Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
22:48

Több megoldás merül fel – mondta ma Lázár János a Klubrádió műsorában a hamarosan a parlament elé kerülő választójogi törvény kapcsán. Most, hogy lezárult az alkotmányozás, a - sokszor emlegetett - hatalmi viszonyok és a politikai pártok versenyhelyzete szempontjából a leginkább izgalmas kérdés a választási rendszer átalakítása lehet. Eddig azt gondoltam, hogy a Fidesz-KDNP feltehetően elsősorban a következő választásokra (az akkori helyzetére figyelve) szabja a szabályokat, és éppen ezért biztosan nem az arányosság irányába mozdul el. Most azonban felmerült egy új szempont…

(Fotó: Texas Tribune)

„Ráadásul, ha azt csinálják a parlamenti választási rendszerrel is, mint az önkormányzatival, a többségi elv felé tolják az arányosság rovására, akkor a hatalmi viszonyok egy pillanat alatt átbillenhetnek” - mondta hétfőn egy előadásában Tölgyessy Péter. Valóban, az egyik lehetőség tényleg a többségi elv – azaz az egyéni választókerületi rendszer – megerősítése. Tavaly május közepén, amikor legutóbb foglalkoztam ezzel a kérdéssel, már a parlament előtt volt a Kósa-Navracsics-Répássy-Rétvári négyes jegyezte javaslat, amely – akkor számomra meglepő módon – nem lépett ebbe az irányba, s a 198 fősre csökkentett parlamentet továbbra is a mostanihoz hasonló – bár attól számos ponton eltérő – vegyes rendszerben szándékozott létrehozni.  „A Fidesz tehát – feltehetően hosszú távú megfontolásokból – nem törekszik arra, hogy saját képére formálja a választási rendszert, azaz nem akar elmozdulni a többségi, győztes mindent visz elven működő mechanizmus irányába” – írtam akkor.

A javaslat azóta a parlamenti rendszerben pihen, a választási törvény tárgyalására azonban a hírek szerint még ebben az évben sort kerít a törvényhozás. Sok mindent elképzelhetőnek tartottam eddig, egyet kivéve: az arányosság erősítését, s akár egy tisztán listás (azaz az egyéni kerületi rendszer aránytalanságától megtisztított) rendszer létrehozását. Egy ilyen eljárásban rettentően nehéz lenne a többség megszerzése, ha tavaly ennek meglelően választottunk volna, a Fidesz-KDNP-nek most szűk abszolút többsége lenne csak a parlamentben. Számos erős érv szól tehát az ellen, hogy ilyen irányba mozduljon el a kormánytöbbség, egyet kivéve: egy ilyen választási eljárás mellett minden bizonnyal soha többet nem lenne senkinek kétharmada Magyarországon. Mindez azt jelentené, hogy egyrészt az alkotmányos szabályok és a sarkalatos törvények valóban „örökéletet” kapnának, másrészt pedig egy ideig a Fidesz nélkül szinte biztosan lehetetlen lenne bármilyen lényeges kérdésben (személyi döntések, adórendszer, euróbevezetés stb.) dönteni. Lehet, hogy a Fidesz számára nehezebbé válna a többség megszerzése, de ugyanez igaz lenne a másik oldalon is – miközben a játékszabályok a mostani hatalom elképzelései szerint rögzülnének.

Van még két további, az eddigiekhez képest kevésbé lényeges érv is a Fidesz számára az arányosság erősítése mellett. Egyrészt a listás megoldás segítségével kivédhető az a probléma, amit a határon túli magyarok szavazati jogának rendszerbe illesztése jelent. Ha egyéni választókerületek is vannak, a határon túliak csak vitatható módon kaphatnának két szavazatot. Viszont ha kizárólag országos listák küzdenek, Erdélyben és a Felvidéken is ugyanazok közül a listák közül lehetne választani, mint bárhol az országban. Másrészt egy ilyen rendszerben a baloldali-liberális oldal nem érezné szükségét az összefogásnak, nem lenne szinte rákényszerítve erre, ezért a kisebb, újabb politikai erők is bátrabban indulnának önállóan, és osztanák meg a kormányváltó szavazatokat, illetve akár el is bukhatnának a küszöb alatt. Miközben az egyéni kerületi versenyben az a veszély fenyegetné a Fideszt, hogy vele szemben mindenhol ott áll egy egységes „olajfás” (MSZP-LMP-egyéb) jelölt, miközben önállóan indul a Jobbik is, egy arányos rendszerben – azon túl, hogy veszíteni ebben kétségtelenül jobb – bármennyire meglepő, lehet, hogy nyernie is könnyebb lenne.

Legyen világos: nem azt állítottam a fentiekben, hogy a Fidesz ezt fogja választani, mert ez szolgálja inkább az érdekét. De azt igen, hogy azzal szemben, amit eddig az arányosság erősítésének esélyéről gondoltam (szinte semmi), érdemesebb másképp tekinteni erre az opcióra.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr302841110

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Feudális alkotmány 2011.04.21. 01:27:58

Werbőczy Istvánnak az ő Tripartituma volt a legutóbbi efféle, az adott közállapotokat közjogilag is konzerváló, hosszú távú normaszöveg, amit most ránk eresztett a kétharmad. Akkor a Dózsa-féle „parasztháború” tanulságainak figyelmen kívül ...

Trackback: Csak a lényeg érdektelen? 2011.04.20. 23:45:25

Azért kapnak a választásokon hatalmat a pártok, hogy az országot kormányozzák. Fellendítsék. Megoldják a problémáit. Ez a lényeg. A hatalom ennek az eszköze. A hatalom CSAK ESZKÖZ. Ehhez képest a legutóbbi választások óta két dolog látható: - napról...

Trackback: S szólt a Holló... 2011.04.20. 11:16:01

Tisztán listás rendszerben minden bizonnyal soha többet nem lenne senkinek kétharmada Magyarországon.

Trackback: Súúúhanterz (2011/04/20) 2011.04.20. 10:13:32

Szerkesztőségünk tagjaival – kivéve persze két fideszesünket, Kamondi Vilmost és Csicsó Ferencet - mély aggodalommal figyeltük a kormánypárt erőfeszítéseit, amellyel amúgy sem erős lábakon ugrándozó, bukdácsoló demokratikus jogállamunk kétségbees...

Trackback: Kertész Ákos: Lánc és kard 2011.04.20. 08:18:36

Itt minden olyan kísérlet megbukott, amely a szabadságra akart építeni....

Trackback: Saját érdekükben alkotmányoznak, mert úgy van 2011.04.20. 02:11:29

"A hétvégi tüntetések bebizonyították, hogy az MSZP és az LMP összenőtt, mint két kicsi legó – idézte Fluor Tomi generációs slágerét Rétvári Bence igazságügyi államtitkár." Az alkotmányozási vita közvetítése, IndexTisztelt Államtit...

Trackback: Az új alkotmány/6.: Választási rendszer 2011.04.20. 01:21:06

Az előző két alkalomhoz hasonlóan most is a hatalmi ágak szétválasztásával foglalkozunk. Jelen írásban az országgyűlési választási rendszer egy lehetséges átalakításáról lesz szó, ami ellensúlyozná a prezidenciális rendszerből eredő formális hatalomkon...

Trackback: Kiegészítés 2011.04.20. 01:20:17

Egy kiemelt komment az eddigi posztok alá.Putyin Oroszországában sincs semmi akadálya annak, hogy a választásokon négyévente voksoljunk, csak az alternatívákat gazdaságilag, mediálisan, kommunikációsan ellehetetlenítik. A neten mindent lehet írni, csak...

Trackback: Időközi parlamenti választás 1. 2011.04.19. 23:57:23

  Hajdú-Bihar megye 6. sz. EVK székhelye: Püspökladány,  települései: Báránd, Bihardancsháza, Biharnagybajom, Bihartorda, Földes, Kaba, Nádudvar, Nagyrábé, Sáp...

Trackback: Magyarázzuk a bizonyítványunkat 2011.04.19. 23:52:17

Amikor elkezdtünk az alkotmányozásról posztolni, hét pontban fogalmaztuk meg elvi elvárásainkat bármilyen új alaptörvény irányában. Most zárásképpen értékeljük egyszerű ötfokozatos skálán, hogy miként valósultak meg követelmények:1. Korlátozott hatalom...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jester 2011.04.19. 22:58:07

Nem fogják ezt tenni. Eddig az összes intézkedésük, reakciójuk azt mutatja, hogy a józan belátás, és a biztonsági játék helyett inkább az agresszív megoldásokat választják és kockáztatnak a "nyereség" maximalizálásáért.

Persze.. aki sokat markol, keveset fog. És ez rájuk is igaz lesz.

szbi 2011.04.19. 23:25:01

Az arányos(ító) rendszer a jobb - a szavazat-pluralitásnak. S természetesen a két forduló az egyéni körzetekben. Utóbbin változtatandó: a másodikban csak két jelölt legyen.
az első forduló a szinpátia-szivárvány legkedvesebb színének kiválasztása. A második: a Vagy-Vagy.

wowerman 2011.04.19. 23:25:49

erről már én is vízionáltam, hisz az angliai parlamentbe (az alsóházba, house of commons) mint tudjuk csakis egyéni körzetből lehet bejutni. Ha Magyarországon is ez lett volna a helyzet tavaly, akkor most 2 emberen kívül mindenki Fideszes lenne a parlamentben...

is 2011.04.19. 23:26:43

végülis nem szégyen beismerni, hogy már megint lemaradásban van a szerző, ezt én már azóta tudom, amióta Zalaegerszegen(?) vagy hol kijött a 40%. Most meg már Győrben is (Győr-Moson-Sopron megye kifejezetten FIDESZes, ez nagyon nagy figyelmeztetés a FIDESZnek). pontosan, hogy az arányos választás a lehető legjobb a következő választásra a FIDESZnek, mert úgy kapja a határon túlról is a legnagyobb súlyú szavazatot. hülyeség, hogy nem a következő választásra optimalizálnak.

-MCsaba- · http://barsonyszek.blog.hu/ 2011.04.19. 23:33:46

Én támogatnám, kiegyensúlyozottabb lehetne tőle (talán) a politikai élet.. esetleg a bejutási küszöböt levihetnék 3%-ra aztán hajrá nagykoalíciós időszak! Mert ahogy elnézem az arányokat ez gyakran előfordulna egy ilyen rendszerben. Persze én most nem csak a következő 2-3 választásra gondoltam..

Bár kicsit más pol. kultúra, de az ausztrál metódus sem lenne egy utolsó ötlet (1-től x-ig rangsorolni a listákat egyéni ízlés szerint, ahol "x"a listát állító pártok száma), jól kifejezné hogy ki hol áll..

Amúgy meg: index.hu/gazdasag/magyar/2011/04/07/orban_nem_lesz_itt_mar_tobbe_ketharmad/ :)

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2011.04.19. 23:39:34

Kedves Gábor! Miért kell nekik ilyen ötleteket adni? A végén még valakinek szöget üt a fejébe, és Orbán tényleg a nyakunkon marad hetvenhét éves koráig, mint Kádár... :(

Neocortex 2011.04.19. 23:39:50

Ha csak országos listára lehet majd szavazni, akkor minden pártban megerősödik majd a központi vezetés befolyása, mert az országos lista összeállítása értelemszerűen egyik pártban sem a helyi szinteken dől majd el. Emellett összeférhetetlen lesz majd az országgyűlési képviselőség és a polgármesterség, 0rbán befolyásos párton belüli ellenlábasainak választaniuk kell majd. Az ellenzék sem akadékoskodna és nem kellene az egyéni körzetek újrarajzolásával sem bíbelődni.

bóra77 2011.04.19. 23:55:55

soha már!

gluggy...holló, sólyom, ezek a madarak:)

döncike1 2011.04.19. 23:56:30

1987-ben ki gondolta, hogy 1990-ben több párti parlament lesz, most meg valaki kijelenti, hogy nem lesz soha többé 2/3 senkinek, nevetséges. az elkövetkező 3 évben nagyon sok változás jöhet be a civil mozgolódások következtében is , így elöre senki nem tudja meg mondani, hogy milyen választási rendszerrel gyózhet. Sajnos a mai kormány ebbe nem gondol bele, ami ma úgy néz ki, hogy neki kedvez lehet 3 év múlva a bukását okozza. Amikor valakinek majd 3 évig nem változik a fizetése majd meg gondolja, hogy kire szavaz.

2011.04.19. 23:57:38

No szép estét, jóccakát! Az eddig tartó blogtali után nem tudok most bármit se írni...holnap is lesz nap...3 perc múlva, majd írok...Szép álmokat!:)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.04.20. 00:02:50

"S szólt a Holló: - Nevem Mór!"

bóra77 2011.04.20. 00:02:52

@Letícia: :) fú, el sem olvastam a bejegyzést, mert egyből eszembe jutott a vers (így 4 dl bor után), és azt olvasgatom, /tam és hát hümm..nagyon tetsz! na majd holnap nekiugrom a bejegyzésnek is. jóccak!:)

Daniel W. Mcload 2011.04.20. 00:11:00

Remélhetőleg ezt is elszabják majd, mint minden mást ebben az országban és végül oda jutnak, ahol a helyük van: a történelem szemétdombjára.

nevetőharmadik 2011.04.20. 00:16:00

Hát, ez pusztán hatalomtechnikai szempontból nagyon okos lépés lenne a részükről. E pillanatban azonban nem tudom eldönteni, hogy az a gyalázatos ostobaság, amivel az országot "kormányozzák", kiterjed-e hatalomtechnikai módszerekre is... vagy ez az a terület-e, amin éppen hogy nagyon okosak és ötletesek.

Fene tudja.

Sanz 2011.04.20. 00:16:34

Pont ma jutott eszembe a következő (az index Tiszavasváris videója kapcsán):

A Fidesz támogatókat fog veszíteni 2014-ig. Azok hova vándorolnak? A szélsőjobbhoz és az MSZP-hez (az MSZP majd felkarolja egy részüket, főleg a városi alsóközéposztályt, mint a "szegényeket megsegítők pártja").

2014-re egy sajátos helyzet fog előállni:
Fidesz: 30% körül
Jobbik: 25-30% körül
MSZP, LMP, EMP (Egymillió Magyar Pártja), új formációk: 40-45%

Ebben a Fidesz vagy marad a többségi rendszernél, és nagyot bukik (ha a baloldal összefog vele szemeben), vagy átáll tisztán listásra, és akkor pedig nagyon érdekes kormányzati felállás alakulhat ki, vagy egy széles baloldali koalíciós többséggel, vagy épp egy Fidesz-Jobbik koalícióval (utóbbiba rossz belegondolni is). Mindenesetre TG fejtegetése máris saját választási rendszer kidolgozására sarkallt...

kurgan 2011.04.20. 00:27:15

szlovákiában például arányos rendszer van, egyáltalán nincsenek egyénileg választott képviselők (hacsaka a listán belüli preferenciaszavazatokat em tekintjük annak, de az másról szól). az arános rendszer ellenére volt már alkotmányos kormánytöbbség, bár az itt háromötöd és nem kétharmad. az arányos rendszer előnye szerintem, hogy szinte mindig koalíciós kényszer van, nehezen fordulhat elő egypárti kormány. lehet, hogy a fidesznek is támadna egészséges konkurenciája a jobboldalon belül (a náci párt is konkurencia, csak nem egészséges..)

Ipari-antidepresszió 2011.04.20. 00:30:09

Mégis, mi a francot ér az Alkotmány, ha egyszerűen államosítani lehetett a magánnyugdíjpénztárakat arra hivatkozva, hogy gazdasági szükséghelyzet van? A következő kormány egyszerűen nyíltan dobhatja a kukába az egészet, mondván megint helyzet van. Tiszta gitt rágás az egész. Nem ezzel kellene foglalkozni.

Vkat118 2011.04.20. 00:33:04

Én el tudnék viselni egy fidesz-jobbik koalíciót

Altaïr 2011.04.20. 00:37:25

@kurgan: Fú, Magyarországon van nemzetiszocialista munkáspárt? Erről még nem hallottam -- valami forradalmian új dolog lehet, mert ilyen még a 30-as 40-es években sem volt nálunk!

Altaïr 2011.04.20. 00:38:30

@Ipari-antidepresszió: A MAL állami irányítás alá vétele is ennyire mélyen érintett, vagy csak szelektíve a nyugdíjpénz fáj?

Altaïr 2011.04.20. 00:40:10

És különben is csacskaság itt bármiféle választási rendszerről elmélkedni, amikor mindenki tudja, aki olvas baloldali publikációkat, hogy itt már soha nem lesznek választások, hisz diktatúra van.

kurgan 2011.04.20. 00:42:08

@Altaïr: aha, úgy hívják jobbik.

Diocles 2011.04.20. 00:42:28

Hát ezek elég könnyen megcáfolható fals érvek, TG szokásához híven hülyének nézi a jobboldalt.

(Csak nem értem, h miért, mert aligha pár politológus sugalmazása alapján dől el egy ilyen fontos kérdés, hiszen vélhetően a Fidesz vezetői sokkalta jobban tisztában vannak azzal, h mi a jó nekik.)

Lássuk csak a közismert és nehezen cáfolható ellenérveket:

"újabb politikai erők is bátrabban indulnának önállóan, és osztanák meg a kormányváltó szavazatokat, illetve akár el is bukhatnának a küszöb alatt"

vagy éppen a jobboldali szavazatokat, amelyre nem kevés példa volt az elmúlt húsz évben. sőt, leginkább erre volt példa.

"egyéni kerületi versenyben az a veszély fenyegetné a Fideszt, hogy vele szemben mindenhol ott ál egy egységes „olajfás” (MSZP-LMP-egyéb) jelölt"

na igen, csakhogy ezek a szavazatok nem összeadhatóak (ez is közhely), amint összeáll az "Olajfa", az LMP (és egyéb) máris lemondhatna a potenciális támagatók feléről/többségéről, a néhai SZDSZ mintájára...

ellenben ha a kormányváltó pártok nem kényszerülnek a szövetkezésre a kormányváltás érdekében, akkor a szavazatmaximalizálás nem ütközne semmi nehézségbe (pl. eltitkolhatnák, h kivel képzelik a kormányzást, és ebből semmiféle hátrányuk nem származna), és szinte biztosra vehető, h a jövőben a Fidesznek sohasem lenne sima feles többsége sem...

az olyan "apróságokról" már ne is beszéljünk, amelyet a jól kiépített helyi szervezetek és helyben beágyazott jelöltek sokasága jelent a Fidesznek...

Azért építette volna ki és pörgette volna csúcsra a Fidesz a választókerületi rendszerét, h lemondjon erről a hatalmas előnyről? Aligha, józan ember ezt nem gondolhatja.

Ipari-antidepresszió 2011.04.20. 00:45:09

@Altaïr: Nem tudom hova akarsz kilyukadni. Én azt mondom, hogy adott esetben egy darab papír csak az Alkotmány. A konkrét mostani problémákkal kellene foglalkozni.

Altaïr 2011.04.20. 00:46:39

@Ipari-antidepresszió: Jó, felőlem, ebben akár egyet is érthetünk.

Altaïr 2011.04.20. 00:50:39

@kurgan: Hát, hogy mondjam finoman: közöd nincs a politikai fogalmakhoz. Segítek: náci párt legutoljára a 40-es években létezett Németországban. Nézz körül arrafelé, hogy neonácizmus, bár a Jobbiktól még az is több tucat kőhajításra van. A többit rád bízom.

Pasztorella 2011.04.20. 00:53:31

Addig "csűri-csavarja" a Fidesz a jogszabály alkotást /is/, addig dolgozik rajta minél erősebb legyen az a bizonyos "beton", hogy a végén a saját maga "politikai sírját" ássa meg vele.

Ipari-antidepresszió 2011.04.20. 00:54:06

@Altaïr: Akkor meg nem értem miért kezdtél az Alkotmány mellett érvelni. Januárban lábbal tiporva az akkori Alkotmányt a Fidesz nyíltan ellopott 3 ezer milliárd forint magánvagyont, megfélemlítette az Alkotmánybíróságot, majd 3 hónap múlva hozott egy új Alkotmányt, de azt majd mindenki jól betartja. Aha, persze. Az egész Alkotmányt mint olyat járatták le.

Pasztorella 2011.04.20. 00:58:45

Aha! Fidesz-Jobbik koalició. hmm. Korábban egyszer azt irta valaki, hogy a Jobbik a Fidesz kistestvére.
hm. Nem tudom igaz e.?!
Én nem hiszem el!?

:)

kurgan 2011.04.20. 01:00:50

@Altaïr: aki kurucinfót működtet, nyilasokra nyáladzik, egyenruhában masírozva lakosságot félemlít, teli pofával cigányozik zsidózik buzizik komunistázik stbzik, aszondja h magyarország senki másé csak a magyaroké, de azt hogy ki a magyar majd persze ők határozzák meg, na az a párt szerintem náci. nem a negyvenes években élünk, nem kell koncentrációs tábort működtetni ahhoz h vkit nácinak lehessen nevezni..

Ipari-antidepresszió 2011.04.20. 01:05:34

@kurgan: A Jobbikot a cigánysággal kapcsolatos kérdéskör hozta föl és tartja fenn. Elég konkrét élethelyzetek vannak tömegével, aminek megélése nem kellemes. Ezzel a dologgal foglalkozni kellene, mert feszült a helyzet.

brazileiro 2011.04.20. 01:11:22

Bocsánat, lehet, hogy off, amit írok, de nem hagy nyugodni.

Ma este az RTL Híradójában Erős Antónia bejelentette, hogy az RTL Klub élőben közvetíti, amint HÚSVÉT HÉTFŐN DÉLBEN SCHMITT PÁL ALÁÍRJA az új alkotmányt.

Ez megjelent már valahol? Mármint, hogy Schmitt aláírja. És pont akkor. Én csak a felszólításokat olvasom mindenhol, hogy ne írja alá.

Nyilvános info, hogy Schmitt aláírja, vagy az RTL-nek már tényleg Fellegi a hírigazgatója?

álomszép 2011.04.20. 01:11:27

@Pasztorella: :)

hm. Ezt én sem hiszem el. De milyen érdekes, hogy nem alázta a Lázár J. a Jobbikot úgy mint a másik két ellenzéki pártot, amiért nem vettek részt az új alkotmány megszavazásán.

"'Lázár János hiába kérte a Jobbikot, hogy legalább ne utasitsa el az új alkotmányt, hanem tartózkodjon annak szavazásakor. " hm.
"A szélsőjobb elutasitja az új alaptörvényt arra szavaz, hogy az 1949-es jogszabály maradjon érvényben".

Na igen. van ilyen.
:)

kurgan 2011.04.20. 01:16:34

@Ipari-antidepresszió: pontosan ahogy mondod. a jobbik a fidesz és az mszp cigányügyi szerelemgyereke. a zsidőgyűlölet önmagában talán nem lenne elég egy párt fenntartásához.
sajnos a fidesz egyelőre csak brüsszelben próbál villogni a romastratégiával, közben pedig a jobbik a terepen gusztustalankodik szegény idős emberek halálát és temetését kihasználva (most köptem egyet).
és mintha a fidesznek nem lenne érdeke a jobbik felszámolása, mert az egy dolog hogy 1 év alatt nem sok minden történt cigányprobléma terén, de a gárdistáknak beígért két orbáni pofon is elmaradt valahogy...

kurgan 2011.04.20. 01:19:12

@Ipari-antidepresszió: még annyit hogy a feszült helyzetet szerinted úgy kell kezelni ahogy a jobbik teszi: még jobban felszítjuk azt???

Ordnassac 2011.04.20. 01:20:01

Ez a megoldás sem teljesen kizárt, de akkor sürgősen le kell cserélni az eddigi kommunikációt, miszerint a vegyes rendszerhez ragaszkodnának.

Azonban a vegyes rendszernél valóban felmerül a kérdés, hogy mivel pótolják az egyéni választókerületeket a határon túliaknál. Nehezen tudok egy egész USA-ra kiterjedő Washington központú vagy egy Kelet-Szlovákiát egyesítő kassai választókerületet elképzelni (már csak szervezési okokból is).

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.04.20. 01:21:03

@Altaïr: Náci szó jelentései, szótárból:

1. Hitler követője: az Adolf Hitler vezetésével 1933-ban hatalomra került Német Nemzetiszocialista Munkáspárt tagja
2. Rasszista: szélsőjobboldali politikai nézetekkel rendelkező személy
3. Parancsoló, önkényeskedő, uralkodó természetű, viselkedésű személy.

Örülök, hogy segíthettem.

porfelhő 2011.04.20. 01:29:30

@álomszép: :)
Drágám!Te nem tudod? szélsőjobb!!! Ki-be vonultak az alkotmányozási folyamatba, az elképesztő ötleteikkel......

A kétharmados kormányzás "ritka mint a fehér holló":) , ahogyan bebetonozza magát a kormány, a világon is ritka de Európában minden képpen. Az alkotmányozás is, igy az új választási törény is lehet az.

Nincs semmi kőbe véseve.
Miért is ne lehetne.?

:)

Treuga Mei 2011.04.20. 01:30:44

@Vkat118:
Te még el tudnál viselni egy Fidesz-Jobbik koalíciót, de az ország...! Na, nem elviselné, megviselné!

porfelhő 2011.04.20. 01:31:25

Jaj! Bocsánat.! Úgy látszik már félig alszom.

"vésve" igen. elfelejtettem, hogy kell irni.

:)))))))))))

Ipari-antidepresszió 2011.04.20. 01:35:59

@kurgan: Őszintén szólva elegem van abból, hogy szőnyeg alá akarjuk söpörni a problémát és úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Nem baj hogy felszínen tartják a témát, mert a Fidesz láthatóan mindennel akar foglalkozni, csak a valós problémákkal nem. Most pl. alkotmányozgatnak, de mint olvasom a választójoggal is el akarnak bohóckodni. Jól el vannak magukban...

svanu 2011.04.20. 02:00:48

Unom már ezt. Egyszerűen unom. Normális az, hogy ebben az országban a politika mindig arról szól, hogy az aktuális kormánypárt hogy tudja magát a legjobban bebetonozni a hatalomba? Miért van az hogy állandóan arról van szó, hogy az X párt hogy fogja tudni szétbaszni az Y pártot ezzel és ezzel a mozdulattal. Miközben gyakorlatilag mindegyik lefossa mi van az emberekkel. Miért van az hogy mi, a pórnép, egy rohadt mérkőzést nézünk, és a felek esélyeit latolgatjuk? Ez máshol is így megy? Kötve hiszem..

kalapocska 2011.04.20. 02:35:29

nem igazan hinnem de nekem is szoget utott a fejembe a nem lez itt 2/3 tobbe. hal istennek ez valoszinu azt jelenti hogy nem csak valasztokeruletes lesz a szavazas. szerintem barmely aranyossagi valasztasi forma hamar a fidesz vesztet okozhatja mert siman alakulhatnak koalicio es a 40% csak 40%

Jofiu 2011.04.20. 02:36:46

Gabor!
Az ilyesfele okfejtesekkel csak az a baj, mint barmelyik magyar politikussal.
Szarik arra hogy mi a munkaja.
Kepviselni.
Tisztan listas szavazas az szepen bebetonozza a mar igy is meglevo onzo politikai elitet. Mar ma is belterjesen eltaktikaznak magukban es a valaszto csak akkor fontos, mikor a szavazat kell, amugy csak nyug es eszkoz. Nem pedig a fonok aki fizeti oket es akinek beszamoloval tartoznak.
Nincs kontrolja a valasztoknak a politikusok szemelye felett a listakon. Ez semmikep nem jo, ez nem kepviseleti rendszer max nem orokletes hanem valasztott hegemoniai.
Mi lenne ha mondjuk Orban szemelye elveszitene az emberek tulnyomo tobbsegenek tamogatasat, mondjuk lesullyedne 10% ala, de tovabbra is sorra bejutna a Parlamentbe, miniszterelnok lehetne, allamfo, csak mert jo cimbi a parttarsakkal, vagy a kezeben oszpontosul a parton beluli hatalom, es e mellett a part maga jol marketingeli magat, amit esetleg erosit par elfogadott figura ugyanazon a listan. A hordara lehet szavazni amiben nincs kontrol arra, ki mit csinal es milyen alakok hoznak az eletunket iranyito donteseket.
A listas szavazas mar ma is eltavolitja a politikusokat a valasztoktol, a valasztok csak eszkozok, es ebben a csomagkapcsolt listas szavazas oriasi segitseget nyujt.
Nem kell elszamolniuk a valasztoik fele egyenkent, ellavirozhatnak valodi teljesitmeny nelkul es jatszahatnak a 'hatalommal'. Szemelyesen ok a partnak tartoznak elszamolassal, annak erdekeit kell szem elott tartaniuk, hisz a partnak koszonhetik a poziciojukat. a valasztok fele nincs kotelezettseguk, az egy csordan kivuli tenyezo.
Jellemzo, hogy szinte kizarolag 'hatalomnak' hivja mindenki a feladatra megvalasztott 'kepviseloket'.
A hatalmi csoportokat tamogatja a listas szavazas, nem a valasztokat.
Odaig vezet, hogy mar masban sem gondolkodnak, mint te is itt, a taktikazasban.
Kesz.
Csak a taktikazas szamit.
A kepviselet lassan szoba se kerul.... : (((
Es igy semmi ertelme fikarcnyit is foglalkozni az egesszel, politikaval, kozossegel senkinek, koncentralni az egyeni erdekekre, sajat boldogulasra barhogy, a tarsadalom csak teher az egyennek, erdemes kitrukkozni, kihasznalni.

vegabluuz 2011.04.20. 02:38:09

Brávó TG, ez szép elemzés!

antigonosz 2011.04.20. 03:07:40

Korábban is felvetettem a regionális lista lehetőségét.
Így simán 150-180 fősre lehetne csökkenteni a képviselők számát.
Az egyes régiókból – lakosságarányosan – 18-30 fő képviselő kerülhetne regionális területi listán a parlamentbe, nem lenne szükség a kompenzációs listára. Esetleg Budapesten lehetne 2-3 területi lista, pl. budai és pesti.
A képviselőknek azonban így is lenne területi kötődésük, a pártoknak ezért érdekük lenne helyi politikusokat is listára venni.

Az 5 % küszöbre sem lenne szükség, ugyanis amelyik párt az adott régióban listát tud állítani, és ott az elosztási elvek szerint mandátumhoz jut, automatikusan bekerül a parlamentbe.
Ezeknek a pártoknak így legalább 3-5 százalékos támogatottságuk mindenképpen van, de nem teszi lehetetlenné újabb politikai erők megjelenését a hazai palettán. Pedig az új politikai erők megjelenése hosszútávon az egyetlen esélyünk.

igenember 2011.04.20. 03:18:07

Jó meglátás, jó poszt. Viszont ezt már Orbán is kijelentette: senkinek nem lesz már kétharmada Mo-n. Most erről fog gondoskodni a Fidesz. De persze előtte még jól bebetonozza az alkotmányt, meg sarkalatos törvényeket, meg a fidesznyik kádereket. Aztán jöhet az előrehozott választás.

Kit érdekel, hogy ki nyomkodja a parlamenti gombokat ha az igazi hatalom 10 évekre van bebetonozva.

Bartoki 2011.04.20. 04:46:18

@antigonosz: Na igen, ez lenne az optimális módszer - arányos is (amennyire lehet), és azért területi is (amennyire az mostanában szükséges).

Az alacsony bejutási köüszöb jót tenne a pártszakadásoknak is - ha valakit nem engednek érvényesülni a pártján belül, akkor nem kussolna mint most, hanem szakítana elfele és megmérettetné magát külön (mint Szlovákiában). Ami meglepően hangzik, de jó!

A jelöltállítás drasztikus megkönnyítéséről már nem is beszélve. Szintén Szlovák példa: ha jól tudom akkor ott 15e Eurót kell letenni és már indulhat is egy párt az egyetlen, országos listán, 150 saját jelölttel. Ez a teljesen komolytalan poén-pártok nagy részét kiszűri (legutóbb is csak 1 volt), de a komoly, csak még kicsi kezdeményezéseknek nem tesz keresztbe.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.04.20. 05:02:52

@Sanz:

Több elgondolásod is hibádzik!

1., a FIDESZ-nek van egy aktív szavazó bázisa, amit az elmúlt 20 évben folyamatosan növelt... őket eddig seki sem térítette el...

2., az MSZP-től ez a szavazóbázis nem elpártol, hanem kihal... lévén nyugdíjasok...

3., a fiatalok akik bekerülnek, azok főleg hagyományőrzők, íjászkodnak, lovagolnak, táboroznak Kurultaj, MOGY... ők Magyarok Szövetségesek lesznek...

4., az LMP szavazótábora azok panelproli vándorpatkányok, ha süllyed a hajó menekülnek, lásd SZDSZ, MDF és a többi... rájuk nem igazán lehet számítani, mindig új és új divatnak fognak hódolni....

Ezek közül két pártnak van komolyabban pénze és még egynek tömegbázisa kampányolni...

A FIDESZ és az MSZ tud komolyabb kampánytevékenységet folytatni, ebből a MSZ-nek van komolyabb agybázisa, a magyar értelmiségiek 70%-a támogatja, és jár a rendezvényeikre...

A JOBBIK pedig a régi MIÉP szavazóbázisát, plusz a kistelepülések bűnügyi áldozatait, vagy munkanélküliit fogja magába...

Tehát az eredmény a következő választásokkor:

FIDESZ: 49%
JOBBIK: 15%
MSZ: 15%
MSZP: 10%
A többi meg szétosztódik, a vándortábor az adott divatnak megfelelően...

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.04.20. 05:15:23

@porfelhő:

Szélsőjobb... attól, hogy egy polgári párt erősebben védi a nemzeti érdekeit, nem lesz szélsőjobbos...

Attól lesz szélsőjobbos egy párt, ha korruptálódnak a képviselői, és lefeküdnek fajtalankodni a tökével...

Onnan lehet felismerni a szélsőjobbot, hogy bankárok, gyárosok és kereskedők kezdenek el benne az élen ugrálni... Ezt hívják mussolini féle fasizmusnak, vagy ha ezt heterogén társadalomban teszik, hitleri nemzeti szociknak.....

Pl.. szociknak mondja magát az MSZP, de gyárosok, kereskedők, bankárok vezetik, akiknek éppen az antiszocik és az instabilitás az érdekük... akkor ez a párt szélsőjobbos lesz... és lásd.. mi jellemezte őket.. eladósodás, munkanélküliségi növekedés, és monopol kereskedőláncok megerősödése... az ország kiárusítása

De attól, ha egy párt a nemzeti hagyományait ápolja, mint a jobbik és erkölcsöt hangoztat, meg közbiztonságot, attól az nem szélsőjobbos lesz, hanem konzervatív...

A FIDESZ amíg szociális értékek alapján dolgozik, lásd polgári körök, ahol a tagok panaszait és elképzeléseit összeírják, az nem jobboldali párt, hanem szocialista, és mivel reformál, republikánusok, vagy demokraták mellé...

Link Elek 2011.04.20. 05:44:34

orban viktor vegig arrol beszel, hogy hosszu idore meghatarozza milyen legeyn Mo.
ha beledoglunk akkor is.

atgazolt o mindenen, es mindenkin aki nem ertett egyet vele, a magyarok sem fogjak erdekelni

Link Elek 2011.04.20. 05:55:31

gábor:
arrol is kene post, hogy miert kezd megszoritasokba a fidesz.
laikuskent szamomra ugy tunik, hogy az EU kozolte matolcsy fősámánnal, hogy az egyszeri bevetelek nelkul kell meglennie a 3%-os hianynak. vagyis a nyugdijpenzek nem szamitanak, ahogy a 90-es evekben a privatizacios bevetelek sem szamitottak a hiany kiszamolasakor.

vagyis a SEMMIERT lopta el a fidesz 3millio ember megtakaritasat.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.20. 06:14:10

Miért a magyarországi pártok közül válasszanak a határon túliak?

Azok nem képviselik őket.

A határon túliaknak a saját képviselőiket kellene megválasztaniuk a magyar országgyűlésbe.

---

A magyar fajta listás választással az a gond, hogy a választók semmilyen mértékben nem szólhatnak bele a képviselők személyébe, azokat a pártok delegálják a listáikról.

Így a pártvezetőknek gyakorlatilag a választási eredménytől függetlenül bérelt helyük van mindig az országgyűlésben, csak az 5%-ot kell elérni.

A választók még arról sem dönthetnek közvetlenül, hogy kik döntsenek helyettük, róluk.

Ez nem demokrácia, csak szemfényvesztés.

különvélemény 2011.04.20. 06:28:58

"Lehet, hogy a Fidesz számára nehezebbé válna a többség megszerzése, de ugyanez igaz lenne a másik oldalon is – miközben a játékszabályok a mostani hatalom elképzelései szerint rögzülnének."

Így igaz, soha senki ne tudjon alkotmányt módosítani.
Hogy miért ne?

"(4) Az Országgylés csak olyan központi költségvetésről szóló törvényt fogadhat el, amely nem eredményezi az államadósság mértékének növekedését.
(5) A (4) bekezdésben foglaltaktól csak KÜLÖNLEGES JOGREND idején, az azt kiváltó körülmények okozta következmények enyhítéséhez szükséges mértékben, valamint a nemzetgazdaság tartós és jelents visszaesése esetén, a nemzetgazdasági egyensúly helyreállításához szükséges mértékben lehet eltérni."

"(2) A központi költségvetésnek – a 36. Cikk (5) bekezdésében meghatározott kivételekkel – biztosítania kell, hogy az államadósság szintje ne haladja meg a megelz naptári év bruttó hazai terméke értékének felét.
(3) A központi költségvetés végrehajtása során – a 36. Cikk (5) bekezdésében meghatározott kivételekkel – a Kormány az állam nevében nem vehet fel olyan kölcsönt, és nem vállalhat olyan pénzügyi kötelezettséget, amely azt eredményezné, hogy az államadósság szintje meghaladja a megelz naptári év bruttó hazai terméke értékének felét. Az államadósság szintjének és az éves bruttó hazai termék értékének számítási módját törvény állapítja meg."

Teccik' érteni miért nem tetszik a nyugaton az alkotmányunk?

Ugyanezen okból sulykolja a libsi média a nem legitim hazugságot, hogy ha majd ők lesznek kormányon, megszeghessék az alkotmányt, mert az nem legitim.

ssi 2011.04.20. 06:38:56

Kedves T.G.! csatlakozva több kommentelőhöz, elemzői szemmel jó az a helyzet, hogy

- ki tudja, hogy pontosan mit fog a kormány másnap tenni? miért kell találgatni?
- kormány hatalmon mintha nem azt tenné, hogy intézkedései tartalmilag, elvekben, irányokban legyenek időtállóak, folytatásra érdemesnek egy következő kabinet számára az ország érdekében, hanem főleg/csak önmagának elfogadható irányok, célok mellé önmagát tartsa fenn még sokáig ... a korábbitól nagyon más programok is lehetnek népszerűek, sikeresek az utókor számára is ... miért nem bíznak ebben, vagy mekkora pluszt ad egy hatalom, amiért bármit érdemes bevállalni?

ssi 2011.04.20. 06:42:57

mivel előjött a Jobbik is: kívülről mintha ... a Fidesznek szüksége lenne rájuk
* szavazatokat von el balról
* néhány intézkedéshez ötleteket ad
* néhány keményebb kormányintézkedést elfogadhatóbbá tesznek a még keményebb elvárásaikkal
(s lehet, hogy a Szebb Jövőért járőrözés kapcsán le/beszólt a kormány: ha ti se bonyolódtok jobban az ügybe, mi se...)

Lucius Flavius Arrianus 2011.04.20. 06:44:26

@Altaïr:
már hogyne lett volna nemzetiszocialista párt. Több is. Nézzük: a Böszörmény-féle Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt, a gr. Festetics alapította Magyar Nemzeti Szocialista Párt, Meskó Zoltán Magyar Nemzeti Szocialista Földműves és Munkás Pártja, az ifj. Balogh István vezette Nemzeti Szocialista Párt, a gr. Pálffy Fidél-féle Egyesült Nemzeti Szocialista Párt, valamint ezek derivátumai. Több tucatnyi.

a-kis-herceg 2011.04.20. 06:44:36

@Daniel W. Mcload: ez a legesélyesebb verzió... könnyű őket legyőzni...

trendo+ 2011.04.20. 06:47:34

@Lord Meldrum: Orbán valóban a nyakunkon fog maradni. A kedvéért kell újranyitni majd az OPNI-nak azt a szárnyát, ahol már korábban is a diktátorokat ápolták.

a-kis-herceg 2011.04.20. 06:48:20

@Pasztorella: a valós elégedetlenség ellen nem fog a beton... sőt... nehézzkessé teszi. ha fogna, akkor lenne a diktatúra... meglátjuk

miigaz 2011.04.20. 06:48:26

Ha tisztán listás szavazás lenne, akkor semmi szükség 198 képviselőre. Elég lenne annyi képviselő, ahány párt bejut a parlamentbe, az ő szavazataik a választási eredmények szerint lennének arányosak. Jelenleg is elég lenne négy képviselő.
A területi elv úgy érvényesülhetne leginkább, hogy az önkormányzati és az országgyűlési választások egy időben lennének. A nép szavazna országos listára, és választana polgármestert. Egy-egy terület polgármesterei, mint elektorok választanák ki maguk közül azt a személyt (megválasztott polgármestert), aki az országgyűlésben a terület érdekeit képviseli. Így kevésbé fordulhatna elő, hogy olyan ember lesz a képviselőnk, aki még életében a környéken sem járt, a polgármesterek pedig tisztában vannak a helyi problémákkal.

a-kis-herceg 2011.04.20. 06:50:56

@svanu: Rólad szól... ez csak neked színház... valójában a te javadat akarják...

a-kis-herceg 2011.04.20. 06:53:38

@kalapocska: a fides nek a legnagyobb előnye 1 db választáson (a következőn) nem az hogy milyen rendszer lesz, hanem hogy ő az egyetlen aki felkészül rá, mert TUDJA MI LESZ... ergo egyetlen szempont, hogy az utolsó pillanatig félre kommunikáljon a valósággal...

@Ordnassac: tehát amit kommunikálnak, azon kívül minden lehetséges valóság

a-kis-herceg 2011.04.20. 06:55:09

@Link Elek: az ország nem nagy áldozat a saját és fides ambícióival szemben...

ssi 2011.04.20. 06:57:04

tudatosan próbálok felülemelkedni pl. tipikus választói hibákon pl. a választói emlékezet korlátain, de ösztönösen nem biztos, hogy sikerül :-)

melyik kormányt egyesek miért szidnak/szidtak?

Gy.F. - miért nem tesznek már valamit? - szakmailag tehetetlenség, nemzettudatban kevés
B.G. - miért azt teszik, amit? - adott helyzet kívánta erős szakmaiság, más alig
O.V.-II. - mit fognak tenni? - erős nemzettudatú titkolózó túltaktikázó

lüke 2011.04.20. 07:02:47

az UNJÒ bejelentette az alk. belügy,
de a hat. túliak nem lesznek majd belügy

lüke 2011.04.20. 07:11:37

az ellenzék miatt meg nyugodt vagyok, ha
Szekeres elvt. veszprém m-i volt elsötitkár, késöbbi belügymin.
a bérezéseket kifogásolja
Natura nihil facit frustra

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.20. 07:12:24

Miért nem írták bele a Tákolmányukba, hogy ezen túl csak az Orbán család tagjaiból lehet miniszterelnök és kizárólag az a párt kaphat többséget a parlamentben, amelynek tagja az orbán család is?

Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy lehet egy országban megengedni, hogy olyan súlyú témákhoz, mint az alkotmány és a választási rendszer, egyetlen párt hozzányúljon és a saját érdekeinek megfelelően átalakítsa?

lüke 2011.04.20. 07:12:46

@manyike: Amicus certus in re incerta cernitur

cambridge.on 2011.04.20. 07:13:02

Várható volt.
A zalkotmány elfogadása után, várható volt egy poszt a választási rendszerről. A sorban következő, Fidesz betonozási kísérletének területe.
A már benyújtott javaslat azon az elven alapszik, hogy a fideszes jelöltek megosztott ellenzékkel állnak szemben.
Azóta változott a helyzet. Mint legutóbbi győri példa mutatja, összefogással megállítható a Fidesz. Helyi szinten működik, kérdés országosan is létrehozható-e az együttműködés?
Mindenhol akad egy She vagy He, aki mögé felsorakozhatnak a pártok. Mi lesz a pártvezetőkkel, ha tömegesen a civil mozgalom tagjai lesznek a megfelelő emberek?

A Fidesz építkezik, nem az országot építi, hanem saját hatalmát. Egy kormányváltásnál rengeteg építési törmelék vár a következő kormányra. Orbán szerint sitt, újmagyar helyesírás szerint shit.

Olvastam a hírt, hogy az időközi választás eredménye nem hír a Hír tv és a Magyar Nemzet szerint.
Amiről nem beszélünk, nem történt meg. Sokat tanultak a kommunistáktól, de ez még a tanítómesternél sem vált be.
Azt hiszem, megint szükség lesz egy Szabad Európa rádióra.

@Con Storm: Merész kijelentés, hogy a Magyarok Szövetségesek lesznek.
Nehéz úgy 15(!)%-ot összeszedni, ha országos választáson nem is indul a Magyarok Szövetsége.

lüke 2011.04.20. 07:13:47

@Álamfő álomás következik:
nem kell , szépen következik,
egyik egyetemünkön majdnem így van

a-kis-herceg 2011.04.20. 07:18:04

@Álamfő álomás következik: igen. beleírhatják elvileg. de gyakorlati jelentősége már nincs. ez van már...

lüke 2011.04.20. 07:18:40

@cambridge.on:
ezt már a múlt héten írtam, szerencsére ilyen névvel:)
de a
volt SZER itthon publikál, Mancs,mr1, stb

nesze nektek két harmad... 2011.04.20. 07:21:30

Ha az lesz amit T. G. felvázolt a választó törvényre, akkor BIZTOSAN ELŐKERÜLNEK A FEGYVEREK ÉS VÉRES FORRADALOM LESZ, mert a Nép azt már nem fogja hagyni , hogy teljesen örökre nyakára üljön ez a Rohadt fidesz Banda.
Erre nagyon Ráfázik az ORBÁN---csak csinálja. Előbb "mehetnek" a forró levesbe:)))

jjulie 2011.04.20. 07:26:13

tök mindegy, az orbán elrontotta, mert a fülkeforradalom után nem hirdetett statáriumot, nem börtönözte be a gyurcsányt meg a lendvai ildikót a vonával együtt, nem vette el az összes komcsi cégét, nem küldte emigrációba a kishalakat, elrontotta, nem kicsit

ezek az ügyeskedések viccesek, semmi több

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.20. 07:27:13

@jjulie: ö... komcsi??? Kiről beszélsz? Önmagát nem fosztaná ki ez a pszichiátriáról szökött tetű.

különvélemény 2011.04.20. 07:32:01

@cambridge.on: "Azóta változott a helyzet. Mint legutóbbi győri példa mutatja, összefogással megállítható a Fidesz. Helyi szinten működik, kérdés országosan is létrehozható-e az együttműködés?"

Összefogás mi? Hahaha

"Bárány szerint viszont tőle messze állnak a szocialisták, mert inkább konzervatív embernek tartja magát, a Pro Urbe képviselőjeként pedig 1998 és 2002 közt együttműködött a Fidesszel és a KDNP-vel. A képviselő március végén megjelent kampánykiadványában épp a néhai Ottófi Rudolfot nevezte egyik legjelentősebb segítőjének és támogatójának, akivel állítólag első, 1998-as választási sikerét is köszönheti."

Egyszerűen a fidesz nem tudott kellően népszerű embert előkapni a kalapból.

jjulie 2011.04.20. 07:36:20

amúgy meg tök mindegy, hogy van fidesz vagy nincs fidesz

továbbra sem értem, mi vesz rá egy embert arra, hogy elmenjen szavazni, minek?

csi szi 2011.04.20. 07:38:14

Én támogatnám az arányos választási rendszert, és eltörölném az 5%-os küszöböt is, illetve leszállítanám 1%-ra. Ez szétverné a jelenlegi vagy-vagy, szekértáborok harci logikája által vezérelt pártrendszert (amibe bele van kódolva a kétpártrendszer, bár nem annyira mint a tisztán egyéni, angolszász típusú választási rendszerbe). A fideszt is felbomlasztaná egyébként előbb-utóbb, de ha meglépnék ezt az átalakítást, jól tennék. Akkor is, ha azért lépik meg, mert félnek, hogy Gyurcsány az általa pénzelt és támogatott álcivilek (Tétényi félék) koalíciójával térne vissza a hatalomba.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.04.20. 07:45:01

@cambridge.on: A Magyarok Szövettsége egy párt.. nemzetközi szervezet... ha szavazati jogot kapnak a határon túliak is... számos... magyar fog rájuk szavazni...

www.magyarokszovetsege.hu/

Igaz a filozófiája az, hogy tanítással és fölvilágosítással, ünnepségek szervezésével, sportesemények és vallási ünnepségek szervezésével többet tehetnek az országban, mintha a parlamentben ülnének és korrumpálhatóak lennének...

lüke 2011.04.20. 08:04:37

@csi szi:
lári fári
Viki- Feri- Klári

egyik fizet, másik hatalmi szóval próbálkozik, s a nihilisták kaszálnak

OkoskaTo:rp 2011.04.20. 08:10:06

Néhány pont már biztosnak látszik az új választási rendszerből:

- Egyfordulós lesz, hogy a megosztott ellenzéknek döntenie kelljen a győzelem és az egyéni arculat megőrzése között (ld. a mostani zuglói választásokat).
- Az 5%-os bejutási küszöböt nem fogják lecsökkenteni, nehogy új erők jelenjenek meg könnyen.
- Az egyéni körzetek átszabásával lehetőség nyílik némi garrymangeringre (szintén ld. az új önkormányzati körzeteket).

Abban tehát biztosak lehetünk, hogy a Fidesz akkori népszerűségéhez képest aránytalanul sok mandátumot fog szerezni megint. Hogy 53%-nyi szavazóból lesz 68%-nyi mandátum, vagy 30%-nyi szavazóból lesz 52, az mindegy számukra.

lüke 2011.04.20. 08:14:17

@OkoskaTo:rp:

Vae victis!
mennyivel jobb ,ha számolni tud valaki, mint érzelemböl óbégatni

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.20. 08:19:59

@Con Storm: vallási ünnepségekkel különösen. Gondolom, előbb-utóbb megalakítják a pedofilia miatt elítélt papokat segélyező egyletet is.

csorsza 2011.04.20. 08:20:31

@kurgan: mondjuk, pont Szlovákiában húznak falat a cigánysor és a parasztok közé.
Akkor Szlovákia most nácibb állam Mo.-nál?

csorsza 2011.04.20. 08:21:20

@Treuga Mei: na persze. jönne Ferink megint, oszt magasra ugrana apannon puma...

Ringlósztár 2011.04.20. 08:22:01

Ez a kormány sem tart be neki nem tetsző pontokat sem a törvényekből, sem az alkotmányból, a következőnek miért kéne?
Attól, hogy nincs 2/3-a símán csinálhat egy népszavazásos törvényabsztrakciót, oszt jónapot.

lüke 2011.04.20. 08:22:39

@csorsza:
Csehországban- Usti nad Laben- is,söt!
é. szomszédainknál ez uzus
amit nem tudunk,az nincs

cambridge.on 2011.04.20. 08:22:55

@különvélemény: 98 és 02 között együttműködött,2011-ben a jelöltje ellen indult. Pont.
Különvélemény? Az MSZP a támogatására szólította a szavazókat.
Nem a Fidesz jelölt nyert. Nekem ennyi elég.

@lüke: Divatba jön majd a szamizdat újra? illegálisan terjesztve, amit a hatalom eltitkol?

@Con Storm: Története [szerkesztés]

A Magyarok Szövetsége Egyesület a Magyarok Szövetsége Mozgalom által 2009-ben bejegyzett egyesület. A Magyarok Szövetsége Mozgalom a Börzsönyi Nemzeti Tanács (BNT) utódja. Létrehozása 2008-as Kurultajra tehető.[5]

Párttá alakulást és országos képviselőválasztáson való indulást mereven elutasítja. Helyi választásokon indulni kíván, de országházzal kapcsolatban csak polgári felügyeleti szerepet vállalna.[

kurgan 2011.04.20. 08:23:10

@Ipari-antidepresszió: ezzel egyetértek, de a jobbik így sem több egy tünetnél, egy betegségnél, csak el ne uralja az egész szervezetet.
@Con Storm: kell a f.szomnak a választójog. és ugyan miből gondolod h erre a magyarok szövetségére szavaznánk? azt gondolod hogy mással se vagyunk elfoglalva pl. szlovákiában, mint hogy egyfolytában azzal foglalkozunk, azt ünnepeljük hogy magyarok vagyunk?

Ringlósztár 2011.04.20. 08:24:07

@csorsza:
Bezzeg most száguldunk: index.hu/gazdasag/magyar/2011/04/19/ujabb_csomagot_kaptunk_a_kormanytol/
Ismét az alacsony jövedelműekbe rúg bele Szeretett Vezetőnk.

csorsza 2011.04.20. 08:28:28

@lüke: hadügyér, kéremalássan, hadügyér! A belügyhöz nem ért.
És nem volt megyei első titkár, csak városi, ha jól emlékszem... A megyei titkár a szép emlékű Papp János elvtárs volt, aki szerette az akasztásokat. Viszont következetes ember volt, 89-ben helyesen és keményen levonta a tanulságokat.

Szekeres elvti meg piheni ki az országkormányzás fáradalmait, a kis képviselői pénzecsképől, a kis tihanyi telkecskén (engedély nélkül) épült vikkendházában. Innen is üdvözlöm.

kurgan 2011.04.20. 08:31:24

@csorsza: mindenhol vannak nácik, itt is szoktak néha masírozni, de nem ülnek 12 százalékkal a parlamentben. a masírozó nácik ráadásul ki nem állhatják a parlamenti fasisztát és pártját, slotát. a falépítés önkormányzati akció volt tudtommal, h megvédjék a lakótelepet, volt is mindenféle felháborodás belőle. de cigányügyben itt lehet h még rosszabb a helyzet, mert a kommunisták kiűzték a pérókat a falvakból-városokból, és így keletkezett kb. 500 romatelep a senkiföldjén, ahol elképzelhetetlen körülmények közepette élnek.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.04.20. 08:32:11

@kurgan: Onnan, hogy hatalmas az aktivistáinak a tömegbázisa, az anyagi helyzete jó, tehát kampányra futná, és több százezren jelennek meg a rendezvényein... ráadásul a Magyarok Világszövetségével együtt van... nemzetközi kapcsolatokat is kiépített, igen jókat... úgy vélem hazánkban a legerősebb politikai befolyással bíró szervezete...

csorsza 2011.04.20. 08:34:09

@Ringlósztár: Korábban meg nekik kedveztek. Aki meg kicsit jobban keresett, azoktól elvették, h legyen ezekre a segélyekre-adójóváírásokra pénz. Igazi komcsi tempó: legyen mindenki egyformán szegény.
Aki eleve az, az úgyis csak éppen felszínen marad azzal a pénzzel, amit azktól veszünk el, akik kicsit jobban keresnek az átlagnál.
Aki keveset keres, azt nem lehet egy ilyenfajta adókedvezményekre épülő támogatási rendszerben nagyon segíteni. Ez van.

Jobraát 2011.04.20. 08:36:51

ha néhány új törvény valóban nagyon sok európai elemet tartalmaz, akkor esetleg innen is lenne néhány átvehető megoldás

www.svedasztal.com/svedmunkapenz/mi-jar-a-sved-kepviselonek-70149.html

különvélemény 2011.04.20. 08:37:27

@cambridge.on: "Az MSZP a támogatására szólította a szavazókat."
Mind a 9%-kal visszaléptették a jelöltet.
Nélküle is meglett volna az 50%.
A lényeg, amit nem akarsz megérteni, hogy nem liberális, hanem konzervatív nyert.
Ha ehhez hozzáadod a fideszest is, simán megvan a konzervatív 2/3-ad.

kurgan 2011.04.20. 08:37:37

@Con Storm: hm, és melyik országban élsz? :D még sosem hallottam erről a szervezetről.. na majd megnézem ahogy ráveszi az embereket nálunk, hogy egy olyan országba ruccanjanak át szavazni, amelynek nem sok befolyása van az életünkre, miközben a saját parlamenti választásunkon is alig 2/3 vesz részt.. :D de ha van erre fölös pénzetek, hát rajta, bár lehet jobb helye lenne vmi roma felzárztató projektben.
de jó h mondod a magyarok világszövetsége nevű izét. ezek a szerencsétlen marhák találták ki a december 4-i népszavazást. hát köszönjük szépen.

lüke 2011.04.20. 08:37:42

@csorsza:
kösz a jav.
amnézisás vagyok,úgy megvertek márc. 15-n,
Szekeres jolly joker, mindenhez ért/semmit se tud vsz.
,tök mindegy a poziciója, nekem,legalább is
jó is az a mediterrán klíma!

Emiksz 2011.04.20. 08:38:57

Azért én érdeklődve várom, hogy a 262 kormánypárti gombnyomó szolga megnyomja-e az igent a 198 fős parlamentre is, abban a tudatban, hogy kb 100-120 közülük emiatt kiesik a Házból, pedig mindössze öten kell fellázadjanak, hogy maradjon a rendszer a régiben.

csorsza 2011.04.20. 08:40:18

@kurgan: addig jó, amíg a parlamentben 12 %-kal, ellenzékben ülnek. Így legalább többé-kevésbé lecsökkent a mozgásterük (átvitt és a szó szoros értelemben is). Az meg mindegy, h önkormányzat volt, lényeg, h gettóba zárták őket, és ezt meg lehetett csinálni.
Egyébként, Slota mesternél nagyobb parlamenti nácit jelenleg nehéz találni a vérzivataros Kárpát-medencében...

A cigányokkal meg sok baj van. Lehet nácizni, de akkor is így van. Jelentősen deviánsak a tövbbségi társadalom normáihoz képest.

cambridge.on 2011.04.20. 08:41:46

@Akitlosz:
Szerinted hány nyelvű lesz a MAGYAR Országgyűlés?
Elvileg lehet olyan személy a küldött, aki az újhazában már nem beszél magyarul.
Nyelvvizsgát kellene tenni a jelölteknek?
A helyesírás ismerete nélkül legfeljebb álamfő lehet valakiből, de képviselő nem?
A magyar választási rendszerrel az a baj, hogy mindent a pártok vezetői döntenek el. A választóknak nincs beleszólása, kit indítson a párt jelöltként. Az egyéni képviselőknél sincs lehetőség a párt javaslatával szemben mást állítani.
Megválasztása után is a pártvezetésnek felelős, nem a választóinak.

Tetszik nekem az új magyar írásmód.
Már a Piramis is megénekelte régen: Sky, sky, sky el magasba...
Csak a korabeli gyenge minőségű felvételen nem lehet tökéletesen hallani.

www.youtube.com/watch?v=T7ArD62YHrs&playnext=1&list=PL4D8D31A20FA9AA94

csorsza 2011.04.20. 08:42:16

@Emiksz: na, az az öt tutira nem lesz soha többé semmi a fideszben, nemhogy képviselő :)

különvélemény 2011.04.20. 08:45:52

@Ringlósztár: "Miután ezért veszélybe került az IMF hitelrészletének kiutalásáról szóló döntés, a román kormány 24 százalékra emelte az áruforgalmi adót (áfa) a korábbi 19 százalékról július 1-jével. A kormánynak az idő szűkössége miatt sürgősségi rendeletet kellett emiatt hoznia. A takarékossági törvénycsomag egy másik intézkedése értelmében 25 százalékkal csökkennek a közalkalmazotti bérek."

"Az IMF elismerte, hogy a feszesebb ütemű hiánycsökkentést csak egy sor népszerűtlen intézkedés árán lehet majd elérni, így a közüzemi díjak emelésével, a nyugdíjak csökkentésével és a nyugdíjkorhatár fölemelésével."

"A kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tárgyalásainak bennfentese a Mediafax hírügynökséggel közölte, a közszférából több mint 140 ezer alkalmazottat bocsátanak el a következő év elejéig, hogy a személyi költségeket az IMF-fel megállapodott keretek között tudják tartani 2011-ben."

Szavazz a maszopra, szavazz az IMF-re.

kurgan 2011.04.20. 08:46:36

@csorsza: ja, így egy az egyben, az összes cigány, ugye. én ismertem olyat akire a lakásunk kulcsát rábíztuk.
lehet h csak meg kéne tanítani őket ügyesebben lopni, amlyan fehérgallérosan, ahogy a magyarok, zsidók meg az egyéb kultúrnépek csinálják a magyarbűnözés meg zsidóbűnözés keretein belül. vagy az belefér a "többségi" normádba? vagy az, hogy nem lehet anélkül végigmenni budapesten, hogy legalább hárman ne kolduljanak tőled párszáz forintot, akik többnyire fehér emberek, néha még jólöltözöttek is? cigányt ilyet még nem láttam csinálni pesten. a nyomorból faji kérdést csinálni, maga a nácizmus.

kvadrillio 2011.04.20. 08:50:09

Zord Holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói, mély, vad ár?"
S szólt a Holló: "Sohamár!"

...

Emiksz 2011.04.20. 08:50:38

@csorsza:
Molnár Oszkár neve mond valamit?

Feri nagyapa 2011.04.20. 08:53:13

antogonosz írt a regionális listákról. Én a megyei/területi listák mellett foglalnék állást. Ez úgy nézne ki, hogy a kisebb megyék egy-egy választókörzetet alkotnának, a nagyobbak 2-4-et. Körzetenként lehetne listákat állítani. Így akkora körön belül maradnánk, ahol az emberek még ismerik a jelölteket, így kvázi egyéni képviselőként is működnének. Arra, hogy milyen lista legyen, két lehetőséget látok:
a) pártlisták, ezen belül lehetne kötött a lista vagy kötetlen;
b) a mostani 10 ezernél kevesebb lakossal bíró települések önkormányzati választásának mintájára egyéni (korábbi elnevezéssel kis-) lista állítása. Itt a választópolgárok határoznák meg a sorrendet. mindenkinek lenne pl. 5 szavazati joga, ezzel tudna gazdálkodni/garázdálkodni.
Ez a rendszer a határon túliak szavazásának, egyenlő választójogának a problémáját is megoldaná.
Én inkább a b) változatra voksolnék, de akár az a)-t is elfogadhatónak találnám. Ez nyilván a pártoknak - különösen a pártvezetéseknek - szimpatikusabb megoldás lenne.

Emiksz 2011.04.20. 08:53:16

@Emiksz:
Ki tudja, elnézve a Medián grafikonjait, még pár hónap, és kifejezetten menő lesz összeveszni a kormánnyal.

Emiksz 2011.04.20. 08:55:16

@különvélemény:
Szavazz a Fideszre, az IMF kényszer nélkül is megoldja mindezeket!

dzsaszper 2011.04.20. 08:55:27

Érdekes elemzés, és valóban. Most érdeke lehet a fidesznek az arányosság irányába vinni a rendszert. Vagy nagyon arányos, vagy nagyon többségi ami érdekük lehet, a vegyessel nyernek igazán kevesebbet...

Két más téma:
1. betonból kukába: kiváncsian figyelem a híreket a 4K népszavazási indítványával kapcsolatban... a végső döntés az AB kezében van. Amúgy 2014 után sem az OVB szava a döntő, mert ők elsőfokon hoznak csak döntést -- az új választási törvénynek megfelelően várhatóan az AB vagy a Kúria mondhat végső döntést népszavazási kérdésekben akkor is...

2. a fidesz nagy erővel igyekszik az lmp-t és az mszp-t összerakni mint két kicsi legót, de amit az elmúlt hónapokban műveltek, az (a közvéleménykutatások eredménye alapján is) könnyen azt eredményezhette, hogy elvesztették a saját hitelességüket sok 2010-es szavazójuk előtt -- ami azt a kérdést veti fel, hogy ki hiszi el a fidesznek a két kicsi legót...

dzsaszper 2011.04.20. 08:56:34

@Feri nagyapa: 198 választó mellett végképp túl kicsik lennének a listák, ez nem arányosítás hanem a többségi elv irányába vinnék el a rendszert.

2011.04.20. 08:57:14

Ej de szép cím! Oly szépen rímel rá több minden, amit gondolok erről az egészről! Grat, szóval izgulhatunk megint!:S

@bóra77: 1) :)
2) No a verset elolvastam...a hideg is kirázott...
3) Nekem hollóról legelőször a Konrad Lorenz kísérlete jutott elsőnek eszembe, miszerint a hollók a legintelligensebb és együttműködésen alapuló, erősen hierarchizált madárpopuláció, meg az állatszervezettan tanárunk sommás összefoglalója róla... (Ez utóbbit késő este, se tartottam illendően elmondani, holott az élettörvénye ez, a tegnap hallott "ököltörvény" egyike!:D)

Summa nekem az egészről: nem hollók ezek, bárki arra gondolna, hogy nem vájja...

@Ordnassac: Na végre...:)

Meg van az egyik nyári blogtali helye, priviben elküldöm!:)

dzsaszper 2011.04.20. 08:59:15

vissza a választási rendszerhez: a listás rendszernek én egyetlen egy hátrányát látom. Csak az egész listára lehet szavazni. A svájci rendszerről hallottam jókat, ahol amennyire értem alapvetően listára lehet szavazni, de van "köszönöm, a listáját igen de őt ne" szavazat, és van "a listáját ugyan nem, de őt igen"

reichenberg kenéz 2011.04.20. 08:59:53

Nem értem hogy nem látja mindenki hogy itt egy diktatúra épül? Nyugati országokban ezeknek a döntéseknek a (sajtó törvény, Alkotmány) feléért már rég felgyújtották volna a parlamentet. Azt értem h. GY. F. megágyazott ennek a politikának csak azt nem értem hogy az emberek miért ilyen hüjjjjék? Én kérek elnézést...

mojszipupi 2011.04.20. 09:00:02

Nem hinném, hogy bármilyen módon is kockáztatnák a hatalmukat. Ez igen erős naívság ezt gondolni a fideszről. Lehet h nem kirívóan magukra fogják írni a választási törvényt, mert az nagy felháborodást eredményezne (vagy már ez se?) de abban biztosak lehetünk h nem fognak kockáztatni mert ahogy Gábor írta:

"Egy ilyen eljárásban rettentően nehéz lenne a többség megszerzése, ha tavaly ennek meglelően választottunk volna, a Fidesz-KDNP-nek most szűk abszolút többsége lenne csak a parlamentben."

És hol van már az a támogatói háttér ami akkor megvolt....

cambridge.on 2011.04.20. 09:00:16

@különvélemény:
Nem értesz!
Kevéssel is beérem. Nekem bőven elég, ha nem a Fidesz nyer, kis gyógyír a kétoldali fidesz fóbiámra.
Nem kívánok liberálist, megfeküdte a gyomrom.
A jelenlegi MSZP vezetés allergiás tüneteket okoz.
Kanadában minden természetes vízre adnak tájékoztatót, milyen mennyiségben fogyasztható az ott kifogott hal, mérettől függően.
Magától értendően a nagyhalak annyi káros környezetszennyező anyagot halmoztak fel szervezetükben, hogy azok fogyasztását csak korlátozottan, vagy egyáltalán nem ajánlják.
Így vagyok a politikusokkal is, ebben a zavaros vízben található nagyhalak már szennyezettek.
Jöjjenek a kishalak, akik még nem annyira károsak a választókra nézve.

különvélemény 2011.04.20. 09:02:51

@Emiksz:
IMF hitel nélkül próbálja teljesíteni a célt, jóval kevesebb elvonással és nagyobb sikerrel, mint a környező országok hitellel együtt.

Na ez nem menne a maszop libsi bagázsnak. nem azért, mert nem tudnák megtenni, inkább azért, mert nem érdekük.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.04.20. 09:11:35

Ahhoz, hogy az új alkotmányt le lehessen váltani majd, idővel, lehet á kétharmad. Csak nem úgy , ahogy egyesek hiszik.

Összefogással.
Megnézném,bár ami odahaza van, nem hinném, hogy ez valaha előferdülne.

yotta 2011.04.20. 09:11:49

@cambridge.on:
"Jöjjenek a kishalak, akik még nem annyira károsak a választókra nézve."

Ez annak tükrében egy nagggyon különös mondat, hogy a ballibsi oldal és média azt örjöngi idestova másfél éve, hogy senki sem tudna mást csinálni, mint az MSZP őfőméltósága, ergó akkor hogyan is lehetne bármely új erő kevésbé káros a választókra?

Feri nagyapa 2011.04.20. 09:12:18

@dzsaszper: 50 ezer emberenként rendelnénk egy-egy helyet a listákhoz. 5-6 főnél többet nem lenne érdemes választani egy listáról, ezért kellene a nagyobb megyéket több választókerületre bontani. Így összesen 200 fős lenne a parlament, azt a 4-5-6-(esetleg 7) képviselőt meg azért ismernék a helyben lakók. Így pl. a nagyvárosok (Miskolc, Debrecen) egy választókerületet alkotnának. Budapesten kb. 35 képviselőt lehetne választani, 6-7 választókerületben.

