Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szíjjártó péter (1) szijjártó péter (6) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
22:51

Már csak pár nap, és egy éves lesz a második Orbán-kormány. Nincs is ennél jobb alkalom nagyívű összegzések írására – ettől azonban, miután ez a blog folyamatosan nyomon követte a kabinet működését, én ezen a helyen biztosan eltekintek. Viszont van egy szempont, amiről eddig kevesebb szó esett, de nem látszik haszontalannak: annak átgondolása, hogy miben is különbözött az első és a második Orbán-kormány környezete, működésének keretrendszere.

Sok mindenről lehetne írni ennek kapcsán, most azonban csak a leglényegesebbnek látszó öt elemet emelem ki. Nekem úgy tűnik, ha ezeket valóban  alaposan megfontoljuk, talán közelebb jutunk a mostani helyzet sajátosságainak megértéséhez.

1. Nemzetközi környezet. 1998-ban az ország nem volt az unió tagja, bár egyértelműen oda törekedett. A szakpolitikai – és különösen gazdaságpolitikai - döntések éppen ezért messze nem estek olyan szigorú közösségi felülvizsgálat alá, mint mostanában. 1998-ban lényegesen egyszerűbben tehette volna meg a kormány, hogy valamennyire engedi elszaladni a költségvetési hiányt, és megspórol magának néhány fájdalmas, súlyos politikai kockázatokkal fenyegető lépést. 2010-ben hamar kiderült, hogy ez a forgatókönyv egyszerűen nem létezik, a magyar költségvetési politika – amelyet persze korábban is befolyásoltak külső kötelezettségek – ebben az értelemben csak félig-meddig szuverén.

2. Gazdasági helyzet. 1998-ban lényegesen biztatóbbnak tűnő állapotban vette át a kormányzást a szocialistáktól a Fidesz, mint 2010-ben. S nem csupán az ország látszott reményteljesebb helyzetben, de a világgazdasági klíma és a nemzetközi befektetői környezet is egészen más volt. 1998-ban a hatalomra került kormánynak nem kellett attól tartania (legalábbis nem a mostanihoz hasonló mértékben), hogy bármelyik pillanatban olyan váratlan események történhetnek, amelyek egy pillanat alatt padlóra küldhetik a magyar gazdaságot.

3. Program, ígéretek, várakozások. 1998-ban lényegesen más programmal és karakterrel nyert a Fidesz, mint 2010-ben. A párt akkoriban alapvetően jobboldali konzervatív-liberális (de semmiképpen sem baloldali-etatista-osztogató) gazdaságpolitikát képviselt - természetesen eltérő hangsúlyokkal és más elemekkel is vegyítve -, így aztán az első időben követett szigorú, ugyanakkor a középosztályt erősítő gazdaságpolitika csak azoknak volt meglepetés, akik nem ismerték a Fidesz programját. 2002 után azonban ellenzékben a párt egyre többször kifejezetten baloldali-plebejus retorikát alkalmazott, és számos olyan cölöpöt levert (nincs szükség megszorításokra, nem szabad csökkenteni a különböző jóléti kiadásokat stb.), amelyek miatt egészen más várakozásokat keltett a közvélemény egy jelentős részében.

4. Felhatalmazás. 1998-ban a Fidesz csak úgy tudott kormányra kerülni, hogy koalíciót kötött a lényegesen eltérő karakterű FKGP-vel. 2010-ben ehhez képest kétharmados felhatalmazást szerzett, ami a lehetőségeit hihetetlen mértékben kitágította. Míg 1998-ban attól is tartania kellett, hogy feles többséget igénylő javaslatait a koalíciós partner elveti (lásd az 1999-es költségvetési vitát), most azt is megteheti, hogy kénye-kedve alapján formálja át a szabályokat. 1998-ban esélye sem lett volna a magánnyugdíjpénztári befizetések államosításával enyhíteni a költségvetés gondjait, hiszen ha a kisgazdák meg is szavazták volna, az AB feltehetően alkotmányellenesnek találja a megoldást. Most elméletileg még azt is megteheti (törvényesen) – és meg is teszi -, hogy preventív módon, szinte kéthavonta paralizálja a testületet. Ezáltal – ennek a helyzetnek minden hátulütőjével - korábban elképzelhetetlen mértékben bővült a repertoárja, tágult a cselekvési mozgástere.

5. Ellenerő. Bár a Fidesz 1998-ban is fegyelmezett és irányított párt volt, a koalícióban, a kormányzó párton belül és az ellenzéki oldalon egyaránt erős ellensúlyokkal kellett számolnia. Orbán Viktor 1998-ban a kormány élén még messze nem volt ugyanabban a pozícióban, mint most: akaratát korlátozta a koalíciós partner, pártjának néhány erős, vele együtt indult politikusa, továbbá a választásokon a Fidesznél amúgy több listás szavazatot szerzett és életerős állapotban lévő szocialista ellenzék. Ehhez képest most egészen más a helyzet. Az önállónak csak nagy jóindulattal nevezhető koalíciós partner alapvetően láthatatlan, politikai viselkedését az erőtlen vágyak és a bágyadt akaratok sajátos elegye jellemzi. A Fideszen belül olyan mértékű hatalomkoncentráció ment végbe, olyan erővel képes monopolizálni a politikai és gazdasági hatalmat egy erőcsoport, amire tényleg kevés példa van a demokratikus politikai rendszerekben. A párton belüli esetleges riválisok és másként gondolkodók ma adottságnak tekintik, realitásként fogadják el ezt a helyzetet, és mindaddig, amíg a siker, a folytatás reménye adott, szerepfelfogásukat a feltétlen (nyilvános) lojalitás határozza meg. S az pedig már szinte közhely, hogy az ellenzék ma egészen más képet mutat, mint 1998-ban: nem csupán azért, mert nincs egyharmados vétójoga, hanem azért is, mert egyelőre gyenge, megosztott és ötlettelen.

S hogy mi következik mindebből? Az első és a második pontból az egyértelmű (gazdasági) cselekvési kényszer, a negyedikből és az ötödikből az ezt segíteni hivatott, meglepően széles (politikai) cselekvési tér, míg a harmadikból a várakozásokkal ellentétes irányú cselekvések esetére várható, szinte kalkulálható kockázat és veszteség. Nagyjából ez történt.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr552920305

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reform lesz, ha beledöglünk is! 2011.05.21. 13:52:01

Érdekes fejlemények (és akkor finoman fogalmaztam) zajlanak mostanság a gazdaságpolitikában. Egy éve még minden szakértő úgy vélekedett, hogy milyen jót tett a Fidesznek és Orbán Viktornak a Bajnai-kormány, hiszen meghozta azokat a fájdalmas és népsz...

Trackback: Mackensen 2011.05.21. 13:40:39

  "Az erdélyi szorosokon oláhok jönnek befelé a visszavonuló Mackensen nyomán. A szerbek megszállták a Bánságot, a Bácskát: Temesvár, Zombor a kezükben van. A csehek Kassa irányába vonulnak és miután megrabolták országunkat, most ki akarják r...

Trackback: Bartus László: Málenkij robot 2011.05.21. 09:03:18

A Nílus partján ostorral, a Duna mentén gumibottal felügyelik majd a munkát....

Trackback: Kétharmados karantén 2011.05.21. 01:09:42

p { margin-bottom: 0.21cm; A cím értelmetlennek tűnhet. Adott egy párt(szövetség), amely a Parlamentben kétharmaddal rendelkezik. Óriási fölhatalmazást kapott, akár új alkotmányt is konstruálhat (meg is teszi), akár az egész közjogi rendszert átszabhat...

Trackback: Nyugtalan díj 2011.05.21. 01:06:59

A kormánytöbbség visszamenőleges hatállyal kívánja fölülvizsgálni a korkedvezményes nyugdíjak rendszerét. Ismét módosítja a még néhány hónapig hatályban lévő Alkotmányt is a dolog érdekében.Mindnyájunk szerencséjére vezérszónokuk megnyugtatta a közt: c...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bóra77 2011.05.20. 23:02:49

1998-ban még nem volt Twitter:)

megszűnt 2011.05.20. 23:03:20

"A párt akkoriban alapvetően jobboldali konzervatív-liberális"

Ez nagyon fontos elem, rögtön kiemelném. Tehát nem az akkori szavazótábor változott, hanem a párt maga.

subtotal 2011.05.20. 23:04:01

Vannak dolgok amik viszont nem változnak. A stílus például ilyen.

Ordnassac 2011.05.20. 23:08:45

@bóra77: viszont voltak helyette frissen az országos kereskedelmi tévék.

Milyen jó is, hogy van fácse. O:-)

Jack Torrance 2011.05.20. 23:13:00

Kicsit semmitmondóak mostanában az írások :(

bóra77 2011.05.20. 23:16:14

@Jack Torrance: nekem viszont kifejezetten tetszett ez az írás, a megközelítés, az összefoglalás. sztem nagyon jó lett ez a poszt. talán az utolsó 5-ből a legjobb.

török gábor 2011.05.20. 23:17:21

@Jack Torrance: @bóra77: ez a szép ebben a műfajban, egy pofon, egy simogatás :)

Ordnassac 2011.05.20. 23:19:36

@török gábor: így már érdemes a másik orcádat odatartani! ;-)

Jack Torrance 2011.05.20. 23:21:13

@Ordnassac: de hát ezen nincs mit vitatkozni :) Igaz, amit Gábor ír, csak a végkövetkeztetés olyan, ami tulajdonképp semmi se. Igen, "nagyjából ez történt". És?

@török gábor: dehogy szántam én pofonnak :) Csak hát édent sem nézek és arra még te sem fogsz rávenni :)))

bóra77 2011.05.20. 23:22:18

@Ordnassac: twitter DT-ről jutott eszembe, aki a képen van. most hol is van Áder és Deutsch? (mondjuk más kérdés, hogy kettejüket össze sem lehet hasonlítani)
és az jut még eszembe, hogy 1998-ban még hittem a Fidesznek, és örültem, hogy eltörlik a tandíjat (akkor voltam másodéves). 2011-re a felsőoktatással kapcsolatos elképzelésük ezzel nagyjából szembemegy. és nemhogy nem hiszek a Fidesznek, hanem ki nem állhatom az egész bandát a pökhendi, arrogáns, mindenen átgázoló stílusukkal együtt.

Ordnassac 2011.05.20. 23:23:20

@Jack Torrance: mi is leírhatjuk, hogy szerintünk nagyjából mi történt. Úgyis lesz olyan, aki szerint minden ragyogó, míg mások szerint meg ránk tört a legsötétebb diktatúra.

megszűnt 2011.05.20. 23:23:40

@török gábor:
Nagyon jó meglátások! Eleddig ez a legjobb, amit olvastam. Egy párt miként változik és lesz önmaga ellentéte. A tükör, melyben naponta belenéznek, vajon mit mutat?

Mert múlik az idő és elmúlsz húsz és elmúlsz negyven s elmúlsz lassan szépen is ember.. szóval egy ilyen gyökeres változással lehet-e együtt élni?

Jack Torrance 2011.05.20. 23:24:09

Mondjuk az 5-ös ponttal vitatkoznék, illetve talán megérne egy kis elemzést, mert az a "láthatatlan" koalíciós partner számomra meglepően nagy befolyással bír. Nem tudom miért, az érthető, hogy sokat ugrálnak és követelnek (miért is ne), az már kevésbé, hogy miért hagyják őket és miért engednek oly sok mindenben, vagy ha mégsem, miért annyira nehézkes az elutasítás.

Jack Torrance 2011.05.20. 23:25:14

@Ordnassac: ezek szerint azért mond nekem keveset a poszt, mert minden szavával egyetértek? :)

Ordnassac 2011.05.20. 23:25:29

@bóra77: DT legalább szórakoztató. Nővéremnek még a rendszerváltás idején tetszett (egyidősek). :-D

Áderből a pletykák szerint alkotmánybíró lesz. Nem tudom, hogy mit gondoljak erről.

Ordnassac 2011.05.20. 23:27:55

@Jack Torrance: az sincs kizárva. ;-)

A KDNP-hez. Erre van egy cinikus elméletem, miszerint a Fideszben sokan egyetértenek a párt által kimondott konzervatív család- és részben világképpel, csak hát ezek a társadalom egy jelentős részében nem kifejezetten népszerűek. Így hát nehéz szívvel utasítják el ezeket. Persze ez nem vonatkozik a teljes Fideszre.

a-kis-herceg 2011.05.20. 23:29:38

@bóra77: sok barátom, munkatársam kérdezget mostanában, hogy pakoljon-e...

én mindenkinek azt mondom, hogy ne menjen. mert ha minden értelmes ember elmegy, akkor csak ezek a gerinctelen senkik maradnak. akkor az országnak, a magyarságnak annyi...

a közösségért áldozatot kell hozni, szemben az egyéni pillanatnyi előnyökkel...

panelburzsuj 2011.05.20. 23:30:40

@Ordnassac:

Na látod. Ehhez kell a politológus, hogy szintetizáljon:

"A Fideszen belül olyan mértékű hatalomkoncentráció ment végbe, olyan erővel képes monopolizálni a politikai és gazdasági hatalmat egy erőcsoport, amire tényleg kevés példa van a demokratikus politikai rendszerekben."

Kiírod afalra, és hetekig megteszi meditációs cserépkályhának. Ácsi:van ennek valami jelentése? Ennyire sokat mond? Mond ez valamit egyáltalán?

bóra77 2011.05.20. 23:31:01

@Ordnassac: nem hiszem, hogy normális egyébként. nekem is tetszett nyugi:), gólyatáborban szembesültem vele teljes valójában.:)
Mit gondolhatsz erről? Lassan ott tartok, hogy teljesen mindegy már, hogy kiből mi lesz, csak éljünk túl. Talán Áder még a normálisabbja. (na nem offolgatok, inkább szpátty:))

bóra77 2011.05.20. 23:33:38

@a-kis-herceg: szerintem elmenni innen az gyávaság és megfutamodás. nem tudom mi kellene ahhoz, hogy elhagyjam a hazámat...inkább részt veszek a kollektív szívásban:)

panelburzsuj 2011.05.20. 23:35:43

@Ordnassac:

Ezek ilyen Rorschach-mondatok ... :)

a-kis-herceg 2011.05.20. 23:35:57

@bóra77: áder konszolidált. így az ordi féle spekuláció reálisnak tűnik....

Ordnassac 2011.05.20. 23:36:32

@bóra77: TG-blogon, NEM offolgatni? Lehetséges ez? :-P

Úgyhogy: hogy került le DT a gólyatáborodba?

Jack Torrance 2011.05.20. 23:37:11

@Ordnassac: de hát a fideszben 1 ember van, akinek a véleménye számít, a többiek eszerint fogadnak vagy utasítanak el mindent, függetlenül a szívük súlyától.

panelburzsuj 2011.05.20. 23:41:26

@bóra77:

Hány emberről kell gondoskodnod?

bóra77 2011.05.20. 23:44:07

@Ordnassac: az elején még illik a poszthoz hozzászólni tartalmasan és részletesen. de ilyen későn én már nem tudok szintetizálni.:)
azt ne tőlem kérdezd, hogy került oda:) biztos meghívták előadást tartani. emlékeim szerint talán el is mentem rá, de túlzottan nem figyelhettem oda, ha ennyire nem ragadott meg.

bóra77 2011.05.20. 23:46:17

@panelburzsuj: zéró, de nem ez a lényeg. küzdeni kell a boldogulásunkért. leginkább idehaza.

Ordnassac 2011.05.20. 23:46:26

@Jack Torrance: ez így van, nem véletlenül ostromolják a KDNP-sek is Orbánt vagy valamely közeli emberét.

@bóra77: ezt a meglepetést. :-D

2011.05.20. 23:49:24

Hm.

Nekem sincs alleluja érzésem...jó egy egy éve kicsit volt, az se a fidesz miatt...;)

Ordnassac 2011.05.20. 23:49:44

@panelburzsuj:

- "Mit lát?"
- "Megszorítócsomagot."
- "És most?"
- "Tüntetést."
- "És ez mit ábrázol?"
- "Matolcsy Györgyöt."

Diagnózis: akut morbus politicus

John C. Arvay 2011.05.20. 23:50:57

@subtotal: like :)

"az ember nem lépheti át saját árnyékát"

közhely, de igaz. azért közhely.

parlamentarista 2011.05.21. 00:04:23

@bóra77:
gyávaság? mitől lenne gyávaság?

Civitas Fidelissima 2011.05.21. 00:11:16

@török gábor: mivel 98-ban indult a magánnyugdíj-rendszer, nagyon sok mindent amúgy se tudtak volna szétosztani. De már akkor is hozzányúltak, mert emelni kellett volna a pénztárakba jutó 6%-os járulékot, de ők inkább befagyasztották. Azaz már akkor is a bögyükben volt a dolog.

parlamentarista 2011.05.21. 00:14:19

@török
írhattál volna a médiáról is. hány véleményformáló volt akkor és most.

2011.05.21. 00:20:21

@Ordnassac: :D

@bóra77: rátarti, bunkó jogászok, mit vártál?;)

2011.05.21. 00:22:01

@bóra77: Hellinger-féle családállításon megtudnád, hogy miért nem mégy el, és aki elmegy, az miért teszi...

Ordnassac 2011.05.21. 00:24:21

@Letícia: mint Kósa, Szijjártó és Matolcsy? :-P

2011.05.21. 00:28:04

@Ordnassac: na közgazdászok még bunkóbbak!:D

2011.05.21. 00:46:02

@Hepci: azok tüneményesen bogaras kekec emberek...hisz aki a virágot szereti ugye..:D

És ez is az egy év termése...:

index.hu/belfold/2011/05/20/helyesirasi_szotar_pali_bacsi/

bigapples 2011.05.21. 00:49:45

"harmadikból a várakozásokkal ellentétes irányú cselekvések esetére várható, szinte kalkulálható kockázat és veszteség. Nagyjából ez történt"

Kár, hogy 1999-re is hasonló arányban erodálódott el a Fidesz szavazóbázisa egy évnyi kormányzás után. Talán mégsem ennyire egyszerű a helyzet és az ok-okozati elemek, mint TG felvázolja.

Konzervatív-liberális Fidesz vs baloldali-etatista-osztogató Fidesz?
"nincs szükség megszorításokra, nem szabad csökkenteni a különböző jóléti kiadásokat stb"

lol, ez így már kicsit törökzsoltis egyszerűsítés, azért pontosan lehetett tudni, hogy nem lesz sem osztogatás, sem fájdalommentes kormányzás.

hirszerzo.hu/belfold/68370_valsagkezelo_kormany_kell_orban_nem_tor_nep

Ventura Blvd 2011.05.21. 01:33:21

@a-kis-herceg: Ma nagy társaságban voltam (egy tucat család), és amikor a gyerekekre terelődött a szó, mindenki (kivétel nélkül) úgy vélte, hogy nyugatabbra sokkal jobb életük van / lenne / lesz.

A legütősebb érv (szíven ütőst érts alatta) az volt, hogy a "Menj külföldre!" idáig az apák érve volt, de most már az anyák is ezt mondják a kölyköknek. Még akkor is, ha ezzel kimondják, hogy az unokáikkal alig-alig lesz kapcsolatuk.

Ez nem csak egy kellemetlen ország, ez már élhetetlen.

------------------

Nekem semmi bajom azzal, amit TG mond, nekem azzal van gondom, ahogy a Fidesz változó feladatokhoz viszonyult. [Amatőrök. Navrasics+Matolcsy és a rendszerintegrációóóó!]

A PROBLÉMA attól még nem olvad el, hogy nem a tépett idegzetű GYF kiabálja - "Tűnj el! - hanem az ugyancsak nem 100-as OV.

Lenéz, és azt mondja - "Hű, magyarok, ez a felhozatal? Bruhaha!"

------------------------

Holnap lemegyek az M1-es elejére, és átfestem a táblát ilyenre: Bécs / Wien 1867 km (60 év).

