Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2011
ápr 07
23:32

Ma délután a Magyar Nemzettől kerestek telefonon, hogy kommentáljam a szocialista párttal kapcsolatos legújabb értesülésüket. Miután azonban egészen addig a fűnyírásnál komolyabb szellemi kalandom nem volt, a hívás pillanatában pedig éppen egy homokvár felépítésén fáradoztam, fogalmam sem volt arról, hogy éppen mi az aktuális nagy ügy. Azóta elolvastam...

(Fotó: Népszabadság)

Gyurcsány megindította a végső támadást Mesterházy ellen? – kérdezi címében az újság*, meg persze azért állítja is. A lap által meglehetősen elnagyoltan felvázolt forgatókönyv szerint „a párharc júliusra eldőlhet a volt és a jelenlegi pártelnök között”. Ismertetésre kerül egy állítólagos belső felmérés is, amely szerint „Gyurcsánynak kényelmes többsége lenne az MSZP-frakcióban”, hiszen „a szocialista képviselők között már most is nagyobb a támogatottsága, mint Mesterházynak”.

Talán jobb is, hogy a hívás időpontjában még nem ismertem a cikket, mert nem lett volna egyszerű néhány azonos irányba tartó mondattal elintézni a választ. Ugyanis:

Egyrészt világos, hogy a kormányoldalnak minden ilyen információ kedves, a volt kormányfővel, hatalmi ambícióival és a szocialisták belső megosztottságával való foglalkozás jutalomjáték a kormánypárti sajtóban. Ez persze még nem jelenti azt, hogy ne lehetne igaz a „végső támadás”, de némi forráskritikát minden ilyen közlés igényel – pontosan úgy, ahogy a „magukat megnevezni nem kívánó fideszes politikusok” mondataira hivatkozó cikkek a baloldal lapjaiban.

Másrészt az kétségtelen tény, hogy a jelenlegi és a volt pártelnök között hatalmi játszma zajlik, ennek pontos részleteit azonban biztosan nem a sajtóból fogjuk megismerni. Ezért is lep meg mindig, amikor elemzők például olyan kijelentéseket tesznek, hogy „újra fölerősödött a Gyurcsány-ellenesség a jelenlegi vezetésben”. Miután ezt az íróasztal mellől nehéz megítélni, két dolog jöhet szóba: vagy a beszélő olyan közel áll a szocialista párthoz, hogy ezt felelősséggel meg tudja ítélni (akkor persze ezt illene jelezni), vagy nem tudja ugyan biztosan, de azért szeretné, ha így lenne (akkor viszont ezt sem ártana közölni). Mindezzel nem akarom csökkenteni a Gyurcsány-Mesterházy konfliktus jelentőségét, nekem is világos, hogy a volt miniszterelnök rosszul éli meg a párton belüli hatalmának meggyengülését, a jelenlegi pártelnök pedig érthető módon félti pozícióját. Ennek a küzdelemnek a feltérképezésénél azonban én sokkal óvatosabb lennék, s azt sem merném kijelenteni, hogy a jövő februári kongresszuson „el kell dőlnie a küzdelemnek”. Persze, az MSZP-nek az lenne az érdeke, hogy minél előbb pontot tegyen az erőforrásokat részben megosztó, részben elfecsérlő belső harc végére, de ettől még akár évekig is elhúzódhat a megoldás megtalálása - akár a kard tényleges kirántása árán, akár más módon.

Harmadrészt az sem teljesen elképzelhetetlen, hogy Mesterházy Attilával valóban sokan elégedetlenek a szocialista frakcióban. Én is többször jeleztem már, hogy egyelőre a politikus a parlamenti vitákban finoman szólva sincs egy súlycsoportban a kormányfővel (márpedig ez érthető elvárás lenne az ellenzék legerősebb pártjának vezetőjével kapcsolatban), s akadhatnak olyanok, akik karizmatikusabb, élesebb, vitaképesebb vezetőre vágynak. Itt jöhetne valóban a képbe Gyurcsány, aki egyszer már bizonyította, hogy képes legyőzni Orbán Viktort, ugyanakkor... Nos, ezen a ponton érdemes azért egy kicsit megállni. Természetesen én sem ismerem a szocialista frakció minden tagjának véleményét a volt miniszterelnökről, de egyszerűen nem szenvedhetnek olyan mértékű politikai vakságban, hogy komolyan elhiggyék azt, amit interjúi alapján még maga Gyurcsány Ferenc sem gondol komolyan. A volt kormányfő olyan súlyos hitelvesztésen és amortizáción ment keresztül az elmúlt években, személye olyan súlyos sztereotípiákkal terhelt, hogy jelenleg szinte nincs nála rosszabb választás az MSZP-ben. Lehet, hogy ez a helyzet valamikor enyhül, esetleg gyökeresen megváltozik, de most a volt kormányfő  sokkal inkább teher, mint erőforrás. Nem véletlen, hogy a Fidesz szinte semmi mást nem tesz, mint folyamatosan „gyurcsányozik”: a kormánypropaganda egy ideig még bízhat abban, hogy amíg Gyurcsányt az MSZP fontos emberének láttatja, addig az ellenzék növekedési esélyei erősen korlátozottak. Ezért tartom nehezen hihetőnek a Magyar Nemzet azon állítását, hogy nagyobb lenne a támogatottsága a frakcióban, mint Mesterházynak. Sokkal valószínűbb, hogy a képviselők nem tartják a legjobb választásnak a pártelnököt, de többségük – leszámítva a volt miniszterelnök néhány elkötelezett hívét - Gyurcsány előtérbe kerülését ennél is rosszabb forgatókönyvnek gondolja, s leginkább abban bízik, hogy előbb-utóbb előkerül majd valaki, aki megoldja a vezetési válságot, és egyben zárójelbe teszi, felülírja a mostani belső harcokat.

x x x

* A Magyar Nemzet újságírója ma (pénteken) - okkal - felhívta a figyelmemet arra, hogy a lapban lényegesen árnyaltabban, elemzőbben foglalkoztak a témával, mint az általam hivatkozott online felületen. Az újságban megjelent cikkben - amelynek a címe sem azonos az mno cikkének címével - a következő szerepel: "Normális menetrend alapján ennek záró lépése a jövő évi tisztújító kongresszuson lehet, bár vannak olyanok is, akik úgy vélik, hogy előbb, már az idén végig lehet nézni a végjátékot".

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr182808471

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A szabadpénz rendszere kizárja a spekulációt 2011.04.11. 10:27:01

  Íme a cenzúrázott interjú:   A kamatos kamat okozza a válságot  Gyulai Iván ökológus, a Miskolci Ökológiai Intézet igazgatója, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács tagja szerint a pénzrendszer hibája okozza a gazdasági és a környez...

Trackback: Autógyártás és kohászat 2011.04.08. 17:13:30

Az állam hatástanulmányokat rendelt a lovak elterjedéséről (és a lócitrom mennyiségéről) a városokban a népesedés emelkedésével - de nem találta fel az automobilt. Az állam pénzt öntött a veszteséges bányákba, hogy lennmaradjanak a bányászok, de ne...

Trackback: Képviselői alkalmazottak: családban marad 2011.04.08. 13:18:22

Az éppen aktuális belpolitikai botrányt a Blikk robbantotta ki, amikor mai számában megszellőztette: a KDNP harminchét fős parlamenti frakciójából kilencen családtagjukat alkalmazzák közpénzen képviselői titkárként. Na és?Az országgyűlési képviselők ja...

Trackback: Bolgár után Cohn-Benditről is hazudott a köztévé 2011.04.08. 11:06:52

Az MTV szerint megfutamodott, valójában a reptérre indult....

Trackback: Egy rendőr őrnagy levele Orbán Viktornak - Kommentár nélkül 2011.04.08. 10:24:10

A sajtó egy részét bejárták a Bajusz Ferenc rendőr őrnagy leveléről szóló cikkek. Nálunk az egészet kommentár nélkül olvashatják."Tisztelt" Miniszterelnök Úr!Jó lenne ha felébredne és kicsit körbenézne, valamint abbahagyná a ködösítést!!! Pon...

Trackback: Esküszünk! - talán 2011.04.08. 10:03:57

Bár már megcáfolták az a hírt, miszerint az új alkotmány elfogadását követően az állami tisztségviselők és politikusok mellett, a kormánytisztviselők, a köztisztviselők, és a közalkalmazottak közel milliós tömegeinek is esküt kell tennie az A...

Trackback: Hétmilliárdért vesz autókat az paraszt állam 2011.04.08. 10:03:36

 Biztos megrendeléshez juthatnak azok az szopósállat autókereskedők, akik bejutnak a központosított közbeszerzési rendszerbe. A faszvakaró költségvetési szervek számára most összesen nettó hétmilliárd forint keretösszegben szereznek be járművek...

Trackback: Jegyrendszer a Magyar Postánál 2011.04.08. 09:39:00

A Magyar Posta hadat üzent egy 170 éves hagyománynak. Nem kell többé százféle postabélyeggel bíbelődni, nem kell annyi ingyenélő grafikus művészt fizetni, és hallgatni az agyonfizetett nyomdászok nyavalygását. Itt az új magyar találmány: a levélje...

Trackback: Időközi parlamenti választás 1. 2011.04.07. 23:40:55

 Hajdú-Bihar megye 6. sz. EVK székhelye: Püspökladánytelepülései: Báránd, Bihardancsháza, Biharnagybajom, Bihartorda, Földes, Kaba, Nádudvar, Nagyrábé, Sáp, Sárrétudvari, Szerep, Tetétlen. - ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gali Máté · http://hetimate.blogspot.com/ 2011.04.07. 23:36:57

Gyurcsány karizmatikus vezető, kiváló retorikai képességekkel. Mesterházy pedig csak a lebutított klónja. Ha a szocik komolyan gondolják, hogy 2014-ben nyerni akarnak, akkor arra szerintem csak Gyurcsánnyal az élen van esélyük.

a-kis-herceg 2011.04.07. 23:38:42

@Gali Máté: karizmával és re-torkával azzal sokra megyünk...

jobb lenne ha lenne egy kis esze és tisztességes lenne...

Gali Máté · http://hetimate.blogspot.com/ 2011.04.07. 23:40:08

@a-kis-herceg: Ugyan már! Túl sokat követelsz egy mai magyar politikustól! :-)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.04.07. 23:47:28

szvsz: Eleve az volt a szerepe, hogy elvigye a balhét az előre látható választási buktáért.
Miután mindezt megtette, most már mehet a mór.

(ceterum censeo: vigyázó szemetek P.-ra vessétek!
- ami ugye itt most nem Párizs;)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.04.07. 23:49:10

@a-kis-herceg: "karizmával..."

Miből IDE'zek? - (azon kívül, hogy fejből;):
"Megver az téged karizommal, lábizommal együtt!"

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2011.04.07. 23:58:12

ennél az állóvíznél talán minden jobb lenne. még gyurcsány is inkább, mint a teljesen súlytalan mesterházy. ideje lenne a baloldalnak felébredni, mert ha nincs egy kompetens ellenzék, - vagy legalább egy figura aki vitaképes és folyamatosan rámutat a kormány hülyeségeire, jelezve, hogy azért van még értelmes élet a parlamentben - az országnak annyi. persze azért a legjobb az lenne ha ez az ember nem a gyurcsány lenne...

Kelma 2011.04.08. 00:04:18

@Gali Máté: "Ha a szocik komolyan gondolják, hogy 2014-ben nyerni akarnak, akkor arra szerintem csak Gyurcsánnyal az élen van esélyük." Itt asszem a "van esélyük" az erős túlzás. Mondjuk abban igazad van, hogy nagyobb az esélyük Gyurcsánnyal, mint Mesterházyval, de ez az esély - hát hogy is mondjam... Ha nem találnak valaki újat, meg nem söprik ki végre a Laci bácsit, meg az Ildi nénit meg az egész régi bagázst nem sok jövőt jósolok a csapatnak.

parlamentarista 2011.04.08. 00:10:31

a szociknak ezekhez a csoportokhoz kell embert találni.
-- nyugdíjasok <-- szili vagy gyurcsány
-- közalkalmazottak <-- mesterházy vagy szanyi
-- szakmunkások <-- gyurcsány vagy mesterházy
-- első generációs értelmiségiek <-- bajnai vagy gyurcsány
szerintem egynél több parlamenti frakciót kell csinálniuk, és választási koalícióban indulniuk külső miniszterelnök jelölttel.

parlamentarista 2011.04.08. 00:20:17

@Gali Máté:
a szociknak csak külső miniszterelnök jelölttel van esélyük nyerni.

parlamentarista 2011.04.08. 00:20:17

@Gali Máté:
a szociknak csak külső miniszterelnök jelölttel van esélyük nyerni.

dunaparti 2011.04.08. 00:20:20

@Kelma: A csapatnak kétségkívül Gyurcsánnyal van esélye, de benne lehet Mesterházy is. Kovács László is jöhet, de aztán már a fiatalok.
Az LMP-nek nem az atomreaktorokkal kellene foglalkozni, hanem koalícióra lépni az MSZP-vel.

freehckr 2011.04.08. 00:24:46

@Bombadil Toma:
„ideje lenne a baloldalnak felébredni”

Magyarországon nincs „európai értelemben vett” baloldal, legalábbis ha van, akkor nagyon el vannak tűnve. Az MSZP nem baloldali (az elmúlt egy évben legfőképp bankok, multinacionális cégek, kapzsi spekuláns befektetők mellett álltak ki), bár a nemzetromboló kommunista/bolsevik elődeik és elődpártjuk minden jellegzetességeit magukon viselik. A különbség mondjuk annyi, hogy eddig még „csak” gumilövedékkel lövettek tömegbe...

Amennyiben viszont ez lenne a „magyar” baloldal amit az MSZP képvisel, akkor Magyarország elemi érdeke az, hogy ez a szánalmas csürhe az SZDSZ-es elvtársaik után végre kikerüljön a magyarok országgyűléséből, és ne legyen _ilyen_ baloldal a parlamentben. Az elmúlt nyolc év, és az ország jelenlegi igen nehéz helyzete elegendő érv ez utóbbi alátámasztására...

Gyurcsány még tehetne egy utolsó szívességet: verje szét a pártot, apró darabokra. Eddig jó úton halad... :)

wowerman 2011.04.08. 00:30:44

gyurcsány nem lehet újra elnök mert a rajongóin kívül senki más sem támogatná, Mesterházy viszont még tudna új embereket bevonzani. Amikor először lett frakcióvezető akkor üde színfoltot jelentett egyébként. A kedvencem az volt amikor egy Fideszes képviselő nyilatkozott a folyosón, szokásosan mocskolva az MSZP-t, Mesterházy pedig épp ott állt 2 méterre, hát odalépett és mondta hogy nyilatkozzanak együtt ha már ez a véleménye. Nem olyan rossz ő, a mai politikai helyzetben meg lehetne a világ legjobb szónoka is, 2/3 van, nincs mit tenni.

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2011.04.08. 00:36:21

@freehckr: ez is egy vélemény... nem éppen eredeti vagy önálló, de vélemény. de ha megengeded én inkább a saját agyammal gondolkodom és alakítok ki saját véleményt, és nem valami átlúgozott kollektív fideszes zombiaggyal.

Ventura Blvd 2011.04.08. 00:43:00

Társadalom, gazdaság, külső környezet. Ezek számítanak.

<> A társadalom még nem érzi saját felelősségét a politika silánysága miatt. Azt hiszi, ha átkozza a politikusait, akkor már el is végezte a politikai munkát.
<> A gazdaság (édes Istenem, tök mindegy, hogy németesen szociális vagy amerikaiasan liberális), ha másfél évtizedig kiszámíthatóak a szabályai, csodákra képes.
<> A külső környezet békés. Éppen nem akarunk hadat üzenni négy világhatalomnak, és úgy vezetjük az Uniót, mint Pistike első háromkerekűjét: büszke vigyorral, miközben apa tartja hátul a rudat...

Ezt a nem túl rossz helyzetet optimalizálhatná néhány tehetséges, tisztességes, hosszú távra is tervezni képes politikus. (Nagyon azonban ő sem szaladhatna a társadalom elébe.)

NINCSENEK ILYEN POLITIKUSAINK.

Ki merné gyermeke elé példának ál(l)ítani barmelyiküket is?
És ki merné a gyereket politikai pályára küldeni?

Hacsak néhány olajszőkítő, használt kocsi nepper, zugbróker és számlagyáros nem.

cambridge.on 2011.04.08. 00:44:05

Az biztos, Mesterházy nem Gyurcsány kategória. Ezt többször megállapíthattuk. Nem vitaképes Orbánnal szemben, de ez nem jelenti Gyurcsány rehabilitálódását. A múlt héten ő maga is beismerte nem lenne képes most legyőzni a miniszterelnököt.
Ha nem akarja végleg csődbe vinni az MSZP-t,akkor legalább négy évre megelégszik a platformmal.
Az idő sok sebet begyógyíthat, de a felejtés nem történik meg napok alatt.
Nincs annál rosszabb forgatókönyv, mint széthúzással lebénítani a pártot, és hatalmon tartani a Fideszt.
A baloldaliak is Bajnait akarják vissza, nem Gyurcsányt.
Ezt kell szem előtt tartani.

freehckr 2011.04.08. 00:46:14

@Bombadil Toma:
„kollektív fideszes zombiaggyal”

Ha ez megnyugtat: sosem szavaztam/szavaznék a Fideszre. Bocs, hogy csak így kibújtam a skatulyádból, állítólag pont a baloldali liberális táborban elítélendőek az előítéletek... de úgy tűnik rosszul tudom... :)

wowerman 2011.04.08. 00:50:00

@freehckr: persze hogy rosszul határozott meg téged, hisz kollektív jobbikos zombiaggyal rendelkezel

freehckr 2011.04.08. 01:11:51

@cambridge.on:
„A baloldaliak is Bajnait akarják vissza”

Muhaha, egy újabb „baloldali” ikon: milliárdos „üzletember” (barátok közt csak Gyurcsány-közeli maffiózó jókor jó helyen, jó ismerősökkel), az egymillió munkanélkülit kitermelő szocialista „vadprivatizáció” nyertese, aki a közelmúltban állattenyésztők ezreit károsította meg milliárdokkal.

Megkérdőjelezném, hogy azok, akik magukat baloldalinak vallják, valójában tudják, hogy egyébként mit jelent a baloldali ideológia... Nagyjából és röviden mindannak az ellentétét, amit például Bajnai is képvisel.

cambridge.on 2011.04.08. 01:23:06

@freehckr:
Van abban valami báj, ha egy jobbikos védi és magyarázza a baloldali értékeket.
Szerinted csak Thürmer baloldali?
A két legdemokratikusabb párt elnöke Orbán és Thürmer.
Mindketten még 90 előtt kerültek pártjuk élére.

freehckr 2011.04.08. 01:41:10

@cambridge.on:
„ha egy jobbikos védi és magyarázza a baloldali értékeket”

Egyelőre nem magyaráztam, és nem is védtem baloldali értékeket (tőlem egyébként is távol állnak), csak megemlítettem, hogy az MSZP és a párt logoja alatt futó politikai kalandorok/fehérgalléros bűnözök (leginkább utóbbiakkal van tele a gittegylet) mindennek nevezhetőek, csak nem baloldalinak. :) És ez tény, és igazán mulatságosnak hat az MSZP vagy Gyurcsány neve és a baloldal egy mondatban. Inkább abban van valami „báj”, hogy egy nemzeti jobboldali szimpatizáns sokkal jobban tisztában van a baloldali értékek és ideológiák mibenlétével, mint azok, akik egyébként magukat „holmi” baloldalinak vallják. :)

„Szerinted csak Thürmer baloldali?”

Csak a száraz tényeket és a párt kommunikációját figyelembe véve Thürmerék az egyetlen valóban szocialistának nevezhető politikai szervezet ma Magyarországon (akikről én tudok). Természetesen nem tudhatjuk milyen intézkedéseket hoznának kormányon (reméljük nem is foguk megtudni:), mert kommunikációs szinten az utódpárt MSZP apparatcsikjai is hozzák néha a kötelező baloldali retorikát (utóbbi időkben már azt is csak a szociális demagógia szintjén, amit azonnal agyon is vágnak azzal amikor kiállnak a spekuláns tőke mellett... ami így ebben a formában tényleg röhej:), de kormányon a posztkommunisták az intézkedéseik alapján egy fosztogató csürhe mellett leginkább a liberális/ultraliberális vonalat vitték. Egyébként ha Thürmerék revideálnák álláspontjukat Kádárról, még nekem is szimpatikusak lennének, mert amúgy egyben vannak az elvtársak. :)

„Mindketten még 90 előtt kerültek pártjuk élére.”

Nem a pozícióban eltöltött idő dönti el hogy demokratikusan megválasztott-e a pártelnök vagy sem, hanem a megválasztásának a módja. Mindkettőt a saját pártjuk tagsága teljesen tiszta elnökválasztásokon erősíti meg pozíciójában újra, és újra. Azt hiszem ez egy olyan dolog, hogy ez csak az elnökre, és pártjának tagságára tartozik. Ehhez kívülállónak, főleg olyannak aki nem is az adott párt szimpatizánsa, semmi, ismétlem köze. :)

freehckr 2011.04.08. 01:52:54

@freehckr:

Azaz „semmi, ismétlem semmi köze”. Eddig még csak azt tapasztaltam, hogy a szocialisták próbálják fúrni Orbán pártelnöki pozícióját (eleddig borzasztó sikertelenül), legutóbb már Kósát ültették volna a helyére. Viszont a Fidesz ennek ellenére köszöni szépen, de jól megvannak Orbánnal, a legutóbbi időkben pedig Európa-szerte egyedülállóan sikeres pártként tetszeleghetnek a kétharmadukkal. :) Olyat pedig még nem is hallottam a szocialistákon (és kibukott liberális elvtársaikon) kívül mástól, hogy egy másik párt belügyeibe próbáltak volna beleszólni, megkérdőjelezni az elnök legitimitását. Szóval a szocialisták és szimpatizánsaik is jobban tennék, ha a saját pártjuk elnökének személyével foglalkoznának, mert egyelőre híján vannak karizmatikus, időtálló, hiteles vezetőből. :)

ssi 2011.04.08. 03:31:00

MSZP
- akarják maguk is a megújulást, de megvalósítása időigényes - másnak is az lenne
- hogy miből milyenné akarnak, tudnak lenni, az már egyedibb probléma
- de a külvilág mindig összevet: múltjukkal, másik párttal ... ez is megnehezít

- a régi pártnak a múltban a helye ... teljesítménye miatt
- megújult, ha új teljesítményt mutat fel, vagy ezt sejtet
- egyetlen látványos változás a helyváltoztatás: ellenzék lett
- másik látványos változás lehetne - de nincs -, ha "erős" (nem feltétlenül hangos) vezető körül új arcok lennének és látszódna az építkező, szisztematikus, újszerű mondanivaló és stílus, kommunikáció hozzá
- a problémájukkal egyedül vannak-e, vagy más párt is átélné ezt?
* nem hétköznapi, karizmatikus vezető hirtelen felbukkanása és gyors elfogadása
* a középkorú, de még nem nyugdíjas tagság hirtelen nem "dobható" ki
* újból ki kell találniuk magukat úgy, hogy hosszú távon működőképesek legyenek, hogy választók tömegei melléjük álljanak, hogy hihető alternatívát adhassanak az országirányításban
* a mai kormány kevésbé sablonos stílusával többszörös kihívást is jelent
* saját múltjuk, a ki nem tárgyalt történelem, a ki a kommunista? a kit kell gyűlölni és hogyan? stb. - országos problémák is rajtuk csapódnak le

Gy.F. után és O.V. mellett M.A. túl kevés most a pártnak, ezért Gy.F. gyorsan visszatérhetett, s régi stílusjegyekkel, ami nem egyértelmű haszon még a pártnak

amúgy minden választó "baloldali": kevés adót akar fizetni és sok állami támogatást akar kapni ... és a pártok programjai se tisztán jobb/baloldaliak

Link Elek 2011.04.08. 04:09:07

az mszp-re pontosan ugyanaz a sors var, mint a szdsz,fkgp,mdf partokkal tortent.
a regi oregek ahhoz meg erosek, hogy minden poziciot elfoglaljanak, de a valasztok szamara mar erdektelenek.
a fiataloknak nem volt lehetoseguk betanulo pozicioban eltolteni nehany evet. ha lehetoseget kapnak, akkor kepzes/tapasztalat nelkul kerulnek olyan magas pozicioba, ahol "megfulladnak"

1. azt, hogy hogyan lehetne az mszp-t megmenteni nem tudom. nem is erdekel. szerintem el kene tunniuk a magyar politikabol.
2. utalom orbant, de akkor is az mszp-nek nincs itt helye

lüke 2011.04.08. 06:37:29

Gyurcsány versus Mesterházy
ez harc lesz?
fenéket ,fizetett show müsor

lüke 2011.04.08. 06:44:46

@lüke:
Horn G. közszereplö néhai :) véleménye a MTV kamerái felé fordulva úgy látszik, csak Horn G.-ra hatott

a-kis-herceg 2011.04.08. 06:56:43

"a puha modorú köztársasági elnök", avagy az álamfői álomások...

milyen diszkréten fogalmaznak a gerinctelen debilről...

kaqkkfioka 2011.04.08. 07:07:34

A cocik nem ütőképesek.
Opciók:
1. már nem
2. még nem
Mindenki döntse el szája íze szerint.
Az kerül nyeregbe aki megnyeri magának a bizonytalanokat.
Felesleges mérkőzni. Nehéz dolog lesz egy szerveződésnek bebizonyítania, hogy hiteles mert két vonulatban gondolkodik az ország. Nem hiszem, hogy részletezni kéne melyik kettő. Ez is megérne egy misét T. TG.

lüke 2011.04.08. 07:11:23

repeta
balszárnyról( MO-n néhány szörny kezében)
en.wikipedia.org/wiki/Left-wing_politics

lüke 2011.04.08. 07:22:11

voila
a" lex hepci-lüke" jav.
önkéntes adakozás az államadósság csökkentésre
(vagyoni helyett)

a-kis-herceg 2011.04.08. 07:24:23

1 kis indulat levezető +bemelegítő séta tömegközlekedés nélküli / fenntartható világ előtt...

Esztergomba kéne menni...

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=412870

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.08. 07:38:51

A Fidesz mostani vergődéséhez Mesterhází toporgása passzol.
Ha most kapnak egy ellenséget,
az elvonná a figyelmüket arról a kis munkáról is, amire még hajlandóak.

cellimega 2011.04.08. 07:42:48

Az MSZP nagy párt már nem lesz sztem
1. a homo sovieticus folyamatban lévő kimúlása miatt (ez a demográfiai trend jól látszik Thürmerék szavazatszámán)
2. Az erőviszonyok megváltozása miatt a médiában (erős hátszél nélkül 2002-ben és 2006-ban is vesztettek volna)

Az LMP-vel meg egy új liberális párttal együtt legyőzhetik a Fideszt, ha bénán kormányoz, vagy ha jön egy új vgazd. válság.

Bajnai lesz az MSZP jelöltje 2014-ben (egy nálam okosabb ismerősöm 2010-re várta jelöltségét még a vgaz. válság előtti beszélgetés során). A mostani "küzdelem" célja elterelni a figyelmet Bajnairól pá évre.
1994-ban és 2002-ben is úgy nyertek, hogy sokáig nem is tudtuk, ki a min.eln.jelöltjük.

a-kis-herceg 2011.04.08. 07:56:48

@simonmondja.: ez nagyon megalázó...

amikor már rendes ellenség sincs belföldön... importálni kell. szégyen

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.08. 07:59:18

@a-kis-herceg:
Most úgy kell nekik az ellenség, mint egy falat kenyér.

a-kis-herceg 2011.04.08. 08:01:50

@simonmondja.: miért, az államadósságot már kivéreztették?

és most jön a folyamatos hunvaldozás...
aztán ha lecseng... indulhat a hagyózás...

még az eu kilépés, a zigazi eu háború is csak juliustól indul...

a-kis-herceg 2011.04.08. 08:02:34

@simonmondja.: hogy ON legyen: gyurcsány csak néző egyelőre a bíróságon

ssi 2011.04.08. 08:03:50

nevek nélkül ... mert általánosságokban is érdekes egy elemzés

2002: elsősorban nem a gazdasági teljesítménye, hanem társadalompolitikája és kormányzási stílusa miatt pártcsere lett a hatalomban: a túl karakteres ME-öt legyőzte egy jelentéktelenebb személyiség, egy ellentétes stílus

2004 : a gyenge kezű és múltja miatt kikezdett ME-öt házon belül cserélte egy határozott karakteres, aki méltó versenytársa lett a csalódott legyőzöttnek

2006 néhány "bakin" múlt az újbóli pártcsere a hatalomban

2010 végre sikerült a reváns, de a 2/3-dal szembeni 1/3-os ellenzék legnagyobb pártja lett az előző kormánypárt
- ez remény és kihívás a megmaradásra és visszatérésre
- személyi, ideológiai stb. miatt gyors megújulás nincs
- az idő megy és a regnáló hatalom erősíti a társadalmi megosztottságot, így erős a nyomás, a kísértés, hogy lépni kell, jelen kell lenni, erőt kell mutatni, aktívnak kell lenni, észre kell venni a lehetőséget, tenni kell a hazáért stb. - de az új pártelnök adottságai kevesek ehhez, és ráadásul egy ismeretlen, de alkalmas titán nem bukkan fel váratlanul, így sokak örömére legalább a "bukott" ME élre áll, önként, kéretlenül, de szükségszerűen és hatásosabban a másik két ellenzéki párttal szemben is
-> M.A. és Gy.F. - elsősorban a körülmények hozta - "párbaja" a színen tovább mutat a pártos belügyön és kifele is ugyanúgy hat, mint befele

de mi lehet a háttérben? - sokféle variáció
- előre megbeszélt, hogy Gy.F. visszatér, s csak átmeneti M.A.?
- egyeztetett, hogy pártelnökként újrázik majd Gy.F., ME-ként pedig Bajnai fog?
- valódi összeomlás és tanácstalanság, s nincsenek is ilyen tervek?
- ha valóban felbukkan egy váratlan alkalmas agilis tehetség, Gy.F. mit tenne?

mindenesetre a Fidesznek van mitől tartania, O.V. megtapasztalta már a méltó ellenfelek mellett a kudarc érzését

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.08. 08:05:01

@a-kis-herceg:
Azért is meglepődtem, hogy ilyen címadás után Gáborunk nem a harciviktorunk legújabb nagy dobását elemzi,
hanem csak komcsizik.
Biztos ez is kiegyensúlyozott blog.

a-kis-herceg 2011.04.08. 08:07:11

@simonmondja.: azért kón -akitörődikafiatalokkal-bandi bácsi egy mondata elgondolkodtató, amit a válasz elején mond:

fiatalemberek, hogyan szolgálhatják gondolkodás és kritika nélkül a kormányt...

a-kis-herceg 2011.04.08. 08:08:17

balkáni lopás módszerek? vajon milyen a kulturált lopás? nálunk már ez is balkáni

www.hirado.hu/Hirek/2011/04/08/03/Balkani_modszerekkel_lopjak_az_energiat.aspx

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.08. 08:09:20

@a-kis-herceg: Azt mondták neki, hogy azok a fiatalok rokonyok ?

a-kis-herceg 2011.04.08. 08:23:30

"A Tiszántúlon minden harmadik, az E.ON-nal szerződésben levő fogyasztó lopja az áramot -....a cég szóvivője..., aki szerint a trükkök a Balkánról szivárognak be az országba."

1. akkor nyilván a fides 1/3 lopja csak
2. végre valami kreatívitás beszivárog...

@simonmondja.: TG nem hüje... csak ködöt csinál, hogy legyen mit szurkálnunk

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.08. 08:40:12

Szegény TG! Homokozás közben hívást kapni a Magyar Nemzettől Gyurcsótánnyal és Mesterházyval kapcsolatban - ez gyengébb lelkeket akár örökre megroggyanthat.

pug406st 2011.04.08. 08:51:40

@Hepci: Csak én érzem azt, hogy szép lassan te is a radikalizálódás útjára lépsz? :)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.08. 08:51:49

@Hepci:
Gábor szerint az a rend, hogy ki kell írni a csapatot, amiben focizunk.
Szóval akkor, a kincstári vélemény az, hogy Gyurcsányt nem szeretnék...
Hogy mindig tanul az ember...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.08. 09:03:53

@a-kis-herceg: Baszki, KIsherceg, már üldözési mániám van.
Minden blogot kiraknak, amihez hozzákotyogok.

pug406st 2011.04.08. 09:05:51

@simonmondja.: Ááááá annyi hely nincs :D

bóra77 2011.04.08. 09:06:49

kíváncsi vagyok, hogy a nagy Gyurcsány-utálók mikor kezdik meg a hátraarcukat.

lüke 2011.04.08. 09:15:55

@manyike:
hmm
OV-t ( x-szer mondom)ellenfelei tették naggyá

radala 2011.04.08. 09:15:59

Valóban legnagyobb istenáldása GyF a Fidesznek.
Nem mellesleg, egyszer már gondolták lottó ötösnek és akkor még csak egy lottó kettes sem lett belőle.
Szerintem GyF buta, de ez nem ok arra, hogy azt gondolja bárki is, hogy hosszú távon is hasznos a Fidesznek. Engem pl már most sem érdekel, hogy mit mond és szerintem ezzel így van a többség. Mesterházy bár szintén nem egy nagy formátumú valaki, de azért még ö is messze hitelesebb, mint GyF.
Igazából ma roppant nehéz elképzelni, hogy ki lesz OV kihívója, de nem is biztos, hogy kell, hogy legyen ilyen.
HGy sem volt senki kihívója oszt mekkorát nyert. OV sem volt HGy kihívója, legalábbis messze nem volt biztos az első fordulóig, hogy az lesz.
Mondjuk ahogy jönnek föl a zöldek az LMP-t én még mindig nem szeretném leírni...

bóra77 2011.04.08. 09:17:15

"Természetesen én sem ismerem a szocialista frakció minden tagjának véleményét a volt miniszterelnökről, de egyszerűen nem szenvedhetnek olyan mértékű politikai vakságban, hogy komolyan elhiggyék azt, amit interjúi alapján még maga Gyurcsány Ferenc sem gondol komolyan."

Mégis a sajtó folyamatosan Gyurcsánnyal van elfoglalva, bármit tesz, bárhova lép folyton címlapon van. Kb. mint egy politikai celeb.
kérdéseim:
- miért foglalkozik vele ennyit a sajtó? (akármelyik oldalról)
- miért foglalkozik vele ennyit az ellenzék?
- és miért figyeli folyton a saját pártja?
- és miért érzi GYF szükségesnek a folyamatos szereplését?

ha: konkrétan CÉLJA nincsen.

GYF elrontotta, nagyon, hibázott, javítani szeretne.
OV hányszor rontotta el, és hányszor hibázik jelenleg?

lüke 2011.04.08. 09:19:28

@bóra77:
én pl nem utálok senkit- mert az utálkozók élet olyan ,mint az irigyeké: egy perc nyugtuk sincs -
szerintem: GYF nagystílü gazember, zürzavaros duktusszal
@pug406st: radik ali:)

bóra77 2011.04.08. 09:21:50

és még kérdés:
miért volt nagyobb nézettsége az egymáshoz közeli tv-interjúk esetében a GYF/Egyenes beszéd/Atv/Kálmán Olga -nak, mint az Estében OV szereplésének. (ha igaz, amit az egyik tv-műsorban hallottam)

A helyzet az, hogy GYF-en kívül nem látok karizmatikusabb politikust az ellenzéki oldalon. Más kérdés a hitelességi deficit, de szerintem el fog jönni az az idő, amikor ez megváltozik.

lüke 2011.04.08. 09:22:10

@simonmondja.:
2,2 milliárdból már lehet focizni!
(pedig a FIFA-nak most a zsebébe kell nyúlni, Zürich városa különadót vet ki rá)

bóra77 2011.04.08. 09:22:54

@lüke: én sokkal inkább esendőnek, emberibbnek látom, mint a pökhendi Orbánt, és már ez eleve szimpatikusabb teszi.

lüke 2011.04.08. 09:27:15

@bóra77:
hát erre csak pszichiáterük,mentoruk tud válszolni
minden ember esendö
ilyen egy mai, Monte Carlo lyrics:

"esendö az ember.
A szoknyád alól súgom:
Baby love me tender.
Te is tudod jól,
hogy a nevem isten nem ember.
Cartier az óra, Yves-Saint Lauren ing"

radala 2011.04.08. 09:29:45

@bóra77: Szerintem GyF nem látja be, hogy bármit hibázott volna, azt gondolja pechje volt.
OV nem igazán hibázott, tán csak 2006 ahol vitán fölüli a hibázása, különben folyamatosan nőtt pártja támogatottsága.
Azt soha nem fogjuk megtudni mi lett volna nélküle, mondjuk 2002 után, vagy 2010-ben, de mindegy is ez.
Egy politikus akkor hibázik, ha elfordulnak tőle a szavazói, ha csak nem szerez újakat, akkor csak nem csinálta elég jól.
Közben eszembe jutott, hogy 94-ben is hibázott OV nagyot, mert ugye kevesebb szavazatot kapott 94-ben, mint 90-ben (mondjuk hibahatáron belüli) Mindenesetre érdekes, hogy nagy valószínűséggel a 94-es sikertelenség alapozta meg a 98-as sikert illetve a 2006-os sikertelenség a 2010-est.
A lényeg, hogy GyF nem OV-val van egy kategóriában, hanem Torgyánnal, Petővel, Dávid Ibolyával, azaz azokkal, akik sikerrel elvesztették a pártjuk támogatóinak többségét.
Senki sem gondolja, hogy számukra lehet visszaút. Nem is lehet.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.08. 09:30:50

@lüke: kisstílű gazember. A duktuszt rád hagyom...

lüke 2011.04.08. 09:34:45

@Hepci:
nekem mindegy:
1 vagy 2, vagy 10 milliárd, legyen kis:)

panelburzsuj 2011.04.08. 09:42:58

@bóra77:

Politikusaink hiteltelensége igen jelentős részben a riválisok karaktergyilkolászásának gyümölcse. (Értsd: önmagától kevés embr jön rá, hogy kóklert lát. Meg köll neki mondani ... )

Érdekes (és veszedelmes) opció, ha a hiteltelenítők kezdik elveszteni a hitelüket. Ha ebben meg ebben hazudtak, akkor a gyurcsányozásban is hazudtak - vélheti az egyszerű analógiákra kondicionált magyar "polgár".

Röviden: lehet pusztán attól is jobb Gyurcsány, hogy Orbán rosszabb lesz. (És mintha fordítva is láttunk volna ilyet ... )

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.08. 09:44:52

@lüke: attól lesz valaki nagystílű, hogy sokat tulajdonított el kockázat nélkül az állam tulajdonából?

Szimba 2011.04.08. 09:46:50

@lüke:

:-)))
Egyik sem esélyes az MSZP-n belül. Új, komolyabb ember pedig nincs. Vagy kihozzák a kórházból Horn Gyulát?:-)))

Gali Máté · http://hetimate.blogspot.com/ 2011.04.08. 09:47:22

@Kelma: Ildi néni és Laci bácsi már a tájkép része. Nem hiszem, hogy a pártbéli jelenlétük annyi embert vonzana/taszítana, hogy szükséges lenne az elmozdításuk. Bár tény, hogy a már sokat hangoztatott szocialista megújulásból újfent nem lett semmi.
2014-ben majd inkább a bizonytalan szavazók esete lesz érdekesebb. Böngészve ugyanis a mostani közvélemény-kutatási adatokat, a Fidesz népszerűségének csökkenésével nem növekszik egyenes arányban az ellenzék támogatottsága, mivel a bizonytalanokat erősítik az Orbántól elpártolók. Őket viszont elég könnyen lehet mozgósítani populista jelszavakkal. Vagy esetleg Orbánéknak azzal a régi trükkel, miszerint 2013 őszétől a választásokig kicsit többet költenek szociális/népjóléti kiadásokra. Úgy, mint 2001/2002-ben, vagy Gyurcsányék 2005/2006-ban. Akik 2005 legvégén még áfát csökkentettek, hogy aztán a választások után meg a nyakunkba zúdítsák a feketelevest.

mojszipupi 2011.04.08. 09:48:11

Vagy Gyurcsánnyal vagy sehogy. Ennyi lehetősége van a baloldalnak ugyanis közel távol sincs olyan ember jelenleg a köreikben aki alkalmas lenne vezetni őket 2014-ben

belekotty 2011.04.08. 09:49:53

Gyurcsány most kivételesen nagyon jó dolgot csinál, mert ha ő lesz a főnök, akkor az MSZP végleg eltűnik.

belekotty 2011.04.08. 09:51:29

@a-kis-herceg: "TG nem hüje... csak ködöt csinál, hogy legyen mit szurkálnunk " :-))
Gyurcsánnyal az MSZP maga a köd.

Szimba 2011.04.08. 09:52:25

@Hepci:

Ez könnyen lehet!:-))))
----------------
Megjegyzem, az "elcserélt" (mást küldtek, mint kértem) növényeket elültettem. 5 db cserép tartalma kibújt, körülnézett..., az még nem dőlt el, hogy visszabújnak vagy tovább növekszenek. Óriás pipacs (jelenleg 2 cm magas) leveleit lerágta egy csiga. Most csiga a kukában, óóóriás pici pipacs magaslati levegőn van.
--------------
Befopgadtam egy kidobott macskát 4 kölykével. Kérsz belőlük??? Még csak 2 hetesek, kandúrok. Szólj, mert küldök fotót. Ha nem szólsz, akkor is küldök fotót!

laci_52 2011.04.08. 09:53:06

Viktornak a szocik közül csak Gyurcsánytól lehet félnivalója, mert vele szemben 2006-ban egyszer már elbukott. A többi nem ellenfél. De bármilyen jól rendezi a sorait az MSZP, 2014-ben legfeljebb arra lesznek jók, hogy a Fidesz ne szerezzen kétharmados többséget.

radala 2011.04.08. 09:55:07

@panelburzsuj: Roppant okos meglátás, de szerintem nem igaz.
(sajnos). Szerintem, akinek legyilkolják a karakterét annak le van gyilkolva a karaktere, pláne, ha egy fontos emberröl van szó.
Nem tudom mondjuk kimutathatóan javult-e Kövér megítélése azóta, hogy látható, szemben a köteles beszéddel ö nem egy fidesznáci, hanem simán egy autonóm személyiség. Nyilván az értelmesebb emberek képesek ilyen korrekciókra, de ez nem lesz soha kimutatható változás.
nagyon régóta mondom, hogy szerintem a politikában csak lefele visz út. Pártoknál ez bizonyosság, de szerintem személyekre is igaz. Nyilván (mint mindenre) erre is OV lehetne a kivétel, de szerintem ott sem arról van szó, hogy valakik elfordultak tőle valaha, majd visszamentek, hanem volt egy idő, amikor sokan nagyon utálták, majd az utálkozók mást még jobban elkezdtek utálni és ettől látszólag OV népszerűbb lett. De szerintem, ha elfordulnak valakitől, akkor el vannak fordulva.
Hány házasság fordul jobbra egy válás közeli állapotból? Nem hiszem, hogy 10 % fölött vannak azok akik képesek a megbocsájtásra valóban.
Volt idő, mikor a fél jobboldal is (én is) azt mondta 2006 után, hogy OV húzzon a francba, de nem azt gondolták/tam, hogy azért mert egy hiteltelen valaki, hanem azt, hogy az´ßert mert SAJNOS vele nem megy. Ehhez képest, ha közvélemény kutató látott volna engem akkor, akkor az látszott volna, hogy OV roppant sokat veszített a népszerűségéből.
Roppant sokat tévedtem az elmúlt évben mszp/gyf/lmp ügyben. De ennek ellenére is azt gondolom, hogy hosszabb távon nekem lesz igazam és az mszp csak csökkenni tud már.

qwertzu 2011.04.08. 09:57:39

Szerintem a 2014-es felállás a következő lesz:
pártelnök: Gyurcsány
miniszterelnök-jelölt: Bajnai.

Szerintem Gyurcsánynak nem lesz esélye, ha őt tolják előtérbe.

mfbill 2011.04.08. 09:59:06

@cellimega:
Pontosan úgy van, ahogy írod. Esetleg Bajnai mellett még Botka jöhet szóba. De hogy nem fogják kiteríteni a lapjaikat idő előtt, az tuti.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.08. 09:59:07

@Szimba: köszi, de a párom most úgy látja, jobb benti macskában a monokultúra. Igaz, ez az egy nagyon kivirult a konkurencia eltűnésével, ma reggel is felszabadultan vartyogott.
Kérdés, mihez képest óriási a pipacs? Talán mikrobára gondoltak összehasonlítási alapként...

Inner Circle 2011.04.08. 10:02:20

@2. e-képviselő: "Megver az téged karizommal, lábizommal együtt."

Gyermekrablás a Palánk utcában, Pirók II. kapja a kommentet?

==T== 2011.04.08. 10:02:43

@Gali Máté: Gyurcsány lenne az élő bizonyíték, mely emlékeztetné a népeket arra, hogy bizony a fidesznél/OV-nél is van rosszabb.

a-kis-herceg 2011.04.08. 10:05:46

@laci_52: akkor gyf vs ov? és a segédek? párban?

szilvássi - meggyes, szógyártó - szanyi, pintér - drazsé, lézer - molnár...

pár(t)osan szép az élett...

radala 2011.04.08. 10:06:03

@simonmondja.: Ez több, mint ciki.
De ha azt veszem, hogy Báno musteréböl sem lett Bánónak semmi hátránya vagy Frei most is ugyanakkora sztár, a hamis Teller levélröl nem is beszélve akkor sajna azt kell gondolnom, hogy az ilyen hamisítások Mo-n megérik.
Roppant szomorú. Azt hiszem az átlagpolgár azt fogja gondolni, hogy van itt egy pedofil, akivel csinált valami geciséget az orbántv, de attól még egy pedofil...

becike4 2011.04.08. 10:10:01

@Gali Máté: Gyurcsány egy idióta,egy nagyra nőt Orbán.Magyarország szégyene lenne,ha bármilyen pozíciót betölthetne az elítélten kívül.

sárkányfő 2011.04.08. 10:10:31

hehe, a Fidesz a Török Gabival akarja hitelesíttetni a szokásos kamuzását, most éppen a Magyar Nemzeten keresztül. Már kezdik felfogni, hogy a tényleg csak hardcore hívek veszik be a hazugságaikat?

Vanek B. Eduard 2011.04.08. 10:10:39

@radala: "...jönnek föl a zöldek..." Ja, meglovagolnak egy természeti csapásból eredő ipari katasztrófát, de a lehető legsötétzöldebben. Ha ez a feljövetel, akkor inkább a talajvíz...

Diocles 2011.04.08. 10:12:35

"de most a volt kormányfő sokkal inkább teher, mint erőforrás."

igen, van ez a tévhit az ellenzéki értelmiség egy részében is, amelynek tán Lengyel László a főideológusa, h Gyurcsány nélkül, a jó öreg kádári-szociális demagógiával újra nagy párt lenne az MSZP.

erre maga Gyurcsány válaszolt nemrég, ti. hogy szerinte se Mesterházy, se Bajnai, se ő nem tudná legyőzni a Fideszt.

az persze igaz, h Gyurcsány kavarása hatalmas jótétemény a jobboldalnak, de ez messze nem jelenti azt, h nélküle minden okés lenne, sőt, nem tartom kizártnak, h a Mesterházy-féle se hús, se hal, színtelenség a köbön-féle politizálás soha nem ismert mélységekbe vinné le a pártot.
(eddig is főleg az a szerencséjük, h az LMP valami elképesztően amatőr módon politizál, pedig ha az 1992-es Orbán Viktor vezetné őket, akkor az MSZP-tábor felét lenyúlták volna már.)

Bajnai? A volt SZDSZ-es értelmiség szemében persze Bajnai a szakértői kormányfő netovábbja, de ők elfelejtik, h Bajnai sohasem volt igazán népszerű (a "hazai pályának" számító domináns médiát leszámítva), kérdés, h a szociális juttatások sokaságát megvonó, a "libás" és egyéb ügyek miatt is támadható Bajnai hogyan teljesítene élesben.

