Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2011
máj 16
14:21

Az MSZP Schmitt Pálhoz fordul, azt kérve, hogy bírja rá a fideszes politikusokat arra, ne szavazzák meg a nyugdíjak korlátozásával kapcsolatos módosításokat, vagy ha ez mégis megtörténik, az államfő vétózzon. Az ügy, mint csepp a tengerben, világosan mutatja, hogy miért is a hitelesség és a következetesség terén vált leginkább sebezhetővé ez a kabinet is: a kormányváltás előtt éppen Schmitt Pál volt az, aki a Fidesz nevében egy garancialevélben vállalta, hogy „mindenki, aki ma nyugdíjat kap, a jövőben is hiánytalanul megkapja a nyugdíját”.

Csalódott lennék, ha nem csökkent volna ilyen mértékben a Fidesz népszerűsége – állítja egy kormánypárti ismerősöm -, mert ez azt jelentené, hogy nem vállalták fel a szükséges konfliktusokat. Nem mond ostobaságot: a kormány valóban egyre-másra hozza azokat a döntéseket, amelyekhez nagy adag politikai bátorság kell, és amelyek kapcsán populizmusról és népszerűséghajhászásról biztosan nem lehet szó. A költségcsökkentő, racionalizáló lépések többsége évek óta napirenden szerepel, több kormány is megpróbálkozott velük, de rendre beletört a bicskájuk. Nehéz pontosan megmondani, hogy a kényszernek mekkora szerepe van a mostani reformokban (feltehetően igen jelentős), illetve természetesen vitatható, hogy az egyes közpolitikai területeken a legjobb módszert választja-e a kormány, ennek ellenére nem lehet nem észrevenni, hogy a második Orbán-kormány az elsőnél lényegesen bátrabban megy szembe a többségi választói akarattal.

Amikor az előző ciklusban a szocialista-liberális koalíció belebukott a saját reformjaiba, a változások pozitív szerepét nem tagadó fideszes körökben állandó magyarázattá vált, hogy a sikertelenség oka a hiteltelenség és ezzel összefüggésben a társadalmi támogatottság hiánya volt. Nem lehet jozefinista módon, felülről, erőszakkal változtatni – hangoztatták az akkori ellenzék gondolkodói, miközben a Fidesz kommunikációs offenzívája olykor kimondva, gyakrabban kimondatlanul azt sugallta, hogy fájdalmas lépések, megszorítások és újabb terhek nélkül is kormányozható ez az ország. Szinte minden kormányzati döntésnél súlyos cölöpöket vertek le, olyan mondatokat mondtak és írtak, amelyek ma vagy végzetesen gúzsba kötik, vagy a hiteltelenség veszélyét hozzák a Fidesz fejére.

Enélkül minden bizonnyal nem kaptunk volna kétharmadot – mondják erre háttérbeszélgetésekben a fideszes politikusok, s ez az érv – bár amúgy feltehetően igaz - erősen emlékeztet az őszödi beszéd néhány többször tárgyalt részletére. A különbség persze nem elhanyagolható: az MSZP 2006 előtt kormányon csapta be a választókat, a Fidesz 2010 előtt ellenzékben tette ugyanezt. A végeredmény azonban a pártok szempontjából ugyanaz: a szocialisták 2006 után emiatt veszítették el villámgyorsan a támogatottságukat, és közvetve emiatt voltak képtelenek arra, hogy végrehajtsák reformjaikat. S most a Fidesz minden nehézsége, képtelen tojástánca és folyamatos vesztesége is ebből fakad: ha értelmesen akar kormányozni, el kell, el kellene felejtenie az ellenzéki időkben született kijelentéseket, miközben persze tudnia kell, hogy egy darabig ezek a mondatok még biztosan üldözni fogják.

Hogy mi a megoldás? Több lehetőség is van van, most hármat említek. Az egyik a populista kormányzás, a nehéz döntések elutasítása, amit – tartalmi értelemben, minden retorikai bűvészkedés ellenére – a Fidesz elvetett. A másik a kiadáscsökkentő politika folytatása mellett az ellentét, a következetlenség tagadása, amivel a kormány hatalomra kerülése óta kísérletezik, s ami egy (nehezen meghatározható) bizonyos ponton túl egyszerűen tarthatatlanná és komikussá válik. A harmadik pedig az őszinte beszéd, persze nem őszödi formában, hanem befogadható és értelmes magyarázatként arról, hogy miért nem megy az, ami ellenzékben még vállalhatónak látszott. A második csődje után a harmadiknál szerintem nincs jobb módszer.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr372908103

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kétharmados karantén 2011.05.18. 00:19:58

p { margin-bottom: 0.21cm; A cím értelmetlennek tűnhet. Adott egy párt(szövetség), amely a Parlamentben kétharmaddal rendelkezik. Óriási fölhatalmazást kapott, akár új alkotmányt is konstruálhat (meg is teszi), akár az egész közjogi rendszert átszabhat...

Trackback: Reform lesz, ha beledöglünk is! 2011.05.16. 23:10:19

Érdekes fejlemények (és akkor finoman fogalmaztam) zajlanak mostanság a gazdaságpolitikában. Egy éve még minden szakértő úgy vélekedett, hogy milyen jót tett a Fidesznek és Orbán Viktornak a Bajnai-kormány, hiszen meghozta azokat a fájdalmas és népsz...

Trackback: Tanácsrendszer 2.0 - Az önkormányzati autonómia vége 2011.05.16. 20:49:18

Az önkormányzati reformcsomag a konvergencia programban foglaltakkal összhangban az önkormányzati rendszer gyökeres átalakítására tesz javaslatot. A koncepció intézkedésein…

Trackback: Narancsos bukta receptje 2011.05.16. 20:36:50

Nem igazán magyar tradicionális recept, mert az inkább hazai gyümölcs alapú lekvárral, vagy gyümölcsízzel készül. A nevét adó narancs Magyarországon nem honos növény, nem igazodik az éghajlati körülményeinkhez. Hiába próbálták többször megtelepíteni, p...

Trackback: A KisSZDSZ 2011.05.16. 20:08:06

  „…ha az antiszemitizmus nagy bűn, mert az, akkor az antiszemitizmussal való alaptalan vádaskodás ugyanakkora bűn, és ugyanolyan ítélet alá kell, hogy essék.”  Csengey Dénes, író. Magyar Országgyűlés, 1990. októb...

Trackback: A különbség 2011.05.16. 18:08:53

De jó, hogy Török Gábor megírta a "Nincs garancia" című posztot, legalább nekem már csak ajánlani kell.Egy ponttal vitatkoznék, picit:"A különbség persze nem elhanyagolható: az MSZP 2006 előtt kormányon csapta be a választókat, a Fidesz ...

Trackback: Fidesz sírkő 2011.05.16. 17:44:39

Mit írnál az FMPSZ, azaz a volt Fidesz sírkövére? Mert az F. Magyar Polgári Szövetségnek is szüksége lehet erre. Hiszen az SZDSZ, MIÉP, MDF, FKGP és sok más egykor kormányerőt is képviselő párt sírja felett ma már csak a verebek csiripelnek. Illetve ...

Trackback: Önmérsékletre intő adatok 2011.05.16. 17:30:43

Miközben továbbra is a legmagasabb sebességi fokozatban dübörög a Fidesz-úthenger, az első Orbán-kormány óta nem látott mélypontra zuhant az egykor fiatal és demokrata párt népszerűsége. A Fidesz kommunikátorai – élükön a blogszférában kommentekk...

Trackback: Mélyponton 2011.05.16. 17:30:02

Ezen a blogon viszonylag kevés szó esik az ellenzék nagy pártjáról, a nyolc évig regnáló Magyar Szocialista Pártról – összesen egy-két írásban jelent meg a párt neve, akkor is inkább Gyurcsány miatt. Liberálisként pedig szeretünk kritizálni minde...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.05.16. 14:27:15

Teljesen egyetértek! És hogy zavar van az erőben mi sem mutatja jobban:

index.hu/belfold/2011/05/16/a_kdnp_is_kivonult_az_alkotmanyugyi_bizottsag_uleserol/

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.16. 14:30:09

TG:"A harmadik pedig az őszinte beszéd, persze nem őszödi formában, hanem befogadható és értelmes magyarázatként arról, hogy miért nem megy az, ami ellenzékben még vállalhatónak látszott."

Kinek látszott vállalhatónak? A (saját) szavazóknak csak, vagy magának a FYDESZ-nek?

Előbbi esetben hazugságnak, második esetben totális alkalmatlanságnak nevezik az ilyent.

Link Elek 2011.05.16. 14:32:38

ha a fidesz megprobalna tartani magat azokhoz a dolgokhoz amiket ellenzekben mondott semmit sem tudna csinalni.
egyetlen ertelmes mondatuk sem volt. azota se sok

ikiss68 2011.05.16. 14:35:56

Egyáltalán nem "vállalhatónak LÁTSZOTT" , az igéreteikröl már akkor is tudták hogy hazugság.

Ting Fu doktor 2011.05.16. 14:36:07

Szia Gábor!

TÖkéletesen egyetértek most veled.

A Fidesz ha tanult valamit, akkor azt pont a Gyurcsány öszödi beszédéből tehette.

Két nagyon fontos rész, amit mint Bibiliát idézhetnek a Fideszesek most:

"Azt gondolom, hogy lesznek konfliktusok gyerekek. Igen, lesznek. Lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt, előbb-utóbb megunják, hazamennek. Csak akkor lehet végigcsinálni, ha a lényegben hisznek és a lényegben van egyetértés. Kikerülni a konfliktusokat, önmagunk között, megijedni attól, hogy egyébként sértünk érdekviszonyokat, akkor nem szabad elkezdeni. Nem szabad."

"Teljesen érdektelen, hogy 20 százaléka a lakosságnak fog ránk szavazni. Tavaly nyáron az utolsó nyolc évben először a 100 emberből a Szonda szerint csak 18 mondta, hogy ránk fog szavazni. Tavaly nyáron gyerekek. Egy évvel később nyertünk."

Ting Fu doktor 2011.05.16. 14:37:11

Még egy nagyon fontos rész:

"És egyébként pedig épp az az elmúlt négy évnek a tapasztalata, épp az Horn Gyula kormányzásának tapasztalata, hogy nem abba szoktak belebukni emberek, ha valamit csinálnak, meg ha nem csinálnak."

Betulapendula 2011.05.16. 14:41:29

"Szinte minden kormányzati döntésnél súlyos cölöpöket vertek le, olyan mondatokat mondtak és írtak, amelyek ma vagy végzetesen gúzsba kötik, vagy a hiteltelenség veszélyét hozzák a Fidesz fejére."

Hihi, aranyos megfogalmazás: "hiteltelenség VESZÉLYÉT"... szerintem már bőven tartunk ott, hogy a hitelesség gyanújának árnyéka se vetődik a Fideszre, de Gábor szeret óvatosan fogalmazni.

"Enélkül minden bizonnyal nem kaptunk volna kétharmadot – mondják erre háttérbeszélgetésekben a fideszes politikusok, s ez az érv – bár amúgy feltehetően igaz - erősen emlékeztet az őszödi beszéd néhány többször tárgyalt részletére." Ezt pedig jó volna minden kedves választópolgárral tudatni :)

2011.05.16. 14:43:16

Anno a Fidesz ellenzékből színtiszta populizmusból "nem látta vállalhatónak" a reformokat. A szocialisták pedig meghátráltak, holott nem volt mit veszíteniük: Öszöddel a népszerűségük úgyis odavolt, de lett volna még három év arra, hogy megtegyék, amitől a rendszerváltás óta minden kormány félt, és ha lépett is, később inkább puhította vagy visszatáncolt.
Most az MSzP hiszi azt, hogy az ő feladatuk az elmúlt évek Fidesz ellenzékiségét képviselni. Duplán hiteltelen, hiszen kormányon bármennyire nem lépték meg a reformokat, az emberek tudatában akkor is ők a megszorítók, most viszont azt szajkózzák, hogy nincs szükség ilyesmire.
Másrészt viszont ugyanúgy semmi konstruktivitás nincs bennük, mint ami nem volt anno az ellenzéki Fideszben: igenis vannak dolgok még a Fidesz kormány tevékenységében is, amikkel egyet lehet érteni.
Magyarán: megy tovább az állóháború, csak annyi változott, hogy a lövészárok két oldalán térfelet és szerepet cseréltek, de ettől senkinek nem lesz jobb, a szocialisták meg tuti nem nyerik vissza a támogatottságukat ezzel a taktikával.
A Fidesz más kérdés: szerintem nekik továbbra is jó, ha a nagy politikai pártok viselkedésétől megundorodnak az emberek, és nő a pártot nem választók aránya.
Mert kevesen lesznek, akik újra megeszik, hogy "bárkit, csak ezeket ne". Ezzel egyszer már megválasztották a szocikat. Még egyszer nem fogják.
Kemény mag fog kemény mag ellen választást eldönteni: szerintem ebben a Fidesz erősebb.
A többiek meg le vannak sz.....

Jack Torrance 2011.05.16. 14:45:56

Gábor! Nem az a baj, hogy hazudtak, ez teljességgel mellékszál. Az a baj, hogy bár sokszor a szándék, az irány jó lenne, olyan rettenetes rosszul csinálják, hogy több kárt okoznak, mint hasznot. És ami még rosszabb, hogy így, karöltve a hazugságaikkal, a maradék (ami kevés maradt a szocialisták után) bizalmat is eljátsszák.

Betulapendula 2011.05.16. 14:51:26

@Los Alamuszi: Nem mondasz hülyeséget. Azon filóztam, hogy az vajon járhatatlan út volna, hogy teljes mellszélességgel odaállni azok mellé a fidesz kezdeményezések mellé, amik támogathatóak és NAGY HANGON megköszönni, hogy így 2-3-4-8 év elteltével végre beismerte a Fidesz ennek szükségességét. Mondván: "Milyen kár, hogy már évekkel ezelőtt meg lehetett volna tenni, csak akkoriban a fidesz ellenzék teljes erejéből fúrta a javaslatot."

Vagy addig nem terjed a szavazói birkaagy kapacitása, hogy ilyesmi egy ellenzéki pártnak legyen gyümölcsöző taktika?

lüke 2011.05.16. 14:54:50

még lenne egy negyedik javaslatom:
nem olyan sokan vannak akik visszaállíthatóak a munkába,
egyénenként megvizsgálni ,milyen munkát kaphatnak !
ez egy szép feladat lenne ,team munka:)
nem párt politikusokkal, hanem szakemberekkel:
rehab. orvosokkal, pszichológusokkal ,kockázatelemzőkkel, szociológusokkal és munkaügyesekkel

spontan · http://erdekessegek.info 2011.05.16. 14:59:05

Nem hiszem, hogy a harmadikat bevállalná a fidesz, pedig az lenne a legjobb.

Kérdés, hogy a hírtv-s telefonos műsorok betelefonálói mennyiben fedik le az átlag fideszes gondolkodását. Ha nagymértékben, akkor igen nagy kognitív disszonanciát okozna nekik egy ilyen fordulat.

Karachar Nevian (törölt) 2011.05.16. 15:01:54

Gábor
Nagyon egyszerű kérdés ez.
A 2010 előtti Fidesz egy ellenzéki párt volt, a motani meg egy kormánypárt. Hiba azt gondolni, hogy ezek egymás jogutódjai volnának.
Mindkettőnek volt egy szerepe, egy helyzete, egy támogatottsága és persze egy küldetéstudata. Ezek vajmi kevés átfedést mutatnak most egymással.

De mondok jobbat. Hamarosan jön a harmadik Fidesz arculat (III. Fidesz :) is, mely már jobban fog emlékeztetni a 2006 ősze utáni MSZPre: megszeppent, görcsös és bizonytalan, de embiciózusnak látszó, reformokban bízó hatalom-paródia.

2011.05.16. 15:21:08

Ahogy egy kedves ismerősöm mondta:
Kutyából nem lesz szalonna. Maximum kutyaszalonna.

Na ja.

megszűnt 2011.05.16. 15:24:08

Kedves Gábor!

Azon gondolkodtam ilyen sokáig, hogy tulajdonképpen semmire nincs garancia. Holnap fölkel-e a Nap? Arra sincs garancia. Amit a politikában ígérnek, pláne nincs garancia.

Aképpen kell(ene) feltenni a kérdést: bízunk-e önmagunkban annyira, hogy garancián túl sem jár le a szavatosságunk, a hitünk, a tartásunk megmarad-e, önmagunkban.

Ahol nincs más garancia, abban az országban, én vagyok a garancia. Ezt mindenkinek magának kell látnia, nem pedig a politikusokban keresni.

Ez az egyetlen lehetőség.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.16. 15:25:47

@Ordnassac:

"Mától bárki ingyen elérheti a Magyar Távirati Iroda híreinek kétharmadát a hírügynökség belső rendszerén."

index.hu/kultur/media/2011/05/16/ingyenes_matol_az_mti/

Tehát, ha jól olvasom, akkor a KÉTHARMADOS hírek lesznek ingyenesek? A kétharmadnak nem tetsző híreket csak csillagászati áron lehet majd megszerezni? :-)

hoplita 2011.05.16. 15:27:36

".....A harmadik pedig az őszinte beszéd, persze nem őszödi formában, hanem befogadható és értelmes magyarázatként arról, hogy miért nem megy az, ami ellenzékben még vállalhatónak látszott....."

Aszondod mongyanak igazat...?
Hűha...!! Abba bele is halnának...:))))

Ordnassac 2011.05.16. 15:32:13

@Letícia: az érdekes inkább az lesz, hogy ez egy egyszeri esemény marad vagy a Fideszben és a KDNP-ben is rájöttek, hogy a 200 fős OGY-nél utóbbi nem biztos, hogy jól jár...

@vinczej: engem inkább az a kérdés foglalkoztat, hogy ez az ingyenességet a felhasználást is magába foglalja. Példa: bemásolhatom saját honlapomra szó szerint MTI-jelöléssel egy cikket vagy ez azért még fizetős lesz?

Ordnassac 2011.05.16. 15:35:42

@knausz: és miután az egymás iránti bizalom szintje sem valami félelmetesen magas, ne lepődjünk meg, hogy sokan elhúznak a fenébe Magyarországról és fene tudja, visszajönnek-e egyáltalán...

Főleg, hogy még a legkisebb lufiból is képesek vagyunk nemzeti tragédiát faragni, adózva nemzeti önsajnálatunk oltárán... Sebők Jánosnak volt erről egy jó cikke a hvg.hu-n.

megszűnt 2011.05.16. 15:38:00

@Ordnassac:
"az egymás iránti bizalom szintje sem valami félelmetesen magas,"

Bízzunk hát önmagunkban!:) ezt mondtam. Nem mást.

radala 2011.05.16. 15:46:22

@spontan: Szerintem semmilyen betelefonálós sehol nem fed le semmit. Betelefonálósok csak a betelefonálósoknak a véleményét fedik le. szerintem nem tud olyasmi történni, hogy mondjuk én betelefonáljak, holott már többször bosszantódtam föl annyira, hogy akár be is telefonáltam volna valahova:-)
Egyszerűen nem lehet megérteni, hogy miért nincs senki, aki ne hazudna. Mert azt ugye senki nem gondolja, hogy az MDF Bokros vagy akárki nem csak simán hazudott, mint mindenki más...
Én mindig azt gondoltam, hogy a politikának hasonlítania kell a normális élethez és a normális életben azt hinném semmi sem hasznosabb, mint a bocsánatkérés + őszinteség. Szerintem engem még minden bocsánatkérő levett a lábamról és azt hiszem, ha egy politikus tenné, akkor is végtelenül meg lennék hatva. Valami okának kell lenni annak, hogy mégsem így van...
Amúgy meg én is roppant nehezen viselem a megszorítás szót is, de mondjuk a rokkantnyugdíjasok visszazavarását dolgozni nem érezném megszorításnak és nem csak azért mert engem nem érint. Fene tudja, nekem szent meggyőződésem, (tán a Fidesz tehet erről, de szerintem nem) hogy a megszorítás az rossz. Nem spórolni kell, hanem hatékonyabbnak lenni többet dolgozni... De persze nem tudom igazából megmondani, hogy hol húzódik a megszorítás és a hatékonyság növelés közt a határ.
Mondjuk én azt gondolom, hogy Mo-n bárhonnan (oktatás, egészségügy, tömegközlekedés, utak, gátak, fenetudja) pénzt elvenni az bűn, többet jobbat követelni a pénzért az viszont nagyon helyes.

email 2011.05.16. 16:28:24

Azért ez nem ilyen egyszerű. Ugye minden az adócsökkentéssel kezdőzött. Ha már akkor bevállalják, hogy hamisan ígértek/ígérték, akkor most sokkal könnyebb helyzetben lennének, és nem kéne ekkora kiadáscsökkentést végrehajtani.

Ordnassac 2011.05.16. 16:31:41

@knausz: Cudar egy világ az, ahol csak saját magában bízhat az ember.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.05.16. 16:34:47

@lüke: Vigyázz, mert Te szakemberként gondolkodsz, de a törvényhozók nem!

SzaGyu 2011.05.16. 16:36:39

Hát arról nem fogja Sitt lebeszélni a Fideszt, de Orbán Orbánovicsot meg végkép nem.
Sitt Sittevics már csak azért sem beszélné le, mert alig várja, hogy aláírhasson valamilyen alkotmány és népellenes törvényt, módosítást. -E nélkül hiányérzete lenne és nem tudna nyugodtan aludni sem.

A rothadó Fidesz megint provokálja az ország népét! -Ennek nem lesz jó vége.

Joooe 2011.05.16. 16:37:46

Nem értek teljesen egyet azzal, hogy ami most történik az ellentétes lenne azzal, amit a fidesz korábban képviselt.
Akkoriban koncepció nélküli, szó szerint megszorítások történtek, és a fidesz azt az összefüggést helyezte előtérbe, hogy ezek itt nem jól kormányoztak, nem működik a gazdaság, és ez oda vezetett hogy nem futja olyanra amire korábban igen, és ez rossz. Bár nem vagyok híve a politikai megmagyarázásnak félrebeszélésnek, szerintem igenis van alapja annak a különbségtételnek, amit a fidesz az akkori megszorítások és a mostani intézkedések között kommunikál. A mostani kommunikáció alapja, hogy rosszul működik az ország, ráadásul egy örökölt nehéz pénzügyi helyzetben van, és ezért az ésszerűtlen kiadásokon spórolni kell.
Nem érzek itt ellentétet: akkor sem azt mondta a fidesz, hogy úgy általában a költségvetés kiadásait csökkenteni rossz, hanem azt hogy nem pont azokat a tételeket kéne és főleg minden második mondatban hogy azért van erre a szükség, mert a szocik "elkúrták". Smittpalival meg nem foglalkozik senki úgyhogy én se.

NA YA! 2011.05.16. 16:39:06

@poszt: "A harmadik pedig az őszinte beszéd, persze nem őszödi formában, hanem befogadható és értelmes magyarázatként arról, hogy miért nem megy az, ami ellenzékben még vállalhatónak látszott. A második csődje után a harmadiknál szerintem nincs jobb módszer."

Fityiszkádéenpé és "AZ ŐSZINTE BESZÉD"????!!!!!!

MUHHHAAAHHHHAAA!

Diocles 2011.05.16. 16:39:52

@Ting Fu doktor:

hm, tényleg.
alighanem lassan visszamenőleg át kell értékelni Gyurcsányt, tényleg nem volt rossz az a beszéd.
az általad beidézett részek semmiképpen sem.

azazhogy pontosítanék, maga az őszödi beszéd igencsak realisztikus, egy értelmes, közéletben tájékozott ember beszéde (tényleg afféle tankönyvként is alkalmazható lenne), azért robbant, mert abból kiderült, h kormányon nem azt tették, amit kívánatosnak tartottak.

A jelen kormányra nézve előnyös különbségek is megragadhatóak:

1. Kétharmaddal jóval nagyobb a mozgástér.
2. A kormánypártok messze egységesebbek, nem fogják hátbaszúrni Orbánt, így elméletileg lehetőség van a sikeresebb kormányzásra.
3. Orbán - tanulván az őszödi beszédből - maga állhatna a nyilvánosság elé, és káromkodás nélkül ígérhetne "vért, verejtéket és könnyeket".

naiv legényke 2011.05.16. 16:40:33

Igaza van, Gábor!
A második Orbán-kormány "bátrabban megy szembe a választói akarattal", mint az első tette.
A nagy vagányság megyarázata, hogy törvényekkel ad GARANCIÁKAT MAGÁNAK arra, hogy bukása esetén is a Fidesz kezében maradjon a hatalom, hogy ellehetetlenüljön a győztes.

mréveiller 2011.05.16. 16:46:03

én nem vártam tőlük sokkal többet. jó, talán hatalmi arroganciából kevesebbet, de aki elhitte hogy április 25 után kolbászból lesz a kerítés meg Gyurcsányt bevágják a sittre az biztos csalódott.

Qtya11 2011.05.16. 16:47:05

Gábor!
Mint nagyon régi olvasód, sőt első TV-s szerepléseidnek is törzsnézője mondhatom, hogy óriási a pálfordulás, amit tapasztalok nálad.
Valahogy, sok olyan tényezőt figyelmen kívül hagysz "elemzésedben", ami szerintem lényeges, de nem stimmel a Te általad sugallni akartakhoz.
Mint sokan, ha a mostani hatalom tévútjait elemzi, nem hagyhatja ki, hogy egy oldalvágást ne tegyen az előzőek irányába.
Persze, tudva kiknek voltál tanácsadója, illetve kinek nem lennél soha tanácsadója (video interjú) egyáltalán nem csodálkozhatok rajta.
A sokak által emlegetett "öncenzúrát" vélem felfedezni írásaidban.

kekeckecc 2011.05.16. 16:54:00

@Joooe és @Betulapendula :

Idáig tényleg nem jut el a magyar választó: nem lennénk 2-3-4-8 év lemaradásban, és ennek következtében sokkal rosszabb helyzetben, ha a Fidesz ellenzékben nem akadályozta volna a szocikat a fájó lépések meghozatalában. És ebben nem értek egyet Jooe-val: feltételezésként elfogadom, hogy a Fidesz szándékában állt volna megszorítani, csak nem úgy és nem azt, amit a szocik tettek, de ennek NYOMA SEM VOLT sem a kommunikációjukban, sem pedig a parlamenti munkájukban. Senki nem vetne egy követ se a Fideszre, ha ellenzékként 1. konstruktívan álltak volna a "szerkezeti reformokhoz" 2. ha saját ötleteiket előadták volna akkor. De emlékezzünk, amikor a szocik kiadáscsökkentést akartak, a Fidesz az adócsökkentést emlegette és hogy soha nem fog megszorítani. Igenám, kérdezte akkor minden gazdasági szakember, újságíró és politikus, de akkor mi fedezi az adócsökkentés kieső forintjait. Nos, erre azóta nem kaptunk választ... egészen a Széll Kálmán terv 2.0-ig, amikor kiderült, h valójában mégiscsak kell egy kis megszorítás az adócsökkentés mellé... És nem kövezné meg senki a Fideszt akkor sem, ha az akkor belógatott, konkrét elképzelései HELYETT valami mást csinálnának, pl. a gazdasági örökségre hivatkozva, de minthogy NEM VOLTAK KONKRÉT elképzelések, így nincs mihez képest visszakozni.

G. Wolf 2011.05.16. 16:56:23

Hát igen, sokunknak feltűnt hogy kicsit mintha mást mondtak volna ellenzékben... Úgy tűnik a korábbi felelőtlen ellenzékiség kezd visszaütni. Bár ahogy látom az MSZP se nagyon akar tanulni a Fidesz ellenzékiségéből, mert hajlamosak egyszer egyszer irgalmatlan butaságot mondani... bár náluk azért még valamelyest hat a kormányzás emléke.

Viszont azért a Fidesznél még nem lehet legitimációs válságról beszélni. Az hogy mi lesz a vége, ma még nem lehet tudni. Ha túl sok olyan társadalmi csoport érdeke sérül, akik korábban kifejezetten a Fidesz-ben látták a "reményt", hogy megvédi őket a gyurcsányi reformkísérletektől, és ez a túl sok kis csoport előbb utóbb egymásra talál akkor megint elindulnak a nagy egybefüggő kormányellenes tűntetések. És ha megnézzük szépen lassan azért nő a csalódottak tábora. Kérdés hogy a civil szféra fogja összfogni ezeket - és kvázi maguktól megszerveződnek? Vagy egy átalakult MSZP lesz az ellenzéki csoportok gyűjtőhelye?

Joooe 2011.05.16. 17:03:18

@kekeckecc: 1. gyakran emlegetett hülyeség a fideszre fogni a szocik tehetetlenségét, pedig: nem az ellenzék kormányoz, és nem is fogja népszerűsíteni a kormány intézkedéseit még ha jók is (most sem teszi a mostani ellenzék, és más országban sem ez a módi.. ez így van rendjén)
2. nem szokás azzal kampányolni, hogy mit vennék el. kampányolni azzal lehet, hogy a másik mit csinál rosszul, és hogy én mit csinálnék rosszul. arról hogy én mi olyat csinálnék ami egyesektől elvesz, arról kuss van, ez megintcsak így van jól, nem lehet másként, így működik a politika. Vannak választók akiket a tettek győznek meg, vannak akiket az üres beszédek. A szocik tettei és a fidesz dumái (illetve korábbi tettei a szoci éra fényében átértékelve) mindkét típust a 2/3-os táborba gyűjtötték tavaly.

Badbitie 2011.05.16. 17:03:25

Én azt nem értem, minek ezt ennyire elaprózni, hogy mindenkitől egyesével vonjuk meg a nyugdíjat külön-külön más-más okokra hivatkozva. Hol van ilyenkor az LMP, hogy elegánsan javasolja, hogy mindenkitől vonjuk meg egy csapásra a nyugdíj mint olyan betiltásával osztjónapot? A nyugdíj kifizetés bárkinek fizetjük bármilyen formában csak növeli a költségvetés kiadási oldalát.
Jönnek ilyen hülyeségekkel, hogy kinek mi lenne jó, meg mi igazságos, racionális, jogszerű, meg ilyen baromságok.
Hát nem tudják ezek a szerencsétlenek, hogy ne azt kérdezzék mit tehet értük az állam, hanem, hogy ők mit tehetnek az államért?

Ronin2010 2011.05.16. 17:06:24

Több problémám is van ezzel az írással.

A Fidesz mai gondjai java részét maga okozta magának. Akár a gazdasági, akár a morális részére gondolok. S tette ezt egy teljesen arrogáns lekezelő, nagyképű stílusban, hogy azt a fenti módszerek egyikével sem lehet megoldani, úgy hiszem. Legalább is a pillanat már elmúlt.

Kormányzásuk kezdete óta, mindmáig tiszta, hogy az ország vezetéséről tervük, elképzelésük nincs, nem is volt, s a fentiekben emlegetett MSZP-s reformtörekvések megbuktatásán kívül az elmúlt nyolc évben nem foglalkoztak mással. Nyilván megválasztásuk érdekében. Ország irányításuk azóta is ötletelések tömkelege, s sikerült olyan szinten szétverniük a rendet és a tervezhetőséget minden szinten, hogy kilátszik a gátlástalan, leplezhetetlen hatalom és pénzéhség.

Ma már a látszatra sem vigyáznak, s Orbán Viktor odáig jutott, hogy már az EU-ban is el-elszólja magát, s volt, amikor természete, törekvései, céljai pőrén megmutatkoztak, kis-híján az asztalt a cipőjével verő Hruscsov szintjén. A mi pénzünkön játszik Csekonicsot, osztogat havernak, barátnak, mert már a kontrollt is elveszítette a kétharmad és az annak következményeként Őt számításból, vagy hibbant imádatból körülvevők dicshimnuszai miatt.

Nem tudom, miért gondolja azt a blog írója, hogy egy ember, egy párt, aki és amely regnálása óta mást sem tesz, csak a kontrollokat szünteti meg maga fölött, legyen az civil, vagy intézményes, azért, hogy bármilyen abszurd elképzelését megvalósíthassa, ez a párt majd őszinte beszédet folytat bárkivel is. Akkor, amikor az elfajzott ötletelés közben a társadalmi egyeztetés látszatára is képtelen. Egy olyan ember vezetésével, akinek egyénisége a pszichológiai elemzők véleménye szerint is elmetani kóreset.

igényes 2011.05.16. 17:09:42

Tarlós levelet kapott Roosevelt unokájától
Értesüléseink szerint Franklin D. Roosevelt unokája, Anna E. Roosevelt levelet írt Tarlós Istvánnak. A levélben családja nevében kifejti, megdöbbentek a hír hallatán, hogy a II. világháború óta nagyapja nevét viselő gyönyörű budapesti tér neve megváltozott.

Hát ezek a Fideszék tényleg hülyék, jó ezt mi tudjuk, de Fideszék nem tudják.

Badbitie 2011.05.16. 17:10:51

1. Vizitdíj? Nem kell népszerűsíteni a jó intézkedéseket, csak nem kell ellene népszavazást szervezni, ahol ki akar fizetni a kérdés. Most miért nem rendeztek népszavazást mondjuk a magánnyugdíjpénztárakról (rendes népszavazást név nélkül, nem ilyen vonulj be a nyugdíjfolyósítóhoz és írasd fel magad a likvidálandók listájára jellegűt)? Alkotmányról? Nyugdíjról? Meg a többi marhaságukról?
2. Ha valaki azzal kampányol, hogy mi soha,de soha nem hazudunk, akkor illik nem hazudni. Ha tényleg nagyotmondó verseny lenne a kampány és nem a programok bemutatásának lehetősége, akkor a kétfarkú kutya párt nyerne, mert az örökélet+ingyensör kombót nem lehet megverni.

lüke 2011.05.16. 17:16:38

@butus:
de azért lehet előtte egy kis körültekintés-tanulmány,
ha már minden hűbelebalázs módra megy

lüke 2011.05.16. 17:17:54

@igényes:
azt csodálom , hogy a Matyi a hidegháborúban nem nevezte át, Titótól elvette az utcai dicsőséget

is 2011.05.16. 17:18:06

szoval Orban menjen Bokros es Gyurcsany (es reszben Bajnai) utan? nehezet kersz, Gabor, nagyon nehezet. egyreszt nem nezem ki Orbanbol, masreszt a tortenesek nem is ebbe az iranyba mutatnak. a nyugdijpenzekbol hatalmas, sok-sok-sokmilliardos spajzolas folyik, egyreszt 2013-14-re, masreszt az azutani idokre. a 9 eves posztok birtokosai pedig Orban tovabbeleset fogjak segiteni. nem lesz itt semmifajta oszinteseg, minden felevben kiall Orban es el fogja mondani, hogy micsoda siker. megha egyszamjegyu lesz a tamogatottsag, akkor is.

csocsocsókolom 2011.05.16. 17:19:58

Fosszájú a fidesz is, akárcsak az mszp, birka aki rájuk szavaz.

a-kis-herceg 2011.05.16. 17:25:31

@vinczej: ez óriási vicc (lenne) az ellenzéki hírek pedig 3szoros áron mennek...

Peripetia 2011.05.16. 17:27:52

"el kell, el kellene felejtenie az ellenzéki időkben született kijelentéseket, miközben persze tudnia kell, hogy egy darabig ezek a mondatok még biztosan üldözni fogják."
Igen, üldözni fogják, mert mindig a pofájukba fogjuk vágni a hazugságaikat. Nem lehet ellenzékben hazudozni, ész nélkül pofázni, aztán hatalmon meg azt mondani:" bocs, hülyék, de ti vagytok a hülyék, mert hagytátok magatokat becsapni." Aki egy kicsit is normális ember, olvasott is és nem hisz a mesékben, az tudta, hogy mi fog következni, hát fideszes polgártársak megkaptátok. Bruhahaaa....

a-kis-herceg 2011.05.16. 17:28:02

@Ordnassac: ne légy naív... a 2/3-os (sarkalatos) törvények elfogadásáig van zsarolási pozícióban a picur kdnp... láttunk már ilyet... vicsorít a kisegér... de a nagy tigris bár vicsorogva, de megteszi amit kérnek... nyilvánvaló helyzet

a-kis-herceg 2011.05.16. 17:30:38

@email: totál alkalmatlanok... hótmindegy mit csinálnak, minden szar...

csak a simicska és a háttér emberek dörzsölgetik a tenyerüket...

ellenzékben sz@rral dobálták a bársonyszékeket... beleültek és most hullik le... mind a nyakukba... és kérdezik naívan: mi ez a bűz?

ennyi volt. game over. kiszállás Q7, S8 asokból... széll a ví...

Ordnassac 2011.05.16. 17:32:48

@a-kis-herceg: gyakorlatilag ugyanazt mondjuk, csak másképp. ;-)

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.05.16. 17:34:55

@lüke: polikusok olyat nem szoktak, hiszen ők a legokosabbak, mindent tudnak, csak mi nem ismerjük el.

aszekelyek 2011.05.16. 17:35:17

Kedves Gábor!KAptak-e a még nem nyugdíjas rendvédelmisek, akik követelik a jussukat akkor nyugdíjat? NEm. Akik meg nyugdíjban vannak, azokat is érdemes vizsgálni. Anomáliák gyanúja alaposan felmerül. Arról szó nincs, hogy valakitől, aki leszolgálta a megfelelő éveket és valóban csökkent a munkaképessége, elvennének valamit.Az mszp a nyugdíjak megőrzéséről egyáltalán nem gondoskodott, jegyezném itt meg. Nem nagyon látok alapot az ő ide-oda fordulásához, megvétózási kérésükhöz. Akik olyan rokkantnyugdíjban vannak, voltak, ami kamu, még csalás lévén vissza is fizettetném a pénzt. Természetesen csak a csalókkal. Igen sokan vannak csak az én környezetemben. Kirívóan közösségellenes viselkedésnek tartom ugyanis, hogy adóelkerülés céljából, kaamu nyugdíjba vonultak, amikor az ország egyébként minden adófizető, aktív ért vért izzad. Amikor olyan csekély a ténylegesen adófizetők száma. Ezek az illetők nem tudom miért védencei az mszp-nek de lehet, hogy sejtem.:D A rendvédelmiseket pedig, akik kötelességszegéssel fenyegetőznek, helyből katonai bíróság elé idézném. Mekkora mázlijuk van, hogy nem én vagyok a miniszterelnök!. A rokkantak vagyonosodását is vizsgálnám. Nem akceptálható ugyanis, hogy olyan kevesen tartsanak el olyan sok embert, mint ma. NEm tudom, még mit kéne erről elmondania a kormámynak, amit eddig nem mondtak el. LAssan, mondják-e, hogy odaát is értsék? Szótagolva és hat éves gyerekkel megértetési szinten? Mert most már csak az jöhet. Mi lenne az, amit még el kéne őszintén mondani? A pofátlanságról, mellyel a nyugdíjkasszát IS! fosztogatták két évtizeden át? Mi nem köztudomású még? A rendvédelem pedig azért védte szerintem jól összezárva az mszp akármilyen kormányzását és nem csinálta ezt a cirkuszt, mint ma, mert ez a mézesmadzag az adófizetők kontójára a szoci-szadista kormányok által végig az orruk előtt volt húzva. NAgyon régen elmondták, hogy elkülönítik a megszolgált öregségi nyugdíjakat és az egyéb falmellékieket. Tényleg, mondj valamit, amit még el kéne őszintén erről mondani a kormánynak. Persze azt is lehet, amit az mszp-nek kéne erről őszintén elmondania. Az összes adófizető szemébe. NYilvánosan. Nem őszödön. Miért akarnak ők továbbra is eltartatni velünk annyi kamust?

igényes 2011.05.16. 17:39:54

@lüke: Én is csodálkozom ezen. A Matyi, Tarlós, Orbán egyforma magasak. Matyi azért tudta, hogy milyen volt a háború. Viki csak a szavazófülkét ismeri, meg az öltözőfülkét, na persze a telefonfülkét is.

Terniak 2011.05.16. 17:39:57

1. Hát erre a levélre már nem is emlékeztem, de az elmúlt egy év alapján nem tudtam hirtelen, hogy sírjak vagy nevessek. Köznapi értelemben ezt ordas hazugságnak hívnánk, de az a megérzésem, hogy a politika nyelvén ez a levél ez biztos csak "egy ügyes kommnikációs kampányfogásként" értékelhető. A mindennapokban ezért az ember bocsánatot kér, a politikában viszont államfővé léptetik elő. TG, hogy tud ezzel a világgal foglalkozni????????

2. Csalódott lenne az a bizonyos szereplő? Még a legtöbb esetben csak a koncpciónál járnak, és az érintettek nem is tudják, hogy mi vár rájuk. Gondolok itt az önkormányati reformra és a felsőoktatásra. Ha ebből indulok ki, nagyon elégedett lesz még ez a kormányközeli forrás :-))))).

Egyébként bátor írás, aki hisz a szemének, az ugyanezt látja.

sárkányfő 2011.05.16. 17:40:44

@Jack Torrance:
"Gábor! Nem az a baj, hogy hazudtak, ez teljességgel melléksz"

lehet neked ez nem baj meg mellékszál, de ami engem illet, kurvára nem tetszik! hazudnak annyit, amennyi víz nincs a Dunában. és közben tudják hogy mind tudjuk hogy hazudnak, hogy mennyire megalázó és gátlástalan az egész.

Gábor szokásos (ál)naivizmusa meg már kicsit fárasztó, vagy csak nekem van rossz napom, de az az elképzelés, hogy majd holnaptól őszintén beszélnek, akár még önérdekből is, kb. olyan, mint hogy holnaptól a húsevő állatok áttérnek vegetáriánus étrendre. Vazz, előbb fagy be a pokol.

Terniak 2011.05.16. 17:41:03

vagy kormánypárti ismerős...

aszekelyek 2011.05.16. 17:41:53

@Letícia: Vihar a biliben.:D Jelezte volna a szólási szándékát a 35 perc alatt. Az mszp meg mindenbők kivonul, :) semmiben nem együttműködők. Sach schon. A kdnp pattogjon, ha jól esik nekik.

Hungeralien 2011.05.16. 17:42:32

TG:"A harmadik pedig az őszinte beszéd, persze nem őszödi formában... ...A második csődje után a harmadiknál szerintem nincs jobb módszer."

A második csődje után a harmadik a biztos halált jelenti.
Ugyanis ha a másodikat követi a harmadik (hazugságot az őszinteség), akkor az pont az őszödi forma.

Mivel a fidesz a másodikat már meglépte (többször is), így vagy marad a jelenlegi retorikánál és akkor csak lassan morzsolódik, vagy még nagyobb segget csinál a szájából hogy "most őszinték leszünk" és akkor bukik.

Nyilván akit nem győzött meg a "nyugdíjmentő", "elszámoltató", "két hét alatt rendetrakó" stb retorika, az már lemorzsolódott és ott van az 50% bizonytalan halmazban, a rendszerváltás utáni legnagyobb politikai vákuumban.

igényes 2011.05.16. 17:43:51

@Teremszolga: Egyébként a váasztási igéretek egy szóbeli szerződésnek is megfelenek, hát még a Schmitt levele aláírva.

Vanek B. Eduard 2011.05.16. 17:43:56

@radala: "semmi sem hasznosabb, mint a bocsánatkérés + őszinteség" Ez érdekes mondás pont tőled, hiszen öszöd valami ilyen akart lenni. Plusz még annak az - utóbb hamisnak bizonyult - ígérete, hogy ezentúl nem így lesz.
Valami ilyet várnék el OV-től is, és rögtön másnap a vizitdíj bevezetését :).
(ja, nem kiszivárogtatva, hanem belemondva az m1 kamerájába)

Robinzon Kurzor 2011.05.16. 17:49:01

"A harmadik pedig az őszinte beszéd, persze nem őszödi formában, hanem befogadható és értelmes magyarázatként arról, hogy miért nem megy az, ami ellenzékben még vállalhatónak látszott. A második csődje után a harmadiknál szerintem nincs jobb módszer."

1. A második megoldás eleve fel sem merülhetett volna.

2. Nem lehet értelmesen megmagyarázni, hogy miért nem látszik már vállalhatónak, ami ellenzékben még annak látszott.

Itt nem egy-egy ígéretről, egy-egy intézkedésről van szó, hanem az egész koncepcióról: mindenkinek meg lett ígérve, hogy konkrétan őt már nem fogják sanyargatni, sőt, neki kifejezetten jobb lesz.

Ez eddig csak a magas (bejelentett) keresetűeknél alkalmazottaknál sikerült.

A Fidesz (vagyis Orbán) képtelen fair módon játszani.
Ami nem azt jelenti, hogy békák döntenének a mocsár lecsapolásáról, de azt igen, hogy a békák szempontjai is mérlegelve vannak.
Erre a működési módra Orbán alkalmatlan.
Ez lesz a vesztük, és ezért dobunk ki újabb (legalább) 4 évet az ablakon.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.05.16. 17:49:28

Mit írnál az FMPSZ, azaz a volt Fidesz sírkövére? Mert az F. Magyar Polgári Szövetségnek is szüksége lehet erre. Hiszen az SZDSZ, MIÉP, MDF, FKGP és sok más egykor kormányerőt is képviselő párt sírja felett ma már csak a verebek csiripelnek. Illetve trottyantanak is néha-néha. Ezt 2011.01.03 írtam, ami az egyik jövendölésem is, amelyek közül egyre több és egyre gyakrabban, teljesülni látszik.

vilagnezet.blog.hu/2011/05/16/fidesz_sirko

pokesz70 2011.05.16. 17:51:39

"az MSZP 2006 előtt kormányon csapta be a választókat, a Fidesz 2010 előtt ellenzékben tette ugyanezt."

Ez nem ilyen egyszerű. A fidesz 4 évig illegitim kormányzásról beszélt, a teljes magyar jobboldal a kormány menesztését követelte, ha kellett az erőszaktól sem visszariadva -- ezek után elég cinikus elintézni ezt azzal, hogy a fidesz sem csinál most mást, mint a szocik korábban. Pontosan azért kaphattak egyáltalán ennyi szavazatot, mert 2,8 millióan elhitték, hogy ŐK NEM FOGJÁK AZT CSINÁLNI, amit az mszp. Ehhez képest többet, nagyobbat és fontosabbakat hazudtak/hazudnak, mint bármelyik eddigi elődeik (saját korábbi önmagukat is beleértve, pedig az első Orbán-kormány egy kiadós megfigyelési üggyel indított 98-ban).

pokesz70 2011.05.16. 17:55:50

@Ting Fu doktor:

Mennyivel klasszabb ország lenne ez, ha Orbán inkább ezekből a szavakból tanult volna:

"Nem a történelem könyveknek, arra szarok, egyáltalán nem érdekel, hogy benne leszünk-e. Hogy én személy szerint egyáltalán nem érdekel. Csinálunk-e valami nagyot. Azt mondjuk-e, hogy a kurva rohadt életbe, jöttek pár napig, meg merték tenni, és nem szarakodtak azon, hogy hogy a francba lesz majd az útköltség elszámolásunk, bassza meg! Jöttek párak, akik nem szarakodtak azon, hogy akkor a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük, vagy nem. Hanem megértették, hogy másról szól ez a kurva ország! Hogy megértik azt, hogy azért érdemes politikusnak lenni itt a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot! Csak azért! Egzisztenciát lehet még találni sokat.

Tudom, hogy nekem ezt könnyű mondani. Tudom, ne vágjátok mindig a képembe! De csak ezért érdemes! Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna, ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni! Vagy megcsináljuk, és van hozzá egy emberetek, vagy mással kell csinálni! Soha egy darab interjút nem fogok adni akkor, amikor be fogom fejezni, hogy ha vitával fogunk elválni egymástól. Soha. Soha nem fogom a magyar baloldalt bántani. Soha. De csak azért érdemes csinálni, hogy hozzányúljunk a nagy dolgokhoz. Elmagyarázni és majd hosszú bizottságokban ücsörögni, és majd új munkabizottságot tartani, aztán majd kideríteni, hogy soha egyetlen egy törvényben nem tudunk megállapodni, mert újra csak azok a kompromisszumok születnek, ami lényegében a semmittevés kompromisszuma, hogy fönnmaradjon, amely eddig volt, mert minden más sérti valakinek az érdekét, ahhoz másik madame kell. Ez az én imádatomat nem fogja megváltoztatni. Egyáltalán nem. Én nem fogok naponta felállni. Volt ilyen minisztere Horn Gyulának is, aki mindig le akart mondani. Volt ilyen miniszterelnök-elődöm is, aki állandóan elmondta, hogy én nem ilyen pasi vagyok. Amíg van benne erő, és megyünk előre, addig igen, és egyszer meg nagyon csöndben elmegyek. Nem érdemes másért.

Mindenki döntse el magában, hogy 4-500 ezer forintért csinálja a dolgot, ami kurva fontos, különösen, ha az embernek már nincsen más szakmája, csak ez, tudom én. Hogy képes-e az elmúlt 15 év összes történetén felülemelkedni és megkötni új védeket, vagy azt gondolja, hogy ez is egy olyan négy év lesz, hogy a francba, túléltük az eddigit is, most is túl leszünk. Volt elég miniszterelnökünk, ezen a pasin is túl leszünk majd."

Terniak 2011.05.16. 17:57:54

@pokesz70: "egyszer meg nagyon csöndben elmegyek."

Még ebben is hazudott az istenadta...

Hazudik itt mindenki...Percemberkék irányítanak orbánostul, gyurcsányostul...

a-kis-herceg 2011.05.16. 17:58:37

@SzaGyu: olajjal oltják a tüzet... nekem az S8+Q7 es fogorvosom pártjáról a Ladagyár... az egészséges erotika jut eszembe... jut eszembe

rázták rázták a kefirt... hordták hordták a benzint... aztán a sok jónak rossz vége lett...

itt az idő! GARANTÁLNI TUGYA... a megfelelő ember a megfelelő helyre...
www.youtube.com/watch?v=eQW8D6G2gMg&NR=1

pokesz70 2011.05.16. 18:00:53

@Teremszolga:

Akárhány konkrét Gyurcsány-hazugságot tudsz hitelt érdemlően ide leírni, fogagjunk, hogy én 5 ugyanilyet mondok neked Orbántól

Terniak 2011.05.16. 18:02:34

@pokesz70: nincs elveszíteni való pénzem. A 16%-os adó után meg főleg nincs...:-)

Mind1 2011.05.16. 18:05:04

Sajnos az a legnagyobb baj, hogy a fidesznél senki nem tudja, hogyan kell igazat mondani. Hiszen soha nem próbálták. Kivéve természetesen a Kedves Vezetőt, aki még soha nem hazudott.:) És ebben lehetne némi morzsája az igazságnak, hiszen minden negatívumot a sameszek/droidok/szóvivők közölnek.

Tehát a harmadik lehetőséget mint irreális megoldást nyugodtan elvethetjük - pedig lassan el kellene jönnie egy olyan politikusnak a Magyar KÖZTÁRSASÁG történetében, aki felvállalja, hogy igazat mond, még akkor is, ha olyat kell mondania, amit az emberek nem szívesen hallanak - de félek a hatalom megszerzése/megtartása ennél mindenkinek fontosabb (politikai oldaltól függetlenül)

a-kis-herceg 2011.05.16. 18:09:42

@Teremszolga: ez a csendes elmenés... csak visszajött a pártért... azt is viszi

pokesz70 2011.05.16. 18:12:47

@Mind1:

"lassan el kellene jönnie egy olyan politikusnak a Magyar KÖZTÁRSASÁG történetében, aki felvállalja, hogy igazat mond, még akkor is, ha olyat kell mondania, amit az emberek nem szívesen hallanak - de félek a hatalom megszerzése/megtartása ennél mindenkinek fontosabb"

Itt van a kutya elásva. Hogy rajtunk, választókon múlik a dolog. Ha felnövünk végre és képesek leszünk egy olyan politikát megválasztani, ami ugyan nem kecsegtet kánaánnal, de őszinte és kivitelezhető. Mikor vesszük már észre ELŐRE, hogy ki hazudik nagyon és ki kevésbé? Mert amíg Orbán 2/3-ot kap a kolbászból-kerítés programjával, addíg csak ez lesz: becsapott választók és hazug kormányok.

a-kis-herceg 2011.05.16. 18:14:49

minden (lehetséges/potenciális) ellenfelet kinyírtak/nak...
ebben profik... mindenki meghal... az egész ország "lógni" fog

1011 éves (retrokommunista) feudalizmus

nagyon buli. HUNGARIKUM !!!!

le kell védeni.
tökéletes rencer: a bibós fiu, a józan paraszti eszével kitanálta...
(a simicska oligarchával + lehet kis külföldi tőke segítséggel is)

hogy b@sszon át (vezessen orránál fogva) 9,5 millió birkát... nagyon jóóóó

szóval ennek "sima", "demokratikusnak mondott" választással nem lesz vége...

10milliárdos TEK elitegység garancia arra hogy vér nélkül nem ússzák meg...
elég 1 hüje közülük és minden politikust felkoncolnak a zemberek...
egyébként sem elsomfordáló típusok, fel se fogják... lásd megyges...
annyira sebezhetetlen mindeható és törvényen felettinek gondolják magukat

tessék ezen meditálni... a folytatás innen startol...

=nessuno= 2011.05.16. 18:15:17

A harmadik lehetőséghez még hozzátenném, hogy tettek szintjén sem ártana, ha módszeresen nem irtanák tovább a szolidaritást a társadalomban. Az elhibázott egykulcsos adó következményeit nem súlyosbítanák jövőre tovább az adójóváírás kivezetésével stb. Sokszor eszembejut Bajnai-Oszkó...tárgyilagosan tették a dolgukat. Nem akartak lyukatbeszélni, választást nyerni, népszerűsködni. "Szerződtek" valamire és tették a dolgukat. Óhne parasztvakítás.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.05.16. 18:15:35

"S most a Fidesz minden nehézsége, képtelen tojástánca és folyamatos vesztesége is ebből fakad: ha értelmesen akar kormányozni, el kell, el kellene felejtenie az ellenzéki időkben született kijelentéseket"
A fideszesek szemmel láthatólag elfelejtették már rég ezeket, a zembereknek nem akaródzik ez.
Egyébként meg jobb lett volna a garancialeveles részt bevágni képnek.
Nekem még megvan. Nem lesz vmi garancialevél beváltós tüntetés a Sándor palota előtt?
Mert kéne.

wasgereben 2011.05.16. 18:16:52

@Joooe: Nem érzel ellentétet? Vajon a posztban lévő szórólap sem látszik a narancsszínű szemüvegen keresztül ? Hogy egyesek mekkora birkák, elképesztő.

a-kis-herceg 2011.05.16. 18:17:06

@pokesz70: nem iylen egyszerű... a rencer kontraszelektív és betonbiztos...

értelmes-tisztességes embert nem enged oda... a média és a pénz a kulcs... a kulcsot akkor kapod meg, ha feleskücc az oligarcháknak hogy a maffiába belépsz... kilépni nincs mód... csak hullazsákban...

wasgereben 2011.05.16. 18:19:32

@kekeckecc: "De emlékezzünk, amikor a szocik kiadáscsökkentést akartak, a Fidesz az adócsökkentést emlegette és hogy soha nem fog megszorítani. Igenám, kérdezte akkor minden gazdasági szakember, újságíró és politikus, de akkor mi fedezi az adócsökkentés kieső forintjait. Nos, erre azóta nem kaptunk választ."

dehogynem. szerinted mire költik az ellopott nyugdíjpénzeket? lopni azt tudnak, gazdaságot irányítani azt nem.

ssi 2011.05.16. 18:20:37

ellenzékben legfeljebb a NER, Trianoni emléknap, kettős állampolgárság, NENyi, felső középtől fölfele társadalmi csoport támogatása féle tervek voltak meg

evés (kormányzás ) közben jött meg az étvágy a gyors törvénykezés működése közben - se parlamenti, se azon kívüli ellenzéki érdemi ellenállás

ha nincs hatástanulmány, nincs az érintettek meggyőzése és egyeztetés velük .. már alapból nem jó vmi abban az intézkedésben

olyan sok mindenhez olyan sokféleképpen hozzányúltak, hogy markáns maradandó nyomot már biztosan hagynak - jót és rosszat is

nincs arra garancia, hogy a sok változtatás egységes és folytatható rendszerré áll össze

nem lesz őszinte beszéd, mert
- sok a rögtönzés terv helyett,
- tudatosan ugrasztanak össze társadalmi csoportokat, addig se a kormányt szidják

minden pénz és minél több pénz, ill. a lenni vkinek - a világban is - olyan erős a kormány gondolkodásában, céljaiban, hogy egyes társadalmi rétegekhez már viszonyulni se tud

eljöhet az a pillanat, amikor már önmaguknak is "sok" lesznek, mikor pl. egy újabb Lázár-javaslat már a frakció magánéletét is jobban/újra sértheti?

aszekelyek 2011.05.16. 18:24:25

@lüke: Érdekes, hogy a rendrakástól a nyugdíjkasszában is, hogy ki vannak borulva egyesek! Adott-e a patás olyan nyugdíjemelst, amire nem volt fedezet? V An ma fedezet a rendvédelmisek kényelmes nyugdíjasságára? A nagy nyugdíjasok még mindig azon rugóznak, hogy a szemétfasisztaorbán a legrászorultabbaknak emelte fel először a nyugdíját ö9 után és csak akkor a nem annyira rászorultakét, amikor volt már rá fedezet. Részemről emlékszem, hogy egy nyilvános beszédében, asszem márc. 15-i -ben azt mondta, kétmilliónál is többeknek van 50 ezer alatti nyugdíjuk.Amiért is 19 ezerrel dolgoztathatták őket az első Orbán kormány változtatási verdiktjéig a multik és gátlástalan magyar munkaadóik. Ez szociknak is becsületére vált volna de eszük ágában sem volt. Ahogy a minimálbér emelése sem. Ahogy a rendvédelem járandóságának kifizetése sem, csak majd kaptok korán nyugdíjat, akiket összevertetek, majd nyögik... -kel voltak kifizetve. 2002 től nem adtak nekik egy vasat sem. Mondd meg nekem, hogy mire költötték akkor el azt a tömérdek pénzt a szocik és szadisták? Senkinek nem adtak semmit. Jóformán., Sokkal többet vettek vissza a nyugdíjasoktól és tovább, mint amit rövid időre adtak nekik. 25% áfát kaptak a 13.havi nyugdíj helyébe.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.05.16. 18:28:35

Ilyen kemény intézkedésekre szerintem senki sem számított.

Korábban minden szakértő is arról riposztolt, hogy milyen jót tett a Fidesszel a Bajnai kormány, hogy megtette a népszerűtlen intézkedéseket, és rendbe tette a dolgokat.

Közben meg kiderült, hogy van itt még azért tennivaló.

Kezd olyan érzésem lenni, hogy az a stratégiája a Fidesznek, hogy most aztán rendbe tesszük ezt az országot egyszer és mindenkorra, ha beledöglünk is.

aszekelyek 2011.05.16. 18:30:44

@Karachar Nevian: Tenné-e kormányon az mszp azt, amit ellenzékben követel?

Mind1 2011.05.16. 18:33:48

@pokesz70: Sajnos.

de vajon elég érettek vagyunk ehhez - mármint "az istenadta nép"? Nem sokkal szívesebben hallunk mézes-mázos igéreteket? Nem csoda, hogy gyereknek nézik a népet, hiszen a mesét várják - és annyira, hogy örülnek is, amikor megkapják. A jó győz, a gonosz megbűnhődik (hehehe)

Csak nem fog egy politikus csalódást okozni, hogy rossz mesét mond???

aszekelyek 2011.05.16. 18:34:42

@wasgereben: Tudod ezt bizonyítani vagy csak rágalmazol te is?

Goompah 2011.05.16. 18:37:45

Egészen nyilvánvaló, hogy a kelet-európai átlagnál jóval nagyobb számú rokkantnyugdíjas nem kis része a magyar egészségügyben olyannyira elterjedt korrupció révén lett rokkanttá nyílvánítva. Most az a veszély fenyeget, hogy a felülvizsgálatok során ismét csak a pénz fog beszélni, ahogy az eddig is. A valódi rászorulók nem kis része pedig azzal fog szembesülni, hogy munkaképessé fogják nyilvánítani őket, hiszen tartani kell a "központilag" előírt normát.

Nem kis cinizmus kell ahhoz, hogy a jelenlegi magas munkanélküliség mellett a valódi rokkantakat, csökkent munkaképességűeket "visszatereljék a munka világába". Láthatóan a Fidesz-kormány folytatja a 16%-os adóval már elkezdett irányt, hogy a társadalom legkiszolgáltatottabb tagjait a legelképesztőbb nyomorba döntse.

aszekelyek 2011.05.16. 18:38:35

@bogancs: A szocik mindjárt azt is megírhatnák a közt. elnöknek, ők miért nem tettek rendet a nyugdíjkasszában.Úgy tudod, kiadták egyébként már két éve legalább, hogy felül kell vizsgálni a rokkantakat.... Szaladgált-e az akkori ellenzék az akkori közt. elnökhöz emiatt? NEM! HA folytatja a megkezdett szoci dolgokat, az a baj, ha nem akkor meg az....

sztd 2011.05.16. 18:38:46

[Az öszödi beszédben nem csak az volt a baj, hogy az MSZP be akarta csapni a választókat. Ez ugyan baj, de minden politikus (és általában minden értékesítő) ezt teszi, ha ez vezet eredményre. Az már súlyosabb volt, hogy ezt kormányról tette, de még demokratikus keretek között nyelhető. a baj az volt, hogy a választópolgároknak gyakorlatilag nem volt módjuk megtudni a választások előtt az igazat.
A Fidesznek elég látványosan növekszik a médiabeli befolyása, szóval lehet, hogy nekik is lehetőségük lesz erre (2014-ben). Ha élnek is vele, akkor lesz végük.]

Személy szerint úgy érzem, hogy a harmadik lehetőséggel is kísérleteznek. Ezt mutatja, hogy OV többször kijelentette, hogy átgondolva a körülményeket, az államadósság az, amivel (szerintük) le kell számolni.
Ezek alapján viszont azt gondolom, hogy ez valahogy nekik sem megy. Nekik sem hisznek, ha őszinték, vagy arra nem figyelnek.

Viszont az MSZP-nek szerintem a kialakult koncepció és a szándék hiányzott a változtatásokhoz, nem a támogatottság. Gyurcsány Ferenc alatt semmit sem dolgoztak ki, vagy gondoltak át rendesen, még kevésbé hajtottak bármi érdemlegest is végre, és két hónapnál tovább egyetlen program sem élt. Az egész ciklus alatt a leghosszabb időt Bajnai Gordon válságprogramja élte meg. Ez volt a baj, nem a hitelesség!

lüke 2011.05.16. 18:41:36

@Goompah:
a megbizhatatlan orvosok:)
bizony ,egy egész intézmény műcső leánykori nevén,
ma Orsz. Orvosszakértői Int. verbuválódott azokból,akik nem állták meg a helyüket a betegágy mellett
s ők a szakérték döntenek

Arivistus 2011.05.16. 18:46:12

Én a magam részéről nem tekinteném teljesen azonos fajsúlyúnak az MSZP 2006-os, és a Fidesz 2010-es szereplését.

1.: Az MSZP 2006-os hazugságait kormányzati intézkedésekkel (pl ÁFA-csökkentés) is támogatták, amit aztán a választások után gyorsan visszavontak.
2.: 2006-ban nem csak arról volt szó, hogy az MSZP hazudott, hanem akkor szembesült a politikát nem nyomon követő átlag magyar, hogy az országot eladósították, alacsony növekedési kilátásokkal rendelkező gazdasági pályára állították. Az ő szavukkal élve "elkúrták".
3.: A Fidesz hazugsága annyiból állt, hogy a kormányzati intézkedésekkel szemben érzékeltette, hogy nem helyesli őket. De emellett a Fidesz politikusai más fórumokon kritizálták a hiány nagyságát, vagy elmondták, hogy "a következő kormánynak kicsi lesz a mozgástere".

Azt viszont el kell ismernem, hogy - bár objektíven a két esemény nem összehasonlítható - de a közvélemény-kutatási adatok alapján a választók hasonlóan értékelik.

wowerman 2011.05.16. 18:49:53

fuj de utálom a fideszt, basszus...

Goompah 2011.05.16. 18:51:20

@lüke: Nem tudom, mennyire értenek vagy nem értenek hozzá. Érzésem szerint a sok álrokkant nem a hozzá nem értés, hanem a korrupció miatt lett rokkanttá nyilvánítva.

Ismerek olyan szklerózis multiplexes beteget, akit első meghallgatáskor munkaképessé nyilvánítottak, miközben járni alig bír, nem beszélve a betegség egyéb tüneteiről. Szerencséjére fellebbezett, másodszorra már 85%-os munkaképtelenséget állapított meg egy másik bizottság.

Ekkora eltérést nem okozhat a hozzá nem értés. A vastagon kibélelt boríték hiánya inkább.

timarg · http://sas2.elte.hu/tg 2011.05.16. 18:52:26

Valóban a harmadik lenne mindenki számára a legjobb út. A Fidesz meg persze megérdemelné amit kap érte.

