Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
22:16

Bár a politikai szereplők és csatolt részeik hatalmas energiákat mozgósítanak, hogy kizárólag az igazság egyik részéről legyen szó, a pártok támogatottságának alakulása kapcsán (a részletes adatok itt) már megint két állítás egyszerre igaz. A Fidesz valóban nagyon sokat veszített, a legfrissebb felmérés szerint ma már csak minden negyedik ember áll a párt mögött. Ugyanakkor az ellenzék továbbra is megosztott és gyenge, a rekordmagasságba növekedett bizonytalan tábornál egyértelműbben semmi sem igazolja az életképes alternatíva hiányát.

(Fotó: Facebook)

A közkeletű vélekedés szerint ez a helyzet a Fidesz malmára hajtja a vizet: amíg a bizonytalanná vált szavazók nem mozdulnak, a kormányzó párt a mostani támogatottságával könnyedén nyerhet bármilyen választáson. Az egyre rosszabb adatokkal szembesülő kormánypárti szereplők számára hatékony gyógyír lehet, ha az ellenzéki térfélre és az ottani számokra tekintenek. Még mindig feleannyi a szocialisták támogatottsága – olvasható is rendre a kormánypárti sajtóban, és az állítás tényszerűsége nem is megkérdőjelezhető.

Abban azonban már nem vagyok biztos, hogy tényleg annyira egyértelműen jó-e ez a helyzet a Fidesznek. Ha így maradna, természetesen az lenne, de azért nehezen elképzelhető, hogy a több mint ötven százaléknyi pártot nem választó végül mind egy szálig távolmarad majd a következő voksolástól. Én inkább arra számítok, hogy előbb-utóbb megmozdul ez a tábor, és a választáshoz közeledve szépen lassan kialakul, hogy a szavazók melyik politikai erőt szeretnék váltópárti helyzetben látni. Ma azonban erről minden korábbinál kevesebbet tudunk: a Fidesz 2014-es ellenfele jöhet a mai parlamenti ellenzékből, lehet annak egyik pártja, létrehozhatja akár több ereje is, de az sem teljesen kizárt, hogy egy ma még nem is látható formációval kell a kormánynak felvennie a harcot.

Mindez első látásra természetesen az ellenzék esélyeit csökkenti: a parlamenti pártoknak súlyos gondokat kellene megoldaniuk ahhoz, hogy esélyük legyen a váltópárti szerepre, a „zöldmezős” terveket szövögetők pedig ma még elképzelhetetlenül messze vannak attól, hogy kockázatos vállalkozásuk sikerrel járjon. A helyzet azonban, bármennyire meglepő is, bizonyos értelemben a Fidesz számára sem veszélytelen.

1998 óta minden választás másnapján világos volt, hogy melyik politikai erő lehet a vezető kormánypárt kihívója a következő voksoláson. A kormányon lévők tudhatták, hogy kire kell figyelni, volt (lett volna) idejük riválist figyelni, elemezni, stratégiát tervezni és fontos ellenlépéseket tenni. Most azonban – ahogy egy vezető kormánypárti politikus fogalmazott szellemesen a minap egy háttérbeszélgetésben – egyelőre vakrandira készül a Fidesz, annak minden hátrányával. Nem tudhatja pontosan, hogy honnan, kiktől jöhet a kihívás, így nem is tud igazán felkészülni és ennek megfelelően cselekedni. Márpedig a mai, a kormánynak kétségtelenül kedvező helyzet az ellenzéki térfélen akár villámgyorsan is megváltozhat: ott, ahol a választók több mint fele nem tud vagy akar pártot választani, egy drámai politikai esemény, egy váratlan fordulat vagy bármi más könnyen újrarendezheti az erőviszonyokat. Lehet, hogy „soha” nem történik meg, de akár holnap, a jövő évben, vagy akár csak röviddel a következő választás előtt is megeshet.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr382902062

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Zuhan a Fidesz? Frászt! 2011.05.13. 23:13:22

A média mostanában attól hangos, hogy esik a Fidesz népszerűsége, és micsoda - kinek-kinek negatív vagy éppen pozitív - tendenciák indultak meg a pártok erőviszonyaiban. Érdemes azonban jobban megnéznünk az adatokat, mert bizony itt masszív hangulatk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terniak 2011.05.13. 22:23:43

hát nem tudom, hogy ebben a pillanatban ez a legérdekesebb topic-e.

úgyis csak a szokásos találgatásokat lehet mondani, és szerintem még legalább másfél évig így is lesz.

Sokkal érdekesebb pl. a helyi politika felborítása az önkormányzati koncepcióval.

bariga 2011.05.13. 22:25:18

Megint protestszavazás lesz, még egy béka is kaphat majd mandátumot, csak ne a Fidesz logó legyen mellette. Már ha a Fidesz ezt a politikát folytatja tovább.

bariga 2011.05.13. 22:26:59

@Teremszolga: annyi borzalmas ötletet dobnak be, hogy itt már értelmes ember nehezen ismeri ki magát. De igazad van az "Újkádárizmus" is megérne egy misét

TothLali 2011.05.13. 22:30:39

A Fidesz ne készüljön semmilyen randira!!! Inkább kormányozzon!!!

Ordnassac 2011.05.13. 22:32:09

@Teremszolga: a koncepcióban is rengeteg a találgatás, meg az A, B, C lehetőség, szóval ott is sok elem inkább boncolgatása sem lenne sokkal más, mint amit TG most írt.

ubul2000 2011.05.13. 22:38:12

Kicsit előreszaladtunk az esélylatolgatással. Legalább 1 évet nem ártana várni ezzel. Addigra kiderül: merre haladunk.
Az látszik, hogy a legfőbb társadalmi problémára, a cigányok térnyerésére/bűnözésére a fidesz nem akar vagy nem tud váleszt adni. Ebben partnere az lmp és az mszp is. Hogy ez a feszültség ne legyen egyedüli - a fidesz új frontokat nyit. Ezek az új - mesterségesen kreált - problémák megosztják a figyelmet. Ezáltal gyengítik a Jobbikot és helyzetbe hozzák az LMP-t és az Mszp-t. Nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy ezen feszültségek gerjesztése nem hárompárti háttérmegeggyezésen alapul.

ubul2000 2011.05.13. 22:39:36

@Ordnassac: Miért vagy mostanában elég ritkán????

Ordnassac 2011.05.13. 22:41:54

@ubul2000: pár napja tértem vissza. :-D

Amúgy azért voltam ritkán az utóbbi időben, mert elég sok való életbeli elfoglaltságom akadt.

Terniak 2011.05.13. 22:45:53

@TothLali: jogos.

@Ordnassac: az látszik, hogy 2012. január 1-jétől egy merőben új önkormányzati rendszerben fogunk élni. A részletekben persze vannak még alternatívák, de azért elég jól körvonalazódik, hogy ha valamiben lesz, hát ebben biztos lesz változás ebben a ciklusban.

@bariga: a tanácsrendszerre gondolsz?

Terniak 2011.05.13. 22:47:10

@Ordnassac: hozzá kell tenni, hogy elég jó helyzetértékelést ad a helyi önkormányzatokról az anyag.

bóra77 2011.05.13. 22:48:14

lehet, hogy én valamit nem értek, de a vakrandit nem azért találták ki, hogy nagy izgalmukban úgy találjanak egymásra a felek, egymást nem ismerve, hogy ebből a közös találkozásból kölcsönösen valami jó dolog süljön ki? és ne csak az egyik fél örüljön?
eleve ez a randi csak sikertelen lehet, mert a célját nem tudja beteljesíteni. ráadásul az egyik fél mindenképpen ismert.

na jó hát, végülis annyira nem sántít ez a vakrandi hasonlat dolog, erre jutottam magammal, ugyanakkor jót kacagtam a címen.

ubul2000 2011.05.13. 22:48:55

@Ordnassac: Samu lemondása kapcsán akartam (még a lemondás előtt) kikérni a véleményedet. Mint botcsinálta jogász, én úgy értelmezem, hogy a felfüggesztett szabadságvesztés nem szabadságvesztés, csak akkor válik azzá, a felfüggesztés időtartama alatt a delikvens elkövet valamit. Rosszul értelmezem?

Ordnassac 2011.05.13. 22:49:47

@Teremszolga: az biztos, hogy más lesz, de nem mindegy pl. Budapest esetében, hogy a kerületek megszűnnek-e, összevonják-e őket, city-rendszert alakítanak ki vagy csak feladatátalakítás lesz.

Ahogy vidéken sem mindegy, hogy a megye az eddigi intézményfenntartói jogkörein kívül kap-e még bármit, illetve, hogy a kistelepülési önkormányzatokkal mi lesz.

Amíg ilyen bizonytalan sok helyen (a várható belső lobbiharcok miatt) az egész, addig magáról az átalakításról nem biztos, hogy érdemes írni, az esetleges lobbiharcok már érdekesebbek lehetnek.

bariga 2011.05.13. 22:52:22

@Teremszolga: azt nem tudom az lesz-e, de mintha sok hír szólna az "államosításról", központosításról. 20 évet küzdöttünk azért, hogy ne az állam uralkodjon rajtunk, és most tessék!

bóra77 2011.05.13. 22:52:28

és ha már vakrandi: a Fidesznek azt tanácsolnám, hogy ne készüljön az ellenfélre, csak spontán adja magát és az első benyomásaira hagyatkozzon. ha sokat agyal csak görcsössé válik, és tönkreteszi a randit saját maga számára.
De tudjátok mit? nekik nem adok tanácsot.

subtotal 2011.05.13. 22:52:38

Hát a Fidesz elég sok pofonra adott 1 év alatt okot a randipartnerének, úgyhogy szerintem küldjék el a KDNP-t imádkozni, hogy ne valamelyik Klicskóval hozza őket össze a "vakszerencse", hanem a már ismert hőzöngő, okoskodó vagy teszetosza valamelyikével. Remélem az imájuk süket fülekre tall, nekünk az lenne a legjobb.

Ordnassac 2011.05.13. 22:54:01

@ubul2000: ez elég összetett kérdés, utána kellene kicsit néznem a pontosabb büntetéstani irodalmat ezzel kapcsolatban, azonban az OGY eddigi gyakorlatában tartották magukat ahhoz, hogy a felüggesztett szabveszt is mandátumvesztési ok, a megfosztást megelőzve emiatt mondott le pl. 2002-ben Várhegyi Attila vagy 2010-ben Lengyel Zoltán.

ubul2000 2011.05.13. 22:59:33

@Ordnassac: Úgy tudom, hogy a polgári életben ilyen ítélet estén mindaddig mentesülsz a büntetett előélet terhe alól, amíg nem követsz el ismételten valamit. Már pedig, ha így van - akkor téves az ogy gyakorlata. Az voltrégebben is, most is. Jó lenne ebben tisztán látni.

Ordnassac 2011.05.13. 23:03:22

@bóra77: micsoda szakértő van itt a körünkben. :-P

John C. Arvay 2011.05.13. 23:09:59

nagy a várakozás egy új formáció iránt. az MSZP az elmúlt 8 év sara miatt vállalhatatlan, a másik két kicsi pedig jelenleg eléggé rétegpártnak tűnik.

GYF hiiába szeretne akár megújítást, akár más néven új pártot, nem látom azt a vonzerőt, ami
a) a megújult MSZP-hez, vagy
b) egy GYF által vezetett új párthoz vonzaná a szélesebb rétegeket.

ha nem jön egy feltörekvő - valószínűleg a hazugságoktól megcsömörlött emberek megszólítása érdekében az igazsággal/igazságossággal, a köz javával, az átláthatósággal, a számonkérhetőséggel, a visszahívhatósággal, mint hívószóval operáló - teljesen új, tiszta, az elmúlt 20 évben nem amortizálódott társaság, akkor szerintem még lesz egy jó hosszú időszak, ameddig a bizonytalankodók nem fognak választani.

ha nem jön egy ilyen társaság, akkor vagy rendkívül alacsony lesz a következő választáson a részvételi arány, és emiatt a radikálisok nagyobb arányban szereznek parlamenti helyeket, vagy a legutolsó pillanatban a legkisebb rosszra fognak voksolni a választók.

de ez is csak egy gondolatkísérlet.

wowerman 2011.05.13. 23:16:24

@ubul2000: és a fehérek bűnözése? fura amikor azt mondják a hírekben hogy elítélték ezt vagy azt a gyilkost, általában fehér az illető

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.05.13. 23:17:55

Szerintem a bizonytalanok egy jó részét egy jó kampánnyal vissza tudja majd csábítani a Fidesz. Ehhez elsősorban egy "választási költségvetés light" kell majd 2014-ben.

Én továbbra is tartom, hogy az emberek szavazatához a pénztárcáján keresztül vezet az út.

Lásd a trackback-et:

nivo.blog.hu/2011/04/16/zuhan_a_fidesz_fraszt

megszűnt 2011.05.13. 23:25:13

"Én inkább arra számítok, hogy előbb-utóbb megmozdul ez a tábor, és a választáshoz közeledve szépen lassan kialakul, hogy a szavazók melyik politikai erőt szeretnék váltópárti helyzetben látni."

Blind date.:)

inreallife 2011.05.13. 23:37:56

@sire-lancelot: én meg azt kell mondjam, a feri megint pár lépéssel az mszp előtt jár. megcsinálja a dp-t. kicsit körbelengi, hogy szokja, hallja a nép. rossz reklám is reklám. beperli a magyar nemzetet, mondvacsinált okkal, brilliáns. aprópénzből annyit volt a címlapon, hogy az csak na. a túlmozgásos ex mellett veszettül halványulnak az impotens balközepesek.

gondolj, bele, gyurcsány nem lesz me jelölt, arra felkérik majd a bajnait, vagy tétényit, vagy akárkit, akár kopitsot, mindegy. 1 véet kampányolhatnak, közben majd kapják a médiafényt, hogy kiléptek az mszp frakcióból, megalakul a demokrata frakció stb. a csapból is ők fognak folyni, és mennyivel szebb dolog demokratának lenni, mint mszp-snek....

simán felszívja az mszp nagyját, az lmp nagyját, és a bizonytalanok nagyját. van annyi pénze, hogy a 6 hónapos csikicsukiig kihúzza a párt (igazából semmire sem kell költeniük, utána meg a frakciópénzből ellesznek simán), és egy lendvai kovácslaci és mesterházi nélküli párt kis szépséghibával választóknak eladó.

egyszerű és ütős terv. orbán kötheti a gatyót, addigra mire kenyértörés lesz, addigra meg remélem már nem ebben az országban leszek...

bóra77 2011.05.13. 23:41:40

@inreallife: reálisnak tűnik ez a szcenárió, tetszett ez a levezetés.

porfelhő 2011.05.13. 23:54:09

Nincs abban semmi különös, :) hogy a Fidesz sok szavazót veszitett. Csak az történt ami az egy éves kormányzás után várható volt.
Túlságosan nem volt nehéz nyerni a pártnak, ahhoz hozzájárult és kellett hozzá az öszödi beszéd is.

"választáshoz közeledve szépen lassan kialakul, hogy a szavazók melyik politikai erőt szeretnék váltópárti helyzetben látni. "

Minden politikai erőnek nehéz lesz ez a ciklus. Igérgetni már nem kell, illetve lehet, de azzal már nem tud egyik ellenzéki párt sem szavazókat maga mögé állítani.
A kormánypárt a társadalom egy csoportját "bebetonozta" a szegénységbe, minden anyagi tartalék nélkül vegetál egyik hónapról- a másikra. Nem gondolom, hogy a most még "bizonytalanok" a Fideszhez pártolnak vissza.

inreallife 2011.05.14. 00:21:43

@bóra77: én annyira nem vágyok rá, én nem bírom elfogadni azt, ami egy átlag választópolgárnak tetszik. az átlag választópolgár hülye. 1998-ban a szociknak, 2002-ben a fidesznek menthetetlenül el kellett tűnnie a színpadról, értsd: <5%. de a hülyéknek ez kell, meg a valóvilág.

sajnos magyarország két part között sodródik. a diktatúrához már a sok az értelmiségi, a demokráciához kevés. és nézd majd meg, 1 év múlva már cigányvajda takarodj táblákkal vonulnak az emberek. na akkor lesz még bajnai mátyás királyi magasságokban. ismerve az előéletét sokat nem vártam tőle, mégis talán az egyetlen normális, nem is ez a jó szó, inkább racionális miniszterelnökünk volt. megcsinálta amit vártak tőle külföldön, el is tudta adni belföldön, és az utána következő orbán féle sáskaművelethez képest mégjobban csillog. és kb leszarta a közvéleménykutatást.

egyébként nem értem a fideszt. odáig eljutottak, hogy remek marketinggel álcázzák káros tevékenységüket. viszont egy nagy dolgot nem vettek észre. az egy dolog, hogyha magukról szépeket meg jókat mondanak. de ha ez csak a felszín, akkor felrepedezik, majd lepotyog. ellenben sokkal jobb, ha hiteles szakértői csoportok mondanak jókat róla. ide passzol a költségvetési tanács FAIL.

szóval az emberekben 20 év után tudatosult, hogy a politikusok hazudnak. hogy mind hazudik. van aki kevesebbet, van aki többet. igen az orbánék is hazudnak, és nem is keveset. ehhez kellett 20 év. most a szakértők lesznek a meghatározók egy ideig. egy magyar nemzet vicclapot nem vesz senki komolyan, egy portfolió.hut már nem sajnálnak le. ha egy ilyesmi csapat azt mondja, hogy jó a kormány terve, ezt az áldozatot meg kell hozni, stb, akkor az emberek hinni fognak neki. így megy ez...

Ordnassac 2011.05.14. 00:42:19

@inreallife: szép és naiv elgondolás, na de kihagytál egy tényezőt. DP = Gyurcsány lesz. Egy ilyen küldetéstudatos ember nem azért csinál pártot, hogy más legyen az emblematikus figurája. Ő meg bokrosi mélységben van.

juditka* 2011.05.14. 00:44:04

2002. végén annyi támogatója volt az Mszp-nek, mint még soha - a közvéleménykutatások szerint. Egy évvel később már utcahosszal vezetett a Fidesz".....
.... a támogatottság jön és megy..."

Hm. na most ez az utcahossz hiányzik, minden ellenzéki pártból.
„zöldmezős” terveket szövögetők" már ez is csak álom lehet.
nem gondolom, hogy nagy "szólamokkal" meg lehetne már venni a társadalom egy nagy csoportját.
Mint ahogy a közvéleménykutatási adatok is mutatják az emberek többségének elege van a politikából és nem kicsit, nagyon.
"....mi meg ehhez mérten igértünk, nem kicsit... És győztünk!"
Ez az ahogyan nem lehet már győzni, semmilyen politikai erőnek.
igen.
:)

juditka* 2011.05.14. 00:47:32

Lejátszották az „előre hozott Mesterházy-Gyurcsány-párviadalt”

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=377661

:)

ssi 2011.05.14. 00:48:10

@bóra77: vakrandi legfeljebb vaktérképen vakvarjút dalolva ... a konkrét nagy "ő" megérkezéséig

@inreallife: talán, van több alternatívás stratégia most Gy.F.-éknek

@bogancs: nem új a kampányi osztogatás, csak honnan a pénz, s hiszünk-e még nekik

@sire-lancelot: szokatlan helyzetek sora is jöhet - pl. sok kis új párt - pl. a parlamentben, majd népszavazással új alkotmányozás

@Ordnassac: @bariga: @Teremszolga:
csak ez a sok változás az országban a rend, vagy a káosz felé tart-e?

"Orbán-kormány elsősorban olyan területen fog tudni maradandót alkotni, ahol pusztán a jogszabályi eszközök, adminisztratív intézkedések is elegendőek ahhoz, hogy a frontvonalakban is valódi változások történjenek. Nem véletlen, hogy az alkotmánynak ekkora jelentőséget tulajdonítottak"
velemenyvezer.blog.hu/2011/05/13/fidesz_kormany_vegre_itt_az_alomfeladat?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

"minden önkormányzat megmarad Magyarországon, minden település joga, hogy válasszon képviselőt, polgármestert, a közgyűlések pedig továbbra is az alaptörvényben meghatározott jogokkal bírnak majd..Nem szabad ugyanakkor olyan feladatot adni a településeknek, ami meghaladja a teherbírásukat, a mai rendszer azonban ezt teszi "
www.hirado.hu/Hirek/2011/05/13/08/Tallai_minden_onkormanyzat_megmarad_Magyarorszagon.aspx

"Tarlós István főpolgármester számára az a kormányzati elképzelés a legszimpatikusabb, amely teljesen felszámolná a kerületek önállóságát - mondta az [origo]-nak egy, a főpolgármester elképzeléseit ismerő városházi forrás. Hozzátette azonban azt is, hogy a koncepció megvalósulásának minimális az esélye."
www.origo.hu/itthon/20110512-tarlos-istvan-es-az-onkormanyzati-reform.html

"budapesti polgárok önrendelkezését kívánják elvenni. "
mandiner.hu/cikk/20110512_horvath_allamositas_az_onkormanyzati_torveny

juditka* 2011.05.14. 00:51:21

oppá"lefelejtettem ! odairni.:)

Azért linkeltem be most a cikket, mert véletlenül reggelre elfelejtem.:)

Jaj. már meg! jut eszembe. Fáradt vagyok.
így meg ez..
igen.

jó éjt.

:)

panelburzsuj 2011.05.14. 00:59:33

@Ordnassac:

Mindennek van másik oldala is: lehet-e Gyurcsány karakterét még tovább gyilkolni? (Lásd: Bokros, a főgonosz) Hol van az pont, amelytől az elkúrózás már egyre többször visszapattan az átok kimondójára? Egyrészt mert pótcselekvés, másrészt mert unalmas, harmadrészt mert ti tán nem?

Új figurák kicsinálása még csak-csak lekötheti a heccre éhes "közvéleményt". De mi érdekes van még Gyurcsány cseszegetésében?

Egy ilyen lehet: ha a sokadik rászámolás után is újra meg újra feltápászkodik. "odass, és még ebből is kijött ... "

Őszintén: Gyurcsányon kívül kinek jó ez?

porfelhő 2011.05.14. 01:00:26

@juditka*: :)

Aha! így megy ez". ha tudnál írni:))

Az Orbán V. is tudja, hogy a támogatottság jön és megy.
Gondolom, az ellenzéki pártok is tudják, érzik.
igen.
:)

panelburzsuj 2011.05.14. 01:09:53

@manyike:

A poszt legkézenfekkvőbb "sorok közötti" üzenete: az egyik randizó vak ...

TG persze egyúttal a jahvista hagyomány követője is: ki nem mondaná a nevet! ... :)

porfelhő 2011.05.14. 01:10:09

Orbán: Európa vagy keresztény lesz, vagy nem fog létezni"

A nemzeti önbecsüléssel rendelkező országok az erősek" címmel Orbán Viktor miniszterelnökkel közölt interjút péntek este a Frankfurter Allgemeine Zeitung internetes kiadása, mely a lap szombati számában jelenik meg.
Az interjút Georg Paul Hefty, az újság magyar származású szemleírója készítette.

Az egyik fő téma az új magyar alaptörvény volt. Orbán Viktor szerint az új alkotmány szellemi kereteit és tartalmát az elmúlt két évtized tapasztalatai határozták meg.

Mindezt - mint mondta - egy mondatban lehet összefoglalni: "ha egy ország saját önbecsülésében, saját magában nem biztos, ha nem ismeri saját szellemi alapjait, akkor gazdaságilag sem lehet sikeres". Szerinte Európában azok az országok lesznek erősek, amelyek nemzeti önértékelése, nemzeti önbecsülése erős"

www.origo.hu/itthon/20110513-orban-viktorinterju-a-frankfurter-allgemeine-zeitungban.html

"Mi mindig a történelmi Magyarországról beszélünk" - mondta,

hm..... "gazdaságilag sem lehet sikeres"..... miért most az, azok vagyunk sikeresek?
:)

álomszép 2011.05.14. 01:16:48

@porfelhő: :)

Drágám! Gazdasági siker !? ugyan már!

Meg kellene mondani az embereknek, hogy nincs arra út, amiről évek óta beszél a Fidesz.

Halad a kormány az általa kijelölt úton, s nem veszi észre, hogy mindenki szembe megy vele, vagy éppen azt, hogy az az út már "nincs is a térképen".

Ilyen ez.
:)

ssi 2011.05.14. 01:18:45

@panelburzsuj: de mi se látjuk, hogy kivel fog találkozni .. mi is vakok vagyunk?
jó éjt! az álmosságtól valóban nem látok ..

lüke 2011.05.14. 06:21:19

csak vigyázzon , nehogy kannibállal randizzon !

en.wikipedia.org/wiki/Internet_homicide

nyünyüge 2011.05.14. 06:32:26

@manyike:
"
"Tarlós István főpolgármester számára az a kormányzati elképzelés a legszimpatikusabb, amely teljesen felszámolná a kerületek önállóságát - mondta az [origo]-nak egy, a főpolgármester elképzeléseit ismerő városházi forrás.."

Naivitás? Bornírtság? Végtelen pragmatizmus? Diktatórikus hajlam?...

