők együttese. Elvitathatatlan jog, a bolygónk joga, hogyan halad azon az úton, melyen haladni látszik:) Minden mást humanoid hatalom alkot. A dzsungelben is, ahol gyűjtögetésből élnek és ott is, ahol állítólag baromi fejlettek.

John May R 2011.03.17. 09:04:32

OFF

nol.hu/belfold/elhunyt_a_fidesz_bekiabalasaval_botranyt_okozo_kepviseloje

Ez ugyanaz a szint, amit a Heti Válasz pár napja megengedett magának Ranschburg Jenő halála kapcsán. Egyik oldal sajtója sem lehet büszke semmire.

ON

2011.03.17. 09:06:32

@namitirok: nem, a jövedéki termék adójának hiányának " lobbyjában"...meg sport- egy egyéb hozzájárulások elmaradásának árnyékában...:)

porfelhő 2011.03.17. 09:06:36

Az új alaptörvény új kezdetet jelenthet a társadalomnak"

Schöpflin György (Fidesz) európai parlamenti (EP) képviselő szerda este a Párizsi Magyar Intézetben.

A néppárti képviselő elmondta: több magyarázat is van arra, hogy miért van szükség Magyarországon új alkotmányra, de a legfontosabbnak annak szimbolikus oldalát tartja.

Az új alaptörvény – mint hangsúlyozta – új kezdetet jelenthet a magyar társadalom önképéhez, mivel az 1989-es alkotmánymódosítás nem volt „igazi cezúra”, túl sok „átmentés” történt húsz évvel ezelőtt.

Emiatt meglátása szerint az emberek fejében, mentalitásában túl sok minden megmaradt a régi rendszerből és máig nem egyértelmű, hogy mi változott meg valójában. "

www.mno.hu/portal/771918

Ha eddig nem volt az, majd ezután "egyértelműbb" lesz sok-sok minden, kérdés mennyire tudatosul a "fejekben", avagy felfogják e azt.
hm. úgy gondolom.
:(

porfelhő 2011.03.17. 09:10:44

@Hepci:
Ő már csak tudja. "mi a tisztesség".
De nem csak Ő , minden politikus tudja, de nagyon.

aszekelyek 2011.03.17. 09:13:40

@jaegtoer: Ez a költség, ha megtakarítható a dohányzás miatt kialakult súlyos szív és érrendszeri betegségek kezelésénél, akkor már egál. Tudok ilyen eredményről. :) ahol bevezették. Nagyon rövid időn belül alakult egálra., plusz nem voltak nagyon betegek sokan. Munkaképtelenek pld.

porfelhő 2011.03.17. 09:15:50

@aszekelyek:
Aha! képzeld el a "kis fantáziáddal" Te is. halad azon az úton, melyet kijelöl magának .........

2011.03.17. 09:21:18

@lüke: ő ki?

@John May R: R.I.P. Sajnálatosan fiatal volt még.

És tényleg bunkóság a nol címe, ezzel indítani...:(

a-kis-herceg 2011.03.17. 09:27:45

@jjulie: orbán és a statisztái (és a női statiszta?)

orbán + statisztái + statisztikái

@Harmony12: pont tőle vársz bármire érveket racionalitást? ő az ingyen rajongója vityának. még annyi esze sincs hogy pénzt kérjen érte, mint a statiszták...

@porfelhő: igen tudják. de leginkább tudTák. a tisztességhez képest tudnak tisztességtelenek lenni...

sajnos a szándékosság ront a helyzeten...

aszekelyek 2011.03.17. 09:27:47

@jjulie: ÖSsztársadalmi szinten összeadódik ez a haszon. Dzerintem. Demokráciában. Vélelmezem, hogy ez érvényesült a 2o1o-es szavazáson is. Akiknek nem származott semmiféle , közvetlen vagy közvetett haszna az addig történtekből, vagy nem szavazott vagy nem azokra, akik addig kormányoztak. Ebből következik logikusan, hogy amit én neveztem meg minap, harmadik csoportként, a valamilyen módon érdekeltek köre, akik a kormánypártra szavaztak, a 2o1o-es választáson, az akkorira természetesen. ők a haszonelvűek zömmel , abban az érdekkörben. Természetesen oda is szavaztak politikai analfabéták és konkrét gazemberek is, ahogy törgyes vagy BISMARCK írta. Most az a helyzet, a kétmillió x százezer akinek nem származott haszna és a két új párt szavazói fogják eldönteni, származik-e nekik közvetve és közvetlenül hasznuk ennek a kormánynak a munkájából. NEm vitatkozom veled , hisz az érdek irányít mindenkit, már aki ép elméjű. VAnnak akiknek vannak skrupulusaik és gatlásaik a személyes haszonszerzésben és vannak, szükséhges rosszak, amit nem jó érzéssel de meg kell tenni, ahhoz, hogy az összérdek megvalósulhasson. Azt tartom gazemberségnek, ha ezt valaki kizárólagos haszonszerzésnek minősíti egy párt érdekeire vonatkoztatva. Azt tagadom is. Meg azt, hogy elévülhetett olyan módon a kommunista diktatúrák összes bűne, ahogy azt szétkenték.Inkluzíve az eladósítás 89-es mértékre. Meg azt, amikor a rossz kormányzásukat elrejtendő, hozzáfogtak az eladósításhoz. További pocsék kormányzás mellett. 89-ig. A hatalomhoz körömszakadtáig ragaszkodva. Átmentve és tovább folytatva és fokozva mindazt a rosszat, amit Magyarországnak tettek.Személyes haszonszerzés miatt. Más oka ennek bizony nem volt. Jó szándék , mely balul sült el, a legkevésbé sem.

ssi 2011.03.17. 09:31:53

Az egész új Alkotmány tervezetéről részletesen a 336. Nyomot hagyni posztban bemutatott értelmezéseket szeretnék olvasni, sokat, biztosan vannak erre alkalmas szakemberek - következtetéseket egyénileg is le lehet vonni ... a későbbi valóságalakulás pedig tovább segítené a tudatos gondolkodást (bár lehet, hogy vannak ilyen elemzések, csak én nem tudok róluk)

"Köztársasági elnök: A tervezet érdemben nem változtat az intézményen. Ha Schmitt Pál kitölti a mandátumát, 2015-ben kerülhet sor elnökválasztásra. Ha mondjuk 2013-ban valamilyen ok miatt lemondana, és a mostani parlament új elnököt választana, a következő parlamentnek 2018-ig együtt kellene élnie az államfővel.

Alkotmánybíróság: A hatályos szabályozással szemben – amelynek értelmében a bírók maguk közül választanak három évre elnököt - a tervezet a parlament hatáskörébe vonja a testület elnökének megválasztását. Az elnök megbízatása ráadásul az alkotmánybírói megbízatása megszűnéséig tartana: azaz ezek alapján például Stumpf István – aki minden bizonnyal nem lenne esélytelen egy parlamenti szavazáson - akár 2019-ig is az AB elnöke lehetne.

Ügyészség: A fontos alkotmányos változások itt már tavaly megtörténtek: a legfőbb ügyész korábbi 6 évre szóló, feles többséghez rendelt megválasztása 9 évre és kétharmados többségre emelkedett. Mindez azt jelenti, hogy Polt Péter 2019-ig biztosan hivatalban maradhat, s ha utódját nem sikerül majd a szükséges széles konszenzussal megválasztani, akár egészen 70 éves koráig az ügyészség vezetője lehet.

Nemzeti Bank: A tervezet a mostani 6 évről 9 évre emeli a jegybank elnökének megbízatását, azaz a 2013-ban, Simor András hivatali idejének lejártakor a miniszterelnök által vezetőnek javasolt személy – például Járai Zsigmond - 2022-ig kapna mandátumot.

Állami Számvevőszék: Itt marad a korábbi 12 éves mandátum, azaz a tavaly megválasztott Domokos László szintén 2022-ig állhat az intézmény élén.

Költségvetési Tanács: A költségvetési eljárásban vétójogot („előzetes hozzájárulás”) kapó intézmény élére a köztársasági elnök 6 évre nevez ki: a pár hete kinevezett Járai Zsigmond így elméletileg 2017-ig állhat az intézmény élén, ha 2013-ban esetleg átigazol a jegybank élére, utódja 2019-ig kaphat mandátumot."

@hoplita:
- én alapvetően hiszek a "bárkinek lehet új esélyt adni"-ban, hogy elvileg bárki képes, legalább utólag tanulni a hibáiból, majd teljesen megújulva újra teljes gőzzel halad
- én alapvetően vártam, hogy Gy.F. legalább kicsit azért háttérbe vonult volna, hogy mélyen elgondolkodjon és megbánást mutasson, mert mégis csak ME volt, sokak sorsának formálója
- de látva a jelen folyamatokat, egyre kevesebbet várok már a politikusoktól

radala 2011.03.17. 09:33:06

@John May R: Mit mondott a Heti válasz RJ-re? ez a cím valóban elkepesztő.

aszekelyek 2011.03.17. 09:35:53

@a-kis-herceg: Hercegem, a pártszimpátia nem értékteremtés, amit honor illet. Ezt még nem mondták neked? A Kossuth díjat sem arra adják. Hobó Circus Hungaricusát láttad-e már, jut eszembe? Tudod, az olyan kultúra féle, amit a polgárok gyakorolnak:) feudalizmusban is. Színház. Shakespeare erősen feudalizmusban csinálta meg a Globe színházat:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.17. 09:37:07

@manyike: megbánást? Muhaha, egy ilyentől? Nem elég, hogy sorozatosan bérmálkozik?
Mondtam már párszor: szociopata.

aszekelyek 2011.03.17. 09:37:41

@porfelhő: A kormányok erre kapnak felhatalmazást. Mindegyik erre kapott. Ez kellene valahogy felfogni.

hoplita 2011.03.17. 09:42:17

@manyike:

Ez érdekesebb....

".........Az Országgyűlés megbízatásának keletkezése és megszűnése
3. Cikk
(3) A köztársasági elnök a választások egyidejű kitűzésével feloszlathatja az Országgyűlést, ha
b) az Országgyűlés a központi költségvetést március 31-ig nem fogadja el.

A Költségvetési Tanács
43. Cikk
(3) A központi költségvetés elfogadásához a 36. Cikk (4) és 37. Cikk (2) bekezdésében foglaltak betartása tekintetében a Költségvetési Tanács előzetes hozzájárulása szükséges.
(4) A Költségvetési Tanács tagja a Költségvetési Tanács elnöke, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és az Állami Számvevőszék elnöke. A Költségvetési Tanács elnökét a köztársasági elnök nevezi ki hat évre.
...
Most pedig játszunk el egy kicsit a gondolattal és tételezzük fel, hogy a 2014-es országgyűlési választásokon a fidesz nem szerez többséget, és így más párt, vagy pártok alakíthatnak kormányt. Év végén eljön a költségvetés elfogadásának az ideje, amit a kormány beterjeszt a Költségvetési Tanács elé. A Költségvetési Tanács tagjai, azaz a Költségvetési Tanács elnöke, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és az Állami Számvevőszék elnöke összeülnek és megvitatják a tervezetet.

És ennél a pontnál véget is ér az új, nem narancsos kormány pályafutása…....."

porfelhő 2011.03.17. 09:42:47

Autóbalesetben elhunyt a fideszes politikus

A balesetben hárman haltak meg: az 51 éves Arnóth Sándor mellett életét vesztette gépkocsivezetője, valamint a szabálytalanul az autópályára hajtó jármű vezetője is"

Szomorú hír. a legszomorúbb ami lehet.
Élnie, élniük kellett volna, de még mennyire.

Nyugodjon, nyugodjanak békében.

porfelhő 2011.03.17. 09:44:57

@aszekelyek:
Te nagyon "okos" vagy, nagyon remélem, hogy felfogtad.
Ezt is.

aszekelyek 2011.03.17. 09:46:14

@porfelhő: Már ki van próbálva a kisebbségi kormányzás. Nem volt igazán elfogadott, hogy finom legyek. Az helyes,m ha nem engedik meg.A democharta, a mi ferink és a pinduri lmpcske, összesen egy nagyon nagyon kis kisebbség. A drága jó lmp meg a mi belügyeinket inkább ne a Kohn Bendittel értékeltesse, hanem a magyar többséggel. Már ha valóban demokrata ....Olyanok , mint a Brian életében a népe front, aki pindur szakadár kisebbségként külön ül és azt kiabálja, köpködők. A mi ferink egy szélhámos, és kész. Azt kell nézni, ki mondja, nem azt, hogy mit mond. A mi ferink szava nem ér fabatkát sem. Elintézte magának.

aszekelyek 2011.03.17. 09:48:52

@porfelhő: Szerintem igen. Kivártam, amíg szépen leszavazhatom őket a hatalomról, mely nem nyerte el a tetszésemet és másiknak adtam a további lehetőséget, jobb működésre. Tudod, én emlékszem, amikor 2006 őszén könyörögtek, hadd hozzák ők rendbe, amit elrontottak ők. Aztán pedig erre hasonlítót sem tettek. Sőt. Nagyon sőt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.17. 09:54:46

@hoplita: jafinált keresztkérdés: mit keres az alkotmányban egy Költségvetési Tanács nevű szerv?
A teniszcsapatomat (Budapest I. osztály) nem kellene véletlen megemlíteni?

porfelhő 2011.03.17. 10:00:04

@aszekelyek:
Jut eszembe. Írasd be Te magad is az alkotmányba.!!!!!
Annyira tudod írni a "tutit" , hogy az már lassan "mindent felülmúl" itt a poszton.
:)

porfelhő 2011.03.17. 10:02:03

@aszekelyek:
Jut eszembe. Írasd be Te magad is az alkotmányba.!!!!!
Annyira tudod írni a "tutit" , hogy az már lassan "mindent felülmúl" itt a poszton.
:)

porfelhő 2011.03.17. 10:04:50

Na. már megint!:)
Egyszer akartam elküldeni. de mindegy, kétszer legfeljebb jobban érthető.
:(

a-kis-herceg 2011.03.17. 10:07:43

@porfelhő: a közúti balesetek érdekes változása...

400 Ft benzinár mellett már csak politikusok, maffiózók autóznak...

így szinte minden balesetben fides politikusz fog hullani...

én is nagyon sajnálom őket. pedig olyan életrevalóak (voltak)...

porfelhő 2011.03.17. 10:12:59

Segély: a lassú éhenhaláshoz éppen elég"

a segélyekből a megélhetéshez szükséges summa alig egyharmadát szedheti össze a nyomorban élők egy része, így a segélyvadászok hibáztatása csak politikai trükk."

atv.hu/cikk/20110316_segely_csak_az_ehenhalashoz_eleg

hm.

a-kis-herceg 2011.03.17. 10:16:02

"...nem lesz idő gondolkodni, az események felgyorsulnak, igazi forradalom söpri majd el a mostani söpredéket, tűz, lesz láng, fegyverek, rendőrtámadás, valódi szabadságharc, igazi forradalom. Nem szeretnénk, nem kívánjuk, de elkerülhetetlen. Amikor kétharmadot adtak egy elvetemült gazembernek, akkor kódolták a kedves szavazók, a támogatók, a talpnyalók azt, ami majd következik." (Bartus László)

radala 2011.03.17. 10:20:57

@radala: Borzasztó korrekten kértek elnézést....
@a-kis-herceg:Te is korrekten elnézést kérhetnél:-) Bár nekem tök mindegy, emlékszem, szegény Csengey halálakor hallottam a villamoson egy szdszmatricás faszitól, hogy egy hülyével kevesebb. Vannak ilyen emberek, Haider halálakor, (ami valóban nem volt egy szép történet) is csupa számomra túlzónak tűnő örömködést hallottam itt, szóval nem gondolom, hogy szégyenkezni kéne amiatt, ha valaki kicsit/nagyon tapintatlan.

porfelhő 2011.03.17. 10:23:03

Háború: méretes pofon várhat Orbánra, ha makacskodik"

Hatalmas összeget kell visszafizetnie az államnak és jelentős bevételtől esik el a költségvetés, ha Brüsszel elmarasztalja a kormányt a távközlési cégekre kivetett különadó miatt.

A kedvezőtlen végeredmény szinte borítékolható, a kieső összegeket pedig valószínűleg további megszorításokkal kell pótolnia a kabinetnek.

Enyhíthetne a helyzeten ugyanakkor, ha a frontális támadás helyett a kormány a megállapodást keresné az érintett cégekkel és az Európai Bizottsággal"

hirszerzo.hu/profit/20110316_orban_tavkozlesi_kulonado#rss

"ügyes kormányra lenne szükség, amely nem ellenfelének tekinti az uniót, hanem kész tárgyalni vele".