És ezzel együtt, valószínűleg nekik is a legjobb lenne. Volt Patton amerikai tábornoknak egy válasza, amikor szemére vetette, hogy a szicíliai offenzívájában (2. vh.) mennyi embert vesztett. Heti átlagban tényleg sokat, mondta, de kilométerenként sokkal kevesebbet, mintha totojázott volna.

a-kis-herceg 2011.05.16. 18:55:41

@wowerman: nem vagy egyedül... 10-1,8 = 8,2 millió embertársad van...

Jaffar 2011.05.16. 18:57:13

Azért én még mindig elképedve állok az elött, hogy ezek 2/3-al a kezükben csak ennyire képesek. Lehet szidni a szocikat ezerrel, de ha anno GY.F. vagy Bajnai kezében 2/3-ad van, akkor most nem feltétlenül ez lenne, ami most van. Mert sok mindent el lehet monadni a fideszröl, de azt, hogy értenek hozzá, azt semmiképp. Lopni mér megtanultak (igaz, volt kitöl) és az elmúlt év megmutatta, hogy bizony a 2/3-ad semmi másra nem jó, mint arra, hogy gátlástalanul visszaéljenek vele. Pontosan arra a sorsra hivatottak, mint az MSZP, nem többre.

tölgyes 2011.05.16. 18:57:59

Kedves Török Gábor!

"Ceterum censeo Carthaginem esse delendam".

Az okfejtésében megint van egy durva csusztatás!
1./Az MSZP-SZDSZ 2002-ben egy elfogadható állapotban lévő országot vett át. Ezt legutóbb épp a múlt hét valamelyik napján erősítette meg Medgyessy, aki nem arrólk ismert, hogy elfogult a jelenlegi kormánypártokkal.
2./ Ezért 2006-ban az MSZP-nek saját elkúrásaihoz , folyamatos kormányzás mellett kellett valahogy viszonyulnia. Ráadásul folyamatos kormányzás mellett 8 év állt a rendelkezésére, hogy kezdjen valamit az országgal.
3./ Ez a kormányzás 2008-ra egyre mélyülő válságba vitte az országot. Így minket a válság már válságban ért. Az adóinkon felül a 8 év alatt "elkúrt" 18.000 milliárd olyan tehert, amit nem lehet semmibe venni.
4./ Ráadásul a görög válság miatt nem kapott lehetőséget az eredeti elképzelés megkezdéséhez:l gyorsuló növekedéssel "kinőni" az adósságot.
5./ Az a furcsa helyzet jött létre, hogy a 2/3-ad kellett a gyökeres átalakításhoz, az 1989-90-es alkuk béklyóinak eltávolításához.

Abban egyetértünk: most már nincs más hátra mint előre. Sajnos abban is biztos vagyok, hogy az európai jóléti rendszerek a jelenlegi világváltozásban nem lesznek fenntarthatóak..:( Én időnkénmt még azt remélem, hogy az időmben valami kitart, de reményem egyre kisebb.

hoplita 2011.05.16. 18:59:08

@Weöres Dániel:
Dehogy kell...!
Van még 3 évük, hogy bebizonyítsák, éppoly erkölcstelen, hazug, szemét banda, mint ikertestvére a maszop....és hogy ők is lesüllyedjenek a megvetés azon szintjére, ami ott 20% alá van bekalibrálva.
Egyszóval....pfeeejjj, mocskos gecik.:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.16. 18:59:22

Mi a megoldás?

Egy másik politikai rendszer, nem egy ilyen folyamatos hazudozásra, a választók átverésére épülő.

Egy olyan, amelyikben csak olyan pártok indulhatnak el egyáltalán a választáson, amelyek törvényben meghatározott módon egészen konkrét vállalásokat tesznek, konkrét programot írnak. A győztesnek pedig kutya kötelessége megvalósítani, amit vállalt, mert arra, és csak arra kapott felhatalmazást, véletlenül sem az ellenkezőjére. Ha nem teszi, akkor az államfő feloszlatja az országgyűlést és új választást ír ki.

Kicsit komikus, amikor folyton, bármilyen kormány is van, a választókat hülyézik le, hogy miért azt választották akit, amikor mindegy kit választanak, a megválasztott képviselőket nem köti semmi, azt tehetnek 4 évig, amit akarnak az ígéreteiktől, programjuktól teljesen függetlenül. A maximális retorzió, hogy esetleg nem választják újra őket, de az nem büntetés, hanem csak a bónusz jutalom elmaradása.

Ellenzékből átverni a választókat egy kicsit kevésbé durva, mint kormányon, mert az ellenzék csak beszél a levegőbe, amit akar, de a kormány amikor a jogalkotást is a választási csalás érdekében használja fel, olyan törvényt hoz, aminek egyetlen célja a választók átverése - 2005-ös 5 éves adócsökkentési program törvénybe iktatása - az azért már sokkal vadabb. Az egész jogalkotás tisztességes voltát kérdőjelezi meg.

Megoldás? A jelenlegi közjogi keretek között nincsen. A politikusok továbbra is gátlástalanok maradnak a hatalom megszerzése és/vagy megtartása érdekében. Lehet 4 évente újakat választani, de a rendszer működése attól még a világon semmit nem változik.

hoplita 2011.05.16. 19:02:09

@aszekelyek:
Nesze, idióta...itt a rendrakásod.

uid4936.mandiner.hu/cikk/20110516_kvazi_bunpartolassal_vadolja_a_kormanypartokat_a_jobbik

A megvertek nevében te ne nagyon ugass, még arra is gyáva vótál hogy a közelbe mennyé', te fülkeforradalmár..:P

a-kis-herceg 2011.05.16. 19:02:29

@Jaffar: nagyobb felhatalmazás nagyobb hatalom nagyobb lopás nagyobb bukás...

de lazítsatok máshol sem jobb...
auto.indavideo.hu/video/Mar_megint_az_oroszok

Ordnassac 2011.05.16. 19:02:47

@aszekelyek: nocsak, mintha nem kedvelnéd annyira Semjénéket. ;-)

csi szi 2011.05.16. 19:04:04

@=nessuno=: Bajnai-Oszkó csődbiztosok voltak, egy már 1 évvel előtte biztosan bukó választás előtt, hogy elvégezzék amit Gyurcsány nem akart, vagy nem mert felvállalni a politikai jövője miatt, és főleg nem akart úgy távozni, hogy Orbántól szenved vereséget, inkább lemondott (pedig mennyit dumált a bátorságról, meg arról, hogy OV milyen gyáva).
Most Gyurcsány új pártot alakít, így azok, akik beveszik az MSZP-t Gyurcsány nélkül, azokat visszaszerezheti az MSZP, akik Gyurcsányba szerelmesek titkon vagy nyíltan továbbra is, az MSZP-t (Lendvaival, Kovácslacával, pláne Szekeressel, Szanyival stb) viszont nem igazán kedvelik, azok meg majd szavazhatnak a Gyurcsányi "demokratákra". A Fideszből kiábrándult vagy kiábrándulóban lévő bizonytalanok jó részének viszont nem kell sem az MSZP sem Gyurcsány, ez is biztos.

hoplita 2011.05.16. 19:05:42

@Ordnassac:
Haggyad mán....
Kínnyába' mán azt se tuggya mit mongyon a libája.:)))

egy maréknyi dollár 2011.05.16. 19:07:12

Szóval a gátlástalan hazudozás az nagyfokú politikai bátorság,az ostoba, rosszindulatú ötletelés meg reform.
Jó tudni.

Ordnassac 2011.05.16. 19:08:08

@hoplita: pedig érdekes lehet. ;-)

porfelhő 2011.05.16. 19:09:47

Nekem első olvasatra annyi jutott eszembe:), hogy ami zajlik most a magyar politikában, ahogyan cselekszik a kormány, ez nem kormányzás.
Ez a társadalom egy nagy csoportjának az ellehetetlenítése , nyomorba taszítása.
Ezeket a lépéseket már nem nevezném megszorításnak, ez már azon régen túl "van" . Ez már abszurd, és felfoghatatlan intézkedés.

a-kis-herceg 2011.05.16. 19:09:51

@Ordnassac: pedig ők a kormány lelke... a szentlélek.. a szoftver...

Ordnassac 2011.05.16. 19:11:10

@a-kis-herceg: elég vírusos szoftver akkor...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.16. 19:11:13

@radala:
"Egyszerűen nem lehet megérteni, hogy miért nincs senki, aki ne hazudna."

Mert így működik az ember. Már a szülők is sok ezerszer hazudnak a saját gyerekeiknek.

A nyílt és őszinte beszéd legfeljebb egyes reklámokban volt megfigyelheti reklámötletként és igen furcsának, komikusnak hat. Teljesen életszerűtlen.

A politikus meg különösen vigyáz rá, hogy ne nagyon mondjon konkrétumot, mert akkor azt évek múlva is a fejéhez fogják vágni.

"Nem lesz gázáremelés".

A politikusnál az a szaktudás, hogy úgy tudjon szép hosszú, megkönnyeztető és lelkesítő beszédeket mondani, amivel megnyeri az embereket, hogy abban a világon semmi számonkérhető ne legyen.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.16. 19:12:34

@radala:

"Egyszerűen nem lehet megérteni, hogy miért nincs senki, aki ne hazudna."

Mert így működik az ember. Már a szülők is sok ezerszer hazudnak a saját gyerekeiknek.

A nyílt és őszinte beszéd legfeljebb egyes reklámokban volt megfigyelheti reklámötletként és igen furcsának, komikusnak hat. Teljesen életszerűtlen.

A politikus meg különösen vigyáz rá, hogy ne nagyon mondjon konkrétumot, mert akkor azt évek múlva is a fejéhez fogják vágni.

"Nem lesz gázáremelés".

A politikusnál az a szaktudás, hogy úgy tudjon szép hosszú, megkönnyeztető és lelkesítő beszédeket mondani, amivel megnyeri az embereket, hogy abban a világon semmi számonkérhető ne legyen.

a-kis-herceg 2011.05.16. 19:12:38

@porfelhő: ez a feudalizmus... egy nagy piramis... sokan vannak alul...

porfelhő 2011.05.16. 19:14:16

"nincs garancia".

A társadalom egy csoportjának, már lassan egy kicsit sem lehet normálisan élni, csak az éhenhalásra van garancia. arra van. másra nincs.

hoplita 2011.05.16. 19:15:35

@Ordnassac:
Zavaros fejtegetéssel vegyes unalmas önismétlés.
Érdekes, egy agykurkásznak, vagy egy dilidokinak.
Nekem csak szánalmas.

bariga 2011.05.16. 19:15:38

persze hogy a harmadik módszer szerint kellene folytatni a kormányzást, kiegészítve azzal, hogy tárgyalni, egyeztetni kellene a szakemberekkel, és az érintettek képviselőivel az éppen aktuális témáról. A törvényeket a minisztériumoknak kellene kidolgozni, nem pedig ilyen fura képviselői beadványokkal operálni. Teljesen érthetetlen ez a sok zagyvaság.

Ordnassac 2011.05.16. 19:18:18

@hoplita: hmmm... van affinitásom az ilyesmire. ;-)

Goompah 2011.05.16. 19:19:01

@porfelhő:

Nem is kis csoportjának. A mostani helyzet, főleg ami várható, az elmúlt 60 évben ismeretlen volt Magyarországon. És ezzel nem Kádárt sírom vissza, hanem a mostani kormányokat minősítem.

a-kis-herceg 2011.05.16. 19:19:21

@porfelhő: nincs garancia = fides garancia...

@milliárdos: és ezt te elhitted? ki vette komolyan? na jo TG ről elhittem...
de engem nem tudtak becsapni... sok politikust láttam már

nem járok szavazni... megvárom még a birkahad "öntudatra" ébred...

bariga 2011.05.16. 19:19:37

Hát az "nagydurranás" lenne, ha Pali bá hallgatna a balga
MSZP-re. Vagy halgatna? Amúgy meg szabin van, vagy mi ez csönd?

Ordnassac 2011.05.16. 19:21:07

@bariga: persze, az MSZP szereti az ilyen kommunikációs fogásokat, hogy mekkora sikere van ezeknek, az erősen vitatható.

a-kis-herceg 2011.05.16. 19:24:29

@bariga: :)))) mekkora poén lenne... ha azt mondaná nem írja alá...

1:1000 ben fogadok rá... adjak számlát, hova utald a fogadásodat?

csak viccből: pl sielni volt ehéten, eltörte a kezét... vagy kifogyott a tolla

ssi 2011.05.16. 19:24:33

T.G.
"MSZP 2006 előtt kormányon csapta be a választókat, a Fidesz 2010 előtt ellenzékben"

tehát: ha egy párt választást akar nyerni, hazudnia kell, az a tuti, nyerő:
- ha újrázni akar, mert épp hatalmon van, akkor kormányként
- ha kormányra akar kerülni, akkor ellenzékiként

itt a kulcs? biztos, hogy így kell történnie? ha a választók megértik a rendszerváltozást a jövő szempontjából, lehet-e sikeres egy össztársadalmi társaskapcsolat, a közös örömteli munka?

aszekelyek 2011.05.16. 19:24:41

@porfelhő: Mondd kedves, mire volt garancia amikor a szocik kisebbségben ki akarták szervezni a magánnyugdíjakat de teljesen? Amikor Sólyom úr közbelépett.Tudod. :) Láttad, hogy valakik itt úgy tesznek, mintha bármi hasonlót is akartak volna a szocik reformként megvalósítani és a FIDESZ nem engedte? Ehhez is kell azért kazánlemez az arcra....

hoplita 2011.05.16. 19:25:20

@Ordnassac:
Na, jó...kihagytam a politológusokat, azoknak is érdekes lehet....vagy a hasonló érdeklődésűeket.:))

porfelhő 2011.05.16. 19:25:54

Kormánypárti képviselőket is felidegesített Lázár nyugdíjas javaslata"

Lázár ezekre reagálva mondta azt hétfői napirend előtti felszólalásában, hogy a tervezet kizárólag azt a 30 ezer rendőrt érintené, akik korkedvezményes nyugdíjjal vonultak nyugdíjba, másokra nem lenne érvényes. A frakcióvezető szerint a korkedvezményes nyugdíj diszkriminatív, hiszen például tanárokra nem vonatkozik."

www.origo.hu/itthon/20110516-zavart-okozott-a-fideszben-lazar-janos-alkotmanymodositasa.html

a javaslat csak a rendvédelmi dolgozókat érinti, a bányászokat, vegyészeket, operaénekeseket nem; csak az 57 év alattiakra vonatkozik a javaslat, vagyis a mindenkori nyugdíjkorhatár mínusz 5 év alattiakra"

Jaj. Már bocsánat! Csak hoztam egy cikket.
Egyébként az is felháborító volt mikor egy rendvédelmi dolgozó vélt, vagy valós okból.... 45 évesen nyugdíjba ment. Volt rá példa, nem kevés.

bariga 2011.05.16. 19:26:18

@Ordnassac: finoman fogalmazol, mint mindig, de elég demagóg szöveg a MSZP részéről, felesleges ilyen hülyeségeket mondani, rossz fogás!

Amúgy van igazolásod a hosszú távollétre?

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.05.16. 19:27:48

@a-kis-herceg:

"Vigyázat! Az elején a szokásos figyelmeztetés! Írásunk felzaklató lehet, mert megkérdőjelez olyan gazdasági alapvetéseket, melyeket belénk ültettek."

Idáig olvastam a linkedet, bocs.

Arra jó volt, hogy most már tudom, hogy nem kell elolvasni a kommentjeidet.

porfelhő 2011.05.16. 19:28:35

Lemaradt!:)

Igy akarja megoldani a Lázár János, hogy legyen elég rendőr?

:)

bariga 2011.05.16. 19:29:34

@a-kis-herceg: meszet persze nem ettem, nem fogadok. De nehéz is lehetne feladni a szép kilátást onnan fentről a Várból.

ssi 2011.05.16. 19:29:35

gondnak vélem, hogy a kormány nagyon szűk körben és gyorsan dönti el az intézkedéseit, pedig a több szem többet lát eredményesebb lenne ekkora méretű, országos változtatás esetén

"Az igazi csapda az, hogy amennyiben a kormány keményen végrehajtja a vállalt megszorításokat, azok törvényszerűen fékezni fogják a gazdaság növekedését, ami viszont visszahat a költségvetés helyzetére és a meghirdetett foglalkoztatási célok teljesülésére is. Igazi szerkezeti reformok nélkül tehát ismét ott leszünk, ahol a part szakad."
www.168ora.hu/buxa/gdp-gazdasagi-novekedes-foglalkoztatas-konvergenciaprogram-75680.html

a-kis-herceg 2011.05.16. 19:30:21

@bogancs: vannak benne igazság magvak. nem kell benne hinni:)

pl a magyarok 90%a nem ért a kamatszámításhoz... és így átb@sz6ók

a-kis-herceg 2011.05.16. 19:31:48

@bariga: az 1:1000 sem ingat meg???? szerinted ennyire tuti a rencer? enynire gerinctelen a csóka?

Ordnassac 2011.05.16. 19:33:31

@hoplita: nem politológus leszek, bár egyre többször mondják nekem. ;-)

@bariga: ebben egyetértünk. Hosszú távollétem indoka: fontos ügyeim akadtak és ihletem se volt nagyon.

Ordnassac 2011.05.16. 19:34:42

@porfelhő: így akarják az egykori rendőröket visszavinni a szolgálatba?

porfelhő 2011.05.16. 19:36:59

@Goompah:
Én sem a kádárt sírom vissza. De az biztos, hogy a társadalomnak az a csoportja, amely most "a szakadék szélén áll" sokkal jobban élt mint most. Volt jövőkép..... most van a hatalmas bizonytalanság, minden szinten.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.05.16. 19:37:07

@Arivistus: Az ÁFÁ-t csak a válság kitörése után, 2008-ban v 2009-ben emelték vissza. Ez a megvédjük a nyugdíjakat garancialevél (persze nemcsak ez, de most éppen ez aktuális), eszméletlen nagy hazugság volt a Fidesz részéről.
"a kormányzati intézkedésekkel szemben érzékeltette, hogy nem helyesli őket" mondjuk pl a vizitdíj elleni a népszavazással. Tényleg a vizitdíjjal thp mi is volt a baj? Túl alacsony volt és a magas keresetűeknek is kellett fizetni (ami azért nem igazságos, mert ők már sokat adóztak)?

aszekelyek 2011.05.16. 19:37:11

@hoplita: Mandíner az zsinórmérték, tényleg. Nekem elég az állapotos barátnőm beszámolója.Akit lefújtak gázzal és ellehetetlenítették a menekülésüket is. HA emlékszel írtam, hogy nekem szólt egy ismerősöm, hogy ki ne menjek az utcára... :) A 2006 okt. 23-át megelőző héten pedig minden médiumon keresztül agitálták a pestieket, hogy menjenek vidékre wellnessbe. Konkrétan szólt nekem a jóakaróm és nem sokkal utána hívott a Szonda....:) Továbbra is fenntartom, hogy nem a középkorú asszonyoknak kell forradalmat csinálni,, nyikhajkám.: ) Azt te se csináltál csak hangemberkedtél folyvást. PS. ha emlékszel , már rég írtam mno-n, hogy a jobbik ezt fogja csinálni ha bejut. Állandóan Orbánt támadja majd. Nem tudtam tévedni ebben sem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.16. 19:38:38

@igényes:

Kétlem, hogy ki tudnád kényszeríteni akár bíróságon a "szerződés" betartását.

porfelhő 2011.05.16. 19:39:32

@Ordnassac:

Biztos, ez az intézkedés csak arra lenne jó, másra mire?
Fokozni a munkanélküliek számát?

porfelhő 2011.05.16. 19:42:07

@a-kis-herceg:
"garancia , fides"
tetszik.
:)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.05.16. 19:42:50

Találós, ki mondta és mikor?
"Amikor figyelem a kormánykoalíciós érveket a szociális juttatások megvonásakor, a nyugdíjcsökkentéskor, a gyes, a gyed átalakításakor, a családi pótlék megadóztatásakor, tisztelt Hölgyeim és Uraim, én úgy látom, hogy Magyarországon most már nemcsak odáig merészkedik el a kormány, hogy azt mondja, hogy akik nem dolgoznak, nem állnak munkában, nem hajtanak közvetlen hasznot, nem átképezhetők, egyáltalán nem vethetőek be a munka frontján, hogy az ő nyelvükön próbáljak beszélni, nem egyszerűen csak indifferensek – mert ilyet már mondtak korábban is –, lassan olybá tűnnek fel, mintha ők lennének a közellenség. Akik ingyenélők lennének, akik kiennék a többieket a vagyonukból, akik a haladás útjában állnak. Olyan emberek, akik lehúztak 30-40-50 évet munkában. Hogyan lehet őket akadálynak tekinteni?"

bariga 2011.05.16. 19:43:35

@a-kis-herceg: nem, nem gerinctelen, csak hű. És amúgy meg ma más a véleménye, a nyugdíjkérdésről. Miért ne gondolhatná meg magát valaki a hosszú évek alatt.
Én azt sokkal furcsábbnak tartom, hogy aszőke nyugdíjvédelmi asszonyka azt hirdette, hogy mindenki térjen vissza a biztos államiba, mert ők aztán megvédik. Most meg hetek óta csak azon ötletelnek, hogy mi a fene legyen, mert az az pénz amit elloptak, az rögvest elúszik és 4-5 évet sem adok annak, hogy az egész fejtetőre állított rendszer bebukjon. A nyugdíjrenszert hosszútávon, átgondoltan lehet változtatni, ez ami itt folyik az egy nagyon csúny játék az idősödő, amúgy is romló esélyekkel élő emberek sorsával. Nagyon sajnálatos!! Közben meg milliárdok esnek ki a költségvetésből az elbaltázott adórendszer miatt. Nagyo szakszerűtlen.

aszekelyek 2011.05.16. 19:43:41

@manyike: Állandóan az ment, hogy a FIDESZ-nek nincs programja. Azzal hogy is tudta becsapni a választókat, ami nem is volt?

lanyi 2011.05.16. 19:44:59

Először is, érintett vagyok nyugdíjügyben.

Másodszor, lenne egy javaslatom tisztelt Gábor!
Tudom hogy ismeri és tiszteli Navracsics urat.A kedvemért megkérdezné tőle, ennek az alkotmánymódosítási döntésnek a hátterét.
Csak azért, mert Navracsics Úr pár napja nyilatkozta, hogy a kormány nem kíván a nyugdíjakhoz visszamenőlegesen hozzányúlni.

Egyébként ezt a levelet, én is megkaptam Smitt Páltól, és hasonló tartalmút kaptam Orbán Viktortól is.

Ez a két ember ezzel a rendszerváltozás óta a legordasabb, legkegyetlenebb legembertelenebb hazugságát követte el.

Annyit még mindenkinek el szeretnék mondani,ne ogorjunk egymásnak.
Most bennünket egykori rendőröket tesz tönkre Orbán.
Holnap ti következtek, ne legyen kétségetek.

Nem tudom mi lesz velem és családommal.
Azt ne gondlja senki hogy engem rendőrnek képzelnek el Orbánék a jövöben.Ahol élek a fiatalok sem találnak munkát, nemhogy egy közel 50 éves ember.
30 évig voltam közszolga.Még ki is tüntettek.Nem is igen akartam nyugdíjba menni, de megijedtem a 200-as vérnyomásomtól.Törvényesen nyugdíjba mentem.Most a társadalom szemete lettem(byLázár)aki élősködik a társadalmon.Most elveszik a nyugdíjamat és a sorstársaimtól is.
Elmegyek talán minimálbérért valahova, de nem fognak örülni hogy betegeskedek néha táppénzcsaló is leszek(bySzíjjártó).
De így sem tudom fizetni a hiteleket.Ja persze minek vettem fel.Úgy kell nekem.De kaptam ezeket a leveleket ezektől az emberektől,hiszen az egyik a köztársasági elnök a másik a miniszterelnök.Azt mondták nyugodjak meg mindent garantálnak.Hogy vicceltek,én vagyok a hülye, hogy elhittem.
Akasszam fel magam?(byKövér)

Mindenkitől elnézést,ha feltartottam.
Becsüljük egymás munkáját küzdelmét a megélhetésért, és soha többé ne higyjünk ezeknek.

bebe tv 2011.05.16. 19:45:06

@aszekelyek: Nem tisztem tanácsot adni senkinek, de most megteszem. Neked személy szerint azt javasolom, hogy először is végezd el a 8 osztályt, bármilyen nehezedre is esik.
Ha a fiam 14 éves korában ekkora baromságokat mondott volna mint amit te itt most leírtál, azt hiszen a nevedre írattam volna.
Nem tudom mivel foglalkozol, de nem túl sok haszna lehet belőled az országnak.
Már régebb óta figyelem, mekkora f@szságokat vagy képes magadból kiböfögni.
Gyanítom, ha éltél volna a Rákosi alatt, ugyanilyen lelkesedéssel mentél volna padlást lesöpörni vagy verni a parasztot, hogy önként lépjen be a TSz-be.
A Nickname-d már ha tudod egyáltalán mit jelent önmagáért
beszél.

2011.05.16. 19:47:46

Garancia a kormány-boltban ?
Csóróként küzdhetsz az igazadért,gazdagként szó nélkül újat kapsz.
- by élet-

porfelhő 2011.05.16. 19:50:35

@aszekelyek:
Mi a problémád? Nincs elég vastag kazánlemez egyes arcokon?! a fidesz arcán? érted ugye?

a-kis-herceg 2011.05.16. 19:51:38

Kedves Gábor!

azt mondtad olvasod az összes hszt... az enyémeket ugye nem?

én kb 1000-szer elmondtam... a feudalizmus (retrokommunizmus) után a második vesszőparipám a szavak-politikai fogalmak, különösen a POPULISTA helyes használata...

nem jól használtad. értelmében a demagóg, vagy opportunista fogalmakat akartad...

fogalmilag kizárt, hogy a fides elitellenes (=populista) legyen

köszi

aszekelyek 2011.05.16. 19:52:22

@Akitlosz: HA esetleg valamelyikük is venné a fáradságot és elolvasná, mire is vállaltak garanciát abban a szórólapban ... no de a hülyeség ontása eccerűbb. Az fekszik nekik. Arra van garancia vállalva egyszer, hogy törvényt hoznak arról, hogy nem lehet kiprivatizálni a manyup kasszát. Aztán arra, hogy a reálértéket megtartják. A szocik eltörölték a svájci indexálást és így nem követik a nyugdíjak az inflációt, már bajnai idején sem. Sőt, a törvényben előírt %-ot se kapták meg akkor idejében. Nagyon nem. Arról is van szó a levélben, hogy a fele nyugdíjukat is elveszíthetik akár a nyugdíjasok, ha nem okosan lép a kormány.és nem akadályozzák meg, hogy a szocik magánkézbe adják a befizetett pénzeket rendelkezésre. VAgy pld IMF kölcsönt kér és úgy, mint a románoknál felére veszik le a nyugdíjakat. Igyekszem nem rohamot kapni , amiért felszínes és totál fals dolgok jelennek meg itt a kommentekben. Azt is szeretném tudni, mire írta pontosan T:G: , hogy A FIDESZ ellenzékben csapta be a választókat. A garancialevélben vállaltakat ugyanis teljesítették. Maximálisan. LEHETSÉGES, HOGY csak én tudok itt olvasni és szöveget értelmezni?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.16. 19:54:13

@manyike:

"itt a kulcs? biztos, hogy így kell történnie?"
Biztos.

Egy olyan választási programmal, ami azt tartalmazná, amit tenni kell(ene) nem lehet választást nyerni.

Azt a "jóléti rendszerváltás" ígéretével lehet.

aszekelyek 2011.05.16. 19:54:40

@porfelhő: NEm drága, akik ma nyivákolnak, tegnap meg kiprivatizálták volna a nyugdíjasok zsebéből a pénzt. Azoknak van vastag kazánlemez az arcukon. HA elolvasnád a belinkelt levelet, az van odaírva, megvédik a szociktól és aljas szándékaiktól a nyugdíjakat. Nem más, a szociktól!

a-kis-herceg 2011.05.16. 19:56:48

@éberség elvtársak: :)))

garancia??? az ellenzéki smit-zorbánnak nem jogutódja a kormányzós...

bariga 2011.05.16. 19:59:20

bocs, de ez nekem még mindig nagyon tetszik.
index.hu/belfold/2011/05/16/a_fogorvosok_mekkajava_tennek_magyarorszagot/

Arra lennék kíváncsi, hogy ti kaptatok-e valaha számlát egy fogorvosnál?

a-kis-herceg 2011.05.16. 20:03:01

@bariga: sose... de ha kérsz kiverik a fogad...

viszont nem sokan tudják, de kishazánkból sokan járnak szlovákokhoz fogorvoshoz... nagyságrendileg olcsóbb...

ez a FOG húzó ágazat is csak addig fog tartani míg a többiek is meg nem tudják... hogy van óccsóbb...

Kormányvédő Agyhalott Akciócsoport 2011.05.16. 20:03:02

@aszekelyek: "HA esetleg valamelyikük is venné a fáradságot és elolvasná, mire is vállaltak garanciát abban a szórólapban "

Végre valaki velem együtt védi az igazságos kormányunk.

Tényleg az van ott hogy "Garanciát vállalunk arra, hogy kormányzásunk alatt megvédjük a nyugdíjakat."

És tényleg így lett, megvédték a magánnyugdíjakat és most megvédik a rendőrök nyugdíját. Én ezzel tökéletesen egyetértek és támogatom.

Csak azt hiányolom, hogy a nagyformátumú nyugdíjvédő megbízott, Selmeczi Gabriella nem állt még ki a nagy nyilvánosság elé. Én úgy hiszem hogy ő az, aki hitelt érdemlően, intelligensen el tudná magyarázni hogy itt tulajdonképpen miről van szó. Remélem nemsokára kiáll a nyilvánosság elé, a magánnyugdíjügyben is nagy szolgálatot tett. Igazi entellektüell!

bebe tv 2011.05.16. 20:04:34

@lanyi: Igaz nem rendőr voltam, de 41 év 236 nap munkaviszony
után a 2009-ben érvényes nyugdíjtörvények alapján nyugdíjba mentem.
Most ettől a szerzett jogtól akar AUDI S8 Lázár Jani és Balsai úr, aki pusztán megélhetésből farolt át az MDF-ből a Fidesz-be, megfosztani. Nem csak engem, hanem rengeteg embert aki még nem töltötte be a 62. életévét. Pusztán azért, hogy a botcsinálta gazdasági vezetőik Matolcsy és tanult társai sorozatos melléfogásait valahogy kompenzálni tudják. És utána?
Beadnak egy majd egy újabb törvényt hogy aki nem töltötte be a 65. életévét annak sem jár majd nyugdíj.
Közben Orbán úr a mi elvételre kerülő nyugdíjunkból nagyszerű fogászának ad 1 milliárdot, hogy szervezze meg a fogászati turizmust. Félő, hogy ennek az összegnek tekinté-
lyes része majd valamelyik off-shore cégnél landol. Netán a fogorvos úr off-shore cége számláján a Kajmán-szigeteken.
Ahonnan természetesen az ottani off-shore cég dentál turisztikai tanácsokat fog adni 990 millióért.
Azért ennyire korán még nem kéne ekkora pénzeket kisíbolni.

a-kis-herceg 2011.05.16. 20:06:59

@bebe tv: hihihiihi. naivabb vagy mint törökgábor (bocs TG ez fogalom)

ez az első és legnagyobb összeg amit észrevettél mint fides lopás???? :))))

lüke 2011.05.16. 20:07:02

@Goompah:
már korábban pár példát írtam
maradjunk abban csókos állás, nem kell ügyelni,nem kell élet- halálról dönteni
s nem kell érteni semmihez, mint az általad ismertetett példázza

@bariga: naná:)
igaz ,én még soha nem fizettem:)

java786 2011.05.16. 20:08:43

Kedves Gábor!

Egy dologban téved. Amit a fidesz csinál az nem reform, nem racionális lépés, hanem ámokfutás. Az hogy csak kivonjuk a pénzt egy ellátórendszerből mitől nevezzük reformnak? Ahogy figyelő is frappánsan megjegyezte:

"Tipikusan olyan intézkedésekről van szó, amelyeknek örül a "piac", örülnek a makrogazdasági elemzők, mivel biztosabban tartható az adósságpálya, ami kétségkívül pozitív hatású. Másrészről meg nyilvánvalóan növelik a nyomort, az elkeseredést, jelentős részben a rendszerváltás veszteseinek körében"

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.05.16. 20:09:07

@aszekelyek: Az elsőt pontot milyen nagylelkűen kihagytad: "Garanciát vállalunk arra, hogy kormányzásunk alatt megvédjük a nyugdíjakat." Nos akitől megvonják az eddig kapott nyugdíját, azét épp nem védték meg (és nyilván a reálértéke se marad meg).

tölgyes 2011.05.16. 20:09:17

Kedves lanyi!

Furcsa egy helyzet ez. Ha az ember nézegeti a makroadatokat akkor látja, hogy a jelenlegi helyzet nem tartható fenn. Az államadósság az égben, a foglakkoztatás alacsony.. a társadalom elöregedett, beteg, korán hal és bizony ott tartunk, hogy nincs garancia arra, hogy az ország ki tudja gazdálkodni a nagy ellátórendszerek fenntartásához szükséges pénzeket... Tehát valamit lépni kéne.

Ha Önt olvasom vagy kicsit körülnézek az országan, akkor pedig azt látom, hogy az életük nehéz, mondhatni nyomorúságos már-már elviselhetetlen..

Jó volna adni, de ma adni csak a nincsből lehet.

Ha körülnézek a világban, akkor azt látom, hogy mi még mindigjó helyzetben vagyunk.Másutt rengeteg munmkával még ennyi sem jut...Tehát olyan nagyon nem számíthatunk a világ együttérzésére sem.

Akkor most tehát mi a megoldás??

Kormányvédő Agyhalott Akciócsoport 2011.05.16. 20:10:26

@bebe tv: "Közben Orbán úr a mi elvételre kerülő nyugdíjunkból nagyszerű fogászának ad 1 milliárdot, hogy szervezze meg a fogászati turizmust. "

Fúj, de rohadt irígy, idegenszívű liberálbolsevik vagy!

Te sajnálod a fogorvosoktól az egymilliárdot?
Tudod te hogy az orvosok mennyit dolgoznak és milyen keveset keresnek?

Az ilyenek miatt tart itt ez az ország.
Meg az elmútnyócév miatt.

aszekelyek 2011.05.16. 20:10:32

@Kormányvédő Agyhalott Akciócsoport: Annyira nem ötyék a nyugdíjasok, hogy kell valaki neklik, aki elmondja, hogy teccik látni, nem a fele a nyugdíja, mint a románoké, hanem amennyi volt. Sőt. :) a rendőrök meg lesznek szívesek az esküjükre koncentrálni. IhIgen nagy szegénységi bizonyítvány és nem megbízhatósági bizonyítvány, hogy nem hivatást választottak, hanem kétszeres szorzós lébecolást negyven évesen. Ezért is nincs rend ott, ahol nekik kéne fenntartani azt. Mire is vannak annyira oda? Emlékszel a kontroll c. filmre? Amikor a BKV ellenőr lehányja a főnöke cipőjét és azt mondja, a mentősöket nézve, két hányás között, aszittem a mi munkánknál nincs okádékabb....

bariga 2011.05.16. 20:10:58

@lüke: Na persze, de Te protekciós vagy!! Bár a fodrász, meg a zöldséges detto

a-kis-herceg 2011.05.16. 20:11:55

@java786: "örülnek a makrogazdasági elemzők, mivel biztosabban tartható az adósságpálya"

rövidtávon örülhet. de már középtávon is "koppanni" fognak. államcsőd...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.05.16. 20:12:34

@java786:

"Az hogy csak kivonjuk a pénzt egy ellátórendszerből mitől nevezzük reformnak?"

Pont attól. Hatékonyabb működés következtében megtakarítás áll elő.

aszekelyek 2011.05.16. 20:13:36

@bebe tv: Nem csak ordenáré ön de még rasszista is. Gratulálok. A gyerekét meg nem irigylem. No és ne tegezzen. Mert még meg találom sérteni.

java786 2011.05.16. 20:14:31

@tölgyes: Igen, teljesen jogos, hogy k. sz.. helyzetben vagyunk.

Csak egy dolgot nem értek. A szijjártó gyereknek miért jár 15-20 sor annyi mint egy tanárnak, holott semmivel nem ér többet.
Hogy tud a lázár, kósa, egyszerre normálisan több munkahelyet betölteni, és mindegyikért felvenni a fizut?
Sorolhatnám.....

aszekelyek 2011.05.16. 20:15:14

@bogancs: Hol van a megtakarítás? Mert eddig értettük, csak nem így lett. kifolyt a likon a megtakarítás. Az a pici probléma a reformokkal. hogy pont semmi marad utána, mint a privatizáció után.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.05.16. 20:15:44

@tölgyes: A szociális népszavas idején persze még nem voltak ilyen gondok.

lanyi 2011.05.16. 20:16:51

@bebe tv:

Nem tudom, hol dolgoztál,de tisztelem a hosszú becsületes életpályád.

Nem tudom, mi lesz...
Abban reménykedem, hogy Smitt Pálban van annyi tisztesség, hogy nem írja alá ezt az alkotmánymódosítást.Lesz ereje nemet mondani Orbánnak.Mondjuk erre kicsi az esély.

Aztán abban reménykedem, hogy nincs olyan alkotmánybíró, aki ezt a módosítást alkotmányosnak mondaná.Erre mondjuk kicsit nagyobb esély van.

Aztán ha minden elveszni látszik az európai jog megálljt parancsol az esztelenségnek.

Ha nem következik be egyik sem egy nyomorult leszek, remélem te nem.

java786 2011.05.16. 20:17:04

@bogancs: "Pont attól. Hatékonyabb működés következtében megtakarítás áll elő."

A reform újraformálást, megújítást, átalakítást jelent, hogy csak kivonjuk a pénzt és nem csinálunk mást az nem hozza magával újraformálást, megújítást, átalakítást!

aszekelyek 2011.05.16. 20:17:56

@Kormányvédő Agyhalott Akciócsoport: Legyen olyan jó, az összes vállalást és garanciát tételesen ideírni. Köszönöm. Aztán van miről beszélni. Egy kiragadott mondaton rugózni , azt meghagyom a béna kacsa ellenzéknek.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.05.16. 20:18:10

@aszekelyek: A privatizáció után tényleg semmi nem maradt, még államadósságból is kevesebb lett, uis abból csökkentették (nem a költségvetési szufficitből).

lüke 2011.05.16. 20:18:40

@Kormányvédő Agyhalott Akciócsoport:
viccet félre téve- kivételesen-
a fogorvoslás az egyetlen rendesen fizető és magát nem vonszoló, hanem flottul működő ága a medicinának
sokat dolgoznak, de sokat is keresnek- így van rendjén,
ezért nem is kell támogatni őket

tölgyes 2011.05.16. 20:19:36

@Kormányvédő Agyhalott Akciócsoport:

Sopronban dúl a fogászati turizmus immár másfél évizede. Az ország minden részéből jöttek a fogászok.. ma 56 fogorvosi rendelő működik a városban. Azt nem tudom, hogy ez hány fogorvost jelent..hány asszisztenst, fogtechnikust, fogászati gépszerelőt.. vagyis mekkora infrastruktúrát.. és azt sem hogy ez mekkora többletadót hoz a városnak, országnak,..Azt azonban el tudom képzelni, hogy jó lehet a tőkemgtérülési mutató.

lüke 2011.05.16. 20:19:53

@lüke:
oppá a lényeg kimaradt:
nem állami eü! nem NHS(national health service)

Blogger Géza 2011.05.16. 20:20:01

@bebe tv: Ha 41 évet dolgoztál, akkor semmi aggódni valód nincs. Ez a terv csak a fiatalon (pl 40-es éveikben) nyugdíjba ment rendvédelmisek munkaerőpiacra történő visszatereléséről szól. (Akik amúgy nagy részben amúgy is ott vannak, csak épp nyugdíj mellett dolgoznak.)

"Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szerint az elmúlt években az öregségi nyugdíjkorhatár elérése előtt nyugdíjba vonult, 57 év alatti rendvédelmi dolgozóra vonatkozik a korhatár előtti nyugdíjak felülvizsgálatára lehetőséget adó fideszes kezdeményezésű alkotmánymódosítás; a KDNP támogatja, hogy aki munkaképes korú, a munkájából származó jövedelemből éljen;"

nyünyüge 2011.05.16. 20:20:02

@aszekelyek:
Csak azt nem értem, hogy ha ilyen rettentő nagy buli volt rendőrnek lenni - kétszeres szorzó, negyven évesen nyugdíj, ideális munkakörülmények, ... - akkor miért nem ment mindenki rendőrnek szerte az országban?

a-kis-herceg 2011.05.16. 20:20:12

@lanyi: "Smitt Pálban van annyi tisztesség, hogy nem írja alá"

bruhhahhahaa...

szerencsétlen. ha ez az egyetlen reméyned akkor el kell hogy keserícselek

viszont ha mész lincselni őket, kimegyek veled. a TGklubban megtalálsz

a-kis-herceg 2011.05.16. 20:21:39

@lanyi: bocs. az eu még nevetségesebb felvetés....

CSAK MAGADRA számíthacc ! (és rám mert szolidáris vagyok)

aszekelyek 2011.05.16. 20:21:42

@MolnarErik: Érdekes, eddig azt mondták, elment működésre.... Egyszer mondtak-e már igazat? Már e kedves ÁPVRT főnök úrra gondolok és tsaira. Elég érdekes ez, mert akkor miért is kellett behívni anno az IMF-et? Hornék idején. Erről tudna valamit? Hogy legyen füle és farka is.

tölgyes 2011.05.16. 20:22:17

@MolnarErik: A szociális népszavazás nem erről szólt. A vizitdíj a valódi reformok ellen született ötlet volt... a korábbi elkúrások elleplezésére irányuló szerencsétlen kísérlet.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.05.16. 20:22:45

@aszekelyek: Kérem, vágja le és tegye el a garancialevelet!
Fidesz-garancia
1.
Garanciát vállalunk arra, h kormányzásunk alatt megvédjük a nyugdíjakat.
2.
Garanciát vállalunk arra, hogy törvényben fogjuk megtiltani a nyugdíjpénztárak privatizációját.
3.
garanciát vállalunk arra, hogy kormányzásunk alatt a nyugdíjak reálértékét megőrizzük.
2010. január 20.

Blogger Géza 2011.05.16. 20:24:10

@a-kis-herceg: Mitől lenne itt államcsőd, mikor csökken a GDP- arányos államdósság? Idén már nem is kell több külföldi hitelt felvennünk, olyan sikeresen jegyezték a magyar államkötvényeket.

"A Commerzbank londoni részlegének minapi elemzése szerint a legutóbbi euró- és dollárkötvény-kibocsátások során megmutatkozott kereslet "egyértelművé tette", hogy Magyarországnak "egyhamar nem lesz szüksége" a Nemzetközi Valutaalapra (IMF).

A cég elemzői hangsúlyozták, hogy az ÁKK már végrehajtotta egész évi külső hitelfelvételi programját. Azzal, hogy további egy évig nincs szükség devizahitel-felvételre, a piac szempontjából Magyarország esetében megszűnt egy kulcsfontosságú sebezhetőségi tényező, vagyis az önfinanszírozási képességgel kapcsolatos aggály."

lüke 2011.05.16. 20:24:24

@bariga:
képzeld a múlt héten a budafoki piacon ellenőrzés volt és mindenütt adtak blokkot!
holnap meglátogatom őket,kiváncsi vagyok

a-kis-herceg 2011.05.16. 20:24:38

@nyünyüge: sok fiatal friss egyetemi diplomás haverom ment rendőrnek...

átmeneti időre...

nagy buli. kéklámpa. száguldás. nők. konditerem. adóvevő. bm igazolvány (nemvonatkoznak a törvények), szolgálati lakás, egyenruha se kellett nekik és meló sem tul megerőltető... magyar hivatal...

lüke 2011.05.16. 20:25:45

@Blogger Géza:
akkor lehet ,hogy a magyar titkosszolgálat szobalánya működik NY-ban:)

lanyi 2011.05.16. 20:26:03

@tölgyes:

Attól tartok ha a nyugdíjas rendőröktől elveszik a nyugdíjakat, semmivel sem lesz jobb az ország gazdasági helyzete.

Szerintem ezt te sem gondolod komolyan.

Arról nem is beszélve, hogy most hirtelen tíz közeli kollégám neve jutott eszembe akiket Lázár és Balsai nem tud garantáltan visszaintegrálni a munka világába, annak ellenére, hogy nem töltötték be még az 55-ot sem.

Ugyanis meghaltak...

Goompah 2011.05.16. 20:27:02

@a-kis-herceg:

"nem jól használtad. értelmében a demagóg, vagy opportunista fogalmakat akartad... fogalmilag kizárt, hogy a fides elitellenes (=populista) legyen"

A populista szó mindig is csak a szólamokra vonatkozott, nem a tényleges programra vagy tettekre. .

a-kis-herceg 2011.05.16. 20:27:08

@MolnarErik: és levágtad???? jól eltetted??? akkor jo. akkor minden rendben...

ennyi áll ott nem több. nem igértek semmit...

vagy te azt hitted ha hazudnak lemondanak? vagy mégis mit gondolsz?

Blogger Géza 2011.05.16. 20:29:13

@MolnarErik: 1) Na ez speciel stimmel is az esetek kb 99%-ra (szerintem nem reális 30 ezernél több ember visszarángatása, bár szerintem 0 lesz ebből, mert az AB megfúrja), illetve a normál nyugdíjak 100%-ra.

2) Ez is 100%-ra igaz a megvalósult a nyugdíjrendszer reformjával.

3) Mivel inflációkövető nyugdíjemelés van, ez is 100%ban igaz.

Átlagban kb. 99,7%-os a teljesítési arány, na most mondj egy olyan kormányt, amely ennél magasabb arányt tud felmutatni ígéretmegvalósításból :)

a-kis-herceg 2011.05.16. 20:29:48

@Goompah: akkor is! kommunikáció szintjén is az elit egyik felét akarja irtani...

azaz FÉL populista (hisz ő is elit és öngyilkosságot nem igér, sajnos...)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.16. 20:29:55

@aszekelyek:

"Igyekszem nem rohamot kapni , amiért felszínes és totál fals dolgok jelennek meg itt a kommentekben."

Régi törzsgárda tag vagy már itt. Hozzászokhattál az itteni légkörhöz. Nem tükrözi a közvélekedést, csak annak egy részét.

Számomra kellemes meglepetés a Fidesz kormányzás. Rosszabbra számítottam. Ezért jó pesszimistának lenni, csupa öröm az élet. :-)

"Azt is szeretném tudni, mire írta pontosan T:G: , hogy A FIDESZ ellenzékben csapta be a választókat. A garancialevélben vállaltakat ugyanis teljesítették. Maximálisan."

Nem sok konkrét ígéret volt. a Fidesz "program" amilyen hosszú olyan semmitmondó. A "Csak a Fidesz", meg a "megvédjük a családokat" nem jelentett semmit.

""LEHETSÉGES, HOGY csak én tudok itt olvasni és szöveget értelmezni?""

Lehetséges.

lanyi 2011.05.16. 20:30:46

@Blogger Géza:

Te ezt elhiszed amit írsz?

Ez nem erról szól.

A következő az özvegyi nyugdíj lehet, amit elvesznek,ha ezt hagyjuk.
Aztán jön a többi...

aszekelyek 2011.05.16. 20:30:49

@nyünyüge: Mert a meló az nem volt ilyen vonzó. Aztán meg bizonyos személyiségjegyek is kellenek. Meg nyóc elemi:) Is. parancsot kell teljesíteni. Szolgálat is van. Mint a katonaságnál. Aki valami jobbat tudott magának elképzelni, vagy nem alkalmas a pályára, inkább más pályát választott. Ahol van kifutása egy karriernek. Asszem nem is vettek fel korlátlanul:D Létszámaban. Mindig elmondták, hogy mennyivel kevesebb, mint kéne és nem tartottak nagy toborzókat. Majd lesz volt a válasz mindig, ha borsodi jelenlétet hiányolta a nép. Abból lett a jobbik.Nem képeztek annyit összesen, mint 1 év alatt Orbánék.:) Ezeket tudom okként felsorolni neked. Az egyik nem tudott, a másik nem akart. Mint a rossz házasságban.

lüke 2011.05.16. 20:31:01

@tölgyes:
és a bp- i fogorvosi kar-FOK- elit európai egyetem!
főként azért is, mert - a fogorvoslás magán úton jövedelmező-
a FOK korán levált/ 53/Rákosi/ igy van tapasztaluk,
és NY- Eu-ban csak az utolsó pár évben különült el az oktatás az ált. orvoslástól

ssi 2011.05.16. 20:35:07

"népszerűségvesztés ugyan "sorsszerű" volt, de tompítani lehetett volna ..., de a gyenge ellenzék miatt se lett ez olyan fontos"
hvg.hu/itthon/20110516_fidesz_nepszerusegvesztes

vakrandi ... sok meglepi jelentkező lesz
"4K! azoknak a fiataloknak a mozgalma akar lenni, akik nem értenek egyet az új rendszerrel, és tenni akarnak a szabadság és a szolidaritás folyamatos megnyirbálása ellen. "
www.negyedikkoztarsasag.hu/blog/2011/05/16/ellenzeki

@jjulie: "magas külföldi befektetői arány azonban Magyarországot a tavalyinál nagyobb mértékben kiteszi a kockázatvállalási hangulat hullámzásainak, illetve egy esetleges euróövezeti "hitelkockázati esemény" járványveszélyének - áll a BofA Merrill Lynch Global Research hétfői londoni elemzésében."
index.hu/gazdasag/magyar/2011/05/16/magyarok_nem_hibazhattok/

@aszekelyek:
- az éppen kormányzók intézkedéseinek folyamatos tagadása is vélemény -> ebből meg összeáll az ellenzéki program, a politika iránt kicsit is érdeklődők számára
- bocsi, de számomra lehetetlen olyan felnőttel beszélgetni, aki azért egyoldalú harcos, hogy imádottjára még csak egy rossz pillantást se vessenek, nemhogy egy aprócska rossz szót .. így kimarad pont a lényeg, amiért beszélgetni érdemes, az érdemi része a témának, s a kölcsönös megértés közelebb kerülése

@Akitlosz:
lehet, hogy óhatatlanul vmi olyan változások is elindulnak, amit nem terveztek, sőt!, de a körülmények mégis kiváltanak: pl. a tárgyilagos, őszinte kampány irányában :-)

Blogger Géza 2011.05.16. 20:35:17

@lanyi: Bárki, akinek 200 a vérnyomása, az elmehet nyugdíjba? Nehogymá azért fizessenek valakinek az én pénzemből idejekorán nyugdíjat, mert nem képes karbantartani a testét, vérnyomását. Tessék vérnyomáscsökkentőt szedni és elmenni biztonsági őrnek.

tölgyes 2011.05.16. 20:36:08

@java786: Én már azt sem értettem, hogy a 70-es évek elején miért keresett egy lángossütő tízszer annyit mint egy tanár...Vagyis miért voltak az aránytalanságok.

A multkorában akadt a kezembe egy kötet, amelyik a magyar fizika nagyjairól szólt. Volt benne egy beszélgetés: a híres fizikus feltette a kérdést: hogy van az, hogy az erősítőbe ordibáló zenész jövedelme hússzorosa annak a fizikusénak, aki lehetővé tette kutaásaival, hogy hallható legyen a hangja...

Kedves java! Én nem emlékszem arra, hogy az elmúlt 8 évben ilyen néven bárkivel is beszélgettem volna ma fizetések aránytalanságairól. Sajnálom, hogy akkoriban nem kezdeményezett ilyen eszmecseréket.

Azért sajnálom, mert a jelenlegi kormány az, amelyik visszavágta a gazdasági-politikai elit fizetéseit... emiatt ez az elit háborog is napestig. Ugye nem kívánja tőlem, hogy példákat soroljak!!

Szeretném emlékeztetni arra, hogy Medgyessy azzal kezdte a működését, hogy megduplázta a miniszterelnök, és a miniszterek fizetését.. aztán ezt folyamatosan emelték...ezért a kérdése így inkább demagógiának tűnik. Ahhoz persze Önnek joga van, hogy bárkitől sajnálja még a meleg vizet is.

aszekelyek 2011.05.16. 20:37:15

@lüke: Szerinted mengelica milyen privát/ magán cégeknek ad tanácsokat, amiből legalább olyan jól megél, mint a reformbombázásból anno? Ez érdekelne. Nem volt hajlandó méhg körülírni sem, a tévében.

@lanyi: Ez a lanyi jósda előrejelzése, ugye? Rémhírterjesztő a nyugdíj melletti főállásod, látom.

a-kis-herceg 2011.05.16. 20:39:26

@manyike: "olyan változások is elindulnak, amit nem terveztek"

igen a fides akarata ellenére...
- erősíti a polgárosodás és a demokrácia iránti igényt...
- sok (tabu) témában villámgyors széleskörű felvilágosítást ér le
- megfogalmazódik az ÚJ politika iránti vágy és annak szempontjai...
- sokat tesz az ország modernizálásáért...

annak elleneére hogy az ellenkezőjén dolgozik. a letaszítás a társadalom összerombolása, a polgárok kivégzése projektjén lés a saját egyéni-párt-oligarcha érdekein dolgozik nagy lendulettel...

Blogger Géza 2011.05.16. 20:39:27

@MolnarErik: "Az ÁFÁ-t csak a válság kitörése után, 2008-ban v 2009-ben emelték vissza. "

Nem, a választások megnyerése után azonnal, már 2006-ban, év közben. Gyakorlatilag csak a választási kampány idejére csökkentették az adót. Ejnye, ez a fránya emlékezet...

lüke 2011.05.16. 20:39:50

@aszekelyek:
Horn alatt az ÁVÜ jól működött:)
Csepi , Slosár, Kovács, Kocsis etc
(először VW- t kértek, később pénzt ,a vállalat igazgatóktól
-egyet ismertem ,aki azt mondta: nálunk 2 Zsiguli van, azt megkaphatjátok, mert én a saját! kocsimon járok,nem kellett nekik)
Tocsik 800 millióért szerződött, és papír is volt róla!
Később nagyobb volt a jutalék, papír ohne:)

porfelhő 2011.05.16. 20:39:51

@aszekelyek:
hm. Vedd már le a narancsos szemüveged! Nem kell félned a szociktól, a te nyugdíjadat már régen védi a többségi kormány a fidesz! Neked is van az arcocskádon.... elég vastag...!
Te tudod egyáltalán, hogy miket firkálsz itt össze-vissza?!

Nem tudsz olvasni, neked, mondta a Szijjártó, hogy megvédik a nyugdíjasok pénzét.!! "
Neked semmi nem elég?

tölgyes 2011.05.16. 20:40:20

@lüke: Ezt így nem tudtam. Nekem mostanában volt gondom a fogaimmal. Találkoztam ilyen és olyan fogorvossal. Most egy fiatal doktornőre találtam, akinek gyönyörű a szeme és a KEZE!!!

NO DE HA EZ ÍGY VAN!!, AKKOR A FOGTURIZMUS EGY JÓ GONDOLAT!!!

lüke 2011.05.16. 20:41:51

@aszekelyek:
hogy milyennek azt nem tudom, de nagyon gyengusz cég lehet, ha ő adja a tanácsot
(HÁ egyébként Somodi alkalmazottja volt)

aszekelyek 2011.05.16. 20:42:40

@MolnarErik: Melyik nem teljesült? Az benne van, hogy a csalókat nem szűrjük ki és minden rendőr elmehet majd fiatalon nyugdíjba? Nem láttam benne sajnos ilyet.

tölgyes 2011.05.16. 20:43:18

@Blogger Géza: Önnek van igaza! A választások után azonnal felemelték az ÁFÁT és kidobták azt az adóreform-csomagot, amelyet azért fogadtak el, hogy átverjék a népet.

álomszép 2011.05.16. 20:44:16

@porfelhő: :)
Ugyan! drágám! Ne foglalkozz már vele! Olyan mint egy sipákoló vénasszony! Mindig fújja, de új dolgot nem igen tud írni.

:))))))

szánalmas!

lüke 2011.05.16. 20:44:57

@tölgyes:
matahari tudja
az egyetlen" majdnem "tisztességesen működő ágazat
(mondjuk a nyereség befizetéseket nem ismerem)arról nem beszélve nem,hogy keveset ártanak, már a jatrogénre gondolok:)
egy fog ide vagy oda

jag3 2011.05.16. 20:45:37

Kedves Török Gábor,

pontosan ezért nincs értelme egy Magyarország tipusú válságrégióban "politikai" (értsd: kommunikációs irányultságú) elemzéseket irni. Ugyanis Magyarország eljutott odáig, hogy az elégtelen mennyiségű hozzáűadott értéket termelő gazdaságban megtestesülő valóság szükségszerűen üti a jellegű politikai kommunikációt, más nevén a propagandát. Persze azóta, amióta kiapadt a leginkább a horgászatban alkalmazott beetetéshez hasonlitható külső finanszirozás.

A végeredmény -tömeges kiábrándultság- előre látásához ezért különösebb elemző képességre immár nincs szükség.

Ezen a ponton azon érdemes elgondolkozni, vajon mikor lép elő az a politikus, aki a brazil Lula módjára megtalálja a módját, hogy a megváltoztathatatlan külső gazdasági keretrendszer mellett is a lakosság javára fejlessze az országot.

Az elégedetlenség mindaddig változatlan marad, ameddig a kis magyar vállalkozói világnak kedvezőstatus quo-t a lakosság rovására kivánja fenntartani a politikai osztály, ezzel hitel hiányában felélve a társadalom belső bizalmi és egészségi tőkéjét, illetve a jövőbe -értsd a következő generációba- befektetett erőforrásokat.

Ideje lenne megkomolyodni nem? Ez a kommunikációs elemzősdi olyan, mint a csokoládéhab torta nélkül. Finom, finom, de nem nagyon tartalmas.

lüke 2011.05.16. 20:48:02

@álomszép:
na ,új áldozat akit simfelsz?

a-kis-herceg 2011.05.16. 20:48:31

@aszekelyek: ??? csaló minden nyugdíjas rendőr??? ez volt a TÖRVÉNY

mellesleg én fiatal vagyok és utálom a rendőröket... de álljon meg a menet!

TÖRVÉNY alapján MENETEK NYUGDÍJBA!!!! tehát NYUGDÍJASOK....

oda van írva * +apróbetű-vel? hogy MEGVÉDJÜK,
*kivéve
- a maynupot
- a roki nyugdjíat
- a korkedvezményes nyugdíjat
- az özvegyi nyugdíjat
stb

azaz CSAK a most létrehozott POLGÁRMESTERI és politikusi kedvezményes nyugdjíat, azaz a SAJÁT NYUGDÍJUKAT védik meg??????

hazudtak! ha ezt nem látod az a te bajod. nem vagy nyugdíjas?

mert ha nem politikus nyugdíjad van. pl ávós nem voltál vagy vmi hasonló. akkor neked anyni. reszkess! te leszel a következő

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.05.16. 20:48:46

@bebe tv: Átutaltak a Kaotikusoknak +5 milliárdot és 2 napra rá Orbán ott volt Vatikánban a visszajáró jutalékáért. Semjén meg elment a jó ügynöki munkája gyümölcseként vadászatra Afrikába. Ja és ez az 5 milliárd csak amolyan hab volt a +15 milliárdos évi jatt emelésen kívül. Az egész összeget nem is nem egedig összeadni, mert több száz milliárd évente.

A szocik sportalapítványok, BKV, Tocsik. A Fityesz meg Vatikánból szedi ki sokak szerint a párt és a polgárelvtársak zsebpénzét.

tölgyes 2011.05.16. 20:50:15

@Blogger Géza: Hogyan is írta Krúdy a Szindbád-ban???"Az átvirrasztott éjszakák, nehéz ételek, a sok ital és a nők..."

lüke 2011.05.16. 20:50:30

@álomszép:
bona sera´:)*:)*:)*:)*
@porfelhő, @juditka*,@armanda, @armanda*,@hencz, @Pasztorella,
@XENCZ ,@álomszép+ az összes
@1/x nick,mely aszimptotikusan megközelíti az x tengelyt

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.05.16. 20:50:39

@aszekelyek: Akinek elveszik a nyugdíját, azét nem védték meg. (tom tom, a "megvédjük a nyugdíjakat", az azt jelenti, h a nyugdíjasoktól). A csalók kiszűrésével meg eztán sem óhajtanak foglalkozni, ezért is vonják meg mindenkitől a nyugdíjt 62 év alatt.
Az 3, h az államadósságot Bokrosék a privatizációból csökkentették, azt hittem elég közismert.

lüke 2011.05.16. 20:51:43

@tölgyes:
ami, az EU-ban a LEGMAGASABB

a-kis-herceg 2011.05.16. 20:51:51

megjegyzem, hogy a a fogorvosoknak anyni... eddig ment jól nekik...

akikhez a zorbán hozzányúl azok sz@rrá válnak... huzhatják le a rolót.

azok járnak jol akikkel a zorbán nem foglalkozik. azok a szerencsések...

aszekelyek 2011.05.16. 20:52:51

@tölgyes: pontosan. Az adócsökkentés kormánya.... boaaa.... Még hozzá 5 évre volt tervezve és megszavazva, elfogadva törvénybe iktatva. Semmi más cél nem volt vele. Ezen kíbül a fenti garancialevélen az is rajta van, hogy 2010. január 20. Két héttel azután íródott, hogy a szocik elfogadták dec. végén azt a manyup vagyon kiprivatizálási törvényt, amelynek veszélyeit a levél taglalja és amelyet Sólyom elnök úr az első munkanapon, jan 5.-én az alkotmánybírósághoz küldött, megsemmisítésre. Meg is történt az. Konkrétan a szociktól ígérték meg a védelmet és a garanciát arra, hogy törvényt hoznak ellene. Mindvégig a szocik galád szándékainak következményeiről van szó a levélben. mitől más ugyan meg nem óvta volna őket fele ennyire sem.

lüke 2011.05.16. 20:53:24

@tölgyes:
hmm volt egy ismerősöm ,ő is a fogorvosnő szeméért járt:)

lüke 2011.05.16. 20:54:52

@lüke:
oppá:)
kimaradt :@íroknektek

aszekelyek 2011.05.16. 20:55:25

@MolnarErik: No és kitől vonják meg a megérdemelt nyugdíját? Kéne ezt itt részletezni. Kik szerint megérdemelt és hogyan is? Csak erről volt szó , erről az egy mondatról eleddig. Nsgyvonalúan kerülve volt a szociktól való megvédése és a teljes szöveg, úgy, ahogy rajta áll.

álomszép 2011.05.16. 20:56:24

@lüke:

Már megint? De hát miért?
Miért csinálod ezt velem?
hm?

nyünyüge 2011.05.16. 20:56:38

@aszekelyek:

Egy év után nem volna ideje rátérni a II. Orbán kormány tevékenységének elemzésére?

tölgyes 2011.05.16. 20:57:07

@lüke: Volt egy háromgyökerű fogam. Gyökértömés kellett, de a fogorvos a 3 gyökér közül csak egyet tisztított ki és tömött be...Mikor eljutottam a már említett hölgyhöz, akkor ő csinált egy felvételt..aztán szépen megcsinálta mind a hármat..Igazából nem is tudom visszadni azt a gondosságot, türelmet, gyengédséget amit tőle kaptam.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.05.16. 20:57:19

@java786:

"A reform újraformálást, megújítást, átalakítást jelent, hogy csak kivonjuk a pénzt és nem csinálunk mást az nem hozza magával újraformálást, megújítást, átalakítást!"

Az nem. De azért úgy tűnik elindul itt egy-két dolog. Ne kelljen felsorolnom, mert felteszem parttalan vita lenne.

lüke 2011.05.16. 20:57:34

na azért reméljük nem annyi a fogorvosoknak,
rengeteget invesztáltak, korszerű gépeket, épületeket
Bécsben 1000 euró egy fogkorona, MO-n 100
a technikusi munka ua. cca 40 juro -még Svájcban is-

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.05.16. 20:59:26

@tölgyes: Már egyszer felhívtam a figyelmedet, h ez ügyben nem mondsz igazat, a 2006-ban 20%-ra csökkentett ÁFÁT, csak 2009 májusában emelték vissza 25%-ra.

álomszép 2011.05.16. 21:00:12

@lüke:

Kiről írsz, milyen új áldozatról?
Megtudhatom?

aszekelyek 2011.05.16. 21:02:40

@java786: Órájat vettek a János kórház igatgatónőjétől, aki a fővárosban és még sok más FB-ben is mindenhol jól fel tudta venni a pénzét. Szakmailag ő a mérce. Gorn unokahúga, aki szerint 56-ban fasoszta csúcselék randalírozott.. tudod most már? Még sorolhatom, hogy kik adhatnak órákat ilyen sok jövedelem szerzéséből.