Akármelyik is, vagy ezek akármilyen aránya, gyakorlatilag az ÖNkormányzat feleslegességét jelenti.
Innen egy lépés volna, hogy a fővárosi önkormányzat is legyen csak egy hivatal, amelyik végrehajtja a kormányzati akaratot.

Hallottam Tarlóst erről: azért nem akarja a teljes központosítást, mert túl sok, kezelhetetlen ellentétet gerjesztene a kerületi polgármesterekkel. Egy pajzán gondolat erejéig sem azért, mert úgy gondolná, hogy a túlzott központosítás lehet ugyan hatékony, de hosszabb távon vannak veszélyei.

(Ezzel kapcsolatban hallottam egy megjegyzést valami szakértőtől: hogy a kormány biztosan nem fogja hagyni, hogy a fővárosi önkormányzat túl erőssé váljon a feladatok és az erőforrások koncentrációja által. ).

cambridge.on 2011.05.14. 06:53:01

Nagyon szellemes a poszt címe--TG-től megszoktuk--, de nem helytálló.
Vakrandira virággal indul az ember, egy kellemesen együtt töltött idő utáni vacsora lehetőségével, majd mindkét felet kielégítő rövid, vagy hosszú távú kapcsolat reményével.
A választási küzdelem inkább hasonlít egy iszapbirkózáshoz, mint egy kellemes randihoz.
A Fidesz félelme jogos, nem tudni milyen pontozásos sportágban kell megküzdenie.
Lehet a műkorcsolya, ahol elég előadni a már jól begyakorolt kűrt, a lefizetett pontozók előtt. Lehet thaibox is ahol mindenféle ütést és rúgást el kell viselni a küzdelemben.
Ráadásul komoly felkészülési segítséget kapnak a Fidesz ellen.
Az, hogy egy (Fidesz)politikus összekever fogalmakat, nem meglepő. Az a meglepő, milyen sokan gondolkodás nélkül elfogadnak mindent, amit a politikusok állítanak.

A vakrandira a zöldmezős pártokkal készülhet a választó, akik a kép tanúsága szerint is elfordultak a kormányon levő párttól.
Sokan szeretnék meghódítani a nagy politikai tőkével rendelkező tömeget. A régi és egy új csábító is elérheti célját.
Egyetlen kikötés, ami a jeligében megfogalmazódott:
Kalandorok kíméljenek!

Gyurcsány jövője attól függ, találnak-e rajta fogást, ezen a hajánál fogva előrángatott tyúkperen kívül.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.14. 07:19:51

Zöldmezős pártok ellen remek módszer az egyéni körzetek rendszere. Ugyanis ahhoz, hogy abban sikeres legyen egy párt országos lefedettségű hálózattal kell rendelkeznie.

Ezt pedig a semmiből nem lehet néhány hónap alatt megteremteni.

Pártlistáról bejutó pártot alig pár száz emberrel is létre lehet hozni, ahogy az lmp példája is mutatja.

A Fidesznél ott a nagy előny, hogy olyan választási rendszert vezet be a következő választásra, amilyet akar, és ha van eszük olyat fognak, ami nekik kedvez, nem pedig a zöld mezős beruházásoknak.

Az ilyeneknek már szerveződniük kellene, az lmp féle módszer a parlamentbe jutáshoz elég lehet, de a győzelemhez ugyan nem.

Ráadásul az új pártötletek nem igazán radikálisan másmilyen új pártról szólnak, hanem Gyurcsány féle másik mszp-ről, úl "liberális" pártról azok részéről, akik az szdsz-szel már megbuktak. Tehát olyanok gondolkoznak ezen a zöld mezős politikai beruházáson, akik már rég bizonyították, hogy nem tudják sikeresen vezetni ezt az országot. Úgyhogy csak azért nem fognak új esélyt kapni, mert köpenyt cserélnek. Kutyából nem lesz szalonna.

Az én egyéni ízlésem és véleményem szerint olyan zöld mezős pártnak lehetne esélye, amelyik egyrészt teljesen tiszta lappal indul új emberekkel. és távol tartja magától a már leszerepelt (volt) politikusokat, másrészt új alternatívát, új ideológiát mutat fel, nem csupán a régieken toldoz-foldoz egy hangyányit.

Na ilyen eddig nem látszik. Ráadásul szerintem egy alternatív mszp, meg egy alternatív szdsz elsősorban nem a (volt) Fidesz szavazóknak lehetne népszerű, hanem az mszp, lmp szavazóknak, azaz inkább a mai ellenzéket darabolná tovább, semhogy a Fidesszel szemben mutatnának fel jobb, más alternatívát.

Lehet köztársaságot védeni meg egyéb roppant fontos célokat hangoztatni, de a választók - szerintem - inkább olyan pártot szeretnének, amelyik ismer valami módszert Magyarország felzárkóztatására a nyugat-Európai szinthez.

Annak az esélye, hogy ezt egy Gyurcsány féle, vagy egy új szdsz féle sokszor bizonyított párt tudná megtenni úgy 0%.

A szociális fosztogatásosdi, amelyik a kevés tisztességesen foglalkoztatótól, foglalkoztatottól a politikusok, a multik és a "szociálisan rászorulók" irányába csoportosítja át a javakat, eddig sem vált be, és ezután sem fog.

Sz'al én egy olyan zöld mezős pártra szavaznék, ha lenne ilyen, amelyik elsősorban és mindenekfelett a magyarok érdekét képviseli, azUTÁN pedig az adófizetőkéit.

Egyéb szempontok is vannak, ez a kettő, ami igazán fontos és nyerő lehetne - szerintem - Magyarországon.

Azok a pártok amelyek elégedetlenek a Fidesszel viszont általában egyik szempontnak sem felelnek meg. Sem a magyarság, sem a magyar adófizetők nem igazán fontosak nekike

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.14. 07:28:28

ilyen az összes "balliberális" vonulat, vagy csak a magyarság fontos, de eléggé hasonló szocialista államban, gazdaságban gondolkodnak, mint a bal oldaliak, ez meg a Jobbik.

Jobb módszert a Fideszénél sajnos egyik sem tud felmutatni.

A "balliberális" részleg ezt már bizonyította is többször.

Mr jól bejáratódott zsákutcának felesleges újra meg újra nekiindulni, mert még mindig csak pontosan ugyanoda vezet.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.05.14. 07:50:00

Tetszik ez a poszt - a címmel, meg a képpel.

Szépfiú a csúcson, kégli zsír,
öregecskedő pofája súlyban, előzőek rég elkaparva ...

... szertenézett, s nem lelé - kit kéne most baszogatnia ?

Unatkozik.
Akárki jó lenne már neki.
Mindenre menne, ami mozog, mert így egyedül - marad a zsebhoki.

lüke 2011.05.14. 07:56:14

@simonmondja.:
hmm
nem talált ,egy nő- Andzsi- mellett szorong
www.youtube.com/watch?v=usEcJwrNHAg

a-kis-herceg 2011.05.14. 08:10:57

@bariga: retrokomcsi feudalizmus...

@TothLali: ez az egy nem megy nekik...
mindent tudnak fejen állni, cigánykereket... csak kormányozni nem.

a-kis-herceg 2011.05.14. 08:12:24

@Ordnassac: mi meg féltünk hogy miattunk sértődtél meg.

így összeszedtük magunkat. rendesebbek, okosabbak vagyunk...

a-kis-herceg 2011.05.14. 08:16:21

@subtotal: amennyi vallásoság van a kdnp ben.... nyugi. fizikailag ütük ki őket...

de a bolondokháza a minimum... ami kinéz nekik

a-kis-herceg 2011.05.14. 08:19:28

@inreallife: ennél szélesebb a kép...

intézmények (pl hivatalok), jogszabályok (a teljes állam) bizalmi indexe ZÉRÓ...

jjulie 2011.05.14. 08:25:24

nem nagyon számít ez a vakrandi téma, ez a magyarország ábránd a végső eljelentéktelenedés fázisába érkezett, két út maradt, a bezárkózásos felszippantódás, vagy a nyitvamaradós felszippantódás

ami manapság még ráfogható, hogy élő, karakteres hungarikum az: gyöngyöspata

esetleg az alekosz

ja, a fidesz meg kuka

jjulie 2011.05.14. 08:36:59

magyarország számára három veszélyes állapot létezett az elmúlt nagyjából 500 évben:

- az önállú államiság néküli lét
- a korlátozott önállósági állapot
- a teljes önállóság

porfelhő 2011.05.14. 08:42:12

"Fájni fog" - egytől egyig végre kell hajtani a Széll tervet "

"A kormányzati intézkedések hatására megbízható gazdasági partnernek tekintik Magyarországot a nemzetközi piacok. Erről Fellegi Tamás beszélt"

Az IMF magyarországi képviselője szerint Magyarország ugyan nincs a leggyorsabban fejlődő európai országok között, de a régióban jól teljesít.

„A Széll Kálmán terv irányvonalai üdvözlendőek, a megfelelő területekre fókuszálnak, a többi intézkedéssel együtt pedig segíthet elérni a fiskális stabilitást” – mondta Iryna Ivaschenko, az IMF magyarországi képviselője."

atv.hu/cikk/20110513_fajni_fog_egytol_egyig_vegre_kell_hajtani_a_szell_tervet_video

A szakértők szerint a régióban Magyarországon kívül nincs még egy ország, amelynek ilyen ambiciózus terve lenne.
A végrehajtás azonban fájni fog."

Már nagyon sokszor leírtam, a társadalom egy nagy csoportjának már így is nagyon sok jutott a többségi kormány terheiből. Meddig lehet még!.....

Szimba 2011.05.14. 08:42:14

TG-re is vár ez a vakrandi.

Senki sem tudja, hogy egyáltalán előtűnik egy új, és kellőképpen meggyőző tömegpárt, vagy csupán a Kétfarkú Kutya Párt lesz az alternatíva.

Egyelőre néma csend van. Lehet, és szerintem ez a valószínűbb, marad még 4 évig a Fidesz.

Szimba 2011.05.14. 08:44:02

@jjulie:

Úgy értetted, hogy jön a passzív rezisztencia időszaka?

Szimba 2011.05.14. 08:46:34

@a-kis-herceg:

Ne túlozz!:-)

@jjulie:

De, csak így sokkal todományosabban hangzik. Próbálok belebújni egy politikaelemző bőrébe (de lötyög rajtam:-)))

jjulie 2011.05.14. 08:49:02

@Szimba:

ellenállásról szó sem lehet, inkább felvenni a ritmust

jjulie 2011.05.14. 08:50:43

@Szimba:

inkább hízzál bele az alakodba, és akkor szóba jöhetsz az alekosznál

Szimba 2011.05.14. 08:58:22

@jjulie:

Akkora orcám sohasem lesz. Másrészt ki az az Alekosz? Görög színész?

a-kis-herceg 2011.05.14. 08:58:52

@jjulie: ugyanez jutott eszembe reggel.

20 évet elloptak... aki nem érzi a politika tétjét annak elmondom,

ha még soká lesz a fides és a hasonlók akkor hamar BETELJESÜL a legrosszabb, ami felé tartunk épp nagy lendülettel...

európa leggyengébbje vagyunk - gazdaságilag...

minden tekintetben sebezhetők.
az értékes képzett (polgárosult) emberek EXODUSA
+a gyenge ország termelőeszközeit, földjeit felvásásárolják (kína felkészül. simán egy kínai kanton leszünk)

szóval, ha soká hagyjátok még ezt az
ELMEBETEG, TISZTESSÉGTELEN rablóbandát (teljes elit, bajnai, GYF mind mind) garázdálkodni akkor visszafordíthatatlan az országvesztés...

Szimba 2011.05.14. 09:02:44

@a-kis-herceg:

Drága szívem, van náluk jobb?????
Persze, hogy haldoklunk, az élelmesebbek, életrevalóbbak, az értelmesek már régen külföldön élnek és aklimatizálódnak.

porfelhő 2011.05.14. 09:04:08

A szocialisták végének a kezdete?

Zűrzavar uralkodik Magyarország politikai színpadán: Miközben már jó ideje folynak a találgatások a szocialista frakció szakadásáról, sajtóinformációk szerint egy pártgyűlésen valamennyi képviselő megerősítette, hogy az MSZP-ben kíván maradni.
Állítólag „kizárt”, hogy valamelyik frakciótag új pártot alakítana

Már az is szenzáció lenne, ha Magyarországon, ahol Orbán Viktor jobboldali konzervatív Fidesze uralja a mezőnyt, létrejönne egy új politikai erő.

Még ha egymástól eltérő okok miatt is mind Mesterházy Attila, akit korábban Gyurcsány nevezett ki államtitkárrá és ma a szocialista párt, az MSZP valamint a frakció elnöke, mind Orbán kormányfő egyformán nyugtalanul követi a legújabb fejleményeket."

www.szervuszausztria.hu/ausztriarolunkirjak/szervuszausztria-mszp-wiener-zeitung-75595.htm

Gyurcsány F. "izgalomban" tartja a magyar politikát.?!, ill annak szereplőit?!:)

Diocles 2011.05.14. 09:05:27

1. A fő kihívót most is lehet látni, az pedig kétségtelenül az MSZP, minden válsága ellenére.

Az MSZP-nek - mint már korábban is írtam - tévéi, rádiói, napi- és hetilapjai, szakszervezetei, alapítványai vannak. Minden más ellenzéki párt csupán velük szövetségben lesz esélyes a szocialisták ellen.

2. A Fidesz sorsát emiatt az fogja eldönteni, h egy, avagy kétfordulós választás lesz-é.

Az ok egyértelmű, kétfordulós választás esetén az különféle színárnyalatokból álló ellenzék zsákbamacskát árulhat, nem kell semmit sem mondania arról, h milyen felállásban képzeli el a jelen kormányzás alternatíváját, sőt, akár be is csaphatja a választókat (lásd még "Horn Gyulával soha!") a jövendő koalíciós szándékait tekintve, h ekként maximalizálja a szavazatait.

Egyfordulós választás esetén azonban mindaz hátránnyá válik, ami kétfordulós választás esetén hatalmas előny lenne, már az első forduló előtt teríteni kell a lapokat, világossá tenni, h ki milyen felállásban venne részt a Fidesz leváltásában, milyen kormányzati alternatívát kínál.

Summa summárum: én úgy vélem, h kétfordulós választás esetén a Fidesz BIZTOSAN megbukik, egyfordulás választás esetén viszont van esélye a folytatásra.

3. Az egyéni körzetek száma szintén nagyon fontos, minél több egyéni körzet van, az annál kedvezőbb a Fidesznek.

- a sok egyéni körzet a számára ideális MSZP-t teszi meg első számú kihívójává
- a jobboldalon is hivatkozni lehet rá, pl. a Jobbikkal szemben, h még mindig a Fidesz képes legyőzni az egyéni körzetek többségében az MSZP-t.

a-kis-herceg 2011.05.14. 09:08:08

@Szimba: döbbenet. van persze hogy van...

mindenki felelős. aki hallgat, aki tehetséges de nem vállal a közösségért áldozatot és az is aki tehetségtelenül bűnszövetkezetbe tömörülve vállal...

10 millió (oh pardon, 9,5 millió felelős van)

2008 óta mondom. hiába indul a német gazdaság felfelé. mi nem fogunk. 2008 óta behuzták a hivatalok a kézifékekekt... majd ha indulni akarunk észreveszitek...

itt akkor sem lesz növekedés ha Németország kamionokkal hordja ide a pénzt....

olyan mérvű a hivatalok, intézmények, jogszabályok működésképtelensége
+a gazdasági bizalmatlanság ésitsztességtelenség
+az adórendszer és a zállami környezet...

utolsó percek...
mindenhonnan fel lehet állni. de egyelőre még a pusztulás van...

jjulie 2011.05.14. 09:10:29

@Diocles:

összefoglalom: a fidesz egy szar, bukni fognak mire lehullanak a falevelek

Diocles 2011.05.14. 09:10:41

@Diocles:

"Minden más ellenzéki pártnak csupán velük szövetségben lesz esélye a szocialisták ellen."

mármint a Fidesz ellen.

a-kis-herceg 2011.05.14. 09:18:34

@jjulie: a zorbán kemény egykézi vezérlése a Mádi ügyön láccott...

választáselőtti időszakban (sem) lehet senkinek egy kicsit sem eltérő egyéni véleménye....
példát statuált plusz egy tekintélyes régi erős embert is eltett lábalól...

és a szavazók ilyen pártra hajlandók szavazni... eszméletlen buta nép a magyar...
a pintér, matolcsi t is tudták előre...

tiszta keresztapa...

jjulie 2011.05.14. 09:18:37

@Diocles:

mindegy, röviden: a fidesz egy szar

bővebben: a fidesz egy hazug szar

Diocles 2011.05.14. 09:19:49

Gyurcsány arról, h miként mennek az ügyek a Mesterházy-féle "megújult" MSZP-ben :)

"A volt kormányfő sérelmezte, hogy a Népszabadság azt írta, "kapitulált Gyurcsány embere". Szerinte erről szó sincs, Varju a Demokratikus Koalíció fontos vezetője, ő felel a szervezési ügyekért, de azt teszi, amit jónak lát. Nem a mi dolgunk, hogy ki Pest megyében az elnök. "Nem nekünk kell dönteni Pest megyéről, hanem a helyieknek" - fogalmazott.

A volt pártelnök elismeri ugyanakkor, nem mindenki gondolja így. "A jelenlegi országos vezetés az első perctől Mesterházy-Gyurcsány meccsnek tekintette a választást, és így is viselkedett. A pártigazgató (aki köztudomásúlag a párt forrásainak legfőbb felügyelője is) bizalmasan helyi emberekkel tárgyalt, hogy támogatást szerezzen Varju riválisainak. Varju ezt a szerdai frakcióülésen szóvá is tette. A vádakra reagálva a pártigazgató és az elnök ebben semmi kivetnivalót nem talált".

Gyurcsány Ferenc írásában arról is beszámol, hogy két hete felhívta "egy befolyásosnak tartott megyei ember kollégája. A „befolyásosról” az a hír járja, hogy a mintegy 128 tagú megyei küldöttgyűlésben (ez az a fórum, ahol az elnököt megválasztják) 38 küldöttet irányít". Kérésükre találkozott velük. Azt hitte, a megye politikai ügyeiről akarnak vele beszélni, de meglepetésére azt vetették fel, segítsen nekik hitelt szerezni egy sokmilliárdos üzlethez.

"Leesett az állam. Mondtam nekik, hogy én üzlettel nem foglalkozom, én politikus vagyok. Még a látszatát is kerülni szeretném, hogy üzlet és politika közvetlen kapcsolatba kerülhet. Nem baj, ha valaki vállalkozik, de ezt nem lehet összekeverni a politikával. Nekem ne is beszéljenek részletekről. Másnap elmentek Klárához, a feleségemhez, aki családi vállalkozásunk vezetője, de ő is elküldte őket" - írja Gyurcsány Ferenc, aki erről tájékoztatta Varjut, aki "ezt összerakta azzal, amit a pártigazgatótól tapasztalt". Varju azt mondta, minden ott van ebben a választásban, ami miatt mi, a Demokratikus Koalícióban pártszavazást akarunk. "Hogy ne tömbben szavazó küldöttek döntsék el, hogy ki a vezető, hogy távol tartsunk minden nem átlátható érdeket a politikától. Ezek után Varju azt mondta, nem kíván indulni egy ilyen versenyben. Helyesen tette. Nem kapitulált, hanem tisztességes maradt."

www.fn.hu/belfold/20110513/amitol_leesett_gyurcsany_alla/

nem irígylem a csóri LMP-t, h ezekkel kell majd összeállnia, akár Gyurcsány nélkül, hiszen sohasem Gyurcsány volt ott a probléma.

porfelhő 2011.05.14. 09:20:35

"A választási győzelme óta Orbán továbbra is minden erővel arra törekszik, hogy a kommunistákat és ezek állítólagos politikai utódait, mindenekelőtt Gyurcsányt, száműzze a politikai életből. Most azt kell megakadályoznia, hogy Gyurcsány alapjaiban megvilágosult kortársként profilírozhassa magát. "

Csak az a nagy probléma, hogy GyF. nem fog félreállni, és nem fogja hagyni magát.
Ellehetetlenítésével , legalább annyit ártana a Fidesz magának, mint amennyit használna.
Egyébként úgy gondolom szükség lenne az Szdsz-re. Főleg a városi lakosság körében, sokan nem szavaztak másra, - talán az Lmp-re - "kínjukban szavaztak egyik- vagy másik pártra " ahogyan Fodor G. nyilatkozott.

Szimba 2011.05.14. 09:23:09

@jjulie:

Ezt is lefordítom. A Fidesz ugyan nem jó alternatíva, de feltételezhetően, még minimum 5 évig marad.

@Diocles:

Elképzelem az MSZP-Jobbik-LMP koalíciót.
Ez V. Hugo Quasimodo-jára fog hasonlítani. A púp a hátán a Jobbik, a torz és félszemű arc meg a 3 csapat vezetőinek összege. Ott fognak mászni a Parlament tornyain az MSZP kezeivel.

porfelhő 2011.05.14. 09:23:46

Bocsánat lefelejtettem!:)

SZDSZ. ?!!!?
Hm. talán nem is lesz annyira vak az a randi?!!!

bezony.

:)))))))))))))))))

álomszép 2011.05.14. 09:29:26

@porfelhő: :)

Drágám! Még ott van az LMP- is. Semmi sem lehetetlen.
Úgy gondolom és remélem, mindent meg fognak tenni, hogy esetleg elvigye az ide-oda szavazókat a Jobbik.
:)

Szimba 2011.05.14. 09:30:54

Coménius Ámos János alkalmazta volt a kérdve kifejtő módszert a tankönyveiben.

álomszép 2011.05.14. 09:36:49

Önök irták egyszer! "képolvasás" van,
Hát akkor tessék szépen összerakni. Nem olyan nehéz!!!
Igen.
:)

Szimba 2011.05.14. 09:37:20

"Az élet egy félkegyelmű meséje" - mondta az a huncut Willijam:-)

Ez a politikára duplán vonatkoztatható.

Pasztorella 2011.05.14. 09:41:56

@álomszép:

Na. ja. Most még teljes a "képzavar". De ki fog az tisztulni.
És eldől, ki fog menni abba a "bizonyos" levesbe, amiről korábban írtam.
Na. ja. igen akkor.... ami már távol van, de mégis közel!!!

:)))))))))))

xsasha 2011.05.14. 09:45:02

@bóra77:
Olyan vagy, mint az okos lány a Magyar népmesékből. :-)

porfelhő 2011.05.14. 09:58:12

"A választási fordulók előtt – a győzelem biztos tudatában – a jobboldali lapok arról írtak, hogy már egy másik Nap fog lesütni egy másik országra április 12-én és 25-én. (Egyébként mindkét napon olyan borult idő volt, hogy a „másik Napot” nem láthattuk, de ez bizonyára tiszta időben sem lett volna másként.)

De nem a meteorológiai megközelítés a lényeg, hanem az a féktelen csodavárás, amit a választások után meg sem próbáltak visszafogni a Fidesz politikusai.
Orbán Viktor az első forduló utáni győzelmi beszédében úgy fogalmazott, hogy a választók „legyőzték a reménytelenséget”, és hogy „Magyarország felemelt fejjel tért vissza a történelem főutcájára”.
Nem mellékesen hozzátette: „Meg kell mutatni magunknak és a világnak, hogy nem egyszerű fellángolás történt, hanem elszánt, kitartó akarat vezérelte a választókat.”

Na.ja. A fülkeforradalmárok és a Fidesz vakrandija?!:)
"legyőzték a reménytelenséget". aha. és még nagyobb reménytelenségbe zuhant a társadalom egy nagy csoportja.
:)

lüke 2011.05.14. 09:59:15

@simonmondja.:
jajmilyenfiatal ez a Mackie
Laux bácsi kinyotta a gázt, a Tibi meg becsöngetett
puf

porfelhő 2011.05.14. 10:01:57

oppá" már megint:) mindig elfelejtem.:)

Zuhanórepülésben a Fidesz: már nyoma sincs a kétharmadnak"

www.168ora.hu/itthon/zuhanorepulesben-a-fidesz-mar-nyoma-sincs-a-ketharmadnak-75580.h

a rendszerváltás óta nem voltak ilyen kevesen a biztos pártválasztók."

hm?

:)

xsasha 2011.05.14. 10:02:22

@inreallife:
Ez a terv két ponton is kérdőjeles.
Az MSZP táborának egy nagy része éppen azért szavaz rá, mert benne van az M, az SZ, meg a P. Őket nem foglalkoztatja, hogy demokrata vagy sem. A kádári "jólét" nosztalgiáját számukra nem írja felül semmilyen demokratizmus.
A másik pont éppen Gyurcsány személye. Ahogy Cingi mondaná az Üvegtigrisből: Rendes gyerek, csak morálisan ingoványos. Akik magukat elvi demokrataként definiálják, és elegük van a jelenlegi politikából, azok az előző 8 év után nem biztos, hogy szűz kislányként fognak Gyurcsányra tekinteni.