Amennyiben a "kislistás" [b) változat] rendszer valósulna meg, úgy még kevésbé a többségi elv felé menne el a választás. És persze nem kellene ekkor küszöb, hiszen akár függetlenként is be lehetne kerülni a parlamentbe. Talán nagyobb eséllyel, mint most.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.04.20. 09:14:28

Ja és nem előre, a választásokkor való összefogásról beszéltem, hanem utólagosról, ahol a pártok "szuverének" maradnának, de bizonyos kérdésekben bizony egyetértve szavaznának.

cambridge.on 2011.04.20. 09:14:31

@Emiksz:
Erre szolgált az egyenkénti eligazítás Orbánnál, illetve ennek a megelőzésére. Minden képviselőt (akkor még csak képviselőjelölt) odarendelt.
A polgármesterek eleve kiesnek, ezért is volt ANNYIRA fontos az önkormányzati választás a Fidesznek.
Biztos van valami nyilatkozat amit aláírattak velük.
Az ellenállóknak biztos "selyemzsinór" lenne a végkielégítés.
Elvágnák maguk alatt a fát örökre. Minden képviselő, ahogy korábban írtam a pártjának vezetőségétől függ, nem a szavazóktól. Ott dontik el jelölik-e újra.
Mennyire közel maradhat a mézesbödönhöz, bármilyen szinten.

dzsaszper 2011.04.20. 09:16:25

@Feri nagyapa: 5-6 helyes listákon elég magas a mandátumszerzési küszöb. Egy 5%-on álló pártnak esélye se lenne mandátumot szerezni...

yotta 2011.04.20. 09:17:22

Török Gábor:

A fenti egy figyelemre méltó elgondolkodtató elemzés, csak azt nem értem, miért kell ilyet megosztani a ballibekkel?

Az okfejtésedből ezek csak azt lesznek képesek kihámozni, hogy bármely megoldás, amelyet a jelenlegi fidesz hatalom majdan bevezetni szándékozik az antidemokratikus, diktatórikus, nem eurokonform... és így tovább a ma szokásos gyalázkodásokkal.

dzsaszper 2011.04.20. 09:18:00

@cambridge.on: no igen, ezt csak egy nagyobb frakcióban, tömegesen lehetne megcsinálni. A kdnpnek pl. lett volna reális esélye erre. Már az AB jogkörének megkurtításánál. Mivel akkor nem lépték meg, nem meglepő hogy most sem lépték meg. Ahogy én látom, ők is megrészegültek a hatalomtól...

dzsaszper 2011.04.20. 09:18:30

@yotta: az meg őket fogja minpsíteni nem TG-t...

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.04.20. 09:20:03

Az egyéni képviselők szerepét messzemenően jellemzi, hogy sehol sincs olyan fórum, ahol pl. a debreceni egyéni képviselő megküzd mondjuk a zalaegerszegivel bármilyen kérdésben.

Nincs ilyen hely, bizottság, testület - azért, mert értelme sem lenne ennek. Utat nem annak alapján kell építeni, hogy a pécsi egyéni képviselő jobban lobbizik, gyárat nem úgy kell telepíteni, hogy a győri képviselő jobban lobbizik, és így tovább. Bátran kimondhatjuk: az egyéni képviselőknek a világon semmi értelme nincs - hacsak a helyi cégek ügyeinek intézéséért felvett kenőpénz pártkasszába talicskázását nem tekintjük annak. (Emlékszünk a Fidesz vesztes képviselőjének beszédére: "nyugi, a pénzek rajtam keresztül érkeznek", de ugyanezt elmondta előtte Lamperth Maunika is.)

Éppen ezért a tisztán listás szavazás a normális, így az amúgy is torzító kompenzációs listákra sincs szükség, se megyei listákra, csak "a" listára, azaz a 200-as listákra pártonként.

Valószínűleg ez a kérdés is hatalomtechnikai szempontból fog eldőlni, de a józan ész azt mondja: egyéni választásnak a világon semmi értelme nincs.

Könnyű belátni, hogy innnetől még a 200 fős parlament is túlzó: elég lenne a listán elért szavazatok számarányát mutató tárcsával szavazni. Ezt (pártonként 3 db) képviselő is el tudná intézni, a hozzászólásokkal együtt. Négy párti parlament (mivel a KDNP nem létezik) = 12 képviselő ülésenként. A delegáltak témakörönként cserélhetőek, mondjuk pártonként egy 30 fős keretből. Összesen 120 képviselő.

yotta 2011.04.20. 09:20:53

@Emiksz: Nyilvánvalóan megnyomják a gombot, megbeszélték előre!

Emiksz 2011.04.20. 09:22:28

@különvélemény:
"IMF hitel nélkül próbálja teljesíteni a célt"
Nem mondod? Már visszafizettük? Megoldottuk a 14 milliárd Euró piaci kiváltását?

Hogy én mennyire nem figyelek mostanában...

Feri nagyapa 2011.04.20. 09:24:12

@dzsaszper: ezt küszöböli ki a b) változat, ahol a szavazólapon lévő össze jelöltből választasz ki, mondjuk 5 embert. A jelöltek mögött persze ott lehet - ha van - a párt megnevezése, lehet együtt kampányolni, stb., de a számodra antipatikus jelöltre nem kell szavaznod, még akkor sem, ha a pártpreferenciád szerinti színekben indult. Akár több párt jelöltjei között is szétoszthatod a szavazataidat.

parlamentarista 2011.04.20. 09:25:35

@török
még egy érv: anno gyurcsány ferenc is pontosan ezt javasolta. legyen tisztán listán megválasztott országgyűlés.

az alkotmányt, és sarkalatos törvényeket a kormány által kiírt ügydöntő népszavazással meg lehet semmisíteni. a parlament akár egyszerű többséggel kimondhatja, hogy az új alkotmány nemzetközi szerződéseket sért, valamint uniós normákat így érvénytelen. egy ügydöntő népszavazással semmissé lehet nyilváníttatni. ami azt jelenti, hogy az új sarkalatos törvények hatályon kívül helyezhetők.

az mszp és az lmp eljutna odaáig, hogy a tisztán listás országgyűlés ettől függetlenül jó, egyet lehet vele érteni, feltéve ha az egyéni képviselőkből úgy egyébként regionális önkormányzatokat (tartományi parlamenteket) szerveződnek. ez esetben ugyebár már volna értelme ennek az egész hajcihőnek.

---

ettől függetlenül a racionális döntés a mostani ellenzék számára az, hogy a szocialista párt sehol sem indít egyéni jelöltet, a zöldek pedig nem állítanak listák. ebből egy tisztán listás szocialista, és tisztán egyéni jelöltekből álló zöld frakció következne. a közjogi átalakításokkal szocialista országgyűlés, és zöld régiók.

ez következik abból, ha mindenki racionálisan lép.

fvipera 2011.04.20. 09:25:36

egyszer kell csak veszíteni a focistának (nem kell nagyon); és az akkori többség népszavazást ír ki az alkotmány eltörléséről

yotta 2011.04.20. 09:27:53

@Emiksz: Nem azt írta, hogy IMF hitel nélkül teljesíTETTE a célt, hanem, hogy PRÓBÁLja teljesíteni!

Hja..., tudom... nem trendi úgy érteni, ahogy azt a másik mondani szándékszik..., persze, ott, ahol a láthatatlan alkotmány, a szerzett jog és a törvények szelleme az úr, minek is azt érteni egy kijelentésen, amit az tényleg közöl?

James Pond 2011.04.20. 09:29:16

@Akitlosz: miért szerinted a "határon inneni" képviselők, azok a magyar lakosság érdekeit képviselik ? Röhögnöm kell...
Képtelenség, hogy nem itt lakó magyarok döntsenek a magyarországi magyarok "sorsáról"... Bár végül is teljesen mindegy hiszen ezek úgy is azt csinálnak amit akarnak..

lüke 2011.04.20. 09:30:42

Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra!
wishfukl thinking helyett thinkful wishing!!!!!!!!!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.20. 09:37:42

@lüke: nem megy át eredetiben a f*szkalap szó. Korlátozták a szólásszabadságot. :)

ssi 2011.04.20. 09:38:15

Ipsos - április: Fidesz 26%, MSZP 12%, Jobbik 8%, LMP 4%, nem akaró/tudó 48%
nol.hu/lap/mo/20110420-annyi_bizonytalan__ahany_szavazo

nyomot hagyni ...
- O.V. tudatos/alkati életcél .. a nagy álom ..
- rendvédelem, TÉ .. véletlenek .. az élet nagy meglepetései ..

urak, emberek, úriemberek ...
- TÉ vándorlását és levelét O.V. válaszra se méltatta .. kár .. Esztergom a tét?
- 2007 az érettségi mellé Orbán Ráhel kitüntetést s kézcsókot s kapott az igazgatótól .. ezzel távolról nincs semmi gond, gratulálunk

új választások új szabályokkal és új célokkal 2014-ben, vagy már előbb? @poszthoz
nol.hu/belfold/20110420-egyfordulos_valasztas_2014-ben

@lüke: megválasztott vezér népét felemelő népnevelővé lehet - őszinteséggel inkább
("cseles" nicknévnél jártam így)

csorsza 2011.04.20. 09:39:09

@kurgan: jaj, nem kell ez a libsi duma, ezen már túlvagyunk, legfeljebb a charta-tüntetésen tapsolnak még erre a szövegre.
Ne terelj.
Nem a nyomorról beszéltem, hanem a cigány mentalitásról.
De beszélgethetünk a fehérgalléros bűnözői mentalitásról is. Csak most nem arról van itten szó.

hoplita 2011.04.20. 09:40:01

@kurgan:
Inkább nácizzál, bazmeg.
Az eccerűbb, nem terheli le a tekervényeidet annyira, mint az ilyen komplex gondolkodás....és tényszerűséget, lexikális politikai tudást sem igényel.

Na, mongyad....Náci rossz, fityisz jó, náci rossz, fityisz jó...

Menni fog ez, kis gyakorlás után..:)

csorsza 2011.04.20. 09:40:14

@Emiksz: Mond. És? nem olvasod el figyelmesen, amit írok.
A fideszben nem lesz több sansza - ezt írtam. Érted?

lüke 2011.04.20. 09:40:26

@Hepci:
iegen
@manyike:
nem értek egy szót se, egyszerü agyam van

dzsaszper 2011.04.20. 09:42:45

@Feri nagyapa: a b) változatot támogatom, de még a b) változat esetén is legalább 8-10 mandátumot tartok szerencsésnek. Míg pártlistás változatban legalább 15-öt. Azért, hogy legyen esélye új kispártnak bejutnia.

Ezzel együtt pártlistákkal én sem szinpatizálok, a b) változatot feltétlenül szerencsésebbnek tartom, mint a pártlistát.

lüke 2011.04.20. 09:43:27

@Hepci:
ja igen , írd PH(d) vel

cambridge.on 2011.04.20. 09:43:59

@yotta:
Én nem vagyok sem ballibsi oldal, sem médium.
Én csak egy (nem)választó polgár vagyok.
Ne rajtam kérd számon mások hülyeségét.

különvélemény 2011.04.20. 09:45:51

@Emiksz:
Nem is figyelsz, az látszik.
Vettünk fel újabb IMF hitelt? nem
Az előzőt ki vette fel? maszop
Mi a rossebet akarsz a visszafizetéssel?
Ez már annyira béna duma, hogy nem is értem miért írtad.
A teljes államadósságot ne fizesse vissza a fidesz holnapra?
Vagy vársz péntekig?

cambridge.on 2011.04.20. 09:48:51

@yotta:
Ja, inkognitóban jövőbe látó vagy?
Akkor vedd meg nem történtnek a válaszom.
Úgy is tudod, mit írtam volna.

hoplita 2011.04.20. 09:48:53

@különvélemény:

Kukkants bele ebbe....innen tudtam leghamarabb linkelni, amúgy ott az alján, portfóliós cikk...
Érdekes dolgok várhatók...

barikad.hu/meg%C3%A9rkezett_az_orb%C3%A1n-csomag_ezermilli%C3%A1rdos_megszor%C3%ADt%C3%A1sok_v%C3%A1rhat%C3%B3ak-20110419

2011.04.20. 09:51:36

@yotta: mert? Mi az hogy miért kell? Nem is értem a kérdést...

hoplita 2011.04.20. 09:51:45

@kurgan:
Úhhhhh.....

Fa.szkalap....copy by Hepci.:))

alekosz a görög 2011.04.20. 09:53:15

ha az emberek (az igazi 2/3-ad) az utcára mennek, akkor lehet itt bármilyen fideszes okosság, a diktatúrát le lehet így győzni...

hoplita 2011.04.20. 09:53:52

@hoplita:
Mi ez az új "bogszolgáltatás"...?

Tiltott link, vagy kifejezés...?
Mijatúró, már nem is lehet nevén nevezni a dolgokat...?
Hát a fa.sz.kalap már nem is fa.szkalap...?
:DDD

Szaracén 2011.04.20. 09:55:17

Úgy gondolom, arányos(abb) választási rendszerben sem lennének a sarkalatos törvények és az alkotmány (bocsánat, alaptörvény) "örökéletűek". Csak vissza kéne térni a közmegegyezéses politizáláshoz, amit Antall még alkalmazott, meg is kapta érte a "paktumpolitikus" jelzőt.
A '89-'90-ben született ideiglenes alkotmány legitimitását senki sem vonta kétségbe, pedig azt sem erősítette meg népszavazás, mert többpárti (nemcsak kormánypártok közötti) közmegegyezéssel jött létre.
A Magyarországon állandó bejelentett lakcímmel nem rendelkező állampolgároknak azért nincs szavazati joguk, mert jelenleg a szavazók két szavazatuk egyikét lakóhelyük szerinti egyéni választókerület egyéni képviselőjelöltjére, a másikat pedig szintén a lakóhelyük szerinti megyei listára adják le. Az országos lista csak kompenzációs lista. A határon túliak szavazatához az kellene, hogy a listás szavazat ne megyei, hanem országos listára menjen. Ekkor azonban még mindig csak fél szavazatuk lenne, ezért szerintem erős érvek lesznek a tisztán arányos, listás szavazás és az egyetlen országos lista mellett.

különvélemény 2011.04.20. 09:55:25

@parlamentarista: "az alkotmányt, és sarkalatos törvényeket a kormány által kiírt ügydöntő népszavazással meg lehet semmisíteni."

Az alkotmányt így egyben nem írhatod ki népszavazásra.

különvélemény 2011.04.20. 09:59:10

@hoplita:
Melyik ponttal nem értesz egyet? :)

csi szi 2011.04.20. 10:00:02

@dzsaszper: Ez a 4K az körülbelül annyira érdekes és releváns, mint a Pajzs Szövetség volt.
"a fidesz nagy erővel igyekszik az lmp-t és az mszp-t összerakni mint két kicsi legót" - nem kell őket összenyomni, az lmp az igazi szdsz új generáció, ugyanúgy természetes szövetségese a maszopnak. Taktikai okokból határolódnak el a maszoptól addig, és ameddig amíg erre van szükségük. Ahogy anno az szdsz is véres szájjal komcsizott '90 tavaszáig, aztán '94-ben (kényszer nélkül, előzetes fogadkozásokat meghazudtolva) koalíciót kötött vele. Az lmp pont annyira zöld, mint Pető Iván. :)

ssi 2011.04.20. 10:01:24

@lüke: ja, ha 2 egyszerű agy elsétál egymás mellett :-)
- értések: lefordított latinodat én nem, magyarul mondandómat te nem :-)
- blogüzenet: kaptam már ilyet én is, mikor a nicknévbe belevittek egy kis turpisságot

kellemes ünnepi készülődést mindenkinek, meg szép ünnepeket, meg, meg sok élményt, aki útra kell !

parlamentarista 2011.04.20. 10:01:38

@RAMBO:
a régióknak viszont volna értelme. regionális közoktatás, turisztikai tanács. agráriumhoz is régiók kellenek. regionális közmunkaprogramok. nem véletlen vannak észak, és nyugat-európában mindenhol tartományok. ami egy vidékies (rural) önkormányzati rendszer. és mellettük működnek a helyhatóságok. ami városias (urban).

magyarország az van, hogy van egy kulturális ügyekért felelős polgármester helyettes. meg egy kultuszminisztérium. de a régió lenne az, ahol kulturális kérdésekben dönteni kellene.

képzeld el azt, hogy egy médiatanácsba nem a pártok, hanem a régiók jelölnek tagokat. képzelj el egy regionális műhelyeken alapuló koprodukciós filmgyártást például. a kultúrában együttműködünk a szomszédainkkal. képzelj el regionális egyetemeket.

régiót szervezni nem volna bonyolult. az egyéni képviselők alkotnák. kisebb parlamentek lennének. egy kis (listás) országgyűlés, és regionális tanácsok.

aszekelyek 2011.04.20. 10:03:53

@Jofiu: Milyen igaz! csak listán kerülhettek be az mszp képviselői. Másként kevés esélyül se lett volna. Lendvai el sem indult egyéni választókerületében. A mi ferink és trükkös veres sem és így tovább. Valóban elválasztva a szavazók akaratától. A ma érvényes választási rendszerben ez így lehetséges.

nesze nektek két harmad... 2011.04.20. 10:03:53

--mindegy miről űálmodoznak a Fidesz droidok a vége ugyanaz lesz--- "meg lesz döntve a Diktúra) mert a végén mindig ugyanaz van: rettegés attól, hogy egy napon klottgatyában (Semjén Zsoltnak vadászalsóban, de tűsarkúban) kell szaladni az életért az Alkotmány utcában a dühös tömeg elől, Orbán Felcsúton a disznó ólban fog elbújni a Nép haragjától,...

hoplita 2011.04.20. 10:04:45

@különvélemény:

Nem vagyok közgazda, ezért nagyon én nem is megyek bele az elemzések gyártásába..
Egy valami azonban még a vak számára is világos....a feketeleves ezután jön.
Ez jobban meg fogja viselni a fidesz támogatottságát, mint a tákolmányos komédiák...
Akkor pedig a fenti elemzés a választójogról és rendszerről átirásra kerülhet gyorsan....
Illetőleg előállhat olyan helyzet is, hogy bármilyen formában akar a fidesz jól kijönni a választásból, max. csak veszteség minimalizálásra futhatja....

lüke 2011.04.20. 10:05:54

@manyike: álomszép nem?

Szekeres kibernetikából kandidált vagy csak kisdoktorit szerzett ,az nem derül ki, utána néztem:)

lüke 2011.04.20. 10:06:55

@hoplita:
csak elkúrni lehet
qqqq,kukurikú

Devil 2011.04.20. 10:07:33

Es a fidesz tenyleg bizik abban hogy az igy osszefercelt, kerdeses legitimitasu, a demokracia alapelveit (a nep akarata ervenyesul - egy fraszt) messzirol kerulo, csak a fidesz erdekeit szolgalo, meg onmaganak is ellentmondo politikai takolmanyuk mukodni fog?
Miert setal bele orban mindig ugyanabba a zsakutcaba, amikor annyiora pofatlanul haracsolja a hatalmat hogy minen joerzesu ember osszefog ellene es kipenderiti a parlamentbol? Vagy majd megint elohuzzak a nevetseges "valasztasi scalasok tortentek" dumajukat? Vagy annyra antiszocialis es paranodi hogy csak azokban bizik akiet igy vagy ugy sakkban tud tartani? Sakkban tud majd tartani egy egesz orszagot?

radala 2011.04.20. 10:09:07

index.hu/gazdasag/magyar/2011/04/19/ujabb_csomagot_kaptunk_a_kormanytol/

Érdekes kérdés, hogy sikerülhet-e a Fidesznek rendbe tenni az országot? Vegyük azt, hogy a linkelt út az ehhez vezető út. (ebben kicsit sem vagyok biztos, fene tudja, nehezen hiszem, hogy pont a szarul keresőket kellene sanyargatni, de hát ki vagyok én ahhoz, hogy ezt eldönthessem). Viszont, ha ez az út az, ami ehhez kell, akkor ez komoly népszerűség vesztéssel jár...
Nem tök jogos-e, ha a Fidesz ezt az árat legalább részben azokkal akarja megfizettetni, akik ide juttatták az országot, azaz olyan választási rendszert kreál, ami rossz a szociknak?
Szerintem tök jogos. Persze ez csak maszatolás, mert be kéne tiltani az mszp-t a tagjaitól elvenni a szavazati jogot, a vezetőit meg börtönbe csukni:-)
Igazából ez sem járna hangosabb sikoltozással, merthogy 90 óta folyamatosan teljes hangerővel üvöltenek...

lüke 2011.04.20. 10:11:35

@Devil:
ékezetekkel írj
scala
ol. scala létra, lépcsö
és csalás más ám, még az értelmezésben is

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.20. 10:13:04

@lüke: phaszkalap (?)
Ez olyan buzisan kifinomult... :)

különvélemény 2011.04.20. 10:13:13

@hoplita:
Aki beszopta a választásokon, hogy nem lesz megszorítás a válság közepén, az idióta volt és az is marad.
Aki azt szopta be, hogy a fidesz megpróbálja lehető legkisebb fájdalommal megoldani a kérdést, az nem sokat tévedett.
Elég megnézni a többi ország intézkedéseit.

Big-B 2011.04.20. 10:14:07

Hát, párom minimálbéres és ha tovább csökken a fizetésünk akkor még albérletre se fogja futni. Köszi Viki!

nesze nektek két harmad... 2011.04.20. 10:14:53

Kettes · orulunkvincent.blog.hu 2011.04.19. 13:29:26
Németh Zsolt megdöbbent és érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartja, hogy újra kitolták a garázsból a Fidesz kedvéért a közösségi szopórollert.

Ha ennyire hülye valaki a diplomáciához, akkor miért erőlteti?

A németek ADJÁK a pénzt az euba, mi meg VISSZÜK el onnan. Ha a pénzük jó, akkor a tanácsukat is illik megfogadni. Vagy a proliból lett politikusok ezt nem érthetik?

lüke 2011.04.20. 10:15:06

@radala:
egy fontosat kihagytál: azok akik 90 elött is,söt
a márc. 15-én- 89 elötti- megvertek is

különvélemény 2011.04.20. 10:16:10

@Devil: "a nep akarata ervenyesul - egy fraszt"

Mesélnél a népakaratról, ha ennyire tudod mit takar?

xsasha 2011.04.20. 10:17:16

@Diocles:

TG csak annyit mondott, hogy vannak olyan opciók is, amit eddig kizártak az elemzők, pedig nem biztos, hogy kizárhatók. A kiépülőben lévő jogrendszer, az Alkotmány és a sarkalatos törvények védelme egy olyan tényező lehet, ami módosítja az eddigi egyoldalú elképzeléseket. Tehát ez is egy szempont irány, amin érdemes lehet gondolkodni.

Abban viszont egyetértek veled, hogy ha már hatalomtechnikai "fegyverkezési" versenybe kezdett a Fidesz az MSZP-vel, és a nulláról felépített egy széles arzenált, nem feltételezem, hogy most ezeket kidobná a kukába. A leginkább valószínű forgatókönyv a jelenlegi rendszer megtartása 200 fős limit és egyfordulós választás mellett.

lüke 2011.04.20. 10:17:36

@Hepci:
" kitolták a garázsból a Fidesz kedvéért a közösségi szopórollert"
ehhez mit szólsz?
van itt ám nagy igazság!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.20. 10:17:52

@radala: ha a rendszerváltáskor fel tetszettünk volna tűzni a korábbi vezetők darabjait a négy legnagyobb vár fokára, mennyivel előbb járnánk...
'89-es demokraták R.I.P.

nesze nektek két harmad... 2011.04.20. 10:18:11

OLVASD ZSÓTI!
maroz · orulunkvincent.blog.hu 2011.04.19. 16:14:33
Ezen a Németh Zsolton nem bírok túllépni. Már önmagában véve is misztérium számomra ez az apparátcsik, érthetetlen, hogy hogyan bír immáron húsz éve a csúcs közelében ellébecolni úgy, hogy kitartóan ostromolja alulról egy kenyérpirító értelmi képességeit.

És képes ilyesmiket elővezetni:

"Azért is érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartják a nyilatkozatot, mert az alkotmányozás folyamatáról a német külügyi vezetést, köztük Hoyert is többször is részletesen tájékoztatták.

Mint írja, a tájékoztatásban többször is hangsúlyozták, hogy az új alkotmány nem szűkíti a kisebbségek jogait, nem korlátozza a jogállamiságot és nem sérti a közös európai értékeket, hanem éppen ellenkezőleg, megerősíti azokat."

Ércsük, ugye, a fidesz tájékoztatta a németeket, elmondta nekik, hogy mit kéne gondoljanak az új alkotmányról, azok meg mire nem vetemednek? Mernek önállóan véleményt alkotni! Mernek MÁST gondolni! Skandallum!

Zsolti, drága. Most kurvára meg foglak lepni. Képzeld, van olyan is a világban, hogy önálló vélemény. Tudom, ez Orbán seggéből nézvést valami merőben furcsa és szokatlan, de hát ez legyen a te bajod, ne a miénk.

aszekelyek 2011.04.20. 10:18:33

@Álamfő álomás következik: 89 óta nem tudom én sem feldolgozni.....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.20. 10:19:42

@lüke: felspoilerezett szopórollert lehet lájkolni a Faszbúkon
Szép, új virág.

nesze nektek két harmad... 2011.04.20. 10:20:09

A legnagyobb fiamnak volt egy észrevétele, ami akár igaz is lehet. Kb. két hete kérdezte, elnézve OV arckifejezését és ülésmódját a bársonyszékben: Nem lehet, hogy csak simán aranyere van? ( vagy már beszart)

különvélemény 2011.04.20. 10:20:41

@Big-B:
Látsz olyat az új csomagban, ami érinti a minimálbéreseket?

nesze nektek két harmad... 2011.04.20. 10:21:37

hirszerzo.hu/belfold/20110419_bernd_posselt_alkotmany

"Bírálta az ENSZ-főtitkárát amiatt, hogy - mint fogalmazott - "olyan példás demokráciát támad, amely harcolt a nemzetiszocialisták és a kommunisták elnyomásának következményei ellen, az elmúlt években pedig gazdaságilag a posztkommunista szocialisták tették tönkre."

Elfelejtették eldolgozni a nyilatkozatban a szijjártóizmusokat, az németül biztos állati vicces lehet. . :)

Big-B 2011.04.20. 10:22:01

@különvélemény: kivezetik az adójóváírást.

parlamentarista 2011.04.20. 10:22:56

@különvélemény:
itt nem arról van szó, hogy van egy konszenzusos alkotmány. hanem van egy törvény, ami nemzetközi szerződésekbe ütközik, és az uniós normákba. ezt elvben egyszerű parlamenti többséggel is lehet érvényteleníteni. sőt ez majdhogynem kötelező. de a vita elkerülése véget ügydöntő népszavazást lehet ez ügyben kiírni.

akarja-e ön, hogy a 2011. évi n. törvényt a magyar országgyűlés érvénytelenítse. igen vagy nem. akarja-e ön, hogy megszűnjön az egypárti médiatanács. igen vagy nem, stb, stb. egy új "4 igenes" népszavazást lehet ebből csinálni. parlamentáris demokráciát akarunk, vagy balkáni nemzetállamot. egy tengerpart nélküli balkáni ország akarunk lenni, vagy egy (közép-) európai államszövetség része. ez a kérdés. és ez nem is annyira politika, hanem kulturális kérdés. mitteleuropa oder balkan.

aszekelyek 2011.04.20. 10:23:10

@nesze nektek két harmad...: nem esett ,esett messze az alma a fájától.

nesze nektek két harmad... 2011.04.20. 10:23:55

Igaz az Orbánék nem értenek semmihez, diplomáciai érzék nulla....Szartak ők már olyan tenyérbe amiben pénzt kináltak nekünk.Lásd IMF

kotyomfitty 2011.04.20. 10:24:45

A valasztasi rendszer sajat gyozelemre optimalizalasara kulon szo van amerikaban: gerrymandering. Igaz, klasszikusan valasztasi korzethatar hackelesre vonatkozik, de partunk es kormanyunk nem aprozza el :-)

Viszont ami a napi csatarozasnal sokkal fontosabb:
A ketpartrendszer allandosulasa lenne a legnagyobb baj, mert erdemi kerdesekben par ciklus alatt konszenzusra hozzak oket a nagyvallalatok egy kis veszteg^H lobbival.

Aztan mi is "valaszthatunk" negyevente sulytalan szinpadi kerdesek es szineszi teljesitmenyek kozt, mint az USAban meg a valosagshowkban.

Ha veletlenul ez ellen hatna a valasztasi reform, akkor annak csendben orulni kell.

A cimhez pedig:
www.penny-arcade.com/comic/2011/4/13/

lüke 2011.04.20. 10:27:32

@nesze nektek két harmad...:
ez olyan régi.... a DeGaulle-ra mondták:
" nagyobbat akart fingani,mint az apja, s beszart"
ilyen ez az ellenzék , amely már nem" resistence"
fr.wikipedia.org/wiki/Conseil_national_de_la_R%C3%A9sistance
hanem : szóvirág

carlo68 2011.04.20. 10:28:13

Nem biztos,hogy kétharmad nélkül lehetetlen lesz figyelmen kívül hagyni a fidesz által az alkotmányba bebetonozott törvényeket(adó,szja),hiszen eddig is volt múlasztásos alkotmánysértés évekig és ha az államháztartás hiánya 50% felett lesz az alkotmánybíroság keze is meg lesz kötve és nem tehet semmit.A fagyi visszanyal!
A külföldiek választójoga lehet többet fog vinni a fidesz konyhájáról,mint amit hozhat.Egy erős kampánnyal ez a kérdés aduász lehet az ellenzék kezében.

aszekelyek 2011.04.20. 10:28:20

@nesze nektek két harmad...: :) a prostik nem nézik, milyen kéz ajánlja a pénzt. nem fizetünk még sok évig kétezermilliárdokat nekik. Ezen kívül még lét évig. Oda adják a pénzkínáló tenyerüket, ahol leszarják a lakosság nyomorát , amit az a pénz hozna a már meglévőhöz. Te n agyon értesz ehhez, vagy a zújságíróklubban hallottad? Esetleg ott is mondod rendszeresen, tökfejeknek?

nesze nektek két harmad... 2011.04.20. 10:29:17

Világstatisztika: Eddig még minden diktátor megbukott, a demokratikusan megválasztottak is, csak a szerencsések élték túl!
Ha később bukik, kisebb esély van a túlélésre! hehehe

bóra77 2011.04.20. 10:29:19

@Letícia:
4) Mátyás király (kedvenc állat, címer)
5) Magyar Posta
6) Sok nép körében baljóslatúnak számított, az ördöggel és általában a szerencsétlenségekkel kapcsolták össze. A történetekben a boszorkányok segítőiként, familiárisaként van jelen. Lélekvivő madár, aki a világok között közvetít.
7) A vízözön után a holló volt az első állat akit Noé kiküldött, nézze meg, van e már kikötésre alkalmas szárazföld.
8) Az észak- ázsiai mitoszok szerint ez az állat vág csőrével lyukat az ég sátrán, hogy beáradhasson a nap fénye. Ő lopja el az égitesteket az emberek számára, és ő tanítja őket a párosodásra is. A korják nép úgy tartja, a Nagy Holló rendezte el a világot, és ők tőle származnak.
9) A görög mitológiában ez a lény Apollón isten küldötte.

én a baljóslatúra szavazok, szerintem TG is erre gondolhatott.

különvélemény 2011.04.20. 10:29:39

@Big-B: "Az adójóváírás szűkítésére a szuperbruttósított adóalap-számítás kivezetésével párhuzamosan kerül sor, ami adócsökkentésként csapódik le a munkavállalóknál. A kormány most ezt a két tételt állítja szembe egymással, mondván: az egyik csökkenti, a másik pedig növeli az emberek jövedelmét."

különvélemény 2011.04.20. 10:31:26

@parlamentarista: "ami nemzetközi szerződésekbe ütközik, és az uniós normákba"

Ezeket a pontokat tudnád linkelni, vagy legalább egy oldalt, ahol ezeket összevetik?

nesze nektek két harmad... 2011.04.20. 10:31:28

@aszekelyek: Súlytalan vagy...maradj csak az Orbán seggénél a szart kitakarítani, az való neked..hehe Papagáj van elég , te már nem hiányzol..:)

ssi 2011.04.20. 10:32:35

@lüke:
miért fontos, hogy pl. Szekeres miből doktorált, vagy általában a különböző személyes/rokoni kapcsolatok? sokaknak utána nézel?

szűk/tág ismeretségi körömben vannak mindenféle rokonságok, összejárások, találkozások, de pusztán ettől az adott illető nem több/más, sőt, még politikai beállítottsága se törvényszerű
(azonos sportklub/tudományos társaság/rokonság stb - Nobel-díjassal, kormánytaggal, magas rangú tisztségviselővel stb.)

búcsúzom .. egy időre, pá :-)

lüke 2011.04.20. 10:33:15

@aszekelyek:
ne moralizálj:)))))))))
,mert azt fogja mondani: banyek.:)))))

Feri nagyapa 2011.04.20. 10:34:03

@dzsaszper: a b) változatnál - mint írtam - nem kellene küszöb. Ebbe a rendszerbe egyébként még akár a visszahívhatóságot is be lehene építeni, ha erre olyan nagy lenne a társadalmi akarat.

Big-B 2011.04.20. 10:34:14

De nem egyenlíti ki egymást. Az alacsony keresetűeknek ez kb. 7% adóemelést jelent.

különvélemény 2011.04.20. 10:34:22

@carlo68: "Nem biztos,hogy kétharmad nélkül lehetetlen lesz figyelmen kívül hagyni a fidesz által az alkotmányba bebetonozott törvényeket(adó,szja),hiszen eddig is volt múlasztásos alkotmánysértés évekig és ha az államháztartás hiánya 50% felett lesz az alkotmánybíroság keze is meg lesz kötve és nem tehet semmit"

Ez az igazi globállibsi gondolkodás.
Drukkolj csak, hogy a következő kormány még több adósságot halmozzon fel.
Nem neked mondta véletlenül gyurcsány apád, hogy el lehet innen menni?

aszekelyek 2011.04.20. 10:35:59

@nesze nektek két harmad...: Kérned kéne a román állampolgárságot. Ott értenek az IMF tenyeréből evéshez. Ott lenne neked igazán jó.....nyugdíjad is.Sztem vsomagold be a koffert és irány Bukarest.

lüke 2011.04.20. 10:38:21

@manyike:
nem nézek utána,mert nem érdekel
eltévesztettem régi pozicióit ,s ezért kellett utána néznem, mert rosszul tudtam

különvélemény 2011.04.20. 10:38:34

@Big-B:
Én még nem láttam a törvényt te igen?

Feri nagyapa 2011.04.20. 10:42:59

@dzsaszper: a kisebb listákat én azért gondoltam, mert így egy-egy ember számára még belátható területről lennének a jelöltek. Pl. Vas megyéből 5 képviselőt lehetne választani. Ha ehhez még mondjuk Zalát is hozzávesszük további 5-6 fővel, az már egy - mondjuk büki - embertől távol vinné a politikát. Ezért gondoltam azt is, hogy a nagyobb megyékben több választókerület legyen, mert nem biztos, hogy egy tornanádaskai választó tisztában van egy sárospataki vagy mezőkeresztesi jelölt képességeivel, hogy egyáltalán ismeri őt, vagy hogy úgy gondolja, megfelelően tudná képviselni.

aszekelyek 2011.04.20. 10:43:00

@lüke: Csak a papagáj szót ismeri :) azt kellett neki sms.ben írkálnia a tv2 -n a csíkra reggelenként.Most ide is. Ezt bírta kierőltetni a kis tehetségével.

@nesze nektek két harmad...: te viszont nagyon súlyos eset vagy...

aszekelyek 2011.04.20. 10:44:16

@lüke: pannon puma mintás, remélem:D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.20. 10:46:52

@nesze nektek két harmad...: vigyázz, Gonosz törpe, ha elveted a sulykot, kipaterol a nyuszifejű házigazda s nem élvezhetjük értékes hozzászólásaid...

aszekelyek 2011.04.20. 10:47:16

@különvélemény: Neki megmondták azt atv-nem, a kapcsolat.hu-n és a piros lapok blogon... meg a taggyűlésem:) Az, hogy mellékállást vállaljon fiatal ember létére, úgy látom, még nem gondolta át. VAgy, hogy kevesebb pizzát rendeljenek, kb 7 %-kal.

Robinzon Kurzor 2011.04.20. 10:47:34

"ilyen választási eljárás mellett minden bizonnyal soha többet nem lenne senkinek kétharmada Magyarországon"

Anno erre a vegyes rendszerről is azt gondolták (ez volt a cél), hogy egyetlen párt nem tud majd egyedül kétharmadot szerezni.

Az persze igaz, hogy egy tisztán listás rendszerben ez elvileg még nehezebb.
Viszont ezzel szemben állhat az, hogy ha a választók szemében ez lesz az akadály és/vagy a Fidesz ellen, pont a tisztán listán választási rendszer miatt, hogy így szabaduljanak meg a Fidesz blokkoló képességtől, összeállhat egy olajfa.

Csak azt akarom ezzel mondani, hogy a megváltozott körülményekre nem feltétlenül alkalmazhatóak a korábbi logikák.

Emiksz 2011.04.20. 10:49:31

@különvélemény:

"IMF hitel nélkül próbálja teljesíteni a célt"

Ezt írtad és vitattam. Az, hogy van egy IMF pénz az MNB trezorjában arra alkalmas, hogy védelmet jelentsen a forint számára. Tökmindegy, ki vette fel, ott van. Ha a devizatartalék csak tizenegykét milliárd Euró lenne, mint 2002-ben, akkor gyakorlatilag nem lenne monetáris fegyver a Nemzeti Bank kezében vész esetére, ennek tudatában már az összes keselyű a mi fejünk fölött körözne, és persze jóval nehezebb lenne az államkötvényeket is értékesíteni.
Szóval ne mond azt, hogy a Kormány most nem élvezi az IMF lé áldásait.

radala 2011.04.20. 10:51:45

@Hepci: Megjegyzendő, hogy az alkotmányozási vitában is kizárólag a Jobbiknak voltak elfogadható javaslatai.
Amúgy tg is úgy csinál, mintha egy ideális világban kormányozna a Fidesz, holott ez messze nem igaz.
A szocik már átvették a vezetést a 60 felettieknél, szerintem igenis nemzeti érdek, hogy a kommancsok soha az életbe labdába se rúgjanak. Kerül, amibe kerül. Én sokat aggódtam az LMP ért, de mára tök nyilvánvaló, hogy az LMP igenis egy kis szdsz. Tény, hogy Mo betegesen megosztott én csak két hete mertem elkezdeni Wass Albertet olvasni, nehogy fasisztának látsszam:-)
De képzeljük el mennyire lenne megosztott Németország, ha a nácik a privatizált gyáraikkal a hátuk mögött aggódnának a demokráciáért és a köztársaságért. Nyilván nem fogom azt mondani, hogy a Fidesz hatalmon maradása bármi áron nemzeti érdek lenne, de nézzük meg mi lett 2002 után... Tuti mindenki jobban járt volna, ha akkor nem bukik a Fidesz...
Roppantul nem lehet ezt a dolgot csak magában nézni. Azt gondolom az én fanyalgásom is inkább nevetséges, mint jogos. Egyszerűen tény, hogy a szocikkal szemben minden megengedett és, aki ezt kétségbe vonja az is szoci:-)
Ez nem tűnik egy demokrata gondolatnak, de, ha elfogadjuk, hogy náci=kommunista, márpedig ezt el kell fogadnia egy demokratának, akkor mindjárt sokkal demokratább gondolat.
Ettől én még megértem Tölgyessy Pétert, de ha a Fidesz azt csinálná, amit ő is meg én is reméltem/szeretnék/elvárnék akkor tuti biztos lenne egy Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai reinkarnáció.

yotta 2011.04.20. 10:52:04

@parlamentarista: Aztán meg miért akarod, hogy egy újabb népszavazás dörgölje az orrotok alá, hogy jó az az alkotmány, jó az a médiatörvény?

Miért nem gondolsz arra, hogy egyszer megelégeljük azt a féreginváziót, amit a ballib folytat most már hónapok óta?

aszekelyek 2011.04.20. 10:52:16

@Letícia: LA Fontaine az én tippem......Az állatmesék. A róka és a holló.

radala 2011.04.20. 10:53:53

@lüke: ? Ez nem egészen világos...

yotta 2011.04.20. 10:55:26

@nesze nektek két harmad...: "szaladni az életért az Alkotmány utcában a dühös tömeg elől, Orbán Felcsúton a disznó ólban fog elbújni a Nép haragjától,... "

Ehhez azért lesz nekünk is egy-két szavunk! Nem gondolod?

aszekelyek 2011.04.20. 10:58:25

@Hepci: ám nagyon illik némelyikre, a " píéjdzsdísek " közül:DD

dzsaszper 2011.04.20. 11:01:50

@Feri nagyapa: nem tudom, én kettéválasztanám az országgyűlést és az önkormányzati rendszert -- az utóbbit viszont erősíteném...

radala 2011.04.20. 11:01:58

@yotta: Ez a nép ez ugyanaz, aki a csürhe is volt és "minek kereste a bajt én nem járok tüntetésre"?
Azt hiszem utálom a hülyéket:-)
Hogy a picsában van valakinek pofája ahhoz, hogy Mo kétségkívül demokráciáért legtöbbet tett embereit antidemokratázza?
A népharagot amúgy én is el tudom képzelni, de nem a demokrácia féltés okán, hanem az alsó-középrétegek sanyargatása miatt.

yotta 2011.04.20. 11:02:04

@nesze nektek két harmad...: Érthető a célzás, de...

a rendszerváltás óta eddig csak két kormányfő bukott meg, s mindkettő komcsi volt, az egyik közülük diktátornak is kinéz.

dzsaszper 2011.04.20. 11:03:14

Más: inforadio.hu/hir/belfold/hir-428355
Az Ipsos eredményei szerint (a Mediáné is hasonló), kb a választók fele nem biztos pártválasztó...
Gábor, ez a helyzet (és hogy mit lehet kiolvasni a különféle statisztikákból) talán megér egy külön -- akár kicsit szájbarágós -- posztot, nemde?

lüke 2011.04.20. 11:04:16

@Hepci:
ne kelts pánikot, már igazi politikus vagy

@radala: MSZMP tag mennyi van benne, valaki kiszámolhatná
volt is ilyen felosztás régen az alábbi szamizdat ideológusok által: neokádáristak 56 utániak, ókádáristák
56 elöttiek
a megvertek meg Haraszti, Demszky soroljam?

aszekelyek 2011.04.20. 11:05:51

@hoplita: Addig morogtam, míg kissé moderálnak már:) zsüli rég írta nekem, hogy júdeai , többségi ... pld.

lüke 2011.04.20. 11:05:58

@dzsaszper:
a Fidesz váltópártja- ipszos sz.- a 30% bizonytalan szavazók

mr1 hangtár 2011. ápr.14 14h

yotta 2011.04.20. 11:07:36

@radala: "Hogy a picsában van valakinek pofája ahhoz, hogy Mo kétségkívül demokráciáért legtöbbet tett embereit antidemokratázza? "

És ehhez hozzáteszem azt, hogy húszmilliárdos adóssággal - vagy ha úgy tetszik közel 80%-ossal a GDP arányában - szakadtak el a kormányrúdtól, a 2010-es költségvetés hiányát a valóságos 6-7% helyett háromszázalékosnak hazudták és előre megkötötték az új kormány kezét a bevállalt 3% körüli hiánnyal kötelezettséggel, vagyis évtizedekre előre gúzsba kötötték az ország kezét-lábát, itt vergődünk, kínlódunk, s ezeknek még van pofája tüntetni!?

Komolyan mondom, ez tűrhetetlen, úgy kell lefognom magam, nekik ne essek...

aszekelyek 2011.04.20. 11:07:51

@pug406st: mondasz valamit:) nagyon ismerős volt... Azt angolul olvastam:) még gimiben:) Tudod, értem is ánglisul:)

dzsaszper 2011.04.20. 11:08:04

@lüke: a "nem biztos pártválasztó" a bevallottan nem szavazót és a bizonytalan szavazót is magában foglalja.

László56 2011.04.20. 11:08:07

Nagyon csodálatos szép napot Mindenkinek

S szólt a holló....., írja az elemzőnk, ahol a nagy H a hollónak valószínű az irodalmi szabadságot jellemzi. A németnél ugyan természetes lenne, a magyarnál azonban kevésbé. De, ne legyünk kishitűek és az is lehet hogy nincs igazam. Ami azonban biztos hogy ezt az írást nem lehet elemzésnek nevezni. Elemezni tényeket lehet, amit azonban itt kapunk az nem más mint spekuláció.

Miért, mi a baj a spekulációval, kérdezhetné valaki. Semmi baj, különösen akkor nincs, ha a politika okot is ad rá. Ok meg van bőven. Akkor tehát spekuláljunk, de akkor meg ne a hatalomból induljunk ki, -amikor az már amúgy is meg van -, hanem a szándékból. Mi a szándéka a kormánynak ? Nem véletlen hogy kormányt írok és nem FIDESZ -t. Mert a kettőt a demokráciában, külön kell választani. A FIDESZ kötelessége a pártérdekekre figyelni, amíg a kormányunknak az egész nép és nemzet érdekeit kell figyelembe venni. Politikai erőink és magyarázóik szívesen mossák össze ezt a kettőt, pedig ez a kettő nem ugyanaz.
Tehát akkor mi a szándéka a kormánynak ?

A magyar nép és nemzet egyesítése. Ahol a magyar az egész világon magyar és a hazája, akárhol is van a világban, Magyarország. Vannak ilyen nemzetek Európában. Nem is kevés. A legtöbbjének azonban a volt kolonializmusuk az alapja amíg minket Trianon tett szétszórt nemzetté. Ebben hasonlítunk egy kicsit azonban Svájchoz, ahol a svájci nemzet világban szétszórt tagjait, ötödik Svájcnak hívják. Ötödik azért, mert a svájci a hivatalos nyelvterületei szerint identifikálja önmagát. Ebből is láthatjuk hogy az országok okai ugyan különbözőek, de az eredmény és problémáik ugyanazok. De, mi köze ennek a jövő választásai sarkalatos törvényének ?

A nemzet integrálása az országban. Ez a választási cél is. Ugyan a kommunista elemeink szívesen beszélnek a bebetonozásról, a hatalom megtartásának a céljairól, de ennek semmi köze a kormány akaratához. A nemzet integrálásához. Hogy a hatalmat meg akarja tartani egy párt, az egy természetes demokratikus folyamat. Mint ahogy az is, hogy az ellenzéke meg a saját hatalmára törekszik. Hol van akkor a probléma ? Ez minden demokratikus országban így van és így is lesz még egy pár száz évig.

Spekuláljunk ! De, ha már spekulálunk, akkor realisztikus alapokon spekuláljunk.

Ui: Annak ellenére hogy nem tudtam elmenni a blogtalálkozóra, remélem hogy jól éreztétek magatokat. Igaz, abban sem vagyok biztos, hogy szívesen vették volna a jelenlétemet. :)

különvélemény 2011.04.20. 11:09:09

@Emiksz:
Túl sok közünk sincs a forintárfolyamhoz meg az inflációhoz, Hiába ringatnak abban a hamis illúzióban titeket, hogy arra van az MNB.
Svájc is 0-ig csökkentette a kamatokat a nagy emelkedésre, amire a chf le is ment egy kicsit, de 0 után már nem volt fegyver így szépen visszaemelkedett ugyanoda.
Ez már nem az a világ, amire megoldás a Marshall-kereszt.

"IMF pénz az MNB trezorjában"
IMF ígéret van ott, pénz soha sem volt. :)
Ráadásul abból 10,3-at elköltött bajnai, egy részét államadósságra fordította, tehát "visszaadta", a többit a bankoknak adta.
Olajozottan működő maffia...

pug406st 2011.04.20. 11:09:56

@aszekelyek: tudom én :) egyik kedvenc költőm

Vanek B. Eduard 2011.04.20. 11:10:45

@radala: "...sikerülhet-e a Fidesznek rendbe tenni az országot?"
Egy hiper-optimista feltételezés szerint ezzel is foglalkoznak :-), már ha jut rá idő a fenenagy alaptörvénykezés közepette. De ne legyen félreértés: ha tudják-merik-teszik, akkor az fájni fog: kemény megszorítás, bárminek is nevezzék. Mi más is lenne: évekig újabb és újabb kölcsönökből éltünk, most meg vissza kell fizetni. Ha nem merik bevállalni, az egyenes út az államcsődhöz, ami még anál is jobban fog fájni...

dzsaszper 2011.04.20. 11:11:00

@radala: hát ja, a kritikát a hangoztatója hitelteleníti...
de ezzel együtt, a bírák nyugdíjkorhatárát nem éppen túl demokratikus eljárásban emelték be...

Ld. a TG által a 350-ben is linkelt nyilatkozatot, os.mti.hu/hirek/67893/a_magyar_koztarsasag_legfelsobb_birosaganak_teljes_ulese_az_oit_elnoke_valamint_az_itelotablak_es_a_megyei_birosagok_elnokei_altal_az_orszag_es_az_europai_unio_nyilvanossagahoz_intezett_kozlemenye
Na ez húzósabb, mint bármilyen mszp-s kritika...

Diocles 2011.04.20. 11:11:32

@xsasha:

ez esetben is célszerű megtartani az egyéni körzeteket, ugyanis már most is sok olyan betonbiztos jobboldali/fideszes körzet van (Buda, Debrecen, Bács, Vas, Zala megyék), ahol az MSZP (és szövetségesei) még akkor sem tudnának nyerni, ha 60%-on állnának országosan.
(ez egy alapos körzetátrajzolással feltételezhetően még inkább így lesz, tehát ha a min. egyharmad a cél, akkor volnának a legostobbábak, ha kidobnák ezt a rendszert. ezt persze tudják ők is.

arról már nem is beszélve, h a Fidesz ideológiája 1994 óta arra épül, h "vagy mi, vagy az MSZP (és szöv.)".
sokan csak emiatt szavaznak a Fideszre.
még a potenciális jobboldali riválisokkal szemben is ez a legfőbb érv, h csak a Fidesznek van esélye legyőzni az MSZP-t.
(ez persze igaz is.)
ha a Fidesz "megnyitja" a versenyt, akkor nagyon hamar szétesne az általa tűzzel-vassal összekovácsolt jobboldali tömb.

lüke 2011.04.20. 11:11:40

@pug406st:
S szólt a Holló: "Soha már!"
persze, de nem kell mindent kimondani
s a sohán már vitatkozni se:),
www.youtube.com/watch?v=6a3NcwfOBzQ

lüke 2011.04.20. 11:13:39

@dzsaszper:
(26x) a véleményem:
ezeknek egy kis pénzt igérni s eldöntik a választást
- láttuk sok helyen - nagy erö:)
döntö

különvélemény 2011.04.20. 11:13:49

@parlamentarista:
Akkor tedd meg légy oly szíves. :)

lüke 2011.04.20. 11:14:58

@radala:
na ezért lesz neked : hot/cold

parlamentarista 2011.04.20. 11:16:50

@yotta:
nézd, ez a szembenállás nem politikai természetű hanem kulturális. nem a liberálisok, a konzervatívok, vagy a szocialisták állnak a kormánnyal szemben, hanem a felvilágosultak. és legfőképp az européer nacionalisták, akik nemzetközösségben gondolkodnak, és egy összeurópai alkotmányos rendet akarnak. persze lehetséges, hogy ehhez egy új unió kell. de a felvilágosult euroszkeptikusok is szemben állnak orbán viktorral.

aszekelyek 2011.04.20. 11:16:50

@pug406st: Jó ízlésed van , meg kell hagyni. :)
@yotta: Igen, ökölbe szorul az ember keze. Ám ez teljesen logikus rőlük. Mondhatni konzisztens magatartás. A felsoroltakhoz is kellett ám , hogy képe legyen elkövetni a rá bízott ország ellen, annak aki meg is tette és azt támogatta a parlamentben. Médiában. Ebből következik, hogy nem lettek most sem szalonnák , a megbecsületesedett típusúból.

pug406st 2011.04.20. 11:19:11

@László56: nálunk is lesz Hazatérési törvény?

yotta 2011.04.20. 11:20:27

@Vanek B. Eduard: "Ha nem merik bevállalni, az egyenes út az államcsődhöz, ami még anál is jobban fog fájni... "

Mint látható, nem múlik el nap, amelyen ne szemebsülnél avval, hogy bevállalták... megy is a nyüszítés.

carlo68 2011.04.20. 11:21:09

@különvélemény: Ennek az adóssághoz semmi köze,csak nem szeretnék egy elitista autokráciában élni,egy hazug,álszent tekintélyelvű országban.Soha nem szavaztam gyúrcsányra,ellenben a fideszre 2006-ban igen!Szerintem sokan meg fogják bánni,hogy tavaly rájuk szavaztak,ha öntudatra ébrednek és elegük lesz a hülyítésből!

IntelCorei5 2011.04.20. 11:21:26

Kedves TG, ez megint nem elemzés - ez házmesteri spekuláció.

és ha a menyasszonynak t...e lenne akkor Ő lenne vőlegény.

Valószinüleg pol. elemzéssel nem is lehet megjósolni csak utólag majd megmagyarázni miért ez és miért nem amaz lett megszavazva.
Egy biztos, a végső döntést nem rendszerelméletei viszont hatalomtechnikai szempont fogja meghatározni - OV ilyen és mivel személyesen dönt (ebben is) hát az lesz amit éppen akkor erről gondol majd. Ha lemond a győzelemről mert nem lát rá semmi esélyt akkor arányos lesz, ha lát akkor nem. /az előbbi látszik inkább megvalósulni - lásd OV megjegyzését -itt nem lesz senkinek soha többet 2/3-a -főleg ha tesz is róla/

A határon túliak mindenképpen listára fognak szavazni máshogyan fizikli nem lehet megszervezni a részvételüket tömegesen.

Ha az ügyek őszig még sz....bbul alakulnak akkor lesz választási trv. ha nem fognak romlani lényegesen akkor ki fognak várni vele.

aszekelyek 2011.04.20. 11:22:13

@parlamentarista: Sach schon.... Ez morális kérdés MAgyarországon. Pont. Nem illetékesek a balügyeinkben a drágalátos felvilágosult euroszkeptikusok sem és mások sem. Azzal állnak szembe, akivel akarnak. Bakfitty az. No és kivel nem álltak szemben a felsoroltak? Az" elqrókkal." Tán csak nem érdekük volt az? Orbán kormányzása meg azt sérti? HA csak úgy nem....

különvélemény 2011.04.20. 11:22:41

@dzsaszper: "Na ez húzósabb, mint bármilyen mszp-s kritika..."

index.hu/belfold/2011/03/21/uj_idok_koszonthetnek_a_birosagokra/

Na ez húzósabb, mint bármilyen fideszes kritika...

"köztük 121 igazgatási és szakmai vezető - szolgálati viszonya szűnik meg minden átmenet nélkül."
"E döntés következményeként jelentősen romlani fognak az időszerűségi mutatók"

VS

"A vizsgálat lényegében azt állapította meg, hogy a Fővárosi Bíróság munkaterhe nem kirívó, vagyis a működési aránytalanságokat és zavarokat (elsősorban az ügyhátralékot és a határidők rendszeres elmulasztását) a ROSSZ VEZETÉS idézte elő. Következetlen igazgatási munka folyt, ami egyértelműen felveti az érintett VEZETŐK felelősségét."

"Súlyos vezetési hibák

Bár vizsgálatokat az előző OIT-elnök, Lomnici Zoltán idején is folytattak, hivatalos jelentés ennyire keményen megyei bíróság munkájáról még soha nem fogalmazott. A tanácsban ugyanis a megyei bírósági vezetőknek volt döntő súlyuk, akik érthetően nem voltak érdekeltek abban, hogy túl kritikus jelentések szülessenek a többé-kevésbé valamennyi megyei bíróságra jellemző állapotokról. Forrásaink szerint az OIT-ban igen befolyásos Gatter László el tudta érni, hogy a FB működési zavarait mindig a pénz- és státushiányra fogják."

"Az igazgatási VEZETÉS a szervezeten belüli és szervezetek közötti munkaszervezésre nem készült fel, de legalábbis nem tartott lépést az ügyérkezés strukturális változásával."

VS

"A magasan kvalifikált, több évtizedes tapasztalattal és gyakorlattal rendelkező, többségében a jogorvoslati hierarchia csúcsán álló bírók valódi indok nélküli, kényszerű nyugdíjazásának tovagyűrűző hatása - az egyelőre kiszámíthatatlan következmények mellett - alapvetően fogja megrendíteni a bíróságok működőképességét"

VS

"A vezetési struktúra működtetése abban is következetlen, hogy nem tisztázta a kizárólag igazgatási, és szakmai funkciókat, azokat a kerületi bíróságok esetében a vezetők habitusuk, és vérmérsékletük, vagy érdeklődésük függvényében választják. Nem tisztították meg a nagyobb szervezetek, példának okáért a Fővárosi Bíróság vezetési struktúráját sem.""

“Hazudtunk reggel, éjjel meg este”

Jofiu 2011.04.20. 11:24:45

@aszekelyek:
Ez a nyilvanvalo pelda eszembe se jutott.
Hat tessek, ez a listas szavazas.
Bebetonozzak magukat a 'kepviselok', teljesen fuggetlenul a valasztoi elfogadottsagtol, teljesen fuggetlenul attol, mit szeretnenek a valasztok.
Tisztan listas szavazasnal ez lenne a jellemzo.
Csodalkozom is, hogy nem vezettek meg be a tisztan listas szavazast.
A politikusoknak szemelyes erdekuk fuzodik hozza.
Eltavolithatjak magukat a valasztoktol, akik csak teher az ervenyesulesukben. Csokkenteni kell a rahatasukat.

lüke 2011.04.20. 11:24:46

@parlamentarista:
csak ird meg egyszerüen: mindenki,
ez meg élteti
megj. belpolitikában ,mit csinál, magasról nem érdekli a nyugatot, majd ha a NYT-ban benne leszünk, akkor van gáz
a magyaroknak ezt sikerült legitimen összehozni jelenleg

-új összeurópai alkotmányos ? inkább pü.-i rend pedig a valutához ,€-hoz szükséges -ezt mondják a liberálisok
( na nem a magyar L-k)

pug406st 2011.04.20. 11:25:32

@László56: Tény Trianon feldarabolta az Osztrák-Magyar Monarchiát de ne feledkezzünk el, hogy a mai Mo területéről a második világháború előtti politika, a második világháború, a lakosságcserék és 56 üldözött el rengeteg embert...

yotta 2011.04.20. 11:25:44

@parlamentarista: "de a felvilágosult euroszkeptikusok is szemben állnak orbán viktorral. "

Az a helyzet, hogy evvel a kijelentéssel egy újabb frontot nyitsz meg, de mivel fingom sincs kik azok a felvilágosult euroszkeptikusok - hiszen véleményt alkotni bárkiről vagy bármely jelenségről csak úgy érdemes, ha ismerjük az lőzményeket - ezért erre nem tudok reagálni.

radala 2011.04.20. 11:26:23

@lüke: Ok érteni vélem.
@yotta:Na ja. Nekem is hobbim a Fidesz antidemokratizmusán keseregni, de ha az ember egyetlen másodpercre belegondol abba, hogy ha ezt mondja kikkel kerül egy csapatba, akkor hányingere támad saját magától...
A Fidesz egy szar, OK. De tegye fel a kezét, aki szeretne egy újabb 2002.04.07-et...
@dzsaszper: A bírák elmennek a halál faszára, Ne hülyéskedjél már milyen ország az, ahol egy Geréb Ágit letöltendő szabadságvesztésre ítél egy bíró, úgy, hogy az ügyész is FÖLFÜGGESZTETTET kér.
Maximálisan egyetértek azzal, hogy az öregecskedő bírák lecserélendőek.
Persze lehet a mózesi metódust is követni és 40 évet vándorolni, míg a bírák kegyeskednek kihalni, de ezzel tán kicsit lerövidíthető az út a pusztában:-)
Szerintem sem volt elegáns ez egyébként, de ki ad az eleganciára:-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.20. 11:26:37

@László56: szerintem neked mindenki örülne...
Én igazából egy Hoplita-Jjulie diskurzusra lennék kíváncsi...

yotta 2011.04.20. 11:27:15

@carlo68: Nem fogjuk megbánni, hogy a Fideszre szavatunk 2010-ben!

bóra77 2011.04.20. 11:28:20

@pug406st: kb. a 10. hozzászólásban lelőttem a poszt címét, úgyhogy nagyon nem kellett (volna) vitatkozni azon (illetve találgatni), hogy miről is van szó:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.20. 11:29:28

@lüke: hát, ezeket valóban megverték, elsunnyogtak korkedvezményes nyugdíjba.

megszűnt 2011.04.20. 11:29:44

@lüke:
"persze, de nem kell mindent kimondani"

A versre tippelek, de csak olyan megfontolásból, mert a vers az, ami az ördög inge. Amikor a költő versét megírta, a Magyar Postára gondolt.:)

A vers a kiváltságosok kiváltsága. A cikkig még nem jutottam, mert leragadtam a címnél és akkor ez lehet, hogy három napig eltart nálam. Előre nem tudható.

Óh ha titkát eltalálnám!- olvashatjuk a versben, de a titkot sose találjuk, mert az szuverén ügy, a Holló tudja.:)

lüke 2011.04.20. 11:29:55

@yotta:
dehogynem ! a jobboldaliak:
finnek, hollandok svédek, norvégok,
akik most gyöztek, nem a maoistákból szocik!
na meg Nigel Farage!!!!!!!!!!!
friss
www.youtube.com/watch?v=y0uEsb-fL8M

pug406st 2011.04.20. 11:31:58

@bóra77: bocsi nem olvastam az előzményeket csakaszékelyekre reagáltam természetesen nem veszem el az elsőségedet :)

carlo68 2011.04.20. 11:32:42

@különvélemény: Például az adójóváírás kivezetését!Ez nektek semmi,hiszen jól kerestek!Nominálértéken is sokaknak csökken a bére és fog is,de ott van az infláció és reálértéken idén is csökkent a minimálbéresek bére,kb.10%-al!És tovább fog csökkenni a reálérték a béka segge alá!

radala 2011.04.20. 11:33:46

@carlo68: Furcsa egy ember az, aki pont a Fidesz legszánalmasabb időszakában szavaz rájuk. 2006-ban még nekem is majdnem nehezemre esett ezt megtenni:-)
Amúgy meg szerintem félreérted a Fideszt, nem autokratikus rendszert szeretnének, csak nem akarnak újabb MGYB kormányt illetve azt szeretnék, hogy, ha be is következik ez, akkor se adósíthassák el újra az országot.
Tény, hogy sokkal demokratikusabban és effektívebben is el lehetne ezt intézni:-)

dzsaszper 2011.04.20. 11:34:48

@radala: félreértés ne essék, én nem a bírákat féltem.
De ez azt kommunikálja, hogy bárkivel bármikor bármit meg lehet csinálni bárhogy -- csak kétharmad kell hozzá. Ami nem jellemző a demokráciára. legalábbis a bármit bárhogy.

yotta 2011.04.20. 11:35:20

@radala: "A bírák elmennek a halál faszára,"

Van egy dr.Kende nevű idióta, aki elég régóta rákattant a bírói karra, üti - vágja őket, mint egy megszállott. Nos, ez a vadbarom, tegnap a Klubrádióba betelefonál és nagyjából azt mondja, hogy bizony a bírókat, bírósági ítélkezést nála jobban senki sem ostorozta, de a kurva anyját annak a gennyes féreg bandának, akik elzavarják őket a pályáról 62 éves korukban.

Kell ehhez egy szót is hozzáfűzni?

hoplita 2011.04.20. 11:37:52

@különvélemény:
Én tudom...:))

De választójogi praktizálás előtt már csak az a kérdés, hogy mekkora a "megszorítatlanságban" és az "ugráló-dübörgő pannonpumákban" hívők aránya a saját táborban...
Nem véletlenül nem szeretnek erről a fityiszesek beszélni....kényelmetlen téma az, hogy kiket sikerült a kétharmadba beédesgetni.
Agyhalott zombikat.....kitűzheti legközelebb orbán a kalapja mellé őket.:)))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.20. 11:37:53

@carlo68: persze, pl. jelentősen emeltem a metszőollóim árát. :)

radala 2011.04.20. 11:37:57

@carlo68: Sajnos ez most igaznak látszik, nem lesz egyszerű, de más szempontból ez nem okozhat csalódást egy konzervatívnak. Ennél én is szociálisan érzékenyebb vagyok, de ezt csalódásnak látni naivitás.

Pong 2011.04.20. 11:38:33

Ez a fideszes éra pont olyan, mint amikor két férfi vár a kurvára(ránk), akit éppen a piros ember análisan penetrál, és amikor a narancs emberre kerül a sor, akkor türelmetlenségében lekötözi, bezárja a lányt a szobába, aztán análisan közösüli.

Bergeroth 2011.04.20. 11:38:43

"Most, hogy lezárult az alkotmányozás, a - sokszor emlegetett - hatalmi viszonyok és a politikai pártok versenyhelyzete szempontjából a leginkább izgalmas kérdés a választási rendszer átalakítása lehet."

Eddig olvastam el, úgy látszik ezeknek tényleg fontosabb minden, csak dolgozni ne kelljen. Tényleg ez a legizgalmasabb kérdés? Még véletlenül sem az, hogy emberek ne kerüljenek utcára, helyreálljon a rend a mezőgazdaságban, legyen végre normális közbiztonság, versenyképes árak, legyenek új munkahelyek (1 millió? lol), és úgy általában hadd ne kelljen már vért izzadva éppencsakhogy nem éhen dögleni, mert az uraknak ott fönt most ilyen kedvük van.
Úgy látom teljesen lényegtelen, hogy az ország lassan éhen döglik, ez nem számít, a lényeg hogy az új alkotmány után új választási törvény kell. Teljesen logikus, persze. Már várom mi lesz a következő gumicsont, csak hogy dolgozni, jaj azt soha ne kelljen....

aszekelyek 2011.04.20. 11:38:56

@Emiksz: HA nem lett volna olyam botrányosan alacsony a devizatartalék és nem izeni foghegyrül simor, hogy elég az, ami nem volt elég, nem is lett volna egyáltalán szüksége az országnak az IMF gyors segítségére. Aminek mindig nagyon nagy szociális ára van. Az sem ingyen ebéd . De nem ám!

@pug406st: So do I.:)

IntelCorei5 2011.04.20. 11:41:36

a beírt komment megjelenésének késéséből nagy bátran arra következtetek h be vagyunk itten sz@rva és beindult a belsó cenzúra melyet moderálásnak nevezünk újmagyarul.

Ez nem problémás csak elkeserítő. Jogi kifogás nem érheti.

carlo68 2011.04.20. 11:41:57

@yotta: Lesztek 10 százaléknyian ! Az ország 80%-át nem lehet hosszútávon kirekeszteni és hülyíteni!
Az elit nem növekedni hanem egyre csökkenni fog,ha ez nem lenne világos!

radala 2011.04.20. 11:42:31

@dzsaszper: Mit kommunikál Geréb Ági esete?
Mit szeretnél nyugdíjba menni vagy börtönbe?
(nagyon kis betűkkel ide írom, hogy amúgy tök egyet tudok érteni a háborgással, de ma azt találtam ki, hogy fölbosszantom magamat a sok demokráciaféltőn és ha fene-fenét eszik is akkor sem fogom egy pillanatra sem elismerni, hogy a Fidesz nem a létező világok legjobbikát építi:-) )
@yotta:Csodálatos szerkezet az emberi agy:-)

aszekelyek 2011.04.20. 11:43:20

@pug406st: :) The rain and other short stories. A kapható kínálat 78-ban az idegennyelvű könyvesboltban:) , ennyi volt prózában.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.20. 11:44:20

@yotta: hehe, OV-t a bíróknál is jobban utálja ez a sötétlelkű phaszkalap. :)

yotta 2011.04.20. 11:44:33

@dzsaszper: "De ez azt kommunikálja, hogy bárkivel bármikor bármit meg lehet csinálni bárhogy -- csak kétharmad kell hozzá. Ami nem jellemző a demokráciára. legalábbis a bármit bárhogy. "

Igen, a kétharmad majdnem ilyen felhatalmazást, csak az önkorlátozás szabja ilyenkor a határokat, no meg mi, akik rájuk szavaztunk! S most nem azokról beszélek, akik jobb híján szavaztak ide, hanem azokról, akik stabil és konzekvens pártválasztók.

Probléma csak akkor van, ha mi szólunk. Nekünk azonban eszünk ágában sincsen korlátozni a jelenlegi kormányt. Persze ehhez az is kellett, hogy a tolerancia-küszöbünk nagymértékben devalválja az elmúlt 45+4+8 év komcsi gyalázat, mert például normális körülmények között a visszamenőleges hatályú törvényalkotás kapáért - kaszáért kiáltana...

cambridge.on 2011.04.20. 11:44:48

Orbán kijelentette, Magyarországon még egyszer nem lesz kétharmada egy pártnak.
A cím erre utal.
Edgar Allan Poe
The Raven

"Then the bird said, `Nevermore'"

Pedig ismerhetné a dakota mondást:Never say never.

www.youtube.com/watch?v=7fDtkmOzpow&playnext=1&list=PL25A469E15C8A87C7

parlamentarista 2011.04.20. 11:45:28

@aszekelyek:
az unió pusztán csak azt a jogot érvényesíti, amit egyébként a fidesz a parlamentben ratifikált. és ezen túl vannak nemzetközi szerződések. amíg a kormány ezeket nem mondja fel, és a parlament az európai unióból való kilépést ki nem deklarálja, addig ezek érvényesíthetők. a nemzetközi jog ugyanis felette áll az államjognak.

yotta 2011.04.20. 11:46:27

@Hepci: Miazhogy? NAgyonis! :-)

Bergeroth 2011.04.20. 11:49:10

2014-re jósolok a fidesznek max. 15%-ot, max.
Ekkor fogják majd megszavazni, természetesen csakis ők és csakis saját maguknak, de ránk kényszerítve, hogy a határon túliak is szavazhatnak itt MO.-n.
Vagy simán eltörlik a választási rendszert, mert az emberek nem akarnak szavazni többet, ezt mint tényt természetesen ők jobban tudják mint te vagy én.
Ennyi a fidesz "politizálásának" a lényege, ha esetleg egyik sem jön be a fent említett 2 lehetőség közül, akkor majd lesz 1 kis "meragyurcsány" vagy "emútnyócév".
A birkák pedig boldogan és könnyes szemmel fognak bólogatni hozzá, miközben behúzzák az X-et a fidesz neve mellé.
Hiszen "olyan szép a mosolya elnök úr!"

yotta 2011.04.20. 11:50:05

@carlo68: "Lesztek 10 százaléknyian ! Az ország 80%-át nem lehet hosszútávon kirekeszteni és hülyíteni!
Az elit nem növekedni hanem egyre csökkenni fog,ha ez nem lenne világos!"

