Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szíjjártó péter (1) szijjártó péter (6) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2011
ápr 11
23:15

A magyar kormány az elmúlt napokban igen zavartnak tűnik – írta ma a Véleményvezér. Valami hasonlót érzek egy ideje én is, bár egy másik tünet alapján. Régi meggyőződésem, hogy egy hatalmi helyzetben lévő politikai erő „iránykeresési válságának” fontos jele lehet, ha a kelleténél sokkal többet foglalkozik ellenfeleivel, és ahelyett, hogy magával és programjával törődne, folyamatosan a másik oldal hibáztatásával önigazol. Láttunk már ilyet, nem is egyszer.

A Fidesz kommunikációs stratégiájában mindig is lényegi pont volt az ellenfél. Amióta a párt a kilencvenes évek közepe táján úgy döntött, hogy az 1990-es történelmi vereség után visszaerősödő utódpárti MSZP-re osztja ezt a szerepet, a táborteremtésben fontos funkciója volt az egyik oldal – másik oldal felosztásnak. A Fidesz azonban általában ügyelt arra, hogy a szocialistákkal való harcában ne tévessze szem elől a választókat, s potenciális szavazóiban ne alakuljon ki az a kép, hogy kizárólag a politikai elit két eltérő érdekű csoportja harcol egymással. Az MSZP démonizálása segített a belső ellentétek tompításában, legyőzése közös alapot adott a tábornak, de az ellenfél „használata” inkább tűnt adekvát eszköznek, mint öncélnak. Orbán Viktor első kormányzási idején - és később ellenzéki vezérként is - például kifejezetten kerülte, hogy közvetlenül konfrontálódjon a szocialistákkal, ha tehette, inkább ignorálta, elfelejtette, ködös fogalmakba csomagolta őket beszédeiben.

Ehhez képest az elmúlt hetekben egyre többet foglalkozik a (tág értelemben vett) kormányzati kommunikáció az ellenféllel, sokkal többet, mint amit az amúgy a Fidesznek korábban sok hasznot hozó „gyurcsányozás” indokolna. Az alkotmány vitájában szinte minden felszólaló – még az első szónoklatot tartó Kövér László is - a „hiányuk” magyarázatával kezdett, Gulyás Gergely mai záró beszédét pedig azzal indította, hogy Medgyessy Péter 2002-es kormányprogramjával próbált erősíteni az érvelésén. Mindez megítélésem szerint már túlmegy azon a szinten, amit a stratégiai szempontok igényelnek: az ellenféllel való foglalkozás itt már nem egy hasznos politikai húzás eredményeként, hanem sokkal inkább jobb híján, más ötlet helyett, az elbizonytalanodás jeleként történik.

A változás – ha másképp és más mértékben – ismerős lehet. Az eddigi kormányok többségénél egy idő után eljött egy olyan pont, ahol a kormányzás lendületének megtörését hasonló kommunikációs fordulat jelezte. Ennek legerősebb példáját Gyurcsány Ferenc produkálta, aki 2006 után szinte minden megszólalását az ellenzék kioktatására, az ellenzéki politika értelmezésére használta. A hasonlóság azért meglepő, mert a különbségek amúgy ordítóak: a szocialista politikus kormányának tehetetlenségét próbálta elrejteni ezzel (miért nem tudja csinálni), míg a Fidesz éppen a kétharmados rendszerátalakító hév (miért csinálja) kellős közepén váltott erre az üzemmódra. Arról már nem is beszélve, hogy míg korábban az aktuális ellenzéki erő feltámadása megelőzte a kormány odafordulását, most a kutatások szerint ilyesmiről még nem beszélhetünk.

S hogy - ha egyáltalán nem tévedek - mi következik ebből? Egyrészt szinte semmi, hiszen mindez lehet akár egy pillanatnyi stratégiai tanácstalanság jele is, s az alkotmány elfogadása után a kormány majd visszatalál a korábbi kezdeményező, irányító, domináló szerepbe. Másrészt viszont, ha ez mégsem történik meg, akkor hamarosan a mostani elbizonytalanodásnál akár sokkal többről is beszélhetünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr642818970

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Súúúhanterz (2011/04/10) 2011.04.12. 14:35:12

Ahogyan azt Kamondi Vilmos legutóbbi bejegyzésében olvashatták, a minap váratlan hívás szakította félbe legújabb elképzeléseim megosztását a szerkesztőség tagjaival. A hívás, ahogyan az lenni szokott, egy magát megnevezni nem kívánó forrástól érke...

Trackback: AN-olvasók: Nem lesz legitim az új alkotmány 2011.04.12. 12:25:14

Olvasóink 91%-a szerint nem lesz jogszerű az új alaptörvény....

Trackback: A fülkeforradalom első évfordulója II. 2011.04.12. 11:07:36

Ha már a tegnapi posztban felidéztem azt, hogy mit vártak a kormányalakítás előtt Orbánéktól a jobboldali kommentelőim, úgy korrekt, ha magamat is szembesítem az elvárásaimmal. Azt hiszem összességében el lehet mondani, hogy voltak nekem is tévedéseim ...

Trackback: Rád gondolok 2011.04.12. 10:51:05

Gyurcsány kormányának tehetetlenségét próbálta elrejteni az ellenzék kioktatásával, míg a Fidesz a kétharmados rendszerátalakító hév közepén váltott erre az üzemmódra.

Trackback: Az öreg halász és a henger 2011.04.12. 10:23:01

Az admiralitás akadémiáján első éves tantárgy, hogy csatahajóval csatahajóra lövünk, cirkálóval cirkálóra, míg Senki Alfonz és Csülök üldözésére motorcsónakot használunk.Ennek fényében nevetséges különösen a mandinerblogban Trágár Tóni és Kínai Kálmán ...

Trackback: Kormány: elhallgatás, kiforgatás, manipuláció 2011.04.12. 07:50:02

A bírálatok elfogadása, sőt az önkorrekció is szerves része a politikának. Sajnos azonban úgy tűnik, nem a Fidesz felfogásában. Az elmúlt napokban egy újabb határt léptek át. A Véleményvezér úgy érzékeli, hogy a magyar kormány az elmúlt napokban...

Trackback: Időközi parlamenti választás 1. 2011.04.12. 02:16:19

  Hajdú-Bihar megye 6. sz. EVK székhelye: Püspökladány,  települései: Báránd, Bihardancsháza, Biharnagybajom, Bihartorda, Földes, Kaba, Nádudvar, Nagyrábé, Sáp...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tlac 2011.04.11. 23:30:20

TG több tudatotosságot lát, mint amennyi valójában van..

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.04.11. 23:37:03

mindig is meg akartam kérdezni a Fidesz-szavazókat, hogy meg tudják-e indokolni, miért szavaznak a Fideszre, _anélkül_, hogy más pártokat megemlítenének.

bariga 2011.04.11. 23:45:11

Való igaz, hogy minden Fideszes nyilatklozónak kötelessége- bármit kérdeznek tőle- beleszőni a válaszba, hogy az elmúlt 8 év pofátlan hibái, stb.. Csak még nem szólt az oktató, vagy szövegíró, hogy váltani kell, pl. az elmúlt egy év előtti 8 évi felelőtlen ... etc.
Az biztos, hogy még mindig nagyon hatásos a módszer és még ma is többet hoz, mint visz és teljesen tudatos szerintem.
Érdekes lesz látni viszont, hogy mi lesz a fő fegyver, ha már a szapulás nem hat és saját szerzett jogon kell visszahódítani az embereket.

porfelhő 2011.04.11. 23:56:27

Nagyon jó a fotó a poszton, mint mindig.
A Fidesznek az állandó Mszp-re való mutogatása, Gyurcsányozása már egy kicsit sok.
A szombati tüntetéssel kapcsolatos megnyilvánulás több mint meglepő, tulzás. Az emberek mondandójának semmibe vétele, hogy a kormány politikája mellett, és a Gyurcsány ellen tüntettek több tizezren. Őszinte legyek előbb azt hittem, én is, hogy vicc, a Szijjártó P. nyilatkozata.
Ezekkel a megnyilvánulásokkal a kormány lassan "átesik a ló tuloldalára" és az Mszp-t. a GyF-et fogja erősiteni. az is lehet.
:)

a-kis-herceg 2011.04.12. 00:03:19

pl. együtt vagyunk a tüntetőkkel a mexorítások ellen...

kicsit mintha leragadtak volna ellenzékben...

mindent dekonstruktívan tönkre vágni, opponálni, de a jótékony kritikát nem viseli...

nem hagynak más beavatkozási lehetőséget csak a választáson való ikszelést...

nem lesz akkor késő a kritika?

akkor lesz CSAK nemzeti együttműködés?

ha elhallgattatnak+kiforgatnak+meghamisítanak minden kritikát, honnan fogják tudni, hogy éppen hol tartanak?

TALAJT VESZTENEK... "elszállnak", mint a lufi...

álomszép 2011.04.12. 00:10:13

"Egyéves az orbáni fülkeforradalom":)

Ma egy éve, illetve már tegnap- :) zajlott az ogy. választás. OV. történelmi eredményként értékelte a győzelmet. A kétharmados győzelem, az új alkotmány várható elfogdása és egy újnak tűnő alkotmányos politikai rendszer létrejötte minden bizonnyal történelmivé emeli az egy éve történteket."

Na . Igen. A Fidesz, az OV. igy irja be magát a történelembe. Igaz az embereket jobban érdekli - legalább is nagy többségét - hogyan él, mi lesz a jövő. ... Épp ezért nem gondolom, hogy túlzottan erősitené, elfogadhatóbbá tenné a többségi kormány politikáját az állandó "Gyurcsányozás".

bariga 2011.04.12. 00:23:40

találtam egy jó viccet a vicces vicceken:
Nem reggelizem mert rád gondolok.
Nem ebédelek mert rád gondolok.
Nem vacsorázom mert rád gondolok.
Nem alszom, mert éhes vagyok!

Ezen kívül van még egy csomó szerelmes vers, de vajon melyik ihlette a címet?

sztd 2011.04.12. 00:26:41

Mostanában nem nézek híradót naponta, így az említett elbizonytalanodásokról/zavarról is lemaradtam.
Ettől függetlenül, kezd kirajzolódni a reformok jellege, a kormányzat meglátásom szerint kezdi kitalálni, hogy hogyan kellene a dolgokat rendbe tenni. A bökkenő csak az, hogy a rend nem pártfüggő, így a rendrakáshoz azokat is el kell lehetetleníteni, akik a saját oldalról halásztak eddig a zavarosban.
Ez azonban minden esetben kínos, ráadásul még kell a 2/3, mert le kell gyártani egy adag sarkalatos törvényt, és egy önkormányzati rendszerátalakítást, miközben az adósságkifizetések miatt egyre fogy az amúgy is kevés pénz. Szóval lehet ok tanácstalannak lenni.

jarlaxl3 · http://kosza.wordpress.com 2011.04.12. 00:29:26

Addig fog a FIDESZ "Gyurcsányozni" és "komcsizni", míg a végén az ex-miniszterelnök álma valóra válik, és tényleg mártírként fognak rá emlékezni, sőt talán tekinteni is (azaz még a végén a Orbánék segítségével visszatapsoltatja önmagát)...

juditka* 2011.04.12. 00:38:20

Mintegy félmillió választópolgárral kevesebb van a Fidesz mellett, mint amennyien szavaztak a pártra az egy évvel ezelőtti parlamenti választáson - mondta az InfoRádiónak a Szonda-Ipsos véleménykutatási igazgatója,"

Hangsúlyozta, hogy eddig egyik ellenzéki párt sem profitált a Fidesz visszaeséséből. az MSZP stagnál, az LMP a bejutási küszöb körül van, a Jobbik pedig hullámzik: az ősszel gyenge pillanatokat élt át a párt, de idén fokról fokra gyarapítja táborát, viszont így is csak közelíti azt a támogatottságot, amelyet a parlamenti választáson elért."

hm. semmi nem indokolja az ellenzékre való mutogatást. a Fidesztől való "eltávolodás" nem a Gyurcsány politikája miatt van, és főleg nem a Bajnai kormány politikája miatt.
felesleges az állandó parlamenti cirkusz.
Igen.
:)

juditka* 2011.04.12. 00:42:32

CsAK" ki ne találja már valaki, hogy azt a "félmillió választópolgárt" ellopta az Mszp. és a Gyurcsány.
Érdekes lenne, de nagyon.?!
bocsánat!
igen.

:)))))))))))))

juditka* 2011.04.12. 00:54:32

Na.Ja. :) a Jobbik hullámzik, nem CSAK a szavazótábora, ő maga is, ill. a politikája, ma bejelentették- bocsánat!- tegnap- nem fogják megszavazni az új alkotmányt, mert javaslataikat "leseperte" a Fidesz.
van ilyen. ?!

:)

BonFire 2011.04.12. 01:43:56

Én a választások előtt is tudtam, hogy a Jobbik, akire a voksomat adom, nem kerül majd kormányba, és mindenki tudta, hogy a Fidesz fog kormányt alakítani. OV-ék akár 19-re biztosan húzhattak volna lapot.

De akkor is azt mondtam, hogy bár nem állhatom a Fideszt, engem nem érdekel ki kormányoz, ha jól csinálja a dolgát. Nem vagyok irigy típus, a szőlőre sem fanyalgok, és ha OV véghez tudta volna vinni annak a töredékét, amit szeretett volna, akkor nagyjából elégedettek lehetnénk vele. De úgy látszik, teljesen tehetségtelenek. Nem érdekel, ki húzza ki a kátyúból az országot, de valamelyik felvállalhatná már, mert már 100 másodperce vagyunk a víz alatt, és nem vagyunk gyöngyhalászok. Itt előbb-utóbb irtózatos nagy bajok lesznek. Még sokkal nagyobbak, mint azt némelyek gondolnák.

Nem szeretnék megélni egy államcsődből kifolyólag kitört polgárháborút, mert annak mindenki megissza a levét, még az unokáink is...

Szóval ideje lenne a Fidesznek, hogy végre összeszedje magát, és _ténylegesen_ nekiálljon a rendcsinálásnak. Az nem érv, hogy amíg az új alkotmány el nem készül, addig semmit sem kell és főleg lehet csinálni. Lehet. Csak tervek kellenének. De nincsenek. Úgy vannak vele, hogy "alkotmányozunk egy darabig, oszt majd csak lesz valami...". De a sült galambok nem repkednek be a szájukba még mindig.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.12. 02:07:17

"Az MSZP démonizálása"

Az MSZP-t ugyan nem a Fidesz "démonizálja", hanem a történelem, a saját tevékenységük 1945-2011 között, beleértve három ciklusnyi "demokratikus" kormányzást is 1990 után.

A szavazók nem a Fidesz MSZP-t állítólagos "démonizálásának" hittek, hanem az öszödi beszédnek, a gazdasági helyzetnek, államadósság stb. a korrupciónak, az MSZP ténykedésének.

Egy kormány sikere, vagy kudarca sohasem az ellenzékén múlik, hanem a saját ténykedésükön.

Ha az MSZP maga a megtestesült démon, akkor ők maguk tették magukat démonná.

Mások legfeljebb csak kimondják a nyilvánvalót.
Ami annál is inkább szükséges és hasznos, mert folyamatos az MSZP-s agymosás.

Egészen vicces, ahogy ők aggódnak a demokráciáért és ellenfeleiket hasonlítják az 1990 előtti bolsevik párthoz, akik ők maguk ma is, egyetlen törvényes (jog)utódpártként.

---

Egy kormánypártnak mindenkor az ellenzék helyett a saját választói ízlésének, érdekinek kell megfelelnie.

Az ellenzék nem azért bírálja a kormány - általános érvényben írom - mert segíteni akar a kormány sikeressé tételében, hanem azért, hogy a kormányt népszerűtlenné tegye, így az megbukjon és ők kerüljenek hatalomra.

Az ellenzék részéről ez érthető, ők mást sem tehetnek.

De ha a kormány bírálja az ellenzéket az már valóban régen rossz az országnak.

A kormánypárt ugyanis kormányozhat, megvalósíthatja programját, illetve amit akar a programjától teljesen függetlenül is.

Ha ehelyett az ellenzékkel foglalkoznak az valóban ötlettelenséget jelez.

Kormányváltás után mindig lehet és célszerű is a bajok forrásáért az elődöt felelőssé tenni, de egy idő után bizony virítani kell valami eredményt, különben jön az elődök sorsa, a jól megérdemelt leváltás.

Az, hogy az ellenzék részt vesz-e az országgyűlési munkában, vagy nem vesz részt semmilyen mértékben nem befolyásolja a kormány sikerességét, vagy éppen kudarcát.

Az bizony mindig a kormányon és pártján múlik.

A "démonizáláson" nem.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.04.12. 02:23:35

"Rád gondolok"
... amikor az orgona virágzik, nyár elején.
Amikor a rózsafák közt száz napsugár játszik rád gondolok én.
Szerettél-e, nem kérdezem...

Szindbad 2011.04.12. 06:17:16

És azt se felejtsük el, hogy Gyurcsány többé kevésbé jogosan fogta a Fideszre a tehetetlenségét.

ssi 2011.04.12. 06:33:00

348. Rád gondolok
T.G. "folyamatosan a másik oldal hibáztatásával önigazol"
- ha nem is ilyen frappánsan megfogalmazva, de tavaly május óta pl. ezt a gondolatot szoktam ismételgetni, mert azóta ilyennek tűnnek

T.G. "Gy.F. ... tehetetlenségét próbálta elrejteni ezzel (miért nem tudja csinálni), míg a Fidesz éppen a kétharmados rendszerátalakító hév (miért csinálja)"
- ez a párhuzam nagyon tetszik és találó, bár nekem úgy tűnt, hogy O.V.-ék ezt igazán tudatosan teszik, pl. azért is, hogy saját szándékos vétkeiket leplezzék (pl. bizonyos korrupció-típusok, de szervezettebben és sokkal nagyobb pénzekkel)

T.G. "mostani elbizonytalanodásnál akár sokkal többről is beszélhetünk."
- az előre eltervezett kormányzásukba sok, nem várt irányváltást, rögtönzést kellett beépíteni - de kifele a stílusuk stabilitása miatt ez kevésbé észrevehető - s lehet, hogy a problémák már egy kritikusabb szintre kerültek, ami hamarosan egyértelműbb lesz

T.G. "kelleténél sokkal többet foglalkozik ellenfeleivel"
- szerintem a II. O.V.-kormánynál ez előre eltervezett és forgatókönyvük szerint még nincs lezárva

@Akitlosz: "Egy kormány sikere, vagy kudarca sohasem az ellenzékén múlik, hanem a saját ténykedésükön."
- az ellenzék jelentősen bele tud ebbe kavarni, ha arra erősít rá, amit a választók inkább látni, hallani szeretnének ... hogy az utókor ezt az ellenzéki szándékot, ill. a választók irracionalitását mennyire igazítja ki, teszi helyre, az más kérdés

a-kis-herceg 2011.04.12. 06:41:27

@manyike: "ez előre eltervezett és forgatókönyvük szerint még nincs lezárva"

pontosan... most jönnek folyamatosan:
-cusi pör
-hunvald pör
-majd hagyó pör
-aztán még ott a fletó is
és letartóztatások is lehetnek...

a színpadon pörögnek az események, nem fog unatkozni a közönség(es)...

ssi 2011.04.12. 06:46:14

II. O.V.-kormány tudatos, előre eltervezett forgatókönyve:
- 1. intézményi hatalomátvétel számukra jól alakul
- 2. társadalom-politikájukat keresztül vitték, utóhatása még ismeretlen
- 3. kevésbé kidolgozott gazdasági-programjuk számukra se jól alakul
- 4. szocik kivonása a forgalomból még nem lezárt

@a-kis-herceg: ... veszélyes vizek, de nem az ügyek miatt, hanem a lebonyolításuk, hozzáállásuk miatt lesz az

További szép napot mindenkinek! :-))))))))))

jjulie 2011.04.12. 07:20:49

@Akitlosz:

"Az ellenzék nem azért bírálja a kormány - általános érvényben írom - mert segíteni akar a kormány sikeressé tételében, hanem azért, hogy a kormányt népszerűtlenné tegye, így az megbukjon és ők kerüljenek hatalomra."

az eredeti mese szerint minden képviselő azért van abba a házba küldve, hogy a választói érdekeit képviselve intézze az ország ügyeit, láttunk viszont már példát arra, hogy egy ellenzéki párt ezt elfelejtette, és pusztán egyedül az a gondolat vezérelte hogy "a kormányt népszerűtlenné tegye" függetlenul mindentől

tisztán annak az orbáni elvnek a mentén hogy: "elág abból hogy nem én kormányzok"

hát most kormányoz, na bumm, és akkor mi van

hát semmi, azon kívül, hogy másik, a hatalomhoz közelálló kb harmincezer ember jár jól, és mivel semmi más különbség nincs egy ilyen váltásból, ezért nem járok szavazni, és ismét bebizonyosodott, hogy semmi értelme nem volt valamiféle ikszelgetésnek most sem

nyünyüge 2011.04.12. 07:25:03

Sokban vitatkoznék vele, de érdemes meghallgatni:

www.inforadio.hu/arena/3940/
Wéber Attila szociológus értékelése a belpolitikai helyzetről

jjulie 2011.04.12. 07:28:25

@jjulie:

folyt.: mert hogy nekem tökmindegy melyik harmincezer ember fölözi le anyagilag azt hogy a pártja kormányoz, aki abba a harmincezerbe tartozik érthető hogy szavazni jár, de többi minek, fel nem foghatom

teevee 2011.04.12. 07:32:12

Szerintem, racionális döntés a gyurcsányozás.

A közel egy év alapján levonható a következtetés, hogy a nemzeti együttműködés kormánya senkivel sem működik együtt. Sorra gyalogol bele a legkülönbözőbb csoportokba. Közalkalmazottak, magánnyugdíjpénztár tagok, alacsony jövedelműek, filozófusok (????), rendőrök, bírók, stb. Nyilván szükség van az önigazolásra, hogy ezek a csoportok csak az ördög megtestesülései és ezért nem is a nemzeti egyetértés alanyai.

Nehéz azt lenyomni pölö, hogy egy önálló hatalmi ág képviselőit kényszeríti a politika akaratuk előtt nyugdíjba, indoklás, az érintettek megkérdezése, tájékoztatása nélkül, mindezt a működőképességük veszélyeztetésével. (Ezen mondjuk a komcsizás sem segít, csak szólok.)

jjulie 2011.04.12. 07:35:13

@teevee:

a komcsizás kétmillió birkának eszenciális, csinálni kell, ha törik, ha szakad

a-kis-herceg 2011.04.12. 07:39:55

@jjulie: Hódmezővásárhelyen is rencerváltás óta ez tartja össze a jónépet...

Nemzeti Együttkomcsizás Rencere... politika közös "értékek" mentén...

jjulie 2011.04.12. 07:46:22

@a-kis-herceg:

igen, ennek van múltja, és mint ilyennek sikkerrel kecsegtető a jövje is

minek arra kéne bízni a jövőt, hogy a kormányzás gyümölcsei elégedettséget szülnek, mikor erre nem számít a kormányzó sem

egy egészséges komcsizás ezerrel többet ér

a-kis-herceg 2011.04.12. 07:57:39

@jjulie: szerintem a szervezetet is lehet méregteleníteni. minden reggel 5 perc komcsizás (haladóknak eu szidás, de csak érettségi felett, mert abba bele lehet gabalyodni) és az agressziót is levezettjük. kellemes napunk lesz utána.

jó lenne, ha a tvk közvetítenek 5 perc gyűlöletet reggelente...

jjulie 2011.04.12. 08:04:28

@jjulie:

folyt.: és ez a kitartó komcsizás kedvesen hangzik a lüketől kezdve a hepcin és az aszékelyeken át egészen a hoplitáig az összes fülnek, így lehetsz király

ezt árulta el az orbánnak az antall

és ezt amúgy is sejtette az orbán, de miután megerősítést kapott, rátért az egyedül üdvözítő útra, és mivel ebben az országban pusztán három emberöltővel ezelött a komcsik vetettek véget a feudális hatalomnak, az orbánban összeállt a puzzle

jjulie 2011.04.12. 08:07:30

@a-kis-herceg:

komcsizás, mint az orbánországi nemzet nemzetalkotó legkisebb közös többszöröse

László56 2011.04.12. 08:07:52

Szép jó reggelt Mindenkinek

Rád gondolok..., írja az elemzőnk. Én meg az elemzőnkre gondolok, amikor ezt az írását olvasom. Vajon befejezte e már a homokvár építését, hogy most légvárépítéssel foglalkozik. A második Orbán kormány határozottan tudja hogy mit akar és precízen végre is hajtja mindazt. Stratégiai tanácstalanságot attestálni egy kormánynak, melyet az országunk utolsó száz évének legcélratörőbb kormányának lehetne nevezni, nem más mint légvárépítés.

Ellentétben az elemzőnkkel, a magyar kormánypártok FIDESZ-KDNP ismerik azt a politikai fenomént, hogy a polgárok hamar felejtenek. Tehát nagyon is szükséges, mindig, ha kell minden nap, a népet emlékeztetni, hogy ki volt az, aki a szerencsétlenséget hozta rájuk. Ez az alapja annak hogy soha ne fordulhasson elő többé az, hogy még egyszer kirabolják a népünket.

Itt érdemes Izrael népére figyelni, kik a fasizmus embertelenségét emlékezetbe tartva, igyekszik elkerülni, hogy még egyszer ne fordulhasson elő ilyesmi. Ez azonban a vörös fasisztákra is érvényes és alkalmazni kell. Mint ahogy a fasizmust lehet és kell is démonizálni, úgy a kommunistáktól vezetett MSZP sem kerülheti el a sorsát. A démonizálás ebben az esetben, emlékeztetést jelent. Hiszen rosszabbá amúgy sem lehet feltüntetni az MSZP -t sem mint amilyen. Hasonlóan a fasisztákhoz. Ami helyes az helyes, mindegy melyik oldalról. Emlékeztetni, emlékeztetni és még egyszer emlékeztetni. Hogy hazánkban soha többé ne fordulhasson elő a kommunistáink embertelensége se.

Hú, de véresszájú ez az ember, mondhatnák a rossz nyelvek rám. Pedig csak a megtörtént közeli történelmünkre, - mely még mindig a jelenünket képezi -, emlékeztetek. A történelmünk sajnos gyakori, véres mozzanataira, melyet a polgáraink érdekében, egyszer és mindenkorra le kellene zárni. Se a fekete, sem a vörös fasisztákra nincs szüksége az országnak. Nekünk sokszínűség kell. FIDESZ, Jobbik, Szociáldemokrata, Liberális és Zöld pártokra van szükségünk. A teljes politikai palettára. De nem a kommunista változataira, hanem az élethű eszmeiség képviselőire. A nyugati, fejlett demokráciák, mintájára.

panelburzsuj 2011.04.12. 08:21:59

"Tehát nagyon is szükséges, mindig, ha kell minden nap, a népet emlékeztetni, hogy ki volt az, aki a szerencsétlenséget hozta rájuk."

@a-kis-herceg: @jjulie:

Ne fesd a komcsizót a falra, mert megjelenik! ... :)

Szimba 2011.04.12. 08:22:33

Van egy városi legenda arról, hogy az MSZP idején elkövetett támadások/hibák (pl. rendőrpalota lődözése, tévészékház megtámadásának, bevételének engedése, a romagyilkosságok elkövetői körüli bizonytalanságok, kik bízták meg, kik adtak a kezükbe többtízmilliót érő fegyvert, stb.) miatt Gyurcsányt felelősségre akarja vonni a Fidesz.

Ezt tekinthetnénk "népi óhajnak", betyáros igazságszolgáltatásnak, az igazságkeresés sajátos módjának is, de lehetséges, hogy

1. van a legendákban valami igazság
2. a Fidesz ezek napvilágra hozatalát készíti elő,
3. a reakciók figyelése után meglépi egyes felelősök számonkérését, amivel az MSZP-t teljesen letörölné a politikai palettáról.

Hozzáteszem, ezt NEM tudom, sőt, nem is sejtem, csak hallottam róla.

bécika 2011.04.12. 08:25:56

@Szimba: Így működik a nyenyi. Nem igaz, nem is lehet, de suttogjunk róla.

Szimba 2011.04.12. 08:26:51

@jjulie:

Három emberöltő az minimum 180 év. Mi volt 1830 körül?A Martinovics- összeesküvésre gondolsz?

panelburzsuj 2011.04.12. 08:27:39

A komcsizás korlátairól:

(Romhányi József reloaded)

Éhesen gubbasztott hollónk a hárs ágán,
s töprengett az idők változandóságán.
Éppen arra kószált a bús, sovány róka.
Sajtlikat sem evett húshagyókedd óta.
Meglátva a hollót, könnyesen sóhajtott:
- Mit ér ravaszságom, ha neked sincs sajtod?
- Nincs - felelt a holló. - Rég nem ettem sajtot,
viszont dalolhatok, hogyha úgy óhajtod.
Tudom, kedvedre volt múltkor is az ének.

- Sajttal! - szólt a róka. - Így kell a fenének!...

panelburzsuj 2011.04.12. 08:29:16

@Szimba:

Az emeberöltőt (20)-25 évben számolják.

Amennyi alatt egyik ember a másikba "öltődik", és lesz harmadik ember ...

a-kis-herceg 2011.04.12. 08:29:45

@jjulie: @László56: @panelburzsuj: :)

alkotmányba bele:
preizé: a komcsi utálat a nemzet összetartója
rencer: 1§ minden magyar állampolgár utálja a komcsikat...
2§ a komcsi definícióját fides sarkalatos törvényben fekteti le, ami időben változhat...
2/A§ a komcsikat meg kell jelölni vörös csillaggal a mejjükön és a házukon
jogok: 3§ minden agyarnak 6áron innen stúl... joga van utálni a kom
4§ komcsinak nincs joga
kötelességek: 5§ minden agyar kötelessége a komcsigyűlöletet kifejezni

lüke 2011.04.12. 08:31:59

hmm
úgy kezdődött ,hogy a másik visszaütött
@panelburzsuj: @jjulie:
hullám minenkinek, akinek ellenség képe van
s mint már írtam ennek nem lesz vége, pont ezért, hogy a másik ütött vissza
egy tény:
-a kommunizmus áldozatainak száma cca 90-100 millió
-a 2. vh-é- y compris nácizmus - 50-60 millió

lüke 2011.04.12. 08:33:08

@lüke:
„Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált"

Szimba 2011.04.12. 08:35:46

@panelburzsuj:

Akkor 1945-ről szólt Zsüli?

Azért az nem egészen a feudalizmus megszűnése volt Magyarországon. A kapitalizmus váltott át szocializmusba (diktatúra + orosz megszállás).

Másrészt a kommunistázás kissé elavult, mert már szinte egy igazi (45 utáni, vagy 56 körüli párttag) sem él, ill. annyira idős, hogy Münnichet is mamutnak mondja.

bariga 2011.04.12. 08:35:50

@nyünyüge: hát ez elég rossz kép, az egyik túl barna, a másik túl vörös. Zsebe meg azért van az embernek, hogy abban tartsa a kezét.

Szimba 2011.04.12. 08:36:29

@lüke:

Nálad még a Költészet Napja működik?:-)

Szimba 2011.04.12. 08:39:21

@bécika:

Azért a lehetről még a rendőrségnek is más a véleménye.

lüke 2011.04.12. 08:40:12

@Szimba:
nem ,a magyar intelizsansz, amit lehet idézni

a magyar intelligencia kommentel :
"te rohadt büdös komcsi fidesznyik vagy

a rohadt szemét fajtád. már unom nagyon"

Szimba 2011.04.12. 08:41:53

@lüke:

A magyar IQ valahol az 50 pontnál van:-(((

panelburzsuj 2011.04.12. 08:43:09

@lüke:

"nem lesz vége, pont ezért, hogy a másik ütött vissza"

körülbelül ezt gondolták a francia-német viszonyról is

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2011.04.12. 08:43:47

most mégis, ki a franc tehet arról a halom xarról, amit most el kell lapátolnia MINDENKINEK? tán csak nem? na? csak nem a feri? teljesen jogosnak érzem az "elmúlt 8 év" kormányzatának ekézését. nem lehet elégszer elmondani, axiómává kell válnia, hogy az mszp-szdsz kormányok miatt vagyunk ott, ahol. ne tudják lemosni magukról soha. ne legyen esélyük még egyszer.

a-kis-herceg 2011.04.12. 08:43:57

@Szimba: itt nem húsvér emberek ellen szól a komcsizás... az eszme ellen...

fizikailag léteznek komcsik (most fide ss mind) de ez más, ezek jó komcsik...

a rossz komcsik azok kicsit elvontak, fiktívek. ha gyűlölet közben nagyon el akarod képzelni őket akkor gondolj magad elé egy tetszőleges arcot pl. fletóét...

ez az arc lesz a végső...

megszűnt 2011.04.12. 08:44:03

"Rád gondolok, ha nap fényét füröszti a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi a holdsugár.
Téged látlak, ha szél porozza távol az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor lába alatt."