Nem is értem?! Hát nem "ügyes" a kormány?! nem eléggé talán, vagy mi?van."lemaradtam".
:)

Harmony12 2011.03.17. 10:23:32

@aszekelyek: Nem hinném, hogy azok mind kiabálnak, akiket az új intézkedések sértenek, akik buktak az adón. Hová menjenek, a munkáltatóhoz, hogy te, adjá mán egy kis emelést? 4-6%-ot, amikor versenyképes vállalkozások max 1-2%-ot tudnak emelni? Hol tudnak kiabálni, hogy nekik nem jó az új adórendszer?
Vagy mondjuk veszélyeztett terhesek, akik mostantól fele annyit kapnak, ám nem dolgozhatnak. Hogy fér ez össze a népszaporítással?
Hadd ne soroljam, minden intézkedéssel valamilyen értelmes érdeknek sikerül keresztbetenni. Hát nincs olyan, hogy exceltábla meg hatástanulmány? Absztraháló képességük nulla. Dobálóznak a baromságokkal a strukturális átalakítások bármilyen előjele nélkül, aztán meg megy a tűzoltás.

A kedvenc vezéred puffogja a demagóg baromságait, pl nem fekszünk le brüsszelnek, miközben soros elnökök vagyunk. Ismered a nem szarunk oda ahol eszünk mondást? Legalább ezt a néhány hónapot kivárhatta volna ha már uszítani akar, mert ez egyszerűen nem illik. Lassan szégyenkezni kell, hogy ilyen miniszterelnökünk van. Külföldi kollégáim kérdezik, hogy nálatok tényleg ez megy???? Most mit mondjak???? Hogy kicsit defektes? Vagy nem volt gyerekszobája????

Tudod mit? Te ezt úgysem érted, láthatóan figyelmen kívül hagytad a korábbi, államháztartási hiányra vonatkozó statisztikákat is, a számok azok mellékesek. Remélem egyszer felébredsz.

Végezetül ismét, nem kívánom, hogy az előző garnitúra visszajöjjön, de azt sem, hogy hozzá nem értő kapálózó idióták lehetetlenné tegyék a magyar lakosság mindennapi megélhetését, tönkrevágják a csodaszar tervvel az országot. Tessék rendesen csinálni, és ha te valóban a pártjukon vagy, akkor nem a demagóg szövegek agyatlan ismételgetésével, hanem építő észrevételekkel kellene szurkolni mindannyiunk érdekében.

ps: fel kéne nőni, aha, fel bizony, a feladathoz fel kellene.;-)

Harmony12 2011.03.17. 10:25:29

@hoplita: Köszönöm, hogy megspóroltad nekem a botos összefoglaló megírására szánt időt...;-)

Harmony12 2011.03.17. 10:27:40

@a-kis-herceg: Nem várok racionalitást, tudod mit, igazad van, teljesen bután gondolkodom. Az ő gondolataik alapja a hit, abban meg semmi racionális nincs. Be is fejezem az észérveket, és megyek hittéríteni...;-)

ssi 2011.03.17. 10:28:17

@hoplita: köszi, köszi :-)) jöhet még (tetszik ez a továbbgondolás: pl. kettősség/bumeráng effektus?)
- olvastad, hogy az állam beavatkozhat a magáncégek bérezésébe is?
- külön gyűjtök már minden infót, elemzést az új Alkotmányról ... s mikor csak lehet, elmélyülök (ma a kommentek közt belinkelt Lakner Zoltán elemzés is érdekes)

@Hepci: érdekes a hazaszeretet, csak kimondva olyan tiszta, egyszerű
- igen, már hajlok arra, hogy bevalljam: eddigi humánus illúzióim nem életképesek, se a jelenben, se a sejthető jövőt és bármelyik politikai oldalt tekintve :-((
- viszont új területen kezdtem spekulálni: Gy.F. mit akar az LMP-vel? - persze nem mondhatja ki. Alapból feltételezzük, hogy azt biztosan, hogy ne legyenek erősebbek, mint a szocik, de kis szövetségest, vagy nagy ellenséget lát bennük? Az alkotmányozástól való LMP-s távol maradás értékelésében Gy.F. vmi szövetség félére célozgat, ami az LMP-nek nem igazán jó, de Gy.F. látszat csapatszelleme és valós különutas ténykedése meddig lesz meg?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.17. 10:29:26

"Példátlan dologra készülnek Orbánék
...
Beleírnák a nevüket a történelembe, azzal, hogy beleírják az új alkotmányba. Egyúttal el is lepleznék, hogy kizárólag a kormánypártok támogatják az alaptörvényt, amelyet így nem övez széles konszenzus. Ha mi nem ismerjük is őket, a jövő megismerheti."

stop.hu/articles/article.php?id=843018

Hát, legalább Orbán bukása után tudjuk, kiket kell majd megvetnünk ezért az elcseszett tákolmányért. Nem tudom, tudják-e, mihez adják a nevüket?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.17. 10:33:17

@a-kis-herceg: csendesen súgom: ez a Bartus egy velejéig romlott faszkalap.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.17. 10:35:30

@Harmony12: biztos aszitte OV, amit mond a múzeumnál, Brüsszelben/Brüsszelnek senki se fordíccsa...
Szar lesz neki ezt is megmagyarázni...

aszekelyek 2011.03.17. 10:35:45

@Letícia: NAgyon sok hiányt kell megélnünk, mert ezek fedezetét, 2300 milliárdot nem erre, hanem adósság visszafizetésre kell költenünk. Tudod, csauseszkunál is azért volt semmi a boltokban, mert mindent adósságtörlesztésre fordított. Csak neki kötelező se volt, előző kormányok sunyi kötelezettségvállalása miatt. Nekünk ma ez kötelező, ha bárki is lenne a miniszterelnök.

a-kis-herceg 2011.03.17. 10:36:25

@Hepci: huh, akkor jo.

már azt hittem hogy a szavait önmagában kell értékelni...

és Örkény? ő is? apropó neked ki nem az?

nepszava.com/2011/01/velemeny/orkeny-istvan-tengertanc-1937.html

"Amikor Olaj az emelvényre lépett, ablakok törtek be a tömeg ordításától. Aztán egyszerre csönd lett, súlyos, fülledt csönd; töltött ágyúk hallgatnak úgy, mint most a nép. Olaj fölszegte fejét, és beszélni kezdett. Hangja zengésétől a Bazilika tornyában magától megkondult egy harang, s a virágágyakban elájultak az árvácskák.

Csak ennyit mondott:

- Egyedem, begyedem, tengertánc…

Nem is beszélhetett tovább. Ez több, mint amennyit az ember elviselni képes! A tömeg fölüvöltött, fölsírt, följajdult, eggyé vált és összefolyt. Kinek-kinek még megvolt a saját cipőfűzője, fülcimpája, egyebe. De mi a fontos? A vér már közös edényzetben áramlott keresztül rajtuk, és közös lett bennük az akarat."

porfelhő 2011.03.17. 10:36:58

" Schmitt P. szerdán Merkellel tárgyalt.

"Merkel megérti a válságadó bevezetésének mozgatórugóit. De nem tartja szerencsésnek azt.

Átmenetileg el tudja fogadni, de nézetei szerint azt a veszélyt foglalja magában, hosszú távon több kárt okoz, mint amennyi hasznot hozhat."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.17. 10:38:07

@manyike: Gy. F. szociopata, mint fent említettem (s további pszichés kórképek tárháza). Minden tevékenysége ebből következik.

a-kis-herceg 2011.03.17. 10:39:14

@vinczej: most a bolondok hiszik magukat normálisnak...

bár most is vannak (pl. szakmai szereplők) akik elhatárolódnak, vagy szégyenkezve veszik át a pénzt-plecsnit

nemsokára MINDEGYIK szégyenkezni, elhatárolódni fog. "parancsra tettem"

aszekelyek 2011.03.17. 10:39:43

@John May R: Ez biztosan azért van , mert nálunk nincs sajtószabadság.......khmmmm:D

@Hepci: :D jól el fogja magyarázni szerintem annak, aki firtatja ezt:)

Harmony12 2011.03.17. 10:40:49

"Nem sokaság, hanem
Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat."
Ennyit a kétharmadról, alkotmányról, sajtószabadságról meg félelemről.
Szép napot Nektek!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.17. 10:41:21

@a-kis-herceg: ki nem? Jó kérdés. Általában azok nem, akik képesek valami helyzetet úgy elemezni, hogy a gondolatok elindulásakor még nincs meg az eredmény. Hoppá. V.ö. értelmiség (a valóban független).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.17. 10:43:36

@aszekelyek: nekem sincs kétségem, hogy jól elmagyarázza.
Van pár ember, aki mindig el tudja magyarázni, miért szart bele a tányéromba, egyúttal megkér, hogy tapsikoljak, miközben a páromat seggbekúrja.
Köszi és vivát!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.17. 10:46:54

@porfelhő: Olvasd el magad, ha akarod, én ippeg dógzom, meg különben sem vagyok eléggé önkínzó ehhez!:-P

a-kis-herceg 2011.03.17. 10:50:32

@Hepci: nagyszerű akkor egyes kérdésekben nem vagyok faszkalap

pl ha írtam egy tanulmányt az adózásról és a legvégén arra jöttem rá hogy hüje aki nem él a vagyonadózással... addig nem vagyok...

és ha ezt az utolsó mondatot önmagában használomés csak én tudom, hogy egy többnapos kutatásom áll egy mondat mögött? akkor már faszkalap vagyok?

honnan tudod hogy egyes megállapítások mögött milyen tudás és/vagy megérzések vannak...

szerintem fekete-fehér igen-nem játékok nincsennek, minden színesebb

az emberi minőség pedig viszonylagos. pl aszékelyek egyszer valamilyen "Mély behatásra" fides fan lett, és ugymaradt. ebből vezet le azóta mindent. na persze felelés anyniban hogy miért nem értékeli ujra és ujra az adatokat... ez a gyengeség és a lustaság jele. de ettől pl nem faszkalap...

nem is értem, a Bartusra ánblok mondod ki a bélyeget. persze ez szinte kizárt, hogy soha nem volt egy "jó tette" se....

aszekelyek 2011.03.17. 10:52:04

@manyike: Úgy vélem nevezett volt miniszterelnök kapott új esélyt , 2oo6 -ban is és később is. Nem tudott élni vele. Egy esélyt mindenkinek, igen , azzal egyetértek. Mondta is, hogy nem fog még nyomulni de nem bírja ki , hogy legalább most állja a szavát. Sztem nem szociopata, hanem pszichopata. Ők nem tanulnak semmit , folyvást csak ugyanazt tudják produkálni.

a-kis-herceg 2011.03.17. 10:54:07

"Érdekes rangsor

A Policy Solutions március 4-én nyilvánosságra hozott kutatása szerint egyeduralkodók az esti hírműsorokban a Fidesz–KDNP politikusai. A független szakértői intézet egy héten át vizsgálta a hat legnagyobb országos tv-csatorna esti híradóit, amiből az derült ki, hogy a kiegyensúlyozottság fogalma – az RTL Klub kivételével – lényegében nem létezik az esti híradókban.

Megállapításaik szerint az RTL Klub Híradójában jelennek meg leginkább ebben a tekintetben az európai műsorszerkesztési elvek, a kormánypárti politikusok megszólalási aránya ugyanis 62 százalékos. A két közszolgálati adón és a TV2-n 80 százalék felett van ez az arány. A belpolitikai hírekhez a TV2-n 84 százalékban, az M1-en 83 százalékban, a Duna tv-n 82, a Hír tv-n 72 százalékban kormánypárti politikusok nyilatkozatait játsszák le. Az ATV-ben a Fidesz–KDNP jelentősen alul van reprezentálva (40 százalék).

A vizsgálatból az is kiderült, hogy a kormánynak vagy a Fidesznek kedvezőtlen hírek szinte teljesen hiányoznak az esti híradókból. Ezzel szemben az MSZP-hez kötődő megjelenések nagy többsége negatív tálalásban kerül a hírműsorokba. Az ATV kivételével minden csatornán a szocialista párthoz kötődik a legtöbb negatív hír. Pozitív kontextusban az ellenzéki pártot nem említették.

A Jobbikkal az ATV-n foglalkoznak a legnagyobb mértékben, az összes hír 8 százalékában. A megszólalásokat tekintve csak a Hír tv-n és a Duna tv-n tudtak megjelenni jobbikos politikusok, elhanyagolható mértékben. Az LMP szintén alig tud megjelenni az esti híradókban, a nyilatkozatok idejét vizsgálva az RTL Klubon jut a legtöbb időhöz. Mindkét kisebb ellenzéki párt számára előnyös, hogy a vizsgált műsorokban mindig pozitív vagy semleges kontextusban jelentek meg."

index.hu/kultur/media/2011/03/16/bulvarral_gyoz_a_tv2/

porfelhő 2011.03.17. 10:54:33

@namitirok:
Mi?van?! Mikor kértelek, hogy olvasd amit én írok?!
Vagy lemaradtam?! valamiről, rosszul emlékszem talán?!
Az érdekel a legkevésbé, hogy te mit csinálsz.

hm. tök jó, de még mennyire, hogy jó.
:((

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.17. 10:55:21

@a-kis-herceg: Ne plagizélj, tennap estvén én már link voltam ezen szövegezésben, na!
Most L.

aszekelyek 2011.03.17. 11:04:12

@hoplita: VAlóban ez volt a helyzet. Tájékoztatlak. Ezt később a horn érában is mondták, fogyasztást kellett visszaszorítani, és fizetni szimultán. Ezt ünneplik ma Bokros teljesítményeként. Az akkori szociális kiadások- lopással együtt, hatalmasak voltak.Az is fogyasztás nem csak a tej, meg a kenyér, meg az energia. Az nem mindegy, hogyan teremtenek ezután a helyzet után egyensúlyt. Akkor, a 30%-on felüli infláció elértéktelenítette a nyugdíjakat és a kisebb kereseteket. Arra nem kéne haladni. Arról tudjuk, hogy rossz. a nyugdíj megtakarítást a második pillért meg akkor tették rá a költségvetés nyakára. Az is nagy hiba volt. Magán nyugdíjat csak magán alapon kell működtetni. Az is elég sokat fogyasztott az államkassza egyensúlyából. Az is fogyasztás volt. Lehet ezt másként, úgy csinálmni, ahogy az össz normális országban. Lehet. HA sérti is a külföldi tualjdonú érdekeket. A mi kormányunk a magyar érdekekre esküdött fel. Most. Azt be nem bizonyítja egyik sem, hogy az lenne az érdeke Magyaroszágnak, hogy azt a hiánynövelő rendszert fenntartsa. Csak a jóslásaik voltak, mint érv. Semmire, semmi biztosíték nem volt .GYakorlatilag egy egyoldalúan módosítható szerződése volt mindenkinek a manyupokkal. Mint a bankokkal. Csak arról sem tudtak a zemberek. Majdnem meg is szívták. Majdnem sikerült levenni Magyarországról azt a 28oo milliárdot is.

porfelhő 2011.03.17. 11:07:01

Cenzúrázta Petőfit a Fidesz "

A Nemzeti Múzeumnál tartott állami ünnepségen - ahol Orbán Viktor miniszterelnök is felszólalt - az elszavalt versek közül Petőfi egyik költeményét erősen megcsonkított változatban hallhatta a közönség.

Új értelmezésben hangzott el Petőfi Sándor egyik forradalmi hevületű költeménye március 15-én.

A pesti események kezdetének másnapján, 1848. március 16-án írt versből kimaradt öt teljes versszak, pont attól a ponttól, ahol a költő a szabad sajtóval kezd foglalkozni

12. percnél kezdődik a vers és az első négy versszak után következik a méretes ugrás.

Az előadó hölgy sem a vers címét, sem a költő nevét nem mondja be, azt pedig egyáltalán nem jelzi, hogy a versből csak egy bizonyos részletet fog elszavalni.

Amikor a Szabad sajtó!... már ezentul kezdetű sor jönne, a szavaló nagy levegőt vesz és átugrik öt versszakot, többek közt azt is, amely az országgyűlés sikertelenségéről szól."

hm. nem rossz. jó.
Még az a "szerencse" hogy tudott, nagy levegőt venni, no és "ekkorát ugrani". hm. mert ha nem teszi az volna a baj. gondolom.

:))))))))))))

ssi 2011.03.17. 11:08:33

@aszekelyek:
"Ők nem tanulnak semmit , folyvást csak ugyanazt tudják produkálni"

én nem veszek mindenkit egy kalap alá - itt is/ott is van ilyen is /olyan is

de a megállapításodról nemcsak Gy.F. jut eszünkbe, hanem sajnos O.V. is: rossz emberi és ME-i tulajdonságokban nagyon sok a hasonlóság köztük

ssi 2011.03.17. 11:11:11

LMP
- többször előjött itt a blogon is, hogy gyenge a mozgósító tevékenységük
- nagyon kevesen voltak a márc.15-i megemlékezésükön - úgy láttam

Tarlós mondja:
- nem megy minden apróságért O.V.-hez (egyedül is tud vezetőket meneszteni)
- káros a távhődíjak befagyasztása
- sok kerületi polgármester nem szakmailag, hanem presztízs okok miatt lobbizik O.V.-nél - akár a fővárosi szempontok ellenében is
- több kerületi polgármester újra felosztaná Bp-et - erőharc mentén
- pl. iskolák állami kézbeadásának vitáját se lehet szakmai alapon lefolytatni a polgármesterek miatt
stb.