És egy harmadik szempont, ami nem csak ehhez a tervhez kapcsolódik: a "bizonytalanok" egy jelentős része nem bizonytalan. Egyszerűen nem érdekli a politika. Nem akar foglalkozni vele, nem akar gondolkodni rajta.

lüke 2011.05.14. 10:02:58

@Szimba:
:)
acsom igyot recs? a visszakérdezőst meg az oroszok

porfelhő 2011.05.14. 10:06:58

Jaj! én meg már nem is értem?!

Annyira rossz a kedvem. "Megyek veszek egy trendi farmert"!
Talán attól egy kicsit jobb lesz, amíg válogatok nem foglalkozom a politikával. mert most annyira bonyolult minden. :)
Teljes a zavar, mi jöhet még, újabb megszorítás, és újabb könnyek.
:)

további szép napot!

lüke 2011.05.14. 10:08:08

zuhanó repülés:
fülkében vak randizni egy fideszes forradalmárral

porfelhő 2011.05.14. 10:09:08

jaj. még azt megjegyzem, - mert attól tartok, hogy délutánra elfelejtem.:))

Nagyon jó a fotó a poszton, tetszik!

:))))))))))))))

nyünyüge 2011.05.14. 10:16:34

@simonmondja.:
most hallgattam meg, néztem meg először figyelemmel - hát legalább annyira sokfenekű egy dal ill. klip ez, mint amilyen egy Orbán beszéd volt az illető fénykorában :)!

xsasha 2011.05.14. 10:19:34

@inreallife:
Ne haragudj, de szerintem ez távol áll a valóságtól.
A társadalom 99%-a nem tudja, mi az a portfolio.hu.
És abban is biztos vagyok, hogyha random felsorolok 10 szakterületet, abból 5-nek az alapfogalmait sem ismered, 8-hoz meg nem tudsz érdemben hozzászólni. És nem azért, mert bármiféle kétségeim lennének az értelmességeddel kapcsolatban, sőt, hanem objektív okokból.
A lényeget összefoglalva, egy szakértői csapat addig se jutna el, hogy az 5%-ot összegereblyézze a választásokon, Bajnai pedig egy kegyelmi állapotba csöppent be, amit összetett háttérmegállapodások tettek lehetővé. Ez a valóság.

Kapanyányi monyók (szünytelen) 2011.05.14. 10:25:59

Szerintem tudják, hol vannak életképes tartalékok. Ezért nyírják a civileket. Meg kell nézni, mi történt ez ügyben az elmúlt egy évben. Szisztematikusan számolják föl a civil szférát.

ssi 2011.05.14. 10:28:00

bizonytalanok ... események, de főleg szereplői

"A hatalom köszönte szépen a kétharmadot és eltette zsebre. Tovább nem tárgyal a társadalommal, hanem megmenti. Minden felelősség nélkül konzultáltatják az embereket, de nem adnak döntési jogot a kezükbe. Elég volt egyszer. Senkivel nem alkusznak"
www.nol.hu/lap/hetvege/20110514-orban_buvos_szama

- ha visszavonnák az 1-kulcsos családi adózást - kisebb lenne a rendezésre szoruló költségvetési hiány, ha visszavonnák a különadókat, hihetőbb lenne a függetlenségi harcuk
- politika lehetne: felszínen határozottság és értelmezhető, elfogadható következetesség, de a háttérből bármikor előhúzható alternatívák
- Gy.F. alkatilag önjáró nyomulós, vagy próbálkozott már a háttérben is, de pont az ötlettelen "patópálok" + bizonytalanok számának növekedése miatt muszáj most már lépni?
- MSZP önállóan, önmagában újuljon meg, a DP-t talán hagyni kellett volna egyértelműen függetlennek, aki talán sokak felé nyithatott volna (Milla, TÉ, 4K, Bajnai ..stb. )

További szép napot!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.05.14. 10:43:52

@nyünyüge:
Kellett hozzá néhány évtized nekem is.
Mondjuk, az orbánbeszédek dekódolásához is csak néhány évtized tapasztalat kell, aztán már megy, mint az ágybavizelés.

nyünyüge 2011.05.14. 10:44:38

@a-kis-herceg:
off - a szociális kérdőívről tegnaphoz.
Nem vicc, a kérdőíven van a pontos név, cím, két vonalkód, tehát névtelenül nem lehet megválaszolni. És szabad megerősíteni aláírással, az

Orbán Viktor
Magyarország Miniszterelnöke
Budapest
1848

címre visszaküldendő választ. Most látom csak, milyen szép postafiókszámot sikerült kitalálni hozzá (a Magyar Posta láthatólag része a NER-nek:).

sztd 2011.05.14. 10:53:13

Szerintem viszont a Fidesznek elég lenne két dologra figyelnie. Az egyik, hogy lassan illene befejeznie, vagy felfüggesztenie a polgárháborút. Egyszerűen minden pozíciót nagyjából elfoglalt, most nem érdemes harcolnia. Az ellenzéki pártok jónak tűnő javaslatait el kellene fogadnia, és nem sajátot beterjeszteni, ami ugyanazt írja. Így esetleg mutathatna együttműködési képességeket is. Most nem, de előbb-utóbb szüksége lesz rá.

Másrészt a legkevésbé sem igaz, hogy nem lehet előre látni. Egy éve tényleg nem lehetett, de most már az összes párt beállt a rendszerbe, szóval mindegyikre, vagy az együttműködésükre is lehet adott esetben reagálni, a szereplőket megismertük. Lehet, hogy nem tudják, hogy ki lesz a kihívójuk, de az nagyjából lehet tudni, hogy honnan jöhetnek.

Előzmény nélküli zöldmezős politikai alakulatoktól most már szerintem nem kell félni, mivel annak az a feltétele, hogy tök új problémákra adnak válaszokat. Ha az ilyeneknek tér nyílik, akkor a kormánypártnak úgyis befellegzett, szóval kár miatta erőlködni, inkább ki kell találni, hol rontották el, és hogyan szerezzék vissza a kormányzást. Szerintem azonban most nem igazán van Magyarországon olyan probléma, ami valamelyik (vagy akár több) pártnak ne esne a profiljába.

Szóval nem vakrandiról van szó, hanem arról, hogy melyikük a kérő.

Petyhüdt Petymeg a dinamikus kritikus 2011.05.14. 11:08:19

apropó, hol lehet most ténylegesen vakrandizni a városban?

nyünyüge 2011.05.14. 11:09:23

"...Mekkora értéke, micsoda vonzereje volt a szabadságnak, a demokráciának, az auto nómiának, a szuverenitásnak a rendszerváltás hajnalán, amíg hiányoztak, amíg nem rendelkeztünk velük. Mihelyt azonban a szabadság elérhetetlen csodából köznapi realitássá vált, tiszta eszméből piszkos valósággá szürkült, a régi vágy kihunyt, az elért-kivívott-megkapott szabadság értéke hanyatlani kezdett, elvesztette ünnepi jellegét, bódító illatát, mennyei íze hozzákeseredett a köznapi gondok és bajok ízéhez. Mivel a szabadság mindinkább hozzáromlott a létező világhoz, vagyis a bizonytalansággal, az összevisszasággal, a törvénytelenséggel jegyezte el magát, egyszeriben a rend kezdett hiányozni, a rend öltötte magára az elveszített paradicsom ünnepi alakját, a szabadság szürke prózájától kiábrándult társadalom pedig részvétlenül szemlélte a demokrácia fonnyadását és végpusztulását, ha ugyan nem várta és egyenesen sürgette, hogy jöjjön már valaki, aki letaszítja trónjáról a szennyes szabadságot és helyére ülteti az új királyt − a tiszta rendet."

nol.hu/lap/hetvege/20110514-az_elveszitett_paradicsom
Szilágyi Ákos írása

Link Elek 2011.05.14. 11:12:09

Mo-ra soha sem volt jellemzo a pozitiv gondolkodas.
vagyis nem valamiert, hanem valami ellen mennek szavazni az emberek.
ha 50% nem valaszt partot az azt jelenti, hogy nem fog a fideszre szavazni.
mad bemegy a szavazo fulkebe es tippel egyet a fidesz ellen.

"ennél bármi csak jobb lehet" alapon.

az egeytlen eselye a fidesznek, hogy latvanyosan el kezd noni a magyar gazdasag. de az nem ma lesz, nem is holnap

igényes 2011.05.14. 11:15:48

@nyünyüge:

Én pedig ezen lepődtem meg, de nagyon. Most a Gestapo, vagy a Fidesz írt nekem levelet.

Orbán Viktor miniszterelnök felkérése alapján a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalától levelet kaptunk, szám szerint 4 levelet, ennyi a választásra jogosult a családban. Vonalkódunk 4-4 db.

A "Hallgassuk meg egymást" válasz kérdőíven szerepel a nevem, lakcímem és szerepel két darab vonalkód, mely szkennelve a kérdésekkel együtt kíválóan alkalmas az összes magyar választó szimpátiájának feltérképezésére. Azonnal le kell állíttatni ezt a Fidesz adatgyűjtést.

A kérdőív alapján Orbán tudomására jut:

1. Válaszommal megtisztelem, és egyetértek.
2. Válaszommal nem tisztelem meg, tehát ellenség vagyok.
3. Válaszomat megkapja, de az tiszteletlen, tehát ellenség vagyok.
4. Válaszom alapján tudja, mely választókerületben ki szimpatizál vele.
5. Válaszom alapján tudja, mely választókerületben ki nem szimpatizál vele.
6. Közpénzen elektronikus címeket gyűjt, mely alapján a Fidesz szimpatizánsok könnyen elérhetők, e-mail cím alapján az Internetről egy sor információ leszedhető, mely bővebb képet mutathat a választóról..
7. A kérdőív alapján számmal láttak el engem és családomat, melyhez nem járultam hozzá. Egy általam nem engedélyezett nyílvántartásba kerülnek adataim, miszerint, ha nem válaszolok, akkor is a feldolgozást követően ott az adat rólam: "válasz nem érkezett"
8. Zaklatásnak veszem a levelet, melyet részemre megküldtek.
9. Aláírásom újabb azonosításra szolgál.
10. Bitang módon a kérdések után jön egy figyelemelterelő kép, és alatta nagyítóval olvasható apró betűs rész, miszerint aláírásom azt jelenti, hogy adataimat használhatja a bűnszövetkezet, és hozzájárulok a további pénzköltéseikhez, családunk zaklatásához.

sapatag 2011.05.14. 11:21:17

"csatolt részeik" :)))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.14. 11:22:06

@Diocles:

"nem irígylem a csóri LMP-t, h ezekkel kell majd összeállnia,"

Kell? Ugyan miért kellene? Szabadon választott.
Ha összeállnak a sorsuk az szdsz-éhez fog hasonlítani.

Ezért nincs túl nagy jövője az lmp-nek. Kevesen hiszik el róluk, hogy nem egy szdsz 2.

igényes 2011.05.14. 11:29:08

@nyünyüge:

Címzett:
Orbán Viktor
Magyarország Miniszterelnöke
Budapest
1848

A válaszadásra küldött borítékon a bélyeg helyén ez áll:

"Belföldre bérmentesítés nélkül feladható 2011.06.15-ig, az esedékes díjat a címzett fizeti."

Nehezen hiszem el, hogy a címzett fizeti, ez megint hazugság!

sapatag 2011.05.14. 11:29:25

@igényes: pontosan látod.

Alternatív megoldás:
www.fn.hu/belfold/20110511/ennivalora_cserelik_orban_kerdoivet/
(Én elmúltam 50, ez az első értelmes szakszervezeti akció, amiről tudok...)

igényes 2011.05.14. 11:32:21

@sapatag: Olvastam igen, de ennek nagyobb nyílvánosságot kellene adni, mert a szomszédaim közül négy még a postaládából történt kiszedés után a kukába dobta olvasás nélkül. Nincs több szomszédom.

nyünyüge 2011.05.14. 11:44:58

@igényes: @xsasha:

Kösz, hogy ilyen alaposan leírtad.

Tartoztam ugyanis tegnapról xshasa-nak egy magyarázattal, hogy miért is nem tetszik nekem ez a nevesített közvéleménykutatás.

igényes 2011.05.14. 11:50:51

@nyünyüge: Azt még hozzá kell tenni a polgárok azonosítására e kérdőiven azért van szükség egyrészt, mert Orbán nem akarja elhinni a nagyszámú "hűtlenséget", másrészt a vonalkódok alapján a már birtokukban lévő program alapján a begyűjtött kopogtató cédulákon szereplőkkel összevethető a szkennelt lista.

Vonalkódot adunk egy árucikknek, hogy nyomonkövethető legyen. Beazonosítható a sok romlott termék (állampolgár) eredete.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.05.14. 11:58:08

Az egyenruhás bűnözés elleni törvény, 30%-al csökkentette a FIDESZ szavazótáborát, úgy hogy már nem nyerne...

A legutóbbi felmérés alapján majd 1 millió szavazót veszítettek...

Ha ebbe belefekszik a jobbik, hogy a magántulajdon és életvédelem be lett korlátozva, igen komoly esélye lesz neki, hogy el lehetetlenítse a többi pártot!

Elvégre évente 540-490 ezer vagyon elleni bűncselekmény történik, és ez ami csak be van jelentve, és 21 év alatt kb 28 ezer regisztrált eltűntünk van...

gyilkos fűegér 2011.05.14. 11:58:56

@jjulie: "magyarország számára három veszélyes állapot létezett az elmúlt nagyjából 500 évben:

- az önállú államiság néküli lét
- a korlátozott önállósági állapot
- a teljes önállóság "

Ahogy mondani szokták, a szocializmusnak 4 ellensége van: a tavasz, a nyár, az ősz, meg a tél.

Gogol 2011.05.14. 12:03:00

Valaki, esetleg Török Gábor, felvilágosítana hogyan kell értelmezni ezt a visszamenőleges nyugdíj megszüntetést? Mikor lenne ez érvényes? Jövő héttől? Jövő évtől? MIndenhol mást írnak. Érdekelne. Mikortól kell majd koldulni, vagy árkot ásni pl egy hatvan éves embernek? Mert munka nincs.

panelburzsuj 2011.05.14. 12:05:49

@igényes:

Ezért marhaság a kukábadobálós hebrencskedés, és sokkal praktikusabb a klasszikus vakrandi:

Minden legény messen le egy galyat,
S föltartva hordja; – hadd borítsa árny
Számát hadunknak, így hozzuk zavarba
Az ellen számítását.

nyünyüge 2011.05.14. 12:19:59

@Gogol:
www.parlament.hu/irom39/03199/03199.pdf

"Az Alkotmány 70/E. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki :
„(3) Az ellátáshoz való jog a nyugellátás tekintetében az általános öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött, a
nyugellátás törvényi feltételeinek megfelelő személyre terjed ki. Törvény az e korhatárt be nem töltött személynek is nyugellátást állapíthat meg. Az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, munkavégzésre való képesség esetén megszüntethető.”

A 3 . § 2011 . szeptember 1-jén lép hatályba.

perelli · http://felirat.blog.hu/ 2011.05.14. 12:21:06

Hehe, két napja, a NOL-on kommentben 70%-ban ugyanezt írtam, kaptam is rá, hogy jobb vagyok, mint Török Gábor. :D

Két dolog:

A Fidesz lehetőségei új támogatók szerzésére igencsak korlátozott. Az 53% fele semmilyen körülmények közt nem megy el szavazni. A másik kétmillió fele a 20 év alatt sosem szavazott rájuk, 2010-ben is inkább távol maradt. A tavaly óta elvesztett több mint egymillió (mert mérést méréssel hasonlítva nem 800000, hanem ennyi az annyi) csalódott szavazó legnagyobb része pont azok, akiket a legjobban érintenek a megszorítások. Az ő véleményük az elégedettségi mutatókból és a népszerűségi listákból látszik, egyértelműen negatív a többségé. Egyedül a jobbik szimpatizánsai körében lehet korlátozott lehetősége a kormányerőknek.
A másik, az érzelmileg nem kötődő, a kormányhoz csapódott érdekorientált tőkéscsoportok a választások közeledtével, ha már kevésbe tart a hátrányos következményektől, mint amennyire jelen állás szerint rosszul mennek a dolgok, amilyen könnyen besorolt a Fidesz mögé, ugyanúgy új erőt is létrehozhat 2014-re.

gyilkos fűegér 2011.05.14. 12:22:28

@Gogol: "Mikortól kell majd koldulni, vagy árkot ásni pl egy hatvan éves embernek? Mert munka nincs. "

Ezt az országot jövő évtől csak két dolog fogja megkülönböztetni Mordortól:

1. Mordorban nem egy levitézlett NB III-as focista viszi az adminisztrációt, aki azt hiszi, élete végéig megúszhatja alibizéssel, és
2 Mordorban volt munkád.

igényes 2011.05.14. 12:33:46

@gyilkos fűegér: Lenne itt munka, csak Orbánok, Lézerek, Rogánok, Kövérek nem elégednek meg egy munkalehetőséggel. Nem elég nekik a pártmunka és a díjazás, hanem a hatalom és a pénz kell.

Rombolnak 1 órát itt, majd két órát ott és akik jól végezték dolgukat elmennek reprezentálni, vagy csapatostól meccsre járnak.

Orbán udvartartása nagyságrendben egyezik Putyin miniszterelnök úréval, és Obama elnökével.

Putyin és Obama persze a GDP-ből százalékosan 10-ed annyit költ el, mint a mi orbánunk és társai.

gyilkos fűegér 2011.05.14. 12:57:15

@igényes:

Operett-ország. Olyan, mintha, de a lófaszt.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.05.14. 13:02:25

@nyünyüge:
és akkor jóanyám mehet vissza dolgozni vajh? Mert több, mint 40 év a munkaviszonya (és nő, ugye) még nincs 62, idén januárban ment nyugdíjba.
Vagy a részletes kidolgozásra még várni kell?

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.05.14. 13:04:10

Poszthoz nem tudok releválni
de észrevételezném, hogy attól nem lesz több munkahely, ha megszüntetjük a korkedvezményes nyugdíjat és csökkentjük a munkanélküli ellátás "futamidejét"

inreallife 2011.05.14. 13:04:39

@xsasha: nem az a lényeg, hogy ismertek-e. a 4 közgazdász se volt ismert, csak a tervük. aki nem ismeri őket annak is van olyan ismerőse, olyan kapcsolata valakivel, aki a környezetében kvázi véleményfomálóként működik. meg lehet nézni, szinte minden közösségnek van egy vagy több "pásztora", aki bármilyen témában kinyilatkoztat. elég egy ilyen, aki azt mondja, hogy az xyz közgaszdász team is támogatja ezt a tervet, szar nem lehet, és körülötte lévő 10-20-50-100 ember meg bólint és elfogadja. ennyi.

Nem vagyok fideszes 2011.05.14. 13:07:13

"Most azonban – ahogy egy vezető kormánypárti politikus fogalmazott szellemesen a minap egy háttérbeszélgetésben – egyelőre vakrandira készül a Fidesz, annak minden hátrányával. Nem tudhatja pontosan, hogy honnan, kiktől jöhet a kihívás, így nem is tud igazán felkészülni és ennek megfelelően cselekedni."

Tehát, akkor fordítsuk le: tanácstalanok, mert nem tudják, hogy kit kezdjenek el lejáratni, bemocskolni, kire uszítsák rá a papagájkommandót, a kézivezérelt droidjaikkal feltöltött MTV-t, MaNem-et, a hírlapot, az echot meg a rémhír-tv-t, kire küldjék rá az APEH-ot, vagy NAV-ot, vagy bánja a répám, hogy hívják manapság, kinek próbáljanak a múltjából kétségbeesett igyekezettel és buzgalommal előásni bármit, ami esetleg kellemetlen lehet ránézve, kinek a feleségét/férjét kezdjék el a munkahelyén kirúgással fenyegetni (ha az állami szférában dolgozik), tehát kit kezdjenek el már jó előre karaktergyilkolni és gyilkoltatni minden rendelkezésre álló eszközükkel.

Hú, de kurvára sajnálom szegénykéket, menten el is morzsolok egy könnycseppet a szemem sarkában...

Gogol 2011.05.14. 13:13:50

@nyünyüge: Köszi, és azok akik szeptember 2.án töltik be a 62. életévüket elvesztik a nyugdíjukat?

somogg (törölt) 2011.05.14. 13:23:09

a gdp novekedes halovany, a 10 eves allamkotveny kamata az egyik legmagasabb a regioban, a koltsegvetesi hiany jol nez ki a a nyugdijpenzek es a kulonadok miatt. cool az orszagod viki! magadnak epited? :))))))))))))))))

igényes 2011.05.14. 13:23:30

@Lófasz Hadnagy: Szarban vannak most az eddig hűséges Fidesz szavazók, mert a Kubatov lista és a mostani "Hallgassuk meg egymást" lista bizony a Fidesz Szigorúan Titkos Központi Adattára által feldolgozásra kerül.

A vezérkar szeretné, ha 900 000-nél több válaszlevél érkezne vissza, ha nem, akkor bizony kirugások lesznek.

Kabbe (törölt) 2011.05.14. 13:50:30

mi a szrt azon aggódni, ki nyeri a következő választást...........HOL AVVAK A MUNKAHELYEK?????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

igényes 2011.05.14. 13:55:53

Kikapcsolódásként!

Szerencsétlen Pali nem is tudja mi is az a 69, könyv.

"A nevével és egy 69-es számmal ellátott Videoton-mezt kapott munkatársaitól születésnapjára Schmitt Pál köztársasági elnök, írja a Blikk.

Bár az államfő saját bevallása szerint régóta a Debrecennek drukkol, munkatársai mégis az újdonsült bajnokcsapat mezével - amelyen az ünnepelt neve és életkora szerepelt - lepték meg a hatvankilenc éves Schmittet.

Nem a mez volt az egyetlen ajándék, verses kötetet, magyar bort és pálinkát, valamint egy barokk furulyát is kapott a köztársasági elnök.

tcom 2011.05.14. 13:56:10

Szerintem a legérdekesebb, hogy a Fidesznek, ha nyer lesz-e többsége? Mert ha nem, ha ehhez partner kell, akkor az problémákat szülhet. Eddig az ellenzék pártjai majdhogynem teljesen elutasították a Fideszt. Hogy lesz ebből koalíciós partnerség.
A jobbik ugyan sokban egyetért a Fidesszel, illetve a Fideszben elég erős törekvés a Jobbik (szélsőjobb) igényeit kielégíteni, de a következő években biztosan nem közeledik a két párt egymáshoz. Ha mégis megköttetne egy házasság, akkor nem adnék 10 Ft-t sem hogy az sokáig fennmarad.

2/3-ad biztosan nem lesz, szerintem a többség sem lesz meg 3 év múlva.

Diocles 2011.05.14. 13:59:12

@Lófasz Hadnagy:

"Tehát, akkor fordítsuk le: tanácstalanok, mert nem tudják, hogy kit kezdjenek el lejáratni, bemocskolni, kire uszítsák rá a papagájkommandót, a kézivezérelt droidjaikkal feltöltött MTV-t, MaNem-et, a hírlapot, az echot meg a rémhír-tv-t, kire küldjék rá az APEH-ot, vagy NAV-ot, vagy bánja a répám, hogy hívják manapság, kinek próbáljanak a múltjából kétségbeesett igyekezettel és buzgalommal előásni bármit, ami esetleg kellemetlen lehet ránézve, kinek a feleségét/férjét kezdjék el a munkahelyén kirúgással fenyegetni (ha az állami szférában dolgozik), tehát kit kezdjenek el már jó előre karaktergyilkolni és gyilkoltatni minden rendelkezésre álló eszközükkel."

lehet ezt tudni annak, aki használja a szemét és az agyát, látható, h csakis az MSZP lehet a fő kihívó és a Fideszt esetleg leváltó koalíció megszervezője, vezetője, fő ereje, mégpedig annak is a Botka-Mesterházy-Puch szárnya
(a Gyurcsány-szárny a számára legjobb esetben sem fogja tudni őket teljesen megtörni, hiszen a "régieknél" vannak az anyagi erőforrások.)

az már a jobboldali sajtó legendás korlátoltságát mutatja, h ők továbbra is a döglött oroszlán Gyurcsányt rúgdossák, gáncsolják...

MACISAJT 2011.05.14. 14:32:19

Istenkém, már megint a népszerüsédi adatokat csócsálják..:)
(ráadásul egy Népszabadság/Szonda Ipsosz 1500 fős
manipulációja alapján.).

Mi értelme van?
Világos hogy a Fidesz az összes konfliktusát 2010-re és 2011-re tartogatta,ekkora meghozza az összes fontos háborús döntését, gazdaságban ,igazságszolgáltatásban, pénzügyekben, egészségügyben, honvédelemben, önkormányzatokban,médiában, társadalombiztositásban, egészségügyben, kétharmados törvényeket hoz, alkotmányt módosit(ott).
2012-ben konszolidál, majd 2013-ban és 2014 elején megpróbálja learatni a gyümölcsöket.
Ha sikerül nekik, jó. Ha nem, jaj Magyarországnak.

Így aztán ilyen "közvéleménykutatások" most , 2011 májusában max. az agyonvert ballib tábornak szolgálnak
lélegeztetőgépként, "van még remény" jelszóval.
Majd 2013 őszétől lesz újra érdemes ilyenekre figyelni.

