Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
23:34

Holnap, húsvéthétfőn Schmitt Pál aláírja az új alkotmányt, s ezzel lezárul egy fontos és kritikus szakasz a második Orbán-kormány életében. Az alkotmányozással kapcsolatos korábbi szövegeimet nem ismételem meg, most már érdemes arra figyelni, hogy miképpen alakul a dokumentum utóélete. Ebben a folyamatban – sok más egyéb tényező mellett - jelentős szerepe lehet annak, hogy a kormány milyen módon viszonyul az irományhoz, hogyan értelmezi és keretezi, mennyire próbálja meg csökkenteni a vele kapcsolatos ellenérzéseket. Orbán Viktor két friss megszólalása ebben az ügyben nem tanulságok nélküli.

(Fotó: Facebook)

A miniszterelnök előbb egy rövid választ írt régi barátjának és párttársának, Fodor Gábornak, amelyben korábban nem tapasztalt módon fogalmazta meg a Fidesz viszonyát a hatályos alkotmányhoz. „Hogy lehet az, hogy az 1989-es alkotmányt, amelyet mi együtt utasítottunk el, amelyet Te is elutasítottál, amelyet a Fidesz mindig is elvetett, most ilyen erővel veszed a védelmed alá? Bizonyára emlékszel, hogy az alkotmány átmeneti szabályait lefektető ellenzéki kerekasztal és a kommunisták közötti paktumot sosem írtuk alá.” – fogalmazott a miniszterelnök. Gondosan kidolgozott szöveg, kommunistákkal és paktummal, minden benne van, ami mából visszatekintve illeszkedik a képbe. Kétségtelenül látványos megerősítése az elmúlt időszak fideszes kommunikációjának, ám erejét csökkenti, hogy féligazságon (félhazugságon) alapul. A Fidesz – amúgy az SZDSZ-szel együtt – 1989 szeptemberében valóban nem írta alá a kerekasztal tárgyalásokat lezáró megállapodást, mert nem értett egyet azzal, amibe az MDF belement: hogy a köztársasági elnök személyéről még a parlamenti választás előtt döntsön az ország. A két liberális párt attól való félelmében, hogy egy ilyen helyzetben az MSZMP jelöltje, Pozsgay Imre lenne az új demokrácia első államfője, népszavazást kezdeményezett, amelyet – szoros csatában, közel hatezer szavazat különbséggel - meg is nyert. Az SZDSZ és a Fidesz azonban nem élt vétójogával a tárgyalások végén: nem a megállapodást és ezzel együtt az alkotmánymódosítást ellenezték, annak mindössze ezen – végül meghiúsult - pontját tartották teljességgel vállalhatatlannak.

Igaz, hogy a választói emlékezet a kommunikációs guruk szerint rövid, ám ezek a tények ma már egy kattintással elérhetők a világhálón, így nem is igazán értem ennek a beállításnak az értelmét. Nagyon nehéz lesz Orbán Viktort a rendszerváltás és az 1989-es alkotmány ellenzői közé festeni, amikor minden képen a rendszerváltók és az alkotmány kidolgozói között látjuk. Az új alaptörvény attól biztosan nem lesz erősebb, ha a miniszterelnök stábja a múltbeli álláspont kétes hitelességű átértelmezésére tesz szerintem felesleges és ártalmas kísérletet. (A Magyar Nemzetben megjelent cikkében a kormányfő – önmagát ifjú rendszerváltónak nevezve - szerencsére már valamivel árnyaltabban fogalmaz.)

A másik tanulságos szöveg a kormányfő húsvéti üzenete. Ebben Orbán Viktor a következőt mondja: „Sorsszerűnek és rendeltetésszerűnek érzem, hogy köztársasági elnökünk húsvéthétfőn írhatja alá azt az alkotmányt, amelyet nemrégen alkottunk meg itt a Parlament épületében. Éppen azon a napon történhet meg az aláírása, amely egybeesik az egy évvel ezelőtti választási kétharmados győzelem napjával.” Ebben természetesen nincs semmi, ami ne lenne igaz. Az egyéves évforduló hangsúlyozása mégis homlokegyenest ellentétes mindazzal, amire a Fidesznek és az új alkotmánynak szüksége lenne. Az elmúlt hetekben a kormány óriási energiákat mozgósított annak érdekében, hogy az alaptörvény ne egyetlen párt szellemi termékének látszódjék, hogy ne érhesse az a vád a Fideszt, hogy egyedül alkotmányoz. Nem hiszem, hogy bárki vitatná: a dokumentum sorsa nagyrészt azon múlik, hogy a későbbiekben mennyire tudja függetleníteni magát születési körülményeitől, mennyire lesz képes a lehető legtöbb (tehát nem csupán fideszes) választó alaptörvényévé válni.

Ebben a folyamatban tényleg sok hasznos dolgot tehet(ne) a kormány, ártani viszont (saját magának és az alaptörvény legitimációjának) akkor tud a legjobban, ha - sajátos szülinapi ajándékként - a Fidesz kétharmados választási győzelméhez köti az új alkotmányt. Bölcs döntés volt a kormánypárti többség részéről, hogy a parlamenti végszavazást - az eredeti tervekkel ellentétben – nem húsvéthétfőre időzítette, Schmitt Pál nyilvánossá tett évfordulós aláírását pedig még nagyvonalúan be is tudhatnánk egy kis kacsintós politikának. (A tévés közvetítés ellenére biztosra vehető: a történelemkönyvek nem az államfői szignóhoz kötik majd az alkotmány megszületését.) Amikor azonban a kormányfő maga hozza elő az „éppen azon a napon” érvet, tudnia kell, hogy ezzel csak az ellenzéknek kedves és hasznos „fideszes alkotmány” értelmezését erősíti. Van ennek értelme? 

x x x

 

Mementó:

 

A Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások plenáris ülése
1989. szeptember 18.

 (Jegyzőkönyv)

    (...)

Tölgyessy Péter: A Szabad Demokraták Szövetségének a nevében nemcsak az államfői kérdésről szeretném kifejteni a véleményemet, hanem az egész tárgyalási folyamatról.

A nemzeti egyeztető tárgyalások azzal a céllal indultak el, hogy a kormányzó párt és az Ellenzéki Kerekasztalt alkotó szervezetek közös megegyezéssel elhárítsák a szabad választások megtartásának és a demokráciához vezető békés átmenetnek az útjába álló akadályokat. Most, amikor az egyezség tervezete aláírásra vár, meg kell állapítanunk, a feladatot csak kisebb részben sikerült teljesítenünk.

Eredménynek tekinthető, hogy megszületett a választójogi törvény tervezete, hogy az alkotmánymódosításra tett javaslat elhagyni indítványozza a pártállami rendszert leíró vagy jelképező kifejezések túlnyomó többségét. Hogy a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvény tervezett módosítása kizárja a politikai jogok gyakorlásának az üldözését.

Ezek a megállapodások részint valamennyi fél által elismert elveken nyugszanak, mint például a büntető törvénykönyv javasolt reformja, részint kölcsönös engedményeken, mint a választási törvény. Más, alapvető kérdésekben azonban nem sikerült előrehaladni, mert az MSZMP jelenlegi vezetése minden érdemi engedmény elől elzárkózott. Nem kívánja megszüntetni munkahelyi szervezeteit, nem vállalta, hogy elszámoljon a tulajdonában vagy kezelésében lévő vagyonról, nem mond le a megyei lapokról, nem járul hozzá a munkásőrség feloszlatásához.

Ragaszkodik viszont ahhoz, hogy a köztársasági elnök intézményét már a szabad választások előtt hozzák létre, s már az új parlament megválasztása előtt kerüljön sor az elnökválasztásra.

Ilyen körülmények között nem látjuk biztosítva, hogy a választások valóban szabadok lesznek és a pártok közötti esélyegyenlőségen alapulnak.

Azzal a veszéllyel is számolni kell, hogy az MSZMP parlamenten kívüli hatalmi pozíciókat ment át a választások utánra, ami kérdésessé teheti a népképviseleti szervek hatalmát.

A magunk részéről a megállapodást a jelen állapotában nem írjuk alá, nem kívánjuk azonban kisebbségi álláspontunkkal megbénítani az Ellenzéki Kerekasztal többi tagszervezetét, ezért felfüggesztjük abból fakadó jogunkat, hogy a Kerekasztal, mint az egyik tárgyalófél csak valamennyi tagjának az egyetértésével határozhat. Így módot adunk az aláírásra azoknak a társszervezeteknek, amelyek ezt indokoltnak tartják.

Az MSZMP indítványa szerint vitás kérdésekben a kormány valamennyi fél álláspontját terjessze a parlament elé. Véleményünk szerint a jelenlegi Országgyűlés nem dönthet az átmenetet befolyásoló olyan kérdésekben, amelyekben nincs egyetértés a kormányzó párt és az ellenzéke között.

A tárgyalásokra éppen azért van szükség, mert ez az Országgyűlés nem alkalmas a népakarat kifejezésére.

A mi indítványunk ezért az, hogy rendezzenek népszavazást a demokratikus átmenetet alapvetően meghatározó kérdésekről. Döntse el a nép, hogy megerősíti-e az egyezséget, amiben az létrejött, s hogy mi történjék a vitatott ügyekben. Mindenekelőtt döntsön arról, hogy kivonuljanak-e a pártszervezetek a munkahelyekről. Hogy csak szabad parlamenti választások után kerüljön sor az elnökválasztásra. Döntsön arról, hogy elszámoljon-e az MSZMP a tulajdonában vagy kezelésében lévő vagyonról és hogy feloszlassák-e a munkásőrséget.

Felhívjuk az Ellenzéki Kerekasztal többi tagszervezetét, vegyenek részt a népszavazás kezdeményezésében. Felhívjuk az MSZMP-t és a Harmadik Tárgyalófelet, hogy ne állják útját a népszavazásnak. Szabad Demokraták Szövetsége.

Kövér László: A Fiatal Demokraták Szövetsége azzal a feltételezéssel ült le a tárgyalóasztalhoz, hogy komolyan veheti a Magyar Szocialista Munkáspárt azon nyilatkozatát, mely szerint támogatni fogja a többpártrendszer kiépülését, a szabad, demokratikus választások megtartását, és visszaadja a magyar társadalomnak azokat a jogokat, amelyek nem ajándékként, hanem annak jussaként eredendően megilletik.

Ezzel szemben a Fidesz tárgyalódelegációja szomorúan tapasztalta, hogy az MSZMP az állampolgárok és szervezeteik esélyegyenlőségét nem eleve elismerendőnek tartotta, hanem megteremtését folyamatosan attól igyekezett függővé tenni, hogy az Ellenzéki Kerekasztal milyen mértékben tanúsít rugalmasságot az ellenzéke által a békés átmenethez szorosan nem tartozónak ítélt kérdésekben.Az MSZMP magatartásában a tárgyalások folyamán többször állt be olyan negatív irányú változás, mely jóhiszeműségét előttünk kétségessé tette. Ennek ellenére az Ellenzéki Kerekasztal szervezetei - köztük a Fiatal Demokraták Szövetsége - a társadalom előtti felelősségének tudatában, kompromisszumok sorozatát megtéve, végig kitartott a tárgyalóasztal mellett.

Az Ellenzéki Kerekasztal feladta kiinduló álláspontját, és elfogadta, hogy még ez a parlament alkossa meg a köztársasági elnöki intézményt, jelentős engedményeket tett a munkásőrség intézménye, s az Alkotmánybíróság felállítását illetően, amelyekért cserébe hasonló engedményeket kért. Nem tudta azonban elérni azt, hogy a köztársasági elnököt a parlamenti választások után válasszák meg, hogy az MSZMP beleegyezzen a munkásőrség azonnali és jogutód nélküli feloszlatásába, hogy a társadalom bizonyos csoportjai tagjainak tulajdonában lévő nagyszámú kézifegyvert bevonják, hogy az MSZMP vonuljon ki a munkahelyekről, hogy az MSZMP a társadalomnak számoljon el az elmúlt négy évtizedben szerzett vagyonával.

Mindezeket a kérdéseket a Fidesz olyanoknak tekinti, amelyek alapvetően érintik a békés átmenetet, a politikai esélyegyenlőség megteremtődését, és hosszú távon is befolyásolhatják a jövendő magyar demokrácia alapjának teherbíró képességét.

Azokat a megoldásokat, amelyeket erre nézve a megállapodás-tervezet tartalmaz, elégtelennek tartja, és nem tudja támogatni, ezért csatlakozik a Szabad Demokraták Szövetsége nevében felolvasott nyilatkozathoz.

(...)

Szabad György: Röviden szeretnék reflektálni az elhangzottakra. Mi a június 21-én tett szándéknyilatkozatunknak egyetlen pontjáról sem mondtunk le, a jelenleg általunk, az Ellenzéki Kerekasztal tagszervezetei által különbözőképpen megítélt megállapodás-tervezet tekintetében álláspontunk a lényeget illetően megegyezik.

Részeredménynek tekintjük, s a különbség csupán az, hogy a Kerekasztal szervezeteinek egy része olyan részeredménynek tekinti, amelyre támaszkodva ítéli meg elnyerhetőnek a többit. Ezért azt kérjük, hogy az ország közvéleménye úgy ítélje meg nézetkülönbségünket, hogy ez nem Magyarország demokratizálásának célját, hanem módját illeti, és hogy reméljük, másik két tárgyalófelünkkel együtt találkozni fogunk az Ellenzéki Kerekasztal szervezeteinek valamennyiét magunk mögé csatolva újra a képviseleti demokrácia megvalósításának útján. Köszönöm a figyelmüket.

Tölgyessy Péter: Nagyon nem volnék híve annak, ha az Ellenzéki Kerekasztalon belüli vitát ezen a plenáris ülésen folytatnánk, de mindenesetre azt kell megállapítanunk, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége azért nem tudta aláírni ezt a megállapodást, mert úgy látta, hogy az az öt szervezet, amely erre vállalkozott, eltér a szándéknyilatkozattól. Ezt mindenképpen le kell szögeznem, hogy ne az legyen az utolsó elhangzott szó, amely azt mondja, hogy ez nem történt meg. Még egyszer hangsúlyoznám, az Ellenzéki Kerekasztalon belüli vitáknak nem ezen tárgyalás a hivatott területe.

Antall József: Elnök úr! Hölgyeim és uraim! Egyetértünk ebben minden körülmények között az Ellenzéki Kerekasztal tagszervezetei, hogy nem kívánunk itt vitát folytatni. Nyilvánvaló, hogy a nézetkülönbségek és a megítélésben meglévő különbségek következtében e falakon kívül fognak még elhangzani korrekt és inkorrekt nyilatkozatok is - bízzuk ezt arra.

A másik kérdés, amit érinteni szeretnénk, hogy az az öt szervezet és párt, amelyik az egész megegyezést pozitívabban ítéli meg, alapnak tekinti, ahonnan továbbléphet. Olyan alapnak, ami megállapodást jelent, és számon kérni a másik oldaltól csak megállapodást lehet, és mi úgy gondoltuk, hogy megállapodásra jutunk abban, ami tisztességes, és azt önöktől számon fogjuk kérni. Éppen ezért mindaz amiben megegyeztünk és a megszülető modern európai Magyarország részét alkotja, a modern európai alkotmányt, egy modern európai választójogot és egy modern európai pártszisztémát, mi ezt nem kívántuk veszélyeztetni. Magyarország kül-, bel-, és gazdaságpolitikai viszonyai közepette meg vagyunk arról győződve, hogy más ellenzéki társaink is így látják, akik másképp foglaltak ugyan állást, de más meggondolások alapján. Éppen ezért az Ellenzéki Kerekasztal tovább fog működni e nézetkülönbségek ellenére, és a további jogalkotó munkában együttesen kívánunk részt venni.

Mindezt összegezve, éppen ezért mindaz, ami még hátra van, abban újra együtt fogunk működni, követni fogjuk ezeket a célokat.

Jelenleg úgy gondolom, ennyit kellett elmondani, és még azt, hogy sem a munkásőrség kérdésében, sem a pártoknak a munkahelyekről való kivonulása kérdésében ez az öt szervezet nem kevésbé tanúsított határozott magatartást, beleértve a javaslatokat és tervezeteket - és emellett éppen úgy kiállunk. Mindezt csak azért kívántam leszögezni, hogy félreértés ne legyen. Ezzel úgy gondolom, hogy világos képet kaptunk arról, hogy miben van közöttünk egység, és mi az, amit másképp ítélünk meg. Köszönöm.

(...)

Pozsgay Imre: Elnök úr! Hölgyeim és uraim! Az MSZMP tárgyalóküldöttsége sem kíván beleszólni abba a vitába, amely néhány kérdés megítélésében, de főként egy fontos kérdés megítélésében az Ellenzéki Kerekasztalon belül keletkezett. Hozzászólni elsősorban a javaslathoz szeretnénk, mint ahogy egész tárgyalási menetünk folyamatában hasonló magatartást tanúsítottunk. Mégsem hagyhatom szó nélkül azokat a megjegyzéseket és észrevételeket, amelyek lekicsinyleni igyekszenek azokat az eredményeket, amelyek éppen itt a tárgyalóasztalnál születtek.Nem hiszem, hogy hamisan csengtek volna azok a szavak, amelyek éppen ezeket az eredményeket ismerték el ünnepélyesen és világos beszéddel a mai tárgyalási napon. Nem hiszem, hogy hamis szándék vezette azokat, akik ezt fontos eredménynek, fundamentumnak tekintették és minősítették a békés átmenet időszakában.

Azt is hadd mondjam el, hogy az MSZMP tárgyalóküldöttsége elsősorban a tárgyalások méltóságán őrködne. Soha nem fogadta el azt a hangot, amelyet bizonyos ügyek megítélésében, és éppen ennél a konkrét kérdésnél most a Szabad Demokraták Szövetsége és a Fiatal Demokraták Szövetsége ütött meg. Nem hiszünk abban, hogy bárkinek az ítélkezés pozíciójából kellene tárgyalóasztalhoz ülnie. Az ítélkező tudat csalfaságait mindannyian ismerjük és kipróbáltuk, talán ez az oldal több felelősséggel tartozik ebben a népnek, mint az állampolgárok más része - ezt is kezdettől fogva elismertük -, de a megítélő tudat csalafintaságait - hogy szép szóval fejezzem ki - nem lehet tárgyalási pozíciónak elfogadni. Ha ezt a stílust átvennénk, akkor nagyon könnyen a politikai propaganda körébe utalhatnánk azokat a megjegyzéseket, amelyek ma itt elhangzottak, és érthetően a nyilvánosságot ehhez a maguk felelőssége szerint igénybe vették - ez természetesen az ő dolguk.Ami igazán megütközést keltett bennünk - és ezt ne tekintse senki okoskodásnak -, hogy itt jöttek elő olyan, alapvető és sorsdöntő jelentőségű javaslatok, mint például minden [törvény], vagy a legtöbb törvény népszavazás útján való elbírálása, amelyek nyugodtan a tárgyalási napok legelső szakaszában idekerülhettek volna. Boldogan ismerkedtünk volna ezekkel az indítványokkal, s egyikünk sem zárkózott volna el azok megvitatásától.Ki volt akkor félrevezetve? Nyilván az a nép, amelyik ezeket a tárgyalásokat - kicsikarva a nyilvánosság ilyen vagy olyan fondorlatait - kényszerült figyelemmel kísérni, s ebből a nyilvánosságból legfeljebb egy kaotikus állapotra következtet. Úgy hiszem, ezt sem szabad itt most figyelmen kívül hagynunk.Még valamit ehhez, ami még nagyobb megütközést keltett bennem, ez pedig az, hogy nekem az a félelmem, hogy itt nem a népfelség dolga körül van az igazi baj. Az a félelmem, s majd a következő tárgyalásokon igyekezzenek meggyőzni engem, hogy ez alaptalan lesz, a Szabad Demokraták Szövetsége és a Fidesz a jövendő, szabadon választott parlamentben sem hisz, mert ha annak szuverenitását feltételezi, akkor semmi akadálya a megfelelő akarat kinyilvánításának és újratörvényesítésének, ha éppenséggel vitás helyzetet lát a tárgyalóasztalnál. Ezt azért szerettem volna elmondani, mert ezzel a hitetlenséggel és fenntartással, s a nép iránti ilyen megvetéssel nem hiszem, hogy szabadna nekünk a békés átmenet időszakának nekimenni.

Mi nem firtatjuk, hogy milyen következtetések alapján jutott egyik vagy másik tárgyalópartnerünk erre vagy arra a következtetésre, a konkrét javaslat dolgában - bár az álláspontunk ebben más volt - is közelítettünk a célokhoz, hajlandók voltunk, mert fontosnak tartottuk a békés átmenetet, ezeket a kompromisszumos javaslatokat mérlegelni, ezért mi elfogadhatónak tartjuk az öt szervezet álláspontját. Megismétlem, ez messze eltér az MSZMP eredeti tárgyaló szándékától és pozíciójától, de éppen az itt oly sokszor hivatkozott békés átmenet jegyében, nem az ítélkező oldalon, hanem a megmérettető oldalon állva elfogadja ezt mint kompromisszumot. Köszönöm szépen, csak ennyit szerettem volna mondani.

(...)

Kövér László: Véleményem szerint, és remélhetőleg az e kérdések körül folyó vita még hosszadalmas lesz a nyilvánosság fórumain. Itt most ebbe nem akarok belebocsátkozni a szervezetem részéről, viszont a Fiatal Demokraták Szövetségének nevében visszautasítom Pozsgay Imrének azon megjegyzését, mely a Fiatal Demokraták Szövetsége politikai koncepciójából fakadó állásfoglalását azzal a jelzővel illette, hogy ez a nép megvetése.

Pozsgay Imre: Erre Kövér László jogosított fel, hiszen - majd a jegyzőkönyvek visszaidézik beszédét - ezt ő használta az MSZMP-vel szemben.

(...)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr972853076

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Húsvéti alkotmány és konzervatív képmutatás 2011.04.25. 17:37:52

Húsvéthétfő van, lehet örülni. Van ünnepi dedikálás a várban, lehet menni locsolkodni, iszogatni, a királyi televízió műsorát tapsolva élvezni. Meg lehet olvasni konzervatív véleményalkotókat például a Mandiner blogon, akik meg is mondják, merre van és...

Trackback: Az álamfő aláírta, ideje feleszmélni 2011.04.25. 16:53:02

A Kedves Vezető személyes „álamfője” némi felhajtás kíséretében aláírta a Fidesz-alkotmányt, amellyel a centrális erőtért elfoglaló párt mozgásterét kívánták bővíteni és amellyel nem mellékesen Orbán Viktor egy évvel ezelőtti választási győ...

Trackback: Bevégeztetett 2011.04.25. 15:43:54

Akik nem olvasták, talán egy darabig még büszkék lesznek erre az új alkotmányra, de sokan máris szégyellik....

Trackback: Ajándék, mellyel meglepem 2011.04.25. 14:33:02

Nehéz lesz Orbán Viktort az 1989-es alkotmány ellenzői közé festeni, amikor minden képen az alkotmány kidolgozói között látjuk.

Trackback: Schmitt "Züllött Farokverõ" Pál fosta az új alkotmányt 2011.04.25. 14:11:34

 Schmitt "Tedd A Seggembe" Pál köztársasági elnök recskázta Magyarország új alaptörvényét a pöcsszaggató Sándor-palotában. Az aláírást fanfárokkal és ünnepélyes őrségváltási ceremóniával köszöntötték a Szent György téren. Az alkotmány...

Trackback: Köszöntjük az új, húsvéti alkotmányt! 2011.04.25. 12:28:58

A Fidesz egypárti alkotmányát ma írta alá Schmitt Pál. Az alkotmány nem az ellenzék hibájából egypárti. Az előkészítő bizottságokban, ahol minden párt részt vett semmilyen érdemi módosítót nem fogadtak be tőlük, így nem sok értelme volt a részvételükne...

Trackback: Új világot hoz-e a Fidesz új alkotmánya? 2011.04.25. 11:12:10

Ez az alkotmány a Fidesznek sem éri meg azt a rengeteg konfliktust, amit felvállaltak miatta. Nem teljesíti ugyanis a célokat, melyek miatt belevágtak: a posztkommunizmus lezárását, egy új rend megteremtését és a restauráció megakadályozását. (Fotó: I...

Trackback: Preambulum helyett 2011.04.25. 11:11:35

Mi veszélyesebb egy rossz Alkotmánynál? A közröhej tárgyát képező Alkotmány.A rossz Alkotmányt kritizálni szokták. Érveket hoznak fel annak szerkezeti sajátosságai vagy benne foglalt tartalom ellen vagy mellett. A rossz alkotmány párbeszédre késztet,...

Trackback: Napi retró: Ellenzék vs. kétharmad 2011.04.25. 10:10:10

Csak remélhetjük, hogy miután vége az alkotmányozás embert, sőt politikust próbáló munkájának, a demokratikus ellenzék újra részt vesz a törvényhozás tevékenységében. Az első, remélhetően újra teljes parlamenti ülés előtt merengjünk el egy percre azon,...

Trackback: Alkotmányos feltámadás 2011.04.24. 23:51:08

Hanem azért van abban csipetnyi koronaúsztatós, mázas perverzió, hogy a köztársasági elnök éppen húsvét hétfőn írja alá a köztársaság Magyarország új alkotmányát.Már hallom a lelki füleimmel két kilőtt védett madár között Semjén Zsolt - vagy esetleg a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.04.24. 23:41:02

Nincs, nincs értelme...de hát ezeknek hiába beszélnek..:(

Furamadár 2011.04.24. 23:44:08

A Nemzet Tolla megint karcol.

Hogy madzagon rángatják, az más tészta...

2011.04.24. 23:46:13

Már délelőtt is merengtem azon a más országban teljesen ésszerű kérdéseken, mielőtt aláírja Pali bácsi, értően olvassa-e, elhelyezi abba szövegkörnyezetben, aminek valójában tartja, helyesnek vagy sem, vannak-e kétségei az egésszel, vagy akár csak 1 cikkel és ha igen, melyik és miért az?

Nem kekeckedés, hanem a gondolkodó ember sajátja szerintem, létezni egyet jelent a gondolkodással és a kétségek feltárásával magam és a társadalommal szemben, főleg, ha ilyen nagy helyen ülök.

És azért meg SP, azért én adok neki esélyt. Erre egyébként pont az az Erdő Péter tanított, akinek szerintem sokat köszönhet a fidesz.

Szóval összegezve: új időszámítás indul. Meglátjuk, mire megy vele az ország, Vitya és a csapata...

2011.04.25. 00:00:53

Ide is zenének csak ezt tudom linkelni:

www.youtube.com/watch?v=OQ6UPYNx78o
Zanzibar Jönnek Újak

Csak ki kell várni...

bozsy 2011.04.25. 00:10:52

A történelemátírás után már csak egy lépés a képek átrajzolása.
Szép új világ...

xstranger 2011.04.25. 01:49:48

@disposable_hero: lulz, erre nincs mit mondani.

John C. Arvay 2011.04.25. 04:32:54

Nekem van más gondom is:

„Sorsszerűnek és rendeltetésszerűnek érzem"

Nem biztos, hogy szerencsés, ha egy ember - légyen az bárki is - küldetéstudatot érez, hogy a világot olyan képre formálja, amely neki/szerinte az egyetlen létező, valóságos és helyes út. De most úgy érzem, hogy van egy ember ebben az országban, aki így gondolja, és nem kételkedik magában, picit sem.

És sajnos (pillanatnyilag) elegendő hatalma is van hozzá.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.25. 04:51:57

Van.

Orbán válasza Fodornak korrekt.
S igaz.

Az 1989-es alkotmánymódosítás akkoriban teljességgel érthető és elfogadható volt. Ideiglenes jelleggel készült átmeneti 2-3 évre.

Mára elavult és vállalhatatlanná vált. Igaz, nem is sokan gondolták volna 1989-ben, hogy 2011-ig lesz érvényben.

A mai Orbán kormány azt teszi, amit már 1990-1994 között meg kellett volna tenni.

Ilyen például az alkotmányozás.

Vagy a szocialista vívmányok leépítése.
1989-ben kapitalizmust akart a nép, nem "szociális piacgazdaságot".
Az óriásira duzzadt , dagadt állam nem sokat változott 20 év alatt.
Ideje leépíteni.

Elég keveset fejlődött az ország 1989 óta, ráadásul azt is hitelből.

Eddig nem nagyon bizonyította be a kapitalizmus a fölényét a szocializmussal szemben, mert az állam hasonlóan korrupt, pazarló és óriási maradt.

A jövedelemátcsoportosítás úgy zajlik, hogy a nem széles réteg tisztességes magyar vállalkozókat és fehéren foglalkoztatott megfizetett alkalmazottak adóztatták, és az így nyert pénzt a politikusokhoz, a multikhoz és a "szociálisan rászorulókhoz" került.

Így aztán nagyon kevesen éltek és tudtak boldogulni tisztességes munkából jól.

Na talán most végre változik valami!

---

A köztársasági elnök választásának a módja fényes példája, hogy ez a "parlamenti demokrácia" csak szemfényvesztés és semmi köze a valódi demokráciához. Ugyanis egyértelmű, hogy a véleményt nyilvánító választópolgárok jelentős többsége közvetlen választást akar, akart már 1990-ben is azóta is.

De a politikusok, korábban az SZDSZ és ma a Fidesz ezt nem engedik meg, szabotálják a többségi népakarat végrehajtását.

Doberdo 2011.04.25. 07:03:33

Ami pedig az alaptörvényből következik (sarkalatos törvények) fogja igazán megmutatni a FIDESZ és O.V. valódi arcát. Ettől tényleg sokat fogunk szenvedni. A 2/3-ad, az
két-harmad, annak minden helytelen következményével együtt.

redjohn 2011.04.25. 07:13:17

Azért az a magabiztosság is megérne egy "misét", ahogy az alkotmány aláírását kezelik: húsvét hétfőn aláírja (előre megszervezve, potom 135 milláért), jelentik ki magabiztosan, szinte már a parlamenti szavazás napján!
Még mielőtt naívnak tartanátok, tisztában vagyok SP kvalitásaival és szerepével, de akkor is pofátlannak tartom magabiztosságukat! Azért, ha mégse firkálna, az jó nagy pofára esés lenne!
A keresztyén világnak feltámadás, a remény ünnepe április 25., a magyar (dolgozó) népnek (politikusaink kivételével) gyásznap, a reménytelenség, az élve eltemetés napja!
Nem hittem volna egy éve, hogy van még lejjebb, de most megtapasztaltam/lom és ez még csak a kezdet....

Az is érdekes, ha a most még érvényben lévő alkotmány a fidesz és orbán szerint, elavult és vállalhatatlan, akkor az elmúlt kormány idejében miért verték az asztalt olyan vehemensen, hogy a megalkotott törvény, kordon stb. alkotmány ellenes?
Engemet az zavar a legjobban, hogy teljesen hülyének néznek!!!!!!!!!!

A fidesz/orbán alkotmánya nem az én alkotmányom, nem tudom értékelni, nem tudom elfogadni a benne leírtakat, jelentősége számomra nulla, ugyanúgy mint a közt.elnöki poziciónak, amióta Sólyommal eljátszották a cirkuszt és most SP tovább alázta a szememben!!!!

Link Elek 2011.04.25. 07:29:14

akkor van igazad gabor, ha azgt feltetelezed, hogy a fidesz (titkos) celja magyarorszag felemelese. jol titkolt cel, de nem elkepzelhetetlen.
nade szerintem nem ez a helyzet. a cel az aminek latszik: magayrorszag elfideszesitese. mindenkit legyozni, nicstelenne tenni, elzavarni aki nem hajlando Orbant imadni.

- Ezen a napon mondja el Schmitt Pál Urbi et Orbán áldását.
hircsarda.blog.hu/2011/04/25/2011_aprilis_25_hetfo_mark_ervin_es_hus_napja_van

lüke 2011.04.25. 08:05:00

@Link Elek:
a cél, mely szentesíti az eszközt:
Rákosié a burzsujtalanítás
Kádáré a proletarizálás volt, voila

A " kommunista paktumot " József A. soha se szívlelte volna, ez a Szabad Európa megfogalmazása, nem OV-é.
A SZER-esek közül sokan mára itthon tevékenykednek , a liberális oldalról támadják OV-t, mint egykori társukat.S ma nem áll mögöttük a CIA !
A világ változik , az alkotmány egy gyenge kezű- s eszű- közt. elnök aláírásával feltámad ! A keleti szél nem jár erre , s egyéb nevetséges szimbólumok se. A szimbolizmust így lehet lefokozni. Ma anakronisztikus ,mivel nemcsak számolni nem tudunk, hanem tárgyi tudásunk is hiányos. Az összehasonlítási alap is nagyon gyengécske.
József A-val játszani, hasonlítgatni veszélyes ! József A súlyos beteg volt, s ez a kettősség minden sorában benne van, első perctől kezdve.
A szocialista demagógia proletár költőnek adta el a kettősség szimbolikáját. .

nyünyüge 2011.04.25. 08:06:17

@redjohn:
Deklaráltan nem szuverén államfőnek jelölték SP-t és ő deklaráltan el is vállalta a díszpinty szerepet.

(Bár ő motorként aposztrofálta magát, de hogy a köztársasági elnök hajtsa az ügyeket, arra sem a korábbi, sem a most aláírandó alkotmány szerint nem is lenne módja.)

Tehát színjáték az egész. Egy alkotmány esetében egyébként is vicc vagy a lázadás kategória volna, ha aláírásakor van visszadobva.

Egyébként éppen az éjszaka hallottam Lázár János interjúját az Infon, amelyikben a korábbinál durvábban nekiment Sólyom Lászlónak. Most már az a baj, hogy miért nem "tisztelte meg az országgyűlést" azzal, hogy írásban beadja az utolsó szövegváltozattal kapcsolatos kifogásait, javaslatait.

www.inforadio.hu/arena/3948/

G. Wolf 2011.04.25. 08:07:13

Szerintem van értelme, csak más oldalról kéne nézni.

Amíg TG az alkotmány oldaláról nézi az egészet, addig értelmetlennek és károsnak tűnik, de ha nézőpontot váltunk és megnézzük hogy a Fidesz és a kormány szempontjából hasznos-e akkor - szerintem - már mindjárt lesz értelme az egésznek.