Link Elek 2011.05.21. 06:24:45

Jön a Zorbán! Jön a Zorbán!
Itt a Zorbán!
Hová tünt a nyugdíjpénzecském?

lüke 2011.05.21. 07:16:13

milyen fiatalok voltak és liberálisak
(szegények , diktatúrában töltötték a gyerekkorukat)
www.youtube.com/watch?v=mwzZRJex5_U

lüke 2011.05.21. 07:17:42

@Link Elek:
hófehérke ?
na ö nincs,csak törpék vannak, láthatod mennyi ilyen nick van
( a valóság leképzése)

lüke 2011.05.21. 07:20:23

@parlamentarista:
nem gyávaság, ma meg az uniós szabad munkavállalásával sokkal nagyobb a lehetöség,de
nem könnyü, legföképp elfogadtatni magad

a-kis-herceg 2011.05.21. 07:26:17

@Ventura Blvd: 1000 év a különbség, nem 60. a dualizmusban bár láccólag egyszinten voltunk. de akkor a rencer adminisztráció osztrák és a parasztok magyarok voltak...

főleg a 26-40 évesek az ismerőseim. ez egy új trend. eddig csak a fiatalok (de az "szokásos", korosztályos jellemző volt) tendáltak külhon felé. ez új... nagy veszteség lesz. a legerősebb HÚZÓ korosztály + képzettségben is (nyelvtudás, és értékelhető szakmai tudás)

ennek ellenére mindenkinek azt tanácsolom: maradjon. persze nehéz a könnyebb TÚLÉLÉS sel szemben érvelni.

gyakorlatilag én is államcsőd+véres polgárháborút vizionálok egy éve...

ennek ellenére is azt mondom mindenki élje túl vagy itthon, vagy majd jöjjön haza...

éljük túl ezt a kis "átmeneti" feudalizmust

re-akcio.blog.hu/2011/04/21/feudalis_alkotmany

lüke 2011.05.21. 07:32:13

@Ventura Blvd:
a válsztókat reprezántálja >már a választottak
- aki nem megy el, öt is-
(ez majdnem olyan, mint a házasság,természetsen fel lehet ezt is bontani)

masni55 2011.05.21. 07:32:37

@Civitas Fidelissima: Ez így igaz. :D
@Ventura Blvd: Én is ugyanezt mondom a fiamnak, sőt minden unokaöcsémnek és hugomnak. Sajnos. :( Nyelv, kor és egyéb hátrányaim miatt én maradok. Egyenlőre. :D

lettuce 2011.05.21. 07:48:12

@a-kis-herceg: nem lesz ez rövid átmeneti, bár legyen neked igazad!
@masni55: ezt hallom mindenfelől: el ebből az országból fiatalok. Félelmetes.

László56 2011.05.21. 08:06:45

Szép jó reggelt Mindenkinek

Igen. Micsoda különbség ! Ország, világ, tátott szájjal csodálkozik. Honnan szedték a fiúk ezt a tudásukat egy ország megváltoztatásához. Ezt a precizitást. Ezt a magabiztosságot. Ezt az irányvonalat, hogy miképpen kell a kommunista fekélyt kivágni az ország testéből. Egyáltalán, ezt a csodálatos jövőképet az ország számára. Ez a változás olyan, mint amikor egy csúnya hernyóból csodálatos pillangó lesz.

Minden elkövetett hiba ellenére: csak gratulálni lehet. Így tovább és egy elmaradott alázatos, önmagát mindenkinek felkínáló országból, modern öntudatos ország leszünk.

Ezt nem lehet az iskolában tanulni. Ehhez több kell mint intelligencia. Mindehhez nem is politikus kell, hanem államférfi, ki a pillanatnyi politikai előnyét adja fel az ország jövőjéért. Csodálkozunk és még egyszer csodálkozunk. Másfél évvel ezelőtt még nem gondoltuk volna hogy minálunk, Magyarországon ez lehetséges. Gratulálunk a második Orbán kormánynak.

Ennél csak akkor lenne nagyobb az örömünk, ha a kormánypártnak is gratulálni lehetne. Sajnos azonban a FIDESZ mint párt, erősen le van maradva a kormányunktól és parlamenti frakciótól. Reméljük hogy lesz rá ideje Orbán Viktornak gatyába rázni a FIDESZ -t, ha az EU elnökségét átadja másnak. Szükség lesz rá !

nyünyüge 2011.05.21. 08:07:45

off :)))!

hircsarda.blog.hu/2011/05/20/kiassak_a_40_eves_kor_elott_elhunyt_allampolgarokat

"...ideje lenne felülvizsgálni az idő előtt elhunytakat, hátha csak szimulálnak és valójában élve fekszenek a föld alatt, kerülve az értékteremtő munkát"

nyünyüge 2011.05.21. 08:17:27

És egy kis mszp (vitányi):

nol.hu/lap/forum/20110521-a_megujulas_kerdesei
(már csak a Marabu miatt megéri)

ssi 2011.05.21. 08:19:16

csak úgy, ... általában ...

a csakazértis bebizonyítom, hogy mekkora hatalmam van ..
"sikere" ... torz ... vmi fontos marad ki: "a másik is ember"

sokak által már könnyen elfogadható konkrét reformlépéseknél is,
de főleg azon a fejlődési pályán, amire az ország állhatna végre:
a nincs semmi ingyen, de tenni érte lehet öröm - s a többiekkel együtt

kellemes hétvégét mindenkinek!

panelburzsuj 2011.05.21. 08:30:10

@László56:

Most már egészen biztos, hogy te Orbánia esküdt ellensége vagy.

panelburzsuj 2011.05.21. 08:31:22

@panelburzsuj:

Legfeljebb még nem tudsz róla! .... :))

porfelhő 2011.05.21. 08:40:57

Már 1998-ban a választásokon is szembe ment a Fidesz önmagával. Mind végig hangoztatta, nem köt koaliciót a kisgazdákkal, aztán az utolsó pillanatban még is " meglépte" azt, mert a választási rendszer lehetővé tette. Most a betonpolitikával gondoskodik arról, hogy a következő választásokon ez ne fordulhasson elő.:)
Az első Orbán kormány gazdaságpolitikája is hozzájárult az elmúlt nyolc évhez. Rosszabb állapotban adta át a szocialistáknak az országot mint ahogyan a Horn kormánytól átvette.
Na. Igen. ellenzéki éveiben a Fidesz "számos olyan cölöpöt levert " . Népszavazás hivének vallotta magát, igy a szocialisták által kezdeményezett a tandíj bevezetését, a vizitdíj- a kettős állampolgárság bevezetését végül is leszavaztatta a nagybetűs néppel.
Ők voltak a nagy ellensúly, most a kétharmad birtokában gondoskodtak róla, hogy ne lehessenek fékek,- és ellensúlyok.
Úgy gondolom, ha az ellenzék nem lenne szervezetlen és erőtlen az sem jelentene sokat a parlamenti politizálásban, mert ha úgy tetszik egy tollvonássalír át mindent a többségi kormány.
:)

sárkányfő 2011.05.21. 08:43:13

@a-kis-herceg: az én ismerőseim között már olyanok is vannak, akik itthon sikeresek, pl. jól menő cégük van (sok embernek adnak munkát), és ezzel együtt készülnek külföldre. Nem bírják már elviselni ami itt megy. Nem csak a politika, de a hétköznapok szintjén sem. Meg az üzleti életben sem, hogy az egész életük arról szól, hogy lesik ki hogy akarja éppen átvágni őket, senkiben sem lehet megbízni. Illetve ami még érdekes, hogy leggazdagabb "ismerősöm" (=távoli ismerős) aki konkrétan milliárdos, már elköltözött. Én mondjuk a helyében egy egzotikus tengerparton koktéloznék életem végéig, de ő nem bír leállni, és most új hazájában (német) üzletel.

"gyakorlatilag én is államcsőd+véres polgárháborút vizionálok egy éve..."
Túl sok filmet néztél ;) Nem látványos lesz a lecsúszás, hanem fokozatos, illetve már tart jó ideje. Bár egyre több esélyt látok, hogy az EU lassan valódi szuperállammá fejlődik, és megment minket (meg másokat is) önmagunktól. Imádkozom, hogy így legyen, ezt látom az egyetlen esélyünknek. Már tavaly is 7% lett volna az áht. hiány, ha nem szólnak ránk... de azért még van bőven hová fejlődni.

porfelhő 2011.05.21. 08:45:00

@László56:

Nahát! Gratulálok Kedves László!
Nagyon tetszik amit ír! Legalább Ön minden délelőtt mosolyt csal az arcomra. Nagyon jó.
:)

sárkányfő 2011.05.21. 08:45:55

ez a poszt amúgy most egész jó, lehetne hasonló pontokat írni az előző kormány kapcsán is.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.05.21. 08:49:57

@török gábor: Ezért érdemes odatartanod a másik orcádat is ;-)

porfelhő 2011.05.21. 08:50:28

1998-ban lényegesen más programmal és karakterrel nyert a Fidesz, mint 2010-ben."

Na.igen. Már csak azért is, mert 2010-ben nem fogalmazott meg a Fidesz konkrét programot. A győzelemhez, kellett az öszödi beszéd is.:) Na és ott volt a gazdasági világválság.
:)

porfelhő 2011.05.21. 09:00:10

Na! Már én meg nem is értem?!
Ma sem tudok kommentelni. Nem szakitom félbe a többség tudományos kommentelését. :)
Ugyan is mennem kell szemetet szedni. Ti pedig érezzétek jól magatokat, írjatok sokat!!

:)))))))))))

jjulie 2011.05.21. 09:00:39

@sárkányfő:

én viszont rendszeresen találkozom olyanokkal, akik hosszú időt töltöttek külföldön, és visszajönnek, visszajöttek, vagy részben visszajöttek, vagyis kettős életetélnek, vannak érdekeltségeik külföldön, de erősítik itthon is, sőt olyan is van, hogy a külföldön felnőtt gyereket helyezik vissza ügyvivőnek, a legérdekesebb, egy 53-ban született, magyar apával bíró, magyarul egy szót sem tudó azért van már hónapok óta pesten, a hogy letelepedését egyengesse

illetve ismerek egy szép sikert elért embert, aki felnőttként ment el, de ma már többet van itthon, mint "otthon" és a gyerekei itt akarnak lenni, és már látogatóba sem szivesen mennek "oda"

szóval elmenni sok ok lehet, meg visszatérni is, és lehet ez akár egy természetes normális és egészséges dolog is

porfelhő 2011.05.21. 09:02:22

oppá" elfelejtettem!:)

Pedig most annyira jó gondolataim lettek volna, csak nincs időm már irni!
:))

abrakadabra40 2011.05.21. 09:03:53

Gábor nem akarsz erről az érdekes helyzetről posztolni?

2011. május (a teljes népesség körében):

Századvég: Fidesz:35% Mszp:12%
Medián: Fidesz:34% Mszp:13%
Azaz a Fidesz 2.7-2.8 millió támogatóval rendelkezik még mindig.

Szonda: Fidesz:24% Mszp:12%
Itt viszont már csak 1.9 millióval.

Nem értem. Hogyan mutathat a 3 nagy közvélemény kutató cég közül az egyik egy tökéletesen más adatot a Fidesznek? Ugyanis itt egy 800-900 ezres eltérés észlelhető.

magyar ember teli szájjal 2011.05.21. 09:19:30

Egy éve semmit se csinál a kormány. Ez a nagy különbség, a többi csak máz.

is 2011.05.21. 09:23:16

"A Fideszen belül olyan mértékű hatalomkoncentráció ment végbe, olyan erővel képes monopolizálni a politikai és gazdasági hatalmat egy erőcsoport, amire tényleg kevés példa van a demokratikus politikai rendszerekben."

Bekeretezni, és minden falra kitenni, iskolákban minden reggel hangosan felolvasni. Simicska-Csányi-Demján-Orbán-Pintér. Van az életnek bármely területe, amit nem fognak? TG, sok mindent helyreraktál, amit eddig elbaltáztál. Sajnos csak elemzői szempontból, és sajnos csak most. Ha ezt a 2010-es választások előtt leírod, mint debreczeni, akkor most mennybe mehetnél. Így csak annyit jegyezhetünk meg, hogy vérge hozzád is elért a tudás.

xsasha 2011.05.21. 09:26:21

Alapvetően jó ez a poszt, mert lényeges dolgokra mutat rá, de vannak benne hibák szerintem, és nagyon hiányzik belőle a dialektika. Statikusan szemlélve persze jó megközelítés, de az ilyen statikus szemlélet könnyen elkerül lényeges igazságtartalmakat.
Ha kicsit feszegetjük az ok-okozatokat, nem tekinthetünk el pl. Orbán politikai koncepciójának vizsgálatától Ugyanis 94 után Orbán elvi politizálásból átváltott célvezérelt politizálásra.
Ez azért érdekes leginkább, mert 98-at összehasonlítva 2010-el, egyértelműen látható, hogy a kommunikáció és a cselekvés szétvált.
Ennek okai és következményei például nagyon fontosak. És sokkal reálisabb képet ad, mint a Fideszt baloldali-etatista-osztogatóként leírni.

panelburzsuj 2011.05.21. 09:28:17

@abrakadabra40:

Matematikailag úgy, hogy a "biztos szavazók" számában meg vagy másfél milliós eltérés van.

Az értelmezési bűvészkedés a "megcsalt a Fidesz, de más se kell" állapotú polgárok körül zajlik.

pug406st 2011.05.21. 09:31:03

1-2. Nemzetközi környezet, gazdasági helyzet: 98 környékén a nemzetközi környezet sem volt a legtökéletesebb pl. Orosz "államcsőd", ázsiai kistigrisek majd később dotcom lufi. Azok a lépések amiket említesz sajnos így is úgyis fájdalmasak lettek-lesznek. Tény, hogy akkoriban picit egyszerűbb lett volna de tartok tőle ha nincs kényszer nem történik itthon semmi olyan ami politikusi népszerűségvesztést okozhat mert akkor veszélybe kerülnek a bársonyszékek.

3. Abszolút egyetértek. Ennek fényében viszont teljesen meglepőek azok az intézkedések amelyeket bevezettek. Pontosítok. Vannak olyan lépések melyek elodázhatatlanok voltak és tökéletes ellentétben állnak az eddigi kommunikációval. A meglepő inkább az, hogy a negatívan érintett rétegeket gyakorlatilag semmivel nem támogatják pedig volt/lenne mozgástér. Kommunikációval agyakat lehet egy darabig irányítani de a gyomor előbb vagy utóbb jelez.

4. felhatalmazás: bármit meg lehet tenni és meg is tesznek szinte mindent. Nekem továbbra is az arrogancia amivel teszik a legnagyobb bajom.

5. Ezzel is egyet értek. Talán annyit fűznék csak hozzá, hogy ha nem lenne ez az arrogancia akkor ez az amúgy súlytalan ellenzéknek gyakorlatilag nem lennének megszólalási lehetőségei.

sárkányfő 2011.05.21. 09:32:11

@jjulie:
ez jó hír. én viszont tudok olyan, amúgy kivételesen jó fej illetőről, aki kiment ausztráliába, majd rájött hiába a sok pénz, ott örökre csak egy idegen marad, a nyelvet se fogja már felnőtt fejjel soha 100%-osan elsajátítani, nem tudja magát otthon érezni (azért tetszik neki ami kint van, nagyon...) és a régi haverokat, gyökereket, stb. semmi sem pótolhatja. ezért visszajött. de 3 év külföd után megszokta a normális világot, és elképesztő sokként érte az itteni mentalitás. pedig ebben nőtt fel, csak hát a jóhoz odakint hamar hozzászokott... szóval megy vissza, immmáron tuti végleg.
ismétlem, itt nem a pénzről van szó, egyrészt megszedte magát, másrészt a relatív szegénységre számított, nem is túl anyagias, csak meg akar élni, ennyi, itt az itteni mentalitásról van szó.
ami nekem a legnagyobb döbb, hogy a gyerekei odakint a suliban úgy megszokták az angolt, hogy egymás közt itthon is angolul beszélnek most is, amit ő nem is ért rendesen, mert a gyerekei egy év alatt jobban megtanultak angulul mint ahogy ő fog valaha. szóval nyelvi fal épül(t) közte és a gyerekei között, szereti is a hazáját, itt vannak a gyökerei, tudja hogy kint örökre idegen marad, de még így is visszamegy.

hallottam hasonló sztorit kanadából is, kiment, visszajött, megint kiment, stb., már se itt nem jó neki se ott.
szóval megy ez az oda-vissza tánc rendesen, de aki már megismerte egyszer milyen odakint, az már nem fogja sose megszokni ami itt folyik.

úgy általában szerintem egy szelekeciós folyamat megy végbe, aki tud, menekül, és az a része, aki lelkileg át tud állni egy új világra, vagy az egész családjával megy, ami lelki pufferként működik, azok kint maradnak. akik meg nem, vagy a nagy jólétben többszörös erővel tör rá a lelki szükség a gyökerei iránt, az visszajön.
de akik visszajönnek,azok is több lábon állnak, és ha nagyon eldurvulnak itthon a dolgok, két perc alatt leléphetnek.

az pl. közismert, hogy a görögök mennyi embert veszítenek az emigráció miatt, sokan már eleve külföldi iskolákba iratják be gyerekeiket, hogy könnyebben leléphessenek (meg a híresen szar minőségű görög iskolarendszer miatt is)

nyilván akiket te ismersz, akik cégeket vezetnek, azoknak ez könyebb, mert a gazdagságuk egészen más életet enged meg nekik, nem kell rendszeresen szembesülniük a magyar rögvaslósággal. a gazdaság vagy csak a tehetős jólét burokként funkcionál, pláne ha az üzlet is külföldre irányul. de a többség, aki elmegy az sima átlagember. és sokan boldogan élnek kint, eszükben sincs visszajönni, megmenekülésként, felszabadulásként élik meg az emigrációt.

mondjuk mindezzel együtt Magyarországról viszonylag kevesen mennek ki a szomszédos országokhoz képest. Bár ebben nyelvi akadály, meg sima gyávaság is van bőven.

abrakadabra40 2011.05.21. 09:32:18

@panelburzsuj: Valaki, nagyon hazudik. Ilyen eltérések nincsenek.

Diocles 2011.05.21. 09:35:19

off

Valaki segítsen mán értelmezni ezt a virágnyelvet:

"Kizárt, hogy az LMP valaha is együttműködjön Gyurcsány Ferenccel" - szögezte le Schiffer András, annak kapcsán, hogy a volt miniszterelnök az áprilisi zuglói önkormányzati választás után összefogásra szólította fel az MSZP-t és az LMP-t. A frakcióvezető szerint a jelenlegi magyar politikai helyzet "a Fidesz kétharmadával és annak összes kellemetlen mellékhatásával együtt" azért is állhatott elő, mert a Fidesszel szemben álló oldal politikai célkitűzései az utóbbi tizenöt évben kimerültek Orbán Viktor legyőzésében.

Szavai szerint az LMP ennél viszont többet szeretne: az állampolgári részvételen nyugvó demokráciához, a zöld fordulathoz, az esélyteremtő társadalompolitikához keres szövetségeseket a választók között. Hangsúlyozta, hogy az LMP 2008-2009-ben Gyurcsány Ferenc ellenzékeként jött létre. Hozzátette, ha a Gyurcsány-kormány szabadságjogokhoz, jogállamisághoz való viszonyát vagy az álbaloldali kormányok neoliberális gazdaságpolitikáját nézik, akkor egyértelmű, hogy az egykori miniszterelnök és az LMP ideológiai platformja "fényévekre állnak egymástól".

hirszerzo.hu/belfold/20110521_schiffer_gyurcsany_lmp

Vagyis: csak Gyurcsány Ferenccel nem, de az MSZP-vel (=Puch pártpénztárnok körével) igen?