(Goethe)

panelburzsuj 2011.04.12. 08:45:57

@Szimba:

A gróf úrnak kezet csókoló öregbéres olyan tájban szűnt meg.

Szimba 2011.04.12. 08:47:08

@knausz:

Nem hiszem, hogy OV ilyen szépen gondolna Gyurcsányra!:-)))

lüke 2011.04.12. 08:47:27

@panelburzsuj:
ezt ,de a németek gazdagsága: Marshall segélye és szorgalma ezt felülmúlta s megegyeztek
H. Schmidt+Mitterand előkészítette, Giscard+Kohl tető alá hozta,
de a boche és chou maradt
az angol proletáriátus a bevándorlók csapatával meg pofára esett

Szimba 2011.04.12. 08:48:49

@panelburzsuj:

A gróf urat meg kitelepítették a tyúkólba. Öreg bérest kinevezték gyárigazgatónak.

Okos!:-(

lüke 2011.04.12. 08:50:11

@panelburzsuj:
s azt kihagytad: arra nem jártak a komcsik, csak mutatóba

a-kis-herceg 2011.04.12. 08:54:08

@triumphator: :)))) köszi jó vicc volt illusztrálni a beszélgetést... :) kösz

ssi 2011.04.12. 08:55:47

aktivitás -> kormánynál
- legtöbb társadalmi csoporttal szembe került
- társadalmi csoportok egymással kerülnek szembe
- saját köreik, ill. a politikusok társadalmi körökön kívül/felül helyezése

passzivitás -> ellenzéknél: nincs egyértelmű/értelmezhető alternatív program, ami
- elindulás a bizonytalanoknak/kiábrándultaknak
- felszínre hozná a kormány gyengeségeit/irányváltásra késztetné a hibákat

mojszipupi 2011.04.12. 08:56:29

Ez a fidesz vér. A támadás a legjobb védekezés. Sose a (nem létező!) programjukkal nyertek hanem az elégedetlenség hergelésével és elllenség-kép felállításával. Az hogy "ez szar" egy 3 éves gyerek is már gyönyörűen tudja mondani és fideszék a fikázáson kívül semmilyen megoldási javaslattal nem álltak elő ellenzékben sem. A primitív magyarnak (mély tisztelet a kivételeknek!!!) pedig ez éppen elég. Az hogy hallja-e a másik oldal javaslatát arra a dologra amit éppen fikáznak az a népet nem érdekli. Nem fogunk kinőni a személyi kultuszból sosem, vezető kell nekünk az ország élére mert ezt szoktuk meg. Megkaptuk. És ennek velejárója a folyamatos ellenségkeresés

panelburzsuj 2011.04.12. 08:56:36

@lüke: @Szimba:

Orbán és Szíjjártó helyett olvassatok inkább Bibó Istvánt vagy Sztehlo Gábort.

radala 2011.04.12. 08:58:18

Azt hiszem nem vagyok kellően tájékozott az ügyben, ráadásul roppant csúnyán elfogult vagyok az mszp-vel kapcsolatban, szóval én imádom, ha bántják őket.
Kövéren én is meglepődtem akkor, de nagyon megértettem és teljesen egyetértettem vele.
Amúgy meg, amikor nő a bizonytalanok száma akkor kell az árkot ásni, hogy át ne tudjanak ugrani rajta, szóval szerintem az mszp-zés lehet tudatos is nem csak az ötlettelenség. Amúgy meg kommunistázni mindig jó:-) a VV-nek meg semmi a világon nem elég jó, ha a foci kap pénzt az a baj, ha más az, ha van megszorítás az a baj, ha nincs az, ha van szabadságharc az, ha nincs akkor az. Simán összekeverik a függetlenséget és az intelligenciát a fanyalgással, ami egyre bosszantóbb, annak ellenére, hogy általában egyet kell, hogy értsek velük.

panelburzsuj 2011.04.12. 08:58:35

@lüke:

Franciaországban valóban csak nyomokban mutatható ki a komcsik tevékenykedése. Azért is nyomták a Marshall-terv milliárdjait az országba.

panelburzsuj 2011.04.12. 08:59:57

@panelburzsuj:

Meg az Ernst Thälmann is cserkész őrsvezető volt Németországban.

lüke 2011.04.12. 09:02:02

@panelburzsuj:
pont te hoztad fel a múltkor Merkel szülei náci múltját, na pont ezt nem csinálták- nincs is a német wikin fenn, ugye?-
-nyugaton agyon hallgatták a nácizmust
-keleten meg felvették a szoc. egységpártba őket
s ez vezetett a konszenzushoz,
ha nap mint nap erről szól a fáma,abból ez következik az egymásra mutogatás
www.quart.hu/cikk.php?id=6120

lüke 2011.04.12. 09:03:19

@panelburzsuj:

a bécsi kocsisokról mondják:
wortverdreher

panelburzsuj 2011.04.12. 09:11:51

@lüke:

Már régen feltűnt, mennyit tanultál tőlük ... :)

2011.04.12. 09:11:55

@bariga: :DDD

Szerinetm amikor rádöbbennek, hogy tehetetlenek, akkor előjön belőlük Freud. Kb. eddig tetszett nekik a hatalmasosdi, és amikor tennivalók vannak, meg munka van és úgy érzik, nem mennek semmire, akkor jön a másik anyázása...És miután a saját felkent szavazóiktól is megkapják, hogy "monnyon le", meg "takaroggy", és pl. szembesülnek a gyenge elméjű SPvel, ami már halál ciki, akkor persze, hogy a mszp a hibás, aki miatt ennyire nyertek és aki miatt egyáltalán nyertek.

Mindig a könnyebb ellenállás felé mennek ilyenkor. Szerintem Vitya megint "búra alatt" van, mert nagyon kanászodik a népe....

Netuddki. 2011.04.12. 09:11:56

@László56: Már megint a csizma az asztalon...

Kedves fideszes barátom! Nem kéne általánosítani. Gondolom még a tegnapi megemlékezés hevületében írtad ezeket a sorokat.
Az emberiség ellenes bűnöket ugyan mindig izmusok nevében követik el, de a háttérben általában pár, utólag jól beazonosítható ember áll. Az egyetlen közös az ezekben, hogy akkor történnek ilyenek ha a "hatalom" egy, vagy néhány ember kezében koncentrálódik. És ezek vannak eléggé gátlástalanok és lelkiismeret nélküliek, hogy a szörnyűségeket véghezvigyék.
Nagyon tipikus jellemzője a bűnbakkeresés. Bűnbaknak kikiáltani a nép egy részét, akiket aztán minden lelkiismeret-furdalás nélkül akár fel is lehet koncolni.

Szóval barátom, előbb a saját soraitok között kéne széjjelnézni mielőtt az észt kezditek osztani...

radala 2011.04.12. 09:12:24

@radala: Ezzel szemben a mai VV iromány nagyon fején találja a szöget szerintem.
velemenyvezer.blog.hu/2011/04/12/uj_alkotmany_nem_jobboldali_hanem_fideszes

Az az érdekes, hogy szent meggyőződésem, hogy lehetne automatizálni és mérni a döntések hozadékát legalább népszerűségi szempontból. Persze lehet, hogy pont ezt teszik csak 12-re vagy 14-re van optimalizálva az egész. Mindenesetre tuti, hogy a vármegye/címer beáldozása többet visz, mint hoz.
Nevetségesnek gondoltam, amikor voltak, akik az idő rövidségét kifogásolták, de tök igazuk van ennyi idő alatt nem lehet semmi tartósat csinálni. (Mondjuk nehezen hiszem, hogy a mostani alkotmány hosszabb idő alatt készült volna).
Illetve tuti, hogy tized ennyi idő is elég lenne rá, de akkor nem szabad kompromisszumokat keresni semmire, mert attól csak egy inkoherens szar lesz az egész.

lüke 2011.04.12. 09:13:36

@radala:
örülök ,hogy OV nem lovaspolózik
(mint Charles meg Heino Ferch,mert akkor most ST. Moritzba a Badruttba
www.badruttspalace.com/ kellene befizetni)

porfelhő 2011.04.12. 09:14:42

Gyurcsány levele Schmitt Pálhoz

A szocialista politikus szerint a "köztársasági elnök egyik legfontosabb erénye az együttérzés képessége.
Ez teheti őt alkalmassá, hogy a kisebbségben maradtak, az alávetettek, a gyengék is oltalmazójukként tekintsenek rá", ám Schmitt Pál híján van ezen erénynek, mert a "nemzet érdekét azonosnak tekinti a kormányzó pártok által megfogalmazottakkal."

Az ellenzéki képviselő furcsállja, hogy a köztársaság legfőbb közjogi méltóságának egy szava sem volt arról, hogy "a tervezett új alaptörvény éppen a köztársaság lényegét csorbítja: a polgárok szabadságát és az állam ellenőrizhetőségét.
Gyurcsány sajnálja, hogy Schmitt Pál nem olyan köztársasági elnök, "aki hisz abban az alkotmányban, amelyre nem is olyan rég esküjét letette".

panelburzsuj 2011.04.12. 09:18:12

@radala:

A mostani kormányzat narancsra hipózott kádárizmus.

Tudom, nehéz beletörődni.

MEDVE1978 2011.04.12. 09:20:36

Ami most történik az egyrészt egy előrelátható és természetes folyamat. A FIDESZ túl nagy bázist épített ki a választásokra ahhoz, hogy ez egyben tartható legyen. A bázisban benne voltak az akasszuk fel a kommunistákat típusú emberek, a pápisták, a középosztály egy része, illetve mindenki, aki az MSZP politikájával elégedetlen volt. A FIDESZ tejjel-mézzel folyó kánaánt ígért nekik, ezért nyilvánvaló, hogy egy páran, akik úgy érzik, hogy nincsenek képviselve most, otthagyják a pártot.

A másik az, hogy pont a fentiekből kifolyólag még ma is ez a sokszínű érdekegyeztetés jellemzi a FIDESZ-t. Az egész tetején a Vezér dönt, lavíroz, hogy megtartsa a hatalmat. Ezért nincsen világos irányvonal, hiszen egyszerre kellene szociálisan érzékenynek lenni, csökkenteni a kiadásokat, bevételeket növelni és a versenyképességet javítani.

A harmadik, hogy a választások előtt sem volt világos irányvonal. Sokan mondták, hogy a FIDESZ-nek nincsen programja. Nemcsak, hogy program nem volt, de még életképes ötletek sem, hogy hogyan lehet a helyzetet menedzselni.
Gazdaságilag Matolcsy Gyuri odáig terjedt, hogy elkiabálta azt, hogy mennyire újító gazdaságpolitikát folytatnak, aztán elvonta a nyugdíjpénzeket és megszorított (250 mrd zárolás).

A mutogatás azt a célt szolgálja, hogy elvonják a figyelmet arról, hogy mennyire tehetetlenek és mennyire sodródnak.

Szimba 2011.04.12. 09:21:00

@panelburzsuj:
Nem olvasok sem Orbánt, sem Szijjártót.
Ellenben van egy halom Bíbó kötetem. Éppen azért vásároltam, mert annak idején tiltólistán voltak. Az 50-es, 60-as években még nagyon érdekes olvasmány lehetett volna.

bariga 2011.04.12. 09:21:37

@triumphator: neked is elfelejtettek szólni a szemináriumom, hogy az elmúlt egy év előtti elmúlt 8 évet kell ekézni.

porfelhő 2011.04.12. 09:24:37

oppá" itt a "link" is , ha valakit érdekelne.:)

www.hir24.hu/belfold/246462/gyurcsany-levele-schmitt-palhoz.html

A szombati szakszervezeti tüntetéssel kapcsolatosan a Szijjártó P. nyilatkozatát GyF. is előbb viccnek gondolta, de aztán rájött, hogy ez már egy újabb valóság. / azt mondják.

a-kis-herceg 2011.04.12. 09:25:14

@kovi1970: laci56 az a tuti minta... fideskomcsi... a tipikus. a vegytiszta...

panelburzsuj 2011.04.12. 09:25:18

@Szimba:

Olyan tekintetben ma is tanulságos, hogy mennyire nem csak komcsi ármánykodás és ráfogás, hanem elemi erejű társadalmi igény volt a merev, elbutult, kontraszelektálódott "magyar úri osztály" uralmának szétbontása.

a-kis-herceg 2011.04.12. 09:26:31

@panelburzsuj: narancs színre szívta ki a nap a vöröset... kopott komcsik

lüke 2011.04.12. 09:26:49

@Szimba:
Sárközyéknél ez dívott:)

bariga 2011.04.12. 09:28:32

@radala: aztán ha valaki véletlenül beleesik az árokba ugrás közben, azt betemetitek?

Szimba 2011.04.12. 09:31:26

@panelburzsuj:

A gond az volt, hogy szovjet mintára ment minden, és nem álltak meg a "bontásban" ott, ahol kellett volna.

Amikor már a párholdas paraszt lovát, földjét is erőszakkal téeszesítették, és kuláknak nevezték, vagy, amikor a kiskereskedők pici boltjait is elvették, és még meg is bélyegezték, munkát nem kaptak, akkor azért már egyáltalán nem volt semmiféle társadalmi támogatottsága az átalakulásnak.

Nem hiába omlott össze a szocializmus.

Szimba 2011.04.12. 09:33:38

Másrészt a múlt, a történelem megismerése fontos dolog, de csak az első lépcsőfok ahhoz, hogy továbblépjen egy társadalom, egy korosztály.

Ideje lenne már a múlton való rágódás helyett a jelen gondjait megoldani, és továbblépni.

2011.04.12. 09:35:03

BLOGTALÁLKOZÓ!

2011. április 19-án (kedd) 19.00 órától "Török Gábor elemez" blogjának következő találkozóját tartjuk. Akit érdekel a dolog, legyen szíves a nickemre kattintva üzenetet küldeni, s e elküldöm a részleteket. [Akik szoktak jönni, ott lenni, azok kaptak értesítést...:)]

BLOGTALÁLKOZÓ!

panelburzsuj 2011.04.12. 09:36:06

@Szimba:

Összeomlott (56-ban), aztán soha nem látott mértékben rehabilitálódott a hatvanas évek végére.

Szerinted a mai magyar szavazók közül hányan kívánnák vissza a 45 előtti őseik társadalmi-anyagi helyzetét? (Nem a másokét: a saját felmenőikét.)

Szimba 2011.04.12. 09:36:38

Arról nem is szólva, hogy a feudalista jogokat a párttitkárok szépen átmentették maguknak. Jó elvtárs kapott lakást, külön üzletben vásárolhatta még a húst is, meg a ruhaszövetet fillérekért. A Duna Palota étterme csak az egyik filléres étterem volt az elvtársaknak, ahová más persze nem léphetett be.

bariga 2011.04.12. 09:40:43

@Letícia: kellene rá adni oxigénpalackot, mert igen sok a teendő és vezérfonal nélkül senki nem mer csinálni semmit. Most sebesen törvények garmadáját kellene hozni, ha valóban van merszük megszavazni ezt az alkotmányt.
Bár az ellenzék még mindig annyira béna, az is marad még sokáig, hogy tőlük nem kell félnie, még a mantrázás.
Ami miatt sürgős lenne a normális kormányzás, hogy hamarosan becsődöl egy csomó szegény család meg egy csomó önkormányzat.

lüke 2011.04.12. 09:41:26

@bariga:
szerintem nem sírásó:), inkább gén sebész

Szimba 2011.04.12. 09:44:01

@panelburzsuj:

Ezért a forradalomért lettünk a legvidámabb barakk.

Nyilván már senki sem (kevesen) kívánnák vissza a régi állapotokat. Főként, mert azoknak 65 évesnél valamivel többnek kellene lenniük. :-)

Viszont a leszármazottak azért azt is fel tudják mérni, hogy, ha megmaradt volna a szülőknek az a kis bolt, a pár hold föld, szőlő stb., akkor lehetséges, hogy mára már lényegesen jobb életük lehetne.

A folytonosság, a kapitalizálódás elmaradása most, amikor ismét kapitalista keretek között kell élniük, erőteljesen hiányzik. Újrakezdés nem ugyanaz, mint a szülők vagyonának a megőrzése, gyarapítása, továbbfejlesztése.

Nálunk, és a többi szoc. országban nagyon nagy törésekkel változott a társadalmi helyzet, és ez rengeteg sérelmet okozott, ráadásul a normális fejlődés állandó megakadását.

Persze jobb lenne már nem a sérelmeket ápolni, hanem túllépni "e mai kocsmán, az értelemig és tovább"....

panelburzsuj 2011.04.12. 09:45:27

@Szimba:

Nagy szerencse, hogy ma sokkal egyenlőbb a javak eloszlása a magyar társadalomban.

Különösen a kiegyenesített SZJA óta.

Szimba 2011.04.12. 09:51:19

@panelburzsuj:

A javak elosztása szerintem semmilyen társadalomban nem lesz egyenlő. Még egyenlőbb sem.

Ez az idealisztikus elképzelés talán a menyországra vonatkozhat, de az emberi természet miatt nem valósítható meg a földön.

A gyermekek sem születnek azonos képességekkel, csupán egyenlő jogokkal. És hiába van a tanuláshoz, a munkához vagy bármihez alkotmány biztosította jogod, ha a képességeid, a családi körülményeid nem tesznek alkalmassá arra, hogy ezeket a jogokat kihasználd.

Lehet, hogy lesz tető az emberek feje felett, de nem mindenkién lesz Bramac cserép:-) Tanulni is joga van mindenkinek, aztán mégsem végzi el mindenki az egyetemet, sőt sokszor az általános iskolát sem.

És ezen a legjobb szociális háló sem tud változtatni.

Én már annak örülnék, ha csupán a népesség 10%-a lenne tanulatlan, munkanélküli stb.

Balt 2011.04.12. 09:53:07

Egyszerű a magyarázat: ők is néznek közvélemény-kutatási adatokat, látják bennük a mérsékelt lemorzsolódást. Meg azt is, hogy az MSZP nem (sem) profitál ebből. Elébe mennek hát a dolognak, az események betetőzése pedig az MSZP pártszakadás lesz - ami persze aligha a Fideszen múlik.

Szimba 2011.04.12. 09:53:10

@panelburzsuj:

Úgy látszik , még nem tömegigény!

qwertzu 2011.04.12. 09:53:44

@jjulie: "és mivel ebben az országban pusztán három emberöltővel ezelött a komcsik vetettek véget a feudális hatalomnak, az orbánban összeállt a puzzle "

Értem én, hogy szereted a komcsikat, de csak a tények kedvéért: A feudalizmusnak egy szabadon választott többpárti parlament vetett véget, amikor 1946 február elsején kikiáltották a köztársaságot. A komcsik a köztársaságnak és a demokráciának vetettek véget. Csak hogy összeálljon a puzzle.

a-kis-herceg 2011.04.12. 09:56:06

@Szimba: "feudalista jogokat a párttitkárok szépen átmentették"

feudalizmus=coclizmus=orbánia

grófok=párttitkárok=fidesznyik

horti=kádár/lázár=orbán/lázár

panelburzsuj 2011.04.12. 09:57:55

@Szimba:

"ha megmaradt volna a szülőknek az a kis bolt, a pár hold föld, szőlő stb., akkor lehetséges, hogy mára már lényegesen jobb életük lehetne"

Te soha nem láttál túl igazán a pesti kishivatalnoklét világán, ugye? Milyen életmódot tett lehetővé "az a kis bolt, a pár hold föld, szőlő", és emögött még hány millió ember ált sorban, akinek még ennyi sem "jött össze"? Fogalmad sincs, hogy hogy anyagilag hány ember nyert, és hány ember veszített azon az erőszakos újraosztozkodáson, ami alig tíz év alatt végbement Magyarországon?

Félre ne érts: az átalakítás erőszakosságára nincs mentség. De ha csak "a kis szőlőig" látsz, és nem látod benne a tulajdonos és kapások közötti óriási szakadékot, akkor nagyon-nagyon keveset értesz meg az elmúlt évszázad történéseiből.

Balt 2011.04.12. 09:58:18

@BonFire: "Csak tervek kellenének. De nincsenek."

Hmm, Széll Kálmán terv. Megvan?

Szimba 2011.04.12. 10:00:49

Egyébként szerintem TG-t nem Goethe ihlette a címadásra, hanem ez:

Rád gondolok, és a sírás fojtogat:-)))

www.youtube.com/watch?v=yDDVVwAywDc&feature=related

Balt 2011.04.12. 10:01:42

@Szindbad: :)) Háppersze, ellenzék-ellenzéke attitűddel nehéz is kormányozni. Úgy csak az ún. "elkúrás" megy, de az permanensen...

panelburzsuj 2011.04.12. 10:03:03

@Szimba:

Ezek általánosságok.

De ne csináljunk már úgy, mintha az ötvenes években nagyobbak lettek volna a társadalmi-fogyasztási szakadékok, mint manapság. Hogy a jelenlegi egyenlőtlenségek döntően és alapvetően a párttitkári privilégiumok átörökítéséből származnak.

a-kis-herceg 2011.04.12. 10:04:17

@qwertzu: attól hogy kikiáltottak feudalizmus helyett köztársaságot, az nem volt a gyakorlatban... és ahogy írod a komcsik restaurálták...

a-kis-herceg 2011.04.12. 10:06:07

@Balt: a szellentés és a füllentés "rokonértelmű" szavak?

Balt 2011.04.12. 10:07:48

@manyike: "- az ellenzék jelentősen bele tud ebbe kavarni, ha arra erősít rá, amit a választók inkább látni, hallani szeretnének ..."

Anélkül, hogy belemennék, a mny-pénzek államhoz csatornázása mennyiben hibás döntés és átgondolatlan kommunikáció (nem-igen), azt látni lehet, hogy nem hárommillióan mentek a szagszervezeti tüntetésre és nem hárommillió szavazó morzsolódott le - pedig ugye a maszop mindent megtesz értük. :)

Szimba 2011.04.12. 10:13:35

@a-kis-herceg:

Igen!:-)))

@panelburzsuj:

Minden újraelosztás rengeteg igazságtalansággal jár.
1945 a felső rétegeket tette nincstelenné, majd lassan egészen lement az éppen a földosztáskor pár holdat kapott szegényparasztig. Tulajdonképpen nagyon kevés nyertese lett a rendszerváltásnak, mert a pozícióba kerülő és párttagsággal rendelkezők állandó rettegésben éltek, frusztráltak voltak a nem rájuk szabott feladatok miatt. (Szövőnőből igazgató stb.)

Persze ez később kezdett normalizálódni a hatvanas évek vége felé.

1989 az ismételt vagyoni újrafelosztás időszaka lett, és nagyrészt a jó helyen, jó időben levő elvtársak lettek ismét a nyertesek. Volt azért egy nagyon tehetséges, kereskedői vénával, vállalkozókedvvel megáldott kisebb réteg is, amelyik rengeteg munkával (némi ügyeskedéssel) tudott létrehozni valamilyen mértékű vagyont.

A többség ma is a vesztesek közé tartozik, és a szocializmus által elmulasztott cigány integráció most fog bombaként robbanni.

Tehát a gondok úgy tűnik, nem csökkennek, hanem egymás után kerülnek felszínre. De ezekért a bajokért már felesleges marni egymást.

Azt azonban jó gyakorlatnak látnám, ha a nagy lopásokat, csalásokat, visszaéléseket, a korrupt politikusokat elővennék és megbüntetnék.

Settenkedő, Stohl Buci és a többiek csak érdekes jelek arra, hogy az erkölcsi normákat valahol el kelllene kezdeni újraépíteni.

jjulie 2011.04.12. 10:16:43

@qwertzu:

tévedsz pajti, nem kicsit

1. nem szeretem a komcsikat
2. a magyar feudalizmust a vörös hadsereg tette tönkre végleg, bár a nyilasok röviddel előttük komoly promóciót fejtettek ki

aszekelyek 2011.04.12. 10:21:18

@Balt: Nem restellték megmondani. Jókor voltak , jó helyen. eszerint mérték a vagyont ki , anno. Nyilván ezt akarta a nép........:( Akik addig a képükbe hazudtak, azok osszák el maguk közt a közvagyont , hatalmat. Hogyne. A haja szála meg se görbüljön egynek sem. Semmiféle lusztráció, mint a volt szoci országokban. Ma is ujjal mutogatnak arra, aki ezt szóvá teszi.

jjulie 2011.04.12. 10:23:40

@panelburzsuj:

nem nehéz, én már régen beletörődtem, könnyen ment

@Szimba: ami nem az ismert rossz, az nem válik automatikusan igenelhetővé

a márt ismert rosszon kívül sok ismereten rossz létezik

aszekelyek 2011.04.12. 10:25:04

Kedves Gábor! Azt terjesztették, hogy Orbán fél fletonovtól, azért őt tették meg miniszterelnöknek. Suttogóban terjesztették persze. Balon. Nekem is, persze. Ez tette elfogadottá őkelmét. Más info nem is nagyon volt róla. Eleinte.Kis kiegészítés a z áttekintésedhez. Nekibátorodott , úgy néz ki.:)

Szimba 2011.04.12. 10:32:24

@jjulie:

Nagy igazságot mondál!:-))

De nem azt írtam, hogy azért, mert a szocialista diktatúra rossz volt, akkor már a szabadversenyes kapitalizmus jó.
És azt sem, hogy OV vagy Gyurcsány vezette kormányok jók voltak.

Sajnos, egyelőre csak hibákat tudnék felsorolni mindkét, sőt mind a 4 oldalról (ha az LMP-t, Jobbikot is ide számítjuk).

Balt 2011.04.12. 10:32:54

@a-kis-herceg: Kulcsár-per újratöltve, Keller-gyanúsítás, romagyilkosságok aka Szilvásy titkosszolgálat, aztán Rohác révén is kiderülhet egy s más a korabeli magyar politikából (ne feledjük, Kuncze belügyminisztersége idején nyomozati iratok tűntek el a dossziéból), úgyhogy van muníció bőven. :)

Szimba 2011.04.12. 10:33:47

Amúgy pá! Megyek vásárolni.

Balt 2011.04.12. 10:35:48

@nyünyüge: "önkívületi gyurcsányisták" :)) - ez nagyon üt!

Diocles 2011.04.12. 10:35:52

Most ez valami vicc? Komolyan az a baj, ha egy kormány foglalkozik az ellenfeleivel, és nem bambán nézi végig, ahogy lekaraktergyilkolják?

Hogy mennyire erős az ellentámadás, az szubjektív megítélés és szimpátia kérdése, pl. az LMP-vel a kormány alig foglalkozik, holott ők támadják a legélesebben.

A példák jók, Gyurcsánynak szintén bejött az ellenzékkel való foglalkozás 2004 és 2006 között, nem utolsósorban ezért nyerte meg a választást. De ezért nem kárhoztatom, ez a politikus dolga. (Ha valamiért lehet kárhoztatni Gyurcsányt, és persze kell is, az nem a "fideszezés", hanem az "elkúrás".)

bioLarzen 2011.04.12. 10:39:04

@BonFire: "De akkor is azt mondtam, hogy bár nem állhatom a Fideszt, engem nem érdekel ki kormányoz, ha jól csinálja a dolgát. Nem vagyok irigy típus, a szőlőre sem fanyalgok, és ha OV véghez tudta volna vinni annak a töredékét, amit szeretett volna, akkor nagyjából elégedettek lehetnénk vele. De úgy látszik, teljesen tehetségtelenek. Nem érdekel, ki húzza ki a kátyúból az országot, de valamelyik felvállalhatná már, mert már 100 másodperce vagyunk a víz alatt, és nem vagyunk gyöngyhalászok. Itt előbb-utóbb irtózatos nagy bajok lesznek. Még sokkal nagyobbak, mint azt némelyek gondolnák."

Szia,
bár a párt-preferenciánkat tekintve nem vagyunk épp hasonló táborban, ebben egyetértek. Én is ezt mondtam. May akkor szavaznék a Fideszre, ha pisztolyt nyomnának a homlokomhoz - de, ha már ő lesz - mert, ahogy írod, nyilvánvaló volt jó előre - akkor drukkolok neki, mert ez az én érdekem is, mint Magyarországon élő magyar állampolgáré.

Amúgy, régi bölcsesség, hogy van politikus, aki a hatalom megszerzésében jó, van, aki a hatalom gyakorlásában, és van aki a hatalom megtartásában. Orbán eddigi politikai tevékenységét tekintve az elsőre közepeset kapna - bár látványosan ezt tekintette a legfőbb tantárgynak (amivel elvileg nem lenne baj), a másodikra is - az első időszaka reálpolitikailag nem volt katasztrófa - de szemlátomást a harmadik pontra gyúr.

bio

Balt 2011.04.12. 10:39:10

@a-kis-herceg: Van, akinek nosztalgia, van, akinek szitokszó. (Szerencsére az előbbiek egyre kevesebben vannak, demográfiai okokból.) Evvan.

jjulie 2011.04.12. 10:39:51

@Szimba:

az 1867-es átalakulásnak milyen társadalmi támogatottsága volt, vagy az 1848-kísérletnek?

vagy az 1920-asnak, vagy az 1944-esnek, vagy az 1945-ösnek, az 1948-asnak?

szimba drága milyen hagyománya van ittenség a társadalmi támogatottság figyelembe vételének?

kétharmados támogatottságnak nevezni az egyharmadost, (ami kétharmados parlamenti többséget eredményezett a szisztémából eredően), nem több

jjulie 2011.04.12. 10:41:52

@Diocles:

ha én csinálom jogos, ha más csinálja velem szemben, akkor nem

bravó, ennyi ésszel lehetsz fidesz szavazó is akár

csak ne sírj, ha megint veled csinálják, mondjuk kamatostul

bioLarzen 2011.04.12. 10:42:35

@Szimba: "Van egy városi legenda arról, hogy az MSZP idején elkövetett támadások/hibák (pl. rendőrpalota lődözése, tévészékház megtámadásának, bevételének engedése, a romagyilkosságok elkövetői körüli bizonytalanságok, kik bízták meg, kik adtak a kezükbe többtízmilliót érő fegyvert, stb.) miatt Gyurcsányt felelősségre akarja vonni a Fidesz."

Ha Gyurcsányt valóban bíróság elé akarnák állítani, már rég megtették volna. Ha egy év nem volt elég arra, hogy ezt megalapozzák, már nem is fogják. Mondjuk, szerintem ők tudják a legjobban, hogy semmi érdekük nem fűződik ehhez. Erőst kockázatos lenne a "Dimitrov-hatás", hogy Gyurcsányból gyanúsítottként jönne elő a "legjobb" énje, hogy végső soron politikailag ő profitálna belőle - gondolom, igen alaposan felkészült erre az eshetőségre... Másrészt, egyelőre úgy néz ki, hogy Gyurcsány rendkívüli szolgálatot tesz a Fidesznek az MSZP megosztásával...

bio

ssi 2011.04.12. 10:42:37

@Balt: helló! :-) belekavarhat, vagyis csak részleges hatás - próbáltam árnyalni

2010 Fideszre szavazott kb. 2.7 mill fő, tehát 3 mill le se morzsolódhatna

916ezer alkotmányozási kérdőív érkezett vissza - szerinted
- hányan mennének ki szimpátia tüntetésre, ha ezt kérné tőlük a kormány? - szerintem csak a töredéke
- mennyi ellen-kérdőívet küldtek volna vissza, ha a 3 ellenzéki párt, meg a civilek, meg a szakszervezet stb. külön erre buzdított volna? - szerintem több, mint 1 millió

ha szóba hoztad, kicsit másszunk bele a manyupba: érintett vagy? én igen, ráadásul szakmám révén alaposan körbe is járhattam, számolgathattam ...
1. zsarolási helyzet, hogyha bent maradunk, a további munkaviszonyom 0-t ér időben és Ft-ban is az államinál
2. ha igen/ha nem, a bizonytalanság, hogy bármikor bármelyik szabályt előnytelenül megváltoztathatják a jövőben, amit most még nem is sejteni, nehéz úgy dönteni, hogy kb. se tudod, mekkora a kockázat - s az önkéntes tartalékolás nem mindenkinek adatik meg
-> vagyis: a kormány léphetett volna másként is, de a tagok számára nem teremtett jó, de még csak korrekten eldönthető megoldást sem, de még az ország szempontjából se látszik a intézkedés egyértelmű jó hatása, csak a kérdések maradtak eddig megválaszolatlanul

amúgy valóban érdekes, amit felvetsz még: miért nem mennek a tömegek tüntetni, miért nincs nagyobb lemorzsolódás?
- szervezők hiánya miatt (ellenzék stb.)?
- emberek inkább nyugalmat szeretnének, meg bizakodni a végsőkig, amúgy se mennek könnye utcára?
- vannak, akiknek mégis kedveznek a változások, s vannak, akik a munkahelyüket féltik, ha felismerik őket a tiltakozásokon?
- stb.
-> idővel biztosan választ fogunk kapni, legalább részben ezekre is

porfelhő 2011.04.12. 10:44:57

Matolcsy beindította a fűnyírót

Matolcsy György a hétvégén javaslatot tett a kormányfőnek a 250 milliárd forintos stabilizációs alap végleges befagyasztására.
A tervek szerint az alaphoz csak akkor nyúlna hozzá a kormány, ha a lehetséges kockázatok valódi gondot okoznának, vagyis ezt a tételt nagy valószínűséggel végleg elvonta a kormány a költségvetési szervektől és a parlament által felügyelt gazdálkodású állami intézményektől."