Botka? Neki is vannak vitatható ügyei, ezek vélhetően országos nyilvánosságot kapnának, ráadásul egy kormányfőjelöltséggel fel kellene adnia a biztos bázisának számító Szegedet, nehéz lenne oda visszamenni egy (vélhetően) bukott kormányfőjelöltség után, főleg, ha az új szabályozás megtiltja a polgármestereknek az országgyűlési képviselőjelöltséget, azaz, Botkának kormányfőjelöltség esetén le kellene mondania Szegedről. Két szék között a pad alá.

subtotal 2011.04.08. 10:12:47

Szerintem ha végiggondoljuk, hogy OV megbukott mert pökhendi/cinikus volt, de aztán visszatért és pökhendi/cinikus, akkor ebből a dolgokat elrontó GyF visszatérése esetén nem egy, a dolgokat jól csináló GyF következik. Bár ő legalább elismerte többször is (legutóbb Olgánál is), hogy rosszul csinálta, míg OV egyszer sem.

Hmmm...nem tudom.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.08. 10:13:55

@radala: "Egy politikus akkor hibázik, ha elfordulnak tőle a szavazói, ha csak nem szerez újakat, akkor csak nem csinálta elég jól."

Elég pol-egoista felfogás, de a politikus saját pártja szempontjából igazad van. Ezzel nehéz vitázni.

Ám pont az az ország tragédiája, hogy a saját szavazók nem az országért, hanem a saját szavazókért tett lépéseket tekintik csak döntésük alapjának. És jelenleg annak a politikusnak van előnye, aki saját egoizmusát sokkal nagyobb hittel tudja ráerőszakolni a pillanatnyi többségre, nem foglalkozva a nem saját szavazókkal. És ebben Orbán verhetetlen.

Javulás itt csak akkor lesz, ha a többség "globálisabban" tud gondolkodni.

parlamentarista 2011.04.08. 10:14:11

@simonmondja.:
törökgábor igazi pecsovics. mindig kormánypárti.
vannak még ilyenek. például kuminferi.

Szimba 2011.04.08. 10:15:54

@Hepci:

Bocsánat! Közben már küldtem fotókat.
Sajnálom. Azért továbbíthatjátok, hátha akad jótét lélek.
------------
Pipacs fajtája óriás, és ismerem, valóban hatalmasra nő. Legalább 70-100 cm magas, a virágai is hatalmasak.
A jelen példány még éppen kikelt a magból, és palántának is igencsak pici.
Ez van. Ismerőstől kaptam volna egy egész bokrot, csak szégyenlősködtem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.08. 10:17:07

@a-kis-herceg: az apró(do)knak is meg kellene küzdeni.
Bayer vs. Gréczy (ketrecharc torok átharapásáig)
Kumin vs. Debreczeni (kickbox bal kézben jatagánnal)
Giró-Szász vs. Mészáros Tamás (láncfűrészharc töklevágásig)
Szentmihályi Szabó vs. Ágh Attila (ki találja meg előbb a micsodáját, ha feszít a hólyag)

Szimba 2011.04.08. 10:18:09

@Diocles:

Egyetértek. Kivéve Botkával. Szerintem ő sem lenne képes az MSZP-t jelen helyzetéből kimozdítani.

loláb 2011.04.08. 10:19:22

Gyurcsány vissza fog térni, mert rajta kívül senki nem képes finanszírozni a pártot, párttagokat.
Még akkor is, hogyha ezzel az MSZP 2014 győzelmi esélyeit lenullázza: a cél most elsősorban a túlélés, ahhoz pedig pénz kell, ezzel pedig kizárólag Gyurcsány rendelkezik.

Diocles 2011.04.08. 10:19:34

@Szimba:

én is ezt írtam. tehát teljesen egyértünk akkor ;-)

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.04.08. 10:20:01

@wowerman: Azért az elgondolkoztató, hogy az ATV-n a Gyurcsány interjúra többen voltak kíváncsiak, mint ugyanabban az időben az Orbánra az Estében az M1-+en.

A választók vacilálnak.
A hozzászólásokon is látszanak a változások.
Április után a kommentek 80%-a arról szólt, hogy a szocik eltűntek a Gyurcsány a történelem süllyesztőjében...
Most rendszeresen beszélnek róla, az esélyeit latolgatják, sőt nem tartják elképzelhetetlennek, hogy 2014-ben szoci győzelem legyen.

Akik most látják, hogy micsoda hazudozás folyik a kormányoldalon, azok elgondolkodnak, hogy ugyanez mehetett ellenzékben is.
Ha most nem mondanak igazat, akkor mitől mondtak volna igazat ellenzékben?

Ergo: a baloldal folyamatos ócsárolása a hazugságáradat tervezett része?

Az, hogy manapság az MSZP és a korrupció fogalma között sokak számára egyenlőségjel van, az a világ legszemetebb ellenzéke, a fidesz munkájának az eredménye.

Biztos loptak, csaltak, meg hivatallal visszaéltek. De nem gondolom, hogy a mostaniak ebben kevésbé járnának az élen.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.08. 10:20:23

@Szimba: csak a párom meg ne lássa...
Amilyen élhetetlen vagyok, biztos megmutatom neki...

bariga 2011.04.08. 10:21:30

@manyike: Az utolsó mondatod nagyon találó, aki klasszikus balodali intézkedéseket várna, az nem is szavazhatna az MSZP-re, mert nem sok baloldali eszme van benne, bár most ők is próbálnak populista szöveget nyomni.
Amire most Magyaországnak szüksége lenne, az egy kemény konzervatív gazdaság és társadalompolitika. Jelenleg az új, különös , vagy hogyan nevezik út nem ilyen.
Ha az ország változtatni akar, akkor ahhoz ugysem elég egy párt, különösen nem az MSZP.

radala 2011.04.08. 10:21:48

@Vanek B. Eduard: mindegy mi az oka, de jönnek föl...
@vinczej:Szerintem nincs összefüggés a kettő közt. Az, amit tud az a minimum ahhoz, hogy politikus légy (ezt amúgy GyF is tudta). Ha OV képes fölfogni azt (98-02 közt még képes volt), hogy legalább az energiái egy részét a helyes kormányzásra kell fordítani akkor nincs különösebb probléma.
gyF-fel z volt (van) a probléma, hogy csak arra volt egy ideig képes, hogy a sajátjait megnyerje magának. Ez nem kevés, de mint mondtam ezt (szerintem), ha egyszer elvesztetted, akkor az örökre elveszett.
Szerintem gyakorlatilag nincs olyan, hogy valaki egy párttól eltávozott majd visszament. (nyilván számtalan személyes ismerős tud ilyen történetet mesélni, de ettől még ez a jelenség a valóságban "nincs")

Szimba 2011.04.08. 10:21:49

@parlamentarista:

Majd mindjárt megmondom, hogy a nyugdíjasoknak ki kell!!!!:-(((
A nyugdíjasok többsége Fidesz szimpatizáns, a 70-en felüliek között vannak a szociknak híveik, de vannak a Jobbiknak is.

És egy kisebb értelmiségi réteg LMP-s vagy KDNP-s.

A maradék meg magasról tesz arra, hogy kitől kapja a nyugdíját, csak kapja, ez számít nekik.

is 2011.04.08. 10:21:50

@parlamentarista: errol szo sincs. csak meg nem sikerult teljesen egyensulyba kerulnie: nevezetesen hogy egyaltalan nem igaz, hogy az MSZP valami fertelmesen kormanyzott volna 8 even at, valamint, hogy nagysagrendekkel tobbet lopott volna, mitn a FIDESZ elotte, meg most. 6 even at volt fertelmes kormanyzas, de az a 2001-2006-os idoszak, 3 kormannyal, amibol az egyik Orban. 2006-tol olyan kormanyzas volt, hogy 2008-ra nullszaldos kulkermerlegunk lett, az allamadossag meg tetozott. aztan jott egy vilaggazdasagi valsag.

@poszt: Botka Laszlo. csak meg fektetik. meg akar 2013-ig is eleg. nem csak a FIDESZ nem siet, az MSZP sem, hiszen sem a Jobbik, sem az LMP nem erosodik, tehat a talonban ugyanugy jo a szavazo, mint ha kibokne, hogy az MSZP-re szavaz. boven eleg, hogy a FIDESZrol leszakadt.

Szimba 2011.04.08. 10:24:46

@Diocles:

OK Csak én nem Botka érdekei felől néztem a dolgot, hanem a választókéból. Nem egy szimpatikus figura.

radala 2011.04.08. 10:25:25

@vinczej: Még valami, szerintem az lenne mindenki számára a helyes szavazási stratégia, ha csak a saját szempontjai/érdekei szerint szavazna. Az más kérdés, hogy nyugdíjasként is gondolhatom az érdekemnek a gyerekvállalás támogatását, vagy bárkiként érdekemnek tarthatom az AB hatásköreinek nem piszkálását, de szerintem kár megpróbálni elképzelni, hogy mi is lenne jó a másiknak és az alapján szavazni. Mindenki képviselje csak a saját érdekeit, csak próbáljon egy-két lépést előre gondolkozni...

parlamentarista 2011.04.08. 10:25:56

@radala:
egyszer valaki mesélte, - lehet, hogy csak mese volt - hogy járt belgiumban. és kiment egy focimeccsre. a tribünön látott egy különös embert, akit láthatóan mindenki nagyon tisztelt. megkérdezte a mellette ülőt, hogy ki az az ember. aki így felelt: az a zöldpulóveres? ő a király. az lmp-ből hiányzik egy ilyen zöldpulóveres. ha én lmp think tank lennék, akkor egy habsburgot - nincs nagy választék - azonnal leszerződtetnék.

Vanek B. Eduard 2011.04.08. 10:26:22

@panelburzsuj: "Politikusaink hiteltelensége igen jelentős részben a riválisok karaktergyilkolászásának gyümölcse." Egyetértek, a gyucsányozással agymosott tömeg annál is hitványabb alaknak látja szerencsétlent, mint amilyen... 2006-ban a "lárifári" szó kiejtésekor beugrott nekem, hogy ezt az embert ki fogják csinálni. Az egész "öszödözést" is a karaktergyilkolászás részének, meg trolloknak szánt mócsingnak tartottam.

cambridge.on 2011.04.08. 10:27:58

@lüke:
Az nem vélemény volt, hanem delirium tremensben látott vízió verbális kifejezése.

a-kis-herceg 2011.04.08. 10:29:16

@parlamentarista: és? nálunk meg a kapuban áll... igaz nem zöld mezben...

a-kis-herceg 2011.04.08. 10:31:12

@Hepci: látom a vizuális típus vagy... plusz mindenről "az" jut eszedbe...

én "egyszerűbb" vagyok nem színezném.
a circusban vízben küzdenének és az izgalom fokozására pár krokogyil...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.08. 10:32:10

@d-evike: sajna, a korrupció fogalmát a leggondosabb karaktergyilkolászással se lehetne hozzákapcsolni pl. Hagyó úrhoz, ha nem lenne alapja.
Nyilván sokan úgy látják, a jó vagy rossz politika puszta marketingtechnika (vö. mindent ki lehet dumálni), Gyurcsótányt pl. nyilvánvalóan ez a meggyőződés vezette s Szijjártó se véletlenül bújt ki a földből, de a virtuáliának azért vannak korlátai.
Gyurcsány pl. olyan volt, mint a fasz, aki arról beszél, ő aztán feláll majd, ha itt az alkalom, de még mennyire. Aztán nem állt fel 5 éven át, egy kamion Viagrától se...

is 2011.04.08. 10:32:10

@Vanek B. Eduard: csak 2006-ban? mar 2002-ben, amikor meg csak sportminiszter lett, mar akkor nekialltak. a D-209 farvizen.

a-kis-herceg 2011.04.08. 10:32:46

@loláb: mér elment? mi az hogy visszatér? mi ez hólivúd?

Csillagok háborúja?
Klónok harca?
A jedi visszatér?

panelburzsuj 2011.04.08. 10:33:35

@radala:

Akik felnőtt, és relatíve elfogulatlan fejjel átélték 1994 abszurditását, azoknak talán összetettebb képük van arról, hogy a politikai libikókában mennyire igaz, hogy csak lefelé van.

Odáig egyetértünk, hogy 2-3 milliós elvakult rajongótábort aligha lehet többször is felépíteni egy-egy ügybuzgón fűrészelt és ócsárolt politikus köré. De ez csak annyit jelent, hogy idővel minden politikusról kiederül, hogy ez is csak büdöset tud szarni, és onnantól "érett demokrataként" nem a megváltót lessük, hanem az adott választékból, adott szituációban igyekszünk optimalizálni.

(Naná, hogy én is fellelelkesülnék egy semmiből felbukkanó, szűzies, ám sokat sejtető párton. De ha jobban belegondolsz, a két "új" pártunk többek között abban különbözik, hogy három vagy nyolc évtizedes divattrendeket igyekszik-e meglovagolni ... )

a-kis-herceg 2011.04.08. 10:34:47

@Hepci: okos meglátás... ezért van C típusú átvilágítás

aki nem buzi, vagy pedofíl, vagy tolvaj, vagy nem gyilkos, oda sem kerülhet...
a köztörvényesek előnyben, azokat a legkönnyebb "kézben tartani"

is 2011.04.08. 10:35:09

@==T==: legalabbis egy FIDESZes ezt fogja zsolozsmazni egesz eleteben, mint a hiszekegyet. nincs is nagyon tobb tenyalapja.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.08. 10:35:45

TG: Az MSZP belső helyzetét én sem tudnám nagyon másként véleményezni Szerintem azt a párton belül is érzik, hogy Gyurcsány mozgósító erejét ki kell használni, de (jelenlegi viszonyok alapján) szerintem se lenne jó választás elsődleges pozícióba emelni.

Miniszterelnökként már szerintem sem fog visszatérni. Pártelnökként most még necces. Legjobb lenne, ha valaki hasonló mozgósító erővel, de teljes támogatással tudna vezetni (Botka, Mesterházy, stb...), vagy új ember tűnik fel. Persze miniszterelnök jelöltként a legszimpatikusabb egy Bajnai típusú személy lenne.

De Gyurcsányt pártelnökként még azért el tudom képzelni, ha a hitelességi viszonyok a javára dőlnek (@radala: ) el a párton belül, és a párton kívül is tud újabb szavazókat szerezni. Orbán teljesítménye mellett ez sem kizárt.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.04.08. 10:38:04

@Hepci: Hát, gyönyörűen fogalmazol.
A véleményem akkor is az, hogy az MSZP-ben vannak nyilván korrupt emberek.
Ahogy a fideszben is.
De sikerült a fidesznek a korrupció fogalmát az MSZP teljes egészével összemosni. Pedig ők sem tétlenkedtek a 4 évük alatt!

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.04.08. 10:39:10

@Inner Circle: Én mondjuk másra emléxem - mintha valami Gejka is lenne ott a történetben;)

Chazz Reinhold 2011.04.08. 10:40:59

két rossz dolog között kellene választani

gyurcsánnyal csak a pártot lehet (befelé) erősíteni, de választókat nyerni (kifelé) a Gábor által említett okokból, a közeljövőben nem lehetséges

mesterházyval meg marad minden a régiben, poshadt állóvíz

az mszp-nek türelmesnek kellene lennie, és a köv. három évben egy új / kevésbé elhasznált arcot felépítenie

Diocles 2011.04.08. 10:43:18

@Diocles:

"főleg, ha az új szabályozás megtiltja a polgármestereknek az országgyűlési képviselőjelöltséget, azaz, Botkának kormányfőjelöltség esetén le kellene mondania Szegedről. Két szék között a pad alá."

kieg.: ha formálisan nem is (elvileg kampányolhatha úgy is, h nem képviselőjelölt, még országos listán sem), a gyakorlatban mindenképp.

a kormányfőjelöltnek ugyanis a lista élén etikus és racionális szerepelnie, h húzza a listát.

"visszakérdedzkedni" Szegedre egy elbukott választás után meg igencsak ciki és kockázatos, ha pedig az országos politikában maradna (ahol bukott kormányfőjelöltként kisebb tekintélye lenne, mint most, erős emberként, polgármesterként), akkor riválisok sokasága feni majd rá a kését.

szóval Botka csak a siker biztos tudatában vállalná a kormányfőjelöltséget (ahogy most, 2010-ben sem vállalta), nem egy buta ember, végigsakkozta ő már ezt.

Redcat 2011.04.08. 10:44:03

Nem kérek sem Gyurcsányból, sem Orbánból.

Olyan kormányra van szükségem:
- aki felismeri és kezelni tudja a zemberek valós problémáit, azokra valós válaszokat ad.
- aki fel tudja mérni és hatékonyan működtetni tudja az ország erőforrásait
- ezzel élhetővé teszi Magyarországot, minden nemzeti máz nélkül

Színe mindegy.

Jaffar 2011.04.08. 10:47:30

Akkor most vegyük elö megint a jó öreg "Gyúrcsány TAKAROGGGYYY!!!!" táblákat?
Pedig már majdnem kész van az "Orbán Takarogggyyy!!!!!" is.

lüke 2011.04.08. 10:50:14

@Redcat:
csatlakozom!
nekem a nyugdijam ne párt adja , hanem az
állam ,
(az amelyik államosította 40 évem)
s valóban
probléma felismerés- megoldás s kezelése- erre van szükség
/a betegséget is így látják, state of the art- rendes államban/

igényes 2011.04.08. 10:51:19

@radala:
Szia!
Amit nem értek, mint állampolgár, ember, nép, szavazó, pártonkivűli!

Van egy Gyurcsány, aki elmondta az őszödi beszédet 2006-ban. Elmondta, hogy elkúrták, mert hazudtak a szavazóknak.

Van egy Orbán, aki 2006-ban a Gyurcsányi ígéreteket felülmúlta, mert ez is köztudott.

Van egy Gyurcsány, aki nem tudom hány milió magyar választó képviselője elött mondta ezt el, ki tudja milyen célzattal, de valószínűleg nem tartotta magában, mint tudjuk. Titok az nincs, ha már két ember tudja, és bizony Gyurcsány ebből a szempontból vizsgálva a titkot megosztotta, és nyílttá tette a hazugságot. Lehet emésztette magát.

Van-e Orbán részéről olyan nyilatkozat, hogy az Ő igéretei, melyek felülmúlták a Gyurcsányét hazugságok voltak-e. Most azért igazolódik, hogy Orbán semmit nem tartott be ígéreteiből, mely az ország sorsát előre vinné.

Nevetségesnek nem tünik a megvetés, ami külföldről Orbán irányába érkezik.
Tényleg látni, nagy bajok lesznek nagyon pitiáner emberek alkalmatlansága és magas beosztása miatt.

Van nekem viszont olyan Fideszes barátom, aki például egy jelentős beosztást kapott állami cégnél nem a Fidesz, hanem még az elöző kormány részéről. Nem is távolítják el ma sem, de neki is néha megfelelési kényszere van sajnos, amit önmaga is önmagában elítél.

a-kis-herceg 2011.04.08. 10:54:15

@Chazz Reinhold: "egy új / kevésbé elhasznált arcot felépítenie "

ildikó, akkor jó. ahhoz elég még egy vödör botox... ugyis lelkes kisztitkárnő

@Redcat: azért rézbőrű ne legyen ugye? ... pákóra gondolsz?

egyébként nem szar egyedül? ezzel a felfogással, a feudalizmus mocsara közepén?

@d-evike: :))) a ludas matyi? ... van elég baj na i gy is...

parlamentarista 2011.04.08. 10:54:30

@Szimba:
ha én gyurcsány tanácsadója lennék, akkor azt mondanám neki, hogy tűrje fel az ingujját, és játssza el, hogy ő reál értelmiségi. én mindig is röhögtem ezen a szerepen, mert gyurcsány egy pojáca, de mégis úgy képzelem, hogy ebben szerepben tetszeleghet.

azt mondanám neki, hogy kezdje el magyarázni, hogy az egykulcsos adó csak vagyonadóval együtt igazságos. és mondja azt is, hogy ne a társasági adót csökkentsék, mert az a munkaadónak jó. hanem legyen csökkenő járulékplafon, mert azzal a munkavállaló is jól jár, és a munkaadó is. szóval modernista labour politikát vigyen. amire én azt a szót szoktam használni, hogy pszeudoliberális. szóval úgy gondolom, hogy gyurcsánynak nem a nyugdíjasokat kell (újra) meggyőzni, hanem a szakmunkásokat. ők vették le a tábláról, csak ők rakhatják vissza. így kell gondolkodnia.

lüke 2011.04.08. 10:55:01

@parlamentarista:
Olaf Palme is így csinált, ö moziba ment, régen volt

a-kis-herceg 2011.04.08. 10:56:16

@igényes: az már valami, ha a nagy lét csak belső vívódások árán hajlandó elfogadni...

ez már majdnem olyan mintha tisztességes ember lenne...

ssi 2011.04.08. 11:00:29

MSZP
- az élet mindig nagy kihívás: már létezni is, hát még fejlődni
- a normál életvitel se mentes a gondoktól, az új kihívásoktól
- de pl. bármilyen versenykörnyezet piszok meg tud mindent nehezíteni
- riválisok: párton belül is és kívül is pl. kormány, ellenzék, erősödő civilek

@lüke: szertem
O.V.
- vannak átlagon felüli adottságai is
- viszont a mélyről jövő szándékai, motivációi, céljai ... nyíltan nem vállalhatóak, de simán ezek szerint tesz

@bariga:
- nem a név teszi - szertem - egy társadalom-/gazdaságpolitika lényegét
- a távlati célra felépített szisztematikus kislépések biztonság és követhető
- egyértelmű, korrekt, áttekinthető szabályozás és szankciók
- az önálló döntések híve vagyok, de csak megfelelő környezetben
- a választói tudatosság kellő információt és kellő szabadságot feltételez
pl. az 1-kulcsos és a jelenlegi gyermektámogatás helyett a társadalmi felzárkózás (ismeretekben, életvitelben) az első + az alsó közép lehetőségeinek szélesítése, hogy a szorgalmasak idővel beletanulhassanak vmi hatékonyabba

gonna 2011.04.08. 11:00:52

Az, hogy MA nincs egy súlycsoportban a kormányfővel, - nem jelent semmit. Anno Medgyessy sem volt.. Csak habogott-hebegett a tv vitán mégis győzött. Nálunk nem csak a talpraesettekkel tudnak szimpatizálni a választók...
Ha GyF kerekedik fölül a hatalmi harcban, az hatványozottan rontja a további esélyeiket.

kalozka 2011.04.08. 11:01:59

Szerintem a baloldalnak egy Botka László kellene vagy valaki hozzá hasonló. GyF inkább a Fidesznek lenne jó, könnyen lehet ellene mobilizálni a jobboldalt és a bizonytalanok és inkább elutasítják.
Persze ehhez valódi vérfrissítés kellene az mszpében, nem csak a vezetővel vannak a problémák, hiányoznak a fiatalok.

a-kis-herceg 2011.04.08. 11:02:50

@manyike: "O.V. - vannak átlagon felüli adottságai is"

is? mikre gondolsz? talán nem testi adottságok? vagy bőr a képén? még?

atila68 (törölt) 2011.04.08. 11:05:06

Aki hallotta a Népszabadság legújabb rádió hirdetéseit (én a Class FM reggeli műsora közben kaptam az arcomba) az pontosan tudja, hogy milyen csúnyán bulvárosodik, és hígul (értsd: népszavásodik, annak szélsőséges kirohanásai nélkül) ez a nagy múltú napilap.

Megjegyzem Gy.Ferenc gyanúsított maga a nagybetűs Főnyeremény a Fidesznek.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.04.08. 11:05:32

@a-kis-herceg: Biztos arra gondol, hogy a fociban milyen jó lehetne a Nagykanizsa IV-Felcsút rangadón...

Chazz Reinhold 2011.04.08. 11:06:23

@a-kis-herceg: a második / harmadik sorból kellene valakit előre lökdösni

ha az mszp komolyan gondolja a néppárti nagyságot, gyurcsányt el kell felejtenie mint közszereplőt (szürke eminenciásnak pedig jelleméből adódóan nem alkalmas)
csak a kis pártoknál működik a megosztó, harsány, túlmozgásos vezető

igényes 2011.04.08. 11:07:22

@lüke: Várom már Orbántól, vagy a Schmitt Páltol, hogy elutazzanak Afganisztánba, meglátogatni a Magyar katonákat.

dr. Schmitt a főparancsnok, dr. Orbán pedig tartalékos őrvezető, mert ugye Zalaegerszegen szolgált egyetemi előfelvételisként.

Merkel asszony 2009-ben és 2010 decemberében megjelent Afganisztánban, na de ez a két főméltóság?

Merkel ősei Eger városából szármezhattak el, gondolom én!

lolperec 2011.04.08. 11:07:49

az MSZP azóta lejtőn van, mióta Mesterházi megborotválkozott. :D
a FIDESZ meg azóta, mióta bálványimádó lett a tagok jórésze. :)
az LMP az SZDSZ hamvából újjászületett szivárványpillangó. :)
a Jobbik meg az iszlám bértrollja. :)
kiváncsi vagyok ki gondolja még így.

igényes 2011.04.08. 11:11:57

@lolperec: Nagyon jó amit írtál! A Deutsch Tamás is kivette az orrából, füléből, hmm.. lejjebről a testékszereket és ma már EU képviselő. Ecclestone még a haját is lenyírattatta és Deutsch már péntekenként hajat mos, fürdik is, ha jól tudom. Legutóbb azért pizsama alsóban kár volt megjelennie a TV-ben.

steflac 2011.04.08. 11:20:50

Csak szólok, hogy a fűnyírást nem érdemes elkapkodni, így sose fog az a fű rendesen megerősödni!

ssi 2011.04.08. 11:23:03

@bóra77:
Gy.F. ME-i hitelességvesztése az öszödi tartalmon túl az ellenzéki kommunikáció "sikere" is - viszont a kommunizmus kollektív bűne terhének vádja napjainkban is nagy teher, amitől nehéz megszabadulni, viszont másoknak könnyű kihasználni

@radala: "O.V. nem hibázik" ???? AB, KT, médiatv, manyup stb. stb:??? lehet, hogy siker, hogy ezeket megvalósította, van, akinek meg súlyos morális hiba, hogy ezeket tűzön-vízen át véghez vitte

@a-kis-herceg: szertem vannak O.V.-nek átlagon felüli képességei is, pl. amikben M.A. nem partner, s amikben Gy.F.-nek sincs párton belüli kihívója - retorika, kommunikáció, gyors észjárás, taktikusság stb. - az más kérdés, hogy jó célra használja-e, de erre utaltam is

ssi 2011.04.08. 11:24:57

@lolperec: kb. jó, de ennél összetettebb :-)

algi 2011.04.08. 11:25:51

Na, de hogy sikerült a homokvár? Mekkora lett? Hány tornyos?

IntelCorei5 2011.04.08. 11:28:04

@lolperec:

hát én !

Érdekes h TG nem látja a fától az erdőt. Az MN cikkében nem az a hír amit ír , hanem az h a fideszt ennyire foglalkoztatja az MSZP. Ugyan vajon miért? Elvileg a padlón vannak, meg nem újultak, döglött oroszlánba meg minek rugdosni, még felkel!

Ezt kellene (kellett volna) elemezni ha már a fűnyírás a a homokvár rendesen be lett fejezve.

és hol van @tölgyes ?

palacklakó 2011.04.08. 11:29:00

"Mindezzel nem akarom csökkenteni a Gyurcsány-Mesterházy konfliktus jelentőségét,"

Ne légy képmutató Gábor,.....akarod...
Hiszen hogyan tudnád a baloldali érzelműekkel a továbbiakban is elhitetni, hogy te "független" vagy....

Más kérdés, hogy a függetlenséget nem szabad összekeverni az érdektelenséggel, vagy a megélhetési újságírással.
Ennek okán a "független" publicistának, mint neked is, csak a képmutatás marad.

tölgyes 2011.04.08. 11:30:07

@algi: Ne gonoszkodjon:) TG most alakítja ki magáról a gondos és szerető apa képét.. Egy újabb ecsetvonás a portrén:) Egyébként a sok és súlyos szellemi erőfeszítés után jól is esik egy kis mozgás. Felfrissül tőle az ember, felgyorsul a pulzus, működnek a vesék, csökken a vérnyomás és a feszültség...TG: jó úton jár!

lüke 2011.04.08. 11:30:21

@igényes:
nem hallgatod az mr1-t
Vitéz Makrai kapott már Pápán emléktáblát, bezony

Merkel kelet-német lelkész gyermek, mint minden NDK-s rendszerváltó
fizikus,nem Vicus

lüke 2011.04.08. 11:32:38

a zöldek ny- eu-i elötörése a félelem,
tipikus ad hoc választási példa
-MO-n is igy volt az államkasszából beigért nyugdíjakkal
ld. választások
- söt Ausztriában pl. Haider is így nyert a beigért gyermekgond. idö meghosszabbítással (államkaszából)

lüke 2011.04.08. 11:33:45

@tölgyes:
a keringés redistribúcióját is tanítja?

megszűnt 2011.04.08. 11:34:19

"A volt kormányfő olyan súlyos hitelvesztésen és amortizáción ment keresztül az elmúlt években, személye olyan súlyos sztereotípiákkal terhelt, hogy jelenleg szinte nincs nála rosszabb választás az MSZP-ben."

Egyetértek. Az érdekes jelenség számomra, hogy Gyurcsányt folyamatosan előcitálják jobbról, mint amikor gyereket riasztanak valami mumussal. És bejön!:)

Gyurcsány és Mesterházy egymással nem egyeztetve zilálják szét a pártjukat. Mindkettő mond beszédet, foglalnak állást. Ez azért tarthatatlan hosszú távon, gondolom én.

Egyetlen megoldásnak látom, ha Bajnai visszatér. Higgadt, nyugodt, kiegyensúlyozottan (és egyensúlyozva) kezelte a problémákat. Ha körülnézek az ismerős politikai arcok között, soha, senki nem volt ennyire Miniszterelnök a szó hivatali és emberi értelmében, mint ő! Ki merem mondani és tartom: Orbán Viktor sem.

Redcat 2011.04.08. 11:34:51

@a-kis-herceg: ha okos vagy és hülyéskedsz, azt akceptálom, fordítva nem.

lüke 2011.04.08. 11:35:36

hú , itt tavasz elöjöttek a kritikusok
a gráciák szimultánoznak:)

sas70 2011.04.08. 11:36:10

A focimeccset sem a félidőben kell megnyerni, hanem a végén! Ezt OV. is nagyon jól tudja '94-ből, ezért is tudott '98-ban nyerni és ezért tudott 2/3-ot csinálni. A kérdés az, hogy egy átalakított közjogi rendszerben majd lesz-e bárkinek is reális esélye, hogy a fideszt legyőzze? Ha keresztülverik a most még csak sejtett változtatásokat, akkor nem.

tölgyes 2011.04.08. 11:36:57

Kedves Török Gábor!

Nem akarok gonoszkodni, de az Ön által megfogalmazott címeknek úgy 30% -a is sugalmazó cím, amelyik kérdésként fogalmaz meg állítást:)! Régi módszer ez:)

Egyébként most olvasható az Economist-ban, hogy a ma érvényben lévő magyar alkotmány egy nagy jogi katyvasz..megérett az átalakításra.. Valami olyasmit is írnak, hogy az új az illeszkedig az eui jogi chartájához.. és csak azt lehet kifogásolni benne, hogy a melegek jogait nem teljesíti ki(?).. amin gondolom a melegek házasságának elfogadását érti.

tölgyes 2011.04.08. 11:37:34

@lüke: Nem csak ifjú koromban olvastam Németh Lászlót!

cambridge.on 2011.04.08. 11:41:44

Régi pártállami időket idéz az MTV hírműsora.

index.hu/kultur/media/2011/04/08/a_hircentrum_meghamisitja_a_hireket/

A MÉDIA TÖRVÉNY ELLENÉRE, VAGY ANNAK HATÁSÁRA?

Gyurcsánynak a jövőben(nem a közel jövőben) éppen ez lehet a fegyvere.
Felnő egy nemzedék, akik a most regnáló hatalom arroganciájával, a tények hamis megjelenítésével fognak találkozni.

Sokan szeretnék, ha az MSZP egyszázalékos párttá zsugorodna, és az LMP betöltené az űrt.
Sokkal jobban lötyögne az a bizonyos zakó rajtuk, mint jelenleg Mesterházyn az MSZP zakó.
Elég csak megemlíteni a japán földrengés által kiváltott reakciót. Fukusimát összemosták Pakssal.
A szocialisták nem kerülhetik el a nemzedék váltást.
A jelenlegi frontembereknek politikusi erényeket mutatva, háttérbe kell vonulniuk.
Legyen fontosabb a pártjuk jövője a saját személyük reflektorfényben maradásánál.

lütty 2011.04.08. 11:41:46

rendes embert nem keres meg a magyar nemzet, hogy kikérje a véleményét.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.08. 11:42:32

@radala: "szerintem kár megpróbálni elképzelni, hogy mi is lenne jó a másiknak és az alapján szavazni."

Orbánnál nem az a baj, hogy egy "általa preferált" csoport érdekeit képviseli, hanem az, hogy kampányban egyenesen szemébe hazudja az "általa nem preferált" csoportoknak is, hogy Orbán szemében ők is "általa preferált" csoportnak számítanak. Aztán a választás után látható csak egyértelműen, hogy ki is volt mindig is az "általa preferált" csoport.

Kampánytechnikai szempontból mindegy, hogy a nyerés érdekében ki mekkorát hazudik, mert az értékelés egyetlen szempontja a begyűjtött szavazat. Csak az országnak tragikus. Mindenki hazudik a kampányban, csak az nem mindegy, mekkorát.

Persze végkonklúzió, hogy minden ország olyan kormányt kap a nyakába, amilyet a választási intelligenciája elbír. Nálunk nagyon sokat elbír.

bastian 2011.04.08. 11:44:16

Nem érdekes, hogy Kurcsány, Szarházy vagy bárki jön a baloldalon handabandázni, nem engedjük soha többet vissza a baloldalt a hatalomba. Nincs olyan leköpnivaló féreg a jobboldalon, akit ne választanánk meg inkább, mint hogy ezeket visszaengedjük. Akár a külhoni magyar szavazatokkal, akár a jobboldalról szervezett (ál)terrorcselekményekkel vagy bármivel, de nem jöttök vissza. Ebbe törődjetek bele.

NickJ 2011.04.08. 11:46:01

@Diocles:
> szóval Botka csak a siker biztos tudatában vállalná a kormányfőjelöltséget

Ez igaz, de előbb-utóbb választania kell, hogy élete végéig polgármesteri szinten akar maradni vagy megpróbál feljebb lépni. Kockázat nélkül senki sem nyerhet. Olyan csak a mesében van, hogy a biztos győzelem tudatában felkínálják neki a miniszterelnöki pozíciót.

Véleményem szerint a jelenlegi formában az MSZP-nek nincs esélye a győzelemre, se Gyurcsánnyal, se nélküle. Az SZDSZ eltűnése után matematikai esélyük sem maradt a kormányzásra. Nagyon erős az elutasítottságuk a szavazók több mint felénél, reálisan nincs koalíciós lehetőségük. Az egyetlen kiút az lenne, ha a fiatalok kiválnának az MSZP-ből és megpróbálnának új alapokon új pártot szervezni. Máskülönben csak 3 év szenvedés vár a pártra és egy újabb vereség 2014-ben.

a-kis-herceg 2011.04.08. 11:46:11

@d-evike: @manyike: hát...

a focisták között a legjobb mini szterelnök, a mini szterelnökök között a legjobb focista...

ez is valami...

re torik a meg nem valós teljesítmény, azzal nem lehet államadósságot űzni...

a-kis-herceg 2011.04.08. 11:47:21

@sas70: már ez tény... table rázával lehet csak változás... minden kuka...

cambridge.on 2011.04.08. 11:48:45

Egyébként ezt az egészet PR akciónak vélem.
Megint bedobtak egy gumicsontot, amire mindenki ráharapott.
A választások óta megy ez a találgatás.
Közben fű alatt készül(get) a konvergencia program, ami meghatározóbb Orbán és Gyurcsány jövőjével kapcsolatban, mint ez a színjáték, epizódszereplőkkel.

tölgyes 2011.04.08. 11:48:45

@lütty: Így van!!! Rendes ember csak sz@rt eszik, Népszabadságot és Népszavát olvas, az ATV-nek nyilatkozik, Gyurcsány-gyűlésre jár és szegfűt hord a gomblyukában.. esetleg libress-madarat lenget!

panelburzsuj 2011.04.08. 11:51:54

@lüke:

Hálás lennék, ha tudnál olyan forrást felmutatni, amely részleteszi, hogy miért költözött a danzigi születésű Kasner-apuka Hamburgból "keletnémetbe" pár héttel a leányka születése előtt.

Tibike15 2011.04.08. 11:53:19

Nekem jól jött a 16%-os adó, főleg a Gyurcsányi reformok (értsd megszorítások) után.
Mégsem érzem magam jól, mert ahogy a Fidesz viselkedik, amilyen autokratikusan próbálják felépíteni a kormányzásukat az sajnos oda vezet, hogy hiába jó az irány, hiába haladóak a lépéseik a mindennel és mindenkivel elégedetlen választók vissza fogják hozni a szocialistákat.
Akkor meg szerintem a kormányalakításuk másnapján már eltörlik az egykulcsos adókat és lehet megint a világviszonylatban is brutál magas adókat fizetni a szolidaritás nevében.

mréveiller 2011.04.08. 11:53:36

ha Gyurcsány visszaveszi a hatalmat az Mszpben, na az lesz a halálos ítéletük! szóval hajrá

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.08. 11:59:21

@MM87: Látom kívülről a "biztatást", hogy jól vesszenek össze a párton belül.

Szerintem fontos, hogy a saját szimpatizánsok felé egyértelműsítsék, hogy itt nem "élet-halál", hanem "hatékonysági" küzdelem van, és bármelyik nyerése esetén a másik nem bosszút tervez, hanem teljes mellszélességgel támogatja. Nem a "verseny", hanem a "harc" lenne probléma.

Ha ezt el tudja kerülni az MSZP, és mellette meg tud erősödni akár az LMP, akár más "európai stílusú" párt (akár jobboldali is) megerősödik, akkor van esély arra, hogy Orbán leváltható legyen.

Addig marad a "jobbos kibicek lelkes cukkolása". Igazuk van, helyükben én is ezt tenném. De normális viselkedéssel maradnak is "bekiabáló de súlytalan kibicek" :-)

silverhand13 2011.04.08. 12:03:19

qwertzu:

Nálad a pont!!
Ez a felállás a nyerő!

ssi 2011.04.08. 12:04:05

@tölgyes: @lütty: s vannak rendetlen emberek, kik minden oldalról informálódnak és nincs elhamarkodott ítéletük, s megfontoltan nincs semmilyen szemellenzős szemüvegük se véleményeikhez

"Velencei Bizottságot, az Európa Tanács tanácsadói szervezete: kormány eljárása az átláthatóság hiányát mutatta, a kormányzat elmulasztotta a megfelelő konzultációt a közvéleménnyel vagy az ellenzékkel, és siettette a folyamatot. A Fidesz azonban "át fogja hajtani" az alkotmányt - fejeződik be a The Economist cikke."
hirszerzo.hu/belfold/20110407_economist_magyar_alkotmany

- a 916ezer alkotmányozási kérdőívet visszaküldök mennyi %-a menne utcára is védve az új Alkotmányt?
- vannak olyan ismerőseim, ahová a család létszáma miatt 4-6 db-ot is dobtak be, s 1 vki a családból saját kedve szerin mindet kitöltötte - elég vegyesen
- ha civilek s az ellenzék ellen-kérdőíveket állítottak volna össze, mennyien küldték volna el?

@Redcat: "ha okos vagy és hülyéskedsz, azt akceptálom, fordítva nem." köszi a mondatot, bevettem a gyereknevelési érveim közé :-)

@sas70: sokakat nem a Fidesz a sorsa érdekel, hanem az országé: ha mégis nagy gond (nem csak gazdasági!) lesz, időben kiderüljön és legyen gyors alternatíva

@a-kis-herceg: ME nem lehet magányos utazó, így fontos a retorika is

További szép napot és hétvégét mindenkinek!

Tourist From An Other Space 2011.04.08. 12:08:04

Orbán "ezekben a percekben" írja le magát Gyurcsány szintjére és tűnnek majd együtt kézenfogva...

sisszi 2011.04.08. 12:11:49

miért van az embernek olyan érzése mintha nonstop ugyan azt a filmet nézné? megállt az idő. tényleg 30-40 évente lódul tovább? van még 20 év replay. de unalmas

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.04.08. 12:13:05

@Tibike15: Vessék csak ki a felső kulcsot a magas jövedelmekre!

Nincs abban semmi szégyellni való, ha az ember szocialista érzelmű. Mi rossz abban, ha a társadalmi igazságosság valakinek fontos?
Igenis fizessen több adót az, akinek magas a keresete.

Orbánc: Csinált magának egy adórendszert, ami mellesleg a Gyurcsánynak is jó.
Ha jönne a Gyurcsány, akkor ő bevezetné a felső kulcsot, és kivetné a Luxusadót is, ami se neki se az Orbánnak nem lenne előnyös.

Ki a jobb?

metaszóda 2011.04.08. 12:13:41

Nem látunk előre, de a dolgok ár-apály váltakozása szerint ha a jó nép hányásig eszi magát populista krumplistésztából /GyF-éből is/- amihez a Fidesz dicséretesen meg is tesz mindent, akkor talán megjönnek azok a figurák akiknek közük van a 21.századhoz. Minél később történik ez meg, annál nagyobb a gáz az ország számára, mert ezek a mostani provinciális árokásók, lejárt szavatosságú befőttek, a viaszfigurák panoptikumában a helyük.

Lollle 2011.04.08. 12:14:47

nincs oly erőőő, mely legyőőőze kiii aaa nééépért küzd.... :)

radala 2011.04.08. 12:14:52

@manyike: ez hiba, mint kormányfő, de nem tudjuk, hogy hiba-e, mint politikus.
Nem az mondom, hogy OV jó, hanem, hogy, mint politikus eddig fönnmaradt, ergo EBBEN jó.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.08. 12:14:55

@d-evike: mindenki tudja, amit ellop 4 év alatt, az már el van lopva. S kérdés, lesz-e még másik 4 év...

lolperec 2011.04.08. 12:15:17

@manyike: az összetettség a végeredményen nem változtat :)
@projector: nagyon is jól látja, egyedül azt sajnálom, hogy helyezkedik, egy éve itt áradozott, hogy milyen jó lesz majd fidesz alatt, meg milyen szupi a (semmitmondó) programjuk. mostmeg láthatod megy a fikamika. nem szeretem a köpönyegforgatókat. valakinek belefér, de az is lehet hogy csak levette a tükröket otthon.

tölgyes 2011.04.08. 12:15:47

@vinczej: Orbán előbb vagy utóbb leváltható lesz.. vagy ő maga fog visszavonulni. Ez bekövetkezett még Orbánnál jelentősebb politikusok esetében is.:)

Most az MSZP-ben azonban van egy sajátos ellentmondás. A tagság, a törzsbázis szívesen látná Gyurcsányt a párt élén. Ezeknak az embereknek a száma elérheti a néhány százezret is. Simán megtölthetnék a felvonulási tér egy részét.. de ennyi ember a vlásztási győzelemhez, de még a bejutáshoz is kevés. Az MSZP támogatók egy másik része elutasítja Gyurcsányt, mert úgy gondolja -én ebben egyetértek velük - hogy Gyurcsánynak semmi köze a baloldalisághoz.. hogy Gyurcsány egy szélsőségesen liberális politik szószólója... A nehézséget az okozza, hogy Meterházynak nincs Gyurcsánytól eltérő politikája, de nincsen Kovácsnak se és másnak se. Ezért ez a magát baloldalinak gondoló réteg ma nem számíthat az MSZP-re.

Tehát Gyurcsány nagy vonzerőt gyakorol a bázis egy részére, de taszítja a választók nagy többségét. Emiatt van ez a kettősség a pártban. Szerintem ezt ők jól látják.

Megváltozik-e ez valaha??Gyurcsány és köre reméli, hogy igen. Mikor változik meg? Ki tudja? Éppen ezért én szívesebben olvasnék egy mélyebb elemzést TG-től, amelyik az egyes MSZP-én belüli politikai csoportok egymáshoz való viszonyát a politikai értékek szintjén elemzi. Ebben az esetben nem is kellene egyik vagy másik mellett állást foglalnia...mert ő is hamar felismerné: Mesterházy és Gyurcsány nem jelent más alternatívát... ezért ebből a szempontból jelentősége sincs annak, hogy melyikük vezeti a pártot.

tlac 2011.04.08. 12:16:04

az MSzP gondja legyen az ő gondjuk, magukat lovalták ebbe a helyzetbe.. az az 50 képviselőjük meg elvan még 4 évig.. ez a lényeg.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.04.08. 12:18:32

@radala: Hitler is fennmaradt mint politikus egészen a haláláig.
Mégis szégyen azt mondani, hogy Hitler bármiben is jó volt.

tölgyes 2011.04.08. 12:18:51

@manyike: Bizony ilyen rendetlen emberek vannak, de Ön ezzel a rendetlenséggel nem vádolható:::)))

ssi 2011.04.08. 12:21:23

@radala: átlagon felüli képességek :-) és vitatható célok :-( -> + egy apró gondocska: nem csak a saját privát élete, karrierje

ssi 2011.04.08. 12:23:06

@tölgyes: köszönöm :-) de vállalom csak részleges tökéletességemet

tölgyes 2011.04.08. 12:24:20

@d-evike: Bár igaza lenne, de Hitlerről és Dztálinról is elmondható, hogy nagyon sok mindenben jók voltak, amit azonban a legborzasztóbb célok és cselekedetek szolgálatába állították. Volt még néhány ilyen személyisége a történelemnek..Úgy is fogalmazhatnék - némi túlzással - : minél több embert gyilkot(atott) meg, annál inkább fennmaradt a neve.:(

carlo68 2011.04.08. 12:26:53

Nem tudom,hogy Mesterházy miért nem egyenrangú vitapartner Orbánnak?Orbánnal nem is lehet vitázni,hisz kerüli azt,mint ördög a tömjénfüstöt.Azok a kikényszerített spontán megnyilvánulásai a parlamentben,mint például,hogy az egykulcsos szja.-val mindenki jól fog járni,hogy a többet dolgozókat támogatja az új adórendszer,a magánnyugdíjpénztárak körüli logikátlan és megtévesztő érvelés,a egymillió új munkahely igérgetése csak szánalmas és nevetséges kínlódás volt a részéről.Retorikája olcsó és demagóg.Ha nem lett volna a szocik 8 éves ámokfutása és lett volna még erős ellenzéki alternatíva,akkor soha nem lett volna újra nyerő.

tölgyes 2011.04.08. 12:30:35

@carlo68: A tények nem támasztják alá azt amit mond. Érdemes volna újból megnéznie a választás óta eltelt időben Orbán elhangzott országgyűlési hozzászólásait és viszontválaszait... vagy ezek elkerülték az Ön figyelmét?

P.mester 2011.04.08. 12:31:06

Kivételesen tetszett az írás.

Összeszedett, felépített, érvelő és a szerzőtől szokatlan módon állít is valamit, mellyel még egyet is értek.

igényes 2011.04.08. 12:32:52

@tölgyes:
Szerintem talán valaki mondja meg Gyurcsány Ferencnek, hogy nagyon picit menjen vissza addig, amikor még anyukája a pincéből hordta fel a fát, esetleg talán bevonták őt is.
Esetleg orbán Viktornak mondja meg valaki, hogy ősei nem Árpádtól származnak, az enyém sem szerintem, talán 1799-től fogom őseimet, de hát sem gróf, sem herceg nincs közöttük, de van olyan kiadvány a birtokomban, mely szerint elárverezték egyik ősöm kicsiny földjét, de kevesebb 7 szílvafánál.

Gyurcsány és Orbán pont azért van helyzetben, mert ugye csak a régi rendszerben születtek, tanultak. Törlesszenek!

Orbán nem egy kielégült ember benyomását kelti, és ez a nagy baj.

Orbán célja előzni Gyurcsányt! Nagy baj, mert ma már csak a bűnelkövetéssel hozható be Gyurcsány előnye.

Demján, Csányi, CBA elönyben voltak, de nem szabad a becsület árán a nyomukba eredni. Elégedettnek kell lenni a Felcsúttal is, hiszen az maga a csoda! Jó befektetés milliárdok kerülnek a rendszerükbe, és igen az Orbán leszármazottak fogják a hasznot élvezni.