Erre a kijelentésedre a diktatúra 45 éve (elég hosszú táv, nemde?) az élő bizonyíték!

Teljesen világos, amit mondasz, csak hát amíg nem írod körül, milyen körülmények között történik ez majd így, a dolog lóg a levegőben.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.20. 11:50:45

@radala: "Roppantul nem lehet ezt a dolgot csak magában nézni. Azt gondolom az én fanyalgásom is inkább nevetséges, mint jogos. Egyszerűen tény, hogy a szocikkal szemben minden megengedett és, aki ezt kétségbe vonja az is szoci:-)"

Na ez az a világszemlélet, ami miatt óriásit fog bukni a FIDESZ. Ez pont a demokrácia tagadása! :-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.20. 11:50:50

@assumo: nincs cenzúra a házigazdától, csak a blogmotor döglődik. Hol jobban, hol kevésbé. Meg újabban beépítettek valami durvaság-megelőző fícsöröket, tehát ha valaki szabatosan le akarsz írni az ordenáré szavakat, és nem így, hogy libshibolshiphaszfejekleszhopjátokaviktátorphaszát vagy fideszbirkákqrvaanyátokatabhuzáljátokanálysan, könnyen visszadobja a hozzászólást. :)

radala 2011.04.20. 11:51:02

@dzsaszper: Nem tudom mi szokott történni a történelemben hasonló esetekben, de nem tartom nagyon antidemokratikusnak azt, ha egy diktatúra után a hatalmi ágakat lecseréled.
Én támogatnám, ha nem írhatna újságban, nem szerepelhetne TV-ben olyan, aki 90 előtt is megtette.
Nem tudom Leni Riefenstahl osztotta-e az észt a ZDF-en a demóról. Nem tudom mi a különbség Leni Riefenstahl és Vitray/Vágó/Juszt között.
Illetve szerintem tudom, a tehetség:-)

Vanek B. Eduard 2011.04.20. 11:51:04

@yotta: Igaz, de még fontosabb lenne a hosszú távú koncepció. Amiről ők is beszéltek még ellenzékben, hogy nem megszorítani köll, hanem megreformálni, meg új távlatokat nyitni. A kommunikáció szerint ezt is teszik, bár a megszorításon túl nem nagyon látszik... (legalábbis a "nyugdíjjmentés" az biztos nem az a 30 éves távlatban gondolkodó megoldás volt).

yotta 2011.04.20. 11:52:33

@Bergeroth: "ők és csakis saját maguknak, de ránk kényszerítve"

Milyen kört takar ez a "ránk"? Kikre? Mert hát a demokrácia egyik lényege, hogy az akár egy szavazatnyi győzelem, bizony rátok kényszerít ezt- azt...

xsasha 2011.04.20. 11:52:57

@Diocles:
Ezt én is pont így látom.
A Fidesznek nem célja az, hogy csak kicsit bukjon. A Fidesz az MSZP eltakarítását akarja.

radala 2011.04.20. 11:53:42

@vinczej: Szerintem neked fogalmad sincs a demokráciáról...
Gumilődözni/mártíriuszozni az bezzeg fasza:-)

carlo68 2011.04.20. 11:55:27

@radala: A fidesz szavazók elsöprő többsége nem konzervatív volt,hanem egyszerű protest szavazó! Ha éhkoppon lesznek nem fognak elvi kérdést csinálni az ikszelésből.

Pong 2011.04.20. 11:55:52

Amikor már tudni lehetett, hogy "azelmúlt8év" után narancsuralom lesz, tudni lehetett, hogy rendkivül felbaszva állnak neki a munkának. De azt még én sem gondoltam volna, hogy ugyanazokat a hibákat követik el, és pontosan amiatt fogják elküldeni őket mint utolsó alkalommal, az arrogáns zemberezés s törvénykezés miatt, persze egy leopárd nem cserélheti le semjénjeit.

különvélemény 2011.04.20. 11:55:59

@carlo68: Az elsőre már írtam valakinek itt.
A második meg mindenkit érint, válságban sajnos ez van.
Beszéld meg ezt a válságot okozóknak, nekik még több pénzük van, mint a válság előtt.

yotta 2011.04.20. 12:01:31

@Vanek B. Eduard: Én csak olyan intézkedéseket látok, amelyek husszútávú koncepciókat sejtetnek. Aztán azt is látom, hogy számos területen fafejűség a hosszú távot erőltetni, mikor lokális és pillanatnyi behatások alakítják a történeseket, megint mások pedig átmeneti intézkedések.

A megszorítás körüli mizéria is csak egy ballib elterelés, nekik arra jó, hogy nyelvi értelmezés szintjén támadhassák a kormányt, mi pedig - akik a Fideszre szavaztunk - ránk kényszerített értelmezés nélkül is tudjuk, hogy el akarja a kormány kerülni a lakosság direkt -Bokros-Gyurcsány-Bajnai-Kálmán Olga-Mesterházy-Oszkó értelemben vett megszorításait, de hát minden jóravaló elme tudhatja, hogy a legalacsanyabb szintű önkormányzati rendelet is többnyire megszorítás. (van persze néha könnyítés is)

hoplita 2011.04.20. 12:01:36

@aszekelyek:
Na, ne dübörögjél mán egyedül a fahídon...libuskám.:)))

yotta 2011.04.20. 12:03:42

@vinczej: "Na ez az a világszemlélet, ami miatt óriásit fog bukni a FIDESZ. Ez pont a demokrácia tagadása! :-) "

Pedig hát pont ez a demokrácia lényege: kis győzelem = kis változás, nagy győzelem = nagytakarítás!

parlamentarista 2011.04.20. 12:05:14

@yotta:
orbán uniós elnökségi programjának része, hogy románia, és bulgária schengen teljes jogú tagja legyen. ezen kívül támogatja a balkán uniós csatlakozását. a nyugat-európai nacionalisták - akik nem csak totális idióták, hanem jelentős részben felvilágosultak - ilyen típusú bővítést nem akarnak.

sokan képzelik úgy, hogy európában a letelepedést, és a munkavállalást a városoknak kellene szabályozni. tehát ha wolverhamton úgy ítéli meg, hogy szüksége van orvosra, mérnökre, szakdolgozóra, szakmunkásra, akkor majd a city council hoz egy határozatot erről. és ez esetben lehetőség van wolverhamtonban munkát vállalni. különben meg nincs. erről nem az uniónak, nem az államnak kell dönteni, hanem a városoknak.

orbán viktor ez ügyben kifejezetten állampárti, és városellenes. orbánnal még ők is szembenállnak. az euroszkeptikus nacionalisták gazdasági téren várospártiak. nem akarnak a kormányok által vezérelt tömeges bevándorlást, hanem gazdasági és egyébként kulturális téren is önkormányzatiságot akarnak.

hoplita 2011.04.20. 12:05:20

@aszekelyek:
Jézusom....!!!

A bagoly kijabál, hogy nagyfejű....!:DDDDD

yotta 2011.04.20. 12:07:59

@carlo68: "A fidesz szavazók elsöprő többsége nem konzervatív volt,hanem egyszerű protest szavazó! Ha éhkoppon lesznek nem fognak elvi kérdést csinálni az ikszelésből. "

Ez egy durva csúsztatás, tudniillik 2002-tőlkétmillió körüli a biztos bázis! A 2010-es választásokon kétségkívül megjelenhettek protest szavazók, na de honnan tudható az, hogy ezek nem abból a közel 30%-ból adták le voksukat, akiket eddig még nem sikerült szólásra bírni?

zszimeis 2011.04.20. 12:08:04

A cseheknél és a szlovákoknál is arányos választási rendszer van, és sikeresebbek voltak az elmúlt 20 évben mint mi, szerintem a kettő között van összefüggés.

A jelenlegi vegyes rendszerben a többségi elv határozza meg a pártok viselkedését mert az egyéni körzetek eredménye billenti át a többséget még nagyobb többségbe, ezért, hiába van arányos elem a rendszerben, a nagy pártoknak szüksége van a marginális szavazói csoportokra az egyéni körzetek miatt, ebből pedig egyenesen következik a lebutított kommunikáció.

Egy arányos rendszer lehetővé tenné az 5-20%-os támogatottságú pártok létrejöttét akik kisebb társadalmi csoportok érdekeit, értékeit jelenítenék meg, de azt markánsabban. Ez szinte biztosan koalíciós kényszert jelentene, és instabilabb lenne a kormányzás. Ez szerintem inkább pozitív, mint negatív következményekkel járna, nem fordulna elő, hogy egy támogatottságát teljesen elvesztő kormány még évekig hatalmon marad, de legfőképp érdemibb vitát generálna a politikusok között, ami hosszú távon hozzájárulna a társadalmi csoportok közötti kompromisszumok kialakulásához.

yotta 2011.04.20. 12:15:37

@parlamentarista: Értem. Viszont ha úgy gondolkodom, hogy Orbánnak a balkáni csatlakozás igazából nem szándéka, de e támogatás látszatának fenntartásával sok nyulat kiugraszthat a bokorból, akkor azt mondom, hogy ez egy ravasz álláspont.

Nem beszélve arról, hogy Orbán általad "állampárti", vagy "városellenes"-nek nevezett hozzáállása lényegi súlyát tekintve molyfing az EU többségi álláspontja szemszögéből.

xsasha 2011.04.20. 12:23:20

@bóra77:
Ezek szerint hazataláltál. ;-)

rajnaig 2011.04.20. 12:24:40

Ha a FIDESZ a határon túliakra akarja alapozni a választási győzelmét, akkor nagyot fog bukni. Egyrészt a Jobbik sokkal erősebb náluk, és míg a Fidesznek folyamatosan meg kell egyeznie a román és a szlovák vezetéssel, a Jobbik ingyen kampányolhat nekik autonómia ígéretekkel és irredentizmussal. Másrészt a helyi magyarságot képviselő pártok, az RMDSZ és a Híd pontosan felmérhették, hogy a Fidesz vazalluspártjai az ő megsemmisítésükre játszanak, úgyhogy ha nyíltan nem is de suttogva valószínűleg arra bíztatják majd a kinti mérsékelteket, hogy szavazzanak másra. Belföldön is valószínűleg földindulásnyi protestszavazatot aratnak egy ilyen lépéssel. A Kárpátaljai és a Vajdasági magyarok valszeg nem is kérhetik majd az állampolgárságot, a burgenlandi, szlovén és horvátországi magyarok meg momentán leszarják, hogy ki alakít kormányt Magyarországon. így maradnak a haza emlékeitől párásodott szemű amerikás magyarok, de ők szimplán nincsenek elegen, max. fél milliónyian, és közülük sem mindenki kéri majd ki az állampolgárságot. Lehet, hogy mégis lesz 2/3-a az ellenzéknek, akárhogy trükköznek is? Vajon Vona van olyan hülye, hogy összeálljon Orbánékkal a Torgyán ügy után?

wowerman 2011.04.20. 12:32:59

ez még semmi, mert akár még más is megnyerheti a választásokat. az igazi gebasz akkor kezdődik, ugyanis a Költségvetési tanács megvétózhatja a költségvetési tervezetet, Pali bácsi pedig (benne van az új csinálmányban) feloszlathatja a parlamentet ha nem tudják elfogadni a jövő évi költségvetést. Jelenleg pedig a KT és az "álamfő" is orbánista.

wowerman 2011.04.20. 12:40:28

@yotta: basszus, nem láttam még ilyen hülye, ilyen vak fidesz hívőt még életemben, de jó ez is, a változatosság kedvéért. nagy az isten állatkertje!

hoplita 2011.04.20. 12:41:06

@rajnaig:
".....Vajon Vona van olyan hülye, hogy összeálljon Orbánékkal a Torgyán ügy után? ..."

Ahhoz nagyot kéne fordulni a világnak....és benne a fityisznek.
Nem tudunk semmi lényegeset összefésülni, ez egyre világosabban látszik.

pug406st 2011.04.20. 12:41:24

@wowerman: itt találhatsz minden oldalról párat :D

yotta 2011.04.20. 12:41:57

@rajnaig: Én úgy látom, hogy a Fidesz nem szándékozik olyan rendeleteket hozni, amelyeknek az volna a következménye, hogy olyanok döntsenek közös dolgainkról, akik nem itt élnek. Beleszólás a határon túliaknak csak azokban az ügyekben lesz lehetősége, amelyek közvetlenül érintik kinti életüket.

Ergo, hiba úgy tenni, mintha a Fidesz későbbi választási győzelmeit a külhoni magyarok kinti szavazatival akarná megalapozni! (bár azt is tudom, hogy vagy 8 éve ezt sulykolják, de hát ez van...)

hoplita 2011.04.20. 12:42:56

@yotta:
Gondolod te....
Mérget ne vegyél rá, mert szarul jársz..:)))

yotta 2011.04.20. 12:43:48

@wowerman:
"basszus, nem láttam még ilyen hülye, ilyen vak fidesz hívőt még életemben, de jó ez is, a változatosság kedvéért. nagy az isten állatkertje! "

Persze, ez így van rendjén! No meg az is, hogy vannak, akik egy mondatban kettőnél kevesebbet képtelenek hazudni. Ők ezért a vak ballib hívők.

wowerman 2011.04.20. 12:45:23

@yotta: Nem vagyok ballib hívő ;) Persze tudjuk Orbán még soha életében nem hazudott. . .

yotta 2011.04.20. 12:48:04

@wowerman: Nem Orbán hazugságára céloztam, hanem az előbbi posztban általad elkövetettre.

"Nem vagyok ballib hívő ;) "

Nem elég mondani, annak is illik látszani!

carlo68 2011.04.20. 12:49:06

@yotta: Az a fideszes bázis 2002-től nem erre a fideszre adta a szavazatát!Ők lettek -legalábbis a legtöbbjük-a legjobban átverve!Mit szüntettek meg az mszp megszorításaiból?A luxusadót a gépjárművekre,hajókra,helikopterekre meg a tőkejövedelmek extra adóját!És azóta csak megszorítják amit csak lehet,feltéve,hogy nem ütközik az elit érdekeibe.Ultra neoliberálisok a köbön,egy kis nemzetieskedő mázzal etetés végett! A különadók az egyetlen ami kilóg a képből,de ez csak a végszükség miatt történ,a nyugdíjpénztárakkal egyetemben.

pug406st 2011.04.20. 12:49:33

@yotta: és mik azok a dolgok amiket itt hoznak és az ő kinti életüket érinti és minket nem?

yotta 2011.04.20. 12:50:25

@wowerman: "Persze tudjuk Orbán még soha életében nem hazudott. . . "

Apropó...
A fenti orbáni kijeentésnek volt még folytatása is, amit persze lehagysz.
No, de tudnál-e Orbán hazugságaira példát hozni anélkül, hogy a hazugság fogalmát át ne kelljen defíniálnod?

(Nem tudnál, mert nincs)

wowerman 2011.04.20. 12:51:48

@yotta: Az hogy neked minek tűnök vagy minek nem, nemhogy engem nem érdekel hanem senkit sem. Az sem érdekel te mire céloztál, tudod én magamtól is tudok írni dolgokat, csak úgy, hogy előtte más nem célzott rá. Abban pedig hogy hülye és vak fidesznyik vagy nem tudom hol van a hazugság :) Aki nem látja hogy páros lábbal tiporják a demokráciát annak elég hülyének és elég vaknak kell lennie. Én hosszú életem során már sok mindent láttam és sok pártra szavaztam, de ilyet még nem láttam.

yotta 2011.04.20. 12:52:03

@carlo68: húszezermilliárdos adósság mellett, 3% -os kötelező hiánycéllal, mi a fészkes fenét akarsz?

yotta 2011.04.20. 12:55:17

@pug406st: munkavállalás - ingázás, csekély mértékű anyagi támogatás, kultúrális blabla, könnyített letelepedés, állampolgárság megszerzése, itthoni vállalkozás indítás.

pug406st 2011.04.20. 12:57:05

@yotta: ha szarunk az eu-ra, imfre stb és az új hazai gazdaságpolitikát irígyli egész Európa akkor minek szaraxunk a 3%-kal?

wowerman 2011.04.20. 12:58:00

@carlo68: ne koptasd hiába a billentyűzetet, nála nem jut át semmi, úgy sem érti meg

pug406st 2011.04.20. 13:00:00

@yotta: király... és ehhez minek is kellenek ők? ez tipikus egyoldalú nyilatkozat... jöjjenek van még hely a munkaerő piacon :D

a-kis-herceg 2011.04.20. 13:00:13

@Emiksz: 100% igen lesz. ezt az egy témát beszélték át viki apánkkal OGY választás előtt... ezt minden áron meg kell csinálni...

kompenzáció: kormányhivatalok, önkormányzatok stb...

yotta 2011.04.20. 13:01:46

@wowerman: Az, hogy hülye és vak fidesznyik vagyok, a te véleményed és ámen, de nem igaz - tehát valótlan állítás. A második valótlan állítás az volt, hogy ilyet még nem láttál, mert legalább kétmilliót láttál.

Az újabb hazugság, hogy lábbal tiporják a demokráciát, mert nem tiporják lábbal, legfeljebb a te általad defíniáltat, azt meg ki nem szarja le?

Aztán meg mi az, hogy hülyének "KELL" lennie, meg vaknak "KELL" valakinek is lennie? Mi vagy te? Hosszú életű megmondó ember? Amolyan igazi ballib demokrata, aki szerint az embereknek ilyennek, avgy olyannak KELL lennie?

Oszt mi az, hogy hosszú életű? Ez valami előjog bármire is? Te itt egy fikanikk vagy, mint mi - az összes többivel együtt!

a-kis-herceg 2011.04.20. 13:02:55

@reichenberg kenéz: sokan látják...

csak még többen meg valóvillát és győzikét nézik...

yotta 2011.04.20. 13:03:27

@pug406st: éppen azért,m ert nem szarunk rájuk! (Azért, mert az MSZP azt kommunikálja, hogy szarunk rájuk, még ne vedd kiindulási alapnak)

ssi 2011.04.20. 13:03:48

ha nő a társadalmi elégedetlenség, mikor és hogyan érdemes újra választásokat kiírni?

"Brüsszel már ismeri, a hazai érintettek még nem az újabb csomagot"
index.hu/gazdasag/magyar/2011/04/19/ujabb_csomagot_kaptunk_a_kormanytol/

"mi történne a gazdaságban a kormány kiigazításai nélkül. A kép lehangoló"
index.hu/gazdasag/magyar/2011/04/20/ilyen_lenne_az_eletunk_kiigazitasok_nelkul/

"IMF ... ragaszkodni kell a tervekhez, sőt még azon is túl"
www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20110420-az-imf-a-minimumnak-tartja-a-szell-kalmantervet.html

mind 3 ellenzéki párt az 1-kulcsos SZJA helyett újra több kulcsost javasol

-> egyéb intézkedések is főleg a nehezebb körülmények között élőket sújtják

yotta 2011.04.20. 13:04:32

@pug406st: Nem ilyen egyszerű a képlet, mert hát ha nem jön orvos és ápoló azt hiszem borítékolhatom, hogy beledöglünk!

wowerman 2011.04.20. 13:04:32

@yotta: látom kiborult a bili ;) nem baj, csak elgurult a gyógyszered, keresd meg.

pug406st 2011.04.20. 13:07:21

@yotta: szal mégse vagyunk elég tökösek csak a népet etetjük... értem én...

pug406st 2011.04.20. 13:09:17

@yotta: és az honnan fog jönni? csak azokat engedjük be?

a-kis-herceg 2011.04.20. 13:10:09

@Hepci: ez a leglényegesebb kérdés. javaslom írd: ph@szkalap.hu akkor még emailcímnek is jó lehet

yotta 2011.04.20. 13:10:39

@wowerman: höhöhö, még hogy nem vagy ballib hívő? Hehe...

parlamentarista 2011.04.20. 13:11:02

@radala:
nem látom be, hogy fábri kommunistázása mitől hiteles. mitől jobb ő, mint farkasházy. azt sem értem, hogy fábri humora mitől konzervatív, és a farkasházy mitől liberális. attól még, hogy valaki nem-zsidó nem lesz konzervatív, és attól, hogy valaki az nem lesz liberális.

szóval ez nem egy politikai szembenállás alapvetően, hanem kulturális. az állampárti katolikusok és az ellenreformáltak állnak az egyik oldalon. a protestánsok, és felvilágosultak a másikon. és ez független a politikai irányultságtól, és a származástól.

a-kis-herceg 2011.04.20. 13:12:18

@Big-B: 2/3 az kétharmad. az ország kétharmada éhen dögli. viki bá köszöni jól van, élvezi a sportot, a várban lesz a lakása, és az irodája is szép nagy. ja az audikkal sincs gond... köszi 2/3... jövöre szeretne még egy kis életszínvonal emelést, tehát kicsit szorgosabban légyszi...

a-kis-herceg 2011.04.20. 13:13:20

@Hepci: egyetértek... jól láthatóan rencer váltás lett vóna...

yotta 2011.04.20. 13:14:24

@Pong: Remélem, nem követik a 98 utáni finomkodásaikat: komcsit elküldeni csak a gyökereit kitépve lehet, enélkül mindig visszanő!

Ez most a jövő kulcsa!

wowerman 2011.04.20. 13:14:38

@yotta: látod már röhögcsélsz is, a hülyeség jele :)

a-kis-herceg 2011.04.20. 13:15:54

@carlo68: az 50%-os költségvetési törvénnyel MINDEN alkotmányos intézmény alól ki lehet huzni a szőnyeget... alkotmány helyett meg lehet egy felkotmányra épülő rencert... ugye jól tanulok a fides től?

lényeg hogy mindenkit felnégyelni aki fides szekeret tol most...

yotta 2011.04.20. 13:17:28

@pug406st: Nem rendelkezem kész törvénytervezettel, csak megpróbáltam egy megoldást felvázolni neked.

a-kis-herceg 2011.04.20. 13:19:57

@yotta: de lehet hülyíteni a 95%-ot... neve: 1011 éves feudalizmus...

kurgan 2011.04.20. 13:23:53

@hoplita: he?? ki mondta hogy a fityisz jó?

sisifux 2011.04.20. 13:23:58

@yotta:
"Nem fogjuk megbánni, hogy a Fideszre szavaztunk 2010-ben"

Mert már megbántad ?:-)

xsasha 2011.04.20. 13:25:25

@carlo68:
Az a helyzet, hogy az államadósság eszméletlen nagy, ha összevetjük a versenytársainkkal. Azért ilyen nagy, mert elkúrták. Ezt sajnos nem lehet anullálni egy választási győzelemmel.

Ez az "egyetlen, ami kilóg a képből" kiszólás elég vicces. Az a helyzet, hogy ezt hívják egyensúlynak. A szociálisan érzékeny párt erre nem jött rá, mert olyan szociálisan érzékeny.

Amit a Fidesz csinál, annak két iránya van. Az egyik egy működőképes, rendszerproblémákra válaszoló gazdasági környezet és szerkezet kialakítása. A másik pedig az előző kormányok felelőtlenségének konszolidálása, az államadósság csökkentése és egy fenntartható költségvetési pálya felé való konvergálás.

yotta 2011.04.20. 13:27:04

@a-kis-herceg: persze, intetnet, meg szabad sajtó, mellett feudalizmus... még jó, hogy volt ilyen...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.20. 13:27:08

@radala: Ezek szerint ez a kevés is több, mint a tied. :-)

yotta 2011.04.20. 13:27:50

@sisifux: nem bántuk, nem bánjuk, nem fogjuk megbánni!

a-kis-herceg 2011.04.20. 13:30:17

@zszimeis: a f@szt, nem azért vagyunk lemaradva...

nálunk a komcsikat feudalizmusra cserélik épp. na ennél még az is előremutatóbb volt...

ez egy következmények nélküli ország. alulművelt, agyatlan erkölcstelen elittel...

itt nem lesz semmi: ez a Meggebedeusok földje... por és kosz... káosz és korrupció

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.20. 13:31:31

A jobbos hozzászólások hangvételének radikális változásán látszik, hogy "súly alatt tömörödik" a FIDESZ-tábor. :-)

yotta 2011.04.20. 13:31:36

@a-kis-herceg: Vagy normális útra lehet terelni az ország szekerét. Én ezt látom, te meg azt. A bibi csak az, hogy 20ezer mrd az adósság, 3% a kötelező hiány és tönött sorokban masíroznak a komcsik a sittre.

Mindezek alapján sok hitele nincs vélekedésednek.

a-kis-herceg 2011.04.20. 13:32:48

@wowerman: nem kell izgulni... egy jogszabály változás + költségvetés zéró... átnevezni. ugyse kell majd köztársasági elnök... hisz köztársaság nem lesz. új neve: ország elnök... és akkor költségvetés és jogkör nélkül hagy maradjon a nyelvőr is az elnökk...

a-kis-herceg 2011.04.20. 13:34:07

@yotta: ????

ki megy sittre? senki. elévül nekik mire ítélet nincs. gondolom a pár kirakat perre gondolsz... majd kártérítést is kapnak...

a-kis-herceg 2011.04.20. 13:36:07

@yotta: nem kell válaszolni... költői kérdés volt. majd más etet téged.

pug406st 2011.04.20. 13:39:36

@yotta: pedig már reménykedtem :) az általad felvetett gondolat szerintem megvalósíthatatlan

rajnaig 2011.04.20. 13:41:08

@yotta: Mivel nem lesz kétkamarás parlament, elég életszerűtlen, hogy a határon túliak által választott képviselő ne szóljon bele mondjuk a belhoni egészségügyi reform végszavazásába. Mégis hogy oldják meg? Majd ő addig kimegy cigizni az előtérbe, amíg a többiek belhoni ügyekkel foglalkoznak? Én nem tudom, hogy a FIDESZ pontosan mit akar a határon túliakkal, arra viszont nagy összegekben mernék fogadni, hogy mi LESZ, ha megkapják a szavazati jogot. És én nem nézem le annyira Orbán taktikai érzékét, hogy ezzel ne számolna. Egyébként én nagyon sajnálom ezt az egész felhajtást, ugyanis szinte biztos vagyok benne, hogyha ők is szavazhatnak, akkor szitokszóvá válik majd Magyarországon az a szó, hogy határon túli. Már a népszavazás után is épp elegen románoztak és ez csak rosszabbodni fog. Eddig legalább az a közmegegyezés megvolt, hogy az Erdélyiek Felvidékiek és a többiek jó arcok, mert ők nehéz körülmények között tudják megtartani magyarságukat, mostantól viszont ők is be lesznek sorolva a front egyik oldalára.

yotta 2011.04.20. 13:47:14

@a-kis-herceg: REmélem Hagyótól, Hunwaldon át Juhászig mind.
Persze, lehet, sokukat sikerül kimosni - jogászi bravúrral, de az ügyek, azok nem tehetők meg nem történtekké!

Diocles 2011.04.20. 13:49:22

A határon túli voksokat nem kell túldimenzionálni, vélhetően jelentéktelen számról lesz szó. Szlovákiában eleve tilos a magyar állampolgársághoz való folyamodás, így eleve értelmetlen "felvidéki" szavazatok sokaságáról beszélni.

Max. Erdélyből és Nyugatról várható pár tízezer érdeklődő szerintem, de az infrastruktura hiánya az ő lehetőségeiket is behatárolja. (Ugye hiába van Amerikában sok millió "exmagyar", ha max. 5 helyen tudnak leszavazni.)

A várható megoldási javaslatot már ismertette Gulyás Gergely, 8-10 képviselőre szavazhatnak egy külön listán.

Ez erősen szimbolikus, bár igaz, h egy 2002-es választáshoz hasonló helyzetben döntő lehet. DE csak önmagában ezzel nem lehet nyerni, ezért baromság, ha valaki ezzel riogat.

radala 2011.04.20. 13:49:45

@carlo68: Ki beszél itt az elsöprő többségről? Én a 98-as Fidesz szavazókról beszélek és mint ilyen el is várom, hogy az aktívak érdekeit szem előtt tartva kormányozzon a Fidesz. Nem kérdéses, hogy 14 nehéz menet lesz a Fidesznek. Pont azt magyaráztam, hogy ha (tegyük föl, fogalmam sincs így van-e) a Fidesz valóban jó irányba viszi az országot gazdaságilag, akkor nekem teljesen belefér, hogy az így szerzett népszerűtlenségét úgy kompenzálja, hogy keresztbe tesz azoknak (mondjuk a választási rendszeren keresztül), akik erről a helyzetről 99,9%-ig tehetnek.
Ráadásul, ha az LMP nem határolódik el minden nap határozottan a szociktól, akkor nekem az is belefér, ha őket is kicsinálják. Ne vicceljünk már valaki kiszámolhatná mibe került ez a 8 év, ha a 40-ről most kegyesen el is tekintünk...
Ceterum censeo Carthaginem (MSZP) esse delendam

@parlamentarista: Ebben egyetértünk, de ma ezt nem ismerem el:-)

yotta 2011.04.20. 13:51:44

@rajnaig: "És én nem nézem le annyira Orbán taktikai érzékét, hogy ezzel ne számolna."

Vagy mégis lenézed? Ugyanis, ha Orbánék elvetik azt az álláspontot, melyszerint aki nem itt él ne szóljon bele olyan ügyekbe, amelyek az itt élők életvitelével kapcsolatosak, (amivel érvelve mi fideszpártiak vertük vissza a balllibek kampányát a népszavazáskor), akkor ORbán taktikai hibát vét, hiszen komoly indoklás nélkül nem adjuk fel álláspontunkat.

ssi 2011.04.20. 13:54:15

" ...
S szólt a Holló: "Soha már!"
..."
/A holló
Edgar Allan Poe/

S szólt O.V.: Soha már! ... 2/3

pug406st 2011.04.20. 13:56:40

@Diocles: tökmind1... nem itt fizetnek adót nem itt élnek akkor ne szóljanak bele az én életemet meghatározó döntésekbe

hoplita 2011.04.20. 14:04:34

@vinczej:
Ezen te ne örvendezzél, attól még elkúródnak nem terem több szavazat.:))

parlamentarista 2011.04.20. 14:08:08

@radala:
de azt tudod ugye, hogy ezért a pokolra fogsz kerülni?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.20. 14:11:02

@hoplita: Nem annak örülök, ha az "elkúrónak" terem több babér, hanem ha egy összefogásra képes ellenzéknek növekszik a tábora az "orbáni agysíkúság" ellen.

xsasha 2011.04.20. 14:11:44

@rajnaig:
Ki az ellenzék? A szélsőjobbnak meg a szélsőbalnak lesz 2/3-a? Ha minden realitást félreteszünk, mondj 3 olyan dolgot amiben az ellenzék egyetért, azon kívül, hogy "ne Orbán".

lüke 2011.04.20. 14:16:26

@radala:
még szerencse ,mert egyformák lennénk különben:)

dzsaszper 2011.04.20. 14:19:01

@radala: Geréb Ági esete azt kommunikálja, hogy akad oda nem való bíró is (vagy azért, mert eszetlenül szigorú, vagy mert korrumpálható). Erre van megoldás, etikai vizsgálat miegymás.

lüke 2011.04.20. 14:19:23

@bóra77:
tökéletesen csináltad- a holló próba kivételével:))))- !
, igy kéne politizálni is, ennyi oldalról megvilágítani, s akkor nem ennyi érzelmi kiabáló lenne

dzsaszper 2011.04.20. 14:20:18

@yotta: az én tolerancia-küszöbömet nem olyan egyszerű devalválni... és igen, szerintem az általad emlegetett csoport jelentős része kezd szólni...

dzsaszper 2011.04.20. 14:22:41

@radala: nos, ezzel csak az a gond, hogy elkésett.
Az SZT tiszteket eltiltanám minden ilyesmitől, meg esetleg a volt minisztereket, államtitkárokat... de ennél tágabb merítést most?
Most már aligha arról szól a történet, puszta övön aluli érdekérvényesítésről szerintem.

lüke 2011.04.20. 14:26:40

@wowerman:
ja ,ök nem sokára
Jean Marie+ Marine
fr.wikipedia.org/wiki/Jean-Marie_Le_Pen

La Bruyere nomen est omen

bóra77 2011.04.20. 14:28:42

@lüke: bírom nagyon a madár-szimbolikát. a lelkem mélyén biztos ornitológus vagyok:)

a-kis-herceg 2011.04.20. 14:33:01

@bóra77: ha már... akkor a címben a nagy "H" az ugye tévedés?

vagy új helyesírás... vagy tulajdonnév? vagy német megszállás?

lüke 2011.04.20. 14:34:00

@bóra77:
akkor a hollót megirom priviben

pug406st 2011.04.20. 14:37:38

@a-kis-herceg: először bóra77 aztán sokan mások (gondolom) végül én is megírtuk, hogy E.A. Poe verséből A Holló-ból van szerintünk az idézet ...."S szólt a Holló: "Sohamár!"

bóra77 2011.04.20. 14:38:47

@a-kis-herceg: vagy ez?:) (de persze komolyan gondolva nem, csak úgy eszembe jutott)
www.mkab.hu/index.php?id=dr__hollo_andras

lüke 2011.04.20. 14:42:49

@manyike:
ha soha ,nem is kell beszélni róla!
csak úgy pragmatikusan, ld. fentebb

egyatlagosfelhasznalo 2011.04.20. 14:49:11

A f@sz kivan azzal, hogy az átlagos egybites fityisz-fan szerint aki nem a Nagy Vezér híve, az szoci-liberális-komcsi-miegymás. Ez is azért van, mert a borsónyi agyukba ez van beleverve.
Én speciel konzervatív jobboldali vagyok. A fütyesz a Nép Szeretett Vezérével az élén pedig egy kicsit populista-kicsit kommunista-kicsit elitista káoszos katyvasz. A lényeg, hogy sok legyen a szavazó, és hogy minél ostobábbak legyenek.
Ez, mint az itteni hozzászólásokból is kiderül - sikerült. :-)))

Feri nagyapa 2011.04.20. 14:54:00

@Diocles: nekem nincs gondom a határon túliak szavazati jogával. Sajnálom, hogy nem lesz felsőház, ahová ők is küldhettek volna képviselőket. Az országgyűlési választásokra esetleg meg lehetne fontolni, hogy azok kapjanak szavazati jogot, akik a magyar adóhatóság alá bejelentkeztek (ide fizetnek adót) vagy nyugdíjukat a magyar nyugdíjfolyósítón keresztül kapják (pl.: román nyufig átadja az összeget a magyarnak, az két hétig parkoltatja/fialtatja, utána kiutalja az erdélyi/partiumi jogosultnak). Így lenne közös teherviselés - ha valakinek ez faj. Még egyszer jelzem: nekem nem.

Amiről kevés szó esik, az az egyelőre 13 nemzeti kisebbség által a parlamentbe küldendő képviselők helye/sorsa. A kisebbségi érdekképviseletkre rá fog elepedni a mindenkori magyar pártstruktúra - legalább is a nagy pártok. A 13 képviselő egy viszonylag szoros eredménynél a mérleg nyelvét fogja jelenteni. Ki fogja őket megválasztani? Mi alapján? Aki kisebbségi képviselőre szavaz, az szavazhat egyébként is? Ha igen, akkor a szavazati jog egyenlősége borul. Nagyon nincs ez így jól. Ezért (is) kellett volna mindenképpen a felsőház.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.04.20. 14:54:31

Smidt Pál munkaköre megszűnt és ő kötelező nyugdíjba vonul.

A megoldás az alá nem írásra. Ki kell jelenteni, hogy az aláírás illegitim és törvénytelen, hiszen mindenkinek egységesen 63 éves korában nyugdíjba kell vonulnia. Így már Palibá nyugdíjas és már nem is körtársasági elnök, mert az is megszűnt a munkájával együtt.

a-kis-herceg 2011.04.20. 14:57:40

@pug406st: persze, az egyértelműen onnan van... ügyi TG hogy megnézte pontosan. nem gondoltam volna, hogy pont ebben a refrén sorban a Tóth Árpád fordítás nagy "H" betű... én rutinból kis hát írtam volna...

fura. de ez gondolom irodalmi mélység

pug406st 2011.04.20. 15:04:45

@a-kis-herceg: .... mint TG elemzése is :) mindenki azt magyaráz bele amit látni szeretne :D

a-kis-herceg 2011.04.20. 15:05:05

Babits: Szólt a Holló: "Sohasem."
Kosztolányi: Szólt a Holló: "Sohasem.
Lévay József: Szólt a holló: Soha már
Tóth Á: S szólt a Holló: "Soha már."
Szász Károly: Szólt a madár: "Sohasem!"
Harsányi Zsolt: "Soha", - szólott a madár.
Telkes Béla: S megszólalt! Így szólt: "Soha!"
Franyó Zoltán: S ő lekárog: "Sohasem."
Radó György: Holló mondá: "Már soha.

"fájdalmas és sohasem múló emlékezet jelképe"

érdekes... mek.niif.hu/00400/00464/00464.htm#1

szóval a nagy H nem egyértelmű, persze akkor igen, ha Tóth Árpád...

a-kis-herceg 2011.04.20. 15:07:29

@Nothingspecial: én is konzervatív keresztény, de liberális, szociálisan érzékeny, polgárosult független értelmiségi vagyok, aki utálja a fidest az mszpt az szsdsz az elempét és minden más ilyesmit...

pug406st 2011.04.20. 15:13:17

@a-kis-herceg: mindegy... ha nem a narancsvezérnek tapsolsz akkor mocskoszöldliberálkomcsi...

megszűnt 2011.04.20. 15:17:19

@a-kis-herceg:
Kis betűvel írom. A holló.

Babits Mihály fordításában áll hozzám közel ez a vers, ott mondjuk nem így van a fordulat. De mégis jobban érthető a mondandó. Valóban az irodalmi igényesség ebből is látszik, meg az igény a sokféle fordításra. Kinek ez, kinek az..

Tóth Árpád kicsit élettelen. Nem dolgozik olyan finoman, plasztikusan, mint A hollónál Babits Mihály vagy Rilkénél Szabó Lőrinc. De természetesen bármelyiket olvassuk, az már jó, mert az már azt jelenti, hogy olvasunk – verset.

ubul2000 2011.04.20. 15:22:12

@rajnaig: szomorú, hogy nem értitek. A határon túli szavazatoknak nem akormány megerősítése, vagy gyengítése a célja. Ez a félrevezetés. Ezeknek a szavazatoknak az eu felbomlása esetére van különleges jelentősége.

pug406st 2011.04.20. 15:22:20

@knausz: és a legeslegjobb eredetiben elolvasni mert akkor tényleg nem köti semmi a fantáziánkat

a-kis-herceg 2011.04.20. 15:22:41

@knausz: talán Babits a klasszikus ebben a témában, bár pont az idézett sor az Tóth Á. tól ismertebb

szerintem azért mert jól hangzik, olyan hollós és károgós: sohamááár...

pug406st 2011.04.20. 15:23:26

@ubul2000: szavazat vagy állampolgárság? nem mind1

tibapó 2011.04.20. 15:25:03

@Feri nagyapa: A felsőház nem KELLETT VOLNA, hanem KELL!! Nosza, még van 3 év, hogy kiharcoljuk, kilobbizzuk! Fogjunk össze!

megszűnt 2011.04.20. 15:26:46

@pug406st:
Eredetiben eddig a legkedvesebb versemet olvastam, de ő valami nagyon nehéz nyelven ír! Burns.

@a-kis-herceg:
De az, hogy nem szabadul - sohasem. Az meg inkább a lírai én, ami nem ehhez a bejegyzéshez köthető, hanem magának a versnek a lényege.:)

parlamentarista 2011.04.20. 15:26:55

@Feri nagyapa:
oké. de akkor erre az lenne a megoldás, hogy európában mindenki szavazzon a nemzetisége alapján. (amiből cigányparlament is lehet.)

ehhez azt kellene kimondani, hogy az állam elsődleges feladata a társadalombiztosítás fenntartása. a cigány munkások járulékából fizessék a cigány nyugdíjast. a magyarból a magyart. a romámból a románt. tehát a nyugdíjrendszer fenntartása egy állami (nemzetiségi) feladat. és akkor a székelyek (feltéve, hogy ők magyaroknak mondják magukat) befizetnek egy fix összeget a magyar kincstárba, akkor jár hozzá a szavazati jog, és a nyugdíj jogosultság. persze az idősebb felmenőinek cserébe a magyar államkincstár folyósítja a járadékot. tehát igazából mindegy, hogy valaki európában hol vállal munkát: a nemzetisége alapján fizesse meg a járulékot. minden nemzetiség maga tartsa fenn a társadalombiztosítást.

és persze az lehet, hogy egy itt élő kisebbségi - mondjuk egy bolgár - azt mondja, hogy az még rendben van, hogy szófiából folyósítják neki a nyugdíjat, de az egészségügyi ellátást a többségi nemzetiségtől várja el, és ezért igényli a kettős állampolgárságot. és ugyanígy egy itt élő cigány, vagy egy székelyföldi. de a későbbiekben lehente akár székely egészségügyi ellátórendszer is, ami külön finanszírozódik a romántól, és egyébként könnyen lehet, hogy a magyartól is. egész egyszerűen túl nagy a távolság ahhoz, hogy ez a magyarhoz kapcsolódjon. mert az egy exklávé.

de itt a probléma, hogy egyik pillanatban székelyföld területi autonómiát akar, a másikban szavazati jogot. ha én román lennék azt mondanám: ha a székelyek budapestre akarnak delegálni parlamenti képviselőt, akkor ne akarjanak bukarestre is küldeni egyet. meg még egy teljesen önálló székelyföldet is. döntsék el, hogy mit akarnak.

Bergeroth 2011.04.20. 15:28:32

@yotta:
Mit értesz "rátok" szó alatt, kedves fekete-fehér barátom?

pug406st 2011.04.20. 15:29:17

@knausz: én Poet és William Blaket is. Érdekes utána olvasni a magyar műfordításokat. Hihetetlenül változatos képeket lehet a magyar nyelvvel elérni.

pug406st 2011.04.20. 15:31:57

blogmotor haldoklik?

megszűnt 2011.04.20. 15:38:01

@pug406st:
Ma már talán jobban merek. A verseket nagyon szeretem és elég korán ért, hogy elém került Goethe egyik verse, nem jut eszembe a címe, de jövök majd vele, utána fogok nézni! És akkor csalódtam. Mert annyira más volt mind, ráadásul úgy jött ki, mintha tényleg nem arról versről lenne szó!

Egy ideig csak és kizárólag magyar költők verseit olvastam. De Burns csak marad és nem tágított. És jött az éltembe az angol nyelv, elkezdtem a dalok fordítását és talán most van itt az idő, hogy a versekkel is meg merjem tenni ugyanezt.

pug406st 2011.04.20. 15:42:53

@ubul2000: tehát a nem Mo-n élő kettős állampolgár ugyanazokat a jogokat élvezhesse, mint aki itt él?

radala 2011.04.20. 15:48:10

@dzsaszper: Szerintem soha nem késő. Ha mondjuk konkrétan ezt a Csernust zavarnák el, akkor az tisztogatás lenne, lévén ő volt az is, aki Bencsiket kis híján halálra ítélte rágalmazásért, másrészt szerintem ilyet csak a bíróság maga tehetne, amit szemmel láthatóan nem tett meg még akkor sem, mikor ez a Csernus mondjuk kiállt nyílit levélben GyF mellett.
Szóval ha a bírák normálisak lennének nem érte volna őket ez a kellemetlen esemény, de mivel láthatólag képtelenek rendet tartani maguk közt, ezért kap egy esélyt a fiatalabb generáció. Ez tök rendben van, ha nem is elegáns.

xsasha 2011.04.20. 15:54:28

@Nothingspecial:
Sértegetésed elég primitív. A Fidesz néppárti jellege miatt valóban vannak különböző képességű támogatói, csak az nem világos, hogy te mi alapján vonsz statisztikát.
Téged elégedetté tesz, ha a másikat lefikázod? Ettől nagyobbnak érzed magad?

megszűnt 2011.04.20. 15:56:09

@pug406st:
Goethe Vándor éji dala volt, amikor elszakadt a cérna, elfogyott a türelem.:) és száműztem a külföldi költőket. Aztán mindenkinek van egy legkedvesebb verse, és visszahozott.

(Egy ember megismerhető abból, mi a verse, mert az úgy ragaszkodik hozzá, mint a nótája. Nem merném megkérdezni kapásból senkitől. Mi a legkedvesebb versed? Mert talán elsőre túl személyes.)

tibapó 2011.04.20. 15:57:44

@parlamentarista: Mit nem mondasz, "kettős állampolgárságú cigány"!

tibapó 2011.04.20. 16:00:01

@Feri nagyapa: Még jó, hogy csak a kisebbségisége által jutna plusz képviselethez, nem pedig a purdék számossága általi többletszavazat miatt... :)

xsasha 2011.04.20. 16:02:22

@pug406st:
Csak ki bírod már várni azt a néhány hónapot, amikor determinálják a történetet. Vagy csupán keresel valami lufit, amin háboroghatsz és racionalizálhatod a puffogásodat?

parlamentarista 2011.04.20. 16:06:01

@tibapó:
miért ne akarhatnának a cigányok saját nyugdíjrendszert. nyilván ebben az esetben az idősek ösztönöznék a gyerekeket a munkára. persze cigány kórházat meg nehéz elképzelni. ehhez kell a kettős magyar-cigány állampolgárság. csakhogy ebben az esetben a romák többet dolgoznának, tehát valószínűleg többet fizetnének be az eü ellátórendszerbe is. tehát ezzel mindkét nemzetiség jól járna.

tibapó 2011.04.20. 16:07:06

@parlamentarista: no de egy cigány állampolgársághoz kéne egy cigány állam is, nemde?

tibapó 2011.04.20. 16:08:44

@tibapó: Hol lenne a Mo-i Gáza-övezet? A Sajó völgyében, Szabolcsban, vagy a Hortobágyon?

ben2 2011.04.20. 16:12:12

@parlamentarista:

A múlt rendszer megítélését illetően az a szembenállás tárgya, hogy van, aki nem tesz különbséget tömeggyilkosok és áldozataik között és van, aki igen. Ami az extra cinizmus a történetben, hogy akik a tömeggyilkosokat összemossák az áldozataikkal, azok előszeretettel nevezik magukat progresszív demokratáknak, a többi progresszív demokrata meg ahelyett, hogy elhajtaná őket, hogy még a gondolati közösség árnya se vetüljön rájuk, inkább befogja az orrát, mert a pénz azért jól jön.

Jiszajah 2011.04.20. 16:21:17

"Mindez azt jelentené, hogy egyrészt az alkotmányos szabályok és a sarkalatos törvények valóban „örökéletet” kapnának, másrészt pedig egy ideig a Fidesz nélkül szinte biztosan lehetetlen lenne bármilyen lényeges kérdésben (személyi döntések, adórendszer, euróbevezetés stb.) dönteni."

Kedves Török Gábor. Az hogy egy politikai párt beleszorul a saját politikai fogalmi kategóriáinak a kalodájába, egy túlhajszolt lelkiállapotú, szigorúan zárt közösség esetében érthető, sőt szükségszerű is akár.
Na de egy nyitott, éles szemű politikai elemző esetében...?

(és minden irónia nélkül felhívnám nemcsak a Te figyelmedet az alábbi szakirodalomra, mint alkotmányos terminologisztikánk egyik lehetséges vonatkozására
Aurelius Augustinus 354 - 430
D e c i v i t a t e D e i
www.hs-augsburg.de/~harsch/Chronologia/Lspost05/Augustinus/aug_cd00.html)

ubul2000 2011.04.20. 16:22:43

@pug406st: mint említettem, ennek az eu felbomlása esetén van jelentősége. Addig - igen.

De ha te azt javaslod, hogy az európán kívüli származású magyar állampolgárok jogai ne legyenek azonosak, azaz ők csak korlátozott jogokkal rendelkezzenek - én támogatni foglak.

pug406st 2011.04.20. 16:30:09

@xsasha: nem háborgok... kérdezek. tényleg kíváncsi vagyok a mit miértre...
@ubul2000: tel-aviv gáza övezet? lol

ha az eu felbomlik, milyen jelentősége van a szavazati jognak?

pug406st 2011.04.20. 16:33:29

@ubul2000: aki nem Mo-n lakik és itt fizeti az adóját az ne szóljon bele. jog és a kötelezettség csak együtt értelmezhető

pug406st 2011.04.20. 16:43:57

@ubul2000: hm, hogy is értelmezzem amit írtál... európán kívüli származása magyar állampolgár? ez alatt értsem azt a mondjuk egyiptomit aki itt tanult és végül itt házasodott meg és vette fel a magyar állampolgárságot?

xsasha 2011.04.20. 16:52:17

@pug406st:
Azért ez egy elég erős blöff.

ubul2000 2011.04.20. 16:52:44

@pug406st: milyen jól nézne ki tel-avivban egy cigány "bantusztán"

ubul2000 2011.04.20. 16:57:45

@pug406st: kezded kapisgáli - bravó!. Pontosan erről van szó. És ebből a szempontból mellékes, hogy itt tanult, bevándorolt, vagy itt született.

pug406st 2011.04.20. 16:59:23

@ubul2000: biztosan remekül. az arabok is tuti örülnének neki... de ha már ilyen vicces kedvedben vagy akkor javaslom Indiát hamár onnan származnak.

ubul2000 2011.04.20. 17:00:24

@pug406st: "ha az eu felbomlik, milyen jelentősége van a szavazati jognak?" óriási lesz

pug406st 2011.04.20. 17:07:16

@ubul2000: állítólag a "magyarság" sem Európából származik ismereteink szerint... egyesek még azt is tudni vélik, hogy a Szíriuszról...
és mégis, hogy gondolod? mi alapján fogod megállapítani, hogy ki honnan származik?

ubul2000 2011.04.20. 17:07:40

@pug406st: felvetésed második részével egyetértek, az első részével azért nem, mert ha valaki akadályoztatva van az ezért nem tehető felelőssé

aszekelyek 2011.04.20. 17:07:50

@dzsaszper: nem zavar, hogy a bíróság egy másik hatalmi ág, ugye? Nem a kormány, amelynek kétharmada van. A bíróságnak három harmada van kérlek, mivel senki nem áll felettük és még idejében nyugdíjba se lehet csak úgy küldeni őket. Pedig az úgy van, hogy a törvényeket a bírák készen kapják az ítélkezéshez a parlamenttől. Ami róluk szól, nem a vádlottakról, azt nem fogadják el. A szegény, szegény kiváltságaiktól megfosztottak. Hallom, több száz bírósági titkár van, nem művészet az állományt hamar pótolni. eccerűen nem akarnak nagy változásokat, amit ígért Orbán. Oszt jónapot. Nem érdekük nyugdíjba menni. Lassan mondom. Ezt a törvényt is parlament alkotta, azt akkor elfogadták. 70-ig poszton lenni. Ezt is parlament alkotja, ezt meg nem fogadják el. Végleges alkotmány gondolatától is kirázza őket a hideg. eszi a frász , ahogy a szóvivő mondaná. Pedig azt készültek alkotni elejétől fogva. Nem össze vissza fabrikálhatót.

aszekelyek 2011.04.20. 17:10:47

@pug406st: A címhez . Gábornak nyilván az ötlött fejébe, hogy de hiszen a FIDESZ mindvégig, elejétől végleges alkotmányról beszélt. Huszonkét év után.

ubul2000 2011.04.20. 17:12:05

@pug406st: szerinted egy afgán honnan származik? Norvégiából?
Vagy egy kínai? Szomáliából?

Elég egyértelmű ez a kérdés, mégha sokaknak politikai érdeke is ebből zavart, feszültséget kelteni. Készséggel elismerem, 10000 esetből előfordulhat 1-2 vitás eset, de ez a lényegen nem változtat.

pug406st 2011.04.20. 17:19:41

@ubul2000: már miben van akadályoztatva a lakhatásban vagy az adófizetésben? arról beszélünk amikor egy másik állam lakója megkapja a Magyar állampolgárságot és anélkül, hogy itt élt volna 1 percet is ugyanazokat a jogokat élvezi, mint aki itt éli le az életét. Az nem hasonlítható össze azzal, hogy magyar állampolgár kimegy külföldre dolgozni és onnan szavaz. Sajnálom azokat akik elvesztették Trianon miatt az állampolgárságukat de a többségük sajnos nem él már és az utódaik mind adott ország állampolgárai. Igen segítsük őket abban, hogy magyarságukat megtartsák és ápolják de ne legyen ugyanaz a joguk, mint a magyar állampolgároknak. Ha nem tetszik át lehet települni Magyarországra és teljes jogú állampolgárrá válni.

dzsaszper 2011.04.20. 17:21:56

@aszekelyek: éppen az zavar, hogy egy másik hatalmi ág. Amibe egy párt (ami 2-nek van álcázva), szinte teljes politikai konszenzus vagy a hatalmi ág kérése nélkül ne nyúljon bele.

Az az időszak, amikor a Párt mondta meg, ki lehet bíró, végetért -- vagy mégsem? Ez zavar...

ubul2000 2011.04.20. 17:22:18

@pug406st: két hozzászólással később feltetted a kérdést, hogyan állapítom meg ki honnan származik? s lám, most te is milyen pontos választ adsz!

Nem érzed a kiáltó ellentétet?

pug406st 2011.04.20. 17:31:51

@ubul2000: és tőlük miért is vennéd el a jogot? csak az első generációtól vagy mindenkitől aki nem európai származású...
sajnálattal értesítelek, hogy a tudomány mai állása szerint a modern ember (homo sapiens) Afrikából származik...
de vegyünk engem példának: apai nagyanyám magyar nemesi család sarja, apai nagyapám zsidó, anyai nagyanyám szerb, anyai nagyapám görög felmenőkkel. én megtarthatom a szavazati jogomat vagy el kell venni tőlem?

ubul2000 2011.04.20. 17:32:52

@pug406st:
"már miben van akadályoztatva a lakhatásban vagy az adófizetésben?"
A Magyar Állam van akadályoztatva - jelenleg még - hogy adót vessen ki. Ugyebár, ha nem vetnek ki - az adóbevallással egyenértékű - adót, akkor azt megfizetni sem kell. (Most nem beszélek a kettős adóztatás tilalmáról)

"Sajnálom azokat akik elvesztették Trianon miatt az állampolgárságukat"

Bocsáss meg, de undorító amit írsz, nem az állampolgárságukat veszítették el, hanem az országukat, a hazájukat - mégha ideiglenesen is.

"Ha nem tetszik át lehet települni Magyarországra és teljes jogú állampolgárrá válni."

Ha te ezt javaslod nekik, miért ítéled el, ha mások ugyanezt javasolják másoknak???

aszekelyek 2011.04.20. 17:33:24

@xsasha: nem csinálhatnak még1szer ekkora bajt az országnak. Amit még soká nyög az ország. Arra még esélyt sem szabad nekik adni.

pug406st 2011.04.20. 17:35:57

@ubul2000: jah tényleg 15. században Európa szerte betelepült cigányság tényleg nem számít 6 évszázad után európainak... és mi magyarok illetve az a keverék akik lettünk az igen?

Szimba 2011.04.20. 17:38:38

Tóth Árpád fordítása a legjobb!!!!!!!!!!!
Babits más. !

Fuf!:-(

Szimba 2011.04.20. 17:39:14

@pug406st:
Ubullal kár vitatkozni.

aszekelyek 2011.04.20. 17:45:00

@dzsaszper: jelen alkotmány készítöinél reklamálj. Nem írták bele, hogy nem lehet egy pártszövetségnek kétharmada. Csak azt, hogy annyíival lehet alkotmányozni. Még a volt kormánynál és a z mszp-szdsz-nél is reklamálj, mert amiatt van meg a pártszövetségnek, ahogyan ők működtek. Mindez sajnos nagyon kimaradt a 89-esből. Amit csak elnézek nekik, mert senki nem gondolta volna, hogy mindazt meg merészelik csinálni, ami a 2002-2010 évek alatt sajnos történt a baloldalinak mondott kormányok nyomán. Sajnos nem érthető az a mondat, ami a bíróságokról szólna. Légy szíves azt még egyszer. Köszönöm.

WLaci 2011.04.20. 17:46:03

@aszekelyek: Találó, a bíróságnak valóban 3/3-a van, mert másik hatalmi ág. Aminek a függetlenségéhez alap, hogy kiszámíthatatlan (!) módosítás ne történjen a szabályozásában. Tehát: nem lehet bírót nyudíjazni előbb, ha ő nem erre számított. Továbbmenve, hasonló esetek: nem lehet Költségvetési Tanácsot megszüntetni, OVB-tagokat kirúgni, ombudsmant helyettessé átminősíteni, amíg a mandátuma le nem jár. Ez alap egy jogállamban. Épp ebből látszik, hogy ez már nem az: ennek ellenére az érintettek símán nyernek majd pert Strasbourgban (illetmény és nyugdíj különbözete a hátralévő évekre).

pug406st 2011.04.20. 17:47:49

@Szimba: én emlékszem az első blogtalálkozón milyen volt és most milyen. Vagy ott volt visszafogott vagy radikalizálódik rendesen.

lüke 2011.04.20. 17:49:24

@pug406st:
a monarchiában majdnem mindenkinek ilyen ösei vannak, mert annyira keveredtek,hál istennek
nézd meg a holland, finn new right winget> beltenyészet

aszekelyek 2011.04.20. 17:55:41

@pug406st: Az a baj, hogy nálunk vannak úgy kezelve egész európában, ahogyan kéne egyáltalán. Úgy visszazsuppolják őket, mint a szél, a nyugatos demokráciák... Tudod , elég sokáig volt látható az a néhány arany színű hagymakupolás, roma barokk palotácska Kolozsvárt elhagyva. Akiknek sokat fizettek, hogy be ne tegyék többé Németországba a lábukat... Aztán kissé távolabb, tető, víz, villany nélküli viskók a vonatból jól láthatóak, a falun messze kívül. Segély nincs, valami kis rőzsét meg élelmet kapnak. A lábukat oda se tehetik be. Európa, a híres, meg ránk mutogat??? A franciák se kértek belőlük , sem a kanadaiak, sem északon,.... Kifejezetten azt akarják, hogy maradjanak ott, ahová sokszáz éve betelepültek. Náluk a törökök éppen elég. Franciák is soviniszták...

pug406st 2011.04.20. 17:55:52

@ubul2000: alulról felfelé.

Mert te nem választási lehetőséget adsz hanem származás alapján megvonsz jogokat.

Igen igazad van nem csak az állampolgárságukat vesztették el és ez fordítva is igaz, minthogy a rokonaim egy része is pl Jugoszláviában ragadt tehát ez fordítva is igaz. Ellenben a lehetőség megvan arra, hogy ezeket a sérelmeket kulturált és európai módon lehessen kezelni. Lehet ábrándokat szövögetni, hogy lesz nagyobb még Magyarország de ha ez be is következne valamilyen oknál fogva azért nem lenne köszönet semelyik oldalon sem. Plusz gondold végig, hogy a magyarság kisebbségbe kerülne Magyarországon... Kicsit faramuci nem?

Az adókivetéses dolgot nem nagyon értem. Mondjuk valaki lakik Székelyudvarhelyen és a Magyar Államnak adózik? Vagy hogy gondoltad?

ubul2000 2011.04.20. 17:58:02

@pug406st: (off - szeretek megbeszélni, megvitatni dolgokat, mert egymás anyázása nélkül is vitatkozhatunk, mégha nem is értünk egyet sok mindenben - off vége)

Én sehol nem beszéltem szavazati jog megvonásáról, olvass vissza. Te célozgattál bizonyos jogok megvonásáról, amire kiejelentettem, ha beterjeszted én támogatom.

"sajnálattal értesítelek, hogy a tudomány mai állása szerint a modern ember (homo sapiens) Afrikából származik.."

Ez már annyiszor változott, hogy ennek vitájába nem mennék bele, arról nem is szólva, hogy ez nem is ide tartozik.

Véleményem szerint 4-5 generáció amit érdemes figyelembe venni. ennél régebbről elég nehéz a származást, az anyakönyveket bizonyítani. Most a szemmel látható jelekről nem beszélek - egy szudáni, kínai származást nem szükséges bizonyítani - látszik. Szigorúan a saját véleményem - és ha beterjeszted, támogatom - 5 generációra visszamenőleg bizonyítja, legalább 50 %-ban a magyar származását - az teljes jogokkal rendelkezzen. Hozzáteszem, hogy ebben a vonatkozásba teljes jogú magyarnak tekintem azokat a nemzetiségeket, akik az ország határa mentén éltek, hiszen itt a keveredés természetes folyamat.
(szlovén, horvát, szerb, rutén, román, ruszin, ukrán, tót, lengyel, német, osztrák, cseh - remélem senkit nem felejtettem ki, tán még az olasz jöhet számításba)

parlamentarista 2011.04.20. 17:59:43

@ben2:
a szembenállás tárgya az, hogy nemzetközösségi kereteket akarsz-e, vagy egy balkáni nemzetállamot. olyan magyarországot képzelsz el, ami közép-európai szövetségi politika része, vagy magyarországot inkább a balkánra teszed, ahol nemzetállamok viaskodnak egymással.

orbán viktor mostanában emlegetett "nyugat-balkán" zónát. ami egy vallási mix. a római keresztény magyarországgal, és horvátországgal. az iszlám többségű bosznia-hercegovinával, illetve a valószínűleg muzulmánná alakuló albániával. az ortodoxokat szerbia-montenegro, és macedónia képviseli. szóval kialakulóban van egy ilyen övezet. kelet-balkán meg románia, és bulgária.

és egyébként európában egyre többen képzelik úgy, hogy ezt a térséget jobb lenne a nemzetközösségen kívül tudni. a monetáris unión amúgy is kívül esik. szlovákia és szlovénia euro övezet része.

de egyáltalán nem akarják, hogy magyarország azzá váljon. hanem ha megfigyeled leginkább azt szeretnék, hogy magyarország kívül legyen az európai unión. a kérdés az, hogy a magyarok erre azt mondják, hogy igen, mi egy balkáni nép-nemzet vagyunk, vagy azt, hogy mégis csak a közép-európai kulturkörhöz szeretnénk csatlakozni. ahhoz viszont alapvetően egy német-osztrák-lengyel-cseh-szlovák szövetségi politikát kell folytatni. ez a kérdés.

dzsaszper 2011.04.20. 18:01:05

@aszekelyek:
nos, az alkotmány készítői kimondták, a kétharmaddal konszenzuskényszert akarnak belevinni.
Most a kétharmad megvan, konszenzus nincs.

Az előző kormányzatnál nem reklamálok, hanem egyszerűen soha nem szavazok rájuk többet. A mostaninál is kb. ennek a határánál tartok, az már eldőlt hogy a következő választásokon biztosan nem rájuk szavazok. Ebbe az AB körüli kavar és az alkotmányozósdi is picit benne van, de főleg az, hogy vannak tízmilliárdok a focitól kezdve sokmindenre, csak az orvosok, egészségügyi dolgozók és pedagógusok bérének rendezésére nincs. És ha a gyógyszergyártók felajánlanak ilyen célra 25 milliárdot, az nem kell, hanem majd inkább egyéb célokra adókivetésként...

A fidesz-kdnp, ahogy én látom, megrészegült a hatalomtól és elvesztette a realitásérzékét.

Ami meg a bíróságokat illeti, volt idő amikor az egyetemi felvételitől kezdve sok szinten volt módja beleszólni a Pártnak abba, ki lehet bíró. Most is beleszól a Párt abba, ki legyen bíró, és nyilván a vezetőcsere érdekében. Kommunizmusba hajló módszerek.

pug406st 2011.04.20. 18:02:30

@aszekelyek: igen sajnos ez a kérdés a kárpát medence (nem csak Mo-é) egyik legfőbb problémája, hogy hogyan lehet integrálni. egyáltalán lehet-e. Németeknek ott a török franciáknak az algériai stb. Nem véletlenül foglalkozik az Eu is ezzel a problémával.

aszekelyek 2011.04.20. 18:05:02

@WLaci: szép kövér demagógiát rittyentettél. Hol vannak lefektetve ezek a jogok? Már a változtathatatlanságról? ideiglenes alkotmányban biztosan nincsenek. Maximum szokatlan ez, kedves. Amiben a parlament dönt, abban a bíróság nem illetékes és viszont. Ez a jogállam alapja. Nálunk. Bíróság nem csinálhat magának törvényt és nem mondhatja, hogy neki nem tetszik, amit a parlament dönt. Polgári és büntető ügyekben hozhat ítélelet, másban nem.

lüke 2011.04.20. 18:11:07

@WLaci:
kritériumai vannak, milyen ügyet vihetsz Strasbourgba

ubul2000 2011.04.20. 18:13:36

@parlamentarista: érdekes kérdést feszegetsz. Én mondjuk el tudnék képzelni egy lengyel-cseh-magyar-szlovén-horvát államszövetséget. Ehhez persze csatlakothatna igény és a feltételek teljesítése esetén más is - Ausztria, Szerbia, Macedonia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Ukrajna, Románia, de akár Bulgária és Törökország is.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.20. 18:28:52

"Lázár után Borkai is Audival flangál

A szerződés értelmében nettó 663 ezer forintot kell Győrnek havonta fizetne azért a hét Audiért, amelyek immáron a polgármesteri hivatal dolgozóit szolgálják.

A járműflotta egy Audi A8-asból, valamint három-három A6-osból és A4-esből áll."

nepszava.com/2011/04/magyarorszag/lazar-utan-borkai-is-audival-flangal.html

parlamentarista 2011.04.20. 18:32:10

@ubul2000:
oké, de a szomszédok nem kérnek ebből a hungaro identitásból. nem akarnak egy ilyen kárpát medencei államszövetséget. már csak azért sem, mert te ezt az egészet "magyarnak" mondod, és befested piros-fehér-zöldre. a szomszédaink két dolgot utálnak. az egyik, amikor valaki előáll az ezeréves magyar szupremáciával. a másik pedig az, hogy legyen mindenki hungaro. ők azt mondják, hogy ugorsko egy lejárt lemez. ez az ország nem létezik. madarsko van helyette. és nem akarnak egy ilyen kárpát-medencei makro régiót.

a szlovákok a szövetségi politikát inkább az osztrákokkal képzelik el. ennek bécs és pozsony közelsége az alapja. szlovákia "osztrák" szövetségi tartomány lesz. csehország pedig "német". és lengyelország is inkább ebbe a közép-európai diplomáciai szövetséghez akar tartozni, mint egy szovjetorosz befolyási övezethez. berlin és varsó szinte minden kérdésben egyeztet.

a magyar diplomácia minden nap megüzeni, hogy senkivel sem egyeztet. illetve mostanában orbán szereti magát egy nyugat-balkáni érdekérvényesítő politikusnak beállítani, aki kiáll horvát csatlakozás mellett, és követelei bulgária és románia teljes jogú schengeni tagságát. tehát orbán viktor magát is a balkáni politikához sorolja. nyugat-európa ezt elutasítja. a nyugat-európai nacionalisták. mivel ők a balkánt egy cigány kultúrával azonosítják. a balkáni népek különféle vallású cigányok. van köztük római keresztény, ortodox, muzulmán, és egy csomó templomba járó ateista. és ezek között cigányok közvetítenek. és minden nemzetiség saját nemzetállamot akar. közös normákról egyezkedni sem hajlandóak. csak a támogatást követelik. orbán brüsszelből nézve egy balkáni politikus, és egyébként budapestről nézve is lehet annak nevezni. sőt ő magát is annak tartja. tehát erről a hungaro identitásról szó sincs. a kérdés ez: mitteleuropa oder balkan.

pug406st 2011.04.20. 18:33:19

@ubul2000: (off. megbántani nem szeretnél sérteni mégannyira sem, anyázást tőlem végképp nem kapsz, részemről az értelmes vitára nyitott vagyok on.)

A párbeszédünk onnan indult, hogy a kettős állampolgársággal milyen jogok járnak együtt. Az, hogy te ebből hogyan szűrted le azt amit utána írtál nem tudom.
Tartom azt, hogy kettős állampolgár akkor szavazhasson itt ha minimum itt lakik. Amúgy az még mindig nem derült ki, hogy milyen jelentősége lenne a szavazati jognak az EU felbomlása után.