Ugyanis ezzel a korábbi fidesz szavazókat (akik esetleg most átmentek passzívba) próbálja visszacsalogatni. Azzal, hogy ez egy fontos terméke a korábbi szavazatuknak, egy év elteltével nem veszett kárba, tessék itt van meg lehet nézni.

És ez talán a Fidesz - rövideb távú- szavazat maximalizálásái szokásaiba is belefér. Még ha nem is teljesen tudados ez, hanem inkább az egész párt erre van berendezkedve és saját logikája szerint ilyen - rövidebb távú - válaszokat ad, amik ráadásul olyanok hogy hajlamosak a nemzet az ország és párt érdekeit összemosni.

László56 2011.04.25. 08:17:00

Szép napot és kellemes húsvétot kívánok Mindenkinek

Ajándék amellyel meglepem.... írja az elemzőnk, vélhetően a miniszterelnökünk húsvéti jókívánság beszédéről. Az elemzőnk az írását avval a kérdéssel fejezi be:. Van e annak értelme hogy a köztársasági elnök a „fideszes alkotmány” értelmezését erősíti, amikor a FIDESZ sikertelenül igyekezett az ellenzéki pártokat belevonni az alkotmányozásba. A válasz csakis egy mondat lehet. Igen, van értelme a FIDESZ-KDNP -s alkotmány értelmezésének.

Igen, a FIDESZ-KDNP elérte amit akart. Az ellenzékkel együtt jobb lett volna, de így sem rossz. Mert a döntés nem a kormánypártokon múlott, hanem az ellenzéken.
A politikában ez a tényező rendkívül fontos.

Ez mutatja nekünk meg, hogy az ellenzék cserben hagyta a választóit. Hiszen lehetősége lett volna ott politizálni ahol kell, a parlamentben. Mi sem mutatja jobban a demokrácia hibás értelmezését ezeknél a pártoknál, mint a parlamenten kívüli politizálásuk. Az ország érvényes politikai rendjét bontották meg vele. Az hogy ennek a rendbontásnak fokozatai is vannak, azt mi sem mutatja jobban, mint az a tény hogy három ellenzéki párt, három különböző fokozatot választott a rendbontáshoz. Ahol a Jobbik az egyedüli ellenzéki párt, melynek a demokrácia értelmezése a legközelebb áll a realitáshoz, az az, a demokratikus viselkedéshez.
Mi sem mutatja jobban, hogy a politika helyes megítéléséhez, differenciálni kell.

Tehát a FIDESZ-KDNP -t a kétharmados többségével részben egyedül hagyták. De az nem a kormánypártokon múlott, hanem az ellenzéken. A kormánypártok mindent megtettek az ellenzék bevonásához, ezért nem is hibáztathatók.
A politikában ez is egy fontos tényező.

Éppen ezért a kormánypártok jogosan lehetnek büszkék az alkotmányozásukra. A legitimitása pedig kétségtelen. Két fontos tényező támasztja mindezt alá. A szükséges parlamenti többség és az a erkölcsi-politikai tényező, hogy az ellenzék lehetőséget kapott a kidolgozáshoz.. Ha az ellenzék ezt nem használta, akkor saját maga a hibás.
Még egy fontos tényező, ami az ellenzék szava hitetlenségét támasztja alá.

Az ellenzék politikai tévedéseiért, a kormányt hibáztatni primitív, de sajnos, országunkban még mindig ez a normális. Más országokat azonban már nem lehet megetetni ilyesmivel. Nem úgy mint a médiatörvénynél. A demokrácia ellenes politikai erőink megpróbálják ugyan külföldről ezt is megfúrni, de nem fog menni. A kormányunk a legitimitása minden erejével meg fogja védeni az országunkat és alkotmányát. Ebben viszont biztosak lehetünk. Jogosan büszke a kormányunk és mink is jogosan lehetünk úgy a kormányunkra, mint az új alkotmányunkra büszkék. Evvel lezárult az MSZP kommunistáinak egy nagyonis szégyenteljes időszaka. Ez már ez önmagában egy csodálatos teljesítmény.

jaegtoer 2011.04.25. 08:39:24

@G. Wolf:

"_Ugyanis ezzel a korábbi fidesz szavazókat (akik esetleg most átmentek passzívba) próbálja visszacsalogatni_"

Azért ennyire nem egyszerűek a fideszes lelkek. Rá fognak jönni.

bóra77 2011.04.25. 08:44:32

e kávéházi szegleten magam magam.

megszűnt 2011.04.25. 08:49:51

"Van ennek értelme?"

Amikor hozok egy döntést, elég gyorsan és határozottan meghozom, de sosem gondolkodom, hogy annak van-e értelme és később mindig kiderül, hogy igen, volt értelme. Valamiért hasznos számomra az a döntés vagy adott időben másmilyen döntést nem hozhattam.

Az ember elindul valamerre és sose tudja, hová ér, csak azt látja, hogy állandóan úton van.

József Attila akkor nem túl jól élte meg ezt a Horger-jelenséget, Szegeden, de pozitívan jött ki belőle, hiszen a verset, melyet keserűségében írt, ma már minden diák ismer. És valóban igazzá vált a jóslat, melyet a költemény végén megfogalmazott:

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!

G. Wolf 2011.04.25. 08:52:18

@jaegtoer: én ezt inkább célként érzem, meg ha a fideszes szavazók magukénak érzik az új alkotmáynt és helyesnek az irányt (lásd Laszlo56 kommentje) akkor lehet hogy működni fog ez a kommunikáció

G. Wolf 2011.04.25. 08:54:45

@G. Wolf: (folyt) és vagy csökkenti a fidesz támogatottságának az erodálódását, vagy netán stagnálást estleg talán még egy enyhe növekedést is hozhat...

Majd a mérésekből kiderül hogy is fogadják a népek az új alkotmányt.

Szerintem amúgy inkább lassítani fogja a csökkenést, még a stagnálásban se hiszek, de meglátjuk.

bóra77 2011.04.25. 08:59:39

1. na, elolvastam a posztot is. jaj de tetszik, ahogy összerímelnek a dolgok (OV-JA-szülinap-cím).

2. aztán még az is tetszett, hogy a "két liberális párt" (már SZDSZ, Fidesz) --> bár ez tény, de akkor is.

3. semmi értelme nem volt új alkotmányt írni

4. bohózat lesz, ahogy Schmitt aláír --> már látom magam előtt az új Bagi-Nacsa paródiát erre.

5. Bevallom azt jól megkomponálták, ahogy OV feltűrt ingujjal ücsörög és beszél. (sztem kicsit rágyúrtak a vonzó államférfi imidzsre, de lehet, hogy csak én látom így). azt, hogy miről, inkább hagyjuk.

sárkányfő 2011.04.25. 09:18:11

Nagyon komolyan mondom, ha megkérdeznénk a fideszeseket, hogy ha választani lehetne a kettő közül, melyiket, sokuk kapásból a másodikat választaná:

1. demokrácia, jogállam, demokratikus kontrollokkal
2. feudális királyság, Orbán királlyal

Nekik csak bosszantó nyűg ez a jogállam, amit amúgy is a nyugat kényszerített ránk, korlátozva az önrendelkezésünket és csorbítva az ősi magyar értékeket.
Nekik csak bosszantó és érthetetlen nyűg, hogy nem a többség akarata érvényesül 100%-osan, hogy az aktuális többséget is korlátozzák a jogi keretek.

Szerintem nem is értik.

jjulie 2011.04.25. 09:24:38

@riglee:

nocsak, ráismerek a szövegemre

"Te egy ócska, avítt társadalmat akarsz a magyarokra erőltetni, olyan társadalmi modellt, melyben a cifra külsőségek mögött elsikkad a lényeg.
A te szüleid, kedves Viktor, abban a társadalomban, melyet idealizálsz, és amelyet megpróbálsz visszacsempészni még zsellérek sem lehettek volna, belőled pedig traktoros akkor lehetett volna, mikor a gúnár tojja a húsvéti tojást."

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.25. 09:29:49

Új alkotmány reggelére
Virradtunk hát végre!
Mélyen tisztelt álamfőnk
Nevét tűzzük égre!

Elmúlik a lelkünkből
Minden bánat, s ború,
Örvendezik a som zember,
Akármilyen korú.

Köszöntsük hát új törvényünk'
Verssel, dalolással,
S rásegítek magam is
egy kis locsolással,...

...ha szabad! :-)

jjulie 2011.04.25. 09:33:34

@lüke:

örület, mondatok, semmi rejtvény, felnőtt-felnőtt kommunikációkezdemény

hova lett az házsártos kialvatlan öregasszony, aki foghegyről rámordul a kölykökre?

inreallife 2011.04.25. 09:35:11

@Akitlosz: szerinted mekkora hülyeség az, hogy az új alkotmánytól várod a korrupció leépülését? vagy a közszféra leépítését? csakmert ezt írtad...

a közvetlen választást meg hiába erőlteted, sp, akkor, simán meg lett volna választva, így ez legfeljebb elvi síkon értelmezhető...

jjulie 2011.04.25. 09:45:14

szerencsére az orbán nem hagyhatja abba ezt a vonalat, szerencsére hisz benne, és valszeg jó kis apparátusa van már fújni a lufit

még bírnia kéne egy ideig, és akkor már soha nem szállhat le a földre, legfeljebb szentilonán

jjulie 2011.04.25. 09:51:48

@László56:

el tudom képzelni mekkorákat mosolyoghatsz a billentyűzet fölött, amikor ezeket a paródiákat elektronikus jelekből kirakod

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.25. 09:58:56

TG: "Orbán: Éppen azon a napon történhet meg az aláírása, amely egybeesik az egy évvel ezelőtti választási kétharmados győzelem napjával.”

Tehát a Tákolmány egyértelműen Orbánisztán "kitörésének" mementója! Így is fogok viszonyulni hozzá! |-|

nyünyüge 2011.04.25. 10:01:39

@inreallife:
hallgasd meg a korábban belinkelt Lázár interjút.
Szó szerint azt mondta, hogy a régi alkotmány tehet arról, hogy ennnyire eladósodtunk, az tehet a nemzeti vagyon kiárusításáért, a korrupció elhatalmasodásáért, sőt arról is, hogy 2006. október 23-án az állam tehetetlen volt.

takiaki555 2011.04.25. 10:03:08

Engem az zavar, hogy magasról tesznek arra, hogy az emberek zöme húsvétkor nem a politikával akar foglalkozni, nem a nyalógépet akarja nézni a tv-ben (már az a szerencsétlen aki nézi a magyar adókat), hanem az, hogy elveszik tőlünk az ünnepet. Bukjon meg SP bukjon meg az összes szarkeverő, minél előbb.
Oszt jó napot!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.25. 10:04:57

"Richard Field hivatalos közleménye a gyöngyöspatai helyzetről

A Vöröskereszt azért vitte el a gyöngyöspatai nőket és gyerekeket, mert a falu polgármestere a hét elején lemondott, továbbá Eszes Tamás és félkatonai szervezetének meghatározatlan számú tagja péntekre tervezték a faluba való bevonulásukat. A félkatonai szervezet – a Véderő – alapítója, Eszes egy másfél hektárnyi szőlőst vásárolt és további másfél hektárnyi területet bérelt ki az elszegényedett gyöngyöspatai cigánysorral szemközti dombon, abból célból, hogy katonai gyakorlatozást tartson Húsvét hétvégéjén, majd „azután havi rendszerességgel”."

nepszava.com/2011/04/magyarorszag/richard-field-hivatalos-kozlemenye-a-gyongyospatai-helyzetrol.html

Szíjjártó, Balogh, Pintér: Lehet cáfolni!

inreallife 2011.04.25. 10:05:08

@László56: blablablabla és bla. akkor hány sort írtál, amikor viktorék folyamatosan kivonultak a parlamentből? akkor mi volt a demokráciával meg a hozzáállással? mielőtt rávágod, hogy az a böszme miatt volt, akkor emlékezz vissza, 2006-os választáson talán az szdsz azzal kampányolt, hogy orbán csak a parlamenti fizetését veszi fel, összes 4x volt bent....

László56 2011.04.25. 10:07:43

@László56: @vinczej:

Köszönjük Mr. Field az odaadó munkáját és a költségtérítések felajánlását. A pénzét szívesen vesszük, a magyar politikába való beleszólását már nem. Mert mi is a probléma evvel ? Ön egy kívülálló tudatlanságával igyekszik a problémát megoldani. Tudom hogy régóta él már nálunk és azt hiszi hogy a pénzével mindent megvásárolhat. Talán a kommunistáktól irányított rezsimjeinknél ezt érezhette is. Ők tényleg megvásárlóhatók még ma is. Azóta azonban változott a helyzet és Magyarországnak egy olyan kormánya lett, ami nem megvásárolható és képes a problémái megoldására.

Igaz, az Ön barátainak köszönhetően egy kifosztott országban élünk, és sok mindent nem tudunk megengedni magunknak amit Ön. De mi nem csak azt kérdezzük hogy mit tehetünk a romákért, hanem azt is hogy ők mit tehetnek saját magukért. És ha tehetnének, miért nem teszik. Ön is tudja Mr. Field, a semmiből nem jön semmi. Csak munkával lehet pénzt keresni. Segélyből csak megélni lehet. Sokan nem is akarnak többet. És ha igen, akkor adófizetés nélkül dolgoznak. Az pedig az Ön hazájában is büntetendő. Akkor miért segíti azt, amit az Ön hazájában is büntetnek ?

Amerikában, -egy honfitársának Joseph Raymond McCarthy -nak köszönhetően-, nem tudott a kommunista uralom olyan károkat előidézni mint minálunk, ebben az országban ahol most Ön él. Adjon hálát honfitársának hogy ezt nem ismerhette meg. Minekünk nem volt ilyen szerencsénk. A második Orbán kormány azonban igyekszik rendbe tenni azt amit az Ön barátai elrontottak.

Terniak 2011.04.25. 10:08:34

Örülök, hogy Török Gábor ennyire egyértelműen és tényszerűen leírta, hogy mi történt pontosan a rendszerváltásnál. Azt gondolom ez a felelős értelmiség szerepe és hivatása, és nem a céltalan hőbörgés (TG ilyet egyébként sem szokott, most másra gondolok).

Szánalmasnak gondolom, amikor egy párt meg akarja hamisítani a múltat. Ebbe a sorba illeszkedhetne az 1946-as kisalkotmánnyal kapcsolatos mostani vita is, amelyet a FIDESZ - ki tudja, milyen okból - szintén meg akart tagadni. Kicsit furcsa, hogy miközben még mindig felhasználják a Bibó szakkollégiumot önös céljaikra (mert látványnak és háttérnek kitűnő minden évben), sőt még Stumpf alkotmánybíró is látogatását teszi e pártrendezvényeken, addig éppen szembefordulnak a bibói gondolkodásmóddal...

Arra hívnám fel a figyelmet, hogy ma nem új "ALKOTMÁNY", hanem új "ALAPTÖRVÉNY" lesz. Nem alkotmányellenességről, hanem alaptörvény-ellenességről kell majd beszélnünk. Nagyon komoly jogi következményei lesznek-e, de egyelőre nem lövöm le a poént :-)...

Az alaptörvény szerethetőségét az is meg fogja határozni, hogy az emberek mennyire érzik úgy, hogy védi őket. Szokták mondani, hogy az ember fontos dolgokat csak akkor vesz észre, amikor már nincsenek. Sok ilyen lesz, de egyelőre ez is maradjon titok... :-)

sárkányfő 2011.04.25. 10:10:49

1949: egypárti alkotmány

1989: konszenzusos alkotmány

2011: egypárti alkotmány

Leonard Zelig 2011.04.25. 10:15:31

@László56: Húsvét hétfőn zárva a pénztár a Szentkirályi utcában, csak kedd reggeltől jöhetsz a lóvéért.

Uva 2011.04.25. 10:15:44

Smit Pállnak uj alkotmányt tojt a nyull.

Várúr 2011.04.25. 10:19:33

Szavak, szavak, szavak... Török ténsúr már csak koránál fogva se lehetett jelen az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásokon. Én az MDF megfigyelőjeként, fiatal felnőttként három alkalommal. Megdöbbentő volt a fidesz ellenállása - és messze nem kizárólag Pozsgay személye és jelölése miatt, sok egyébért is. Akkor többekkel együtt úgy véltem, Orbánék radikalizmusa veszélybe sodorhatja a demokratikus választást. Attól is sokan tartottak, hogy a Nagy Imre ravatalnál Orbán szovjeteket elzavaró szónoklata kockázatos (szívemből beszélt). Az EKA tárgyalásokon Fodor Orbánnál higgadtabb stílusban még radikálisabb volt. Láttuk, az ő radikalizmusa hová vezetett (szdsz-mszp koalíció, miniszterkedés, önmaga adjunktusi címmel megajándékozása és így tovább). Hiteltelen figura ne levelezgessen, mert - ahogy mondani szokás - nem baszik egy őtést. A fidesz nem írt alá, a történteket akárhogy csűrik-csavarják. Ám a lényeg még csak nem is ez, hanem az, hogy kiderült: kivétel nélkül minden kormány alkotmányozni akart, még a kisebbségi Gyurcsány kormány is - titokban. Az pedig, hogy Orbán a kétharmados győzelem kapcsán említi az alkotmány aláírását, elég természetes, hiszen az kellett hozzá, nem egy üstökös felbukkanása vagy valami természetfölötti esemény. Végül: az EKA tárgyalások egy részéről készült jegyzőkönyv, másokról nem. Az ún. folyosói szövegelésről semmiképp, holott sok esetben fontosabb volt, mint a teremben elhangzott számtalan üres kijelentés.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.25. 10:20:17

"Illatozzál, ne légy görény, meglocsollak, alaptörvény!"

index.hu/belfold/2011/04/25/feheruuaru_rea_meneh_hodu_utu_rea/

"Szeretettel köszöntjük a húsvéti alkotmányt!"

Locsolóversek igényeseknek. :-)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.25. 10:25:05

@Várúr: Valószínűleg Orbán legnagyobb baja akkor is már az volt, hogy a 89-es alkotmány nem egyértelműsítette Orbán királyságát.

Szerintem is igaz: Az új tákolmány csak "Szavak, szavak, szavak...". Igaz, hogy katasztrofális szavak.

török gábor 2011.04.25. 10:26:50

@Várúr:

2004: Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke Pető Iván szavaira reagálva Hajdúszováton az MTI-nek kijelentette: "amikor én az ellenzéki kerekasztal időszakára gondolok vissza, akkor arra emlékszem, hogy ott magyar demokrata fórumos, szabad demokratás, fideszes, kereszténydemokrata, kisgazda, szociáldemokrata szervezetek és érzelmű emberek dolgoztak együtt, közös cél érdekében."
"Én ezen a napon inkább az akkori ellenzéki kerekasztal résztvevői közötti egyetértést, közös pontot, az azonosságot keresném és nem arra használom ezt a napot, hogy bárkibe, aki az ellenzéki kerekasztal időszakában részt vett, okkal vagy ok nélkül belekössek" - mondta a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke. "Ezért Pető Ivánnak is jó egészséget kívánok élete hátralévő részéhez" - tette hozzá a volt miniszterelnök.

belfold.ma.hu/tart/rcikk/a/0/99778/1

jjulie 2011.04.25. 10:27:25

@Várúr:

van vevő az orbán szibolikus maszatjára: várúrnak hívják

fideszhitgyülekezet

sa52 2011.04.25. 10:32:11

„Összezavarodtak az óvodások a húsvéti Alkotmánytól

* Gyógyítható-e a preambulum, illetve terjed-e cseppfertőzéssel?
* Mi a különbség a Biblia és az Alaptörvény között, ha mindkettő főszereplője az Istenke?
* Van az Alaptörvényben tojás és sonka?
* Harmadnapon lép-e hatályba az Alaptörvény?
* A nyuszi szereti-e Schmitt Pali bácsit? Schmitt Pali bácsi szereti-e a nyuszit?
* Az új Alaptörvény értelmében Semjén Zsolt bácsi lelőheti-e a nyuszimat?
* Jár-e apukámnak, S-es Audi, ha értékteremtő munkát végez?”

hircsarda.blog.hu/2011/04/25/osszezavarodtak_az_ovodasok_a_husveti_alkotmanytol

jjulie 2011.04.25. 10:32:32

@török gábor:

nem tartod tiszteletben a hitét?

mikor szemtanuja volt a csodatételeknek is?

nyárspolgár 2011.04.25. 10:34:11

Lehet, hogy Orbán sorsszerűnek és rendeltetésszerűnek érzi, de semmi ilyen szerűség nincsen benne. A győzeleme után ír egy tákolmányt az aláírását meg rábízza SP-re, aki már alig várja. Egy évre után a győzelme után csinálja ezt.
Ebben hol a sorsszerűség és rendeltetésszerűség, ha az időpontot ő választja ki, hogy egy év után történjen ez?

Doberdo 2011.04.25. 10:42:07

@László56: Ez véletlenül nem az MSZMP KB által közzétett
szöveg ? Ennek elfogadtatásához egy széleskörű polgárháborús állapot is kevés lenne jelenleg. Tessék megpróbálni megérezni, hogy mit fognak gondolni a kedves magyar emberek. (Nem a zemberekre gondoltam.)

lobster thermidor 2011.04.25. 10:42:32

@László56:

Ma már ne ülj gépkocsiba, mert a rendőrség szigorúan megbünteti az ittasan vezetőket.

Link Elek 2011.04.25. 10:42:48

tudja valaki, hogy kicsoda Orban tortenelmi peldakepe?
Horty? Napoleon? István király?

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2011.04.25. 10:43:07

@G. Wolf: a legelfogultabbak alapján általánosítani nem jó statisztika. A már fanatikus híveket megtartani tényleg erőssége a jobboldali pártoknak, mert sikerült a híveiknél összekapcsolniuk a pártállást és az önkép erkölcsösségét (rendes nemzeti magyarok vs gonosz ballibsik, melyik oldalon akarsz állni?), de a kiábrándultakat, akik csak a kirakatdolgokat kapják érdemi intézkedések helyett, azt egy további kirakatdologgal nem lehet visszacsalogatni.

Az új alkotmány szerintem szépen illeszkedik az utcaátnevezős folyamatba: a legfontosabb dolgok pont olyanok maradnak, mint előtte (itt-ott egy kis konc a haveroknak a melegek meg ilyen témákban, itt-ott egy kis konkrét hiba, mint az alkotmánybíróság megszorításának fenntartása - betartathatatlanság), csak más a neve, és pántlikával átkötve minden szebb, és ezért a drukkerek megbocsátják ezeket a gyarlóságokat.

Attilajukkaja 2011.04.25. 10:50:01

Hiaba, no! Vannak nemzetek, amelyek megAlkotnak egy Alkotmanyt, nekunk pedig tojt egyet a nyuszi. Kicsit hosszu, kicsit szaros,...de a mienk.

Goompah 2011.04.25. 10:55:07

@redjohn: "Az is érdekes, ha a most még érvényben lévő alkotmány a fidesz és orbán szerint, elavult és vállalhatatlan, akkor az elmúlt kormány idejében miért verték az asztalt olyan vehemensen, hogy a megalkotott törvény, kordon stb. alkotmány ellenes? "

Talán mert nem minden volt elavult és vállalhatatlan benne. A szabadságjogok, a szólásszabadság, csak úgy például?

jjulie 2011.04.25. 10:55:23

@Link Elek:

egy fáraó

egyszemélyben: uralkodó, isten, vallás

sárkányfő 2011.04.25. 10:56:13

Most látom, Orbán az újjászületés dokumentumának hívja a Pozsgay elvtárs nevével fémjlezett és Schmitt elvtárs által aláírt alkotmányt :-)

G. Wolf 2011.04.25. 10:57:34

@flugi_: Szerintem a beszéd nem csak a kemény mag fanokra lesz jó hatással - értsd növeli a Fideszbe vetett hitet és igazolja az eddigi cselekvéseket az eredménnyel (az új alkotmánnyal) - hanem az ex-fideszes bizonytalanokra is, bár pár hónapon belül úgyis kiderül, ha lesz egyáltalán ilyen hatása.

Átverés! 2011.04.25. 10:58:29

Illatos, virágos szép jó reggelt mindenkinek!

Jó a poszt jó a cím választás is.Úgy látom többen idézték a JA vers több részletét magukban. sok a telitalálat, lehet gondolkodni.
A kommentek is jók, mindenki próbálja komolyan elemezni a helyzetet.

Én is nagyon sokat gondolkodtam már azon, hogy jó e, ez nekünk, hogy ilyen karizmatikus, akaratos, ellentmondást nem tűrő politikust hozott felszínre ez a rendszerváltás.
Még nem tudtam eldönteni, hogy áldás, vagy átok ez az országra .

Sajnos az ezeréves történelmünket nézve ez a karakter is belefér a nemzet kiemelkedő személyiségeinek a sorában.

Talán aza legnagyobb pech , hogy amikor végre -ha látszólag is - a lenagyobb önállóságra tettünk szert nem akadtak olyan emberek akik a a mai kor szellemében próbálnák húzni az ország szekerének rúdját Európa felé.

Az este is hallgatom a dagályos nyilatkozatot, hogy végre ez az alkotmány megadja a nemzet önbecsülését, felszabadítja az emberek alkotókedvét, mindenki a legjavát adja magából,
és kinézek az ablakon a csendes mozdulatlanságba, ahol két óránként közlekedik a vonat üresen, vagy esetleg maximum 5-10 utassal.Minden olyan kilátástalan, különösen itt vidéken.

nesze nektek két harmad... 2011.04.25. 11:03:11

kapcsolat.hu/blog/jozsef_attila_husveti_uzenete_orban_viktornak

József Attila a Nép nevében válaszolt a Törpének:)

nesze nektek két harmad... 2011.04.25. 11:03:56

Új Tákolmány reggelére
Riadtunk , hát s itt a vége!
Mélyen lenézett, államfőnk
Nyelvét tűzzük a kemping székre.!

Előbújik a lelkünkből
Minden bánat, s ború,
Öklendezik a "som"zember,
Akármilyen korú.

ez nem a mi törvényünk',
nem lesz ünneplés, dalolás,
csak kívül belül
egy kis locsolás
......

...ha szabad! , ha nem....:-)

nesze nektek két harmad... 2011.04.25. 11:04:30

Itt a Húsvét eljött végre
Orbán Viktor örömére.
Elkészült a Fidesz alkotmány,
Ami egy gagyi tákolmány.
Amit az emberek "lelocsolnak"
s Piszuár helyet használnak.
Már holnaptól indul a számláló,
Lesántult a dakota kamu ló.
Már látszik a Fidesz válság,
Ez csak pünkösdi királyság
Ne fuss hát el Tömjén füstös virágom,
A sok önkényért verés jár, de három!

nesze nektek két harmad... 2011.04.25. 11:05:08

Tömjén Zsóti a fidesz "csökevény" vezére.
Önálló pártként soha nem lett megmérve.
Hülyeségeket pampognak, de azért nyalnak,
s ezért jó kis fizetést kapnak.
ezeket nem érdemes még meg sem locsolni,
csak egyszerűen le kell hugyozni!

nesze nektek két harmad... 2011.04.25. 11:05:54

Zöld erdőben jártam,
Orbán Viktort láttam,
nagyon, félt,mert el akart futni
pedig én csak meg akartam locsolni.
Fuss csak Gonosz Törpe,
Hamarosan elzavarnak örökre!!!!

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.04.25. 11:09:09

@török gábor: emlékszem, családi körben jókat röhögtünk annak idején, hogy kik képzelik magukat rendszerváltóknak, mikor csak egy másik (szintén nem) elit telepedett rá a polgárok nyakára...

is 2011.04.25. 11:09:41

TG, nem látod a FIDESZes gondolkodásmódot. a IDESZnek nem úgy lesz választója, hogy meggyőz egy más véleményen állót. soha egyetlen percig sem oglalkoztak azzal, hogy ilyen módon hívet gyűjtsenek. ők két szempontot tartanak szem előtt:
1. a saját hithű külső párttagok ellátása szellemi munícióval. nekik szól Orbán második üzenete. ilyenkor teljesen mindegy, hogy az ellenzék látszólag mit proitál belőle, hiszen a FIDESZt a "minket bántanak" aspektus tartja össze, tehát minél inkább támad az ellenzék, annál jobban megvan az önigazolás.
2. szavazatot pedig a másik fél lejáratásával szereznek, erről 15 éves történelemkönyvi adalék van (Bokros, Medgyessi, Dávid, FKgP, Gyurcsány, LMP stb.). tehát a belső és külső párton kívüli szavazót úgy szerzik, hogy rettegésbe taszítják az ellenféllel szemben. jaj, mi lesz, ha Molnár Lajos megcsinálja a reformját. jaj, megszorítanak. jaj, elveszik a haza. ezt a jajongást meg elég kampányszerűen csinálni, a többi időben tök mindegy, hogy mi van.

és igen, Internet ide vagy oda, a FIDESZ sokadszorra írja át a történelmet, kövessük pl. az UD Zrt.-s pert, de a hosszú bájtok éjszakáját, az első FIDESZ-kormány gazdasági teljesítményénak értékelését, kétéves költségvetéssel. hidd el, a külső és belső pártban pillanatok alatt írják át a történelmet, és akarják, hogy úgy legyen, ahogy nekik aon a héten jó. akarják. idén 1989-et írják át. 1984 szellemében.

(Pozsgay pedig a történetátírás csattanója, hiszen ellene küzdöttek 1989-ben, most meg nagy alkotmányozó a FIDESZ oldalán)

sárkányfő 2011.04.25. 11:09:54

Jó hírem van, Orbán azt írja mai cikkében, hogy lesz népszavazás az alkotmányról. Másként ezt ugyebár nem is lehet értelmezni:
"Az új alaptörvény, az újjászületés dokumentuma szerint Magyarországon az emberek szava lesz az első, ők fogják megmondani, hogy merre és meddig."

nesze nektek két harmad... 2011.04.25. 11:10:13

Kossuth téren jártam
Kamu fotókiállítást láttam,
Le kéne rombolni,
és a Teret elfoglalni.
a Tömeg majd nem akar oszolni
Szabad-e locsolni?

riglee 2011.04.25. 11:11:22

@jjulie:
Hmmm. Jó szöveg. Most hogy beírtam Google-ba, többen is felhasználták. Mondjuk illett volna megjelölni a forrást. :)

sisszi 2011.04.25. 11:11:45

a hülyeséget és a bunkóságot nem lehet megállítani. a hülyeségnek és a bunkóságnak van a legdurvább dinamikája a világon. önjáró monstrummá vált Orbán simogató kezében. röhögnöm kell mikor a pénz hiányával riogatnak és oltják a bunkóságot a népnek. a bunkóságot 10szer annyi idő visszadolgozni, mint bármiféle szaros pénzt.

Szentgróti 2011.04.25. 11:12:23

+még: "De azért szerintem ma büszkén és fölemelt fővel lehet vállalni Magyarországon minden minden parlamenti képviselőnek és a kormány képviselőinek is, hogy azért csak megcsináltunk egy alkotmányos rendszert Magyarországon" Orbán Viktor - Interjú a BBC rádióban 1992 augusztus 19-én.

hackbard.celine 2011.04.25. 11:12:51

A fideszbolsevik propagandában minden más értelmet nyer. A politikai közéletbe bedobott alaptörvénykezős (később kiírt pl. vármegyés) gumicsontok csak elfedik a valóságot:
Az idei év első 3 hónapjában 3,8%-al, azaz 771 Mrd Forinttal nőtt az államadósság.
akk.hu/object.ed49ce6f-bdf4-44ce-a7dc-290126d55ca5.ivy
Annak ellenére, hogy a kedvező árfolyamváltozások miatt ~440 Mrd Ft-al kevesebb a devizaadósság. Beleértve a sokat szidott IMF-E(K)B hitelt, ami jelenleg negatív kamatozású.
Közben az alaptörvénybe (így csupa kisbetűvel) foglalták az adósságcsökkentést cinikus, álszent módon.
Ez csak egy példa a zászlóra tűzött, sőt ezúttal adóügyileg támogatott bullshit gyűjteményből, de hosszú távon hazugságokra építkezni nem lehet.
Egy ideig tart még az önfelszopó fülkeforradalmi lendület. Kérdés, hogy a már elindult politikai erózió folytatása lavinaszerű lesz-e, vagy csak egy békés öntudatra ébredés?

dr kíváncsivagyok 2011.04.25. 11:15:02

@Letícia: Az Elnök Úr természetesen átolvassa az új Kotmányt,.....és kijavítja a benne lévő helyesírási hibákat....

Ringlósztár 2011.04.25. 11:17:08

Az Ember Aki Soha Nem Hazudik nem hazudott: egyszerűen MEGVÁLTOZOTT A MÚLT!
LoL

dr kíváncsivagyok 2011.04.25. 11:18:07

@sárkányfő: Ja , ja ,...szar dolog ez a demokrácia ..... az ember tenné a dolgát, oszt mindenféle kordonokba , szabályokba , törvényekbe , meg alkotmánybírákba ütközik......

dr kíváncsivagyok 2011.04.25. 11:20:10

@hackbard.celine: Nagy rombolás után lesznek nagyon elzavarva....de az utóhatásokat évtizedekig nyögjük .

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.04.25. 11:20:19

353!

1. levélhez: Fodrot a Fideszbe!