@MolnarErik: a felülvizsgálat az mi, ha nem a csalól kiszűrése? Bakfitty? Csak úgy találomra veszik el a nyugdíjakat? :DDDD Valami értékelhetőt izzadj ki reggelre. Most mennem kell. Jó éjt! Sztem nem arra költötték a priv. bevételt. Nem is ezt mondták:D

Blogger Géza 2011.05.16. 21:03:11

@MolnarErik: Frászt. "Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szerint az elmúlt években az öregségi nyugdíjkorhatár elérése előtt nyugdíjba vonult, 57 év alatti rendvédelmi dolgozóra vonatkozik a korhatár előtti nyugdíjak felülvizsgálatára lehetőséget adó fideszes kezdeményezésű alkotmánymódosítás;"

lüke 2011.05.16. 21:03:22

@tölgyes: :)
egy? szerintem 4x3
rágó four whole drive

a-kis-herceg 2011.05.16. 21:03:29

de anyni a fogorvosoknak...

adózniuk kell innentől. nagy érvágás. kellemetlen..

eddig voltak államilag támogatva... mostantól nincs...

aszora 2011.05.16. 21:03:46

Játék a szavakkal...
Ha a jogalkotó rokkant, korengedményes stb. "nyugdíjakat" "átnevezi", azaz nevén nevezi (mert ezek semmilyen értelemben nem tekinthetők nyugdíjnak), akkor a valóságot adekvátabb módon képezheti le jogi fogalmakra.
Enélkül meg úgysem lehet normális rendszert csinálni.

Ha pedig ki van mondva, hogy a nyugdíjakat csak a járulékbevételekből lehet fizetni, és azokból csak nyugdíjat lehet fizetni, akkor megint nem merül fel alkotmányossági probléma sem.
Szerzett jog, meg tulajdonjog védelme stb., amit egyes jogászok pedzegetnek itt nem játszik, mert minden segély stb. járulékbevételből finanszírozott, mindenki fizetése pedig a saját tulajdona :) szóval itt két tulajdonhoz való jog ütközése állhat fenn (a bevételek nem fedezik a kiadási ígérvényeket), így maximum arányosság szempontjából vizsgálható, innen nézve pedig teljesen egyértelmű, hogy a jelnlegi rendszer tarthatatlan, alkotmánybíró nem mondhatja azt, hogy mindenki fizetéséből 50%-60% vonjanak le pl.csak hogy a rokkantak (és álrokkantak) minden kívánsága teljesüljön, mert ez nem lenne arányos, nemzetközi összehasonlításban is kiugróna aránytalanul sok az ilyen ellátás, szóval ennek korlátozása semmilyen szempontból nem tekinthető aránytalannak.

Az őszinte hozzáállás it az lesz, ha kimondják, hogy ami nem nyugdíj, az nem nyugdíj, pénz pedig nincs rá, és kész :)

Ordnassac 2011.05.16. 21:04:04

@lüke: mindenesetre valahol az Elysée-palotában egy alacsony elsőgenerációs francia halkan elmosolyogta magát.

aszekelyek 2011.05.16. 21:04:12

@manyike: Lehet rossz szót, csak igaz legyen. Olyan itt nincs.

álomszép 2011.05.16. 21:04:21

@lüke:
Úgy bizony! Itt a példa, a Fidesz!
Az "álszentség nem dicséretes". Igy hát ne legyél az. te sem.

a-kis-herceg 2011.05.16. 21:05:56

@aszekelyek: "szociktól való megvédése"

bocs. igazad van. betartották... nem hagyták hogy a cocik ellopják...

megelőzték őket, íyg a cocik nem lophatták el. jogilag ok...

lüke 2011.05.16. 21:06:07

@álomszép:
akik nem szólnak vissza, udvariasan eltűrik vagy jámboran helyesbítenek őket támadod
akik ordenáré trágár módon meleg éghajlatra küldenek, velük , róluk nem beszélsz így,sőt
fura egy hozzáállás, világlátás és tolerancia

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.05.16. 21:06:23

@aszekelyek: "Megérdemelt nyugdíj" (ilyenről persze szó nincs a garanciában), az milyen? Pl megérdemli az a nyugdíjat aki veszteséges állami vállalatnak dolgozott (volt ilyen a rendszerváltás után is bőven), tehát csak veszteséget termelt, vagyis államadósságot. Milyen ótvar demagóg duma már ez? A nyugdíj csak eddig volt olyan, h a törvény alapján jár, mostantól már ki kell érdemelni? Anno volt ilyen, mikor eldöntötték, h ki érdemli meg a nyugdíjat, és ki nem, nagyapám tapasztalta.

aszekelyek 2011.05.16. 21:07:35

@porfelhő: Elm kéne mennie Görög Ibolyához kedves, jó modort tanulni. Engem tanított. Volna még mit magának kedves. Miniszterelnöki hivatal:) Egyéb iskolák. Néha tévében is láthatja de addig is vegye meg a könyvét.

a-kis-herceg 2011.05.16. 21:07:51

@aszora: így van... csak egyenesen... taj de tossz

tölgyes 2011.05.16. 21:09:51

@lüke: Én a kezéért is:):)Az maga az erotika.

lanyi 2011.05.16. 21:10:07

@aszekelyek:

Úgy látom, te nem érted, de nem baj.
Ez csak az én bajom...

Én megkaptam a Smitt levelet, mert a törvény szerint nyugdíjas vagyok.Nem rokkantnyugdíjas, mert akkor nem is kaptam volna a levelet.
A levélben azt írta nekem a jelenlegi köztársasági elnök, hogy ha a Fidesz kerül kormányra a nyugdíjamat garantáltan értékállóan megkapom.A címemet a nyugdíjfolyósító intézettől kapták szerintem, mert én nem adtam meg.
Most visszamenőleg meg akarják vonni a teljes nyugdíjamat.
Ez ha rémhírterjesztés akkor rémhírterjesztő vagyok.
Tudom ez ez én bajom.
Azért halkan jegyzem meg, nem kívánom Neked, de téged, vagy családtagodat is utolérhetik...

Megjegyezni kívánom, hogy a kormány ötletelése miatt elképzelhető, hogy több 100 milliárdos rés van a költségvetésen ezt nem én mondom.

jag3 2011.05.16. 21:10:17

Jobban meggodolva mégis van _egy_ kommunikációs szemszögből érdekes kérdés.

A "beetetés", azaz a külső finanszirozás kérdése (lásd még: 2011.05.16. 20:45:37 hozzászólásomat)

Orbán Viktor azzal kezdte kormányzását, hogy külső finanszirozásért koldulta végig az uniót. Az, hogy a külső hitelkeret gazdaságélénkitésre csak mérsékelten áll rendelkezésre, már 2008 óta pontosan látható volt.

Két lehetőség van:

A) Orbán Viktor elhitte saját propagandáját és azt gondolta, hitelt adnak eleget, csak a Gyurcsány azt mind ellopta, ezért, illetve az IMF-et szolgaian kiszolgáló gazdaságpolitikája miatt kényszerült megszoritásokra. Ebben az esetben Orbábn Viktor arra számithatott, hogy lehetsőége lesz politikai tőkét gyűjteni külső hitelekből.

B) Orbán Viktor tudatában volt, hogy hitel, az bizony nem lesz, mégis eljátszotta a koldulás szinjátékát, hogy külső bűnbakot találjon a Gyurcsány Ferencére amúgy kisértetiesen hasonlitó -a szocializmus idejéből eredő jogokat és juttatásokat megvonó, leépitő- gazdaságpolitikájához.

Mind A), mind B) verzió annyit tesz, hogy az eredeti terv szerint a kormány első évében politikai tőke gyűjtésére rendezkedett volna be.

Egyébként szvsz az A) verzió az igaz, annyira látványosan összetákoltra sikerült a 29, vagy hány pontos vész-népszerűségmentő csomag is. Ami Orbán Viktort egy őszinte, de munkakörileg teljességgel alkalmatlan és saját álomvilágában élő poltikusnak mutatja.

Amennyiben a B) pont az igaz, már ez az összetákoltság is szinjáték volt. Ebben az esetben Orbán Viktor egy igen tehetséges kommunikátor, de nagyon rövidlátó politikus képében látjuk viszont (más szavakkal: a műtét sikerült, de a népszerűség előre látható okokból elhalálozott).

Na melyik verzió rokonszenvesebb?

És mire jut ez az ország, ha ez a szupertartós, munkásságával az egyik poltiikai oldalt teljesen blokkoló Orbán Viktor a legjobb, amit produkálni tud?

lüke 2011.05.16. 21:10:17

@álomszép:
ne példálódz nekem a fidesszel
- redukáld a népeséged
@porfelhő, @juditka*,@armanda, @armanda*,@hencz, @Pasztorella,
@XENCZ ,@álomszép,@íroknektek
- és szivlelgesd ezt
torokgaborelemez.blog.hu/2011/05/16/362_nincs_garancia/fullcommentlist/1#c13499136

Medvegyev 2011.05.16. 21:11:39

@aszekelyek: Gyakrabban kéne beszélgetned komoly jobboldaliakkal, akiknek van SAJÁT véleményük a kormányról.

lüke 2011.05.16. 21:12:01

@aszekelyek:
Ibolya elegáns asszony , szemre

álomszép 2011.05.16. 21:12:13

@lüke:
Nem értelek. Komolyan. Azt sem értem mit irsz.!
De mindegy. Ezt csinálod már több mint egy éve.

Te állitólag - itt olvastam- úri nő vagy, szép is. de hogy álszent is lennél. ? hm. nem lenne sok egyszerre!
Azért irtam, ne legyél álszent te sem.
Mi ezzel baj?!

Blogger Géza 2011.05.16. 21:12:29

@MolnarErik: Az igaz, de a 15%-os kulcs megszűnt 2006-ban, és az is 20%-kal adózott utána. Tehát nem beszélhetünk igazi adócsökkentésről, mert az eredeti 12%-os kulcs előbb 15%-re, majd 20%-ra emelkedett, igaz, a felső kulcs közben 3 évre lecsökkent 20-ra.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.05.16. 21:12:49

@Blogger Géza: Biza az a fránya emlékezet, az ÁFÁ-t egykulcsosították 20%-ra.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.05.16. 21:13:41

@Blogger Géza: Az egykulcsosítás csak SZJA-nál igazi csökkentés?

aszekelyek 2011.05.16. 21:14:02

@lüke: De milyen jól működött. Nem is vitás:) Mellette dolgoztunk akkor. ÁVÜ mellett. Van fogalmam róla, kik, milyen jól is dolgoztak ott:)) Egy bajuszos úr is verte ott a mellét , nagy hangon...:)

@MolnarErik: Tiszteltetem a nagypapát. Anno a nyugdíjas álláshoz is ki kellett tölteni a szolgálati időt. Ótvar egy szenny duma, ez a veszteséges vállalatos maszatolás, már meg ne haragudjon. Aki lehúzott 40 évet, munkában, megérdemli, megdolgozott érte. Be is fizetett eleget rá. Aki nem, az a kétséges, jóljárós, sumákolós és korrupt kormány kedvezményezettje. Felülvizsgálandó.

lüke 2011.05.16. 21:14:49

@álomszép:
a napóleoni háborúk alatt jött az a rövid kis szó, ami a nyugati műveltséget hozta, ha rájössz mi, ird ide

csi szi 2011.05.16. 21:15:11

@lanyi: Őszintén szólva a hozzád hasonlókat sajnálom a legkevésbé...
Ismerem a fajtátokat, a túlnyomó többségetek kőszoci, fanatikus fidesz- és orbánutáló proli, aki az iwiwen is szegfűt tesz ki a képe mellé, 2006-ban meg azért szurkolt a foltelből, hogy mikor lőnek már végre éleslőszerrel a "fideszes csőcselékre". Szóval bocs, de nem tartom valószínűnek, hogy pont te hittél a fityisznek. Ha mégis tévedek, akkor meg így jártál. Eleve őrület volt, hogy 40 évesen nyugdíjba engedték a rendvédelmieket, 20-22 éves fiúk és lányok járőröznek, ősz hajú rendőrt csak az amerikai filmekben lehet látni, valamiért ott vannak. :)

lanyi 2011.05.16. 21:15:29

@aszekelyek:

Jut eszembe te biztos Budapesten élsz.

nyünyüge 2011.05.16. 21:15:45

És még azt mondják, hogy a hála nem politikai kategória:

nol.hu/archivum/catering-kozmegrendelest_kaptak_lazarek

Blogger Géza 2011.05.16. 21:15:55

@jag3: Valójában C verzió volt, Orbán illetve csapata bízott benne, hogy az IMF rugalmas lesz , és meg lehet vele állapodni úgy, hogy ne legyen feltétel a lakosság azonnali brutális megsarcolása. Ez nem jött össze, így önállóan finanszírozzuk magunkat IMF nélkül. Hozzáteszem, az első Orbán kormány idején (legalábbis a ciklus végére) sem volt szükségünk IMF-re.

lüke 2011.05.16. 21:17:15

@nyünyüge:
helyes kis írás
de Szarkó nem az igéretekkel nyert, hanem a tettekkel, mikor
belügy min. volt- zavargások megfékezése-

álomszép 2011.05.16. 21:17:39

@lüke:
Miért? Kértem Tőled garanciát?
Miért vagy olyan ideges?
:)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.05.16. 21:18:29

@aszekelyek: A csalóknak a jelenleg érvényes alkotmány szerint se járna nyugdíj.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.16. 21:19:03

@aszekelyek: Tisztára mint a Beugró című műsor: Kapsz egy témát, és arra kell egy "lojális improvizációt" rittyenteni. :-)

Egyszerű: Kell (beígérve) 3000 új rendőr szolgálatba állítása. Pénz nincs. Tehát amit eddig az állam adó-és járulékmentesen nyugdíjra kifizetett, az most helyette bérként fizeti ki, az adók és járulékok pedig "pénz az ablakban".

Ezt a "primitív furfangot" még Szalacsi Béla is megirigyelte volna. :-)

(El tudom képzelni, mit éreznek azok a nyugdíjasok, akiknek ismét szolgálatba kell állnia. Nem irigylem Orbánt. Kell neki most tényleg a TEK.)

álomszép 2011.05.16. 21:20:08

@lüke:

Fáradt vagyok?! Ird Te ide! Légy oly kedves!
Egyébként melyik nick név tetszik Neked a legjobban.
Egyik sem?
:)

dzsaszper 2011.05.16. 21:20:29

most olvastam az Aréna összefoglalóját, GIró-Szász Andrással.
mintha a Gyurcsány-éra kormánypárti politikusait hallanám: mindent jól csinálunk, csak nem elég jól kommunikálunk...

Úgy tűnik, ez hatalmas kísértés politikusoknak és politológusoknak egyaránt... hát még a punditoknak ;)

hoplita 2011.05.16. 21:21:29

@aszekelyek:
Én se vagyok 20 éves, mégis ott vótam, baszki.
Ha jól tévedek max. 4-5 évvel lehecc nálam idősebb....úgyhogy ez gyenge kibúvó, fotelforradalmárkám...:))
Mesélni meg azé' nem mesélek többet, mert még nem évült el..:)
Még a mostani felfüggesztettem se tőtt le.:DD

Szal, nyugodtan valld be, hogy beszari vagy, mint az emenós cimboráid, meg az összes puhapöcsű ismerősöd.
Olyan orbánista ölebek, libuskám.:DDD
Szart se értek ti...

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.05.16. 21:22:10

@Blogger Géza: Igen, közben azóta OV-nak eszébe juthatott, hha még esnek 10%-ot, akkor ott lesznek, ahol a maszop.

tölgyes 2011.05.16. 21:22:23

@MolnarErik: "Az Áfa-tv. módosítása (2006/6 - Közteherváltozások a Gyurcsány-csomagban)"

4.1. Adómérték-változás

2006. szeptember 1-jei hatállyal megszűnik a 15 százalékos kedvezményes adómérték.. olvasgassa!

aszekelyek 2011.05.16. 21:23:17

@Akitlosz: :DDD

@MolnarErik: Azután meg 25-re :)

@lüke: Sosem venne fel mezítlábra szandált, mint ebola :) Sajnos a szoci hölgyek öltözködését kevéssé tudta pallérozni. Nem rajta múlt. Ajemmónika is elbliccelhette vele a protokoll leckét, különben nem égett volna, mint a rongy anno... Élőben is az:) Ha eccer nem kérdik tőle, nert úgy tudják, hogy ők aztán mindent tudnak, ilyen eredmények lesznek... Belügyminiszteri szinten. Szerintem borogatták, amikor leterroristázta fleto az arab focistákat....

álomszép 2011.05.16. 21:23:28

@lüke:
Bocsánat! Talán csak nem bántottalak meg a Fidesz-szel.
Te vagy az akinek "dübörgött a kétharmad".
Vagy talán tévedek?
:)

lüke 2011.05.16. 21:23:48

@dzsaszper:
ezt már Ferenc Jóska is mondta
minden nagyon szép, minden nagyon jó

@álomszép: provokálsz,
Kumintól a világvégéig

lüke 2011.05.16. 21:24:50

@álomszép:
ezt 3x írod, nekem meg Leticiának

Blogger Géza 2011.05.16. 21:25:32

@MolnarErik: Igen, ha az új kulcs a régi alá esik. Azért talán nem kell matematikazseninek lenni ahhoz, hogy

1) A 12% és 25% -> 20%
2) 17% és 32% -> 16%

kulcsváltozások közül melyik igazi csökkentés.

pucros 2011.05.16. 21:26:10

Gábor, Gábor... annyira szomorú milliomodszor látni az intellektussal járó korlátokat :(

Befogadható _és_ értelmes magyarázat? Tényeg hiszel ebben?

Olyan csak a mesében van. Meg talán még a nagyon intelligens emberek számára.

Ne magadból indulj ki. Az értelmes magyarázat nem befogadható.

Ha valamit felfognak belőle, az akkor sem az értelmessége miatt van, hanem attól az emocionális stichtől, ami esetleg érződik belőle a beletűzdelt hívószavak miatt.

lüke 2011.05.16. 21:26:56

@álomszép:
Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.
A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed

lanyi 2011.05.16. 21:27:08

@csi szi:

Hát nagyon tévedsz.
Egyáltalán nem vagyok köszoci.Sőt ha hiszed, ha nem a Fideszre szavaztam.Az iwiwre a kisfiam képét teszem ki, akit imádok.a nagyfiamra rettenetesen büszke vagyok.Mélységesen elítéltem a rendőri erőszakot.Boldog voltam, hogy nem kellett jelen lennem.Felháborított az országgyűlési képviselő brutális megverése.Megjegyzem,hogy a rendőrattakot a jelenlegi belügyminiszter barátja vezényelte.
Fura helyzet nem?
Hát így jártam...de utoljára
Lehet röhögni...

dzsaszper 2011.05.16. 21:27:42

@lüke: de ő mindennel meg is volt elégedve :D

álomszép 2011.05.16. 21:30:12

@lüke:
Nem értem. ! De a legkevésbé érdekelsz Te és a Letíciád is!

Érted ugye.
Nem múlik el nap, hogy ne velem szórakoznál.
Megkérdezhetem, hogy mit képzelsz magadról Te is.?
Egy úri nő nem viselkedik így mint Te.

aszekelyek 2011.05.16. 21:30:21

@lüke: tudom :)
@hoplita: Most kellene felnéznem rád, mint hŐs vitézemre?
:)@lanyi: Sokkal több info kéne, hogy ez hihető legyen. Milyen alapon vonnák meg? Mit teccet dolgozni? Melyik törvény alapján? Mi van az özvegyikkel, azt is megírták önnek?

tölgyes 2011.05.16. 21:31:06

@lüke: Hamis tanúvá lettél saját igaz perednél..:)

csi szi 2011.05.16. 21:32:22

@lanyi: Jó én pestieket ismerek, látom közben kiderült hogy vidéki vagy. Teljesen megértem ha nem szavazol többet rájuk :) Bár alternatívát sem látok sehol, egyelőre.

aszekelyek 2011.05.16. 21:32:52

@a-kis-herceg: Belopták az államkasszába. fujj , mi?

@MolnarErik: ennek szereznek most érvényt. :D
@lüke: Dávid Ibolya.

lüke 2011.05.16. 21:34:13

@tölgyes:
nana ,ilyen messzire nem megyek el ezzel a trozkopffal

álomszép 2011.05.16. 21:34:15

@lüke:

Férfi? A fenét leszek én férfi!!!!!
Bocsánat! De nem unod még?

álomszép 2011.05.16. 21:37:27

oppá")

Már bocsánat.! De de aki "ilyen mint én". hogy lehetne férfi!?

:))))

mrs. white 2011.05.16. 21:37:35

A harmadiknál tényleg nincs jobb módszer, csak egy apró bibi azért van vele. Pontosan egy évet késtek a megvalósításával.
Éppen tavaly májusban ezzel kellett volna kezdeni. Most már én kicsit későnek érzem az őszinteséget.
Reformoknál is van némi hiányérzetem. A tökéletesen felesleges és jelen helyzetben kifejezetten káros egységes adókulcs bevezetése helyett kezdhették volna a nyugdíj és egézségügyi reformmal. Szerintem a nyugdíjas rendőrökön kívül mindenki egyetért abban hogy nonszen 38 évesen magasabb nyugdíjjal otthon fusizni (ezzel más 38 éves vagy akárhány évese elől elvéve egy munkahelyet) mint rendőrként dolgozni. Ezt lehetett volna úgy is kommunikálni, hogy megemelem a fizetéseket de annak az az ára, hogy nyugdíj korhatárt rendezem. A másik pedig, hogy legtöbb esetben a nyugdíjazás menekvés a munkanélküliség elől idős korban. Normál életerős képzett emberek is alig találnak melót, akkor hogyan lesz visszaterelve x ezer (hátrányos helyzetű) idős ember a munka világába.
Talán a reformot munkáltatói járulékcsökkentésekkel és a széles, értsd átlag környéki vagy alatti munkavállalók jövedelmének növelésével kezdeni. Aki mostanában szétnéz egy kicsit a kereskedelemben az tapasztalhatja, hogy brutális módon áll a fogyasztás. Abból nem lesz belső motor, hogy a társadalom felső szegmense több pénzt kap az adó miatt, viszont annak a 300-400 milliárdnak az előteremtése már mindenkinek a problémája. Tavaly ezzel kellett volna kezdeni. A forint gyengítése és a tőzsde bedöntése még várhatott volna egy kicsit, addig is több pénzt költöttek volna az emberek. Lehetett volna pl egy progresszív adócsökkentés. Egy cég amely növeli az bérszinvonalát (és minél inkább) az kedvezőbb adózási sávba kerül. Ez csak egy ötlet de lehet, hogy segített volna a gazdaság kifehérítésében és belső kereslet felpörgetésében. Igaz nem én vagyok a közgaszdász, hanem Matolcsy. Ezek után lehett volna olyan húsba vágó kérdésekkel is foglalkozni, mint, hogy melyik vendéglátó helyén milyen országzászló lengjen, legyen vármegye vagy sem stb. Akkor már tényleg senkit nem érdekelt volna csak a baloldali hivatásos rettegőket. A lejtmenet most sem attól indult be, hanem februári fizetési papír megtekintése után. Az adójóváírás jelenlegi ötletét pedig ha végig verik, akkor én már 2014-es választások elérésében sem vagyok biztos.

Blogger Géza 2011.05.16. 21:37:48

@lanyi: Mondjuk ezt nem hiszem, de engem éppenséggel az se zavarna. Miért járjon egyik ugyanannyi ledolgozott év, ugyanakkora életkereset esetén egyik nyugdíjas nőnek több nyugdíj a másikénál csak azért, mert éppen volt egy férje? Akitől az új szabályok szerint örököl is, de haszonélvezet a régi szerint is járt.

lanyi 2011.05.16. 21:38:27

@aszekelyek:

Hszt. 1996-ban lépett hatályba.Egy kétharmados törvény.

Amúgy te mit nem hiszel el?
De nem érdekes,nem a te bajod.
Kívánom neked hogy szerencsésebben alakuljon az életed mint nekem.

Azért arra megérlek, ne hidd el amit az Orbánék mondanak, sok dologtól megóvod akkor magad.

Blogger Géza 2011.05.16. 21:38:48

@MolnarErik: Ez szép elmélet, csak nem igaz, eredetileg is ez volt a cél.

"Egy kormányzati tisztviselő ezzel szemben az [origo]-nak azt mondta, hogy korábbi frakcióülésen már felmerült a téma, így szerinte lehetett tudni, hogy pontosan mit takar a javaslat. "

www.origo.hu/itthon/20110516-zavart-okozott-a-fideszben-lazar-janos-alkotmanymodositasa.html

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.05.16. 21:39:23

@aszekelyek: Nem, pont ez a "megérdemlizés" az olcsó maszatolás, mivel szubjektív jelentésű, bármire rá lehet húzni (és persze vica-versa). Aki teljesítette (hangsúly a múlt időn) a törvényben előírt feltételt, annak jár. Aki nem teljesítette, annak nem jár most sem, ahhoz nem kell alkotmánymódosítás, ha a csalóktól el akarják venni. Ha változtatni akarnak, azt a jövőre nézve meg lehet tenni. Ez bizony a jogszerűen megszolgált nyugdíj elvélteléről szól, ezért is kellett elővenni a bármit jelenthető "megérdemli" szót, a teljesen egyértelmű "törvényesen jár" helyett.

balfék 2011.05.16. 21:40:04

@aszora: Akkor tessék úgy kormányozni és olyan törvényeket, hozni, hogy a gazdaság úgy működjön, hogy kitermelje a nyugdíjakat. Nem a törvénytelen alkotmányellenes kormányzásra kapták a felhatalmazást. Az adósróf nem egyenlő a kormányzással.

hoplita 2011.05.16. 21:42:59

@aszekelyek:
Dehogy kell....elég az, ha én lenézek rád, libuskám.:))

bariga 2011.05.16. 21:45:04

@mrs. white: Nagyon jól összefoglaltad, de mégis csak úgy néz ki, hogy az elkövetett hibákat ennek a kormánynak kell helyrehozni. Az idő kevés, gyorsan észhez kellene térniük, vagy van egy negyedik módszer?

parlamentarista 2011.05.16. 21:46:08

@török
lázárral az a baj, hogy nem elég őszinte? vagy kósával? ez most valami vicc? ha orbán viktor őszinte lenne, akkor még radala is kiszeretne belőle.

nyünyüge 2011.05.16. 21:46:36

@Blogger Géza:
és az normális, hogy egy alkotmánymódosítás kapcsán, amelyik százezreket érint(het) közvetlenül és sokszorannyit közvetve, ilyen félreértések vannak a kormány tisztviselője és a kormány frakciója között?
és az normális, hogy pénteken beterjesztjük (szigorúan kikerülve a szakmai egyeztetést), hétfőn átnyomjuk az alkotmányjogi bizottságon (úgy, hogy még a tiszteteletbeli koaliciós partnerünket sem hagyjuk szóhoz jutni), kedden meg megszavazzuk?

álomszép 2011.05.16. 21:48:37

@Ordnassac:
Hm. nem tudom, mert? irtam?

jag3 2011.05.16. 21:48:45

@Blogger Géza: ne haragudj, de az IMF gazdaságpolitikája már régebb óta (a 90-es évek óta) eléggé közismert. El nem tudom képzelni, hogy egy a világot kicsit is ismerő politikus az IMF-et a "rugalmas" jelzővel irja le.

Mindenesetre amit irsz, az szinte semmit sem változtat az A) verzió álomvilágba révedő politikusán, aki első évben politikai tőkét gyűjtene hitelből, hogy azon lovagolja meg az egyébként gyurcsányi tipusú megszoritásokat. Úgyhogy szvsz a C) verziót nem sikerült megalapoznod. Esetleg valami más?

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.05.16. 21:49:26

@Blogger Géza: Hát ez tényleg egyszerű matematika, egy picit túl egyszerű is: ugyebár mindennek 25% volt az ÁFÁ-ja (ruha, rezsi, szolgáltatás, szal tényleg minden), kivéve az élelmiszert, és az alapvető élelmiszereknek meghagyták később is az ÁFA kulcsot.
Most tényleg mindenkinek csökkent a SZJA, de akkor minek is kellett a bérkommandó?

Ordnassac 2011.05.16. 21:52:30

@nyünyüge: ami a legszebb az egészben, az AB-t érintő része a nyugdíjügy miatt teljesen elsikkad.

aszora 2011.05.16. 21:55:08

@balfék: Jogos, de ez egy csapdahelyzet. (Részben) indokolatlanul kifizetett 100 mrf Ft-okból azért elég sok munkely/fejlesztés kijönne, (vagy több jutna pl. szakoktatásra, lehetne képzett munkaerő), de tkp. a jelnelgi pazarló rendszer azt jelenti, hogy feléljük a jövedelem nagy részet, magas az adóprés, és fejlesztésre, beruházásra kevés marad.
Az azért irreális elvárás, hogy minél több ember minél több nyugdíjat kaphasson, de ezért a gazdaság is jól fejlődjön, hogy jövőre mégtöbbet kaphassanka :) A kettő fordítottan arányos, az pedig teljesen egyértelmű, hogy jelenleg aránytalanul sokat költünk (nemzetközi összehasonlításban is) bizonyos ellátásokra, ez éppen a gazdaság fejlődésétől viszi el a pénzt.
Persze nem csak itt van pazarlás, de itt is jelentős.

De szerintem pénzügyi szempontoktól eltekintve is hasznos, ha tisztázzuka fogalmakat, és ami nem nyugdíj, azt ne nevezzük annak, mert így normális jogi kereteket sem lehet teremteni, és sok ember fejét is megzavarja a zavaros fogalmi keret, valójában sokszor nem is a problémákon, és azok megoldásán megy a vita. Szóval a keretek mindneképpen tisztázandók, addig sok értelmne nincs is a diszkussziónak.

mzoltán · www.szuveren.hu 2011.05.16. 21:56:17

A megszorításokkal kapcsolatban egy dologról nem tesz említést az elemzés: a felső adókulcs eltörlése 2011-2013 között mintegy 1600 milliárd forintot vesz ki a költségvetésből a megszüntetett KT szerint, és most, az év elejére jöttek rá, hogy ezt pótolni kell, kiadáscsökkentéssel, mert átmeneti különadókból nem lehet. Ez nem kényszer volt, hanem választás.
Bővebben: szuveren.hu/gazdasag/az-egykulcsos-ado-ara

Blogger Géza 2011.05.16. 21:56:46

@nyünyüge: Mondjuk ez nem egy szépségdíjas eljárásmód pont pár héttel az alkotmány elfogadása után, ezt elismerem. Az AB még mindig túl erős, ezért kénytelen a kormánypárt az alkotmányhoz nyúlni, ez a tanulsága a 98%-os adó elmeszelésének.

A cél (aktivitási ráta növelése) helyes, és látszik is az elszántság, de szerintem ez már túlzás.

Én egyébként ezekben a nagy egyeztetésekben nem hiszek ilyen esetekben, egyáltalán hogyan lehetne egyeztetni 30 ezer korkedvezményesen nyugdíjazott rendvédelmissel. Kétséges, hogy pl a rendőrszakszervezet hitelesen képviselné ezeket a nyugdíjasokat. És hogy nézne ez ki: az érintett továbbra is szeretné megkapni a nyugdíját, ez világos, az nem világos, hogy lehetne itt érdemben egyeztetni.

Hozzáteszem, én szívem szerint a 2006 októberi (szemkilövős és hasonló) eseményekben majd azok eltussolásában részt vevő összes rendvédelmistől megvonnék minden nyugdíjat, dehát ez persze csak vágyálom.

lüke 2011.05.16. 21:57:22

@aszekelyek:
azt kihagytam, meg a Bács-Kiskun megye kisz titkárt nem emlékszel milyen Sanyi volt?
@Ordnassac:
erre gondoltam én is ,elterelő
szerintem nem olyan sok rokkantat tudnak reanimálni
(már a halálozási mutatók szerint)

egyébként meg szent- hogy,nem küdözgetem:)

Doktor Kotász 2011.05.16. 21:58:28

Kíváncsi leszek, hogy Török Gábor mikor fogja kimondani, hogy a rendszerváltás óta egyetlen jó kormány volt, és azt a szocialisták tudták felmutatni, mégpedig a Bajnai-Oszkót.

A Fidesz vég hazudta az ellenzékben töltött négy évét. 2006-ban Gyurcsányék nem hazudtak, hanem hallgattak, és ezt Öszödön hazugságként tüntette fel a kormányfő őszinteségi rohamában. 2006-ban Orbán viszont egyértelműen hazudott, és ezért vesztett. 2010-ben már bejött.

Mi a nem világos abban sok embernek, hogy ellenzékben az Orbán folyamatosan hazudott a Szíjjártó heti sajtótályékoztatóján keresztül?
Ha bárki szeretné tudni, hogy Orbán mit akar tenni pár hónap múlva, elég arra figyelni, hogy milyen labdát dob fel ma. Az MNYP államosítás. 14 hónapig felfüggesztik a folyósítást, de utólag kárpótolják az embereket. Pár hónap, és nyílt államosítás nyugdíjmentés címén. Hasonló történt a korkedvezményes nyugdíjakkal.
Ma az a szüveg, hogy nem szűntetnek meg Egyetemeket. Pár hónap múlva sok kar támogatását fogják megvonni. Erre most mérget lehet venni.

Blogger Géza 2011.05.16. 22:00:52

@MolnarErik: Bérkommandó tudtommal nincs, de igazából nem lenne rossz azért, hogy valaki ellenőrizze, a munkaadók mennyire tartják be az általuk vállalt béremeléseket. Egyes hírek szerint egy részük eléggé elsumákolja, amire jogi lehetőségük megvan ugyan, de szerintem most terveznek annyi munkaadóknak kedvező intézkedést, hogy nyugodtan végrehajthatná mindenhol. Ez ugyanis tényleg garantálná, hogy senkinek ne csökkenjen a nettó bére. Az állam ezt a maga portáján megvalósította, de a privát szférától csak elvárhatja, nem követelheti.

kistamás 2011.05.16. 22:03:40

Gábor!

Van valami, ami nem stimmel a cikkeddel. Valami, ami elegáns nagy lépéssel most és máskor is ki van hagyva a számításból. Miért van kihagyva hogy a nép bizony felejt? Azaz persze nem ilyen egyszerű, mert vannak akik nem és vanak akik emlékeztetnek. Pl ilyenkor te is.
Azonban a pártok szerintem nyugodtan számíthatnak erre. Mindig adnak aktuális témát és így mindig ki is szorul a pár évvel azelőtti téma. Az aktuális téma mindig jobban izgatja az embereket, mint a régi. Röviden: Szerintem nem kell tartani a fidesznek, hogy szembesíti valaki az igéreteivel és nem lesz mit mondania az aktuális helyzetről. Ha ehhez hozzáadod a "profi" kommunikációt, akkor íme ez a negyedik lehetőség.

Ordnassac 2011.05.16. 22:04:19

@lüke: főleg, hogy a magukat csalással rokkant-nyugdíjba küldők ellen nem kell alkotmányt módosítani. Ez a rendelkezés elsősorban azt célozza meg, hogy a rendészeti dolgozókat (rendőrök, katasztrófavédők, tűzoltók stb.) visszakényszerítsék egykori hivatásukba. Ami részben érthető, mert valóban nagyvonalú volt az eddigi szabályozás, de szerintem sok értelme ennek nincs.

A legtöbb ilyen nyugdíjas már nincs olyan kondicionális állapotban, hogy az utcára ki lehessen küldeni, így max. irodai munkára lesznek jók. Attól meg nem biztos, hogy az emberek biztonságérzete javulni fog.

misiapu71 2011.05.16. 22:05:36

kedves honfitársaim a mi országunkba évszázadok óta mindenki hazudik mindenkinekha majd lesz pár évtized,akkor talán lehet magyarországból egy normális élhető hely addig is tüzzön mindenki külföldre világot látni ne csak ezt a disznó ólat lássátok

soproni1 2011.05.16. 22:06:37

@Doktor Kotász:

Jogos.
De nem azért szavaztunk valakire, mert igért fűt fát, hanem nem akartuk, hogy a másik győzzön. Gyurcsány jó választás volt legyőzni Orbánt. Más nem tudta volna. 2002-ben Medgyessy úriembersége kellett, hogy Viktort menesszük.

Látszik a mostani állapotokon, hogy senki sem szavazott a fideszre. Négyévente ciki valamilyen szavazónak lenni.

porfelhő 2011.05.16. 22:07:30

életkoruk és besorolásuk alapján sokukat nem is érint az az elgondolás, hogy egy részüket visszavezetik a munkaerőpiacra."

inforadio.hu/hir/belfold/hir-434026

Nahát! ez is jó. Nem azzal van a probléma, hogy nem akarnak a magyarok dolgozni. Illene már végre felfogni. Azzal van a gond, hogy nincsenek munkahelyek.
Nem elég! Nincs elég!

Blogger Géza 2011.05.16. 22:08:51

@MolnarErik: Ami az áfa részét illeti, hát egyénileg különbözik, ki hány %-ban fogyasztott az egyes termékekből, a kiindulási helyzetben elég sok minden tartozott a 12%-os kulcsba, pl. az áram, tömegközlekedés, könyvek, folyóiratok, élelmiszerek, szállás, szóval a mindennapi kiadások jelentős része.

soproni1 2011.05.16. 22:08:59

@misiapu71:

A magyar külföldön is az marad. Ott is hazudunk, széthúzunk. Nemcsak a politikusok, mi is. Ezt kéne alkotmányba rögzíteni.

lüke 2011.05.16. 22:12:49

jó éjt
a rossz lelkiismerettel alvóknak is.)

Blogger Géza 2011.05.16. 22:16:05

@porfelhő: Azt is látni kell, hogy könnyebb munkahelyet teremteni akkor, ha sokan keresnek munkát. Akkor megéri ezzel próbálkozni, mert tényleg találsz is valakit, aki jön hozzád dolgozni.

misiapu71 2011.05.16. 22:17:52

@soproni1: talán csak nem a burgesztáni csatamezőkön edződtél mert szerintem jól látod a helyzetet

porfelhő 2011.05.16. 22:19:35

"A kormányok megkülönböztető jegyei. Kétféle szerepfelfogást különböztetünk meg. Az első, a "brókerista", amelynek jellemzője, hogy a többség akaratát szem előtt tartva egyfajta menedzser-típusú vezetést testesít meg. Ezt a felfogást a konfliktuskerülő, ügyintéző, rövidtávon gondolkodó magatartás jellemzi, míg a másik, a "protektor" típusú, a saját elképzelése szerint halad, figyelmen kívül hagyva a közvéleményt. Jellemzői a határozott, agresszív magatartás, de nagy előnye, hogy világos jövőképpel rendelkezik."

Kedves Török Gábor!
Azt szeretném kérdezni, hogy az Orbán kormány melyik "típus" Ön szerint? :)
Bocsánat! tanulok. mindig.
:)

Blogger Géza 2011.05.16. 22:20:53

@Doktor Kotász: "2006-ban Gyurcsányék nem hazudtak, hanem hallgattak, és ezt Öszödön hazugságként tüntette fel a kormányfő őszinteségi rohamában. "

:D

Ez a hónap vicce, szóval Gyurcsány úgy volt őszinte, hogy hallgatott, majd utána őszinteségi rohamában hazudott, mert valójában nem is hazudott?

Ez egész egyszerűen gyönyörű mind logikailag, mind pszichológiailag, mint politikailag.

porfelhő 2011.05.16. 22:21:19

oppá!:) bocsánat!
Szerintem az első "tipus".
Erre a válaszra milyen osztályzatot lehet kapni?

:)))

mrs. white 2011.05.16. 22:22:55

@bariga: Van. Amit mzoltán belinkelt. Az elcseszés alfáját és omegáját az egykulcsos adót 2012-ben azonnal elfelejtik, vagy legalább megprobálják, valahogy kozmetikázni. Ellenkező esetben 2014-ben súlyos bukta lesz. Ha rájönnek erre talán van remény. A hibázástól csak egy rosszabb létezik ha nem ismerik be és nem változtatnak rajta. Nos, ennek semmi reális esélyét nem látom a fidesz eddigi formáját tekintve. Ez a jobbkéz (matolcsy) és a test (orbán) bukásával kellene járni. Erre csak a gyöngyöspatai helyzethez hasonlóak mindenpossá válásával és a szlovák éhséglázadáshoz hasonlatos eseményekkel kerülhetne sor. Erre egyébbként van is esély szerintem egy két éven belül. A fideszben ha létezne önvédelmi reflex akkor meglépnék mert akkor már késő lesz és nekünk is mert megint elment négy év feleslegesen.

Ordnassac 2011.05.16. 22:23:52

@Blogger Géza: "Nem bontottam ki az igazság minden részletét."

Gondolom még rémlik.

nyünyüge 2011.05.16. 22:24:36

@Blogger Géza:
pár napja már emlékeztettelek, hogy az egyeztetés nem a munkavállalóval vagy a nyugdíjassal való személyes, esetleg levél útján való egyeztetést jelenti.
Hanem minimálisan az érintett állami szakapparátussal való egyeztetést (amikor például kiderül, hogy pontosan kiket érintene, kiket nem, meg más ilyen apróságok), neadjisten az adott témában érdekelt, törvénybe foglalt tanácsadó szervezetek bevonását - ezügyben pl. az idősügyi tanácsét, aztán jönnek a nehezebb ügyek: a munkaadói szervezetek és a szakszervezetek.

De hogy ezek közül egyik sem és néhány nap?!?! ez nem elegancia kérdése, ez felelőtlen, cinikus hozzállás. Kiáll Lázár, hogy nem engedheti meg magának az ország, hogy életerős emberek nyugdíjasok legyenek, és azokról beszél többek között, akiket a II. Orbán kormány küldött nyugdíjba 2010 végén az adóhatóság és a vámőrség összevonásakor! Ez normális? 2010 végén még megengedhette magának az ország? Nem kellene előtte tisztázni, hogy hol fog elhelyezkedni a visszahozott pénzügyőr vagy rendőr? A válsággócokba lesz rendelve a több éve nyugdíjban levő rendőr? Vagy tényleg közmunkásokat fog terelgetni valahol?

Nem az lett volna a megoldás, hogy előre felmérni, hogy milyen betöltetlen helyek vannak, és ezeket a helyeket "megpályáztatni" a nyugdíjasok között?

Ordnassac 2011.05.16. 22:25:23

@mrs. white: a jobb kéz helyzete egyáltalán nem olyan biztos szerintem. Azon se lepődnék meg, ha feljebb bukna (mondjuk OGY-alelnököt csinálnak belőle).

mrs. white 2011.05.16. 22:32:24

@Ordnassac: Már csak azt kéne tudni kinek az ötlete volt az egységes adó. Félek, hogy Orbáné mert Matolcsyról olvastam egy helyen hogy pár éve kb ezt mondja amit most csinált. Az adókulcs kivételével mert az rendszer idegen és nem értett vele egyet. K!önyörgöm! miért ne lehet egyszer megprobálni, hogy nem poltikusként gondolkozni hanem közgaszdászként csak legalább egyszer a próba kedvéért 4 évig?

Blogger Géza 2011.05.16. 22:33:21

@porfelhő: Nyilván a kettő keveréke, ha korrekt választ akar adni. Azért ahol a kormány határozott vonalvezetést mutat fel, ott szerintem a többség általában egyetért az irányvonallal. Pl. Ön- és vagyonvédelem legyen megengedőbb, privilégiumok felülvizsgálata (egyes korkedvezményes nyugdíjak), alacsonyabb adózás (SZJA), egyes - korábban extraprofitot bezsebelő ágazatok - különadóztatása, eladósodottság visszafordítása, adózó munkavállalói réteg számának növelése, parlamenti képviselők számának csökkentése, pofátlan végkielégítések lehetőség szerinti visszaszerzése (pl. extra adók útján.)

A kevésbé konkrét, ideológiai jellegű viták (kell-e új alkotmány, hogyan nézzen ki a preambuluma, hogyan álljon össze a Költségvetési tanács, jó-e a médiatörvény) meg a döntő többséget hidegen hagyják, mert valójában nincs közvetlen kihatásuk az életükre.

Blogger Géza 2011.05.16. 22:35:04

@nyünyüge: "Nem az lett volna a megoldás, hogy előre felmérni, hogy milyen betöltetlen helyek vannak, és ezeket a helyeket "megpályáztatni" a nyugdíjasok között? "

Nem. Ezzel ugyanis nem spórolsz semmit.

Ordnassac 2011.05.16. 22:36:53

@mrs. white: úgy halkan jelzem, 2002 és 2010 között három közgazdász volt Magyarország miniszterelnöke.

Amúgy egyáltalán nem vagyok rajongója a tiszta fiskális-technokrata kormányzásnak (még ha az egykulcsos szja-t nem tartom valami fényes megoldásnak). Tűzoltás idején még oké ez a szemlélet, de hosszútávon tartom annyira károsnak, mint a kultúrharcos kormányzást.

jjulie 2011.05.16. 22:40:39

még szerencse, hogy jött ez a válság, és ez bebaszott a fidesznek, nem tudnak nem belebukni

és hála isten, még nincs vége a válságnak

ökörpöröly 2011.05.16. 22:42:03

@porfelhő: Azért "protektor" nem nagyon lehet, mert hol 7%-os államháztartási hiányt akartak kiharcolni, illetve növekvő eladósodás melletti gazdaságélénkítésre szavaztak, hol ennek az ellenkezőjére. A világos jövőkép kissé nevetséges. Hát még a realitások. :) 400.000 új munkahely 4 év alatt, 5-7 %-os gazdasági növekedés, a vicc kategóriája.
A jelenlegi rendszert inkább ideaidiotizmusnak kellene nevezni. Azon se csodálkoznék, ha Roma Kadhafi és Matolcsicska a Nap-hegyen fehér lovat áldoznának a Nagyszakállú Öregistennek, hátha összejön nekik valami. :) A napkeleti istenek segítsége mindig jól jön, ha se a régi kommunisták -Szűrös, Stumpf, Mikola, Pozsgay-, se a házi cionisták (Hatvany-Deutsch, Fónagy), se az egykori centristák (Navracsics, Szájer) nem tudnak segíteni! :)
Majd a felcsúti tarkabarna megoldja. Úgyis tetszik neki a sámán spirituális szerepköre. Az is valami, ha már királynak nem akarják megválasztani!:)

Blogger Géza 2011.05.16. 22:42:47

@nyünyüge: Ez az "egyeztetés-illúzió" úgy látom, nagyon belédégett. Ezzel kapcsolatban idéznék egy GY F nevű bukott miniszterelnököt, akinek híres beszédében tényleg vannak jó dolgok is, pl a sehova nem vezető egyeztetésekről, íme:

"Megtanulni nem fölszisszenni minden pillanatban és menni előre. Dehogy tudom kiszámolni minden lépésünknek a következményét. Nem tudjuk! Nincsen ennyi kapacitásunk. Azt az igazság, hogy csak reggel 7 órától éjjelig dolgozik az egész csapat, és hiába, egy pont után nem lehet szélesíteni. Nem tudjuk 12-15 embernél többen körülülni azt az asztalt, amelynél meg kell állapodni kormányzati emberekkel, minisztériumi emberekkel meg szakértőkkel. Nem tudjuk. Ennyi tehetségünk van gyerekek! "

"És azt is meg kell mondjam nektek, hogy nagyon sok nagy ötlettel találkozom. Hű, a hétszázát neki! És kiderül, hogy még a legnagyobbak is, a legtöbbre tartottak is százmilliárdos nagyságrendű tévedésekben vannak."

Jack Torrance 2011.05.16. 22:45:50

Ja, és a megoldásokról.
Ahogy én látom, a Fidesz az első és a második pontot összevonva próbálja alkalmazni. Erőlteti a marhaságait, konfrontálódik mindennel és mindenkivel, miközben azt szajkózza, hogy ezt mi akartuk és hogy ez nem is az aminek látszik, hanem valami rendkívül klassz dolog.
És igen, ez már a kezdet kezdetén is elég komikus volt, csak néhány embernek később esik le a tantusz...

Ordnassac 2011.05.16. 22:46:17

@jjulie: és ehhez - úgy tűnik eddig - elég egy gyanúba keveredett vérbő IMF-vezér...

Jack Torrance 2011.05.16. 22:48:56

@Doktor Kotász: vicces amit mondasz (Gyurcsány meg a hallgatás meg a hazugság viszonya), de abban egyetértünk, hogy a Bajnai-Oszkó kormány jó volt. Egy ilyet elfogadnék akár hosszabb időszakra is.

Blogger Géza 2011.05.16. 22:53:31

@jag3: Sajnálom, hogy számodra a nyilvánvaló igazság nem megalapozott, de ez a te magánügyed. :)

ökörpöröly 2011.05.16. 22:55:05

@Blogger Géza: Ha hiszed, ha nem, a lakosság többsége ugyanúgy rühelli Gyurcsányt és az MSZP-SZDSZ-es tolvajokat, mint ahogy lassan gyűlölni fogja a Bölcs Vezért.
Te nem tudsz csak két pártban, két emberben gondolkozni?
Te egy ócska bohóc vagy, Bajnai vagy Boross megszorító terveire vinnyogtál volna. Ha az MSZP államosította volna a MANYUP-okat ugyanezen indokokkal, az első sorban, farokra húzott naranccsal ordibáltál volna ellene.
Neked egyetlen etalon létezik, hogy a Bölcs Vezéred mondja.
Ezenkívül se tudás, se józan ész nem vezényel.
Ha Orbán Viktor holnap egy méretes szarral jelenne meg a fején, s kijelentené, hogy mától ez a divat, akkor te az első büszke követői közé tartoznál.
Körülbelül itt állnak meg a szellemi és etikai képességeid.
Kíváncsi vagyok, hogy változott a pártpreferenciád az elmúlt 20 évben. :)

Jack Torrance 2011.05.16. 22:55:11

@Blogger Géza: elég egyszerű gondolkodás :D
Munkahelyet nem azért nehéz teremteni mert nincs aki megcsinálja, hanem mert nincs aki kifizeti. Vevő kell arra a termékre, amit a munkaerő termel. És hozzá infrastruktúra, amivel termel, és az pénzbe kerül. A befektetés nagy, a kockázat nagy, nem könnyű. És ha sok lesz a munka- és nyugdíjnélküli, akkor kevesebb lesz a vevő. Na erre varrjál gombot.

Blogger Géza 2011.05.16. 22:56:57

@Jack Torrance: Úgy, hogy a munkaadói oldal is tett egy ígéretet az Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén, mégpedig 4-6%-osat, ilyen egyszerűen.

panelburzsuj 2011.05.16. 22:57:26

@Ordnassac:

mrs. white nem közgazdász diplomát őrizni a sublótbant, hanem közgazdászként gondolkodnit mondott, nem?

Hogy tisztábban értsd: Orbán, a jogtudomány büszkesége ...

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.05.16. 22:58:32

Ne küld vissza a konzultációs levelet, úgysem olvassák el, nem nézik meg.
Állami pénzen miért nem pl. a választási iroda küldi ki és értékeli, mert a fidesz hazudik, csal.
Miért nem lehet a múltkorit is megnézni?

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=427173

nol.hu/belfold/eleguk_lett_a_fideszbol__mozgalomma_alakul_a_4k_

hirszerzo.hu/belfold/20110516_orban_kormany_charta_kerdoiv?s=hl

hirszerzo.hu/belfold/20110516_roosevelt_ter_level_tarlos?s=hl

Meddig tűrjük, mikor zavarjuk már el őket?

Blogger Géza 2011.05.16. 22:59:18

@ökörpöröly: Jaj, mikor elfogynak az érvek, mindig jön a személyeskedés, rossz nézni ezt a frusztrált vergődést. :)

Jack Torrance 2011.05.16. 22:59:31

@Blogger Géza: de ez nem kötelez minden vállalkozót. A legtöbben ha akarnának sem tudnának emelni, nincs miből, válság van.
Arról meg, hogy ki milyen ígéreteket tett, jobb nem is beszélni...

panelburzsuj 2011.05.16. 23:02:57

@Blogger Géza:

Gézu: pofa, kazánlemez, tudod ...

Blogger Géza 2011.05.16. 23:04:03

@Jack Torrance: Pont ezt írtam, a kormány erre nem kötelezhet senkit, de elvárhatja az ígéret teljesülését. Pláne hogy ő teljesítette az ottani vállalásait (minimálbér, és gondoskodott a hasonló helyzetű saját munkavállalói béremeléséről is).

panelburzsuj 2011.05.16. 23:07:26

@Blogger Géza:

Szóval lehet, hogy neked megnyugtató, hogy a mostané kormány pont olyan fasza, mint Gyurcsányé, de ez azért nem piac legigényesebb szegmense, nem?

Blogger Géza 2011.05.16. 23:08:42

@Jack Torrance: Attól hogy egyszerű, még igaz. Levezetésed elég egyoldalú, pl. eleve kihagytad az exportot. Szóval bonyolult, de hibás.

Ordnassac 2011.05.16. 23:09:19

@panelburzsuj: Medgyessy (mégiscsak főiskolai tanár volt) és Bajnai azért nem feltétlenül olyanok közgazdaságban, mint Orbán jogi téren. ;-)

Gyurcsánynál már nem vagyok ennyire biztos.

ssi 2011.05.16. 23:10:44

* természetesen minden párt kicsit/nagyon másmilyen ..
* ellenzéki/kormányi Fidesz kirívóbb, akarnák-e másolni, ha tudnák?

@mrs. white:
:-)))
- megérdemled ... a tiszteletbeli közgáz diplomát .. egy jó nevűt :-)
- "jobbkez"-et lefokozom: politikus

Jack Torrance 2011.05.16. 23:11:55

@Blogger Géza: máshol is válság van, bár igaz, máshol nem nyomorítanak meg épp ennyi embert. De azért kicsit még most is túl optimistának tartom, hogy hirtelen pár százezer embernek az exporttal teremtsünk munkahelyet. Nyilván neked van pár ötleted. ha ennyire pozitívan látod a helyzetet. Tudnál mondani párat, merre induljunk?

parlamentarista 2011.05.16. 23:12:47

@aszora:
a munkahelyek állami támogatása is segélyezés. az a probléma, hogy itt a mercedes is segélyezett. mert olyan a rendszer, hogy ha betartja a szabályokat, akkor támogatni kell. de a mercedest is segélyt kap, akárhogy csűrjük csavarjuk. tehát nem csak a rokkant nyugdíj forrását kellene megjelölni hanem minden kifizetés forrását.

tulajdonképpen meg kellene mondani, hogy melyik közhatalmi formáció milyen forrásból milyen feladatot lát el. az államnak, a régiónak, a városnak, és a megyének is úgy kellene működni mintha azok önkormányzatok lennének. ehhez forrás, és hatalommegosztás kell. és ilyet meg a fidesz nem akar. egyik párt sem. a fidesz különösen nem.

szóval a kérdés, hogy miért a nyugdíjak forrását kell megkeresni. és mondjuk a stadionépítésre szánt pénzek forrását miért nem kell.

vegyünk példának debrecent. egyszerű matekkal számolva 10 milliárdos megvonást jelent a széll kálmán terv. 1/50 lakosság. 500/50 = 10 milliárd. ezt elvonják. az állam épít 10 milliárdért stadiont a dvsc-nek. ami egy magántársaság. szima gábor nevű milliárdosé. miért épít az állam neki egy stadiont. ezt is meg kellene válaszolni. szerintem szima gábornak is jobb lenne, ha az állam nem építene neki egy stadiont, és mondjuk a loki drukkerből kisrészvényes lenne, mert így folyamatosan forrást tudnak bevonni a tőkepiacról. persze le kell tenniük valami üzleti tervet. kockázatot kellene vállalni. ehhez hasonlók.

csak azt akarom ezzel mondani, hogy nem csak a szegények pénzére nincs fedezet, hanem még nagyon sok mindenre nincs. a munkahelyteremtő támogatásokkal is csak az a gond, hogy azt csak úgy lehet kifizetni, ha másik munkahelytől elvesznek, vagy adósodni kell. akkor meg ugye kamatostól kell ezt fizetni. és ha a kamatok magasabbak, mint a növekedés, akkor ez nem működik.

a lakástámogatásnak mégis mi a fedezete? most megint ösztönözni fogják a lakásépítést. miközben megmentik a lakáshiteleseket. ezeket így egyszerre. ezeknek mi a fedezete?

ez a rendszer úgy tartható fenn, ha nem ad hoc szerűen mondják meg, hogy miből mit finanszíroznak hanem általában véve. mondjuk az egészségügyet a jövedéki adókból finanszírozzák. kevés a pénz. akkor meg kell emelni a jövedéki adót. a rendvédelmet a vagyonadóból tartják fenn. ha több pénz kell hozzá, mert a nyugdíjkorhatár emelésével párhuzamosan illetményt kellene emelni. akkor ehhez vagyonleltár kell, és vagyonadó. előbb tudni kellene, hogy mégis mit kell megvédeni. aztán vagyonarányosan mindenki járuljon a rendfenntartáshoz.

itt nem az őszinte beszéd hiányzik, amit török hiányol. hanem az értelmes. de ehhez meg egy koherens elképzelést kellene. és még egy dolgot meg kellene mondani. az adósságszolgálat fedezete micsoda. mert például lehetne mondani, hogy az előző évi növekedésből származó többlet. tehát ha a gdp változás 1000 milliárd, akkor ennyi az adósságszolgálat. brutál egyszerű mechanizmus. lehet ennél bonyolultabbat is mondani, de akkor meg kellene mondani, hogy miből fizetjük vissza az adósságot.

tehát most előírnak egy olyan mértékű adósságcsökkentést, amit a kormány nem fog tudni tartani, mert a társadalom nem fogja végrehajtani. az egész egy hülyeség. hogy majd a rokkant nyugdíjasokat fogja alkalmazni a piac. nem fogja. ha meg az állam fizet nekik munkabért, akkor mégis mitől lesz ez olcsóbb a jelenlegi rendszernél. munkanélküliek esetén ugyanez. segélyezés szintén.

kevesebb embert kell beengedni a felsőoktatásba. oké. de a többivel mi lesz. hogy lesz a rendszer olcsóbb. sehogy sem. nyilván az kellene, hogy a társasági adóból finanszírozzuk a szakképzést. aztán ha itt van egy cég, ami nyereséges, akkor oda képezzünk munkaerőt. ha a mercedes a társasági adót úgy fizeti meg, hogy közben képzi a jövő mérnökeit, és szakmunkásait. a dolgozók fizetik az szját, amiből fenntatjuk az általános iskolát, vagyis a közoktatást. akkor ez így fenntartható. de ezt igen okos embereknek kellene elég alaposan átgondolni. kisakkozni ezt az egészet.

porfelhő 2011.05.16. 23:15:13

@Blogger Géza:

Ne irj már butaságot! Szerinted még nem keresnek elég sokan munkát! Hatalmas a munkanélküliség, van a munkaerő piacon "választék" bőven, sajnos.

Blogger Géza 2011.05.16. 23:16:01

@panelburzsuj: Nem, nem érted, teljesen másról van szó. Gyurcsány állandóan azt magyarázta, miért nem tud elérni semmit. A mostani kormány nem magyarázkodik, hanem teszi a dolgát. Nagy különbség.

Ha ők is állandóan mindig, mindenben mindenkivel meg akarnának állapodni, amíg mindenkinek nem tetszik, akkor ebben az országban soha nem történne semmi. Ugyanis ebben az országban ha valakinek egy picit több adót kell fizetnie (adózás alól kivont kamu és igazi minimálbéresek), vagy megvonják valamilyen privilégiumát (halálig tartó zsíros bírói állás, 30-as, 40es években nyugdíjba menés), esetleg a köz érdekében jobban szabályozni akarják a tevékenységét (média), akkor azonnal vajúdó cigány asszonyokat megszégyenítő jajveszékelésbe kezd.

panelburzsuj 2011.05.16. 23:17:35

@Jack Torrance:

Pl:

(Vak)randifelkészítő tréning: wellness fogmosás termálvízzel, utána öblítés törkölypálinkával.

ökörpöröly 2011.05.16. 23:18:20

@Blogger Géza: Érvek, ellened? Olyan hülye voltál, hogy azt se tudtad, miként alakulnak a nyugdíjak a MANYUP-tagoknak, arról, hogy a munkaadó által fizetett nyugdíjjárulék (amit nyugdíjadóvá kereszteltek át) csak az államiba visszatérteknek keletkeztet nyugdíjjáradékot. Tulajdonképpen semmihez se értesz, csak a kiadott szólamokat pufogtatod.
Annyi eszed nincs, hogy el tudd képzelni, hogy vannak, akiknek se a FIDESZ, se az SZDSZ, se az MSZP nem tetszik. Azt se tudod elképzelni, hogy van ezeken kívül vannak politikai alternatívák. Te egy vidéki bolsevik vagy, aki képtelen kitekinteni a kultúrállamokra. Neked van fekete, és van fehér. Léteznek a Gyurcsány-fanok és az Orbán-hívek. Elég gyatra világképed van. Létezik modern konzervativizmus is, mindenféle beteges torzulások nélkül. Például a konzervatívok vezette Észtországban, ahol szintén komoly megszorítások vannak, ahol szintén mélyről kellett felállni. De ott azzal indultak a jelenlegi kormánypártok, hogy kemény megszorítások lesznek, de fel kell állni. Nem voltak nemzeti hagymázas baromságok, nem voltak hazug ígéretek. Kultúrnemzet, velük ellentétben.
Túl sok az olyan hülye, mint te - az ún. baloldalon és az ún. jobboldalon egyaránt-. Azért tartunk itt. Ilyen lakossággal máshol nem is tarthatnánk.
Hozzá kell tenni, én rühelltem a FIDESZ-t mindig is -már akkor is, mikor az SZDSZ szatellitpártocskája volt-, de most a győzelmüket vártam. Azt hittem, hogy végre jön egy Chikán Attila, egy Csaba László, aztán nekiállnak kitrágyázni az országból a szemetet, a FIDESZ-KDNP söpredék marhaságait meg betudtam a primitív magyar többségnek szóló marketingnek.
Tévedtem. Kaptunk egy kapkodó, zavarodott kormányzatot, ami felrúgja az alapvető európai jogi és etikai normákat.
Ezzel évtizedekre véget vetett a jogbiztonságnak az országban. Nem csak a lakosságnál, hanem a befektetőknél is. Persze jön majd be némi tőke, csak spekulációs, ahol megkérik az árát a befektetésnek.

Jack Torrance 2011.05.16. 23:19:03

@porfelhő: úgy 600 ezren. Nyilván fogorvosnak kéne menni mindnek...

panelburzsuj 2011.05.16. 23:20:05

@panelburzsuj:

A turizmus rugalmas mesterség: a szónoklat célközönségétől függően hol sztárorvosokat, hol meg ötelemis tömegeket akar felszíni.

Jack Torrance 2011.05.16. 23:22:45

@parlamentarista: "itt nem az őszinte beszéd hiányzik, amit török hiányol. hanem az értelmes."

hát ez az.
(és meg kell mondjam, nagyon nagy csalódás nekem, mert pont ezt nem vártam)

Jack Torrance 2011.05.16. 23:26:27

@Blogger Géza: nyilván nem lehet mindenkivel megállapodni. De meghallgatni lehetne néha másokat is. Bár most, hogy mondom, eszembe jutott, hiszen megkérdeztek minket is, azokon a klassz leveleken. Csak nem emlékszem, hányadik kérdés is volt hogy elvegyék-e nyugdíjakat? És tényleg igennel válaszoltam...!? :O

Blogger Géza 2011.05.16. 23:26:33

@Jack Torrance: Nem kell ide sok újdonság, amúgy ma is felvettem egy embert dolgozni, exportra termelünk, nincs itt semmi komoly probléma. A nagyvállalati szféra (AUDI, OPEL, Mercedes, Huawei) is megteszi a magáét, a hozzá kapcsolódó cégeknél is bővítés lesz, a közepesek is bővíteni akarnak, és várható lesz jövőre a közmunkaprogramok kiszélesítése, ez a 3 tényező az élénkülő európai és várhatóan azt meghaladó hazai növekedéssel együtt el fogja intézni a dolgokat. 2014-re szerintem meglesz a 200-300 ezer plusz a mostani 3,7 millióhoz képest, ha semmi extra nem történik.

ökörpöröly 2011.05.16. 23:26:58

@Jack Torrance: Sokan járnak hozzád hasonló cipőben. Szépen esik a felcsúti romavezér pártjának népszerűsége. Már csak a tolvaj csicskásai és a Blogger Géza típusú fanatikus rajongók vannak mellette. Na meg szekelyek asszonyság, akinek a mindennapi vibri-show-hoz kell a Bölcs Vezér!:)

Blogger Géza 2011.05.16. 23:27:29

@porfelhő: Kivéve, ha te keresel használható munkaerőt, akkor gyakran rájössz, hogy még sincs.

porfelhő 2011.05.16. 23:28:02

@Blogger Géza:

egyetért az irányvonallal" Milyen irányvonallal ért egyet!?
Azért zuhant ekkorát a kormány támogatottsága. ugye!?
Amiket leirtál, a különadók, áremelkedés formájában a "fejekre hullik vissza, nem csak most, márt tavaly ősszel is.
Az egykulcsos adó a magas keresetüeknek kedvez. és sorolhatnám. De nem teszem, mert ismertek, és már legalább százszor leiródtak.
Te ebben az országban élsz?

panelburzsuj 2011.05.16. 23:28:11

@Blogger Géza:

Ne szomoríts már el, hogy nem látszik a dumámból: az én üdvömért nem érdemes ilyen gondosan egyoldalúan megválogatni a valóságot.