A homo sapiens a tudomány legújabb kutatása (dns) alapján is Afrikából származik. (mellékesen jegyzem meg amit egyik kedvenc filmemben mondtak amikor azt feszegették, hogy mi az ember színe. Amikor isten megteremtette Ádámot sárból tette. És a sár színe vörös volt. Tehát az ember színe nem fekete és nem fehér hanem vörös)

"Véleményem szerint 4-5 generáció amit érdemes figyelembe venni. ennél régebbről elég nehéz a származást, az anyakönyveket bizonyítani. Most a szemmel látható jelekről nem beszélek - egy szudáni, kínai származást nem szükséges bizonyítani - látszik. Szigorúan a saját véleményem - és ha beterjeszted, támogatom - 5 generációra visszamenőleg bizonyítja, legalább 50 %-ban a magyar származását - az teljes jogokkal rendelkezzen. Hozzáteszem, hogy ebben a vonatkozásba teljes jogú magyarnak tekintem azokat a nemzetiségeket, akik az ország határa mentén éltek, hiszen itt a keveredés természetes folyamat.
(szlovén, horvát, szerb, rutén, román, ruszin, ukrán, tót, lengyel, német, osztrák, cseh - remélem senkit nem felejtettem ki, tán még az olasz jöhet számításba)"

Ezt muszáj volt beidéznem. Első körben szóhoz se jutok, második körben ismét megjegyezném, hogy olyat adsz a számba amit nem mondtam és még csak nem is sugalltam, harmadik körben megállapítottam, hogy az európai származás is beszűkítésre került.

Köpni nyelni nem tudok mert egy értelmes embert ismertem meg anno akivel különböző az álláspontunk de azt nem gondoltam, hogy ennyire :)

pug406st 2011.04.20. 18:41:55

@parlamentarista: ne felejtsük el, hogy van egy Visegrádi Négyek nevű formáció ami nem működőképes

ubul2000 2011.04.20. 18:47:41

@pug406st:
" alulról felfelé."

Ez mit is jelent?

"Mert te nem választási lehetőséget adsz hanem származás alapján megvonsz jogokat."

Mit értesz választási lehetőség alatt?

"Az adókivetéses dolgot nem nagyon értem. Mondjuk valaki lakik Székelyudvarhelyen és a Magyar Államnak adózik? Vagy hogy gondoltad?"

Pontosan azt mondtam, hogy ma Mo-nak nincs lehetősége adót kivetni Székelyudvarhely térségére.

xsasha 2011.04.20. 18:47:51

@vinczej:
Ennyire azért nem kellene igénytelennek lenni.

xsasha 2011.04.20. 18:52:36

@parlamentarista:
"cigány kultúrával azonosítják. a balkáni népek különféle vallású cigányok. van köztük római keresztény, ortodox, muzulmán, és egy csomó templomba járó ateista. és ezek között cigányok közvetítenek. és minden nemzetiség saját nemzetállamot akar."

Huh, ez fájt. Azért jól egymásra találtatok ti itt most páran. Tényleg senkit nem zavar a valóság?

ubul2000 2011.04.20. 19:01:17

@parlamentarista:
mert te ezt az egészet "magyarnak" mondod, és befested piros-fehér-zöldre.

Ezt hol is mondtam?

lüke 2011.04.20. 19:02:48

@vinczej:
Borkai a lólengés olimopiai bajnoka, járjon LOVON!
én nem adnám alább a dél afrikainál
www.spiegel.de/img/0,1020,542957,00.jpg

pug406st 2011.04.20. 19:03:13

@ubul2000: választási lehetősége a kettős állampolgárnak van, hogy hol szeretne élni, szavazni és adózni. ebből indult ki a beszélgetésünk. te ezzel szemben megvonnád azon magyar állampolgárok jogait (bármennyire is szeretnéd a számba adni a mondatokat; Tőled származnak) akik láthatóan vagy papírok alapján a te általad felállított kritériumok miatt nem férnek bele a kategóriádba.

Azért remélem az adókivetéses dolgot Te sem gondolod komolyan...

a-kis-herceg 2011.04.20. 19:05:18

@vinczej: na végre Győr is fejlődik... ódi nagy divat, népautó... a mi autónk

nyünyüge 2011.04.20. 19:09:55

-300 millió minusz a Fidesznél

"...Tizenhat belföldi jogi személy segített félmillió forintnál nagyobb
összeggel a Fidesznek: köztük a Magyar Posta, a Hotel Esztergom Kft.,
a Fény Utcai Piac Kft., és több budapesti kerület önkormányzata vagy
polgármesteri hivatala. Érdekes, hogy utóbbiak között van az MSZP-s vezetésű XIII. kerület is. A legbőkezűbb a Magyar Gazdák Szövetsége volt, amely 23,8 millió forintot adott."

A támogatók közül végképp nem értem a Magyar Postát (milyen alapon támogat egy állami vállalat pártot???? ), meg a XIII. kerületet.

www.magyarkozlony.hu/pdf/8906

index.hu/belfold/2011/04/20/haromszazmillios_minusszal_zart_tavaly_a_fidesz/

ubul2000 2011.04.20. 19:10:44

@pug406st:
"A párbeszédünk onnan indult, hogy a kettős állampolgársággal milyen jogok járnak együtt. Az, hogy te ebből hogyan szűrted le azt amit utána írtál nem tudom.
Tartom azt, hogy kettős állampolgár akkor szavazhasson itt ha minimum itt lakik. "

Erre válaszoltam, azt hiszem, miben értek egyet, miben nem.

"Amúgy az még mindig nem derült ki, hogy milyen jelentősége lenne a szavazati jognak az EU felbomlása után."

Ne várj erre választ most tőlem, várjuk ki a végét. Szerintem várjuk ki a végét.

"A homo sapiens a tudomány legújabb kutatása (dns) alapján is Afrikából származik. (mellékesen jegyzem meg amit egyik kedvenc filmemben mondtak amikor azt feszegették, hogy mi az ember színe. Amikor isten megteremtette Ádámot sárból tette. És a sár színe vörös volt. Tehát az ember színe nem fekete és nem fehér hanem vörös)"

Tehát indián???

"Véleményem szerint 4-5 generáció amit érdemes figyelembe venni. ennél régebbről elég nehéz a származást, az anyakönyveket bizonyítani. Most a szemmel látható jelekről nem beszélek - egy szudáni, kínai származást nem szükséges bizonyítani - látszik. Szigorúan a saját véleményem - és ha beterjeszted, támogatom - 5 generációra visszamenőleg bizonyítja, legalább 50 %-ban a magyar származását - az teljes jogokkal rendelkezzen. Hozzáteszem, hogy ebben a vonatkozásba teljes jogú magyarnak tekintem azokat a nemzetiségeket, akik az ország határa mentén éltek, hiszen itt a keveredés természetes folyamat.
(szlovén, horvát, szerb, rutén, román, ruszin, ukrán, tót, lengyel, német, osztrák, cseh - remélem senkit nem felejtettem ki, tán még az olasz jöhet számításba)"

Ezt muszáj volt beidéznem. Első körben szóhoz se jutok, második körben ismét megjegyezném, hogy olyat adsz a számba amit nem mondtam (PONTOSAN MIT IS?) és még csak nem is sugalltam, harmadik körben megállapítottam, hogy az európai származás is beszűkítésre került.

Köpni nyelni nem tudok mert egy értelmes embert ismertem meg anno akivel különböző az álláspontunk de azt nem gondoltam, hogy ennyire :)"

Ennyire, azért remélem nincs harag?

2011.04.20. 19:11:13

No eszembe jutott még egy...ma nagy hét van. A holló mosdatja a fiát szólás erre a hétre való, erre szól...;)

@bariga: hát...visszavontam, amit tegnap este mondtam róla. És igazad van, von Haus nincs.

bariga 2011.04.20. 19:13:04

penzcentrum.hu/cikk/1027953/1/orokolheto_allami_nyugdij_itt_vannak_a_reszletek#hs

lehet, hogy kezdik kapizsgálni, hogy ez itt már maga a kapitalizmus, a szocializmus megdöntve már vagy 21 éve. Nehezen esett le, de talán még nem késő, de azért sietni kell!!

nyünyüge 2011.04.20. 19:13:58

@nyünyüge:
Elírtam. Természetesen nem "-300 millió" a hiány, hanem +300 :)!

bariga 2011.04.20. 19:18:27

@Letícia: de tanulni nem tilos, a szerénység meg nagy erény (lenne) akkor is ha "nagyhatalmúpolitikus" a zember. Meg mutathatna jó példát..

nyünyüge 2011.04.20. 19:22:01

@bariga:
durva szöveg volt a "lapít, mint sz@r a fűben", de a szakszervezeti vezetők nevében a tartalommal foglalkoznék, nem a formával.

Ha valakire azt mondom, hogy "pimasz, mint a piaci légy", akkor nem azt kérheti ki magának, hogy légynek neveztem, max. azt, hogy nagyon pimasznak tartom.

pug406st 2011.04.20. 19:22:24

@ubul2000: nincs bennem harag. Örülök, hogy normális mederben tudtuk tartani a vitát annak ellenére, hogy ennyire másként gondolkodunk :)

Igen lehet indián volt. Amúgy javaslom a filmet: Élj és boldogulj a magyar címe.

ubul2000 2011.04.20. 19:22:34

@pug406st: mert négyek lett a természetes háromból

hoplita 2011.04.20. 19:29:46

@bariga:
Ebben speciel igaza van...én meg szeretem ha nevén nevezik a dolgokat, az eufemizálást meghagyom a köcsög széplelkeknek.:))

De kövért utálom, mint a hónapos szart.

xsasha 2011.04.20. 19:31:40

@dzsaszper:
Azért én szívesen végigvenném veled ezeket az általad említett dolgokat.
Egyrészt a fociban az utánpótlásra költ a kormány, ami egyrészt ifjúságpolitika, másrészt marketing. Ha a vendéglátóipart fel akarjuk pörgetni, akkor nem elég a termálfürdők és wellness szállodák - reklám is kell az országnak, és ehhez az egyik legjobb belépő egy fejlődő foci válogatott és sok eladott focista, akinek a nevét kiabálják a nemzetközi mérkőzéseken.

A gyógyszergyártók persze trükkösek, és minden kommunikációt bevetnek, hogy minimalizálják az ő részüket a válságrendezésben, pedig nem kis profitokat tettek zsebre az utóbbi években. Azért az ilyen olcsó szövegeknek nem kellene felülni. A kormány 100 mrd-ot vár tőlük, és természetesen annak is meg van a helye a költségvetésben. A kormány feladata egy növekedés orientált struktúra kialakítása. Ez szerintem kétségbevonhatatlan.

A bírók egy nagy része azt sem tudja, mi az a laptop, és hogyan kell az egeret kezelni. Magyarország tele van túlképzett jogászokkal, akik képesek jól ellátni a feladatot. Azért illene bevallani, nem kevés probléma volt a bíróságok működésével. Rosszul látom?

bariga 2011.04.20. 19:33:48

www.napi.hu/magyar_gazdasag/matolcsyek_ujabb_meglepo_bejelentese_drasztikus_tehercsokkentes_jon.480653.html

visszavonom, amit az előbb írtam, még szocializmust építenek.
De azért remélem, hogy sok hívő fog ebbe a békekölcsön alapba fizetni.
A bürokrácia csökkentése dícséretes, de a kötelező könyvvizsgáló megszüntetése nagy hiba, amúgy meg van helette ismét kötelező kamara,
Az 500 milliárd emlegetése csak a szokásos demagógia, különösen ha azt hiszik , hogy ez munkahelyet teremt.
Ebben a munkahely témában abszolút süketelés folyik már hónapok óta. Gőzük sincs róla mi kell hozzá. Tuti viszont, hogy akisvállalkozó, akinek eddig sem volt semmi ötlete, hogy mit termeljen és mit tud eladi nyereséggel, úgy, hogy még adófizetésre is fussa, tuti nem fog munkahalyet teremteni, ha marad évi egy millió forintja, tegyük fel ennyit spórol az kíváló intézkedések hatására.
A munkahelyhez innováció, szakértelem, piac, tőkekoncentráció és hitel kell. Már tanfolyamokon is tanítják.

xsasha 2011.04.20. 19:36:04

@bariga:
Pápai, mit akarsz tőle?

parlamentarista 2011.04.20. 19:38:49

@xsasha:
kérdezz meg egy nyugat-európait. ezt gondolják a balkánról. különféle vallású nemzetállamok, ahol a cigányok a közvetítők. nagyjából ez a közfelfogás magyarországról is.

a válság óta romániát, bulgáriát, és magyarországot a többség az unión kívül szeretné látni. ne gondold már, hogy londonban azt mondják, hogy jaj, csak magyarország ki ne lépjen az unióból. hanem pont fordítva mondják. get out. mi arrafelé dajcstomival vagyunk képviselve. őt olyan szinten nézi le egy brit, hogy azt te elképzelni nem tudod. nem azért, mert magyar, hanem azért, mert dajcstomi pont olyan hülye, mint amilyennek látszik. egy üresfejű bölcész, aki azért került ki brüsszelbe, mert orbánnal együtt dugták a lányokat koleszben. amivel persze semmi baj sincs, csak a civilizált világban ezért nem osztanak európai képviselői helyeket. dajcstominak az európa parlamentben nincs barátja. de a többi magyar képviselőnek se. egyszerűen kilógnak a sorból. ezen kívül elolvassák a nagyköveti jelentéseket, amit a diplomáciai nyelvezet miatt felszoroznak kettővel, és a budapesti tudósításokat, amik túlzóak. azt meg elosztják kettővel. plusz megnézik maguknak dajcstomit. és azt mondják, hogy ez a gyerek lehet, hogy zsidó származású, de inkább úgy viselkedik, mint egy balkáni cigány. szóval ebből a pálinkázós, disznóvágós kultúrkörből jön.

lefordítják dajcstomi twitter bejegyzéseit a financial times blogjában, és ha egy angol azt véletlen elolvassa mert oda kattint, akkor csak néznek ki a fejükből. ő lenne a magyar konzervatív. aha. cigányok közt lehet konzervatív legfeljebb. így képzelik.

parlamentarista 2011.04.20. 19:38:49

@xsasha:
kérdezz meg egy nyugat-európait. ezt gondolják a balkánról. különféle vallású nemzetállamok, ahol a cigányok a közvetítők. nagyjából ez a közfelfogás magyarországról is.

a válság óta romániát, bulgáriát, és magyarországot a többség az unión kívül szeretné látni. ne gondold már, hogy londonban azt mondják, hogy jaj, csak magyarország ki ne lépjen az unióból. hanem pont fordítva mondják. get out. mi arrafelé dajcstomival vagyunk képviselve. őt olyan szinten nézi le egy brit, hogy azt te elképzelni nem tudod. nem azért, mert magyar, hanem azért, mert dajcstomi pont olyan hülye, mint amilyennek látszik. egy üresfejű bölcész, aki azért került ki brüsszelbe, mert orbánnal együtt dugták a lányokat koleszben. amivel persze semmi baj sincs, csak a civilizált világban ezért nem osztanak európai képviselői helyeket. dajcstominak az európa parlamentben nincs barátja. de a többi magyar képviselőnek se. egyszerűen kilógnak a sorból. ezen kívül elolvassák a nagyköveti jelentéseket, amit a diplomáciai nyelvezet miatt felszoroznak kettővel, és a budapesti tudósításokat, amik túlzóak. azt meg elosztják kettővel. plusz megnézik maguknak dajcstomit. és azt mondják, hogy ez a gyerek lehet, hogy zsidó származású, de inkább úgy viselkedik, mint egy balkáni cigány. szóval ebből a pálinkázós, disznóvágós kultúrkörből jön.

lefordítják dajcstomi twitter bejegyzéseit a financial times blogjában, és ha egy angol azt véletlen elolvassa mert oda kattint, akkor csak néznek ki a fejükből. ő lenne a magyar konzervatív. aha. cigányok közt lehet konzervatív legfeljebb. így képzelik.

bariga 2011.04.20. 19:39:47

@nyünyüge: na jó, én sem vagyok egy túl finom lélek, de most ő mégis a Parlament elnöke, és a saját kormányának a rendőrségéáről beszél.Az összes rendőrt mégsem lehet egyszerre leváltani, bár láttam én karón varjút. Valahol biztosan készenlétben áll már a pótlás, mint az örek bírák helyett.

bariga 2011.04.20. 19:42:15

@xsasha: csak azért lepődtem meg ezen a cikken, mert sokat változott korábbi önmagához képest és azt hittem, hogy bölcsen tud abból a székből befolyást gyakorolni.

xsasha 2011.04.20. 19:46:32

@bariga:
Nem is értem, hogy a kormány miért nem biztosítja mindet most és azonnal és egy lépésben. Meg az is tökmindegy, hogy a K+F pályázatok számát növelték leginkább, a képzésben meg akarják duplázni a mérnöki szakokat és kiszélesíteni a szakképzés támogatását, és Széchenyi kártyát adnak a vállalkozóknak...

bariga 2011.04.20. 19:46:47

@hoplita: hát, hogy ez "név" lenne? csak ne terjedjen el a közbeszédben,mint a na mizu mizu mizu

bariga 2011.04.20. 19:54:10

@xsasha: Igazad van, a képzés nagyon fontos és ami most elkezdődött a szakmunkéképzésben hasznos lesz néhány év múlva. A Széchenyi kártya is nagyon jó, segít a túlélésben, forgóeszköz hitel tulajdonképpen.
De mégis azt mondom, hogy kell választani támogatandó prioritásokat, fel kell vállalni, hogy mindenkinek nem jut, de aki a magyar adottságoknak megfelelő terméket , szolgáltatást talál ki, kapjon meg minden eszközt.

panelburzsuj 2011.04.20. 19:56:55

@bariga:

Érdemes elspekulálni azon, hogy a vállakozásoknál jövőre "megspórolt" pénzekből vajon mennyi ment eddig - (muszáj) foglalkoztatásra.

Könyvelőre, könyvvizsgálóra, adminisztrátorra.

Ravasz mesterség ez szabályozás ...

xsasha 2011.04.20. 19:57:32

@parlamentarista:
Ezek a te gondolataid. Az a te dolgod, hogy rasszista vagy, ráadásul úgy globálisan ráhúzod a Balkánra. Én mostanában jártam Szabadkán. Az a helyzet, hogy jelenleg a szerbekben több kultúra van, mint amit Budapesten tapasztal az ember. Nagy többségük egyszerű ember, de a te cigányozásod, hidd el, csak visszaüt rád.
Az üresfejű bölcsészezésed is szerintem csak téged minősít. Szerintem itt a fórumon is vannak páran bölcsészek, akik megtanítanának téged sok mindenre.
De a legnagyobb tanulság a szövegedből, hogy az nem véletlen, hogy a Jobbik baloldali tömegeket szívott fel.

xsasha 2011.04.20. 20:01:47

@bariga:
Ugye most viccelsz? A lapít, mint szar a fűben, az egy közmondás, és még véletlenül sem arról szól, hogy valakit szarnak minősít, hanem a sunyítást rója fel az adott embernek.
Azért, mert a "független(LOL) hírügynökség" megpróbálja kiforgatni Kövér szavait, nem kellene utánaugrani a hülyeségnek.
Egyszerűen Kövér nem mondott ilyet. Ezt józan ésszel azért be lehet látni, úgy gondolom.

xsasha 2011.04.20. 20:04:25

@bariga:
Ebben egyet is értünk.

nyünyüge 2011.04.20. 20:04:45

off

Tétényi Éva Kálmán Olgánál az ATV-n.

bariga 2011.04.20. 20:04:51

@panelburzsuj: szerintem kevesebb, mint az említett összeg, a könyvvizsgáló pedi szerintem mégis valami határt szabott a zagyva, adócsaló mélegeknek.

bariga 2011.04.20. 20:06:41

@xsasha: az én szüleim nekem ezt a mondást nem tanították, meg a pap sem, akihez hittanra jártam kb. 40 évvel ezelőtt.

xsasha 2011.04.20. 20:06:49

@hoplita: Én ezt az egy számot ismerem tőlük, de ez nagyon tetszik.

www.youtube.com/watch?v=te9joncKdVA

xsasha 2011.04.20. 20:12:04

@bariga:
Vannak dolgok, amiket az évek során megismer az ember. Gondolom a nők hmm... kezelését sem a paptól vagy a szüleidtől tanultad. De azért csak megtanultad.
Mindenesetre ha neked el kell magyarázni, hogy mit jelent a lapít, mint szar a fűben, és el kell magyarázni, hogy ez egyáltalán nem jelent szarhoz hasonlítást, akkor én elvállalom ezt a méltóságteljes feladatot.

xsasha 2011.04.20. 20:12:56

@xsasha:
És akkor mellé lehet tenni ugyanezt a gondolatkört, csak Zorántól:
www.youtube.com/watch?v=rkKS2x6F8CI&feature=related

panelburzsuj 2011.04.20. 20:14:48

@bariga:

Ilyesmit próbáltam sugallni.

Hogy úgy könnyítenek a magyar vállalkozások terhein, hogy közben más magyarok piacát meg megkurtítják.

Vagy gondolod, hogy a fölöslegessé váló könyvvizsgálókból majd elektromechanikusokat képeznek?

parlamentarista 2011.04.20. 20:18:57

@xsasha:
de mi az, hogy fel akarjuk pörgetni. van aki fel akarja, és van aki nem. szóval a civilizált világban azt csinálják, hogy kivetnek mondjuk idegenforgalmi adót, és abból felújítják a műemlékeket.

másik ágazatból nem vonnak el pénzt. hanem a különadókat az ágazatban tartják. azt mondják, hogy fizessenek többet a távközlési cégek, de ebből ők megrendeléseket kapnak a városoktól ingyen wifi hálózatra, vagy mondjuk megrendelést kapnak a hadseregtől. tehát az extra adót visszaforgatják. vagy azt mondják, hogy rakjanak egy alapba pénzt a bankok, és majd ha megint válság lesz, akkor abból mentsék meg magukat.

vagy mondjuk van egy csomó regionális sportiskola. régióban elfogadott magas szintű, de mégis általános testnevelési tantervvel. és a városi futball klubok meg majd ezekből sportiskolákból kiemelik azokat, akik tehetségesek. de kizárólagosan a focira nem költenek.

a foci egy modern kori rabszolgaság. a klubok gladiátorokat nevelnek, ami egyénként üzlet. ebbe közpénzt nem raknak. hanem helyette van sportiskola, ahol az alapsportágak, az atlétika, a torna, az úszás élveznek prioritást, és ezek után következnek a labdajátékok.

a labdasportok kiemelt állami támogatása az alapsportokkal szemben a BALKÁNI sportpolitika. törökgábor sportriporternek készült, és még ezt sem látja. BALKÁNI sportpolitika ez. ami egyébként jugoszláviában többnemzetiségű keretek között jól működött. itt meg majd meglátjuk, hogy mennyire lesz hatékony. az olimpiai csapatban szintén megmondják, hogy kiktől várják az érmeket. ők kiemelt támogatást kapnak előre. ez is szintén balkáni koncepció. a sportvezetés személyekre mutat rá, hogy te meg te, meg te. te kapsz extrát, és neked kell szállítani az érmeket. meglátjuk, hogy ez mennyire válik be. ha a londoni olimpiai csapat 10 aranyat szállít, akkor bejött, ha nullázik, akkor meg nem jött be.

nem állítom, hogy biztos rossz lesz, de azt tudom, hogy ez egy kétélű fegyver. mert mi van, ha a kiemelt sportolók mégsem hozzák az eredményt. vagy a kiemelt sportágak. mi van, ha belefeccöl az ország egy csomót az akadémiákba, és nem lesz egy tehetséges focista gyerek sem, vagy ha lesz az rögtön elmegy nyugat-európába. tehát 1 percet sem játszott a magyar nb1-ben. úgy egyáltalán a magyar nb1 vajon fenntartható-e értelmesen. és nem lenne jobb helyette egy osztrák-magyar-cseh-szlovák déli bundesliga. tehát egy szövetségi bajnokság. nem lenne az esetleg jobb. úgy, hogy van egy csomó regionális sportiskola. ettől még persze lehetnek külön válogatottak. de lehetne egy északi (német-lengyel), és egy déli (osztrák-cseh-szlovák-magyar-horvát-szlovén) bundes liga.

csak akkor nem az van, hogy a magyar miniszterelnök megmondja, hogy ki lesz a bajnok, és melyik város kap futball stadiont. jelzem igen érdekes lesz majd, hogy a szél kálmán tervben debrecentől elvonnal majd 10 milliárd forintot (500÷50, debrecenben ugye minden 50. magyar lakik). tehát ennyivel kevesebb jut közszolgáltatásokra jövőre. viszont a futball csapat kap 10 milliárdot stadionra.

na most debrecenben a legutóbbi fordulóban 3000 néző volt úgy, hogy a nyugdíjasok és a diákok ingyen mehettek be. a bérleteseken túl fizető néző nincs. legfeljebb ha idegenből valaki odatéved. de mivel a miniszterelnöknek ez a kedvenc sportja ezért oda tolják a pénzt. azt a pénzt, amit másoktól elvonnak. debrecenben pontosan azt a pénzt kapja meg a milliárdos szima gábor, aki egyébként egy tehetséges üzletember, amit a közintézményektől elvonnak. összegszerűen. nem tudom, hogy ez mennyire lesz népszerű. lehet, hogy az lesz, mert kijutunk a vb-re. jussunk ki, persze. csak mi a garancia erre. meg van tervezve, hogy átlagosan 8000 néző lesz 2014-re. oké. de ez kicsit olyan, mint a hofi kabaréba, hogy 14-et fial a disznó. oké. de mi van, ha nem lesz 8000 ezer néző. hanem csak 5000. vagy csak 3000 ezer lesz, mint most. vagy még annyi se lesz. akkor össznépileg megszívtuk, mert nem jött be a terv.

mi lenne ha egyébként a magyarországon is jelen levő venture capital tolna pénzt bizonyos klubokba. lehetne akár 1 budapesti sportclub. és azt el lehetne vinni a tartós bl szereplésig. persze erre sincs garancia. de ha ez bejön, akkor nyereség van, ha meg nem, akkor veszteség. és akkor nyilván akinek pénze van azt erre felteheti.

orbán viktor azt nyilatkozza, hogy ő még olyanról nem hallott, hogy a piacon bizonytalanba fektetnek. pedig a piac csak arról szól. a bizonytalanba tolják a pénzt. a nagy nyereség lehetőségével. és általában bejön, mert a többség érdeke az, hogy nyereség legyen. de a kormány népiesen szólva más faszával veri a csalánt.

szóval talán érthető, hogy itt mi a szemléletbeli különbség. egy közép-európai bundesligában verseny van a városok között. az arra épül, hogy versenyeznek egymással a városok. és akkor budapesti sportegyesület adott esetben képes versenyezni a münchennel. a magyarok felveszik a versenyt a bajorokkal. és két nagy régió ott összecsap az arénában. illetve két nagy város.

a másik meg az, hogy mink magyarok vagyunk, és nekünk a németek ne diktáljanak. mert nem mi találtuk ki a nemzeti szocializmust, hanem ők. miféle politika ez. minden, csak civilizáltnak nem mondanám. na, nem is pofázok többet. ha ebből nem érted meg, akkor semmiből se fogod.

panelburzsuj 2011.04.20. 20:21:34

@xsasha:

Kevered.

A fűben dinnye lapít.

A gazban meg szar.

Kövér meg csuklóztat.

hoplita 2011.04.20. 20:23:18

@bariga:
Mi a kifogásod a szar ellen...?:))
Főnév...mi? - szar.:)
Mellesleg meglehetősen rég a birtokunkba került és használt szavunk....valahová az őshazán túlra mutató eredettel...tehát ha már ennyi ideig velünk élt, ne hagyjuk már kihalni.

hoplita 2011.04.20. 20:27:23

@xsasha:
Akkor kutatgass még a számai között, mert biztosan fogsz találni még leendő kedvenceket..

Szerintem ez is tetszeni fog.

www.youtube.com/watch?v=olDbRg3vqGA&feature=related

aszekelyek 2011.04.20. 20:30:37

@dzsaszper: Lehet, hogy kimondták, ám súlyos, hogy egy olyan parlament szavazta meg, amilyet most kifogásolsz. A konszenzus az ellenzék miatt nincs meg. Akik hajlandóságot sem mutattak még vitázni sem.

bariga 2011.04.20. 20:34:40

@hoplita: OK, meggyőztél, csak egy plasztikus kép, nem is bunkó, aki a Parlament elnökeként ezt használja. Igy jobban tudta kifejezni magát és a hozzá hasonlók is rögtön megértették.

xsasha 2011.04.20. 20:39:23

@parlamentarista:

Huh, rég olvastam regényt. :-) Ha nem haragszol, vázlatosan felelek.
- Persze, ezt lehet ott, ahol egyensúlyban van a gazdaság. nekünk most kell kialakítani a szerkezetét.

- A foci a legnézettebb sport. Ha ezzel vitatkozol, a tényekkel vitatkozol.

- Azt hiszem, nem mi fogjuk megváltoztatni a fociligákat.

- Nagyon olcsó érv, hogy hány lélegeztetőgépet lehetett volna venni belőle. Ez a populizmus legalja. A foci stratégiai lehetőség az ország ismertté tevéséhez. Gyurcsány sem önszorgalomból futkározott a Margit-szigeten, vagy talált meg "véletlenül" egy kislányt, és vitt haza.

- A focit nem lehet megszüntetni az országban. És ha már csináljuk, csináljuk rendesen.

- Ha már a BALKÁNI-t tudtad nagybetűvel írni, lehetnél annyira igényes, hogy legalább Magyarországot megtiszteled.

hoplita 2011.04.20. 20:41:11

@bariga:
:)))))

Az istenadta nyelvén tudni kell...:))))

panelburzsuj 2011.04.20. 20:42:08

@parlamentarista:

"A sportot viszont, kivált ha világszínvonalú élsportról van szó, semmi szín alatt nem szabad állami támogatásban részesíteni, éljen meg abból, amit beszed; az általános testedzést pedig adja meg az iskola."

Ki, mikor mondhatta? (gugli nem ér ... :)

panelburzsuj 2011.04.20. 20:44:52

@lüke:

Annyit jössz ezzel a Hönesszel ...

Még majd elhisszük, hogy OV meg kolbászból fog focit csinálni ... :)

lüke 2011.04.20. 20:45:52

jó éjt a kis magyar korrupcióval
szar? az egy enyhe kifejezés

lüke 2011.04.20. 20:49:26

@panelburzsuj:
az is egy maffia :Höness, Rumenigge, Beckenbauer
azután bevették még Gerd Müllert- késön!- és UH szobatársát
Paul Breitnert (mióta rövid hajú)
- Hoenesst bírom, még föiskolára is járt, anno s majdnem meghalt mikor lezuhant-
de dicséretes ,ha egy focista kolbászgyáros, melyik magyarnak jutna eszébe dolgozni?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.20. 20:54:21

"Tíz fővel alakult meg a csendőrség Tiszavasváriban, tudósítónk szerint nyugodt, családias hangulatban.

A tiszavasvári rendezvényen nagyjából száz-százötven ember vett részt - többségük a tíz felavatott csendőr rokona és ismerőse. A helyszínen volt Vona Gábor, a Jobbik elnöke is, aki szerint bátor tett, hogy pont az a város rehabilitálja a csendőrséget, amelyik szálka egyes politikai erők szemében."

hirszerzo.hu/belfold/20110420_tiszavasvari_csendoravatas

Ez már nagyon aggasztó! Alvilági árnyék-erőszakszervezet magja alakul! Hol van Pintér? |-|

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.20. 20:55:55

@vinczej: Ha ezt hagyja a kormány, akkor egy újabb Rubicont léptünk át! |-|

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.20. 20:59:02

"Bécs – A Der Standard cikke alapján Magyarország tartósan és tendenciózusan szembemegy az Európai Unió alapelveivel, és ebben az esetben felvetődhet a kizárás lehetősége. "

nepszava.com/2011/04/magyarorszag/magyarorszagot-kizarhatjak-az-uniobol.html

" Legújabban az új alkotmány költségvetési szabályai nem egyeztethetők össze az EU-s alapelvekkel, de ilyen volt a médiatörvény is, a visszamenő hatályú törvénykezés, a különadó, és az új alkotmány egész szellemisége. Mivel eddig nem volt erre példa, nem tisztázott, hogy mi az eljárás a kizárás esetén, és kinek kell megtennie az első lépéseket. Magyarország uniós kizárása nemcsak erkölcsileg jelentene tragédiát, de visszavetné az országot a harmadik világ szintjére."

xsasha 2011.04.20. 20:59:33

@vinczej:
Szerintem ezt beszéljétek meg a cigányozó parlamentaristával.

a-kis-herceg 2011.04.20. 21:04:37

@vinczej: ez nagy dolog. végre van újra csendőrség... szerintem a fides feudalizmusba beleillik...

panelburzsuj 2011.04.20. 21:06:07

@xsasha:

A szerező nem egy kiköpött nyugatimádó liberális. De a balkáni/bolsevik "majdénmegmondomatutit" főagyas-rendszerekkel neki is megtelt a bugyra.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.20. 21:21:06

"Szinte egyöntetűen utasítják el, Orbán alkotmányának nevezve az új magyar alaptörvényt a külföldi lapok. Az egyetlen jóindulatú írást pedig Navracsics Tibor jegyzi a Wall Street Journal hasábjain."

stop.hu/articles/article.php?id=862752

dzsaszper 2011.04.20. 21:22:58

@aszekelyek: a konszenzus hiányáért megoszlik a felelősség. Azért menetközben volt egy Abtv. változtatás ami nem volt mellékes, meg a médiatörvény, hogy csak a fontosabbakat említsem. Kb. 50:50, de én hajlamos vagyok az épp aktuálisan hatalmon lévőket jobban terhelni az efféle felelősséggel.

igen, súlyos az, hogy ez az összetételű parlament fogadta el, nem kicsit csalódtam.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.20. 21:25:29

"Gyöngyöspata polgármestere után Hajdúhadház rendőrkapitánya is belebukott a különböző nevek alatt gyülekező egyenruhás milíciák nyomulásába. Tábi László kedden, egészségi állapotára hivatkozva jelentette be lemondását, Kozma Jánost pedig indoklás nélkül nyugdíjazta Hajdú-Bihar megye rendőrfőkapitánya."

hirszerzo.hu/belfold/20110420_hajduhadhaz_gyongyospata

Lásd: Árpádsávos lobogó esete. Csak ez sokkal veszélyesebb! Ha a rendőrség nem tudja lesöpörni vagy saját adminisztrációs és szakmai felügyelete alá vonni ezeket a "szabadcsapatokat", akkor megállíthatatlan lesz az önbíráskodás eszkalálódása. |-|

parlamentarista 2011.04.20. 21:25:33

@xsasha:
még egyszer: ezt gondolja nyugat-európában a többség. egyébként a civilizált párbeszéd nem azt jelenti, hogy nem lehet kimondani azt a szót: "cigány". hanem majdnem az ellenkezőjét jelenti. ki lehet mondani. miért ne lehetne azt állítani, hogy a fidesz balkáni politikát folytat, és a miniszterelnökre úgy tekintenek, mint egy balkánról jött cigányra.

én itt többször leírtam már, hogy nem értek egyet a cigánykérdés felvetésével sem. a putris cigányokat szerintem nem integrálni kell, hanem asszimilálni. egyébként ezek az emberek közül a tisztességesek mást sem akarnak, csak hasonulni a magyarokhoz. tehát le akarják vetni ezt a bélyeget. a tehetősek meg persze nem hasonulni akarnak, hanem a roma identitást megőrizve integrálódni. tehát ők meg büszkén mondhassák magukról, hogy cigányok.

és ez valamiért fordítva akarjuk. az egyébként nyilvánvalóan cigány emberekről azt mondjuk, hogy ők magyarok, őket asszimilálni akarjuk. a putris cigányt meg nem engedjük. szóval mi ez ha nem fajvédő gondolkodás. és szerintem ez egy rossz stratégia. de van aki meg azt mondja, hogy ez a jó.

ha én mága zoltánnal találkoznék, akkor simán cigányul beszélnék hozzá, amit én abból a nyelvből értek. de ez nem rasszizmus. ha ő ezt kikéri magának, és többet nem áll velem szóba, akkor így jártam. nem akarok mindenkivel szót érteni. szerintem nincs cigánybűnözés. ezt a problémát nem így kell megoldani. hanem kell egy megyei alapon szervezett uniós igazgatásrendészet. tehát a rendőrséget szerelje fel az unió. a magyar rendőr kapja meg ugyanazt felszerelésben, és jogokban, mint a franciát, vagy a brit társa. és a kiválasztás is történjen ugyanolyan szigorúan. és akkor majd a megyei sheriff felel a rendért. nem a belügyminiszter, aki az államrendőrséget vezeti. én ebben a modellben nem hiszek. hanem akkor legyen az unióban egységes megyei igazgatásrendészet. és minden megyében legyen uniós polizei. és legyen olyan uniós jogokkal felruházva, mint az amerikai sheriff. és akkor ő már mutogathat semerre, mert a megyében a rendfenntartásért ő felel. azért is túlkapás van, és azért is, ha nincs. de ez egy ilyen mesterség. ez ezzel jár. de aki cigánybűnözésről beszél az nem ért hozzá.

a miskolci polgármester azt mondta, hogy a rablásoknál az elkövetők mindegyike cigány. de nem 10-ből 9, hanem 10-ből 10. oké. és akkor mi van. nyilván kell egy borsod megyei sheriff, azt úgy kell felszerelni, mint a francia départment lenni. ugyanaz a kiképzés kell, ugyanaz a jog, ugyanaz a felszerelés, és ugyanaz a fizetés. ezt így lehet megoldani, hogy ez megvalósul mondjuk egy évtized alatt. és erre törekszünk. ez a koncepció. hogy a rendvédelmet az unióban egységesíteni próbáljuk.

de ha a magyar miniszterelnök kijelenti, hogy nincs olyan ügy, amibe egyébként a franciák beleszólhatnak, mert ő sem mondja meg, hogy mi legyen franciaországban, mert az unió semmi esetben sem állhat a nemzetiségek felett. az unióban nem lehetnek közös normák. akkor azzal nyilván nem fogok egyetérteni.

dzsaszper 2011.04.20. 21:28:07

@xsasha: azért nem hiszem, hogy rövidtávon éves szinten tízmillárdok folynának be a büdzsébe, és most rövidtávon kell a pénz az adósság visszafizetésére.

A gyógyszergyártóknak nem akarok felülni, de egyrészt marha jó rontani a versenyképességüket és a gyógyszerexportunkat, hadd bocsássanak el minél több embert. Másrészt legalább tárgyalási alap lehetne hogy az ő válságadójuk legalább részben erre a célra megy.

Ami a legjelentősebb: jellemzően olcsóbb egy összedőlés előtt álló épületet megerősíteni, mint hagyni hogy összeomoljon és utána újraépíteni. Különösen, ha vannak benne emberek is...
Ez nem csak épületekre igaz, hanem a TB finanszírozott egészségügyre is, ami a szakemberhiány miatt tényleg az összeomlás határán van.

Ennek fényében igazán durva az éves szinten tízmilliárdok elszórása focira.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.20. 21:32:45

"Matolcsy lenyomja Hoffmannt? Csökkenhet a tanárok fizetése

A legnagyobb felháborodást azonban az váltotta ki, hogy a pedagógusok heti óraszámát 28-ra emelnék - információink szerint a Nefmi 24 órába belemenne."

hirszerzo.hu/belfold/20110420_pedagogus_kozoktatas_psz_pdsz

Piszok érdekes. Amikor 20-ról 22-re emelkedett az óraszám, milyen óriási felháborodás volt. Vagy már hozzáedződtek a pedagógusok a sok munkához, és ez a +6 óra már meg sem kottyan?

Meg persze lehet örülni, hogy a vizitdíj megtorpedózásával (legrosszabb forgatókönyvhöz viszonyítva) évi 6000 Ft-ot meg lehetett spórolni, helyette lesz az akár havi 6000 Ft veszteség. Gratulálok! |-|

dzsaszper 2011.04.20. 21:33:35

@xsasha: ami a gyógyszergyártókat illeti, nem kevésbé demagóg érvekkel válaszoltam, mint ahogy te érveltél, ld. fent :D

A bírónak nem a hivatása lényegéhez tartozik az hogy a gépekhez értsen (legfeljebb kap egy titkárt, de bölcsen és ne korrupt módon döntsön). Ez persze nem vonatkozik az adatvédelmi/szerzői jogi/szabadalmi/ipari kémkedési stb. ügyek közül azokra, amelyekhez komoly technológiai ismeretek is kellenek, de mégsem erről van szó... De ez csak a mellékszál.

Alighanem jó bírók a fiatal bírók is de ez az ügy továbbra sem az egyes bírók karrierje miatt kritikus, hanem a politika és az igazságszolgáltatás, a független hatalmi ágak egymással való viszonya miatt. Arról meg nem ejtesz egy szót se...

dzsaszper 2011.04.20. 21:35:12

@vinczej: A NEFMI vezetői (Rétfalvi, Hoffman, Szócska) helyében ha Matolcsy ilyen tervein nem tudnék gyorsan változtatni, akkor pár napon belül lemondanék, mondván most még emelt fővel tudok távozni, végeztessék el mással a piszkos munkát.

parlamentarista 2011.04.20. 21:45:47

@panelburzsuj:
biztos orbán viktor mondta, vagy schmitt pál. szabad a gazda.

parlamentarista 2011.04.20. 21:45:47

@panelburzsuj:
biztos orbán viktor mondta, vagy schmitt pál. szabad a gazda.

panelburzsuj 2011.04.20. 21:57:23

@parlamentarista:

Szolzsenyicin: Hogyan mentsük meg Oroszországot?

(1990. július)

xsasha 2011.04.20. 22:09:25

@parlamentarista:
- Ezt állítod te, de nem nyugati többség. Maradjunk annyiban, hogy nem tudsz semmit a Balkánról, és valószínűleg nem is jártál arrafelé.

- Aki cigányok között él, aszerint van cigánykérdés, aki meg nem, aszerint nincs.

- Ez az asszimilálós/integrálós kérdés szerintem csak nálad probléma. Szerintem egyáltalán nem kell meghatározni, hogy ki asszimilálódjon, ki integrálódjon. A cigányoknak lehetőséget kell adni a tisztességes munkavégzéshez, és rá is kell bírni a munkakerülőket a munkavégzésre.

- Francia meg brit példa - ez egy vicc. A franciák sorra utasítgatják vissza a cigányokat. Semmit nem tudnak Európában mondani, amit fel tudnánk használni a cigányság problémájában.

- Amikor éjszaka zölden lelopják a cseresznyét, vagy a szőlőlugasból kilopják a drótokat, mert az is fémből van, akkor oda hozhatod az egységes uniós rendvédelmet.

xsasha 2011.04.20. 22:25:05

@dzsaszper:
- első bekezdést nem értem.

- a gyógyszergyártók lobbiját száműzni kellene az országból. Már nem tudom megszámolni a kezemen azokat az orvosokat, akiket első alkalom után otthagytam, mert egyértelműen nem az én érdekemet nézte, hanem egy orvoslátogató marketingjét nyomta.

- hazánkban egészségiparra lenne szükség a betegségipar helyett.

- ha a gyógyszergyártók a mostani alkudozások után ajánlanak fel még 25 mrd-t az egészségügy javára, a kormány örömmel fogadja majd.

- A foci befektetés. Ez nehéz jobban elmagyarázni.

xsasha 2011.04.20. 22:30:58

@dzsaszper:
Bocsi, lemaradtam. :-) Melyik érvem volt demagóg?

Nem értettél meg. A fiatalabbak háromszoros sebességgel képesek dolgozni.

Független hatalmi ágak. Értem. Fel tudnád sorolni a hatalmi ágakat?

porfelhő 2011.04.20. 23:11:31

A tervek szerint 2014-ben már egyfordulós lesz a választás, amelyen mindössze 198 képviselő juthat képviselői mandátumhoz."
Izgalmas a magyar politika, de nagyon, az új választási rendszer is biztosan az lesz.:)
198 parlamenti hellyel, és a választókerületek lecsökkentésével is nyerő lehet a Fidesz, többséget szerezhet, de biztosan nem kétharmadot.
Igaz 2014-ig még van idő, de lehet, hogy arra minden képpen kevés, hogy egy váltópárt létrejöjjön, vagy az Mszp. újra megerősödjön. Még mindig "romokban" hever, megy a hatalmi harc. Igy nem biztos, hogy tudnak hiteles egyéni jelölteket állitani, újra erős váltópárt lenni.
Az Lmp. még mindig nem tudott jelentős támogatót gyüjteni.
Úgy gondolom az egyfordulós választási rendszer a Fidesznek fog kedvezni.
Véleményem az eddig megismert / lehetséges/ új választási rendszerről irtam. :)

"Nem tudni, hogy a 90 egyéni körzetet hogyan alakítják ki, és azt sem, hogy a határon túli magyar állampolgároknak milyen típusú szavazati joguk lesz – ha kapnak."

:)

csattanó maszlag 2011.04.20. 23:13:41

@kurgan:

NEKED MEG A KURVA ANYÁDAT! TE MOCSKOS KOMMUNISTA ZSIDÓLIBSI BUZERÁNS BŰNÖZŐVÉDŐ. MÉR KÉNE A FIDESZNEK »FELSZÁMOLNIA« A JOBBIKAT EGY DEMOKRÁCIÁBA?

TE KÉTSZINÜ KÖPÖNYEGFORGATÓ GECI!

porfelhő 2011.04.20. 23:19:47

Jesszusom! A kúltúra magas foka kezd kidomborodni!!

hm. A jövő elkezdődött itt is?

:(

porfelhő 2011.04.20. 23:29:34

Náci csendőrség alakult Tiszavasváriban"

A 10 emberrel megalakuló csendőrséget az önkormányzat fizeti, önállóan és a helyi közterület felügyelettel is járőrözni fognak. Csendőrség feliratú autójuk is lesz.
Az esti avatáson Vona Gábor, a Jobbik elnöke is részt vesz, a Csendőrség zászlaját ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész meg is áldja.

A város polgármestere egyébként a jobbikos Fülöp Erik.
A csendőrök a városi kincstár alkalmazottai lesznek, az önkormányzat égisze alatt dolgoznak majd.

A járőröző csendőrök a polgárőrökhöz hasonlóan, ha bűncselekményt, egyéb rendellenességet észlelnek, a rendőröket értesítik.
Ellenben, ha közterület-felügyelőkkel közösen dolgoznak, akkor részt vehetnek az igazoltatásban is - írta a Független Hírügynökség.

Az elnevezés szimbolikus, a régi csendőrségre, mint a vidék "erős és hatékony rendfenntartó szervezetére" utalnak vele. Csendőrautójuk is lesz, "Tiszavasvári Csendőrség" felirattal, fényvisszaverő sávokkal, de a rendőrségi járművektől jól meg lehet majd különböztetni az ígéret szerint.

A csendőrök fehér pólóban és fekete dzsekiben járnak majd, mellükön címerrel, hátukon csendőrség felirattal.

Korábban a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete kifogásolta, hogy létrehoznak egy ilyen szervezetet a városban.
Szerintük ez ellentétben van Pintér Sándor minapi nyilatkozatával, miszerint egy szervezet sem veheti át a rendőrség feladatait jogszabályi felhatalmazás nélkül. Szentmihályi András, a tiszavasvári polgármester személyi titkára szerint viszont nem is akarják átvenni a rendőrség feladatait."

hm. helyzet van.

Bocsánat! másoltam! ésszel!!!!

porfelhő 2011.04.20. 23:36:52

@Hepci:
Na. igen. felcsattant. Nagy betűkkel írva, hogy jól látható legyen.
Ne tévesszen meg senkit, mit ír!
van ilyen.
:)

porfelhő 2011.04.20. 23:41:24

Hm. Azt is írhattam volna. Az éjszakában "S szólt a Holló"...

:)

bóra77 2011.04.20. 23:41:41

@xsasha: www.napigazdasag.hu/print/479506.html

ajánlom szíves figyelmedbe. Nem mellesleg a gyógyszergyártók nem kevés orvoslátogatóval dolgoznak. Iszonyat nagy a verseny, farkastörvények uralkodnak. Na most, egy orvoslátogató után évente 5 millió forintot kell fizetniük a gyógyszercégeknek. (ugye ezen felül van még bér+közterhek). Ezt az 5 millió forintot dupláznák meg júliustól.
Találós kérdés: a dupla "adó" vajon elősegíti a foglalkoztatást vagy gyengíti? Ha netalántán az orvoslátogatókat a cégek leépítik, akkor hova fognak visszaszivárogni? elmennek orvosnak? harmadannyiért? és ezért a pénzért vajon mennyire fognak lelkiismeretesen gyógyítani? Te szeretnél ilyen orvos kezei közé kerülni?

bóra77 2011.04.20. 23:44:13

@xsasha: + kieg. van pár magyar gyógyszercég, köztük bizonyára sokan rengeteg pénzt költenek k+f-re. Ehhez képest a kormány őket szivatja, és olyanoknak ad ebből a a gyógyszercégek által leadózott pénzből kedvezményt, mint pl. az Audi. Ez rendben van?

juditka* 2011.04.20. 23:49:07

@porfelhő: :)
Drágám! ez a "fehér holló"? "Anyázik, mocskos kommunistázik.

hm. elképesztő.

csattanó maszlag 2011.04.20. 23:57:09

@panelburzsuj: 3 PERC 10TÖL HELYESEN ÍGY KEL LINKELNI YOUTUB VIDEÓT

#t=03m10s A LINK VÉGÉRE ÍGY

www.youtube.com/watch?v=sS_EVcDsw0M#t=03m10s

juditka* 2011.04.21. 00:05:43

@porfelhő: :)

Én azért nagyon bízom abban, hogy megerősödik az Mszp. és újra váltópárt lesz.
Abban is, hogy az Lmp. is "gyűjt " maga köré szélesebb szavazóbázist.

Nagyon reménykedem. Igen.

:)))))

kurgan 2011.04.21. 00:07:14

@csattanó maszlag: hát, asszem megadtad a választ: az ilyen alakok miatt, mint te.

csattanó maszlag 2011.04.21. 00:08:59

@HEPCI, PORFELHŐ, JUDITKA*:

MÉR SZERINTETEK AKI IJEN FOKON EL VAKULT ÉS ELŐÍTÉLETES KÖZBE MEG LIBERÁLISNAK MONDJA MAGÁT DE A SAJÁT FAJTÁJÁN KÍVÜL NEM TŰR MEG "MÁSÁGOT" MAGA KÖRÜL AZZAL LEHET ÉSZÉRVEKKEL VITATKOZNI?!NEM LÁTJA A FÁTÓL AZ ERDŐT.A MÁSÁG EL FOGADÁSÁRÓL UGAT VÉDI A BŰNÖZŐ CIGÁNYOKAT AMIG NEKI IS BICSKÁT NEM VÁGNAK A HÁTÁBA A VÉDENCEI.AKI MEG ÉRDEMBEN PRÓBÁL FOGLALKOZNI A PROBLÉMÁVAL SŐT KIMONDJA HOGY A PROBLÉMA EGYÁLTALÁN LÉTEZIK AZT Ő SZERINTE A HATALMON LÉVŐ KORMÁNYZÓ PÁRTNAK KUTYA KÖTELESSÉGE BETÍLTANI ÉS MEGSZŰNTETNI.

KI A FASZOM AKKOR A NAGYOBB DEMOKRATA ILLETVE DIKTÁTOR?! AZ IJENNEL AZ A LEGTÖBB AMIT TEHETÜNK HOGY EL KÜLDJÜK A MOCSKOS KURVA ISTENBE.

juditka* 2011.04.21. 00:12:23

@porfelhő: :)

Hmm! Csendőrség, félkatonai szervezet, kiképző tábor......

ez igen. ez lenne a jövő?
ha tudja valaki irja már meg! én CSAK az irott anyagokból ismerem.
Te tudod?
:)

Treuga Mei 2011.04.21. 00:14:12

@csorsza:
Pannon puma a karvaly tökével vagy turultőke párducbőr kacagánnyal - ez a két opció áll rendelkezésünkre? Ne szomoríts!

csattanó maszlag 2011.04.21. 00:16:11

@kurgan: TE EGYSZERÜEN CSAK EGY DARAB SZAR VAGY PAJTÁS.SZÉGYENLEM HOGY EGY NYELVET BESZÉLÜNK.EGYELŐRE MÉG NICS VÁLASZTÓJOGOD TEHÁT A TÉMÁT LEHET KERÜLNI FŐLEG HA NEM IS MAGYARORSZÁGON ÉLSZ A BÜDÖS FÉREG CIGÁNYOK KÖZÖTT HANEM MÁSIK ORSZÁGBÓL MONDODMEG A TUTIT.

A TE FAJTÁD MIATT ESETTSZÉT EZ AZ ORSZÁG ANNYI DARABRA EZ TRIANON ÖRÖKSÉGE AMI BÉKESZERZŐDÉST EGGYETLEN FELELŐS MAGYAR POLITIKUS SEM VOLT HAJLANDÓ ALÁIRNI EZÉRT KÉT ZSIDÓ ÍRTA ALÁ. VALAMI TANÁR MEG VALAMI LÓDOKTOR.LEHETNÉNK EGY NEMZET MÉG MINDIG CSAK MINDIG IS VOLT SOK KÖCSÖG ZSIDÓ AKI EGY KIS SÓLETTÉR MEG LIBANYAKÉR EL ADTA AZ ORSZÁGOT. JA HOGY NEM AZ Ő ORSZÁGA VOLT ÍGY NEM IS VOLT NEHÉZ DOLGA.

juditka* 2011.04.21. 00:26:07

@csattanó maszlag: :)
Nem mondta senki, hogy nincs cigánybűnözés. Van! a másik oldalon is vannak bűnözők. Semmirevaló" emberek, akik bűnözésből, segélyből, no és "tyúklopásból":)) akarnak élni.
A munka világába visszavezetni szinte képtelenség.!!
De nem a tettor a megoldás. A gyűlölet csak gyűlöletet szít.
Kormányszintű,- rendőrségi feladat lenne, a probléma megoldása, kezelése.
Úgy emlékszem "valahol már irtam"
:)

armanda 2011.04.21. 00:33:36

@csattanó maszlag:
Nagyon jó! A stilusod hasonlit a @pörölyre, nem az vagy véletlenül? Ő is nagyon "tuti"!?!

:))))))))))))))

wowerman 2011.04.21. 00:34:37

hát lehet hogy Orbán nem szokott hazudni, de Matolcsy igen

www.fn.hu/makro/20110420/matolcsy_hazudik/

ubul2000 2011.04.21. 01:07:45

@juditka*: szerinted mitől terror a bűncselekmény megakadályozása, mesélj már

parlamentarista 2011.04.21. 01:15:16

@panelburzsuj:
ezt nem találtam volna ki. :-D

---

amúgy a ruszkiknál meg a küzdősportok voltak kiemeltek. szóval a világ birkózása ma is olyan, mint egy szovjet szpartakiád. a korábbi tagköztársaságból jön egy gyerek, és az simán leszorítja, vagy ledönti azt, aki nem szovjet. most persze ez megint csak általában igaz.

magyarországon is érződött ez a sporpolitika. debrecenben a régi városi sportcsarnokot hódos iméről nevezték el, aki az 50-es években birkózó olimpiai bajnok volt. a régi debreceni városi sporcsarnok egy szovjet mintára megépített küzdőcsarnok. eredetileg nem labdajátékra, hanem küzdősportokra: birkózásra, súlyemelésre, és amatőr ökölvívásra tervezték. a ruszki sportpolitika az volt, hogy ilyet muszáj mindenhová építeni egy ilyen arénát. ezért van egy sok kis küzdőcsarnokok magyarországon. labdaházra néhány helyen jutott pénz.

tehát innen indult az ország, hogy nem voltak normális méretű labdacsarnokok. ha így vesszük, akkor ez a látványsportok kiemelése indokolt is lehetne.

de el kellene gondolkodni ezen egy napot, és lehet, hogy a reginális helyett megyei sportiskolák kellenek. talán az okosabb lenne, ha ezek ilyen kadétiskolák lennének. engem csak az zavar, hogy egy nap alatt vélhetően jobb koncepciót raknék össze, mint a fidesz. egy hét alatt koherens lenne. egy hónapot gondolkodnék rajta, akkor finanszírozható is lenne. most szerintem nem én vagyok kurva okos, hanem török gáborék kurva hülyék. szóval itt minden erről a kommunikációs csűrés csavarásról szól. meg az államnak többségi felhatalmazásról. ez egy bolsevik szöveg. nyilván kell felhatalmazás de nem feltétlen állami. lehet az regionális, városi, és uniós szerveződés is.

szerintem a probléma általában az, hogy a feladatokat ezek között szétosszuk. megyei sporiskola kell. nem regionális. oda a tömegsport illik. az államhoz meg a fogyatékosok sportja. a városhoz meg az üzleti alapon működő sportegyesületek. így koherens. szóval nem vagyok kurva okos. kell vagy 10 komment, mire rájövök ezekre. de a futball akadémia nem sportiskola. a futball akadémia egy üzleti alapon szervezett gladiátor képző.

tehát ott nem az a cél, hogy gyorsan fel tudjál mászni a kötélen, hanem hogy olyan rabszolga legyél, aki drágábban adnak el, mint amennyibe az összességében került. persze ez egy modern kori rabszolgaság, szóval jár vele luxus autó, meg fotómodell általában. nehéz megérteni, hogy ezt miért kell államilag támogatni.

a fogyatékosokat kell államilag dotálni. ha valakinek egy keze van, vagy egy lába, és úgy is úszik, akkor az nyilván végtelen elismerést érdemel, de nem tartja fenn semmilyen városi mecenatúra, vagy üzleti szponzoráció. abból nem lehet városmarketinget se csinálni. azt a sportiskola és az iskolai tömegsport keretei közé is nehéz betenni. de attól még a vakok csörgő-labdázzanak. és egyébként a látóként is simán be lehetne állni közéjük egy maszkban. öt perc után azt sem tudod, hogy hol vagy, meg hogy merre ugrálsz. tehát brutális módon kell figyelned magadra (!), és a társadra (!) és a labdára. minden rezdülésre. államilag ilyesmit kell szerintem támogatni. fogyatékosok sportját.

Dr Milton 2011.04.21. 01:40:47

Isten ments minket egy ilyen választási rendszertől. Üdvözölném az elmozdulást a többségi választási rendszer felé, mert jóval tisztább, és egyszerűbb.

Egy listás rendszerben meg ne csodálkozzanak ha olyan arcok és pártkatonák ülnek a Parlamentben, amilyenek.

Vincenzo90 2011.04.21. 03:43:13

@porfelhő: Jó lenne, ha elkezdődne. Nagyon elegem van már az álintellektüell liberálisokból. Sok semmittevő bölcsész, akik próbálják a baloldali értelmiség legendáját valóságnak beállítani google-ben keresgélt idézetek bemásolásával mindenhova.

lüke 2011.04.21. 07:26:52

@dzsaszper:
41 éve nyomon ezt a szakmát , de egyetlen országban se láttam olyan ,magára valmit adó orvost, aki bármelyik gyógyszerképviselönek-régen
betanított munkás volt, MO -n sajna orvos- is eleget tett volna,már ami a gyógyszer felírását illeti

lüke 2011.04.21. 07:29:01

sötét este után , szép reggelt,
Fiat lux!

juditka* 2011.04.21. 07:34:03

@ubul2000:

Hm. El vagy tévedve! A mesemondó nem én vagyok, és az sem aki hisz a mesékben.!
Sajnálom, de nagyon.

jjulie 2011.04.21. 07:40:21

@lüke:

was ez a zűrzavar? elsőre kommentnek látszott, még másodikra is, a patikus biztos megfejtené mit írtál

így adsz magadra?

porfelhő 2011.04.21. 07:57:56

@Vincenzo90:
Mi?van?! Mi a problémád? Nem is értem?!
Minek is kellene elkezdődni?!

álomszép 2011.04.21. 08:16:58

@porfelhő: :)

Láttad? Ilyen ez, amikor a "hatalom", az élet visszavág.
Van ilyen?! igen.
:)

a-kis-herceg 2011.04.21. 08:19:57

23 billió Ft az álamadóssság... jó reggelt!

porfelhő 2011.04.21. 08:20:00

@álomszép: :)

Na. Ja. !
Hm. Majd megvigasztalják!!!
:)

porfelhő 2011.04.21. 08:30:17

@álomszép: ,
oppá"

Vannak elegen hozzá, úgy gondolom......

:)

porfelhő 2011.04.21. 08:40:01

Na! Már megint! Mit csinált a Gyurcsány?

"Gyurcsány alapítványa megint osztogat"

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=374119

És? Akkor most mi van?!

:)))))

kurgan 2011.04.21. 08:46:05

@csattanó maszlag: hála trianonnak nem kell a magadfajta idiótákkal egy országban élnem.
élőszóban is ordítozva beszélsz mindenkivel? :D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.21. 08:55:22

@jjulie: azt mondta, a normális orvosok nem szopják be a gyógyszermarketinges seggfejek dumáit.

dzsaszper 2011.04.21. 09:06:57

@xsasha:
már én is találkoztam 1-2 olyan orvossal, aki az én érdekeim mellett igen erősen nézte egy gyógyszergyár érdekeit is.
1. elég nagy peched lehet, ha mindig ilyenbe botlasz...
2. háziorvosokról beszélsz? elég furcsán vannak finanszírozva... nézz utána
3. kórházi orvosokról beszélsz? tudod mennyi egy rezidens vagy egy kezdő szakorvos fizetése?
Akkor meg mit csodálkozol? Szerencsétleneknek is meg kell élni valahogy? Vagy mondjon fel mind, és menjen külföldre, vagy menjenek a gyorséttermekbe a nagyobb fizetésért? (Nem a kóürházi vezetőkről vagy befutott sebészekről illetve nőgyógyászokról beszélek, sem nem azokról akik a magánpraxisukat úgy folytatják, hogy a TB-vel előre vetetik a betegeiket)

Szóval, valóban, egészségiparra lenne szükség betegségipar helyett. Ez az amit a kormányaink nem akarnak meglépni kb. '90 óta mert az átalakítás nem kevés pénzbe kerülne...

amit a felajánlásról mondtál, az egy kicsit vicces :D a gyógyszergyártók azt a szándékukat jelezték, hogy hajlandóak többletadóra (a mértékéről nyilván lehet tárgyalni), sokkal inkább ha az (részben, byilván lehet tárgyalni a mértékről) az egészségügyi dolgozók fizetésére megy. De nem, ezt félre kell söpörni azonnal.

Az első bekezdésem is arról szólt, amit a foci befektetés voltáról most írni fogok: a foci túl hosszótávú befektetés. Amilyen gondok vannak az államadósságtól kezdve az egészségügyön át a nyugdíjrendszerig mindenütt, most nem érünk rá megvárni az ennuyire hosszútávú befektetések megtérültét. Főleg, éves szinten tízmilliárdos nagyságrendben való befektetéseknél...

dzsaszper 2011.04.21. 09:09:25

@xsasha: az az érved volt demagóg, hogy nem kell felülni a gyógyszergyári lobbinak, miközben nem foglalkozol a piaci helyzetükkel, versenyképességükkel, exportjukkal, foglalkoztatási adataikkal.

Csak akkor tudod, hogy fel akarnak-e ültetni vagy sem, ha ezekkel mind tisztában vagy.

Átverés! 2011.04.21. 09:09:25

Tegnap és ma is egyre jobban uralja a közmédiumokat a Jobbik által szervezett őrság, csendőrség masírozása, vonulása.
Mindig felvetődik a kérdés, hogy Pintért keményebb és szakszerűbb rendőrnek ismerték és nem értik, hogy miért nem tudja megoldani a kérdést.

Lehet, hogy nincs igazam, de én ugy gondolom,hogy meg van kötve a keze, nem engednek neki drasztikusabb fellépést, viszonzásért a htalom ilyen arányú megszerzésért.
Vidéken bizony sok helyen kimutatható a Jobbik háttér támogatása a nagyarányú Fidesz győzelemhez.

lüke 2011.04.21. 09:14:19

@Hepci:
a többiét se:)

@jjulie: már rég megtanulhattál volna németül,ha annyira zavar az osztrákos éneklésem
nekem se az irigység, se a nihilálás nem ellenségem,nyomhatod, mint süket a csengöt

a-kis-herceg 2011.04.21. 09:14:20

@Átverés!: szerintem ez cizelláltabb téma... a pártok egymásra utaltsága-zsarolás-alkuk-közös érdekek stb... de a végeredmény egyértelműen amit írsz. a jobbik és gárda az politikai előnyökkel jár MINDKÉT félnek... jobbiknak is és a rosszabbiknak, oppardon a fides nek is...

a-kis-herceg 2011.04.21. 09:17:01

itt is dübörög az érdemi munka... titkon remélem az én utcám neve marad...

végül is kuruc idők krónikása... talán komcsi nem volt... nem is köztársaságra utaló...

index.hu/belfold/budapest/2011/04/21/penzbirsaggal_sujtanak_a_hajlektalanokat/

dzsaszper 2011.04.21. 09:20:21

@xsasha: ami a hatalmi ágakat illeti, én fel tudom sorolni. Netán tőlem szeretnéd őket megtanulni? Javaslom a középiskolai történelem tananyagot elővenni :)

Ami a független hatalmi ágakat illeti, nem attól függetlenek hogy úgy hívjuk őket. Az a vicc jut eszembe az előző rendszer idejéből, hogy az amerikaik és a szovjetek versenyeznek, hogy ki fog hamarabb a sivatagban zsiráfot. A szovjetek igen gyorsan hoznak egy félholtra vert elefántot, és amikor az amerikaiak furcsán néznek és azt mondják, hogy de hiszen ez egy elefánt, az elefánt kétségbeesetten elkezd kiáltozni: "Nem, én zsiráf vagyok, én zsiráf vagyok!"

Szóval a hatalmi ágak függetlensége azt jelenti, hogy egyik sem tartja függőségben a másikat, hanem kölcsönösen kontrollt jelentenek egymás számára, és ebben a helyzetük kiegyensúlyozott.

Na most a mostani kétharmados többség ezt úgy képzeli el, hogy őket ne ugyan kontrollálja senki (Abtv. módosítása, AB hatásköre az új alkotmány szerint, stb.), de ők elég durva módon hadd szólhassanak bele egy másik hatalmi ág személyi összetételébe -- ráadásul érdemi nyilvános szakmai vita nélkül, jól titkolt vagy az utolsó utáni pillanatban kiötölt ötlettől vezérelve. Utólag meg ki kell találni valami ideológiát/magyarázatot.

Normális helyzetben, valóban független hatalmi ágak közt ez úgy menne, hogy a másik hatalmi ág elmondja, mit lát problémásnak, netán hoz néhány javaslatot is, majd elkezdődik egy szakmai vita a nyilvánosság előtt, ahol szakmai érvekkel egymás érveit lehet cáfolni (horribile dictu a másik hatalmi ág a nyilvánosság előtt megmutathatja hogy a javaslat marhaság), közben talán közelednek az álláspontok, és a végén akár egyet nem értéssel, de a nyilvános vita kockázata felvállalása után lehet változtatni a törvényeken akár egyoldalúan is.

Ennek a folyamatnak a kikerülése arra enged következtetni, hogy az intézkedés vagy bődületes marhaság vagy rosszhiszemű, mivel nem merték felvállalni a nyilvános vitát.

A független hatalmi ágak helyett pedig (elnézést, én friss sláger helyett csupán Tolkienre tudok utalni) az
"Egy hatalmi ág mind felett,
egy hatalmi ág kegyetlen"
kezdi jobban leírni a helyzetet.

a-kis-herceg 2011.04.21. 09:22:44

@Hepci: miért. szerinted elérheti a feudalistákat is? kinyírnak ezek mindenkit?

a-kis-herceg 2011.04.21. 09:26:14

fúrja az or-bán or-mányt... pedig a nemzeti kormány MINDENKIVEL egyűttműxik...

lüke 2011.04.21. 09:28:53

@Hepci:
azért vicces : a városi színház , és a volt lógató hely a II. János Pál téren lesz,a világ legrövidebb metró megállójával

lüke 2011.04.21. 09:30:39

a BP pedig a svájciakra tolja a mexikó öböl olajkatasztrófáját
alakul ez a világ..........

www.nzz.ch/

xsasha 2011.04.21. 09:32:40

@dzsaszper:
A gyógyszergyárak egy külön történet. Én maga vagyok az anti-gyógyszergyárlobbi. Undorodom attól, amit tesznek. Ismerem a technikáikat, és nagyon nem tetszik.

a-kis-herceg 2011.04.21. 09:32:41

'gyázzanak az ajtók záródnak... a II. János Pál pápa tér következik

(annyira rövid megálló, hogy hosszú nevet mire kimondják már Keleti pu. van)

megérkeztünk, végállomás kérjük mindenki szálljon ki. V. Orbán lejtő...

bóra77 2011.04.21. 09:34:53

@lüke: lekérhetők az adatok, hogy melyik doki kinek a gyógyszerét írta, és uígy a patikában eladott gyógyszerek is lekérhetők. ergo: ha a doki megígérte x-nek, hogy bizonyos mennyiséget felír, hát...

bóra77 2011.04.21. 09:39:23

@xsasha: ilyen alapon gyűlölhetnéd az összes céget, aki bármilyen marketingtevékenységet folytat. Kezdhetjük kapásból a pártokkal, ugye, hogy a blog témájánál maradjak.