Az elvonás súlyosan érinti az állami támogatásból álló intézményeket, és nagyon távol áll attól a megoldástól, amellyel tartós megtakarítást lehetne elérni az állami kiadások terén."

hm. lehet itt "akármire" gondolni ez a valóság. a politikában. igen. ez.

bioLarzen 2011.04.12. 10:45:21

Esküszöm, sajnálom, hogy nincs írói vénám - olyan remek kis írományt lehetne összehozni arról, hogy Gyurcsány és Orbán titokban megegyeztek valamikor 2000 környékén, hogy összedolgoznak: amelyikük hatalomra jut, az attól a naptól kezdve azon dolgozik, hogy a következő választáson a másik nyerjen... Megy a nagy színjáték, közben minden vasárnap együtt söröznek a népen röhögve, anekdotázva, és persze, a stratégiát reszelgetve. Anikó és Klára asszony pedig közben recepteket cserélgetnek a konyhában.

Moldova biztos tök jól meg tudná írni.

bio

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.12. 10:46:06

@poszt.

Csak annak újdonság a nyócévezés, aki abban a nyócévben lett felnőtt.
Orbán és csicskái már a kezdetektől mindig mindent az elmúlt 40 évvel magyaráztak.
Kormányzásuk alatt nem akartak semmin válatoztatni - reform, ugye
- csak negyvenéveztek és genyóztak, mint most.

Mást nem tudnak, csak cigánykodni.
Nehéz sorsukra hivatkozni.
Hőbörögni, nyavalyogni, segélyt kérni, letagadni, hazudozni és klánban közösködni.

sisszi 2011.04.12. 10:47:44

Orbán vezetőnk szavaival élve a fenti kép címe: "két zavaros átmeneti évtized" főhősei.

porfelhő 2011.04.12. 10:50:05

folyt.

hirszerzo.hu/profit/20110411_megszortas_funyiro_250milliard#rss

Lehet itt kommenteket írogatni, komcsizni, és akármiket írni, több évtizedre visszamenni, vélt- vagy valós dolgokat felidézni. A létszámleépítés még most sem fejeződött be, újabb elvonások, megszorítások jönnek, ha igazak a hírek.

Balt 2011.04.12. 10:52:48

@Szimba: "1. van a legendákban valami igazság
2. a Fidesz ezek napvilágra hozatalát készíti elő,
3. a reakciók figyelése után meglépi egyes felelősök számonkérését, amivel az MSZP-t teljesen letörölné a politikai palettáról."

Ha ez így van - remélem! :) -, akkor nyilvánvaló: célszerű megvárni, amíg Fegyencünk lejátssza a meccseit és átveszi a hatalmat az MSZP-ben. Nem kell ezzel kapkodni, csak a Nomentana évült el, az utóbbi esetek még büntethetőségen belül vannak. :)

Más kérdés, hogy - a "Nagy Radala-sejtés" szerint :) - a Fidesz (mint párt) érdeke, hogy az MSZP-t megtartsa a "legnagyobb ellenzéki párt" szerepében, akkor viszont még ki kell találni hozzá valamit, mondjuk egy kicsit majd ekézni kell a nyugdíjasokat. :)

Balt 2011.04.12. 10:54:08

@Szimba: "Három emberöltő az minimum 180 év."

Dehogy! Csak 60-70.

Balt 2011.04.12. 10:55:28

@panelburzsuj: "Amennyi alatt egyik ember a másikba "öltődik", és lesz harmadik ember ..."

:) Szemléletes megfogalmazás. Aztán lehet homokvárakat építeni... :))

Balt 2011.04.12. 10:57:26

@a-kis-herceg: Ugyi, Bisq Béci bá't is csak a törvénymódosítás után, a "kommunista bűnök tagadása" címén lehetett megvádolni. Ez egyébként nem vicces.

Balt 2011.04.12. 11:00:43

@Szimba: "már szinte egy igazi (45 utáni, vagy 56 körüli párttag) sem él, ill. annyira idős, hogy Münnichet is mamutnak mondja."

Nem is mezei párttagokat kell démonizálni, hanem a "kövérebb láncszemeket" (c. by Fábry) Lásd: Kovács, Lendvai, Gyurcsány - csak így mutatóba.

Balt 2011.04.12. 11:02:32

@triumphator: Egyetértek. Nem is lesz esélyük többé, ebben biztos vagyok.

Balt 2011.04.12. 11:04:16

@lüke: "az angol proletáriátus a bevándorlók csapatával meg pofára esett"

Azzal mondjuk a fhanszia meg a német is. :)

porfelhő 2011.04.12. 11:06:24

A Jobbik újra az utcákon demonstrál a „cigányterror” ellen.

Közvélemény-kutatások szerint a választások óta a Fidesz vesztett népszerűségéből, a Jobbik pedig stagnál. Középpártként való megerősödése érdekében felrázná aktivistáit és megőrizné a válságrégiókban lévő szavazóit, ezért azokon a helyeken demonstrál, ahol a választások alkalmával jól szerepelt."

hvg.hu/itthon/20110412_jobbik_videken#rss

hm. felerősödik újra az effajta utcai politizálás.?!

Balt 2011.04.12. 11:07:35

@radala: Egyetértek. :) De ki az a VV?

hoplita 2011.04.12. 11:07:56

@Balt:

"....Más kérdés, hogy - a "Nagy Radala-sejtés" szerint :) - a Fidesz (mint párt) érdeke, hogy az MSZP-t megtartsa a "legnagyobb ellenzéki párt" szerepében, akkor viszont még ki kell találni hozzá valamit, mondjuk egy kicsit majd ekézni kell a nyugdíjasokat. :) ...."

Én ezt a variációt tenném meg, nem is kis pénzzel.

is 2011.04.12. 11:12:28

@triumphator: így, így.javaslom az axioma helyett az istenhit szó használatát. akármi ezzel ellentétes adat, tény, történelmi történés van, azokat el kell hallgatni, le kell tagadni, félre kell magyarázni, és akkor is ezt kell nyomni.

@poszt: addig, hogy Orbán kettéosztotta az országot, addig tényszerűen egyetértünk onnantól, hogy ez most a politikájának lényege, vagy sem, onnantól véleményes, és az én véleményem, rengeteg adattal alátámasztva az, hogy ez bizony Orbán életének lételeme. Orbán egy ellenzéki faszi, tromfolni, regálni képes. kezdeményezni nem. most is egy éve úgy kormányoz, hogy csak reagál. egyetlen saját ötlete volt, az egykulcsos adó, na az jobb, ha nem is lett volna. minden más csak reakció más történésekre. és ez így van 1995, az első tandíjtüntetés óta. ellenségkép, és az az elleni harc, ez Orbán lényege. emiatt csak rombolni képes, kordont, MDF-et, molnár lajosi eü reformot, Gyurcsányt, IMF-et, határon túli nem gazsulyozó magyarokat.

hoplita 2011.04.12. 11:16:00

@porfelhő:

".......Kiszelly szerint a jelenlegi kormány - amely deklarációi szerint az unióval együtt az átfogó romastratégiában látja a megoldást - hezitál. Nem adhat olyan választ, mint a Jobbik, mert az nem lenne demokratikus. Ráadásul tudja, hogy ameddig nincs gazdasági fellendülés és nincsenek új munkahelyek, addig nem lehet megoldani a problémát. A politológus úgy látja, a Jobbik a rossz tapasztalatokat és félelmeket használja fel, amire a többi párt nem tud választ adni. Az ellenfelek tanácstalansága miatt a Jobbik megőrzi törzsszavazóit, 2013-ig ráér a bizonytalan szavazók felé fordulni, és Budapestet, majd Nyugat-Magyarországot a kirobbanó korrupciós botrányokkal megnyerni. Ha a másik „ütőkártyát”, a Trianon témakört is beveti, akkor akár meg is duplázhatja jelenlegi szimpatizánsainak számát...."

Kiszelly forgatókönyve a fityisz-maszop tandem rémálma.:))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.12. 11:18:18

@lüke: kettétörlek a térdemen, balliba/dzsobber DNS-derivátum... :)

ssi 2011.04.12. 11:18:21

komcsizás: le kellene zárni?/lebegtetni kell?@simonmondja.: :-)) szertem is fontos: akik komcsiznak, mikor születtek, ill. milyen családba @Balt: @a-kis-herceg: @radala:
- szertem nagy baj, hogy összemosódna, ill. össze lehet mosni a politikai bűnöket (pl. távolabbi múltban ideológiai alapon börtön, kivégzés járt) a gazdasági bűnökkel (pl. 8 év korrupciói)
- olyan, mintha mai politikai okokból vkiket kollektív bűnösökként szeretnének véglegesen elítélni, megbélyegezni akár mások bűnei miatt is, míg másokat kollektíven felmenteni még valós bűneik alól is (pl. a jobb oldalra átállt régi komcsik, a mai korrupt jobb oldaliak, ill. a kevésbé önálló lakosság, akinek kényelmesebb az erős vezér, meg az állami gondoskodás)

porfelhő 2011.04.12. 11:20:59

"....a Jobbik a rossz tapasztalatokat és félelmeket használja fel, amire a többi párt nem tud választ adni.

Az ellenfelek tanácstalansága miatt a Jobbik megőrzi törzsszavazóit, 2013-ig ráér a bizonytalan szavazók felé fordulni, és Budapestet, majd Nyugat-Magyarországot a kirobbanó korrupciós botrányokkal megnyerni.
Ha a másik „ütőkártyát”, a Trianon témakört is beveti, akkor akár meg is duplázhatja jelenlegi szimpatizánsainak számát."

"A tanácstalanság" minden szinten. Megoldandó probléma, káosz.
Nem oldja meg a multba való visszamutogatás, a szocikra,- a Gyurcsányra való utalgatás. szomorú valóság.
igen. bezony.
:)

mréveiller 2011.04.12. 11:25:28

letelt az egy év türelmi idő. most már hülyén veszi ki magát az elmúlt 8 évre mutogatni. ideje elkezdeni kormányozni!

nyünyüge 2011.04.12. 11:27:41

@simonmondja.:

Megihletett József Attila :)?

"Mást nem tudnak, csak cigánykodni.
Nehéz sorsukra hivatkozni.
...."

"Mert mást se tudunk, csak könyörögni, meg alázkodni, meg kérni..."

Csöndes estéli zsoltár
magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/csondes.htm

bóra77 2011.04.12. 11:31:54

Csuda ez a hely, csupa fura fej,
Nem ez ami kell, de mégse megyek el.
............és fáraszt a beszéd,
Egy pali ide lép és játssza az eszét.
Telt ház megint, jó szokás szerint,
..........
Pár szép szavad erdőbe vitt.

"Rád gondolok, hányszor és mit mondtál,
Szép kis dolog, de a kölcsön vissza jár."

hehehe:)

porfelhő 2011.04.12. 11:33:35

@hoplita:
Mi a problémád a cikkel? Áruld már el?!
"Rémálma " a Fidesznek és Mszp-nek. éppen az is lehet.
De még az Lmp-nek is. nem gondolod?
:)

lüke 2011.04.12. 11:33:47

@Balt:
ja :)
csak nekik nem volt akkora gyarmataik

Balt 2011.04.12. 11:34:46

@bariga: Hisz ti vagyok a felkent ároktemetők. :) De ha az összefogással jöttök, azt mondom: előbb összefogdosás, ami viszont zajlik.

lüke 2011.04.12. 11:36:58

@Balt: :)
bár a fogdosás ellen sokan nem tiltakozának:)

radala 2011.04.12. 11:37:16

@bariga: gondolom:-)
Vagy de az is lehet, hogy az LMP-re esik nem a szocikra:-)
@panelburzsuj:Hajlok rá, hogy igazad van, de tartok tőle, hogy a politika maga hipózott Kádárizmus...
Valahol a napokban olvastam, hogy a magyarok nem harcoltak meg a demokráciáért (ja azt hiszem most épp Eszterházy mondta), ezt már sokat hallottam, de egyszerűen nem tudom elhinni, hogy bárkik többet harcoltak volna érte, szerintem valahol másutt lehet a hiba. Nyilván csórónak lenni rettentő frusztráló, sajna a lét határozza meg a tudatot:-)

porfelhő 2011.04.12. 11:37:56

Na. jo. ebből azt hiszem délelőttre elég is volt.
Megyek inkább egy kicsit a keleti szélbe.
:)

Ja. egyébként szánalom.
igen.

:)))

lüke 2011.04.12. 11:38:08

@bóra77:
:))
nem bibliai bosszúállás

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.12. 11:41:42

@Szindbad:

Mert miért?

Semennyire sem jogos, ha egy kormány a tehetetlenségéért az ellenzéket hibáztatja.

Minden kormány felelős a saját tehetetlenségéért.

A parlament működik ellenzék nélkül is.

radala 2011.04.12. 11:43:27

@manyike: Nekem nem lehet teljesen jogos komcsizni, akkor születtem, mint tg és ö nem komcsizik:-)
De sajna ez belém van nevelve roppant mód. Nem világos ez a bűn relativizálás dolog.
Többször említettem, hogy Pozsgay, Szűrös, Szili elmehet a francba...
Nem gondolom, hogy Lázár 450 LE szolgálati autójára mentség lenne a Fideszessége, sőt azt gondolom ez esetében egy súlyosbító körülmény.
Ha egy szoci lop az normális, még szerencse, hogy nem lövet épp a tömegbe, mikor az lenne a default;-) Szóval Hagyó esetében inkább becsülni kéne a fejlődését:-)
@Balt: VV a véleményvezér. Amúgy gondolom néhány magát roppant okosnak és konzervatívnak gondoló ifjú titán...
Valami bölcsészek, akik nem szeretik a focit:-)

lüke 2011.04.12. 11:43:38

tk. ez a szánalmas ország
most egy Hyde park corner lesz, ahogy olvasom
ittttttt

ssi 2011.04.12. 11:48:39

@radala: :-)) csak elméleteket próbálok keresni a valóság megértéséhez a jövőért való aggodásomban

Balt 2011.04.12. 11:48:45

@manyike: Visszaléptem az államiba, bár utólag meglepett, hogy mennyi Fidesz-szimpatizáns állt sorba a maradásért (a saját elmondásuk szerint)...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.12. 11:49:13

@radala: én azt hallottam, a VV mögött egy középkorú nő leledzik.

@lüke: kettéhugyozlak, mint hóembert. :)
(bocs, nem Téged)
A Mandineren mindig ilyeneket mondogatnak egymásnak és dugdossák fel a menórákat egymás virtuálseggébe, míg vesét kifordítani jatagánnal tűnik üdvösnek.

Diocles 2011.04.12. 11:50:21

off

mandiner-publi az LMP elSZDSZ-esedéséről:

mandiner.blog.hu/2011/04/12/szopoalarcban_tolja_az_lmp#c13189522

nem mintha meglepő volna, és ez csupán a kezdet, három évük van, h teljesen levegyék a zöld álarcot.

Balt 2011.04.12. 11:51:58

@simonmondja.: "Hőbörögni, nyavalyogni, segélyt kérni, letagadni, hazudozni és klánban közösködni."

:)) Orvos látott már ilyen állapotban? Csak egy apró emlékmorzsa a "segélyt kérni"-hez: IMF mond valamit?

parlamentarista 2011.04.12. 11:52:07

@Szimba:
csakhogy a parasztok nagy része azt a földet vitte be a közösbe, amit a háború után kapott. tehát egy földosztás után folyt a téeszesítés. ennek nem örültek a parasztok, de a kollektivizálás nagyjából annyira volt erőszakos, mint a magánpénztárak államosítása.

állami mintagazdásokkal, a szövetkezeti rendszerrel, és a háztáji birtokokkal a szocialista agrártermelés a világ élvonalába került. a járási és a lakótelepi iskolahálózat megépülésével a magyar közoktatás európai összehasonlításban a középmezőny elején volt. a kádár-rendszer két dologban volt alapvetően sikeres: a közoktatásban és a vidékfejlesztésben.

ami megbukott az a szocialista iparpolitika, és a leginkább szocialista pártirányítás. a forrásokat, és a feladatokat képtelenek elosztani a járási, városi, megyei párttitkárok, és az országos pártvezetés között. a szovjet (magyarul: tanács) rendszerben nem tudták megmondani, hogy mire szolgál az állam, a járás, város, megye. ezeket képtelenek meghatározni, és jobb híján úgy képzelték el, hogy ezek általában pártfeladatot látnak el, és ezek között területi alapon próbáltak sorrendet felállítani. állam -> megye -> járás.

de sehová sem illeszkedett be a város. mert abból rendszerint volt egy államjogú (a főváros), néhány megyejogú, és néhány járásjogú település. tehát a városi párttitkárok ebbe a hierarchiába sehová sem illeszkednek. a sűrűn lakott területeket viszont csak általuk lehet irányítani. ez volt kádár jános alapdilemmája.

a rendszer tulajdonképpen végig arról szól, hogy kádárnak a népi értelmiséggel nem (!) kell kiegyeznie, még kodály zoltán is látja, hogy a szocializmus egyszerűen jobbnak bizonyul vidéken, mint a feudalizmus. viszont a városi értelmiséggel kádár kénytelen alkut kötni, mert a szocialista (non-profit) iparpolitika nem hozza meg az eredményeket. illetve a központi pártirányítás a városokban rendre kudarcokhoz vezet.

na most ezt a dilemmát egyébként a rendszerváltás óta egyetlen pártvezető sem tudta feloldani. horn, medgyessy, gyurcsány azt csinálják, hogy a koalíciós partner köré próbálják szervezni a városi és a fővárosi (kerületi) párttitkárokat. így jön létre az mszp-szdsz. antall és orbán ellenségnek tekinti a városi értelmiséget - nem csak a városi pártelitet, hanem magát az urbánus elitet en bloc. őket nem tekintik a nemzet részének. így lesz a mdf-fkgp-kdnp. a fidesz-fkgp, és a fidesz-kdnp formációk. ebből antall politikája sikertelen lesz. az első orbán kormány politikája kezdeti sikerek után elbukik. az uniós csatlakozás után ellenzékből azonban totális győzelmet tud aratni, mert uniós támogatás mellett a parasztok a legolcsóbban megvásárolható szavazók. a jobbik sikere is ebben áll. tulajdonképpen az unió támogatásán áll vagy bukik a rendszer.

bóra77 2011.04.12. 11:57:03

@bariga: haha, én megadtam a választ. Baby Sisters:)

ssi 2011.04.12. 12:01:25

@Balt: c'est la vie :-)) 100%-osan meggyőzve tetted a "semmit nem kellett tenni"-t? (tenni érte a maradóknak kellett csak)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.12. 12:02:48

@Balt: Na, most tanulni fogsz.

A kölcsön, az nem segély - vissza kell adni.
Kölcsönt az kap, aki bebizonyítja, hogy fizetőképes és kinézik belőle, hogy becsületes.

Úgyhogy Vityánk nem kap hitelbe....

Vityánk, amit kér, azt soha vissza nem adja - kódistempó.

A nyugdíjpénztárasok tudnának mesélni.

Balt 2011.04.12. 12:04:36

@radala: "VV a véleményvezér."

OK, közben leesett. Gondoltam Vitányira, Való Világra stb., de őket is csak hébe-hóba olvasom. :)

bariga 2011.04.12. 12:05:11

@lüke: jobb lenne a kerteket ásni, nem? Itt a tavasz, nem lesz veteményes. Az árok meg inkább vízelvezetésre volt való , legalábbis régen úgy volt.

Balt 2011.04.12. 12:05:43

@Hepci: "VV mögött egy középkorú nő leledzik."

Nocsak! Ki vele, szabad a (topik)gazda! :)

bariga 2011.04.12. 12:08:17

@Balt: és ki az a ti? Amúgy meg fogdossad össze a kedves veled összefogó összefogdosókat. Én utálom, ha hozzám ér valaki, akit nem szeretek.

panelburzsuj 2011.04.12. 12:08:53

@radala:

Nagyon más dolog az olyan demokrácia, ahol az adott államon belül minden érdek megszerveződhet, birkózhat és alkudozhat, éa egy olyan, ahol az önszerveződő érdekcsoportok HELYÉT veszi át a mindenre kiterjedő állami birkózás és alkudozás.

Föltesze, hogy Esterházy ebben az értelemben véli úgy, hogy a magyarok nem harcoltak meg a demokráciáért. Nem visszaszorítani akarják a totális államot, hanem minél nagyobb szeletet megkaparintani belőle.

bariga 2011.04.12. 12:09:29

@radala: hát ezen meg halálra röhögtem magam

bóra77 2011.04.12. 12:09:38

@Diocles: GYF-t az különbözteti meg Ov-tól, hogy ő legalább felismerte, hogy elk..rta, ellenben OV-val, akiből még az a képesség is hiányzik, hogy egyáltalán felismerje azt, sőt, egyenesen kívánja /vagy bízik annak elmaradásában, nem kicsit, nagyon.

Balt 2011.04.12. 12:09:54

@simonmondja.: "A kölcsön, az nem segély - vissza kell adni."

Ja, akkor tessen visszafizetni, drága maszop-fanok!

Balt 2011.04.12. 12:11:12

@manyike: Társadalmi szinten szemlélve minden aggály nélkül.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.12. 12:11:48

@Balt: semmi több. Ennyit hallottam, megbízható(nak tűnő) forrásból.

Balt 2011.04.12. 12:12:18

@bariga: Erre tartjuk az erőszakszervezeteket. (És nem a tömegbe lövetésre.)

panelburzsuj 2011.04.12. 12:14:44

@panelburzsuj:

Gondolj csak egyetlen "erős " mutatóra: a központi és a helyi adók egymáshoz mért arányára. (Pl: a rendszerváltáskori tétova fogadkozások ellenére hogyan került a személyi jövedelemadó egyre nagyobb hányada az összállami kalapba.)

a-kis-herceg 2011.04.12. 12:17:25

@bioLarzen: ehhez nem kell nagy "véne"

köztudomású. sokféleképpen "megírták" már sokan... csak a sok még kevés

(lásd pl majomszínház..., Orwell stb) nagy játék... sokan "beszopják"

a TÖBBSÉG meg henye, lusta PARASZT

ssi 2011.04.12. 12:18:00

@Balt: oké :-) figyelve az alakulását, majd visszatérünk rá - társadalmi szinten, de egyéni hatására is (ha nagyon melléfogtam, vállalni fogom)

bariga 2011.04.12. 12:18:33

@bóra77: a "csiplek nagyon" vagy a "de a kölcsön visszajár" ?

bariga 2011.04.12. 12:20:21

@Balt: a megerőszakoláshoz meg már öreg vagyok, küldjed őket máshová légy szíves

bóra77 2011.04.12. 12:22:33

@bariga: vagy erre gondolt TG?:) (uabból az opuszból szintén)
"Az volt hülye, aki benned hitt. "

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.12. 12:28:40

@Balt:
Milyen kár, hogy autópályában van és lopott betonban a falvakban, meg szocpolházakban a vidékben, mert azt nehéz fölszedni, ugye.
A nyugdíjasokat meg hiába fujtogatja, már nem jön föl a csirkeláb.

Talán azt kéne csinálni a csutinak, amire a felhatalmazását kapta.
Hogy is ...

Azonnali nagyarányú dócsökkentéssel felpörgetjük a gazdaságot...

Újjáépítjük az országot...

1 millió munkahely...

De kár, hogy csak a szája járt.
Nem bírja a cigány a szántást.

a-kis-herceg 2011.04.12. 12:31:44

@simonmondja.: úgy látom ökörpöri szelleme köztünk van...

ebben az esetben azt kell mondjam 1etértek... a CIGÁNYKODÁS jó szó

a-kis-herceg 2011.04.12. 12:35:05

@panelburzsuj: központosítás feudális irány... helyi közösségek erősítése polgári

panelburzsuj 2011.04.12. 12:37:49

@simonmondja.:

Gonosz vagy.

Nem értékeled, hogy Orbán pártja már a Meggyesy száznaposának megszavazásával megkezdte a nemzeti együttműködést.

Akor épp az eladósításban.

panelburzsuj 2011.04.12. 12:41:57

@panelburzsuj:

(Medgyessy - ordi tiszteletére :)

panelburzsuj 2011.04.12. 12:47:32

www.origo.hu/itthon/20090717-igy-tettek-lejtore-magyarorszagot-i-resz-a-szaznapos-program.html

Így tették lejtőre Magyarországot

"A parlament elé 2002. július 16-án került a száznapos program, és a képviselők elsöprő többséggel szavazták meg. Tizenhat MDF-es és egy fideszes képviselő tartózkodott, a többi jelenlévő 339 képviselő az igen gombot nyomta meg."

Balt 2011.04.12. 12:49:25

@simonmondja.: Őőő, azt mondod, az IMF a ppp autópályákban van?
Ez ezer sebből vérzik.

parlamentarista 2011.04.12. 12:53:37

@panelburzsuj:
nem lett eldöntve, hogy mi igényel: állami, regionális, városi, és uniós adószedést (újraosztást).

orbán felosztása:
-- állam <= igazságügy, oktatásügy, külügy, pénzügy, hadügy
-- régió <= egészségügy
-- város => ∅ => különadók
-- unió <= szociális ügyek
-- ? <= agrárügyek <= cigányság

Balt 2011.04.12. 12:58:44

@panelburzsuj:
"Cáfolható, hogy a Medgyessy-kormány (2002-2004) száznapos programja, közalkalmazotti béremelése hitelekből valósult volna meg. A 2002. szeptemberi 50 %-os közalkalmazotti béremelés 800 ezer munkavállalót érintett, és a magyar gazdaságtörténet legnagyobb egyszeri béremelése volt. Medgyessy átvette az inflációt 9,8 %-kal, átadta 2004 végén 4 %-kal. (2004 szeptemberében buktatták meg Medgyessy Pétert.) Kiderül a gyakorlatban is, amit Milton Friedman már elméleti úton korábban levezetett, hogy tudniillik nem létezik bérinfláció. Nem is létezhet, hiszen a globalizált világban a kereslet bármilyen bővülésére a kínálat (termelő és kereskedő) reagál és nem az ár."

www.fn.hu/makro/20110302/tevhitek_magyar_allamadossagrol

Más kérdés, hogy a 101. naptól (2003-tól) az önkormányzatokra volt testálva a feladat...

bariga 2011.04.12. 13:00:29

@simonmondja.: azt kellene csinálni, de ahhoz sok közgazdász kellene, aki programot készít. Demagógiából nem lehet várat építeni. Bár talán a Matolcsi úr kezdi már kapizsgálni, hogy jön a kanyar, ezzel a 250 Mrd-os zárolással.
Csak még az Sz. Pérenek nem szólt, hogy ne mondogassa már annyit azt nem szorítunk meg dumát, mert már túl röhejes.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.12. 13:04:18

@Balt: Ott kell lennie.
Csak nem a Gyurcsány magánvagyonából építkeztek...

Nem ártana a szocpolosoktól sem visszakérni.
Mivel fizetőképesek voltak, mikor kapták, gondolom, nem gond visszaadni az osztogatott pénzt.

A pofátlan költségtérítéseket is az utolsó garasig vissza lehetne kérni.
Lázár és Arnóth a város pénzén furikázik, akkor mások is.
Milyen utazási költsége lehet egy ilyennek, aki sofőrrel viteti magát a város költségén ?

És mióta Lázár Jani előállt az elmúltnyolcévben kockáról kockára rakott svájci bankszámlájával a fia nevén,
lehet, hogy az önkormányzati adósságokat mind svájcban kéne keresni.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.12. 13:08:33

@Balt: Önbizalom-növelő tréningre jársz? :-)

Balt 2011.04.12. 13:13:23

@vinczej: A fentebb citált Wéber-interjúból:

"Gyurcsány Ferenc nem egyszerűen arra nem tűnik alkalmasnak, hogy egységes ellenzéket építsen fel a Fidesszel szemben, amelybe adott esetben az LMP is beleférhet, hanem az MSZP-t és a szocialista párt bázisát is megosztja - hangsúlyozta Wéber Attila az InfoRádió Aréna című műsorában."

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.12. 13:13:29

"Elszámolta a növekedést a kormány az IMF szerint

Rontott a Magyarországra vonatkozó növekedési előrejelzésén a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hétfőn nyilvánosságra hozott "Világgazdasági kilátások" című negyedéves kiadványában. Ezek szerint a magyar bruttó hazai termék (GDP) az egy hónappal korábbi országjelentésben szereplő 3,0 százalék helyett 2,8 százalékkal bővülhet 2012-ben."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=414202

Kérdés, mennyire veszik ezt komolyan a hitelminősítők, majd a befektetők? :-(

Laikus Érdeklődő 2011.04.12. 13:25:04

Csodaország jutott az eszembe. Az a fejezet, amikor uzsonna közben megáll az idő:

"-Tiszta csészét kérek - vágott közbe Kalapos - és üljünk egy hellyel odább.
Mialatt beszélt, már odább is vonult, a Mormota került az ő helyére, a Mormota helyére pedig Április Bolondja. Alice kelletlenül ült Április Bolondjának helyére. Ebben a helycserében csak Kalapos járt jól. Alice-nek sokkal rosszabb hely jutott, mert Április Bolondja mielőtt tovább ült volna feldöntötte a tejeskannát, bele a tányérjába."

panelburzsuj 2011.04.12. 13:27:23

@Balt:

Kár, hogy magára a cáfolatra a t. szerző nem tesz kísérletet.

Azzal a világ végéig el lehet szórakozni, hogy ez a konkrét kiadás nem közvetlenül hitelből van ám, hanem a másutt hitelfelvétellel "felszabadított" pénzekből.

Vagy a végrehajtó a mosógéphez és a tévéhez nem nyúl, ha a konyhabútor vagy síelés ment hitelből?

parlamentarista 2011.04.12. 13:35:29

@panelburzsuj:
létezik egy neoliberális magyarázat is, amely szerint az állami gazdaságélénkítés (klientúraépítés) folyik hitelből. a nemzetgazdaságok bukását minden esetben az államnak a piaccal (elsősorban a tőkepiaccal) való összefonódása eredményezi. magyarországon ezt szokták "neoliberális" gazdaságpolitikának mondani. a neoliberalizmus tagadja például a privatizációt. tipikusan állam-piac összefonódás. urbanizációt kínál helyette. köztulajdonban levő városi iparvállalatokat és közbeszerzést. magyarországon 0 darab liberális közgazdász van.

radala 2011.04.12. 13:37:12

@bariga: Ugyan már. Az árokásás nemzeti hagyomány mindenki érdekelt benne, mert így lehet a legkisebb energiával megtartani a szavazókat. Mennyivel bonyolultabb bebizonyítani, hogy te vagy a jobb, mint azt, hogy a másik még nálad is szarabb...
Amúgy meg, ha az LMP ügyes lenne és beleállna az árokba, akkor valóban rá potyoghatna az összes ugrálni vágyó szavazó. Csak arra kell figyelnie, hogy nehogy átkerüljenek az mszp térfelére, mert onnan már csak a természetes fogyás miatt potyognak el emberek...
Szóval az LMP helyzete világos, pont ugyanaz, mint a Fideszé csak az LMP Jobbika az MSZP

juditka* 2011.04.12. 13:43:59

Megjelent az ország első pálinkaautomatája a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér EU-elnökségi várójában."

Az utazók tulipánformájú, EU-logóval is ellátott kristálypoharakból kóstolhatják meg a Nobilis Pálinkafarm 2010-es évjáratú meggy-, szilva- és barackpálinkáit - közölte a Nobilis Pálinkafarm hétfőn az MTI-vel.

Az első hazai önkiszolgáló pálinkaadagolót egy hónapja próbálhatja ki az utazó közönség Ferihegyen, és a vártnál is nagyobb sikernek örvend.