Most jöjjek a költségtérítésekkel, Papcsákisztán tanácsadóival, Meggyes huszontmilliárdjával, meg az ajvéksajtó egybekötött húsz évének teljes termésével?

Legalább annyi eszed legyen, hogy a fikázókat tudd valamennyire osztályozni, és ne nézz engem egy inverz aszekelyeknek.

Vagy Bloggergéza-negatívnak .... :)

ökörpöröly 2011.05.16. 23:32:13

@Blogger Géza: :P "Álmodj királylány"!:)

27.04.2011

Enyhén csökkent februárban a munkanélküliség az Európai Unióban, egyes tagállamokban a munkaerőpiac pedig folyamatos fellendülést mutat – ez áll az Európai Bizottság által publikált havi munkaerő-piaci jelentésben. A mérsékelt gazdasági fellendülés ellenére azonban a munkanélküliség továbbra is magas szinten marad egyes tagországokban, az unión belül nagyok az eltérések.

Az Európai Unió munkanélküliségi rátája azután, hogy 2011 januárjáig egy éven keresztül stabilan 9,6 százalékon állt, februárban 0,1 százalékponttal esett, először a gazdasági válság kirobbanása óta. Az unió területén belül azonban komoly eltérések tapasztalhatók: igaz ugyan, hogy tizenhárom tagállamban csökkent a munkanélküliség aránya, tizenkét másikban azonban emelkedett.

A foglalkoztatás arányának csökkenése ugyan már a múlt év második negyedével megállt, a fiatalok munkaerő-piaca azonban továbbra is nyomott maradt, a tagállamok felében pedig továbbra is aggasztó fejleményeket mutat. A fiatalok munkanélküliségi rátája viszont uniós szinten 2010 novembere óta nem emelkedett, sőt, 2011 februárjában ez a mutató is csökkent, a korábbi adatokhoz képest 0,1 százalékponttal 20,4 százalékra. Még így is magas a munkanélküliek aránya a fiatalok között, sőt, Bulgáriában, Írországban, Görögországban, Magyarországon, Lengyelországban és Nagy-Britanniában továbbra is folyamatosan emelkedik.

A bizottsági jelentés idézi a Manpower adatait, amely szerint Németországban, Lengyelországban, Belgiumban és Svédországban is egyre több embert vesznek fel a munkavállalók, míg az Eurociett szerint a kölcsönzött munkavállalás arányai is egyre magasabbak az Európai Unióban (EurActiv.hu 2011.04.18.).

A vállalatok arra számítanak, hogy növelni tudják a foglalkoztatási arányaikat a következő hónapban, a pozitív tendencia azonban valószínűleg nem érinti az építőipart. A szerkezetátalakítás ismét fölerősödött, a válság által leginkább érintett ágazatok helyett más szektorokban elindulta a munkahelyteremtés, ennek a foglalkoztatási mutatókra történő kihatása azonban egyelőre semleges.

A jelenlegi gazdasági helyzetben a foglalkoztatási és munkanélküliségi várakozások nagyjából stabilak maradnak, bár szektoronként és országonként tapasztalhatók eltérések. Egyelőre azonban még a foglalkoztatási szint enyhe emelkedésének ellenére is tartósan magas munkanélküliségre lehet számítani.

Jack Torrance 2011.05.16. 23:32:16

@Blogger Géza: akkor már csak 900 ezer ember fog éhen dögleni 2014-ben. Persze ezt meg is kell érni...
De imádom az optimizmusodat, mosolyt csal az arcomra :)

porfelhő 2011.05.16. 23:32:58

@ökörpöröly:

Én rövidebbre veszem a választ. A kormánynak be kellene látnia, hogy az az út, amiről beszélt, már véget ért és talán nem is létezett.

Egyébként nagyon tetszik, ahogy irod.
:)

Jack Torrance 2011.05.16. 23:34:02

@Blogger Géza: tűzoltóra, rendőrre, börtönőrre vagy rokkantra van szükséged? Mert ők fogják elárasztani a munkaerőpiacot.

ökörpöröly 2011.05.16. 23:34:45

@porfelhő: :D Ez egy idióta! :D Bár mindent jobban tud, mint az elismert közgazdászok, az EU szakmai szervezetei!:)
Egész nap a "narancssárga könyveket" nyálazza!:)
Valami FIDESZ-tolvaj rokonság lehet!:)

ökörpöröly 2011.05.16. 23:36:26

@Jack Torrance: Biztos 5 forinttal jobban járt, innentől ez a típus még az anyját is feldarabolná!:) Tipikus bozgur tetű.:)

Blogger Géza 2011.05.16. 23:37:10

@ökörpöröly: Te sötétebb vagy mint hittem. :) Te tényleg minden hülyeséget beszopsz,a mit mondjuk egy index színvonalú sajtótermék ír. Nyugdíjdolgoknak nézz egyszer rendesen utána, ne hülye propagandacikkeket olvass, meg fogsz lepődni... :) Csak a legnagyobb marhaságokra reagálva:

"a munkaadó által fizetett nyugdíjjárulék (amit nyugdíjadóvá kereszteltek át) csak az államiba visszatérteknek keletkeztet nyugdíjjáradékot."

1) Nem kereszteltek nyugdíjadóvá semmit. (Vagy kérem a jogszabályt, amivel "átkeresztelték")

2) A munkáltató állal fizetett járulék soha nem keletkeztetett semmit eddig se, és ezután se. Az mind elméletileg, mind gyakorlatilag a korábban nyugdíjba mentek nyugdíjára ment el, még a 3 pilléres rendszerben is. Csak az általad fizetett, tőled levont járulékról volt szó a pillérek közti felosztásnál.

ökörpöröly 2011.05.16. 23:37:11

@porfelhő: Csakhogy észrevette erőlködésem! Naccsád!

ökörpöröly 2011.05.16. 23:39:34

@Blogger Géza: Te, szellemi fogyatékos narancscsicska!

A Világ Gazdaság megfelel, vagy keressek tovább?

- Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter november 24-én azt jelentette be, hogy azok, akik a jövőben is magánnyugdíjpénztári tagok maradnak, időskorukban nem kapnak állami nyugdíjat. Ez annyiból mindenképpen igazságtalan, hogy az utánuk fizetett járulék 70-75 százaléka is az állami tb-be kerül (eddig is, és ezután is). Vagyis ez alapján jogosultak lennének nyugellátásra. A dilemma jogi részét a kormány most azzal igyekszik áthidalni, hogy az idén 33,5, jövőre 34 százalékos összes nyugdíjjárulék 24 százaléknyi, munkáltató által fizetett részét adóvá alakítják át. Márpedig az adó nem keletkeztet nyugdíjjogosultságot. Ettől azonban a morális aggály ugyanúgy megmarad: jelenleg hárommillió ember szembesül azzal a helyzettel, hogy jövedelmének 24 százalékát úgy lesz köteles befizetni nyugdíj-célokra, hogy ő maga sem fog részesülni állami ellátásban.

ökörpöröly 2011.05.16. 23:40:52

@Blogger Géza: Hol vagy te vezető? Hol foglalkoztatnak szellemi nullákat? Narancspálinkától hülyültél meg?

porfelhő 2011.05.16. 23:41:19

@ökörpöröly:
Naccsád!" Összetévesztettél valakivel ?

:)

ubul2000 2011.05.16. 23:42:17

@Doktor Kotász: "Kíváncsi leszek, hogy Török Gábor mikor fogja kimondani, hogy a rendszerváltás óta egyetlen jó kormány volt, és azt a szocialisták tudták felmutatni, mégpedig a Bajnai-Oszkót."

Török Gábor nem szokott marhaságot mondani.

porfelhő 2011.05.16. 23:43:46

@ökörpöröly:
Ki? a Blogger Géza?
Ő olyan butaságokat irt most, hogy azt hittem leesek székről.
Tanárnak semmi képpen nem lenne jó.

:)

ökörpöröly 2011.05.16. 23:43:57

@porfelhő: Ugyan már, csak próbáltam arisztokratikus lenni! :)

ökörpöröly 2011.05.16. 23:45:02

@porfelhő: Ritka sötét jószág, mint minden fideszbirka. Össze kellene pároztatni szekelyekkel, aztán állatkertben mutogatni az utódaikat!:)

parlamentarista 2011.05.16. 23:47:08

@Blogger Géza:
lehet, hogy rosszul tudom, de a huaweii egy megszűnő finn cég bázisán fog termelni. mindaddig, amíg jár az adókedvezmény. szokásos móka.

panelburzsuj 2011.05.16. 23:47:48

@ubul2000:

Éppezért minden kormányt jónak fog mondani, hiszen lám, felülről nézvést még megvolna az ország ...

Amíg a kormány nem tankoz, addig demokrácia van, amíg pénzért is lehet szerezni ennivalót, és nemcsak benzinért cserébe, addig működik az ország.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.16. 23:48:31

van néhány alapvető dolog, amivel nem foglalkozol, kedves Gábor:

1) minden multiellenes duma ellenére a Fidesz egyetlenegy dolgot visz véghez gazdaságilag: meg akar felelni a nemzetközi pénzvilágnak. a Fidesz ugyanis tudja, hogy kizárólag a túlzottdeficit eljárással lehet kellemetlenkedni nekik külföldről, ha viszont csökkenteni tudják az államadósságot, a többivel nem foglalkozik a Nyugat (leszámítva egy-két baloldali, balliberális hőzöngőt, de ők nem számítanak).

2) mindezt hogyan? úgy, hogy a szegényektől, az egyébként is nyomorultaktól vesz el, a jómódúaktól nem, sőt. nekik még adott is. a multitőkét ugyanis nem érdekli, hányan döglenek meg nálunk (igaz, az sem érdekli, hogy hányan döglenek meg náluk vagy bárhol), kizárólag az érdekli, hogy rend legyen, és szabadon zsákmányolhasson kifele.

3) ez a techniak persze azzal a problémával jár, hogy több millióan vesztik el a kormánypártba helyzett bizalmukat, vagy ábrándulnak ki vagy lázadnak fel. és ezért szükséges olyan államrendet kiépíteni, ahol az ellenkezők el lesznek hallgattatva, ezért kell olyan választási rendszer, hogy a lehető legkisebbesélye legyen annak, hogybárki leváltsa őket, és azért kellenek a párthű állami tisztviselők, hogy ha mégis, akkor pillanatokon belül visszaszerezhető legyen a hatalaom (ld. Berlsuconi).

az elkövetkezendő évek arról fogank szólni, hogy kialakul a kb. 1,5-2-6,5 arány, ami másfél millió nagyon gazdag, kétmillió polgárszerű billegő és 6,5 millió szegéyn illetev nyomorgó embert jelent.

de te csak elemezgess nyugodtan az elefántcsont tornyodban...

porfelhő 2011.05.16. 23:50:03

@ökörpöröly:
szekelyekkel" őt ne is említsd . !!

"fideszbirka" nagyon tetszik.

:)

panelburzsuj 2011.05.16. 23:56:51

@idelle:

Négy szegényből nem lehet egy nagyon gazdagnak lenni.

ökörpöröly 2011.05.16. 23:57:59

@porfelhő: Ritka rusnya jószág szekelyek, valóban! A fideszbirka pedig pontos rendszertani besorolása a fajuknak! Kezdeményezem felvételüket a főemlősök közé!

ssi 2011.05.16. 23:59:00

nyugdíj megbolygatása -> jó nagy felháborodást bevállal a kormány,
de miért? pénzre, jó erkölcsre stb. hivatkozik, de sokan azt feltételezik, hogy biztosan figyelemelterelés (vmi más ügyről, vagy egy újabb nyugdíjjal kapcsolatos változtatásról)

sajnos nem tudom a mai szabályokat:
- van kb. 800 szakma/munkakör, melyeknél van vmennyi nyugdíj korkedvezmény
- csökkentett összegű, (2 évvel) előre hozott öregségi nyugdíj, konkrét életkorra pedig bárkinek jár jelenleg, talán csak átmenetileg (talán ez most 59-60 év), s fokozatosan nő ahogy az öregségi nyugdíj korhatár is a mostani 62-ről 65 évre

úgy tűnik, hogy az alábbi terv mindenkire vonatkozik:

"az általános öregségi nyugdíjkorhatár elérését megelőzően folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, munkavégzésre való képesség esetén megszüntethető".
www.hirado.hu/Hirek/2011/05/16/17/Minden_rokkantnyugdij_jogosultsagot_felulvizsgalnak.aspx

jó éjt!

ökörpöröly 2011.05.17. 00:00:09

@porfelhő: Szeretem, amikor a tényekre ráébredve elkushadnak!:) Most biztos felhúz a farkára egy vérnarancsot, miután a sámándobbal felhangolta magát!:) Idióta, balkáni fideszbirkák.

vauvauvau 2011.05.17. 00:00:59

A Fidesz hazudott és becsapta a választókat.
Balatonőszöd 2.0

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.17. 00:06:01

@panelburzsuj: ahol apu nagyon gazdag, ott anyu is, meg a két gyerek is. ahol apu nyomorog, ott anyu is, meg a négy gyerek is. plusz nagyszülők. és így tovább.

lehet, hogy az arány 1-1-8 lesz. ki tudja...

pandacsökiboborján 2011.05.17. 00:10:07

két nagyon felesleges foglalkozás van: a politikus és a politikai elemző. Az egyik kavarja a szart, a másik meg megnézi,mennyire lett híg.

ökörpöröly 2011.05.17. 00:12:22

@idelle: A felcsúti roma bandita majd megy Torgyán, Pető, Kuncze, Dávid, Gyurcsány és a többiek mellé a süllyesztőbe.
Vágyálmai ellenére mindenki úgy fog rá emlékezni, mint a zavarodott agyú romadiktátorra.
Bukása kódolható. El fogják dobni, mert már túlságosan rohadt. A politikai és a gazdasági elitnek mindig kell valami új, hiteles személyiség. Ezzel a 4 évvel lejár a szavatossága.
Nem kell sajnálni, a klánja által összerabolt tízmilliárdok biztos megélhetést nyújtanak pár generációra még a purdéinak is.
Legfeljebb Chavez vagy Morales elnök ölében sírja majd ki bánatát.:)

ökörpöröly 2011.05.17. 00:15:17

@pandacsökiboborján: Ezt az anarchista nagyapádtól vagy a Sex Pistolstól tanultad? Talán akkor költözz be a brazil dzsungelbe, ott nincs állam, nincs államirányítás, nincs közszolgáltatás. Csend, nyugalom, döglegyek, maláriát terjesztő szúnyogok, 30 éves átlagéletkor és ingyen banán vár rád! Biztos fel tudsz majd szedni egy csinos majomlányt is! :)

ökörpöröly 2011.05.17. 00:16:53

Jó éjt mindenkinek! Még a fideszbirkáknak is, bár esetükben eltekintenék attól, hogy valaha is felkeljenek!:)

Tedat 2011.05.17. 00:19:15

@idelle:
Kevered az MSZPvel..

Az MSZP akart 0,5 millio gazdagot es 9 millio szegenyt csinalni. Ezt tudtak!
Az MSZP a kozeposztaly adoit novelte hogy a szegenyeknek adja es ellopja, ezert a kozeposztaly elszegenyedett volna. A vegen meg mindenki szinte csak vegetalt volna.

Tedat 2011.05.17. 00:20:30

@ökörpöröly:
Ezt az ordenare rasszista ciganyozast azonnal fejezd be!

Motherhacker 2011.05.17. 00:26:35

"...A másik a kiadáscsökkentő politika folytatása mellett az ellentét, a következetlenség tagadása..."

Kiadáscsökkentés, ugyebár, mint egyetlen üdvözítő megoldás? Kiigazítások, megszorítások?
Hát a bevételnövelés?
Olvassa el a szerző Bogár László: Magyarország felszámolása c. könyvet, hátha utána nem szajkózza ő is a kiadáscsökkentő mantrát.

Mifolyikitt? 2011.05.17. 00:27:10

Azért azt ne felejtsük el, hogy az ilyen nyilvánvaló hazugságokért gyújtogatott, rombolt, balhézott a jobboldal évekig. Nemzeti ünnepeken és csak úgy spontán is. A Fidesz képviselői a hazugság napját ünnepelték, még a kormányra kerülésük után is az MSZP székházánál. Kérdés az, ha ők ugyanezt teszik, akkor elfogadják azt is, ha ellenük is így lépnek fel? Anno az MSZP idején nem ítélték el mindezt, azzal hárítottak, hogy a kormány magának köszönheti a népharagot. Most is ilyen elnézőek lesznek? Pl. ha a rendőrök fognak ellenük tüntetni? Na persze. Most fel lesznek háborodva, hogy kikérik maguknak, és a rend megőrzése mindenek felett. Az a baj a fideszesekkel, hogy könnyen felejtenek, de semmit sem tanulnak, és hozzá még roppant agresszívek is.

HaCS 2011.05.17. 00:29:54

"a változások pozitív szerepét nem tagadó fideszes körökben"

MUHAHAHA!

"A harmadik pedig az őszinte beszéd(...)
A második csődje után a harmadiknál szerintem nincs jobb módszer."

Az őszinte beszédnél nincs jobb módszer a második verziótól függetlenül.

wowerman 2011.05.17. 00:33:42

jó sok itt az állat :D mondanám hogy "akinek nem inge ne vegye magára" de jelenleg ilyen nincs köztetek...

Ordnassac 2011.05.17. 00:36:00

@ökörpöröly: valljuk be, elég hülyén állt. Mondjuk az anyázás is hülyén áll, bár arról gyanítom nem lehet téged leszoktatni. :-P

Ordnassac 2011.05.17. 00:38:15

@Hepci: na, itt látszik a különbség a stílusunk között! :-D

panelburzsuj 2011.05.17. 00:43:40

@Motherhacker:

Az "unorthodox gazdaságtan" iránti vonzalmát (nem is oly rég ... ) már megvallotta népszerű tudósunk. Ekképpen:

"... jóindulattal és várakozással figyelem mindazt, amit a Fidesz a gazdaságpolitikában tervez. Nem is csak a változások iránya miatt, hanem azért, mert a siker esetén talán egyszer és mindenkorra elvesztik hitelüket a magyar közélet politikatagadó „szakemberei”, a „nem lehet” és a „csak így lehet” prófétái, akik évtizedek óta a gazdaságpolitika királyi útjáról és a politika elhagyhatatlan kényszerpályáiról beszéltek. Őszintén szólva nem hittem volna, hogy a Fidesznek lesz bátorsága szembe menni a „nincs más alternatíva” toposzaival, és egy huszárvágással négyszögesíteni tudja a kört – ahogy Tölgyessy Péter fogalmaz. A dolgok mai állása szerint az új kormánynak úgy sikerül bevezetnie az SZDSZ régi álmát, az egykulcsos adórendszert (ami, lássuk be, a mostani progresszív adózáshoz képest a többet keresőket jutalmazza, miközben persze összességében sokkal több pénzt hagy az embereknél), hogy a bevételi oldalon válságadókkal és nem „hagyományos” megszorításokkal teremti meg ennek lehetőségét. A siker azonban, ahogy erről már többször írtam, messze nem garantált. A kísérletről – éppen lényege miatt – biztosan nem hamarosan derülhet ki az eredménye: politikai és gazdasági kockázatai sem holnap jelentkeznek (kivéve, ha a rendszer egyes lényegi elemeit elgáncsolja az unió vagy az alkotmánybíróság). Ha azonban a ciklus végére, amikor a válságadók kivezetésre kerülnek, nem indul meg az új adórendszert fenntartani képes lendületes gazdasági növekedés, adóemelésre és megszorításra lehet szükség, s ezáltal az egész építmény összedőlhet, maga alá temetve kezdeményezőit is. Ha viszont a kísérlet sikerül, a Fidesz szinte verhetetlen lesz.

Jó hírem van: ma már sokkal többet tudunk 2014-ről."

Ehhez képest 2011 közepén se járunk, és "Nincs garancia".

porfelhő 2011.05.17. 00:46:10

"A szocialista képviselő azt mondta: „valóban volt haderőreform, valóban megtörtént a rendőrség és a határőrség integrációja, valóban sok ezer hivatásos vált létszámon felülivé, és valóban az átszervezéskor a 25 évvel rendelkezőket elengedtük nyugdíjba.

Lehet ezt költségvetési szempontból rossz döntésnek nevezni, de emberi szempontból semmiképp sem lehet megkérdőjelezni”.
.......................
Az államtitkár szerint az ország túl szegény ahhoz, hogy nélkülözhesse a nyugdíjba küldött rendőrök tapasztalatait. kijelentette: „Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy lemondhasson a negyvenvalahány éves hivatásos, tapasztalt, életerős emberek munkájáról.

Éppen ellenkezőleg, nyugdíjkorhatár eléréséig biztosítani kell nekik a munkalehetőséget.”

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=378000

hm. irtam én.:) igy szeretnék pótolni a hiányzó rendőri állományt?
hm. Itt már tényleg semmire nincs garancia.
:)

fender11 2011.05.17. 00:47:21

2014-ben közös FIDESZ-KDNP-JOBBIK kormányt!!! és lehetőleg az LPM hulljon ki!

panelburzsuj 2011.05.17. 00:57:16

Összegzés, kitekintés:

"A maffia garanciáira akkor van szükség, ha egyébként semmire sincs garancia."

igenember 2011.05.17. 01:04:46

2/3-nál nincs olyan, hogy politikai bátorság. Csak ötletek vannak és azok precíz végrehajtása. Aki visszaugat annak repül a költségvetési pénze.

Az alkotmánybíróság napjai meg vannak számlálva.

Hogy mindenkinek tiszta világos legyen:

2/3 = diktatúra!

Ordnassac 2011.05.17. 01:06:21

@fender11: az LPM nyugodtan kihullhat, miután tudtommal ilyen nevű párt nincs. :-P

A Fidesz meg annyira nem hülye, hogy összeálljon a Jobbikkal. Sokkal nagyobbak a különbségek, mint gondolná az ember

naiv legényke 2011.05.17. 01:10:20

Amindenit!
Tényleg vannak, akik hittek a Schmitt-től kapott garanciában???
Tényleg vannak, akik hittek Orbán megjavulásában??? Rajta a pápa boldoggá avatása sem segített, pegig ebben reménykedett, azért utazott oda.
Hm, hm......nem én vagyok a legnaivabblegényke.

panelburzsuj 2011.05.17. 01:12:16

@Ordnassac:

De fokozatosan csökkennek, ahogy azt TG pár napja is akkurátusan lerajzolta a táblázataiban ...

Volt már nékünk Orbán-Torgyán-Dávid kormányunk. A szükség nagy úr.

fender11 2011.05.17. 01:22:17

Mindenesetre 1 biztos..a JOBBIK valamilyen módon kell a kormányzásba! Egyedül még nemigazán, majd talán 8-12 év tapasztalat után. Én egyébként alkotmányba iktatnám, hogy minden parlamenti pártnak jelen kelljen lennie a kormányban legalább 1 miniszterrel.

Ordnassac 2011.05.17. 01:30:31

@panelburzsuj: azért továbbra is nehezen tudom elképzelni Zagyva Györgyöt, Novák Elődöt, Gaudi-Nagy Tamást, Pokorni Zoltánt, Navracsics Tibort és Varga Mihályt egy koalícióban...

panelburzsuj 2011.05.17. 01:50:39

@Ordnassac:

Horn Gyulát és Mécs Imrét se volt könnyű összevizionálni.

De ha ennyire nehezen megy, próbálkozz egy antifasiszta fronttal: szedd le a pártcímkéket, koncentrálj a személyiségvonásokra, karriercélokra, háttérmotivációkra, és sokkal egyszerűbb lesz megtalálnia a közös nevezőt mondjuk Semjén és Mesterházy között.

Melyikük mondaná, hogy akkor inkább mindketten lemondunk a képviselőségről, elnökségről, és elmegyünk parkolóőrnek?

Motherhacker 2011.05.17. 02:05:03

@Ordnassac: úgyvan, zsidók nem szívesen állnak össze nácziakkal :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 05:16:53

@tölgyes:

Ha ekkora a nincs, a nyomor meg a munkanélküliség, "jólétre" meg csak hitelből futja, akkor minek akarod tovább erőltetni a szaporodást?

Több ember = nagyobb nyomor, kevesebb erdő, kevesebb állat, pusztuló környezet.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 05:21:22

@java786:

"Hogy tud a lázár, kósa, egyszerre normálisan több munkahelyet betölteni, és mindegyikért felvenni a fizut?"

Úgy, hogy azokon a munkahelyeken nem kell jelen lenni munkaidőben munkavégzés céljából.

Akkor is jár a teljes fizetés, ha nincsenek ott a munkahelyükön.
Így könnyű betölteni akárhány állást egy időben.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 05:25:10

@nyünyüge:

"Csak azt nem értem, hogy ha ilyen rettentő nagy buli volt rendőrnek lenni - kétszeres szorzó, negyven évesen nyugdíj, ideális munkakörülmények, ... - akkor miért nem ment mindenki rendőrnek szerte az országban?"

Mert máshol fizetést is adnak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 05:44:49

@MolnarErik:

Az ÁFA az EU-ban engedélyezett maximumon van, többek között emiatt is versenyképtele az ország.

Nem lett csökkentve csak ideiglenesen választási okokból.

A SZJA-t viszont nem választás előtt csökkentették, hanem utána. Egész más.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 05:59:20

@Doktor Kotász:

"Kíváncsi leszek, hogy Török Gábor mikor fogja kimondani, hogy a rendszerváltás óta egyetlen jó kormány volt, és azt a szocialisták tudták felmutatni, mégpedig a Bajnai-Oszkót."

Azt a kormányt mondod, amelyik 25,1 milliárd dolláros hitelkeretből dorbézolt, amiből ők gy centet sem fizettek vissza, azt majd csak most kell?

Bárki tud 25,1 milliárd dollárból válságot kezelni, amit neki csak elköltenie kell, visszafizetnie nem. Neki nem kell. Nem neki kell.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 06:04:40

@Blogger Géza:

Tegyük fel, hogy munkaadó vagy.

Valakik valahol megegyeznek a munkaadók meg a munkavállalók nevében - felhatalmazás nélkül persze - és a kormány részéről béremelésben.

Neked mint munkáltatónak mi közöd hozzájuk? Téged megkérdeztek? Te aláírtad?

Más pénzét könnyű elígérgetni, szórni. Fizessen az, aki vállalta, hogy fizet!

kpityu2 2011.05.17. 06:10:09

"Amikor az előző ciklusban a szocialista-liberális koalíció belebukott a saját reformjaiba"

Napi vicc.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 06:11:51

@Blogger Géza:

"a kiindulási helyzetben elég sok minden tartozott a 12%-os kulcsba, pl. az áram,"

Most meg 25%. És még egyéb adók is vannak rajta. Szerkezetátalakítási adó például.

Az elektromos áram nagy kasza, meg az üzemanyagok is, és minden olyan termék is, amelyiken az ÁFÁn felül egyéb adó is van.

Az áram is igen drága Magyarországon a többi országhoz képest, sokkal többet kell dolgozni érte.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 06:17:04

@Blogger Géza:

"Azt is látni kell, hogy könnyebb munkahelyet teremteni akkor, ha sokan keresnek munkát. Akkor megéri ezzel próbálkozni, mert tényleg találsz is valakit, aki jön hozzád dolgozni."

Jaja, akkora hatalmas nagy a munkaerőhiány, hogy lasszóval kell fogni a melósokat, mert önként még ötszázezerért sem jönnek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 06:20:43

@mrs. white:

"miért ne lehet egyszer megprobálni, hogy nem poltikusként gondolkozni hanem közgaszdászként csak legalább egyszer a próba kedvéért 4 évig?"

Mert a közgazdászok is úgy gondolkoznak, mint a politikusok. Meg a jogászok. Meg a történészek.

Az egyik így, a másik meg úgy.

Minden politikai erőnek megvannak a maga közgazdászai és viszont.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 06:26:15

@Ordnassac:

"Amúgy egyáltalán nem vagyok rajongója a tiszta fiskális-technokrata kormányzásnak (még ha az egykulcsos szja-t nem tartom valami fényes megoldásnak). Tűzoltás idején még oké ez a szemlélet, de hosszútávon tartom annyira károsnak, mint a kultúrharcos kormányzást."

Hanem milyen kormányzásnak vagy a híve?

Nem olyan nehéz belátni és megérteni, hogy ha az állam évtizedeken keresztül többet költ a bevételinél az jóra nem vezet.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 06:36:53

@parlamentarista:

"a munkahelyek állami támogatása is segélyezés. az a probléma, hogy itt a mercedes is segélyezett. mert olyan a rendszer, hogy ha betartja a szabályokat, akkor támogatni kell. de a mercedest is segélyt kap, akárhogy csűrjük csavarjuk. tehát nem csak a rokkant nyugdíj forrását kellene megjelölni hanem minden kifizetés forrását."

Erről van szó. Még az amúgy tőkeerős multikat is a magyar állam segélyezi a magyar adófizetők pénzéből, mert különben nem jönnének ide.

Munkahelyek csak úgy vannak, ha az állam dobálja hozzájuk a 6-10 milliókat darabonként az adófizetők pénzéből.

S ez csak egyféle támogatás.

Piaci alapon kellenének új munkahelyek, mert megéri Magyarországon beruházni és dolgozni. De ilyenek nincsenek.
Politikamentes üzlet alig létezik, ha az állam nem, akkor az önkormányzat "alkot".

Lényeg, hogy az adófizetők pénze magánzsebekbe vándoroljon.

jjulie 2011.05.17. 06:39:31

@Akitlosz:

már megint ideszemetelsz?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 06:39:41

@Blogger Géza:
"Kivéve, ha te keresel használható munkaerőt, akkor gyakran rájössz, hogy még sincs."

Annyiért nincs, amennyit te akarsz neki fizetni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 06:42:11

@porfelhő:

Az egykulcsos adó mindenkinek kedvez. Tiszta, egyértelmű, igazságos és motiváló.

Ellentétben a progresszív adórendszerrel.

lüke 2011.05.17. 06:44:26

@jjulie: and youuuuuuuuuuuu

@Akitlosz:
kölcsönből,a felvett kölcsönb

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 06:47:07

@Ordnassac:

"A Fidesz meg annyira nem hülye, hogy összeálljon a Jobbikkal. Sokkal nagyobbak a különbségek, mint gondolná az ember"

Ezt nem a hülyeség meg az okosság fogja eldönteni, hanem a választási eredmények.

nyünyüge 2011.05.17. 06:47:48

www.hirado.hu/Hirek/2011/05/16/17/Kifizetik_az_onkormanyzatok_a_tuzoltok_tulmunkadijat.aspx

www.napi.hu/magyar_gazdasag/a_kormany_kifizeti_a_gaskoek_kovetelest_a_mav_cargo-bol.483107.html

Ez a két akció kiválóan alkalmas lesz a szakszervezetek ill. a dolgozók megosztására: "Maradjunk nyugton, ne kockáztassuk ezt a pénzt!"

Közben a privatizációs bevételből való részesedés igen necces követelés és a máv adóssághelyzete meg a költségvetési zárolások időszakában igencsak időszerűtlennek tűnik éppen most teljesíteni.

lüke 2011.05.17. 06:48:10

@panelburzsuj:
ideológiaul jól hangzik
képzeld ezzel?
miért ne lehetne kompromisszumot kötni,
csak azért, mert az irigykedés határtalan
vannak országok,ahol van koalíció,
és volt , ha nagy volt a baj

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 06:48:48

@Ordnassac:

"A Fidesz meg annyira nem hülye, hogy összeálljon a Jobbikkal. Sokkal nagyobbak a különbségek, mint gondolná az ember"

Ezt nem a hülyeség meg az okosság fogja eldönteni, hanem a választási eredmények.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 06:52:01

@lüke:

Kölcsön az, amit a szomszédodnak adsz tizedékig.

Már létező pénz, amiért valaki már megdolgozott, értéket állított elő..

Hitel meg az, amit a semmiből teremtenek a magánbankok, vagy erre felhatalmazott szervezetek, és a jövőben kell megtermelni az ellenértékét.

lüke 2011.05.17. 06:56:40

@nyünyüge:
vannak még szakszervezetek?
TGM folyton arról beszél, nincs érdekképviselet,
múltkor megpróbáltam utánanézni, semmilyen adat nincs a neten
(Svédo, Dánia 85%-a szakszervezetbe tömörült)
ez volt az első, ami szétesett, s mivel alulról építkező lenne, nem tudnak regrutálni a bizalmtlanság miatt, pedig szükség lenne rá
-a rokk. nyugdíjakat most jelentették be, 57 év alatt izsgálják
föképp: rendőr, katona, tűzoltó etc
ma lesz az ogy vita
(csodálkoztam volna , ha a betegeket vizsgáltattak volna felül,az amúgy is lelépett orvosi karral )

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 06:57:04

@fender11:

"Mindenesetre 1 biztos..a JOBBIK valamilyen módon kell a kormányzásba! Egyedül még nemigazán, majd talán 8-12 év tapasztalat után."

Mikor volt olyan, hogy egy kisebbik kormánypárt feltörjön és választást nyerjen? Nem is lesz olyan. Ha egy kormány sikeres, akkor a vezető kormánypárt aratja le ennek a babérjait. Ha sikertelen akkor meg le lesz váltva és ennek a következményei mindig a kisebbik kormánypárt számára súlyosabbak.

"Én egyébként alkotmányba iktatnám, hogy minden parlamenti pártnak jelen kelljen lennie a kormányban legalább 1 miniszterrel."

Ez jó ötlet. ém úgy szabályoznám, hogy a 10%-nál többet elért pártok kötelesek kormányt alakítani, pontosan meghatározva előre, hogy melyik minisztérium, hányadik pártnak jár. Semmi ne lehessen alku kérdése.

lüke 2011.05.17. 06:59:56

@Akitlosz:
lehet a szavakon lovagolni, hogy a kölcsön nem hitel
egyik köznyelvi, a másik közgazd. kategória

hu.wikipedia.org/wiki/Hitel_(k%C3%B6zgazdas%C3%A1gtan)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 07:00:43

@lüke:

Magyarországon nincsenek valódi szakszervezetek.

Amelyik valódi munkavállalói érdekképviseletet akarna ellátni, azt a munkáltató nem hagyja működni, érvényesülni.

Amelyik meg működik, működhet az nem a munkavállalók érdekeit képviseli, csak színjátszó kör.

lüke 2011.05.17. 07:01:23

@Akitlosz:
ideólógiai meg pláne nem

Mr. Waszabi 2011.05.17. 07:04:27

Rossza felvezetés: a FIDESZ is hazudik kormányon IS, sőt.
Egy tegnapi cikk MTI forrásból:
inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-433862

Szép számok, majdnem hihető. Egy baj van vele csupán: a manyup vagyon még nem került át az államhoz, tehát az egész csak spekuláció, nem történt meg. Igaz, eredetileg március 31 volt a tervben határidőként, de a kormány eltolta május 31-re. Azaz, nem hogy nem javult az államháztartás hiánya az annakció miatt áprilisban, de június-július előtt nem is fog, hisz értékpapírokat kapnak, nem forintot, azt még el is kell adni.
A hírgyártóknak leszólt valaki, hogy dobjanak már össze egy hangulatjavító hírt és ezt sikerült:) Mint a szocreálban.
Kb ennyire megbízhatók a gazdasági kilátásokról szóló hírek is.

jjulie 2011.05.17. 07:07:38

semmi gond, majd vándorol ide valamiféle élniakaró és életképes népség, és kitölti ezt a mélyedést

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 07:08:17

@lüke:

Szerintem érted a különbséget.

Mr. Waszabi 2011.05.17. 07:11:44

Mókás a helyzet. 98-ban MSZP vitte el a balhét a Bokros-csomag miatt, aztán a FIDESZ aratta a vetést. Most a FIDESZ folytatja a Bokros-csomagot kénytelen-kelletlen, és ők viszik el a balhét is 2014-ben. Akkor majd mások aratnak. Igazságos az élet:)

jjulie 2011.05.17. 07:17:09

@waszabi:

orbán soha nem akart király lenni, hanem kádár, és tavaly a kádár népe tette őt kádárrá, sokmindent el is tanult a kádártól, de akkor is csak egy utánzat

na és persze sokkal rövidebb ideig lesz mindenható

jjulie 2011.05.17. 07:20:40

@Akitlosz:

persze hogy érti a különbséget

te a portásfülkében ülsz a gép előtt, ő meg a főorvosi szobában

Gandalf(helyett) 2011.05.17. 07:26:41

Na igen. Most mondja valaki, hogy ezek nem hazudtak reggel, délben, este.
Igaz, ehhez a felismeréshez már akkor sem kellett (volna) sok ész.

Pardon. Majd' elfelejtettem. Természetesen Orbán Viktor sosem hazudott. :-/

lüke 2011.05.17. 07:34:50

@jjulie:
ez könnyen lehet, a földre sokan várnak
(mikor már nem lesz hitel:) a moratórium is megszűnik
s lesz kvóta is(EU) de a kajára kínai, indiai stb vevő is

Gempacsöki boborján 2011.05.17. 07:45:13

Feltételezem hogy sok politikusnak van ilyen olyan üzlete a Balatonparton vagy máshol.Vagy a feleségeiknek vannak vállalkozásaik.Tényleg nem látják az írdatlan forgalomvisszaesést a kiskereskedelmi szektorban?Bezárnak majd a kis üzletek is,mégkevesebb bevételük lesz Fideszéknek.A Jeans Club is már csődvédelmet kért,pedig ők abból a rétegből táplálkoznak melynek a kormány a 16%-os adóval megtömte a zsebét és a plázákban vásárolnak.Mit szóljon akkor egy használtruhakereskedő?Már használt ruhára sem tellik az embereknek!
Normálisabb kormányok legalább arra vigyázznak,hogy éhséglázadás ne legyen !Ezek még arra sem!Vagy Viktorka túl sok Móriczot olvasott és úgy gondolja hogy ha anno elvoltak az emberek rántott levesen,meg köménymagos melegvizen,akkor majd most is?Marhaállatok!

lüke 2011.05.17. 07:47:12

@waszabi: :)
és mennyivel könnyebb hírt gyártani ,mint fát s abból vaskarikát

porfelhő 2011.05.17. 07:59:37

@Akitlosz:

"Egykulcsos adó mindenkinek kedvez".

Te biztos, hogy jól vagy?!!! Nincs valami problémád?!!

porfelhő 2011.05.17. 08:02:45

@Akitlosz:

egyértelmű, igazságos" a sávos adózás! Nem ezt akartad véletlenül írni?!!!!!
Hol élsz Te elárulnád?
:)

László56 2011.05.17. 08:04:10

Szép jó reggelt Mindenkinek

Nincs garancia...., írja az elemzőnk és igaza van. Az életre nincs garancia. Még a nyugdíjasoknak sem. Különösen azoknak nem, kik a magas nyugdíjukat azért kapják mert a kommunista rendszert kiszolgálták és ezért a nyugdíjuk nem a szokásos életjáradékként, hanem jutalomként van értékelve. Ezekről az emberekről van szó és nem másokról. Ezek azok kik megbújnak a szegényebb réteg mögött és azoknak a számlájára többszörösen jobban élnek, mint akiket látszólag a kommunistáink védenek.

A nyugdíj azonban nem lehet jutalom. A második Orbán kormány nem csinál mást, mint helyreállítja a nyugdíj természetes fogalmát. A nyugdíjat az elvégzett munka teljesítményéhez és az ország gazdasági teljesítőképességéhez igazítja. Igaza van, mert megszünteti az eddigi kommunista élősködök kiváltságait. Ezért csak gratulálhatunk a kormányunknak.

Az elkényeztetett rétegeknek ezt kétségen kívül nehéz megérteni. De, nem a kormányunk politikáját nehéz megérteni, hanem a kommunistáink eddigi politikáját. Eddig a semmiből jutalmaztak, a következő generáció számlájára. Könnyű úgy nagy legénynek lenni, ha más fizeti a számlát. Az agyonbutított magyar nép meg még tapsolt is hozzá. Mindezt annak ellenére, hogy a minimálnyugdíjasaink nyögték ki a kiváltságosok számláit.

Itt a második Orbán kormánynak nem szabad gyengeséget mutatni. A nyugdíj társadalmi fogalmát kell definiálnia úgy mint ahogy minden társadalmilag előrehaladott országban történik. Nyugdíj kiváltságokat megszüntetni és a társadalmi jelentőségét az ország teljesítőképességéhez igazítani.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 08:04:12

@porfelhő:

Nem gond, ha nem érted miért hasznos a társadalomnak az egy kulcsos adó.

Ettől még lehetsz jól, és eszed is biztos van.
Csak kevés.

Goompah 2011.05.17. 08:05:50

@waszabi: Az államkötvényeket nem kell eladni, azonnal bezúzhatók.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 08:06:30

@László56:

"Könnyű úgy nagy legénynek lenni, ha más fizeti a számlát."

Lásd - többek között - a sztárolt Bajnai kormányt!

Hitelből, amit másoknak kell visszafizetniük könnyű dorbézolni.
És lehet is.
Ideig-óráig.

porfelhő 2011.05.17. 08:09:26

@Akitlosz:

eszed is biztos van." Úgy bizony! Neked meg nincs ! - eszed - és ez a nagy probléma!!!!!

jjulie 2011.05.17. 08:10:22

@László56:

jó a maoi paródiád,ismét jót nevettem

te mosolyogtál mikozben fogalmaztad, bevallhatnád végre

Pékszakállú Henceg 2011.05.17. 08:10:54

@Akitlosz: Tévedésben vagy. Bajnai és az IMF megállapodott a kölcsönről, de azt nem használták fel. Egyébként az 1000 milliárdos piaci kamatozású kötvénykibocsájtás mitől jobb az IMF hitelnél?

jjulie 2011.05.17. 08:12:50

@Akitlosz:

írok neked valami újat, szívhezszólót: menj a picsába

jjulie 2011.05.17. 08:14:36

@Pékszakállú Henceg:

attól, hogy a faszfej orbán azt mondta, a faszfej akitlosz meg elhitte

porfelhő 2011.05.17. 08:15:53

@László56:

Én is csak gratulálni tudok Önnek.

:)

porfelhő 2011.05.17. 08:18:49

Nahát! Milyen "jó" ez a reggel!?

:))))

Goompah 2011.05.17. 08:18:58

@Akitlosz:

"Az egykulcsos adó mindenkinek kedvez."

Ez valahogy nem igazán áll a munkavállalók azon jelentős részére, akik mostantól ugyanannyi bruttóból kevesebbet kapnak. Elmagyaráznád, nekik miben kedvez? Ugye nem a söralátétre gondolsz?

"Tiszta, egyértelmű, igazságos és motiváló. Ellentétben a progresszív adórendszerrel."

Ezt kifejtenéd bővebben? Főleg az igazságos voltát.

Pékszakállú Henceg 2011.05.17. 08:22:47

A bloghoz pár mondat. Először is az előző ciklusban nem sikerült reformokat végrehajtani, mert ahhoz nem volt meg a 2/3-os többsége a kormánynak. Amit reform címén elkezdtek, azt meg eltötölte a Fidesz szociális népszavazása. Remélem, erre mindenki emlékszik, a "Megvédjük az embereket!" plakátokra is. Most aztán láthatjuk, milyen az, ha a Fidesz "védi" az embereket...
Másodszor, a Fidesz nem csak ellenzékben hazudik, hanem kormányon is. Elég arra gondolni, milyen agymosást csináltak hónapokig az új adótörvények körül "SENKI NEM JÁR ROSSZABBUL!", és ezt el is hitték az emberek. Csak amikor megkapták a fizetési borítékot akkor döbbentek rá, mekkora átverés áldozatai lettek.

porfelhő 2011.05.17. 08:26:36

@Akitlosz:

Az egykulcsos adó a magas jövedelműeknek kedvez! Ettől a belső fogyasztás nem fog élénkülni. Gazdaság élénkitő hatása sem lesz. Viszont hatalmas lyukat ütött a költségvetésen.

Gempacsöki boborján 2011.05.17. 08:29:36

@Akitlosz: Én sem értem,hogy mitől igazságos az,hogy az egyetemi rektor aki 5 millió forintot keres havonta,ugyanannyi százalékban adózik mint az,aki minimálbért keres?A megélhetésünk ugyanabban az arányban romlik (a rektornak és a minimálbéresnek) csak annyi apró különbség van a kettő közt,hogy a minimálbérből az alapvető élelmiszereket sem tudja már megvenni a nép,míg a rektort kurvára nem érinti meg az élelmiszeráremelkedés szele,lévén könnyedén és röhögve kifingja a pénztárcájából.Ez ugyan az,mint ha egy 40 kilós embernek és 150 kilós izomkolosszusnak ugyanakkora kősziklát kellene cipelnie a hátán 30 kilóméteren keresztül és természetes elvárás lenne az,hogy a 40 kilós nyizga gizda is elbírja ugyan úgy a terhet.Ez szerinted igazságos?Akkor tényleg menj orvoshoz!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 08:32:02

@Pékszakállú Henceg:

Abból jobb, vagy inkább kevésbé rossz, hogy piaci hitelt nem adnak csődben lévő országnak.
Az IMF hitel azért kellett, mert más már nem adott, nélküle csődbe ment volna az ország. Annak az országnak már régen rossz, amelyiknek az IMF ad hitelt.

A hitelkeret jó, nem teljes, része fel lett használva, visszafizetni viszont ennek a kormánynak az idején kell.

hoplita 2011.05.17. 08:34:53

@Akitlosz:
Egy koalíciós kényszernek is van határa..:)

Egyébként meg egyre kevésbé összefésülhető a két párt...nem csak programjában.
Úgyis mondhatom, szinte lehetetlenség.
A fityisz sokkal közelebb áll a lámpáshoz, de még a maszopósokhoz is, mint hozzánk.

panelburzsuj 2011.05.17. 08:36:31

@lüke:

"Nem elég mai időkben törvényeket írni; de azok iránt szimpátiát is kell gerjeszteni."

És ehhez hozzátenném:

Nem elég mai időkben pozíciót szerezni, de a vezetőknek követőket is kell találni.

Na most mindez akkor stimmel, ha a törvényhozók és vezetők valós, érthető és vonzó célokat tűznek ki.

Kontraszelektált rablóbandák kistafírozása lehet valós és érthető cél, de elég körülményesnek látszik tömegek számára vonzóvá is tenni.

A (mai magyarországi) kialícióalakítást ennélfogva nem az egyesített erővel megteremthető közjó, hanem a megkaparintható zsákmány optimalizálása vezérli.

Ebből a csapdából egyetlen kiút van: mindmennyenapicsába.

nesze nektek két harmad... 2011.05.17. 08:37:42

Most hogy már 1/3 ad sincs és a rendőrség is a Nemzeti Szar Kormány és Orbán ellen van...napok, hónapok kérdése, hogy megtörténik az "ELZAVARÁS"--- s ha akadékoskodnak még seggbe is lövik őket a DEMOKRATÁK, civilek,..szóval a NÉP! ( ami a 2/3 adnál is több most) .......

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 08:37:55

@Goompah:

Aki többet keres arányosan többet adózik. Ez az igazságos közteherviselés. Aki tízszer annyit keres tízszer annyit adózik.

S nem az, hogy a minimálbérek adómentesek, miközben régebben más béreket akár 44%-os SZJA kulcs is sújtott.

Motiválja az egész társadalmat a több és jobb tisztességes munkára.

Sokkal inkább az előzőnél, ami a szürkegazdaságot motiválta és a fehéren foglalkoztatott, megfizetett igen szűk réteggel akarta eltartatni az egész országot.

hoplita 2011.05.17. 08:38:24

@Akitlosz:
Mér nem kűdöd el zsülit a redvás kurva annyába...?

Abból ért csak ez a gagyizsidó...,:)

nesze nektek két harmad... 2011.05.17. 08:38:57

A Fidesz sírkövére lehet majd írni: Szarból voltam, szarrá lettem:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 08:40:23

@porfelhő:

Sokallod a 16%-os adókulcsot is?

Persze a másik meg fizessen 44%-ot!

Ez ám a szocialista "közteherviselés"!

Minden olyan adót lelkesen támogatnak, amit nem nekik kell megfizetniük.
Egyenes, gerinces, tisztességes hozzáállás.

Gempacsöki boborján 2011.05.17. 08:46:34

@Akitlosz: Semmit nem motivál,csak súgok!
Pontosan a "mindenkifizessenugyanannyit" el,ami hajaz a szocializmusra.Anno is ez volt már nem emlékszel?Csak ott a kötelezőenegyformákvagyunk el volt a divat.Mindenkinek egyenköpeny az iskolában,mindenki ugyanolyan ember,mindenkinek ugyanolyan életszínvonal....most mindenkinek ugynaannyi adó.Érdekesen kommunistafíling ez a 16%-os adó,nem érzed?
Nem vagyunk egyformák bazdmeg és soha nem is leszünk egyformák,ezt kellene már megérteni mindenkinek!Vannak gazdagabbak és vannak szegényebbek,vannak gyengébben és erősebbek!Nem lehet egyformán adóztatni és terhelni a népet,mert IGAZSÁGTALAN!Az erősebbnek kell nagyobb terhet cipelnie,a gyengébbeknek pedig arányosan kevesebbet!EZ lett volna az igazságos,a 16% egyenadó meg nem más mint kommunizmus!

porfelhő 2011.05.17. 08:47:53

@Akitlosz:

Nem sokallom! Azt keveslem, amit a magas keresetűek fizetnek!
Te nem érted, vagy nem akarod érteni? Inkább az utóbbi. Szórakozol ugye?

Doktor Kotász 2011.05.17. 08:48:01

@Akitlosz: A hitel, a korábbiak törlesztésére ment el. Ugyanis az államadósság 5-10 éves állampapírokban és rövidlejárítú hitelekben van. Mindig úgy fizetik ki, hogy felvesznek helyette újat. A hitelkeretre azért volt szükség, mert állampapírt csak magas kamatra tudtunk volna kibocsátani.

Mivel a hiány 3-4 % között volt, államadósságot igazán nem növeltek.

Remélem most már érted miről van szó.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 08:48:12

@Gempacsöki boborján:

Mitől nem igazságos az, hogy aki többet keres az arányosan fizessen több adót?

Ha kevés a minimálbér, és kevés, akkor meg kell emelni, hogy ne csak élelmiszerre, hanem még adóra is fusson belőle.

Rendkívül káros a minimálbér adómentessége. Sokkal inkább adóelkerülésre motivál egy 0%-tól 44%-ig tartó sávos SZJA, mint egy egykulcsos 16%-os.
Legalább akik dolgoznak tudjanak hozzájárulni az állam fenntartásához.
A kisebb jövedelem után arányosan kisebb a SZJA, a több után több, de arányosan több, hogy motiváló legyen többet, jobban dolgozni. Fehéren foglalkoztatva is.

panelburzsuj 2011.05.17. 08:49:09

@panelburzsuj:

Még pontosabb lenne talán az intraspecifikus szelekció förtelmes zsákutcájaként megvizsgálni a magyar helyzetet.

Találhatnánk rá például olyan csengő frázisokat, hogy önbecsapás örvénye, hivatalhurrikán, meg hazugságspirál.

Tudós elmék szárazabb terminusokkal is próbálkozhatnak.

Gempacsöki boborján 2011.05.17. 08:52:37

@Akitlosz: A vasággyal is negyvenkilós csont és bőr minimálbéres melós aki 12 órára kapja a minimálbérét (0 szakszervezetek mellett),ugyanannyi adót fizet,mint Böszme Béla egyetemi rektor,akinek amúgy milliós fizetése van.

Még is szerinted mi a lófax motíválja ebben az esetben a minimálbérest?Dolgozzon 24 órát?Vagy mit csináljon?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 08:53:59

@Gempacsöki boborján:

"Ez ugyan az,mint ha egy 40 kilós embernek és 150 kilós izomkolosszusnak ugyanakkora kősziklát kellene cipelnie a hátán 30 kilóméteren keresztül és természetes elvárás lenne az,hogy a 40 kilós nyizga gizda is elbírja ugyan úgy a terhet.Ez szerinted igazságos?Akkor tényleg menj orvoshoz!"

Látom nem fogod fel az adórendszer működését.
Nem ugyanakkora kősziklát kell cipelnie a 40 kilósnak és a 150 kilósnak. A 40 kilós ember köve 16%-kal számolva 6,4 kilós, míg a 150 kilós embernek viszont 24 kilós a köve.

Szerinted ugyanakkora a 6,4 kilós kő mint a 24 kilós?

Akkor tényleg menj számtan korrepetálásra!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 08:54:47

@Gempacsöki boborján:

"Ez ugyan az,mint ha egy 40 kilós embernek és 150 kilós izomkolosszusnak ugyanakkora kősziklát kellene cipelnie a hátán 30 kilóméteren keresztül és természetes elvárás lenne az,hogy a 40 kilós nyizga gizda is elbírja ugyan úgy a terhet.Ez szerinted igazságos?Akkor tényleg menj orvoshoz!"

Látom nem fogod fel az adórendszer működését.
Nem ugyanakkora kősziklát kell cipelnie a 40 kilósnak és a 150 kilósnak. A 40 kilós ember köve 16%-kal számolva 6,4 kilós, míg a 150 kilós embernek viszont 24 kilós a köve.

Szerinted ugyanakkora a 6,4 kilós kő mint a 24 kilós?

Akkor tényleg menj számtan korrepetálásra!

Rézvirág 2011.05.17. 08:56:46

Hát megint hümmögök. Mindkét szülőm nyugdíjas (a mindenkori általános korhatár elérésekor, végigdolgozott élettel a hátuk mögött mentek nyugdíjba), és bocsi, de egy fillérrel sem csökkent a nyugdíjuk. A környezetemben a hasonló körülmények között nyugdíjba ment idősek sem panaszkodnak ilyesmire.
Most komolyan probléma az, ha a rendvédelmis sem mehet előbb nyugdíjba, és a nem rokkant nem kap ezentúl rokkant nyugdíjat? Mert részemről csak helyeselni tudok. lehet, hogy velem van a hiba, de az, hogy munkaképes emberek a korhatár alatt évtizedekkel ne mehessenek nyugdíjba...hát szerintem ez mondjuk az alapállapot. Szóval a minden észérv szerint jogosulatlanok kivételét a rendszerből én nem nevezném megszorításnak. Persze kinek a pap, kinek a papné.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 08:58:49

@hoplita:
Láttunk már csodát.

A legantikommunistább "Horn Gyulával soha" szdsz is átállt a kommunisták oldalára 1994-ben, egy kis hatalomért.

Szerinted mit tennének 2014-ben, ha egyedül senkinek sem lenne többsége? Nem alakítanak kormányt inkább új választásokat íratnak ki? Ugyan.
Még koalícióban is jobb kormányozni, mint sehogy.

Gempacsöki boborján 2011.05.17. 09:01:07

@Akitlosz: 16% mindkét esetben!A százalék ugyanannyi,véletlen sem kevesebb vayg több arányosan!A gyengébbnek roppant sok a 16% míg az erősebbnek meg sem kottyan!

Baromság a 16%-os adókulcs!

A sávos adózás volt a legigazságosabb,csak a sávok közti különbségnél voltak súlyos problémák!Ezen kellett volna korrigálnia ennek a nyomorult kormánynak,és akkor nem veri ki a biztosítékot a tömegeknél!
A minimálbéres is adózzon,ez nyilvánvaló,nem is állította senki azt hogy ne,csak kevesebbet,jóval kevesebbet mint 16%!
Tetű válság alatt,mikor a a hiteleseknek amúgy is megduplázoódott a hitele,a közművek az egekben vannak,az élelmiszeráremelkedés elképesztő és minden éppen összeomlani látszik,nagyon meg kellene gondolnia a kormáynak hogy mit tesz és milyen réteget érintő döntéseket hoz!
FIZETÉSCSÖKKENTÉS történt,mely tömegeket érint!
Ha nem nyúlt volna hozzá az adórendszerhez,akkor most ugyanannyi vagy több lehetne a bevétele és nem háborogna a nép(ennyire).
Ergo meggondolatlanok és a következményeit viselniük kell,mert hogy lesznek,az nem kétséges!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 09:04:26

@hoplita:

Ősi törvény, amit még isten adott Mózesnak, hogy

Ne etesd a trollt!

A felmerült témákról beszélgetésre képtelen egyedekkel, akik csak személyeskedni tudnak nem érdemes szóba állni.

Sokkal gyorsabb is átnéznem a hozzászólásokat, hogy nick név alapján szűrök. Kár lenne minden másodpercért, amit ilyen zsüli féle alakokra szánna az ember. :-)

Szerinted nem?

Gempacsöki boborján 2011.05.17. 09:05:08

@Rézvirág: Nekem van olyan katona ismerősöm,aki (nő) egész életében irodista volt és 40 évsen korkedvezménnyel nyugdjíaztatta magát.De véletlen sincs rászorulva a nyugdíjra mert amúgy örökölt jópár pármillót.Gyereket sem szült,ennyi áldozatot sem hozott.És ezt majd tartsam el én,aki megggebed abba hogy fel tudja nevelni a gyerekét,aki egész életében szétgürcölte magát!
Hát takarítsák vissza a retekbe az ilyen irodistanyugdíjas léhűtőket,igen is vizsgálják felül és vonják meg tőle!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 09:07:28

@Gempacsöki boborján:

Nem ugyanannyi adót fizet mindenki, hanem aki többet keres az többet adózik. Ez így tisztességes.

Több adófizetőre van szükség, nem néhány többet adózóra.

ssi 2011.05.17. 09:12:07

sokféle kettős beszéd jellemző a kormányra - tudatos sajátosságuk - többi pártnak szándéka sincs erre, meg képessége se - ebben a környezetben alakuló közhangulatot tartom most rövid és hosszú távon meghatározó, nagyon szomorú iránynak

milyen szépen szól: NER, erős magyarság, sikeres függetlenségi harc, forradalom, harc és összetartás a határon túliakkal is, hazaszeretet ... stb.

milyen farsul szól: 2014 után nem lehet teljesen önálló új másik kormány, mert a mostaniak nyomai, emberei mindenhol ott lesznek, keresztbe tenni ...

- eddig a komcsi bűnözők voltak mindennek az okai

- mára egyre több társadalmi csoportot dobnak be a társadalmi közutálatba koloncnak

"Nyugdíj: Fideszes képviselő is az ellenzékkel szavazott
"Úgy állítják be, mintha az emberek bűnt követtek el azzal, hogy korábban éltek a törvény adta lehetőségekkel, és korkedvezménnyel mentek nyugdíjba."
atv.hu/belfold/20110516_lamperth_monika

- a kormány hibátlannak, erkölcsösnek, tévedhetetlennek, mindent tudónak tünteti fel magát, pedig ilyen sosincs az életben - szándékosan zárt, szűk világuk titkai, belső egyezségeik, sajátos céljaik ... kifele a beleszólást nem tűrő erő .. s nagyon belejöttek ebbe a lerohanós stílusba ... pedig általában a viselkedést az önkontroll épp úgy kell hogy szabályozza, mint a külső korlátok

további szép napot mindenkinek!

Goompah 2011.05.17. 09:15:44

@porfelhő:

Én még nem láttam olyat, hogy valaki a számára kedvező szabályozást ne találta volna igazságosnak, ne tudta volna elmagyarázni, miért igazságos. Akitlosz is csak ember, tőle sem lehet mást várni.

Ahhoz egy Széchenyi emberi tartása szükséges, hogy valaki az önös érdekeken felül tudjon emelkedni. Az azért elég nagy kár, hogy 2011-ben a magyar törvényhozó hatalom nem tart ott, mint 1909-ben (lásd a korábbi kommentemben a linket).

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 09:16:07

@porfelhő:

"Azt keveslem, amit a magas keresetűek fizetnek!"

Akkor keress sokat aztán máris egyedül több adót fogsz fizetni, mint tíz másik együttvéve! Lehet akkor már nem fogod kevesellni.

Kibicnek semmi sem drága, senkinek nem fájnak azok az adók, adókulcsok, amelyeket nem fizetnek, ellentétben azzal, amit fizetnek.

A közteherviselésnek viszont az lenne a lényege, hogy mindenki járuljon hozzá jövedelméhez mérten arányosan a közterhek fizetéséhez.

A "fizessenek a gazdagok" - értsd átlag alatti jövedelemtől felfelé mindenki több adót az nem közteherviselés.

Ha kevés a minimálbér, és az, akkor meg kell emeltetni, de nem szabad adómentessé tenni. Az nagyon igazságtalan és káros módszer volt.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 09:17:40

@porfelhő:

"Azt keveslem, amit a magas keresetűek fizetnek!"

Akkor keress sokat aztán máris egyedül több adót fogsz fizetni, mint tíz másik együttvéve! Lehet akkor már nem fogod kevesellni.

Kibicnek semmi sem drága, senkinek nem fájnak azok az adók, adókulcsok, amelyeket nem fizetnek, ellentétben azzal, amit fizetnek.

A közteherviselésnek viszont az lenne a lényege, hogy mindenki járuljon hozzá jövedelméhez mérten arányosan a közterhek fizetéséhez.

A "fizessenek a gazdagok" - értsd átlag alatti jövedelemtől felfelé mindenki több adót az nem közteherviselés.

Ha kevés a minimálbér, és az, akkor meg kell emeltetni, de nem szabad adómentessé tenni. Az nagyon igazságtalan és káros módszer volt.

panelburzsuj 2011.05.17. 09:18:44

@Akitlosz:

"Nem ugyanannyi adót fizet mindenki, hanem aki többet keres az többet adózik. Ez így tisztességes."

Csinálj magadból szendvicsembert ezzel a felirattal, aztán sétálj be Hoplita kocsmájába vele. Ott alaposabban letesztelheted az állítás tisztességét.

panelburzsuj 2011.05.17. 09:21:38

@panelburzsuj:

Az itteni blogközönség tud nélkülözni arra a pár hétre, amíg felgyógyulsz.

Goompah 2011.05.17. 09:21:42

@Akitlosz:

Az OK, hogy szóra sem méltatod az általam belinkelt írást, nehezen lehetne cáfolni az igazságát. De azért lehetnél pontosabb:

"A közteherviselésnek viszont az lenne a lényege, hogy mindenki járuljon hozzá jövedelméhez mérten arányosan a közterhek fizetéséhez."

Széchenyinél ez még nem "jövedelméhez mérten arányosan", hanem teherbíró képessége szerint volt. A kettő a jöcedelmi skála alján nagyon nem ugyanaz.

Gempacsöki boborján 2011.05.17. 09:21:58

@Akitlosz: A fagyi vissza fog nyalni és tudod miért?
Mert megint pénzt vettek el azoktól,akikből a kiskereskedelem él.Ergo nem fogja egy kiskereskedő sem kitermelni a rühes nagy bérleti díjakat és járulékokat,bezár egy rakás üzlet(majd figyeld csak meg!),ergo mégkevesebb fog befolyni az államkasszába és mégtöbb lesz a munkanélküli.Mégkevesebben fogják fizetni a közműveket is ami ennek hatására megint emelkedni fog,mert az extraprofitból nem engednek a közműszolgáltatók.Ez azt eredményezi,hogy már majd az a réteg sem tudja fizetni a közműveket akik nem minimálbéresek,hanem valamivel többet keresnek.Az egész egy öngerjesztő folyamat,amiből nem lesz kiút.Hamarosan a múltikat is érinteni fogja a forgalomvisszaessés,azok is távozni fognak az országból.A plázákban pedig üreseb tengenek az üzletek,nem lesz bérlő mivel nincs forgalom.
Mégtöbb kiesés az államnak.Érted az összefüggő folymaatokat?
Nagy kár,hogy nem zongorázzák ezeket végig,mielőtt döntéseket hoznak!
Következmény->minden bedől,kicsi és nagy egyaránt.Nem lesz szükség termékre és terményre sem mivel nem tudja a nép megvenni,a gazdák is bedőlnek.
Kit fog szipolyozni a kormány?
Maradnak majd azok,akik jól keresnek,csak idő kérdése.De mellette lesz majd egy Veneuela itt,ebben az országban,esetleg egy parasztlázadás a társadalmi feszültségek miatt és mert ez a nép,nincs hozzászokva a köménymagos leveshez reggel délben és este!
Na ennyi tömören ami várható!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 09:22:01

@Doktor Kotász:

"A hitelkeretre azért volt szükség, mert állampapírt csak magas kamatra tudtunk volna kibocsátani."

Az államcsőd elkerülésére volt rá szükség.

Ha a "piac" nem ad több hitelt Magyarországnak, akkor az ország azonnal csődbe megy. Az éves törlesztési kötelezettség a teljes költségvetés kb. fele. Önerőből törleszthetetlen, ezért folyamatosan újabb és újabb és újabb hitelekre van szükség. Ha nincs a piacról, marad az IMF "segítsége".

Remélem most már érted!

sisszi 2011.05.17. 09:22:24

Kedves Török Gábor, a "befogadható és értelmes magyarázat" esélye nulla. öszöd után? meg amúgy is eleve kizárt a fideszben. hogy idézzem Pintért: "logikailag kizárt". de tényleg

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 09:22:35

@Doktor Kotász:

"A hitelkeretre azért volt szükség, mert állampapírt csak magas kamatra tudtunk volna kibocsátani."