Orbán, ha lemond, akkor jót tesz a magyarokkal és Európával.l

algi 2011.04.08. 12:33:13

@tölgyes: Nem gonoszkodom, újabban jobban érdekelnek a homokvárak, mint a politika. (Fú, most jöhetne valami hatásos párhuzam a politika és a homokvárak közt.) Mondjuk az igaz, hogy nem ez a megfelelő blog nekem ez esetben.

panelburzsuj 2011.04.08. 12:36:24

@radala:

"Ebben" Kádártól Kadafiig és Türkménbasiig elég sokan "jók" voltak.

Ha royalista lélek vagy, miért nem azt mondod? :))

nahát-nahát 2011.04.08. 12:38:47

Kedves Gábor!

Várnék egy hasonló elemzést az Index Fidesz belső viszonyait taglaló cikkeiről, esetleg a Népszabi Katolikus Egyházat elemző írásairól, ahol szintén pontosan definiálódik az adott médium politikai elfogultsága.

Ez nem új jelenség, csupán a jobboldali média is megtanulta ezt módszert balliberális társaitól.....

...én örülnék, ha egyik sem alkalmazná!

tölgyes 2011.04.08. 12:39:14

@algi: Volt amikor én is nagyon szerettem a homokozókat. A ténylegeseket is meg a képleteseket is:)Egyébként pedig nyugodtan tegyen hitet a homokvárak mellett végül is megfelelő távolságból nézve mi magunk se vagyunk kevésbé feleslegesek és múlandóak mint a homokváraink.

cambridge.on 2011.04.08. 12:42:27

@tölgyes: Hungary's new constitution
Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmem a cikkre.
Nem állítanám rólad, szövegértelmezési gondokkal küzdesz.
Viszont szelektív olvasási módszered nem megfelelő, nem tükrözi híven a cikkben leírtakat.

A constitution ought to be above political horse-trading.Yet over the past year the government has marginalised and alienated the opposition. Formerly independent institutions have been scrapped, hobbled or taken over by placemen. New bodies such as a media council have appeared—and too often, their members are all Fidesz nominees.

Ez az újbeszédmódszer?
Iskolában is tanítani fogják? Csak a pozitív mondatok érvényesek, a negatívumok közösség ellenesek, és mint ilyen nincs rá igény az ismertetésére?
Említeni is tilos.

tölgyes 2011.04.08. 12:42:54

@igényes:
Kedves igényes!
Ez a hozzászólása számomra kicsit-nagyon zavaros... és itt-ott sanda. Nem nagyon tudok vele mit kezdeni, mert nem akarnék regényt írni, minden állításának bemutatásáról.

tölgyes 2011.04.08. 12:44:20

@cambridge.on: Gondoltam, hogy Ön majd kiegészíti azt amit írtam a negatívumokkal:) Nosza:)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.08. 12:48:58

en ugy gondolom, amikor valaki akkroa faszsagokat csinal mint a jelenlegi kormany, akkor ne kiabalja fennhangon, hogy kitol fel, mert amint tele a puttony arra fognak fogadni vele szemben...

orban eppen egy eros gyurcsanyt epit fel sajat magaval szemben azzal, hogy gyakorlatilag teljesen nyiltan retteg tole 89 ota.

Várúr 2011.04.08. 12:49:27

Gyurcsány, Botka, Mesterházy... micsoda választék. Mint egy kiárusításon. Köztük is az izgága Gyurcsány néz ki leginkább furcsány. Esélye a népszerűség vagy akár csak az elfogadottság visszaszerzésére annyi, mint nekem egy holdutazásra. Közben érdemes rápillantani két gazdasági adatra: szárnyal a magyar export, keményedik a forint bicepsze. A többi üres találgatás, szó, szó és szó.

megszűnt 2011.04.08. 12:50:49

@tölgyes:
"mi magunk se vagyunk kevésbé feleslegesek és múlandóak mint a homokváraink."

Szép gondolat. Elvonatkoztatva pedig az MSZP egy ilyen homokvár, amibe, ha belefúj a szél, borul. Nincsenek stabil alapok és már a falak is omladoznak.

Én is építgettem homokvárat (légvárat még ma is), szóval ebből kiindulva, kell hozzá víz, valami kötőanyag, ami tartósíthatná. Az MSZP esetében egy ember, aki újjáépítené a pártot. Ő, mint az már világosan látszik, nem Mesterházy Attila és nem Gyurcsány Ferenc lesz.

Balt 2011.04.08. 12:51:37

@2. e-képviselő: "(ceterum censeo: vigyázó szemetek P.-ra vessétek!
- ami ugye itt most nem Párizs;)"

Nekem hirtelen eszembe tudnak jutni "P"-vel kezdődő dolgok :), de pulikutya legyek, ha tudom, kire célzol.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.08. 12:52:49

amugy majd kivancsian figyelem a Kedvbes Szerzot, hogy hogyan ertekeli majd a "kiralyi" tv hirhamisitasat es ragalmazasat..:-)

Tibike15 2011.04.08. 12:53:46

@d-evike: az volt a gond magyar adókkal te szerencsétlen, hogy bünteti a teljesítményt. Nehéz megérteni az olyanoknak, akik valamiért nem is törekszenek arra, hogy egyre több legyen a hivatalos, bejelentett fizetésük, de egy bizonyos szint után azt érezte régebben az ember, hogy szabályosan kirabolják. Arról nem is beszélve, hogy lett hirtelen 1,5 millió minimálbéres a semmiből, akik egy fillér adót nem fizetnek, de az adókból fedezett állami szolgáltatásokat meg elvárják.
Egy magyar mérnök régebben nem kapott annyi nettót, mint aki csak tányérokat mosogatott vagy pizzát hordott ki mondjuk Londonban. Ezen javított valamennyit a 16%, mert égbekiáltó baromság ez, büntetni a teljesítményt, a kemény munkát és dícsérni és jutalmazni az élősködést meg a semmit tevést. Ideig-óráig működik ez a logika, amig hitelekből lehet fedezni a henyélés árát.

igényes 2011.04.08. 12:54:03

@tölgyes:

Nagyon egyszerűen elmagyarázom, nem tudom megérti-e?

Orbán mindig hazudik, de nem vallja be! Orbán meglátta a kűlvilágot, és hitvallását állandóan formálva egy cél lebeg a szeme elött, amit látott és neki megtetszett mindenáron megszerezni nem kimondottan a családja, hanem önmaga részére.

Annyi negatívum sorakozik Orbán mögött, hogy az szinte csoda.

Elképzelhetetlen, hogy önt nem a mi pénzünkből fizeti Orbán, hiszen, ha sétálna az utcán, újságot olvasna, bizony látná Orbán egy senki. Látta már ezt az embert sport közben, ha igen láthatta nem teljesít semmit. Látta ezt az embert megszégyenülve, mert igen naponta lerí az arcáról a betegség jele. Nagyon beteg az Orbán, nagyon rettegnek tőle az alattvalói.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.08. 12:55:11

@knausz: mesterhazy sulytalan. lehet, majd beerik..

gyurcsanyt azert szerintem ne ird le. gyurcsany ellen semmi mas nincs, csak amit a fidesz mondott. a fidesz pedig eppen azon az uton jar, hogy mindenkinek vilagos legyen, semmi mashoz nem ertenek a politikai karaktergyilkossagokon kivul.

gyurcsany a gonoszbol hamar atfordulhat felreismert martirra, ha orbanek igy folytatjak:-)

Balt 2011.04.08. 12:55:14

@Bombadil Toma: "ez is egy vélemény... nem éppen eredeti vagy önálló"

Mondjuk inkább úgy: többségi...

lüke 2011.04.08. 12:56:51

@panelburzsuj:
aha
már majdnem ötvenes évek kádererese kivonul s a gyerekkel
JA-t szavaltatják a fehér asztalnál
csak Illyést tudnám idézni-fejböl-
Zolnay Pál dokumentarista és Berek Kati elöadásában :
"az , hogy a nép fia vagy
sej ma igazolnod nem azzal kellen öcsém.
honnan jössz
hanem hova mész"
komolyra fordítva: abban az idöben cirkáltak a lekészek, mégha náci múltjuk is volt , nem lehetett az egész országot legéppuskázni

lüke 2011.04.08. 12:58:08

@az igazi Sipi:
ezt már jövendöltem:
egy Haynau kell és azzá válik

tölgyes 2011.04.08. 12:58:17

@knausz: Egyetértek Önnel.. és ugyanakkor nem látok rá ma se reményt, se megfelelő embert. Az MSZP-én igazából nincs mit újjáépíteni... de egy baloldali párt mégis csak kellene.

Balt 2011.04.08. 12:59:10

@freehckr: Bajnairól még egy aprócska életrajzi adalék: ne feledkezzünk meg róla, hogy tevékeny részese volt az ún. elkúrásnak!

megszűnt 2011.04.08. 13:00:45

@az igazi Sipi:
"mesterhazy sulytalan. lehet, majd beerik.."

- Ha eddig nem alakította ki a stílusát, ha eddig súlytalan volt, vajon mitől lenne holnapra másmilyen?
- Van-e az MSZP-nek ideje bármilyen várakozásra?

Gyurcsánynak az őszödi beszéd óta nincs és nem lehet hitele ebben az országban, továbbá külföldön sem.

igényes 2011.04.08. 13:02:01

@az igazi Sipi: Török Gábor füvet nyírt mint mondja, amikor jött a Magyar Nemzet rendelése, ugyan szondázza már meg a parasztokat.

Török Gábor családapa, képviselő, meg talán dolgozik valahol, valakinek. Pénzét megkapja, homokvárat épít, füvet nyír és csak úgy jönnek a rendelések. A Magyar Nemzet meg figyeli miket is írunk itt mi? Lényeg az áramot mi használjuk, sok blödséget elmondunk, Török felveszi a pénzt. Lényeg volt olyan kedves, hogy a Magyar Nemzet érdekében a homokvár építését elhagyta és légvárat épít talán most.

Ma délután a Magyar Nemzettől kerestek telefonon, hogy kommentáljam a szocialista párttal kapcsolatos legújabb értesülésüket. Miután azonban egészen addig a fűnyírásnál komolyabb szellemi kalandom nem volt, a hívás pillanatában pedig éppen egy homokvár felépítésén fáradoztam, fogalmam sem volt arról, hogy éppen mi az aktuális nagy ügy. Azóta elolvastam...

lüke 2011.04.08. 13:02:05

@lüke: sej ma igazolnod nem azzal kellen
jav
sej ma nem azzal kellen igazolnod öcsém

megszűnt 2011.04.08. 13:02:09

@tölgyes:
Ön mit gondol Bajnai Gordonról? Érdekelne a véleménye.

Balt 2011.04.08. 13:02:12

@freehckr: "Nem a pozícióban eltöltött idő dönti el hogy demokratikusan megválasztott-e a pártelnök vagy sem, hanem a megválasztásának a módja. Mindkettőt a saját pártjuk tagsága teljesen tiszta elnökválasztásokon erősíti meg pozíciójában újra, és újra."

Hagyd, nekik csak az SZDSZ elnökválasztása lehet felülmúlhatatlanul demokratikus. :))

tölgyes 2011.04.08. 13:04:17

@igényes: Én azt látom, hogy Ön már régen csatlakozott a "Dögöljön meg Orbán Viktor lehetőleg máma még.." mozgalomhoz. Ez az Ön szíve-joga, de nekem nincs kedvem ahhoz, hogy ezzel vitázzak.. mert erről nem lehet vitázni. Ez egy érzület..Ön ezt mélyen átéli azt bárki láthatja., de erről ennél többet nem lehet írni... korábbi bejegyzésének azonban ezen is túlmutató problémáira írtam azt, hogy hosszú választ igényelnének és cserébe a megértés minimumát sem várhatnám el, épp az utólsó bejegyzésének érzelmi habzásai miatt.. Így tartózkodok az okszerű véleménnyilvánítástól. Itt a logikának már nincsen tere.

igényes 2011.04.08. 13:06:31

@tölgyes:
Ki a főnöke Török Gábornak a Magyar Nemzetnél? Gondolom, ha más érdeklődik, akkor az megkéri, nem utasítja.

"Ma délután a Magyar Nemzettől kerestek telefonon, hogy kommentáljam a szocialista párttal kapcsolatos legújabb értesülésüket. Miután azonban egészen addig a fűnyírásnál komolyabb szellemi kalandom nem volt, a hívás pillanatában pedig éppen egy homokvár felépítésén fáradoztam, fogalmam sem volt arról, hogy éppen mi az aktuális nagy ügy. Azóta elolvastam... "

Balt 2011.04.08. 13:08:07

@Link Elek: "a fiataloknak nem volt lehetoseguk betanulo pozicioban eltolteni nehany evet."

Dehogyisnem. Zuschlag, Marsovszky és Veiszenberger elég hamar beletanultak... (Ezzel kb. le is nullázták ezt a poszt-KISZ generációt a pártban.)

tölgyes 2011.04.08. 13:09:18

@knausz:
Kedves knausz! Bajnai se képvisel más politikát, más értékrendet ,mint Gyurcsány vagy Mesterházy. Sokak számára az a vonzó benne, hogy látszólag ideológiai elkötelezettségek nélkül, pragmatikusan politizál... Pedig nem történik más, mint hogy az ideológiák hangoztatása nélkül a legkönyörtelenebb technokratizmussal hajtja végre ugyanazt az ideológiát, amit Gyurcsány és Meterházy is megjelenít.

igényes 2011.04.08. 13:12:08

@tölgyes: Nem kivánnám Orbán úr halálát, csak a politikából távozzon.

Kérem nézze meg a FIFA oldalát, nézze meg az EU részéről ki tárgyalt Blatter úrral március 25-én, majd nézze meg, hogy Orbán Viktorral kapcsolatban mit mondott Blatter április 05-én.

Nézze meg ezzel kapcsolatban az MTI közleményét.

Úgy látom, hogy Orbán egy eszménykép az ön szemében.

tölgyes 2011.04.08. 13:12:28

@igényes: Szerintem nincs főnöke TG-nek az MN-nél. Tudja ez úgy szokott menni, hogy időnként egy-egy más akolhoz tartozó szakembert felkérnek véleménnyilvánításra. Ez nem rossz dolog, mégha nem is szokott jó vért szűlni.

megszűnt 2011.04.08. 13:16:50

@tölgyes:
"Bajnai se képvisel más politikát,"

A hozzáállása más. Nincs az a hatalmas küldetéstudata, csak egyszerűen teszi a dolgát, mint egy olyan ember, akit felhatalmazott a nép. Rendkívül szimpatikus hozzáállás szerintem.

Egy párton belül nem az a probléma, ha megegyezik az értékrend, sőt, hanem ahogyan azt tálalja valaki, az a merem mondani "alázat", az nem mindegy. Ma melyik politikusban van a gőgön kívül más?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.08. 13:20:27

@igényes: a politikusok nem kifejezetten szoktak spiccen lenni a sportban, de ezt másként élik meg. Kádár például legendásan sakkozott, Horn Gyulát sose győzték le a teniszpályán s Orbán nyilván kissé korosabb kiadású Messinek képzeli magát...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.08. 13:24:16

@Balt: naná, de még mennyire!
Azért a javára lehet írni, hogy miniszterelnökként - cégbedőlésekkel és mutyikkal bőven tarkított múltján túllépve - képes volt nagyjából közszolgálati tevékenységet folytatni egy éven keresztül.

tibapó 2011.04.08. 13:25:21

@parlamentarista: Mos takkor te Gyurcsánynak szurkolsz? Vagy Schiffernek? Vonának, Orbánnak miért nem mondod el, mit tennél a helyükben?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.08. 13:26:21

@knausz: nekem az oszodi beszed _ota_ van hitele..:-)

de mondom, gyurcsanynak igazabol mar az pluszpont, hogy orban ennyire fel tole. es ahogy egyre jobban zuzza szet a demokraciat es a gazdasagot a jel;enlegi kormany, ugy epitgetik vissza gyurcsany hitelet.

gondolom nem veletlenul kezded te is gyurcsanyt ekezni. te is tisztaban vagy vele, hogy o az egyetlen potencialis ellenfele, o az egyetlen, akit bar megrogyasztott, padlora vinni nem tudott ugy, mint az mdf-et, szdszt, fkgpt, miepet es a tobbi, trukkokkel es intrikakkal szetzullesztett es tonkretett politikai erot.

pedig gyurcsany ellen kulon akciocsoportot hoztak letre, atirtak az oszodi beszedet, kitalaltak mondvacsinalt ugyeket, tamadtak a csaladjat, oriasplakatokon hirdettek, hogy "gyurcsany a hibas", beepitett kettosugynokoket - pl. silly kata - vetettek be ellene es megis..
nem birtak kiutni, nem birtak megtorni. a fideszmodszer rajta nem fogott.

es orbant ez beszaratja:-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.08. 13:27:02

@Hepci: kifelejtettem, hogy Gyurcsány (a szemlőhegyi gazella) Gebrselassiét megszégyenítő futó...

radala 2011.04.08. 13:28:22

@panelburzsuj: Teljesen igazad van. Ez nem egy érték, illetve nem ez az érték. Azt mondtam, hogy akiben ez nincs meg vagy elvesztette a hitelességét annak nincs visszatérés.
Én meg sem próbáltam arról beszélni, hogy mi a jó az országnak, az egész onnan indult, hogy GyF-nek annyi, mert akiből kiszerettek, abba nem szeretnek vissza és megemlítettem, hogy OV-ból soha nem szerettek ki tömegek EDDIG. Semmi többet nem mondtam, csak vagy rosszul fogalmaztam, vagy félre lett értve, amit mondtam.
OV elöbb bukott választást, mint, hogy a szavazói megutálták, GyF azért bukott választást, mert a szavazóinak IS elege lett belőle. Ez a különbség 02,06 és 10 között.
Ráadásul már többször beírtam korábban azt a szép adatsort, hogy párt még nem szerzett vissza szavazót.
MDF:1 213 825;649 966; 139 934+587 054 (itt van valami szorzó, mert F+M);-;272 831+48 947;136 895

SZDSZ:1 050 452;1 005 766;353 186(!);313 084;340 746 (kicsike remény); 0

FKGP:576 256; 425 482; 617 740 (kicsi ellentmondás, de nagyon sok a változás közben); 42 338,

Miép:248 825; 245 326; 119 007; 1 286

MSZP:534 898; 1 689 081; 1 445 909 (itt nincs nagy bukás csak nincs nyerés); 2 361 997 (!); 2 336 705; 990 428...
Meglátjuk mi lesz ebből 1 milla megint, ami akár elég is lehet egy LMP+MSZP kormányhoz, vagy kisgazda/szdsz/mdf út...

igényes 2011.04.08. 13:31:35

@tölgyes: Török Gábort azért egy kicsit megzavarták, mint mondottam képviselőként és a Vision Politics legmeghatárózobb személyeként pont füvet nyírt és homokvárat épített.

Nem kérték szerintem, mert nem ez jön le a saját írásából.
Mondjuk Orbán Matolcsyt kérte, hogy tegyen valamit, de itt kérésnek nyoma sincs.

"Ma délután a Magyar Nemzettől kerestek telefonon, hogy kommentáljam a szocialista párttal kapcsolatos legújabb értesülésüket. Miután azonban egészen addig a fűnyírásnál komolyabb szellemi kalandom nem volt, a hívás pillanatában pedig éppen egy homokvár felépítésén fáradoztam, fogalmam sem volt arról, hogy éppen mi az aktuális nagy ügy. Azóta elolvastam... "

Mi az ára a kommentelásnak azt nem tudom, de 23:27-kor Török Gábor megtette az első lépést. Valószínűleg sötét volt már a vár építéshez, meg a fűnyírás is elkészült.

Valószínűleg most míg él a blog figyel és olvas, összegez és elemez, de nem kell kimennie a frissen nyírt kertből, így is helybe jön az információ!

radala 2011.04.08. 13:36:06

@d-evike: Szégyennek szégyen ezt mondani, de ez csak az emberi prüdéria és kettősmérce okán szégyen. Hitler nyilvánvalóan sok dologban jó volt. Bár ne lett volna...
Amúgy Orbán szemben GyF-fel még nem alkalmazott fizikai erőszakot. Szóval A Hitleres párhuzam sokkal jobban megáll a baloldallal szemben, mint OV-val.
De ettöl még OV lehet egy köcsög, csak ma épp nem ez a téma, hanem az, hogy kétfejű-e az mszp, vagy van-e bárki, akiben bízhatnak. Szerintem nem kétfejű, hanem halott az mszp, illetve még messze nem halott, de már soha nem lesz a régi, bárki is jön. Az SZDSZ/MDF/FKGP nem azért semmisült meg, mert Demszky, Fodor, Káka, vagy Dávid vagy Torgyán béna pöcsök (bocsánat DI), hanem azért mert (szerintem) fizikai törvény, hogy a népszerűséget csak elveszteni* lehet megszerezni szinte nem.
(*10% elvesztés az nem elvesztés)

igényes 2011.04.08. 13:36:29

@lüke: Ez a legszebb hír, és ismét egy hazugságon ért egyesületi elnök:

1.
Orbán és Blatter az EU és a FIFA közötti ellentétekről tárgyalt
2011. április 5. MTI

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) és az Európai Unió közötti ellentétekről – többek között az ifjúsági korú játékosok szerződtetéseiről és a saját nevelésű futballisták szerepeltetéséről – tartott megbeszélést kedden Zürichben Orbán Viktor miniszterelnök, valamint meghívója, Joseph Blatter, a FIFA elnöke.

2. Blatterék meg azt mondják, hogy fogadták Orbánt, de mint kiderül nem EU képviselőként:

"A találkozóról a FIFA közleményt adott ki, és ebben Blatter kiemelte: nagyon elégedett azzal a konstruktív megbeszéléssel, amelyet Orbán Viktorral folytatott.

„Közös álláspontunk van a világ sportjáról, különösen a futballról, és ezek értékeiről, mint az egymás tisztelete, a fegyelem és a fair play” – áll többek között a FIFA kommünikében, amely jelzi: Orbán Viktor nagy futballrajongó, a felcsúti csapat tagja, és ő alapította a fiatal játékosokat segítő Puskás Ferenc Akadémiát."

3.
Itt meg kiderül, hogy az EU nem Orbánt, nem április 05-én, hanem március 25-én Santiago Fisas Ayxela urat, az Európai Parlament
a Kulturális és Oktatási Bizottság tagjával vitatta meg a kérdéseket.
A Felcsút SE elnökét fogadta Orbán, na de Felcsút csak Orbáán Európája.

www.calciotv.info/blog/calcio-news/fifa-hold-discussions-with-european-parliament-representative

5. Eredeti angol nyelven: www.fifa.com/newscentre/news/newsid=1412481.html

FIFA President meets Hungary’s Prime Minister(FIFA.com) Tuesday 5 April 2011 Print Email my friend Share

FIFA President Joseph S. Blatter and FIFA Secretary General Jerome Valcke led a FIFA delegation which received Viktor Orban, the Prime Minister of Hungary on 5 April 2011 at the Home of FIFA in Zurich. Hungary currently holds the Presidency of the Council of the European Union.

During the meeting, topics such as the fight against match-fixing plus irregular and illegal betting in football were discussed, along with the need to protect national teams and other matters surrounding football governance.

"I am pleased with the very constructive discussions with Prime Minister Orban," said the FIFA President. "We have a common point of view on the world of sport, specifically on football and its values such as respect, discipline and fair-play. And above all, we share views on its socio-cultural role."

We have a common point of view on the world of sport, specifically on football and its values such as respect, discipline and fair-play. FIFA President Joseph S. Blatter on his meeting with Hungarian Prime Minister Viktor Orban.

The Hungarian Prime Minister is a keen footballer himself and still plays for FC Felcsut. Mr. Orban also founded the Ferenc Puskas Foundation for young footballers.

"I was at FIFA today to discuss a number of areas where FIFA and EU can cooperate to make sure the specificity of sport is respected in Europe. I’m very keen to promote FIFA’s perspective among the European Union”, said Prime Minister Orban.

tölgyes 2011.04.08. 13:38:03

@knausz:
Kedves knausz!

Ha Önnek az a véleménye, akkor az a véleménye. Én azt nem akarom megváltoztatni.

Egyébként pedig nem az a baj Bajnaival, Gyurcsánnyal, Meterházyval, Vitányival stb. hogy ultraliberális elveket vallanak, hanem az, hogy ezt egy baloldali pártban teszik. Ha Ők alakítanának egy liberális pártot és ott nyomatnák, azt amit nyomatnak, akkor ugyan én nem fogadnám el a szövegüket, de tudomásul venném: liberális, liberális szöveget mond és képvisel.

Az MSZP azonban baloldali párt, baloldali jelszavakat szajkóz miközben egy ultraliberális politikát valósít meg.

Az Ön számára pedig az vonzó Bajnaiban, hogy ő az ideológiát nem mondja "csak csinálja". Engem pedig az taszít benne, hogy egy szélsőségesen liberális ideológiát valósít meg... könyörtelen technokratizmussal. E tekintetben én őt kártékonyabbnak tartom mint Gyurcsányt és Mesterházyt.

Ezzel együtt Önnek nemsokára alkalma lesz ahhoz, hogy a Bajnai-féle mozgalomhoz csatlakozzon.

Balt 2011.04.08. 13:40:52

@manyike: "mindenesetre a Fidesznek van mitől tartania, O.V. megtapasztalta már a méltó ellenfelek mellett a kudarc érzését"

Szerintem ellenkezőleg: amíg Gyurcsány ott sertepertél a "legnagyobb ellenzéki párt" körül, addig nincs mitől tartania. A Fidesz érdeke, hogy Gyurcsány legyen a (legerősebb/egyetlen) kihívó. Újabban rá is játszanak erre, a Hír TV direkt Gyurcsány orra alá nyomja a mikrofont, az meg kedélyesen belebeszél. Ezt 1-2 hete tapasztalom, mindenesetre szokatlan. Láthatóan megváltozott valami, ha más nem, a Gyurcsányra épülő kommunikáció.

igényes 2011.04.08. 13:41:21

@lüke: Vetted Lüke?

„Közös álláspontunk van a világ sportjáról, különösen a futballról, és ezek értékeiről, mint az egymás tisztelete, a fegyelem és a fair play” – áll többek között a FIFA kommünikében, amely jelzi: Orbán Viktor nagy futballrajongó, a felcsúti csapat tagja, és ő alapította a fiatal játékosokat segítő Puskás Ferenc Akadémiát."

Tehát Orbán nem mint EU soros elnök tárgyalt, hanem a Felcsút SE. labdarugójaként szerzett bónusz repülő pontokat.

radala 2011.04.08. 13:42:19

@manyike: Bocs mik a vitatható célok? A hatalma megtartása? ez munkaköri leírásában szerepel szerintem. Addig, amíg az ellent úgy képes kinyírni, hogy ez nem megy a népszerűsége rovására, addig ez megfelel minden írott és íratlan szabálynak. Ha majd bukik egy választást, akkor kiderül, hogy elcseszte.
Nyilván való, hogy vannak bosszantó dolgaik, de nem látom a vitatható célokat. A vitatható megoldásokat annál inkább.
Mondjuk a dologhoz tartozik, hogy szerintem minden demokratikus erőnek kötelessége lenne harcolni az mszp megszűnéséért, vagyonuk elkobzásáért vezetőik bebörtönzéséért:-)

megszűnt 2011.04.08. 13:42:35

@az igazi Sipi:
"gondolom nem veletlenul kezded te is gyurcsanyt ekezni. te is tisztaban vagy vele, hogy o az egyetlen potencialis ellenfele,"

Nem hiszek az adok-kapokban. A minőségi politikában hiszek (egy pillanatra visszahúztam az ujjam, amikor ezt leírtam). Nem hiszem, hogy a gyűlöletre gyűlölet a válasz. Azt gondolom, a szeretet politikája hosszú távon gyümölcsözőbb.

Elolvastam ma Tóta W. Árpád írását is, bizony nem osztom a véleményét, hogy a pacifista nézetek háttérbe szorultak volna, a békét-váró emberi igény. Csak talán hallkabb a hangja egy gyermek sírásának, mint az ágyúk zajának. A békénél és szabadságnál nagyobb kincs nincs.

Szimba 2011.04.08. 13:43:16

@Hepci:

Főként, ha kergetik.

tölgyes 2011.04.08. 13:45:58

@igényes: Nem gondolom, hogy TG-t megzavarták. Szerintem ez csak amolyan retorikai fordulat volt, jelezve, hogy neki még ez a homokvár is fontosabb mint...:) A többit már korábban és fentebb leírtam.. kicsit gonoszkodóan algi-nak:
"TG most alakítja ki magáról a gondos és szerető apa képét.. Egy újabb ecsetvonás a portrén:) Egyébként a sok és súlyos szellemi erőfeszítés után jól is esik egy kis mozgás. Felfrissül tőle az ember, felgyorsul a pulzus, működnek a vesék, csökken a vérnyomás és a feszültség...TG: jó úton jár! "

Balt 2011.04.08. 13:47:09

@radala: Szerintem a Gyurcsány-faktor bőven kitart 2014 után is...

"Mondjuk ahogy jönnek föl a zöldek az LMP-t én még mindig nem szeretném leírni..."

Az LMP-t én sem szeretném leírni, pedig mindent megtesznek érte: az alkotmányozásból való kivonulás, meg az atom-hiszti bőven elég ahhoz, hogy legközelebb kiessenek a parlamentből...

radala 2011.04.08. 13:47:44

No ez az igazi botrány!!!
Íme a vitatható módszerek eklatáns példája:-)
kepviselofunky.blog.hu/2011/04/08/nincs_az_a_szel_ami_megfelemlithetne_a_szocialistakat

avionics 2011.04.08. 13:47:55

De ráérnek az elvtársak és az "Orbángyűlölők" ma. Ennyi marhaságot összehordani a bukott szocikról azért már sportteljesítmény. 2014-ben nagyobb pofont fog kapni a baloldal mint tavaly, ha nem képesek szembenézni a múltjukkal, ha nem képesek abbahagyni a populista hazudozást. Jól látszik, hogy tesznek az ország, az emberek érdekeire.

igényes 2011.04.08. 13:48:31

@tölgyes:
"Nem gondolom, hogy TG-t megzavarták. Szerintem ez csak amolyan retorikai fordulat volt, jelezve, hogy neki még ez a homokvár is fontosabb mint...:) A többit már korábban és fentebb leírtam.. kicsit gonoszkodóan algi-nak:
"TG most alakítja ki magáról a gondos és szerető apa képét.. Egy újabb ecsetvonás a portrén:) Egyébként a sok és súlyos szellemi erőfeszítés után jól is esik egy kis mozgás. Felfrissül tőle az ember, felgyorsul a pulzus, működnek a vesék, csökken a vérnyomás és a feszültség...TG: jó úton jár!"

Nagyon tetszett! Megmosolyogtattál, köszönöm szépen!

tölgyes 2011.04.08. 13:50:25

@igényes: Örülök, hogy jó kedvre derítettem!!:::)))

igényes 2011.04.08. 13:50:31

@radala: Hol van a Rohác most, megjött Magyarországra?

panelburzsuj 2011.04.08. 13:51:43

@Hepci:

Lehet, hogy mindenkiben vagy egy teljesítőképesség-állandó, amit bármennyifelé is oszt (pl. sport és politika között), a végösszeget nem tudja megnövelni.

A tiéid mellé egy inverz példa: a kardozó álamfő ...

Balt 2011.04.08. 13:52:00

@bóra77: "- és miért érzi GYF szükségesnek a folyamatos szereplését?"

Ez alighanem a személyiségéből fakad...

"GYF elrontotta, nagyon, hibázott, javítani szeretne."

No way.

"OV hányszor rontotta el, és hányszor hibázik jelenleg?"

??? Elrontotta? Végül is tényleg: a 2002-es paraszthajszálon múló vereség miatt lehetne kárhoztatni (ami az utána következő 8 évben történt, azért talán kevésbé...), de nyilván mindez kellett a jelen 2/3-hoz.

Balt 2011.04.08. 13:53:39

@bóra77: "én sokkal inkább esendőnek, emberibbnek látom, mint a pökhendi Orbánt, és már ez eleve szimpatikusabb teszi."

Biztos vagyok benne, hogy ez így volt 2006-ban is...

radala 2011.04.08. 13:54:19

@Balt: Fene tudja az atomhiszti most nagyon jó lónak tünik legalábbis európa nyugati felén.
Az alkotmányozásnál szerintem is mellé lőttek, de először a Fidesz is csatlakozott a Chartához:-) Szóval ez csak egy kis hiba.
Igazából szerintem ki fog derülni, hogy hol a törés az LMP és a Fidesz közt.
Korábban úgy tünt, hogy az szdsz/mdf közt a törés a népi/urbánus vonal (én is azt hittem, hogy szdszes kéne legyek).
De aztán kiderült, hogy az antikommunista/kommunista törés meg a nacionalista/antinacionalista törés sokkal erősebb...
Mondjuk számomra ez egy fekete fehér része a világnak. Aki a szocikat betiltva szeretné látni az liberális, aki börtönben az konzervatív, aki fölakasztva az radikális. Aki a parlamentben az meg nem demokrata:-)

Érdekes lenne tudni a szocik mostani elutasítottságát meg ennek az irányát, mert tán ez a legérdekesebb kérdés ma.

sisifux 2011.04.08. 13:55:39

@tölgyes:
"Bajnai se képvisel más politikát,"

Az ugyan nem derül ki, vajon mi az a mélyen elitélendő politika. Kis pontosítás érthetőbbé tenné.
Egyébként, ha olyan jó és támogatott lenne Győzike (hogy Vajkot nevezzük nevén, Istvánnak) programja, ha egyáltalán lenne, miért is kellene ennyire titkolni? Hogy ne nyúlja le az MSZP gondolom.
Ha megkapargatjuk a felszínt, marad a hatalomvágy. A boldogsághoz elég kevés. Sajnos sokakéhoz is kevés.
Az eredeti témához pedig.
Aki nem képes belátni, hogy mekkora az elutasítottsága, az politikusnak ugyan képzelheti magát, de az ország első számú vezetőjének, vagyis miniszterelnöknek nem alkalmas realitás érzék híján.

Balt 2011.04.08. 13:55:52

@radala: Kicsit késve, de kb. ezt írom én is. :)

megszűnt 2011.04.08. 13:58:58

@tölgyes:
"Ezzel együtt Önnek nemsokára alkalma lesz ahhoz, hogy a Bajnai-féle mozgalomhoz csatlakozzon."

Ön engem is jókedvre derített!:) Tudja, bírom, hogy nem arrogánsan, csak úgy, szépen, simán megmondja, hogy én mit csináljak, egy jó apának mi a dolga, és közben mintha független lenne, pedig Önben, Kedves Uram, egy vad, fideszes elkötelezettség él és virul.:):)

Balt 2011.04.08. 14:00:47

@radala: "Mondjuk számomra ez egy fekete fehér része a világnak. Aki a szocikat betiltva szeretné látni az liberális, aki börtönben az konzervatív, aki fölakasztva az radikális. Aki a parlamentben az meg nem demokrata:-)"

:)))
Rád szoktam hivatkozni - és ez itt nagyon adekvát -: ~ "mekkora geciség a Fidesz részéről, hogy nem hagyja eltemetni Gyurcsányt." (Értsd: egyelőre nem vádolják meg, valszeg kivárnak.) Talán nem jól idézem, de ez a mostani MN-es Hír TV-s "pálfordulás" alapján igazolni látszódik. No, hajrá, tegyük a dolgunkat! :))

Balt 2011.04.08. 14:02:09

@radala: Ja, az atomhiszti szerintem Mo.-n nem "versenyképes ajánlat", de ha neadjisten sikerrel ellene lehetne hangolni a közvéleményt, az sokba fog kerülni az országnak... (És az LMP-nek.)

radala 2011.04.08. 14:04:06

@vinczej: Szerintem ez független OV teljesítményétől. A szavazóid felének elvesztése egyenlő a halállal. Onnan nincs visszatérés senkinek sehogy soha...
De érdeklődve várom.
Mondjuk hány százaléka az elváltaknak házasodik újra ugyanazzal? Tuti, hogy 1 % alatt van. Mi késztetne bárkit arra, hogy újra ugyanarra a személyre szavazzon, akitől már megvonta a bizalmat? Ilyen nincs, szerintem még Dácsia logánt sem vesznek azok, akik egyszer meggyűlölték a Dácsiájukat...
Nagyon nem ugyanaz a mutatvány szavazót szerezni meg visszaszerezni. Szerezni lehet cigánygyülölettel, pénzígérettel, demagógiával akármivel, visszaszerezni még szerintem ugyanannak a pártnak is nehéz, de egy embernek tuti lehetetlen...
mszp esélyei, mint a dácsiájé, gyurcsány esélyei meg mint egy alkesz feleségverönek az elvált neje visszaszerzésére.

Balt 2011.04.08. 14:05:08

@panelburzsuj: "Röviden: lehet pusztán attól is jobb Gyurcsány, hogy Orbán rosszabb lesz."

Egy apró szépséghibája van a dolognak: Fegyenc maga "vallotta be" a saját(os) kis módszereit, amit bajos "hitelesen" cáfolni a saját szájával...

panelburzsuj 2011.04.08. 14:05:15

@radala:

Nagyon meg fogsz lepődni, ha Környezet Katalin egy-két év múlva Orbán hónalja alól fog Mecseket védeni?

Az általad leírt pártok eldobált héjak: a karrierista töltelék időben észbekapott része szépen átsündörgött más pártokba, a maflábbjára meg rászáradt a maradék.

Nemigen tudsz ma olyan pártot mutatni Magyarországon, ahol a törzsgárda nem más pártok diverzánsaiból verődött össze.

(Számomra szimbólumértékű, ahogy tölgyes pajtás Pozsgayt sztárolja ... :)

tölgyes 2011.04.08. 14:06:21

@sisifux: Ön bekapcsolódott egy beszélgetsébe, amit azonban nem olvasott el.Most idemásolom Önnek:
"Bajnai se képvisel más politikát, más értékrendet ,mint Gyurcsány vagy Mesterházy. Sokak számára az a vonzó benne, hogy látszólag ideológiai elkötelezettségek nélkül, pragmatikusan politizál... Pedig nem történik más, mint hogy az ideológiák hangoztatása nélkül a legkönyörtelenebb technokratizmussal hajtja végre ugyanazt az ideológiát, amit Gyurcsány és Meterházy is megjelenít. "
Erre knausz válaszolt amire én ezt írtam:

"Egyébként pedig nem az a baj Bajnaival, Gyurcsánnyal, Meterházyval, Vitányival stb. hogy ultraliberális elveket vallanak, hanem az, hogy ezt egy baloldali pártban teszik. Ha Ők alakítanának egy liberális pártot és ott nyomatnák, azt amit nyomatnak, akkor ugyan én nem fogadnám el a szövegüket, de tudomásul venném: liberális, liberális szöveget mond és képvisel.

Az MSZP azonban baloldali párt, baloldali jelszavakat szajkóz miközben egy ultraliberális politikát valósít meg.

Az Ön számára pedig az vonzó Bajnaiban, hogy ő az ideológiát nem mondja "csak csinálja". Engem pedig az taszít benne, hogy egy szélsőségesen liberális ideológiát valósít meg... könyörtelen technokratizmussal. E tekintetben én őt kártékonyabbnak tartom mint Gyurcsányt és Mesterházyt."

Hozzászólásának többi részével nem tudok mit kezdeni.

sisifux 2011.04.08. 14:08:05

@avionics:
"2014-ben nagyobb pofont fog kapni a baloldal mint tavaly, ha nem képesek szembenézni a múltjukkal, ha nem képesek abbahagyni a populista hazudozást."

Mi is az a populista hazudozás ?

A hatalmas adócsökkentés, amivel mindenki, de pláne Győzike (OV) jól járt, ami végül fél %-osra sikeredett, az gondolom nem populista hazudozás, az az igazmondás diadala. Mondjon még neked sok ilyen szépet !

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.08. 14:09:36

@Balt: esendő a svábbogár is... egyáltalán, teljék meg szívünk könyörülettel isten minden kisebb-nagyobb bogara iránt...

panelburzsuj 2011.04.08. 14:10:31

@Balt:

Egy-egy párt potenciális sikerét nem a színpad előtt csápolók szokták objektíve felbecsülni.

igényes 2011.04.08. 14:12:05

Én az alábbiakon csak azért vagyok felháborodva, hogy a Harrach Péterék tiltakoznak a hétvégi munka miatt, miközben nemhogy idegeneket, hanem saját családtagjaikat kényszerítik hétvégi munkára. Milyen apa az ilyen?

„A képviselő személyi titkára bizalmi állás, gyakran munkaidőn túl, hétvégén is dolgozni kell” – érvelt Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, aki személyesen is érintett az ügyben. Neki ugyanis a fia dolgozik titkáraként. „A KDNP húszéves tapasztalata az, hogy az ilyen munkát legjobban a családtagok tudják elvégezni, ráadásul az ő foglalkoztatásukat törvény sem tiltja. A havi nettó 85 ezer forintból, amit a képviselők erre a célra az Országgyűléstől kapnak, nehéz is lenne alkalmasabb embert találni, ezért a párt nem kíván változtatni az eddigi gyakorlatán” – magyarázta a frakcióvezető.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.08. 14:13:02

@tölgyes: "Az MSZP azonban baloldali párt, baloldali jelszavakat szajkóz miközben egy ultraliberális politikát valósít meg."

Nem ultraliberális gazdaságpolitika, hanem reál-liberális gazdaságpolitika baloldali kompenzációval.

Orbáné pedig "neo-szocialista" gazdaságpolitika jobboldali kompenzációval.

oszi1113 2011.04.08. 14:13:09

Fletónk készül valamire, aki ezt nem látja az vak. foglalkozik vele a sajtó jobb oldalon, ami természetes, nem szabad, hogy az emberek elfeledjék, hogy "ezt elkúrtuk, nem kicsit, nagyon". viszont foglalkozik vele a baloldali sajtó is. sőt fletónk tudatosan megjelenik itt, megjelenik ott. leírnunk nem szabad. jelenleg ahogy TG is megmondta, az egyetlen pépkézláb ember a baloldalon. mesterházy jó gyerek, jó piáros, de túl nagy falat számára ez az egész, gyenge ahhoz hogy az ellenzék vezér alakja legyen.
amíg az mszp nem változik, addig esélye sincs, hogy erősödjön. túl sok a kínos régi bútor darab, túl sok a család ésatöbbi. a mocsok túlságosan is ellepte az egész pártot.
a fidesz, mint azt mondottam már, szépen lassan létrehozza az ő saját baloldali pártját. silly katinka nem véletlenül kap ennyi szereplési lehetőséget. ne feledjük, a magyar végtelenül kreatív, de sokkal jobban tudjuk lemásolni a máshol már bevált sémákat, legyen szó zenéről, médiáról, politikáról.
fletó meg lesz még államfő, arra a nyakamat tenném. ha nem is mostanában, de lesz még!

tölgyes 2011.04.08. 14:14:32

@knausz:
Kedves knausz!

Ne szomorítson már el:) Olvassa el legalább azt amit tőlem idézett. Idemásolom:
"Ezzel együtt Önnek nemsokára alkalma lesz ahhoz, hogy a Bajnai-féle mozgalomhoz csatlakozzon."

Tehát "alkalma lesz".. vagyis lesz rá a lehetősége..:), mert ilyen lehetősége korábban nem volt. Ez tehát nem jelenti amit a szavaimnak tulajdonít: hogy"simán megmondja(om), hogy én(Ön) mit csináljak"... Ha én azt akartam volna írni Önnek, hogy lépjen be Bajnaihoz, akkor ezt le is írom.:)

tölgyes 2011.04.08. 14:16:07

@vinczej: Láttuk:) Reálliberális politika= elkúrt 18.000 milliárd a befizetett adóinkon felül! EZ VALÓBAN NAGYONREÁL!:)

megszűnt 2011.04.08. 14:16:56

@tölgyes:
"Ha én azt akartam volna írni Önnek"

Ne fokozza, kérem!:):):)

radala 2011.04.08. 14:18:03

@panelburzsuj: Kicsit sem fogok meglepődni.
Hidd el nekem pont annyi bajom van a Fidesszel, mint neked, nem vak vagyok ugyanis csak elfogult, ami nem ugyanaz.
Ez a téma viszont pont az, ahol nem kell aggódnom amiatt, amit a Fidesz gusztustalanul csinál, mert ebben a témában igazából nincs Fidesz.
Az alkotmánytól félni meg a médiatörvényen rugózni viszont nem kenyerem ez tény. Az egészpályás letámadás bizonyos részei még melengetik is a szívemet. Ami zavar az az 1 kulcsos adó, Smit Pál, fülkeforradalom és az, hogy az mszp-t nyomja a fidesz...
Szerinted mit kéne gondolnom a mediátorvényről, alkotmányról, ha már hallottam azt is, hogy Horváth Balázs tömegbe akart lövetni? Ha hallottam, hogy Antall mucsai és fasiszta, ha hallottam, hogy nem lesznek választások 94-ben 2002-ben?
Szerinted a szememre vethető lenne-e ezek után, ha nem hinném el, hogy OV haláltáborokat épít, ha valóban tenné akkor sem?

Ja és a legfontosabb. Nem hiszem, hogy európában lenne szebb, tisztább, demokratikusabb múltú párt a Fidesznél, Mo-n tuti nincs senki. Hogy hihetném el gyilkosoknak, padlássöpröknek, gumilövöldözöknek, kordonépítöknek, amit mondanak?

panelburzsuj 2011.04.08. 14:19:17

@lüke:

Magyar nyelvű források szerint

"a kancellár mamája a Németország Szociáldemokrata Pártjának (SPD) tagja",

"Merkel édesapja erősen szimpatizáltaz az NDK eszméivel",

a kis Angélát pedig

"az FDJ tagjaként a Tudományos Akadémia agitprop osztályának vezető testülétébe is beválasztották. A kancellárasszony úgy nyilatkozott az FDJ-ben töltött éveiről, hogy ott csak "kulturális munkát végzett".

kitekinto.hu/europa/2009/09/10/merkel_a_masodik_vaslady/

Ennyi erővel kiváló Fideszes is válhatott volna belőle! :)

igényes 2011.04.08. 14:20:11

@oszi1113: Hát valóban el kellene onnan menni az MSZP-ből egy pár emberkének, nem kellene ragaszkodni a képviselői pénzhez, mert hosszú távon kevesebbet kapnak. Szekeres, Lendvai, vagy a szótlan Ivancsik, meg a Kiss Péter nagyot segítene a nyugdíjas klubbnak.

tölgyes 2011.04.08. 14:22:16

@knausz: Bizony, bizony! Én csak felhívtam a figyelmét arra, hogy miként válhat eggyé Bajnaival és mozgalmával. Nem utasítottam rá csak tájékoztattam a kínálkozó lehetőségről::)))Ha kedve van hozzá: nosza!

sisifux 2011.04.08. 14:22:28

@tölgyes:
"Egyébként pedig nem az a baj Bajnaival, Gyurcsánnyal, Meterházyval, Vitányival stb. hogy ultraliberális elveket vallanak,"

Tényleg átsiklottam a fentiek felett, bár, hogy Ön megállapítja az ultraliberális elveket, nem jelenti azt, hogy valójában azok is.
Azt pedig nem írtam sehol, hogy számomra vonzó Bajnai politikája, ideológiája. Számomra a vonzó a skandináv országok politikai mentalitása, ettől pedig Bajnai is távol áll, Orbánról nem is beszélve. Egyébként nem gondolom, hogy a baloldaliság és a liberalizmus mindenben kizárják egymást, mint ahogy a jobboldaliság és liberalizmus sem, gondolok pl a sajtószabadságra.

A hozzászólásom többi részében apró ellentmondásokra próbáltam felhívni a figyelmét.:)

lüke 2011.04.08. 14:24:54

@igényes: vettem, de nem igy interpretálom ld.
tegnap otthon:
-OV Szepinél volt.
-Melyiknél? -kérdezték
-Hát a cugi fifásnál.A fifa bajban van, biztos az eu elnöke segíteni fog ,ezért ment oda, hisz mint Felcsút FC soha nem jutna oda .
Zug CH
de.wikipedia.org/wiki/Zug_(Stadt)
itt vannak bejegyezve a nagy sport egyletek és cégek,az alacsony adók miatt

pokesz70 2011.04.08. 14:25:26

Szerintem a fidesz konstans gyurcsányozása éppenséggel GyF hitelességének megerősödését is eredményezheti. Egyre nehezebb komolyan venni ezeket a vádakat, ugyanakkor egyre inkább nyílvánvaló, hogy a fidesz ellenzékben összevissza beszélt, a legtöbb akkor megfogalmazott kritikájuk hiteltelen, saját ellenzéki önmagukat cáfolják most kormányon. És nagyon nem sikerül bíróságra citálniuk Ferit, nemhogy tömlőcbe küldeni, ami szintén elgondolkodtathat pár elvakult jobboldalit, akiknek teljesen evidens, hogy GyF köztörvényes bűnöző. Vagy mégsem?