- felülvizsgálják a képviselői költségtérítéseket - jó lenne az állás-fizetéshalmozásokat is
hir3.hu/magazin/1/59696/mszp_szijjarto_fizessen
- 50%-os táppénz, de legyen még több gyerek, meg humánusabb munkahelyek (pl. a segítő nagyszülők se tudnak bármikor hiányozni)
jobbik.hu/rovatok/k%C3%B6zlem%C3%A9ny/a_csal%C3%A1dok_t%C3%A1mogat%C3%A1s%C3%A1ra_vonatkoz%C3%B3_%C3%B6sszes_javaslatot_meghi%C3%BAs%C3%ADtja_a_korm%C3%A1ny

aszekelyek 2011.03.17. 11:14:03

@Harmony12: A versenyszférában a kormány , bármelyik, mikor alakította ki az egyes cégek béremelését? Ajánlást adott mindig. Kiabálnak. HAllottam a saját fülemmel, pld, betelefonálós műsorban. El el kell magyarázni nekik, hogy a kedves munkaadója jó szándékán és lehetőségein múlik az ő béremelése, nem pedig a kormányon. Az orsz Érdekegyeztető tanács ajánlást fogad el. Vannak sokan, akik ma is úgy képzelik, a munkabér ma is a kádár éra módszerével alakul.A bértárgyalások eredményét a szakszervezeteken lehet elsősorban számonkérni. Ezt is kéne tudnia a kedves gyalog munkavállalónak. A minimálbért tudja a kormány elrendelni. Orbán abban sem hibázott , amikor ő kormányzott 2002-ig. Amikor van rá pénz, az ő kormányzása alat mindent meg is tesz ennek érdekében. Azért vágták rá ezt a botrány adósságot, nehogy meg tudja tenni. Ez két elemivel és megérthető. Rengeteg bejelentést kapott az a szerv, amelyet erre kijelölt a kormány, a hatáskörében előforduló visszásságok miatt. Amit sokkal lejjebb , beosztott illetők csináltak és nem a kormány. Mondom egy ideje, széles körben kéne oktatni, hogyan működik az államgépezet. Ne legyenek ilyen szamárságok közszájon, mint ez is. Pontos jogköröket általánosban oktatni. Nyolc osztály, alapműveltség része kell, hogy legyen.

porfelhő 2011.03.17. 11:15:19

oppá":) Itt a link meg a vers is. ha érdekel valakit, véletlenül.:)

www.fn.hu/belfold/20110317/cenzurazta_petofit_fidesz/

aszekelyek 2011.03.17. 11:15:54

@Hepci: CSak egy kérdés. Szerinted diktáljon nekünk, a belügyeinkben az EU? Csak erről van szó. A szuverenitásunkról.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.17. 11:16:00

@a-kis-herceg: azért egy idő után eljutsz odáig egyes emberekkel, hogy nem szükséges már újabb információ róluk. Attól még megváltozhatnak persze, hiszen a csodák mindennaposak (pl. Debreczeni József objektív elemző lesz vagy Bayer Zsolt Széchenyi szellemében fogant hazafi, esetleg Gyurcsány Ferenc rendíthetetlen igazmondó vagy Orbán Viktor végtelenül szelíd és empatikus), de ezt már úgyse érzékeled...

aszekelyek 2011.03.17. 11:18:29

@lüke: :) ezt így is lehet felhasználni. Már az elvet. Meg úgy is, hogy megkérem a zembereket, hogy rendelkezzenek a javaikról úgy, hogy az magyar vagyon maradjon.

aszekelyek 2011.03.17. 11:20:40

@porfelhő: Az semmi. Azt is tudom, ezért vagyok közutálat tárgya itt. Utálni olcsóbb, könyebb , mint tanulni. Igaz jullie-kém:) ??

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.17. 11:21:36

@aszekelyek: Te is tudod, ha képes vagy gondolkodni ezen, hogy számos esetben nem a szuverenitásunkról van szó, hanem a normális viselkedés elemi normáiról.
Az pl. nem túl normális viselkedés, hogy az EU soros elnöke kiáll a múzeum lépcsőjére, és azt mondja, nekünk aztán ne diktáljanak az oroszok meg az EU. Ha tagjai vagyunk egy klubnak, ott bizonyos szabályokat be kell tartani. Persze, ki is lehet lépni, pont OV mondta valaha, az unión kívül is van élet. A magam részéről ezzel se lenne semmi baj.
Én játékos fajta vagyok, szeretek játszani. Az az érzésem, ha egy ilyen Gyurcsány vagy Orbán-félének ütnék egy ászt a teniszpályán, azt mondanák, kint volt, majd mikor hátat fordítok, tökön vernének egy bézbólütővel. Ez a viselkedés nem lehet a nemzeti tartás és büszkeség fundamentuma.

aszekelyek 2011.03.17. 11:23:09

@porfelhő: Benne vagyok. A tervezetben. Legyen béke, rend és egyetértés. :) Sajtószabadság is. , hogyne. Nem látom jelét, hogy ma ne lenne az ebben az országban. Kevésbé lenne, mint eddig. Érdeksérelmekkel nem összekeverendő a sajtószabadság.

aszekelyek 2011.03.17. 11:31:53

@Hepci: Ezt a belépés előtt mondta és személyes véleményét nyilvánította. Ahogyan mindenki más is tehette a népszavazáson. Sokkal jobban tudta mindenkinél, mi az EU és mit hozhat MAgyarországnak. Azzz krmánypárt csak a nyócezermillijárdos lemezzel road showzott. Nagyon nem taglalták, miket fognak majd ránkerőltetni, HACCP és egyéb, úniós előírások. Az például nem árt de a cégeket sztem, akik méregdrágán, kötelezővé téve, hogy velük csináltasd, nagyot tettek a pártkasszába. Elég sok mindenre, széttártál a kezüket, hogy az EU előírása elvárása, nekik semmi közük hozzá. HA épp Ő az elnök, akkor a mi belügyeinkbe beleszólhatnak, mert az usvariasság ezt kívánná? Hogy hagyja? Miért hagyná. Diszkrimináció mentesen elfogad mindent. Az pedig űbertilos, , hogy diszkrimináljon az EU. bármiben. Márpedig ezt teszik. Sztem ismerik a Lisszaboni szerződést és aszerint viselkednek. A szik, ződek és a maradék ellen irányuló tevékenység minimum annyira nem szalonképes, mint ahogy ők akarják láttatni Orbán ez ellen emelt szavait. A védekezés joga mindenkit megillet.

aszekelyek 2011.03.17. 11:39:13

Hepcinek. Na , még egyszer. A szocik, zöldek és a maradék ellene irányuló tevékenysége minimum annyira nem szalonképes, amennyire ők láttatni akarják Orbán viselkedését.A multik érdekeit védik Magyarország érdekeivel szemben. A többi rizsa, duma, hablaty. Ezt először a kedvencem , Lángész:) Bauer mondta, asszem A Tét -ben. ..." a fiúk a pusztából nem tudják, hogy kell viselkedni ...." a vége nem szó szerinti de jelentésében ugyanaz. Nem értek egyet a kedvencemmel. Szabadon.Plusz kétlem, hogy neki van elfogadható elképzelése, tudása arról, amiről szerinte a kormánynak nincs. Bagoly, aki a verébnek mondja, nagyfejű.

aszekelyek 2011.03.17. 11:45:40

@a-kis-herceg: Mit mértek tavaly áprilisi végéig ugyanezek? Mi változott az arányokban? Nekem még sok is, amit a mi ferinkről bárhol hallok. :) A kis samesza, a jelen pártelnök detto. Schifferke az öt meg egy pici százalékával ennyi % megjelenést kap. Mennyit kéne? A jobbik folyt a csapból is, tavaly április vége előtt. Nagy reklámot csináltak nekik akkor is a balliben:) Alig beszéltek saját magukról. Tudod, ugye, hogy a negatív relkám is ér ugyanannyit, mint a pozitív? Az atv-nél tudják. Szakemberek.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.17. 11:49:40

"Új értelmezésben hangzott el Petőfi Sándor egyik forradalmi hevületű költeménye március 15-én. A pesti események kezdetének másnapján, 1848. március 16-án írt versből kimaradt öt teljes versszak, éppen attól a ponttól, ahol a költő a szabad sajtóval kezd foglalkozni. A videón a 12. percnél kezdődik a vers és az első négy versszak után következik a méretes ugrás."

www.fn.hu//belfold/20110317/cenzurazta_petofit_fidesz/

Hátha a statiszták reflexszerűen fújoltak volna a sajtószabadság emíltésére? Kínos lehet a kormánynak. :-)

aszekelyek 2011.03.17. 11:51:07

@Hepci: A klub tartsa be a saját szabályait. Akkor lehet komolyan venni őket.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.17. 11:54:47

" Szabad sajtó!... már ezentul
Nem féltelek, nemzetem,
Szívedben a vér megindul,
S éled a félholt tetem.

Ott áll majd a krónikákban
Neved, pesti ifjuság,
A hon a halálórában
Benned lelte orvosát.

Míg az országgyülés ott fenn,
Mint szokása régóta,
Csak beszélt nagy sikeretlen:
Itt megkondult az óra!

Tettre, ifjak, tettre végre,
Verjük le a lakatot,
Mit sajtónkra, e szentségre,
Istentelen kéz rakott.

És ha jő a zsoldos ellen,
Majd bevárjuk, mit teszen;
Inkább szurony a szivekben,
Mint bilincs a kezeken! "

www.fn.hu//belfold/20110317/cenzurazta_petofit_fidesz/

Ez maradt ki...

aszekelyek 2011.03.17. 11:56:21

@manyike: Lehet neked ez a véleményed. véleményszabadság is van, nem csak sajtószabadság. Le lehet ezt is írni, mondani, nagy nyilvánosan, szerkesztőségi cikkben. Veres mondott valami nagyon durvát, hogy azt is ellopná Orbán,... pénzről volt szó, és erre a magyar, független bíróság azt bírta kiereszteni magából, nem fogadja be a pert, mert ezt úgysem hiszi el senki. Mondhatom én ezt akkor arra, nyugodtan, amit Orbán mondott? Miért is ne mondhatnám? A bíróság csak tudja, hogy is van ez? Mit vesznek komolyan és mit nem .

Őszinte Őrült 2011.03.17. 12:00:49

"Rossz, ha így történik: az országnak biztosan, de szerintem hosszú távon a kormánynak is."

ez a kormány nem tud hosszú távon gondolkodni, mindig csak a jelenben él. lásd a március 15-ei beszédben odamondunk a legfontosabb partnernek, azért mert itthon taps jár érte (bár már annak egy része is fizetett). egyébként ez utóbbi, a fizetett nézőhad azt is elárulja hogy az egész csak show a részükről, ha már kenyeret nem tudnak adni, kapunk cirkuszt.

porfelhő 2011.03.17. 12:00:56

@aszekelyek:
"Benne vagy." Jó Neked, akkor Te egy boldog ember vagy, biztos.

Mit írogatsz. A"közutálat tárgya" én vagyok itt a poszton, folyamatosan mióta idejöttem. Nem baj, az sem," mások" az utálkozók ettől biztosan boldogok.:)
hm.hm. Ő meg kém?! kém..... hm. "megvan"!? több mint jó, akarom írni ! Tök jó! Az "egyszemkedveltem" egy kém". Nahát. ! osztjónapot!!!

:))))))))))))))))))))

lüke 2011.03.17. 12:05:44

@Hepci:
az a fura.
hogy Haynau meg az oroszok még csak csak öszehasonlítható, de az EU ,ahol csak jogharmonizáció van- még atomreaktort is lehet építeni-?
a baseballos példa jó:)

lehet tapsikolni a büntetö adókhoz, mert azt is állampolgár fizeti

aszekelyek 2011.03.17. 12:07:15

@Harmony12: Általánosan elterjedt, hogy boldog, boldogtalant veszélyeztettnek nyilvánítanak a nőgyógyász-szülészek. Az indoklásáb az is benne van, 5 milliárdos megtakarítást várnak ettől. A feleslegesen betegállományba menekült elvtársakon megtakarítva és a feleslegesen veszélyeztetett terheseknek nem kifizetettekre nem fordított közpénzből. Tudok sok olyanról, aki betegállományban dekkol. Voltam veszélyezetett terhes, a negyedik terhességemnél. Szoci érában alig kaptam valami pénzt. Jogszabály kötelezte az orvosomat, hogy két spontán vetélés után a harmadik hónaptól vegyen abba a státuszba. Nekem tényleg toxémiám volt a leánnyal. Ami tényleg veszélyes. lefüggönyözött szobában fekvéshez sok pénz nemis kellett. Sehová nem mehettem. A csípőmnek 24-ből 20 órát feljebb kellett lennie, mint a derekamnak. Diétás kaja, seduxen, folsav és calciumpótlás. Ez a veszélyeztett terhesség. Ez úgy ment, tudod, mint a leszázalékolás mostanában.Amekkora volt a boríték, akkora volt a veszélyeztetettség. Nem fogja már megérni ez sem a kamuzást.

lüke 2011.03.17. 12:07:35

@aszekelyek:
szép lehet a szerelem egy porszívó ügynökkel:)
kém, kém seggecském:)

porfelhő 2011.03.17. 12:08:40

oppá" na. má! megint lemaradt!

"az utálkozás" amit kapok itt. erősít, szépít, na és fiatalít is.!

:)

lüke 2011.03.17. 12:10:25

@aszekelyek:
klub?
ja ,
erröl mindig Kösztler esete az angol lorddal jut eszembe- a lord spanyol szab. harcos volt - Kösztlert nem ismerte meg a metrón, K. utána ment- hiú volt-
s a lord:
uram , aki a klubját váltogatja, hogyan ismerném?

hoplita 2011.03.17. 12:10:51

@Hepci:
Nem biztos, ha le is lövethetnek...
De még elegánsabb, ha elvitetik a vonalbírókat.:)

porfelhő 2011.03.17. 12:12:58

Egy éve csak írja. nem tudom? nem unja még, az úr/hölgy! nem is tudom.! Milyen jó. és bátor, nick név mögül utálkozni!
Ez igen, nem semmi!!!
:)))))))))

aszekelyek 2011.03.17. 12:13:31

@Harmony12: Külföldi kollégáid is abból a sajtóból tájékozódnak, ahol igen sok marhaságot írnak le arról, mi van nálunk. Azért is hitetlenkednek, hogy tényleg ez megy-e. Helyesen. Felnött kollégáid vannak külföldön. Mondd nekik, hogy amit bármely újságban olvasnak, azt nem kell készpénznek venni. Tudhatják az ő hazai sajtójuk alapján is, előfordul, hogy eltúloznak dolgokat, pártérdekek és gazdasági szereplők érdekei miatt. Nyilván érteni fogják, ha ezt mondod. A német sajtóban ugyanez megy. Napi szinten tudom. Barátnőmmel minden héten beszélünk ezekről, hosszasan. Mi megy náluk, az ő belpolitikájukban.

hoplita 2011.03.17. 12:19:36

@aszekelyek:

".....A jobbik folyt a csapból is, tavaly április vége előtt. Nagy reklámot csináltak nekik akkor is a balliben:)...."

Neked tényleg nagyon gyenge elméd van...illetve tényleg egy kis fityiszgeci vagy.:(((
Egy kis szemét, amolyan narancsszar...
Azok a "hírértékkel" bíró megjelenések csak a párt várható eredményének az olvasztását szolgálták..
Karöltve a pógári hírközlés zászlóshajóival, a szemét hírrel, agyarhírlappal, ekóval....

