Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'135'645 lapletöltés (2020.08.31.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A 10 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...
  6. 2018/4 Hódmezővásárhely üzenete 2018. február 25. 20:49A mai hódmezővásárhelyi időközi polgármester választást nem csupán helyben követték izgatottan, de a végeredményére az egész ország figyelt. Nem azért, mintha egy megyei jogú város választási...
  7. „A királyi udvar a fontos” 2018. augusztus 03. 15:45Annak, aki szereti a vélemények és értelmezések szabadságát, sokféleségét, minden sajtótermék eltűnése rossz érzés. Mindig csodálkozom azokon, akik képesek kárörvendeni akkor, amikor valami megszűnik...
  8. 2018/2 Ahol a part szakad 2018. február 18. 22:57Hivatalosan csak szombaton kezdődött, de nyilvánvaló, hogy hónapok, sőt, talán évek óta tart a 2018-as parlamenti választás kampánya. A java azonban tényleg csak most jön: a pártoktól és a...
  9. 512. A fecni nem pirul el 2014. november 16. 02:07Én igazán megértő szoktam lenni a magyar politika népszórakoztatásra kitalált dolgaival. Nem a legszebb dolog hülyíteni a választót, de többé-kevésbé a világ minden részén alkalmaznak ilyen fogásokat....
  10. 515. Nekrológ 2015. március 15. 23:08A politikai elemzés halott. Megölték. Megöltük. S még az sem biztos, hogy sajnálni kell ezért.  Az első érdem a pártoké. Ahogy egy nagyon fontos politikus nem is olyan régen egy háttérbeszélgetésen...

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

  • 6.Lenin: Elolvast5am, és sok év után most 1etértek a poszt írójával. Ha minden jól megy, a választás másna... (2020.09.23. 20:38) Az ellenzék esélyeiről
  • 6.Lenin: Mit lehet nyerni, ha a másik kommentelőről a lehető legpontosabb jellemzést tudnám írni? Feszt gö... (2020.09.23. 20:24) Az ellenzék esélyeiről
  • fepe: @Hepci: Senki sem nevel ezer kis Messit a világon. Az eredményeket nézve, meg Gulácsi BL elődöntőt... (2020.09.02. 08:50) Az ellenzék esélyeiről
  • MAXVAL birсaman közíró: @inreallife: Ez van, ez elbuktad, gazdáid elégedtelek lesznek veled. Segítségre neked lesz szüks... (2020.09.01. 19:25) Az ellenzék esélyeiről
  • inreallife: @MAXVAL bircaman közíró: Nekem is szamitogepes a munkam, de ez nem azt jelenti, hogy 7/24-ben tol... (2020.09.01. 18:20) Az ellenzék esélyeiről
  • Utolsó 20

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
22:36

„Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem." Lázár János különös okfejtése már ma estére ellenzéki össztüzet és komoly médiafigyelmet kapott – s feltehetően ez csak a kezdet. Sok felgyülemlett indulat és ellenszenv találhat magának alkalmas céltáblát, és biztos vagyok abban, hogy a Fidesz frakcióvezetőjének politikusi karrierjét hosszú távra meghatározhatja mostani viselkedése.

De miért érdekes egyáltalán a vitatott megítélésű hódmezővásárhelyi polgármester sorsa? A blog olvasóinak bizonyára feltűnt, hogy Lázár Jánossal sokat, igen, talán túl sokat foglalkoztam. Itt és más helyen is generációjának egyik legtehetségesebb, leginkább reményteljes politikusaként írtam róla, aki mások mellett arra is alkalmasnak látszott, hogy egyszer a mostaninál is fontosabb hivatalt töltsön majd be. Tudtam róla, hogy – ha úgy látta helyesnek – korábban számos ügyben hajlandó volt pártja főáramával szemben politizálni, és személyesen is volt alkalmam meggyőződni arról, hogy mennyire tudatos és önjáró politikusként tekint önmagára. Ezért is néztem értetlenül szerepvállalását az Alkotmánybíróság jogköreinek csorbításában, és ezért sem lepett meg, amikor szolgálati autójáról a bírálatok hatására lemondva szokatlanul – és sajnos a médiában alig tárgyaltan – önkritikus mondatokat fogalmazott meg.

Lázár János – nem ok nélkül – az utóbbi hetekben szimbólum és céltábla lett. Elindult azon az úton, hogy a nyilvánosság jelentős része számára a Fidesz Kóka Jánosa legyen, ehhez kis túlzással már csak egy „békás” mondatra volt szüksége. A ma nyilvánosságra került hangfelvétellel ezt is teljesítette.

Természetesen lehet hosszan magyarázni, mennyire őszinte mondatok ezek - korábban mások is próbálkoztak ilyesmivel, ideig-óráig nem is teljesen sikertelenül -, valójában azonban egy vezető politikustól vállalhatatlan és védhetetlen ez a fogalmazás.  

Lázár János előtt megítélésem szerint most két út áll: egy hagyományos és egy szokatlanul bátor. Megteheti, hogy „beleáll” az ügybe, példák, előképek sokasága áll ehhez rendelkezésére: beszélhet megvágott felvételről, félreértett szavakról, őszinteségről és még sok minden másról. Talán pártja is felsorakozik mögötte, és látszólag megy minden tovább a maga útján. De teheti azt is, hogy a magyar politikában rendhagyó módon elismeri a hibáját, megköveti a megsértett választókat és lemond – a két, amúgy is teljes embert kívánó pozíciója közül legalább az egyikről. Ha előbbit teszi, megítélésem szerint politikusi sorsa a lassú hanyatlás lesz, olyan pálya, amelynek minden útjelzőjénél rendre visszacsengenek majd mostani mondatai. Ha időlegesen hátrébb lép, ha engedi, hogy a nyilvánosság számára legyen látható következménye a hibájának, később akár pozitív példa, hivatkozási alap is lehet a döntése.

Most még van választása.

x x x

Ma (vasárnap) nyilvánosságra került a teljes szövegrészlet, benne a tegnap kiemelt mondatokkal. Íme:

"Lázár János: Ugye Gyurcsány Ferenc havonta olyan húszmilliónyi osztalékot vesz föl adózott formában jelzem, tehát ott azért van jövedelem, ennyi után fizetnek legalábbis adót. Persze úgy könnyű, ha valaki olcsóbban kap áramot, ugye. Olyan miniszterelnöke van az országnak, aki az emberek zsebéből kiveszi a pénzt gátlástalanul és van bőr a pofáján a saját cégének olcsóbb áramot vetetni. Ez egészen megdöbbentő, szóval ez a mélypont. Ezért ez szóval azt gondolom Európában talán talán a fekete Ghanában van olyan miniszterelnök, akinek van bőr a pofáján, hogy megsarcolja magyar vállalkozásokat, de az Ő vállalkozása olcsóbban veszi az áramot. Ez egészen megdöbbentő, egészen megdöbbentő.

No most, éppen ezért azt javaslom, hogy ezekkel foglalkozni kell. Tőlem az MTI kénytelen volt bocsánatot kérni, mert a listában nem vagyok benne. Aztán a HVG is csinált egy összeállítást és a parlamenti képviselők között is a szerény középsorban tartozom a keresményemmel. Ott a vagyon értékelése nem zajlott, de én azt gondolom, hogy ez nem szégyellnivaló dolog, én soha nem szégyelltem, hogy mim van, én dolgozok keményen, én abba a miliőbe nőttem föl, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét sem kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára, aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér. Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Ezt tudom mondani, annak annyi az élete.

Ez az én véleményem egyébként, tehát én ahhoz a mércéhez tartom magam, hogy az ember, ha egyszerű kétkezi munkásember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit. Hogy ha egyetemi ember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit, de akinek a saját társadalmi viszonyaihoz képest semmire nem futotta, semmit nem tudott letenni az asztalra, az ne üljön például a képviselőtestületben. Nagy baj lenne, ha olyan képviselők ülnének, akiknek semmijük nincsen, ezt kell mondjam. Ez helytelen lenne, teszem hozzá, de a jövedelem nyilatkozatok alapján, mint hogy ha érdekes dolgok derülnének ki. Na most még annyit hadd mondjak el Önöknek, hogy ugye én bugyuta módon a nagy átláthatóság jegyében nyilvánosságra hoztam a feleségem vagyon bevallását és a fiam bevallását és az előbb már említettem Önöknek, hogy volt akinek a kampányában ezt fölhasználták, kiszámolták, átváltották az euro betétet, átváltották a svájci betétet, mije van a gyereknek, azt remélem, hogy a hódmezővásárhelyi lányos anyukák ebből a közérdekű tájékoztatásból érzékelték, hogy húsz év múlva jó parti lehet Lázár János Boldizsárból, hogy ha a kamat és a forint árfolyam az jól alakul a következő években. Lesz valami alapbázis megtakarítás, úgy hogy ha másra nem, erre jó volt, de hát az Önök vagyoni viszonyait is nyomni fogják szórólapon.

Én ezt nem tartom egészen jó dolognak, de hát tudják, tokaji szőlővel, mindennel lehet manipulálni a közvéleményt, ez egy helyi kísérlet volt, én azért tartottam ezt fontosnak, mert mindenről beszélni kell és beszélni is fogunk erről, ez a legjobb ötlet ma, hogy ki mennyi adót fizet Hódmezővásárhely városának például, fizet-e egyáltalán adót, mióta fizet adót, mennyi építményadót fizetett korábban, most mennyi építményadót fizet, miért tiltakozott az építményadó rendelete ellen? Gondolom mindenkinek lesz annyi személyes bátorsága, hogy elmondja, hogy ő korábban a 2-300 négyzetméter után mennyi adót fizetett, mennyi adót fizetett a 70 négyzetméter után más és akkor lesz összehasonlítás, hogy miért is tiltakozunk annyira az építményadó ellen. Remélem, hogy mindenkiben megjön a bátorság, rákapnak az ízére, hogy nyilvánosságra hozzanak minden adatot. Ez szerintem egy egészen fontos dolog."

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr972754479

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lázár János és az alkotmány 2011.03.22. 15:09:51

Lázár János szavait olvasva a hideg tárgyilagosság elég lassan fut végig a hátunkon. Lassan biztosak vagyunk benne, hogy a Fidesz vezérkarnak gyerekkorában rosszul olvasták fel a Robin Hoodot és annyi maradt meg, hogy pénzt elvenni és újraosztani. Az i...

Trackback: Lázár János és az alkotmány 2011.03.22. 15:09:50

Lázár János szavait olvasva a hideg tárgyilagosság elég lassan fut végig a hátunkon. Lassan biztosak vagyunk benne, hogy a Fidesz vezérkarnak gyerekkorában rosszul olvasták fel a Robin Hoodot és annyi maradt meg, hogy pénzt elvenni és újraosztani. Az i...

Trackback: Bréking: majdnem elnézést kérek Lázártól! 2011.03.21. 11:50:35

Van az úgy, hogy az embernek saját magát kell pofán vernie. Ez nem jó, de tagadhatatlan előnye viszont, hogy így könnyedén meg lehet szabni az önpofánverés voltaképpeni erősségét. Ez fog most történni. Mert hogy tévedtem. A következőképpen tettem ezt...

Trackback: Lázár János lett a falu kapitalistája 2011.03.21. 11:23:30

Nagyjából eddigre sikerült végigolvasni a legújabb Lázár-gate kommentárjait, és nem tudok szabadulni a kétségbeeséstől, mennyire könnyen dobunk máglyára embereket ebben az országban; pláne nem tudom szó nélkül hagyni, mennyire torz és képmutató sokak é...

Trackback: Lázár: Kiforgatták a mondataimat, de elnézést kérek 2011.03.20. 16:19:12

 A "Gézengúz Recskabajnok" Fidesz frakcióvezetője vasárnap délelőtt sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a szombaton nyilvánosságra izmozott, szegényellenesnek és arrogánsnak tűnő mondatai eredetileg milyen kontextusban szopattak el....

Trackback: NEMHUNYT LÁZÁR JÁNOS - ÁLHALÁLHÍR 2011.03.20. 15:40:39

Lázár János(1975 – 2011) Hódmezővásárhely gyászol. Rapcsák Andrást követően (akinek az elhunyt egykor személyi titkára volt) egy hasonlóan fajsúlyos polgármesterük is elhalálozott.- A választópolgári kicsinyes filléreskedés végzett Jánossal! &nda...

Trackback: Kedves Lázár János! 2011.03.20. 15:17:40

Ha fele annyi alázat lenne magában, mint amekkora arca van, akkor nem kellene megszületnie ennek a blogbejegyzésnek. De sajnos meg kell, mert semennyi sincs.Ebben az országban a legtöbben tisztességesen dolgoznak, gürcölnek, kaparnak és tepernek. Éjjel...

Trackback: Lázár újabb hazugsága 2011.03.20. 14:52:16

Blogunk fotósa buktatta le januárban Lázár Jánost, a lézerblokkolós Audi A8 luxuslimuzin fotója bejárta a teljes hazai médiát. Kóka János a botrány kirobbanása után egy ideig még pökhendi módon próbálta védeni a védhetetlent, majd lecserélte a verdát e...

Trackback: Idézet ismét a költőtől 2011.03.20. 13:55:12

Lázár János, a hódmezővásárhelyi közgyűlésben arról beszélt, hogy "akinek nincs semmije, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér".Ennek kommentálását hagyjuk is most a francba.Lázár János elnézést kért, mert nem a szegény emberekről...

Trackback: Most van itt a perc 2011.03.20. 13:54:01

Lázár János teheti azt is, hogy rendhagyó módon elismeri a hibáját, megköveti a megsértett választókat és lemond.

Trackback: Schmitt Pál és küldetése 2011.03.20. 13:06:37

Schmitt Pál nem hülye – sietek ezt mindjárt az elején leszögezni. Amikor a minap kipattant ál(l)amfőnk legújabb nyelvi ámokfutásának híre, sokan nem így gondolhatták. Kéretik revideálni ezt az ítéletet! Schmitt Pál csak a dolgát végzi: amikor boh...

Trackback: Kétségek - Lázár és az álamfő 2011.03.20. 11:30:25

Csak nekem tűnt fel, hogy a "Lázár és a Schmitt-ügy" nem a közelmúltban történt?Előre leszögezem, nem mentem fel a két politikust, sőt, tegnap Lázár tőlem is megkapta a magáét, meg is érdemli. De két érdekes dolgot jeleznék:Schmitt Pál 2010. ...

Trackback: Lázár képviselő és a munka 2011.03.20. 11:04:16

Lázár mondá: "Én soha nem szégyeltem, hogy mim van, dolgozom keményen. Abban a miliőben nőttem fel, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét se kell szégyelni. Az ember gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs...

Trackback: Lázárnak igaza van 2011.03.20. 10:47:01

 Aki sokáig tűri, hogy megalázzák, az ne csodálkozzék, ha egyszer a pofájába vágják, hogy rongy ember.     Akinek eddig kétségei voltak a FIDESZ arroganciája és a nép iránti alázatának teljes hiánya felől, annak most a frakcióvezető...

Trackback: Lázár János megpróbált a vízen járni 2011.03.20. 10:44:01

Lázár János tudja, hogy keményen dolgozik, és ebben aligha téved: jó kondíció, folyamatos összpontosítás, fegyelem és páratlan akaraterő kell ehhez a pályához. A politikai ambíció lemondásokkal jár, amelynek ellenértéke a pénz és a hatalom....

Trackback: Néhány demagóg, de jogos kérdés 2011.03.20. 09:22:23

Az öngondoskodás fontos polgári erény, és mint tegnap kiderült, Lázár János szorgalmasan műveli is. Úgy látszik ő is belátta, hogy a nyugdíjrendszer általuk felgyorsított összeomlását csak így lehet túlélni, és szülőként azt is megértem, hogy mindent m...

Trackback: Mennyit érek, lázárjani? 2011.03.20. 07:24:11

. Szart se érek? A rendszerváltozás idején 14-15 éves voltam. Anyám épp akkor vált el második férjétől, mert nem bírta tovább annak alkoholizmusát. A „vagyon” (bérlakás Pesten) addigra már elúszott. Vidéki városi lakásunk árán telket vásárolt, ...

Trackback: Lázár János 2011.03.20. 06:52:34

"Ez menthetetlen. Lázár politikai hulla. Még Jézus sem tudja feltámasztani. Megérdemli."frissítve A Fidesz frakcióvezetője azt ígéri, 2014-től bevezetik, hogy férj és feleség egyszerre ne lehessen parlamenti képviselő. Lázár János szerint a ...

Trackback: Lázálom 2011.03.20. 00:39:05

Nem akarnék semmiféle kórushoz csatlakozni, különösen olyanhoz nem, amiben az MSZP is szólamot visz, de az, amit Lázár János mondott ("Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani") az gyomorforgató.Hogy csak működési ...

Trackback: Lázár: "akinek nincs semmije, az annyit is ér" 2011.03.20. 00:34:50

Előkerült egy hangfelvétel Lázár Jánosról. A Fidesz frakcióvezetője a következőt találta mondani a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülésén:"Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, dolgozom keményen, abban a miliőben nőttem fel, hogy a munka nem szégyen...

Trackback: Lázár szerint akinek nincs semmije, az annyit is ér 2011.03.20. 00:28:29

 Lázár János nem hisz abban, hogy valaki önhibáján kívül is bajba kerül. Legalábbis "Rongyosra Baszlak" Hódmezővásárhely polgármestereként a majomgeci városi közgyűlésen arról beszélt, hogy "akinek nincs semmije, aki nem vitte se...

Trackback: A múlt elkezdődött 2011.03.20. 00:15:17

p { margin-bottom: 0.21cm; }Némi mélázást követően alighanem egy közepesen virgonc agyú macskatáp-készítő kisiparos is könnyed eleganciával leli meg, milyen kitörési pontok mutatkoznak az egyre nyomorúbb gazdasági és még pokolibb mentális állapotba s...

Trackback: Kettős megszorítás 2011.03.20. 00:14:47

A kormányfő bejelentette a pénzpiacokat megnyugtató és bizakodásba szárnyaltató februári nemmegszorítását.Úgy tűnik, a klasszikus neoliberális megoldás maradt nekik. Miután a meghitt megszorítások – a közvetve, multikra rótt adók által fölvert ár...

Trackback: Súúúhanterz (2011/03/17/2.) 2011.03.19. 23:52:00

Alighogy megjelentettük írásunkat Gubcsi Lajosról, újabb levél érkezett hozzánk, ezúttal a FIDESZ sajtótitkárságáról. Gyanítjuk, hogy már FIDESZ berkekben is elterjedni látszik a Súúúhanterz rovat objektív és független látásmódja, mely keresztény szell...

Trackback: A vulkán 2011.03.19. 23:49:18

 A vonat kattogva zakatolt a Budapestet észak felé elhagyó vasútvonalon, megremegtetve a közeli bíróság drótkerítésének ingatag téglaoszlopát. Az oszlop tetején egy szajkó üldögélt és önfeledten utánozta a motorkocsik csikorgását. Vidám volt, mert...

Trackback: Lázár-lázálom 2011.03.19. 23:44:53

Meglehetősen sokan kiakadtak Lázár János legutóbbi kinyilatkoztatásán, amelyben - hogy is mondjam - furcsa és nem éppen erős szociális érzékenységről tanúskodó véleményt fogalmazott meg a szegényekkel kapcsolatban. Pedig nem ez volt a legmegdöbbentőbb ...

Trackback: Lázár tudja mi a szerénység 2011.03.19. 23:12:41

Lázár János kicsit sértődötten, de tudomás vette, hogy "mostantól saját pénzből" kell autóigényét kielégítenie, és nem mehet havi (!)  900 ezer forint közpénz AUDI S8-asának bérlésére (600 ezer) és "szerény" fogyasztására (300 ...

Trackback: Lázár János sokkoló véleménye a szegényekről 2011.03.19. 23:09:29

   „Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, dolgozom keményen, abban a miliőben nőttem fel, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét se kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, ak...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sárkányfő 2011.03.19. 22:41:29

Listen to your heart... :)

yanchi 2011.03.19. 22:44:04

Az a helyzet, hogy ahhoz, hogy ez az emberszabású a kocsiügy és ez után levonja a következtetést, ahhoz EMBERnek kellene lenni, és ez szinte kizárt.

Themisz 2011.03.19. 22:44:42

nem gondoltam volna, hogy Gábor már ma reagál, ez a Kókás hasonlat tényleg nagyon ül :)

sárkányfő 2011.03.19. 22:45:17

Én remélem nem mond le, és Schmitt Pál helyesírásával együtt ráég a Fideszre :) Bár nem ő fogja eldönteni, hogy lemond-e, hanem a nagyfőnök.

Ez a poszt amúgy felér egy ingyenes politikai tanácsadással a Fidesznek, bár kétségtelenül konzekvensen folytatja a blog eddigi pártpolitikai nézőpontú szemléletmódját.

SzaboZsee 2011.03.19. 22:45:58

Mfffhaha! Önjáró politikus? A Fideszben és a holdudvarában ma kb. három önjáró tag van: Kövér, Simicska és talán Orbán. Mindenki más csak azt teszi, amit a Főnök mond neki. Ez Lázárra is igaz. Pont.

boribori 2011.03.19. 22:46:12

Én sohasem láttam semmi nagyszerűt Lázár Jánosban, reményteljes politikusnak meg éppenséggel nem gondoltam. Most, hogy úgy érzi, biztos a pozíciója, kimutatja igazi természetét - ami egyébként eddig is jól látszott. Nem tudom, mit fog csinálni a pártja - gyanítom, semmit - úgyhogy még sokáig gyönyörködhetünk Lázár öntelt vigyorában és emelkedett stílusában.

szomorú vasárnap terrorszervezet 2011.03.19. 22:47:09

Nem értem, mi a probléma azzal amit mondott. Talán fájdalmas, de igaza van.

sárkányfő 2011.03.19. 22:47:41

@Themisz:
Nem akarom csökkenteni Gábor érdemeit, de már jó ideje forog ez a Lázár=Kóka hasonlat.

Ki is bővíteném:

Meggyes = Hagyó
Papcsák = Hunvald
Lázár = Kóka

a lista szabadon folytatható...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.03.19. 22:48:41

Ez csak egy újabb gyurcsányista karaktergyilkosság, meg manipulált hangfelvétel, merénylet a NER ellen, szóval KUSS, szemétségeiteket nem felejtjük.

Éljen a haza, menjetek haza.

Olvassatok több NENYIT, hálátlan bloggerek, firkászok, elemzők és egyéb múlt sötét árnyait ébresztő kerékkötők. Összetartozik az összenő. Vagy mi. És ne feledjétek: a cár atyuska jó, csak a tanácsadói rosszak. Oszt jónapot.

Starlark 2011.03.19. 22:49:42

@szomorú vasárnap terrorszervezet: Ha legalább olyan ember mondaná aki ténylegesen is dolgozott az életben...
No meg nem kérkedne azzal hogy mekkorát kaszált a forint bedöntésén miközben a hitelesek megmentéséről szónokolt...

Themisz 2011.03.19. 22:52:08

@sárkányfő: igaz, polidilin van is egy topik "A Fidesz az új SZDSZ?" címmel, amolyan TG nyúlás a kérdőjellel :)
Tényleg, ennél a posztnál nincs is kérdőjel...

bóra77 2011.03.19. 22:52:09

Gábor szerintem most túl kemény. Én akár azt is belelátom LJ mondataiba, hogy mindenki tegyen a saját boldogulásáért. De lehet, hogy ma csak nagyon elnéző vagyok.
Valószínűleg az lesz, hogy pár napig csócsálják a témát, majd a Fidesz is mond valamit, esetleg Lázár újra önkritikus lesz, és némileg korrigál, aztán megy minden uúgy tovább. (GYF-nek is volt öregecske feleségek mondata, oszt jónapot). Szerintem túl van ez dimenzionálva, de lehet, hogy tévedek. Vannak sokkal súlyosabb dolgok az országban annál, mint amit éppen LJ mond.

Sir Galahad 2011.03.19. 22:52:20

Szerintem ez egy kommunikációs trükk, Lézer magára akarja irányítani a média figyelmét, valamiről el akarják terelni. Erre tényleg rámehet a hitelessége, de szerepet kell játszania. A történet végkifejletéül egyébként az 1. variációt tippelem.

2011.03.19. 22:53:29

Nem, neki már megpecsételődött a sorsa. És sajnállak, mert hiába, de Janinak kemény a feje, nem fogja a jó tanácsaidat megfogadni.

sárkányfő 2011.03.19. 22:54:51

@szomorú vasárnap terrorszervezet:

aha, aha, aha. ...

ezt magyarázd el szépen annak a pár százezer embernek, akik minden remény nélkül keresnek melót, ugyanis egyszerűen kevesebb állás van mint ember. vagy kiröhögik őket, mert 40+ évesen jelentkeznek egy állásra. vagy magyarázd el pár tízezer pedagógusnak, pár ezer nővérnek, postásnak, péknek, fodrásznak, lakatosnak, melósnak, és mindenkinek, aki évtizedek robotja után is örül, ha kijön a fizetéséből ebben a szar országban, és most az adóemelésnek köszönhetően még kevesebbet keres, nem úgy mint Lázár, akinek viszont adócsökkentése volt, azután, hogy az előző ciklusban 18 milliót vitt haza a fizuján mellett költségtérítés címén, noha elvből be se járt a parlamentbe az egész frakciója, szerintem még csak pestre se utaztak fel a vidéki fideszesek, minek, csak markolták a költségtérítést.

Themisz 2011.03.19. 22:55:02

@bóra77: És a devizaspekulációs résszel mi van, miközben százezrek válhatnak hajléktalanná a devizahitelek miatt? Csöppet sem vicces.

bóra77 2011.03.19. 22:56:59

@sárkányfő: én a naiva szeretnék egy bővebb kifejtést a Kóka-Lázár párhuzamról, mert őszintén szólva nem értem.

bóra77 2011.03.19. 22:57:57

@Themisz: átugrottam véletlen...egyébként ezen nem rezzenek meg, aki ezen megrezzen, az álszent, vagy nem tudom.