Miben különbözik mondjuk egy gyógyszergyár marketingje egy bármilyen mosóporgyártó cég, vagy joghurtgyártó marketinjégtől? Ők ugyanúgy piacra termelnek, ebből élnek. Igazából nem értem, hogy min akadsz fenn. Ne legyünk álszentek!

lüke 2011.04.21. 09:39:32

@bóra77:
ha lekérhetö ,annál inkább!
a recept közpénz utalványozás:) úgy hogy még nagyobb baj!
, a szakmának szabályai vannak, mit mivel kezelsz,néha Hollóval:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.21. 09:40:51

@Átverés!: Pintér maszekba biztos megoldaná, csak az a bökkenő, hogy most éppen miniszter, ezért ügyelnie kell a törvényesség látszatára. Vajon tiltja-e törvény, hogy emberek fekete terepruhákba s bakancsba öltözve masírozzanak valahol?
Lehetnének éppen kéktúrázók is...
Arról nincs hír, hogy akár egy ibolyát (pl. Oláh Ibolyát) letapostak volna...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.21. 09:42:01

@bóra77: Szijjártót a Danone arcának! Mondjuk a termékeik ölég szarok.

xsasha 2011.04.21. 09:42:03

@bóra77:
Tudod, hogy mi a feladata egy orvoslátogatónak?

bóra77 2011.04.21. 09:42:37

@lüke: mindenesetre fura lenne/vagy inkább baj, ha a cégek nem tudnák, hogy melyik régióban, milyen eladott mennyiséggel operálnak. Fura lenne, ha nem tudnák, hogy melyik doki írja a gyógyszereiket. és fura lenne, ha nem tudnák, hogy melyik patika helyettesíti be más cég termékével a doki által felírt termékét. Mindenki eladási adatokból tájékozódik, ez határozza meg jellemzően a marketingtevékenységüket.

xsasha 2011.04.21. 09:43:12

@bóra77:
Én nem így gondolom. Az egészség nem egy választható termék.

a-kis-herceg 2011.04.21. 09:43:17

Koltói Annának rossz napja lesz... ápr 27. de azoknak is akiknek ezekben az utcákban, tereken laknak, dolgoznak, cégszékhelyek stb....

II. János Pál pápa tér(ít)

gondolom ez jobb poén lenne, ha még az mszp ott székelne...

bóra77 2011.04.21. 09:46:54

@xsasha: ha mondjuk van uarra a betegségre 10 azonos hatóanyagú szer, akkor neked kvázi édesmindegy, hogy melyiket írj az orvos. (pláne, ha a felírt gyógyszerre a patikában közlik, hogy tudnak adni helyette mást -uazzal a hatóanyaggal). Megjegyzem, mivel nem vagy orvos, ezért nyilván nem fogszer reklamálni, hogy ezt írja, ne azt, mivel nem értesz hozzá. Felülről meg nyomják a dokikat amúgy is, hogy a legolcsóbbat írja.

dzsaszper 2011.04.21. 09:47:20

@lüke: ezt a válaszodat nyelvtanilag nem tudtam értelmezni...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.21. 09:48:41

@a-kis-herceg:
A - köztársaság tér - már politikailag zavaró elnevezés ?
A - pápaság meg jól fekszik a rezsimnél ?

Elég szomorú, hogy már itt tartunk.

a-kis-herceg 2011.04.21. 09:48:58

"Az uszoda megvalósítása elsőre a község túlzó álmának, nagyzási hóbortjának tűnhet..."

nekem másodikra is annak tűnik...

de legalább szépen örexik, patinásodik (laikusoknak: rohad szét)

www.epiteszforum.hu/node/18506

dzsaszper 2011.04.21. 09:49:29

@xsasha: normális esetben az állam sem egy választandó termék...

a-kis-herceg 2011.04.21. 09:51:01

@simonmondja.: logikus. nem akarták állandóan hallgatni...

következő megálló: köztársaság...

ők a gyorsjárat, akkor kihagynák...

de ki fizeti az okmányokat???? most komolyan kérdem...

panelburzsuj 2011.04.21. 09:51:28

@a-kis-herceg:

Lágymányos is nyilván komcsi volt.

Lesz is belőle fejedelmi családi híd.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.21. 09:54:14

@a-kis-herceg: Köztársasági őrezred van még egyáltalán ?

Lassan már csak a Smici a - köztársasági elnök.
Milyen rosszemlékű cím.
Legyen inkább... - népi ülnök.

dzsaszper 2011.04.21. 09:54:30

@bóra77: nem egészen édesmindegy.

1. Már a hatóanyag dózisában, segéd-hatóanyagokban stb. lévő eltérések miatt sem, de a különböző hatóanyagok közt végképp nagy külöbségek tudnak lenni.

2. Mindezen csak tovább bonyolít egy esetleges segéd-hatóanyagokra vagy vivőanyagokra való érzékenység.

3. egyes csoportoknál szempont az hogy milyen gyakran kell szedni (hogy tényleg a javasolt dózist a javasolt gyakoriságban szedje be), illetve hogy méretre és/vagy színre jelentősen különbözzön egyéb gyógyszereitől...

Volt orvosom, aki egy betegségnél felsorolt 4-5 gyógyszert, elmondta a dobozonkénti árát, milyen gyakran kell szerni, melyiket kell hűtőben tartani, váhatóan hány dobozt kell szedni, és azt mondta, hogy akkor válasszak...

a-kis-herceg 2011.04.21. 09:57:43

@simonmondja.: ezt tegnap felvetettem... hogy nemzeti elnök legyen...

kilóg... lehetne Nemzeti Őrezred...

hm szerintem nem kell tüntetni érte... ez a vágyad könnyen teljesül...

másik vonal lett volna hogy a Köz-társaság nem államforma, hanem társaság-cégformaként definiálják...

Magyar Kt., ügyvezető igazgató: V. Or bán

panelburzsuj 2011.04.21. 09:58:38

Mondjuk a Fáy Ferenc utca legalább őszinte ... :)

dzsaszper 2011.04.21. 09:58:54

@dzsaszper: ezzel együtt, a patikussal is lehet beszélgetni. Nem vényköteles gyógyszerek esetében pláne.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.21. 09:59:52

@dzsaszper: már értelmeztem fentebb: "azt mondta, a normális orvosok nem szopják be a gyógyszermarketinges seggfejek dumáit"
:)

a-kis-herceg 2011.04.21. 10:00:04

@panelburzsuj: akkor j-vel kell írni...

innen egy lépés az: "El Qrt 8 év" (zsák)utca...

lüke 2011.04.21. 10:01:23

@dzsaszper:
nicht, nicht
van state of the art,meg EBM, uptodate
en.wikipedia.org/wiki/State_of_the_art
en.wikipedia.org/wiki/Evidence-based_medicine
www.uptodate.com/login
ami meghatározza a terápiát,
s nem gyógyszer képviselö szerint dönt egy orvos

lüke 2011.04.21. 10:03:10

@Hepci:
:)
nem baj az, ha nem érti,elég, ha én értem

xsasha 2011.04.21. 10:04:24

@dzsaszper:
Én most örülök neki, hogy a kormány nekifogott az átalakításnak. Nem lesz egyszerű folyamat, de néhány év alatt meglehet az eredménye.

A gyógyszergyártók egyértelműen a kormány pozícióinak a gyengítésére dobták ezt a 25mrd-s "felajánlást". A kormánynak több rendszer átalakításával kell egyensúlyoznia, ne mondja meg a gyógyszerlobbi, hogy a cashflowt hogyan alakítja a kormány.

A foci fejlesztését 2000-ben elkezdte a kormány, és az MLSZ a háttérben azóta is folytatta a munkát. A magyar U21 bronz érmet szerzett, akadémiák sora létesült, szóval nem is kell olyan hosszútávról beszélni. Ráadásul most van egy Dzsudzsákunk, Hajnalunk, Geránk, akikre a gyerekek motivációját építeni lehet.
Másrészt minden hosszútávú befektetés hosszú távon térül meg igazán. Ezért nevezik hosszútávúnak. De vajon mikor végezzen hosszútávú befektetéseket a kormány, ha nem most, amikor mély átalakításokat végez?
A harmadik pedig a szinergia. A kormánynak az ifjúságpolitikai céljai, az egészségpolitikai céljai, a gazdaságpolitikai céljainak szinergikus alapja a foci fejlesztése. És ez indokolja leginkább a sürgős indítást.

a-kis-herceg 2011.04.21. 10:04:53

a Gyorskocsi utca lehetne Hagyó Miklós utca...
a Garay tér... Hunvald "tér"
a Markó utca pedig Zuschlág utca

Hapcedli · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.21. 10:07:18

@panelburzsuj: oly mindegy, hogy hívják, csak lenne hal körülötte. A Petőfi alatt régen jó süllőket lehetett fogni a limányban, erre valami pöcs odakötötte az A 38 hajót.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.21. 10:07:40

@a-kis-herceg: A pártokat meg Bt.-nek kéne inkább bejegyezni.
Családi gazdálkodóként milyen is lenne a státuszuk ?

a-kis-herceg 2011.04.21. 10:12:52

@simonmondja.: tudtad azt hogy a cégek végelszámolása (értsd tisztességes mexűntetése) egy rakás pénzbe kerül a becsületes álompolgárnak...

ezzel szemben ha kevésbé becsületes állatpolgár csinál egy nagyobb adósságot akkor a hitelezői fizetnek "illetéket" amiből a határozatot hozó felszámolót kifizetik... vagy ha abból nem lehet akkor más álompolgárok adójából az állam maga intézi...

sztem nagyon joooo... állami támogatott gengszterizmus.

de kifizeti a közterület átnevezések OKMÁNYAIT!!!! ????

sa52 2011.04.21. 10:13:19

Az Alkotmány utcák (Bp.-en négy darab) neve autoinatikusan Alaptörvény utcára változik?

lüke 2011.04.21. 10:13:29

@bóra77:
persze, de az orvosnak ,édes mindegy
neki nem ez a feladata,hanem a szakma szabályai szerint döntsön
(tudja pl az amlodipin bár ua. a hatóanyag,mint a Norvascban
de akkora oedémakat csinál,mint egy ház, ezért nem írja fel!)
s hiába öntik a generikumokat táskával az ablakon be,nem ua.
Bár a német pl akarják MO-n megvaslósítan:
hatóanyag sz. a legolcsóbbat kiadni!

a-kis-herceg 2011.04.21. 10:14:37

@simonmondja.: Bt nem, mert beltag felel... Kft (ennek nevében benne van: korlátoltak)

a-kis-herceg 2011.04.21. 10:15:31

@sa52: csak a kétharmada... a páros oldal és a páratlan egyrésze...

lüke 2011.04.21. 10:15:41

@Hapcedli:
de szennyviz is jött ott be , nem?
ezeket miost csepelre vezették

panelburzsuj 2011.04.21. 10:16:25

@Hapcedli:

Az a hídfő nyilván a zenebolond halaké.

aszekelyek 2011.04.21. 10:19:15

@lüke: Ez érdekes. Tehát a mellékhatások akkor mitől is adódnak, ha ugyanaz a hatóanyag?

a-kis-herceg 2011.04.21. 10:19:45

apropó hogy még inkább ON legyen...

Kétharmad utca??? hol lesz? valami jó burkolat minőségűt kellene... simát

Hapcedli · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.21. 10:20:03

@lüke: lassan olyan tiszta lesz, hogy fürödni lehet benne, csak hal nincs. Balaton dettó.

a-kis-herceg 2011.04.21. 10:21:09

@Hapcedli: azt nevezzük el akkor, mondjuk: Búvár Kund ról... nincs is még...

tibapó 2011.04.21. 10:24:57

@pug406st: "Ha nem tetszik át lehet települni Magyarországra és teljes jogú állampolgárrá válni. "

na ez lenne a leges legrosszabb megoldás. Igenis, maradjanak ott meg magyarnak, abban segítsük őket!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.21. 10:27:58

@a-kis-herceg:
igaz, igaz. Még nem volt példa rá, hogy pártért felelt volna valaki.

xsasha 2011.04.21. 10:28:12

@dzsaszper:

Szóval nem tudod felsorolni a hatalmi ágakat. :-)
A három hatalmi ág a törvényhozói, a végrehajtói és a bírói hatalom.
Sajnos mára ez egy szép elméletté szelídült. Ma a metaágak vették át a tényleges hatalmi szerepet. A tőke/pénz, a média és a kapcsolatrendszerek a három új hatalmi ág, ami a kádárizmusban kifejlődött. És mivel ezek metarendszerek, ezeket inkább befolyásolási ágaknak lehet nevezni.

A másik gondolatról meg annyit, hogy a hatalmi ágak rossz működése az, ami lehetővé tette a 2/3-ot. A rendszer hibái sorra ütköztek ki a választások előtti időszakban, és lehet sok mindent kritizálni a kétharmadon, de egyvalamit biztosan jelentett az eredmény. A jelenlegi rendszerünk rossz.

a-kis-herceg 2011.04.21. 10:31:20

@csattanó maszlag: @aszekelyek: :)

békeszerződés??? nem tűnt fel neki, hogy elvesztettük a világháborút...

aszekelyek 2011.04.21. 10:32:48

@a-kis-herceg: A Szemlőhegyinek éppen jó név lenne...

xsasha 2011.04.21. 10:36:37

@dzsaszper:
Az állam? Hmmm. Túl sok anarchiát nem ismerek, úgyhogy nem, nem választható. Az állam az egy kötelező termék.

pug406st 2011.04.21. 10:38:55

@tibapó: ha már idézünk akkor pontosan :) "Igen segítsük őket abban, hogy magyarságukat megtartsák és ápolják de ne legyen ugyanaz a joguk, mint a magyar állampolgároknak. Ha nem tetszik át lehet települni Magyarországra és teljes jogú állampolgárrá válni."

aszekelyek 2011.04.21. 10:39:07

@porfelhő: azt kérlek, hogy nem 12 millióért oszt a szegényeknek , munkanélkülieknek vetőmagot és ültetési, gondozási ismereteket, hogy javítson az életkörülményeiken, miközben szanyi elvtárs éhséglázadást vizionál, _Palántákat sem----, hanem ad a baloldali sajtójának 12 milliót , hogy az ő propagandáját nyomják, ahogy a csövön kifér. Csak pártérdekből. Magukért.

hoplita 2011.04.21. 10:47:38

@juditka*:
Reménykeggyé', libuskám.:)))
Tudod, a reményhal meg utoljára....:)))

ubul2000 2011.04.21. 10:50:41

@juditka*: ha nem tudod megindokolni az állításodat, minek kotyogsz bele?

hoplita 2011.04.21. 10:52:59

@kurgan:

Gondolod te hiányzol nekünk, tót fattyú...?
:DDD

hoplita 2011.04.21. 10:54:02

@ubul2000:
Ő tényleg juditka...:)
Vagy 8 éves, vagy azon a szinten van.:))

tibapó 2011.04.21. 10:56:56

@pug406st: Én pedig amondó vagyok, hogy ha úgy tudják a távolban magyarságukat megőrizni, ha ugyanazokat a jogokat élvezik, mint mi, magyarországiak, akkor hadd élvezzék, inkább kapják meg, mint hogy teljes jogú állampolgárság miatt otthagyják őseik földjét, és idetelepüljenek.

lüke 2011.04.21. 10:57:00

@aszekelyek:
sok, sok mindentöl
hatóanyagtól, vivöanyagtól- kevésbé, metabolizálástól,gyógyszer kölcsönhatástól, beteg vese, májtól
(régen 3 hormont ismertek a vesében, ma 32-t
attól függ hogy bomlik le a gyógyszer
1, vesén 2, májon)

hoplita 2011.04.21. 10:57:48

@Átverés!:
"....Vidéken bizony sok helyen kimutatható a Jobbik háttér támogatása a nagyarányú Fidesz győzelemhez...."

Mesélj már, miről maradtam le...!
Mert én ilyet nem tapasztaltam, ilyenről nem tudok.
Ami persze nem azt jelenti, hogy nem is lehet....de kissé hitetlen vagyok, ha megbocsátasz.:))

tibapó 2011.04.21. 10:58:03

@pug406st: Azt hiszem ezt a hol élek, hol adózok stb. dilemmát a parlementarista-féle régiós (határokon átnyúló) berendezkedéssel lehetne megoldani.

lüke 2011.04.21. 11:00:18

@hoplita: @ubul2000:
dehogy porfelhö, pasztorella, armanda*, armanda ,álomszép, hencz és mittudoménki alteregói
szeretnek mindenkibe belekötni, s nem bírják a tölük eltérö véleményt
multiple nick:)

hoplita 2011.04.21. 11:01:30

@simonmondja.:
Te is vótál követ faragni....?
Sírtál is..?
:DDDD

aszekelyek 2011.04.21. 11:02:01

@pug406st: wzwk a masírozások pontosan milyen mértékben szorították vissza a bűnözést? Amióta csak gárdásodtak némelyek, szlogen a szélsőbal jobbiknál, hogy cigánybűnözés és majd mi megvédjük a vidéket tőle. Nos eredménye, mi is van? Mennyi tettebérés történt és a rendőrség helyszínre hívása? Addog az elkövetők feltartóztatása? Valahogy így lenne éertelme a polgárőrségnek. Ami most megy, az nem célravezető sztem. Nagyon jó propagandát nyújt a jobbiknak, oszt jónapot. Egy idős vidékit mutassanak, akit tényleg megvédtek.

lüke 2011.04.21. 11:02:03

@xsasha:
már reggel hallottam az mr1-n az LMP-t,
ezt borítékoltam volna
GYF nem szeretne kimaradni a magyarázásból

hoplita 2011.04.21. 11:02:30

@lüke:
Az infantilizmusra a nyóc nick se magyarázat..:)

kurgan 2011.04.21. 11:04:50

@hoplita: látod erről van szó. amint nem veled fújok egy követ letótozol. pedig neked kábé fogalmad sincs arról, milyen egy szlovák nagyvárosban magyarként felnőni és megmaradni annak. ti csak trianonozni tudtok, meg utálkozni, meg más faszával verni a csalánt. jobb lenne ha elfelejtenétek a határontúli magyarokat, mert fogalmatok sincs arról, milyen is az, nem csak hőbölögni (a mi rovásunkra), hanem nap mint nap szembesülni, és együtt élni mondjuk egy szlovák többséggel. de nem is tudom minek válaszolok neked, úgyse fogod föl..

hoplita 2011.04.21. 11:07:30

@aszekelyek:
Gágágágágágágágágágágágá....!

Ugorgyunk.:))))

De kis apró adalék....
Nézz már utána a patai statisztikák hogy alakultak 2 hétig.
Hadházon meg próbáljon 6200 aláírást ragyáspintér, vagy ovitörpe összeszedni.

Aztán jelentkezzél, droidom.

xsasha 2011.04.21. 11:10:03

@lüke:
Nagyon kínos lesz nekik, amikor a Fidesz korrekt sarkalatos törvényeket fog hozni. :-)
Nekem mindenesetre tetszik az a stratégia, amivel a Fidesz a látszatpolitizálást lufiként pukkantja szét.

hoplita 2011.04.21. 11:10:18

@kurgan:
De, felfogom.
De a te gerinced hajlik, nem törik.....azt is látom.
Másrészt neked sincs több fogalmad arról, mi folyik itt...és mégis gond nélkül beledumálsz.
Nincs mit a szememre vetned.

aszekelyek 2011.04.21. 11:13:30

@lüke: értem. Májam nem a legjobban működik a belgyógyász-akupunktőr dokinőm szerint.Foltok a nyelvemen. akörzetiorvosnő a magas vérnyomás és szívelégtelenség diagnózisra felírt Verapamilt, ami egyetlen gyógyszertárban sem volt kapható. Kierőszakoltam a gyógyszerészból, hogy beszéljen vele, ott helyben felhívtam, épp rendelt még, hogy akkor mit helyette. Nem akartam ugyanis gyógyszer nélkül maradni. Ekkor már körbetelefonáltuk a gyógyszertárakat. Régen nem is tartják. Chinopamilban maradtunk. Szükségből. Igaz, hogy amíg ki nem tört itt a meleg, nem is dagat a lában, kezem de most újra. Megyek, kérek valamit nyárra:) Ami nincs a patikában...:) A soha semmilyen hibával nem rendelkező ardbőröm, viszont csupa vörös pötty. Az tuti, hogy a gyógyszerektől. Nem örül neki a májam. Egy évvel ezelőttig nem is szedtem semmit. Gondolom északta kéne települnöm. Ahol nincs meleg.

lüke 2011.04.21. 11:14:02

@xsasha:
OV stratéga,s érdekesen politizál:
lassan, témánként halad, amit mindig egy ember reprezentál
a csapatból
(pl Matolcsy mostanáig nem volt elötérben csak most )szót

dzsaszper 2011.04.21. 11:16:16

@lüke: igen, erről van szó, csak más volt a kontextus.

De amennyire bóra77-et értem, arról a helyzetről beszélt, amikor megvan a terápia és a hatóanyag, már csak a hatóanyagot tartalmazó gyógyszert kell választani... és abban a helyzetben sem a gyógyszergyár képviselője a legfontosabb szempont, mert ott vannak azok amiket írtam...

aszekelyek 2011.04.21. 11:16:34

@hoplita: Megvédett embert mutass. Gárda nem 2 hete van. Masír sem.

kurgan 2011.04.21. 11:17:43

@hoplita: ugyan, mit látsz pár kommentből.. :D kíváncsi lennék ha te itt élnél, vajon hogyan nézne ki a "törésed". egyenként visszaüldöznéd a szlovákokat a hegyekbe? vagy mindennap trianonemlékezést szerveznél (hogy közben a hátad mögött röhögjenek nagyokat a szlovákok?). ettől aztán jobb lenne, ugye.
ha te gerincferdülésnek nézed azt h valaki próbál normálisan együttélni, hát az a te jellemhibád inkább.
de látod, jobb lenne ha mindenki foglalkozna a maga dolgával. úgy látom te sem értesz egyet a határontúliak választójogával, ennek örülök. de jó lenne ha ezt a faszom trianonozást is elfelejtenétek már, vége, lecsengett, ez van, kész. ha trianonoztok meg a határon masíroztok annak mindig mi isszuk a levét, ennyi belátás lehetne már bennetek.

lüke 2011.04.21. 11:17:57

@aszekelyek:
azért ennél bonyolultabb,
Verapamil van , akut gyógyszer Isoptin néven
en.wikipedia.org/wiki/Verapamil
,de valóban, out

pug406st 2011.04.21. 11:18:19

@tibapó: tökéletesen ugyanazon jogok, mint egy sima mezei magyar állampolgárnak? a jogok kötelezettséggel is járnak. annak ellenére élvezze ugyanazokat a jogokat, hogy kötelezettséget nem vállal? ők nem lennének ebben az esetben "felsőbbrendű" állampolgárai az országnak?

aszekelyek 2011.04.21. 11:19:31

@xsasha: nem szavazták meg, nem esküsznek fel de neszállnak. Ahaaaaa ,-várd ki a végét....

lüke 2011.04.21. 11:20:23

@dzsaszper:
ok
(engem a dilatrenddel Monte Carloba vittek,Cap Ferrat-ba, soha nem írom fel!)

dzsaszper 2011.04.21. 11:22:58

@xsasha:
1. értem a logikádat a kormány és a gyógyszergyárak közti pozíciókról, nagyvonalakban még egyet is értek vele.
nekem elsősorban az a bajom, hogy a kormány nem foglalkozik magától érdemben aaz egészségügyi bérekkel, és még akkor sem teszi, ha felhívják keringőre... Tőlem tárgyalhatnak a gyógyszergyárakkal ahogy akarnak, ha attól függetlenül meglesz az orvosi életpályamodell, amit elkezdenek bevezetni záros határidőn belül... Vigyázó szemeteket Prágára vessétek...

2. A fociba való évenkénti tízmilliárdos befektetés ráérne akkor, amikor dübörög a gazdaság, a pedagógusok és orvosok bére rendezve van vagy legalábbis látszik, hogy milyen ütemezésben és hogy fog rendeződni, az államadósság nem fojtogat minket stb.

Szuper hogy az U21 bronzot szerzett, de ez mennyivel csökkenti az államadósságunkat idén vagy a jövőre?

A szinergia meg szintén röhejes, hiszen az egészségügy össze nem dőlésének még sokkal komolyabb lenne a szinergiája...

tibapó 2011.04.21. 11:23:38

@pug406st: Miért, te vállalnád azokat a hátrányokat, amik őket ott szülőföldjükön érik? Véleményem szerint azokért a hátrányokért csekély az a többletjog, amit kaphatnak tőlünk.
de persze, találjunk egy jó kompromisszumot, ne szavazhassanak az országos listára, hanem csak a saját határon túli képviselőikre, de akkor ezt be kell építeni a választási törvénybe.
Ezért is lenne jó a második kamara, ahogyan az MSZ is javasolja itt, az V.56.§ d) pontjában:

www.magyarokszovetsege.hu/content/magyarorszag-alaptoervenye-magyarok-szoevetsege-javaslata

a-kis-herceg 2011.04.21. 11:23:43

@aszekelyek: távgyógy? paraszolvencia utalással?

dzsaszper 2011.04.21. 11:25:18

@xsasha: fel tudom sorolni, csak már nem vagyok középiskolás és nem vagy a tanárom -- ezenkívül a függetlenségről olyan furcsa dolgokat írtál, hogy azt kellett feltételeznem, hogy te magad nem vagy tisztában velük.

Abban egyetértünk, hogy a rendszer rossz. Ráadásul szerintem ezzel a rossz rendszerrel a javítás ürügyén most még rosszabbul él a hatalom.

aszekelyek 2011.04.21. 11:25:55

@lüke: Elolvastam, köszi. Az nem világos, a végén, mit jelent a de, valóban, out.

dzsaszper 2011.04.21. 11:26:25

@xsasha: na épp ezért a pártok marketingje az állammal kapcsolatban és a gyógyszergyárak marketingje az egészséggel kapcsolatban nem is különbözik annyira :)

aszekelyek 2011.04.21. 11:27:13

@a-kis-herceg: :) szaktanácsadás pro bono:) a beteg nálunk mélyen alulinformált.

nyünyüge 2011.04.21. 11:27:19

???? Vajon kiknek szánta a gyártó?

Halálfejes homokozóvödör miatt tett panaszt egy szolnoki apa a fogyasztóvédelemnél.

www.hir24.hu/bulvar/251720/tobb-mint-bizarr-halalfej-feszit-a-homokozovodron.html

juditka* 2011.04.21. 11:27:37

@hoplita:

Mi?van?! Unatkozol már megint?!

Szórakozzál mással, ha kérhetlek!!!!!

juditka* 2011.04.21. 11:30:54

@ubul2000:
Mit képzelsz te magadról? Nincs mit indokolni, és főleg nem neked.!!!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.21. 11:38:28

""A Fidesz bosszúja" - Lázár János "csattanós választ adott"

Az esztergomi polgároknak a helyi képviselő-testület feloszlatására irányuló kérésére Lázár János beterjesztett egy azóta elfogadott módosító indítványt, mely alapján lehetségessé vált, hogy ha valamilyen oknál fogva működésképtelenné válik egy önkormányzat, akkor a képviselő-testület helyett a megyei, vagy fővárosi kormányhivatal hozhat döntéseket - hívja fel a figyelmet az LMP."

hirszerzo.hu/belfold/20110421_lmp_lazar_esztergom

FY FYDESZ!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.21. 11:41:47

"A miskolci polgármester után a nyíregyházi városvezetőről is kiderült, hogy a polgármesterkedés mellett egy céget is vezet. A polgármesterekről szóló törvény azonban szigorúan tiltja, hogy a főállású polgármesterek anyagi haszonszerzésre irányuló munkát végezzenek."

stop.hu/articles/article.php?id=862413

pug406st 2011.04.21. 11:42:50

@tibapó: amíg az ország mindennapi életébe nem szólnak bele, kvázi reprezentatív céllal szerepelnek addig az ország kibírja azt a plusz tizenegykét képviselőt és fizetését, viszont azt, hogy az ország mostani helyzetében ugyanazokat a jogokat élvezzék a kettős állampolgárok nem tartom elfogadhatónak.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.21. 11:47:24

"II. János Pál tér lenne a Köztársaság tér

A Fővárosi Közgyűlés szerdán huszonhat budapesti közterület új nevéről dönt. Pénzbírsággal sújthatnák a hajléktalanokat, az utcazenészek is fizetnének."

index.hu/belfold/budapest/2011/04/21/penzbirsaggal_sujtanak_a_hajlektalanokat/

Te jó ég! Már a Köztársaság szó is ciki a FYDESZ-nek? :-(

pug406st 2011.04.21. 11:47:53

@kurgan: nem lesz bennük sosem ne reménykedj...

juditka* 2011.04.21. 11:48:43

Hogy mi van?
Orbán: a magyar egy olyan kultúra, amelynek nincsenek rokonai"

Azt állítja Orbán Viktor,
hogy a magyar egy olyan nyelv, amely szigetként létezik, fölépítésében egyetlen nyelvre sem hasonlít, és a magyar egy olyan kultúra, amelynek nincsenek rokonai.

Ezzel szemben a tény az,
hogy a magyar nyelvnek és a kultúrának is vannak rokonai.

Nyelvünk a finnugor nyelvcsalád tagja, a magyar kultúrának pedig nemcsak hogy rokonai, de testvérei is vannak, hiszen ez a kultúra a legszorosabb viszonyban volt és van a német, osztrák, olasz, szláv, román, török és egyéb kultúrákkal.

Ezt a kultúrát európainak hívják, és eddig azt hittük, odatartozunk"

hmm. nem rossz, jó!

:)

xsasha 2011.04.21. 11:54:10

@dzsaszper:
A kormány nem tud egyszerre mindent felforgatni. De úgy gondolom, hogy az előző 20 év tehetetlenségével ellentétben ebben a 4 évben ez is meglesz.

Mitől fog dübörögni a gazdaság? Tényleg ennyire nehéz megérteni a strukturális változtatások elveit? Ennyire távol áll a stratégiai gondolkodásmód, a rendszerben gondolkodás a magyar emberektől?

pug406st 2011.04.21. 11:58:29

@xsasha: kérlek vázold fel milyen stratégiát is kellene látni

xsasha 2011.04.21. 12:01:47

@dzsaszper:
Érdekes párhuzam. Ezt kifejthetnéd bővebben is.

dzsaszper 2011.04.21. 12:03:11

@xsasha: nem áll távol...
de a gazdaság dübörgését biztosan nem segíti, ha nincs orvosi ügyelet, és ezért a zemberek több időt kell táppénzen töltsenek, mert nem kaptak időben ellátást...

nem értem, hogy a focira szánt tízmilliárdok hogy befolyásolják jelentősen a dübörgés beindítását...

dzsaszper 2011.04.21. 12:04:11

@xsasha: nem értem, mit kellene kifejtenem. Te mondtad azt, hogy nem korrekt a hasonlat a politikai marketing és a gyógyszergyári marketing között. Kiderült, hogy nem is sántít...

a-kis-herceg 2011.04.21. 12:04:55

@dzsaszper: de lesz dübörgés... a stadionokban.

a kétharmad azt akarta. kenyér vagy cirkusz... enni nem fontos... szórakozzunk

xsasha 2011.04.21. 12:07:39

@pug406st:
Mondok egy példát. A kormány nem lép meg bizonyos "megszorító" lépéseket. Az ellenzék nagy erőkkel követeli. Ekkor a kormány meglépi ezeket. Ekkor az ellenzék látványpolitizálása szétesik. Az MSZP persze rögtön megfordítja a szelet, és nyomja a populista szöveget. Az LMP hallgat és módszereket kritizál, a Jobbik a nemzet elleni támadást vizionál. De ezek már teljesen szétesett képet mutatnak, a kormány nagyobb veszteség nélkül tudja meglépni a szükséges lépéseket.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.21. 12:11:49

@a-kis-herceg: Tessék focimeccsre menni színház helyett! Ugyanis a színházjegyeket teljes kötelezettség (kb 50%) terheli, míg a meccsjegyet 0%!

Éljen a "kultúrált" Fradi- és Vidi B-közép! :-)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.21. 12:14:06

@xsasha: Az ellenzék a munkaterhek csökkentését szorgalmazza. A FYDESZ meglépi a gazdagboldogító egykulcsos adót. Ennek semmi gazdasági haszna, és a szociális logikát is figyelmen kívül hagyja. Például ezt kellene az ellenzéknek éljeneznie?

dzsaszper 2011.04.21. 12:14:07

@xsasha: még egy párhuzam, a kedvedért.
a felsőoktatásnak is sok baja van, de:
inforadio.hu/hir/belfold/hir-428516

A fidesz most elefántot játszik a porcelánboltban sajnos:/
ha visszanézed a bő 1 éves kommentjeimet, akkor látni fogod, hogy tavaly tavasszal még erre számítottam...

dzsaszper 2011.04.21. 12:15:41

@vinczej: ja, a foci kormánypárti, a színház meg biztosan ellenzéki.

A témogatott és a tűrt megvan, már csak a tiltott hiányzik...

a-kis-herceg 2011.04.21. 12:17:40

@vinczej: én is a meccs híve vagyok. engem nagyon irritál a müpa. minden 1es jegy mellé amiért fizecc 1000-2000Ft ot. Ad az álam 18 ezer Forintot!!! engem ez irritál...

focit pedig be nem fizettet adókból fogják cégek támogatni. az a pár tizmilliárdos stadion meg semmi...

minden 10 falu építtessen stadiont!!! a zalkotmányba bele!

panelburzsuj 2011.04.21. 12:19:49

@a-kis-herceg:

Jaja ... Az arénákban vidám népszínműveket fognak előadni az elmúltnyócév koalíciójának kudarcairól, mondjuk "Ferenc a madaraknak prédikál" címmel ...

hoplita 2011.04.21. 12:20:00

@juditka*:
Kabbe, hülye picsa.
Ha hülye vagy, hallgass...de ha baromságot írsz és leoltanak, akkor ne hőbörögj.

lüke 2011.04.21. 12:20:21

@bóra77:
mindig ellenálló voltam,
viszont láttam a Nelcote-t
@nyünyüge:
ez a papa/mama nem Keith Richards-on nött fel
www.pyrate-style.com/images/silber_ringe01.jpg

a-kis-herceg 2011.04.21. 12:21:23

@hoplita: voltál blogtalin? és a társalkodó hölgyeid is voltak?

lüke 2011.04.21. 12:22:33

@dzsaszper:
ez jó párhuzam
csak még az egészséget a WHO-n kivül nem fogalmazta meg senki, mert nem tudja............

hoplita 2011.04.21. 12:23:33

@pug406st:
Tudod, akár még igazad is lenne, ha az elmúlt 60 évben folytatott védekező és meghunyászkodó politikának lenne valamilyen pozitív hozadéka.
De nincs...sőt...!!!!!
Akkor mijafaszról beszélünk???

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.21. 12:24:04

@dzsaszper:
A partiszervezés, diszkó és olcsó könnyűzenei koncert mintha üldözve lenne mostanság.
Vagy csak a szemem káprázik.

hoplita 2011.04.21. 12:24:23

@a-kis-herceg:
Nem tudtam menni, sajnos melóztam.
Néha azt is kell.:)

lüke 2011.04.21. 12:25:17

@xsasha:
nagyon is szisztematikusan halad,
nem a vasfürejnzürzavar elve szerint, bezony
mint ahogy a bekiabálók vélik

pug406st 2011.04.21. 12:25:17

@xsasha: szerintem te több dolgot keversz és arra amit kérdeztem szép kitérő politikusi magyarázatot próbálsz adni.

"A kormány nem lép meg bizonyos "megszorító" lépéseket."

Miért nem lépi meg? Nincs rájuk szükség?

"Az ellenzék nagy erőkkel követeli. Ekkor a kormány meglépi ezeket."

Mitől változott a helyzet, hogy mégis meglépi?

"Ekkor az ellenzék látványpolitizálása szétesik. Az MSZP persze rögtön megfordítja a szelet, és nyomja a populista szöveget. Az LMP hallgat és módszereket kritizál, a Jobbik a nemzet elleni támadást vizionál."

Bocs de 2/3ad van. Bármit meg lehet tenni. Hagyjuk az ellenzéket mert az olyan amilyen.

"De ezek már teljesen szétesett képet mutatnak, a kormány nagyobb veszteség nélkül tudja meglépni a szükséges lépéseket."

Ja értem. Tehát azért szív az ország, h az ellenzék beleszaladjon a pofonjába... remek... és ez szerinted a jó irány...

Tehát az már kiderült, hogy tudják h kell az ellenzéket megszívatni de a stratégiát a gazdpolban nem látom és ha jól sejtem halvány lila fogalmad sincs neked se róla...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.21. 12:27:02

A margitszigeti kisállatkert se kell.
Na, most akkor mit üldöznek ?
A kijárást ?

pug406st 2011.04.21. 12:30:49

@hoplita: arról, hogy végre kérdezzük meg a környékbeli országokban élő magyarokat, hogy nekik mi lenne a jó, mit szeretnének. nem a fejük fölött átnyúlva, hőzöngve őket szívatva döntsünk. csak ennyit semmi többet.

juditka* 2011.04.21. 12:31:20

@hoplita:
Te meg a pofádat fogd be, ha kérhetlek!
A legközelebbid az........
Jól jegyezd meg. Egyébként ez a paraszt, bunkó duma nem engem minősít, hanem téged!!!!

a-kis-herceg 2011.04.21. 12:33:30

@panelburzsuj: te marketinges vagy nem?
nem kellene ráállnunk a 2/3-os emléktárgyak gyártására?

-póló. 2/3 (ellenzéknek 1/3) felirattal, uni: x/3

-orbán/smitt/matolcsy/pintér mellszobrok... törhető és törhetetlen kivitelben igény szerinti univerzális felhasználásra...

-utcai harcokra hátizsákban, túlélő készlet (füstbombo, kukagyujtós, stb)

-fides fanoknak szófelhők... kulcsszavakra keresős magyar-ázó-szótár (szíjártó szoft-ver zió...) vagy a közszolg-állatiaknak törvénykezési lex-ikon

-ledes " **** takaroggy" tüntetési táblák. távvezérelhető kivitel. 1 mp alatt átállítható név-vel...

-felvonulásokhoz vuvuz ellák... színes (piros, zöld, narancs kivitel)

-zakó. ellenzéknek: viktatúra, kormánypártiaknak: "hmm... majd meglátjuk", közszolgáknak: iktat-úra felirattal...

-esernyők: "elqrt * év" felirattal (kormánypártiak 8, ellenzék 1 év felirattal)

a-kis-herceg 2011.04.21. 12:34:46

@hoplita: őrzöd a polgárokat? polgárőr vagy? a jobbikosok nagyrésze biztonsági őr vagy rendőr. a szimpatizánsok meg kocsmárosok...

a-kis-herceg 2011.04.21. 12:36:29

@simonmondja.: hmm... pavarotti fog fellépni a rió/zp ben?

ahh. csak átterelték a "bevételeket" (nem az önkormányzati részt)...

lüke 2011.04.21. 12:39:01

@simonmondja.:
miért nem azok vagyunk?
minden törvényt kijátszunk, amit lehet:
a rokikártyától az adózásig
s belemerültünk a szegénységbe

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.21. 12:40:59

@a-kis-herceg: Az ilyen célozgatást nagyon elitélem. Átterelték....

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.21. 12:44:13

@lüke: Nekem mindig gyanús volt, hogy délebben kellett volna hazát foglalnunk.

dzsaszper 2011.04.21. 12:47:18

@xsasha: ajánlom figyelmedbe: inforadio.hu/arena/3950/1/podcasting

Tudom, a SE rektora összejátszik a gyógyszerlobbival, meg az OECD is...

Átverés! 2011.04.21. 12:49:00

Ezeket csak kisebb közösségekben helyi ismeretekre alapozva lehet megállapítani és legfőképp a győzelem utáni helyosztogatás bízonyítja az összefonódást.

Ott kellet alkalmazni, ahol fontos volt a versenytárs legyőzése.
Ne gondoljuk, már hogy színtiszta ideológiák szerint ment végbe ez a nagy forradalom.

juditka* 2011.04.21. 12:49:55

Az MSZP szerint a kormánynak nincs saját fejlesztéspolitikája, az Új Széchenyi Terv ugyanis nem tartalmaz mást, mint a korábbi Új Magyarország Fejlesztési Terv gyakran szó szerinti másolással készült utódpályázatait."

www.fn.hu/belfold/20110421/mszp_kormanynak_nincs_fejlesztespolitikaja/

Ha a kormány nyugdíjvédelemről beszél, akkor az "nyugdíjelrablást" jelent, amikor nemzeti konzultációt említ, akkor valójában nem beszél senkivel,"

hangzott el - többek között - csütörtökön "elÚSZTatott álmok" címmel meghirdetett / Mszp/ sajtótájékoztatóján.

hm. "álmok" ! jó.
na. igen. meg a Matolcsy féle csodaváró, különutas gazdaságpolitika. hm. "álom" azt mondják.
:)

a-kis-herceg 2011.04.21. 12:50:59

@pug406st: kösssz... nagyon jooo...

1. akkor is feudális mázzal öntötték le...

2. ugyanolyan kamu mellédumálás ment...
(szerintem szijpetya ebből készül minden szólalására)

hoplita 2011.04.21. 12:52:06

@a-kis-herceg:
Honnan veszed ezt a marhaságot...?

Szigorúan véve én nem is lehetek polgárőr - priuszom van - meg őszintén, nem is akarok.
Ismerem a korlátaim, nem való nekem....ennyi kis önismeret szorult belém, ellentétben sokakkal.:)

panelburzsuj 2011.04.21. 12:53:05

@a-kis-herceg:

Eredendően kertészmérnök. (Bár Hepci ezt igyekszik elleplezni ... :)

Szóval kétharmados emlékligeteket is bevennéka buliba.

2/3 elízium - 1/3 puszta.

A mezsgyén löködhető erőmérő bűnbak, vurstli, virsli, sör ...

pug406st 2011.04.21. 12:53:18

hvg.hu/itthon/20110421_delben_irja_ala_schmitt

szegény Pali bácsi húsvét hétfőn is kénytelen dolgozni...

a-kis-herceg 2011.04.21. 12:54:53

@simonmondja.: egyszer megálltam a ZP mellett, mondtam pardon, a felhajtón a járdán végig álltak kocsik, közéjük szépen sorba... na megyek vissza egy óra mulva, csak az én kocsimon volt közterületes bünti... a többit nem vették észre... vagy az iker babakocsi csak a kispolskim mellett nem fért el, a furgonok és luxuskocsik mellett elfért... :)

a jog betette a (fél)lábát

hoplita 2011.04.21. 12:55:31

@pug406st:
Ki az, aki ebben illetékes odaát..?
Ugyanazok a szemét, korrupt, mindenbe beleszaró politikusok, akik itt is regnálnak...?
Egyébként kipróbáltuk már ezt is az elmúlt 20 évben.
Tucc eredményt mutatni...?
Az egyetlen amit tudok, a felgyorsuló asszimiláció, főleg a Felvidéken.

juditka* 2011.04.21. 12:56:20

A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy a magyar soros uniós elnökség hátralévő néhány hónapjában álljon végre a sarkára és vessen fel a magyarságnak fontos ügyeket az európai közvélemény számára"

A Jobbik alelnöke és európai parlamenti képviselője szerint az "Orbán-kormány úgy táncol, ahogy Brüsszel fütyül".

Ez egyrészt annak a hibás politikának köszönhető, hogy a magyar kormány az uniós elnökséget a "médiatörvénnyel nyitotta, majd az alkotmányozással folytatta", és ezzel teljesen elvonta az európai közvélemény figyelmét például a székely, érmelléki vagy délvidéki magyar önrendelkezés ügyéről, illetve a szlovák nyelvtörvényről és a Benes-dekrétumokról, "amelyek abszolút az európai jogrenddel ellentétesek".

A jobbikos politikus szerint a kormány másik nagy hibája az volt, hogy "beleszállt egy olyan romastratégia kidolgozásába, amely a kelet-európai országok érdekeit nem képviseli és a cigány társadalommal szembeni elvárások helyett csak pluszpénzt biztosít az integrációhoz, ami nem egy működő konstrukció"

hm. izgalmas a magyar politika /is/ nagyon.
ha érdekel valakit! másoltam! én is.
:)

a-kis-herceg 2011.04.21. 12:56:47

@hoplita: ne má... köztörvényes? egy idegesítő kommentelőt eltettél láb alól?

vagy csak párttag vagy? az már olyasmi...

@panelburzsuj: gyakorlóterep jo lenne, kezdő tüntetőknek... paintballal

a-kis-herceg 2011.04.21. 12:58:08

@juditka*: "Jobbik felszólítja a kormányt... álljon végre a sarkára"

szerintem megfogadják. a kormány ráfog állni a (jobbik) sarkára

kapnak két pofont és haza mennek, két hét alatt... vagy mi.

dzsaszper 2011.04.21. 12:58:11

további ajánlott olvasmány az egészségüggyel kapcsolatban: giulio.freeblog.hu/archives/2011/04/21/VALAKI_HAZUDIK/

ubul2000 2011.04.21. 12:58:12

@juditka*: ideböffentettél valami marhaságot, mint állítás. Ezt - a többiek iránti tiszteletből - illene valahogy magyaráznod, mert ez így a többiek semmibevevése.

Aztán lehet, hogy valaki egyetért a magyarázatoddal, mások meg nem. Ez nem baj, nem kötelező egyetértenünk, beszélgetni vagyunk itt.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.21. 12:58:15

Van egy döntő érv a tisztán listás választás ellen:

a következő választáson nem lenne 50%-a a Fidesznek, ezért még ha nyerne is, akkor sem tudna kormányt alakítani, hiszen senki sem akarna koalícióba menni vele (LMP, MSZP), aki pedig menne, az vállalhatatlan. De alighanem a választási rendszer is csődöt mondana, hiszen az MSZP sem tudna kormányt alakítani.

Vagyis, ha elmegy a rendszer az arányosság felé, az nagyon könnyen azt eredményezheti, h lesz sok-sok választás, ami után nem képes senki sem kormányt alakítani. Muszáj olyan rendszerben gondolkodni, amely torzít a győztes javára.

dzsaszper 2011.04.21. 12:59:24

@malacz69 eurofanyalgó: azzal a változattal nem számolsz, hogy egy harmadik erő vezesse a kormányt...

hoplita 2011.04.21. 12:59:27

@juditka*:
Te ostoba liba...!
Csak nem képzeled, hogy tiszteletköröket futok neked...?
Hülyéből annyi van, mint égen a csillag...és te csak egyetlen eleme vagy ennek a kibaszott nagy halmaznak.
Nem alkalmazok más metódust az irányodban, csak azért, mert visszaírsz.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.21. 13:00:15

"Szalonka-gate: a két államtitkáron is átnyúlt a vadászlobbi

Az ügyet közvetlen közelről ismerő forrásaink szerint Ángyán József és Illés Zoltán is "az utolsó töltényig" megpróbált kiállni Rodics mellett, hiába.

Átnyúltak a fejük fölött, ez már egyszerűen nem a minisztérium szintje volt, Semjénék sokkal magasabb körökben lobbiztak azért, hogy Rodicsot úgymond takarítsák már el az útból - mondta egyik informátorunk."

hirszerzo.hu/belfold/20110419_rodics_semjen_vadasz

panelburzsuj 2011.04.21. 13:02:49

@a-kis-herceg:

Az utak Ni-lovag mintázatú térkővel burkolva ...

pug406st 2011.04.21. 13:03:04

@hoplita: magukat az embereket. a politikusok csak saját érdeküket nézik ott is.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.21. 13:04:32

@dzsaszper:

Nem, nem számolok azzal, ugyanis max. azt tudom elképzelni, h gyurcsány egy új párttal bejut, de azt, h kormányt is tudjon alakítani, kizártnak tartom.

hoplita 2011.04.21. 13:04:34

@malacz69 eurofanyalgó:
Ritkán látni manapság.....
Pedig egy év alatt már összejött annyi dumálni való, ami már érdeklődésre tarthat számot...de úgy látom te is hamarabb veszed észre a más szemében a szálkát..:))

Miből gondolod, hogy számunkra jobban vállalható a komplett emeszempébő szalajtott fidesz kormány, mint viszont...?
Azt gondolod, hogy olyan hülye kecskék vagyunk, akik beleugranak a késbe...?
Ezzel a fidesszel semmiféle koalíció nem működne egy percig sem...még az ideológián túlmutató, pragmatikus megfontolásokból sem.

juditka* 2011.04.21. 13:05:12

@a-kis-herceg:
"két pofont". El ne képzeld már, hogy haza mennek.
A Jobbik "feladja a leckét"........
Nem fognak könnyen meghátrálni, ill. egyáltalán nem .
úgy gondolom. és azt hiszem jól.

a-kis-herceg 2011.04.21. 13:05:50

végre lendülni FOG a gazdaság... én mondtam, hogy agyarország legyen...

index.hu/belfold/2011/04/21/orban_kitoresi_pont_lehet_a_fogaszati_turizmus/

a-kis-herceg 2011.04.21. 13:07:57

lejárt a moratórium. mort-órium lesz helyette... egy ugrás a sugár

index.hu/bulvar/2011/04/21/kiugrott_a_nyolcadikrol_egy_ferfi_ujpesten/

juditka* 2011.04.21. 13:09:16

@hoplita:
hmmm. Már írtam az előbb. Tudod ki az ! ...... na az.
Ne szórakozzál már velem.
'Tisztelet kör". röhej. vannak elegen akik igényelhetik, én nem tartozom közéjük.!!!!!!

hoplita 2011.04.21. 13:09:23

@pug406st:
A zembereket csak 4 évente kérdezik, itt is, ott is.
Vagyis a kör bezárult.

a-kis-herceg 2011.04.21. 13:11:28

itt is lakolnak: inforadio.hu/hir/belfold/hir-428625

ja és zorbán: "...fontos kitörési pontjának nevezte a fogászati..."

azaz ki lesz törve PONT a fogatok, ha ellenkeztek.

juditka* 2011.04.21. 13:14:15

@ubul2000:
Hagyjál már engem békén. Nem kell velem egyetérteni.
Eddig sem kellett.

Tisztelet! na ne már! az amit itt a poszton a többség nem ismer. A többség pedig ti vagytok, nagy nemzeti egységben.
osztjónapot neked!!!!!

xsasha 2011.04.21. 13:15:35

@dzsaszper:
Persze, hogy az lenne a jó, ha a kormány minden problémát egyszerre megoldana. Nem is értem, miért nem teszi. Talán szűkösek a keretek és az erőforrások?

Ok. Induljunk kicsit távolról. Egy politikus felépítéséhez mi kell? Mit mérnek a poll-ok? Ismertség és népszerűség. Nem véletlenül celebkedett Gyurcsány intenzíven. Magyarország hiába válik adóparadicsommá, hiába csökkenti a bürokráciát és hiába fejleszti a munkaerőt. Ha a piaci szereplők nem tudják, hogy mi az, hogy Magyarország, akkor nem tudjuk eladni magunkat.

panelburzsuj 2011.04.21. 13:16:01

Vajon van abban rejtett szimbolika, ha Jobbik Csanád "sertrés"-t mond?

(A "zujságban" ez van írva ... )

Átverés! 2011.04.21. 13:16:50

@hoplita:

Ez a válaszom.

juditka* 2011.04.21. 13:23:50

"cukorrépa, a " sertés" , a szarvasmarha és a szőlő esetében."
hm. belejavítottam! akkor így érthető? gondolom.

Egyébként nem az a cikk fő mondani valója, hogy "volt benne egy elgépelési hiba". Attól sokkal fontosabb üzenete van>"

hoplita 2011.04.21. 13:24:04

@juditka*:
Tudod mit...?
Mennyél inkább, oszt keress egy jó kemény bránert, oszt avval elleszel egy darabig...addig se ostobáskodsz itt.:)

xsasha 2011.04.21. 13:24:34

@dzsaszper:
Azt kellene kifejtened, hogy mi a párhuzam a politikai marketing és a gyógyszerlobbi között.

hoplita 2011.04.21. 13:28:41

@aszekelyek:
Hol mutassak, anyád istenverte barma...???
Ááá...!

Nem kívánok veled polemizálni ilyen kérdésekben, mert ugyanolyan agyatlan idióta vagy, mint a másik oldal gyurcsányzombijai....:(

Az a legnagyobb baj, hogy olyan hülye vagy, hogy fel sem fogod.

juditka* 2011.04.21. 13:29:07

@hoplita:
Tudod mit! Te is mehetsz a fenébe! Érted, ugye?
Semmi közöd hozzá, hogy itt vagyok!!!! Ki kért meg, hogy írogass nekem!!!!

dzsaszper 2011.04.21. 13:29:44

@xsasha: nem húztam párhuzamot. Csupán cáfoltalak azzal kapcsolatban, hogy a pártmarketing és a gzógszergyári marketing a termék választhatósága miatt érdemben különbözne. Ennyi.

xsasha 2011.04.21. 13:35:26

@vinczej:
Semmi gazdasági haszna? :-) Érdekes álláspont.

Mindenesetre ha a piaci mechanizmusokat érted, akkor könnyen megérthető, hogy az egykulcsos adó csak jó lehet, mert a piac a fizetéseket idővel vissza fogja korrigálni. A kereslet, kínálat szabály itt is érvényes. Viszont a végén a szürkepiac megtisztítása áll eredményképpen.
Csak annyit kellene tenni, hogy a betelepülni készülő cégek fejével gondolkodsz egy pillanatra, és nem a politikai pártok ostoba sémáival dolgozol.

panelburzsuj 2011.04.21. 13:36:06

@juditka*:

Kérdezzem inkább Hoplitát, hogy a disznó mióta tré a Jobbiknak? :)

xsasha 2011.04.21. 13:36:55

@dzsaszper:
Én úgy tudtam, hogy ahhoz, hogy megcáfolj engem ebben, nekem ilyet kellett volna állítanom. Rosszul gondolom? Szóval akkor hol állítottam én azt, amit te megcáfoltál?

pug406st 2011.04.21. 13:40:22

@hoplita: most is "megkérdezték" a zembereket az alkotmányról... az emberek 4 évente arról kérdezik meg, h épp melyik handabanda szívassa őket :)

panelburzsuj 2011.04.21. 13:43:28

@panelburzsuj:

(Itt az idő a Csuti Kalbászakadémia alkotmányos megalapozására ... )

juditka* 2011.04.21. 13:48:08

@panelburzsuj:

Mit érdekel engem, hogy kit kérdezel???!
Csak engem hagyjatok békén!!!!!

pug406st 2011.04.21. 13:50:04

@xsasha: érdeklődve olvasom a mellébeszélésed. az egykulcsos szja előnyét magyarázd már meg a cégek szempontjából... amúgy az előző hozzászólásomra sem válaszoltál...

porfelhő 2011.04.21. 13:52:40

Jesszusom micccsssoda kommentek!!!
Na.! majd később elolvasom!!

:))))))))))))

porfelhő 2011.04.21. 13:54:38

@hoplita:

Megkérdezhetem? Te teljesen jól vagy?!

:)

nyünyüge 2011.04.21. 13:55:29

@a-kis-herceg:

Hihetetlen profi módon játsza ki a Jobbik a törvényeket (politikusa és a "diktaturában szocializálódott és edződött" jogász szakma nagy dicsőségére :(.

Nyilván nincs explicit törvényhely a masirozás, a kommandósruhára vagy gárdaegyenruhára hajazó öltözék tiltására, ahogy a rendőrautóhoz való hasonlóság ellen sem.
Pedig mindezek a józan ész szerint alkalmasak az egyszerű állampolgár megtévesztésére, megfélemlítésére, visszaélésre.

Bár szerintem ugyanezen modell szerint megy az is, "fehérgallérosan" pl. művészet világában, amikor párttámogatással elindul egy magánalapítvány, hogy aztán évek múlva kitúrja a helyéről az állami szervezetet.

nyünyüge 2011.04.21. 13:57:51

@xsasha:
Tisztázzuk: minden politikai pártnak vannak ostoba sémái vagy csak az aktuálisan ellenzékben lévőknek?

dzsaszper 2011.04.21. 14:19:00

@pug406st: ezt (noha egy csomó mindenben vitázom xsasha-val) meg tudom válaszolni.

A munkáltató össyes költsége vs. nettó bér arány javul. Ez pedig az ország versenyképességébe is erősen beleszámít (lévén kevesebb adót kell fizetni => a cégek számára olcsóbb a munkaerő még ha nettóba ugyanannyit is fizetnek ki)

panelburzsuj 2011.04.21. 14:19:22

@nyünyüge:

"profi módon játsza ki"

És enek a "művészetnek" vajon ki az legnépszerűbb atyamestere Magyarországon?

nyünyüge 2011.04.21. 14:22:18

@a-kis-herceg:
a fides meg a demokratikus ellenzéké...

csak gáncs nélkül

panelburzsuj 2011.04.21. 14:23:17

@a-kis-herceg:

Holnap (Nagypénteken ... ) majd megköszöntjük 6. ("Nyavalygó") Kommenttársunkat.

Kiegyensúlyozzuk a blogot TG-nek ...

a-kis-herceg 2011.04.21. 14:24:33

pintér cége már gyártja a szembebehajtásgátlót...

www.mno.hu/portal/779339

nyünyüge 2011.04.21. 14:28:52

@panelburzsuj:

off
Már leíráskor is kétséges volt a játsza. Nem két "sz" ?

a-kis-herceg 2011.04.21. 14:29:42

a zálamellnök tuti tudja mi a V4? felkészítették? nehogy csalódás érje

nehogy a VV4 ről kezdjen beszélni, mert s port és a szex mijjen fontos...

www.mr1-kossuth.hu/hirek/itthon/a-v4-ekrol-is-targyal-a-koztarsasagi-elnok-pragaban.html

a-kis-herceg 2011.04.21. 14:30:30

@nyünyüge: attól függ kiírja... ,) és mijen rangban...

panelburzsuj 2011.04.21. 14:34:48

@nyünyüge:

(én is arra tennék inkább: játszja, hasonulva)

pug406st 2011.04.21. 14:43:36

@dzsaszper: ez abban az esetben lenne igaz ha az adott ágazati bérek nem ugyanazon szinten mozognának plusz az egykulcsos adóval nem jártak volna rosszabbul az adott dolgozók. ha vállalkozást indítasz bruttóban és nem nettóban határozod meg a költségeidet. a vállalkozásokat ténylegesen érintő adók még mindig marha magasak.

a-kis-herceg 2011.04.21. 14:44:07

II. János Pál pápa tér. most hallom módosító érkezett. minden ok. csak a pápa kimarad a tér nevéből (tekintettel hogy a táncoslábú ott született).

továbbá a Fáy Ferenc utcát (egyik kommentelőnk és a köztársasági, ohhn pardon álamelnök, vagy nemzeti elnök javaslatára) j-vel írják, hogy védjék a nyelvet is...

dzsaszper 2011.04.21. 14:46:56

@pug406st: még mindig marha magasak, szerintem is.
Mindenesetre ez egy próbálkozás, hogy külföldi cégek a jólfizető munkahelyeiket inkább itt hozzák létre mint valamelyik szomszédban -- önmagában egy jó ötlet szerintem.

az adójóváírás kivezetése, mértéke egy másik téma...

lüke 2011.04.21. 14:49:02

@panelburzsuj:
vágd már le!
vagy kérd meg zsülit, ö szivesen vág!
s tedd a kolbászba, Hoeness nem teketóriázna

ssi 2011.04.21. 14:54:41

minden csak nézőpont kérdése ...

.. nem bénáztak, hogy csak 1 év után kerül napirendre a konvergenciaprogram, meg a Széll K-terv ..
.. hiszen pont az volt a céljuk, hogy nekik és az övéiknek minél előbb több legyen a nettóbére + cafeteriák, adókedvezmények stb. + gyerekek utáni jelentős állami pénzek ...
.. a gond az, hogy milyen áron, kinek a rovására ..
.. s pont ezért ez a legnagyobb társadalompolitikai hibájuk, - beláthatatlan következményekkel ..
.. ráadásul a megszorításokat a növekedés érdekében nemes célú (költségvetési) kiadáscsökkentéseknek meghirdetve ..

"Ha nem bénáznak, hogy mégis legyen valami "azonnali és nagyarányú"
varanus.blog.hu/2011/04/21/muszaj_herkules_1?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

bastya.blog.hu/2011/04/21/legyel_te_is_a_fidesz_besugoja?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

pug406st 2011.04.21. 14:59:51

@dzsaszper: a jól fizető munkahelyek bármikor kaphatnak egy kis extra adót... alapvetően a gazdasági kiszámíthatatlanságon kellene változtatni plusz a munkáltatót ténylegesen terhelő terheket. az szja nem ilyen. csak ezért jól fizető munkahelyek nem fognak létesülni. plusz ha bejön egy cég és körbenéz x munkáért y-t fizet a többi cég akkor azzal a bérköltséggel számol. Újként a piacon olyan munkaerőt keres akit már nem kell annyira betanítani (vezetői szinten) az meg drágábban fog átmenni, mint amennyiért addig dolgozott. persze ez csak felvetés. innentől kezdve a 16% nem érdekli őket.

ssi 2011.04.21. 15:08:31

@a-kis-herceg: vannak elképzeléseid a Jobbikról? ahogy most van, nekik kevés, másnak sok, de mi jöhet még?

- @posztféle új választási rendszerben kis/közepes pártként bejutna?
- ki tudna velük együttműködni?
- kormányon mit tennének - egyedüli pártként/koalícióban?
- ha parlamenten kívülre szorulnának, mit tennének?
- néhány miniszteri posztért cserébe feladnák néhány markáns elvüket?
- a következő választásokig mi mindenre készülhetnek még? - van tervük, vagy amit a kormány nem gátol?

pug406st 2011.04.21. 15:09:12

@pug406st: csak annyi még ha neki 200 bruttót ér meg a munkád akkor nem izgatja, hogy te abból 200at 150et 100at viszel haza. max az esetleges fogyasztásbővülés miatt örül a magasabbnak. azon viszont el fog gondolkodni, hogy mi történik ha emelkedik az szja kulcs és a munkavállalók elkezdenek hisztizni magasabb bérért... na ehhez kellene kiszámítható gazdaságpolitika... ami ma úgy néz ki, hogy ami ma biztos holnap tuti nem lesz az...

a-kis-herceg 2011.04.21. 15:11:14

@manyike: a jobbiknak minden mindegy 100% biztosan parlamenti párt. annyira támadják egyesek, hogy az elég sajtó... és a bázisuk stabil és számos aktív embert jelent... nincs mese... jobbik mindigmááár...

a-kis-herceg 2011.04.21. 15:13:34

még egy audis... a családbarát kormány... kell a lé. csak adózzatok!

www.fn.hu/belfold/20110421/ujabb_fideszes_rokon_jart_jol/

lüke 2011.04.21. 15:32:29

@manyike:
2. rég mondom, idevezet a pocskondiázás, kicsiben
lesz sok be/fel-jelentés

- a sajátjainknak
akkor vsz. minden kormány így csinál/t, nagyon szük
látókörre vall
s az erdménye meg is van:kevés gazdag, és sok szegény
ha egy ország politikája erre épül akkor veszett fejsze nyele

ubul2000 2011.04.21. 15:39:53

@nyünyüge: te összerezzensz, ha látsz egy rendőrautót? vagy igazoltató rendőröket? esetleg a túloldalon a bankba berontó kommandosokat, a határban járőröző polgárőröket?

Ha nem - mert feltételezem, hogy nem - akkor mire alapozod a félelemkeltést?

lüke 2011.04.21. 15:42:03

@pug406st:
`82 volt az elsö év,hogy a magánvállakozást lehetövé tették, azóta igy megy:minden évben tologatják a jogszabályrt ,a törvényt
állandóság nélkül nehéz hosszú távra tervezni
( minimál bér ,zsebbe a többi,így él a munkavállalók egynegyede )

dzsaszper 2011.04.21. 15:52:20

@pug406st: na igen, a kiszámíthatatlanság még a magas adóknál is rombolóbb, és ebben elég jók vagyunk sajnos...

és ay alábbi link tartalma is elgondolkodtató: www.portfolio.hu/gazdasag/adozas/akkor_most_mi_is_van_az_egykulcsos_adoval.148398.html

pug406st 2011.04.21. 16:06:26

@dzsaszper: hát azt hiszem ebben jártasabb emberek összefoglalták azt amiről beszélgettünk.

panelburzsuj 2011.04.21. 16:54:58

@lüke:

Hát gyúrhat is a DeDi.

"a DeDi-nél valamivel kevésbé frappánsan rövidíthető Szabadság és Reform Intézet Alapítványt" - kuncognak, majd SZRI-ként említik a konkurenciát.

Pedig csak konzekvensenek kellene lenniük: SzaRe ....

nyünyüge 2011.04.21. 18:20:02

@ubul2000:
Visszakérdezek: miért akarnak ezek az egyesületek küllemükben, autójakkal a rendőrségre hasonlítani?

Mit akarnak ezzel kifejezni?

cambridge.on 2011.04.21. 18:41:11

"A belügyminiszter Kalocsán, a büntetés-végrehajtási intézetben tartott tájékoztatón azt mondta: megfelelő jogi válasz készül a Tiszavasváriban megalapított szervezet ügyében."
Visszamenőleges hatállyal betiltják azokat a szervezeteket amik csenddel kezdődnek, és őrségre végződnek?
Az elkövetőket pedig 1990-től számítva 98%-os adóval sújtják?
Pipi(n)tér miért nem a szikszói esettel kapcsolatban tart sajtótájékoztatót?
Ja, hogy semmi rendkívüli nem történt, szinte mindennapos esetnek nevezhető?
A kettő hétből már eltelt 56, de még a szándék sem körvonalazódik a törvényes rend helyreállítására.

a-kis-herceg 2011.04.21. 18:43:45

@cambridge.on: :)))) a fides t nem érinti szerencsére....

vagy mégis? csak nem a listát akarta a többi párt mexerezni???

hetivalasz.hu/itthon/mindenki-hallgat-37210

a-kis-herceg 2011.04.21. 18:45:32

@cambridge.on: visszacsap a nagy fides jólét... mindenki tudja hogy sok szajrét felhalmoztak... szerencsétlen fides áldozatok...

a szikszói házaspár meg öngyilkos lett. géppisztollyal lesorozták magukat és utána befeküdtek a kocsi csomagtartójába, mint az alsóörsi rendőr(gyilkosa)...

a-kis-herceg 2011.04.21. 18:49:26

orosz korrupció 50%??? hiszi a piszi. szerintem nálunk 2/3... akkor náluk... !!!

www.168ora.hu/buxa/korrupcio-kenopenz-buntetes-74165.html

xsasha 2011.04.21. 18:57:38

@dzsaszper:
Nem szeretem, amikor hülyének néznek.

Ebben a hozzászólásban ezt írtam:

"Én nem így gondolom. Az egészség nem egy választható termék. "
Tehát akkor megkérdem ismét, miben is cáfoltál engem?

jjulie 2011.04.21. 18:57:44

@Hepci:

te vagy a patikus?

41 éve nyomja a szakmát, mit gondolsz hogy a fenében értesült 41 év változásairól a szakmájában, marketinggel nem találkozott

persze nem ártana tudni valamit arról, mi a marketing

porfelhő 2011.04.21. 19:01:46

LMP: mi köze a Jobbiknak a Hitlert éltető riporthoz?"

A frakcióvezető-helyettes úgy fogalmaz, hogy az N1 Híradó egyértelműen pozitív képet rajzolt az emberiség történelmének talán legnegatívabb figurájáról.

Emlékeztetett arra, hogy a felvételen többek között az hangozott el, hogy Hitler "rövid idő alatt talpra állította a tönkretett, nyomorba döntött Németországot, ahol példátlan társadalmi, gazdasági, erkölcsi, kulturális fellendülés vette kezdetét".

Karácsony Gergely egyúttal arra is kíváncsi, hogy Vona Gábornak mi a véleménye az Adolf Hitler születésnapjáról megemlékező bejátszásról."

www.hir24.hu/belfold/252092/lmp-mi-koze-a-jobbiknak-a-hitlert-elteto-riporthoz.html

2011.04.21. 19:03:14

Huha, ne ezt már nem tudom követni...

mréveiller 2011.04.21. 19:04:42

kinek mi a véleménye Heller szánakozó levelére a MSZMP KBnek miszerint nem elég jó kommunista? ez félti a demokráciát, tartja magát demokratának? komolytalan

jjulie 2011.04.21. 19:05:46

@lüke:

amiről nem tudsz, az pedig nem létezik, persze

ssi 2011.04.21. 19:08:37

@lüke:
beszédes számok: ha majd hirtelen pedig alig lesz örökösödési illeték ...

ciki .. illegális nokiás-dobozos titkolt vagyon .. magányos gazdag
más .. legális - pl. állami forrásból - magyar klubban multikká lenni

porfelhő 2011.04.21. 19:23:54

hm. Második felvonás?! vagy újabb műsor!?

Milllyyen érdekes?!!!

xsasha 2011.04.21. 19:24:43

@pug406st:
Végülis minden blogon kell legyenek hozzád hasonlók...
Na mind1. A lényeg, hogy a paraszt netto 200 fixért ugyanúgy elmegy könnyen viccelni. Tehát ha be akar települni egy könnyed viccgyáros cég, akkor annak a bértömeg kiáramlása lényegesen kevesebb lesz.

porfelhő 2011.04.21. 19:26:10

Bocsánat! Lefelejtettem.
A felmentő sereg. nagyon jó.!

a-kis-herceg 2011.04.21. 19:26:54

a pintéri két pofon... ég az arca tőle... pedig ollan szép arca van/volt...

civishir.hu/index.php?page=style3&id=2&view=30129

ubul2000 2011.04.21. 19:27:55

@nyünyüge: "Mit akarnak ezzel kifejezni?"

Nem tudom, ezt tőlük kellene megkérdezni nem tőlem.
Egyébként ez teljesen irreveláns a kérdésben.

Nem ismétlem meg, de vedd úgy, hogy ismét feltettem a kérdésemet.

Én nem rezzenek össze sem egy rendőrautó, sem egy arra hasonlító jármű láttán. És Te?