2. "Ebben természetesen nincs semmi, ami ne lenne igaz."
Hááát vegyük csak az első mondatot:
„Sorsszerűnek és rendeltetésszerűnek érzem, hogy köztársasági elnökünk húsvéthétfőn írhatja alá azt az alkotmányt,"
Nem vagyok református, de én itt az eleve elrendeltetést, illetve sorsszerűséget nem annyira Istentől érzem valónak (emlékezzünk a húsvét lényegére), hanem inkább Orbántól valónak. Így inkább azt mondanám, hogy a kormányfő ha nem is hazudott, de nem bontotta ki az igazság minden szirmát...
(t.k. semmi sorsszerű nincsen abban, hogy utasította pali bácsit, hogy húsvéthétfőn odatoljuk az orrod alá, s írd alá...)

dr kíváncsivagyok 2011.04.25. 11:20:58

Majd' elfelejtem : T G megtalálta a hangját.....

nesze nektek két harmad... 2011.04.25. 11:22:51

@kíváncsivagyok: nálunk nincs Elnök Úr!
Nálunk csak egy karrierista , bármilyen rendszert kiszolgáló, aláíró foglalkozásu öreg parazita van.
az Ország már nem Népköztársaság, már nem Köztársaság, hanem Fityisz Társaság kezében van.

dr kíváncsivagyok 2011.04.25. 11:25:15

@vadász2: Ja , ja ... nagy sorsszerőség azt mondani : Pali bátyám , hétfőn nem locsolkodni mész, hanem aláírni......az úgy is tudsz nagyon.

nesze nektek két harmad... 2011.04.25. 11:25:49

@Ringlósztár: már azzal világossá tette, hogy hazudott , hogy azt mondta, hogy soha nem hazudott. Ezt méh a Hortobágyi juhász is felfogta:)

dr kíváncsivagyok 2011.04.25. 11:26:47

" Mi veszélyesebb egy rossz Alkotmánynál? A közröhej tárgyát képező Alkotmány.A rossz Alkotmányt kritizálni szokták. Érveket hoznak fel annak szerkezeti sajátosságai vagy benne foglalt tartalom ellen vagy mellett. A rossz alkotmány párbeszédre késztet,... "

Csillary 2011.04.25. 11:27:28

Számomra nagyon nagy öröm olvasni a szoclib hozászólásokban megnyilvánuló dühöt. Végre megérhettem ezt, értem őket, mert ugyanezt a dühöt éreztem az MSZP-néhai SZDSZ katasztrofális kormányzásának nyolc éve alatt. Nos, Gyurcsány és társai juttatták oda az országot, hogy pl. korlátozni kellett az Alkotmánybíróság hatáskörét adóügyekben, különben pár hét alatt bedőlt volna az ország. Most nagyon jól érzem magam, különösen, mert Gyurcsány megint kezd felülkerekedni az MSZP-ben. Drukkolok, sikerüljön neki lemásolni Torgyán teljesítményét, aki először koalíciós kormányzáshoz juttatta, de második nekifutásra 1 % alá vitte az FKGP-t. Egyébként a Fidesz kormányzása a gazdaság teljesítményén lesz lemérhető. Ha sikerül tartós fellendülést elérnie, hosszú ideig kormányozni fog.

nesze nektek két harmad... 2011.04.25. 11:28:06

@kíváncsivagyok: persze a nevét gyerekkorában eltévesztette, s azóta is hibásan írja ( német SCHIDT= kovács) SZÓT eltévesztette. Éltek már akkor is német nemzetiségüek Magyarországon, de sajna nem szóltak neki hogy a nevét eltévesztve írja...egyem az értelmét:)

dr kíváncsivagyok 2011.04.25. 11:29:51

@nesze nektek két harmad...: .....és a pofátlan fideszes banda Hellert állítja be kollaboránsnak........Schmitt meg a bűnbánó szent . Hellert üldözték ( bármit is írt a férje kedvéért 60 éve ) ,.....Schmittet meg futtatták , jobbnál jobb pozíciókba emelték . Van bőr a pofájukon !

dr kíváncsivagyok 2011.04.25. 11:32:01

@Csillary: Inkább részegen locsolkodnál , mint hogy ennyi baromságot hordjál össze... Azzal az utolsó pohárral már nem kellett volna.....

dr kíváncsivagyok 2011.04.25. 11:33:24

@Csillary: " Számomra nagyon nagy öröm olvasni a szoclib hozászólásokban megnyilvánuló dühöt. Végre megérhettem ezt, értem őket, mert ugyanezt a dühöt éreztem az MSZP-néhai SZDSZ katasztrofális kormányzásának nyolc éve alatt. Nos, Gyurcsány és társai juttatták oda az országot, hogy pl. korlátozni kellett az Alkotmánybíróság hatáskörét adóügyekben, különben pár hét alatt bedőlt volna az ország. Most nagyon jól érzem magam, különösen, mert Gyurcsány megint kezd felülkerekedni az MSZP-ben. Drukkolok, sikerüljön neki lemásolni Torgyán teljesítményét, aki először koalíciós kormányzáshoz juttatta, de második nekifutásra 1 % alá vitte az FKGP-t. Egyébként a Fidesz kormányzása a gazdaság teljesítményén lesz lemérhető. Ha sikerül tartós fellendülést elérnie, hosszú ideig kormányozni fog. "
Elfelejtetted hozzátenni : ÉLJEN ORBÁN ELVTÁRS !

Várúr 2011.04.25. 11:34:27

@török gábor:
A kegyed szíves megjegyzése a világon semmiben nem mond ellent fenti állításomnak. Ott voltam, az EKá-n, láttam, hallottam, ezt elevenítettem fel. Hogy Orbán 5 évvel később mit mondott, kinek kívánt jó egészséget, nem releváns. Ezt kegyed is tudja, kérem, ne fárasszuk egymást.

Goompah 2011.04.25. 11:38:08

@hackbard.celine: "Beleértve a sokat szidott IMF-E(K)B hitelt, ami jelenleg negatív kamatozású."

Ez meg hogy? Negatív kamatozású? A hitelező fizet nekünk a pénz után?

jjulie 2011.04.25. 11:39:04

@Csillary:

köszönet a hozzászólásért

bár gondolod, hogy van aki nem tudta, hogy a szoclibezés nélkül senkik lennétek, mint a jobbik a cigányozás nélkül?

orbánvallásalapitó legelső parancsa: nyilvánits mindenkit szoclibbé aki nem áll be melléd orbánt tapsolni

összekeverted a törökgáborelemez- t a fideszhitgyülekezettel

sárkányfő 2011.04.25. 11:41:10

Navracsics Tibor, 2010. április 8.

Die Presse: Würden die Konservativen Verfassungsänderungen vornehmen?
Navracsics Tibor: Nein.

diepresse.com/home/politik/aussenpolitik/557075/Ungarn_Haben-kein-Drehbuch-fuer-Zweidrittelmehrheit

campobaszo 2011.04.25. 11:42:36

"az 1989-es alkotmányt, ... amelyet a Fidesz mindig is elvetett"

Ha jól számoltam,akkor Orbán Viktor képviselőként hatszor esküdött fel az alkotmányra,nem egyszer,nem kétszer.

jjulie 2011.04.25. 11:42:44

@Várúr:

igazad van

hiszel az orbánban aki egyszer mond valamit majd az ellenkezőjét

mondj, valamit aztán meg az ellenkezőjét, és üdvözülsz orbánban

samba pa ti 2011.04.25. 11:44:54

Szegény József Attila, nem csodálom, hogy elfordul és kezébe temeti az arcát...

dr kíváncsivagyok 2011.04.25. 11:49:43

@jjulie: Azt mondják, az ember 7 évente teljesen kicserélődik . Mármint a molekulái , atomjai . Az eltelt 21 év alatt akkor háromszor cserélődtünk ki . Csak így magyarázható Orbán színe-változása a 21 év előtti demokrata-liberális papgyalázó ifjoncból.........autokrata radikális nacionalista kereszténnyé .

jjulie 2011.04.25. 11:54:04

@kíváncsivagyok:

megvan miért nem tudja a mai orbán, hogy mit csinált a kerekasztal orbán

de akkor a várúr is honnan tudhatná?

megvan, a mai orbán megmondta neki

Amorphis 2011.04.25. 11:55:27

Mindegyik kormány alkotmányozni akart! Mindegyik!!!! Igen még ők is! A Fidesz már 2000 január elsejével is akart egy új alkotmányt (2000 évi I. törvény). Egy olyan parlamentben, ahol a bentlevő pártok nagyrészt ideológiai alapon különülnek el, képtelenség konszenzusos alaptörvényt létrehozni. Megvolt nagyjából az alapszöveg, mindenki kiabált az oldalvonalról, hogy tedd még bele ezt, meg ezt, azt, meg azt meg szedd ki belőle. Ha nem fogadták el, akkor mindegyik bedurcizott, aztán elment duzzogni, meg odamondogatni.
A választók 2/3-l ruházták fel a Orbánékat (ugyanazon szabályok szerint mint amivel az MSZP nyert 3X!!!, úgyhogy az 53%-os hőbörgőknek kuss). Ez a jelenlegi Alkotmány szerint alkotmányozó erő, tetszik, vagy sem!
Ettől függetlenül az új Alkotmányban a közjogi szisztéma szinte változatlan marad. Nincs benne, hogy Orbán Viktor a mi szeretett királyunk életfogytig uralkodik. Gyakorlatilag a régi alaptörvény le lett öntve egy kis nemzeti(eskedő) cukormázzal. A melegek házassága, meg a magzat védelmének a deklarálása( SEmjén Zsóti megmondta, hogy nem szigorítják az abortuszt), nem hiszem, hogy gyökerestül felforgatná az országot. Az állami vagyon védelmének a megerősítését pedig sztem senki sem vitatja.
Sólyom elnök urat azért ekézte mindenki, hogy ne ugasson már bele a dolgokba, üljön a seggén, mosolyogjon szépen, meg integessen, mert neki kb az a dolga. Most SP-t ennek ellenkezője miatt utálják (ettől függetlenül nem bírom a Palit).

Az a helyzet, hogy ha a 90-es évek elején egyből hoznak egy új alaptörvényt, azt senki sem vitatta volna, Sőt...
Most, hogy ez a dolog 20 évet késett (mert erre most és talán utoljára van matematikai lehetőség), mindenki keményen ragaszkodik a régihez, mert azt már úgy megszoktuk. Persze a régi Alkotmánnyal amúgy nem volt semmi különösebb baj, a jogállami követelményeknek megfelelt, és nemzetközi összehasonlításban szinte bebetonozta a regnáló kormányt a hatalomba. Ha nem lett volna benne a preambulumba, hogy ideiglenes az alaptörvény, talán eszébe se jut senkinek, hogy újat hozzon.

Napkutya 2011.04.25. 11:58:43

@vinczej:

Zöld erdőben jártam
Politikust láttam
Kezében a tojásom
Ha utolérem, elásom!

Nem találtam hímes tojást
idén sem a fészekben
Szeretném a kormányt látni
-nem egyben, csak részekben.

Meglocsollak édes rózsám
hintek most a pártádra
Kölnit hoztam, jó büdöset
készüljél a könnygázra!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.25. 12:01:56

@jjulie: látom, megtetszett a FHGy. Még a végén úgy koptatod, mint a birkát (már nyírni se köll)...

jjulie 2011.04.25. 12:02:50

@adamka2:

most akkor jól értem e?

a régi alkotmány nem volt akadálya a normális magyarországnak, az új alkotmánytól meg nem lesz normális a magyarország

csupán a fidesz szavazómegtartó látszatevékenységi kisérleti nyaktekerészeti mellfekvencéhez van szerencsénk?

pokesz70 2011.04.25. 12:03:31

Kedves fideszesek! Titeket ki fog megvédeni? Mert a szabad média, a közhivatalnokok, a közszolgák, a rendőrök, tűzoltók, katonák, a természetvédők, a filozófusok, az alternatív színházak, az alkotmánybírák, a nem fidesz vezette önkormányzatok, a bírák, a külföldi befektetők, a munkanélküliek, a táppénzen lévők, az alacsony jövedelműek, a kisegyházak, a cserbenhagyott romák, a valódi nemzeti művészeti akadémia tagjai, a nyugdíjasok és a diákok elleni támadásokat miből gondoljátok, hogy nem követi majd a pékek, asztalosok, könyvelők, szakáltalanok, balkezesek, tangóharmónikások elleni támadás? Mikor kerül egy olyan társadalmi, szakmai, politikai, etnikai, vallási vagy bármilyen egyéb csoport a kormány támadásainak kereszttüzébe, amibe Ti is beletartoztok? Mikor kezdtek majd el Ti is félni? És ki fog Titeket majd akkor megvédeni, hogy demokrataként ne kelljen félnetek egy paranoiás hatalom általatok kreált túlhatalmi tévelygéseitől? Ti mikor lesztek leretusálva a nagy együttműködés rendszerének tablójáról? A Ti történelmetek mikor lesz meghamisítva?
Tisztelt Török Gábor! Ön már fél egy kicsit?

mara67 2011.04.25. 12:04:23

Nem tud vki egy jó pszichológust vagy pszichiátert?
Szerintem sürgősen szüksége lenne rá az új Királynak Első Orbán Viktornak!!!!

Amorphis 2011.04.25. 12:05:19

Megjegyzem még, hogy a 89-es konszenzusos Alkotmány se volt 100%-ban konszenzusos, mivel többen nem írták alá. Lehet, hogy csak 1-2 dolog miatt, de akkor se. Mint ahogy az újat se egészében vitatják, hanem néhány elemet ragadnak ki belőle, amely alapján persze az egészet nyélből elutasítják. Érdekes módon - és ez is jelzi a kritikák gyengeségét - a legtöbben a preambulumon rugóznak, aminek az égvilágon semmiféle jelentősége nincs. Ajánlom a csámcsogók figyelmébe mondjuk a görög Alkotmány preambulumát, na a mienk ahhoz képest kismiska.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.04.25. 12:08:14

Szánd meg, isten, a magyart
Kit vészek hányának...

bóra77 2011.04.25. 12:08:21

elsírom magam, esküszöm...(már SP beszédét hallgatva..) természetesen uniós zászló nyista. értem én, hogyne érteném miért.

Goompah 2011.04.25. 12:08:51

@nesze nektek két harmad...:

"persze a nevét gyerekkorában eltévesztette, s azóta is hibásan írja ( német SCHIDT= kovács) SZÓT eltévesztette. Éltek már akkor is német nemzetiségüek Magyarországon, de sajna nem szóltak neki hogy a nevét eltévesztve írja...egyem az értelmét:)"

Most már komolyan le lehetne szállni erről a téves helyesírás marhaságról. Még csak nem is vicces, így ezredszerre olvasva főleg nwm. A névnek számos írásvariánsa van, ezek egyike a Schmitt.

de.wikipedia.org/wiki/Schmidt#Varianten

"SCHMIDT= Kovács (siettem bocs)"

A kovács szó németül Schmied, nem Schmidt. Érdekes módon ez az alak az egyik legritkább a családnévként használt szóvariánsok között, én nem is emlékszem ilyenre. Viszont:

"Im rheinisch-fränkischen ist die Variante Schmitt und im schwäbischen und bairischen Schmid gebräuchlich." (Wikikpedia)

jjulie 2011.04.25. 12:09:44

@pokesz70:

a kétmillió valahányszázezer birka nagyrésze már rég rábaszott, de ezt nem lehet csak úgy megvallani, mikor azt mondta a nagyvezér meg az udvari bolondjai is, hogy senki sem jár rosszabbul

amúgy meg nincs más út, csak ezzel a szlogennel soha nem sikerült volna ami sikerült

balfék 2011.04.25. 12:10:43

Orbánon már annyira eluralkodott ez a hatalmi mámor, hogy már nem elégszik meg az országgal való azonosulással, hanem ő magát már Istennek hiszi. A sors , amelyet ő irányított. Igazi farizeus.

jjulie 2011.04.25. 12:11:38

@Hepci:

te rámozdultál az audimra, én meg erre, nem tehetek róla tetszik, mint neked az audim

megyek vele pár kört aztán visszakapod

Amorphis 2011.04.25. 12:13:29

@jjulie: Mondtam hogy MINDEGYIK!!!!! párt, illetve kormány új alkotmányt akart, erre most van matematikai lehetőség, azért van éppen most!! Ha nem lett volna a Fidesznek 2/3-a, akkor sose lett volna. Nyilván az éppen regnáló hatalom világnézetét tükrözi az Alaptörvény. Próbálj meg, egy olyan világnézetileg semleges Alkotmányt írni, ami tetszik mind a négy parlamenti erőnek. Kb az lenne benne, hogy Magyarország fővárosa Budapest (de még ebben sem vagyok biztos)....
Az új alkotmány elsődlegesen szimbolikus erejű. Szimbolikus erejű volt az is, hogy a 90-es évek elején lecseréltük a zászlót, címert, utcaneveket, szobrokat. Ma is kényelmesen lehetne élni a kalászos címer alatt a Lenin-körúton, senkinek se lenne kevesebb a fizetése, csak hát azért szerencsére nem csak ez számít (egyeseknek...)

biobender 2011.04.25. 12:13:42

@sárkányfő: "Die Presse: Würden die Konservativen Verfassungsänderungen vornehmen?
Navracsics Tibor: Nein."

Magyar forditasban:

Die Presse: A konzervativok megvaltoztatnak az alkotmanyt?
Navrancsics Tibor: Igen."

biobender 2011.04.25. 12:15:19

@adamka2: Adamka,
majd ha nagy leszel nezz utana a Horn kormany alkotmanyozasanak. Nagyon meg fogsz lepodni.

jjulie 2011.04.25. 12:15:54

@adamka2:

nem tartalmi dologról van itt nagybaszó kedves adamka

Amorphis 2011.04.25. 12:20:15

@jjulie: Pontosan! Csak a hisztiről, mert nem ők csinálhatták ezt...kedves nagypicsájú juliska

hackbard.celine 2011.04.25. 12:22:38

@Goompah: Kevesebbet kell visszafizetni a felvett összegnél az árfolyamváltozás miatt. Nem is kicsivel, jelenleg kamatokkal együtt közel 10%-al kevesebbet.
Az MNB azonnal Forintra váltotta a hitelt akkori árfolyamon.

jjulie 2011.04.25. 12:24:30

@adamka2:

szóval: csupán a fidesz szavazómegtartó látszatevékenységi kisérleti nyaktekerészeti mellfekvencéhez van szerencsénk?

amúgy most milyen rendszer következik, a rossz komcsik rendszerét leváltja a jó komcsik rendszere az orbándakotalován, hogy szimboleumok váltására lett kereslet?

Brigadur 2011.04.25. 12:26:33

@László56:

Érdekes, amit irtál, minden mondatnak pont a forditottja az igaz :)

jjulie 2011.04.25. 12:27:15

@adamka2:

te is eltévesztetted a házszámot, ez itt a törökgáborelemez, nem pedig a fideszhitgyülekezet

Squid 2011.04.25. 12:27:42

@László56: "Ez mutatja nekünk meg, hogy az ellenzék cserben hagyta a választóit. Hiszen lehetősége lett volna ott politizálni ahol kell, a parlamentben. Mi sem mutatja jobban a demokrácia hibás értelmezését ezeknél a pártoknál, mint a parlamenten kívüli politizálásuk. Az ország érvényes politikai rendjét bontották meg vele. Az hogy ennek a rendbontásnak fokozatai is vannak, azt mi sem mutatja jobban, mint az a tény hogy három ellenzéki párt, három különböző fokozatot választott a rendbontáshoz. Ahol a Jobbik az egyedüli ellenzéki párt, melynek a demokrácia értelmezése a legközelebb áll a realitáshoz, az az, a demokratikus viselkedéshez.
Mi sem mutatja jobban, hogy a politika helyes megítéléséhez, differenciálni kell."

Gondolom az nem zavar, hogy a Fidesz effektíve ugyanezt tette ellenzékben, és testületileg kivonult évekig... az nem volt a választók cserbenhagyása?

bioLarzen 2011.04.25. 12:29:11

@bóra77: "természetesen uniós zászló nyista. értem én, hogyne érteném miért. "

Nyilván az is mosásban van.

bio

bioLarzen 2011.04.25. 12:32:25

Lehet, hogy most derült ki, hogy a "sorsszerű" szó jelentését én végig rosszul tudtam? Nekem ez a szó ugyanis egész eddig olyan dolgot jelentett, ami felett nincs hatalma az illetőnek, amit nem tud irányítani. Namármost, azt azért nem nagyon lehet állítani, hogy a fidesznek ne lett volna módjában befolyásolni, hogy mikor legyen elfogadva az alaptörvény, aztán pedig mikor legyen aláírva... "sorsszerű" a dátum - annak ellenére, hogy könnyedén alakíthatták úgy, hogy pont mostanra essen? Hmmm...

bio

balfék 2011.04.25. 12:32:57

@Squid: Hagyd ezek, részleges amnéziában szenvednek mind. El kell égetni az új alkotmányt és kész.

bioLarzen 2011.04.25. 12:33:30

Ja, még egy kérdés: ha ez alaptörvény és nem alkotmány, akkor miért mégis alkotmányozás(i folyamat)ról beszél mindenki?

bio

jjulie 2011.04.25. 12:34:03

@sárkányfő:

állítólag az arafat is ilyen volt

amikor angolul beszélt, azt mondta béke lesz, amikor az övé nyelvén akkor azt mondta nekik, lőjétek a zsidókat

Megfigyelo 2011.04.25. 12:34:27

Középkori alkotmány, középkori ünnepen...

BlogMeister 2011.04.25. 12:34:42

Jaj de jó, ha ezt az Orbán-féle szart nem vonják vissza akkor 2012.január 1-től két alkotmányunk lesz életben!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.25. 12:35:59

@adamka2: nagyp*csájú Julis esete a farkatlannal (?)
Melyik kapta be a másikat?

jjulie 2011.04.25. 12:37:45

@biobender:

csak eltévedt, és nem érti hova is keveredett orbániából

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.04.25. 12:41:06

Ugye tudják egyesek, hogy az alkotmány megváltoztatásához kétharmadnak nem csak úgy lehet lennie, hogy az egy darab párt kezében van? Lett volna lehetőség korábban is, ha amagyar pártok képesek konszenzusra. De ugye akkor picit azért engedni kell valamelyik félnek, ez meg nem a magyar pártok sajátja.

Tehát nem csak most lett volna lehetőség alkotmányozásra, hanem bármikor, amikor az egyes pártok kicsit félreteszika saját érdekeiket, és megpróbáltak volna együttműködni. Na erre viszont odahaza lehet várni, mert ezek aztán olyanok, hogy minden rossz amit a másik mond , csinál vagy gondol.

balfék 2011.04.25. 12:42:10

Mivel az ember születése jogán szabadnak születik és csak akaratán kívüli dolgok döntik el, hogy a világ mely részére, nagyon csínján kell bánni a rá vonatkozó szabályok kialakításával.

biobender 2011.04.25. 12:46:38

@tildy:): Horneknak ketharmaduk volt es onkent felelemeltek a korlatot haromnegyedre, hogy ne egyparti alkotmanyt csinaljanak. Persze a fidesz nem mar akkor sem dolt be egy ilyen olcso kommunista trukknek.

Bergeroth 2011.04.25. 12:47:29

orbán először március 15.-ét sajátította ki, amikor kitűzte a kokárdát és kijelentette, "aki nincs velünk az ellenünk".
Most meg a húsvétot.
orbánnál aljasabb, mocskosabb, kétszínűbb és korruptabb szarkeverő, még nem volt a magyar politikai palettán az elmúlt 21 évben. gyurcsány hozzá képest egy nulla.

Ebbe az alkotmányos marhaságba meg kár bármit is belelátni. Csináltak 1 alkotmányt saját maguknak, a saját kényük-kedvük szerint, a saját elképzeléseik szerint és mindenki más le van szarva. Csak és kizárólag a pénzről szól ez is, meg hogy nekik és a haveroknak jó legyen. Pont.
Ez most, 2011-ben, egy magát felelősnek mondott kormányzat, itt MO.-n. Ha EZ a politikai elitünk, akkor nagyon nagy bajban vagyunk!

- Palikám itt írd alá kérlek.
- Dobzse, dobzse.

Kb. ennyi a történet.

jjulie 2011.04.25. 12:48:59

@adamka2:

ez te lennél?

"én 1 hét könyvtárazás után 2 hét (egész napi munka) alatt megírtam egy 80 oldalas diplomamunkát 5-re egy neves pesti jogi karon, két volt alkotmánybíró konzulens mellett."

inreallife 2011.04.25. 12:50:53

@nyünyüge: szellemi csemege a "követőknek". jó sok mankóra van szükség mostanában....

sexmachine 2011.04.25. 12:55:57

iAlkotmány
főszerepben: Paul Smith
megcsinálta: Victor Ego

sárkányfő 2011.04.25. 12:56:02

@biobender:
Nein = nem. Ezt elhazudni nem lehet. Sem neked, sem senkinek.

De hogy teljesen elvarrjuk Navracsics hazudozásának, és a választók átverésének szálát, itt a teljes idézet:

Die Presse: Würden die Konservativen Verfassungsänderungen vornehmen?
Navracsics Tibor: Nein. Was wir jedoch wollen, ist ein kleineres Parlament. Auch in den Lokalverwaltungen sollten weniger Gemeinderäte sitzen.

Tehát magyarul a kérdésre, hogy csinálnak-e alkotmánymódosításokat a konzervatívok, a válasz: Nem. (Nein) És tovább pontosítva a válaszát, két kisebb átalakítást említ, a kisebb parlamentet és az önkormányzatokat.

Virág Dóra 2011.04.25. 12:57:22

Olvasom ezt a sok, (negatív) szenvedélytől túlfűtött hozzászólást, ennek a sok botcsinálta poli-pszichológusnak (=politikai pszichológus) az eszmefuttatását (az esetek többségében ennek tárgya az agyalágyult fideszesek motivációinak boncolgatása: mit miért gondolnak, tesznek, és főleg, hogy miért tartanak ki oly állhatatosan a Fidesz mellett), és el-eltűnődöm: hja, mekkorkának kell lennie annak a bizonyos lólábnak, hogy faramuci magyarázatokkal el lehessen fedni?... A demokrácia mindentudó, fennkölt bajnokai tényleg azt hiszik, hogy nem túlságosan is átlátszó szándékot jelez az alkotmány "megnépszavaztatása"?... Dehogy érdekel bárkit is közülük a népszavazás, inkább a drukk munkál bennük derekasan: lenne csak népszavazás, s ha már lenne, nyilván érvénytelen lenne, ujjé!... Na, és ha lenne, ráadásul érvényes, és alkotmányt megerősítő - akkor vajon mi lenne?... Akkor vajon miként érvelnének a továbbiakban a zsarnokellenesség önjelölt mártírjai?... (Bárcsak lenne, szeretném én is, mert nagy a gyanúm, hogy a többség felsorakozna az új alkotmány mellett!... Mert nem úgy fest ám a dolog, ahogy az itt posztolgató sok okos(nyuszi)tojás gondolja!)

nyárspolgár 2011.04.25. 12:58:48

Egy köztelnöknek még valahogy ki is kellene nézni. Schmitt olyan, mintha kilopódzott volna a pszichiátriáról.

ssi 2011.04.25. 12:59:44

Kína: eddig csak szűk társadalmi csoportnak kedvező gazdasági robbanás prioritása

@poszt - jelenségekről - ha O.V. sikeresebb focista lett volna, abban minden vágyát kiélte volna?

miért-1?
vezér álmai ..., hogy a világban önmagát/országot minősíthetse a leg... első/jobb/stb. vmiben,

miért-2?
s körei segítik ebben a maguk pecsenyéit közben sütögetve ..

hogyan?
kemény áldozatok árán is: nő a szegénység s csökken a szabadság

meddig-1?
ha a társadalmi többségnek gazdaságilag rosszabb lesz a sorsa, vagy egy általános rosszabb/kiszolgáltatottabb légkör miatt?

meddig-2?
végtelenségig, ha általános lesz a társadalmi felemelkedés, bővülhet a szabadságjogkör

kik válthatnak-1?
- pártos ellenzéki alternatívák megjelenése
- Tétényi Évák, civilek (Milla, 4K! stb.)
- szakmai besegítések (DeDi, SzaRe stb.)
- látványos hatásosak, pl. vizes, füstölő rendvédelmisekhez hasonlóak
- stb.

kik válthatnak-2?
csak generációváltás a saját utánpótlás-nevelésükből

jjulie 2011.04.25. 13:00:15

@sárkányfő:

magyarországon egyetlen hazug van, neve is van, gyurcsány

namost ha a navracsics mond valamit az semmiképpen sem lehet hazugság, mert ő ugyebár nem a gyurcsány

kár ezen lovagolni, mindenki tudja, közmegegyezéssel

sárkányfő 2011.04.25. 13:00:27

Ha már hazugságok...

Az alkotmány sok súlyos hibája, ostoba pátosza és megosztó jellege, stb. mellett konkrétan egy önhülyítő, megalázóan kicsinyes hazugságot is törvénybe foglal, miszerint hogy mi magyarok védtük Európát.

Ez persze tök hülyeség, épp az ellenkezője igaz, támadtuk Európát, de engem most az érdekelne, hogy mostantól, ha egy történelemtanár az igazat tanítja, akkor az alkotmányellenes lesz? Ki lehet pl. rúgni egy történelemtanárt, ha az igazat tanítja?

biobender 2011.04.25. 13:01:28

@sárkányfő: Anscheinend haben Sie so gut wie keinen Sinn für Humor Herr Sarkanyfo.

regress 2011.04.25. 13:03:35

kiváncsi vagyok,csigapali hányadik példányt írta alá hibátlanul.?fogadtam volna némi apróval,hogy ötből nem jön ki

Jaffar 2011.04.25. 13:04:25

- Ma úgy szeretnék valamit helyesen leírni!... - S mit, Pál?

Jaffar 2011.04.25. 13:05:00

- Ma úgy szeretnék valamit helyesen leírni!... - S mit, Pál?

Bergeroth 2011.04.25. 13:05:11

@sárkányfő:
A fideszes "töröljük el a múltat" dolog arról szól, hogy azaz igaz amit annak mondanak, illetve addig ismételgetik a nyilvánvaló hazugságokat, amíg "igazzá" nem válik.
Azért arra kíváncsi lennék, hogy a lelkiismeretükkel hogyan számolnak el. Persze ha van nekik olyan egyáltalán.

jjulie 2011.04.25. 13:05:26

@Virág Dóra:

na ez egy szép okos coming out

matulagergely 2011.04.25. 13:05:56

@Link Elek: Ahogy a mai szövegét elolvastam, inkább Rákosi lehet az a példakép...

Goompah 2011.04.25. 13:07:50

@hackbard.celine: Köszönöm, így már értem.

biobender 2011.04.25. 13:13:02

@Bergeroth:

Kerdes: Megismerheto-e a jovo?
Jerevani radio: Termeszetesen, szemben a multtal mely percrol percre valtozik.

Lam, nincs ebben semmi uj. Mar Trockij sem harcolt a NOSZF-ban mintt tudjuk.

bioLarzen 2011.04.25. 13:16:40

Kész, vége az izgalmaknak, a találgatásoknak: az elnök aláírta az alaptörvényt.

bio

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.25. 13:19:23

@nyárspolgár: arra gondolsz, kevésbé férfias, mint Árpibácsi (aka Patkány), A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK?

Goompah 2011.04.25. 13:23:09

@sárkányfő:

Gib die Hoffnung nie auf! Geh ins Fundamt und erkundige dich nach deinem verlorenen Sinn für Humor. Biobender wollte damit auf die - milde formuliert - "flüchtig" übersetzten Gesetzestexte hinweisen (z.B. Mediengesetz), deren für das Ausland gefertigten Übersetzungen an manchen Stellen gewaltig von der ungarischen Version abwichen. Also bedeutet ein Nein fürs Ausland ein Ja fürs Inland.

Schon kapiert?

Megfigyelo 2011.04.25. 13:24:21

@mara67 Úgy tudni, Grazban kezelik...

sárkányfő 2011.04.25. 13:24:38

@Goompah: oké, oké... nem kell 5x elmagyarázni.

mréveiller 2011.04.25. 13:26:11

@tildy:): szerinted mikor kerülne egy platformra Kovács László, Novák Előd, Orbán Viktor meg Schiffer? megmondom: soha. aki abba ringatja magát hogy lehet konszenzusos formában politizálni az téved. épp ezért az új alkotmány nem csak Fideszes, hanem inkább az ország egyik felének alkotmánya. a másik felének ott van a 89'es értéksemleges alkotmány

Megfigyelo 2011.04.25. 13:27:16

@mara67: Úgy tudni, Grazban kezelik...

nick066 2011.04.25. 13:35:26

@vadász2: "az eleve elrendeltetést, illetve sorsszerűséget nem annyira Istentől érzem valónak ... , hanem inkább Orbántól valónak ...semmi sorsszerű nincsen abban, hogy utasította pali bácsit, hogy húsvéthétfőn odatoljuk az orrod alá"

azért van egy kézenfekvő feloldása ennek a látszólagos ellentmondásnak: az isteni Orbán akarata maga a sors.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.04.25. 13:36:31

@mréveiller: Nem Orbánban , meg Novák Elődben, meg Kovásban kell gondolkodni. Ilyen egyszerű.

hackbard.celine 2011.04.25. 13:38:27

@Goompah: Nincs mit.
A számok (ezen a szinten) ritkán hazudnak. 2011 első 3 hónapjában csak az árfolyamváltozás csökkentette az államadósságot. Ha ezt nem számoljuk (mert új kötvények kibocsátásáról van szó), 3 hónap alatt elképesztő, közel 1200 Mrd Ft-al növelte a fidesz kormány az államadósságot!
Ez a korábbi államadósság több mint 5%-a, GDP arányosan is 4% felett van.
Közben 250 Mrd zárolás az elszámolt költségvetés miatt, stb.
És a propagandista retorika továbbra is a csökkentést mantrázza, ismeretlen papok dobnak be milliókat hirtelen kitalált alapokba.
Hová ment el ez a rengeteg pénz?
Az alkotmányozásról a Potemkin (Patyomkin) falvak jutnak eszembe: csak látszódjék politikailag valami.