Szal, elmész te a büdös bánatos picsába...!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

inreallife 2011.03.17. 12:21:41

@ulrike: akitlosz egy gyerek, zsótikának hívják...

aszekelyek 2011.03.17. 12:22:12

@porfelhő: lehet, hogy nem vetted észre, kapok annyit, háromszor is, mint te:) neked egyszem kedvelted. Odáig én nem mennék el:) nekem zsülikém. A kémm sosem látszik kémnek:) tudtad? @lüke: A spanyoloknál nem grandok vannak? Vagy az egy másik klub? :D Ezért meg fog orrolni. Még hogy porszívóügynök:) A szerelem vele? Eccerű lehet.:D Szokták mondani fiú barátaim, másfél , két perc, zuhanyozással együtt:D

lüke 2011.03.17. 12:23:55

nem is tudtam, hogy itt mobbing van
azt hittem csak bégetés folyik-birka

porfelhő 2011.03.17. 12:25:22

Rájuk szállt a politika - Öt helyen vágják meg a legszegényebbeket"

A kormánypártok által beterjesztett új alkotmány-tervezet és a Széll Kálmán tervben szereplő elemek megismerése után újra erős vita kezdődött arról, hogy a szociálisan nehéz helyzetben lévő társadalmi csoportok életminőségének javításában milyen feladatai és kötelességei vannak az államnak."

www.stop.hu/articles/article.php?id=843362

Na.ja. már írtam, az a bizonyos szakadék egyre mélyül a társadalmi téregek között. A szegénység, mélyszegénység, szegénységi küszöb alatt élők..... egyre több van, lesz?
hm. szomoru.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.17. 12:26:50

@hoplita: talán ebben különbözik a politika a sporttól. A politikusok állandóan úgy szeretnének egymással versenyezni 100 méteres síkfutásban, hogy a másiknak 120 m a táv, viszont még rá is kötnek a pöcsére egy 20 kilós ólomsúlyt.
Ja, és ne bíró álljon a rajtnál, hanem politológus...

lüke 2011.03.17. 12:27:09

@hoplita:
miért, nem úgy játszanak?
a vonal le van radírozva,bíró se kell, önbíráskodás van

aszekelyek 2011.03.17. 12:29:10

@hoplita: Kedves hoplitám! Gábor Zsazsának bejött..., meg még sok világsztárnak is. A negatív reklám hatása mindkét konyhára hoz. Az ellene és a mellette lévőkére is. Ez , tudod egy szakma. Mint a lakatosé. Abba nem szólok bele, mert azt nem ismerem. HA zárcsere kell, rábízom egy szakemberre.Remekül megfelelt arra a célra is ez a megjenési gyakoriság, hogy lemorzsolja a FIDESZ táborát, . Akikkel sikerült elhitetni a kacsingatást a jobbikos szélsőségekre, azokat bizonytalanságukból eltolta a FIDESZ-re szavazástól.

porfelhő 2011.03.17. 12:30:27

@aszekelyek:
Akkor legyen, mit érdekelt már, engem, hogy mit írogatsz. Egyszóval nagyon unalmas vagy. már! remélem világos.
Ja. akkor nem "az".- ha neked így jobb a közérzeted.

lüke 2011.03.17. 12:39:41

a Sötétség délben
is vár,
szevasztok, jönnek a gyerekek az oskolából

lüke 2011.03.17. 12:43:16

index.hu/gazdasag/magyar/2011/03/17/tart_karokkal_var_bennunket_ausztria/
hmm, Ausztria nema magyar parlament ,ahol dolgozóknak lakást bérelnek

lüke 2011.03.17. 12:53:31

uniós támogatások nyilvános követése
www.eu-infothek.com/

inreallife 2011.03.17. 12:58:54

@jaegtoer: ez szerintem is mellé ment. akinek magasabb keresete van, az nem szokott táppénzt csalni. akinek meg alacsony, arra ez úgy se hat. ez megint bújtatott adóztatás, vissza fog ez ütni, és ezek az emberek általában szavaznak is...

emléxem, borsodból hoztak idénymunkásokat fellendíteni a céget. 3 nap tréning után elmentek 1 hónap táppénzre, majd kirúgták őket. na ez a táppénzcsalás szvsz, és erre ez nem is megoldás...

a-kis-herceg 2011.03.17. 13:04:15

@Hepci: a polgárosodás lényegét kaptad el, ezzel a "madárfogással"

ssi 2011.03.17. 13:09:55

@aszekelyek:
több hónappal ezelőtt, itt a blogon, indulatok nélkül, kívülről, racionálisan nézve (legalábbis így próbáltuk) összehasonlítottuk O.V.-t és Gy.F.-t - egészen a gyerekkortól

azonkívül, hogy az eredeti célunknak megfelelően a hasonlóságokat és különbözőségeket kerestük, nagyon hasznos volt, mert a többség képes volt átlépni az elfogultság/ellenszenv vakságát, és reálisan közelítve a "feladathoz" szinte egyöntetűen összegezhettük azt is, hogy nincs tökéletesen jó/rossz, viszont sok mindennek az oka is kívülről is mintha látható lenne -> vagyis tartalmilag (!) sokan benne voltunk ebben a játékban, s stílusban (!) se rontotta el a többség, így érdekesre sikerült

s így van ez a kommentekkel is: tartalmilag sokkal többre lehetne érdemben válaszolni, de a stílus (!) elveszi ettől a kedvet, vagy szintén bántásra provokál, de a túl erőszakos meggyőzési szándék itt nem életképes cél

az okos szülő sem akkor tesz jót a gyerekével, ha félre vezetve isten/nőnek magasztalja, hanem ha önmagának (a szülő) és az érintetnek (a gyerek) a hiányosságokkal való szembe nézést is megtanítja, gyakorolja, elfogadja, s ha többre/másra vágyik, küzdjön érte, ha van realitása, s ha nincs, akkor az a realitás, mert mindenki másban ügyes/ügyetlen - így kerek a világ, így kiegyensúlyozott a lélek

miért van rendben, ha Gy.F.-et kritikusan elemezzük, és miért nincs rendben, ha O.V. hibáit is sorra vesszük egy elsősorban politikai blogon?

totagas 2011.03.17. 13:34:38

Kedves TG! Az első eset, amikor kicsit korlátoltnak, hogy ne' mondjam prekoncepcionálisnak érzem írását. Lehet, hogy igaza van, ennek eldöntéséhez nem értek elég jól a témához. De az biztos, hogy a régebben szeretett, sőt megcsodált, a dolgokat "távolabbról" látni képes szemléletmódja ebben a cikkében egyáltalán nem látható. A szokásos "kánon"-t énekli itt, szokványos primer véleményt mond. Javaslom olvassa el még egyszer amit írt, ebből a szempontból is, és talán sikerül megírnia a "B verziót"! (Nem akarom a gondolkodását saját ötletekkel befolyásolni, de nem a végeredményre célzok, sokkal inkább a lehetőségek elemzésének hiányára) Tisztelettel üdvözlöm.

inreallife 2011.03.17. 13:48:39

@aszekelyek: csak azon gondolkoztam, hogy szerinted az elmúlt 1 évben nem hibázott a kormány semmit? neked tényleg ilyen narancsködben úszik minden?

én összesen 2 jó dolgot tudok felsorolni, a harmadikat elhalasztották.

csak azért kérdezem, mert olyan fanatikusan mosdatod a szerecsent (de szar elszólás:) ), mintha minden a legeslegeslegjobban menne. neked ov egy rocksztárt, akivel kitapétáztad a szobád? tinikorban előfordul az ilyen, de az emberek általában kinövik....

radala 2011.03.17. 14:07:05

@inreallife: Mi az a két jó?
Neked tetszett a 16 % egy kulcs, mi a másik?

inreallife 2011.03.17. 14:39:59

@radala: az adósságcsökkentés. abból csak egy kiút van. németek lépték a legnagyobbat, ők pár év múlva már csak pluszos költségvetést csinálhatnak, az lenne nálunk is a kívánatos. most csak százalékosan nem fog növekedni az adósságunk, mert ugye gdp arányban számolnak, de összegszerűen így is növekedni fog.

a működőtőke beáramlást szokták felhozni, mint fedezet, de az bármelyik napon kivonhatják, talán a legfelkapottabb ilyen az ibm gyárbezárása volt. volt fedezet, nincs fedezet. :(

az összes többi lózung, meg hülyeség volt, amit csináltak, és nem bírom már a szíjártó az arogán és a lézerjani ocsmány vigyorgását nézni. irritáló banda. ez is egy szempont az értékelésnél...

ja meg az is, hogy a nyugdíjasok és a dohányzástilalom elöl menekülnek. meg a svéd nyugdíjrendszer kimondása elöl, ami ugyan svéd, csak ők másképp hívják. egy 2/3-os pártot én úgy képzelek el, aki SZAKMAILAG alátámasztottan felvállal húsbavágó dolgokat, ha kell. eddig a szakmaiatlanság győzött és gyávaság.

hol van ezekhez petőfi, deák, széchenyi és a többi.... nagyon messze vannak a srácok attól, hogy nagy magyarok legyenek, mégha az alkotmányt megjelölik kutya módra, akkor is.

inreallife 2011.03.17. 14:45:08

index.hu/belfold/2011/03/17/jovore_jonnek_a_varmegyek/

inkább a régiós működésen ügyködnének...
százmilliárdokat lehetne megspórolni, de neeeeeem.
ja, hogy ez decentralizált államhatalmat kíván az gáz...
a fidesz a javamat akarja... csak én nem akarom odaadni nekik...

radala 2011.03.17. 14:58:25

@inreallife: Értem, persze én is többet vártam, nyilván minden épeszűt irritál Lézer meg Szíjjártó meg ilyenek, nem mellesleg szerintem Petőfi is roppant mód irritálna.

nyünyüge 2011.03.17. 15:07:30

"Nagyszerű, magyar fajta" meg zsinórmérték és bámulatos sikerek a "rendkívül sürgető nagytakarításban".....

Anyám, add el a házat ! :(((!

www.stop.hu/articles/article.php?id=843548

lüke 2011.03.17. 15:13:52

az új zürzavar:
alkotmányos puccs avagy elírták punch

hetivalasz.hu/itthon/eddig-es-ne-tovabb-mesterhazy-utcara-akar-vonulni-36184
a fogalmak tisztázása miatt:

en.wikipedia.org/wiki/Coup_d%27%C3%A9tat
en.wikipedia.org/wiki/Constitution

a kettöt együtt csak inni lehet

inreallife 2011.03.17. 15:30:11

@radala: hát petőfit történelmi távlatból tudnám csak megítélni. az viszont tény, hogy a lánglelkű forradalmárok korán haltak. viszont azt sem tudnám ebben a korban mihez kezdene, nem tartok kizártnak egy viktor féle karrierhez hasonlót.

amúgy a parlamentben sok a mihaszna képviselő. ha a hülyeségtől tartózkodnának, már az sokat javítana az ország helyzetén. de az irritáló pöcsöket tényleg vissza lehetne már vonni, nem hiszem, hogy lézerjani a szavazatmaximalizálós szempontból jó választás. sőt semmiben sem jó választás...

@lüke: mégegy bakot lőttek. ez gondolom egy rendezvényszervező lobbista ötlete volt, így kell piacot nyerni. :)
így megy ez ebben az országban, nem verseny, hanem kiszorítósdi. ráadásul sok esetben párosul az állami pénzekből a versenyszférából kiszorítósdival. ergó becsületes vállalkozó már lassan egy sem marad...

Szimba 2011.03.17. 15:30:19

Schmitt Pali a HVG szerint III./I.-es szt tiszt volt.

Hihi! - mondom én.
De SP most igencsak gyorsan kitalálhatna magának valami súlyos indokot, hogy miért mond le a posztjáról!:-)))

lüke 2011.03.17. 15:33:21

@manyike:
Ha még a trackbacket is megnézed, akkor nyugodt lélekkel meg lehet állapítani:
a kommentek OV szapulásáról szólnak,páran vannak- zsüli a jegyzö- akik OV mellett érvelnek.
A magyar politikában nincs tárgyilagosság, söt az ellentét szítása, ha kicsit fokoznám: egymás heccelése a cél.
(kérdés mi van a háttérben ld.pl. Schmidt- Ungár házaspár)
GYF szidása anakronisztikus, egy letünt világ, lehet visszasírni! Valóban voltak posztok- szerintem székely még nem volt itt- mindkettöjükröl.Két más világ:
a patetikus autokrata vs habalygós nagyotmondó atetotikus vitus tánccal.
A gyereket meg istennek kell nevelni, mert különben gátlásai lesznek!( a fentiek egyéni vélemény)

cambridge.on 2011.03.17. 15:33:45

@lüke:
Ez kétoldalú dolog.
Kérdezni akartam, ez tényleg igaz? Köteles egy cég lakást biztosítani a külföldi munkavállalónak?
Neked fizetik?
Törvényesen nem akadályozhatják a munkaerő szabad áramlását, de így meg lehet torpedózni. Meggondolja cég, megéri-e külföldit foglalkoztatni.
Védekeznek az olcsó munkaerő ellen, de így nagyobb a költség, mint osztrákok esetében.

A rendezvények esetében a szokásos történet, először hozunk egy rendeletet(törvényt), majd utólag csodálkozunk, ez nem úgy működik ahogy Jóskapista elképzelte.

lüke 2011.03.17. 15:34:47

@inreallife:
már rég nincs, 2000-s években már lehetetlenné tették

Szimba 2011.03.17. 15:35:12

Petőfi cenzúrázása szerintem mulatságos epizód az alkotmányozás mellett.
A japán cunami és az atomreaktórkatasztrófa sokkal borzalmasabb hatású lehet, mint gondoltuk. Nem azért, mert rádioaktív szennyeződés jöhet felénk, hanem az újabb gazdasági csődhullám miatt.

Rendelek a kertészettől laskagombatermesztő konténert (is).

lüke 2011.03.17. 15:38:45

@cambridge.on:
ahol fizetést adnak ott minek adnának lakást
(a parlamenti képviselök egymás lakásait bérlik,de igy volt az AVÜ-ben is ,mikor volt megyei KISZ titkárokból állt az igazgatóság)

lüke 2011.03.17. 15:39:45

@Szimba:
meg egy szélerömüvet

lüke 2011.03.17. 15:44:06

@Szimba:
Japánban majdnem csak ipar van,a high tech mini kütyükért(+autó) cserébe a kaját importálják,a lánc megszakad

lüke 2011.03.17. 15:45:07

@inreallife:
a baklövések száma már annyi ,hogy ez az egy elenyészö

inreallife 2011.03.17. 15:45:16

@lüke: akartam menekülőkaput fent tartani, hátha valaki mégis maradt, és akkor hátha nem esik nekem. erre tessék ezt kapom tőled. :)

@Szimba: SP aszem már szervezi a néphez a szózatát. nagy égés lesz. az sincs teljesen a köztudatban, hogy kispados olimpiai bajnok volt, ergó csapatérmet nyertek, de ő nem volt a páston. mostmeg az is kiderül miért ült a kispadon. jááááj.

lüke 2011.03.17. 15:46:19

jaj! a hvg.hu
- ra nem lehet felmenni Smidling miatt!

hoplita 2011.03.17. 15:48:56

@aszekelyek:
Szánalmas..ha komolyan is gondolod, akkor duplán.

lüke 2011.03.17. 15:49:06

@inreallife:
panaszkodj,panaszkodj,jobb mintha utálkozunk:)

lüke 2011.03.17. 15:50:28

@inreallife:
igen,bizony-tarcsiban volt- mindig!
plusz szállodai lehallgató készülék:) BP szivében!

lüke 2011.03.17. 15:55:41

@inreallife:
nekem TF diplomaosztó (rém)élményem van:
"köszönjük meg a szülöknek is, akik büdös kölykeiket ideküldték...........
ez is Smidling szájából hangzott el-saját fül a forrás

Szimba 2011.03.17. 15:59:53

@lüke:

Jahaj! Csak egy papírforgóra telik.

Nem is értem már, hogy mi van a világon. A japánok ugyanúgy szépítették az atomerőmű körüli dolgokat, mint Csernobil esetében az oroszok.

A. Merkel is Greenpeaces lett? Felülvizsgálja minden ország az atomerőművét. No, és akkor mi lesz? leállíttatják? Dehogy, ugyanúgy mennek tovább. Akkor meg minek a műbalhé.

Az Al-Kaida pedig női lapot indít. Al-Samika lesz a címe.
Édesjóistenem mindenki megőrült?

OV hadat üzent Brüsszelnek márc. 15-én, vagy mia tosz van?
Szt tisztekből szervezték a vállalatvezetőket vagy a vállalatvezetők lettek szt tisztek, vagy nem tudom, mi történt, de teljesen elegem van a töredékes ügynöklistákból.

Szimba 2011.03.17. 16:01:35

@Szimba:

És ráadásul megáztam, mert elfelejtettem ernyőt vinni.
Nem sorolom a tragédiákat:-P

inreallife 2011.03.17. 16:03:18

@lüke: az a csúnya a sztoriban, hogy sp mindig is kítűnő szélkakas volt, jött a széll és ő arra fordult, amerre kellett. egy ilyen pozíciónál egészen biztos meg volt keresve, és a jelleme alapján nincs kétségem, hogy akkor melyik oldalon volt....

smittésmost elnök vagyok, akkor ott meg más voltam. pfffff

lüke 2011.03.17. 16:05:33

@Szimba:
ua,
s a csernobili tapasztalt ukránokat kémkedés miatt nem engedik be
a németek ontják a riportokat: csernobilröl is volt tegnap- jobban öltözöttek az emberek, jobb vonat jár arra, mint MO-n!
a németek már rég tervezik a leállitásokat, de meghosszabbitották a moratóriumot
most 7-t leállítanak, felmegy az áram-eon-, már bejelentették,söt Ausztriában is
(de jó az orosz gáz!)
Haynau-Sztálin- Buxelles -ez hülye!
az ügynök lista ki nem adása deal volt az EKA-nál!

lüke 2011.03.17. 16:09:34

@inreallife:
orvos akart lenni (a vivóknak meg a vizilabdázóknak segítettek,áthúzták a vizsgán öket)
ö nem volt jó káder,csak a közgázra mehetett,ezt valahol el is mondta mostanában

Szimba 2011.03.17. 16:16:22

@lüke:

Ezek remek hírek:-(

Az ukránok persze mindenféle védőruha nélkül lapátoltak Csernobilban. Nagyrészük hamar meghalt. Azok, akik állítólag ott voltak, szerintem kb. 200 km-ről néztek az atomerőmű felé. Én sem engedném be őket Japánba. De még a spájzba sem.

Az rendben, hogy nem adták ki az ügynöklistát, de hogy azóta is azzal kereskednek, meg zsarolnak, az azért agyrém.

Vagy mindenkinek a neve kerüljön nyilvánosságra vagy senkié.

lüke 2011.03.17. 16:23:24

@Szimba:
nem nem, sokan túlélték, azért van tapasztalatuk ma,ha akutan nem is tudták mit kell tenni
akkor is karbantartási leállás volt?- egyesek szerint szabotázs-
fr és am. szakértök mennek Japánba

-EKA-nál nem tök hülyék ültek, lát/hat/ták elöre ,hogy csencselés lesz, ahogy maga a deal is az volt!