Akkor - a kérdés ismételten - hol itt a félelemkeltés???

ubul2000 2011.04.21. 19:31:03

@porfelhő: "Emlékeztetett arra, hogy a felvételen többek között az hangozott el, hogy Hitler "rövid idő alatt talpra állította a tönkretett, nyomorba döntött Németországot, ahol példátlan társadalmi, gazdasági, erkölcsi, kulturális fellendülés vette kezdetét"."

Lehet persze hőbörögni, de ez - igaz.

És szigorúan elválasztandó a történelemben később következő eseményektől.

nyünyüge 2011.04.21. 19:33:18

@ubul2000:
a rendőrautó nekem sem ijesztő (max. utálom, ha meg kell állni közúti ellenőrzésre), de pofátlanságnak tartom, ha valaki engedély nélkül használja más brand-jét. Ez nemcsak az üzleti életben etikátlan. Sőt, bizonyos határon túl tiltott, mert félrevezető.

A kommandósra hajazó ruha meg bizony megijeszt. Nem azért, mert bankrabló volnék civilben, hanem mert nem szeretem, ha bankrablás vagy kommandós akció van körülöttem. Valahogy nyugtalanít.

ubul2000 2011.04.21. 19:34:12

@cambridge.on: tudhatnád, hogy a pintér-matek szerint 56 < 2

ubul2000 2011.04.21. 19:38:53

@nyünyüge: köszönöm a válaszod, de egyre nem kaptam választ - hol itt a félelemkeltés??

(A brand-ügyben lehet némi igazad (ordi kéne a válaszhoz, ha nem tüntetne a távollétével), bár aki nem tudja megkülönböztetni a rendőrség és a csendőrség szót - ott már baj van)

jjulie 2011.04.21. 19:43:46

@ubul2000:

most azt hiszed, megfogtad

pedig csak buta vagy

ubul2000 2011.04.21. 19:47:33

@jjulie: Kedves Guardiolám!

Nem hiszem, hogy megfogtam volna, de nem is akartam. A beszélgetésnek nem a másik legyőzése a célja.

nyünyüge 2011.04.21. 19:51:20

@ubul2000:
Nem azért vonulnak zárt rendben, feketében, hogy mindenki húzza meg magát? Szerinted minden ártatlant elandalít a bakancslépések hangja?

---
A rendőrautóval kapcsolatban: a faluvégén a nyomorban szerinted az ottlakók hány százaléka hiszi azt, hogy ez A rendőrség autója?

automenedzser.hu/image.aspx?id=51e416e7-5910-4cad-abb4-1212e4b0a4e2&view=5b626bb8-2231-43c1-a462-0a830276682a

Erre megy ki pont a játék, ezért aljas az egész!

a-kis-herceg 2011.04.21. 19:57:40

@nyünyüge: a bodzamenedzserek/rézbőrűek: mind asziszik...

de félni már nem félnek, mert jogaik vannak...

xsasha 2011.04.21. 19:58:57

@nyünyüge:
Gondolom ez költői kérdés volt.
Azért akarnak "rendőrnek látszani", mert tolvajok garázdálkodnak, és ezeket el akarják riasztani.

Azért odáig már nem kellene menni az egyébként is beteg magyarliberalizmussal, hogyha egy elfogott bűnöző előtt elővesznek egy bilincset, az félelemkeltés. Féljen is, vazze, akinek vaj van a fején.

De ha már félelemkeltés, akkor itt van ez:

www.youtube.com/watch?v=jprLvrlV-40

ubul2000 2011.04.21. 20:14:01

@nyünyüge:
"Nem azért vonulnak zárt rendben, feketében, hogy mindenki húzza meg magát? "

Egyértelműen nem. A cél az, hogy figyeljék a környéket, és visszatartsák a bűnözőket. (A rendőrségnek is ez lenne a feladata, csak nem teszi.) De az összes polgárőr-szervezetnek ez a célja. A többiek is félelemkeltők??

"Szerinted minden ártatlant elandalít a bakancslépések hangja?"

Nem kell elandalítani. A rendőrségi igazoltatások sem andalítók, mégis szükség van rá. Pedig mennyivel több ártatlant igazoltatnak, mint bűnöst.

"A rendőrautóval kapcsolatban: a faluvégén a nyomorban szerinted az ottlakók hány százaléka hiszi azt, hogy ez A rendőrség autója?

automenedzser.hu/image.aspx?id=51e416e7-5910-4cad-abb4-1212e4b0a4e2&view=5b626bb8-2231-43c1-a462-0a830276682a"

Remélem nem vagyok színvak, de ez az autó zöldnek látszik, a rendőrautó meg kék. És ha azt hiszik, hogy rendőrautó, akkor mi van? Ez problémát okoz??

Erre megy ki pont a játék, ezért aljas az egész!"

ubul2000 2011.04.21. 20:16:39

@ubul2000:
"Erre megy ki pont a játék, ezért aljas az egész!"

Miért aljas ez, fejtsd ki egy jjulie szerint buta számára érthetően, kérlek

Ezek szerint az is aljas dolog, hogy a rendörökéhez hasonló láthatósági mellényben kószálók az út mentén félrevezetnek??

a-kis-herceg 2011.04.21. 20:20:36

@ubul2000: ja. 5-6 éve történt motoroztam (akkor még itthon sem volt divat) és a szlovák határon nem engedtek át az Angliában vásárolt láthatósági mellényemben. mondták vegyem le, ne higgyenek rendőrnek...

nyünyüge 2011.04.21. 20:20:44

@ubul2000:

szerintem aljas dolog megtéveszteni a másik embert, még aljasabb és felelőtlenebb ilyen provokációkkal gyengíteni az egyébként is ezer sebből vérző rendőrséget.

(egyébként örülnél, ha időnként ubul2OOO írnék időnként erre a blogra? )

ubul2000 2011.04.21. 20:20:45

@xsasha: Hová gondolsz!
Ez a libsik szemében békés korzózás volt. Aki mást állít az rasszista, soviniszta, irredenta, fasiszta, náci és egyébként is... :)))

ubul2000 2011.04.21. 20:26:31

@nyünyüge:
"szerintem aljas dolog megtéveszteni a másik embert"

Ezek szerint aljas dolog a rendőrök/nyomozók részéről beépülni a bűnözők közé, s így megtéveszteni és lebuktatni őket? Mert lényegében ezt mondod.

"még aljasabb és felelőtlenebb ilyen provokációkkal gyengíteni az egyébként is ezer sebből vérző rendőrséget."

Semmilyen provokációról nem tudok, amit a rendőrök ellen követtek el. Fordítva inkább.

"(egyébként örülnél, ha időnként ubul2OOO írnék időnként erre a blogra? )"

Nosza, rajta.

jjulie 2011.04.21. 20:27:16

@ubul2000:

ez lúzer szöveg, magukat lúzernek tartók szövege

nem tudsz megfelelni értelmesen a kihívásoknak, és ilyen lúzerszájba való szövegekkel kompenzálsz

hoplita 2011.04.21. 20:29:15

@porfelhő:
Persze, remekül.
Mert...?:)

jjulie 2011.04.21. 20:31:53

@hoplita:

fényesedik már a fandli?

xsasha 2011.04.21. 20:41:17

@nyünyüge:
Ezt elmagyaráznád, kérlek, mert nem értem.

xsasha 2011.04.21. 20:44:52

@nyünyüge:
Miért fél valaki a rendőrautótól?

Egyébként meg ki akar megtéveszteni? Mi a hasonlóság ezek autója és a rendőrautó között? Mindkettőnek van 4 kereke?

xsasha 2011.04.21. 20:46:59

@jjulie:
Te tényleg csak ilyen primitív szövegekre vagy képes? Még gyerek vagy, vagy már visszafelé mégy a gyerekkorba?

hoplita 2011.04.21. 20:49:19

@xsasha:
A profi, hivatásos rettegő mindentől retteg...ezt tanuld meg.:)))

@nyünyüge:
Fú....ez nagyon trére sikeredett.:))
Piszok izzadtságszagú..:))

xsasha 2011.04.21. 20:52:43

Uhhh.

www.magyarhirlap.hu/belfold/heller_helyeselte_a_veres_megtorlast.html

Bakács Szalámi Tibor után Heller Ellenforradalom Ágnes, mint a szabadság és demokrácia védelmezői...
Én csak a valóban fellelkesült embereket sajnálom, hogy ennyire hülyének nézik őket.

xsasha 2011.04.21. 20:55:28

@hoplita:
Mindentől, aminek köze van a jobboldalhoz, a nemzethez - igen, ezt már megtanultam a wblogon. De ez a blog sokkal értelmesebb, szinvonalasabb - gondoltam, hátha van itt valami logika is a dolog mögött, amit el tudnak magyarázni, és nem csak az lesz a válasz, hogy mocskos lúzer náci antiakármi vagy.

jjulie 2011.04.21. 20:57:16

@xsasha:

látom, magadra vetted jóskapista

jól áll neked is

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.21. 21:04:59

"Gagyi honlappal nyertek a kormánytól rengeteg kommunikációs pénzt

Kezdetleges megjelenésű, jelen pillanatban használhatatlan honlappal (www.bellcsoport.hu/) rendelkező cég fogja a jövőben a kormányzat lakossági tájékoztató kampányait szervezni.

A Bell & Partners sorozatban a sokadik közbeszerzést nyeri meg. A cég volt a bormarketing-kampány ügynöksége. Legutóbb a Hungarofest által kiírt 670 milliós komplex tender 550 milliós média- és pr-részét nyerték meg a Young & Partners-szel közösen. A cég forgalma 2008-ban 251 millió, 2009-ben 144 millió forint, 2010-ben viszont már 786 millió forint volt - írta a kreatív.online."

hirszerzo.hu/profit/20110421_kezdetleges_honap_kim_kommunikacio

xsasha 2011.04.21. 21:07:22

@jjulie:
De neked nagyon nem áll jól. Gondoltam szólok...

ubul2000 2011.04.21. 21:16:15

@xsasha: Ne izgasd fe magad. Vannak itt páran (pl porfelhő, alias Juditka, jjulie, nyünyüge és még páran), akik csak brossura-szöveget nyomatnak, önálló véleményük nemigen van

pug406st 2011.04.21. 21:20:31

@xsasha: látom sikerül lázári magasságokba törni... 137 ezer a nettó átlagbér. még szerencse h van hozzád hasonló is...

szép amit fejtegetsz csak a béren kívül ezer más dolog van amit figyelembe vesz egy vállalkozás mielőtt eldönti hova is települ. a 200 nettós "paraszt"-ozáshoz meg külön gratulálok

porfelhő 2011.04.21. 21:27:05

Egyszerűbb kirúgást, rugalmasabb munkaidőt akar a kormány"

Egyszerűbb lesz elbocsátani az alkalmazottakat, csökkenhet az éjszakai és hétvégi munkáért járó bérpótlék, és rövidülhet a felmondási idő - többek között ilyen intézkedéseket tartalmaz az a dokumentum, amelyet csütörtökön mutatott be a gazdasági minisztérium.

Az intézkedések a kormány szerdán bejelentett, a vállalkozások terheit mérséklő első csomagjában lesznek benne. A minisztérium szerint a tervekkel sok pénzt takaríthatnak majd meg a cégek"

vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20110421-kkv-ceg-vallalkozas-velemenyek-a-kormany-burokraciac

hm. A jövő elkezdődött. Megszoritás.! Egyes társadalmi csoportok teljes elszegényitése.
hm. több százezer munkahely teremtése?????
Egyébként a kirúgás már eddig is nagyon egyszerű volt. gondolom nem árulok el titkot.

hoplita 2011.04.21. 21:29:48

@xsasha:
Senki nem tudja átlépni az árnyékát, akkor sem, ha valami felvilágosult, nyitott izének is tartja magát.
Jó néhány példáját láthatod itt is...pedig tényleg egy értelmesebb, invenciózusabb blog.

dzsaszper 2011.04.21. 21:34:59

@xsasha: Settenkedő tudtommal nem tetszelgett soha a demokrácia védelmezőjének a szerepében. Ezenkívül elég korrekt módon visszavonult. Még ha a bíróságról elég furcsa is volt a véleménye, de a vélemény szabad... Szóval ő meg hogy jön ide?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.21. 21:37:34

"A Fideszben személyes ambíciók, személyes és közösségi félelmek, szorongások, kisebbrendűségi érzések és tehetségtelenség találkoztak össze néhány nagytőkés gazdasági-politikai befolyásigényével. Ezek alkottak erős, kontraszelekció-alapú rendszert. A dolog nem arról, szól, hogy miképpen működhetne hatékonyabban az ország, hanem arról, hogy miképpen képesek a játszma résztvevői személyes érdekeiket érvényesíteni – legyenek e személyes érdekek akár gazdaságiak, akár hatalmiak, vagy éppen „lelkiek”."

progressziv.blog.hu/2011/04/21/mi_a_fidesz?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.21. 21:39:24

@porfelhő: Tipikusan más (munkavállalók) f@szával veri a FYDESZ...

porfelhő 2011.04.21. 21:46:40

Bokros: „Több láda whiskyben fogadok, hogy nem lesz 5 százalékos növekedés”

Ez a program nem felel meg minden tekintetben a Széll Kálmán Tervnek, és tartalmaz számos olyan megszorító intézkedést, amelyeket a jelenlegi kormány szemantikai alapon, de nem szeret megszorításnak nevezni. Harmadrészt – és ez a fő gond – a program hurráoptimista alapfeltételezésekből indul ki, amelyek nem fognak megvalósulni. Semmilyen körülmények között.

Bárkivel lefogadom több láda whiskyben, hogy Magyarország nem fog 5,4 százalékkal növekedni 2014-15-re.

Ha mégis, az csak az egyensúly drámai romlásával, a belső kereslet újbóli mesterséges felpörgetésével valósulhat meg. Ugyanúgy, ahogy ez még 2001-ben, a régi Fidesz-kormány alatt elkezdődött."

hm. a Matolcsy féle különutas gazdaságpolitika?!
hm. Nem hozza meg a várt "csodát"?
:)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.21. 21:47:55

@ubul2000: "Vannak itt páran (pl porfelhő, alias Juditka, jjulie, nyünyüge és még páran), akik csak brossura-szöveget nyomatnak, önálló véleményük nemigen van"

Gratulálok! Nagyon ügyes! Ezt ilyen eredményként tálalni nem kis teljesítmény! :-)

Az egyik (nem-fydesz) oldal "brossura-szöveget" (hírek, tények) nyomat, mely bőven beteríti a médiaterepet, s igazolja "ki nem mondott" véleményét.

A másik (fydesz) oldal pedig csak önálló véleményét mondja, mert nem talál magát igazoló "brossura-szöveget" (hírt, tényt) . Bár ezek az "önálló" vélemények erősen hajaznak Szíjjártó paneljaira.

panelburzsuj 2011.04.21. 21:49:01

@xsasha:

"Én csak a valóban fellelkesült embereket sajnálom, hogy ennyire hülyének nézik őket."

Az első mondatod, amivel maradéktalanul egyetértek.

Minél szélesebb körre gondoltál, annál inkább.

xsasha 2011.04.21. 21:59:23

@pug406st:
Mivel törtem lázári magasságokba?
Hogy több tényezőt is megnéz egy betelepülni vágyó cég? Természetesen. Csak most itt az volt a kérdés, hogyan járul hozzá az SZJA csökkentés a gazdaság felpörgetéséhez.
De természetesen fontos lépés volt a TA csökkentése vagy az adórendszer egyszerűsítése, de pont olyan fontos a bejelentett bürokratikus rendszerek felszámolása, vagy a csökkenő államadósságpálya.

Nézd, ne haragudj, nem gondoltam volna, hogy nem ismered a 200 pengő fixxel c. dalt. Vagy tényleg gyerek vagy, vagy ajánlom neked a gingko bilboát.

porfelhő 2011.04.21. 22:00:17

@vinczej:

Na.Igen.
csökkenhet az éjszakai és hétvégi munkáért járó bérpótlék,"

Ez is egyik fajtája a megszoritásnak, keresetcsökkenésnek, vagy nem?
De. az. mi is lenne más.

xsasha 2011.04.21. 22:04:17

@porfelhő: Bokrossal egy előadása után beszélgettem még a választások előtt. Akkoriban ő magyarázta, hogy hogy fogja majd ő bevinni az MDF-et a Parlamentbe. Már akkor is elveszítette volna a láda wishkeyt.

a-kis-herceg 2011.04.21. 22:08:24

@porfelhő: úriember biztosban nem fogad...

xsasha 2011.04.21. 22:12:17

@dzsaszper:
Rosszul tudod.

www.youtube.com/watch?v=tklq0PA7ehI

Az, meg hogy korrektül visszavonult... miután eladta a sztoriját a tv2-nek? Bakács akkor vonult vissza, amikor előkerültek a felvételek, amin látszott, hogy valójában nem csak egy szalámit lopott felindulásból, hanem mellé mindenféle sajtokat, majd azokat hidegvérrel a biztonsági ember mellett egy asztal alá dobálta. És a dolgukat végző bírókra csak ennyit mondott: "Ezek itt mind g.cik."

porfelhő 2011.04.21. 22:12:25

@xsasha:

Igen!? Az Orbán Viktorral, vagy a Matolcsyval nem beszélgettél, hogyan fog fejlődni a gazdaság, mikor szűnnek meg a "kirúgások", hogyan lesznek új munkahelyek- , meg sorolhatnám.......
Nagyon kíváncsi lennék.

ubul2000 2011.04.21. 22:14:50

@vinczej: Mellélőttél - szokás szerint. A brossura-szöveg nem tény, hanem pártpropaganda, amit józan ésszel alátámasztani nem igazán lehet. És ez pártfüggetlen, valószínüleg minden értékelhető párt eszköztárában megtalálható. Ez tehát nem fidesz - mszp/szdsz szembenállás, mindegyik alkalmazza. Ha figyelmesen olvas az ember biztosan fellelhető ez az LMP, vagy a Jobbik eszköztárában is.

Csak illene arra figyelni, ha egy-egy ilyen lózungot ideír valaki, és a többiek rákérdeznek - akkor legalább tudja miről van szó, és próbálja megvédeni annak igazságát. Nem biztos, hogy sikerül, meg nem is az a lényeg, hogy a többiek elfogadják-e vagy sem, de legalább próbáljon érvelni mellette.
Mert az nem érv, hogy elismételem újra és újra a leírtakat.
Mondhatja valaki az almáról, hogy körte - de legalább érveljen mellette.

Miután most ebben a kérdésben nem veled cserélek eszmét, csak példaként felhozom azt az állítást, hogy a SZJPE félelemkeltő (rengeteg hasonló más is felhozható, de miután nyünyügével e témakörben próbáltunk eszmét cserélni, ezért ez a példa). Na most ezt az állítást még senki nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani. (Azt a részhalmazt, hogy a bűnözésre készülőkben félelmet kelt, mert akadályoztatva vannak, nyugodtan kihagyhatjuk a tárgyalásból - ez természetes, és nem baj) Próbálja valaki megmagyarázni, hogy a becsületes emberek körében miért keltenek félelmet?

Lehet érvelni. Mert fekete-fehér ruhában járnak? Akkor a lila-türkisz megfelelő lenne? Mert bakancsban járnak? A tornacipő elfogadható? Mert kettesével járnak? Ifjúkoromban a rendőrök is kettesével, gyalog járöröztek.

Szóval nincsenek érvek a félelemkeltésre. És ismerjük be, a CSAK elég gyenge érv.

panelburzsuj 2011.04.21. 22:19:42

@ubul2000:

"Törvényről és jogról vijjogott a héja,
és ettől égnek állt a jérce taréja.
Mert tudta, hogy ebből származnak a bajok.
Ez a törvény vérzik, és ez a jog sajog."

xsasha 2011.04.21. 22:19:48

@porfelhő:
Nem, velük nem beszélgettem, őket értem, mit miért csinálnak. :-)
Általában azokkal szoktam beszélgetni, akiket nem értek és meg akarok ismerni, meg akarok érteni.
Így pl. Gyurcsánnyal, aki egy gazdaságpolitikai kérdésemre azzal válaszolt, hogy nem minden növény klorofil, de minden klorofil növény...

xsasha 2011.04.21. 22:23:10

@vinczej:
"Az MSZP-ben személyes ambíciók, személyes és közösségi félelmek, szorongások, kisebbrendűségi érzések és tehetségtelenség találkoztak össze néhány nagytőkés gazdasági-politikai befolyásigényével. Ezek alkottak erős, kontraszelekció-alapú rendszert. A dolog nem arról, szól, hogy miképpen működhetne hatékonyabban az ország, hanem arról, hogy miképpen képesek a játszma résztvevői személyes érdekeiket érvényesíteni – legyenek e személyes érdekek akár gazdaságiak, akár hatalmiak, vagy éppen „lelkiek”."

Tudsz még ilyen zöldségeket összebogarászni? Gyurcsány már őszödön elmondta, amit el kellett a szocialista pártról - most ezt átmázolják a Fideszre? Ugyanmár, ne fáraszd magad.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.21. 22:23:45

@ubul2000: "Mellélőttél - szokás szerint. A brossura-szöveg nem tény, hanem pártpropaganda, amit józan ésszel alátámasztani nem igazán lehet."

Nem lőttem mellé. Én tudom, hogy te PR-ra gondoltál.

Ám én is fordítottam egyet a dolgon, és átértelmeztem, miszerint a brossura-szöveg az az egész belföldi és külföldi média, amelyet idéz az ember. A saját vélemény már csak hab a tortán.

Te pedig csak "saját" véleményedet tudod mondani, mert ehhez brossura-szöveget csak Szíjjártótól tudnál szerezni. Tehát nálad a saját vélemény a torta, és még habot is nehezen találsz rá.

porfelhő 2011.04.21. 22:25:43

Hm. Jut eszembe! Egyébként nem kell itt követni senkit, és ha úgy tetszik semmit!
Nincs rá szükség!

ubul2000 2011.04.21. 22:25:52

@panelburzsuj: mondhatni héja (fidesz, mszp) - nász a (z)avaron

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.21. 22:26:12

@xsasha: Én nem fárasztom magam. Elmondják helyettem mások az idézett cikkekben.

Úgy látom, a jobboldali sajtó nem érvekkel, hanem elhallgatásokkal próbál meg lelkileg hatni. (Lásd: Győri vereség elhallgatása) :-)

Jó éjszakát mindenkinek!

porfelhő 2011.04.21. 22:30:22

@xsasha:
Hm. Érted? Akkor nincs semmi probléma.
Mondták már, hogy nagyon szellemes vagy?

xsasha 2011.04.21. 22:32:10

@vinczej:
Na igen. Aki nem tájékozódik, annak el kell hallgatni a győri vereséget... Nem mintha a fideszes induló nem ugyanannyi szavazatot szerzett volna, mint az önkori választásokon... LOL

Pasztorella 2011.04.21. 22:35:52

@porfelhő: :)

Na! Végre!
Tudod? Az a bizonyos "leves" ? tavaly irtam.!

:)

xsasha 2011.04.21. 22:36:02

@porfelhő:
Hmm. Ez inkább intelligencia kérdése. :-)
Vagy látsz bizonyos összetettségű dolgokat, vagy nem. Vagy ismered az alapelemeket és a motivációs rendszert, vagy nem.
Látod, Szíjjártó nyilatkozatát is megjósoltam. :-)

ubul2000 2011.04.21. 22:39:47

@vinczej: Eléggé zavaros válasz, különösen hogy összekapcsolsz azzal a bájgúnár szíjjártóval. Na mindegy. Amúgy jó éjszakát, legközelebb - ha mindkettőnk ráér - folytathatjuk az eszmecserét.

xsasha 2011.04.21. 22:41:14

@porfelhő:
Hmm. Ez intelligencia kérdése. :-)))
Vagy látsz bizonyos összetettségű dolgokat, vagy nem. Vagy ismered az alapelemeket és a motivációs rendszert, vagy nem.
Látod, a Szíjjártó nyilatkozatát is megjósoltam. :-)))

porfelhő 2011.04.21. 22:43:43

@xsasha:

Valóban? Csak az a nagy probléma, hogy én a parttalan beszélgetéseket, vitákat, soha sem szerettem, illetve nem veszek részt benne.
Ettől függetlenül, te nyugodtan irkálhatsz bármit, hiszen azért van a poszt.

porfelhő 2011.04.21. 22:49:59

Na. !:) Azt hiszem ebből elég is volt.

Jóccakát!

pug406st 2011.04.21. 22:55:09

@xsasha: 200-as magyarázatod nagyon frappáns... tényleg. kívánom legyen mindenben igazad, hogy jó irányban haladnak a dolgok és remélem azok az aggodalmak amik bennünk megfogalmazódnak nem igazolódnak be. Mindenkinek úgy lenne a legjobb.

Köszönöm az ajánlatodat gondolom már kellő tapasztalatokkal rendelkezel, mint fogyasztó e téren. Ha szükségét érzem ígérem kipróbálom és beszámolok róla.

A személyeskedés itt nem nagyon szokás csak bizonyos embereknél. Isten hozott közöttük.

xsasha 2011.04.21. 23:13:19

@pug406st:
"A személyeskedés itt nem nagyon szokás csak bizonyos embereknél. "
Sejtettem, hogy ez a "lázári magasságokba törtél" és társai nem általánosak itt. De igazad van, nem érdemes felvenni az ilyen ksztyűket.

A 200-as magyarázat meg csak annyira frappáns, hogy az adott hozzászólásomban ezt írtam:
"netto 200 fixért ugyanúgy elmegy könnyen viccelni. Tehát ha be akar települni egy könnyed viccgyáros cég"

Túlságosan agresszív vagy, és nem foglalkozol a másik ember mondanivalójának értelmével. Inkább maradjunk a beszélgetésnél, érvelgetésnél, és akkor nem lesznek ilyen felesleges csetepaték.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.21. 23:17:04

@a-kis-herceg: közismert maff... - khmmm - vállalkozó az üzemeltető.
Simlis simlisnek.
Gaudet.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.21. 23:18:51

@xsasha: az ilyen problémákat gyorsan, hatékony tudjátok kezelni egy kölcsönös lef*szkalapozással. :)

ubul2000 2011.04.21. 23:22:27

@a-kis-herceg: Érdekes, én a Budagyöngye Üzletközpontnál jártam így többször is. Egy bizonyos helyen szoktam megállni, ha van ott hely. 2009 ősze óta 3x akartak megbüntetni (az más kérdés, hogy a köztisek nem ismerik a kreszt). Más kocsin még sohasem láttam cédulát, hiába parkolt ugyanott.

ubul2000 2011.04.21. 23:24:01

@Hepci: :))) (néha a kalap hiányzik, nemdebár?)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.21. 23:30:13

@ubul2000: kinek nem kalapja, ne vegye magára. Ahhoz úgyis kicsi. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.21. 23:32:19

@ubul2000: nyilván Te voltál az egyetlen, aki valaha megállt azon a helyen rokikártya nélkül. Ilyenkor kiélesednek a parkolóőrök érzékei, hiszen 1000 fürge rokkant után akad becsü... - dehogy, balfasz ---, akire le lehet csapni...

ubul2000 2011.04.21. 23:37:02

@Hepci: :)))) De még egyszer sem fizettem. Mondom, bukják a kreszt.

ssi 2011.04.21. 23:37:07

kivételes találkozás: "Liga/Gaskó meghívta O.V.-t, aki tartja magát korábbi nyilatkozataihoz, amelyek szerint a vasutasok követeléseit jogosnak"
hunhir.info/?pid=hirek&id=40215

láthatóság: ígéret mellé lesz-e vmi fogható is (pl. manyuppénzből?)
láthatatlan kéz: Gaskó szembe kerül-e tagságával/többi szakszervezettel?

pug406st 2011.04.21. 23:39:59

@xsasha:

klasszikust csak pontosan :)

"Végülis minden blogon kell legyenek hozzád hasonlók...
Na mind1. A lényeg, hogy a paraszt netto 200 fixért ugyanúgy elmegy könnyen viccelni. Tehát ha be akar települni egy könnyed viccgyáros cég, akkor annak a bértömeg kiáramlása lényegesen kevesebb lesz."

Az én finom lelkem tényleg fent akadt a munkavállaló leparasztozásán de tuti ezt is félreértettem. Tény, hogy innentől kezdve nem voltam képes felfedezni mondanivalód vicces felütését.

xsasha 2011.04.22. 00:15:41

@pug406st:
A paraszt számomra nem hordoz negatív tartalmat. Mondhattam volna ürgét, csókát, ha az állatvilágból választok, meg egy rakás mást. Nem lehet, hogy az előítéleteid dolgoztak?

cambridge.on 2011.04.22. 03:03:07

@xsasha:
A két bites Szíjj Arto reakcióját megjósolni komoly szellemi tevékenységnek tartod?
Olyan bonyolult, mint egy simára csiszolt faék.
A szocialistákkal szembeni reakciójának megjóslásához nincs szükség Ph.D szintre.
Easy like abc.

www.youtube.com/watch?v=6G2Ku9S8JHM

Ps: Az Arto-ért elnézést kérek azoktól a finnektől, akik ezt a nevet viselik.

cambridge.on 2011.04.22. 03:48:25

@xsasha:
A paraszt egyik jelentése földművelő. Nem ezekre az emberekre gondoltál, akik majd 200-ért fognak dolgozni.
A másik, a sakkban használatos a gyalog jelölésére.
Ez sem munkavállaló típus.
A harmadik értelmezése nem személyt, inkább viselkedésmódot jelöl.
Faragatlan, durva, bugris.
Joggal háborodnak föl, ha a munkavállalót így jellemzed.
Egyébként parasztozni Arany János szerint sem úri dolog.
„Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?” -kérdezhetné a mai Laczfi az Audijából a gyalogot.
Nem kérdez, talán valamelyik sötét paraszt megmutatná neki a petrencés rudat. Nincs szükség kérdezésre, ma már GPS mutatja az utat a magyar vándornak.

lüke 2011.04.22. 07:39:54

@jjulie: pont ugy csinálok ,mint Miki Jäger
a 40 évvel ezelöttit adom/fujom a betegeknek
te meg a pántlimasszát a betonba

lüke 2011.04.22. 07:42:19

@manyike:
most ök maguknak átirtják, azután kivetik az adót
erre is
- + 100 ezer feletti nyugdijakra
- + az ingatlanokra
2012 végétöl, boritékoltam, itt

porfelhő 2011.04.22. 07:45:50

Szijjártó: nem félünk senkitől, pláne nem a szakszervezetektől"

A miniszterelnök szóvivője sietett hangsúlyozni: a kormány nem veszi semmibe a szakszervezeteket, sőt vannak olyan követelések, amelyeket támogatni tudnak."

atv.hu/cikk/20110421_szijjarto_pete

hm. Hogy szokták mondani? Jobb félni mint megijedni?

:))

megszűnt 2011.04.22. 08:00:01

@cambridge.on:
"Nem kérdez, talán valamelyik sötét paraszt megmutatná neki a petrencés rudat. "

A parasztnak több jelentése van.
1. A földet művelő mezőgazdasági személy.
2. Jobbágy. Nem nemes személy.
3. Faragatlan modorú személy.

Ez utóbbit a Magyar értelmező kéziszótár durvának jelöli. Magam nem használom ebben az értelemben. Tóta W. blogján tettem róla említést, ha egy cikknek az a címe, Hé, paraszt!, akkor azt úgy olvasom el, mintha személyesen nekem címezte volna.

Csaknem 15 éve, évente új és újabb Audival járok, ez nekem nem újdonság, és van benne, ami az utat mutatja, de szeretek kiszállni és megkérdezem az embereket. Főleg az Alföldön, mert őket különösen szeretem. Ahányan vannak, annyi a viszonyítási pont és jobb, mint a GPS.:)

Mivel paraszt családból származom és ezt nem tagadnám meg soha, sért, amikor a szó durva alakját használják.

lüke 2011.04.22. 08:04:28

szép jó reggelt, csillagosok, katonák :)*:)*:)*

lüke 2011.04.22. 08:06:19

@knausz:
az van itt böven,söt személyzetis is!

Átverés! 2011.04.22. 08:34:36

Szép jó reggelt mindenkinek!
Csodálatos az idő, ha kinézünk az ablakon minden virágban van.A természet nagyon igyekezett, hogy gyönyörű húsvétunk legyen.
Nem is érdemes, most mással foglalkozni.
A "nyári konyha, műterem,galériában" megsütöm a húsvéti süteményt, holnap elkészítem a sárga túrót, sonkát és jöhet a szép ünnep.

Mindenkinek áldott szép ünnepeket kívánok!

lüke 2011.04.22. 08:36:08

@mindenki
mondjátok már!
ez az atv milyen oldali, ahol a hitgyülit hirdetik?

s írják: nem félnek a szakszervezettöl, ami ugye nincs, tudjuk
szervezett munkavállalóról, még statisztikai adat sincs MO-n
( ellentétben a skandinávokkal , ahol van érdekvédelem, TGM sokszor skandálta)

cambridge.on 2011.04.22. 08:40:37

@knausz: Talán nem jött át, de magam is nehezményeztem a parasztozást.
"Egyébként parasztozni Arany János szerint sem úri dolog."
Írhattam volna úri helyett illőt, egyértelművé téve álláspontom.
Véleményem szerint a jobbágy nem paraszt, bár földművelő mindkettő.
Más volt a viszonya egy jobbágynak a földesurához, mint a földdel rendelkező parasztnak.
Csak emlékezetből írtam, tehát a reklamálásod után kénytelen voltam utána nézni.

hu.wikipedia.org/wiki/Paraszt#A_jobb.C3.A1gys.C3.A1g

Sakkozás közben sem említek parasztot a gyalog helyet.
Sőt rasszista sem vagyok(na, egy kicsit) nincsenek fehér és fekete figurák. Csak világos és sötét.

„Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?”
Kérdi Laczfi hetykén, csak amúgy félvállra;
De Toldinak a szó szivébe nyilallik,
És olyat döbben rá, hogy kivűl is hallik.
„Hm, paraszt én!” emígy füstölög magában,

Érdekes, hogy mindkét szerepet magadra vállalod.
A gőgös nagyúrét, és a parasztét is. Honnan tudtam volna, hogy Laczfinak hívnak;
Laczfi helyén Lézert akartam írni, de eltévesztettem a betűket, kösz a javítás lehetőségét.

xsasha 2011.04.22. 08:47:39

@cambridge.on:

Értem. És a józan paraszti ész kifejezésben melyik értelmét használják ezeknek?

A csóka (Corvus monedula) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a varjúfélék (Corvidae) családjába tartozó faj. Akkor ha a csókáról beszélek, akkor madárnak nézem az illetőt?

Azt meg kifejezetten furának gondolom, hogy szerinted a paraszt nem lehet munkavállaló mondjuk egy szövetkezetben.

lüke 2011.04.22. 08:48:37

@cambridge.on:
aranyos:) s a Knausz leány is!

cambridge.on 2011.04.22. 09:22:24

@lüke:
Nem minden fénylik, ami arany.
Volt egy ismerősöm, aki váltig állította, a gyerekének 3-assal kezdődik a személyi száma.
Biztos semleges nemű volt. Te tudod biztosan emezen, ki az amazon?

@xsasha:

Ez van nekünk.
Tehát a szövetkezetben nem parasztok tevékenykednek, hanem szövetkezeti tagok.
Közöttük is voltak paraszt módra viselkedők. Korábban írtam, volt egy traktoros, aki naponta 24,5 órát dolgozott betakarításkor.Két héten keresztül.
A prolik között Sztahanov sem volt képes erre.

xsasha 2011.04.22. 09:25:42

@lüke:
Cambridge.on-nál jól körvonalazódik a tipikus baloldali képmutatás. Számomra a paraszti lét egy tisztességes életforma, amelyik kevésbé művelt, de annál valóságközelibb és emberibb.
Ő lenézi a parasztot, és még rám mutogat, mert a paraszt szót használtam.

porfelhő 2011.04.22. 09:29:03

A nap embere"

Rendkívüli ülésén fogadja el húsvét hétfőn - az új alaptörvény államfői aláírásának napján - Pécs fideszes polgármestere, Páva Zsolt javaslatára a közgyűlés a város "fundamentumát", egyfajta helyi alkotmányt."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=418249

Az első Orbán-kormány alatt még mindenhova házhoz vitték az országzászlót, de most forradalmi idők járnak. Legyenek önállóak a települések! Helyi fundamentumokban és a túlélésben is, mivel csak cirkusz van, kenyér nincs."

hm. nem rossz. jó.
úgy bizony! "cirkusz van"?!
:)

álomszép 2011.04.22. 09:34:33

@porfelhő: :)

Na! Ja! Ha nincs cirkusz. Mindig "akad" aki gondoskodjon róla, hogy legyen. !!
Illlyyen ez a világ!

:))

cambridge.on 2011.04.22. 09:39:50

Józan(?) paraszti ész Húsvétkor.
Két links, az elsőből megtudod mit tudunk, amit az amerikaiak most tanulnak. A második megmutatja mennyit romlott a gondolkodóképességed az elfogyasztott húsvéti sonka hatására.

unciklopedia.org/wiki/J%C3%B3zan_paraszti_%C3%A9sz

www.minipicture.eoldal.hu/cikkek/jozan-paraszti-esz_-xd.html

Jut eszembe, Schmitt a locsolkodás után fogja aláírni a zalkotmányt?
Ilyen esetben enyhítő körülmény az ittasságra hivatkozás?

porfelhő 2011.04.22. 09:43:01

@álomszép: :)

Csak az a probléma, hogy engem már rég, ez érdekel a legkevésbé.

:))))))

cambridge.on 2011.04.22. 09:51:06

@xsasha:
Nem kerültem olyan magasra, hogy bárkit lenéznék.
Értelmezzünk.
A paraszti származású nem egyenlő a paraszttal.
Aki munkát vállal egy irodában, vagy gyárban nem paraszt, hanem alkalmazott, vagy munkás(munkavállaló).
Cigány vagy-e?
A gádzsó cigány jelentése "paraszt" tehát nem cigány! A romák általában a magyarokra értik ezt!

pug406st 2011.04.22. 09:57:38

@cambridge.on: szerintem tökéletesen feleslegesen küszködsz... ha máshogy gondolod az akkor a Te tudatlanságod. közös álláspont úgyse lesz ebből és ha elfogy minden érv akkor jön a "tipikus baloldali képmutatás" jelző...

xsasha 2011.04.22. 09:58:06

@cambridge.on:
Ez magyarázkodás. A paraszt az paraszt, földműves, egyszerű ember, aki a természet és a gazdálkodás ismeretéből tartja el magát. A paraszt ugyanúgy vállalhat munkát szövetkezetben vagy egy birtokosnál.

cambridge.on 2011.04.22. 10:11:56

@pug406st:
Belátom, és mivel a nevem nem Sziszifusz, feladom.

nyünyüge 2011.04.22. 10:14:52

"A pénteki lapban a miniszterelnök szóvivője kifejtette: így is olcsóbb volt az állampolgárok véleményének kikérése, mint ha népszavazást írtak volna ki az új alaptörvényről. Szijjártó Péter ismertette: 487 millió forintba került a kérdőívek kiküldése, ami kevesebb mint 10 százaléka egy népszavazás költségeinek. Mint elmondta, a visszaérkezett ívek feldolgozására egy diákszövetkezettel szerződtek 6,13 millió forintért.

A 920 ezer válaszlevelet néhány hét alatt, szkennerekkel dolgozták fel. Az utolsó, kifejtős kérdésre érkezett válaszok feldolgozásához kismamák távmunkáját vették igénybe, 22,6 millió forintért. A különféle munkafolyamatokban egyébként csökkent munkaképességű emberek is részt vettek."

Ja. Ez annyira szép történet. Már csak az hiányzik belőle, hogy a maradék összeget meg jótékony célra ajánlották fel :)!

www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/felmilliardba-kerult-az-alkotmanyos-kerdoiv-346940

panelburzsuj 2011.04.22. 10:17:25

@xsasha:

Kulcsár Kálmán idézi és értelmezi Erdei Ferencet:

„Olyan szolgarend a parasztság – summázza Erdei Ferenc – amely maga is beletörődött az igába s nem csak a fölöttük uralkodó rend törvénye, erkölcse, konvenciói tartják egybe és szolgálatra szorítva, hanem maguk is hasonló szabályokkal kötik magukat.” Nem minden földművelő paraszt tehát, csak az, amely a jobbágyi létben, a jobbágyság „nevelő rendjében” törvényekkel és az elnyomás eszközeivel úgy „megnevelődött”, hogy saját közösségeiben ennek a létnek megfelelő sajátos magatartásszabályokat és életformát alakít ki. A jobbágyság ennek a létnek az előiskolája volt, de még nem volt paraszt. Ahogyan azonban – a jobbágy még nem volt paraszt, úgy az első világháborút követő időszak Európában szinte mindenütt megbontotta már azt az alávetettséget, életformát és magatartásszabályokat is, amely az igazi parasztságot jellemezte, így azután e kor parasztsága vagy polgárosodott, vagy válságba került, de már nem paraszt.

xsasha persze mindezt íberelheti: YOU CONTROL THE INFORMATION AGE

(Csak aztán úgy ne maradjunk ... )

képzelt valaki 2011.04.22. 10:42:17

WSJ: Magyarország kötéltáncot jár "

amerikai üzleti napilap európai kiadásának (WSJE) internetes oldalán olvasható beszámoló szerint a társasági adóval kapcsolatos magyar politika instabilitási tényezőt jelent az országban tevékenykedő cégek számára."

www.fn.hu/makro/20110422/wsj_magyarorszag_koteltancot_jar/

Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke azt mondta a WSJE-nek, hogy a német cégek a június végén záruló magyar EU-elnökség után meg akarják vitatni a kormánnyal az adóintézkedéseket. Németország a legnagyobb külföldi befektető Magyarországon"

hm. "kötélen táncolni" nem lehet könnyű. leesni, annál könnyebb.:)

xsasha 2011.04.22. 10:47:25

@panelburzsuj:
LOL. Valóban érdekes, hogy egy kommunista miniszter mit gondolt a parasztságról, de köszi, számomra nem minta.

képzelt valaki 2011.04.22. 10:48:48

Hm. Jut eszembe!
Vannak, sokan, akik szeretnek "kötéltáncot" járni" és most itt nem kimondottan politikusra gondolok - aztán mikor leesnek, nem tudnak "felállni"!!!!
bezony! ilyen is van!

megszűnt 2011.04.22. 10:58:11

@cambridge.on:
"Talán nem jött át, de magam is nehezményeztem a parasztozást."

Átjött. Pontosan azért gondoltam első körben Neked felelni.

"Érdekes, hogy mindkét szerepet magadra vállalod."

Régen ösztönös volt, ma már tudatos. Több csoportban kell megfelelnem, az értelmiségi emberek számomra a legáttekinthetőbbek. Csak a tanultakra támaszkodnak. Egy paraszt próbálja mindkettőt hasznosítani és sokkal színesebben látja a világot. Több dimenzióban él.

Nekem először nagyon nehéz volt, hogy magasan képzett emberekkel elfogadtassam magam, és kialakítsak egy normális helyzetet (nekem kellett megtennem, ők erre nem képesek), de kénytelen voltam, mert közöttük élek és ez hatással van a gyerekeimre.

De lényegesnek gondolom, hogy tudom, ki vagyok én. Nem szeretnék úgy járni, mint amiről Móra Ferenc A csókai csóka című versében ír.:)

képzelt valaki 2011.04.22. 10:59:54

Ünnepi csend, vagy visszateszt utáni emelkedés?"

ellenállás a tegnapi csúcs."

:)

panelburzsuj 2011.04.22. 11:00:10

@xsasha:

Pedig sajnálhatod, hogy fölszámolták a foximaxi-egyetemeket.

Ott elemedben lennél.

megszűnt 2011.04.22. 11:04:46

@xsasha:
"Ő lenézi a parasztot, és még rám mutogat, mert a paraszt szót használtam."

Csókai csókának
Mi jutott eszébe?
Föl szeretett volna
Öltözni fehérbe.
Unta szegény jámbor,
Hogy ő télen-nyáron
Örökkön-örökké
Feketébe járjon.

Nincsen annál könnyebb -
Neveti a róka -
Fürödj meg a hóban,
Te fekete csóka!
Olyan fehér galamb
Lesz rögtön belőled,
Hogy magam sem tudom,
Mit higgyek felőled.

(Móra Ferenc: A csókai csóka)

A paraszt aztán városiasodott (nem túl szép szó, ha valaki tud jobbat..), elkezdett tanulni, és művelődni, de attól még legtöbbnek megmaradt egy kőkemény, sziklaszilárd paraszti alapja. Gondnak látom a túlzott akklimatizálódást, mert parasztnak lenni az önmagában egy minőség és ezért érdemes őrizni, aki ilyen alapokkal rendelkezik, hiszen csak porfitálhat belőle az élet minden területén.

Javaslom: Fogadjuk el pozitív kicsengésű szóként a parasztot.

Kérdezem: Most akkor ebbe a vitába Te milyen minőségedben szeretnél beszállni?

Szimba 2011.04.22. 12:01:00

@lüke:

Baloldali. MSZP-s.
Érdekes párosítás ez a Hitgyülis MSZP.

Szimba 2011.04.22. 12:20:08

Szervusz Panel!
Ma kaptam meg a Sieberztől a növényeket. Gyönyörűek, úgyhogy megbocsátottam nekik.
Az akácia milyen helyet, talajt kedvel? Életemben nem láttam élőben ezt a növényt.
Szerinted kényes, vagy kiültethetem?

álomszép 2011.04.22. 12:30:19

Vétkesek és áldozatok a magyar történelemben"

www.mult-kor.hu/20110422_vetkesek_es_aldozatok_a_magyar_tortenelemben

Az a fontos kérdés, ki a vétkes? ki az áldozat!

:)

álomszép 2011.04.22. 12:35:08

Úgy bizony! Milyen igaz!

"Nincsen annál könnyebb". mint nick név mögül, az uraknak, az úrnőknek írogatni!
Az utálkozás, a gyűlölet " magasfoka!!!!

álomszép 2011.04.22. 12:38:17

Tetszik, nem tetszik!! igenis létezik "vadparaszt" megszólalás, és duma!!!!!
Lassan írtam, hogy jobban érthető legyen.

tölgyes 2011.04.22. 12:39:15

@lüke:

Drága lüke!

Szakszervezetek lényegében csak az állami szférában vannak.. a nagy multiknál számuk és hatásuk elenyésző...Ezért nincs is erről kimutatás. Ha az állam nem támogatná a magyar szakszervezeteket, akkor felkoppna a vezetők álla.:( Az ATV ballibsi.

Na és mit szól Hellerhez? A legújabb szövege: nem is ő írta, hanem a ferje (aki már rég halott) belehamisított a szövegbe:::))) Én nem értem, hogy miért kell még a maradék becsületét is sárba taposni.

álomszép 2011.04.22. 12:40:57

@panel!!

Olvasd el, egy "nyavalygó" írta.!!!
osztjónapot!!

:)

Szimba 2011.04.22. 12:46:21

@tölgyes:

Bizony, nekünk a tulajdonos megtiltotta, hogy bármilyen szakszervezetnek tagjai legyünk. Pedig ezen a területen ez nagyon érdekes volt. A nyomdászok sem lehettek, legfeljebb titokban tagok.

Hellert már sajnálom. Rettenetes, amikor egy idős ember nem érzi, hogy meddig lehet aktív, és mikor jobb, ha hallgat. Vagy kiesett a fősodorból, vagy időskori szenilitása kezdődik, mindegy, már megkérdezni sem kellene jóérzésű politikusnak, újságírónak.

Szimba 2011.04.22. 12:51:32

@knausz:

Én sem nagyon merem használni, mert tartok tőle, hogy a pejoratív értelmében veszik. Pedig parsztnak, azaz földművelőnek, gazdálkodónak, (farmernek) lenni nem kis dolog.

Nem csak tudás, tapasztalat kell hozzá, hanem még szerencse is. Az időjárás gyakran betesz nekik, és akkor egy egész évi termést is bukhatnak, vagy az állataik elhullanak.

Mindenesetre azért élvezetes is lehet, mert látható az eredmény minden esztendőben, és nincs magyarázkodás, meg mosakodás, mint némelyik értelmiségi szakmában.

Van alma, nincs alma, kukacos (bió:-))) vagy ép, nagy és édes, vagy kicsi és savanyú stb. Ezt mindenki azonnal látja, érzi. Sok munka, de sok siker is .

jjulie 2011.04.22. 12:56:17

@tölgyes:

ócska, érvelésnek tűnő hatásvadászat a szöveged, a szavaknak nincs abszolút értéke, jelentésük sok mindentől függ, többek között attól, hogy ki, hol, mikor stb. használja

kínodban belekapaszkodsz a becsület szó egyfajta értelmébe, mert a világ nem egy statikus massza, amiben el tudnál igazodni és boldogulni

jjulie 2011.04.22. 13:03:32

@xsasha:

ki a mintád, jóskapista?

tölgyes 2011.04.22. 13:07:23

@Szimba: Vagy szegény Heller visszatért ÖNMAGÁHOZ. Lehulllott róla a kultúra (mint ruha másról a boldog szerelemben), az öregség és az agyi funkciók miatt.. de miért nem mondja meg neki a családja, hogy MAMA MARADJ ITTHON ÉS ÍRJÁL..:(Az mégis elkeserítő, hogy ilyen állapotban rohangál a világban, mintha még magánál lenne:::((()

Ami pedig a szakszervezeteket illeti: a magánszférában nem tűrték nálunk a szakszervezeteket. Jó példa erre Gyurcsány cége, ahol a dolgozókat törvénytelen eszközökkel túlmunkára kényszerítették.. a szakszervezeti vezetők féltek, a munkavédelmisek nem mertek kimenni..a sajtó hallgatott, Feri meg könnyes szemmel hírdette baloldali elkötelezettségét... Aztán a problémát úgy oldották meg, hogy az MT-ből kivették azt a passzust, amelyik tiltotta a túlfdolgoztatást.

tölgyes 2011.04.22. 13:09:21

@jjulie:

Drága zsüli!

Ön a becsületnek még azt az egy jelentését sem ismeri...:)szövegértési gondjain sem sikerült úrrá lennie..így Önnek nincsen mibe kapaszkodnia! Ezt láthatja bárki nap mint nap, amikor Önt olvassa.

jjulie 2011.04.22. 13:13:49

@cambridge.on:

a xsasha egy a szaporodó lúzerek közöl, akit aktivizáltak politikai marketingesek, elhitetve vele, hogy az ő véleménye is fontos és egyenlő értékű bárkiével, pusztán attól hogy van

értelmet adtak az életének, mivel magától nem talált

jjulie 2011.04.22. 13:17:22

@tölgyes:

mi az a: "azt az egy" ?

ha szédülsz, száj ki, ne kínlódj

panelburzsuj 2011.04.22. 13:25:10

@Szimba:

A kekec válasz az lenne, hogy RTFM ...

Az őszinte az, hogy viszonylag új divatnövény, amiről nincsebnek személyes tapasztalataim.

tölgyes 2011.04.22. 13:32:02

@jjulie:
Hát ez az! A más ismert szövegértési nehézség..:( Vegye le a Magyar nyelv értelmező szótárát..bár a nehézségei Önnek attólse fognak megszűnni!:(

megszűnt 2011.04.22. 13:42:43

@Szimba:
"Sok munka, de sok siker is ."

A mentalitásról beszéltem elsősorban, mert nem kevesebb a földművelő paraszt, mint pl. egy matematikus. Embernek és nagyon nyitottnak kell maradni. Ennyi a titka.

Holnap reggel elindulok és akkor először betérek a paraszt családomba, aztán folytatom még aznap egy értelmiségi családban és később egy külföldről hazalátogató tudóssal találkozom. És mindenhol otthon vagyok.

Az ember magát adja. Mindenkivel arról beszélgetek, amiről szeretne, ami a saját témája, végül van olyan, hogy csak figyelek, és vonom a tanulságokat.
Már nincs olyan rétege a társadalomnak, mellyel ne tudnék minden gond nélkül azonosulni.

Ezúton szeretnék blogtársaimnak szép húsvéti ünnepeket kívánni! Ragyogó napsütést, sok virággal, nyúllal.:)

www.youtube.com/watch?v=9n49-W3cX8g

panelburzsuj 2011.04.22. 13:53:27

@jjulie: @tölgyes:

Nem akartok inkább mexikói táncdalfesztivált nézni?

lucero la duda

www.youtube.com/watch?v=pUFJyKOBKk0&feature=related

lüke 2011.04.22. 15:25:49

@Szimba:
ti. a tudatlanságtól nem jön le az oldal:)

@jjulie:
nihil ante portas
avagy régen portás volt a nihil
@tölgyes: nur wiki in schlafrock
www.youtube.com/watch?v=cacrqrF-UC0

lüke 2011.04.22. 15:28:01

@tölgyes:
a lukács cukiban sütizzen már,vagy a zserbóban

aszekelyek 2011.04.22. 16:16:04

@Szimba: Szia! Be voltam havazva eddig , bocs. A kutyariasztót hogy szeretnéd megkapni, lécci írd meg priviben. Szép lila virága is van. :) azt is, mennyit szeretnél kapni. Hány méteren van az ültetvény, mert több kellhet. Nyugi, annyi ága van, mint a fene, jut belőle bőven és nem igényes.

Szimba 2011.04.22. 16:22:40

@aszekelyek:

Már írtam 1 db levelet, de akkor írok még!:-)

aszekelyek 2011.04.22. 16:24:40

@lüke: Szakszervezetis fickó, nem mahánszférás, odavolt, agresszolgánál nagyon, mert azt mondta az érdekegyeztető tanács ülésén egy valaki:) , hogy ők képviselik--már a kormány, a munkavállalókat is. JAjdejuj, hogy lehet ilyen ugazat mondani!-sopánkodtak tovább ketten. Ez volt a műsor.... Minden értelmében. A szakszervezetis meghízott igen gyatrán képviselte még a szervezett munkások érdekeit is, nemhogy semmi köze nincs a versenyszféra munkavállalóihoz...... Attól még megdöbbent., mint mondtaa. Eszerint oly ostoba vagy tájékozatlan,-hazug,- nem tudja mekkora tömeg munkavállaló , mit ohne szakszervezet.

aszekelyek 2011.04.22. 16:25:27

@Szimba: Oké. Még csak most ültem géphez...

dzsaszper 2011.04.22. 16:35:28

@xsasha: elnézést a lassú válaszért.

Megint a kontextus...
Bóra77 hozzászólásban, amire válaszoltál, az szerepelt, hogy kezdjük a gyógyszermarketing összehasonlítását a pártmarketinggal...

A választható termékekkel kapcsolatban korrekt volt az észrevételed, az egészség nem választható termék. A pártmarketinggel kapcsolatban viszont hibádzik...

dzsaszper 2011.04.22. 16:39:40

@xsasha: lehet hogy nem is kellett eladnia a sztorit, a tv2 magától is ugorhatott rá.
Visszavonult, nem csap afterpartyt meg visszatérő partit. Szerintem ez a lényeg, sokan nem teszik ezt meg...

Amúgy a lopás és a bíró minősítése is történhetett hirtelen indulatból. Bár a másodikra már odafigyelhetett volna. Nem változtat azon, hogy mindkettő hiba volt, valóban.

De mikor tetszelgett Settenkedő a demokrácia védelmezőjének szerepében?

aszekelyek 2011.04.22. 17:12:58

@juditka*: Ahogy velünk bánt ez az eorópai rokonság, az kritikán aluli. Az ilyen rokonnal az ember nem tartja a kapcsolatot, ha csak teheti.

2011.04.22. 17:13:25

@knausz: köszönöm! Neked is szép nyulat!:))))

2011.04.22. 17:17:52

Ezt most kaptam, meg kell osszam veletek, mert hihetetlenül jó:

"- Úgy szeretnék egyszer valamit, helyesen leírni!
- S mit, Pál?"

aszekelyek 2011.04.22. 17:23:56

@Szimba: Áh, mindig is volt nekik olyan tagozatuk, ahol egy lelkész , kissé ragyás bácsi mondta a tutit, ha épp az kellett:) Ez ugyanaz ....Istennel megvannak a Himnuszban is de más helyeken belekötnek.... Ilyen szelektív viszonyban vannak ők az Úrjézussal:) Hogy Németh Sándort idézzem. Bele szoktam nézni tanulmány jelleggel a vidám vasárnapba. Ugyanolyan , mint 10 éve, nem sokat fejlődött retorikában sem. Mint az mszp-sek.

2011.04.22. 17:28:59

@aszekelyek: most lebuktál...mszp-s csasztuskákat hallgatsz titokban...!:D

aszekelyek 2011.04.22. 17:30:51

@dzsaszper: inkább csak abban a médiom csoportban volt ő nagyon futtatva...Ahol egyébjént az egyedüli demokratának magukat mondók szintén hasítanak. Korpa közé keveredhetett és még lopni is kénytelen volt szegény..., mert olyan keveset fizettek neki azok....Mondta ő.

Jiszajah 2011.04.22. 17:32:04

"Én nem a győztest énekelem,
nem a nép-gépet, a vak hőst,
kinek minden lépése halál,
tekintetétől ájul a szó,
kéznyomása szolgaság,
hanem azt, aki lesz, akárki,
ki először mondja ki azt a szót,
ki először el meri mondani,
kiáltani, bátor, bátor,
azt a varázsszót, százezerek
várta lélekzetadó szent
embermegváltó, visszaadó,
nemzetmegmentő, kapunyitó,
szabadító drága szót,
hogy elég! hogy elég! elég volt!
hogy béke! béke!
béke! béke már!
Legyen vége már!" (Babits Mihály: Húsvét előtt)

aszekelyek 2011.04.22. 17:35:13

@Letícia: :DDDD igen. A barátnőm és a férjem meg énekelni szokták őket:) Szilveszterkor kissé bepezsgőzve a youtubon ezzel hasítottunk....:) minden fenn van, a szovjet himnusz is, ciryll betűkkel , lehet karaoke-zni rá.... Komolyan nem énekelünk Internacionálét....

aszekelyek 2011.04.22. 17:36:42

@Letícia: Ez tányleg jó. Amit havasék adtak elő tegnap, Civil a pályán-ban az meg shit volt.

2011.04.22. 17:37:31

@dzsaszper: amikor legelőször összehívták a média törvény miatti facebookos tüntetést. A nagyon balos újságíró ismerőseim kikeltek magukból, hogy ez a szemét a lopásával őket is elárulta, mármint a tüntetés hitelességét. És így is gondolom én is.

Nincs és nem lehet olyan, hogy lop valaki, főleg egy közéleti személyiség. Annyira hülye, azt hitte nem derül ki? Jó, én sosem tudtam, mi ebbe a paliba a jó. Nekem azt hozta, amit gondolok róla. Egy sunyi, alkoholista nagyarc, aki azt hitte, hogy mert megszületett és oda, akkor neki minden jár. Nekem egy szinten van Fialával.

2011.04.22. 17:41:44

@aszekelyek: húúúúúúúhh, bullshit...jáj...

aszekelyek 2011.04.22. 17:45:32

@lüke: A kedves ballib oldal szócsöve. Afresszolga, akiről írok neked az esti megmondóemberük. Aztán van ugye Bánó , igen az a régi, , bolgárúr és mészéros és avar....:) Logikát ne keress benne:) Ők fémjelzik még a klubrádiót, a 168 órát . Plusz néhány internetest, mint a stop.hu... Most ezek kaptak gyurcsány -mszp alapítványtól 12 milliót. Milyen oldali lehet akkor???? :DDD Te is úgy tudod, hogy az ilyemit puszira adják, ugye? Nemrég azt óbégatták, a média fő feladata ellenőrizni a politikát..., amikor Orbánra kellett vicsorítani. Most megkapták a megszolgált bérüket. Gyurcsányékat örökké mosdatták vagy feldicsérték az égbe. Ma is.

ulrike (törölt) 2011.04.22. 17:53:10

BM tehetetlen, Szíjjártó damage control nyilatkozata is csak gyenge utánlövés.
www.dw-world.de/dw/article/0,,15024684,00.html
Megjegyzés: Ha már OV különbejáratú magánszóvivőjének is be kell avatkoznia, arra utal, baj van. Nagy baj. A Pintér_Hatala kettős gyakorlatilag könnyűnek találtatott a megméretés során.

aszekelyek 2011.04.22. 17:54:18

@knausz: Érdekelne, hogy mit enne a matematikus, vagy aki lenézi a parasztot, ha nem művelné a földet. Kinek a padlását söpörték volna le? Nagyon szép ünnepet és családlátogatást kívánok!

2011.04.22. 18:00:59

@aszekelyek: nem, csak maga az, hogy ezt meg merik tenni..és sajnos, ez a Bull még okot is ad rá. Szóval ez KE intézmény teljes lejáratása. Lehet ezért van az egész???

Havast nem nézem ugyanis.....brrrr.

lüke 2011.04.22. 18:01:08

@aszekelyek:
csak:) ennyiért nem dicsérnék senkit
a matematikus bizonyítást ehet

2011.04.22. 18:05:26

@aszekelyek: szóval te őket is hallgatod, nézed?:D

M A Z O C H I S T A!:D

Én max. Poirot, Sherlock H., Miss Marple. Nem terhelem magam mások gondolataival, amikor idejárok...:)

porfelhő 2011.04.22. 18:06:34

Milyen választójogi rendszert akar a Fidesz?

A Népszabadság szerint egyfordulós választás jöhet 2014-ben, a Magyar Nemzet arra következtet Kósa Lajos szavaiból, hogy megszűnhetnek az egyéni választókerületek. Gulyás Gergely fideszes politikus az InfoRádiónak azt mondta, nagyságrendi szempontból a parlament előtt lévő választójogi törvénytervezetből kell kiindulni.

Az országgyűlés előtt fekvő törvényjavaslat megőrzi a jelenlegi választójogi rendszer belső arányait azzal, hogy a megyei listákon maradó mandátumok csekély száma miatt a megyei listák helyett egy országos listát állítana fel.

inforadio.hu/hir/belfold/hir-428631

A politikus hangsúlyozta: idén el kell fogadni a választójogi törvényt, mert az Alkotmánybíróság a választókerületekre vonatkozó szabályozást 2011. december 31-ével megsemmisítette, vagyis 2012. január 1-jével még egy időközi választást sem lehetne megtartani.
Éppen ezért biztos benne, hogy még az idén lesz elfogadott új választójogi törvény."

hm. Másoltam! ésszel.
:)

panelburzsuj 2011.04.22. 18:12:34

@lüke:

És az orvos is hordhatja szamáron faluról falura a köpölyöző üvegcséit.

Mikor adod el az autódat?

ulrike (törölt) 2011.04.22. 18:18:24

@panelburzsuj: Olcsóbb a köpölyözendőt felültetni a szamárra.

porfelhő 2011.04.22. 18:19:33

oppá"?! :) le ne maradjon már! a lényeg!

A kormánypártok szándéka világos abban, hogy az állampolgárság és a választójog együtt jár, de még nincs végleges döntés arról, milyen formában gyakorolják a nem Magyarországon élő magyar állampolgárok a választójogot - mondta Gulyás Gergely, aki szerint két lehetőség van: egy külön lista a határokon túl élő magyaroknak, vagy az országos listára való szavazás."

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.22. 18:20:27

"Pénteken reggel 8 órakor a gyöngyöspatai romák elköltöztették a településről asszonyaikat és gyermekeiket a Véderő tábora miatt. Összesen 276 ember hagyta el a települést "

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=418090

Lokális háború készül? Ezt sejteti, hogy a férfiak maradnak. Pintér meg csak "kodifikálgat"?

lüke 2011.04.22. 18:28:17

@panelburzsuj:
nem adom el ,majd ellopják, kifizeti a biztosító

lüke 2011.04.22. 18:29:40

@vinczej:"
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!"

ulrike (törölt) 2011.04.22. 18:31:10

@lüke: Ezek után már biztos, hogy nem.

lüke 2011.04.22. 18:31:53

@ulrike:
orvos már nem jár ki a Lajta hegység megett

lüke 2011.04.22. 18:32:44

@ulrike:
kettőt már elloptak MO-n

porfelhő 2011.04.22. 18:35:25

Na! Már! Megint!

Mindig írom, hogy a Török G. kiváló politikai elemző. Ő már ezt is megirta. De semmi gond.:) Haladnak mögötte, és irják.

hm. jó!

:))))))))))))))

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.22. 18:37:43

@ulrike: "Nem evakuálás, üdültetés"

Ühüm...lehet...akár...

" Összesen 276 ember hagyta el a települést - mondta az Fh kérdésére Farkas János, a Roma Polgárjogi Mozgalom országos alelnöke. Azt biztonsági okokból titokban tartják, hogy hová költöztették őket."

ulrike (törölt) 2011.04.22. 18:37:53

@lüke: Biztos kellett még pár szavazó.

ulrike (törölt) 2011.04.22. 18:41:26

@vinczej: Szeretnek üdülni, ha hiszed, ha nem. Szíjjártó is megmondta. Kell még több, hogy megtudd az igazságot?

porfelhő 2011.04.22. 18:50:15

Szijjártó: nem menekülnek, üdülni mentek a gyöngyöspatai romák

A miniszterelnök szóvivője szerint hazugságok azok a híresztelések, amelyek szerint Gyöngyöspatán "bármifajta hirtelen szükségből elkövetett kitelepítésről" lenne szó"

atv.hu/cikk/20110422_szijjarto_nem_menekitik_a_romakat_gyongyospatan

"Az amerikai nagykövetség szoros figyelemmel követi az eseményeket Gyöngyöspatán és Magyarország északkeleti térségében más helyeken" - közölte a nagykövetség.

Az amerikai képviselet úgy tájékoztatott: korábban olyan értesülésekhez jutottak, hogy Gyöngyöspatán néhány roma család egy szélsőjobboldali csoport rendezvénye miatt a település elhagyását tervezi a hétvégére.

A nagykövetség hangsúlyozta: Hillary Clinton amerikai külügyminiszter számára elsőrendű kérdés a toleranciaprogramok és a roma integráció támogatása.

A gyűlöletkeltés és a kisebbségi csoportok megfélemlítése elfogadhatatlan - szögezte le a budapesti amerikai diplomácia képviselet, hozzátéve, üdvözli a magyar kormány azon nyilatkozatait, hogy nem fogja tűrni a kisebbség vagy etnikai csoportok megfélemlítését"

Hm. Ha csak üdülni mentek a romák, miért kell neki ekkora hírverést csinálni! Tudja valaki?? Ja! és miért éppen most ?
A lényeg , a Szijjártó megint megmondta a tutit:)

panelburzsuj 2011.04.22. 18:51:26

@lüke:

Hát a biztosítók tudnak számolni?

Biztos azt is parasztkorukban tanulták.

lüke 2011.04.22. 18:54:12

@ulrike:
az én biztosító kifizeti, de egy ócska kocsival járok, s a másik a vitrinben van
miért?
- mert nem fizetik
-s eszközök nélkül nem lehet ma orvosolni,minimum, hogy labor rtg a kezedben legyen
(pl minden gyermekorvos- Lajtán túl- CRP-t csinál a lázas gyereknek,abból tudod milyen a fertőzés minősége, kell-e antibiotikum, vagy csak dobálódzunk rezisztenciának
ez csak egy icipici rész volt, mert a gyerek leginkább egészséges)

ulrike (törölt) 2011.04.22. 18:54:46

@panelburzsuj: A biztosítók matematikusai tudnak csak igazán.

lüke 2011.04.22. 18:56:51

@panelburzsuj:
nem parasztkorukban,hanem paraszt biztosító van, nem szégyen:
Bauernkrankenkasse,szarul fizet, s keveset, sokat kell a parasztnak hozzátenni

lüke 2011.04.22. 18:58:25

@jjulie:
az élet iskoláját és a comme il faut-t, a parszt

porfelhő 2011.04.22. 19:00:39

Rendőrök vezették el a Véderő kapitányt - helyszíni tudósítás

atv.hu/cikk/20110422_rendorok_vezettek_el_a_vedero_kapitanyt_helyszini_tudositas

hm. Akkor most mi?van!? El sem kezdődött a kiképzés?

:)

lüke 2011.04.22. 19:02:41

nagyon jó ,a csillebérci üttörő tábor
a kelet-német menekültek is ott üdültek 89-ben(kitört a rotavírus, s annyira féltek, hogy nem engedtek be magyar orvost)

panelburzsuj 2011.04.22. 19:02:49

@lüke:

Osztrákul a Bauernkranken a gépkocsI?

Mit meg nem tud az ember a neten! :)

jjulie 2011.04.22. 19:03:08

@lüke:

ezekszerint CRP kell a gyereknek, nem orvos

már csak azt kéne tudni, kismarton a lajtán innen van e vagy túl, vagy ezt is a CRP mondja meg?

porfelhő 2011.04.22. 19:11:26

Jaj! Milyen aranyosak itt a poszton. Reggel óta parasztoznak.
Nem tudja valaki mi az oka?
Irjátok még. ha kérhetem. majd később visszajövök és elolvasom.

:))))))))))))))))

panelburzsuj 2011.04.22. 19:15:29

@porfelhő:

"Reggel óta parasztoznak."

És parasztkodnak.

Hagyományőrzésből.

álomszép 2011.04.22. 19:16:30

@porfelhő: :)

Aha! Irják a lányok/fiúk! De én már úgy gondolom inkább azok, mint fijjjjúk.