Schiffer feltűnően kerüli az MSZP bírálatát, a főgonosz immár csak Gyurcsány és az ő legutolsó két éve, valamint az általános "húsz év".

rajaram 2011.05.21. 09:37:38

1998: a FIDESZ politikusainak minden 2. szava a "polgár" volt
2010: ezt a szót egyszer sem hallottam egyikőjüktől sem

hová tűntek a polgárok?

jjulie 2011.05.21. 09:38:25

@xsasha:

hát persze

a profin megvezetni tömegeket komoly tudomány, és mint ilyen mindig is kifizetődő tevékenység volt, és rátalált az útra az orbán is

a "kommunikáció és a cselekvés szétvált": a gyurcsányt is valami ilyen söpörte el, kitudódott, hogy nevén nevezte a dolgokat, na az orbán ilyen hibát nem csinál

az orbán a saját orbánságába fog belebukni

xsasha 2011.05.21. 09:39:24

@abrakadabra40:
LOL
Életemben két piackutató intézetnél dolgoztam kérdezőbiztosként.
Az egyik egy gazdasági piackutató, a másik a Szonda.
Mondjuk úgy, hogy valószínűleg más módszertant alkalmaztak.

sárkányfő 2011.05.21. 09:39:38

@Diocles: kár túlagyalnod, majd 2014-ben eldől mit akarnak, az akkori helyzet alapján. Gyurcsánnyal soha, ezt mindig elmondják, ennyi a tuti. Nem is bocsátanák meg a szavazóik, azok nem fideszesek, akik letojják hogy olyanokat hazudtak nekik, mint pl. hogy a kisgazdákkal nem lesz koalíció, vagy hogy "megvédjük a nyugdíjakat/nyugdíjpénztárakat", stb.

cambridge.on 2011.05.21. 09:43:02

"2002 után azonban ellenzékben a párt egyre többször kifejezetten baloldali-plebejus retorikát alkalmazott"

Ebben a mondatban, az ellenzékben a kulcs szó.
Amint néhány poszttal korábban volt szó róla, azért nem mondták meg mit akarnak tenni, mert akkor nem kaptak volna 2/3-ot.

Tehát ez a baloldali-plebejus retorika csak ellenzékben folytatható.
Kötelezni nem kötelezi őket semmire. Legfeljebb a hívők bosszantására alkalmas, ha néhány esetben felemlíti valaki.
Hiányolom a két kormány összehasonlításánál a kormányt alkotó személyek összehasonlítását. Még mindig a 2002-es vereségre keresik a válaszokat. Az ismételt vereség elkerülésére használják a hatalmukat. Ebben nagyon jók, de mi jó jön ki ebből az országnak?
Miért nem tudtak még előállni egy részletes gazdasági koncepcióval? A manyupos pénz összegétől függ a gazdasági terv? Egy év kevés volt az elkészítéshez, ha csak a megválasztást tekintem indulásnak. De már évekkel ezelőtt tudni lehetett, a Fidesz fog kormányozni. Ezen az alapon megítélve: siralmas az eredmény.
Azt hiszem, óriási szerencsénkre nem engedték meg a tervezett ámokfutást a fizetési hiánnyal a Fidesznek.

Ebben a pár(t)kapcsolatban is előfordul, hogy a farka csóválja a kutyát. Oktatás ügyet említeném példának.

@László56: Az öröm óda végén, csak nem kritikát fogalmaztál meg? Valaki telebeszélte a fejed?

sárkányfő 2011.05.21. 09:46:58

@cambridge.on:

"2002 után azonban ellenzékben a párt egyre többször kifejezetten baloldali-plebejus retorikát alkalmazott"

Lefordítom magyarra:

"2002 után azonban ellenzékben a párt megvalósította a totális szociál-populizmust"

jjulie 2011.05.21. 09:47:15

@xsasha:

és halálodban hol dolgoztál?

abrakadabra40 2011.05.21. 09:47:43

@xsasha: Hát eléggé más módszertant alkalmazhatnak, mert 800-900 ezres eltérés az nem semmi. Szerintem a Szonda mismásol, mert a Medián és a Századvég pontos szokott lenni.

Diocles 2011.05.21. 09:47:45

@sárkányfő:
De azt nem véletlenül nem mondják, h "az MSZP-vel soha", ugye? :) Kiszúrja az ember szemét ez a magas labda, ellentmondás, sajnos a riporter nem tette fel ezt a kérdést, vagy, ha feltette, akkor nem került bele az összefoglalóba.

A legmókásabb az lesz majd, ha az MSZP Bajnait indítja, aki nagyon népszerű a volt SZDSZ-es szavazók körében (akiknek többsége tudjuk hol van), viszont a hivatalos LMP-pártideológiában meg a "gonosz" neoliberalizmus megtestesítője. Vicces dolgok lesznek ezek, fogunk sokat nevetni. :)

krausz2 2011.05.21. 09:49:12

Hát komolyan azt hittem hogy itt az MSZP-s honlapon normális ember már nem is írhat!
Csak ilyen Tóta W.-k akik lejáratják Magyarországot.
Aztán itt van-gondolom nem soká- egy normális ember.
Nem rokonom, nem ismerem,de drukkolok neki.
És a FIDESZ? Hát ha nem kezdenek el lopni,akkor csak így tovább.
Igen,dolgozzon mindenki/aki tud/ mindegy hogy cigány, magyar vagy szingaléz.A kivételek vérlázítóak ! Egyik oldalon diplomás 40 éves nyugdíjasok,plusz kamu rokkantok nagy száma,a másikon a
szakképzetlen tömegek ,a munkanélküli semmire se jó diplomásokkal.
Nincsenek mérnök és nincsenek szakmunkások! Miért?
Mert ez egy olyan terület ahol igen jól mérhető a teljesítmény és
a tehetség. És erre van szüksége az országnak!
Kedves Török Gábor nagyon rosszul látom?

jjulie 2011.05.21. 09:56:31

@krausz2:

uramisten , ember, melyik bolygón éltél eddig, a fidesz már régen elkezdett lopni, régesrégen, guglizz rá, mit is tettek az ingyen kapott székházukkal?

xsasha 2011.05.21. 09:57:50

@abrakadabra40:
Ezt nem biztos, hogy egy elemző blogon elemezni lehet politológusként. Azt mindenesetre lehet tudni, hogy egyes közvéleménykutató cégek nem érdekmentesen végzik a feladatukat.

sárkányfő 2011.05.21. 09:59:02

@Diocles: miért mondanák, hogy az mszp-vel soha? Bajnai meg messze nem olyan negatív az lmp-nél, ahogy beállítod, ráadásul tényleg az elmúlt 20 év messze legjobb miniszterelnöke volt, szóval ha az mszp valóban Bajnait indítja, akkor kezet csókolhatnak, hogy a számukra lehető legjobb, legvállalhatóbb arcot tolják. Egy Mesterházy vagy valamelyik őskomcsi lenne valóban full ciki az lmp-nek.

és mint utaltam rá, egy fideszes rajongó az utolsó, aki bárkitől bármilyen adott szót számon kérhet :)

jjulie 2011.05.21. 09:59:34

@xsasha:

hát szása, most egy világ omlott össze bennem

ET-nick 2011.05.21. 10:00:55

Személyiségfejlődésből megbuktam volna, ha ugyanazokat az elveket vallanám most is, mint mondjuk 10-15 évvel ezelőtt húszas éveimben, és nem vettem volna figyelembe a környezetem változásait, reakcióit.

jjulie 2011.05.21. 10:01:23

@Hepci:

a henyélés nem a te szezonális foglalkozásod?

jjulie 2011.05.21. 10:03:35

@ET-nick:

akkor még élvezted, hogy megkúrtad a kecskét, ma meg már csak megszokásból teszed?

Diocles 2011.05.21. 10:03:36

@sárkányfő:

"Bajnai meg messze nem olyan negatív az lmp-nél, ahogy beállítod"

hm, ez nekem új, majd Scheiring Gábor véleményére leszek kiváncsi.

a személyeskedést meg szerintem fejezd meg, a te szegénységi bizonyítványod, ha csak címkézéssel, minősítgetéssel tudsz érvelni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.21. 10:07:06

@xsasha: közvéleménymatató cégek.

@jjulie: ilyenkor nem lendítem a dzsídípít, hanem a személyiségem fejlesztésére koncentrálok.

cambridge.on 2011.05.21. 10:12:10

Elértük Írország és Portugália korábbi állapotát, amikor a gazdasági kilátástalanság tömegeket kényszerített más országokba. Gazdasági menekültként új hazában találták meg a boldogulásukat.
A 2000-es év környékén ez a folyamat megfordult, egyre többen költöztek vissza az USA-ból, Kanadából. A közel azonos életszínvonal lehetősége sokakat hazacsábított. Az otthon maradtak is erős vonzerőt jelentenek ilyen esetben.
Én már rég próbáltam a gyerekeimet rávenni a távozásra. A személyes kötődésük nagyobb volt, mint a csábítás. Mindketten beszélnek nyelveket, de a párjuk nem. Én már hosszú ideje nem beszélek erről, elfogadtam a döntésüket.
Most elérkezett az idő, amikor már mind két család külföldi munkavállaláson gondolkodik.

A munkahelyen könnyebb elfogadtatni magát egy idegennek, mint a hétköznapi életben a lakóhelyén.
Ezért csodálatos Kanada, befogadóak, megértőek a bevándorlókkal szemben. Akik sokszor a nyelvet rosszul, vagy egyáltalán nem beszélik.
Otthon még a magyar nyelvű bevándorlókat is lenézik.

jjulie 2011.05.21. 10:14:46

@Hepci:

ahhoz be kéne csekkolnod az éden hotelbe, vagy az alekoszhoz

pug406st 2011.05.21. 10:15:45

@cambridge.on: itthon mindenki lenézi a másikat :)

2011.05.21. 10:16:25

Jaj, jó reggelt! Csengett a telefonom, félálomban felvettem, hát képzeljétek, Apánk, Orbán Viktor hívott!!!! Hogy nehéz helyzetben az ország és a szociális konzultációra biztat...

És milyen érdekes, hogy egyből azon gondolkoztam, ha leteszem, vajon jegyzik-e, és inkább végighallgatom, de csak reménykedtem, nem kérdéseket tesz fel, amire meg kell nyomnom a gombokat, mert ha igen, azt akár nyomon követhetik is...

No, azért ez is hozzátartozik az egy évhez, hogy félek kicsit, hogy nem lesz-e következménye annak, ha sokat jártatom a szám, és a Központból ki mikor figyel és mi lesz a következmény.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.21. 10:20:52

1.
"1998-ban lényegesen egyszerűbben tehette volna meg a kormány, hogy valamennyire engedi elszaladni a költségvetési hiányt, és megspórol magának néhány fájdalmas, súlyos politikai kockázatokkal fenyegető lépést."

Meg is tették. Nem 1998-ban, hanem 35 éve folyamatosan. Éppen ezért gyűlt össze az államadósság és éppen ezért van olyan rossz helyzetben az ország amilyenben van.

Nem kell úgy előadni, mintha a költségvetési hiány növelése az ország számára hasznos lépés lenne. Egyértelműen káros.
Az éppen aktuális hatalmon lévő politikai erőnek persze nagyon is hasznos, mivel hivatali idejük alatt felélik az ország jövőjét, aminek következményei viszont már nem őket sújtják, hanem az utódokat, az egész országot.

"a magyar költségvetési politika – amelyet persze korábban is befolyásoltak külső kötelezettségek – ebben az értelemben csak félig-meddig szuverén."

Ennek nem az EU az oka, hanem a felelőtlen magyar politikai elit, amelyik ennyire kiszolgáltatottá tette az országot.
Ha nem lennénk EU tagok, akkor vajon kapna az ország egy halom további hitelt, hogy 7% fölé tornászhassa a költségvetési hiányt?

Frászt kapna, már 2008-ban sem kapott. Szóval nem az EU a mumus, az csak igencsak túlzottan engedékeny, mert fontosabb nekik az eszme, a(z valuta)unió fenntartása politikai okokból, mint a hatékonyság, de néha azért kicsit odafigyelő szülőként megfeddi a rakoncátlan gyerkőceit, olyasmikért, amelyeket azoknak maguktól is, EU-nlkül is tudniuk kellene, elvégre nem pelenkások már. Csupáncsak felelőtlen politikusok vezetik őket.

2.
"1998-ban a hatalomra került kormánynak nem kellett attól tartania (legalábbis nem a mostanihoz hasonló mértékben), hogy bármelyik pillanatban olyan váratlan események történhetnek, amelyek egy pillanat alatt padlóra küldhetik a magyar gazdaságot."

Ez még nem indok arra, hogy egy ország vezetése annyira tönkretegye az országot, hogy azt egy válság már azonnal padlóra küldhesse. S most nem az első Orbán Torgyán Polgár Kormányra gondolok elsősorban, elsősorban messze nem rájuk.

Mindig minden körülmények között olyan állapotban kellene tartani az ország gazdaságát, pénzügyi helyzetét, hogy egy 2008-as szintű válság soha meg se kottyanhasson. Ha kell számítani válságra, ha nem.

3.
Aki hisz a politikusoknak ebben a politikai rendszerben meg is érdemli, hogy csalódjon.
Az nem választási program, hogy 2002 és 2010 között egyik másik Fideszes politikus nyilatkozott ezt azt. Mert az ígéretek betartásának hiánya vádjának semmi több alapja nincs.

Meg lehet nézni a Fidesz 2010-es "választási programját." Abban semmi konkrétum sincs, a Fidesz nem ígért semmit, teljesen biankó felhatalmazást kapott, így mindenki csak magára vethet, ha várakozási nem teljesültek, mert egészen biztos, hogy a várakozásai nem voltak kellően megalapozottak.

Én kellemesen csalódtam, ennél jóval rosszabb kormányzásra számítottam. Nem utolsósorban az első pontban is említett költségvetési hiány elengedésének terve miatt, amit ha megtesznek hosszabb távon teljesen biztosan még rosszabb helyzetbe taszította volna az országot.

Tesznek pár ellenszenves lépést, de a korábbi kormányok sokkal rosszabb gazdaságpolitikát folytattak.

Persze elméletileg lehetne ennél jobbat is, csak nincs olyan politikai erő, amelyik ezt akarná, merné, tenni tudná.

Baloldali, etatista, osztogató állami felfogást a Fidesz képvisel ma a legkevésbé (képviselni képvisel, de nem annyira, mint a többiek), a három ellenzéki párt a Fidesz gazdaságpolitikáját minden balról támadják, ők még szocialistább, még szociálisabb, még osztogatóbb államot akarnának.

4.
Ez így igaz. Reméljük élnek és nem visszaélnek ezzel a felhatalmazással! Az hiba lenne, ha nem élnének vele. Éppen azért kapták ezt a felhatalmazást, hogy mozdítsák más irányba az országot.

5.
Lásd előző pont!
Elég sok minden azért nem történt meg, azért maradt el az elmúlt 21 évben, mert a politikai erők képtelenek voltak megegyezni, mást akartak. Vannak hátrányai is a demokráciának. Ezért maradt fent az 1989-es mutyi, kényszer, hataloméhség és félelem szülte ideiglenes alkotmánymódosítás. Most van felhatalmazás cselekedni. Ha jól élnek vele, rendbe teszik az országot, jobb irányba indítják el, akkor a negatívumok meg lesznek bocsátva, ha nem, akkor ugyanúgy lapátra kerülnek, mint 1990 óta egy kivételével az összes kormány. Az az egy kivétel is csak csalással tudott hatalmon maradni.

Az eredmények, a teljesítmény vagy ezek elmaradása fog számítani, nem az, hogy mit mond az ellenzék.
Mondhatnak, amit akarnak, szólás szabadság van, és szavaiknak nincsenek következményeik.

Akiben az ellenzéki szavaktól megalapozatlan várakozások keletkeznek és nem friss, fiatal 18 éves szavazó, hanem már vén róka, akkor meg is érdemli, ha 21 év alatt sem volt képes megérteni ennek a politikai rendszernek a képmutató, szemfényvesztő működését.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.21. 10:22:14

@jjulie: Alekoszt meghagyom neked. Jókat tudnátok beszélgetni egymással.

Diocles 2011.05.21. 10:24:09

@xsasha:

egyedül a Mediánra érdemes adni (noha ott is tettenérhető némi SZDSZ-LMP-s szimpátia a vezetőségnél), a többiek ide, avagy oda, elfogultak.

emlékezetes eset, és vissza is kereshető, ha valaki nem hinné, h az elmúlt ciklusban egy ferencvárosi egyéni képviselői választásnál (Gegesy lemondása miatt) a Szonda közzétette a balsajtóban a preferenciákat.
nos, a lényeg az volt, h a Fidesz és a szocik fej-fej mellett álltak, a Jobbik a felmérésükben nem volt sehol.

az eredmény meg az lett, h a Fidesz jelöltje kétharmaddal nyert, a Jobbik áttört, az MSZP meg valami egynegyed alatt kapott.

nyünyüge 2011.05.21. 10:26:55

@magyar ember teli szájjal:
Dehogynem! Különböző intézkedésekkel és mindenféle, gyakran előkészítetlen, átgondolatlan terveket propagáló politikai lózungokkal tovább táplálta az egyes társadalmi rétegek, politikai táborok közötti ellentéteteket, kiélte és termeli a revansvágyat, a közszolgálatban dolgozóknak megtanította, hogy "kuss a neved", hogy rendszeresen meg lehet kerülni a törvényalkotási folyamatot, akár az alkotmány esetében is, hogy lehet - sőt dicső és bátor dolog - visszamenőleges hatályú törvényeket hozni, ....

Miközben ekkora felhatalmazással , megalapozott, jövőtálló változtatásokra lehetne (lehetett volna?) képes.

aszekelyek 2011.05.21. 10:26:57

Kedves Gábor! Mindjárt az első ponthoz volna egy megjegyzésem. Az ország nem törekedett EU-ba. A kormány, a Horn kormány volt az, amely állandóan a "megyünk Európába" szlogennel tömte a nagyon tájékozatlan fejeket. Az egyik Bujtor filmben, R.I.P. még benne is van a nagyon szimbolikus kép, amikor Kern épp belefulladni készül a Balatonba de akkor is , merülés közben is azt kiabálja, "megyünk Európába" . NYilván véletlenül maradt ki, hogy a Horn kormány idején voltunk IMF segély alatt először a rendszerváltás alatt. A kép szerintem ezt tükrözi a filmben. Annyira nem az ország akart akkor belépni, hogy le is szállították pont az ért, hogy érvényes legyen mindenképp, szoci szadesz koala idején 25% -ra az érvényességi küszöböt. Szerintem ez úgy pontos, hogy a szoci kormányok mindig is Európába akartak menni. Akár 25% érvényességgel.KAptam akkor telefonokat , baloldali ismerőstől, hogy mit szólok, mit mondott a zorbán, hogy Európán kívül is van élet. Minden évben alanya is voltam a mérésnek, mennyire is útálják a magyarok az EU-t. NAgyon. Soha nem is rajongtak érte. Egy kutató fizikus ismerősőm, sokat megélt, a kora miatt is , tajtékzott. "Ezeknek diktatúra kell! " Ennyit a szuverenitásunk korlátosságáról, amiről ugye egyetln huncut szó el nem hangzott a propagandában anno. Az égész tájékoztatás egyébként, én buzgómócsing igyeklezetm átrágni magam rajta- A népszabiban megjelentetett, bikfanyelven írt és semmitmondó , tessék lássék sorozat volt. OSzt jónapot! a zorbánt többet szidták a médiumok, mint ismertették vlna, mibe, milyen feltételekkel és kilátásokkal lépünk bele. Azt hogy a második körösök szegény rokonként lesznek kezelve, mezőgazdasági támogatás nuku nekik, semmiféle egyenlő pályák nincsenek, erősen elhallgatták sokáig.Biancora szavazott tehát az a 25%.akik e4gyáltalán akartak az országból belépni. Jelenleg divatos retorikával élve, 75% elutasító vagy bizonytalan volt. Tehát nem is igaz, hogy nem volt még ilyen, hogy 53 % ne tudjon dönteni egy választáson, vagy ne is akarjon szavazni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.21. 10:27:25

@knausz:

""A párt akkoriban alapvetően jobboldali konzervatív-liberális"

Ez nagyon fontos elem, rögtön kiemelném. Tehát nem az akkori szavazótábor változott, hanem a párt maga."

Mert ma van jobboldalibb párt a Fidesznél?

Társadalmi kérdésekben a Jobbik, de gazdaság- pénzpolitikában nincs. Ahol az összes ellentétes mágnes ennyire balról vonz, nyilván nem tud a Fidesz sem túlzottan jobbra tolódni. Nem jobb oldali pártok a vetélytársai, hanem kizárólag még szocialistább államban gondolkodók.

Nyilván minden párt a konkurenciát is figyelembe veszi politikája kialakításánál. 1998-ban még létezett az MDF és az FKGP is. Ma meg már nem.

