Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
02:47

Ma, pontosabban már tegnap, Makón jártam, egy ottani civil szervezet meghívására. Érdekes kérdéseket – és a program végén még csodaszép makói hagymát is – kaptam, melyek közül most egy olyan felvetéssel foglalkozom, amelyet régebben első hallásra élből el szoktam utasítani, viszont újabban valamiért egyre életképesebbnek kezdem látni. Már kerülgettem korábban is a témát, most azonban kicsit konkrétabban körüljárom – megismételve azokat az érveket, amelyeket a makói beszélgetésen is elmondtam.

A kérdés valahogy úgy hangzott, hogy vajon érdeke lenne-e a Fidesznek 2012-ben feloszlatni a parlamentet, és új választások kiírására kérni a köztársasági elnököt. Az aktuális hatalom által kezdeményezett előrehozott választásról – amely műfaj amúgy nem ismeretlen a demokratikus világban – általában azt gondolom, hogy elmagyarázása, indoklása olyan súlyos kockázatokat rejt magában, ami miatt csak kivételes helyzetekben érdemes alkalmazni. Sokan állítják például, mennyivel jobban járt volna az MSZP, ha mondjuk 2008-ban – ahogy akkor a Fidesz kérte-követelte – ehhez az eszközhöz nyúl. A számukra akkor 2010-hez képest még lényegesen kedvezőbb közvélemény-kutatási adatokra tekintve ez elméletileg igaz is lehet, ám az ilyen utólagos okoskodás nem számol azzal az ismeretlen hatással, amit a gyeplő lovak közé dobása kiválthat. Ha egy párt a ciklus közben visszaadja a szavazóknak a mandátumát – hiszen az előrehozott választás tulajdonképpen ezt jelenti -, vajon milyen hívószavakkal kér újra támogatást, mivel veszi rá megzavarodott szavazóit, hogy ismét benne bízzanak?

Amikor tehát azon gondolkodik a kormány, hogy egy ciklus közepi voksolással két biztos évet tegyen fel a piros hetesre bizonytalan újabb négy év reményében, főszabályként leginkább a kommunikációs-érvelési nehézségek tántoríthatják el ettől a kockázatos vállalkozástól. Kivéve, ha akad egy olyan, látszólag a pártpolitikai dimenzióktól független erős állítása, amely legalább a saját szavazói előtt indokolhatóvá teszi, hogy miért kell idő előtt az urnákhoz járulniuk. Ha azon törnénk a fejünket, hogy ilyenkor mi jöhet szóba, szerintem egy új alkotmány elfogadását és hatályba lépését hajlandóak lennénk ebbe a körbe sorolni. Ha tehát 2011 végén váratlanul azzal állna elő a kormány, úgy érzi tisztességesnek, hogy az új alkotmány jelentsen egyben minden politikai intézményt megújító cezúrát, s ezért kerüljön sor egyben előrehozott parlamenti választásra is, szerintem komoly esélye lenne arra, hogy a saját szavazóit meggyőzze arról, ez nem gyáva meghátrálás vagy a kudarc beismerése, hanem lovagias tett, bátor és tiszteletreméltó vállalkozás.

De vajon miért is érné meg a Fidesznek, hogy belemenjen egy ilyen kiszámíthatatlan végeredményű választásba, ha még két évig biztosan élvezhetné a kétharmad előnyeit? A politikai logika alapján egyszerű a válasz: ilyesmit még megfontolnia is csak akkor lenne érdemes, ha úgy véli, hogy 2012-ben lényegesen jobbak az esélyei a győzelemre, mint lennének 2014-ben. Ezen a ponton legalább négy érv jöhet szóba:

1. Látva a kormány támogatottságának lassú erózióját, feltételezhető, hogy a jövő év elején a mostanihoz képest ugyan alacsonyabb, de még mindig a siker reményével kecsegtető tábora lesz a Fidesznek. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy ez az idő múlásával később hogyan alakul: ha 2011 végén még mindig fényévekre lesz a kormányzó párt az ellenzéki pártoktól, nagy lehet a csábítás a fölény – különösen, ha a tendencia csökkenést mutat – gyors parlamenti realizálására. Ha 2011-ben minden kétharmados ügyet elrendez, s minden fontos művét és hivatalba helyezett emberét kétharmados védelem mögé helyez, már kétharmadra sem lesz szüksége, csak abszolút többségre.

2. Ennél is fontosabb érv, hogy 2012 elején az ellenzék még biztosan nem lesz abban a felkészültségi állapotban, amiben 2014-ben lehetne. A parlamenti ellenzéki pártok feltehetően 2014-re optimalizálnak (illetve bíznak abban, hogy addigra valahogy megoldják jelenlegi belső problémáikat), a sokak által várt új politikai formációk pedig még ki sem bújtak a földből. Az ellenzék minden része számára 2012 egyértelműen rosszabbnak látszik, mint 2014 - ez egy fontos és nem is annyira indirekt érv lehet a Fidesz számára.

3. Ne feledjük azt sem, hogy egyelőre még azt sem tudjuk, a következő parlamenti választás milyen rendszerben zajlik majd. Feltehetően a választási rendszerről szóló törvényt idén elfogadja a parlament, de a Fidesz akár azt a nem éppen elegáns dolgot is megteheti, hogy a legutolsó pillanatra halasztja a döntést – miközben maga már tudja, hogy például hány egyéni választókerülettel kell számolni, azaz időben elkezdheti a felkészülést, miközben a riválisai még sem a meccs időpontját, sem a játék szabályait nem ismerik. Ez olyan versenyelőnyt biztosíthat a Fidesznek, amely további érvet jelenthet egy villámválasztásra.

4. S végül arról sem szabad megfeledkezni, hogy egy előrehozott választáson feltehetően más szempontok alapján mérlegelnének a szavazók, másról szólna a rövid választási kampány, mint egy teljes ciklus végén. Egy 2014-es voksoláson fontos szempont lehet, hogy megvalósult-e az ígért 400 ezer munkahely, a 6 százalék körüli növekedés, a jelentősen csökkentett államadósság, az érezhetően emelkedő életszínvonal. 2012 elején ezekkel kapcsolatban még türelemre lehet inteni, visszamutatni az elődökre és hivatkozni például a szimbolikus politika sikereire.

Természetesen nem azt állítom, hogy ezek az érvek azt jelentik, biztosra vehető a 2012-es voksolás. A politika nem csupán logikáról, taktikáról és rációról szól, a politikus nem egyenleteket old meg és a végeredmény alapján cselekszik – döntését millió kalkulálhatatlan tényező befolyásolhatja (ráadásul egy ilyen akciónak vannak ésszel is felmérhető súlyos kockázatai).  Néhány „ráutaló jel”, többek között például az alkotmányozás előrehozása 2012-ről 2011-re, azonban azt sejteti, hogy még akár így is lehet – megeshet persze, hogy a kérdést még fel sem tették a Fidesz döntéshozói, de az is, hogy talán még nem is válaszolták rá elutasítóan.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr682749145

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lázár János lenézi a nincsteleneket 2011.03.19. 17:46:58

Lázár János polgármester, a Fidesz frakcióvezető időnként nem rejti a véka alá véleményét. Az előző parlamenti ciklusban a legtöbb költségtérítést felvevő honatya ezúttal a szegényekkel kapcsolatban mondta el, amit gondol. “Akinek semmije sincs, ...

Trackback: Lázár János lenézi a nincsteleneket 2011.03.19. 17:45:52

Lázár János polgármester, a Fidesz frakcióvezető időnként nem rejti a véka alá véleményét. Az előző parlamenti ciklusban a legtöbb költségtérítést felvevő honatya ezúttal a szegényekkel kapcsolatban mondta el, amit gondol. “Akinek semmije sincs, ...

Trackback: Újulás vetése + költség 2011.03.18. 10:58:48

,,A megújulás költségvetése” címet adta Újbuda első (,,a legnagyobb homlokú fideszes”) embere a 2011. évi költségvetésnek. A címet nem véletlenül módosítottam, hiszen az újbudai városatyák nem azt teszik, amit mondanak -ISMÉT!Vártam, hogy a...

Trackback: Újabb hézagok Schmitt múltjában 2011.03.18. 10:20:28

Még alig csitultak el Schmitt Pál 1964-es, felfüggesztett börtönbüntetéssel végződő büntetőügyének hullámai, itt az újabb botrány. Az Index mai cikke szerint ugyanis a köztársasági elnök életrajzában nem szerepel az a több mint egy évre tehető, 19...

Trackback: Választás 2012-ben? 2011.03.18. 09:02:02

Az előrehozott választás súlyos kockázatokat rejt magában, csak kivételes helyzetekben érdemes alkalmazni.

Trackback: Vidám percek: Szili Katalin alkotmánya 2011.03.18. 08:33:56

Miközben Szili Katalin Szájer József hátoldalán kérdezi a népet a Fidesz-kormány megbízásából, hogy milyen alkotmányt akar a nép, maga már a válaszokat be sem várva saját alkotmány-koncepciót terjesztett az Országgyűlés elé. Itt valami már megint nagyo...

Trackback: Vidám percek: Szili Katalin alkotmánya 2011.03.18. 06:43:27

Miközben Szili Katalin Szájer József hátoldalán kérdezi a népet a Fidesz-kormány megbízásából, hogy milyen alkotmányt akar a nép, maga már a válaszokat be sem várva saját alkotmány-koncepciót terjesztett az Országgyűlés elé. Itt valami már megint nagyo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mafos 2011.03.18. 03:03:41

Ez brutál. Hát magam alá....ha megcsinálják. Nem kívánom az országnak, mert egy csak egy újabb bizonyítéka lenne, hogy a mi torkunkon mindent le lehet tolni...

terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2011.03.18. 03:17:01

Ez a belengetéstől számítottan kb. 6-8 hónap, ugye?
hm.
Őszintén meglepnének vele, messze nem ilyennek ismerem a magyar politikusokat. Úgy értem, nem képesek ilyen hosszú távra tervezni.
Ráadásul a nyolc év nélkülözés után most félidőben kockára tenni a zsírosbödönt?!
Illetve hozzátenném: ha 2011-2012-ben úgy tűnik, hogy nyerhető egy előrehozott választás, akkor egyben úgy is fogják gondolni a potentátok, hogy majd két évvel később is nyerhető a választás. De ez már visszautal a hosszú távú tervezés hiányára.

brazileiro 2011.03.18. 03:30:33

Az egyenlet ott megoldhatatlan a Fidesz számára, hogy ha a 2014-es győzelmet veszélyben érzi, akkor még kétségesebb a 2016-os.

Nem mindegy ugyanis a számukra, hogy egy előrehozott választással meghosszabbítják az uralmukat két évvel (négyről hatra) vagy lerövidítik kettővel (nyolcról hatra).

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2011.03.18. 04:02:29

Nekem ott nem stimmel a(z egyébként riasztó) felvetés, hogy azzal számol, hogy egyáltalán lesznek még választások. Ugyan, miért állna a Fidesz érdekében választásokat kiírni, akár 2012-ben, akár 2014-ben vagy bármikor? Már úgy értem, igazi, szabad választásokat.

A nem igaziakat ismerjük; azok léteztek 1990 előtt is.

csattanó maszlag 2011.03.18. 04:29:52

A FIDESZ NEM ARRÓL HÍRES HOGY BÁTOR VAGY RAVASZ LENNE. A SAKK NEM AZ Ő SPORTJUK. ILYET NEM FOG MEGLÉPNI AHOZ GYÁVA SZARALAKOK. SZÉPEN KITÖLTIK A CIKLUSUKAT ÉS ÚJRA MEGVÁLASZTJÁK ŐKET AZ AGYHALOTTAK. KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

Első mohikán 2011.03.18. 05:37:38

Az eddig megismert és belengetett szándékaik nem erre mutatnak. Miért akarnának szavazati jogot adni a kettős állampolgároknak és plusz szavazatot az anyáknak, ha nem az újabb biztos győzelmet terveznék bebiztosítani maguknak 2014-re?

csattanó maszlag 2011.03.18. 05:47:41

BISZTOSAN GYŐZNI FOGNAK HACSAK NEM LESZ EGY ÚJAB ÖSZÖDI BESZÉD MERT EGYSZERŰEN NINCS ALTERNATIVA AKKOR SEM HA ROSSZUL KORMAÁNYOZNAK. 2014-RE A LMP ELOLVAD MINT A JÉG AZ MSZP MÁR MOST ÁRNÉYKA ÖNMAGÁNAK NEM HISZEM HOGY TUDNA FORDITNI MÉG AKKOR SEM HA A FIDESZ NAGYON ELBASZNÁ A KORMÁYNZÁST.GYŐZNI FOGNAK 2014-BEN IS CSAK NEM KÉTHARMADDAL HANEM EGYSZERÜ TÖBSÉGGEL ÉS KÉSZ. LEGALÁBB KÉT CIKLUST KELL ELBARMOLNIUK HOGY AZ EMBEREK FELÉBREDJENEK CSIPKEJÓZSIKA-ÁLMUKBÓL ÉS LEVÁLTSÁK ŐKET MINT A KOMUNISTÁKAT. A KÉRDÉS CSAK AZ HOGY A JOBBIK MEG TUDE ERŐSÖDNI VAGY NEM. MERT RAJTUK KÍVÜL ÉLETKÉPES VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGET NEM LÁTOK.

cambridge.on 2011.03.18. 05:59:03

Tisztelt Török Gábor!
Meglepődve olvastam a posztban felsorolt érveket.
Eddig mereven elzárkóztál az előrehozott választás lehetőségétől.
Az önkormányzati választások időszakában szóba hoztam, egy ilyen forgatókönyv lehetőségét.
Érveim egy része visszaköszön az írásodban.
Akkor még szó sem volt az alkotmányozás gyorsításáról, döntő érv lehet az általad felvázolt magyarázat.
2008-ban is lett volna egy erős indok. A világban kialakult gazdasági válság, és az ország csődközeli helyzete indokolt volna egy széles, nemzeti összefogást. Ami gyakorlatilag vezethetett volna egy új választás kiírásához.
Így utólag belegondolva, látva a Fidesz töketlenkedését, a gazdasági programjának hiányát, azt kell mondanom az ország jobban járt Bajnaival.
A szocialisták pedig leamortizálták magukat.
Ez közel sem jelent önfeláldozást, ettől olyan messze voltak, mint Makó Jeruzsálemtől.
Egy okot még amit nem említettél. A fideszes képviselők között a polgármesterek nagy számban vannak jelen.
A valószínűleg kisebb parlamentből kiesőknek, előre biztosították a menekülő útvonalat.
Egy elemző nem bocsátkozhat találgatásokba, engem nem köt semmi, szerintem ez is szóba kerülhetett az egyenkénti elbeszélgetésekben az országos választás előtt.
A megváltozó körülmények miatt, jövőre is elérhet a 2/3-ot a Fidesz.
2014- ben ez nem valószínű. Addigra megjelenhet egy párt, vagy egy mozgalom, ami összefoghatja a csalódott szavazók tömegeit.

lotht 2011.03.18. 06:11:33

És köszönhetően az elrekvirált manyup pénzeknek, amelyek 2012-ig még talán ki fognak tartani, nem kell megszorítani a "új választási" évben, ellenben 2014-re ez már nem lenne igaz.

cambridge.on 2011.03.18. 06:20:51

Nem tartozik konkrétan a tárgyhoz, de jobban beleillik, mint az alkotmánnyal foglalkozó részbe.
Politikusokról van benne szó, az a fajta viselkedés ami irritálja oldaltól függetlenül az embereket.
Persze csak a másik oldal képviselőiről fogalmaznak meg lesújtó véleményt.

index.hu/velemeny/menonemmeno/2011/03/17/kisgazda_hulyeseg_visszaterese_meno/

Mostanában mindent átneveznek.
Tereket, utakat, megyét, bíróságot és országot.
Liszt is repült annyit, hogy megérdemli repülőtér viselje nevét.
Változtassuk meg a parlament nevét is,javaslom legyen Bolondokháza.

ssi 2011.03.18. 06:23:26

@cambridge.on:
T.G. járja az országot, meg sokakkal háttérbeszélgetéseket folytat, s szinte biztos, hogy ezeken ugyanazokkal a kérdésekkel és véleményekkel találkozik, mint itt a blogon - hogy épp melyiket találja aktuális poszttémának, ez nemcsak egyszerűen az ő személyes döntése, hanem az a szakmai felkészültség és -adottság, ami miatt sokan itt ragadunk

szertem
- jogászi és fideszi fifika kalkulál már az előrehozott választással
- visszaküldött alkotmányozási kérdőívek szám, tartalma vészcsengő is lehet
- ha nagyok sok lesz a kettős állampolgár -> felbátorodnak
- ha az utcai tiltakozók száma nő, ha új párt léphet a színre -> nekik is lépni kell
- kockázatot viszont csökkenteniük kell: 1. új Alkotmányról nemzeti egység szimbólum
- kevés az 1. érv, de másként figyelve a történéseket lesznek jelek az új korszakról
- hány fős lenne az új parlament? ha kevesebb, a kipottyanókról "gondoskodni" kell
- Fidesznek érdeke a prolongálás, de a megvalósítása a zemberekben is hatni fog
- jogászi és fideszi fifika kihat majd a hétköznapi morálra s az új mércék definiálására
- hogy az országnak jobb lesz-e? milyen kormányról hinnénk, hogy igen?

kaqkkfioka 2011.03.18. 06:28:08

Jó lecke lesz mindenkinek.

kaqkkfioka 2011.03.18. 06:28:55

@kaqkkfioka:
És ki tudja mennyi van hátra az iskolából.

csattanó maszlag 2011.03.18. 06:35:04

@manyike: BAZMEG TE EZT A SOK SÜLETLENSÉGET BULLSHIT GENERÁTORRAL ÍROD??? HÜLYE!

cellimega 2011.03.18. 06:48:05

én arra tippelek, hogy 2014 tavaszán lesznek választások. -2010-ben 4 évre adtak nekik felhatalmazást szavazóik
-A négyéves ciklusok összevethetőek, és szavazóik közül sokan éppen ezért döntöttek a Fidesz mellett (utolsó 3 ciklus összehasonlítása alapján)
-2012-ben még érvelhet az MSZP azzal, hogy Bajnai rendbe tette az országot, és ezért állunk úgy, ahogy állunk, s nem rosszabbul, 2014-ben már gyengébb lesz ez az érv (bár nyilván megteszik, mint ahogy Bokros 10 hónapos miniszterségét ma is emlegetik)

Arthur Dent 2011.03.18. 06:54:55

Ahogy a Fidesz rögtönöz, akár még reális is lehet. Egy új választásokkal felálló kissebb parlamentnek is lehet jó üzenete az emberek fele, hogy olcsóbbá teszik az államot.

csattanó maszlag 2011.03.18. 06:58:34

@Arthur Dent: ASZITTEM CSAK ANNYIT TUDSZ HOGY "MI?" MEG "NEM ÉRTEM." MEG "HOL A TEA?"

a-kis-herceg 2011.03.18. 07:00:50

az egész teljesen lényegtelen kérdés. majd a Szövetség eldönti a saját vélt érdekei szerint.

mindenképp ők nyernek 2012, 2014 mindegy mikor. ne feledjük:
-ők írnak választási törvényt (pillanatnyi érdekeik zserint)
-a nulladik fordulóban ÓRIÁSI előnyük volt (már 2010 ben is) és van

amíg a választók többsége nem gondolkozik, vagy szintén napi érdekei alapján cselexik (értsd 1000 ft/szavazat). szóval a KÖZömbösök, KÖZönyösök világa ameddig tart, addig örökké-csak-a fides

golb 2011.03.18. 07:07:40

@terasz9: a 8 év éhezés kicsit azért túlzó! A 8 év alatt a Fidesz komoly pozíciókban volt az önkormányzatokban és bizony fogta a talicska végét is rendesen. Nézd csak meg pl. az esztergomi helyzetet a felhalmozott 20 milliárd(!!) feletti adóssággal, millió panamával -- és ez csak egy a Fideszes vezetésű városok közül... Szóval a Fidesz az elmúlt 8 évben kevésbé éhezett mint éhezik most az ellenzéki oldal. Főleg, hogy a kétharmaddal szinte mindenhonnan kiszorították az ellenzék kádereit.

Hallani olyat is, hogy korábban hallgatólagosan meghagyták csendes háttérállásokban az aktuálisan ellenzékbe szorult oldal kádereit, de ez a szokás tavalytól megváltozott... Egy minimum 6 évre tervezett tolális kiéheztetés után a 2016-os választás is könnyebben nyerhető -- ez szerintem egy újabb érv lehet az előrehozott választások forgatókönyve mellett.

petii 2011.03.18. 07:11:36

@cambridge.on: a varsói reptér Chopinről van elnevezve. És milyen jó is hogy a lengyel példát követték és nem Párizs (De Gaulle), New York (Kennedy) vagy Houston (Bush) után nevezték el mondjuk Horthy vagy Orbán Viktor Nemzetközi Repülőtérnek...

2011.03.18. 07:13:05

A magam részéről arra lennék kiváncsi, hogy mióta jónéhány embernek kevesebb van a pénztárcájában az új adótörvényekkel, még mindig ugyanakkora-e a fidesz szavazótábora?
Azóta valahogy nem harsogják a közvéleménykutatások eredményeit...

Strici · http://birkanep.blog.hu 2011.03.18. 07:15:47

Török Gábor hagyta magát korrumpálni, és még henceg is vele. Miközben milliók éheznek, ő makói hagymában dőzsöl. Monnyon le!

igényes 2011.03.18. 07:16:14

Cenzura visszamenőlegesen 1848-ig!

Orbán nem engedte az 5-9-ig elmondani a verset, vagy ki?.

A Petőfi-csonkítás viszont röhejes: az FN-nek feltűnt, hogy az elszavalt versek közül Petőfi egyik költeményét erősen megcsonkított változatban hallhatta a közönség. Kimaradt ugyanis a szabad sajtóról és a tehetetlen országgyűlésről szóló rész, s csak a vers első és harmadik harmadát hallhatta a nagyérdemű.

15-dik március, 1848

Magyar történet múzsája,
Vésőd soká nyúgodott.
Vedd föl azt s örök tábládra
Vésd föl ezt a nagy napot!

Nagyapáink és apáink,
Míg egy század elhaladt,
Nem tevének annyit, mint mink
Huszonnégy óra alatt.

Csattogjatok, csattogjatok,
Gondolatink szárnyai,
Nem vagytok már többé rabok,
Szét szabad már szállani.

Szálljatok szét a hazában,
Melyet eddig láncotok
Égető karikájában
Kínosan sirattatok.

5.
Szabad sajtó!... már ezentul
Nem féltelek, nemzetem,
Szívedben a vér megindul,
S éled a félholt tetem.

6.
Ott áll majd a krónikákban
Neved, pesti ifjuság,
A hon a halálórában
Benned lelte orvosát.

7.
Míg az országgyülés ott fenn,
Mint szokása régóta,
Csak beszélt nagy sikeretlen:
Itt megkondult az óra!

8.
Tettre, ifjak, tettre végre,
Verjük le a lakatot,
Mit sajtónkra, e szentségre,
Istentelen kéz rakott.

9.
És ha jő a zsoldos ellen,
Majd bevárjuk, mit teszen;
Inkább szurony a szivekben,
Mint bilincs a kezeken!

Föl a szabadság nevében,
Pestnek elszánt ifjai!...-
S lelkesülés szent dühében
Rohantunk hódítani.

És ki állott volna ellen?
Ezren és ezren valánk,
S minden arcon, minden szemben
Rettenetes volt a láng.

Egy kiáltás, egy mennydörgés
Volt az ezerek hangja,
Odatört a sajtóhoz és
Zárját lepattantotta.

Nem elég... most föl Budára,
Ott egy író fogva van,
Mert nemzetének javára
Célozott munkáiban.

S fölmenénk az ős Budába,
Fölrepültünk, mint sasok,
Terhünktől a vén hegy lába
Majdnem összeroskadott.

A rab írót oly örömmel
S diadallal hoztuk el,
Aminőt ez az öreg hely
Mátyás alatt ünnepelt! -

Magyar történet múzsája,
Vésd ezeket kövedre,
Az utóvilág tudtára
Ottan álljon örökre.

S te, szivem, ha hozzád férne,
Hogy kevély légy, lehetnél!
E hős ifjuság vezére
Voltam e nagy tetteknél.

Egy ilyen nap vezérsége,
S díjazva van az élet...
Napoleon dicsősége,
Teveled sem cserélek!

petii 2011.03.18. 07:16:31

@Dogla: szerintem ugyanakkora :) hiszen mit számítanak a számok, ha Viktor azt mondja, hogy jobban élünk, akkor az bizony úgy is van!

is 2011.03.18. 07:25:00

@petii: mondjuk nagy blama, hogy Liszt sajnos egy árva kukkot nem beszélt magyarul. zeneileg tökjó, sőt magyarnak is vallotta magát, tehát mi is vallhatjuk annak, csak általános Magyarország-logonak nem a legjobb. de miért is nem a repülésben élenjáró magyarról nevezik el? nekünk volt olyan is (Asbóth Oszkár pl.).

lüke 2011.03.18. 07:26:05

A politikában nincs elegáns húzás.Csak elegáns politikus van,ebből is sajnos kevés jutott MO-ra.
Ma külsőségekkel - pénz- kompenzálják a szellem, tudás felkészültség hiányát, ebből viszont bőven jutott.
A Fidesz érdeke az előrehozott választás, mert addig nem szedi össze magát az ellenzék! Arról nem is beszélve , hogy ez "elegáns", az elődök ezt a gesztust nem tudták megtenni- a hatalomhoz való ragaszkodás miatt(mellverés : az enyém, az enyém) .
Szerintem sima nyerés. A március 15.-i tömeg- az Astoriától a Kálvin térig egy gombostűt nem lehetett leejteni- is emellett szólt, talán ez bátorította őket fel.Ennyi embert nem lehet lefizetni!
Másrészt a világgazdaság: regresszió, nem várt magas infláció, Japán kiesése a hitel visszafizetésre és a prosperitásra nem lesz elönyös hatással se két év múlva se, több év után.
Saját érdekeiknek megfelelöen alakították ezt a bejelentést (is).

nu pagagyí 2011.03.18. 07:28:04

Ennyien és ilyen gyorsan még nem gazdagodtak közpénzből mint most. A "radikális adócsökkentés" több százezer forintot hagyott (sérelmünkre) a vezető pozícióban levők zsebében. Elszaporodtak a nyilvánosság teljes kizárásával osztogatott megbízások, nem nyilvános tenderek tömege a holdudvar feltőkítésére.
A mézesbödönt nem fogják kockára tenni, csak azután ha sikerült úgy eltorzítani a választási rendszert, hogy már kampányolni se kelljen. Két év alatt ezzel nem végeznek.

Link Elek 2011.03.18. 07:29:27

2/3-ot felaldozni jo lesz felnetek nem kell en nem ellenzem

Szalacsi_Dezső 2011.03.18. 07:29:30

most mé' kellett tippeket adni?

ikaruss 2011.03.18. 07:31:01

Még egy erős érv szólhat(na) az előrehozott választás mellett:
Ha az új alkotmányba bekerül, hogy két egymást követő parlamentnek kell jóváhagynia, akkor ezt a Fidesz egy 2012-es - jó eséllyel megnyert - választással ezt is kipipálhatná.

sirsteve 2011.03.18. 07:37:14

Szerintem őszre látni fogják, hogy marad-e 2014-re a rekvirált nyugdíjpénzekből - szerintem nem marad. S ennek fényében döntenek az új választási törvényről, és egy esetleges 2012-es választásról.
Ha szeptember-október táján benyújtják a választási törvény tervezetét, akkor jó eséllyel lesz 2012-ben választás.
Még azt a dumát is bevethetik, hogy a 2012-es választással máris kitérítik a parlamenti és önkormányzati választásokat.

dannyrose 2011.03.18. 07:49:15

Kedves Gábor!

Szerintem ott hibázik a dolog, hogy 2014 re a fidesz vállalta, hogy leviszi a parlament létszámát 200 főre. Na most ennek fejében, előrehoznák ezt 2012re? Nem hiszem. Azt sem tehetik meg hogy 2012ben választás van, és csak 2016ban csökkentenek. Navracsics szeret a megmondó szerepében tetszelegni, mintha ezzel akarná nagyobbnak láttatni valóságos súlyát a kormányban, vagy ki tudja mi szándéka volt, ezzel a megjegyzéssel.

Mind1 2011.03.18. 07:54:40

1) reméljük nem adtunk ötletet
2.) 2012 végére a lenyúlt MNYP pénzek esetleges pozitív hatása kifúj, a gazdaság, amihez eddig a fidesz a félrebeszélésen kívül (egymillió munkahely, olcsóbb állam, stabil forint) semmit sem tett, komoly válságba kerül.
3) Nincs igazi ellenzék, de Orbánt/fideszt ma már elegen utálják és érzik, hogy nincs semmilyen az országot is előre vivő koncepció, csak a hatalom koncentrálása. A kérdés az lehet, hogy meddig megyünk vissza: az ötvenes évekbe, a harmincas évek végére vagy a harmincas évek elejére?
4.) Mivel nincs egységes ellenzék könnyen Észak-Afrika helyzetébe kerülhetünk, és "polgárháborús" állapotok lehetnek. Ezen nem segít egy átlátszó, a személyes hatalmat további 4 évre bebetonozni igyekvő választás.

5.) Ki mondta, hogy az eddigi demokráciának megfelelő választási rendszer lesz? "Elvtársak, aki rám szavaz leteheti az egyik kezét!"

John Preston · http://johnpreston.blog.hu 2011.03.18. 07:55:18

Az előre hozott választásokkal szemben ellenérv lehet a már megszavazott parlament létszámának csökkentése című dolog, amivel a saját embereik felével kitolnának.

Grigorij Pantyelejevics 2011.03.18. 07:56:14

2012? 2014? 2212? ... okoskodás, kontra, rekontra. Na de milyen "választásról" is beszélünk?

Mert van ugye a régi, 2010 előtti magyar szókészlet, abban a "választás" döntést jelentett, több alternatíva közt turkálva. Újmagyarul a "választás" szó definíciója már jóval árnyaltabb. A Manyup lóvé elzabrálása óta tudhatjuk, a "választás" 2010 óta inkább a 'teszed amit mondok, vagy lelövöm a kutyádat!' gondolatiságát tükrözi.

A dátum lényegtelen. Győzni fog a Hazafias Népfront 103 %-kal. Elég Rogán 'Megvannakamódszereink' Tónitól egy, azaz 1 egyéni módosító, mondjuk az új Nemzeti Izéhez (had ne hívjam Alkotmánynak!).

pl.:

'A Nemzeti Inzultáció során feltett 4-es kérdésre, miszerint "Vannak, akik azt javasolják, hogy azok a szülők, akik kiskorú gyermeket nevelnek, az új magyar alkotmány értelmében valamilyen módon gyakorolhassák gyermekük szavazati jogát. Ön mit gondol?" a zemberek jelentős többsége az
ANYÁTOK
választ adta, ebből világos, hogy a zemberek a Fidesz és kormánytagok családtagjai számára többlet szavazatot szeretnének juttatni. Ezért mostantól az övék 10-et ér. Dixi.'

... és még számtalan szebbnél szebb gondolat.

Orbán a trónt szavazófülkében már nem hagyja elvenni.

Mind1 2011.03.18. 07:58:04

@Birtalan Balazs: sajnos teljesen egyetértek. Nem választás lesz, hanem szavazás vagy (hogy pontosan idézzük valamelyik szimpatikus fideszes "urat" KL Debrecenből) savazás. De most komolyan!

BigBlueI 2011.03.18. 08:00:15

Bocs, de ez - "Ha tehát 2011 végén váratlanul azzal állna elő a kormány, úgy érzi tisztességesnek - teljességgel értelmezhetetlen:) Minden jel arra mutat, hogy ez a szó: "tisztességes" - ismeretlen a fidesz számára. Is.

MyOpinion 2011.03.18. 08:01:09

Ajánlom mindenkinek a figyelmébe a Villamos Energia Törvény legutóbbi változtatását, amelynek nyomán a távhővel ellátott városok 60%-ban MEG FOG SZŰNNI A FŰTÉS és hideg lesz!

Az majd erodálja rendesen a nagy előnyt.

MyOpinion 2011.03.18. 08:05:14

Még egy: "a Zelmút nyócév" szlogent lehet módosítani "a Zelmút kilenc év" szlogenre...

cambridge.on 2011.03.18. 08:07:03

@petii: Miért nem lehet magyar példát követni?

Tudtad, hogy például a sugárhajtás elvének gyakorlati alkalmazása magyar feltaláló nevéhez fűződik.
"Whitle egy évvel Fonó után adta be szabadalmát, így a külföldi szakirodalom
is ma már Fonót tekinti e forradalmian új technikai találmány atyjának."
Említették Asbóthot,de rajtuk kívül is sok a világ élvonalába tartozó mérnök vett részt a repülés fejlesztésében.
Pénzhiány, szűklátókörűség, politika tette tönkre az egykor a világ élvonalába tartozó repülőgép fejlesztést.
Trianon után tilos volt a magyar fejlesztést államilag segíteni.

Említhettem volna, hogy Zeppelin magyar feltaláló tervei és kísérletei alapján építette meg híres hajóját. Vagy az első magyarok aki átrepülték az óceánt, Felcsútról (honnan ismerős?) indulva.

forrás:Magyar feltalálók a repülés történetében

Még Ikarosznak is több köze van a repüléshez, mint Lisztnek.

global001 2011.03.18. 08:07:31

Viktor megmondta, hogy mindenki jobban fog élni ?? Igen!!!
Ha esetleg nem értene vele egyet valaki az nagyon gyorsan ki fogja írni magát a NER-ből! Tessék bólogatni és lelkesen tapsolni!!
Hiszen mindenki tudja a jelmondatokat:

„Ne az emberekkel fizettessék meg!”
„Ami jár az jár!”
„Erre adott a nép felhatalmazást!”
„Csak a Fidesz!”
„Hajrá magyarok, hajrá Magyarország.”
És azt, hogy minden a legnagyobb rendben, az is alátámasztja, hogy a legfontosabb dolog a reptér, utcák átnevezése.
Arra leszek kiváncsi, hogy a Himnuszt mikor akarják a "soha nem látott felhatalmazással" átírni. Hiszen erre is adott a nép felhatalmazást.......

Bikfenc 2011.03.18. 08:07:35

Amíg nincs jelentős erő az ellenzéki oldalon a Fidesz nyugodt lehet.
Nekem csak az a kérdés, hogy miért nem jelent meg eddig még egy önjelölt párt a balközép/jobbközép liberális oldalon?
Igény óriási van rá, ha jól össze tudná fogni a Fidesszel elégedetleneket, komoly ellenfele lehetne a 2014-es választásokon (akár még az előre hozott 2012-en is)
DE NINCS!
Miért nincs? Igény van rá, szimpatizánsok ezreire számíthat...
Ebben is benne lehet a Fidesz keze?
Addig jó neki amíg olyan töketlen, béna ellenzéke van, akikre folyamatosan mutogathat az emúlt 8 év ekúrásai miatt, mint a mostani MSZP, vagy az abszolút tehetetlen LMP. A Jobbik zászlajából meg folyamatosan kifogja a szelet.
Szóval ügyesen taktikáznak.
Vajon a Fidesz taktikázása miatt nincs még új ellenzéki pártunk?

Pernahajder Viktor 2011.03.18. 08:07:36

Aki a Fideszre szavazott, az magát tévedhetetlennek gondolja, az annyira magabiztos, hogy sohasem fogja magát szembeköpni azzal, hogy nem szavaz megint rájuk. És valljuk be, nincs is kire. A bárki csak ők ne már 2010-ben el lett használva.