Zerlina 2011.03.19. 22:58:24

@szomorú vasárnap terrorszervezet: Akkor az éhező afrikai gyerekek szart sem érnek? És a pedagógusok? Kezdő orvosok? Szerintem gondold meg még egyszer, hogy igaza van-e. És mégis, hogy lehet olyan gusztustalan kijelentést tenni, hogy aki jól ügyeskedett az elmúlt években a deviza árfolyamok ingadozásával, az még jól is jár? Kicsit talán többen vannak azok, akik éppen a svájci frank árába rokkannak bele. No és az a kijelentés, hogy a fia jó parti lesz, figyeljenek a lányos szülők? A lányom talán önmaga képtelen lesz kapargatni a saját gesztenyéjét, majd ilyen kis janikra lesz szüksége az előbbrejutáshoz? Nagyon, nagyon sok sebből vérzik Lázár nyilatkozata.

AkarkiJ 2011.03.19. 22:59:50

szerintem van 3. lehetőség is - a főnökei nyilvánosan kirúgják és felszólítják hogy lépjen vissza minden tisztségéről - és ő pedig bekussolva teljesíti ezt

de szerintem lesz kis vállvonogatás, meg szarkenegetés, meg valami szoci balhét előszednek, talán még gyurcsit is előzetesbe próbálják varni - és nem történik semmi

porfelhő 2011.03.19. 23:00:09

A Lázár Jánost én sokkal "komolyabb" politikusnak gondoltam.

Úgy látszik tévedtem, de nagyon.
:)

Themisz 2011.03.19. 23:03:26

@bóra77: Kóka egyik híres mondása a következő volt:
"A mocsár lecsapolásáról nem a békákat szokták megkérdezni."
Lázár mondata ehhez hasonlít csöppet.
A helikopter-Audi párhuzamról, és az ezekkel járó "férfiúi büszkeségről" nem is beszélve

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.03.19. 23:03:28

"De teheti azt is, hogy a magyar politikában rendhagyó módon elismeri a hibáját, megköveti a megsértett választókat és lemond"
És elköltözik, és plasztikai műtéttel felimerhetetlen lesz...
Mert ha gerince lenne, ezt kellene...
...de nem fogja. Egy magyar politikus sem tette ezt.

Kelma 2011.03.19. 23:04:22

Igen. igen. Ez a politika, legalábbis kis hazánkban. Elemezni lehet egy frakcióvezető választási lehetőségeit egy ilyen botrányos megnyilvánulás után. Aztán arra jutunk, hogy legrosszabb esetben az egyik(!) pozíciójáról le kell mondania. Ahelyett, hogy teljesen természetes lenne, hogy egy életre eltakarodik a közéletből. Nem is értem. Tényleg nem. Amikor a Zuschlag viccelődött a Terror Házánál, az is szörnyű volt, de az a csávó, csak egyszerűen primitív. Ez viszont egy megfontolt átgondolt álláspont. Ha ez a pártjának vállalható, az minősíti őket.

bóra77 2011.03.19. 23:05:11

"Álmodunk...
A tények szürke tengerétől elfutunk,
ezek vagyunk
Hiszen van még időnk,azért se változunk..."

Szindbad 2011.03.19. 23:05:21

Lemondani nyilván nem fog, karrierje pedig felfelé irányul, teljesen mindegy, hogy miket mond. Ilyesmik már nem számítanak.

AkarkiJ 2011.03.19. 23:05:42

@bóra77:

"Vannak sokkal súlyosabb dolgok az országban annál, mint amit éppen LJ mond. "

Speciel, szerintem nem. LJ beletalált valamibe, ami nagyon akut. Ebben az országban többszázezrek, milliók ténylegesen egyik napról a másikra élnek, kőkeményen dolgoznak, hogy meg tudjanak élni, a gyereknek legyen ruha, cipő, hogy tanulhasson - és abszolút nincs kilátásuk. Nincs, semmi kilátásuk nincs a jövőre, csak egy icipici hitmorzsa, valami, ami még maradt valami csoda folytán. Lázár János ezt taposta és zúzta szét, ezt az utolsó morzsát, a méltóság utolsó szilánkját - a fidesz pedig védi őt (vagy esetleg 23:00-ig kirúgták volna a fideszből és a parlamentből? nem? akkor igenis, védik, személyesen orbán viktor, mert ővé minden felelősség a fideszben).

A szegénység és a kilátástalanság a legnagyobb probléma.

bóra77 2011.03.19. 23:07:49

@Themisz: ja a békás. csak ennyi? hát mondjuk azt, hogy Kóka az informatikai piacról (ahol már dúsgazdag lett és sikeres volt) csöppent a politikába, és béna módon mondhatta ezt a hebehurgya mondatát. Ellenben Lázár a politikából gazdagodott meg ha jól sejtem, kizárólag, és volt alkalma politikai kommunikációilag hova fejlődni. nekem nem ül a párhuzam, sehogy sem. De várok, hátha valaki meggyőz.

kuki123 2011.03.19. 23:07:51

A KURVA ANYÁD LÁZÁR

VOLT POFÁD MINDEZT ÚGY MONDANI HOGY AZ ADÓFIZETŐK HÁTÁN KÚSZTÁL FEL, A HAVERJAID INGATTÁK A FORINTOT, ÉS TUDTÁL MINDEN LÉPÉST ELŐRE

DIPLOMÁS VILLAMOSMÉRNÖK VAGYOK, EGY KIBASZOTT JELENTŐS MULTINACI CÉGNÉL AMELY AZ ADÓCSALÁSRA ÉPÍTI CÉLJAIT, ELSŐ ÉS LEGFONTOSABB A PROFIT MAXIMALIZÁLÁS BÁRMI ÁRON!

130 NETTÓ A BÉREM, MÉG EGYSZER MONDOM EGY SIKER SZAKMÁBAN ((LOL) VILLAMOSMÉRNÖKKÉNT. ANYÁMÉKNÁL ÉLEK, MEG MÉG FOGOK IS EGY DARABIG

A KURVA ANYÁD JANI! EZ A TI MENTALITÁSOTOK, ERRE KELLETT AZ 1 KULCSOS ADÓ

HA AGYON LŐLEK A SZARHÁZI BANDÁDDAL EGYÜTT SIKERES EMBERNEK FOGOM ÉREZNI MAGAM

A JÓ KIBASZOTT KURVA ANYÁD JANI!

Ver Sacrum 2011.03.19. 23:09:03

A politikus és nemcsak a "vezető politikus" fogalma valahol ott kezdődne, hogy még négyszemközt sem fogalmazunk így.

Zerlina 2011.03.19. 23:09:06

@Sir Galahad: nekem is eszembe jutott ez a fajta összeesküvés, hogy megint koncot dobnak a nép elé, legyen mit csócsálni, de azért én ezt túl erősnek érzem.

Skandallum 2011.03.19. 23:10:22

Ez egy szemléletmód, ami nagyon káros. Ez az út csak lefelé visz. Gondoljuk meg, hogy az Ő? vezetésével alkotmányoz a fidesz frakció.

hackbard.celine 2011.03.19. 23:10:35

@bóra77: A munka mint olyan nem arról szól, hogy fel kell venni milliószámra a költségtérítést számla nélkül. LJ márpedig ebben volt a legkiválóbb. Városa a legeladósodottabb/főre vetítve.

2011.03.19. 23:10:38

@sárkányfő: egyetértek.

Jelzem, ha én felvettem volna 18 millát költségtérítésnek a parlamenttől és azt megforgattam volna 2006-től, mint Janink, akkor lehet én se semmi lennék, hanem valaki...

Életrajza:

www.parlament.hu/kepv/eletrajz/hu/l016.pdf

=nessuno= 2011.03.19. 23:11:11

Ne legyünk naivak. Nincs egyedül Lázár az ilyen, és ehhez hasonló, hajmeresztő álláspontjával. Talán túlnőtte magát, túl gyorsan jutott magasra, talán tehetséges politikus....most egy kis tanulópénzt fizettetnek vele. Szárnynyesegetés.

álomszép 2011.03.19. 23:11:11

Őszinte, vagy nem őszinte mondat engem teljesen felháboritott, legszebb álmomban sem gondoltam, volna a Lázár Jánosról, hogy nyilvánosan igy fogalmazzon, ilyen mondatokat "ejtsen ki a száján. Nahát! van ilyen is.
:)))

Themisz 2011.03.19. 23:11:14

@bóra77: a "kisember" nem nézi, hogy ki hogyan gazdagodott meg. Azt látja, hogy az ő gazdasági helyzete rosszabbra fordul, míg valakiknek ott fenn nagyon jól megy. Sem Kóka, sem Lázár pártja nem tett eddig azért, hogy ezeknek az embereknek jobb legyen, viszont mindketten elég arrogáns stílusban tudtak megszólalni. Hát ennyi.

Ipari-antidepresszió 2011.03.19. 23:11:28

Szerintem nincs semmi baj ezzel a kijelentéssel. Aki semmilyen saját célját nem érte el, az mégis micsoda? Szerintem nyugodtan beleállhat ebbe a mondatba és meg is ismételheti. Elvégre a Fidesz egy polgári párt, a széles középosztály pártja. Némi keménység azért elvárható ettől a párttól, mert most csak ilyen puha szocializmus feeling lengi körül. Azt se bánnám, ha a hasonló gonolkodásúak kiválnának a pártból és létre jönne egy komolyabb, vállalhatóbb Fidesz. Én egy jobboldali-liberális irányvonalat szeretnék látni.

recesszio 2011.03.19. 23:11:54

Ez kétségtelenül a nap eseménye. Le kell mondania, ha ember és politikus akar maradni.

szerénységem 2011.03.19. 23:13:19

Lázár és Kóka két nagyon különböző karrier. Az arrogancia is ekképp értékelendő. Kóka jórészt a saját erejéből (persze aztán már kellemes állami megrendelésekkel) vált milliárdossá, Lázárt konkrétan mi fizetjük, adófizetők, ugyanis még egyetlen munkahelye se volt, ahol ne így lett volna. A svájci bankbetétjei pedig feltehetően egyéb érdekes (értsd: korrupcióból származó - nem véletlen hívják arrafelé "tízszázalékos János"-nak) bevételeiből vannak.

bóra77 2011.03.19. 23:13:26

@AkarkiJ: ne essünk már túlzásba! persze, pillanatnyilag éppen szarul eshet sok embernek, de vélhetően nem LJ beszólása határozza meg a mindennapi életüket, és nem ezen keresztül határozzák meg saját helyzetüket, asszem. azért nem Lázár az atyaúristen.

algi 2011.03.19. 23:13:35

@bóra77: Komolyan, vannak súlyosabb dolgok? Azt állította, hogy az ember annyit ér, amennyi a vagyona. Fel tudod ezt fogni? Én nem. Szerintem nagyon kevesen képesek felfogni azt, hogy mit jelent, amit Lázár mondott. Megismétlem: azt mondta, hogy mindenki annyit ér emberileg, amennyi a vagyona. Szerintem nem sok IQ kell ahhoz, hogy az ember belássa, ez nemcsak nem igaz, de ráadásul sértő is. Mindenkivel szemben. Esküszöm, ha akarom, még a gazdag emberekkel szemben is sértő. Gyakorlatilag mindenkivel szemben sértő, aki egy kicsit is szolidáris érzéseket dédelget valahol. Szerintem annál nincs súlyosabb, mint amikor valaki beárazza más emberek értékét.

serwer 2011.03.19. 23:13:39

Nem érzem egy követendő életútnak Lázár menetelését.
Ahogy egyetlen politikusét sem.
Aki a politikai trágyába belehempergetőzik, az szarszagú lesz.
És aki szarszagú, azzal mások nem szívesen érintkeznek.
Kivéve a szintén szarszagúak.
Őket nem zavarja. :D

kvadrillio 2011.03.19. 23:14:04

hát...hjahhh....sose csíptem én sem az ilyen típusú emberkéket, akik úgy fogalmaznak pl. hogy ..a békákat sem kérdezikmeg, amikor lecsapolják a mocsarat ..(Kókadt) vagy Lázár kisemberke, akinek nincs semmije, nem lehet Lázár ugye......
szerzetes meg plánehh.hh.hhhhhh-....

a hülyeség meg....FÁRASZTÓ !...NAGYONAZ...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.19. 23:15:19

Kérdés mit értünk tehetséges politikus alatt, mi ennek a definíciója.

Aki sokra viszi, meggazdagodik politikusként azaz jelentős személyes eredményeket ér el önmaga számára?

Mert akkor valóban tehetséges.

A lézer úgy óta legkésőbb nyilvánvaló, hogy ezt az embert a személyes anyagi jólét motiválja a politikusi pályáján. Nagyon nem utolsó sorban.

Sajnos nem úgy tűnik, hogy megérdemelten.

A felkínált lehetőségekről meg annyit, hogy azért nem célszerű egyik politikusnak sem lemondani, mert akkor nem kapnak többet fizetést, és ami ennél is fontosabb csökken a hatalmuk, kevesebb közpénzről dönthetnek.

S ugye mindig jobb ma egy túzok, mint holnap egy veréb.

Fogalmam sincs, hogy hol van ma Kóka János, mit csinál, de kétlem, hogy éhezne.

Zozi79 2011.03.19. 23:15:25

Ez tényleg védhetetlen. Az egykulcsos adó után most csalódtam másodszor a Fideszben.

Jani, mondjál le!

üdv,
egy 1998 óta stabil Fidesz-szavazó.

ökörpöröly 2011.03.19. 23:16:18

Én meg azt nem értem, hogy T.G. miért tartja tehetségesnek politikusnak Lézer Janit, vagy éppen Orbán Viktort.
Ezek nem tehetséges politikusok, hanem sikeres és gátlástalan kalandorok.
A sikeres politikusnak nem annak kellene lennie a mércéjének, hogy háttéralkukkal, sunyiskodással, gátlástalansággal, kegyetlenséggel, zsarolással milyen hatalomra jut, mennyit sikerül összelopnia, összeügyeskednie, hanem annak, hogy a teljesítménye az országra mennyire pozitív hatással van.
Szerintem T.G. "általános és örökös" tévedése, hogy a sikerességet, a tehetséget a hatalom megszerzésének és megtartásának perspektívájából vizsgálja szinte kizárólag.

Kelma 2011.03.19. 23:16:51

@Ver Sacrum: yesss,
Ha lenne 5-nél több olyan mentalitású, a "szakmájához" olyan alázattal viszonyuló politikus, ahogy egy 150 nettók kereső kórházi orvos viszonyul a sajátjához, már más lenne itthon a világ. (az meg már csk külön fricska, hogy ezek az orvosok is beletartoznak a szorgalmas és nagytudású LJ által lenézett körbe)
Ha valaki tud ilyen politikust jelezze!

kvadrillio 2011.03.19. 23:17:06

@bóra77: JA, AKI FELKAPASZKODIK AZ UBORKAFÁRA ...MÉG NEM LESZ UBORKA....CSAK EGY FELKAPASZKODOTT ASZKALAP.....:)

Zerlina 2011.03.19. 23:17:12

@bóra77: a párhuzamhoz hozzátartozik még szerintem az is, hogy mindketten a regnáló min. eln. sámeszai, és mindketten gőgös újgazdagok, az egyszer választó szemében ez szerintem elég fontos. továbbá, mindketten Jánosok, ez elég meggyőző?:):)

kafferbivalybalamber 2011.03.19. 23:17:23

Ki is mondta, hogy "Egyenként fogunk levadászni benneteket? "

AkarkiJ 2011.03.19. 23:17:42

@bóra77:

"ne essünk már túlzásba! persze, pillanatnyilag éppen szarul eshet sok embernek, de vélhetően nem LJ beszólása határozza meg a mindennapi életüket, és nem ezen keresztül határozzák meg saját helyzetüket, asszem. azért nem Lázár az atyaúristen. "

A világ bizalomra és reményekre épül. Itthon méginkább - ha van 1-1.5 millió ember, aki totálisan kiélezett és megfeszített helyzetben van, akkor ott rengeteg feszültség van. A lézershow (szép volt inreallife :) ezt szabadította fel. Nem atyaúristen lj, azonban a kormányzó párt egyik prominense, azé a párté, amelyik éppen az utolsó remény, hajszál képében tetszeleg, aki képes az egész ország sorsát jobbá tenni - és most kiderült, hogy nem hogy nem képes, nem is akarja jobbá tenni - legalábbis néhány millió senki sorsát egyáltalán nem.

És miután lj a fidesz egyik prominense, amit mond (és amit ha azonnal nem cáfolnak és nincsenek lépések lj eltávolítására), az az egész fidesz álláspontja is.

Gera 2011.03.19. 23:17:57

Szerintem Lézer nem tehetséges politikus. Rapcsák talpnyalójaként került be a politikai életbe és ennél nem is jutott volna tovább, ha a főnöke nem hal meg. Állása nyilvánvalóan bizalmi jellegű volt, hihetetlen mennyiségű kényes információhoz juthatott, amit valszeg gátlástalanul felhasznált, amikor megnyílt előtte az út, így érte el mostani helyét. Ennek az embernek egyetlen célja a minél több pénz megszerzése, ez ugye az Audis ügyből egyből lejön. Egy pöffeszkedő kis senkiről beszélünk, akinek annyi esze sincs, hogy felfogja, kapásból kiveri a biztosítékot, ha egy vidéki kisváros polgármestere elnöki autót utaltat ki magának. Egy ilyen Zuschlag szintű figura ("Te sofőrrel jöttél már? És milyen autóval?"), ennyi az ő kis gondolatvilága, az Audi S8, csak az meglegyen. Ez lenne a nagy formátumú politikus? Röhej.

algi 2011.03.19. 23:18:55

Egyébként marhára nem jelentene semmit, ha az egyik posztjáról mondana le. Kb. azt kellene csinálnia, amit Pokorni csinált, amikor kiderült az apjáról, hogy ügynök. Persze szerintem nem volt oka erre, dehát fideszes logika.

kuki123 2011.03.19. 23:19:55

@Ipari-antidepresszió:
-jobboldali-liberális
-egy komolyabb, vállalhatóbb Fidesz.

giga lol és az ilyenek szavazati jogok kapnak...
felfogtad te hogy miből lett pénze?

Lucilius 2011.03.19. 23:20:00

Gábor, hogy hogy nem meccset nézel?

zenebono 2011.03.19. 23:20:35

Lázár ezek után teljességgel vállalhatatlan. Remélem még a hétvégén lemond, ne ezzel teljen el a hétfői parlamenti vitanap.
Ugyanolyan arrogáns, cinikus, mint Gyurcsány volt. Én még emlékszem arra, amikor Gyurcsány valamelyik cigánytelepen sétálgatott testőrei gyűrűjében és zsebre dugott kézzel vetette oda valamelyik cigánynak, hogy "tessék dolgozni, én is ezt teszem"

==T== 2011.03.19. 23:21:05

Ezt nagyon ügyesen csinálta a kuruc és a Jobbik. Régóta egymás bögyében voltak, de Lázár a pökhendiségével maximálisan kiérdemelte ezt a karaktergyilkosságot.

Amúgy a hírtv honlapon, a magyar nemzet és a magyar hírlap honlapon és a heti válasz honlapján jelenleg egy szót sem találok az ügyről. A hírtv-s hírekből sem emlékszem rá :)

Ja, a híradó online-on sincs semmi és az mr1-kossuth.hu-n sem.

sárkányfő 2011.03.19. 23:21:34

egy apróság: Lázár a beszédében pozitív kontextusban, afféle gyarapodási lehetőségként említi az árfolyam-spekulációt :)

nocsak... a végén még kiderül, hogy a tőzsde sem a gonosz boszorkányok vegykonyhája :)

ökörpöröly 2011.03.19. 23:22:18

@Akitlosz: Az a nonszensz, hogy ez a patkány világ életében politikus volt, tehát kizárólag az adófizetők pénzéből villog.
Így az egész még sokkal betegebb és torzabb.
Az anyagi sikeresség érdekes dolog, ismerek olyanokat, akiknek szakmunkás végzettséggel vannak milliárdjai, és ismerek olyanokat, akik magasan kiemelkedő intelligenciával -több diplomával, kiemelkedő szakmai és szellemi teljesítménnyel-"nem vitték semmire".
Mondjuk az első körben több "tökös", "gátlástalan", kemény figura van, akik szeretnek a saját szabályaik szerint játszani.:)

Zozi79 2011.03.19. 23:22:59

OFF

@algi: Nem is azért mondott le Pokorni, mert ügynök volt az apja. Hanem mert nem akart tovább dolgozni abban a miliőben, amit ez a helyzet teremtett. Gondolom, megundorodott egy kicsit attól, ahogy kiderült, és attól, hogy valójában az apja is áldozat volt.

ON

szerénységem 2011.03.19. 23:23:23

@==T==: Ezeket elég kevesen is olvasgatják... :-)

szociologus 2011.03.19. 23:23:25

Hát Gábor... Én tényleg nem láttam Lézer Janiban mást korábban sem, mint egy szerencselovagot, aki jókor volt jó időben. Az autós történet meg ez csak bionyítja, hogy én láttam jól... Mostanra tényleg kókai magaslatokra ért.

Arról kellene egy poszt lassan, hogy ez az eset, a 15.-ei bértapsolók, az adórendszer gyakorlati tapasztalatai, meg a csomag kibontása mikorra erodálja a fidesz támogatottságát. Annál is inkább, mert pár napja egyre elképzelhetőbbnek tartottad a 2012-es választást. Szerintem eldőlt: nem lesz, addigra már nem lesz meg az 50% sem.

Még akkor sem, ha van a többi induló is... Szegény Magyarország...

Kelma 2011.03.19. 23:23:34

@==T==: És még csak most fog bekeményedni a médiatörvény. Addig is örüljünk, hogy legalább még itt a blogokon hallunk a dolgokról.

FamilyGuy 2011.03.19. 23:23:58

Akár mit is mond tisztelt Gábor, ez a megnyilvánulás elfogadhatatlan Európában.
Ennél sokkal kisebb baklövésekért ott (igen, szándékosan ott) felszólítás nélkül is le szoktak mondani. A politika íratlan szabályait be kell tartani, egyéb esetben a "politikacsináló" vállalhatatlanná válik a potenciális partnerek számára. Mától Magyarországon nem érvényes a Minden ember egyenlő alapjog.
Sajnos.

álomszép 2011.03.19. 23:24:50

Ez egy "kis öszödi beszéd"?! Amit Lázár János / is/ saját hangján adott elő. Valami "jóakarója" kiszivárogtatta.
Ne gondolja már senki, hogy ezért le fog mondani. Ugyan már!
:)

Bikli néni 2011.03.19. 23:25:42

@recesszio: Azért komoly versenyben van az álamfővel meg annak álomásával :D (bocs az offért)

kvadrillio 2011.03.19. 23:26:02

@Akitlosz: NEM..kÓKA SOSE FOG ÉHEZNI, NEM AZ A FAJTA..., MINDIG LESZ NEKI ELÉG RÉPÁJA...:)

==T== 2011.03.19. 23:26:17

@Kelma: azt azért említsük meg, hogy a felvételt a kuruc (vagyis vélhetően a Jobbik) készítette és tette közzé.

jazzcool 2011.03.19. 23:26:38

ilyen vezető politikusi "coming out-ot" még világ nem látott/hallott. ebből már nem lehet jól kijönni. azonnal le kéne mondania minden funkcióról, plusz kilépnie a pártból. ez pedig elképzelhetetlen.

Orbán, Kövér, Navracsics stb. ilyeneket sosem mondana, de még nem is gondolna.

Kelma 2011.03.19. 23:26:42

@szociologus: miért kire fog szavazni a legalább 51? Az almára?

Alvarez 2011.03.19. 23:26:48

Az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy Kóka nem az adófizetők pénzén szedte össze a vagyonát, ergo a lázár féle kijelentés számára akár hízelgő is lehet.

Lézer Jani viszont mindig is a közösből kapart. A valutázási ügye pedig hányingert keltő, a bennfentes kereskedelemért jobbhelyen súlyos éveket mérnek.

fda 2011.03.19. 23:27:31

Lassan de biztosan érik, hogy a Fidesznek ki kellene magából vetni ezt az embert, mert nagyon sokat árt. Hogy mit használ, azt nem tudom.

ökörpöröly 2011.03.19. 23:27:48

@Gera: Én se értem most se T.G.-t, hogy mitől lenne a jövő vezetője Lézer Jani. Persze értem, I. Cigány Kadhafihoz hasonlóan gátlástalan és opportunista. Mondjuk ebben a szemét , balkáni országban nem is nagyon kell több a sikerességhez.

Ipari-antidepresszió 2011.03.19. 23:27:53

@algi: Nem azt mondta, hogy a vagyon mértéke arányban állna az ember értékével. Egyik határértékről beszélt, amikor is semmije sincs az illetőnek. Mégiscsak egy jobboldali pártól beszélünk, ami valaha liberális volt. Szerintem ez egy képviselhető irány, hogy azért 30-40 év alatt valamit hozzon már össze, legalább 2,1 gyereket vagy egy kis panel lakást, képezze magát a munkájában. Vaami tartásra szükség van.

Crowz 2011.03.19. 23:28:14

"Most még van választása."
szerintem szomorú, hogy még van neki választása. Ebből is látszik, hogy a megbánás nem lenne őszinte.
Maradjunk annyiban, hogy van igazságtartalma, de "Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete." Ez mi? ennyire nem vesz figyelembe semmilyen befolyásoló tényezőt?

sárkányfő 2011.03.19. 23:28:30

Játék! :)

Ha összeadjuk Lázár hetyke mosolyát, huncut szemeit, arroganciáját, egész lényét Schmitt helyesírásával, akkor melyik jól ismert magyar irodalmi karaktert kapjuk?

Az első helyes megfejtő egy lézerblokkolót nyer! :)

Themisz 2011.03.19. 23:29:06

Ezt kimagyarázni valódi kríziskommunikáció lesz a Fidesznek :)

szerénységem 2011.03.19. 23:29:19

@Alvarez: Végre ezeket is észreveszi valaki. Svájci bankbetét - elő vele, honnan, mennyi van rajta, stb. Bennfentes kereskedelem, shortolás? Mennyit is szoktak ezért osztani években számolva???

inreallife 2011.03.19. 23:29:30

@szerénységem: bocsi de kóka nem az a csávó, aki csődbe vitte az elendert? méghogy sikeres vállalkozó...
lézerjani törvényesen lopta halomra magát, 200000 nettót minden képviselőnek azt pá, az kéne ide....