Szóval a politikai környezet, a paletta változott, ezért változott a Fidesz is.

sárkányfő 2011.05.21. 10:28:01

@Diocles:
nem személyeskedtem, ráadásul általános alanyt használtam, hogy tovább tompítsam. nyíltan felvállalom, mind a fideszben, mind a hardcore rajongóiban a képmutatás, az extrém kettős mérce a legfelháborítóbb (bár lehetne sok mást is említeni).

Éveken át hangos volt az ország a mszp-vel és a gyurcsánnyal szembeni (tartalmában sokszor nem jogos, sokszor jogos, de akkor is jobbról így is erősen eltúlzott és gyakran vállalhatatlan, ordenáré stílusú) kritikával. Most olyanokat művel a fidesz sorozatban, amit ha a szocik csináltak volna, akkor nem csak a hazaárulózás menne kórusban, de budapest belváros már többször leégett volna, és a hullaházban lehetne számolni a rendőröket és a csőcselék pechesebb tagjait. És mit szól ezekhez a fidesezs rajongó? Semmit. Kussol. Rosszabb esetben és magyarázza is, ami tényleg mindenek a teteje.

Hát mit mondjak, felháborító. Szokj hozzá, hogy ezt a fidesz rendszeresen a fejéhez fogja kapni. Meg is érdemli, sokszorosan. Pláne ha még ő kér számon másokon adott szót, netán demokráciát, jogszerűséget, kommunizmust, lopást, egyebeket. Ez az álszentség, kettős mérce egyszerűen leírhatatlan. És ez nem személyeskedés, hiába akarja ezt így beállítani bárki, hanem ezerszeresen jogos kritika. És ahhoz képest amit a fidesz művelt, meg a médiája és rajongó sok éven át, még mindig halk csak mormogás.

lüke 2011.05.21. 10:33:55

@Diocles:
Virág az az elvtárs nyelve:)
vagy igen, vagy nem lesz együttmüködés, s hogy melyikkel az a jövö zenéje
GyF pártja leszerepelt volt szólistákból fog állni, úgyhogy a disszonanancia tuti
- a Medián mindig is SZDSZ-s volt, Hahn Bandi csapata
miért lenne ma más? - LMM-
( intellektuális értelmiség nem batrátkozik a proletár élcsapattal- bocs!)
a jövendölésböl is latszik: jön fel a jobbik
ehhez egy kis-nem sok már - Fidesz bénázás kell,
na meg GYF reanimált lebukott figurái

Húsleves 2011.05.21. 10:34:56

@Diocles:
Segítek értelmezni: az LMP a választások előtt eljátszotta, hogy hú micsoda rendszerkritikus párt, szemben állnak mindenkivel - nem csak a FIDESZ-szel, hanem az MSZP-vel és az SZDSZ-szel is. Erre a színjátékra azért volt szüksége, hogy átmenthesse az SZDSZ liberális "értékeit", mert akkorra már nyilvánvalóvá vált, hogy nemcsak óriási bukta lesz, hanem félő, hogy lengyel mintára végleg eltűnnek a béka segge alatt. Szépen felépítették a szadeszozásra meg maszopozásra alapuló "más" politikájukat, de azért nyilvánvaló, hogy ugyanaz lesz a szerepük, mint az SZDSZ-nek: kullancsok az MSZP testén, hiszen önállóan soha nem jutnának beleszólási pozícióhoz.
A látszat MSZP-ellenességük meghozta számukra amit szerettek volna, bejutottak a parlamentbe. A kifaroláshoz pedig a legjobb lehetőség számukra Gyurcsányra kenni mindent.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.21. 10:35:23

@bóra77:

"most hol is van Áder és Deutsch?"
Brüsszelben. Jó pénzért. Oda a csókosok mehetnek, nem a bukottak.

Az már a magyar politika, média sara, hogy nem igazán követi a brüsszeli eseményeket, nem igazán számol be a magyar politikusok ottani ténykedéseiről. Így úgy tűnhet, mintha süllyesztőbe kerülne az a politikus, aki Brüsszelbe kerül. Szerintem nincs így, de még ha így is lenne létezik az az összeg amennyiért megéri Brüsszelbe süllyedni.

xsasha 2011.05.21. 10:36:56

És hogy miért fontos még a dialektika?
Orbán Viktor arra a gondolatra jutott, hogy a szociális alapon döntő pártválasztók rétege szélesebb, mint amit a Fidesz belátható időn belül meg tud szólítani Tehát az is egy felismerésen alapuló döntés volt, hogy a Fidesz, miután kivették alóla a nemzeti lovat (Mi nem vagyunk magyarok?), és az a ló egyébként is össze volt mázolva, a szociálisan érzékeny szavazók piacára tört be a kommunikáció váltásával, és olyan fényérzékeny emberek leigazolásával, mint Pozsgay Imre.
Persze érdekes lenne megvizsgálni, hogy 2002 után a ballib kormányok mennyire voltak baloldaliak, azaz kik feszítették szét a bal-jobb kereteket.

Kicsit visszakanyarodva, ha az ember megnézi az évértékelőket Orbán Viktortól, akkor nem lehet nem észrevenni a kommunikációs változásokat. Nagyon érdekes lenne az összehasonlítás lehetne a 2002-ig elhangzott beszédek, és az azután elhangzott évértékelők.

Nem lehet eltekinteni eközben Orbán és a média kapcsolatától. Ez a folyamat is párhuzamosan zajlott. Aminek a vége az lett, hogy pl. a Kéri-féle beszélgetés és egy médiában közvetített Orbán-szöveg között súlyos különbségek vannak. Nem tekinthetünk el ennek kapcsán többek között a Zeley-féle Teller-levél akcióról, ami nagyon jól ábrázolja azokat a módszereket, amiket a médiatörvény kapcsán is bevetett a média. Külföldiek szemében az ellenfél tendenciózus beállítása, lejáratása, majd a külföldről való verbális beavatkozás kijárása.
Csak egy mellékszál. Hogy várjuk a politikától a felelősségvállalást, ha a média, a sajtószabadság letéteményese Zeley médiától való eltiltása helyett a magyarázkodást választotta Eötvös Pál és a Népszabadság! (Nem Népszava, nem ATV, nem 168óra.) Mennyire lehet ilyenek mellett, hogy egy politikus mondjon le?

aszekelyek 2011.05.21. 10:38:14

Kedves Gábor! Egy kurta mondatnál többet megér szerintem, hogy bár megtehette volna az első Orbán kormány, hogy megspórolja a fájdalmas lépéseket, tényleg mit is? nem tette, mert nem akarta az országot a fejlődő pályáról leszakítani. A FIDESz fizette ki a GYES-GYED csökkentés után elmaradt de bíróság által megítélt Horn éra fájdalmas örökségét. A 19 ezret is kifizette de nem a ráészorulókkkkkkkkk prioritásának mellőzésével. BAloldalibb volt a baloldalnál. Sok dologban Például erősen felemelte az egyetemi tanárok fizetését is, nem csak több hallgatót engedett be a felsőoktatásba. !!! és ettől sem szaladt el a költségvetés. Leszögezhetjük, hogy tudtak élni a nemzetközi környezet adta lehetőségekkel, amivel feriék, mint mondta nem tudtak, és még kézben is tartották a gazdaságot és a költségvetést. A gyógyfürdők fejlesztése ( Széchényi terv) és annak a túrizmusnak felfuttatása is egy megtérülő beruházás tömeg volt. Még Fekete János is jónak találta ezt:) Szidni ezért is szidták persze balról. A minimálbér 50%-kal megemelése szerintem nem mondható szociális megszoríításnak:))) fájdalmas is csak a külhoni befektetőknek és magyar hirtelen meggazdagodott munkaadóéknak lehetett. Mindeközben pedig kézben tartották a költségvetést. Mutasson valaki egy kormányt, aki rajtuk kívül csak hasonlót is bírt volna produkálni. A nemzetközi környezetről még annyit, nem volt ellenszél, még ellenszellő is csak néha.

Pedró27 2011.05.21. 10:39:23

@a-kis-herceg: "sok barátom, munkatársam kérdezget mostanában, hogy pakoljon-e...

én mindenkinek azt mondom, hogy ne menjen. mert ha minden értelmes ember elmegy, akkor csak ezek a gerinctelen senkik maradnak. akkor az országnak, a magyarságnak annyi..."

Ezek szerint nem csak én jöttem rá arra, hogy a saját politikai oldal híveit kivándorlásra buzdítani kontraproduktív. :))

"a közösségért áldozatot kell hozni, szemben az egyéni pillanatnyi előnyökkel..."

Úgy bizony. A nagy kivándorlósdi egyik pozitív hozadéka lehet szerintem, hogy nő azok aránya itthon, akik ezt így gondolják. Jobb és bal oldalon egyaránt.

Én amúgy jobbos vagyok, a minősítéseddel nem értek egyet, de ez más kérdés...

lüke 2011.05.21. 10:41:35

@aszekelyek:
dehogynem törekedett!
Mindenki remélte hogy az unjós-sicc- jog harmonizáció a törvények betartásával jár,úgy ,mint ottt!
Csak nem voltak meg a feltélek hozzá- töke+ pénz+ tisztesség- s a gulyás kommunizmus gazdáságát könnyen szétverték, s a töke+ pénz visszatartásról gondoskodtak a privatizélt bankok- bankárok-.
Amik, akik a vállalkozás, beruházás kerékkötöi voltak.
Ìgy a multikat szivesebben látták:
- ök nem kértek pénzt
- és a kiszuperált elvtik mehettek multivezérnek, amíg alkalmatlanságuk be nem bizonyosodott.S húsz év alatt kitermelödött egy másik vezetö réteg- weder Schule noch Art-
etwas hunglish, vagy csak ez.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.21. 10:41:45

@Jack Torrance:

"a "láthatatlan" koalíciós partner számomra meglepően nagy befolyással bír. Nem tudom miért, az érthető, hogy sokat ugrálnak és követelnek (miért is ne), az már kevésbé, hogy miért hagyják őket és miért engednek oly sok mindenben, vagy ha mégsem, miért annyira nehézkes az elutasítás."

Idegen, kicsi, de befolyásos állam ötödik hadoszlopa Magyarországon.

Egészen nyilvánvaló, hogy nem a magyar választói felhatalmazás adja erejüket, mert olyan nekik nincsen.

Ha a szavakat nézzük, akkor nem úgy tűnik, hogy a Fidesznek ellenére lenne a keresztény nyomulás, akkor tehát nyilván érdekükben áll, bár nem nem látunk a színfalak mögé, nem tudhatjuk mi van a háttérben.

balfék 2011.05.21. 10:42:30

@aszekelyek: Te tudsz magyarul egyáltalán?

LPista 2011.05.21. 10:43:47

Szerintem jó összegzés. A kényszerek adottak, valamint a széles cselekvési szabadság is. AMIT JÓL KELL felhasználni. (Ebbe természetesen beleértendő a nyugdíjrendszer átalakítása, bármilyen fájdalmas is egyes csoportoknak ÉS az összes nyugdíjasnak, - engem is beleértve). A kockázat a 2014-es választások elvesztése. Ezt viszont vállalni kell.

xsasha 2011.05.21. 10:46:19

@Letícia:
Valszeg már azt is tudják, hogy milyen bugyit hordasz pénteken. ;-) A nemzetbiztonságiaknak úgyis megvan minden telefonbeszélgetésed, szóval már tökmind1, mit nyomogatsz a telefonon. :-)

loláb 2011.05.21. 10:48:53

A kettes pont nem teljesen igaz, ugyanis a távol-keleti válság kismértékben, az orosz pedig nagymértékben hatott magyarország gazdaságára, a tőzsdéra, és az exportcégeinkre. És akkor is volt rejtett akna a költségvetésben, úgy hívták: Postabank.

A hármas pontot, konkrétan a magánnyugdíjpénztárakat pedig azért értelmetlen összevetni, hiszen a 98-ban működő manyup rendszer egy éppenhogy megalakult, még formálódó rendszer volt, lényegesen kisebb vagyonnal, és jelentéktelen költségvetési kihatásal, amit nem volt értelme bántani.
2010-re viszont egy jelentős vagyont felhalmozó, de a vele kapcsolatos reményeket egyértelműen nem beváltó, a költségvetésre súlyos terhet rovó manyup rendszer alakult ki, amit mindenképpen meg kellett változtatni (a szocik is megtették, csak a fidesz szerint -és szerintem sem- nem jó irányba).

Pedró27 2011.05.21. 10:48:58

@lapítotttop: "@a-kis-herceg: nem lesz ez rövid átmeneti, bár legyen neked igazad!"

Minden relatív. Aki nem örült neki, annak a 40 év szocializmust sem volt könnyű kibírnia.

"@masni55: ezt hallom mindenfelől: el ebből az országból fiatalok. Félelmetes."

Társasága válogatja. Én kevesebbet hallom ezt mostanában, mint Gyurcsány alatt, persze akkor sem értettem egyet vele.

Blogger Géza 2011.05.21. 10:49:15

@abrakadabra40: Jó kérdés! Amúgy erre az a válasz, hogy teljes népesség körére kihozott százalékok valójában sokkal kevesebbet mutatnak, mert az épp az aktuális kedvüktől függ, hogy most ők elmennének-e szavazni krédére igent vagy nemet mondanak, illetve elárulják-e a kérdezőbiztosnak, hogy abban az esetben kire is szavaznának, vagy elütik egy "nem tudom"-mal. A valódi pártpreferenciák ennél sokkal stabilabbak (az utolsó Medián adatok szinte megegyeznek a tavalyi választási eredménnyel), tehát az a valódi előrejelzéshez a megoszlás érdekes, amit a teljes körű választ adók megoszlása mutat. Tehát aki azt mondja, igen elmennék szavazni, és X-re szavazok.

lüke 2011.05.21. 10:49:16

@nyünyüge:
az emberek félnek,
a közszolgák szervilisek, féltik a munkahelyüket- ami ugye kevés van -jó kis pragmatizált, meg pláne-
és ez érthetö,
s érdekvédelem sincs- MO-n 17 % szakszervezeti tag, ca 250- 300 ezer ember, megtaláltamm egy eu-s lapon, gondolom az 1M minimál béres kényszer vállalkozó nem tömörül)
ezzel jól tud fegyelmezni a Fidesz, csak egy -két kirugással példát kell statuálni

lüke 2011.05.21. 10:50:26

@balfék:
szerintem nem is akárhogy
csak kiszolgálják a tördeléssel:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.21. 10:50:29

@bigapples:

"Konzervatív-liberális Fidesz vs baloldali-etatista-osztogató Fidesz?
"nincs szükség megszorításokra, nem szabad csökkenteni a különböző jóléti kiadásokat stb"

lol, ez így már kicsit törökzsoltis egyszerűsítés, azért pontosan lehetett tudni, hogy nem lesz sem osztogatás, sem fájdalommentes kormányzás."

Így van. A mai ellenzék még kormányon évek óta azt szajkózta, amikor már sejtëtték, hogy bukni fognak, hogy a Fidesz sem fog tudni mást csinálni, ha nyer, mint "megszorítani".

Azért illett volna nem csak a Fideszre figyelni. :-)

xsasha 2011.05.21. 10:51:50

@Pedró27:
Az én meglátásom szerint a ballib politikacsinálók ezt nem így gondolják. Az egyik legmarkánsabb különbség a jobboldal és a baloldal között két állítással jellemezhető leginkább:
"Az állam értünk van."
"A köztársaság csak a ruha a nemzet testén."

lüke 2011.05.21. 10:52:13

@Akitlosz:
szerintem meg, akik nem rúgnak labdába a Fidesznél
azok mennek
az MSZP-nél a csókosak
jó példa az ellentettjére Demszky

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.21. 10:53:45

@László56:

Remélem nem héliummal vagy töltve!

pirimogyoró 2011.05.21. 10:54:23

@Letícia: Vissza kéne őket kergetni pár évre jogásznak. Ott meg is kereshetnék a zéró gyakorlattal a hideg vízre valót :))

aszekelyek 2011.05.21. 10:54:40

Kedves Gábor! Nem tudom megállni, hogy a 2. ponthoz felne tegyenm a kérdést, hogy akkor mégsem Kósa ÉS Szíjártó urak nem sikerült mondatai miatt voltak a gondok? :DD Mit össze harsogták ezt mindenhol ! Egyetértek azzal, ahogyan a médiával való kapcsolatát jellemezted Orbánnak. :D Nagyjából. Amennyit bírtak, annyit ártottak neki. persze most is, a médiatörvény kapcsán is. A !. ponthoz megjegyezném , hogy a z MDF kizárt,-törvénytelenül- ma politikába létező és támogatott része a FIDESZ frakcióban ül:) VAn Volt kisgazda is köztük. elvált az ocsú a búzától. Nem csak a kdnp van a polgári és konzervatív szövetségben tömörülve. Letisztultabban vannak ugyanazok kormányon:)

politologus · http://politologus.blog.hu 2011.05.21. 10:55:50

@panelburzsuj: "Kiírod afalra, és hetekig megteszi meditációs cserépkályhának. Ácsi:van ennek valami jelentése? Ennyire sokat mond? Mond ez valamit egyáltalán?"

Bizony mond. Azt jelenti, hogy Fidesz egyközpontú, nincsenek benne külön akaratok, mint sok demokratikus pártban, s ennek az egynek még gazdasági hatalma is komoly (furcsa egyébként, hogy ez a magyar sajtónak és lakosságnak természetes). A vezető párton belüli demokrácia is ellensúly lehetne, pláne, ha a pártnak ekkora többsége van. Értsd: Orbán bármit megtehet, más kormányokhoz képest hatványozottaban többet.

jjulie 2011.05.21. 10:57:37

@aszekelyek:

25 tömör sor után megálltál banyesz, mikor 35 az átlagod, így nem kellesz, szedd össze magad

Villy 2011.05.21. 10:57:58

Az első Orbán-Torgyán polgár kormány Esztergomba hozta a koronát, a millenniumi ünnepségek fő helyszínévé tették a várost, most pedig működésképtelenné teszik, csak hogy Tétényinek rossz legyen.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.21. 10:58:39

@sárkányfő:

"leggazdagabb "ismerősöm" (=távoli ismerős) aki konkrétan milliárdos, már elköltözött."

Az ilyen emberek egyszerűen pénzügyi okokból költöznek el. Tudnak számolni.
Svédországból is elköltöznek a milliárdosok, Németországból is.

A Forma 1-es pilóták több mint fele Monacoban vagy Svájcban él. Nem az éghajlat miatt.

The Opinion 2011.05.21. 10:59:09

Én egyszerűen nem tudok egyetérteni Török Gáborral. Ennyire visszafogott, mérsékelt véleményt megfogalmazni egy olyan - nyíltan a demokrácia tönkretételére törekvő - pártalakulatról, amit ő csinál, felveti az ő részvételét a párt propagálásában!
Ha egy párt ennyire hatalmába tud keríteni egy EGÉSZ országot, akkor nincs helye elnéző szavaknak!
Szerintem Török Gábor FIDESZ-ember!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.21. 10:59:13

@sárkányfő:

"leggazdagabb "ismerősöm" (=távoli ismerős) aki konkrétan milliárdos, már elköltözött."

Az ilyen emberek egyszerűen pénzügyi okokból költöznek el. Tudnak számolni.
Svédországból is elköltöznek a milliárdosok, Németországból is.

A Forma 1-es pilóták több mint fele Monacoban vagy Svájcban él. Nem az éghajlat miatt.

Kivlov 2011.05.21. 11:01:13

a fő különbség: a '98-as vonulat kiadást növelt, a 2010-es pedig VÉGRE kiadáscsökkentést tervez / csinál!!!

aszekelyek 2011.05.21. 11:02:55

Az 5. ponthoz. Már az előző kormánya idején is azt mondták róla az ellenzékiek, hogy pártdiktátor és annak kell történnie , amit ő akar...) Azt láttuk, hogy mire vezetett ferink ilyen viselkedése. Az EÜ törvénynél. A kétszer szavazáson. A búzaégető szoc.dem képviselőnek mondott fenyegetésnél. Most is ezzel jön ez szegény mi ferink, hogy ő a képére akarná formálni a pártot. :) Kalapáccsal, vésővel, vagy hogy? Orbánt meg elvetemült pártja támogatja. A hatalomkoncentráció is sántít nagyon, kedves Gábor, zokon ne vedd. CSak nem egy széthúzó, egyéni érdekek mentén politizáló és korrupt, klikkes párt a FIDESZ. HA vannak is vitáik és vannak, azt belül rendezik. Ésszel, mondhatni.