Kimondom: én hiszek Gyurcsányban. Számomra az öszödi beszéd a rendszerváltás utáni egyetlen olyan politikusi megnyílvánulás, ami mellé oda tudnék állni, ami mögé fel tudnék sorakozni. Meggyőződésem, hogy GyF-nek nem az MSZP-ben a helye. Én az MSZP-re nem, egy GyF vezette baloldali pártra tudnék szavazni.

igényes 2011.04.08. 14:27:46

@radala: "Ja és a legfontosabb. Nem hiszem, hogy európában lenne szebb, tisztább, demokratikusabb múltú párt a Fidesznél, Mo-n tuti nincs senki. Hogy hihetném el gyilkosoknak, padlássöpröknek, gumilövöldözöknek, kordonépítöknek, amit mondanak? "

Igen radala! A múltat elfogadja mindenki, de a jelen az más tészta. A Fidesz múltja nem volt rossz, a jelene borzasztó!

A volt nemzeti szocialista pártnál azért jóval gyengébb a Fidesz, hiszen az adott munkát is az embereknek, utána kezdődtek a bajok nemzeti szocialista párt nagyhatalmi törekvései miatt , a Fidesz is kapott bizalmat, de szemben a nemzeti szocialistákkal nem ad sem munkát sem kenyeret, csak a családtagoknak, ez itt a baj!

tölgyes 2011.04.08. 14:28:00

@sisifux: Igaza van! Az, hogy én mit mondok, az egy dolog. Sokkal jobban számít az, hogy ŐK konkrétan milyen lépéseket tetek meg és ts milyen lépések megtételét hirdették.::)) Ha ezeket leírja és számba veszi, akkor Ön is azt fogja tapasztalni, hogy ezek a lépések-tervek bizony ultraliberális lépések és tervek voltak.::))

lüke 2011.04.08. 14:28:08

@panelburzsuj:
v szólj neki
von, zu etc Guttenberg nevü- tehetséges ellenfelét el is meszelte!
úgy látom a német nyelvü oldalakat nem a fidesz írta:
de.wikipedia.org/wiki/Angela_Merkel

MarbleC 2011.04.08. 14:30:26

Miért foglalkoznak az emberek Mesterházyval?

Szerintem őt azért találták ki, hogy legyen egy ember (ebben az esetben egy paprikajancsi), aki elveszíti a már amúgy is bukásra ítélt választást.

Gyurcsánynak ez jó, mert a sok negatívum mellett nem lesz még egy választási vereség is a kis önéletrajzában, amikor hirtelen feltámad és újból belovagol fehér lovon a köztudatba, mint az ország megmentője Orbántól.

Röviden Mestárházy Gyurcsány Lázár Jánosa. (bár Lázárt már akkor tehetségesebb embernek tartottam, mikor még senki nem ismerte)

moophlander 2011.04.08. 14:32:18

....És még az Orbánra mondják az idióták, hogy hatalommániás! Akkor a gy.f. micsoda? Mondjuk az "ex"-kommunisták egyik jellemzője, hogy nincs szégyenérzetük semmiért!

félig nigger 2011.04.08. 14:32:22

Azért a törökgáborelemznek kellene tudnia, hogy a Magyar Nemzet print és az MNO, illetve a HírTV online változata nem ugyanaz! Ezért fordulhat elő, hogy a Magyar Nemzetben egy szó sem jelent meg úgy, ahogyan törökgáborelemez idézi. Se cím, se forgatókönyv, se semmi!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.08. 14:34:51

@MarbleC: "bár Lázárt MÁR AKKOR tehetségesebb embernek tartottam, mikor még senki nem ismerte"

Bocs, de véletlenül nem így akartad írni?

'bár Lázárt AKKOR MÉG tehetségesebb embernek tartottam, mikor még senki nem ismerte?' :-)

igényes 2011.04.08. 14:36:28

@lüke: Gondolod, hogy a Felcsút SE. ide lenne bejegyezve? Nem merném elhinni, dr. Schmitt Pál igaz Bernben volt nagykövet, de eddig nem hiszem, hogy elmennének.

Balt 2011.04.08. 14:39:21

@mojszipupi: "Vagy Gyurcsánnyal vagy sehogy."

Kösz, akkor az utóbbi a reális (és optimális).
Elvégre erről szól a cikk. :)

megszűnt 2011.04.08. 14:40:29

@tölgyes:
"miként válhat eggyé Bajnaival és mozgalmával"

:):) és nosza!:) Nem akarok eggyé válni vele, én csak keresem az alkalmas személyt az MSZP élére. Tőlem messze áll a szocialista értékrendszer. Hozza felszínre belőlem, ami nincs is bennem!:)

Egy jobb-liberális pártban gondolkodom, hogy arra szavaznék alkalmasint és ahhoz Bajnai nem jó, csaksajnos (így, egyben!), senki sincs, aki ezt a vonalat vinné.

Ez az én dilemmám.

moophlander 2011.04.08. 14:42:05

@pokesz70: Gy.f. már KISZ titkár korában is ezt csinálta! Vakert-vakert-vakert, mondta a nagy tutikat, mintha ő tudná a bajok orvoslását, aztán még nagyobb bajokat idézett elő! Azt hiszem nagyon nagy párhuzamot lehet vonni Kádár elvtársával! Szerintem tőle tanult! Apró a. meg korrepetálta! :)

lüke 2011.04.08. 14:42:40

@igényes:
ez könnyen lehet-erre nem is gondoltam-

Balt 2011.04.08. 14:43:01

@radala: Jó meglátások Én is így gondolom. :)

Szimba 2011.04.08. 14:45:54

@sisifux:

Debizonyhogy! Nagyon is!

Ultralib elveket vallottak, és a gyakorlatuk is ehhez igazodott. Sokan hagyták el emiatt az SZDSZ táborát, de a szocialisták szavazói valahogyan kevésbé vették észre az MSZP hibáit. Egyedül TGM olvasta a fejükre, hogy ultraliberálisok és elszakadtak a magyarországi lehetőségektőlm, viszonyoktól.

A skandináv politikát nem lehet itthon adaptálni, régebben és sokkal jobb kezdetekről indultak a gazdaságban és egyáltalán mindenben, mint a feudalizmusból éppenhogy kivakarózó, majd a szocializmust építő MO. Vagy vehetjük példának az összes volt szoc. országot.
Sajnos mi vagyunk azok, akik hajlunk a szélsőségekre, és mire az inga visszaáll a normális ütemre, addigra már minden más állam elhagyott bennünket.

lüke 2011.04.08. 14:48:42

@moophlander:

mk kommentedhez nem engedik a hozzászólást

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.08. 14:50:55

@igényes: FIFA (nyilván nagy mostanában a cúg)

Balt 2011.04.08. 14:51:12

@d-evike: "nem tartják elképzelhetetlennek, hogy 2014-ben szoci győzelem legyen."

Csak a csúnya Fletó mindig kijózanítja őket. :))

lüke 2011.04.08. 14:52:20

@lüke: absz. nem
a duktusz zürzavaros,Kádár egyszerü ember volt,puritán, nem milliárdos

moophlander 2011.04.08. 14:54:32

@lüke: Írd be simán, ne válaszként!

Balt 2011.04.08. 14:57:09

@parlamentarista: "ha én lmp think tank lennék, akkor egy habsburgot - nincs nagy választék - azonnal leszerződtetnék."

:) Nem tudom mi a helyzet az MDF-es H. Gyurival (ohh, pardon a blaszfémiáért!), de szerintem az az MDF elbokrosításánál is nagyobb nonszensz lenne, ha egy zöldanarchista csoport egy Habsburgot ültetne a trónra. :))

lüke 2011.04.08. 14:58:02

Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra!

Dr Smit Plagius 2011.04.08. 14:58:37

@tölgyes: ovi eddigi pályáját figyelve, gondolja, hogy majd magától visszavonul? a fejbólintó jánosok majd visszavonultatják?

muszáj lesz hatalomban tartaniuk, mert létezésük alapja és értelme magyarország örökös miniszterelnöke! értem ezalatt, hogy a fidesz-aparatcsikok sosem fogják bevallani maguknak, hogy egy kormányzásképtelen fickó akaratából kerültek olyan pozicióba, amit nem tudnak ellátni. EZ a kádár-rendszer! önmagát tartja fenn.

kormányzásképtelen, igen! hol a jövőkép? hol vannak a szükséges struktúrális átalakítások?
mert az, hogy árvalányhajas-bokrétás kalapban legénykedünk a magyar pusztában, de a seggünk kilátszik a kölcsönnadrágból, az nem jövőkép!

ovi pontosan annyit fog tenni, hogy a következő választásokat is hozza a fidesznek. az emberei már elfoglalták a stratégiai pozíciókat, kvázi leválthatatlanok, nincs miért aggódnia!

3 - 4 generáció múlva senkit sem fog érdekelni, hogy magyarország meghatározó családjai hogyan szerezték a vagyonukat, lásd kennedy vagy bush familia!

gattamorte

Balt 2011.04.08. 15:02:19

@Hepci: "Gyurcsány pl. olyan volt, mint a fasz, aki arról beszél, ő aztán feláll majd, ha itt az alkalom, de még mennyire. Aztán nem állt fel 5 éven át, egy kamion Viagrától se..."

:))) A végén csak felállt, amikor 318 Ft volt az euró (jut eszembe, most nem hallik a "bedöntik a forintot"-sirám), és láthatóan azóta is alig bír lankadni. :))

Dr Smit Plagius 2011.04.08. 15:02:35

parlamentaristának üzenem, nézzen végig európán és vesse össze az eu szarban lévő államainak listáját az egykori vagy mai habsburg-uralmak alatt állókkal!

cambridge.on 2011.04.08. 15:04:03

Egy kicsit OFF.
index.hu/bulvar/hirek/2011/04/08/meghalt_a_lakiteleknel_elgazolt_masik_gyerek_is/

Az iskolásbuszról leszállt gyerekeket ütötte el a kisteherautó.

Magyarországon miért nem lehet a gyerekeket ténylegesen védő törvényeket hozni ahelyett, hogy a szavazat maximalizálása érdekében szavazati jogot adnának a szülőknek, a gyerekek érdekére hivatkozva?

Amerikában TILOS álló iskolásbuszt kikerülni, vagy elhaladni mellette szemből.
Inkább legyen itthon 1000 dühös ember, aki a jogosítványának bevonása miatt haragszik, mint még egy szülő, aki a gyermekét gyászolja.

On

agentagent 2011.04.08. 15:05:21

Az eRepublik egy internetes, többszereplős stratégiai játék. A játék modellt ad a valós világról - a játékosok pártokat, céget, újságot alapíthatnak, dolgozhatnak pénzért, kémkedhetnek, választásokon vehetnek részt, kereskedhetnek, katonáskodhatnak stb.
Játsz velünk!
tinyurl.com/3cejdpc

cambridge.on 2011.04.08. 15:07:43

@tölgyes:
Köszönöm a felkérésed, de nem akarom a jó rendőr- rossz rendőr mintájára, a jó hírvivő-rossz hírvivő szerepet játszani veled.

igényes 2011.04.08. 15:08:21

@Hepci: A magyar foci miatt lehet cúg, csak lehetett szó a Debrecenről is, mert ott a cívis városban lehet fogadni, és minden külföldi vesztegető porúl jár, mert már magyarral állapodik meg ugye debreceni focista.

Újabb bunda-gyanú a debreceni focisták ellen. A bochumi bíróságra benyújtott vádirat szerint nemcsak a 2009-ben rendezett Debrecen- Fiorentina Bajnokok Ligája selejtezőt manipulálták, hanem a 2008-ban a svájci Young Boys elleni UEFA-kupameccsen is előre meghatározott eredmény született. Utóbbin 50 ezer eurón osztoztak a „buliba beavatott” debreceni futballisták.

Esetleg szó lehetett a FIFÁ-t érdeklő bundákról is, nem tudom csak kérdezem?

parlamentarista 2011.04.08. 15:09:11

@Balt:
zöldnek lenni ugyanaz, mint új konzervatívnak lenni. a mozgalomhoz jófej arisztokrata biciklisták kellenek. errefelé nincs túl sok belőlük. ha én lmp think tank lennék, akkor habsburg györgyöt szerződtetném a bolhacirkuszba.

lüke 2011.04.08. 15:11:12

@Balt:
na de mér`?
a kedves raccsoló Ottó bá is ott ült az alakuló EP-ben,mig Ausztriában még trónfosztott volt
Otto igazán jól nevelte a gyerekeit minden kronland nyelvet megtanultak(+ angol, francia), a Starnberger See-nél a jó levegön!

lüke 2011.04.08. 15:12:53

@parlamentarista:
zöld még nem érett szín a szegénység Magyarországán, inkább így,
de valóban van benne sok arisztokrata:
ilyen alapon a mi Vargha Jánosunk is!

lüke 2011.04.08. 15:14:49

@cambridge.on:
nem ,nem
ez is a szabályozatlan vagy a szabályt negligáló élet része
#
szánkozó gyerek, nem bekötött gyerek,zebrán gyerek stb

cambridge.on 2011.04.08. 15:19:14

Tegnap olvastam valamelyik blogban, hogy nem érvényes Orbán győzelme, mert doppingolt.
(Munkahelyi gépen olvastam, most nem emlékszem melyik blogban volt, ha valakinek megvan esetleg küldhetne linket.)
Eddig nem említettem, vártam a "b" minta eredményét.
Sportolóról lévén szó elképzelhető.
2014-ben a szocialisták is legfeljebb diszkvalifikációban reménykedhetnek.

Tölgyes említette az épült autópályákat, ami szerinte fölösleges.
Ezek meg stadionokat akarnak, és fognak építeni.
Melyikkel juthatunk messzebb?

Balt 2011.04.08. 15:22:50

@knausz: "soha, senki nem volt ennyire Miniszterelnök a szó hivatali és emberi értelmében, mint ő!" [Bajnai]

Meg soha senki nem volt ennyire
- fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos
- önkormányzati és területfejlesztési miniszter
- gazdasági miniszter
(Mindez persze a rém sikeres gazdpol-t vivő Gyurcsány-kormányokban.)

Balt 2011.04.08. 15:24:45

@tölgyes: "és csak azt lehet kifogásolni benne, hogy a melegek jogait nem teljesíti ki(?).."

Ezek az angolok már csak ilyenek... :)

avionics 2011.04.08. 15:29:12

@sisifux: Biztos te is a gyurcsányi adópolitika haszonélvezője voltál. Szociális támogatás azoknak az adóforintjaiból akik az igát húzzák. Nektek nem elég elmondani 2-szer értelmesen hogy más az adó és más a szociálpolitika.

igényes 2011.04.08. 15:30:53

Orbán Blatter találkozó! Csak tessék figyelni mi is volt Orbán célja, és elérte! Tanulmányozta a debreceniek miért is buktak le!

MTI hírből vágtam ki:

A kormányfő elmondta: látta, milyen jól szervezett a FIFA, és például miként működik az a figyelmeztető rendszer, amelyet a tiltott fogadások, visszaélések ellen fejlesztettek ki.

A találkozóról a FIFA közleményt adott ki, és ebben Blatter kiemelte: nagyon elégedett azzal a konstruktív megbeszéléssel, amelyet Orbán Viktorral folytatott.

"Közös álláspontunk van a világ sportjáról, különösen a futballról, és ezek értékeiről, mint az egymás tisztelete, a fegyelem és a fair play" - áll többek között a FIFA kommünikében, amely jelzi: Orbán Viktor nagy futballrajongó, a felcsúti csapat tagja, és ő alapította a fiatal játékosokat segítő Puskás Ferenc Akadémiát.

Igen ám de mit hazudott az MTI?

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) és az Európai Unió közötti ellentétekről - többek között az ifjúsági korú játékosok szerződtetéseiről és a saját nevelésű futballisták szerepeltetéséről - tartott megbeszélést kedden Zürichben Orbán Viktor miniszterelnök, valamint meghívója, Joseph Blatter, a FIFA elnöke. Az EU soros elnöki tisztét ellátó Magyarország kormányfője a Magyar Televíziónak elmondta: jó néhány kérdésben eltérés van a FIFA és az EU között, és az álláspontok nehezen közelednek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.08. 15:31:17

@Balt: most szárnyal a forint, tehát végre ugrik a pannon puma. :)
Mindezt nyilván a OV-nak és a bandzsa közgazdasági látnoknak köszönhetjük.
Felkérem a forint állapotáért korábban feszt aggódó ballibbant polgártársainkat, lájkolják Matolcsyt! Ha így megy tovább, a ciklus végére 1:1 arányban fogják váltani a svájci frankot forintra, s a bankok fognak részleteket fizetni a hitelek felvevőinek.
Már csak azért aggódom, nehogy egy Török Zsolt nyilatkozat végzetes hatással legyen az euróra...

lüke 2011.04.08. 15:31:18

jó harcot a délutáni müszaknak

panelburzsuj 2011.04.08. 15:32:30

@cambridge.on:

Mindegyik a maga stílusában alkot: eminnen amoda a semmibe, körbekörbe a semmibe ... :)

cambridge.on 2011.04.08. 15:33:55

@lüke:
Egy párszor megszívtam, egy iskolásbusz mögött autózva dupla időt töltve egy adott szakaszon.
Senki sem volt türelmetlen, védik a jövőt jelentő gyereket. Nem csak a büntetéstől való félelem volt a visszatartó erő.
Magyarországon csak hivatkozási alap, egyébként nyűg.
Inkább adnak 20milliót egy repülő klubnak, mint egy pohár tejet reggelenként az óvodásoknak!
Innentől kezdve hiteles a gyermekek jövőjéért mutatott "aggódás"?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.08. 15:36:12

@Balt: ne foglalkozz ilyen kicsinységekkel!
A liba - dehogy, puma - nyilván változó állapotban volt, hol kókadt, hol fejlesztették, hol infúzióra szorult, majd ugyanazok a szakértők kikúrálták...

Balt 2011.04.08. 15:38:34

@d-evike: Jesszus, te ezt elhiszed? Elárulok egy nagy titkot: Gyurcsány és Bajnai (többek közt) nem az a klasszikus "bérből és fizetésből" élő...

carlo68 2011.04.08. 15:40:27

@avionics: Persze a nagy vezér megmondta és akkor már alapigazság!Éljen a személyi kultusz!
Csak az a baj,hogy nyugaton sehol nincs egykulcsos szja!
Építsük az elitista autokráciát!

névtelentroll 2011.04.08. 15:41:01

"Fábián István rektor ehhez kapcsolódva rámutatott: a Debreceni Egyetem az egyetlen az országban, ahol kötelező testnevelésórákra járniuk a hallgatóknak, az egyetem sportklubja, a 300 versenyzőt foglalkoztató DEAC csaknem évszázados múltra tekint vissza, és részt vesznek a Debreceni Labdarúgó Akadémia működtetésében is."

Hazugság! Miskolcon is kötelező!

Ezek lopnak!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.08. 15:43:38

@Balt: amikor épp miniszterelnök valaki, akkor azért van normális fizuja is. A kihagyó periódusokban pedig nyilván nélkülöz, mint Kovács Lázár szakácsbohóc (most tárgyalják a félreqrási/gyerektartási ügyét, kiderült, bruttó 150-et keres szerencsétlen, persze, hogy nem tud fizetni).

panelburzsuj 2011.04.08. 15:43:54

@radala:

Az a szép, tiszta, demokratikus (és liberális ... ) Fidesz majdnem kipottyant a parlamentből. Ettől rettent meg OV, és ezért kezdte gyűjtögetni a másodvonalbeli komcsikat, népnemzeti társutasokat, megtérő appartcsikokat.

Tudom, nehéz lenyelni, de ha nem akarsz bohócsipkát rázni, akkor azért idővel meg kell barátkoznod a gondolattal, hogy Magyarországon még nagyon sokáig csak a kádári álomvilág ígéretével, de színleg annak zajos tagadásával lehet többségi reményű tömeget összetrombitálni.

Még mindig nagyon-nagyon sokaknak van "túlkompenzálnivalója". Orbánt leginkánn ez a tömegérzület emelte a magasba.

cambridge.on 2011.04.08. 15:47:46

@panelburzsuj:
Süketek párbeszéde.
Kezdem számolni az indián nagyikat.

radala 2011.04.08. 15:48:34

@igényes: Ez akár igaz is lehet. Ma nem ez a téma azt hiszem:-)
Nyilván nem szabad elfelejteni, hogy én nem élek Mo-n. Rohadtul könnyű nekem azt mondanom, hogy majd meglátjuk, ha otthon lennék, kutató, tanár, orvos, már lehet, hogy nagyon ideges lennék. De akkor sem érdekelne, hogy mit pampog az mszp.
Rohadtul nem tetszik a 16 %-os egykulcsos adó+gyerekkedvezmény. De nem érdekel, hogy az mszp szerint ez csak a gazdagoknak jó, mert ezt mondta már 2000-ben is és akkor hazudott. Rohadtul nem érdekel a médiafelügyelet, mert 2010-ig 2/3-da volt ott az mszp+szdsz+mdf-nek, holott együtt nem voltak 25 %-on sem.
Ha én lennék OV én másképp viselkednék, de egyrészt én nem szereztem különösebb sebeket az elmúlt 20 évben, másrészt nem is értek az egészhez. Nem tetszik, ami van, de nem látok semmi jobbat ennél. Kár, hogy van mszp, ha nem lenne sokkal egyszerűbb lenne átlátnom a narancs szemüvegemen, mert akkor azt látnám, hogy ami nem tök narancssárga az rossz, így viszont van még egy zöld (már ha ez jelenti a nem pirosat) szemüveg is rajtam, azaz, ha valami nem narancssárga de zöld, akkor nem tudom, hogy tényleg rossz-e.
Elvileg nem volnék én ellene, hogy mindenki húzzon a picsába Orbántól Gyurcsányig, mert mindenkinek van felelőssége abban, hogy itt tartunk. A baj csak az, hogy ez most nem lenne épp igazságos, mert GyF nem vesztene semmit, Ov-ék meg sokat. Szóval kénytelen vagyok csukott szemmel várakozni a haláltáborokra, vagy a gazdasági összeomlásra:-)
nem tudom világos-e amit írok, én elhiszem (hajlandó vagyok elhinni, el tudom képzelni), hogy a Fidesz egy nagy szar és az út, amin Mo jár az egy zsákutca, de ezt csak mondjuk Mellár Tamásnak hiszem el meg Csaba Lászlónak talán, a demokrácia féltést meg mondjuk Sólyom Lászlónak, de nála is csak addig, amíg nem érzem azt, hogy épp a saját gyermekét a jelenlegi alkotmányt védi hiúságból...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.08. 15:48:45

Győzzön csak Ferike, akkor legalább nem választják meg újra...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.08. 15:50:54

@Hepci: Meg vannak egy csomóan, akik annyit keresnek amikor jól keresnek... Hadd ne sajnáljam már...

Balt 2011.04.08. 15:51:06

@az igazi Sipi: "gyurcsany ellen semmi mas nincs, csak amit a fidesz mondott."

Na persze, meg a szigorú gazdasági és morális status quo...

radala 2011.04.08. 15:51:10

@panelburzsuj: Ezzel tök egyetértek. Amiben én bíztam, nem tudom bízok-e még, hogy OV képes beszélni az emberekkel, de maga sokkal liberálisabb és demokratább/felvilágosultabb, mint a hívei. Nem sok jel mutat arra, hogy ez így van. De a hűség szép erény:-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.08. 15:51:51

@d-evike: Ja, szerintem nem lenne megoldva, hogy ne nagyon kelljen fizetniük? :D Naív vagy.

Balt 2011.04.08. 15:52:32

@az igazi Sipi: "gyurcsany a gonoszbol hamar atfordulhat felreismert martirra"

Jól értem? Hogy mártír legyen, előbb meg kéne szabadítani a földi lét terhétől...? :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.08. 15:53:27

@az igazi Sipi: "gyurcsany ellen semmi mas nincs, csak amit a fidesz mondott. a"
Hát... ha valaki kicsit visszagondol, van ellene pont elég.
Persze attól még a Fidesz nem jól teszi a dolgát, de remélem az ország böszméjét nem választják sosem újra.

Csigorin 2011.04.08. 15:57:26

@igényes: Orban celja lenne elozni Gyurcsanyt? Erdekes, en epp forditva latom: utobbi mast se tud mint elobbivel foglalkozni (nap mint nap, minden aldatlan blogbejegyzesben stb), mig elobbi utobbi leterol joforman tudomast se vesz.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.08. 15:57:42

@ColT: az a nagy varázslat, ha bruttó 150-ből még azt is kigazdálkodod, hogy bérelsz egy lakást a nőnek, akivel félreqrsz...
Kovács Lázárt javaslom nemzeti fejlesztési miniszternek. Drogos szakács még pont nem volt ilyen, asszem...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.08. 15:59:49

@Balt: s akkor Cuslág (mikor kigyün a hűvösről) odamenne a hanthoz, ami a nemzet nagyját rejté s megkérdené: "Te mit tennél most, Ferenc?"

radala 2011.04.08. 16:01:22

@radala: Még valami Mondjuk Elek István rettentő szimpatikus nekem, mégsem lennék képes egy platformra kerülni vele, mert sajnos én nem vagyok annyira értelmes vagy előítélet mentes, mint ö. Én abban sem tudok egyetérteni egy szocival, hogy az ég kék. Akkor inkább ne legyen kék:-)
Értem én, hogy ez ostobaság, sőt ez az ostobaság, de nem igazán tudok ez ellen mit tenni. Ezért mondom, hogy a Fidesz geci, hogy nem tiltja be a szocikat, mert majdnem biztos vagyok benne, hogy a szocik betiltása után másnap meglenne az új váltópárt és én is leszarnám onnantól a Fidesz szép múltját és csak a csúnyácska jelenét látnám...
Az a baj, hogy borzalmasan könnyű helyzetben van a Fidesz, csak annyit kell tennie, hogy legyen a Jobbik a jobb oldalán meg az mszp a másikon és ez garantálja az örök sikert:-)
Igazából nehéz ezáltal lenácizni a Fideszt és minden kritika érvényét veszti, ha szoci szájon jön ki.

Balt 2011.04.08. 16:01:34

@Hepci: "a szemlőhegyi gazella"

:))) Miért nem inkább agár?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.08. 16:03:41

@Balt: az agár - lévén kutya - nyilván értelmes.

Balt 2011.04.08. 16:06:13

@igényes: Írhatná, hogy füvet szívott és homokvárat rombolt - ha az jobban tetszik. Biztos vevő erre egy bizonyos réteg... :) (Még mindig, sajna.)

avionics 2011.04.08. 16:13:59

@carlo68: Figyelj, ha egy esztergályos kétszer annyi munkadarabot esztergál mint a másik és ezért kétszer annyi adót is fizet az elitista autokrácia? Az a baj hogy nem tudjátok belátni hogy ez az egyetlen út a normális adózás felé. Feketén zsebbe a fele pénzt... na ez nem vezet sehová...

Balt 2011.04.08. 16:14:41

@radala: :))) ... fényes szellők fújják.

igényes 2011.04.08. 16:18:57

@radala: Mivel te tudod, hogy a magyar ember milyen is, gondolhatod nem is ragaszkodnak az emberek a "párthoz", hiszen ma itt nincsenek is pártok. Az emberek a jobb élet és a tisztességes életet kívánják, de nagyrészük bizony rendkívűl jóindulatú és hiszékeny, na meg sok a becsületes ember.

Vannak viszont olyan emberek akik ragaszkodnak a tagkönyvhöz legyen az narancsos, zöld, vagy piros, és rettenetes jó érzékkel tudják megválasztani a soronkövetkező pártot.

Érdekes figyelemmel kisérni a híreket, de teszed is, hát borzasztó, ahogy most a rendőrséget legyengítik, és PR fogásokat eszközölnek a TeK érdekében. Egyszerűen nem is fogható fel, ami történik az országban. A biztonsági cégek alkalmazottainak száma 130 000 fő, és ez növekedni fog egyre inkább.

A TeK egy "köztársasági" Gárdaként működik és a rendőrség adatait felhasználva havonta egyszer elfognak egy tyúktolvajt Ózdon, majd rendőrség jelzése alapján lefognak óriási költségekkel egy fegyvergyűjtőt Isaszegen.

A rendőrség AudiQ7 luxus terepjárót vásáról nem kis számban, de még egy hegyi terroristát sem fogtak el a bőrűléses fingelszívós autóval, a metálfényezés ellenére.

Harrach Péter és társai a rokonságnak fizetnek ki 130 000Ft-ot havonta, mert ugye a rokon vasárnap is dolgozik a haza érdekében, de már a CBA érdekében nem akarják a vasárnapi multi nyítvatartást.

Egyszerűen egy könyvtár betelne a sok-sok bakival, amit a Fidesz okoz, de a többi is.

A felsőfokú tanulmányaim végeztével egy munkahelyre kerültem pályázati úton támogatás nélkül a szakmámban elhelyezkedve. Alig fél év elteltével eljött hozzám a volt évfolyamtársam, akit mi csak szélhámosnak neveztünk, meg szerencsésnek, meg butának. Egy politikai kinevezést kapott és előadást tartott nekünk, mit és hogyan kellene csinálni, hogy jobb legyen.

Tehát mondjuk egy biztos kezű sebészhez jött egy szakvizsga nélküli remegő kezű vizsgán átcsúszott gerinctelen emberke.

Na ennyi, a lényeget érted.

Az emberek jók, de a nem emberek kihasználják őket.

porfelhő 2011.04.08. 16:21:03

Az MSZP-nek azzal kell indulni, aki 2014-ben esélyes választási győzelemre, de ezt előtte fel kell mérni; ma még nem lehet megmondani, hogy ez a személy Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila vagy valaki más"

Az Mszp. még mindig romokban hever. El sem tudom képzelni hogyan akarnak váltópárt lenni.
Megosztott a párt még mindig vannak Gyurcsányisták és "mások".
A két politikus között hatalmas különbség van. A GyF. még mindig elszántabban " küzd" azért, hogy a párt újra megerősödjön.
"Nem adjuk fel álmainkat. Ne adjuk fel terveinket. maradt erőnk, maradt elszántságunk.
Gyurcsány azért lett politikus, mert jobbá akarta tenni az országot, de be kellett látnia a siker mellet sok kudarc érte. Van amit másképp csinálna. Bizott olyanokban, akikben nem kellett volna.
Nem a többséget keresi, hanem az általa helyesnek vélt igazságot. A multat le kell zárni. Orbán jobb tanuló volta nálam. GyF. tisztességes világról álmodott".

Na. igen. Bizott, azokban akik kihátráltak mögüle, nem támogatták a reformok megvalósitásában. A koaliciós "partnerről" nem is beszélve, ami már úgy nézett ki, hogy a farka csóválja a kutyát::))
Megtanulta, gondolom:) a GYF., hogy álmodni nem szabad. vagy leglább is azok megvalósitásáért tenni is kell, elszántan.
Nem gondolom, hogy annyira hitelét vesztett politikus lenne a Gy., hogy nem lehetne újra pártvezér, de talán jobb lenne egy harmadik, aki netán, még a gazdaságpolitikához is ért.
:)

porfelhő 2011.04.08. 16:22:51

A fotó nagyon jó a poszton, mint mindig.
:)

tölgyes 2011.04.08. 16:24:22

@Balt: Nem az angolok, hanem a melegek:)

porfelhő 2011.04.08. 16:29:18

Soha sem gondoltam volna, hogy az Mszp. egy olyan párt , mint egy "homokvár, amit a Török G. épitett" ami szépen lassan omlik össze, és teljesen újjá kellene épiteni.
Csak az a probléma, hogy igy az épitkezés nem fog menni. , ahogyan most csinálják a szocialisták.
Igen.
:))

tölgyes 2011.04.08. 16:29:27

@cambridge.on: Mindenki olvashatja, így Önre nem várna hírvivő szerep.:) Sz se róla a negatívumokat nem lenne könnyű kibányászni, mert azok csak az utalás szintjén vannak benne.:)

radala 2011.04.08. 16:32:03

@igényes: Szerintem ezeket hasonlóan látjuk. Gusztustalan ez a rokonfoglalkoztatás még akkor is, ha a rokon valóban jó lenne, de ezt nehéz is elhinni. Fogalmam sincs a rendőrség dolgairól egy tuti a semmisségi törvénnyel én tökéletesen egyetértettem, azt már gusztustalanak láttam, hogy "titokban nyugtatgatják a rendőröket. Fogalmam sincs a TEK-röl, de már az apeh rendőrség is volt Fidesz rendőrség és az sem volt igaz, szóval minimum fenntartásaim vannak az ügyben. Tudtommal a szocik azok akik az in-kal-lal védették magukat. De távol álljon tőlem, hogy védeni kezdjem a Fideszt pláne nem azzal, hogy a szocik még rosszabbak voltak, mert belátom ez nem érv.
Egy biztos én az első haláltáborig nem vagyok hajlandó elhinni, hogy nem a Fidesz a legnagyobb demokrata az országban. 22 év tapasztalata ezt mondatja velem...

De abban tökéletesen egyetértünk, hogy nem szép, ahogy a Fidesz a népre tekint, azt sem tudom hatásos-e szerintem nem.
Viszont, mint mondtam egyszer Antall-oknak nem terem babér a világon sehol.
Addig, amíg Mo-n az emberek azt hiszik, hogy összetett mondatban fogalmazni gőgös dolog, addig nem nagyon lehet jót remélni.
Kár, hogy nem volt még 89-93-ban internet. Szerintem ha beidézném, mit mondtak Antallról anno nem csodálkoznál, hogy kétségeim vannak ugyanezek mostani véleményével kapcsolatban...

Balt 2011.04.08. 16:32:45

@sisifux: "Számomra a vonzó a skandináv országok politikai mentalitása, ettől pedig Bajnai is távol áll, Orbánról nem is beszélve."

Puff neki! 3 db királyság meg egy felkapaszkodott, újgazdag ugri-bugri. :)

Balt 2011.04.08. 16:34:26

@sisifux: De mondjuk én is elismerem a skandináv nyílt, környezettudatos és praktikus szemléletet, még tkp. a Palme-gyilkosság ellenére is...

porfelhő 2011.04.08. 16:34:56

Az Orbán V. legnagyobb" politikai ellenfele a parlamentben még mindig a Gyurcsány F. a Mesterházy A. csak halad utána.

:))))))))))

Balt 2011.04.08. 16:37:11

@pokesz70: "És nagyon nem sikerül bíróságra citálniuk Ferit, nemhogy tömlőcbe küldeni, ami szintén elgondolkodtathat pár elvakult jobboldalit, akiknek teljesen evidens, hogy GyF köztörvényes bűnöző. Vagy mégsem?"

Szicsasz, tovaris, ennek még nincs itt az ideje. :)

Balt 2011.04.08. 16:38:35

@pokesz70: "Meggyőződésem, hogy GyF-nek nem az MSZP-ben a helye. Én az MSZP-re nem, egy GyF vezette baloldali pártra tudnék szavazni."

Ezt egyébként támogatom. Előbb-utóbb csak sikerül átlépni az 5%-ot. (Felülről...)

ssi 2011.04.08. 16:40:59

@névtelentroll: BME-n kötelező tesi van

@Balt: oké :-) Fidesznek is mindig résen kell lennie, bármikor jöhet egy O.V. méltó ellenfél - így rendben?

@radala: akkor a kormány célja vagy a megoldása a rossz - láthatóan részben magukra szabott törvénnyel?
- múltkor elmesélted, hogy "csak" annyi a fizud, hogy a 4 gyereked után elvileg adható max. gyerekkedvezményt nem tudod igénybe venni
-> vagyis a jobban keresők gyerekei többet érnek, vagyis az először karriert építők és csak utána gyereket vállalók csemetéi is többet érnek, mint a kis jövedelműek már meglévő gyerekei, vagy az először fiatalabban szülők és csak utána karrierbe fogók

@oszi1113:
- Gy.F. részben azért aktivizálódott, mert mozgékony típus, részben mert más nem tette meg a pártban, pedig szükség lenne rá, részben mert - fogalmam sincs van-e titkos egyéb terve, tervük
- Gy.F. ledolgozandó hiteltelensége mellett engem jobban zavar, hogy ma is azokat a jellemző stílusjegyeket veszem észre rajta, melyek miatt nekem kevésbé volt szimpatikus ME - ő kevésbé átalakulós típus O.V.-vel szemben

tölgyes 2011.04.08. 16:41:15

@gattamorte: Mit is írjak??? Nem tudok Orbán fejével gondolkodni és nem is akarok. Én azt hiszem, hogy a saját döntését sem "ő" fogja meghozni. Churchill se magától vonult vissza..A választói döntés pedig nem úgy működik, ahogy Ön gondolja. Nem lehet itten méricskélni. A fidesz bőven elveszítheti a választást, ha nagyon elrontja, vagy jön egy nála jobbnak ígérkező politikai erő. Több bizalom kellene a választóban! Csak az a baj, hogy az MSZMP-MSZP tradicionálisan lenézi az embereket és nem bízik bennük.

Ami pedig a vagyonosodást illeti: mi azonban most élünk, ezért érdekel bennünket. A jövőben élőket pedig vagy érdekli vagy nem.

Ez a strukturális reform (értsd: privatizálás, leépítés megszorítás) pedig amolyan maszopista mánia. Ön is csatlakozhat ehhez... de ez nem fokmérője semminek. Egyébként az MSZP az elmúlt 20 évből 12 éven át kormányozott. Neki volt a legtöbb lehetősége ahhoz, hogy megvalósítsa a politikáját. Amit tudott meg is valósította: lájuk az eredményt.

porfelhő 2011.04.08. 16:43:49

A szél üzent az MSZP-nek?"

A szél okozott anyagi káros rongálást a zuglói MSZP-irodánál – tájékoztatta az MNO-t pénteken a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Az ellenzéki párt korábban rongálásra gyanakodott, közleményt is kiadtak az ügyben."

www.mno.hu/portal/776693

hm. nem rossz, jó!:)
hm. De biztosan nem a "keleti szél " volt. Orkán erejü, vagy hurrikán?!
:))))))))

radala 2011.04.08. 16:55:09

@manyike: Írtam többször ma is, bár ugye nem téma, hogy az egykulcs+gyerek kinyitja a bicskát a zsebemben, de mivel nem otthon keresek és nem otthon adózom így ez csak elvileg nyitja ki a zsebemben a bicskát. Mivel a "távollétemben" aláznak meg ezért nem borogatok kukát és így például képes vagyok elhinni, hogy korrekt az egykulcsos adó, mert egyszerű és nincs ok a csalásra.
Igazából az egy kulcs sem tetszik (elvi okokból), de leginkább az, hogy nem jutna nekem belőle semmi. Mindenesetre korábban mindig azt mondtam a feleségemnek, hogy mondjuk tanárnak visszamenni nincs értelme, mert drágább bérlet meg az ebéd mindenkinek, mint amit keresni lehet. De egy alacsony adónál + gyerek kedvezménynél, lehet, hogy ez már nem is lenne így.
Szóval elvileg bár most rettentő igazságtalannak látom lehet, hogy a valóságban motiválna a gyerekek utáni kedvezmény teljes megszerzése.
Szóval ez egy roppant bosszantó valami, de nem kizárt, hogy lehet pozitív hatása.
A baj az az, hogy nehéz beleélni magam a helyzetbe.
Mi lenne, ha az lenne, hogy az elmúlt 4 évben elvették volna a 13. havi fizetésemet és nem nőtt volna a bruttóm egy forintot sem (ez történt volna). Most jönne a Fidesz és kapnék mondjuk 19 000 Ft pluszt, de tudnám, hogy mondjuk a szomszédom a 3 gyerekére kap 100-at...
Annyira nem ismerem magamat, hogy el tudjam képzelni mit érezhetnék, mert lehet, hogy azt, hogy nosza akkor mégis menjen az utolsó gyerek bölcsibe, de az is lehet, hogy azt gondolnám menjen inkább OV a kurva anyjába én meg emigrálnék, mert mondjuk megütne a guta, hogy az eddig tolvaj szomszédom (mondjuk egy másik) most már nem csak anyagilag, de erkölcsileg is fölöttem van, mert nem csal már adót, igaz pont annyit fizet, mint amikor még csalt....
Bonyolult ez....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.08. 16:59:37

@manyike: megvolt az utolsó tánc, de a táncos nem érzi...

porfelhő 2011.04.08. 17:00:33

Az európai szakszervezetek a magyar kormánynak is üzenni akarnak"

"Az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) az uniós döntéshozóknak üzeni, hogy ne a munkavállalókkal fizettessék meg a válság költségeit, míg a magyar szakszervezetek a kormánynak azt üzenik, hogy vegye komolyan a demokráciát, és az emberekkel együtt teremtse meg az életfeltételeket - hangzott el a szombati szakszervezeti demonstrációt megelőző sajtótájékoztatón, pénteken Budapesten."

Jaj! már bocsánat!? :) De én nem is értem?! a tölgyes urat, és társait!? Ha csak a Gyurcsány "kormányzott" annyira rosszul, akkor most miért lesz ekkora tüntetés, miért lesznek áprilisban sorozatos tüntetések?! Esetleg tudja valaki?

:)

igényes 2011.04.08. 17:01:25

@porfelhő: Egy újságírónak érdemes lenne elemezni, mekkora kárt okozott Orbán az ellenzékben, voltak erre már próbálkozások, de nem nagy sikerrel, gondolom a pénz hiánya miatt.

Nemrégiben kórházban voltam (nem pszichés problémák miatt), és érdekes módon a sok várakozás közben jelentős ismeretek birtokába kerültem.

Nem közvéleményt mentem kutatni, de egyértelműen mondhatom a betegek nagy része a 300Ft-os vizitdíjat nem ítélte el, volt aki Istenítette, mert a 300Ft olcsóbb volt mint a 30 000Ft, vagy a 300 000Ft.

Engem beutalt a körzeti orvos például egy szakorvoshoz, és bizony másnap bejelentkeztem a regisztratúrán, csoda volt sorszám szerint behívtak, nem volt előzés, nem volt baksis, majd ez ment vagy 10 alkalommal, közben a körzeti orvoshoz is járkáltam és havonta fizettem a gyógyszer felírásért 300-at, de a körzeti orvos 3 hónap után mondta, jobb lenne, ha felírnám 3 hónapra előre a gyógyszert. Nagyon örültem tényleg így már jó is volt, mert 600Ft-ot spóroltam, na utána rendesen felállt a rendszer és még jobban működött, félévente mentem a szakorvoshoz stb. Jött az orbáni átok és máris órákat kellett üldögélni, kétszer, háromszor időt veszíteni.

Lényeg csak most jön! Tekintettel arra, hogy hűséges beteg vagyok, na meg van szervízkötelezettségem hallom, hogy a fekvőbeteg társam elmondja a másnapi műtét elött, hogy teljesen egészséges, semmi gond vele.

Nos, a szobatársba belenyomtak két stentet még aznap délután. Elbeszélgettem vele a beavatkozást követően, elmondta, hogy 42 napja volt egy rossz érzése, és ezután a körzeti orvos elküldte ......vizsgálatokra, majd összegezte és immár itt is van.

Az orvosok nagyon kíválóak a nővérekkel egyetemben, nagyon segítőkészek a kórházban, velük tehát semmi gond, de a rendszerrel igeni van gond.

Hárman voltunk a kórteremben, beszélgettünk a jattról is. Nagyon nehéz volt az őszinteség. Megbeszéltük!

1. A kardiológus elintézte, hogy oda is kerüljünk.
2. A főnövér hatására azonnal belénk dőftek valamit.
3. Műtőbe letoltak.
4. Megborotválták a lágyékot, meg a jobb kart.
5. Főorvos (sebész) biztosan, szépen elvégezte a munkáját.
6. Visszatoltak
7. Gondoskodtak, orvos, nővér!
8. Eltávozáskor nagy öröm!

Mibe kerül?

P.S.: Ja, Igen! Volt egy ismert ember is a folyosón, miatta műtötték később a ketteskét. A nővér kért elnézést később, hogy volt egy jelentős jobb oldali lap, vezető munkatársa, akin minden vizsgálatot el kellett végezni 1 óra altt, amit ketteske 42 nap alatt tudott megtenni. Ketteske egyébként nem politikus, szerencsétlen csupán egy mérnök.

A mérnök mellett ott volt a felesége a műtét végéig, majd a kórtermi elhelyezéséig.

radala 2011.04.08. 17:02:13

@manyike: Ja még valami. Persze nem értek én ehhez, de mindenesetre én azt képzeltem, hogy ott születik sok gyerek, ahol a feleség otthon tud maradni anyagi áldozatok nélkül. Múltkor láttam, hogy ez nem igaz, az az ideális, ha a nő vissza tud menni sok pénzért dolgozni.
Lehet, hogy csak nincs tv-m, és ezt elmondja a Fidesz, hogy mit miért is csinál. Mindenesetre a legnagyobb baj, hogy semmit nem is próbálnak 101-es IQ körülieknek már elmagyarázni (vagy én lemaradok erről).
Ha pl azt mondanák, hogy 1 kulcs +gyerek azért van, mert a cél nem az, hogy 3 gyerek 4 szoba 4 kerék 1 fizetés, hanem az, hogy a nők igenis menjenek dolgozni mert az mindenkinek a legjobb, akkor esetleg elgondolkoznék azon, hogy tán igazuk van.

radala 2011.04.08. 17:06:06

@igényes: Szerintem senki nem mondta, hogy a vizitdíj egy tragédia, mindenki azt mondta, hogy EZEK menjenek a picsába...
Vizitdíj önmagában nem az ördögtől való, de a szocik az ördögtől valók:-)

Dr Smit Plagius 2011.04.08. 17:09:30

index.hu/gazdasag/.../mellar_elhagyja_a_szazadveget/

Dr Smit Plagius 2011.04.08. 17:12:58

@tölgyes: nem értek egyet önnel, szerintem ön szemellenzősen elfogult. lehet, én is az vagyok. mondhatnám, két majomban őrülünk.
szerintem hazánk nem jó irányba halad.

igényes 2011.04.08. 17:14:19

@radala: Most azért elismered, hogy neked igazad van, no meg én is, mert így is történt. Elmentek a picsába, de volt aki nem így gondolta. Ezért a kevés százalékuk.

Most viszont menjenek a picsába ezek is, mert ugye 2/3ad az 2/3-ad! Élni kellett volna, nem visszaélni.

Ma már ez egy picsafüst!

Dr Smit Plagius 2011.04.08. 17:17:22

@tölgyes: és ami a vagyonosdást illeti
lázár, kósa, szijjártópetike, ovi vagyonosdása is érdekli vagy csak fletó, bajnai, veres?
ha a válasza igen, akkor miért bízik a fideszben?
és ön szerint az egészségügy, az oktatás oké így, ahogy van?
én egyszer éreztem magam tisztességgel ellátottnak, amikor vizitdíjat fizettem. bármikor máskor csak zavaró tényező voltam a rendelőben.
az oktatás meg...

tölgyes 2011.04.08. 17:18:55

@gattamorte: Nézze.. Hazánk Gyurcsány és az MSZP jóvoltából az adóinkon felül elkúrt 18.000 milliárdot (ennyibe került a pekingi olimpia tokkal vonóval).. Nekünk ezt most majd valahogy vissza kell fizetni.. méghozzá úgy, hogy ne a nyugdíjakat felezzük meg és ne rúgjunk 3-400.000 közszolgát..:( és ne emeljük égbe az adókat. Ezért az irány miatt akkor kellett volna aggódni, amikor gyurcsány és csapata elkúrta. Most türelem..:)

Laikus Érdeklődő 2011.04.08. 17:19:49

OFF:
@igényes: "jobb lenne, ha felírnám 3 hónapra előre a gyógyszert [...] na utána rendesen felállt a rendszer és még jobban működött"
Elnézést, nem bírtam kihagyni.

tölgyes 2011.04.08. 17:20:06

@gattamorte: Ezeknek az uraknak a avygonosodása olvashtó a neten..:) Orbán a felesége vagyoni helyzetét is nyilvánosságra hozta, erre Gyurcsány soha nem volt hajlandó.

igényes 2011.04.08. 17:21:24

@radala: Nem IQ, hanem Audi Q7, ez volt a vicc!