Harmony12 2011.03.17. 16:44:39

@Hepci: Bukarestben már magyarázkodik...

cambridge.on 2011.03.17. 16:55:51

@Szimba:
Elsősorban észteket és litvánokat csábítottak oda "lapátolni", magas fizetést ígérve.
Rövid ideig tartó munkaviszony volt.

a-kis-herceg 2011.03.17. 16:56:14

@inreallife: ezzel nem értek egyet. mérhető Petőfihez orbán...

hasonló életkorban érte őket a történelmi fordulat. ("radikális fiatalok")

csak itt szét is válik. Petőfi meghalt egy eszme győzelméért. orbán pedig megalkuvón egy öreg diktátorként (és ez még a hízelgőbb formula, mert valójában egy pojácaként mint demszki) fejezi be pályáját.

ez a lényeg orbán forradalmi alkat... tönkretenni-tagadni tud, alkotni-építeni nem

Harmony12 2011.03.17. 16:56:15

@aszekelyek: Pontosan, egyetértek, a kormány ne szóljon bele a versenyszférában működő semmilyen vállakozás által kialakított bérezésbe. Ugyanis nincs ehhez joga.
De ahhoz sincs, hogy egy rosszul kalkulált adórendszer miatt a munkáltatókra veri a balhét, mondván emeljenek többet, ami kompenzálja a nettó csökkenését. Ugye tiszta? Ha már elszámolták, bár nem nagyon értem miért, hiszen előre jól kalkulálható volt, akkor be kellene vállani, hogy elb.ták, és igenis vannak, akik rosszul járnak. Nem gondolod? Nem kellene tán összemosni a bruttó (munkavállaló és munkáltató közti megállapodás alapján létrejött) fizetésemelést az adózás megváltozása miatti nettó csökkenéssel.

Harmony12 2011.03.17. 16:59:10

@aszekelyek: "Orbán abban sem hibázott , amikor ő kormányzott 2002-ig. Amikor van rá pénz, az ő kormányzása alat mindent meg is tesz ennek érdekében. Azért vágták rá ezt a botrány adósságot, nehogy meg tudja tenni. Ez két elemivel és megérthető"
Te tényleg azt gondolod, hogy az eltelt nyolc évben azért küzdöttek az akkori kormányok, hogy akkora adósságot halmozzanak fel csak azért, hogy ha egyszer orbán visszajön, akkor megszívja????? Ez most komoly???? Én nem tudom, nekem akár nyolc elemim is van, de mégsem értem...

Harmony12 2011.03.17. 17:03:25

@aszekelyek: Hepci azt próbálta elmagyarázni neked roppant kulturáltan, hogy aki jegyet vesz az uszodába, az nem veszi meg jogot arra, hogy belehugyozzon a medencébe.
Úgy tűnik, ez a jólneveltség már meghaladja a képességeit.

Apafarkas 2011.03.17. 17:06:52

@Harmony12: avagy: "Ha egy nemzetből csupán 1000 ember marad bátor, akkor ők maguk a nemzet" (világhírű 20. századi német gondolkodó idézete.)

a-kis-herceg 2011.03.17. 17:08:28

@Harmony12: ez tök aranyos ahogyan a lehetetlent felvállaltad....

aszékelyeket észérvekkel eltántorítani a bölcs vezér követésétől...

rossz a stratégiád. keress neki új csillagot... ujsegget...

a kutya is akkor ereszti ha másikra haraphat..

Harmony12 2011.03.17. 17:08:29

@aszekelyek: Na és akkor a veszélyeztetett terhesek. Sajnálom, hogy átélted, de mivel én is, így azért lenne néhány szavam ehhez.
Egyetértek azzal, hogy boldog-boldogtalan ne hesszeljen táppénzen huzamosabb ideig. De aki valóban beteg, és tényleg nem dolgozhat, az ne megalázó pénzből próbáljon meg kijönni, mivel nem tehet arról, hogy ezt osztotta az élet neki, nem a könnyed gyermekpotyogtatást.
A szándék jó, a megoldás meg már megint eszetlen, ahelyett, hogy a jogosultságot szabályoznák, és OEP ellenőrzési rendszert vezetnének be, egyszerűen levágják a felére az összeget, hogy jól kicsesszenek az ártatlan, és amúgy is nyomorult emberekkel, anyákkal. Most mondd már meg, annyira bonyolult lenne rendesen megcsinálni????

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.17. 17:11:54

"Bulgáriában készült a „Válassz magyart!”
...
Külföldön készült a magyar termékek vásárlására buzdító ingyen cd, amelyet a Magyar Termék Nonprofit Kft. jelentetett meg a múlt héten. Az egyik hetilap mellékleteként terjesztett kampányanyag egy reklámfilmet tartalmazott, amely számos adattal próbálta rádöbbenteni a hazai fogyasztókat a választás súlyára. A reklámfilm is külföldi kampány honosított változata volt."

index.hu/belfold/2011/03/17/bulgariaban_keszult_a_valassz_magyart_kampany-cd/

a-kis-herceg 2011.03.17. 17:12:20

@Harmony12: amikor tegnap pár percet elkaptunk vmelyik hiradóból. pont a majoranna kormányszóvivő ezt jelentette be...

még édesanyám is felszisszent az érvelésen:
felére csökkentik, MERT sokan visszaéltek vele...

ismerős a szocpol óta... ja ja. mexűntetni mindent. igaz. akkor 0 visszaélés...

porfelhő 2011.03.17. 17:12:58

Elszállóban az árak: vért, és könnyeket hoz az infláció

Fokozódik a félelem az elszabaduló, globális méreteket öltő pénzromlástól, ez lehet a következménye ugyanis annak, hogy a világ kormányai jelentős költségvetési költekezéssel, a központi bankok pedig pénznyomtatással igyekeztek elősegíteni a válságból való kilábalást.

Az erősödő infláció első jelei már megjelentek: növekszenek az élelmiszer- és nyersanyagárak, és mindennek hátterében a világgazdaságban központi szerepet játszó dollár értéke 75 százalékkal romlott az aranyéhoz képest"

Magyarország egyébként is különösen hajlamos a magasabb inflációra, az utóbbi évtizedekben csak rövid időszakokra sikerült elérni egy alacsony pénzromlási ütemet"

hirszerzo.hu/profit/20110317_inflacio_penznyomtatas_aranyar#rss

Az infláció azon gazdasági jelenségek egyike, amelyek húsbavágóan képesek érinteni egész társadalmakat, és adott esetben nemzetközi léptékben is képesek aláásni a békét és a biztonságot."

porfelhő 2011.03.17. 17:15:44

Ennyi könnyet igérni! Nem is hiszem el?!
Most már mindig sírni kell, vagy mi?van!
:(

porfelhő 2011.03.17. 17:20:22

Milllyen "blogfenntartó öszegasszony"-ok?
hm. az egyik kitaláltal, a másik lizingelte, és még most ir írják?!
Van egyáltalán illllyen?
:)))

a-kis-herceg 2011.03.17. 17:28:28

@porfelhő: nyugi. a neheze most jön...

önk (megye városok) adósága, intézmény bezárások...
szociális ellátás drasztikus korlátozása
állami és köz szolgáltatások elmaradása
közszféra fizetéseinek elmaradozása, leépítések
a köz infrastruktúra további LEAMORTIZÁLÁSA...
bujtatott adók (közvetett adó és infláció)
éhséglázadások, államcsőd, társadalmi rétegek ellentétei
társadalmi szakadékok mélyülése

ezt tavaly nyáron írtam le ugyanilyen világosan...

a kormány, fides erősödni fog rövidtávon...
bár a 2/3os ogy többséget nyárra elveszti (dezertáló polgármesterek)

semmi jót ne remélj...

mindennek társadalmi okai van. válság. a BIZALOM hiány tetőzik...

a fides az megoldásokra képtelen és nem is érdeke...

a folyamatos katasztrófa és szükséghelyzetben érdekelt. ezt gyakorolták be a bereginél... közbeszerzés nélküli ellenőrizetlen "pénzforgalom" (értsd rablás)

Pasztorella 2011.03.17. 17:28:42

@porfelhő: :)
Jaj! De buta vagy! Hát tudod, hogy volt ilyen?! Még "küldemény"
is érkezett. A "feladója" meg azt sem tudta hirtelen, hogy "fiú e avagy lány"!
A "másik" meg azt irta neki, hogy "az eredeti jobban tetszik, szebb". bezony.
volt ilyen, használd a kis eszecskédet!
:) )

a-kis-herceg 2011.03.17. 17:36:09

nekem volt egy javaslatom ami olcsó lett volna

Liszt FERIHEGY

így csak a Lisztet kellett volna kézzel felírni a táblákra a Ferihegy elé...

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=404986#null

porfelhő 2011.03.17. 17:36:51

@a-kis-herceg:
Mennyire igaz és igy van. Sajnos. Tapasztalom /én/ érzem, tudom és látom, másokon is. Teljes a bizonytalanság és káosz, kilátástalanság, és a társadalmi csoportokban a gyűlölet kiéleződése. Már most észrevehető.

porfelhő 2011.03.17. 17:40:49

@porfelhő:
"A neheze most jön". Hát én már most is alig bírom elviselni"?!
hm. ha most "elesek", biztosan nem tudok újra talpraállni".
:(

Harmony12 2011.03.17. 17:43:08

@Apafarkas: Akkor én most a magyar nemzet lennék? :-) S vajon van még 999 másik bátor? ;-)

Harmony12 2011.03.17. 17:45:21

@a-kis-herceg: szeretem a kihívásokat. :-) Amúgy meg hiszek a józan ész erejében, de tény, hogy egy ponton túl nincs értelme erőltetni, olyannyira különbözik a valóságunk. Na de ettől szép a világ. :-)

Harmony12 2011.03.17. 17:52:33

@a-kis-herceg: én anyukám még nem szisszent fel, keményen tartja magát a mi világnézeti vitáinkban, úgyhogy én edzett vagyok. :-)
Persze szerinte semmi új nincs a nap alatt, ő átélte a kötelező beszolgáltatást, az erdők elvételét meg a nem kapsz nyugdíjat mert nem vagy téesztag verziókat az ő szüleivel. Amikor őrjöngök, akkor csak annyit mond, hogy azért tartom ezeket elfogadhatatlannak, mert nem éltem át ilyeneket...Minden relatív...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.17. 17:52:49

@lüke: LOl
Szerencse, hogy a keddi rendezvényre ez még nem vonatkozott, mert még nem lépett hatályba!
Különben ki tudja, meg lehetett volna tartani a mai szabályok alapján?

porfelhő 2011.03.17. 17:53:42

Tandíjat és képzési hozzájárulást sem tervez az oktatási tárca

A kormány sem tandíjat, sem képzési hozzájárulást nem tervez bevezetni a felsőoktatásban – mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter csütörtökön, az Országgyűlés oktatási bizottsága előtt, évi rendes meghallgatásán."

www.mno.hu/portal/772018

A tárcavezető a bizottság tagjainak kérdéseire válaszolva úgy fogalmazott, a minisztériumán belüli közhangulatnak megfelelően maga is azzal értene egyet, ha a tankötelezettség felső korhatárát legfeljebb 16 évre csökkentenék a Széll Kálmán-tervben szereplő 15 év helyett."

porfelhő 2011.03.17. 17:58:56

oppá" :) még ez is...

A bizottság szocialista tagjainak kérdésére Réthelyi Miklós úgy fogalmazott, hogy a köz- és felsőoktatási törvények, valamint a pedagógus életpálya-modell koncepciója is „szakértői körökben” készül.

Megjegyezte: az új törvények egyaránt 2012. szeptemberében kell életbe lépnie, addig azonban még számos egyeztetést lehet folytatni azok tartalmáról.

"hosszú út.....
na.igen.

lüke 2011.03.17. 18:25:24

@cambridge.on:
jellemzö!
holodomor, Karélia,az összes ferdeszemüt áttelepítette Sztálin a keleti partokról ,hogy ne tudjanak kollaborálni a japánokkal

porfelhő 2011.03.17. 18:31:59

@Pasztorella:
á'dehogy! vagyok buta! tisztán emlékszem mindenre. arra-, azokra a bizonyos "küldeményekre " is.
:))

porfelhő 2011.03.17. 18:39:48

Jut eszembe. :)
Vona G. "ünnepi beszédének" picike részlete a Széll K.tervről.

" A Széll K. tervet az első tavaszi szellő elfújja majd" de van másik megoldás. A Jobbik elkészitette a IV. Béla programot, amely alternativát nyújt a kormány politikája helyett Magyarország problémáinak megoldására."

hm. hm.

álomszép 2011.03.17. 18:53:51

@porfelhő: :)
Most olvasom. drágám! "az ész meg a keleti szél." már megint nem tudtál irni "öregasszony" ha megengedet, hogy kijavitsalak.

te tudod, hogy mit csinálsz? mit írsz. ?
tudod, hogy tudom. amit te tudsz . csak megkérdeztem.

:)))))))))))))

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.17. 18:57:54

Kedves álomszép porfelhő!
Nem ragályos ez az osztódással szaporodás?
Különben tetszetős azért..-D női szakasz 6 és 7 közt.

lüke 2011.03.17. 19:01:53

@namitirok:
egységben az erö L. elvtárs- mondta apósomnak a párttikár!
- de tudja mit? magának én fömérnök úr vagy kartárs, vagy szaktárs vagyok, de legjobb, ha meg se szólít -válaszolta apósom

porfelhő 2011.03.17. 19:07:52

Hm.Nem kell félni!!!!!!!!
Egyébként rossz a"figyelőszoltálat". 6- és 7 között nem is szoktunk irni. ez kivételes.
Egyébként megkérdezhetem, van valami probléma?
Ja. Nekem sem szokott sokszor sok minden tetszeni, csak egy kis emlékeztető, a" többségi" kommentelőknek.!!!!

:)))

porfelhő 2011.03.17. 19:10:30

@namitirok: :)

Igazán, nagyon kedves vagy.
:)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.17. 19:10:41

@porfelhő: Istenúccse, ezt olvastam:
"6 és 7 között nem is szoktunk inni, ez kivételes!"

Bevallottad, bebebeeee!:-P

Ikrek vagytok, szépségeim?:-)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.17. 19:17:27

@porfelhő: Veled sem lehet egyszerű élni, kedves porfelhő!
Egyszer megsértődsz, másszor megköszönöd a bókot!:-D
Igazi nő lehetsz!

nyünyüge 2011.03.17. 19:26:31

Balsai és a meteorológus - avagy hamar munka ritkán jó, ráadásul sok tanácsadó kell hozzá

Vida Ildikó Viviána - neve alapján akár az Apeh elnök kedves leánya is lehetne

www.stop.hu/articles/article.php?id=843534

hoplita 2011.03.17. 19:30:51

kuruc.info/r/34/75960/

kontra

kuruc.info/r/2/75927/

Röhejes ez a séring, vagy kijatököm gyerek.
De hasznos.
Ezekből akkor lesz komoly, váltópárt, mikor a kutyák kardot rántanak.:)

Eléggé fajtajelleges....jól saccolom, hogy bibsi..?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.17. 19:35:21

@nyünyüge:
..."a Semmisségi törvény kidolgozására 4 magánszemély és egy cég kapott megbízási szerződést havi bruttó 350 000 forintért illetve 250 000 forintért."

Irattanulmányozást (irratanulmányozás, szakértői véleményezés) vállalok, féláron, kiszállás nélkül!

porfelhő 2011.03.17. 19:41:52

@namitirok:
Aha! Egy igazi nő "bearanyozza" a /egy/ férfi életét, annak aki megérdemli. tudod, ugye?
:))))

nyünyüge 2011.03.17. 19:48:49

@namitirok:
van olyan ember is Orbán mellett, akinek az a dolga Orbán mellett, hogy elszámoltatási ügyekben véletlenül se kerüljön nyilvánosságra a kormányt, kormánypártot érintő ügy.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.17. 19:49:42

@porfelhő: Aranyos vagy eszerint, győzze, aki állja!:-D
"Mert megérdemli"- jó duma! Szerintem: Mert elviseli!:-D

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.17. 19:49:46

@nyünyüge: Már érlelődik a nagy FIDESZ-es ingatlan-botrány!

hoplita 2011.03.17. 19:51:03

Jobbik Jogsegélyszolgálat: Pintér rendőrsége meggyalázta az ünnepet

kuruc.info/r/2/75968/

Na...hol a tökömben vagy Galja...magyarázd mán ezt meg droidkám, lehetőleg elkúrót kihagyva.
Ez a ti új rendőrségetek, ennyit a fülkeforradalomról és rólatok.
Szarházi banda, pfej, köpedelem.......

lüke 2011.03.17. 19:51:27

@nyünyüge:
ez kijelentés vagy kérdés
minden pártnak nagy az apparátusa, s ennek hagyománya van keleten

a japánoknak egy kisöröm
októberben 29%-s volt
hvg.hu/gazdasag/20110317_europai_buzaar

cambridge.on 2011.03.17. 19:54:56

@lüke:
Először azt hittem így szaporodnak a fideszbirkák.(bocs, nem lehetett kihagyni)
Terrorista elhárítás helyett inkább egy késre kellene költeni.

index.hu/tudomany/2011/03/17/veszelyben_az_onko-kes_fejlesztese/

Magam részéről inkább ezt a gyógyításban alkalmazható eszközt látnám szívesebben megvalósulni, mint egy T-rex sikeres klónozását.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.17. 20:00:30

@cambridge.on: Nincs jövőképed, azért! Ha sikerül a klónozás, Viktor örökkön élni fog a magyar nemzetért!:-P

nyünyüge 2011.03.17. 20:01:13

@lüke: kijelentés, csak kissé dadogósan fogalmazva.

a-kis-herceg 2011.03.17. 20:02:27

@nyünyüge: ha idegesíteni akarnám magam van sok ügy, bárhova nyúlunk...