Bergeroth 2011.04.25. 13:43:26

Ezelőtt a vicclap előtt (gy.k.: alkotmány), horthy miklós volt az 1949-ben, aki szintén önkényesen csinált/csináltatott és fogadott/fogadtatott el új alkotmányt, szintén csakis saját magának és a haverjainak.
Az övé 7 évig bírta.

inreallife 2011.04.25. 13:45:19

@Csillary:
kösz hogy leszoclibeztél, mikor nem is vagyok az. :)
nem mindenki szoclib, aki nem orbán faszán csüng. lehet pl gondolkodó ember is, vagy ilyet elképzelni sem tudsz?

a többi szövegedhez meg annyit, hogy amíg az alkotmányt kefélik el, addig legalább nem a gazdaságot döntik be. amit te remek erényként tüntetted fel, hogy az alkotmánybírókat egy golyóval a lábukon a folyóba dobják, mert az ország csődbe ment volna, persze....

arra nem gondoltál, hogy a 2 millió feletti képviselői járulékok miért nem minősülnek fizetésnek? megmondom, mert akkor 98% adót kéne fizetni utána. de tényleg, most szerinted tényleg rendben van minden? gondolom te se keresel 2 millát havonta, mint egy remek szóvivő, adórendszer is stimmel?

tisztára úgy imádjátok a zorbánt, mintha egy rock&roll sztár lenne, és fütyülitek a slágert dalokat, kezdve a komcsitól az imfen át az alkotmányig. hallani valamit, ugyanmár...

jjulie 2011.04.25. 13:45:48

@nick066:

ez a smitpali sorsa, tehát a sorsszerűség helyénvaló kifejezés

regress 2011.04.25. 13:46:08

@Jaffar: most írigykedsz ?pali még kétszer nem írta alá a nevét egyformán,fenomén

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.25. 13:49:57

Tragédia ami eben az országban fojik. :(

sárkányfő 2011.04.25. 13:50:53

@hackbard.celine:
"És a propagandista retorika továbbra is a csökkentést mantrázza, ismeretlen papok dobnak be milliókat hirtelen kitalált alapokba."

Ahogy Semjén, ez az demokratikus szempontból lényegében nem létező párt (mert szavazóik, azok nincsenek, a párt az egyház politikai szerve) elnöke tavaly ahogy miniszterelnök-helyettes lett, első dolga volt elintézni, hogy az egyház 5 milliárd ft további támogatást kapjon az adófizetők pénzéből. Nem egyszeri alkalomra, hanem évente 5 mrd-ot.

Most ebből az 5 milliárdból adnak vissza 100 milliót, miközben az egyház a hatalmas, önzetlen, nagy összegről lemondó hazafi szerepében tetszeleg. A mi pénzünkből adakoznak.

Ez ugyanaz a licenc, mint a vörösiszap-katasztrófánál: Százmilliókat, de inkább milliárdokat spóroltak a fideszes CBA-nak azzal, hogy a Tescora és más konkurenseikre szabták a különadót, majd a CBA szóvivője személyesen pózolt a kamerák előtt, hogy ők segélyeznek valami pár milkát az iszapkárosultaknak...

szbi 2011.04.25. 13:52:22

TG elemzése, mint általában, figyelemreméltó.
Ma az Inforadio - igen helyesen - Tölgyessy Péter OSA archívumi alkotmányelemző beszédét adta, s abban is vannak figyelemre érdemes mozzanatok. (Bár az egész, egységében, sajnos sekélyes, a napi politikai taktikát előtérbe állító. a ténylegesen létező és ható világfolyamatokat nem értő - tehát alapjaiban hibás.) De most nem erről van szó.
Meglátásom szerint OV tudja - vagy inkább, végre megint jól működő politikai ösztönével, érzi - miféle új horizont alakul. E keretbe illesztendő a mi alkotmányunk megalkot(ttat)ás.
Én azt hiszem, a mintegy 120 éves politikai-gazdasági-kulturális vilgágrend esik éppen szét. Európa kezd felszabadulni, Nyugat (vagy Észak) helyett megint Európává lenni - és ez jó. Az arab világ felforgatása az utolsó - de legalább is egyik utolsó - kísérlet az elavultak; azaz az "üresek"; részéről a hatalom megtartására.
Jön a fontolva haladók világa.
Muzsika mellé: a mindenfele - e blogon is - fülfájdító girhesmacska-zene. Akik Valakinek hiszik/hitték magukat vedlett külhámjukon érzik semmiségüket. Unalmasak és érdektelenek.

TG-hez kérdés: mikor látja időszerűnek a mi alkotmányozásunk folyamatának - a tényleges és nem az elnyávogósított változat - elemzését? E folyamat megértéséből ugyanis sok haszon származna; és ráadásul érdekes. Lehet, hogy érdemes megvárni az ígért sarkalatos törvények megalkotásának végét? Bár talán már azok megértését is segítené egy ilyen leíró-elemző munka.

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.25. 14:01:59

Jut eszembe: nem kéne szegény József Attilát azzal megszégyeníteni, hogy őt idézed ezzel a förtelemmel kapcsolatban! :(

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.25. 14:09:48

Hát nem tudom, lehet-e bármit vitatni ezen a poszton. Mondjuk ki: nem.

iovianus 2011.04.25. 14:11:47

@Bergeroth: '49-ben Horthy? Tényleg változik a múlt!

Goompah 2011.04.25. 14:12:30

@hackbard.celine: Ez nagyon durva, már csak amiatt is, hogy az árfolyam romolhat is. Ismét csak köszönöm az infót, ezt nem is tudtam, ennyire nem vagyok járatos a pénzügyekben.

Wolff 2011.04.25. 14:17:39

@Várúr: Tök jó, csak a kisebbségi Gyurcsány-kormány igazságügy miniszterét nem Petrétei Józsefnek hívták így nehezen készíthette el a "titkos alkotmányozást" szolgáló tervezetet a kisebbségi kormány számára.

biobender 2011.04.25. 14:20:33

@szbi: "Meglátásom szerint OV tudja - vagy inkább, végre megint jól működő politikai ösztönével, érzi - miféle új horizont alakul. E keretbe illesztendő a mi alkotmányunk megalkot(ttat)ás."

Hat igen, pont ez a legaggasztobb az egeszben. hogy valamifele zavaros, atgondolatlan, harmadik utas ostoba ideologia van a hatterben.

Ceusescunak annak idejen minden harmadik mondata az uj nemzetkozi vilagrendrol szolt. Amikor a zsebdiktatorok elszurjak a letezoben rendszerint uj vilagrendet almodnak maguknak. Lefogadom, hogy Khaddafinak is volt ilyen rogeszmeje.

Aztan ha nem jon be jol meg lehet sertodni a vilagra a lakossag meg ugyis azert van, hogy aldozatokat hozzon a Vezerert.

Tusko Hopkins 2011.04.25. 14:22:02

Méghogy nem paktált le a FIDESZ a kommunistákkal!?.... Nem mindenki válogatja a barátait az MSZMP KB tagjai közül, mondta Orbán Viktor nemrégen. Hát akkor az alkotmányozásdiban közreműködő Pozsgay micsoda és kicsoda??!! Itt következik, hogy mit mondott Mindszenty kiszabadítójának kivégzése után 5 nappal.
"„Pozsgai Imre: Forradalom vagy ellenforradalom?
Es jött 1956. oktober 23. Lopva, alattomosan közeledett. Sunyi bábáinak száján egy percre sem halkult el a szocializnus igéje, miközben egy nyáron át járták a Petőfi-rondót 'nemzeti sajátossagaink' körül azzal a magasztos céllal, hogy kiküszöböljék a szocializmus építése közben elkövetett hibákat. Majdnem sikerült nekik még a szocializmust is kiküszöbölni. Tépett szájú, hasított körmű sok kis senki, háta mögött több úri bitanggal, megcsinálta az 'Első Hazai Nemzeti Forradalmat’. Hogy mégis nem 'Nemzeti Szocialistanak' keresztelték vívmányukat, az talán azzal magyarázható, hogy a két szó így együtt hányingert okoz minden becsületes embernek.
A 'Nemzeti Forradalom' olyan nevezetes renegatot sorolhatott v e z e t ő i közé, mint Nagy Imre, akinek szellemi képességeit ugyan csak adóvégrehajtói karrierhez szabtak, de jellemtelensége biztositotta, hogy miniszterelnök legyen a legdühöngőbb fehérterror napjaiban. Legérdekesebb a dologban, hogy végig azt hitte, ő a vezető, pedig csak úgy táncolt, ahogy Mindszenty és a hozzá hasonló „forradalmárok” fújták.”

(Petőfi Népe, Kecskemét, 1957. december 15.)

hackbard.celine 2011.04.25. 14:22:59

@Goompah: ha az árfolyam romlik, akkor még nagyobb bajban leszünk:
www.akk.hu/object.38C6DCF5-C48E-46A6-BF3C-7BAE76925CA0.ivy
30 évre 2041 lejárattal dollárban 7,6% hozamszinten árusították ki az országot alig pár hete.
A legszebb, hogy a dollár kötvénykibocsátás másnapján ismerte be kezeket tördelve Varga Mihály az elszállt tavalyi 4,2% hiányt. Ami a végleges szeptemberi elszámoláskor lehet még 4,4% is. Mit is hazudtak? 3,8%-ot?
Spekulálnak? Meghamisították az adatokat? Alultervezték a kiadásokat és felültervezték a bevételeket?
Az alaptövénykezés csak része a színjátéknak, egyszerű szemfényvesztés.

nyárspolgár 2011.04.25. 14:33:06

@Hepci: Arra gondoltam, amit leírtam. Másrészt meg nem fogom egyből nagybetűkkel írni a nevét egy fideszes köztelnöknek. Csak azért, mert fideszes.

Bergeroth 2011.04.25. 14:37:56

@iovianus:
ehm, rákosit akartam írni, csak folyton a másik gyökér jut eszembe.

Mellesleg a hasonlóságok sorainak egyformasága, több mint véletlen. De hát ez minden hatalommániás elmebetegre igaz, orbán sem lóg ki a sorból. rákosi büszke lenne rá.

"1947 után egyre inkább úrrá lett rajta a megalománia, s lassanként a hatalom rabjává vált. Pozícióinak megszilárdítására minden eszközt használhatónak ítélt meg. A Svájcban éppen szabadságát töltő Nagy Ferenc miniszterelnök alig öt éves fiát elraboltatta, s csak a lemondásáért, illetve azért cserébe engedte szabadon, hogy Nagy soha többé nem tér vissza Magyarországra. Saját bajtársait is habozás nélkül börtönöztette be, kényszerítette emigrációra, vagy végeztette ki, közülük Rajk László esete a legismertebb."

Nahát, nahát, csak nem ugyanez történik most is, csak finomabb módszerekkel? A történelem ismétli önmagát.

inreallife 2011.04.25. 14:49:39

@Goompah: nem késő utánaolvasni, hogyan is műxik a pénzügyi rendszer. több okból is praktikus volt felvenni az imf hitelt, mégha egy csúnya nagy feketepont az összes országnak, akit az imf ment meg.

először is rengeteg hitelünk volt, ami magasabb kamatozású volt, mint az imf-é. ergó lecseréltük a drága hiteleinket.
másodszor valutában vettük fel (inkább kaptuk) ami egy rossz forintárfolyamnál lett beváltva. most jobb az árfolyam, jobban is járunk.

számok nyelvén. nem tudom milyen árfolyamok voltak pontosan, de de leírom az elvet, ha akarsz utánaolvashatsz. felveszel 100000 forintnyi valutát 5%-os kamatra. legyen ez a valuta euró. ha 280-on veszed fel, akkor 357,14 eurót veszel fel. ennek az 5%-os kamattal megnövelt értéke 375 euró. namármost most 265 az euró árfolyam. ha visszafizeted a 375 eutót, az 265*375 ugye? 99375 forint. látod a negatív kamatot? felvettél 100000 forintot, kamatot is fizettél, és mégis csak 99375-öt kell visszafizetned.

nem gáz, de ha utána olvasol gondolod rengeteg helyen más számokkal ugyanezt megtaláltad volna. sőt ha kicsit belegondolsz, te is rájöhettél volna. az a nagy bukta, ha felveszed a hitelt, és mégjobban összeroppan a gazdaság, akkor csúnya lesz a pénzváltósdi vége.

jjulie 2011.04.25. 15:08:04

@szbi:

na végre egy magabiztos fidesznyik, nem egy üresfejű drukker, hanem aki érti is

Megfigyelo 2011.04.25. 15:09:25

@Akitlosz: Volt 1990 nyarán egy népszavazás, amin a nép dönthetett volna úgy, hogy közvetlenül választja a köztársasági elnököt. Ez a népszavazás teljes érdektelenségbe fulladt - talán, ha a választók 7%-a vett rajta részt, ezért maradt a parlament által való választás.

Arthur Dent 2011.04.25. 15:10:15

Nem örülök az új alkotmánynak, de mindegy, mert az eddigi alkotmány sem segített rajtunk, valószínűleg ez az új sem fog.

Remélem legalább most, hogy ennek vége, majd törődnek a lényegi dolgokkal. Persze, ha amit tesznek meg amit mondanak az ennyire látványosan eltér egymástól, azaz vagy hazudnak, vagy hülyék, esetleg mindkettő az mélyen elszomorít.

A történelem megmutatta, hogy a hatalom beteggé tesz, a diktátorok meg elbuknak.

Rendszeresen olvasva Török Gábort egyre inkább az az érzésem, hogy ő sem érti mi folyik.

Pedig egyszerű. Politikai oneman show. Kiszámíthatatlan végeredménnyel. Mi nézők vagyunk, remélhetőleg a 3 év múlva kezdődő előadás nem a mostani ismétlése lesz.

Ezzel a kommunikációval nem lehet választást nyerni. Most az volt a szerencséjük, hogy a szájukat sem kellett kinyitni. Több ilyen helyzet biztos nem lesz.

jjulie 2011.04.25. 15:13:25

@hackbard.celine:

ez a kis akció

www.akk.hu/object.38C6DCF5-C48E-46A6-BF3C-7BAE76925CA0.ivy

mennyire volt nagydobra verve? én nem vettem észre
mint mondott erről a szijjártó?

szbi 2011.04.25. 15:14:19

@biobender: Az ideológiák érdektelenek. Másról van szó, végre!

A líbiai ezredes helyes magyar átírású névalakja más. Jelentése: fazekas. Utóbbit nem kötelező tudni.

Goompah 2011.04.25. 15:15:25

@hackbard.celine: Ezeket a hiteleket miért vették fel? Korábbi hitelek törlesztésére vagy újabb költekezésre? Mert a megadott szöveg ("A befolyó összeget az ÁKK Zrt. általános finanszírozási célokra fogja felhasználni.") elég semmitmondó.

"Jelen közlemény nem továbbítható amerikai elektronikus médiumok részére, illetve nem terjeszthető az USA-ban!"

Ez meg mit akar jelenteni az internet korban?

pszichoapu 2011.04.25. 15:16:51

@mara67: Orbánt nem kell kezelni, állítólag már kezelték 2002 után , Bécsben , 3 hónapig. (Nem bírta elviselni a választási vereséget.)

Bergeroth 2011.04.25. 15:17:09

Na, de legalább most már talán végre jöhetnek az érdemi lépések is, így 1 év elpazarolt időhúzása után. Most már tényleg ideje lenne.
De nem leszek naív, kíváncsian várom mi lesz az újabb gumicsont, amivel megint hónapokig, évekig el lehet húzni az időt, hogy a lényeges dolgok (gazdaság, munkahelyek, cigókérdés, fizetések, MO. Európai megítélése, stb.) még véletlenül se kerüljön terítékre.

Várúr 2011.04.25. 15:17:12

@Wolff:
Jüember. Maga Petrétei nyilatkozta, hogy szakértőkkel alkotmányozott. A szöveg elő is került. A többivel fordulj Petrétei elvtárshoz.

Goompah 2011.04.25. 15:23:04

@inreallife: Nem egészen így gondoltam azt, hogy nem értek a pénzügyhöz. Arra értettem, hogy nem kísérem figyelemmel a hitelfelvételeket, kötvénykibocsájtásokat és ezek paramétereit, vagy úgy általában az ország pénzügyeit.

De azért köszönöm a magyarázatodat, így már tudom, miért vették fel. Persze ettől még továbbra is semmitmondó az "általános finanszírozási célok" meghatározás.

jjulie 2011.04.25. 15:24:50

leragadtam ennél a kötvénykibocsájtásnál

odafigyelt valaki, hogy is lett ez kommunikálva kormányilag fideszileg, jobbikilag, stb? volt ennek valami visszhangja?

"Megint előjött,hogy képtelenek előre gondolkozni a felcsutiék... IMF kirúg,keménykedünk,gonosz imperialisták jól megkapják a magukét-nem szeretnék a helyükben lenni(Virág elvtárs),sok elmebajos tapsol,lám lám milyen kemény gyerök felcsút géniusza..Aki szól,hogy talán mégse kellene az hazaáruló,kommenista.. Eltelik 9 hónap és drágábban kötvényt bocsájtunk ki a gonosz imperialista USA-ban...Kell az imperialista kommenista zsidó liberális banktőke.. Diadaljelentés,micsoda siker,íme erős birodalom hazánk,felcsút géniusza kiváló vezető.. Sok idióta megint tapsol..
Okokról kuss:
A 3 milliárd USD összegű, 10 éves futamidejű évi 6,375%-os fix kamatot fizető sorozat hozama 3,10 százalékkal, a 750 millió USD összegű, 30 éves futamidejű 7,625%-os fix kamatot fizető sorozat hozama 3,30 százalékkal haladja meg a referenciának számító hasonló futamidejű amerikai kormánykötvények hozamát.
Hozamfelár: 2021. februári US Treasury + 310 bázispont (298 bázispont a dollár midswap felett)
Hozamfelár: 2040. novemberi US Treasury + 330 bázispont (353 bázispont a dollár midswap felett)"

panelburzsuj 2011.04.25. 15:26:17

Ezt az Alaptörvényt az Országgy űlés az 1949 . évi XX. törvény 19 . § (3) bekezdés a) pontja és 24. § (3) bekezdése alapján fogadja el.

Nem is annyira szimbolikus a skizó. Antibolsevista forradalom, amely új alaptörvényt fial és törvényesség folytonosság - Rákosi alkotmányára mutatva.

paragrafus 2011.04.25. 15:29:03

Ez az Alaptörvény nem rendelkezik a még jelenleg hatályos Alkotmány hatályvesztéséről.
Így január 1.-től (a jelenlegi állapotok szerint) marad hatályos a jelenlegi Alkotmány és egy hatályos Alaptörvény is.

panelburzsuj 2011.04.25. 15:32:59

@Bergeroth:

Ne legyünk szűkkeblűek: az európai megítélés tematikán azért igazán buzgón ügyködtek már ebben az eltelt egy évben is.

jjulie 2011.04.25. 15:37:59

@Várúr: @szbi:

benfentes fideszhitgyüliseknek tűntök, hogy volt ez a 3 millárd dolláros kötvénykibocsájtás?

lemaradtam, hogy volt ez eladva a köznek? netán sehogy? sunyiban ment az alkotmány árnyékában?

jjulie 2011.04.25. 15:40:26

@paragrafus:

hát ezt csak összefércelték, még a gombostűk is benne vannak, pusztán a sors akaratának köszönhető az egész

paragrafus 2011.04.25. 15:47:07

Rendkívül tragikusnak tartom, hogy olyan személy ül a köztársasági elnöki székben, aki nem átall SZÁNDÉKOSAN és TUDATOSAN törvényt és alkotmányt sérteni.

Sajnálatos módon nem foglalkoztatta Schnitt Pált, hogy azt a törvényt (ismét) aláírja, amelyet előtte az Alkotmánybíróság megsemmisített, de a fidesz újra megszavazta alkotmányellenes formában és változatban.
Tehát akkor már annak tudatában(????????) írt alá törvényt, hogy tisztában volt annak alkotmányellenességével. És még ez sem zavarta.

Tudatosan és szándékosan törvényt- és alkotmányt sértett.
(Ez a visszamenőleges hatályú elkobzásról szóló törvény)

És mindannak tükrében különösen súlyos, hogy közben a fidesz megalkotta a amaga JOGALKOTÁSI törvényét, amelyben maga a fidesz is kizárta a visszamenőleges hatályú törvénykezést. És ezt a törvényt ugyancsak Schmitt Pál írta alá.

jjulie 2011.04.25. 15:48:32

volt még egy

"A másik papír igen hosszú, 30 éves futamidejű, 750 millió USD összegű, 7,625%-os fix kamatot fizető sorozat. Hozama 3,30 százalékkal haladja meg a referenciának számító hasonló futamidejű amerikai kormánykötvények hozamát. "

www.gyk.hu/index.php?workspace=full&h=875628

hahó fidesznyikek, miért tud ezekről ilyen keveset a gugli?

paragrafus 2011.04.25. 15:49:24

De mondok még egy esetet, amikor Schmitt Pál SZÁNDÉKOSAN és TUDATOSAN törvényt sértett:

2000. évi XXXIX. törvény
a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól
10.§.(3). A Hivatal vezetőjét és vezetőhelyettesét a köztársasági elnök nevezi ki, és menti fel.
(4) A Hivatal vezetője közigazgatási államtitkári, vezetőhelyettese pedig helyettes államtitkári illetményre, illetőleg juttatásokra jogosult, jogállására egyébként a közigazgatási államtitkárra, illetőleg a helyettes államtitkárra vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

A Köztársasági Elnök I-1/02395-1/2010. számú határozata
a Köztársasági Elnöki Hivatal Alapító Okiratának módosításáról
- egységes szerkezetben -
2. A Köztársasági Elnöki Hivatal önálló szervezeti egységekből épül fel: a Jogi, Alkotmányossági és Közigazgatási Hivatala, a Társadalmi Kapcsolatok Hivatala, valamint a Külügyi Hivatala (együttesen a továbbiakban: Hivatalok).
A Hivatalvezetők javadalmazása és besorolása a közigazgatási államtitkáréval esik egy tekintet alá.

Budapest, 2010. szeptember 16.

Schmitt Pál
köztársasági elnök

www.keh.hu/index.php?cat=17&details=1&id=25
(folyt.)

paragrafus 2011.04.25. 15:50:30

@paragrafus:
(folyt.)

A következő a helyzet:

A Köztársasági Elnöki Hivatal a törvény alapján egy szervezeti egységet képez, melynek a vezetője a Hivatalvezető. Ez a Hivatalvezető tölt be egyedül közigazgatási államtitkári pozíciót. Akit ebből kifolyólag a közigazgatási államtitkári javadalmazás illet meg.

A Köztársasági Elnöki Hivatalban - beosztását tekintve - mindenki a hivatalvezető alárendeltje. Ennek ellentmondva a köztársasági elnök a törvény által meghatározott Hivatal élére előírt hivatalvezetővel egyenértékűen a Köztársasági Elnöki Hivatalban a Jogi, az Alkotmányossági, a Közigazgatási Hivatal, a Társadalmi Kapcsolatok Hivatal, valamint a Külügyi Hivatal élére egyaránt hivatalvezetőket nevezett ki, és akiknek a javadalmazásuk és besorolásuk a közigazgatási államtitkáréval egyezik.

Vagyis míg a törvény csak egy hivatalvezetőt írt elő, lévén a törvény alapján a Köztársasági Elnöki Hivatal csak egy szervezeti egység, addig Schmitt Pál az Alapító Okirat módosításával öt hivatalvezetőt nevezett ki a Hivatalban. Ezt Schmitt Pál úgy oldotta meg, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatalt feldarabolta öt, egymástól független és önálló szervezeti egységre. Így most a törvény előírásával szemben egy hivatalvezető helyett öt hivatalvezető van a Köztársasági Elnöki Hivatalban. Mindannyian a közigazgatási államtitkári javadalmazással.

Pedig a törvény alapján a közigazgatási államtitkári javadalmazás egyedül és kizárólag a Köztársasági Elnöki Hivatal, mint egy szervezeti egység vezetőjét, az EGY Hivatalvezetőt illeti meg.

A törvény csak egy hivatalvezetőt említ, egyes számban. A Schmitt Pál által módosított KEH Alapító Okirat viszont már többes számban említi a hivatalvezetőket. Így csinált Schmitt Pál egy elnöki határozattal - a hatályos törvényt felülírva - egy hivatalvezető helyett ötöt.

Tehát Schmitt Pál lényegében TUDATOSAN kijátszotta és kiforgatta a törvényt.
Ez pedig SZÁNDÉKOS TÖRVÉNYSÉRTÉS!

paragrafus 2011.04.25. 15:53:57

Milyen szégyen az országra nézve, hogy olyan személy tölti be a köztársasági elnöki tisztet, aki ebbéli tisztségében nagy ívben tesz a törvényességre és gyakorlatilag nem is vesz róla tudomást.

Akinek egy pártdirektíva fontosabb és erősebb, mint az ország törvénye.

sa52 2011.04.25. 15:54:31

3,75 milliárd USD összegű devizakötvény-kibocsátások
2011.03.25, péntek
Jelen közlemény nem továbbítható amerikai elektronikus médiumok részére, illetve nem terjeszthető az USA-ban!

500 millió USD összegű devizakötvény-ráemelés
2011.04.06, szerda
Jelen közlemény nem továbbítható amerikai elektronikus médiumok részére, illetve nem terjeszthető az USA-ban!

www.akk.hu/object.38523d7f-9e9d-46e4-aebb-5426d0a2e2fd.ivy

Bergeroth 2011.04.25. 16:08:57

@panelburzsuj:
Az tény. Sajnos évekre (évtizedekre?) előre tönkretették országunk megítélését ezek a kis zsebhuszárok. Kár volt.

jjulie 2011.04.25. 16:10:17

"A piac által napok óta várt nemzetközi kötvénykibocsátást sikerrel zárta Magyarország, a tranzakción 3,75 milliárd dollárnyi forrást sikerült bevonni.

A magyar állam 10 éves dollárkötvényekből 3,0 milliárd dollárnyit értékesített a nemzetközi kötvénypiacon 310 bázispontos felár mellett, míg 30 éves papírokból 750 millió dollárnyit adott el 330 bázispontos felár mellett.

A tranzakció sikerét látva a befektetők bizalmat szavaztak a forintnak, az euró árfolyama egészen 266 forintig ereszkedett. A piacon már be is indultak a pletykák, miszerint a hétfői kamatdöntő ülésen – ami az új monetáris tanácstagok első fellépése lesz – megnyílhat a tér a kamatcsökkentés előtt…

A devizakötvény kibocsátás sikerének jelentősége – kis túlzással – óriási, hiszen azt jelenti, hogy a magyar állam finanszírozni tudja a lejáró devizaadósságot. Idén az ÁKK 4 milliárd euró értékben kíván devizakötvényeket eladni, ebből pedig a mostani tranzakció keretében 3,75 milliárd dollárnyi (megközelítőleg 2,6 milliárd euró) már meg is valósult."

ecoline.hu/penzugyek/20110325_magyar_dollarkotveny.aspx

hahó fidesznyikek, mit kell erről elhinnetek?

Szergej55 2011.04.25. 16:13:12

Orbánc monnyon le, menjen a fenébe a mezőre földet túrni, aztán élje ki ott az átkozott küldetéstudatát, amely eddig ezt az idióta országot csak az árral szemben képes volt vinni, és semmi értelme a világon nem volt.

parlamentarista 2011.04.25. 16:15:30

history is written by the victors (sic!)

aszekelyek 2011.04.25. 16:24:51

@Goompah: A kancellár hogy is írta a nevét? Hasonló nevű.

@paragrafus: Szerintem a sarkalatos majd rendelkezik.... Persze sokan szeretnék, ha a 89-es örők érvényű lenne... @panelburzsuj: mondjál még valamit, ami lehetne az alapja! Fe törvényes legyen!

@Bergeroth: Látom nincs tévéd és rádiód sincs. A megítélésünket a ballib annyira de annyira nyomta..., lefelé...., hogy nincs az az ellensúly és fék, amin át ne gázoltak volna. Csak a Vatikánba nem mentek ellenünk hangolni mindenkit. Egy év alatt elég sokszor óbégatták, hogy jaj hatalmunk, a bebetonozott, odavan.... Segítség! EU, ENSZ? BÁRKI!!! Akkor lesz pénz kisfiam, ha majd visszafizettük a tömérdek szétszórt x ezer milliárdot. Köszönd meg a ferikének és a szadistáknak. Akik milliárdosok maradtak. HA te éhezel, akkor is. Annyira baloldaliak. Amit el lehetett végezni ennyi idő alatt, azt el is végezték. A fizetésedet nem ők adják, ha nem vagy közalkalmazott.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.25. 16:25:04

@paragrafus: van egy olyan gyanúm, a hivatalok számában tévedsz, bár buzgalmad dicséretes, szinte már Kolláth úréhoz mérhető.
A megfogalmazásból - nyelvileg, bár ebben az elnök nem annyira otthonos :) - úgy tűnik, a Jogi, Alkotmányossági és Közigazgatási Hivatal az 1 db hivatal, nem pedig három.

jjulie 2011.04.25. 16:27:15

@aszekelyek:

végre itt vagy babám, locsolhatok e?

addigis meséld el iziben, hogy voltak azok a kötvények?

jjulie 2011.04.25. 16:32:33

@Hepci:

persze te nem értesz az üzlethez, de azért hallhattál valamit a kötvényeladásokról, hogy adták el ezt a köznépnek?

Mr. Waszabi 2011.04.25. 16:35:15

Na, most hogy is van ez? 1989-ben nem voltak jogaink, vagy attól kezdve eddig, vagy mostantól nincsenek? A végén kiderül, hogy az egész demokratizálódás érvénytelen, mert nem volt jogalapja 1989-ben? Ejha, micsoda csűrcsavar.
Csak szóljatok, hogy mit kell kitűzni holnaptól, nehogy rossz jelvénnyel menjek az utcára. Még kiröhögnének...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.25. 16:36:40

@jjulie: nem az üzlethez nem értek, hanem a modern marketinget (= erőszakos hazudozás) nem kedvelem. :)
Fogalmam sincs, hogy adták el. Biztos volt benne Szijjártó és birka, esetleg Simor, te ezeket jobban tudod.

aszekelyek 2011.04.25. 16:38:27

@campobaszo: ő a jó példa. Nem ment szembe a többség akaratával és képviselte az őt parlamentbe delegálókat. Bár komoly problémákat látott a 89-essel kapcsolatban.

@jjulie: Már megint mi nem tetszik? a befektetők tudják, mibe teszik a pénzüket. Nem a te kockázatod. Elég jó a forint ára. NAgyon fáj. Éertem. Neked mi nem tetszik ebben?

aszekelyek 2011.04.25. 16:40:53

@Szergej55: Kellemes Húsvétot Bauer úr és tsai! A fiúk a pusztából. s.k.

jjulie 2011.04.25. 16:41:07

@Hepci:

tessék itt egy kis tréninganyag ingyen, ebből megtudhatod miben kellene fejlődnöd

sales.about.com/od/wheretostart/a/Essential-Sales-Skills.htm

Bergeroth 2011.04.25. 16:42:32

@aszekelyek:
A stílus barátom, a stílus ami az embert jellemzi. (gy.k.: a kommentedre értettem)

Visszatérve a blog fonalához. Akármennyire is elszabták a szocik, nagy kár a fideszért, hogy ugyanezt a vonalat követik ők is. Naívan még bíztam bennük én is, de hamar tettek róla, hogy elszálljon a köd. Ráadásul ők már a látszatra sem ügyelnek, hiszen tudják, hogy senki nem fogja felgyújtani BP.-et még egyszer azért, amit ők csinálnak.
A fidesz addig fogja feszíteni a húrt, amíg mi, magyar állampolgárok ezt hagyjuk. Fejétől bűzlik a hal, és ebben az országban már rohadt büdös van. De úgy látszik senkit nem zavar.

jjulie 2011.04.25. 16:43:14

@aszekelyek:

kezdjük az elején: tudod mi az az államkötvény?

László56 2011.04.25. 16:49:08

Egy nagyon szép estét Mindenkinek,

olvasva a kommentálókat, eszembe jutott egy régebbi előadásom részlete. Különösen azért is aktuális, mert már nem csak a kommentálók beszélnek polgárháborúról, hanem a kommunistáink felelős vezetői is. Ok. Akkor harcoljunk !

Harcoljunk. Jó magyar módra. Minden ellen és mindenki ellen. Mert őseinknek véres kardja....... A fogason is marad, mert a magyar nép nem harcolni akar, hanem jól élni. Legalább olyan jól mint a nyugati demokratikus országok munkásai és értelmisége. Igaz ott legalább van értelmiség, míg nálunk csak proletárból lett félértelmiség található meg. Folytassuk a félmunkát !

Ugyan a kapitalizmus kihalóban van, mert az EU társadalmak mind átalakulóban vannak a szolgáltatási társadalom irányába. De mi harcolunk megdönthetetlenül a kapitalizmus ellen. Ugyan ismert módon a kapitál nagy részét a globalizmusban már rég nem a kapitalista családok adják hanem a nyugati társadalmak középosztályának a nyugdíja fekszik benne, de mi kinevezzük zsidó kapitálnak és harcolunk ellene, ha bele halunk is.

Ugyan Európa leépíti honvédségét, mi azonban megmutatjuk hogy csak mi magyarok tudjuk megmenteni Európát a Magyar Gárdánkkal. Közben mellékesen a zsidókat is elpáholhatjuk vele. Hogy már régen nem azok veszélyeztetik országunkat és vallásunkat, hanem a muszlémok ? Mit számít az.

Majd mi magyarok megmutatjuk. Rozsda marja nem ragyog...? Így azonban nem is fog. És ha veszítünk ? Ugyan már, nem mi veszítünk, hanem a magyar nép. Az meg kit érdekel, hiszen mi magyar politikusok vagyunk.

Mert ez a harc lesz a végső.... Így igaz, mert ha egy ország,- még ha csak a fele is-, az egész világon a saját nemzetét mocskolja, ne csodálkozzon ha alul marad. Igaz, a kommunista politikusaink azon is keresnek, a magyar nép meg kit érdekel.

Például engem és remélhetőleg még sok más felvilágosult társunkat is. Mert úgy nem lehet élni hogy harcolunk az nemzetközi cégek ellen, ugyanakkor kesergünk hogy a magyar ipar elsorvad. Hiszen egész Európában a nemzetközi cégek adják a munkát a közepes kapitállal kistafírozott közép és kis cégeknek. Arról nem is beszélve hogy a legjobban azok siránkoznak kik kiárulták a magyar cégeket a saját zsebükre. Akkoriban bizony nagy volt az összefogás a pártok között, ma meg már mindegyik szívesen letagadná és a másikra mutat.

Épp ezért, meg hiányzó pártfinanszírozási törvény miatt, minden párt részt vett a magyar nép koldussá tételéhez. Megalakítjuk ugyan a kis és közepes cégek érdekszövetségét de munkát nem tudunk nekik adni. Igaz ugyan hogy az nem is a politika feladata lenne, de az is igaz hogy az sem lehet a politika feladata hogy a kis és közepes cégek megrendelőit kiutálja az országból. Az ellentmondások korát éljük mely a magyar népet elsorvasztja, de kit érdekel amíg a politikusaink kereshetnek rajta.