Pernahajder Viktor 2011.03.18. 08:08:51

@Bikfenc: a politikai érvényesüléshez pénz kell. A pénzt -ha az nem munkából van - a politikusok adják. A kör bezárult :-)

szavazo26 2011.03.18. 08:09:16

Az új alkotmány valamint a kisebb parlament hamarabbi megvalósítása nagyon jó érv lehet a választók felé, ez elég nagy lehetőség az előrehozott választások tartására, ezzel (valamennyire) kivédhetnék azt a vádat is hogy az alékotmány gyakorléatilag a Fidesz belső ügye lett, és erre hivatkozva tarthatnak előprehozott szvazást (és az új országgyűlés egyből meg is erősíthetné az alkotmányt)

Az ok hogy miért tartanának előrehozott választást? Már többen is írták és én is egyetértek vele hogy 2014-ig nem tart ki a nyugdíjpénz, (sőt 2012-14-ban az imf is kopogtatni fog a pénzéért), így pont a választás előtti években kellene a legnagyobb megszorításokat hozni, ami ugye nagyon veszélyes lehet, így 14 után maradna két évük, hogy engedjenek a gyeplő és esélyesebb lehetne a 16-os győzelem.

cambridge.on 2011.03.18. 08:12:46

@lüke:
A postagalambot megette Szimba macskája, vagy ilyenkor március környékén, a Cenz Ura foglalta le.
Az is lehet elfújta a Széll.
Nem gyütt.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.18. 08:15:24

Ekkora baromságot írni Gábor...már megint " sugallod" hogy hogy lenne jó a Fidesz bandának.
1. már most sincs 2/3 a a Fidesznek, sőt még 1/3 ada sem.
2. A fizetett és a saját Propagandista ( Századvég") közvélemény kutatási adatok hazugságok a propaganda ébrentartásában.
3. Már most 1 nap alatt tömörülne az elégedettlenek tábora egy akármilyen DEMOKRATIKUS egységpártba és leszavazná Orbánékat.
4. ha megváltoztatják a választási törvényt abban pillanatban kitörne a véres harc és forradalom, melynek szervezői 2határon " túl már tudomásom szerint szerveződnek. Nem véletlen fél a kis Nemzeti Szaros és bandája és " terrorelhárítás" címen milliárdokat öl a maguk védelmére miközben az ország negyede éhezik.
5. Véleményem szerInt ezekre a POFÁTLANSÁGOKRA ÉS Diktatórikus hatalomépítésre amúgy is nem a választás lesz a felelet, hanem A POLGÁRHÁBORÚ -mert sok érdekcsoportnak már minden mindegy: Tehát élni vagy meghalni a jelszó!!!
Elemezhetsz jópénzért akármit, az emberek között ami dúl azt nem hallod és nem is hallhatod, nem neked fogják elmondani mert ismernek már hogy hova nyalsz:)

lüke 2011.03.18. 08:21:08

@cambridge.on:
se nem fontos, se nemsürdös:)
elküldtem újból,itt, a freemailre ment eredetileg

lüke 2011.03.18. 08:22:48

@MyOpinion: ,
nemcsak ott
másutt is ,ha lekapcsolnak egy pár atomerömüvet´az unjóban,
az árról nem is beszélve

melus79 2011.03.18. 08:24:42

Azért érdekes számomra ez a poszt (is),mert velünk ellentétben TG-nek vannak háttér információi.Az elmúlt posztokat is figyelembe véve,az jött át nekem,hogy TG-ben drasztikus változások történtek,ahhoz képest,ahogy korábban írt.Feltételezett valami jót erről a kormányról,de benne is a kiábrándultságot érzem.Jól érzem,kedves TG?:)

Úgy gondolom van rációja az előre hozott választásoknak,különben érthetetlen ez a sietség minden ügyben.Lassan kezdenek sérülni azok a kritériumok,amelyeket TG több alkalommal felvázolt,hogy mitől szűnik meg a demokrácia.
Számomra csak az az érthetetlen továbbra is,hogy akik kitartanak továbbra is a Fidesz mellett,miért teszik?Ennyire szörnyűnek tartják az előző kormányt valóban vagy nem merik beismerni,hogy tévedtek,és ezek se jobbak...

mréveiller 2011.03.18. 08:35:15

az alaptörvény és a sarkalatos törvények elfogadása után akár elég lehet nekik egy 50 + százalékos országgyűlési többség. szóval van benne ráció.

nemecsek ernő áruló 2011.03.18. 08:36:17

"már kétharmadra sem lesz szüksége, csak abszolút többségre."
Hát Gábor, ahogy a dolgok most állnak, lassan többségre sem lesz szüksége...

Emiksz 2011.03.18. 08:38:08

A nagy kérdés, hogy hány parlamenti helyre írnák az új választási törvényt. Mert ha a Szent Igéret szerint csak 200-ra, akkor legalább 62 kormánypárti képviselőnek búcsúznia kell a székétől, két évvel azelőtt, ahogy tervezi, de ebből 57 áldását kell adja a kétharmados módosításra. Én gyanítom, hogy a frakciófegyelem itt kicsit lazulna.

3dent 2011.03.18. 08:41:47

Érdekes okfejtés, de szerintem egy komoly dolgot nem vesz figyelembe. Nevezetesen azt, hogy az adórendszert 2014-re optimalizálták.
Idén sokan rosszabbul járnak (ha nem is ismerik be Orbánék...), viszont jövőre és 2013-ban az ideihez képest mindenkinek nőni fog a nettó fizetése a szuperbruttó kivezetése miatt. Ráadásul a Matolcsy-féle gazdaságpolitika szintén 2-3 év múlva érik be (ezt meg az ellenzéki közgazdászok nem ismerik be...), mivel a közmunkaprogram, alacsonyabb adó a magasabb jövedelmeknél, gyermekek után járó adókedvezmény...stb. jelentősen fogja fehéríteni a gazdaságot.

sh4d0w 2011.03.18. 08:44:38

@cellimega: egy apróságot elfelejtesz - mint ahogy sokan: először is, nem a választópolgárok 2/3-a szavazott a Fideszre, hanem jóval kisebb aránya, másrészt a Fidesz nagyjából és egészében telibe..arja, mire kaptak felhatalmazást. Azt csinálnak, amit akarnak, úgy gondolják, hogy ők erre kaptak felhatalmazást.

50kz 2011.03.18. 08:46:59

Én nem vagyok profi politikus, csak az eseményeket követem nyomon. Ezek alapján bizony egyetértek Török Gáborral.
Ugyanis a Fidesz a választások után, hatalmának megerősítésére törekvő intézkedések sokaságát hozta. Már csak az új Alkotmány, majd ezt követően egy új Választási Törvény megalkotása kell. Aztán jöhet az új választás. És akkor jusson eszünkbe Stumpf István anno fejtegetése a hatalomról. Pontosan már nem emlékszem, de valami olyasmiről szólt, hogy megerősített elnöki pozíció Magyarországon. Mert szerintem a
választások után akkor még új elnökünk is lenne. És vajon mi lenne a neve?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.03.18. 08:49:27

miért baj ez, majd 2012-ben többen elmentek az mszp/szdsz-re szavazni, és akkor visszatér a demokrácia, meg a jogállamiság

kamasuka 2011.03.18. 08:49:32

Persze Gábor! Nincs alternatíva, balfasz az ellenzék, és a Fidesz meg csak úgy feladja a 2/3-os többségét. Szerintem hagyd abba a politológusdit, koncentrálj a saját politikádra! Amit a Fidesz kért, az a kisebbségi kormányzás kapcsán volt. Most 2/3-os hatalom van a birtokukban.

sztd 2011.03.18. 08:50:04

Szerintem ez a poszt kissé ködszurkálósra sikerült. Az a tippem, hogy a kérdés élből való elutasítása közelebb vinne az igazsághoz.

Nem feltételezem, hogy 2014-ben sokkal könnyebb lenne a Fidesznek, és azt sem, hogy soha többet nem lesznek választások, de azért az előrehozott választásoknak még így is komoly ellenérvei maradnak. Egyrészt, nem hiszem, hogy nem lesz többé szükség a 2/3-ra. Idén lesznek még sarkalatos törvények, utána át kell alakítani az önkormányzati rendszert. Ennek az apróbb hibái, és egyéb feladatok miatt mindenképpen kelleni fog az a nagy többség.

Másrészt én nem felejteném el, hogy
- A ciklus közepe felé haladunk, és egy kormány mindig ilyenkor a legnépszerűtlenebb (még az MSZP is csúnya vereséget szenvedett ebben a szakaszban, miközben utána újraválasztották). Ha abbahagyja a rohamtempót a törvényhozásban, akkor mérséklődnek a konfliktusok, és 2014-ben már könnyebb azt mondani, hogy mennyi mindent csinált, míg most még arra emlékszik mindenki, hogy milyen áron tette ezt.
- A 2/3 azt is jelenti, hogy mindenért a Fidesz a felelős. Ha valamit nem fejezett be, akkor azért is ő lesz a felelős.
- Végül azt sem kellene elfelejteni, hogy a Fidesz arra kért és kapott mandátumot, hogy mindent borítson, és egy új rendet állítson fel.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.03.18. 08:51:31

azért aki ide kommentelnek tudhatnák, hogy a demokrácia úgy működik, hogy a megválasztott képviselők hozzák a törvényeket

de persze egy "értelmiségi" indexes olvasónak, ez már túl bonyolult, ez maga a diktatúra

Brukk 2011.03.18. 08:52:14

Ha ezt a cikket nem politológus írta volna, azt mondom jó.
Egyrészt semmi alapja nincs, másrészt a kormánynak sincs semmi szüksége előrehozott választásoknak.
Másrészt, abban az esetben, ha "helyzet lenne", az eddigigi közvéleménykutatási adatok sem nagyon mutaták, hogy drasztikusan csökkent volna a támogatottságuk, e mellett az eddigi időközi választások is többé-kevésbé a múlt évi eredményeket tükrözi.
Szóval én nem nagyon értem.

kamasuka 2011.03.18. 08:52:18

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe:

Ekkora ökörséget. Demokratikus Charta. Muhaha.

Epokit Drive 2011.03.18. 08:53:09

Az ilyen merész és önmagában racionális gondolatkísérletekért szeretem olvasni a blogodat. :)
Nem tudom: a politika ebben az értelemben mennyire matekozós-számológépes, és mennyire emocionális alapú "tudomány"? Már persze nem elemzői, hanem politikusi oldalról. Mert ha inkább előbbi, akkor a 2012-es választásnak komoly érvrendszere van, és záros határidőn belül csak egyszer lehet meglépni, nem olyan trükk, amit bármikor be lehet vetni, és a mindenkori ellenzék eltanulhatná. (Ez is érv mellette, szíves engedelmeddel. :))

balfék 2011.03.18. 08:54:37

@3dent: Hát, hogy beérik-e vagy sem azt nem tudjuk ,de azt igen, hogy 2012-ben még hivatkozhat arra, hogy még nincs itt az érés ideje.

Pernahajder Viktor 2011.03.18. 08:56:21

@wmiki: mivel a többiek, nagyon helyesen mellőznek téged, ezért magamra vállalom azt a nem túl felemelő feladatot, hogy elküldjelek a halál faszára.
Tehát wmiki: Menj a halál faszára!
:-)

Z.Szikora 2011.03.18. 08:56:32

Egy 5. érvként szerintem még fel lehet hozni, hogy ez remek lehetőség lesz a Fidesznek egy tisztújításra, mert nem olyan biztos, hogy 2012-re megmarad a pártnak a mostani stabilitása és összetartása. Én biztosnak érzem, hogy lesznek addigra szakadárok, akik nem fognak 100%-ban egyet érteni a párt vezetésével, bár nem tudok elképzelni embert aki képes lenne kiállni a vezetés ellen a párton belül.

balfék 2011.03.18. 08:57:38

Én tisztelettel megkérdem T.G-tól, hogy bármikor is legyenek választások bízik-e még a demokratikus választások lehetőségében?

Szimba 2011.03.18. 08:57:50

TG is a jövőt fürkészi?:-))
Betört a blogra az ezotéria.

radala 2011.03.18. 08:57:52

@terasz9: Szerintem a politikusaink, legalábbis a Fidesz bizonyosan nagyon előre tud tervezni, ezt tudhatjuk 93-as irányváltás óta, vagy a polgári körözéssel, vagy akár a népszavazásosdival kapcsolatban. A problémájuk nem az előre tervezgetéssel van, mert abban baromira jók, hanem inkább az aprólékos kiszámítgatással, az alapos munkával.
Kb az a helyzet szerintem, hogy a Fidesznek van egy Orbánja, aki kétségkívül egy zseni, de valószínűleg már annyira el van szakadva attól, hogy egy döntés végrehajtása, hogyan miképp zajlik, mennyi apró munka kéne hozzá, hogy képtelen kiválasztani a megfelelő dolgos embereket az elvégzendő feladatokhoz...
Arról nem is beszélve, hogy nyilván rettenetesen hisz a megérzéseiben (teljesen megalapozottan), de azért megérzésekre bízni magát az embernek, még, ha a megérzések döntő többsége helyes is akkor is felelőtlenség.
Itt van például az első látásra szuper egykulcsos 16 %-os, gyerekkedvezményes adórendszer, ami sajnos tényleg csak első látásra szuper....

@3dent: ha ez így van, ahogy mondod, akkor természetesen visszavonom, hogy nem értenek az apró munka elvégeztetéséhez....

balfék 2011.03.18. 08:59:11

@wmiki: És a parlamentet azért találták ki, hogy előtte azért megvitassák!

Badbitie 2011.03.18. 08:59:41

Ez egy elhamarkodott cikk. Én azt gondolom, hogy a Püspökladányi előrehozott választások (parlamenti és polgármesteri is) eredménye(i) sokkal beszédesebbek lesznek minden spekulációnál. Egy esetleges fidesz fiaskó jelentősen átírhat mindent. Bár azt gondolom még korai lenne egy látványos bukás, ahhoz még nem volt elég idő, hogy a rendszer teljes arroganciája kibontakozzon mindenki előtt, de azért egy fordulós lesöprős győzelem nem lesz, és egy jobbik elleni második fordulós (parlamenti hely esetén) nyögvenyelős győzelem intő jel lehet mindenkinek. Nem csak a fidesz vallásúaknak, hanem a politikai paletta többi szereplőjének is.

erotikus.eu 2011.03.18. 09:03:44

Csatlakoz te is a legjobb legegyszerűbb pénzkeresési oldalhoz! Marketagent ez egy olyan oldal ahol kérdőívek kitöltéséért pénzt kapsz minimum 1 euró egy kérdőív! A pénzed leutalhatod a bankszámládra! Rengeteg pénzt kereshetsz vele! Ha nem kapsz azonnal kérdőívet akkor se csüggedj mert fogsz kapni! Amint bele esel a hirdetők körébe! És utána özönleni fog a pénz gyere és csatlakoz még ma ingyenesen! www.marketagent.com/f.asp?RefUID=239303

ssi 2011.03.18. 09:08:00

egyet értek azokkal, akik szerint
- előre hozott választás, mint alternatív lehetőség felmerül, akár lesz, akár nem
- sok kis trükk lesz még elfogadva, biztos, ami biztos 2012/2014-re
- tét: saját gazdagságuk mellett a történelmi presztízs, a legenda léte
- hatalmi intézmények kiépülése gyors menet volt, a gazdasági nyomhoz több kell

pl. az átnevezések, pl. Magyarország, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér ...hírekben: előzetes egyeztetés nélkül, csak most mérik fel, mennyi lesz a plusz költség ... néhány ismerősöm az elmúlt évek során a felső tízezerbe, vagy közelébe csöppent ... érdekes pl. problémakörük változása ... ahol az aprópénz érték, azt a szintet már nem is látják

@csattanó maszlag: elolvastam a mai kommentjeidet
- stílusban jó messze vagyunk egymástól - szerencsére
- tartalmilag is -, de a hsz-ek többsége is
- hogy miért pont engem néztél ki válaszra méltónak - talán még túl korán volt

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.18. 09:08:40

@csattanó maszlag: alternatíva van. Ezeknek egyenrangú alternatívája még az mszp is. Az eddigi működésük alapján ugyanazt csinálják ezek is, amit a korábbi kormány, de...
Szépen építik az egypárt rendszert.
Jogbizonytalanságot hoztak az országnak (lásd visszamenőleges adóztatás, visszamenőleges hatályú törvények, nyugdíjpénztárak kirablása stb.)

radala 2011.03.18. 09:08:52

Kedves Török Gábor!
Ha egyszer nincs ötleted semmi jó bejegyzést írni, akkor én roppant kíváncsi lennék arra, hogy van-e és milyen hatással rád a sok hozzászóló. Gondolom azért nagyjából végigolvasod a hozzászólásokat olykor-olykor.
Igazából az érdekelne, hogy el tudsz-e attól vonatkoztatni, hogy a blogon dámaian visszaesett a kormány népszerűsége.
Mert mondjuk 5 éve még azt gondoltam volna, hogy a fórumozók bár torz, de érdekes mintái a társadalomnak, mert (lévén magasan kvalifikált fiatalok) a hatásuk nagyobb és jobban mutatják a jövőt.
Ma ez már nincs így, lassan tökéletes leképezései a társadalomnak, de ennek megfelelően már sem nem fiatalok sem nem magasan kvalifikáltak. Ráadásul még mindig roppant kicsi minta...
Ugyanakkor az ember (én biztosan) hajlamos arra, hogy hiába tudja valamiről, hogy nem minta mégis elhiggye, hogy az...

Mind1 2011.03.18. 09:09:50

@sztd: utolsó mondatod egyenesen HAZUGSÁG

hoplita 2011.03.18. 09:10:02

@wmiki:
Ma, ecsém...
Te se sokat fejlődtél a bombagyár óta...:)))

lüke 2011.03.18. 09:12:10

@Szimba:
már réges rég, ÈHSZ-szel-az AIDS mintájára-

lüke 2011.03.18. 09:15:34

@erotikus.eu:
na végre egy jó cím!
(anyám apámnak:- menj a picsába
apám : add meg a címet! - otthon tanultam -)

Viktus 2011.03.18. 09:15:56

Nem lesz semmiféle választás 2012-ben addig nem keresnek eleget a kihullandó fideszes képviselők elég soknak ez a pár igazán zsíros év van hátra ... meg nagyjából az ellenzéki pártoknak így sincs sok szerepe mszp lejáratódott romhalmaz. A jobbik sikeresen felszámolta nagyjából azt az irányt, amely által ténylegesen kormányképes erővé fejlődhetett volna marad nekik a hülyeség, amely a küszöb környékére pozicionálja őket. Az LMP meg eleve egy vicc maximum.

@Badbitie:

Miben fogadunk laza Fidesz győzelem lesz ? a fordulók száma meg nem az ellenféltől fog függni, hanem a RÉSZVÉTELI ARÁNYTÓL , mert jelenleg a Fidesztől leszakadók sem tudnak kire voksolni ...

radala 2011.03.18. 09:16:35

@Szimba: Talán azért fordul tg az ezotéria felé mert nem tud elvonatkoztatni a hozzászólók hatásától:-)
Annyi itt az ezoterikus hozzászóló, hogy csak na...

Szimba 2011.03.18. 09:17:19

@radala:

A blog hozzászólások elsődleges feladata, hogy látványosan bizonyítsa a hirdetőknek, hogy érdemes pénzt áldozniuk itt.
---------------
A hozzászólók érdeke, hogy unalmas óráikat kitöltsék valamivel.
-------------
Engem jobban izgat az a kérdés, hogy az Alkotmány mennyire változtatja meg a meglevő jogrendszert, mi mindent kell majd átírni miatta.
Másrészt igenis érdekel, hogy az SZDSZ feléledéséről mi a vélemyénye TG-nek. Lehet, hogy jelentéktelennek tartja, de az LMP amortizálódása és az MSZP mélyrepülése mellett mindez azért némi változás.

Mit okozhat egy újabb gazdasági csődhullám (Japán miatt) Magyarországon?
Okozhatja-e a politikai pártok népszerűségének jelentős változását (ha már a gazdasági folyamatokat nem akarja elemezni)?

Szimba 2011.03.18. 09:20:21

@lüke:

:-)))))))))
Látom, volt gyerekszobád!:-)))

hoplita 2011.03.18. 09:21:34

Én csak annyit fűznék a poszthoz, hogy ha nem indul be a gazdaság, márpedig a jósló jeleit sem látom, akkor ez az írás a sci-fi műfajához hajaz.
Őszre jelentős támogatottság veszteséget lesz kénytelen a fidesz elkönyvelni, bizonytalan lesz a kimenetel, mint a kutya vacsorája lámpaoltás után....
A régi jó, magyar mondást, miszerint jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok a fidesz is ismeri, vagyis biztos kettőt nem áldoz be bizonytalan négyért.
Komoly ellenkezés lenne a frakcióban is......jó páran hőbörögnének, főleg azok, akik kiseggelték-nyalták ezt a négy, mámoros évet és most mennének a levesbe.
Orbán erős...de a centrifugális erők a fideszben is hatnak, "fizikai" törvényeket nem lehet kétharmaddal sem leváltani, megmásítani....

hoplita 2011.03.18. 09:23:23

@Viktus:
Ladány nem a Dunántúl.....nem lesz laza győzelem, ne fogadj.

lüke 2011.03.18. 09:23:51

@lüke:
volt hát-nörsöm volt, anyámnak német s francia frájli, nekem csak magyar jutott- s nem pszichologizálták: istennö meg mi a f@szom, bocs
hanem az életre készitettek fel:)

Lord_M_ 2011.03.18. 09:24:54

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: Ne haragudj, de butaság amit írsz. (meg még páran)

Megint mindenki a manyup pénzekkel jön. Tessék tudomásul venni. közel 3 millió munkavállalóból 100.000 ember kelt fel a székből és ment el "ellenkezni". A többi vagy lusta volt, vagy nem is érdekli, vagy nem is érti.

100.000 ember az aki láthatóan nem szimpatizál... Megbocsáss kérlek, de ez nem a többség, ha ezek beállnak egy másik párt mögé... paff... (jelezném gyorsan: én is kiírtam magam a társadalomból, azaz benne vagyok a 100.000-ben)...

Azok akik pedig arról beszélnek, hogy "elvették" a manyup pénzt, azok próbálják újraértelmezni a világot... volt lehetőség azt mondani hogy "NEM ADOM!" ... mondták is (lásd fenti 100.000 ember)... a többiek _odaadták_. Nem lőtték le a kutyámat, megvan a munkahelyem, visszaküldtem az alkotmányozós izét is... (gyerekek után szavazat... Nem!)...

Az országban nem lesz forradalom nyugodj meg cimbora, tudod miért? mert a 3 millió dolgozóból lehet hogy 1millió (és ez rengeteg) nem járt jól az adótörvényekkel, de a maradék 2millió igen. A nyugdíjasoknak sem lett rosszabb (szavazóbázis! másik 2-3millió ember)....

Szóval, lehet hogy Orbán Viktor rossz miniszterelnök, lehet hogy vannak hatalmi törekvései, de hogy ebből nem lesz "lázadás" sem forradalom az olyan biztos, mint ahogy belőlem sem lesz köztársasági elnök.

Előrehozott választás? - drága cimbora, én a helyedben támogatnám, ha olyan nagy a Fidesz ellentábora, akkor az 1 nap alatt összekovácsolódó emberek péppé verik már 2012-ben és nem kell 2014 nézni az ámokfutását...

lásd meg a lehetőséget az ellenfeleid lépéseiben...

nu pagagyí 2011.03.18. 09:25:21

@Emiksz: A parlamenti képviselők jelentős része egyúttal polgármester, vagy önkormányzati képviselő is. Ők kevésbé lennének elégedetlenek a létszámcsökkentéssel, ha egy összeférhetetlenségi szabállyal kizárnák ezt az esetet. Ezért ez nem igazán nyomós érv.
Az időközi választással kapcsolatos terv gondolom az lehet, hogy az új alkotmánnyal és a minden ellensúlyt bebetonozott személyeken keresztül kézben tartva, egy esetleges bukással sem érné őket veszteség. Az új kormány pedig gúzsba kötve, hamar megbukna.
A politikai számítás azonban nem esik egybe a gazdasági holdudvar érdekeivel és szerintem e miatt az időközi választás szóba sem jöhet. Mi lesz a CBA-val, CIG-el, Csányi birodalommal, az ÚSZT leendő haszonélvezőivel, Gubcsikkal, Pacsikákkal, rokonokkal, meg a frász tudja még mivel? Mi lesz, ha ne adj isten, vagyonadót vezetnek be?
Ha esetleg mégis nyernének, a valós választás hiánya miatt, ami leginkább távolmaradásban mutatkozna meg, méginkább ellenük fordulna a közhangulat és két év szenvedés várna rájuk, úgy hogy már nincs kétharmaduk. Egyetlen esélyük az "emberarcú orbánizmus" megteremtése a ciklus végére, de remélem ezt nem fogja bekajálni a nép.

lüke 2011.03.18. 09:26:00

@hoplita:
te is látod, melyik gazdaság?
- a német: nincs benzin,drágul az áram
vagy a
-japán?
- áll. aszály lesz idén
már csak az orosz gázban lehet bízni, gáz

Szimba 2011.03.18. 09:27:38

@lüke:

És az arabok olaja?
Vagy az is drága?

hoplita 2011.03.18. 09:28:46

@lüke:
Feltételes módban írtam, pedig használhattam volna kijelentőt is.
Nem indul be....egyik sem.
És ez kibaszott rossz hír matolcsiné férjének és a főnökének is.

igényes 2011.03.18. 09:29:09

Török Gábor írja:

"Ma, pontosabban már tegnap, Makón jártam, egy ottani civil szervezet meghívására."

Vajon mennyibe került Török Gábor meghívása, díjazása?
Szegény makói képviselő a fidesz részéről éppen más támát pengetett meg. Magyar termék, magyar hagyma és a számlázó csalások Makó városában. Őstermelői igazolványok hamisítása. Tette a Parlamentben, Makón pedig csak a Fideszre voltak kiváncsiak, megélhetésükre nem. Munkahelyteremtésre nem is kérdeztek Török Gábornál!

Gondolom Zircen a legégetőbb probléma teljesen más lesz, nem a munkanélküliség, hanem valami más.

1. Szerintem a meghívás Török Gábornak szólt, valószínűleg kiváncsiak voltak véleményére, valószínűleg ismerik tevékenységét és ráesett a választás, mint aki felkészültségénél fogva képes válaszolni.
2. Török Gábornak feltették a kérdést: "A kérdés valahogy úgy hangzott, hogy vajon érdeke lenne-e a Fidesznek 2012-ben feloszlatni a parlamentet, és új választások kiírására kérni a köztársasági elnököt." (A makóiak mindig is érdeködőek voltak)
3. "Amikor tehát azon gondolkodik a kormány, hogy egy ciklus közepi voksolással két biztos évet tegyen fel a piros hetesre" Török Gábor értékelése helytálló! Piros hetes! Szabad-e szerencsejátékot játszani, miközben tudjuk: nem!

És most Török Gábor okossága:
1. Látva a kormány támogatottságának lassú erózióját, feltételezhető, hogy a jövő év elején a mostanihoz képest ugyan alacsonyabb, de még mindig a siker reményével kecsegtető tábora lesz a Fidesznek. (HÁT EZ BÖLCS!)

2. Ennél is fontosabb érv, hogy 2012 elején az ellenzék még biztosan nem lesz abban a felkészültségi állapotban, amiben 2014-ben lehetne. (TÉLEN HIDEGEBB VAN, MINT NYÁRON)

3. Ne feledjük azt sem, hogy egyelőre még azt sem tudjuk, a következő parlamenti választás milyen rendszerben zajlik majd. (NAGYON OKOS!)

4. S végül arról sem szabad megfeledkezni, hogy egy előrehozott választáson feltehetően más szempontok alapján mérlegelnének a szavazók, másról szólna a rövid választási kampány, mint egy teljes ciklus végén. (EZ SZERINTEM NYELVTANILAG HELYES, A TUDATOS SZAVAZÓKAT LÁTOM IS! MÁS SZEPONTOK? MI A SZEMPONT?)

Török Gábor végszava:
Természetesen nem azt állítom, hogy ezek az érvek azt jelentik, biztosra vehető a 2012-es voksolás. A politika nem csupán logikáról, taktikáról és rációról szól, a politikus nem egyenleteket old meg és a végeredmény alapján cselekszik – döntését millió kalkulálhatatlan tényező befolyásolhatja (ráadásul egy ilyen akciónak vannak ésszel is felmérhető súlyos kockázatai). Néhány „ráutaló jel”, többek között például az alkotmányozás előrehozása 2012-ről 2011-re, azonban azt sejteti, hogy még akár így is lehet – megeshet persze, hogy a kérdést még fel sem tették a Fidesz döntéshozói, de az is, hogy talán még nem is válaszolták rá elutasítóan.

Szimba 2011.03.18. 09:29:43

Ha előrehozott választások lennének, TG-t is ismét választani kellene a lakóhelyén?:-)))))

Viktus 2011.03.18. 09:29:51

Bár az is igaz, ha jövőre tartanának választást a csökkenő parlamenti létszám következtében, és a biztos győzelem tudatában a FIDESZ gyakorlatilag demokratikus keretek közt kicsinálhatná az ellenzéket.

Az MSZP frakció simán feleződne, ha nem harmadolódna ... gondolom sok pénzük nem lenne nagy kampányolgatásra. Még több éhes száj még kevesebb pénz gyakorlatilag a kegyelemdöfés lenne nekik.

Az LMP gyakorlatilag eddig sem volt képes tért nyerni a nagy újdonsága már az őszre kifulladt a pesti alter rétegeken kívül nem érdekel senkit na meg pénzük sincs ezáltal szépen kiesne.

A Jobbiknak szintén nehéz lenne felállni időközire még 2014-re is az lesz ez nem az a párt ami tavaly ilyenkor ... talán a bejutási küszöböt megütnék amivel üldögélhetne a nagy házban nagyjából az elnökség, de a pénzük nekik is jóval kevesebb lenne, és ott is sok az éhes száj.

lüke 2011.03.18. 09:32:41

@Szimba:
azt kenhetik a fejükre:)))))))))))))

@hoplita:
ennél azért osszabb, nekünk is, mindenkinek
worldwide

dzsaszper 2011.03.18. 09:32:48

Az előrehozott választások nem hatalomtechnikai trükközésre valók. Remélem ezt a 2010-es fidesz tábor jelentős része is így gondolja, és ha erről lesz szó, akkor ha nem is szinpatikusak az ellenzéki pártok, akkor is választ közülük egyet és büntetőszavaz.

Viktus 2011.03.18. 09:33:52

@hoplita:

Kire szavazna a nép? :D a Fidesz győzelem biztos csak a fordulók száma necces ...

A német gazdaság elég jól halad sőt a legtöbb nyugatabbra ... sőt ami kis javulás volt itt azt is a német autógyárak hozták el. Bár az is kevés lesz, ha kipusztulnak a magyar KKV-k szépen csöndben ...

kubatov_kommunista 2011.03.18. 09:34:32

Különösebben nem lepne meg a dolog bár 1-2 dolgot a posztoló kihagy szvsz...

Minden párt a gusztustalanságait a ciklus elején / választás után csinálja.
Nem a 2/3 a fontos - őszintén magasról teszek az orbán-alkotmányra és a 2/3-dal beültetett emberek is kimozdíthatók... (igaz nem demokratikus a dolog, de hát gondolom ezt is felvállalták a fijjúk mikor nekikezdtek a hülyeségeiknek...)

Ami engem aggaszt az a gazdaság.
2010-ben az első aminek nekiestek az a magánnyugdíjpénztárak voltak! meg 98% visszamenőleg innen meg onnan - aha
2012-ben mi lenne az? Egy kis államosítás?
További dolgok elvétele, ami szerintük az aránytalan volt?

Viktus 2011.03.18. 09:34:55

@dzsaszper:

A Fidesz szavazók azt gondolják amit a totális média uralommal csöpögtetnek nekik. :P

Komponista 2011.03.18. 09:36:35

@manyike: Az előrehozott választásról szerény véleményem szerint nem a Fidesz fog dönteni, hanem azok a tömegek, akiknek elegük van ebből a hajmeresztő ámokfutásból, amit Orbán és bizalmasai csinálnak. Minden egyes nappal növekszik az elégedetelenek tábora, ami nem csoda, hiszen nincs nap, hogy a Fidesz ne sértene valamilyen jogot, ne próbálna megalázni valamilyen foglalkozási, vagy szociálisan jellemezhető réteget. Nekem úgy tűnik, hogy néhány hónap múlva egyszerűen nem fog több csepp férni a pohárba, és elzavarják az egész impotens, de hatalommániás kompániát.

török gábor 2011.03.18. 09:36:45

@radala: nem olykor-olykor, hanem mindig :)

Viktus 2011.03.18. 09:37:24

@kubatov_kommunista:

Nekem nem lenne az ellenemre a kamu privatizációt felülvizsgálni, amikor a gyárakat-földeket-bányákat nagy politikai baráti egyetértésben szétosztották maguk meg a cimbijeik közt ...

Komponista 2011.03.18. 09:39:39

@Viktus: Kire szavazna a nép? Pillanatnyilag nem nagyon látszik, de mind többen vannak, akik a jelenlegi anarchia fényében egészen jónak látják Bajnai kormányának teljesítményét, a választókkal szembeni alázatát, mértéktartását. Mi lenne a baj Bajnaival? Fényévek választják el felkészültségben, koncepcióban, emberségben Orbántól, és minden tekintetben jobb teljesítményt nyújtott ennél a szerencsétlen embernél.

Viktus 2011.03.18. 09:40:21

@Komponista:

Te v.mi párhuzamos galaxisból ugrottál be ide? az előző bandát 2006 őszétől kergette volna már el a nép nem jött össze :P pedig még kétharmaduk sem volt ...

Viktus 2011.03.18. 09:42:05

@Komponista:

Te tényleg másfele élhetsz. Bajnainak nincsen pártja ergo nem is lehetne választható jelölt csak mindjárt az első bibi.

igényes 2011.03.18. 09:42:12

Török Gábornak javaslom, hogy nézzen utána mennyi lesz az év utolsó napján a Fidesz által kiadott tanácsadói díj. Papcsák szerény gyerek, meg ő tudja is rendesen mit szabad és mit nem.

80 millió x hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_v%C3%A1rosai

Megválasztunk embereket, akik nem felelnek meg! Nem felkészültek.

1000 milliárdokat fizetünk a Fidesz tanácsadóknak, miként lehet ez?

török gábor 2011.03.18. 09:42:21

@igényes: jelzem, egy fillérbe sem kerültem, az útiköltségemet is magam álltam. bár a makói hagymát elfogadtam :)

Lord_M_ 2011.03.18. 09:42:21

@Lord_M_: elnézést ha kicsi off lett... velem is megesik az ilyen...

másfelől én is arra hajlanék, hogy nem lesz választás... a felsorolt érvek jók, és ezek mentén akár logikusnak is tűnne, de olyan ez, hogy ha egy folyamatot 4x igazoltunk, majd 6x cáfoltunk... és csak a 4 igazolást ismételgetjük, akkor egy teljesen igazolt eseménysort kapunk... ami ugye mégis téves.

szerintem nem lesz előrehozott választás
- a 2/3-os többség messze több lehetőséget rejt, nem adják fel
- valóban benne van, hogy sok kieső politikusnak kéne helyet találni még idén... ami tekintve az eddigi stratégiai pozíciók megszerzését, már nem annyira egyszerű
- nem szeretnék megtörni a dinamikus "erre kaptunk felhatalmazást" lendületet
- egy választásnál le kell állni a munkával, és kampányolni, ez pedig zseniális céltábla az ellenzéknek, hiszen a "kaki" közepén áll meg a kormány... márpedig a rendcsinálás még közel sincs kész...
- 4 év totális hatalom messze mámorítóbb mint 2 évnyi... mert a 2014-es választások megnyerése még majdnem borítékolható, bár nem 2/3-al... ugyanakkor 2012-ben sem... azaz a 8 év feladása 6-ért nem túl jó gondolat.

- ráadásul a most nem túl jól járt 1millió gyermektelen munkavállaló jövőre, lehet hogy duzzogva adná le a szavazatát, így ésszerűbb megvárni a szuperbruttó kivezetését, amikor is már ez az 1millió ember is többet kap... (azaz ők is elégedettek lesznek)

abból pedig hogy 2millióan nem jártak rosszabbul, sőt jobban, látható, hogy egy következő esetleges mszp-lmp kormány ha visszahozza az "igazságos" adózást: 2 millió embert fordít maga ellen. míg az 1millió sem fog többet kapni, azaz nem lesz 1 millió extra szavazójuk...

Komponista 2011.03.18. 09:44:31

@Viktus: Ideje lenne felismerni: utólag hiába okoskodunk, a történelem kerekét nem lehet visszafordítani. Ezeket a témákat a politikusok úgy adagolják, mint kocsis a lónak a kockacukrot. Émelyegnek az emberek az úgynevezett alkotmányozósditól? Dobjuk be az SZT tiszteket. Nincs konkrét programja Tarlósnak a főváros jövőjét illetően? Akkor verjük meg a harangot Pető FBI igazgató beszervezési manővereiről. Ellopták a nyugdíj megtakarításokat, visszamenőleges törvényekkel járatják le az országot? Gyorsan szóljunk Ungvári Krisztiánnak, ennek a tiszta embernek, nosza, leplezzen már le valakit... Ez az egész csak arra jó, hogy a gőz a kerekek helyett a sípon át távozzon.
Valyon meddig lehet mindenkit hülyének nézni?

lüke 2011.03.18. 09:46:17

@Viktus:
az elsö bekezdésre megy ki, már a megszellöztetése is

lüke 2011.03.18. 09:47:28

@Komponista:
vajon?
mig létezik az emberiség addig,s a majom még jobb!

sztd 2011.03.18. 09:48:56

@Mind1: Ezt az állításodat elfogadom vitaalapnak, amint megmondod, hogy szerinted mi az igazság. /Ebben az esetben is tisztességesebbnek tartanám a tévedés szó használatát./
(Gonosz dolog, de azt sem ártana tisztáznod, hogy miért szavaztál a Fideszre, ha nem ezért. Ha nem rájuk szavaztál, akkor kénytelen vagy belátni, hogy a kérdés ezúttal a kompetenciádon kívül esik - ami természetesen nem zárja ki a gondolatod esetleges helyességét.)

Balt 2011.03.18. 09:49:47

@csattanó maszlag: (Off: Nem hittem volna, hogy m-ennyire zavaró tud lenni, ha valaki rákönyököl a cAPS lOCK-ra...)

lüke 2011.03.18. 09:51:02

@török gábor:
provokálsz:)-már a hagymával
rettenetes az irigység: már az egyszerü mondatért is,hát még,ha bövített

Balt 2011.03.18. 09:51:29

@Arthur Dent: Ez is egy érv, valóban.

bóra77 2011.03.18. 09:52:03

véleményem szerint esélytelen a 2012-es választások kiírása, jó a Fidesznek ez a 2/3-os akolmeleg. Ráadásul nem fognak kockáztatni, uis a bizonytalanok tábora nőttön nő, és nőni fog.