:))))))))))))))))

panelburzsuj 2011.04.22. 19:17:04

@lüke:

előbb gyanakszok ...

vagy az már az okosodás első grádicsa?

jjulie 2011.04.22. 19:22:25

@lüke:

mikor költözöl a való villába?

porfelhő 2011.04.22. 19:22:36

@panelburzsuj:

Jaj! bocsánat! Őrizzétek a hagyományt. Nekem meg nem kötelező olvasni. Ird ide nyugodtan. Hiszen azt is Te irtad, elmehetek másik blogra.
Milllyen igaz!

:)

aszekelyek 2011.04.22. 19:26:36

@Letícia: Mindenkit, mindig, mindenhol a sárga földig. Sólyom elnök úrral sem bántak különbül....Tesznek ők arra, hogy az egyik legfőbb közjogi méltóságot gyalázzák. Amikor itten kérem vége a sajtószabadságnak is, mint megtudhattuk tőlük......Ne is nézd meg, mert felmegy a pumpád. Havas képes volt a volt amerikai nagykövet nevét! rosszul mondani .... Simonyi András helyett, Simonyi Pált mondott és még csak észre sem vette. Ennél nagyobb sértés sem létezik sok. Természetesen S. úr , diplomatikusan kezelte a helyzetet. Defektes a pökhendje vagy nem is olyan könnyű neki lemenni kutyába. Mér , mit mondtam? Kérdezett vissza, amikor annyit mondott csak S. úr, ...András....khm..De nem kért bocsánatot. Hát ilyen alakok ők ott az atv-n....

jjulie 2011.04.22. 19:29:49

@aszekelyek:

mi a szar ez a stilusváltás, nem tömörek a sorok, hanem pöttyök szóródtak a szavak közé?

megszűnt 2011.04.22. 19:33:07

@aszekelyek: @Letícia:
Köszönöm. Szép ünnepet Nektek is!:)

Bár ez a dal inkább karácsonyi, ünnepi..
www.youtube.com/watch?v=CIfl4KJBqhs

aszekelyek 2011.04.22. 19:33:34

@ulrike: Olvastam, hogy az egy % -ot is fel lehet ajánlani a végre megnyitott számlára, az államadósság csökkentésére és a közadakozás is sinen van:) Ti nem jól imádkoztatok.Ezek bides magyariak még képesek és kihúzzák magukat a hajuknál fogva az örvényből....Kedves magyarok, kellemes adakozást! Saját magunknak.:) Az egyházak miért is ne támogatnák ezt? Nem tiltja egyetlen vallás sem a micvét.

ulrike (törölt) 2011.04.22. 19:37:10

ÜDÜLTETÉS
Tényleg nagy lehet a kaki, Pintér sk. ment Gyöngyöspatára. Érdekli a kiképzés?

aszekelyek 2011.04.22. 19:38:27

@jjulie: Mostanában béna vagyok. A végén még tagolom is... Orvoshoz kéne mennem.. Nincs meg a szemüvegem, tudod, majd csak hó végén kapok újat. Attól lehet:) nem zavar nagyon azért , ugye? Oda lennék ha már nem szeretnél emiatt:DDD

jjulie 2011.04.22. 19:39:17

@aszekelyek:

örökké szeretni foglak

ulrike (törölt) 2011.04.22. 19:40:00

@lüke: Miért nincsenek egyszerű helyi minilaborok minden körzetinél?

2011.04.22. 19:40:10

@aszekelyek: úúúúhhhh. Köszi, ezek után nem is fogom. Havas nem szeretem. Jó, Sólyom intelligens és hiteles ember volt. SP meg szerintem is egy barom. És nem biztos, hogy Havas szégyene, hogy kikezdi, ez az igazság, amit gondolok róla. De "shit" azért bárkire is iszonyúan durva. Szóval erre nincs mentség. Szellemesen is lehet alázni. De ez, nem az a szint.

aszekelyek 2011.04.22. 19:41:55

@ulrike: tájékozódik. Kik, mit szervezkedtek ottan...A rendőrség lejáratására. Olvastam, amit belinkeltél ánglisul. A kedves fiatal roma nők CSillebércen !:D kapnak kiképzést. Kinek az érdeke is a polgárháború??? Mert a többségé nem és nem is kérnek belőle..... A világon minden érdekek mentén történik. Ez a masírozós cirkusz is. Most már köpni is fogok, ha meghallom, hogy jobbik.

nyünyüge 2011.04.22. 19:42:51

Ez jó:

"Országgyűlési választás levélben - olcsóbb, jobb, nagyszerűbb"

bastya.blog.hu/2011/04/22/valasztas_helyett_is_levelezzunk_az_emberekkel

aszekelyek 2011.04.22. 19:43:44

@jjulie: Én is:) A feltámadáson túl is:) Akkor lesz a randink...:DD

ulrike (törölt) 2011.04.22. 19:44:15

@aszekelyek: Vigyázni kell a szemüveggel, könnyen párásodik.

panelburzsuj 2011.04.22. 19:45:10

@porfelhő:

Elmehetsz, viszajöhetsz, osztódhatsz, visonghatsz - secko jedno.

aszekelyek 2011.04.22. 19:46:46

@ulrike: Azért mert kiprivatizálták azt is és sokan megélnek belőle de nagyon jól...:) Nálunk volt. múlt pénzekig.Mostmár előjegyzés , meg anyámtyúkja. A betegutat egyszerűsítik. Bejelentkezel, amikor neked megfelel, akkorra mész. Sztem az országban ebben a kerületben van csak ekkora kényelem....

jjulie 2011.04.22. 19:46:51

@aszekelyek:

ne túlozz, mert kiábrándulok

ulrike (törölt) 2011.04.22. 19:47:32

@aszekelyek: Elkésett már. Alaposan. Ha már Szíjjártót is sk belekommunikáltatták az ügybe, akkor baj van, nagy baj, mint korábban említettem.

nyünyüge 2011.04.22. 19:51:12

@aszekelyek:
köpni is érdekek mentén fogsz?

panelburzsuj 2011.04.22. 19:51:38

@aszekelyek:

"A világon minden érdekek mentén történik."

Tőrülmetszett nagypénteki gondolat.

Senki többet?

jjulie 2011.04.22. 19:52:40

@Letícia:

ha leparasztozom az hatástalan, de így sebezhető, tudok bánni vele

aszekelyek 2011.04.22. 19:53:48

@Letícia: bele-bele nézek. Az újságíróság kötelez:) Meg a nobless:DDDTisztában kell lenni azzal, mit makognak ott. Mivel rongálják a nézőiket. Az első tíz percet bírom, vagy még kevesebbet belőlük. KApcsolgatok:) MA egy ismerősöm, akinek nyilván feladata az, sok éve mondogatja nekem a szövegeiket, ma is rákezdte. Most éppen az volt a jézusmária, hogy 15-3o éves kötvényeket bocsátottk ki, magas kamatra. NA nem olyan magasra, mint amikor a spekulációs tőke jegyezte a gyurcsány érában, hanem annak a felére. Elmagyaráztam neki, amikor ott tartott, hogy de hát van fedezet az országban és milyen alacsony kamatra is lehetne kapni, hogy ha nem fizetjük az IMF-EU kölcsönt, időre, a bBIANCO veres-simor szerződés alapján viszik amit érnek, ne dumáljon nekem hülyeségeket, és nem 15 -30 év múlva viszik, hanem holnap. Vizet, termőföldet, amit csak nekik tetszik. Mindig beleszalad pedig abba, hogy tájékozatlannak vél de azért csinálja a propagandájukat... Mit kaphat érte, nem tudom....

aszekelyek 2011.04.22. 19:56:12

@ulrike: Köszönöm az intelmet. :D Majd a tokjában hordom:)

2011.04.22. 19:57:04

@jjulie: számító pasi vagy...:P És ha összetöröd a szívét örökre???

ulrike (törölt) 2011.04.22. 19:57:10

@aszekelyek: Nem, másutt is így van. Ne feledd, a főváros túlterhelt.
Kiprivatizálás. Pont ellenkezőleg, ha az állam nem tud többet költeni, mert nincs (ld.: gyógyszertámogatások drasztikus csökkentése, krónikus orvoshiány), akkor valaki másnak kell anyagilag finanszírozni. Stratégiai magánbefektetők hiányában, ezt most a páciens teszi. Már az akinek futja ilyesmire. Akinek nem, csendben csökkenti a nyugdíjrendszert tönkretevők táborát. Gyereket meg nem csinál az ifjúság, bár a technológiát ismeri. Így fogy a magyar, mert nem volt hajlandó senki kiprivatizálni. Mese habval, ne hidd el.

jjulie 2011.04.22. 19:59:02

@Letícia:

egy nőét? én gyenge férfi?

2011.04.22. 20:00:14

@aszekelyek: mert? Újságíró vagyol? Ez nekem új...de kiváncsi vagyok, hol?:)

A többit nem értettem, mert én nálam tökmindegy milyen színű, pénzt ki nem szed., pénzbefektetést nem köt le...:) Spúr vagyok és makacs...:)))

aszekelyek 2011.04.22. 20:02:18

@lüke: Gondolom, hogy más, nem cash illetmény is van....No de most nem közpénzen megy számolatlanul, hanem a keretből kell kijönni:) az alapítványba meg a nem nagylelkű szoci milliárdosék teszik a pénzt. Tegnap elfeledtem írni, hogy nem is a mély szegénységre adnak, nem is az államadósság csökkentésére, hanem a saját propagandájukra. Lehet, hogy az ismerősöm is valami alapítványi bónuszért mondogatja nekem ezeket a sületlenségeket. Ők szorgalmas atv-nézők.... Az is lehet, hogy csak túl hiszékeny..., befolyásolható. HAtvanon felüli, 47-es asszem. Abban a korosztályban a szocik átvették a vezetést. Sokat romlott mostanában egyéb mentális dolgokban is szegény. Memória, ilyesmik...:(

jjulie 2011.04.22. 20:02:38

@lüke:

dj-nek jó vagy, el kell ismernem, nagyi

nyünyüge 2011.04.22. 20:05:04

@ulrike:
le lettek káderezve a kötvényjegyzők? Vagy hogyan lett kizárva a "spekulációs tőke" részvétele a jegyzésben?

Remélem van még tartalék ebből a nem spekulációs fajtából:

www.portfolio.hu/gazdasag/fellegi_kinaban_is_bocsathatna_ki_kotvenyeket_magyarorszag.148423.html

lüke 2011.04.22. 20:05:43

@Letícia:@aszekelyek: foglalkozattok csak vele, ne unatkozzon mig jön az üdvhadsereg:)
www.youtube.com/watch?v=bj8qnzwHUwo

lüke 2011.04.22. 20:07:33

@nyünyüge:
a kis kínai a kis magyar kötvényt szeretné
más vágya sincs

aszekelyek 2011.04.22. 20:07:47

@ulrike: Az ÁNTSZ esetében ez így van:) maszekban. Mit gondolsz kedves, mengelica mi a jó eget ad tanácsot? Úgy alakította reformjukat, hogy néhány dolog , ami fizet , OEP-, magánba működjön. Konkrét infoim vannak. Az államnak nem volt pénze rá, mert előtte kivettek sokszáz milliárdot belőle. Aztán meg volt mire hivatkozni.... Nagy üzlet az EÜ , csak nem a pályakezdő rezidenseknek és nem az osztályosoknak, havi betanított munkás bérért...:)

aszekelyek 2011.04.22. 20:09:27

@ulrike: Azt is olvastam, hogy a társasági adóból leírható, amit abba az alapba utalnak. Valóban, tiszta szerencse:)

aszekelyek 2011.04.22. 20:14:03

@vinczej: HA engem kérdezel, provokáció. Bele akarják kényszeríteni Pintért egy olyan intézkedésbe, amelyről majd azt hazudják, hogy olyan, mint amit gergényi követett el.... Csupa jogszerűt csinál majd a jobbik..., csak éppen életveszélyeset. Senki ne mondja nekem, hogy a kissé műveletlen tagságuk ötletei ezek... Nagyon profi jogászok dolgoznak ezen a provokáción. Vélelmezem, hogy melyik oldal emberei. Nem Orbán támogatói, buktatni akarják. Ennyit segítettem. A jobbik az ő kreatúrájuk.

aszekelyek 2011.04.22. 20:15:17

@ulrike: Főleg a narancsszemüveg olyan, ugye? Lilát rendeltem:) Az most a menő:D

lüke 2011.04.22. 20:17:13

@aszekelyek:
kinek?
mert nem adnék egy fitinget se érte
a kollégáim sz.:az utolsó rúgást az eü-nek Ági+ Kuncze libling MÓ' nár adta meg

ulrike (törölt) 2011.04.22. 20:17:17

@lüke: Kösz, válasz ment priviben.

nyünyüge 2011.04.22. 20:17:51

@aszekelyek:
Hogy a Jobbik jogászai az mszp-nek vagy az lmp-nek dolgoznának? Mit nem mondasz!
Akkor hogyan képzelte OV két pofonnal elrendezni őket?

jjulie 2011.04.22. 20:18:52

@aszekelyek:

féltékennyé akarsz tenni? ki az az orbán akit igy féltesz?

aszekelyek 2011.04.22. 20:19:29

@nyünyüge: Természetesen. Nekem az az érdekem, hogy legyen béke, szabadság és rend. Akik ezt feldúlják és szándékosan ez ellen támadnak, azok nem érdemelnek mást. Nem érdekem, amit művelnek ott azok a z alakok. A gyerekeimnek sem, a rokonaimnak sem, az országnak sem. Csak nekik és a maszopéknak.

ulrike (törölt) 2011.04.22. 20:20:12

@aszekelyek: Nem erről van szó. Van a klasszik vicc:
- Lajos, vedd le a szemüveged, mert nyomja a combom!
- Lajos, vedd vissza a szemüveged, mert a padot csókolgatod!

aszekelyek 2011.04.22. 20:23:41

@panelburzsuj: Annyira, hogy amennbe jutás , mint érdek megköveteli a keresztényi életvezetést. Az nincs a parancsolatok között ugyanis, hogy ne tégy érdekeid szerint. Csak azt lehet olvasni, hogy amilyen mértékkel neked mérnek, olyannal mérj te is. Értékfeltételek mindenütt vannak. Annak érdekében cselekszik minden vallás hívője, hogy elnyerje jutalmát. Érdekből. Erre varrjál egy gombot.

ulrike (törölt) 2011.04.22. 20:26:50

@lüke: Ezt hívják akkor majd onlány szemüvegnek?

aszekelyek 2011.04.22. 20:28:43

@Letícia: Azért szoktam médiaügyekbe ütni az orrom. Sajnos az nem publikus , hogy hol:) Konyítok hozzá, elégedj meg vele. Remek tanáraim voltak:) Médiajogból is. :) Azért csak rágd át magad rajta, mert mindannyiunk sorsát érintő országos ügy az. Lényege, hogy időt nyert most a kormány. Márpedig az volt neki a csapda, hogy ne legyen se ideje, se módja és az IMF-hez kelljen futnia kuncsorogni. Te csak legyél spur.:) ezekben az időkben, nagyon észnél kell lenni.:)

aszekelyek 2011.04.22. 20:29:31

@ulrike: ez nagyon jó! kapsz egy piros tojást. Virtuálisat:)

aszekelyek 2011.04.22. 20:31:22

@panelburzsuj: Számolás közben éhenhalni? kellemetlen lehet. KApálás után kicsit megolvasni a várható termést, az nem annyira. CSak ha csőre töltve kell Őrizni, az a kellemetlen.... A matematikusoktól, akik farkaséhesek....

ulrike (törölt) 2011.04.22. 20:36:39

@aszekelyek: Ha már húsvét, legyen inkább faberge, léci.

aszekelyek 2011.04.22. 20:37:12

@nyünyüge: olvasd el még egyszer. Nem azt írtam, hogy a jobbik jogászai, hanem, hogy profik. A kettő nem ugyanaz. Bár krisztinke büntetőjogász, így éppen tudhatja, mi az a határeset, ahol még táncikálhatnak anélkül, hogy rájuk lehetne verni.... komolyabb dolgot. Tudod és az szdsz jogászait sem zárnám ki, mivel krisztinke dolgozott a szadistapártnak is.Éceszgéber sok van. Nem kell párttagnak lennie. Egyáltalán nem... Ahhoz, hogy kitalálja, gyújtsuk fel a Reichstagot és fogjuk rá az ellenfélre...ezen analógia mentén javaslom értelmezni, amit írtam.

nyünyüge 2011.04.22. 20:41:17

@aszekelyek:
Elhibáztad.
A NENYI szerint: "Legyen béke, szabadság és egyetértés !"

megszűnt 2011.04.22. 20:45:12

@aszekelyek:
"A matematikusoktól, akik farkaséhesek.... "

Meg pláne szeszélyesek. Előbb szólt ide a matematikus, hogy miért nem vasárnap és/vagy hétfőn megyek, mert őneki akkor és csak akkor jó.

A matematikusok nem tudnak alkalmazkodni. De ez nem új. Ellenben, én holnap megyek, szóval csak rajtam csattan, különben minden ok. Matematikus az brrr.. de az ember próbálja tolerálni. Ha muszáj. Nem muszáj! De muszáj. Néha. Holnap ha nem jön, nem jön. Kész.

jjulie 2011.04.22. 20:46:16

@aszekelyek:

nagyon leálltál a szerelmeskedésünkről kedvesem, csak ezt a szart nyomod, mi van veled édes?

nyünyüge 2011.04.22. 20:46:26

@aszekelyek:
ennyire "jámbor" volna a Jobbik vezetése és tagsága?

aszekelyek 2011.04.22. 20:47:33

@ulrike: milyen szerény kérés:) Kinél van épp ? Tudod? Elkérem neked...:D

jjulie 2011.04.22. 20:48:12

@knausz:

mivan, itt mindenki szerelmes?

lüke 2011.04.22. 20:48:57

@aszekelyek:
ilyen vót már Szófiában is a Dimitrov et-sal, 1923-ban , páran meghaltak
Bulgarischer Septemberaufstand 1923

jjulie 2011.04.22. 20:51:08

@knausz:

nem olvasod végig a kommenteket, pfuj

aszekelyek 2011.04.22. 20:53:50

@lüke: Nem is adtak. Kapnak. Az benne az okosság....

@jjulie: Fáj a fejem, ma neee.......

.@knausz: Nálunk is van a lakótársak között. Ugyanezek a tapasztalatok. Aszociális.

@nyünyüge: NA és? Nekem az a fontos, ami ennek a tartalma. Oszt jónapot. Most van itt az ideje, hogy kiossza azt a két pofont Orbán.Azoknak, akik nem bírnak magukkal.

lüke 2011.04.22. 20:54:36

@jjulie: beléd
www.youtube.com/watch?v=vQh112HQsoE

@knausz: csípem őket, remek humoruk van!

@ulrike: www.c3.hu/~gyvasut/bpgyv/u.html
óh Csillebércnek tündérhegye!
a kelet-németek is oda kirándultak,89-ben

jjulie 2011.04.22. 20:55:19

@aszekelyek:

nemár, ezt mondd a férjednek.....

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.22. 20:56:06

"Rengeteg gyöngyöspatai roma gyermek és nő érkezett a Csillebérci táborba péntek délelőtt. A Hírszerző információi szerint egy amerikai üzletember szervezte meg a romák kitelepítését, mivel a faluba szervezett a Véderő nevű mozgalom oktató tábort. A romák félnek és el vannak keseredve, hogy nem tölthetik otthon az ünnepeket. Vannak, akik minél hamarabb szeretnének hazamenni, de akad olyan roma is, aki a faluba sem akar visszatérni. Balog Zoltán felzárkóztatásért felelős államtitkár szerint üdülőhangulat va n a táborban."

hirszerzo.hu/belfold/20110422_csillebrc_gyongyospata

Én csakis Szíjjártónak hiszek! Teljesen logikus április közepén, húsvét alatt egy tipikusan nyári tábort szervezni.

lüke 2011.04.22. 20:56:46

@aszekelyek:
van ott egy két parádés ügyvéd fiú

lüke 2011.04.22. 20:57:54

@knausz:
bizony ,az üdvhadseregbe s vica versa

megszűnt 2011.04.22. 20:58:24

@jjulie:
De olvasom! Igenis olvasom. Viszont én vagyok az utolsó, aki bárhol, bármilyen érzelmi ügyet észrevesz. Ez igaz!

@aszekelyek:
Aszociális. Századik partnere van, de még a pszichológus barátnője se tudott rajta segíteni.. szóval akkor mindegyik ilyen. Megnyugtató.

ulrike (törölt) 2011.04.22. 20:59:06

@jjulie: Legalább májusig kibírhatnátok. Sokkal jobb lesz, mivel az alaptörvényt addigra már aláírja SP.

jjulie 2011.04.22. 21:00:58

@ulrike:

jobb akkor lesz, ha majd hatályba lép

megszűnt 2011.04.22. 21:01:35

@lüke:
A matematikusnak? Humora? Én még csak a cinizmusáig jutottam. Az van. Próbálom toleránsan szemlélni, de ha holnapra nincs számításában, hogy jön, akkor megkíméljük ettől egymást.:)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.22. 21:03:07

@aszekelyek: " Vélelmezem, hogy melyik oldal emberei. Nem Orbán támogatói, buktatni akarják. Ennyit segítettem. A jobbik az ő kreatúrájuk."

Vonát meg elcsábította Gyurcsány Orbántól a polgári körből? A világ "orbánellenes dróton rángatása" után már ezen sem csodálkoznék. :-)

A lányom egy online szerepjátékban talál ki rendkívül érdekes, fantáziadús történeteket. Azt hiszem, a történeted No.1 lenne ott is. :-)))

aszekelyek 2011.04.22. 21:03:46

@jjulie: ez a szeretőkben a fárasztó. Azt hiszik, nekik mindig jár....:)))

@knausz: részvéttel vagyok irántuk. Is.:)

@lüke: ugye, ugye.....

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.22. 21:05:24

@lüke: "itt a nyár,ma 23,6 fok volt 13h"

Ez igaz. Tényleg nyár van.

Úgy látszik, ők szeretnek a családjuktól távol húsvétolni, ráadásul előre eltervezve. Furcsa népség! :-)

jjulie 2011.04.22. 21:06:37

@aszekelyek:

nemár, elmúlt a varázsom?

aszekelyek 2011.04.22. 21:08:43

@vinczej: Író ember csak az lehet, akinek van legalább ekkora fantáziája. Vonát elcsábítani sztem nem olyan nehéz. HA maga is ellenzéke akart lenni már jó előre Orbánnak. Az szdsz is nagyon utálta egy darabig , szóban a szocikat. Aztán összefeküdtek. Ez nem a fantáziám, hanem a legújabb kori történelmünk... Precedens éppen van arra, amit én erről vélelmezek.

ulrike (törölt) 2011.04.22. 21:09:46

@lüke: El tudom képzelni a kis kalauzt, felszáll a vonatra, körülnéz, kissé talán meg is lepődik, de aztán magabiztosan kéri a jegyeket ellenőrzésre.

aszekelyek 2011.04.22. 21:10:26

@vinczej: NAgypénteken ilyet keresztények nem tesznek.....

megszűnt 2011.04.22. 21:12:35

@aszekelyek:
Jobb kedvem lett azért, hogy ezt mondtad.:) Azt hittem, csak ő ilyen, és bennem a hiba, hiába próbálom megközelíteni, nem megy. És az sem jobb, mint amikor a távolságot tartja, mert sose lehet tudni, mikor szól be - valamiért.

Holnap majd úgy veszem, ha megjegyzik, miért holnap megyek, tudom, nem az én hibám, a matematikusnak kellett volna jönni és akkor együtt a család. Punktum.

aszekelyek 2011.04.22. 21:12:36

@jjulie: nem, az nem... Csak mindent a maga idejében...:) Most meg nem az van....

jjulie 2011.04.22. 21:14:50

@aszekelyek:

vagy úgy

az lesz a vége, hogy a lükénél keresem a vigaszt

aszekelyek 2011.04.22. 21:16:07

@knausz: Jobbat nem tanácsolhatnék...:) Ez így marad, így állj hozzá. Ne is akard megváltoztatni. Magasról tegyél rá. Jó éjt, most mennem kell...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.22. 21:17:06

@aszekelyek: Hát ez az!

"Cáfolják Szijjártót a gyöngyöspatai romák"

hirszerzo.hu/belfold/20110422_virrasztas_romak_gyongyospata

Csak tudnám, hogy Szíjjártó miért csinált megint segget a szájából?

Múltkor kitettem az eBay-re egy 1.000.000 Ft-ot érő műtárgyat. Igaznak bizonyuló Szíjjártó-megszólalásokkal lehetett licitálni. Kikiáltási ár 0 Szíjjártó-igazság volt. Nem vitte el senki! :-)))

megszűnt 2011.04.22. 21:18:20

@aszekelyek:
Aludj jól!:) én még összerakom az ajándékokat, szortírozom a gondolataimat. De az, hogy levetted a vállamról a matematikust, nahát ezt megtehetted volna 15 évvel ezelőtt és akkor nem kínlódok vele!:)

aszekelyek 2011.04.22. 21:18:25

@jjulie: csélcsap vagy és intoleráns. Keresd. Aztán majd borogasd , amit kapsz tőle:)
@ulrike:
Mi, protestánsok sem.

lüke 2011.04.22. 21:19:06

@jjulie:
nem vagy te Demszky,
hogy az osztálytársad anyukája legyen a barátnöd, meg 18éves se !
www.youtube.com/watch?v=P-AYAv0IoWI

ulrike (törölt) 2011.04.22. 21:20:47

ÜDÜLTETÉS
Ennyi kellet csak, Pintér lement, s kijelentett.
index.hu/belfold/2011/04/22/pinter_szerint_rend_van_gyongyospatan/
Úgy látszik, hogy egyes magánszervezetek most már nemcsak a Rendőrséget vezénylik ki helyiségről helyiségre, hanem a belügyminiszter kiszállásait is ők szervezik.

lüke 2011.04.22. 21:21:16

@aszekelyek:
ne keltsd rossz hírem:):)))))
maradjon neki az üdvhadsereg csillagosok:)* katonái!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.22. 21:21:29

@vinczej: "Nyolc embert vettek őrizetbe garázdaság miatt a Véderő táborából, közölte Gyöngyöspatán Pintér Sándor belügyminiszter. Szerinte nincs semmi, ami miatt menekülni kellene, a helyi cigány nők és gyerekek pedig csak húsvéti kirándulásra utaztak."

index.hu/belfold/2011/04/22/pinter_szerint_rend_van_gyongyospatan/

Te jó ég! Ismerje ki magát az ember! Úgy látom, hogy rendőri karhatalommal lettek ezek a romák "tervezett húsvéti nyaralásra" szállítva. (Bár azt nem tudom, hogy húsvétkor mit esznek a férfiak? Tesco-sonkát?) :-)))

aszekelyek 2011.04.22. 21:24:40

@lüke: ne kíméld a pernahajderjét.... ! Jóccakát mindenkinek!

megszűnt 2011.04.22. 21:25:02

@aszekelyek:
Köszönöm.:) Menj csak! Namost én is megyek.
Sziasztok! Szép ünnepeket újra és elfogyott az összes dalom mára, meg versem, de határozottan jobb kedvem lett és pozitív leszek a holnapi nappal kapcsolatban.

Mindig magamban kerestem a hibát. Más kérdésekben is próbálom lerakni ezt a terhet. Megyek mindenfelé és csak szemlélődő magatartást folytatok. Nem vádolom magam. Vádolnak elegen. Én meg majd gondolok másra.:)

jjulie 2011.04.22. 21:25:14

@lüke:

ez tetszik, durván indítasz

aszekelyek 2011.04.22. 21:27:59

@vinczej: Rendes roma asszonyok ilyenkor már régen megfőztek arra az időre, amikor nem lesznek otthon. Meg van rokonság is a világon. Átmennek hozzájuk ünnepre. Szokás az. MA még úgyis tart a böjt.

lüke 2011.04.22. 21:28:18

@ulrike: ő is üdül:) itt a
húsvét üdül az ország:)
www.youtube.com/watch?v=9ChADh1zt5I

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.22. 21:30:31

"Richard Field ingatlanosnak jött Magyarországra, de aztán egyre több politikai ügybe keverte bele magát. Ő kezdeményezte a gyöngyöspatai romamentő akciót."

index.hu/belfold/2011/04/22/egy_amerikai_evakual_gyongyospatan/

"Feltűnést keltett a világban a romamentés
A Telegraph-tól kezdve a Spiegelig több külföldi lap beszámolt a gyöngyöspatai eseményekről."

index.hu/kulfold/2011/04/22/feltunest_keltett_a_vilagban_a_romamento_akcio/

Már Pintér is miért égeti magát? Kíváncsi leszek, ebből a "kommunikációs apokalipszisból" hogyan vágja ki magát a kormány? Gyurcsány "böszmesége" ehhez képest "kommunikációs műremek". :-)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.22. 21:31:31

@aszekelyek: Tényleg verhetetlen vagy kimagyarázásban. Le a kalappal előtted. :-)

jjulie 2011.04.22. 21:32:50

@vinczej:

már rég kivágta őket a szíjjártó

lüke 2011.04.22. 21:42:25

jó éjt az éjszakásoknak,

jjulie 2011.04.22. 21:45:37

@lüke:

már a richard is megmondta az American Gigolo-ban, hogy egy bepókhálósódott öregasszony az igazi kihívás

inreallife 2011.04.22. 21:46:17

@aszekelyek: a termőföld védelme nem került bele az alkotmányba, lázár meg kikérte a jobbik hazaárulózását, miután megkapta.

www.youtube.com/watch?v=sH6WfR3Mlaw&feature=player_embedded

szóval olvasgass utána, nehogy meglepetés érjen....

jjulie 2011.04.22. 21:53:35

@inreallife:

ja, hogy az orbán egyszer mond valamit aztán meg az ellenkezőjét, a birkái meg forognak utána, mintha ez természetes lenne

ilyen egy tehetséges politikus

cambridge.on 2011.04.22. 22:03:48

Nyugodalmas jó éjszakát mindenkinek, és Kellemes Húsvéti Ünnepeket.
Egy hétig csak olvasási üzemmódban fogok működni.

inreallife 2011.04.22. 22:14:39

@jjulie: ez szerintem nem a politikust minősíti, pláne nem nevezném tehetségesnek, hiszen nálunk jobb sorsú országban már rég levitte volna a víz azt a bizonyos végterméket....

ellenben nagyon minősíti a szavazóit. érdekes, hogy nagyon sokan a fejükhöz kaptak, és ezzel szemben nagyon sokan dafke nem nyitják ki a szemüket....sőt még azt is megmondják, hogy milyen jó nekünk. amikor meg ez nem elég, mert észlelik, hogy már marhára nem jó nekünk, akkor elmagyarázzák, hogy inkább magyarok forgassanak ki mindenedből, mint a(z) ........... (ide a kívánt rész beírandó).

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.22. 22:15:32

"Jobbik: A Véderő szálai a Fideszhez vezethetnek

A Jobbiknak semmi köze a Véderő nevű mozgalomhoz" - ezt Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője jelentette ki budapesti sajtótájékoztatóján. Az MTI honlapján olvasható hír szerint a Jobbik inkább konkurenciának tartja a Véderőt. Dúró ezt azzal indokolta, hogy a mozgalom vezetője, Eszes Tamás indul a a gyöngyöspatai polgármesteri székért.

A képviselőnő azt is elmondta, hogy a Véderőt mozgató szálak "sokkal inkább a Fideszhez vezetnek". hiszen a katonai gyakorlatozáshoz használt telket egy fideszes támogatással a gyöngyöspatai önkormányzatba testületbe jutott független képviselő sógora kínálta fel ingyen."

nol.hu/belfold/jobbik__a_vedero_szalai_a_fideszhez_vezethetnek

jjulie 2011.04.22. 22:22:09

@inreallife:

a szavazóit én minősítem, precízen, tisztán, érthetően

jjulie 2011.04.22. 22:23:31

@vinczej:

és a jobbik szálai hova a francba vezetnek?

inreallife 2011.04.22. 23:22:01

@jjulie: köszönjük áldozatos munkádat. :)

lüke 2011.04.23. 06:29:36

szép jó reggelt!

juditka*
armanda*
armanda
Pasztorella
Porfelhö
álomszép
hencz:)
képzelt valaki
s minden további nick :)*:)*:)*
boldog nyuszikat
www.dw-world.de/popups/popup_single_mediaplayer/0,,6507473_type_video_struct_11458_contentId_6507525,00.html

lüke 2011.04.23. 06:49:40

@inreallife:
nem a jobbik , az egész ország
90 % -a nincstelen, ez termelődhetett ki a tulajdonviszonyok miatt
és aki a tűznél volt, s maradt, annak nem érdeke , hogy másoknak is adjon/jobb legyen
- nincs szolidaritás- csak szavakban-
- nincs szoc. piac gazdaság
- s nincs részvét, csak az uralkodó o. cinizmus
s a hirtelen megszerzett javak/előjogokhoz foggal, körömmel ragaszkodnak, naná

a jobbik pártkatonái a szakma minden csinyját -binját ismerő sztárügyvédek és fiatalok,
legfeljebb a szavazók- ahogy minden párté- nincstelen proletárok, akiknek még munkája sincs ,
a 10M embert 2,8 látja el ,mert az egy millió minimál béres se nem befizető, se nem önellátó, ennyiből

jjulie 2011.04.23. 07:26:13

@Zsoo:

igen zsuzsu, nyilván, tisztán látszik a hoplitán vagy az ubulon is

nyünyüge 2011.04.23. 07:38:04

"....Az idei húsvét a magyaroknak különösen fontos. Jézus Krisztus feltámadásán és a természet tavaszi megújulásán túl ebben az évben Magyarország újjászületését is ünnepeljük. Éppen egy éve döntöttek a választók arról, hogy a múltba visszahúzó, a megújulás útjában álló erőket sosem látott egységben leváltják, és felhatalmazást adnak egy új korszak megkezdéséhez.

Az egy év temérdek feladatot adott, és sok munkával telt mindannyiunknak. A számos megoldandó feladat közepette azonban nem feledhettük legsürgetőbb közös küldetésünket: a Magyarország újjászületése előtt álló akadályok lebontását. E munka kiindulópontja egy új, közös alaptörvény megalkotása volt. Kellő szerénységgel, de magabiztosan állíthatjuk: Magyarország új, húsvéthétfőn kihirdetendő alkotmánya a magyar újjászületés legfontosabb dokumentuma....

Orbán Viktor a Magyar Nemzetben üdvözli az új Alkotmányt.
Ezentúl húsvétkor vagy április 25-én, Márk, Márkó, Márkus napján fogjuk ünnepelni, augusztus 20. helyett?

porfelhő 2011.04.23. 08:24:11

Orbán Viktor . Húsvéti üzenete.

Nekünk, magyaroknak nagyböjt idején az újjászületés ígérete ad erőt az önmegtartóztatáshoz.

Az újjászületésben ölt testet a kereszténység központi gondolata, a Megváltó kereszthalálának áldozata és az általa elnyert bűnbocsánat.

A hosszú, hideg tél idején pedig a természet tavaszi újjászületése ad reményt, teszi elviselhetővé a várakozást.

A húsvéti újjászületés így átvezet minket a bűnből a bűnbocsánatba, a sötétségből a fénybe, a várakozásból a beteljesedésbe. "

:)

álomszép 2011.04.23. 08:30:35

"sötétségből a fénybe, a várakozásból a beteljesedésbe. "

hm. nekem ez nagyon tetszik.

:)

porfelhő 2011.04.23. 08:46:32

Visszatérnek a világháború előtti idők - békebeli sonkától a békebeli fogászatig

Békebeli füstölt sonkát kínál húsvétra a húsüzem, békebeli cukrászatba invitál a vendéglátóhely, de létezik már békebeli fogászat és strand is."

www.stop.hu/articles/article.php?id=863833

Előre a dualizmusba!

:)

juditka* 2011.04.23. 08:54:33

Na. ja. "Előre a múltba"

:)

juditka* 2011.04.23. 09:04:25

"Egy napra sem feledkezhetünk meg a nyomorunkról"

Egy napra sem feledkezhetünk meg a nyomorunkról – panaszkodnak a fizetésképtelen adósok a Magyar Nemzetnek.

A lap nyilatkozó, szinte reménytelen anyagi helyzetbe került emberek szerint nap mint nap szembesülniük kell azzal, hogy a behajtók szinte bármit megengedhetnek maguknak.

A késő esti telefonhívások és az ismerősök előtti megszégyenítés néhány cégnél már bevett módszernek számít."

hirszerzo.hu/belfold/20110423_adosok_panaszlevele#rss

Na. Igen. "A sötétségből a fénybe"! hm.
A szegénységből a teljes kilátástalanságba. !!
Teljesen mindegy, hogy Húsvét van, vagy nem...... az öröm az öröm marad, a bánat meg ......
Lehet nagy szavakat használni, és irogatni is.
:)

aszekelyek 2011.04.23. 09:12:42

@inreallife: Mindenki tudja, hogy azért nem kerülhetett bele, mert gyurcsányi a nyócezermillijáérdos hazudozásával és a 25%-ra levitt érvényességi küszöbbel bevitte a magyarokat az erdőbe, értsd az únióba. Csak amiatt nem írták bele. Mert nem lehet, míg tagok vagyunk és adósaik is. ezt a nagyon eccerű dolgot kéne felfogni. Hazaárulózás helyett. Természetesen olyan kritériumokkal lehet körülbástyázni, amelyekkel az Únió országai is védik a saját termőföldjüket. Tudom, hogy a jobbik nem a szabálykövető jellemek gyűjtőhelye de akkor is így lehetséges ez és másként nem. Az összes hazaárulózó lesz szíves megmondani, hogyan gondolja kivitelezni, mert addig ez malacok visítása az ólban. Olyan megoldást, amit meg is lehet csinálni kéne produkálni. Olyat nem hallottunk jobbikéktól.

jjulie 2011.04.23. 09:17:43

@aszekelyek:

vagyis azt mondod, mint orbánokékok benfenntes szószóló, hogy mégis eladják a háttérben az orbánokék a hazát földestül, mert nem tudnak jobbat, és ezért a gyurcsokokék a hibásak?

juditka* 2011.04.23. 09:18:34

Ma sem maradunk tüntetés nélkül"

Utcára vonulnak ma a fegyveres biztonsági őrök, mert nem kapták meg a havi bérüket.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium állítólag ugyan szerződést kötött már az elmaradt bérekre, és közlése szerint tegnap át is utalta a szükséges összeget, ám a dolgozókat erről hivatalosan eddig nem tájékoztatták."

hirszerzo.hu/belfold/20110423_rendvedelmi_tuntetes_muzeumnal#rss

Na. igen. a fény és a remény.

aszekelyek 2011.04.23. 09:21:49

@vinczej: :) igazán kedves tőled:) 11-re már kiderült, az szlömp egyik embere kavarta a ...t Annyira útálom, amikor felhasználják a romákat, szerencsétleneket az ilyen ótvar dolgaikhoz. Okádék egy móccer... Ezt persze lehetett volna úgy is kommunikálni, hogy hányan láthattak világot az erre egyébként esélytelen , mélyszegény roma nők és gyerekek közül. Akkor még meg is veregetem field vállát. Ám ez a sajtócirkusz már nem ad erre okot. Az sdsz is őket tolta örökké maga előt. HAjósnak kicsószott a száján egy mondat. Az, hogy ezek a szegény romák furcsálkodnak rajta, miért is "zsidónak kinéző " emberek védik az ó jogaikat. Meg is lepődtem rajta akkor, Civil a pályán-ban mondta. Miért nem a roma értelmiség a szószólójuk. TAlán azért, mert nekik nincs miből csillebércre utaztatni....Meg a hiányzó 110 milliárd is, ami sosem jutott el a romák felemelésére hozzájuk, az sincs a zsebükben. Nem kolompárékról beszélek. Ők messze nem értelmiség.

juditka* 2011.04.23. 09:26:21

Jók voltak a tegnap esti kommentek. !
Látom kezdődik a "műsor", a nap.!

További szép napot!

aszekelyek 2011.04.23. 09:32:22

@jjulie: Szövegértés kettes alá. Azért nem írhatták bele, mer a feri ék kiátkozták, amikor kiejtette, hogy Európán kívül is van élet.Ő ugyanis tudta, milyen követelmények lesznek majd ránk nézve. A patás-cigány-ördöggel cimboráló -ezek a szocik dumái róla- be se akart lépni, hadd emlékeztesselek....Tehát más törvényben lesz az , mondjuk sarklalatosban, hogy a magyar termőföldhöz maximum Jézus és Mária juthatanak hozzá.... ez szabályozás kérdése. Nyilván nem vagy joggász, ezért elmagyarázom, ha kell. Ez egyetlen Úniós alkotmányban sincs benne, mert nem lehet de úgy van szabályozva, hogy csak az említettek juthatnak hozzá a magyarokon kívül. A nemisazenyém gyümölcsösért nem kap senki Velencei tavat zsebbe. Piszok olcsón. Semmit sem. Pont. ezt írtam, nem azt amit te itt rámkennél.

aszekelyek 2011.04.23. 09:39:59

@juditka*: Írnál valamit a behajtócégekről is? Megtehetik -e és ha igen, ki engedte ezt meg nekik és mikor?

aszekelyek 2011.04.23. 09:46:20

@juditka*: Nyugodtan tüntessenek. Attól a bankszámlán még nem lesz pénz, csak két nap múlva, amikor a bank kegyeskedik ott elhelyezni azt. A remek minielnök , baknai mondta, hogy mindenkinek fájni fog. Hozzá kell tennem, hogy még legalább három évig. Szerdán kellett volna utalni, ez tény. Az okát nem ismerjük, miért nem akkor tették és kin múlt. Az érdekesebb lenne....

aszekelyek 2011.04.23. 09:58:32

@vinczej: Szóval a sógora. Aki nem is volt se független, se képviselő, sem FIDESZ TÁMOGATOTT. A sógorom ügyeiért nem vagyok felelős. Emlékeztet ez arra, hogy a röhögő honvédelmi államtitkár azzal vádolta a FIDESZ-t ők állnak a gyújtogatók mögött , mert valóban beszéltek telefonon.... egyikük, valamelyikkel. Ha ebből egy szó igaz, a ballib sajtó 24 órában nyomatná, ibolya cd-n osztogatná és szívási a hanganyagot.......Ennyi hitelt adok én a jobbikos feltételezésnek.

aszekelyek 2011.04.23. 10:03:34

@nyünyüge: Akkor ábrándultam ki a hőlgyből, amikor elfogadta fleto kitüntetését, a gyermekszegénység meg csak nőtt és a többi is....Felháborított.

aszekelyek 2011.04.23. 10:08:42

@vinczej: Bárki indulhat a székért.Lehet jobbikos is az a sógor éppen...:) nem teccik, hogy Almássy, pardon, más is akar indulni :) ???

aszekelyek 2011.04.23. 10:10:34

@aszekelyek: pocsék ez a " szemtelenség." Kéretik felcserélni az ö betűket.

aszekelyek 2011.04.23. 10:15:20

@nyünyüge: Szent Istvánkor. ? Új kenyérkor kéne? Vót ez az mszmp-s alkotmányünnep , amíg diktatúra volt. Vallás meg tagadva, tiltva. Aki akarja, ünnepelje azt, akkor. Szabadság van. Azt ünnepelsz, amit akarsz.

aszekelyek 2011.04.23. 10:17:16

Most megyek a dolgomra, pá. Majd este benézek.

jjulie 2011.04.23. 10:33:02

@aszekelyek:

kedves szerelmetes babám, ezt hallgasd meg újra, mielőtt a tölgyes fidesznyik elvtelentársadat plagizálnád szövegértésileg

www.youtube.com/watch?v=sH6WfR3Mlaw&feature=player_embedded

értem én, két esetben tapsikolsz örömödben: amikor az orbán mond valamit, meg amikor az ellenkezőjét

állatrendszertani helyed: orbánbirkák családja

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.23. 10:45:42

@porfelhő: békebeli = emberi fogyasztásra alkalmas? Ámen.

jjulie 2011.04.23. 10:53:30

@Hepci:

egyre másra nyílnak a borszaküzletek a belvárosban

nem tudod miből élnek?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.23. 11:01:59

@jjulie: borszaküzletet nyitni olyan trendi dolog s elég hozzá egy kis lyuk. Idővel talán a borszaküzletben történő borvásárlás is trendi lesz. Addig még az árképzésben akadnak leküzdendő anomáliák...

tölgyes 2011.04.23. 12:15:34

@jjulie: Ejnye! Megint rabolja a saját idejét.. Itt írogatja a szamárságait ahelyett, hogy beiratkozott volna egy szövegértési kommunikációs tanfolyamra:) Pihenjen a hét végén, aztán uccú!.. mars az olvasótanfolyamra.:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.23. 12:21:42

@tölgyes: ahhoz nem kell szövegértés, hogy marketinges legyen valakiből. Elég hozzá az erős gyomor és vastag arcbőr. :)

Btw, Ön mit tud, mennyit qrtak el Gyurcsótányék?

jjulie 2011.04.23. 12:39:04

@Hepci:

jaj, azért mert téged könnyű palira venni, ne duzzogj már annyit

tölgyes 2011.04.23. 12:41:43

@Hepci: Ejnyeeee! Még ezt sem tudja????

Gyurcsányék a befizetett adóinkon felül 18.000 milliárdot kúrtak el.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.23. 12:46:14

@jjulie: azt honnan tudod, engem könnyű-e palira venni?
Nyilván beléptem már minden MLM-hálózatba s rendszeresen járok nyugdíjasoknak szervezett kirándulás-előadásokra, ahol vehetek részletre egy 300000 forintos, NASA által tervezett bugyit...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.23. 12:46:54

@tölgyes: gyakran elfelejtem, ezért hasznos az Ön segítsége...

jjulie 2011.04.23. 13:12:23

@Hepci:

találkoztam már markatingtagadókkal, egyformák

amúgy nem gáz, mindenkit palira lehet venni - valakinek

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.23. 13:31:40

@jjulie: egyformák?
Mint a zsidók vagy cigányok?
Értelmes álláspont, Rád jellemző.
Gratulálok!

Diocles 2011.04.23. 13:33:10

A gyöngyöspatai eseményekről és azok politikai hatásairól nem lesz poszt?

Vagy túl kényes téma? :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.23. 13:42:21

@Diocles: nyuszifejű fidesznyalonc-maszopbérenc blogpolitológus-felszínelemzőnek [:)] kényes...

panelburzsuj 2011.04.23. 13:51:36

@Diocles:

TG nem politikatagadó, sőt ...

Gyöngyöspata ügyében viszont meglehetősen kétséges kísérlet lenne minden, ami nem az "összpárti idiotizmus" boncolásaként közelítene a kérdéshez.

Diocles 2011.04.23. 13:57:38

@Hepci:

Pedig ehhez a problémaforráshoz képest (és egyre több Gyöngyöspata lesz...) a médiatörvény, az Ab-ügy, az alkotmányozás a fasorban sincs...

De az elébb kicsit rosszindulatú voltam TG-vel (csak csütörtök óta ma kattintottam ide először, és látom, h a "slágertéma" sehol...), mi a fenének nyújlon egy darázsfészekbe, ahol mindenki csak anyázná, okosat meg nem tudna mondani, hiszen a probléma megoldhatatlan.

Inkább legyen egy szép poszt a locsolóversekről :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.23. 14:13:09

@Diocles: s akkor napjaink wallenbergerei rotációs rendszerben fognak cigány falurosszákat nyaraltatni Csillebércen?
Ajvé... marad valami a fogaskerekűből?

Átverés! 2011.04.23. 14:38:30

@Diocles: Nagyon igaz, miért is okoskodjunk, szomorítsuk egymást ilyen gyönyörű ídőben ilyen szép ünnep előtt.
Semmi értelme a sok bölcselkedésnek. Úgy sem tudjuk, hogy aFidesz és a jobbik között milyen stratégia szöövetség van, és ez hová vezet. Legyen ez az ők gondjuk.

Ünnepeljünk békésen lelkesítsen bennünket a gyönyörűd tavasz, a virágok, Jézus feltámadása. Ezek időtállóbb dolgok, mint az alaptörvénybe való bizakodás.

Mindenkinek áldott szép ünnepeket kívánok, szeretettel.

jjulie 2011.04.23. 15:08:11

@Átverés!:

igen ez egy nagyon szép nap, csiripelnek a madarak, és az érettségi előtt álló fiamat tanulni láttam az előbb

jjulie 2011.04.23. 15:20:11

@Diocles:

mi volt gyöngyöspatán?

2011.04.23. 17:03:36

@jjulie: dráma vazze, erről szól egész nap a médija....Te mit hallgatsz, nézel? Minimax vagy Bebe Tv-t?....

jjulie 2011.04.23. 17:08:19

@Letícia:

kutya sétáltató lányokat asszonyokat a szabadság téren

lehet hogy veszek is egyet, mármint kutyát, úgy érzem kimaradok valamiből

2011.04.23. 17:15:03

@jjulie: vegyél...én ezt csak támogatni tudom!:) Én pl. imádom Rexet, szóval nekem tuti lesz az igazán tündéri és jó természetű macsekom mellett egy német juhászom is. Ahogy nézem a televízióban, kérdezem magamtól, hogy nincs az a kutyus itt?:) Szóval megértelek maximálisan. Jó, nekem a macsekom is egy angyal, nem tudom elmondani menyire hálás vagyok annak, aki nevelte és annak, aki azt gondolta, hogy hozzám tartozik.

:D

jjulie 2011.04.23. 17:34:12

@Letícia:

félreértettél, a lányok és asszonyok kézé akarnék így elegyedni, ártatlanul

2011.04.23. 17:44:01

@jjulie: te is arany ártatlanság...:)

1245. komment...nem bírom megállni, tatárjárás....:(

2011.04.23. 17:55:14

@jjulie:Én nem szoktam pasikat félreérteni. Legjobb példa, hogy ma végignéztem a kedvenc dalaimat schwarzccal, és az jött ki hogy:

www.youtube.com/watch?v=5JKH3Wm1OYQ

Szóval: ha konkrét bajod van, akkor konkrétan fogalmazd meg és konkrétan tedd fel a kérdésed.

Én tréningben vagyok. Schwarz profi (és csoda helyes) tréner!:D:D

Halleluja!:D

www.youtube.com/watch?v=76RrdwElnTU

2011.04.23. 18:42:47

@panelburzsuj: ez qurva jó zene....:D

2011.04.23. 18:44:52

@panelburzsuj: de mutatok neked ütősebbet is ennél. A hajad eldobod:

thot.bandcamp.com/track/ortie-3

Hát, evvan....az élet szíííííííííííííííp!:D

:D:D:D:D

2011.04.23. 18:46:42

Na lassan tessék a sonkát szelni!

B O L D O G N Y U L A T!:D

Csaó!:)

panelburzsuj 2011.04.23. 18:50:16

@Letícia:

No de ez a derék Iggy 42 éve egyfolytában ugyanezt nyomja ...

www.youtube.com/watch?v=BJIqnXTqg8I&feature=related

panelburzsuj 2011.04.23. 18:52:22

@Letícia:

Hogyne, hogyne ...

Nyúlt, sonkát, békességet. :)

2011.04.23. 18:53:04

@panelburzsuj: szép, mint az éveim...:) ez a 42 szerencseszám...:D

jaegtoer 2011.04.23. 19:25:35

@Letícia:

"_1245. komment...nem bírom megállni, tatárjárás....:( _"

De még mennyire hogy :((((((((((((((

Méghogy 1245 !?!

2011.04.23. 19:28:17

@jaegtoer: juj...jó, kimennek, és??? Dögvész és hullaszag...

ulrike (törölt) 2011.04.23. 20:39:42

ÜDÜLTETÉS
Poncius Pilatusnak sikerült nagyszombatra a Pax Romanat (nem szeretném, ha valaki félreértené ezt a Romanat) s néhány extra rendőrt bevinnie Gyöngyöspatára.
www.origo.hu/itthon/20110423-nyugalom-es-fokozott-rendori-jelenlet-szombaton-gyongyospatan.html
HÚSVÉT
Mivel nagyszombat van, jobb ha mindenki a tojásaival kezd most már foglalkozni. Nem gyors pácolt sonkákról való gondolkodás csak 300 e. bruttó felett ajánlott.

aszekelyek 2011.04.23. 21:13:31

@ulrike:

Pedig hogy tepertek egyesek , hogy ne legyen béke Húsvétkor...

@jjulie: Mi volt? Sok hűhó semmiért, kérlek. Az volt. Pár nem tanuló terep színüben táborozott. Asszem tiltott helyen akarták sütögetni a pecsenyéjüket...:) Ez elég pragmatikus? Jött az erdész és hazazavarta őket. Miután felvették az adataikat.

aszekelyek 2011.04.23. 21:16:06

@jjulie: Az úgy van , tudod, hogy egy előadást hallgatva, látva a befogadók mindegyike másként éli meg azt...:) Értelmezni meg különösen másképp értelmezik. Szubjektíven. MAjd ha megvannak a sarkalatos törvények, akkor lesz miről beszélgetnünk. Akkor foglalok állást a kérdésben.

aszekelyek 2011.04.23. 21:17:47

@ulrike: Helyes. Még valakinek eszébe jutna megint sütögetni a pecsenyéjét....

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.23. 21:20:18

"A spanyol El País napilap vezércikkben jelentette ki: az új magyar alkotmány egyszerűen támadás „az emberiség ellen"."

hetivalasz.hu/itthon/az-uj-alkotmany-felmenti-a-magyarokat-a-zsidouldozesek-alol-37250

ulrike (törölt) 2011.04.23. 21:22:12

@aszekelyek: Mi van a fabergéimmel, egyet sem sikerült fellelned? Most aztán holnap reggel sima főt tojással kezdhetem a napot.

ulrike (törölt) 2011.04.23. 21:24:11

@aszekelyek: Könnyű ott teperni, hol nem is kell teperni. Pintér-Hatala duó megbukott gyakorlatilag.

jjulie 2011.04.23. 21:31:09

@aszekelyek:

a sarkalatos törvények az alkotmányos védelem szinonímája lenne az orbánmagyari nyelven?

aszekelyek 2011.04.23. 21:31:46

@jjulie: Ogilvy, Reklám, te mosolygó hulla c. művét tetszik ismerni? Mondjuk egy aszketikust azért picurt nehéz palira venni...Csupán marketinggel.

aszekelyek 2011.04.23. 21:43:36

@ulrike: @jjulie: igen.Ezt is pontosan kifejtette, Tudom ám az Orbán összest....:) Annyit nem ért a poénod, amennyiért azt adják... ócó kínait kaphacc:) copy fabergé :) Arra meg tudok alkudni. Gondold csak meg, kinyitod, belekiabálod, hogy megbukott Pintér és Hatala , rácsukod a fedelét és alszol egy jót.

porfelhő 2011.04.23. 21:49:38

Orbán Viktor üzent.

A miniszterelnök mindezek alapján az elmúlt húsz év egyik legnagyobb magyar sikerének tartja az új alaptörvény elkészítését és elfogadását."

www.napi.hu/magyar_gazdasag/orban_viktor_uzent.481000.html

Ő" is üzent.:)

Tölgyessy az új alkotmányról: "Az ország fele gyásznapra gondol"

www.168ora.hu/itthon/tolgyessy-az-uj-alkotmanyrol-az-orszag-fele-gyasznapra-gondol-74398.ht

A politológus az OSA Archívumban tartott előadásában egyebek mellett arról is beszélt, hogy az új alaptörvény elfogadásával az évek óta tartó társadalmi válság kiterjedhet a közjogi berendezkedésre is .

Az alkotmányozás normális időszaka az, amikor háború vagy forradalom miatt összeomlik a régi rendszer.
Ilyenkor rá vannak kényszerítve ez Magyarországon nincs meg. Ez '89-ben volt így, 1990-től normál működése van a magyar politikai rendszernek - mondta Tölgyessy Péter."

hm. húsvét, vagy "gyásznap"?
na.ja. húsvéti alkotmány.
:)

aszekelyek 2011.04.23. 21:54:46

@ulrike: További kellemes foglalkozást a tojásaiddal és persze Húsvéti munkaszünetet . Mentem alukálni. Nyúlt, sonkát békességet!- A kedves ateista és más vallású honfitársaimnak! Nem igyatok össze mindent! Pocsék lesz a másnap. Akkor se, ha ingyen van :)

álomszép 2011.04.23. 21:57:49

@porfelhő: :)

á" dehony! Itt a harmadik verzió!!

Orbán a Facebookon videoüzenetet is közzétett. Sorsszerűnek és rendeltetésszerűnek érzi, hogy a köztársasági elnök húsvéthétfőn írhatja alá az elfogadott, új alkotmányt.

Éppen azon a napon történhet meg az aláírás, amely egybeesik az egy évvel ezelőtti, kétharmados választási győzelem napjával"

"Választási győzelem napja"?!!!!!

Érted?

:)

aszekelyek 2011.04.23. 21:59:45

@porfelhő: Valamikor elaludt ez a kedves ember és fogalma sincs róla, mi van.... , mi nincs. A kétharmad meg se történt. ... És minden úgy volt jó a 89-esben, ahogy volt. Szegény ember. Nevetségessé nem kéne tennie magát....ha öregszik is már vagy kell a lé.... Minden kormány hozzáfogott, ha esetleg nem tudná. Csak nem sikerült nekik. Kényszer pedig akkor sem volt. Akkor mit mondott ez a kedves ember?

aszekelyek 2011.04.23. 22:01:12

@álomszép: Azért gyász nao nektek, értem..:).

aszekelyek 2011.04.23. 22:02:37

@porfelhő: Tölgyessy nem tudja talán, hogy a gyásznap az, amikor nincs már pénz a hizelkártyán és kikapcsolták a villanyt is....

porfelhő 2011.04.23. 22:02:55

@álomszép: :)

Aha! Értem.

Csak Te meg nehogy már hülllyyére idd magad, mert nem tudod, hogy győztél e vagy gyászolsz, vagy éppen a húsvét miatt....
Abból lesz a baj!
Tudom. Józanul nehéz kibirni!

:)))))))

aszekelyek 2011.04.23. 22:06:42

@porfelhő: ezen kívül, a fél ország nem kér politikából,, nem, hogy nem gyászol. A ballib és holdudvara, akiknek ez gyásznap. Az meg nem igazán számottevő, még ha oda számítjuk a szegény jobbik szavazókat is. Nagyon túloz ez e kedves ember...

porfelhő 2011.04.23. 22:07:38

@aszekelyek:

Figyelj! Van neked biztosan "legközelebbid". Ugye van.
Na. azzal szórakozzál!
Már irtam. Jó lenne, ha komolyan vennéd végre.
Nagyon remélem , érted!

ulrike (törölt) 2011.04.23. 22:11:14

@aszekelyek: Nem kell kiabálni, hogy megbuktak, látható. Ez a kínos benne.
- Jobbik rángatja a Rendőrséget faluról falura. Nem fordítva. Ergo, Rendőrség passzívan reagáló és tehetetlen: amit tesz, bíróság anulálja, felső vezetés a tehetetlenség miatti dühét egy szerencsétlen helyi kapitányon tölti ki. Később kirúg egy megyei kapitányt is, mert az korábban nyilvánvalóvá tette a rábízott szervezet lehetetlen pénzügyi helyzetét.
- Látván a Rendőrség gyengeségét, helyzet eszkalálódik, s oda fajul, hogy a ME külön szóvivőjének kell beavatkoznia a kommunikációba. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a ME nyilvánvalóan úgy érezte, sem az ORFK sem a minisztérium nem volt képes hatékony kommunikációra (sem).
- Mivel a hadházi fiaskó mindenképpen elkerülendő ezúttal, Pintért a helyszínre parancsolják, ahol nyilatkozatháborúba kezd. Minden állítását cáfolják az érintettek. A stratéga, ki két hét alatti rendteremtést ígért saját rendetlensége folytán faluvégi taktikai vezetővé süllyed. Innen már nincs igazán visszaút a hitelességhez.

porfelhő 2011.04.23. 22:12:45

@aszekelyek:

Honnan tudod, hogy nekem mi az ünnep, vagy a gyásznap te szerencsétlen!?

porfelhő 2011.04.23. 22:23:40

A legelesettebbeken ütnének egyet
Új adó: öngólt rúg az Orbán-kormány?

Sem a gyártók, sem a kereskedők nem támogatják, a vásárlók 70 százaléka is elutasítja a hamburgeradó bevezetését.
Ráadásul a hamburgeradó a piac konszolidációjához vezetne, ami elbocsátásokkal járna.
A jelenlegi helyzetben ezt aligha lenne képes megfelelően kommunikálni a kormány a közvélemény felé."

hm. Harminc százalék támogatja? Fantasztikus! Majd a Szijjártó megmagyarázza. Teljes a siker! Elbocsátásokkal jár, nem számit az sem. Többen lesznek azok akik reménytelen helyzetbe kerülnek.
hm. Nem kell kommunikálni, bevezetik. és kész.

panelburzsuj 2011.04.23. 22:29:58

@aszekelyek:

"Nyúlt, sonkát békességet!"

Ha ilyen arcátlanul plagizálsz innen: @panelburzsuj:

legalább helyesen központoznád ...

(Persze te képes lennél akár nyúlt sonkát is kívánni ... :)

Pingáld a tojásokat, hétfőn megy julis locsolni!

porfelhő 2011.04.23. 22:49:44

"Zselléreket dolgoztatnak majd a Fidesz gazdagjai"

Az MSZP szerint a kormány politikája olyan vidéki Magyarországot vetít előre, ahol az "új nemesség véglegesen elszegényedő, nincstelen zselléreket dolgoztat éhbérért".

www.168ora.hu/itthon/zsellereket-dolgoztatnak-majd-a-fidesz-gazdagjai-74400.html

Másoltam! ésszel!
hm. nem kellenek ahhoz a szocik, hogy az elszegényedő réteg megtapasztalja milyen nincstelennek lenni.

Én is akarok kommentelni 2011.04.24. 06:29:53

@porfelhő:
Majd Viktor kiáll és azt mondja, hogy nem fogják továbbterhelni a zemberekre a hambugeradót, és az úgy is lesz. Ennyi.

lüke 2011.04.24. 07:07:42

Nyúlt sonkát ,békességet meg

hambugeradót

lüke 2011.04.24. 07:10:03

@lüke: a legelesettebbeknek meg adakozzatok, de ne szavakat, mert azzal tele van a padlás

jjulie 2011.04.24. 07:17:49

@lüke:

már megint: az öregasszony odaszólt a kölyköknek

jaegtoer 2011.04.24. 07:33:14

@porfelhő: Jaja! Égbekiáltó gazság a hamburgeradó. köztudomású, hogy az elesett néprétegek, a halmozottan halmozott hátrányos helyzetűek feszt hamburgert falnak mohón éjt nappallá téve. Az is köztudomású, hogy a mcdonald's és a burger king csúcsfizetésekkel csábítja magához a krumplisütőket s foglalkoztatottak munkakörülményei élenjáróak szerte a világban, de leginkább kies honunkban.
Tiltakozásul habzsoljunk még több hamburgert és műanyagot! Mutassuk meg!
Ha véletlenül láttál mcdonald's-ot mostanában belülről lehet hogy érteni fogod miről beszélek.

Elesett néprétegek és a hamburger menük! Hamburgert mindenkinek!

redjohn 2011.04.24. 07:33:44

Azért az a magabiztosság is megérne egy misét, ahogy az alkotmány aláírását kezelik: húsvét hétfőn aláírja (előre megszervezve, potom 135 milláért), jelentik ki magabiztosan, szinte már a parlamenti szavazás napján!
Még mielőtt naívnak tartanátok, tisztában vagyok SP kvalitásaival és szerepével, de akkor is pofátlannak tartom magabiztosságukat! Azért, ha mégse firkálna, az jó nagy pofára esés lenne!
A keresztyén világnak feltámadás, a remény ünnepe április 25., a magyar (dolgozó) népnek (politikusaink kivételével) gyásznap, a reménytelenség, az élve eltemetés napja!
Nem hittem volna egy éve, hogy van még lejjebb, de most megtapasztaltam/lom és ez még csak a kezdet....
Rosszabbul érzem magam, mint egy éve......

jjulie 2011.04.24. 07:38:33

@redjohn:

érezheted is, ez a cél

forduljon ki a beled a stílustól, és ne politizálj, hanem törödj bele és állj félre

jaegtoer 2011.04.24. 07:53:31

@porfelhő:

Talán a tényekre kellene szorítkozni a 168 órai szocializálódás mellett/helyett. mintha a gazdasági bajok jelentős része nem abból származna, hogy a nyolcvanas kilencvenes években a mszmp kontraszelektált mamelukjai váltották a politikai tőkéjüket gazdaságira s mivel a seggnyalás a piaci versenyben édeskevés a boldoguláshoz, az életképes termékek és szolgáltatások menedzselése helyett folytatódott az állam cicijének leszívása ezerrel.

Zselléreket a fidesz, mi?
Kedvesem, mi van a vörösbárókkal? Mintha a MAL menedzsmentje és tulajdobnosai is a régi, bevált elvtársi körből verbuválódott volna. Tévednék?

Címkézés helyett célszerűbb lenne valami tárgyilagos álláspontot kialakítani, nem? Még hogy fidesz!? És mi van az elsőáldozós mszmp-sekkel?

Hajrá Porfelhő! Kapd össze magad! Vagy még mindig a pártközpontból jön az iránymutatás? Akkor nem szóltam.

Mindazonáltal bizonyos, hogy a fideszes bárók között is akad gané, talán nem is kevés.

Kettős mércét letenni. Ha kérhetem. De, végül is a te dolgod.

jaegtoer 2011.04.24. 07:55:20

@redjohn:

olvastad egyáltalán azt az alaptörvényt?

jaegtoer 2011.04.24. 07:57:39

@jjulie:

"___@redjohn:

érezheted is, ez a cél

forduljon ki a beled a stílustól, és ne politizálj, hanem törödj bele és állj félre___"

Azért ez egy kicsit necces tanács/erős kívánság. Enyhítsd. bár... te tudod.

bariga 2011.04.24. 08:08:02

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok!

nyünyüge 2011.04.24. 08:14:26

@jaegtoer:
tájékozódjál egy kicsit a "hamburger" adó tartalmáról - messze nem csak arról szól, amiről itt írsz!

bariga 2011.04.24. 08:18:22

@jaegtoer: valószínűleg nem, mint ahogy a "hamburgeradót" sem

jjulie 2011.04.24. 08:19:25

@jaegtoer:

ezt a gondolatmenetet a fideszpártiskolában szedted fel, amit azoknak gyártottak, akik nem képesek 2 percnél tovább egy témára koncentrálni

a probléma nem akkor keletkezik, amikor az ellenőrződbe beírják az elégtelent, hanem az azt megelőző hetekben, hónapokban, amikor nem tanultál

az első világháború között szinte csak olyan cégek prosperáltak, amik még a dualizmus idején keletkeztek, és erősödtek meg, viszont iszonyú mennyiségű jobb sorsra érdemes cég tünt el az első világháborúval, meg az ország kétharmadával (persze van néhány kivétel, pl. mondjuk a chinoin)

a második háború ezt a maradékot is semmivé tette

a mai elégtelen érdemjegy az előző kétszáz elbaszott évben keletkezett, csak most kerül kitörölhetetlenül beírásra az ellenőrzőbe

mesebeszéd, hogy a rendszerváltással eljött volna az ideje, hogy az erőforrásainkkal felvegyük a versenyt a két háború győzteseinek gazdaságával (németország is győztes ezügyben, akár milyen furcsán is hangzik)

illúzióhegyek pajtás, valahol utat tévesztettél, jelentkezz egy reality show-ba, jót fog tenni, vagy vágass eret magadon, az is hasznos megoldás

kaqkkfioka 2011.04.24. 08:23:18

@jaegtoer:
"olvastad egyáltalán azt az alaptörvényt? "
Érdekes téma. Mondjuk a pók is az.

jaegtoer 2011.04.24. 08:25:31

@Letícia:

(1241-1242; a kivonulás éve: 1242; az újjáépítés máig nem sikerült;-) a jelenlegi helyzetet és kilátásokat tekintve:)

jaegtoer 2011.04.24. 08:37:43

@jjulie:

Nem, kedves Jjulie, amiről írtam, abban hallgatólagos közmegegyezés van, csak az olyan fanatikus fidesz és orbán-gyűlölők vitatják mint te. (nem mintha az Orbán-család nem lett volna nyertese az 1985-1995-ös időszaknak.) Pontosan annyira vagy nagyképű és arrogáns, mint a fidesz. Feltehetően ezért (is) irritál annyira.

Az pedig, hogy mi mikor kezdődött az már a tyúk-tojás elmélet. Miért nem a honfoglalással kezded? Vagy a hunokkal. Úgy lenne kerek. De vissza lehet menni Magógig. Demagógig.

Kicsit tárgyilagosabb lennél, neked is könnyebb lenne, de ez a te lelki életed, nem szólok bele.

Isten megáldjon.

J.

jjulie 2011.04.24. 08:46:47

@jaegtoer:

a közmegeggyezés nem azonos a hasznossal, és a követendő helyessel

arról, hogy ki kell menetelni a frontra 1914-ben, nagyobb közmegegyezés volt, mint az általad most említett közmegegyezés

az eredmény: siralom

teevee 2011.04.24. 08:54:06

@jaegtoer: "...abban hallgatólagos közmegegyezés van,..."
Attól, hogy elhiszed, még nem lesz igaz.

jaegtoer 2011.04.24. 08:55:21

@nyünyüge:

Valami kis infomorzsám azért van. mintha említettem volna a műanyagot is.

Azt gondolom, azért mert valaki szegény, nem kellene megvetetni és megetetni vele a szart is.