AkarkiJ 2011.03.19. 23:29:40

@sárkányfő:

gróf degenere bocsinka, alias mr. szaffi

Dendrobatidae 2011.03.19. 23:30:15

Nincs itt semmiféle Lázár-ügy! Oszoljanak kérem!...

mrcxqj 2011.03.19. 23:30:30

Értetlenül állok Lázár János kijelentése előtt. Öszöd és Kubatov óta tudja a világ, hogy az utolsó bódéban elhangzott (vagy falra írt) szavak is a címlapokon kötnek ki. Egyetértek azzal, hogy ezek vállalhatatlan és hiteltelenítő mondatok egy tudatos politikustól. Ráadásul az egész párt hitelességét is jócskán megtépázhatja. Azért kíváncsi vagyok, hogy miként lép ilyen helyzetben a pártvezetés... számomra nem egyértelmű, hogy felsorakozzon Lázár mögött, hisz az legalább annyira kockázatos lehet pont a hitelesség rogyadozása miatt. Lázártól pedig bölcs lenne, ha kiállna és lemondana (legalábbis felajánlaná lemondását) valamelyik, vagy akár mindkét posztjáról. Valószínűleg magának és a pártjának is ezzel tenne a legtöbbet.

AkarkiJ 2011.03.19. 23:31:02

@inreallife:

"bocsi de kóka nem az a csávó, aki csődbe vitte az elendert? méghogy sikeres vállalkozó..."

nem, amikor jól ment, eladta az egész céget - majd az új tulaj alatt becsődölt, visszavásárolta, felfutatta, megint eladta

nem kedvelem a csávót, de speciel ezt jól csinálta, úgyhogy az ebből szerzett vagyonát egyáltalán nem irigylem tőle

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.19. 23:31:14

@szomorú vasárnap terrorszervezet:

Szép is lenne, ha igaza lenne és törvényszerű lenne, hogy munkával mindenki viszi valamire az életben!

De a dolgozók nagy része csak annyit ér el vele, hogy a következő hónapban nem hal éhen, és jut fedél a feje fölé.

A politikusok nem a tisztességes munkájuk ellenértékéből gazdagodnak meg, hanem kakaóbiztos számítógépekből, autópálya-építésekből, metróépítésből.

Még a kicsi falvakban is akadhat szépen vesztegetni való.
A polgármester dönti el, hogy hol és kinek a ringlise legyen felállítva búcsúkor.

Szóval azért egy politikustól elég furcsák ezek a szavak.
Közpénzekből az adófizetők pénzéből él ilyen jól, nem a saját piaci vállalkozásából, amelyik az állammal még csak véletlenül sem üzletel.

De nem is abból, hogy három műszakban melózik.

Rendszeresen meg vannak ütközve emberek, hogy lejáratódott politikusok miért nem mondanak le Magyarországon.

Azért, mert míg nem voltak politikusok közel sem éltek annyira jól, mint politikusként.

4 év nagy idő, az alatt azért elég sok pénzhez hozzá lehet jutni. Polgármesterként pláne. Ha meg újraválasztják az csak bónusz. Ha nem, már nem is lesz rászorulva. De önként lemondani húsosfazékról?

Ugyan.

Ez a fickó tipikusan Kóka mentalitású ember és ugyanazért politikus is.

feritata 2011.03.19. 23:31:26

Ez a pökhendi stílus elképesztő! Teljes döbbenet! Egy "politikus" így semmibe vegye a képviselt embereket?! Fel sem fogja mi a valóság. Szánalmas. Inkább sajnálom.

szociologus 2011.03.19. 23:31:28

@Kelma: Az emberek hamar felejtenek. 1994-ben visszajöttek a komcsik. 4 év kellett csak és 40 felejtődött el... Ha nem éltél még, vagy csak a csattogós lepkét tologattad, akkor olvass akkori újságokat: Pár H. Balázs, Hóbagoly, Fűr Lajos nyilatkozat kellett csak és megtörtént, amire 1990-ben senki sem számított.

John C. Arvay 2011.03.19. 23:31:46

Egyszer egy gondolatkísérletemben azt állítottam: ha igazán meg akarunk ismerni egy embert, adjunk neki korlátlan hatalmat - akkor azt mondtam, adj neki lottóötöst (2 mrd forintot) -, vagy legalább egy olyan pozíciót, amitől a korlátlan hatalom érzetét kapja.

A legjobb személyiségteszt a hatalom éreztetése, mert akkor derül ki az emberről valójában kicsoda, ha azt ÉRZI, bármit megtehet. Ilyenkor mutatja meg a személyisége valódi önmagát. Nem kell megjátszania magát: nem kell bújkálni, kompromisszumokat kötni, figyelembe venni mások érdekeit; nyíltan fel lehet vállalni önmagunkat, tenni, amit szeretnénk, tenni, amiről azt hisszük megtehetjük, és amiről azt gondoljuk, nem fog számunkra következményekkel járni.

Azért jó a politika, mert megadja a lehetőséget a személyiség teszt elvégzésére. Amint valakiből politikus lesz (=vélt, de inkább valós hatalmat kap) - rögtön kiderül, hogy milyen ember is valójában. (más kérdés persze, hogy így a teszt nem önköltséges: mi, azaz az adófizetők fizetjük ki az árát)

Lázár János kitöltötte a személyiség tesztet és megbukott. Nem előszörre. Mindent megkapott, amit csak el tudott képzelni, és amire rajta kívül sok millió magyar embernek még álmában sem jut lehetősége. Bármit lép is ezután, emberileg lejáratta magát és azokat is, akik megbíztak benne.

Hogy visszalép-e, vagy sem egyre megy. Mindenképpen hulla, csak épp itt most nem más által lett azzá, hanem saját maga követett el (karakter) öngyilkosságot, amihez másnak még csak asszisztálnia sem kellett.

Politikailag lehet ugyan taktikázni, de nézzük csak meg: az "őszödi" jelző egy biztos bukás leírása, mert aki kivívta eddig magának, már nem tudott visszatérni. És ez a beszéd Lázár János őszödi beszéde volt.

Kérdés, hogy azok, akik beiratták erre a tesztre, mikor veszik észre, hogy személye annyira kínos, hogy az már az ortodox hívők számára is túl ment az ingerküszöbön. Ez a magatartás még a legbigottabb csordatagok számára is vállalhatatlan.

Lássuk be, nem a poszt bukott meg, hanem az ember, aki a posztot bitorolta: Lázár János nem frakcióvezetőként és nem polgármesterként hozott szégyent delegálóira, hanem egyetemlegesen. Nem posztjaiban, hanem személyesen.

Ha nem lép le a színről, óhatatlanul is fel fog merülni az emberekben: ha ilyen a szolga, milyen a gazda?

ökörpöröly 2011.03.19. 23:31:54

Egyébként Marosán Buci Gyuri is sikeres politikus volt, Nagy Imre is! Az már mellékes, hogy mindkettő majdnem olyan funkcionális analfabéta volt, mint snittpalkó!:) De akkor is, hatalomra jutottak!:) Én képes voltam olvasni Marosán és Nagy Imre írásait is. Hát, súlyos sötétség volt mindkettő fejében!:)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.03.19. 23:32:00

a "szokatlanul bátor" lépést Magyarországon nem sokan tették még meg, de mindegyik fideszes volt. mingyár sorolom is a neveket...egy pillanat türelmet...basszus, nem jut eszembe egy sem...

Ipari-antidepresszió 2011.03.19. 23:32:39

@volánrulz: Nem tudom mi a probléma a jobboldali-liberális irányvonallal, amit most Lázár elkezdett képviselni. Lázár nem az üzleti életből jött, ezért nem teljesen hiteles amit mond, de amit mond, az szerintem jó és képviselhető irány. Az egyéni felelősségre igenis nagyobb hangsúlyt kell fektetni.

álomszép 2011.03.19. 23:34:02

Úgy gondolta, hogy a "fülkeforradalmárok", a nép. "azemberek":) felhatalmazták "erre" is.
Vagy talán nem?
:)))

grésa 2011.03.19. 23:34:37

Ideje lenne levonni a tanulságot T. G. -nek, az ő politológus szakmája és tevékenysége a mai Magyarországon olyan, mint ha valaki óceánológiai kutatásokkal foglalkozna az alföldön... Itt és most csak két oldala van a barikádnak! Mindezt biztonságos távolságból, az űrből szemlélni sehová sem vezet!

gyilkos fűegér 2011.03.19. 23:34:37

@Ipari-antidepresszió:

Az a probléma, hogy Lézer 2 apróságot elfelejt:

1 Olyan szakmában dolgozik, ahol a gátlástalan szervilizmuson kívül más képességekre nem nagyon van szükség. Hogy milyen szakember, arra nézve iránymutató Hvásárhely adóssága.

2 Nem említi, hogy ős saját maguknak állapítják meg a fizujukat. Ügyes.

Ting Fu doktor 2011.03.19. 23:34:41

Lázár minden szavával egyet értek!

De neki itt és most le kell mondania. Ami nem fog megtörténni. Sajnos. MErt ez ahhoz túl hülyék.

FamilyGuy 2011.03.19. 23:36:03

Nem lesz Jancsinak semmi baja, hogy megnyugtassam az aggódókat.
Majd agyonhallgatják (két l, Palibá), meg belehazudják a tévébe, hogy a "közvéleményt nem érdekelte" a téma mint a médiatörvény esetében tették.

Lucilius 2011.03.19. 23:37:04

@idelle:
anno a most elhunyt Arnóth lemondott a mandátumáról a beszólása miatt. Másra én sem emlékszem most hirtelen.

sárkányfő 2011.03.19. 23:37:47

@zenebono:

Gratulálok, a fiatalember megnyerte a lézerblokkolót! :)

Köszönjük, hogy velünk játszott, a nyereményét használja egészséggel!

Hip-hip...

Bikli néni 2011.03.19. 23:38:09

Mit kell egyébként érteni az alatt, hogy "aki nem vitte semmire az életben"? Hány éves korára lehet kijelenteni valakiről, hogy vitte vagy nem vitte valamire az életben? Huszon- vagy harmincévesen már lehet vinni valamire az életben?
Meg mit jelent pontosan a "valami"? Két gyerek? Egy 50m2-es lakás? Egy Suzuki? Netán befizetett adó?
Tök komolyan, minden él nélkül kérdezem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.19. 23:38:36

@Ipari-antidepresszió:

Éppen azért találó a kókás párhuzam, mert ő is csak papolt a piac mindenhatóságáról, a szabad versenyről, miközben állami megrendelésekből tollasodott meg.

Hadd ne olyan ossza már az észt a munkával boldogulásról, aki az adófizetőkön élősködik!

Szása11 2011.03.19. 23:39:03

@sárkányfő:
Szerintem inkább:

Lázár = Zushlag

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.03.19. 23:39:14

@Themisz: "Ezt kimagyarázni valódi kríziskommunikáció lesz a Fidesznek :)"

Tessék kérlek:

Szokatlanul súlyos támadás érte szombaton a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, és annak egyik vezető személyiségét, Lázár Jánost.
Pártunk tehetséges frakcióvezetőjét már nem első alkalommal próbálták lejáratni a nemzetközi multinacionális tőke által finanszírozott nemzetrontó erők.
A mostani, a hazai és a nemzetközi baloldal összefogásával indított rágalomhadjárat azért különös jelentőségű, mert éppen azok a sötét erők alkalmazták a médiahamisítás eszközét, amelyek Brüsszelben támadást intéztek hazánk és annak becsületes, tisztességes népe ellen.
A Fidesz mindenkor kiállt a szegények, a munkából élők mellett, akkor is, amikor a szocialista-szabaddemokrata luxuskormányok sanyargatták a magyar népet.
Ezennel vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezzünk, amely meg fogja vizsgálni, kik és milyen érdekek mentén szeretnék lejáratni a Fideszt és annak frakcióvezetőjét, aki egyben Hódmezővásárhely sikeres polgármestere is.

jazzcool 2011.03.19. 23:39:39

@FamilyGuy: a médiatörvény valóban kevés ember húsába vág, de ezek a nagyon is félreérthető kijelentések, plusz a devizaspekuláció kiveri a biztosítékot a becsületesen dolgozó, átlag havi 100 ezret kereső nagytöbbségnél.

Dendrobatidae 2011.03.19. 23:40:02

Gondolom ez az Orbán-féle plebejus politika.
-A plebejusok számítanak!
Bővebben "kibontva az igazság minden szeletét":
-A plebejusok nemszámítanak.

bigapples 2011.03.19. 23:40:09

Ritka bután fogalmazott Lázár, de nem hiszem, hogy egy bocsánatkérésen túl többet kellene tennie, ha a politikai pályájának "megmentése" oldaláról nézzük a dolgot. Mennyire számottevően befolyásolja fideszes politikusok megítélését, hogy 15-20 éve "csuhások"-at kiabáltak be vagy hogy azt mondták: "agyagba kell döngölni a kommunistákat"? Nem túlzottan...

Lázár legalább 10-15 évig nem kerülhet(ne) pártvezető/kormányfő jelölti pozícióba, addigra ezeknek a szavaknak szinte semmi jelentősége nem lesz. Különben Kóka sem a békák miatt bukott meg, hanem mert minden tekintetben boooorzalmas politikus volt. Lázár tehetséges politikus, de néha még nagyon nem érzi, mit lehet és mit nem és mi az, amit nem szabad.

pandacsökiboborján 2011.03.19. 23:40:13

Akik egyetértenek Lézer Jánossal,azoknak fogalmuk sincsen mi történik a világban,az országban: egy szűkülő pálya mentén értelemszerűen csökkenő életszínvonal prognosztizálható,szemben a nem saját tehetségéből,de adófizetók pénzén (ami eleve ellentmondás) meggazdagodó hülyegyerek állításával szemben.
Továbbá szarért-hugyért dolgozó orvosok,tanárok rendőrök,mérnökök,melósok senkik? Ez a polgári felfogás? A Horthy korszakban ezek voltak a legmegbecsültebb foglalkozások,most meg az állam a cigány megélhetési gyereszülést pénzeli.
summa summarum: a kurva anyját a Fidesznek és az Mszp-nek is.

Zerlina 2011.03.19. 23:40:18

@Ipari-antidepresszió: azzal a liberális-jobboldali szemlélettel én is egyetértek, hogy dolgozz keményen, tűzz ki célokat magad elé, hogy "dicsőítsd Istent szorgalmas munkáddal".(ha rosszul idéztem, bocsánat) De LJ nem ezt mondja, és nem is csak arról van szó, hogy keményebben fogalmaz, mint ahogy most én tettem, hanem kijelenti,amit már itt többen is írtak, hogy annyi vagy, amennyit megkeresel.
Rohadtul nem, pedig jól keresek.

Lord_M_ 2011.03.19. 23:40:39

Ketté kell választani a mondandóját Lázárnak.
Az egyik fele teljesen rendben van, hiszen valóban lehet büszke arra valaki, amit elért. Az valóban gáz ebben az országban, hogy ha valakinek egy kicsit jobban megy, azonnal törvénytelenséget vagy épp zsidókat látunk... és igyekszünk utálni, ahelyett hogy megpróbálnánk mi magunk is elérni...

Itt hiányzik egy gondolatmankó nekem, ami azt magyarázhatná, hogy mit tekintünk 'sikernek'... van aki az audi a8-at, van aki azt hogy van egy lakása és nevelheti a gyerekeit, van aki azt hogy remek munkaerő...

Akire ez alapján gondolhatott, aki csak sír és sajnáltatja magát, ahelyett, hogy maga tenne a sorsa javulása érdekében, azaz mondjuk megpróbálna munkát találni, esetleg jobb munkát találni... ehelyett várja a sült galambot...

nyilván mindenkinek vannak ismerősei akik egyebet nem tudnak, mint naphosszat a saját sebeiket nyalogatni, de minden jobbító szándékot valahogy igyekeznek kikerülni...

--- eddig és így volna értelme annak amit mondott ---

Ám az, hogy mindenféle átvezetés nélkül a saját sikerét és életszínvonalát fölé helyezi azoknak akik ezt nem érték el, az vérlázító. Az hogy úgy hangzik ez a kis monológ, hogy aki nem mi vagyunk azok senkik... az egyenesen botrányos. Így még az általam elképzelt legoptimistább gondolat is csak belemagyarázás, a dolgok megszépítése...

Ilyet és így nem mondhat politikus, mert így és ebben a formában összemossa a dolgozni nem akarókat azokkal akiknek az életkörülményei lehetetlenedtek el. Összekeverni a munkakerülőket a rossz helyzetbe került alkalmazottakkal, a válság, a megszorítások miatt utcára kerültekkel.

A helyében én nyilvánosan bocsánatot kérnék... már az is egy olyan gesztus volna amit sem Kóka, sem pedig Gyurcsány nem voltak képesek megtenni soha.

Abban igaza lenne, ha azt mondta volna, hogy minden padlóról fel lehet kelni, minden pofon után lehet újrakezdeni... személyes példám rá a bizonyíték... bár komoly és nagy áldozatokat kell hozni és vállalni...
De ezt sem így és ebben a stílusban kellene hangoztatni... pláne nem úgy, hogy egyes embereknek a nagy pofon a megélhetés elbukása, neki esetleg meg az S8-as audi elvesztése...

ez így nem védhető...

mondjuk a pártok reakciói furcsák

MSZP : maradjon végleg távol a politikától... Tán Feri háttérben maradt e?

Jobbik: őszödi beszédhez hasonlítja... szerencsére ott még nem tartunk... itt csak egy ember szerepelt le, ott pedig a párt és a kormány...

LMP : nahh ez a legfurább, összemossa Lázárt a kormány eddig teljesítményével... valahogy ezek a legharcosabbak...
talán magára talál az ellenzék? (bár ha ekkora labdát sem tudnak lecsapni, szerintem jobb ha fel is oszlatják magukat)

vitézlajszló 2011.03.19. 23:40:42

Én szokásommal ellentétben a kurvaanyázókkal értek egyet.
Miért? Szerintem ennek morális alapja van.
Tulajdonképpen lázárjános kurvaanyját!
Miért? Ez kérem Magyarország és ezzel mindent elmondtam.

zenebono 2011.03.19. 23:41:15

@sárkányfő:

Fiatalember??? Ezzel az avatarral??

ökörpöröly 2011.03.19. 23:41:40

@sire-lancelot: Ha mondjuk úgy vagánykodott volna a pénzével, ha ő alkotta volna meg a Google-t, vagy a pénzét a tudásával a magánszektorban szerezte volna, akkor is azt mondanám, hogy bunkó..... Így meg azt, hogy egy tehetségtelen, ostoba. gátlástalan, bunkó hülyegyerek, aki még frakcióvezetőként is az "apukám mit lopott nekem, bebebe" szintjén tart!:) A fideszkáderek közül nem rí ki a hozzáállásával és a szellemi képességeivel. Talán ő is megdögölhetne egy közúti balesetben, mint az a másik fidesztetű!:)

HAL 9000 2011.03.19. 23:42:01

Hát többet néztem ki ebből az emberből... Csalódtam. Igazából néhány hónapja vágja már maga alatt a fát, de ezzel a nyilatkozatával igen nagyot csapott bele.
Mi van azokkal az emberekkel, akik dolgoznának, de egyszerűen sehova nem veszik fel őket, mert nincs munka, nincs hova jelentkezni? Minimálbérből élő ember miből rakjon félre, és tegyen el a fiának, hogy 20 év múlva jó parti legyen? Ekkora böszmeséget már kb 5 éve nem hallottunk kiszivárogni...

porfelhő 2011.03.19. 23:42:06

@Crowz:
Na. Igen. "Annak annyi az élete". Te meg már megint itt vagy? Régen irtál . Úgy gondolom?! a Lázár J. téma nagyon felkeltette az érdeklődésedet. Jól látom. ?
Te mindig visszajössz? Jesszusom.! Segits! "befolyásoló tényező"!
:))))

gyilkos fűegér 2011.03.19. 23:42:44

@sárkányfő:

"- Uram! Ön Leütötte 12 hajósomat!
- Az egyikre rádőlt a likőrösállvány, arról nem tehetek.
- Az volt az első tiszt!
-Mit tudja azt egy likőrösállvány..."

Gera 2011.03.19. 23:45:31

@Ipari-antidepresszió: Ember, nézd már meg, ki mondja! Azért az is számít. Lézerünk nem képvisel semmiféle elvet, az ő irányvonala mindig arra mutat, amerre az S8 van. Zéró teljesítménnyel minél nagyobb vagyont szerezni, ez a jobboldali-liberális? Köze nincs hozzá. Persze egy idő után már ő is elhiszi, hogy keményen megdolgozott érte, aztán jönnek az efféle nyilatkozatok. Persze csak az ilyen ostobácskáknál, mint a mi Janink, a többi hozzá hasonlónak azért általában van annyi esze, hogy még otthon, zárt ajtó mögött se mondjon ilyeneket, mert hirtelen vészes messzeségbe kerülhet az S8.

qwasder 2011.03.19. 23:45:38

A sok bólogató idióta, kezd visszaütni az istenkirályfőfajmagyarfejedelem felé. A sok marha agyilag elszállt. Már látszott vagy fél éve, hogy fogalmuk sincs a zemberekről és arról, miként élhetnek. Mivel nincs már normál gondolkodni tudó a pártállam csak egyszemély magában. Előbb utóbb ráomlik. De ilyen az egyszemélyes tragikomédia. Egy darabig megy. Aztán nem. Kérdés, eljutnak-e a gondolatban a Kadhafi féle valóság felé. A terroralakulat egyelőre megvan. EU tagként viszont nem egészen ugyanaz a helyzet......

Dr. No 2011.03.19. 23:46:09

Janóka-manóka szavai szabad fordításban:

- Szorgos seggnyalással dögre kerestem magam.

- Noch dazu hatalmammal visszaélve, manipulálva jó partit csináltam a fiacskámból is. (A jó keresztapa mindig gondol a családra. Sőt, csak a családra gondol.)

Lázár úr nem a munka becsületéről szólt kiragadott mondataival, hiszen ő maga eddigi pályafutása során (jegyzői titkár, Rapcsák polgármester személyi titkára és hasonló pozitúrák) mindösszesen 0 Ft hozzáadott értéket termelt.

zenebono 2011.03.19. 23:46:21

@HAL 9000: Ez mekkora baromság! Azért lesz jó parti a fiacskája, mert a forint majd jól legyengül az euróhoz képest, és így sokat ér majd a bankbetétje? Na ez is jóra neveli Boldikát, nem azért leszel fiacskám jó parti, mert mérnök leszel, okos, művelt, hanem azért mert apuka jól shortolt annak idején.

FamilyGuy 2011.03.19. 23:48:04

@jazzcool: Nem értek egyet, a média mindenki életébe beleszól, nem anyagi értelemben, de igen mélyen érint mindenkit.
Emlékezz pl: Csernobilra, mivel a hatalom irányította a médiát, ők döntötték el mikor tudjuk meg. (3 nappal később).
Ugyan ez vonatkozik mindenre, te nem tudhatod mi a fontos nekem és én sem tudhatom mi fontos neked, tehát az egyenlőség értelmében minden elérhető információ szabad, cenzúra és rangsorolás nélkül.

2011.03.19. 23:48:08

@idelle: Ez mekkora! Konkurenciát csinálsz itt másnak!:)

vitézlajszló 2011.03.19. 23:48:18

@gyilkos fűegér: Köszönjük Rejtő Jenő! Felejthetetlen, mindig olvasandó magyar irodalom.
Ezt a szarházit meg még senki nem szúrta hátba, de erre mától megnőtt az esély.

Lrdx 2011.03.19. 23:48:59

"De teheti azt is, hogy a magyar politikában rendhagyó módon elismeri a hibáját"

Bocsánat, de rég mulattam ilyen jót. Pedig fél órája néztem meg a Regular Ordinary Swedish Meal Time (www.youtube.com/user/SwedishMealTime) legutolsó két részét.

-d(-_-)b- 2011.03.19. 23:49:09

Hát tényleg tiszta Kóka. Merthogy Kóka is visszaadta a helikopterét meg a karóráját, ugye? Ja, hogy ő azokat a saját pénzéből vette, a Lázár meg "a zadófizetőkéből"? Meg hogy a Lázár az nem is vállalkozó, hanem karrierpolitikus? Öööö na várjunk csak, ez azt jelenti, hogy nem is hasonlítanak egymásra? Öö öö ööö...

sárkányfő 2011.03.19. 23:49:32

Azért ne tegyünk úgy, mintha előzmény nélküli lenne az eset. Számomra Lézer akkor vált a magyar politika legvisszataszítóbb figurájává (pedig erős mezőny volt...), amikor tavaly a kiskirályságában egy listával nyilvánosan megalázta a legszegényebbeket és legkiszolgáltatottabbakat. Akiknek még erejük, lehetőségük sincs védekezni. És erre még büszke is volt.
Akkor nekem konkrétan fennakadtak a szemeim...

hackbard.celine 2011.03.19. 23:50:20

@bóra77: LJ nem a politikából gazdagodott meg. Élt a költségtérítés adta lehetőségekkel. Mindenkinél jobban.
TG szerint tehetséges (lehetett valamikor), ugyanakkor a mostani nyilatkozatából is kiderül: egyszerű szervilis opportunista. Ott a helye ahová került.