Edelénynek. mind a mai napig nem fizették ki a védekezésre járó pénzt...

az elnyert ROP pályázat kis önrésze sem lesz meg így... de a fides ugysem akarja hogy bármilyen szalagot vágjon a renitens Molnár Oszkár...

az árvízi védekezés ügyében SEMMI nem történt. izgulva várjuk, mi lesz a hóolvadáskor és a májusi esőzésekkel...

az önkormányzatoktól az árvízi védekezés semmilyen része nem várható el...

porfelhő 2011.03.17. 20:03:03

Korán mennek nyugdíjba a magyarok"

Magyarország egyike azoknak az OECD-országoknak, ahol az emberek a legkorábban mennek nyugdíjba - derül ki abból az összeállításból, amelyet a fejlett ipari országokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szakértői mutattak be Párizsban."

www.hirado.hu/Hirek/2011/03/17/16/Koran_mennek_nyugdijba_a_magyarok.aspx

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.17. 20:05:27

"Forrásunk szerint heves reakciókat váltott ki Németországban Orbánnak a következő mondata: “A XX.század pusztító eszmeáramlatainak – a kommunizmusnak és a nemzetiszocializmusnak – feltalálói között egy magyar nevet sem találni. Senkitől sem tűrünk tehát kioktatást, és mindenkitől elvárjuk, hogy a magyaroknak megadja a kijáró tiszteletet”.

Az Amerikai Népszava úgy értesült, hogy főként Németországból érkeztek ideges reakciók; vajon helyesen értelmezik-e az orbáni beszédet, azaz a miniszterelnök a németek fasizmusáról akart szólni bértapsolóitól körülölelve."

nepszava.com/2011/03/magyarorszag/merkel-elkapja-orbant.html

lüke 2011.03.17. 20:10:09

@cambridge.on:
is:) vannak, akik saját magukat szaporitják
bár én magamnak is tudok kommentelni, nincs intelligensebb társaság:)
ez hasonlít a gamma knife-hoz
en.wikipedia.org/wiki/Gamma_knife

cambridge.on 2011.03.17. 20:12:52

@lüke:
Én is szeretek okos emberekkel beszélgetni.

aszekelyek 2011.03.17. 20:23:23

@vinczej: Hahaha, majd Merkel jó megmondja, hogy nem is a németek voltak????? Vannak történelmi tények. A németek megszállták Magyarországot és náluk volt fasizmus, mint felemelkedésük záloga. Ők éljenezték hibbant Hitlert , nem mi. A mi vezetőink a megszállásig állták a sarat.Azért kellett megszállniuk minket. Másként nem kényszeríthettek minket. Elraboltatták a kormányzó fiát is... Ideges hangok vannak? A még élő fasiszták idegesek , vagy kik? Nem engedjük ránk fogni az ő bűnüket. Konrádék hiába bájolognak velük.

porfelhő 2011.03.17. 20:24:19

Brüsszelben megdöbbenést váltottak ki Orbán szavai

Megütközve hallgatták Brüsszelben Orbán Viktor március 15-ei ünnepi beszédét - véli Kovács László.
Az MSZP alelnöke hozzátette: a miniszterelnök kijelentésének híre, - vagyis, hogy nem hagyjuk, hogy Brüsszelből vagy bárhonnan bárki is diktáljon nekünk – már tegnap eljutott az uniós képviselőkhöz.
Kovács László elmondta, hogy telefonon értekezett az EU egyik képviselőjével, akik megdöbbenten vették tudomásul Orbán Viktor beszédének hírét.

Az MSZP alelnöke szerint a miniszterelnök több tartalmi és kommunikációs hibát is elkövetett már az unióval szemben. Példaként említette a tömegkommunikációs cégekre kivetett különadót, amiről nem egyezetett az EU-val Magyarország.
Az unióval kár harcolni, az egy közösség, amelynek Magyarország a része – tette hozzá Kovács László"

hm. Hirünk a világban! avagy igy leszünk/vagyunk a "világ szeme-fénye".

aszekelyek 2011.03.17. 20:27:52

@inreallife: Ebben a helyzetben, amibe kényszerítették, jól végzi a dolgát. Sosem írtam, hogy nem hibázott. Csak az nem hibázik, aki semmit nem csinál. Pld bajnai:) Lényeges hibát nem találtam.HA lenne mozgástere az országnak, a kormánynak, akkor nyilván egészen másként kormányozna. Arra nincs mód. Köszönjük mszp, szdsz. -mdf.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.17. 20:29:32

"NER-henger? - Dsida Jenő is cenzúra áldozata lett
...
Aztán némi utánajárással újabb felfedezést tesz: a hamisítás írásos útmutatóját megtalálja egy esztergomi egyházi gimnázium honlapján is, ahol pirossal jelölik az elszavalandó részeket, a Jeruzsálem-záradék helyére pedig odabiggyesztik az előző részek refrénjét."

hirszerzo.hu/belfold/20110317_dsida_unnep_cenzura

Új kor, új értelmezések. :-)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.17. 20:32:08

@aszekelyek: Érettségi volt már, vagy halasztva?
"A fasizmus szó ókori eredetű, mely Benito Mussolini olaszországi mozgalmát jelenti."

Olasz, ókori eredetű, nálunk is majmolták, a fasizmus olasz, a nácizmus német. Capisce?
A hungarizmus meg magyar. Pont.
Egyébként ma 150 éves (vagy holnap, ezen vannak viták:-)
hatutan.blog.hu/2011/03/17/150_eve_szuletett_olaszorszag?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.17. 20:33:39

@aszekelyek: Bajnai semmit nem csinált, mi? Na, most takarodj, elég! (Tompika után, szabadon) Get out!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.17. 20:36:44

@aszekelyek: "Ebben a helyzetben, amibe kényszerítették, jól végzi a dolgát. "

Szerinted ki kényszerítette erre az ámokfutásra? Maga állította fel az idiotizmus kordonjait. És tényleg jól végzi a dolgát, miközben a gazdagokon kívül mindenkinek brutálisan megszorít? Ez már tényleg "földönkívüli"!

hoplita 2011.03.17. 20:40:48

@namitirok:
De sztálin eftás direktívája szerint a nyimeckik fasisztákok...és ő ahhoz igazodik.
A terminus technikus csak amolyan ellenforradalmi huncutság...egy fülkeforradalmárt nem lehet megtéveszteni.:)

ubul2000 2011.03.17. 20:40:55

@hoplita: Érdekes volt hallgatni a baromságait: önbíráskodás, fegyveres pufogtatta a szólamokat, de példát egyet sem tudott mondani.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.17. 20:42:05

@aszekelyek: Azután, hogy Hévízen március 15-én nyilvános (nem magán) közterületen Horthy képét akasztják ki, és Mezőkövesden Szálasi szobrot avatnak (bár ott magánterületen), az már előrevetíti, hogy a te "értékeléseddel" összefésülve milyen hungarista előretörésre számítsunk. Riasztó!

hoplita 2011.03.17. 20:43:04

@namitirok:
Hogyne csinált vóna....
Mindent úgy, ahogy a zájemef mondta....
Orbán is azt csinálja, csak ő közben jártatja a száját...fütyörészik a sötétben, mint az ecceri gyáva ember.:)

aszekelyek 2011.03.17. 20:43:16

@Harmony12: Először megyó bá szétszórta ugye a pénzt és már beütött a krach, 2oo4 nyarára. Akkor ezt letagadták , illetve nem mondta meg, úgy döntött, ez a lemondó beszédében , tévében közölte. Nem mondja meg az okát. Már ez is sok. ekkor az szdsz meglátta a lehetőséget és a koalícióóó fenntartása érdekében, a mi ferinket tették meg pártelnöknek, mert ők elfogadták ezt. Mást nem. Attól kezdve, ezt a mi ferinktől tudjuk, végighazudtak másfél két évet, meg a kampányt 2oo6-ost. Melyiket nem érted? Az ország jövőéárt semmit nem tettek, csak azzal küzdöttek, nehogy veszítsenek a 2oo6-os választáson. Kerül az országnak, amibe kerül. 2oo8-ra már ők is tudták, nem lehet, hogy nem veszítenek 2010-ben, e szépen felmarkolták a gigahitelt és elintézték előre, hogy ha Orbán nyer, jobban ne tudjon kormányozni , mint bárki, más tenné. A manyupot nem is képzelték el, hogy meglépi. Mondd el, hogy ezek közül a felsorolt események közül, melyiket tették jó és az országért. Nincs mit felmutatni, ami egy kicsi jót tett volna az országnak.

hoplita 2011.03.17. 20:45:33

@ubul2000:
Húsz évvel később születtek és kezdtek politizálgatni ezek a faszfejek.
Ebből még anno nagyon jól meg lehetett élni.....ma már...????
2014-ben a küszöb vagy összejön, vagy nem.
Reméljük nem, mert nincs rájuk szükség.

ubul2000 2011.03.17. 20:45:36

@vinczej: Hát Horthy-t hungaristának nevezni a történelmi ismeretek teljes hiányára utal

ubul2000 2011.03.17. 20:46:34

@hoplita: reméljük, bár igen erős a pénzügyi háttér

aszekelyek 2011.03.17. 20:47:30

@vinczej: A mozgástér nélküli kormányzásba kényszerítették. Azaz csapdát akartak rácsattintani. Csak kimászott. Az a bajotok vele. Nem idióta. Az is a bajotok vele.Nem bírtok vele.Nagyon örülök, hogy megszorongatja a gyűlölködőket. nem kellett volna erre a 2 évre ezermilliárdokat odaígérni az IMF-EU kölcsönre. Le kellett volna mondani helyette. Nektek így jobb. Felvettétek és Orbánra mutogattok miatta. Sunyi viselkedés. Álszent. Aljas.

aszekelyek 2011.03.17. 20:48:56

@Harmony12: Nem kell elmagyaráznod, mit akart . Nekem lehet más a véleményem erről. Abba bele kell nyugodnod. Arra vettél jegyet a demokrácia uszodában.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.17. 20:51:59

@ubul2000: KI nevezte hungaristának Horthyt? De tagadod-e, hogy Horthy "nacionalista hintapolitikája" vezetett a hungarizmus hatalomba kerüléséhez? Az 1944-ig tartó magyar hadipolitika egyértelmű megágyazása volt a nyilasuralomnak. Ugyanis elvei teljesen megegyeztek azzal. Csak a módszerei voltak mások.

porfelhő 2011.03.17. 20:54:34

Újabb pofon Orbánéknak - Példátlan döntés született
Médiatörvény - A jogszabály visszavonását követelik az európai szocialisták

elfogadhatatlannak tartja a magyar médiatörvényt, és a jogszabály visszavonását követeli - mondta Philip Cordery főtitkár Budapesten sajtótájékoztatón csütörtökön.

A médiatörvénnyel összefüggő kifogásaik közül kiemelte, hogy a médiatanács hatásköre "óriási", azt pedig Európában példátlannak nevezte, hogy a testület tagjait kilenc évre választotta meg a kormánytöbbség.

Philip Cordery a magyar belpolitika kapcsán arról is beszélt, hogy a demokrácia nem lehet a többség zsarnoka, nem épülhet kizárólag a kormánytöbbség akaratára, az egész nemzet érdekeit figyelembe kell venni.'

hetivalasz.hu/itthon/a-demokracia-nem-lehet-a-tobbseg-zsarnoka-36276

Róbert Marshall izlandi szocialista képviselő a szemináriumon és a sajtótájékoztatón azt a javaslatot ismertette, amelyet az izlandi parlament tavaly fogadott el a sajtószabadság védelme érdekében.

Ezzel szembeállította a magyar médiaszabályozást, amit több évtizednyi visszalépésként értékelt."

hm. jó. Na! már írom mindig, a Török G. már ezt is rég megirta, "előre a multba".... :) hm. "több évtizednyi?!!!!!"

a-kis-herceg 2011.03.17. 20:54:52

a vármegye téma nagyon durva... őszintén: a megyéket is meg kellene szüntetni

régió+kistérség... a jövő, ezt mindenki tudja...

ezzel szemben még járás is lesz... nagyon agyatlanok...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.17. 20:57:08

@aszekelyek: " A mozgástér nélküli kormányzásba kényszerítették. Azaz csapdát akartak rácsattintani. Csak kimászott."

A feleség rátámad a férjre, hogy ne a kocsmában verje el a pénzt! Tehát felszólítja, hogy a spóroljon a házipénztár tartalmával. Ezzel csapdahelyzetbe kergeti szegény férjet, aki nagyon ügyesen kimászik a csapdahelyzetből: Kiveszi a család összes megtakarított pénzét a bankból!

Csak a "kocsmai mozgásterét" akarta növelni. Ezért senki meg nem kövezheti. Igaz?

ubul2000 2011.03.17. 20:57:46

Horthy angolbarát politikus volt. Utálta a németeket, Hitlert különösen. Ha az angolszász hatalmak engedték volna kiugrani a magyarokat, régen kiléptünk volna a háborúból.
De pontosan azért nem engedték ezt a magyaroknak (szándékosan halogatták a tárgyalást) mert féltették a mo-i zsidókat egy esetleges kiugrás esetén. Javaslom, vedd elő a História régebbi számait és olvasgasd

Harmony12 2011.03.17. 21:05:07

@aszekelyek: Én nem arra vettem jegyet, hogy ilyen medencében úszkáljak. illetve fulladozzak...

aszekelyek 2011.03.17. 21:06:16

@lüke: Ebben az országban azt nem is büntetik , tudtad?@namitirok: Érdekes, fasisztázzák a műveletlenek Orbánt...Ó, igen, azt tudom hivatalosan NSDAP voltak Nemzeti szocik, mint a mi nemzeti szocijaink. Nácizzák is Orbánt. Hogyne. Mikor melyik jön a szájukra. Mindnesetre az én tankönyvemben a sgasizmus úgy volt definiálva, hogy a finánctőke szövetsége a kommunistákkal.Nem egyszerüen egy nacionalista párt tevékenysége. Ezt megerősítette egy bizonyos komolyan érintett vallási vezetőnk. Jullie t tudom neked idézni. Az értéke e véleménynek annyi hasznot hozott a fasizmust művelőknek, amennyire meggazdagodtak a háborús biznicben, akik meggazdagodtak rajta. Nagyon. Piti kis osztrák nácik sörpuccsából, tudod mikor lett volna az, ami végül lett? Sohanapján. Ahhoz kellett a tőke. Mely üzletet látott benne. Ki is dobták Hindenburgot, seperc alatt. Az osztrák senkinek az se ment volna egyedül, az idióta haverjaival. beszélgessünk csak erről el. Hogy csinál a finánctőke nagy válságokat és háborúkat ? No? te mit tanultál? HAvas szófia szerint is fasiszta csőcselék volt 56-ban az utcán:) olaszok lehettek? Hogy kerültek ide? Fasizálódni az a digózás? :DDDD nevetséges ez . Képzeld, távol keleti szigeten , láttam buddha szobrok mellett a horogkereszteket. Szentélyben. Az meg annyira régi jelkép. Az is egy zagyvalék ideológia volt, összeollózták amit értek.

porfelhő 2011.03.17. 21:13:36

@a-kis-herceg: :)

"fides- videó. jó. igaz nem nekem küldted, de megnéztem.
:)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.17. 21:17:45

@ubul2000: Ez (nyögvenyelősen) magyarázhatja 1944-et, de nem az 1938-1943 időszakot. Igaz, Horthy "szépérzékén" túlléptek a nyilasok. De azelőtti politizálása "lite-os nácizmus" volt.