2011.05.21. 11:03:00

@xsasha: hát akkor akár el se menjek ebből az országból, ha ennyire törődnek velem!:)A nyugdíjas rendőröket besúgóknak akarják visszahívni???

@pirimogyoró: de jó volna!:)))

sárkányfő 2011.05.21. 11:06:01

@Akitlosz: szóval te jobban tudod miért költözött el az én ismerősöm, mint én magam, aki személyesen tőle tudom. te nagyon okos vagy.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.21. 11:06:57

@rajaram:

"1998: a FIDESZ politikusainak minden 2. szava a "polgár" volt
2010: ezt a szót egyszer sem hallottam egyikőjüktől sem

hová tűntek a polgárok?"

Mëgembërësëdtek.

lüke 2011.05.21. 11:08:35

@Letícia:
:))
futni már nem tudnak:)

lüke 2011.05.21. 11:09:46

@lüke:
ill . már elfutottak a munka elöl:)
(EU-s lapon> MO 17% -a van szakszervezetben, megtaláltam!!)

Blogger Géza 2011.05.21. 11:10:04

@knausz: Tegyük hozzá, ez az elemzés leggyengébb pontja, ugyanis valójában az első és második Fidesz-kormány gazdaságpolitikája között lényegesen több a hasonlóság, mint a különbség. Lehet ezeket címkézni így meg úgy, de kevés az értelme.

1)Költségvetési fegyelem: mindkét kormány alapvetően szigorú fiskális politikát folytatott, a hiány kordában volt tartva, semmi böszmeség meg elkúrtuk.

2) Ennek megfelelően a (GDP arányos) államdósság csökkenő pályára került, mert mindeközben sikerült a növekedésnek új lendületet adni. (Ilyen szempontból 2000 volt a csúcsév, 5% feletti növekedéssel)

3) Mindkét kormány erőteljesen igyekezett csökkenteni az adórést, vagyis a foglalkoztatás teljes költsége és a munkavállaló kezéhez kapott nettó fizetés közötti különbséget. Az első kormány idején ez a TB-járuék erőteljes csökkentésével (39% -> 29%), a másodiknál az SZJA csökkentésével valósult meg.

Ez egyúttal a fekete- és szürkegazdaság elleni küzdelmet is szolgálta.

Hosszú távon pedig az a jövőkép, hogy minél szélesebb rétegek fizessenek alkalmazottként adót, tehát növekedjen az adófizetők tábora, de egy-egy adófizető azért csak méltányos terhet viseljen, ne vegyék el pl. a felét a plusz keresetének, ami a szocialista progresszív adótábláknál teljesen természetes volt.

4) És valóban, egyik kormány sem alkalmazott brutális megszorító csomagokat, amelyek a hazai vásárlóerő radikális csökkentésével tovább mélyítették volna válságot, helyette szívesen alkalmaztak alternatív technikákat (pl manyup pénztárak mindkét esetben)

xsasha 2011.05.21. 11:13:04

@Letícia:
Gondolom. Mi másért? Sok-sok nyugdíjas rendőr kell, hogy mindenkit csekkolni tudjanak. Szerintem a Terror Házát is kibővítik, mert hely kell a működéshez.

jjulie 2011.05.21. 11:13:57

@Akitlosz:

ténylég tudtak mást is csinálni:

- telerakni az közhivatalokat a saját mamelukjaikkal
- budapestet újra a magyarság fővárosává tenni
- magánnyugdíjpénzt rekvirálni
- a bankokon és a multikon keresztül közvetett módon adót beszedni
- adórendszeren keresztül átszivattyúzni pénz a gyenge érdekérvényesítő képességűektől a jóbbmóduakhoz
- állampapírt eladni tömegével, és hitelből finanszírozni a szavazatmegtartást

igen, igen, szép vagy gyönyörű vagy orbánia

ati27 2011.05.21. 11:15:13

@sárkányfő:

2007-ben léptem "le" az elején még voltak kósza gondolataim, hogy, amint vége a Gyurcsány érának, lehet visszatérek. No ez teljesen megváltozott! És bizony fáj beismerni, hogy némely dologban igaza volt.. pl Ha nem tetszik, el lehet menni.. Nos, Az idők során ha az ember eléggé nyitott, és képes konstruktivan gondolkodni, akkor azt veszi észre, hogy mennyire hibásan gondolkodott mert ugye az otthoni környezetben volt "szocializálva". Szép lassan rájön, hogy be volt zárva, és csak az érem egyik oldalát ismerte. A viccesebb, hogy ennek tudatában bírálja a "másik" oldalt (pl "nyugatot" EU-t, a kapitalizmust) És igen, itt mindig meglesz (de lehet hogy ez sem igaz!) az érzés, hogy nem ez az "otthonom". De a legeslegdurvább dolog a mentalításbeli különbség. Itt "embernek" néznek, és úgy is kezelnek. Vásárolsz, az eladó mosolyog rád.. Ügyet intézel az ügyintéző mosolyog rád.. Mert tudja, hogy ő van "érted". Épp minap beszélgettem erről az egyik svéd munkatársammal: elmagyaráztam neki, hogy nem a pénz miatt vagyok itt, elmondtam a különbségeket: korrupció, kilátástalanság, gyerekek helyzete. Természetesen mondtam neki, hogy minden bizonnyal mindig másodrendű polgár leszek ebben a társadalomban... De inkább vagyok "másodrendű" akit emberszámba vesznek, mint Magyarországon magyar akit úton-útfélen palimadárnak! Akkor a gyerekeimről nem is beszéltem, akik már kint születtek, nekik aztán hatalmas előnyük lesz ebből!

Tábornok 2011.05.21. 11:15:30

'98 ban nem volt meg a 2/3 igy szűkösebb volt a mozgástér, most megvan (soha többet nem lesz), ennek ellenére érdemi intézkedések nélkül, megy a parasztvakítás egy éve, pedig ekkora többséggel, értelmes, normális dolgokat is lehetne csinálni....valószinűleg elbukják a következő választást, mennek a levesbe.

The Opinion 2011.05.21. 11:17:21

Régebben olvastam Török Gábor írásait, mert tetszett, hogy a dolgokat több oldalról próbálja megvizsgálni, elemezni.
Mára azonban ilyen pegyhüdt stílusban írni ov sztálinista módszereiről egyszerűen BŰN!
Török Gábor azt hiszi magáról, hogy attól okos, hogy ugyanakkora távolságot tart a fidesztől, mint már politikai erőtől. Valójában a fidesz a jobbik egy másik megnyílvánulási formája, legalább akkora károkat okoz az egész országnak, a hírnevünknek, a forintunknak, a demokráciánknak, mint a sokat szidott jobbik.
Tévedés ne essék, én a jobbikot még inkább rühellem, egy csürhének tartom őket.
De ha óket annak tartom, akkor a fideszt sem tudom másnak tekinteni. Szétver mindent ebben az országban, s lopakodva sunyi módon egy egyszemélyi kultuszt épít, tönkreteszi az ország demokratikus berendezkedését.
Na és erről a fideszről ír Török Gábor olyan mérsékelt, finom fordulatokkal teli szóvirágokat, amiket ez a párt nem érdemel meg a fentebb írt jelenségek okán.
Szóval, kedves Török Gábor, te, aki értelmiséginek tartod magad, akkor neked lenne a feladatod időben figyelmeztetni az embereket, hogy hová futunk ezzel a fidesz forradalommal. Persze csak akkor, ha nem vagy te is része a fidesz propagandának. Szóval te most vagy hülye vagy, vagy fidesz ember....

Kivlov 2011.05.21. 11:17:32

@Tábornok:
normális dolgokat csinálnak: rokik felülvizsgálata, korkedvezményezés szigorítása, segélyezés szigorítása, támogatott felsőoktatási helyek csökkentése.
már csak az ingyenes utazás megszüntetése kéne. meg a MÁV-BKV bagázs megszívatása.

Blogger Géza 2011.05.21. 11:17:37

@Villy: Nem azért működésképtelen, mert Tétényi Éva nem hívja össze a képviselő-testületet ülésezni? Képzeld el, ha a parlamentet nem hívnák össze, mert valaki attól tart, hogy olyat mondanak vagy határoznak, ami nem tetszik annak, akinek össze kéne hívnia... Akkor micsoda hőbörgés lenne itt, hogy vége a demokráciának stb.

www.origo.hu/itthon/20110331-nem-hivja-ossze-tobbet-a-kepviselotestuleti-ulest-az-esztergomi-polgarmester.html

lüke 2011.05.21. 11:18:47

@Akitlosz:
egyik megy, másik jön, mint a kozmopoliták
(jött-ment)
ez nem ügy ma, bár a provincializmusunk magasabb,
amit egyesek hazaszeretetnek titulálnak, ezzel nem függ össze

`90 elött elérhetetlen volt , egy NY-i nem is értette már akkor sem
Im an english man in NY-mikor is keletkezett?

sárkányfő 2011.05.21. 11:18:57

@bigapples:
"pontosan lehetett tudni, hogy nem lesz sem osztogatás, sem fájdalommentes kormányzás."

osztogatással kezdték. te még nem hallottál a fidesz "100 napos program"-járól, az adócsökkentésről? hatalmas pénzeket osztogattak ki a 300e fölött keresőknek.

a fájdalommentesség kapcsán pedig tanulmányozd pl. ezt a választási ígértet (bár van több is):
m.blog.hu/va/vastagbor/image/2011/05/paliba-levele.jpg

Amit ezekről írt Gábor az nemhogy igaz, de még erősen visszafogott is.

jjulie 2011.05.21. 11:19:07

@Kivlov:

és ezt attól a fidesztől számazó információból tudod, amely véglegesen és teljeskörűen szétválasztotta a kommunikációt a cselekvéstől

aszekelyek 2011.05.21. 11:23:35

@Letícia: @Blogger Géza: A minél több foglalkoztatott szükségessége csak sopánkodás képében jelent meg más kormányoknál. :) Alternatív megoldás pld az is volt, amikor ferink aszonta nagyvállalkozóknak, hogy el lehet menni és azok el is mentek. Meg 200 ezer vállalkozás, melyek azóta sem itt fizetnek adót. Az adócsökkentés kormánya így csökkentette a foglalkoztatottságot és a büdzsé bevételeit sikeresen. Ahelyett, hogy kialkudta volna, hogy pluszos legyen a kassza és maradjon mindenki akit csak itt lehet tartani. Visszahozni őket persze nem egy böszme kell...Mennyi adócsökkentésre vagy rendőri fizetésre, vagy orvosi, nővérire telne abból a 200 ezer nem itt adózó vállalkozás befizetéséből? Hát lélegeztetőgépre, hogy egészen pikírt legyek?

lüke 2011.05.21. 11:23:39

rent an opinion

na ilyen is van már:))))))))

Blogger Géza 2011.05.21. 11:24:35

@a-kis-herceg: "gyakorlatilag én is államcsőd+véres polgárháborút vizionálok egy éve..."

Igen, többek közt ezt is, meg azt, hogy nem lesz fellendülés, és ez se jött be, ahogy a többi se. Kérdés, mikor tanulsz a hibáidból?

sárkányfő 2011.05.21. 11:24:36

@ati27:

köszi a kommented, nagyon érdekes volt.

amúgy én kötelezően elírnék (akár az iskolarendszeren belül 15-22 év között, de később is) félév külföldön tartózkodást, mindenkinek. hogy a népeknek legyen képe arról, milyen egy normális világ. hogy legyenek igényeik. hogy legyen viszonyítási alapjuk. hogy legalább sejtsék, milyen lehetne, hogy mit érdemes megcélozni. hogy tudják mennyire nem normális ami itt folyik.

ladislaus 2011.05.21. 11:25:37

@jjulie: Neked jobb lenne direktbe adóemelés? amikor most esetleg még válthatsz pl számlacsomagot, vagy nem annyiszor veszel fel kp-t a bankban ha rád hárítják a bankadót? Vagy állampapírt eladni? Persze, ez baj ha veszik és felmegy az értéke? Pénzt kap az állam amit befektethet nem? Manyup pénzt visszavenni? Miért állami nyugdíjat kiadni piacra?
Te miről beszélsz?

panelburzsuj 2011.05.21. 11:25:58

@politologus:

A mondat egésze érdekes.

TG azon mélázik, hogy "demokratikus politikai rendszerekben" ritkán jön létre ennyire centralizált politikai erőközpont.

Szerintem ez, így üres semmitmondás, ugyanis pont atttól demokratikus egy politikai rendszer, hogy - sok más mellett - ilyen vezérelvű szerveződéseket is megtűr.

A releváns kérdésfelvetés az lenne, hogy demokratikus társadalmakban kap-e ekkora felhatalmazást egy ennyire nyilvánvalóan antidemokratikus felépítésű kompánia.

Húsleves 2011.05.21. 11:26:46

@sárkányfő:
"szóval te jobban tudod miért költözött el az én ismerősöm, mint én magam, aki személyesen tőle tudom. te nagyon okos vagy."

Ő általánosságban írt, amivel lehet egyetérteni, vagy nem érteni, de azért mégiscsak több értelme van, mint ha valaki, akit amúgy sem ismerünk, egy "távoli rokon"-on alapuló példával próbál meg érvelni. Mese mese mátka.

jjulie 2011.05.21. 11:26:49

@Tábornok:

nem a levesbe mennek, hanem száműzetésbe

xsasha 2011.05.21. 11:27:55

@The Opinion:
Vagy valamit te rosszul látsz. Ez nem egy lehetőség?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.21. 11:28:40

@The Opinion: mindkettő: a nyuszifej egy hülye fideszember. :)

Terniak 2011.05.21. 11:28:47

Lehet, valaki már írta, akkor bocsánat, de szerintem van még egy döntő momentum. A megváltozott média- és hírközlési világ. Az internet robbanásszerű terjedése, ami hihetetlen módon kiterjesztette az információkhoz való hozzáférést. A blogok, a facebook stb...

Ma már nehezebben lehet turpiskodni, mert minden hozzáférhető, az is, amit tegnap mondtak, az is, amit 5 évvel ezelőtt. Lásd pl. Demeter Ervin őszödi beszédét, amit 5 évvel ezelőtt sikerült beleböffenteni a média világába.

Ugyanez igaz nemzetközi szinten. Ma már ha valamit mond a Kormány, egy email, és azonnal tudja a külföld is. Lehet itthon Brüsszelt a patás ördögként emlegetni EU-elnökként, de biztos, hogy 5 perc múlva arról egész Európa tudni fog.

ezzel a médiatérrel nem tud mit kezdeni egyelőre a politika, hál' istennek, nem is befolyáolható. EGy pillant és minden leellenőrizhető.

jjulie 2011.05.21. 11:29:58

@ladislaus:

arról, hogy a fidesz egy szar

aszekelyek 2011.05.21. 11:33:16

@lüke: Mondjuk ha 50+ 1 kellett volna a kiszuperálzút elvtik frász mentek volna multivezérnek. A hunglish az az, amit ferink és veres beszélnek? :) Igen, ajogharmonizációóóóóó a fjekben valami tisztességesebb dolgot feltételezett elméletben. CSak hát, akik csinálták, azokról meg böszmeség volt ezt feltételezni is. Annyit bírtak kipréselni magukból, hogy "NYócezer millijárd!" Minden böszme azonnal a zsebében is érezte a részét!:))))

Blogger Géza 2011.05.21. 11:34:41

@aszekelyek: Hát igen, de most kijöttek a legfrissebb adatok. Látszik, hogy a kormányzat a privát szférát akarja erősíteni a gazdaságban, és nem csak szavakban. A versenyszféra átlagosan egész jól járt az elmúlt egy évben annak ellenére, hogy az még nyugodtan tekinthető válságévnek.

"Az 5, vagy ennél több főt foglalkoztató vállalkozásoknál 2011. január–márciusban 1 millió 829 ezren dolgoztak,
2,8%-kal többen, mint egy évvel korábban."

"Nemzetgazdasági
szinten a bruttó keresetek 1,5%-kal haladták meg az előző év azonos időszakának szintjét. Az
átlagkeresetek a versenyszférában 5,8%-kal nőttek,"

"A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek az év első három hónapjában
átlagosan 4,4%-kal, ebből a versenyszférában dolgozóké 3,8%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit."

portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/gyor/let/let21103.pdf

Ordnassac 2011.05.21. 11:34:59

@Teremszolga: ez látszódik az új médiatörvényen, ami láthatólag leragadt a 90-es évek végén, 2000-es évek elején.

Terniak 2011.05.21. 11:35:06

@sárkányfő: teljesen egyetértek Veled. Ha valaki volt már legalább egy félévet külföldön Nyugat-Európában, akkor világlik ki milyen provinciálissá lett a hazai kultúra, közbeszéd, politika, gondolkodás stb...

Hogy lehetőség szerint ami most van, azt a gondolkodásmódot, amit a hazai jobb- és baloldal közvetít ma, minél hamarabb szemétdombra kell hajítani.

sárkányfő 2011.05.21. 11:35:17

@Húsleves: tessék? :D és mit akarok én azzal kifejezni (megtéveszteni, mesélni...) szerinted, hogy egy konkrét emberről mondtam egy darab konkrét sztorit?:D elárulom, semmit, nem írtam és nem is gondoltam, hogy ez lenne az általános, csak annyit gondoltam amennyit leírtam, mit bonyolítod?
amúgy meg aki adómenekült, annak egyáltalán nem kell ténylegesen külföldre mennie, sőt, ha itt vannak az érdekeltségei akkor a munkája fizikailag is ide köti, ellenben bőven elég ha a cégét teszi át svájcvba vagy egy offshore-szigetre, ahogy ezt sokan meg is teszik.

Tábornok 2011.05.21. 11:35:23

@Kivlov:
nem tudom, én azért ennél nagyobb volumenű dolgokra számítottam, gondolod ezek a (látszat) intézkedések megoldják az ország problémáit?
ez a parasztvakítás......

pug406st 2011.05.21. 11:37:59

@Blogger Géza: fogyasztásöntözés úgy hogy az árak emelkednek a reálbérek csökkennek?

Blogger Géza 2011.05.21. 11:38:28

@sárkányfő: Ez már eleve rossz felfogás, először is ez nem osztogatás, osztogatás a mástól bezsebelt pénz kiszórása (pl. 19 e Ft-os nyugdíjaspénz), itt meg csak arról van szó, hogy kevesebbet vesznek el abból a pénzből, amit kerestél meg. Ráadásul a legnagyobb kedvezményezettek a gyerekes családok, nem kell 300 e Ft felett keresni ehhez.

jjulie 2011.05.21. 11:40:27

@aszekelyek:

a fideszparasztság elméleti csúcspontján te ülsz

bármely más fideszparaszt alattad marad a fideszparasztságában, olyasmi ez, mint mínusz 273 celsius, megközelíteni lehet, de elérni vagy meghaladni nem

te vagy az abszulút nulla

Húsleves 2011.05.21. 11:41:28

@sárkányfő:
Legközelebb több szmájit szúrj be, az nagyon fontos retorikai elem. Biztos tudáson alapuló magabiztosságot sugall.
Még annyit az előző gondolathoz, hogy szerintem egyértelmű volt, hogy általánosságban írt, és nem a te rokonodról, akit ő nyilvánvalóan nem ismer (szerintem te se).

sárkányfő 2011.05.21. 11:43:24

@Blogger Géza:

dehogynem osztogatás, drága fideszes fórumtárs, méghozzá hatalmas osztogatás, a GDP közel 2%-át kitevő. csak neked nem tetszik ez a kifejezés, mert ez kínos a fidesznek. amúgy annak idején a fidesz is megszavazta medgyessy 100 napos programját, szóval az osztogatás nem áll távolt tőlük.

azt az 500 milliárdot, amit elengedtek a tehetősebbeknek, azt bizony be kell szedni máshonnan, mert hiányzik a költségvetésből. be is szedik. pl. a 300e alatt keresőktől, meg egyéb megszorításokon keresztül. tehát igen, másoktól bezsebelt pénzt szórnak ki azoknak, akik a legkevésbé szorulnak erre rá.