A kuriózumnak számító automata új fejezetet nyitott a pálinkáról alkotott elképzelésekben: szép példa arra, hogy a tradíció és újdonság remekül kiegészíti egymást, erősítve azt a nemzeti vágyat, hogy egy magyar termék is lehet nemzetközi szinten elismert."

aha. a nemzeti vágy?! pálinka?
Állíthatnának fel több esetleg több ponton a fővárosban, az egész országban, pálinkaadagoló automatákat!! biztosan teljes lenne a siker, egyeseknél.
Ezeket az állapotokat már lassan józanul nem is lehet bírni!!

:))))))))))

panelburzsuj 2011.04.12. 13:47:21

@parlamentarista:

Ezt pedzettem úgy rejtjelezve, hogy nem a felek egyezkednek (a piacon), hanem az állam oszt (a költségvetésben).

A "rendszerváltás befejezése" kábé annyit tesz, hogy a nagy állami szivattyúval öszezabrált javakat innentől a legközvetlenebb csicskások körén belül tartjuk.

Nekem fütyül, nekem fütyül, elmehetnek.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.12. 13:47:40

@Balt: Nem is Gyurcsány fogja az ellenzéket összefogni, az biztos. Ő csak ez egyik szereplője lehet ennek a csoportnak. A nem-jobbikos (demokratikus) ellenzék meg fogja találni azt a vezetőt, aki képes lesz közös nevezőként fellépni.

Az ellenzék egyetlen útja az lehet, hogy talál egy olyan közös vezetőt, aki minden partnernek megfelel, és képes azt bizonyítani, hogy az ellenzék pártjai-mozgalmai nem egymással lépnek közvetlen kapcsolatba, hanem elfogadják a közös vezető koordinációs munkáját. Így effektíve nem egymással kell kompromisszumot kötniük, hanem egy project egyes "független, de összehangolt" elemeit alkotják, és azt vállalják a közös cél érdekében.

Mert mindig igaz: Kifizetődőbb egy potens párt második-harmadik emberének lenni, mint egy impotens párt első emberének.

juditka* 2011.04.12. 13:49:37

Állíthatnának fel többet" mindenképpen, jobban menne tőle a komcsizás, a Gyurcsányozás, esetleg házi főzésű pálinkát is adagolhatnának, azok az automaták.!!!?
"gyümölcspárlatot"! az új magyar szellem jegyében.!?!

:))))))

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.12. 14:00:13

@vinczej:

"Miként az LMP zuglói képviselője, Várnai László fogalmazott: bár nem akarnak május 29-én visszalépni, azért "esztergomi mintára" keresik a közös, egyik párthoz sem kötődő civil jelöltet."

hirszerzo.hu/belfold/20110411_zuglo_gyurcsany_mszp_lmp

Csak nem LMP-s lettem? :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.12. 14:06:55

@Szimba:

"Három emberöltő az minimum 180 év."

Három emberöltő = 75 év.

Nagyon kevered, vagy csak nem érted. :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.12. 14:29:53

@qwertzu:

"csak a tények kedvéért: A feudalizmusnak egy szabadon választott többpárti parlament vetett véget, amikor 1946 február elsején kikiáltották a köztársaságot. A komcsik a köztársaságnak és a demokráciának vetettek véget. Csak hogy összeálljon a puzzle."

Akkor csak a tények kedvéért, amelyek nálad hiányoznak:

1. A feudalizmusnak Magyarországon az 1848-as jobbágyfelszabadítás vetett végett.

2. A köztársaságot Sztálin akaratára és Sztálin nyomására vezette be a kommunizmusnak megágyazó parlament, amelyben 407 kormánypárti és csupán 2 ellenzéki képviselő ült. A magyar országgyűlés feladata a kommunista hatalomátvétel előkészítése volt, amihez lelkesen asszisztáltak a kisgazda, szociáldemokrata képviselők is.

3. Amúgy nagyon kevered a dolgokat. A termelési viszonyok és az államforma között nincs összefüggés.
A feudalizmus az egy termelési viszony a köztársaság meg egy államforma. Ebből kifolyólag nem lehet a köztársaságot mint valamiféle társadalmi, gazdasági "haladást" előadni, ugyanis nem az államformán múlik egy ország sikeressége, vagy éppen kudarca.

Már Róma is köztársaság volt az ókorban. Még illetve már a feudalizmus előtt ugye.

A királyságnak meg azért vetettek véget 1946-ban és azért készítettek 1949-ben "alkotmányt", ami az 1989-es szintén kommunista parlament által elfogadott módosításokkal még ma is érvényben van, hogy a magyar nemzetet a gyökereitől megfosszák, a történeti alkotmányát eltöröljék.

Amit a kommunisták tevékenykedtek Magyarországon 1945-2011 között az minden csak nem haladás, viszont sokat ártott a magyar nemzetnek.

Amúgy hiába van köztársaság a 176 egyéni országgyűlési képviselőn kívül, attól felfelé senkit sem lehet megválasztani. A képviselők többségét a pártok delegálják a listáikról, az EU képviselőket is. Miniszterelnököt, köztársasági elnököt is.

Egy a magyar történeti alkotmányra épülő alaptörvény, szabad királyválasztással, ellenállási joggal, ennél sokkal szabadabb, sokkal demokratikusabb és sokkal magyarabb lenne.

www.magyarokszovetsege.hu/content/magyarorszag-alaptoervenye-magyarok-szoevetsege-javaslata

ubul2000 2011.04.12. 15:00:45

@vinczej: kérdés, mennyire hiteles egy ellenérdekelt fél előrejelzése

ubul2000 2011.04.12. 15:04:09

@vinczej: a nem jobbikos (nem demokratikus) ellenzék meg fogja találni a saját vezetőjét.
Egy chartás gennyládát ajánlanék...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.12. 15:04:16

Chikán a szakma nevében - mossa kezeit.

index.hu/gazdasag/magyar/2011/04/12/chikan_tavol_kerult_a_szakma_a_politikatol/

Na, ezért kell saját állami egyetem orbánéknak.

Ezt a forradalmi közgazdaságtant - az eldobott könyvekkel -
nem érti senki, nem érti senki, nem is akarja megtanulni ...

radala 2011.04.12. 15:25:06

@simonmondja.: Szerintem nem mossa kezeit, csak okos kritikát fogalmaz meg úriember módjára. Teljesen rendben van ez az interjú.

radala 2011.04.12. 15:39:15

mandiner.blog.hu/2011/04/12/szopoalarcban_tolja_az_lmp#more2815282

Ez nagyon igaz sajnos.
Kár, hogy tg nem tud ilyen egyértelműen fogalmazni semmiben:-)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.12. 15:41:12

@ubul2000: "Egy chartás gennyládát ajánlanék..."

Orbán mióta chartás?

ubul2000 2011.04.12. 16:02:56

@vinczej: azért nem is ajánlottam

mréveiller 2011.04.12. 16:08:32

@bóra77: hát persze. Gyurcsány kiállt a nép elé a választás előtt hogy igen elkúrtam, elszállt a költségvetés megszorításokra van szükség? ehelyett tagadták meghamisították az adatokat.

ubul2000 2011.04.12. 16:10:51

@mréveiller: mi mást vársz a bolsiktól? csak a szekértolói ezt nem ismerik fel, vagy nem merik bevallani

bóra77 2011.04.12. 16:32:32

@mréveiller: ezzel szemben OV, csakis mindig az igazat, a színtiszta igazat mondta, programmal, számokkal stb. alátámasztva, soha nem hazudott kaján vigyorral a képedbe, igaz? remélem egyszer leesik a narancshályog a szemedről...

IntelCorei5 2011.04.12. 16:38:25

@Akitlosz:

és mi tenné a királyt királlyá? mármint milyen jogai lennének?

szabad (kinek és hogyan, meddig?) királyválasztás?

Valóban kár volt bezárni az OPNI-t. Ezt veheted magadra.

Bolond lukból bolond szél fú!

lüke 2011.04.12. 16:49:36

@assumo:
dehogy volt kár, jó kis épület, jó kis telekkel, jól lehet túladni rajta

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.12. 17:02:52

@triumphator: toled egyetlen dolgot kerdeznek..

ki az a magyar politikus, aki - egyetlenkent - az elmult 20 evben vegig vezeto szerepet toltott be es meghatarozoja volt a magysr kozeletnek?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.12. 17:04:11

@Akitlosz: "szabad királyválasztással,"

gwahahahahahaaa:-DDDDDDD

na ez odabasz, kemenyen;-DDD

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.12. 17:07:19

@mréveiller: Hát a "elsőfordítású" médiatörvény és alkotmánytervezet messze kielégítik az "eltitkolás és hamisítás" minden kritériumát.

És akkor még hátravan az "utókor elemzése" a most még láthatatlan gazdasági és mutyizós "eltitkolásokról és hamisításokról".

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.12. 17:19:17

""A legalapvetőbb európai szabadságjogok, a gyülekezési és véleménynyilvánítás szabadságának érvényesülése a demokrácia és a jogállamiság garanciája. A mindennapi politikai szabadságunkról szólnak ezek a jogok, melyek következetes kiállást igényelnek mindenkor, amikor csorbítják őket. Ezért kell következetesen kiállnunk a Kossuth tér szabaddá tétele mellett." - Fidesz, 2007.02.02."

"A Kossuth tér rendőrségi lezárása azt eredményezte, hogy a gyülekezés és a véleménynyilvánítás alkotmányos joga az Országgyűlés épülete előtt megszűnt. Ezen a téren két köztársaságot kiáltottak ki, itt emlékeztek a gyilkos sortüzek áldozataira, és két történelmi személyiségünk emlékműve áll. Ma viszont nem lehet emlékezni, nem lehet demonstrálni." - Répássy Róbert, 2007.02.12.

vastagbor.blog.hu/2011/04/12/kossuth_ter_kiallitas?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

"A kordonbontás becsületbeli ügy volt. 1989-ben megfogadtuk, ha megfosztanak minket a gyülekezési és szólásszabadságunktól, akkor először fölemeljük a szavunkat, s ha ez sem segít, akkor cselekszünk. Ehhez tartottuk magunkat a kordon lebontásával is." - Orbán Viktor, 2007.03.03.

porfelhő 2011.04.12. 17:37:03

Charta-beszéd
Nyolc éven át kormánypárti újságíró voltam. Ez volt életem egyik legkínosabb korszaka.
Néha azt érzetem, hogy be kellene mennem a szocialistákhoz vagy a szabad demokratákhoz, ordítanom kellene. Szégyenkeztem miattuk.
Szinte hetente gondoltam azt, hogy na, most hagyom abba.

De ma már büszke vagyok arra, hogy kitartottam mellettük. Mert tudtam, hogy ha Orbán Viktor jut hatalomra, akkor ez lesz: a demokrácia vége. A sajtószabadság vége."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=414469
.......
Arra kérem önöket, hogy se most, se semmikor, még csak egy kukát se borítsanak föl ebben a városban, ebben az országban.
Az elegancia a gyönge erőt is megsokszorozza."
Sohase feledjétek el, hogy ők félnek tőlünk"

hm. Stilus és "elegancia" a mindennnapi politikában is lehetne, ha nem is nagyon sok, csak egy kicsi.
bezony.
:)

hoplita 2011.04.12. 18:24:18

@parlamentarista:
"....de a kollektivizálás nagyjából annyira volt erőszakos, mint a magánpénztárak államosítása...."

Aha....
Melyik manyuposnak verték le a veséjét...?
Hányat ítéltek súlyos évekre, sőt....akár halálra is, szabotázs címén?

Magadnál vagy te, amikor ilyeneket firkálsz...?

A többit nem is ragozom...:((

porfelhő 2011.04.12. 18:45:08

Bajnai bírálta a kormányt a versenyképességi paktummal kapcsolatban"

"A hat új jogszabály és a versenyképességi paktum elfogadásáért dicséret illeti a keményen dolgozó Van Rompuy bizottságot és a magyar elnökségi munkában ezzel foglalkozó szakembereket is - mondta Bajnai Gordon volt kormányfő kedden Budapesten, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány és a német Bertelsmann Alapítvány konferenciáján. Ugyanakkor a volt miniszterelnök kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy a paktumból való kimaradás a magyar nemzeti érdekek szempontjából káros.

.......

"A demokratikus legitimáció új formáira van szükség uniós szinten" - hangoztatta Bajnai Gordon.
Ezen a területen egyelőre nincsen számottevő előrehaladás, a probléma pedig "újra és újra előkerül, nyomaszt majd minket", és azzal a veszéllyel jár, hogy erősödnek a nacionalizmust, a protekcionizmus és a nemzeti bezárkózást pártoló irányzatok a társadalomban.

Ebben a politikai környezetben kell folytatni a munkát. Elsősorban a válság és a korábbi hibás politika miatt felhalmozódott adóssághegy lebontására és mélyreható szerkezeti reformokra van szükség.

"Ezt a kettőt gyűlölik a választók a leginkább" - fogalmazott Bajnai.

Kifejtette: az adósságcsökkentés ugyan az állam szintjén takarékosságot jelent, ami felelősségteljes, megfontolt magatartás és erény, a választópolgár szintjén viszont megszorítás, a strukturális reform pedig beavatkozás a választók életformájába felülről."

atv.hu/cikk/20110412_bajnai_biralta_a_kormanyt_a_versenykepessegi_paktummal_kapcsolatban

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.12. 18:52:13

@nyünyüge: Hát igen...Teljesen egyértelmű, hogy a FIDESZ teljes szellemi hatalmat akar, mert úgy érzi, hogy csak a teljes szellemi és ideológiai behódolás biztosíthatja a jövőbeni hatalmát a teljesítmény helyett.

Annyira "egyoldalra torzítja és gyömöszöli" a társadalmat, hogy ez már csak egy "hatalmas struktúrális robbanással" állítható vissza a normális világ elvárásai szerint.

Azt hiszem, pár év múlva úgy fogják "mentegetni" saját szerepüket a Tákolmányt aláíró képviselők, mint most a volt III/III-asok.

Mondjuk az első áldozat már megvan Szili személyében, aki nevét adta ehhez a förmedvényhez, és most feltörlik vele a padlót.

porfelhő 2011.04.12. 19:06:51

Na ne már!? "áldozat"?!
Ugyan már! "nevetni kell" csak az a probléma, hogy nincs hozzá kedvem.
:(

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.12. 19:19:29

"A Századvég nagyon elégedett a kormánnyal

Jelentősen javult az állam hatékonysága a tavalyi országgyűlési választások után, miközben a pártrendszer gyakorlatilag még mindig a tavaly áprilisihoz közeli állapotokat tükrözi a Századvég Alapítvány szerint."

hirszerzo.hu/belfold/20110412_szazadveg_alapitvany_elemzes

Most már értem, hogy Stumpfot miért kellett felfelé buktatni kifelé a Századvégből. Így most már szabad a pálya, hogy az utolsó még hiteles (veszélyes) elemzőcég is FIDESZ-es PR-céggé silányuljon.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.12. 19:21:51

@porfelhő: Meg akartam hagyni az idézőjel relevanciáját azzal, hogy nem fecsérlem minden kis "szösszenetre". :-)

ulrike (törölt) 2011.04.12. 19:26:01

Mint mindig, nagyon jó a poszt képe. OV úgy vigyorog, mint akit alkotmányozni visznek. Jól meg is alkotmányozzák a nemzetet.

ulrike (törölt) 2011.04.12. 19:32:11

@vinczej: A tudomány az tudomány. Ha nekik az jött ki a alapos kutatások és elemzések eredményeként megint, hogy nekik továbbra is tetszik a kormány, akkor nem írhatják azt, hogy nem tetszik, mert az a tudomány megcsúfolása lenne. Plusz, a szerződéseiket is rögtön felbontatná a kormány.

ulrike (törölt) 2011.04.12. 19:40:09

@vinczej: 'Teljesen egyértelmű, hogy a FIDESZ teljes szellemi hatalmat akar'
Ehhez valami szellemi is kéne. Ilyet nem látok.

Tegnap hallottam valakit a rádióban, mondta, hogy nem tudja kultúrharcnak felfogni a folyó ügyeket, mert kultúrharchoz kultúra is kellene. Innen plagizáltam.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.12. 20:17:04

atv.hu/videotar/20110412_ujsagiroklub_2011_04_11_2_resz

Lehet köpködni Mészárosra és Bolgárra. De akkor is látszik, hogy a Tákolmány akár középtávú fennmaradása is katasztrófa lesz az ország számára.

Ezt a tákolmányt csak "szétrobbantani" lehet társadalmi összefogással!

2011.04.12. 20:23:31

@bariga: mér nem...már elszegényedtek...:S

@bóra77: :D

Meg lettünk csalva?

polelemzo.blog.hu/

2011.04.12. 20:32:36

2011. április 19-án (kedd) 19.00 órától TG blogjának következő találkozóját tartjuk. Akit érdekel a dolog, legyen szíves a nickemre kattintva üzenetet küldeni, s elküldöm a részleteket. [Akik szoktak jönni, ott lenni, azok kaptak értesítést...:)]

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.12. 20:35:24

"Nem kérnek a megerősített járőrszolgálatból a hajdúhadházi romák - ezt mondta Hortó József, a Roma Egyeztető Fórum elnöke a Független Hírügynökségnek azzal kapcsolatban, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület mintegy 200 embere hétfő este óta megerősített járőrszolgálatot teljesít a településen. ...Közölte: a hajdúhadházi romák - köztük gyerekek is - éhségsztrájkba kezdenek,amelyet addig nem hagynak abba, amíg a fekete egyenruhások be nem fejezik a demonstrációt."

www.fuggetlenhir.hu/cikk/3981/

nyünyüge 2011.04.12. 20:51:06

Rád gondolok - amúgy szerintem a Tolcsvay számból jön:

"....Sohasem láttalak

Sohasem hívtalak, de én

rád gondolok, minden este

Sohasem láttalak

Sohasem hívtalak, de én

rád gondolok minden este , minden este..."

6.Lenin 2011.04.12. 20:53:38

Már megint túltengés van dögkeselyűkből
potyán

Már vagy 10 éve képtelen ez a Fidesz összeomlani
Ebbe már talán bele is lehet őrülni...

parlamentarista 2011.04.12. 21:07:36

@hoplita:
ez a sztori onnan indult, hogy egyeseknek óriás birtokaik voltak, másoknak meg nem volt semmije. a feudális arisztokrácia sodorta az országot egymás után kétszer a háborúba. az első után fellázadtak a munkások, és még inkább a parasztok. a muzsiknak nem tetszett, hogy nem volt semmije, miklós cár meg meg már nem tudott mit kitalálni, hogy mire költse a pénzét. volt egy nagy lázadás. nem hiszem, hogy ennek akkora jelentősége volt, mint amekkorát a kommunisták ennek tulajdonítanak, hogy az aurora cirkáló feltette a történelemben az i-re a pontot, de kétségtelen, hogy nem volt ez egy jelentéktelen eseménysor. ennek következtében a két háború közötti magyarországon két brancs ütötte egymást. horthy a hadsereget és a csendőrséget az egyik oldalra állította, majd a vörös hadsereg bevonulásával az ellenoldal került ki győztesen.

56-ban a városi értelmiség - nem wittner máriáék, pongrácz gergelyék, hanem elsősorban a műegyetemisták - a kommunista elnyomatás ellen tüntetni kezdtek, wittner máriáék és horn gyuláék meg lőni. 56 forradalom, szabadsáharc, polgárháború és függetlenségi háború egyben. amely után következik egy megtorlás. 200 embert kivégeznek, 2000 ember megkínoznak, 20,000 ember a státusát elveszíti, és 200,000 ember elmenekül. nagyjából ezek az arányok. majd ezt követi a gulyáskommunizmus.

de azt nem lehet eltagadni, hogy a parasztok többsége végső soron jól járt azzal, hogy résztulajdonos lett egy szövetkezetben, egy nagyméretű agrárgazdaságban, és kapott egy háztáji kisbirtokot. értem, hogy aki kulák volt az rosszabbul járt, és az egyház is ki lett semmizve, ez mind igaz. de ne felejtsük már el, hogy a háború után ez volt a népakarat. nem az, hogy a kuláknak verjék le a veséjét, hanem az, hogy vegyék el a földjét. "azé legyen a föld, aki megműveli" a háború után a nép elsöprő többsége ezt követelte, hogy legyen valami egyenlősdi. és ezek után ez az agricultural cooperative a nyugat-európai mintává vált. a másik oldalról a kommunisták átvették a nyugat-európai elementary school szinte minden elemét - ceuasescu is - és a világiasult közoktatás magasabb szinten állt, mint előtte a feudális egyházi gondolkodás. persze nem állt magasabban, mint a protestáns, és zsidó elitiskolák, de ezeket az állampárti katolikusok itt sohasem tudták megszervezni. ahhoz kolostorok kellettek. humanista szerzetesek, és nem az egyetemes erkölcsöt hirdető farizeus (katolikus) papság. hanem a rendek, és a protestáns (nem az ellenreformált, hanem a valódi protestáns) világi értelmiség valamint a zsidók. és ezek a csoportok elég közel álltak a kommunistákhoz. ennek megfelelően a kádár közoktatási rendszer messze meghaladta a horthy érabelit. a nyugati elementary school egy az egyben át lett véve. azzal a különbséggel, hogy nem nyugati, hanem keleti nyelvet volt kötelező tanulni. a kádári alapiskolákat ezért lehet csak komolyan bírálni, illetve még a történelem oktatás miatt, de ott szinte egy az egyben átvették a középkorról a horthysta állampárti történelemszemléletet, a jelenkori történelmet meg ugye fordított előjellel tanították. de összességében kádár elemi iskolái magasabb szinten álltak, mint a horthy rendszer. és ugyanez igaz az agráriumra is. a szocialista agrártermelés lényegében meghaladta a feudális világot. ezen a területen a rendszerváltás visszalépést eredményezett.

porfelhő 2011.04.12. 21:08:50

Gyurcsány: a kormány legatyásítja az országot"

Gyurcsány Ferenc szerint magának köszönheti a kormány azoknak a költségvetési gondoknak a túlnyomó többségét, amelyekkel az országnak szembe kell néznie.

Ebben a helyzetben azt remélik, hogy a miniszterelnök nem marad rabja bárgyú adócsökkentési programjának, mert az fél év alatt lényegesen több kárt okozott, mint amennyi hasznot hozott - közölte Hevesen, a városi MSZP szervezet közéleti fórumát megelőző sajtótájékoztatón a volt kormányfő.

"Úgy látom, hogy ennek a kormánynak a gazdagoknak adott adó ajándéka rendesen legatyásítja az országot" - fogalmazott a politikus.

Arra az újságírói kérdésre, miszerint igaz-e, hogy Mesterházy Attila szocialista pártelnök megbuktatására készül, Gyurcsány Ferenc azt válaszolta: "az a hír igaz, hogy Orbán Viktor leváltására készül a teljes demokratikus ellenzék.
Eszünk ágában nincs egymással küzdeni."

www.hir24.hu/gazdasag/246959/gyurcsany-a-kormany-legatyasitja-az-orszagot.html

porfelhő 2011.04.12. 21:12:38

oppá" :)

folyt.

Mint mondta személyes ambíciói csak arra vonatkoznak, hogy Magyarország egy nyugatos, polgári demokratikus ország legyen, és működjön egy olyan balközép párt, amely valóságos alternatívát képes állítani a Fidesszel szemben.

Ebben a helyzetben az a véleménye: az legyen a párt vezetője, akinek a kihívás pillanatában a legnagyobb esélye lesz a győzelemre - fűzte hozzá." Gyurcsány.

bóra77 2011.04.12. 21:13:10

@Letícia: jaja, már korábban linkeltem ezt. mondtam én, hogy Gábor másfelé kacsintgat:)

2011.04.12. 21:18:47

@bóra77: ördögöd volt/van...:)

török gábor 2011.04.12. 21:21:31

@bóra77: @Letícia: hölgyeim, ez egy egyetemi órám "terméke", szó sincs semmilyen kacsingatásról :)

aszekelyek 2011.04.12. 21:24:57

Kedves Gábor ! Az, hogy a kelleténél többet foglalkozik a kormány az ellenzékével, meglehetősen szubjektív megállapítás. A "kellete" nem egy standard. HA akarom, többet foglalkozik, ha akarom nem. Egyéni megítélés szerint. Szükséges egy olyan ellenzék vádaskodását minden esetben visszautasítani, amely saját rossz kormányzásának következményeit rávarrni igyekszik minduntalan a jelen kormányra. A mi ferink igen aktivizált ma, széltében, hosszában zorbánozik, atv-ben hazugnak nevezi Orbánt, "hazudik, mint a vízfolyás", valamint hajmeresztő túlzásokra ragadtatja magát a legváltozatosabb témákban. Mindezt persze nem csak az mszp-ről de a többi ellenzéki pártról is elmondhatjuk. Ők azért mégsem elmarasztalhatóak annyira, mint a mi ferink, hiszen nem ők kormányoztak- tudtommal:)- 2002 óta.Bár , ki tudja, mögöttük kik állnak? Részemről nem esem abba a tévedésbe,. hogy azt higgyem bármelyik parlamentbe jutott párt mögött ne lenne gazdasági és politikai érdekcsoport. Figyelmedbe ajánlom Surányi György mai, atv-n elhangzott beszélgetését az Egyenes Beszéd című műsorban. Figyelemre méltó. A kormány tevékenységét illetően is. A jegybank ügyéről is.

porfelhő 2011.04.12. 21:27:56

na.Igen!
"Az átmenet zavaros, két évtizede", Másfél évtizede tartó Fidesz-Mszp. párharc. avagy az Mszp. jól ismert ellenfele a Fidesznek.
hm. most pedig soha nem látott méreteket öltött a Gyurcsányozás, ami még a végén hasznára is válik a Gy-nak.
:)

aszekelyek 2011.04.12. 21:28:29

@vinczej: Mit hallok ma? Göncz Kinga EP képviselőt úgy leszavazták, mint a huzat, az alkotmányunk macerálásával kapcsolatos javaslatával együtt. :DDDDDD

jaegtoer 2011.04.12. 21:30:55

@6.Lenin:

Ja. itt ellenfülkések tartanak egymásnak forradalmi meetingeket arról, milyen savanyú a szőlő.

aszekelyek 2011.04.12. 21:31:29

@radala: Ritka jóindulatúak viszont. Akárki megmondhatja:)

jaegtoer 2011.04.12. 21:32:24

@porfelhő:
mégiscsak hasznos a scroll.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.12. 21:34:41

@6.Lenin: Úgy látom, kezdenek egyesek szövegeiben az "érvszerű szavak" helyett az "visszakézből kihányt szavak" létjogosultságot nyerni. (gennyláda, dögkeselyű)

Ajánlom az Értelmező és Szinoníma szótárak használatát a "polgári körülírás" előtérbe helyezéséhez. :-)

aszekelyek 2011.04.12. 21:35:50

@Balt: LAptam udvarias lebelet, hogy rendelkezzek a három opció szerint én, megint én, arról hogyan óhajtom a nyugdj célű megtakarításomat felhasználni. Felhívják a figyelmemet, hogy ez eredetileg nyugdíjra lett eltéve és gondolkodjak el rajta, hogy önkéntesen valamilyen formában megőrizzem azt arra a célra. Már a hozamot. Mint egy debilnek, úgy elmagyarázzák. Ahogy kell. Ezt nevezik a nyugdíjak ellopásának bizonyos nem túl korrekt emberek.

bóra77 2011.04.12. 21:38:24

@Letícia: szétcsapott köztünk:)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.12. 21:42:18

@aszekelyek:

"Göncz Kinga (MSZP) az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy "a magyar alkotmányozás ügyét nem a szocialisták, a liberálisok vagy mások hozták ki Brüsszelbe, hanem a Fidesz, amelynek európai parlamenti képviselői nemrégiben meghallgatást rendeztek róla az Európai Parlamentben".

"Úgy látszik, hogy Szájer Józseféknek nem sikerült meggyőzniük a képviselőtestület tagjait arról, hogy az alaptörvény tervezetében foglaltak maradéktalanul eleget tesznek az európai uniós elvárásoknak - vélte. - Ezért vetődhetett föl bennük az ötlet, hogy a magyar alkotmány ügyét több szakbizottságban, köztük az állampolgári jogi bizottságban is napirendre tűzik. A jószándék jele, hogy a tervezet szövegét még az elfogadása előtt kívánta megvitatni a testület abban bízva, hogy a vitatható passzusok kikerülnek belőle, megelőzve a későbbi bírálatokat.""

www.stop.hu/articles/article.php?id=857883

aszekelyek 2011.04.12. 21:45:46

@vinczej: Pedig a jelen alkotmány szerint képviselőt nem lehet a lelkiismereti szavazása és egyáltalán a tevékenysége miatt zaklatni. Nem, hogy feltörölni vele a padlót. Talán, ha annyira védelmezik az mszp-ben a jelen alkotmányt, be is kéne tartani. Egyszer, végre. Olyat nem sokat láttunk. Az alkotmány bíróság döntéseit is mulasztásos vétséggel negligálták, nem egy esetben. Javaslom, elolvasni a jelen alkotmányt:)

porfelhő 2011.04.12. 21:47:03

VGO: brutális magyar hiánnyal számol jövőre az IMF

A költségvetés többlete a GDP 3,9 százaléka lesz Magyarországon 2011-ben – mutatja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) frissen kiadott költségvetési monitoring elemzése. Azonban az IMF szerint jövőre a költségvetés hiánya a GDP 4,3 százaléka, majd 4,6 százalékra kúszik fel - írja a Világgazdaság Online.

Az IMF közgazdászai úgy gondolják, hogy a költségvetés strukturális hiánya (egyszeri tételektől megtisztított egyenleg) várhatóan növekszik idén.
Még 2016-ban sem érjük el az Európai Unió (EU) költségvetési célját, a 3 százalékot. Abban az évben 3,4 százalék lesz a költségvetési deficit."

Jaj! én meg már nem is értem?! azt mondták, hogy pályára állt az ország, a Matolcsy féle gazdaságmegmentő- élénkitő csomag, maga a csoda!!
most mi?van?!
:)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.12. 21:49:41

@aszekelyek: "Pedig a jelen alkotmány szerint képviselőt nem lehet a lelkiismereti szavazása és egyáltalán a tevékenysége miatt zaklatni. Nem, hogy feltörölni vele a padlót. "

A FIDESZ törölte fel vele a padlót, ha nem lettem volna teljesen érthető. :-)

2011.04.12. 21:50:13

@török gábor: hm, na, akkor jó!:) Sok sikert hozzá! (Igazi pedagógus példával nevel...:)

@bóra77: :D Szerintem nem, sőt...meg lettünk nyugtatva. Én megnyugodtam. És Te?:)

6.Lenin 2011.04.12. 21:50:25

@vinczej:

Nincs kedvem összegyűjteni a Fideszre és a szavazóira elpocsékolt polgári körülírásként használt kifejezéseket.

Nem is ellenpéldaként írtam dögkeselyűt.

Gondoltam köztudott, a várható nagyszámú hulla megjelenése előtt kezdenek gyülekezni az általam említett madárkák.

Ezen a blogon Kb 2 percenként vizionálják a Fidesz totális összeomlását.
Nem hinném, hogy túlzásba esedeztem az előző hozzászólásommal, leírtam a véleményem.

Nem hinném azt sem ,hogy annál durvább kifejezéseket használok, amit a ellen tábor használ, sőt.

Azt sem gondolom, hogy a 168órából, vagy a népszavából és hasonlókból belinkelt idézetek jelentenének bibliai igazságokat.

Vélemények vannak, jelenleg még szabadon leírhatóak/elmondhatóak.