Én nagyon szívesen vennék egy hölgy jelöltet akár miniszterelnöknek, akár köztársasági elnöknek. Szerintem ez lesz a jövő. Feleségemet tényleg tisztelem, és felnézek rá!

tölgyes 2011.04.08. 17:21:51

@gattamorte: És még valami: 40+12 évük volt az egészségügy, oktatás rendbetételéhez. ne várja, hogy az amit ennyi idő alatt elkúrtak a fidesz fél év alatt rendbe teszi.

igényes 2011.04.08. 17:25:04

@Laikus Érdeklődő: Nem értelek! 90 nap a kiváltás lehetősége, tehát nem havonta mentem be, hanem vagy kivátottam egyszerre a három havit, vagy az 59. napon. Ne zavarjon az 59. nap, de nekem a gyógyszer kiszerelések 30 napra szólnak, tehát muszáj kiválani az utolsó receptet az 59. napon. Nem bonyolult?

Laikus Érdeklődő 2011.04.08. 17:28:25

@igényes: Csak beleolvastam az utolsó néhány hozzászólásba és ennél a résznél elakadtam.
Én voltam off, semmi bajom azzal amit írtál.

ssi 2011.04.08. 17:33:00

@radala: köszi :-)) "igaz pont annyit fizet, mint amikor még csalt...." elméletből gyakorlat? pont annyira fehérítette ki a jövedelmét, hogy az összes adóelőnyöket igénybe tudja venni? ehhez kell folyamatosan is ennyi biztos bevétel, ill. még több is

az élet valóban bonyolult - nemcsak a férj keresete, vagy a feleség értelmes elfoglaltsága fontos, hanem az egyéb segítségek is: bejárónő, gyermekfelügyelet, különórák stb. - a későbbi életesélyek értékelődnek fel a mai munkavilágban

@Hepci:
- jelenleg simán tudom feltételezni, hogy a jelenlegi helyzetben Gy.F. segíteni akar a pártjának és a baloldalnak, meg a kisembereknek - hogy később mi hogyan alakul? - sok minden benne van a pakliban - viszont a múlt terhei, vétkei miatt megtehetné, hogy tudatosan változna egy kicsit, jelezve, hogy új korszakot szeretne nyitni és jóvá tenni, amit csak lehet
- a Ft-árfolyam alakulása számomra is nagyon érdekes, konvergencia-program ne lazítson a terveken, exportnak volumenben is nőni kell, hogy kompenzálja az árfolyamveszteséget, az importnak nem szabad elszállnia ..., manyup-pénzeknek az adósságokat kell csökkenteni .. de nem változik ettől, ha valakinek nominálisan nem változott most a bére, reálértékben csökkent, amúgy meg sajátos lenne, ha több ország hirtelen bevezetné a mienkkel megegyező különadókat

sajna nincs most több időm :-(

igényes 2011.04.08. 17:34:34

@tölgyes:
Kedves Tölgyes!

Valóban megnézte az adatokat, kérem kellő tisztelettel ellenőrizze. (Nincs felkiáltójel.)

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.04.08. 17:34:50

Ha már kétharmad van, én a FIDESZ helyében gondolnék a melegek jogkövetelő szabadsághracára...

Minden libsinek és szocinak kötelessége legyen kielégíteni a melegek szexuális jogi igényeit... mondjuk minden péntek 17:00-20:00-ig a parlament WC-jében...

carlo68 2011.04.08. 17:50:57

@tölgyes: Csak az a baj,hogy az irány most is rossz!
Dilettáns handabandázást látok,tekintélyelvű arroganciával!

igényes 2011.04.08. 17:58:36

@manyike: Emlékszel még a Soros-Orbán első találkozó, Orbán gyermekkorra, azt megelöző Soros alapítvány elnyerésére MSZMP engedéllyel, és a legutóbbi Soros-Orbán talira.
Tehát:
1. Orbán tanulni megy Soros jóvoltából, állambiztonsági engedéllyel útlevelet kapott.
2. Szolnokra, Zalaegerszegre, Székesfehérvárra és Budapestre kell koncentrálni életrajzából.
3. Érdemes beütni: Gyuricza Béla, Szolnok, Zalaegerszeg, Székesfehérvár, Budapest, Orbán, felderítő, vezérkar.

Életrajz
Orbán Viktor (Fidesz-MPP) - Fejér megyei területi lista

1963. május 31-én született Székesfehérváron (Fejér
megye). Apai nagyapja a második világháború után került
Alcsútdobozra gazdálkodónak. Édesapja, Orbán Gyõzõ
mezõgazdasági üzemmérnök, édesanyja, Sípos Erzsébet
gyógypedagógus és logopédus. Két testvére közül Gyõzõ
(1965) mérnök, Áron (1977) tanuló. 1986 óta nõs, felesége
Lévai Anikó ügyvéd. Három gyermekük született: Ráhel
(1990), Gáspár (1992) és Sára (1994).
Általános iskolába Alcsútdobozon, Vértesacsán és
Felcsúton járt. 1977-ben a család Székesfehérvárra
költözött, a középiskolát a Teleki Blanka Gimnázium angol
tagozatán végezte, 1981-ben érettségizett. 1981-1982-ben
sorkatonai szolgálatot teljesített Zalaegerszegen. 1987-
ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és
Jogtudományi Karán szerzett diplomát. Az egyetem
elvégzése után, 1987 és 1989 között Szolnokon lakott,
innen járt föl Budapestre elsõ munkahelyére, a
Mezõgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetõképzõ
Intézetébe, ahol 1987 novemberétõl 1988 márciusáig
szociológus gyakornokként továbbképzések szervezésében
vett részt. 1988. áprilistól a Soros Alapítvány
támogatásával mûködõ Közép-Európa Kutatócsoport
munkatársa. 1989. szeptembertõl a Soros Alapítvány
ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ban az angol
liberális politikai filozófia történetét tanulmányozta;
ösztöndíját az 1990. évi országgyûlési választások
közeledése miatt 1990. januárban félbeszakította.
Gyermekkorától kezdve sportol. Több egyesületben
játszott, 1982 óta a Medosz-Erdért igazolt labdarúgója.
1983-ban a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium
(1988-tól Bibó István Szakkollégium) egyik alapító tagja
volt. 1984-ben több társával megalakította a
szakkollégium társadalomelméleti folyóiratát, a
Századvéget, amelynek egyik szerkesztõje. Alapító tagja a
hivatalosan 1988. március 30-án megalakult Fiatal
Demokraták Szövetségének. Ugyancsak alapító tagja a
Fidesz szolnoki szervezetének. 1988. márciustól 1989.
októberig a Fidesz egyik szóvivõje. 1988. októberben, a
szervezet I. kongresszusán az országos választmány
tagjává választották, e tisztét 1989. októberig látta el.
1989. június 16-án a Hõsök terén, Nagy Imre és
mártírtársai ravatalánál elmondott radikális beszédében -
amelyben szabad választásokat és a szovjet csapatok
kivonulását követelte - országosan ismert politikussá
vált. 1989. nyarán, a politikai egyeztetõ tárgyalásokon a
Fidesz képviselõjeként az I/1. politikai albizottságában
(Az alkotmánymódosítás kérdései) tagja volt az Ellenzéki
Kerekasztal tárgyalócsoportjának, a plenáris üléseken is
képviselte pártját. 1990. júniustól ismét választmányi
tag lett. Az 1990. évi országgyûlési választások második
fordulójában Budapest 13. sz. (IX-XX. ker.)
választókerületében második lett, a Fidesz Pest megyei
területi listáján választották képviselõvé. 1990.
májustól 1993. májusig a Fidesz frakcióvezetõje. 1993.
májusban az új szervezeti szabályzat elfogadása után a
párt elnökévé választották, tisztségében az 1994. július
9-i és az 1995. április 30-i (a párt nevét a Magyar
Polgári Párt elnevezéssel kiegészítõ) kongresszusokon
megerõsítették. Az 1994. évi országgyûlési választásokra
készülve pártja nevében egyik aláírója a négy liberális
párt választási együttmûködési megállapodásának. 1992.
szeptember 6-án, a Liberális Internacionálé mainzi
kongresszusán alelnökké, 1993 januárjában a szervezet
végrehajtó bizottságának a tagjává választották.
Irányítása alatt a Fidesz egy radikális ifjúsági
politikai mozgalomból nemzeti elkötelezettségû mérsékelt
liberális középpárt lett.
Az 1994. évi országgyûlési választásokon Fejér megye
1. sz., Székesfehérvár központú választókerületében
indult, illetve a Fidesz Fejér megyei területi és
országos listáját vezette. Mint egyéni jelölt a
választások második fordulójában a harmadik helyen
végzett, mandátumát a megyei listáról szerezte. Az
Országgyûlés európai integrációs ügyek állandó
bizottságának az elnöke, ezen belül a jogharmonizációs
albizottság tagja. 1995. szeptember 8. és november 30.
között részt vett a mentelmi, összeférhetetlenségi és
mandátumvizsgáló állandó bizottság munkájában is. Az 1996
áprilisában megalakult Új Atlanti Kezdeményezés (New
Atlantic Initiative) magyar nemzeti bizottságának az
elnöke.
Hivatali címe: Képviselõi Irodaház, 456., 526. szoba.

igényes 2011.04.08. 18:05:32

Ez a gyerek gátlástalan, és hát férfi-e úgy isten igazából ki tudja? (nem a másságra gondolok)

Balogh Gábor miniszterelnöki sporttanácsadó készíti a hazai sport problématérképét, a volt öttusázó mindenhol ott van. A Fideszen belül az ütközőszerepet jól ellátja, az alázat is megvan benne. Egyesek szerint Orbán Viktort emlegetve akart pozíciókat halmozni, gyorsan tört fel, sokan nem kedvelik. Világbajnok a politikában, portré.

tölgyes 2011.04.08. 18:21:30

@carlo68: Miben nyilvánul meg Ön szerint a rossz irány?

tölgyes 2011.04.08. 18:22:03

@igényes: Az adatok rendben vannak. Sajnos.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.08. 18:27:08

Az előző ciklusok alatt - sok egyéb mellett - azért sem tetszett a kormány és annak főjének tevékenysége, mert beszédeiben, felszólalásaiban az ország helyzete, a kormány munkája, feladatai helyett folyamatosan inkább a Fidesszel és annak vezetőjének foglalkozott kormányzás helyett.
Arról beszélt, hogy a Fidesznek és Orbánnak ezt meg ezt (nem) kellene tenniük. Csak hát éppen ugyan nem azon múlott akkor az ország sorsa, hogy mit (nem) tesz az ellenzék, hanem a kormány ténykedésén. Mint mindig.

Szóval elég rossz, nagyon rossz jelnek tartom, ha a kormány, a kormánypárt és annak sajtója a kormányzás, a feladatok helyett az MSZP belügyeivel kezdene el foglalkozni.

Ha csak azért marad hatalmon a Fidesz, mert az MSZP esetleg belülről szétcincálja magát, azaz nincs alkalmas váltópárt, akkor régen rossz lesz az országnak.

Talán inkább jól, sikeresen, hasznosan kellene inkább kormányozni és akkor olyan mindegy lenne hogy mit (nem) csinál az ellenzék.

Megérdemelné már ez az ország így 21 év után, hogy ne csak béna és rokkant pártok közül lehessen választani, akiket elsősorban az államkassza kulcsa érdekel és, hogy az első sorban lehessen az állami húsosfazék körül.

Nagyon, nagyon, igen nagyon rossz jel, ha ennyit számít a Magyar Nemzetnek az MSZP-n belüli hatalmi harc.

:-(

porfelhő 2011.04.08. 18:27:33

@igényes:
Ja. igen! Megengedtem magamnak:), hogy ezt a kicsit hosszúra nyújtott kommentet elolvassam. Mit mondjak. ?
Ja. igen. köszönöm, hogy leirtad. ha úgy gondoltad, hogy ezt le szeretnéd írni.

:)

tölgyes 2011.04.08. 18:27:38

@igényes: 1989 szeptemberében már nem kellett semmilyen külön engedély és belügyi hozzájárulás.. ha fel bírja idézni, akkor a VILÁGUTLEVÉLLEL 1988 óta bárki rendelkezhetett... Sorosék pedig azért támogatták, mert remélték: az SZDSZ pórázán sikerül majd tartaniuk. Nem sikerült.Azt viszont a Jogi Karon mindenki tudta, hogy kimagaslóan tehetséges és úgy is tatották számon.

tölgyes 2011.04.08. 18:28:38

@porfelhő: Ezek a szövegek az épp aktuális Ki kicsodában olvashatóak:)

tölgyes 2011.04.08. 18:30:39

@igényes: Mi a baj Balogh Gáborral??? Talán csak nem az, hogy valamiben Ő is tehetséges???

porfelhő 2011.04.08. 18:31:31

@tölgyes:
Milyen szöveg kedves tölgyes úr?

porfelhő 2011.04.08. 18:45:17

"A Fidesznek nincs gazdasági stratégiája"

"Amennyire van stratégiája a Fidesznek a demokrácia lebontására, annyira nincs a gazdaság fejlesztésére" - mondta a politikus egy hajdú-bihari pártfórumot megelőző sajtótájékoztatón.
A gazdaságban nem enyhültek, hanem súlyosbodtak a problémák - utalt Kovács László az államháztartási hiány és a munkanélküliek számának növekedésére.

A Széll Kálmán tervet Orbán Viktor megszorító csomagjának nevezte, amely szerinte a társadalom legsérülékenyebb részétől von el pénzeket a gyógyszertámogatás átalakításával, a munkanélküli ellátás, a közmunkaprogramok, a nyugellátás átalakításával.

A volt uniós biztos, egykori külügyminiszter kifogásolta Orbán Viktor "harcmodorát" is.
Kovács László egy elemzést idézett, miszerint a kormányfő az elmúlt hónapokban többször használta a harc kifejezést, mint az unós tagállamok összes többi miniszterelnöke együttvéve.

Idézve a miniszterelnök szavait, amikor Brüsszelt az elnyomó Bécshez és Moszkvához hasonlította, illetve az unió soros elnökeként azt mondta, hogy nem hisz az EU-ban,

Kovács László azt javasolta: ne az unió ellen harcoljon a miniszterelnök, hanem például a magyarországi szegénység ellen"

tölgyes 2011.04.08. 18:50:31

@porfelhő: Az a szöveg, amire ön reagált.:)

porfelhő 2011.04.08. 18:53:08

Újabb adót vet ki az Orbán kormány"

"Médiaértesülések szerint a magyar kormány már az idén megkezdené a tervezett (2 évre szóló) 120 milliárd forintos kivonást a gyógyszerkasszából.
A Hírszerző értesülései alapján a kormány már júliustól megemeli a gyógyszergyártók extra terheit.

A gyógyszergyártókkal folytatott tárgyalások eredményeképpen a kabinet az államilag szabályozott árrendszer bevezetése helyett adóemelések mellett döntött, amelynek köszönhetően a jelenlegi 12%-os gyártói különadó 18%-ra emelkedne, ami megközelítőleg 15 milliárd forintos bevételt jelentene az államnak az idén."

Talán kapcsolódik a finti cikkhez. Mi lesz ez már megint, ha nem megszoritás! ?

porfelhő 2011.04.08. 18:59:02

@tölgyes:
Ja! Akkor Ön a kedves kommentelő szóvivője?
bocsánat. nem tudtam, hogy ilyen szerepe is van a "poszton" önnek.
Azt a szöveget olvassa el kedves tölgyes úr, amit most másoltam be! többet ér vele, nekem elhiheti!? mindkettőt olvassa el, ha kérhetem.
nem rossz. jó.
:)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.04.08. 19:05:26

@Balt: "pulikutya legyek, ha tudom, kire célzol."

Nem kire, hanem MIRE (mivel ugye Párizs sem "ki":)

- a megfejtés amúgy ott van a blogomban...

tölgyes 2011.04.08. 19:06:54

@porfelhő:
OECD: Magyarország jó irányban halad
2011. április 8
A főtitkár megismételte korábbi kijelentését, amely szerint Magyarország jó irányban halad a megnevezett reformintézkedésekkel. „Erősen támogatjuk a Széll Kálmán-tervet” – fogalmazott Gurría....
Az OECD vezetője szerint a Széll Kálmán-terv helyesen közelíti meg a költségvetési egyenleg, a munkaerőpiac nehézségeit, illetve egyszerre teszi rugalmasabbá a munkaerőpiacot, miközben tovább tartja ott a dolgozókat és nehezebbé teszi az idő előtti elhagyását. Magyarországnak a fenntartható gazdasági növekedés eléréséhez munkahelyeket kell teremtenie, különösen a fiatalabb korosztály számára. Növelni kell továbbá a versenyképességet és a termelékenységet: az országnak a termelőágazatoktól a szolgáltatások felé kell elmozdulnia, mivel a magyar emberek képzettek. Ezt ki lehet használni – fogalmazott Gurría stb.

tölgyes 2011.04.08. 19:08:32

@porfelhő: Én nem tettem se többet se kevesebbet annál, mint hogy megneveztem az adott szöveg forrását.. de ha ez terhes Önnek, akkor a jövőben örömmel fogom semmibe venni..:::)))

porfelhő 2011.04.08. 19:11:31

"Azt állítja Orbán Viktor
miniszterelnök, hogy hazánk azért nem csatlakozik az euróövezet versenyképességi paktumához, hogy megtarthassa az adó terén függetlenségét, és önállóan állapíthassa meg az adószintet.

Ezzel szemben a tény az,
hogy Magyarország akkor is megtarthatná adófüggetlenségét, és akkor is önállóan állapíthatná meg az adó mértékét, ha aláírná a megállapodást.
Az adóügyekben ugyanis csak annyit ír elő, hogy egységesen határozzák meg a társasági adók alapját, a mértékét viszont mindenki maga dönti el. Így bátran versenyezhet a többiekkel.

Az unió soros elnöke tehát vagy nem jól olvasta a szöveget, vagy nem akarta jól olvasni. Vagy?"

Hogy, mi?van?
hm. jó, ez is. gondolom.:)

tölgyes 2011.04.08. 19:14:53

OECD: Magyarország jó irányban halad
2011. április 8
A főtitkár megismételte korábbi kijelentését, amely szerint Magyarország jó irányban halad a megnevezett reformintézkedésekkel. „Erősen támogatjuk a Széll Kálmán-tervet” – fogalmazott Gurría....
Az OECD vezetője szerint a Széll Kálmán-terv helyesen közelíti meg a költségvetési egyenleg, a munkaerőpiac nehézségeit, illetve egyszerre teszi rugalmasabbá a munkaerőpiacot, miközben tovább tartja ott a dolgozókat és nehezebbé teszi az idő előtti elhagyását. Magyarországnak a fenntartható gazdasági növekedés eléréséhez munkahelyeket kell teremtenie, különösen a fiatalabb korosztály számára. Növelni kell továbbá a versenyképességet és a termelékenységet: az országnak a termelőágazatoktól a szolgáltatások felé kell elmozdulnia, mivel a magyar emberek képzettek. Ezt ki lehet használni – fogalmazott Gurría stb.

porfelhő 2011.04.08. 19:19:28

@tölgyes:
Jó irányba halad" az ország? ön ezt el is hiszi, ill. igy látja?
Ön haladjon már jó irányba tölgyes úr!:)
Az előbb azt kérdeztem, hogy ön a kedves kommentelő szóvivője? nem mást ezt.
Örömmel vesz semmibe? hűha! hirtelen megváltozik a véleménye. ! Csak azután nem szeretném ha sírna!

:))))))))))

tölgyes 2011.04.08. 19:23:17

Ön szövegeket másolgat ide ..amelyek egyféle véleményt tükröznek.. Én most ideidéztem egy másféle véleményt, amit az OECD egyik vezetője fogalmazott meg. HI9TKÉRDÉSEKBEN PEDIG NEM ÉRDEMES VITATKOZNI. Az Ön hitével különösen nem, mert érdektelen.

"OECD: Magyarország jó irányban halad
2011. április 8
A főtitkár megismételte korábbi kijelentését, amely szerint Magyarország jó irányban halad a megnevezett reformintézkedésekkel. „Erősen támogatjuk a Széll Kálmán-tervet” – fogalmazott Gurría....
Az OECD vezetője szerint a Széll Kálmán-terv helyesen közelíti meg a költségvetési egyenleg, a munkaerőpiac nehézségeit, illetve egyszerre teszi rugalmasabbá a munkaerőpiacot, miközben tovább tartja ott a dolgozókat és nehezebbé teszi az idő előtti elhagyását. Magyarországnak a fenntartható gazdasági növekedés eléréséhez munkahelyeket kell teremtenie, különösen a fiatalabb korosztály számára. Növelni kell továbbá a versenyképességet és a termelékenységet: az országnak a termelőágazatoktól a szolgáltatások felé kell elmozdulnia, mivel a magyar emberek képzettek. Ezt ki lehet használni – fogalmazott Gurría stb..."

tölgyes 2011.04.08. 19:24:08

@porfelhő: Ön szövegeket másolgat ide ..amelyek egyféle véleményt tükröznek.. Én most ideidéztem egy másféle véleményt, amit az OECD egyik vezetője fogalmazott meg. HI9TKÉRDÉSEKBEN PEDIG NEM ÉRDEMES VITATKOZNI. Az Ön hitével különösen nem, mert érdektelen.

"OECD: Magyarország jó irányban halad
2011. április 8
A főtitkár megismételte korábbi kijelentését, amely szerint Magyarország jó irányban halad a megnevezett reformintézkedésekkel. „Erősen támogatjuk a Széll Kálmán-tervet” – fogalmazott Gurría....
Az OECD vezetője szerint a Széll Kálmán-terv helyesen közelíti meg a költségvetési egyenleg, a munkaerőpiac nehézségeit, illetve egyszerre teszi rugalmasabbá a munkaerőpiacot, miközben tovább tartja ott a dolgozókat és nehezebbé teszi az idő előtti elhagyását. Magyarországnak a fenntartható gazdasági növekedés eléréséhez munkahelyeket kell teremtenie, különösen a fiatalabb korosztály számára. Növelni kell továbbá a versenyképességet és a termelékenységet: az országnak a termelőágazatoktól a szolgáltatások felé kell elmozdulnia, mivel a magyar emberek képzettek. Ezt ki lehet használni – fogalmazott Gurría stb...

porfelhő 2011.04.08. 19:31:57

@tölgyes:
Nem mondja már drága tölgyes úr, hogy csak másolgatok, irni is szoktam.
Nekem van egy ötletem, ne vitatkozzunk ezen.
hm. másolja még be " legalább tizszer." ha gondolja.
Ja. további sikereket a szóvivői szerepéhez.:)
további szép estét önnek.

tölgyes 2011.04.08. 19:37:47

@porfelhő: Tényleg???? Legközelebb, majd szóljon, mert én eddig csak másolgatást láttam.. :) Ezek szerint akkor is másol ha ír?:::)))

porfelhő 2011.04.08. 19:43:38

@tölgyes:
Tényleg. Ön nagyon kedves. Irtam már?
Nem jól látta drága tölgyes úr. majd szólok, csak az a baj, hogy Ön napokra, hetekre el szokott tűnni.!

:)

tölgyes 2011.04.08. 19:47:46

@porfelhő: Amilyen az adjon Isten..:) Nekem időnként más dolgom is van:)..és mit tagadjam: ha át is futom azt amit ír, nem tartozik azok közé, akiknek a szövege felkelti az érdeklődésemet...:)Ha már így rákérdezett.

porfelhő 2011.04.08. 19:55:12

@tölgyes:
Komolyan? hát jó.
Csak nehogy megbánja hogy "tölgyes volt". és ilyeneket ír nekem.
:)

masni55 2011.04.08. 19:57:00

@Laikus Érdeklődő: :) Ez nagyon jó!!!! Ha odateszed a smile-t, talán még jobb lett volna. :D

a-kis-herceg 2011.04.08. 20:08:04

semmi izgi? hol jár TÉ sétája? mizujs a polgárosodással?

sprenczl 2011.04.08. 20:11:44

Senkiházy vs Idióta. Remek kis meccs lesz, ráadásul mindkettő bukta hosszútávon.

porfelhő 2011.04.08. 20:14:37

hm. nagyon izgi, vagy inkább szánalom.
zavar a fejekben. van ilyen.
igen.
:)

6.Lenin 2011.04.08. 20:22:52

Valamelyik este @PR-küszöb tett fel nekem 1 kérdést GyF-el kapcsolatban.

Akkor azt válaszoltam? nem kell kitalálni, itt van köztük, és foglalkozni kell vele, mert veszélyes.

Kire és mire veszélyes?

Elsőként, Mo-ra, de szerencsére már akkora veszélyt nem jelent, mint 2-3 évvel ezelőtt. A jövőben sem fog, hiszen, mint ő is elismerte, néhány évig nincs esélye visszakerülni ME-ként a hatalomba. Más pozícióban meg nyugodtan lehet rajta kacarászni

A másik, ahol veszélyes, a baloldalon, de ettől fájjon az ő fejük.
2010-re majdnem teljesen taccsra tette az MSZP-t.
Amennyiben még lesznek elegen, sikeresen lejáratja teljesen a baloldalt Mo-on. Ezért a párttért nem is lenne nagy sírás-rívás. Sőt, még ők is nyernének 1 normálisabb baloldali formációval.
A baloldalon lévő Orbán iránt érzett gyűlölet még sokakat elvakít, visszavárják Ferenc Testvért, pedig a vesztüket okozza (tojni rá). Régi igazság: a gyűlölet vakká tesz, vagy valami hasonló.

Utolsó harc, meg nem létezik. Azok az emberi tulajdonságok, amik erre a pártra nagyon is meghatározók, továbbra is létezni fognak. Lehet, más néven, léteznek majd, de alapjában meghatározzák a hovatartozásukat.

masni55 2011.04.08. 20:31:01

off
Tud valaki valami konkrétumot a spanyolországi eseményekről? A fiatalok utcáravonulására gondolok. Egy rövid hír volt az rtl-en, de nem arról beszéltek, ami tényleg történik.

tölgyes 2011.04.08. 20:33:16

@6.Lenin:
Kedves Iljicsem!

Van és lesz sirás-rivás, mert a mostani 2010-es verség miatt 3-5.000 mszp érdekelt veszítette el az állását és/vagy kiegészítő jövedelmét...:) Ez elég ok a sírásra.:) Ma még azt hiszik, hogy a vereségük és pénzvesztésük oka Orbán volt. Tévednek. A vereségük oka Gyurcsány volt. Ezért írogattam én nekik mindhiába: ha 2006-ban választást írnak ki, akkor marad egy erős párt.. de ahogy egyre inkább összenőttek a kúróssal, úgy csökkentek az esélyeik.. Ebben nagyon nagy változás azóta se következett be.

tölgyes 2011.04.08. 20:34:22

@masni55: 20%-os a munkanélküliség..Kell ennél több konkrétum?

porfelhő 2011.04.08. 20:34:32

Meglepetés Szijjártótól: a kormány üdvözli a szombati tüntetést"

"A Klubrádió a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában csütörtökön elhangzott nyilatkozatot ismertette, amelyben Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő kifejtette: a magyar kormány "a legnagyobb örömmel üdvözli" a szombati tüntetést abból a szempontból, hogy az a megszorítások ellen szól, mert ebben a "magyar kormány szövetséges.

" Szijjártó Péter kijelentette: az Orbán-kormány politikájával kifejezetten összeegyeztethetetlenek a megszorítások, azok ideje a Gyurcsány-időszakkal lejárt."

A Liga vezetője cinikusnak nevetzte a szóvivő kijelentését."

www.stop.hu/articles/article.php?id=856492

hm. nem emlékszem, hogy a Gyurcsány kormány idején ilyen megszoritások lettek volna. vagy talán rosszul tudom?

porfelhő 2011.04.08. 20:42:52

hm. Szijjártó mondatai több mint cinikusan hangzanak.

Gyurcsány a" mumus" vagy mi?van? már.
Állandó visszamutogatás, még a végén a Gyurcsányt fogják erősiteni ezekkel az állandó "sarazásokkal". vélt- és valós vádaskodásokkal.
igen.
:)

6.Lenin 2011.04.08. 20:43:13

@tölgyes:

Akkor pontosítok, rajtuk kívül, nagyon kevesek hullajtanak majd könnyeket. Örömükben nagyságrendekkel többen, de ez természetes az elmúlt néhány évtized után.

álomszép 2011.04.08. 20:55:03

Pontositok én is. Gyurcsány F. egy igazi demokrata.

:))))

álomszép 2011.04.08. 21:32:18

@porfelhő: :)

Már az EP-ben is költségtérítéssel trükközik a Fidesz?

Az Egyenlítő blog információi szerint az Európai Parlament (EP) illetékesei vizsgálatot folytatnak a fideszes Deutsch Tamás (Európai Néppárt) költségtérítése ügyében.

A blog brüsszeli forrására hivatkozva azt írja, a politikus azért lett vizsgálat célpontja, mert rendszeresen felveszi a vidéki képviselőknek járó 220 eurós költségtérítést, – amely az ő esetében a Hódmezővásárhely-Ferihegy távolság alapján alkalmanként jár neki –, míg valójában Budapestről szokott a reptérre utazni. a Fidesz fenegyereke "

www.168ora.hu/buxa/mar-az-ep-ben-is-koltsegteritessel-trukkozik-a-fidesz-73511.html

mit szólsz hozzá drágám, ennek is a Gyurcsány az oka?

:))

6.Lenin 2011.04.08. 21:34:50

"s leginkább abban bízik, hogy előbb-utóbb előkerül majd valaki, aki megoldja a vezetési válságot, és egyben zárójelbe teszi, felülírja a mostani belső harcokat."

A baloldal hitét. Orbán legyőzése jelentheti. Nem véletlen, hogy Ferenc arról regélt: jelenleg nincs-még ő sem-,aki képes lenne a patást legyőzni, sugallva, eddig csak neki sikerült, ergó, ő a messiás. Ravasz, csak hát...

"Valaki", meg nincs egyik oldalon sem. Tehát az LMP-vel sem érdemes álmodozni.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.08. 21:38:31

"Már az EP-ben is költségtérítéssel trükközik a Fidesz?

Az Egyenlítő blog információi szerint az Európai Parlament (EP) illetékesei vizsgálatot folytatnak a fideszes Deutsch Tamás (Európai Néppárt) költségtérítése ügyében. "

egyenlito.blog.hu/2011/04/08/mar_az_ep_ben_is_koltsegteritessel_trukkozik_a_fidesz_1

porfelhő 2011.04.08. 21:39:41

@álomszép: :)
á'dehogy. tévedsz. mi köze lenne a Gy-nak ehhez?

:))))))

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.08. 21:41:41

"Üres borítékokat kaptak a művészek Kövértől

Az Országházban ünnepélyes külsőségek között, uniós diplomatáktól övezve nyújtotta át januárban Kövér László házelnök az Együtt-lét fotópályázat díjazottjainak azokat az üres borítékokat, amelyekben azoknak az összegeknek kellett volna lapulniuk, amelyeket a művészeknek ígértek a pályázat kiírói. A pénzt máig nem kapták meg."

stop.hu/articles/article.php?id=856402

porfelhő 2011.04.08. 21:51:24

Orbán Viktor az IMF vezérigazgató-helyettesével tárgyalt

Ezt Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője közölte a találkozót követően.

Az IMF vezérigazgató-helyettese az Európai Unió pénzügyminisztereinek tanácskozására érkezett Budapestre.

A találkozón a magyar kormány által tervezett strukturális reformok kerültek szóba - tartalmazza a közlemény. "

hm. milllyen érdekes? még tavaly arról volt szó, hogy "hazazavarta" a kormána az IMF, képviselőit. nahát ! nem is hiszem el?! vagy igen?

:)))

6.Lenin 2011.04.08. 22:00:20

Komoly provokációt sikerült néhány idős szoci szimpatizánsnak megakadályoznia. Talán több ezer ember életét mentették meg.

Tegnap du. 16:42:25 -kor a t.....-i Tescoban felfigyeltek arra, messziről is láthatóan, néhány fidesz birka ácsorgott a az édesség osztályon a pilóta kexes polc előtt. A biztonsági őrök előtt bevallották. a levegőből akarták megzavarni szakszervezetek által szervezett tiltakozást. Ehhez akartak nagyobb mennyiségű pilóta kexet szerezni + cukrot, pálinka főzéshez.
Jellemző rájuk.

http://www.nagyonkenemavalami.hu\nekersd\2011ben\tese + video

megszűnt 2011.04.08. 22:01:42

@tölgyes:
"20%-os a munkanélküliség..Kell ennél több konkrétum? "

Ma néztem a Dunán az 5. roma találkozót (erős Európa). Velük kívánja feltölteni Orbán a munkahelyeket. Tekintsünk a romákra úgy, mint potenciális munkaerő és nem mint a társadalom számára egy teher. Ez volt mondandója lényege. Hasonlóan fogalmazott.

Szívesen venném, ha ezek a nagy álmok teljesülnének! Legalább ezek.:)

cambridge.on 2011.04.08. 22:41:26

@ulrike: Délután már volt ezzel kapcsolatban egy kis vitánk Tölgyessel.
Azt állította csak a melegek jogainak elismerését hiányolja az újság.
A cikkben szereplő nyomuló és az ellenzéket ellenségnek tekintő kormányzatról nem tett említést.
Erre tettem szóvá neki a szelektív olvasást.

Nem használt, mert az OECD főtitkárának nyilatkozatából is csak a pozitívumot említette.
Pedig messze van a "mindennel meg vagyok elégedve" kinyilatkozástól.
Kritizálta az adózást és a manyup ügyeket.
Tölgyes megtanulta hogyan kell újbeszélül fogalmazni.

ulrike (törölt) 2011.04.08. 23:06:55

@cambridge.on: Nem meglepő. Lehet, hogy csak Fidesz barát fordításokat olvas, nem eredetit. Ha érvekkel sarokba szorítod, akkor személyedet támadja. A múltkor szövegértési képességeimet kérdőjelezte, de végül is nem haszontalan látnom, mikor fogy ki valaki érvekből, és milyen könnyen tetten érhető manipulációkhoz folyamodik.

2011.04.09. 06:40:08

Jó reggelit!:)

Nekem tetszik ez a poszt és teljesen egyetértek vele. Legjobban az tetszett és somolygok rajta rendesen, hogy TG "fűnyírással" foglalkozik, meg a homokvárépítéssel inkább...Micsoda szép allegória!:D A maszop is ezzel foglalkozik...De TG legalább jó levegőn van...:D

ssi 2011.04.09. 07:36:33

@Letícia: Neked is szép jó reggelt, meg a többieknek is kellemes hétvégét!

azt hiszem, én egy kicsit elmélkedésre, szemlélődésre váltok:
- kinek, minek olyan fontos az új Alkotmányba az életfogytiglan?
- realitás s nem külön érdem a válság utáni szebb adatok
- vitatható a felszíni csillogás, ha a lenti sokaknak jut amiatt kevesebb

László56 2011.04.09. 08:04:10

Szép jó reggelt és nagyon szép hétvégét Mindenkinek

Amíg az elemzőnk azonban homokvárat épít, én megyek hullámot és szelet lovagolni a földközi tengeren. Ugyan még hideg, de neoprén ruhában, kibírható. Ha az előadásaim után hazatérek, akkor meg szeretném látogatni a „Hepci” éttermét. Ha ebbe sem halok bele, akkor találkozunk egyszer talán az életben is.

Ez a harc lesz...? Kérdezi az elemzőnk. Nem, nem ez a harc...., az egy másik, mondanám én. Annak ellenére hogy kiváló választ adott az elemzőnk, egy pocsék kérdésre. Vagy felkérésre ? Miért pocsék a kérdés ? Mert nem fogja fel a lényeget. Teljesen mindegy bábuknál, hogy melyik báburól van szó. A lényeg a mögötte lévő hatalom erőssége. Gyurcsány Ferenc egy erős ember volt, és még mindig az, de a mögötte álló erők még erősebbek voltak. A lemondattatása mutatja mindezt. Most megpróbálja utólag reformálni a pártját. Jelszava, jobb későn mint soha. Igaza is lenne, ha nem lenne most már hiteltelen. Sajnos közben elvesztette a szavahihetőségét. A legrosszabb ami egy politikussal történhet. Nem mintha Mesterházy Attila jobb lenne. Csak másabb. Ő most próbálja megszerezni azt amit Gyurcsány elvesztett. A hitelességét ! Az előretolt gyenge bábunak azonban nehéz dolga van. Maga a tény, hogy csak eszköz mások kezében, gyengíti a szavahihetőségi törekvéseit.

Tehát a kérdés nem az hogy Mesterházy vagy Gyurcsány. A kérdés inkább: milyen erős az MSZP kommunista frakciója, ki a bábukat állítja. Gyengül e, vagy erősödik a jövőben ? Se nem gyengül, se nem erősödik, hanem továbbra is erős kézzel tartja fogságban az MSZP -t. Igaz, a kommunistáknak Gyurcsány Ferenccel nehezebb dolga lenne, ha nem állna Gyurcsány a saját útjában. Így azonban a volt vezér, elgáncsolja önmagát. Mesterházi Attila felépíthetősége meg még kérdéses.

Pontosan ez a szituáció az, ami az MSZP t vezető kommunista frakciónak gondot okoz. Honnan vegyünk egy felmutatható vezért, aki az összes törvénytelen és sunyi, saját nemzete elleni, nemzetközi akcióinkat is ellentmondás nélkül támogatja. Gátlástalan mint mi vagyunk és ugyanakkor a mi elvesztett hitelességünket is pótolja. Mert maga a kommunista frakció sem jobban szavahihető, mint a volt vagy jelenlegi vezérei. Ezt a gyengeségüket a nemzetközi porondon való szereplésükkel próbálják eltakarni. Ott még könnyen port hinthetnek a politikai erők szemébe.

A jelszó ! Egy országot a hatalomért ! De ha kell, akkor polgárháborút is. Ha már vesztésre állnánk, akkor a szomszéd tehene is dögöljön meg. Mivel a nemzetközi téren ezt a mondást így, ilyen formában nem ismerik, könnyen viszik táncba a nemzetközi politikai és gazdasági erőket a kommunistáink, hiszen ki feltételezné azt az erkölcstelenséget, hogy egy nemzeti politikai erő, a saját országa ellen dolgozzon. De ha észrevennék is. Kit érdekel, ha milliárdokat lehet keresni az MSZP -vel. A magyar nép milliárdjait. Ez az a pont, ahol a nemzetközi politika erkölcstelensége, találkozik az MSZP erkölcstelenségével. A vesztes azonban mindenféleképpen, a magyar nép.

Ezt akarja megakadályozni a második Orbán kormány. Csoda, ha utálják érte a kommunistáink ?

bóra77 2011.04.09. 08:15:04

TG facebook-os bejegyzése
"újabb mérföldkő: felkerültem Gyurcsány Ferenc oldalára. a hozzászólások nagyon érdekesek."
Hát én elolvastam a hozzászólásokat, nagyon kemények! a hozzászólások negyede-ötöde arról szól, hogy TG és Giró-Szász egy alom, és hogy huh, meg hah.
A hozzászólókegy része MSZP-s politikus, vagy köze van az MSZP-hez ("meglepő" módon). Van egy-két hozzászólás, ami tetszett. Mindenesetre érdekes volt olvasni nekem is, mert az itt kommentelők nagy részéről már lehet tudni, hogy kb. miről mit ír, így újszerű volt. Az előbb kifejtettek okán szerintem TG is új vizekre (sztem többet szondáz már face-n, mint itt) evez(ett), bár ez most rajta kívül áll. mindenesetre ha face-n vagytok, nézzétek meg a kommenteket!

nyünyüge 2011.04.09. 08:18:22

off

Bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítja Császy Zsoltot, az MNV volt igazgatóját az ügyészség a Sukoró-ügyben. 108 napot töltött előzetesben, most pedig a Fradi-pálya értékesítése miatt jelentette fel Budai Gyula. Az egykor a Fideszben politizáló Császy szerint az eljárásokat az ötvenes évek szelleme lengi körül.

nol.hu/belfold/20110409-ezt_a_pert_tanitani_fogjak

bóra77 2011.04.09. 08:28:15

@Letícia: romantikus "távol a világ zajától elvonultan élek" Gáborunk!:)

cambridge.on 2011.04.09. 08:28:26

@László56:
Hívő ember lehetsz. Neked a kommunistázás olyan, mint másnak a hiszekegy. Csak reggelente kell elmondani, hogy a nap jól kezdődjön.
Fogalmaid szerint a kommunista egyenlő a tőkéssel. Munkaidőben gyártulajdonos, szabadidejében kommunista.
Egy idézet ami akár a magyar Nagy Testvérről is szólhat, időálló.
"Tizenegy óra felé járt az idő: az irattári osztályon, ahol Winston dolgozott, kihordták a székeket a szobákból, és a hall közepén rakták sorba, szemben a nagy teleképpel. A Két Perc Gyűlöletre készülődtek. Szokás szerint Emmanuel Goldsteinnek, a Nép Ellenségének arca villant fel a teleképen. A Két Perc Gyűlölet műsora napról napra változott, de mindegyikben Goldstein volt a főszereplő."

cambridge.on 2011.04.09. 08:38:43

@Letícia:
Nem Te vagy az első aki a tények száraz leírásával nem elégszik meg. Valamiféle költői fordulatot vélnek felfedezni a közlésben.
Ezzel szemben TG gyakorló apuka. Aki volt hasonló helyzetben, kisgyermekes apuka, vagy anyuka tudja, ha éppen nem "ég a ház", nincs fontosabb dolog néha pl.egy homokvár felépítésénél.
A légvárakat mások építik.

2011.04.09. 08:53:17

@bóra77: jól teszi....:)))

@cambridge.on: én e tényeket elfogadom. Sőt. Nem akartam mögé látni, csak tetszik...:))) Algoritmizáltam a történéseket, és arra jutottam, hogy az egyenletből x= fűnyírás y= homokvár!:D

Ebből az következik, hogy füvet nyírok és homok várat építek elhangozhatna a maszopon belül is. Mennyire egyszerűbb lenne. Híve vagyok a logikus és egyenes dolgoknak...:)))

Mennem kell. Hagyok nektek egy szép kis zenét:

www.youtube.com/watch?v=eALDD5XaQuw&feature=player_embedded

(Mindenki gondol, amire akar. Én a tavaszra gondoltam...:D)

2011.04.09. 08:56:08

@Letícia: jáj homovárat...smitpalli se bocsácssa meg nekem eztetet a hibákokat!:( (:D:D:D)

Szasztok!:)

porfelhő 2011.04.09. 09:00:34

Nemzetközi botrányt válthat ki Orbánék lépése
A főbíró dilemmája

Még kevés szó esik róla, pedig aki a folyamatokat közelről figyeli, már tudja: Magyarországon a bíróságok önállósága lehet a jogállamiság utolsó védvonala. Szemérmesen, csak eufemizmusokban nyilatkozik Baka András főbíró, akinek hivatalból kell védenie az egész hatalmi ágat, a bírói kar pedig megszokásból is kerüli a nyilvánosságot.

És persze azért is, mert az igazságszolgáltatással kapcsolatos terveiről a kormánytöbbség még a húsvéti alkotmány tervezetében is csak homályos utalásokban szól.

Talán pontosan még maga sem tudja, hogyan lásson hozzá ennek a bástyának az ostromához. Ám az is lehet: a bizonytalanság fenntartása már maga a támadás."

www.168ora.hu/itthon/baka-andras-birosag-alkotmany-mediatanacs-monetaris-tanacs-alkotmany

hm. nem lehet majd panasz, újra rajtunk, lesz a világ szeme.

cambridge.on 2011.04.09. 09:04:14

Hétfőn kezdődik a szavazás az alkotmányról, tegnap még új (korábban elvetett) kiegészítő javaslat érkezett a KE jogkörének jelentős bővítésére.
Komoly előkészítés után(senki sem nevet közben) fog az alkotmány létrejönni.
Közben védett madarak vadászhatóságáért lobbizik Semjén.
A jómadarakra mikor lehet majd visszahívással vadászni?

jwww.inforadio.hu/hir/belfold/hir-425711

porfelhő 2011.04.09. 09:06:20

@László56:
Jaj! Már annyira aggódtam, hogy ma nem akar irni!
Megint megirta, nagyon jó?!
igen. az.
:)

porfelhő 2011.04.09. 09:15:01

"'Azt állítja Varga Mihály
miniszterelnökségi államtitkár, hogy a forint mint hivatalos fizetőeszköz rögzítése az alkotmányban magától értetődő, csakúgy, mint az, hogy Magyarország fővárosa Budapest.

Ezzel szemben a tény az,
hogy nem magától értetődő, mert ma sem szerepel az alkotmányban, holott forinttal fizetünk.

Ám az új alkotmányba való beemelése kifejezetten ellentétben áll uniós tagságunkkal, miután csatlakozásunkkor kötelezettséget vállaltunk az euró bevezetésére.
Vajon csak azért tennénk ezt, mert Magyarország fővárosa nem Brüsszel, és nekünk onnan nem diktálhat senki?"

hm. jó. ez is. de nagyon.
hm. több mint "fantasztikus" ötletek.?!
:)

porfelhő 2011.04.09. 09:18:19

Drága @tölgyes úr! Tisztelettel jelentem Önnek, hogy másoltam és irtam is.
Csak azért, ha olvasná a posztot ne találgasson, hogy irok e vagy másolok.
szép napot Önnek!
Igen.
:))))))

a-kis-herceg 2011.04.09. 10:13:50

most hogy elszaporodtak az ódik itthon, főleg a nagyobbak (S8, Q7...)

ez itthon is megoldhatná az égető parkolási-garázsolási gondokat

welcometoromania.blog.hu/2011/04/08/audi_parkolo

nyünyüge 2011.04.09. 10:14:46

@Letícia:

Homokvár építés a maszopon belül, sőt, homokozás színvonalú politizálás országosan.

Vagy talán még egy homokozóban sem lehetne a nagynehezen felépített vár szétrúgásának és néhány pofon kockáztatása nélkül ilyen pofátlan mondatokat kimondani - rezzenéstelen arccal - , miszerint

"üdvözöljük a szakszervezetek megszorítás elleni tüntetését, hiszen mi is a gyurcsányi megszorítások ellen harcoltunk 8 évig" , meg

"sohasem volt ennyi párbeszéd az érdekképviseletekkel, mint most", valamint hogy

"nem lehet véletlen, hogy Tétényi Éva, Esztergom polgármestere éppen Meggyes Tamás háza felgyújtásának évfordulóján hozza petícióját".

a-kis-herceg 2011.04.09. 10:19:50

@nyünyüge:

+a kormány is a tüntetők oldalán. tüntessünk 1ütt a mexorítások ellen...

a séta...

www.facebook.com/album.php?aid=64169&id=165163270177382

nyünyüge 2011.04.09. 10:32:52

@a-kis-herceg:

+1

most hallom, hogy a "Nemzeti Együttműködés nevében" fog válaszolni a kormány Tétényi Éva petíciójára.

a-kis-herceg 2011.04.09. 10:34:21

@nyünyüge: értem amit moncc, "nevében", azaz

Nemzeti EgyüttMűködés = NEM... .... ... .. .. ... értem én

a-kis-herceg 2011.04.09. 10:51:25

de legközelebb előre is meglehet akadályozni az ilyen provokatív országuti sétákat

pl így: welcometoromania.blog.hu/2011/04/08/odaragadsz_aszfaltozas

jjulie 2011.04.09. 11:38:05

semmi izgi nem történt a héten?

sebaj, ma este barcelona-real üldözőverseny 4 órában

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.09. 11:42:10

@László56: nem figyeltél eléggé, László, az étteremmel még 2009-ben bedőltem. De szívesen meghívlak egy jó pörköltre itt a zöldes övezetben, kíváncsi lennék, miféle szerzet vagy. :)
Elérhetőséget találsz a blogomon...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.09. 11:44:12

@porfelhő: feltüntethetnéd a forrásokat is...
Eztet pl. feltehetőleg Bolgárgyuribácsitól, a közismert faszharcostól és országimázs-szakembertől idézted...