Viktus 2011.03.18. 09:52:47

@Komponista:

Milyen nyugdíj megtakarításokat? amiket előzőleg kivettek a rendszerből, és hitelekkel fedeztek az nem megtakarítás ... az önkéntes nyugdíj megtakarításokhoz nem nyúlt senki mondjuk nem sok embert ismerek akinek maradna a fizetéséből rá.

A visszamenőleges törvényeket jól eladhatták a népnek.

A probléma gyökere inkább ott van, hogy döglődik az ország valódi átalakulások nincsenek csak szimbolikus cirkusz.

Balt 2011.03.18. 09:53:44

@a-kis-herceg: "mindenképp ők nyernek 2012, 2014 mindegy mikor."

Én is ezt vélelmezem...
Ne feledjük, a ciklus negyede tkp. leketyegett - és a kampányt még le sem vontam belőle -, életképes alternatíva csírájában sem látszik.

igényes 2011.03.18. 09:54:27

@Szimba: Török Gábort megválasszák bizonyosan.

Gábor tudja:
- Télen hidegebb van mint nyáron.
- Jövőre kevesebb lesz a fidesz szavazó.
- Nem tudja mi lesz a választási rendszer.

Szerintem ennyi elég a megválasztásához.

Amit mi tudunk azért ennél több!

Balt 2011.03.18. 09:54:45

@mafos: "Ez brutál. Hát magam alá...."

:)) Nomen est omen(?)

lüke 2011.03.18. 09:54:48

@sztd:
azt csak mohamed prófétája tudja megmondani
vagy Nigel Farage, hallgasd

Viktus 2011.03.18. 09:55:41

@bóra77:

Az nem oszt nem szoroz ... tavaly is elég volt a szavazókorú lakosság fele a kétharmadhoz ... jövőre is mindegy lenne, hogy 30 v. 40% szavazókorú többsége teszi-e őket a jóba.

Balt 2011.03.18. 09:57:11

@Dogla: "Azóta valahogy nem harsogják a közvéleménykutatások eredményeit..."

Minden hónapban megjelenik, legutóbb februárban. (Lásd itt a blogon pl.)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.18. 09:57:18

@dannyrose: nézd meg jobban a dátumot (szhopat a javasz TG)!

lüke 2011.03.18. 09:58:18

@lüke:
minden demokratának ajánlom!

Balt 2011.03.18. 09:59:18

@Strici: "Hagymaat hagymaaval"... :)
vagy: "Van Veres hagyma a tarisznyába', keserű magába'..." :))
(De még szadesszel fűszerezve is, sőt!)

bóra77 2011.03.18. 09:59:36

mai Metropolban van egy Navracsics-interjú, a médiatörvény körüli anomáliák kapcsán ezt nyilatkozza:

"December közepe óta, amikor a kormányhoz került a médiatörvény kommunikációja, jelentősen javultak a pozícióink. Amíg ez képviselői intdítványként futott és a frakció vitte a kommunikációját, addig voltak súlyos problémák."

Vajon a Navracsics-Lázár-Rogán tengely jóban van?

lüke 2011.03.18. 09:59:38

@Hepci:
3 személyben se látja

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.18. 09:59:49

@radala: nem drámaian, mert itt korábban is a mai ellenzéknek volt kétharmada...

Mind1 2011.03.18. 09:59:52

@sztd: nem rájuk szavaztam, mert az én szememben Orbán a politikusok legrosszabikát személyesíti meg - már a Nagy Imre temetés óta. (Sajnos elég öreg vagyok)
De az elnyert többséget nem arra kapták, hogy mindent borítsanak - amiben szerintem ők is benne vannak egy kicsit. Az elmúlt 20 évet nem lehet csak és kizárólag Gyúrcsány nyakába varrni. Mielőtt megkérdezed, őt sem tartottam megfelelő embernek a poziciójához.

Azért írtam, hogy hazugság, mert OV saját maga szerint soha nem hazudott. Ez egy hivatásos politikus szájából nevetséges. A másik, hogy alapvetően a kormányzásra és nem a rendszer totális - szerintem egyébként történelmileg hátrafelé - átalakítására kapott bizalmat, amivel személyes véleményem szerint csúnyán (gusztustalanul) visszaél.

Afféle értelmiségiként elkeserít, hogy a rendszer váltás óta talán 3-4 olyan politikus, képviselő van, akire azt mondom a saját értékeim szerint, hogy ott a helye. Ráadásul azt látom, hogy aki a hatalom közelébe kerül, az elveszti a realításérzékét.

Sajnos ahogy a hülyeség pártsemleges, a hatalmi mámor is az

Viktus 2011.03.18. 10:00:07

@Balt:

Nem is lesz egyhamar életképes alternatíva annyiféle terhet cipel az ország, hogy nincs az a politikai erő, amely itt bukta nélkül egyenesbe hozhatná a dolgokat ... valószínű jobb lett volna 2008-ban egy államcsődöt lejelenteni, és belecsapni a valódi rendszerszintű reformokba. Nyugdíj maximálás a nyugdíjasok kiváltságainak csökkentése ... egészségügy valódi rendbetétele stb.

Túl sok a szent tehén így eléggé behatárolt a kormány mozgástere a kiadási oldalt igen nehezen tudják leépíteni így meg igazi tehercsökkentés sincsen miközben a KKV-k döglődnek ...

bóra77 2011.03.18. 10:00:45

@Viktus: hát amolyan Rákay Kálmán-féle számítások voltak ezek:)

Komponista 2011.03.18. 10:01:05

@Viktus: Ugyan, ugyan. A párttagság nem feltétele a miniszterelnökségnek. Ha rajtam múlna, inkább kizáró oka lehetne. Bajnait csak azért említettem, hogy érzékeltessem: bármikor találhatunk alkalmasabb, szerényebb, felkészültebb embert Orbánnál, aki egyik feltételnek sem felel meg. Ami pedig a teljesítményét illeti: nézz körül. Tankolj meg. Találj magadnak munkát. Vedd észre, hogy az aulisták immár havi egymillió körüli átlagbért visznek haza (az Orbán imitátor Szíjjártóról most ne is essék szó), miközben az egyszerű munkavállalók legnagyobb része elnyomorodik. Lásd, hogy a Fidesz nem azért nem hirdette ki programját a választások előtt, mert meglepetést akart vele szerezni a győzelem után, hanem egyszerűen azért, mert... nincs programjuk (nevetséges volt, amikor néhány hete Orbán az Országgyűlésben utasította Matolcsyt, hogy gyorsan dolgozzon ki valami programot, mert különben meneszti). Vedd észre, hogy a magyar EU elnökség Orbán kezében semmivé foszlott az összes lehetőségével együtt. Hogy Orbán kormányára csak legyintenek Európa politikusai. Nem Magyarországnak szól a megvetésük, hanem ennek az alkalmatlan hólyagnak, aki az egész ország nemzetközi megítélését lebontotta néhány hónap alatt. A vidéki suszter jut róla eszembe, aki a Brit birodalom 2. világháborús hadbalépését így kommantálta: Óva intem Angliát! Egy pojácát segített hatalomra a protest szavazás. Sokat nem várhattunk tőle, de a tények a legrosszabb várakozáson is túltesznek. Visszamenőleges törvénykezés... Államilag szentesített lopás... Szétvert közigazgatás,,, A tényleges társadalmi problémák szőnyeg alá söprése... "Alkotmányozás"... A demokratikus intézmények látványos szétverése... Pornólap szerkesztőből nemzeti cenzor... Pártkatonák (köztük az MSZMP volt magas funkcionáriusai) bebetonozása olyan pozíciókba, ahol független szakértőkre lenne szükség... Szili Katalin fuitattása... Pozsgai Imre buksi fejének simogatása... Nem tarthat már soká. A szabad sajtóért rendezett demonstráció közönsége megmutatta, hogy szerveződik már egy jobb és igazabb közösség a pártok táboránál. Miközben néhány utcával odébb már bértapsolókat kellett foglalkoztatni Orbán hablaty szövegének elhangzásakor, és csak cenzorálva hangozhatott el Petőfi verse. Ébresztő, barátom! Ébresztő!

hoplita 2011.03.18. 10:01:54

@Viktus:
Nézd...nekem most erről nincs kedvem vitázni.
De ez az alternatíva nélküliség hasonló egy jó másfél évtizede ugyanezt mantrázó, szintén törpenövésű faszfej megakadt lemezéhez.
Aztán az is pofára esett....

Nemtom hol laksz, de itt vidéken a fideszes ismerőseim már kerülnek és húzzák a nyakukat, amikor meginterjúvolom őket..:))

bóra77 2011.03.18. 10:03:03

@cambridge.on: de most Liszt-év van. Szerintem ez a reptér-elnevezés csak fricska lesz a sógiknak, akik magukénak vindikálják Lisztet.

CSENDES 2011.03.18. 10:04:03

@dannyrose: Navracsicsnak ez egy 2008 évi mondása volt, s egy másik kormánynak célozta.

igényes 2011.03.18. 10:04:41

@török gábor: Makónak a nagy problémája az őstermelői igazolványok hamisítása. A nagybani piacokon makói hagymaként értékesítik a kínait. Ebből élnek, ennek megoldása kell, hogy legyen a feladat. Fidesz képviselő hölgy szépen szögediesen elmagyarázta az Országgyűlésben. Ez volt az első szép beszéd 2010 áprilisa óta. Nem volt benne 8 év.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2011.03.18. 10:04:54

Az Elemző azzal nem számol, hogy a Fidesz apparátja ennél egyszerűbb számtanpéldákat sem tud megoldani, lásd adórendszer változása miatti nettóbér-csökkenés.

Komponista 2011.03.18. 10:05:01

@Viktus: Amit a nyugdíj megtakarításokkal kapcsolatban írsz, arra utal, hogy fogalmad sincs a tényekről. Nézz utána, ne bőgesd le magad. Az ellopott pénz a jogos tulajdonosainak adózott jövedelméből félretett személyes megtakarítása volt. Ezt még maga Selmeczi Gabriella szenátor asszony sem vitatta, pedig ő aztán nagyon megvédte a nyugdíjasokat. (Egy ilyen védelemért jogállamban szabadságvesztés járna.)

Balt 2011.03.18. 10:06:00

@is: Egyszerű: Azért, mert Liszt születésének 200. évfordulója van az idén.

A Liszt Feri-hegy szóvicc miatt nem tartottam nagyon jó ötletnek, de mára belátom: zseniális. A nép úgyis Ferihegynek hívja továbbra is, ez még nem dehonesztáló Lisztre nézve. (Még a származása körüli vita sem: lásd wikipedia/Liszt Ferenc/Nemzeti hovatartozása és származása. Egyedül az kínos, ha magyarként elvitatjuk a magyarságát. Ránk nézve...)

világoszöld 2011.03.18. 10:06:49

Valószinüleg rájöttek, hogy elk.......ták a gazdaságpolitikát. A megszorításokat, jaj bocsi, strukturális átalakításokat okos kormány a választások után vezeti be, mert akkor még van négy év a felejtésre. Most már nincs annyi, a 2014-es választások előtt nem lett értelme nagy szavazati vesztességek miatt, tehát az látszik / látszana/ a leglogikusabbnak, hogy 2012-ben előrehozott választások, utána a Szél Kálmán terv bevezetése, és marad még négy év a " felejtésre". A piacokkal meg addig elhitetnek valamit, pl. hogy legalább 6 évre szükségük van a gazdaság strukturális átalakítására. Azonkivül benne van a pakliban , hogy az új alkotmányra csak a kormánypárti képviselők lesznek hajlandó felesküdni, mert úgy az azért elengedhetetlen, ha már új alkotmány lesz, és akkor lesz egy egypárti parlament, mai Eu-ban egy kicsit cikinek tünik.

bóra77 2011.03.18. 10:09:21

@igényes: Ezek szerint Gábor kínai hagymával állított haza?:) fog ezért kapni az asszonytól!:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.18. 10:09:44

@Szimba: egyértelmű érdeke TG-nek, hogy a törzsgárdát meghívja egy vacsorára az új mislencsillagunkban... :)

jazzcool 2011.03.18. 10:11:56

nagy kockázat lenne egy 2012-es választás. emlékezzünk csak 2002-re, amikor minden közvélemény-kutató biztos Fidesz-győzelmet jelzett előre. aztán kiderült, hogy a választópolgárok nem voltak őszinték a kérdezőkhöz...

bóra77 2011.03.18. 10:12:06

@Balt: ja, meg milyen hülyén hangzik, hogy Ferihegy, mikor Gyurcsány is Ferenc, nemdebár? "

lüke 2011.03.18. 10:12:41

@Viktus:
eü rendbetétele egyszerü képlet alapján müködik:
öreg vagy, megetetnek> megfulladsz>nem kell nyugdíjat fizetni
egy legyet két csapásra
ennek másik , amerikai változta
ld.Samuel Shem House of god
en.wikipedia.org/wiki/The_House_of_God

HÚÚ 2011.03.18. 10:14:15

Nem Ferihegy, Liszt Feri-hegy.

hoplita 2011.03.18. 10:14:26

@igényes:
Vöröshagyma nem nagyon jön Kínából....csak a fokhagyma.
Meg Argentínából,,, bár az még istenes is, a sárgához képest.
Hollandiából bezzeg annál inkább...

lüke 2011.03.18. 10:15:07

@bóra77:
kopirájt nálam,rég javaslatot tettem
Gyurcsányferihegy
orbanviktorstation-keleti

tölgyes 2011.03.18. 10:15:09

@lüke: Vagy kivisznek a folyó partra és megesznek a krokodilok, vagy felvisznek a hegyre, letesznek egy szikla mellé és megesznek a madarak..:(

Martian (törölt) 2011.03.18. 10:15:17

Érdekes gondolatkísérlet, de nem túl esélyes... ha orbánék bíznak önmagukban, egy 4 éves program után reálisabb a megmérettetés, mint 2 éves tevékenység után... és jól jöhet még a jelenlegi kétharmad.

Balt 2011.03.18. 10:16:29

@cambridge.on: "Még Ikarosznak is több köze van a repüléshez, mint Lisztnek."

Mégis buszokat neveztek el róla... :)
Nem értem ezt a vonalas gondolkodást: "Feri"-nek mi köze a repüléshez? Hogy hegyen van...? Queen Mary, (akárhanyadik) Queen Elisabeth drabális mellúszó, hogy óriáshajó van elnevezve róla?

HÚÚ 2011.03.18. 10:17:06

A Fidesz két év múlva lesz mélyponton. Hülye lenne éppen akkorra választásokat kiírni.
Úgy látom tombol a Szanyi-láz. Gyöngyöspatán kommunistákat feszítenek égő kettős keresztre, és tüzes vörös csillagra ültetik őket.
Török Gábor is fertőzött lett.

hoplita 2011.03.18. 10:17:21

@Komponista:
Lófaszt, bazmeg.
Ha nem oda irányították volna kötelezően, akkor ment volna az állami nagykalapba...így is, úgy is leves.

Te tényleg egy szlájder lehecc...:))))

Balt 2011.03.18. 10:18:01

@Mind1: Hogy a bölcs komisszárt idézzük: "Márpediglen választást kell nyerni..." (nem közvéleménykutatást pl.)

HÚÚ 2011.03.18. 10:18:05

@lüke: Mondom: Liszt Feri-hegy

lüke 2011.03.18. 10:18:18

@tölgyes:
keleti filozófiákkal nem foglalkozom:)
Kenichiro , ugyse tudják itt, meg szegény japcsiknak most megoldja az élet

bóra77 2011.03.18. 10:19:22

@Balt: :)@lüke: oh, bocsánat, nem olvastam:), de egy rugóra járunk legalább!:)

lüke 2011.03.18. 10:19:56

@tölgyes:
ja, igen ,ez mai nyelven:
recycling

tölgyes 2011.03.18. 10:20:16

@igényes: Nem olvastam egyszer sem, hogy Ön ezt (az őstermelői igazolványok hamisításának megakadályozása) 'kiváló' Bajnaitól és elődjeitől követelte volna.. de ez rendjén is van. Akkor hiába követelte volna, most talán van rá esély.. bár vannak ennél nagyobb gondok is. Mondjuk a lánckereskedelem szétroppantása... csakhogy a bajnaik épp ezeknek a lehetetlenségeknek a fenntartásában voltak érdekeltek. (Lásd Hajdu BÉT)

Viktus 2011.03.18. 10:20:26

@Komponista:

Hagyjuk már a hantát, ha én a fizetésem egy részét nem adom oda az asszonynak rezsire, hanem úgymond beteszem a bankba kamatozni az attól még hiányozni fog a rezsiből, és az asszonykának hitelt kell felvenni a rezsi kifizetésére. Na mármost a hitelt előbb-utóbb vissza kell fizetni, és akkor jön a bibike, hogy buktam egy szépet, mert a hitelkamat magasabb volt, mint a betéti :P érted?

A magánnyugdíjasdi ugyanez volt nagyban. A rendszerből kivettek pénzt a rendszert pedig hitelekből fedezték tovább miközben a pénztárak részben felélték a pénzt részben pedig elbukták a világválságosdi idején ... a biztos ott is az állampapírosdi rész volt ami magyar államkötvényekből állt.

Ez a magyar magánynugdíjasdi a tipikus nesze semmi fogd meg jól jó drágán módszer volt ... kb. ugyanannyi nyugdíj jött volna onnan , mint az államiból fog. A nagy semmi. :D

Viktus 2011.03.18. 10:21:25

@hoplita:

A lilahagyma meg holland v. osztrák :P

sztd 2011.03.18. 10:21:37

@Mind1: Elfogadom, hogy a 20 évben már Orbán is benne van (nehéz is lenne tagadni), de abban szerintem tévedsz, hogy nem arra kapták a megbízást, hogy mindent borítsanak. Határozott véleményem, hogy a választásnak az üzenete minden szinten ez volt, itt teljesítette ki a Fidesz a mindent tagadó kampányát, itt jutott be két olyan párt, amelyik a rendszer tagadására és új rendszer építésére helyezte a kampányüzeneteit.

Határozott véleményem, hogy ott, ahol a szavazók 80%-a a váltásra szavaz, úgy, hogy közben már mindenki a rendszerváltással, és nem az irányváltással kampányol, ott igenis a kormányzásra való megbízás a rendszer teljes átalakítására való megbízást jelenti.
/Itt szokott lenni egy kérdés, hogy mi van a nem szavazókkal, de szerintem aki nem szavaz, az a demokráciában nem számít semmit./

Martian (törölt) 2011.03.18. 10:21:59

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: "Már most 1 nap alatt tömörülne az elégedettlenek tábora egy akármilyen DEMOKRATIKUS egységpártba és leszavazná Orbánékat."

Aha... ez olyan valószínű, mint pl. a Jobbik-MSZP koalíció.

tölgyes 2011.03.18. 10:22:30

@lüke: Azt a történetet legalább jól megírták..:) Képzelje! Úgy fél éve megvettem a Homok asszonyát 300 forintért..:)

világoszöld 2011.03.18. 10:22:38

@világoszöld: na és még egy indok lehet az előrehozott választások mellett. Ha hinni lehet a híreknek, együtt lesznek az EU választások az önkormányzati választásokkal, tehát a következő ha jól számolom 2013-ban amikor is az onkormányzatok többségében már 7 éve lesz FIDESZ többség, hol több, hol kevesebb sikerrel, megelégedettséggel. Lehet, hogy emiatt is célszerübb lenne a 2012-es országgyülési választás.

okostojáska 2011.03.18. 10:23:56

Gábor, szerintem most kicsit ellogikáztad magad :) El tudod képzelni, hogy egy 2/3-os többséget bárki önként, bármilyen megfontolásból feladjon?
Ilyen többséget a második világháború óra nem szerzett senki Európában, sokan a mai napig nem tudták feldolgozni sem.
Ezt a Fidesz sosem fogja feladni magától, erre fogadni is mernék :)

Szerintem, alapvetően rossz oldalról közelíted meg, remélem hogy az általad ismertetett logika alapvetően hibás. A logikáddal azt mondod, hogy nincs különbség pártok és pártok között, csak hatalomgyakorlási technikák léteznek és elsődlegesen ez határozza meg a pártok működését, cselekedeteit. Nincs hazaszeretet, nincs nemzeti elkötelezettség, nincs akár a pusztulást is vállaló tett a hazáért, csak a hatalom birtoklásért való harc. És ebben tévedsz. Nézz vissza az elmúlt 1000 évre és fogsz találni százával, ezrével olyan embereket, akiknek a céljuk nem a hatalom megtartása, hanem a haza szolgálata volt. Hatalmukat, befolyásukat, akár életüket áldozták nemzetükért, pedig másképp is logikázhattak volna. Most is vannak ilyen emberek, Orbán is ilyen ember, ezért félnek tőle ennyire, ezért gyalázzák, mocskolják minden lehetséges helyen, minden lehetséges eszközzel.

60 év után először áll győzelemre a nemzeti érzelműek serege, teljesen kizárt, hogy önként feladjuk harci állásaink.

Volt-e racionalitás Dugovics Titusz tettében? Volt-e racionalitás abban, amikor Zrinyi kitört a várból? Amikor Szondi a végsőkig védte várát? Amikor az egri vár védői több százszoros túlerővel szemben az ellenállást választották? Amikor Leonidász pár száz harcosával biztosan ment a halálba?
Ezek a tettek, az ilyen emberek felborítanak minden logikát, és biztos vagyok benne, hogy olyan időket élünk idehaza, hogy minden hideg logika, racionalitás borul. :)

Balt 2011.03.18. 10:24:53

@melus79: "Ennyire szörnyűnek tartják az előző kormányt valóban vagy nem merik beismerni,hogy tévedtek,és ezek se jobbak..."

Elmondom: ebből még mindig lehet valami, szemben a sehova sem vezető MSZP-SZDSZ társadalmi dezintegrációval...

Viktus 2011.03.18. 10:26:20

@világoszöld:

Ezt hogy számoltad ki? EP választás 2009-ben volt a következő 5 év múlva lesz elvileg ... 2014. Az országgyűlési lenne még akkor az önkormányzati meg csak 2015-ben ...

Balt 2011.03.18. 10:26:29

@melus79: A kényszerű lépések és néhol be-becsúszó hibák, vagy rosszul kommunikált/kommunikálható döntések mellett is.

lüke 2011.03.18. 10:27:12

@tölgyes: ezt ösmeri?@
http://bookline.hu/prouct/home!execute.action?id=45059&type=22&_v=Kormendi_Ferenc_A_budapesti_kaland
Makót illetöen> Erdei forog

Viktus 2011.03.18. 10:27:49

@okostojáska:

Mondjuk előrehozott választások után nem győzelemre állna a forradalmi sereg, hanem elsöpörné a maradék ellenállást is nagyjából ... ami most ellenzék néven bohóckodik az még szánalmasabb mutatványokat ad elő.

Balt 2011.03.18. 10:30:41

@3dent: Igen, ez döntő érv (2012 ellen) szerintem is. Tehát ha meg is lépik az eh. választást, annak csak rohamos népszerűségvesztés és drasztikus egységes(!) ellenzéki emelkedés mellett lenne értelme.

Balt 2011.03.18. 10:34:17

@sh4d0w: "egy apróságot elfelejtesz - mint ahogy sokan: először is, nem a választópolgárok 2/3-a szavazott a Fideszre, hanem jóval kisebb aránya"

Ilyen a jelen választási törvény, sorry. Talán érdemes elgondolkodni, hogy Nagy-Britanniában mekkora ellenzéki frakció lenne a 2010-es mo.-i választási eredmények hatására...

radala 2011.03.18. 10:34:20

@Hepci: Na ja csak egyre vehemensebbek:-) De amúgy drámainak is tűnhet (illetve nekem annak tűnik) a változás, ha azt veszem, hogy 2010 május előtt még tök jól el tudtam olvasni mondjuk a Hírszerzőt és most már nem, gyakorlatilag minden index cikkel azonosulni tudtam most meg csak azt látom, hogy, ha van forradalom az a baj, ha nincs akkor meg az, ugyanez a helyzet a Véleményvezérrel is stb.
Az a baj, hogy soha nem veszem a fáradtságot, hogy a Tákolmányozók 2010 éveleji hozzászólásainak utánajárjak, így soha nem tudom, hogy változásról van szó, vagy csak vehemencia növekedésről.
Ott van mondjuk a 30 ezres sajtószabadságos tüntetés, ahol, ha megfeszülök sem tudom látni mondjuk az szdsz föléledését, viszont egyszerűen nem tudom megérteni, hogy a sajtószabadságért tényleg lehet aggódni. Illetve lehet, de szerintem nem a politika veszélyezteti a sajtószabadságot, hanem a gyenge minőség... lehet, hogy tévedek, de a sajtó szerintem tipikusan az, aminek jót tenne egy kis üldözés, mert legalább növelné a teljesen tönkrement respektjüket. Azt sem tudom persze, hogy csak a korommal jár a növekvő szkepticizmusom, vagy van valami külső oka is.
@török gábor: Mazochista vagy:-)
De ez nem volt válasz a kérdésre:-) Persze nem is választ vártam, hanem csak javasoltam, hogy milyen érdekes is lenne megtudni, hogy mi is a hatása annak, ha az embert lehülyézik, vagy dicsérik... Meg az is érdekes, hogy hiába látszik az a kvk-ból, hogy a Fidesz alig csökken, akkor is elég nyilvánvaló, hogy egyre többen egyre erőteljesebben utálják, ami persze megint nem jelent semmit...
No mindegy is ez.
@Szimba:Én ennél többre tartom a hirdetőket. Szerintem nem a munka/szabad idejüket itt elcseszöknek akarnak hirdetni, hanem a blogot csak olvasóknak.
Szerintem az Alkotmány nem nagyon változtat semmit, de persze majd meglátjuk.
Az SZDSZ újraéledése engem is érdekelne, de szerintem ez teljesen kizárt.
Nem láttam ezer éve olyan kvk, ami mondott volna bármit az szdsz-röl, de szerintem még az mszp-nél is elutasítottabbak voltak utoljára. Szerintem csak az LMP lehetne remény, de én azt látom, hogy egyetlen út volna számukra az hogy elfideszesednek, de erre sem szándékot sem személyt nem látok arrafelé. Az teljesen megdöbbentő, hogy milyen hamar nem érez a "nép" egy pártot újnak. Kíváncsi lennék egy ilyen fölmérésre, de szerintem már lassan kimutathatatlan lesz a Jobbik, LMP frissességébe, szüzességébe vetett hit.
Egy csődhullám tragédiát okozna, de bár ehhez aztán végképp nem értek, de nem vagyok benne biztos, hogy egy ilyen pusztítás olyan nagyon negatívan hat a gazdaságra. Elvégre az újjáépítés jót kellene, hogy tegyen...
A legérdekesebb momentán a magyar politikában nem is a Fidesz milyensége, hanem a többiek semmilyensége. Nagyon nem lennék ellenzéki politikus most. Egyszerűen nem látszik, hogy lenne bármi ötletük. Ha a Fidesz leamortizálja magát szerintem az sem Schmitt Pál meg AB meg Alkotmány meg Széll Kálmán meg ilyenek miatt lesz, hanem a 450 LE-s autók, hazug cigizgetés meg az ilyenek miatt. Ez az, ami könnyen érthető és ez az, ami azt bizonyítja, hogy ezek is ilyenek.
Múltkor senkinek nem tűnt föl az a történet, miszerint egy ÖVP-s politikus lemondott, mert a rég meghalt rokona mozgássérült igazolványával parkolt, most fognak egy másik néppárti politikust kicsinálni német mintára, mert 15 éve kopi pésztelte a doktoriját (ahogy gondolom egyébként sokan nem csak politikusok tették és teszik ezt azóta is).
Szinte lehetetlen megértenem, hogy miért nem zavarta el a Fidesz ezt a cigizgetös köcsögöt, aki amúgy is teljesen jelentéktelen alak. Messze súlyosabb ügy ez szerintem, mondjuk, mint szegény Arnóth Sándor "lógni fogtok-"ja, amivel ráadásul az adott pillanatban a magyar populáció döntő többsége egyetértett (a lelke mélyén bizonyosan)

dzsaszper 2011.03.18. 10:35:59

@Viktus: nem hiszem, hogy mind a kb. 2,7 millió választópolgárra igaz, hogy a médiával bármit be lehet csepegtetni, szerintem egy jelentős részüknek határozott véleménye lenne demokratikus normákról. Ezt szerintem a közvéleménykutatási adatok lassan kezdik tükrözni...

dzsaszper 2011.03.18. 10:38:54

@radala: ami az indexet és a hirszerzőt illeti, lényegében egyetértek; azzal, hogy mivel most épp a másik oldal van kormányon, ezzel együtt inkább olvasom ezeket a portálokat mint korábban.

A Véleményvezérrel egy kicsit vitatkoznék, ott árnyaltabb a kép. Valahol félúton vannak nálam a hírszerző és a mandiner vagy a hírszerző és a konziblog között.

világoszöld 2011.03.18. 10:40:03

@Viktus: Ha öt év, tehát 2014 az EU, akkor még egy érv a 2012-es vagy 2016-es országgyülési választások mellett, mert úgy tudom az önkormányzati választásokat akarják az EU választásokkal összekötni, és időben elválasztani az országgyülési választásoktól. DE érdekes helyzetet teremt az is, ha az ellenzék nem esküszik fel az alkotmányra. Ti. eredendően ilyenkor alkotmányozó nemzetgyüléssé szokott volt átalakulni a parlament, és az új alkotmány elfogadása után választásokat írnak ki, mivel a jelenlegi képviselőket az előző alkotmány alapján választották meg, és arra is esküdtek fel.

radala 2011.03.18. 10:43:40

@okostojáska: Szerintem nem lehet elválasztani a kettőt. Minden rosszindulat nélkül mondom, hogy OV teljesen nyugodtan gondolhatja azt, hogy a hatalmi trükkjei az ország érdekét szolgálják. OV tuti azt hiszi, hogy ö a legjobb az országnak. Nem mellesleg ezt hinnie is kell egy Me-nek magáról.
Nem tudom mit gondol magáról Orbán, de teljesen jogosan hiheti azt, hogy ö volt a rendszerváltás utáni MO kimagaslóan legeslegjobb Me-je.
A problémám nekem most az, hogy elismerve, hogy ez így volt, úgy látom, mintha azt hinné, hogy nem attól volt ö Mo legeslegjobb Me-je, mert viszonylag tisztességesen csinálta ezt elsőre, hanem , mert ö erre a legalkalmasabb és ezért az ország számára nem az a fontos, hogy ö jó dolgokat csináljon, hanem, hogy minél tovább ö csinálja a dolgokat.
Szóval szerintem OV kétség kívül egy okos, rendes demokrata, aki csak jót akar csinálni.
A baj az az, hogy a pokolba vezető út jóakarattal van kikövezve.
Szóval, az, hogy OV azt teszi, amiről azt hiszi, hogy jó az országnak az semmire nem garancia.
Képzeld el, hogy GyF is azt hitte, hogy amit tesz az jó...

tölgyes 2011.03.18. 10:43:59

@lüke: Nem ismerem és ahogy a fülszöveget olvastam, nem is fogom megismerni.. Ön látta a Gulyás testvbérek Ne sápadj c. filmjét?, vagy az Erdélyi János Zsigmond Dezső féle filmeket? Mondjuk Erdélyi: Utolsó földműves..

Makó: Kár, hogy Erdeit mindenki el akarja felejteni.. bár a makói vállakozásába ő is belebukott:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.18. 10:47:00

@namitirok: nana... ahhoz még nőnöd kell, hogy ebben a műfajban kiállj velem párbajozni... :)

Balt 2011.03.18. 10:47:22

@radala: "Igazából az érdekelne, hogy el tudsz-e attól vonatkoztatni, hogy a blogon dámaian visszaesett a kormány népszerűsége."

Jogos észrevétel. A helyüket kereső volt (és jelen) ballib szavazók valamiért itt találták meg azt a fórumot, ahol a semlegesség/párfüggetlenség köntösében élhetik ki vágyaikat, vetíthetik ki sztereotípiáikat, és nyilván hatnak is egymásra. Nem tudom, mekkora átfedés lehet a bögregyűjtő kapcsolatos, Y-generációs társasággal, de tény, hogy a kormánypárti szavazók elmaradoztak (Téged és magamat is beleértve), mert egyszerűen nem éri meg az energiaráfordítás, hobbinak meg van más... :)

Viktus 2011.03.18. 10:47:25

@dzsaszper:

Választásokon szépen elmegy a törzsmag az a 2.7 millióból másfél a maradék meg marad a többinek az új választási rendszer pedig még inkább elősegíti a totális győzelmet ...

ampelmann 2011.03.18. 10:47:37

nincs is ellenzék... de tényleg nincs.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.18. 10:48:11

@Lord_M_: Tévedés. Még legalább 100 ezer közszolga - igenis - félelemből ("szabotázs jelentése" az őt indoklás nélkül kirúgható fideszes főnöknek) nem lépett semmit. (Ha fordítva let volna, akkor sem lépett volna, és akkor maradt volna).

És persze jó 1 millió nem is tudja, miről van szó. Amúgy az borítékolható, hogy az AB a maradók állami nyugdíjjogosultságát vissza fogja állítani, mert...:

- Semmivel sem indokolható, hogy a nyugdíjalaphoz való azonos - papírozott - hozzájárulás esetén milyen jogon veszik el a jogosultságot.
- Az sem érv, hogy adóvá tették. Ugyanis akkor pedig az a gond, hogy adót sem lehet diszkriminatív módon felhasználni. Ugyanis ha ebből az államiba visszalépetteket fizetik, akkor sem a szociális rászorultság, sem a közteherviselés elve szerint nem magyarázható a dolog. Ez egyértelműen "bosszúadó" lenne akkor. Amit az EU is csípőből elmeszelne.
- Az AB itt úgy dönthet a FIDESZ "ellen", hogy a FIDESZ-nek ez egy fillérjébe sem kerül, hiszen amúgy is csak 10-15 év múlva kellene ezeket a pénzeket kifizetni.

radala 2011.03.18. 10:48:26

@dzsaszper: Nincs nagy bajom a VV-vel, csak nem volt kellően értelmes a megfogalmazásom. A VV-vel konkrétan csak annyi a bajom, hogy a van forradalom az a baj, nincs forradalom az a baj, van megszorítás az a baj, nincs megszorítás az a baj.
Régen nem próbáltam Hírszerzőt olvasni, inkább azt gondolnám, hogy volt egy rövid féléves-egyéves szakasz, amikor nagyon tetszett, de ez nagyon elmúlt.
Amúgy meg az indexet is megértem, ki a fenét érdekelne egy optimista megközelítés. Ha egy döntés jó, akkor tök fölösleges támogatni, mert a jó döntést hozók úgyis el fogják nyerni méltó jutalmukat...

Balt 2011.03.18. 10:48:34

@Balt: Úgy értem: meggyőzni úgysem lehet senkit (itt sem).

igényes 2011.03.18. 10:49:07

@tölgyes: Kedves Tölgyes! Éppen azt írtam, hogy egy Fidesz képviselő végre élő, nem álságos problémával szólalt fel az általa képviseltek érdekében. Nem azt mondta, hogy 228 éve hamisítják az őstermelői igazolványokat, hanem az alábbiakat:

Tisztelt képviselőtársaim, a makói (de amúgy kínai) hagymát a nagybani piacokon árusítják hamis őstermelői igazolványokkal, nem makóiak. Kérem szíves segítségüket, egyben javaslom .......

Na, ennyi egy értelmes képviselő hozzászolása! Erre mit tesz ön, oaktondi, a Bajnai kormányra utal vissza. (Oak = tölgy)

Ez a teljesen hülye válasz, amit ön tett felém.

Balt 2011.03.18. 10:49:25

@radala: Ja, egyébként jó újra látni. :) Bár én is egyre ritkábban olvasok bele a kommentekbe...

Janovszki Zsolt 2011.03.18. 10:50:26

az egyetlen igazán súlyos ellenérv az a 267 fideszes képviselő :) Senki nem azért dolgozott az elmúlt 9 évben, hogy még egy évig maradjon a parlament tagja, ami ugye a következő választáson 200 fős lesz. Nem lesz új választás 2012-ben.

Viktus 2011.03.18. 10:51:02

@dzsaszper:

Ja még azzal a vicces helyzettel nem is számoltam ami Magyarországon kialakult, hogy van egy nagy FIDESZ az ellenzék viszont lényegében nem vele szemben határozza meg magát, hanem a kis ellenzéki pártok is lényegében egymással marakodnak, és egymással szemben határozzák meg magukat. :P

Balt 2011.03.18. 10:51:40

@radala: "Annyi itt az ezoterikus hozzászóló, hogy csak na..."

:))) Így is lehet mondani... :) Udvariasan. :))

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.18. 10:51:50

@Komponista: Nem adózott, bár egyetértek, hogy lopás, de a bruttóból levont járulék/adó most már...mármint a munkavállalói.

kissiú 2011.03.18. 10:52:06

@cambridge.on: Az első magyar óceánrepülés nem Felcsútról indult, hanem oda érkezett meg. Budapestig is el tudtak volna repülni, de egy benzincsapot véletlenül nem nyitottak meg a Justice For Hungary pilótái. Egyébként nemkem is Endresz György jutott eszembe, a kapitány, mint névadó Ferihegyre.