Az "érvszerű szavak" pedig mindkét oldalra, valóban jellemzőek.

porfelhő 2011.04.12. 21:51:05

Na. már megint, lefelejtettem::)

Az IMF azt is kiemeli, hogy Magyarországon a független Költségvetési Tanácsot gyakorlatilag megszüntették.
Ezzel szemben néhány fejlett gazdaságban megerősítették a fiskális intézményeket – áll a jelentésben."
igen.
:)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.12. 21:52:23

"A forint gyengült, miután Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője nyilatkozott a 2011 végére tervezett új MNB törvény kapcsán - írja Karsai Péter, a Commerzbank közgazdásza napi devizapiaci elemzésében."

www.vg.hu/penzugy/devizapiac/nagyot-esett-a-forint-lazar-van-a-hatterben-345915

aszekelyek 2011.04.12. 21:54:46

@simonmondja.: Az 1 millió munkahelyért majd még kilenc év múlva tessék reklamálni. Az 10 év alatti terv. Megvalósítható. Surányi GYörgy, ma belopta a szivembe magát. Azt mondta, hogy a reformokkal hadonászó és azt sirató ferink és a chartája is, egy pénzügyi szempontból teljesen irreleváns halmazt erőszakolt. Semmi de semmi hozadéka annak nem lett volna, ha meg is csinálják az ország pénzügyi helyzete szempontjából. Remélem a mi ferinket és bauer urat rendesen borogatják azóta, hogy lement a műsorban ez. :DDD Ugrott a duma, hogy a zorbán miatt van a nagy adósság, mert nem engedte a reformokat nekik megcsinálni. Azt is mondta, nem csodálja, hogy mindenki hányni kezd ettől a szótól.:) Rég élveztem ennyire Egyenes Beszéd adást:)

aszekelyek 2011.04.12. 21:58:00

@vinczej: Ez a nagy esés? A 160 -ról felugrás, mi a fene volt akkor? Akkor ki mondott és mit?

aszekelyek 2011.04.12. 22:00:39

@vinczej: Egy frászt. Mesterházy tajtékzott, tévében lenyilatkozta, hogy szíve szerint kizárná , hasonlók... No és nem ma, hanem folyamatosan amióta csak részt vett az alkotmányozás előkészítésében. HA nem lettem volna érthető.

aszekelyek 2011.04.12. 22:02:36

@simonmondja.: Mondod te. Surányi mást mond.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.12. 22:04:05

@aszekelyek: Meg is lesz a jutalma. Már kacsintgat az MNB vezetésére. :-)

(Nem bírja feledni Gyurcsány öszödi beszólását a rovására.)

6.Lenin 2011.04.12. 22:05:46

@jaegtoer:

Szerintem inkább talajtvesztettek sikolyáról van szó, mint ellenfülkeforradalmi hevületről.

aszekelyek 2011.04.12. 22:06:01

@simonmondja.: Aurópálya nagyom drága volt ugyan, de ennyire nem. Lopni is loptak, betont de nem ennyit. Másutt is van abból, nem kevés.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.12. 22:07:55

@aszekelyek: Hát igen. Mesterházy csak tajtékozott (ha te mondod). Orbán azonban megspórolja magának ezt a lépést azzal, hogy nem használ feltételes módot.

Ő mindenkit kizár, aki nem tetszik neki. Lényegtelen, hogy mi illeti meg az "áldozatot".

aszekelyek 2011.04.12. 22:08:03

@vinczej: Lesz egy jó MNB elnök? Az jó lesz. Sztem ő magasról tesz arra a gy nevűre.

aszekelyek 2011.04.12. 22:10:39

@vinczej: Nem, ez nincs így. Valamint az mszp jelen elnöke sértette a képviselő asszony jogait. Durván.

porfelhő 2011.04.12. 22:11:33

Újabb aláírásgyűjtés indul! "

Megkezdődhet az aláírásgyűjtés abban a népszavazási kezdeményezésben, amely a jelenlegi 14-ről 12 évre szállítaná le a büntethetőség alsó korhatárát - derül ki az Országos Választási Bizottság határozatából, amely a keddi Magyar Közlönyben jelent meg. A kezdeményező magánszemélynek 4 hónapja van a megfelelő számú aláírás összegyűjtésére."

hirszerzo.hu/belfold/20110412_alairasgyujtes_buntethetosegi_korhatar#rss

hm. ennek is a szocik az oka?!
már úgy néz ki, mindenhol "kisért" a Gy. és a szocik szelleme?!

:)

aszekelyek 2011.04.12. 22:15:27

@Balt: De olyan jól hangzik.....Még ebola szólóuott vele elősuör.. már kórus van. A zorbánék, azok a rühösek, megszavazták.... beletaszítva a szegény szadesz és mszp kormányt az eladósodásva. Ők nyilván nem tudták kiszámolni:) Az ellenzéknél volt a számológép: és a raktáros hazament 4-kor....:DDDD

álomszép 2011.04.12. 22:17:31

@porfelhő:
Drágám! te nem tudod? A "kisérlet", - vagy kisértet járja be a Fidesz politikáját. Az új magyar szellem, a gazdaságpolitika különleges útja.
Egyesek meg nem látják az "erdőtől a fát".

:)))))))))))

aszekelyek 2011.04.12. 22:20:04

@vinczej: Mindegy mi van a stopon, belügye minden tagállamnak az alkotmánya. Csak egyszer tudtátok eljátszani ezt, a médiatörvénnyel. Semmiféle lehetősége nincs beleszólni bizottságoknak. Az, hogy tájékoztatták a külhoniakat első kézből, bölcs döntés. Nem arra vannak megint hagyatkozva, mit hazudoznak nekik össze.Lassan mondom. Nincs rá módjuk, hogy kivegyék, ami nekik nem teszik.

álomszép 2011.04.12. 22:20:53

@porfelhő: :)

No. meg az "iránykeresési válság"! az is van.
úgy gondolom. nem találják.?
igen.

:)))

aszekelyek 2011.04.12. 22:30:27

@porfelhő: Ez inkább az szdsz bűne , kunczéé. A lopni küldött nagyon fiatalkorúak erre nevelése. A megélhetési bűnözés feltalálója pedig ott pöffeszkedik az atv-n . Tovább rombolva a közerkölcsöt. Mszp csak kontrázott alájuk.

6.Lenin 2011.04.12. 22:30:29

"Mindez megítélésem szerint már túlmegy azon a szinten, amit a stratégiai szempontok igényelnek: az ellenféllel való foglalkozás itt már nem egy hasznos politikai húzás eredményeként, hanem sokkal inkább jobb híján, más ötlet helyett, az elbizonytalanodás jeleként történik."

Szerintem sohasem haszontalan felfrissíteni a polgárok emlékezetét, kik is felelősek a jelenlegi "megszorító" intézkedések meghozataláért.
Mintha tüntetés sorozat előtt lennénk, ilyenkor meg főleg hasznos, szerintem.
A nagy hevületben különösen feledékeny a polgár.

aszekelyek 2011.04.12. 22:32:10

@álomszép: Akkor meg mire mondják az mszp-ben, hogy rossz az irány? Ami nincs is meg?

6.Lenin 2011.04.12. 22:33:03

Oppá, lemaradt!

Jó éjt!
Mindenkinek.

álomszép 2011.04.12. 22:35:12

Júniusban foglalkozhat majd a Parlament a közoktatási és a felsőoktatásról szóló törvényjavaslattal - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Pokorni Zoltán

"Úgy hallom, hogy a felsőoktatás egy kicsit jobb állapotban van, mármint a készültség szempontjából" - közölte az Aréna című műsorban Pokorni Zoltán.
Az Országgyűlés Oktatási Bizottságának fideszes elnöke elmondta: jelenleg is rengeteget dolgoznak a közoktatási törvényen, amelybe beépül majd a pedagógus életpályamodell, tehát ez utóbbi nem lesz önálló jogszabály.

Mindeközben a Nemzetgazdasági Minisztérium berkein belül zajlik a szakképzési törvény módosítása, amely legalább olyan fontos, mint az előbb említettek - fűzte hozzá a szakpolitikus.

A tizenöt éves korhatár sok mindenkit meglepett - folytatta Pokorni Zoltán, majd kijelentette, hogy ezt maga sem tartja szerencsésnek.

Szerinte a most hatályban lévő tizennyolc éves tankötelezettségi határ is csupán vágy volt, nem teljesült, és éppen a szakmunkásképzésből rostálódtak ki ezrével a gyerekek.

Tavaly például tizenháromezren, annak ellenére, hogy elvben kötelező lett volna tanulniuk. Ennek másik oldala viszont, hogy sikeresen megszerzett szakma esetén korábban ki lehetett válni az oktatásból - jegyezte meg.

Pokorni Zoltán szerint ma senki nem tud belépni a munkaerőpiacra tizenhat évesen, különösen egy ilyen pangó, válságos gazdasági időszakban.

Nem azon kellene törni a fejünket, hogy miként szabaduljunk meg ezektől a gyerekektől, hanem azon, hogy ne jöhessen létre ilyen helyzet - összegezte a politikus."

hm. arra gondolok, hogy ez a bemásolt cikk kicsit hosszúra sikerült. de olvasmányos !! elnézést!

:)

aszekelyek 2011.04.12. 22:37:19

@panelburzsuj: Attól még az mszp-szdsz kormány nem bírta kiszámolni, mit bírnak kifizetni anélkül, hogy el lenne ..va.....Az pedig az ő saruk.

parlamentarista 2011.04.12. 23:18:21

@ulrike:
a kérdőíves kutatást kevered össze a tudományos kutatással. ha nincs meg a zoknid párja, és keresgéled, akkor magyarul azt is kutathatod. a magyar nyelv tökéletesen alkalmatlan közéleti párbeszédre. nem véletlen, hogy tudományt nem írnak magyarul, történelmet sem írnak, jogot sem. aki magyarul gondolkodik az a civilizált politikán mind kívül esik.

inreallife 2011.04.12. 23:26:06

nemtom volt-e már, zuglban 39-30-ra nyert időközin a fideszes arc az mszp-s cica előtt. az önk. választáson garaba 47-22-re nyert, a helyére írták ki a választást. hosszú 3 éve lesz a fidesznek, ráadásul május végén megint lesz itt egy időközi, mert mégegy fideszes lemondott, aki állítólag (az elmeroggyant) papcsák belső ellenzékéhez tartozott. szvaól Török Gábornak ajánlom ezt a két körzetet amiből semmit nem lehet megállapítani, de mégis érdekes. :)

lüke 2011.04.12. 23:29:46

@parlamentarista:
:)
GYF akkor mit csinál a makogó angoljával?
a nyugatra kacsintással,s keletről szerzett vagyonával
was für ein zürzavar

lüke 2011.04.12. 23:31:17

@6.Lenin:
hoppala
ez egy monarchiabeli szócska
(pl a házaságon kivüli gyereket is így nevezik az osztrákok)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.12. 23:55:57

@lüke: oly mindegy, hogy angolul makog vagy magyarul tódít.
Pont annyi a kapcsolata a valósággal, mintha jemeni népdalokat énekelne...

jjulie 2011.04.13. 07:10:36

@radala:

"Az árokásás nemzeti hagyomány mindenki érdekelt benne, mert így lehet a legkisebb energiával megtartani a szavazókat. Mennyivel bonyolultabb bebizonyítani, hogy te vagy a jobb,"

igen, igen, igen, igen

a magyar nemzeti hagyományban észrevehetetlenül piciny, de el is hallgatott rész az ami arról szól, hogy egy magyar mérkőzik egy magyarral, és nyer a tehetségesebb, rátermettebb, képzettebb, egy rövid időszakban volt ilyen jellegő folyamat, de ez a versengéslehetőség csak olyan területeken volt lehetséges, amit a fajmagyar lenézett

a fajmagyar csak arra vigyázott, hogy a politikai hatalom megszerzése tekintetében ilyen versenyre ne legyen kényszeríthető, hogy majd amikor egyéb területeken is meg akarja szüntetni a ki a jobb verenyhelyzetet, akkor megtehesse, és meg is tette

ezt az állapotot szüntette meg a red army 44-45 telén, mivel a belső erők nem voltak soha elég nagyok a megszüntetéséhez, és mint tudjuk egy szar periódust követhet szarabb, tehát a tavalyi fideszidióta egyszavas kormányés választási program, a puszta "változás" messze nem garancia semmi jóra

na az a fajmagyar hagyomány ölt testet manapság, egy paródia formájában amit a red army szüntetett meg, úgy nagyjából 3 emberöltövel ezelőtt, a te szavazatodnak is hála radala, tavaly sokan is voltatok, meg elegen is, de minek is?

jjulie 2011.04.13. 07:26:21

@jjulie:

folyt.: a pfujj komcsik, mszp, ballibek, stb rendben, az nincs rendben, hogy a tudomány ezzel ki is merült

komcsik, mszpsek, ballibek félresöpörve, de hogyan is tovább?

a "pfujj komcsik mszp ballibek" jelentése: "elég abból hogy nem én kormányzok", hogy hogyan azt meg majd valahogy menet közben kitaláljuk, és ha nem lesz jobb ötletünk, akkor legfeljebb elénekeljük, és elénekeltetjük a "pfujj komcsik mszp és ballibek" refrént, ha a "mi a szart is kezdünk ha már miénk a hatalom" okozta fejfájás nagyon kínoz

Balt 2011.04.13. 08:16:13

@vinczej: Zugló mindig is vörös volt. "Villák proletárjai", persze, némi AVH-s tisztviselőteleppel meg panelhegyekkel megtűzdelve. Egyszer nyert Fideszes polgármester (2010 előtt), egyéni képviselő is csak Őry Csaba volt, 6 szavazattal nyert 98-ban.

Ettől prsze még nem fognak az LMP-sek MSZP-s jelöltre szavazni. :) Legalábbis remélem. Szóval: hajráf, hajáf! :)

Ezt írja a Regresszív Intézet:
"A Fidesz jelentősen csökkenő népszerűsége megszokottnak számít a választásokat követő első évben a Magyar Progresszív Intézet meglátása alapján, míg az ellenzéki pártok stagnálása szerintük azt mutatja, a választópolgárok egyik ilyen szervezetet sem tekintik kormányképes erőnek.

Gyömöre Máté, a Magyar Progresszív Intézet elemzője a választások egyéves évfordulójára emlékezve az MTI-nek elmondta: a 2010-es választási eredmény hatására létrejövő pártstruktúra leginkább az 1994-es állapotokra hasonlít, mert mindkét alkalommal hatalmas űr keletkeztetett a pártpolitika egyik térfélen. Tizenhét évvel ezelőtt azonban a jobboldalon, a kormányról akkor leköszönő MDF összeroppanásával támadt "piaci rés", amelyet végül a Fidesz töltött be, jelenleg azonban nem látszanak azok a szereplők, akik képesek lehetnének betölteni a baloldalon keletkezett hasonló űrt, fűzte hozzá."

index.hu/belfold/2011/04/12/nincs_kormanyzokepes_ellenzeki_ero

Balt 2011.04.13. 08:23:19

@ubul2000: Őőőő, Heller Ágnes nem jó? Nő, energikus, jól beszél külföldiül. :))

Balt 2011.04.13. 08:24:00

@Balt: Így lehet rá jövőt építeni.

radala 2011.04.13. 08:32:28

mandiner.blog.hu/2011/04/12/szopoalarcban_tolja_az_lmp?token=e6f94f56bc88449af77eb8064117100c#more2815282

Na ezt újra beteszem.
tegnap hallottam Schiffert a rádióban.
Egy világ omlott bennem össze. Az LMP bizony-bizony az szdsz reinkarnációja. Én mindig nagyon kedveltem az LMP-t, de tegnap rá kellett ébrednem, hogy nagy kár volt még az a 10 € + kopogtató támogatás is, amit adtam nekik.
Azért Schiffer elmegy a picsába, ha szerinte azért lesz az önvédelem az alkotmányban, mert a Fideszes adópolitika miatt majd a gazdagoknak le kell lődözniük a szegényeket. Ez egy virtigli köcsög álliberális duma. Ha tévednék, akkor sem fogok az elnézést kéréssel vesződni, mert akkor az én elnézéskérésem lesz a világ legkisebb problémája...
Azt hiszem az LMP nagyon nem igyekszik beleállni a kiásott árokba inkább továbbra is az árkon messze túl található szdsz által hagyott picinyke rést nézte ki magának. Ez egyrészt baklövésnek látszik, másrészt még az országnak is rossz.
Egyszerűen érthetetlen, hogy miért nem képes a baloldal egy normális alternatívát fölmutatni, holott majd minden magyar baloldali. Nem értem, hogy miért nem azt mondja ez a pöcs Schiffer, hogy amit a Fidesz csinál (1 kulcsos adó mondjuk) az nem jó a középosztálynak? Mert az igaz is lenne én is elhinném. De az ilyen fasz riogatás az teljesen értelmetlen...

Balt 2011.04.13. 08:33:51

@simonmondja.: Félreérted, ez bizony "elmútnyócév": :))

"A kormány egy rendkívül súlyos gazdasági-társadalmi helyzetet örökölt."

radala 2011.04.13. 08:40:48

@Balt: Ugye szuper.
Itt van a teljes eredeti oda vissza fordítás
nezsu11.multiply.com/journal/item/279/279

Balt 2011.04.13. 08:42:27

@radala: :))) Hehe, ez mekkora fricska!

panelburzsuj 2011.04.13. 08:42:50

@radala: @Balt:

Pusztába vetett Kádár-árvák gyámot keresnek.

Ajánlatokat a tgblogba, "Egyiptomi húsosfazék" jeligére.

ssi 2011.04.13. 08:44:02

1. 40 dolgos év után csak a nők nyugdíjba mehetnek, feltételek okán csak kevesen
2. Széll-terv =kiadáscsökkentés: előrehozott+korkedvezményes nyugdíj teljes eltörlése
3. Alkotmányban kiadásnövelés: magasabb nyugdíjkor eltörlése, részleges, kádári bírákra
4. sarkalatos törvények egységesítenek-e, ami kiadásnövelő és új problémákat jelentő:
- Schmitt 2 éve azért meglegyen (KE-nek járó kedvezmények miatt)
- kormány hogyan rendezné a kivételeket az általa kinevezettekre?
- kevesebb egyetemista, kevesebb professzor is kell?
- sok vidéki településen 70 éves körzetiorvos dolgozik, mert nincs utánpótlás

@jjulie:
kapcsolódva pl. a aszekelyek-jelenség:
- jó alkati adottságok: memória, kifejezőkészség, kíváncsiság stb.
- + szorgalom: tanulási-tájékozódási igény stb.
- + vmi értelmezhetetlen (??!!) a számomra: ha tök ugyanazt a vmit megcsinálják jobb/baloldalon, megítélése csak az oldaltól függ: pozitív, vagy negatív-e, s eltántoríthatatlanul

radala 2011.04.13. 08:53:37

@jjulie: Szerintem ez hülyeség. Nehezen hiszem, hogy egy 1100 éves nemzet folyamatos kontraszelekcióval fönnmaradhatott volna.
Árkot mindenki ás ez egy teljesen kézenfekvő stratégia. Van árok a PC Mac közt, egyik kóla másik kóla, újpest fradi, német francia, protestáns katolikus, keresztény mohamedán stb.
Nincs különösebb baj az árokkal szerintem addig, amíg csoportok határolják el magukat egymástól, de az egyének fölül tudnak ezen emelkedni.
Ez a fajmagyarozás meg egészen gusztustalan.
Csöppet sem vagyok antiszemita szerintem, viszont a mélymagyaroknál már csak azokat vetem meg jobban, akik azt képzelik, hogy Einstein Freud fene tudja még ki vallási faji hovatartozása miatt ők egy leheletnyivel is jobb emberek másoknál. Filoszemitának lenni pont annyira nevetséges, mint azzal jönni, hogy hány magyar Nobel-díjas van.
Már többször írtam, hogy a világ legmisztikusabb dolga az az, hogy mitől van az, hogy magukat liberálisnak képzelő embereknek állandóan azzal kell igazolniuk a véleményüket, hogy nagy emberek gondolataira hivatkoznak. Nekem (normálisnak:-) ) még életemben eszembe nem jutott, hogy létezne a világon bármilyen vélemény, aminek a valóságosságára hatással lehet az, hogy ki a franc gondolja még rajtam kívül.
Sőt általában a "bassza meg ez a geci megelőzött" érzésem van:-)

2011.04.13. 08:54:35

@bóra77: :D Kéreted magad? Jól teszed!:)

Jó reggelt!:)

Balt 2011.04.13. 08:56:39

@az igazi Sipi: "ki az a magyar politikus, aki - egyetlenkent - az elmult 20 evben vegig vezeto szerepet toltott be es meghatarozoja volt a magysr kozeletnek?"

H. Kovácson, Lendvain, Szívásyn, Drazsén és az MSZMP-utóvéden kívül?

Balt 2011.04.13. 08:59:01

@porfelhő: A verbálterrorista Andrassew Iván? Nyihihi!

Balt 2011.04.13. 09:01:23

@porfelhő: "Elsősorban a válság és a korábbi hibás politika miatt felhalmozódott adóssághegy lebontására és mélyreható szerkezeti reformokra van szükség."

Nocsak, Bajnai mea culpázik?

radala 2011.04.13. 09:01:53

@panelburzsuj: Ezt most nem értem. Szerintem egyrészt az egész ország kádár árva, másrészt kedvesen és személyeskedés nélkül mondom, hogy te a korodnál fogva, (ha jól emlékszem egy kevéssel idősebb vagy, mint én) és annak okán, hogy én nem is élek Mo-n, meg egyéb végtelen sok neveltetési sajátosságom miatt (mondjuk nem állami gimnázium) nagy valószínűséggel jobban el vagy kádárárvulva, mint én.
A helyzet az az, hogy én valóban reméltem ezt-azt az LMP-töl. Mert egyrészt természetellenes az, hogy nincs alternatíva, másrészt a zöldség és az antiglobalizmus is szimpatikus nekem. Ehhez képest főműsoridőben gusztustalan hülyeségeket beszélni a rádióban ráadásul bután az nem nagyon mutatja az új alternatíva születését.

Balt 2011.04.13. 09:02:08

@Balt: Vagy egyenesen elmútnyócévezik...? :))

panelburzsuj 2011.04.13. 09:02:47

@poszt összefoglalója (az undoklás indoklása)

Ha rövid az érved, toldd meg egy komcsival!

parlamentarista 2011.04.13. 09:05:41

@lüke:
recesszióban a külpolitika a meghatározó. nem lehet osztani, nem lehet ígérni. külföld értékítélete meghatározó.

Balt 2011.04.13. 09:21:59

@porfelhő: Úgy olvastam elsőre - mert úgy van valami értelme, pláne visszatekintve -, hogy:
"A Gyurcsány-kormány legatyásítja az országot" :))

Balt 2011.04.13. 09:24:31

@Letícia: Ohó, de érzékeny a női szeszély!... :)
(Izé, az a virág itten, vagy sütemény - hirtelen nem is tudom. :))

2011.04.13. 09:34:10

@Balt: nem érzékeny, csak odafigyel mindenre...:)))

Ez virág...mi lenne, ha süti lenne?:)))

velemenyvezer.blog.hu/2011/04/13/bajnai_is_back

Én ezt de szeretném! Neki lenne esze arra is, hogy lecserélni a régieket és pl. Puch meg egyebek nem is lennének a kormány közelébe se, sőt ő még a fideszben is jól hajtókat megtartaná.

Balt 2011.04.13. 09:43:13

@jaegtoer: :)) Találó, de így van. Lehet, hogy előbb-utóbb párttá alakulnak...? :)

radala 2011.04.13. 09:50:11

@Letícia: Azt hiszem nagyon naiv vagy. Bajnai pont ugyanolyan szar lenne, illetve volt, mint mindenki más...
Sőt szerintem a legkevésbé innovatív ME volt eddig, BG kiváló ME lehetne mondjuk Ausztriában, ahol minden fasza, de szerintem tökéletesen alkalmatlan arra, hogy valami működésképtelent akár csak megpróbáljon megjavítani.
Viszont az tény, hogy ha valaki vissza akar térni, akkor azt úgy kell csinálni, mint Bajnai (illetve Orbán is 2002 után) teszi és nem úgy ahogy GyF.
Ha vannak BG-nek ilyen ambíciói akkor azt jól csinálja. Szerintem Bajnai nagy károkat okozott az országnak, no nem a kormányzásával, hanem pusztán azzal, hogy elvállalt valamit, amire semmi szükség nem volt a világon. Mindenesetre, ha újra próbálkozik és jól csinálja, akkor el fogom ismerni, hogy megérdemli, hogy visszajöjjön. No nem azért, ahogy ME-ként tevékenykedett, hanem azért, mert POLITIKUSKÉNT, akkor bebizonyítja, hogy ügyes.
Illetve egyébként még ez sem biztos, nyilván lehet, hogy ez a munkamegosztás GyF és közte, mondjuk nekem a Fideszes stratégia, hogy Navracsics ( a legvisszafogottabb Fideszes) gyepálta GyF-et és a "vezér" kussol effektívebb ötletnek tűnik, de sajna a marketinghez sem értek.

radala 2011.04.13. 09:56:58

@6.Lenin: Az mszp is hirtelen omlott össze, az mdf is, az szdsz is FKGP is. Úgy tűnik ez így működik a világban. Persze lehet, hogy a Fidesz valóban "örökre" a magyar néppárt marad, de az, hogy "egészségesnek" látszik nem jelent semmit.

parlamentarista 2011.04.13. 10:07:42

@radala:
az istván által alapított formáció: a dinasztikus perszonálunió, a többnemzetiségű államszövetség nem maradt fenn. a hungaro-magyar kontinuitás éppen annyira nevetséges, mint a dákó-román.

néhány példát mondok: a zrínyiek zrinski néven szintén. zrínyi miklós a költő eredendően horvát volt. azért írt magyarul, hogy a medence közepén élő nemzetiséget is meggyőzze, hogy ő milyen jó srác. bánk banco néven szintén horváth bán volt. és mellette pozsonyi nádorispán. őt az északi, és déli szlávok is elfogadták. de a pozsonyi nádornak nem volt magyar identitása. itt évszázadokon át a multikulti uralkodott.

át lettél baszva, mint szar a palánkon. itt évszázadokon át latinul írták a krónikát. nem írtak magyarul történelmet (!). nem voltak magyar kódexek. magyarul. jogot se írtak. évszázadokon át nem voltak magyar nyelvű pénzek, se pecsétek. a magyarok egy nemzetközösség részei voltak. és ennek a multikulturális makro-régiónak, vagy mini-uniónak a központja többnyire budán volt.

nem a magyarok győzték le a törököket nándorfehérvárnál, hanem egy szerb-magyar uniós hadsereg. amit egy havasalföldi (nem román, de nem is magyar, hanem egy havasalföldi) gyerek vezetett. akit a szerbek csak úgy hívtak szibinyánin jankó. a magyarok meg úgy, hogy hunyadi jános. de ő nem magyar volt. egy multikulturális identitással rendelkezett, éppúgy ahogyan mathias rex is. mátyás király csak a népmesében volt magyar. a legtöbb uralkodó unionista volt, a nemesek pedig regionalisták. ezen kívül volt egy városias (urbánus) polgárság. a középosztály. évszázadokon át az államiságnak (etatizmusnak) a nyomát is alig lehetett látni.

mutass 1 középkori krónikát, ahol látod leírva ezt a betűsort: "magyar állam". a hungaro identitást le lehet fordítani magyarnak. de az egy többbnemzetiségű multikulturális formáció volt, és itt nem létezett semmiféle magyar szupremácia. a szlovákok a nagy-morvákat mondják nagy-szlováknak. vlach sem román, hanem havasalföldi. a transylvani (a történelmi erdély) mindig is többnemzetiségű volt. csak a fejedelmek egyesítették a román részekkel (partium), és a román bánsággal (banat). de ezekben a románok voltak többségben. az erdélyi fejedelemnek ennek ellenére sikerült ezeket a régiókat egyesíteni. ez volt nagy-erdély. de az egy többnemzetiségű formáció volt: magyarokkal, szászokkal, cigányokkal, és a románokkal. a középkori magyar történelem elfér egy sms-ben. ugyanúgy, mint a szlovák, vagy a horvát. ugyanis itt évszazodokon át közös történelem létezett csak. egyesített királyság. a közös identitást fordítottuk le úgy, hogy "magyar". de ez olyan, mintha a szigetországban nagy-britannia helyett azt mondanák: nagy-anglia.

nézegessél korabeli krónikákat, kódexeket, metszeteket, pénzeket, pecséteket. nézd meg a szent koronát. és keresd meg rajta a "magyar" feliratot. nem találod meg ugyanúgy, ahogy a "made is china" címkét sem. ugyanis mindkettő vicc. itt évszázadokon át a multikulti maradt fenn.

a népszuverenitás záloga ugyanis az, hogy a szomszédos nemzetiségek a közös normákban megegyeznek. kulturális értelemben makro-régiót, politikai értelemben pedig uniót alkotnak. ez a jobboldaliság lényege. az unionizmus. az államiság (etatizmus) baloldali találmány.

csak a totalitárius fasiszták - csak és kizárólag a nácik - képzelték úgy, hogy ez a két fogalom - az állam és az unió (a birodalom) - egybeesik. és a népnek hazudtak egy birodalmi nemzetállamot. és ezt beszopta az nsdap tagjai ugyanúgy, mint a fidesz hívei. az mszmp tagok meg az internacionalizmust szopták be. hogy a világban egyesülni akar a proletariátus. sose akart. a proletariátus más se akart, mint államiságot. egyesüljön a nemzetiség, a társadalom. de ez a baloldali programmal lehetséges. csak szolidaritással. az unióhoz viszont jobbos ideológia kell. ahhoz jogokat (rights) kell adni az embereket. ez a jobbos gondolkodás lényege. jogokat kell osztani. no free lunch. ez már a jobbos liberális ideológia, ami majdnem fasiszta. és ezért kell mellé a humán balos (konzervatív) gondolkodás.

te az állam és az unió fogalmát kevered. nyilván egy marxista-lenininsta töritanárod volt, vagy valamilyen állampárti katolikus. azok hazudnak mind.

Balt 2011.04.13. 10:20:07

@aszekelyek: "megszavazták.... beletaszítva a szegény szadesz és mszp kormányt az eladósodásba."

Hehe, igen, láthatóan annak is a zorbán az oka, hogy egy ilyen inkompetens kúrmány regnált 8 évig... Ami igaz, az igaz, nagy hiba volt a 2002-es paraszthajszálnyi vereség (és vélelmezett csalások) után átengedni nekik a gyeplőt!

Balt 2011.04.13. 10:34:22

@inreallife: Lásd a fentebbi kommentemet: Zugló mindig vörös volt.

radala 2011.04.13. 10:36:25

@parlamentarista: Ez nyilván igaz, ettől még nekem definíció szerint az a magyar, aki magyarul beszél. Pont a magam példájából gondolom azt, hogy a magyarok azokból lettek, akik hajlamosak voltak az integrációra. Én, de szerintem a magyarok általában szeretnek beilleszkedni bárhova, ahogy ezek szerint zrinski és banco is szeretett.
Nem látom a problémát itt, én pont ezt gondolom egyedül szépnek a magyarságban, azt, hogy egyszerre multikulti és rém nemzeti. Nekem szerintem egyetlen csepp magyar vér nem csörgedezik az ereimben csak német meg tót meg ki tudja milyen, de ettől még én teljesen magyar vagyok.
Mondjuk sok végtelen érdekes dolog van ebben, hogy magyarok egyáltalán léteznek.
Koestler mondja, én meg elhiszem neki, hogy asszimilálódni fölfele akar az ember, szóval nehéz megérteni, hogy az én családom mondjuk minek akart elmagyarosodni németként, azt is nehéz megérteni, ha hol latinul, hol németül társalogtak, akkor mi a francért maradt meg a nyelv. Azt már érteni vélem, hogy mondjuk Márai szülei idejében trendi lett elmagyarosodni és hiába beszéltél otthon a családban németül azért nagyon nagy magyar voltál mindenhol másutt. A baj csak az, hogy, ha minden úgy van, ahogy mondod, akkor van egy ezeréves lyuk...
Szuper okos amit írsz csak azt nem értem benne, hogy mi a francért kezd el valaki a jobbágyaihoz idomulni és nem fordítva...
Sok mindent nem értek én egyébként.
Mondjuk mi a valószínűsége annak, hogy jön 50-500 ezer síkbuta lovas köcsög, majd 100 év múlva létrehoz egy államot, amiben nem beszél senki magyarul továbbra sem, aztán ezek lévén buták, mint a föld, és megvédeni sem képesek magukat mind kipusztulnak, betelepülnek németek, szlávok, románok de 2010-re csak lesz 12-14 milla magyar ajkú a környéken.
Amúgy azzal tök egyetértek, amit a királyokról nemesekről mondasz, végignézve az árpád-házi királyokon az ember nem is érti, hogy mi a nóvum az EU-ban, ha már 1000 éve is mindenki 1000 kilométerekre halt meg a születési helyétől és mindenki legalább kétnyelvű családba született...

Balt 2011.04.13. 10:42:39

@radala: "amit a Fidesz csinál (1 kulcsos adó mondjuk) az nem jó a középosztálynak? Mert az igaz is lenne én is elhinném."

Ebben tévedsz: épp az a lényege, hogy LEGYEN középosztály. Mert a zelmútnyócév épp arról szólt, hogy NE LEGYEN. Mer' az drága ballibáinknak kényelmetlen. Jó a szűk nómenklatúra meg a segélyen tartott ún. "emberek" (választópolgárok), akiket ugye ők etetnek... Kb. ez. volt a (mindenkori) szocialista társadalmi modell.