De ha már ezen rágódnak napok óta t. politológusok, köztük a Török Gábor is.
Mondjanak legalább egyéves kormányzás után az EU 27 országában egyetlen egy kormánypártot amelynek most a támogatottsága eléri, túlszárnyalja, esetleg megközeliti a Fideszét.
A konszolidált Németországtól, ahol éppen gazdasági csoda zajlik, Sarkozy Franciaországán át Camerin Angliájáig és még más 23 országot elnézve.

Hajrá...:)

Jamesboci 2011.05.14. 15:08:35

Orbitális csúsztatás azt a 2.5-3 millió embert bizonytalannak nevezni, aki sosem megy szavazni. az nem bizonytalan, hanem egy döntésképtelen sötét paraszt.
utána meg óbégat, jaj 2/3, jaj Gyurcsány. menjenek a p..ba.

Jamesboci 2011.05.14. 15:10:15

@Diocles: meg a tijedet...:d
Meseházi mint kihivó: ne röhögtess.

panelburzsuj 2011.05.14. 15:15:55

@Jamesboci:

Furcsállanám, ha a rendszeresen nem szavazók óbégatásából néhány kósza hangnál több is eljutn a zinternet zizegő-jajongó "politikai" fórumaira, és pláne a törökblogba.

Lehet persze, hogy az itt megszólalók fele-harmada iskolázatlan, kisjövedelmű, alacsony státuszú személy.

De nem valószínű.

sa52 2011.05.14. 15:17:18

@nyünyüge: A törvény bemásolt része a kihirdetést követő napon lép hatályba, nem szeptember 1-jén.

Bambano 2011.05.14. 15:21:49

Szerintem messze nincs 53% a bizonytalanok aránya.
Azt gondolom, hogy a szavazás teljesen titkos, tehát ott mindenki saját lelkivlága szerint szavaz. Viszont a felmérések, közvéleménykutatások messze nem anonimok. Lehet, hogy van neki pártpreferenciája, csak azt valamiért nem akarja vállalni, sőt biztos vagyok benne. Akár azért nem akarja vállalni, mert van vele valami ciki is, akár azért, mert azt gondolja, hogy még az változhat.

Mernék rá tenni egy üveg pezsgőt, hogy 2014 a közvéleménykutatók meg az exit-pollok legnagyobb pofonja lesz.

Bambano 2011.05.14. 15:25:22

@Kabbe: azért, mert te azt kérdezheted, hogy hol vannak a munkahelyek, mások meg azt például, hogy hol vannak az iskolák?

ssi 2011.05.14. 15:42:44

sajátos kormányzástechnika:
1.
"Orbán Viktor külföldön járkál, és politikai nyilatkozatokat tesz, s eközben a belügyi tárcának fogalma nincs arról, hogy mit kíván tenni, és ez elmondható az összes szakminisztériumról is. A miniszterek tehetetlenek és eszköztelenek az ország irányításával kapcsolatban "
hvg.hu/itthon/20110514_mszp_nincs_kormany
2.
"cívisváros polgármestere a legaktívabb képviselője a magyar törvényhozásnak. Egymaga több kezdeményezéssel élt, mint akár négy minisztérium együtt."
www.civishir.hu/hajdu-bihari-hirek/jo-tudni-kosa-lajos-nem-a-labat-logatja-a-parlamentben/0512131840

egymásra mutogatós házaspár?

"igazi újdonság az MSZP jó része és Gyurcsány Ferenc által kívánatosnak tartott stratégia végérvényesnek tűnő szétválása. A volt miniszterelnököt ugyanis láthatóan egyre jobban idegesíti, hogy pártja egy év alatt egy jottányit sem közeledett a „nyugatos", „nyitott", „modern", sőt, „polgári" szemlélethez, politizáláshoz - azaz ahhoz, amit meggyőződése szerint ő a közéletbe való berobbanása óta képvisel. Ezzel ellentétben a szocialisták vezetői nemhogy a közeledést vagy pláne az azonosulást nem tartja kívánatosnak, egyenesen távolodnának mindentől, amihez Gyurcsány Ferencnek köze van."
hetivalasz.hu/jegyzet/gyurcsany-es-az-mszp-a-szakitas-igazi-oka-37814

s kinek a keze lehet ebben? - s miért és minek kellett?

"Minap a Népszava Online levette Gréczy Zsolt cikkét. A Stop.hu ezzel egyidőben megüzente, hogy a jövőben lemond Gréczy népszerű internetes naplójáról. "
mandiner.hu/cikk/20110514_szilencium
mandiner.hu/cikk/20110514_szilencium

ssi 2011.05.14. 15:47:31

@Bambano:
ha most lenne a kampány, biztosan sokan mégis választanának,
de akkor a pártok is másként viselkednének

azért elgondolkodtató, hogy a közvélemény-kutatások "jóslatai" úgy kb. mégis bejönnek választások idején, nélkülük meg kb. se tudnánk, hogy az egyes pártok támogatottsága kb. hogyan is áll

stevekoti 2011.05.14. 15:51:33

@nyünyüge: koszi! Ezt én (so)sem tudtam volna pontosabban mondani!

juditka* 2011.05.14. 16:01:38

Munkahelyeket teremtenek Gyöngyöspatán"

Pénteken Pintér Sándor belügyminiszter felajánlotta, hogy állami pénzekből egy gazdaságot hoznak létre a településen. Állattartással és növénytermesztéssel munkahelyeket teremtenének a helyi roma és nem roma lakosságnak egyaránt.

Erre már pénzt is különítettek el a költségvetésből.
Két éven át finanszíroznák az ott dolgozók fizetését, ezután azonban önellátókká kell válniuk- jelentette a helyszínről az atv.hu tudósítója,
aki arról is beszámolt, hogy a hírek szerint a gyöngyöspatai romák már el is költötték a Gyurcsány Ferenctől kapott 1 millió forintot, egy nagyszabású majálist rendeztek belőle.
A jövő hét végére gyermeknapot is szerveztek, azonban a pénzből erre az eseményre már nem jutott, így lehetséges, hogy elmarad."

Nem tudom, ez a munkahely teremtés egyedi- vagy országos lesz. Sok elmaradott, leszakadt település van az országban. Ahol esély nincs rá, hogy külföldi- vagy magyar vállalkozás munkahelyet hozzon létre. Sok olyan helység van, ahol cigányok- és magyarok élnek, ahol hatalmas a kilátástalanság és a szegénység, esetleg még dolgozni is szeretnének.
Más települések is igényt tarthatnak ilyen fajta munkahely teremtésre.
:)

lüke 2011.05.14. 16:04:25

@MACISAJT:
az utolsó bekezdésben van valami
Szerencsére a 60-s évek után egy sokkal gazdagabb, szélesebb világra való rálátás alakult ki. A gazd. prosperitás a a turizmus és 90 évek utáni telekommunikációs boom segítette.
Így ez az egységben az erő marhasága megszünt, felaprózódtak a pártok,az ideológiák. A pol.kampányok is csak részterületeket tudnak felölelni.Az emberekkel nem lehet akármit elhitetni, s annak a cáfolata is rögtön napvilágra kerül.
30 % plusz/minusz 3 ennyit tudnak a pártok elérni a heterogén világban.
Erőlködhet a pápai táncos

lüke 2011.05.14. 16:07:15

@manyike:
ez jó mszp: nincs kormány
nincs hát, mszp-s már nincs, még lehet!
egy agit-prop. titkár buzgalmával informálsz, itt a blogon

juditka* 2011.05.14. 16:08:29

Itt a cikk is.:)

atv.hu/cikk/20110514_munkahelyeket_teremtenek_gyongyospatan

Ha a szélsőjobb nem csinálja a balhét, nem is teremtettek volna munkahelyet? ez jó.
Még a végén a Jobbik viszi el a "pálmát"...

:)))))))

Bambano 2011.05.14. 16:08:57

@manyike: "közvélemény-kutatások "jóslatai" úgy kb. mégis bejönnek". szerintem meg: bejöttek eddig. de 2014 az én véleményem szerint más lesz.

lüke 2011.05.14. 16:11:13

@Bambano:
én meg azt: hol vannak a fizetések

stevekoti 2011.05.14. 16:17:08

@panelburzsuj: ez is ut! lásd még Virág elvtárs híres mondatát: nem szeretnék most a kapitalisták helyében lenni(mikor is kiderult,h mi képesek vagyunk magyar narancsot-citrom- eloállítani)

nyünyüge 2011.05.14. 16:21:17

@Gogol:
fogalmam sincsen, feltételezem valami felső korlátot fognak szabni a korkedvezményes nyugdíjakra.

Ami felháborít, hogy megint egy téma, ami miatt százezreknek fog hónapokig összeszorulni a gyomra, felmenni a vérnyomása: mi lesz velünk, ha elveszik a nyugdíjunkat, miből fizetjük majd ki a számlákat, ...
Pedig "csak" annyira volna szükség, hogy előzetesen tudni lehessen, hogy pontosan mikor és milyen nyugdíjakat érinthet ez a változás, milyen mértékben.

stevekoti 2011.05.14. 16:30:20

@Jamesboci: ha már... Te is,de ne oda,az túl jó Neked!

igényes 2011.05.14. 16:33:20

@juditka*: TSZ mozgalom indul be Gyöngyöspatán. A helyi plébános 1 000 000Ft-al támogatja biztosan a projektet.

Semjén Zsolt vadásztársaságot hoz létre, állítólag roma hajtók lesznek, hiszen a környező erdőket nagyon jól ismerik.

Már nézik is a vagyonnyilatkozatokat kinek van a Fideszben a legtöbb földje.

juditka* 2011.05.14. 16:33:38

Azt állítja Orbán Viktor
(a TV 2 Frizbi című műsorában), hogy nagy sikerként éli meg az elmúlt egy évet, mert: „A szakadék felé rohanó lovakat kellett megfékezni és visszafordítani, és ez sikerült.

Nem zuhantunk bele ebbe a szakadékba, holott ott már várt ránk Görögország, Írország, Portugália, tehát nem is lettünk volna egyedül.”

www.168ora.hu/velemeny/orban-valsag-allamadossag-frizbi-75461.html

Ezzel szemben a tény az,
hogy egy évvel ezelőtt nem rohantunk a szakadék felé, éppen ellenkezőleg, gyorsan távolodtunk tőle.

Két évvel ezelőtt, a világválság csúcspontján a magyar adósságkockázati felár még 630 pont körül volt, pontosan egy évvel ezelőtt, 2010 májusának első napjaiban már csak 193. Most viszont 260 körül van, vagyis közelebb vagyunk a szakadékhoz, mint egy éve.

A Bajnai-kormány alatt, 2009-ben az államháztartási hiány 4 százalék volt, 2010-ben, már Orbánék alatt 4,2, és közben egyébként az államadósság is tovább nőtt.

Még szerencse, hogy a lovak nem tudják, merrefelé rohannak, és hogy ki fékezte meg őket. Vagy tudják, de nem mondják, csak nyerítenek egy jó nagyot."

"Hála Orbánnak, közelebb vagyunk a szakadékhoz"

hm. ehhez én már nem is fűzök semmit.
Na.ja. még isteni szerencse, hogy nem zuhantunk. ezzel szemben hatalmasat zuhant a kormánypárt támogatottsága.
ej. vagy azok a "fránya lovak"........ csak, nem tudták, jó e az irány.
így van ez....
:)

igényes 2011.05.14. 16:36:25

@nyünyüge: A nyugdíjak vásárlóértéke 1 év alatt 15%al csökkent. Nos ezt kapták a nyugdíjasok. Lassan kezdik eladni az ingatlanokat és a felső 8% pedig áron alul felvásárolja. Orbánék bevételi növekedése havonta 50 ha föld megvásárlására elegendő, ezért a föld moratorium.

lüke 2011.05.14. 16:38:55

@panelburzsuj:
nem Nagy Zoltán?
azért azt a lécet sokáig alulról lehetett ugrani

juditka* 2011.05.14. 16:39:58

oppá" "várt ránk..... "
"Vakrandi :) vagy nem vak- semmilyen nem jött volna létre Portugáliával, ott abban a bizonyos szakadékban.
Valahol olvastam a napokban, hogy "Portugália megmenekült".
És még az is lehet, hogy jó irányba haladnak... ők.
:)

lüke 2011.05.14. 16:41:48

@igényes:
ez eddig is ment, ld. pl a tisztességes Hildék
a szlogen a válságban - USA ,NY EU- olcsó földet venni

Bambano 2011.05.14. 16:47:17

@igényes: a földmoratórium kiterjesztése kimagaslóan utcahosszal a legjobb intézkedése volt az Orbán kormánynak. Kár, hogy nem arról beszélhetek, hogy az egyik jó intézkedése volt a sok közül...

panelburzsuj 2011.05.14. 16:48:08

@lüke:

Lehet, hogy én vagyok teljesen elszakadva a magyar valóságtól, de ezt a blogot valahogy mégsem négyelemis, hetvensokéves téesznyugdíjasok vagy ipari másodikból kibukó cigánygyerekek találkahelyének érzékelem.

ssi 2011.05.14. 16:52:11

@lüke: "agit-prop. titkár buzgalmával informálsz, itt a blogon "

1. "agit-prop" - ők is tematikusak próbálnak lenni?
2. "buzgalom" - túl soknak találsz?
3. " informálsz, itt a blogon" - na, de ebben se vagyok egyedül :-)

@Bambano: "2014 az én véleményem szerint más lesz"
mire gondolsz úgy általában, de főleg ennyivel előbb?

lüke 2011.05.14. 16:52:32

@panelburzsuj:
ezt te mondod...............
én nem képzelek semmit, ekkora fantáziám nincs
akiket személyesen ismerek pártállástól függetlenül kultúr emberek

lüke 2011.05.14. 16:53:48

@manyike:
1, nem tudom
még KISZ tag se voltam:)
2, nem
3, az nem baj:)

igényes 2011.05.14. 16:54:21

@Bambano: 2013-ig van a moratorium, addig csak az vásárol földet aki magyar, és van pénze, vagy a Csányitól kap. Tehát a 8% vásárolja fel folyamatosan. Örülök, hogy nem külföldiek, de annak nem örülök, hogy csak a új és legújabb gazdagok tehetik meg. Földvásárlásra ad segítséget a kormány, nem tudom.

panelburzsuj 2011.05.14. 17:03:32

@lüke:

Te figyelmetlenül, itt-ott belekapva követed a blogot. Elindult egy szál, te meg belevakkantottál.

Nincs ezzel semmi baj, csak időnként mókás, időnként lehangoló az ehhez társuló úriasszonyi tutimegmondás.

Kétségkívül karakteres stílust alakítasz , ezt el kell ismernem! :)

lüke 2011.05.14. 17:09:48

@panelburzsuj:
képzeld ,ha teljes odaadásal követném

lüke 2011.05.14. 17:15:26

@panelburzsuj:
+s, tuti megmondás ,oszt kinek?
de az alázat semmilyen szakmában nem árt, így a komentelésben sem( ezt már nem tanítják tudják, csak Nagy Mellény van> lajbi, igy híjják osztrákul)

juditka* 2011.05.14. 17:19:17

hm. Olvasom a kommenteket. Nagyon érdekesek.
Ja. és nagyon szakmaiak, mint "mindig".

Kivéve, mikor a tisztelt kommentelők elindulnak egy szálon, pl. mikor egy "rossz macskáról" fél napon át írogatnak.

Nem múlik el nap!.... de mindegy.

:)

Blogger Géza 2011.05.14. 17:19:24

@a-kis-herceg: Te mit szívsz, hogy állandóan ilyen világvége hangulatod van? Amit jósoltál, marhára nem jött be, lássunk tisztán, 4 éves növekedési csúcsot értünk el, és a helyzet várhatóan tovább javul.

"A 2,4 százalékos kiigazítatlan éves GDP-növekedés 2006 vége óta a legjobb adat, ezt megközelítő 2,3 százalékos gazdasági teljesítmény javulást is csak 2008 második negyedévében regisztrált a statisztika. "

Direkt a kormánypártisággal nem vádolható stop.hu-ról hozok neked linket, tessék:

www.stop.hu/articles/article.php?id=873804

Ahogy majd szépen beindul a növekedés, az némi késéssel, de egyre több embernél fog érezhető javulást okozni. Plusz a politikai inga is mindig a ciklus közepe felé haladva a kormány ellen dolgozik, de a választások idejére általában visszalendül. Persze nem biztos, hogy annyira, mint ahonnan indult.

Hozzáteszem, az inga egyelőre a legkisebb mértéke sem lendült át, a kommentelők többsége baromira el van tévedve, ugyanis a Medián legutóbbi (áprilisi) mérése szerint a Fidesz 55-56%-on áll a választani tudóknál illetve választani tudó biztos pártválasztóknál, tehát vélhetően ma is simán meglenne a 2/3.ó, hiszen a tavalyi bázisadat 53% volt.

Az meg elég természetes, hogy így a választások közötti hosszú szünetben csökken a részvételi kedv, illetve politikával való foglakozás, így a biztos pártválasztók, biztosan szavazók stb. tábora is, ez kivételes eseményekkor szokott csak máshogy lenni, úgy látszik, most nem igazán van ilyen, ami mozgosítaná az embereket.

Blogger Géza 2011.05.14. 17:24:29

@igényes: "A nyugdíjak vásárlóértéke 1 év alatt 15%-kal csökkent." Igen? Érdekes, nyugdíjas édesanyám ebből semmit nem vett észre. Elmagyaráznád nekem, hogyan csökkenhetett inflációkövet nyugdíjemelésnél egy év alatt 15-kal a nyugdíjak vásárlóértéke?

Bár inkább ne fáradj, ilyenkor borzalmas folytatások szoktak jönni a leginkább borpancsolóknak fontos cukorárról, meg a nagy fogyasztású benzinzabáló autók tankolási költségeiről... :)

jjulie 2011.05.14. 17:34:09

@lüke:

randi? promodoro vécsey utca, ma este 9?

jjulie 2011.05.14. 17:36:31

@lüke:

az odadás jó, szeretem

jjulie 2011.05.14. 17:38:28

@panelburzsuj:

nekem megmodhatod uriasszony.....

Blogger Géza 2011.05.14. 17:40:38

@juditka*: Ehhez tedd hozzá, hogy a 2010-es költségvetést azért még a Bajnaiék tervezték meg. De valóban, a 2009-es költségvetési hiányt sikerült 4%-on tartani, de az idei (2011-es) hiánycél ennél alacsonyabb.

Ezzel együtt a Bajnai kormány idejére esik:

1) 2009-es rekord GDP visszaesés, (-6%)

2) 2010 eleji 16 éves rekordot döntő munkanélküliség

hirkozpont.magyarorszag.hu/hirek/ksh20100329.html

3) és a 2010 eleji, rekord méretű GDP-arányos államadósság (80%) kialakulása.

Azóta mindhárom mutatóban javulás van.

Valahogy ezekről érdekes módon kevesebb szó esik a szelektív memóriájú embereknél.

lüke 2011.05.14. 17:45:32

@jjulie:
gödörben leszek, gyere át
( a főnök barátnőjét keresd)
www.godorklub.hu/program/2011/05/14

Bambano 2011.05.14. 17:46:41

@manyike: ott volt a hozzászólásban, hogy egy nagyon konkrét dologra gondolok: szerintem a 2014-es lesz az a választás, ahol a közvéleménykutatók nagyon mellé fognak lőni a jóslataikkal.

@igényes: oké, csak ha nem lesz moratórium, akkor felmennek a föld árak és akkor a magyar is rosszabbul fog járni, ha földet akar venni. Márpedig sajnos van, hogy földet venni *kell*, mert ha mondjuk egy mezőgazdasági termelő egy teljes táblát bérel a tulajdonosoktól, és valaki úgy adja el a részét, hogy nem a már ott levő tulajdonosok közül valakinek, akkor a tábla jelentős része veszendőbe megy és hatalmas viták forrásává válik. Ha ezt el akarod kerülni, akkor meg kell venni valakinek a földet, azt pedig addig lehet finanszírozni, amíg a föld ára elfogadható.

Mondok egy példát: van egy 77 hektáros tábla. Ennek van 140 tulajdonosa. Optimális esetben van egy bérlője, aki műveli. Ha a 140-ből valaki el akarja adni a tulajdoni részét és tegyük fel, hogy a meglévő tulajdonosok közül senki nem tudta megvenni, akkor eladja idegennek. Az idegen részére a használati jogot biztosítani kell, tehát lesz egy bazi nagy táblád, a közepén egy koporsónyi méretű parcellával, amit nem művelhetsz és az oda vezető utat is biztosítanod kell. És akkor itt indul a hiszti...

A fenti példa szándékosan túloz egy kicsit, de a valóságtól nincs teljesen elszakadva.

Attila89 (törölt) 2011.05.14. 17:48:46

Nincs itt vakrandi. Új erőt gründolni nem fog hagyni a fityisz, ráeresztenék az apparátot, míg ellehetetlenül. Maradnak akik bent vannak:
az MSZP láthatólag még mindig nagypártnak érzi magát, azt hiszik nem kell mást tenni, csak várni a sült galambot, - ugyanazok az elhasznált dilettáns figurák, akiken ott a tolvajok bélyege. Ami 2010-ben 1M volt, az 2014-ben legfeljebb 800-600E járókeret lesz (ja, a természet rendje).
LMP, a szdsz light, annyi a reménye az 5%-ra 2014-ben, hogy sikerül vmi balhé kapcsán elcipelnie a pesti liberális fiúkat.
A Jobbiknak alig van médiaképes arca. Vona felkészületlen nemcsak ME-nek, de még frakcióvezetőnek is. Annyi eszük volt, hogy a nagyon hülyéket igyekeztek eldugni, több kevesebb sikerrel. Szegény Pörzse azért néha nekiindul. Ha ügyesen kezelik a rendvédelmi és cigánykérdést, az Apáti Istvánhoz hasonlókat helyezik reflektorfénybe, akkor hozhatnak meglepetést. A fiatal szavazóknál most is jól állnak, ha sikerül az elégedetlen alsó középosztályt megszólítaniuk, váltópárttá válhatnak. De túl sok a "ha", és az érdekharcok ott se a kitörés felé mutatnak.
A fityesz 2010-ben kivárt az ogy után besöpörni az önkormányzatit, ami Szeged kivételével bejött. 1 év kellett míg mindenhova saját pártkatonát raktak. Csak ettől a rendszer nem lett működőképesebb, sőt. 2011-12 rámegy a megszorításokra, de a strukturális átalakítást ha elkezdik, abba biztosan belebuknak. Az jól látszik, hogy gazdasági csoda nem lesz. A látványpolitizálás Ezüst Hajói meg léket kaptak, szegény Pali bácsival, a Tollal egyetemben. Lázárral, a szegények barátjával pedig az Audi-kulcs ismét szimbólum lett, a megélhetési politikusok újabb alkalmatlan csordája kurmányoz.

Blogger Géza 2011.05.14. 17:51:29

@Diocles: Gyurcsánynak már anyagi erőforrási sincsenek? Nem direkt azért foglalta el a Táncsics alapítványt? Ha már lóvéja sincs, akkor mije maradt? Mert hitelessége már nem sok, lássuk be...

panelburzsuj 2011.05.14. 17:52:05

@Bambano:

Kimaradt, hogy ki a "kényszervásárló".

A bérlő?

jjulie 2011.05.14. 17:52:19

@lüke:

a gödör izgi, csupán a padlás, vagy a pince izgibb., van egy kulcsom a hercegprimásban....

hány éves, szőke, beszállsz?

Bambano 2011.05.14. 17:53:32

@panelburzsuj: gyakran a bérlő, de akár egy másik tulaj is lehet.

panelburzsuj 2011.05.14. 17:55:15

@Bambano:

Tehát a 77 hektáros tábla egyben művelése a sarokkő, amelytől kiindulunk?

jjulie 2011.05.14. 17:55:32

@Blogger Géza:

mivan géza, politizálsz megint?

Bambano 2011.05.14. 17:55:53

@Attila89: ehhez hozzátenném azt az érzésemet, amit bizonyítani nem tudok, hogy sok választó szimpatizálhat akár a jobbikkal is úgy, hogy másnak bevallani nem meri, de x-elni oda fog.

Ezért jósolom a közvéleménykutatós buktát 2014-re.

Blogger Géza 2011.05.14. 18:02:17

@somogg:

Hát ja, azért azt ne feledd, hogy a régióban mi vagyunk a legjobban eladósodva, ez a 80% GDP-arányos adósság, ami 2002-2010-ben ugrásszerűen megnőtt, más országoknál nem ilyen brutális.

De ha megnézed a legfrissebb kibocsátás adatait, és összehasonlítod a 2009-essel, sokkal kedvezőbb most a kamatszint, illetve a felár:

2011:

Összeg: EUR 1 milliárd
Lejárat: 2019. január 11.
Kupon: 6% p.a.
Kibocsátási ár: 99,356%
Hozamfelár: 2,7% a mid-swap felett

www.akk.hu/object.1CF552FF-7E34-485B-AAA8-9988FA1D6873.ivy

2009:
Összeg: EUR 1 milliárd
Lejárat: 2014. július 28.
Kupon: 6,75% p.a.
Kibocsátási ár: 99,835%
Hozamfelár: 3,95% az 5 éves euró midswap felett

www.akk.hu/object.E002A3CE-684E-45F9-B77E-D1D2A38F7468.ivy

panelburzsuj 2011.05.14. 18:04:21

@Bambano:

Azért kérdezem, mert ez ellentmond a jelenlegi kormány elképzeléseinek és a két kisebb párt elképzeléseinek is (már amyannyit lehet tudni), és ellentmond az uniós szándékoknak is. (Már amennyit stb.)