Mérges 1234 2011.03.18. 10:52:39

"az ellenzéknek, hiszen a "kaki" közepén áll meg a kormány... márpedig a rendcsinálás még közel sincs kész..."

Mlér már elkezdődött a rendcsinálás?

Amúgy szerintem most még borítékolható a 2014-es választási győzelem, de még van 3 kőkemény évünk, és ahogy ezek dologznak......

Ehhh...

Lesz itt bukta, lehet mégis kell az az előrehozott választás.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.18. 10:53:34

@Hepci: Isten ments, nem merek nagyra nőni, mert akkor egy nagy faszkalappá válnék, mint egyesek! (és itt nem Hepci úrra gondolok elsőképpen:-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.18. 10:54:42

@radala: a folyamat látható volt előre. Antall kormányát az első másodperctől támadták anno, még hülyeséget se volt idejük csinálni. Viszont ők szűken nyertek.
A tavalyi földindulás után közvetlenül elég mulatságos lett volna ha a szadeszos lihencek és a maszopos nyaloncok azonnal deklarálják, hogy a nép veszettül utálja ezeket az erőszakos vidéki sudribunkókat, élen a pszicho-patásördöggel.
A Fidesz szép lassan beváltja a legszebb reményeiket. Még antiszemitázni kellene valahogy. Istenem, milyen szép lenne, ha Navra egy pásztorbottal makkon verné Rogánt s az dezertálna a Fityiszből...

radala 2011.03.18. 10:54:44

@Balt: Nem csak erről van szó. Igazából nagyon elhivatottnak kellene lenni ahhoz, hogy egy kormányt védj, nincs annak semmi charme-ja a világon. Mondjuk pont ezen mentalitásom miatt volt bizonyos lelkifurdalásom 2002-ben, hogy nem igaz, hogy finnyásságból nem áll ki az ember valami mellett, amivel egyetért. Emlékszem akkor is az volt, hogy roppantul fölbasztak a kokárdájukkal és nagyon szégyelltem volna velük egy brancsba tartozni.
Mondjuk ez az OV 2.0 ez eddig sajnos nagyon messze nem késztet még annyi kiállásra sem, mint az első. És nem a médiatörvény vagy a hatalmi arrogancia az, ami zavar (a hatalmi arroganciát megértéssel sőt szimpátiával is képes lennék figyelni), hanem a hülyének nézés.
Szerintem ezt nem tette OV 1.0.

balfék 2011.03.18. 10:56:55

@okostojáska: Dugovics Titusz nem létezett , Zrínyi horvát volt.

igényes 2011.03.18. 10:57:44

@vinczej: Ezzel az MNYP pénzzel lesz még gond, ugyanis törvényt hoztak vele kapcsolatban és a törvényt megszavazó fidesz képviselőket többségét is megtévesztette a beterjesztő a felhasználást illetően, nos itt lesz a nagy baj. Tisztázandó, hogy a beterjesztő tudatában volt-e a megtévesztésnek, csalásnak.

Balt 2011.03.18. 10:59:49

@Lord_M_: :)) Jó válasz, bár ennyit nem ért a dolog. :)

"100.000 ember az aki láthatóan nem szimpatizál... Megbocsáss kérlek, de ez nem a többség, ha ezek beállnak egy másik párt mögé... paff... (jelezném gyorsan: én is kiírtam magam a társadalomból, azaz benne vagyok a 100.000-ben)..."

Ez érdekes, mert tömegével lehetett látni a százezerben is Fidesz-szavazókat. Egy blogon elkezdtem számolni, szerintem simán kijön 10%. (Nem biztos, hogy Te ide számítasz, csak jelzem.)

Azt szoktam írni a Nagy Számháború fölött örvendezőknek (a "several thousend" "egymillióan a sajtosszalámiért" résztvevőinek), hogy: csak így tovább, ekkora létszám már jelent kb. másfél képviselőre való ajánlószelvényt jelen szisztéma szerint (feltéve, ha mind egy választókerületben vannak), már csak meg kell nyerni a mandátumot... :)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.18. 11:01:07

@Balt: Mayerffy Xavér Ferenc a névadó állítólag, Széchenyi Isván( pista) baráttya. Szőlészete volt, meg szép neve nekije.
Xavér, hm, az is lehetne, nem? Varnus Xavér repülőtér, ezt kapd ki!
Forrás: hu.wikipedia.org/wiki/Mayerffy_Ferenc

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.18. 11:01:36

@Janovszki Zsolt: Telitalálat, pont ezt akartam én is írni. SEm az egyéni, sem a listás képviselőknek nem érdeke, hogy a leszálló időszakban belemenjenek egy egyénenként 50%-nál is kisebb "továbbélési" esélyű választásba.

TG: A poszt nagyon korrekt. Talán annyit fűznék hozzá, hogy az ellene szóló érvek listája mindenképpen jóval nagyobb, mint amit felsoroltál. Bár jogos, hogy az ellen szóló érvek triviálisabbak, és ebben az esetben jogos, hogy inkább a magyarázandó mellette-érveket fejtetted ki.

Amúgy az ellenzék elég nagy eséllyel ki tudná aknázni azt, hogy Orbán azért akar új választást, mert tudja, hogy 2013-tól következnek a "valódi megszorítások", hiszen elfogynak a manyup pénzek, illetve rendkívül élessé válik a különadók prolongálásának kérdése. És ha az ellenzék el tudja hitetni a többséggel, hogy itt a FIDESZ-nek csak az a célja, hogy még a várható nagyarányú kudarcok előtt akarja egy "utolsó ámítás-dömpinggel" kihasználni az utolsó előtti pillanatot, akkor nagy csalódás érheti a FIDESZ-t.

Persze, bármi megtörténhet. Láttunk már karón varjút. :-)

Sötét korom 2011.03.18. 11:02:43

Egyetértek a poszt következtetéseivel.
Talán még azt is hozzátenném, hogy 2012-re OV közt. elnők (vagy inkább országelnök, hisz Mo. nem lesz addigra köztársaság) lehet már és bejárathatja azt a választási mechanizmust, ami a parlamenti arányokat eredményezi. Ha ez neki nem megfelelő, akkor eljátszogathat a parlament feloszlatásával - miközben ő be lesz betonozva 9 évre. Ennyi ideje lesz arra, hogy kitalálja, hogyan fogja majd tudni meghosszabbítani ezt újabb 9 évre...

Szép új világ...

Balt 2011.03.18. 11:04:30

@Szimba: Ő nem ogy., csak - pardon: hanem :) - ök. képviselő.

tölgyes 2011.03.18. 11:05:19

@igényes: Ön stzerint hülye és oktondi, szerintem pedig okszerű volt a hozzászólásom. MERT EZ A KÜLÖNBSÉG!! A maszopisták által áhított Bajnaival (alatt) ez nem fordulhatott elő.. ezért fogy olyan lassan a népszerűség, ezért fikció TG okokskodása, ami mlehet, hogy úgy lesz de az is hogy egészen másképpen... Ezért kell védeni a hungarikumokat minden formában (Makó is az), Kalocsa is az lenne, ezért nem szabad engedni hamisítani, ezért nem szabad megengedni a magyar libatömők kisemmizését.. ezért nem volna szabad az ilyen akciókban semmiképpen és különösen nem egy vezető politkusnak szerepet vállalni..
Úgy egyébként békéljen meg magával:)

Balt 2011.03.18. 11:07:16

@Viktus: Igen, ezek érvek a mielőbbi választás mellett, bár 2014-re ugyanígy megállnak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.18. 11:08:10

@radala: elég, ha megnézed OV 1990-es, 2000-es és mai fotóját. Le lehet olvasni róluk mindent, sajnos.

Balt 2011.03.18. 11:08:35

@dzsaszper: "Az előrehozott választások nem hatalomtechnikai trükközésre valók."

Ezzel egyetértek. Az elvárással nem. Legfeljebb nem mennek el szavazni.

Sötét korom 2011.03.18. 11:10:37

@Janovszki Zsolt: Ezek nagyon gyenge érvek. MINDEN fideszes képviselő Orbán kegyeltje. Azt teszi, amit mond neki. Ha lenne önálló akarata, akkor nem lehetne képviselő.

Balt 2011.03.18. 11:11:44

@Komponista: "Mi lenne a baj Bajnaival?"

Csak az, hogy még nincs vád alatt. :) Pedig vastagon benne volt az elmúlt évek gazdaságpolitikájában, nemdebár...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.18. 11:12:32

@radala: Imádom, amikor a kormányzati hülyeséget "objektív-közelien" támadó oldalak csak addig tetszenek valakinek, amíg az ellenoldalt szidja. Gondolom, Gyurcsány és Bajnai kemény kritizálása volt az a "szimpatikus időszak". Orbán bírálata már természetesen nem tetszik.

Amúgy mind a Hírszerző, mind az Index (jelentős jobboldali tulajdonosokkal) mindig kormányellenes volt, ahogy a kormányok is az utóbbi 12 évben "józanság-ellenesek" voltak.

Természetesen a NOL, Népszava és a 168 óra sem nevezhető pártatlannak, tehát oda "akolmelegbe" vonulhat vissza a "balfan", ahogy a HírTv, Echo TV, MH és MN a jobbfanoknak jelenthet "szellemi seggmelegítőt". Ám az általad jelzett két honlapot még véletlenül sem lehet mondani jobb- vagy baloldalinak. Egyszerűen európai értékeket vallanak.

Más kérdés, hogy az európaiság a FIDESZ-nek jelent nagyobb problémát.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.18. 11:16:30

@Balt: Ácsi! Kit fogtak eddig perbe "gazdaságpolitika" alapján?
Még Gyurcsány Ferenc Urat sem tudták ezért, penig bevallotta, hogy hazudott a párttársaival egyetemlegesen.
Ezért nem lehet senkit bezárni, rossz példa lenne, politikus ilyet nem vállal fel, mert visszaüthet!

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.03.18. 11:16:33

@török gábor: "a program végén még csodaszép makói hagymát is – kaptam, (...) amelyet régebben első hallásra élből el szoktam utasítani, viszont újabban valamiért egyre életképesebbnek kezdem látni."

Hát igen, ahogy öregszünk, úgy változunk...

((-nálam a diszlexia, nálad az elfogadás;)))

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.18. 11:16:43

"A BRFK egy feljelentés szerint Bété és Huszár fedőnéven szervezett be többek között informátorokat az önkormányzati választások előtt. A beszervező Pető György volt, aki 2010 októberéig a BRFK gazdaságvédelmi főosztályának nyugállományú nyomozójaként tevékenykedett, majd otthagyta a rendőrséget, és a Fővárosi Közterület-felügyelet, valamint a fővárosi önkormányzat cégeinek biztonságáért felelős Fővárosi Biztonsági Iroda vezetője lett. A két informátor a feljelentés szerint egy-egy nagy fővárosi tulajdonú cégnek lett a vezérigazgatója novemberben."

index.hu/belfold/budapest/2011/03/17/informatorhalozat_fovarosi_cegvezetokbol/

Balt 2011.03.18. 11:17:10

@Lord_M_: Teljesen logikus levezetés. Az MSZP-LMP kormány - mint egyedüli "látható" "alternatíva" - külön tetszik. :) Remélem, az "elméleti koalíció" kevésbé vörös felének nem annyira... :)

Szimba 2011.03.18. 11:17:56

@cambridge.on:

A macskám nem fog galambot, mert lusta repülni. Csak egeret fog.

@török gábor:

Gyorsolvasás? Mazochizmus?

@Hepci:

Ugye?!:-))))

@radala:

Persze, a napi klikkelők száma a lényeges.
A hirdető is kalkulál.

Hogy mi tesz be nekünk, azt is csak találgatni lehet, egy újabb gazdasági csődhullám vagy a Fidesz őrültségei, ki tudja?

igényes 2011.03.18. 11:18:43

@tölgyes: Kedves Tölgyes!

Ajánlom figyelmébe: index.hu/belfold/2011/03/17/bulgariaban_keszult_a_valassz_magyart_kampany-cd/

Pont Bulgáriában készítették a terméket, mert ugye a böszörményiek is magyarok.

Széles Gábor aki uralja a CD, DVD gyártást Magyarországon bizony csalódhatott.

A „magyar temék”-kampány a Magyar Termék Nonprofit Kft. és a Magyarok a piacon Klub szervezésében zajlik. A Index megkérdezte, a 13 hazai cég összefogásával létrehozott Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetőjét, Kecskeméti Attilát is a cd-ről. Ő azt állította, úgy tudja, Magyarországon készültek a lemezek. Az elkészítésre maradt idő rövidsége miatt logisztikailag sem lehetett volna megoldani a külföldi gyártást, állította, de hozzátette, hogy a cd elkészíttetése a Heti Válasz feladata volt. A lap gazdasági osztályán először időt kértek, majd azt válaszolták, hogy a „film magyar és az a lényeg”.

Tudni kell, hogy Orbán Viktor 50 évre odaadta ingyenesen a felcsúti birtokait a Puskás Akadémiának, melyet Széles Gábornak kell kezelnie, felépítenie egy több 10 milliárdos birodalamat, majdan ez is az Orbán oligarchia része lesz.

Széles Gábor első emberének nyilatkozata:

Magyarországon az erős konkurenciaharc és a magas jogdíjak miatt egyetlen cd-gyártó maradt talpon, a székesfehérvári VTCD. A cég ügyvezetője, Baráth István az Indexnek megerősítette, tőlük sem a szervezők, sem a szponzorok nem kértek még árajánlatot sem.

Fidesz cég a magyar termékért, fidesz nyilatkozatok, nincs itt sem Gyurcsány, sem Bajnai, sem Kádár, Tisztán fidesz van mindenhol.

Szimba 2011.03.18. 11:19:12

@1.szolo 2014;):

Attól függ, hogy hány mázsa volt az a hagyma!:-P

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.18. 11:19:41

@vinczej: a Hírszerző mint európai érték... muhahaha...
Miért nem tetted ki a szmájlikat?

Lord_M_ 2011.03.18. 11:20:42

@vinczej: akkor 200.000 emberről beszélünk ?
már ne is haragudj, de ez még mindig messze van a 3 milliós dolgozói létszámtól...

ráadásul, én speciel nem egy ilyen embert ismerek aki ennek ellenére nem adta a manyup pénzét, hogy az államnak dolgozik...

minden tisztelettel, legfeljebb 3 dolgot tudok elképzelni
1) lusta volt aki nem ment el - kb belesz*rt --> őket nem igen tudom sajnálni

2) nem érti hogy miről van szó, és nem fogta fel a tétet... ez problémás, de ugye nem akarod elhitetni velem, hogy 2.8 millió alkalmazott az országban nem tudja mit jelent a manyup-államinyugdíj rendszer...

3) kiszámolta, hogy nekik úgy lesz jobb, ha az államra bízzák magukat... --> ezeket had ne soroljam már az áldozatok közé...

-- lehetne egy negyedik is, hogy szegény nem ért oda időben, vagy nem engedte el a munkáltatója --
ugyanakkor ennek ellentmond a folyamatos és hosszú nyitvatartás, a gyors ügyintézés... azaz még ha reggel hatra is mész dolgozni, volt lehetőség a délutáni tülekedésbe beszállni...

tehát nem kötekedésből, de a 100ezer (+100ezer) még mindig rendkívül kevés az összeshez mérten... márpedig, hidd el nekem, ha valaki olyan irtózatosan demonstrálni akarta volna fidesz ellenességét, az eljutott volna ide hogy ellenkezzen...

és ami kampány volt a pártok részéről, meg reklámokban, simán felhasználható lett volna egy polgári-engedetlenség akcióhoz hogy "lám, erre nem adtunk felhatalmazást"...

ahh, megfeledkeztem a "kényszerből" átlépők nyilatkozatairól... a "kényszerpapír" helyett kitölthették volna a "nem adom" papírt is..

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.18. 11:21:41

@1.szolo 2014;): Kiragadni, mint rendezvényszervező Petőfiből...nem túl szép dolog (de hatásos)!:-D

igyugyaz 2011.03.18. 11:22:47

Nem hiszem, hogy a Fidesznek érdekében állna az előrehozott választás, sőt ha az érdekükben állna akkor sem hiszem, hogy meglépnék, mivel annál jóval optimistábbak a jövőjüket illetően.

Az előrehozott választással először is feladnák a 2/3-ot ami azt jelentené, hogy minden minősített többséget igénylő döntést elgáncsolna az ellenzék. Ennek következményeként megerősödnének az ellenzéki formációk ami hatással lenne a 2014-es választási eredményeikre.

Egyetértek azzal, hogy a kormányzás feladását nem lehet kimagyarázni. Ez a szavazók szemében legalábbis a törölköző bedobása lenne, aligha egy magabiztos, kormányozni akaró párt sajátja. Az előrehozott választás után egy megerősödött ellenzékkel szemben és 2/3 nélkül pedig még kevésbé tudnák az erős állam képét sugallni, pedig jelenleg erre építenek.

Ugyancsak kérdés, hogy mit remélnének a +2 évtől? Az előrehozott választás csak akkor lehet racionális ha a FIDESZ pontosan 6 évre tervez előre. Se előbbre, se tovább. Ha nem terveznek ennyire előre akkor természetesen örülnek a 2/3-nak és remélik, hogy minden jó lesz 2014-re. Ha viszont tovább terveznek akkor miért csak a +2 év végéig tennék azt? Ha figyelembe veszik, hogy mire számíthatnak egy 2016-os választáson akkor ez már nem feltétlenül egy jó döntés. Annyira biztosan nem, hogy megérné ekkora kockázatot vállalniuk.

Az MSZP-vel nem szerencsés a FIDESZ helyzetét párhuzamba állítani mivel nagyon különbözőek. Ott az előrehozott választás egy lehetőséget adott volna, arra hogy az MSZP eltávolodjon Gyurcsánytól, illetve arra, hogy ellenzéki szerepbe és ezáltal támadó pozícióba kerüljenek. Ott ez a döntés a 2012-es választási esélyeiket javította volna, míg a FIDESZ előrehozott választása biztosan nem javítana a 2016-os esélyeiken.

igyugyaz 2011.03.18. 11:24:17

"mi hatással lenne a 2014-es választási eredményeikre. "

Itt természetesen 2014, helyett 2016-ot akartam írni.

megszűnt 2011.03.18. 11:24:23

@okostojáska:
"Gábor, szerintem most kicsit ellogikáztad magad :) El tudod képzelni, hogy egy 2/3-os többséget bárki önként, bármilyen megfontolásból feladjon?"

Miért tenné?

Balt 2011.03.18. 11:28:48

@Komponista: :)) Ez a kommunista kiáltványból van?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.18. 11:29:44

Véleményem szerint lehetséges a 2012-es előrehozott országgyűlési választás, hogy az azon elért 3/4-es győzelem re hivatkozva a jövőben a 200 fős parlamenti tagság örökölhetővé váljon. Ezekutána felesleges lenne bármiféle választás, nem?

Balt 2011.03.18. 11:30:07

@hoplita: "itt vidéken a fideszes ismerőseim már kerülnek és húzzák a nyakukat, amikor meginterjúvolom őket..:))"

Az erőszak nem jó fegyver. :) Ettől még lehet, hogy a Fideszre fognak szavazni. 2012-ben és/vagy 14-bn is. :)

a-kis-herceg 2011.03.18. 11:32:06

@ikaruss: ez naiv feltételezés, hogy lehet még egyszer 2/3-uk...

elvileg az uj választási rendszer mellette szól... de én még se fogadnék rá

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.03.18. 11:33:06

@sirsteve: "a 2012-es választással máris kitérítik a parlamenti és önkormányzati választásokat."

Remek érv!

igényes 2011.03.18. 11:33:26

@igyugyaz:

Jó lenne körülnézni és nem ostoba módon visszatekingetni.

Két nagy tábor volt MDF, SZDSZ,
Volt MSZP, FKGP, Fidesz (Szdsz ifjú pártja mondták)
Miép, Kdnp

Bíztak sokan a fiatalokban, egyrészt a fiatalok, szüleik, nagyszüleik.

Most ez megszünik majd.

Mindenki látja a Fidesz lassan elhal, muszáj neki, mert a neve is rossz! Ma már igen!

Ártatlan fiatalságból ártóak lettek.

Orbán Viktor naponta kérdezi a tükrét! Ki a legfiatalabb Magyarországon? A tükör pedig válaszol, te vagy Viktor.

balfék 2011.03.18. 11:34:18

@namitirok: Ott csak megerősítése van az Index igazának. Legalább is nekem így jött le.

radala 2011.03.18. 11:35:11

@vinczej: Soha egy pillanatra sem próbáltam azt állítani, hogy nem szubjektív szempontok alapján tetszik nekem valamilyen iromány. Azt hiszem nem drámai a különbség a kettönk világlátása között.
Szerintenm senki nem lát (nem is láthat) semmit objektíven, szerinted meg (rajtad kívül) senki nem láthat semmit objektíven:-)
Szerintem kicsit fölbosszant a cinizmusod, pedig nincs bajom a cinizmussal, de az ostobasággal annál inkább.
"tök jól el tudtam olvasni"....
Szerinted ez a mondat kiről szól a Hírszerzőről vagy rólam?
Mondtam én, hogy szar lett az index vagy a Hírszerző? Nem mondtam, gondoltam, nem gondoltam...

Balt 2011.03.18. 11:35:55

@bóra77: De inkább Fletó. :) Fletóhegytől meg csak egy ugrás a sárga ház. :)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.18. 11:36:36

index.hu/gazdasag/magyar/2011/03/18/januarban_csokkent_a_realber/
"A versenyszférában a bérnövekedés 8,4%-os volt, a rendszeres keresetek 4%-kal nőttek, ez Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint megfelel annak a várakozásuknak, hogy a munkáltatók a tavaly év végi jutalmakat áthozták az idei évre az adóváltozások miatt.

A költségvetési szervezeteknél azonban 12,5%-kal csökkentek a bérek az egy évvel ezelőtti magas bázis miatt, amit az okozott, hogy 2010. januárban fizették ki az eseti kereset-kiegészítés első részletét."

Hogy is van ez, kedves aRogán Antal?

melus79 2011.03.18. 11:37:35

@Balt: Örülök,hogy az enyémbe beleolvastál!:)
Egyébként jó ideje pont azért nem szólok hozzá,mert igazad van,nem lehet meggyőzni senkit.Engem se!:)Mert hiszem,hogy amit gondolok,az igaz.Gondolom a többiek ugyanígy vannak a saját véleményükkel.Bár a logikus ellenérvek érdekelnek.de mindenki csak egy belső meggyőződésből vitázik. Szerencsére engem nem köt egy párt felé se a töretlen hit.
Én csak egyre elkeseredettebb vagyok,érzem,látom,hogy rossz irányba mennek a dolgok.Nem gondolnám,hogy egy országnak jót tesz,ha mindenkivel összeveszik.És nem gondolnám,hogy ez ami most folyik attól lesz jó,hogy más mint az eddigiek...

Doberdo 2011.03.18. 11:38:42

@okostojáska: Orbán is kitörhetne már ebből a várból. Ha nem tudna visszajönni, annál jobb !

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.18. 11:42:08

@balfék: Biztos? Idézet onnan:
"Arra talán nem is gondol, hogy vajon hamisan szól-e a magyar Himnusz a Sony mikrofonban, hiteles-e a magyar mese, ha Samsung kamerába mondják, vagy korhű-e a magyar történelem, ha finn papírra írják? Mert ha igen, miért is ne lehetne Bulgáriában sokszorosított CD-lemezen agitálni tudatos, magyar termék vásárlásra? Főként, ha a Heti Válasz Kft., amely közvetlenül vagy közvetítő útján valamennyi számba jöhető, így az egyetlen magyar cégtől is árajánlatot kért, és végül az árat és a gyártási időt mérlegelve egy magyar vállalkozástól, a HD Copy Kft-től rendelte meg a gyártási, és borító készítési munkákat."

igyugyaz 2011.03.18. 11:43:23

@igényes:

Ez, hogyan kapcsolódik ahhoz amit írtam? És miért írod ide a rendszerváltás erőviszonyait?

hoplita 2011.03.18. 11:44:24

@Hepci:
A gyors öregedés FAJTAJELLEG....:)))))))))))))

radala 2011.03.18. 11:44:57

@Hepci: Ezt nem tudom megítélni, mondjuk 2006-osnál, jobban néz ki:-)
A franc tudja, igazából nem is érdekel. A baj az, az, hogy az index fórumon pont ugyanezeket a faszságokat kellett olvasnom 98-02 közt, akkor is sokszor azt gondoltam, hogy van bennük némi igazság. Sajnos én viszonylag fogékony vagyok mások érveire:-)
Utána 02-töl rögtön rájöttem, hogy sajnos engem átbaszott a sok "független" értelmiségi. Nem mellesleg a végtelenül szelíd Antallról is elhittem, hogy kicsit mucsai. Tulajdonképpen rettenetesen szégyellhetném is magamat amiatt, hogy mondjuk Horthy újratemetéen való civil részvételt elítéltem...

No azt hiszem befejezem most a hozzászólósdit, mert eszembe jutott, hogy micsoda fasz is vagyok én, hogy érdekel mindenféle ökör véleménye, aki azt hiszi, hogy tud bármit az európaiságról, holott még turistaként sem volt sehol életében nem olvasott nem magyar lapot, soha nem beszélt egyetlen európaival sem.
Komolyan mondom én vagyok a leghülyébb. Azért van annak valami bája, hogy nekem valódi európainak mesélik el páran, hogy nekik mi a véleményük európáról az alapján, amit olvastak a népszabadságban...

Balt 2011.03.18. 11:46:15

@radala: "Meg az is érdekes, hogy hiába látszik az a kvk-ból, hogy a Fidesz alig csökken, akkor is elég nyilvánvaló, hogy egyre többen egyre erőteljesebben utálják, ami persze megint nem jelent semmit..."

Ebből a szempontból érdemes lenne az orruk alá tolni egy újból megerősített 2/3-ot mielőbb... :)) Máris pártolni kezdem a 2012-es eh. választásokat! :))

igényes 2011.03.18. 11:47:19

@namitirok: Nagyon szépen köszönöm a linket!

hetivalasz.hu/itthon/mubotrany-bolgar-cd-vel-magyar-ecsettel-36277/

"Ki tudja, milyen érdekektől vezérelve fogott lejárató kampányba az Index csütörtökön? „Külföldön készült a magyar termékek vásárlására buzdító ingyen CD, amelyet a Magyar Termék Nonprofit Kft. jelentetett meg a múlt héten", kezdődött a „leleplező" cikk, amelyből az olvasó megismerhette a vizet prédikáló borvedelők társaságát. Bennünket."

Nagyon buta a válasz, mert ingyen nem gyárt senki semmit, pláne cd-t, mert ugye 27 000 CD-nek van szerzői jogi vonzata is, na meg micsoda csalás ez? Mit fog ehhez szólni a Philips?

Lényeg, hogy Bulgáriában többszörözték a lemezt. Hazugság, hogy nem ott. Az IFPI nem hazudik. Kiváncsi lennék, mennyibe is került, és mennyit számoltak el.

Tudjuk a Heti válasz ára 280Ft, na de mekkorra a remittenda. Talán ebből elfogy 10 000 db?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.18. 11:47:38

@Doberdo: "Fejét megfélemlítésül lándzsára tűzve küldték el a császári seregeknek."

Már megen' ezek a labancok! Hát nem bírhassanak nyugaton?:-D

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.18. 11:50:59

@Balt: Mit 2/3-ad! 90%-on álltok, és mindebben mg a KDNP nincs is benne!:-P

igényes 2011.03.18. 11:52:22

@igyugyaz: Azt szerettem volna mondani, hogy az állampolgárok is sűrűn váltogatják a pártokat. Nem annyira sűrűn, mint a politikusok, de azért váltogatják. A különbség az, hogy a politikusok a megélhetésnek a győzteses pártot választják, a szavazók meg a jobb élet reményében. A szavazók mindig rosszul járnak, kevés kivétellel.

tankréd 2011.03.18. 12:02:08

Németország is azt hitte, hogy neki az az érdeke ha sietteti a háborút...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.18. 12:10:56

@radala: OK, nem gondolom, hogy túlzottan elfogultan kezelnéd a politikát. Nem mea culpa, de mégis elnézést, ha erősebben fogalmaztam.

Csak az a nagy baj, hogy egyszerűen kevés az olyan honlap, amely nyugodt szívvel "pártatlannak" mondható. Ilyen szempontból számomra még ez két honlap olyan, amelyiket "hír- és véleményforrásnak", és nem "PR-forrásnak" tudnék tekinteni. Pedig legalább 15 olyan oldal van, amit rendszeresen elolvasok. De ebből e kettőn kívül a többit valóban inkább "akolmeleg" miatt olvasom, függetlenül, hogy a "független" szavazók mennyire tartják autentikus forrásnak.

Ugyanis az illúzió, hogy csak a hírek puszta befogadásával "pártatlanná" válhatok. (Lásd: MTI. Ezért is nézem meg legtöbbször a honalpjaikon, hogy hogyan közöl egy hírt az MTI illetve a Független Hírügynökség). A választó igenis igényli, hogy magyarázzanak meg neki dolgokat. Ezért tartom jónak ezt a blogot, mert az "optimista elemzésekből" is sokat lehet megérteni a FIDESZ és ellenzék vélhető gondolkodásáról. (Lásd a TG blog)

Ez persze nem jelenti azt, hogy én magam elfogulatlan vagyok (gondolom ez látszik is :-) ), ám igényem van arra, hogy tudjam, hogy az elfogultságom mikor lépi át a vakhit határvonalát. Ilyenkor jön jól, ha az "ellenoldal" érveinek valóságelemei visszatartanak a túlzásoktól.

Zene 56 2011.03.18. 12:13:56

Kedves Török Gábor!

Jó az írás, de Ön még a Gyurcsányi politizálás erkölcsei szerinti logikában gondolkodik!
Hál Istennek annak már vége, még egyszer nem lehet hatalomban maradni ilyen aljas taktikázással.
Biztos vagyok benne, hogy ők megtennék, de Orbán annál sokkal jobb politikus.
Neki kell a 4 év ahhoz, hogy eredményt tudjon felmutatni.
Amennyiben a média címlapon hozott hazugságokkal nem tudja lejáratni őket, akkor nagyobb az esélye annak, hogy 4 év múlva újra nagy fölénnyel nyernek!
Ne felejtse, hogy 2002-ben nőtt a FIDESZ-re szavazók száma 1998-hoz képest, tehát a többség meg volt velük elégedve. 2002-re csökkent az államadóság, stabil, erős volt a gazdaság.
De a sok-sok hazugság elbizonytalanította a választókat, na meg egy nagyon jó húzással, az emberi irigységre alapozva Medgyessy elkezdte dicsérni őket! Kiválónak nevezte a Széchenyi tervet stb.!
Aztán jött a tőr döfés hátulról mellbe:
Jó, jó, de nem elég igazságos, de mi ha nyerünk, akkor majd folytatjuk, és sokkal jobban, igazságosabban osztjuk el a pénzt, azok kapnak majd többet, akik most csak keveset kapnak.
(Orbán-Medgyessy vita)

Ön látott már olyan embert, aki meg volt elégedve a neki adott támogatásokkal, kedvezményekkel?
Mindenki úgy érezte, hogy ha az MSZP nyer, akkor többet fog kapni, mert van miből, tele a kassza (ezt senki nem is vitatta!!!) csak az a szemét FIDESZ a haverjainak osztogat, nem nekünk, munkásoknak, értelmiségieknek, nyugdíjasoknak, diákoknak, szóval mindenki azonnal elégedetlen lett az addig kapott pénzekkel.
Ezért vesztett Orbán, meg a hazugságokkal felhergelt nyugdíjasok miatt.
Akik ma sem pontosan értik, hogy eddig volt kilopva az állami kasszából a nyugdíjalapjuk (pedig onnan kapják a pénzt), és most rakta vissza a „tőzsdézése” kilopott pénzt Orbán!
Nem értik, könnyen megtéveszthetők, ezért nem is lesz előre hozott választás.

De 3 év múlva már pontosan kiderül, hogy mennyi pénz maradt meg a nyugdíjalapokból.
Én is, és a dolgozóim is kötelezően ott voltunk, de nem tudják megmondani nekünk a magán cégek, hogy mennyi pénzünk van náluk!

Hogyan lehetséges ez, hogy nincs napra kész, pontos nyilvántartásuk más pénzéről?

Szerintem azért nem tudják megmondani, mert nincs meg a pénz java, és most próbálják összeszedni. És erre rá fog menni a maradék MSZP is.

Ugyanis ők tették KÖTELEZŐVÉ a magán zsebekbe történő utalásokat.

Én úgy látom, hogy véget ért az típusú politizálás, amiről az őszödi beismerő vallomásában Gyurcsány beszélt.
Érdemes újra elolvasni. Olvasva jobban értelmezhető Fletó teljes tanácstalansága:
„ Valljuk be, mi ennyit tudunk…nincs megoldás semmire…nem jönnek ki a számok… már trükkök százaival sem…)
Borzalom, az az ember, és nem tanult semmit, ma is ugyan azt a politikát erőlteti, amivel megbukott ő és vele a teljes baloldal.
Szóval az a politizálás, ami a cikk szerinti taktikázást igényli, ami csak a túlélésre játszik, megbukott.
Orbánnak muszály lesz teljesítményeket felmutatni, már nem kamuzhat.
Ezért szép a demokrácia. Lassan, de beletanulunk!

bóra77 2011.03.18. 12:17:34

@Balt: és Orbánhegytől?:)

bóra77 2011.03.18. 12:19:22

@Zene 56: pont ellenkezőleg. inkább egyre távolabb kerülünk a demokrácia megtanulásától.
ja és muszáj J-vel.

Balt 2011.03.18. 12:22:29

@balfék: Zrínyi pont annyira magyar, mint horvát. És ezt a horvátok is így gondolják.

a-kis-herceg 2011.03.18. 12:24:12

@wmiki: olyan törvényt is hozhatnak -elvileg-

pl. hogy a képviselőség nem választás alapú hanem örökletes

szerinted? 2/3-dal akár demokráciát is bezárhatják, mondván ugysem volt rá igény...

bóra77 2011.03.18. 12:25:45

apropó: TG-től nem kaptunk beszámolót a helyi márc. 15-ről. Ezek szerint nem mondott beszédet?:)

Balt 2011.03.18. 12:29:42

@radala: A kokárda ugye Bencsikéktől ered, eleinte én is felszisszentem. (Most se nagyon hordom, igaz, ki sem mozdultam márc. 15-én.) Később jó volt látni fiatalon, idősön, hogy ebben egyezünk; máshogy viszonyult az ember egy olyanhoz, aki kokárdát viselt. Kettővel jobb jegy, de te vagy a pedagógus(?). :) Ami viszont helyre tette ezt a kokárdás dolgot, az a pártelnöki vita: ahol Kovács demonstratíve kokárdát tűzi, Pokorni meg csak annyit mond - Na látja, Elnök úr, ha úgy érzi, ki kell tűzni. Ez ilyen egyszerű. (Hálás lennék, ha valaki hozná a felvételt!) Őszintén nem értem az MSZP-s pr-osokat, mit akartak ezzel a protest-kokárdatűzéssel. Hogy majd Pokorni Kovács mellére ugrik és letépi? Hálószaggató öngól volt, jól megmutatta, hogy önmagukat rekesztik ki, valósággal irtóznak attól, amiben akár névleg szerepel a "nemzeti". (Ezért is külön öröm, hogy a Fidesz gondosan minden elé odateszi. Hadd csípje a szemüket. :) De hát ilyenek ezek az internacionalisták... :))

Balt 2011.03.18. 12:30:57

@radala: Ja, a többivel kb. egyetértek. :)

riglee 2011.03.18. 12:32:42

Ez olyan, mint egy nagyon rossz álom, amitől az ember verejtékben úszva, hideglelős frászban ébred. Plusz két év ezekből... BRRRRRR
Remélem, tényleg csak egy rossz álom!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.18. 12:35:23

@a-kis-herceg: Nono, ezt én mertem javallani, csak nehogy megvalósítsák a fijjúg!:-(

balfék 2011.03.18. 12:40:48

@namitirok: Igazad van , kicsit felületesen olvastam el.

cambridge.on 2011.03.18. 12:42:27

Akik azzal érvelnek, a Fidesz 2/3-ának elvesztése visszatartó erő, vegyenek annyi fáradtságot, nézzenek bele a már benyújtott választási törvény tervezetbe.
Két javaslat van az országgyűlés előtt, egy szocialista és egy fideszes.
Lehet tippelni melyik kerül elfogadásra, és az időhiányban szenvedők csak az általuk nyerőnek vélt változatot olvassák el.
Egyfordulós szavazás, egyszerű többség elég a mandátum nyeréshez az egyéni körzetekben.
Egy nagy (Fidesz) a sok kicsi ellen.
Tökéletes példa Esztergom, a jövőre nézve.
Meggyes is kevesebb szavazatot kapott, mint ellenfelei.
De közöttük megoszlottak a szavazatok, ezzel nyert.
Mindenféle ügyeskedés nélkül is simán hozhat 2/3-ot a Fidesznek.
Igazságosabbá válhat a parlamenti vita során?
Az eddig követett gyakorlat nem ezt mutatja.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.18. 12:44:30

A témához: lehet-e e lőre hozott?:
"Hogy a legnagyobb kormányellenes megmozdulást nem valamelyik ellenzéki párt szervezte, az egyértelműen az ő szegénységi bizonyítványuk. Ez a sajátos helyzet legalább olyan erős tünete a magyar demokrácia jelenlegi gyengélkedésének, mint az, hogy a kormányzó párt mást mond itthon, és mást külföldön. Ráadásul a kettő összefügg egymással: legalább közepesen erős ellenzék kell ahhoz, hogy a kormány méltányosabb legyen."
Közepesen erős kormány van, ugyanez ellenzékben hiányzik..legalább valaki képviseli az én álláspontomat is!