Az államcsőd elkerülésére volt rá szükség.

Ha a "piac" nem ad több hitelt Magyarországnak, akkor az ország azonnal csődbe megy. Az éves törlesztési kötelezettség a teljes költségvetés kb. fele. Önerőből törleszthetetlen, ezért folyamatosan újabb és újabb és újabb hitelekre van szükség. Ha nincs a piacról, marad az IMF "segítsége".

Remélem most már érted! :-)

Gandalf(helyett) 2011.05.17. 09:23:13

Nem az egykulcsos adóval van a baj, hanem a béka segge alatt lévő bérekkel.
Közröhej, hogy jópár ember milyen keveset keres.
És itt nem a minimálbérre "bejelentett" zsebbe többet kapó, vagy a feketemunkás segélyezett, és az elvileg épp hogy elelvickélő vállalkozókról beszélek.

A mostani tűzoltók és rendőrök ellen indított hadjáratról inkább nem is beszélek.
Mennyivel végeztek könnyebb munkát a bányásznál a hóban-vízben vonuló tűzoltók és a "posztos" rendőrök, vagy a börtönőrök? (nem lekicsinyelve a bányász munkát)

Tőlük én nem sajnálom. A "született" hivatásos irodistáktól már inkább.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 09:24:55

@Gempacsöki boborján:

Hogy fizetne már ugyanannyi adót?

Többnek a 16%-a is több. Nem lehet erősséged a számtan.

lanyi 2011.05.17. 09:26:02

Van aki nem érti itt a poszt lényegét.

Ezzel a törvénymódosítással csak az a baj, hogy a jogbiztosságot rendíti meg alapjaiban.(több más is pl a 98-as adótörvény is)

Gondolkodjatok el azon, hogy élitek az életeteket a hatályos jogszabályok szerint.Döntéseket, hoz.Aztán visszamenőlegesen megváltoztatják a döntését befolyásoló jogi környezetet,ellehetetlenítve az életét.

Például valaki vesz egy autót.A hatályos jogszabályok szerint nevére íratja stb.
Aztánhoznak egy törvényt hogy kell jövedéki adót fizetni.Legközelebb ha autót vesz azt is fizet.Ez jogbiztosság,ha nem is népszerű.
De itt az történt, hogy nem azt mondták, hogy aki most autót vesz fizessen jövedéki adót.Azt mondták, hogy aki eddig autót vett és nem fizetett jövedéki adót az bűncselekményt követett el, és majd jól börtönbe zárják.

Nem tudom hogy érthető voltam-e.

Erre mondta a poszt szerzője, hogy nincs garancia.

Gempacsöki boborján 2011.05.17. 09:30:48

Kár hogy nem én vagyok a pénzügyminiszter és a kormány.
Az biztos hogy a tömeget érintő dolgokkal piszokmódon vigyázznék,mert mint írtam feljebb is,öngerjesztő folymatok lehetnek ami miatt a végén mindenki nagyot szívhat,szegény és gazdag egyaránt.
Ha történetesen a minimálbéresek és kiskeresetűeket támogatták volna jobban az adószázalékkal,akkor annak egy része áfa formájában így is úgy is visszacsepeg az államkasszába,továbbá felpezsdíti a kiskereskedelmet,ezzel a termelést és az igényt a termékekre ami mégtöbb munkalehetőséget adna embereknek(salátakapálás vidéken,pékségek satöbbi).Adó és áfa formájában nagyrésze így is úgy is visszacsepeg az államkasszába.Akkor talán a közműveket is tudnák fizetni az emberek,azoknak sem kellene az egekbe emelni a forgalomkiesést pótolván a villanyszámlát és a gázszámlát!Ergo mindenki jobban járt volna,max az egyetemi rektor nem Afrikai körútra ment volna anyáron,hanem csak Európaira.De ezzel kisebbet szívott volna a költségvetés,mint a jelenlegi intézkedéssel.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 09:31:37

@Goompah:

Semmi konkrétum nincsen benne így értékelhetetlen.

usernev 2011.05.17. 09:32:30

@Akitlosz: Nem vagy te reménytelenül ostoba, csak minden hülyeséget elhiszel és rossz kiindulási alapból nem lehet jó következtetésre jutni még hibátlan logikával sem.
Lassan mondom, hátha tudsz követni. Szóval az életnek van egy alap költsége ami mindenkinek van, aki nem hajléktalan. Ez pedig a lakás rezsiköltsége. Nem tudom ki hogy van vele, nekem ez egy 1,5 szobás lakásban 60-70 ezer forint közötti összeg. Hitelem hála istennek már nincs, de kell még enni, bérletet venni, gyógyszert ruhát stb. ez még egy olyan 40 ezer forint alsó hangon. És akkor visszafogtam magam, nincs autó, divatcikk, új elektronika, semmi. Alsó hangon ahhoz, hogy tisztességesen megéljél minimum kell 100-110 ezer forint ha nagyvárosban egyedül laksz. Na most aki nettó 135 ezer forintot keres (ez közel van az átlagkeresethez) annak marad mondjuk 25 ezer forintja megtakarításra, (Újra össze kell szedje a nyugdíját pl.) autóra, csajokra, szórakozásra. Neki az is érvágás, ha csak pár ezer forinttal keres kevesebbet (márpedig ha nincs gyerek kevesebbet kap) míg annak aki 350 ezeret keres havonta annak megengedve, hogy magasabb a rezsiköltsége (bár nem hiszem) 10x annyi pénze van a megélhetésen kívül minden másra, na az most több pénzt kap. És az egy baromság amit a gazdasági élénkítő hatásról beszélnek, mert a költekezésre eddig is elég volt a pénze ennek a rétegnek, inkább a megtakarításaikat növelik.
Vagyis akinek eddig sem volt jó rosszabb éett, akinek meg eddig is jó volt, még jobb. Szerinted ez igazságos? Vagy gazdaságos?

A lényeg, hogy a kő amit cipelni kell az az élet rezsiköltése a hasonlatban.

panelburzsuj 2011.05.17. 09:34:54

@Gempacsöki boborján:

Azt már Bendegúz is tudta, hogy az a baja a világnak, hogy nem a tehénpásztorok kormányozzák. :)

porfelhő 2011.05.17. 09:39:16

@Akitlosz:

Na. Most már elég volt! Fejezd be ezt az adó témát!
Ha mást nem tudsz irni, ne irj semmit!!!!

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.05.17. 09:39:26

"A harmadik pedig az őszinte beszéd, persze nem őszödi formában, hanem befogadható és értelmes magyarázatként arról, hogy miért nem megy az, ami ellenzékben még vállalhatónak látszott. A második csődje után a harmadiknál szerintem nincs jobb módszer."

Roppantul érdekelne ez mégis hogy nézne ki!
Hogy lehetne lekommunikálni őszintén és értelmesen ezt?
Hiszen ehhez a következőket kéne mondani:
Azért vettünk el négy évet az életetekből kedves választók, hogy hatalomra jussunk. Hiszen be kell látnunk, mi is Gyurcsányék útján járunk, azzal a lényeges különbséggel, hogy a mi nyakunkon nem liheg egy erős ellenzék, amely lépten nyomon keresztbe tesz. (pl. népszavazás)
Itt viszont azt kéne elismerni, hogy önző hatalmi érdekből négy évig megakadályoztuk(!) a kilábalást, a reformokat, stb.
Hiszen akár támogathattuk is volna a valóban szükséges reformokat ahelyett, hogy kivonulgattunk.
Elvben persze lehetne olyasmire is hivatkozni, hogy a 2/3-ot akartuk, hogy azon morális(?) céljainkat is meg tudjuk valósítani, amelyek az alkotmányozás joga nélkül nem lettek volna megvalósíthatóak, de szerintem legalább olyan necces azt bemondani a választók arcába hogy "a preambulum kedvéért szórakoztunk el négy(nyolc) évet, mint a pőre hatalomakarásra hivatkozni.

Szerintem kedves Török Gábor a harmadik verzió egyszerűen nem létezik. Csak az első kettő. És bármennyire is undorító, csak a második a megoldás. Tagadni és hülyét csinálni magukból lépten nyomon, reménykedve abban, hogy egy olyan országban amely elég hülye volt hatalomba szavazni őket ez nem fogja a FIDESZ-t véglegesen kinyírni.

És akkor utólag majd lehet arra hivatkozni, hogy igen, megreccsentünk bele mint pártm, de megcsináltuk!
Igaz, ehhez az is szükséges, hogy tényleg megcsinálják. És egyelőre ez még korántsem tűnik esélyesnek.

mojszipupi 2011.05.17. 09:40:54

A rendvédelemből még az eddiginél is jobban fognak az alvilágba átvándorolni. A főnökük végülis ugyanaz marad

szobatars 2011.05.17. 09:42:33

Negyedik megoldásként pedig a szakszerűség és az őszinteség kombinációja is működhetne, csak két alapfeltételnek kellene teljesülnie hozzá:
- hozzáértésnek (szakszerűség)
- őszinteségnek

Gempacsöki boborján 2011.05.17. 09:42:41

@panelburzsuj: Na nefélj,én tudnám hogy honnan szedjem elő a kiesett milliárdokat.Azonnal kivetném a Rózsa-dombra a luxusingatlanadót,a luxusadót minden 50 ezer ft feletti termékre,az alkoholra olyan adót tennék hogy nem lenne ennyi alkoholista ebben az országban és minden 10 év alatti autóra dupla kötelező biztosítást tennék,továbbá akik egyedül laknak 80 nm-en azokat is külön adóztatnám és azokat is,akik megtehetik hogy európán kívül nyaralgassanak!
A népnek meg kiszórnék egy rakás pénzt adókedvezmények és támogatások formájában,hogy pezsegjen a kiskereskedelem is.Egy évig járulékmentességet adnék annak aki elkezd vállalkozni!
Rögtön lenne gazdasági pezsgés meg bevétel!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 09:43:32

@Gempacsöki boborján:

A százalék az nem egy mértékegység. Az adót nem százalékban kérik, hanem jó magyar forintban.

Akkor lenne igazad ha mindenki ugyanannyi adót fizetne forintban, de ilyen nincs és nem is lehet.

"A sávos adózás volt a legigazságosabb"

Az egyik bére gyakorlatilag 0%-os SZJA kulcs alá esik, a másiké meg 44%-os alá.

Aztán csodálkoznak, hogy mitől van annyi minimálbéres mitől akkora a szürkegazdaság. Hát többek között éppen ettől.

Aztán meg azt sem ártana megérteniük a szocilálizmusra vágyóknak, hogy az igazán gazdag emberek nem SZJA-val adóznak az igazán nagy vagyonuk után. Azzal csak a fehéren foglalkoztatott és megfizetett munkavállalókat szívatták meg.

S ha kapitalisták nem lennének, akkor ki teremtene munkahelyeket, ki építene gyárakat ahol megélhetéshez juthatnak a munkavállalók?

Kapitalisták nélkül nem működik a kapitalizmus sem. Vagy legyen újra minden az államé? Nem igazán jött be az sem az előző évszázadban.

De nem erről szólt a történet, hanem a kevés tisztességes magyar vállalkozó és a kevés tisztességesen megfizetett magyar munkavállaló nyúzásáról a politikusok, a multik és a "szociálisan rászorulók" javára.

Szerinted ez az igazságos adórendszer, szerintem meg nem. Ízlés dolga.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 09:46:03

@Goompah:
Nem számomra kedvező, hanem a magyar társadalom, az ország számára.
Elvi kérdés.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 09:48:02

@panelburzsuj:

Szóval szerinted nem tisztességes, hogy aki többet keres az adózzon arányosan többet?

Miért? A dögöljön meg a szomszéd tehene is elv alapján, vagy miért?

a-kis-herceg 2011.05.17. 09:50:54

@panelburzsuj: " Orbán, a jogtudomány büszkesége "

hihihi. tényleg. doktorbán

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 09:52:08

@Goompah:

A belinkelt írásban nincs semmi konkrétan, így nem minősíthető az az adórendszer.

Annyiból nem lehet megítélni, hogy jó volt-e a javasolt adórendszer vagy sem. Ez csak egy politikusi szónoklat minden konkrétum nélkül.

Valami példád van?

a-kis-herceg 2011.05.17. 09:55:37

@ökörpöröly: egyetértek... a zorbán mellett már csak a közvetlen rencer hasonélvezők és a vakhitű fidesvallásúak, akik sose ismerik be majd hogy tévedtek...

nem sok...

panelburzsuj 2011.05.17. 09:56:12

@Gempacsöki boborján:

Számtalan külön adó/járulék helyett egyszerűbb lenne egy olyan utalványrendszer, amely fejenkénti, másra át nem ruházható állami támogatást (vagy adókedvezményt) adna annak a bizonyos "alaprezsi" fogyasztói kosárnak a tartalmára. Különösen a belföldi eredetűre.

NAV és ügyfélkapu adott hozzá.

El Zorro 2011.05.17. 09:58:35

"A harmadik pedig az őszinte beszéd (...) hogy miért nem megy az, ami ellenzékben még vállalhatónak látszott."

Ha a beszéd valóban őszinte(!), akkor valahogy így hangzana hitelesebben:

"A harmadik pedig az őszinte beszéd (...) hogy miért nem megy az, amit ellenzékben mondtunk."

Mert ha ellenzékben az akkori populista, szinte minden reformra (vagy reformszerű kísérletre) zsigerből nemet mondó, majdnem minden és mindenki mellé odaálló, ami és aki az akkori kormány ellenében határozta meg önmagát - szóval ha ezt a rendszertelen, népszerűséghajhász, felelőtlenül ígérgető politikát akkor vállalhatónak(!) tartották (kormányra kerülés esetére pedig be is ígérték), akkor vagy sötétek, mint egy fekete lyuk, vagy nem mondtak igazat. Lehet választani.

sárkányfő 2011.05.17. 09:59:42

ez volt már?

2007:
"A Fidesz tárgyalni kíván a rendvédelmi és honvédségi szakszervezetekkel, mert olyan módosítást nem támogat, amellyel szférában dolgozók jogait csorbítanák - közölte Lázár János."

fidesz.hu/index.php?Cikk=84691)

a-kis-herceg 2011.05.17. 10:00:10

@El Zorro: nem populista mert az ELITELLENES t jelent, hanem a

demagóg vagy opportunista... ... szavakat használd légyszives

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 10:01:33

@Gempacsöki boborján:

"Kit fog szipolyozni a kormány?
Maradnak majd azok,akik jól keresnek,csak idő kérdése."

Mert eddig talán nem így volt a szocialista kormányok alatt?
Akkor meg?

Lehet nem lesz sikeres ez a kormány sem, de legalább próbálkozik valami mással.

A szocialista módszer egészen biztosan nem sikeres, tapasztaljuk már 66 éve kisebb megszakításokkal, amikor ugyan nem szocialisták vezették az országot, de nem is igen próbálkoztak ők sem más pályára állítani az országot.

Most viszont már lassan muszáj lenne. Jön még egy válság aztán padlót fog az ország rögtön, ha nem kap többet hiteleket.

Ha rendben lett volna az ország, nem hitelekből élne, hanem tartalékokat halmozna fel, akkor egy 2008-as szintű válságot észre sem vett volna.

Egy olyan ország, amelyik növekedés idején is csak hitelből tud megélni magától értetődően azonnal csődközeli helyzetbe jut, ha a növekedés és a hitelek elapadnak.

Hunor Levente 2011.05.17. 10:01:57

Mesterházy egy értelmezési gondokkal küszködő félhülye, vagy legalábbis ebben a látszat érdekvédelmi politikai színjátékban annak mutatja magát. Mint azt a vak is látja, "Schmitt" a propagandaanyagban a nyugdíjasokat szólította meg és a Fidesz nevében általánosságban a nyugdíjról tett ígéretet.
A privatizáció-ellenes szövegben szó nincs kedvezményes nyugdíjakról. A kiváltságos rendvédelmisek konkrét ügye pedig egy ilyen speciális eset. Ők jelenleg a társadalom igazságérzetéhez képest túl sok kedvezményben részesülnek. A kedvezmények mérséklése indokolt.
Természetesen illő, hogy kapjanak kedvezményeket, menjenek nyugdíjba valamivel korábban, csak ne évtizedekkel előbb, mint mások, más területeken dolgozók. Ha a Fidesznek vannak értelmes, hasznos intézkedései, akkor ez közéjük tartozik.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 10:02:12

@Gempacsöki boborján:

"Kit fog szipolyozni a kormány?
Maradnak majd azok,akik jól keresnek,csak idő kérdése."

Mert eddig talán nem így volt a szocialista kormányok alatt?
Akkor meg?

Lehet nem lesz sikeres ez a kormány sem, de legalább próbálkozik valami mással.

A szocialista módszer egészen biztosan nem sikeres, tapasztaljuk már 66 éve kisebb megszakításokkal, amikor ugyan nem szocialisták vezették az országot, de nem is igen próbálkoztak ők sem más pályára állítani az országot.

Most viszont már lassan muszáj lenne. Jön még egy válság aztán padlót fog az ország rögtön, ha nem kap többet hiteleket.

Ha rendben lett volna az ország, nem hitelekből élne, hanem tartalékokat halmozna fel, akkor egy 2008-as szintű válságot észre sem vett volna.

Egy olyan ország, amelyik növekedés idején is csak hitelből tud megélni magától értetődően azonnal csődközeli helyzetbe jut, ha a növekedés és a hitelek elapadnak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.17. 10:03:13

@Pékszakállú Henceg:
1) de, felhasználták (különben minek vették volna fel) - az is egy felhasználás, hogy egy része parkol az MNB-ben, mert növeli a bizalmat, ami megfogyatkozott (vö. a pápai táncos esete a Csekonics báróval)
2) semmitől, sőt (legfeljebb patrióta, vagy annak imitált lelkeket melenget)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 10:03:20

@Gandalf(helyett):

"Nem az egykulcsos adóval van a baj, hanem a béka segge alatt lévő bérekkel."

Így van. Egészen pontosan így van.

a-kis-herceg 2011.05.17. 10:06:10

@Jack Torrance: hm elemezni való téma, ajánlom TG nek...

éhen döglik 1-1,2 millió ember 2014-re, vagy csak simán Széllütésben...

hm. milyen hatással lesz a fides szavazótáborára... vajon csökkeni fog?

vélhetően nem. valószínűleg az elhunytak, mind ellenzéki, vagy passziv szavazók lehettek... a kubatov listán is csak egy vékony pálcikaember volt melléjük rajzolva...

szóval nincs gond. kormánmypárt szavazóbázisa egyben van (aszékelyek+b.géza)

panelburzsuj 2011.05.17. 10:06:25

@Akitlosz:

Kíméljük egymást: tényleg nem érted, hogy itt és most mi a kehéje az egykulcsos jövedelemadónak, vagy csak mulatozol?

panelburzsuj 2011.05.17. 10:07:36

@Akitlosz:

Félig itt is a válasz: és melyiken könnyebb változtatni?

a-kis-herceg 2011.05.17. 10:08:24

@Jack Torrance: könnyű megoldani, hogy szükség legyen sok tűzoltóra....

El Zorro 2011.05.17. 10:09:09

@a-kis-herceg: Köszönöm, legközelebb jobban megfontolom. A lényeg, hogy érted, mire gondoltam.

a-kis-herceg 2011.05.17. 10:12:23

@pandacsökiboborján: ****

nem megkóstolja? mielőtt kimegy a fogyasztókhoz?

panelburzsuj 2011.05.17. 10:12:59

@a-kis-herceg:

Harangozó Terit ismered?

Mindenkienek van egy -

nünükéje!

www.youtube.com/watch?v=u4NQPeSfEoI

a-kis-herceg 2011.05.17. 10:13:32

@ökörpöröly: kicsit óvatosabban mert ez a mubarak 2.0 még tűzparancsot adhat...

Diocles 2011.05.17. 10:19:32

off

www.fn.hu/belfold/20110516/puch_laszlo/

A mai Puch-interjú nagyon durva, és tekintve, h ma ő az MSZP valódi elnöke (formálisan ugyan valami Mesterházy nevű fickót illet meg meg ez a cím), a legdurvább hatalmi harcok folyhatnak a háttérben.

Puch tehát nyíltan Gyurcsány kiszorítására tőr, ami azonban nem lesz egyszerű.

A gyengébb fél egyértelműen Gyurcsány (aki max. a párttagságon belüli viszonylagos népszerűségét használhatja fel Puch elsöprő pénzügyi- és médiabeli kapcsolataival szemben).

Ha a jobboldalnak/kormányzatnak van némi esze, akkor a gyengébb felet (= Gyurcsányt) segíti a maga eszközeivel, ha nem is nyíltan.
Ha Puch körének sikerül leszámolnia Gyurcsánnyal, akkor igencsak meg fog nehezedni a Fidesz dolga, igencsak meg fog nőni a Fideszre nehezedő nyomás.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 10:19:36

@Gempacsöki boborján:

1. A minimálbér adómentes volt, azt már nem lehetett kevésbé adóztatni.

2. A magas jövedelműek költése is visszacsorog az államkasszába. Sokkal inkább. Magyarországon két-két és félszer annyiba kerül egy ugyanolyan autó mint az Egyesült Államokban és az üzemanyag bele szintén. Az adó miatt. Aztán csodálkoznak, hogy inkább Szlovákiában vásárolnak.

Ha meg nem költik el a jövedelmüket a magasabb jövedelműek, hanem befektetik az is jó a gazdaságnak.

Írod a több munkahelyet, de pénz nélkül senki sem tud munkahelyet teremteni, vállalkozásba fogni. Ha meg mégis, hitelből, az már eleve óriási hátránnyal indul.

Egy nem eladósodott cég könnyedén képes követni a piac változásait. Ha jobban megy a bolt többet termel és többet keres, ha rosszabbul, akkor kevesebbet termel és kevesebbet keres, de mindig haszna van.

Ezzel szemben egy adósságból alapított vállalkozásnak muszáj kitermelnie a kamatokat a törlesztést. Ha jól megy a bolt ezt meg is tudja tenni. De ha rosszul, akkor rögtön csődbe megy.

Szóval az is jó az államnak, ha elköltik a pénzt és az adó formájában becsorog az államkasszába és az is ha befektetik, mert akkor több adózó és kevesebb segélyezett lehet belőle.

a-kis-herceg 2011.05.17. 10:19:37

@panelburzsuj: :) mécs-horn... szerették egymást. még számháborúztak is...

vagy az igazi volt?

a-kis-herceg 2011.05.17. 10:20:44

@Motherhacker: úgy érted hogy pl Morvay zsidóként nem szivesen vezet jobbikot?

Motherhacker 2011.05.17. 10:21:50

@a-kis-herceg: Nyilván minden jobbikos zsidó, patásorbán meg cigány.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.17. 10:24:23

@Diocles: gondolod, ahhoz a harczhoz Gyurcsótány már nem elég jellemtelen?
Lebecsülöd őt.

a-kis-herceg 2011.05.17. 10:24:54

@Pékszakállú Henceg: a dolgozó járjon jól! - arra ott a járda...

a-kis-herceg 2011.05.17. 10:26:57

@Motherhacker: én nem mondtam, hogy mind. egyet mondtam amiről infom van

a zorbánon meg láccik, de az nem idetartozik. annak ökörpöröly a szagértője

xsasha 2011.05.17. 10:31:49

Én úgy gondolom, hogy a Fidesznek egy dolgot kell tennie. Kormányozni.
Persze teljesen világos a gondolatmenet, ami a posztban megjelenik, de más logikát követ, mint amit a Fidesz alkalmaz.

Tegyük fel magunknak a kérdést: Elégedettek lennénk-e az ország gazdaságával, ha a 2002-es állapotában lennénk most? Igaz-e az, hogy az ország legfőbb problémái gazdasági jellegűek?(Azért kell a "reform", mert nem tudjuk finanszírozni a jelenlegi struktúrát.)

Ha értelmezni akarjuk a politikai helyzetet, akkor látni kell, hogy a Fidesz a 2002-es választásokból azt szűrte le, hogy a jó kormányzás nem elegendő a választási győzelemhez, ugyanis azt látszatkérdések döntik el. A stratégiáját ezért két külön szálon fűzi:
- az ország kormányzása
- a látszat alakítása
Ez a két feladat két külön stábra van bízva, de az utóbbi nem elvezhet prioritást, hanem az előbbi útját kell egyengesse az utóbbi.

Az előző ballib formáció a Fidesz szerint alárendelte a látszatnak a politikáját, és ellenzékként erre építette a Fidesz a politikáját. A ballib kormányok nem voltak képesek kilépni a látszatkormányzás logikájából. Ezért a Fidesz a 2002-es választások kampányának állításai valótlanságára fűzte fel az előző 8 év ellenzéki politikáját.

Téves az az elképzelés, hogy csak a felsorolt 3 opció létezik. Ugyanis ez egy statikus szemlélet. A Fidesz beárazta a népszerűségvesztést. De politikáját arra alapozza, hogy bár ő veszít hitelességéből, ettől az ellenfelek nem lesznek hitelesebbek. És ha egy új formáció indulna a hitelesség birtoklásával, annak helyeselnie kellene a Fidesz népszerűtlen lépéseit.

A Fidesz arra alapozza politikáját, hogy ha sikerül a gazdaság beindítása, akkor győzni fog 2014-ben is. Ha viszont nem sikerül a fordulat, akkor azt a jelenben kommunikációs váltással nem tudja korrigálni. Megfelelően ütemezve véghez kell vinni a tervezett, népszerűtlen változtatásokat, függetlenül attól, hogy a pillanatnyi érdek mit diktál - ezt a kommunikációra kell bízni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 10:33:02

@usernev:

Ha arra gondolsz, hogy az élet nehéz, akkor igazad van.

Ha a csupán a nettó 350 000 ezernél többet keresőkkel akarod eltartatni az országot befizettetni a SZJA-t, akkor igen kevesen fognak fizetni. Papíron minimálbéres lesz, aki csak tud, ha az adómentes.

"Na most aki nettó 135 ezer forintot keres (ez közel van az átlagkeresethez) annak marad mondjuk 25 ezer forintja megtakarításra, (Újra össze kell szedje a nyugdíját pl.) autóra, csajokra, szórakozásra."

És már a magasabb adósávba esett a "fizessenek a gazdagok" elv alapján. Ezért volt igazságtalan a több kulcsos adó. Pont az az átlagbérhez (alulról) közeli réteg volt a legkevésbé motiválva. Ha túlórázott és keresett 40 000 bruttóval többet, akkor a magasabb kulcs és a kifutó adójóváírás miatt kapott +15 000 nettót.

Ez a példa amiről te írsz a szocialista logika szerint már messze messze a "gazdag" kategóriába esett, volt, hogy családi pótlék sem járt már nekik, holott csak csóró melósok voltak az átlagbér közelében.

A szocialista módszer fosztogatta sokkal jobban a fehéren foglalkoztatott és valamennyire megfizetett túl szűk réteget.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 10:35:24

@porfelhő:

Nekem úgy tűnik, hogy te nem tudsz mást csak személyeskedni.

Ha zavar, hogy számodra magas a téma, akkor ne olvasd!

Én is átugrom zsüli meg még pár alak eszmefuttatásait. :-)

Nem kötelező hozzám szólnod.

xsasha 2011.05.17. 10:49:47

@jag3:
Pontosan milyen külső finanszírozásért koldult Orbán? Nekem úgy rémlik, hogy a MaNyuP-ot akarta elszámoltatni a költségvetésben, hogy az ne jelenjen meg hiányként.

panelburzsuj 2011.05.17. 10:50:15

@Akitlosz:

Az enyémet nem ugrottad át, de válaszolni elfelejtettél.

Nem érted, vagy kamuzol?

Ekkora ésszel ennyi idő alatt ezt már csak kisütötted, nem?

panelburzsuj 2011.05.17. 10:54:16

@Hepci:

Diocles úgy látja, hogy a MSZP habfehér imidzsére csak Gyurcsány vet árnyakat. És ha ez az árny eltűnik, az MSZP újra vakítóan tündökleni fog.

Egyedileg csiszolt optikája lehet a kedves szemlélőnek.

cambridge.on 2011.05.17. 10:56:05

Annyiban igaza van TG-nek, itt az ideje az őszidihez hasonló felcsúti beszédnek.
Annyi esély van rá, mint a Messiás eljövetelének, a mi életünk folyamán.
Óriási csúsztatás azt terjeszteni, hogy a nagy ellenállás felé indult a Fidesz.
Eddig a legnagyobb elvonás a nyugdíjakat, a nyugdíjasokat érte.
Nekik van a legkisebb érdekérvényesítő lehetőségük.
A tegnap hozott törvénnyel a parlament megerősítette, nincs cigány bűnözés, kifogta a Jobbik vitorlájából a szelet. Helyesen, mindenki otthon, a saját portája előtt masírozzon.
A tervezett intézkedéssel a Fidesz kijelenti, minden nyugdíjas bűnöző. Ezen belül a társadalomra legveszélyesebb csoport a rokkantak, akik kiszipolyozzák a nemzet erejét.
Nem csak egyesek, hanem kollektív bűnözés folyik.

Kevesebb a bevétele az államnak, nem fedezi a kiadásokat, ez köztudott. Ezen úgy is lehet segíteni, ha a kinnlévőségeket nagyobb arányban szedik be.
Nem az az irány amit a szocik csináltak: a fizetőket kötelezték nagyobb áldozatvállalásra. A nemfizetők táborát növelték inkább, a végeredmény nem sokat javult.
A fekete és szürkegazdaság kifehérítésével nagyobb bevételhez juthatna az állam.
Ez lenne a kemény ellenállás áttörése, és még szavazatokat is hozna. Tisztább gazdasági környezetben eredményesebben lehet dolgozni, jövőt tervezni.

"A feketegazdaság visszaszorításának elengedhetetlen feltétele, hogy a gazdasági kérdésekben a racionalitás uralkodjék, a gazdasági döntéseket politikai motivációktól mentesen hozzák meg. Viszont az is tisztán látszik, hogy a gazdaság maga is sűrített politika, tehát politikai koncentrátum.

A szocializmusnak nevezett átkosban, létezett egy mondás: ha nem lopod meg az államot, akkor a családodat károsítod meg.” A rendszerválás óta, azaz az „átkosból a demokráciába való átmenet alatt ezt azért a nagy demokratikus kapcsolati tőkések alkalmazták. A Justicia magyarországi legjobb tanítványai, pedig fájdalmasan hatástalanok a jelenséggel kapcsolatban. A feketegazdaság, és a korrupció még recesszió idején is virágzik."

panelburzsuj 2011.05.17. 10:59:06

@xsasha:

"Igaz-e az, hogy az ország legfőbb problémái gazdasági jellegűek?"

Induljunk ki abból, hogy azok csak mélyebb válságok tünetei.

Akkor mi a recepted? Pálinkás kenyér, ne ríjjon má annyira?

Diocles 2011.05.17. 10:59:22

@panelburzsuj:

"az MSZP újra vakítóan tündökleni fog"

a felületes szemlélők között igen, de legalábbis újra választhatóvá válik.

a jobboldal elkövette azt a hibát, nem először (Medgyessynél is ugyanez volt), h egyetlen személyt démonizált, tett felelőssé mindenért ("Gyurcsány a hibás!"), így az MSZP-nek lehetősége van arra, h a Gyurcsánytól való megszabadulással úgymond "megtisztuljanak".

a jobboldali sajtó olyannyira Gyurcsányra hegyezte ki/hegyezi ki minden mondandóját, h hirtelen nem is tudom mivel érvelnének az MSZP ellen, ha Gyurcsány távozna onnan...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 11:00:11

@Gempacsöki boborján:

Ezzel inkább csak azt érnéd el, hogy aki teheti külföldön, vagy külföldről vásárolna - jórészt már most is így van - súlyosabb esetben pedig elköltöznének.

Nem maradnának olyanok akiket 50 000 forint felett megluxusadóztathatnál, csak olyanok akiket segélyezni szeretnél, de nem lesz miből.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 11:03:08

@panelburzsuj:

Kíméljük egymást: tényleg nem érted, hogy itt és most mi az előnye az egykulcsos jövedelemadónak, vagy csak mulatozol?

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.05.17. 11:03:56

@Akitlosz: "Ha meg nem költik el a jövedelmüket a magasabb jövedelműek, hanem befektetik az is jó a gazdaságnak."
Erről azért kérdezz meg olyat is, aki ért a közgazdasághoz. Az pénz akkor jó a gazdaságnak, hha kiadják hitelbe (10-szer). Ezt még Matolcsyék is így látják, fel is akarják pörgetni a hitelezést (persze megint a támogatott lakáshitelekkel, a barmok).
Ezt az adósság nélküli vállalkozás meg akkora baromság, h nem is értem h h képzeled. Komolyabb beruházásnál elképzelhetetlen, kisebbnek meg csak értelmetlen.
A progresszív adóról meg csak annyit, h jópár forradalom tört már ki érte, a mi 3-unkból is az egyik.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.17. 11:05:06

@Diocles: Lacibácsi bugyijával, Ildinéni feltöltésével nem lehet?
Mesterházira meg elég ránézni, bár hallgatni is tereh.

xsasha 2011.05.17. 11:05:28

@panelburzsuj:
Mondj egy példát a mélyebb válságra.

panelburzsuj 2011.05.17. 11:08:09

@cambridge.on:

Amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra.

Nagyjából ebben van konszenzus Magyarországon.

A többi csak viszálykodást keltő részletkérdés.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.17. 11:09:25

@Akitlosz: nem kellene ezt a konstrukciót (ha már oly tökéletes) netán vagyonadóval (ó, jajj, kimondani is nehéz lesz az Orbán-szolgáknak) kiegészíteni?
Vagy elég, ha betiltják a szlovák rendszámú gépkocsikat, rokkantkártyával, így automatikusan guccsicipőgyűjtésbe menekülnek a golfozók?

panelburzsuj 2011.05.17. 11:11:00

@Akitlosz:

Legyen óhajod szerint:

"Kíméljük egymást: tényleg nem érted, hogy itt és most mi a kehéje az egykulcsos jövedelemadónak, vagy csak mulatozol?"

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 11:11:24

@MolnarErik:

"akkora baromság, h nem is értem h h képzeled."

Ha nem érted, hát nem érted. Tudomásul vettem, hogy te nem érted. Ez van sajnos.

panelburzsuj 2011.05.17. 11:12:53

@xsasha:

ööö ...

bizalmi válság?

(Ha nem jó, mondok másikat is, oké?)

xsasha 2011.05.17. 11:14:52

@Diocles:
Lehet, hogy a Fidesz ismeri Gyurcsányt? Lehet, hogy nagy tétekben fogadnának arra, hogy Gyurcsány csak úgy nem fog kivonulni a politikából?
Hogy őszinte legyek, én is elég nagy tétet tennék arra, hogy Gyurcsány nem megy sehova.

Ventura Blvd 2011.05.17. 11:16:06

HOPPÁ!

>>>Eltűnt 1 hozzászólásom<<<

Mi a ló?

panelburzsuj 2011.05.17. 11:20:08

@Akitlosz:

Van előnye - és ráadásul pontosan ugyanaz, amit én kehének mondok.

Egy Orbánhoz/Fideszhez kötődő gecihajcsár réteget szeretne lekenyerezni. Point of no return, maffiabelépő.

panelburzsuj 2011.05.17. 11:21:26

@panelburzsuj:

Ugyanaz a szerepe, mint nyugati útlevélnek meg a pártüdülő-beutalónak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 11:22:03

@Hepci: Könnyen lehet. Az a módszer eszükbe sem jut, hogy versenyképesek legyenek az adók is és akkor nem a magyarok adóznának más országoknak, hanem inkább a külföldiek is Magyarországnak.

Ha a magyar állam sokkal jobban adóztatja az állampolgárait, mint más államok, akkor nem lesz vonzó Magyarországon élni, dolgozni, vásárolni.

Svéd adórendszerrel akarnak fene szociális jólétet fenntartani, csak közben a bérek etióp szinten vannak.

Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka tipikus esete.

Nem azért hoz ilyen intézkedéseket a kormány szereti csökkenteni a népszerűségét, mert nem szereti ilyen-olyan társadalmi rétegeket, hanem mert sok az állami kiadás és kevés az adófizető.

Már rég túlhízott az állam, minél előbb bontják le, annál jobb.

Minél később, annál keservesebb és fájdalmasabb lesz.

Nem kellene megvárni az államcsődöt.

xsasha 2011.05.17. 11:24:35

@panelburzsuj:
Ez egy érdekes válasz. A bizalmi válság ugyanis valaminek a következménye. A bizalmi válság ideológusoknak érdekes, de ettől nem lesz drágább a kenyér, nem lesz kevesebb a nyugdíj, stb.
Persze szerintem is fontos a bizalom kérdése, de ez az ország működése szempontjából irreleváns. A külső elemzők ezt sehol nem mérik.

panelburzsuj 2011.05.17. 11:25:08

@panelburzsuj:

És azért kell habzó szájjal üvöltenia senkisejárrosszabult, mert ha a bandzsajobb netán mégis elbassza, akkor kevés lesz a rókalik a menekülőknek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 11:26:12

@panelburzsuj:

"Egy Orbánhoz/Fideszhez kötődő gecihajcsár réteget szeretne lekenyerezni."

Egyszerűen csak a tisztességesen dolgozókat, akik eltartják az államot az adóikkal.

Egy dolog, hogy most 2011-ben vannak akik rosszul jártak 2010-hez képest, de 2014-ben is rosszul fognak járni az új adórendszerrel a régihez képest?

S akkor kell majd mérleget vonni nem most. Azért kellett most bevezetni, hogy 2014-re beérjen.

A választási célú adómódosításoknak a választások előtt már senki nem hisz.

panelburzsuj 2011.05.17. 11:27:32

@xsasha:

Oké, dobjuk az ötvenhatot a kukába.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.17. 11:27:45

@panelburzsuj: nocsak, mi ez a gecihajcsár? Te szoktál pedig ocsmonda szájakról megrovólag értekezni... :)

xsasha 2011.05.17. 11:29:18

@panelburzsuj:
LOL!!!
Nem lehetne esetleg áttérni végre a folyamatszemléletre? Olyan rég volt már a rendszerváltás. Ideje volna.

panelburzsuj 2011.05.17. 11:30:15

@Akitlosz:

Hülye nép olyan, hogy akkor von mérleget, amikor kedve szottyan.

Lásd: 2006 szeptember.

xsasha 2011.05.17. 11:31:44

@panelburzsuj:
Ha te mondod.
Nyilván ez könnyebb, mint azon elgondolkozni, hogy mik is az okok, és mik az okozatok.

panelburzsuj 2011.05.17. 11:33:00

@Hepci:

Van öncélú, és van funkcionális ordenárásg! :)

És én mondom meg, melyik melyik.

Tanulok ám nagyjainktól, serényen.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.17. 11:33:47

@panelburzsuj: sokan voltak (a pártüdülőkben), de nem elegen.
Később ellopt... dehogy, privatizálták - azokat is. Istenem, amikor még szabad bejárás volt az aligai pártmólóra és a balatonföldvári keleti mólókarra... a fakezű elvtársak nem tudják, mit vesztettek, amikor géppisztollyal vadásztak, ahelyett, hogy műcsalival pergettek volna.

xsasha 2011.05.17. 11:33:54

@panelburzsuj:
Hogy a nép mit csinál, az egy dolog, de nyilván neked nem kell hülyének lenni, hanem beláthatod az SZJA csökkentés értelmességét. :-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.17. 11:35:58

@panelburzsuj: én is (megmondom).
Az enyém például mindig funkcionális. A tied véleményes (majd véleményezem, jó pénzért).
100 szarnak is 1 a vége, Ökörpöröly 1 f*szkalap.

sisszi 2011.05.17. 11:37:37

@cambridge.on: fájdalmas aktuális tragikomédia cím: "Pintér Sándor vs korrupció". vagy mondthatnám "Puch László vs korrupció". röhej. vagyis iszonyat siralmas. k.vára

ssi 2011.05.17. 11:38:12

@panelburzsuj: "Amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra." :-))))))

ki gondolta, hogy ezek csak nagyvonalú keretek, s tartalmilag ennyire mobil, formálható: pl. új alaptörvény (Alkotmány?), Széll-terv, konvergenciaprogram ... igaz, magyar/angol tartalmi változatban is

forradalmi: társadalmi utálat szétterítve, mindenki mindenkit, így a konkrétan a kormányra kevesebb jut

@Ventura Blvd: "Eltűnt 1 hozzászólásom" itt ilyet csak a technika vét, ember sose :-)

panelburzsuj 2011.05.17. 11:41:17

@xsasha:

Van egy olyan kényszerképzetem, hogy náladnál nem csak többet tapasztaltam, hanem sokkal többet kerestem is az okokat.

Azt persze belátom, hogy egy okból a legkönnyebb szintetizálni.

Derék marxista lett volna belőled. Sajnálhatod, hogy lemaradtál róla.

Goompah 2011.05.17. 11:42:01

@lanyi: "Nem tudom hogy érthető voltam-e."

Eléggé. :) S normális ember nem is gondolhatja komolyan a visszamenő hatályú törvénykezést. Az erkölcstelen végkielégítéseket egyéb módon, pl. azok erkölcsbe ütköző volta miatt is meg lehet támadni. Ahogy a rokkantságot is felül lehet vizsgálni, amint az elvileg rendszeres időközönként meg is történik. Csak ezúttal a korrupció kizárásával.

Nincs szükség visszamenőleges hatályú törvényekre, amelyekkel a Fidesz a kevés bűnös miatt a nem bűnös többséget is bünteti.

porfelhő 2011.05.17. 11:44:05

@Akitlosz:

Milyen magas téma? Ugyan azt irod ötször, szerintem annak semmi értelme.
Nyugodtan ugord át a kommentjeimet.
Nem kértem azt sem , hogy olvasd el.
Személyeskedés? ugyan már!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 11:44:51

@Goompah:

Akkor nézzük is meg alaposan azt a progresszív adórendszert:

Adótételek

24. § Az alábbi fokozatok szerint a jövedelemadó összege:

K-án felül K jövedelmig

800 900 5

900 1,000 6

1,000 1,100 7

1,100 1,200 8

1,200 1,300 9

1,300 1,400 10

1,400 1,500 11

1,500 1,600 12

1,600 1,700 14

1,700 1,800 16

1,800 1,900 18

1,900 2,000 20

2,000 2,200 23

2,200 2,400 26

2,400 2,600 30

2,600 2,800 34

2,800 3,000 38

3,000 3,200 44

3,200 3,400 50

3,400 3,600 56

3,600 3,800 62

3,800 4,000 68

4,000 4,400 76

4,400 4,800 86

4,800 5,200 96

5,200 5,600 112

5,600 6,000 128

6,000 6,600 144

6,600 7,200 160

7,200 7,800 186

7,800 8,400 212

8,400 9,000 238

9,000 9,800 264

9,800 10,600 290

10,600 11,400 316

11,400 12,200 344

12,200 13,000 376

13,000 14,000 410

14,000 15,000 450

15,000 16,000 490

16,000 17,000 530

17,000 18,000 570

18,000 19,000 610

19,000 20,000 650

20,000 22,000 730

22,000 24,000 810

24,000 26,000 890

26,000 28,000 970

28,000 30,000 1050

30,000 32,000 1130

32,000 34,000 1220

34,000 36,000 1320

36,000 38,000 1420

38,000 40,000 1520

40,000 44,000 1720

44,000 48,000 1920

48,000 52,000 2120

52,000 56,000 2320

56,000 60,000 2520

60,000 64,000 2720

64,000 68,000 2920

68,000 72,000 3120

72,000 76,000 3320

76,000 80,000 3520

80,000 84,000 3720

84,000 88,000 3970

88,000 92,000 4220

92,000 96,000 4470

96,000 100,000 4720

100,000 104,000 4970

104,000 108,000 5220

108,000 112,000 5480

112,000 116,000 5740

116,000 120,000 6000

120,000 K-án felül 5% fizetendő jövedelemadó fejében akként, hogy a fokozatok 5000 K-ként emelkednek, s minden megkezdett fokozat teljes 5000 koronának veendő.

A szállitási a hitelüzlettel foglalkozó részvénytársulatok és szövetkezetek, nemkülönben a biztositási vállalatok kivételével a többi részvénytársulatoknál és szövetkezeteknél azonban 15,000 K jövedelmen felül az adó kulcsa fokozatonkint változatlanul 3%.

Ha 800 K-án alul is van adóztatásnak helye, 800 K-tól lefelé a fokozatok 50 koronánként, az adótételek pedig 30 fillérrel kisebbednek.

A magasabb fokozatok alkalmazásánál a magasabb fokozat alkalmazásával járó adótöbblet az adóalapok e fokozatra eső többletét nem haladhatja meg.

HJA HÁT HA 5% A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ LEGFELSŐBB KULCSA, AKKOR ÉN IS A PROGRESSZÍV ADÓZTATÁS HÍVE VAGYOK! :-)

Ventura Blvd 2011.05.17. 11:46:16

OFF
----------------------------------------------

EGY ELTŰNT HOZZÁSZÓLÁS NYOMÁBAN

>>>Arról próbáltam írni, hogy azt fogadjuk el ténynek, amit ténynek szeretnénk tudni<<<

Persze, ebben nincs semmi újdonság - csak akkor minek vitatkozunk itt?

<> Tételem bizonyítására felhoztam a derék Sebők János HVG-béli cikkét, aki feketén-fehéren bebizonyítja, hogy Wolf Katit Orbán Viktor buktatta meg az eurovíziós dalfesztiválon. (hvg.hu/velemeny/20110515_sebok_wolff_eurovizio) A cikket a fél ország olvasta, és itt is többen hivatkoztak rá.

<> Az a szerény tény, hogy a dal egy szimpla lopás, már jóval kevesebbeket érdekelt: hozzászólásom idejéig 6.309 ember látta, pedig március óta fent van a YouTube-on. (www.dailymotion.com/video/xhmsei_what-about-my-dreams-vs-breathe-me-in_music#from=embed)

<> Csak érdekességként említettem, hogy a győztes azeri dal is egy West-Coast "feldolgozás", hogy fair módon megkerüljem a plágium szó használatát, és a notát valamikor a 70-es, 80-as évektől kezdte Keletre fújni a szél Los Angeles felől. De, ez sem érdekelt sokakat.

<> Logikailag most mégis csak Sebőknek lenne igaza, de nekem nagyon tetszik ez az ősmagyar átok elmélet, vessük hát el, hiszen tény az, amit annak fogadunk el. Nem?

Ne gyertek azzal, hogy zavaros vagyok - tudom.

ON
---------------------------------------

Azt is írtam - elveszett hozzászólásomban- hogy lépjük már túl a Gyurcsány-Orbán sziámi ikerpáron, mert túlságosan leköt minket a produkciójuk, és a végén majd újabb kölcsönért kell kuncsorognunk holmi p-bubu IMF-elnöknél.

Goompah 2011.05.17. 11:50:07

@Akitlosz:

Az idézett szöveg ellenérv volt a te érvelésedre. Ha ezt nem veszed észre, akkor sajnos nem vagy vitaképes. Ezt annál inkább sajnálom, mert általában igen értelmesen szoktál vitatkozni. Most sajnos nem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 11:51:03

@panelburzsuj:

Szottyanni szottyanhat, de 2006-ban sem mentek vele semmire.

Megunták aztán hazamentek.

A hatalom mindig védi önmagát.

Magyarország nem a sikeres forradalmak országa.

panelburzsuj 2011.05.17. 11:51:24

@xsasha:

Bemondásra semmit se szoktam belátni. Ilyen csökönyös természetem alakult ki.

Korrekt, konzisztens hatásvizsgálatokra például sokkal jobban hajlanék, mint Orbán dakota képeskönyveire, Matolcsy biztosítóügynököket is megszégyenítő növekedési görbélyeire, meg Szíjjártó vonyítására.

panelburzsuj 2011.05.17. 11:54:00

@Akitlosz:

A jobbágyrendszer és az úriszák azért csak nem állt vissza, és a begyűjtésből is valahogy "Kicsi vagy kocsi?" kerekedett - sokkal kevesebb, mint húsz év alatt.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 11:57:32

@Goompah:

Az idézett adótáblázat meg válasz a te érvelésedre.

Egy legfeljebb 5%-os adót kivető jövedelemadó rendszer melletti érveléssel akarod alátámasztani a szocialista 44%-ost?

A pofátlanság teteje.

Az általad idézett érvelés az az adórendszer mellett helyes és elfogadható, de nem helyes és nem elfogadható a szocialista adórendszer mellett.

Most már világos miért nem voltál hajlandó konkrétumokat idézni az 1909-es adórendszerről. :-)

Vagy fogalmad nem volt róla, vagy neked is világos, hogy nem egészen ugyanaz egy 0,55%-től 5%-ig terjedő sávos jövedelem adóztatás, mint egy 0%-tól 44%-ig terjedő.

Inkább az első verzióra tippelnék. Úgy hivatkozol egy adórendszerre, hogy azt nem is ismered.

ssi 2011.05.17. 11:58:23

362. Nincs garancia

Fidesz
- ellenzékben lényegi elvekben hirdette pont az ellenkezőjét annak, amit most kormányon tesz
- kormányon lényegi elvekben tesz később mást, mint amit korábban ígért (pl. manyup)

garancia arra, hogy biztonságot adjon az adott jogrendszer, s hinni(bízni tudjunk a politikusoknak, vagy a hatalomnak -> a történések alapján logikusan gondolható: csak külső (ellenzéki)/belső (ellenállók) nyomására lesz/lehet

sisszi 2011.05.17. 12:01:06

@Diocles: kösz a cikket. don Lacibácsi tényleg kemény. ha ezt megússza GYF, én elhiszem hogy ő az új Houdini. De lehet ez titokban a célja. a minden oldalról kivetett szerep hozhat neki valamit. a politikából kivetett. ugyis az a menő mostanában, mikor mindenki utál minden politikust. de szerintem ez is kevés lesz az új karrierjéhez.

hoplita 2011.05.17. 12:04:13

@Akitlosz:
Ha te nem lácc különbséget pető és Vona között, meg aközött, ami mögötte áll, akkor megérdemled hogy ez a gagyizsidó itt szopasson.

Egyébként nyugodj meg......a fityiszed hamarabb állna össze egy kis kúrmányzásra a maszoppal, mint velünk.
Kisfijú vagy még, nem érted.:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 12:04:18

@panelburzsuj:

Hiba azt gondolni, hogy a forradalmak miatt lettek a jobbágyokból alkalmazottak.

Azért lettek, mert a bérmunkások munkája hatékonyabb, mint a jobbágyoké.

Ahogyan jobbágyok is azért lettek, mert hatékonyabb a munkájuk a rabszolgákénál.

Azaz gazdasági szükségszerűségből. Kellettek a gyárakba a bérmunkások, oda meg a jobbágyok nem jók.

panelburzsuj 2011.05.17. 12:04:49

@xsasha:

Önmagában egy értelmes eszköz, amit az alkalmazás helye és ideje tesz egyszerre gyagyás és geci parancsolgatássá, vagy bölcs intézkedéssé.

Tanulatlan, önző, önbizalomhiányos, széthullott társadalomban nem tesz jót. A csórókat a felbőszíti, a gazdagok meg eldugják az égből pottyant alamizsnát.

Pont a kormányzat, a kezdeményező fogja legkevesebb hasznát látni. Persze nem személyenként, úgy nagyon is jól jár vele. Hanem testületként, szervezetként.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 12:06:01

@panelburzsuj:

Hiba azt gondolni, hogy a forradalmak miatt lettek a jobbágyokból alkalmazottak.

Azért lettek, mert a bérmunkások munkája hatékonyabb, mint a jobbágyoké.

Ahogyan jobbágyok is azért lettek, mert hatékonyabb a munkájuk a rabszolgákénál.

Azaz gazdasági szükségszerűségből. Kellettek a gyárakba a bérmunkások, oda meg a jobbágyok nem jók.

panelburzsuj 2011.05.17. 12:06:12

@Akitlosz:

Még egy foximaxi-önkéntes.

panelburzsuj 2011.05.17. 12:09:14

@Akitlosz:

(Azt már csak széljegyzetként hadd kérdezzem: a magyar jobbágyok ott helyben beálltak mind bérmunkásnak, vagy volt azért ott némi átmeneti parasztkodás is? Saját fődön, saját lóval, asszonnyal, gyerekkel?)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 12:11:49

@hoplita:

Te olvasod zsülit nem én, te foglalkozol vele nem én.
Tehát téged szopat, nem engem. :-)

Ugyan miért is kellene adni a véleményére?

lüke 2011.05.17. 12:17:00

@manyike:
egy ny eu-i szocialista párt se lehet
a proletáriátus pártja anarchoid burzsujokkal:)
s csak alkalmazkodnak - a ny-eu-i- is a gazd helyzethez, ma nem lehet irányvonalban igérni
sőt ,rendes:) párt már csak megszorítást igér
jólét, hmm hol van az már-Trabant, lakóotelepi lakás, diploma a gyereknek-
de a burkina fasoihoz pl itt MO-n maga a mennyország székel,
viszont a dobosaihoz:
angol, német, fr, holland, afrikán,szuahéli stb beszélő
mi magunk vagyunk a sötétség az 1 % nyelvtudóssal

@panelburzsuj:

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 12:17:32

@panelburzsuj:

A földön is hatékonyabb a fizetett napszámos munkája, mint az ingyen robotoló jobbágyé.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.17. 12:18:59

@panelburzsuj: egyre - khmmm - funkcionálisabb vagy, D'gonc. :)

panelburzsuj 2011.05.17. 12:19:41

@Ventura Blvd:

Cinikus bekapcs:

Tulajdonképpen tapsikolnunk kéne, hogy egy zsidó szövegíró-énekes páros lopott kottából induló buzihimnusza ekkorát bukott, nem? Különös tekintettel a keresztény-nemzeti diplomatikus és diplomáciai támogatásra.

Cinikus kikapcs.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.05.17. 12:20:17

@Akitlosz: Ha kifejted 1 vállalkozónak, ő se fogja érteni, h gondolhatsz ilyen csacsiságot.
Odamész 1 bármely vállalkozóhoz, és megkérded tőle, h ugye milyen jó lenne, hha annyi saját vagyona lenne, h ne kelljen semennyi hitel se ehhez a vállalkozáshoz, az alábbi két válasz egyikét adná:
1. Igen, nem kéne csinálnom ezt a vállalkozást, h megéljek
2. Igen, vehetnék fel rá hitelt, h kibővítsem a vállalkozásomat.
Ha neked lenne 5mrd Ft-od, mit csinálnál vele, abból élnél, egy kisebb vállalkozást, ami végül havi nettó párszázezret hozna neked (nem az árbevételről, hanem a te saját végső jövedelmedről beszélek), ráadásul fennáll a veszélye, h még be is buksz vele. Vennél fel rá hitelt, és elindítanál egy olyan volumenű vállalkozást, amiből milliós havi jövedelmre számíthatsz?

cambridge.on 2011.05.17. 12:20:38

@Akitlosz: Az adóval kapcsolatosan tökéletesen igazolni akarod a mondást:
Mégis csak igazságos az Úr! A gazdagnak ebédet adott, a szegénynek meg étvágyat.

Azt az összeget ami a tehetősebbek zsebét gazdagítja legfeljebb a szomszéd Micikébe lehetne fektetni, ha az asszony elől el lehetne titkolni.
Ez nem hoz fellendülést, még gyerekszámban sem, ilyen kapcsolatból legfeljebb balesetből születik gyerek.
Semmire sem jó, akkor minek védeni.
Vonatkoztass el az egyéntől! Te jól jártál, és az ország?

panelburzsuj 2011.05.17. 12:21:39

@Hepci:

Varietes delectat.

Nemám orrba-szájba folyton ugyanazt.

xsasha 2011.05.17. 12:22:25

@panelburzsuj:
Félreértettél. Én nem személyeskedtem, hanem nagyon is komolyan és tényszerűen gondoltam. Bizalmi válság nem okoz gazdasági válságot, nem okoz egészségügyi válságot, nem okoz nyugdíjválságot, stb.
Amit te említettél, a bizalmi válság, az egy hatalomtechnikai probléma. Nem a bizalomtól fog jól működni az ország, hanem a jó működés következtében növekszik meg a bizalom. Erre értettem az ok-okozati összefüggéseket.
Szerintem, ha te engem átlagos fideszbirkának gondolsz, akkor tévedsz. :-)

lüke 2011.05.17. 12:23:21

@panelburzsuj:
jézus segíts
mindenki mennyen a @ba

majd add meg nekik a címet
(anyám mondta apámnak, menj a @a............
apám: add meg a címet)

lüke 2011.05.17. 12:26:13

@panelburzsuj:
plagizálsz:)de igaz:)
ez az én mondásom, gyorsan 2.:
bis dat qui cito dat

panelburzsuj 2011.05.17. 12:27:10

@xsasha:

Fidesz nélkül gondollak átlagos birkának.

Ha fideszes lennél, a "bizalomhiány" szóra már löknéd is Kopp Mária írói munkásságát.

panelburzsuj 2011.05.17. 12:29:28

@lüke:

Nem mindenki: mind.

egyébként jullie meg nem erőstett éretsülései szerint szentilona az aktuális picsa polgári neve

hoplita 2011.05.17. 12:31:38

@Akitlosz:
Te most mire válaszoltál, bazmeg...?:))

Egyébként légy erős, téged is elolvaslak.:)

panelburzsuj 2011.05.17. 12:34:11

@panelburzsuj:

De hogy didaktizáljam: fölteszem, hogy a jelenlegi parlamenti pártok szétesését, felszívódását; a főkolomposok eltakarodását a "közélet színpadáról" a közvetlen sleppjükön túl kevesen siratnák meg.

megszűnt 2011.05.17. 12:37:38

@lüke:
"mi magunk vagyunk a sötétség az 1 % nyelvtudóssal"

Bizony. Hát hogyan lenne garancia?

Hányan merik vállalni a felelősséget csupán a saját életükért és döntéseikért?

panelburzsuj 2011.05.17. 12:38:45

@Akitlosz:

Húha ....

Figyusz: a jobbágyok egy részéből tulaj lett.

Perrsze nem voltam ott, csak úgy olvastam.

Te nem olvasol?

panelburzsuj 2011.05.17. 12:42:39

@cambridge.on:

Lám-lám a hepcihatás fertőző: "a gazdagok meg eldugják" ... :)

xsasha 2011.05.17. 12:43:25

@panelburzsuj:
A bevett hatásvizsgálatok problémája, hogy lineáris folyamatokat vizsgál. Ezeket el lehet felejteni. Ezek a pici változásokra jók, amikor a deltaX kicsi.
Már néhányszor leírtam, az SZJA csökkentés hosszútávú hatásai munkaerőpiaci kereslet-kínálati viszonyaiban érdekesek. Ugyanis az SZJA csökkentés csak pillanatnyilag csapódik le az embereknél, ha a változtatás pillanatát nézem. Hosszabb távon a beruházók bérköltségeit csökkenti, ezáltal beruházásösztönző hatása van.
A munkaerőpiacon a beruházók nettóban hirdetik meg az állásokat, és a munkakeresők is nettó elvárásokkal mennek interjúra. A valóságban a progresszív adózás éppen a gyengébben keresőket zárta be egy alacsonyabb fizetésszintre, mert a munkaadó az adókra hivatkozva alacsonyan tarthatta a béreiket.

Ventura Blvd 2011.05.17. 12:46:01

ON (mostan akkor megmondom a tutit)

Kedves Gábor, ha egy Caligula nevű miniszterelnökünk a lovát nevezi ki köztársasági elnökké, attól ugyan lehet őszinte szavakat várni, de azokban nem lesz sok köszönet.

Hogy cikked stílusában válaszoljak - kétféle őszinte válasz lehetséges;

(1) Őszintén megmondja, hogy ostoba népünk nem érdemelt jobbat, hiszen azon kívül hogy egymás szemét kinyomkodjuk, nem értünk máshoz. Nekünk nem lehet igazat mondani, mi nem akarunk arról hallani, hogy két generációnak meg kell szakadnia a munkában ahhoz, hogy a harmadik kicsit jobban éljen. Hogy harminc évre vagyunk a szlovénektől és hatvanra az osztrákoktól.

(2) Makog, handabandázik, ahogy minden bukott mániákus, szavai is alig értelmezhető zagyvaságok lesznek. Őszintén fogja tenni, de érthetetlen lesz. Ilyenek szerepelnek majd benne, hogy "Gyurcsány...IMF...magyarság...Trianon...sok pénz...örök dicsőség...hallhatatlanság...Videoton...kisfiam, cicuskáim..."

Mi meg majd csak állunk, mint medvekucsmás testőr a Fontainebleau-i búcsúzáskor, vagy Frau Müller Berlin romjai közepén, hogy egy ekkora f-ság miatt halt ki a harmad ország. És nem fogadjuk majd el ténynek saját hülyeségünket.

ssi 2011.05.17. 12:47:01

@lüke:
1.
magyar sajátosság? / gubancos világunk máshol rákényszerül?

"jogvédők érvelése szerint az egyezmény alapján működő strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjoga egyértelmű abban a tekintetben, hogy a nyugdíjjogosultság tulajdoni védelmet élvez"
www.hirextra.hu/2011/05/16/gubanc-a-nyugdijak-korul/

2.
ekkora egyoldalú változások egy ország életében leegyszerűsíthető, hogy majd a 2/3 viseli a felelősséget?

(késő estig pá:-))

Laikus Érdeklődő 2011.05.17. 12:47:59

A bérmunkásokról jutott eszembe egy párbeszéd a Csengetett Mylordból:
"-Óóó Ivy,Nekünk össze kell tartanunk itt lentieknek,mert mi a zsák legalján vagyunk.
-És akkor hol van Mabel?
-Ő egy másik zsákban. "

Jó volna tudni, hogy nálunk kiket szánnak a "másik zsákba"! Tényleg csak a legalja kerül oda, vagy szinte minden "melós" mint Kínában?

xsasha 2011.05.17. 12:49:36

@panelburzsuj:
Te mindig csak a "lényegi" részekre reflektálsz?
És csodálkozol, hogy ilyen szinten tart a politika?
Te mitől gondolod magad jobbnak a pártpolitikusainknál, ha magad is ugyanazokat a megoldásokat választod?

panelburzsuj 2011.05.17. 12:50:49

@xsasha:

Te nem hatásvizsgálatról fecsegsz, hanem modellezésről.

Az első az elgondolást méricskéli ki a valódi terepen. A második terepet dózeról a modellnek.

Mondom, hogy a társadalomszábász-tanfolyam lenne a neked való.

xsasha 2011.05.17. 12:55:09

Azért az érdekes, amikor a belső ellenfelei írják le Gyurcsányról, hogy ő a sportszeletes csávó.

"Türelmetlen, impulzív, a cél érdekében semmilyen eszköz sem drága neki, forradalmi hevületében mindent fölrúg, lebont. Csakhogy soha semmit nem épít a romok helyén" – fogalmazott Puch,"

panelburzsuj 2011.05.17. 12:57:14

@xsasha:

Ha nem ismered Kopp Mária mondandóját, akkor ne rám politikusozz, hanem inkább guglizzál.

Ventura Blvd 2011.05.17. 12:58:51

@panelburzsuj: Kedves Barátom,

szeretném ezt az oldalt megőrizni olyannak, amilyen eddig volt - mérsékeltnek. Itt nem nagyon szoktunk zsidózni, cigányozni, fasisztázni, kommerezni, vagy csak igen áttételesen, szimbolikusan, általánosabb értelemben, mint Ökörpöri teszi olykor.

Ugyanez vonatkozik a buzizásra is.

Személy szerint olyan barátokat keresek itt, akik szeretnének egy unalmasan jól teljesítő Magyarországon élni, ahol a témához legjobban értők vezetik a hivatalokat, függetlenül attól, hogy zsidók, cigányok vagy buzik-e.

Lehet, hogy Snitt Patyó nem zsidó, nem cigány és nem is buzi, de attól még elég gáz, hogy...

(Kérlek, ne gyere azzal, hogy sváb. Származási témában semmivel ne gyere, ha kérhetlek.)

xsasha 2011.05.17. 13:01:22

@panelburzsuj:
Érdekesek a fogalmaid. Készítettél már valaha hatásvizsgálatot?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 13:01:37

@MolnarErik:

Már elsőre is világos volt, hogy nem érted. :-)

Vállalkozást nem csak hitelből lehet fenntartani, és úgy nem is jövedelmező, ha a profitot elviszi a banki kamat.

Annyit még segítek, hogy ha egy cég 100%-ban a tied, akkor úgy vezeted, ahogy akarod.
Viszont ha csak 51%-ban a tied a cég, akkor is úgy vezeted, ahogy akarod.

Akinek annyi pénze sincs, hogy megéljen belőle az hitelt sem fog kapni vállalkozás indításához.

Piaci alapon legalábbis nem.

megszűnt 2011.05.17. 13:02:03

És akkor röviden még annyit, hogy amikor megtanultam vállalni a felelősséget saját magamért, akkor tudom egy közösségért, ezt adom tovább, hogy igen, mi, amikor a kék szalagot viseljük, komolyan hisszük, azzal megváltoztatjuk a világot!