Szóval az egyik oldalon járadékos tulajok serege, a másikon profi tőkés nagygazdálkodók felállást az én érzetem szerint egyetlen számba vvendő politikai erő sem preferálja. Leszámítva persze a járadékosokat, de ők párttá (még) nejm szerveződtek.

(Kihagytam az MSZP-t, de ők meg ott térnek el, hogy szerintük csak gazdálkodó kistulajok kellenek, bérbeadók nem. )

panelburzsuj 2011.05.14. 18:05:10

@jjulie:

Mindenáron itt a blogon akarsz dugni?

Blogger Géza 2011.05.14. 18:06:14

@jjulie: Időnkét benézek ebbe a belterjes károgó társaságba némi tényszerű felvilágosítás céljából, mert ha valaki komolyan venné azt, amit itt összeolvashat, legszívesebben felkötné magát, és ezt mégsem venném a lelkemre. :)

cambridge.on 2011.05.14. 18:06:43

@panelburzsuj: Nagyon jó!
Megtaláltad a Fidesz és TG hitének okát, miért nem veszíthet a Fidesz.
Előzménye eme jóslás:
1.) "Be bloody, bold, and resolute; laugh to scorn
The power of man, for none of woman born
Shall harm Macbeth."
2.) "Be lion-mettled, proud; and take no care
Who chafes, who frets, or where conspirers are:
Macbeth shall never vanquish'd be until
Great Birnam wood to high Dunsinane hill
Shall come against him."

jjulie 2011.05.14. 18:11:28

@Blogger Géza:

terítsd a tényeket, géza, kibírhatatlan nélkülük

esetleg bontsd ki az igazség összes részletét, újonc

panelburzsuj 2011.05.14. 18:11:38

@jjulie:

gondolod, vagy van már tényálladék?

Bambano 2011.05.14. 18:12:53

@jjulie: nincs.

@panelburzsuj: ebbe a csapdába nem csak a profi tőkés/nagytőkés gazdálkodók esnek bele, hanem a kis, családi gazdaságot működtetők is.

A jelenlegi kormány elképzeléseiről nem akarok nyilatkozni:)

"csak gazdálkodó kistulajok kellenek": ezt, szerintem, maximum olyan érdekcsoport vallhatja, aki nem vett részt a tsz-ek szétverésében és a különböző kárpótlási meg egyéb folyamatokkal végbevitt felaprózódásban. Egy 77 hektáros tábla elég kis terület, mégis sok tulajdonosa van. Sok tulajdonrész akkora, hogy egy kombájn nem tud rajta megfordulni se. Ilyen tulajdoni szerkezetek között nem lehet gazdaságosan földet művelni, ahhoz sokkal nagyobb egybefüggő területek kellenek.

Ezt vagy földbérléssel tudod biztosítani egy töredezett tulajdonosi szerkezettel, vagy úgy, hogy aki bérli, az idővel apránként fel is vásárolhassa a földeket. Előbb-utóbb úgyis ez fog végbemenni, mert sokszor nagyapa/nagymama visszakapott annyi földet, hogy az árából épp kifutja a temetés, a városokba, fővárosba szakadt unokák meg már nem akarnak ezzel foglalkozni, így amikor a nagyszülő meghal, eladják a tulajdonukat.

Lesz tulajdonosi konszolidáció, de ha nem akarja az ország, hogy minden mezőgazdasági termékkel ugyanaz a pofára esés legyen, mint most a cukorral, akkor nem hagyja, hogy külföldiek kezébe konszolidálódjon a földtulajdon. Optimális esetben kerüljön azok kezébe, akik megművelik és alakuljon ki egy normális életvitelre alkalmas méretű gazdaság. Ha magyar nagytőkések kezébe kerül, az rosszabb ennél, de jobb, mintha külföldi szerzi meg.

panelburzsuj 2011.05.14. 18:15:58

@cambridge.on:

És még parlamentarista jóslatát is beleszőheted, amely szerint a Fidesz-kormányt a külföld dönti meg. (Hiszen a a látomásostól megrettent derék skótok is szaladtak ijedtükben az angol uralkodóhoz.)

cambridge.on 2011.05.14. 18:16:52

@Blogger Géza:

1:A kormány ígéreteiből egy év alatt nem lett semmi.
2:A négy-öt, esetleg hat százalékos növekedés a vágyak birodalmába tartozik, mert a magyar gazdaság belső tényezői és külső környezete sem tesz sajnos lehetővé ilyen nagy lendületű növekedést

Direkt nem baloldali elemzőt idézek.

index.hu/gazdasag/magyar/2011/05/13/a_kormany_igereteibol_egy_ev_alatt_nem_lett_semmi/

Nem csak szerintem, nem tudja a jobb kéz mit csinál.

panelburzsuj 2011.05.14. 18:20:16

@Bambano:

És mi legyen a társasági és szövetkezeti művelőkkel? (Merthogy jelen állás szerint mégiscsak ők művelik a legnagyobb területet: a kft-vé átalakult, meg a valahogy talpon maradt téeszek.)

megszűnt 2011.05.14. 18:21:57

A második esküvői csokrom piros gerbera volt, barna középpel. Az elsőre és a harmadikra nem emlékszem, de ez megmaradt bennem. Húsz szál piros gerbera, barna középpel. A legkedvesebb virágom volt. Fehér rezgőnyárral.

Ha legközelebb férjhez megyek, mondjuk egy vakrandi után, én ezt megteszem, akkor csupa mezei virágból lesz, mert igazából azt szeretem, de mondjuk úgy, a mezőn, amikor senki nem akarja leszedni.

"Lehet, hogy „soha” nem történik meg, de akár holnap, a jövő évben, vagy akár csak röviddel a következő választás előtt is megeshet."

www.youtube.com/watch?v=rDA33hGFNgQ&feature=related

jjulie 2011.05.14. 18:22:06

@panelburzsuj:

álladéknak álladék, de megvárom amíg egyenként feljönnek

panelburzsuj 2011.05.14. 18:24:00

@knausz:

Jut eszembe, a kezemről is lemetéltem a fölös szarusodott felhámot.

panelburzsuj 2011.05.14. 18:25:47

@jjulie:

hosszú a sor, csak ez eleje nehezen akar indulni?

jjulie 2011.05.14. 18:28:49

@knausz:

te vagy az első aki átvertál, kajálom az audis dumát, nen tehetek róla

Blogger Géza 2011.05.14. 18:30:19

@cambridge.on: Valóban, Bod Pétert kihagyták a gazdaságirányításból, ezért ő valóban nem tudja, mit csinál a másik kéz. :) Van egy olyan érzésem, hogy az emiatti személyes frusztrációja áll eme nyilatkozta mögött, esetleg Matolcsy helyére pályázik. Bár abban igaza van, hogy a közeljövőben 6%-os növekedés nem reális, de hát a kormányprogram is csak 3%-ot vár idénre, szóval ez si egy kissé fura megjegyzés.

Pont azon héten nyilatkozni olyat, hogy a kormány gazdasági ígéreteiből nem lett semmi, mert "nem indította be gazdasági növekedést", amikor kijött a 4 évi rekord GDP-növekedési adat, az export és az ipari termelés mert elképesztő (kétjegyű) növekedési számokat produkál, kissé öngól.

Ez a nyilatkozata is érdekes:

"Ha egyáltalán nem, vagy csak nagyon drágán kap hitelt egy kormány az államkötvények kibocsátásánál, akkor egy idő múlva nem lesz képes finanszírozni az államadósságot."

Hát ez igaz, de épp az előbb linkeltem be, hogy a 2évvel ezelőttinél lényegesen alacsonyabb kamatszinttel bocsátottuk ki a kötvényt.

Az egyetemit tanárok elméleti fejtegetései általában jók, de néha kicsit el vannak szakadva a valóságtól, azt hiszem, ez nyilatkozat is jó példa erre.

megszűnt 2011.05.14. 18:35:57

@jjulie:
Az igaz, hogy bérelt, de meg tudnám venni, ha akarnám.:)

cambridge.on 2011.05.14. 18:36:16

@panelburzsuj:
Az első hozzászólásomban, ahol helyesbítettem, vakrandi helyett ringbeli küzdelem vár a Fideszre, én is említettem a külföldet.
Olyanok, mint V.V. (világválság elhúzódása), az EP, akik szerint sem megalapozottak a jövő évi tervben szereplő adatok. További (nem)megszorítás következhet.

Ezenkívül teher lehet a tanácsrendszer visszaállítása, a rész rabszolgaság bevezetése a munkavállalók esetében.
A foglalkoztatás növelésével ellentétes intézkedést akarnak bevezetni. Mért alkalmazna egy munkáltató új dolgozót aki urán fizetnie kell, ha házon belül ingyen dolgoztathat?
Európa komolyabb felén az számít munkaidőnek, amit a munkahelyen eltöltesz.
Magyarországon, amit a munkáltató kifizet, a többi szorgalmi feladat.
Kommunista műszak.
Kíváncsi leszek a szagszervezetek hogyan fogják ezt lenyelni?
Szerinted ez növeli a Fideszre szavazók táborát?

panelburzsuj 2011.05.14. 18:36:28

@Blogger Géza:

Menyit kell még írnod, hogy a mai normád meglegyen?

jjulie 2011.05.14. 18:37:22

most hallom, a tűzóltóknak nem tetszik rendszer sem a módszer, telán még a szíjjártó sem

jó lesz, majd tudósítok előben a kossuth térről

jjulie 2011.05.14. 18:38:58

ingatlanalapú devizahitel

nem szíjjártó, rtl

Blogger Géza 2011.05.14. 18:46:32

@panelburzsuj: Nem tom, mindjárt felhívom a Szíjjártót, OK? :) Karakterszámban fizetnek, szóval minél több kérdést kapok, annál jobb lesz a fizetési papír a hó végén. :)

megszűnt 2011.05.14. 18:48:42

@jjulie:
Nem!:) Az igazság az, hogy ennek a Gabi barátomnak saját BMW-je van, csodálatosan szép, szerintem szebb, mint az Audi, viszont engem nem érdekelnek az autók. Egyáltalán.

Tehát azt javaslom, ha bármikor mennél ezzel az Audival, ami bérelt ugyan, de felnyomhatod vele 220 fölé, akkor dobj egy üzenetet és megbeszéljük a dátumot.:)

jjulie 2011.05.14. 18:49:24

@panelburzsuj:

ne piszkáld, csak egy szerencsértel orbániai, pár hónap aklimatizálódás után egyszer talán szabadon lehet engedni......

panelburzsuj 2011.05.14. 18:50:10

@cambridge.on:

Egykori lelkes narihívők itt már többen is arra a várakozó állaspontra helyezkedtek, hogy a Fidesz látványos aktivitásait kizárólag az eredményesség legitimálhatja, a módszer maga biztosan nem.

Szóval igazándiból azokat a tömegeket nem látom, akiknek egész egyszerűen személy szerint megérné a Fidesz-kormányzattal kooperálni.

jjulie 2011.05.14. 18:50:50

@panelburzsuj:

ne piszkáld, csak egy szerencsértel orbániai, pár hónap aklimatizálódás után egyszer talán szabadon lehet engedni......

lüke 2011.05.14. 18:52:33

@knausz: :)))
easy come, easy go

jjulie 2011.05.14. 18:55:31

@lüke:

már megint rólam van só?

megszűnt 2011.05.14. 18:57:48

@lüke:
:) A Gabi? Nem tudom. Nem bírnék vele élni, csak mert BMW-je van. Más karakter. Ráadásul mérnök. Viszont annyi olyan van, aki nincs férjnél.. és könnyebb eset, mint én.

Az egész világ, összes nőit megkaphatja a BMW-vel. Én ezt mondtam neki. Jó parti.:)

lüke 2011.05.14. 19:01:40

@jjulie: megmondom a tutyit:)
soha nincs rólad :se szó, se só, se beszéd

jjulie 2011.05.14. 19:03:00

@knausz:

aki férjnél van az a legjobb

nem kell moziba vinni, beszélgetni, csak kefélünk, és mennie kell, dolga van

lüke 2011.05.14. 19:04:14

@knausz:
nem a gabi:) az esküvő:)

jjulie 2011.05.14. 19:05:21

@lüke:

nana, ott vagyok minden kilóméterkőnél (ha nem is látszom)

lüke 2011.05.14. 19:08:28

@jjulie:
(a Brecht sztár ő- de Nina Hagen se rossz ,meg a másik punk/Brecht énekesnő M. Faithfull)
www.youtube.com/watch?v=SHFXEPYU0FQ

xsasha 2011.05.14. 19:12:01

@igényes:
Kedves igényes.
- Jól csesszél ki Orbánnal, és egy kedves választ küldjél neki, és ezzel jól megtéveszted.
- Ha jól tudom, felelt-választós kérdőívről van szó. Hogy jelzed benne, hogy te most tiszteletlen voltál? Odamontírozod a középső ujjadat?
- A Fidesz ezeket a címeket nem kapja meg. Sem a kormány. Az erre kirendelt szerv kezeli ezeket. És ha úgy gondolod, hogy az a szerv úgyis odaadja a Fidesznek, akkor el kell keserítselek - ezt a kérdőív nélkül is meg tudná tenni, hiszen ezekkel a címekkel rendelkezett, ez alapján küldték ki a leveleket.
- Arra is kíváncsi lennék, hogy szerintem e-mailcím alapján milyen olyan információ szedhető le az emberről a netről, ami a név, cím alapján nem? Honnan? Milyen módon?
- Mint már korábban említettem, el kell keserítselek, a kérdőívtől függetlenül már el voltatok látva egy számmal az adott szervnél. Mi köze ennek a kiment levélhez?
- "Aláírásom újabb azonosításra szolgál" - Ez mit jelent? Mit kezdjen a kormány az újabb és újabb azonosításokkal? Hol jelenik meg még az aláírásod, amihez fel lehet használni ezt az azonosítást?

Bár választ nagyon nem várok a kérdéseimre, a kifogásaid alapján azt ajánlom, hogy küldd vissza a kérdőívet, tisztelettel kitöltve, és ne írd alá. Asszem ez a neked való portfólió.

jjulie 2011.05.14. 19:13:09

@lüke:

nem rossz a fütyülője, de emlékszel, hol van az enyémhez....?

ssi 2011.05.14. 19:14:33

vakrandi az olyan barátságos - mint itt a blogon alakulók is :-)

inkább, mint egy bokszmeccs, ahol még konkrétan ismeretlen az ellenfél (még egy fránya nickneve sincs) és a végeredmény meg pláne nem

szertem már van meccs: a kb. nyílt lapokkal játszók és a totális fifikások - az utóbbiak stratégiai kalkulációi behozhatatlanok, s működők

1. T.G. írta korábban, hogy a Fideszből képződő belső ellenzék
2. mások gondolják: Jobbik, de ebben a Fidesz szándéka is benne lesz, mert a csúnya baloldalt nem szabad szeretni
3. szocik remélik, hogy ők
4. egy új "formáció"(?) részben ismert szereplőkkel, vmilyen vonzerővel bírók (s az nem BMW/Audi)

@panelburzsuj: "azokat a tömegeket nem látom, akiknek egész egyszerűen személy szerint megérné a Fidesz-kormányzattal kooperálni" - posztfotó -> amit írtál, kinek fontos?

jjulie 2011.05.14. 19:15:12

@xsasha:

te mi a faszt keresel itt még mindig?

panelburzsuj 2011.05.14. 19:19:05

@manyike:

Tudsz olyan kormányzatról, ami a magyarokból erővel tudott teljesítményt kicsikarni?

megszűnt 2011.05.14. 19:21:35

@lüke:
Soha, semmi nem volt könnyű. Mára búcsúzom és holnap sem leszek, meg kedden sem. Vigyázz magadra!:)

www.youtube.com/watch?v=zCLJU1z8Cw4&feature=related

cambridge.on 2011.05.14. 19:21:39

@Blogger Géza:
Nem írtam másik kézről. Matolcsy Orbán jobb keze, arra utaltam, hogy Ő nem tudja mit csinál. Egy VAK ló biztonságával, halad valamerre.
A hitel csak több lett, és drágább.
Szerinted mennyiért kapnánk az IMF-től? Mennyiért kapunk a pénzügyi befektetőktől?
Csak nem most a közeljövőben kell visszafizetni hanem 30 év múlva.
A szocialisták eladták az unokáink jövőjét, mondták a Fideszesek.
Nekik ezután a dédunokáink jövője maradt kiaknázható tőke.
Erre büszkének kell lenni?
korábbi megjegyzésedre a cukorral kapcsolatban:
Finnországban 79 azaz hetvenkilenc Eurócent egy kiló cukor.
Biztos sok bort fognak vele pancsolni, a cefréről nem is beszélve.

@jjulie: Helyesírásilag javítlak:só- show

Orbán az igazi showman.
A jelenlegi nézők nagy része szerint egy ripacs, nem valószínű, hogy visszatapsolják, bár a hozzátartozók még erősen tapsolnak.
Új nézőktől vár elismerést, ezért igyekszik másokat is invitálni a nézőtérre.

Bambano 2011.05.14. 19:23:19

@jjulie: el. de mi köze TG elemző blogjának az én családi állapotomhoz?

@panelburzsuj: a társasági (ha ez alatt a kft-ket érted) műveléssel kapcsolatos koncepció azért zűrös az én szememben, mert ha kft tulajdonba kerül a föld, a kft-re jelenleg nincs külföldi vételi tilalom, tehát külföldi tulajdonba is kerülhetne a föld. Ezt én nem szeretném. Nem tudok igazán jó megoldást, a nem jók közül a legkevésbé rossz szerintem az, ha magyar magánemberek tulajdonában marad a föld és a használati jogot saját cégnek adják tovább.

A kérdéseid alapján belátom, igazad van, hogy firtatod, mert zűrös a dolog:)

jjulie 2011.05.14. 19:25:55

@panelburzsuj:

najó, de kiderült már hogy mi az hogy "magyarok"?

a kormányt már tudjuk, a vezetőülés előtt van

somogg (törölt) 2011.05.14. 19:29:01

@Blogger Géza: gezaa, hagyd mar ezt a visszamutogatok strategiat. egyreszt ne hasonlits ossze egy 5 eves papirt egy 8 evessel, raadasul ugy hogy az 5 eves a vallsag csucsarol valo. a kozlemenyek kozott talalhatsz egy 10 eveset 2008 nyararol 0.98% felarral, pedig a gdp aranyos adossag allomany mar akkor is 73% korul volt. akkor most mi ujsag okoska? ennyit er az indikatorod, akar a vernyomasodat is belinkelhetted volna, az is szam. ha megnezed a 10 eves allamkotveny hozamat 2009 juliusa utan csokkeni kezd, es kisebb nagyobb megszakitassal ezt teszi 2010 aprilisaig (valtozatlanul magas adossag allomany mellett!), majd majustul ujra emekedik, majd pedig 7% korul stabilizalodik, neha azert belecsapva a 8%ba. tudsz nekem segiteni meglatni a pozitiv tendenciakat? ha jol megy minden kene lenniuk, mert az ilyen indikatorok egy jo adag hitet is tartalmaznak, tehat a magas adossag ellenere csokkenhetne (mint ahogy erre volt pelda).

lüke 2011.05.14. 19:29:05

@cambridge.on:
Bécsben is, de Pesten már csak 329,tegnap láttam

jjulie 2011.05.14. 19:31:16

@Bambano:

ki az a TG, és van köze a pasidnak az állapotodhoz?

jjulie 2011.05.14. 19:33:00

@knausz:

vigyázz a kocsimra!!!

panelburzsuj 2011.05.14. 19:34:13

@jjulie:

én sose hallottam még kormányzatnak a vezetőülés előtti kereket, te meg sose érted meg a "magyarok" kefejezést

kvittek vagyunk

Bambano 2011.05.14. 19:45:05

@jjulie: TG a blog írója. Szerinted mi köze lehet az állapotomhoz egy nem létező valaminek? Bökd ki, hogy mit akarsz tőlem vagy felejts el.

megszűnt 2011.05.14. 19:49:25

Valamit Török Gábor témájához is szeretnék szólni még. Az ember nem is hinné, milyen dolgokat képes produkálni a "véletlen".

Egy vakrandiból bármi lehet. Az igaz, hogy legtöbbször csalódás a vége, de ha egyszer, egyetlenegyszer bejön, akkor már megérte. Az ember aztán nem foglalkozik a statisztikával, mert az az egy számít.

Váltópárt a semmiből nem bukkan elő, de ha sokan akarjuk és többnyire egy irányba nézünk, akkor sikerülhet!

www.youtube.com/watch?v=m5TwT69i1lU&feature=related

6.Lenin 2011.05.14. 19:52:59

"1998 óta minden választás másnapján világos volt, hogy melyik politikai erő lehet a vezető kormánypárt kihívója a következő voksoláson. A kormányon lévők tudhatták, hogy kire kell figyelni, volt (lett volna) idejük riválist figyelni, elemezni, stratégiát tervezni és fontos ellenlépéseket tenni."

Jelenleg kényelmesebb a helyzet. A Fidesznek csak önmagára kell figyelni.
2013-ban legyen miből 1 kicsit osztogatni.

Ellenzék jelenleg = "00"

Minden megy a kijelölt úton, eddig.
A kapitány a helyén és ez néhány talajt vesztettnek borzalmas, ezért a sipákolás. Majd megszokják, vagy ...

Most jólétet ígérni, rövidtávon, gazemberség lenne. Ezért nincs mondanivalója az ellenzéknek.
Nincs alternatívájuk, csak sima ellenzés, az meg kevés.

Egyetlen gyógyír, közvélemény kutatással szédíteni egymást, hátha...
Nem az.

jjulie 2011.05.14. 19:59:47

@6.Lenin:

te a maradák 1,9 millából írtál, vagy már megjött az eszed?

Blogger Géza 2011.05.14. 20:01:46

@cambridge.on: "A hitel csak több lett, és drágább." Látom,a tények téged sem zavarnak, előbb linkeltem be, hogy most jóval olcsóbban jutottunk 1 milliárd EUR hitelhez, mint 2 éve, az istenített Bajnai-Oszkó érában. :)

És végre a GDP arányos adósság is csökkenő pályára került, aki ért hozzá, az tudja, hogy nem az abszolút szám a lényeges.

xsasha 2011.05.14. 20:06:28

@inreallife:
Értelek, de szerintem a politika nem így működik. Legalábbis hazánkban nem.

jjulie 2011.05.14. 20:06:51

@Blogger Géza:

persze, persze, az abszulúte növekmény nem számít, ha az orbány azt mondá, ez csökkenmény

orbánia, te csodás

jjulie 2011.05.14. 20:08:25

@xsasha:

eddig gondolkodtál mi a faszt keresel itt, na mit?

6.Lenin 2011.05.14. 20:17:37

@jjulie:

1 jóslásból hámoztam ki.

Volt még 1 döbbenetes része a jóslatnak:
azok, akik kedvelik a nevekben a jj-t (szijjártó) és sokat emlegetik, a fejük néhány hónap alatt összetéveszhetővé válik az ülőszervükkel, vagy fordítva, már nem emlékszem pontosan.

nyünyüge 2011.05.14. 20:18:23

@6.Lenin:
"vagy megszokják, vagy ..."

"lehet tüntetni a Kossuth téren. Majd megunják, hazamennek."

Igen hasonló mondatok.

És bár tényleg hazamentek annakidején a Kossuth térről, most már senkinek sem lehet kérdés, hogy nem ártott volna komolyabban venni az illetékes elvtársaknak a tüntetések mélyebb okait.

Úgyhogy én nem legyintenék a kormánypártok helyében. És főleg nem hergelném primitív nyilatkozatokkal és előkészítetlen, egyeztetés nélküli törvényjavaslatokkal (pl. a ma korábban idézett alkotmánymódosítás az kedvezményes nyugdíjak megnyirbálhatósága érdekében) az embereket.
Márcsak azért sem, mert a rendvédelmiek még képesek lesznek nem békésen hazamenni.

Blogger Géza 2011.05.14. 20:22:59

@somogg: Tudod, egy tendencia megállapításhoz a múltbeli adatokat szokták összehasonlítani a mostanival. Ezt "nevezheted "visszamutogatásnak" feszültséglevezetésként, de ez kissé mókás. :) Most úgy érzed, egy még régebbi kibocsátással cáfoltad azt, hogy a 2011-es kibocsátás jóval kedvezőbb a 2009-esnél? :) Megsúgom: nem. Amúgy a 2008-as 5,75%-os hozamhoz sem tér el jelentősen a mostanitól, hozzátéve, hogy az még a mostani válságkorszak előtti "pénzbőség-éra" száma, tehát csak korlátozottan összehasonlítható a mostani helyzettel, és valóban, akkor még az adósság-állományunk is jóval kisebb volt.