Húsleves 2011.05.21. 11:43:25

@sárkányfő:
A francba, kimaradt egy L. Na ezzel most feladtam a magas labdát.

panelburzsuj 2011.05.21. 11:45:38

@Blogger Géza:

A kivételezés szót elfogadod az osztogatás és a nemelvevés egybefoglalására? :)

Blogger Géza 2011.05.21. 11:47:07

@pug406st: Hát ez a "reálbérek csökkenek" elég sommás, szerintem a többség reálbére vagy emelkedett, vagy lényegében stagnált, csak egy kisebbségé csökkent. Előbb idéztem a KSH-tól, hogy

"Az átlagkeresetek a versenyszférában 5,8%-kal nőttek," Na most ez az inflációnál nagyobb mértékű, ezt azért lássuk be. Persze mindig az vinnyog hangosan, akié csökkent, de sose feledjük el a csendben elégedetten mosolygók tömegeit sem.

aszekelyek 2011.05.21. 11:47:11

@sárkányfő: NAgyon vicces. Kettős mérce csak a hardcore FIDESz fanoknál van:DDDD hihihi . BAloldali és szocialista kormánytól nem fogadnak el szélsőjobbos neokon és neolib kormányzást. Ennyire egyszerű. Jobboldalitól pedig elfogadnak jobboldali kormányzást. A saját szavazótáboruk ugyan nem megy ellenük tüntetni, mint anno 2006 ban. Ugye nem jólöltözött , középkorú FIDESZ gyanús alakok csinálták a cirkuszt, kalapban és kosztümben, anno? De nem ám! A csóró, palira vettek, ők voltak akkor az utcán.. A fizetett bajkeverőiteken kívül. No és az azonosító nélküliek erőszak brigádjai. Ők látod tényleg FIDESZ-eseket vertek. A békés, alkotmányos jogaikat gyakorlókat. Akiket valamiért nem akartak elkülöníteni a néhány bajkeverőtől. véletlenül.

Ordnassac 2011.05.21. 11:47:12

@Teremszolga: @sárkányfő: azért ne idealizáljuk már túl a dolgot, a Nyugat sem egy Kánaán, főleg akkor nem, ha összefutsz az ottani Közép-Kelet-Európáról futó igen erős előítéletekkel. A provincializmus más formáitól a Nyugatot sem kell félteni.

Másrészt, mi a normális világ? Egy olyan Olaszország, ahol egy többszörösen bíróság előtt állt vérbő figura lehet a miniszterelnök? Egy olyan Franciaország, ahol a lakosság egy nem elhanyagolható része a cigányságot és az arab bevándorlókat kb. ugyanúgy lenézik, mint nálunk? Egy olyan Németország, ahol az ottani szinten rossz munkaerő-piaci viszonyok miatt sokan rettegnek az Oderától és a Lajtától keletre élő munkavállalóktól?

Amúgy van értelme ennek a külföldizésnek, de nem azért, mert az egy annyival jobb világ lenne vagy mert mi olyan büdös mód provinciálisak lennénk (bár kétségtelenül megvan itt), hanem azért, hogy megismerjenek egy más világot, ami nem biztos, hogy jobb vagy hogy elfogadnak benne, de kétségtelenül megismersz egy másik gondolatvilágot.

Amúgy valami hasonlót tudnék ajánlani a nyugatiaknak is. Jöjjenek egy fél évre a korábbi szovjet érdekszféra területére, nekik is tanulságos lenne.

sárkányfő 2011.05.21. 11:47:15

@Húsleves: a szmájlik neked szóltak, megnevettetett a hülyeséged. az illető nem rokonom (sajnos), ahogy nem is írtam ilyet, szóval ismét sikerült viccesnek lenned, mert kiderült hogy el se olvastad rendesen amit kétségbe vonsz. de azért erőlködj még :)

2011.05.21. 11:49:52

@lüke: :D

@xsasha: csak nem!:( II. János Pál tér alatt esetleg...:(

@aszekelyek: hát ha már "ferinket" így emlegeted, feriből inkább a juhászt emlegesd, mert azt csípem, arra jó ránézni. A fletóferire nem...És olyan szép nap ez a mai, kit érdekel fletó? Ki az? És egyáltalán? Mi közünk van/volt hozzá? Hol van az már te jóasszony! Új királyság van, ébredj fel! Kit küldjünk, hogy felcsókoljon álmodból, aszekelyek királylány???

:D

Most elmegyek a 'cra...

csöcsfej 2011.05.21. 11:50:58

6. nonszenszek; Visszamenő időbeli hatály, magántulajdon kisajátítása.

7. adóssághalmozás. CHF vicc.

8. savazóbázis tömegének elvesztése. Előtte 2M biztos, többi akár.

xsasha 2011.05.21. 11:52:37

@Teremszolga:
Ez egy nagyon nagy tévedés. Az információ nem lett transzparensebb, csak manipulálhatóbb. Mindenről megjelennek állítások, meg az ellenkezőjük. A hozzáférhető információ feldolgozása lehetetlenség átfogóan.

xsasha 2011.05.21. 11:53:09

@Letícia:
Igen, valszeg ott, és csak pedofil rendőröket soroznak majd be oda, csak a rend kedvéért.

pug406st 2011.05.21. 11:55:51

off

index.hu/bulvar/2011/05/21/szombat_az_elragadtatas_napja/

"Az amerikai ateisták viszont bulikat szerveznek annak örömére, hogy a bigottak végre eltávoznak. Vagy azért, hogy szombat este hat után egy óriásit röhögjenek rajtuk."

XD

on

sárkányfő 2011.05.21. 11:56:05

@aszekelyek: patásgyurcsány + elmúltnyóóóócév

@Ordnassac: persze, ebben igazad van, olaszország számomra rosszabb mint magyarország, elképesztő ami ott folyik. nem vagyok szakértő, más országokat nyilván nem ismerek annyira mint a sajátomat, de annak az országnak meg merem kockáztatni, hogy lecsúszás vár rá.

és persze, a többi ország sem szeplőtlen, naná, de azért tényleg van minőségi különbség hozzánk képest. én főleg a skandináv és benelux országokat díjazom, de persze azokat sem ismerem közelről.

Húsleves 2011.05.21. 11:57:55

@sárkányfő:
Ja, igen, nem rokon, csak ismerős. Na ezzel is feladtam a magaslabdát, hiszen innentől kezdve lehet hülyézni, hogy nem tulajdonítottam jelentőséget annak, hogy milyen címen ismered azt, akiről beszélsz, ezért nem jegyeztem meg. Az persze más kérdés, hogy amikor a hozzád hasonló, érvelni képtelen szerencsétlen köcsögöt hülyézik le, akkor jönnek a "stílus maga az ember", meg a hasonló műfelháborodások.

aszekelyek 2011.05.21. 11:58:32

@sárkányfő: Az megvan, hogy nem szocialisták? :D Hogy unom már ezt a 1qq napos program dumát! Megyó is elmondta a minap, hogy olyan jó állapotban vették át a költségvetést, hogy lehetett adni , mert volt miből. Azt homálky fedi és ő sem mondja meg, pontosan miért és hogyan is volt az a lemondás okai és a puccsnak nevezett ferink előrehozása. pontosan hogyan is állt a másfél évvel a FIDESZ kormány utáni költségvetés és ha rossul, akkor miért is? Mert erről végighazudtak másfél-két évet és azóta se tudjuk. Aztán akkor miért is nem kezdték el hirtelengatyába rázni a dolgot? NNo és addig? Nem értettünk hozzá, mint bajnai mondta, talán. Meg akarták spórolni a fájdalmas megszorításokat, hogy a következő ciklus is az övék legyen és hagyták nőni a hiányt és az államadósságot. Ezek tények. Ők megengedték maguknak, szemben az Orbán első kormányával. Miért is engedték meg maguknak? HA utána sokkal több és rosszabb kellett hogy jöjjön szükségszerűen a rosszból? ők pedig ezt pontosan tudták? kizárólag azért, hogy megtartsák a hatalmat.

Blogger Géza 2011.05.21. 12:00:21

@panelburzsuj: Nem, mondjuk a kedvezményezett a jó szó. Az első és második Orbán-kormánynak is a dolgozó, értékteremtő középrétegek (középosztály és alsó középosztály) a kedvezményezettjei, ezen belül különösen a gyereknevelők.

Az alsó középosztálynál ne feledjük, hogy az első Orbán-kormány idején volt a minimálbér kétlépcsős 50eFt-ra emelése. Mondjuk ezzel a "ne fizess semmi adót" szocialista kivételezéssel már persze nem lehetett mit tenni, nyilván abszurd, hogy ekkora tömegek ne fizessenek semmi adót, azért közteherviselésnek is kéne lenni.

ember67 2011.05.21. 12:00:39

@sárkányfő: Bajnai sikereinek legfőbb forrása az volt, hogy mindkét politikai oldal kussolt. Az MSZP szava már nem játszott, a fidesz pedig nem siettette a választást, mert várta a soha meg nem ismétlődő együttállást: orszgyűlési választás, önk választás, közt elnök választás,legfőbb ügyész választás egy évben.
Ha előre hozzák az orszgyűlési választást, akkor ugrik az önk. választási siker.
Ezzel nem vitatom az erényeit, csak arra akartam rávilágítani, hogy még egy hevenyészetten összeszedett közepes kvalitású kormány is képes jót tenni az országgal, ha valaki ráülne kb 5 évre a politikusok szájára. És ez mindent elmond a politika felelősségéről!!!!!

aszekelyek 2011.05.21. 12:01:48

@panelburzsuj: Szerintem meg azért jött létre ez a példátlan , mert amit előtte csináltak az országgal, az legalább ilyen példátlan volt. Ok, okozat.

csöcsfej 2011.05.21. 12:03:19

@aszekelyek: Nyilván volt miből, mikor az ugyanolyan tolás volt mint ez a száznyócvanafrank.
Hitel finanszírozására hitel, amiből pörgetnénk a fogyasztást.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.21. 12:03:48

@Ordnassac: hihi, ráadásul a seggfej exendékások (aka kemnitzi görények) is nyugatiak lettek már...

Blogger Géza 2011.05.21. 12:05:46

@sárkányfő: Megszavazták, hogy ne kelljen évekig azt hallani, amit korábban, hogy "A csúnya Fidesz nem szavazta meg a nyugdíjasoknak járó pénzt stb-stb." Ettől még a kormány felelősség lett volna más intézkedésekkel egyensúlyba hozni a költségvetést, de nem tette.

Amúgy mindegyik párt megszavazta, az egy szem MDF kivételével. Sokra mentek vele, mára el is tűntek a süllyesztőben.

The Opinion 2011.05.21. 12:06:29

@xsasha: Nekem a világ mérsékelt erőinek újabb és újabb reakciói a magyarországi események kapcsán meggyőzőnek tűnnek.
Persze benne van a pakliban, hogy én nem látom jól a dolgokat.
Viszont most jobban félek mint négy éve.
Viszont most rosszabbak a kilátásaim a jövőt illetően mint négy éve, vagy a legmélyebb válság idején.
Viszont most rosszabbul érzem magam ebben az országban.
Viszont most rendre kérdezgetik a külföldi barátaim, hogy mi a fene történik ebben az országban

Én hiszek a saját józanságomban, mindig is a mérsékelt állásfoglalás híve voltam.
Én egyszerűen csak azt állítottam, hogy a megérzésem most egészen mást sugall. Itt nincs helye finomkodásnak, a hatalom egetverő arroganciája bennem vészharangot kongat, s nincs helye a visszafogottságnak!
Ma még megtehető, hogy szót emelek, de félek, hogy holnap vagy holnapután ez már nem lesz igaz!

Húsleves 2011.05.21. 12:07:02

Általánosságban elmondható szerintem, hogy Akitlosz pontról pontra tett kiegészítéseivel egészen jól sikerült ez a poszt.

aszekelyek 2011.05.21. 12:07:05

@Blogger Géza: Lesznek, akik ezt is negatívumnak értékelik majd szerintem. Miért nem 20%-kal nőtt és mindenkié? :) A vérét akarták venni Orbánnak anno is, mert az adófizető és gyereknevelőket preferálta. Te is így emlékszel?

ember67 2011.05.21. 12:07:33

@Blogger Géza: a minimálbér átgondolatlan emelése 1 év alatt kinyírta a képzetlen munkaerőt foglalkoztató könnyűipart.
Az összes borsod ill. nyírségben működő varroda, kötöde, műanyagfeldolgozó, fémipari feldolgozó cég(lapát, szög)stb 2 héten belül bezárt és ukrajnában nyitott újra. És ne gondolj sufnicégekre: Triumph fehérnemű, Roland nyakkendő, öltönyök (KLM szolgálati egyenruhák), ilyen helyekre dolgoztak be. Azután lehetett csengetni a munkanélküli segélyt.
Mielőtt a politikai kívánalmak alapján hülyeségeket döntenek, lehetne a szakemberekkel beszélni, tudniillik azok szóltak a lehetséges gondokról.

panelburzsuj 2011.05.21. 12:09:22

@Blogger Géza:

Az egységes jövedelemadó csak a (közép-alsó-akármilyen) közepeknek kedves, a piszokgazadagokat sújtja?

alien 2011.05.21. 12:09:59

van egy sin. azon egy vonat. a vonaton nincs fék. a sin a pokolba vezet. ördög a masiniszta. már ördög minden a vonat pokolba menését megakadályozó szerv elnöke. minden ördög érdeke, h a vonat a pokolba menjen. baj csak egy
mi vagyunk az utasok és bizton állítom nem fogjuk ott jól érezni magunkat

Blogger Géza 2011.05.21. 12:10:30

@Diocles: Gyurcsányt széles tömegek utálják nem csak a parlamenten kívül, de a parlamenten belül is, ráadásul mind 4 frakcióban, ez van.

Amúgy nyilvánvaló, hogy ez a Demokrata Párt részben az LMP szavazóbázisát veszélyezteti, tehát gyorsan meg kell kezdeni az ekézést, mielőtt átvándorolna a nyáj.

panelburzsuj 2011.05.21. 12:11:14

@Hepci:

F@szkalap hogy van nőnemben?

bioLarzen 2011.05.21. 12:11:27

"1998-ban a Fidesz csak úgy tudott kormányra kerülni, hogy koalíciót kötött a lényegesen eltérő karakterű FKGP-vel. 2010-ben ehhez képest kétharmados felhatalmazást szerzett"

Bocs, ez így hatalmas csúsztatás - hiszen a KDNP-vel közösen szerzett 2/3-ot - ki tudja, ebből milyen vastag szelet a kdemokratáké :D :D :D

(Bocs, ha már más is elsütötte a poént, nem olvastam a kommenteket.)

bio

Blogger Géza 2011.05.21. 12:11:37

@aszekelyek: Hát nem kell ehhez nagyon megerőltetni a memóriát, most is ugyanez megy...

csöcsfej 2011.05.21. 12:11:55

@ember67: háromoldalú egyeztetést ha leszarod, ez lesz.
Valóban így történt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.21. 12:12:37

@jjulie: mi a baj, zavar, hogy túloldalt is vannak az árnyalt gondolkodásra - hozzád hasonlóan - képtelenek?

gorcsev54 2011.05.21. 12:13:30

Én csak annyit kérdezek, szóval akkor most minden nagyon jó? Elindultunk a felfelé vezető úton! Csak az furcsa ,hogy ezt a hétköznapi életben senki nem látja.

Ordnassac 2011.05.21. 12:15:12

@pug406st: amikor a seggfejek röhögnek a hülyéken. Bájos jelenet...

Blogger Géza 2011.05.21. 12:17:13

@panelburzsuj: A piszok gazdagok tojnak az egészre, az ő vagyonuk meg jövedelmük nem ettől az SZJA módosítástól függ. Sokkal inkább olyan dolgoktól, mint osztalék, árfolyamnyereség, természetbeni juttatások meg offshore adóztatása. Na aggódj, ők elég jól ki tudtak bújni úgyis az adózás elöl.

Ordnassac 2011.05.21. 12:17:52

@Blogger Géza: annak az LMP-nek a szavazóbázisát, amelyik feljelentette Gyurcsányt és most állt ki Székelyföld területi autonómiája mellett?

Amúgy valamilyen átfedés van, de nem akkora, mint azt szerintem sokan gondolják. Akik 2010 tavaszán azért szavaztak az LMP-re, mert valami pót-SZDSZ-t láttak benne, már abban az évben otthagyták a pártot. Meg is látszott az őszi eredményükön.

aszekelyek 2011.05.21. 12:17:57

@csöcsfej: Nem, 2004 nyarán nagy bajban volt az ország. Attól kezdve már nem volt miből az addigit sem. Ez az egy biztos. Nem, ez nem olyan halasztása a dolognak. MA nem lesz több a hitelállomány, mint akkor, csak az ütemezése lesz elviselhetőbb. Ha 2004-ben bejelentik , hogy e ddig ért a takaró, sokkal jobban kihozzák a Xarból a kormányzást, id. ferink, akkor még nyerhettek is volna akát. Két évük lett volna rá, hogy jól kommunikálva és okosan kormányozva visszahozzák a ciklus végére , amit az elején adtak. Nem ez volt a cél. Persze ahhoz szigorú fiskális kormányzás kellett volna. Ami nagy népszerűségvesztéssel jár. Nem kockáztatták meg. "006 -tól már konvergencia volt. HA emlékszel. Miért nem előbb? Kevesebbe került volna sokkal. Már az országnak. Nem az mszp-szdsz-nek. Az, hogy túl sokat ígérnek, világos volt a 2002-es kampányban épeszűnek. HA pedig annyira sok pénz volt a FIDESZ kormányzás eredményeként, akkor meg miért kellett őket leváltani? Sztem ők nem szórták volna ki másfél év alatt, hanem , ahogy addig is, mikor, mennyire telik adtak volna szépen a ciklus alatt anélkül, hogy más, hitelezők zsebeit tömték volna a kölcsönnel. Errefelé lehetnek az okok. Meg kéne nézni kik hitelezték akkor a szocikat.

sárkányfő 2011.05.21. 12:19:14

@Húsleves:
Mit égeted magad tovább? A legjobb poén sem vicces harmadjára, leállhatnál vele. Áruld már el, miért ne lehetne, ahogy írtam "távoli ismerősöm" egy milliárdos, aki, mint ahogy írtam ezt is, egyébként már több éve elhagyta az országot? Ki ne találd már hogy ez nagy dolog. Több ezer milliárdos van ebben az országban, és ha csak fejenként 100 ismerőssel számolunk, akkor is több százezer ember van Magyarországon, akinek van legalább egy milliárdos (távoli) ismerőse. Ebben az égvilágon semmi különös vagy hihetetlen nincs, egész biztos több embernek is van hasonló ismeretsége, (vagy akár munkakapcsolata) itt ezen a blogon is.

Figyelj, látom majd idegösszeroppanást kapsz, hogy belém köss, de ez nem jó ürügy, csak magadnak lövöd az öngólokat. Ma reggel elég aktív voltam itt, olvass vissza van pár egyéb kommentem, biztos találsz olyat, amibe jobb eséllyel köthetsz bele. Csak ügyesen :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.21. 12:19:28

@gorcsev54: ez olyan, mint amikor horgászni indulsz a Duna árterében. Nem is látod az ösvényt a sok dzsindzsától.
Aztán egyszer előbukkan egy kövezett part hatméteres vízzel és első dobásra fogsz egy ötkilós süllőt, amikor meg kihúztad, rögtön lesz*p egy eltévedt kajakoslány (ez kb. Matolcsy akcióterve is).

Blogger Géza 2011.05.21. 12:20:50

@ember67: Talán egyetértünk abban, hogy amelyik iparág csak havi bruttó 30 ezer Ft körül tud fizetni az alkalmazottaknak, hosszú távon amúgy is életképtelen itt.

Minden esetre az első Orbán-kormány idején erősen csökkent munkanélküliség, tehát átlagosan találtak új munkahelyet az emberek. Mégpedig olyat, ami többet fizet.

Ordnassac 2011.05.21. 12:21:55

@Hepci: most már legalább tudjuk, hogy a kajakoslányokra buksz. :-P

Blogger Géza 2011.05.21. 12:22:46

@Ordnassac: Hát nem tudom. És akkor hova mentek ezek az ex-SZDSZ szavazók?

nyünyüge 2011.05.21. 12:22:47

@Hepci:
vagy f*szkalapné (bár csöcsfej megoldása kétségkivül humorosabb)

panelburzsuj 2011.05.21. 12:23:13

@Blogger Géza:

Hogyhogy ki tudnak bújni?