Forrás: index.hu/belfold/2011/03/18/az_idus_harom_nagy_tanulsaga/

radala 2011.03.18. 12:45:57

@vinczej: Nem tudom van-e pártatlan honlap.
Az index tán az lenne, de az meg bulvárra van optimalizálva. Nyilván a "Kormány helyes döntést hozott" kevesebb klikkelést hoz, mint a "Már megint elbaszták" "Rajtunk röhög a világ" "meg fognak büntetni" címek. De nincs ezzel baj. Azt akartam csak elmondani, hogy van egy látszólag drámai változás, aminek legalább az egyik fele tök természetes. Mert sok minden nem hoz új klikket, de legkevésbé a "Kóka János még mindig egy köcsög". Szóval tök természetes, hogy a kormány hibáival van tele a net. Másrészt vannak is hibáik bőven.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.18. 12:53:43

@radala: Ha már index:
"Budai befagyaszttatta az úszók pénzét
Az elszámoltatási kormánybiztos megkérte Borkai Zsoltot, hogy a szövetség gazdálkodását érintő vizsgálat végéig a MOB ne utaljon a MÚSZ-nak."

Ilyen állat nincs is és nem is van, hogy befagyaszttatta!
Max. befagyaszt tata? befaggyaszt, adta; befagyasztatta.
Mellik a kakukktojás? Lódarázs!

radala 2011.03.18. 12:54:57

@Balt: Szerintem a kokárda annak a zseniális azóta eltűnt Polgári Szövettség elnöknek volt az ötlete, ritka nagy öngól volt. Nem is beszélve a forradalmi ifjúsági napok (kokárdát április 4-ig) emlékéről.
Én is örülök, ha kiderül valakiről, hogy nem emeszpés, de nem szeretném, ha rá lenne írva. Az meg nem vita sajnos, hanem tény, hogy 2002-ben bukott a Fidesz, szóval rohadtul mindegy, hogy KL egy pöcs volt-e és PZ esetleg lealázta. Igazából minden ilyesmi mindegy, mert én úgy gondoltam az MP/OV vita utánm, hogy most meglesz a 2/3, ha máshogy nem a miéppel, oszt mi lett.
De mondjuk a konkrét kokárda ötlet minden szempontból rossz volt, demokrata szerintem nem érthet egyet azzal, hogy jelöljük meg magunkat, magyar nem érthet egyet azzal, hogy erre pont a kokárdát válasszuk. De ami ennél is fontosabb, nem igazolódott be, hogy jó ötlet.

hoplita 2011.03.18. 12:56:24

@Balt:
Ezt magyarázhatod annak, akinek lehet a fején húzogatni a bőrt.:))

igényes 2011.03.18. 13:07:23

@namitirok: Amikor ez rendesen lesz megszerkesztve, nagyon tisztán látunk.

hu.wikipedia.org/wiki/Schmitt_P%C3%A1l

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.18. 13:10:11

@igényes: Mármint a lemondása éve is benne lesz, a 2012?
És utóda, Orbán Viktor neve? Vagy a hiányzó pár évet hiányolod?

ÖtletElek 2011.03.18. 13:10:52

@Sötét korom: Magyarország neve lesz Magyarország, államformája pedig köztársaság. Mit nem lehet ezen felfogni? Ja hogy sötét korom...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.18. 13:18:01

@ÖtletElek: Hú, mekkora változás, mi? Főleg a nevében. Mondjuk "az államforma megjelölése: Kétharmad" sokkal pontosabb lenne.
Be kellene adni egyéni módosító indítványnak, nem? Megtennéd?

a-kis-herceg 2011.03.18. 13:25:18

@Badbitie: semmit nem ír át az időközi...

ugyanaz lesz mint eddig az összesen Pest, Pápa, Dunaujvaros...

"részvétel" (na jó annak hívni nagyképűség) szval

a választási "résznemvét" aránya 19-29% volt...

a városok lakosságának 7-10%-a dönt a polgármesterről...

ez fog kulminálódni...

bóra77 2011.03.18. 13:33:33

@namitirok: ok, igaz.
@Balt: jaj...azóta nem hordok kokárdát márc. 15-én (pedig legkedvesebb ünnepem volt), amióta OV-ék elkezdték ezt "hordatni" úton útfélen 2001-02 tájékán (már nem emlékszem). Valahogy akkor és azzal (is) kezdődött az ország megosztása. Szolid megvetéssel szoktam bámulni azokat az embereket, akik ünnepen kívül is magukra tűzik. Anélkül nem érzek magukat elég magyarnak, vagy nemzetinek? Megosztó, kirekesztő, kisajátító. Ezek jutnak most a kokárdáról eszembe. Köszönjem meg OV-nak?

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2011.03.18. 13:38:06

Azt magyarázza már el nekem valaki, hogy milyen akadálya van annak, hogy hozzanak egy olyen törvényt, ami _visszamenőleg_ 20 évre hosszabbítja meg a mostani ciklust és/vagy úgy rendelkezik, hogy a választási bizottságokban csak kormánypártiak ülnek? Úgy értem, milyen olyan eleme, aspektusa lenne egy ilyen intézkedésnek, amit még nem csináltak meg velünk az eltelt szűk egy évben? Mert ha netán semmi, akkor az előrehozott választásról szóló elmélkedés csak ábrándozás.

tölgyes 2011.03.18. 13:40:29

@igényes: Jól szórakoztam azon amit írt. Egy vállalkozás megbízott egy külföldi céget, hogy gártson le egy reklámanyagot,, és a cég külföldi. Emiatt aggódó cikket ír az index.. ön pedig sirdogál a gyalázat miatt..Gondolom hasonlóan sirdogált volna, ha az Ön által említett nagyvállalkozó kapja meg a munkát.. akkor a sirdogálás tárgya fidesz-közeli cégek kiváltsága lett volna..::::)))Bizony ilyen lesz mindig is... Miközben Önnek egy picit sem fájt, hogy az elmúlt 8 évben az autópályákat külföldi cégekkel építették, hogy eladtak mindent 90%-ban külföldieknek... és nem védték meg a magyar termelői érdekeket még olyan kézenfekvő termék esetében sem mint mondjuk a cukor és a libamáj, vagy mondjuk a makói hagyma.. és mint látja.. még a nagyon befolyásos nagyvállakozónak sem hullik ölébe a manna.

radala 2011.03.18. 13:49:04

@bóra77: Azért az véletlen, hogy ebben egyetértünk:-)
A kokárdával nincs semmi baj, de valóban csak is 15-re való. Az ötlet nagyon hülye volt, de, hogy akkor kezdődött volna Mo megosztottsága az azért nagyon erős túlzás.
Nyilván a megosztottság minden oldal közös érdeke, mert ez az egyetlen mód, ahogyan el lehet érni, hogy cigizgetéses hazudozástól és 450 LE-s autótól, nokiás doboztól stb-töl ne menjenek el a híveid, mert a másik oldal ugye maga az ördög.
(Mondjuk a dologhoz tartozik, hogy sajna ez a megosztás olyan jól sikerült, hogy én önként is hajlandó vagyok már ördögnek tekinteni a szocikat, és ha jól értem te is ugyanilyen tartósan átkerültél arra az oldalra, aki ördögnek tartja ezeket).
Szuper kis trükk volt, amit sajnos nagyon sokan beszoptunk:-)
még az is lehet, hogy mindenki beszopta, aki a politikával valóban foglalkozik/foglalkozott, szóval a remény csupán a pénztárcájuk alapján szavazókban van...

inreallife 2011.03.18. 13:56:39

@sh4d0w: hibád gondolat, a fidesz úgy értelmezi, hogyha összejött a 2/3-d, akkor kvázi adminjogot adott neki, azt csinálni, amit akar. van is benne ráció, ha belegondolsz. az más kérdés, hogy élni vagy visszaélni a hatalommal nagyon nem mindegy. viszont az is érdekes, hogy mennyire betonba vannak öntve a fidesz szavazók, itt valami nagyonnagyonnagy dolgonak kell történnie, hogy kizökkenjenek, és más pártot keressenek.

ráadásul a 200 fős parlamenttel adu ászuk is van a köv választásra. ha a listás helyeket megcsonkolják, akár 90%-ot is elérhetnek az egyéni képviselői helyekkel. nagyonnemmindegy, hogy milyen lesz a leosztás, ugyanis egyéniben szinte verhetetlenek, amikor mszp-lmp-jobbik és kutyafasza párt egymástól veszi el a leváltó szavazatokat. max akkor lehetnének verhetők, ha a 3 ellenzéki párt területi alapon felosztaná az országot, kelet jobbik, közép lmp, nyugat mszp. erre meg kicsi esélyt látok. jól áll a fidesz, én se hittem volna...

tölgyes 2011.03.18. 14:00:59

@inreallife: Ön szerint mi az hogy visszaélni a hatalommal?

nyünyüge 2011.03.18. 14:02:35

Ez már volt?

www.fn.hu/belfold/20110315/alkotmanyozas_magyar_modra/
Lakner Zoltán írása (kétrészes)

És őrzés-védés Hungáriában:

Úgy próbálják meg kiszorítani egymást az őrző-védő cégek a piacról, hogy terhelő adatok gyűjtése után feljelentik a konkurenciát a hatóságoknál. A módszer hat, az adó megspórolása pedig nem függ a cégmérettől.

index.hu/gazdasag/magyar/2011/03/18/egymast_jelentik_fel_az_orzo-vedok/

Ha ilyen cégek megbízója volnék, kicsit nyugtalanítana a dolog.

Ting Fu doktor 2011.03.18. 14:07:17

Van nekem egy olyan megérzésem, hogy Gábornak súgtak. Ahogy erre már Ő maga is utalt sokszor, sokmindenkivel folytat háttérbeszélgetéseket. Szerintem ez a mai post ezen háttérbeszélgetések egyik terméke.

Az az igazság, hogy nagyon logikus amit TG ír. És ha igaz az, amit korábban már megjósolt, miszerint a Fidesz tábor errodálódása lassu, de folyamatos, akkor abból tényleg logikus lépésnek tűnik egy előrehozott választás jövőre.

Arrólé nem is beszélve, hogy jelenlegi ismeretek szerint az még megnyerhető is lenne. Főleg, ha valamiféle eredményeket tudnának addig prezentálni. Legyen az elszámoltatás, fejlesztés, nagy bejelentés, bármi. A lényeg, hogy eladható legyen.

Ha a Fidesz meglépi az előrehozottat és ott nyer, azzal végleg kicsinálja az MSZP-t és ezzel megalapozhatja a hosszú távú berendezkedését.

Márpedig most minden lehetőség adott, hogy 2012-ben nyerjenek. Miért is ne húzzanak egy nagyot, váratlant!

Szerintem az MSZP és az LMP rettentően megijedne és összefogsná magát egy ilyen bejelentéstől.

Lássuk a medvét!

a-kis-herceg 2011.03.18. 14:09:08

@Szimba: csak ogy ről van szó. az TG mellett szól hogy normális lenne a 2éves szétválasztása az ogy és önk választásnak... persze a majomszínházban a racionalitás nem szempont...

lüke 2011.03.18. 14:11:42

@nyünyüge: ez régóta így van- örzö-védö
párt érdekek csapnak össze

balkon-úr 2011.03.18. 14:12:57

@okostojáska: Azért inkább a papa bányája, meg a tokaji birtok volt mindig is a fontosabb, OV-nek, mint hogy a mi érdekünket észrevette volna egyáltalán. Nehogy már a Tenkes kapítányához hasonlítsd, inkább a "Dudva Uram"-hoz. Akinek a bevétel fontosabb volt, mint az "eszme".

a-kis-herceg 2011.03.18. 14:14:12

@Komponista: gond van...

elvben egyetértek veled...

gyakorlatilag nem. a gazdaság csőd közeli állapotban van/lesz (az állami+ önkori + lakosság eladósodás tetézi)

éhséglázadások, rétegek, csoportok egymás elleni harca, polgárháborús hangulat, vészhelyzet...

a kormány poziciója erősödni fog (oszd meg és uralkodj + rend utáni vágy)

fides en kívül pedig felerősödnek a hamis próféták...

radala 2011.03.18. 14:15:08

@inreallife: Senki nincs bebetonozva. pont az van, mint 94-ben.
Nincs a Jobbik-LMP-mszp messzebb egymástól, mint volt a Fidesz-fkgp-mdf-kdnp-mndp...
És azért tán komoly ostobaság lenne azt képzelni, hogy A Horn/petö páros komolyabb demokrata volt, mint OV/Semjén:-)

Látva 2010-et, a magyarok igen is okosak (vagy minden nép az). Ha valami nem tetszik megtalálják, ami tetszik.
Nincs a világon ember, aki 96-ben mondjuk a Fidesz-fkgp koalát működőkepésnek hitte volna én is egy Fidesz-mdf (esetleg szdsz-t) képzeltem.

Semmit nem tudunk semmiről, csak két dolgot. 1 az emberek nem hülyék, 2. a szabályokkal lehet nyerni 1-2 választókerületet, de eredményt megfordítani azért nem. (megfordítás alatt azt értem, hogy 94-ben nem lehetett volna semmilyen szabályt megalkotni, amivel az MDF hatalmon marad és ugyanígy 2010-ben sem lehetett volna az mszp-t ott tartani)

Szóval Mo lehet, hogy veszélyben van a Fidesztől, de azért a demó nem valószínű.

a-kis-herceg 2011.03.18. 14:18:16

@Komponista: hagyományosan pártokban gondolkozol. ez téves irány.

a pártok "beálltak", csak az indulhat akit a fides enged (kopogtató+pénz+média stb)

a teljes rendszer van válságban...

dőlj hátra várjad hogy mennyien jönnek erre rá... addig reménytelen míg a többség "egyszeri" szavazó. addig feudalizmus van és az alkalmatlanok vannak hatalmon... a normális demokrácia másról fog szólni...

a-kis-herceg 2011.03.18. 14:20:26

@török gábor: adóztál utána? milyen mennyiségben?

és ők adóztak a szolgáltatásod "érteke" után?

egy lehetőség van térítésmentes munkára, de azt előre be kell jelenteni...

bocs... de adócsalás gyanúja merül fel.

Vanek B. Eduard 2011.03.18. 14:20:52

@Ting Fu doktor: "Miért is ne húzzanak egy nagyot, váratlant!"
Ez megint a "jogunk van hozzá, de nem etikus" kategória. Nem etikus, mert a rendkívüli választás - a neve is mutatja - rendkívüli helyzetre való, nem a taktikázgatás eszköze (ahogy az alkotmány óránkénti változtatása sem).
Ha az etika nem is, de a "jobb ma egy veréb" kezdetű parasztos óvatoskodás talán vissztartja őket ettől a húzástól.

a-kis-herceg 2011.03.18. 14:26:03

@Balt: "életképes alternatíva csírájában sem látszik"

én mást írtam oknak. azt hogy a fides nyomja el a választási rendszerrel...

mellesleg nem is baj. addig pusztuljon az ország, amig nincs SOK tudatos választó...

Ting Fu doktor 2011.03.18. 14:28:40

@Vanek B. Eduard:

Szerintem ezzel nem lenne etikai probléma. Ez politikai kérdés és erre politikai válasz adható. Az pedig ma már közhely számba megy, hogy a politika erkölcse jelentősen eltér a hétköznapok erkölcsétől.

Szerintem a Fidesz mégha el is vesztené a 2/3-adát (ami biztos volna) mégis stratégia győzelmet tudna aratni egy ilyen választásokon és ne felejtsük.

Egy ilyen győzelemmel utólag tudnák legitimálni az alkotmányukat. MSZP menne a történelmi sűlyesztőbe... Ha másért nem, ez utóbbi kettőért biztos megérni a Fidesznek.

igyugyaz 2011.03.18. 14:32:43

@cambridge.on:

Miből gondolod, hogy biztosan kapna a FIDESZ 2/3-ot 2012-ben?

parlamentarista 2011.03.18. 14:32:51

attól függ, hogy radala típusú birka van ebben az országban. és ezt a fidesz sem tudja. senki, még radala sem.

Vanek B. Eduard 2011.03.18. 14:35:12

@radala: "ez a megosztás olyan jól sikerült, hogy én önként is hajlandó vagyok már ördögnek tekinteni a szocikat..."
Sajnos tényleg túl sok a droidszavazó. Téged szeretnélek nem ilyennek tekinteni korábbi értelmes megnyilvánulásaid okán.
Szerintem egy értelmes és tudatos szavazó nem kajálja be a népbutítást a másik oldal sátáni mivoltáról, de a sajátjaitól sincs elalélve.
(Én pl. már mindenkiből ki vagyok ábrándulva, ami semmivel sem kellemesebb érzés, mint egy nyáj tagjaként bégetni.)

Szimba 2011.03.18. 14:36:11

@bóra77:

Nem engedték neki!:-)))))

a-kis-herceg 2011.03.18. 14:40:43

@Martian: ez igaz hogy nem koalicióznak. viszont lásd Esztergom!

mind három párt lemondott a saját pm jelölésről egy külsős független indulása miatt, és most nem fides es a polgármester (na nem is mszp nem is jobbik nem is elempé)

Vanek B. Eduard 2011.03.18. 14:41:35

@Ting Fu doktor: "politika erkölcse jelentősen eltér a hétköznapok erkölcsétől"
Értem én, csak rühellem, hogy így van. Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy a jogrendszer jelentősen eltér a hétköznapok jogértelmezésétől (és ebbe jól bele is nyugszol).
Amúgy ez utóbbi is megáll, pl. adót csalni bár jogellenes, de nem néznek ki miatta jobb társaságból.

Balt 2011.03.18. 14:45:41

@vinczej: "És ha az ellenzék el tudja hitetni a többséggel, hogy itt a FIDESZ-nek csak az a célja, hogy még a várható nagyarányú kudarcok előtt akarja egy "utolsó ámítás-dömpinggel" kihasználni az utolsó előtti pillanatot, akkor nagy csalódás érheti a FIDESZ-t."

Szerintem is telitalálat. Mármint a "kéjes örömmel várják/csinálják a megszorításokat" (és az ahhoz vezető gazdaságpolitikát) - ahogy mondotta volt Viktorunk az MSZP kicsiny, ám annál tehetségtelenebb frakciójának. :))

Ting Fu doktor 2011.03.18. 14:47:22

@Vanek B. Eduard:

Egyvalamiben biztosan egyet értünk. Én is rühellem, hogy így van. De így van és aki ezt nem fogadja el az eleve futó homokra építkezik.

Ordnassac 2011.03.18. 14:53:00

@okostojáska: megnézve az alkotmánytervezetet, igazából csak pár olyan törvény van, amihez kelleni fog a kétharmad és év végére lazán meglennének azok a törvények. Pl. még tavalyról van egy, az országgyűlési választási rendszerről szóló tvjavaslat, amit a tervezethez kell kicsit igazítani, de a lényeg megvan.

Amennyiben nem teljesen ad hoc csinálja a Fidesz az egészet, akkor már ezeknek a kétharmados törvényeknek a tervezete is megvan már legalább koncepcionális szinten.

Persze ez nem jelenti azt, hogy bele fognak menni egy előrehozottba, főleg a jelen gazdasági helyzet miatt. (Persze jó kampányfogás lehetne az, hogy az előrehozottal 2014-ben "csak" két választás lenne és nem három.)

parlamentarista 2011.03.18. 15:02:00

@Ting Fu doktor:
szerintem ezt a fideszben sem tudják. csak van egy ilyen szcenárió. mindig is volt. ehhez kellett az alkotmányozás.

radala 2011.03.18. 15:03:50

@Vanek B. Eduard: Mondjuk az LMP-t nem tekintem ördöginek az mszp-t pedig sajnos (nem sajnos) a neveltetésem okán már a kezdetektől ördöginek tartom, valószínűleg ezen ha dolgozni kezdenék rajta (ahogy nem fogok) akkor sem tudnék változtatni.
Mindenből kiábrándultnak lenni nem nagy kunszt, én is mindenből ki vagyok ábrándulva és valóban nem kellemes valóban. Mondjuk nehéz elképzelni egy nagy pártot, ami tetszhet egy magára valamit is adó embernek.
Amúgy szerintem nem sok a droid szavazó, csak kevés a tudatos. 1-1 milla droid lehet, de ők (mi:-) ) nem osztanak nem szoroznak. Igazából szerintem, mint írtam is azokban kellene bízni, akik belenéznek a pénztárcájukba, látnak ott valamit, után ránéznek a pártokra és még finomítanak egy kicsit a pénztárcájukban látottakon.
Amúgy persze nem gondolom magamat sötétnek, csak igyekszem tisztában lenni az elfogultságaimmal. Nyilván volt idő, amikor én nagyon kedveltem ezeket és ez még kitart, de nem akarok nekik mindent elnézni, nem is nézek el, csak megértő vagyok.;-)

parlamentarista 2011.03.18. 15:14:32

@török
ha már ködöt szurkálunk. szerintem. ezt a kormányt a külföld fogja megbuktatni. nem a fideszt, hanem a kormányt. nem a belföld, hanem a külföld. berlin, london, brüsszel, róma, moszkva, washington, etc. valamelyik. és persze az igaz: ha elbukik orbán viktor, akkor elbukik a fidesz. ha elbukik a fidesz, akkor elbukik a rendszer. és csak remélni lehet, ha elbukik a rendszer, akkor nem bukik el a világ. csak remélni lehet. persze ez semmivel sem valószínűbb forgatókönyv bármi másnál, de mégis így tippelem. szóval teljesen irreleváns, hogy lesz-e új választás, orbán viktor nem belföldön fog elbukni.

a-kis-herceg 2011.03.18. 15:27:06

@riglee: sajnos a valóság... ha igazi demokráciát akarsz rendes országot

akkor kezdj el rajta ügyködni. polgárosodás, tettek stb... magaddal kezddd!

a-kis-herceg 2011.03.18. 15:28:22

@cambridge.on: igen igen. és akkor még +kopogtató+média+pénz... többszörös zár van.

Vanek B. Eduard 2011.03.18. 15:28:44

@radala: "az LMP-t nem tekintem ördöginek"
Ördöginek én sem, 'csak' sötétzöld maszlaggal leöntött baloldali kiscserkészek műkedvelő gyülekezetének.

a-kis-herceg 2011.03.18. 15:33:11

@Androidus: ez ELVILEG elképzelhető. sőt az is hogy V.Orbán néven Szt IStván testvére lesz a vitya 1011 évre visszamenőleg. aki tagadja az bűncselekményt követ el...

szerintem gyakorlati jelentőssége már semminek nincs, hisz gyakorlatilag NINCS DEMOKRÁCIA.... de nem 2010-től, hanem sohasem volt...

ez egy ilyen feudális nemzet, beszorulva kelet és nyugat dél és észak közé...

Balt 2011.03.18. 15:42:25

@vinczej: A Hírszerző ugye korábban a Somogyi-féle (MDF think-tank) Political Capital portálja volt, amit szőröstül-bőröstül "megmentett" a hvg. Utóbbi szerintem sosem volt Fideszközeli...

Az Indexre talán valamivel több okkal mondják ezt, még el is fogadnám, ha nem a keresztényfób Tóta W. írkálna vezércikkeket. Bár lehet, hogy ez dupla csavar, tudtán kívül. Ha így van, ügyes... :)

Balt 2011.03.18. 15:43:16

@namitirok: Pedig igény az lenne rá. :) Mindjárt bele is írom az alkotmányba! :))

lüke 2011.03.18. 15:46:17

@parlamentarista:
a külföld, csak nem így politikailag:
"berlin, london, brüsszel, róma, moszkva, washington, etc."
hanem maga a gazdasági válság- poor

radala 2011.03.18. 15:55:01

@Vanek B. Eduard: Ja az LMP-vel pont az a baj, hogy csöppet sem ördögi, márpedig így ugye esélytelen...
No mindegy meglátjuk Árpi bátyánk is megmondta (érdekes eddig még SP sem alacsonyodik:-) )
hogy nincs alternatíva, oszt csak lett:-)
Alternatíva mindig van max. még rosszabb, mint eddig volt:-)

Balt 2011.03.18. 15:56:54

@radala: :)) Azért ne fuss el, inkább írok egy Rada La üdvözlését. :)

lüke 2011.03.18. 15:57:30

demokrácia lecke
repetio mater studiorum est
www.youtube.com/watch?v=KSNvAM6EKyQ

Átverés! 2011.03.18. 16:01:57

Nem volt időm végig olvasni a kommenteket, de én már napokkal ezelőtt írtam arról, hogy szerintem OV-nek nem lesz türelme hosszú éveken át miniszter elnökösködni. Akármennyire is szereti a hatalmat, de nem az ilyen operativ mindennapi munkát. Mindig oda kell figyelni ,hogy mit mondok, a hiányzó közgazd. ismeretek is zavarhatják. Egyszóval macerás feladat.

Az én jóslatom azért nem volt ilyen szakszerü, mert nem vagyok politológus és nem is jártam Makón.

Ebben az évben úgy bebetonozza magát az uj alkotmánnyal, törvényekkel, minden pozicióban saját káderrel, hogy neki már elég lesz a sokkal kényelmesebb K.E. pozició.

Mire jó az alkotmányozás ilyen tempójú kivitelezése, hát arra, hogy készen legyen amikorra kell. Eddig még semmivel nem tudták indokolni ezt a nagy sietséget.

Minden cselekedetére az lehet mondni, hogy "ÜGYES".

Az ellenzék és a nép akarat gyengesége miatt van esély a meg valósításra.

a-kis-herceg 2011.03.18. 16:29:02

most mondja a rádióban a másik nagy balneológus (kósa)

"az anyák, akik 18 évnél fiatalabb gyermeket szűltek..."

porfelhő 2011.03.18. 16:29:39

Előrehozott választás 2012-ben elképzelhető, lehet. Elfogadja a parlament az új választási törvényt, ha kétszáz fős lenne a parlament. a Fidesz még akkor is megnyerné a választásokat ismét. Nem lenne kétharmad, de többsége igen. Lesz akkora támogatottsága a pártnak. A Fidesz, az Orbán V. "kapna " még négy évet a kormányzásra. Aztán pedig "átülhetne" a köztársasági elnöki székbe. :)
Nem tudom, hogy az OV. kormányozni akar, vagy inkább hosszu távra bebetonozott hatalmat, mert az már szinte teljesen biztositva van.:)

porfelhő 2011.03.18. 16:35:34

"Előrehozott választás mint műfaj ismeretlen a demokratikus világban". Igen. más "műfaj" is ismeretlen, - a hatalmi, egyoldalu kormányzás is - eddig. Kétharmad birtokában minden elképzelhető, lehetséges ahogy az tapasztalható volt a szűk egy évben is.

andras1980 2011.03.18. 16:38:40

Tisztelt Török Gábor!

Én nem feltétlenül azon gondolkodnék, hogy 2012-ben vagy 2014-ben lesz-e választás, hanem azon, hogy lesz-e még választás a következő néhány évtizedben. Most 2/3-os többsége van a Fidesznek, akármit beleírhatnak az Alkotmányba. Akár még azt is, hogy ne legyen több választás, ne lehessen őket leváltani.

Azt is leírtam a blogomban, hogy én hogyan válaszoltam volna arra a bizonyos kérdőívre, és mit írnék bele az Alkotmányba. Szeretném, ha egy elemző átnézné és véleményezné. bloggerke.sajatblog.hu/2011/03/03/kerdoiv/

Ajánlom továbbá egy ismerősöm blogját is ugyanerről a témáról: www.antalffy-tibor.hu/2011/03/14/kristof-csaba-vendeg-posztja/

a-kis-herceg 2011.03.18. 16:45:52

@andras1980: Kár érdemben foglalkozni a fides "alkotmányjellegű" jogszabályával.

porfelhő 2011.03.18. 16:49:47

Az előrehozott választás súlyos kockázatokat rejt magában, csak kivételes helyzetekben érdemes alkalmazni."

Na. igen! Az előrehozott választás kivételes helyzet lenne, mint írtam. Az Mszp. még mindig "romokban" nem hiszem, hogy addig meg fog erősödni, hogy újra váltópárt legyen, az Lmp. még keresi a helyét, a Jobbik nem gondolom, hogy "tágabb" szavazótábort tud gyűjteni magának. 2012-végéig sem.
Addig biztosan nem lesz a Fidesznek, olyan "ellenfele" mely váltópártja tudna lenni.

jafer 2011.03.18. 16:50:50

@knausz: Azért,mert 2014-re egy 15%-os párt lenne különben.Azzal,hogy 1 évet elbénáztak elveszett egy reform bevezetése,és az eredmények nem tudnak kifutni az idő rövidsége miatt.Gazdasági szakemberek szerint a felfutás 14-15-re tehető.Tehát ha 2012-ben választanánk,akkor 2016-ra az általános világgazdasági felemelkedést politikai sikerként bekönyvelve a Fidesz túléli.

porfelhő 2011.03.18. 17:06:55

Valószínűleg mégsem jár plusz voks a gyermekek után az új alkotmányban"

Az alkotmány-előkészítő parlamenti bizottság fideszes alelnöke azt mondta, hogy a visszajelzések szerint kevesen szeretnék, ha a szülők plusz szavazati jogot kapnának kiskorú gyermekeik után.
Eddig nyolcszázezren küldték vissza a nemzeti konzultáció keretében kiküldött, alkotmányozással kapcsolatos kérdőívet.

Vélhetően nem kerül bele az anyáknak a gyermekek után járó plusz szavazat a kormány alkotmányjavaslatának végleges szövegébe - mondta Gulyás Gergely, az alkotmány-előkészítő parlamenti bizottság fideszes alelnöke egy pénteki bécsi sajtóbeszélgetésen.

A politikus hozzátette, hogy a tervezetbe is lehetőségként került bele, még ebben a formában sem biztos, hogy a végleges javaslatban benne lesz.

A nemzeti konzultáción eddig visszaérkezett több mint nyolcszázezer kérdőív alapján az elképzelésnek nagyon gyenge a társadalmi támogatottsága - közölte a képviselő. Gulyás Gábor ugyanakkor hangsúlyozta, hogy európai szinten kell megoldást találni arra a problémára, hogy a lakosság aktív és inaktív része közötti arány eltolódik az inaktívok irányába.

Nahát! :) "európai szinten...." na.igen. mi egyedülállóak vagyunk itt Európa közepén az új magyar szellemmel, és az újszerű gazdaságélénkitő csomaggal is. úgy gondolom.:)

ssi 2011.03.18. 17:08:08

@lüke:
- igazad van :-)) túl kemény az élet, s ha a családra nem, kire támaszkodhatna a gyerek ... másrészt összetett a téma, értelek, talán Te is engem (? :-)), sajna nincs itt mód jó alaposan kivesézni ezt
- másrészt egyszerűen ki/meg kell próbálnom - legalább egyszer, ha másként közelítek hozzá, tudom-e szelídíteni, s nem miattam

2011.03.18. 17:08:22

Ha nem ébrednek fel sürgősen a " Benne leszünk az Alkotmányban" édes álmából,és tükörbe nézés után nem indítják be villámgyorsan a gazdaságot (új munkahelyek,termelés hazai fogyasztásra, exportra-import felülvizsgálat, kiadáscsökkentés,stb. ) adókból tengődő SZKSZO szerkezeti reformerekként fogunk tengődni (Széll Kálmán Szegény Otthon)

A már több terhet viselni nem tudó rétegen túl előbb-utóbb kénytelenek lesznek hozzányúlni a magasabb jövedelműek vagyonához is,de először meg kell játszaniuk a piros hetest, az özönvizet meg már bírja 2016-ig egy alaposan felépített gát.

Ui:
Pelikán József gátőr üzeni: Vigyázni kell,mert a Duna jön,és különösen veszélyesek a gátba falába lyukakat fúró ürgék.

a-kis-herceg 2011.03.18. 17:11:49

@porfelhő: hagyjuk már... ezt senki nem gondolta komolyan hogy az agyhalott 18 éves cigány "asszonynak" 10 szavazata lesz...

a határontúli voks is kamu... ne vegyétek már be a gumicsontot...

egyébként engem is szórakoztatnak ezek az ötletek...

de gyakorlatilag lényegtelenek...

porfelhő 2011.03.18. 17:22:14

Orbán: A rend fenntartása a rendőrség kötelessége

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken megbeszélést folytatott Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárral és Farkas Flóriánnal, az Országos Roma Önkormányzat vezetőjével, akinek kisebbségi önkormányzati választási győzelméhez gratulált a miniszterelnök.

A megbeszélés résztvevői egyetértettek abban, hogy a magyarországi cigányság helyzetének javításához elsősorban a munkahelyteremtésen és az oktatáson keresztül vezet az út.

Aláhúzták a közbiztonság fontosságát is, ugyanakkor egyetértettek abban, hogy Magyarországon a rend fenntartása a rendőrség kötelessége, és hogy a törvényeket, valamint az együttélés szabályait mindenkinek be kell tartania. Megegyezés született arról is, hogy a kormány és az Országos Roma Önkormányzat keretmegállapodást fog kötni a közeljövőben."

Ők is majd hogyan szavaznának 2012-ben -14-ben,?
Nem mindegy.:)

nyünyüge 2011.03.18. 17:25:34

@a-kis-herceg:

Tökre nem értem, miért nem azokat az anyákat preferálja a Fidesz, akik 18 éves gyereket szülnek! Hiszen az ilyen anyák azonnal munkaképes, szavazóképes, gyermeket nemzeni képes generációt állítanának elő pillanatok alatt :).

ssi 2011.03.18. 17:26:47

@Komponista:
nekem is gyakran megfordul a fejemben, amit írtál, gondoljuk tovább
- egyre nő a tüntető tömeg létszáma és témája
- ez a tömeg semmilyen ismert politikust nem tűr meg, nincs vezérük
- kérdések: nem tudom a válaszokat, csak várom másokét, ill. a jeleket
* most születik egy új politikai elit a tömegben/máshol?
* előre hozott választási kampányban kivirulna a parlamenti ellenzék?
Jobbik: pillanatok alatt tudna mozgósítani, harsányabb lenni?
LMP: elveik gúzsba kötik, s így nincs rájuk elég kereslet?
MSZP: háttérben már árnyékkormányuk van, ami színre lépne?
* fidesz-hívőknek is nagyot kell csalódniuk, h biztin tudják, ilyet soha többet?

porfelhő 2011.03.18. 17:27:04

@a-kis-herceg:
Hagyjuk már! mégis Ti irogattatok itt száz kommentet is a gyerek után járó szavazati jogról. Nem én.
Ha nem gondoltátok komolyan mit "firkáltatok" egész nap?
:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.18. 17:30:00

@radala: miért ördögi? Egy nagy rakás fos. Mentesek mindentől, amihez a minőségnek köze van.

porfelhő 2011.03.18. 17:31:04

@a-kis-herceg:
Na. ja! a fides meg a "háromezer" oldal.
:)

Mind1 2011.03.18. 17:38:00

@Balt: ....és folytatva kb. idézve: a választási igéret nem azért van, hogy teljesítsük - mondjuk ezt ma már mi is tudjuk :(

Hozzá kell tenni, hogy túl sok konkrét ígéret nem volt, így csak keveset nem kell teljesíteni - de azt nagyon:)

(pl. nagyarányú azonnali adócsökkentés, két héten belül rend lesz, nem adunk választójogot a határon túliaknak....)

Mind1 2011.03.18. 17:44:21

@sztd: csak az utolsó mondatoddal értek teljesen egyet.