Balt 2011.04.13. 10:44:00

@radala: Igen, ezt ismertem. :) (Már Karinthytól.)

radala 2011.04.13. 10:45:06

@parlamentarista: No kérlek alásan nekem szuper töritanárom volt, akire sok mindent lehetne mondani, de épp marxistaleninistát a legkevésbé, lévén szerzetes volt.
Értem én, hogy kádárárva vagyok, de, mint azt el is kezdtem mesélni panelburzsujnak ez lehetetlen. Csak nem akartam belemenni az IRL részletekbe, most sem megyek, maradjunk annyiban, hogy bennem max. 8 év kárt tudott tenni az állami oktatás, ezt egyébként meg is tette, annak ellenére, hogy a szüleim ezt megpróbálták ellensúlyozni.
Amúgy a zsigeri antikommunizmusom pont abból táplálkozik, hogy egyszer csak rájöttem arra, hogy mekkora egy utolsó mocsok volt minden általános iskolai tanárom, akinek volt pofája 7-14 éves gyerekeknek tudatosan hazudni mindenről. Lehet szépíteni amúgy a párttagságot kollaborációt, lehettek ezek mind rettentő rendes emberek, csak nagyon nehéz ezt a tényt beleilleszteni a "rendes emberek" eszményképébe.
Olyan általános iskolai tanárom volt például, aki arra tanított minket, hogy úgy lehet megnyerni a nyári táboros takarítási versenyt, ha a valóságban nem mosunk föl, csak itt-ott bevizezzük a padlót...
Ha engem kérdezne valaki ezek után csoda, hogy még csak itt tart az ország és nem sokkal lejjebb. Nem hiszem, hogy a bajok a honfoglalással kezdődtek...

radala 2011.04.13. 10:49:52

@Balt: Hagyjuk már ezt....
Ki a középosztály? Nehogy már egy orvos vagy tanár házaspár ne legyen középosztály.
Két viszonylag kezdő orvos vagy tanár meg nem keres 480 bruttót együtt sem, ami a 3 gyerek utáni adókedvezményhez kell.
Arról nem is beszélve, hogy ha kicsi gyerked van, akkor hogyan mész vissza dolgozni. Ez nem fair és kész.
OK vagy maradjunk annyiban, hogy az adórendszer szuper, csak a fizetéseket elfelejtették belekalkulálni, amikor kitalálták.

Balt 2011.04.13. 10:50:44

@radala: "a mélymagyaroknál már csak azokat vetem meg jobban, akik azt képzelik, hogy Einstein Freud fene tudja még ki vallási faji hovatartozása miatt ők egy leheletnyivel is jobb emberek másoknál. Filoszemitának lenni pont annyira nevetséges, mint azzal jönni, hogy hány magyar Nobel-díjas van."

Erről Czeizel több könyvet írt.

Balt 2011.04.13. 10:53:17

@radala: Az utolsó bekezdésre: :))
De, kétségtelenül számít (legalábbis nekem), hogy mit gondol egy köztiszteletben álló koponya erről vagy arról, persze a jelzős szerkezetnek nem feltétlenül felel meg mondjuk Bauer Tamás vagy Heller Ágnes. :)

panelburzsuj 2011.04.13. 10:54:21

@radala:

"Azért hát mindenikünk maga ad számot magáról az Istennek."

Balt 2011.04.13. 10:57:28

@Letícia: A "női szeszély"-ről nem tudtam hirtelen micsoda - már az eredeti jelentésén túlmenően... :)

Bajnai menni Amerika. :))

Balt 2011.04.13. 10:59:05

@radala: Egyet nem lehet elégszer hangsúlyozni: Bajnai tevékeny részese volt az ún. elkúrásnak.

radala 2011.04.13. 11:02:59

@Balt: Ja ez tény, de a tények gyakran nem sokat számítanak. Én roppant mód utáltam Bajnait, nem azért, amit tett, hanem hogy egyszerűen elvállalta. Ennek ellenére, ha képes erre a mutatványra, hogy visszatér, akkor én megemelem a kalapomat és elismerem a rátermettségét, ami már önmagában erény.

Balt 2011.04.13. 11:04:58

@parlamentarista: "mutass 1 középkori krónikát, ahol látod leírva ezt a betűsort: "magyar állam""

Jogos. Ezért lesz az önmeghatározásunk az alkotmány szerint Magyarország. Pont.

Mellesleg nem látom a gondolatmenet gyökerét (a multikulti jobbára elveszett Trianonban), de a szándékot, ill. hogy egybecseng a szlovák Uhorsko/Madarsko állásponttal, azt igen...

Balt 2011.04.13. 11:08:11

@parlamentarista: "csak a totalitárius fasiszták - csak és kizárólag a nácik - képzelték úgy, hogy ez a két fogalom - az állam és az unió (a birodalom) - egybeesik. és a népnek hazudtak egy birodalmi nemzetállamot."

Ezexerint a franciák eredendően totalitárius fasiszták.

radala 2011.04.13. 11:08:43

@panelburzsuj: Igen, nem is kritizálni akartalak, csak fölhívni a figyelmedet arra, hogy szerintem bár a véleményem lehet olyan, mint egy kádár-árváé, azért valami más mozgatót kellene találni az esetemben, mint a kádár nosztalgiát.
De tény, hogy szerintem minden magyarra nagy hatása volt a kommunizmusnak, nyilván semelyikőnk nem rajong nagyon a versenyért. Nem mellesleg az ökológiában a verseny az -/- szóval nem vagyok tökéletesen meggyőződve arról, hogy tényleg a verseny, az, ami hiányzik a magyarok életéből...
Sőt, ha valaki azt mondaná nekem, hogy a kádár korban pont nem a verseny, hanem a kooperáció hiányzott azt jobban elhinném...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.13. 11:09:09

@Letícia: Fontos, hogy olyan ember legyen a baloldal "szakmai arca", aki tud hitelességet és eredményeket felmutatni a következő választási kampányban (mikor?).

Ezért mondom, hogy jobb, ha Bajnai egyelőre nem beszédtéma lehetséges kampányarcként, mert jönnek a fideszes "köpénzből fizetett karakterbérgyilkosok". :-)

De jó tudni, hogy vannak az ellenzék tarsolyában "nyerő emberek".

panelburzsuj 2011.04.13. 11:15:57

@radala:

Leírtam tegnap: az "államizmus" - (az előbbi Pál-idézet gyökeres ellentéte ... ) - Kádár idején érte el legnagyobb kiterjedését.

Nem úgy, hogy a legjobban erőszakoskodott, hanem úgy, hogy a legkevesebben berzenkedtek ellene. A Kádár-rendszer volt az, amelyben a magyarok elsöprő többségében fel sem merült, hogy talán mégsem a központosított állam az emberi élet hegemón, sőt csaknem kizárólagos kerete.

radala 2011.04.13. 11:17:37

@vinczej: Azt hiszem ilyen nyerő emberek az MDF/FKGP tarsolyában is szoktak lenni...
Kétségtelenül BG tűnik most az egyetlen esélyesnek, a stratégiája lehet jó is, de azért az ország érdekében őszintén remélem, hogy vannak azért nála jelentősebb nyerő emberek is itt-ott. Nem tudom kell-e nekünk egy második Medgyessy Péter, persze ti tudjátok, gondolom már az elsőt is nektek köszönhetem:-)

radala 2011.04.13. 11:20:31

@panelburzsuj: Ja, Kádár kétség kívül nagy zseni volt. Azt hiszem Mózes sem véletlenül bolyongott a pusztában épp negyven évet, úgy tűnik itt is az lesz...
De már csak 6570-et kell aludni és jó lesz:-)

parlamentarista 2011.04.13. 11:22:24

@radala:
a honfoglaláshoz árpád egy törzsszövetséget hozott létre. és abból létrejött egy államszövetség (föderáció). istván egy dinasztikus perszonáluniót (királyságot) hozott létre, és nem alapított magyar államot. a középkorban az uralkodó kultúra nem volt államiság (etatizmus) volt, hanem az unionizmus. a legtöbb uralkodó egyesített királyságot akart.

horthyék hozták be a nagy-magyarország szemléletet a revízió miatt. horthy egy idióta volt. árpád nem volt az. és még batthyányiék sem voltak azok. 1848: unió erdéllyel. nem vissza erdélyt. micsoda különbség. nemzeti liberalizmus. vs. irredentizmus. szóval én nem vagyok se náci, se internáci. sokkal inkább regionalista, és unionista.

panelburzsuj 2011.04.13. 11:29:35

@radala:

(Napi adalék: azért csak van abban valami hajmeresztően magyaros perverzió, nem, hogy egy százezres pünkösdi karizmatikus egyház a szekuláris állam elismerésére ácsingózik? Mindtha a felekezetek körtefajták lennének: van "kísérleti", meg "államilag elismert" ... :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.13. 11:31:12

@radala: az SZDSZ által hagyott picinyke (?) fost nézte ki magának. Lehet, így valósul mag a fosfolytonosság.
Kár értük, ők is lehúzzák magukat a Dunán, ahelyett, hogy megkapaszkodnának Nagymarosnál.

Balt 2011.04.13. 11:31:19

@radala: Igen, szégyenletesen alacsonyak a közalkalmazotti bérek, ez tény. Hogy eddig miért nem(?) voltak tömeges pályaelhagyók, az rejtély.

Balt 2011.04.13. 11:34:17

@radala: "Nem tudom kell-e nekünk egy második Medgyessy Péter, persze ti tudjátok, gondolom már az elsőt is nektek köszönhetem:-)"

:))) Na ezen lefordultam a székről a röhögéstől. (Pedig tkp. sírnom kéne...)

panelburzsuj 2011.04.13. 11:36:26

@parlamentarista:

A nyelv=nemzet=állam idea mentén azért csak sikerült a magyar államot a (homogén) magyar nyelvterülethez igazítani ...

Balt 2011.04.13. 11:37:38

@radala: Medgyessy pedig színtiszta unionista. :)) "Kívülállóként" vezette az MSZPSZDSZ kúrmányt. :)

parlamentarista 2011.04.13. 11:45:17

@Balt:
ne viccelj már. a frankok idejében nem uralkodó felfogás az államiság (az etatizmus). amikor ezt megjelent, akkor a francia állam és a francia birodalom nem esett egybe. pont az volt a lényeg, hogy a franciák legyenek egymással szolidárisak, fogjanak össze, liberte, egalite, fraternite. de az empire egy másik kérdés. ezért jött létre például az antant. a birodalom különbözött az államtól. tudták, hogy mi a különbség az állam és az unió között.

a történelmi királyság egy dinasztikus perszonálunió volt. egyetlen nemzetiség sem dominált benne, vagy ha mégis, akkor sem volt szupremácia. most mi piros-fehér-zöldre festjük az egész kárpát-medencét a vaktérképen. és egyébként milliók magyarázzák, hogy tőlünk magyaroktól elvették a területet. a kitelepített emberektől vettek el területet. illetve a második nagy háború után a földosztással az egyháztól, és a nagybirtokosoktól. de a magyarságtól összességében milyen területet vettek el.

volt egy vesztes háború, és demarkációs vonalakat rajzolt meg az antant. amivel szétszakítottak családokat. de területet nem vettek el. hanem a térképen filctollal húztak egy határt oda, ahová igazából nem kellene rajzolni.

én egy megyei alapon szervezett uniót képzelek el. ahol bihar és bihor egy uniós megye. és lehet mondani, hogy ez naivitás. az is. de ez az ezeréves hagyomány. pusztán csak ezt állítom. hogy ez az ezeréves múlt. hogy bihar és bihor egy (uniós) megye. sem nem magyar megye, sem nem román. az ezeréves múlt az, hogy komárom és komarno egy város.

az igaz, hogy antant húzott oda egy határt. de éppen az antant utódja, az eu mondja azt, hogy felejtsétek már ezt a határt. és nem mellékesen egy csomó uniós pénzt adnak, kvázi háborús jóvátételt is fizetnek. felejtsük már el, hogy az antant a hibás. egyszerűen csak ki kellene egyezni a szomszédainkkal.

legyen magyar, szlovák, román, horvát országgyűlés. az egy dolog.
legyenek eurorégiók, és adott esetben az már átnyúlhat az államhatárokon. legyenek települési önkormányzatok. legyen megyei alapon szervezett unió. de én nem azt állítom, hogy ez a jövő. hanem jelentős részben ez a múlt. az ezeréves önálló magyar államiság egy hazugság. ezt a marxista-leninista történészek és az állampárti katolikusok közösen hazudják. a bal, és a jobboldal.

panelburzsuj 2011.04.13. 11:46:06

@Balt:

A "sovinizmus" mindenesetre náluk szökkent szárba.

És Gobineau, a "rendszeres fajelmélet" kidolgozója is a francia nemzet fia.

porfelhő 2011.04.13. 11:46:53

Fidesz: Mit képzel magáról Gyurcsány? "

A volt kormányfő következetes, mert minden államfőt - függetlenül attól, hogy hivatalban van, vagy már leköszönt - nyílt levélben oktat ki.
A Fidesz szerint "kényszeresen tanácsokat osztogat, erkölcsi irányt szab, miközben még saját tettivel sem számolt el, saját hibáit sem ismerte be".

www.hir24.hu/belfold/247197/fidesz-mit-kepzel-magarol-gyurcsany.html

A képviselőcsoport úgy véli: Gyurcsány Ferenc tette "gyengévé és elesetté ezt az országot és ezt a nemzetet, amelynek megújítása, önbizalmának visszaadása, talpra állítása most a mi feladatunk. Mi erre szerződtünk, erre esküdtünk"

A Fidesz szerint a volt miniszterelnök az MSZP-hívek "hátán vissza akar mászni a hatalomra". "Sajnáljuk - bár hosszú évek óta tudjuk, - hogy Ön nem odavaló ember. Magyarország érdekében ezt végre vegye tudomásul!" - zárul a Fidesz nyílt levele."

hm. olvasható többek között a nyilt levélben. hm. Milyen találó a poszt címe.
A két nagy párt - párharca - nem csitul, inkább erősödik, nap mint nap gondolnak egymásra, az idő múlásával lehetett volna várni, hogy megszűnik a múltra való visszamutogatás, Gyurcsányozás, egymásnak való visszavágás. Úgy is fogalmazhatom, Gyurcsány és a Fidesz harca. "
:)

panelburzsuj 2011.04.13. 11:56:31

@porfelhő:

Gyurcsány nyilván Eddát hallgat poszt-tolás közben:

"Ha egyszer odébbállok,
A kör közepébõl majd hiányzok,
Rám többé nem találtok, rosszak.

Bohóc vagyok, de bátor,
Pofonoktól ég az arcom
Pofonoktól piros az arcom, kaptam.

Nem adom fel, tudjátok
Láthatatlan, lapos sumákok
Istenem, de sokan vagytok, rosszak!"

:))

álomszép 2011.04.13. 11:58:54

@porfelhő: :)

Igen. bezony! vannak látható- és láthatatlan ember-ek,:) akiktől néha meg kell kérdezni, "mit képzel magáról". van ilyen!
hm. a Fidesz szerint a Gyurcsány is sokat képzel???!

:)))))))

tibapó 2011.04.13. 12:02:45

@Akitlosz: Szerintem ti kavarjátok.

Egy emberöltő, az az ember születésétől a halálig eltelt idő, nagyjából 65-75 év

maga a 75 év, az inkább három nemzedéknyi idő, ugyanis a nemzedék az, ami apáról fiúra száll, vagyis két nemzedék között annyi az idő, amennyi a korkülönbség az apák és a fiak között. Én legalábbis így tudom.

parlamentarista 2011.04.13. 12:03:54

@panelburzsuj:
oké, hogy a többség benne van, de elég sok magyar mégis csak kilóg belőle. ebből van a probléma. hogy a nemzetiségi és az államhatárokat sehogy sem lehet egyesíteni. ezért kell az európai nemzet. az unió. ami az én felfogásom szerint egy megyei közigazgatáson és igazgatásrendészeten alapuló birodalom. de ez nem az állam. hanem az unió. nacionalista. az állam meg szociális. etatista. balos állam, jobbos unió koncepció.

engem nem zavar az, hogy morvai krisztina veri az asztalt brüsszelben. vagy nigel farage.

www.youtube.com/watch?v=2gm9q8uabTs

én hiszek a közös pénzben, de azt alapvetően a városoknak és a mezővárosoknak (market town) kell elfogadni. a piacnak. tehát az nem az uniónak kell oktroljálnia, és nem is az államoknak, hanem a városoknak kell elfogadni. hogy a pénzváltást megkönnyítve közös pénzzel akarnak egymással kereskedni.

Balt 2011.04.13. 12:05:57

@Letícia: "Az előadáson részt vett néhány Bajnai kormányzati stábjához kötődő személy. A Bertelsmann felkérésére az előadás utáni vitát Balázs Péter, Bajnai egykori külügyminisztere, a Haza és Haladás Alapítvány felügyelő bizottságának tagja vezette. A nézők között ott volt Szollár Domokos volt kormányszóvivő; Szigetvári Viktor, aki korábban az MSZP kampányfőnöke volt, most pedig szintén a Bajnai-féle alapítvány kurátora. Ott volt még Keszthelyi András, aki előbb Gyurcsány Ferencnek, majd Bajnainak is adott főtanácsokat."

Klasszikust idézve: "kemény csapat...'" :)

panelburzsuj 2011.04.13. 12:11:32

@parlamentarista:

Trianon előtt meg más többségekből "belógtak" nem kevesen. (Mi több: a szlovák és a horvát nyelv beszélői zömükben a Magyar Királyság területén éltek.)

Pont arra akartam rámutatni, hogy milyen stratégiai léptékű vakság kellett ahhoz, hogy a magyar államot ne a birodalmiság, hanem a nemzetállamiság felé tereljék a hangadó (mérvadó?) ideológusok.

(És mai csökött utódaiknak még van bőr a pofájukon Széchenyire mutogatni ... )

Balt 2011.04.13. 12:11:53

@parlamentarista: "volt egy vesztes háború, és demarkációs vonalakat rajzolt meg az antant. amivel szétszakítottak családokat. de területet nem vettek el. hanem a térképen filctollal húztak egy határt oda, ahová igazából nem kellene rajzolni."

Ezzel egyébként egyetértek. Bár az talán kissé túlmegy a naivitáson, hogy a kisantantnak tett ígéretek után határon átnyúló megyében hihettek volna egy vesztes háború után (még úgy is, ha a "győztes oldalon állók" tekintélyes része együtt harcolt a monarchia hadseregében...

Balt 2011.04.13. 12:23:52

@parlamentarista: "az ezeréves önálló magyar államiság egy hazugság."

Ez szerintem szőrszálhasogatás. Tök mindegy, hogy Uhorskonak hívjuk/-ják/-ták, vagy Magyarországnak, netán Kingdom of Hungarynak, a jelen ország, melynek polgárai vagyunk, a történelmi Mo. jogfolytonos letéteményese, annak minden nyűgével és őrizendő hagyományával. (inkluzíve Jalta és a holokauszt éppúgy, mint a Szent István-i intelmek és lengyelekkel, horvátokkal való történelmi gyökerű barátság.)

panelburzsuj 2011.04.13. 12:37:09

@Balt:

Parlamentarista - eddigi mondókájából következően - valószínűleg olyasmit akart kifejezni, hogy az etnikai alapú, az etnikai jelleg köré szervező ezeréves magyar államiság humbug, azaz későbbi állapotok kivetítése a múltba.

parlamentarista 2011.04.13. 12:41:57

@panelburzsuj:
oké, de ez a birodalom nem nagyon más csak európa. vagy eurázsia lehet még az oroszokkal. vagy esetleg egy transzatlanti birodalom. vagy európa és africa provincia egyesülése. de leginkább európa képzelhető el egy ilyen nagyobb civilizációs egységnek. most persze óvakodni kell az unió túlhatalmától is. és ezért kellenek a városok, a régiók, és az állam. a külpolitikát ezek együttesének kell vinni.

a gazdaságpolitikát a városoknak. én hiszek a közös pénzben, az euróban. de úgy gondolom, hogy azt nem az uniónak kell a polgárokra oktrojálni, és nem is az államoknak. hanem a helyhatóságoknak kell azt mondani, hogy 2012-től a helyi kereskedők kötelesek beváltani az eurót a város által hetenként kihirdetett árfolyamon (ami az európai központi bank, és az mnb által elfogadott heti középárfolyam). ez esetben a munkaadók és a munkavállalók egy része majd meg fog állapodni, hogy inkább euróban adják neki a fizetést. az emberek a bankokban euroszámlákat nyitnak. könnyebben, és olcsóbban kapnak eurohiteleket. és akkor esetleg a többi város is úgy dönt.

tehát akkor nem az történik, hogy spekulatív céllal valamilyen árfolyamon csatlakozunk, ahová soros, vagy akárki éppen belőtte a forintot, hanem majd megállapodik a győri munkás az audi gyárban, hogy neki hány euró a fizetése. a magyar állam meg majd kénytelen lenne megállapodni az orvosokkal és a nyugdíjasokkal, hogy menni euró fizetést, illetve nyugdíjat tud biztosítani a társadalombiztosítás. attól függően, hogy hány euro jövedéki adó és járulék folyik be a kincstárba. az euró csatlakozásnak szerintem ez a normál menete.

és nem az, hogy ha most a hiány gpd arányosan 2,99%, vagy 3,01%. az államadósság menedzselése egy másik kérdés. persze az államnak nem szabad beavatkoznia a gazdaságba, szóval ez ez egész hitelből történő állami keresletélénkítés egy ostoba gazdaságpolitika. az állam majd jól eladósodik, és attól úgy felpörög a gazdaság, hogy csak na.

keresletet élénkíteni piacnyitással, meg közös pénzzel lehet. de erről a helyhatóságoknak, a városoknak kell dönteniük. úgy, hogy a helyi kereskedelmi kamara, az ipartestületek, az őstermelők, a fogyasztóvédő civilek egyeztetnek, hogy a liberalizáció hogyan menjen végbe. csak ebből nem széles járna jól, meg csányi, hanem béla, meg sanyi. az ő érdekeik érvényesülne. és azt hívnák úgy: demokrácia. jelzem ez nem lenne rossz szélesnek, és csányinak sem, hiszen ő bizniszüket valószínűleg nem marika néni borítaná be.

Balt 2011.04.13. 12:54:54

@tibapó: De hát valaki be is linkelte a wikipedia szócikket!...
(Mely szerint lehet így is, úgy is értelmezni: Arany se volt következetes.) Mindazonáltal: "Az emberöltő mai jelentésében elsősorban az az idő, amely alatt az egy időben született gyerekek felnőnek, és maguk is szülőkorba lépnek, tehát 25-35 év, ez megegyezik a nemzedékek váltásának idejével."

Balt 2011.04.13. 12:59:55

@panelburzsuj: "milyen stratégiai léptékű vakság kellett ahhoz, hogy a magyar államot ne a birodalmiság, hanem a nemzetállamiság felé tereljék a hangadó (mérvadó?) ideológusok."

Egyszerű: a birodalmiság felé a Habsburgok lökdösték... Törvényszerű, hogy ez nemzeti ellenállást váltott ki. (Noha én is úgy gondolom, hogy a kiegyezés utáni Magyarország pár évtizednyi fejlődése szinte megismételhetetlen. Soha nem fogjuk megközelíteni sem az EU-ban...)

panelburzsuj 2011.04.13. 13:03:32

@parlamentarista:

Mondom, hogy liskaista vagy ... :)

Ő is azon agyalt, hogyan lehetne a korlátlanul szuverén (=korlátlanul felelőtlen) államot alulról-felülről egy kicsit megregulázni, józan egyezkedésre késztetni.

(Személy szerint én is úgy gondolom, hogy a monolit állam monolit vezérlésére zsavazgatni nem demokrácia, hanem valamiféle "rotációs totalitarizmus". Coke vagy Pepsi, a Marika nénik málnaszörpjének meg kuss.)

radala 2011.04.13. 13:05:32

@parlamentarista: OK tegyük föl értem.
Mi a franc az a magyar? Vegyük, hogy nincs olyan, nem mellesleg nevetséges is lenne a magyarról, mint fajtáról beszélni, legalábbis genetikai értelemben tuti, szerintem ilyenről nem is beszél senki. De az viszont tuti, hogy a nyelvnek van hatása a gondolkodásra meg az államnak (oktatás, szabályok) is amiben ész. Szóval azért csak van olyan, hogy magyar.
Nagyon régóta van és egy ideig úgy tűnik még marad is.

lüke 2011.04.13. 13:10:43

@panelburzsuj:
egy irányú út
miszkolcon,high level

aszekelyek 2011.04.13. 13:12:04

@parlamentarista: Látsz lehetőséget arra, hogy únióra lépjünk Erdéllyel? :D

lüke 2011.04.13. 13:12:42

@Balt: en.wikipedia.org/wiki/Nicolas_Chauvin
bezony
ott is kellett volna győznie ennek az eszmének,de szerencsére FRo. heterogén, igy nem tudott győzni se a nácizmus, se a kommunizmus

Balt 2011.04.13. 13:13:03

@panelburzsuj: "az etnikai alapú, az etnikai jelleg köré szervező ezeréves magyar államiság humbug, azaz későbbi állapotok kivetítése a múltba."

Szerintem senki nem vetít(ett) ki semmit, még a horthysták sem. Mindenki (kb.) ismeri a Teleki-féle "vörös" térképet az 1910-es népszámlálás etnikai viszonyaival.

lüke 2011.04.13. 13:15:04

kiály(lány)ok, hercegek ,
naplopók és burzsóák
have all together a nice day
www.youtube.com/watch?v=a1DEtRxLsKM

parlamentarista 2011.04.13. 13:17:09

@Balt:
kulturális, történeti feloldáshoz régiók kellenek. ami a kárpát-medencét alapvetően tájegységekre tagolja. nem országokra, hanem országrészekre.

miért ne lehetne elfogadni, hogy létezik egy szlovák-felföld, ami nem szlovákia. hanem egy így elnevezett régió, mert többségében szlovákok lakják. el lehet ismerni, hogy az igazából nem volt a honfoglaló magyarok szállásterülete se, ott a nagy-morvák éltek, vagy amit a szlovákok odaképzelnek. de oda mégis csak betelepült néhány magyar, és egyébként meg a magyar-felföldön (észak-magyarországon) is nyilván lakik néhány szlovák. és ha úgy képzeli egy tót, hogy onnan ide átjönne lakni, akkor várjuk szeretettel. mert ez az ezeréves hagyomány. és egyébként miért ne lehetne azt mondani, hogy van egy magyar és szlovák kisalföld. és pozsony is egy külön régió. amire szükség volna az egy közös tartományi beosztás. tartományi parlamentekkel. európában majd mindenhol van ilyen.

amit a magyar történetírás úgy hív, hogy nagy-erdély az valójában három tartomány. transylvania, partium, és banat. és ezekkel kell regionálisan kiegyezni. elsősorban a tiszántúlnak.

de mondjuk debrecenből nézve nem olyan nagy kunszt kiegyezni nagyváraddal, mert nyíregyházával nehezebb. a tirpákokkal egyezkedjen a hurkás civis. de ez a típusú ellenségeskedés nem egy komoly dolog, szóval ez nem az, hogy egymásnak mennek az emberek, hogy most nagy-magyarország legyen, vagy nagy-románia. ha ez a kulturális feszkó a régión belül marad, akkor még jótékony is lehet. de ha ez egy állami egymásnak feszülés, akkor annak mindig a kisebbségek látják kárát. tehát a kultúrtörténetből az államiságot ki kellene hagyni. a középkori európai történelmet alapvetően tájegységekhez kellene kötni, ahol egy, és többnemzetiségű régiók váltogatták egymást.

parlamentarista 2011.04.13. 13:19:12

@aszekelyek:
közös alkotmány a románokkal simán lehetne. bocskai a maga idejében tető alá tudta vinni. ezért volt államférfi. orbán viktor meg egy fasz.

panelburzsuj 2011.04.13. 13:24:12

@radala:

Ha valakinek megadatik, hogy Magyarországon három mongol atyafi mellett ő legyen az egyszem európai egy koleszszobában, az hamar rájön, hogy menyire nüansznyiak a különbségek mondjuk a Kárpát-medencén belül ...

aszekelyek 2011.04.13. 13:25:03

@parlamentarista: Hiper übermensch gondolkodásmód ez. No és milyen nyelveket rekesztesz még ki a számodra megfelelő nyelven gondolkodásból? Szoktam anglisul álmodni. Németül meg nem adnak el. Ahogy a hozzád hasonlóak a rabszolgákat, akik nem beszélték a velük kereskedők nyelvét. Ettől részemről irtózom. A jobb érzésűekkel egyetemben. Írnak magyarul tudományt, az is csak a te hazugságod, hogy nem. A NASA-hoz dolgozók szakmai nyelven írnak de magyarul, magyar állampolgárként és szerencsés génkeveredés folytán felelnek meg a nagyon magas szakmai elvárásoknak. Nem tudnak magyarul azok sem, akik a három magyar agykutatónak ítélték oda azt a nagyon magas kitüntetést idén. Handicap de egy magyar kirázza a kisujjából az angolt , németet nekik. Nincs arra idő, hogy megvárjuk, míg nagy kínnal megtanulják a világ egyik legnehezebb nyelvét. Fölösleges is. :) unionisták ilyen magas lovon trónolnak tehát.

aszekelyek 2011.04.13. 13:28:03

@parlamentarista: Akarják ezt a románok? Nem hinném. Lehet neked ez a véleményed, mivel ez egy szabad ország. Nekem rólad ugyanez, szintén lehet.

ubul2000 2011.04.13. 13:28:28

@Balt: és még liberális szexbomba is

aszekelyek 2011.04.13. 13:29:40

@jjulie: NAgyon odavoltak azok, akik nem kormányoznak, hogy mit is kezdtek , most hogy ők kormányoztak. Nem pöcsöltek és nem is tétováztak. :)

Balt 2011.04.13. 13:30:00

@parlamentarista: Én pl. kimondottan örülök - ahogy azt a bulvárhíradók bemutatják pl. a tv2-ben -, hogy van politika alatti (fölötti!) kapcsolat nemzetek között, hogy Rajka mára Pozsony (oppardon: Bratyiszlava) kertvárosává válik. (Minden EU szoc. frakcióban együtt ülő Gönczök és Ficok érdekei ellenében...) Ettől persze még a "Felvidék" kifejezés mindig is sérteni fog egy szlovákot, de már-már mulatságos, hogy próbálják elvitatni a saját magyar történelmüket.

"amire szükség volna az egy közös tartományi beosztás. tartományi parlamentekkel. európában majd mindenhol van ilyen."

Ilyen csak a viszonylag friss államalakulatokban van szerintem (Németo.), az "ezeréves", erős központi hatalmú államoknál egyszerűen nincs hagyománya. Szerintem egyenest a dezintegrációt erősíti, még úgy is, ha a "Nagy Testvér" (EU) rajtuk tartja figyelő tekintetét...

aszekelyek 2011.04.13. 13:34:42

@bóra77: mit kéne felismernie? Hogy hiába gáncsoljátok, mégis a víz felett tartja a fejünket és finanszírozzák és a Széll Kálmán tervet is jó iránynak tartják a befektetők? Hó de el van ez ..va ! Tényleg.Ahhhaaaa

aszekelyek 2011.04.13. 13:41:20

@Balt: Szerinted mit tehettek volna meg, amit nem tettek meg akkor? Következményekre is gondolva.Az OVB-t falhoz állítani? Mint csauékat?

lüke 2011.04.13. 13:44:00

@panelburzsuj: hát igen,
ez is egy aspektus , ázsiaiak közt félszemű királynak lenni
de aki angol lord szeretne lenni az mit csináljon?

Balt 2011.04.13. 13:44:48

@Balt: "Bajnai szerint az EU félúton van a szétszabdaltság és a gazdasági szuperhatalommá válás között."

lüke 2011.04.13. 13:46:24

@Balt:
nem vagy egyedül.9
s annak is, hogy a ny.i határon pár puszta ,MAJOR nevű helységben a bécsi proletárok giccses házai állnak

Balt 2011.04.13. 13:47:44

@aszekelyek: Nem sokat tehettek, Lamperthék kéjes-kaján mosollyal elégették a jkv.-eket hamar-hamar. De az látszik, hogy az a történés, meg 2006 kihatással volt/van az alkotmánykoncepcióra... Na meg magára az alkotmányozó többségre persze. :))

lüke 2011.04.13. 13:48:21

@Balt: hmm
a liberálisok- Brüderle, Verheugen ,Dirk Müller> a németek- már tervezik USE-t
s vsz így is lesz ,mert elbuknak különben

ubul2000 2011.04.13. 13:49:38

@tibapó: Az emberöltő az az időszak, amíg felnő egy új generáció - ma 25-30 év.

panelburzsuj 2011.04.13. 14:01:59

@Balt:

Szedd elő az ujjaidon, hogy mennyi "ezeréves, erős központi állam" van Európában.