A rendteremtés programja azt jelenti, hogy az ügyeskedő kisembert lelkesen basztatjuk, a visszaütni képes gazembereket meg óvatosan elkerüljük?

sárkányfő 2011.05.21. 12:24:09

@ember67: az mszp érthetően beállt mögé, nem volt választása, azon meg csodálkoznék, ha bajnai sikerének fő okát a fidesznél keresnénk. a fidesznek nem volt módjában előrehozott választást kiírni, ellenben 100%-osan érdekelt volt Bajnai kinyírásában is, amit meg is próbált pl. a libás hazugságkampányával.

de ezzel együtt egyetértek a lényeggel: "még egy hevenyészetten összeszedett közepes kvalitású kormány is képes jót tenni az országgal, ha valaki ráülne kb 5 évre a politikusok szájára."
de ez egy álom. a politikát, annak is a legártmalasabb részét nem lehet kivonni, sajnos.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.21. 12:25:03

@Ordnassac: tudod, mennyivel ritkább az ötkilós süllő, mint a kajakoslány?

Kivlov 2011.05.21. 12:27:29

@Tábornok:
nem oldják meg, de a semmitől több.
az oldaná meg, ha a naplopó C-ket beterelnénk egy megyébe, és aki ki akarna szökni, annak golyó...

egy maréknyi dollár 2011.05.21. 12:27:30

Török Gábor a különbségeket elemzi;én egy hasonlóságot tudok mondani:az első Orbán-kormány is bukott a tűzoltókra;2001.-ben megvonták tőlük a veszélyességi pótlékot.(!)

sárkányfő 2011.05.21. 12:28:26

@Blogger Géza: hű, ilyen könnyű manipulálni a fideszt, ráadásul ilyen súlyos ügyekben? :) akkor hogy bízhatunk rájuk egy országot meg százmilliárdokat? :) no mindegy, a lényeg hogy megszavazták akkor is (bár akkor tényleg az akkori kormányon volt a fő felelősség), és megszavazták most is, immáron kormányról.
semmi sem változott, magyar politikus jobbról-balról, ha teheti addig osztogat amíg lehet. ha tavaly Barosso nem keni képen Orbánt, még több osztogatás lett volna, de sajnos már vége a jó világnak...

pug406st 2011.05.21. 12:29:23

@Ordnassac: vagy a zsinórban buknak rá a kajakoslányok :D

Húsleves 2011.05.21. 12:29:24

@sárkányfő:
Nem állítottam, hogy nem lehet igaz amit írtál, csak azt, hogy semmi alapunk nincs arra, hogy akár igazanak, akár hamisnak fogadjuk el, tehát az információtartalma nulla.
Arról meg, hogy miket írtál korábban: azzal nincsen semmi baj. A baj a hozzád hasonló seggagyúaknál akkor kezdődik, amikor válaszolnak neki, és a válasszal nem tud mit kezdeni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.21. 12:30:06

@Blogger Géza: valóban. Minap tettem egy sétát a Szépkilátó (Szamos) cukrászdától indulva... Pegig aszittem, nagyjából ismerem a hegyvidéki envájronmentet...

sárkányfő 2011.05.21. 12:31:36

@nyünyüge:

"Több tízezer forinttal csökkentek a nettó átlagbérek a közszférában. Az egészségügyben dolgozók 22 ezer, az oktatásban alkalmazottak pedig 16 ezer forinttal vihettek kevesebbet haza. Hiába az ígéret, szinte semmit nem ért a bérkompenzáció."

"A KSH által közölt adatok szerint a közigazgatásban, védelemben, társadalombiztosításban dolgozók átlagosan 11 ezer forinttal kevesebbet vittek haza az első negyedévben, mint tavaly ilyenkor. "

penzcentrum.hu/cikk/1028306/1/nyomorgo_tanarok_nyomorgo_orvosok_orszaga_lettunk_ime_a_szamok#hs

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.21. 12:31:43

@pug406st: szoktam egy lánnyal kajakozni, de ő nem kajakos (és nem is oboista), hanem csellóművész. :)

parlamentarista 2011.05.21. 12:31:44

@Blogger Géza:
aztán mi lesz helyette. nyugdíjas rendőrök és munkanélküliekkel kóricálnak majd az utcán egy seprűvel és egy lapáttal, valamint kimennek az agártermelés alól kivont területekre egy kapával és egy kaszával. hasznosabb dolog lesz ez, mint hagyományos ágazatokban termelni.

panelburzsuj 2011.05.21. 12:31:47

@nyünyüge:

A stiláris erőt a hiányolom.

Olyasmit keresek, mint "jár a szája, mint a kacsavalaga".

sárkányfő 2011.05.21. 12:34:45

@Húsleves: idióta, ezt írtad:
"általánosságban írt, és nem a te rokonodról, akit ő nyilvánvalóan nem ismer (szerintem te se)."
+
"Mese mese mátka."

Most meg:
"Nem állítottam, hogy nem lehet igaz amit írtál"

bigapples 2011.05.21. 12:34:48

@sárkányfő:
Aki internet, újságot olvas, politikai műsorokat néz a TV-ben, az tudta, hogy nem lesz fájdalommentesség.

Az a baj hogy TG csak felszínelemezget, a 2,7 millió Fidesz szavazó döntő része már 2002-2006 óta egységesen jobbra szavaz, nem a megszorításokról szóló Szijjártó-áriák miatt. A párszázezer fős, 2006 óta csatlakozó választóréteg pedig motívumait tekintve leginkább protesztszavazó volt. A Fidesz népszerűsége nem csak azért csökkent, mert szidta a megszorításokat és most "megszorít" (ez is megérne egy misét), hanem mert:

1, egy évvel a választás után mindig csökkenni szokott a kormányzó erők népszerűsége
2, mert a kiadáscsökkentő lépések mindig népszerűtlenek
3, mert többször "balfaszkodik" a kormányzat egyes helyes intézkedések előkészítésében, kivitelezésében és kommunikációjában, ráadásul egy-két kormánytag látványosan gyenge teljesítményt nyújt.

gorcsev54 2011.05.21. 12:36:23

@ember67: Ez az pl. amiről sokan megfeledkeznek,milyen káros volt az a gazdaságilag indokolatlan egyszeri nagy arányú emelés valóban sok vállalkozás nem is élte túl ill. csak létszám csökkentéssel. Az sem igaz, hogy az alacsony jövedelműek nem fizettek fizetnek adót ez csak egy "népszerű érv" -mert az való igaz, hogy keveset (kedvezmények miatt is , de az az átlag körül keresők is megkapták)most viszont a jövedelmükhöz képest súlyosan fizetnek arról nem is beszélve számtalanszor elmondtam az a 16% nem 16%hanem 21 %-mindenkinek, és lehet valóban vannak vállalkozások (minimálbér meg hasonló trükkök, kis könyv stb. ide lehet sorolni az állítólagos őstermelőket is, de a legtöbb igazi kisvállalkozás nem is tud többet fizetni nagyon bár az én tapasztalatom szerint az igazi vállalkozásokban min a szakmunkás "minimál" bért vagy annál magasabb bért próbálnak kigazdálkodni az más kérdés , hogy a szuperbruttóval és állítólagos 16 % szja mennyi marad ( és megszűnő kedvezményekkel mennyi marad nettóban ami jövőre még siralmasabb lesz. Márpedig a stagnáló piac nem fog magasabb béreket jövedelmeket hozni, és kormányhatározattal sem lehet a béreket emelni , csak is a piac a beruházások és a fogyasztás növekedése hozhatna javulást( szeretném látni hogy hol van a hatalmas eredménye annak ,hogy a magas jövedelműeknek sokkal több maradt) Nem látom a nagy befektetéseket(fogyasztás növekedést, munkahelyteremtő beruházásokat)Akkor hogy is van ez?

Ordnassac 2011.05.21. 12:37:02

@Blogger Géza: a bizonytalanok közé. Szinte az összes ex-szadis ismerősöm azon sír, hogy nincs kire szavaznia.

Nem véletlenül alakulnak pont a gazdlib.-technokrata balos mezőben ezek a formációk: DP, a Bajnai-féle alapítvány, a Bokros-féle intézet, a 4K! stb.

Blogger Géza 2011.05.21. 12:37:33

@nyünyüge: Talán az adatgyűjétst végző KSH legfrissebb jelentése kissé pontosabb, mint egy nehezen számszerűsíthető durva felbontású grafikon egy régebbi MNB kiadványból... Amúgy tényleg volt korábban reálbércsökkenés, de úgy néz ki, ennek mostanra vége, ez grafikon is ezt mutatja, hiszen 2011-ben metszi a tengelyt a görbe, és töretlenül emelkedik...

parlamentarista 2011.05.21. 12:38:28

@Ordnassac:
vajon mi lesz egy patthelyzetben? sem a fidesz-kdnp, sem az mszp-lmp nem tud önállóan kormányt alakítani. ott lesz a parlamentben a jobbik és a demokrata párt.

panelburzsuj 2011.05.21. 12:39:10

@Hepci:

Alakul. A kacsaseggű emlős má egész pofás ...

parlamentarista 2011.05.21. 12:39:38

@Ordnassac:
vélhetően ezek élére fog állni gyurcsány. vagy ebből lesz valami charta. aminek része gyurcsány.

Ordnassac 2011.05.21. 12:40:52

@parlamentarista: meg aztán az LMP-n belül sem sokan szívlelnének egy közös kormányzást az MSZP-vel. Aztán kérdés, hogy az MSZP akar-e majd a DP-vel (meg az LMP és a DP egymással, főleg az előtörténetet tekintve). Az még pluszkérdés, hogy a DP egyáltalán bejut-e az OGY-ba.

A másik oldalon meg kérdés, hogy a Jobbik a kormányzásért mennyire hajlandó lemenni kutyába és főleg mennyire lesz képes a nagyon radikális elemeit visszafogni...

panelburzsuj 2011.05.21. 12:41:16

@parlamentarista:

Igen, hiányzik az agárpolitika:

"Ki-ki ezer egeret
Kap a mezőn - fogja meg!"

pug406st 2011.05.21. 12:41:47

@Hepci: a lényeg h muzsikál :D

Húsleves 2011.05.21. 12:42:02

@sárkányfő:
Látom ideges lettél faszikám. Nagyon helyes, ebből látják, hogy hülye vagy.

Ordnassac 2011.05.21. 12:42:20

@parlamentarista: nem tartom kizártnak, bár a 4K!-sokban és a millásokban nem vagyok biztos.

sárkányfő 2011.05.21. 12:43:21

@bigapples:
"Aki internet, újságot olvas, politikai műsorokat néz a TV-ben, az tudta, hogy nem lesz fájdalommentesség."

ne hülyítsd magad kérlek, az aktív politikafogyasztók elenyésző kisebbségét alkotják a társadalomnak, és a fidesz üzenetei nem csak nekik szóltak, hanem mindenkinek. ráadásul fel nem foghatom miért gondolta volna bármelyik aktív politikai híreket fogyasztó, hogy a fidesz konkrét választási ígéretei kamuk. de ha még tudta is valaki, attól még a hazugság hazugság.

nézd, ebbe a tipikus, magyar politikához méltó elkenésbe meg utólagos belemagyrázásokba szerintem ne menjünk bele. ugye te is érzed, vagy éreznéd, ha más pártról lenne szó. ilyen alapon mindent ki lehet magyarázni.
pont az ellenekezőjét akarta sugallni, és sugallta is a fidesz, ráadásul le is írta a belinkelt választási anyagban az egyik, azóta megszegett ígéretét, de van több is. ezt tökéletesen lehetetlen kimagyarázni, a fidesz hazudott, többszörösen, és kormányra kerülve ugyanúgy elárulta saját szavát, mint oly sok politikus szokta ezt tenni világszerte. és sajnálom hogy mégis megpróbálod kimagyarázni, nekem kellemetlen :(

sárkányfő 2011.05.21. 12:45:35

@Hepci: szegény nagy butaságot írt, amikor erre felhívtam a figyelmét idegbajt kapott, aztán meg ellentmondásba keveredett önmagával, és mindezt folyamatos káromkodással próbálta kompenzálni :) hát, láttunk már ilyet...

Blogger Géza 2011.05.21. 12:46:36

@Ordnassac: 4K? Atyaúristen, micsoda formációk vannak...

Jó hát akkor fogalmazzunk úgy, van egy viszonylag népes szavazóréteg (mondjuk 10-20%), amelyik leginkább az MSZP-től jobbra, de a Fidesztől balra helyezkedik el. Ezek korábban az SZDSZ-re illetve az MDF-re tudtak szavazni, vagy jobb híján a két nagyra. Most az MDF meg SZDSZ kiesett, és ezekre a bizonytalan szavazókra pályázik valójában az MSZP, az LMP, a Demokrata Párt (és talán még a Fidesz is), meg mindenki más is, aki még be akar szállni ringbe. Meglátjuk, kinek mit sikerül lenyúlni.

De itt kemény konkurenciaharc van, lássuk be.

bigapples 2011.05.21. 12:47:05

@sárkányfő: Nem osztogatással kezdtek, hanem mozgástér növeléssel (különadók) és költségvetési zárolással.

És miért osztogatás az, ha az ember a saját maga által megkeresett pénzéből kevesebbet von el az állam? Hatalmas összeg? kb 350 milliárd a vonzata, a költségvetési zárolás meg 250 milliárd volt. A 300 ezer forintos fizetés kb 1100 Euro...és akkor most egy határozott fejmozdulattal nézzünk Ausztria irányába.

Pali bá szórólapja a szokott mellébeszélős reklám, úgy néz ki, mintha valami balos dologra garanciát vállalna. Persze, hamis látszatot kelt. Sok ilyesmi volt, de nem ez a fő oka, hogy kb a 2/3-ára fogyott vissza a Fidesz szavazótábora.

Vicces, de ha elolvasod mit ígér SP, akkor arra vállal garanciát, hogy megszüntetik a svájci indexálást és hiába nő a gazdaság, csak inflációkövető lesz a nyugdíjelemelés. Ezen túl a magánnyugdíjpénztárak vagyonát ígéri megvédeni a gaz külföldi cégekkel szemben. Csak azt nem mondja hogyan... azóta tudjuk: vissza az állami rendszerbe.

Ordnassac 2011.05.21. 12:49:51

@Blogger Géza: "De itt kemény konkurenciaharc van, lássuk be."

Ebben nincs vita köztünk.

A 4K!-ról: negyedikkoztarsasag.hu/

parlamentarista 2011.05.21. 12:52:40

@Ordnassac:
orbán igen sokat tesz azért, hogy az lmp-t távol tartsa a fidesztől. nem akar koalíciós partnert.

panelburzsuj 2011.05.21. 12:53:00

@Hepci:

Képzeld: az arra érdemeseknek.

Vagy te nem úgy osztod a magad rendjeleit?

inreallife 2011.05.21. 12:53:26

@knausz: azzal a mennyiségű pénzzel, amit már jól elloptak, tökéletesen együtt tudnak élni. a politika csak és kizárólag a pénzről szól az összes pártnak. közben persze megpróbálnak olyan törvényeket hozni, amivel az újraválasztásukat erősítik, vagy úgy gondolják erősítik, de az első a lopás anélkül, hogy csődbe menjen az ország.

rákenik a megszorítást a külföldre, meg a tőkére meg a többire, és minden megszorított 100 forintból 20-30%-ot törvényesen a holdudvarukba kiosztanak, aminek egy része visszaszivárog a zsebekbe. a fidesz azért van szarban, mert üres a kassza, idióta volt ellenzékben, és lopni viszont kell, mert az meg lételem. erre kellett a manyup, irtózatos mennyiségű pénzt lehet majd elboltolni, mondhatni nagy fogás, ez a kétharmad következménye. anélkül csak sokkal látványosabban és fájdalmasan tudtak volna lopni, bár a látványra már ezüsthajós korukban sem adtak....

lüke 2011.05.21. 12:54:42

@sárkányfő:
na ja ,aki még MOCKBA-ban él annak csak ez marad:
osztogatni meg fosztogatni
szerintem az utóbbi jobban megy, ami az elvonásokat illeti
az osztogatás csak egyeseknek jut- arra persze lehet irigykedni- de a fosztogatás kijut mindenkinek

lüke 2011.05.21. 12:55:53

@parlamentarista:
te akarnál, ha nem kellene?
majd ha kell ,nagy dilemmában lesz

Ordnassac 2011.05.21. 12:56:18

@parlamentarista: de ez nem jelenti azt, hogy az LMP egyből az MSZP ölébe rohan.

hazug fidesznyik (törölt) 2011.05.21. 12:57:49

@aszekelyek: "200 ezer vállalkozás, melyek azóta sem itt fizetnek adót"

200 ezer? Nem néztél el valamit? Honnan vetted ezt az adatot?
Nem ártana valami forrást megjelölni, a hitelesség kedvéért...
Vagy netalán az ujjadból szoptad? (direkt nem egy másik testrészedet említettem)
:)

lüke 2011.05.21. 12:58:13

@Ordnassac:
ez a négy K jól hangzik,
a matraccal mi lesz?
a sírásról: aki sír attól el kell venni, ez történt:)

Húsleves 2011.05.21. 12:58:25

@Ordnassac:
Egyből biztosan nem, csak majd ha helyzet lesz. Ahogy az elődje, az SZDSZ. Aztán, ha a zöld liberalizmust is lejáratták, akkor majd lehet fogadni, milyen szín lesz a következő.

Blogger Géza 2011.05.21. 12:58:39

@Ordnassac: Jaj, de édes, új humoroldal nyílt képregénnyel... :)

És volt párnacsata nap is!

negyedikkoztarsasag.hu/akciok/47

Hát ez jobb, mint Gyurcsány! Persze a legjobb az lenne, ha ő is beszállna a következő menetbe, na ott lenne érdeklődés..

sárkányfő 2011.05.21. 12:59:54

@bigapples:
Igazad van, időben tényleg előbb jöttek a viszamenőleges hatályú közvetett adók.

Ezzel amúgy Orbán meg is szegte az egyik konkrét választási ígéretét, amit a szemét Kálmán Olga húzott ki belőle, miszerint még 2010-ben lesz "egyszeri, nagyarányú adócsökkentés". Na ez csak 2011-ben lett, és mit tesz isten, az is kiderült, hogy csak a 300 e ft fölött keresőkre érvényes, a többieknek kvázi adóemelés van, szívnak :)

Az adócsökkentés költségvetési vonzata 500 milliárd, kb ezer helyen leírták, elsőként a KT, azóta sokan mások is.
na most ha nagy csodálkozó szemekkel úgy teszünk, mintha nem lenne osztogatás az, hogy 500 milliárdot otthagynak a népeknél, hiszen azt ők keresték meg, akkor a maradék 16% adó nyilván rablás, hsizen azt is ők keresték meg. hagyjuk ezt a képmutatást, az állam elég régóta adóztat, és az adócsökkentés igenis osztogatás.

igen, a 300 e ft valóban kb 1100 euró, a 600 e ft 2200 eur, a 100e meg 330 eur. na és?

Pali bá szórólapja a Fidesz szórólapja, letagadhatatlan, és nem mellébeszél, hanem tökéletesen konkrét. és mint utólag kiderült, konkrét hazugság. svájci indexálás sehol sincs a "garancialvélen", bár a lényegen az se változtatna, miután megígéri a nyugdíjak biztonságát, meg hogy "hiánytalanul" megkapja majd minenki a nyugdíját.

a másik érvelkésed a nyugdíjpénztárakoról a cinizmus és abszurditás keveréke.

ne csináld már kérlek, ez az egész érvelés amit előadsz méltatlan hozzád.

lüke 2011.05.21. 13:01:36

@Blogger Géza:
Mission accomplished
új Dimitrov téri fiúk+lányok:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.21. 13:02:20

@panelburzsuj: aszittem, célzott és sürgős darab, azért a nyilvános pályázat.

panelburzsuj 2011.05.21. 13:02:49

@lüke:

Most mondta a Géza, hogy a leggazdagabbakat nem fosztogatjuk, mert az túlságosan macerás.

Napokban irta az újság, Jenő, hogy 130 milliárd forint ÁFÁ-t csalnak csak a gabona-álexporton.