Még egyszer: az EUR-kamat, amin most hitelt kaptunk, 6% volt, és az állampapírhozamokat jelző MAX index is idén 5-6% körül mozgott.

www.akk.hu/max_idosor.ivy?public.cat-sys-CCB05A37-B22F-4563-8BE6-7BFA256BF1F3-filtergroup=default

Blogger Géza 2011.05.14. 20:26:04

@jjulie: Nem tudom, mi az az orbány, de ha Orbán Viktorra gondolsz, szerintem ő ilyet nem mondott.

Ez közgazdasági alapismeret kérdése, nem politikusi nyilatkozatokból kéne megtanulnod. Persze nem muszáj megtanulnod, de akkor ne szóljál bele, amihez nem értesz.

jjulie 2011.05.14. 20:26:50

@6.Lenin:

szóval még nem derült ki megjött e az eszed?

6.Lenin 2011.05.14. 20:28:25

@nyünyüge:

Szerintem a kormány teszi a dolgát. szeretne véget venni a sumákolásnak, ingyenlevesnek. eddig mindenki csak beszélt róla, de nem merték meglépni.
most adott a lehetőség és szerintem az ország józanabbik fele, érti is, hogy 1x már tényleg le kell zárni a kádár rendszerben megszokott dolgokat.

A munkahelyen pihenem ki a fekete munka fáradalmait.
Amúgy nagyon érdekes, hogy pontosan a szakszervezetek nem értik ezt. Igaz a vezetőik a régi rendszert képviselik.
Kevesen vannak és rossz irányba mennek.

Remélem minden a helyére kerül, végre, a szakszervezetek is.

jjulie 2011.05.14. 20:31:11

@Blogger Géza:

te az orbány egyik utólsó testőre lennél, elkiséred majd az emigrációba is gejza?

jjulie 2011.05.14. 20:34:15

@6.Lenin:

az orbánykormány teszi a dolgát lenyin? és hogy mi a dolga azt az orbányalkotmány mondja ki lenyinem?

a nem tudnád, felhomályosítalak: a fidesz egy szar

2011.05.14. 20:35:31

Zavarban vagyok, mert szerintem 2012ben lesznek előrehozott választások, hacsak a szoci párt nem tudja leállítani ezt a fletót...Mert ha ez megint okoskodik, szétveri azt is, akikre a fidesz ráhúzhatja, hogy miattatok (szocialista párt) kell választás, mert sok a szöveg....

Szóval 2014-ben nem lesz szerintem választás.

6.Lenin 2011.05.14. 20:37:32

@jjulie:

Szijjárto jjulie bajjca djjukkejj, áruld az ingatlanokat, ha netán valaki felkínálkozik, döntsd, mint a munkásosztály szokta volt, de ne siránkozz. Előtte nézd meg, a spirál a helyén legyen, az sem baj, ha dupla.
Fő a biztonság.

cambridge.on 2011.05.14. 20:40:17

@Blogger Géza:
Tévedés, engem a propaganda nem érdekel, egyik oldalról sem.
Csak egyszerűen írd be a magyar államkötvény hozamát 30 évre, az amerikai hozamot és az IFM kölcsön várható kamatát.
A tiszta számadatok sok mindent megmagyaráznak, csak hagyd le róla a politika cukormázát!
Egy szakállas, hétvége lévén és, mert e blog nem a tizenéves fradisták, gyülekező helye:
Két bogár toszik egy ágon, míg egy harmadik figyeli őket.
Arra megy valaki, és megkérdezi: Te mit csinálsz? Miért figyeled mit csinálnak?
A válasz? Én vagyok a cserebogár.
Ezt a csodabogarat ( nem csodapók)úgy hívják:BPÁ

nyünyüge 2011.05.14. 20:42:54

@6.Lenin:
nem voltam-vagyok szakszervezetis, nem vagyok érdekelt a korengedményes nyugdíj kérdésben,...
ennek ellenére nem elintézési mód, ahogyan a kormány minden változtatást az érintettek kriminalizálásával ill. a társadalom többi csoportjával való szembeállítással kezd:

- táppénz idő és mérték csökkentése - indok: buli táppénzen lenni munkábajárás helyett
- korkedvezményes nyugdíj: indok: 40 éves munkaképes emberek mennek tömegével nyugdíjba - ami tételesen nem igaz, a hadsereg és a rendőrség leépítésekor fordult elő ez nagy számban, ma 55 éves kor előtt magától nem mehet el a rendőr sem
- passziv táppénz - Indok: jellemzően jogtalanul veszik igénybe, menekül a munka elől (amúgy 1 hónapot lehet ide "menekülni") - most meg ha valaki betegség miatt nem tud a munkaügyi hivatalban megjelenni, akkor ki fogja ezt neki igazolni? A háziorvosnál fizessen az igazolásért, munkanélküliként?)

cambridge.on 2011.05.14. 20:49:00

@6.Lenin: A DNS-re gondoltál Vlagyimir Iljics? A védekezés nem árt, bármit mond a helyzetben levő csábító!

jjulie 2011.05.14. 20:49:54

@6.Lenin:

nem írtad meg lenyinem, megjött már az eszed, vagy még benne vagy az 1,9 millióban, amúgy meg kigugliztad már mekkora 49-es hős volt a kósa dembinszkije?

panelburzsuj 2011.05.14. 20:53:02

Posztról, képről, vakrandiról:

"Hívja őt egy nap az öreg király ... "

cambridge.on 2011.05.14. 20:55:38

@6.Lenin:
"Igaz a vezetőik a régi rendszert képviselik."
Nem hittem volna, eljön az idő amikor valamiben egyetértünk!
Szerintem legfontosabb kérdés a szagszervezetekkel kapcsolatban? Mikor kezdik el a tagok érdekeinek képviseletét?

ssi 2011.05.14. 20:59:42

@lüke: rosszat fogok álmodni :-)

@panelburzsuj:
"Tudsz olyan kormányzatról, ami a magyarokból erővel tudott teljesítményt kicsikarni? "

én biztosan nem, veled együtt .. hiányolom is a munka öröm, önmegvalósítás stb. légkörét .. a körmös is csak úgy van rendben ahogy te intézed .. nem másokat kell ki(le)nyírni

posztfotó => "hatalom köszönte szépen a kétharmadot és eltette zsebre. Tovább nem tárgyal a társadalommal, hanem megmenti.
Minden felelősség nélkül konzultáltatják az embereket, de nem adnak döntési jogot a kezükbe. Elég volt egyszer. Senkivel nem alkusznak"
www.nol.hu/lap/hetvege/20110514-orban_buvos_szama

@Letícia: miért gondolod, hogy a szocikat okolva lenne előrehozott?

cambridge.on 2011.05.14. 21:02:13

Alig három hete, hogy az új tákolmányt elfogadták és máris módosítani kell, b+, erre nem gondoltunk jelszóval!

index.hu/gazdasag/magyar/2011/05/13/alkotmanymodositassal_vennek_el_a_korai_nyugdijakat/

Blogger Géza 2011.05.14. 21:03:41

@cambridge.on: "írd be a magyar államkötvény hozamát 30 évre"

Na már itt megbuktál, ilyen nincs is, a magyar államadósság lejárati szerkezete jóval rövidebb, jellemzően max 10 éves papírokról beszélünk. Amúgy honnan jutott eszedbe pont az amerikai államkötvényekkel összehasonlítani a magyart? Ki beszélt itt az USÁ-ról? Közgazdasági ismereteid alapján az USA legjobb referenciaország?

Magyarországi tendenciákról volt szó, nem arról, hogy honlap lehagyjuk az USÁ-t, lemaradtál valahol Hruscsovnál.

panelburzsuj 2011.05.14. 21:04:48

@cambridge.on:

A régit (mostanit, sztálinistát ...) módosították.

Messze van ám az a január.

2011.05.14. 21:05:30

@manyike: hát csak úgy nem lehet...mire kenik? Na az aztán tényleg vakrandi, a fidesz bizalmi szavazást kér maga ellen és innentől fogva 200 képviselőt tisztelhetünk?:) Megy most a taposás a t. képviselők közt..

2011.05.14. 21:06:01

@Letícia:
Szerintem ha a Fidesz elgondolkodik a közvéleménykutatások eredményén, elgondolkodik azon is, akar-e 2012-ben előrehozott választást, akármilyen ürüggyel is.

Amúgy a bizonytalan szavazók kérdésköre nekem olyan, mint az öreg ház szelleme: hisszük, hogy létezik, de még sosem láttuk...
A magam részéről nem sikerült olyan emberrel beszélnem, aki ne nyilatkozott volna valamely irányról akár pozitívan, vagy negatívan, ha arra került a beszéd.

Olyat már átéltem magam is, hogy átszavaztam az ellenzékre önkormányzati választáson, mert más alternatíva nem volt, de a hatalmon lévő polgármestert - hiába a mi kutyánk kölyke - nagyon rühelltem. Akkor nem nyert az ellenfele, de most igen. (Most épp nem szavaztam.) Nem gondoltam, hogy az addigi polgármesternél jöhet rosszabb. Tévedtem. Soha nem szavaznék már rá, illetve egyikükre sem. De ez helyi politika.
A nagyok nem helyi témákról, hanem általánosságokról beszélnek. Az oké, hogy valaki nem ért egyet egy párt minden gondolatával (nem is kell), de ha az általános gondolatmenettel igen, akkor csak tud szavazni. Ezért nem értem ezt a bizonytalan szavazó dolgot.
De köveket ide, ha hülyeséget beszélek :)

6.Lenin 2011.05.14. 21:06:54

@nyünyüge:

A példáid is azt bizonyítják, bárhová nyúlsz, sumákolás mindenhol.
azt nem vitatom, talán lehetne másként is, de szerintem most nincs sok idő a finomkodásra.
Mindig lesznek olyanok, akiknek sérti az érdekeit, de szerintem a többség érdekei az elsődlegesek.
Talán még mindig jobb, mint Görögország helyzete, de máshol sem rózsás a jelenlegi állapot.
Természetesen (?) vannak, akiknek nem az az érdekük, hogy rendeződjenek a problémák Mo-on, vagy máshol.

Erről szól az emberiség története és fogalmunk sincs, hol is tartunk a megoldás keresésében. Nem biztos, hogy most fogjuk megtalálni a tuti megoldást, de lehet, lépünk valamit előre.
Visszalépnénk?
Kétlem, nem úgy néz ki. Ha többen megtanulják magukat életben tartani, már előrébb léptünk.
Nem csak nálunk probléma ez.

Majd az eredmények igazolják (vagy nem), a módszerek helyességét, de a lényeg az eredményben lesz.

Amikor komolyan szeretnénk változtatni az eddigieken, akár a magán életben is, soha nem szabad a részleteken tökölni.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.14. 21:08:19

TG: Mindez első látásra természetesen az ellenzék esélyeit csökkenti: a parlamenti pártoknak súlyos gondokat kellene megoldaniuk ahhoz, hogy esélyük legyen a váltópárti szerepre, a „zöldmezős” terveket szövögetők pedig ma még elképzelhetetlenül messze vannak attól, hogy kockázatos vállalkozásuk sikerrel járjon.

A helyzet azonban, bármennyire meglepő is, bizonyos értelemben a Fidesz számára sem veszélytelen."

Pontosítanék: Ez a helyzet a FYDESZ-re veszélyes. Ugyanis ez a helyzet tudatosíthatja az ellenzékben, hogy nem azt kell hangsúlyozni, ami elválaszt, hanem ami összeköt.

Úgy veszem észre az utóbbi időszak ellenzéki megnyilvánulásaiból, hogy ezt mind az LMP, mind az "MSZP-táborok" kezdik felismerni.

6.Lenin 2011.05.14. 21:17:18

@cambridge.on:

Amennyiben nem egyoldalúan néznél a világra, akár több mindenben is lenne egyet értés köztünk.
Remélem lenne vitás kérdés is, mert biztosan irritálna az állandó puszilkodás.
Habár, ki tudja? Másak a trendek már.

Azért a képviselés bonyolultabb dolog, mint csak a tagok érdekeinek a képviselete, szerintem.

2011.05.14. 21:24:54

@Dogla: Érdekes, elfogadom. (Nem kapsz köveket, nem pocsékoljuk...:)

ubul2000 2011.05.14. 21:25:53

@nyünyüge: hogy ma hogyan van, nem tudom, de tavaly 42 évesen ment nyugdíjba rendőr

Blogger Géza 2011.05.14. 21:27:57

@vinczej: Hát az MSZP tábor épp osztódni látszik, egymást tiltják le honlapjaikról, szóval talán még nem annyira az összekötésre helyezik a hangsúlyt. Az MSZP eddig is halálos ölelésébe akarta vonni az LMP-t, amitől az elég következetesen elzárkózott, én ebben változást nem látok, és fura lenne pont most, amikor az is kérdés, mi lesz egyáltalán az MSZP-vel.

Amúgy ha az MSZP kettéválik, a sima többséghez lehet, hogy elég lesz a Fidesznek csak 35-40% is, ha a többi 4 kicsi mondjuk 8-15% között lesz, mint ahogy az most kinéz. Mint ahogy az MSZP-nek 1994-ben 33% elég volt az abszolút többséghez a szétaprózott ellenzék mellett. Márpedig ha még mindig 55% körül áll a Fidesz, a 35-40% szinte biztos meglesz, még ha Szíjjártó Péter minden este egy népdalt énekel el sajtótájékoztató helyett, akkor is.

panelburzsuj 2011.05.14. 21:39:33

@Blogger Géza:

"az MSZP-nek 1994-ben 33% elég volt az abszolút többséghez a szétaprózott ellenzék mellett"

Ez nem egészen jött át. Ki hol volt '94-ben?

nyünyüge 2011.05.14. 21:40:32

@6.Lenin:
Tévedés. A példáim az bizonyítják, hogy a fidesz kriminalizálja az érdeksérelemmel járó (egyébként esetleg akár jogos) intézkedéseket, annak érdekében, hogy elkenje az érdeksérelem élét. Elhiteti a társadalommal, hogy a passziv táppénzesek, a rokkantak, a munkanélküliek, korengedményes nyugdíjazottak zöme csaló, sumák és lusta. Akikkel ugye csak így lehet "beszélni".

(hasonló volt az mszp-szdsz kormány eü-járulék fizetéssel kapcsolatos eljárása. Teljesen indokolt volt a járulékfizetés ellenőrzése, a nem fizetők kiszűrése. De nem kellett volna egy hibás vagy szándékosan felturbózott statisztika alapján milliós számban járulékcsalókról beszélni, hangulatkeltésként. )

Visszatérve a jelenbe: az előzetes egyeztetések hiányát sem győzöm hangsúlyozni. Emlékeztetlek Kóka János, a békák természetes élőhelyét érintő rekultivációjával kapcsolatos megjegyzésére. Mi volt róla a véleményed akkor és mi most?

cambridge.on 2011.05.14. 21:43:23

@6.Lenin: Az egyoldalú világnézettel kapcsolatban az igazság valahol félúton van.
Egy vén elefánt nehezen tanul már új trükköket.
No, no.
A szagszerverezet, kizárólag a tagjai képviseletét ellátó szervezet, normális esetben.
Az állam, vagy a tőkés képviseletét ne várd el a sza(r)szervezettől! ( az "r", az én véleményem)
Ebből a többes érdekképviseletből következhet egy mindenki által elfogadhatónak tartott kompromisszum.
A fogalom, ami hiányzik a regnáló hatalom szótárából.

Blogger Géza 2011.05.14. 21:45:45

@panelburzsuj: Szerintem érted te ezt, csak nem tetszik :) De a kedvedért leírom úgy, hogy egy óvodás is megérte:

Az MSZP-nek 1994-ben elég volt 33%-ot szereznie a választásokon ahhoz, hogy a parlamenti helyek 54%-át szerezze meg, mert az ellenzékét alkotó pártok szétaprózott középpártok voltak, és a választási rendszer a győztesnek, a nagy pártnak kedvez.

panelburzsuj 2011.05.14. 21:53:12

@Blogger Géza:

Vetélytársai voltak, nem ellenzéke.

Ellenzéke a kormányzó erőnek van.

És a történet úgy érthető, hogy 194-re kormányerők széthullottak rivalizáló érdekcsoportokra, így a pár éve megszeppenten épphogy csak túlélő MSZP röhögve le tudta nyomni őket.

Blogger Géza 2011.05.14. 21:53:47

@nyünyüge: Te hogyan egyeztetnél előzetesen a munkanélküliekkel vagy a passzív táppénzen lévőkkel? Mi lenne a módja és célja? Ne bohóckodjunk...

A magyar politika hagyományosan nem konszenzusos (szemben mondjuk a svájcival), és elég fura lenne, ha pont most válna azzá, amikor 4 totál különböző párt van a parlamentben, és a kormánynak megvan 2/3 többsége, szóval semmi szükség (látszat)kompromisszumokra.

Nemzeti összefogásra, egységkormányra kb háború vagy hasonló katasztrófák idején van szükség, nem a táppénzszabályok kialakításánál. Egy kormány legyen annyira karakán, hogy amiről azt gondolja, helyes, azt valósítsa is meg, és ne csak sajnálkozzon, hogy nem tehet semmit.

cambridge.on 2011.05.14. 22:03:38

@Blogger Géza: Akkor nyomj egy frissítés gombot.
Esetleg magyar államkötvény kibocsátás az USA-ban Google search-t.
Ez valami 3 millió US dollár, kiváltani a jelenleg esedékes fizetendő hitelt.
Aztán beszélhetünk arról, ki volt aki megbukott, mint Rottenbiller 56-ban?

nyünyüge 2011.05.14. 22:03:53

@Blogger Géza:
ne botorkodjunk. A táppénzt, a munkanélküli segélyt, a nyugdíjat törvények szabályozzák. A törvények módosításának van egy kulturállamokban elfogadott módja, amelyikben szakemberek, szakmai szervezetek, érdekképviseletek, az államigazgatás érintett szereplői esetleg képesek épeszű egyezségre. Vagy ha egyezség nem is születik, legalább pontosan körbe lesz járva a történet. És esetleg normális, koherens törvénymódosítás születik.

Ami a lassan naponta, a prominens kormánypárti képviselők hirtelen felindulásból elkövetett önálló képviselői indítványaira egyáltalán nem mondható el.

xsasha 2011.05.14. 22:06:40

@Letícia:
Milyen érdeke fűződne a Fidesznek az előrehozott választásokhoz?

6.Lenin 2011.05.14. 22:08:41

@nyünyüge:

Őszintén mondva/írva nem szeretem ezt a formáját a vitának.
Elveszünk a részletekben és nehéz belőle egyezségre , vagy közelítésre jutni.
Engem a lényeg, az irány érdekel. Szerintem először mindig a követendő irányt/irányokat kell kijelölni, aztán amennyiben megegyezés jön létre, szakemberek elkezdhetik a részletek kidolgozását.
szerintem eddig pontosan ez volt a hiba. Elkezdtek tökölni a részletekkel (vizit díj, páncélszekrény az ékszereknek), anélkül, hogy lett volna határozott cél. Lehetne sorolni.

Kókával abban egyet értettem, nem kell mindig mindent megbeszélni a békákkal, mert lehet, nem ismerik a saját érdekeiket vagy ellentétes az egyes békák érdeke a békák többségének az érdekeivel. Általánosságban.

2006 tavaszán egyet értettem Gyurcsány egyes szándékaival is, de szinte biztos voltam benne, nem lesz belőle semmi.
2004-től már látszott ez, de nem okozott volna semmi nehézséget elismerni , ha valami véletlen folytán meg is valósítja, amiről beszélt.
Orbán megcsinálja amiről beszél, talán nem a legelegánsabb a módszer, retorika, de a céljaival egyet értek.

Nem egyezik a véleményünk sok kérdésben, ezért beszélgetünk.

cambridge.on 2011.05.14. 22:13:35

@panelburzsuj:
De az már nem érvényes, ráadásul el sem ismert az új szerint, akkor mit módosítanának?
7 hónapra a világ fejlődéséhez képest mit lehet alkotni?
Tipikus perc emberi gondolkodás.

Blogger Géza 2011.05.14. 22:17:40

@nyünyüge: Ilyet te mikor éltél át Magyarországon?

xsasha 2011.05.14. 22:20:52

@xsasha: @nyünyüge:
Ja igen, ez neked is szól, természetesen.

Egyébként gondolod, hogy az egyéni képviselői indítványokat a képviselők egyénileg készítik? Hirtelen felindulásukban?

6.Lenin 2011.05.14. 22:21:31

@cambridge.on:

"A fogalom, ami hiányzik a regnáló hatalom szótárából."--szerinted

szerintem meg Konya úr érdeke nem a kompromisszum keresése, hanem a helyzet kihasználása a saját érdekeinek (vagy másoknak, nem a tagoknak)megfelelően.

Elég nehéz megmagyarázni, mondjuk 1 óvónőnek, neki 62 éves koráig kell a mai gyerekekkel foglalkoznia, 1 nyomozó, + 1 irodában meghízott tűzoltónak nevezett hivatalnok meg elmehet fiatalon, hogy utána meg vidáman dolgozik tovább valamilyen link helyen.
szerintem ez a probléma + az, hogy a bírók meg az Istennek sem akarnak nyugdíjba menni.
Kicsit zavarosabb ez az ügy a kelleténél. szerintem.
Nem az emberekről szól. Más a motiváció.

Blogger Géza 2011.05.14. 22:24:04

@cambridge.on: Nyomtam, nem találtam 3 millió dolláros 30 éves magyar kötvénykibocsátásról semmit. 3 millió dollár amúgy is nevetséges összeg lenne a magyar államdósság lejárati szerkezetét tekintve, lévén az ennek az összegnek több ezerszerese.

De felizgattál, most már ne habozz, oszd meg velünk ennek a titkos akciónak a részleteit, mikor és milyen feltételekkel bocsátottunk ki 30 éves lejáratra 3 millió dollárnyi államkötvényt az USÁ-ban?

Várom a pontos adatokat!

aszekelyek 2011.05.14. 22:24:06

@Letícia: Nem is rossz ... Szerinted hányadik lenne most a pártlistán a ferink a szociknál? Nem csoda, hogy nyomul... nagyon jó helyen kell lennie addigra, hogy ki ne zuhanjon és el ne veszítse a mentelmi jogát....:)))Most szerintem nem kapna egy negyedik helyet listán. Jópofa az mszp. Jól kimennydörögte mesterházyka , hogy irgum-burgum, senki nem alapíthat egy másik pártot, amíg tagja a szocialistának és nem történt semmi. Ami szankcionálná, hogy ferike bizony alapított de előtte már Szili is. Hangemberkednek már megint.

Terniak 2011.05.14. 22:24:46

@6.Lenin: és miért is kell a bírákat nyugdíjba küldeni?

panelburzsuj 2011.05.14. 22:27:39

@6.Lenin:

Várom is, hogy mikor fogják Pintér nyugdíját szociális támogatássa alakítani.

Blogger Géza 2011.05.14. 22:29:00

@Teremszolga: És miért is ne lehetne nyugdíjkorhatárt elért embereket nyugdíjazni, és helyette fiatal, az adófizetőknek kevesebb pénzébe kerülő jogászokkal feltölteni a bírói kart?

Terniak 2011.05.14. 22:29:25

@Blogger Géza: a probléma, hogy fogalmuk sincs mi a helyes és mi az irány...

Terniak 2011.05.14. 22:35:27

@Blogger Géza: mindent lehet. Ez a ciklus erről szólt idáig.

Fel lehet tölteni fiatalokkal. Az öregek meg takarodjanak. A fiatalok majd elsajátítják az ismereteket a saját és az ügyfelek kárán. Oh, 1-2 feleslegesen letartóztatott, 1-2 benézett kártérítési per, 1-2 feleslegesen gondnokság alá helyezett ember mit számít a nagy többséghez képest...

Szeretem ezeket a megnyilatkozásokat, mert általában azok, akik ilyen könnyedén veszik ezt, nem tudják mit játszódott le az elmúlt két évtizedben a közigazgatásban. AZ öregek elmentek, jöttek a fiatalok...Szakmai mester nélkül, nem volt, aki megtanítaná a szakmát. Most bezzeg mindenki panaszkodik, hogy ilyen meg olyan az állam működése, csak senki nem gondol bele, hogy miért. Ja, persze, mert biztos a Gyurcsány volt. Ennél azért bonyolultabb az élet...

6.Lenin 2011.05.14. 22:36:12

@Teremszolga:

Nem kíván az átlagosnál túlságosan magasabb kombinációs készséget.
Az eddigi kormányok is mind megoldották, hogyan kell eltávolítani az éppen útban lévő akadályokat.
Hatalmas mennyiségű nemzetközi és hazai példák állnak a rendelkezésedre, amennyiben szándékodban állna áttanulmányozni.
Érdekes módon, mindig az egyszerűbb megoldás jön elő, a másikra kell rákenni, amit alkalomadtán minden szívfájdalom nélkül, mi is megcsinálunk/megcsináltunk.

Természetesen magyarázat van, az mindig van.