ökörpöröly 2011.03.19. 23:50:47

@Dr. No: I. Cigány Kadhafi se dolgozott még életében magánszektorban, csak politikusocska volt.:) Be kellene vezetni azt is az "átlagbérek" vizsgálatánál, hogy a politikusi szektor mennyit keres -legalább hivatalosan, mert az "ügyesebbek" a sokszorosát megkeresik a háttérben-!:)
Magyarországon a legjobb politikusnak lenni!:) Semmi se versenyezhet a szektor nyújtotta jövedelemmel.:)

-d(-_-)b- 2011.03.19. 23:52:46

@Lrdx: Az epic meal time-ot ismered? Ez a kedvencem tőlük:
www.youtube.com/watch?v=wFB_vHVFM_8

Themisz 2011.03.19. 23:53:03

@Lord_M_: "LMP : nahh ez a legfurább, összemossa Lázárt a kormány eddig teljesítményével."

Részben igen, részben viszont Lázár eddigi teljesítményét hozzák be, emlékezzünk, hogy ő készítette nemrég a feketelistát a szegényekről, csak akkor még a Fidesz népszerűbb volt ugye, és rá se figyeltünk eléggé...

szerénységem 2011.03.19. 23:53:04

@inreallife: Az Elender? Csődbe? Szeretnél te annyira csődben lenni. :-))) Az amerikai tulajdonos ment csődbe, akinek eladták, és visszavették tőle ócsóért. Nem mondom, a sulinetes biznisz necces volt, na de hogy csőd... :-)

bigapples 2011.03.19. 23:53:29

@Lord_M_: "LMP : nahh ez a legfurább, összemossa Lázárt a kormány eddig teljesítményével... valahogy ezek a legharcosabbak... "

Karácsony G. az LMP Somogyi Zoltánjaként egyre erősebben terelgeti ügyes taktikai lépésekkel stratégiai katasztrófába az LMP-t, az elmúlt 2 hónap alapján ez teljesen megszokott LMP reakció.

Lárifári a böszme 2011.03.19. 23:53:34

A legszomorúbb az, hogy lj ezt így is gondolja. Ebből pontosan látszik, hogy valami teljesen más dimenzióban lebeg és nulla morális érzékkel trónol azokban a székekben, ahova baromira nem való.
Nem mentség, hogy azokban a székekben többnyire ilyenek ülnek..... Ezek/azok senkit nem képviselnek, se a kétharmadot, sem senkit, egyedül önmagukat és a saját zsebüket. A kétharmad legfeljebb azt hiszi, hogy őket képviselik. Nagy tévedés. Se a kétharmadot, sem a másik egyharmadot, sem pedig a sehova nem szavazó többieket nem képviseli OTT senki. A bárhova ikszelők csak abban a percben számítanak, amikor az ikszet húzzák. Aztán négy hosszú évig vastagon le vannak szarva. Az ilyen fosok által.

Jester 2011.03.19. 23:54:03

Nini! Új Orbánnak indult, s új Mikolává lett legott.

Ezen a megnyilvánuláson nincs mit magyarázni. Mennie kell a frakcióvezetői posztról. A Beaverfieldmarketplace-i lakosok meg majd döntenek a másik poszt felől. (Értelmesebb országokban legkésőbb a város főterén tartott tömegtüntetések nyomására lemondana)

Ipari-antidepresszió 2011.03.19. 23:54:24

@gyilkos fűegér: Én inkább azzal foglalkozok, hogy mit mondott. Az szerintem vállalható. Nem az üzleti életben ért el sikereket, hanem a politikai szférában. Való igaz szerencsésen alakult a kapcsolati rendszere és tudott élni vele. Erre is van út, amerre elindult.

gastro vazze 2011.03.19. 23:55:48

ott a helye, ahol Zuschlagnak, ő is így kezdte a mélyrepülést! Viszlát Janika:)

Pistie 2011.03.19. 23:56:35

Egészen biztos vagyok benne, hogy nem mond le, mivel akkor a pártja alapfelfogásával menne szembe: a Fidesz soha sem hibázik. Ők ezt kommunikálják. Nem fogja beismerni, hogy ő igen.
De talán jobb is lesz mindenkinek, ha szépen lassan kihal a köztudatból.

ökörpöröly 2011.03.19. 23:56:39

Amúgy T.G. most szívességet tett egykori tanárának, Navracsicsnak!:) Akiről még rosszabb a véleményem, mert ő intelligens, és egykor alapvető tisztességgel rendelkező figura volt, akiből tipikusan "aki kopra közé keveredik..." senkiházi féreg lett, aki 30 ezüstért dobta oda szakmai és emberi hitelességét I. Cigány Kadhafinak.
Most Lézer Jani visszakaphatja a szívatásokat, amiket Navracsicskával szemben elkövetett -nyílt szavazás az Alkotmánybíróság ügyében stb.-.:)

porfelhő 2011.03.19. 23:57:19

Nem is értem?! Ilyen megnyilvánulást még nem hallottam tőle.
Ez az "új mayar szellem"?! jegyében előadott "produkció" volt. netán? Várja, hogy értékelje a nép, a szavazói?
Nagyon friss és újszerü ez a "duma".

Igen! Most még van választása.
:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.19. 23:57:22

@bóra77:

"Kóka az informatikai piacról (ahol már dúsgazdag lett és sikeres volt) csöppent a politikába, "

Nem az informatikai piacból lett dúsgazdag, hanem az állami megrendelésekből.

Azelőtt csak egy nem sokat érő kicsi cége volt.

Teljesen egyértelmű, hogy a sikert és a milliárdokat a politika hozta neki.

Aztán már állami megrendeléseken megtollasodott cégvezetőként persze ráérzett a politikában rejlő további lehetőségekre.

Miért is választ meg egy régi, "rendszerváltó" párt egy frissen belépett embert pártelnöknek?

Mondjuk a "független" Schmitt Pál is rögtön alelnökként kezdte a Fideszben.

szerénységem 2011.03.19. 23:58:12

@-d(-_-)b-: Meg ugye, Kóka (akit én nem kedvelek különösebben) nem vitt csődbe egy várost, ahol az egy főre jutó adósság beleértve a csecsemőket is, 450 ezer forinthoz közelít. Ha a 2011-es költségvetésüket beleszámoljuk, túl is van rajta...
és hét megkérdezném, hogy hány munkanélküli van Hódmezővásárhelyen, és ha meghirdetnek egy állást, hányan jelentkeznek rá? Hihetetlenül elszegényedett városról van szó, se munkahely, se befektetések, elöregedő város,ahonnan menekülnek a fiatalok, legalább Szegedig - ha tehetik.

bigapples 2011.03.19. 23:59:27

@Gera: Ez Lázár mondatainál is butább álláspont. Gondolod, hogy az S8 iránya az, amit a városában csinált, amiről még az SZDSZ héja Pető I. is megdicsért:

"Lázár, mint egyébként más jobb kvalitású, szuverén módon ítéletet alkotni képes fideszes politikusok közül nem kevesen, a hétköznapi érintkezésben kimondottan kellemes benyomást kelt. Hódmezővásárhely polgármestereként a város iskoláiban igen sikeres integrációs politikát valósított meg, s ez akkor is komoly teljesítmény a mai Magyarországon, ha ő is tudja, mondja: a cigány kisebbség hódmezővásárhelyi szerényebb aránya miatt az ő modelljük máshol nem feltétlenül megoldás. Lázár hihetetlenül sokat tett a városából a holokauszttal gyakorlatilag kiirtott zsidóság emlékének ápolása érdekében, amivel a szélsőjobb céltáblájává vált (ha valakinek van rá gusztusa, olvasson bele a magyarnyelvű náci honlapok írásaiba), s az sem véletlen, hogy a kommunista rendszer városi besúgói listájának tudományos igényű feltárása éppen Hódmezővásárhelyen történt meg."

Gondolod, hogy a fentiek valami nagy társadalmi egyetértéssel vagy támogatottsággal járnak, ami garantálja az Audi kulcsát??

Ipari-antidepresszió 2011.03.19. 23:59:47

@Akitlosz: Miért, kinek szabad ilyet mondania? Most ők vannak hatalomban, ezért ők tudnak ilyeneket mondani. Képviselheti a vállalkozók, sikeres emberek érdekeit nyugodtan. Az is egy vállalható társadalmi felállás, ahol vannak a gazdagok, sikeresek, akik jobban élnek, vannak a lentebb élők, akik vágyakoznak oda. A lehetőséget kell megteremteni a társadalmi felemelkedésre.

Dr. Verőköltő 2011.03.19. 23:59:53

Az a bajom, hogy a fidesz álomvilágban él! Nem tudják elképzelni, hogy van olyan, hogy nincs!! Nincs munka nincs pénz ha megszakadsz se!!! Ráadásul ez pont azon a napon került nyilvánosságra amikor kiderült, lézernél kicsit szociálisan érzékenyebb emberek 147 millió forintot dobtak össze az éhező gyerekeknek! A sors ironiája!!

csillámpóni 2011.03.20. 00:01:39

Persze, hogy egy politikus nem mondhat ilyesmit, de attól függetlenül, hogy Lázár a frontvonalhoz úgy látszik alulképzett, amit mond, az ebben az esetben összhangban áll a valósággal. Hisz az "aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér" dolog történetesen (és sokak fájdalmára) tökéletesen igaz. Az ellenkezője nem feltétlen, hisz látjuk, hogy képességbeli (és sok egyéb) kihívással küzdőből, akár itt, "álamfő" lehet. De azért ebben a kultúrkörben Lázár igazsága elvitathatatlan.

rockjano_ 2011.03.20. 00:02:46

@FamilyGuy: Szerintem is agyonhallgatják, és a háttérben a Vitya majd egy kissé fenéken rugdossa.

Túlségosan biztosak magukban...talán nem véletlenül...

_ef_ 2011.03.20. 00:03:19

@Ting Fu doktor: pontosan mely szavával értesz egyet? a bennfentes devizaüzérével, vagy azzal, hogy aki nem él vissza a pozíciójával, az semmit sem ér?
tényleg érdekelne.
munkáról, ugye, az esetében nem kell számolnunk.

Xerof 2011.03.20. 00:03:25

Nem kellene az eredeti hírforrást megemlíteni?
kuruc.info/r/26/76089/
Hírszerző, Híradó megtette.

szerénységem 2011.03.20. 00:04:02

@Ipari-antidepresszió: Az, szépöcsém, hogy ez nem jobboldali és nem liberális. Mint ahogy Lázár sem az. Egy konzervatív nem dicsekszik a vagyonával, (pláne ha az adófizetők pénzéből élt eddig, vagy netán lopta...) egy liberális pedig nem gondolja, mert nem gondolhatja azt, hogy valaki annyit ér, mint amennyi a vagyona. Bezony. Ki is kérném magamnak, mind konzervatív, mind liberális énem ezerrel tiltakozik.

Gera 2011.03.20. 00:04:17

@bigapples: Nem igazán tudom, mi folyik Hódmezővásárhelyen, úgyhogy nem nyilatkoznék a témában. Nem tudom megítélni, hogy ezek a dolgok valósak-e egyáltalán és ha igen, mennyiben köthetők Lázár ténykedéséhez. A leggázabb politikusok alatt is történnek pozitív dolgok. Lázár jellemének megrajzolásához tökéletesen elégséges az S8 sztori, mindent elmond.

FamilyGuy 2011.03.20. 00:04:22

@Ipari-antidepresszió: Feltéve (de nem elfogadva) a véleményt mint alapigazságot tegyünk egy elvi kísérletet.
Adva van egy ember aki egész életében becsülettel dolgozik, mivel párt nem talált egyedül élt egész életében. Mint egyedülálló nem gyűjtötte a pénzét, hanem ami plusz pénze és ideje maradt azt jótékonykodásra fordította. Így élt egész életében. Semmi saját vagyona nincs és nem is volt soha. A te általad preferált sémában ő hová kerül?
(valóságos sztori, egy angol férfi élete röviden)

AkarkiJ 2011.03.20. 00:04:31

@csillámpóni:

"De azért ebben a kultúrkörben Lázár igazsága elvitathatatlan. "

Sőt, mind meg is fogunk egyszer dögleni, és a többség nem túl szépen - mégsem dörgöljük ezt egymás orra alá. Hanem megpróbálunk tenni valamit, hogy ne így legyen, könnyíteni a helyzeten.

Sambaja5 2011.03.20. 00:04:39

@algi: Bocs, de ez szánalmas hasonlat volt ! Pokorni, könnyek között kijelentette a visszavonulását, azután fél év múlva csendesen visszatért, mintha mi sem történt volna, és ma is tündököl. Igazi őszinte megbánás volt!:)

bobbafet 2011.03.20. 00:04:56

@AkarkiJ: Bocs, de te vagy a sokadik, aki Kóka üzletemberi sikerességéről ír. Szerintem egyfajta stróman volt, a felfuttatások-csődbe menésekből szerzett vagyona nem menedzseri vagy látnoki képességeit dicsérik. Amúgy a párhuzam szerintem elég jó, Kóka és Lázár nem azonos, de mindkettő kb. szerény vagy közepes tehetségű, de jól helyezkedő, gátlások nélküli törtető.

Tleilaxu · http://djofftopic.blog.hu 2011.03.20. 00:05:28

@Alvarez: Kóka vagyona a kezdeti Elender/PSINet vételt leszámítva jelentős részben közpénzből származik (például Sulinet vagy Meditcom). Ez legális, de ilyen háttérrel ne próbálja meg magát a piacon már bizonyított, sikeres vezetőként eladni.
A Czinege Lajost idéző allűrökről, mondjuk az építkezése körüli mutyizásról már ne is beszéljünk.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.20. 00:05:35

@volánrulz:

Nagyon, nagyon, igen nagyon kevés ember van, aki tisztességes munkából gazdagodott meg.

A politikusok nem tartoznak közéjük.

Egy országban a legnagyobb jövedelme az államnak van. Más - az adófizetők - pénzét meg valahogy mindenki bátrabban meri költeni, mint a sajátját.

Egyetlen család, egyetlen magáncég nem működik, és nem is gazdálkodhat úgy, mint az állam.

Táskás Tóni 2011.03.20. 00:08:04

@volánrulz: Maximálisan egyetértek. Csak azt mondta el Lázár, amit a főnöke és a bandája gondol. Álszent tolvaj mocsok fidesz.
Nagyon kár egyedinek beállítani az esetet. Szíjgyártó Orbán Semjén ..bárki mondhatta volna ezt a szöveget, akár a Vitézy Dávidka is

Ipari-antidepresszió 2011.03.20. 00:08:14

@szerénységem: Nem arról beszélt, hogy annyit érsz, amennyi a vagyonod, hanem arról, hogyha semmid nincs, akkor tehetsz is róla. Az az ember, akinek nincs munkája, biztos jól tanult az iskolában? Szorgalmas volt? Bejárt rendesen dolgozni? Aktívan hozzájárult a munkahelyéhez? Szabadidőben képezte magát a szakmájában? Mindenképp van összefüggés egyéni teljesítmény és vagyoni helyzet között, de nem úgy hogy ha sok vagyonod van, akkor sokat érsz, hanem úgy, hogyha semmid nincs, akkor felelős is vagy érte.

szerénységem 2011.03.20. 00:08:24

@Ipari-antidepresszió: Tudod, a vállalkozó, a sikeres, vagyonos ember, az úgy viselkedik, mint ahogy azt a protestáns erkölcsiséggel megáldott angolszász, skandináv és egyéb országokban elvárják és megszokott. Nem dicsekszik, nem pökhendi, nem nézi le azt, akinek nem jutott. Ellenkezőleg: jótékonykodik, alapítványokat támogat, minden lehetséges módon érezteti, hogy neki annyi van, hogy már nem tud vele épeszű módon mit kezdeni, tehát szétosztja, felajánlja értelmes célokra. Ha te úgy gondolod, hogy ez a bunkóparvenü magatartás a követendő, akkor jelentkezz Lázár titkárának, hátha lesz belőled még valami. ő is így kezdte...

Táskás Tóni 2011.03.20. 00:10:12

@Sambaja5: És gondolom újra járnak együtt apukával vasárnaponként a templomba.

szerénységem 2011.03.20. 00:10:46

@Ipari-antidepresszió: Ritka egy gusztustalan alak vagy te, hallod...

Villalárva 2011.03.20. 00:10:59

mit akartok, ez egy bátor beszéd volt.. :D :D :D

Ting Fu doktor 2011.03.20. 00:11:17

@_ef_: Egyszerűen értem, hogy Lázárt mit akart mondani. De ezt nagyon-nagyon rosszul tette. Védhetetlen. Politikus egy ilyen "hiba" után azonnal maga mond le mindenről.

De szerintem ekkora szerencsénk nem lesz. Ez majd kiáll magyarázni a magyarázhatatlant és védeni a védhetetlent. Ha így lesz, akkor a Fidesz is bejárja az öszödi utat.

Dr. Verőköltő 2011.03.20. 00:11:38

@FamilyGuy: Te itt valamiféle becsületes emberről beszélsz! Meg a lézer! Már ha érti a tisztelt bíróság, hogy mire gondolok!!

billy reed 2011.03.20. 00:12:00

A legszomorúbb az, hogy valószínűleg nem csak ő gondolja így, hanem az egész slepp.
Én legalábbis még nem láttam jelét annak, hogy bárki is elhatárolódott volna tőle se legutóbb, se most a "táboron" belül.

A másik szomorú dolog, hogy egy ilyen senkiházi minősíti milliók évtizedes becsületes munkáját.
Ismét Hofi "Mikor valaki volt már, akkor volt senki!"

Felidézném Róma korai történetének azt az epizódját, mikor az engedély nélkül csatát kezdő -és győzelmet arató-hadvezért apja, a consul kivégeztette, mert engedetlensége Róma súlyos vereségéhez is vezethetett volna!
Az közérdek és a becsület mindenekfelett...
Ja, Rómát államférfiak irányították...naggyá is lett!

Kíváncsi vagyok hogyan ítél majd a történelem I. /Felvirágoztató/ Viktorról és bandájáról. Ők ugyanis politikusok.
Megsimogatják a gyerekek buksiját, miközben ellopják a nyalókájukat /idézet a Vadászat a Vörös Októberre c. amerikai filmből/.

Ipari-antidepresszió 2011.03.20. 00:13:48

@FamilyGuy: Nem gondolod, hogy összefüggnek egy kicsit a dolgok? Ha összegyűjtötte volna pénzét, lehet lett volna párja is. pl. hirdethette volna magát társkeresőkön, meg mehetett volna többet emberek közé, edzhette volna a testét konditermekben.

Táskás Tóni 2011.03.20. 00:14:03

@Ipari-antidepresszió: Jól alakult a kapcsolatrendszere, meg a ktgtérítése amit jogtalanul vett fel.Így építkezett a szemérmetlen faszkalap.

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2011.03.20. 00:14:27

most éppenséggel kiderülhet, hogy tényleg következmények nélküli ország-e a mienk (Fricz T.).

AkarkiJ 2011.03.20. 00:14:55

@bobbafet:

a sulinet és egyebek ha jól emlékszem a visszavásárlást követően jöttek az elenderhez, a korábbi felfutás inkább a .com lufi hatása volt

bejött neki az üzlet - nem ritka, hogy informatikából gyorsan nagy vagyonokat csináljanak a világban

ettől függetlenül sem emberileg, sem üzletemberileg nem tartom kiemelkedőnek - de attól még tartom, hogy az elender az ügyes volt

Dr. Verőköltő 2011.03.20. 00:15:15

@Ipari-antidepresszió: ez alapján akkor az összes lakáshitelest ki az utcára hiszen tehetnek róla, hogy a frank 150-ről 217 lett!!

Ipari-antidepresszió 2011.03.20. 00:16:48

@szerénységem: Folyamatosan azt a nem létező állítást cáfolod, hogy a sikeresség mértéke a pénz. Az állítás az, hogy a pénz hiánya azt jelzi, hogy az illető elrontott valamit, tehát felelős érte. Akinek nincs semmije és senkije, az azért tehet róla, nem?

-d(-_-)b- 2011.03.20. 00:16:48

@szerénységem: ergo, mint ahogy mondtam is, NEM hasonlítanak.

Netuddki. 2011.03.20. 00:17:53

"20 év múlva jó parti lehet..."

Hát ha közben esetleg nem jön egy elszámoltatás honnan is van az a píz. Még bármi megtörténhet.
Amire szerintem elég nagy esély van, mivel előbb-utóbb (inkább előbb) el kell számolni ennek a 20 éven keresztül az országot lerabló, megélhetési politikusi bandának.
És az ellopott javak nagy részét meg is kell téríttetni velük. A vagyonukból amit összehar.., izé gyűjtögettek. Már ami még nem ment ebek/30-jára...

ökörpöröly 2011.03.20. 00:18:04

Szépen termelődnek a kommentárok. Biztos nagyot durran a "nagypolitikában" is a dolog.:) Már minden ellenzéki párt nekiugrott I. Cigány Kadhafi udvari székinasának!:) Gondolom lesz egy pár napirend előtti kérdés, talán interpelláció is ezzel kapcsolatban. A "széllellbélelt"-tervnek eladhatóságának se tesz jót, ha a népfinak beállított I. Cigány Kadhafi udvarnoka szembe köpi nyíltan azokat, akik eltartják.
Szerintem elő fog jönni "a harcolj a szegénység ellen, ölj meg egy koldust" szlogen és társai.
Ezek után I. Cigány Kadhafinak nem lesz könnyű kiállnia a nép elé, további szenvedést követelve, miközben az idióta, mocskos, tolvaj, senkiházi Lézer Jancsi mögötte vigyorog, annak a biztos tudatában, hogy ő életében jól spekulált, meg jól megfizettette a semmitevését az adófizető állampolgárokkal!

pikkbubi 2011.03.20. 00:18:23

@Ipari-antidepresszió:

"Az az ember, akinek nincs munkája, biztos jól tanult az iskolában? Szorgalmas volt? Bejárt rendesen dolgozni? Aktívan hozzájárult a munkahelyéhez? Szabadidőben képezte magát a szakmájában? "

Lázár János:
beszélt nyelvek-
német középfok
angol társalgási fok

Asszem erről ennyit.

JohnHenry 2011.03.20. 00:20:22

mondjon le az egyik posztjáról??? ne vicceljünk már! a hangfelvétel a városi közgyűlésen készült tudtommal, tehát a polgármesterségről automatice le kellene mondania, ezután viszont erkölcsileg alkalmatlan ogy. képviselőnek/frakciióvezetőnek is.

(bár eredetileg sem volt alkalmas, ez már csak a jéghegy csúcsa)

de nyilván nem lesz semmilyen folyománya az ügynek, az ellenzék meg töketlen idiótákból áll.

Ipari-antidepresszió 2011.03.20. 00:21:47

@verőköltő bodobács: Ez egy másik ügy, mert komoly szabályozási hiányosságok történtek. Többnyire a munkanélküliség miatt bukták a lakásokat az emberek és nem az árfolyam hatás miatt. Magáncsőd intézményét be kellene vezetni, hogy lehetősége legyen az embernek talpra állni. Ugyanakkor ha nem tud talpra állni egy hitelcsőd után, az is jelez valamit.

Ipari-antidepresszió 2011.03.20. 00:22:56

@pikkbubi: Jelenleg azért igen jó kapcsolatrendszert épített ki és nem munkanélküli.

Sambaja5 2011.03.20. 00:23:18

@Ipari-antidepresszió: Szívtál valami keményet?:) Igen , mindenki a saját sorsának kovácsa, stb , stb, csak az a baj egy átlag német munkás, aki semmivel nem okosabb mint egy magyar, vidám boldog életet tud teremteni, míg itt a balkánon csendesen éhenhalsz! Ötlet? Költözzek?

Netuddki. 2011.03.20. 00:24:20

@Ipari-antidepresszió: "Akinek nincs semmije és senkije, az azért tehet róla, nem?"

Hát igen haver! Persze, hogy tehet róla. Keményen dolgozott, csak amilyen lúzer volt minden adót mindig befizetett és a dolgozóit is megfizette minden járulékkal és egyebekkel. Egészen addig amíg szépen annak rendje és módja szerint csődbe nem került.
Igen tehet róla, miközben más aki mellesleg éppen országgyűlési képviselő és mindig jól helyezkedett, adót ott csalt ahol tudott, mert tudott, némi közpénz is leesett közben persze, szép kis vagyonkát gyűjtögetett össze. Igen az a magyar karrier...

Dr. Verőköltő 2011.03.20. 00:24:31

@Ipari-antidepresszió: bocs, hogy ezt írom de hülye vagy! Ez alapján akkor mégiscsak lehet olyan aki nem tehet róla, hogy nincs semmije!!

AkarkiJ 2011.03.20. 00:24:59

@Ipari-antidepresszió:

sokszázezer magyar devizahiteles ellen elkövetett bennfentes kereskedelemre büszke embert miért védesz ennyire?

ne védjed, köpjed le

ha már az nem dühít, hogy aki nem tudott lézeres értelemben sikeressé válni, az egy senki szerinte

kén-e egy nick? 2011.03.20. 00:24:59

Lemondani a havi milliókról?
Önként?
Ez a tahó soha.

Viszont a váltási árfolyamokra vonatkozó mondata remekül bizonyítja, hogy Kósa és Szíjjágázt Péter tavaly nyáreleji forintdöntő nyilatkozata szándékos volt.

Azt hiszem, tisztességes helyen mindháromnál kopogtatna az ügyészség már holnap, és kapnának egy szép cellát dunai kilátással Vácon.

FamilyGuy 2011.03.20. 00:25:19

Na akkor egy rövidke történet az UK-ból:
Képviselő-asszony és férje hotelban tölti az éjszakát, asszony hivatalos kötelezettségét teljesíti, apa a hotelben unatkozik.
Unalmában a hotel zárt láncú tv-n pornót néz ami ugye automatice megjelent a hotelszámlán (kb 10-20 font).
Asszony visszaigényelte a költséget SZÁMLÁVAL!!!!
Valaki kiszúrta a bakit. Apu is és anyu is nyilvánosan gyakorlatilag az összes lehető helyen, a leghallgatottabb (két l és két t Palibá) rádiókban és a BBC1-n kért elnézést.
Sok sikert!