Azt elfogadom, hogy az emberek 80%-a az előző kormány ellen szavazott, de csak ismételni tudom, nem új alkotmányra, nem új köztársaságra, nem új választási rendszerre, nem államszocializmusra. Az elégedetlenek nem hatalmazták fel a fideszt erre a hatalmas átrendezésre. Én azt is látni vélem, hogy a gazdaságban véghezvitt ámokfutás a politikainál is kínosabb - lesz

lüke 2011.03.18. 17:53:56

@manyike:
hali:)(van hogy lehetetlen)
figyelj:)

a-kis-herceg 2011.03.18. 17:54:25

@manyike: a bizalmat nem szerzik vissza a pártok (mszp, sem elempé=fides2=szdsz)

a jobbik meg eleve kis párt

ssi 2011.03.18. 18:03:53

szertem állandó tesztelés alatt vagyunk, ezért sem mondanak előre sok mindent, sok a menet közbeni korrekció, korábbi választás is létező alternatívájuk lehet:
- 8 év ... a gazdaságot könnyebb diónak gondolta O.V., de az intézményi hatalomra és a nemzettudat központba állítására nagyon készülhetett alatta
- az eredeti terv korán korrekcióra szorult: 7%-os hiány kudarca, 29 pont öszerittyentése, 2-akcióterv elmaradása, átmeneti terv után végleges manyup-pénz lenyúlás stb.
- s evés közben jön meg az étvágy: 2/3 elérése majd a 2/3 gyors menetelése .... végül jobban meg/átdolgozott új Alkotmány
- népszerűség csökkenése, EU-nyomás -> biztonságból és a jövő megalapozásához 1 évvel korábban az új Alkotmány - sokakat bizalmatlanná tesz ez a sietség és a várható tartalom

@lüke: :-)) némely emberi dologban a lehetetlen nekem olyan nagy kísértés

@a-kis-herceg: tehát nem lehet akkorát csalódni, hogy vissza a régit? új elit születőben? ha gazdasági krach lenne, mi lenne politikailag?

porfelhő 2011.03.18. 18:06:25

Helyi adókat központosíthat a kormány

Fideszes és ellenzéki polgármesterek körében is terjednek azok a hírek, hogy helyi adók elvonásával teremtené meg a kormány az Orbán Viktor régi álmának számító állami közoktatás pénzügyi forrásait, erről a jövő héten megjelenő Magyary Zoltán-tervben lehetnek részletek - írja az Index.

Jelenlegi formájában megszűnhet az iparűzési és a gépjárműadó, de akár az idegenforgalmi is, legalábbis az önkormányzatok helyett a költségvetés lehet a címzettje mindháromnak.

www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=477032&place=hirstart

hm. ez jó.

"egy ilyen akciónak vannak ésszel is felmérhető, súlyos kockázatai" ennek is.

lüke 2011.03.18. 18:11:27

@manyike:
az a tehetetlen kategóriája,s ezért nincs konzenzus-súlyos- se

álomszép 2011.03.18. 18:13:52

@porfelhő: :)

Milyen politika ez, hogyan lehet igy "álmot" megalósitani? Az önkormányzatokat /is/ ellehetetleníteni, már lassan fizetésképetelenné tenni? a másik "helyre " átcsoportositani.!
Ha minden a" feje tetején állt" eddig, hogy lesz ebből talpraállás?

lüke 2011.03.18. 18:21:01

@lüke:
két érdekesség
a nyugdij magas %- a GDP-nek( persze mekkora a GDP?)
s a 65 feletti dolgozó is sok

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.18. 18:25:28

Még van 5 napom visszaküldeni a kérdőívet, most mondták, úgyhogy semmiről sem késtünk le! Mert figyelembe veszik a véleményünket, ellentétben a komenistákkal!:-P

álomszép 2011.03.18. 18:28:04

Budapest, az idősek városa"

nol.hu/belfold/minden_negyedik_budapesti_idosebb_60_evesnel

tény, hogy a fővárosi nyugdíjasok élnek a legjobban: nyugdíjuk húsz százalékkal több, mint az országos átlag. Ez részben annak köszönhető, hogy Budapesten a nettó átlagkereset is 23 százalékkal több, mint az országos átlag,"

hm.
:)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.18. 18:32:01

Gémesi attól tart, hogy a kormány több pénzt von el, mint feladatot, ami az önkormányzatok megszorítását jelenti.

M E G S Z O R Í T Á S?

Olyan szó nincs is Magyarország földjén!

Forrás: index.hu/gazdasag/magyar/2011/03/18/helyi_ado_terv/

porfelhő 2011.03.18. 18:33:38

@álomszép: :)

"költözzön oda ön is". emlékszel?
Jaj. már most jut eszembe?! az a "letisztult honlap" volt?!

:))))))))))))))

ssi 2011.03.18. 18:33:58

@lüke:
"az a tehetetlen kategóriája" - nem, nem, sikerélményeim miatt nem változtam
"figyeltél " ja, a duplázás öngyógyítás, hagyni kell :-); másikat (a túl egyoldalú látókörűt) akarom már megtéríteni

kellemes hétvégét, meg ne fázzatok!!!

nyünyüge 2011.03.18. 18:44:29

@álomszép:

Szeretnél egy önálló képviselői indítványt, miszerint az előző 8 év felelőtlen gazdálkodása és korrupt gazdálkodása okozta hiány valamint az igazságos közteherviselés érdekében 2011. május 1-i hatállyal a budapesti állandó lakással rendelkező nyugdíjasok nyugdíját egységesen 23 %-kal csökkentik ?

lüke 2011.03.18. 18:55:11

@nyünyüge:
az élet is annyival drágább s ez igy van Párizsban, Londonban etc. , ez természetes, nem csoda

nyünyüge 2011.03.18. 19:05:59

@lüke:
a smiley lemaradt a kérdésemről.

nyünyüge 2011.03.18. 19:13:39

"...„Számos részével nem értek egyet, de lehet, hogy idővel megváltozik a véleményem” – ezzel az idézettel kezdte az előadását Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke, aki Bakához hasonlóan több ponton bírálta a Fidesz-KDNP által benyújtott alaptörvény-tervezetet. A hagyományok ápolására ő is kitért elődadásában: szerinte mostanság „archaizálási hóbortról” beszélhetünk..."

hirszerzo.hu/belfold/20110318_birosag_alkotmanybirosag_alkotmany

6.Lenin 2011.03.18. 19:43:33

@a-kis-herceg:

Te mikor állsz a startvonalhoz?

jjulie 2011.03.18. 19:48:13

hát ar rtl való világ bemutat egy szeletet a magyar való világból

jjulie 2011.03.18. 19:55:12

@6.Lenin:

fideszországban milyen az idő, ott is esik az eső?

hoplita 2011.03.18. 19:56:16

@6.Lenin:
Te olyan vagy, mint a kísértetek, mi...?
Akkor gyössz elő, ha besetítedik...:))))

6.Lenin 2011.03.18. 19:58:16

Talán két napja írtam, milyen jó lenne, ha 3 hetente lennének választások. Már közelednek az óhajtott időpontok.
Jókat lehet agyalni az ilyesmin.

Nem olvastam minden hsz-t, senki nem gondolt olyasmire, Viktor az Európai Iszlám Unió vezetője szeretne lenni?
Nincs itt realitás érzék senkiben?

Európa öregszik, jönnek Afrikából rövidesen, tömegesen.

Mo-on KE-nek lenni , ez olyan pitiáner kívánság, cél lenne.

Erről még talán Horváth Aladár sem álmodozik, annyira piti pozíció lesz néhány éven belül.

Több fantáziát, ha már agyalgatunk Hölgyeim/Uraim, Elvtársak.

6.Lenin 2011.03.18. 20:07:33

@hoplita:

Napközben hasznosabb tevékenységet folytatok.

Állok az út szélén, lesem, hová vezet?

Aztán jövök ide, reménykedve, hátha a sötétben jobban látok.
Még mindig reménykedem.

Az élet megtanított, szívósnak kell lenni (hát eddig igen figyelni kellett, nehogy tényleg megszívjam, mint sokan).

Figyelek, meg zenélek.
Jól érzem magam.

www.youtube.com/watch?v=C4afNFjJyCQ

masni55 2011.03.18. 20:12:51

Gábor pontjai jók, ha itt a politika lenne a lényeg. DE NEM AZ, hanem a tömjük meg a zsebünket, oszt pár évig megint jól élünk. :D Konkrét történetből tudom. A leglényegesebb pont, amiért nem fogják megtenni, ha életbelép a szűkített parlamenti létszám, márpedig fog, ez megint egy kirakatügy, akkor mi lesz a kimaradó fityisz képviselők zsebével? Helo, ez itt a lényeges pont, amiért nem lesz önfeloszlatás. :D Persze ettől még más feloszlatás lehet. :D

ÖtletElek 2011.03.18. 20:22:42

@namitirok: én nem értem ezt... mindenki nyomja a hisztit, hogy mér nem lehetünk továbbra is köztársaság, amikor meg megjegyzem, hogy hülyegyerek olvass tovább egy mondattal, és ott van hogy az államforma köztársaság, akkor meg megkapom hogy mér nem kétharmad. bántottam én valakit azzal hogy leírtam azt, ami olvasni tudó emberek között eddig se volt titok? szerintem nem. erre mi van? cinikus, válaszra se nagyon méltatható basztatás. asszem inkább csinálok egy cigit, az sokkal érdekesebb mint ti....

hoplita 2011.03.18. 20:26:12

@6.Lenin:
A muszlimkodást nem javaslom a narancsbandának....
A saríja nem cicózik....gyorsan meg kell tanulni másik kézzel segget törölni.:))

Allah akbar...!!

porfelhő 2011.03.18. 20:40:43

"Hóbort" - Alkotmánybírói pofon Orbán alaptörvényének

Élesen bírálta a kormánypártok alkotmány-tervezetét egy kaposvári konferencián az legfőbb bíró és az Alkotmánybíróság elnöke.

A két közjogi méltóság hosszan elemezte a Fidesz-KDNP koncepcióját, azt állítva, hogy az több ponton visszalépést jelent a hatályban lévő alkotmányhoz képest.

Az ügyvédi kamara elnöke pedig azt kifogásolta, hogy a szöveg meg sem említi az alapjogok védelmében fontos szerepet játszó ügyvédséget."

hirszerzo.hu/belfold/20110318_birosag_alkotmanybirosag_alkotmany#rss

hm. "visszalépés". na igen. "előre a multba.."
alkotmányozás magyar módra.
:)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.18. 20:41:11

@ÖtletElek: Csak, hogy ne kelljen visszalapoznia senkinek:
"@ÖtletElek: Hú, mekkora változás, mi? Főleg a nevében. Mondjuk "az államforma megjelölése: Kétharmad" sokkal pontosabb lenne.
Be kellene adni egyéni módosító indítványnak, nem? Megtennéd?

Tartom a tétet!

porfelhő 2011.03.18. 20:44:37

Megbizta Pintért Orbán a cigányok között járörözők megállitásával."

Mi?van! :) Eljutott a hír a miniszterelnökhöz is, hogy járőrözik a gárda?!
Na végre!
:)))

aszekelyek 2011.03.18. 20:48:40

@porfelhő: Bla,b Bánáti... bla, bla,,, a kamare elnöke úgy járt, mint bástya elvtárs...:) Az ördög ügyvédje....eccerűen kimaradt az alkotmányból... pedig ő fontos elvtárs... :D

a-kis-herceg 2011.03.18. 20:49:10

@porfelhő: féltek, hogy szívinkfartust kap, vagy odarohan két pofont adni...

lassan adagolták a nagyvezír egészsége érdekében... rendesek a talpnyalói...

de ő határozott és bölcsvezér, azonnal intézkedett és a szakmai profira bízta...

6.Lenin 2011.03.18. 20:53:16

@hoplita:

Tényleg, a Jobbiknak nem valahonnan kk-ről csepeg a lé?

A múltkor 1 lócitromban, mintha 2 veréb erről diskurált Vona, bocs volna.
A narancsosoknak a szél jön keletről, a Jobbiknak meg a lóvé.
meg olyasmit is, mintha, a másik 2 meg nemsokára itt lesz a magok között, de nem szeretik, mert hascsikarásuk van tőlük.

Vagy valami ilyesmit vettem ki a csiripelésükből.

aszekelyek 2011.03.18. 20:53:32

@Ting Fu doktor: Megpendítettem már én is ezt és előttem is már voltak, akik latolgatták. Írta is, hogy eddig elutasította de most talált benne rációt. Ki súgott, mit? Nekem tetszene, ha kiherélnék azt a baromságot, amit hajtogatnak, hogy nem kaptak erre felhatalmazást. Ha lenne 2o12-ben választás, ezt a marhaságot sem szajkózhatnák. HA egy választáson erősítené meg a többség, az alkotmány elfogadását, süthetnék a tudományukat a baloldalon. Ideértve a jobbikot is. Nekik csak akkor jó, ha beleírják a magánhadseregüket.

aszekelyek 2011.03.18. 21:07:40

@porfelhő: Szép szóból nem értettek, a törvényt nem tisztelik. Azt meg be kell tartatnia velük. Eddig tartott a cérna. A provokációnak sosincs jó vége. Az a problémájuk, hogy mások nem tisztelik a törvényt. Elég disszonáns ez a megoldás , amit ők annak vélnek. Ők se tisztelik és akkor? Meg van valami oldva? Ha hatványozzuk egy helyen a törvény nem tisztelését? Milyen eredményt is várt a jobbik ettől?Gondolom azt, hogy kénytelen, kelletlen csak be kell avatkoznia a kormánynak? Őket megállítani.Az ott lakókat sikerült újfent semmitől meg nem védeni. A célszerűség, mintha nem lenne szempont náluk... vagy csak eleve Orbánra, Pintérre mutogatási szituáció előidézése volt az egész célja. Utóbbi nekem jobban esélyesnek látszik.

aszekelyek 2011.03.18. 21:12:37

@lüke: @namitirok: HA már a zusi ügyben kimaradt a tanúk és gyanúsítottak köréből, vallomások ide, oda és talárban csücsülhetett ott.... Nem is értem, mit reklamál:)

porfelhő 2011.03.18. 21:13:46

Schmitt nem ismeri az Alkotmányt?

Schmitt Pál úgy véli, mivel alkotmányossági problémákat nem vetett fel a médiatörvény, neki nem is volt más választása, mint aláírni. Kérdés, hogy a politikai vétó jogával miért nem élt."

hvg.hu/itthon/20110318_schmitt_politikai_veto_mediatorveny#rss

"A magyar parlament és a kormány sem tévedhetetlen; azokon a pontokon, ahol jogos bírálatok érték a törvényt, megváltoztattuk"

államfőként csak arra van felhatalmazva, hogy az elé beterjesztett törvényeket az alkotmányosság szempontjából vizsgálja; a médiatörvényben pedig nem látott olyan rendelkezést, amely ellentétes lett volna az alkotmánnyal."

Jaj! hát azt meg tudjuk, hogy Ő a "kormány "motorja" és nem az ellensúly!
:)

aszekelyek 2011.03.18. 21:15:42

@Balt: Pedig csak egy esetben tud olyat elképzelni, hogy megszrítás olyas örömet okozzon... A z annál tehetségtelenebbek arcán pedig még félmosoly, az értés halovány jele sem volt... Pedig ez vicc volt. Nem is rossz. No de ők se nem értik a tréfát, se nem szeretik.

aszekelyek 2011.03.18. 21:21:30

@6.Lenin: "Most aztán semmiképpen ne szavazzanak a FIDESZRE ha elmennek egyáltalán, mert akkor ezt a pártalkotmányt legitimálják. " Ezt fogja írni a mi ferink a blogjába és szanyi tibor detto és a kis agresszív pártelnök palánta is ilyeneket fog mantrázni. Nagyonkispéter is, hogyne és korózs lajos és lamperth mónika is az atv-ben.Mostantól viszont már lehet ezzel ijesztgetni a szerencsétlen, tudatlan közönségüket.A legrémesebb ökörségekkel.Ahogy szokták.

aszekelyek 2011.03.18. 21:26:46

@nyünyüge: Nem elég trendy, értjük.

aszekelyek 2011.03.18. 21:32:06

@namitirok: Neki van saját pártalkotmánya de azt nem mutatja meg. Csak az a jó és ezt látatlanba kell elhinniük. Az nem lehet vita tárgya, hogy az egyedül demokratikus szocilalistákoknak a pártalkotmányja, minden idők legjobbika, még ha senki nem is láthatta. :) Vitán felül.:D Csak kérdezem, a szociké nem pártalkotmány? P.s. - ezek tényleg agyhalottaknak beszélnek...

porfelhő 2011.03.18. 21:33:26

"oppá" lemaradt! már megint:)

Schmitt Pál első féléves teljesítményét figyelve egyelőre az eddigiektől jelentősen eltérő elnöki szerepfelfogással ismerkedünk: egy olyan elnökkel, aki tudatosan nem ad a pártatlanság látszatára, aki semmiben sem akar eltérni, másnak lenni, mást gondolni, mint a kormánytöbbség. (...) az
államfői székbe kerülve egy pillanatra sem hitte el, hogy lehetne önálló, egy percre sem ragadta magával annak lehetősége, hogy valamivel saját jogon kerüljön be a magyar politikatörténetbe"

- írta róla Török Gábor politikai elemző decemberben,"

Mindig. írom! Kiváló, független politikai elemző.
:))

s a köztársasági elnök által használt többes szám első személyben megfogalmazott, Die Welt-nek adott válasz azt jelzi: ez a hozzáállása azóta sem változott, még a törvény adta lehetőségekkel sem akar feltétlenül élni az államfő."

na.igen . "megváltoztatuk".

porfelhő 2011.03.18. 21:35:54

Jaj! már bocsánat! nem tudok irni?:)

"megváltoztattuk"
:)))))))

aszekelyek 2011.03.18. 21:38:14

@namitirok: MA reggel két percet bírtam szanyi kapitányból hallgatni. A FIDESZ úccse fogadja be , azé nem is mutatjuk meg. Ezt mondta, állította. Ekkor átkapcsoltam. A japán katasztrófát néztem inkább, Az nem visel meg annyira, mint az a fazon..., M1-en. A japánok Lukács úr szerint, igen a fizikus szerint, urai a helyzetnek de ő is azt mondta, amit én, oda, tengerpartra ráadásul nem kéne atomerőművet építeni. Lehetetlen is minden eshetőségre gondolni, előre látni. Azt mondta, egy hét alatt kiderül , sikerül-e nekik a hőfejlődést kezelni, ami most a legnagyobb gond.Kijutnak-e a termelődő gázok, gőzök, vagy sem.

Pasztorella 2011.03.18. 21:51:52

@porfelhő: :)

Majd egyszer "elzavar" ! és akkor irhatod mindig.függetlenül attól, hogy igaz. mert valóban az:)
Majd lesz neked bocsánat! mehecccc te is a "levesbe" . tudod irtam egyszer?!
:))))))))))))))))))

6.Lenin 2011.03.18. 21:52:57

@aszekelyek:

A ballibeknek egyetlen olyan céljuk van, ami valóban komolyan vesznek.

Amennyiben rajtunk kívül más kerülne hatalomra, mindent el kell követni, hogy lehetőleg ne sikerüljön nekik semmi, főleg gazdaságilag, mert azt még a rájuk szavazók is fel tudnák fogni, ha jobban élnének. Ennek a célnak az érdekében, bármi megengedett, mert ez a végüket jelentené, hosszútávra.

Nézzünk rá 1 példát, ki az egyik leghangosabb kritikus, főleg az unióban?

hu.wikipedia.org/wiki/Kov%C3%A1cs_L%C3%A1szl%C3%B3_%28politikus%29

néhány idézet

"1963-ban lépett be az MSZMP-be. 1966-ban átkerült a KISZ Központi Bizottságának nemzetközi osztályához, amelynek 1971 és 1975 között vezetője volt."

"2004-ben először a José Manuel Barroso vezette Európai Bizottság energiaügyi biztosának jelölték, de az európai polgári pártok tiltakozása és felmerült energiapolitikai gyengeségei miatt később az adó- és vámügyi biztosi posztot kapta meg."

"A ciklus vége alkalmából a biztosok tevékenységét értékelő írás jelent meg a The Economist hetilapban, melynek szerzője szerint a gyengébb teljesítményűek közé sorolt Kovács nem hagyott nyomot maga után Brüsszelben.[1][2]"

A lúzereket mindig bántja, ha netán valaki tehetségesebb.

Nem olyan bonyolult dolgok ezek.

aszekelyek 2011.03.18. 21:54:04

@namitirok: Nem én mondom, Lukács úr, aki kicsit ért az atomfizikához, meg illesmikhez. Ő mondta. Sok helyütt van , a vízhűtés miatt tenger közelben. Japánnak bármelyik szélére építik, mindig tengerparton lesz:( Építettek aegy hullántöröt de a cunami ellen, olyan volt, mint a térd között a kalmopiryn fogamzásgátlónak.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.18. 21:54:34

@namitirok: Na, ezt meg én néztem be, de legalább belátom!
Elnézést.

bariga 2011.03.18. 21:55:36

számoljunk egy kicsit, a blődli alkotmánykérdőívet 900 ezren küldték vissza, ők tuti Fidesz szavazók. Van még mondjuk 100 ezer, aki nem küldte vissza, mert nem tud írni, olvasni, de mindig a Fideszre szavaz. Tehát van minimum 1 milla.
Ez 2012-ben is kevés lesz, ha így folyik tovább a kormányzás, akkor még valamennyit csökken is még.
2010-ben a többi abból jött, hogy az MSZP-t mindenképpen el akarták zavarni. Azemberek a Fidesz logó mellé húztak, akkor is azt tették volna, ha a Micimackó neve lett volna mellé írva.
Az élet kezdett problémás lenni ők pedig változást, védelmet, stb. ígértek. Már 2012-re is ki fog derülni, hogy ez nem sikerült, igaz sok törekvés sincs ebbe z írányba.
Az MSZP-nek, ha egyáltalán megmarad, még nagyon sok idő kell, hogy felálljon, a másik 2 párt szintén nem látszik kormányképesnek, mert valamilyen marginális érdekek mentén lavíroznak.
De ha alakul egy bármilyen új alakulat, bárkivel az élen, aki egy évig löki ugyanazt a populista, demagóg szöveget, mint a Fidesz már néhány éve és még persze mai is, (ma még rosszabbul hangzik, mint akár két évvel ezelőtt), akkor biztosan megnyeri a választásokat, még akkor is, ha csupa Malackát, meg Róbert Gidát índít. Csak egy jó logó, meg egy jó szlogen kell.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.18. 21:55:43

@aszekelyek: Igen, Japánban mindenhol közel a tenger, miként itthon a Duna mellett van Paks mellett, mert kell a víz a hűtéshez. Gondolom, máshol is így van ez, nem?

porfelhő 2011.03.18. 21:56:39

@Pasztorella:
á'dehogy! Tuggggya Ő, hogy tiszteletből írom.
Olvasssssák sokan!!!!

bocsánat! ezt is mindi írom.:)
:)))))))))))))))

a-kis-herceg 2011.03.18. 21:57:26

@bariga: egy "apró" gond van a számításoddal...

honnan veszed hogy 900 ezren küldték vissza?

bariga 2011.03.18. 22:03:09

@a-kis-herceg:
:-) mert Orbán azt mondta, hogy ő még soha nem hazudott és most láttam egy hírdetést a TV-ben, ezzel a számmal, meg a szebb jövő ígéretével...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.18. 22:03:39

"Szili Katalin politikai pályafutásának vége van, és ezt ő is tudja - nem véletlen az, hogy az általa javasolt alkotmány egyik fordulata szerint a Parlamentet felváltó kétkamarás Nemzetgyűlés Felsőházába a kormány javaslatára a köztársasági elnök nevezhetne ki 18 főt, többek között "az Országgyűlés egykori elnökei" közül választva."

republikon.blog.hu/2011/03/17/vidam_percek_szili_katalin_alkotmanya?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

Kezd nagyon érdekessé válni Szili jelentéktelensége és pitiánersége.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.18. 22:06:56

"A köztársasági elnök hivatala továbbra sem hajlandó kommentálni a Schmitt korábbi, jogerős börtönbüntetésével kapcsolatos sajtóinformációkat, így semmit nem lehet tudni az ügy hátteréről. A mostani botrány részletei azonban javarészt ismertek: az ügy összes résztvevőjét első fokon elítélték, egyiküket, Schmitt közvetlen főnökét méghozzá 5 év letöltendő szabadságvesztésre. Szinte elképzelhetetlen, hogy a titkosszolgálati eszközökkel folytatott nyomozás nem terjedt ki a mostani elnökre, ám a Nemzetbiztonsági Hivatal az ügy legfontosabb aktáit 2012-ig titkosította."

napizeje.blog.hu/2011/03/18/ujabb_hezagok_schmitt_multjaban?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

Teljesen igaza van Schmittnek. Egy ilyen jellemes embernek leereszkedés lenne, ha magyarázkodna. Bölcs hallgatás... :-)

6.Lenin 2011.03.18. 22:13:12

@bariga:

Mondjuk 2012-re előbújik 1 ennyire idióta (szerinted) szavazni hajlandó masszából 1 olyan zseni, aki valamilyen hülyeséggel (szintén szerinted) legalább 2.5 hülyét (szintén szerinted)megszédít, aki hatalomra kerülve, további baromságokat fog csinálni, de az jobb lesz, mert azt nem a Fidesz fogja végrehajtani.

Erre van még 2 évünk.
Jó, sőt nagyon is.

Elkezdem faragni a fakést, mivel a további lehetőségünk már csak 1 kollektív tökön szúrás lehet.

Azt hiszem, ma már ennél jobb nem lehet.

Jó éjt!
Mindenkinek.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.18. 22:13:34

"Az MTI Hírcentrumának vezetője szerint Az este kiegyensúlyozottságát kétségbe vonó beadvány szerzői nem értenek a műsorkészítéshez. Élő Gábor szerint azért nem volt a vizsgált héten csak egy ellenzéki megszólaló, mert az ellenzéknek nem volt véleménye."

index.hu/kultur/media/2011/03/18/elo_gabor_szerint_dilettans/

Na, hát ha valaki ezt a pofátlan oltári baromságot überelni tudja, az jutalmul meghallgathatja Orbán jobbkezének egyik gazdasági előadását.

Ennél humorosabb zárást a mai napra nem is találhattunk volna. Jó éjszakát mindenkinek! :-)))

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.18. 22:15:44

@6.Lenin: Rokon lelkek ha összeborulnak... :-)

Így már mindkét oldalról megtámogatva jó éjt mindenkinek! :-)))

a-kis-herceg 2011.03.18. 22:16:41

@namitirok: @bariga: ;) akkor annyi... ha a tv is leadta...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.18. 22:19:27

@bariga: 893 ezer és végleges alaptörvény!
Hacsak a következő kormány el nem törli, visszamenőleg, nem?.-P

bariga 2011.03.18. 22:19:29

@6.Lenin: a mostani idiotizmust nem lehet felül múlni, szerintem. Szegény tö.eidre meg vigyázz, hátha kellenek még valamire!!

porfelhő 2011.03.18. 22:19:41

Megmondta az Orbán V. a hiánycél teljesitése mindent felülir, annak érdekében mindent meg kell tenni.
A multikra kivetett különadóval költségvetési "lyukat" töm be a kormány. A bankadó, a nyudijpénzek államositása, az egykulcsos adó, a kilencvennyolcszázalékos különadó is a hiánycél teljesitéséhez szükségeltetik.:)
Rövid távon, 2012-ig stabilizálhatja a költségvetést, hosszu távon alááshatja azt. Igaz ezután kezdődhet minden előlről, újabb "űr" keletkezhet a költsévetésben. Tehát addig "stabilnak tűnhet" az ország sorsa. Lehet éppen 2012-ben választás is, hogy az addigra kellően bebetonozott kormány, újabb négy évet kormányozhasson.
Úgy gondolom.
:))

6.Lenin 2011.03.18. 22:25:29

@bariga:

Remélem a nászéjszakád előtt azért jobban bíztál a sikerben.
Vagy azóta lett ural kodó(nál is) a pesszimizmus nálad is?

Tényleg L

porfelhő 2011.03.18. 22:31:23

Igaz, a kormány eddig meghozott intézkedéseinek gazdaságélénkitő hatása nem lesz, a belső kereslet nem fog nőni, négyszázezer munkahely sem fog létrejönni. Veszitett, és fog még vesziteni szavazókat a Fidesz. De még lesz annyi támogatottsága....
Az ellenzéki pártok "bénult állapota":) is hozzájárulhat egy előrehozott "sikeres" választáshoz. úgy gondolom

Igaz megmondta a Lázár J. "nincs náluk a bölcsek köve, akinek van jobb ötlete álljon vele elő"! Na és persze semmi "nincs kőbe vésve".
:)

inreallife 2011.03.18. 22:40:31

@Viktus: látod, ennyire értette meg az emberek nagy része a nyugdíjrendszert. most 360 milliárdba került évente a 25%-unk, mit gondolsz 30 év múlva, amikor mi is nyugdíjasként kopogunk az ajtón, mennyit kell majd kifizetni? ja, hogy addig nem tud már elszámolni? nc.....

amúgy 100000 ember nyilatkozott, hogy marad. legalább 40000 nyilatkozott, hogy beszopatták és azért megy vissza. és jó sokan kurva anyáztak, de nem mozdultak, mert a diktált feltételek mellett csak 1 választásuk maradt.

apám 6 év múlva megy nyugdíjba. ha nem védték volna meg a nyugdíját, akkor maradt volna manyupban. ahogy az összes fideszes politikus is abban volt, pedig már vagy 9x lehetett visszalépni. érdekes, az emberek 99,9%-a jónak tartotta a manyupokat. gondolom te is abban voltál.

megetettek egy maszlaggal, le is nyelted gond nélkül. más nem ette meg, de lenyomták a torkán. és volt aki ki tudta köpni. szerinted akkor tényleg csak 100000 ember haragszik a kedves vezetőnkre?

bariga 2011.03.18. 22:43:21

@6.Lenin: :-) sajnos olyan régen volt, hogy már nem emlékszem

bariga 2011.03.18. 22:48:41

@namitirok: mindent lehet utólag, visszamenőleg, ki van találva a módszer, semmisségi törvény pl., rágalmazás, lemondatás, stb. csak utánozni kell majd, ha rajtuk kívül lesz még ilyesmikre gyomra valakinek.

porfelhő 2011.03.18. 23:11:28

Kicsit más...

Nógrádi György: "Kadhafi viselkedése kiverte a biztosítékot"

inforadio.hu/hir/kulfold/hir-420759

Obama azonnali visszavonulásra szólitotta fel Kadhafit. Különben katonai beavatkozásra számithat.

Obama azt mondta, követeléseiről nem hajlandó tárgyalni, ha Kadhafi nem teljesíti azokat, a nemzetközi közösség katonai beavatkozás útján fogja kikényszeríteni azokat."

Brit támadó és légvédelmi gépek tartanak Libia felé.
"Libiából nem lesz újabb Irak".

atv.hu/cikk/20110318_cameron_libiabol_nem_lesz_ujabb_irak

hm. Minden felől csak a rossz hírek, forr a világ /is/.
Mikor lesz már egy kicsit jobb, minden.
:(

porfelhő 2011.03.18. 23:20:43

Na. Jó!

nemzetijóccakát!

inreallife 2011.03.18. 23:46:31

@tölgyes: mondjuk az alkotmány ellenes döntések? tudod, meghozol egy alkotmányellenes döntést, majd amikor visszadobják, hogy szar, csinálj másikat, akkor az alkotmánybíróságot szőnyeg szélére állítod, és benyújtod ugyanazt. lézerjanitól megkérdezték, ha egyszer alkotmányellenes volt, amit benyújtottak, és mégegyszer benyújtják, akkor mégis mit várnak? erre lézerke azt mondta, hogy az alkotmányellenes, amiről az alkotmánybíróság határozatot hoz, az újra benyújtott törvényről pedig nem fog....

de ugyanez igaz a visszamenőleges döntéssel is. jogállamban olyan nincs, hogy fizess dupla szja-t 5 évre visszamenőlegesen, mert úgy módosítottunk egy törvényt. banánköztársaságban van, de akkor magyar banánköztársaságra kéne módosítani az alkotmányban. vagy narancsköztársaságra...

és számtalan példa van még. az a baj, hogy lopnak, csalnak, hazudnak. és nem csak a 2/3s soha nem látott mértékű...

sztd 2011.03.18. 23:50:09

@Mind1: Ez esetben alapvetően eltér a véleményünk. Legfeljebb annyiban értek egyet, hogy nem mindenki a Fideszt hatalmazta fel, de szerintem alapvetően a hatalmas átrendezés volt a felhatalmazás tárgya. Nem egy új kormány, nem kisebb átalakítások, hanem gyökeresek.
Végül is nem kötelező egyetérteni. :)

@porfelhő: csatlakozom. :)

Izo 2011.03.19. 00:11:11

Orbán gyáva, ezért nem meri megtenni.

Vincenzo90 2011.03.19. 01:22:58

@Izo: Egyetértek. És ez minden demokráciát féltőnek kéretik a figyelmébe férkőzni! Ha Orbán itt egypártrendszert akarna is-ami amúgy is gyerekmese- akkor is túl gyáva lenne hozzá.

Viktus 2011.03.19. 01:33:15

@inreallife:

Neked vannak számolási problémáid, ha a nyugdíjat nem tudná fizetni Magyarország vagy Magyar Köztársaság vagy Hungária vagy mi lesz akkor ... bizony a magyar államkötvényeket sem kishaver :P a magánnyugdíjpénztárak törzstőkéje is abban volt biza.
Tipikus nesze semmi fogd meg jól ... még a svájci államkötvények esetén azt mondtam volna, hogy stabil minek szüntetik be ...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.19. 01:40:31

@bariga: nana, én már szegény H. Gyulánál aszittem, annál nincs lejjebb...

anonymand 2011.03.19. 05:59:37

@6.Lenin:

Tisztelt 6.Lenin!

Ha van egy kis időd, kérlek gondos tanulmányozás után, hozd a részleteket a Fideszben jelenleg aktív kommunistákról.
Nem tudom érted-é?
Jelenleg aktív, volt kommunista, jelenleg Fidesz-barát, volt állampárti, stb.
Esetleg adjam meg én a listát?
Kovácsról legalább annyit megemlíthetnél, hogy nem a dakota ló másik oldalára esett....

Tisztelettel:
anonymand

anonymand 2011.03.19. 06:04:29

@vinczej:

Tisztelt vinczej!

Miért, van ellenzék?

Tisztelettel:
anonymand

nyünyüge 2011.03.19. 06:53:22

Olvasnivaló:

nol.hu/lap/hetvege/20110319-rosszkedvu_orszagbol_ingerult_orszag

"...Az a politikai erő nyerhet a jövőben, amelyik elszánja magát arra, hogy nemcsak az emberek érzelmi, indulati világát veszi célba, ahogy a reklámok teszik, hanem bízik a rációban, az értelmes gondolkodásban. Nem elégszik meg pusztán jelszavakkal, nem épít szavakból álvalóságot. Sajnos ennek még nem látszanak a jelei, egyelőre megyünk befelé az erdőbe."

hoplita 2011.03.19. 07:35:37

@6.Lenin:
Eftás...lje vagy maradva egy hónalj brossúrával, meg egy jó évvel.
Ez a duma tavaly ilyenkor volt sláger a csekély értelmű fityiszdroidok körében.......tudod, iráni gárda, egyebek.
Azér' illene mán valami mással jönni.
Igaz, öreg kutya ne tanuljon új kunsztot..:)))))

lüke 2011.03.19. 07:35:47

@anonymand:
közkivánatra add le
Ungvárynak továbbítom-ha egyet értesz-

hoplita 2011.03.19. 07:40:09

@aszekelyek:

Barom...!!!!!!!
Istenem, olyan hülye vagy, hogy szinte fáj....mennyél inkább, oszt kotyvassz valamit az uradnak:(((((

Orbán jöhet a ragyás pintérgecivel a seggünkre lyuknak.
Tudod mi az a polgárőr egyesület...?
Ha nem, akkor nézz utána..a miénk hivatalosan bejegyzett.
Azt is oszlatni akarjátok, faszfejek?

Áááá, minek magyarázom egy tökfejnek.

hoplita 2011.03.19. 07:42:45

@aszekelyek:
Mér.....?
Te nem értesz hozzá....?????
Hát az kizárt dolog...:DDDDDDDD

nyárspolgár 2011.03.19. 08:45:09

Előrehozott választás szerintem nem lesz. Valahogy meg kellene indokolni, hogy miért tartják még ha hazudnak akkor is. Olyant biztos nem mondanának, hogy fogyóban a FIDESZ tábor most még győzhetünk két év múlva tuti kikapunk.

Szimba 2011.03.19. 08:50:38

@hoplita:

Az arabok bal kézzel törlik, ezért sértés a bal kezet nyújtani bármiért, vagy a tálba bal kézzel belenyúlkálni.
Úgyhogy ha a jobb karod levágják, akkor már arabok nem fognak veled barátkozni, kb. kizárnak a társadalomból.

Persze fordított esetben is.

bóra77 2011.03.19. 08:53:54

@lüke: már meg sem rezzenek, hogy abban a posztban miért pont GYF-et kellett odacitálni, elővenni, stb...mintha ő határozná meg a miújságot.

Szimba 2011.03.19. 08:56:08

@Viktus:

Én szeretném, ha Pannon-Pun köztársaság lennénk!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.19. 09:01:57

@bariga: Sajnos, lehet, a mostaniak egy rossz gyakorlat kezdetét jelentik. jogfolytonosság, független Bíróság, Alkotmánybíróság és Jegybank, mi az, kérdik majd utódaink értetlenül...szép kis hagyományteremtés!?:-(

Szimba 2011.03.19. 09:05:24

@lüke:

A Kumin blogon az egyik hozzászóló fején találta a szöget:

"Hallott valaki egyáltalán egy érvet is, hogy miért kéne mindenkinek lecserélnie a jogsiját, útlevelét, személyijét, lakcímkártyáját, nem is beszélve az összes fémpénzről, hivatalos pecsétekről, ilyen-olyan okmányról, amiken mind szerepel az, hogy "Magyar Köztársaság"? Ugye hogy nem. "

No, én mondok egy jó érvet: annyi, de annyi bevétele lesz belőle az államnak, hogy már nem is kell külön adókat bevezetnie!:-)))

Ugyanis egyszer elveszítettem az összes iratom (vagy ellopták), és utána kb 100 ezer Ft-ért sikerült minden iratom, papírom újra megszereznem.