Ez változik most, mégpedig az alapjaiban. Köszönjük a második Orbán kormánynak.

aszekelyek 2011.04.25. 16:50:47

@biobender: Azért emelték fel, mert nem bírtak megegyezni. Nehogy a többieknek legyen lehetőségük. Horn az mszmp oszlopos tagja volt, akik olyan kevés hajlandóságot produkáltak, mint fentebb olvashatjuk a korabeli szövegekben, magukon kívül más pártoknak ugyanakkora lehetőséget biztosítani, mint maguknak. Tessék szépen elolvasni, amit belinkelt Gábor. A fegyveres munkásőreiket is meg akarták tartani. Aztán lett belőle gergényi tömegbelövöldöző , azonosító nélküli alakulata. Ugyanaz a cél, csak más név. GYila itán sem lettek demokratikus szalonna. Már azokból, akik utána még maradtak az mszp -ben.

sa52 2011.04.25. 16:54:59

Magyarország Alaptörvénye*
(2011. április 25.)

www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/mk11043.pdf

jjulie 2011.04.25. 16:57:18

@László56:

ez sokkal szarabb mint az átlagod, szerintem ezen még te sem röhögtél

naponta csak egy paródiát írjál, nincs több benned

te tudsz valamit a kötvénykibocsájtáson keresztüli megnyert összegek adósságrendezésre való felhasználásáról, mégpedig erről a legutóbbi 3,75 millárd dolláros ügyről amit itt az álalkotmányozás leple alatt sunyiban csinált az orbán?

jjulie 2011.04.25. 16:59:48

@aszekelyek:

ne dumálj feleslegesen

hova kúrja el az orbán a titokban szerzett 3,75 millárd dollárt?

aszekelyek 2011.04.25. 17:00:34

@tildy:): Nem tudnak másban. Az magas.Erre vannak instrumentálisan kondicionálva.@jjulie: Kezdd az elején, ha akarod. Nem 13 % a kamat, mint amikor feri kifizette a spekulációs tőkét. A tíz éves kötvény az tíz év múlva esedékes. Egy másik ismerősöm ezzel traktált nagypénteken. Hagyjál békén ezzel. Tényleg tudatlanoknak mondjad ezt a hergelést.

dr. Trebitsch 2011.04.25. 17:02:52

@jjulie: Azért a kötvénykibocsátás tényleg lehet nagy sikernek felfogni. Erősödött tőle a forint, az ország HITELE nőtt. Hazánkban mindig szerették azokat a megoldásokat, amelyekkel minél jobban meg lehet nehezíteni utódaink dolgát. Minden fasza, bejött egy csomó pénz! Majd a gyerekeink, unokáink visszafizetik, mit érdekel minket? Most nagy a siker, pár évig javul az ország helyzete. Mindenesetre, igyekszem hogy a még itthon lévő gyermekem is mielőbb eltávozzon az országból, én nem akarom, hogy a mostani politikusok (és a NÉP, mert ezt akarta mindenki!)által elpocsékolt pénzt nekik kelljen visszafizetni.

pandacsökiboborján 2011.04.25. 17:06:34

Egy 'T'-vel írta alá?: akkor nem érvényes.

aszekelyek 2011.04.25. 17:08:47

@jjulie: Lqrni más szokta ebben az országban a milliárdokat. Részemről oda teszi, ahol a legjobbnak látja. Piszok nehéz a víz felett tartania a pénzügyeinket.Az említettek aknamunkája , előre tönkre adósítása miatt. Ennyit voltam erről hajlandó írni. Sztem te se dumálj feleslegesen.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.25. 17:11:05

@sa52: Miket nyilvánítottak ki AZOK a MI nevünkben?

Megfigyelo 2011.04.25. 17:12:07

Most már tudom, hogy honnan került az új kotmányba az, hogy a gyermekek kötelesek eltartani idős szüleiket. A Türkménbasi
(Nyijázov türkmén elnök, "minden törkmének feje") megszüntette a nyugdíjfizetést azoknak, akiknek felnőtt gyermekeik vannak, míg azoknak, akiknek nincsenek, át kell adni lakásukat az államnak, és beköltözni az aggok menhelyére. Csodálatos perspektívák!
Link:
ru.wikipedia.org/wiki/%D0%9D%D0%B8%D1%8F%D0%B7%D0%BE%D0%B2,_%D0%A1%D0%B0%D0%BF%D0%B0%D1%80%D0%BC%D1%83%D1%80%D0%B0%D1%82_%D0%90%D1%82%D0%B0%D0%B5%D0%B2%D0%B8%D1%87
Ja, és sokaknak vissza is kellett fizetni 2 év nyugdíjat - mintha ez ia visszamenő hatály is ismerős lenne.... )A türkmén hatóságol tagadták, hogy ezek az intézkedések számtalan idős ember halálát okozták volna.)

Bergeroth 2011.04.25. 17:13:58

@jjulie:
K.K.K.
(kaszinó, kurvák, kokain)

jjulie 2011.04.25. 17:15:28

@aszekelyek:

kényes téma?

nem kaptál róla tájékoztatést a fideszhitgyüli központban?

kérdezzem meg a tölgyest, hova kúrta el ezt az orbán, mert te nem vagy hajlandó erről diskurálni?

nem volt még ilyen téma babám, hagyd a gumicsontot, nyomozd ki az orbán 3,75 milliárd titokban szerzett dolcsiját

Bergeroth 2011.04.25. 17:15:37

@Megfigyelo:
Ha ezt meg merik lépni, szerintem akkor tényleg tömeges kivándorlások lesznek az országból. Nem fogják meglépni, bár, amilyen hülyék, ezeknek csak a pénz számít. Bármi áron.

aszekelyek 2011.04.25. 17:18:45

@riglee: @vinczej: Épp csak úgy és azt, ahogy és amit a 89-esek is.

parlamentarista 2011.04.25. 17:20:36

@aszekelyek:
ezt a kormányt a külföld fogja megbuktatni.

parlamentarista 2011.04.25. 17:20:36

@aszekelyek:
ezt a kormányt a külföld fogja megbuktatni.

jjulie 2011.04.25. 17:22:07

@aszekelyek:

ne akadaj le erről, miért ment ez ilyen titokban az alkotmányozás mögött babám?

hol a zsé babám? nem beszélnek róla nektek sem?

mennyivel olcsóbb ez, mint a többi megoldás? azért nincs megszorítás, mert a manyup pénzén túl még hitelt is vett fel az orbán, nehogy otthagyják a birkák?

erről beszélj, ne a gumicsontról

mennyibe kerül két fidesz iksz?

bájgúnár 2011.04.25. 17:24:13

Engem az a megállapodás érdekelne amit eltitkolnak a nép elől!
Hogy miért nincs számonkérés.régi elit kizárása a hatalom gyakorlásából!Miért van teli a Fidesz régi MSZMP-MSZP-s káderekkel ügynökökkel?Miért vannak ezek mais vezető állami beosztásban?Nos ez az egész rendszerváltásunk rákfenéje!

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.04.25. 17:26:53

Pécsett nagy rendőri készültség közepette zajlanak a fidesz rendezvények, kevés résztvevővel.
Ha annyira szeretik őket miért kell ennyire félni?
Jó lenne Szargyártó Péter / fidesz / szép , kerek hazugságait meghallgatni.
Pécsett áll a bál, a közgyűlés a szakadás szélén. Sok fideszes ellenzi az orbáni politikát és egyre inkább teret nyernek.

Heil Páva, Heil PÁva, orbánka pávája...: nézd meg

www.bama.hu/baranya/kozelet/hitler-video-a-pecsi-alkotmany-unnep-is-teritekre-kerult-372643

Napkutya 2011.04.25. 17:27:34

Végigolvastam a kommenteket, + itt-ott vigyorogtam:

Uraim!

Becsüljük már meg a trollokat, akik húsvét hétfőn is dolgoznak! Ugyan messze nem érnek annyit, mint egy buszsofőr, -de legalább dolgoznak!

A Vezérnek is jár egy piros pont.

Benito Mussolinit is megdicsérték anno, amikor hétvégén is pontosan jártak az olasz vasutak.

aszekelyek 2011.04.25. 17:28:30

@jjulie: nem tudsz belerángatni , ne erőlkődj. Nyomozd ki. Annyira titkos, hogy mindenki tud róla. Brrrrr sajtóban is megjelent. Nem úgy, mint a Petrétei féle alkotmány tervezet. Únlak de nagyon. Mondom, a kapcsolaton a tökfejeknek magyarázd ezt. @parlamentarista: ennek ön persze előre örül. Sekély, e kéj. A külföld hagyja békén ezt az országot. Eleget szaggatta, rángatta, terrorizálta már.

bájgúnár 2011.04.25. 17:29:28

@paragrafus:
Smicikénket nem azért űltették arrra a posztra hogy gondolkodjon hanem hogy aláírjon!Hivatalosan már a szavazás után aláírta.A mostani csak a népbutítás!

sa52 2011.04.25. 17:29:56

„Van, ami még az alkotmánynál is fontosabb: Orbán Viktor focizott az alaptörvény aláírásakor

A kormányfő a székesfehérvári Puskás-Suzuki kupán vett részt, amelyet meg is nyert a csapata.”
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=419322

dr. Trebitsch 2011.04.25. 17:30:38

@Napkutya: jó a meglátás. Engem nem Mussolini, hanem Hitler példája jut néha eszembe, az indoklásoknál, mikor Hitler értékelésénél fel szokták hozni mentségére, hogy "de milyen jó autósztrádákat épített"

parlamentarista 2011.04.25. 17:31:15

@jjulie:
ez pénz az imf pakk visszafizetése miatt kell.

Megfigyelo 2011.04.25. 17:34:49

@aszekelyek: Ha nem vetted volna észre, az ország (különösen az államháztartás) helyzete drámaian romlott azóta, hogy OV hatalomra került. Már másról sincs szó, hogy honnan lehet még pénzt elvonni. (Különadók, magannyugdíjpénztárak lerablása, 250 milliárd zárolása, Széll Kállmán terv... már mind kevés, most jön a többi "nem-megszorítás" pl. a munkanélküli segély idejének harmadára való leszállítása---.) Egyrészt, úgy tűnik, egyszerúen hülyék - pl. nem tudták előre kiszámítani, hogy a nagy "SZJA csökkentés" az emberek többségének SZJA növelés lesz, aztán kapkodnak a fejükhöz meg a bérkommandókhoz, másrészt csak sajátmaguk és a hasonszőrűek jövedelme érdekli őket, és hogy az ország harmada éhendöglik, az nem...

Napkutya 2011.04.25. 17:35:24

@Trebitsch: Jah. Kíváncsi vagyok, a magyar politikusoknál mikor kerül majd elő, hogy "parancsra tettem, amit tettem..."

jjulie 2011.04.25. 17:37:17

@aszekelyek:

ez az, adj egypár linket, mi minden jelent meg róla a sajtóban

ebből vette az orbán a két ikszet a fideszre?

hackbard.celine 2011.04.25. 17:39:13

@aszekelyek: honnan jött ez 13%? Bemondásra emlékezetből?
Az IMF hitelt részvényesként az országkvóta erejéig 2,7%-on hívták le, a teljes hitelösszeg átlagos kamata sem volt több 3,5%-nál. És milyen árfolyamon? Ahogy fentebb írtam, jelenleg sokkal kevesebbet kell visszafizetni Forintban, mint az akkor felvett összeg volt.
Tessék olvasni az államadósság csökkentésről fidesz módra:
akk.hu/object.ed49ce6f-bdf4-44ce-a7dc-290126d55ca5.ivy
Itt van feketén-fehéren: 3 hónap alatt 10,8%-al nőtt a devizakötvényben vállalt hosszú lejáratú kötelezettség (ezzel részben hiteleket törlesztettek), de jelentősen nőtt a Forint alapú tartozás is, összesen 3,8%-al nőtt az államadósság.
Hová lett ez a rengeteg pénz, ha közben a költségvetés márciusra 108% hiányt produkált, zároltak 250 Mrd-ot és semmi nyoma a felvett ezermilliárdnak.

aszekelyek 2011.04.25. 17:42:15

@Tusko Hopkins: Az összes vérbíró és az öregnéne is nyugodtam flangálhat, hasonló írással, akkor mi bajod van? Ő elmondta, Hírtv-ben , hogy revideálta álláspontját, mint sokan, akik sokáig elhitték a meséket. Nem azt mondta, hogy kicsit hazudott, hanem azt, hogy ő bizony ezt hitte és későn jött rá, marhára nem jól gondolta a dolgokat. 89-ben is egyedül ő merte azt mondani , hogy népfelkelés volt. A fejét akarták letépni érte, akik most támadják és gáncsolták az államminiszterré válását. A megveszekedett egypárti, diktatúra hívek. Mint te is.Másként nem, lenne érdeked ide is írogatni és linkelni ezt a féligazságot.

jjulie 2011.04.25. 17:43:28

@parlamentarista:

ok, ez felvet pár egyszerű kérdést

pl.: ezt azért kellett most visszafizetni mert az orbán kitessékelte az imf-t?

pl2.: hitelből fizetünk vissza hitelt, és ez az államkötvényes hitel jobb hitel mint amit visszafizetünk?

pl3.: ha ez most egy frankó bravúros pénzügyi akció, miért nincs kidobolva?

stb.

jjulie 2011.04.25. 17:47:23

@aszekelyek:

köpd ki a gumicsontot, hagyd abba a handabandát

hova kúrja el a viktor a dollár milliárdokat?

hitelből finanszírozott a fidesznépszerűség?

hitelből finanszírozott a vidéki keresztény polgári magyarkodó középosztály?

Látnok14 2011.04.25. 17:48:32

Ilyen még nem volt, mióta Magyarországon televízió van:

NYOLC csatornán lehetett látni SP-t, amint aláír. Gyakorlatilag az ÖSSZES online adón: M1, M2, Duna, Duna Autonomia, Hír tv, ATV, TV2, RTL.

Ennyire fontos volt szervilisnek lenni? Sikerült.

porfelhő 2011.04.25. 17:53:02

Na!Igen! Az Mszp-Szdsz. koalició 1994-1998. között belefogott az alkotmányozásba, de a kialiciós viták, és a szocik egymás közöttti vitái miatt nem készült el az alaptörvény, és a négyötödös szavazat is kellett volna hozzá.
A tavalyi fülkeforradalom után elkezdődhetett a nagy változás az alkotmányozás.
A Fidesz élt azzal a lehetőséggel amit az 1989-90-es rendszerváltás alkitott ki. (a szociknak nem sikerült) :) Belakja azt a demokratikus tert, amely a választópolgárok bizalmából alakult ki. hm.
"Az elmult húsz év nem hozta meg a várt eredményeket, az emberek többsége új fejezetet akart nyitni, igy most szembe kell nézni azzal, hogy az alkotmányos és jogi berendezkedés jó volt e".
Ezek szerint nem volt jó?!
Teljesült a többségi kormány és az OV álma:) történelmet irhattak, ma , lesz az országnak? új húsvéti alkotmánya.
Történelmi húsvét, el lehet gondolkodni, /már aki tud, és egyáltalán akar/:) mi is történt az elmult egy évben, kinek jó és kinek nem. "Ünnep e a mai, vagy éppen más-nap".

parlamentarista 2011.04.25. 17:53:20

@aszekelyek:
nem örülök, nem is sírok emiatt.

Ringlósztár 2011.04.25. 17:55:38

@hackbard.celine:
Kár velük vitatkozni, mert megkapják az agitprop osztálytól a hatályos valóságot és addig ismételgetik, amíg nem kapnak másikat. Lásd manyupok elnyugdíjtőzsdézték a nyugdíjakat.
Szerintem meg a Szeretett Vezető egy év alatt elkúrta azt, amit 13 év alatt raktak össze a zemberek (az enyémet még nem államosította, mert vállaltam az állami nyugdíj elvesztését cserébe, de szerintem be fogják gyűjteni a 100.000 hős mnyp számláját is + az önkéntes pénztárak vagyonát is meg fogják védeni, mert azt ugyanazok a pénztárak kezelik, mint a mnyp számlákat, tehát ha az mnyp el van nyugdíjtőzsdézve, értelemszerűen el van nyugdíjtőzsdézve az önyp vagyon is. Erre 2013-ban kerül sor. Szerintem. Cserébe kapunk Dumb és Dumber cetliket orbánéktól, hogy kivettem 10.000 milliárdot, majd valaki visszaadja nektek parasztok 2047-ben. Vagy nem.)
Bár arra még soha nem kaptam választ a megmaradt fideszhívőktől, hogy ha el lett nyugdíjtőzsdézve a vagyon, akkor mijafaszomból van reálhozam, ami -az ilyen székelyek kedvéért írom le- az inflációt meghaladó hozam.

porfelhő 2011.04.25. 17:56:12

oppá":)

Elgondolkodhatnak az "emberek" , hogy ilyen új fejezetet akartak-e nyitni.

Napkutya 2011.04.25. 17:57:27

@Látnok14: "Ilyen még nem volt, mióta Magyarországon televízió van:

NYOLC csatornán lehetett látni SP-t, amint aláír. Gyakorlatilag az ÖSSZES online adón: M1, M2, Duna, Duna Autonomia, Hír tv, ATV, TV2, RTL.

Ennyire fontos volt szervilisnek lenni? Sikerült. "

Ez kb. olyan, mint amikor a kisvárosban oltár elé vezetik a cigány vajda megesett lányát.

MINDENKINEK tudni kell, hogy most már minden rendben van!

parlamentarista 2011.04.25. 17:59:10

@jjulie:
1. igen.
2. nem.
3. kényszerpálya. azért nincs kidobolva.

aszekelyek 2011.04.25. 18:01:27

@hackbard.celine: másról beszéltem. Simor úr és MNB ls rövid lejáratúak, nagyon nagy kamatra. Az év, ha jól emlékszem 2008 colt. Ezt, mint tudjuk, a költségvetés köteles kiegyenlíteni. Biztosan nagyon könnyű visszafizetni kétezer háromszáz milliárdot. Hogyne. Abból, amit akkor szedtek össze lqróék, s aminek nyomát és útját nem látta senki. Csak olyan infok vannak, hogy tömérdek magyar pénz ment ki az országból. Részemről tudom, mi hogyan történt és hogyan lett felduzzasztva a 2004 nyara óta az államadósság és miért. Teljesen hiába ez a jajgatás itt nekem. Tavaly még azon siránkoztak egyesek, hogy nem az IMF finanszíroz minket. Pld azért, mert a többség nem arra szavazott, aki azt a nyakára ülteti, amikor csak tudja. szociális borzalmat előidézve. A mainál sokkal rettenetesebbet. Nos hová lett? A kamatok és a tőke is, fizetve van. Mert ha nem, akkor sokkal nagyobb veszteség éri az országot, a szerződés szerint, amit simor és veres aláírtak. Nem átmeneti, hanem örök veszteség. Az államadósság egy ideig még nő, számszerűen, ez is nyilvános, már régen. idelökni pár adatit és ajvékolni nem mondanám, hogy valami korrekt dolog. Emlékeztet arra, amikor relativizálták a kétharmadot. Az államadósságot csak nagyon lassan lehet csökkenteni. A folyó fizetési mérlegünk rendben vab, Surányi úr szerint még szufficites is. Megvan az a pénz. Csak nem ezt kell nyomni. Értem én....

porfelhő 2011.04.25. 18:02:50

@László56: :)

Köszönjük a második Orbán kormánynak."

Hmm. Már bocsánat! De nem kellene ujjat, vagy billentyüt cserélni. ?

:)))))))

aszekelyek 2011.04.25. 18:06:24

@Megfigyelo: Ezt huhogjátok .Nem lehet nem meghallani. Nem érdekel a süket dumátok. HA nem vetted volna észre. Az a ti érdeketek, hogy huhogjatok.

jjulie 2011.04.25. 18:07:10

@aszekelyek:

hadova, blabal, handabanda, nyilas duma

hova kúrja el a viktor a dollár milliárdokat?

hitelből finanszírozott a fidesznépszerűség?

hitelből finanszírozott a vidéki keresztény polgári magyarkodó középosztály?

mennyibe kerül két iksz a fideszre?

álomszép 2011.04.25. 18:08:03

Fájdalmas cinizmus!

Igen.

jjulie 2011.04.25. 18:09:07

@aszekelyek:

nem kell a nyilas duma

viritsd a lóvét banyesz

szbi 2011.04.25. 18:10:41

@Bergeroth: Az Ön által hiányként említette dolgokban a kormány mind sikeres.
Kéretik több fantáziával lódítani!

jjulie 2011.04.25. 18:13:43

@szbi:

magyarázd el a pénzeket pajtás, hagyd a gumicsontot az aszékelyeknek

hova kúrja a dollárt a vezéred titokban?

mennyibe került a két fideszikszed?

Pasztorella 2011.04.25. 18:13:56

@porfelhő: :)

Bezony! Te is elgondolkodhatsz. Könnyekkel teli egy év!

A lényeg, irhattál kommentet.:)
Itt a történelmi húsvét, és az új alkotmány.

Áruld már el! neked semmi nem elég!?
:)

aszekelyek 2011.04.25. 18:17:54

@Bergeroth: Úgy tudpm egy kormánytanácsadótól, hogy megítélésünk sok éve olyan volt, hogy egy fabatkát nem ér, amit mi ígértünk, a miferinkék, vagy állítottunk. Ezért rossz a megítélésünk. Meg azért, amit most hazudoztok mindenütt. Nem kicsit, nagyon. @jjulie: lassan mondom, az IMF hitelével rosszabbul járt volna az ország. Melyiket nem érted? Vannak lejáró hitelek, azt kell finanszírozni. Vannak az IMF hitelnek nem átlagos ócsóságú ajánlásai és rendelkezésre állási költségei, ... összességében nem jobb, mint a piaci. Az IMF-é a mindenkinek fájni fog hitel. Nem kicsit, nagyon. Nyilas duma? Akkor valamibe beletrafáltam:)

porfelhő 2011.04.25. 18:18:44

@Pasztorella:

Tévesz. Elég. Csak legalább már az Orbán V. ne igérjen könnyeket. Mert abból is elég volt már.

:)

jjulie 2011.04.25. 18:21:22

@aszekelyek:

ez a fideszidióta verzió

jöhet az igazi

porfelhő 2011.04.25. 18:24:28

Versenytempó: megjelent az alaptörvény a Magyar Közlönyben"

Az alkotmányt a déli harangszó után írta alá Schmitt Pál köztársasági elnök a Sándor-palotában, a Magyar Közlöny 43. száma pedig, benne a Magyarország Alaptörvénye címet viselő dokumentummal, délután jelent meg.

Az új alaptörvény 2012. január 1-jén lép hatályba. "

hm. Ki versenyez? és kivel?
tudja valaki?

porfelhő 2011.04.25. 18:27:10

A Cimet! "Ajándék mellyel meglepem..."

Már "legalább tizszer elolvastam".

:)

jjulie 2011.04.25. 18:28:33

@aszekelyek:

neked fideszidiótának kedvezmény jár, ezt másodszorra is ingyen kapod

"Az IMF hitelt részvényesként az országkvóta erejéig 2,7%-on hívták le, a teljes hitelösszeg átlagos kamata sem volt több 3,5%-nál. És milyen árfolyamon? Ahogy fentebb írtam, jelenleg sokkal kevesebbet kell visszafizetni Forintban, mint az akkor felvett összeg volt."

a kötvénykibocsájtásból szerzett pénz kamata: 6% feletti

miért finanszírozza a fidesz szavazatvásárlását állami hitelből, mégpedig drága hitelből a vezéred?

miért tereli el a figyelmet erről husvétialkotmánnyal?

hackbard.celine 2011.04.25. 18:28:37

@aszekelyek: 2004 nyara óta az államadósság nem kis részben a fidesz döntéseivel lett felduzzasztva:
- 1500 Mrd kamattámogatás a lakáshitelekre (GDP 5%-a)
- fidesz vezette önkormányzatok fedezetlen devizakötvény kibocsátása 2007-től napjainkig további 5-6%.
És közben volt egy gazdasági világválság, Németország államadóssága is 82%-ra nőtt GDP arányosan.
A mostani gazdasági szabadságharc szokványos és kevésbé szokványos eszköztára (ahogy mondták) eddig negatív egyenleget mutat a főbb számokban.
A MNYP vagyon államkötvény átkönyvelésével a Ft kötvényállományt valóban lehet csökkenteni, az éven belüli MNYP részvény értékesítéssel 1200 Mrd befolyhat a kasszába és lehet szufficit (hacsak az Eurostat nem írja elő a korábbi egyenlegek korrigálását az egyes évekre arányosan), de ez egy egyszeri tétel.
A reálgazdasági mutatók ettől nem javulnak.
Persze van akinek ezeket teljesen felesleges magyarázni.
Az az epizód megvan 2008-ból, amikor Orbán azt találta mondani, hogy az mszp a választásokat akarja IMF pénzen finanszírozni és Veres János visszaszólt, hogy Orbán egyszerűen ellopná? Lett belőle rágalmazási per, Orbán el is vesztette.
Most Orbán van pozícióban, a kérdés: hová lett a frissen felvett temérdek pénz? Válasz egyelőre nincs.

hackbard.celine 2011.04.25. 18:33:35

@aszekelyek: 2000 és 2004 között átlagosan 3,9% hozamszinten ment a kötvénykibocsátás, ezt finanszírozza újra a fidesz hetente 50 Mrd Ft értékben 6,7-8,3% hozamszinteken évre.
Mert a piacról olcsó felvenni a pénzt. Kicsit olyan, mint amikor a személyi kölcsönét valaki a providenttől kapott gyorskölcsönnel törleszti.

jjulie 2011.04.25. 18:34:05

@hackbard.celine:

erre azt fogja válaszolni, hogy a gyurcsány hazudós

sa52 2011.04.25. 18:34:27

@porfelhő: „Az Országgyűlés által a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 19. § (3) bekezdés a) pontja alapján elfogadott alaptörvény és az alaptörvényhez kapcsolódó átmeneti rendelkezések kihirdetés során történő megjelölése a címet és a kihirdetés napját foglalja magában.”
(Jogalkotásról szóló törvény).

Ezért kellett a mai napon kellett a közlönyben megjelentetni.

hackbard.celine 2011.04.25. 18:37:48

@jjulie: feri bohóc munkássága a jelenkori elqrások szempontjából érdektelen. Lehet visszafele mutogatni egy ideig, de senkit nem mentesít a saját hibás döntései következményeitől, hogy valamelyik elődje is dilettáns volt.

Netuddki. 2011.04.25. 18:41:22

Hát igen, ez bizony hatalmas öngól volt. A József Attilás hasonlat pedig nagyot ütött! Respect!

jjulie 2011.04.25. 18:41:38

@hackbard.celine:

a vehemens asszonyság mindenre szokott válaszolni, és próbáltam modellezni milyen válaszlehetősége maradt

porfelhő 2011.04.25. 18:43:25

Történelmi húsvét, történelmi alkotmány!

Na! Egy kicsit más!

Figo: "Történelmi mérkőzés lesz a Real Madrid-Barcelona"

sport365.hu/nemzetkozi-foci,bajnokok-ligaja,figo:-tortenelmi-merkozes-lesz-a-real-madrid-barc

:)

hm. Mi lehet még történelmi?

Bergeroth 2011.04.25. 18:47:50

@szbi:
Tényleg?
Akkor megértem az alkotmányozás fontosságát. Egy ilyen sikeres országban, ahol tombol a jólét és térdig járunk a pénzben, ott tényleg nincs más fontosabb dolog, mint egy új alkotmány.

Bergeroth 2011.04.25. 18:50:42

@aszekelyek:
"Meg azért, amit most hazudoztok mindenütt"

Ilyenkor mindig megkérdezem, hogy kik "azok", akikre gondolsz (persze választ sosem kapok, hiszen nincs rosszabb annál, amikor a mondvacsinált ellenségről kiderül, hogy nem is az, ami).
Vagy oldalfüggetlenül nem lehet kritizálni? Muszáj tartozni valahová? Elég beteges és paranoid ideológia ez, nem gondolod?

jjulie 2011.04.25. 19:07:39

@Bergeroth:

persze hogy beteges, a kórokozó az orbánban fejlődött ki, és nemrégiben még járványszerűen terjedt, de mára már egyes egészséges szervezetek sikerrel küzdöttek meg vele, így a betegek száma visszaszorulóban van

dr. Trebitsch 2011.04.25. 19:12:31

@Bergeroth: ne csodálkozz, ez magyar betegség, a csürhepszichológia. Mikor valaki beletartozik egy csürhébe, a kivülállókat egységes ellenségnek képzeli, amit meg kell semmisíteni. Ez a magyar történelemben általában sikerült is, hiszen a csürhén kívüliek egyrészt kisebbségben voltak, másrészt nem tudnak olyan egységesen fellépni, mint a csürhe, mert gondolkodásuk sokszínű, összefogásuk nem olyan mindent elsöprő, mint a csürhe gázolása. Csak tőlünk nyugatabbra már nem olyan nagy létszámúak a csürhék, ezért ott nem olyan mindent elsöprő a csürhe tombolása. Nálunk ennek elérése még a távoli jövő zenéje, a csürhe hol az egyik, hol a másik oldalon gyűlik össze, és mindent elsöpör. Aki acsürhén kívül áll, ha van esze, már rég elment ebből az országból.

hackbard.celine 2011.04.25. 19:14:23

@jjulie: vannak azért védhetetlen labdák, szerintem pl. egy ilyenre a legnarancsabbak is csak hümmögnek egyet a bajszuk alatt:
belfoldihirek.com/news_images/1448/kover_185_20110330133156_293.jpg
"A rendőrállamban a rendőr fizetése magasabb a tanárénál, a jogállamban fordítva" - mondotta valaha dr Kövér László
A TEK létrehozása és a szakmailag indokolt Audik beszerzése a tánárok fizetéséhez képest így 23 év távlatából talán csak kicsit disszonáns.
A felsőoktatás lezüllesztésére egy példa: 143 ezer felvételizőből összesen 6 (!) jelentkezett kémia tanári szakra. Ennyien látják a jövőjüket ezen a pályán valamennyire biztosnak 18 éves korban. Fizika tanár jelentkező sincs sokkal több.
Jogászból és bölcsészből viszont lesz jó sok, majd ők törlesztik az államadósságot.

jjulie 2011.04.25. 19:26:08

a következetességet mint számonkérhető dolgot rég lerombolta a fidesz, mégpedig szükségből, helyette a komcsizásra helyezte a hangsűlyt, az öszödi beszéd aztán a sírból hozta vissza őket, és gyurcsány és a komcsik ellen mindent lehet lett az adu ász

még tart ennek a varázsa

Jamesboci 2011.04.25. 19:37:10

semmi gond etásak, majd jön Meseházi meg a demokraták, oszt lesz kóbászkerités.

jjulie 2011.04.25. 19:44:35

@Jamesboci:

látom kedveled a vörösöket

NA YA! 2011.04.25. 19:46:57

Tízezrek vonultak az utcára, megünnepelni az új alkotmányt!
Na jó, csak vicc volt!:P

megszűnt 2011.04.25. 19:48:31

Vannak olyan pontjai az új alkotmánynak, melyekkel egyetértek. Ilyen pl. az önmagukról gondoskodni nem tudó szüleink védelme, ugyanúgy, ahogyan gyerekeinket védjük.

Hanem továbbra is makacsul úgy gondolom, hogy a XXI. században illett volna, túl azon, hogy István királyra visszatekintettünk a tévében, azért elgondolkodni, mik azok az értékek, melyek megteremtik a modern Európát, ebben a modern világban.

Sajnálom, hogy a Fidesz nézőpontjából a liberális értékek teljes száműzése jelenti a konzervatív értékek megteremtésének lehetőségét. El kell vetni tehát mindazt, ami bennem liberális, és azokat őrizhetem, melyek konzervatív értékeim. Én ezzel a mentalitással így, aligha érvényesülnék külföldön, tehát most van itt az idő, amikor egy félmosollyal azt mondom:

No, igen! Én benne vagyok abban is, hogy adónk 1%-val segítem a devizahiteleseket, bár komolyan nem értem, miért nem gondolkodtak, amikor felvették, hanem hagyjanak élni a saját liberális gondolkodásommal, mert ezzel és csak ezzel tudok szabad lenni! Ma és holnap.

Török Gábor rengeteg kiegészítést tett és szeretem, amikor elmélyedünk a múltban és azt is jó volna hinni, hogy maradtunk ugyanazok, akik 1989-ben voltunk, a rendszerváltás hajnalán.

jaegtoer 2011.04.25. 19:52:29

@jjulie: nem volt titok, címoldalon hozta minden gazdasági rovat. és! sikeresnek ítélték.

jaegtoer 2011.04.25. 20:02:52

@hackbard.celine:

"___feri bohóc munkássága a jelenkori elqrások szempontjából érdektelen. ___"

elég ordas kijelentés. én azért ennyire nem becsülném le jó Ferencünk munkásságát.

hackbard.celine 2011.04.25. 20:08:30

@jaegtoer: biztos?
www.mno.hu/portal/777176
"A Morgan Stanley felidézi, hogy a magyar kormány a minap 500 millió dollárnyit rábocsátott eredetileg 750 millió dolláros, 30 éves lejáratú dollárkötvényére, és a kiegészítő kibocsátás 270 bázispontos kockázati felára az összehasonlítható futamidejű amerikai kincstárjegy hozama felett még 60 bázisponttal el is maradt az eredeti, 750 millió dolláros kötvény felárától. Az összesen 4,25 milliárd dolláros kibocsátás az egész évi kibocsátási terv 75 százalékát fedezte. „Nem minden tűnik azonban rózsásnak”: az eddigi havi költségvetési adatok „nem néznek ki jól”, az első negyedévi deficit eléri az egész éves cél 108 százalékát, és az első félévben valószínűleg tovább emelkedik, mielőtt a szektoradók beszedéséből és a nyugdíjalapok vagyonának átirányításából eredő egyszeri bevételek be nem folynak. "
Ez a baráti sajtó szerinti udvarias verzió.

jjulie 2011.04.25. 20:08:32

@jaegtoer:

adjál néhány linket

amúgy mit itéltek sikeresnek? azt, hogy a 3-4%-os kötvények helyett vannak 6-8%-osak?