ökörpöröly 2011.03.20. 00:25:47

@JohnHenry: Szegény Lézer Jani, mehet oldalra nyomorogni, ahol Simicska, Kövér Szili és a többi ex fidesztolvaj van.:)
Lézer Jankó rövidesen milliárdos expolitikusként fogja tengetni az életét.
Most lehet, hogy kissé megsértik az önérzetét, de kapcsolatrendszere meg lesz ahhoz, hogy tisztességes munka, értékteremtés nélkül legyen milliárdos.
Igazán szép, konzervatív értékrend!:) A sok faszszopó fideszbohóc ugyan mit szól ehhez?:) Azok, akik visítottak a 300 forintos vizitdíj miatt?:) Akik elhitték, hogy ki lehet jönni a a szoclibek és fidesznyikek által közösen kevert szarból megszorítások nélkül?:) Most köpött Lézer Jankó a pofájukba!:)

-d(-_-)b- 2011.03.20. 00:26:13

@ökörpöröly: Nem cigány szaddám volt még nemrégiben? Vagy ez amolyan vándorcím, mint a Fifa-világkupa? :)

reservatio mentalis 2011.03.20. 00:26:46

Van egy tanárnőnek, L Ritók Nórának egy blogja: a nyomor széle. Azon már 175 cikk. 175 tömény fejbekólintás a magyar vidéki valóságról. Csak ajánlani tudom. A notabilis legalább elmesélve tudhatna valamit numerus nullusról.

Indriq 2011.03.20. 00:27:28

Valaki csináljon a facebookon egy "Lázár Jánosnak igaza van kezdeményezést" lássuk már hány droid látja még úgy, hogy érdemes volt ezekre szavazni.

Skorpió113 2011.03.20. 00:27:38

@sire-lancelot: Tökéletesen egyetértek. Ezzel együtt magyar csoda lenne, ha lemondana bármiről önként.

pikkbubi 2011.03.20. 00:29:27

@Ipari-antidepresszió: remek..ünnepeljül janit, mert jól tud segget nyalni...egy borsodi zsákfaluban prbálj kapcsolati hálót építeni. de azért a helyi tanár minimálbárért, nem hinném hogy makog angolul és németül mint janink
viccen kívül feltételnek szabnám a parlamentben való felszólaláshoz két idegen nyelv felső fokú ismeretét.

Netuddki. 2011.03.20. 00:29:50

Ja és igen! Kedves fidesz, ilyenek írják a Magyar Köztársaság új alkotmányát? Ne röhögtessétek ki magatokat! Gondoljátok át még egyszer ezt az alkotmányozósdit!

Link Elek 2011.03.20. 00:29:55

ez volt a Lázár öszödi beszéde.

is 2011.03.20. 00:31:00

és én 2006-ban, amikor először feltűnt a TV-ben, hogy Molnár Lajost, és az eü reformot támadja a környékén meghalt idős ember ürügyén, én már akkor frucsa szemmel néztem, annyira lerítt róla, hogy nincs igaza, viszont gátlástalanul nyomul. ha TG szerint ez az ember valahl is tehetséges politikus volt, akkor abból három dolog következhet: 1, TG rendkívül cinkus defínicót ad a tehetséges politikusra; 2, TG valami elképesztően rossz emberismerő; 3, valami személyes, szubjektív szimpátia bekavar.

Jelenleg Orbán ott tart, mint Kádár 1980 után: semmi kapcsolata nincs a világgal, csak a politikai bizottság. A PB tagok szépen elmesélik neki, hogy az emberek szeretik, meg minden rendben van Orbán elvtárs. Aki a PB tajga az csak ezzel foglalkozik, hogy Orbánnak ezt a képet fesse. Aki ma FIDESZ PB-tag, az egy sem érdemel semmilyen pozitív értékelést. Kontraszelekáltak mind. Az intelligencia pedig nem jelent semmit: a náci vezérek, Göbbelsnek és Göringnek kiemelkedő IQ-ja voltak. TG talán őket is tehetséges politikusoknak nevezné?

Themisz 2011.03.20. 00:31:34

@Indriq: én csak ilyet találtam: Lázár János semmit sem ér

http://www.facebook.com/pages/L%C3%A1z%C3%A1r-J%C3%A1nos-semmit-sem-%C3%A9r/100353856715245?sk=wall#!/pages/L%C3%A1z%C3%A1r-J%C3%A1nos-semmit-sem-%C3%A9r/100353856715245

kén-e egy nick? 2011.03.20. 00:32:04

@Ipari-antidepresszió:
Tudod, nem mindenki kap 4 évente adómentes 19 milliót minden számla nélkül az amúgy sem alacsony keresete mellett, mint lézerjani.

Aki kap, annak ugyanúgy nincs gondja, mint neki.
Az a baj, hogy a többség ennyit 10 év munkával sem keres, és azután még adózik is.
Ja, meg a kocsija adóit és benzinjét is magának fizeti, ahogy a lakása bérleti díját és/vagy rezsijét is.
Úgy azért nehezebb félretenni.

postakocsi 2011.03.20. 00:33:44

Lézer Jánosnak szeretném küldeni a Belgától az " Egy-két há..." c. számot...

Cateran 2011.03.20. 00:35:05

""Az az ember, akinek nincs munkája, biztos jól tanult az iskolában? Szorgalmas volt? Bejárt rendesen dolgozni? Aktívan hozzájárult a munkahelyéhez? Szabadidőben képezte magát a szakmájában? "

Ezzel kvazi kijelented,hogy az osszes munkanelkuli azert munkanelkuli,mert
a, hulye es/vagy muveletlen
b, nem akar dolgozni
c, mind2

"Mindenképp van összefüggés egyéni teljesítmény és vagyoni helyzet között, de nem úgy hogy ha sok vagyonod van, akkor sokat érsz, hanem úgy, hogyha semmid nincs, akkor felelős is vagy érte."

Ezt elmeselned azoknak a japanoknak is,akiknek esetleg mindenet eltorolte a fold szinerol a foldrenges....az o hibajuk...
Vagy annak aki nyer a lotton es hipp-hopp milliardos lesz...az aztan a teljesitmeny...Vagy esetleg Gandhi, Terez Anya 2 -meltan ismert es kiragadott- milliardos...vagy varjunk csak,...

nyubocs 2011.03.20. 00:35:23

@Ipari-antidepresszió:

Basszus Nálad beakadt a bakelit lemez tűje :)

Ezt Neked:
www.fidesz.hu/index.php?Shop&Termek=118

Ordnassac 2011.03.20. 00:36:30

@reservatio mentalis: linket tudsz adni?

Bár részben polblog, de a Szatmárfigyelőt is tudom ajánlani e témában (szatmarfigyelo.blog.hu/ ).

sárkányfő 2011.03.20. 00:38:57

@kovi1970:
nem csak, hogy ők írják az új alkotmányt, de a nevük része is lesz az alkotmánynak :)
Ilyen nevek lesznek benne: Lázár, Papcsák, Meggyes, Szijjártó...

Más:
valahol szomorú is vagyok. Így a neten keresztül most nagyobb felháborodás érződik ki, mint pl. a manyup kassza lerablásánál, ami ezért nagyságrendekkel durvább volt. Oké, ott nem egybe jött a képünkbe, hanem ügyesen csepegtették, magyarázták, stb, de akkor is.

Más-2:
Azért a Schmitt Pali egy nagy mázlista, hogy Lázár elviszi előle a sót :) Ha nincs a vásárhelyi fiú, most mindenki rajta röhögne, egy tőmondat minden második szavát rosszul írja, de a Lázár miatt megússza... :)

kén-e egy nick? 2011.03.20. 00:40:01

@is:
Kádárt 1980-ban (de még 1988-ban is) az emberek szerették.
Tudom, hogy neked, aki akkor valószínűleg még nem éltél, hihetetlen, de az igazság akkor is ez.
És elégg képben volt a világról, ha nem hiszed is.

És annyira egyetlen poltikus sem lesz népszerű ebben az országban soha többé, mint Kádár volt. Az egyetlen, aki a közelébe ért, Göncz papa volt, de ő sem érte ez.

Ja, és Kádár elég puritán körülmények közt élt. Semmi vagyont nem halmozott fel, a párt által neki kiutalt lakásban élt, amikor meghalt, SEMMI magánvagyona nem volt.
Pedig eléggé a tűzközelben volt ahhoz, hogy összelophassa, amit akar, akár ezerszeresét annak, mint az Orbán-Lázár bűnszövetség. Mégsem tette.

Nem véletlenül nosztalgiázik az ország 50 évesnél idősebb része Kádár után.

Ja, és Kádár nem beszélt hülyeségeket, amikor megszólalt bárhol (amíg szellemi képességei birtokában volt, kb. 1988-ig).

ökörpöröly 2011.03.20. 00:40:06

@-d(-_-)b-: Aktualizálni kell a dolgokat!:) Szaddam már fel van kötve, de Kadhafi még nem!:) Mindenesetre ott is alakulnak a dolgok!:) I. Cigány Kadhafi, a Kolompár-Orsós-ház első uralkodójának is le fog áldozni rövidesen reményeim szerint!:)
Szívesen végignézném ő és becses családja meglincselését!:)

-d(-_-)b- 2011.03.20. 00:42:13

@kén-e egy nick?: Biztos, hogy a Kádár-rendszert mint jó példát akarjuk itt felhozni? Úgy, hogy Orbánékat kádárizmussal vádolja boldog-boldogtalan? :)

Ipari-antidepresszió 2011.03.20. 00:42:16

@Sambaja5: Azt hiszem vannak bőven lehetőségek és igen, akár pár év külföldi munka is belefér. A németek is sok munkával jutottak előrébb évtizedek alatt. Az, hogy valakinek egy élet munkájával egy nagy 0-át hozott össze, az igenis felvet bizonyos kérdéseket. Nyilván vannak kivételek, de le merném fogadni, hogy a többség onnan indult, hogy nem tanult, nem jól dolgozott, nem vette komolyan a kapcsolatait. Ha ez a vélekedés terjed el, akkor az emberek jobban fognak tanulni, jobban fognak dolgozni és jobban odafigyelnek az emberi kapcsolataikra is.

algi 2011.03.20. 00:43:00

@Ipari-antidepresszió: Ja, jó tudni, hogy ezek szerint a Hajdú-Bét ügyben senki nem lett kisemmizve. Vagy legalábbis akit igen, az tényleg nem ért semmit. Még jó, hogy ezt páran felismerték, levonták a következtetést, és öngyilkosok lettek.

Egyébként meg: mi az, hogy valaki nem viszi semmire vagy nincs semmije? Aki életben van, az valahogy élelemhez jut, az már valami. Nem? Vagy hogyan értette a semmit? Mert az elején még a kemény munkáról beszél, utána meg már arról, hogy hogyan lehet a valutával csencselni. Számára ez a komoly munka? Az, hogy ismeri előre a fideszes nyilatkozatokat, ezért a hitelesek kárára shortolhatja a forintot? Ez is elárul valamit. Mondjuk aki még a szüleivel egy lakásban lakik felnőtt létére, az mondjuk beleérthető ebbe? Aki havi nettó 100e-et keres, az ugye még semmi? Elvégre az ő keresetéhez képest mindenképp elhanyagolható. Mondjuk így: ha egy napra kispárnát cserélnék vele, azzal jó ideig el tudnék lenni. Vagy a hajléktalanok érnek semmit? Vagy a koldusok? Vagy kik? Hol van ez a bizonyos határérték, aki már semmit ér? Szeretném megtudni. Mert eddig csak az volt a baj, ha valaki nem magyar, és idetolta a képét élősködni (mint mondjuk Petőfi vagy Bem apó vagy a tizenhárom aradi vértanú).

Szóval, egy nem létező embertípusról beszélt? Vagy azokról, akik a rendszerváltás vesztesei voltak? Akik nem nyúlták le az első milliójukat, hogy aztán abból meggazdagodjanak, és most csak tengődnek? Mert szerintem nem létezik, hogy egy fiktív embercsoportról beszélt, aki nem is létezik. Azt meg pláne nem hiszem, hogy úgy értette, hogy hát igen, akinek van két fillére, az értékes emberi lény, de ha elejti azt a két fillért, akkor máris egy nyomorult kis senki, akit nyugodtan el lehet ütni.

-d(-_-)b- 2011.03.20. 00:43:26

@ökörpöröly: A lényeg, hogy van életcélod, végülis...

Netuddki. 2011.03.20. 00:43:38

@nyubocs: Hát ez is elég ciki:

www.fidesz.hu/index.php?Shop&Termek=125
"--Boros üveg tartó Meggypiros szinben, Fidesz emblémával és "Ott voltam, amikor itt volt az idő!"himzéssel"

Ezt meg mintha maga palibá írta volna:
"ÚJ TEMÉK! Nemzeti színű Antenna Dísz vulkanizált gumiból időt álló"

Ipari-antidepresszió 2011.03.20. 00:44:25

@verőköltő bodobács: Nyilván lehetnek ritka kivételek, de a többség nem erről szól. A devizahitel válság csak 2-3 éve van, még bármi lehet belőle.

inquisitor007 2011.03.20. 00:44:46

- t -

ennyit arról, h a közszolgálati média elhallgatja lézer janit

www.hirado.hu/Hirek/2011/03/19/18/Lazar_kijelenteset_biraljak_a_partok.aspx

Ipari-antidepresszió 2011.03.20. 00:46:29

@AkarkiJ: Elsősorban a véleményét védem, mert abban igenis sok igazság van és képviselhető is lenne. Mondjuk kicsit előzmények nélküli, de bele lehet illeszteni egy teljesen koherens gondolatmenetbe is.

ökörpöröly 2011.03.20. 00:47:18

@inquisitor007: Ez akkora durranás volt, hogy nem lehet elhallgatni. Már mind a három ellenzéki párt adott ki közleményt, a Parlamentben is napirendre fog kerülni a dolog azonnali kérdés, interpelláció, napirend előtti felszólalás keretében.
A fideszcsicska média is kénytelen megszólalni az ügyben. Ez nem dicsőség, te, ostoba seggfej!:)

algi 2011.03.20. 00:47:24

@Ipari-antidepresszió: A gond az, hogy pl. vidéken van rengeteg ember, aki nem úgy nőtt fel, hogy az ügyeskedést megtanulja. Azt látta, hogy termelni kell, akkor nem fog éhenhalni. Most meg hiába termel, éhenhal, mert alkalmazkodni kéne, de azt nem nevelték bele, mert csak egy buta paraszt volt az apja, és ő is csak egy buta paraszt. De attól még, hogy valaki buta paraszt és nem intelligens és alkalmazkodó paraszt, még értékes emberi lény. Sőt, az is értékes emberi lény, aki totál autista, és lövése sincs a külvilágról, és soha a büdös életben nem fogja semmire se vinni. Ez a baj, hogy SENKIRŐL nincs joga azt mondani, hogy értéktelen az érdemei alapján. Vagy úgy gondolod, hogy van olyan ember, aki puszta rosszindulatból nem viszi semmire?

Treuga Mei 2011.03.20. 00:48:08

@sárkányfő:
Őfelsége, I. Fülig Jimmy legalább szerette a népét. Még össze is tegeződött, meg együtt ivott az ivóban a köznéppel... A szimpátiám nem Janié, hanem Jimmyé!

algi 2011.03.20. 00:48:25

@Sambaja5: De bejött neki. Lázárnak is bejöhet.

Gera 2011.03.20. 00:48:28

@Ipari-antidepresszió: Én például nem ugatlak le ezért, sőt, kb egyet is értek. De Lézer Janinak semmiféle jogalapja nincs ilyesmikről értekezni. Csendben kussolva játszódjon az Audijával, ennyit minimum elvárok tőle, ha már rajtam élősködik ennyi éve.

Netuddki. 2011.03.20. 00:48:51

@Ipari-antidepresszió: Hát te sem itt élsz...
Magyarország pont az egyenlő esélyekről híres, mi? Akkor meg miről is hadoválsz itt?

Talán ha nem ez lesz a legkorruptabb országok egyike. Talán ha az állam nem szedi el az emberek pénzét. Akkor talán majd el lehet mondani, hogy kemény, becsületes munkával BÁRKI egy biztos megélhetést tud biztosítani magának és a családjának... Addig meg szerintem hiába fárasztod magad...

porfelhő 2011.03.20. 00:49:13

A Lázár féle különadó is meginditotta a tiltakozó akciókat a társadalom többségében, az AB hatáskörének megnyibálása is. Ezt még próbálta megmagyarázni, "a nagykutyákat büntetik" az adóval. akinek van jobb ötlete álljon vele elő. Nincs náluk a bölcsek köve".
A szolgálati autójának használatával kapcsolatos vádakat is próbálta kivédeni, érveket felsorakoztatni. Az más kérdés, ki hogyan értékelte azt.

"A Fidesz él azzal a lehetőséggel, ami az 1989-90-es rendszerváltás alakitott ki. Belakja azt a demokratikus tert, amely a VÁLASZTÓK BIZALMÁBÓL alakutl ki. /jelentette ki Lázár/.

Úgy gondolja, hogy ezzel a nyilvánosságra került beszédével is a demokratikus teret lakja be, vagy erősiti a demokráciát?!
Nem gondolom, hogy a "csodaváró hanglatban" a választók erre hatalmazták fel.
Azokat az embereket, társadalmi csoportot sértette meg, nézi semmibe, akik biztak a jobb, szebb jövőben. A szegényeket, az elszegényedő réteget.
Előzőekben már irtam, nem tudom tudta e egyáltalán, hogy mit beszél, mekkora visszhangja lesz.?
Arról kellett volna beszélnie, mi lesz a jövőben, hányan kerülnek még esetleg "utcára" a munkahelyekről.
Hogyan lesz új munkahely,- akinek még egyáltalán van- mikor érezheti azt, hogy a holnap biztosabb lesz.
Mi lesz a fiatalokkal, meddig lesznek újabb és újabb megszoritások és még sorolhatnám......
Na. igen. még megmagyarázhatná, még kérhetne elnézést.
Mert ugye "nincs kőbe vésve". semmi.
Nem gondolom, hogy a "jó fizetésről és beosztásról" le fog mondani.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.20. 00:49:50

@bóra77:

"azért nem Lázár az atyaúristen. "

S ezt tudja ő is?

Ipari-antidepresszió 2011.03.20. 00:50:53

@pikkbubi: Miért pont két idegen nyelv? Miért nem 3 programozási nyelv, két vegyészmérnöki diploma, meg orvosi diploma a feltétel? Azt kellene nézni inkább, hogy amit mond, az logikus-e és igaz-e és közelebb visze-e a problémák megoldásához.

,,i, 2011.03.20. 00:51:16

@Ipari-antidepresszió: teljesen igazad van. volt egy Jézus nevű csicska is akit megvehetett volna rabszolgának ez az értékes ember! neked már van niggered? :)

AkarkiJ 2011.03.20. 00:51:22

@Ipari-antidepresszió:

vannak országok a világon, ahol igen, teljesen igaz lehetne az, hogyha valaki (a nagyon nagy átlagból) akar valamit kezdeni az életével, akkor egy élhető színvonalat a saját erejéből el tud érni

magyarország nem tartozik ezen országok sorába

és ha ehhez hozzávesszük még azt, hogy mindezt egy olyan ember magyarázza, aki nem dolgozott semmit és a kemény munka sokszázezer magyar devizahiteles kirablását jelenti, akkor azért igencsak kicsapja a biztosítékot - és furcsa mód tényleg sokkal jobban, mint a manyup zsarolás

mindjárt 01:00 van, és még mindig nem rúgták ki a lézershowért...

John C. Arvay 2011.03.20. 00:52:03

@reservatio mentalis:

beleolvastam. zseniális - de úgy, hogy közben sírnod kell. made in hungary - 2011.

ökörpöröly 2011.03.20. 00:52:10

@Ipari-antidepresszió: Azért nem ilyen egyszerű a dolog. Én jó pár intelligens, tisztességes embert ismerek, akiknek nincs jelentős vagyona. Annak ellenére, hogy esetleg több diplomájuk van, végigdolgozták az életüket, gyermekeket neveltek fel tisztességesen. Ez a pökhendiség egy politikuskurvától durva. Elvégre őt kizárólag az adófizetők tartják és tartották el. Neki abból van vagyona, na meg spekulációból, biztos ügyesen shortolt Kóka és Szijjártó bejelentései előtt. :)
Ki tőzsdézett, ki a spekuláns, ki az élősködő?:) Nagyon nem rímelnek Lézer Jancsi elmondottak azzal, amit a álnépfi I. Cigány Kadhafi propagandagépezete nyom!:)

Ipari-antidepresszió 2011.03.20. 00:52:23

@nyubocs: Nekem a tököm tele van a Fidesszel. Ezért most örülök, hogy Orbánnal szemben új irányvonalat lehet látni, feltéve ha ez az.

,,i, 2011.03.20. 00:52:50

mikor kezdjük megölni az értelmi fogyatékosokat és a rokkantakat? mehetnek trágyának, pont annyit érnek nem? :D

pandacsökiboborján 2011.03.20. 00:53:23

@algi: nyugat-európa teli van parasztokkal:farmerek-búrok mindegy hogy nevezik őket és dolgoznak és termelnek és megélnek belőle és megbecsüli őket a társadalom(No farmer no food). De itt nincsenek Lázárok,meg Kókák meg egyéb szarháziak.

Netuddki. 2011.03.20. 00:53:30

@Ipari-antidepresszió: A dolog ott hibádzik, hogy nem annyit ér valaki amennyi vagyont össze tudott harácsolni.
Ráadásul ez a "politikus" ostoba módon még kérkedik is vele. Érdekes, hogy ezt nem érezted ki a mondókájából...

porfelhő 2011.03.20. 00:54:10

oppá" :)
Igazi magyar mentalitás, egymás meggyengitése, a Lázár beszédének kiszivárogtatása /is/ a hangfelvétel közreadása, a másik "hátbatámadása".
:((

FamilyGuy 2011.03.20. 00:54:31

@Ipari-antidepresszió: az sem elhanyagolható, hogy mihez képest van-e valamid. Pl egy amerikai filmsztárhoz képest, vagy egy afgán kibombázott szerencsétlenhez képest aki semmiről sem tehet, csak rossz helyre született. Mert ugye pl. Brad Pitt a te életed végéig összegründölt vagyonodat egy este elkölti gond nélkül, demján mindígmásikseggetnyalok jános sem fog megroppanni egy másfél-két milliós vacsoraszámlától.
Míg egy afgán szerencsétlen még mobiltelefont sem látott soha és mégis EMBER! Hol a határ a semmi meg a valami között?

ökörpöröly 2011.03.20. 00:54:43

@AkarkiJ: Biztos lebaszta már I. Cigány Kadhafi, szerintem most éppen pityereg kicsit.:) Szerencsére az EU kiharcolta, hogy I. Cigány Szaddam diktatúrája még nem tudja egyelőre teljesen kiirtani a nem fideszcsicska médiát!:)

Sambaja5 2011.03.20. 00:55:08

@Ipari-antidepresszió: Azt hiszem Te is a penthouse-odból figyeled az eseményeket. De röviden még egyszer : a tömegeket
irányítják. A jobban élő nyugati munkás, nem okosabb, képzettebb, szebb ,stb. mint a magyar kollega. Csak ott rájöttek
nekik is élni kell, mert Ők teremtik az értéket! Alap, azért adsz pénzt amire szükséged van! A tőzsde, a bank stb. a megtermelt értékek virtuális , vagy valódi értékek adásvételéből él. Nagyon egyszerűen persze.... de ez a lényeg. Ha így sem érted, akkor szociológus vagy, de akkor ne engem tesztelj!:)

Carambolo 2011.03.20. 00:57:01

Nem egyszerű úgy megmagyarázni ezeket a szavakat, hogy ne legyenek mélységesen igazságtalanok és arrogánsak, még ha van is bennük valamennyi igazság.

De a lényeg szerintem nem is ez.

A fidesz sokáig tudott úgy manőverezni, hogy az átlagembernek szimpatikus legyen, amit csinál (pl bankadó), vagy legalábbis közömbös, akkor is, ha közben a tájékozottabbak már jajveszékeltek, és világos volt, hogy ezek egy része végül visszaüt magára az átlagemberre is.

A nyugdíj-einstanddal, és még sokkal inkább az SZJA-törvénnyel viszont már a széles tömegek tyúkszemére léptek. És pont ezek lesznek azok az emberek, akik igazán felháborodnak egy ilyen nyilatkozaton.

Én úgy gondolom, hogy míg pl. Matolcsy kezdettől nagy erőkkel rombolja a képzettebb, tájékozottabb rétegekben a kormány támogatottságát, addig most Lázár ott erodálja ugyanezt, ahol a makroszintű szerencsétlenkedés nem kavart sok vizet: a politikát távolabbról figyelő, alacsonyabb képzettségű emberek körében. Ők pedig igen sokan vannak.

Cateran 2011.03.20. 00:57:10

@Ipari-antidepresszió:
Felelmetesen csolatasu,ostoba,de muveltnek tuno ember vagy(lexikalisan)...semmilyen korulmenyek kozt nem lehet ertekmeroje 1 embernek a vagyona!
1, ismeretlen eredet...ha nem tudod,honnan van neki,mi alapjan lesz ertekelheto a teljesitmeny? A drogdealer,aki terit es ezzel kaszal("dolgozik"),az jobb ember,tobbet er,mint aki "csak" napi 8-12 oraban segedmunkas es nincs olyan vagyona?

2, Vagyoni helyzet pont nem tukrozi vissza,sem a szocialis kepessegeket,sem az iskolazottsagot. Feltetelezheto, de lehet orokolt,lehet 1000 mas modon megszerzett.

3. Azt kijelenteni,hogy valaki a vagyoni helyzete alapjan tobb es jobb,mint az akinek kevesebb van...ahh..ein fuhrer,ein volk?

Koszonhetoen a zsenialis marhasagnak,hogy nem vagy ember,ha nincs diplomad...nos,meg lehet nezni az eredmenyt...dunat lehetne rekeszteni diplomasokkal,de a hasznuk erosen konvergal a 0 fele..de hajra,csak igy tovabb....most majd bejon,hogy nem vagy ember ha nem vagy kormanyzopart kozeli es/vagy kiemelkedoen vagyonos...kivancso vagyok hova vezetne ez az ut..szerintem semmi jo iranyaba...