Szimba 2011.03.19. 09:08:38

@hoplita:

Nem kötelező elolvasnod a neked nem tetsző hozzászólásokat.
Ha nem értesz valakivel egyet, akkor az érveit próbáld megsemmisíteni, ne a személyt. Az utóbbi ugyanis sötét bunkóság, személyeskedés.

lüke 2011.03.19. 09:33:18

@Szimba:
gazdagok vagyunk:
a nyomda mind haveré, a pénzverde állami
csak a billentyü verde magán:)

lüke 2011.03.19. 09:43:39

@nyünyüge:
az elözö komment szmájliját értettem:)

erröl meg:
a lélekbúvár Freud is magasan kvalivikált , gazdag családból nökön tanulmányozta a kórképeket-Tiffany, Lou Salome etc-
s ebböl általánosított
igy vannak a társ. búvárok is: a szegényeknek - ill a szegénységnek-nincs pszichológiája és társadalom tudománya

lüke 2011.03.19. 09:45:49

@bóra77:
táncolt , futott vagy hazudott? -mint a szentháromság

porfelhő 2011.03.19. 09:49:05

Megyényi cigánysággal nézhet szembe a Jobbik

A hajdú-bihari kisebbségi elnök szerint etnikai feszültségeket fognak szítani Hajdúhadházon

www.hir24.hu/belfold/233442/megyenyi-ciganysaggal-nezhet-szembe-a-jobbik.html

A gyöngyöspatai események kapcsán a romavezető elégedetlen a kormánnyal, hiányolja a keményebb kiállást. Szerinte a cigányság országszerte magára maradt a problémákkal. A roma vezetőnek politikustársaival is súlyos konfliktusai vannak"

hm. Na már mi?van" két hét alatt rend lesz?!
:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.19. 10:05:50

@anonymand: s esés közben a gatyája elveszett. Majd érkezett 23 millió román...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.19. 10:09:59

@Szimba: megvan a megoldás (új Matolcsy terv)?
Egyszerűen évente átnevezzük az országot. Nagy és stabil jólét lesz belőle, még a háromgyerekes elvált óvónők is X6-okból fognak vidáman integetni.

porfelhő 2011.03.19. 10:22:34

Na! mi?van?! Hol van az elmúlt hétvégi, hatalmas kommentelő lendület?!
Hol vannak a "márciusi ifjak, a poszthuszárok"?!
Hogy-hogy nem írják a "tutit"?!
Pedig az a "műsor' jó volt, de nagyon.
:(((

lüke 2011.03.19. 10:31:47

@Hepci:
és tök egyszerü

ave ceaser/cave caesar

bóra77 2011.03.19. 10:34:14

@lüke: ő legalább bevallotta, ellentétben Viktorral, aki nap mint nap gátlástalanul és pofátlanul a képünkbe hazudik.

lüke 2011.03.19. 10:38:19

@bóra77:
ez a politikus feladata
Japántól Hawaiig
japcsiknak se mondták meg az atomkatasztrófát, Guantanamóban is vannak arab terroristák, akiket szabadon engednének

porfelhő 2011.03.19. 10:40:35

Halálunkig dolgozni kell?
Tovább nő a nyugdíjkorhatár, egyre kevesebbet ér a nyugdíj, a most dolgozóknak a korhatár elérése után is munkát kell vállalniuk – derül ki az OECD elemzéséből. A szervezet sem látja pontosan, mit is dolgozhatnának az idős emberek. "

www.fn.hu/makro/20110318/halalunkig_dolgozni_kell/

Magyarországon az emberek 88 százalékának nincs megtakarítása (adóssága viszont sokaknak van), így az előtakarékoskodás lehetősége a többség számára álom."

Hm. Azt mondják, álmok népe a magyar.
Hm A társadalom egy csoportjának minden szép és jó csak álom?!
A "másik " csoport meg "él mint hal a vízben"?! hm.jól, de nagyon.
hm. van ilyen, de még mennyire, hogy van.
:((

lüke 2011.03.19. 10:41:24

@lüke:
s a Lehmann Brothers óta a bankok is, mig a politikusok jönnek mennek- egy se uralkodik örökké-, addig a bankok hazardiroznak a pénzeddel

bariga 2011.03.19. 10:41:31

@Hepci: tudod, én pont ezt tartom nagy bajnak, mert szerintem Gyula százszor progresszívebb volt, mint a mai Viktor. Száz év után most volna lehetőségünk, hogy társadalmilag kivakarózzunk a sz.rból. Én még olyat nem láttam, hogy valaki szabadságharcot vív a szabadság ellen.
Mert most szabadon ki is léphetünk ebből a "szörnyű" EU-ból, melynek jelenlegi "elnöke" éppen saját magát hülyézte le 15-én.
Ami a legnagyobb baj, hogy gazdaságilag csak ők tudnak kíhúzni minket abból, mint fent. mondanék 2 egyszerű példát, járunk Ikaruszbusszal és néztünk Videoton TV-t. Na most lehet, hogy a magyar elme és főleg a magyar tőke is képes Mercedes buszt, meg Sony TV-t gyártani és gyárat felépíteni, csak arra lehet, hogy 100 évet kell várni. Annyi ideje már Viktornak sincs. Sőt a Széles is elég hamar erre a felismerésre jutott a két fehérvári gyárral kapcsolatban.
A fölösleges magyarkodásnak semmi értelme nincs, nem visz előre és nem lesz belőle kaja a szegények asztalán.
Meg kellene érteni a komparatív előnyök fogalmát és nem gyűlöletből, hanem értelemmel kellene gazdaságpolitikát csinálni. Mert ami most folyik, az igazi idiotizmus, persze csak szerintem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.19. 10:55:56

@bariga: Gyula addig nem csinált semmit, míg be nem kopogtatott az államcsőd. Akkor felinstallálta Bokrost, majd szűk egy év után félretette. És megint nem csinált semmit, viszont lassan elhitte, ő nélkülözhetetlen és leválthatatlan (nincs alternatíva, mondta Árpibácsi, az EURÓPAI). Ekkor úgy döntött, mégis felépíti az erőművet Nagymaroson, régi szép komcsi jelkép (vö. hazaárulás). Erre sokan tüntettek, pl. én is. Gyula utóbb pofára esett.
No, ennyi a szüzsé. Ha tudsz vele kapcsolatban valami progresszív dolgot említeni, figyelek. Ha úgy érzed, Gyurcsányhoz képest hazafi volt és a mai Fidesz slepphez és Fletó kompániájához képest kevésbé lopós, abban egyetértünk.

aszekelyek 2011.03.19. 11:50:26

@Hepci: Igen, azt a kis fallal körülvett palotácskát is a fizetéséből építette, meg a kedves feleségééből, mondta is. Amikor azt firtatták, meg tüntettek ott:) Amilyen ócska cigarettát szívott, az nem vitte el a ház árát....)NAgyon drága italt se fogyasztott. Így el se itta a házárát.Banki kölcsönre nem emlékszem, hogy említette volna:) Mint ez a lopósabb? Orbán:) Tudod hepcikém az is úgy volt a képviselői, miniszterelnöki fizetésből, mint a boldvai féle ezer négyzetméteres:) Aki szintén nem olyan lopós, második körben már. Papírja is van róla egy bíróságtól.Taglalnád, a FIDESZ lopósabb kijelentés alapját? Ami ugyan indirekt volt de csak ezt jelentette. A mi gyulánk idején volt a legnagyobb "privátizélés", aminek az ára elment működésre. Értsd nem került az államkasszába egy peták sem belőle. A működést kinek is tették a zsebeibe? Három forint húszért osztogatták egymásnak a közvagyont. Annyira nem volt lopós a mi gyulánk. Tudtával és tevőleges közreműködésével.

a-kis-herceg 2011.03.19. 12:00:46

@Hepci: lelőtt néhány embert pufajkás korában és a cölöpökön megmenekült.

aztán megúszta azt is amikor a saabbal 60km/h val ment és nekik tolatott 150-nel egy útszélén álló ifa... azt is megúszta a köbüki... az istenhit vezette...

a-kis-herceg 2011.03.19. 12:02:56

@aszekelyek: a fides nem lopós... az (bűn)szervezett maffia tevékenéység

aszekelyek 2011.03.19. 12:16:36

@namitirok: Elolvastam. Írtam is nekik egy két jó szót:) Mi a vicces abban, ha egy baloldali, a Szociális Únió elnöke benyújtja az ő alkotmány elképzeléseit. T.G. témájára visszatérve ebben az ügyben, sztem elfogadnak belőle a megvitatás után néhány javaslato és úgy bocsátják majd a választással egy időben szavazásra. Így ez már nem lesz pártalkotmány. :D Értem én, hogy a szocik zabosak rá de nagyon. "Fujj, együttműködik..." Legalábbis én ezt így csinálnám:) , ha tényleg lesz egy 2012-es választás és alkotmányt is megerősítő szavazás.

aszekelyek 2011.03.19. 12:19:06

@namitirok: Mondják a szkemberek, hogy víz kell, mindenképpen. Olyan, amit nem tud eladni demszky pld, külhoniaknak:) A Duna esetében kevésbé valószínű, hogy cunami söpörné el a védelmi , biztonsági berendezéseket :)

aszekelyek 2011.03.19. 12:24:47

@vinczej: Gondolom, ez akkor lesz nyilvános, amikor fleto második feleségének édasanyja ellen elkövetett gyilkosságról is lekerül a titkosítás.

aszekelyek 2011.03.19. 12:36:10

@vinczej: Az alkotmányról pld elmondhatta volna mesterházy, hogy pártalkotmány. Még milyen véleményük van róla? HA esetleg elkerülte a figyelmedet, nagyon gyakran esik meg, hogy a sajtó érdeklődédét elutasítják és nem kívánnak nyilatkozni. Vona elmondhatta volna, hogy a zorbánnahibás, mindig, mindenért. Azért is, hogy gyöngyöspatáról átmennek bohóckodni máshová áprilisban. Véleményezte-e a z ellenzék az alkotmánytervezetet? te tudsz olyanról? már azon kívül, hogy nem kell egyáltalán, nekikcsak a 89-es jó, mert az a 49.évi törvény a legprogresszívebb :) és legnyugatosabb is egyben. Az a legjobb reform, ami eddig történt... meg hasonlók. Amit kórusban tudunk már elszavalni lassan.

hoplita 2011.03.19. 12:43:12

@Szimba:
Aha...
Tehát szerinted rendben van, hogy valaki totális tájékozatlanságából fakadóan bődületes baromságokat dumál, akkor annak kezdjem el Ádámtól-Évától magyarázni, hogy mi a hézag...?

Ha tanítóbácsi lennék, akkor jogosan kritizálnál...de így felesleges, mert lepereg rólam....legfeljebb te is átkerülsz egy másik fiókba a rendszeremben.:)

Az arab vliág nem ekvivalens az iszlámmal, úgy, ahogyan gondolod.

aszekelyek 2011.03.19. 12:44:59

@inreallife: Sokkal kevesebbet. ugyanis a mai tömérdek nyugdíjas addigra jórészt már nem kap ellátász, mivel már nem él. +o év alatt meg lehet oldani azt, amivel ma küzdeni kell. A gazdaságot fellendíteni, nem eladósítani megint nyakig, ha egyszer majd már lejjebb megy az adósság és előrelátóan és ésszerűen kormányoznak. A ratkóósok lesznek az utolsó olyan nemzedék, akik feltűnően nagyon sokan lesznek egyszerre nyugdíjkorúak. A neheze az a most következő pár évben következik és amíg ők még élnek. Utánuk nem nagyon volt bébi boom. A gyes bevezetésekor születettknek már megvan a lehetőségük, hogy magán nyugdíjmegtakarítást maguknak kössenek, hogy addigra legyen majd valami rendes életszínvonaluk. +o év múlva leszek 8o. Vélelmezem, hogy meg sem érem. A szüleim mindketten 78 évig éltek. Ez a 12 év alatt felhalmozott pénz egyébként is azt a célt szolgálta, hogy annak a korosztálynak egy elfogadható ellátást tudjon biztosítani, amelyik már 12 évvel ezelőtt is jólláthatóan majd nagyon megterheli a központi költségvetést. A pénzt tehát pontosan arra a célra fogják felhasználni, amire azt eleve befizették.

aszekelyek 2011.03.19. 12:58:21

@namitirok: ha engem kérdezel, szélerőművet csinálnék a japánok helyében,.. és napcellákat. leporolják, felállítják újra és mehet tovább az élet.Szél és nap van nekik elég. energianövények is játszanak.fokozatosan átállnék. ezt az erőművet. szakértő szerint a sós tengervízzel árasztás miatt úgysem tudják már soha többé használni.

ssi 2011.03.19. 13:02:24

@nyárspolgár: szerintem, bár csak elméleti töprengések :-)
miért kellene előre hozott választás?
- pl., hogy hosszabb legyen a ciklusuk
- ha 2012-re bebiztosították az intézményi hatalmat, az 51%-os nyerés is okés
- ha a gazdasági teljesítményhez még több év kell, jól jönne
mivel indokolnák?
- pl. az új Alkotmányban foglaltakról lenne a szavazás, már a határon túliakkal
mitől függ ennek megvalósítása?
- hányan jelentkeznek kettős állampolgárságra?
- hogyan alakul a népszerűség?

@a-kis-herceg: mi a több: a tanulság / remény?
- megvan-e még Seres Mária Mátraverebély polgármesterének Civil Mozgalma?
civilmozgalom.hu/index.php?ac=read_news&id=174#top
- készül-e Hack Péter új pártja?
www.fn.hu/belfold/20100826/hack_peter/
- merre tart Szili Katalin új pártja?
www.dunatv.hu/itthon/sziliujpartja.html
- mire képes még a parlamentbe jutáson kívül két új kis párt?
LMP, Jobbik
- új témára, nagyobb létszámra, vezetőségválasztásra/vki mögé állásra hajlandó a neten, eddig vezér nélkül szerveződő politikusok mentes civil mozgalom?
sajtószabadságért mozgalom 80ezres létszámának majdnem fele utcára ment

hoplita 2011.03.19. 13:04:29

@aszekelyek:
Ha nekem annyi eszem lenne, mint neked, akkor fognám magam és visszamásznék a fára.

Anyám....!!!!
Egy Japán méretű és volumenű ipari országot szélkerékkel akarsz ellátni energiával....?
Mán azt se mondom, hogy röhejes....:(

aszekelyek 2011.03.19. 13:05:51

@namitirok: Ők már sok éve megcsinálták a hibrid autókat. Szélerél , mint tankstelle működhetne is országszerte. :) Odagurul a kis aksis utójával és feltölti :) még kevesebb fosszilis energia köll majd és megy a légkörbe. Meg kéne tanulnia az emberiségnek, hogy a katasztrófát is próbálja jobb jövőre felhasználni. Ugyanabba a xarba nem kéne belelépni többször.

hoplita 2011.03.19. 13:12:26

@manyike:
Azér' a zelempé meg a Jobbik nem egy kategória, hogy akként emlegesd.
A Jobbik sok minden, de jelenleg nem kis párt.....és nem csak a tavaly elért eredményei alapján.

aszekelyek 2011.03.19. 13:13:11

@hoplita: Annak az erőműnek a helyére kellene az.HA ilyen lassan mondom, akkor érted? Közvetlenül a tengerparti részeken. Az alternatív energiák egész tárháza áll rendelkezésre. úgyis muszáj valamit hamar tenni, a bolygó védelmében. Csernobilban cunami sem volt. Még az se kell hozzá.CSak vannak ugye más lobbyk, amelyek még ragaszkodnak az olaj, földgáz többséghez.Pedig a készletek végesek. Nem ártana beosztani. A japánok jól elvoltak több ezer évig áram nélkül is:) A felkelő nap országa :) ők köpnének a napenergiára? Az érdekes lenne. Amikor a zászlón is a napkorong van:)

aszekelyek 2011.03.19. 13:13:54

@Izo: Igen ferike, megnyugszik a beteg....

aszekelyek 2011.03.19. 13:17:30

@hoplita: Nem vagyok atomfizikus. lakatos sem:) Ám előző este a józan paraszti eszemmel arra gondoltam én is tektonikus törésvonalra, nem bölcs dolog atomerőművet építeni. High risk:) Lukács úr véleménye másnak egybeesett ezzel. Elolvashatod aaaaz adatlapomnál:)

aszekelyek 2011.03.19. 13:18:42

@hoplita: Lét mérnök gyerek van azért:) a leány kvantumfizikát olvas hobbyból:)

Szimba 2011.03.19. 13:21:51

@lüke:

Ez az!:-)

@Hepci:

Ugye? Máris lesz munkahely, meg minden. Hogy a 3 gyerekes óvónő mit fog csinálni, az más kérdés. De legalább 4x álljon sorban a szavazatok leadásakor! Lehetőleg mindig az aktuális gyerekkkel.

ssi 2011.03.19. 13:23:53

@hoplita: bocsi, általában, de rövid-tömör kommentemben így volt praktikus :-)

Szimba 2011.03.19. 13:25:22

@hoplita:

Nincs rendben, de ha lusta vagy valakinek magyarázni, akkor inkább hagyd szó nélkül.

Másrészt nem én vagyok itt a tánc- és illemtanár!:-P

aszekelyek 2011.03.19. 13:29:31

@a-kis-herceg: Látja hercegem, míly szép dolog a szólás szabadsága? Amilyen autoriter egy diktatúra itt van, ön még ezt is nyugodtan írhatja, mondhatja:)

aszekelyek 2011.03.19. 13:32:41

@hoplita: A vonagyerek tréfájáról van szó, ugye ? Amit utólag nem kellett komolyan venni:) Érdekes humorú egy fiatalember...Minden beszédéhez kéne adni egy silabuszt, hogy mit kell abból komolyan venni és mit nem.

aszekelyek 2011.03.19. 13:34:10

@hoplita: Nemtom jártál-e holland és németföldön, aminek szintén nem piti az ipara de erdők vnnak szélkerekekből azon a tájon.Minden évben egyre több.

aszekelyek 2011.03.19. 13:36:56

@hoplita: Elég lenne, ha a konkrét problémát leírnád tömören. A helyi polgárörökkk rendben vannak. A máshonnan odavezényeltekkel volt gond, úgy tudom. HA emlékszel, mno-n én mondtam, legyenek helyi polgárőrők a rend védői , együtt a rendőrséggel. Mondom helyiek.

hoplita 2011.03.19. 13:39:01

@aszekelyek:
Basszus...nekik csak tektonikus törésvonalaik vannak...
Van teória, miszerint Japán elsüllyed...
Sőt, sci-fi is van ilyen...asszem Abe Kobo írta, a Sárkány halála.
Hová építkezzenek....?

hoplita 2011.03.19. 13:44:20

@aszekelyek:

Még szomorúbb lennék, ha olyan hülye lennél, mint amilyennek itt mutatod magad.
Igaz, esély is van rá..:))

aszekelyek 2011.03.19. 13:47:03

@anonymand: A politikusok egy része akart rendszerváltást. Ők voltak az MDF-nek az a része, akiket ebola, a hamisan vádoló kollaboráns kizárt törvénytelenül. Ők vannak a FIDESZ-ben tényleg sokan. Nem cseréltük ki a lakosságot. Kovács urat sem sajnos. Pedig kétszép birkát biztosan megért volna valamely arab országnak,,, ahol a nőket ilyesmikért adják- veszik. Azok lelegelik a parlagfüvet, így sokat tesznek az egészségünk megőrzéséért. Egy olyan nyájat is terelgethetne Kovács úr, lehete jó pásztor is. Az is hasznos lenne. Szezonban terelgetné keresztül az országon a parlagfűlegelőket. A másik végén a mi ferink terelné a másik nyájat. Pár év alatt a parlagfűallergiát ki lehetne iktatni, annyira s vissza szorulna a gyom kártevése az emberekben.Két munkahelyet már teremtettem is. Ezért lehetne fizetni őket, mint közmunkát végzőket.

hoplita 2011.03.19. 13:47:22

@aszekelyek:
Az, hogy te mit modasz teljesen lényegtelen.
Ha lenne halvány fogalmad a cigánybűnözés jellemzőiről, akkor nem beszélnél ilyeneket és nem kötnéd az ebet a helyi polgárőrök létéhez.
Most már van, Gyöngyöspatán is....
Akkor a máshonnan jött rendőr sem rendőr....?
Csak a helyi...?
Magadnál vagy...???????

aszekelyek 2011.03.19. 13:48:07

@namitirok: Juteszembe! A következő parlament, lehet 2010 -ben már fele ekkora létszámú leszen:D

ubul2000 2011.03.19. 13:49:29

@aszekelyek: részleteznéd, mi volt a gond? Persze valódi gondra gondolok, mert én nem hallottam semmilyen gondról. Arról hallottam, hogy a településen élők megnyugvással és örömmel fogadták, hogy ha nem is hosszabb időre, de néhány napra nyugodtan élhettek. De világosíts fel, ha másként tudod, pls.

aszekelyek 2011.03.19. 13:53:43

@hoplita: Ezt a marhaságot hogy sikerült? A rendőrség a hivatalos rendfenntartó. Slussz. A polgárőrség meg helyi és jogai nem azonosak a rendőrségével. A rendőrség országos vezetősége oda rendelheti a megfelelő csapaterőt, ahová kell. Egy másik szervezetnek erre nincs jogosítványa.Ezt nem én mondom, hanem a törvény. Tényleg nem az számít, amit akár én, akár te mondunk. A törvény számít. Mindenki tudja, hogy az arra szoktatott rétege a kisebbségnek, hamar és önként nem fog felhagyni a fosztogatási szokásával és a törvénytelen és összeférhetetlen magatartásával. Akinek van egy kevés esze, tudja, hogy ez időbe telik.

hoplita 2011.03.19. 13:55:36

@ubul2000:
Ugyan mán...!
Csak azt tuggya itt böfögni amit a főnarancsmajmoktól hall....
Önálló véleménye még a kibaszott életben nem volt, nem is lesz.

aszekelyek 2011.03.19. 13:55:58

@hoplita: Kínából jöttek át a szigetekre. :) Bármit építhetnek , ha az nem sugároz halálosat a szigeteikre , mint említettem. Heti 8.8 -as nem nagyon valószínű, közepesre meg megépítették mindenüket beljebb, földrengés biztosra.

aszekelyek 2011.03.19. 13:58:23

@lüke: Ugye, ugye... a fri hogy le is szidta a magyarokat, hogy nem takarítanak meg... Hallgatnak rá, akik tehetik.:D? Az ő idejében sem tehették, akik ma sem. A középosztály. Tudod, mikor a válság mégis elért minket, hirtelen eszébe jutott ezt a fejükhöz vágni a szegényeknek:D

hoplita 2011.03.19. 14:00:00

@aszekelyek:
Nem vitatkozok én veled, bazmeg....meg bazmeg a rendőrségedet is, meg pintéredet orbánostúl.
Hülye droid...

aszekelyek 2011.03.19. 14:08:11

@ubul2000: VAnnak ilyes törekvések, a jobbik követel magának 300 fős magánhadsereget is, az alkotmányba, amelyek nem állami irányítás alatt , hanem ilyen szabadcsapatosan működnének. Kvázi munkásőrség... Ezek a törekvések igen veszélyesk egy polgárháború kirobbantása lehetősége miatt is. Ma a törvények ezt nem teszik lehetővé. A jobbik és a z új gárdicsku a parlmentben követelhetné, hogy a kormány tegyen ezt, vagy azt de az nem hozna az ő konyhájukra. Csak ezzel lehet a saját mellükre a plecsnit kibiggyeszteni, hogy bezzeg ők és a FIDESZ uccse. Persze szervezhettek volna eleve helyi polgárőrséget is, ha jót akarnak tényleg az ott lakóknak. Csak annak meg nem lehet ekkora feneket keríteni. Pintér és Orbán sarazásának feltétlenül benne kell lennie. Így világos? Maguknak akarnak megkaparintani részint dicsőséget, részint nem létező jogokat.

hoplita 2011.03.19. 14:10:57

@aszekelyek:
Nesze, bazmeg....ez a fityiszed, meg lázárod, te a csökött agyú liba..

kuruc.info/r/26/76089/

Igazán nagyonpógári...
Undorító féreg.:((

aszekelyek 2011.03.19. 14:15:01

@ubul2000: Tovább is megnyugvással nyugtázhatják, mert már van polgárőrség. Halkan mondom, az a helyiek dolga lenne, hogy megszervezzék magukat és fenn is tartsák.... A jobbik ezt a tehetlen és lusta attitűdöt jól meglovagolta, hogy addig nem védték magukat így. Persze lehet, hogy mondták is nekik, szicsasz, majd mi jövünk, és akkor....:) A politika már csak ilyen. Csak érdekek működtetnek mindent.

aszekelyek 2011.03.19. 14:17:18

@hoplita MAjd elolvasom. Mondtam már neked, hogy okos ember nem hisz el mindent, amit neki valahol leírnak? A te gyűlölködésed sem igazán keresztényi. ha szabad megjegyeznem:)

hoplita 2011.03.19. 14:17:33

@aszekelyek:

Őszintén..
Mijafaszér' nem mész a saját aklodba bégetni...?
Más is beszél néha marhaságot, de te CSAK azt.....
Boldogítsd a hasonszőrűeket...

Egyébként meg ha fejre álltok és forogtok, mint a jancsiszeg, akkor sem fog sikerülni velünk semmit csinálni...viszont a reputációtok jócskán csökkenni fog az ilyen lépések után...
Kapjátok be, oda-vissza, duplán, keresztbe...:))

aszekelyek 2011.03.19. 14:18:37

Majd este jövök. Addig püfölj valaki mást.

aszekelyek 2011.03.19. 14:20:44

@hoplita: Látod, magad is leírod észkombájn, hogy ez a célotok. Nem a védelme az ottani lakóknak. Még tanulnod kell a vita hevületében nem elszólást:) Igaz ZSülikém? :)

hoplita 2011.03.19. 14:20:54

@aszekelyek:
Hallgasd meg mit dumál...nem elolvasni kell te hólyag....!!!!!!!

hoplita 2011.03.19. 14:23:33

@aszekelyek:
Mit írok le, istenbarma....?
Mit véltél kiolvasni, jószágom...?

aszekelyek 2011.03.19. 14:25:34

@hoplita: Majd meghallgatom. Amíg nem megyek oda, mégis honnan tudnám, mi a frászt tuszkolsz az orrom alá? Mondja. Értem. Akkor az már rögtön igaz is..., ahaaa..., meg a köteles beszéd, meg a párizsi ingatlanok, meg z összes, amit eddig összehazudtak róla. Mindenki érdekből mond mindent. Ezt tartsd észben. ha nem nagyon nehéz!.NA mentem. Vár a család.

aszekelyek 2011.03.19. 14:29:41

@hoplita: " akkor is veszíteni fog a reputációjából" Ha a célotk az lenne, hogy megvédjétek az ott lakókat, azt írtad volna, hogy akkor is megvédjük az ottaniakat a - hogy is hívjátok ti a kisebbséget? Valami randa gúnynév- .... októl Azt helyettesítsd be magadnak. Mondjuk hogy cigány bűnözőktől. Mi a cél és mi az eszköz? Az itt a kérdés:)

6.Lenin 2011.03.19. 14:45:42

@anonymand:

KL'bá változatos életútjából a politikai múltja, jelenlegi hovatartozása érdekel a legkevésbé. 1 adat az életéből.
Mások esetében sem ezt tartom a lényegnek.

Az utóbbi időben írt hozzászólásaimban is azt próbáltam világossá tenni, lehetőség szerint olyan ember kritizálja a másikat, aki a kritizált személynél, itt pártnál többet, jobbat, hasznosabbat tett eddig.

A két másik idézet lett volna a mondandóm lényege. Vagyis ez sem KL, de ez az MSZP esetében sem áll fenn.

Az a nyom, amit maguk után hagytak/hagynak, kevés a dicsérethez.
Semmilyen okot nem látok az eddigi tevékenységükben, ami feljogosítaná őket mások elítélésére.

Nem tudom, miért kellene nekem a Fidesz, vagy más pártok vezetőinek, tagjainak a múltjában turkálni. Mint részt az életének minden kommentár nélkül, mint KL esetében is nem látom, miért kellene mellőzni.

nyünyüge 2011.03.19. 14:58:36

@aszekelyek:
Rosszul emlékszel. A Postabank egy cége építette Horn Gyula házát, volt kölcsön is. Tele volt vele annakidején a sajtó.

6.Lenin 2011.03.19. 14:59:53

@hoplita:

Én csak kérdeztem, a verebek a lócitromban igazat csiripeltek-é?

lüke 2011.03.19. 15:01:26

nemcsak dolgoznunk kell, hanem
légy jó:) mindhalálig,
meg
Légy hű mind halálig és néked adom az életnek koronáját! (Jel.2,10

lüke 2011.03.19. 15:02:11

@nyünyüge:
bizony lista volt,
sajna nem kértem:)

nyárspolgár 2011.03.19. 15:03:07

@manyike:
A határon túli kettős állampolgárok nem sokan vannak, egy része el sem jönne választani. Nem azért lettek kettős állampolgárok mert imádják Orbánt vagy hirtelen rájuk tört a magyarság imádata. Pld.így nem kell nekik vízum nyugatra.
Az MSZP-nek kétségkívül aktivizálni kell magát, de nagy a széthúzás. Scmitt Pált kell nyaggatni, gyenge ember a tárogatójával.
Veszélyes a FIDESZ-nek még az előrehozott választás is. Sokan még akkor is az MSZP-re szavaznak, ha alig tudnak egy komoly pártot alakítani. A FIDESZ diktatúrájából rengeteg embernek elege van és csak még többen lesznek.

ubul2000 2011.03.19. 15:03:11

@aszekelyek: Köszönöm a választ, bár a kérdére nem mondtál semmit.
"A máshonnan odavezényeltekkel volt gond, úgy tudom"
Semmilyen gondot nem tudtál mondani.
Mindkét jelenleg szóbanforgó helyen van helyi "Szebb Jövőt Polgárőregyesület". A máshonnan érkezők (és nem odavezényeltek) a helyiek megerősítésére érkezt(n)ek, ez teljesen normális.

6.Lenin 2011.03.19. 15:03:46

@nyünyüge:

Az építkezés meg feketén dolgozókkal. Erről is írtak.

Igaz, erről tényleg nem köteles tudni.

ubul2000 2011.03.19. 15:06:29

@nyárspolgár: Szerinted több embernek van elege a (te szóhasználatoddal) "fidesz.diktatúrából", mint a libsi diktatúrából?

ubul2000 2011.03.19. 15:12:37

@aszekelyek: aki megpróbálta megvédeni magát és a terményeit, azt meghurcolják, gyilkossággal vádolják...

a-kis-herceg 2011.03.19. 15:13:39

@manyike: hagyjuk már... ezek nem alternatívák. ...

értsd meg: CSAK-VÉRES-FORRADALOM...

a fides bekebelezte: oligarchák+média+választási szabályok

"szabályosan" NEM TUDSZ nyerni!!!!!

nyárspolgár 2011.03.19. 15:21:18

@ubul2000: Mivel libsi (liberálbolsevik) diktatúra nem volt, de ha lett volna akkor is vége lenne. Most a FIDESZ van kormányon. Én olyanról nem hallottam, hogy az Alkotmánybíróságot félreálította az MSZP-SZDSZ majd MSZP kormány. Az, hogy ki hogyan hívja az rajta múlik. Lehet finomabban és lehet kevésbé finoman hívni az Orbán-kormányt.

lüke 2011.03.19. 15:28:44

@ubul2000:
az a cca ötszáz - ezer ember akit ismer,annak elege van
(így van ez, az ember a baráti köre kiválogatásánál a smile simili gaudet elvet alkalmazza) s ebböl általánosítunk...........
szerintem mindenkinek mindenböl elege van
pedig a gazd.válság ,a jövendölt aszállyal most jön még csak
(nem beszélve a villany és a gázszámla leolvasásról )

lüke 2011.03.19. 15:32:41

gyere Aranyom!
Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyûl az éji vad:
Te tetted ezt, király!

forgómorgó 2011.03.19. 15:42:30

Nekem ez jobban fáj, mint az öszödi beszéd, kíváncsian várom, mit lép a keresztény értékeket az alaptörvényben rögzítő koalíció: hirszerzo.hu/belfold/20110319_lazar_szegenyek_kozgyules

nyünyüge 2011.03.19. 15:44:50

""Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, dolgozom keményen, abban a miliőben nőttem fel, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét se kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem."

hirszerzo.hu/belfold/20110319_lazar_szegenyek_kozgyules

nyárspolgár 2011.03.19. 15:52:40

A FIDESZ 2010-ben leginkább a gazdasági válsággal nyert, ráhúzta az MSZP-re és most ő fog jönni, hozza a kánaánt. Most a kőolaj miatt minden drágul és most jön még a japán földrengés miatti drágulás. Ezt kire húzza rá a FIDESZ? Megint elhiteti, hogy ha ő jön akkor jön a kánaán? Valamit el kell hitetni az emberekkel, akár igaz akár nem.

inreallife 2011.03.19. 16:02:27

@Viktus: el vagy tévedve. talán bemehettél volna a pénztáradhoz, és megkérdezhetted volna, hogy mibe van fektetve a pénzed. az elég sovány lenne, ha 100% magyar államkötvénybe lenne fektetve, nem gondolod? :)))))))

tipikusan semmit sem tudsz a manyupról, csak osztod az észt. kikomám, arra belegondoltál, hogy sokan a 70% helyett 100% nyugdíjat fognak kérni, amikor amúgy is sokan leszünk? azt hiszed most nagyon jól jártál? ezen az is bukott, aki visszament, és az is, aki akkor nyugdíjas lesz.

olvass sokat, akkor majd okosabb leszel. :)

inreallife 2011.03.19. 16:18:03

@aszekelyek: teljesen homályban élsz. nyugaton sem tudják egyensúlyba hozni a költségvetést, akkor azt gondolod, hogy a magyar ugaron terem egy olyan deli legény, aki ezt megcsinálja? majd akkor, amikor imf bácsihoz megyünk kopogni, hogy nem kapunk adjál már. na majd akkor lesz szép költségvetés, meg -50% nyugdíj. és akkor az összes nyugdíjas úgy fog nyüszíteni, magamat is beleértve, hogy csak na. viszont gyermekeidre nem gondolsz? az állam pont annyit költ, amennyit csak tud, meg egy kicsit többet. soha nem lesz itt takarékoskodás.

tudod az lesz majd a szép, hogy évtizedeken keresztül fizetem a nyugdíjjárulékot, és utána meg szépen bemondják, hogy sajna kiosztották az előző kormányok, amit befizettél, mert ugye így működik a rendszer, te csak annyit kaphatsz, amennyit lakatosék megtermelnek. hát nem fogok böfögni attól, amit abból megvehetek. amúgy meg jó hosszú életet kívánok neked, isten nem ver bottal, szokták volt mondani.

hoplita 2011.03.19. 16:21:29

@nyárspolgár:
A hülyeség tombol, meg testvérei, a hiúság és az akarnokság.....nem a diktatúra.

inreallife 2011.03.19. 16:23:19

@aszekelyek: itt az a probléma, hogy energiát nem lehet raktározni, nincs olyan akku kapacitás, meg technológia. és ha napközben fúj a szél, de csúcsidőben nem, akkor bukta van.

olvass utána, csak ezt tudom szajkózni. az atomerőmű alaperőmű, tehát kiváltani csak alaperőművel lehet. a nap és a szél pont nem ilyenek. magyarul a zöldek a kardjukba fognak dőlni, ha az atomot kidobjuk az ablakon...

jelen technikai szinten nincs életszínvonal romlás nélkül helyettesítője az atomnak, tetszik, nem tetszik. a portfólión volt szavazás, 80% támogatja az atomot. azt tudtad, hogy még ebben az évben le akarták állítani örökre ezt az erőművet? murphy megint intézkedett...

hoplita 2011.03.19. 16:24:48

@6.Lenin:
Neked csiripelték...?
Fura helyeken megfordulsz te, eftás...:)))))

hoplita 2011.03.19. 16:27:51

@forgómorgó: @nyünyüge:

Ütős mi...????......szép kis camingót....

9 és félmillió magyar húzzon a halál véreres faszára, nem ember, szart se ér...lézerjanihoz képest.

A kúúúúúúúúúúúúrva anyádat, te szar, szemét geciláda...:(((((((((((((((((((((((((((((((((((

hoplita 2011.03.19. 16:29:09

@inreallife:
Türelmes ember vagy...respekt.:))))

inreallife 2011.03.19. 16:32:43

@manyike: simán meglesz 2012-ben a kétharmad. ugyanis ha előtérbe tolják a nekik kedvező 1 fordulós minimális listás választói rendszert, mondjuk 150-50 arányban, az 50-et nem kompenzációs módon, hanem simán %-os arányban osztják szét, hány helyen kell megverni őket, egy 40-20-20-15-egyéb % mellett egyéniben? gyanítom megint lesz kb 10 hely, ahol lesz esélye valakinek...

egyszerűen brutálisan meg tudják csavarni a választási törvényt, esélye sincs senkinek. és ha jóltom 72 nappal előbb kel kiírni a választást, úgyhogy a meglepetés ereje is számíthat. és ezt szabadon csökkenthetik a rendkívüli helyzet miatt akár 30 napra, vagy amennyire akarják. sőt, ha nagyonnagyon oda akarnak ütni, akkor eltörlik a cédulaszedést, ugyanis akkor mégjobban darabolódik az ellenszavazat, ami ugye a legerősebb pártnak kedvez.