Átverés! 2011.04.09. 11:44:16

Napok óra halljuk, hogy Portugáliának 80 milliárd eruróra van szüksége, hogy stabilizálódjon a pénzügyi helyzete.
Elkezdtem számolgatni, ez Ft-ban - 260-265 árfolyamon - 21.ooo Md. Ft. Ez majdnem azonos Mo. teljes adósság állományával.

Nem tudom a GDP arányos adóssága hány % lesz,de valószínü, hogy magas, mivel hazánkhoz hasonló nagyságrendekkel bír.

Én úgy gondolom, hogy ha Mo.-nak sikerülne nagyobb mértékben növelni a GDP-t már , jobb lenne a viszonyitási alap és akkor okos pénzpolitikával kézben lehetne tartani a fizetőképességünket.

Ha pld. az export import arányát - az export javára - növelni tudnánk, amire vonatkozóan az utóbbi idóben van is tendencia, vagy növekednének a bruházások, csökkenne a adósság állomány és még sok más, lenne remény, hogy talpon maradhassunk.

Kiszámitható gazd. politika kelle nem leragadva egy-két mútató állandó hangoztatása, egymásra mutogatás stb.A nagy számokkal való dobálózás, néha már azt sem tudjuk, hogy forintban, vagy euróban gondoljuk-e azokat.
Lehet, hogy most én is melléfogtam.

jjulie 2011.04.09. 11:45:51

@Hepci:

neked legalább lett egy jó barátod

engem meg csak hoplita akar

jjulie 2011.04.09. 11:47:14

@Hepci:

hol van az a bedőlt?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.09. 11:52:32

@jjulie: megruházni. bapakolna egy kukába, oszt legurítana a Gellért-hegyről...

A Maligánt próbáltam üzemeltetni pár hónapig (Lajos utca).

jjulie 2011.04.09. 11:59:59

@Hepci:

ő lenne?

www.etterem.hu/5626

kevés lehet benne a játékgép, bár a neve alapján akár tele is lehetne velük és akkor boldogítaná a hely a gazdiját

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.09. 12:05:25

@jjulie: próbáld ki, friss marketing ötleteiddel nyilván minden este megtöltenéd.

lüke 2011.04.09. 12:08:31

bon jour
-látom kipréseltetek magatokból mindent-
www.youtube.com/watch?v=zmXnr4rp62E

jjulie 2011.04.09. 12:10:27

@lüke:

namivan a németül rosszul beszélőknél?

jjulie 2011.04.09. 12:12:30

@Hepci:

óbudán a játékgép friss ötlet?

lüke 2011.04.09. 12:14:21

@jjulie:
feltupírozott Bálkán

lüke 2011.04.09. 12:23:02

Ritterek és autoriterek
Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

mandiner.blog.hu/2011/04/08/ritterek_es_autoriterek

lüke 2011.04.09. 12:29:20

@lüke:
amiért betettem, a lejárt bal lemez,új megfogalmaása 2007-ben történt
de.wikipedia.org/wiki/Hamburger_Programm
en.wikipedia.org/wiki/Social_democracy

lehet studírozni

lüke 2011.04.09. 12:38:36

jó ebédhez szól a nóta, kedden élöben a MÜPÀ-ban
www.youtube.com/watch?v=EiYGnnMalG4

Átverés! 2011.04.09. 13:44:33

Legyen valami jó is a napban! Munka közben végig hallgattam a Kossuth rádió "Történetek hangszerelve" c műsorát ahol Dr.Freund Tamás volt a vendég.
Ezt érdemes volt hallgatni, és jó lenne ha másutt is hallgatnának arra amiről beszélt.

porfelhő 2011.04.09. 14:34:57

Az MSZP levélben kéri Schmitt Pál köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az új alkotmányt és „azokat a megszorító csomagokat tartalmazó törvényeket, amelyek arra vonatkoznak, hogy az emberek még rosszabbul éljenek”

www.hirado.hu/Hirek/2011/04/09/13/MSZP_Schmitt_ne_irja_ala_az_uj_alkotmanyt.aspx

hm. nahát! ezt a levelet is kár volt megirni, hogy gondolhatnak ilyet a szocialisták, hogy SP. nem fogja aláírni?! ha jól emlékszem kijelentette korábban, neki nem lesz más feladata, mint az, hogy aláirja az új alkotmányt. na. és persze a többi "ügyet" megszoritási csomagot, mindent amit elétesznek aláir . gondolom.
:)

porfelhő 2011.04.09. 14:41:08

@Hepci:
Mit is idéztem. Nem emlékszem. Ja! a "Varga M." ott nem kell a "link" ennyi volt a cikk.
:)

porfelhő 2011.04.09. 14:57:24

Békesi: gyorsuló ütemben sodródunk Európa perifériája felé

"Valamennyi eddigi csomag és alibi program szakmailag lényegében megalapozatlan, a kitűzött célok elérésére alkalmatlan, többnyire erőszakos intézkedések alátámasztására, időhúzásra, a piacok rövid távú megnyugtatására, hitegetésre szolgált" - fogalmazott.

Szerinte a kormány gazdaságpolitikája belpolitikai szándékoktól vezérelve, a hatalom megszilárdítása és korlátlan kiterjesztése érdekében rövid távú célokat szolgál, kerüli a népszerűtlen intézkedéseket, ezért halogatja az elkerülhetetlen reformokat.

Ugyanakkor saját hatalmi bázisának megerősítése érdekében drasztikus jövedelemátcsoportosítást hajt végre a nagy jövedelemmel és vagyonnal rendelkező családok javára, a többi társadalmi csoport terhére, és kedvezményezi - Békesi László megfogalmazása szerint lényegében lekenyerezi - a hozzá közel álló vállalkozásokat"

hm. nem is értem, hiszen van már megszoritás most is éppen elég. igaz. ebből a magaskeresetüek, a vagyonnal rendelkezők nagyon keveset érzékelnek, vagy éppen semmit.
hm. még csak most sodródunk, és már azt hittem, úgy érzem a mindennapok terheiből, hogy ott vagyunk ........
igen.

porfelhő 2011.04.09. 15:01:27

Jaj! bocsánat! nem is értem?! már megint elfelejtettem.
Itt a link is. :))

www.mfor.hu/cikkek/Bekesi__gyorsulo_utemben_sodrodunk_Europa_periferiaja_fele.html

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.09. 15:22:52

@jjulie: mi köze van a játékgépnek a gasztronómiához? Ha levesszük az étterem táblát, már bármit berendezhetsz ott, óbudai szilícium-völgytől a high-end erotikus szolgáltatásig.

porfelhő 2011.04.09. 15:41:34

Szakszervezeti tüntetés: 40 ezren az Andrássy úton

A tüntetést nagy nemzetközi sajtóérdeklődés övezi, a tömeget számos külföldi tv-stáb kíséri."

hm. teljes lesz a siker," ismét cimlapon lehet az ország.

ubul2000 2011.04.09. 16:27:05

Szakszervezeti tüntetés Mo-n, valójában mi ellen is?

Mit is keresnek itt külföldi szakszervezetek?

Nemet mondunk a megszorításokra - mondta John Monks, az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára az Oktogonon felállított színpadon. Mint mondta, sokféle nyelvet beszélnek a tüntetők, de mindannyian ugyanazt mondják: elég a megszorításokból. Szerinte nem a munkásokkal kellene megfizettetni a bankárok álmait, a bankárok magas fizetéseit.

(Mintha a magyar bankárok fizetésének megkúrtítása ellen éppen ez eu emelt szót - nem figyelnek ezek, vagy csak pofáznak?)

Több európai országból is csatlakoztak a demonstrációhoz. Egy belga szakszervezet képviselője azt mondta tudósítónknak, egyrészt azért is jöttek Budapestre tüntetni, mert itt jobb az idő
Éljen!!!

Georges Dassis, a görög ADEDY tagja az MTI-nek azt mondta: azért a szakszervezetek és a dolgozók minden lehetséges eszközzel tiltakoznak a pénzügyi piacok ellen, a pénzügyi spekulánsok ellen
(Ez a Jobbik programja, kis részben a fideszé is - akkor mi ellen is folyik a tüntetés?)

Az amerikai külügy kifogásolta az emberi jogok Mo-i állapotát. A 39 oldalas jelentés szerint folytatódott az etnikai és vallási kisebbségek elleni szélsőséges erőszak (????)
Mindig tudtam, hogy egy csöppnyi eszük sincs nekik (sem), de ez azért mégis túlzás

porfelhő 2011.04.09. 16:29:00

Portugáliát az egész unió támogatja majd pénzzel

Anders Borg hangsúlyozta:"jelentős anyagi támogatást" nyújt majd Portugáliának mind a 26 uniós partner, amiért cserébe
"legitim elvárásokat" támaszthatnak.

Az euróövezeten kívüli Svédország pénzügyminisztere bírálta a lisszaboni vezetést. "Igen problematikus", hogy Portugália hosszú ideig halogatta a segítségkérést - fogalmazott. /Gödöllőn/.

"Sok munkahely szűnt meg a szükségtelen piaci felfordulás következtében"

hvg.hu/gazdasag/20110409_portugalia_unios_tamogatasa#rss

A gazdaságban meglévő kockázatok miatt a 250 milliárd forintos stabilitási alap végleges zárolását javasolja Matolcsy György Orbán Viktor miniszterelnöknek; a nemzetgazdasági miniszter ezt szombaton Gödöllőn jelentette be."

www.mfor.hu/cikkek/Matolcsy_a_250_milliard_forintos_stabilitasi_alap_zarolasat_javasolja.html

Ez a lépés az állami kiadásokat érinti, ugyanakkor nem érinti a családokat és a vállalkozásokat - mondta a nemzetgazdasági miniszter, hozzátéve, hogy a zárolás kezelhetővé teszi az állami költségvetés kockázatait."

hm. a csodaváró gazdaságpolitika?!
:)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.09. 17:09:48

"A születendő alkotmány ideológiai vérfertőzés eredményeként jön létre. Belterjes világnézeti rokonházasság nászának gyümölcse, márpedig minél belterjesebb valami, annál sérülékenyebb. Beteges, csenevész, genetikai selejt."

hirszerzo.hu/publicisztika/20110409_fulkealkotmany

Ez a "ideológiai vérfertőzés" rendkívül plasztikusan fejezi ki az alkotmány "torzszülöttségét". :-)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.09. 17:25:36

"Négy új főszerkesztője van az MTVA-nak. Egyikük az a riporter, aki Daniel Cohn-Bendit magyarországi látogatása után az eseményeket hamis színben feltüntető tudósítást készített az EP zöldpárti frakciójának sajtótájékoztatójáról."

index.hu/kultur/media/2011/04/08/foszerkesztoi_posztot_ert_a_hamisitott_cohn-bendit-riport/

Ezentúl elsődleges hírforrásom a köztévé lesz, mert hiteles. Amiben ennek ellenére azért mindig kétségeim lesznek az MTV hírműsoraival kapcsolatban, hogy "vajon akkor, vajon azzal a személlyel, vajon ott, vajon úgy" történtek-e a dolgok, ahogy leadják. Minden egyébben hiszek nekik. :-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.09. 17:39:20

@vinczej: olyan médiapolitika még itthon nem volt (s valószínűleg egyhamar nem is lesz), amikor mindezekben egyszerre vagy külön-külön biztos lehettél volna/lehetsz...
A megfejtéseket "Krizsó Szilvia színeváltozásai" jeligére kérjük bedugni az MTV ajtaja alatt...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.09. 17:44:51

@Hepci: Azért úgy látom, a kormány ebben is "mer nagyobb lenni". :-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.09. 17:48:42

@vinczej: mindig mindenben van nagyobb, s Bánó András se bánja a történteket, pedig már többezer napja - nem? - tudjuk, mi történt s ő - is - még mindig ebből él. Jól.

mréveiller 2011.04.09. 18:00:49

a külföldi tüntetők is a magyar kormány ellen tüntetnek? és ha nem mit keresnek itt?

jjulie 2011.04.09. 18:28:13

@Hepci:

mint mondjuk a gasztronomia étterem formájában megtestesülő hobbi változatának üzéséhez anyagi fedezetet biztosító szerkentyű

mondjuk a maligán névhez inkább a játékgép passzol, nem pedig a gasztronómia

jjulie 2011.04.09. 18:38:35

@ubul2000:

most látom a tv-ben, a kormány intézkedései miatt tüntetnek

a kormány azt ígérte, hogy senki sem fog rosszabbul járni, és ez nem van így, tudtad ubul?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.09. 18:39:07

@jjulie: az volt az első hangsúlyosan boros profilú étterem Budapesten (2004), innen a név. Magam már a leszálló ágban vállaltam szerepet, ekkor (az előttem bedőlt üzemeltető is) a konyha profilját a felső kategória felé próbáltuk mozdítani, csekély anyagi eredménnyel.

jjulie 2011.04.09. 18:46:02

@Hepci:

mi az hogy "hangsúlyozottan boros profilu étterem"?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.09. 18:54:52

@jjulie: a borok választéka, kínálási módja jócskán meghaladta az akkor szokásos szintet (mintegy 300 igényes tétel és szinte bárminek a kinyitása 1-2 decis fogyasztáshoz is), valamint rendszeresen tartottak tematikus borkóstolókat szakembereknek vagy vendégeknek, szakemberek vezetésével.

jjulie 2011.04.09. 18:55:50

@Hepci:

nem az volt a baj, hogy nem lehetett sehol sem parkolni, és amellet az autópályányi forgalmat bonyolító ut mellett az az árkádos ötlet halott volt?

a harcsa utcában laktunk 2006-9 között, párszor besétáltam oda, de kb mintha az alagútban gyalogolna az ember, zaj szutyok, por, a belvárosben a józsef attilán a hild térrel szembenl van egy hasonló szutyok árkádsor, ott is meghal minden üzlet

a borétteremben van sültbor, főttbor, borfőzelék, meg desszertbor igaz?

jjulie 2011.04.09. 18:58:03

@Hepci:

ez jó, a két decit a palackból megitta a vendég a többit meg a személyzet?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.09. 19:03:47

@jjulie: rossz helyen aránytalanul nagyobb erőfeszítéssel lehet valamit működtetni (parkolni amúgy este nem nehéz, csak nem pont az ajtó előtt). Azt azért nem gondoltam volna, hogy nagyon jó és - ahhoz képest - megfizethető konyhával nem lehet szinte bárhol napi 20-30 embert bevonzani. Valószínűleg nem hemzsegnek Budapesten se a hozzám hasonlók...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.09. 19:07:28

@jjulie: színvonalas nyitott borkínálatot csak úgy tudsz biztosítani, ha a maradékokat rendszeresen kiöntöd/megiszod. Esetleg vehetsz egy nem olcsó nitrogénes frissen tartó készüléket, azzal meg lehet duplázni a darabban tartás hosszát.

jjulie 2011.04.09. 19:14:31

basszus,már kettővel vezet a madrid

jaegtoer 2011.04.09. 19:32:37

@MM87:

"_Tüntetést tartott szombat délután több magyar és európai szakszervezeti szövetség az európai megszorítások ellen. A demonstrációt azért Budapesten rendezték, mert jelenleg Magyarország az EU soros elnöke, szombaton pedig Budapesten tanácskoztak az EU pénzügyminiszterei. A tüntetésen több mint tízezren vesznek részt._"

Bővebben:

www.origo.hu/itthon/20110409-munkahelyekert-tuntetnek-szombaton-a-szakszervezetek.html

jaegtoer 2011.04.09. 19:39:32

@László56:

"_Ez az a pont, ahol a nemzetközi politika erkölcstelensége, találkozik az MSZP erkölcstelenségével. A vesztes azonban mindenféleképpen, a magyar nép.

Ezt akarja megakadályozni a második Orbán kormány. Csoda, ha utálják érte a kommunistáink ? _"

Kedves László, nem hallottál még a jó zsaru-rossz zsaru szereposztásról?

ubul2000 2011.04.09. 19:39:52

@jaegtoer: Ezek szerint nem a magyar kormány ellen tüntettek?

ubul2000 2011.04.09. 19:46:28

@jjulie: "a kormány azt ígérte, hogy senki sem fog rosszabbul járni, és ez nem van így, tudtad ubul?"

nem tudtam, én csak a saját helyzetemmel foglalkozom. De mivel az évek óta folyamatosan egyre rosszabb - így nem észlelek változást

De mi köze ehhez a külföldi szakszervezeteknek?

Magyar szakszervezetek voltak tüntetni Görögországban az ottani megszorítások ellen?

ulrike (törölt) 2011.04.09. 19:51:25

@Hepci: Ezért drága az éttermekben a jó bor?

jaegtoer 2011.04.09. 20:20:23

@ubul2000:

Nem. Csak vannak akik szeretnék annak láttatni.

jjulie 2011.04.09. 20:21:28

@ubul2000:

"a kormány azt ígérte, hogy senki sem fog rosszabbul járni, és ez nem van így, tudtad ubul?"

porfelhő 2011.04.09. 20:23:51

Tízezrek tüntettek a megszorítások ellen Budapesten
A megszorítások ellen demonstráltak a szakszervezetek

"A megszorító intézkedések beszüntetésére és a társadalmi párbeszéd helyreállítására szólították fel a magyar kormányt a magyar szakszervezeti vezetők az Európai Szakszervezetek Szövetségével (ETUC) közösen szervezett budapesti tüntetésen szombaton Budapesten.

A szervezői becslések szerint mintegy 50 ezer ember - 22 európai ország 45 szakszervezetének képviseletében - vett részt a megmozduláson. Az MTI úgy tudja, hogy a rendőrség körülbelül 12 ezresre becsülte a tömeget.

Az európai gazdasági- és pénzügyminiszterek gödöllői csúcstalálkozójával egy időben tartott demonstráción több mint húsz külföldi és hat magyar szakszervezeti vezető szólalt fel."

jaegtoer 2011.04.09. 20:24:19

@Hepci: no, azért érdekelne annak a jó pörköltnek a receptje...

ubul2000 2011.04.09. 20:25:02

@jjulie: A lényegi kérdésekre nincs válasz?

jaegtoer 2011.04.09. 20:26:07

@porfelhő: Látom te is egy nagy láttató vagy.

jjulie 2011.04.09. 20:29:26

@ubul2000:

nem az a lényegi kérdés, hogy azt mondta az orbánkormányzó, hogy senki sem jár rosszabbul, pedig igen?

jaegtoer 2011.04.09. 20:35:41

@porfelhő:

Maradjunk annyiban, hogy a szakszervezet és vezetőik semmivel sem hitelesebbek, mint a politikusok. talán még hitványabbak is (tisztelet az igen szűkös kivételeknek) mert a felelősségük zéró, a munkájuk zéró, eredményeik zéró.
Mindezért szép summát kapnak, a spontán privatizációban játszott áldozatos szerepvállalásukról ne is essen szó.

porfelhő 2011.04.09. 20:36:12

oppá" ez meg már megint lemaradt. elfelejtettem.:)

www.168ora.hu/buxa/a-megszoritasok-ellen-tuntettek-a-szakszervezetek-73543.html

Azért tüntettek itt Budapesten külföldi szakszervezetek is, mert a most volt az európai gazdasági- és pénzügyminiszterek gödöllői csucstalálkozója.
Itt Európa közepén annyira szép Budapest ...... na meg a csodaváró különutas gazdaságpolitika, na és a megszoritások.
mit nem lehet ezen megérteni?
:)

ubul2000 2011.04.09. 20:40:18

@jjulie: Ez igen lényeges kérdés, de ehhez külföldi szakszervezeteknek semmi közük.

Ha az általános eu megszorítások ellen tüntettek, akkor annak lehet létjogosultsága, de akkor akként kezeljük a dolgot. Ehhez képest a résztvevők száma röhejesen kevés. Amellett, hogy voltak olyan országok, ahol valóban voltak húsbavágó megszorítások, és nem emlékszem, hogy ezek a szakszervezetek ott is tüntettek volna.

"Szerinte nem a munkásokkal kellene megfizettetni a bankárok álmait, a bankárok magas fizetéseit."

Ezzel például kifejezetten egyetértek, az eu éppen emiatt baszogatja a fideszt, bár a fidesz korlátozó intézkedései ezirányban, csak gyengéd simogatásnak tekinthetők a szükségeshez képest.

porfelhő 2011.04.09. 20:40:39

@jaegtoer:
Én írtam, hogy hitelesebbek?

ubul2000 2011.04.09. 20:42:17

@porfelhő: akkor miért nem Gödöllőn tüntettek?

cambridge.on 2011.04.09. 20:42:23

@ubul2000:
Tegnapi hír:A szombati eseményt megelőző sajtótájékoztatón John Monks, az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) főtitkára elmondta: "Üzenetünk a pénzügyminiszterek felé, hogy enyhítsék a nyomást Írországban, Görögországban és Portugáliában. Segítő kéznyújtásra és nem ökölsújtásra van szükség.

index.hu/belfold/2011/04/08/tizezreket_varnak_a_szakszervezeti_tuntetesre/

László56 2011.04.09. 20:42:27

@Hepci:
Szervusz „Hepci” köszönöm a meghívást. Úgy néz ki hogy tényleg nem figyeltem. Ne csodálkozz ha egyszer igénybe is veszem. Remélem hogy Te csinálod a pörköltöt, de addig a receptjét is elküldheted, mint hobbiszakács társnak. De a jó éttermeket is szeretem. A beszélgetésünket meg már előre is élvezem:

-Szia Hepci, hogy vagy ? Baz'meg.
-Kösz jól vagyok baz'meg, és te ? baz'meg.
-Én is jól vagyok, baz'meg.
-Az asszony is jól van ? baz'meg ?
-Prímán, baz'meg.

-Érdeklődsz még a politika után ? baz'meg
-Persze baz'meg.
-A faszkalap proletár asszony után is ? Baz'meg
-Persze, de a botoxosat inkább te baz'meg.

Építő beszélgetés lenne. De magyarul. Szükségem lenne rá, mert a sok idegen nyelv zavarában lassan elveszek. Nem olyan régen egy jó állást kínáltak fel nekem. Azt mondták hogy 200 ember lenne a kezem alatt. Kertész lettem volna egy temetőben.

Gondoltam hogy inkább a meghívásod vállalom be. Talán csak ismersz egy két jó éttermet. Én különben a King Arthurba és a Sir Lancelotba járok, de már unalmasak. Néha meglátogatom a Trofea Grillt is, de tőled egy pár igazán új ötletet szeretnék hallani. Még jobban veled együtt kipróbálni. Ha együtt vagyunk akkor talán nem mérgeznek meg. A jó borokat is imádom, de meg is fizetem őket. Addig is üdvözlet egy blogkollégától.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.09. 20:44:19

"A német államfő barátilag szóba hozta a magyar médiatörvényt és a különadókat is
Az Orbánnal találkozó Wulff a nyugtalanító dolgok közé sorolta az alkotmányozási vitát is."

index.hu/kulfold/2011/04/09/a_nemet_allamfo_baratilag_szoba_hozta_a_magyar_mediatorvenyt_es_a_kulonadokat_is/

porfelhő 2011.04.09. 20:47:47

@ubul2000:
Miért, miért, honnan tudjam.!:)
hm. biztos azért, mert Mo. fővárosa Budapest.
Te tudod?
:))

jjulie 2011.04.09. 20:51:12

@László56:

na, veled szántani is lehetne, vagy csak a sorközt művelni?

a-kis-herceg 2011.04.09. 20:52:23

@László56: asztaaaaa :)))))) ember van a szíjártós álarc megett...

eszméletlen, alig ocsúdok. EMBER. és még humoros is... na ez se volt még...

"200 ember a kezem alatt".... qva joooooooooo. és te minek politizálsz?

jaegtoer 2011.04.09. 20:55:55

@ubul2000:

Gödöllő most egy elszigetelt hely, olyan biztonsági intézkedések vannak, hogy azokat csak a helybeliek tudják igazán értékelni, és mélyen átélni. Ha vége lesz a soros elnökségnek attól tartok, hogy a gödöllőiekből felszakadó sóhaj kiszakítja az ózonpajzsot.
Meg aztán kényelmesebb volt az összkomfortban dzsemborizni.

porfelhő 2011.04.09. 20:57:15

Mi?van?! Mi történt, ilyenkor ir a @László? azt hiszi, hogy reggel van?! Nem is értem?
Micsoda szavak? nem hiszem el? ilyet is tud irni!?

:))))

ubul2000 2011.04.09. 21:00:08

@cambridge.on: "Üzenetünk a pénzügyminiszterek felé, hogy enyhítsék a nyomást Írországban, Görögországban és Portugáliában. "

Egyetértek. De változatlanul nem értem, hogy
1. miért nem ott tüntetnek, ha már nekik üzennek

2. ha már a pénzügyminiszterek gödöllői összejövetele az apropó - miért nem Gödöllőn tüntetnek? Ott még a sajtóvisszhang is nagyobb lett volna, ha már csak ennyi embert tudtak összeverbuválni.

porfelhő 2011.04.09. 21:01:16

Na már megint lemaradt.:)
Miket ir! hogy nem szakad le a "plafon"?!!??? ott a munkahelyén ......, vagy nem onnan irja most.?

:))

a-kis-herceg 2011.04.09. 21:03:41

@porfelhő: mi vaaaan ma:))))))))))) ez meg a te eddigi legjobb hsz ed...

"Miket ir! hogy nem szakad le a "plafon"?!!??? ott a munkahelyén"

:)))) ÉN értem...

jjulie 2011.04.09. 21:06:07

@ubul2000:

hát azért amiért az orbán nem felcsúton tartja a nagygyűléseit, nem gondolod, butus ubul?

a-kis-herceg 2011.04.09. 21:10:56

@jjulie: mond neki, hogy több fociért tüntetnek és ők is Q7, és S8at akarnak...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.09. 21:11:59

@ubul2000: Nem kell félned. Meg fogod kapni a "nemzetesített magyar verziót" is a még áprilisban. :-)

ulrike (törölt) 2011.04.09. 21:15:10

@László56: Huh! Kellemeset csalódtam. Bocs, hogy beleszólok, de ez tényleg jó beszélgetés volna. Fel kéne venni videóra, s leadni a blogon. Volna egy pár hsz. Esetleg aszekelyek -hová tűnt ? - fanyalogna, mert egy fia qrva fecó sem hangzik el. Legalább is a beharangozóban. Persze azt csak feltételezem, hogy a pörkölt nem belőle készül.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.09. 21:17:45

@ulrike: átlagosan hárommal szoroznak (a beszerzési árhoz képest). Ennyiért el lehet várni, hogy minden palackból 1-2 decit kiöntsenek...

lüke 2011.04.09. 21:21:13

harcos, jó estét a harcot imádóknak:)www.youtube.com/watch?v=epwynYzSeVQ

ubul2000 2011.04.09. 21:22:34

@vinczej: Miért, szerinted még áprilisban csökkentik a bankárok jövedelmét?

jjulie 2011.04.09. 21:23:02

@Hepci:

te vagy itt ez egyetlen eredményes terrorista

ulrike (törölt) 2011.04.09. 21:23:43

@Hepci: Hát, azért egy-két decinél többet is meg lehet inni belőle az egészség károsodása nélkül. Ki ül be étterembe egyedül borozni?
Nem lehetne egy másodlagos borpiacot (szép kifejezés, ugye)nyitni: 'alig használt borok jutányos áron eladók'?

porfelhő 2011.04.09. 21:24:21

"Primitív és olcsó hazugság" - Rajtunk csüngött a világ szeme

A megszorító intézkedések beszüntetésére és a társadalmi párbeszéd helyreállítására szólították fel a magyar kormányt a magyar szakszervezeti vezetők"

hetivalasz.hu/uzlet/a-magyar-szakszervezetek-a-megszoritasok-ellen-emeltek-szot-36867

hm. nem is kell érte harcolni, folyamatosan figyel minket, Mo-ot a világ, avagy hogyan lehet a világlapok címlapjára kerülni.

jjulie 2011.04.09. 21:31:47

@lüke:

fölrobbantotta lászló nyugalmát

ulrike (törölt) 2011.04.09. 21:36:51

@lüke: Nem is értem, minek köllött ott egyáltalán még partra is szállni. Mindenki a németeket akarta?

porfelhő 2011.04.09. 21:41:00

hm. Én meg azt hittem, hogy a László nyugalmát, csak a Gyurcsány, a kommunisták meg a szocik tudják felrobbantani.

igen.

:)))))))))))

lüke 2011.04.09. 21:42:38

@jjulie:
szerintem meg volt lepve ,hogy végre valaki itt barátságosan szól hozzá

lüke 2011.04.09. 21:45:41

@ulrike:
Friedmann Endrénk megírta:)

ulrike (törölt) 2011.04.09. 21:52:54

@lüke: Azt írta, hogy a pillanatból él. A baj az, hogy, pártunk és kormányunk is, csak Friedmann tisztességesen és hosszú távon gondolta. Pártunk és kormányunk már nem annyira.

porfelhő 2011.04.09. 21:54:55

a II. Orbán-kormány első évének megítélése című, kétnapos konferencia részeként tartott rendezvényen Kolláth elmondta: míg a mostani alkotmány tartalmilag négyes, összerakásában kettes, addig a készülő mindkét szempontból egyketted és „iratmegsemmisítéséért kiált” – jelentette ki.

Az ismert sztárjogász nem állt meg félúton: „dermesztő önkényeskedések vannak benne” – mondta. „Hatvankét éves korában repüljön a bíró? Mi ez? Holnap mit találnak ki?” – kérdezte emelt hangon.

„Durva visszalépések sorjáznak az alapjogok tekintetében. […] Mintha kőbaltával készülne” – jellemezte az új alkotmányt a magát „függetlennek, de nem semlegesnek” minősítő Kolláth.

Maga az alkotmányozási folyamat „jogi szempontból kritikán aluli” – mondta. Úgy folytatta: a népnek kiküldött tizenkét kérdés pedig „szégyenletes pótcselekvés” és „kamumegoldás”.

www.168ora.hu/itthon/lehuztak-az-uj-alkotmanyt-iratmegsemmisiteseert-kialt-73547.html

ha már nem lennék itt, mondjátok már meg a tölgyes úrnak, legyetek oly kedvesek, hogy ezt most másoltam, és nem irtam.

:)))))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.09. 21:56:00

@ulrike: a kiöntést (1-2 deci) a végéből, a mosogatóba gondoltam...

ulrike (törölt) 2011.04.09. 21:59:27

@Hepci: Értem már. Szomorú munka lehet. A borpincérek korán halnak?

porfelhő 2011.04.09. 22:00:35

Jaj! mindig elfelejtem, nem is értem,- tudom, mi?van?

köszönöm

:)

lüke 2011.04.09. 22:00:41

@ulrike:
aknára még léphet mindenki
( RC nagy kedvencem)

ulrike (törölt) 2011.04.09. 22:04:47

@lüke: Többször is, de vezetőinket ez nem izgatja, a híveket mindig udvariasan előreengedik.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.09. 22:08:47

@ulrike: az a szomorú, amikor ott állsz egy asztalnál és igyekszel őket rábeszélni, hogy a XY merlot megy legjobban a főételükhöz (az van legközelebb a megpunnyadáshoz), de helyette inkább a - bontatlan - Z cabernet-t választják... :)

cambridge.on 2011.04.09. 22:14:19

@ulrike:
www.bbc.co.uk/news/health-12999000

The Europe-wide study of 363,988 people reported in the British Medical Journal found one in 10 of all cancers in men and one in 33 in women were caused by past or current alcohol intake

A férfiaknál 10%-os, a nőknél durván 3%-os arányban az alkohol okozta rák megbetegedést.

Ezzel megdőlt az a nézet: az alkohol kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben orvosság.

ulrike (törölt) 2011.04.09. 22:14:54

@Hepci: Nehéz lehet a kuncsaftokkal. De keserves dolog lehet minden este finom borokat a lefolyóba engedni is. Nem bírnám idegekkel. Inkább elmennék bérgyilkosnak, mert valami tartása kell, legyen az embernek.

ulrike (törölt) 2011.04.09. 22:19:39

@cambridge.on: Én nagy óvatossággal kezelem az ilyen statisztikákat. Milyen a megoszlás a nem rákban elhunytaknál? Merőben ellentétes? Ha nem, igyál nyugodtan úgy, mint eddig. A britek egyébként elég sokat vedelnek.

jjulie 2011.04.09. 22:22:39

@Hepci:

azárt van, mert nem hiszel a marketing erejében

így aztán nem azt adsz el amit akarsz

ubul2000 2011.04.09. 22:26:48

@Hepci: nehéz a somelier-k élete

ulrike (törölt) 2011.04.09. 22:27:01

@jjulie: Nem azt kell akarni, amit a vevő szeretne?

ulrike (törölt) 2011.04.09. 22:29:50

@Hepci: Lehet, hogy egy női borpincér sikeresebben rábeszélné a kuncsaftokat. Nem biztos persze, hogy a borra.

cambridge.on 2011.04.09. 22:30:04

A gazdaságban meglévő kockázatok miatt a 250 milliárd forintos stabilitási alap végleges zárolását javasolja Matolcsy György Orbán Viktor miniszterelnöknek; a nemzetgazdasági miniszter ezt szombaton Gödöllőn jelentette be.

Matolcsy Gazdasági minisztériumát nyilatkozatai alapján Bőség Minisztérium-nak kellene átnevezni.
Rövidítése MiniBő. Orwell alapján.
Esetleg megsértődhetne, a minit magára, vagy egy szervére vonatkoztatva bíróság lenne a dolog vége.
Ezért javaslatom az átnevezésre:MIBŐ

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.09. 22:32:37

@ulrike: a vevőt általában lehet finoman irányítani, ha elfogadja. Ilyenkor lehet picit terelni arrafelé, hogy neked - is - jó legyen.
Ha nem finoman teszed ezt, súlyos hiba, az ilyen helyekről vendégként általában menekülök. A jó s kulturált sommelier felismeri, hol a határ a nyomulásban s azt is, ha a vendég a borokról nála többet tud...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.09. 22:34:28

@ulrike: volt egy nagyon kedves és jóindulatú pincérlányom akkora cicikkel, hogy az elképesztő. Sajna, a borokhoz alig értett valamit és az idő kevés volt arra, hogy belejöjjön...

ulrike (törölt) 2011.04.09. 22:39:03

@Hepci: Persze, hamar kilátszik a lóláb. Tavaly májusban azért égett a pofámon a bőr, mert egy társasággal beültünk egy bel-belvárosiba este. Kiscsoportokra oszlottunk bor szempontjából, de már második üveggel sem tudtak ugyanabból a magyar borból hozni. Nagy égés volt.

ulrike (törölt) 2011.04.09. 22:41:16

@Hepci: Zsülinek a cicikről emlékeznie kellene akkor az éttremre.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.09. 22:55:58

@ulrike: a legtöbb helyen nincsenek felkészülve tárolásra...
Vagyis jobb is, ha minden borból max. 1-2 palack van csak egyszerre raktáron - mondjuk 25 fokban...

ulrike (törölt) 2011.04.09. 22:56:06

@cambridge.on: Esetleg lehetne MIST is. MInistry for STability.

porfelhő 2011.04.09. 23:00:15

Négyszemközti megbeszélésen fogadta Mesterházy Attilát, az MSZP elnök-frakcióvezetőjét Heinz Fischer osztrák államfő Budapesten, az osztrák nagykövetségen."

A szocialista párt az MTI-hez eljuttatott szombati közleményében ismerteti: a találkozón az osztrák köztársasági elnök a magyar belpolitikai helyzet felől érdeklődött, érintve az alkotmányozást, a médiatörvényt, a gazdaságpolitikai helyzetet, "mindazokat a témákat, amelyeket a nemzetközi közvélemény is folyamatosan napirenden tart Magyarországgal kapcsolatban".

na. igen . a kérdés Mesterházy vagy Gyurcsány?
:)

ubul2000 2011.04.09. 23:04:06

@Hepci: nem beszélve a lekötött pénzről, amit a sok fajta borból sok palack tárolása jelent

porfelhő 2011.04.09. 23:04:38

Jaj! már annyira unalmasak vagytok!?
Megyek inkább szétnézek még a neten!

Jóccccakát!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.09. 23:05:42

@ulrike: a vendéglátás - is - tele van elszomorító dolgokkal, ha közelről nézed.

ssi 2011.04.10. 07:25:10

@cambridge.on: "Vasárnap van, ne szomorkodj!" vasárnap SE @Hepci::-) ha vmi újba belevágsz, eljárunk hozzád közelről szomorkodni (és halat enni, ha adsz) - szervezetlen blogtalik (de Leti oda is szervezkedhetne) - a jelszó már megvan, csak a neve esetleg másmilyen fejfedő legyen

jjulie 2011.04.10. 07:29:44

@ulrike:

két féle értékesítői alapattitűd van :

az egyik, a hepci féle lusta, ezért marketingtagadóké: olyan jó a cuccom, hogy eladja majd saját magát, nekem csak az a dolgom, hogy minden nap megnézzem a bankszámlámat, és konstatáljam mennyivel lettem gazdagabb

a másik, aki tudja, hogy a jó bornak is kell cégér, és tudja, hogy az emberek befolyásolhatóak, valamint azt, hogy az emberek mindenféle szarra költik így is úgy is a pénzüket, és nekem jóbb, ha az én szaromra költi, ehhez sokoldalúnak kell lenni, tudni kell pl. csábítani is, mitöbb, döntést hozatni, persze erre a lusták semmiképpen sem alkalmasak, és ehhez még ráadásul tehetség is kell

lüke 2011.04.10. 07:35:52

index.hu/kulfold/2011/04/09/az_amerikai_kulugy_kifogasolta_az_emberi_jogok_allapotat/

hmm mégis csak benne leszünk The NY Times-ban?
amíg nem vagyunk benne, addig nem fontos a világpolitikai szerepünk
még Zürichben sem www.nzz.ch/
nem hogy NY.ban www.nytimes.com/
de Lumet igen,ö fontos
www.nytimes.com/2011/04/10/movies/sidney-lumet-director-of-american-classics-dies-at-86.html?_r=1&hp

lüke 2011.04.10. 07:37:44

@ulrike:
úgy úgy !
a nök alkohol lebontó( alk. dehidrogenáz) enzyme kevesebb, igy azután a több bevitellel nem bír el
hamarabb meghalnak, ha sokat isznak

jjulie 2011.04.10. 07:55:18

@lüke:

milyen egyszerű

a szijjártót melyik enzim bontja le?

jjulie 2011.04.10. 08:28:28

@ubul2000:

és nem beszélve arrról, hogy célszerű üzleti tervet készíteni

sok mesét ismerni a borokról, meg szereni a bort inni is. meg akár készíteni is, nem helyettesíti az üzleti tervet

a-kis-herceg 2011.04.10. 08:29:34

tanulságok:
-az idősekre is számít a társadalom
-van exportunk, igaz sajnos nem mi termeljük, de a logisztika is valami

index.hu/bulvar/2011/04/10/elfogtak_egy_magyar_drogfutart_peruban/

Szimba 2011.04.10. 08:50:29

@lüke:

Tényleg?
Én nem nagyon rugtam be alkoholtól. Így sajnos, nekem kellett a barátnőket hazacipelnem, ápolnom.
A villányi borokat is azért szeretem, mert nem másnapos tőlük az ember.

A borkóstolókon csak azt utálom, hogy ki kell köpni a megkóstolt adagot:-((
(Nem szoktam. Megiszom:-)))

lüke 2011.04.10. 09:24:55

@jjulie:
mér ,ö alkohol Jenö?
ez pont olyan ,mint a mrarketinged:)
Hepcinek , az önbizalommal rendelkezö eladónak nem kell marketing, mert tudja high tech a szerszáma,
te azt írod, hogy: szar, ki fog bízni benned

@cambridge.on:
valaki itt mindig azzal példálódzik
trilinguális demokrácia

Moderner Bundesstaat!!!
de.wikipedia.org/wiki/Schweiz

versus 1% nyelvet beszélövel, fordítsuk be ,ki ,le

@Szimba: igen
nézd meg a nöi alkoholistákat, a tankönyvet istenien tudják,már ,ami a küllemüket illeti
(pl E. Piaf)

Szimba 2011.04.10. 09:27:40

@lüke:

Piaf, juj! Ő borzalmasan nézett ki a végefelé. De ő kábítószerezett is, nem?

cambridge.on 2011.04.10. 09:29:50

@a-kis-herceg:
15-20ezer dollár sokakat elcsábít. Ismertem néhányat akik vállalkoztak egy ilyen kalandra.
Ennyit ajánlanak egy turistának, ha egy csomagot elszállít a megrendelőnek. Sokan nem is tudják mennyi cucc van náluk.
Manapság egyre többet kapnak el, ezért áttértek a modernebb szállítási módszerre: tengeralattjáróval kézbesítenek a megrendelőknek.

inforadio.hu/hir/tudositoink/hir-423446

A magyar és ukrán dohánycsempészek óvodások a kolumbiaiakhoz képest.

lüke 2011.04.10. 09:35:12

@cambridge.on:
nagyok az elvárasaid:)
Dél Amerika , az Dél-Amarika
ez csak a kelet eu-i szekció,

cambridge.on 2011.04.10. 09:45:45

@lüke:
Elvárásaim, csak a Vám és Pénzügyőrséggel szemben van.
Legalább adóztatnának, ha már összevonték őket.

Hiába ostorozod a magyarok nyelvtudását. azért itt is lehet szögediesen, aózdiasan, tírpákul beszélni. A pestiesen szólva fordulatról, vagy némelyik politikus által használt sajátságos nyelvről nem is beszélve.
Budapesten, ha végig mégy a belvárosban egy utcán, nem mondanád meg az üzletek felirataiból ítélve, te most éppen Mo. fővárosában vagy.
A svájciak, csak tanulhatnak tőlünk.

lüke 2011.04.10. 10:06:11

@cambridge.on:
dehogy ostorozom, nem vagyok Attila-isten ostora-!
vannnak annyian ilyenek.
A nyelvtudás meg egy szükséges rossz, már 12 évesen tudtam:)

álomszép 2011.04.10. 10:07:16

Főszerepben: Schmitt Pál és Kövér László

A parlament jövő heti ülésén Schmitt Pál köztársasági elnök is ismerteti a készülő alaptörvényről kialakított álláspontját.
Az alkotmányozás előzetes menetrendje alapján sor kerülhet Kövér László fideszes házelnök előterjesztői zárszavára is.

www.hir24.hu/belfold/245520/foszerepben-schmitt-pal-es-kover-laszlo.html.

Az államfő várhatóan április 25-én, ünnepélyes keretek között írja alá a szöveget."

hm. lesz húsvéti alkotmány.

porfelhő 2011.04.10. 10:24:12

@álomszép: :)

Főszerep. nagyon jó. Éppen Kövér L. volt aki azt mondta:
"A politika egy szinház, a nézők pedig négyévenként döntenek tetszett e az előadás". hm.

Alkotmányozási komédia, avagy alkotmányozás magyar módra?!
igen.
:)

lüke 2011.04.10. 10:38:07

off
hüha
tényleg világválság van!
bajban a német foci
Magath ment, van Gaal megy
, Hoenesst támadják az Allianz Arena miatt
Jürgen Klopp még áll
www.spiegel.de/sport/fussball/0,1518,756085,00.html

porfelhő 2011.04.10. 10:41:24

Kimondta, amit hallani akartunk – Hofi Géza halála (2002)

Budapest, április 10. – Ezen a napon hunyt el a magyar humorista zseni, aki előadásaival tökéletes képet adott a magyar társadalom és az elit helyzetéről.

„Drága elvtársnők, drága elvtársak! Drága minden.” - Tökéletes.
„Hidd el nekem, itt hármat foghatsz: a Kossuthot, a Szabad Európát meg a pofádat.” - Telitalálat.
„A korrupció az, amiből mi kimaradunk.” - Mekkora igazság."

www.hir24.hu/idogep/245553/kimondta-amit-hallani-akartunk--hofi-geza-halala-2002.html

Az ország egyik legnépszerűbb egyénisége volt.

igen.
:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.10. 10:57:10

@lüke: marketing köll, hazudozás nem köll (azoknak, akik valóban jót árulnak). Szart árulni egyébként sokkal kifizetődőbb, bemennek a zombik a hipermarketbe és megveszik boldogan.

tölgyes 2011.04.10. 11:03:07

Mintha a közvéleménykutatások demonstrálnák azt amit korábban írtam. Gyurcsány aktivizálódott, 57%-ról 65%-ra nőtt az elutasítottsága. Érdekes dolog ez. Toleráns nép a magyar, de nem hülye. Elviseli még Gyurcsányt is, ha szépen csendben van és meghúzza magát.. de ha aktivizálódik, akkor jelzi, hogy nem kér belőle.

a-kis-herceg 2011.04.10. 11:05:23

@tölgyes: ez az egy amiben "egy követ fújok" veled

pont most nyilatkozott "le a kalappal a tüntetők előtt"

ezzel bizonyította, hogy f@szkalap... jobb lenne ha nem szólalna meg soha többet...

tölgyes 2011.04.10. 11:11:33

@a-kis-herceg: Igen. Ebben egyetértünk. Valószínűleg abban is, hogy gátja a magyar balopldal megszerveződésének. Baloldalra pedig bagy szükség volna.. NEM MSZP-RE!! BALOLDALRA!

a-kis-herceg 2011.04.10. 11:15:31

@tölgyes: nincs szükség. minden párt kuka...

a feudalizmus előny is, mert folytatása nem lehet a pártstruktúra...

ha széthullik darabokra,
akkor Internet (hálózat) típusú féldirekt demokrácia képzelhető el - szerintem

tölgyes 2011.04.10. 11:19:00

@a-kis-herceg: Ebben már nem értünk egyet, de nem is kell mindenben az egyetértés.

nyünyüge 2011.04.10. 11:19:49

off - a tegnapi Koncz Zsuzsa koncert margójára:

Kányádi Sándor: Nekem az ég

nekem az ég régen is kék volt
ha kék volt
borúsnak miért mondanám most
s nagyon szerettem ezt a
már nem-szeretem várost

nekem a jó régen is jó volt
ha jó volt
miért mondjam utólag rossznak
csapjak föl én is buzgó
megkésett panaszosnak?

nekem a rossz régen is rossz volt
s mert rossz volt
hát kiköptem unom a kókadt
a most-merész a hőssé
horgadt szókimondókat

nekem a hit régen is hit volt
s mert hit volt
az életet is hittel éltem
hagyjatok meg hát engem
ebben a balga hitben

porfelhő 2011.04.10. 11:38:45

Ez csattanós válasz volt Orbánnak - Fotógaléria
Tüntetés Budapesten.

A szónokok egyértelművé tették, hogy az európai kormányok és - bár a magyar kormány szerint szó sincs megszorításokról - az Orbán-kormány megszorító intézkedései ellen is felléptek.

Az MSZOSZ elnöke, Pataky Péter felidézte Orbánnak a szakszervezeti vezetőkkel pénteken tartott megbeszélésen elhangzott tanácsát, miszerint az érdekvédők elgondolkodhatnának azon, mekkorák és milyen a befolyásuk.

Pataky szerint erre igazán "csattanós választ" adott az Andrássy utat betöltő tömeg.
Megjegyezte: a kormánynak látnia kell, hogy a magyar munkavállaló és a magyar szakszervezetek megkerülhetetlenek."

jjulie 2011.04.10. 11:41:29

@Hepci:

egyszerű ember, egyszerű vélemény, és te pedig tudod hol ér véget a marketing, és hol kezdődik a hazudozás, igen igen

marketing, és azon belül a jó sales azért kell, mert a jót is sokan árusítják, és a jó terméknek is sok jó konkurense van, ezért nem egyforma gazdag az összes mercédes kereskedő, és ezért borult fel a te kiváló borokat árusító éttermed

persze ha friss világszabadalom amit árulsz, és kizárólagos jogod van a terítésre, az más

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.10. 11:58:57

@jjulie: a magad esetében mindig tudod, hol kezdődik a hazudozás, bár egy idő után létrejön a hazudozókban egy pszeudoskizofrén állapot (erre a legjobb példát talán a politikusok szolgáltatják).
Az étterem alapvetően azért dőlt be, mert a helyzet pontos és hosszadalmas felmérése helyett nagyjából elhittem a tulajdonos (jó ismerős kategória) információit. Pedig már párszor megtanultam, hogy üzleti téren a "jó ismerősöktől" kell legjobban óvakodni...

porfelhő 2011.04.10. 11:59:58

"Gyurcsány Ferenc jelképesen megemelte a kalapját a szombati szakszervezeti tüntetés résztvevői előtt.