,,i, 2011.03.20. 00:57:13

@Ipari-antidepresszió:

19. Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön,
ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol
a tolvajok kiássák és ellopják,
20. hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a
mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda
nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem
ássák ki, és nem lopják el.
21. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.
24. Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az
egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az
egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti:
nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.

teljesen új ős-mammoniánus konzervatív irány egy keresztény konzervatív párt tagjától. a seggedből már kihúztad a fejed vagy jól érzed magad a büdös melegben? :D

,,i, 2011.03.20. 00:58:16

@porfelhő: gonosz dolog leleplezni a gonoszt, bűnös magyar cselekedet. te gyökér barom :D

pandacsökiboborján 2011.03.20. 00:58:23

@Ipari-antidepresszió: én dolgoztam Németországban is,sztem nem a németek,hanem a vendégmunkások munkája vitte előrébb az országot. Miért? Mert a németek megfizetik a munkát,a köcsög magyar cégek meg nem. Pár év és Magyarország is belelép a lengyel cipőbe:munkaerő híján(mert elvándorolt)nem fog egyről a kettőre jutni.Szar ügy.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.20. 00:58:57

@kvadrillio:

"Etetni kell a birkát, ha nyírni, fejni akarjuk."

Mária Terézia a jobbágyokról

Az adószedésnél könnyebb megélhetési formát eddig még nem találtak fel.

ökörpöröly 2011.03.20. 00:59:02

@porfelhő: A FIDESZ-ben is mennek a pozícióharcok, Mikola vs.Szócska, Lázár vs. Navracsics, Matolcsy vs. Fellegi, vagy egykoron I. Cigány Kadhafi vs. Kósa. Emellett természetesen alsóbb szinteken is megy a küzdelem a hatalomért, a lopási pozícióért. Egyébként ezt egy nyilvános közgyűlésen mondta, nem holmi titkos fideszes pornóbulin súgta Harrach fülébe!:D

pandacsökiboborján 2011.03.20. 00:59:39

@kén-e egy nick?: Ja csak a feleségének Picasso képei voltak...

Ipari-antidepresszió 2011.03.20. 01:00:28

@Cateran: Aki egy élet leélése után egy nagy 0-át hozott össze, ott biztos van valami. Olyan időket élünk, hogy az ember többször lehet munkanélküli, akár évekre is, ezzel kétségtelen számolni. Ugyanakkor egy élet alatt nincs mindig válság.

A Japánoknak sok pénze van a bankszámláikon. Azokat nem vitték el a természeti erők. Meg olyat is hallottam, hogy a veszélyesebb helyekre eleve olcsóbb, gyengébb minőségű házakat építenek, hogy adott esetben pótolhatóak legyenek. Vagy vehet drágább földrengés álló házat, lakást cunami védett helyen.

John C. Arvay 2011.03.20. 01:00:58

@Ipari-antidepresszió: nem, nem azt kell nézni, ami logikus. ráadásul semmivel nem visz közelebb a megoldáshoz.

egyszerűen nem akarod felfogni, hogy amit lázár mondott végtelenül cinikus és ostoba, egy pökhendi ember primitív megnyilvánulása volt, olyan emberé, aki soha az életben - azon kívül, hogy jól nyalt - semmit nem tett le az asztalra.

védheted nyugodtan - bármilyen logikus érvvel - akkor sem lehet igazad, mert a logika az emberségről nem mond semmit. ráadásul abban, amit mondott semmi, de semmi nem visz közelebb a megoldáshoz.

csak azt mondd már meg légy szíves, hogy minek a megoldásáról beszélsz? bár inkább ne is mondj semmit. egyáltalán nem érted, hogy miről beszélünk.

inquisitor007 2011.03.20. 01:01:39

@ökörpöröly: köszönöm, nagyjóuram az ostoba seggfejezést, remélem felfogtad a t-nek írott válaszomból minden karaktert. Te idióta, büdös komcsi. :)

,,i, 2011.03.20. 01:01:53

@kén-e egy nick?: tényleg a komcsik áldozatainak családtagjai is szerették? minden kivégzett magyar, minden munkatáboros ellenség? köztük neves művészeink? :D

ökörpöröly 2011.03.20. 01:02:36

Kettős Mérve, 563 komment, sőt, már facebookos tüntetés is elő van irányozva!:) Nofene, pedig I. Cigány Kadhafi azzal nyerte meg a választásokat!:D

leppurd 2011.03.20. 01:03:13

A fidesz fogja eltávolítani, vagy háttérbe küldeni, túl sokat ártott a pártjának. Viszont érdemes megnézni, hogy miből építette fel kockáról kockára az életét, mert korrekt munkahelye nem igazán volt, világéletében politikus volt, ami együtt jár a jó fizetéssel, és hatalommal. Ha olyan ember lenne, aki a 0ról küzdötte tisztességesen dolgozva fel magát a felsőtízezerbe, akkor még talán érthetőek lennének a mondatai, de egy olyan ember, aki semmit nem tett le az asztalra ne mondjon ilyet.

Ha én is meglopnám az embereket havi 900 ezerrel plusz kapnék az állampolgároktól 2 millát havonta, én is könnyen meggazdagodnék.

A legszebb mondata pedig az volt, amikor bevallotta, hogy spekulált a forint ellen...

kén-e egy nick? 2011.03.20. 01:04:22

@pandacsökiboborján:
Ez mondjuk nem igaz.
Volt pár (<10) olyan kép a lakásban, amit Kádár diplomatáktól AJÁNDÉKBA kapott, bár a neki ajándékozott képek nagy részét továbbajándékozta az ország múzeumainak.

armanda* 2011.03.20. 01:04:34

@porfelhő: :)
"Igazi magyar mentalitás"! Bizony az. Látod? már a Fideszen belül is? a közgyülésben is müködik a "kubatov" módszer. Az utálkozás a "sarazás".
Csak ott nem "nick" név mögül, hanem anélkül, láthatatlan emberként.
Az is igaz, meg kellett volna gondolnia "legalább tizszer" mit mond és hol. nem vitatom el.
Számolni kell a következményekkel, ilyen esetben /is/.
Mai Magyarország. így is mondhatom.
:((((

pandacsökiboborján 2011.03.20. 01:04:35

Egy szó mint 100: a tőkének ki kell egyezni a munkavállalókkal egy normális bérrendszerben,mint Nyugat-Európában és ehhez értelmes adórendszernek kell párosulnia. Amíg ez nincs meg(szakszervezetek híján nem is lesz) addig szívó ágon lesz az ország.

sárkányfő 2011.03.20. 01:05:20

@Treuga Mei: egyetértek :) a hasonlat csak a felszínes dolgokban áll :)

ökörpöröly 2011.03.20. 01:05:39

@inquisitor007: Komcsi apád retkes fasza, aki bolseviknak nevelt téged!:P Úgy bégettek I. Cigány Kadhafi vezénylésére, mint a kommunisták Rákosi baromságaira!:)

,,i, 2011.03.20. 01:05:40

@sire-lancelot: ez nem ember. tagadja a demokratikus értékeket. se szabadság se egyenlőség. aki alacsonyabb iq-val született az rossz, értéktelen ember. az aki nem fogad el hálapénzt a gyógyításért az egy darab szar, a drogdíler, az ember, az egy értékes ember. ez a fickó egy szánalmas emberutánzat

pandacsökiboborján 2011.03.20. 01:05:42

@kén-e egy nick?: biztos szovjet diplomatáktól kapta,cserébe a Júdás-szerepért.

ökörpöröly 2011.03.20. 01:07:20

@leppurd: Az összes fideszkáder, illetve a holdudvaruk ezt tette. Gátlástalanabbak még a szoclibeknél is, pedig az is ritka gyomorforgató csürhe.

aum 2011.03.20. 01:07:53

Érdekes, LJ vagyonnyilatkozatában nyoma sincs a svájci betétnek. Közokirathamisítás?

data.hodmezovasarhely.hu/docs/vagyonnyilatkozat/2010/lazar_janos_2010.pdf

armanda* 2011.03.20. 01:07:54

@porfelhő:
Esetleg a Lázárnak is elment az esze?
Nem gondolod? hogy ilyeneket beszélt?
hm.
:)

kén-e egy nick? 2011.03.20. 01:09:18

@,,i,:
Igen.
Az munkatárborokat ugyanis nem ő szervezte, ő maga is Rákosi börtönében ült akkoriban.
Az ő idején normalizálódott az ország.

Az 56-os kivégzettek és bebörtönzöttek családtagjai valószínűleg nem szerették, de azokat az embereket a világ bármelyik országában kivégezték, illetve bebörtönözték volna akkor ugyanazért a tevékenységért (és nem egy köztük köztörvényes bűnöző volt, nem politikai, ezt is vegyük bele). Nyugaton is.
És ezek ezrelékekben sem mérhető mennyiséget képviseltek.

ssi 2011.03.20. 01:10:51

L.J. a magyar emberek többségét megsértette, párttársait viszont megijesztette, mert "bemutatta", hogy mi a kormány valódi társadalmi-gazdasági programja, miért és hogyan

szeretném, ha a parlamenti és az önkormányzati titulusairól is lemondana L.J.

sajnos nagyon keveset tudunk az honfitársaink valós életéről :-)

@Ipari-antidepresszió: meg még néhányan
- a politikus kb. már többet keres, mint egy Nobel-díjas - kiváló rátermettség és hajlékonyság megérdemelt jutalma?
- hány olyan több diplomás van, aki az elhelyezkedéséért kénytelen mindet letagadni

@bóra77:
- "én a naiva szeretnék egy bővebb kifejtést ... mert őszintén szólva nem értem." - miért kapsz Te gyakrabban ":-)"-t T.G.-től? :-))
- amúgy megleptél: mit kellene tennie pl. egy max. túlórát elvállaló altató orvosnak, vagy a tanítóképző után tanári diplomát, sőt + még egy szakot is elvégző pedagógusnak, hogy a jövedelmük legalább a tizede legyen L.J-nak?

inquisitor007 2011.03.20. 01:11:10

@ökörpöröly: és te kinek a fizetett bégetője vagy kisöreg ? Ahelyett, h a vörösboros kóládat hörpölnéd ginázás közben. Szombat van, éld az életed diákkommentelö billentyűhuszár. :)

kén-e egy nick? 2011.03.20. 01:12:21

@pandacsökiboborján:
Hát hogyne. A Jimmy Carter nevű szovjet diplomata is azért adta neki vissza a magyar koronát.

Idióta.

,,i, 2011.03.20. 01:12:51

@kén-e egy nick?: mucika, sokat okoskodsz megint. nem neked kellene megmondanod, hogy ezt a komcsit mindenki szerette. ne tudd már jobban a nem kádár kisbetű alatt elítélt családtagjaimnál szerették e ezt a férget. ennyit akartam közölni. ne nyilatkozz a nevükben, erre nincs semmilyen felhatalmazásod se hitelességed.

AkarkiJ 2011.03.20. 01:13:35

"- amúgy megleptél: mit kellene tennie pl. egy max. túlórát elvállaló altató orvosnak, vagy a tanítóképző után tanári diplomát, sőt + még egy szakot is elvégző pedagógusnak, hogy a jövedelmük legalább a tizede legyen L.J-nak? "

mit, mit - ugyanazt mint a fiatal nővéreknek - prostituáltak lesznek, hogy legyen esélyük a túlélésre - bár így tényleg még csak a 10%ot érnek el max. a lézerskálán "sikeresség" (gyk.: pénzmennyiség) terén

sárkányfő 2011.03.20. 01:13:41

@aum: szép találat :)

én ezt szúrtam ki: "Fő céljai között a (...) az emberi szolidaritás és méltóság megbecsülése szerepel."
aha...

meg ezt: "Polgármesterré választásakor az önkormányzat vagyona 35 millió euró volt, amit 2008-ra 220 millió euróra sikerült növelni."
Az adósságról meg valahogy egy szót sem ír sehol :)

www.hodmezovasarhely.hu/oldalak/polgarmester-83

pandacsökiboborján 2011.03.20. 01:13:44

@kén-e egy nick?: most a lakótársammal, Piotrral néztük meg a Fekete Csütörtököt. Miért útáljk a lengyelek is a komcsikat!?
Te egy ilyen tömeggyilkos hazaárulót istenítesz? Nooormális vagy?

porfelhő 2011.03.20. 01:13:49

@armanda*:

á'dehogy! azt csak Te gondolod!
Jaj! de buta vagy.

:)))))))))))))

,,i, 2011.03.20. 01:13:53

@kén-e egy nick?: azért kapta mert egy hős volt :DDD

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.20. 01:15:43

@verőköltő bodobács: Szerintem felremagyarazod a szavait. A hitelrol meg annyit, hogy ugy erdemes felvenni, hogy az ember nmagyjabol tisztaban van az arfolyamkockazattal (pl frankhitel eseten) . LAttam en mar 2§§7 elott is 145-rol ketszazra ugrani dollart, meg 290-rol majdnem negyszazra angol fontot. Alap volt, hogy deviza hitelt nem, vagy csak rovid tavra legyek hajlando felvenni. Vegul nem vettem fel. Igaz lakasom sincs, jo nekem az alberlet.

AkarkiJ 2011.03.20. 01:15:44

@,,i,:

a nagy többség és családjaik nem szenvedtek közvetlenül, így tényleg széles körben volt meg az alapja annak, hogy a felszín alapján (van munka és kaja, még ha hitelből is) sokan pozitívan itéljék meg a személyét

ez nem jelenti persze azt, hogy jó lett volna - csak azt, hogy sokan szerették, mert nekik meg arra volt meg az okuk

ökörpöröly 2011.03.20. 01:15:52

@inquisitor007: Soha nem iszok vörösboros kólát, te, nyomorult, sőt, tudatmódosító szerekkel se élek!:) Ha ital, akkor jó bor -tisztán, bár néha nyáron a rosé fröccsöt se vetem meg-, jó sör, illetve jóféle pálinka!:) Nem mindenki kannás bort iszik, mint az alkoholista apád!:)

Bora895 2011.03.20. 01:16:34

@Sir Galahad: Én is vmi hasonlóra gondoltam.

ökörpöröly 2011.03.20. 01:17:36

@inquisitor007: Ja, első kérdésre!:) Engem nem fizetnek, én élvezettel hajtom vesszővel az olyan sutyerák köcsögöket, mint te!:)

Ezekiel 25,17 2011.03.20. 01:18:26

Nagyon remélem,hogy Lázár János soha nem lesz pozitív példa,bármit is tesz ebben az ügyben. Ahogy Gábor is írta, ez a kijelentés védhetetlen.
Nem beszélve arról,hogy a szöveg második részében arról beszél,hogy aki jókor spekulált,az milyen jól járt a frankkal. Ez önmagában ártatlan mondat lenne,de nem érdekes,hogy épp Lázár borította be a forintot?? Csodálkozom,hogy ezt még nem vették komolyabb össztűz alá az ellenzéki pártok. Bár bizonyítani sokkal nehezebb,de jóval nagyobb súlyú vád,mint az, hogy Lázár egy pökhendi fráter!
Gábor,érdekelne a véleményed,hogy a Fidesz milyen módon reagál az ügyben, illetve ennek mik lehetnek a hatásai. Véleményem szerint előbb-utóbb eljön az a pont,ahol a párt támogatottsága - a mostani lassú eródálódás helyett - lejtőre kerül. Azt gondolom,hogy ez a pont már nagyon közel van és egy ilyen típusú botrány lehet a határkő.
Ugyanis a kezdeti szimbolikus sikerek után,a Fidesz hibát hibára halmoz. Túl sok fronton tette fel a harcot, miközben sikert nem tudott letenni az asztalra,a gazdaságpolitika kaotikus,és az emberek nagy része egyáltalán nem él jobban.Az értelmiség jelentős részét elidegenítette az akarnok politikai stílus.
Egyetértész azzal,hogy a Fideszre komoly veszély leselkedik?

,,i, 2011.03.20. 01:19:19

@AkarkiJ: nem kell elmesélni a legvidámabb barakk sztoriját. mindenki örült, nincs komcsiláger, nincs körömletépés, nincs meggyalázott anya, nagymama, leánycsecsemő, halálra erőszakolt nő, van sör és virsli meg nyaraló. ehhez képest ő tényleg egy höss :D

Ordnassac 2011.03.20. 01:21:32

@aum: vagy valamelyik gyermeke nevén fut a számla, esetleg forintosított értékben szerepel valahol (bár valószínűtlen).

ökörpöröly 2011.03.20. 01:21:39

@tildy:): Csak itt az volt a probléma, hogy többek közt Járainak köszönhetően 10% felett volt a jegybanki alapkamat. Azaz, kamatos kamattal számolva eszméletlen összegeket kellett volna visszafizetni forinthitel esetében. Akinek nem tolta segge alá apuci a pénzt, na meg nem lopott, nem örökölt, sőt, nem keresett havi 1 millió nettót, hogy gyorsan lakást vehessen, az bizony hitelfelvételre kényszerült, sőt, a magas forintkamatok miatt CHF vagy EUR alapú hitelfelvételre.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.20. 01:21:46

Kerdes amugy , ki mire fokuszal a mondatokban. Egy masik helyen elkovettem azt a nagy tevedest, hogy egy mondatot kiragadva (Az ember gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára) azt az egyet helyeseltem , mikozben ennek az embernek a szajabol ez szegyenletes az audi utan, es jopar dolog utan . A tobbirol meg nem szoltam, hamu a fejemre, megkovetem magam, ez az egy mondat valalhato az egesz szovegben, de ez sem az o szajabol, hanem valaki olyanebol , aki nyomorbol eljutott legalabb egy normal szintre. De a tobbi, vallalhatatlan.

A shortolas meg: ereztem en, itt a beismeres. Ez job bhelyeken nem hazaarulas?

( par dologban osztom Ipari-antidepresszió velemenyet de erre most nem ternek ki bovebben ).

porfelhő 2011.03.20. 01:22:02

Tessék itt a siker!

Már 150 magánszemély vallott be különadó hatálya alá eső végkielégítést"

Eddig már több mint százötven magánszemély adott be bevallást arról, hogy az elmúlt 5 évben a 98 százalékos különadó hatály alá eső végkielégítést kapott.
A különböző szervezeteknek pedig március 31-éig kell a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) adatot szolgáltatniuk arról, ha adtak valakinek 3,5 millió forint feletti végkielégítést."

atv.hu/cikk/20110319_mar_150_maganszemely_vallott_be_kulonado_hatalya_ala_eso_vegkielegitest

Avagy a Lázár J. nevével "fémjelzett" "nagykutyákat " büntető adó.

aha. még van választás! na. igen.

:(((

Táskás Tóni 2011.03.20. 01:22:03

@bigapples: Igazad van, a kormány még Lázárnál is rosszabb.

AkarkiJ 2011.03.20. 01:24:28

@,,i,:

"ehhez képest ő tényleg egy höss"

én nem minősítettem kj-t - annyit mondtam, hogy sokaknak meg volt az oka arra, hogy szeressék, mert amit tapasztaltak vele kapcsolatban, azt pozitívnak értékelték

de ha nagyon akarod, hogy minősítsem: nagyon sok elődjéhez hasonlóan ő is véreskezű vezető volt, aki áldozatokon és szenvedésen keresztül valósította meg a vezetést

aum 2011.03.20. 01:25:10

@Ordnassac: Olvasd el, a gyerekei is benne vannak, továbbá külön rubrika van a devizában fennálló pénzintézeti követelésre..., na az üres.

Waldorf Rolandó 2011.03.20. 01:25:22

á, nem kell ezzel a görénnyel foglalkozni, kampec

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.20. 01:25:26

@ökörpöröly: en sem kerestem annyit, eddig amit elertem magamtol ertem el, nem kenyszerultem hitelfelvetelre. Igaz lakasom sincs. Nem tartottak a fejemhez pisztolyt, hogy de vegyel fel lakasra hitelt . (meg is szivtam volna ha megis ugy teszek, 10 eves kapcsolatombol eleg volt az albit otthagyni , mi lett volna ha hitel miatt meg nagyobb szivas van )
Aki belement a hitelbe az pedig az arfolyamkockazatot vallalta, tisztaban volt vele. Ha most esetleg a nemfizetoket kisegiti az allam (adja az eg, hogy max berlakassal, de nem hitelmegszuntetessel ) pont a rendes adosokkal basznanak ki.

algi 2011.03.20. 01:26:17

@pandacsökiboborján: Nehogy félreértés essék, szerintem is szükség van földművesekre, véletlenül sem gondoltam, hogy ők csinálnak valamit rosszul. Szerintem is az a bökkenő, hogy nálunk az utóbbi húsz évben azért történtek "vicces" dolgok, amik megnehezítették az életüket.

,,i, 2011.03.20. 01:27:22

@ökörpöröly: hitelt valóban csak nem túl gyakorlatias emberek vettek fel. barátom is van közöttük, sajnálom, hogy nem fogom kisegíteni milliókkal amikor évek múlva bebukik. szóltam, hogy ne vegyen hitelre lakást, próbáltam tanácsokkal segíteni. ha segítek később akkor magával ránt. ha pár évig bírja még családnál lenne legalább tőkéje.

Táskás Tóni 2011.03.20. 01:28:31

@Szása11: Szerintem
Szíjgyártó= Zuschlag
Rogán= Hunvald
Grétsy=Smittpalibá

porfelhő 2011.03.20. 01:29:07

aha! "Most van itt a perc! Látom!

Elrohanok a posztról, én is mint a láthatatlan ember!

hm. talán vissza sem jövök!

Jóccakát!

:(((((((

Ugyan, ugyan. ne légy már nevetséges! ha kérhetlek! Kár!

kén-e egy nick? 2011.03.20. 01:29:09

@,,i,:
Hát nem bűnöző családba kellett volna születni, akkor nem ítélik el őket. Kádár idejében az 56-os - jogos - megtorlások után nem nagyon ítéltek el senkit tisztán politikai alapon, ahhoz már valami nagyon súlyosat kellett tennie.
Ne a szüleid meséinek higgy.
Ugye tudsz olvasni is egyébként? Valamit írtam az ezrelékekben sem mérhető "tömegről", aki nem szerette.

@pandacsökiboborján:
Nem volt sem tömeggyilkos, sem hazaáruló.
A XX. század legnagyobb magyar politikusa volt, az ő ideje alatt fejlődött legtöbbet az ország (a rendszerváltás ótal eltelt 21 évet is beleértve).
És a fél ország isteníti, aki élt az ő idejében.
A nép nem hülye. Csak tudják, mikor éltek jobban.
Látom, neked csak könyv a történelem.

,,i, 2011.03.20. 01:29:42

@AkarkiJ: csak az arányokat nem becsülném túl. a nosztalgia nem hozott 2/3ot az mszp-nek vagy igen? akkor mire fel állítja itt bárki hogy majdnem mindenki szerette, még a kommunizmus áldozatai is? sokan szerették, talán a többség. ezt én sem vitatom

kén-e egy nick? 2011.03.20. 01:30:11

@,,i,:
Nem, azért kapta, mert a Nyugat által is elismert és nagyra tartott politikus volt.

,,i, 2011.03.20. 01:31:03

@kén-e egy nick?: :D
nekem EGYETLEN köztörvényes bűnöző hozzátartozóm, felmenőm sincs több generációban. azt is írtam, hogy nem kádár alatt ítélték el őket. érted te barom? :)

,,i, 2011.03.20. 01:31:54

@kén-e egy nick?: :D
mint sztálin. annyira sötét vagy :D

Ppix 2011.03.20. 01:32:20

"leginkább reményteljes politikusaként írtam róla..."

Ez is mutatja, hogy vagy reménytelenül elfogult vagy hülye vagy.
Lázár a város eladósításával szintjével Meggyesi magasságokba emelkedik, a listavezető 18 milliós kamu költségtérítéssel pedig egyenesen bajnok volt, senkinek sem sikerült nagyobb összeget összeharácsolnia magának.
Tényleg micsoda öröm, hogy immár országos szinten ténykedhet. Halleluja!

,,i, 2011.03.20. 01:33:34

@kén-e egy nick?: ja és mint kadhafi idáig :DDD

porfelhő 2011.03.20. 01:33:34

"Ez csak a kezdet", vagy a vég?!

hm. tudja valaki!?

:(

Ordnassac 2011.03.20. 01:33:58

@aum: ez nem a Lázár-család vagyonnyilatkozata, hanem csak Lázár Jánosé. (Ugyanezek az adatok szerepelnek az OGY honlapján található vagyonnyilatkozatban.)

A családtagok külön vagyonnyilatkozatot készítenek.

ökörpöröly 2011.03.20. 01:35:28

@tildy:): Én arra reagáltam, hogy miért vett fel valaki devizahitelt. Életemben nekem is egyetlen hitelem volt -vagyis van még pár évig-, lakáshitel. Az akkori kondíciók és ismeretek birtokában én is CHF-ben vettem fel, mint annyian mások. Nekem annyi a szerencsém, hogy nem kellett sok hitelt felvennem.
Az árfolyamkockázat fogalma ismert volt, bár folyamatosan azt hangsúlyozták, hogy a CHF stabil, nem várható nagy változás az árfolyamban, minden rendben van, ez éri meg a legjobban.
Egyébként több közgazdász szakember azt nyilatkozta, hogy az akkori ismeretek alapján ők is devizában adósodtak volna el. Tehát a lakosság nem hozott annyira irreális döntéseket azzal, hogy devizában adósodtak el. A probléma ott van, ha valaki túl nagy hitelt vállalt be, aztán erre jött az esetleges munkanélküliség, törlesztőrészlet megugrása.... Ilyeneket is ismerek, sokan tönkre is mentek benne.

pandacsökiboborján 2011.03.20. 01:38:28

@kén-e egy nick?: tényleg, emberek kivégzése,a szovjetek behívása nem hazaárulás. Mocskos szarházi volt,aki a a nagy magyarok (Szécheny,Kossuth,Deák) nyomába sem érhet.
Az,hogy az általa elért jólétet ma is nyögi az ország,már csak egészen kis porszem a róla alkotott képben.
ABSZURD!!!