100 különböző dologgal tudják befolyásolni a választást, viszont igyekezniük kell, mert már 1-el kevesebben vannak. egyre kevesebb renitens kell a 2/3-ad elvesztéséhez, és ez egy sima majomkodással is előjöhet, mint egy sikkasztós buli vagy ilyenek, azokat egyből kizárják.

viszont fordítva is nagyon jó a taktika. tg-vel piacra dobatják ezt a médiahekket, és ezzel saját bagázsukat is lehet zsarolni, hogy nyomd a gombot, különben nem leszel bent az indulók között. ez 2012-ig kitart, utána meg mindjárt itt a 2014 nyomd a gombot, különben nem újrázhatsz. kibaszott nagy zsarolói potenciál, és csak a viktoron múlik. ha megszavazzák a 2/3-ot, onnantól meg elég a sima többség az asztalborításhoz, nem kell mindenki...

inreallife 2011.03.19. 16:47:59

@aszekelyek: ott hibás a gondolatod, hogy gyorsabban nő az igény, mint ahogy a nap meg szél meg egyéb energiák. nekünk a sima paksi atomerőművünk a magyar igények 40%-át teszi ki. egész egyszerűen fél dunántúlt tele kéne tenni lapátokkal és napkollektorokkal, ha helyettesíteni próbálnánk. ergó ott nem lenne kajatermelés. akkor biztos a kajaárakra panaszkodnál. és akkor 2050-re 50%-al több energia kellene, a dunántúl másik felét is betelepítenéd? olvasgass, hogy normális véleményed legyen, ez csak beböfögés....

porfelhő 2011.03.19. 16:47:59

A Jobbik szerint be kellene vezetni az egyéni számla lehetőségét, hogy mindenki tisztában legyen azzal, mekkora nyugdíjra jogosult.
A párt alelnöke alapvetésnek nevezte, hogy az egyén jövendő nyugdíját sokkal erőteljesebben kössék az egyén által befizetett járulékhoz."

www.hir24.hu/belfold/233617/a-jobbik-eltorolne-a-nyugdijkorhatart-.html

Az egyéni számla, az egyéni felelősség logikájából következik, hogy a kötelező nyugdíjkorhatárnak nincs értelme, helyette foglalkoztatási minimumot kellene előírni - mondta Sneider Tamás"
A Jobbik támogatja a minimum 20 éves munkaviszony megtartását a nyugdíjba vonulás feltételeként."

hoplita 2011.03.19. 16:53:10

@hoplita:
Az ügy orbánra nézve is katasztrófális.....
Faszfejekkel, erkölcsi nullákkal veszi körül magát....

porfelhő 2011.03.19. 16:55:14

oppá" lemaradt"!

Hűha! Nem tudom változna-e a szemlélet, mert ebben az országban a" társadalom egy csoportja" már fiatalon nyugdijba akar menni. most is.

Igazi "magyar mentalitás". Megkérdeztek egy gyereket, mi szeretne lenni, ha felnő." és azt felelte: Nyugdijas!
:))))))))))

porfelhő 2011.03.19. 17:09:09

"Álamfő": Schmitt Pál önkezével vet véget a magyar helyesírásnak"

Egy mondaton belül két ordító helyesírási hibát is vétett Schmitt Pál, amikor üdvözlő sorokat írt egy hegyeshalmi étteremnek"

hirszerzo.hu/belfold/20110319_schmitt_helyesiras_csarda#rss

Tavaly szeptemberben - Bécsbe utazván - nem kisebb személyiség, mint az ország legfőbb közjogi méltósága is megállt itt egy kis időre.
Hű, de kínos

A köztársasági elnök is tollat ragadott, hogy üdvözlő sorokat hagyjon az étterem személyzetének.
A csárda falán azóta is ott olvasható: "Első álamfői látogatásom első álomásán. Köszönettel: Schmitt Pál, 2010. szept. 7."

hm. hm. nahát ez tök jó!! több mint jó!!!
:))))))))))))))))

nyünyüge 2011.03.19. 17:11:24

@porfelhő:
jópofa, de azért messzemenő következtetéseket nem vonnék le belőle.
Lehet annyit fogott fel eddig a világból, hogy a szülei mindennap rohannak dolgozni, a nagyi meg mindig "ráér" unokára vigyázni meg palacsintát sütni, mert "nyugdíjas".

Én spéciel ennyi idős koromban azt mondam, hogy faiskolába szeretnék járni. Valószínűleg az erdei iskolára gondoltam. Az kevésbé tűnt ijesztőnek:).

ssi 2011.03.19. 17:13:04

@inreallife: akkor haladjunk sorba a kommentedben előrehozott választás esetén:
- simán újra a 2/3, mert simán lehet hozzá megfelelő szabályozás
- simán lerövidített kampány, de hiába a gyengus ellenzék, a minél későbbi előrehozott lenne a nagy nyereség, de túl sokáig nem húzhatják
- csökkenő népszerűség már látszódik, jelentős belsőfeszültség még nem és T.G. fideszes kapcsolatai se biztosak

@a-kis-herceg: nem a hogyan, hanem a kik lennének az új hatalom - te látod?

@nyárspolgár: több helyen lehetett olvasni, hogy 1-2 milliós új szavazóban reménykednek a határon túlról

@hoplita:
- Lázár szövegét az mtv1 híradója lemeri adni?
- ígérték a 1mill új munkahelyet, de O.V. hozzátette, hogy ezt nem az állam fogja megteremteni
- látszat: az övéiknek állami munkahelyek, ill. megrendelések, a többiek meg, ha nem akarnak éhen halni, bármi áron keressenek, vagy csináljanak maguknak

álomszép 2011.03.19. 17:13:28

@porfelhő: :)

Drágám! Ettől még Te is sokkal helyesebben tuccccc írni! Ha akarsz.
Na ugye?! Van illllyen!?

:)))))))))))))))))))))))

forgómorgó 2011.03.19. 17:15:49

@hoplita: Ha minden esti híradás bemutatná ezt a gyönyörű felvételt, szerintem Lázár már írhatná is a lemondását. De M.o-on sajtószabadság van, így nem fogják bemutatni. Azt az egy-két tiltakozót -ha egyáltalán lesznek ilyenek- meg majd egyszerűen le-lúzerezik.

nyárspolgár 2011.03.19. 17:25:08

@manyike: Én is annyit mondanék ha Fideszes lennék. Az kerek összeg legyen és jó nagy, fülbemászó legyen. :) Pár százezerig nem lehet lemenni az kevés, a 3-4 millió meg sok. 1-2 millió az éppen megfelel új szavazónak.

hoplita 2011.03.19. 17:27:11

@manyike: @forgómorgó:

Asszem nehéz lesz elhallgatni, a neten már áll a bál mindenhol....még a fityiszes mandineren is.
Biztos megpróbálják elbagatellizálni, meg elhallgatni de nem lesz egyszerű...

Fődroidunk gáljaszekelyek is hogy eltűnt.....mint szürke szamár a ködben.

hazaszaladt a vackába, megdumálni, hogy most mit mondjon...:)

ssi 2011.03.19. 17:30:54

@hoplita: kieg.
látszat:
- hónapok óta érzékelhető, hogy lenézett lúzer, aki eddig nem volt, vagy irányváltoztatással nem kerül a húsos fazékhoz - se politikailag, se gazdaságilag

@forgómorgó:
az újságoknak most nem üres címlappal, hanem a Lázár-szöveggel kellene megjelenniük

@nyárspolgár: igen meg is jelentek olyan írások is, hogy akik kettős állampolgárok lesznek, azok között lesz 18 éven aluli is, meg idős, beteg is, meg nem Fideszre szavazó is, ha pl. mégis sokan lennének

cambridge.on 2011.03.19. 17:37:01

@porfelhő:
Örüljünk neki, hogy a két t-t megtanulta helyesen írni, ami a múlt idő jele.

porfelhő 2011.03.19. 17:39:31

MSZP: Lázár János szégyellje magát"

A szocialisták nem csodálkoznak Lázár János nagyképű, "pofátlan" kijelentésein, hiszen annak idején is letagadta, hogy 30 milliós luxuskocsival jár."

Fidesz frakcióvezetője azt mondja, hogy "akinek nincs semmije, az annyit is ér. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem."

Nem csodálkozunk Lázár János nagyképű, "pofátlan" kijelentésein, hiszen annak idején is letagadta, hogy 30 milliós luxuskocsival jár.
Megtehette, mert az adófizetők kifizették Audija havi 600 ezres bérleti díját és az előző ciklus alatt a 18 millió forint költségtérítését is, amit annak ellenére vett fel, hogy szolgálati kocsi hozta-vitte Hódmezővásárhely és Budapest között - mondta Török Zsolt"

hm. Ha nagyon finoman akarok fogalmazni. Nem is tudom tudta-e a Lázár J., hogy akkor és ott mit beszél. Egy politikus szájából ilyet hallani akit "állitólag az emberek" hatalmaztak fel, hogy az érdekükben tevékenykedjen.
Arról kellett volna talán beszélni, hogyan lesznek új munkahelyek, hogy lesz lakása a fiataloknak, milyen kilátásai lesznek a jövőben a szegényeknek, hogyan sújtják a kiskeresetüeket ..... meg sorolhatnám.... tovább.
Ezt nem a szocikhoz csatlakozva, magánemberként írom.

nyünyüge 2011.03.19. 17:40:51

@manyike:

Nem fogja leadni az mtv1. És ha véletlenül valaki megkérdezné, miért nem, akkor "dilettánsnak, a tévés műsorkészítés alapvető fogalmait nem ismerőnek, esetleg rosszindulatú szándékúnak" lesz minősítve.

www.stop.hu/articles/article.php?id=844634

2011.03.19. 17:52:32

www.youtube.com/watch?v=QS91Dqud1wQ&feature=player_embedded#at=30

Ez volt már?:)

Lázár János fia milyen jó parti lesz és miért...

Gyerekek, a munka eredményét nem kell szégyenleni...

a-kis-herceg 2011.03.19. 17:54:53

@forgómorgó: @nyünyüge: választás előtt érdeklik a szegények, utána nem...

mellesleg a Nagy lézerjani TITKOT aki nekem megfejti, annak sört fizetek...

semmit nem tudni a szüleiről...

már sok helyen néztem, semmi adat nincs. majd lent személyesen érdeklődök...

ssi 2011.03.19. 17:55:45

Gulyás Gergely jogtalan lakhatási támogatása se kevés
mandiner.hu/cikk/20110222_az_mszp_lemondatna_gulyas_gergelyt

@nyünyüge: :-) sajnos, de szomszéd, bolti pletyka csak van a közelben?

2011.03.19. 17:55:59

@nyünyüge: igen, volt már...okafogyott a @Letícia: bejegyzésem, bocsi. FB-n láttam, gondoltam gyorsan itt is megosztom...:)

a-kis-herceg 2011.03.19. 17:57:16

@inreallife: örök fides = választási praktikák + média + oligarchák...

100% Szövetség, mint a hazafias népfront + apárt

nyárspolgár 2011.03.19. 17:57:20

Egy köztársasági elnök hogyan írhatja az államfőt álamfőnek? Másnak kell szégyenkezni miatta külföldön.

a-kis-herceg 2011.03.19. 18:02:10

@nyárspolgár: de az "ellnököt" két ellel írja...

mondták, hogy a hangsúlyokat áthelyezik...

bóra77 2011.03.19. 18:02:33

@manyike: GG baromi irritáló figura. Vitézy Dávidot nála jobban szeretem, pedig korábban ő sem vót szimpi.
SP: no komment. bocsánat: koment:)

bóra77 2011.03.19. 18:05:16

@Letícia: huhuhúúúúúúúú. azt hiszem, ahol LJ jelenleg van, onnan lehet ám aztán jóóóóóóóóó nagyot zuttyani, bár ahogy a fajtáját ismerem, ő nem fog.

cambridge.on 2011.03.19. 18:12:22

index.hu/bulvar/2011/03/19/kitortek_cellajukbol_a_rabok_debrecenben/

SZOMBAT ESTE LÉVÉN EGY KIS BULVÁR.
Néhány rab megpróbált egy különleges receptet elkérni a női raboktól.
Valótlan az az áLLítás, hogy a készülő alkotmányban szereplő szülői többletszavazatot akarták megvitatni, vagy kényszeríteni az anyákat a fideszes jelölt támogatására.

Az utcán lépten-nyomon térfigyelő kamerába botlunk, a börtönökben nincs ilyen? Végül is hol tartózkodnak a bűnözők?
Nem a cellákban hiányolom, hanem a folyosókon.
Egy egyszerű érzékelőről nem is beszélve, ami a cellaajtó nyitását jelezné az illetékesnek.

Komolyra fordítva: addig nem várható jelentős változás egyes csoportok viselkedésében, amíg a börtönökben magasabb életszínvonalat talál, mint otthon.

2011.03.19. 18:13:57

@bóra77: szerintem ez már zuhan...nem biztos, hogy az ellenségei terjesztik róla ezeket...Állítólag ő lenne vitya szóba jöhető Nr.1. utódja. De most már csak volt...:))))

a-kis-herceg 2011.03.19. 18:15:11

@manyike: sajnálom. amiben biztos vagyok....

-a hagyományos párt struktúrában ne gondolkozz (zéró bizalom)
-vagy közvetlen alulról, vagy szervezetek közvetítésével jön a népharag
-az oligarchák, média mind fides
-választási szabályok szerinti pálya "kicsit" lejt, lehetetlen legyőzni...
-szinte bizonyos vagyok a gazdasági összeomlásban (ami a társadalmi következménye, totális bizalomhiány, megosztottság, ellentétek)
-elmúlt 20 (65, 1011) év teljes kudarca a fides é is... Európa (nemcsak EU!) utolsói vagyunk
-forradalom még sosem volt nálunk, főleg nem sikeres (48,56 szabharc)

kell a vér. azzal bizonyítja a nép a demokrácia iránti elkötelezettséget.

az oligarcha-média-politikai hataom szentháromsága csak vérrel győzhető le

egy kérdés van: a MIKOR...

vágyam: minél hamarabb annál jobb, de mindenképp meg kell várni míg a többség "polgári öntudatra" ébred. addig meg a feudalizmusnak van többsége...

bóra77 2011.03.19. 18:15:11

most nézem, hogy a KIM-ben nyílt nap volt. Szegény szerencsétlen fiatalok nem fogják, hogy amire annyira hőn vágynak, az kb. az oroszlán barlangjával egyenlő. Mihelyst bekerülnének, menekülőre is fognák igen hamar.
Azt nyilatkozza az egyik fiatal: "biztosabb az előmenetel, mint a versenyszférában". Há' persze. ha valakinek a valakije vagy, mindenképp. Egyébként meg vagy 10 év múlva lesz is talán majd esélye, amikorra már kellőképpen belefásult.

bóra77 2011.03.19. 18:16:55

@Letícia: LJ TG nagy kedvence és jelöltje. Múltkorában az egyik legtehetségesebb ifjú politikusnak titulálta. Mondjuk lehet, hogy OV nélkül normálisabb politikát vinne, vagy ....öööö...inkább ezt visszavonom. viszont legalább nem ov-droid hangsúllyal beszél, mint SZP.

a-kis-herceg 2011.03.19. 18:17:26

@Letícia: :))))

igen... egyik kommenista lövi a másik kommenistát...

de ez akkor lesz igaz ha bárhol (kormány médiában) megjelenhet

forgómorgó 2011.03.19. 18:18:02

@manyike: Szép ember ez a Gulyás is. Ennyiért vajon mit lehet bérelni? Értem én, neki is nehéz lehet mostanában, két lakása is van, biztos emelkedtek is a törlesztőrészletek, mondjuk havi 625 ezerre.

2011.03.19. 18:20:52

@cambridge.on: A konklúziód eléggé fájdalmas...nem túl jó poén,és sajnos, igaz.

2011.03.19. 18:27:49

@bóra77: Én meg kb. 3 éve megjósoltam, hogy az önimádata lesz a veszte. Csak ámulok, illetve nem is, egyre természetesebb, hogy bejönnek a dolgaim...:))) (Jó, könnyű nekem...:D)

(PS: Ha ajánlhatok kultúrprogramot, menjetek el, és nézzétek meg Fekete hattyút Natalie Portman-nel...még most is a hatása alatt vagyok.)

bóra77 2011.03.19. 18:34:03

@Letícia: én már láttam a Fekete hattyút, szintén órákig a hatása alatt voltam. Meg még most is: nézegetek felnőtt balett órákat:))

hoplita 2011.03.19. 18:34:34

A Jobbik felszólítja Lázár Jánost, hogy napvilágra került "őszödi beszéde" után kérjen bocsánatot és kövesse meg a tisztességesen dolgozó magyar embereket.
Azt eddig is tudtuk, hogy a Fidesz a gazdagok pártja, hiszen a párt elmúlt 10 hónapos kormányzati tevékenysége és az egykulcsos adó bevezetése ékes bizonyítéka mindennek, az emberek lenézésének. Miközben a fülkeforradalmi kormány kommunikációja során azt hangoztatja, hogy visszaadja a munka becsületét és szövetséget köt a szegényekkel, aközben a vezető kormánypárt frakcióvezetője egy hangfelvételen pontosan ennek ellenkezőjéről tesz tanúbizonyságot. Lázár János egyébként őszinte vallomása szerint folytatódik az elmúlt húsz év gyakorlata: csupán spekulációval és jó helyezkedéssel lehet eredményt elérni.
A Jobbik megkérdezi: vajon amikor a magyar családokat az egekbe szökő élelmiszer- és üzemanyagárak, rezsiköltségek és hiteltörlesztések sújtják, akkor miből tegyenek félre, miből takarítsanak meg? Lázár János az utca emberének csupán ezt üzeni: "Kaparj, kurta, neked is lesz!" Lázár János elképesztően gőgös, cinikus és nagyképű módon magyar emberek millióit sérti meg, mintha csak azért nem lenne másnak vagyona, mert nem dolgozik. A Jobbik meggyőződéssel vallja: ilyen hozzáállással nem lehet hitelesen képviselni a választókat, ezért felszólítjuk a luxusaudik és költségtérítések királyát, gondolkodjon el azon, hogy van-e keresnivalója az országgyűlésben, az alkotmányozó kormánypárt frakciójának élén és a magyar közéletben!
Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője

2011.03.19. 18:40:25

@bóra77: :D Azt gondoltam valami miatt, hogy ez Neked nagyon fog tetszeni, és örülök, hogy így is van.

:)

bóra77 2011.03.19. 18:46:46

@Letícia: hát beletaláltál!:) (Vincent Cassel viszont nagyon bejövős, eddig is bírtam, de ebben a filmben, hmmmm...:)

forgómorgó 2011.03.19. 19:00:13

@hoplita: Ez a szellemes, fidesz-sajtóosztály-stílusú közlemény kicsit ciki egy radikális párttól. Én egy dörgedelmes egymondatosra tippeltem volna. Talán tényleg változnak az idők.

hoplita 2011.03.19. 19:04:35

@forgómorgó:
Most kijabájjunk, hogy monnyonle...?
Csak komolytalanná tennénk az ügyet, meghagyjuk törökzsótinak.

Pedig nekünk nagyon a begyünkben van, hidd el.

jjulie 2011.03.19. 19:08:39

@hoplita:

kapnátok egy pofont, és kullognátok haza

bariga 2011.03.19. 19:11:58

@Hepci: Én a gazdaságról és Európáról beszélek, a progresszív pedig egy plasztikus kifejezés, a jelentése világos. A Gyurcsány fóbiával nem tudok mit kezdeni, én róla egy szót sem ejtettem.
Én egyszerűen szeretnék európai maradni, nem hiszem, hogy túl nagy kívánság. Viktorod pedig ez ellen dolgozik, többek között
ezért nem tudok vele egyet érteni, amíg nem fordul irányba. Már annyi minden volt, egyszer még lehet normális is, bízom ebben.

forgómorgó 2011.03.19. 19:18:43

@hoplita: Igazad lehet, de régebben komolytalanabb ügyekben is is volt pl. egy-egy spontán gyülekezés, vagy rosszul emlékszem? Így tényleg nem lesz benne a híradókban.

nyárspolgár 2011.03.19. 19:18:46

@hoplita: Előkerül majd még az EgyenesBeszédben, ha máshol kimaradna. A Fidesz nem hozakodik elő vele.

Themisz 2011.03.19. 19:35:45

Az LMP szerint mára "nyilvánvaló, hogy a luxusautókba szerelmes, milliós fizetést húzó Lázár János nézetei a kormány szegényellenes politikájának lényegét mutatják: aki nem gazdag, az nem ér semmit". "A Fidesz nem érti és nem is akarja megérteni ennek az országnak a problémáit. A szegénység helyett minden eszközzel a szegények ellen harcol; bünteti az alsó-középosztályt, a leszakadókat és a szegényeket, a leggazdagabbaknak további kedvezményeket ad" - írja a párt.

"A vagyonosoknak pénz, paripa, a szegényeknek gumibot – ezt üzeni a Fidesz frakcióvezetője és a kormány az országnak. Nem erről volt szó" - zárul az LMP közleménye.

hirszerzo.hu/belfold/20110319_lmp_lazar_reakcio

Themisz 2011.03.19. 19:41:29

@jjulie: jól titkolták. De ez mindenre igaz. Vajon Lázár mennyit nyert devizaspekulációval az államcsődös nyilatkozatok után?

hoplita 2011.03.19. 19:41:52

@forgómorgó:

Türelem, nincs még itt az ideje.
Tudunk mi mozgósítani, nem is kevés embert.....de mondom, nincs még itt az ideje.

@nyárspolgár:
Nehéz lesz magyarázni.....és elhallgatni is.

@jjulie:
Kuss, büdösbunkó...!!

hoplita 2011.03.19. 19:44:39

@Themisz:
Nem bennfentes kereskedésnek csúfolják az ilyet....?
Jobb helyeken kopogtatna másnap a tőzsdefelügyelet, az ügyészséggel karöltve....és agyő, politikai pályafutás.

Álmodozom, Abszurdisztán, én így szeretlek.:((

jjulie 2011.03.19. 19:45:18

@hoplita:

újat mondtam, lúzer, hallod, nem érsz semmit

nyünyüge 2011.03.19. 19:47:01

@nyünyüge:
Tévedtem, szerepelt a hiradóban Lázár mondata, az ellenzéki pártok reakciójával együtt.
A Fidesz még nem nyilvánított véleményt.

2011.03.19. 19:47:59

@bóra77: így van...nagyon csinos pasi...és mennyire francia...döbbenetesen!:)

a-kis-herceg 2011.03.19. 19:48:14

@nyünyüge: ;)

most volt az MTV1 hiradóban a lézerjani "ügy"
elempé: cinikus faszkalap a jani
emeszpé: monyon le, örökre tűnjön el
fides: "nem cáfolja a felvételek hitelességét"

jjulie 2011.03.19. 19:49:50

@nyünyüge:

már rég véleményt nyilvánított a fidesz, csak a jani hangja most tette közzétette

Themisz 2011.03.19. 19:54:33

@hoplita: A forintnál ha sokan keveset játszanak meg (pl minden fideszes képviselő pár milliós nagyságrend) és előtte napokra elosztják a short-pozíció nyitásokat akkor ezzel a tőzsdefelügyeletnek nincs dolga és más sem veszi észre, ellenben ha OTP-t shortoltak volna azt igen.

ssi 2011.03.19. 20:01:41

@hoplita: @Themisz: azt mondják, ki lehetne deríteni, ki nyert sok Ft-ot a Kósa-Szíjjártó csődriogatással

@nyárspolgár: mtv1, m2, duna, rtl, tv2, atv ma esti hírekben még nem volt a lenéző-lázár

@forgómorgó: G.G. családi ügyvédi irodából 29 évesen most lett alkotmányozós

@bóra77: V.D. 25 évesen nem mondott nem-et az igazgatói székre, s azt sem kérte, hogy pályázattal próbálna meg inkább nyerni - de biztos bennem van a hiba :-)

@a-kis-herceg: elszomorítottál :-(( én még hiszek a vértelen, de vmi sajátos, de sikeres megoldásban - majd kiderül

ssi 2011.03.19. 20:05:57

@a-kis-herceg:

na, mire bepötyögök néhány sort, már el is avulok, s nem vagyok aktuális :-)

2011.03.19. 19:48:14
@nyünyüge: ;)
most volt az MTV1 hiradóban a lézerjani "ügy"

nyünyüge 2011.03.19. 20:08:27

898.000

(naponta új felvétel készül, vagy előre tudják, mennyinek kell beérkeznie?)

hoplita 2011.03.19. 20:11:55

@jjulie:
Ne ugass, mer' megkötlek...

inreallife 2011.03.19. 20:28:39

@hoplita: ehhh. a fanatizmust próbálom leépíteni. szar dolog, hogy mindenki messiást meg rock&roll sztárt lát a nem túl magas növésű vezetőnkben. esküszöm, mintha egy meccsen lennék és aszékelyek beleordít a fülembe, hogy 11-es, mikor a kezdőkörben felrúgnak valakit.... és hiába magyarázom, nem érti, sőt még meg is magyarázza. na erre szoktam ugrani. :)

nyünyüge 2011.03.19. 20:35:28

@manyike:
itt lázárjanis poszt:

torokgaborelemez.blog.hu/2011/02/11/325_horgasz_a_pacban

Tényleg, a Századvégnek azóta sikerült idei párt támogatási adatokat produkálni?

bóra77 2011.03.19. 20:55:59

@manyike: nem. ;)
én csak azt látom, amit a nyilatkozatokból felszínesen meg lehet ítélni. ezek alapján VD-nek talán több köze van a közlekedéshez, mint GG-nek az alkotmányozáshoz.

jjulie 2011.03.19. 21:03:26

@bóra77:

majd belejön mind a kettő

2011.03.19. 21:06:01

Na most olvasom, hogy a Nemzet Nyelve megint mit alkotott!:)))

Álamfő vagy álomfő?:D Lyaly de töklyó! Palli báccsi, ímádni való vagyol vagy vagysz!:D

ssi 2011.03.19. 21:13:25

@nyünyüge:
L.J. - szertem a saját párttársaival is hasonló stílusú már, sajna nagyon elszállt a meglévő karriertől s vagyonkájától és talán dédelgetett komolyabb álmai is vannak

kérdőívek
- szertem 1 mill-nál több visszaküldöttre számítottak, de ezt is széles körű társadalmi párbeszédnek fogják értékelni
- biztos, hogy többen durva/szolid viccet csináltak belőle, akik viszont érdemben töltötték ki, mind fidesz-párti lehet?
www.femina.hu/hirhatter/feleslegesen_dobott_ki_a_kormany_egymilliard_forintot

@bóra77: V.D. - kisgyerek kora óta megszállottan BKV-rajongó - óriási szakmai előny, de erősen átlagon felüli vezetői képességeit mikor tudta bizonyítani O.V. számára?

elköszönök, mert nézem az m2-n Edith Piaf filmet

nyünyüge 2011.03.19. 21:26:08

@bóra77:

Pedig hasonló a szitu.

VD "ért a közlekedéshez", ennek okán? egy igen széles feladatkörrel megbízott 150 millió alaptőkéjű és iszonyat mennyisségű közpénzt felhasználó céget vezet. A cég vezetését ki végzi helyette vajon?

GG végzett jogász, "ért a joghoz", ennek okán? alkotmányoz. GG helyett ki alkotmányoz?

jjulie 2011.03.19. 21:41:12

@Letícia:

köszi, meccset nézek, így kényelmesebb volt

bóra77 2011.03.19. 22:04:57

@nyünyüge: VD: nyilván nem érthez mindenhez, de utalnék manyike hozzászólására, legalább "születésétől" ez a téma tartja felszínen, azaz ez iránt erős érdeklődést mutat, plusz folyamatosan jelen volt évekig a témában. GG-ről uezt nem tudom elmondani. Ugyanakkor természetesen ez a felszín, és távol álljon tőlem, hogy bármit elvitassak tőlük, már a szerzett érdemeikre gondolok. Ezzel együtt túl fiatalok, stb...a többit már elmondtátok. Itt csak apróságokban tér el a véleményünk szerintem. Az egész abból indult ki, hogy GG irritáló(bb) figura most számomra, mint VD, már csak a nyilatkozataikból is. De ez megint ízlés dolga.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.03.19. 22:21:51

Egyértelmű, hogy az "alkotmányozó nemzetgyűlésnek" fel kell oszlania az alkotmány elfogadásának pillanatában, "hiszen azért választottuk meg őket". Ha csak Fideszesek (+Szili) szavazzák meg, akkor nekik kell lemondaniuk - ez gondolom ugyanúgy a parlament feloszlásával jár - és a megválasztott új országgyűlésnek első dolga, hogy megerősíti az új alkotmányt, vagy visszahelyezi érvényébe a régit.
Ezt - alkotmányozási kényszertől, kétharmadtól, minden egyéb hatalom-centrikus elgondolástól függetlenül - így kellene csinálni.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.19. 22:25:55

Lázárról én már nem is írok semmit.

Mert "morálisan halott" emberről vagy jót...

inreallife 2011.03.19. 22:42:24

@vadász2: nem az a baj. azt mindenki tudta, hogyha 2/3-ot kap a fidesz, akkor a világon bármit megtehetnek ebben az országban. mindenki tudta, viszont mindenki reménykedett is, hogy nem önkányesen használja a 2/3-ot, hanem olyan dolgokhoz nyúl hozzá, amik régóta problémák, pl régiós rendszer, meg a rengeteg 2/3-os elmaradás.

erre szétkefélték az összes demokráciát meghatározó szétválasztott hatalmi ágat, egy kézbe vették az összeset. tényleg az összeset. manyupot egyszerűen ellopták, ki emléxek még a megmentjük a pénzeket dumára? mostmár deklaráltan vissza akarták venni a pénzt, nem pedig megmenteni. és egészre feltette a pontot a médiatörvény. ezek után meg van pofájuk még az alkotmány és szétkúrni....

én nem vártam sokat tőlük, de ezt még én se hittem volna. ezt a lézerjanit meg legszívesebben a börtöninterjún látnám viszont. igazából akkor lesz majd itt változás, ha elindulunk azon az úton, hogy egy politikus se keressen többet egy kezdő orvos bérének duplájánál. amíg 2 millákat visznek haza havonta, addig felesleges bármi változást várni...

lüke 2011.03.20. 08:36:14

@Letícia:
egyre lejjebb(lejeb igy is jó)

aszekelyek 2011.03.20. 12:51:19

@ubul2000: A igen, az előző kormányi dején a rendőrség elhurcolta és csak a közvélemény erős nyomására engedték, hogy szabadlábon védekezhessen az úr, aki a drazsé minisztersége alatti rendőrségnek, amikor nulla volt a hatásköre egyébként emberhalálig a rendőrségnek, a kormányzó párt intézkedéseinek köszönhetően vádemelési javaslatával továbbította az ügyet, és asszem finomítottak is vádon. Nem szándékosra. Azok az éppen hatályos törvények olyanok voltak az eset időpontjában. Köszönjük szdsz, mszp. Ez kizárólag az akkori kormányzat és rendőrség és ügyészség felelőssége. Ne tévedjünk.Nem a maié. Tudod, akkor ellenzékben voltak és pont a falnak beszéltek, ahogy a jobbik is, még parlamenten kívül.

aszekelyek 2011.03.20. 13:00:43

@inreallife: JApánról beszéltem és annak tengerparti részéről. nem mindenütt van nálunk jó termőföld. Azokon a tájakon pld ésszerű lenne. Kolontár és környéke, pld. :) Ahol max energianövényt termesztenek mostanság.Egyébként a böfögésről annyit, hogy az alternatív energia magyar vállalkozók általi üzemeltetése, pont a szélenergia, mszp-s kampányígéret volt a 2oo6-os választásokkor. smerősöm testvére fel is vett hitelt, aztán nagy túróst kapott, nem lehetőséget. Klassz, nem? :DD nevetséges akkor az mszp volt, eszerint. Mindenki tudja, milyen erős a lobbyjuk:) a mai energia monopóliumoknak.Nem érdekük, így nem nagyon akarják, hogy elterjedjenek nagy mértékben az egyéb energiaforrások.

aszekelyek 2011.03.20. 13:02:52

@inreallife: Elmesélem neked, hogy 28 éve jártam először Tel Aviv -ban és körben a vörös tengerig. tele voltak már akkor napkollektorokkal. :)

aszekelyek 2011.03.20. 13:09:56

@ubul2000: Írtam, vannak törekvések az állam rendfenntartó monopóliumának magánosítására. A probléma az. VAlakik a mellüket verik, hogy bezzeg ők. Pedig nem is.:) A helyi polgárőrők , ha majd ténylegesen megakadályoznak vagy tettenérnek és feltartóztatnak bűnelkövetőket, akkor kell együttműködniük a rendőrséggel. Ez a funkciójuk. A helyiekkel nem volt semmi probléma. Ez olyan, mint a nem tudtuk, hogy milyen szobrot is koszorúzunk úgy. Minden ilyen fals dolgokra van alapozva. Együttműködéssel nincs probléma. Nem is volt. Itt viszont szó sincs együttműködésről. Támadásról van szó. A kormány támadásáról. Arra van ez is felhasználva. Miközben persze tisztában vannak a jobbikosok is azzal, hogy ők sem tudnának kiképzett rendőröket a föld alól elővarázsolni hamarabb és a rá való pénzt sem. Nekem ez nem tetszik abban, ahogyan kommunikálják a helyzetet. No igen, akkor konstruktív ellenzék lennének. Nem az a cél és az ígéret sem.

aszekelyek 2011.03.20. 13:20:16

@ubul2000: Írtam, vannak törekvések az állam rendfenntartó monopóliumának magánosítására. A probléma az. VAlakik a mellüket verik, hogy bezzeg ők. Pedig nem is.:) A helyi polgárőrők , ha majd ténylegesen megakadályoznak vagy tettenérnek és feltartóztatnak bűnelkövetőket, akkor kell együttműködniük a rendőrséggel. Ez a funkciójuk. A helyiekkel nem volt semmi probléma. Ez olyan, mint a nem tudtuk, hogy milyen szobrot is koszorúzunk úgy. Minden ilyen fals dolgokra van alapozva. Együttműködéssel nincs probléma. Nem is volt. Itt viszont szó sincs együttműködésről. Támadásról van szó. A kormány támadásáról. Arra van ez is felhasználva.@inreallife: Ezt hívjk úgy, hogy szolidaritás alapű rendszer. A kedves szocialista elődpárt nulla forinttala adta át a kasszát és ezt csak súlyosbította későbbiekben. Orbán tett egy kísérletet rá, hogy a befizetések alapján legyen majd a nyugdíj kiszámítva, amikor kormányon volt. Ez nem nyerte el többség tetszését. Azt mesélte nekem egy ballib propagandista ismerősöm, hogy nem is értette, hogy az a pénz nincs.... ezt terjesztették róla. Miutá ő nem kormányozhatott tovább, az ilyen igazságosság elve, amit te is igényelnél, a kútba esett. Lesöpörték ennek a rendszernek még a gondolatát is a kedves ballibek, ahogy annak előtte sem akartak erről hallani sem. Nyilván, mert az ő céljaiknak az a rendszer felelt meg és a választóiknak is, amely felosztó-kirovó rendszer máig érvényben van. Neked módod van magadról gondoskodni, mivel ismered a többség akaratát ebben a témában. Senki meg nem akadályoz benne, hogy magánnyugdíj biztosítást köss önkéntesen. Az emlegett nyugaton sem tudtak jobbat kitalálni. Erre is kitérnék. Gondolod, hogy azoknak a fejeknek két agyuk van és sokkal okosabbak ab ovo, mint aki egy volt szoci országban született? Mire alapozod ezt az übermesch véleményt? Az emberi jogok nyilatkozatáról hallottál már?

aszekelyek 2011.03.20. 13:29:57

@nyünyüge: A gyula egészen biztosan azt nyilatkozta, hogy a fizetéséből és a nejééből van. A postabank éppen nem valami nagy dobás ebben a témában. :) tekintve a nagyon zűrős pénzügyeiket, amit úgy elsikált a két független hatalmi ág, plusz oszkó asszem egy késedelemmel, vagy bajnai? Hogy az csak erősíti a gyanút, hogy mi gyulánk sem vetette meg a feketén szerzett javakat. Mondjuk törvényesen? de biztosan nem etikusan. Citálták-e parlamenti vizsgálóbizottság elé őt e gyanú miatt? A mi gyulánk sem tudott mást, mint IMF kölcsönnel sanyargatni. Ez tény. A bokros csomag nagyon odavágta az amúgy is addigra már félroncs társadalmat. Egészen roncsra. Akkor nyílt egy nagyot az olló. A középosztály akkor kezdett lecsúszni de nagyon. Bizonyos megvagyonosodottak pedig akkor kezdtek el nagyon feltörni.

aszekelyek 2011.03.20. 13:32:48

@a-kis-herceg: az oligarchák mind FIDESZ? És a médiaaaaa????? innen tovább nem is olvasom.
süti beállítások módosítása