A szocialista politikus a megmozdulásra adott kormányzati reakcióról pedig azt írta, "hülyére próbált meg venni bennünket", hiszen arról szólt, hogy a tüntetés a kormány politikájának támogatását jelenti, mert a kormány is elutasítja a megszorításokat.
"Végső soron tehát Gyurcsány ellen vonultak fel a szakszervezetek.
Amikor először meghallottam ezt a blődséget, nem akartam hinni a fülemnek. Azt hittem, valami vicc az egész.
De aztán kiderült, hogy tényleg ezt gondolják, szóvivőstől, miniszterelnököstől.

Van a politikai abszurdnak egy szintje, ami már nem felháborító, hanem szórakoztató.

A mostani gyurcsányozás elérte és meghaladta ezt a szintet" - írja a Facebook-on Gyurcsány Ferenc, aki szerint "a kormányzati abszurd igazi önleleplezés lett", mert kiderült a kormányról, mennyire hisz a szómágiában és mennyire képtelen valódi kérdésekre valóságos választ adni. "

hm. A "lónak át lehet esni a túloldalára " is. azt mondják! Még a végén "hasznára " válik a Gyurcsánynak, ez a "politikai abszurd". nem elképzelhetetlen.
Igen.
:)

cambridge.on 2011.04.10. 12:39:59

Mondja valaki, hogy az egészségügyben nincs pénz.
Van. Igaz nem mindenkinek jut.
Önkéntes tagság, "önkéntes" befizetések, végrehajtóval fűszerezve.

lapom.nolblog.hu/archives/2011/04/10/Ha_hianyosan_is_de_itt_van_az_orvosi_kamara_tisztsegviseloinek_tiszteletdija/

lüke 2011.04.10. 12:47:42

@cambridge.on:
hmm
who.int
lapon a GDP eü-re fordított % rajta van,
ha nem csalódom MO-n 8%
ott a pénz : a luktömö,közlekedö edényes politikában csak tologatják

lüke 2011.04.10. 12:58:05

azt tudjuk hogy a svédeknek hány szakszervezeti tagjuk van ,
www.infinit.hu/content/view/233/43/
de nekünk?
majd talánleticia megmondja

Átverés! 2011.04.10. 14:33:41

Szerintem Gyurcsánynak és Mesterházynak is ott a helye a pártban.Különböző habitusú emberek de sok mindenben kiegészítik egymást.Ha viszont nem tudnak megegyezni, mindkettőben elsősorban a hatalomvágy dominál, akkor egyik sem kell.
Volt már szerencsénk olyan vezetőkhöz akiknek csak a hatalom megszerzése a cél.
A választások gyeréséhez, sajnos pártok és pártpolitikusok kellenek, de kormányban nagyon is elképzelhetők olyan típusok, mint Bajnai, Andor László, a volt pénzügyminiszter és még sokan mások.

A héten olvastam annak az osztrák tanárnak OV-hoz írt levelét aki a sok kritikája mellett a legjobban azt fogalmazta meg, hogy az előző kormányok is követtek el sok hibát, - hisz sz....l nem lehet várat építeni, ezt én tettem hozzá - de szerinte ott van a nagy különbség, hogy nem kellett félni.
És ez igy igaz.

@nyünyüge: Nagyszerű az a Kányádi vers. Ha így gondolkodnának ez emberek, mennyi őrültségtől menekülhetne meg a világ.

lüke 2011.04.10. 15:56:56

@Letícia:
Hi
tudod-e kb. hány szakszervezeti tag van MO-n
a neten nem találtam adatot

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.10. 16:11:15

"Tudjátok mi fog innentől minden Nemzeti Hírgyáros anyagról az emberek eszébe jutni?

Bizony, hogy olyan pappdanis. Vagyis legyen bármilyen hír, riport, beszámoló vagy közvetítés, annak valóságtartalmát megkérdőjelezzük. Mert ti lehetővé tettétek Papp Daninak, hogy olyan dolgot kövessen el és ússzon meg büntetlenül, aminek megálmodásához is minimum mélyrettegésben élő Debreczeni Józsefnek kell lenni."

varanus.blog.hu/2011/04/10/papp_dani_esete_a_fingofaval?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

cambridge.on 2011.04.10. 16:31:29

@lüke: Hát igen!
Elég volt megemlíteni az adózás bevezetését.
Izlandon leszavazták másodszor is a háztartások általi fizetést a bankmentés után.
Csak Mo.-n olyan öntudatosak az emberek,hogy felajánlanak milliókat az adójukon felül. Olyan kevés adót kell fizetni. (egyeseknek)
Isteni ötlet.

jjulie 2011.04.10. 16:38:57

@lüke:

dániai adat is megfelel?

"A dán gazdaságban jelentős a szakszervezetek szerepe: a foglalkoztatottak 75%-a tagja szakszervezetnek.[17] A legtöbb szakszervezet ernyőszervezetekbe tömörül; a legnagyobb az LO, a Dán Szakszervezeti Konföderáció, bár egyre több munkavállaló marad kívül a szakszervezeteken vagy választ független szakszervezetet.

A szakszervezetek és a munkáltatók között együttműködés van: a szakszervezetek napi szinten részt vesznek a munkahelyek menedzselésében, és képviselőik ott ülnek a legtöbb cég igazgatótanácsában. A munkarend és munkabérek kérdései a szakszervezetek és a munkáltatók tárgyalásain dőlnek el, minimális kormányzati beavatkozással. A munkanélküliségi ráta 2006 novemberében 3,6% volt (98 211 fő), a munkaképes korúak száma 2 759 392 fő (2005)."

még valami

"According to World Bank Group, Denmark has the most flexible labour market in Europe; the policy is called flexicurity. It is easy to hire and fire (flexibility), and between jobs, unemployment compensation is very high (security)."

remélem az ubul is olvassa

lüke 2011.04.10. 16:44:18

@jjulie:
Skandinávia kalapjának különös bokrétája
lesz,
hisz ott minden ilyen adat nyilvános
a svédet már betettem

www.top100gov.com/www.sweden.gov.se.html
pl
curia.europa.eu/

porfelhő 2011.04.10. 16:46:57

"Egy több ezer tagból álló, hatékony szocialista aktivistahálózat felépítését várja a következő két-három évben Mesterházy Attila pártelnök az MSZP-nek a közelmúltban elkezdődött országos képzéssorozatától.

Mesterházy a képzéstől azt várja, hogy aktívabb, kezdeményezőbb és hatékonyabb legyen a pártja a kisebb közösségekben, ezáltal a Fidesz helyi szinten is a szocialisták sokkal keményebb ellenállásával szembesülne.

Magyarázata szerint a képzéseket azért kezdték el ilyen gyorsan, mert "a Fidesz irányából hallani olyan szándékokat, hogy jövőre előre hozott választások lennének", és nem szeretné, ha ez felkészületlenül érné az MSZP-t. "

www.origo.hu/itthon/20110410-mesterhazy-tobb-ezer-mszp-aktivistat-kepezne-ki.html

hm. "ilyen gyorsan"? Már lassan eltelik egy év, még most kezdenek "felébredni" a szocialisták?! Nem is értem, hogy képzelik, azt sem lehet tudni kit kellene "támogatni" a táboruknak, szimpatizánsaiknak, Mesterházyt, vagy a Gyurcsányt!?
igen.
:)

2011.04.10. 16:54:39

@lüke: azt nem tudom. Sajnos. :( Csak azt, hogy ha bajban vannak lesznek azonnal...

2011.04.10. 16:58:13

@jjulie: dánoknál, a svédeknél nagyon erős a szakszervezet, az összetartás. Na ja, a munkanélküli segélyük múlik rajta. Meg az, hogy a munkabérükről aki nem szakszervezeti tag, tárgyalást se folytathat....

lüke 2011.04.10. 17:51:10

@jjulie:
kicsit hosszú lett ez a bejegyzés:)

jjulie 2011.04.10. 17:53:00

@lüke:

végigolvastad? meg is kell tanulni, holnap kikérdezem

6.Lenin 2011.04.10. 17:58:10

@Átverés!:

"....de szerinte ott van a nagy különbség, hogy nem kellett félni."

www.youtube.com/watch?v=EcsOv82hv3c&feature=related

lüke 2011.04.10. 18:03:45

@jjulie:
azért mert lány névvel a lányokat szereted, nem jelenti azt ,hogy
fiú névvel:))))
én is
most a Jerry Hall könyvvel gyakorlom az angolt

www.amazon.de/Jerry-Hall-My-Life-Pictures/dp/1844008800/ref=sr_1_1?ie=UTF8&s=books-intl-de&qid=1302451396&sr=1-1
majdnem utolérlek

tölgyes 2011.04.10. 18:10:02

@vinczej: Én ezzel már a Teller-levél óta így vagyok... amit erősített a francia elnökkel készített álinterjú.. majd az illetékes főfőújságíróvá választása:)

jjulie 2011.04.10. 18:30:33

@tölgyes:

azt akarod mondani, hogy sokféle faszkalap van, és az egyik a pappdani?

a-kis-herceg 2011.04.10. 18:40:13

azért egyelőre szavazati jogról volt szó csak, nem jogsiról. 9 évesen???

www.hir24.hu/baleset-bunugy/245618/9-eves-kislany-autoval-tort-zuzott-budapesten.html

jjulie 2011.04.10. 18:40:21

@jjulie:

meg azt is, hogy az imádottjaid faszkalapjai pont olyanok, mint az utáltak faszkalapjai?

tölgyes 2011.04.10. 18:41:10

@jjulie: Én azt mondom, amit mondok.Nem írtam se faszkalapot, se nevet.

tölgyes 2011.04.10. 18:43:08

@a-kis-herceg: Szavazati jogról sincsen szó. A jogot a szülő kapta volna, de mert a konzultráció elutasította kikerült a szövegből, bár van benne némi ráció.

jjulie 2011.04.10. 18:46:27

@tölgyes:

jaj, te kis csacsi gyenge környezeted lehet, ha ilyen alsótagozatos szintten kísérletezel, a saját környezeted ezt megeszi?

a pappdani egy faszkalap

a-kis-herceg 2011.04.10. 18:47:13

@tölgyes: igen visszakoztak mert megijedtek a cigány pulyák szavazati jogától...

hátha nem nekik sikerül megvenni 1000 Ft/db áron, mint tavaly...

sőt a vidéki kocsmárosok a romásodott falvakban még magyarok és jobbikosok

jjulie 2011.04.10. 18:48:27

katalónia születőben?

és akkor milyen ligáben játszik majd a barca?

nyünyüge 2011.04.10. 18:48:51

@tölgyes:
pedig milyen jól képviselné plusz szavazattal is gyereke érdekeit a szavazáson gyerek autóvezetési tudását ennyire szívén viselő édesanya :)!

6.Lenin 2011.04.10. 19:41:13

A kert rendben, aranyeső, aranyvessző, varázsvessző (DCB) lassan elvirágzik.
A macsekok dorombolnak, TÉ célbaért.
Marketing, foci kitárgyalva.

A kalapdivat a régi.

Az harcról a ballib nem szívesen morfondírozik, hátha tényleg az uccsó lesz. Annyit énekeltek róla, lehet bejön.

Valami Orbánt szapulós kellene, a felvonulók is azt kértek.

ulrike (törölt) 2011.04.10. 19:43:06

Főnök, ebből ne egyen, mert hülyít.
Étel-előkóstolók lettek a tízmilliárdos terrorelhárítók
www.stop.hu/articles/article.php?id=856463

ulrike (törölt) 2011.04.10. 19:48:49

@nyünyüge: Azért az felelősségre utal, hogy részegen az anya nem kockáztatta meg a vezetést. Még elvették volna jogosítványát. Borzalom, hogy ilyen gyereksorsok is lehetnek nem mély szegényéknél.

a-kis-herceg 2011.04.10. 19:50:23

@ulrike: igen. bölcs döntés volt, hogy részegen nem vezetett, 9éves lányát kérte +

a-kis-herceg 2011.04.10. 19:51:42

@ulrike: nézzük a pozitív oldalát. a gyerek nem volt részeg...

+ elég sokat ért a kocsihoz ha haladni tudott és lendületből menni sokat...

ulrike (törölt) 2011.04.10. 19:59:33

@a-kis-herceg:
'sőt a vidéki kocsmárosok a romásodott falvakban még magyarok és jobbikosok'
Végül is a kultúrkapcsolat akkor még napi szinten is fenntartatik. Kíváncsi vagyok, hitelbe lehet-e inni említett korcsmákban. Mert ha igen, akkor még pislákol a kölcsönös bizalom is. Van mire építeni.

6.Lenin 2011.04.10. 20:02:42

Jelentősen csökkent az esélye, hogy a közéljövőben új pártok alakuljanak, mivel a pártot alapítók is 1-re kevesebben lesznek (szabadlábon).

"Budai Gyula a nagyobbik kormánypárt honlapjának nyilatkozva elmondta, hogy összesen heten alkotják a kormánybiztosi csapatot, ahol mindenkinek megvan a maga területe. Az ügyek közül némelyeket ők maguk indítanak el, de számos magánember keresi meg őket levélben is. „Jelen pillanatban harminc olyan ügyet ismer a nyilvánosság, amiben eljárás folyik, ezen kívül ötven kiemelt ügyben vizsgálódunk. Az államot minimum több mint tízmilliárdos kár érte az elmúlt két ciklus során. Csak az elmúlt négy hónapban 150 bejelentés érkezett, ami komoly feladatot hárít ránk” – fogalmazott a kormánybiztos."

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=372403

ulrike (törölt) 2011.04.10. 20:03:29

@a-kis-herceg: Gondos anya tanítja gyermekét.
Apa nélküli család, gondolom. Nem tudom, ez hátrány-e vagy előny. Egy részeggel talán jobban elbirkózik a szerencsétlen gyerek.

porfelhő 2011.04.10. 20:15:53

Új alkotmány: lefejezett bíróságok, birka-állampolgárok" :)

A bírák a saját függetlenségüket, az LMP az adatvédelmi biztos hivatalát félti az új alkotmánytól.
Ha a jelenlegi állapotában fogadják el az alaptörvényt, az gyakorlatilag lefejezi a bírói kart, ugyanakkor megszűnik adatvédelmi biztos független közjogi intézménye.
Pedig az ombudsman az információszabadság garanciája, másfelől pedig az elmúlt bő másfél évtizedben ellátta az állami titokfelügyeleti jogkört is."

"A jelenleg folyamatosan formálódó alkotmány súlyos kihívást jelent az átláthatósággal és az információs önrendelkezési szabadsággal szemben is."

www.168ora.hu/itthon/orbanek-megfogtak-a-birosag-nyakat-73570.html

hm. birka? hm. van elég?!?
azt mondják.
igen.
:)

a-kis-herceg 2011.04.10. 20:19:40

"Az iszapömlésben nem csak tíz ember halt meg. Jó párat eltemettem azóta is, akik a katasztrófának voltak az áldozatai. A tíz áldozattal együtt huszonnégy halott volt a tragédiát követő hónapban Devecserről és Kolontárról, az átlagos tíz helyett, de később is jóval többen haltak meg a szokásosnál. Főleg idősek hunytak el, akik a stresszt nem tudták elviselni."

hirszerzo.hu/belfold/20110409_devecseri_plebanos_interju

porfelhő 2011.04.10. 20:20:21

oppá" lemaradt.

Nagyon jó a fotó a "belinkelt cikkben" hm. igazi "kis birka".
"Tuti" de nagyon.
:)))

a-kis-herceg 2011.04.10. 20:21:55

Kedves Gábor!

kapunk ma éjjel új posztot? hisz elég viharos idő volt ma. nem lehetett kimenni a szélltől...

remélem valami valós téma lesz...
pl séta Esztergomért?
vagy a könnyebben tálalható zuglói választás?

a-kis-herceg 2011.04.10. 20:24:38

még iszappakolás

"...segítséget kérnek az elköltözéshez, mert a tavaly októberi katasztrófa óta eladhatatlanok a házaik, pedig jelentős lenne az elvándorlás."

index.hu/belfold/hirek/2011/04/10/elfogyott_a_vorosiszap-karosultak_turelme/

tölgyes 2011.04.10. 20:29:40

@nyünyüge: Én azt gondolom, hogy KB. azon a szinten képviselné a gyerek érdekeit, ahogy a választáson Ön a sajátját:)

tölgyes 2011.04.10. 20:30:53

@a-kis-herceg: Minden gyermekes család csak egy szavazatot kapott volna:) Így aggodalma csak saját előítéletén alapul.:)

porfelhő 2011.04.10. 20:31:34

Fontos a roma népesség helyzetét jellemző "ördögi kör" megtörése, mert ha nem tesszük, egyre több embert kell majd mind kevesebbnek eltartania - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára vasárnap az európai romákért tartott egyházi imatalálkozót megelőző sajtótájékoztatón a pálhalmai börtönben."

hirszerzo.hu/belfold/20110410_balog_zoltan_imatalalkozo#rss

"Rájöttünk arra, ha nem foglalkozunk ezzel a kérdéssel, ez a probléma úgy el fog mélyülni Magyarországon, hogy többség és a kisebbség együttélését is lehetetlenné teszi - mondta az államtitkár. "

hm. "ördögi kör". és rájöttek.
hm. jó. ez is.
:)

tölgyes 2011.04.10. 20:32:30

@jjulie:
Kedves zsüli! Lehet, hogy Önnek ez a véleménye, de én ezt a szót nem írtam le. Így Ön már megint bebizonyította, hogy olvasási nehézségeit nem sikerült lekűzdenie.:)

jjulie 2011.04.10. 20:35:50

@tölgyes:

írjál inkább az elkúrásról

tölgyes 2011.04.10. 20:37:23

@porfelhő: A ma 65-70 éves bírók 1970-ben 25-30 évesek voltak. Azt tudjuk, hogy akkoriban ki hogyan lehetett a bírói testületek tagja.. A rendszerváltást követően nem következett be a bíróságokon a rendszerváltás, mert hamarabb kapták meg a bírói testületek az autonómiájukat, semmint ott változás történt volna. 65 év felett indokolt lenne a döntésből való kizárásuk. Kellenek ott is az új szelek.

tölgyes 2011.04.10. 20:38:08

@jjulie: Minek. Ön azt se érti.:)

porfelhő 2011.04.10. 20:39:09

Erről jut eszembe:) a cikkről.

1971. április 8-án Londonban gyűltek össze a világ roma sezrvezetei, hogy megvitassák a romák évszázados, máig érvényes problémáit.
A történelem első Roma Kongrsszusán hazánk is képviseltette magát.
Igy Magyarország és további huszonkét állam részvételével született a nyilatkozat, amely április 8-át a Romák Világnapjává nyilvánitotta. határozott továbbá a cigányság zászlajáról és himnuszáról.

hm. én soha sem láttam a romák zászlaját, de a himnuszt sem hallottam, hogy énekelték volna.
hm. biztosan "lemaradtam".
igen.
:)

porfelhő 2011.04.10. 20:45:47

@tölgyes: :)

Miért? "máshol", minden területen bekövetkezett a rendszerváltás?
Új szelek?! na igen!
Vagy talán nem értettem meg?
:)

porfelhő 2011.04.10. 20:50:09

Jaj! már megint!

"roma szervezetei" akartam irni.

:))))))

porfelhő 2011.04.10. 20:53:36

@tölgyes:
Látja! Tölgyes úr!
Megjelenik a poszton a "nick" neve, annyira "megzavar", hogy irni sem tudok helyesen.
Csak remélem "másolgatni" azért még tudok majd, hogy Önnek legyen mit olvasgatni.
bezony.

:))))))))))))))

tölgyes 2011.04.10. 20:54:07

@porfelhő: A bíróságokon még lehetzőség sem adódott rá.. és az egyetemeken se..Ezeken a helyeken meg se kezdődött. Az állam intézményeiben így-úgy, de megindult.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.10. 20:54:28

"Kiderült: Éger István 1,32 milliót keres

A MOK-ot januárban közérdekű adatok eltitkolása miatt feljelentő Keszthelyi Gyula tardi háziorvos szerint mindezen felül még költéstérítést is kap...

Éger István a Független Hírügynökségnek azt mondta: nem érti, mi az újdonság ebben a listában, hiszen nincs semmi titkuk, "úgy látszik, vannak emberek, akiknek nincs jobb dolguk, mint ezzel foglalkozni"."

hirszerzo.hu/belfold/20110410_eger_istvan_fizetes

Jé, csak nem került valamiért útba a FIDESZ-nek Éger? Talán kiderült, hogy a FIDESZ most már tojik a fejükre, és csak addig kellettek, amíg az előző kormány racionalizálását (megszorítását) kellett ellenhangulattal szabotálni?

jjulie 2011.04.10. 20:55:38

@tölgyes:

megszámoltam, eddig 3 625 937-szer írtál az elkúrásról, most meg nem akarsz róla 3 625 938-adszor írni

már te is meguntad?

a-kis-herceg 2011.04.10. 20:58:30

ez nagyon igényes video és beszámoló...

mindenki gondolkozzon el, hogy mit szeretne
a független értelmes tisztességes civil,
vagy a "dörzsölt", önző, arrogáns fides kiskirály...

hm. nehéz döntés...

www.origo.hu/itthon/20110408-gyalog-indult-budapestre-egy-peticioval-az-esztergomi-polgarmester.html

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.10. 20:58:44

@vinczej:

giulio.freeblog.hu/archives/2011/03/06/A_FIDESZ_TELJES_EROBOL_MENTI_AZ_EGESZSEGUGYET/

Bukta...nekem! :-( Ez szerint a "kutakodó" háziorvos nem épp FIDESZ-hívő. Tehát ez most talán nem a FIDESZ megrendelésére készült. :-)

tölgyes 2011.04.10. 20:58:51

@jjulie: Mostanáig azt hittem, hogy csak a betűkkel van gondja, de most már látom, hogy a számokkal is: azokat sem ismeri.:(.. Mi itt valamennyien, összesen sem adtunk annyi hozzászólást, mint amit ír.Már megint nem tudja mit csinál:).

jjulie 2011.04.10. 20:59:18

@tölgyes:

lesz még itt is népszavazás mint katalóniában, orbánia ki fog válni magyarországból

mehetsz te is velük együtt

tölgyes 2011.04.10. 21:01:11

@jjulie: Előbb tanuljon meg olvasni és számolni.. mert az analfabéták nem tudják mikor mire írják az X-et.

porfelhő 2011.04.10. 21:02:58

@tölgyes:

Ön tudja mit ir? pontosan. Azt kérdeztem, máshol, ill. mindenhol bekövetkezett a rendszerváltás? Nem az egyetemeket kérdeztem.
Olvassa el figyelmesen.
:)

jjulie 2011.04.10. 21:06:22

@tölgyes:

igen, el is mondta nektek az orbán, hova tegyétek mind a két ikszet, jól ismer benneteket, távozzatok vele együtt orbániába

porfelhő 2011.04.10. 21:10:39

:) "orbániába" nahát. ez nagyon jó, tetszik.
remélem megfogadják a jó tanácsot.
igen.
:))

porfelhő 2011.04.10. 21:15:12

Ma este a "Kommentár" vendége volt Mesterházy. A müsorvezető Kuncze mosolyogva tette fel a kérdést legalább négyszer! "Új kérdés, van e rivalizálás Gyurcsány Ferenccel ?"
Kitérő választ - olyan mindent mondok, de semmi konkrétumot - adott.
Továbbra is kérdés, Mesterházy vagy Gyurcsány?

:)

6.Lenin 2011.04.10. 21:17:21

@a-kis-herceg:

"Tudósítónk szerint Tétényi legalább száz ember és három hegedűs kíséretében indult el,..."

Hmmm!

legalább 100 ember + 3 tücsök koma?
Ez valami artista cucc volt?

tölgyes 2011.04.10. 21:17:47

@porfelhő: Ön igen-nem-es, eldöntendő kérdést tett fel, ezzel kívánva jellemezni egy olyan bonyolult folyamatot, amit így se leírni, se jellemezni nem lehet.. A kérdés tehát így ostobácska, de mert ezt nem akartam megírni Önnek, ezért jeleztem, hogy a helyzet olyan, hogy igen is meg nem is...vagyis bonyolult.

Itt azonban az egyik hatalmi ágról van szó, ahol szinte semmi sem történt... és ez nem jó. Az egyetemeket pedig azért említettem, mert ott meg a tudást "osztják" újra.. tehát az is nagy jelentőséggel bír, de ott se következett be..Nagy árat fizetünk a mulasztásainkért.

Mégis még így körülírva is megválaszoltam a kérdését, amit most így jellemzett:" Azt kérdeztem, máshol, ill.mindenhol bekövetkezett a rendszerváltás?" Válaszom, bár annál bonyolultabb, hogy képes lenne felfogni, mégis megadja a választ erre a kérdésére is.. Mert ha az egyetemeken se, meg a bíróságokon se következett be a rendszerváltás akkor tehát nem következhetett be mindenhol.. de ha csak a bíróságokon nem következett be, már akkor se következett be mindenhol.. Ha képes ilyen árnyalatok felfogására::))

Terniak 2011.04.10. 21:18:33

@porfelhő: Oh, ha mégcsak ennyi baja lenne az új Alkotmánynak. Szakmai fórumokon kap balról-jobbról rendesen. Ma már remélem, hogy a mai szar formájában , és a még rosszabb módosítókkal együtt fogadják el. Talán akkor megtanulják, hogy mihez hogy illik nyúlni.

tölgyes 2011.04.10. 21:19:20

@jjulie: Itt most az Ön x-eiről és analfabetizmusáról van szó.. meg arról, hogy a számokat se ismeri..:(

porfelhő 2011.04.10. 21:24:22

@tölgyes:
hogy képes lenne felfogni," Ön nagyon kedves. irtam már.?!
Ön nem látja az erdőtől a fát ! én meg úgy gondolom.
Ön szerint csak az egyetemek és biróságok léteznek.?

:))

6.Lenin 2011.04.10. 21:24:57

hoppá (á la porfelhő) nem is merek rá gondolni...

Izé...3 hegedűs , ők a ...... közül, és ez az új polgári megnevezésük, na, akik közül többen hegedülnek, mint kapálnak?
Éltem néhány évet Egomban, de akkor egész kedves kis város volt, mik történtek azóta...

a-kis-herceg 2011.04.10. 21:25:36

@Teremszolga: a katolikus egyház és HITÉNEK beemelése az alkotmányba az akkor lesz "picit visszás" amikor a teremtés kontra evolúció kérdés felmerül...

szóval a te tudományod (alkotmány - jog stb) az első áldozat. lesznek még sokan mágián

az én szakmám 20 évvel ezelőtt darálták le... a tiéd egy 1990-es születésű volt csak. fiatalon hunyt el, de volt 20 kegyelmi éved...

az egyház a Föld körül keringő Nappal és a lapos Földdel hol is áll most?

jjulie 2011.04.10. 21:26:57

@tölgyes:

olvasod az én analfabétizmusom mondataid, és válaszolgatsz rá, mindig ugyan azt?

mehetsz orbániába, meg sem kell szavaznod

ulrike (törölt) 2011.04.10. 21:35:48

@a-kis-herceg: Sztem a rk. 1ház normálisabbjai tudják, többet vesztenek, mint nyernek az ilyen direkt támogatásokkal.

porfelhő 2011.04.10. 21:36:21

@Teremszolga:
Lesz a Fidesznek és a " csodaváró hangulatban" lévő népnek új, húsvéti alkotmánya.
Ezt akarták, vagy nem.? most meg mennek tüntetni.........
alkotmányozás magyar módra. szomorú, de nagyon.
:(

6.Lenin 2011.04.10. 21:37:35

@a-kis-herceg:

"...amikor a teremtés kontra evolúció kérdés felmerül..."

Vannak tuti infóid?
Nagy mágus lehecc!

Meg se merem... csak annyit, és ez biztos?

aszekelyek 2011.04.10. 21:43:13

@a-kis-herceg: Az ateizmus beemelése meg nem visszás. Ahaaaaa
@6.Lenin: Kell a kíséret, zenei is. Honnan tudnák másként, ki bandukol gyalog az útfélen.? Ellógtuk a propaganda szemináriumot anno?

a-kis-herceg 2011.04.10. 21:47:06

@ulrike: nagyon jól látod. a fordulat után, amikor alkotmányostól a fidest kiköpi a nép... akkor a katolikus egyház szempontjából is lendül az inga a fordított irányba...

ez a heccelés és arrogancia logikus következménye. én személy szerint sajnálom.

az egyház 1990-ben is túl sok kedvezményt kapott a "kárpótlással", de azt megúszták volna... még a dupla szociális, oktatási stb fejpénzek is elcsúsznának. sztem az adómentesség sem bicska nyitogató... de az alkotmányt a keresztre feszíteni... katolikus vagyok, de ez túlzás...

nem terveztem a hátralévő életemben keresztes háborúzni...

aszekelyek 2011.04.10. 21:47:24

@Hepci: Komzum idióták, kérlek :) Szted kinek adnak el öt percenként újabb és újabb telefonokat? Épp ma látta, a tv2 és az egyik multi mobil internet akciójának reklámját.....Azt is tudják, hol van rá a kereslet , a célcsoport. Ott hirdetnek. Nem a National Geograficon....:)

6.Lenin 2011.04.10. 21:47:34

@aszekelyek:

Ma talán kissé szétszórtabbak az átlagnál, ballib honfitársaink.

a-kis-herceg 2011.04.10. 21:49:19

@aszekelyek: nem kell bele sem ateizmus, sem kereszténység

szerintem az egyház állam szétválasztáson már tul voltunk... ellenben sokféle állami jogi keretek amiben konszenzus van azok mehettek volna...

nekem mindegy lexarom... megyek nézem is a hetihetest...

ulrike (törölt) 2011.04.10. 21:53:02

@a-kis-herceg: Ennyire durva nem lesz. Maga az 1ház - legalább is a rk. - intelligensebb és rafináltabb is, mint hazai politikai korifeusainak észjárása. Rögtön bocsánatot is kérek az észtől.

Terniak 2011.04.10. 21:53:13

@a-kis-herceg: Nem tudom, hogy most lett-e áldozattá vagy sem. Sajnos a magyar politika a jogra mindig is csupán eszközre tekintett orbánostul, gyurcsányostul stb...

A vicc az, hogy nem látnak az orruknál tovább. A múlt rendszer bírái (már a kifejezés is röhejes), és az idősebb egyetemi tanárok, ma jellemzően konzervatívok (ha úgy tetszik, jobboldaliak). (hozzáteszem, a jogászi szakmára amúgyis jellemző ez a konzervatív, a stabilitásra mutató mentalitás már csak a jog alapvető sajátosságai miatt is...)
Lehet a bírákat nyugdíjazni, de nem hiszem el, hogy a kormánypártok nem látják, hogy egy újabb felesleges konfliktusba mennek bele...A 30 éves korhatár jó, csak nem az Alkotmányba való rendelkezés...

Jól mutatja, hogy hogy mennyire nem ismerik ezeknek a szervezeteknek a működését. Azt gondolják, hogy amikor egy bíró belép a tárgyalóterembe, arra gondol, hogy huh, ez a vádlott most jobbos vagy maszopos...Tényleg valaki úgy gondolja, hogy ez így működik...?????????????

porfelhő 2011.04.10. 21:53:41

LMP: bosszúból küldik nyugdíjba a bírókat

Világos jelzést, "selyemzsinórt" küld a bírói karnak a parlamenti többség: mivel kifejezte elégedetlenségét a semmisségi törvény kapcsán, ezért a bírói kar 10 százalékát, köztük nagy számban bírósági vezetőket egy tollvonással elküldenek nyugdíjba - jelentette ki Schiffer András, az LMP frakcióvezetője vasárnap este az MTI-nek."

torokgaborelemez.blog.hu/2011/04/07/347_ez_a_harc_lesz#comment-form

Schiffer András szerint mindez annak a folyamatnak a betetőzése, amit nagyon világosan jelzett az Alkotmánybíróság jogkörének tavaly októberi megcsonkítása.

Az már egy "figyelmeztető lövés" volt valamennyi hatalmi ágnak, most a "selyemzsinórt" megkapják a bíróságok is - fogalmazott.
"Ez tovább erősíti azt, hogy helyesen jártunk el akkor, amikor kivonultunk az alkotmányozási folyamatból, mert itt alkotmányozás címén az alkotmányosság felszámolása zajlik" - mondta az LMP frakcióvezetője.

A Fidesz-KDNP parlamenti többség a bírói hatalmi ág szuverenitását sem tartja tiszteletben - tette hozzá.
Schiffer András kifejtette: önmagában a felső korhatárnak a megváltoztatása "nem ördögtől való", ha van kellő felkészülési, átmeneti idő.

De az, hogy egy éven belül a bírói karnak egy jelentékeny részét eltávolítják, ez azt jelenti, hogy a bírák adott esetben egzisztenciálisan is meg vannak fenyegetve, ha nem olyan döntéseket hoznak, ami "a kormány szája íze szerint való".

6.Lenin 2011.04.10. 21:53:45

@a-kis-herceg:

Azt írtad mindig: nincs tv-m.
Vettél?
Gondolom, laposat.

aszekelyek 2011.04.10. 21:58:08

@a-kis-herceg: Túl sokat kapott vissza az egyház? Egy részét annak, amit elvettek tőle az ateisták és vallásüldözők. Inkább keresztény üldözők. Elmesélem neked, hogy Németországban sokkal nagyobb vagyona van a katolikus egyháznak és adót is fizetnek a polgárok az egyháznak. Joguk van elhagyni az egyházat de macerás:) Óvodát is ők csinálják... és még sok mindent.... Nálunk töredéke minden szempontból a katolikus egyház támogatása és hatásköre is. Hornék soha nem adták 94-től oda még azt a pénzt sem, ami járt volna az egyházaknak. Majd, majd.... Az elmúlt nyolc évben még le is trükköztek belőle és nem nagyon adták időben sem oda azt. Szóba nem jöhet a katolikus egyház olyan méltatlan emlegetése, mint nálunk. Sem a hívők dehonesztálása, zaklatása. Náluk, ahová én járok, nem volt kommunista párt a háború után hatalmon. Így szabadon , magánügyként és kellő tisztelettel van kezelve a vallás és az egyház. Nem úgy, mint nálunk.- mondaná Hofi.

aszekelyek 2011.04.10. 22:01:52

@Hepci: Pontosan..@6.Lenin: Azt mondta a tv szerelőm, hogy négy év azokmnak a kihordási idejük, oszt mehet a lomiba. Azért halt ki a tévészerelő szakma is. Minek az a munkahely. Az eladásokat kell megsokszorozni.... HA javítható nem kényszer újat venni....

a-kis-herceg 2011.04.10. 22:02:47

@6.Lenin: :) örülök, hogy figyelsz. tényleg nincs. "hecc volt" azt hittem ráugrasz...

@Teremszolga: igaziból sokat túl feltételezel róluk.

ez tényleg egy vonaton+ipadon írt szöveg. ezt teljesen elhiszem.
nem érdekli őket az egész. 1 percre előre gondolkodnak. berúgták a lengőajtót...
annyiban érdekes max, hogy ők viszont őszintén szeretnék, hogy befolyásuk ki8terjedjen és egyszerűen a bíróságokra is...
el is fogják érni... eleve egy gyenge tákolmány az is.

alapvetően a felelősség éls a közügyek rendezése miatt jó lett volna tisztességes alkotmánnyal TABULARÁZÁt csinálni és aztán mindet szépen sorban...

a bíróságok az 1956-os romlásukból picit emelkedtek (nem sokat!!! egy nagy xar az egész!!!) és most visszataszítják ugyanarra a szintre... ne légy naiv nem volt szakma eddig sem. csak bevégzik...

6.Lenin 2011.04.10. 22:03:02

@Teremszolga:

Még a belépés előtt, mivel ők is emberek, vannak gondolataik is.
ezek akár lehetnek politikaiak és anyagiasak is.
Természetesen nem mindenki.
Nem lehet általánosítani, sem negatív, de pozitív irányban sem.

Amit emberek művelnek, ott mindenre van példa.
Csupán a tárgyilagosság kedvéért.

aszekelyek 2011.04.10. 22:07:52

@porfelhő: Mondott valamit arról, hogy ha betöltik a korhatárt, miért is ne menjenek nyugdíjba? Lesz helye a fiatalabb tehetségeseknek. Tán csak nincs az idősb bíráknak valami a rovásán, hogy ezt büntetésül lehetne velők tenni? NAgyon megterhelő szakma. Miért ne élvezhetnék a nyugdíjukat , ha már elérték a korhatárt? Milyen fura hátsó gondolatai vannak az LMP-nek!

6.Lenin 2011.04.10. 22:09:51

@aszekelyek:

Nála minden olyan 1 síkú, az meg lapos, csak azért gondoltam, pláne, ha eddig nem volt.
Nagy úr a megszokás.

aszekelyek 2011.04.10. 22:13:37

@porfelhő: Szegény bírák... Annyira meg voltak zavarodva 2006-ban is....:) Össze- vissza hoztak ítéleteket..... Strapás egy meló..., nagyon... Minden, a napfelkelte, a szél is azt bizonyítja, hogy helyesen tették,.. persze . Ahelyett, hogy a parlamentben mondanák el, ami a kötelességük ás nem opció.

6.Lenin 2011.04.10. 22:15:30

@a-kis-herceg:

Csak, mert aggódsz Egomért. Kedves város nekem. Ott voltam fiatal.
Mit nézel, olvasol, hideg...,mint liberálisnak + elvi ? is. Jogod van szart is nézni. Nem zavar.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.10. 22:15:53

"A Fidesz-KDNP politikusa nyerte a zuglói időközi képviselő-választást

Tildy Balázs a szavazatok 39,1 százalékát szerezte meg; fő riválisa, a szocialista Demeter Márta a voksok 30,3 százalékát kapta; a harmadik az LMP-s Kaibinger Gábor lett 17,5 százalékkal.
A Jobbik jelöltje, Czeglédi János a negyedik helyen végzett 8,3 százalékkal, a Zuglóiak Érdekképviseleti Egyesülete (ZÉK) jelöltje, Benedettiné Kiss Renáta 3,7 százalékot kapott, a Munkáspárt színeiben induló Hajdu József 1,1 százalékot szerzett."

stop.hu/articles/article.php?id=857304

Tehát a FIDESZ 10.55%-kal(!) nyert.

FIDESZ+Jobbik = 47.4 % < LMP+MSZP = 47.8 %

Tehát a demokratikus ellenzék összességében több szavazatot kapott, mint a jobboldal! És akkor még nem számoltam a függetleneket! Nem semmi!

a-kis-herceg 2011.04.10. 22:23:29

@vinczej: hahó és a lényeg????

27 % os részvétel... részvétem... nem a részvétel, a győzelem a fontos...

bariga 2011.04.10. 22:26:15

@porfelhő: mégis az lenne a legegyszerűbb, ha csinálnának két pártot, aztán koalícióra lépnének. Nekik még kampányolni sem kell majd, mert mindent elintéz helyettük a Szóvivő Péter, mint tegnap pl. ezzel a szakszervezetis szöveggel, meg a dajcstomi, aki beszélt ma az Este c. műssorban. Bár nem tudják lekörözni az Köztársasági Elnök urat, mert neki már csak a nevét kell mondani és többen kacajban törnek ki. És akkor a főnök ma még meg sem szólalt, mert az aztán igazi kurriózum, ha ő is mond valamit.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.10. 22:28:29

@a-kis-herceg: Itt most a trend a fontos! Egyre "szerényebbek" ezek a győzelmek. És még el sem kezdődött az igazi feketeleves kiporciózása a zembereknek.

Magyarán egy "normális kétfordulós" logika alapján ez már valszeg' vereség lett volna a FIDESZ-nek. Még meg kell szoknia az ellenzéknek, hogy az egyfordulós logika alapján alakítsa ki kampányát.

porfelhő 2011.04.10. 22:30:25

@aszekelyek:
Már megint össze-vissza irsz mindent. Egyébként engem érdekel a legkevésbé amiket irogatsz.

6.Lenin 2011.04.10. 23:07:42

Hinnye az árgyélusát!

"Itt most a trend a fontos! Egyre "szerényebbek" ezek a győzelmek."

Ennek a vinczej gyereknek ma éjjel csilingelni fognak még a villamosok is, álmában.

Nekem meg, nem kéne most, szép csendesen, lábujjhegyen?
Vagy várjak még?
Marad a gyötrődés. Még 1-et megvárok, ha akkor is csak ennyivel, majd akkor.

Jó éjt!
Mindenkinek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.10. 23:13:28

Kb. most küzdhet Hajdú Pítör műsorában Havas professzor úr és Dajcs Tompika, az egykori prágai hős.
Ha valaki nézi, számoljon be a kimenetelről (hercegek előnyben...).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.10. 23:16:13

@vinczej: szerintem maradjunk meg az ellenzék kifejezésnél (még a végén a dzsobberek demokratikus kormányt fognak emlegetni, ami minden ballibát okkal háborítana fel). :)

a-kis-herceg 2011.04.10. 23:28:49

@Hepci: nem nézek tvt :) de a téma izgalmas, neten nem lesz később?

dolgozgatok dzsessz mellet, meg egy kollégával skypolok...

teevee 2011.04.11. 00:13:22

@tölgyes: Szóval, azt állítod (Shiffer Andrással egybehangzóan), hogy Lézerjani módosító indítványa a bírók foglalkoztatásának felső korhatáráról, nemcsak politikai tisztogatásnak látszik, hanem az is.

@aszekelyek: legendás tájékozottságod most cserbenhagyott. A bírók is akkor mehetnek nyugdíjba, amikor mindenki más. De eddig maradhattak a helyükön 70 éves korukig, ha volt a munkájukra igény. Mostantól meg már nem.

Egyébként vicces, ahogy egymásnak is ellentmondtok. Nem ment még ki az aktuális irányvonal?

bariga 2011.04.11. 00:51:52

@tölgyes: remélem senkit senkit sem bántanak a szelek

a-kis-herceg 2011.04.11. 02:05:38

mexorítás!

nol.hu/lap/allaspont/20110411-osszeomlas

matolcsinak ajánlom (2:20-től): www.youtube.com/watch?v=1DrBrP43pow&feature=related

+az egész bunkó kormánynak (1:33-tól): www.youtube.com/watch?v=IJam7QolcZI

úgy is kellene már vmit készülni az árvíz ügyben

jjulie 2011.04.11. 06:43:27

@teevee:

persze hogy azt állítja, és helyesli is, mivel szent ügy érdekében történik, orbánia érdeke szent

és orbániának nem szabad gyengének látszania, és pöcsölnie

ssi 2011.04.11. 06:45:34

@a-kis-herceg: már a politika és eredményei is eredeti jó minőségűnek tálalt hamis, "made in China"-s

@teevee: "politikai tisztogatás" - hol? bíráknál/elítélteknél? melyik oldal mellett zárnak majd az emberek? hol a garancia, hogy ez az egészen új rendszer jól fog működni a többség számára, s meddig tart még az átalakítás?
O.V. évértékelő: "elszámoltatási kormánybiztos igyekezzék, mert van igény a munkájára"
mozgovilag.com/?p=4369
Tényleges életfogytiglan az új alkotmányban
www.mno.hu/portal/772608
"Kádár rendszerben működő bírák eltávolítása"
hirszerzo.hu/belfold/20110310_Baka_ombudsmanok_Fidesz

Diocles 2011.04.11. 07:15:37

@vinczej:

"Tehát a FIDESZ 10.55%-kal(!) nyert.

FIDESZ+Jobbik = 47.4 % < LMP+MSZP = 47.8 %

Tehát a demokratikus ellenzék összességében több szavazatot kapott, mint a jobboldal! És akkor még nem számoltam a függetleneket! Nem semmi!"

Nézd inkább másként, ez tankönvvi példa arra, h az LMP - akaratlanul is - miként fogja segíteni a Fidesz-jelölt győzelmét még a leginkább balra húzó körzetekben is, a Fidesz-ellenes/ballib voksok megosztásával.

Ajánlom az esetet mindenki figyelmébe, tényleg nagyon szemléletes példa.

jjulie 2011.04.11. 07:26:06

@Diocles:

hát, igen, ugyan az a jelenség, ellentétes következtetések

Diocles 2011.04.11. 07:46:47

@jjulie:

Nem ellentétes következtés, csak más szempont.

Mint egy "csatában", nem az a lényeg, h kinek van több katonája, ez csak a kiindulópont, hanem, h ki tud győzni.

Szóval a baloldali ellenzék a hajára kenheti még Pesten is az esetleg meglévő fölényét, ha nem tud összefogni.

jjulie 2011.04.11. 07:59:25

@Diocles:

nem kell védekezned, normál jelenség

ezért nagy hatalom a marketing, hallod hepci?

lüke 2011.04.11. 08:20:32

@teevee:
a bíró hiány szakma , az egész világon
ezért maradhatnak sokáig

most bosszúból nem maradhatnak-marhák-,bár minden bíró bosszút áll az ügyfeleken:

(velem történt:a bírósági büfében- egy 60 körüli nagyon kardos bírónö zsemle rágcsálás közben a fogai közül kiszivárogtatta : elintézem ezeket a szemteket! )

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.11. 08:33:05

@Hepci: Egy szóval sem mondtam, hogy a kormány nem demokratikus. Én tudom az illemet. Rosszindulat, aki roszra gondol.

(Igaz, nem is mondom, hogy az. :-) )

lüke 2011.04.11. 08:35:50

@jjulie:
LOHAS, LOVOS, Konsum-Hedonismus
ajánlom figyelmedbe

a-kis-herceg 2011.04.11. 09:23:01

etnikai konfliktus? szerintem csak az elempé és a jobbik szittya...

hetivalasz.hu/itthon/problematerkep-e-taj-36770

porfelhő 2011.04.11. 09:29:17

Schmitt Pál is felszólal az alaptörvényről szóló vitában

A képviselők a közjogi méltóságok felszólalásai után a kormánypárti alkotmányjavaslathoz benyújtott több mint 150 módosító javaslatról szavaznak.
A parlamenti vitától eddig távol maradó MSZP és LMP várhatóan a határozathozatalokban sem vesz részt."

www.mno.hu/portal/777055

hm.hm. ezek szerint "csak" nem térnek vissza az alkotmányozásba?

a-kis-herceg 2011.04.11. 09:30:44

@porfelhő: nagy elmék ha tallálkoznak... :) nagyon egy hulámhoszon vagyunk

porfelhő 2011.04.11. 09:38:08

Minden napra jut rendvédelmis tüntetés

Hétfőtől szombatig biztosan utcára vonulnak a szakszervezetek, de addig demonstrálnak, amíg nem lesz megállapodás a kormánnyal. "

www.hir24.hu/belfold/245859/minden-napra-jut-rendvedelmis-tuntetes.html

Nem is értem?! Akkor most ennek is a Gyurcsány az oka?!? vagy mi?van?!
:)

porfelhő 2011.04.11. 09:42:14

@a-kis-herceg:
Na ugye! van ilyen?!
Igen.
:))

ssi 2011.04.11. 09:59:07

Orbán-kormány feladta a leckét - önmagának is, de az utódoknak is:
- ellenzéki párt már nem lehet nyerő "a mindent visszaállítunk" alternatív programmal
- ellenzéki párt lehet-e még nyerő nem egyértelmű, vagy titkolt programmal?

@poszt: 2011 ápr 07 23:32 347. Ez a harc lesz? ... esetleg a végső?
meghallgattam most a tegnapi Kommentárt Mesterházy A.-val:
atv.hu/videotar/20110410_kommentar_2011_04_10_2_resz
Gy.F.-MSZP törzstagokban tartja a lelket, M.A.-kormány-ellentéte stílus bizonytalanoknak

IntelCorei5 2011.04.11. 10:28:29

@manyike:

tévedsz, pontossan a (majdnem) minden vissza programmal lesznek nyerők.

A kétharmad elérése és/vagy megakadályozása rendszerszemléleti megközelítéssel több féle módon is lehetséges,

a, megfelelő választási törvénnyel
b, időleges politikai érdekházassággal /lásd MDF-SZDSZ/
illetve annak kizárásával

az utóbbi lehet részleges és időleges és mindaddig fennmaradhat amíg a legyőzendő ellenfelet veszélyesebbnek tartják mint egymást.

Az LMP elnöke ez utóbbit nem zárja ki :
"Ezt az ellenerőt nem parlamenti képviselők, vagy pártok tudják megteremteni, hanem a közvélemény. Ha azok, akik a Fideszre szavaztak felébrednek és rájönnek arra, hogy nem erről volt szó tavaly tavasszal, nem erre adtak felhatalmazást és ennek tömegesen jelét adják, az talán megálljt parancsolhat a kormánynak. Az pedig, hogy mekkora tömeg mond majd nemet erre a politikára, nem attól függ, hogy a szocialista párt vagy az LMP a saját tagságát hogyan tudja mozgósítani."