Lányom ma felvette ezt a karkötőt. Mondtam: ennek bevétele, a nőket támogató globális alaphoz kerül. És az ő célkitűzéseik nekünk fontos dolgok.

Felkapta a cuccát és ment vissza az iskolába, de felvillant előtte egy, a nők egészségét, oktatását, boldogulását és társadalmi érvényesülésének lehetőségét szolgáló közösség.

Ő már így fog gondolkodni, és a jövő generációjának hinni kell abban, hogy a közös célokkal tudunk boldogulni Magyarországon is, de szerte a világban.

panelburzsuj 2011.05.17. 13:02:04

@Ventura Blvd:

"a becsületnek tisztába hozatala mindenek elibe, és így még a mindennapi kenyér elibe is való; korcsosulásnak induló nép pedig - főképp ha ennek tudatában él, és mégsem vesz magán erőt - becsületet ha saját nyavalygó álmaiban nem, bizony sehol sem lel a világon egyebütt"

(mennyivel könnyebb kopizni ... :)

megszűnt 2011.05.17. 13:04:24

@Ventura Blvd:
"Személy szerint olyan barátokat keresek itt, akik szeretnének egy unalmasan jól teljesítő Magyarországon élni, ahol a témához legjobban értők vezetik a hivatalokat, függetlenül attól, hogy zsidók, cigányok vagy buzik-e. "

Hol lehet lájkolni?:)

panelburzsuj 2011.05.17. 13:06:22

@Ventura Blvd:

A cinizmus túl rövid szó volt. Valami ciniko-paródia jobb lett volna. Olyasmi, mint a jégesőben baltával a szőlejére rontó öreg paraszt:

"Hát lássuk akkor, Uramisten, mire megyünk ketten ... "

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 13:06:36

@cambridge.on:

Hát mi hoz fellendülést? Ha elveszed azoktól a pénzt akik dolgoznak és odaadod azoknak akik nem?

Akkor miért dolgoznának akik dolgoznak, ha úgyis elveszed tőlük, amit megtermeltek?
Miért dolgoznának, akik nem dolgoznak, ha úgyis kapnak segélyt?

Kiöli a motivációt a társadalomból a szocializmus.

Minél kevesebb pénz oszt újra az állam annál magasabb lesz az ÁTLAGOS életszínvonal. Persze lesznek akik rosszabbul járnak, de drága és nem hatékony korrupt állam intézményeket fenntartani azért, hogy újraosszák a javakat.

A lehető legtöbb embernek a lehető legolcsóbban úgy segítenek, ha csökkentik az adókat.

Szimba 2011.05.17. 13:06:59

Látom, megint telihold van:-)

Balt 2011.05.17. 13:08:44

Talán az előző poszthoz passzolna, vagy az az előttihez: :))
www.fn.hu/belfold/20110516/puch_laszlo

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 13:11:38

@panelburzsuj:

A tulaj nem fizet magáénak a saját munkájáért.
Ha akar dolgozik és akkor keres, ha nem nem. Senki nem vár el tőle semmit.

Ha mindenki magának dolgozik, akkor ki foglalkoztatja az embereket és ki dolgozik nekik?

A jobbágyság felszabadításával ugyan nem a mindenki legyen egyéni vállalkozó világ köszöntött be, hanem a bérmunkára épülő kapitalizmus. Még a mezőgazdaságban is.

Balt 2011.05.17. 13:11:58

@Diocles: Ja, bocs, látom, elkéstem a témával, de most "offline" vagyok. :)

Ventura Blvd 2011.05.17. 13:12:16

@panelburzsuj: Kicsit olyan ez, mint a Kaukázusi krétakör alapgondolata - nem szakíthatod szét a gyerekedet.

Egy vezetőnek olyan tapintattal kell(ene) új irányba, helyesebb, adaptívabb, hatékonyabb irányba terelnie népét, ahogyan egy szülő teszi a gyerekével.

Az, hogy "Te lusta disznó, megbuksz, mert nem tanultál egész évben!" nagyon ciki, mert túl azon, hogy nem okoz pozitív változást, elkenni a felelősséget arról, hogy miért is történhetett a lazsálás.

Persze, legvégső soron - akár vezetőről, akár szülőről legyen is szó - a nonverbális dolgok hatnak a legerősebben, mondjuk ki:

A PÉLDAMUTATÁS.

És most lehet sírni, kedves Barátom.

xsasha 2011.05.17. 13:17:03

@panelburzsuj:
Utánanéztem Kopp Mária mondanivalójának. Egyetértek vele.
Ez a bizalmi kérdés olyan, mint hogy az is igaz, hogy a vérnyomásnak 120/80 körülinek kell lennie, az az egészséges. De a vérnyomás nem attól lesz jó, ha elkezdjük szabályozni a vérnyomásunkat, hanem ha egészségesen táplálkozunk, sportolunk kerüljük a dohányzást, mértékkel alkoholizálunk, stb.
Ez szerintem megérthető koncepció.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.17. 13:19:56

@xsasha: azt bírom, amikor a birkák elfogadják a kinevezést (Zsülitől, a maszop-birkától) és magukra néznek: én átlagon felüli példány vagyok, ez ziher. :)

Ventura Blvd 2011.05.17. 13:20:31

@Hepci: ...a francba, kis f-fel akartam, a másik lett volna a nagy :-)

Köszönöm a javítást.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.17. 13:20:42

@Szimba: eszik a süllő? Este megnézzük a volt séfemmel.

Balt 2011.05.17. 13:21:06

@xsasha: Jó, ez igaz, vagy legalábbis reméljük, de azért kellenének "mankók" (ahogy Giró-Szász fogalmaz). Csak két példa:

- A manyup-államosításkor vargabetűk nélkül el lehetett volna mondani, hogy ez a jelenből finanszírozhatatlan, egyébként meg az EU bentett, tehát nem marad más választás. Pont.

- A bírák, rendőrök felpiszkálása idején a társadalom előtt hivatkozni lehetne a nem épp dicsérendő szerepükre pl. a 2006-os eseményekben, a móri fiaskóra stb.

Szóval lehetne még árnyalni a helyzetet, helyette rezignáltan lemondanak a lemorzsolódókról. (Mindamellett figyelemre méltó, hogy nincs emiatt pánik és kapkodás, tehát tényleg kb. kalkuláltak ezzel.)

Laikus Érdeklődő 2011.05.17. 13:21:24

@Akitlosz: Elnézést, az előző hozzászólásomat neked szántam. Szóval te hol húznád meg a határt a rosszul járók és a jól járók között?
Szerintem nem csak a szocializmus öli ki a motivációt hanem az is amikor tisztességesen dolgozó embereknek a hó végén már csak vajas kenyérre telik.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.17. 13:21:40

@Ventura Blvd: mindig jól jön egy konnektor... vagy korrepetitor... á, hagyjuk... egy f*szkalap. :)

ubul2000 2011.05.17. 13:22:52

@Ventura Blvd: "ahol a témához legjobban értők vezetik a hivatalokat, függetlenül attól, hogy zsidók, cigányok vagy buzik-e."

Semmi garancia nincs arra, hogy az adott témában hozzáértő egyben jó vezető is, és ha a felsorolásodra gondolok, akkor a tisztességére meg pláne nincs garancia.

Balt 2011.05.17. 13:27:09

@Diocles: Jogos. Pedig ugye tudjuk, hogy Puch se éppen vesPa-szűz. (Pardon a szóviccért, csak ha már képbe jöttek a robogók... :)) Na de itt van mindjárt a Kulcsár-ügy újratárgyalása, abból érdekes dolgok derülhetnek ki... :)) Tehát szerintem felesleges izgulni, hogy Gyurcsánnyal elvihetik a balhét, és elegáns fehér öltönyökben fognak tündökölni egykori fess munkásőreink. :)

Ventura Blvd 2011.05.17. 13:34:24

@ubul2000: Igazad van. (és most dolgozhatok, hogy mentsem a reputációmat.)

Tehát:

"...szeretnék egy unalmasan jól teljesítő Magyarországon élni, ahol a témához legjobban értő igazi vezetők igazgatják a hivatalokat..."

Hát, ez nagyon csikorog. Az "igaz" jelentené azt, hogy minőségi, profi, a vezetői tudás és képességek birtokában lévő személy, aki persze tisztességes (ebben az országban ezt külön is ki kell emelni...), és így tovább.

Véletlenszerűen vannak ilyenek néhány közintézmény élén (nem merek neveket írni, nehogy leváltsák őket), de nagyon rendszeridegen ez Magyarországon.

Szóval, kedves Ubul, te hogyan definiálnád az "igazi"-t magyarosabban? Sokat segítenél, ha megírnád.

Mindannyiunknak.

xsasha 2011.05.17. 13:34:59

@Balt:
Ez nem teljesen így működik. A média tartja a markát. És ha nem fizetnek, akkor úgy állítják be a dolgokat, ahogy nekik tetszik.
Ha megnézed Orbán tömör videóját a fészbúkon, akkor teljesen világos, mit miért tettek a ManyuP kapcsán. Egyenesen és világosan elmondta Orbán. De szerinted mennyi esélye volt egy ilyen magyarázatnak a médiában a megjelenésre? Melyik riporter hagyta volna Orbánt így kifejtenie a mondanivalóját? Hányan vágták volna meg ezt a mondanivalót? Hányan kérdeztek volna bele cinikusat? Nem tudom, gondolkoztál-e ezeken, de szerintem itt van a kutya elásva.

panelburzsuj 2011.05.17. 13:37:38

@Ventura Blvd:

Mintamásolás tekintetében roppant figyelemreméltó az a változás, amit az internet hozott. Nincs az az extrém, kifacsart, nyomorúságos vágy/idea, ami kellően kitartó kutatással ne találna mintatadót vagy követőket.

Logikus, hogy ettől aztán még több felelősség hárul két csoportra: a gyereknevelőkre, meg a nagyon látszó emberekre.

A saját életkörömben úgy látom, hogy "mikroszinten" azért még mindig jobb a helyzet annál, mint amit a média közvetít. Egy kubikosbrigád élén hamarabb kupán vágnak a beosztottak egy süldő Gyurcsány-Orbánt, mint egy pártelnöki vagy főszerkesztői székben.

A "helyzet" tehát azon fog eldőlni, hogy mennyi önmagára közvetlenül visszahatóan "menedzselt" mikroközösség marad meg.

panelburzsuj 2011.05.17. 13:39:41

@panelburzsuj:

"mikroközösség": a természeti család és a teljesen mediatizált "közösség" közötti szintek.

Ventura Blvd 2011.05.17. 13:42:24

@panelburzsuj: 100%-ig egyet értek veled ebben.

Kérdés: mi egy mikroközösség vagyunk?

panelburzsuj 2011.05.17. 13:45:29

@panelburzsuj:

Szóval én úgy gondolom, hogy egy "társadalom" sikere hosszabb távon a "centuriókon", a Miller századosokon és Green hadnagyokon múlik leginkább.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.17. 13:47:18

@panelburzsuj: a szartengerből mindig csak kicsiny vulkanikus kúpok emelkednek ki. Az optimista verzió szerint idővel összeérnek, de nem: jön a tsunami...

panelburzsuj 2011.05.17. 13:50:54

@Ventura Blvd:

Ki mi? :)

A bender-blog népe? Vagy a magyar nemzet? Vagy a kettő között, mellett valahol?

panelburzsuj 2011.05.17. 13:53:45

@Hepci:

A korallszigetek is kiállnak. Nem olyan magasak, de sokkal többen vannak. És cunami után szűrögetnek tovább a polipkák.

Balt 2011.05.17. 13:56:18

@xsasha: Bevallom, nem láttam a FB-videót...

panelburzsuj 2011.05.17. 13:56:54

@Ventura Blvd:

Annyira vagyunk közösség, amennyi közös célunk van.

Én eddig kettőről tudok: TG írjon sűrűn okost, és ne moderáljon a "hagyományos" módon.

Alkalmi klubnak ez nem rossz alap, de közösségnek keveslem.

ubul2000 2011.05.17. 13:58:37

@Ventura Blvd: Ha egy szóval kellene válaszolnom, akkor az ALKALMAS a megfelelő szerintem. És ez nem csak közintézményre, hanem vállalatra, kisvállalkozásra is igaz.

1. Alapvető a erkölcsi tartás, hajlíthatatlanság, a korrupciómentesség - szerintem ezen a ponton buknának el legtöbben
2. Vezetői készség - ez részben fejleszthető, de szerintem nagyrészt adottság kérdése
3. Szakmai tudás - ez mást-mást jelent(het) különböző vezetői szinteken. Egy közlekedési vállalat élén nem kell feltétlenül közlekedésmérnöknek állni, egy csapágyakat gyártó nagyvállalat éllén sem feltétlenül gépészmérnöknek kell lenni viszont egy 4-5 fővel dolgozó villanymotorokat javító cég élén nem árt, ha hozzáértő villamosmérnök, vagy technikus áll.

panelburzsuj 2011.05.17. 13:58:57

@panelburzsuj:

Ahogy egy menőbb romkocsma törzsközönsége sem közösség, inkább csak fanclub.

usernev 2011.05.17. 13:59:17

@Akitlosz: Szóval az egykulcsos adónak is vannak előnyei, nem tagadom, de vannak hátrányai is, a legfőbb gondja az időzítés. Épp akkor amikor amúgy is nagyobb a költségvetés mint a bevétel, ez csak még nagyobb lyukat üt bele, azon kívül, hogy a kimondott céljai megkérdőjelezhetőek. Hiába volt valaki akár 160-180e nettó körül a régi rendszerben, ha nincs gyereke kevesebb pénzt kapott. Ez pedig felbőszíti az emberek egész nagy százalékát. A sávos rendszernek a sávok beosztása volt inkább a gondja, túl azon, hogy bonyolultá tette a számolást, de már társadalmi elfogadottsággal rendelkezett és több bevételt hozott mont a mostani rendszer. Az egykulcsos adónak helye lehet akkor amikor jól megy a szekér és nincs más gondja a népeknek, akkor akár még örülnének is neki. A fekete meg szürke gazdaságot nem ezzel lehet felszámolni, hanem azzal, ha a munkáltató jobban jár, ha bejelentve foglalkoztat, minta kényszervállalkozásba kényszeríti a dolgozót (ilyenben is voltam már) vagy megbízási szerződéssel dogoztat és spórol a járulékokon (ilyenben is voltam már) vagy az adókedvezmény fejében felvesz munkanélkülit és a próbaidő lejártakor elküldi majd felvesz másikat (ezit is megkaptam már). Amúgy is amíg sokkal több amunkavállaló mint az állás, azt csinál a munkáltató amit akar, mert akinek jár a szája mehet isten hírével és 500 jelentkező van a helyére. Szóval nem most volt itt az ideje, nem ebben a helyzetben.
Egyébként meg ha spórolni kell, akkkor kezdjék el és mutassanak jó példát, ne a más f*****val verjék a csalánt. A saját fizetésüket csak növelni tudják. Kezdjenek lemondani a havi 2 milláról, a hivatali kocsiról és arról, hogy nem járnak be dolgozni csak néha. Akkor esetleg hitelesebb lehetne a megszorítás és nem az lenne, hogy bort iszik és vizet prédikál. Másrészt teljesen ugyanazt csinálják a költségvetéssel mint az elődök. Több kiadással számolnak mint bevétellel, majd lesz valami alapon és beterveznek olyan bevételeket is aminek még semmi látszatja nincs és nincs is ésszerően alátámasztva, hogy lehetséges, meg trükköznek a tételek ide-oda tologatásával, hogy többnek látszon kívülről. Ezért még ha véletlen van egy jó ötletük, akkor is olyan hülyén állnak neki megcsinálni, hogy égnek áll az ember haja. A jelenlegi helyzetben nem erre van szükségünk. A demagók dumára, hülye hasonlatokra meg arra, hogy ha hiszel benne jó lesz neked, erre meg aztán végkép nem.
Kiszámítható gazdaság kell, hogy lehessen előre tervezni, ne csak két parlamenti nap között, hanem esetleg pár évre előre. Akkor lesz pénz is meg gyerek is. (Bár azt nem értem minek még több gyerek, mert most is kevés a munka, de mindegy)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 14:01:57

@Laikus Érdeklődő:

Ez is igaz.
Ezért is írtam, hogy ha alacsony a minimálbér és az, akkor emelni kell, hogy jusson belőle vajas kenyérre és adóra is.

Magyarországon eleve kevés ember dolgozik, ha még közülük is csak a fehéren foglalkoztatott és megfizetett kevesektől várják el az adót, akkor az nem lesz sok mindenre elég.

Az egykulcsos adó mindenkit jobban motivál. Aki többet keres többet is adózik. Arányosan jobban.

panelburzsuj 2011.05.17. 14:05:24

@Akitlosz:

Azt próbáld már egyszer kiszámolni az ujjaidon, hogy a mindenkiből mekkora rész tud is többet gürizni és főként besöpörni, ha már a motiváció szele megcsapta.

ubul2000 2011.05.17. 14:08:59

@Akitlosz: Szerinted ha emelik a minimálbért, azt a vállalkozások honnan gazdálkodják ki? Mert ezáltal a vállalkozások terhei jobban emelkednek.

panelburzsuj 2011.05.17. 14:09:47

@panelburzsuj:

Hogy értsd is: mondjuk az annyit rágott oktatásban mekkora és milyen bérdiffernciálási gyakorlat kéne a szamárlétra motivációs erejének felülmúlálához? És hol látod ennek nyomait és lehetőségeit egy SZJA-tövényben?

panelburzsuj 2011.05.17. 14:11:29

@ubul2000:

Átváltasz tizenötéves Ladára. A szent célért mindent.

panelburzsuj 2011.05.17. 14:13:50

@panelburzsuj:

Orbá szép szömeiért a villalakók mind panelburzsujjá lesznek! A különbözetből gazdálkodják a kívánt minimálbért. Tudod: motiváció.

lüke 2011.05.17. 14:23:16

@Szimba: yehh
@panelburzsuj:örzött fan/cy/klub ,kösz a cimet, nem is olyan rossz
s nem is gyilkolnak ma arzénnal ott,söt szóval se!

@manyike: ajjaj
harzIV, SMIC
2. ök kormányoznak,> Cuius regio, eius religio - na meg a felösség
@Ventura Blvd: ämen

xsasha 2011.05.17. 14:26:36

@panelburzsuj:
Ebben pl. egyetértünk.
Bár én annyit tennék hozzá, hogy azon múlik, hogy a sokat gondolkodó és intelligens emberek egybeesnek-e a sokat látszó emberekkel. Alakul-e ki új, médiaképes civil szféra releváns jövőképpel.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 14:39:33

@usernev:

"Szóval az egykulcsos adónak is vannak előnyei, nem tagadom, de vannak hátrányai is, a legfőbb gondja az időzítés."

Most kerültek kormányra, most tudták megtenni úgy, hogy még hatása is legyen. 2014-ben már értelmetlen lett volna bevezetni.

"Épp akkor amikor amúgy is nagyobb a költségvetés mint a bevétel"

Mert mikor nem így van? Már évtizedek óta mindig többet költ az állam, mint amennyi adóbevétele van.

"Az egykulcsos adónak helye lehet akkor amikor jól megy a szekér és nincs más gondja a népeknek,"

Lesz olyan? Mikor? Éppen az a gond, hogy az eddig gazdaságpolitika, beleértve az adópolitikát is nem igazán lendítette előre a szekeret. Ki gondolta volna 1990-ben, hogy 2011-re még csak itt fogunk tartani? Azt én nem tudom, hogy a Fidesz kormány módszere be fog-e válni, de azt igen, hogy az eddigiek egészen biztosan nem váltak be, tehát érdemes mással próbálkozni.

"A fekete meg szürke gazdaságot nem ezzel lehet felszámolni, hanem azzal, ha a munkáltató jobban jár, ha bejelentve foglalkoztat, minta kényszervállalkozásba kényszeríti a dolgozót (ilyenben is voltam már) vagy megbízási szerződéssel dogoztat és spórol a járulékokon (ilyenben is voltam már) vagy az adókedvezmény fejében felvesz munkanélkülit és a próbaidő lejártakor elküldi majd felvesz másikat (ezit is megkaptam már). Amúgy is amíg sokkal több amunkavállaló mint az állás, azt csinál a munkáltató amit akar, mert akinek jár a szája mehet isten hírével és 500 jelentkező van a helyére."

Ez így van. Viszont azért csak csökkenti a szürkegazdaságba menekülés motivációját. Ha már csak minimálbérre jelentik be a dolgozókat, akkor legalább ne legyen adómentes a minimálbér.

"Szóval nem most volt itt az ideje, nem ebben a helyzetben."

A helyzet magától nem lesz jobb. Az alkalom meg most volt. 4 évre tervezhetnek.

Az MSZP már bizonyította túl sokszor is, hogy mire képes. A másik két ellenzéki párt meg szintén nagy államot szeretne, nagy újraelosztással. Mindenki roppant érzékeny szociálisan, csak azt nem igazán tudják, hogy miből lehetne ekkora államot fenntartani.

Ha a Fidesz módszere sem válik be, akkor legfeljebb visszajönnek a szocialisták és újra jóléti rendszerváltás lesz, aztán újra boldogok lehetnek a progresszív adórendszer hívei. Már ha valóban ettől boldogok, amit kétlek.

"Egyébként meg ha spórolni kell, akkkor kezdjék el és mutassanak jó példát, ne a más f*****val verjék a csalánt. A saját fizetésüket csak növelni tudják. Kezdjenek lemondani a havi 2 milláról, a hivatali kocsiról és arról, hogy nem járnak be dolgozni csak néha."

Így van. Ilyenkor mindig nagy az egyetértés köztük.

"Kiszámítható gazdaság kell, hogy lehessen előre tervezni"

Azt elég sokan tudják, hogy mi kellene, csak azt kevesen, hogy hogyan lehetne elérni, és még kevesebbeknek van módja ÉS bátorsága is megtenni.

inreallife 2011.05.17. 14:48:09

miért ez jut eszembe róla?

OV főkupec: a fidesz nem vak , csak bátor.

azt kétségtelenül a javára írom a fidesznek, hogy nem tököl, de az ész nélküli szavazgatások ide vezetnek. és bizony ez nem bátorság, lézerke mostmár nem először játssza el, hogy bemondja az all-in-t, majd utána megmódosítja, mit is akart....

ebből is látszik, hogy egy brutálisan nagy brainstorming az egész kormányzás, annak minden pozitív és negatív vonzatával. szvsz sokkal több a negatív nettó hülyeség, mint a pozitív. mintha egy pepita katicát látnál, a fekete alapon van pár piros pötty.

mégtovább menve, én jobban hagyatkoznék a külföldi példák magyarországi adoptációjával, mint a honnan vegyünk még vissza pénzt ideológiára. bár kétségtelenül a második verzió a gyorsabb, de talán illene gondolkodni is, hamár egy ország gazdaságával labdázunk. teszem azt kitűnő példa a rokkantnyugdíjasok. nem azt kell nézni, hogy más ország %-osan mennyit költ rájuk, és akkor ahhoz igazodni, hanem inkább azt, hogy a szabályozás hogyan szűri ki a visszaéléseket. akkor nálunk is hasonlóan fog alakulni létszám, és az összeg.

mástól tanulni mindig érdemes, és sose szégyen...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.17. 14:52:52

@panelburzsuj: azokat meg szétqrják a szivacsok?
Armagedeon.

panelburzsuj 2011.05.17. 15:00:19

@xsasha:

Ez döntően azon fog múlni, hogy a "netizen-közösségek" miben tudják felülmúlni a "hagyományosakat"?

Ha csak olcsóságban, mennyiségben, akkor még szarabb lesz minden. A Wikipédia elég tanulságos e tekintetben. Ami ugye egyrészt szabad (ingyenes), másrészt szabad (mindenki okoskodhat). Az első vonás a "klasszikus" lexikonkiadók kinyírásához elégnek látszik, de hogy teljesértékűen a helyükre is tud-e lépni, az még nem tiszta.

De az se világos még, hogy mondjuka két legnagyobb magyar hírportál meg tudna-e lenni a "hagyományos" úton felhalmazódott újságírói tudás nélkül. Akár csak helyesírásban, szöveggondozásban, adatpontosságban, hogy csak az inas-szintű alapokat nézzük. Hát nem tudom ...

panelburzsuj 2011.05.17. 15:05:34

@Hepci:

Olvasd el Böjte atya Szent István tervét. Részlet, neked:

"Hiszem, hogy szeretetből született létünk egy óriási kirakós játék, melynek minden darabja megvan, csak alázatosan, kitartó tervezéssel mindennek meg kell keresnünk a helyét, szerepét. A puzzle minden egyes darabjára szükség van, senki, semmi sem fölösleges. Türelemmel, nyugodt, bölcs munkával minden kérdés megoldható. Hiszem, hogy kitartó munkából, békés összefogásból, világunk újjászülethet, megszépülhet. Nem kell senkit leirni, kiutasítani, összetörni."

Semmi cumi, meg armakármi.

(Az Atya nyilván azt is vállja- csak esetleg másik írói munkásságban - hogy a Patás lakhelye a részletekben vagyon.)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 15:06:31

@panelburzsuj:

Arról már nem az adórendszer tehet.
Az már eredmény, ha legalább nem bünteti a motiváltakat.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 15:07:52

@ubul2000:

Szerinted ha adómentessé teszik a minimálbért és amúgy is sokkal többet költ az állam a bevételeinél azt hogyan gazdálkodja ki?

inreallife 2011.05.17. 15:09:10

@aszekelyek: az a baj, hogy minden intézkedéshez belógatnak egy mankót, nyalókát, csalit akármit, amire te iszonyatosan ráharapsz. nem kétlem, hogy el is hiszed, hogy ez így van jól. ugyanakkor sajnálom is. remélem nem a hasonlóan gondolkozó szavazók adják az ország többségét, mert akkor sose lesz dicső viktorunk elkergetve, pedig nagyon ráférne...

azt is hozzáteszem, hogy viktort nem az mszp, meg lmp meg egyéb birkapártok fogják megdönteni, hanem azok az emberek, akik bárkire szavaznak, csak a fideszre nem. egy részük ide megy, a másik oda, a harmadik meg amoda. csak reménykedni tudok benne, hogy nem az mszp gyűjti a protest szavazatokat, mert akkor meg úgy szétszórják a pénzt az inaktívak között, hogy aktív ember nem marad az országban....

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 15:09:41

@panelburzsuj:

Ha csupán saját magaddal beszélgetsz, ahogy az rendszeresen előfordul Veled, akkor ne csodálkozz, ha esetleg nem kapsz választ! :-)

xsasha 2011.05.17. 15:12:10

@inreallife:
Tudod mi a vicces?
Ha konkrét terveik vannak, és azokat hajtják végre, akkor diktatúra.
Ha bedobnak valamit, majd módosítgatják, akkor brainstorming, ötletelés, stb.
Én értem, hogy a szoclib miért találta ki ezeket a skatulyákat, csak azt nem értem, te mit szeretnél ezekkel.

xsasha 2011.05.17. 15:14:10

@panelburzsuj:
Sajnos nekem is erős kétségeim vannak.
Új modellekre lenne szükség, amik felé el lehetne mozdulni a kezdeti kaotikus burjánzás után.

panelburzsuj 2011.05.17. 15:17:04

@Akitlosz:

Egy jócskán elnyújtott, fokozódó progressziójú adórendszer se "büntetné".

Az olyan otromba "rendszer", ahol 90 fillér után rögtön 65 fillér következik (mondtam két hasszámot), az lebeszél. De én úgy vélem, hogy a kettő közé a technika mai eszközeivel azért be lehetne férkőzni.

Persze ha ideológiát játszunk, az más.

panelburzsuj 2011.05.17. 15:19:18

@Akitlosz:

Érdekes, én látok azért sárga panelburzsujokat a sajátjaimon túl is.

ubul2000 2011.05.17. 15:24:04

@Akitlosz: Ez érdekes kérdés, bár köszönő viszonyban sincs azzal a kérdéssel, amit egy állításoddal kapcsolatban tettem fel. Azért én megpróbálok válaszolni és nem kikerülni a kérdést

1. csökkentem a FELESLEGES kiadásokat

2. megpróbálom növelni a bevételeket

2.1 fokozom az elvonásokat (ez történik most a gyakorlatban)
2.2 megpróbálom felpörgetni a gazdaságot (ez történik most szavakban)

3. hitelt veszek fel nyakra-főre (ez a legrosszabb, ezt tette az előző kormány)

Mik a felesleges kiadások (szerintem, és csak példaképpen): utcanév átnevezések (melyekkel teljesen egyetértek, de talán nem ilyen szar helyzetben kellene, bár ezek fillérek), kérdőivek (ma az internet korában ez gyakorlatilag felesleges pénzkidobás, fillérekért megoldható lett volna)

a-kis-herceg 2011.05.17. 15:27:04

@Ventura Blvd: áhh csak egy klubb...

szokásos rigolyákkal, kiismert "partnerekkel". unalmas is...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.17. 15:28:31

@panelburzsuj: Böjte atya útmutatását félreértve evakuálták a az armacumisták a békésen púzó romákat Patáról. (?)

Nekem ennyi jött le, de talán félreértettelek, mer' annyira bonyolult vagy...

a-kis-herceg 2011.05.17. 15:29:37

@usernev: itt van a kutya elhantolva...

az egykulacsos adó az tényleg jo és igazságos... korrekt és üdvös...

egy homogén polgári demokráciában...

nem nálunk mert: feudál vadkapitalista retrokomcsi narancsköztársaság van

inreallife 2011.05.17. 15:35:16

@aszekelyek: nézd meg hány kilométer autópálya van az országban. mennyit is épített belőle a fidesz? lopni is loptak persze, de úgy érzem az evolúció legyőzte őket, és eljött egy sokkal sikeresebb tolvaj banda, amilyet az ország még nem látott.

inreallife 2011.05.17. 15:44:27

@xsasha: bár tudom, hogy szeretnél engem jól beskatulyázni, de csakazárt sem megy. elmondom miért nem, mert én a csatatér közepén ücsörgök a senki földjén.

dehogy a kérdésedre válaszoljak, a módosítgatás pont azt jelenti, hogy elsőre baromságot nyújtottak be. tarthatatlan, vállalhatatlan, kivitelezhetetlen. az ilyenre szoktam mondani, hogy szar. te hogy illetnéd?

a konkrét tervek bizony nagyon hiányoznak. a kampányban kellett volna ilyeneket, hogy államosítjuk a manyupokat, az alkotmányt kukázzuk, 5 évre visszamenőleg visszaveszünk pénzeket. akkor nem lehetne diktatórikusnak nevezni a módszert, ha erre kaptak volna felhatalmazást. de így?

ugyan mit szólnál hozzá, ha minden 3 évesnél öregebb autó után 100000 forintot be kéne fizetni környezetszennyezési díjként, mondjuk 5 évre visszamenőlegesen? a 3 év a trükk benne, azóta magyarországon az emberek nem vesznek autót. Ja, hogy az más lenne? miért talán tagadod, hogy szennyeznek azok az autók? ja, a végére még idekívánkozik, hogy környezettanulmány nincs, minden autós kollektív bűnös, benyújtja a lézer, neki úgyis új autója van, ahogy a kistársainak is.

Laikus Érdeklődő 2011.05.17. 15:48:38

@Akitlosz: "Az egykulcsos adó mindenkit jobban motivál."
Talán igaz, de mennyiben segíti a gazdaság felpörgetését?
A jelenlegi helyzet az exportra termelőknek kedvez. Talán. Hogyan növeli ez a belső fogyasztást? (Az ÁFA is adóbevétel.) Nem dolgozhat mindenki az Audinál. Miért hoznának létre új munkahelyeket azok a vállalkozások melyek a hazai piacból élnek?

panelburzsuj 2011.05.17. 15:57:31

@Hepci:

Böjte atyánál biztosan cifrább vagyok.

Mellettem szóljon, hogy én (egyelőre...), nem írok agyonsztárolt nemzetmentő terveket.

(Bele se néztél, disznófülű, mert akkor máris az orrom alá dörgölted volna, hogy mi bajom azzal a derék baráttal, aki rögtön az első pontjában Tündérkert Projektet álmodik:

"A Kárpát-medencében csodaszép kertek, parkok vannak, milyen jó lenne, ha ezeknek a kerteknek a külső falai ledőlnének, és a rendezett területek növekedve egymásba érnének.

Miért csak a ház előtt van virágos kiskert? Miért kellene annak véget érnie a települések határainál? Milyen szép lenne ha a falvainkat, városainkat összekötő utak mentén, orgonabokrok és aranyesők nyílnának a csúf dudva helyett. És persze nemcsak a főutak mellett, hanem a kis mellékutak szélén, meg a folyók, patakok partján, és bölcs tájépítészek vezetésével milyen jó lenne ha minden megtisztulna, megszépülne és virágba borulna? Úgy gondolom, hogy nagyon sokan megszavaznánk egy 2-3 %-os tündérkert adót, azért, hogy lakható és szép legyen szülőföldünk."

Hát kell ennél jobb marketing nekünk, Papuskám? :))

a-kis-herceg 2011.05.17. 16:02:20

"A kérdőív egyik része a lakásra vonatkozik, a tulajdoni viszonyokra, típusra, rendeltetésre, víz- és villanyellátásra. A további kérdések a személyi körülményekre irányulnak, a családi helyzetre, az iskolázottságra, a nyelvismeretre, a foglalkozással, a munkahellyel, a közlekedéssel kapcsolatos adatokra, végül a szenzitív kérdéskör következik."

index.hu/belfold/2011/05/17/nepszamlalas/

fides/tarlós vagyonadó+kubatovlista után szerintetek menynire lesz pontos?

panelburzsuj 2011.05.17. 16:02:30

@inreallife:

Csináltál már környezettanulmányt életedbe?

(Csak hogy tanuld, hogy kell tartalmilag érvelni ... )

a-kis-herceg 2011.05.17. 16:04:37

készítsétek a sör alátétet... sör nélkül nem fog menni...

"Minden idők egyik legbonyolultabb adóbevallása"

penzcentrum.hu/cikk/1028267/1/belebukhatsz_ha_utolso_pillanatra_hagyod_az_adobevallast#hs

a-kis-herceg 2011.05.17. 16:06:15

ez így együtt kicsit durva.... HÁBORÚBAN ÁLLUNK... katonáink hullanak

és háborús helyzetben sorozás??? azaz most is????

www.mno.hu/portal/784628

www.napi.hu/magyar_gazdasag/ujra_johet_a_hadkotelezettseg_magyarorszagon.483350.html

panelburzsuj 2011.05.17. 16:27:28

@a-kis-herceg:

"Mentesülnek a szolgálat alól továbbá a politikai elit tagjai, vagyis európai parlamenti, országgyűlési képviselők, polgármesterek és az önkormányzati testületek tagjai."

Látod ezért nem feudalizmus, hanem sunyi despotizmus az, ami itt most itt kupacban gőzölög.

inreallife 2011.05.17. 16:36:02

@panelburzsuj: nem hatástanulmányra gondoltam, ha arra célzol. :)

bebe tv 2011.05.17. 16:37:20

@Blogger Géza: Na-na, én azért ebben nem vagyok annyira biztos. Ahogy folyik ki a pénz a büdzséből, úgy állnak elő újabb és újabb ötletekkel.
Egy mai pletyka. A kdmp szorgalmazza, hogy legyen előírva a kötelező munkavégzés. Ezt csak úgy tudnák megvalósítani, hogy azt a sok 100 ezer munkanélkülit mind közmunkára fognák. A nyugdíjuktól megfosztott volt rendőrök pedig felügyelnék a közmunkásokat. Gondolom gumibottal. Már látom a szemem előtt az amerikai filmekből jól ismert képsort, ahogy a smasszerek őrzik csőre töltött puskával az útépítő rabokat.
Megint egy elvetélt ötlet, mert ha a nyugdíjak kifizetésén akarnak megtakarítani, akkor pedig bérként többet kell majd kifizetniük. Meg aztán ott lesz a több 100 ezer közmunkás bére is. Mert ezt ugyebár mind költségvetési pénzből kéne finanszírozni. Szomorú, hogy a Viktor szuper gazdasági szakembere a közgázon tanított előtte. Ha ezt a maszlagot az Orbán beveszi, hát akkor az ő értelmi képessége is megkérdőjelezhető.

panelburzsuj 2011.05.17. 16:42:17

@inreallife:

Minek akarna most az MSZP vezérkara hatalomra kerülni? Ugyanúgy hátradőlve kávéznak és ugatnak, mint a Fidesz tette nyolc szép éven keresztül.

panelburzsuj 2011.05.17. 16:46:48

@inreallife:

Langyos, langyos .... :)

Igen, arra célozgattam, hogy amikor fogynak az észérvek, akkor ez a "és te milyen alapon ugatsz bele?" meglepően gyakran ugrik elő a bokorból.

Ez a "kulturált vita". A Zsüli-Hoplita-társalgás meg az "akadozó kommunikáció" ... :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 16:50:30

@Laikus Érdeklődő:

Mesterségesen, hitelből, adóforintokból nem kell a gazdaságot felpergetni. Olyan környezetet célszerű létrehozni, hogy piaci alapon is megérje Magyarországon termelni, vásárolni.

Ha ez nincs, akkor hiába a haveroknak, csókos cégeknek juttatott támogatások, pályázati pénzek, adóforintok. Abból tartós és hatékony fellendülés nem lesz.

jag3 2011.05.17. 16:52:43

@xsasha: még mielőtt eldöntötte volna, hogy államositja a magánnyugdijpénztárakat, elzarándokolt Angela Merkell német kancellárhoz. Miután kiderült, hogy az Eu nem enged a 3%-ból, akkor került elő a magánnyugdijpénztárak ügye.

panelburzsuj 2011.05.17. 16:56:00

@Akitlosz:

"Ha ez nincs, akkor hiába a haveroknak, csókos cégeknek juttatott támogatások, pályázati pénzek, adóforintok. Abból tartós és hatékony fellendülés nem lesz."

Neked hiába. A körön belül win... win... vigaszdíj.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.17. 16:57:30

@panelburzsuj:

A politikusok már nem maguk mennek a csatába, hanem a népüket küldik a vágóhídra.

Ventura Blvd 2011.05.17. 17:03:10

@ubul2000: Tetszik, amit írsz. Engedelmeddel beépítem a jelződet.

Tehát - "...szeretnék egy unalmasan jól teljesítő Magyarországon élni, ahol a mindig témához értő, legalkalmasabb vezetők igazgatják a hivatalokat..."

Köszönöm a segítségedet.

xsasha 2011.05.17. 17:04:34

@inreallife:
Nem szeretnélek beskatulyázni. Minden ballib állítása szerint a pálya közepén ül, független és egyéb, hasonló kijelentések hangzottak el az utóbbi 10 évben azoktól, akikkel vitáim voltak. Ugyanezek az emberek mindenki mást beskatulyáztak, akik másképp gondolták, mint ők. Szóval én nem skatulyázlak be sehova, de akkor szeretném tőled cserébe kérni, hogy te is igyekezz a gondolatok értelmével foglalkozni, és akkor kvittek leszünk.

A módosítgatás egy rakás mindent jelenthet.
- Egy konkrét problémára összpontosítottak, majd a felvetések alapján igazították más kérdésekhez is a szabályozást.
- Kompromisszumot kötöttek ellenérdekeltekkel más területeken való engedményekért cserébe.
- Megkóstoltatták a közvéleménnyel, majd az ellenállás iránya alapján kialakították a követendő stratégiát.

Most csak hármat felsoroltam olyan okok közül, amik konkrétan szerepet játszottak az elmúlt időszakban a módosításokban.
Ráadásul azt is figyelembe kell venni, hogy egy szabályozásnak vannak stratégiai elemei meg relatív elemei. A relatív elemek módosításának semmi köze a tervezéshez, ezek sokféle profillal ugyanazt a lényegi eredményt adják.

A helyzet az, hogy én a médiahullámok ellenére azt látom, hogy egy következetes, egymásra épülő elemekből álló tervet hajt végre a kormány.

Ezt az autós dolgot nem értem.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.17. 17:08:25

@bebe tv: "A kdmp szorgalmazza, hogy legyen előírva a kötelező munkavégzés."

És akkor még jön az a probléma is, hogy ha mindenkit közmunkára küldenek, akkor ki fog járni az állásinterjúk tömegére? :-)

xsasha 2011.05.17. 17:11:12

@jag3:
Tehát nem hitelért kuncsorgott külföldön. Ok, akkor biztos félreértettem az előző hozzászólásodat.
Csak a tisztánlátás kedvéért írom le, hogy azért lobbizott Orbán, hogy vagy be lehessen számolni a MaNyuP pénzeket a költségvetés tételeibe, vagy bírálják felül a korábbi IMF-EU hitel 3%-os hiánycél követelését, és szüntessék meg a túlzottdeficit eljárást.

xsasha 2011.05.17. 17:14:05

@panelburzsuj:
Talán azért, mert ürülnek a nokiásdobozok?

panelburzsuj 2011.05.17. 17:18:55

@Akitlosz:

És nem is adakoznak, hanem adóztatnak. Maguknak.

Mikor kezd működni a Rédly Elemér-féle államadóság-persely honlapja? Szépen lehetne látni rajta, hogy a 16 százalékosítottak milyen serényen és seregesen igyekeznek beváltani a hozzájuk fűzött reményeket.

xsasha 2011.05.17. 17:21:26

@panelburzsuj:
Csak nem zokonvetted? Azért kérdeztem rá a hatástanulmányra, mert a modellel való szembeállításod hibás volt. Hatástanulmányt akkor lehet csinálni, ha minden egyéb paraméter változatlan marad. A hatástanulmány akkor releváns, ha egy új folyamatot vezetünk be minden más folyamat változatlansága mellett, vagy egyes folyamatokat kis deltával változtatunk. Minden más esetben lehetetlen hatástanulmány végzése.
Ha üzleti tervet készítettél, akkor ezek alapján értened kell, miről beszélek.

panelburzsuj 2011.05.17. 17:29:36

@xsasha:

Az MSZP törzsgárdája nem Hagyó-Zuschlag-féle bugris törtetőkből áll. Ők a gyík farka: ha letörik, majd nő másik, "mi törzs" megúsztuk.

"az MSZP elnöke felkért három, nagy tekintélyű, makulátlan szocialista politikust - Katona Bélát, idős Gál Zoltánt és Gráf Józsefet -, hogy nyilvánosan véleményezzen belső etikai ügyeket"

Katona Béla 1990-ben Trabanttal kezdte az országos szintű politizálást, és most Jaguárral utazgat. Rajta, meg a hasonszőrű kivárósokon sokáig keresgélheti még a fogást a Budai-különítmény. És sajtócsaholás sem lesz sima mutatvány a Lézeraudik között.

panelburzsuj 2011.05.17. 17:36:26

@xsasha:

És láttál ilyen ceteris paribus feliratú SZJA dossziét?

xsasha 2011.05.17. 17:42:29

@panelburzsuj:
Passz, nem tudom, csak eszembe jutott, hogy azért lehetnek erős érvek amellett, hogy miért is akarnának kormányra kerülni.
Az MSZP üzletként üzemelteti a politikát, attól függetlenül, hogy hány mezitlábas van még a klubban.
Gyurcsány fenyegetőzése a pártalapítvánnyal, és a Puch-Gyurcsány harc nem véletlen események.

Ventura Blvd 2011.05.17. 17:43:24

@panelburzsuj: @a-kis-herceg:

Szerintem TG-népét több fűzi össze annál, mint az érdek, hogy

(1)"TG írjon sűrűn okost,
(2) és ne moderáljon a 'hagyományos' módon" (Panelburzsi).

Vannak kisebb és nagyobb dolgok, kis praktikusak és bazi patetikusak. Csak példának:

(3) TG-népének hírszolgálata sokszor jobb, mint az MTI és a többi forrás. Gyorsabb, szélesebb látókörű, pontosabb.

(4) Van egy kimondatlan mértéke (ez teszi a közösséget) a gyűlölet kifejezésében, és vannak önkéntes moderátorok, akik csillapítják a máshol témaölő alpáriságot.

(5) Egy-egy kérdés valamennyi aspektusának akadnak szakértői, akik azonnal meg is nyilatkoznak. Így ki-ki ideje és intellektuális ereje arányában elmélyedhet bármely részletben is.

(6) Érzem, hogy mindenki szeretne segíteni ezen a kis hazán, és ezért hajlandó a szemét rontva, idejét égetve okosságokat pötyögtetni a posztok alá.

(7) Közösség vagyunk azért is, mert mindannyian (Gábort is beleértve) kevesek vagyunk ahhoz, hogy a magyar politikára a legkisebb pozitív hatással is legyünk. Balról-jobbról fütyülnek ránk, és egyetlen okosságunk sem ér fel egy kis könnyen rabolható pénzhez, kisajátítható telekhez, zsíros álláshoz, érték-csökkenten leírható cucchoz.

(8) Minden f.kalapnak megvan a párja, és mazochista módon alig várjuk, hogy belénk is rúgjon valaki, csak vegye már észre, hogy hozzászóltunk a poszthoz.

(9) A vakok közössége is mi vagyunk, úgy megyünk térben és időben, mint az Első Világháborúban megvakult katonák Ypres romjai között. Csak mi egymás szemét szúrjuk ki. Azon vitatkozunk, hogy ki látja jobban a helyzetet, amikor mindannyiunkat elvakítanak a magunk politikai előítéletei.

Nem sok kétséget, töprengést érzékelek a politikai oldalakon. És a kinek-kinek az ideológiájával minden megmagyarázható.

Közben meg olyanok, akik például kinevezték a Teve utcai locsolót, hugyos Kis Ernő tábornokot, lehet, hogy továbbra is osztják az észt és a posztokat.

(10) Közösség vagyunk azért is, mert ilyen vezetők és tanácsadók nyakunkba ültetésével aláznak meg valamennyiünket.

Ps.:

(11) Szegény Kiss Ernőjét, az aradi mártír altábornagy emlékét meg elhomályosítja ez az alteregókban tobzódó brunyás. Kikérem magamnak ezt a sok untauglichot.

xsasha 2011.05.17. 17:44:20

@panelburzsuj:
Nekem ilyet miért kellett volna látnom?

panelburzsuj 2011.05.17. 17:46:03

@xsasha:

Gyurcsány is csak egy, a szokottnál kicsit nagyobbra nőtt newbie.

a-kis-herceg 2011.05.17. 17:48:13

vasököl oda csap ahova köll! reszkessetek rokik!!! jön a matolcsi Széll ütés...

hvg.hu/itthon/20110517_rokkantnyugdijas_felulvizsgalat

"Legutóbbi terve az volt, hogy nyilvánosság elé tárja a gazdasági visszásságokat Szikszó nagyvállalatainak ügyében, ezekre állítólag bizonyítékai is vannak. Az ügyben már többször nyilatkozott, és értesítette az illetékes szakhatóságokat is. Évekkel ezelőtt kromofággal öntötték le az autóját, sőt a lakásába is belőttek."

ököl ahova köll. simán megy... épül a szép új, FEHÉR, orosz ország...
amig az összes rendőr az M7esen és gyöngyös patáson látvány-akciózik

www.fn.hu/belfold/20110517/felhalottra_vertek_otthonaban_e/

xsasha 2011.05.17. 17:49:44

@panelburzsuj:
Egy rakás dossziét nem látunk, mert ha véletlenül kikerülnek, azt arra használják, mint pl. a Corvinus kapcsány. Valahogy ki lehet hozni belőle, hogy valaki tüntessen.
Ha megfigyeled 2001 óta erről szól a politika. Ron Werber bevezette, és azóta uralja a politikai ügymenetet ez a módszertan.

Egy tanulmány ugyanis nem kommunikálható. Szakmai kérdések vanna tárgyalva benne megfelelő módszertanokkal, amik csak arra jók, hogy megfelelő elemek kivágásával hisztériát keltsenek általa a népben. Az okok nem bonyolultak.

nyünyüge 2011.05.17. 17:59:03

@panelburzsuj:

Ez a Trabant-Jaguár összevetés azért komolytalan, a rendszerváltás idején finoman szólva szűkösebb volt a típusválaszték.
Abból, hogy egy volt képviselőnek, országgyűlési elnöknek 67 éves korában van egy 4 éves Jaguárja és 20 éve meg csak Trabantja volt, önmagában nem vonnék le messzemenő következtetéseket.

www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_vagyonpub.vagyon_kiir?P_FNEV=/vagyon/2010/k157_j0100514k.pdf&p_cont=application/pdf

panelburzsuj 2011.05.17. 17:59:15

@xsasha:

"Hogy a nép mit csinál, az egy dolog, de nyilván neked nem kell hülyének lenni, hanem beláthatod az SZJA csökkentés értelmességét. :-) "

"Bemondásra semmit se szoktam belátni. Ilyen csökönyös természetem alakult ki.

Korrekt, konzisztens hatásvizsgálatokra például sokkal jobban hajlanék, mint Orbán dakota képeskönyveire, Matolcsy biztosítóügynököket is megszégyenítő növekedési görbélyeire, meg Szíjjártó vonyítására."

Ahhoz kéne a hatástanulmány (vagy nevezd úgy, ahogy neked igazán kedves), hogy ne prédikációkra hajolva higgyek, hanem bizonyítékokat végigkövetve lássak.

Sok baj volt már abból, amikor a politika a hit helyébe tolakodott.

a-kis-herceg 2011.05.17. 18:00:22

@Ventura Blvd: Piss Ernő manager... nekem is szimbolikus jelentőségű...

●Gondolatrendőrség.
A magyar rendőrség "reagáló" rendőrség, vagyis ha megtörténik az esemény, akkor több - kevesebb időn belül - kivonul. A közterületen állandóan jelen levő létszám nagyon kevés, alig van rendőri jelenlét. Ez nem segíti a bűncselekmények megelőzését.
●(Jog)erős rendőrök.
A rendőrség –elvtársi munkalégkörben szocializálódott- vezetői nem adnak erkölcsi, emberi mintát a beosztottjaiknak.
●A mintatábornokot a hasonmása lejáratja, avagy jó rendőr – rossz rendőr.
Két Kiss Ernő tábornok ég és föld. A földi „piss ernő”, aki az irodában harcolt a papírhalmokkal és önmagával, nemcsak a tábornoki címet, hanem még a neve használatát sem érdemli meg. Kivégzése előtt az „égi” Kiss Ernő utolsó mondatai, mint ahogyan egész élete is az ifjaknak szóltak: „Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.” (1849. október 6.)

(klasszikustól..., magamtól idéztem... de cikkekkel folytatom:)

●Kétszer is ittas vezetésen kapták az éjjel a rendőrtábornokot. Újabb botrányba keveredett Kiss Ernő. Az elmúlt éjjel két alkalommal is ittas vezetésen érték Kiss Ernő nyugalmazott rendőr dandártábornokot a fővárosban – értesült az atv.hu rendőrségi forrásból. Információink szerint az első igazoltatás folyományaként vért is vettek az egykori főrendőrtől, ami megerősítette az alkoholszonda jelzését. Ezt követően Kiss Ernő autóba ült és távozott, ám újból igazoltatták, és szintén ittasnak bizonyult. Az ügyekben eljárás indult. Megkerestük a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályát, ahol nem cáfolták, de nem is erősítették meg információinkat. Kiss Ernőnek nem ez az első botránya. Ő volt az, aki a Központi Bűnüldözési Igazgatóság vezetőjeként 1998-ban levizelte az ORFK Teve utcai épületét. Ezt azzal magyarázta, hogy "vízhajtó menedzsertablettát szedett", és már nem tudott eljutni a mellékhelyiségig. Ezután - hivatalosan egészségi okokból - az év december 31-én menesztették posztjáról.
Két éve ismét a figyelem középpontjába került, amikor a gyanú szerint ittasan vezette szolgálati gépkocsiját, amivel több autót összetört a fővárosban. Erről tanúként a vallomásában azt mondta, nem ő ült a volán mögött, hanem a "hasonmása". Azt is állította, hogy le akarták járatni, mert a szervezett bűnözői körök "gátlástalanok és mindenre képesek".
Kiss Ernő 2008 nyarán vonult nyugállományba, ám még ezek után sem csitultak körülötte a kedélyek. Tavaly ősszel első fokon felmentette a Somogy Megyei Bíróság az alárendelt megsértésének vádja alól. Kiss ellen azért indult eljárás, mert a vád szerint XIII. kerületi rendőrkapitányként több beosztottjával durván, sértőn beszélt.
Egyiküknek a munkáját becsmérelte. Egy másikat büntetőeljárással fenyegetett, ha nem vállal el egy beosztást. Két másikat okirat-hamisítónak nevezett, egy, a rendőrség belső számítógépes hálózatán végrehajtott iratmódosítás miatt, megint mást lehülyézett, neki azt is mondta: "az ilyennek a Dunán kellene úsznia, és fog is". Négy beosztottja ellen pedig fegyelmi eljárást indított, akik emiatt nem kapták meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetése által elrendelt, egyenként 50 ezer forintos jutalmat.
Úgy tudjuk, a nyugalmazott dandártábornok a 60. születésnapján egy boroskészletet kapott a rendőrség vezetőitől.
(atv.hu/cikk/20100209_ketszer_is_ittas_vezetesen_az_ejjel_kaptak_a_rendortabornokot)
Kiss Ernő nyugalmazott rendőrtábornokot éjszaka részegen, öntudatlan állapotban szállították be a Honvéd Kórházba. Éjszaka a II. kerületben egy részeg, félmeztelen férfi öntudatlan állapotban feküdt egy buszmegállóban. A rendőrök benyúltak a zsebébe, amely alapján beazonosították, hogy a férfi Kiss Ernő nyugalmazott rendőrtábornok volt. „A feje vérzett, csúnyán összezúzta magát” – nyilatkozta lapunknak az egyik szemtanú. Értesüléseink szerint a mentő végül a Honvéd Kórházba szállította Kiss Ernőt.
(atv.hu/cikk/20100325_gyorshir_felmeztelenul_fekudt_a_buszmegalloban_az_atomreszeg_kiss_erno)

mréveiller 2011.05.17. 18:02:19

megint meghalt két magyar honvéd Afganisztánban. jogos a kérdés hogy mi mit keresünk mi ott? (felőlem mehet akárki katonai szolgálatra DE nem a magyar hadsereg kötelékében)

a-kis-herceg 2011.05.17. 18:02:19

@nyünyüge: ezt én már korábban soxor leírtam... akkor én nem kaptam csillagokat... nem volt még divat... persze ilyen szépen nem foglaltam össze. de azért irigy lehetek...

a-kis-herceg 2011.05.17. 18:03:12

@mréveiller: HÁBORÚZUNK....

csapataink harcban állnak... az ellenség nemcsak kint, már be is szivárgott

panelburzsuj 2011.05.17. 18:09:36

@nyünyüge:

Én azat következtetést vontam le, hogy nagyot csalódhat az, aki csaka nokiásdobozos kalandorokat látja meg a politikában, és nem vesz tudomást a szisztematikusan, szívósan, türelemmel építkezőkről.

("Itt nálunk" nem lehet nem ismerni a Szabó családot. Papa polgármester, majd ogy. képviselő, ficskája polgármester és botrányhős. Többedmagával Papa hozta vissza a sírból a helyi MSZP-t, sok csibészséget lehet ráfogni, de semmivel se lehetett megfogni. Nem túl látványos, de biztos és kényelmes öregkort gründolt magának. Ficskája léptéket váltott, és városházáról pörre meg vissza futkorászik.)

xsasha 2011.05.17. 18:10:12

@panelburzsuj:
Gyurcsányt lehet sokféleképpen értékelni. A pártelnökhöz képest nem nevezném newbie-nek. Viszont ő is kőkemény üzleti alapon üzemelteti a háttérbázisát. És jelenleg elég erősen el lettek vágva a két évtizede megbízhatóan működő forrásoktól. Szóval igen, szeretnének visszakerülni a hatalomba, mert ha 2014-ben elszalasztják a lehetőséget, akkor gyakorlatilag a kádári kapcsolati rendszer finanszírozhatatlanság miatt felbomlik, és az MSZP megy az 5%-os pártok csoportjába.

a-kis-herceg 2011.05.17. 18:11:02

ledózerolták a CIGÁNY telepet!!!

1. nem kerültek utcára... hihi... a sátor nem ucca? erdő?
2. közegészségügyi cigánykérdés megoldás.... nem is rossz...

atv.hu/kulfold/20110517_eldozeroltak_a_demeteri_romatelepet_huszan_satrakba_koltoztek

a-kis-herceg 2011.05.17. 18:12:50

@nyünyüge: viszont abból igen, hogy a szlovák rendszámos terepjárókat (nagymagyar matricával) a parlament parkolójában szoktak ujságírók-operatórök fotózni, vágóképnek...

Ventura Blvd 2011.05.17. 18:13:51

@a-kis-herceg: Könyörgöm, aki tudja, hogy milyen nevek állnak Brunyás Kiss Ernő kinevezési papírján, írjanak.

Ahogy a dolgokat elnézem, mindazok, akik fantáziát láttak Ernyőke kinevezésében, máig az állam humán erőforrásainak mérgezői.

a-kis-herceg 2011.05.17. 18:15:46

"a mostani politikai konstelláció "gyakorlatilag üvölt" egy új pártért"

www.femina.hu/hirhatter/ezzel_nyerhet_a_fidesz_2014_ben

Ventura Blvd 2011.05.17. 18:16:36

@Ventura Blvd: A mondat helyesen: "Könyörgöm, aki tudja, hogy milyen nevek állnak Brunyás Kiss Ernő kinevezési papírján, írjon."

a-kis-herceg 2011.05.17. 18:17:48

@Ventura Blvd: azok a felettesek akik kinevezték-kiválasztották egyetlen szempontja az volt, hogy maguknál hüjébbet találjanak... és így épül a rencer szépen lefelé...

sok olyannal is találkozok, aki "csak" a munkahelyen tetteti, hogy HÜJE...

xsasha 2011.05.17. 18:17:58

@panelburzsuj:
Bizonyítékokat? :-) Olyan nincs. Turbulens rendszerekben persze lehet keresni a bizonyítást, de aki az ilyen jellegű gazdasági rendszerekre képleteket mond, azt tuti nobel-díjra terjesztik azonnal.
A mechanizmus, amire alapoznak, viszonylag egyszerű, én is leírtam már többször. Pontos számokat nem lehet tudni, de nem is volt cél, hiszen a cél a struktúraváltás, ami stratégiai kérdés.

Ha ennél több elemzés érdekel, akkor azt ne a kormánytól várd, hanem látogass meg szakmai szervezetek honlapjait, és ha szerencséd van, találsz ingyenes, sokoldala elemzéseket a témában.

Mindenesetre most már tudom, hogy nem az üzleti szférából jössz, hiszen egyébként nem követelnél bizonyítékot. :-)

a-kis-herceg 2011.05.17. 18:19:24

@Ventura Blvd: nem szeretem a szót szaporítani:

1011 éves feudalizmus...

bár mostanság cifrázom kicsit, meg ne unjátok:
feudál vadkapitalista retrokommunizmus... hungarikum

nyünyüge 2011.05.17. 18:19:50

@a-kis-herceg:
Ventura azért kapta elsősorban, mert szépen emlékezett meg TG népéről.

a-kis-herceg 2011.05.17. 18:23:36

strauszkám...

nem volt ott a szállóban, alibije van... de egyébként a takarítónő is akarta...

hvg.hu/vilag/20110517_strauss_kahn_vadirat

nyünyüge 2011.05.17. 18:29:53

@panelburzsuj:
Kieg.: egyébként meg a sokadik érzékem azt súgja, hogy Hagyó és Zuschlag nem rakható ugyanabba a dobozba. És nemcsak mennyiségi a különbség-

ssi 2011.05.17. 18:35:17

@nyünyüge:
ellenzék mit is akar most? ha az alábbiakat, az elfogadható lenne:

- ne legyen visszamenőleges jogalkotás?
- az ezután belépő rendvédelmisekre már új szabályok vonatkozzanak
- egyeztetés az érintettekkel, talán a jelenlegiekkel is lehetne kompromisszumra jutni
- felülvizsgálni a közel 800, kedvezményezett nyugdíjkorhatárú munkakört, ill. a nyugdíjszámításukat (nyugdíj ne legyen több a dolgozók bérénél

ssi 2011.05.17. 18:42:01

@Ventura Blvd: @ubul2000 :-))))) pártalapítás is jó lenne hozzá

"Személy szerint olyan barátokat keresek itt, akik szeretnének egy unalmasan jól teljesítő Magyarországon élni, ahol a témához legjobban értők vezetik a hivatalokat, függetlenül attól, hogy zsidók, cigányok vagy buzik-e."

panelburzsuj 2011.05.17. 18:42:31

@xsasha:

Pontosítom a vallomásomat: Mesterházy is newbie. Sőt: még nyuszibb, egy átmeneti időre odabiggyeszett eldobhatós elnök.

ssi 2011.05.17. 18:43:11

@panelburzsuj: :-)))))
"Minek akarna most az MSZP vezérkara hatalomra kerülni? Ugyanúgy hátradőlve kávéznak és ugatnak, mint a Fidesz tette nyolc szép éven keresztül."

- szocik kikészültek ahogy az ország is
- szocik építik most magukat - nem igen látszik
- országot építik most mások - túl sok minden látszik

Ventura Blvd 2011.05.17. 18:48:46

@a-kis-herceg: Nem tudom, ki volt a miniszter (szadeszos, maszopos, fideszes) Hugyos Kiss Ernyő kinevezésekor, és kik voltak azok a hivatalvezetők, tanácsadók, akik ezt a derék, ám felfázásra és kocsitörésre hajlamos polgártársunkat kinevezték, de úgy gondolom, sem a Székelyek, sem Tölgyes úr, de még az ábrándos lelkű 56-os Laci sem tudná megvédeni az aktust, ha történetesen fideszesek lettek volna a kinevezők.

Persze, sejtem, hogy a dolog balról jöhetett, vagy valami libsi lángelme látta meg Ernőben a magyar közbiztonság Herkulesét, de azt hiszem, ebben az esetben nincs olyan szoci vagy szabados gondolkodó, aki arra fecsérelné energiáit, hogy az illetékeseket pusztán politikai handabandájuk alapján mentegesse.

Ilyen őrült itt nincs, és ezért szeretem TG népét.

Miként téged is becsüllek, hogy segítettél kicsit lepucolni az aradi Kiss mundérját ennek a butykosos bunkónak a ráfröcsögésétől.

panelburzsuj 2011.05.17. 18:51:59

@nyünyüge:

Csináljak új nicket?

"Mindannyian egyéniségek vagytok!"

Persze, mindent lehet szinte végtelenségig finomított, egyre apróbb rekeszekbe dobozolni. De hát Akitloszt, aszekelyeket, László atyát követni csak keveseknek adatott meg.

Én valami középúttal próbálkozom köztük és akisherceg, lüke, jjulie, Hepci epigrammatikus törekvései között.

Tiszta Szkülla és Kharübdisz ez a blog ... :)

ssi 2011.05.17. 18:53:15

@a-kis-herceg:
szerted a választók éheznek még/már az igaz szóra, vagy feltétel nélkül kedvenceiknek drukkolnak, mint a fociban?
"Az embert sokkal gyakrabban téveszti meg a bizalmatlanság, mint a bizalom. ..."

2002-2010 - Fidesz ellenzékben
"Lázár: Fidesz tárgyalni kíván a rendvédelmi és honvédségi szakszervezetekkel, mert olyan módosítást nem támogat, amellyel szférában dolgozók jogait csorbítanák"
fidesz.hu/index.php?Cikk=84691%29

2010-2014 - Fidesz kormányon
"Lázár .. kormánynak meg kell szüntetnie a rendvédelmi dolgozók korkedvezményes szolgálati nyugdíját."
www.kisalfold.hu/belfold_hirek/lazar_az_eleteros_rendvedelmi_dolgozokra_vonatkozik_a_javaslat/2219724/

2014- .. - Fidesz ellenzékben
mi a garancia arra, hogy a Fidesz nem fog az akkori kormány és akár a saját kormányzási intézkedéseivel szemben agitálni ?

és mi a garancia pl. arra, hogy az új Alkotmányt/alaptörvényt (?) nem fogja sűrűn módosítani?

a-kis-herceg 2011.05.17. 18:57:10

@manyike: "mi a garancia arra, hogy a Fidesz nem fog az akkori kormány és akár a saját kormányzási intézkedéseivel szemben agitálni"

garancia? hogy: szentilonán befalazzák őket, vagy lámpavas... csak ezek...

panelburzsuj 2011.05.17. 18:59:01

@xsasha:

Nem, nem az üzleti szférából jövök, a szeptemberben húszéves béténk tipikus akadémiai pályafutást tudhat maga mögött.

Ventura Blvd 2011.05.17. 18:59:49

@manyike: Minden meggondoltam, mindent megfontoltam, mint Ferenc Jóska a háború előtt, és úgy találtam, nem egy új párt segít rajtunk, hanem az, hogy mindannyian, de legalább is olyan sokan, hogy még egyszer ez a bePalizós csúfság ne eshessék meg rajtunk - polgári életet kezdünk élni.