Blogger Géza 2011.05.14. 22:39:01

@Teremszolga: Szerintem ez eddig a rendszerváltás utáni leghatározottabb kormányzat, amelyik, tudja mit is akar. Antall pipogya volt, az MSZP-SZDSZ kormányok állandó kibékíthetetlen belső konfliktussal voltak terheltek voltak, az első Orbán kormányt meg nagyon lekötötte a kisgazdákkal folytatott belső harc. Ez a kormány legalább őszinte, nem tesz úgy, mintha az ellenzékével akarna minden áron kompromisszumot keresni, helyette inkább a választópolgárok véleményét tartja fontosabbnak (kérdőívek, videós kérdezési lehetőség a kormányszóvivőtől stb.)

Persze az ellenzékkel szimpatizálók szerint nem helyes az irány, dehát az egy dolog, nem lehet mindenkinek kedvére tenni. (Pl táppénzcsalók.)

Terniak 2011.05.14. 22:39:25

@Blogger Géza: van egy mondás: az a jó bíró, aki nemcsak jogot, hanem azt az életviszonyt is ismeri, amelyről ítélkezik. Szerinted a 30 éves vagy a 60 éves bírónak van nagyobb élettapasztalata? Melyiknek van nagyobb respektje az ügyfél szemében? mindegy, hogy milyen eredménnyel végzett az egyetemen, vannak jogon túli szempontok...

Terniak 2011.05.14. 22:40:36

@6.Lenin: nem teljesen világos, hogy mire reagáltál, mire célzol.

aszekelyek 2011.05.14. 22:40:42

@6.Lenin: A legeslegjobb mégis az a 4q évesen nyugdíjazott, megromlott egészségű hazánk fia, aki azután, hogy ilyen munkaképtelen lett, még elhozta az orlandói világ legjobb különlegesen képzett rendőrők közt zajló versenyének egyik évben a második, utána az első díját. Kétszeres szorzóval ment nyugdíjba, amit csak nevetségesnek lehet nevezni. Ennyit a szolgálati nyugdíjasokról és az őket nyugdíjazókról. Nem akarnak szolgálni és védeni. A pénzt akarják és gyorsan. Való akkor az rendőrnek, aki így viselkedik? Mindegy milyen star wars jelmezt húztak rájuk a mi férinkék, nem han solok vannak benne és nem is luke skywalkerek. Sztem rontják erősen a rendőri állomány renomáéát ezek az illetők. Ami nem kifejezetten jó 2006 óta. Vizsgálják csak felül, hány ilyen szegény megrokkant egészségű van akkor?

aszekelyek 2011.05.14. 22:42:00

@Teremszolga: Pontosan. Azt nem látjuk érvényesülni de egyáltalán.

Blogger Géza 2011.05.14. 22:42:06

@Teremszolga: Lássuk be, elég nagy demagógia azt mondani, hogy csak az a bíró tud valamit, aki elmúlt 62 éves... Ha a fiatal jogászok nem kapnak állást a bíróságon, soha nem lesz belőlük bíró, később sem. És pontosan tudod, hogy egy kezdő jogász nem lesz azonnal ítélkező bíró.

Terniak 2011.05.14. 22:42:12

@Blogger Géza: ŐSZINTE???????? Hát mindenre számítottam, csak erre nem... A Nemzeti Együttműködés Rendszeréről papoló kormány?

aszekelyek 2011.05.14. 22:43:10

@nyünyüge: íínem hirtelen felindulásból nincs erre pénz.

Terniak 2011.05.14. 22:46:52

@Blogger Géza: nem, ez félreértelmezése annak, amit írtam. Van egy jól bejáratott rendszer. Fogalmazók, titkárok, határozott időre kinevezett bírák, aztán határozatlan idő, aztán megyei elsőfok, aztán fellebbvitel, aztán tábla, aztán legfelsőbb. AZ életkor nagyjából tükrözi is, hogy ki milyen magasságban van.

Ez így van jól. Igazi bíróvá válni nagyon hosszú folyamat. A jogszabályt bárki megtanulhatja. De ott ülni és eldönteni egy jogvitát, elítélni vagy felmenteni egy embert: ez csak azoktól tanulható meg, akiknek van életbölcsessége, tapasztalata, tárgyalási gyakorlata, tudja kezelni az embereket...

Most ezeket az embereket küldik el...

Blogger Géza 2011.05.14. 22:47:35

@Teremszolga: A Nemzeti Együttműködés nem arról szól, hogy nem merünk semmit megtenni, amire az ellenzék csúnyát szól. A nemzetgazdaság szempontjából fontos kamarákkal, szövetségekkel amúgy elég intenzív egyeztetés van. De az egyeztetés, együttműködés nem azt jelenti, hogy ha bárki javasol bármit, akkor feltétlenül az lesz a végleges verzió. Az ellenzéki pártok szerintem sokkal jobban leszerepeltek ilyen szinten, kb úgy viselkedtek, mint egy óvódás: "ha nem az van, amit én akarok, akkor kirohanok".

Blogger Géza 2011.05.14. 22:50:27

@Teremszolga: Tapasztalataim alapján a fiatal (mondjuk 30-40 közötti) jogászok sokkal jobban tájékozottabbak és értik a modern világ dolgait (pl internet), mit az öreg sztármasztodonok. Nem beszélve az egyes helyeken felhalmozódott ügyhátralékokról, talán egy kis fiatalosság, vérfrissítés ezen is segít.

6.Lenin 2011.05.14. 22:57:37

100 szónak is 1 a vége.

2010. máj. 25. óta Mo-on 1 hatalmas probléma létezik.

A Fidesz -KDNP van kormányon.

Láthatólag ez a kormányt nem nagyon zavarja.

Az ellenzék meg képtelen megoldást találni a probléma kiküszöbölésére.

A jelenlegi állás szerint a kormány foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy 1, 2012-ben tartandó előrehozott választással az egyik tehetetlen bandát kiebrudalja a Parlamentből, de félő, hogy 1 kevésbé ártalmas társaság is kiesik, pedig a zöld szín kicsit feldobta a hangulatot.
A 2014-es sem látszik rossz megoldásnak, de félő, hogy totál unalomba fullad a jelenlegi ellenzék töketlenkedése addig, aztán előbújnak valami különleges förmedvények, százfarkú ebek vagy valami más mulatságos fickók/hölgyek.

Ja, van még 1 probléma, igaz nem akkora, mint az előző, néha viszket a bal szemem.

Ipi-apacs, megyek hunyni,

Jó éjt!
Mindenkinek.

2011.05.14. 22:58:19

@aszekelyek: hát jah, nyüzsög a jó ember, pedig tudhatná, a kevesebb több. És azok a kínos magyarázkodások, hogy ő nem akar semmilyen új pártot...komolyan, döbbenet, hogy legalább a 3 nappal ezelőtti nyilatkozatát adja már neki oda Klárika!

Fletó ézen fogva mehet vityával kezelésekre. (Két hülye egy pár(t)!:D)

Terniak 2011.05.14. 23:01:49

@Blogger Géza: azok az ügyhátralékok az elsőfokú bíróságokon vannak. Többnyire - az elsőfokból fakadóan - a 28-38 év közötti elsőfokú bíráknál...

mindjárt hozzáteszem, nem az ő bűnük...

Blogger Géza 2011.05.14. 23:03:35

@Teremszolga: Sajnálom, nem tudok sírni. Minden más szakmában jellemzően elküldik nyugdíjba azt, aki betölti a nyugdíjkorhatárt, akármilyen szép és jó is volt előtte. Egyébként is, aki attól a vágytól ég, hogy átadja a tudását, elmehet óraadónak tanítani, nem? Ha annyira értékes és egyedülálló a tudása, biztos kapkodnak utána. Most arról nem is beszélek, hogy ezek az emberek mind a Kádár-rendszerben szocializálódtak (pártállam, III/III, NATO mint ellenség, KMK, piacgazdaság jellegű tevékenységek üldözése) és egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy feltétlenül az ő tapasztalataik a legértékesebbek, amikre alapozni kell itt a jövőt. Ennyi erővel azt is mondhatnánk, hogy csak az legyen polgármester, aki már volt tanácselnök.

Nyilván köztük is vannak, akik pótolhatatlannak hiszik magukat, no de a temető tele van pótolhatatlan emberekkel, akiket aztán valahogy mégis pótoltak.

6.Lenin 2011.05.14. 23:05:04

@Teremszolga:

"és miért is kell a bírákat nyugdíjba küldeni? "

Ez volt a kérdésed.

Én meg általánosítottam a kérdést, amit mindig minden kormány feltesz, itthon és idegenben is:

Miért is kell eltávolítani? Netán útban van/vannak?

Csodálkoztam, hogy csodálkozol.

Magyarázat mindig van/lesz. Annyira senki sem szegény, hogy ne lenne.
A többit már olvastad.

cambridge.on 2011.05.14. 23:05:04

@Blogger Géza: Igazad, van 3 milliárd. Bocs.
www.akk.hu/object.38C6DCF5-C48E-46A6-BF3C-7BAE76925CA0.ivy

Hozamfelár: 2021. februári US Treasury + 310 bázispont (298 bázispont a dollár midswap felett)

Tanulmányozd, és értékeld.

Összeg: USD 750 millió
Lejárat: 2041. március 29.
Kupon: 7,625% p.a.
Kibocsátási ár: 98,084%
Hozamfelár: 2040. novemberi US Treasury + 330 bázispont (353 bázispont a dollár midswap felett)

Blogger Géza 2011.05.14. 23:06:11

@Teremszolga: Persze, mert kevesen vannak, meg ott az a rohadt hosszú nyári ítélkezési szünet (miért is?), de lehet, a jövőben egy nyugdíjazott főbíró helyett felvesznek kettő másikat, akik majd első fokra fognak kerülni.

2011.05.14. 23:07:12

Fletó nótájával búcsúzom: s szép álmokat!

www.youtube.com/watch?v=R28kW_HfzS0&NR=1
Zanzibár - Csalódott vagyok

Terniak 2011.05.14. 23:12:38

@Blogger Géza: ja, és a másodfokú bírákat és a megyei elsőfokú bírákat, és innen felfelé honnan pótolják szerinted őket?

Hát az elsőfokról...Hogy többen nem lesznek odalenne, az egyszer biztos...Az átszignálásokról már nem is beszélve, plusz lesz egy csomó ügy, amit az eljárási szabályok miatt újra kell majd kezdeni...

nézd, nekem mindegy. hála istennek nincs ezzel az egésszel kapcsolatom. Csak nekem ne sírjon senki majd, ha ügyében nem azt kapja, amit szeretett volna...Engem a közigazgatásban bekövetkezett változásokra emlékeztet ez az egész, ezért félek, hogy átgondolatlan. Ezért nem tudok ma senkit sajnálni, aki arra panaszkodik, hogy a hivatalok ilyenek meg olyanok...Ennyi...

cambridge.on 2011.05.14. 23:15:12

@panelburzsuj:
Ezt kerestem, ha tudtam volna, egyszerűbb lett volna tőled kérdezni. De aki keres, az nem Emil.
Nekem a kb 5 milliárd Ft- rémlett, egyszerű matematikai hiba következménye a 3 millió dollár.
A teljes összeg az adósság jóvátételre lesz fordítva. Magyarul: hitelből a hitelt.
A manyup nem erre a célra szolgál, az a haveroké.

Blogger Géza 2011.05.14. 23:15:56

@Teremszolga: "Hogy többen nem lesznek odalenne, az egyszer biztos..." Miért ne lennének? Szerinted nem fognak új embereket felvenni? Kettőt is felvehetnek a nyugdíjazott juttatásából, és bírósági állásokra mindig nagy a túljelentkezés.

panelburzsuj 2011.05.14. 23:20:39

@cambridge.on:

Nekem meg egyszerűbb volt feléd postázni, mint ezzel a felbérelt szofista fingkováccsal bótolni.

Skunk Strategy: ahol én bűzlök, oda más nem kívánkozik.

Blogger Géza 2011.05.14. 23:21:45

@cambridge.on: "Nekem a kb 5 milliárd Ft- rémlett, egyszerű matematikai hiba következménye a 3 millió dollár." Hát ez elég súlyos matematikai hiba lehetett. :)

"A manyup nem erre a célra szolgál, az a haveroké. "

Ezt a marhaságot most épp hogy sikerült levezetni?

inreallife 2011.05.14. 23:24:19

@nyünyüge: erre spec egy rövid válasz van. szorít az idő. de nyugodtan számold ki mennyi az annyi. 70000 huf átlagrokkantnyugdíj/hó * 640000 rokkantnyugger. (2009-es adat) majdnem 45 milliárd/hó. természetesen ennek egy része nem megspórolható, csak pár dolog.

1. az alkotmánybíróság elkaszálta a 98%-os adót. a költségvetésben 1 milliárdot terveztek belőle, szakértők szerint kb 100 milliárd lett volna. magyarul költségvetésen felüli tételként bármire használható lett volna.

2. a 45 milliárd/hó ha megnézzük, magyaroországon átlag dupla a rokkantnyugdíjas, mint a velünk hasonszőrűekkel. szlovákiához képest 4* ez az érték. szerinted ez így most egy penge rendszer, és még 20 évig konzultálgassunk rajta?

szerintem bevezetik, mint a sicc, júniustól decemberig 7 hónap, tehát a roki kiadást legalább felezni kell, mert a kiesőknek valami szociális akármit akarnak adni, az meg ha a mondjuk a fele, akkor csak 1/4-et spóroltak, az meg 7*11, sose lesz 100. ha 60% és 50%-al számolunk, akkor 31,5-re faragják a havi kiadást, ergó 13,5*7 az majdnem 100. szerinted mire megy ki a játék?

amúgy szvsz elég volt az élősködésből, és minden a kormánnyal szembeni ellenszenvemmel ellentétben nem bánom, ha kicsit megszaggatják a szociális hálót. túl sokan kapaszkodnak bele, iszonyat méretű az inaktív, tudatlan, képzetlen réteg. és igen, az öregek is képzetlenek, évtizedek óta semmit sem tanultak, elszaladt a világ. vágni kell nincs mese...

Blogger Géza 2011.05.14. 23:25:41

@cambridge.on: Értékelem, ez is 10 éves, és elég közel van a hozam az általam eddig is említett 6%-hoz. Hol itt a probléma?

cambridge.on 2011.05.14. 23:32:30

@xsasha:
Te ki vagy? Análfabéta egy, vagy kettő?

panelburzsuj 2011.05.14. 23:36:46

@cambridge.on:

Ő Kislovag 23 szakaszvezető, Bloggejza ftörm erősítése.

Nagyon stózugesztíven tudja mondani, hogy: Uram, az ön orra -nagy!

panelburzsuj 2011.05.14. 23:43:51

@inreallife:

Igazán szép világ akkor lesz itt, ha a hálóból kipotyogottak is úgy értékelik, hogy elegük van az élősködőkből.

cambridge.on 2011.05.15. 00:14:34

@Blogger Géza:
Ált Isk 2. osztály: 2041-2011=10
Osztályzat :1
Felsőbb osztályba lépése nem ajánlott.

cambridge.on 2011.05.15. 01:13:03

@xsasha: Álmos vagyok, jó éjszakát!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.15. 01:14:31

@tcom:
"Eddig az ellenzék pártjai majdhogynem teljesen elutasították a Fideszt. Hogy lesz ebből koalíciós partnerség.
A jobbik ugyan sokban egyetért a Fidesszel, illetve a Fideszben elég erős törekvés a Jobbik (szélsőjobb) igényeit kielégíteni, de a következő években biztosan nem közeledik a két párt egymáshoz. Ha mégis megköttetne egy házasság, akkor nem adnék 10 Ft-t sem hogy az sokáig fennmarad."

Ugyan, ugyan. Emlékszel még ugye a "Horn Gyulával soha" koalícióra, amikor pedig szükség sem volt koalíció kötésre?

A hatalom olyan édes, hogy létezik az az ajánlat, amiért egy párt vállalja a kisebb koalíciós párt szerepet. Jobb ma egy biztos kis hatalom, mint holnap a bizonytalan.

Aztán meg ha a választás győztesének nincs egyedül többsége és nem tud kormányt alakítani, akkor a második helyezett próbálkozhat. Nem hiszem, hogy egy széles ellenzéki összefogásnak több esélye lenne.
Azt nem tudom hogyan lesz, de kormány nélkül nem marad sokáig az ország.

Mindenesetre elég korainak tartom a következő kormány összetételén polémiázni. Irigylésre méltóak azok az emberek, akiknek ez most a legnagyobb gondjuk.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.15. 01:31:58

@MACISAJT:

Tökéletesen jól és pontosan látod.

Semmi nem múlik még a jelenlegi álláson.

lüke 2011.05.15. 07:01:13

jól telt az éjszaka
zsüli nem jött.............
www.youtube.com/watch?v=HquTzSsHH2A

Blogger Géza 2011.05.15. 07:04:27

@cambridge.on: Ált. isk. első osztály: olvasni tanulni! Te a 3 milliárdosról beszéltél (ami nálad 3 millióról indult, ami szernited valahogy 5 millárd Ft.- :) ), aminek lejárata 2021.

De mit akartál ebből az egészből kihozni, azt a mai napig nem értem...

lüke 2011.05.15. 07:05:53

2011 május 1.-től több mint 32 ezer betöltetlen álláshely Ausztriában. Ne hagyja ki!"

index.hu/kulfold/2011/05/09/burgenlandban_tiltakoznak_a_magyar_munkavallaloknak_szolo_plakatok_ellen/

lüke 2011.05.15. 07:10:06

index.hu/belfold/2011/05/14/a_volt_tiszti_foorvos_a_gyogyszerkassza_csokkentesetol_ov/
hiába gyógyszerkassza, az orvosok fizetésének emlése
ha a szisztémán:
1, ápolás!!!
2, a diagnosztikus eszközök
3, a várólisták
nem változtatnak
(egy tumoros beteg nem várhat 3 hónapot egy MR-re, CT-re, Petre, az azonnal kell, mert az idő elllen dolgozik)

lüke 2011.05.15. 07:30:17

@manyike:
remélem jól ébredtél:)
ilyen ,igazi gyilkos csak egy- egy van világszerte
de tömeggyilkosok- szellemi- annál többen

nyünyüge 2011.05.15. 07:44:09

@lüke:
főhír lett ebből a szexuális zaklatásból az m1-en - igen nagy szívességet tett ez az ember a magyar kormánynak és személyesen Matolcsynak (vö: IMF kipaterolás :).

nyünyüge 2011.05.15. 07:57:02

@inreallife:
Nem tudom, honnan veszed a számaidat. Már több rendben kiderült, hogy amikor a 800 ezer rokkantnyugdíjasról beszélnek, akkor beleszámolnak mindenkit, azt is, aki rokkantnyugdíjban érte el a nyugdíjas kort évekkel ezelőtt (mert ő nem öregségi nyugdíjasként van nyilvántartva). Aztán ezt a számot hasonlítják az "aktív" szlovákiai rokkantnyugdíjasok számával.
Pont ezen vitáztam tegnap este. Hogy nagyon nem tetszik, hogy hamis számokkal, szélsőséges példákkal hergelik egymás ellen a különböző társadalmi rétegeket, ahelyett, hogy értelmes, korrekt érvekkel és intézkedésekkel történnének meg az egyébként ténylegesen szükséges módosítások.

A rokkantsági nyugdíj esetében is rossz számokkal számolsz!

penzcentrum.hu/images/content/201103/01-nyugdijszamok0301.jpg

www.penzcentrum.hu/cikk/1027260/1/megjottek_a_friss_nyugdijszamok_nem_titok_tobbe_hogy_ki_mennyi_penzt_kapott

a-kis-herceg 2011.05.15. 08:02:32

@Teremszolga: azért ennyire nem fekete-fehér... mondanád te...

nem annyira fenékig tejfel minden vénasszony aki mostanság bíróságon üldögél.

kifejezettenprimitívek is vannak. köszönni sem sikerül nekik... mint a lópokróc...

a-kis-herceg 2011.05.15. 08:05:36

@Teremszolga: a bíróság intézménye sem működött eddig sem...

na persze a változtatások sem javítanak az a tuti. de reméljük nem ront sokat...

nyünyüge 2011.05.15. 08:25:21

@nyünyüge:
az pedig már mindennek a csúcsa, hogy miközben azonnal einstandra van szükség a rokkantnyugdíjak környékén, a VDDSZ privatizációs bevételből való részesedéssel kapcsolatos követelésének teljesítésére lesz lehetőség.

Vajon miért? A szakszervezetek megosztása érdekében mégiscsak fel lehet függeszteni az államadósság elleni harcot?

lüke 2011.05.15. 08:35:38

@nyünyüge: naná( de ennél sokkal tovább látnak,
mert Matolcsy nem a világpol. meghatározója ,csak volt Dimitrov téri fiú)
Kahn Sárközy helyére pályázik, nem véletlen, a Kennedyn tartoztatták le:)
(megj. ha államcsőd lesz, akkor úgyis ők jönnek, s borítékoltam lesz magyar főmunkatárs az IMF-ben, nemcsak ilyen Piroskák)

cambridge.on 2011.05.15. 08:41:07

@Blogger Géza:

Összeg: USD 750 millió
Lejárat: 2041. március 29. !!!!!!
-------------------------------
Kupon: 7,625% p.a.
Kibocsátási ár: 98,084%
Hozamfelár: 2040. novemberi US Treasury + 330 bázispont
---------------------------------------------------------------------
(353 bázispont a dollár midswap felett)

Az IMF hitel kamatát nem egyszerű meghatározni. A Nemzetközi Valutaalapban Magyarország részesedése, vagy kvótája 1.038 milliárd SDR.

A hitelkeretből lehívott 4.2 milliárd SDR első részlet kamata 2.076 milliárd SDR-re 2.71%, további 1.038 milliárd SDR-re 3.71%, 1.099 milliárdos SDR után pedig 4.71%.

Ez az úgynevezett készenléti hitel 2010 elejéig, márciusig vehető fel, és a a törlesztést 27 hónapra kell megkezdeni negyedévenként 8 egyenlő részletben.

Lassan írtam, hogy megértsd.
Emlékezetből rossz adatot írtam, ennyit hibáztam. Különösebben nem foglalkoztam a hitelfelvétellel, csak valahol olvastam róla információt.
Ezen lovagolsz.
Közben figyelmen kívül hagyod a tényeket.
Szerinted '11 és '41 között 10év van.
Szerinted a 6,375% < 4,71%

Számold ki mennyi lesz a harmincéves követelés a 750millió dollárra? Annyit segítek: Kamatos kamat.

nyünyüge 2011.05.15. 08:42:11

@lüke:
A marhája. Gondolom nem először járt az USA-ban. Tudhatta, hogy ott könnyen szexuális zaklatás lehet a másutt utólag "ártatlan incselkedés"-nek titulált dolgokból.

jjulie 2011.05.15. 08:46:13

a fidesz hatalmi poziciójának megörzése az elsődleges szempont, körábban a megszerzés volt az, demivel a fidesz érdeke az ország érdeke, és az ország érdeke a fidesz, és mivel a fidesz az orbáné, az ország is az orbáné, tehát az ország érdeke az orbán

megbuknak, mert nem hirdettek statáriumot, és nem végeztek a fülkeforradalom ellenségeivel azonnal, és hogy nem törölték el a szabad választásokat és az általános választójogot

gyengekezű gyáva az orbán

lüke 2011.05.15. 08:54:42

@nyünyüge:
nagyon lelkes vagy:)
abban a házban dolgoztam, ahol a műcső volt, annyi gyernge
kollégát nem láttam még Ausztriában se
két barátom-, inf. után kialakult szivfal aneurizmával - nem százalékoltak le,fel is mentem, mit gondolnak meg fog gyógyulni,
a harmadiknak bridging-je volt, őt is csak 2. fokon sikerült
/A myocardial bridge is a band of heart muscle that lies on top of a coronary artery, ... coronary artery disease- átvágják/
ez egy koncepció része- amit régen nyomatnak, nem a Fidesz, a szakma-
most elővettek a talonból( mint a fogászati turizmust)
-egy részt a szocik ellen ,mint rosszul müködtetett eü.
- más részt egy kis engedményt adva a jobbiknak, mert ott is benne van a műsorfüzetben

jjulie 2011.05.15. 08:55:39

@cambridge.on:

a géza nem jött el egyetlen alapfokú matekszakköri foglalkozásra sem, ez nem fog menni neki, maradni fog az orbánalgebrai végeredménynél: siker

lüke 2011.05.15. 08:56:59

@nyünyüge:
MO-n önkéntesen funkcionál egyes társ. csoportokban,ahogy Hepci kommentjeiből megtudjuk

lüke 2011.05.15. 09:06:14

@lüke: óránként mondják a hírt, a Times squaren történt
www.youtube.com/watch?v=sYwXLHEiOaA

hoplita 2011.05.15. 09:06:59

@nyünyüge:

Az ilyen kurva magasra felkapaszkodott zsidók érinthetetlennek hiszik magukat....amíg rá nem basznak.
Ez most szó szerint úgy járt.
Egyébként meg, ha a fasz feláll a híres szürkeállományból is kifut a vér és megáll.:)

hoplita 2011.05.15. 09:09:05

@jjulie:

Gagyizsidó...te is szoktál szobalányokat hajkurászni, mint a líblinged..?
Vagy te megelégszel a kutyával is...?

jjulie 2011.05.15. 09:10:50

@hoplita:

te meg a béka segge alatt baszol rá lúzer, lógtál eleget?

jjulie 2011.05.15. 09:14:13

@hoplita:

mesélj, mik mennek mucsai kocsmahiradóban?

xsasha 2011.05.15. 09:15:02

@nyünyüge:
Ez pedig elég súlyos probléma, a média legnagyobb kritikája.
Ugyanis annak, hogy a volt szoci imf vezér 62 évesen egy perverz állat, semmilyen köze nem kellene legyen ahhoz, hogy milyen az IMF és Magyarország gazdasági kapcsolata.
Fel kellene ismerni, hogy valójában nem a politikusaink a populisták, hanem a magyar média az, amelyik a profit érdekében azt az igénytelen, könnyen emészthető ... műfajt adja az embereknek, amit azok éppen hallani akarnak, amin lelkendezni vagy utálkozni tudnak azok is, akik egyébként a ValóVilág műveltségi szintjén vannak.