Ez utolsó mondat egyben azt is jelenti, h MSZP-LMP összefogás nem lesz a választásokon /közös jelölt/ utánna viszont a közvéleményre hivatkozáásal lehetnek egyeztetett lépések ergo GyF vonulhat a háttérbe.

OV hozzáállása Jobbikhoz is ebből ered, meg akarja akadályozni h fidszetől balra lévők 2/3-hoz jussanak. A választási törvényt is ez a törekvése fogja majd áthatni.

30%+10% az több mint 1/3-d

az "a" verziós választási törvény: tisztán egyéni , egyfordulós és relatív többségü ekkor könnyű 2/3-ot elérni viszont tisztán listás alacsony (3%-os) pártköszöbü trv. nem teszi lehetővé ezt, sőt még a kiegyezéses 2/3-ot is nagymértékben megnehezíti (minél több résztvevő...)

Ha nekem kellene tanácsod andni OV-nek és nem lennének erkölcsi aggályaim, akkor számára az életmeghosszabbító stratégia:

10% körüli Jobbik, 15-35% körüli MSZP , 10-15% körüli LMP támogatottsággal számolva az egyfordulós relatív többségü inkább egyéni választási trv. Nagyon fontos ehet számára a Jobbik 10% körüli támogatottságának a megmaradása!

ubul2000 2011.04.11. 10:43:35

@projector: Azt a pár százalék lmp tagságot olyan mindegy, hogy mozgósítják-e, vagy sem. El vagy te kicsit szállva azzal az lmp 10-15 %-al. Legfeljebb a Pozsonyi út környékén...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.11. 10:58:28

@ubul2000: mi van ott, Ubul? Én egy jó csokiboltot (Keserédes) ismerek...

2011.04.11. 11:16:52

Szép jó napot!

2011. április 20-án (szerda) 19.00 órától TG blogjának következő találkozóját tartjuk. Akit érdekel a dolog, legyen szíves a nickemre kattintva üzenetet küldeni, s e elküldöm a részleteket. [Akik szoktak jönni, ott lenni, azok kaptak értesítést...:)]

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.11. 11:43:13

@Letícia: Zsüli tart majd marketing szemináriumot Hoplitának?

2011.04.11. 11:47:13

@Hepci: örömmel fogom hallgatni!:) Remélem Te is!:)))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.11. 11:54:20

@Letícia: szerintem ezt a kocsma előtt fogják csinálni, az a kocsma nem egy Rejtő Jenő-i hely...
A végén a győztes egy kukába pakolja a vesztest és lelöki az alsó rakpartról...

2011.04.11. 11:57:06

@Hepci: :D Ez egy igazán rejtői jelenet volt...:D

Szerintem szemtől szembe tudnak egymással viselkedni, nyugi...:)

nyünyüge 2011.04.11. 11:57:58

Haladunk.
Kormány(fő) által kinevezett művészeti akadémia....

A Makovecz-akadémia pénz mellett hatalmat is kap
Magyar Tudományos Akadémiával egyenlő súlyú intézménnyé alakítja a kormány Makovecz Imre magánszervezetét. Hivatalosnak tetsző neve ellenére civilszervezetként működő Magyar Művészeti Akadémia köztestületté alakul, miután a Fidesz beleírta őket az alkotmányba is. Az évi százmillióval megtámogatott intézmény hamarosan beköltözhet az állami támogatásból felújított Vigadóba.

index.hu/belfold/2011/04/11/a_makovecz-akademia_penz_mellett_hatalmat_is_kap/

ssi 2011.04.11. 12:00:03

@projector:
persze, tévedhetek :-) majd az idő eldönti, de nem egészen úgy gondoltam:

- döbbenetes változásokat élünk át, eddig még ezek lehetőségét sem gondoltuk
- ezért már semmi nem lesz olyan, mint 2010-ben
- AB-jogkör visszaállítását szinte biztos, hogy vmi "korszerűsítés" is kísérné
- lehet, hogy erősödik a választói óvatosság is: most is először csak kúriákat írtak bele az új Alkotmányba, majd az utolsó pillanatban erre hivatkozva módosítanák az igazságszolgáltatást
- facebookun a civilek mellett pl. az egyes szakmák is szerveződhetnek majd

M.A. ebben a beszélgetésében csak annyit mondott, hogy a mostani kormányt - 2012-/2014-ben - az MSZP nélkül nem lehet majd leváltani, az nem biztos, hogy egyedül képes lesz rá, de nélküle biztosan nem fog sikerülni - én ma még semmilyen pártszövetséges találgatásba nem mernék fogni

M.A. és Gy.F. között - a riport szerint - nem rivalizálás, hanem a helyzethez igazodó munkamegosztás van

@Letícia: sok km-re leszek, de szeretettel gondolok majd rátok :-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.11. 12:02:36

@nyünyüge: no látod, ezek nem lacafacáznak, mint a filozófusokkal a ballibák. Odaadják a zsét aztán kész (a vélemény).

ubul2000 2011.04.11. 12:05:02

@Letícia: Ha jjulie is jön, veszek előtte magamnak egy real mezt :)))

2011.04.11. 12:12:05

@manyike: ó sajnálom, sajnáljuk...

@nyünyüge: @Hepci: minden kurzusnak megvannak a maga kedvenc ideológusai. Én ezen nem csodálkozom. Ritka az az értelmiségi és ideológus, aki hiteles több rendszeren át és odafigyelnek rá. Mindkét esetben markáns képviselőkről van szó, szó sem lehet itt az átfedésről és metszetről. Ami nagyon szomorú, és elsősorban a rendszerre, és a nem az ideológusokra nézve...Bár, minden relatív.

Kevesen bírnak Talleyrand képességeivel. Pedig nincs titok, minimum feltétel: okos, csiszolt elme, jól neveltség, igazi stratéga, aki türelmes és kivár.

:)

2011.04.11. 12:13:32

@ubul2000: én szeretném, ha jönne!:)) És vegyél, majd beosztjuk, ki milyen mezbe legyen!:D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.11. 12:18:42

@Letícia: az az ideológus értelmiségi, aki hiteles több rendszeren át. Látott valaki ilyet itthon mostanában?

Diocles 2011.04.11. 12:22:11

Jééé, Gyurcsány olvassa TG blogját?

Mert egy az egyben "lenyúlta" vinczej egyik fenti hozzászólását, érvek, összevetések ugyanazok :-)

www.origo.hu/itthon/20110411-gyurcsany-ferenc-mszp-lmp-osszefogassal-lehet-legyozni-a-fideszt.html

ssi 2011.04.11. 12:31:49

@Diocles: :-) egyébként olvassa, vki már jelezte

a média felelőssége is nagyon nagy:
- a cikk címe: Gy.F. sürgeti az összefogást ..
- cikk szövegében: Gy.F. azt a következtetést vonta le, hogy összefogással lehetne
-> óriási különbség!!!!

így Gy.F.-nek azt a tanulságot is le kellene vonnia, hogy ne tegye ki minden gondolatát a netre .... ha igazán hosszú távú stratéga, az LMP-t nem hozza többértelmű helyzetbe, inkább titkos háttérmegbeszéléseket folytatnak, legalább egy ideig

Diocles 2011.04.11. 12:43:08

@manyike:

kicsit irónia akart lenni, de persze az sem baj és tilos, ha tényleg innen szedte az ötletet.

egyáltalán nem rossz stratégia az a szocialista politikusok - pláne Gyurcsány - részéről, h rámutatnak az LMP-re, h lám-lám, itt is, ott is le tudtuk volna győzni a Fideszt, de... így aztán előbb-utóbb a baloldali közvélemény nyomása fogja kikényszeríteni az LMP közeledését hozzájuk...

2011.04.11. 12:45:16

@manyike: jé, minket - engem is - olvas gyurcsány?:)) Lehet itt van köztünk, álruhában?:))) P. az "álomszép" nevű nick mindig is nagyon gyanús volt...:D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.11. 12:45:38

@Diocles: Gyurcsány Ferenc 1 reménytelenül tehetségtelen faszkalap.
Hátha olvassa, szív küldi... :)

2011.04.11. 12:46:20

@Letícia: bocsi "álomszép", de ezt a nickneved miatt nem lehetett kihagyni!!!!:DDDD

panelburzsuj 2011.04.11. 12:58:09

@Hepci:

Csak olvastam.

Pl. Gubcsi Lajos.

Vagy tölgyes pajtás Nemzeti Pozsgás Példaképe.

2011.04.11. 13:00:48

@Hepci: pl. Pálnikás József, Csányi Vilmos, Freund Tamás...

2011.04.11. 13:02:55

@Hepci: és ilyen szerintem Schmidt Mária is, mert az is mindig az eszénél van..:))) Nagyon csípem! :)

ssi 2011.04.11. 13:03:04

@Letícia: T.G.-t biztosan, mert T.G. most trendi, alkotmányozás helyett lehet, hogy ránk is van ideje olvasni :-) szertem, ha írna, vállalná magát

@Diocles: Gy.F.-nek oda kell figyelnie - szerintem
- saját személyiségének megítélésére - határozottság nem rátelepedés
- LMP önállóságának sérthetetlenségére
- jövő lehetőségének építkezésére: LMP lehet majd a mérleg nyelve, de a körülmények alakulása alapján döntsön majd jól

további szép napot!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.11. 13:03:59

@Letícia: ezek mitől ideológusok? Értelmiséginek nyilván nevezhetők.
Arra szerettem volna kihegyezni a dolgot, hogy az ideológus az értelmiséginek fosztóképzője, nem addicionális fícsöre...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.11. 13:05:33

@Letícia: hát még, ha picit csinosabb lenne...
Találkoztunk a pisai dómban. Én tudtam, ki ő, ő meg nem tudta, ez itten a félhomályban Hapci...

ssi 2011.04.11. 13:09:15

@Hepci: romokba döntesz :-( csak néhány évi személyi edzős kondi, ill. néhány szépítő műtét után merek már csak elmenni blogtalira

porfelhő 2011.04.11. 13:20:22

Egyéves az orbáni fülkeforradalom

Ma egy éve, 2010. április 11-én zajlott az országgyűlési választások első fordulója, amelyen elsöprő győzelmet aratott a Fidesz-KDNP frakciószövetség, ahogy a párt vezetői fogalmaztak: történelmi eredmény született"

www.stop.hu/articles/article.php?id=857538

...A kétharmados győzelem, az új alkotmány várható elfogadása és egy újnak tűnő alkotmányos politikai rendszer létrejötte minden bizonnyal történelmivé emeli az egy éve történteket.".......

hm. ma egy éve? hm. igy rohan az idő?!
:))

2011.04.11. 13:29:04

BLOGTALI IDŐPONTJA VÁLTOZÁS!

Többen jelezték, hogy a szerda, azaz április 20-a nem lesz jó, így áttettük az április 19-ra, keddre, a helyszín ugyanott.

Megírtam mindenkinek!:)

2011.04.11. 13:36:35

@manyike: :DDD Hepci nagyon igényes...:DDD De figyi, nem randira megyünk vele, hanem beszélgetni!:))

2011.04.11. 13:39:21

@Hepci: nekem ők "ideológusok"...:D Jó, azok közül, akit felsoroltam, közül valóban Schmidt Mari a társadalompolitikus.

Debreczeni Józsefet nem merném írni, vagy Pozsgayt, mert olyan, mint a kikapós menyecske....mindenkinek (minden oldalnak) meg volt már..:D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.11. 13:55:37

@Letícia: mér' lennék igényes? Tőlem bármelyik nő lehet bandzsa, csámpás, bokáig lógó mellű és nehezebb nálam (mondjuk 130 kiló), csak ne akarjon rám feküdni...

2011.04.11. 13:58:20

@Hepci: :D De izéke vagy...:D

lüke 2011.04.11. 14:09:27

@Hepci:
az Csurka Pista Hepcikém:)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.11. 14:16:54

"Egyes, az MSZP-hez eljuttatott állampolgári jelzések arra utalnak, hogy a Honvédelmi Minisztérium korábban Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosnak kiutalt egy luxuslakást, amit később ő az aktuális piaci árnál jóval olcsóbban vásárolhatott meg. Az MSZP nyílt levélben fordult Budai Gyulához."

hvg.hu/itthon/20110411_budai_gyula_luxuslakas_hm#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_4_11

ubul2000 2011.04.11. 14:33:58

@vinczej: Hát ez elég langyos megfogalmazás.... Mikor volt az a korábban, és mikor volt az a későbben? Én nem tudom csak kérdem, esetleg még a szocik ideje alatt? Ha igen, miért nem akkor szóltak? (Ez persze nem menti Budait, de jellemző lenne a szocikra)
Ha viszont a Hende korszak alatt, akkor szerintem Hendének is mennie kell

2011.04.11. 14:40:27

Jut eszembe, olvastam az FB-n, hogy 2011. április elején Schmidt Mária a Lengyel Köztársaság elnökétől a Lengyel Köztársasági Érdemrend Parancsnoki Keresztjét vette át. :)

lüke 2011.04.11. 14:51:05

@vinczej:
minden min-ban adtak/adnak mindig, mindenhol
szolg. lakást, főleg
a katonáknak, meg rendőröknek Buenos Airestől Tokióig
ennek a kicsinyes tökölésnek Tököl lesz a vége!

panelburzsuj 2011.04.11. 15:03:51

@lüke:

És a parasztmozgalmakat is minden országban szolgálati lakással kipárnázott katonatisztek organizálják? ...

2011.04.11. 15:12:49

@vinczej: ez de szép!!! Akasztják a hóhért?:)

IntelCorei5 2011.04.11. 15:30:25

@Letícia:

csak azt nem értem AKINEK VAJ VAN (lehet) A FEJÉN MINEK MEGY A NAPRA?

miből gondolja az övé nem olvad? ebben a országban?
itt mindenki mindenre irígy. (sajna a valós teljesítményekre is)

lehet korán örülsz mert majd megtudod h az nem is úgy volt és különben is neki járt oszt jónapot. Még a végén az is kiderül h a jóember áron felül vette meg mert lám lám azóta mennyit kellett rákölteni etc.

lüke 2011.04.11. 15:47:10

@panelburzsuj:
hamar felejtesz
az a munkás- paraszt mozgalom volt
sőt ,ahol ki volt írva: US Army, ott is adtak

2011.04.11. 15:47:29

@projector: ja, hogy baja lesz, na attól nem tartok. Nekik az természetes, ha zabrálhatnak, de ha más teszi, az már vádlott. Ismerjük ezt. Viktatúra, ez van...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.11. 15:59:18

"A helyzet ma már egyértelmű: az alkotmány nem az állampolgárokat fogja védeni a mindenkori kormány túlkapásaitól, hanem a Fidesz (tehát nem "a mindenkori kormány") hatalmát az állampolgári akarattal szemben."

hirszerzo.hu/publicisztika/20110411_gyurcsany_es_a_ner

panelburzsuj 2011.04.11. 16:03:55

@lüke:

Valahogy mindig pont annyival merítesz nagyobbat a konkrét tárgynál, hogy kellően áltlánosíthatóvá váljék a mondókád.

Ez ösztönös képesség, vagy tanult magatartás? :)

(Emlékeztetőül: Budai, mint autentikus magyar gazda.)

2011.04.11. 16:08:18

@vinczej: ezzel teljesen egyet lehet érteni..sajnos, hogy igaza van.

IntelCorei5 2011.04.11. 16:12:00

"a hatalom korrumpál, hiánya elhülyít"

elvi levél az esetleg itt kószáló fecónak

Kedves GyF. (aki tudja adja át)

biztosan jól esik fürdeni a mai -mentsük meg a demokráciát a fidesztől- kampányokban, de jobb lenne ha nem szólítana fel percenként mindenkit a csatlakozásra mert önhöz néhány hívén kívül nem óhajt csatlakozni senki, pontosabban néhány senki az igen.

Javaslom vegyen fel egy niknevet pld "elqrtam" jó lesz, és robogjon a neten mint Mátyás -álruhában- öntöl ez is elég lenne.

Vannak bűnök melyeket nem lehet jóvátenni sem meg nem történté.

Öszöd vagy nem öszöd, elqurtad b.meg.

Azt a beszédet nem kellett volna abban a FORMÁBAN elmondani - ezért haragszik önre a többség. A fidesz persze titokban hálás mert így lett fecóból maga a patás és volt ürügyük a revansra, a balosok mert azért haragszanak, mert úgy érzik kiütötte kezükből a kardot... 10-20 év múlva príma memoárokat írhat -és jó pénzért el is adhadja a jogokat- legyen elég ennyi.

a tettet nem a szándék, az eredmény minősíti + az élet nem törekszik igazságosnak lenni - és Éva miattt az Úristen sem

ubul2000 2011.04.11. 16:13:15

A kormánytöbbség elutasította a magyar termőföld és a víz védelméről szóló jobbikos módosító indítványt is. A javaslat az egészséges környezethez való jogot, illetve a természeti értékeknek „a jövő nemzedékek számára való” megőrzését azzal egészítette volna ki, hogy „a termőföld és az ivóvízkészlet kizárólag magvar állami vagy helyi önkormányzati tulajdonban, illetve magyar természetes személy tulajdonában lehet .” A Fidesz és a KDNP frakció tagjai – beleértve a MAGOSZ-elnök Jakab Istvánt is - kivétel nélkül nemmel szavaztak az előterjesztésre.

És még csodálkoznak, hogy hazaárulózzák őket.

lüke 2011.04.11. 16:16:48

@panelburzsuj:
hát igen,
egyeseknek kiutaltak: villát-Schifferné Sz. Klára meg is írta- Szalay u. házat, másokat beutaltak
azután itt maradt az utálat
a lakásért, az autóért na meg a hajóért, ami elment

nyünyüge 2011.04.11. 16:21:13

@projector:
Azért megy a napra (vajjal a fején), mert odaküldik.
És pont azért küldik őt, met a vaj elolvadásától való félelem kellően buzgóvá teszi.

2011.04.11. 16:29:10

@nyünyüge: fején találtad a szöget!:)

aszekelyek 2011.04.11. 16:31:52

@lüke: kedves fogadtatás:) no de kérlek, hát ők pártatlanok :) Elintézni elintéztek sokakat ugyan de ők pártatlanok:) A jó bíró nálunk is hiánycikk. Aki ma 7o körül van, éppen abban a jó kis feelingben szocializálódott , már a szakmájába , amikor a megtorlások mentek...:) Nem is értem, mi baj velük:DDDD

aszekelyek 2011.04.11. 16:40:34

@ubul2000: Tudod kedves, az Únióban ezt ilyen direkten nem lehet.Mindjárt fáradj is át az mszp oldalára, ha hazaárulózni támadt kedved. Ők terelték be az alul tájékoztatottakat ugyanis az Únióba. Orbánt átkozva azért, mert azt találta mondani, Európán kívül is van élet. Csak olyan feltételeket lehet szabni, hogy meg ne bírjon annak felelni egyik sem. Abban mesterek , jók vannak Európa szerte. Árusították ki a közműveinket nekik, energiaszektort, miegymást. Attól, ha valaki nem sért tudatosan érvényes szerződést, hanem használja a fejét, nem hazaáruló automatikusan. Csodálkozom, hogy a művelt vezetői a jobbiknak, Sőt az EP képviselőnőjük ezt nem tette szóvá a javaslat készítésekor. Csak nem szándékosan? Khmmmm.... tudatlanka szavazók hergelésére?

panelburzsuj 2011.04.11. 16:41:12

@lüke:

Úgy gondolod, hogy békésebb ország lennénk, ha azt a másfélmilliónyi pusztait és leszármazottaikat visszautalnák az eredeti lelőhelyükre?

nyünyüge 2011.04.11. 16:44:02

@aszekelyek:

Akkor szocializálódtak, amikor Pozsgai, Szűrös, Boross Péter, Réthelyi Miklós, .....

Tehetnek róla?

aszekelyek 2011.04.11. 16:44:08

@porfelhő: Nem is azért írom, mert feltételezem, hogy érdekel:)

ubul2000 2011.04.11. 16:49:39

@aszekelyek: Tudod kedves, - ahogy arra Balczó helyesen rámutatott - a fidesz is hazaárulózott - igaz nekik nem kell átfáradni az mszp oldlaára, már ott vannak.

Tudod, a vízvagyont még nem árúsították ki - eddig. Most lesz rá alkalom.
Az autóbuzi, és a csúsztatás nagymestere Lázár sajtótájékoztatóján kijelentette:
"A Fidesz álláspontja ugyanis az, hogy az eddig privatizált ivóvízhálózatokat is újra állami tulajdonba kell venni, és minden ivóvízhálózatnak állami, maximum önkormányzati tulajdonban kell lennie - ismertette a frakcióvezető. "

Ez rendjén is van, de azért a fideszben vannak szakemberek, akik felvilágosíthanák Lázárt: a vízkészlet, meg a vízhálózat NEM UGYANAZ. Ha nem tudja, akkor hülye, ha tudja akkor csúsztat.

aszekelyek 2011.04.11. 16:49:50

@Letícia: Arra befizetek én is..... @nyünyüge: Felhívom a kedves figyelmedet, hogy ők nem a végrehajtó szerve voltak a megtorló hatalomnak, hanem valami egészen más. Ezt a szétkenést már be kéne fejezni végre. Aki akkor bíró lehetett, jogi egyetemre járhatott egyáltalán , azokat úhy hivták inkább, hogy bauer, ......nem sorolom.Már éltem akkor és a felmenőim még inkább éltek. Pontosan tudom, ki, hogy kerólhetett a BM-hez, jogra, egyetemre .Tanítóképzőbe nem ugyanazok jártak. Semmi pénzért tanítani. Azt írtam a szakmájukba szocializálódtak. Tehát halálos ítéletek kiszabására.

aszekelyek 2011.04.11. 16:55:26

@ubul2000: Az ivóvízhálózat nem elválasztható a forrásától. Szerintem. Persze, igen, lehet hazaárulózni. Csak azt kell aki pld a pécsit eladta a sueznek, nem pedig azt akik kiverték onnan azokat a csaló gazembereket. BAanai ment Franciaországba, nem Lázár, bocsikázni, magyarázkodni. A szadistapárt eladta a fővárosi vízműveket. Beszélgessünk kicsit inkább erről.A ténylegesen hazaárulókról.

aszekelyek 2011.04.11. 16:57:08

@Letícia: Őt én is. Oktatni menjek? Mert tanulni már nemigen....:) főleg tőle:D

aszekelyek 2011.04.11. 16:58:08

@ubul2000: A belvárosi harmadik generációsok:) BHG párt.

aszekelyek 2011.04.11. 17:01:38

@Diocles: Jó reggelt! Ismerem a kedves vincej..-t a kapcsolatról:)

lüke 2011.04.11. 17:02:43

@aszekelyek:
azt hiszi hogy érte blogolsz:)

2011.04.11. 17:03:46

@aszekelyek: nézni...mint a moziban!:)))

2011.04.11. 17:05:54

@aszekelyek: gyere már el, nincs több kifogás!!!!

lüke 2011.04.11. 17:06:26

@aszekelyek:
ez tetszik
mikor 16 voltam- de rég volt- akkor voltak tipikus BV fiúk,
tip. hajviselttel, ma a bécsi titánok is has. hordanak
a Jégbüfénél volt a találkozó hely( a gazdagabbak Tini & Kárpátiék lánya a Kárpátiában ültek, igaz ők egy picit nagyobbak voltak)

ubul2000 2011.04.11. 17:07:29

@aszekelyek: A hálózat valóban nem elválasztható a forrástól (anélkül semmire sem használható), de a forrás kényelmesen a hálózattól.

"A szadistapárt eladta a fővárosi vízműveket. Beszélgessünk kicsit inkább erről"
Erről igazán nincs mit beszélni, ebben tökéletesen egyetértünk.

lüke 2011.04.11. 17:08:13

@lüke:
kieg : nekem meg egyetlen szándékom őt eliminálni,
egésznap erre gondolok, két leukémiás terápiás terv között:)

hoplita 2011.04.11. 17:09:42

@aszekelyek:
Aki tenálad agyatlanabb fideszdroid, azt spirituszba kéne rakni és mutogatni.
Eszem-faszom megáll, ha téged olvaslak.

aszekelyek 2011.04.11. 17:10:43

@a-kis-herceg: HAllom ma, szomszédasszonytól, hogy Deutch képviselő úr az estében "méltatta" , amit a közt. elnök ellen folytattok. Az idős hölgy egyet értett velem abban, hogy hazudni másfél-két évig és " qrvaországozni " sokkal súlyosabb, mint helyesírási hibát véteni. Nagyon felzaklatta magát ezen. Ugyanazok Sólyom elnők urat is sarazták és mindenfélét ráfogtak. Oda se nki. Azt kell nézni ki mondja.. Bolgár svédországi reggel délben, este hazudozása nem különben felzaklatta. Ami nem is volt sajtó nyilvános a magyarok számára.

aszekelyek 2011.04.11. 17:13:59

@lüke@hoplita: Legalább olyankor álljon:)

hoplita 2011.04.11. 17:17:16

@aszekelyek:
Ne aggóggyá' te azé' .....
Inkább kevesebbet locsognál baromságot.
Itt még el is megy...de élőben rettenet lehecc.:)

aszekelyek 2011.04.11. 17:18:15

@vinczej: Ami azt illeti, a jelen alkotmány se védett meg tőled és túlkapásaidtól senkit, te feri! Tehát a Gyurcsányi mszp és szdsz hatalom túlkapásaitól. Így, még ha igaz is lenne, amit mondasz, van olyan jó az új is, mint a régi.Ebből a szempontból is.

2011.04.11. 17:18:59

@aszekelyek: :D:D:D

@hoplita: gyere el, és mond meg neki!:D

aszekelyek 2011.04.11. 17:21:20

@hoplita: Igen. az lehetek számodra. Kedves jobbikos ismerőseim nagyon szenvednek velem való társalgás közben.

aszekelyek 2011.04.11. 17:25:30

@Letícia: Figyeled, milyen kíváncsi a live showra?:D Már rég feni rám a fogát. Még az első 2006-os kuka gyújtogatás óta. Akkor még mno-n fotelforradalmározott másokat:)Nem csípte, hogynem vagyok a barikádon:)

aszekelyek 2011.04.11. 17:27:44

@ubul2000: Ez nagyon cuki. A FIDESZ az mszp oldalán....D hihihihahahaha.... propagandadumából is egy remekmű:DD

aszekelyek 2011.04.11. 17:30:10

@porfelhő: A választás volt egy éve de később kezd mindenki kormányozni.Sokkal. Csak a moratórium járt le közben, a bajnai féle....Búcsúajándékként az mszp -től a szegényeknek......

sa52 2011.04.11. 17:31:13

Egy szegény bíró panaszai
***
Új kádáristák – és a régiek
Nem állítom, hogy minden másodfokú ítéletet nem a jog, hanem az érdek vezérelt, de itt van a legnagyobb esély arra, hogy ilyet találjunk. Azt is ki kell emelni, hogy az 55-70 év közötti generációhoz tartozó bírák között is sok tisztességes és jól felkészült szakember van, de sajnos az ő hitelüket is rontják a felsőbb bíróságokon nem kis számban ítélkező, kádárista habitusú és befolyásolható bírák. Az is igaz, hogy a 40-55 éves generációban is vannak olyanok, akik hasonultak a kádárista felfogást képviselő bírákhoz, és ennek megfelelően viselkednek és ítélkeznek. Ők általában már most vezetői poszton vannak (tanácselnök, megyei elnökhelyettes, kollégiumvezető, városi elnök). Ezek az „új kádárista” bírák semmivel sem jobbak, mint a régiek. Közülük is sokan voltak MSZMP-tagok.
***
Dr. Ravasz László a Csongrád Megyei Bíróság bírája
www.magyarhirlap.hu/velemeny/egy_szegeny_biro_panaszai.html

hoplita 2011.04.11. 17:32:55

@aszekelyek:
Tévedsz, nem csak a számomra, csak én elég őszinte vagyok és nem futok tiszteletköröket....elküldök a picsába akárkit.:)
A másik meg, az, hogy szó nélkül hagyom a baromságaid, az nem azt jelenti, hogy igazad van, csak azt, hogy utálok sokat pötyögni a klavin.
Élőben szétdumálom az agyad, főként azért, mert a tárgyi tudásod hiányos, felületes, az érvelési technikád meg finoman szólva nem konzekvens.:)

@Letícia:
Igyekszem ott lenni....még nem ziher, de lehet, hogy már amúgy is Pesten leszek akkor.
Majd dobok mélt...

aszekelyek 2011.04.11. 17:33:33

@lüke: Csend lett..., hümmmm? :DD Those were the day, my friend,..... Sokan ma az antifa szövetségben és ilyes helyeken is vannak.

aszekelyek 2011.04.11. 17:39:29

@hoplita: cuki vagy és szerény:) ezt imádom benned:D -Is. Előre eldöntötted, te vagy a jobb. Add át magadnak a kitüntetést is:) veregesd meg a vállad és igyá meg valami erőset a nagy meccsre. :DDD Finoman szólva , öntelt vagy szép ecsém de nagyon.

2011.04.11. 17:39:44

@aszekelyek: igen nézem...:)

@hoplita: okés, gyere el, nagyon jó kis helyen leszünk...:) Várom a mailod!:)

porfelhő 2011.04.11. 17:42:24

A Jobbik nem szavazza meg az "orbánista alkotmányt"

"Az április 18-i zárószavazáson nem fogja megszavazni az új alaptörvényt a Jobbik. Dúró Dóra, a párt parlamenti képviselője azt mondta a módosító indítványokról szóló hétfői szavazás lezárása után: sajnálatos, hogy a 20 jobbikos módosító indítványból egyet sem támogatott a kormánytöbbség.

.. kifogásolta, hogy nem kapott támogatást az a javaslatuk, amely magyar tulajdonban tartotta volna a föld- és ivóvízvagyont, de nem támogatták a kormánypárti képviselők egyebek mellett az ügynöklisták nyilvánosságra hozását, a halálbüntetés visszaállítását vagy a privatizáció jogszerűségének felülvizsgálatát sem.
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: az "eddigi rákosista alkotmány helyett orbánista alkotmány születik".

hirszerzo.hu/belfold/20110411_alkotmany_jobbik#rss

hm. bonyolódik "alkotmányozási cirkusz"? szomoru. nagyon.

ubul2000 2011.04.11. 17:42:52

@aszekelyek: hát az ország szempontjából sajnos ez van

2011.04.11. 17:42:59

@aszekelyek: mondjuk szerintem egy pasi legyen tele önbizalommal,mint nyuszi legyen...hogy tele van energiával, az a jó!:D

2011.04.11. 17:46:08

@porfelhő: akkor a fidesznek lesz egy alkotmánya...mondjuk, hogy olyan kormánynak, kurzusnak, akit smitpalli fémjelez...a történelemben volt már ilyen. V. Ferdinánd ideje alatt pl. ...

hu.wikipedia.org/wiki/V._Ferdin%C3%A1nd_magyar_kir%C3%A1ly

hoplita 2011.04.11. 17:46:56

@aszekelyek:
Még az emenón se vótál akkor ott....mit jáccod a fejed?
Jóval utána jöttél...bólogatni a takonyfejű faszomfütty martiéknak.:))
Én veled ellentétben nem tegnap, vagy 2002-ben kezdtem politizálni.....
Faszt magyarázok én neked, ostoba libának.:)

lüke 2011.04.11. 17:48:00

@sa52:
MO-n egy polg. per 5-10 évig tart, a bírók ne panaszkodjanak,
annál van rosszabb: az orvosi ellátás

aszekelyek 2011.04.11. 17:49:47

@ubul2000: Még azt megjegyezném, hogy ne keverjünk dolgokat teljesen össze. Eladni a pécsi, vagy a fővárosi vízművet , tényszerű hazaárulás. Úgy ahogy azt az szdsz és az mszp pécsi osztaga tette. Okosan alkotmányozni, hogy ne kukorékolhasson bele az a drága , jó , édes Únió, pedig józan, paraszti ész. Olyat ne tessenek követelni, amit nem lehet beleírni és emiatt ne tessenek hazaárulózni. A szezont a fazonnal keverni. Orbán kormánya nem adott el két deci vizet sem. Ez tény. Eszerint tessenek körülnézni a hazaárulók után. Valamint klassz módosító javaslatokkal kiegészíteni a kormány javaslatát. Ami van valahol, mint korlátozás az EU-ban és nincs esetleg benne az ő javaslatukban. HA van olyan. Elég világosan elmondta ezt Orbán, már jó régen, ugyanolyan feltételekkel, ahogy náluk nem lehet, nálunk sem lehet majd.

2011.04.11. 17:51:23

@hoplita: húúúúú, de megnézném ezt a párbeszédet élőben!:D

aszekelyek 2011.04.11. 17:51:44

@hoplita: Ott van az, 2006-ból, megvan , ki lehet ám keresni:) ott voltam:) Nem a középkorú hölgyek randalíroztak ott...

2011.04.11. 17:52:27

@lüke: jó de ahogy nem az orvosokon múlik a betegellátás, úgy a bírókon se a perek hossza...

aszekelyek 2011.04.11. 17:54:19

@hoplita: Cukorfalat! Azt is tudja, mikor kezdtem, mit! :) ! de érvelést nem látok nyuszó-muszó! Elgurult?

aszekelyek 2011.04.11. 17:56:26

@ubul2000: Megvalósítható elképzelése az ország szempontjából van-e? Mert hőbörögni nem teljesítmény.

hoplita 2011.04.11. 17:56:41

@aszekelyek:
Akkor keresd ki és mutasd meg......de nem tudod, mert agyilag gyenge vagy és pocsék a memóriád.
Megsúgom, az én regem időpontja 2006 decembere.....te meg valamikor 07 őszén kezdtél ott trollkodni.:)

2011.04.11. 17:56:51

Az esti műszaknak is:

2011. április 19-án (kedd) 19.00 órától TG blogjának következő találkozóját tartjuk. Akit érdekel a dolog, legyen szíves a nickemre kattintva üzenetet küldeni, s e elküldöm a részleteket. [Akik szoktak jönni, ott lenni, azok kaptak értesítést...:)]

Megyek a dolgomra!

Jók ne legyetek!:D

lüke 2011.04.11. 17:56:53

@Letícia: tudom
a szisztéma rossz

porfelhő 2011.04.11. 17:57:20

Lázár a nemzetiszocialisták képviselőinek nevezte a jobbikos képviselőket"

Felháborítónak tartja a Jobbik stílusát a Fidesz frakcióvezetője, aki visszautasította, hogy bármely képviselőt bárki is hazaárulónak nevezzen Magyarországon.
Lázár János szerint egyébként a Jobbik javaslatai támogathatatlanok, jogi és tartalmi értelemben is minősíthetetlenek."

atv.hu/cikk/20110411_lazar_lenacizta_a_jobbikos_kepviselok

Lázár János úgy fogalmazott: a Jobbik képviselőinek, "a nemzetiszocialisták képviselőinek" a javaslata érzékelhetően nem érti, hogy a magyar föld védelme esetén miről van szó, mit jelent a nemzeti érdek védelme.....

Ez a fideszes álláspont a jobbikos képviselők egy részének úgy tűnik, "értelmi képességeit meghaladta,

hm. "ez a harc lesz".... már van? vagy ez alkotmányozás lenne?! vagy mi?van.
Nem is tudom, hogy sirni kell e vagy nevetni.
:)

aszekelyek 2011.04.11. 17:58:52

@Letícia: Túltengő semmiből sem jó:D A hol valamiből túl sok van, ott más valamiből túl kevés. :D

ubul2000 2011.04.11. 18:04:10

@aszekelyek: olyan klassz javaslatokra gondolsz, mint a törvénytelen privatizációk felülvizsgálata, vagy az ügynöklisták nyilvánosságrahozatala?

hoplita 2011.04.11. 18:09:52

@aszekelyek:
Ááááá!!!
Ejnye bazmeg, tévedtem.....nem 07 őszén, hanem 208 februárban regeltél....február 5.-én, este 17 25-kor tetted az első belevauvaut.

Kis időbe telt míg visszakerestem azon a szar fórummotoron...:)

ubul2000 2011.04.11. 18:24:09

@aszekelyek: Igen, emlékszem ilyen hőbörgésre. Még 2006-ból a Hősök teréről. Valami órával kapcsolatban... Még a pulpitusra is feltevődött...

cambridge.on 2011.04.11. 18:27:06

@aszekelyek: Deutch(?) új képviselője van a Fidesznek?
Inkább írtad volna, aki már nem Für.

hoplita 2011.04.11. 18:28:35

@ubul2000:
Csak nem ovi 72 órás, vekkeres ultimátumára gondolsz...?
Meg arra, amikor rátelepedtek öt napra a Kossuth téri rendezvényre..,..aztán megunták, hazamentek.
:DDDD

ubul2000 2011.04.11. 18:31:36

@hoplita: A feladat a tömegek leszerelése volt, ennek tökéletesen megfeleltek....
Azért mondtam az imént, hogy bizony nagyon egy oldalon állnak..

hoplita 2011.04.11. 18:42:52

@ubul2000:
Én ezt tudom, nekem ne magyarázd.
De próbáld meg ennek a zombinak felnyitni a szemét.......!
Hamarabb tanítod meg a kutyát dalolni...:))))

IntelCorei5 2011.04.11. 19:37:31

nem besz#rni, lesz még ez rosszabb is, aztán meg jobb

ssi 2011.04.11. 19:41:10

@Letícia: @Hepci: oké, nem kell a valóság minden részletével terhelnem benneteket, talán át lehet majd rajtuk siklani :-)

IntelCorei5 2011.04.11. 19:41:29

@hoplita: miért nem gerely van a képen? A colt a te idődben nem létezett :-)

hoplita 2011.04.11. 20:07:36

@assumo:
Az nem is Colt...hanem egy ROA....Ruger Old Army.
Egy stukker, amire fáj a fogam, már egy ideje.:))

Egy dorü, vagy az akontion nem mutat olyan jól.:)

nyünyüge 2011.04.11. 20:27:16

Akármiért is lett fontos hirtelenjében, hogy a bírák ne dolgozhassanak 70 éves korukig, ezt nem alkotmányban kellene szabályozni és nem ilyen ökör módon.
Hanem pl. ahogyan a korhatár felemelése fokozatosan zajlik, ugyanigy fokozatosan (de a magasabb életkortól visszafelé) lehetne egységesíteni.

hvg.hu/itthon/20110411_nyugdij_lazar_janos

tölgyes 2011.04.11. 20:28:43

@teevee: Nem mondok se többet se kevesebbet: A DÖNTÉS INDOKOLT.

tölgyes 2011.04.11. 20:30:44

@nyünyügeA döntés az egyik hatalmi ágat érinti, tehát az alkotmányban indokolt szabályozni.

jjulie 2011.04.11. 20:32:47

@tölgyes:

szóval támogatod a politikai alapon való tisztogatást?

tölgyes 2011.04.11. 20:38:59

@jjulie: A rendszerváltoztatás folytatását támogatom...:) Egyébként milyen tisztogatás az zsülikém, ha valakinek azt mondják: elérted a nyugdíjkorhatárt, menjél nyugdíjba:::))) Ha jól meggondolom, akkor ez oltári nagy kitolás:::)))Legyen nyugodt: Önt hamarabb lapátra fogják tenni:(

aszekelyek 2011.04.11. 20:52:49

@jjulie: Akkor a bírók mellé állna....Így az egységes nyugdíjkorhatárt támogatja. A rendszerváltozás ott egyáltalán nem is ment , nemhogy végbe de elejibe sem. Maradtak szépen ugyanott, ahun vótak. Se lusztráció se semmi.

jjulie 2011.04.11. 21:07:18

@tölgyes:

93 óta nagyon rövid időszaktól eltekintve az utcán élek, van közvetlenül eladható tudományom, vajon hogy kerülök lapátra, és nem fogok nyugdíjba menni, mondjuk addíg amíg gyalogolni, telefonálni, és billentyűket nyomogatni képes leszek, és bízom benne, hogy mindez jóval 62 éves korom után fog csak megszűnni

a birákra vonatkozó nyugdíjazás politikai tisztogatás orbániában

jjulie 2011.04.11. 21:08:50

@aszekelyek:

mibe szóltál bele banyesz?

cambridge.on 2011.04.11. 21:10:14

@tölgyes: @aszekelyek:
Szabad legyen megkérdeznem, Schmitt Pál életkorát! Őt nem szándékoznak (megérdemelt) nyugdíjba küldeni jövőre?

jjulie 2011.04.11. 21:12:49

@aszekelyek:

namost ha a hoplitának is égnek áll a haja az idétlen orbánországi szarságaidtól, én meg ki nem állhatom a hoplitát, akkor hogy állok veled?

aszekelyek 2011.04.11. 21:13:15

@hoplita: Akkor ugorj neki és keresd meg a férjem reg.jét . Előtte azon írtunk:)

tölgyes 2011.04.11. 21:14:38

@jjulie: A remény hal meg utoljára. Orbánék azonban nem tisztogatnak, hanem a bírókra is érvényes lesz a nyugdíjtörvény.. Ez nem tisztogatás.

tölgyes 2011.04.11. 21:16:14

@cambridge.on: Ez választott tisztségekre a világon sehol sem vonatkozik.. de a képviselőknek polgármestereknek is el kell majd menni...

aszekelyek 2011.04.11. 21:16:26

@cambridge.on: nincs kizárva:)
@jjulie: Randit akarsz rendszeresen, úgy emlékszem:D

aszekelyek 2011.04.11. 21:18:22

@hoplita: Nem találtad meg az elgurult érveléstechnikádat:) Így marad a trágárság.

teevee 2011.04.11. 21:18:40

@tölgyes: @aszekelyek:
Az a helyzet, hogy megsajnáltalak benneteket. Komolyan.
Xar lehet védeni a védhetetlent.
Erőt, egészséget!

aszekelyek 2011.04.11. 21:29:58

@ubul2000: Leszerelték a tömegeket? Melyiket? Amelyik arra is lusta volt, hogy elmenjen nagyon nagy tömegtüntetést csinálni , fletot megbuktatni? Aztán hogy lehet leszerelni egy tömeget, ha az nem akarja azt?

tölgyes 2011.04.11. 21:30:04

@teevee: Mi a védhetetlen??? Az hogy ha valaki eléri a nyugdíjkorhatárt, annak nyugdíjba kell mennie??? Ez bizony súlyso kitolás minden pedagógussal, köztisztviselővel stb. aki az államot szolgálja.. Látja néhány hete még azért harcolt,ak, hogy a katonáknak, rendőröknek viszont maradniuk kelljen a rendes nyugdíjkorig:) Nyilván ez is védhetetlen. Ez a döntést más Antallnak meg kellett volna hoznia, de nem volt hozzá ereje.

ubul2000 2011.04.11. 21:34:39

@tölgyes: rendszerváltozás folytatását??? Ahhoz előbb el kellene kezdeni

2011.04.11. 21:35:33

Nagy baj lesz, ha az öreg bírókat lecserélik. A jogászi szakma nem könnyen tanulható...mármint a gyakorlati része...így is túlterheltek, mi lesz később? Azokat az ügyeket, amelyikbe beledolgozott valaki, nem lehet hipp-hopp kezdővel átvenni. Mi lesz itt!! Nagyon el vagyok keseredve. Legmívesebb jogász szakma bíróké. Fel sem fogják ezek a jogot végzett, de jogot nem tudó emberek a szakmát.

tölgyes 2011.04.11. 21:36:23

Mi a védhetetlen??? Az hogy ha valaki eléri a nyugdíjkorhatárt, annak nyugdíjba kell mennie??? Ez bizony súlyso kitolás minden pedagógussal, köztisztviselővel stb. aki az államot szolgálja.. Látja néhány hete még azért harcoltak, hogy a katonáknak, rendőröknek viszont ne kelljen a rendes nyugdíjkorig maradni:) Nyilván ez is védhetetlen. Ez a döntést más Antallnak meg kellett volna hoznia, de nem volt hozzá ereje. Ráadásul ha jól értem (ebben most nem vagyok biztos) csak a bíráskodást kell abbahagyniuk. Iratelőkészítéssel foglalkozhatnak, elmehetnek ügyvédneik is..stb.

panelburzsuj 2011.04.11. 21:37:34

@teevee:

Már fiatalon beletanultak.

Most élvezik a retrót.

jjulie 2011.04.11. 21:38:39

@tölgyes:

én amikor elérem a nyugdíjkorhatárt, nem fogok nyugdíjba menni

ez hogy lehet?

aszekelyek 2011.04.11. 21:39:30

@cambridge.on: EP képviselő, ha nem tudtad volna.

@teevee: Viszont kívánom, a feri és viselt dolgai védelméhez. Vagy a jobbikéhoz, vagy a szlöm-P pártéhoz.

tölgyes 2011.04.11. 21:39:54

@Letícia: Sajnos ezt is rosszul látja..Persze kell a tapasztalat, de ezt úgy a 4-5 évre megszerzik. Ezért van a több lépcsős bíráskodás.. És az is igaz, hogy hanyatló ésszel se kéne bíráskodni.:( Ma a bíráskodásban nagy ellentétek vannak. Az első fokon bíráskodók nehezen viselik, hogy megcsontosodott jogfelfogás uralkodik másod fokon.. és különösen a legfelsőbb bíróságokon.

tölgyes 2011.04.11. 21:40:32

@jjulie: Majd meg fogja látni, hogyan lesz.

2011.04.11. 21:45:12

@tölgyes: mert? Maga jogász? Fogalma sincs miről beszél...azt elismerem, hogy vannak bírók, akiknek menniük kellene, de ezeknek nem a korukkal van baj...

aszekelyek 2011.04.11. 21:49:43

@jjulie: Nyilván nem vagy bíró és más olyan sem, akire vonatkozik a kormány hatásköre. Sőt. Versenyszférában az olyan vén fószerok a királyok..Meg még sok helyen. Tudod. , ez olyan, mint a munkavállalók, a magánszférában, munkaadókkal szemben. Amiért is lájkolta a kormányfő , hogy a szakszervezet fölemelte a hájas ülepét és olyasmit csinál, ami a kötelessége lenne mindig.

jjulie 2011.04.11. 21:50:13

@Letícia:

nem, ellenben címeres orbánországi faszkalap

jjulie 2011.04.11. 21:53:38

@aszekelyek:

igen telibe találtad, nem vonatkozik rán az orbánkormány hatásköre, nem orbánországi vagyok

aszekelyek 2011.04.11. 21:55:43

@jjulie: Esetleg kirúgod a sámlit.....? Amikor már csak nézni tudod de rosszul is látsz?

aszekelyek 2011.04.11. 22:01:30

@jjulie: Gyula kérem, ahol ön él már 65 a korhatár, ugye?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.11. 22:20:51

"A gazdaság, az oktatás és a művészeti élet már megvan. A gépezet forog, az alkotó pihen. Most már jöhetnek azok a fránya választások! Még ha esetleg nem nyerünk, akkor sincs baj! Az új nemzeti alkotmány szerint a Nemzeti Költségvetési Tanács akár a parlamentet is feloszlathatja, hiszen nekik kell elfogadniuk a költségvetést, s ha ezt március végéig nem teszik meg, akkor új választásokat kell kiírni. Márpedig a tanács kizárólag a Fidesz nemzeti embereiből áll, kilenc évre szóló kinevezéssel, úgyhogy semmitől sem kell tartani. De ha mégis beütne a krach, hát ott a jó öreg nemzeti Jolly Joker, Polt Péter nemzeti főügyész, akit ebben az évezredben aligha tudja bárki is elmozdítani. S ha ez nem lenne elég, akkor itt van a bírák nyugdíjazásának ügye: Pártunk és Nemzeti Kormányunk elküldené nyugdíjba a ma dolgozó bírók nagy részét, hogy az elvileg független igazságszolgáltatásban is megerősítse a pozícióit. Munkaügyi perek? Non rulez..."

napizeje.blog.hu/2011/04/11/most_vesik_ercbe_az_alkotmanyt?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

"De egyáltalán: Minek ide választások? Pláne 2012-ben, előrehozottan? Maradjanak csak a helyükön nemzeti vezéreink! Amíg el nem kergeti őket a népharag. Ha ugyanis tetszenének forradalmat csinálni, akkor kétharmad nélkül is szemétbe lehet dobni a Fidesz Nemzeti Alkotmányát..."
süti beállítások módosítása