Van ugye Itália, Hispánia, Britannia ...

Vagy az orosz hercegségek ...

A folyton egymás nyakára mászó viking-utódok ...

panelburzsuj 2011.04.13. 14:05:16

@lüke:

Vagy szülessen bele (ahogya mongol csávók mongolságukba...), vagy ne akarjon.

(Úgy nézem, ez a polifónikusság mégis inkább öntudatlan keverés nálad, mint szándékos csúsztatás ... :)

Lord Kilburn 2011.04.13. 14:09:35

Kedves Gábor és Hozzászólók!

Ezer bocs a beleugatásért, de – a Gábor által is gyakran hivatkozott – Véleményvezér blog új bejegyzése megihletett. Nem átallom ide is átkopizni, ott még úgy se jelent meg, most moderálgatják. A téma: Bajnai és jövője. Íme:

„Nem feltétlenül kell Bajnainak egy pártban gondolkodni. Összeállhat mögötte akár egy koalíció is, aminek ugyanúgy tagja lehet az MSZP, mint az LMP, meg egy, majd a jövőben megalakuló új liberális párt is, amire szerintem lenne igény. A Fidesz népszerűség-csökkenésével párhuzamosan egyre nagyobb. (Bár lehet, hogy ez az erőteljes igény csak bennem motoszkál, és saját vágyaimnak adtam most hangot. Ugyanakkor szerintem mindenkinek nyilvánvaló lehet, hogy az elmúlt év jogállam- és alkotmányromboló pusztítása során mekkora szükség lett volna egy tisztességes liberális pártra.)

Bajnait erre a vezető szerepre éppen technokrata, szakértői imázsa tenné alkalmassá. Amit pedig sokan felrónak neki, a kevésbé sikeres, gyurcsányi gazdaságpolitikában való részvételt, arról meg csak annyit, hogy egyrészt a sikeres miniszterelnöki időszaka már eddig is elhomályosította a rosszabb emlékeket. Másrészt pedig, nem volt az annyira sikertelen időszak, ha kivesszük belőle a reformok kudarcát. Ha csupán a megszorításokat vizsgáljuk, szép a teljesítmény, de legalábbis elismerésre méltó, hogy ilyen rövid idő alatt – 2006-tól a válságig – ilyen radikális mértékben sikerült csökkenteni a hiányt. A gazdasági növekedés igencsak meglassult, ez igaz. De úgy gondolom, hogy ilyen mértékű kiigazítás esetén az lett volna a csoda, ha nem így történik. És abban is biztos vagyok, hogy ha nem jön a világválság, ami majdnem bedöntötte az országot, és további költségvetési szigort követelt, akkor is másként emlékeznénk a megszorításos időszakra.

El is érkeztünk Gyurcsányhoz. Kétségtelen, hogy összességében rosszul menedzselte kormányzati éveit, hibáit nem lehet csupán sem a minősíthetetlen ellenzék, sem a politikai kényszerpályák rovására írni. Saját jövője szempontjából viszont szerintem akkor követte el a legnagyobb politikai hibát, amikor elkúrta a miniszterelnök-váltás levezénylését. Emlékeztetőül: A terv az volt, hogy valaki (pl. Bajnai) átveszi tőle a miniszterelnökséget, de a pártelnöki székét megtartja. A katasztrofális, bohózatba fulladt keresgélésbe bukott bele. Ez nagy hiba, sőt, baloldali-liberális szemszögből bűn volt. Állítom, hogy egy Gyurcsány vezette MSZP – Bajnai miniszterelnök háta mögött – hatékonyabban tudta volna támogatni a sikeres válságkezelést, mint a Lendvai vezette, szétesőben lévő társaság. Így a sikeres válságmenedzselésből Gyurcsány Ferenc pártelnökre is jutott volna valamennyi dicsfény, kissé kozmetikázva a róla kialakult képet. Politikai elképzeléseik, céljaik, világlátásuk tekintetében egyébként szerintem nagyon kevés különbség van Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon között.

A 2006-os bukta után a Fideszben merült fel, hogy Orbánból sámánt kellene csinálni, viszont a komoly feladatokat másra kéne bízni. Hát most hasonló a szituáció a magyar baloldalon is: Gyurcsány sámánkodjon, vezesse a szocikat, vagy akár egy másik, új, nyugatos-liberális pártot. (Lehet, hogy a nyugatos-modernista-liberális ideológia jobban is állna neki, mint a szociáldemokrácia.) A kormányzást viszont hagyja Bajnaira. Szerintem ennyi önreflexió Gyurcsányban is maradt: hogy felmérje, ki mögé építhető fel egy jövőbeni ellenzéki koalíció. A példa adott: Szlovákia.

Orbán Viktor egy agresszív, gátlástalan, a saját populista mocsarában elmerülő őskövülete a magyar közéletnek. A politikából, legalábbis annak élvonalából való eltűnése a mai magyar politikai elitet a legnagyobb tehertételétől szabadítaná meg. Nagyon remélem, hogy ez mindenki számára egyre nyilvánvalóbb tény lesz, és legalább 2014 után nem dagonyázunk tovább ebben az alkotmánytipró, jogállam felszámoló, nyugatellenes, gazdaságpolitikai kalandor, cinikus és gátlástalan arroganciában.

Bajnai egy esély lehet. Elnézve az ellensúlyokat felszámoló, mindent megszálló Fidesz hatalmat, számítva pl. a választójoggal, választási törvénnyel történő további machinációikra, sajnos igen csekély esély, de legalább valami.”

aszekelyek 2011.04.13. 14:19:51

@Szimba: Gondoljuk ezt az általánosítást azért végig. Minden nációban vannak taplók, 78-as IQ- alatt.Barátaim, magyarok, kint élnek Németo.-ban, ájuldoztak, amikor megmutattam nekik ezen a blogon a nekem címzett "judeobolsevik" és k anyázós hsz-eket.A leginkább azon voltak kiborulva, hogy ezt nem moderálják kis. Mert náluk meg se jelenhetne.Attól meg sokkot kaptak egyenesen, hogy az EU kérése, hogy neten lehessen a kisebbségeket gyalázó és hasonló szövegeket közölni.Attól, hogy ez a magyar médiatörvényhez fűzött kéréseik egyike volt. Egyik lányuk moderaterin egy ilyen oldalon.....tehát pontosan tudják, mi is van náluk erről érvényben.

Balt 2011.04.13. 14:25:01

@panelburzsuj: Itália nemigen, legfeljebb pont arra jó példa, hogy hogyan vált egységes központi hatalommal irányított erős állammá az ilyen-olyan regionális részekből pár évtized alatt.

Balt 2011.04.13. 14:28:20

@panelburzsuj: Svédország a másik végletre lehet példa: ott talán sosem volt jellemző a regionalizmus, persze egy viszonylag nagy kiterjedésű állam (egykor inkluzíve Finnország), délre koncentrálódott népességgel nem is lehet jó "iskolapélda" az autonóm régiókra. :)

aszekelyek 2011.04.13. 14:29:21

@Balt: Igen.Nem sokat tehetnek most ellene lamperthék. Ezen a slemilségen kívül, ami megint csak az eddig is megismert alávalóságukat bizonyítja , most épp az alkotmány ügyében. Az össze-vissza beszélés és mosakodás és tagadás és átkenés és nem együttműködés. Megint csak elmondhatná a ferink a frakcióülésen , hogy mindenki tudta, hogy amit mondunk az nem igaz.Hazudoztunk reggel, éjjel, meg este és közben nem csináltunk semmi említésre méltót.MA sem tudnak olyat mondani. Azon kívűl, hogy bajnai hadrendbe állításával és az IMF kölcsönével visszahozták a xarból a kormányzást, mire 2010 április lett. Ahogyan ezt elmondta a 2004 és 2006 közötti időszakról Őszödön. Ennél többre sosem telt. Csak adósság növesztésre és IMF behívásra.

parlamentarista 2011.04.13. 14:39:21

@aszekelyek:
nem rekesztek ki senkit sem. én még nem láttam tudományos alapvetést, amit eredendően magyarul írtak volna. nekem úgy tűnik, hogy a komoly tudósok rekesztik ki a tudományos gondolkodásból a magyar nyelvet. mert a tudománynak egyetemes nyelvezete van.

de ez általában véve igaz. szóval egy ruszki matematikus a gondolkodásából az oroszt akarja kirekeszteni. csak te nem érted. nem volt a kezedben egy ruszki matekkönyv. amit simán megérhetsz úgy is, hogy egy szót sem beszélsz oroszul.

és persze ez nem csak a matekkal van így. hanem mindennel. egy autószerelő előbb-utóbb megérti a német kézikönyvet akkor is, ha nem beszél németül. mert valamilyen egyetemes tudás birtokában van. az autó nagyjából ugyanúgy működik a fritzeknél, mint errefelé. és még japánban is nagyjából így működik.

és ezt csak az nem érti, aki nem ért semmihez sem. őket hívom hülyebölcsésznek. akik nem értik, hogy az emberiség történetében mindig a tudás volt az egyetemes. és nem az erkölcs. a riói karneválon valószínűleg olyan dolgokat is látsz, amire egy magyar nagyi azt mondja, hogy ezt már azért mégse kéne. a brazil nagyik meg azt mondják, hogy miért is ne. szóval az erkölcs folyamatosan alakul. a tudás meg egyetemes. a brazil matematika nem változik ilyenformán. nincs is brazil matematika. magyar sincs. van magyar iskola a matematika egyes ágaiban, és volt fizikában, és a számítástudományban. de annak kevés köze van ahhoz a magyarságtudathoz, amiről a politikusok beszélni szoktak.

parlamentarista 2011.04.13. 15:32:29

@Balt:
gondolja spanyolországra. talán hallottál már ilyenekről: andalúzia, katalónia, kasztília, aragónia, valencia, baszkföld, galícia. de errefelé is van egy galícia. vagy mondjuk zakarpattia (kárpátalja). az is egy történelmi régió. vagy amit te úgy ismersz, hogy nagy-erdély az valójában transylvania, partium, és banat (román bánság). de gondolom hallottál már a havasalföldről. és ha azt mondjuk, hogy a hunyadiak havasalföldről származnak, akkor nincs arról vita, hogy most románok voltak, vagy magyarok, szerbek, vagy kunok. havasalföldiek voltak, ahol persze a többség vlach volt, de nem volt ilyen nagy-román identitás, mint ahogyan nagy-magyar sem volt. vagy ugye vajdaságról hallottál talán. a lengyel vajdaságokról, és a szomszédos déli régióról. talán tudod, hogy létezik pannonska és jadranska hrvatska. és ezek kulturális értelemben különböznek. pannonska hrvatska belső horvátország. jadranska pedig az adria. csehországról gondolom tudod, hogy az bohemia, és moravia. és bizonyára hallottál sziléziáról. vagy talán hallottál a görög attikáról, thesszáliáról, vagy makedóniáról, peloponézoszról, vagy krétáról. elég régiek. vagy ha franciaországot hozod példaként, akkor gondolom, hogy tudod, hogy van normandia, burgundia, vagy tudod, hogy van breteagne, meg elzász, és lotaringia. és ezek kulturálisan mind különböznek. és van egy francia-olasz szigetcsoport: corsica és sardina.

és itt a kultúra regionális. magyarul tájjelegű. a népviselet, a konyhaművészet, a tájra jellemző. ott ez a nép-nemzeti gondolkodás külön vált az államiságtól, és ezek a tájegységek kulturálisan nagyon erősek.

magyarországon meg mondjuk a tiszántúli csikós kultúrát beviszik a balatonra. mennyivel jobb lenne a turizmus, ha az ország mondjuk egy dunántúli, azon belül egy balatoni, egy budapesti, egy alföldi, és felföldi (észak-magyaországi) régióra lenne osztva. és ezek a tájegységek kulturálisan együttműködnének a szomszédaikkal.

én értem, hogy te azt mondod, hogy ez naivitás. oké, de ez a naivitás az ezeréves hagyomány. te azt mondod, hogy nem ez. csak akkor kellene mutatni valami magyar-szlovák, magyar-román, magyar-horvát háborúkról. a kulturális sokszínűség, és az együttműködés errefelé a hagyomány. itt ellenség a tatár volt, és a török. de mondjuk a mongolokra olyan nagyon nem haragszunk, és a törökökre sem. szóval nekem úgy tűnik, hogy a magyar-román ellentét mesterségesen kreált. és az ezeréves nagy-magyarországot hirdető nácik kreálják ezt, amire válasz nagy-románia. és így lesz nagy-szlovákia. ami nagy-morvország. a tótok azt mondják, hogy a morva birodalom régebbi, ősibb, mint a miénk. és akkor mi van. évszázadokon át a magyarok és a tótok egyesített királyságban éltek. oké, hogy magyarlakta területen élt a király, a medence közepén. de azért volt pozsonyi nádorispán, hogy a szlovákok is örüljenek. meg horvát bán, hogy a délszlávoknak se legyen kisebbrendűségi komplexusuk. meg azért volt erdélyi fejedelem.

szóval én azt látom, hogy a középkori történelem régiókhoz kötődött alapvetően. és nem a nyelvhez. magyar nyelvű történetírás nincs túl régóta. az uralkodók nem magyarul iratták a krónikákat. éppen azért, hogy az összes nemzetiség elfogadja. a kódexeket is eredendően latinul adták ki. a jogot. a pénzt, a pecséteket. ezt meg az angolszászok nem értik, hogy itt létezett egy mini nemzetközösség. mert mi nem így magyarázzuk a történelmünket, hanem úgy, hogy itt a medence közepén élt egy törzsi horda, a magyarság. csakhogy már árpád törzsszövetséget alapított, és utána államszövetséget. istván pedig egy dinasztikus perszonálunióban az itt élő összes nemzetséget. és ezért éppen a megyerségről (magyarságról) mondtak le, és egy közvetítő nyelvet tettek hivatalossá.

most persze én nem azt mondom, hogy az anyanyelvén ne beszéljen senki, mert nyilván mindenki úgy beszél, ahogyan akar. hanem csak azt, hogy ne hazudjuk azt, hogy itt ezer éven át az államiság (etatizmus) volt a leitkultur. elsősorban az unionizmus volt az uralkodó. ezt leginkább a királyok képviselték, és mellette a különféle fejedelmek a regionalizmust hirdették. volt még polgárosodás, és urbanizáció, szabad királyi városokkal. de középkorban etatizmus errefelé olyan nagyon nem volt. értem, hogy azt írják bele a törikönyvbe, de én nem vagyok annyira stréber, hogy bemagoljam. érdekeltek a kordokumentumok, és nekem nem tűnt úgy, hogy az nagyon magyar lenne.

Átverés! 2011.04.13. 15:32:34

@:Lord Kilburn:

Nagyon egyetértek a Bajnairól és Gyurcsányról elmondottakkal.
Én is teljesen úgy gondolom nem is töröm magam, hogy hasonlókat fogalmazzak.
Szerintem sokat tanultak az előző ciklusok hibáiból és ha sor kerülne rá tudnák kormányozni az országot.

Azzal, hogy most Bajnait az USÁ-ba hívják a Columbia Egyetemre tanárnak, ahol az EU-ról fog elődásokat és szemináriumokat tartani, nem lesz kárára.
Száz szónak is egy a vége mindketten européerek. Tudom ezzel sokan nem értenek egyet.

Sajnálom, hogy tegnap nem voltam gépközelben és csak gratulálni szeretnék a blog egy évéhez.
Jó társaság jött össze sokat lehet egymástól tanulni.
A történészekről, a birodalom és régió szakértőkről nem is beszélve.
A jó hangulat persze leginkább Török Gábornak köszönhető, nem szélsőséges, hagyja a vitát kibontakozni, nem mondja ki állandóan a tutit.Igy kell ezt csinálni.

tibapó 2011.04.13. 15:39:49

@Balt: Asszem ez a tipikus esete, amikor nem szerencsés a wikipédiára hagyatkozni, mivel az nem kőbevésett valami.

Valamint jeleztem, hogy "Szerintem", ami azt is jelenti egyben, hiogy "meggyőződésem szerint".

Egyébként a nemzedék, meg a generáció, az ugyanaz. ás az emberöltő az ezeknél sokkal több.

És szerintem az

"emberöltő az, ami idő alatt felnő egy generáció"

az többféleképpen is értelmezhető, ezért túl pongyola.
Meddig nő? Ameddig el nem éri a legmagasabb centimétert, vagy amíg be nem nő a fejük lágya? vagy amíg nem kap választójogot, vagy amíg nem lesz önálló, keresőképes, családfenntartó,vagy amíg nyugdíjba nem vonul, vagy amíg nyugovóra nem tér?

tibapó 2011.04.13. 15:42:24

@ubul2000: "emberöltő az, ami idő alatt felnő egy generáció"

az többféleképpen is értelmezhető, ezért túl pongyola.
Meddig nő? Ameddig el nem éri a legmagasabb centimétert, vagy amíg be nem nő a fejük lágya? vagy amíg nem kap választójogot, vagy amíg nem lesz önálló, keresőképes, családfenntartó,vagy amíg nyugdíjba nem vonul, vagy amíg nyugovóra nem tér?

tibapó 2011.04.13. 15:44:09

Lezárandó ezt a terméketlen vitát, vegyük egy kicsit górcső alá a szót etimológiailag!

emberöltő => az ember élte

köze nincs sem nemzedékhez, sem generációhoz, és punktum

tibapó 2011.04.13. 15:45:59

@tibapó:

emberöltő => az ember élte
ennek van értelme

de az emberöltőt nehezen lehet értelmezni a nemzedék (gyermeket nemzeni), és annak szinonimája, a generáció szavakkal.

2011.04.13. 15:49:08

@Lord Kilburn: köszi...hiába, a nagy úr a reményhal!:)

parlamentarista 2011.04.13. 16:01:46

@Lord Kilburn:
ez könnyen lehet. de ehhez egy olyan közös ellenzéki program kellene, aminek a kiindulópontjában nem a "mi 89-es demokraták" fogjunk össze típusú gyurcsány-féle hazugság áll.

lehetne ebben szerepe gyurcsánynak is, bajnainak, schiffernek is, engem különösebben nem érdekelnek a személyek. én szavaznék egy ilyen formációra, ha lenne programja. tehát, amelyik nem egy biankó szerződést akar aláíratni a néppel, hanem amelyik legalább az első éves cselekvési tervét előre leteszi az asztalra, és azt megkísérli a választókkal legitimálni.

szóval lehet persze könnyen lehente egy ilyen ellenzéki koalíció, amibe beletartozik mindenki, aki úgy képzeli, hogy magyarország mostanában leginkább a balkánhoz akar csatlakozni, ahol az európai normákat nem megvitatják, hanem nép nevében eltagadják. de rengeteg a kérdőjel.

szóval a fidesznek van egy elképzelése. ez arra épül, hogy ez a 93 ezer km2 egy teljesen autonóm terület, aminek a teljhatalmú ura a miniszterelnök, ő egy kiskirály. és ennek az elképzelésnek 4M támogatója volt. és még most is van 4M. és akármi történik lesz 2M ember a fidesz mögött. aki szerelmes lett orbán viktorba az nem fog egyhamar belőle kiszeretni, hacsak az érdekei nem sérti meg. tehát itt a győzelemhez 2M szavazó kell legalább.

és egyelőre nem látszik, hogy mi az a világnézet, ami ennyi embert képes lenne maga mellé állítani. akik közt ott van béla is, aki leginkább kocsmában szereti a flippert nyomkodni.

tibapó 2011.04.13. 16:01:52

@parlamentarista: "egyszerűen csak ki kellene egyezni a szomszédainkkal."

Ez a lényeg!

Balt 2011.04.13. 16:02:56

@parlamentarista: Kösz a fáradságos felsorolást! Tudod, nekem polinéznek sejtelmem sem volt egyikről sem. Nézzük csak, a 32 "régióból" melyiknek van önálló parlamentje..?

Balt 2011.04.13. 16:07:02

@parlamentarista: "nekem úgy tűnik, hogy a magyar-román ellentét mesterségesen kreált."

Ebben egyetértek. Hogy ne menjünk messzire: az Orbán és Dzurinda közös Mária Valéria-híd avatásától egy ciklus alatt sikerült eljutni Malina Hedvigig és Dunaszerdahelyig, holott mindkét országnak az EU-ban egy padon ülő szocialista kormánytöbbsége volt...

Balt 2011.04.13. 16:09:14

@parlamentarista: "meg azért volt erdélyi fejedelem."
Ez mondjuk mohács után volt, tehát a Habsburg (és török) terjeszkedés folyománya.

Balt 2011.04.13. 16:13:01

@Átverés!: "Sajnálom, hogy tegnap nem voltam gépközelben és csak gratulálni szeretnék a blog egy évéhez."

Másfél. :)

Balt 2011.04.13. 16:13:32

@Átverés!: 1 éves évfordulója másnak van. :))

Balt 2011.04.13. 16:15:34

@tibapó: Szerintem ez: "amíg nem lesz önálló, keresőképes, családfenntartó", de igazad van, ez nem egzakt, mint a "cézium-133 atom két hiperfinom energiaszintje közötti átmenetnek megfelelő sugárzás 9 192 631 770 periódusának időtartama". :)

Balt 2011.04.13. 16:19:46

@tibapó: "vegyük egy kicsit górcső alá a szót etimológiailag!
emberöltő => az ember élte"

Hát ez az: az "öltő" - ahogy valaki fentebb szemléletesen érzékeltette -, az a nemzedékek egymásba ölése. (Szerencsés esetben két egymást szerető különnemű egyén tudatos családalapítása által. És akkor itt elnézést a kirekesztésért, ha ez valakinek nem jön össze, annak lehetnek mindenféle okai, ez nem feltétlenül homofóbia. :))

nyünyüge 2011.04.13. 16:26:56

@tibapó: az "öltő" nem az élet szögedies változata :).

"Mai jelentésében elsősorban az az idő, amely alatt az egy időben született (-egyívású) gyerekek felnőnek, és maguk is szülőkorba lépnek, tehát 25-35 év, ez megegyezik a nemzedékek váltásának idejével. Egy emberöltő kell, mire a diófa igazán termést hoz. Néha jelenti az emberéletet, legalábbis az átlagos emberi életkor idejét, tehát kb. 60 évet. Maga Arany is így értette a "Toldi"előhangjában: "Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékem majd kilenc-tíz ember-öltő régiségben". Mivel Nagy Lajos kora és a "Toldi"megírása között mintegy 500 év telt el. A szó egyébként itt bukkant fel elsőként irodalmi nyelvünkben, a költő bizonyára szülővidékének népnyelvében lelte; később ő maga is használta "nemzedék"jelentésben a "Keveháza” c. költeményében, a pusztító csata leírásában: "A széles völgy egy lábnyom a súlyos had óriás nyoma, ki egyet toppantott, s ehol! (= íme) egy emberöltő nincs sehol". Az emberöltőben az öltés képzete él: ahogy a varrásban az öltések, úgy öltődnek egymásba az emberéletek, együtt alkotva az emberiség létének szakadatlan szövedékét.

www.ertelmezoszotar.atw.hu/

tibapó 2011.04.13. 16:30:06

@tibapó:
emberöltő: egy embernek az élete, vagyis praktikusan 60-80 év között kell meghatároznunk.

Nemzedék: apáról fiúra száll, vagyis olyan 25-30 év.

Generáció: no, ez biztos, hogy mindennél rövidebb, talán egy ember iskolai éveinek száma (elemi+középiskola+főiskola), vagyis olyan 12-18 év.

tibapó 2011.04.13. 16:30:07

@tibapó:
emberöltő: egy embernek az élete, vagyis praktikusan 60-80 év között kell meghatároznunk.

Nemzedék: apáról fiúra száll, vagyis olyan 25-30 év.

Generáció: no, ez biztos, hogy mindennél rövidebb, talán egy ember iskolai éveinek száma (elemi+középiskola+főiskola), vagyis olyan 12-18 év.

Átverés! 2011.04.13. 16:34:40

Elnézést figyelmetlenül olvastam bele a posztba.

ssi 2011.04.13. 16:45:54

levélváltások: két malomban őrlés " az egyik csak haladna, haladna, a másik legalább beszélni akar ...

nyílt levél-1: Gy.F. S.P.-nek
"Ha nem tekinti tolakodásnak, akkor megjegyzem: a köztársasági elnök egyik legfontosabb erénye az együttérzés képessége .. úgy tűnik, hogy Ön híján van ennek az erénynek"
kapcsolat.hu/blog/nyilt_level_schmitt_palnak

nyílt levél-2: fidesz-frakció Gy.F.-nek
"Ön egy következetes ember! És ezzel erényei felsorolásának a végére is értünk"
www.hirado.hu/Hirek/2011/04/13/10/Fidesz_Gyurcsany_nekimegy_minden_koztarsasagi_elnoknek.aspx

nyílt levél-3/4/5 stb.: kíváncsian várjuk ...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.13. 16:56:03

"A kormány ciklus végéig 300 ezer új adózó munkahelyet szeretne létrehozni, aminek nagyjából fele közmunka lenne. "

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=414850

De ha csak a 150 ezer közmunkahely jön létre, már akkor is 50% eredményt ér el a kormány. És a pipacskapirgálók kreatív munkája alapján nagy esélyünk van a brutális GDP növekedésre. :-) (Ja, és a közmunkások adója honnan-hova is kerül?)

Ha az egész Széll Kálmán terv ilyen széllel-bélelt lesz, akkor nem sokra fogunk menni. :-(

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.13. 17:04:22

@parlamentarista: Magyarán az lenne üdvös, ha lenne egy olyan személy, akinek hiteles és megvalósítható programja van. És az összefogó ellenzéki pártok nem egymást, hanem ezt a személyt támogatják programja megvalósításában.

Bajnai alapján az már látszik, hogy egy párt esetén ez már működik. Ugyanis egy cél érdekében egy hiteles és megvalósítható programmal rendelkező személyt támogattak saját elveikkel is kompromisszumot kötve.

Ha lenne egy hasonló személy, aki nem csak az MSZP-t, hanem az LMP-t és más ellenzéki pártot hasonló együttműködésre tudna késztetni, akkor már nagyon jó esélyei lehetnek az ellenzéknek. Persze ezt az embert ezeknek a pártoknak egyöntetűen politikailag védeni kell a FIDESZ karaktergyilkolászása ellen.

parlamentarista 2011.04.13. 17:13:01

@Balt:
regionális tanácsok európában majd mindenhol vannak.

ssi 2011.04.13. 17:18:07

változnak az idők ...

Szili K. "alaptörvény elfogadhatatlan"
www.hir24.hu/belfold/247438/alkotmanyozas-szili-katalin-nemmel-szavaz.html

O.V. "ezért minden magánérdeket kisöprünk az állam működéséből"
mandiner.blog.hu/2011/04/13/maganerdek_az_alkotmanyban_ilyen_orszag_pedig_nincs_cclxvii?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

@poszt: "Mivel az ellenzék gyenge, a harci retorika más ellenségképletekkel kénytelen operálni"
hvg.hu/velemeny/20110413_novak_zoltan_ellensegkep_kormanyzas

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.13. 17:19:09

@vinczej: Folyt: "Közölte azt is, hogy szintén a Széll Kálmán-tervnek megfelelően a kormány elfogadta, hogy a jövőben az önkormányzatok csak állami jóváhagyással vehessenek fel hitelt. A szerdai tájékoztatón közölték azt is, hogy a terveknek megfelelő konvergenciaprogramot és Magyarország Nemzeti Reformprogramját április 15-én elküldik az Európai Uniónak."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=414850

Ez érdekes lesz. Ezzel tulajdonképpen az önkormányzatokat is politikailag zsarolni lehet. Hiszen ha egy rendkívül dinamikus gazdasággal rendelkező ellenzéki vezetésű önkormányzatot halálra ítélhetnek egy elutasítással, míg egy lemaradó, de kormánypárti vezetésű önkormányzatnak jóval nagyobb kockázattal is engedélyezhetik a hitelfelvételt, amellyel a befektetőket oda tudják csalogatni, míg az ellenzéki önkormányzat nem tudja finanszírozni a fejlődését.

Tehát ez így totális másolata a mesterségesen kialakított "szocialista városoknak"!

Átverés! 2011.04.13. 17:26:14

A karaktergyilkoláshoz senki nem ért úgy mint a Fidesz.A nagy alkotmányozási munka után, OV elé kerül a Balsai jelentés.aki
aztán könyörtelenül lecsap, hiszen csak akkor lehet nyugodtan.

Más országokban is látunk hatalmas tüntetéseket, rendőri beavatkozásokat.

Ott vajon hogy történik a kivizsgálás, a számonkérés?

lüke 2011.04.13. 17:44:35

@panelburzsuj:
nem csúsztatok csak ping pongban!
s nem szeretnék se mongolnak születni , se mongolul élni
se kakofóniában, se polifóniában
se Maler szimfóniában- bár őt Almával egyetemben néha meglátogatom a grinzingi temetőben- mert jobb ,mint az itt eljátszott gyermekdalok, sovi/ányul,nyúlul meg birkául ,s legfőképp ordénáréul

lüke 2011.04.13. 17:47:43

@Átverés!:
érdekes ,Stuttgart 21
hu.wikipedia.org/wiki/Stuttgart_21
nem hallgattok híreket?

lüke 2011.04.13. 17:57:55

@manyike:
harci rétoroknak üzenem :az ellenségképet vegyék le a falról

a-kis-herceg 2011.04.13. 17:59:21

@tibapó: bocs, de szerintem a te verziód a hibás...

az emberöltő... az nem emberi életet jelent.
az öltés, öltő szó az jelentéssel bíró önmagában is

ahogyan a generációk egymásba "öltődnek", fonódnak. azaz a születések (apa-fiú-nagyapa) közötti idő átlagban, azaz kb 20-25 évet jelent.

ergó amikor Hepci tegnap leírta ezen blogon a 3 öltőt 1950-tól akkor jót írt...

a-kis-herceg 2011.04.13. 18:00:32

@nyünyüge: :) köszi. józan ésszel is ezt írtam le:))) ügyi vagy + a szótár is jó

panelburzsuj 2011.04.13. 18:09:17

@lüke:

Olvasunk:

A Stuttgart 21-et pl. "nagy társadalmi ellenálás kísári". (To wikify, to smittify.)

jó lene egy álamelnök akit bárki szabadon szerkeszthet

könnyeb lene kijavitani

(Amúgy nem emlékszem, hogy a mongoljaimat fölé vagy alá helyeztem volna valaminek. Csak mellé - ha valami messze van, még nem föltétlenül rosszabb vagy jobb. Érdekes srácok voltak.)

nyünyüge 2011.04.13. 18:09:40

Ezért a mondatért Matolcsyt még egyszer orrbavágja valaki:

"A miniszter beszélt arról is, hogy a nyugdíjreform korrekciója keretében a fegyveres testületek >>>>"kiváltsággal élő" <<<<< csoportjainál megszüntetik a korkedvezményes nyugdíj jogintézményét."

nyünyüge 2011.04.13. 18:11:32

@a-kis-herceg:
Ha még egyszer "ügyinek" nevezel, Te is orrba leszel vágva :).
Vagy ügyifogyinak leszel titulálva.

radala 2011.04.13. 18:12:37

@Letícia: Azt gondoltam naivitásnak, hogy bárkiben, különösen BG-ben valaki megmentőt lát. Már OV-ban látni a megmentőt is túlzás volt, de másban meg pláne alaptalan szerintem. De persze tévedhetek, tény, hogy nem álltam soha pozitívan egyetlen szocihoz sem, még talán GyF-hez a leginkább, de csak a legelején.

Jiszajah 2011.04.13. 18:12:45

Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc annak a pénzérmének a két oldala, amelynek az anyaga MI magunk vagyunk, magyarok, hígítva, hígulva, egyre csökkenő nemesfém-tartalommal...