Ha jól tudom, 1944-ig nem állomásoztak itt német megszállók. Addig belefért a "demokratikus finnyáságába" a zsidótörvény és a Don-kanyar. A Horthy-éra a Kádár-éránál is messze vállalhatatlanabb.

aszekelyek 2011.03.17. 21:18:37

@Harmony12: Még nem láttam az egész törvényt. Az érdekes, hogy mi az alsó küszöb. Van-e alsó küszöb? Az is érdekes, hogy van szabályozva részleteiben. Nehéz jó törvényt hozni erre. Majd megmondom, mit nem tartok jónak, ha olvastam a törvényt. Jókedvükben sosem hoznának ilyen törvényt. Morogni először a kamuzókra morgok, addig is. 5 milliárd, az 5 milliárd. Nem három nagy jövedelmű eszerint, az érintett. Akik nagyon későn jöttek rá, hogy ja, akkor most szülök inkább. Ez éppen nem a gazdagokat tömi ki pénzzel:) Tőlük veszi el a lehetőségét, nagy pénz kiszedését a közös kasszából, hogy a szoci terminust használjam:) nagy jövedelmekre maximáltak egy felső összeghatárt. Nyilván okkal. Utána nézek az arányoknak.

aszekelyek 2011.03.17. 21:20:23

@namitirok: Sorold csak a nagy, személyes érdemeit. A devizahitelesekkel kezdheted. Meg az ingatlanadóval.

porfelhő 2011.03.17. 21:23:56

Alkotmányos védelmet kérnek a vállalkozók

A vállalkozókat védő civilek azt szeretnék, ha bekerülne az új alaptörvénybe:

"A Magyar Köztársaságban az elvégzett munka és a teljesített szolgáltatás ellenértékét ki kell fizetni. Az államnak kiemelt kötelessége, hogy a jogalkotás és az igazságszolgáltatás révén hatékonyan védje a tisztességes gazdasági szervezeteket."

www.hir24.hu/gazdasag/232715/alkotmanyos-vedelmet-kernek-a-vallalkozok.html

Véleményük szerint a hazai vállalkozók jogai és kötelességei nincsenek arányban egymással, ezzel kapcsolatos kérdésünket Szabó Máté ombudsmannak is elküldték - olvasható az Alkotmány előkészítő Eseti bizottsághoz küldött levelükben."

anonymand 2011.03.17. 21:24:30

@a-kis-herceg:

Tisztelt a-kis-herceg!

Igen!
Egyetértek!
Mindent!
Mexüntetni!

Orbán és kormánya régen visszaél a türelmemmel...

Tisztelettel:
anonymand

aszekelyek 2011.03.17. 21:25:08

@vinczej: Teljesen bevett szokás, külhonit itthon , szinkronnal átvenni. Amit az EU-ba vittek, tehetséges magyar fiatalok máve. CD-n szintén. Országimázsnak. Az is baj, ha jót , olcsón átveszünk? Gesztinek kellett volna adni egy zsíros megbízást egy itthon készült filmre? Vagy mi?

nyünyüge 2011.03.17. 21:26:38

@aszekelyek:
Az hagyján, hogy Te nem olvastad a törvénytervezetet.
Az igazi baj az, hogy szokás szerint a szakma sem olvasta, meg az érintett szereplők sem. Szakszervezetek, munkaadók, stb.
Mert megint képviselői indítvány keretében oldanak meg egy igen sokakat érintő kérdést.

a-kis-herceg 2011.03.17. 21:27:50

a magyar fejlődés... Petőfitől orbánig...

Pest-Vác vasútvonal 165 év !!!!

1846-ban 49 perc!!!

2011-ben 42 perc, 34 km/h

"08:41 Budapest-Nyugati 09:23 0:42 34 km 640 Ft
A kiválasztott utazáshoz szükséges jegyek 2. osztály
Menetjegy -- 640 Ft Összesen fizetendő: -- 640 Ft
További információk: Menetdíjszámítás alapja: * 2. osztály: 34 km"

"A kezdetben egyvágányú Pest–Vác közötti vasútvonalat 1846. július 15-én nyitották meg ünnepélyes keretek között, József nádor és családja jelenlétében. A különvonat a 33,6 km hosszú utat, a Dunakeszin tartott 10 perces tartózkodással, 59 perc alatt tette meg."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.17. 21:27:51

@Szimba: ilyenkor kell japán metszőollót is venni. A következő szállítmány tán már sugározni fog...

aszekelyek 2011.03.17. 21:32:22

@Harmony12: Ebbe a szocik szuperbruttója is belezavart. Ne feledd.Az érdekképviseletek , ebből is látszik, porrá vannak zúzva munkavállalói oldalon. Eleddig megtették, hogy teljesítették a z eddigi kormányokkal a megállapodott béremeléseket. Meg kéne azért indokolni, most, miért nem, amikor még más adókkal kedveztek is nekik. Azt, hogy számítod ki előre, hogy le fognak téged xarni, ha adsz kedvezményeket , akkor is ? Akkor kellett volna jelezniük, akik nem tudták vállalni a bérfejlesztést, amikor OÉT-volt. Akkor lehet kiszámolni valamit, ha ismerem a tényezőket. Mindet.Mondják, hogy volt, ahol jó előre megmondta a munkaadó, ne is álmodjanak róla. Arról is a zorbántehet. Egyesek szerint.

lüke 2011.03.17. 21:37:08

@Hepci:
zsüli irigykedhet a marketingedre:)
hát még panel

aszekelyek 2011.03.17. 21:38:55

@lüke: Ugyanezt hallottam ma barátnőmtől. Meg azt, hogy 7 ezer euró egy jegy, annak, aki el akarja hagyni japánt. A repülők meg sugároznak. Ez tény. Hétér vehecc sugárzó repülön jegyet. Mutatták, hogy vizsgálják a gépekről leszálló utasokat a célállomáson.Nem engednek oda senkit. A férje szerint a felét nem vallották be. Mert ha valóban az van, ami, akkor a baj, sokkal nagyobb, mint mondják. Tektonikus törésvonalra , ahol gyakori a földrengés és idő kérdése volt egy ekkora csak, atomerőművet építeni nem bölcs dolog sztem.

lüke 2011.03.17. 21:39:47

@aszekelyek:
dehogy, a drága márta néni kéremnek

lüke 2011.03.17. 21:42:42

@aszekelyek:
persze, ua. mint csernobil
tegnep ejjel ill ma ,még azt írták van szabad jegy
a repülökön átmegy a sugár,Alu
evakuálnak: amerikaiak, kínaiak, osztrákok már délre küldték a követséget
nem egyszerü egy szigetröl elmenni

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.17. 21:42:56

@aszekelyek: Japán egy tektonikus törésvonal. Egy az egyben.
A televíziók is sugároznak. Még. Szerencsére.

lüke 2011.03.17. 21:43:26

@Letícia:
nem ölég egyszer(mint neki:)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.17. 21:45:01

@namitirok: Ettől még szörnyű, ami ott történt és minden segítséget megérdemelnek, amit nyújtani tudunk. Ez nem sok ugyan, de legalább velük vagyunk. Az állítólagos rokonokkal...

aszekelyek 2011.03.17. 21:46:33

@hoplita: kurucos hírmagyarázat nem a profilom , kedves hoplitám. :) @a-kis-herceg: Ezt legalább nem zárták be a kókadték!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.17. 21:46:35

@hoplita: fajtajelleges... majha fasisztákok... ilyet borra szoktak mondani... :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.17. 21:48:09

@porfelhő: nem aranyozni kell, hanem masszírozni...

lüke 2011.03.17. 21:49:12

@namitirok:
abból nem lesz szalonna
vagy- jön dér

lüke 2011.03.17. 21:51:13

@Hepci:
van valami probléma?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.17. 21:51:17

@porfelhő: s mi van Lacibácsi bugyijával? Lerángatta róla 23 millió román felszopónő?

Harmony12 2011.03.17. 22:02:33

@aszekelyek: Nem tudom, hogy megy-e a matek, de a nagyjövedelműek, akiket épp itt alázol fizetik a legtöbb adót, tb hozzájárulást, stb. Akkor miért is kellene őket megfosztani attól, hogy arányosan megkapják a táppénzüket ha netán úgy hozza az élet???? Depláne, hogy pont nem ez a kör a táppénzcsaló, hiszen nem éri meg neki???
Ne haragudj, nem értelek, de egyáltalán.

aszekelyek 2011.03.17. 22:04:59

@hoplita: Az lepne meg, ha nem gyaláznák Pintért és a rendőrséget , a kurucon. Más nem nagyon. Bizti minden teljesen törvényes volt? Egész biztosan? Csak úgy gyalázhatnékjuk vót a rendőröknek? Cö-cö.

aszekelyek 2011.03.17. 22:07:02

@lüke: Lassan kiderülnek a dolgok.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.17. 22:08:08

@lüke: dehogy, csak megittam egy fél üveg szürkebarátot, amit pinot gris-nek hívnak Balaton-felsősznoblanden..

aszekelyek 2011.03.17. 22:08:40

@vinczej: Ezt hoplitával kéne megbeszélned:) Ő a kuruc guru.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.17. 22:10:22

@Harmony12: Aszekelyek úgy működik, hogy a Fidesz kitalál valamit, s ha baromság, ő megmagyarázza. Akkora baromságot eccerűen nem tudnak kitalálni, hogy ő ne értsen vele egyet.

aszekelyek 2011.03.17. 22:14:50

@vinczej: Juj, egy Horthy kép! Úristen ezek a fasisztanácikok előretörtek! Világvégeeee, fusson, ki merre lát? HA te tudnád, milyen Újnáci / újfasiszta ellenes tüntetést oszlattak mianap a híres németeknél! Megnyalnád a tíz ujjad. Még a jelképeket se tiltják! CSak reklámozni nem szabad. A többit igen. Állítólag az németesen demokratikus. Képzeld. Az álláspontjuk szerint újnáci , fasiszta párt elfér a demokráciában. Érted te ezeket a németeket? Mit jajonganak akkor miattunk?

aszekelyek 2011.03.17. 22:22:52

@Harmony12: Mást mond a kormányszóvivő. Ezt vélhetően okkal teszik. Mi nem ismerjük a számokat. Ha ezt lépték, nyilván okkal. Nem a befizetőkkel akarnak kitolni. Ők kaptak ugye másutt 16 % jövedelemadót. Legyen elég.

@Hepci: Hepcikém, elkerülte a figyelmedet, hogy ezt még nem minősítem, mert kevés az info hozzá? Csak szólok. Ok nélkül nem tettek nagyon semmit eddig. Majd megosztom veled az infoimat.

porfelhő 2011.03.17. 22:23:11

@Hepci:
Valóban? úgy gondolod?

aszekelyek 2011.03.17. 22:24:10

@porfelhő: Meg korán is halnak. Korábban, mint az OECD-ben.

porfelhő 2011.03.17. 22:28:36

@Hepci:
Hm. Kérdezd meg "a Lacibácsit". ő biztos választ ad Neked, hogy mi történt vele.
:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.17. 22:32:16

@aszekelyek: biztos vagyok benne, hogy tecceni fog, de elébb megbeszéled a német barátosnéddel.
Így szokták csinálni a horgászvizeken is: nem tudják kiszűrni a rapsicokat, így betiltják a horgászatot. Logikus. akkor legalább nem látja senki, magukban lesznek.

inreallife 2011.03.17. 22:33:24

@aszekelyek: nanemá. nem posztom, hogy védjem az előző bagázst, de azért kilógna a lóláb, ha ezt szó nélkül hagynám.

én úgy tudom a fidesz vezékar, amikor az eu-s pénzeslábas mellett tüsténkedik, akkor szalvéta helyett mindig a "bajnai az isten" feliratú papírokat lobogtatnak a kezükben. de mond el nyugodtan, ha ezt nem hiszed a zorbánéknak.

csak egyre kérlek, nem kell pártoknak szurkolni meg ellendrukkerkedni meg ilyenek. ez nem egy meccs. gondolj inkább arra, hogy szerinted szíjjártó megérdemli-e a 2000000+ forintot havonta a munkájával, vagy esetleg nem "dolgozik" meg érte, mindjárt másképp látod te is. nemtom mekkora fizetésed van, de gondolom a töredéke, ahogy sok más embernek is. annyira azért nem jók. én őszintén meg egy titkárnői fizetést is túlértékeltnek tekintek....

inreallife 2011.03.17. 22:35:19

@aszekelyek: amúgy tisztában vagy vele, hol van az a pénz, ami az imftől jött? meg fogsz lepődni, ha utánaolvasol...

Harmony12 2011.03.17. 22:36:35

@aszekelyek: A vakhited lesz egyszer a veszted ha nem tanulsz...
Mondd, mielőtt lett ez a fidec, mondjuk 20 éve, mégis kinek szurkoltál? Esetleg Antall-fan voltál? Most komolyan...

Harmony12 2011.03.17. 22:41:16

@inreallife: Átadom a terepet, de előrebocsájtom, amit a-kis-hercegtől tanultam.
Ne használj észérveket, aszekelyek nem hiszi el úgyse, hogy létezhet bármi rossz a jelenlegi garnitúrában. :-)
Jó éjt mindenkinek!

porfelhő 2011.03.17. 22:42:43

Hoffmann Rózsa: Célszerű, ha 16 év lenne a tankötelezettség korhatára"

A Széll Kálmán-tervben az szerepel, hogy a tankötelezettség a jelenlegi 18 helyett 15 éves korig tartson.
Ez a szám nem kőbe vésett - hangsúlyozta az oktatási államtitkár, aki úgy látja: célszerű lenne a 15-öt 16-ra emelni, mert "megérné az az egy év, hogy bent tartsuk a gyereket az iskolában".

Kiemelte: az államnak felelőssége, hogy védelmet nyújtson például azoknak, akiket a szülők kivennének az iskolából, "és ki tudja, milyen sorsra szánnák őket".

A tankötelezettség korhatárát a közoktatási törvény szabályozza majd, annak elfogadásáig és a partnerek meggyőzéség pedig még van idő - mondta Hoffmann Rózsa, aki úgy látja, hogy a vezető politikusok is inkább a 16 éves korhatár felé hajlanak.

Ha fogadni kéne, akkor arra tennék, hogy a 16 év fog szerepelni a közoktatási törvényben - fogalmazott, majd hozzátette: látni kell, hogy nem kevés az olyan gyerek, akik nem boldogulnak és nem is akarnak boldogulni a tanulással, és visszavetik a többieket."

inforadio.hu/hir/belfold/hir-420612

hm."fogadni kéne" jó szöveg!:)
hölgyeim és uraim, esetleg majd megtehetik tétjeiket, önök is.:)))))))
hm. "nincs nálunk a bölcsek köve, után "nem kőbe vésett"!
jó.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.17. 22:44:43

index.hu/belfold/2011/03/17/muveszi_koncepcio_volt_a_hianyos_petofi_vers/
"Idén több tízezer ember a kordonokkal, gyűlöletkeltéssel teli megosztott ünnepek után végre valódi, közös, nemzeti ünnepként ünnepelhette március 15-ét. Értetlenül és megdöbbenve állunk minden olyan próbálkozás előtt, amely ezt az ünnepet utólag el kívánja venni az emberektől" - hangsúlyozza a közlemény."

Hátugye, az úgy volt, hogy előre nem tudhattuk, hogy megvágják Petőfi Urat a művészi szabaccság jegyibe'!
Nem az ünnepet vették el, csak egy újabb illúziót, akinek még maradt, attól...
"E szempontoknak megfelelően bizonyos műsorszámok nem teljes terjedelemben hangzottak el (például az idézett Petőfi-vers és a katonadal montázs) vagy nem egy előadói blokkon belül (például Nemzeti dal), és "mint ismert, még a Himnuszt sem szoktuk teljes terjedelemben énekelni" - írják."

Kérem, a Himnuszt vagy teljes első versszakkal, vagy sehogy!
Nehogy már kiragaggyuk, ami megfelel e kétharmad ízlésinek, no! Azt a kirilejzumát nekije! Basta!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.17. 22:46:21

@porfelhő: Legyen 15 és fél! Vagy inkább 3/4? Az mégis majd' 16, de nem kell megszorítanyi érte!:-(

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.17. 22:49:14

Különben meg ki akar csalni a táppénzzel, mikor örülnek, ha munkájuk van?
Nincsenek tömeges táppénzcsalások, nyilatkozzák! Akkor minek, embörök?
Csak, hogy megmutassuk, csinyájjuk a dógunk, ha szarul is?:-(

porfelhő 2011.03.17. 22:54:05

Elhagyták a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület (SZJPE) tagjai a Heves megyei Gyöngyöspatát csütörtök este - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. Sajtóhírek szerint Hajdúhadházon folytatnák a járőrözést, a Hajdú-Bihar megyei város polgármestere máris közölte, nem hívták az egyesületet a településre."

www.stop.hu/articles/article.php?id=843899http://www.stop.hu/articles/article.php?id=843899

hm. Nem kell hivni őket, úgy látszik mennek meguktól is. Fő, hogy legyen balhé?

parlamentarista 2011.03.17. 22:55:19

@aszekelyek:
nem látom be, hogy miért ne lehente ebben az országban bármikor fasisztázni. a horthy korszak sem volt egységes, de horthy nagyjából annyira volt fasiszta, ahogy kádár kommunista. a politikában a baloldalnak el kellene határolódnia a kommunizmustól, és a jobb oldalnak a fasizmustól. civilizált világban antikommunista baloldal van, és antikommunista jobboldal.