Azaz, ésszerűen élünk, és a bürköt büröknek látjuk, az ökröt meg ökörnek, és úgy is bánunk velük, a Mikulástól pedig nem azt várjuk, hogy megállítsa gázár emelkedését, és kifizesse helyettük az ostobán felvett frankhitelt, hanem pár szem mogyorót és egy kis szaloncukrot. Ha jól ki akarunk babrálni a 20+ évünket elbaltázó vezetőkkel, akkor kérdeznünk kell őket, és össze kell vetni válaszaikat a tapasztalatainkkal.

Vajon milyen lehet az a Magyarország, amiért érdemes volt / lenne / lesz vérét ontani katonáinknak vagy mi magunknak? Olyat kellene teremtenünk.

In memoriam...

nyünyüge 2011.05.17. 19:00:54

@panelburzsuj:
???
A blog a szoros, és az áthalaladást szörnyek veszélyeztetik vagy a blog maga a szörny? Nem mindegy!

a-kis-herceg 2011.05.17. 19:01:40

cukros bácsik... 12apostol...

parlamenti czukor bizottság: miért drága a cukor? lógjanak az árdrágítók!

index.hu/gazdasag/magyar/2011/05/17/tizenket_tagu_lenne_a_cukorbizottsag/?rnd=154

panelburzsuj 2011.05.17. 19:08:03

@nyünyüge:

Nick nicknek szörnye! :)

És te biztattál, hogy a taxonómia mesterségét körültekintőbben gyakoroljam. Hát nekiálltam csoportosítani szörny-magunkat - most épp terjedelmi-műfaji alapon. És naná hogy a legfeltűnőbb-legkönnyebb típusokkal kezdem ...

panelburzsuj 2011.05.17. 19:09:07

@a-kis-herceg:

A spekulánsok már a spájzban vannak!

megszűnt 2011.05.17. 19:12:39

@Ventura Blvd:
"Vajon milyen lehet az a Magyarország, amiért érdemes volt / lenne / lesz vérét ontani katonáinknak vagy mi magunknak?"

Ilyen. Pont ilyen. Lehetne a neve: Magyarország!:)

kepmesek.blog.hu/2008/04/25/76_jojjon_el_a_mi_orszagunk

xsasha 2011.05.17. 19:14:05

@panelburzsuj:
Értem.
Egy üzleti tervre hányszor volt bizonyítékod?

panelburzsuj 2011.05.17. 19:15:00

@Ventura Blvd:

Te lestél, vagy néhol meglepően egy srófra jár az agyunk? :)

A kérdezőprojekt sikerének kulcsát a válaszadás illedelmes, törvényes, de kérlehetetlen kikényszeríthetőségében látom.

Erre van tipped?

ssi 2011.05.17. 19:18:11

@Ventura Blvd:
nem kell új párt .. melyik meglévő mögé sorakozna fel a 4 mill bizonytalan?

kérdezzük a 20 éves politikai elitünket .. melyik mostani párttól kapnál számodra elfogadható válaszokat?

@a-kis-herceg:
mesélj nekem egy szép jövőről, lécci, lécci :-))

a-kis-herceg 2011.05.17. 19:18:29

@knausz: *****

nagyon joooooooo. fergeteges

megszűnt 2011.05.17. 19:19:34

@a-kis-herceg:
Minden benne van! Ebben az apró filmben az egész élet.:)

a-kis-herceg 2011.05.17. 19:20:51

@manyike: akkor kezdem... egyszer volt hol nem volt...

nemsoká eljön
augusztus 20-a. ami már nem a zalkotmány, hanem a kordonok napja...

aztán október 23. ami már az égő kukák napja...

tovább is van... mondjam még?

a-kis-herceg 2011.05.17. 19:22:24

@knausz: de ugye a dartvéder álarc mögött a fleto van? vagy a roma orbán? ;)

értem én a filmet... de nincs kultúrája. amikor ez lesz, akkor nem lesz semmi...

panelburzsuj 2011.05.17. 19:22:45

@xsasha:

Ha azt hiszed, hogy az üzlettársamtól (és életem párjától) könnyebb kicsikarni egy igent a pénzköltésre, mint 2,7 millió voksot hozomra összekalapolni, akkor gründolj te is családi bizniszt, és húsz év múlva kitárgyaljuk a bizonyítékosdit.

Hitelt csak privát vettem fel, és privát is fizettem vissza.

Költségvetést, kerttervet viszont csináltam néhány százat. És ott is van paraméter bőséggel.

Amúgy kezdem unni az óvóbácsist. Sejted, miért?

a-kis-herceg 2011.05.17. 19:24:27

@panelburzsuj: csinálsz még kertterveket? :)))

megszűnt 2011.05.17. 19:30:21

@a-kis-herceg:

Amikor megláttam Tóta W. Árpádnak ezt a gondolatsorát, akkor úgy éreztem, olyan fontos értéket mondott ki, melyet rajta kívül eddig senki sem és ezen az úton, erre kell indulni az új pártnak, mert ez egy olyan csodálatos út, mely valóban visz valamerre. Európán keresztül az Emberségig és a párt neve akkor lehetne:

Mosoly Pártja - egy nagy V betű logóval és ott állnának V alakban: elől a párt vezetője és mögötte felvonulnának az új párt meghatározó egyéniségei.

Szóval volnának ötleteim.:)

porfelhő 2011.05.17. 19:32:56

Orbán megismételte Medgyessy bravúrját
Mélyponton a politikusok népszerűsége"

Orbán Viktor jelenlegi népszerűségi indexe azonban még így is politikai pályafutásának mélypontja."

Schmitt Pál a legnépszerűtlenebb államfő

Egy évvel megválasztása után Schmitt Pál az elmúlt 15 év legnépszerűtlenebb köztársasági elnökévé vált.
Elődjei közül Göncz Árpád 70 és 80 közötti pontszámokat kapott, Mádl Ferencnek 60–65 között voltak a mutatói, Sólyom Lászlónak pedig 42 pont volt a mélypontja. Schmitt Pál népszerűsége jelenleg 37 pont."

Bocsánat! hogy megszakitottam a "tartalmas," tudományos kommentelést.
"Nincs garancia ..." bezony nincs, amint az elemzés is mutatja.

Ventura Blvd 2011.05.17. 19:32:58

@knausz: Aha, majdnem. Ez egy normális kis ország víziója a filmben, de nem az, amitől megborzongok. Alapjáraton még a mai Magyarország is meghat, de az, amiről álmodom, valamivel több és jobb Tóta Wíziójánál is. Valószínűleg azért, mert abban mindannyiunknak kemény munkánk lenne. Bátorság, fantázia és rugalmasság kell hozzá az elnyűhetetlenség mellett.

panelburzsuj 2011.05.17. 19:34:01

@a-kis-herceg:

Jogosultságom nincs. Árukapcsoltam: terv-beszerzés-kivitel, tetszőleges csoportosításban, döntően magánosoknak. Azért néhány falufásítás még belefért ... :)

Sok - leginkább itt felfedni nem kívánt magántermészetű ok miatt - pár éve fölhagytam ezzel a bulival, csak pianóban ügyködök néha, a hűségeseknek.

megszűnt 2011.05.17. 19:35:36

@a-kis-herceg:
Nagyon! És látod, Tóta W. tud megoldásokat!

Ma már a blogjára se teszi ki ezeket a filmeket, pedig kincset ér mind.

panelburzsuj 2011.05.17. 19:37:32

@knausz:

Légy körültekintő, a Tótawé azért nem egy tipikus-bársonyos pozitívgondolkodó, és nem is igen tűnik annak lenni szándék.

Ventura Blvd 2011.05.17. 19:38:06

@panelburzsuj: Az, hogy tippem sincs, nem baj. De hogy mindannyian paffok vagyunk, az gáz. A kukoricázás nem társasjáték, márpedig azt érzem, velünk kukoricáznak. (Fiatalabbaknak mondom, ez az átb. régies, népies változata.)

@manyike: Nem csak és nem elsősorban politikailag vagyok bizonytalan. Sötét vagyok és ostoba. És az jó, mert a hülyéknek van pártjuk. A parlamentben négy is. Nekem nem kell választanom.

megszűnt 2011.05.17. 19:38:44

@panelburzsuj:

De akkor hogyan tudta ezeket megfogalmazni?

a-kis-herceg 2011.05.17. 19:41:01

@porfelhő: igen ez a zorbán érdeme... kinyír minden szakmát és a politkát is...

porfelhő 2011.05.17. 19:45:40

@a-kis-herceg:
Sajnos igen. Nem tudom van e még lejjebb....

xsasha 2011.05.17. 19:46:00

@panelburzsuj:
Ok, nem akartalak untatni, úgyhogy részemről egy utolsó gondolat.
Ha költségvetést csinálsz, azt az előző év adatai alapján készíted, ugye?
A 20 év alatt volt olyan, hogy egy évetek tropára ment, elmaradtak a bevételek, hitelt kellett felvenni a túlélésre és egy új üzleti irány felé nyitottatok? Ebben az esetben hogyan készítettél költségvetést?

panelburzsuj 2011.05.17. 19:46:31

@Ventura Blvd:

Amíg úgy sejted, hogy "ők" ejtenek át "minket", addig még van remény agyógyulásra. Az igazi veszedelem az önkísérleteknél kezdődik. És nekem az a sanda érzületem, hogy mi, úgynevezett magyarok ebben az önhülyítésben vagyunk meglehetősen gyakorlottak.

aszekelyek 2011.05.17. 19:47:04

@porfelhő: A hírv-n azt írják, Puch pártigazgató megkérte fletot, hagyja békén az mszp.t, ne ártson többet. :DDDD Az ő népszerűsége is mélyponton van az mszp-ben is.

a-kis-herceg 2011.05.17. 19:47:36

@porfelhő: van lejjebb. de 50 alatt már gyorsabb lesz... nem kell 20 év...

elég lesz a nulláig 20 hét kb... szerintem október 23-ra már nem lesz ov me.

aszekelyek 2011.05.17. 19:49:39

@inreallife: Kétszer ennyinek kéne lennie abból a pénzből, amennyiért építette a kókadt. Milyen pocsék minőségben ráadásul és ki sem fizetett alvállalkozókkal. Erre nem kéne nagyon mellet verni. Túl sokba van ez Magyarországnak.

porfelhő 2011.05.17. 19:52:00

@a-kis-herceg:
Igy van ez. Az elmúlt húsz év..... ez a legrosszabb egy éve, eddig. és mi jön még.....
Nem tudom, sírni kell-e vagy nevetni.

panelburzsuj 2011.05.17. 19:52:04

@xsasha:

Visszapöckölöm: az alapvető családi étékrendet, priroitásokat és munkamegosztást nem forgattuk fel évről évre a bevételek hullámzása miatt.

panelburzsuj 2011.05.17. 19:53:51

@xsasha:

2. Te még mindig ott tartasz, hogy az állam alapvetően gazdasági menedzser, a többi megy magától.

bariga 2011.05.17. 19:55:30

index.hu/belfold/2011/05/17/mizu_zsir_hogy_itt_az_elnok/
Na tessék, éppen tegnap hiányoltam, de még nincs veszve semmi, itt van!!

a-kis-herceg 2011.05.17. 19:55:44

@porfelhő: nem kell se sírni, se nevetni. TÚLÉLNI KELL...

panelburzsuj 2011.05.17. 19:57:55

@knausz:

Előszedte pl. Michal Novak: A demokratikus kapitalizmus szelleme című könyvét, és átírta rajzfilmbe. Libsi körökben elég sok forgott belőle.

Ventura Blvd 2011.05.17. 19:58:06

@panelburzsuj: Hát, nem vagyunk alapos, körültekintő és következetes gondolkodók, akik belátjuk gyengeségeinket, ha lepattanunk a valóságról.

Persze, jól elvannak a családjaink és az iskolák anélkül, hogy helyzetelemzésre, cselekvési tervekre, sikerességre próbálnának tanítani bennünket.

Én sem vagyok kivétel. A racionalitásnak nem sok szerepe volt az életemben. Inkább egy csepp bölcsesség esténként, mint egy liter ráció reggelente. És nagy szerencsétek, hogy nem is vittem sokra.

Már Prágában nagyon barbárnak érzem magam, és ami baj, bizony ők is így látják...

nyünyüge 2011.05.17. 19:58:38

@Ventura Blvd:
szvsz. a kukoricázás nem ÁTb@szás, inkább szórakozás valakivel, cs@sztetés, b@sztatás.

porfelhő 2011.05.17. 20:00:04

Az LMP vezérszónoka szerint a nyugdíjügyben is megnyilvánuló kormányzati "hatalmi arrogancia buktatta meg a Fideszt 2002-ben és ez fogja megbuktatni 2014-ben is"

hirszerzo.hu/belfold/20110517_lmp_fidesz_arrogancia#rss

@aszekelyek:

olvasd el. és végre erről is irjál már véleményt.
nagyon várom.

porfelhő 2011.05.17. 20:02:30

@a-kis-herceg:
Túlélni, igen. És hogyan? nincs valami jó ötleted?

aszekelyek 2011.05.17. 20:02:43

@a-kis-herceg: Lassan mondom, hátha sikerül felfognod. Olyat véletlenül sem írtam, hogy minden rendőr csaló. Akik azok, azokról van szó. Meg azokról, akiket túl nagy luxus csak úgy nyugdíjazni. Jelen helyzetben. Szükség van nem újonc rendőrökre. Csaló az, hogy értsd, aki arra való hivatkozással ment nyugdíjba, hogy megromlott az egészsége és utána lényegesen nehezebb, megterhelőbb dolgot csinál, azt meg elbírja. Sőt, világbajnok módon:D Az 57-évnél idősebbekről meg egyáltalán nem is volt szó.A törvény az változtatható dolog. HA eddig nem tudtad volna. Szokás az aktuális szükségszerűségek szerint változtatni a törvényeket. Minden kormány idején. Van még valami, ami nem világos számodra? Szörnyen kevés rendőr van. Sokkal több kell. Ez szükséges dolog. Azzal az újságíróval értek egyet, aki feldúltan azt mondta , igazi , bödöslábú ..... mutyi , hogy az állomány és érdekképviseletek tűrték 2002óta, hogy nincs béremelés, nincs túlórapénz kifizetve de majd lesz nyugdíjbamenés korán.

Ventura Blvd 2011.05.17. 20:03:39

@nyünyüge: Pontosan, ahogy írod: politikus-választópolgár viszony.

Kukoricázás.

Köszönet a kornak megfelelő értelmezésért.

porfelhő 2011.05.17. 20:08:00

@aszekelyek:

Mélyponton van? Az Mszp. is, még most is, félig romokban.
Miért öröm az neked, hogy nincs az országban - jelen pillanatban - egy politikai erő, melyre azt lehet mondani, hogy igazi ellenfele a fidesznek. Miért öröm az neked, hogy esetleg ebből profitál a Jobbik?

Irjál a többségi kormány munkájáról valamit. és reagálj arra amit itt írtam. Kíváncsi lennék rá, igazán nem nagy kérés.
Lassan írom, ismét. várom a választ.

porfelhő 2011.05.17. 20:11:14

@knausz:
Nem kérek az ötletedből. Bármennyire is "mosolyogsz" olyan szépen, cinikusan az" avatar képeden."
Elhiszed ugye.
Miért fárasztod magad, hogy nekem irogatsz?

lüke 2011.05.17. 20:12:22

@bariga:
van még lejjebb,hihetetlen
2 éve a TF tanévzárón le büdös kölközte a végzösöket

a-kis-herceg 2011.05.17. 20:12:53

@aszekelyek: tudtad hogy a (nyugdíj, roki stb) csalókkal nem a zországgyűlés hanem a rendőrség+ügyészség+bíróság foglalkozna a BTK alapján...
ha nem éppen gyöngyös patáson lennének... vagy az M7 es parkolójában b@sztatnák, oppardon kukoricáznának a rendes pógárokkal

@Ventura Blvd: a kukoricázásra itt van példának aszékelyek... tudatosan szórakozik, nem hüje, de eljácca... csak hogy a zokosságot kihozza a zemberekből...

nyünyüge 2011.05.17. 20:17:00

Valami Szent István tervről beszél Hoffmann Rózsa az ATV-n, amelyik kétszáz-valahány milliárdot fog hozni az oktatásba.
Hogy van ez? Széll Kálmán viszi a pénzt, a Szent István meg hozza?

bariga 2011.05.17. 20:17:36

@lüke: nem biztos, hogy komoly szakmákat pojácákra kellene bízni

nyünyüge 2011.05.17. 20:19:15

@nyünyüge:
és most "hülyézte" le finoman, angolosan Pokornit - "kicsit furcsának" /strange-nek/ minősítve az utólagos tandíjfizetéssel kapcsolatos ötletét.

bariga 2011.05.17. 20:21:35

@inreallife: van egyre több eset, ami napvilágra került mostanában, kevesebb talán , mint korábban szokásos volt, de nagyon nagy összegek játszanak. Ezek nem vacakolnak holmi kis Nokiás dobozokkal. 1 milliárd alatt nem kezdik el.

a-kis-herceg 2011.05.17. 20:28:09

@nyünyüge: köd előttem, köd mögöttem??? ... megcibáltam üss tökét.

www.youtube.com/watch?v=aS-K8AWyUo4

aszekelyek 2011.05.17. 20:30:39

@porfelhő: rlég erős túlzás ez schifferkétől és várom , mit javasolnak. vágó képviselő sztem röbidnadrágos volt 202-ben, úgyhogy azt egyszerűen megmosolyogtam. Nincs benne semmi konkrétum. NNYilván azt sem tudja, mert felkészületlen, hogy emelte az összes nyugdíjat Orbán 0998 és 2002-között. A rászurulóknak elébb, majd a maradék... Ez volt az arroganciája Orbánnak nyugdíjügyben anno. Csalók és övön alul játszók vitték el MAgyarország elől azt a lehetőséget, hogy a felfelé ívelő pályán maradhasson, Orbán kormányzása alatt. Schiffer miért csak ezeknek az embereknek az egzisztenciáját félti? Mindenkiét végveszélybe sodorta az előző kormánynak nevezett különítmény sorozat. Az IMF diktátum teljesítéséről pedig annyit, hogy nincs más választása MAgyarországnak, Azért nincs, mert fletoék elqerák, nem kicsit , nagyon és miért kéne az adófizetőkre még ráterhelni azokat a nyugdíjasokat is, akik nem érték el a korhatárt de a költségvetést nagyon terhelik. Nincs mozgástér és nincs fedezete. Azt pedig konkrétan nem a FIDESZ és nem a kormány mondta, egyszer sem, hogy hazazavarták az IMF-et, hanem az indexen jött és a ballib médiában. Orbán és kormánya nagyon megköszönték a segítséget, amikor szükség volt rájuk de a továbbiakban nem kívántak tőlük k újabb kölcsönt kérni. Éppen a szociális elvonási ajánlásaik brztalitása miatt. Lényegesen nagyobb nyugdíjjjjjjjjelvonás-/ csökkentés járt volna azzal. Amit mindig tagadnak de mindenütt véletlenül :D az történik, ha ők kölcsönöznek. Tehát ez egy IMF kölcsön visszafizetése miatti light törvénymódosítás. A leglightabb, ami lehetséges. Érdekelne, hogy schifferke min változtatna. Nem szűrné -e ki a sok kamu rokkantat és megváltozott munkaképességűt ? NAgyon tré duma, hogy bárki másnak is bármijét megnyitnák az elvonás kapuja felé. Szó sem volt olyasmiről. A nyugdíjkassza fosztogatóiról van szó és az adóelkerülésről. Egyik sem társadalmilag elfogadott viselkedés. Üzenem schifferkének, hogy amíg a szocik és szadisták nem adósították el ilyen rettennetesen az országot, addig esze ágában sem volt Orbánnak semmiféle korkedvezményen változtatni. TAlán ismeri azt a szót, hogy muszáj. Persze lehet felelőtlenkedni és nem tartani a hiánycélt. Nem fizetni pontosan az EU_IMF_nek és akkor mindenünk rá is megy. Nem ezt vállalta Orbán és nem is ezt várják tőle. Orráig látón kívül senki. A közvélemény egyáltalán nincs elragadtatva a rendvédelmisek dolgaitól. Ettől sem. Gondolkozni kellett volna, mikor összezártak és nem adták ki az elkövetőket.Akik rájuk is szégyent és gyalázatot hoztak. Erről nem beszélt véletlenül sdhifferke? Lehet, hogy anélkül lenne támogatottsága a hepciáskodásuknak. így nincs.

nyünyüge 2011.05.17. 20:32:03

@a-kis-herceg:
Széll hozott, széll visz el - vajon hány hónap múlva lesz alkalmas topic-cím?

bariga 2011.05.17. 20:38:58

@aszekelyek: ha szegény Orbán ennyire szándékai ellenére , nem szívesen teszi ezeket az érdekes dolgokat, akkor ne kínlódjon, inkább mondjon le. Nehogy rámenjen az egészsége.

aszekelyek 2011.05.17. 20:41:19

@porfelhő: Újabban érdekel, amit írok? Csak jót tesz a szociknak, ha megszabadulnak attól, aki rájuk hozta a bajt és rájuk erőszakolta az akaratát. Nélküle sokkal jobban állnának. Ne én legyek már a felelős, jó, amiért ők ennyire szétcseszték a támogatottságukat. Köszi. Biztos, hogy van olyan, aki majd méltó ellenfele lesz a kormánynak. Ők már eltapsolták minden méltóságukat. Nem feltétlenül kell a szociknak lenni annak az ellenzéki erőnek, amely majd az lesz. Egyáltalán nem. Egyetlen dolgot bizonyítottak be , hogy "nem értettünk hozzá "...... ÉS nem. Az sem világos továbbá, hogy bajnai szoci kormánya, aki felvett sok gitelt, miért is nem fizette ki a rendvédelmet és , tűzoltókat és hová is tették a pénzt?. Vietnamnak adott 5 milliárdot, azt tudom, Az info rádióban elhangzott és beszélték is, kinek, mire mnt az. Az is érdekelne, hogy amit veres összegründolt Kínában és ami szerinte majd sokat fog hozni, az miért is oda ment? Mikor fog hozni? HA majd megint szoci kormány lesz és az Orbán már kifizette a kölcsönt? Engem meg erről érdekelne a véleményed. A rendvédelem, miért nem tőlük követelte így a járandóságát? Amikor lett volna miből . 2002 óta, ne haragudj, nem hihető, hogy nem volt mód nekik pénzt adni. Kis évenkénti emeléseket. Törvénytelen parancsok helyett.

aszekelyek 2011.05.17. 20:42:30

@xsasha: Matolcsy nagyon jól beszél angolul. Az imént hallottam:)

jjulie 2011.05.17. 21:02:55

@aszekelyek:

33 sor tördelés nélkül

bravó

aszekelyek 2011.05.17. 21:04:30

@a-kis-herceg: Nagyon be lehetett zsongva, ha mindazt megpróbálta elkövetni, amit a vádirat tartalmaz. Ahol érte, ahogy olvasom.. leteperés és közelharc közben. MA egy pszichiáter asszony taglalta azt, a hatalomról, amit írtam nektek, reggel az atv-n:)))

Ordnassac 2011.05.17. 21:06:44

@aszekelyek: lehet, hogy jól beszél angolul, de pénzügyminiszterként Draskovics Tiborhoz hasonlóan csapnivaló...

Ordnassac 2011.05.17. 21:08:21

@nyünyüge: 10 pontos! ;-)

Kibővítve: Széll hozott, széll visz el, avagy Igen, Magyarország Fizet!

lanyi 2011.05.17. 21:10:02

@aszekelyek:

Kérdeznék valamit tőled.

Szerinted az mi, hogy Smitt Páltól és Orbán Vktortól is kaptam egy levelet.
Ugyanis én öregségi és nem rokkantnyugdíjas vagyok.Tudod ingyenélő volt rendvédelmi.
Szóval a levélben az volt hogy garantálják számomra a nyugdíjamat és annak értékállóságát.Aztán most el akarják venni.
Te tényleg nem érzed, hogy itt valami megváltozott?

aszekelyek 2011.05.17. 21:10:52

@a-kis-herceg Édes vagy. Igen, tudom. A csalás az BTK ügy. A táppénzzel, a közpénzzel, az adóval , kamu minden formájával szemben. Lehet, hogy kell az az állomány, mégis csak kéne ide sokkal több rendőr, akik megbízhatóak is. :D Na az a neheze....@jjulie: Azt nem kért a megrendelő:D Sietek , megint csak pici időm volt. Nőd van már? : D Nehogy bezárd a takarítónőt, az itt is bűncselekmény! :)

panelburzsuj 2011.05.17. 21:10:58

@Ordnassac:

Nemnem.

Másképpen csapnivaló. :)

Ordnassac 2011.05.17. 21:12:43

@lüke: Schmitt happens...

@knausz: nocsak, visszatértél KF-hez?

@panelburzsuj: "tipikus-bársonyos pozitívgondolkodó" <--- ez milyen szép megfogalmazás! :-)

Ordnassac 2011.05.17. 21:15:30

@panelburzsuj: nem azt mondtam, hogy ugyanúgy. ;-)

@a-kis-herceg: :-)

@lüke: nem véletlenül használtam így, figyelj az avagy utáni nagybetűkre! ;-)

a-kis-herceg 2011.05.17. 21:17:07

@Ordnassac: @nyünyüge: ok ***** + ***** . ugyis 5 a max és 10et kaptunk

aszekelyek 2011.05.17. 21:18:28

@porfelhő: íííegyébként nem öröm, hanem kiröhögtem fletot. Azok a jelek u.i. a nagyon nagyon vicces dolgoknál használatosak. Vérciki, lássuk be, lári-fári!

porfelhő 2011.05.17. 21:19:45

@aszekelyek:
Nagyon sokat irtál. Legközelebb ritkázzad a sorokat, ha lehet, mert igy nagyon nehéz olvasni. Az össze-vissza csapongó gondolatmenetet meg még nehezebb követni.

Nem megfelelő a válasz.
Ellenzékben, a választások előtt is tudta a Fidesz, hogy nem lesz nagy mozgástere a kormánynak, bárki legyen is a győztes.
Nem részletezem. ......
Arra vártam a választ, hogy mit csinált most annyira jól a többségi kormány. Emelkedett e az életszinvonala a társadalom nagy csoportjának.
Arra vártam volna továbbá választ, mi lesz a szegény, szegénységi küszöb alatt élő emberekkel.
Vannak e- lesz e több százezer munkahely szerinted.
Hogyan látod a felsőoktatással kapcsolatos politikát, stb.

Erre gondoltam, nem azt vártam, hogy leird azt, amit már legalább tizszer leirtál.
de azért nagyon köszönöm.

inreallife 2011.05.17. 21:20:35

@panelburzsuj: @aszekelyek: te ilyenkor be vagy rúgva, vagy a dakota billentyűzetről gépelsz? esetleg a macska a szaladgál, vagy ennyire nem látsz? mondjuk a vakhited az utolsóra utal....

lüke 2011.05.17. 21:20:43

@aszekelyek: bizony a recept,
közpénz utalványozás!
(Kökény elöszeretettel használta Jávor Andrástól származik)

inreallife 2011.05.17. 21:23:10

@panelburzsuj: bocs, az előbbi nem neked szólt, csak közben felment a pumpa bennem egy másik hozzászóláson... :(

lüke 2011.05.17. 21:23:44

@inreallife:
hmmm
szerintem ez blog sármja, lehet más a komment, LMK

Ventura Blvd 2011.05.17. 21:25:10

@a-kis-herceg: Én is neked adom a magam öt csillagát, amit Nyünyügétől kaptam. Később úgy is hülyeségeket írtam, és méltatlanná váltam rájuk.

De, te meghatottál avval, amit a két Kiss Ernőről írtál, az aradiról meg a hugyosról. Felnézek azokra az emberekre, akik érzik, mivel tartoznak az elődeiknek. Persze, nem most jöttem rá, hogy rendes hapsi vagy.

panelburzsuj 2011.05.17. 21:25:32

@inreallife:

Nehezen ismertem volna magamra, de így még megnyugtatóbb... :)

aszekelyek 2011.05.17. 21:26:56

@xsasha: Az lehetett, ha elfogadta a bank:D

@Ordnassac: Láttam ma a villamoson két ilyen kicsi legot. Nagyon helyesek voltak. Se sms, se internet, se a fülük bedugva. Beszélgettek és a fiú a villamos rázkódásától dölöngélő lánykát is karolva támasztotta. Gyengéden szépen. Ni, mondok egy férfi jelölt. Jó ilyet látni. Gimisek lehettek, elsősők. Ránézésre. :) Rendezettek voltak. Az látszik ezer méterről a gyakorlott szemnek. Az egész virtus egy piercing volt. Diszkrét. A fiún. Még fejlődésben van, kellett valami, ami megdobja.:DD

a-kis-herceg 2011.05.17. 21:28:15

@Ventura Blvd: az ötpont jogosan kaptad nagyon szépen összefoglaltad

nekem ezek a kedves szavak a vigaszdíj... a fiuk ezt szeretik...

porfelhő 2011.05.17. 21:32:31

@aszekelyek:
Tudod? Kezdem elhinni, hogy a @ökörpörölynek igaza van, ahogyan tegnap is minősitett téged.

Ordnassac 2011.05.17. 21:33:09

@aszekelyek: van ilyen az idősebb korosztályban is. Amúgy ez az "internet elveszi a gyerekek elől az életet" egy rém hülye előítélet, amit főképp azok hangoztatnak, akik nehezebben boldogulnak vele.

Pedig sokszor az internet köti össze az embereket. Mennyivel könnyebb ezen keresztül találkozókat megbeszélni. Arról nem is szólva, hogy távoli barátokkal is képes beszélni az ember. Persze ez nem helyettesíti a valódi találkozást, de ezt a korosztályom jelentős része tudja azért. :-)

lüke 2011.05.17. 21:34:35

@aszekelyek: kibicnek semmi se drága

lüke 2011.05.17. 21:36:22

@Ordnassac: :)) vannak netpaták, ahogy szocipaták is
meg patások:
jó éjt pajtások:)

Ordnassac 2011.05.17. 21:36:35

@lüke: Igen, lehet!

Jobbik Kommentért Mozgalom

aszekelyek 2011.05.17. 21:43:16

@Blogger Géza: Olyan igazságbeszédes íze van ennek...., m nem találod? Elhallgatott lenne a pontos kifejezés, a választás előtti magaviseletéről a mi ferinknek. Aztán már muszáj volt a frakciónak beadni, hogy tovább is menjen a szekér. Amiről nektek nem is kell tudnotok... is elhangzott. Ez az utána is elhallgatás rész. Még a frakció előtt is. Ott ültek és hallgattak.

6.Lenin 2011.05.17. 21:44:45

Nincs garancia

Bezony nincs, semmire

index.hu/tudomany/2011/05/17/stephen_hawking_szerint_a_tulvilag_csak_mese/

Gondolkodom, tehát, tök felesleges...
Pukk!
Ennyi volt.

Mit ér a sok pénz? Szobalányt se.

Mit ér az ígéret?
Jó? Győzelmet.
Rossz (kevés)? Bukást.

1 a lényeg, mindig legyen kellő számú Hívő Miska, ha kevés, az igazság is csak szájtépés, pillanatnyilag.

Később meg úgyis lesz valaki, aki valamit belemagyaráz, meg akik ezt elhiszik.
Pedig tök mindegy. Amennyiben hiszünk a fenti fószernek, hogy mese az egész.

6.Lenin 2011.05.17. 22:01:22

@jjulie:

Igazad van. Csodálatos dolog a foci.

22 ember kerget 1 bőr labdát, több ezer meg ordibál, veri egymást, gyújtogat, meg hasonló mókás dolgokat cselekszik közben.

Kis hazánkban 1 nőnevű bácsi tépi a kopasz fejét + vedeli a sört a tv előtt 1 spanyol csapat győzelméért, amelyikben talán nincsenek is spanyolok.

Mindig csodáltam.

porfelhő 2011.05.17. 22:04:18

Jöhet a tandíj? A Fidesz szembeköpheti 2008-as támogatóit"

Bár a Fidesz ellenzékben hevesen támadta a tandíjat, és kormányra kerülése után is óvakodott még az említésétől is, Pokorni Zoltán most mégis azt mondja: utólagos tandíjat kéne fizetniük azoknak a diákoknak, akik diplomájuk megszerzése után külföldre mennek, illetve azoknak, akik évekig járnak egy felsőoktatási intézménybe, de mégsem fejezik be tanulmányaikat.

A Fidesz oktatáspolitikusa ötletével megint szembement Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárral, de a miniszterelnöki szóvivő is egy teljesen más felsőoktatási reformról beszélt eddig."

A legmesszebb ebben a kérdésben a Gyurcsány-kormány jutott, a tandíj bevezetésére tett kísérletüket azonban elsöpörte a 2008 tavaszán tartott népszavazás, "

hirszerzo.hu/belfold/20110517_pokorni_utolagos_tandij#rss

Nincs garancia......"Előre a múltba....."

"Az MTI-nek is átadott jegyzőkönyv szerint a tandíj kérdésében 3,309,616-an szavaztak igennel, míg 715,642-en nemmel. A vizitdíj kérdésében az igen szavazatok száma 3,321,313, míg a nemeké 708,283. A kórházi napidíj kérdésében 3,385,981-en voksoltak igennel, és 640,936-an nemmel. "

hm. Ez csak egy kis emlékeztető, azoknak, akik nem "rózsaszín" szemüveggel szemlélik a politikát, és összerakják a képet, nincsenek "egyoldalu képzavarban".

porfelhő 2011.05.17. 22:17:08

Na.ja. A győzelem a fontos. Egyik-másik kommentelő úszik a győzelemben, ill. annak mámorában. Holott azt sem tudja, győzött e vagy éppen elesett.
Mert a politika már csak ilyen. A győzelmet nem csak megszerezni kell, azt meg is kell tudni tartani.
"nincs garancia......
:)

álomszép 2011.05.17. 22:27:28

@porfelhő: :)

Aha, a támogatottság és a győzelem, jön és megy!
Igy van ez.
Ha valamiről önként lemondunk azt tudjuk örökre elveszithetjük, amit erőszakkal elvesznek tőlünk azt még visszaszerezhetjük.
Igy van ez. igen.
:)

6.Lenin 2011.05.17. 22:27:49

@porfelhő:

"A győzelmet nem csak megszerezni kell, azt meg is kell tudni tartani. "

Nem!
Harcolni kell, ha lehet soxor, sokat.

A győzelem a harcban születik, sok harc, sok győzelem (+ bukta, itt-ott a satnyáknak).

az élet harcok, győzelmek sokasága, csak ez lehet a cél, hogy aztán a végén értelmetlen legyen az egész.
Ez tesz bennünket emberré!
(az állat azért harcol, hogy jóllakjon, annak legalább van értelme. Mekkora marhaság lenne üres gyomorral várakozni az elmúlásra... Brrr!)

porfelhő 2011.05.17. 22:33:00

@6.Lenin:

Én nem harcolok. Elfáradtam. komolyan.
Egyébként lehet, hogy Neked teljesen igazad van. most:)

De legalább az "avatar" képed mosolyt csal az arcomra, mikor itt vagy a poszton.
:)

6.Lenin 2011.05.17. 22:39:39

@porfelhő:

Ugyan., soha nem szabad feladni.
Szerintem nincs is miért feladnod, sőt, nincs is mit.

Ordnassac 2011.05.17. 22:53:43

@6.Lenin: rég láttalak, minden oké? :-)

Ordnassac 2011.05.17. 22:55:18

@6.Lenin: lehet azt kulturáltan is űzni, mármint a szurkolást. ;-)

6.Lenin 2011.05.17. 22:56:07

@porfelhő:

Igen.
Nem hiszem, hogy pont Te lennél az, akit ki kellene tiltani a blogról.
Szerintem ezután is írd le, linkeld be, amit jónak látsz.

Amennyiben csak annyi haszna lenne, hogy segítesz azokon, akik szeretnek másba "belerúgni", már volt haszna.
Szerintem azért ennél többet is jelentenek.

Jó éjt!
Mindenkinek.

6.Lenin 2011.05.17. 23:06:45

@Ordnassac:

Szerintem minden rendben, talán csak az fáj kissé, hogy sokan nem bíznak a Fideszben. Sajnos a derekam is fáj, de az nem annyira bánt. Remélem túlélem mindkettőt.

Lehetséges, én ugyan még nem láttam olyan meccset, de benned megbízom, ha mondod/írod, biztosan van olyan eset is.

6.Lenin 2011.05.17. 23:15:39

@6.Lenin:

Kissé eltöprengtem a szurkolásos témán.
Mondjuk unalmas a foci, akkor mi a toszért ácsorogjon 90 percet a lelátón az ember fia? Pláne ha előtte ledöntöttem néhány házmestert, oszt csak úgy tűrjem, hogy az ellen csak simán a szájára vette a rokonságom?
Legyen már jogom a vitára, ha már demokrácia van.

Ordnassac 2011.05.17. 23:21:58

@6.Lenin: oké, csak amióta visszajöttem, nem láttalak sokat errefelé.

Ami a szurkolást illeti: nem szoktam előtte ledönteni házmestert, max. utána. Látni is akarom a meccset, nem csak dülöngeni a stadionban vagy otthon. ;-)

6.Lenin 2011.05.17. 23:32:08

@Ordnassac:

Erről jut eszembe, a józanságról. Hiányoztak a hozzászólásaid.
Még akkor is, volt amivel nem értettem 1-et.

inreallife 2011.05.17. 23:59:21

@ökörpöröly: *****
kis herceg pontszámítása alapján. :)

Ordnassac 2011.05.18. 00:23:27

@6.Lenin: most már újra vagyok. :-) Amúgy örülök, hogy így gondolod.

ubul2000 2011.05.18. 00:44:15

@Ordnassac: Én is hiányoltalak. Hol voltál?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.18. 02:09:05

@panelburzsuj: s lőn a legepigrammatikusabb mondat, ott, lecsupaszítván: egy szó, tízbetűzni pont kevés.

wowerman 2011.05.18. 03:23:25

A ZP helyén meg országzászló lesz... a hozzá járó parkkal együtt kb 25 millióba kerül. Plusz fenntartási költség. Miközben a ZP évi 36 milliót fizet az önkormányzatnak.

jjulie 2011.05.18. 06:01:49

@6.Lenin:

igen lenyinem tényleg alig vannak benne spanyolok, viszont annál több katalán, meg születésileg félig katalánból, meg végleg ott letelepedni kívánó argentin, meg francia, és persze még az is kérdés, hogy mikortól kezdve lesz önálló katalán állam, és akkor miféle ligában fog játszani a spanyolokat alig tartalmazó csapat

és sokan figyelik világszerte ezt a csapatot szimpátiával, mivel ha a művészek diadalmaskodnak az iparosok felett az katarzis, ellentétben azzal, amikor az orbán és csapata nyer

az összehasonlítás sántít, mivel a barcelona gyakran nyer és okoz katarzist, az orbán meg ritkán, és az is csak azoknak katarzis, akiknek lehet olyat mondani, hogy "budapest ismét a magyarság fővárosa" és azok tapsolnak az ilyen skizoid dumának

és örülök, hogy nem vagy barca szimpatizáns, mert nem nagyon tudnám elviselni, hogy egy orbániai fideszdrukker egyben barca szimpatizáns is legyen, mert akkor azzal a tudattal kéne élnem, hogy van valami közös bennünk, pedig az égvilágon semmi sincs

épp elég kínos az, hogy a pörzse sándor is barca drukker, uramisten

jjulie 2011.05.18. 06:15:34

@Ordnassac:

igen, itt a helyed, amíg én forgalomírányítok melegebb égtájak felé, valamint kisállathatárózói eredményhirdetéseket tartok, jó hogyha valaki jogászi fertőzöttséget bizonyító életjeleket küldözget ide

csak vigyázz, nehogy ügyvéddé legyél ha nagy leszel, mert akkor ha egy autó elé véletlenül kigyalogolsz, nem fog a sofőr a fékre lépni, és amúgy hogy állnak a tárgyalások a törökgábornál betülthető ingyenes gyakornoki állással kapcsolatban?

jjulie 2011.05.18. 06:29:23

@jjulie:

folyt.:

az egy kicsit enyhíti a kínt, hogy az olyan vérjobber génkészlet, mint az ubul, törvényszerűen iszonyodik a barca szellemes játákától, mivel mélységesen taszítólag hat rá az az érthetetlen és felfoghatatlan jelenség, ahogy a barca brand sikeres ötvözete az egyéni spontán virtuóz megoldásokat a végletekig fegyelmezett, rendkívül tudatos csapatjátékkal a sok gólos támadó foci keretein belül

ssi 2011.05.18. 06:39:51

politikában mire van garancia? - úgy általában is és konkrétan?

mindegyik párt úgy működik, hogy kormányon más elvek mellett halad, mint amelyek mellett kiállt ellenzékiként?
- egy picit legalább igen, mert más a felelősség ...
- nagyon nem mindenki, mert más az önmagának húzott erkölcsi szint, bátorság, gondolkodás, szándékok ...?

választók az eleve elutasított párt kisebb hibáit is súlyos bűnöknek vélik ... míg másokkal elnézőbbek

mostani kormány: mindegy mi a neve .. politikai céljaik és megvalósítási stílusuk még nem győzött meg a szebb/jobb jövőről, csak a másmilyenről
- hatástanulmányok és mások bevonása nélkül gyorsan jelentős változásokat vezet be
- sok témában szöges ellentétben intézkedik, mint pont amivel kiharcolt, hogy rájuk szavazzanak
- kell a pénz, a nagyon sok pénz, de nemcsak azért, mert eleve sok az ország adóssága és elkerülhetetlen a költségvetési hiány betartása, hanem azért is, mert eddigi intézkedéseikkel és nagyon rossz irányt vett társadalompolitikájukkal az országra jellemző gazdasági paramétereket tovább rontották
- felelősségük és az országos harag áthárítása, szétterítése, kiporciózása a különböző társadalmi csoportokra, feszültebbé teszi a közhangulatot, a légkört
- csak a pénz miatt előtérbe helyezett minél több munka mellett az egyre kiszolgáltatottabb dolgozóktól nem lehet reális elvárás, hogy legyen még több gyerek és neveljék jobban a jövő generációját
- eleve kétségekkel fogadott előbbiekhez csatlakozik a bizonytalanság .. visszamenőleges jogalkotás, a tiltakozások ellenére is elfogadott szabályok, sőt, még a legutolsó pillanatban beillesztett módosítások, a magukra szabott kivételek ...

mindenkinek szép napot!

jjulie 2011.05.18. 06:47:41

@manyike:

a politikában arra van garancia, hogy a politikusok elkurvulnak előbb vagy utóbb, leggyakrabban előbb és ezért lépnek politikai pályára

a-kis-herceg 2011.05.18. 07:08:43

hősi halottak lettek azok a fiatal katonák, akik nem tudnak vezetni....

háború az háború...

az az alsóörsi rendőrgyerek akit "csakúgy" (lásd vizsgálat) lesorozott egy "úrült" az nem vált "hősivé"...

hm sok a titok. titokzatos izgalmas középkor. hangulatos. Mordor-ban vihar van

a-kis-herceg 2011.05.18. 07:11:00

Kecskemét nyerte a magyar kupát... akkor a kupa ellenzékben van?

nem is értem hogy mernek a hatalommal szembe focizni... nekik annyi...

Blogger Géza 2011.05.18. 07:14:44

@ökörpöröly: Látod, milyen buta vagy? Szerinted törvénymódosítás egy 6 hónapos újságcikk?

Blogger Géza 2011.05.18. 07:22:27

@Akitlosz: Nem más ígérte, hanem a munkaadók. Felhívom figyelmedet arra, hogy állandóan azon megy a hőbörgés, hogy a kormányzat miért nem egyeztet hetekig, hónapokig ezzel meg azzal. Viszont egesével nem lehet cégek ezreivel meg emberek millióval egyeztetni (üdítő kivétel ez az új levelezési módszer), tehát maradnak az őket képviselő szervezetekkel való egyeztetések. Viszont ennek sincs túl sok értelme, ha a szervezetek szerinted nem képviselnek azokat, akiket kéne, ráadásul nem tartják be, amit ígértek.

Blogger Géza 2011.05.18. 07:24:47

@Akitlosz: És ne feledjük, hogy ezt az áfát 25%-ra az olyannyira istenített Bajnai-Oszkó páros emelte.

lanyi 2011.05.18. 07:37:48

A nulla poena sine lege (Latin: "nincs büntetés törvény nélkül") kifejezés azt a jogelvet jelenti, hogy az elkövetőre csak olyan büntetés szabható ki, amelyet a bűncselekmény elkövetése előtt a törvény annak minősít. Ezt a jogelvet gyakorlatilag minden alkotmányos állam büntetőjoga elfogadja és fenntartja. Szorosan kapcsolódik a "Nullum crimen, nulla poena sine praevia lege poenali" jogelvéhez, amely szerint semmilyen törvény nem alkalmazható visszamenőlegesen

jjulie 2011.05.18. 07:45:06

@Blogger Géza:

gejza, ha nem látod a fától az erdőt, az a te bajod, de minek kérkedsz ezzel a kis testi hibáddal

ez valami orbániai divatos népszokás?

Szimba 2011.05.18. 07:56:14

@Ordnassac:
Szólíthatunk doktor úrnak?

megszűnt 2011.05.18. 08:03:42

@Ordnassac:
"nocsak, visszatértél KF-hez?"

Nem hiszem. Kumin Ferencet csak a tévéből ismerem.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.18. 08:27:59

Hallgattam Kónya Pétert az Egyenes beszédben.

atv.hu/cikk/video-20110517_konya_peter

Korábban hallottam arról, amit mondott, és nagyon jó viccnek tartottam. Aztán most Kónya elmondta, hogy ez komoly, és valóban mondta Pintér. Ám ha így van, akkor ez kész röhej!

Vagyis, hogy a nyugdíjból visszavont rendvédelmiseknek lesz munkája, ha más nem, hát "közmunka-hajcsárok" lesznek.

Azt hiszem, ez mindent elmond a FYDESZ lépéseinek "kiforrottságáról" és egész kormányzási attitűdjükről. Tök nem tudják, mi is a következmény, csak mindenáron mindenkitől (kivéve maguk) minél több pénzt elvenni. Hajrá FYDESZ! :-|

ubul2000 2011.05.18. 08:54:14

@lanyi: Azért én tudnék erre ellenpéldát felhozni, nem is jelentéktelent..

lüke 2011.05.18. 08:54:17

@Szimba:
hogyne:)
vannak itt nagy címmániások és tiszteletet várók:
zsüli, ökörpöröly etc

ssi 2011.05.18. 09:04:44

@jjulie:
"politikusok elkurvulnak előbb vagy utóbb" és fordítva működnek: minél rosszabb, annál több pénzbe kerül (az országnak)

"államkassza is csak azért fontos, hogy abból tudja bebetonozni magát a következő húsz évre"
egyenlito.blog.hu/2011/05/17/a_mult_665_milliardjaval_kezdodik_a_jovo?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

"szüleinktől kapott minták, és erkölcsi, szociális sarokpontok egy idő után már nem segítettek az eligazodásban, és rá kellett jönnünk, hogy mindent a saját bőrünkön fogunk megtapasztalni, elszenvedni – tanácsot kérni alig van kitől, nincs tervezhetőség, nincs minimális bizonyosság sem"
mandiner.blog.hu/2011/05/17/hanyas_vagy_nyolcvanas?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

xsasha 2011.05.18. 09:20:01

@panelburzsuj:
Nagyon távol állok attól, hogy így gondoljam. Ez egy baloldali koncepció, pontosabban a jelenlegi ballib koncepciója, és itt a politikaalkotókról beszélek.
Egyet lépjünk vissza. Egyetértek azzal, hogy a legnagyobb probléma a bizalmi válság, ami alapja egy általános morális válság, ami viszont társadalmi szintű. Mit gondolsz, mit lehetne kezdeni ezzel a bizalmi válsággal?
Én jelenleg egy megoldást látok, amely felülről vezérelt. Milyen más út van? Mit tehetne az ügy érdekében a kormány?

ssi 2011.05.18. 09:21:29

mire van garancia? hogy lesz majd vhogy, vhogy eddig is volt

@Ventura Blvd:

s akik eddig távol maradtak szavazásoktól .. dönthetnek majd másként?

"komoly veszélyforrás, hogy ezeknek a választóknak a többsége kiábrándult a szocialista kormányokból, most kiábrándul a Fideszből - kérdés, hogy ezt az elégedetlenséget és az általános rossz érzést a politikai elittel szemben milyen párt tudja majd valahogy becsatornázni a jövőben .. jelenlegi politikai kínálatból erre leginkább a Jobbik lehet képes .. milyen mértékben .. pártban az utóbbi időszakban a radikálisabb irányvonal erősödött meg, ami sokak számára lehet taszító .. Másfelől .. mostani politikai konstelláció "gyakorlatilag üvölt" egy új pártért .. jövőben meg is jelennek majd új politikai kezdeményezések .. de az is lehet .. , hogy olyan politikai erő lesz az új párt, amelynek most még a létezéséről sem tud senki."
www.168ora.hu/itthon/ezen-nagyot-bukhat-a-fidesz-75741.html

xsasha 2011.05.18. 09:25:46

@panelburzsuj:
Lehetséges, de valszeg nem jutottatok el arra a szintre, hogy a két szülő veszekedjen a gyerekeken. A civil szférában ebből válás van, egy állam esetében pedig ez a cirkusz, ami most a politikában zajlik.

a-kis-herceg 2011.05.18. 10:02:28

@manyike: szerintem nagyságrendekkel nagyobb probléma, hogy a

bizalmi index mélyrepülése nemcsak a politikát érinti hanem a teljes társadalmat:
- jogszabályok, törvénykezés
- állami intézmények, hivatalok
- igazságszolgáltatás (rendőr, ügyész, bíró)
- alapvető - jogi intézmények (AB, média hat, stb)

nem lesz ennek jó vége... ez csak összeomláshoz vezet...

nemcsak a politikai rencerváltás maradt el 21 éve, hanem az intézmények is...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.18. 10:04:44

@xsasha: p é l d á t mutat (pl. nem a Pintért nevezi ki belügyminiszternek legelébb).

ssi 2011.05.18. 10:22:55

@a-kis-herceg: okés :-) szintek és mind megfertőzve ... félszekkel, de sokan a korrekten szabályozott szabadságot próbálnák

ME
ideológia
kormány
frakció
tagság
intézmények
választók
társadalmi csoportok

egy kis párhuzam:
- másként, de aktív ME volt Gy.F. és van O.V.
- többségi frakciójuk viszont passzív:
* MSZP-re azt mondják, hogy elkényelmesedett öregecske
* Fidesz-KDNP-re azt mondják, hogy kiszolgáltatottak
- szoci-kormány inkább "klasszikus", O.V.-kormány háttéri, néhány frakció tag játszathatja el a minisztereket, a szabályok kijátszásával előnyösebben
- stílus: O.V. kormány a jogászi, alig észlehető szabályi kiskapuk ki/felhasználói

"Bod Péter Ákos: Most üt vissza, hogy a hatalompolitikai okokból kieszközölt népszavazások lezártak egyébként járható utakat. Ismét arra emlékeztet a hétéves derogáció lejártával előálló mostani helyzet, hogy nálunk a politikai döntések, programok a belső időszámítás szerint születnek, miközben a gazdasági és szociológiai valóságot a gyorsan változó külvilág alakítja."
hetivalasz.hu/jegyzet/miert-nem-retteg-tolunk-europa-37742/

a-kis-herceg 2011.05.18. 10:29:48

@manyike: röviden: fides KAMUnikáció...

xsasha 2011.05.18. 10:32:19

@Hepci:
Mondj Pintérnél szakmailag felkészültebb BM jelöltet.
Az előző kurzus elég nagy szervezetlenséget, alkalmatlanságot hagyott maga után. A rendőrség üzleti alapon volt működtetve. Azokon a területeken tevékenykedtek, amikből bevételt reméltek, minden más csak másodlagos és elhanyagolt volt. A rendőrség a büntetések és egyéb bevételek maximalizálására volt irányítva, nem a szakmai munka elvégzésére. Én nem sok embert ismerek, aki képes lenne rendet tenni a fejekben, és a rendőrséget vissza tudná állítani a megfelelő vágányra.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.18. 10:44:15

@xsasha: a rendőrség jelenleg is a büntetések maximalizálására van beállítva. A legutóbbi két sebességtúllépésemet (jafináltan kihelyezett tábla után közvetlenül felállított traffipax) már az 'új' rendőrség produkálta.
Mintha ők lennének azok is, akik a legutóbbi lakásbetörésünket nem nyomozták ki... meg a házban történt másikat se...

bariga 2011.05.18. 11:31:21

kitekinto.hu/europa/2011/05/18/szarnyal_a_jarai-biztosito

vajon hol találtak ilyen gyorsan ennyi új ügyfelet? Ügyes!

bariga 2011.05.18. 11:33:29

www.fn.hu/belfold/20110518/koka_janost_is_erintheti/

Ha a Kóka csinálta, akkor miért ismeretlen tettes ellen tesznek feljelentést?

panelburzsuj 2011.05.18. 11:34:06

@xsasha:

Induljunk ki abból, hogy az legutóbbi egy év folyamán a fontosabb magyarországi "vezénylési pontokra" a kormányzó párt által közvetlenül befolyásolható személy került. Felsőbb szinteken tehát nagyjából létrejött a pártállam: formálisan kormányzati/önkormányzati szervek működnek, informálisan Orbán és pártja irányítja az országot. (Jelentős kivétel a magángazdaság - a munkahelyi pártkomisszárok még nem tértek vissza.)

Az alapvető kérdés az, hogy az ilyen értelemben vett - talán pár ezer fős - "kormányzat" tisztességesebb, lelkismeretesebb, megbízhatóbb, a vállalt feladathoz mérten szakmailag felkészültebb emberekből állt-e össsze, mint az ország rajtuk kívül álló, megregulázandó/felemelendő része?

Megjegyzések:

1. A szülő-gyerek reláció hamis: ezt az embercsoportot (kormányzat) senki sem kérte-fogadta gyámjául, és ez az embercsoport semmiféle olyan "áldozatot" nem hozott az országért, ami akár egy hitvány szülőével is összemérhető.

2. A kormány-ellenzék reláció (elmútnyócév, meragyurcsány) hamis: semmi sem kötelezi arra a "felsőséget", hogy céljai elérése érdekében szakmailag alkalmas civilek helyett föltétlenül pártvezérelt embereket dugjon mindenhová.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.18. 11:41:55

"Ellentmondásba keveredett korábbi önmagával Lázár János

"A rendőri állományban egyértelművé vált, hogy a Gyurcsány-kormány megélhetési válságba taszítja az embereket. A rendőrök megszerzett jogaik elvesztésétől tartanak, attól, hogy Gyurcsány Ferenc kormányának elképzelései szerint nem mehetnek 25 év szolgálat után megérdemelt pihenőre." - írta." (2006-ban)

stop.hu/articles/article.php?id=876372

ubul2000 2011.05.18. 11:44:26

@bariga: mert ha nem igazolódik be a vád (nem tudják bizonyítani) a feljelentő megütheti a bokáját

a-kis-herceg 2011.05.18. 11:50:03

@manyike: folytassuk... -ó, -ió, -ció... K O R R U P C I Ó

1etlen iparág ami drasztikusan fejlődik, sőt folyamatosan európa legjobbja vagyunk

www.mfor.hu/cikkek/Magyar_valosag___Mindenki_korrupt__csak_en_nem_.html

Ordnassac 2011.05.18. 11:56:04

@knausz: ööö... őszintén szólva, arra gondoltam, hogy a bjogjára. Amire te gondolsz, az nekem eszembe se jutott...

@Szimba: még nem, ha minden igaz, majd 2012 elejétől lehet.

@jjulie: nem nagyon ambicionálom az ügyvédséget, csak ha nem jön össze más. :-)

a-kis-herceg 2011.05.18. 12:04:08

nem tökmindegy? az egész ország alkotmány ellenes... még az AB is...

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=428090

kombinó, kombinó, csipkés kombinó... darabja 1milliárd - klíma nélkül
a híd alatt... a kombinét felhajtom... majd a paplan mindent eltakar

hirszerzo.hu/belfold/20110518_lerobbant_lerobbant_combino_potlobuszok

www.youtube.com/watch?v=QoeUjfwQwso

Ordnassac 2011.05.18. 12:08:16

@a-kis-herceg: "kombinó, kombinó, csipkés kombinó"

*fetrengaröhögéstől*

panelburzsuj 2011.05.18. 12:13:41

@a-kis-herceg:

Érdekeset kérdezett a most végzős lányom: aki ebben az államban tartósan nem talál olyan munkát, amire ugyanez az állam drága pénzen kiképezte, annak fizet-e ez a kerge állam külföldi lakbértámogatást?

Mégeccer: aki itthon hasznosítaná a belétöltött tudást, de nincs konkrét munkahely, ahol ezt megtehetné.

Ordnassac 2011.05.18. 12:17:05

@panelburzsuj: külföldön dolgozó, nálam valamivel idősebb ismerőseim is hasonlóra jutottak, ugyanis ők is szerettek volna itthon dolgozni, csak nem volt munkahely...

lüke 2011.05.18. 12:17:36

ojaj
ti fizettek nekem nyugdijat , az államosított 40 évemre:)

ssi 2011.05.18. 12:17:43

@nyünyüge: @a-kis-herceg: @Ordnassac:

tegnap akartam nektek 3*(*****) - szlogenjeitek a hazai állapotokra
laza természetesség ... semmi (széll)görcs

a-kis-herceg 2011.05.18. 12:22:21

@panelburzsuj: oppá...

nem értem amit kérdezel. de ami eszembe jutott róla az érdekes

olyan Diplomát támogat a zállam amire szükség van, amivel el tucc helyezkedni.
elvégzel egy ilyen sulit... befektet a zállam+a te szüleid... és NINCS meló...

ebben az estben a zállami (fides) GARANCIA alapján VISSZAFIZETI a lét...

ugye?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.18. 12:22:53

@ubul2000: nézz be a blogomra, Ubul!
Hatalmas süllőt fogott a volt szakácsom.

a-kis-herceg 2011.05.18. 12:26:32

aki külföldön dolgozik magyar diplomával az egyértelmű... nekünk adózóknak (zállam) köszönheti... mi fektettük bele a TÖKÉT...

ennek éves kamatai MINDEN külföldön ledolgozott évre járnak. pl egy orvos diploma szumma 10 millába kerül nekünk (zállam)... évi MNB+bubor stb... azaz kb évi 1,5-2,0 millát kérek visszautalni...

adhatom a számlaszámot? volt 20 év külszolgálat főorvosként... hm. az anyni mint (kamatos kamattal) 40 milla... kb... alsóhangon

és a tökénk benned marad... örökre... hacsak nem törleszted azt is

panelburzsuj 2011.05.18. 12:29:09

@Ordnassac:

Hangsúlyozom: szakmai munkahely.

A leányzó ugyanis most is dolgozik, szabályos munkaszerződéssel nyelvet tanít, egy diplomás kezdőfizetésnek szűken megfelelő bérért - de a már gimiben letett felsőfokú nyelvvizsgára alapozva ...

panelburzsuj 2011.05.18. 12:36:29

@a-kis-herceg:

Igen, a kérdés úgy szól, hogy a család, a gyerek, meg az állam is befektetett, de amíg a privát fél "szállítja a teméket" (igazolt munkavégző képesség), addig az állam csak a kezét tárogatja - hogy hát így jártunk, mégse tudok veled mit kezdeni.

Szóval ilyen esetben ha a hülyeállam nem is fizet "kötbért", azért további családi befektetésre se nagyon ácsingózzon.

a-kis-herceg 2011.05.18. 12:41:08

@panelburzsuj: ja ja... és akkor jön a coclizmus... mert ugye az alapkérdés ugyis az... ha a zállami finanszírozottat csak értelmesre (pl no balneológia, csak olyan ami után van munkahely) költ, akkor rögtön jön a NAGY kérdés....

honnan tudja a zállam, hogy pont hány és milyen diplomásra van szükség...

a hol és egyéb "részletkérdések" miatt, előre kell a munkahelyeket mexámolni... és annak megfelelően indítani... de konkrét TANULMÁNYI SZERZŐDÉSSEL... hogy xy a "z" gyárban fog diplomás ... ként elhelyezkedni a végzés után...

igen ám, de ehhez nem kell a zállam...

ha megbíz6ó gazdasági környezet lenne akkor a cégek gondolkozhatnának előre...

a-kis-herceg 2011.05.18. 12:48:34

@Ordnassac: "Érdekes műszaki megoldást vett észre a csepeli HÉV-en egy olvasónk: az elromlott áramszedőt kötéllel kötözték le, aminek alsó végét a jármű hasa alá rögzítettek - esőben. "

index.hu/belfold/budapest/2011/05/18/hev-javito_szett_kenderkotel_vaskampoval/

szép új fides ország... a pénzt elopJák. mi meg majd megoldjuk...

minek adózunk? gondolom ez már sokakban felmerült kérdésként...

panelburzsuj 2011.05.18. 12:51:47

@a-kis-herceg:

Konkrétan milyen ipari ágazat érdekelt konkrét magyarországi régiók éghajlatváltozásának előrejelzére alkalmas modellek kidolgozásban?

(Egészen konkrétan: Budapest "hősziget-jelenségei" párhuzamosan futnak-e az éghajlatváltozás nagytérségi irányával, vagy attól eltérnek? Azaz: a sivatagi ugrabugrálás még vadabb lesz-e? És hogy elébe lehet-e menni a kedvezőtlen változásoknak mondjuk - várostervezéssel?)

Szóval: mely iparág mely cége finanszírozzon ilyen képzést és állást? :)

ssi 2011.05.18. 12:54:32

"hiába volt a baloldalnak parlamenti felhatalmazása arra, hogy kormányozzanak, a lesújtó népszerűségi adatok és a súlyos választási vereségtől való félelem egyszerűen megbénította őket. A társadalmi ellenállás tehetetlenséget váltott ki belőlük. A kérdés az, mit fog kiváltani majd a Fidesz-kormányból – és ez a kérdés előbb-utóbb aktuális lesz."
velemenyvezer.blog.hu/2011/05/18/fidesz_mi_lesz_ha_eltunik_a_nepszeruseg#more2912972

xsasha 2011.05.18. 13:00:18

@Hepci:
Nem tudom, te hol laksz, de egy BP-i rendőr ismerősöm szerint elég sok változás történt. Bár ő elég alacsony szintről nézi, de szerinte Pintér elég keményen kiosztja a budapesti vezetést, és sokkal nagyobb a rend, nincs az a sok önfejűsködés, mint korábban. Statisztikai alapon problémaorientált akciótervek születnek, szorosabbra vették az együttműködést a közlekedés felügyelettel

a-kis-herceg 2011.05.18. 13:03:05

@panelburzsuj: a zállam biztos nem fog... ahogyan a VILÁGHÍRES "talajtudományt" is abbahagyták. lásd FÖLDTANI INTÉZET stb.

persze egy normális Magyarországon majd szükség lesz erre újra... majd 0-ról...

panelburzsuj 2011.05.18. 13:05:23

@xsasha:

"Itt nálunk vidéken" már a tűzoltókkal is stratégai szövetséget kötött a rendőrség: olyan tömegverekedés tört ki a (gyorsan bezárt) kapitányság előtt, és olyan kevés rendőr volt szolgálatban, hogy a tűzoltóknak kellett szétkergetni a hadakozó famíliákat.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.18. 13:05:35

"Budai Gyula nem mindenre emlékszik

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos kedden a bíróságon tanúként minden kérdésre ugyanazt a választ adta: a Nemzeti Ménesbirtok korábbi vezetőjének nem volt joga átutalni 365 millió forintot a felszámolás alatt álló Bábolna Zrt.-nek. "

nol.hu/belfold/budai_gyula_nem_mindenre_emlekszik

"Arra viszont nem adott választ: miért mondta azt korábban, hogy a pénz egy része Tátrai Miklós számláján landolt, és hogy kár érte a magyar államot."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.18. 13:16:03

@panelburzsuj: olvastam, ez volt a dombóvári roma-tűzoltó kollektív sumómeccs?

inreallife 2011.05.18. 13:17:47

@Gempacsöki boborján: a 16%-os adó azért nem az ördögtől való. ha jól tudom amcsiban is hasonló az adózás. az alacsonyabb keresetűeket most érintette rosszul az adóváltozás, mert eddig mesterségesen felpumpált nettójuk volt, mivel adót nem vagy csak alig fizettek.

az belátható, hogy az adózók körét szélesíteni kell. az is belátható, hogy nemsokára a nyugdíj is adóköteles lesz, valszeg a köv ciklusban. ugyanis nincs egy olyan ország sem, amelyik elbírná, hogy a lakosok igen nagy százaléka nem vagy csak alig fizet adót. itt konkrétan az szja-ra gondolok.

a gdp-t és ezáltal a fizetéseket az fogja emelni, ha az emberek a hozzáadott értéket növelik a termékekben. tehát ha emelkedik a diplomások aránya a 8 általánoshoz képest az egyértelműen gdp és fizetés emelést is hoz magával. sokan nem tudják, de a munkanélküliek nagy része képzetlen. képzett munkaerőből viszonylag kevés mozdítható van.

a 16%-os adó arra ösztönözz, hogy keress többet, több marad. ha a 8 áltlános mellé szerzel egy szakmát, akkor több pénzt fogsz keresni. ha az érettségi mellé nyelvizsgát teszel, vagy diplomát szerzel, akkor többet fogsz keresni. tanulj tovább, ha kevés a pénzed, és mégtovább, ha azt is kevesled. azt ugye nem kell magyarázni, hogy a jó asztalos vagy egy valamilyen természettudománnyal rendelkező diplomás is bőven az átlag felett keres?

a diplomás munkanélküliség 4%, ez kb kiteszi a 2 állás közötti keresés idejét. ez azt jelenti, hogy minden 25-dik diplomás félévente új állást keres.