és a cikek arról szóltak, hogy miért lett erre szükség és mire lett fordítva, miután az orbán korrigálta a szijjártó kósa párost, miszerint rendben a háztartás?

mesélj légyszi jagi mesélj, te vagy az első aki tudja a részleteit ennek az akciónak, a gugli nem sokat tud a tényen kívül

jaegtoer 2011.04.25. 20:10:00

@jjulie: @hackbard.celine:

"___"Az IMF hitelt részvényesként az országkvóta erejéig 2,7%-on hívták le, a teljes hitelösszeg átlagos kamata sem volt több 3,5%-nál. És milyen árfolyamon? Ahogy fentebb írtam, jelenleg sokkal kevesebbet kell visszafizetni Forintban, mint az akkor felvett összeg volt."___"

Keresési javaslat: "Az IMF hitelt részvényenként az ország kvóta erejéig 2,7%-on hívták le, a teljes hitelösszeg átlagos kamata sem volt több 3,5%-nál.

Nem található a keresési feltételek mindegyikének megfelelő normál weboldal.

A keresett kifejezés ("Az IMF hitelt részvényesként az országkvóta erejéig 2,7%-on hívták le, a teljes hitelösszeg átlagos ...) egyetlen dokumentumban sem található meg. Keresési beállítások alaphelyzetbe

Húsleves 2011.04.25. 20:11:50

@knausz:
És mi lenne, ha ti a liberális gondolkodásotokkal élni hagynátok azokat, akik at iskolába tanulni járnának, nem azért, hogy "felzárkóztassanak" olyan 18 évesen hatodik osztályos állatokat, akiknek joga van 18 évesen is hatodik osztályba járni, ahol - mivel mi máshoz nem értenek - az osztálytársaik és a tanáraik terrorizálásával vannak elfoglalva. Vagy a bűnözők jogainak olyan mértékű "tolerálása" helyett, hogy egy bűnöző tetű takarmányozása a börtönben több mint 250 ezer Ft, esetleg azoknak a jogaival foglalkoznátok, akiket az ilyen állatok tönkretettek, mert talán neki is joga lett volna nyugodtan élni. Vagy mi lenne, ha egyszer azzal a hú de liberális lelketekkel egyszer meglátnátok azokat a magyarokat is, akik azért nem tudnak normálisan élni, mert ha cigányok támadnak rájuk "halál a magyarokra" feliratú bunkósbotokkal, akkor rögtön ott teremtek ti, liberálisok, hogy bebizonyítsátok, hogy félelmükben támadnak a cigányok, és ha meg akarják büntetni a cigányokat, az is biztos azért van szerintetek, mert cigány, véletlenül se azért, mert bűnöző.
Ha esetleg nem így nyilvánulna meg a liberalizmusotok, akkor lehet hogy nem kívánna mindenki benneteket melegebb éghajlatra, nem gondolod?

hackbard.celine 2011.04.25. 20:13:41

@jaegtoer: feri bohóc mozgatja a háttérből a szálakat és adja a tippeket az MSZMP káder Matolcsynak?
A matolcsyzmusnak eddig mit köszönhetünk? Elqrt privatizáció (mert ne felejtsük el, hogy Antall idején nem kis része volt ebben), elqrt támogatott lakáshitelezés 2000-től? 1500 Mrd többlet az államadósságban? Jelenleg 250 Mrd lyuk a költségvetésben, 3 hónap alatt 3,8%-al megugrott államadósság a kedvező árfolyamok ellenére.
Mesélj, hol jön a képbe feri bohóc?

jjulie 2011.04.25. 20:14:45

@jaegtoer:

a jelenkori elkúrások, elkúrások, és mivan ha nagyobbak, vagy kisebbek mint a ferié?

a ferencutálat meg nem teszi semmissé semmiféle a jelenkori elkúrást

ahelyett hogy tapsolsz az orbánnak feltétel nélkül, a körmére kéne nézned, mint ahogy egy felelős felnőtt embertől elvárható európa közepén

hackbard.celine 2011.04.25. 20:22:18

@jaegtoer: a Magyar Köztársaság részvényese az IMF-nek. Eddig megvan? Országkvóta a részvényhányad alapján számolódik. A kvóta feletti résznek sávos felára van.
Pl egy link:
www.vg.hu/penzugy/olcsobb-lesz-az-imf-hitel-283334
Olvasgass, aztán beszélhetünk.

jjulie 2011.04.25. 20:28:08

@jaegtoer:

vonulj vissza elegánsan, amíg lehet

néhány órája az aszékelyek fideszhitgyülis társadnak nem sikerült

wowerman 2011.04.25. 20:28:51

na, erre szavaztak a fideszesek... én nem, úgyhogy nyugodtan alszom.

inreallife 2011.04.25. 20:29:13

@hackbard.celine: elméletileg ez jelenthet jót is. kénytelenek lesznek összekapni magukat, mert az eltöketlenkedett nyugdíjrendszerrel együtt ez a kombó már embert kíván ezek helyett a bazári majmok helyett....

megszűnt 2011.04.25. 20:29:55

@Húsleves:
A liberalizmus nem arról szól, amikről Te itt nyilatkoztál.

"olyan 18 évesen hatodik osztályos állatokat, akiknek joga van 18 évesen is hatodik osztályba járni"

Kiállok amellett, hogy a gyerekek ne úgy viselkedjenek az iskolában, mintha kocsmában ülnének éppen, lábuk az asztalon, de értsd szó szerint, és úgy is tiltakozom ellene, hogy elviszem adott intézményből a gyerekemet és beiratom egy katolikusba. De!

Azt nem szeretem, ha megmondják, mikor iskolaérett, szerintük, mások szerint az én gyerekem. Azt sem szeretem, hogy eztán érdemjegyben fejezik ki a pedagógusok ebbéli véleményüket. És az sem túl jó dolog, ha 16 éves koráig iskolaköteles egy gyermek.

"egy bűnöző tetű takarmányozása"

Nem értek egyet a szigorítással. Sok a tévedés. Aztán a Jóisten bocsássa meg, egy ügyben is, ha tévednek, mert akkor az egy ártatlan emberélet.

"félelmükben támadnak a cigányok,"

Egy kisebbségben lévő közösség természetes reakciója a félelem, mint ahogyan bármely emberé, aki kiszolgáltatott, ebben a mai világban.

a-kis-herceg 2011.04.25. 20:36:34

@Teremszolga: sajnálom. eddig az alaptörvény nem fog eljutni... sose tudjuk meg hogy műxike...

tizstázzuk. a többséget kell megvárni. szépen halad a fides a gazdasági csőd felé...

elégedetlen éhes tömegek... ez már rég nem jogszabályokról szól. azok zárójelbe kerülnek vagy 2-3 évre...

mindkét esetben. ha a fides bukik, azért, ha marad, akkor azért nem lesz jelentősége.

hackbard.celine 2011.04.25. 20:38:21

@jaegtoer: a túljegyzés mégis mire válasz? A provident bármikor ad pénzt kérdés nélkül és hetente beszedi kamatostól. A legutóbb lekapcsolt ózdi uzsorások sorban álltak a lehetséges adósokért.

a-kis-herceg 2011.04.25. 20:49:15

@jjulie: 2 706 292

nem kötekedés. csak pontosan szépen...

ssi 2011.04.25. 20:52:57

piaci hitel is kölcsön, amiből törlesztjük majd az IMF-, EU-hiteleinket is, de kérdés, hogy pl. költségvetési kiadások fedezetéhez is szükség van-e rájuk .. a kölcsönző piac nem ír elő olyan szigorú ellenőrzéseket, feltételeket, mint pl. a IMF, viszont drágább .. de a sikeres kötvénykibocsájtások elhalaszthatják adott ország további leminősítését is ..

"20 812 milliárd forint volt március végén a központi költségvetés adóssága, ennél magasabb összeggel még soha nem tartozott Magyarország a hitelezőinek. Az év első három hónapjában már 770 milliárd forinttal növeltük adósságunkat, amiben közrejátszott a márciusi dollárkötvény-kibocsátás is (3.75 milliárd dollár), amit még februárban a SEC engedélyezett Magyarországnak az amerikai piacon .. ÁKK az idén összesen 4 milliárd euró (5,4 milliárd dollár) értékben tervez devizakötvényt kibocsátani"
www.mfor.hu/cikkek/Sosem_latott_csucsra_lokte_hazank_adossagat_az_uj_dollarkotveny.html

újabb piaci hitelforrás lehet:
"Haladéktalanul meg kell vizsgálni, hogy Kína és Magyarország pénzügyi intézményei milyen módon tudnak együttműködni magyar kötvények kibocsátásában - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter"
hvg.hu/gazdasag/20110421_magyar_kotveny_kina_fellegi

Ugyanakkor "rengetegen viszik ki megtakarításaikat szlovákiai bankokba. Ausztriában már forintbetéteket is elfogadnak"

Húsleves 2011.04.25. 20:59:25

@knausz:
Na látod, pont ezek azok a dolgok, amiért én is azt mondom, hogy takarítsanak ki benneteket. Annak ellenére, hogy nem vagyok a ti értékeitek szerint konzervatív, mert éntőlem ha a melegek házasodni akarnak, akkor házasodjanak, és ha a felnőttkorú ember füvet akar szívni, akkor tőlem füvezzen.

"Azt nem szeretem, ha megmondják, mikor iskolaérett, szerintük, mások szerint az én gyerekem. Azt sem szeretem, hogy eztán érdemjegyben fejezik ki a pedagógusok ebbéli véleményüket. És az sem túl jó dolog, ha 16 éves koráig iskolaköteles egy gyermek."

Jaja, persze, "csak" ezeket a dolgokat nem fogadod el, ugye? És szerinted mi a franccal fejezze ki egy tanár, hogy a gyereked olyan hülye mint a segg, ha nem érdemjeggyel? Ja, persze, tudom, szerintetek hülye gyerek nem létezik, csak tehetségtelen tanár, és majd ha a hülyegyereked tanár lesz, mert nem fejezték ki érdemjeggyel, hogy hülye, akkor majd be is igazolódik. A hülye gyereknek is joga van elvégezni egy orvosit, aztán operálni, nehogy már megtiltsák neki, csak azért, mert hülye. És szerinted aki 16 évesen nem járta ki a nyolc osztályt, azzal sok értelme van még próbálkozni, ugye?

"Nem értek egyet a szigorítással. Sok a tévedés. Aztán a Jóisten bocsássa meg, egy ügyben is, ha tévednek, mert akkor az egy ártatlan emberélet."

Ennyi erővel akár meg is szüntethetnék az igazságszolgáltatást. Hány ártatlan áldozata van annak, amikor bűnösöket nem ítélnek el? Ez persze nem számít, igaz?

"Egy kisebbségben lévő közösség természetes reakciója a félelem, mint ahogyan bármely emberé, aki kiszolgáltatott, ebben a mai világban."

Kivéve az adott faluban 80%-os arányú "kisebbség" által félelemben tartott magyarokat, ugye? Azok nem kiszolgáltatottak, ugye? Linkelj már be egyetlen cikket, amikor az LMP vagy a TASZ kiállt magyarokért cigányokkal szemben. De persze a látványos "kimenekítéssel" jól telerakták a külföldi sajtót. Meg is lett az eredménye, a táborozásból hazatérő cigánynak első dolga volt szemenvágni egy magyart. És ilyenkor persze mélyen kussolnak a liberális műmájerek.

Tudod lehet hazudozni, csak aztán nem kell eljátszani a csodálkozást, hogy vajon miért szavaztak ki benneteket a Való Világból, hanem meg kellene érteni az okokat. Persze ez csak fikció részemről, hiszen hogy is értenének bármit az emberek viselkedéséből azok, akik abből élnek, hogy naponta telefossák a médiát az emberekért való aggódásukkal.

És abban is biztos lehetsz, hogy mivel már kiismertek benneteket, ez így is marad, akkor is, ha a következő választásokon zöld párt helyett már hupikék törpikék néven indulnak a liberális szarkavarók.

inreallife 2011.04.25. 20:59:27

@jjulie: a 3 millárdról, tudtam, nagyokat tapsoltak maguknak milyen jó volt az érdeklődés. a 750 milliót is bemondták, hogy azt is vesznek fel, na ezután már nem volt vállveregetés. ahogy nézem durván szopóág kamatra vették fel, valamit kurvára elszámoltak, és KELLETT...

lehet láttam a 750 kamatterhét is, de a kettőt így egymás alá leírva látszik a bibi... mondjuk +20 évre megkérték a megbízhatóságunk árát, nem túl biztató.

dehamár a pénzügyekről beszélünk, az imf pénzek miatt van egy másik veszély is. mégpedig az, hogy az állam 50%-ban valutában van eladósodva. ez nagyon rossz, 80-20% alá kéne menni mihamarabb. most orbánék láthatóan nem így gondolják. valszeg az is benne van, hogy az imf pénzeket valutában kell visszafizetnünk, de talán okosabb lett volna forintban bevonni a hitelt és az átváltva kifizetni az imf hitelt. lehet a jövőben ezeket a hiteleket kifizetik, amikor elülnek a válság hullámai, de a görög és portugál fejlemények nem éppen kedvezőek, és akkor a valutahitel odabasz... :(

a-kis-herceg 2011.04.25. 21:00:20

@Megfigyelo: 1011 éves feudalizmus... a Meggebedeusok földjén...

panelburzsuj 2011.04.25. 21:07:13

@Húsleves:

Hülyegyerek pedig van.

Például te is.

Állj majd majd ki mellettem, ha tájékozatlan kommentelők le akarnak engem libsizni.

tölgyes 2011.04.25. 21:13:24

@jjulie: Látom már megint s a szokásos szövegértési gondokkal küszködik. Most azonban nem azt nem érti, amit én írok, hanem azt amit más ír:)

Húsleves 2011.04.25. 21:13:28

@panelburzsuj:
Jaj, egyem meg a kis lelkedet, dehogy mondanék én neked ilyet, hiszen akkor már fújnád is, hogy "a stílus maga az ember".
Tudom én jól, hogy személyeskedni, érvelés helyett a másikat fikázni csak nektek, liberálisoknak lehet, mert belőletek nem a gyűlölet süt, hanem a polgárpukkasztó, emelkedett, szabad szellem.
Úgyhogy nyugodtan hozzad a formádat, én csak annyit emelek ki újra: nem kell csodálkozni a választási eredményeken, vannak szociológiai törvényszerűségek.

megszűnt 2011.04.25. 21:17:15

@Húsleves:
Mindenekelőtt szeretem, ha higgadtak maradunk és nem személyeskedünk, mert ez az alapja, hogy mi beszélgetni tudjunk ezen a fórumon. Köszönöm.

"Ja, persze, tudom, szerintetek hülye gyerek nem létezik, csak tehetségtelen tanár"

Minden gyerek érdeklődése felkelthető valamivel. Most azt sajnos nem mondhatom el, hogy az enyémek közül bármelyik érdeklődne a versek iránt, de ott van számtalan más pl. nyelvek, biológia.. Vajon miért van az, hogy egy tanár más az óráján, mint amikor privát tanít?

"És szerinted aki 16 évesen nem járta ki a nyolc osztályt, azzal sok értelme van még próbálkozni, ugye?"

A remény az, amit nem szabad feladni. Másfelől: hol biztosítasz egy 16 éves gyereknek munkát és pláne milyet?

"Ennyi erővel akár meg is szüntethetnék az igazságszolgáltatást."

Érdekes fölvetés. Komolyan megfontolásra javaslom!

"És abban is biztos lehetsz, hogy mivel már kiismertek benneteket, ez így is marad,"

Ha néha elcsüggedek, arra gondolok, hogy a történelem hosszú során végül mindig az igazság és a szeretet győzött.:)
(Gandhi)

tölgyes 2011.04.25. 21:17:17

@knausz:
Kedves knausz!
Akkor ki mondja meg, hogy iskolaérett-e a gyerke??? Talán bizony ÖN???Akkor meg ki fizesse annak többletköltségeit, ha iskolaértelen gyermekét mégis iskolába járatja?? Talán bizony Ön.. No de hisz akkor már adhatja is el a lakását, autóját bugyiját..:(

jaegtoer 2011.04.25. 21:19:26

@hackbard.celine:

2009.júliusi a linked. De a 2009. november végi december eleji csőd elkerülésére adott hitel kamata mennyi is volt?

Nagyon jól tudod mi a túljegyzés.

jjulie 2011.04.25. 21:19:38

@tölgyes:

na végre elkúrószakember

hol vannak a dollárok, amivel az orbán sunnyog?

ssi 2011.04.25. 21:20:15

2011. 01.13. "ÁKK vezérigazgató-helyettese jelezte: A tervezett 4 milliárd euró értékben kibocsátandó devizakötvény célja a lejáró devizaadósság megújítása. A nemzetközi piacról bevonandó 4 milliárd euróból 2 milliárdot az IMF-EU-hitel törlesztésére, két milliárd eurót pedig a lejáró devizaadósság törlesztésére kell fordítani .. Egy milliárd euró államadósság visszafizetése megközelítőleg egy százalékponttal csökkenti az államadósságot .. A forintban nyilvántartott államadósságot csökkentik az állami nyugdíjpénztárba visszaáramló forint államkötvények"
www.napi.hu/magyar_gazdasag/az_akk_3_milliard_eurot_tud_netto_allamadossag-torlesztesre_forditani.470827.html

drágább hitelből fizetett másik, de olcsóbb hitel törlesztése nem mérsékli az össz eladósodottságot, de módosíthatja/elnyújthatja a visszafizetés ütemét

panelburzsuj 2011.04.25. 21:21:17

@Húsleves:

Te ömlesztve az érvnek szánt rizsát a vastag személyeskedéssel egybeömlesztve hánytad ide.

Én legalább szétválogattam.

Ha idáig eljutsz, még vitapartner is lehet belőled.

Addig maradsz hülyegyerek.

jaegtoer 2011.04.25. 21:22:29

@hackbard.celine:

"_Olvasgass, aztán beszélhetünk. _"

Te meg figyelj a dátumokra.

a-kis-herceg 2011.04.25. 21:23:12

@jjulie: most akko rezek is elqrták? én nem fizetem vissza. izguljon a diktátor...

remélem kezesnek meg a smit és a pintér magánvagyonnal szerepel...

Látnok14 2011.04.25. 21:23:14

Mit kell hallanom. SchmittPálunk aláír, ugyanekkor Tisztelt Vezérünk focizik.
Nem ott van, vagy nézi meghatódva az összes tv csatornán. Ó nem. Szarik rá. Majd elmondja neki valaki. Azt volt képe mondani, hogy a "nagyok" intézik az ilyen ügyeket.

Bravó fülkeforradalmárok. Tudtátok kire szavaztok.

És: SchmittPálunk a ma esti beszédében mégy NENYI-ből sem tudott idézni, újra el kellett olvasnia az elérakott szöveget. Pedig ott lóg a falán már lassan egy éve. Nem volt ideje elolvasni. Szegény ember. Nem akárki: az emberek embere.

Egyre jobban el vagyok szomorodva a szervilis hülyeség csimborasszóján.

a-kis-herceg 2011.04.25. 21:25:59

@paragrafus: izgi... jobb ha két kotmány van... mintha egyse lenne...

tölgyes 2011.04.25. 21:28:05

@knausz:

"Minden gyerek érdeklődése felkelthető valamivel. Most azt sajnos nem mondhatom el, hogy az enyémek közül bármelyik érdeklődne a versek iránt, de ott van számtalan más pl. nyelvek, biológia.. Vajon miért van az, hogy egy tanár más az óráján, mint amikor privát tanít?"

A gyermek érdeklődése persze felkelthető, de nem biztos, hogy fenntartható... márpedig ha egy gyermek figyelme idegrendszeri fejletlensége vagy más ok miatt nem tartható fenn, akkor iskolaértelen, amit nagyonjól ki lehet mutatni..Ha a gyermek figyelme nem tartható fenn, akkor a gyermek nem tudja követni a tanórát..ha elszakad az ott folyó munkától, akkor nem tud visszakapcsolódni és a többieket zavarja..de mert nem tud figyelni és a többitől elmarad, emiatt nem lesz sikerélménye, emiatt elkezd rendetlenkedni.. Míg ha vár egy évet, akkor az érési folyamatok lezárulnak és nem lesznek konfliktusai...

Vers: A gyermekek érdeklődése különböző. A vers azonban nem az irodalomról szól kicsi korban.
1. A vers ritmusa áthatja és fejleszti az egész személyiséget.
2. A vers szókincse, a versekben használt nyelvi szerkezeti lelelmények beépülnek a gyermek gondolkodásába, és nagy mértékben könnyítik meg számukra a verbális ismeretszerzést.

Ezért én Önnek is és másnak is azt tanácsolom, hogy már kicsi korban (akár magzati korban is) hallgasson, olvasson hangosan verseket, hallgasson zenét. Nagyon jó hatással van a csecsemőkre.. de még a megszületőkre is.

megszűnt 2011.04.25. 21:28:53

@tölgyes:
Kedves Uram!

Ismerem annyira a gyerekeimet, mindhármat, hogy azt egy pszichológussal, óvodapedagógussal közösen el tudjuk dönteni, mikor iskolaértett és tovább megyek, még arról is tudunk dönteni, buktassuk-e meg, vagy ne (ó, szegények, mind 4-es 5-ös tanuló:), az egyik most nyelvvizsgázik, a másik diplomamunkát ír...

Korábban el tudtam dönteni, ültessük-e első padba ahhoz, hogy ne 4-es érdemjegyet hozzon haza nekem magyarból, hanem 5-öst, mert én tudom, mi van a saját gyerekemben. Egyedül én.

jaegtoer 2011.04.25. 21:29:27

@jjulie: fogalmad nincs, milyen árgus szemekkel figyelem a fideszkezeket, mint ahogy a további hitelfelvételeket is. Az a különbség csak köztünk, hogy szerinted mindenértazorbánahibás, míg az én emlékezetem korlátozódik kizárólag Viktorra.

tölgyes 2011.04.25. 21:31:12

@jjulie: Hiába mondom Önnek, úgysem érti. Nem értette már öt éve se, hogy miként jött létre az az irdatlan adósság, amit most valahogyan vissza kell fizetni.

megszűnt 2011.04.25. 21:32:38

Kedves Török Gábor!

Egy hozzászólásomat, melyet Tölgyes úrnak írtam, vegyünk ki, sok lesz kétszer.

Köszönöm.

tölgyes 2011.04.25. 21:35:06

@knausz: Ön úgy ismeri a gyermekeit, ahogy ismeri. Remélem a gyermekei nem voltak-lesznek iskolaértelenek, így se a gyereknek, se Önnek nem lesznek konfliktusai a későbbiekben... Mégis mivel az oktatásban jelenmtős ráfordítások történnek, a kérdés eldöntésében annak is részt kell vennie, aki a pénzfelhasználásról dönt.

Egyébként persze.. tud eztet is meg aztat is a gyermekéről..:)és remélem, hogy ismeretei és érzései köszönő viszonyban vannak a tényleges helyzettel.:)

a-kis-herceg 2011.04.25. 21:36:58

@Megfigyelo: ez nem türkménia... azért ott még nem tartunk (sajnos)

mégcsak a Meggebeddeusok földje. ki merre lát meneküljön a mocsárból...

Húsleves 2011.04.25. 21:39:02

@knausz:
"Minden gyerek érdeklődése felkelthető valamivel."

Tipikus hazugság. Egyrészt: ez egy általánosítás, és az általánosításokról ti, liberálisok azt mondjátok, hogy az általánosításoknak nincs alapja, ostobaság. Másrészt: azt elfogadom, hogy a legtöbb gyerek érdeklődése felkelthető valamivel. Ennek a megvalósítása pénzkérdés - kis csoportos oktatás kellene hozzá, hogy a tanár oda is tudjon figyelni a gyerekek különbözőségeire. Ez nem hogy nem így van, hanem jól megnehezítitek a dolgát azzal, hogy a pedagógusnak agresszív, 18 éves állatokkal kell foglalkoznia, és az értelmes gyerekeket is nehéz motiválni, mert nem fogadjátok el, hogy osztályozza őket. Pedig a jó osztályzat motiváló erő, ugyanúgy, mint például a sportban az érem (bár el tudom képzelni, hogy eljön az idő, amikor a sport-díjazás is felháborítja majd nemes lelketeket, és szabályt hoztok arról, hogy vagy mindenki kapjon érmet, vagy senki.

"A remény az, amit nem szabad feladni."
Igen, ezért van az, hogy a nem liberálisok sem adták fel a reményt arra, hogy eljön az idő, amikor a gyerekek az iskolába tanulni járnak, és nem 18 éves agrersszív baromért reménykedni.

"Másfelől: hol biztosítasz egy 16 éves gyereknek munkát és pláne milyet?"
Ez nem szociális kérdés. Aki nem képes elvégezni a legelemibb iskolákat, az menjen lapátolni. Az iskola célja a tanítás.

"Ennyi erővel akár meg is szüntethetnék az igazságszolgáltatást.. Érdekes fölvetés. Komolyan megfontolásra javaslom!"
Ez így rendben is van, csak akkor élj velük együtt te (valahol), mert az altruizmus nem azt jelenti hogy más farkával vered a csalánt.

"Ha néha elcsüggedek, arra gondolok, hogy a történelem hosszú során végül mindig az igazság és a szeretet győzött."
Szerintem te kavarod a történelmet a szerelmes füzetekkel, de annyi mindenesetre igaz, hogy az álszent hazudozókat előbb-utóbb kiismerik.

a-kis-herceg 2011.04.25. 21:40:18

@bájgúnár: :))))) milyen rencerváltás? lemaradtam valamiről? mikor?

hackbard.celine 2011.04.25. 21:40:58

@jaegtoer: 2008-ban volt csődközeli helyzet, akkor született az IMF-EKB_Világbank készenléti hitelmegállapodás:
index.hu/gazdasag/magyar/imf081029/
Az IMF-től a korábban linkelt cikk szerinti a kvóta 300%-a feletti összegre 2% a felár (egyébként így lett 4,7% a lehívott utolsó részlet kamata, összességében nincs átlagban 3,5% felett a teljes összegre), az EKB-tól 3,25% kamatszinten, a Világbanktól szintén hasonló feltételekkel jött a hitel.
Végül nem lett lehívva a teljes 25,1 Mrd dolláros keretösszeg.
Mi a problémád a dátumokkal? Épp azt a cikket linkeltem, ami az újratárgyalt, kedvezőbb feltételekről szóló megállapodást tartalmazta.

tölgyes 2011.04.25. 21:41:57

@Húsleves: Valamivel felkelthető, csak nem tartható fenn. Ha csak nem süket a gyermek, akkor egy rős hangingerre felkapja a fejét.. há másért nem, hát azért mert megijedt:(.. de ettől még nem lesz a gyermek iskolaérett. knausz nem tudja mit beszél. Nem ért hozzá.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.25. 21:43:31

@panelburzsuj: libsi :)
(egy tájékozatlan kommentelő, mi több, nyalonc)

megszűnt 2011.04.25. 21:43:52

@tölgyes:
"Remélem a gyermekei nem voltak-lesznek iskolaértelenek, így se a gyereknek, se Önnek nem lesznek konfliktusai a későbbiekben..."

Tehát miként említettem följebb. Az egyik egyetemista, a másik középiskolás/gimnazista a harmadik 4. osztályos és nekem az a dolgom, hogy őket fejlesszem, ismerem minden rezzenésüket. Ezt elhiheti.

Tárgyilagos tudok lenni és maradni. Ez a liberális ember sajátja. Emberként kezeli a gyerekét, nem gügyög neki naphosszat. Megbeszéljük az élet problémáit.

Megjegyzés: Mindig, mindenkoron kikérték a pedagógusok a véleményemet, ez pozitív, de azt szeretném, ha minden szülőét kikérnék. Érti?:)

ui. Verseknek a vérükben kéne lenni, az anyatejjel szívhatták volna magukba, de nem és nem. Hát mit csináljak? Ha fejre állok is belőlük nem lesz bölcsész, előbb mérnök vagy orvos.

Nyunyócska 2011.04.25. 21:44:00

14-18-évig tanítok.

"Minden gyerek érdeklődése felkelthető valamivel."

Jaja. Ha mondjuk melltartóban hullahoppoznék fizika/matematika oktatás helyett, tuti felkelteném az érdeklődésüket a tárgy iránt. Ugye?

"Most azt sajnos nem mondhatom el, hogy az enyémek közül bármelyik érdeklődne a versek iránt, de ott van számtalan más pl. nyelvek, biológia..."

Engem meg baromira nem hat meg, hogy érdeklődik a versek iránt, ha az én óráimon fegyelmezhetetlen, direkt beszólós, trágár. Mert nem, nem kell mindenkinek szeretnie ezeket a tantárgyakat és nem is várom el, hogy hozzám hasonlóan lelkesedjen ezekért, de azért a minimum, hogy hagyja azokat tanulni, akik szeretnének ezzel foglalkozni a jövőben.

"Vajon miért van az, hogy egy tanár más az óráján, mint amikor privát tanít?"
Mondjuk azért, mert aki magántanárhoz megy, az már eleve motivált a tanulásban. És most mindegy, hogy Anyuka kényszeríti-e rá vagy maga tökélte be, hogy szüksége van magántanárra, de akar tanulni. És mert egyedül van, a tanár figyelmét nem vonja el 2-3 "Janika", aki facebookozik a 150e-es mobilján a hátsó padban. (Mert a szülő akkor is megveszi a mobilt a gyerekének, ha totál bukásra áll, több tárgyból.) Sok gyerek csak melegedni, meg enni-inni jár be a suliba és hogy csinálja a feszültséget meg a cirkuszt az órán. Semmi, de semmi életcéljuk nincs egyeseknek. Szoktam kérdezni, hogy mit szeretnének elérni az életben, stb. amire legtöbbször csak vállvonogatás a válasz...
Nekem ne mondd: 28 fős 9. osztályban félévkor 65 tantárgyi bukás volt. És ez nem szakiskola!

ulrike (törölt) 2011.04.25. 21:45:44

Adósság visszafizetési opciók görög esetre.
www.economist.com/node/18586648

Húsleves 2011.04.25. 21:45:54

@panelburzsuj:
Amint már mondtam, nem megyek bele a személyeskedésedbe, mert pontosan tudom, miért csinálod. A hozzád hasonlóknak itt az a szerepe, hogy akiknek az érveléseivel nem tudtok mit kezdeni, azt elkezditek alpári módon szidni, hogy elmarjátok a blogokról, hogy azt a látszatot keltsétek, a ti véleményetek az általános. Nos, ez nálam nem jön be, mert ismerem a fajtádat. De folytassad nyugodtan, hadd lássák, hogy igaz, amit írtam.

jjulie 2011.04.25. 21:46:36

@tölgyes:

az adósság nő, az elkúró orbán dáraga pénzből fizeti az olcsó hitelt

a többit meg ki tudja hova kúrja el

ezért kár volt leváltani a bajnait egy újabb elkúróra

porfelhő 2011.04.25. 21:47:08

Orbán alkotmánya: önkényuralomról ír a brit lap

"Magyarország lesz-e az első EU-tagállam, amelyik önkényuralmi állammá válik?"

A Fidesz-politikusok igyekeztek elmagyarázni az amerikai kormánynak és az amerikai közvéleménynek is a Wall Street Journalben elhelyezett írásban, hogy az új alkotmány jelenti a kommunizmus végleges legyőzését, hiszen a régi alkotmány még 1949-ben sztálinista dokumentum formájában született.
A politikai PR-szakértők azonban "kényelmesen elfelejtik megemlíteni", hogy az alkotmány 1989 óta a felismerhetetlenségig megváltozott.

Arról sem tesznek említést, hogy az elmúlt húsz évben Magyarországon kialakult egy nemzetközi megbecsülésnek örvendő alkotmánybíróság, figyelemre méltó liberális-demokratikus ítélkezési gyakorlattal"

hm. ha érdekel valakit! másoltam.
Kiss töbsség esetén kis-, nagy többség esetén nagy változást igért a Fidesz a választások előtt.
mindenki elnöntheti mekkora,- és milyen a változás.

a-kis-herceg 2011.04.25. 21:50:59

@Nyunyócska: lényeges és okos leírás... sajnos, ez van...

ulrike (törölt) 2011.04.25. 21:51:33

A pedagógus egyesület türelmet vesztettek platformja aktivizálta itt magát? Tud valaki egy rendes húsleves receptet? Ez itt valamitől felhabzott, le kéne szűrni.

porfelhő 2011.04.25. 21:52:18

oppá":)
ez is lényeges.

A brit lap szemleírója szerint az új alkotmánnyal kapcsolatos problémák közé tartozik a "hiányzó mandátum" is.
A kormány állítása szerint a tavalyi választás - amelyen a Fidesz "a voksok valamivel több mint 50 százalékát szerezte meg, ám a választási rendszer sajátosságai révén ennél sokkal több parlamenti helyhez jutott" - a szavazófülkékben lezajlott forradalom volt, amely törvényesítette "a nemzeti együttműködés új rendszerét".

hirszerzo.hu/belfold/20110425_guardian_alkotmany_onkenyuralom#rss

nem elfelejteni!

:)

Húsleves 2011.04.25. 21:53:22

@ulrike:
Ahhoz nem recept kell, hanem szűrő. Hadd kérdezzek valamit: amikor te jártál iskolába, volt osztályzás? :-)

panelburzsuj 2011.04.25. 21:56:05

@Hepci:

Le van maradva a bloggazdi.

Milyen kultúrzalon az a, ahol a fasz

tölgyes 2011.04.25. 21:59:03

@jjulie: Valóban. .. az összességében 22-23.000 milliárd forintnyi adósságnak van kamata és azzal bizony minden évben nő az adósság... FENOMENÁLIS, ÖNTŐL NEM VÁRT FELISMERÉS!!!
Ön szerint mire fordították a KÖTVÉNYKIBOCSÁTÁS BEVÉTELEIT???

panelburzsuj 2011.04.25. 21:59:47

@panelburzsuj:

mikrofonpróba:

fasz, 1, 2, 3 ....