Ez rendszerprobléma. Nem egy-egy személy vagy áramlat okozza.

hoplita 2011.05.15. 09:21:29

@jjulie:
Mi van seggfej...?
Bemart...?:)))))

hoplita 2011.05.15. 09:25:18

@xsasha:
Tudod, én nem így látom.
Csak egy józan, paraszti kérdést teszek fel...
Milyen lehet egy ilyen szervezet, mint a zájemef, ha egy ilyen perverz, morális hulla a trónjára mászhat..?
Ne a tükröt okold, ha nem teccik, amit látsz.

jjulie 2011.05.15. 09:32:15

@hoplita:

erős, és befolyásos, ellentétben veled, lúzer, mesélj mi van a mucsai béka morális segge alatt?

lüke 2011.05.15. 09:34:30

@xsasha:
s a fr. tikos szolgálatoknak en.wikipedia.org/wiki/List_of_intelligence_agencies_of_France
- van elég- is mond meg, ne NY-ban kémkedjenek

xsasha 2011.05.15. 09:39:19

@cambridge.on:
Kedves cambridge.on!
Tényleg nem érted, hogy minél hosszabb egy kötvény futamideje annál magasabb a hozama? Tényleg nem érted, hogy egy 30 év múlva fizetendő összegnek a jelenértéke az mennyivel kevesebb, mint egy 5 év múlva fizetendő összegnek? Tényleg nem érted, hogy a fix kamat az annuitásokat jelöl, és mivel a később fizetendő összegek jelenértéke egyre kisebb, ezért van a hozamkülönbség?

A szocik által kiadott kötvények adatait linkeltem korábban. Gondolom nem nézted meg. Mert ha megnézted volna, akkor láttad volna ezt a sort is.
Hozamfelár: 3,95% az 5 éves euró midswap felett.

Pörögsz itt a kamatos kamaton, de nem bírod megérteni, hogy nem a nominális érték a lényeg, hanem a diszkontált érték.
De ez csak egy pénzügyes hiba.

Ami sokkal lényegesebb, hogy a forint árfolyamát az rángatta és növelte az egekbe a CDS mértékét is, hogy az állam hitelfizető képességét vonta kétségbe, és ez nagyon sokba került az országnak. Viszont azáltal, hogy az ország hosszútávú hiteleket tudott felvenni, az ország hitelbesorolása ennek már nem függvénye többé. És ennek a besorolásnak a növelése az egyik fontos tényező a beruházási hajlandóság növekedése érdekében.

jjulie 2011.05.15. 09:43:04

@xsasha:

röviden: a fidesz egy szar

xsasha 2011.05.15. 09:43:58

@hoplita:
Nem gondolom, hogy a pénzügyi szakma morális kérdés lenne. Teljesen irreleváns gazdasági szempontból az IMF szervezetének a moralitása. Nem hiszek abban, hogy a kislány haja szinéből következtetni lehetne a matek jegyeire. Volt egy nagyon csinos, szőke osztálytársam, aki az egyik legjobb volt. Erről ezt gondolom.

jjulie 2011.05.15. 09:47:21

@xsasha:

az előbb mintha még médiaszakértő lettél volna

mit nem tesz tesz a gugliműveltség orbániában

xsasha 2011.05.15. 09:48:41

@jjulie:
Szerintem te kezdesz nagyon ciki lenni az értelmes baloldaliak számára. De rád pont annyira szükség van itt, mint Gyurcsányra a politikában. Szóval hajrá! Én szurkolok neked. Mindent bele.

Diocles 2011.05.15. 10:07:49

@nyünyüge:

A társadalmi rétegek már rég egymás ellen vannak "hergelődve".

Tény, h egyre kevesebb aktív tart el egyre több inaktívot, és akinek minimális számtani ismeretei vannak, az láthatja, h így nem mehet tovább. Kormányoktól függetlenül.

Ráadásul az aktívak már le is tudnak lépni, tárt karokkal várja őket Nyugat-Európa. Lásd az orvosokat, de nem csupán őket, hanem a szakácsokat, vagy éppen a pizzafutárokat is.

Szóval lehet csapdosni az asztalt, lehet fideszezni napestig az érintetteknek, lehet "szerzett jogokról" értekezni, lehet tüntetni, de pénz, erőforrások és fejőstehenek hiányában a "nyuggerszocializmusnak", "koraszülött jóléti államnak" (Bokros) mindörökre vége.

Még a manyup-einstand 3000 milliárdja sem fedezi a költségeket. A mindenkori kormánytól már az is nagy eredmény lesz, ha a "valódi" nyugdíjasokat kevésbé fogják érinteni a negatívumok.

jjulie 2011.05.15. 10:08:33

@xsasha:

részleteznéd, esetleg példákkal illusztrálnád, hogy ti orbániaiak ott orbániában mit értetek az "értelmes baloldaliak" alatt?

a "budapest ismét a magyarság fővárosa" és a "haza nem lehet ellenzékben" orbániai szlogeneket is magyarítanád két jelenértékszámítás közben?

jjulie 2011.05.15. 10:18:37

@Diocles:

igen igen dió, ezek is azok amikről kussolt 8 évig a fidesz, pusztán a hatalombakerüléssel volt elfoglalva, és azóta is adós egy sereg dolog kimondásával, és a kényszerpálya amelyen lavírozni kénytelen, azerencsére a biztos bukásuk záloga

a fidesz egy blöff, az orbán pedig egy csaló szélhámos, mire lehullanak a falevelek már szentilonán fognak menedékjogért könyörögni, így van ez rendjén

Diocles 2011.05.15. 10:26:59

@jjulie:

persze, h minden párt kussolt erről, melyik párt mondaná meg a társadalom 80%-ának, h vazze, örüljetek annak, h a 20% fejőstehén legalább ilyen szinten eltart titeket, mert ez sem fog sokáig tartani.

az MSZP sem mondja meg, az LMP meg egyenesen balos fordulatért, az újraelosztás jelentős növeléséért kampányol (újra 2Xszáznapos programok?).

azzal nem oldódik meg a probléma, ha fideszezel, felőlem fideszezz, én nem a Fideszt védtem, hanem leírtam, h mi a szitu, pártszínektől függetlenül.

jjulie 2011.05.15. 10:38:20

@Diocles:

eleget fideszszonokoltál már ahhoz, hogy életed végéig rajtad maradjon ez bélyegként, igy rendelkezett az orbán

kezdj el magyarázkodni, hogy miért fideszverseltél oly hosszú ideig teli tudőből, és miért is hanyagolod most, orbániából emigrálni nem lesz egyszerű olyan egyszerű, ember, az hogy már nem a fideszt véded, még kevés, irány a karantén, és ha a harmadik teszt is bizonyítja, hogy rezistens vagy a narancsillattal kapcsolatban, szabadon leszel engedve

jjulie 2011.05.15. 10:41:57

@Diocles:

persze a fideszdemagógia rezisztenciádnak is három egymást követő teszten bizonyítottan stabilnak kell lennie a szabadon engedésedhez

tölgyes 2011.05.15. 10:46:49

@xsasha:
Zsüli mindig is élharcosa volt a "dögöljön meg Orbán Viktor lehetőleg máma még!" mozgalomnak. Ez az ő horizontja és politikai indulatainak motivációja.:)..vagyis ennyi esze van:::)))

jjulie 2011.05.15. 10:48:16

@tölgyes:

te még benne vagy az 1,9 millióban, vagy már megjött az eszed vénségedre?

jjulie 2011.05.15. 10:49:37

@jjulie:

folyt.

nem jó az 1,9 millió, az már régi adat, jelenleg kb 1,75 millió

jjulie 2011.05.15. 10:52:17

@tölgyes:

az orbán hülyének nézett mindenkit: te elfogadtad ezt a kezdeményezését magadra nézve, én nem

tölgyes 2011.05.15. 10:54:40

@Diocles: Egyetértek Önnel különösen abban, hogy akkor is nehéz lenne, ha 2002-2010 között minden jól ment volna. A demográfia az demográfia, a világpiac is van és nem mi fújjuk a passzát szelet... A baj az, hogy mi (Gyurcsány) akkor vágta tönkre a magyar gazdaságot, amikor a világpiac prosperált, a hitel olcsó volt.. vagyis amikor mód lett volna a gazdaság belső szerkezeti átalakítására és megújítására... talán még a nagy elosztó rendszerek óvatos módosítására is.
Minket azonban a 2008-as válság más súlyos válságban ért... amihez párosult egy még a korábbinál is nagyobb korrupció és tetézte a bajt a belpolitikai válság, aminek lényege az volt, hogy az ország meg akart, de nem tudott alkotmányos eszközökkel megszabadulni a rossz kormányzástól.

tölgyes 2011.05.15. 10:57:14

@jjulie: Azt írja: "orbán hülyének nézett mindenkit". Ez csak azért lenne így ha így lenne, mert Önt jól ismeri.. és ön az általánosítás alapmintája:)

lüke 2011.05.15. 11:01:25

megy még az intelligence service, látom,
minden szinten szinte minden

jjulie 2011.05.15. 11:02:24

@tölgyes:

ez úgy hangzik, mintha mára már megszabadultunk volna a rossz kormányzástól

mikor történt?

lüke 2011.05.15. 11:03:24

@Diocles:
s nemcsak nálunk,mindenütt
(csak Ny-Eu-ban mások a relációk)

jjulie 2011.05.15. 11:05:18

@lüke:

ez egy politikai blognak látszik, és betolakodott néhány orbániai, mit szeretnél helyette?

teljesítem, tudod

aszekelyek 2011.05.15. 11:09:05

@Attila89: Van szerinted olyan ostoba ezen a blogon, aki elhiszi, hogy az új erő tényleg új lenne? A feri, mint újdonság?? :DDD Mit eresztettek rá kire? A törvényes, 89-es alkotmányos rendet? Az önkorik is nagyon cuki. Tehát a saját embereik odarakása után a struktúrális reformokba azokkal majd belebuknak? Nem szoktak ilyesmikbe belebukni. HA valamibe bele lehet bukni ebben az országban , az az, hogy a z elégedetlen- nem saját magukkal- illetők esze túl kevés ahhoz, hogy a saját orruknál tovább ellássanak, és várják az állam emlőiből folyó pénzesőt. Aminek pont nulla a realitása. Képtelenek akceptálni erőfeszítéseket, kézbentartását a kormányzásnak, a hiánynak. A sokkal jobb teljesítményét ebben a pokolira előre elrendezett pénzügyi helyzetnek. No és azért, mert arra vannak szocializálva, hogy mindenkire vicsorítani kell, aki nem tömi tele a semmiből és a mínuszból a zsebüket. A szegényeket most szóban támogatók mindegyikének van AUDI kulcsa, ferié páncélozott, csak a festék rá volt egy lakás ára. A már említett nem lángész elégedetleneket ezzel persze lehet hergelni, hogy bezzeg a Lázárnak... A többiről kussolni természetesen. Amit minap tört ripityára pld. veres, aki mindent tagad. Attól én még emlékszem, mi volt. A bírósági végzésével meg fáradjon a toaletre. Archívban megvan, amit ő személyesen erről mondott, amit anno a sajtóban hoztak arról, hogy nem hajlandóak nyilvánossá tenni az adatokat. NYilván fedi az elégedetlenkedők táborát a 3 nap emlékezetűek tábora. Még egy szakmámba vágó mondat neked. Nincs észérv, ami helytálló lenne a kormány ellen. Ezért kizárólag csak az érzelmekre hatástól lehet remélnie bárkinek is valamiféle elmozdulást a rájuk szavazók létszámában az ellenzékben. Alapesetben is az lenne ugye a módszer de csak ilyen AUDI kulcsokra futja... elég szánalmas. Meg arra, hogy jajajajaj a zorbán le akar csukatni...Kifejezetten tökfej pedig nagyon kevés van már ebben az országban. Ez a távol maradók számában is látható.Állandóan csinálni a műbalhét, ez maradt az ellenzéknek. Meg hazudozni reggel, éjjel, meg este.

nyünyüge 2011.05.15. 11:09:37

@lüke:

???? és csto eta "műcső"?

lüke 2011.05.15. 11:12:09

ma este megnézhetitek mi a különbség Burkin Faso és MO közt
www.godorklub.hu/

jjulie 2011.05.15. 11:15:24

@aszekelyek:

hűha baszki, te hígítatlanul nyelted a naracslevet, ha még mindig ilyen töménycségben fröcskölöd, pfuj....

évtizedekig leszel karanténban, de lehet hogy sohasem lehet újra emberek közé engedni téged, szegény banyesz, veled vagyok, tudod, várok rád

www.youtube.com/watch?v=9lum2gYimq0

tölgyes 2011.05.15. 11:15:55

@6.Lenin: Megmondom őszintén, hogy értelmetlennek tartom a találgatásokat. Nem lehet a jelenlegi helyzetből messzemenő következtetést levonni a jövőre nézve. A magyar választó (jellemző ez a volt szocialista térség egészére) nagyon könnyen vált irányzatot, ami összefügg azzal, hogy az alapvető politikai értékek tekintetében nincs nagy különbség az egyes táborok között.Márpedig ha így van, akkor egy a választás előtt 1 évvel létrejövő "választási" alakulat(párt) akár döntő változást is előidézhet.(7-8 éve szinte elképzelhetetlennek tartották az elemzők, hogy egy Jobbik, LMP létrejöhet) Ezért lenne jó, ha TG is ezekkel a mélyebb folyamatokkal foglakozai a politikai kóklerkedés helyett.. Bár erre is szükség van.. mint a mellékelt ábra is mutatja.

lüke 2011.05.15. 11:18:26

@nyünyüge: mücső
Munkaképesség Csökkenést Felülvizsgáló Bizottság
igy hivták rég
tört.
-először kiváló szakemberek látták el másodállásban
majd, hogy ne legyen susmus
önálló vízfejjé duzasztották, vízfejűekkel( a 30 ezres orvosgárdából)
-mindenütt szakértőket kérnek fel ilyen esetre, nincs önállő szervezete

jjulie 2011.05.15. 11:18:29

@aszekelyek:

"Kifejezetten tökfej pedig nagyon kevés van már ebben az országban"

legutóbb 1,9 milliót mértek

lüke 2011.05.15. 11:20:31

@lüke:
mindenütt= USA, NY- EU
term. Burkina Fasoban nem tudom, mit csinálnak:)

jjulie 2011.05.15. 11:20:51

@lüke:

na végre egy itthon elfelejtett újabb kádárretrókifejezés az emigrációból

gyüjtöm, nekem adod?

aszekelyek 2011.05.15. 11:21:50

@Blogger Géza: Nekem is mondogatták ezt suttogóban, mindenféle konkrétum nélkül persze.
@jjulie: sztem az ápolókra várjál. :) ha nem nagyon ellenkezel, nem is bántanak. Nyugodtan hagyd, hogy rádadják a kényszerzubbonyt. Nőd eszerint még mindig nincs. Nem lesz annak jó vége. Látod, Strauss KAhn is próbálkozik... :) CSini kis magyar 30-assal. Ugorj neki te is. Nem baj, ha elmúltál 65 is.

aszekelyek 2011.05.15. 11:26:04

@Blogger Géza: TApasztalt meg még kevésbé lesz 62 éves korára, ha 30 x évesen nem kezdheti gyújteni a tapasztalatot. Érdemes lenne arról egy összesítést készíteni, akikről ma szó van, hány évesen kezdték meg a tapasztalatgyüjtést. Mint bírók. Akkor is ennyire ki volt-e tolva a nyugdíjkorhatár. Sztem nem. Egyik nagynéném ülnök volt....

jjulie 2011.05.15. 11:27:19

@tölgyes:

foglalkozik, biztos vagyok benne, de nem itt az ingyenes játszótéren

de mintha a te fideszhited is kezdene átalakulni, mi lesz itt, bebukik a jóslatom, miszerint mire lehullanak a falevelek vége a szemfényvesztésnek, és már a nyáron bebuknak?

nyünyüge 2011.05.15. 11:28:34

@aszekelyek:
25 sor, 60 leütéssel = 1 flekk, gratula.
A tördelésert semmit sem fizetnek? Pedig abban is van érték :)!

tölgyes 2011.05.15. 11:31:59

@jjulie:

Kedves zsüli! Önnek a memóriájával is baj van.. bár lehet, hogy ez is összefügg az olvasási problémáival.
Nekem a választás másnapján is az volt véleményem, ami most: a tegnap és a ma eredménye nem jelent garanciát a holnaputánra.

jjulie 2011.05.15. 11:35:27

@tölgyes:

alig hiszek a szememnek: magyarázkodásnak vegyem, vagy bocsánatkérésnek?

azt hiszed ennyivel megúszod a karantént?

aszekelyek 2011.05.15. 11:36:14

@tölgyes: Momentán ferink néz hülyének mindenkit de azt folytatólagosan és nagy értékre, előre eltervezetten és bűnszövetkezetben elkövetve. Túl sok éve. Ön szerint hány százaléka a lakosságnak van tisztában azzal, hogy ferink megrángatása nem a kormány feladata és hatásköre? Az a bíróság, mely öt oly készségesen kiszolgálta 2006-ban kevés eséllyel fogja őt sittre vágni. mérlegelni fognak szabadon. Aminek persze semmi köze nincs a népakarathoz. Régebben ajánlottam, hogy kéne erről népszavazást kiírni. Óhajtja-e ön, hogy az országot tönkretevő gy.f. börtönbüntetést kapjon halmazati büntetésként. 10 év, 20 év. Nem, koronázzuk királlyá és életfogytiglan válaszadási lehetőséggel. ebben az esetben lenne meg az igazság. Más esetekben kizárt. Kár, hogy nem lehet megcsinálni.

tölgyes 2011.05.15. 11:37:48

@jjulie: Már megint nem érti azt amit olvas:):)!

TG. már a választás másnapjától vizionálta, hogy mikor lesz vége a fidesz fölénynek. Én meg azóta írom: a fene tudja mi lesz. Vagy így lesz, vagy másképp..:) Még az is lehet, hogy megint összejön a 2/3-ad.:):)!

aszekelyek 2011.05.15. 11:39:22

@Letícia: ennyire nem azért.... Ferike erről híres. GYakran egy nap múlva is egészen mást állított, homlokegyenest és le is tagadta az előzőt. Orbán nem csinál segget a szájából ha ez nem is tetszik sokaknak, főleg nem ekkora rendszerességgel. Indoklás nélkül.

jjulie 2011.05.15. 11:39:47

@aszekelyek:

nem fog mellédállni, ő már dezertálni készül orbániából, meg is tenné, ha nem szégyellné annyira az egykori betelepülését

aszekelyek 2011.05.15. 11:41:50

@panelburzsuj: Amikor majd leesett azonosítósokat küld rá a tüntetőkre , nem legális lövedékekkel és felszólítás nélkül kezd el oszlattatani.Meg amikor gyáván egy bunkerből vagy vidékről lesz a felelős miniszter ha balhé van.

tölgyes 2011.05.15. 11:42:01

@tölgyes: A napokban voltam a postán és ott beszélgette néhány e,mberrel. Bizony nem nagyon értik, hogy miért nincsen már lakat alatt ez a díszes társaság... és azt sem értik, hogy a kormány miért nem lép fel..
Ez azonban érthető. Végül is egy olyan korszak van mögöttünk(1949-1989), amikor a hatalom egysége volt a vezérgondolat... és arról nehéz leszokni.. Kell hozzá az a 40 év, ami még Mózesék esetében is kellett!:)

jjulie 2011.05.15. 11:42:51

@tölgyes:

értem, biztos vagy benne, hogy semmit sem tudsz, és hagyjam jóvá?

szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál: jóváhagyva

hoplita 2011.05.15. 11:42:55

@lüke:

Nem tudom...vannak páran frakhonban, akik most pezsgőt bontottak, az tuti, de......

Nagyon jellemző ez a sztori, nemcsak erre a féregre, de a fajtájára is.
Egy másik hitsorsosa, az öregebb soros állítólag olyan fukar, hogy képes 4-500 méterre távolabb is parkoltatni, ha azzal megspórol 5 dollárt.

Ez a seggfej kahn is sajnált 500 dolcsit, hogy két jobbacska prostival szopasson matyómintát a farkára, inkább a szobalányt akarta cumiztatni ingyen.
Kurva jellemző ezekre....

tölgyes 2011.05.15. 11:43:51

@Teremszolga: Ez viszont abból fakad, hogy felsőbb bíróságok nagy vízfejet képeznek. Hetente tárgyalnak egy ügyet.. a bírok alig dolgoznak (tisztelet a kivételnek), az ügyek 90%-át jóváhagyják az első fok szerint.. az első fok meg belegebed a munkába.

tölgyes 2011.05.15. 11:45:19

@aszekelyek: A napokban voltam a postán és ott beszélgette néhány e,mberrel. Bizony nem nagyon értik, hogy miért nincsen már lakat alatt ez a díszes társaság... és azt sem értik, hogy a kormány miért nem lép fel..
Ez azonban érthető. Végül is egy olyan korszak van mögöttünk(1949-1989), amikor a hatalom egysége volt a vezérgondolat... és arról nehéz leszokni.. Kell hozzá az a 40 év, ami még Mózesék esetében is kellett!:)

hoplita 2011.05.15. 11:47:05

@aszekelyek:
Istenem, de hülye vagy te és a bandád....((((((

Azt hiszed benne van az alkuban, hogy elkúró sittre menjen...?
Abban az alkuban, amit a gazdád, meg ez féreg lemutyizott, még akkor, 2006 őszén....?
Ébredj már fel, te marha...!!!!

jjulie 2011.05.15. 11:47:30

@aszekelyek:

egyszer volt budán kutyavásár, gyurcsányozásból nem lehet örökké élni, még orbániában sem

már a naracséktól sem kapod a friss taktikai utasításokat banyesz, gyurcsányozni még jó voltál fübehugyosként, most meg már ejtettek?

jjulie 2011.05.15. 11:49:19

@hoplita:

ez a kedvenc részem: fűbehugyosok vs. kukások

örök hálám törökgábornak

nyünyüge 2011.05.15. 11:49:24

@lüke:

Hogy már "egymás ellen vannak hergelődve" az egyes társadalmi rétegek az elegendő magyarázat és mentség a kormány számára, hogy az ellentétekre, az emberben, embercsoportban gyárilag is meglévő bűnbakképzési hajlamra még rátegyen egy lapáttal ?

Ráadásul azzal a szöveggel, hogy éppen a közjót szolgálja?

Az amúgy is végletekig leegyszerűsített, féligazságokra épülő aktuális lózungokat a média tovább erősíti és zanzásítja, aztán eljutunk "ha a magyar nem szaporodik, akkor egy-két évtized múlva a cigányok lesznek többségben az országban", meg hogy "már most is a lakosság 40%-a cigány" c. percepciókhoz.

www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-432750

hoplita 2011.05.15. 11:51:45

@jjulie:
Baszd ki a zanyádból a belet....!!!!

jjulie 2011.05.15. 11:52:09

@tölgyes:

helyes, nem jutottál át a határzáron megkerülve a karantént, ez még egy orbániai postán történt, orbániaiak beszélgettek

jjulie 2011.05.15. 11:53:38

@hoplita:

mivan, eltévesztettem, te is fűbehugyos vagy?

aszekelyek 2011.05.15. 11:55:18

@tölgyes: Annyit engedjünk meg T.G.-nek is és másnak is, hogy eléggé elképzelhetetlen elméletileg is, hogy ilyen komoly változások mellett de egy langyosabb kormányzás mellett is , maradjon a támogatottság 2/3.:D Mondhatni nonszensz. Ha vaki higgadtan képes erről gondolkodni. Szerintem ilyen butaságot a FIDESz -ben sem gondoltak.

tölgyes 2011.05.15. 11:56:21

@jjulie:Zsüli! Már csak nem is vágyok arra, hogy Ön bármit megértsen. Tudomásul vettem, hogy ez nem fog már sem nekem, sem másnak sikerülni!::::)))

hoplita 2011.05.15. 11:56:49

@jjulie:
Nem.
Én a sírodat hugyozom le, faszfej.

tölgyes 2011.05.15. 11:59:24

@aszekelyek: Valószínűleg nem lesz 2/3-ad... Én ezzel semmi másra nem utaltam csak arra, hogy mennyire bizonytalan