és igen, valószínűleg a súlyosan képzetlen emberek számára akik tanulni nem képesek a mezőgazdaság lesz a megoldás. államilag támogatni kéne a mezőgazdaságot, az x%-ban munkanélkülieket alkalmazó gazdával állami intervenciós szerződést kötni, mert ráfizetéses lesz a gazdálkodás az biztos. viszont a termelés munkanálküliséget csökkent, gdp-t fog emelni, és pénzbe sem kerül annyiba, mintha segélyeket osztanánk nyakra-főre.

szóval a 16%-os adó ezt jelenti. a progresszív meg azt, hogy bármennyit dolgozol, képzed magad és keresel, az átlag pluszmínusz 20%-ot keresel. ez a feketegazdaság alapja, így lehet brutális méretre duzzasztani a feketegazdaságot. és a kifehérítés sokkal tovább tart.

én ezt a döntését pozitívnak tartok az orbánéknak, bár személy szerint én is a határ alatt vagyok. majd teszek róla, hogy feljebb menjek, mert az nekem lesz jobb. a dupla fizuért nem tüntetni kell, hanem képezni magad. hányan vannak, aki 18-20 évesen kiszédültek az iskolapadból, és az elavult tudásukkal próbálnak munkát keresni. ennél azért lehet többet is tenni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.18. 13:20:41

@xsasha: Budapesten.
Korábban már említettem, leég visszásnak tartom, hogy rendőrségünk különféle irányítás alatt az elmúlt 15 évben az én és családom terhére történt kb. 10 nagyobb értékű, vagyon elleni bűncselekményből egyetlen egynek a tettesét se találta meg (pontosabban kísérletet se tett rá), miközben időnként többtízezer forintot fizetek autópálya-kivezetőkön 100 méteres szakaszra érvényes 50-es táblák után 20 méterrel elhelyezett traffipaxok következtében.
Gondolnám, a pofátlanságnak vannak határai. De nincsenek.
Ezt nem érinti az a tény, hogy én is ismerek rendes és jó rendőröket.

pug406st 2011.05.18. 13:20:50

@inreallife: a diplomás munkanélküliek kint dolgoznak külföldön :)

pug406st 2011.05.18. 13:28:00

@inreallife:

valamikor azt tanultam (igaz az az "ortodox" közgazdaságtan), hogy az adott ország gazdasága pl lemérhető, hogy milyen arányú a mezőgazdasági/ipari/szolgáltató szektorban dolgozó munkavállalók aránya. Azt tanultam, hogy a fejlődés irány ugyanez sorrendben.

a-kis-herceg 2011.05.18. 13:29:24

@Hepci: szondázunk és mérünk...

igazi feudál vadkapitalista retrokommunista rendőrség (intézmény)

szerintem teljesen rendben van. adóbehajtás és hatalom kiszolgálás...

panelburzsuj 2011.05.18. 13:31:13

@pug406st:

Vagy nem diplomás munkakörben, vagy olyan saját vállalkozásban, aminek köze nincs a szakmájukhoz.

nyünyüge 2011.05.18. 13:35:47

Azért idáig nem kellene süllyedni: hogy a budapesti -egyébként mérnökember- föpolgármester a svájci házelnöknek magyarázza az új alkotmány meg a médiatörveny bizonyitványáj!
hvg.hu/itthon/20110517_tarlos_svajci_hazelnok

pug406st 2011.05.18. 13:37:51

@panelburzsuj: igen de diplomához kell a nyelvtudás akinek meg megvan az kimegy pizzát szállítani mert röhögve megkeresi annak az összegnek a háromszorosát amit itthon "megbecsült" diplomásként kapna. Az meg külön vicc, hogy mondjuk a szolgáltató szektorban ahhoz a munkához amihez elég lenne az írni olvasni tudás meg a józan paraszti ész diplomát kérnek....

panelburzsuj 2011.05.18. 13:42:17

@pug406st:

Az a spekulatív közgazdaságtan.

A termelő gazdaságban az államtitkárok feleségei esténként biciklire kapnak, és elugranak tejért a legközelebbi faluba.

A földhözragadt gazdaságtan szerint meg a vásosiasodott országokban mindenütt durván a gazdaság negyedét teszi ki az "agribiznisz", azaz a teljes élelemszállító lánc, a kombájnabroncsgyártól a pizzafutárig. Csak a lánc egyre rövidebb része esik a vidéki térségbe.

pug406st 2011.05.18. 13:49:33

@panelburzsuj: szerintem ezzel nincsen is baj (ha ugyanazt értjük a mondatodon) hiszen ma már gépesített világban élünk. A gazda kimegy és szánt viszont ahhoz h ezt meg tudja tenni rengeteg ipari terméket/ szolgáltatást kell vásárolnia, plusz a termény felhasználása során a folyamat ugyanannyi.

én amire írtam az ez:

@inreallife:

"és igen, valószínűleg a súlyosan képzetlen emberek számára akik tanulni nem képesek a mezőgazdaság lesz a megoldás. államilag támogatni kéne a mezőgazdaságot, az x%-ban munkanélkülieket alkalmazó gazdával állami intervenciós szerződést kötni, mert ráfizetéses lesz a gazdálkodás az biztos. viszont a termelés munkanálküliséget csökkent, gdp-t fog emelni, és pénzbe sem kerül annyiba, mintha segélyeket osztanánk nyakra-főre."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.18. 13:49:54

@a-kis-herceg: tegnap találkoztam 3 rendes rendőrrel Tahitótfaluban, peca után (igaz, nem találtak semmi problémát).
Valahogy vidéken gyakoribbak a rendes rendőrök.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.18. 13:50:19

@nyünyüge: Ez a "megalázó magyarázkodás" tényleg elég sok gyomorgörcsöt okozhat Tarlósnak.

Ordnassac 2011.05.18. 13:50:20

@pug406st: bár kétségtelenül izgalmas az eredmény, de a reprezentativitástól azért valljuk be, messze van.

pug406st 2011.05.18. 13:53:00

@Ordnassac: persze nem reprezentatív de meghökkentő...

Ordnassac 2011.05.18. 14:02:52

@pug406st: max. az MSZP mértéke a megdöbbentő benne (főleg a Gyurcsány-Mesterházy-csörte után). Az eredményhez hozzájárul az, hogy a Véleményvezérből erősen Fidesz-kritikus blog lett, így persze, hogy erősen csökkent a Fideszt benyomók száma.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.18. 14:08:54

Lengyel László: "Most megismétlik rosszabbul és erőszakosabban Gyurcsány 2006-os és 2007-es „reggel ezt találtam ki, délben az ellenkezőjét, este a mit is találtam ki” népboldogító és népfenyegető politikáját. Megint van egy miniszterelnökünk, aki napóleoni pózban Magyarország térképe előtt áll, és személyesen zár be iskolákat, húz ki kórházi ágyakat, vet ki adókat, nevel a helyes életmódra. Bejelentenek és kijelentenek. Mindenki retteg és dühös, pedig még nem történt semmi. De történhet."

www.168ora.hu/tudas/nyelvtanari-ajanljuk-magunkat-56893.html

"Az újdonság, hogy valamennyi intézményt összeroppantják, működésképtelenné teszik. Az újdonság, hogy minden képzettség és tudás nélkül, merészen operálnak. Az újdonság, hogy rideg következetességgel nyomorítják meg a gyengébbet, a nyomorultabbat. Az újdonság, hogy nem volt még ennek az országnak ennyire tudatlan, szellemileg tompa vezetése. A tanár legyint: nem elég, hogy rossz szándékú, de még ostoba is. Hiába minden segítő kérdés. De legalább egy értelmes mondatot... Nem megy. Nem megy."

pug406st 2011.05.18. 14:10:10

@Ordnassac: nézd meg a felette lévő szavazást. az alapján kb 50/50 % a jobb és bal oldali válaszadók aránya. feltételezve, hogy ugyanazok szavaztak mind2szer nézd meg a másik szavazást.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.18. 14:10:31

@vinczej: Bocs, a link helytelen volt:

Lengyel László: "Most megismétlik rosszabbul és erőszakosabban Gyurcsány 2006-os és 2007-es „reggel ezt találtam ki, délben az ellenkezőjét, este a mit is találtam ki” népboldogító és népfenyegető politikáját. Megint van egy miniszterelnökünk, aki napóleoni pózban Magyarország térképe előtt áll, és személyesen zár be iskolákat, húz ki kórházi ágyakat, vet ki adókat, nevel a helyes életmódra. Bejelentenek és kijelentenek. Mindenki retteg és dühös, pedig még nem történt semmi. De történhet."

www.168ora.hu/velemeny/lengyel-laszlo-konyvhet-orban-gyurcsany-medgyessy-bekesi-75342.html

"Az újdonság, hogy valamennyi intézményt összeroppantják, működésképtelenné teszik. Az újdonság, hogy minden képzettség és tudás nélkül, merészen operálnak. Az újdonság, hogy rideg következetességgel nyomorítják meg a gyengébbet, a nyomorultabbat. Az újdonság, hogy nem volt még ennek az országnak ennyire tudatlan, szellemileg tompa vezetése. A tanár legyint: nem elég, hogy rossz szándékú, de még ostoba is. Hiába minden segítő kérdés. De legalább egy értelmes mondatot... Nem megy. Nem megy."

Ordnassac 2011.05.18. 14:19:51

@pug406st: egy piacpárti figura úgy öt éve biztos nem Fidesz-szavazó már, hiába "jobboldali" ebben a kérdésben.

panelburzsuj 2011.05.18. 14:22:11

@pug406st:

Érdekes lenne kideríteni, hogy honnan terjedt el az a közvélekedés, hogy bármi másra alkalmatlan emberekből a mezőgazdaságban hasznot lehet kicsikarni. (Vagy a turizmusban, az a másik kedvenc vesszőparipa.)

És ráadásul senki sem úgy gondolja el például, hogy a rengeteg kárt okozó kamionokat kitiltjuk a földutakról és gyenge alapozású mellékutakról, békésen pipázgatva zötykölődő kocsisok hadát fölfogadva helyettük, hanem hogy közvetlenül a termesztésben csinálnak majd valami ügyes, értelmes, szorgosat.

Mert ha jól csalódom, a mezőgazdaság egésze még mindig exporttöbbletet állít elő (volt olyan év, amikor az EU kukoricafeleslegének igen tetemes hányadát a magyar gazdák szorgoskodták össze), csak pont azok a bizonyos láncszemek nem akaródznak nálunk az istennek se gördülékenyen összestimmelni az olyan háklis alágazatokban, mint állat, zöldség, gyümölcs, szőlő, bor.

De majd be lesznek fogva a henyélő morék, és attól rögtön szárnyalni kezdenek majd a tész-ek, eltűnnek a nepperek, mindenki mindenről számlát fog adni, minden támogatás a társdalmilag legcélszerűbb helyre kerül.

pug406st 2011.05.18. 14:25:12

@Ordnassac: hát ez azért eléggé merész kijelentés szerintem. akkor viszont mondhatjuk azt is h a kádári romantikával rendelkezők (oké ők nagy valószínűséggel nem nagyon használják az internetet) nem mszp szavazók bármennyire is baloldaliak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.18. 14:26:12

@Blogger Géza:

"Nem más ígérte, hanem a munkaadók. Felhívom figyelmedet arra, hogy állandóan azon megy a hőbörgés, hogy a kormányzat miért nem egyeztet hetekig, hónapokig ezzel meg azzal. Viszont egesével nem lehet cégek ezreivel meg emberek millióval egyeztetni (üdítő kivétel ez az új levelezési módszer), tehát maradnak az őket képviselő szervezetekkel való egyeztetések. Viszont ennek sincs túl sok értelme, ha a szervezetek szerinted nem képviselnek azokat, akiket kéne, ráadásul nem tartják be, amit ígértek."

1. Láttál te már olyan politikust, aki betartja az ígéreteit?

2. Az ígéret szép, ha betartják úgy jó, de nem jogszabály, nem szerződés. Senkit nem kötelez semmire. Vissza is élnek ezzel folyamatosan a politikusok.

3. Tegyük fel, hogy te is munkáltató vagy meg én is. Elmész tárgyalni a kormánnyal valakik képviseletében, akik felhatalmaztak. Én mondjuk nem. Minden érdekképviselet, munkaadó, munkavállaló, de még a pártok is kizárólag csak az önkéntesen belépett tagjaikat képviselik. Megállapodsz valamiben. Ugyan mennyiben vonatkozik az rám is? Elárulom, hogy semennyiben. Nincs az a bérkommandó, amelyik ezt törvényesen ki tudná kényszeríteni.

A piac dönti el a béreket - kivéve a minimálbért - nem az ilyen megállapodások, amelyek csak ajánlások lehetnek.

(Ezért is lenne jó az államnak emelnie a minimálbért, ami SZJA köteles. Jól járna az állam is, meg a munkavállalók is.

Amelyik cég meg emiatt elköltözik Kínába, azért nem kár. A kínai bérekkel úgysem lehet versenyezni, megpróbálni is felesleges és értelmetlen. Kínai minimálbérből nem lehet Magyarországon tengődni sem.)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.18. 14:30:37

@Blogger Géza:
"És ne feledjük, hogy ezt az áfát 25%-ra az olyannyira istenített Bajnai-Oszkó páros emelte."

Mitől akkora dicsőség eladósítani az országot?

Az államadósság növekedése 2008 után gyorsult fel.
Nem, nem a válság miatt, hanem Magyarország addigi hibás gazdaságpolitikája miatt. Olyan állapotban kellett volna lennie az országnak 2008-ban, hogy egy akkora válság meg se kottyanjon neki.

Amelyik állam konjunktúra idején nem tartalékol, hanem szórja a pénzt hitelből, az azonnal csődközeli helyzetbe kerül recesszió idején. Ez persze igaz cégekre, magánszemélyekre is.

Ordnassac 2011.05.18. 14:32:12

@pug406st: miért szavazott volna egy piacpárti ember a Fideszre 2010 előtt? Mi volt a Fidesz retorikájában piacpárti? Az MDF már esélyesebb lehetett, amíg fel nem szalámizta saját magát.

Másrészt a jobboldal =/= Fidesz.

Aztán kérdés, hogy jobboldali liberális alatt mindenki a VV által idézőjelezett piacpártiságot értette? Egy nemzetpolitikailag jobbos, de amúgy emberi jogias gondolkodású személy milyen?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.18. 14:42:35

@panelburzsuj:

Az csak propagandaakciónak jó.

Hiába gyűjtögetnek államadósság csökkentésre, ha a költségvetés hiányos, akkor nem lehet tartósan csökkenteni az államadósságot, csak így kampányszerűen, ideiglenesen.

Ha meg nem (lenne) hiányos a költségvetés, akkor az államadósság is folyamatosan csökken.

Sz'al teljes mértékben parlamenti hatáskör. Nem kellene hiányos költségvetést elfogadni, aztán akkor Magyarország problémáinak jó része automatikusan kisebbedne évről évre.

Ahogy az adósságspirál egyre rosszabb helyzetbe löki az országot, ugyanúgy ellentétes irányú spirált is el lehetne indítani. Csak pár évet kellene kibírni, utána gyakorlatilag automatikusan egyre könnyebb és jobb helyzetbe kerülne az ország.

Ez persze utópia, túl csábító minden politikusnak a hitelből történő költekezés.

Ebből előbb-utóbb államcsődök lesznek, és/vagy elszabaduló inflációk, és/vagy gazdasági válságok.

Mert a hitelek sohasem lesznek visszafizetve, az már lehetetlen.

pug406st 2011.05.18. 14:44:33

@Ordnassac: az utolsó kérdésedre válaszolva: tudathasadásos...

pont a szavazásból látszik, hogy igenis szükség van különféle ideológiájú pártokra és nem működik az egy oldal egy párt dolog.

Ordnassac 2011.05.18. 14:47:11

@pug406st: hmmm... tehát, aki támogatja mondjuk Székelyföld területi autonómiáját vagy azt, hogy a szlovákiai magyarok a népszavazáson magyarnak vallják magukat, az nem lehet mondjuk a melegházasság pártján vagy éppen a sajtószabadságért?

A mondandód második részével egyetértek. :-)

pug406st 2011.05.18. 14:54:59

@Ordnassac: no igen ez jogos. ha ez a jobbos nemzetpolitika akkor ez természetesen nem okoz tudathasadásos állapotot. de nézzünk csak körül mit jelent ez itthon a jobboldal részéről.

a-kis-herceg 2011.05.18. 14:55:43

leállt az egyes vonala is... a nagy meleg... télen a hirtelen hó, tavasszal meleg...

BKV - Balkáni Korrupciós Vállalat....

most vesznek buszt 7 milláért... egymilliárd+ os kombinéhoz képest....

nevetséges... szégyenletes...

www.youtube.com/watch?v=dF739MXYNOk

"Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van
Soha sincs jó idő, mindig esik az eső!"

lényeg a fides (pl. Dávid vitéz) nem hibás... csak érdemei vannak

a-kis-herceg 2011.05.18. 15:01:48

véres való világ VVV...

párbajtőrrel megtámadták volna? SP -ét? :)))))))
a fides megbénult volna... főleg a hejesírással ellenőrzés dőlne be
vagy nem tud aláírni helyette senki?
hát ja... iylen embert nem találnak még egyet. pó toll 6atlan...
az utódját "póttoll" nak fogjuk becézni...

www.mno.hu/portal/784861

Ordnassac 2011.05.18. 15:03:17

@a-kis-herceg: állítólag eladták az Alstomokat is, szóval elképzelhető, hogy a kettes metrón maradnak a húsz-harminc éves ruszki kocsik... A végén még lehet, hogy a négyesen is (ha egyszer valaha elkészül)?

aszekelyek 2011.05.18. 15:05:20

@Akitlosz: Az a morális deficit is csak ront ezen, amikor aki csak teheti, így-úgy, amúgy nem fizet közterheket, hanem inkább kivenni akarja a pénzt az államkasszából. Nem a tényleges rászorulókról beszélek. Mindenki tudja, hogy miről és kikről. A kormányt szidni, az sokkal praktikusabb. Valóban. Az is kérdés még, hogy pont most, amikor a tőkét is! és kamatait is! kell fizetni, nagyon pontosan, akkor jut eszükbe egyeseknek adócsökkentést követelni. Tessenek többen adót fizetni. Akkor lesz adócsökkentés. Lesz miből. Kettő meg kettő az négy. Amikor szétszórták a pénzét az országnak, ugyanezek miért is kussoltak? Miért nyelték le fleto hazug adócsökkentési kamuját, ami szintén törvénybe volt iktatva egy rövid időre bár , valamint azt az adónövelést, amit utána az ámokfutásában még rávert a magyar népre? Anélkül, hogy részt vállalnának azok, akik eddig nem tették, lassan mondom, lehetetlen is adót csökkenteni. Ha akarják, akkor is. Minden kedves polgártárs nézzen szépen magába és valljon be egy kicsivel nagyobb jövedelmet, mint akarta. Természetesen a fixesek kivételek. Az adóelkerülés legális módjait is szűkíteném még. Szerintem auért nincs pénz az államkasszába, mert -tisztelet a kivételnek- nem teszik be oda azt a kedves adóalanyok. Mindenki egyre kevesebbet fizet és egyre kevesebb az adózó, akkor milyen is lesz a mérleg? Nem szufficites. Akár tetszik, akár nem, az adómorál először és aztán adócsökkentés. Fordítva nem megy. Az össznépi letagadást kell először korrigálni. Mindenki nagyon óvakodik pedig ettől. Köszönjltek meg annak, aki a kölcsönt és a 25% áfát kormányozta ránk. Nem Orbánt szidni kizárólag. Saját ajtó előtt sepregetni legelőször. Neki megköszönni, ha ilyen viszonyok közt is a víz felett képes majd tartani minket. Amennyit lehetett, annyit csökkentett. Már. Most kéne a népeknek a magukét hozzátenni. Nem csak mindig követelőzni.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.18. 15:05:43

@pug406st: "pont a szavazásból látszik, hogy igenis szükség van különféle ideológiájú pártokra és nem működik az egy oldal egy párt dolog."

Kivéve, ha a választási rendszer egyértelműen csak az "egytömbös" struktúrákat engedi érvényesülni.

Példa a FYDESZ választási terveiből:

Megadott számú egyéni képviselő indítása és eredménye szükséges egy párt részéről, hogy a pártot a listán figyelembe lehessen venni, és ezt kapcsoljuk az "egyfordulóhoz és részvételi és eredményességi limithiányhoz". Tehát a kis pártok egyéniben nem foghatnak össze, ha a parlamentbe akarnak kerülni. Tehát egyéniben csak nagy párt nyerhet szinte mindenhol.

Konklúzió?

Persze, mindenképpen jobb lenne, ha a baloldalon több, alapvető kérdésekben együttműködésre is képes különböző felfogású formáció lenne.

pug406st 2011.05.18. 15:09:06

@a-kis-herceg: azért arra kíváncsi lennék, hogy amikor még vekeként jelent meg vitézi és nem volt világos a politikai kötődés vajon mennyire szidtad? ne legyünk naivak. minden civil kezdeményezés köthető valakihez. vitézi a kirakatember mellette dolgoznak sokan esetlegesen pártkötődés nélkül. adjunk időt, hogy jobban csinálják-e mint anno a bkv.

pug406st 2011.05.18. 15:13:34

@vinczej: nem csak a bal oldalon. mindkét oldalon. a választási rendszer nem véletlenül ilyen...

a-kis-herceg 2011.05.18. 15:14:35

@pug406st: adjunk... felőlem... fiatal vitéz. lehet még 50éve is...

@Ordnassac: 20-30éves???? :))))) szerintem 37 éves!!!!

"A gyártó Mityiscsi Gépgyár névtáblája típusjelzéssel egy 1974-es gyártású Ev3 típusú kocsin"

mint a hetesbusz :))) ami BP en a dzsolidzsóker... és amikor piroshetes lett...

begyorsultak: optikai tuning... gyors hetes... ugye hogy gyors... ha ráírták...

a-kis-herceg 2011.05.18. 15:21:37

pontosabban... számold ki az átlagot...

Ev 35 darab ... 1969-1972
EvAV: 18 darab, EvAM: 27 darab, Az Ev kocsik felújításon átesett, felújított változatai. A felújított kocsik rózsaszínű utasterük miatt a „Barbi” becenevet kapták. A felújításra kijelölt Ev kocsikból 5 kocsis szerelvényeket állítottak össze, az így kialakult szerelvények közbülső kocsijaiban a vezetőfülkéket megszüntették. Kilenc ilyen szerelvény van (45 db kocsi), melyek a 2-es metró vonalán közlekednek.

Ev3 93 darab... 1975-1979 közötti beszerzésűek, a 2-es metró és a 3-as metró vonalán egyaránt közlekednek

azaz 1969-72, Ev, 80 darab + 1975-79, Ev3, 93 darab...

uyghogy pontosan: 1969-79, azaz .... 32-42 ÉVES kocsik mind....

panelburzsuj 2011.05.18. 15:24:26

@aszekelyek:

"Akár tetszik, akár nem, az adómorál először és aztán adócsökkentés. Fordítva nem megy."

Ezen mintha már túllennénk, anyóca ...

Vagy szerinted az SZJA nem adó, vagy azon már nincs mit morálkodni, ott minden fényes és áttetsző?

Szóval: szidod kormányt, vagy miszösz? :)

Ordnassac 2011.05.18. 15:26:19

@a-kis-herceg: szoktam vele járni (a kettes metróval és a 7-es/173-as buszcsalád valamelyik tagjával, kivéve talán a normál 7-est), így tudom, hogy mire gondolsz.

Nem véletlenül lett E a GY-ből. Az expressz mennyivel jobban hangzik! ;-)

inreallife 2011.05.18. 15:28:12

@pug406st: ez így igaz. viszont nem lehet egyből magasabb szintre ugrani, végig kell járni az utat. igazából 1-2 generációval le vagyunk maradva, és az iskola tudna ezen minden szinten emelni. na nem a befenyített tanárokkal és terrorizáló "khm" diákokkal. szarok a kilátásaink, nemhogy szép kihalna az analfabéta és elavult képzettségű nemzedék, helyettük sokkal népesebb és kevésbé tanult nemzedék jön. nekik továbbra is a rabszolgamunka(ahhoz itt túl magas a minimálbér, ezért magyarországon ilyen nincs) vagy a bűnözés marad. segélyre nem lesz pénz.

ucsitszja, ucsitszja, ucsitszja.

talán ha a segélyezést megszüntetnék, és ha a minimálbér csak a szaktudás felettieknél lenne meghúzva, akkor lehetne a képzetlen tömegeknek munkát idecsalni. ők teszik ki a nem regisztrált munkanélküliek 75%-át.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.18. 15:30:13

@Ordnassac: De, pontosan a jobboldalon is szükséges lenne. Ám ott jelenleg ez szinte a teljes valószínűtlenség kategóriája.

a-kis-herceg 2011.05.18. 15:30:56

@Ordnassac: az nem tűnt fel még... akkor már még gyorsabbak... express

de "gy" nem volt... csak festve az oldalán: GYORS (mindig gyros t olvastam)

piros hetes! nem tök nyolcas...

Ordnassac 2011.05.18. 15:33:26

@a-kis-herceg: a viszonylatszám volt 7GY és 173GY, abból lett 7E és 173E. Amúgy a korábbi feliratot már leszedték a piros-kék buszokról (egyébként ezeket a buszokat láttam a 77-es troli helyén pótlóként).

Az utóbbi időben egyébként már Volvo-buszok is járnak az E-vonalakon.

xsasha 2011.05.18. 15:54:20

@Hepci:
Igen, ezért óriási probléma az érdekelv, amit a rendőrségnél is bevezetett a ballib. Ez a szemlélet aláás minden szakmai szemléletet, és persze ez egy viszonylag egyszerű koncepció, könnyen ragad. Az egész társadalmat megfertőzte ez a fajta érdekszemlélet, és ez lesz a legnehezebb feladat, visszaküzdeni az értékszemléletet. Az érdekszemlélet kialakítása pillanatokon belül kialakítható, az értékszemlélet visszaállítása egy beláthatatlan folyamat.
Persze a rendőrség anyagi problémái, szervezetlensége, morális problémái és az érdekszemlélet bevezetése együtt okozza a problémákat.

ubul2000 2011.05.18. 15:59:04

@Hepci: utólag is gratulálok, szép példány!!

inreallife 2011.05.18. 16:12:34

@Gempacsöki boborján: bocs, de hülyeségeket írsz. amiről írtál, hogy szép lassan senki sem tud fizetni, az görögországra érvényes. az államadósság sem para amiatt, hogy bármikor beindíthatja a kormány a bankóprést álá amerika. tehát bedőlni nem fogunk, csak hiperinflációba szalad az ország. még a valutahitelt is vissza lehet fizetni így, bár az neccesebb.

a másik ami tennél, azt úgy hívják belső piac. az a probléma vele, hogy ha szétosztod a kis emberek között a pénzt, elrohannak venni egy lcd tv, vagy nyaralni mennek görögországba. nagyon vigyázni kell ezzel a kőostobasággal, hogy osszuk pénzt a szegényeknek, meg emeljünk minimálbért az égbe, meg ne fizessenek adót.

harmadik, ha már itt járunk, akkor inkább inkább arra felé kéne terelni az országot, hogy MINDENKI piacképes végzettséget szerezzen. nincs szükség mégtöbb szakma nélküli léhűtőre, kötelező továbbképzés hiányszakmára, vagy közmunka. egyből megindulna a továbbképzés.

nincs szükség idióta szakmákra. az összes ilyen iskolát lecsökkenteni, megszüntetni. szakmai oklevelet, érettségit, diplomát 10 évente különbözeti vizsgával megújítani. 65 év alatt senki nem lesz nyugdíjas, ezt is kimondani. ezek vinnék előrébb az országot, nem a pénzosztás.

a-kis-herceg 2011.05.18. 16:13:54

@xsasha: "bevezetett a ballib"

gondolom István királyra gondolsz... akkor egyetértek. azóta gond ez...

Gomezke 2011.05.18. 16:15:30

Ebben az országban a politológia tulajdonképpen gazdasági elemzés. A szovjetúnió összeomlott, és ezzel eltűnt az a felsőbb hatalom amitől az elitnek is tartania kellett. Itt maradtunk a demokrácia csírájával naív birkaként. Ebből az új közegből a leggátlástalanabbak eszméltek fel elöször. Az a hatalom ami nem maradt az előző rendszer matuzsálemeinek a kezében hozzájuk vándorolt. Magyarországon azonban nem volt generációkra visszanyúló felelős vezetés, hiszen ötven évig Moszkvából jött instrukciókat hajtottak végre az itteni bábok. Azok, akik nem a vasfüggöny mögött éltek a huszadik század második felében, viszont pontosan tudták milyen lehetőségeket rejt egy rendszerváltás. Így vándorolt át a nemzeti vagyon idegen kezekbe. Hogy az aktuális kirakatemberk idealisták, vagy betegesen hatalommániásak voltak ezt ahonnan én ülök nem tudom megítélni. Mindenesetre mostanra kényszerpályán mozgunk. Mindkét nagy pártnak megvannak a mecénásai, akik egy megnyert választás után bizony benyújtják a számlát. Apró szépséghibája ennek a kis tusának hogy négyévente meg kell győzni a nyájat hogy egyikre vagy másikra szavazzon. Ehhez már "párttévék" állnak rendelkezésre ahol az ellenzéki populizmus csap össze a kormánypárti demagógiával. És menet közben beépül a köztudatba az a nonszensz kifejezés ami szerintem az antidemokrata szinonimája: A PÁRTFEGYELEM. Értsd: a képviselő (rágjuk meg ezt a szót kicsit jobban-az ember akit az országgyűlésbe küldtél hogy kiálljon az érdekeidért) szembefordul meggyőződéssel, erkölcsel, morállal, és szavaz amit arra amire a pártvezetés utasítja. Az a pártvezetés, akik először eszméltek akik bármi áron pénzt hajtanak az újabb kampányukhoz. Végső soron az diktál nekik aki a pénzt adja. Innentől kezdve azt hiszem ha prognózist kellene készítenem a közeljövő politikájáról megnézném a Fidesz-finanszírózók befektetéseit és ebből vonnám le a következtetéseimet...

panelburzsuj 2011.05.18. 16:19:26

@xsasha:

Valahogy elkerülte a figyelmedet, hogy válaszoltam egy - szerintem nem jelentéktelen - kérdésedre.

Lehet-e megújulás - fentről? Lásd: valahol itt fentebb ... :)

a-kis-herceg 2011.05.18. 16:25:28

@Gomezke: ****

a kezeket figyeld... ne az (ál)arcokat

pártpénztárnokok játéka (=oligarcha = politika+gazdaság+média hatalom)

Ventura Blvd 2011.05.18. 17:05:41

@Gomezke: Nem tudom, miért olyan fukar veled a Herceg, tőlem kapsz 5 db *-ot.

És, ha kérhetlek, folytasd onnan, hogy a pártfegyelem viszont nem terjeszthető ki a zemberekre. Ezek a disznók (mi) szétszaladnak, és egyre kevésbe lehet őket egy-egy véres "Jön visszafele a Gyurcsány!"-nyal vagy "Orbán öli a cigányokat Patán!"-nal a közös zászló alá terelni. "..sszátok meg!" - mondja a polgár, és valami Trabantra-spórolós időkre emlékeztető kajával leül Való Világot nézni a tévé elé. Próbálja kibekkelni a Sziámiak éveit.

Tudnád innen folytatni a választásokig?

("Mér', lesznek?" - kérdi majd a Herceg, de téged ez ne zavarjon.)

xsasha 2011.05.18. 17:10:41

@panelburzsuj:
Megújulás háromfelől lehetséges. Alulról, a tömeg szintjéről, középről, a civil szféra oldaláról, és felülről, a politika felől. Te melyiket tartod most reálisnak?

xsasha 2011.05.18. 17:14:13

@a-kis-herceg:
Nem, fel sem merült bennem István király ilyen szempontból.

panelburzsuj 2011.05.18. 17:28:09

@xsasha:

Felőled tuti nem.

Jobb vagy silányabb a "kormányzat" a többinél?

Amíg erre nem nyögsz valami értékelhetőt, nem érdemes mindenféle kacskaringókkal kísérletezned.

a-kis-herceg 2011.05.18. 17:29:41

@xsasha: örülök hogy nem esett bajod a játszótéren! szüleid hazahoztak?

na... figyelj. arra cáloztam hogy nem nyolcéve (2003-ban) kezdődött...

ez kishazánkban mindig így volt...
1000 előtt volt egy kis "szövetségi" demokrácia, kis "polgárosultsággal"

vagyis egyetértek veled a coclib (=elqrás) sztpityu óta nyögjuk búshadát...

panelburzsuj 2011.05.18. 17:30:19

@xsasha:

A kérdés ugyanis nem az volt, hogy hányfelől jöhet, hanem hogy föntről jöhet-e. És nem teoretice, meg attól függ, hanem nagyon konkrétan - "ezektől".

xsasha 2011.05.18. 17:42:27

@panelburzsuj:
Ezt nem tudom értelmezni. Mi az, hogy jobb vagy silányabb? A kormányzatnak vannak eszközei. Pont.
Gondolom a feleséged volt az üzletember a vállalkozásotokban. Kérdezd meg tőle, hogy mit jelent a megvalósíthatóság és a menedzsmentorientáltság.
Szépek és divatosak a te megközelítéseid, de beteheted a vitrinbe. A valóságban csak az a kérdés, hogy egy probléma azonosított-e és vajon megoldható-e.
A nagyon konkrét kérdésedre a válasz az, hogy igen, ezektől jöhet. Aki ismeri pl. Orbán kis családját, annak ez nem kérdéses.

xsasha 2011.05.18. 17:49:25

@a-kis-herceg:
Én meg arra céloztam, hogy 2001 óta, Ron Weber importálása óta épült be a politikába az az alkalmazott pszichológiai szemlélet, amely minden területre kiterjesztette az érdekszemléletű megoldásokat. Ezt a haszonelvűséget kell visszaszorítani a helyére, és újraépíteni az értékelvűség alapjait.
Magyarország értékelvűségére ott van a teljes reformkor, a könyvtárat hidat emelő Széchenyik, az aradi vértanúk, a Klebesberg Kúnók, és sokan mások. A minta adott, és ezt el is fogjuk érni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.18. 17:54:16

@Ordnassac:

"miért szavazott volna egy piacpárti ember a Fideszre 2010 előtt?"

Miért szavazna másra 2010 után? Mindig van mihez képest. A három ellenzéki párt még jóval szocialistább, állam központúbb országot akar, mint a Fidesz, pedig az is tényleg csak a másik háromhoz képest piacpárti.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.18. 18:07:15

@aszekelyek:

"Tessenek többen adót fizetni. Akkor lesz adócsökkentés."

Történtek lépések ebbe az irányba. Adójóváírás megszüntetése például.

"Miért nyelték le fleto hazug adócsökkentési kamuját, ami szintén törvénybe volt iktatva egy rövid időre bár , valamint azt az adónövelést, amit utána az ámokfutásában még rávert a magyar népre?"

Éppen azért, mert törvénybe volt iktatva. Az a választási csalásnak az a szintje, ami addig példa nélkül álló volt Magyarországon. Ahhoz addig még nem volt hozzászokva a nép, hogy az országgyűlés csak és kizárólag azért hozzon egy törvényt, hogy őket átverje, s esze ágában sem volt az országgyűlésnek egy másodpercre sem betarta(t)ni az általuk hozott törvényt.

"Anélkül, hogy részt vállalnának azok, akik eddig nem tették, lassan mondom, lehetetlen is adót csökkenteni."

Így van.
Előbb az állami kiadásokat kellene jelentősen csökkenteni. Hogy eltűnjön a költségvetési hiány.
Aztán az államadósságot.
Aztán az adókat.
Aztán növelni az állami beruházásokat, autópálya, metró ilyesmik, de persze nem a dupla korrupt áron, hanem tisztességesen.

Ezzel a 4 lépéses módszerrel belátható időn belül fel lehetne fejleszteni Magyarországot. Csak nincs rá meg a politikai akarat és erő. Már az első lépésnél elvéreznének. Amelyik kormány belefogna az gyorsan elveszítené a népszerűségét, leváltanák és az utódja az addig elért részeredményekből újra gyorsan nekilátna a pénzszórásnak.

"Az adóelkerülés legális módjait is szűkíteném még. Szerintem auért nincs pénz az államkasszába, mert -tisztelet a kivételnek- nem teszik be oda azt a kedves adóalanyok."

Mert az állam adómentességet, adókedvezményeket és egyéb juttatásokat, földterület, Széchenyi terv stb. adott nekik.

Nem kellene kivételezni a külföldi beruházókkal a magyar adófizetők rovására.

panelburzsuj 2011.05.18. 18:11:10

@xsasha:

Oké, tehát egyértelmű igent mondasz arra, hogy

a jelenlegi "kormányzat" tisztességesebb, lelkismeretesebb, megbízhatóbb, a vállalt feladathoz mérten szakmailag felkészültebb emberekből állt össsze, mint az ország rajtuk kívül álló, megregulázandó/felemelendő része.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.18. 18:12:40

@inreallife:

Десять минут перекур.

xsasha 2011.05.18. 18:16:21

@pug406st:
Nem, Matolcsy nem szólalt meg, bocsika.
Matolcsy levelet írt a Bankszövetségnek, amelyben egy erős alkupozícióról indított, amiről viszonylag kényelmesen el tudja érni a 175-180Ft-os célt.

Ja, hogy a média és a mögötte álló szivárogtatók mire használják? Azért az egy más kérdés szerintem.

xsasha 2011.05.18. 18:40:27

@pug406st:
Ez egy érdekes kérdés.
Ugyanis ha a honlapon nem 10 pontra lehetett volna szavazni, hanem mondjuk 620-ra, akkor valószínűleg a 620 között nagyságrendileg nem túl nagy eltolódásokkal lett volna elosztva a szavazás. Magyarországon nincs 3 ember, aki random 10 kérdés mindegyikében egyetért.
Kivéve az érdekorientáltak társasága, akiket persze nem is érdekelnek ezek a kérdések, csak a mögötte rejlő haszon, ezért könnyebben egyetértésre jutnak.

A másik oldala a kérdésnek a megosztottság. A fent leírtakból kumulálódik a kormányozhatatlanság problémája. Orbán jól látta meg, hogyha az értékorientált jobboldal nem egyesül, akkor esélye nincs az érdekorientált MSZP-SZDSZ alakzattal felvenni a versenyt. Ugyanis a jobboldalt két tetszőleges kérdéssel meg lehetett osztani, pont úgy, mint az echte liberálisokat. Ennél fogva az oszd meg és uralkodj elve mindent felülírt, a rutinos kádári rendszer ezt a kérdést csípőből megoldotta.

A harmadik oldala a kérdésnek az ország haladása. Persze lehet sok pártot akarni, de a magyar gondolkodás sokfélesége, a koordinátarendszerek sokfélesége és összevisszasága konszenzusképtelenséget idéz elő. Az előző rendszer egyik tudatos tevékenysége volt a magyar véleményvezérek eliminálása, a közgondolkodást meghatározó értelmiségiek terminálása volt. Ezzel sikerült szétzilálni a közös koordinátarendszereket, mindent relatívvá tenni, és ezzel a kádári hatalom elérte, hogy 56 után a magyaroknak ne legyenek közös gondolataik, ezáltal nem is fognak szerveződni.
A 89-es rendszerváltás volt az a közös gondolat, ami összekötötte a magyar nemzetet, de azt is sikerült megszüntetni. Na ebben a helyzetben kell pártokról meg sokpártiságról beszélni. A magyar társadalom nem tud együtt gondolkodni, nem tud közös célokban gondolkodni, ez az öröksége. Erről az alapról indulunk, amikor sokpártiságról filozofálunk.

xsasha 2011.05.18. 18:49:30

@panelburzsuj:
Erre a kérdésre nem tudok válaszolni. A kormányzat politikusokból áll, akiknek feladatuk, hogy eredményeket produkáljanak, organizáljanak, problémákat oldjanak fel.
Arról meg vagyok győződve, hogy egy alkalmazottnak mindig szebb a lelkivilága és nyugodtabban is alszik, mint a tulaj, akinek a céget életben kell tartania és profitot kell termelnie. Ha ilyen felosztásról beszélsz, akkor persze biztos vagyok benne, hogy bárki, aki politikusnak adja a fejét, garantáltan jobban ismeri az élet mocskait, a megalkuvásokat és kényszereket, a politikában működő farkastörvényeket.
De mivel egy politikusnak szakmai követelmény érteni, hogy hogyan viselkednek az emberek, mik hatnak a döntéseikre, az érzelmeikre, stb, ezért biztos vagyok benne, hogy igen, felőlük jöhet az ország felemelkedése.

De továbbra is kérdezem, hogy a mai viszonyok között jöhet-e máshonnan a felemelkedés, a megregulázás? Az erkölcsileg általad magasztosabbnak tartott nép felől jöhet-e a felemelkedés, vagy az önmegregulázás?
És még egy kérdés. Az általad magasztosabbnak tartott nép nem ugyanúgy lop, csal, hazudik a maga szintjén, mint az utált politikusok?

xsasha 2011.05.18. 19:01:58

@inreallife:
Esetleg a társadalmi beállítódásokon lehetne változtatni, példának állítani a finneket, svédeket, a liberáliskodó bohócokat csomagban feladni Afrikába, és az oktatást mint értéket közvetíteni a gyerekek felé a kötelező rossz helyett, és talán nem is nézne ki olyan szarul a helyzet.

panelburzsuj 2011.05.18. 19:10:51

@xsasha:

Te nem olvastad el az eredeti kérdésemet. De attól még megtoldom egy újabb megjegyzéssel:

3. A tulaj-alkalmazott reláció hamis: a politikus egy vonással sem formálhat több jogot az országra anak "tulajdonosaként" tekinteni, mint az ország bármely lakója.

xsasha 2011.05.18. 19:22:58

@xsasha:
A fórumozásaim kezdetén, még a korridor.hu-n lettem figyelmes arra, hogy vitapartnereim egy része számomra teljesen furcsán viselkedik. Egy rakás kérdésben nagy egyetértésben borultak össze verbálisan, pedig számomra teljesen nyilvánvaló volt, hogy elbeszélnek egymás mellett. Később abba az irányba mentek el vitáink, hogy az egyes érveléseiket próbáltam kibontani, és összevetni egymással. Viszont azzal kellett szembenézzek, hogy amikor teljesen egyértelműen rámutattam, hogy milyen távol állnak a gondolataik, az érveléseik egymástól, akkor még inkább összezártak. Akkoriban még nagyon kezdő voltam, és leginkább magamat sem értettem pontosan, hogy mit miért gondolok, de ekkor kellett először megértenem az érdekorientáltság problematikáját és a jobboldal széttartásának okait. Ekkor kellett felfedeznem, hogy a baloldal egy jelentős részénél a mögöttes gondolkodás dominál, ami sokkal sikeresebb, eredményorientáltabb az elvorientált, széttagolt jobboldalhoz képest. A folyamat végül egyértelműen világított. Az elvi baloldal elsikkadt, a Kis Jánosok háttérbe kerültek, és jöttek helyükbe Kóka Jánosok.

A társadalmi problémáink jelentős részét ebből kiindulva véleményem szerint a mögöttes gondolkodás elterjedése okozza. Ezt nevezem én érdekorientáltságnak. Amikor nem valami miatt cselekszik az ember, hanem valaminek az elérése céljából. A bizalommal való visszaélés, a minták ismeretével való visszaélés, a motivációk elhazudása és a mérhetetlen hazugság. A szocialisták, akik sosem voltak szocialisták, legfeljebb néhány kirakatemberre aggattak rongyokat. A liberálisok, akik sosem voltak liberálisok, és a gyereküket a legkeményebb nevelés és oktatása mellett buzdítják a fiatalokat a birkaságra, ostobaságra, szánalmasságra, tehetetlenségre, alkalmatlanságra, impotenciára.

xsasha 2011.05.18. 19:25:31

@panelburzsuj:
De a tulajdonosnak kell biztosítania, hogy legyen bevétel, hogy fizetést tudjon adni az alkalmazottnak, hogy munkát tudjon adni neki, hogy befizesse a járulékait. A tulajdonos felelőssége, hogy gördüljön az üzlet - én nem a tulajdonlással állítottam párhuzamot, hanem a működtetés felelősségével.

Mi volt az eredeti kérdésed? Mert szerintem elolvastam.

xsasha 2011.05.18. 19:40:42

@panelburzsuj:
Ha a politikus tulajdonosa lenne az országnak, akkor ráadásul sokkal jobban odafigyelne rá. Akkor garantáltan nem termelt volna a ballib 80%-os államadósságot, ha az ő tulajdonukról lett volna szó. Szóval szerintem nagyon elavult az a koordinátarendszer, amiben szemléled a politikai kérdéseket.
Ez elsősorban nem kritika, hanem egy észrevétel akart lenni. A probléma nem veled van, hanem azzal a szemlélettel, amely elterjedt országszerte.

nyünyüge 2011.05.18. 20:01:49

Az élet apró örömei:

Hatalmas sikert aratott a nemzetközi sajtóban a Gyűrűk Ura köré épített szerdai katasztrófavédelmi gyakorlat. Az eseményről szóló hírügynökségi hírt egy délután tett internetes keresés eredményei szerint több száz netes lap vette át szerte a világon.

Egyebek mellett a Washington Post, a San Francisco Chronicle, az India Times és a Forbes weboldalán jelentek meg hírek a gyakorlatról. A hír vezető helyen szerepelt a theonering.net című rajongói oldalon is.

bariga 2011.05.18. 20:30:28

azért az elég nagy baj, hogy most, amikor rossz a költségvetés helyzete és minden féle ijesztő megszorító ötletek látnak napvilágot, Matolcsy úr lapít, mint szar a fűben(azt hiszen jól idéztem Kövér urat, aki a Parlament elnöke amúgy). Matolcsy nem egy egy magánember, aki titokban, otthon, vagy akárhol csinálhat valamit, vagy nem, hanem egy miniszter, akinek kötelessége a megbízóit, a népet tájékoztatni. Valami egyműködési humbuk még a falakra is ki van akasztva, vagy tévednék? Kormányozni meg a kormánynak és a miniszterelnöknek kellene, ami pl. azt jelenti, hogy nekik kellene megvitatni és benyújtani a törvényjavaslatokat. Nem is tudtam, hogy Lázár, meg a Balsai kormánytagok. Ideje lenni a talpára állítani a dolgokat!

xsasha 2011.05.18. 20:38:43

@panelburzsuj:
Emlékszel, a múltkor majdnem sikerült elmakoveczesíteni téged? :-))) Akkor egy nagyon fontos dolgot kihagytam. Magyarország sakknagyhatalom is volt, és ma is olyan játékosokat ad, mint Polgár Judit, Lékó Péter, Rapport Richárd. Lélekszámhoz viszonyítva még ma is a világ élmezőnyében vagyunk!

Onnan jutott eszembe, hogy olvastam, a mi János vitézünk szeretett sakkozni. Persze az számára sose derült ki, hányszor hagyták győzni, mert nem túl magasról nézte a játékot. Kádár egy viszonylag kevéssé okos, de koncepciókkal rendelkező ember volt. A krumplileves az legyen krumplileves. A sunyi Rákosihoz képest nyíltan egyszerű ember volt.
Ez volt az alapja annak a kettős hatalom kialakulásának, ami a mai napig is jellemzi a baloldalt. Egy olyan ember kezében volt a vezetés, aki kifejezetten puritán ember volt, viszont a gondolkodásmódja elég könnyen kiismerhető volt. A sakkban ez nem segít túlságosan. De a hatalom irányításában sem. Kialakult körülötte az a hatalmi hálózat, amely ujjgyakorlatként végeztette Kádárral a nekik megfelelő intézkedéseket. És Kádár azt hitte, mint a sakkban, hogy ő irányít. Ez gyakorlatilag a mögöttes gondolkodás uralkodóvá válásának evolúciós melegágya volt, a legvidámabb barakk speciális rendszerének egyik leglényegesebb alkotója.
Én személy szerint nem tudok Kádárra haragudni, akármennyire is kádárrendszerezek. Mert Kádár volt az előző rendszer Medgyessyje. Ha ezeket nem látjuk, elég nehezen tudjuk értelmezni a rendszerváltásunk nehézségeit, pontosabban azt, hogy nem történt meg a rendszerváltás. A rendszerváltók árnyékra ugrottak, a pálcán kidugott pulcsit harcolták le elégedetten, és elég későn jöttek rá, hogy akit kerestek, az még a sarok mögött van.
Mit gondolsz erről?

bariga 2011.05.18. 20:39:18

egy szegény, amúgy szimpatikus valami bence nevű fiatalember próbáléja Olgának magyarázni a vonalkódot a Viktor levelén. Nem is tudtam, hogy van új törvény, amely szerint az adataimat vonalkóddal lehet tárolni. Ez már tényleg utópisztikus. Én csak kapkodom a fejemet, minden megtörhénhet?

lüke 2011.05.18. 20:48:58

@bariga: biz`a, hali
a Mutualité fr bztosító 30-s évek óta által használt - egész NY-EU-ban elfogadott- 6 jegy születési,+ 4 jegyü
szem számot törölték és -Solyom L. állampolgári kezdeményezésere, adatvédelem miatt- TAJ-ra tették
majd lehet EU-san harmonizálni

lüke 2011.05.18. 20:54:51

@nyünyüge:
NYT még nem, ott csak Kahn van

bariga 2011.05.18. 20:57:28

@lüke: szia! na most ebből egy kukkot sem értek, OK a TAJ számot viszont csak orvos kéri és nálam van. Ezt a kódot ki és hol tárolja, van nálam erről valami igazolás, tudom ellenőrizni mit és kinek mutatat? Talán majd Ordi tudja a válaszokat

lüke 2011.05.18. 20:59:52

@bariga:
azt is örzik,OEP, mutatja is, hogy él-e
az orvosnál is és a patikában is
( de nem uniós szabvány a TAJ, ezt is majd harmonizálni kell)

Gomezke 2011.05.18. 21:00:39

@Ventura Blvd: Belézek a kristálygömbbe: Az eddigi tapasztalat azt mutatja hogy választások előtt lazítunk kicsit a szíjjon és különböző kreált statisztikákkal igyekszünk elhitetni magunkról hogy mi jó srácok vagyunk, és különben is már túl vagyunk a nehezén és köszönjük nektek és blabla... Azt hiszem ezúttal másképp lesz. Szerintem megpóbálják erőből venni az akadályt. Mert ugye egy futóversenyt meg lehet nyerni úgy hogy te vagy a leggyorsabb, és úgy is hogy teszel róla hogy mindenki más lassabb legyen nálad. Egy masszívan ellenőrzött médiával, néhány frappáns lejárató kampánnyal, egy kampánypénz-keret módosítással, és ha kell néhány utolsó pillananatban beszúrt új kormányrendelettel megvalósítható a második verzió...
De folytatva a Te sajnos nagyon is valóságos életképedet (bár a valóságshow-tól elhatárolódnék sajnos tömegbetegség). Nos másnap hajnalban felkelve kiheverik a neuronjaid a kiszavazást, és az inteligens mosóport. Elmerengsz rajta hogy ez egy élhetetlen világ. Mármint a való(di). Ezért is nézted este a másikat. Meg azért mert felelősebben gondolkozol mint a pénzügyminiszter, ezért nem szervezel programot estére. Megterhelné a büdzsét. Elmélázol rajta hogy el kellene zavarni ezeket a kóklereket, felelősségre kellene vonni őket a döntéseikért, és meg kellene téríttetni velük azt a temérdek kárt a mit okoztak. Aztán kezd hatni koffein. Rájössz hogy a szabályokat ők írják. Hogy felelős nincs. Soha. Semmiben. Inkább megszeméllyesített fogalmak: a "PIAC" , az "ÁLLAM", a "BANKOK". Ők tehetnek mindenről. De érzed nap mint nap a közérzeteden hogy ez így már sokáig nem mehet. Igen ám! Csakhogy fotelforradalmárok lettünk, és még annak is megosztottak. Bebizonyítottuk fényesen Öszöd után. Annyi veríték árán van körülöttünk az a kevés amink van, hogy nem kockáztatunk. Behúzzuk a nyakunkat és bízunk a képzeletbeli teknőspáncélunkban. Így telnek el napok, hetek, hónapok. Gyakorlatilag immunissá váltunk a Mol szerdai áremeléseire, nincs nagyobb hírértéke mint Aigner Szilárd prognózisainak. Lomhán próbáljuk követni a térfogatszámláló gázóránkon átfolyó MegaJoule-okat, várva hogy Ukrán barátainkra mikor kenik rá a következő emelést. Kötjük meg nap mint nap az újabb kompromisszumokat az élet minden területén. És tudjuk, érezzük: nem lesz jobb! A megosztottság olyan mély, az emberek annyira elszigetelődtek egymástól hogy egy alulró induló változást én elképzelhetetlennek tarok jelenleg. Én már csak a személyes "lázadásban" hiszek. Keresem azt a potenciális befogadó országot ahol a gyermekeim legalább az esélyt megkaphatják arra hogy ne váljon belőlük hozzám hasonló kiszolgálatott, megkeseredett rabszolga. Ha sikerrel járok akkor számomra a következő választás, és annak eredménye csaknem közömbös. Ma nem, akkor... ebbe nem merek belegondolni.

nyünyüge 2011.05.18. 21:03:33

@bariga:
és adataid mellé tárolni lehet azt is, mi a véleményed a szociális kérdőívben feltett álkérdésekről és ezt van-e kedved megosztani pártunkkal, kormányunkkal.
--
Egyébként az a szimpatikus, okos fiatalember éppen azt is képes volt mondani, hogy ha egy rokkantnyugdíjas új módszerekkel történő felülvizsgálata szerint nem felel meg a rokkantsági kritériumnak, akkor az egyértelműen azt jelenti, hogy az illető szimulált vagy okiratot hamisított (orvosokkal együtt vagy anélkül).

bariga 2011.05.18. 21:11:45

@nyünyüge: ez az egész rokkant-és korkedvezményes nyugdíj kérdés sokkal bonyolultabb. Azt még kevés érvelésben hallottam, hogy ez tulajdonképpen már lassan húsz éve olyan bújtatott munkanélküli segély. Mert elküldték az embereket azért, mert nem volt munka, megszünt, tönkrement a cég, vagy privatizálták, lehet még sorolni. Most ezeket az embereket visszamenőleg büntetni elég csúnya dolog.

nyünyüge 2011.05.18. 21:26:48

@bariga:
szerintem is csak azokat szabad, pontosabban azokat kell büntetni, ahol egyértelmű csalás, okirathamisítás történt. Ott persze az orvossal együtt.

jjulie 2011.05.18. 22:06:35

nem tudja valaki, a matolcsy tényleg erősen kancsal?

aszekelyek 2011.05.19. 08:46:58

@vinczej: '006 -ban döbütgözz a hazdaság, semmiféle kényszerintézkedésrúl szó sem volt, akkor még elég sok juttatásuk megvolt, amit a mi ferink és kormányai sorra el is vettek a rendőri állománytól egyetlen peták fizetésjavítás nélkül vagy túlórapénz kifizetése nélkül. Nem mertek a nyugdíjhoz nyúlni, mert akkor ki a nyavalya verte volna a népet, amely a kormány távozását követelte? Megélhetési válságba sodorta a szakmát, az tény. Az adók, árak nőttek, a bér nem és egyre fogyott a zuschlag is, már a pótlékok.... Mert azt jelenti.., ruhapénz, pld a hideg kajajegy,... cafeteria, hogy értsd..., minden de minden le lett fosztva a rendőrségről, kivéve ezt. Ezt csak nyögje az Orbán. Ki volt ez találva. Gondolod, hogy nem pénzügyi okból nem volt annyi rendőr, amennyi kellett volna? RAjtuk spóroltak, nem kóka cégein. AHeves megyét konkrétan bedöntötték. MA reggel hallottam, miféle óriási kifizetetlen, milliárdos szenyákat kapott az utódja. Ingatlan vagyont kell értékesíteniük, hogy kóka 280 millióját kifizessék, amit bíróság ítélt meg nekik egy befejezetlen informatikai investmentre. Plusz a hospinvest adósságai és még sorolhatnám. Erre kéne válaszolniuk. Miért nem a rendőrségre költöttek? Anélkül, hogy a jövőbeni kormányra hagyták volna az egész cirkuszt. Ebből az is kiderül, hogy a szocik már 2006-ban is tudták, a nyugdíjkassza nem fogja elbírni azt a túlterhelést, amit ők semmiért nem kezdtek el lassan finomítani. Meg a bíróság által kifizetésre kötelezett 2004, 2006-os elmaradt pénzeiket. Lázárnak igaza volt, tervezték de helyette másképpen fosztották ki őket. Összegezve, minden konfliktust ráhagytak az Orbán kormányra. Mindenki más nyugdíjához hozzányúltak eközben. Ennél nyilvánvalóbb nem is lehetne, hogy a rendvédelmet szándékosan akarták a kormány ellen felléptetni. Most nem az Astoriánál veretik a jobboldalt, hanem a lekenyerezett és hülyére vett rendőrséggel, a parlament előtt.

aszekelyek 2011.05.19. 08:56:37

@panelburzsuj: nem, az adóelkerülőket szólítom fel a tisztességesebb adófizetésre. Szövegértés egyes, leülhecc. :) Amennyit bevallasz az után fizeted a %-ot. Nem állami szektorban. Nem ám! A bevallás összegén kell javítani, hogy kijöjjön az az összeg, amire szüksége van mindannnyiunk költségvetésének. Nem továbbra is elvárni mindenki mástól , hogy az viselje a terheket. Elképesztő összeget , milliárdost, hallottam tegnap a rádióban, mennyi adóvégrehajtás van folyamatban és mennyire kevésnél van esély tényleg behajtani,. mert az volt a kirívóan közösségellenesek kedvenc szokása, hogy már megszüntették rég a cégeiket és másikat, meg másikat csináltak. Ez lehet, hogy törvényes de nem etikus. Túl sok a gyurcsánymorálos illető ebben az országban. Azért hiányzik ennyi meg nem fizetett és be nem hajtott adó. Azt is írtam, mindenki magán kezdje el ennek a felszámolását. Másképp nem lehet előrébb jutni. Védjen meg a rendőr és gyógyítson az orvos de adót azt nem akarok fizetni rendesen.... ez a rossz mentalitás. Magaddal cseszel ki, ha ezt csinálod. Csak sokan nem jutottak el erre a gondolatra. Konkrétan az államadósság erre az évre fizetendő teljes összege elhangzott, amikor az adóhiányt taglalták a rádióban. Szép, nem? A többi meg nyögjön és fizessen.

aszekelyek 2011.05.19. 08:59:26

@a-kis-herceg: Nem ők csinálták, ugye az egyest, a bkv-ban folyton ordított a kisfiúcska, hogy ezt nem szabad!, székely Gábor meg nem ért rá vele foglalkozni, de mesterházy igen, akire átruházta a jogkörét demszky. Erről is a zorbántehet, a patás. Hogyne. Busz se kell, minek?. Csak használnák a tömegek és járna. Nem kell úgy elkapatni őket?

aszekelyek 2011.05.19. 09:02:20

@nyünyüge: jóval lejjebb volt, amikor visszadobták a nem korrekt adatokat, a feriéknek az únióból, hopgy na mégegyszer....Meg az, hogy elmarasztalták drazsét és ezután kinevezte őt gy.f. igazságügyi és rendészeti miniszternek....ne izgulj, azt mondja a barátnő, hogy felfelé buknak Németországban is az ilyen alakok.

panelburzsuj 2011.05.19. 09:11:48

@xsasha:

Azt gondolom, hogy egy meglehetősen laposka és kiforratlan önigazolási kísérlet részedről.

panelburzsuj 2011.05.19. 09:27:08

@aszekelyek:

First of all: aki a te szókazlaidból bármi éertelmet is képes kibányásznyi, az elszántságból csillagos ötös, de szövegértésből is minimum hármas.

Ketteske: semmi msát nem csináltam, mint megismételtem a tételeted. Legelőször erősítse meg a kormányzat az adózási fegyelmet, és csak azután variáljon az adófajtákkal és adómértékekkel.

És rámutattam, hogy ez a kormányzat (is) pont fordítva csinálja. Biankó kedvezményeket ad, aztán a kieső összegeket utólag próbálja kiverni a legkevesebb kockázatal nyúzhatóakból.

Miből állt volna például azt mondani, hogy csak akkor léphetnek át a magasabb jövedelműek az egységes 16 százalékos sávba, ha nincs nyilvántartott hátralékuk, és átestek egy adóellenőrzésen és vagyonosodási vizsgálaton?

Valamit valamiért.

xsasha 2011.05.19. 12:02:44

@panelburzsuj:
Elképzelhető. Szerinted mit látok rosszul?

panelburzsuj 2011.05.19. 16:09:45

@xsasha:

Majdnem mindent rosszul látsz, de vigasztaljon, hogy ez azt sejteti, hogy rendszerben gondolkodsz. Csak éppen az adott téma vizsgálatára alkalmatlan rendszer választottál (vagy koholtál) ... :)

Két tévedésedet azért kiemelném, mert pilléreknek szántad őket.

Az egyik az érdekelvű-értékelvű steril szembeállítása, a másik Kádár személye. A kettő összefügg.

Kádár maga vegytisztán értékelvű ember volt: vaskezű kommunista osztályharcos, aki megjárta több rendszer börtöneit, elárulta több harcostársát, és elárulta a hazáját is azon elvek sikerre viteléért, amelyet magáénak tudott. Ha voltak is személyes motivációi, azokból szinte semmit sem hagyott eluralkodni magán, teljesen egybeforrt a "mozgalommal". Kádárt pancser, kedélyes, kissé butuska bácsinak látni és láttatni: több mint dillettáns történészkedés.

A Kádár-rendszer (és a teljes békatábor...) kudarca pont az értékelvek túlhajszolásából következett be törvényszerűen. A kommunistákat nem a mennyei, hanem a földi paradicsom igézete fűtötte: hogy sikerül a nyomorgókból "szocialista embertípust" kovácsolni, ha sokan beledöglenek is közben a nagy szent menetelésbe ...

A nyolcvanas évek végén nem a kommunisták vonulatak rejtekbe, hogy tovább manipulálhassák a népeket, nem is az addig elnyomottak győztek, hanem a legfőb tartóoszlop gazdasági kidőltével az egyes kommunista rendszerek belső szemetje került hatalomra. A szerencsésebb országok azóta nagyjából már kiforrták már magukból ezt a seprőt, a balkánibbak még hurcolják magukkal.

Mint pl. a mi kis hazánk.

(Rövidebb, de durvább képem is van: a komcsik alatt kitermelődött sunyi, önérdekű, sóvár, rövidlátó "értelmi szolgahad" nem egy kivágható tumorban tömörül, hanem az egész népességben és országban mindenhová "áttevődött". De ezt a hadd ne fejtegessem tovább.)

xsasha 2011.05.19. 17:58:25

@panelburzsuj:

Én nem látok ellentmondást abban, amit te írtál, és amit én Kádárról. Kádár szerintem is elvhű kommunista volt, egyáltalán nem tartom kedélyes bácsinak, hanem primitív logikák alapján koncepciót alkotó embernek neveztem. De éppen ezért lehetett igaz a kettős hatalom rendszere.

Nem lehet megfeledkezni arról, hogy Kádár puritán volt, és a maga keretei között tisztességre hajló ember. Az AVH-t nem Kádár szervezte és a propaganda rendszert sem, ő csupán hallgatólagosan járult hozzá a rendszer sikerének érdekében. Akik ezt a rendszert átlátták és üzemeltették, azok a háttérből irányítottak, és olyan tanácsadókon keresztül "motiválták" Kádárt, mint pl. Aczél.

A további fejtegetéseiddel kapcsolatban meg ismételten nem tudok ellentmondani. Hasonlóan látom.

xsasha 2011.05.20. 16:13:31

@xsasha: @pug406st:
portfolio.hu/gazdasag/penzugy/kedden_bejelenthetik_180_forinton_rogzitik_a_frankarfolyamot.149808.html

Szóval ezen el kellene kicsit gondolkozni. Mennyire érdemes a média hisztijén pörögni, mert ha kicsit agyal az ember, és van némi köze a politikához, akkor talán felesleges a hiszti átvétele.
süti beállítások módosítása