és akkor nem kellene félni, a török gábor által annyira hangoztatott szavazatmaximalizálás jegyében a szocik azért, hogy szavazatokat nyerjenek jobbról rájönnének, hogy a gyereküdültetést horthyné vezette be, vagy végtére is kádár-rendszer tette a fiatalok körében annyira népszerűvé március 15-ét, mert mégis csak meghagyták igaz a három tavasz ünnepének (márc. 21, ápr. 4.) volt a része, de a forradalmi ifjúsági napok a fiatalok körében egyet jelentett a 1848-as szabadságharc méltó megünneplésével. és ezt meg a nemzeti jobboldal mondhatná el, annak érdekében balról szerezzen szavazót.

tehát a civilizált politikai kultúra játékszabályai nincsenek betartva. a kormánypárt egyszerűen nem jött rá arra, hogy a jobboldalt nem horthy-val kell reklámozni, hanem petőfivel, vagy kossuth-tal. tehát a magyar jobboldal gyökereit a nemzeti liberalizmusban kellene keresni, és nem a nemzeti populizmusban. és egyébként megfordítva is igaz, a baloldalnak a humanista hagyományokat kellene keresni, és így mellőzni lehetne a szociális demagógiát. helyette az megy mint a dedóban. egy állami ünnepen "művészi koncepció" egy versből a közepét kihúzni, ha az nem tetszik. miért nem lehet másik költeményt választani.

már lassan megszoktam, hogy ilyenkor lehet török gáborba belerúgni, hogy vegyed már észre, sajnos mióta írta ezt a posztot már nem lehet, de talán jobb is így, végtére is köpjék le azok, akiknek semmi mondanivalójuk nincsen.

parlamentarista 2011.03.17. 22:58:27

@namitirok:
ehhez képest az óvodában a "petőfi sándor gatyába táncol, felesége bugyiban, úgy mennek a moziba" művészet, de egy versből az országgyűlés tehetetlenségéről, és a sajtószabadságról írt középső strófák kihagyása inkább tűnik koncepciózusnak semmint artisztikusnak.

ubul2000 2011.03.17. 23:00:22

@porfelhő: Mennek meguktól is. Hogy NE legyen balhé, hanem rend.
Nem kellene úszítanod, mint az a hülye eszenincs lmp-s.

ökörpöröly 2011.03.17. 23:02:18

@porfelhő: Annyi mindent kőbe véstek már I. Cigány Kadhafiék.....:) Jövőre ki kellene vezetni a szuperbruttót is, ami megint pár száz milliárdba kerülne.
Nem tudom mikor esik le a sok fideszhülyének, hogy I. Cigány Kadhafi ravasz, gátlástalan politikus, hatalmat szerezni, hazudozni, mesét mondani a tömegnek tud, de államférfiként cselekedni nem. Erre se a szellemi, se a jellemi képességei nincsenek meg. Hazardíroz, mások bőrére. Persze megteheti, a Kolompár-Orsós-háznak van pár tízmilliárdnyi megtakarítása.
Neki bármit megérne, ha valami nagyot alkothatna, csak ez mozgatja. 2002-től kezdve megtett mindent, hogy az ország tönkre menjen, a minél rosszabb az országnak, annál rosszabb a szoclibeknek alapon. 2010 gyűlt benne a harag, most meg alkotni akar. Józan ész nélkül. Egy ideggyenge, caesaromán, kisebbségi komplexusos kancigány, akit csak az érdekel, hogy nyomot hagyjon. Caligula és Néró keveréke jellemre, csak nehogy éppen a belső köreiből vágja el valaki a torkát!:)

parlamentarista 2011.03.17. 23:02:32

@porfelhő:
a 15 év azért is durva 9 osztállyal egybekötve, mert aki késik, és 7 éves korban kezdi meg az iskolát, annak elvben a 9 osztályt sem lenne kötelező kijárni. rózsika néni javasolta a 15 évet, zoli bácsi a 9 osztályt, de nagy hoffmann-pokorni vitában arra se jutott idő, hogy rájöjjenek: mi van a szeptember után születettekkel, ők a 9. oszályt normál menetben a tankötelezettség után fejeznék be. ennyit a nagy tanügyi reformról. nem egy klebersberg egyik se.

porfelhő 2011.03.17. 23:03:18

@namitirok:
Jól számolsz! valóban, az már majdnem 16! nagyon ügyes vagy.:)))

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.17. 23:03:57

Mai végszóként, Fülig Jimmyvel:
"Lehet, hogy hozok még egy törvényt, ami szerint pálinkát is lehet inni (a koronatanács) közben, de meghányom magammal, mert uralkodni bölcsen kell.”
proszektura.blog.hu/2011/03/11/meg_mindig_az_alkotmany_1

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.17. 23:10:30

@porfelhő: Naugye! Mennyi a sikerdíjam? És ebből mennyit kell visszapörgetni?:-(

ökörpöröly 2011.03.17. 23:15:18

@Hepci: Veled még Lux Elvira se tudott volna mit kezdeni!:P

porfelhő 2011.03.17. 23:15:22

@ubul2000:
Nem mondod? "uszitani"? Azt igérték Neked, hogy két hét alatt rend lesz. Nem?! Kinek a feladata a rendteremtés szerinted?
Na. ugye? nem a gárdáé!

ssi 2011.03.17. 23:17:08

@lüke:
nekünk jobban bejön a kicsit gátlásos realista, s nemcsak azért mert a környezetünkben vannak isten/nőnek nevelt kissé gátlástalanok

ME-párbajos múltidézésemmel több volt a célom, ki kellett próbálnom egy másfajta hangolást, mert főleg ebben kakukk tojás, a tartalomban meg lehet, hogy azért a kicsit kisebbhez tartozó, mert jelenünk meghatározója mögött egyébként se volt soha a tényleges többség

ökörpöröly 2011.03.17. 23:20:14

@porfelhő: Pintér "Nemismeremklodót" István, a szabolcsi tirpák , aki sofőrként kezdte a rendőrségnél, eddig csak azzal volt elfoglalva, hogy a strómanjain keresztül birtokolt cége minél több állami megrendelést kapjon.
Egyébként tény és való, hogy a cigányok ellen valamit kell tenni. Ha a bohóc Gárda teszi, az is sokkal jobb, mintha semmi nem történne.

ökörpöröly 2011.03.17. 23:21:18

@Hepci: Veled Lux Elvira se tudott volna mit kezdeni!:P Talán hívj fel egy delejes embert valamelyik csatornán, éjfél körül már rendelnek!:)

porfelhő 2011.03.17. 23:21:50

@ökörpöröly:
hm. A sorok között olvasva, végül is igaz amit írsz. De nem tudnál egy kicsit finomabban fogalmazni. ? Már kértelek sokszor, ha jól emlékszem.
:))

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.17. 23:21:56

@Hepci: Megint ismétel a szoftver, pedig alig van itt forgalom..
Buena notte für every bodry!

ökörpöröly 2011.03.17. 23:24:41

@porfelhő: Bunkókkal szépen viselkedni olyan, mint kutyát nevelni Dosztojevszkij idézetekkel!:P Kinek-kinek érdeme szerint!:)

porfelhő 2011.03.17. 23:25:13

@parlamentarista:
Nem vagyok szakmabeli. De amennyit olvasok és tudok a tanügyi reformról. röviden és finoman fogalmazva, az a nullával egyenlő.úgy gondolom.

ökörpöröly 2011.03.17. 23:27:44

@porfelhő: Még semmi sincs a tanügyi reformról, csak kósza hírek, amik néha hol kőbe vannak vésve, hol nem. A Káosz-elmélet valamelyik neves kutatója Nobel-díjat kapna, ha megfejtené a FIDESZ-KDNP eddigi tevékenységének az értelmét!:)

porfelhő 2011.03.17. 23:28:19

@ökörpöröly:
Nem úgy. van.:) Nincs joga a gárdának sem önbiráskodni.
szerintem.

ubul2000 2011.03.17. 23:28:43

@porfelhő: Magad Uram, ha szolgád nincsen!

inreallife 2011.03.17. 23:29:54

@aszekelyek: olvass utána, mert nem vagy jól tájékozott. a földrengést simán kibírta az erőmű. a tsunami lakapta a generátorokat, amik a hűtővizet forgatták, na most azért fortyognak a reaktorok...

ökörpöröly 2011.03.17. 23:32:22

@porfelhő: Van amikor a szükség felülírja a jogot. Több százezer ember él főleg kistelepüléseken rettegésben, több százezer ember hagyja abba kertje művelését, több százezer lopnak meg tehetetlenül. Valakinek, valamit tennie kellett. Ahogy néztem a gyöngyöspatai lakossági fórumot, a fehéreknek tetszett, hogy végre biztonságban érezhették magukat.
Ha pintér "Nemismeremklodót" István főmaffiózó tojik a munkájára, akkor elvégzi azt más.

porfelhő 2011.03.17. 23:32:39

@ökörpöröly:
Nem írtam, hogy van. Eddig amit olvastam, tudok.....
Duma az viszont van. Micsoda szakmaiság, "arra tennék, fogadnék" hm.
:)

ubul2000 2011.03.17. 23:32:43

@porfelhő: Legmélyebb tisztelettel kérdezem, ha nem veszed sértésnek:

1. Mit nevezel önbíráskodásnak?

2. Mondj egy példát amikor a Gárda esetében ez történt.

ökörpöröly 2011.03.17. 23:33:17

@Hapcedli: Nézegess inkább gombakalapokat, de tilos asszociálnod!:P

ökörpöröly 2011.03.17. 23:34:41

@porfelhő: Mondjuk azt már tudni, hogy a balneológiát elsöpri "Ügynökfia" Pokorni Zolika forradalmi hevülete!:)

ubul2000 2011.03.17. 23:38:15

@ökörpöröly: Úgy hallottam jövő hétre az összes mo-i balneológus hallgató nagy tüntetést szervez...

porfelhő 2011.03.17. 23:39:48

@ökörpöröly:
Én nem azt olvastam, hogy tetszett nekik. Lehet, hogy nem jó helyen olvastam talán?
Lopnak, lop a "fehér" is. A "földekre" meg a gárda sem megy ki, hogy kivédjék a lopást.
Már írtam, senki nem vitatja el, hogy vannak a romák között /is/ bűnözők. Akkor sem engedheti meg magának senki, még a gárda sem, hogy rettegésben tartsa Őket.
Milyen felnőtt váljék azokból a gyerekekből, igy is elnyomottak, szegénységben élnek, a szegénységi küszöb alatt. Félnek és rettegnek?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.17. 23:40:46

@porfelhő: az még nem önbíráskodás, hogy sétálnak az utcán a feketébe öltözött csávók.
Nyilván meg lehetne oldani a problémát úgy is, hogy Bauer Tamás, Haraszti Miklós, TGM, Vásárhelyi Mária és Babarczy Eszter leköltöznek Gyöngyöspatára és a cigányok lelkére beszélnek. Valamint Schiff András zongorázik nekik esténként, Kertész Imre pedig felolvas.
Reménykedjünk, megpróbálják, hiszen tudják, merik, teszik (esetleg tosszák).

inreallife 2011.03.17. 23:41:19

@aszekelyek: csak szólok, hogy az átlagbért keresők is buknak a táppénzen, márpedig ott sem a táppénzcsalásra szakosodnak. innentől kezdve elég lenne azt mondani, hogy állami terület azt kész. 18 év felett mindenki éljen meg, ahogy tud. ezt az emberek elfogadnák, ha cserében kevesebb adót fizetnének, majd kötnek baleset és életbiztosítást azt kész. de elveszik a pénzt, utána meg semmi szolgáltatás, az nem a jól működő állam modellje.

@Hepci: remek meglátás, így egybevág minden. :)

porfelhő 2011.03.17. 23:45:25

@ubul2000:
Hm. Véleményem szerint már az is elég, ha rettegésben tartják Őket. Már irtam, a rend teremtése a rendőrség feladata.
Én is nagy-nagy tisztelettel válaszoltam.
:)

ökörpöröly 2011.03.17. 23:48:45

@porfelhő: A cigányoknak volt pár száz évük, hogy beilleszkedjenek. Beilleszkedett ide ezernyi nemzet leszármazottja, németek, szlovákok, horvátok, szerbek, vendek, besenyők, kunok, jászok, örmények, lehetne még sorolni. 2-nek nem igazán sikerült, a zsidóknak és a cigányoknak, talán bennük is lehet valami hiba.

porfelhő 2011.03.17. 23:52:01

@Hepci:
Na már Te is. Mindegy, úgy sem fogjuk megérteni egymást. Mindenki írja, én is írom, az álláspontok pedig nem közelednek, ha egy hétig írnánk akkor sem.
:)

ökörpöröly 2011.03.17. 23:53:20

@inreallife: Teljesen igazad van. Az orvosi vizsgálatokat kellene megszigorítani, nem a fürdővízzel a gyereket kiönteni.

ökörpöröly 2011.03.17. 23:54:45

@porfelhő: Mert Te elméleti síkon közelíted a dolgot, mi pedig gyakorlatiasan. :)

porfelhő 2011.03.17. 23:57:32

@ökörpöröly:
Nem írtam, hogy nincs hiba bennük. Közöttük is vannak, akik beilleszkedtek.
Ne haragudj! én nem tudok "nagyon" gyűlölni. én nem tudom Őket sem, "egylapra feltenni" .
Nagyon sok kell nekem ahhoz, de akkor az végleges.

porfelhő 2011.03.18. 00:03:28

@ökörpöröly:
A cigánykérdést? Persze, hogy elméleti síkon, hogy közeliteném másként? Írd már meg!
:)

ubul2000 2011.03.18. 00:03:59

@porfelhő: Abban egyetértünk, hogy a bűnüldözés a rendőrség feladata. De a megelőzés, az önvédelem joga adassék meg az egyszerű halandóknak is, ha már erre a rendőrségnek nem jut energiája.

A "rettegésben tartja őket" kifejezést nem értem. Szerinted fenyegetett valakit a Gárda? én nem tudok ilyenről. Persze, ha a rettegés alatt azt érted, hogy ez borzalommal tölti el a lopni vágyó delikvenseket, mert nem merik megtenni, akkor igazad van, de ez a rettegésben tartás nem káros.
Aki nem követ el semmit, annak semmi rettegni valója szerintem nincsen és nem is volt....

porfelhő 2011.03.18. 00:07:35

@ökörpöröly:
Egy válasz kihagytam. Bunkókkal szépen viselkedni." Na igen, ha "kiverik nálam a biztositékot" nekem sem kell a "szomszédba menni", hogy lekezeljem őket. Ez biztos, ha más nem is.
:)))

porfelhő 2011.03.18. 00:09:42

Na. jo.

Uraim! /ha egyáltalán "fiúk" vagytok/!
:)))

Jóccakát!

ökörpöröly 2011.03.18. 00:13:37

@porfelhő: Én se gyűlölöm mindet, de általánosságban olyanok amilyenek. :)

ubul2000 2011.03.18. 00:14:16

@porfelhő: ökörpöröly a 23:48-as hozzászólásában velősen, lényegretörően elemezte a probléma lényegét. Hozzá kell tennem, hogy e két nációval nemcsak Mo-n vannak gondok. Sok más helyen is. Igaz, nem mindenütt, csak ott, ahol megjelennek.

ökörpöröly 2011.03.18. 00:14:40

Kocogok én is aludni!:)

ubul2000 2011.03.18. 00:26:30

Jó éjt mindenkinek!

lüke 2011.03.18. 07:31:44

@Hepci:
SA Firenzéböl videokonferencián! zongorázik
a többiek meg hegedülnek, Cohn Bendit is megmutatta az EP-ben

hoplita 2011.03.18. 07:43:19

@aszekelyek:
Mosolyogva kérkedsz a tájékozatlanságoddal.
Igazi fityiszes tempó....

@Hepci:
Igazad van..:)
Akkor ez séring gyerek amolyan alsóközép-bács-kiskuni durbincs sógor, földalatti acéltartályban barikolva.:)

lüke 2011.03.18. 07:48:11

@manyike:
ebben nem értünk egyet, letörik a gyereket már az óvódában, nem beszélve az iskoláról(s a magyar munkahelyen is jól megreguláznak)
s mint mindig írom a virtualitás sürü sötét erdejében:mindenféle
ismeretek nélkül - kiféle , miféle- okítják a másikat a marketingröl, lehet, hogy éppen olyanok akik padlóra küldték a cégüket

hoplita 2011.03.18. 07:57:33

@aszekelyek:
Engem meg az, ha önálló gondolkodást produkálnál.
Cö-cö....
Nem veszed észre, hogy még az érvkészleted is azonos a bolsilibsikéval...?
Nem is szégyelled magad egy kicsikét....?
Nem éred fel ésszel, mi...?

lüke 2011.03.18. 07:59:35

@manyike:
s a bejegyzés, akinek szó,l pontosan érti( nem félre) a viccet, amit a komment tartalmaz

hoplita 2011.03.18. 08:12:35

@Hepci:
Először valami fogósabbat akartam válaszolni porfelhőnek, mongyuk idióta...vagy valami ilyesmi.
De szerencsére tovább olvastam......
És jót röhögtem...:))

hoplita 2011.03.18. 08:16:44

@porfelhő:
Tudod hogy halt éhen az elméleti fizikus a csupasz szobában, konzervekkel körülvéve...?

Na, az vagy te...a zelméleti fizikus.:)

nyünyüge 2011.03.19. 20:22:31

Vonatkozó link:

torokgaborelemez.blog.hu/2011/02/11/325_horgasz_a_pacban

Tényleg, a Századvégnek sikerült már az idei párt-támogatási adatokat publikálni?
süti beállítások módosítása