,,i, 2011.03.20. 01:39:52

@ökörpöröly: ezek egyéni rossz döntések. kis ésszel elkerülhetőek lettek volna. hülye az aki nem számol 20 éves hitelnél betegséggel, rokkantsággal, munkanélküliséggel. sajnos a legtöbb hiteles valószínűleg kicsit felelőtlen, durvábban hülye.

pandacsökiboborján 2011.03.20. 01:40:51

@kén-e egy nick?: Ja sztem Horthy alatt többet fejlődött az ország,mert ő az országot egy Trianon után hozta vissza a szarból.(más kérdés,hogy a háborúba lépéssel el is baszta)

ökörpöröly 2011.03.20. 01:41:21

@,,i,: Annyira ostoba vagy, mint egy kiló krumpli. A nem túl gyakorlatias amerikaiak, németek, angolok, dánok -sorolhatnám még- is jelentős hiteleket vesznek fel.
A hitel nem ördögtől való dolog. Viszont oda kell figyelni, hogy mennyit vállal be az ember belőle.
Akkor számolj! 25-26 évesen kijössz az egyetemről, ahhoz, hogy te vegyél egy 18 milliós lakást, ahhoz 10 évig, havi 125.000 ezer forintot kellene félretenned -egyszerűség kedvéért számoljuk reálértékre-. Mellette kell rezsire, albérletre, kell enned, kell öltözködnöd, kell szórakoznod, kell utaznod, kell telefonálnod .....

ökörpöröly 2011.03.20. 01:44:03

@pandacsökiboborján: Horthy ugyanolyan funkcionális analfabéta volt, mint snittpalcsi. Teleki, Imrédy és a többiek hozták fel az országot, Horthy csak asszisztált. Végtelenül buta ember hírében állt, csak jól delegált -vagyis a tanácsadói-. :)

,,i, 2011.03.20. 01:44:23

@ökörpöröly: :DDD
hiába szövegelsz. az átlag iq 100. mit vársz? persze, a lakosság legnagyobb része mindenhol hülye..

iurko 2011.03.20. 01:44:45

Ez egy igazi fasz.

,,i, 2011.03.20. 01:45:00

@,,i,: (ettől még nem értéktelenek és persze egyenlőek jogilag!)

ökörpöröly 2011.03.20. 01:46:35

@,,i,: Gondolom a hiperokos nagyanyádtól láttad, hogy befőttes üvegbe kell a pénzt gyűjteni!:P Te, közgazdász zseni!:D

,,i, 2011.03.20. 01:47:17

@ökörpöröly: egyébként minek akar valaki csóró létére 18 milliós lakást? mi ez ha nem hülyeség? nem fér el egy 60-70 nm-es panelban szaporodni? :D

pandacsökiboborján 2011.03.20. 01:47:37

@ökörpöröly: hát ez a lényeg. Jól kell megválasztani a munkatársákat. Aztán az ember nyugodtan mehet vadászni,vagy kruplilevest főzni.Kinek mi jön be.

,,i, 2011.03.20. 01:48:13

@ökörpöröly: :D persze! én nem jártam rosszul a forint esésével, mert várható volt. ennyi

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.20. 01:50:04

@FamilyGuy:

Az az egyik fő gond ezzel a "demokratikus berendezkedéssel", hogy a politikusok gyakorlatilag bármit is tesznek leválthatatlanok.

A legmaximálisabb "büntetés", hogy nem választják őket újra.

De a következő választásig mindenképpen övék a világ.
Elvégre "4 évre kaptak felhatalmazást a választóktól," hogy azt tegyék, amit csak akarnak.

McKinney 2011.03.20. 01:50:23

Szerencsétlen öntelt majom. Sajnálom a fiát, megalázó lehet ilyen apával, még direktbe égeti is.

pandacsökiboborján 2011.03.20. 01:51:03

@ökörpöröly: No de a lényeg itt Lázár "úr".
A Fidesz ugyanúgy fog járni,mint az előző ciklusában. A saját balfaszságai szopatják be, és nem a politikája,ami egyébként sokkal jobb,mint bárkié az utóbbi években...

ökörpöröly 2011.03.20. 01:51:47

@,,i,: Anyád békaként időjóslással is foglalkozott?:) Beléd is szorult jövőbe látó képesség?:) Jövő hét szombaton milyen idő lesz?:)

Netuddki. 2011.03.20. 01:51:51

@ökörpöröly: Hát ez nemigen fog összejönni. 10 év alatt a lézerjankók még párszor megshortolják a forintot és mindjárt dupla annyit kéne fizetned a lakásért.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.20. 01:54:57

@Alvarez:

"Az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy Kóka nem az adófizetők pénzén szedte össze a vagyonát,"

Dehogynem. A kis apró cégének alig volt forgalma. Elnyerte Magyar Bálint megrendeléseit és az bizony óriási üzlet.

Tábornok 2011.03.20. 01:55:32

@ökörpöröly:
az arányok, itthon az arányokkal van a baj, s lesz is, amíg az átlag melós fizetése 420-450 euró között mozog/hó.

Ebből a nevetséges összegből kb. arra futja, hogy a rezsid és a kaját kifizesd, de soha a bödös életben nem fog tudni elmenni nyaralni évente, új autót venni 5 évente, lakásról meg nem is álmodozhat.
Ilyen kilátások mellett természetesen komoly motivációs problémák is lehetnek egyes munkahelyeken, ami mondjuk az én munkámban nem egy nagy dolog, de egy orvosnál azért felvett bizonyos kérdéseket.

,,i, 2011.03.20. 01:55:35

@ökörpöröly: ne légy már rám dühös a saját butaságod miatt. te még egész okosan csináltad, most írtad az előbb. próbáltál ésszerűen dönteni. ez is valami!

ökörpöröly 2011.03.20. 01:56:15

@pandacsökiboborján: A politikájuk egy nagy kalap szar. Az észt jobboldali kormányt kellett volna követni, nem zavaros különutaskodni. Hagymázas, hülye ígéreteikkel belezavarták magukat egy kalandor gazdaságpolitikába. 100.000 MANYUP-ban maradt tag egyenlő azzal, hogy 100.000 jól kvalifikált, diplomás, jól kereső embert arra kényszerítenek, hogy vagy kivándoroljon -külföldi munka után jár a nyugdíjidő az állami nyugdíjhoz-, vagy átmenjen a fekete- vagy szürkegazdaságba.
Sikeresen bedöntögették a forintot, amivel több száz milliárd HUF veszteséget okoztak, elbizonytalanították a külföldi tőkét, soroljam még?
Hatalmas lehetőség állt a FIDESZ előtt, de már a legelején elbaszták.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.20. 01:59:48

@sárkányfő: Itt a lényeg! A mi spekulációnk a jó spekuláció, oszt kuss! És még komolyan is gondolják, mit gondolják, ki is nyilatkozzák egyesek!
Ezekután lesz Öszödözni ezerrel, lecsengett az, van nékünk nemzeti sz@runk, nemcsak szoclib!
János, takarodj!

ökörpöröly 2011.03.20. 02:00:18

@kovi1970: Ááááááááááá, I. Cigány Kadhafiéknál nincsenek spekulánsok!:) Ők tisztességes, becsületes jómunkásemberek! A múltkor szegény I. Cigány Kadhafi is kopott cipőben járta végig a 16 ingatlanát, apucija bányabirodalmát, s Kolompár-Orsós-ház őseinek alcsútdobozi és felcsúti síremlékeit!:)

pandacsökiboborján 2011.03.20. 02:01:19

@ökörpöröly: hát a forintot a 310es árfolymra nem ők döngették be,meg többen írták,hogy az argentinok is hasonló módon módon másztak ki a szarból.
a külföldi tőke meg mit tud csinálni , most komolyan? Épít még egy call centert,ahol félig feketén alkalmaz diákokat?
Aki akart,már régen bevásárolt magyar cégekből,aki meg okos, magyarokat visz ki külföldre melózni(ez utóbbit tapasztalom)

ökörpöröly 2011.03.20. 02:02:44

@,,i,: Én azért vagyok dühös, mert I. Cigány Kadhafiék kalandorpolitikája következtében nőtt meg a törlesztőrészletem -ha levonom belőle a világpolitikai behatásokat akkor is-!:)

ökörpöröly 2011.03.20. 02:05:24

@pandacsökiboborján: Hogy te mekkora sötét vagy!:D Észtországban pár hónap alatt 35%-kal nőtt az ipari termelés, a sok külföldi call center bővítése miatt!:D Tudod, hogy a magyar GDP mekkora részét adják a külföldi vállalatok?
Menjél, kapálj krumplit, vagy permetezd meg a birkákat!:D

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.20. 02:05:42

@sire-lancelot:

Szerintem tévedsz ebben a bukás dologban.

Gyurcsány sem bukott meg, mint politikus, ma is ott ül a parlamentben.

A választók véleménye nem sokat számít, mert a képviselők többségét a pártok delegálják a listáikról.

Úgyhogy ha a Fidesz kellően népszerű marad, akkor mindegy mennyire lesz népszerűtlen Lázár János. Felteszik a listára aztán képviselő maradhat, amíg a Fidesz ki nem esik a parlamentből, ami nem mostanában lesz.

,,i, 2011.03.20. 02:05:56

@ökörpöröly: ebben nincs köztünk nézeteltérés, tesze-tosza dilettáns banda

ökörpöröly 2011.03.20. 02:13:12

Csak az a baj, hogy se a PSZÁF, se Polt-Pot ügyészsége nem fog vizsgálatot indítani, annak ellenére, hogy Lázár-Lézer Short János bevallotta, hogy tudatosan spekulált a forintra, melyet a saját pártársai, majd a kormány döntött be.
A lakosságnak legalább 500-600 milliárdos kárt okoztak el, kíváncsi lennék, hogy Csányi, Demján, Simicska, Orbán, Lázár és a többiek mennyit nyertek vele?
Ez nem az egyik legdurvább nemzetárulás? DE AZ! Kötélre Lázár-Lézer Short Jánossal és bandájával!:)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.20. 02:15:52

@ökörpöröly: Van olyan, hogy komolyan vehető, értelmes mondatokat írsz? Úgy látom, elvétve, de előfordul!
Ezt most vedd dicséretnek, eleget osztottalak,jogosan, úgy vélem!

ssi 2011.03.20. 02:17:19

L.J.-nak ez nem egyetlen rossz pillanata volt,
hanem bármelyik pillanatának kifecsegése,
s maga a kormánykoncepció,
mely a magyar valóságot lenézi,
s irreális álmaik tovább mélyítik a különbségeket

ökörpöröly 2011.03.20. 02:18:02

@ökörpöröly: Komolyra fordítva a szót. Kinél kell feljelentést tenni olyan esetben, amikor 500-600 milliárdos tudatos károkozás történt némi haszon reményében.
I. Cigány Kadhafi és kormánya nem különb a cigány trafótolvajoknál, akik 1.000.000 forintos kárt okoznak 50.000 forintos haszonért.
Ez lenne a nemzeti oldal? Ez lenne a konzervatív oldal? Szerintem nem. A FIDESZ mögött állt egy rakat tisztességes konzervatív értelmiségi, már várom, mikor alakul végre egy tisztességes konzervatív párt. Még azt is elnézném nekik, hogy I. Cigány Kadhafi hagymázas évértékelőin tapsoltak.
Jöjjenek Chikánék, Csaba Lászlóék, Mellárék, a Professzorok Batthyány Körének tagjai. Rúgják már félre ezt az elmebeteg, hataloméhes felcsúti kancigányt!

ökörpöröly 2011.03.20. 02:19:08

@namitirok: Én mindig értelmes és jó dolgokat írok, csak jól becsomagolom!:P

ubul2000 2011.03.20. 02:20:23

@ökörpöröly: A lakáshitel-kamatok támogatottak voltak, úgy tudom. (azaz alacsonyabb kamatszint)

pandacsökiboborján 2011.03.20. 02:20:47

@ökörpöröly: te hülye vagy, a call centernek mi köze az ipari termeléshez? Tudod mit csinálnak az iparban? Krumplit kaszálnak! Istenem, miért van ennyi hülye otthon?

,,i, 2011.03.20. 02:21:03

@ökörpöröly: ilyen mondatokért elítélhetnek. érdemes meggondolnod mit írsz. a pénzes lézergyerek még bepipulhat. azt leírhatom hogy szerintem egy szemét, ez a véleményem és ő közszereplő. van amit meg már nem szabad leírni.

pandacsökiboborján 2011.03.20. 02:24:33

@ökörpöröly: ferencék ennyiért adták el az airportot... csak. és hol a lóvé?

ökörpöröly 2011.03.20. 02:28:47

@ubul2000: Na ja, egy ideig. Utána eltörölték -nekem piaci van-. Hozzá kell tennem, ez 1000 milliárdos nagyságrendű összegbe kerül(t) az adófizetőknek. Ugyanis a kamattámogatás a bankoknak jó, nekik utalja át az állam az adófizetők pénzéből a kamatkülönbözetet.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.20. 02:28:47

@zenebono:

Tesznek érte. A Fidesz a forint rontásában érdekelt. mondjuk az összes kormány ilyen.

A Nemzeti Bank önmagában nagyon kevés ahhoz, hogy az országban stabil, erős, értékálló valuta legyen.

Ellenérdekelt kormánnyal semmi esély rá.

Amúgy minél többször minél jobban ingadozik, emelkedik, süllyed a forint árfolyam, annál többször lehet, annál többet keresni rajta.

A politikusoknak pedig befolyása is van erre, meg pénzük is kihasználni.

Más értelmét valóban nem látom a tavalyi államcsőddel fenyegetőzésnek, mint az árfolyam manipulációt és annak kihasználását.

pandacsökiboborján 2011.03.20. 02:32:10

@Akitlosz: a magyar gazdaság meg exportérdekelt, nyenge forint =jobb exporttteljesítmény. Ez tényleg minden kormány érdeke.

HaCS 2011.03.20. 02:32:11

@Akitlosz:

Az ország miniszterelnöki székéből listáról bejutott képviselővé válni elég nagy bukás szerintem.

A FIDESZ meg nem engedheti meg magának, hogy ilyen embereket megtartson frakcióvezetői tisztségben. Az "arcok" népszerűsége, szimpatikussága adja ugyanis egy párt népszerűségét. (Kövér Lászlón speciel már buktak el egy választást.)

ökörpöröly 2011.03.20. 02:36:11

@,,i,: Persze, hogy el. I. Cigány Kadhafi rendszerében minden megeshet, mint elődje, a szintén kisebbség Rákosi Matyiéknál.
Szerintem tudatosan shortoltak. Ugyanis, előre lehetett tudni, hogy az IMF ellökése mit fog hozni, mi lesz a következménye amikor országcsődöt emlegetnek. Ezek után Lázár-Lézer Short Jancsi bejelenti, hogy ő milyen okosan spekulált az árfolyamváltozásokra. Teljesen nyilvánvaló, hogy bizony alapos a gyanú, hogy a FIDESZ és gazdasági holdudvaruk a forint ellen spekulált!
Mit gondolsz, a főtolvaj Csányi és Demján miért bazsalyog ennyire? Az OTP most miért akart annyira bankadót fizeti -Kurcsánynál még hisztérikázott-, miért engedett ki a kezéből több száz milliárdnyi MANYUP-vagyont, mikor ezen jó pár milliárdos biztos haszna volt évente? Miért engedi, hogy az OTP részvényei idáig essenek? Megmondom, mert véleményem szerint I. Cigány Szaddam részben már kárpótolta a shortolásokra adott tippekkel, illetve fogja kárpótolni az adófizetők pénzéből vagy a nemzeti vagyonból.
Ezek ilyen mocskos játszmák.

HaCS 2011.03.20. 02:37:29

@Akitlosz:

Nyilván ha a kassza üres, de valami koncot gyorsan dobni kell a kampányt finanszírozó éhes farkasoknak. Nyertek azon sokan nem is keveset. (Meg buktak is sokan elég sokat.)

ökörpöröly 2011.03.20. 02:40:23

@pandacsökiboborján: Te, nagyon hülye, nem ilyen egyszerű olyan ország esetében, ahol ezer milliárdos devizaadósság-növekedés következik be gyenge árfolyamnál. :) Ez már nemzetgazdaságilag kártékony árfolyamszint CHF esetében. Az euróval nincs baj. Szerencsére a görög-portugál-spanyol és egyéb EU-s válsághelyzetek miatt nem erősödött túl a forinthoz képest.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.20. 02:41:54

@Ipari-antidepresszió:

Nem mondani kell. Személyes példát mutatni.

Lázár János eddig mennyi nem közpénzből származó adóforintot fizetett be a magyar költségvetésbe?

Nem hiteles. Nem különb azoknál az embereknél, akiket leszól.

Eldolgozgathat valaki tisztességesen negyven évig, nem fogja vinni a világon semmire a ma Magyarországon szokásos bérekből.

A polgármesterek, képviselők nem a tisztességes közért végzett munkájukból gazdagodnak meg.

Az az audis S8 is az adófizetők pénzéből volt fizetve, nem Lázár autója volt, pedig biztos telne neki egy olyanra. Az adófizetők eltüntetett pénzéből.

Lázár a példakép, a követendő minta? Igaza van? Így kell ezt csinálni?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.20. 02:46:38

@Sambaja5: Tavaly nyáron nagy csinnadrattával csökkentették a pártok állami pénzelését.

Aztán szépen csendben a költségvetésben visszacsinálták az egészet.

ökörpöröly 2011.03.20. 02:47:06

@Akitlosz: Lázár-Lézer Short Jancsit és bűntársait minden tisztességes országban leültetnék 20-30 évre, mellékbüntetésként vagyonelkobzásra ítélnék, ha ilyen nyeglén bejelentenék, hogy milyen jól kerestek bennfentes információk alapján, miközben százezrek vesztik el a lakásukat az ügy következtében!

Na, további jó csevegést! Jó éjt mindenkinek!

pandacsökiboborján 2011.03.20. 02:49:48

@ökörpöröly: jesz. De frank az eurohoz képest is drágult. Vagy nem? Bocsi lehet lemaradtam.

ökörpöröly 2011.03.20. 02:51:11

@Akitlosz: Én is ezen lepődtem meg. Ez az ember soha nem tett le semmit, ez az adófizetőktől lehúzott pénzből villog, mint hivatásos politikus. Az a legszörnyűbb, hogy nyilvánosan, nyugodtan, higgadtan beleköp egy turhásat azok szemébe, akikkel eltartatja magát. Mintha azt adná elő, hogy ő milyen ügyesen húz ki jelentős vagyonokat az adófizető zsebéből! Látjátok, hogy mennyi pénzt szedtem ki a zsebektől? Igazi gátlástalan bűnöző, mint a felcsúti "Bölcs Vezér".

ökörpöröly 2011.03.20. 02:52:14

@pandacsökiboborján: Te is funkcionális analfabéta vagy, mint, snittpál? Jó éjt!:)

pandacsökiboborján 2011.03.20. 02:52:45

no de mindegy. Lázár Jánosnak minden OK. mert az emberek Kádár Picassoin,meg a fasz tudja min rágódnak itt,míg a lesajnált arabok forradalmat csinálnak a facebúkon

HaCS 2011.03.20. 02:56:51

Az ilyen senkiháziak miatt tartunk itt.

Itt egy kis kontraszt:

totalcar.hu/magazin/szerelem/drtrabi/

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.20. 02:57:01

@Ipari-antidepresszió:

"Bejárt rendesen dolgozni? Aktívan hozzájárult a munkahelyéhez? Szabadidőben képezte magát a szakmájában? Mindenképp van összefüggés egyéni teljesítmény és vagyoni helyzet között,"

Mert a munkahelyeken a fizetésből vagyont lehet gyűjteni?

Ez a munkahelyek hány száza... ezreléke?

Amiket írsz attól még nem fognak vagyont hozzávágni senkihez. Pótolhatatlan munkaerő nem létezik. Ha valamelyik cégnél mégis van ilyen, akkor az a cég rosszul működik. Egy cég sohasem szolgáltathatja ki magát egyetlen alkalmazottjának, így zsarolásnak sem fog engedni, már csak elvből sem.

Szóval lehetsz marhára képzett szorgalmas alkalmazott, de ettől még csak egy pótolható alkalmazott maradsz.

Néhány menedzsert megfizetnek azért, hogy minél többet hozzák ki az emberekből, de még ők is cégautóval járnak, mint a Lázár.

Jól élnek, de többségük ettől még nem mondható vagyonosnak.

A beosztottjaiknak meg erre sincs semmi esélyük, bármilyen szakemberek is.

rockjano_ 2011.03.20. 02:59:56

Azon azért el kéne gondolkoznunk hogy mindez a Kuruc.infó-n jelenik meg.

Érdekes, mert én mint liberális pl. nagyon utálom ezt a hírforrást de ha már sikerült volna elhallgattatni akkor most lehet hogy ez sem került volna elő.. :-)

Miközben tényleg hányadék antiszemita írások vannak ott pl. most is.

Érdekes világ ez.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.20. 03:03:04

@Ipari-antidepresszió:

"Akinek nincs semmije és senkije, az azért tehet róla, nem?"

Biztos tisztességes volt ahelyett, hogy politikusnak ment volna.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.20. 03:06:31

@pikkbubi:

Az miért baj, ha valaki nyelveket beszél?

Miért a nyelvtudás egy polgármester szaktudása?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.20. 03:12:30

@pikkbubi:

A magyar országgyűlésben nem a magyar a munkanyelv?

Manapság divat mindenhez angol nyelvtudást követelni, bár a munkakör ellátáshoz semmi szükség sincs rá.

Még az EU parlamenti képviselőknél sincs. Nem a magyarnál.

ökörpöröly 2011.03.20. 03:13:27

@Akitlosz: Azért egy jó menedzser TFP-je az igen magas, egy jó menedzser hozzáadott értéke sokat számít.
A vezetés értékteremtő képességét ostobaság leértékelni.
A magánszféra pedig valamelyest jobban megfizeti a kvalifikált szakembereket, mint az alacsonyabb végzettségűeket. Nincs ezzel semmi baj, sőt, teljesen racionális és jogos.
Na, tényleg megyek, jó éjt!

ökörpöröly 2011.03.20. 03:16:16

@Akitlosz: Egy multicégnél a vezetők jelentős része külföldi, a szakmai anyagok jó része angolul van, a meetingek, továbbképzések jelentős része idegen nyelven folyik. Teljesen természetes, hogy megkövetelik mondjuk az angol nyelvtudást. Mutogatva elég nehezen menne a kommunikáció!:P

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.20. 03:20:07

@Ipari-antidepresszió:

"A németek is sok munkával jutottak előrébb évtizedek alatt."

Meg Marshall segéllyel. Olyat Magyarország nem kapott.

"nem vette komolyan a kapcsolatait."

Ez alatt mit értesz?

ubul2000 2011.03.20. 03:22:03

@rockjano_: Most, hogy felhívtad rá a figyelmet, belenéztem. Pontosan milyen 'hányadék' írásokra gondolsz, amelyek nem igazak?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.20. 03:27:38

@pandacsökiboborján:

"nyugat-európa teli van parasztokkal:farmerek-búrok mindegy hogy nevezik őket és dolgoznak és termelnek és megélnek belőle és megbecsüli őket a társadalom(No farmer no food). De itt nincsenek Lázárok,meg Kókák meg egyéb szarháziak. "

"Megélnek belőle"?

7-8-szor annyi állami támogatást kapnak, mint a magyarok.

Az EU leépíttette a magyar cukorgyártást, bezáratta a gyárakat. Ma a cukorszükséglet kétharmadát importálja az ország, míg pár éve többet exportált, mint amennyit ma termel.

A magyar mezőgazdaság azért, és csak azért nem lehet versenyképes a nyugat-európaival, mert a magyar állam nem tud annyi pénzt beletenni támogatásként.

Mindegy mit termel a nyugati gazda, annyi támogatásból persze biztosan jól megél.

pandacsökiboborján 2011.03.20. 03:38:27

@Akitlosz: ez a magyrok problémája,hogy ilyen feltételekkel beléptek az euba. az ausztrál parasztok a marháikkal mindenféle támogatás nélkül is versenyképesek. akkor most ki a hülye? amúgy meg dolgozni kell és rendesen,mindegy mit csinál az ember,nem spekulálni,meg játszani a "janit" :)))
na csá gyíkok, én leléptem.

pikkbubi 2011.03.20. 03:46:45

@Akitlosz:
"A magyar országgyűlésben nem a magyar a munkanyelv?

Manapság divat mindenhez angol nyelvtudást követelni, bár a munkakör ellátáshoz semmi szükség sincs rá."

ha az audi jár neki mert mégsem mehet egy képviselő suzukival, akkor tudjon valamit makogni ha egy külföldi újságíró felhívja, esetleg egy nyugati befektető hoz tőkét a választókerületébe.

jó példa a mostani eu elnökség...okés hogy tolmács tolmács hegyén hátán, de azért muszáj két szót váltani egymással a kulisszák mögött, folyosói diplomácia stb stb...Persze lehet hogy Lázár el tudja mutogatni activityvel hogy melyik vendéglőt ajánlja eu-s kollégájának Budapesten, dehát tán mégse így kéne...

jaegtoer 2011.03.20. 03:49:20

Kedveseim!

A pánikkeltés szándéka nélkül hívom fel figyelmeteket arra a bizonyos svájci bankbetétre.
Ennek van egy olyan olvasata, hogy
1. a magyar gazdasági csodából nem lesz semmi,
2. a NER és a NENYI csak a fideszen kivüliekre vonatkozik,

Végül egy találós kérdés:
A fidesz törvénygyártó frakcióvezetője mennyire bízik a fidesz gazdaságpolitikájában, ha a pénzét svájci bankbetétbe menekítette?
Mondom, és kérdezem én, a fidesz seggnyalója.

Szebb jelent!

Murderface 2011.03.20. 04:01:22

"...a Fidesz frakcióvezetőjének politikusi karrierjét hosszú távra meghatározhatja mostani viselkedése."