Tiltakozom az összetett szavak diszkiminációja ellen!

ulrike (törölt) 2011.04.25. 22:00:09

@Húsleves: Szűrd le magad, hűtsd le magad. Utána - ha sikerült - beszélgethetünk.

megszűnt 2011.04.25. 22:00:47

@Nyunyócska:
"Jaja. Ha mondjuk melltartóban hullahoppoznék fizika/matematika oktatás helyett, tuti felkelteném az érdeklődésüket a tárgy iránt. Ugye?"

Vallom, hogy egy jól felépített óra, felkelti a gyerek érdeklődését. Egy jó tanár számomra kincset ér. És megbecsülöm. Újra köszönöm, amiért hozzásegítette gyermekemet egy-egy országos versenyeredményhez, nylevvizsgapapírhoz. Odamegyek, vagy felhívom és megköszönöm, általános iskoláig visszamenőleg.

"Mert nem, nem kell mindenkinek szeretnie ezeket a tantárgyakat és nem is várom el, hogy hozzám hasonlóan lelkesedjen ezekért,"

Pedig óriási élmény lenne! Sok-sok tanár dolgozik ezért és amikor sikerül, az erőt ad a folytatáshoz. A gyerek és minden gyerek kincs, nekünk feladatunk úgy bánni ővelük. Magam ezért szültem, és ezért élek.

Legyünk jobb emberek és akkor a gyerekeink is azok lesznek, a mi példánkat követve! Egy pedagógus és egy szülő pedig dolgozzék együtt. Ez az egyetlen út. Én ezen járok.

álomszép 2011.04.25. 22:01:13

Olvasgatom a kommenteket! mert ha nem irok akkor olvasgatok, általában reggel, és este:))

Fantasztikus amiket irnak. a @tölgyes úr meg már megint nem látja az "erdőtől a fát"....

.))))))))))))))))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.25. 22:02:50

@panelburzsuj: eccer írtam már, hogy a f*szkalap eredetiben nem megy át. Valószínűleg nem a fasz problematikus belőle a rendszernek, hanem a kalap. :)

tölgyes 2011.04.25. 22:03:06

@knausz: ÉN SOK MINDENT ELHISZEM, CSAK AZT NEM, HOGY MEG TUDJA ÍTÉLNI, HOGY EGY GYERMEK ISKOLAÉRETT-E VAGY SEM.

Ehhez az kevés, hogy valaki gondos szülő és lelkes anya. ha a gondosság és lelkesedés felelősséggel és okossággal párosul, akkor az iskolaérettség eldöntését arra bízza, aki ehhez ért..:)

Annak örülök, hogy a gyerekei már túljutottak a próbán:) most már csak az unokák esetében kell figyelni.

jaegtoer 2011.04.25. 22:05:36

@hackbard.celine:

jaja! annyira nem volt csődközeli helyzet, hogy a közintézmények 80 %-a a 2009. novemberi közüzemi számláik kiegyenlítését is 2010. januárra-februárra halasztották.
Ez persze nem menti azt, hogy a fidesz is úgy szórja a lóvét, mintha lottón nyerte volna.

Húsleves 2011.04.25. 22:07:03

@ulrike:
Akkor neked is leírom, hogy értse mindenki (hogy te is érted-e, az nem lényeg). Velem szemben nem jön be a szokásos módszeretek, hogy a vitapartnert idegesnek állítjátok be, mert tudom, hogy csak a tőletek eltérő véleményű személy hiteltelenítésén fáradoztok, de ez csak azt mutatja a kommentek olvasóinak, hogy érveitek nincsenek. De folytassad nyugodtan, hadd lássák, hogy igazam van :-)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.25. 22:07:58

"Beintenek Bakondinak a tűzoltók: német védőruhában tüntetnek

Elképzelhető, hogy a tűzoltók külföldi kollégáiktól kérnek kölcsön levetett védőruhákat, sisakokat és csizmákat a május 6-ára tervezett tüntetésre. A felszerelésre azért lehet szükség, mert az áprilisi demonstráció előtt a Belügyminisztérium és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság nyomást gyakorolt a parancsnokokra, hogy a tűzoltók ne egyenruhában vagy védőruhában tüntessenek."

atv.hu/cikk/video-20110425_beintenek_bakondinak_a_tuzoltok_nemet_vedoruhaban_tuntetnek_video

ulrike (törölt) 2011.04.25. 22:08:03

@panelburzsuj: Nem volt tisztán hallható, de azért jó lesz, jöhetnek a szolgálati közlemények.

jjulie 2011.04.25. 22:08:14

@tölgyes:

ha nem lehet tenni semmit akkor minek a fülkeforradalom, az alkotmányozás és a többi pohintés

a bajnainál ha nem tud többet a viktor, mire volt jó a csere,

az orbán az új, alkotmányozó elkúró?

kiraaaaa 2011.04.25. 22:09:32

@Jamesboci: már abból van, a fidesz elhozta a jót.

ulrike (törölt) 2011.04.25. 22:10:02

@Húsleves: Ezt már elsütötted, akkor sem volt igaz. Szaladj be gyorsan a pártközpontba valami más mondókáért.

porfelhő 2011.04.25. 22:10:18

@álomszép: :)

Jaj! de buta vagy! Ő csak a Gyurcsányt látja!
Keresi az elkurt millárdokat.
igen.

:))))))))))))))))))))

panelburzsuj 2011.04.25. 22:11:41

@Hepci:

Akkor mégiscsak dicséret illeti a blog marketingeseit, mert a "lényeglátó" imázst sikerült több elemben is megjeleníteni ...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.25. 22:13:18

@knausz: hát, ez nagyon szép, ezek az elvek remekül működnek pl. itt, a XII. kerületben.
Hivatásos liberálisaink (szabad madarak és hozzájuk kapcsolódó jogvédő csoportok) akkor tehették volna a legtöbbet eszméik gyakorlatba ültetéséért, ha mindnyájan családostól a munkanélküliséggel és fokozódó cigány részaránnyal rendelkező térségekbe költöztek volna, s gyermekeiket is az ilyen helyeken található iskolákban taníttatják. Helyette mit látok? Rózsadomb, Lipócia s Lauder Javne.
Ott van az a Mali, akit minap méltattál. Látott még valaki rajta kívül élő, közismert liberálist az elmúlt 15 évben, aki jogvédő hoppárékat s Horváth Aladárokat leszámítva 3 méternél jobban megközelítette életében parttalan rajongása tárgyait?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.25. 22:16:17

@panelburzsuj: kísérletezni kell, kreativitás.
Faszsombrero (? - selypítőknek nem ideális)

ulrike (törölt) 2011.04.25. 22:16:38

@Nyunyócska: Nekem nem voltak ilyen bevállalós tanáraim, de szólj, mikor lesz a mutatványod. Elmegyek hospitálni.
P.S. Kezdem érteni, mi a gond az oktatásban. Lezüllöttek a gyerekek.

megszűnt 2011.04.25. 22:18:58

@tölgyes:
Kedves Uram!

A legkisebbnél volt egy olyan, hogy korábban született és muszáj volt őt óvni, tényleg minden elérte. Aztán bekerült az iskolába, évvesztesen, augusztusi. Napköziben már be-bepisilt, mire írtam a tanító néninek: - Nem kérünk napközit, engedje haza, elég a napi procedúra. Mire ő felelt:- Igaza van. Magam is úgy látom.

A kisebbik gyerekemmel aztán átvettük a napi anyagot, amit a tanító néni már leadott és így tartottuk a lépést. 3. osztályosan jutott el odáig, amikor azt mondtam: Rendben van, Úristen! (Ady szavaival) Azért ez nagy csúszás! És képzelje el, ha leosztályozzák vagy valami atrocitás éri.

Unokák. Hát én most fölnevelem őket, az én gyerekeimet, és úgy érzem, adtam annyit, hogy hasonlóképpen fölneveljék a sajátjukat! Nem kívánok belszólni.

Húsleves 2011.04.25. 22:19:41

@ulrike:
Ez sem jön be haver. Ismerem már a fajtátokat, ócska provokátorok vagytok, ha beírok valahová, rögtön elkezdtek mocskolódni.
De ki kell hogy ábrándítsalak. Örülök hogy így hisztiztek. Motivál :-)

tölgyes 2011.04.25. 22:20:32

@jjulie: Már hol olvasta azt a butaságot, hogy nem lehet semmit se tenni????Már megint nem érti amit olvas??????:(

Bajnaival az volt a baj, hogy az elkúrásban aktív szerepet vállalt.:( Gazdasági miniszterként és más pozíciókban...:(

Abban viszont nem lehet mit tenni, hogy az adósságot vissza kell fizetni. Gyurcsány-Bajnai ment az adósság maradt, azt nekünk kell kifizetni. EZÉRT ÍROGATTAM LE ÖNNEK OLYAN SOKSZOR, HOGY 18.000 MILLIÁRDOT KÚRT EL GYURCSÁNY AZ ADÓINKON FELÜL.. Ezt az adósságot nem vittel magával, nem fizette ki. ITTHAGYTA!!!

A fülkeforradalompedig azért kellett, hogy legyen esély a kilábalásra.!

porfelhő 2011.04.25. 22:20:36

hm. Mit ir ez a szerencsétlen! a fidesz elhozta a jót!

:(

tölgyes 2011.04.25. 22:22:59

@porfelhő: Az angol választási rendszer mellett Orbánnak ma 98%-os többsége lenne:)

ulrike (törölt) 2011.04.25. 22:24:08

@Húsleves: Igen, igen, meg hülyéket irkálunk. De szerencsénkre vannak itten okosok, mint te, kik kijavítanak. Furcsa motivációid vannak, nem vagy te egy kicsit mazo?
P.S. Látom, bezárt a párközpont, nem kaptál ellátmányt.

ulrike (törölt) 2011.04.25. 22:25:30

@porfelhő: Olvasd el azt is, mire írta. Másként félreérted, de alaposan.

inreallife 2011.04.25. 22:25:55

@jjulie:

válasszuk szét a dolgokat, ennyire nem egyszerű a szitu.

1. az imf hitel jórésze bent figyel az mnb tartalékában, ami a válság óta ha jól csalódom kb a triplájára hízott. elvileg onnan is tudnánk a hiteleket visszafizetni, csak az gyengítené az intervenció lehetőségét, ilyen időben ez nem felvállalható.

2. valamiből fizetni kell nincs mese. az imf hitelt 3 évre kaptuk, és végén már utalás van. a végére nem lehetett hagyni a felvételt, mert akkor megsarcoltak volna rendesen, így ez is jó lépésnek tűnhet.

2a. de még jobb lehetne ennél, ha forintban adósodnánk el. 1 dolog szólhat ez ellen, a viktorék olyat odabasznak a népnek, hogy 200-ig szalad euró. na akkor majd megnézem aszékelyek mennyi nyugdíjat kap.

3. ha megint imf-re cserélnék a hitelünket többet árthatna, mint az a pár %.

3a. elsőként a forint gyengülne, mint ökör, hiszen ezzel azt sugalljuk külföldre, hogy nem vagyunk képesek pénzt bevonni a piacról. lásd görög és portugál.

3b. valszeg megkérnék az árát, amit politikailag viktor nem akar megfizetni. pl a nők 40 éves nyugdíjkorhatárát, meg az ingyenes utazást stb... hozzáteszem, hogy még nem akar megfizetni.

szóval összetett dolog ez. igazából a 750-et nem értem. vagy félnek valamitől, vagy elkúrtak valamit. egyik se túl hízelgő, mindkettő képességbeli hibákra vezethető vissza. emléxel még a matolcsy vs állampénzügyes manusz elviszamegintel küldésére? tudod ez volt az a csávó, aki leírta, hogy bajnai nagy király volt,
a marha matolcsy meg aláírta elolvasás nélkül, a főnöke meg seggberúgta. majd ezzel a bajnais papírral legyezgették az eus döntéshozókat, hogy milyen jó kis ország vagyunk. na aszem innentől gyökerezik a probléma, ami szép kis fává cseperedett, és úgy látom a fidesz bicskája kezd beletörni....

Húsleves 2011.04.25. 22:27:26

@ulrike:
A lényeg, hogy mindenki láthatja, nincsenek érveitek, csak fröcsögni tudtok.
Most te jössz, formáljad a pici száddal: párt-köz-pont...
Meg közben a nyelvedet is nyújtogassad, és mutass szamárfület :-)

megszűnt 2011.04.25. 22:28:16

@Hepci:
"Ott van az a Mali, akit minap méltattál. Látott még valaki rajta kívül élő, közismert liberálist az elmúlt 15 évben,"

Komám édesanyja tavaly halt meg. Nem közismert, de vérbeli, igazi pedagógus volt! Szerettem és tiszteltem. Minden szabadidejét cigány gyerekek felzárkóztatásával töltötte.
És mellette felnevelt két nagyszerű, saját gyereket is!:)

Mali Zoltán a csiszolatlan gyémánt, az igazi liberális. Őrá van szükségünk. Benne a napi politikában, az országosban is.

Hát, rajtam kívül, ha valaki felfigyelt rá, nos ő bebizonyította, hogy roma közösséget lehet és kell építeni. Megmutatta, miként lehet ezt megoldani! Vajon miért nem kérik a véleményét?

ulrike (törölt) 2011.04.25. 22:29:52

@Húsleves: Csaknem a tükör előtt gyakorolsz?

Húsleves 2011.04.25. 22:30:10

Ja, és én kérek elnézést Török Gábortól, sajnos ezeknek a liberóknak ez a módszerük - megpróbálják levinni a színvonalat az ő szintjükre. Természetesen ebbe nem szabad belemenni.

ulrike (törölt) 2011.04.25. 22:33:56

@Húsleves: Ne is menj bele, kár volna. de ha már igazad van, mint mondád, nem írnád le, miben is pontosan és miért.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.25. 22:35:35

@knausz: a hivatásos liberálisok leszarják az ilyen Mali-féléket. Arra jó volt, hogy megszervezze az ország legnépesebb Szadesz szervezetét, kb. Aztán amikor véleménye volt erről-arról pl. a mocsárlecsapolási polihisztorral szemben, egyből kegyvesztett lett.
Sajna, a liberalizmus önfelkentjei az elmúlt időszakban semmiféle toleranciát nem mutattak a hozzájuk nem hasonló embertársaik irányába. Magyar Bálint vagy Kuncze ugyanaz a söpredék, mint Bayer Zsolt.

kiraaaaa 2011.04.25. 22:36:30

@Húsleves: és a Pempers mit tud? vagy a bio pelenka?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.25. 22:39:01

@Húsleves: a liberósok ellen használj Zewa softist, de egész alakos banánszagú Durexben is támadásba lendülhetsz. :)

porfelhő 2011.04.25. 22:41:30

@tölgyes: :)

Ne vicceljen már, igy húsvét este.

:)

ulrike (törölt) 2011.04.25. 22:47:17

@porfelhő: Isten ments, semmi gond. Értsd félre nyugodtan, ahogy csak akarod.

Nyunyócska 2011.04.25. 22:48:15

"Vallom, hogy egy jól felépített óra, felkelti a gyerek érdeklődését. Egy jó tanár számomra kincset ér. És megbecsülöm. Újra köszönöm, amiért hozzásegítette gyermekemet egy-egy országos versenyeredményhez, nylevvizsgapapírhoz. Odamegyek, vagy felhívom és megköszönöm, általános iskoláig visszamenőleg."

Aha. Akkor kezdjük itt. Jómagam 3 gyerek anyukája vagyok és én is hiszem, hogy a szülő kellene, hogy partner legyen. De ne abban, hogy megmondja nekem hogyan és mit tanítsak, hiszen jómagam is megbízok a gyerekem tanítóiban (orvosokban, ügyintézőkben, stb.) még akkor is, ha nem mindenben értek velük egyet, de ezt a férjemnek fejtem ki maximum. (Mindaddig persze, amíg a gyerek rovására nem megy.) Tudod: a mi sulinkban ebben az ominózus osztályban, ahol a rengeteg tantárgyi bukás volt, a múlt heti szülői értekezletre 9 szülő jött el, az utána levő fogadóórára 2 szülő jött konkrétan hozzám. Azok sem olyanok, akiknek bukásra áll a gyerekük. A szülő érdeklődését a SAJÁT gyereke iránt ki kelti fel?
Nekem az is napi élmény, hogy van 2, matematikából tehetséges gyerek az osztályban és próbálom őket megmenteni a kb. 5 nagyon-nagyon kezelhetetlentől. Ez is kihívás. Ez is eredmény. Nem lehet mindenkit megmenteni. És a legjobb igyekezet, tenni akarás is kihuny egyszer, ha nincs semmilyen pozitív megerősítés. Sem a szülő részéről, sem az állam részéről, de még az iskolaigazgató részéről sem. Az én energiám kell még a saját 3 gyerekemnek is, amikor hazamegyek. Még szükségük van rám.
"A gyerek és minden gyerek kincs, nekünk feladatunk úgy bánni ővelük. Magam ezért szültem, és ezért élek." Én is. :))

El tudom fogadni, hogy nem mindenkit ragad meg a matematika. Még a saját gyerekeimnél is el fogom tudni fogadni. Az egyik pl. helyesírási és magyar versenyeket nyert, nem a Zrínyit. Nem vagyok szakbarbár. A lehetőséget fellebbentem mind előtt, de nem kényszerítem rájuk. Kamaszokra pláne nem lehet kényszeríteni semmit, mert zsigeri elutasítás a válasz....

Nem, nem a gyerekek züllöttek le. A szülőknek nincs energiájuk a saját gyerekeikre, addig, amíg terelgethetnék őket. Mert a kamaszokat már késő kamaszkorban nevelni. Könnyebb a pedagógusra mutogatni, hogy nem tud érdeklődést felkeltő órát tartani...

További jó éjt! :))

megszűnt 2011.04.25. 22:48:45

@Hepci:
Nagyon kevés, valóban liberális politikust ismerek, attól persze lehetnének és hiszem, hogy vannak. Mali Zoltán mellett ilyen még Fodor Gábor.

Ők a szeretet elvén működnek és ezt nem díjazza a nagypolitika, pedig a bólogatók között, ha csak pár ilyen ember volna, ma már nem itt tartanánk. És hiszem, ha valaki kitör Orbán Viktor mellett, ő a Szeretet nyelvén fog kommunikálni.:)

Egy, csak egy legény van talpon a vidéken,
Meddig a szem ellát puszta földön, égen;
Széles országútra messze, messze bámul,
Mintha más mezőkre vágyna e határrul;

(Arany János)

parlamentarista 2011.04.25. 22:50:14

@Nyunyócska:
csupa szerencse, hogy most már nem liberálisok vezetik az oktatási tárcát. és mi fog megváltozni ettől. mert szerintem semmi.

egyszerűen arról van szó, hogy a kamaszkor kezdetétől a közismereti tárgyakat nem általánosságban kell tanítani, hanem specializáltan. nem egyénre, hanem ágazatokra bontva. de aki autószerelő akar lenni, annak az irodalmat fakultatív módon kell tanítani. egyszerűen előre kellene hozni az érettségi (műveltségi) vizsgát az általános iskola végére, és utána nem közoktatni, hanem szakképezni kellene.

ulrike (törölt) 2011.04.25. 22:53:54

@Hepci: Valami liberal repellent hatóanyagos kéne, vagy valami védőoltás, mint a kullancs elleni, ami három évig véd. De lehet, hogy valami inkontinencianadrágra (népieschen: gumibugyi) is szükség lehet. Nem t'om ez utóbbit támogatja-e a eü. biztosító. Ha nem, nedves öregkor elé nézhetünk

kiraaaaa 2011.04.25. 22:54:07

@parlamentarista: most momentán senki nem vezeti. Nagy szarság van a közoktatásban.

nyunyónak annyiban igaza van, hogy a szülők sem partnerek.

tölgyes 2011.04.25. 22:54:54

@knausz:
Kedves knausz!

A helyzet a következő: már korábban is (időtlen-idők óta) minden gyermek átesett egy iskolaérettségi vizsgálaton még óvódás korában, mielőtt iskolába ment. Erről kaptak egy írásos nyilatkozatot.. ha ez elutasító lett volna, akkor a gyermeket nem veszik fel az iskolába. Ön azonban mint gondos szülő ezt észre se vette...:) Szomorúúúúúúú!

Hála Istennek, a gyermek iskolaérett volt..:) Ha nem lett colna az akkor sincsen tragédia.. majd az lesz.

Most annyi változás történik, hogy a korhatárt lehozták 7 éves korra... ami megint csak helyes. Én láttam, hogy milyen bonyodalmak származnak abból, ha 2-3 évvel idősebb gyerekek járnak a kisebbekkel együtt.

tölgyes 2011.04.25. 22:58:23

@porfelhő:

Kedves porfelhő!

Nem viccelek!! Megismétlem: AZ ANGOL VÁLASZTÁSI RENDSZER MELLETT ORBÁN 98%-OS TÖBBSÉGGEL BÍRNA AZ OGY-BEN.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.25. 22:59:18

@knausz: kissé (?) pesszimistább vagyok, nekem úgy tűnik, a helyzet fokozódik. Kb. a Borókaitól eljutottunk Szijjártóig, ez mindent elmond, a Török Zsoltra meg ránézni is elég, ha meg se szólal, akkor is lejön, hogy trágyadombi suttyó.
Ugyanez a felső szinten: Antalltól, Csengeytől, Kis Jánostól, Tölgyessytől, az akkori Orbántól a mai Orbánig, Semjénig, Lendvaiig, Gyurcsányig.
Hogy ezeken fogna a szeretet? Hát...

ulrike (törölt) 2011.04.25. 23:07:58

@Nyunyócska: OK, ezek kezdenek már érv félék lenni, de még mindig több a hogyan ne, mint a hogyan. Az nem túl célszerű, ha a szülő és a tanerő egymást okolja. Az meg végképp nem szakmai érv, hogy liberális meg nem liberális. Vannak, akik értenek hozzá, vannak, akik nem. Mindkét oldalon. Utóbbiak egyre többen. Frusztráltak, hangosak és egymást váltják pártjaikkal szinkronban a posztokon, mi túl magas nekik láthatóan. Ezért aztán rögtön diktálni akarnak. Mindent, mindenkinek és állandóan. Engem ez zavar, nem az, hogy konzerv vagy libsi. Nem érdekel, uralja a szakmáját. Ez egyre kevésbé sikerül. Nem csak az oktatásban.

megszűnt 2011.04.25. 23:09:23

@Hepci:
Szijjártó Pétert is személyesen ismerem. Nem ilyen volt! De fogalmam sincs, tudna-e olyan lenni, amikor én megismertem és úgy van előttem, mint szimpatikus fiatalember.

A szeretet az valami olyasmi, ami mindig győz, a mesében legalábbis, és amikor én annyi mesét elmondtam már, tényleg, egyszer már igazán győzhetne!:)

Hanem. Az is megoldás, ami eddig működött nálam, hogy csak és kizárólag a magam elvei szerint élek. Nincs ember, aki megakadályozhat benne. Hát muszáj nekünk benne lennünk a körforgásban?:) Olvasok, tanulgatok.. és minimális emberrel érintkezem. Pikpakk!

ulrike (törölt) 2011.04.25. 23:18:32

@Hepci: 'Antalltól, Csengeytől, Kis Jánostól, Tölgyessytől, az akkori Orbántól a mai Orbánig, Semjénig, Lendvaiig, Gyurcsányig.'
Azért az összes felsorolt nem egészen egy és ugyanazon kategóriába esik. Sem szellemileg, sem más tekintetben.
Szenteket mégsem választhatunk, muszáj az emberekből. Ilyenek vagyunk, mi választók is.
Az 'Ördög bibliájában' írja Ambrose Bierce: az államférfi és a politikus között az a különbség, hogy az utóbbi szenvedi annak hátrányát, hogy életben van. Cinikus, de talán igaz.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.25. 23:20:58

@knausz: még azt áruld el, ha elvek szerint élsz, hogy lesz abból Audi? :)
Szijjártó nyilván szimpatikus volt valaha, talán Hagyó is az volt (na, az utóbbinál azért kétlem). Aztán felvette a ritmust...
Én Kiss Gy. Csabával beszélgettem egyszer, régen. Ő már akkor, a hősidőkben sejtette, milyenné kell válni egy profi politikusnak. Ki is szállt.
Nem a jók fogják megváltoztatni a zombikat. Ez már az MSZMP-ben se működött, 40 évvel ezelőtt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.25. 23:25:10

@ulrike: Lázárt kifelejtettem... pedig ekkora szardarabnál ez hiba...
A két csoporton belül kisebb a különbség (intellektuális/morális szemszögből) az ellenkező oldaliak között is, mint a két csoport bármely 1-1 tagja között...

parlamentarista 2011.04.25. 23:28:43

@kiraaaaa:
a 14-18 éves gyerek szüleivel mégis mit akarsz kezdeni? az alapvető műveltséget kamaszkor kezdete előtt kell a gyerekkel elsajátítani. utána tanuljon az, amit akar. választ egy ágazatot. és abban kitanul egy vagy több szakmát. aztán ha rájön, hogy pályát tévesztett, mert mondjuk beiratkozott gépésznek, és mégis inkább filozófus akar lenni, akkor legyen lehetősége váltani.

már a kiskamaszoknak is ösztöndíjak kellenek. tudod mi motiválja őket. a pénz. ha jól tanul, akkor magas ösztöntdíjat kap. meg a szex. ha bekerült a legjobb szakkollégiumba, akkor buknak rá a csajok. rózsika néni úgy képzeli, hogy ha a 21 éves korban is a toldit tanítják, akkor az majd milyen jó lesz, mert az ARANY JÁNOS.

ennél nyilván sokkal jobb lenne, ha általános iskola elvégzése csak az tanulna irodalmat, aki akarna. és olyan irodalmat, amilyet szeretne. persze bizonyos kereteken belül. de az európai irodalom sokkal gazdagabb annál, hogy van ADY ENDRE. a kánont persze mindenki tanulja meg. erre való az általános iskola. de utána el kellene felejteni a közoktatást, és szakképezni kellene.

Húsleves 2011.04.25. 23:32:46

@parlamentarista:
Akkor szerintem a legtöbb gyerek a Móriczka nevű irodalmi folyóiratot választaná.

parlamentarista 2011.04.25. 23:33:19

@ulrike:
itt nem a konzervatív és a liberális, hanem a konzi és a neokon gondolkodás ütközik:
www.youtube.com/watch?v=s8UL_9R_W-Y

nincs olyan, hogy liberális tanár, hanem csak hagyományőrző és hagyományteremtő tanár van.

parlamentarista 2011.04.25. 23:39:50

@Húsleves:
a jelenlegi rendszer a világirodalomnak egy kis szeletét kínálja fel. és ezért van az, hogy a kamaszok helyette fluor tomit választják.

ez általános iskolában működik. kamaszkor előtt:
www.youtube.com/watch?v=Mla5K32Tb0A

ssi 2011.04.25. 23:41:44

"jómódúak adójának csökkentése a 2011 és 2013 közötti három évben összesen mintegy ezerhatszáz milliárd forint bevételkiesést jelent a költségvetésnek. Ezzel nagyságrendileg megegyezik a Széll Kálmán-tervnek nevezett Orbán-csomagra épülő konvergenciaprogram megszorításainak az összege .. ez a kiadáscsökkentés .. elsősorban az alsó és középrétegektől vesz el .. Orbán-kormány .. igen nehéz helyzetben vette át az ország irányítását .. de a kormányzat téves gondolkodásmódja .. valamint a rákövetkező kétségbeesett rögtönzés miatt .. semmi kétség, irtózatos bajok, elviselhetetlen társadalmi feszültségek jönnek"
szuveren.hu/gazdasag/az-egykulcsos-ado-ara

Szijjártó: "Széll Kálmán Terv intézkedéseivel a magyarok élete könnyebbé válik."
www.pecsistop.hu/articles/article.php?id=860947

megszűnt 2011.04.25. 23:41:50

@Hepci:
"még azt áruld el, ha elvek szerint élsz, hogy lesz abból Audi? :)"

Megmondom és megyek aludni. Nekem legtöbbször mérnökök udvaroltak. Szendi szerint, mert szimmetrikus nő vagyok, ennek ez a magyarázata. Gábor írt egy könyvet A nő tündöklése.. , mire én beküldtem a képemet, mer’ kapacitálta az olvasókat, ilyen pasas, mikor beküldtem, leesett az álla, hogy valaki be meri küldeni!:)

Szóval ezt írta:- Az egy normális, hogy a férfiak rajonganak, mert te egy szimmetrikus nő vagy!

Értek a karrierépítéshez. Van egy mérnököm, és őneki elmagyaráztam és a mai napig elmondom pontról-pontra, miket lépjen. Így van audink és így lehet építkezni belföldön és külföldön egyaránt.

Ha akarom, bármikor mondhatom ám, hogy most már elég volt, mert biciklivel akarok közlekedni! Aztán kész. Az élet túl rövid. A gyerekek felnőnek, nekem lehetnek más ambícióim, mint karriert építeni, pláne, ha ennyire szimmetrikus vagyok.., lehetnék regényíró.:) Szép éjt!

ulrike (törölt) 2011.04.25. 23:47:07

@Hepci: 1értek, Lázárt illetően különösen. Végül is minőség szerint kéne mérni az embert. A politikust is, ha volna neki.
Indulat PR-ra épített politizálás zajlik, zsigerből ítéljük meg a szereplőket. Fene se tudja, jól van-e így. Ha valamiféle hozzáértést, higgadtságot, türelmet, alázatot s - remélem, nem csuknak le (mindjárt) - tisztességes úri modort bölcsességgel párosítva is tudnának felmutatni!
Ha most visszagondolok az Antall kormányra, Antall iránt érzek valami tiszteletet, Szabó Iván kvalitásait is el kell ismernem. Horváth Balázs féléken viszont csak röhögni tudok még ma is. Ezeken felül vannak még az igazán kártékony barmok. A víziósak. Szép számmal.

panelburzsuj 2011.04.25. 23:47:32

@parlamentarista:

Elvben minden működik.

A gyakorlatban azzal a pár százaléknyi (osztályonként 1-5) gyerekkel nehéz zöldágra vergődni, aki már kiskamaszkorára rájön, hogy sokkal könnyebb útjai is vannak a napi betevő endorfinadag megszerzésének, mint a (több) pénz vagy a (jobb) csajok hajkurászása. Aki pontosan úgy elégedett magával, mint a kedves szülei: közönséges tahó, de elég gátlástalan/szemtelen/erőszakos ahhoz, hogy pusztán ennyiből akár kellemesen is eléldegéljen.

Ez a típus koszlott cigánygyerektől üzleti/politikia/celeb notabilitások trónöröseiig bezárólag minden "társadalmi rétegben" megvan, és kedvező körülmények között szarvat is növeszt.

Az eredményből visszakövetkeztetve az utóbbi 20-30 év - ("emberöltő") - ennek a variánsnak különösen kedvező miliő lehetett.

És a mai Paliünnep számomra sokkal inkább a trend további kiteljesedése, mint megtörése irányába mutat.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.26. 00:04:23

@panelburzsuj: egyre szaporodik az a (hím) embertípus, aki csak a még nagyobb pofonból ért.
Az adekvát nőstények pedig főzés helyett sz*pni tanulnak... :)

panelburzsuj 2011.04.26. 00:07:35

@Hepci:

(... és Audi-pályázatokat böngésznek ...)

paragrafus 2011.04.26. 00:26:13

Ez az újonnan elfogadott alaptörvény - többek között - a következőket mondja ki:

Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét.

Majd a zárórendelkezések között:

Ezt az Alaptörvényt az Országgyűlés az 1949. évi XX. törvény 19. § (3) bekezdés a) pontja és 24. § (3) bekezdése alapján fogadja el.