(a hígulási tendencia alól, természetesen, csak a 'törökgáborelemez' jelent kivételt)
:)

Balt 2011.04.13. 18:15:13

@parlamentarista: És miket szoktak tanácsolni? A fent felsoroltak közül pl. melyikben...?

parlamentarista 2011.04.13. 18:19:51

@vinczej:
az teljesen jó, ha el tud menni a columbia egyetemre tanítani. ott van balázs péter. andor lászló. és még lehetne sorolni.

szóval nekem az a bajom gyurcsánnyal, hogy ő hozza magával ezt a lamperth mónikás, szűcs erikás vonalat, amivel nem lenne baj, ha ez a C kategória lenne a politikában, és nem a B. nem lenne bajom molnár csabával, ha ők a politikában a futottak még kategória lennének. én nem ambicionálom a közéletet, szóval nekem mindegy. de én azt látom, hogy gyurcsány C kategóriás emberekkel veszi körbe magát. és ebből nekem az következik, hogy ő egy B kategóriás politikus.

tehát én a környezetből következtetek. azt látom, hogy törökgábor olyan szintű spíler, mint kuminferi. és ha ők sólyom lászlóért rajonganak, akkor nem lehetnek túl jó tanácsadók. most azon túl, hogy sólyom lászló elnöki tevékenysége egy vicc volt.

szóval ha valaki betölt akármilyen vezető tisztséget, mindegy, hogy mit. akkor tudnia kell, hogy mi lesz az a dolog, amire ő azt periódust felfűzi. nem akkor kell majd a tanácsadókkal kitalálni, hanem azt előre kell tudni. sólyom elmondta, hogy ő nem akar lenni a nemzet laci bácsija. oké. de mi akart lenni. főszolgabíró, akiknek a talpasi nyitják az ajtót, vagy micsoda.

tehát még jó, hogy őt nem választották újra. ahhoz kell egy előzetes elnöki program. és a miniszterelnöknek is kell. na most szerintem nem kell négyéves. hanem elég 1 éves program. elég az, ha minden évben tudjuk majdnem biztosan, hogy mit tervezünk jövőre. az már egy jelentős előrelépés lenne, ahhoz képest, ami most van.

de nem elég 1 évre való üres deklaráció, hogy majd 150 ezer munkahely lesz, meg mit tudom én. hanem tudni kell konkrétan, hogy mi lesz az a 150 ezer új munkahely. az nem hullik csak úgy az égből, mint a tavaszi zápor. azt tudni kell előre. összeadják, és akkor kijön az, hogy 150 ezer. oké.

de itt annyi történik, hogy matolcsy beír valamit az excel táblába, hogy teremtsünk annyit. de ezt voluntarista módon képzeli el. tehát konkétan nem tudja, hogy milyen munkahelyek lesznek, hanem azzal számol, hogy majd ennyivel több járulékfizető lesz. és az vagy lesz, vagy nem lesz. és ebből egy ilyen bombasztikus hazárd játék lesz, ami vagy bejön, vagy nem.

lüke 2011.04.13. 18:20:41

@panelburzsuj:
nekem is volt mongol évfolyamtársam, egy lány
nagyon bonyolítod, pedig pofon egyszerű:
no asia

a-kis-herceg 2011.04.13. 18:21:18

román ótópálya 1-1,4 Milliárd/km... az itthoni 3 Milliárd hoz képest...
bár az alföldön nehezebb sokkal...
és nem lesz kiálló sem, mint amilyen sok van pl az M5/M6 on...

hol vagy Tölgyes... GYF (+stb) így lopott... (tudtad? előbb horn 50-50, majd megyó 60-40, aztán fletó 70-30, de a végén már azt se akarták arányban osztott az ellenzékkel?)

lüke 2011.04.13. 18:30:41

@aszekelyek:
jobb , ha nem mutogatod:)
ott bezárják ilyenért, de legalább is megbüntetik, és azonnal törlik a hozzászólást
egy picit személyeskedő bejegyzést is !
de hát itt van személyzetis, blogházmesterné etc
tudod
"Világosítsd föl gyermeked:
a haramiák emberek;
a boszorkák - kofák, kasok.
(Csahos kutyák nem farkasok!)
Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek,
de mind-mind pénzre vált reményt;
ki szenet árul, ki szerelmet,
ki pedig ilyen költeményt"

inreallife 2011.04.13. 18:32:59

@Balt: jaja, de valahogy benarancsult már másodszor. először 33-33-33 fidesz mszp-szdsz volt, most 39-30-17 fidesz-mszp lmp.
csakhogy ez 6 hónapja még 47-22-12 volt, úgyhogy nemsokára visszaáll az eredeti állapot, még egy fél év kb...

ssi 2011.04.13. 18:34:26

@lüke:
"harci rétoroknak üzenem :az ellenségképet vegyék le a falról"
oké, átadom, de addig is ..
"Az intézmények látogatói azonban nem maradnak fennkölt olvasnivaló nélkül, az új alkotmány elfogadása után"
index.hu/belfold/2011/04/13/lecserelik_a_nenyi-t_a_preambulumra/

megszűnt 2011.04.13. 18:43:16

@lüke:
"se Maler szimfóniában- bár őt Almával egyetemben néha meglátogatom a grinzingi temetőben"

Mahler nem érdemli meg, hogy meglátogasd! Borzalmas férj volt. Önző, képmutató. Elképzeljük, hányszor mondta:- Végül is mi bajod? A házastársi skála minden hangján és változatában.

Alma panaszkodik, hogy már nem tud zenét szerezni. Mahler ezt válaszolja:- Nem mondom, hogy az alkotás haszontalan dolog volna. Erre szüksége van az embernek a fejlődéshez..de miért kell ennek okvetlenül a zenének lennie?

Mahler elviselhetetlen férj volt. Többet ne látogasd meg! Csak Alma sírjára tegyél egy szál virágot.:)

parlamentarista 2011.04.13. 18:52:56

@Balt:
te abból indultál ki, hogy tartományok márpedig európában sehol nincsenek. pedig a helyzet az, hogy szinte mindenütt vannak. párszor leírtam, hogy a különféle közhatalmi formációknak szerintem milyen feladatokat kellene kiosztani.

állam => társadalombiztosítás: egészségügy, nyugdíj, szociális ügyek
régió => oktatás, kulturális ügyek, turizmus
város => gazdasági ügyek, fejlesztés, közberuházások.
unió => védelmi ügyek. megyei alapon szerveződő uniós közigazgatás és igazgatásrendészet. uniós helyőrségek. megyei sheriffek.

de ha nincs régió, a különféle közfeladatokat akkor is ki kell osztani. csakhogy a legtöbb hármas felosztás utópisztikus, meseszerű. most ugye nagyjából ez van:

állam <= szociális ügyek, kulturális ügyek, gazdasági ügyek, védelmi ügyek (minden)
régió => ∅ (semmi)
város <= szociális ügyek, kulturális ügyek, gazdasági ügyek, védelmi ügyek (tehát minden)
unió => ∅ (semmi)

az unió most egy bohóc társulat, aki időnként megvétóz döntéseket. ezzel együtt a magyar kormányban, és az önkormányzatokban ül egy csomó párttitkár. a vezetők többsége valamilyen pártfunkcionárius volt egész életében. nem ért semmihez sem, hanem ők úgy szocializálódtak, hogy az összes megtermelt érték felét elvonják, és arról rendelkezve majd megmentik az összmagyarságot.

ezt még felfogom, hogy ez a pártok szempontjából egy érthető dolog. csak azt nem értem, hogy törökgábor miként hiszi el, hogy úgy egyébként a független értelmiség beszopja, hogy ez nem a pártállam elvtársak, béláim az úrban, hanem ez már a demokrácia.

ssi 2011.04.13. 18:55:57

indok-2 a nyugdíjkorhatár leszállítására (indok-1: kádáriak kivonása)
atv.hu/belfold/20110413_gulyas_gergely
aktív idős bíró bérköltsége > 1 idős bíró nyugdíja + 2 fő fiatal bíró bérköltsége

-> munkahelyteremtésnél jól mutatna
-> fogyasztás, ill. gazdasági növekedés hogyan lenne ebből?
-> 30 éves Gulyás Gergely politikus bére >>>>> 30 éves bíróé - ez rendben van?

@lüke: ráhibáztam :-)))

Balt 2011.04.13. 18:56:02

@inreallife: Nemigen: :)
index.hu/belfold/budapest/2011/04/13/az_lmp_a_sajat_jeloltjen_sem_kozoskodik_az_mszp-vel

Megjött az LMP esze, úgy látszik. Nem kérnek a maszopból, mégsem akarnak SZDSZ2 lenni. :)

Balt 2011.04.13. 18:58:41

@parlamentarista: Ja, hogy kellENE? Az más.

6.Lenin 2011.04.13. 19:23:32

Látom már dédelgetik az új reménysugarat.

"A korábbi kormányfő hosszú idő után kedden beszélt [2] először a nyilvánosság előtt az általa létrehozott Haza és Haladás Alapítvány, valamint a német Bertelsmann Alapítvány konferenciáján, ahol az Európai Unió gazdasági kormányzásáról tartott előadást."

A téma:
Hogyan kell bedönteni 1 ország gazdaságát
volt

Nálunk is majdnem sikerült nekik.

Nagyon jó ME lenne, támadható, akár több oldaláról is.
Tényleg nincs jobb?

Igaz, a gyurcsány kormány tagjaként rendkívül sikeres volt

6.Lenin 2011.04.13. 19:43:04

Nem azért, mert nincs más ötlet...

Emlékeztetőnek

index.hu/gazdasag/magyar/2010/08/10/hogy_kerultunk_ekkora_szarba/

néhány érdekesebb részlet:

"Néhány pillanatra azért be lehet nézni az Álomcsődben is a színfalak mögé. Például felvillan az az este, amikor az állam pénzügyi vezetői és Gyurcsány Ferenc az egyik szobában tárgyaltak, a másikból meg telefonálgattak az IMF-nek és az Európai Bizottság, meg a fontos nyugati kormányok vezetőinek, hogy adjanak gyorsan pénzt. "

Bajnait imádóknak is:

"A megszólalók között szinte konszenzus van arról is, hogy az EU-s pénzeket rosszul osztotta el az előző kormány. Az e pénzek osztásáért évekig felelős Bajnait azonban pont erről nem kérdezték meg a könyv szerzői. "

Régi szoclib trükk, amiről nem beszélünk, az nincs is.

Naponta kell ismételni, feledékenyek a választók, főleg az egyik oldalon.

nyünyüge 2011.04.13. 19:48:22

@6.Lenin:
"Naponta kell ismételni, feledékenyek a választók, főleg az egyik oldalon."

Az ilyen kitételek mire jók? Miért volnának feledékenyebbek az egyik oldalon? Attól, hogy lenézed a másik véleményen lévőt, Te nem leszel több. Sőt.

6.Lenin 2011.04.13. 19:58:36

@nyünyüge:

Miért nézném le?
Végigolvastam a mai hozzászólásokat, többször is leírták.

gyertek vissza ! gyertek vissza!

Ez nem feledékenység?
Kik a felelősek?

Nem akarok/akartam soha több lenni, sőt még annak látszani sem, aki vagyok. Leírtam/leírom a véleményem, gondolom ezt még lehet, vagy nem?

Annak viszont örülök, hogy csak velem van bajod, a beidézettekkel, nincs.

ulrike (törölt) 2011.04.13. 20:37:00

Kis érdekesség a líbiai légi hadjárat első fázisából.
www.spiegel.de/international/world/0,1518,756609,00.html

c4rtm3n 2011.04.13. 20:39:05

Sziasztok!

@6.Lenin:
"Naponta kell ismételni, feledékenyek a választók, főleg az egyik oldalon."
'98 és '02 között a Fidesz kormányzott, mégis visszahozták őket a hatalomba, pedig akkor sem volt semmiféle gazdasági programjuk (a belső kereslet élénkítésén kívűl ami pedig részben hozzájárult 2008-as válsághoz).

Szóval a lényeg, hogy úgy általában feledékenyek a választók ;)

Üdv,
C4rtm3n

2011.04.13. 20:39:15

Ez de durva!

Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por ës homou vogymuk...

kepviselofunky.blog.hu/2011/04/13/pinazassal_gyanusitjak_orbant_pedofiliaval_a_fideszt

ulrike (törölt) 2011.04.13. 20:47:52

@knausz: A jereváni rádió úgy van egy kicsit Mahlerrel, mint Majakovszkijjal: nem csak az általad említett defektus miatt kedvelik. Mint mások is sokan.

6.Lenin 2011.04.13. 20:49:25

@c4rtm3n:

Csak az egyik oldalon, többen, többx.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.13. 20:54:23

@Átverés!: Gyurcsótány européer? Miben is?
Nem finog hangosat a sajtó jelenlétében?

ulrike (törölt) 2011.04.13. 20:54:36

@Letícia: A Societast sem az agya miatt fogják elrabolni. Ha ez lenne az új generáció, akkor maradjon inkább a nagy generáció. Bár ez utóbbi is csak nagyon relatíve nagy.

lüke 2011.04.13. 21:02:05

@Hepci:
keletről gyün s mint minden kalandor népvándorló:) nyugatra szeretne jutni
írj valami csunyát!

lüke 2011.04.13. 21:03:10

@c4rtm3n:
szerencsére
a politikusok nagy szerencséjére

aszekelyek 2011.04.13. 21:05:37

@lüke: Csak a szavahihetőségem okán voltam kénytelen de kelletlen. Annyira nem akartak hinni a fülüknek / nekem.

panelburzsuj 2011.04.13. 21:06:24

@6.Lenin:

Szakmailag érdekelne: hogyan és miben számolod?

2011.04.13. 21:06:24

@ulrike: hát nem...ez egy jó kis adalék, hogy mi lesz még itt...

6.Lenin 2011.04.13. 21:07:05

@lüke:

Dehogy akart mindenki nyugatra menni, de kelet felé nagyon hamar, nagy víz volt. Vizes lett a gatyájuk. Visszafordultak.
Szerintem.

lüke 2011.04.13. 21:07:29

@Hepci: nem az imádkozó sáskára,
nekem:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.13. 21:10:59

@lüke: miért? Csak a faszkalapokat szoktam leokádni. :)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.13. 21:11:16

"A kormány gyakorlatilag dühből hosszabbítja a banki különadót, mert az érintettek nemzetközi fórumokon tiltakoztak az adó miatt – értesült az fn.hu. A nemzetgazdasági miniszter az Orbán-csomag bemutatásakor jelentette be, hogy a jövőre is teljes összegű marad a sarc."

index.hu/gazdasag/magyar/2011/03/03/duhbol_hosszabitja_matolcsy_a_bankadot/

Végre egy kis érzelem a kormányzásban! :-)))

lüke 2011.04.13. 21:11:34

@aszekelyek:
pedig csak ide kellen látogatniuk:)
már a blogra!

@6.Lenin: :)

lüke 2011.04.13. 21:13:02

@Hepci:
mert a mútkor valmi kerékbetörés emlegettél:):)

aszekelyek 2011.04.13. 21:14:35

@lüke: A mongolokkal annyira nem nüansznyi az eltérés, hogy az én egyik kérőm, aki müegyetemre járt és a családomnak udvarolt, mivel ők matriarchátusban élnek, elmondta anyámnak, nem apámnak, hogy az ő tisztességes szándékai ellenére már nem fog hozzánk eljárni, mert belátta, nem lenne könnyű nekem, nyugatias világban felnőtt leánynak ott megszokni. Alma -Atában. Bár ők jómódúak , olyan az életvitel, hogy letesz a szándékáról. Ez nem 200 éve volt, hanem 35 éve. Férfiak között egy kolesz szobában ez nemigen derülget ki:)

6.Lenin 2011.04.13. 21:16:17

@panelburzsuj:

Nem számoltam, csak egészségtelenül soknak (már 2 drb is az, szerintem) találtam a vágyakozó sóhajokat, ilyen rövid idő után.
2014-ben talán már nem annyira képezné nálam a csodálkozás tárgyát, de most, feltűnt.
Szóvá tettem.

Ennyire talált? Akkor csak jól látom.

lüke 2011.04.13. 21:17:08

@vinczej:
mondtam ,hogy vegyetek eurót!

lüke 2011.04.13. 21:19:11

@lüke:
tavaly előtt volt az 310 is, dübörgött a gazdaság, akkor is

aszekelyek 2011.04.13. 21:22:40

@lüke: Elolvastattam velük. Utána már nem volt több hitetlenkedés.

panelburzsuj 2011.04.13. 21:26:02

@6.Lenin:

Ja hogy azon sóhajtozol, hogy mások sóhajtoznak.

Ebből valóban nem túl sokat lehet kiókumlálni a feledékenység szociológiájáról.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.13. 21:30:39

@lüke: csak illusztráltam, hogy a nagy erejű mélysuttyó anonimuszok miket szoktak mondani (kettétörlek a térdemen), nem?

aszekelyek 2011.04.13. 21:32:49

@lüke: Berlinben állítólag néhányan tüntettek a filozófusasszony ellen. Na, und? Olgánál ma ez volt a téma.... jujazokacsúnyák... Te tudod, hogy ellene miért nem lehet tüntetni? Aranyos volt, hogy arra a pletykára, miszerint őt az mszp lefizette és ezért teszi, mondja, amit tesz és mond, azt sikerült kihoznia, hogy olyat nem hallottak, hogy valaki meggyződésből mond valamit? Ebből egyenesen következik sztem az is, hogy aki ellene tüntet, teheti meggyőződésből az is. :) ez persze így nem merült fel az interpretációjában.:)

@vinczej: ezeket azért irják neked az indexen, hogy legyen egy kis örömöd is....Inkább komoly forrásokból tájékozódj.

Balt 2011.04.13. 21:33:15

@c4rtm3n: "pedig akkor sem volt semmiféle gazdasági programjuk (a belső kereslet élénkítésén kívűl ami pedig részben hozzájárult 2008-as válsághoz)."

:)) Aztaqrva! Orbán mégiscsak maga az Isten, ha globális világválságot tud kiprovokálni. (Más kérdés, hogy Magyarországot nem éppen erőtől duzzadóan kapta telibe a válság a permanens elkúrásból kifolyólag...)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.13. 21:34:23

@vinczej: miért ilyen 40 napos okádásokat linkelsz be? Vannak frissek is bőven, 40 nap alatt még a balfing is megáporodik.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.13. 21:36:50

@aszekelyek: mindenki boldog volt. Olgát megvették a maszopisták, a berlini hősöket meg a nagykövetség - mint a búzát, lábon.

lüke 2011.04.13. 21:39:54

@Hepci:
de de:)
sőt! hogy nem öreganyám vagyok
,mint a vénember írja, hanem ifjú:)

aszekelyek 2011.04.13. 21:40:27

@Balt: Ami azért érdekes, mert a mi gyulánk és a lajos éppen a fogyasztás visszaszorításától várták a csodát....Állítólag túlfogyasztottunk. Akkor....

6.Lenin 2011.04.13. 21:44:37

@panelburzsuj:

Akkor még 1x (pedig egyszerűnek tűnt).

szokás szerint benéztem, elolvastam az utolsó 100 hsz-t.

Feltűnt, minden sóhajtozás nélkül, mennyien vágyakoznak 1 elfogadhatónak tűnő vezér után.
Arra gondoltam, mi a toszért kell ezeknek 1 támadható fószer, kezdődik megint elölről minden. Eszembe jutott a belinkelt cikk.
Emlékeztetőnek belinkeltem és idéztem is. Ennyi érdekelt ebből.
Semmi sóhaj. Mi a toszért is sóhajtoznék? Engem nem érdekel Bajnai. Nem félek tőle, miért is félnék?
Megint betolnák valahogy a bársonyszékbe?

Valami bajod van velem?
Nyugodtan hülyézz le, vagy rúgj belém, ami jobban megnyugtat, de maradhatsz ennél a módszerednél is. Semmi gond.

aszekelyek 2011.04.13. 21:44:48

@Hepci: Ahogy kiosztotta Szili KAtalin, azt se teszi Olga az ablakba. Agresszív bla, bla, Szili ellen, halottnak a csók. NAgyon jól elmagyarázta neki, hogy kellett volna vele beszélni és miről. Ahelyett a mantra helyett, amit hajtogatott, pénzért, hogy "de nem érezte magát bábnak?" Reméltem, hogy le is kever neki egy isteneset de láttam, szívesen meg is tenné. A szeme szikrázott rendesen Szilinek....

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.13. 21:45:19

@Hepci: Mondhatnám, hogy azért, mert nem árt ismételni. :-)

De valszeg' félrenéztem a naptárat. Vénülök... :-(

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.13. 21:48:39

@aszekelyek: Laj-os túlfogyasztott, ez tuti. S egy tüntetés tábláiról megtudtam azt is, hogy zsidó.
No most, junior pártszervezetek (Socie-tosz, Fideli-tosz) logikájával ebből máris levezethetjük, kik fogyasztottak túl...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.13. 21:49:04

@aszekelyek: "ezeket azért irják neked az indexen, hogy legyen egy kis örömöd is....Inkább komoly forrásokból tájékozódj."

Majd a hirado.hu-ból fogok ezután, hiszen az MTI - a hiteles hírforrás - fogja ellátni. Kiegyensúlyozott, pártatlan, korrekt - tehát közszolgálati :-))))

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.13. 21:52:09

@aszekelyek: Nem is csodálom. A helyében én is őrjöngenék, ha a Szájer-Szili közös tákolmányról kérdezgetnének.

Szili úgy járt, mint az alkalmazott a kupiban, akit utána fizetés nélkül otthagytak. :-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.13. 21:52:57

@vinczej: no, csak aggódtam az egészségedért. :)
Ez a napi készenlét a fityeszes ventillátorba szarások kutatása terén és a Kapcsolat.hu rendszeres látogatása nálad fiatalabb és stressztűrőbb szervezeteket is megviselhet...

ulrike (törölt) 2011.04.13. 21:54:02

@lüke: Magyar embernek magyar pénzt! De sokat! Ezt mind a kettőt be kell írni az alkotmányba, hogy minden jó legyen.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.13. 21:57:55

@vinczej: Szájer otthagyta Szilit egy alkalmazás után?
Ezt megpróbálom elképzelni, de még az a jelenet is könnyebben megjelenik, amint Dajcs Tompika szoptatja Angela Merkelt.

tibapó 2011.04.13. 22:00:29

@a-kis-herceg: Mondhattok akármit, én inkább Arany Jánossal értek egyet.

aszekelyek 2011.04.13. 22:01:15

@vinczej: annyira minimum, mint az index.....Lassan mondom. Nem arrólm kérdezgette és ezt a fejére is olvasta. Csak megérted ha sokszor elolvasod....Látom, leqrváztad a volt házelnök asszonyt....ahogy gondolod....Gyurcsány fanoknál ez menő....niztosan. A képviselő asszony elvégezte a munkáját, amiért őt megválasztották. A parlamenti járandóságát ezért jogosan megkapta. A te trágár megjegyzésed is csak téged minősít.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.13. 22:10:29

@aszekelyek: Hivatkoznak is rá rendesen, hogy lám, az ellenzék azért benne van a tákolmányozásban.

Amúgy egyetlen csúnya szót sem használtam. Én a kupi büféskislányára gondoltam. Ejnye a csúnya fantáziádat! :-)

De fogalmazzunk másképp: Az áldozat készségesen segített a hóhérnak saját kivégzésekor.

ulrike (törölt) 2011.04.13. 22:13:38

@Hepci: Szájer az iPad mellett döntött. Annak megbízhatóbb az operációs rendszere, míg a Szilire már nem ad ki több updatet a maszop (se), mivel az általa kínált funkciók ezentúl ingyenesen a felhőn elérhetők.

aszekelyek 2011.04.13. 22:15:27

@vinczej: Ez a többi baloldali munkakerülő interpretációja, nem pedig tény. Arra gondoltál, amire akartál de ide nem azt írtad. Vállald csak szépen el a hasonlatodat. Bezzeg a magukat kihelyező vándor országgyűlésezők..., biztosan ki vannak fizetve....

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.13. 22:16:53

@ulrike: Hú, a te "életképed" valódi XXI. századira sikeredett az én avitt fantáziám helyett. De tökéletesen ül!

aszekelyek 2011.04.13. 22:17:16

@vinczej: Az ellenzék egyetlen komolyan vehető politikusa benne volt. Akárhogy is sarazzátok , elég ordenáré dolog mellesleg amit rá összehordtatok.

ulrike (törölt) 2011.04.13. 22:18:24

@aszekelyek: Hogy került a mongolod Alma-Atába? Nem is igazi mongol volt?

ulrike (törölt) 2011.04.13. 22:21:28

@vinczej: Kösz, de most aztán aszekelyek majd engem is felír a rosszak közé.

aszekelyek 2011.04.13. 22:21:48

@vinczej: Veregessétek egymás vállát, mentem aludni. Hagyó ügy nincs, terézvárosiak ártatlanok, csepeli kettős gyilkosság elkövetői is csak megtévedtek de Szili a főgonosz. Gratulálok.feri meg progresszív és nyugatos. Ahahaaa, mint a metró, a négyes.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.13. 22:24:11

@aszekelyek: Hát ha a "baloldali munkakerülők" hiánya miatt kevesebb volt az országház villanyszámlája, már akkor is több hasznot hoztak az országnak, mint Szili a maga 21:0 arányban elutasított felesleges munkájával.

aszekelyek 2011.04.13. 22:26:39

@ulrike: Nagyon igazi volt. Ott élt a családja. Ahová egyetem végeztével hazatért. Még valamit? A családfáját nem kutattam, mivel nem mentem hozzá. Mennyire volt igazi mongol. Lehet, hogy Ulan Batorban született . Asszem nem kötelező nekik ott is maradniuk :) Aki el tudott jönni hozzánk egyetemre anno, annak különösen nem lehetett gond.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.13. 22:27:39

@aszekelyek: Akkor jó éjszakát, és álmodj szépeket!

(Mert a valóság egyre csúnyább. De ettől még valóban jó éjszakát!)

aszekelyek 2011.04.13. 22:30:24

@ulrike: Amikor később egyik testvérem szintén Mongóliában dolgozott, Kínába átjárt...és egy másik ismerősöm, ugyanerről számolt be. Nem volt az akkora mutatvány akkoriban.

ulrike (törölt) 2011.04.13. 22:30:34

@aszekelyek: Semmi baj, de a mongol mongolok vadabbak. Nekik még Ulan Bator is züllött hely.

aszekelyek 2011.04.13. 22:34:11

@6.Lenin: Ugyan, ő csak az NFÜ pénzeket és az únióst osztotta. Miért kérdezték volna meg őt? :D

@vinczej: Viszont kívánom.

jjulie 2011.04.13. 22:40:05

@radala:

ezek gondolatok, ilyenek-olyanok, de csak annyiban kapcsolódnak az enyémekhez, hogy mielőtt leírtad őket, rákattintottál egy kommentem alatt a "válasz erre" feliratra

kérdés továbbra is fennáll, elegen voltatok, nem csak sokan, pusztán azért mert a szijjártó éveken át jól megynyomkodott egy határozottan atavisztikus felületet a gerincvelődön, de minek is?

aszekelyek 2011.04.13. 22:41:48

@ulrike: Sztem ne igyál ma már többet...:D "mongol, mongolok... " jó hogy nem mongolabbik mongolok :) A radikális , szőrén , alacsony lovat megülők.... ? :DDD akik nyilván nem züllöttek. Nem érnek rá zülleni, mer ledobja őket akkor a ló..., ha elhajlanak...Kumisszal sem élnek....No jóccakát!

6.Lenin 2011.04.13. 22:42:10

@aszekelyek:

Amennyiben kihívó lesz, biztosan napirenden lesz a téma. Ezért nem értem, miért 1 támadható jelölt után sóhajtoznak.

Netán nincs "tiszta" jelölt?
Mondjuk, el tudom képzelni.

c4rtm3n 2011.04.13. 22:42:26

@Balt:
Nem mondtam, hogy vilagvalsag. De ezek szerint pontatlanul fogalmaztam: a 2008-as IMF hitelfelvetelbe torkollo magyar valsagot okozta az akkor elinditott koltekezes.

C4rtm3n

cambridge.on 2011.04.13. 22:44:51

@tibapó:
Ne hagyd magad! Ebben a harcban nem vagy egyedül.
Hiába jönnek modern fegyverekkel ( vikipédia, modern értelmező szótár).
Még ha el is fogadom a nemzedékek fonódását az öltő jelentésében, megbicsaklik a dolog. Egy felnövő nemzedék nem az előtte levő nemzedéket váltja föl, hanem a 2-3 nemzedékkel előtte levők helyébe lép.
Régen amikor egy 60éves aggastyánnak számított, nagy részük eltávozott az élők sorából, lehetett 50-60 éves emberöltőről beszélni. Egy unoka, vagy dédunoka a bölcsőben, egy eltávozott, egy érkezett.
Ez emberöltő.
Nem azonos a nemzedék váltással.
Én is Aranynál maradok.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.13. 22:47:27

@jjulie: Szijjártó egy marketing csúcstermék. Mi bajod vele?
Légy büszke rá, illetve elő lehet állítani még hatékonyabbat.

c4rtm3n 2011.04.13. 22:49:14

@6.Lenin:
Igen, csak mindket oldal szerint a masik oldal a hunyo...:)

@lüke:
Ha a politikusok hetfon a-t mondanak, kedden b-t szerdara mar mindenki elfelejti az a-t. Ezen kellene valtoztatni...

C4rtm3n

6.Lenin 2011.04.13. 22:59:48

@c4rtm3n:

Hát igen, tényleg abba kéne hagyni az elmúlt8évezést.
1998-ban kezdődtek az igazi bajok.

1 rakás zseninek sem sikerült azóta rendbe tenni az országot.

6.Lenin 2011.04.13. 23:27:21

Bp. 2014. ? havának ? napján 23:13:15 -kor

-Uram Királyom Viktor Apánk! Valaki döngeti a Palota ajtaját.
-Ki merészel ilyenkor?
-1 szolidnak látszó, szimpi szerű valaki, enyhén vörös színben sugárzik. Libatoll a kalapjában.
-Csaknem ez a Gordon gyerek? Betojok, bátor 1 fószer, az már igaz.
-Kérdezd csak meg, hát a libák, meg az eu-s pénzek, merre szálltak?
-Hát aszonygya, az elsőhöz nem értett, a másikra meg mán nem emlékszik.
-Lökjél már vagy 3 hamubasültet néki, menjen békével. Van még abból az Mp4-esből, ami az Internacionálét zengi? Adjál, ne unatkozzon az úton.
-Nem akar, a Feri is vele van, csak nem láttam a sötétben bujkálót. A fülke mögött rejtőzködött.
-Fujj riadót! Meneküljön mindenki. Úristen! Mi lesz itt.

Jó éjt!
Mindenkinek.
Szép álmokat.

xsasha 2011.04.14. 10:23:40

Azért annyira nem bonyolult a helyzet, ami az említett effektust okozza. A baloldali politika-média nemzetközi támadást intézett a médiatörvényre alapozva, amire a kormány nem számított, nem volt cselekvési terve, nem érzékelték ilyen fajsúlyosnak a kérdést. Ez a nem várt támadás felülírt minden forgatókönyvet, hiszen a Fidesz terveiben több kommunikációs elem volt, amik ebben a helyzetben nem működtek. 2/3 ide vagy oda, ebből a deffenzív állásból nem tudják felépíteni azt a kommunikációt, amire a keményebb intézkedésekhez szükségük lett volna.

xsasha 2011.04.14. 10:30:51

Mindenesetre nagyon jól lehet látni a mai helyzetből a baloldali, mszp mögötti rendszer szerkezetét. Bár a párt alig tűnik aktívnak, a háttérrendszerei kemény munkát folytatnak, ami így a korábbi évekkel ellentétben átsejlik a nyilvánosság felé is. Markánsan megkülönböztethetővé vált a felszín és a háttér, és az is látszik, hogy az igazi politika a baloldalon a háttérben zajlik. Ha volt még olyan politikai elemző, aki ezt kétségbe vonta, az talán most már nem tiltakozik ennek belátása ellen.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2011.04.14. 17:42:26

"Az eddigi kormányok többségénél egy idő után eljött egy olyan pont, ahol..."
Nem volt olyan sok eddigi kormány, megnevezhetted volna, hogy melyiknél nem jött el ez a pont. :)

KutyaLegyek (törölt) 2011.04.14. 19:59:12

xsaha : Te egy dinka vagy.

Török Ur : Te is.

Lefizetett állellenzéki blogolásod az már bün.

Egy mindössze 30% os népszerüséggel biro csorda népszavazás nélkül rákényszerit egy keresztény középkori rendszert a maradékra? Betonbol kukába? Hát hova máshova, kérem ???

Szerintem, a vékony komment számbol is érezheted: kifogyott a tinta a tolladbol.

Hogy mást ne mondjak, az amit most ezek müvelnek: nem alkotmányos, csupán az ország maffia szerü lerohanása, egy öskori eszme, és bolond vezérökör által.

és egyáltalán nem balodali aki máshogy lát mint a narancsbörü pofátlan sereg. Csak demokrata, és köztársoság párti.

KutyaLegyek (törölt) 2011.04.14. 20:04:16

hát kutya legyek, ha ezt elhiszem!

:)
süti beállítások módosítása