Ő lesz a nádorispán I. Viktor király mellett? :D

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2011.03.20. 04:53:01

Ugyanez a gondolkodás jellemző a fityisz egészére. Ha van egy csöpp eszük, ezzel a szubhumánnal azt fogják játszani, amit a maszop cuslággal: hagyják aláhullani, hogy elhitessék a néppel, hogy ők mások.
Ha ezt sem játsszák el, még tehetségtelenebb politikusmaffia, mint a maszop. Persze ha eljátsszák, akkor is csak egy maffia maradnak.
Akiket megválasztottatok. Ez van srácok. Ennyi és ez a nagy keresztény-konzervatív Változásotok.

franvill 2011.03.20. 04:55:56

Valamikor 2014-ben egy szép tavaszi vasárnapon este hét körül leülök majd a tévé elé, a fotel mellé odakészítek 1-2 üveg sört és némi süteményt. Cigarettát nem, mert nem leszek ideges, hiszen már este hétkor ismertetni fogja a média az exit pollok eredményét. Este kilenc tájban nekilátok majd a második sörnek, és a HírTV-re kapcsolok pár percre. Nézem majd, amint Fricz Tamás, Tőkéczki László és még egy-két hozzájuk hasonló alak azon tanakodik gondterhelt arccal, hogy bejut-e a Fidesz a parlamentbe.
Nagyon fogom élvezni azt az estét.

nu pagagyí 2011.03.20. 05:48:37

Ha Lázár ezt a dumát az USÁ-ban süti el fel sem tűnt volna. Egy olyan országban viszont, ahol szinte minden bennfentes kapcsolatoktól függ undorító. Egy olyan párt nevében pedig, amelyik a szabad vállalkozást, öngondoskodást, öntevékenységet valami gyanús dolognak tartja, amelyik az állam mindenhatóságát hírdeti és a helyes döntésekhez szükséges információkat elzárja az állampolgár elől, duplán undorító.
Szerintem követelni kellene, hogy Lázár számoljon el a vagyonával, az első milliót is beleértve.

jaegtoer 2011.03.20. 05:58:55

@franvill:

"_hogy bejut-e a Fidesz a parlamentbe.
Nagyon fogom élvezni azt az estét._"

Nem azzal van a baj hogy a fidesz bejut-e, vagy nem, hanem azzal, hogy ez a képzeted azt vizionálja, hogy a fidesz a csőd újabb mélységeibe lökné az országot.

Ezért azt mondom neked: -Élvezheted, ha lesz tv-éd és fussa az áramra is, retteghetsz mikor rabolnak ki, ha meg nem, nyugodtan küzdhetsz az éhen dögléssel.
Úgyhogy dőlj hátra, és élvezz nyugodtan már most, mert még van rá elég időd és elégséges nyugalom az országban.

Vegyél tartalék tv-ét. Hozzám már becsöngettek, hogy adjak egyet. Úgyhogy élvezz, vazze.

trollface 2011.03.20. 06:06:45

tényleg ez a kisstílű hígfasz a "generációjának egyik legtehetségesebb, leginkább reményteljes politikusaka"?

Ferrarius 2011.03.20. 06:10:46

Számomra iránymutató idézetek:

"A megromlás előtt felfuvalkodik az ember elméje; a tisztesség előtt pedig alázatosság van. ... Alázatos kérést szól a szegény; a gazdag pedig keményen felel." Példabeszédek könyve 18. részéből

"Akin egyénisége uralkodik: ha előrejut, pöffeszkedővé, ha lemarad, ronggyá válik.
S aki egyéniségén uralkodik: valójában nem érinti a szerencse és a balsors."
Weöres Sándor

derabitz 2011.03.20. 06:12:48

Lázár>Gázár>Lézer>Luzer.

tamatomi 2011.03.20. 06:23:05

@Akitlosz: Na ezt a listás marhaságot kellene azonnal megszüntetni és a képviselőket akiket választottak vissza lehessen hivni. A sok léhütő mindjárt csipkedné magát mert enélkül soha nem fogod tudni őket munkára és - nem lopásra kényszeriteni őket. Lázár jankó példája nagyon idevág.

cambridge.on 2011.03.20. 06:42:01

Nem gondoltam, hogy TG ilyen gyorsan és ilyen erősen fogalmazva reagál erre az eseményre.
A csalódottság hangját vélem felfedezni ebben az írásban.Csalódás egy szépreményű ifjú politikus személyében.
Nem-e inkább arról van szó, hogy olyasmit vélt felfedezni az elemző valakiben, amit látni szeretett volna egy politikusban?
Ami a magyar politikusokból hiányzik.
Az Audis sztori, majd azt követően a mozgássérültek részére fenntartott parkoló használata egyértelműen mutatja Lázár emberi kvalitását.
Politikusi létének alapja azután lett nyilvánvaló, amikor kijelentette: a frakció Orbán frakciója.
Elve: lefele taposunk, felfele nyalunk, így lehet messzire jutni.
Lemondani nem fog, ahhoz gerinc kell.
Igaz szembe köpte választóinak 98%-át, de nincs oka lemondani.
Ő csak kimondta amit a politikusok gondolnak rólunk, választókról.
Az őszödi beszéd is igazság beszéd volt egyesek szerint.
A Kókával való párhuzam abból a szempontból igaz, más politikusokhoz képest sokkal gyorsabban sikerült megutáltatni magukat, oldal függetlenül.

Én nem ismerem a családját.
Meg tudná valaki mondani, a szóban forgó fiú gyermek szellemileg visszamaradt, vagy testi fogyatékos?
Az apja szerint egyetlen erénye, amivel a lányok érdeklődését felkeltheti majd, a bankbetétje.

psr6 2011.03.20. 06:43:02

A feleségemmel fél éve vitatkoztunk, hogy mi lesz most, hogy így a Fidesz. Mondtam, hogy semmi, mert Orbán irányítási módszerei miatt 95%-ban már csak h*lyékkel van körülvéve, azok majd elintézik. Eddig gyönyörűen hozzák a dolgokat, az alkotmánytól eddig a Lázár figuráig. Orbán rá van utalva ezekre az emberekre, és csak arra vagyokkíváncsi, hogy már hétfőn lemondatja mindenről, mert az ilyenek viszok el a boltját, vagy valami háttér alku, függőség miatt tartja a kádert... Lássuk! :)

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.20. 06:47:17

REMÉLEM EZ IS EL LESZ MAJD SZÁMOLTATVA--ÉS FELAKASZTJÁK!!!!!

walker57 2011.03.20. 06:52:18

Nem értem a posztot és íróját!
Lázár nem sértett meg senkit. Egyszerűen elmondta a véleményét RÓLUNK többiekről.
Nem sértés,mert Ő tényleg így is gondolja, Mi Neki(k) ennyit jelentünk, ennyit érünk.
MI SENKIK vagyunk.
Azt tette, amit eddig is tett, főnöke O.V. álláspontját közvetítette, amivel természetesen ő maga is azonosul.
vagy fordítva, saját véleményt mondott amivel O.V. és még több száz hatalomgyakorló azonosul.

Az embert nem szavai, hanem tettei minősítik és ő eszerint is cselekedett, cselekszik és fog cselekedni.
Naiv gondolat,hogy ő ezért(miért pont ezért) lemondana bármiről is, főleg az anyagi gyarapodás lehetőségéről.

Az árfolyamkülönbözeten persze hogy nyert és nyerni fog, elvégre ő tudta mikor mit fognak bejelenteni amitől elszabadult az euro és a frank is.

Machiavell imondta: kevés ember tud ellenállni a hatalomnak. Miért pont Lázár tudna.

Nézzük meg, Hende Csaba nyilatkozatát amiben hülyének néz minket és örül Gubcsi kertjének könyveinek.
Nézzük meg a Lőrincze Díjas Magyarország elnökünket.
Lassan teljesen elhiszem,hogy Én vagyok a hülye.

Lázárt párton belüli megítélése a következő:
Jó voltál Jani!!!! Most megmondtad nekik a frankót, legalább tudják hol a helyük a sok bunkó népnek.

dbeata 2011.03.20. 07:03:35

Sziasztok!

Nem azért jöttem, hogy Lázárt védjem, meg lenyomjak egy fityiszes ellenfröcsögést.
De véleményem szerint ez a téma egy icipicikét komplexebb az én szememben.
Túl sokan mutogattunk már másra, saját rossznak ítélt sorsunk miatt. Mindenki (én is) magába nézhet egy kicsit, és rájöhet, hogy szabad :-), és felnőtt ember, akinek van választása (még). Túl könnyen mutogatunk másra - akinek nem inge... tudjátok - a rendszerre, a szomszédra, az időjárásra, stb stb, mert fájdalmas a felelősség vállalása az életünkért, tetteinkért.
Inkább nem állunk meg, ha meghúztuk a másik kocsiját a parkolóban, nem szívesen szólunk, ha rosszul adott vissza (az a mosolyogni képtelen) kasszás, stb stb.

Önvizsgálat és felelősségvállalás, és a tényekhez való hűség, a megváltoztathatalant elfogadni - ez most nagyon kéne mindannyiunknak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.20. 07:07:21

ezek nagyon jó mondatok:

"De teheti azt is, hogy a magyar politikában rendhagyó módon elismeri a hibáját, megköveti a megsértett választókat és lemond – a két, amúgy is teljes embert kívánó pozíciója közül legalább az egyikről. Ha előbbit teszi, megítélésem szerint politikusi sorsa a lassú hanyatlás lesz, olyan pálya, amelynek minden útjelzőjénél rendre visszacsengenek majd mostani mondatai. Ha időlegesen hátrébb lép, ha engedi, hogy a nyilvánosság számára legyen látható következménye a hibájának, később akár pozitív példa, hivatkozási alap is lehet a döntése.

Most még van választása."

milyen szép is lenne ha lemondana

kaqkkfioka 2011.03.20. 07:18:12

@dbeata:
"Önvizsgálat és felelősségvállalás, és a tényekhez való hűség, a megváltoztathatalant elfogadni - ez most nagyon kéne mindannyiunknak."
Követendő! És nem csak az átlagembernek. Legfőképp.

igényes 2011.03.20. 07:18:26

Annyira arrogáns immár a Fidesz, hogy nem is lehet szóhoz jutni. Nincs erkölcse a Fidesz politikusnak még látszólag sem.

jazzcool 2011.03.20. 07:22:59

@FamilyGuy: teljesen igazad van, én is pont így gondolom. a "húsába vág" alatt mindössze azt értettem, hogy nem sérti annyira az emberek önérzetét, mint a nyílt lebecsülésük.

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2011.03.20. 07:23:46

ez nem a fidesz kókája, hanem gyúrcsán-ja. kiváncsi vagyok viktorka mikor veszi érszre, hogy ez az ember akár akarhatja is a székét. tipikusan olyan tenyérbe mászó, mint gyurcsányka.

Commodus 2011.03.20. 07:31:21

Nekem inkább az volt az érdekes, ahogyan reagáltak sokan erre a kiragadott mondatra. Ez egy fájdalmas igazság, ami persze a legtöbb embernek nem tetszik. Mondom ezt úgy, hogy nem vagyok gazdag ember! Mindenki a saját életének kovácsa. A reakciókban is csak a szokásos felgyülemlett dolgokat láttam, "szegénynek születtem" - én is. "Nem segítettek a szülők" - engem sem.
Mellesleg az, hogy valaki viszi valamire az életben, nem csak az anyagiakra vonatkozik. Azt mindenki döntse el, hogy ebbe mit helyettesítene be (legtöbben egyből a pénzre gondoltak), nekem elsősorban a család, a párom, a munkám, és az, hogy tudom, hogyan jutok egyről a kettőre!
Az pedig tényleg magyar mentalitás, hogy mindig a másik a hibás. A politika, a gazdasági helyzet, a szegény család, stb. Nekem is ezt mondták, és nagyon sokáig tartott, mire "kineveltem" magamból ezt a mentalitást. Már csak ettől is meg fog változni az ember élete!

Az más kérdés, hogy a pártot ma már dilettánsoknak tartom ,tényleg teljesen mindegy, hogy hívják az aktuális kormánypártot.

kpityu2 2011.03.20. 07:33:56

Mondjuk ki: mindenki tehetségtelen fajankó aki nem megy politikusnak, vagy nyomtatóállapot-felmérőnek.
Az ilyen alacsony IQ-val rendelkező véglényekre mint a pékek, óvónők, esztergályosok stb. persze szükség van, hogy megteremtsék az elit életfeltételeit, de nem tekinthetőek homo sapiens-nek. Gyalázat, hogy efféle nemtelen söpredék a szájára meri venni Méltóságos Lázár Urunkat ki az Úr segedelméből (és saját tehetségének köszönhetően) fölénk rendeltetett.

igényes 2011.03.20. 07:36:14

Érdemes megnézni Lázár gyermeke pont beleesik ebbe a kiírásba és a lelkész négy gyermeke is. Gazdagszanak nagyon!

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése által megalapított és Bán Csaba lelkész elnökletével működő Vásárhelyi Fiatalokért Közalapítvány célja, hogy a vásárhelyi gyermekeket 18. életévük betöltését követően támogassa az első lakáshoz jutásban.
A támogatásra jogosultak azok, akik 2006. január 01. napján, vagy azt követően születtek
a) hódmezővásárhelyi szülők gyermekeként,
b) születésüktől kezdve, nagykorúságuknak eléréséig folyamatosan hódmezővásárhelyi lakosok,
c) első ingatlanukat Hódmezővásárhelyen kívánják megvásárolni,
d) hozzájárulnak ahhoz, hogy a közalapítványi támogatással megvásárolt ingatlanra a Közalapítvány három évig tartó elidegenítési tilalmat jegyeztessen be.

Vásárhelyi Fiatalokért Közalapítvány
Bankszámlaszám:
57200158-10000946
Adószám: 18475984-1-06

Grigorij Pantyelejevics 2011.03.20. 07:36:14

"Itt és más helyen is generációjának egyik legtehetségesebb, leginkább reményteljes politikusaként írtam róla, aki mások mellett arra is alkalmasnak látszott, hogy egyszer a mostaninál is fontosabb hivatalt töltsön majd be."

Az 'egyrésztmásrészt' tesze-toszázás sok érdekes marhaságot megszül, de ez über!

Hisz pont ez az egyik legnagyobb probléma, hogy immár felnőtt egy soha semmi másra nem készülő, soha semmi máshoz hozzá nem szagoló 'profi politikus' nemzedék. Amelyik eleve zsákmányszerzésként képzelte el az életet, már ifjan is.
És ezek ilyenek!

A 'szakmai gyakorlat' seggnyalás, szarkavarás. Semmi mást nem tanul meg, mint beépülni a Pártba.

És ezt az 'alfajt' tartja Török érdemesnek az ország irányítására? :P Látszik, hogy ugyanabban a fazékban turkálnának a mócsingos cafatokért. :P

Pernahajder Viktor 2011.03.20. 07:37:12

@Commodus: azért gondol mindenki a pénzre, mert ugyanazon megszólalásában említi a devizás bizniszét is. Mennyi lett volna azt mondani, nem csak az anyagi dolgok számítanak.
De ha ő vállalható, akkor Öszöd is!

Alternatív 2011.03.20. 07:37:57

@Themisz: A helikopter - Audi párhuzam abban sántít, hogy Kóka a saját erejéből lett milliárdos (ő hozta be az internetet Magyarországra, a cége még modemes előfizetőket gyűjtött), ez a Lázár viszont még soha nem dolgozott.

kpityu2 2011.03.20. 07:40:42

Mindenki félre érti Lázár Jánost. Ez nem a kivakaródzottak lenéző gőgje, hanem gyurcsányi igazságbeszéd. Csak sokan kiragadnak belőle részleteket és félremagyarázzák.

Pernahajder Viktor 2011.03.20. 07:41:22

@kaqkkfioka: ezt nem így kellene. A sajtóból az jön majd le a pár 100 emberről, hogy "jelentéktelen" az ügy.

Rá Dios 2011.03.20. 07:42:30

Nem ismerik "a zembereket", de még magukat sem ezek a nagyképű legények. Sok jó állása volt, látom, de hogy dolgozott volna, azt nem látom. Persze akkor nem volna pénze sem.

kaqkkfioka 2011.03.20. 07:44:43

@Pernahajder Viktor:
Igen. Ezt nem villám szervezésben kéne.
Ha nem lesz kellő létszáma nem lesz elég figyelemkeltő és azt monnyák rá, hogy a zemberek nagy többsége egyetért vele.

Beck Tamás 2011.03.20. 07:47:49

@Ipari-antidepresszió:
Ezt meséld el légy szíves azoknak az embereknek is, akik szegényebb körnéykeken, szegényebb körülmények között, lehetőségek nélkül próbálnak életben maradni - önhibájukon kívül. Csak egy példa a sok közül: vannak olyan szegény családok, akiknek ételre sem nagyon futja, ha húst akarnak enni, akkor a falu szélén lévő dögkútból lopják ki a tetemeket, a szagot meg egy kis ecettel próbálják elvenni. Ezek az emberek kevesebbet érnek? Kívánom neked és Lázárnak is, hogy ilyen sorsra jussanak. Akkor is azt fogjátok mondani, hogy akinek nincs semmije, az annyit is ér?

Lehet tágabb értelmezésbe is menni: ha Magyarország a csillagok együtt állása és sok más dolog miatt nehezebb helyzetben van mintmondjukaz USA,vagy akárcsak Ausztria, akkor a magyar ember kevesebbet ér?

kaqkkfioka 2011.03.20. 07:51:09

Jól látom, hogy néhány helyen szó sem esik erről a kioktatásról?

a-kis-herceg 2011.03.20. 07:57:49

@Kelma: egyetértek. nem kóka hasonlat. inkább a zusi hoz áll közelebb.

azzal hogy annál is durvább.. remélem gyorsan takarodnak MIND

remélem minél hamarabb lesz többsége a gondolkodó választóknak...

László56 2011.03.20. 07:58:09

Szép jó reggelt és nagyon szép hétvégét Mindenkinek

Tényleg most van itt a perc ? De mihez ! Lázár János csak azt mondta ki, ami egész világon ismert. A kommunistáktól hatvan éven keresztül agyonbutított népünk meg elszakadva a világtól, még mindig azt vallaná, hogy csak lopásból lehet megélni ? Az itt kommentálók mintha soha nem dolgoztak volna. Fel vannak háborodva hogy dolgozni kell a pénzért. Pedig másképp nem fog menni a jövőben.

Ha élni akarsz, akkor dolgoznod kell. Ami Európában természetes, azon minálunk nem szégyellnek csodálkozni. Félrenevelt népséget, újra kell nevelni. A munkának kell becsületet adni és nem a lopásnak. Erről van szó és nem másról.

A kommunistáink szegénnyé tettek hogy utána rád mutogathassanak, hogy csak azért lopnak hogy neked segítsenek. Hogy mit ért ez az erkölcstelen elmélet azt az országunk helyzete mutatja meg a legjobban. A kommunista uraink meggazdagodtak, a többség meg elszegényedett. Az ország kirabolva amit a kommunistáink az úgy nevezett szegényekkel fizettetnének meg. Hogy aztán megint rabolhassanak. Népbolondítás, semmi más.

Az ellenzék elvesztette a fejét. Őrjöng mert munkát követelnek tőlük is. Nincsenek hozzászokva. Dolgozni ? Mikor lophatunk is ? A népbolondítás egyszerűbb, gondolják. Ha az itt kommentálókat nézem, még igazuk is lehet. Csak éppen az élet másképp zajlik, mint a kommunistáink ezt nekünk bemesélik. Vizet prédikálva és bort íva.

Köszönet Lázár Jánosnak az igaz szavakért. Köszönet mert ezek a szavak azok ami az erkölcstelen politikusainkat is megmozgatják. Evvel népfelvilágosító vitát is gerjesztenek. Ez az amire szüksége van az országnak. Szűkölnek az ellenzéki politikusok. Szűkölnek mert az a vita rámutat az erkölcstelenségükre. Arra amit Lázár Jánosra próbálnak ráfogni. Régi kommunista trükk. Mindazt az erkölcstelenséget amit te magad csinálsz, fogd rá az ellenfeledre és máris lophatsz tovább. A magyar népnek orientálódnia kell. De nem a szegények után, hanem a gazdagok után. Új gondolat mi ? Legyél jó módú mint Lázár János. Dolgozz meg érte és az leszel.

Köszönet a FIDESZ -nek az új politikai generációért és az élethű gondolkodásáért.

kpityu2 2011.03.20. 08:00:37

@László56: Jelentkezzen az aki szívesen elvégezné Lázár úr "munkáit".

zoliopata 2011.03.20. 08:02:03

Az arfolyamokkal valo ugyeskedest nevezi munkanak ez a gyoker?Vajon mibol szerezte a penzt hozza?Csak nem offhore cegei altal mentette meg az adohivatal elol?

nyünyüge 2011.03.20. 08:02:12

@manyike:

Erről van szó.

Lázár kimondta, hogy a Fideszt egy pillanatig sem érdeklik azok, akik a maguk erejéből nem tudnak boldogulni.
Amit egyébként minden intézkedésükből ki lehetett olvasni, de eddig mindig ott volt magyarázatként, hogy a sikeresek támogatása ad majd lehetőséget (munkahelyet, újraelosztásra alkalmas adóbevételt, stb.) a leszakadóknak.

Most fehéren-feketén kiderült, hogy a leszakadók eleve nem számítanak.

Lázár meg egy szerencselovag, aki ügyesen és gátlástalanul használ ki minden témát, legyen az a hódmezővásárhelyről elhurcolt zsidóság története, az szt tisztek, a roma integráció, ...

Pernahajder Viktor 2011.03.20. 08:02:13

@László56: szerinte te humorizálni szerettél volna.

kutya vacsorája 2011.03.20. 08:04:57

@László56: ombre, milyen munkáról beszél lázár és beszélsz te? dolgozott ő egy napot is a szabad piacon? elmondom: kurván nem. a hódmezővásárhelyi közgyűlésben kezdett egyetemista gyakornokként rapcsák polgmester pattanásaként. azóta állami fizu van, és költségtérítés és ingyenaudi ingyenbenzinnel. nnna innen nem szép pöhendizni azokra, akik "odakinn" próbáékoznak.

a-kis-herceg 2011.03.20. 08:06:05

@Letícia: már 100adszor kérdem. lézerjani családjáról senki semmit nem tud?

ja és a poszt címében először nincs kérdőjel. ez tényközlés... lassan lesznek felkiáltójelek is... a kontrafülkeforradalmárok majd innen tudják mi a helyzet

igényes 2011.03.20. 08:07:02

@László56: Jelen pillanatban nem lehet dolgozni, mert ugye minden munkahely foglalt.

Van 16 munkaterület, de ott a tábla "foglalt" Lázár János részére.

kaqkkfioka 2011.03.20. 08:10:39

Merthogy saját bevallása szerint a valutázással jól keresett a gyermeke partiképes prodzsektjéhez.

kaqkkfioka 2011.03.20. 08:11:45

Ködbeveszett egy hsz-m?

Pernahajder Viktor 2011.03.20. 08:12:16

Lázár, Kósa, Meggyes ....

a-kis-herceg 2011.03.20. 08:12:57

@Ipari-antidepresszió: végre vki aki megpróbálja védeni a védhetetlent

aszékelyek, várúr, tölgyes ezek már dezertáltak...

na figy. akkor a következő hogy a nyuggereket, a tanárokat, kezdő orvosokat és egyéb NULLÁKAT ki is végezzük ugye? a ballasztot ki kell dobni a jani LÉGhajójából?

kutya vacsorája 2011.03.20. 08:13:13

@török gábor
sztem túlértékelted lézert. rokiparkolóba tolni az a8-ast nagyobb gáz, mint ez a mondat szvsz. viszont navért,vagyonvizsgálatért kajabál. miért is van ifj.lézerkének vagyona, ugye?
amúgy meg ha lemond, sem föltétlen úszik meg semmit. cusi is lemondott (rossz nyelvek szerint tízmillákért) az ogy.mandátumáról (vagy csak nem indult újra?, nem emlékezem), amikor a könnyű holokausztnapi zsidózáson kapta a hírteve. és azóta...?

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.03.20. 08:13:23

Én már az Audi-s ügy óta úgy látom, hogy Lázár a Fidesz ügyeletes jancsibohóca, akivel lehet hülyeségeket beszéltetni, népszerűtlen törvényeket beterjesztetni, népharagot rá fókuszálni, vele figyelmet elterelni, és a végén a nép nagy megelégedésére képletesen kivégezni, példát statuálni.

S nem is ez az első ilyen vérláz(ár)ító felvétel róla:

www.youtube.com/watch?v=Y5VpdNsCkkY

"De teheti azt is, hogy a magyar politikában rendhagyó módon elismeri a hibáját, megköveti a megsértett választókat és lemond – a két, amúgy is teljes embert kívánó pozíciója közül legalább az egyikről. "
Ilyen már volt, amikor Pokorni az apja iránt érzett szégyenében sírva örökre visszavonult a közélettől...
2006 után pedig ilyet nagyon nehéz volna elképzelni. Pláne a Fideszből.

Az már az Audi-s ügy óta nyilván való, hogy le kellene mondania egyik posztról (elsősorban a polgármesterségről, hiszen az ügy kapcsán többször megsértette szóban és tettben választóit), hiszen Audi nélkül már nem is tudja teljesíteni egyszerre mindkettőt.

a-kis-herceg 2011.03.20. 08:17:08

@algi: József Attila és Petőfi Sándor nagy senkik voltak... nem vót nekik ódi...

kaqkkfioka 2011.03.20. 08:19:07

Öszöd is csak egy hangfelvétel volt.

Dendrobatidae 2011.03.20. 08:19:46

Lázár legalább bemutatta a valódi Széll Kálmán tervet:
Játssz a forint gyengülésére,
Menekítsd ki a pénzed svájci bankszámlára,
Felfelé nyalj, lefelé taposs,
ha nem leszel milliárdos, nincs 450 lóerős kocsid, amit mások fizetnek helyetted egy senki vagy. Semmit sem érsz.
Ez az igazi pártprogram.
Kétkezi munkások, ápolónők, tanárok... ők senkik, ennyit tudtak, vesztettek.

Gratula. Ismét jól választottunk.