Vagyis azt a jogi normát jelöli meg jogforrásként az alaptörvény létrehozásához, amelyről egyidejűleg - és ugyanabban - kimondja, hogy nem ismeri el és érvénytelennek nyilvánítja.
Érvénytelennek nyilvánított norma hogyan lehet jogforrás?

parlamentarista 2011.04.26. 01:11:20

@panelburzsuj:
a magyar oktatási modell elméletileg hibás. folyamatosan cáfolja az élet.

a mutatsz nekem 1 olyan kamaszt, aki azt mondja, hogy ő mindent általánosságban szeretne megtanulni, akkor felteszem a kezem, és azt mondom: rózsika néninek igaza van. szabjuk a 14-18 éves kor közötti oktatást arra az 1 gyerekre. szerintem 0 ilyen gyerek van.

kamaszkor előtt ugyanez a tétel nem áll fenn. vannak gyerekek akiket általában érdekel minden - szorgalomtól függően csupa ötösök, négyesek, hármasok, kettesek, vagy egyesek - szinte minden tárgyból egyforma jegyei vannak - és ritka az olyan gyerek, aki csak a történelem érdekli, és azon belül is csak egyiptológus szeretne lenne. előfordul ilyen, de a legtöbb gyerek csak lát valamit a tévében, és azt hiszi, hogy végtelen jó fáraók kincseit kutatni, de sose lesz belőle régészprofesszor, hanem csak tetszett neki az indiana jones kalandjai. ezt az időszakot - amikor még egyszer van általános, és különös érdeklődésű gyerekek - a közoktatásra kell felhasználni. viszont kamaszkor kezdetétől specializálódni akar szinte kivétel nélkül mindenki. de ha mutatsz egy ellenpéldát, akkor felteszem a kezem.

parlamentarista 2011.04.26. 01:32:30

szóval bárki, akinek van kamasz gyereke, vagy a családban van egy kiskamasz és azt mondja, hogy ő ÁLTALÁBAN szeretné tanulni az összes tárgyat. az írja esetleg ide, hogy akadt egy ilyen csodabogár. szerintem nincs ilyen gyerek. serdülőkor előtt meg szinte csak ilyen van. persze előfordul, hogy valaki csillagász szeretne lenni, de ez gyorsan megváltozik. szóval mindenkinek az életben van egy váltás.

persze ez nem egy időben következik be, még csak nem is ugyanabban az évben, hanem csak úgy nagyjából az általános iskola végefelé. és ezért kellene azt mondani, hogy amikor a diák úgy dönt, hogy nem akarja az általános akadémiát tovább járni, akkor leteszi a műveltségi vizsgát, és utána meg tanuljon, amit szeretne. de akkor az már ne közoktatás legyen, hanem szakképzés. és ha pályát téveszt, akkor korrigáljon.

szóval a szakképzés első, és legfontosabb fázisára viszonylag hosszú időt kell hagyni. hogy legyen korrigálni. most ugye ez összesen 3 év. 18-21 éves kor közé esik a "jó" tanulóknál (felsőfokú alapképzés), és 14-17 éves kor közé a "rossz" gyerekeknél (szakmunkásképzés). tehát az elsődleges szakképzési idő rövid. előtte meg a közoktatási fázis túl hosszú.

az érettségi (műveltésgi) vizsga időpontját kellene tolni előrefelé. mondjuk évente egy szemeszterrel előrébb kellene hozni. de nyilván eközben elég sok mindent kellene változtatni. infrastruktúrában elsősorban.

jjulie 2011.04.26. 07:39:23

úgy néz ki, hogy a törökakadémia képzés nem rossz, egy sereg dolgot meg lehet itt tanulni, pl hogy müködik a magyar választási szisztéma, elméletben, a gyakorlatban, milyen szavazatszerző taktikákat alkalmaznak egyes politikusok, mi a szimbolikus politizálás, szóval ha valaki itt szorgalmasan matat, utána a kocsmában könnyen arat

azért, ha időnként, pl. valami vendég írna posztot gazdasági kérdésekről is, érdekesebbé válnának az utólagos felszínelemzések által keltett hullámok

persze ez csak az én szempontom, és nem feltétlenül esik egybe a felszinelemzői célokkal, miszerint izgi dolog figyelni, hogyan vélekednek egyesek olyan kérdésekről, amelyekről hiányos és homályos ismereteik vannak csak

pedig úgy tűnik, hogy a politika célja a hatalom megszerzése, de miért is, had gondolkodjam, mi fölötti hatalomról is, csak nem a húsosfazék fölötti hatalomról van szó?

a politikai utólagos felszínelemzés tárgya tehát a hogyan jutunk a húsosfazékhoz, és hogyan maradunk ott, és hogyan kerülünk távol tőle, ha ez bekövetkezik, viszont hogy a húsosfazékkal mi történik, azt már más tudomány vizsgálja, továbbra is úgy tűnik, hogy nem létezik a gazdasági ismeretekkel megfertőzött utólagos felszinelemző, sem a blogja

ez olyan lehet, mint a sportban a gyorsaság és az állóképesség, ha az egyikre gyúrunk, veszítünk a másokból

és akkor itt a kérdés a fődíjért: ha nincs gazdasági ismeretekkel rendelkező politológus, akkor létezik e gazdasági ismeretekkel rendelkező politikus?

porfelhő 2011.04.26. 07:47:40

kifelejtették az új alaptörvény szövegéből a jelenlegi alkotmány hatályon kívül helyezését január 1-jével."

A Népszabadságnak nyilatkozó alkotmányjogász arra mutatott rá, hogy a szövegben mindössze az szerepel, hogy az új alaptörvény 2012. január elsejével lép hatályba, ám az nem, hogy a jelenlegit ugyanezen aktussal egy időben hatályon kívül helyezik.

Kolláth György szerint így formailag két hatályos alkotmány lenne januártól.

Álláspontja szerint a "botrányos szakmai bakit" mindenképpen orvosolni kell, így máris alkotmánymódosításhoz kell folyamodnia az Országgyűlésnek."

hm. Nem probléma, csak jól kell értelmezni, én egyébként is úgy gondoltam, hogy a régi hatályát veszti.
hm. Mit kell ezen problémázni?

:)))))))))

porfelhő 2011.04.26. 07:51:39

@tölgyes:

Drága tölgyes úr!

Mi történt magával, hogy ilyen nagy betűkkel ir!
Csak nem gondolja, hogy a normál betüméretet nem tudom elolvasni.?

:)))))))))))

porfelhő 2011.04.26. 08:14:40

Schmitt Pál hibásan idézte a 12 pontot"

www.hir24.hu/belfold/253563/schmitt-pal-hibasan-idezte-a-12-pontot.html

Ugyan már! "ajándék mellyel meglepem"... .. ez egy történelmi pillanat volt, biztosan egy kicsit izgult a köztársasági elnök.
Nincs ebben semmi különös.

:)

porfelhő 2011.04.26. 08:21:26

Aha! Na. Igen. A " törökakadémia"!
Egy életen keresztül élni fog bennem, azt hiszem nem felejtem el.

:)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.26. 08:26:37

""Az új alkotmánnyal Magyarország elbúcsúzott a demokratikus államok közösségétől. A jogállam megszűnt, a jövendő választásoknak gyakorlatilag nincs jelentősége. A szabad társadalom ismérveinek alig marad nyoma. Ezzel az alkotmánnyal Magyarország nem tartozik az EU-ba. Ez szégyen Európának, de Európa hallgat." - aki ezt mondta, nem "idegenszívű szocibérenc", "hazaáruló" és a többi. Hanem a német közszolgálati televízió, az ARD tudósítója."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=419374

juditka* 2011.04.26. 08:28:00

@porfelhő: :)

Ne butáskodj már! Nem egy életen keresztül él benned.
Csak a hátralévő életedben.
bezony.
nem elfelejteni majd, hogy irogattál ide.

:))

ssi 2011.04.26. 09:19:36

az új Alkotmány ..

- aláírás előtt: Szilinek már az alkotmányozási kérdőív létét, tartalmát el kellett volna utasítania .. de ő beájult attól, hogy (föl)használták, s már csak azon sértődött meg, hogy többre nem kellett
- aláírás után: izgalmas 8 hónap lesz
* részben a sarkalatos törvények miatt (melyek alakulását a kormány népszerűségcsökkenése is befolyásolhat)
* az utólag kiderülő hibák miatt (pl. kimaradt a jelenlegi Alkotmány érvénytelenítése), de ezeket a szokások el/túlhallgatjuk, ill. vmi dicséretest hozunk ki belőle és azt hangoztatjuk nagyvonalúsággal fogják intézni (a mostani posztban vázolt jelenség szerint)

nol.hu/belfold/a_selejt_bosszuja__kollath_szerint_jovore_ket_alkotmanyunk_is_lesz

lüke 2011.04.26. 09:29:14

@jjulie: (SZÁLLJ KÖLTEMÉNY...)

Szállj költemény, szólj költemény
mindenkihez külön-külön,
hogy élünk ám és van remény, -
van idő, csipjük csak fülön.

Nyugtasd a gazdagok riadt
kis lelkét - lesz majd kegyelem.
Forrást kutat, nem vért itat
a szabadság s a szerelem.

Szólitsd, mint méla borjuszáj
a szorgalmas szegényeket -
rágd a szivükbe - nem muszáj
hősnek lenni, ha nem lehet.

lüke 2011.04.26. 09:30:00

@manyike:
a szegénység nem izgalmas, inkább tragédia

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.26. 09:32:52

@manyike: Török Gábor most innovatív politológusként meginterjúvolhatná Szili Katalint.
- Mit érez, kedves Katalin?
- Olyan vagyok, mint a tök. Egy darabig locsolgattak, majd legyalultak.

lüke 2011.04.26. 09:48:24

@Hepci: :)
bon jour
juditka*/armanda*/armanda/Pasztorella/Porfelhö/álomszép/hencz /képzelt valaki etc .............
minden további még képzelödendö
torokgaborelemez.blog.hu/2011/04/24/353_ajandek_mellyel_meglepem/fullcommentlist/1#c13315284

ssi 2011.04.26. 09:50:35

@Hepci: :-) Sz.K. már nyilatkozott: nem bánta meg a részvételt, sőt nagyon élvezte - a politikusság és az őszinteség legfeljebb párhuzamos

@lüke: nálam/bennem nagyon zavaros a kép: mit jelent a vallás a mélyen vallásos ME-nek: óriási irodához mért mértéktartást, bátorságot csak az ellesettekkel/kiszolgáltatokkal szemben ... megbocsájtást a hazáért, ha szándékos is a tévút

lüke 2011.04.26. 10:00:54

@manyike:
- az iroda jár minden KE-nek, még Mozambikban is,irreleváns
- a vallásosság magánügy
- szándékos tévúton az van csak aki mentálisan retardált, (ilyet nem feltételez egy európai választó)
- a gazd elszegényedés meg nem egy év müve ,hanem y compris :az elmúlt száz
- gazd rendbetételére állitólag csak az IMF képes( ezt Brüderle
de.wikipedia.org/wiki/Rainer_Br%C3%BCderle
liberális német gazd. miniszter mondta)

Szimba 2011.04.26. 10:09:50

Itt van egy vadonat új alkotmány nekünk, és pont az iskolaérettségről vitatkoztok???

Anyám, borogass!

Azok a gyerekek, akik nem születnek szerető, gondoskodó családba, ahol kommunikáció is folyik a gyerek mellett, a gyerekkel, ott 3, majd 6 éves korára olyan mértékben marad el a fejlődésben a gyerek (beszéd, szókincs, nagymozgások, finommotorika stb.), hogy az már behozhatatlan. Többek között azért, mert az anyanyelv tanulásának is megvan a maga optimális ideje.

ssi 2011.04.26. 10:12:32

@lüke: másként gondolom, de semmi gond ezzel :-)
ME
- több, mint egyszerű közszereplő
- szimbólumokat, vallásosságot pont az ő szempontjukból pont ők erősítik, de az is fontos, amit kívülről mások másként/vagy épp ahogy látják
- lépéskényszer nagy teher -> először a kisebb ellenállás keresése lehet tudatos kerülő, szándékos átmeneti időszak

késő estig búcsúzom :-)

panelburzsuj 2011.04.26. 10:21:37

@Szimba:

Köztudott, hogy az új alaptörvényt a Sors mérte ránk.

Akkor mi a fenét vitatkozzunk rajta? :)

panelburzsuj 2011.04.26. 10:28:40

@parlamentarista:

Kétféle ellenpéldát is ismerek személyesen, és nem is egyet fajtánként. Több olyat (legalább kettőt a legszűkebb családban...), akit túl sok minden érdekel(t), és ezért bizonytalan a pályaválasztása még a felsőoktatás küszöbén is; és több olyat, akit semmi sem érdekel annyira, hogy az iskolarendszer keretein belül respektált módszerekkel tegyen erőfeszítéseket.

De hogy mutassam meg őket? :)

panelburzsuj 2011.04.26. 10:37:30

@jjulie:

Különdíjért: (Magyarországon/Közteseurópában) a (párt)politikai pálya a gazdaságilag sikertelenek vigaszága.

És az a tehetséges politikus, aki ügyesebben manipulálja a fazéktávoli lúzertömegeket.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.26. 10:45:48

@panelburzsuj: elég, ha a lepréselt fülüket beszkenneled ide...

panelburzsuj 2011.04.26. 10:47:24

@Szimba:

"az ellenzékben nincs olyan párt, amelyik ne lenne kínos"

Azért a kormányoldal is erősen dolgozik azon, hogy a nemzeti susnyásban verődhessen össze a Jobbakhíján Kerekerdő Találkozó.

Szimba 2011.04.26. 10:48:46

@Hepci:

:-)))))))))))

Ló!:-D

panelburzsuj 2011.04.26. 10:57:10

@Hepci:

A családot nem fogom megskalpolni a törökadémia tisztelt tagságának okulására, de arra rákérdezhetek az asszonynál, hogy a második típusból (lesszaggatott trógerfülek) nincs-e neki raktáron.

lüke 2011.04.26. 10:57:51

@panelburzsuj:
omnipotens, minden gyermek
/még én, is Hatvan elött:)/

lüke 2011.04.26. 11:08:13

@manyike:
a ME leváltható
(egyszer fönt, egyszer lent, mint a tökés,ezért is fektet be több iparágba)

panelburzsuj 2011.04.26. 11:11:26

@lüke:

Csak nem Gyöngyöspatára tartasz?

lüke 2011.04.26. 11:14:36

@panelburzsuj:
korban tartok arra:)
de a poént eladta a beragadt kapszli

pug406st 2011.04.26. 11:15:11

index.hu/belfold/2011/04/26/lazar_szeptemberre_maradhat_a_sarkalatos_torvenyek_donto_resze/

szeptemberben talán megtudhatjuk, hogy januártól milyen törvények alakítják az életünket...

Facebookon TG publikálta ezt:

"törökgáborelemez
DT figyel és eszi a húsomat... De vajon ezt hol olvashatta? Ilyet ugyanis soha, sehol nem mondtam vagy írtam..."

yamm.hu/dajcstomi/62438211271671808-tegyuk-fel-hogy-magyarorszag

eddig ott senki nem értette a mélytorkos hasonlatomat... talán itt...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.26. 11:19:20

"Kósa Lajos és a nívós mutyi

A debreceni polgármester üzletfele lehetett a Fidesz által most „leleplezett” ingatlanos cég."

altnyil.nolblog.hu/archives/2011/04/26/Kosa_es_a_mutyi/

panelburzsuj 2011.04.26. 11:19:28

@lüke:

Suszterpa'lamen'.

Talpalnak, sarkalnak.

juditka* 2011.04.26. 11:29:15

Schmitt:

A január elsején hatályba lépő új alkotmány felelősséget vállal a határokon túl élő magyarokért, ebbe beletartozhat a szavazati jog megadása is"

atv.hu/cikk/20110426_schmitt_pal_a_kovetkezo_lepes_a_szavazati_jog_megadasa_lehetElmondta:

az új alaptörvény lehetőséget ad arra, hogy a kétharmados többséget igénylő, sarkalatos törvényekkel együtt megteremtse, kiteljesítse a demokráciát.
Az államfő bízik abban, hogy e törvények megvitatásában az ellenzék is részt vesz majd, hiszen - mint mondta - a többségnek és a kisebbségnek is felelőssége van a konszenzus megteremtésében."

hm. "beletartozhat"...... hm. bele is fog tartozni. ha nem mondta volna az államfő, akkor is tudható lenne....
:)

lüke 2011.04.26. 11:31:34

@panelburzsuj:
:)
(már annyi védö eszköz van a mai sportban- ha sportszerüek lennének a sporik- , nemcsak szuszpenzor)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.26. 11:39:04

@pug406st: na, ez a Tomi se lesz már ennél - sokkal - hülyébb... reménykedjünk...
A feje szépen felpuffadt, lassan alkalmas lesz borszakírónak (mint Pálffy, khmmm).

lüke 2011.04.26. 11:45:01

hmm ahova máj 1-töl özönlenek majd .....
7M 400€- rós
www.spiegel.de/wirtschaft/soziales/0,1518,758944,00.html

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.26. 11:50:12

"Új törvényt nyújtottak be a kormány- és köztisztviselők felmentéséről, hogy pótolják az Alkotmánybíróság által megsemmisített, az indoklás nélküli kirúgást lehetővé tevő rendelkezéseket. A javaslat szerint a felmenetést indokolni kell, de az is elég lehet hozzá, ha valaki nem fogad el egy másik, egyórányi vonatútra lévő beosztást."

www.origo.hu/itthon/20110426-torvenyjavaslat-a-kormanytisztviselok-es-koztisztviselok-felmenteserol.html

Primitív "ravaszság", de működhet. Ennyi telik a FYDESZ-től.

juditka* 2011.04.26. 11:59:43

Politikai garázdaság"

Tévedés azt hinni, hogy a gazdasági szükségállapot bevezetésének lehetősége vagy az állampolgári ellátások garanciájának kivétele az alkotmányból adott esetben megkönnyíti a hatalom dolgát."

www.168ora.hu/velemeny/politikai-garazdasag-74176.html

Minden ellenkező híresztelés ellenére sincs hatékony gazdasági és társadalmi kríziskezelés antidemokratikus praxissal – semmiféle „keleti szél” nem fújja ide az ahhoz szükséges, de még a maga környezetében sem feltétlenül sikeres ázsiai mentalitást."

lüke 2011.04.26. 12:07:05

www.nytimes.com/
az alkotmányunk ma sincs benne, hiába van utca elnevezve

Szimba 2011.04.26. 12:17:09

@lüke: Szent ég!

A bankok körüli mutyikról hallottam, meg Zánkáról, és egyéb kormányüdülőkről, de ez sem semmi!

xsasha 2011.04.26. 12:18:51

Kedves Gábor!
Nem teljesen értem, hogy ez a Mementó ez mit kíván igazolni.
Nem igazán tudom összefüggésbe hozni a blogbejegyzés szövegével.

Ha jól gondolom, Orbánt mindig is kettős gondolkodás jellemezte. Egyrészt a társadalmi kérdéseknek, kihívásoknak való megfelelés. Másrészt a médiának és a politikai közgondolkodásnak való megfelelés. Orbán hisz abban, hogy amit tesz, az a társadalomnak jó, ezért ebben a kettősségben sosem úgy gondol bizonyos dolgokra, mint fideszes vagy nem fideszes dolgokra.
Úgy gondolom, hogy Orbán műmájernek gondolja a komplett médiát, annak ellenére, hogy megtanult megfelelni ennek a területnek. Ha ezt a kettősséget figyelembe vesszük, akkor elég érthetőek ezek a megnyilatkozások.

képzelt valaki 2011.04.26. 12:20:10

@juditka*: )

"Amikor már azt hittük, néhány nappal a végszavazás előtt semmi újabb blaszfémia nem kerül az alkotmánytervezetbe, minthogy a jogállam romba döntése az eddigi kodifikációs merényletek alapján is garantált, a Fidesz-frakció mégis képes volt egy további leleményes gyalázatra: a bírák nyugdíjkorhatárának leszállításával megtizedelte az igazságszolgáltatás egyik független hivatásrendjét, és ezzel utat nyitott magának a fellebbviteli fórumok megszállására.

Az új alaptörvény kimunkálásában szakértőként megismert ifjú honatya megejtő gazdaságossági számítással vette védelmébe a bírói kar hirtelen megtámadását; mondván, egy idősebb tanácsvezető fizetéséből mindjárt két fiatal munkaerőé is kitelik.
Egyszerre ostoba és cinikus érvelés – pontosan rávall a kormányzat intellektuális színvonalára".

Már bocsánat. ! de a cikkhez tartozik ez is.
Mint már több száz komment /is/ iródott róla, a bevezetés "gyorsasága", a "bejentés" mikéntje a fő probléma. Na. és a munkahelyek ily módon történő "teremtése"......

parlamentarista 2011.04.26. 12:21:51

@panelburzsuj:
olyan kamaszt kellene "mutatni", aki a közismereti tárgyat matematikát, fizikát, kémiát, biológiát, történelmet, irodalmat ugyanazon szinten szeretné tanulni. aki matematikus, fizikus, kémikus, biológus, történész, és irodalmár egyszerre (!) szeretne lenni.

az addig rendben van, hogy valaki humán érdeklődésű. akkor menjen humán szakkollégiumba. most én persze értem, hogy van humán gimnázium, csak azt nem értem, hogy ott miért kell gyerekekre az általános iskolás matekot ráerőltetni. nem arról van szó, hogy a politológusnak nincs szüksége matematikára. hanem pusztán arról, hogy nem speciális matek kell hozzá. kifejezetten politológusokra szabott matek speckol. ha abból indulunk ki, hogy a hallgatók elemi aritmetikai, és logikai képességekkel rendelkeznek (általános iskolás szinten), az irodalom érdekli őket, és egy kicsit a történelem, akkor abból egy elég speciális matek jön ki. és nekem erős a gyanúm, hogy a politológusnak pont erre lenne szüksége.

tehát egy átjárható szakkollégiumi rendszer kellene, ami már a kamaszkor kezdetétől várja a továbbtanulni akaró fiatalokat. de ez nem közoktatás. a kamaszoknak nem általános matematika órákra van szükségük, hanem vagy emelt szintű konstruktív, axiomatikus matekra, ami végtelen formális, és absztrakt. ez 100-ból nagyjából 1 embert érdekel. vagy speciálkollégiumok kellenek a politológusnak, meg az autószerelőnek. aztán persze lehet, hogy valaki mindkettő iránt érdeklődik. akkor ez két matematika speckol.

szerintem olyan európai középiskolák kellenének, mint az amerikai egyetemek. ahol ugye nagyjából abból indulnak ki, hogy európai mércével nézve általános iskolás ismereteid vannak. és ott a sok faculty. válasszál egyet. és ha az nem tetszik, akkor válassz másikat. de a szakkollégium egész más, mint az általános iskola.

ha 14 éves korában nem tud választani, akkor bökjön. jelzem, ha beiratják egy általános gimnáziumban akkor 18 éves korában is csak bökni tud. mert igazából meg akar felelni a szülők általános elvárásainak, talán azért, mert pedagógusok gyereke. de a lelke mélyén szerintem ő is tudja, hogy mivel szeretne foglalkozni. ha tényleg nem tudja, akkor ki kell dobni kockán. aztán vagy bejön, vagy nem. és ha nem, akkor még mindig lehet váltani. de ebben az esetben is jobb a lehető leghamarabb szakosodni.

nem látom be, hogy egy 14 éves gyerek miért ne tanulhatna magas szinten építészetet, vagy gépészetet. egy 14 éves miért ne tanulhatna elektronikát. vagy politológiát. miért kell ahhoz emelt szintű történelem érettségi. egész egyszerűen nem látom be, hogy egy tetszőleges politológiai kurzushoz az általános iskolás ismeretek miért nem elegendőek. nem volna szabad előfeltételezni többet az általános iskolás ismereteknél.

persze egy ponton túl, ami a szakképzés is emelt szintűvé válik. amikor ezt már előfeltételezzük. amikor nem tudományos ismeretterjesztés folyik, hanem kifejezetten tudósképzés a vájt fülűeknek. de az megint egy másik intézmény. az a tudományegyetem.

5-8 elemi
8-13 gimnázium <-- még közoktatás
-----
13-21 szakkollégium <-- már szakképzés
21-34 tudományegyetem

panelburzsuj 2011.04.26. 13:01:47

@parlamentarista:

Megvárom másik csomagot.

A leszarom-szárny elemzését.

lüke 2011.04.26. 13:02:20

@Szimba:
ez rentábilis:)
de gyorsan 4-5 tulajnak továbbadták- így ment- hogy ne lehessen követni,
az egész privatizáció mutyi volt,s ha valaki nem ezt az utat járta megakadályozták az AVÜS volt megyei KISZ titkárok,
Tocsik 800 milliója le volt még papírozva, késöbb papír se volt

lüke 2011.04.26. 13:07:34

@Szimba:
s az ebböl kiszelektálódott független nagy tökéseket lehet most
-imádni:)
-felnézni rájuk
-dicsérni ,mily`ügyesek
-milyen jól bánnak a pénzzel
és mondani , hogy a sajátjukból adnak

Szimba 2011.04.26. 13:20:07

@lüke:

Az a baj, hogy nem mindegyik tulajdonos volt alkalmas arra, hogy fenn is tartsa, és fejlessze is a cégét. A könnyen jött pénz, könnyen ment.

A szelekció után megmaradt tőkésekről hamarosan senki sem fogja tudni, hogyan szerezte (lopta) az első millióját.

Ilyenek ezek a családregények!:-) (lásd Buddenbrookház)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.26. 13:22:38

""Egy arrogáns párt alkotmánya" - újabb pofon Orbánnak

Az Euró című lap újságírója úgy látja: a jogszabály "bebetonozza a Fidesz hatalmát", a preambulum "eltúlzottan archaikus", ami szórakoztató is lehet, hiszen jogi szempontból a preambulum nem jelent semmit."

hirszerzo.hu/kulfold/20110426_arrogans_part_alkotmanya

a-kis-herceg 2011.04.26. 13:34:56

@panelburzsuj: gyönyörű... összefoglaló

"Különdíjért: (Magyarországon/Közteseurópában) a (párt)politikai pálya a gazdaságilag sikertelenek vigaszága.
És az a tehetséges politikus, aki ügyesebben manipulálja a fazéktávoli lúzertömegeket."

csak már ettől többről szól... a politika bekebelezte a TELJES GAZDASÁGOT...

a-kis-herceg 2011.04.26. 13:39:31

rohadó metró, rohanó busz... rohadó élet...

"A szakértői vélemény is azt erősítette meg, hogy a jármű műszaki hibája miatt történt a tragédia. A Pécsi Közlekedési Zrt.-nek még 20 hasonló típusú és műszaki állapotú busza van."

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=374870

a-kis-herceg 2011.04.26. 13:45:28

és még mindig Pécs... szépen prosperáló része... a pártpénztárnok.

www.stop.hu/articles/article.php?id=865387

gondolom az ÉHSÉGlázadás nem őróla szóló hír...

az ország varrás mentén hasad...

www.hir24.hu/belfold/253627/ehseglazadas-torhet-ki-eszak-magyarorszagon.html

érdekes felvetés... kizárják Mucsát az EU-ból? hmm... tanulságos...
javaslom előzzük meg! lépjünk ki...

www.168ora.hu/buxa/szervuszausztria-magyra-alkotmeny-eu-kizarasder-standard-74473.html

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.26. 14:02:13

@a-kis-herceg: sok az neki, nem köll aggódni.
Egyébként mi a végtermék, ami újra napvilágot lát, a politikai gazdaságtan?

Diocles 2011.04.26. 14:06:58

Üdv, hoztam a blognak új témát :-)

nol.hu/belfold/elkezdodott_a_szocialista_belhaboru__gyurcsany_partszavazast_kezdemenyez

(persze ez sehol nincs Gyöngyöspatához, de legalább szórakoztató eseménysor.)

Diocles 2011.04.26. 14:09:07

"A Népszabadság birtokában lévő dokumentumból kiderül, hogy Gyurcsány és platformja ezért - „a párt alapszabályának rendelkezései szerint” - pártszavazást kezdeményez. A feltenni kívánt kérdések pedig azt a cél szolgálják, hogy a tagság közvetlenül vehessen részt vezetőinek megválasztásában, hogy csökkentsék a funkcióhalmozást, hogy átláthatóbb és ellenőrizhetőbb legyen a pártvezetők jövedelmi, vagyoni helyzete, a párt gazdálkodása – olvasható a levélben.

Gyurcsány közli a pártvezetéssel, hogy a kezdeményezés érvényességéhez szükséges aláírásgyűjtést május elseje után megkezdik. „Kérjük, hogy a kezdeményezés érvényesítésével kapcsolatos eljárást június végéig fejezzük be, a pártszavazást pedig a nyári szünetet követően, az őszi politikai szezon kezdetén, szeptember végén tartsuk meg” - zárja sorait a volt miniszterelnök."

ez hadüzenet a régieknek?

a gond, h szerintem senki kívülálló nem láthat bele az MSZP közismerten mutyis belviszonyaiba, ahol semmi nem az, aminek látszik.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.26. 14:23:37

@Diocles: talán egészen pontosan nem látható, ki kicsoda, de a "f*szkalap" általános/hozzávetőleges definíció azért a fontosabb alakokra simán illik. :)
Gyurcsótány biztos szívesen létrehozna egy sztálinista pártot (OV pozitív példája lebeg gülüszeme előtt), de ehhez szerencsére se pénze, se esze nincs elég.

Diocles 2011.04.26. 14:37:28

@Hepci:

nem, ebben a történetben most ő a "jó fiú", miután ugyanis nem tudott kiegyezni a mutyizókkal, így kénytelen meghirdetni a háborút a mutyik ellen (ez mutatja a gyengeségét, h ti. nem tudott bekerülni a belső mutyikörbe), bízván abban, h ebben a velejéig korhadt pártban talán tisztességes a tagság többsége.

mert a követelései itt mind vállalhatóak (pl. funkcihalmozás megszüntetése, stb.), az más kérdés, h mit szól hozzá a privilegizált pártelit...

xsasha 2011.04.26. 14:58:10

@parlamentarista:
A felvetésed érdekes, és egy változások előtt álló területet piszkálgatsz.
Az oktatással kapcsolatban társadalompolitikai kérdést kell eldönteni: amerikai típusú fogyasztói társadalmat akarunk, vagy német-skandináv típusú, középrétegre épített társadalmat?
A jobboldal válasza ez utóbbi.
Az egy nagyon szép elképzelés, hogy a gyerek tanulja azt, amihez kedve van, ami érdekli. A kérdés az, hogy van-e szerepe az általános műveltségnek? Olyan gyerekeket akarunk tanítani, akik felnőttként mikróban szárítják a macskát, vagy esetleg olyat, aki nem jön zavarba, ha halmazokkal kapcsolatban, vagy egy-egy mondat logikai igazság állapotával kapcsolatban?

Nekem az a véleményem, hogy az akarjon reformokat az oktatásban, aki el tudja mondani, mi a különbség a jobboldali és a baloldali agyfélteke között, a piramidális és extrapiramidális idegpályák között, aki tudja, mi az az észlelés és mi az indexálás. Mert aki úgy megy a kertbe gyomlálni, hogy nem tudja, hogy néznek ki a haszonnövények a különböző fázisukban, az több kárt tesz, mint hasznot.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.26. 15:12:00

"Egyenruhában érkezett Gyöngyöspatára az újabb véderős csapat

Újabb véderősök jelentek meg Gyöngyöspatán, most már egyenruhában - állítják a helyi romák. Farkas Pál, roma referens elmondta, hogy a szervezet országos megbízott parancsnoka azt tervezi, indulni fog a polgármesteri címért és már azon dolgozik, hogy állandó lakcíme legyen Gyöngyöspatán."

www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=126487

Egyértelmű a provokációs cél.

xsasha 2011.04.26. 15:26:32

@Diocles:
A sportszeletes csávó dolgozik tovább.

xsasha 2011.04.26. 15:36:22

@jjulie:
Ezek nagyon jó gondolatok! :-)

a-kis-herceg 2011.04.26. 15:55:10

na végre. nemcsak NEVEZgetnek... dolgozik a Tarlós... nem Sarlós?

otthonteremtés: megadóztatjuk az új lakásépítést (nem mintha épülne...)

tűzoltási díj: kivonulnak, kimegy a szirénás kocsi...
előbb csak egy opel, a tűzoltó-pénzügyről...
-megnézi a tüzet
-kiszámlázza (méret és intenzitás szerint)
-az égő lakás tulajdonosa elmegy postára
-sárgacsekk befizet...
-feladóvevényt megmutat a helyszínen a pénzügyesnek...
-a pénzügyes hívja a vonulósokat hogy indulhatnak...

rövid megoldás: mindenki tart otthon pár millát fedezetnek, vagy a tűzoltónak MÁSIK ingatlant felajánl fedezetkánt a díjra (hisz az égőház értéktelen...)

ja aki meg szórakozik az is fizet!

index.hu/belfold/budapest/2011/04/26/ot_uj_adonemet_vezetne_be_budapest/

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.26. 16:21:16

"Magyarország, a jelölt, amelyet kizárhatnak az EU-ból

Pontosan ezért egyetlen ország sem lehet az EU tagja, amelynek alkotmánya kizárja azt a lehetőséget, hogy az állam megtehesse a költségvetés konszolidálásához szükséges lépéseket. Magyarország olyan mérhetetlenül eladósodott, és olyan súlyos szerkezeti problémái vannak, hogy ezek következtében a jövőben nagyon könnyedén akut válságban levő országgá válhat. Olyan országgá, amely képtelen lesz kiverekedni magát a válságból, mert egy gátlástalan, populista kormány 2011-ben olyan alkotmányt fogadtatott el, amely kormányozhatatlanná teszi az országot."

www.168ora.hu/buxa/szervuszausztria-magyra-alkotmeny-eu-kizarasder-standard-74473.html

a-kis-herceg 2011.04.26. 16:38:22

@vinczej: ezt órákkal ezelőtt linkeltem... azzal a javaslattal, hogy ez a blama elkerülhető egyszerűen... huszárosan... (lépjünk ki gyorsan)

+ populista = elitellenes. tehát te demagóg sz@r kormányt akartál írni

+a válság a kormány tetteitől független. teljesen alkalmatlanok... lex@rják

a-kis-herceg 2011.04.26. 16:53:37

a cigányoknak épp sürgős-spontán nyaralásra volt szükségük Csillebércen....

kepgep.hu/2011/04/24/main/kepregeny-2.html

Tusko Hopkins 2011.04.26. 20:45:22

@aszekelyek:
""Az összes vérbíró és az öregnéne is nyugodtam flangálhat, hasonló írással, akkor mi bajod van? Ő elmondta, Hírtv-ben , hogy revideálta álláspontját, mint sokan, akik sokáig elhitték a meséket. Nem azt mondta, hogy kicsit hazudott, hanem azt, hogy ő bizony ezt hitte és későn jött rá, marhára nem jól gondolta a dolgokat. 89-ben is egyedül ő merte azt mondani , hogy népfelkelés volt. A fejét akarták letépni érte, akik most támadják és gáncsolták az államminiszterré válását. A megveszekedett egypárti, diktatúra hívek. Mint te is.Másként nem, lenne érdeked ide is írogatni és linkelni ezt a féligazságot.""
Idézet Orbán Viktortól: "Ha egy politikus nem tartja magát korábban kimondott gondolataihoz, s mindig csak a pillanatnyi népszerűségre gondol, eltávolodik egykori önmagától, akkor előbb-utóbb erkölcsileg megsemmisül, kiürül, s zörögni kezd, mint a mákgubó ősszel, ha fújja a szél." (Orbán Viktor)
Csak ennyi.
I subscribe.

xsasha 2011.04.26. 22:58:29

@bóra77:

3.) Miért ne lett volna?

5.) Pedig erre kíváncsi lennék. :-P

xsasha 2011.04.26. 23:01:22

@Letícia:
A lepényhal meg utoljára. :-)
Én úgy gondolom, hogy a ballib nihillista társadalompolitikája elintézte, hogy túl sokan ne akarjanak közös dolgainkkal foglalkozni.

bóra77 2011.04.27. 14:07:37

3. semmi értelme nem volt új alkotmányt írni
-->mert csak:) nem prioritás egész egyszerűen, de ha már írtak, akkor ne így tették volna

5. Bevallom azt jól megkomponálták, ahogy OV feltűrt ingujjal ücsörög és beszél. (sztem kicsit rágyúrtak a vonzó államférfi imidzsre, de lehet, hogy csak én látom így). azt, hogy miről, inkább hagyjuk.
--> már ezzel kapcsolatban mire vagy kíváncsi?:)
süti beállítások módosítása