Jelenleg az egészséges, és minőségi élelmiszerek nem olcsók. De ha azt vesszük alapul, hogy az olcsó margarinokat gyakorlatilag vegyi úton állítják elő, akkor érthető, hogy valahogy gátat kell szabni az egészségtelen élelmiszerek egyre bővülő kínálatának, fogyasztásának.
Lehetséges, hogy nem az adó a legszerencsésebb módja, lehetne élelmiszer-ipari szabványban is definiálni mi hozható forgalomba és mi nem. Ekkor viszont a szabad vállalkozásról és és a piac korlátozásáról kezdenének vartyogni az érdekelt cégek propagandistái és szekértolói.
Elismerem, alaposabb előkészítést igényelne ez az "egészségvédő" és bukszatömő projekt. Nem tűnik ki a koordináció a védelem, a megelőzés és a mozgásszegény életmód között, bár nem tudom, hogy a mozgásszegény életmód mennyire jellemző a szegény néprétegekre? A munkanélküliekre talán...?

jaegtoer 2011.04.24. 08:57:52

@teevee: és attól, hogy te nem hiszed, még lehet valóság.

jjulie 2011.04.24. 09:00:50

@jaegtoer:

a te "Miért nem a honfoglalással kezded? Vagy a hunokkal. Úgy lenne kerek." kocsmaszagú műveletlenséged ellen bepakolok ide egy , kb 1 éve már megírt sztorit, olvasgasd, és mereng el, hogy úzheted el az illúzióidMiért nem a honfoglalással kezded? Vagy a hunokkal. Úgy lenne kerek.

"és itt egy kis olvasmány, hogy mikor kellett volna jó döntéseket hoznia a magyar főnököknek, ahhoz hogy legyen valami ebből az országból:

van egy művelésre alig alkalmas homokos terűlet, amelynek egyik jellegzetes növénye a homoktövis (Hippophae rhamnoides) síksági, úgynevezett hordaléksztyepp növény, belső-ázsiából származó félsivatagi faj magyarországon mint jégkorszaki maradvány maradt fenn, ágas-bogas, tövises cserje. az ezüstfafélék családjából hazánkban egyedül ez őshonos, az újpesti állomány magyarországon az egyetlen, amely természetes, eredeti előfordulás állapotát idézi, 1974 óta védett a területen

gróf károlyi istván 1830-ban a rákospalotai pusztájához tartozó istván-hegyet bérbe adta szőlőtermesztés céljaira, egy évvel később itt alakították meg a vincellérek a mai újpest magjának tekinthető újmegyer hegyközséget,az új település fejlődésére jótékonyan hatott pest közelsége, és az, hogy a földbirtokos lehetőséget biztosított iparosok és kereskedők letelepedésére, így 1833-ban istván-hegyen már kápolnát szenteltek, ez is mutatja a bérlők nagy számát, a homokos talaj azonban nem adott igazán jó, bornak való szőlőt, s ezért a próbálkozás nem futott be nagy pályát

nagy számban érkeztek ide zsidó kereskedők is, akiknek nem engedélyezték a pesten történő letelepedést, amikor 1840-ben gróf károlyi istván kiadta újpest alapítólevelét, talán még önmaga sem gondolta, hogy alig két emberöltő múltán e kezdetben "új-megyerként" említett település magyarország harmadik legnépesebb ipari városa lesz,az okirat teljes jogegyenlőséget, vallásszabadságot és kereskedelmi szabadságot biztosított a letelepedők számára, az 1840-ben született az a négy részből álló szabályzat, amely a körülményeket regisztrálva, jogok és kötelezettségek lefektetésével újpest kialakulásának és fejlődésének kezdeti dokumentumaként, a hazai városi fejlődésnek is jelentős forrásává lett: egy feudális társadalom szavaival, polgári elveket testesített meg

az újpesti zsidó hitközség alapításának ideje egybeesett újpestével, az elsőként érkező (lőwy, neuschloss, schwartz, frommer és stern) családok (1835) több tagja is később jelentős szerepet játszottak újpest életében, mind a közéletben, mind az iparosok és a közigazgatás szereplői közt, lőwy izsák ( az újpest elnevezést valószínűleg ő használta először magánleveleiben) lett új-megyer megválasztott első bírója, neuschloss bernát pedig pénztárosa. lőwy izsák elnökletével megalakították az első hitközséget (1838) amikor már 13 zsidó család élt újpesten, akik németajkúak voltak többségében iparosok vagy kereskedők, fellendült a hitélet, stern márkust rabbivá választották, majd ő volt 1842-től az első zsidó iskola tanítója is, 1844-ben megalakították a chevra kadisát (jótékonysági és temetkezési egylet), elnöke lőwy bernát lett. 1848-ban önkéntesekkel és pénzadománnyal támogatták a szabadságharcot, 1851-ben neuschloss simon az újpesti bíró, aki már pestről telepedik vissza hivatali idejére.

lélekszám alakulása: 1870-ben 10 000 körül, 1890-ben kb. 25 000, 1910-ben meghaladta az 50 000-t, 1907-ben várossányilvánították, ekkor már rendelkezett kikötővel, önálló kórházzal, postahivatallal tűzoltólaktanya, vágóhíd épül, a kövezett utakat éjjel villannyal világítják meg, városban vezetékes víz van és kiépítik a szennyvízcsatorna hálózatot is, van rendőrsége, bírósága, színháza is, 1910-ben a történelmi magyarország negyedik legjelentősebb városa az ipari termelést tekintve (budapest, pozsony temesvár mögött), az ország 7. legnagyobb településeként kapott 1929-ben megyei jogú városi rangot

a peremvárosokban legkorábban újpesten indult meg a lapkiadás:Újpest (1884-85), Újpest és Vidéke (1885-87), Újpesti Ellenőr (1887-94), Újpesti Hírlap (1891-1919), Újpesti Közlöny (1891-1904), Közérdek (1896-1906), Szabad Hon (1907-12), Ellenzéki Hírlap (1908-19), Újpest (1907-10), Újpesti Napló (1909-36), Újpest és Környéke (1910-19), Újpesti Közlöny (1910-22), Újpesti Figyelő (1911-17), Újpesti Hírlap (1919-29), Független Újság (1921-44), Budapestvidéki Újság (1926-38), Szabad Újpest (1945-48), Független Nemzet (1946-48), Jövő (1946-48), Észak Pestkörnyék (1949), Újpest (1959-90), Újpest Újság (1990-napjainkig).

helyi polgárok 1885 június 16.-án alakították meg az ujpesti torna egyletet, egyike az első sportegyesületeknek

és ezt az egészet az indította el, hogy egy magyar nagybirtokos főnemes: teljes jogegyenlőséget, vallásszabadságot és kereskedelmi szabadságot biztosított a letelepedők számára 1840-ben írásban is, aki a saját birtokán 30 évvel megelőzve a korát pl. semmisnek tekintette a céhrendszer kötöttségeit, mintegy 60 évvel megelőzve korát, vallási tekintetben is egyenlőséget biztosított

hány magyar nagybirtok gazdája cselekedett ilyet akkoriban?

hogy lehetséges az, hogy még 100 évvel később is olyan viszonyokat tapasztalhatott egy magyarországi nagybirtokon az illyés gyula, mint amit a puszták népében, leírt, és hogyan lehetséges hogy ezeknek a viszonyoknak a megszüntetéséhez a vörös hadsereg ideérkezése kellett?

mi lett volna, ha a magyar nagybirtokosok a reformkorban hasonlóan cselekszenek?

aki ma a dicső magyar múltról beszél, tudja e hogy mire volt lehetőségük, és mit halasztottak el a magyar urak a reformkorban?

amikor ma a magyarság érdekeinek fokozott képviseletéről beszél egy politikus, vajon miféle magyarság fokozott képviseletéről beszél, a puszták népééről, a nagybirtokos uraiéról, az elszegényedett egykori birtokos nemességéről?

vagy a vállalkozó, kereskedő, kisiparos, vagy a nagyipart megteremtő, a városfejlesztő magyarságééről beszél?

és a legnagyobb kérdés,hogy mire maradt még lehetőség a magyar urak által eltékozolt 19. és a fél 20. század után? (a vörös hadsereg jött, az nem volt megúszható) de most hogy egy jó ideje nincs itt a vörös hadsereg, mi is történik ebben az országban, és mire és minek a tudatában, és milyen hagyományok továbbvitelének a szellemében szavaz ma vagy 5 -6 millió magyar?

2011.04.24. 09:05:35

Szép jó húsvét reggelt kívánok!

Most szerintetek normális az a magyar ember e honban, hogy azon agyal:
1) Schmitt Pál izgul-e az Alaptörvény aláírása miatt?
2) átolvassa-e előtte?
3) kijavítja-e Pali bácsi a "helyjesírásssi" hibákat?
4) Vagy ami még jobb, tesz-e bele?
5) Makray Kati néni pisszenni sem meg az ő urának húsvéti készülődése miatt?
6) Megtenné-e azt, hogy egy cikk nem tetszik neki, s részlegesen visszaküldi?

Hát ezek mennek mostanában...

jaegtoer 2011.04.24. 09:11:19

@jjulie:

"_a mai elégtelen érdemjegy az előző kétszáz elbaszott évben keletkezett, csak most kerül kitörölhetetlenül beírásra az ellenőrzőbe_"

Ez mondjuk megszívlelendő, még ha az előző ezredforduló nem is lett volna még annyira elcseszve, bár súlyos társadalmi feszültségek és ellentmondások terhelték.
Sajnos az ágyú-vaj elmélet megvalósítása mindent beelőzött.(mondjuk ez sem ilyen eccerű, de ez már messzire vezetne)

jjulie 2011.04.24. 09:14:53

@jaegtoer:

sokminden megtörténket, csak kifelejted, hogy nem egyforma eséllyel

téged láthatóan megcsapott a fidesz lehellete, elhitted, hogy értékes a véleményed, pusztán attól hogy van

jjulie 2011.04.24. 09:22:00

@jaegtoer:

jagi, az előző ezredfordulón nyilván az elősző századfordulót érted, amikoris a közmegegyezés az volt, hogy ferecjóska örök, mint az ő monarchiája, és benne a magyar szupremácia

az a közmegegyezés sem ért szart sem, pusztai délibáb, és annyit ér mint a te mostan emlegetett közmegegyezésed, ezzel a közmegegyezésre való hivatkozással elvágtad magad nálam örökre

jaegtoer 2011.04.24. 09:24:24

@jjulie: Ez a beszéd Jjulie! Világos, tárgyilagos, mélyreható.

Azt azonban ugye te sem gondolod, hogy 1800-ig vissza tudunk menni az időben, és másként forgatjuk meg az történelem kerekét? Már az utolsó 50 évvel sem lehet mit kezdeni, azonban elemezni lehet, sőt! kellene, hogy helyes, jobban mondva optimális döntést lehessen hozni.

Szóval kellemes meglepetést szereztél. Ezt hozta a nyuszi.
Köszönöm, és egyúttal gratulálok. Ez az írás többet ért, mint ezer fidesz-birka címke.

lüke 2011.04.24. 09:30:09

@jjulie:
tőled nem várom el az adakozást,
kevesebb adót a fideszbirkáknak!

jjulie 2011.04.24. 09:33:33

@jaegtoer:

van mit kezdeni az elmúlt 50 évvel, sőt at elmúlt 200-al is

kiértékelni, újra meg újra, ezt is érdemes eltanulni a zsidóktól, nem csak azt hogy ne dugd meg sem a kecskét, sem a hugodat

jjulie 2011.04.24. 09:35:42

@lüke:

most adakoztam éppen egynek

a szavak erejét meg ne értékeld le, amikel tele a padlás

2011.04.24. 09:36:29

@jaegtoer: hát ez a mi lett volna ha, meg a mi lenne, ha című gondolat menettel le kellene számolni.

Azt kell nézni mi van és neki állni tenni érte, hogy mi legyen. De persze az igaz, hogy annyi szemüvegen át látjuk és különbözően a "mi legyent", hogy pont ezért nem keverném bele a mi lett volna ha és a mások hibáztatását. Van enélkül is elég bajunk...(Jó ezt a mondatot juttasd eszembe, ha elfelejtkeznék erről magam is...!:D)

jaegtoer 2011.04.24. 09:39:32

@jjulie: (és a következőkre)

A fidesz lehelletről annyit, hogy itt csak a túlzó és nagyon vehemens felvetésekre reagálok. (néha persze szórakozok is) fenntartásaimat, kétségeimet máshol egész drasztikusan szoktam kifejteni.

Igen. ostoba vagyok, valóban az előző századfordulót óhajtottam dadogni. Csakhogy nem közmegegyezésről beszéltem és gondolkodtam, hanem az ország gazdasági, tudományos és technikai állapotáról, és mintha ellentmondásokat és feszültségeket is említettem volna.

tisztában vagyok vele, hogy az én véleményem mennyit ér, néha elgyengülök, és megosztom másokkal is, azaz pont a megosztás értékével egyenértékű. Azaz beszélgetünk egymás gyilkolása helyett. Ha ez nem érték, akkor jöhet a vidám ököljog:-)

Ha elvágtam magam, elvágtam. Nem sújt le. Volt már rosszabb is. Ne keverd a közmegegyezéseket, a közmegegyezés tárgyait, és a közmegegyezések időpontjait, mert abból előbb-utóbb zűr támadhat a buksidban.

Menj a csajszikhoz, többre jutsz;-)

jjulie 2011.04.24. 09:48:22

@Letícia:

a "mi van" meg a "mi legyen" a sok sok "mi lett volna, ha" után következhet

egy madách nevű alak írt valami tragédiát, ami csupa csupa "mi lett volna, ha" és mivel végiggondolta mindet, ő is kilyukadt oda, ahova a jób a róla elnevezett könyvében

ez a "mi lett volna, ha" is használható szarul is meg hasznosan is, akár egy konyhakés

jaegtoer 2011.04.24. 09:49:37

@Letícia:

nem, nem és nem. Ebben egyetértek Jjulie-vel, nem arról van szó, hogy mi lett volna ha, hanem mit csináltunk rosszul, és levonva a konzekvenciákat, nem követnénk el újra és újra ugyanazokat, vagy a még súlyosabb hibákat.

(pl.: kereszténykurzus vs, liberalizmus:

Az új alaptörvényben nem hiba, hanem bűn, hogy az ateistákat egyszerűen kihagyták, pedig van jó lengyel példa, hogy lehet jó bevezetőt írni. Különösen, hogy a többség nem hívő, vagyis hát életvitelében és mentalitásában se nem keresztény se nem keresztyén)

jjulie 2011.04.24. 09:51:14

@jaegtoer:

a csajokhoz holnap megyek, aszékelyek remélem készül

nyünyüge 2011.04.24. 09:53:24

Egy kis húsvétolós (ha már a Feltámadással egy napon emlegetjük hivatalból az alkotmányozást):

Orbán és a kognitív disszonancia

www.stop.hu/articles/article.php?id=864408

2011.04.24. 09:54:50

@jjulie: ez igaz...és elnézést kérek, gondolatmenet az egyben van...nem hiába SP jár az eszem.

Szerintetek ha Angliába lennénk, a fogadó irodákban tennénk-e meg a tétjeiket?

2011.04.24. 10:01:57

@jaegtoer: értelek. Ma is sokat tanultam toleranciából...köszi!:)

jjulie 2011.04.24. 10:02:22

@Letícia:

ez az smittpali, meg ez az alkotmányozás vicces

de vannak sikerek is, a vadóc krisztián tegnap kezdő volt a barcelona ellen, és egyszer leszerelte a dani alvest

2011.04.24. 10:04:55

@jjulie: na ki hallgatja a mai misét?:) Én igen...bekapcs...

2011.04.24. 10:09:36

@jjulie: értem, ezekben a Kriszti-ánokban lehet bízni akkor...Alleluja...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 10:16:53

@Letícia: tegnapelőtt elolvastam nagy filozófus asszonyunk '59-ben a pártnak címzett levelét. A tartalom megvitatása nyilván a dzsobber és baller hitsorsosok feladata.
Magam csak azon merengtem el, nem sok szemrehányást tehetne a helyesírás szemszögéből (se) nagyszerű köztársasági elnökünknek... pedig Snitt Pál nem tanított egyetemen emlékeim szerint kora harmincas éveiben...

jjulie 2011.04.24. 10:17:59

a mesehős

"Ohga was born in Numazu, Shizuoka and originally trained as an opera singer. After being dissatisfied with the low quality of a Sony Corporation tape recorder, he sent a critical letter to the company that resulted in his being offered a job, and he rose through the company's management. In 1968, he established CBS/Sony Records Inc. (aka Sony Music Entertainment).[2] By 1978, it became a market leader.[3] He was made the president of Sony in 1982, and the CEO of Sony in 1989. That same year, he purchased Columbia Picturestat tör"

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 10:18:08

@jjulie: Hoplita is vár. Locsolkodni nem köll, a kukát előkészítette.

jjulie 2011.04.24. 10:22:53

@Hepci:

nem is hiszem, hoplitafalván nincsenek is kukák, se némák, se hepcik, át akarsz csak verni

2011.04.24. 10:23:32

@Hepci: Hellert olvastál? Lukács legjobb tanítványa volt. Majd szembement vele és egész Ausztráliáig meg sem álltak...

Szégyen, én még nem olvastam. Mond, érdemes?

jaegtoer 2011.04.24. 10:25:26

@Letícia:

Ugyan Kedvesem, a jó keresztény a liberalizmusáról ismerszik meg, én pedig csak botladozok a hit útjain

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 10:26:55

@jaegtoer: a margarin szívbarát s egészséges (barátom, zabáld, szívás). De a vajlobbi megint erősödik, hál'isten, igaz, vajhoz tehén is kell, b+, zsellérek. Még nem ez a harc lesz a végső, ciklikusan ismétlődnek...
Akinek meg semmi se jó, egyen Danone termékeket, megérdemli.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 10:32:13

@Letícia: nem valami komoly írást olvastam, hanem egy MSZMP KB-nak szóló önfejre-hamuszórást, amit 59-ben írt és most nyilvánosságra hozták a lejáratásával foglalatoskodók. Ő meg igyekezett letagadni, mondván, nagyobb részét az első férje írta (aki szintén halott már).
A tartalom undorító, de akkor sokan írhattak ilyeneket az "értelmiségből"; a helyesírása viszont igen tanulságos, központozásilag és a rövid/hosszú magánhangzók használata terén simán felveszi a versenyt Snittel.
A Mandineren megtalálod, ha érdekel.

lüke 2011.04.24. 10:38:12

@Hepci:
fel is vette a szivbarát a s(z)oros támogatást

lüke 2011.04.24. 10:44:16

@Letícia:
Naphta Lukács a Varázshegyből?
/ állítólag ezt meg Katja M. diktálta a szanatóriumból , ahogy a Brecht darabokat is a feleségek:) /

lüke 2011.04.24. 10:48:29

Navracsics a Fideszről és a mucsaiságról
...hát, ez egyet fúj zsülivel!
mandiner.hu/cikk/20110423_navracsics_a_fideszrol_es_a_mucsaisagrol

jjulie 2011.04.24. 10:50:10

@Hepci:

"A margarin:

kémiai reakciók (keményítés, kémiai átészteresítés - lásd a margarin előállításánál) segítségével nyert anyagkeverék, tehát műanyag,
túlnyomórészt mesterséges zsírokat tartalmaz (telített és telítetlen), melyek az ember számára ártalmasak,
transz-zsír-tartalma [8] miatt a vér koleszterinszintjének emelkedéséhez vezet [9] [14] [10]
sok, többnyire mesterséges adalékanyagot is tartalmaz,
nikkeltartalma (max. 0,5 mg/kg) miatt rákkeltő is lehet.[4] [5] [7] [6]

mindet kidobom még ma a hűtőböl

jaegtoer 2011.04.24. 10:59:56

@Hepci:

Hagyjuk Heller asszonyt!

Szomorú látni, hallani, hogy valakik erkölcsi etalonként akarnak megszólaltatni valakit, és kiderül, hogy nem az.

Hellernek is megvoltak a maga stációi, és nem mindig bizonyult erősnek. Ki dob kire követ?

Amikor az én életemet firtatták, akkor derűsen azt mondhattam, én sosem voltam, kerültem abba a helyzetbe, hogy erősnek kelljen lennem, rólam legfeljebb jelentések mentek, s annyi volt a jelentő, hogy rám már nem volt szükség.

Mindazonáltal azt gondolom, hogy aggastyánok, matrónák sárba tiprásával nem nagy dicsőség az új rend alapjait erősíteni, inkább azokat lenne célszerű szemügyre venni, akik olyan helyzetbe hozzák egy letűnt kor kísérteteit, hogy szóhoz juthatnak.

Amúgy ez a véleményem:

konzervatorium.blog.hu/2011/04/22/heller_agnes_vedelmeben/fullcommentlist/1#c13304164

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.24. 11:01:12

"'A romák nem szoktak húsvétkor kirándulni'

Az asszonyok értesültek a Gyöngyöspatára látogató belügyminiszter nyilatkozatáról, miszerint a Vöröskereszt meghívott 266 gyereket és nőt egy háromnapos kirándulásra,
Szolnokra és Csillebércre, ezt a gesztust azonban egyesek úgy állították be, mintha menekíteni kellett volna az embereket."

nol.hu/belfold/a_romak_nem_szoktak_husvetkor_kirandulni_

"- A romák nem szoktak kirándulni, pláne nem a férfiak nélkül és húsvétkor. Nem azért vagyunk itt, mert ide vágytunk, a buszon idejövet mindenki sírt. Most otthon kéne lennünk, sütni-főzni, locsolkodni, élvezni az ünnepet - mondja egyikük. Állítják, hogy azért jöttek el, mert a rendőri jelenlét ellenére sem érezték magukat biztonságban. Van, aki azt mondja, hogy akkor is eljött volna, ha nincs a segítség, más azt, hogy akkor talán marad."

jjulie 2011.04.24. 11:01:27

@lüke:

szépen összekeverte a zöldségeket, ha az ignotus élne, szétválogatná

lüke 2011.04.24. 11:04:05

@jaegtoer:
68-tól ausztráliai futásáig, s még utána is, nem volt vele gond, most pojácáék fokozzák a (nemz. helyzetet),ez a lájtos pol. lájkolás

lüke 2011.04.24. 11:06:15

@jjulie:
Ignotusnak
1

Fák közt,
virág közt
ülök egy padon.
Kotyogok, mint elhagyott csolnak,
sok lágy levegő locsolgat -
a szabadság nagy csendjét hallgatom.
S valami furcsa módon
nyitott szemmel érzem,
hogy testként folytatódom
a külső világban -
nem a fűben, a fákban,
hanem az egészben.

2

Ahogy fölvetem boldog szememet,
mind följebb oszlanak az egek
s egyszerre elém suhannak itt
gólyákként lengő szavaid,
te hamvadthajú öreg.
És mint a tájon - mosolygok rajtad.

3

Nem érzem én, csak értem aggodalmad.
S azért tolom el a csendet, hogy belásd,
öreg vagy és nem az elmulást
siratod, mint helyedben én siratnám,
hanem a munkát, a fölszabadulást,
magát az emberi alkotást,
a láthatatlant, mert rátipornak hitvány
és látható hatalmak.

jaegtoer 2011.04.24. 11:06:47

@Hepci:

?
"__b+__" Ez mi? mesterséges vitamin?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 11:17:10

@jaegtoer: b****meg

Heller azért van annyira bögyében a dzsobber bértollnokoknak (s nyilván a genezis valahol OV körül található), mert alaposan bebújt a nagy demokrata, Gyurcsótány seggébe.
Rengeteg példát látni rá, hogy az alkotói energiák apadtával politizálásba kezdenek a tudós és művész hölgyek és urak.
Az írása azért engem megdöbbentett. Persze, láttam pár porfesszor hasonló kéziratát (korrektúra céljából), de azok legalább nem humán területen tevékenyked(n/t)ek...
Ez is remek példa a kettős mércére, amúgy. Itt van ez a fajankó elnök, például. De vajon hány "elit értelmiségi" lehet, aki "élőben" ugyanúgy ír?

jaegtoer 2011.04.24. 11:23:52

@lüke:

Nekem most sincs vele gondom, csak én nem hazudnék le egy csillagot sem az égről, csak mert nem eléggé betlehemi, vagy nem eléggé liberális. Igaz, az én megélhetésem nem is ettől függ.

lüke 2011.04.24. 11:29:16

@Hepci:
nem meséltek otthon neked erről az időről?
@jaegtoer: nagy dolog a függetlenség, az elemzők sokat adnának érte

hoplita 2011.04.24. 11:34:09

@Hepci:
Ugyan hová menne locsolkodni, az a sültbuzi gagyizsidó...?
Az apja fa.szára...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 11:35:37

@lüke: az 50-es évekről? Már hogyne. Apámat pl. kitették a minisztériumból, mert nem akart belépni '56 után a pártba.
Egyébként határozottan emlékszem a jó Kádár Jani bácsira is. Sajna, hazaárulónak gondoltam mindig.

hoplita 2011.04.24. 11:37:53

@Hepci:
Bezony.....éltesebb értelmiseggünk múltjából ilyen levélkék szoktak előkeveredni...természetesen nem véletlenül.
Egyébként meg azért, mert ez az ocsmány szuka zsidó, ugyan mennyivel okosabb a kéktehénnél...?
A lilát nem említem....az ugye tud csokit csinálni, ehetőt.

2011.04.24. 11:40:02

@hoplita: húúúúúúúúúúúúúúúúúúú.
Fenn vagy látom, oszt elemedben is!

jjulie 2011.04.24. 11:40:16

@hoplita:

haértél a kocsmából kukaborogató, leugattál mindenkit?

lüke 2011.04.24. 11:40:22

@Hepci:
igy is írtak, ahogy viselkedtek
otthon van a káderlap 56-ból, tele ilyen hibákkal,
nem volt szövegszerkesztő
(a 45 előtt képzett titkárnők, tudtak helyesen írni, ezt is mondták, nem?)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 11:41:28

@hoplita: eccer majd megbeszélitek személyesen. Vagy nem. Jjulie a verbális műfajban tűnik izmosabbnak, bár tagadhatatlan szemantikai nehézségei gyakran gátolják, hogy túljusson a "birkák mucsán" és a "szopj le, kis asszisztensem" körökön.
Btw, még emlékszem a sok kis marketinges-palántára, amint fára másztak előlem a Hollósy téren... :)

2011.04.24. 11:41:40

@Hepci: jó, majd megnézem...és borzongok egy jót...:S

@hoplita: kék tehén? Az milyen?:) Kis tehént ismerek és azt nagyon csipázom...!:))

2011.04.24. 11:42:38

@jjulie: :D:D:D

Oszt még nincs is este még holnap!:D

jjulie 2011.04.24. 11:45:36

@Hepci:

a te ősöd a rákosinak még kellett, a kádárnak már nem?

jaegtoer 2011.04.24. 11:46:58

@Hepci:

Máris megkönnyebbültem! akkor tehát nem megenni kell.
Egyetértek. Az etalon legyen etalon. Ahogy az 1 méter sem 99 cm vagy 101 cm, hanem száz. Nos Heller nem százas ez tény, viszont aki szelet vet, vihart kavar. Ezt ő igazán tudhatná.

Páll úrnál elmenne az álamfői státusz ha nem lenne betegesen szervilis.

Egyet kell látni. Szerintem. Végtelenségig hajszolt demokratikus megoldásokkal nem lehet kivezetni az országot abból a gödörből amibe 20 év alatt, más megközelítésben 50 év alatt, és megint csak más -egy átfogóbb- megközelítésben az utóbbi kétszáz év alatt jutott. A szó pozitív értelmében bismarcki kemény kéz kell.
A kemény kéz lehetősége adott, az egyetlen, és csak utólagosan megválaszolható kérdés az az, hogy ezzel a lehetőséggel a szükséges és kellő szakértelemmel él-e a fidesz, azaz O.V. vagy csak megint egy színielőadás nézőinek nevezett résztvevői leszünk. Nem kis dilemma.
És azt kell hogy mondjam egyáltalán nem biztos, hogy Gy.F. vs O.V. a megosztó, hiszen ők csak a mi termékeink. No, nem biztos, hogy a mienk, de az országé. Ahogy S.P. is. Ennyire futja. Lehet kapálózni, csodálkozni. Sokszor beszélgettünk a barátommal arról, hogy került annyiszor történelmi mélypontra az ország? Hogy hogy nem ismerték föl annak idején a buktatókat. Arra jutottunk, hogy pont úgy, ahogy az utóbbi 20 évben.
A kettősség az országban van.
Kettős mérce. mindig volt. ez a mienk. magyarrá lett idegen szabadalom.

hoplita 2011.04.24. 11:53:31

@Letícia:
Az igazábúl itteni dialektusban kíktehén.....az ostobaság, butaság, iskolázatlanság szinonímája.:))
Hasonló, mint az ecsegi kollégiumba járt-kifejezés.
Ecseg a legnagyobb legelők egyike a Tiszántúlon, valaha marhák ezrei legeltek ott....erre utal a kifejezés.:)

@Hepci:
:DDDDD

Te, zsüli biztos nem vót köztük...?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 11:57:17

@jaegtoer: szervilis elnök is volt már. Árpibácsi például a Gyulavezérnek a tenyeréből evett.
Reménykedem, a helyesírás terén valamivel jobban áll, mint műfordító...
Snitt tulképpen itt van lemaradva az elődeitől, de ebben alaposan. A másik Pállal (Losonczi) simán felvette volna a versenyt, gondolom. Nyelvében él a nemzet. Vagy hal.
Viszont szembeötlően gyöngék lehetnek a tanácsadói, hogy a nyelvőr szerepet találták ki neki elsőül (a transzmissziós szíjon kívül). Talán leírathattak volna vele elébb valamit próbaként. Pl.:
Palli ál.
S kiderült volna...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 11:58:45

@jjulie: rólad azt olvastam, sültbuzi gagyizsidó vagy.
Ezt örökölted valakitől?

jaegtoer 2011.04.24. 12:01:21

@Hepci:

"__Viszont szembeötlően gyöngék lehetnek a tanácsadói, hogy a nyelvőr szerepet találták ki neki elsőül__"

Ez akkora gáz, hogy Kazahsztánban is csak hümmögnek.

jaegtoer 2011.04.24. 12:05:07

@Hepci:

"__Nyelvében él a nemzet. Vagy hal.__" Tessék egyértelmű lenni. Bár úgy is igaz. A nyelv is a nemzet is elúszott, mint a hal.

lüke 2011.04.24. 12:06:31

@jaegtoer:
divide et impera ősi módszer, de ettől még nem kettős a mérce
se a méter etalont- a Paris-, se a forintot nem mérik mással

jjulie 2011.04.24. 12:06:50

@Hepci:

márminthogy valakire használta e már az fandlibajnok ezeket a jelzőket?

kérdezd meg tőle, hátha megvannak még azok az agysejtjei amiben ilyesmit tárol

jjulie 2011.04.24. 12:11:18

@lüke:

azt írta, 56 után elküldték a minisztériumból lárifári

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 12:17:40

@jjulie: a sztalinizmus és a kádárizmus között volt némi interregnum. Nyilván nem olvastál róla a "Steve Jobs hogyan tanítja makaózni a birkákat?" c. füzetecskédben.

jjulie 2011.04.24. 12:22:21

@Hepci:

arra a tizenvalahány napra gondolsz?

"Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet meg­szállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákoknak az egyetemekről kiinduló békés tün­te­té­sével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával feje­ződött be Csepelen november 11-én.[1]"

jjulie 2011.04.24. 12:23:36

@lüke:

szerencse hogy nem szálka van benne

megszűnt 2011.04.24. 12:25:13

@vinczej:
"Drávapiski egykor liberális polgármestere is a Szebb Jövőért segítségét kéri. Most kéne megfogni ezt a folyamatot."

Még tegnap este elolvastam, amit Kumin írt a témában. Neki egy aktuális ügy volt, a témában. Remélem, ezzel érzékeltettem, számomra mennyit ér az írása.

Mali Zoltán. Rendkívüli ember! Nem egykor volt liberális, hanem valódi, liberális ember, aki mellette polgármester és szerintem ha valaki, ő az, aki ismeri a cigányság problémáit és ezen túlmenően ő az, aki a legtöbbet teszi napra-nap a cigányság problémáinak megoldásáért.

Személyesen ismerem. Őbenne nem csalódtam. Ugyanaz a neten, a tévében, és a hivatalában, vagy amikor beszélgetünk, csak úgy. Az ő mobilja benne maradt a telefonomban.:)

He? Nem áll mögötte senki, csak a cigányság. Egyedül buktattam meg Kókát, hátulról. Bíróságra járkál, hogy visszaszorítsa az uzsorásokat a falujából. Ember még nem tett annyit, amennyit ő tett. Most ez a nagypolitikában miképpen nyilvánulna meg, mert látom, hogy egyedül nem megy, erre csak Török Gábor tudna felelni.

lüke 2011.04.24. 12:25:53

@jjulie:
bizony így volt ez,
lári fári

lüke 2011.04.24. 12:30:46

@jjulie:
bezony arra! sokan eltüntek,
s eltüntek 68-ban is- ld pl Heller -
s eltüntek hallgatók a jogi karról, ha márc 15-én szervezkedtek, ez 72 után volt, bezony...........
jobb esetben csak elbocsátották, s voltak fokozatok
ebből a körből nem informáltak?

lüke 2011.04.24. 12:31:52

@jjulie:
különleges hódolóidra gondolsz?

jjulie 2011.04.24. 12:34:47

@lüke:

hűha milyen titkokat osztasz meg velem, mivan tetszem?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 12:35:30

@jjulie: mikor is halt meg Sztálin? Keress valami idézetet...
Nem hasonlóban reménykedsz? Meghal Or-bán...

jjulie 2011.04.24. 12:39:08

@lüke:

olyan falut is ismerek, ami 56 után keletkezett

egyesek bizonyos helyekről eltüntek, máshol meg felbukkantak, a nyolcvanas évekbeli új részeges körzeti orvos amikor meglátta milyen kicsi a temető, konstatálta, hogy az elődei nagyon érthették a szakmát

jjulie 2011.04.24. 12:43:35

@Hepci:

nem bizony

azt szeretném látni, amikor a mameluklázadás során szentilonára szállítmányozzák a szijjártó és kósa vitézek társaságában, csicskának pedik a mirrmurr utazik velük

hoplita 2011.04.24. 12:48:43

@jjulie:
Ne aggódj, te vagy az első, akit - vagy amit? - ilyennel illettem.
Ez neked gyártott, különbejáratú szóösszetétel....úgyhogy légy büszke.:)

Egyébként meg nem vagyok a világ legjobb "képesítetlen" kőművese, festője, épületszobrásza...csak van egy olyan tulajdonságom, hogy 50 vagy 100 méteres magasságban, egy szál pallón, kötélből, függőállványon is ugyanúgy tudok dolgozni, mint a többi a földön.....magyarul egész jó ipari alpinista is vagyok.
Ez némi pluszt jelent a szakmámban..:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 12:49:35

@jjulie: szentilona olyan mint VVgigi? Ha szeret sz*pni, még jól is járhatnak a deportáltak...

jjulie 2011.04.24. 12:58:54

@hoplita:

100 méteres magasságban? mármint a tengerszint felett, mucsán?

dejól gurul a piroshantagolyó így húsvétkor

jjulie 2011.04.24. 13:01:54

@Hepci:

szopni ott van a mirrmurr

megszűnt 2011.04.24. 13:03:51

Mali Zoltán olyan ember, akiben érdemes lenne gondolkodni, de úgy, hogy sem a Fideszhez, sem egyetlen párthoz nem tud alkalmazkodni.

Ezért írtam róla most hirtelen úgy, mint "csiszolatlan gyémánt". Volna rajta alakítanivaló, de amilyen belül, abban én nem kételkedem.

A médiában, a bíróságon és mindenütt állja a sarat. Akik egyszer csatlakoztak hozzá, ők hisznek benne. Rendkívüli ember.

Amikor mi találkoztunk, előtte egy uzsorás-ügyben nyert pert, másnapra a tévéstábot várta és közben odamentem hirtelen, idegen-én, és elhoztam a fiát. Nem mondta, hogy nem bízik, de tudom, hogy senkiben nem bízott úgy meg, mint bennem.:)
knausz.blog.hu/2011/04/24/csiszolatlan_gyemant_1

lüke 2011.04.24. 13:08:08

@jjulie: neked én
én csak féltékeny vagyok a különleges hódolóidra-
persze ha porszívó ügynök lennél..............
a story jó

jjulie 2011.04.24. 13:17:08

@lüke:

már ingatlanügynök szeretnék lenni

azok a filmekben mindig megdugják a nagyon szép házban a nagyonszép nőket, miközben sok pénzt keresnek

nincs eladó lakásod?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 13:21:01

@jjulie: s a duplaspirál vége kinéz az ózonlyukon.

jjulie 2011.04.24. 13:22:41

@Hepci:

bezony, a hoplitának meg belógatom róla

jjulie 2011.04.24. 13:27:54

@knausz:

és hogy csinálsz minden évben új audi-t (ha jól emlékszem a márkára)?

megszűnt 2011.04.24. 13:29:08

@Hepci:
A látszat csal, mert én összesen azt a 1 pohár őszibaracklevet ittam meg! Zoli, ő jó sokat bír enni, ez tény. Ha valamiért megsértődött, na az, hogy MIT ennél, innál, MIT tudnék adni neked. Mondtam, hogy egy őszilevet kérek.

Az én vendéglátásom ennyiből áll. Nem iszom, nem eszem és akkor próbálok szépen nézni, hogy ezt elfogadják tőlem.:)

megszűnt 2011.04.24. 13:34:57

@jjulie:
Szívós munkával. Te is tudnál. Szerintem mindenki. Csak sokan nem bírják el a terhet, mert mittudomén nincs koncepciójuk. Nekem volt és van. Mert aztán határ ám a csillagos ég!

Polgár lányok apja mondta: bárkiből, bármit lehet csinálni, de azt nagyon akarni kell. Ez a titok. Ha Te élnél velem, Neked lenne Audid.:)

jjulie 2011.04.24. 13:38:03

@knausz:

hogyne élnék veled egy audiért, hol vagy?

megszűnt 2011.04.24. 13:43:36

@jjulie:
Meg persze gondolom az is számít, hogy keveset fogyasztok, nem csak az audi.:):) most, hogy így megtudtad, egész nap diéta és fitness.
Van bennem egy másik minőség, amiért talán tényleg érdemes volna velem élni, de ez nem az autó, amivel járok. Mert a bicikli a mániám.:)

jjulie 2011.04.24. 13:44:29

nos lüke, látod milyen ajánlatot kaptam?

egy bentley-vel még ráígérhetsz, azt megfontolom

jjulie 2011.04.24. 13:47:02

@knausz:

megőrjítesz, add meg a kordinátáidat és ott termek a varázsszőnyegemmel

megszűnt 2011.04.24. 13:48:13

@jjulie:
"egy bentley-vel még ráígérhetsz"

Ha akarom, megszerzem Neked. Azt is.:)

Most viszont megyek edzeni, mert ez van előírva.

További szép délutánt kívánok Nektek!

megszűnt 2011.04.24. 13:50:41

@jjulie:
Majd figyelem, kibe vagy szerelmes. Visszaolvasom.:)

jjulie 2011.04.24. 13:51:40

tudtam, mindig is tudtam, egyszer megtörténik velem

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 13:51:50

@knausz: én is jelentkezem (Audiért).
Roppant toleráns vagyok, egyedül arra vagyok allergiás, ha egy nő naponta vesz új vuittontáskát. Tőlem diétázhatsz és biciklizhetsz reggeltől estig, közben majd kevésbé rozoga nőkkel dzsesszkoncertekre járok.
Zsülit hagyd a fenébe, öreg és nem tiszteli a nőket...

jjulie 2011.04.24. 13:53:36

@knausz:

ez már régen volt, most hogy megtaláltak, te vagy az igazi, szükségem van rád!

jjulie 2011.04.24. 13:55:45

@Hepci:

ez nem ér, keress magadnak máshol audit, én igenis tisztelem a nőket

megszűnt 2011.04.24. 14:00:03

@Hepci: @jjulie:
Ma Húsvét van és nem csillaghullás ám!:) Amikor hullanak a csillagok, akkor lehet kívánni!:)

.. és most megyek az ellipszis tréneremre, mert szégyen, amikor egy nő már csak az audija miatt kell!!!!

jjulie 2011.04.24. 14:02:51

@knausz:

szó sincs erről, én különleges férfi vagyok, nem zavar ha eltartasz

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 14:03:26

@jjulie: ne rombold az érzelmeim, most először vagyok szerelmes egy Audiba.

jjulie 2011.04.24. 14:06:52

@Hepci:

így jár aki a metszőollók között él, és rossz marketingje

persze az ajándék audi felizgatna mi, kis perverz?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 14:10:54

@knausz: ha megkapom az Audit (s évente update, naturally), tőlem akár naponta is tréningezheted az ellipszised a trénerrel...
Főzök majd Rád, rozé kacsamellel várlak tréning után! S medvehagymát gyűjtök Neked az erdőben, hogy főzzek belőle selymes krémlevest!
[Utóirat: a csillagokot természetesen hozom lefelé az égből, permanensen, de ez alapszolgáltatás, már nyilván megszoktad.]

jjulie 2011.04.24. 14:11:36

@jjulie:

uramatyám, most látom, hogy hottentotta linket másoltam be

elvette az eszem a szerelem

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 14:12:42

@jjulie: no, elment tréningezni.
Ma se lesz új Audink, b*szhatjuk. :)

jjulie 2011.04.24. 14:13:59

@Hepci:

megáll az ész, hess, én voltam itt előbb, jobban is főzök, és nekem már azt is megsúgta, milyen sorrendben kéri a csillagokat

jjulie 2011.04.24. 14:16:13

@Hepci:

neked nem, te csak horgássz amig én kipecázom őt

sa52 2011.04.24. 14:19:01

Több olyan internetes oldal is született, ahol a mi Palinkat parodizálják. Az első ilyen a Schmitt Yourself!, ahol kettő vaníliás karikát varázsolhatsz egy általad feltöltött képre. Aztán a második aljas provokáció a schmittify.com, ahol az általad beírt internetes oldalra generál helyesírási hibákat a weblap.

Török Gábor oldala megschmittizve:

www.schmittify.com/go?url=torokgaborelemez.blog.hu%2F2011%2F04%2F19%2F352_s_szolt_a_hollo

jjulie 2011.04.24. 14:25:56

@sa52:

szeretni való ember, mit nem nem lehet ezen érteni

kaqkkfioka 2011.04.24. 14:45:21

@jjulie:
"@knausz:

imádlak "
Legalább valami jó is történik ebben az országban.:):):):):):):)
Őszintén.
Audit LJ-vel választass. Ő profi.:):):):):)

jjulie 2011.04.24. 15:08:05

@lüke:

"Az 1934 őszén született vers válasz volt - az 1919 óta Bécsben és Berlinben élő - Ignotusnak egy cikkére, amely a liberális értékek fenyegetettsége szempontjából elemezte a szociáldemokrácia és általában a baloldal németországi és ausztriai vereségét, a fasizmus előretörését."

"De a forradalmaktól idegen maradt, az ellenforradalomtól pedig undorodott. Az első világháború végétől kezdve külföldön élt."

hoplita 2011.04.24. 15:09:22

@jjulie:
Anyád picsáját, te buzi.
Összeszarnád magad, ah azt kéne megcsinálnod, amit néha én csinálok.:)

jjulie 2011.04.24. 15:11:28

@hoplita:

nem a kocsmában vagy ember

jjulie 2011.04.24. 15:15:55

@kaqkkfioka:

már kiügyeskedtem egy bentley-t, ahhoz meg nem ért az a széleskönyökű fideszparaszt

lüke 2011.04.24. 15:54:03

@jjulie:
blue lena?
megfejtést küldheted, mint ignotust

hoplita 2011.04.24. 15:58:35

@jjulie:
A kocsmába' nem is beszélek így senkivel, mint veled, te köcsög.
Oda többségében normális emberek járnak, egyrészt.
Másrészt meg neked is kisebb lenne a pofád, ha fésztufész kérném számon a benyögéseidet, te kotonszökevény.

jjulie 2011.04.24. 16:07:52

@lüke:

az ignotust csak a jó szívemnek köszönheted

namost akkor megérek neked egy bentley-t vagy nem?

azt sem bánom, hogy neki is van

members.tripod.com/~blue_lena/

jjulie 2011.04.24. 16:16:07

@lüke:

tegnapig ez vonzó volt, de ma kaptam még vonzóbb ajánlatot

képzelt valaki 2011.04.24. 16:35:44

Mesterházy: Orbán Viktort mindenképpen meneszteni kell"

Mesterházy Attila levelében kiáll a demokratikus ellenzéki erők összefogása mellett, de arról is ír, hogy nincs szükség önjelölt vezetőkre, hanem partnerekre számít.

Mindenképpen meneszteni akarják Orbán Viktort és meg akarják változtatni a most elfogadott új Alkotmányt. Kérdésként veti fel, hogy mit csináljanak a következő időkben: "azt ígérjük majd a választóinknak, hogy a képzeletbeli kardunkat nem tesszük le, hanem képletesen tovább kaszaboljuk az ellenfelet, ahogyan azt a Fidesz teszi most mindenkivel, aki nincs vele?

Saját kérdésére reagálva a jövőről azt írja az MSZP elnöke, "biztos vagyok abban, hogy a Fidesztől egyre többen el fognak fordulni a következő években.
Éppen ezért nekünk nem ellen-Fideszt kell szerveznünk, hanem olyan demokratikus ellenzéket, amely a Fidesz legyőzése után békét és normális életet kínál az embereknek.

Mesterházy Attila az István, a király rockopera egyik idézetével zárja levelét: "az országnak béke kell".

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=419090

Aha! béke! az kellene, de nagyon!
:)

képzelt valaki 2011.04.24. 16:38:13

Elnézést! Megzavartam a meghitt kommentelést !
De úgy gondoltam, ez mégis csak egy politikai blog!
És talán húsvétkor is szabad politikáról irogatni!
Igen.
:)

porfelhő 2011.04.24. 16:48:22

Hm. Már miért ne lehetne politikáról irogatni.
Ilyen húsvét talán az életben nem lesz. több.!

Már csak egy nap és aláírja Schmitt az alaptörvényt"

Schmitt Pál köztársasági elnök április 25-én délben, a Sándor-palotában írja alá az Országgyűlés által egy héttel korábban elfogadott új alaptörvényt.

Az este folyamán Budapesten, valamint nyolc vidéki helyszínen, illetve Kolozsváron is egy időben kezdődő gálaestekkel köszöntik Magyarország következő alkotmányát."

hirszerzo.hu/belfold/20110424_husvet_schmitt_alkotmany#rss

porfelhő 2011.04.24. 17:02:12

Saját húsvéti alkotmányt fogad el a Magyar Moszkva"

Páva közleménye szerint, "Ahogyan Magyarország új alapokat fogalmazott meg, úgy Pécsett is fontosnak tartjuk, hogy magunk is megfogalmazzuk városunk és a közösség alapvető értékeit.

"Mint ahogy az egyéneknek, egy közösségnek, úgy egy városnak is lehet identitása.
Ahogy egy egyén meghatározza önmagát, felállítja a saját maga számára elérendő célokat, erkölcsi rend szerint él, úgy egy város, egy város közössége is meghatározhatja önmagát és közös célokat állíthat fel."

Na. igen. "mindenki" állit magának egy erkölcsi mércét. célokat tűz ki, de tudjuk a kudarc és az esély, mind a kettő ott van.
Lehet elesni , lehet sikereket elkönyvelni.
De még mennyire hogy lehet!

Pasztorella 2011.04.24. 17:18:46

@porfelhő: :)

Hm. Millyyen igaz! "Akkor" nem kellett volna "elfelejtened!! írni sem kellett volna!!!
Vagy még is??!!

:)

porfelhő 2011.04.24. 17:24:09

@Pasztorella: :)

Drágám! Tévedsz!
Honnan tudod?, hogy ezt nem az élet irta....

:))))))))))))))

2011.04.24. 18:30:06

@hoplita: köszi!:) Tanultam ma is valamit...:))

lüke 2011.04.24. 18:54:06

rendesen politizálni, (fel)támadás után

"Légy ostoba. Ne félj. A szép szabadság
csak ostobaság. Eszméink között
rabon ugrálunk, mint az üldözött
majom, ki tépi ketrecének rácsát."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 19:38:23

Hú, itt egész tömeg van képzelt valakikből.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.24. 19:44:29

@jaegtoer: "A zokogók mosolya elég beszédes."

Gondolod, hogy a gyerekeknek megmondták, hogy miért is kell elutazniuk? A kisebb gyerekek valóban hihették azt, hogy üdülni mennek.

A tény tény marad, hogy Szíjjártó hazudozott, és a rendőrség tehetetlensége vezetett idáig.

lüke 2011.04.24. 19:56:45

@Hepci: ezek a nö bák, osztódással szaporodnak

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 20:23:49

@vinczej: szerintem az vezetett idáig, hogy liberálisnak önkinevezett polgártársaink még a témáról való beszélgetést is ellehetetlenítették az elmúlt uszkve 20 évben, a cuculista polgártársak meg úgy gondolták, segílyezni kell orrvérzésig, feltételek nélkül. S így szóltak, ha valakinek ez nem tetszett, mindig:
"Tik mind fasisztákok s szegregálók s diszkriminálók vagytok s báncsátok szegény romákat."

jjulie 2011.04.24. 20:24:00

@lüke:

az ákon bák, vagy a józsi bák?

nyünyüge 2011.04.24. 20:45:07

@Hepci:
Mondjuk a nemzeti-konzervatívnak önkinevezett polgártársak sem indítottak szabadságharcot annak érdekében, hogy higgadtan lehessen beszélgetni a témáról.
Nem volt célközönségük a cigányság. Akkor sem.

hoplita 2011.04.24. 20:56:23

@vinczej:
Nesze, te barom..:((

uid4238.mandiner.hu/cikk/20110424_visszatertek_a_romak_gyongyospatara

Nem is tudom, ki a kártékonyabb féreg.
Az a hepajkodó ork szuka, vagy a tefajtád.

jjulie 2011.04.24. 20:57:45

@hoplita:

mi is a foglalkozásod, ipari alpárista?

aszekelyek 2011.04.24. 21:03:27

@vinczej: Szokás három , szűken három napra evakuálni? A gyerekeknek ki, mit mondoTT, az lényegtelen. Ők elmentek CSillebércre, senki nem háborgatta őket ott. Oszt jónapot. Field betett a csillebérci tábort privatizáló zsebébe 20 millát, ezért. Szép barterm nem? No akkor a negyvenmilliós kérdés az, hogy kié a csillebérci tábor? Pár kisebbséginek volt egy kis öröme. Akik ráteleültek- rászervezték őket? erre a dologra, azokkal volt csak probkéma. Az is erősen túl van dimenzionálva egyes sajtóorgánumokban. Azt viszont nagyon. Haja szála nem görbült senkinek. A véderősködőket kivéve. Pintér rendőrsége nem fogja hónapok múlva is a vállát vonogatni, hogy nem tudják, kik csinálták a balhét...Se felszólítás nélkül lövetni. Ebben maradunk. Szalmailag ez kifogástalan. Nem úgy, mint gergényi és tettei.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.24. 21:05:24

@hoplita: Úgy látom, stilisztikailag még nem másztál ki saját hátsó fertályod alól. Kívánom, hogy töltsd oly békében a húsvétot, amilyen békében megfér a te szellemiséged a normális emberekével! :-)

Amúgy kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.24. 21:07:53

@aszekelyek: Hit, remény szeretet!

De a HIT mindent visz! Mondtam, hogy téged észérvekkel felérni nem lehet. :-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 21:09:35

@nyünyüge: hát, a szoci-cigány vonzalomnak jelentős hagyományai vannak, nem is csak rossz értelemben; leginkább a Kádár korszakban lehetett valami eredményfélét találni az integráció/asszimiláció terén, pontosabban az általános córeszből akkor nem lógtak ki annyira a cigányok - lefelé.
Az új idők nagytőkés- és multipárti szoci-szadesz kormányait viszont csak annyiban érdekelték a cigányok, hány gyíkhúsos teszkózsemléért lehet megvenni a szavazatukat 2 nappal a választás előtt.

aszekelyek 2011.04.24. 21:16:41

@képzelt valaki: Ez nagyon rosszul áll M. A. -nak. A kecskeszakáll jobb volt.Mondja pártelnök úr? Nyóc évig miért nem csináltak semmi említésre méltót, a büntetlenség bevezetésén kívül , az összeghatár felemelésén kívül ? A megélhetési bűnözés bevezetésén kívül? Munkahelyet a kisebbségnek. Békét pld. Óbégattak a jobbikról. Rendőrt nem képeztek és piszok alacsony létszámon tartották a nem kifogástalan állományukat is. Megint csak a duma, meg a sumák....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 21:18:09

@vinczej: Aszekelyek egy szűkebb élcsapatba (FideszHIT GYÜLEKEZETE) is simán beférne. :)

hoplita 2011.04.24. 21:22:45

@aszekelyek:

"......Pintér rendőrsége nem fogja hónapok múlva is a vállát vonogatni, hogy nem tudják, kik csinálták a balhét...Se felszólítás nélkül lövetni. Ebben maradunk. Szalmailag ez kifogástalan...."

Agyatlan liba.
Azt se tudod mit beszélsz.

@Hepci:
A cigó szavazatokra nagyon bukik a fityisz is....oda is be vannak tervezve ezek a kőccsíghatékony emberszabásúak, nyugodj meg, a kis csuti proli se finnyás, ha a voksokról van szó.

@vinczej:
Minek futkározzak én neked tiszteletköröket....?
A szememben csak egy haszontalan jószág vagy...sőt, kártékony, mint a krumplibogár.
Akkor meg...?

hoplita 2011.04.24. 21:25:47

@aszekelyek:
"....Rendőrt nem képeztek és piszok alacsony létszámon tartották a nem kifogástalan állományukat is..."

Hány rendőrt akarsz, te Isten felegyenesedett barma....?
49 ezer nem elég...?
Te tényleg olyan hülye vagy, hogy azt hiszed itt létszámproblémák vannak...és rendeletekkel helyrepofozunk mindent...?
Szerencsére még orbánnak is kevés ilyen idiótája van.....igaz, a kelleténél némileg több.

hoplita 2011.04.24. 21:26:55

@Hepci:
Nem...az az elit, az agyhalottak zombiosztaga.
Ez a marha orbánnak megenné a szarát....és még repetát is kérne.

jjulie 2011.04.24. 21:27:16

@Hepci:

ez jó, legalább olyan jó mint a hímvesszőfejfedő

FIDESZHITGYÜLEKEZET

jjulie 2011.04.24. 21:31:23

@hoplita:

ma délután nagyon leugathattak a kocsmában.....

lüke 2011.04.24. 21:34:24

@jjulie:
ezek azok akik fizetik a múlt elkúrtat?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 21:37:20

@hoplita: esetleg kifejlesztenek egy cigány Szijjártót. Bár Gyurcsótány hasonló terve szegény Daróczival tragédiához vezetett. A halmozottan különleges helyzet, elvárt totális gecizmus és a nyomokban még fellelhető lelkiismeret veszélyes elegy.

aszekelyek 2011.04.24. 21:40:19

@hoplita: Így intézik másutt is eorópai országokban. Karhatalommal... ha esetleg lemaradták valahol. Nincs szabadcsapatos helyrepofozás. Az is egy szégyen volt, hogy amikor rendőrőrsöt támadtak meg csapatostul, nem mertek közelébe se menni,.. elöljáró sem.... Meg ahová a pesti kommandót kellett kivezényelni... Mesterházy erre veri a mellét... Mintha egy hajszállal is jobban tudta volna kezelni az ő rendőrségük a helyzetet. Brrrr.... helyre "pofozással " mit is oldasz meg? Rendőrség nélkül?

jjulie 2011.04.24. 21:41:00

@hoplita:

ma délután nagyon leugathattak a kocsmában.....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 21:42:10

@hoplita: azért van ott létszámprobléma is. Minden 100 közepesen retardált magyar Kojak közül kb. 1 merne tank nélkül, egyedül végigmenni Dömsöd-alsó frekventált utcáin...

aszekelyek 2011.04.24. 21:46:44

@hoplita: kegyed tán nagypolgári ivadék, hogy prolizik? Avagy csak frusztrált munkásosztálybeli a majomkenyérfán? -mint ferink? Pallérkám, mi a bajod ma? :) nem jutott sonka?

@lüke: igen és még a felelősséget is rájuk akarják verni....

hoplita 2011.04.24. 21:50:47

@Hepci:
Van ott díszcigány dögivel, egymásba ér a faszuk....no problem.:)

@aszekelyek:
Persze...hogyne, mongyad, te droid.
De a kutya ugat, a karaván halad.
Szerinted egy hónap múlva ki ad polgármestert Patának...?
Az elempé, a cocik, a fityisz, vagy mi..?:)))
Mi szép takarosan, mivel időnk és energiánk szinte végtelen, elfoglaljuk az ország északi, keleti felét 2 éven belül...aztán majd jöhetnek a Dunántúl egyes részei is...Somogy, Baranya, Tolna....
Az kotmányba belekerült az ön- és tulajdonvédelemhez való jog....ezzel még lesznek a fityisznek nem várt problémái.:))
Mi mindig megtaláljuk a jogi kapukat, ti meg csak loholtok utánunk, mint a csahos kutya.:))
És az idő bizony nekünk dolgozik, nem nektek, zombikám.

De nem folytatom....magas ez neked, mint bivalynak a szerelem....te csak maraggyál a gyurcsányozásnál, az való neked, nem a stratégiai gondolkodás.:D

jjulie 2011.04.24. 21:51:48

@aszekelyek:

nemár, megértetted mit írt a lüke?

aszekelyek 2011.04.24. 21:51:55

@vinczej: Észérvekkel meggyőzni kell, nem felérni. Felérni ésszel, az már magyarul van és egy kifejezés. Nálad nem voltak észérvek és látom inkább választod ezt az olcsó kis kis zagyvaságot rendes válasz helyett. Talán mert nem megy felérni ésszel, amit írtam. Mandíneren olvastam egy jó kommentet. " Várom az lmp bocsánat kérését, amiért megtévesztette az országot"

jjulie 2011.04.24. 21:54:18

@hoplita:

a cigánxok nélkül semmik lennétek

így meg senkik vagytok

hoplita 2011.04.24. 21:55:07

@aszekelyek:
Én szabad kun vagyok....csak ez neked nem mond semmit, te paréj.:)

@Hepci:
Ez nem az én problémám.
Ha nekem egy 9 millis öntöltő van az oldalamon, akkor bárhol végigmegyek....még használnom sem szükséges.:)
Ha mi eccer ott majd végigmegyünk, ha végleg szétbasznak a töketlen politikusaink mindent, akkor ott kő kövön nem marad.

hoplita 2011.04.24. 21:56:14

@jjulie:
Baszd ki anyádból a fodros hurkát, te buzi.

jjulie 2011.04.24. 21:59:14

@hoplita:

szabad vagy, persze, szabad az észtől is meg a pénztöl is, egyik sem terhel

hoplita 2011.04.24. 22:01:29

@Hepci:
Meg ez amúgy nem létszám, hanem minőségi probléma.
De ez megint a régi nóta....csak a selejtje megy ávósnak, hiába hatszoros a túljelentkezés a rendőrtisztin is, ha abból a hatból öt funkcionális analfabéta, meg vaságyastól 50 kiló.

aszekelyek 2011.04.24. 22:01:51

@jjulie: kikosarazottak dumája....@hoplita: Te ezzel az elfoglalással óvatosan,... sztem ez , még az előkészülete is büncselekmény. Már írtam tegnap, hogy az lehet a baj, hogy egy véderős is akart indulni a jobbik mellett. Megosztaná a szavazatokat... Dórika mondta, hogy az a csúnya fickó az ilyent forgat a fejiben....:) Mindenáron akarjátok tehát Gyöngyöspatát. Értem. Meg a többi is. Törvényen kívüli eszközökkel. Nekem ez anarchia. Írnám azt a Petőfi verset neked, amit a németnek írt... foglalod a -...t, de nem a ....Azt is írtam, a jogi kiskapuk feszegetése foglakkozásszerű nálatok. Köszi, hogy megerősítetted. Olyan ez, mint a szadistapárt és a mi ferink 2006-os jogilag rendben lévő gaztette. Nektek a saját hatalmatok mindennél fontosabb cél. Erőszakos megszerzése sem kizáró ok. Ezért nem szimpatizálok a jobbikkal. Semmivel nem vagytok jobbak mint az említettek.

hoplita 2011.04.24. 22:02:58

@jjulie:
Kussolj mán, te szarfaszú tapló.
Mondom, mennyé' oszt baszd habosra anyádat.

hoplita 2011.04.24. 22:05:27

@aszekelyek:
Na,, erről ennyit.
Szart se értettél abból, amit írtam....:)))
Ilyenkor azért némi elégedettség-féle tölt el.....igen gyenge intellektuálisan a legyőzendő sereg derékhada.:)))

aszekelyek 2011.04.24. 22:08:03

@hoplita: Bezzeg a derék önbíráskodók..... Meg még" kunok" is... Vannak kun ismerőseim. Irtóznak a jobbiktól.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 22:11:26

@hoplita: jártam a rendőrtisztire. Na nem tanulni, hanem tollaslabdázni. Béreltük a tornatermet.

Figyu, fasiszta testvér, nem lehetne, hogy egy picit megengedőbb verbális fordulatokat használj az általad kevésbé kedvelt itteni polgártársak irányában? :)

aszekelyek 2011.04.24. 22:11:44

@hoplita: ezek a trágárságok itt fentebb , intellektuálisan erősek? Téged valaki nagyon átvert barátom, az intellektus mibenlétét illetően. Mindig a legostobább képzeli magát messze okosabbnak a többieknél. Lásd szdsz.

hoplita 2011.04.24. 22:14:19

@aszekelyek:

"....Azt is írtam, a jogi kiskapuk feszegetése foglakkozásszerű nálatok. Köszi, hogy megerősítetted...."

Tudod kisanyám, a demokrácica ilyen macerás játék....látom, kis narancskomcsik, hogy nem mindig csipázzátok ti ezt, de evvan.:))
Tudod, nincs nekem kifogásom az azon túli dolgokkal szemben sem, csak akkor rögzítsük szabályként, hogy nincsenek szabályok, oszt hadd szóljon..:DDD
De amíg ezek a játékszabályok, nektek, fityiszbolsiknak is be kell tartanotok és nem működik büntetlenül az, hogy elviszek az utcáról nekem nem tetsző embereket, ahogy ragyásgeci pintéred csinálta a múlt héten, vagy most pénteken.
Kéretik ezt tudomásul venni....mert igencsak jó jogászaink vannak, megkockáztatom, jobbak, mint nektek.:)

hoplita 2011.04.24. 22:15:30

@Hepci:
Igen, most kunok, de azelőtt kohnok vótak.:)))

hoplita 2011.04.24. 22:22:19

@Hepci:
Nem öncélú ám, pusztán stilisztikai eszköz....mert érteni ehhez is kell ám, nem lehet tudás nélkül káromkodni.:))

@aszekelyek:
Jó.
Majd ha úgy érzem, hogy intellektuális kihívásokkal küszködök majd hozzád fordulok.
A koldushoz alamizsnáér'.:)

jjulie 2011.04.24. 22:24:18

@hoplita:

minek iszol, ha nem bírod kukás?

aszekelyek 2011.04.24. 22:24:45

@hoplita: Ostobán vered a melled a jogászaitokkal, tovább...Oké. A nektek nem tetsző embereket meg ti akarjátok önhatalmúlag vegzálni. Csak azért mert egy rasszhoz tartoznak és nektek az egy kutya. Az ilyen viceházmesteri mentalitással nem is vitázom. Fogadd őszinte és mély megvetésemet. Add át a jogászaitoknak, kik részt hajlandóak ebben venni. Őket is őszintén és mélyen megvetem. ehhez a véleményemhez pedig demokratikusan van jogom. Nem olyan macerás ez. Neked jogod van ostoba, trágár , rasszistának lenni és nagyhangúnak. Nekem pedig nem kell hozzád igazodnom. Senkinek nem kell....

aszekelyek 2011.04.24. 22:26:36

@Hepci: Majsaiak . Nem a nevük kun.

jjulie 2011.04.24. 22:29:28

@aszekelyek:

nincs ezeknek jogászok, csak ravaszabb parasztok akarnak lenni az orbánnál is

hoplita 2011.04.24. 22:32:13

@aszekelyek:
Na, semmit nem értettél abból, amit itt elmondtam.
Gratulálok...csak így tovább, agyilag te ténleg zokni vagy.
Egy igazi hasznos idióta, persze ez most nem sértés, én a lenini értelemben használom most rád ezt a kifejezést....nyilván ezen hozzáállásodhoz a fitymamentes közeli családtag is belejáccik, meg valószínűleg egy születési defektus is.
Azért van egy rossz hírem a számodra...belőlem egyre több lesz, belőled meg egyre kevesebb.:)

Na, jóccakát mindenkinek....

@jjulie:
Neked meg búcsúzóul, nyomd anyádba a faszod.

hoplita 2011.04.24. 22:35:13

@aszekelyek:
Ja...ténleg utoljár...

Kiskunmajsa csak a nevében kun....ott mán te nem sok kunt találsz, igaz már a Nagykunság sem a régi, de azért törzsökösebb.
De ez mán neked megint magas, mint kacsának a farzseb.:)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.24. 22:36:01

@aszekelyek:

""Ahogy az elmúlt két hónapban éltünk, úgy nem lehet élni. Ha újabb atrocitás ér minket, elmegyünk és többé nem jövünk vissza" – fogadkozott az Indexnek Farkas, aki szerint ebben a helyi roma közösség teljesen egységes állásponton van."

index.hu/belfold/2011/04/24/visszamentek_a_romak_gyongyospatara/

"Farkas János szerint a sértett az egyik szomszéd volt, aki azzal fogadta az eleve kimerülten és rosszkedvűen hazaérkezőket, hogy minek jöttek haza, maradtak volna inkább ott."

Nekem nincsenek érveim. Érvei azoknak vannak, akik féltek maradni a Véderő tábora mellett. A kormány iszonyatosan hadovál, te pedig rímelsz rá.

A szégyen, hogy az országot a hoplita-félékről ítélik meg. (Amúgy vigyázni a stroke-kal!)

inreallife 2011.04.24. 23:05:50

@hoplita: az amcsi fegyvertartási törvény után kevesebb lenne a megélhetési bűnöző. legalábbis minden magyartól 1x lehetne csak élete folyamán lopni, aki másodiknak menne, az már nagyobb eséllyel marad ott. és hülyeség szokásokra fogni a dolgot, villámgyorsan megszokná azt az ember, hogy nem csak a betörőnél van fegyver, hanem a megtámadottnál is, ugyanis a betörő mindig fegyverrel megy, be tud szerezni szinte bármit....

ja, és a golyó nem rasszista. konkrétan lehetne látni kik szenvedtek lőtt sérülést, kb hasonló lenne, mint a cellalakók aránya. szóval nemtudom mi lesz az alaptörvényben a jog, de ha lelőhetem az összes betolakodót (értsd: nem jelentkezett be a kaputelefonon) akkor valahogy nagyobb biztonságban érezném magam... (katonaságnál nagyon megdicsértek, szépen döntögettem a célpontokat, gyerekkorom óta légpuskázok.)

és én azt mondom, hogy SAJNOS most ilyen a világ, erre kell felkészülni, nem másra....

2011.04.24. 23:50:19

@hoplita: basszus! Nem mondod?:D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 23:59:51

@Letícia: hol van Knausz?
Audival szeretnék menni bodorkázni. :)

jaegtoer 2011.04.25. 08:05:31

@vinczej:

"_Gondolod, hogy a gyerekeknek megmondták, hogy miért is kell elutazniuk? A kisebb gyerekek valóban hihették azt, hogy üdülni mennek.
A tény tény marad, hogy Szíjjártó hazudozott, és a rendőrség tehetetlensége vezetett idáig._"

Te igazmondó negyedbarátom, az nem zavar a tények között hodzs a felnőttek is jókedvűek voltak?

Az meg külön édes, hogy amíg te a rendőri tehetetlenségről ajvékolsz, addig egy másik ugyanazzal kapcsolatban a határozott rendőri fellépést kifogásolja.

Nektek ezt hozta a nyuszi.

aszekelyek 2011.04.25. 15:34:21

@vinczej: Atrem nem lehet úgy élni, ahogy a megélhetési bűnözés bevezetése óta élnek és úgy sem, hogy nem hajlandóak magukért semmit tenni, csak követelőzni, fenyegetőzni és hazudozni.Még valami eszembe jutott. Nyilván azért nem egy olyan faluba szervezték a véderőlködőket, meg a kirándulásukat, ahol Hegedűs Zsuzsa vetőmag és önellátásra élelmiszer termelési programjában felásott kertek vannak és veteményezés, roma és nem roma szegények, nagyon szegények által elvégezve. Természetesen nem érdeke a jobbiknak, hogy a sajtó híradásaiban arról legyen szó. Hanem a műbalhéról....ps : az lmpnek sem érdeke.

AKÁRMIT IS MONDOTT A VEREKEDŐNEK A SÉRTETT, NEM MEHET NEKI , NEM VEREKEDHET.Büntetlenül. Pont. Ezt jó lesz, ha megtanulják.

a-kis-herceg 2011.04.25. 21:58:00

@panelburzsuj: ez az egyetlen kapocs... ez a magyarság kulcsa...
süti beállítások módosítása