Hány lélegző rokkantnyugdíjat lehetne ezen venni??

bigapples 2011.05.21. 13:03:50

@sárkányfő: A Fidesz nem ígérgetéssel nyert, éppen hogy nem mondott szinte semmi konkrétumot, csak végigszörfölte a választási kampányt a masszív proteszthangulat hullámát meglovagolva.

Mondom mégegyszer, kb 2,3 millió szavazó stabilan 8-10 éve Fidesz szavazó, döntően értékalapon és a baloldal elutasítása alapján szavaz jobbra. A maradék 400 ezer döntő része anti-gyurcsányista szavazó volt, nem ígérgetések miatt jött. A mostani népszerűségcsökkenés oka nem egyszerűsíthető le az ígéretek vs cselekedetek ellentétére.

Vicces, hogy döntően azok háborognak, hogy a Fidesz becsapta őket, akik nem is a Fideszre szavaztak, ez ám a ravasz párt. Ha a Fidesz a választási kampányban a töltött káposzta receptjével kampányol, akkor is simán nyer.

Diocles 2011.05.21. 13:04:38

@Húsleves:

"Segítek értelmezni: az LMP a választások előtt eljátszotta, hogy hú micsoda rendszerkritikus párt, szemben állnak mindenkivel - nem csak a FIDESZ-szel, hanem az MSZP-vel és az SZDSZ-szel is. Erre a színjátékra azért volt szüksége, hogy átmenthesse az SZDSZ liberális "értékeit", mert akkorra már nyilvánvalóvá vált, hogy nemcsak óriási bukta lesz, hanem félő, hogy lengyel mintára végleg eltűnnek a béka segge alatt. Szépen felépítették a szadeszozásra meg maszopozásra alapuló "más" politikájukat, de azért nyilvánvaló, hogy ugyanaz lesz a szerepük, mint az SZDSZ-nek: kullancsok az MSZP testén, hiszen önállóan soha nem jutnának beleszólási pozícióhoz.
A látszat MSZP-ellenességük meghozta számukra amit szerettek volna, bejutottak a parlamentbe. A kifaroláshoz pedig a legjobb lehetőség számukra Gyurcsányra kenni mindent."

Tökéletes levezetés!
Max. annyiban lehetne finomítani, h a többség valóban hihetett benne, h tényleg lehet más a politika, és nem gondolta volna, h szépen-lassan beszorulnak az MSZP oldalkocsija/egyetlen potenciális szövetségese szerepkörbe.
Nincs is nagyon lesz más választásuk tényleg, ez az egyetlen lehetséges esélyük, h beleszóljanak bármibe, hiszen a jelen pályájuk aligha kínál mást.

Gyurcsány látványos ekézése is emiatt van, ha Gyurcsánnyal sikerülne elvitetni a balhét mindenért, akkor a Puch-Mesterházy-féle "megtisztult" MSZP-t, gondolhatják az LMP-ben, könnyebben el lehet adni.

Csakhogy:

1. Gyurcsány nem olyan birka és ambíciómentes, mint Medgyessy, h mindenért elvigye a balhét, és élete hátralévő részét nyaralással és semmittevéssel töltse.

2. A Puch-Mesterházy-féle MSZP ölelése éppoly halálos lesz nekik, mint lenne Gyurcsányé.

2011.05.21. 13:08:49

A 69 éve nyugdíjkorhatár bevezetésének azért vannak veszélyei:

meghokkento.blog.hu/2011/05/21/uj_dolgozo

Blogger Géza 2011.05.21. 13:08:52

@gorcsev54: "Az 5, vagy ennél több főt foglalkoztató vállalkozásoknál 2011. január–márciusban 1 millió 829 ezren dolgoztak,
2,8%-kal többen, mint egy évvel korábban."

sárkányfő 2011.05.21. 13:10:40

@bigapples:
ez már tényleg abszurd amit előadsz. még ha úgy is lenne minden amit írsz, akkor sem változtatna a tényen, hogy a fidesz hazudott. sokat, nagyot. az eltelt egy év alatt többszörösen elárulta saját ígéreteit.

a kognitív disszonancia dolgozik benned ilyen keményen, hogy mindent mondasz összevissza, csak hogy kihozhasd hogy a fidesz nem hazudott?

Ordnassac 2011.05.21. 13:10:42

@Blogger Géza: volt valahol egy interjú a 4K! egyik vezetőjével, előbányászom.

lüke 2011.05.21. 13:10:55

@panelburzsuj:
season & fashion
misce fiat feaces!

rokiról -elmondtam a vízfejü- orvosi értelemben is - Orzs. Orvosz Szagértöi Int.-röl a véleményem:
a kiszuperált orovosok 5 szakvizsgával ide kerültek,- olyan mint a 4 diploma, 4 nyelvvizsgával- s döntöttek
a föld komoly dolog, meg a bor búza is , ha nincs békesség
s nagy a kusolás, sok a csalás, s mi lesz még !
de megjönnek a holandok, fr-k , spanyolok:
s ök tudják hogy a klima& termöföld még termelésre is képes, nemcsak fuzáriumos csoda búzára

Húsleves 2011.05.21. 13:15:09

@Diocles:
Igazad van, de amikor Schiffer András feljelentette Gyurcsányt, akkor Gyurcsány már politikailag halottnak tűnt. Most viszont, hogy újra aktivizálta magát, terhes lett a baloldal számára, mert ha új pártot alapít, egészen biztosan magával visz baloldaliakat (de szerintem inkább MSZP-seket, nem LMP-seket). De az LMP számára Gurcsánnyal kapcsolatban már nincs is visszaút, hadat üzentek neki, egyértelmű, hogy csak az MSZP-hez húzhatnak. Egyébként szerintem Gyurcsány "visszatérése" csak látszat, inkább olyan politikai szereplőnek gondolom, mint amilyen Torgyán volt, amikor még látványosan voltak hívei, de aztán mégis szépen, fokozatosan kikopott a politikából (és feltűnt a show-business világában).

lüke 2011.05.21. 13:15:12

@Letícia:
szerintem nincs gond ezzel ,arra a 3 évre nem is kell........

ezt mondja a WHO rólunk
www.who.int/countries/hun/en/
s nem beszélve a 6%o cscsemö halálozásról!!!!!
ami Svédo. -ban a fele

kov_vacs 2011.05.21. 13:16:46

"A párt akkoriban alapvetően jobboldali konzervatív-liberális (de semmiképpen sem baloldali-etatista-osztogató) gazdaságpolitikát képviselt", "2002 után azonban ellenzékben a párt egyre többször kifejezetten baloldali-plebejus retorikát alkalmazott"
Hát ez az :(

Kérem, alapítson már valaki egy jobboldali konzervatív-liberális pártot, amilyen 12 évvel ezelőtt a fidesz volt és amilyen az mdf lehetett volna ha.. ha... ha... :(

Diocles 2011.05.21. 13:22:38

@bigapples:

Egyetértek.
A másfél-kétmillió fideszes törzsszavazó alighanem kifejezetten elvárta/elvárja a kamurokik és a segélyesek megszivatását. Még a rendvédelmisek megszorongatása is minden további nélkül eladható a társadalom többségének, ha veszteségekkel (= érintettek) is.

Nagyon baj, és az igazi veszély a fideszes törzsbázis elhanyagolása/megszorongatása:
"ruhatörvény",
Rogán kommandója a kkv-k ellen,
Szőcs ámokfutása kultúrában, ahol a Fidesz leghűségesebb híveivel megy szembe,
ZP bezárása, amivel a fiatalok körében amortizálja magát a Fidesz, teljesen feleslegesen,
stb.

lüke 2011.05.21. 13:24:39

@Diocles:
Diókám Lengyelo-ban 2 fontos erö van/volt:
az egyház
és az ellenzéki mozgalom ,ami létezett az elözö rezsimben is
( Szdsz-s fiúk sehol nem voltak ehhez képest)
ezekre az erökre nálunk nem tudnak bazirozni-bármennyire is rájátszik a KNDP és a Fidesz-
így a baloldal a kiinduló bázis bármely oldalnál
- elnézést a jobb o.-n állóktól-

lüke 2011.05.21. 13:28:37

@panelburzsuj:
megj. a leggazdagabbak maguktól adnak a pártkasszába
donatio
en.wikipedia.org/wiki/Donation
nem a szegényeknek, annak senki se ad,hanem a párt az isten

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.21. 13:34:12

@Húsleves: Gyurcsótánynál összefolyik a kettő (politika és sóbiznisz).
Az első pápai táncos, akit Mester Ákos annyira lájkolt, hogy egészen belébújt a seggébe. Később az anaerob környezet és a rázkódás hatására - gazdájához hasonlóan - elvesztette az irányérzékelését. :)

Blogger Géza 2011.05.21. 13:35:27

@panelburzsuj: Én ilyet nem mondtam, csak a realitás az, hogy az offshore lovagokat nehéz elkapni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.21. 13:36:24

@sárkányfő:

Gondolom az ismerősödnek Viagrára is szüksége van, ha neked nincs is.

lüke 2011.05.21. 13:38:51

@panelburzsuj:
de még milyen! nem is Lengyelo. ez
- ahol elengedték az államadósságot
(jó katolikusok és jó ellenzékiek voltak 90 elött is)

panelburzsuj 2011.05.21. 13:42:35

@Blogger Géza:

Kétségkívül nehezebb, mint a macskaszem nélküli bicigliket.

Talán a nehézfiúk elcsípését is ki kellene szervezni - sikerdíjra? :)

Megfingatott, megalázott közrendőröket nehéz lesz üres patrióta lózungokkal a részeg sofőrök, hamis rokikártyák kiszűrésénél veszedelmesebb akciókra késztetni ...

Húsleves 2011.05.21. 13:43:39

@Hepci:
Nem csak Gyurcsánynál. Másfél - két éve körül Torgyánt láttam valamelyik kereskedelmi tévé egyik talk-show műsorában, Ganxstával rapeltek. Rapsapka volt a fején, mozgott egy kicsit jobbra balra, és mormogott valami - Ganxsta szerint nagyon mókás - szöveget, és a végén kapott Ganxstától egy óriási puszit (szerintem nyálas is volt).
Képszerűen írtam le, értelmezést nem szeretnék fűzni hozzá, legfeljebb annyit, hogy igen, ez az ember nemrég még meghatározó politikai karakter volt.

Blogger Géza 2011.05.21. 13:48:18

@panelburzsuj: Valószínűleg inkább a rossz közbiztonságú kelet-magyarországi falvakban akarják tyúk-, uborka- és fémtolvajok ellen beverni őket, mint off-shore nyomázásokban. Hogy minél kevesebb Gyöngyöspata legyen.

Ordnassac 2011.05.21. 13:48:28

@Letícia: két kommenttel később látod, hogy hol. ;-)

panelburzsuj 2011.05.21. 13:49:17

@lüke:

Lüke lengyelek tüntettek, szolidarítatottak, cirkuszoltak.

Mi - okosan - múzeumigazgatásba alámerülve bekkeltünk ...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.21. 13:49:40

@panelburzsuj: ámen.

@Húsleves: Dávid Ibolya mikor költözik be az Éden hotelbe?

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.05.21. 13:51:05

Érdekes, de hasznos összeveteés.
Viszont én egy dolgot nem értek: ha a Fidesz az elmúlt 20 év tétlenségét szídja, akkor egyben saját korábbi magát is? Mert ugye 4 évet őj is kormányoztak. Igaz, akkor koalícióban, most meg szövetségben (ezt az elemző úr mintha kifelejtette volna...), de szerintem a kettő kb. annyira releváns, mint az élettársi kapcsolat meg a házasság: adott esetben egy parázsabb vitában mindkettő fel tud bomlani (lásd a vármegye elnevezést a KDNP támogatta, de a Fidesz vezérek - szerencsére! - nem.)

panelburzsuj 2011.05.21. 13:51:29

@Blogger Géza:

Jaja, kést kapni sokkal perspektivikusabb, mint kézigránátot ...

becike4 2011.05.21. 13:52:52

@bioLarzen: Hát a KDNP tényleg vastag szelet lehet,az utolsó önálló eredményük talán 1,3% volt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.21. 13:53:12

@panelburzsuj: hajtanak azok hasznot bőven.
Az egyetemi kiállítás idején például felfedezték, nem kellő távolságra parkoltunk a zebrától. 30000. Ez több, mint az aznapi bevétel volt.
Vajon megérem-e, hogy valamilyen vagyon elleni bűncselekményt bejelentek és megtalálják a tettest?

lüke 2011.05.21. 13:53:14

@Letícia:
a nyugdij korhatár emelés is csak olyan országban érdekes, ahol magas az eü színvonal

@Húsleves:
muzikális ember TJ. -zeneakadémiát is végzett
melyik mai politikus ilyen sok oldalú?
(értékes ,jó svádájú ügyvéd,de politikusnak alkalmatlan,
ahogy Schiffernek is ingatlanos ügyvédnek kellett volna maradnia)

Kobres 2011.05.21. 13:54:45

@ember67: Éles meglátás, osztom a véleményed.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.21. 13:55:03

@panelburzsuj: van ilyen csendes adósom (sose hallok róla, mióta megkapta). Elengedjem neki?

parlamentarista 2011.05.21. 13:55:04

@Ordnassac:
nyilván pontosabban tudod nálam, hogy milyen lesz az új a választójogi törvény. van egy tippem, hogy a kis pártoknak nem lesz könnyű egyáltalán a startkőre felállni. szóval szerintem mszp-lmp-charta választási koalíció lesz ebből. utóbbi a különféle liberális morzsákat tömöríti majd. gyurcsány is valószínűleg utóbbiban lesz benne. őt egy dolog érdekli: megbuktatni orbánt.

gorcsev54 2011.05.21. 13:58:52

@Blogger Géza: Ahhoz képest még is 94 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma. Nálam már 5 nél kevesebben dolgoznak,tehát nem tartozom 2.8% ba,és ha így megy tovább akkor 4 nél is kevesebben fognak.

panelburzsuj 2011.05.21. 14:00:28

@Hepci:

Nem tudom, nálam még csak 3:0-ra áll az elkövetők-rendőrök meccs. (Benzinleszívást, meg más efféle aprólékokat természetesen nem számolva.)

lüke 2011.05.21. 14:01:27

@panelburzsuj:
nana!
Antall sehol nem volt az undergroundban, s nem is akart benne lenni!S hiába degradálod, szakmájában ,mint tanár is és mint o. történész jó volt.
Apja volt a lengyelek befogadója, a politikát gyermekkora óta ismerte, ezzel is foglakozott.
Egyébként meg feloszlatta a Varsói paktumot-azt írja Debreczeni, mikor hozzájuk volt éppen lojális!
Èppen Kölnben voltem mikor a gdanski balhé volt, élesben mutatták az ARD/ZDF-n.De megvolt a befelé forduló Jaruzselszki- Brezsnyev-Husák-Honecker egyezség már 68 óta, s ennek ellenére nem hagyták magukat.Mások a viszonyok ott.S ebböl mára a gazdaság is megerösödött, Németo. rabszolgái.

Ordnassac 2011.05.21. 14:02:00

@parlamentarista: még csak pletykák futnak körbe az új választójogi és választási eljárási törvényekről, főleg, hogy nehéz a 200 főt úgy megtartani, hogy kisebbségek és határon túliak is lesznek benne (bár utóbbinál még lehet varázsolni).

panelburzsuj 2011.05.21. 14:03:48

@Hepci:

Nyilván ő is olyan szegénybernek gondolja magát, mint sok ilyen együtt szegényországnak.

lüke 2011.05.21. 14:05:12

@Ordnassac:
enttzaubern
azt lehet , eltüntetni
ilyen európai mesét se a dán Andersen , se a kegyetlen német ETA Hoffman ,meg a Grimmek se láttak

panelburzsuj 2011.05.21. 14:10:00

@lüke:

Egyet beszélünk: nálunk valahogy nem akartak annyian az "undergroundban" lenni, mint a lengyeleknél.

Legalábbis amíg kényelmetlenségekkel járhatott. Később megszaporodtak az ellenállók.

Antall csak egy a "fontolva ellenállók" közül.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.21. 14:12:41

@panelburzsuj: a partizánok is erős spéttel szaporodtak meg.
Egyedül a kurtizánok jelen idejűek (amit ma bekaphatsz, ne halaszd holnapra).

Húsleves 2011.05.21. 14:13:22

@lüke:
"muzikális ember TJ. -zeneakadémiát is végzett melyik mai politikus ilyen sok oldalú?"
De a műsorban nem hegedült, hanem rapelt, ráadásul elég szánalmasan. És a tetejébe elhitették vele, hogy jól áll neki, és ettől még szánalmasabb volt.

Húsleves 2011.05.21. 14:17:43

@Hepci:
"Dávid Ibolya mikor költözik be az Éden hotelbe? "
Lehet hogy már ott is van :-)

lüke 2011.05.21. 14:20:13

@Húsleves:
szánalom?
ne szánd, a tv populista, átlag alatti intellektusnak készül
kevés a pénze, elvállalta

2011.05.21. 14:22:09

@Hepci: :D:D:D Arról írna aztán igazán Gábor!:D Kivel akarod összehozni? Tompika?

Tényleg, miért nem Tompikának rendeznek ilyen sót, mint ennek az egysejtű Alekosznak? Jelzem, ha valakinek ilyen műsor kell, hogy nőt találjon, főleg ilyeneket...Hát tudjátok, az húzza le magát...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.21. 14:25:49

@Húsleves: ez olyan, mint amikor Kuncze Gáborral - belvárosi zsidó összeesküvés keretében - elhitették, ő ellenállhatatlanul humoros.

lüke 2011.05.21. 14:27:52

@Hepci:
a Gyurcsány párt új tagja lesz?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.21. 14:29:27

@Letícia: tegnap láttam belőle 2 percet, 2 ku... - dehogy - hölgy azon elmélkedett, hogy maguk se gondolták volna, hogy ilyen gyorsan ilyen mély érzelmek tudnak szárba szökkenni bennük Alekosz iránt. Ezt már tényleg nehezen tudom elképzelni, milyen ember, aki nézi.
A Benkőn valaha jól szórakoztam, abból simán bírtam 8-10 percet. Különösen az tetszett, amikor nagyokat fingott a nők orra alá. :)

Húsleves 2011.05.21. 14:31:58

@lüke:
Józan ésszel természetesen nem sajnálom, mert utálom, és szerintem meg is érdemli. Más dolog viszont egy megalázott ember látványa, bárki is az illető.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.21. 14:33:36

@lüke: ornitológusnak készültem, nem politikai elemzőnek...

Húsleves 2011.05.21. 14:34:17

@Hepci:
Az a baj, hogy valakik azt is elhitették vele, hogy jó műsorvezető.

2011.05.21. 14:36:03

@Ordnassac: már megindult a helyezkedés...ebből gondolom, lesz előrehozott választás...

Ordnassac 2011.05.21. 14:39:23

@Letícia: na, mit tudsz? :-)

Mindenesetre ha nem akar a Fidesz a saját lábába lőni, akkor valahogy úgy kell kommunikálni a dolgot, hogy 200 fő + kisebbségek + határon túliak (ha külön kapnak mandátumokat). Így aztán lehet 220 fős OGY is.

nyünyüge 2011.05.21. 14:58:13

@panelburzsuj:
És gmk-t, pjt-t, kft-t alapítottunk, rendesen széthordva a gyárat, a tudást, mindent.

Én valahol ebben érzem az ősbűnt - bár lehet, hogy megkerülhetetlen része volt a szocialista-kapitalista átmenetnek.

Ordnassac 2011.05.21. 14:58:33

Nocsak, az előbb jött egy robothívás OV-től, hogy vegyünk részt a szociális konzultációban...

Húsleves 2011.05.21. 15:01:35

@Ordnassac:
Inkább küldene egy robotporszívót.

2011.05.21. 15:04:36

@Hepci: a kurvinyekek - bocsánat a hölgyek - az ő szintjükön tényleg mélység, amit éreznek...Döbbenet...normális nő 19 másik között megölné a többi 19-t!! Én legalábbis...és az is döbbenet, hogy a ratyi tévé "beszállítót" játszik, szóval a nők teljes lejáratása minden ilyen műsor. Kinek az érdeke? És aztán külön tragédia, hogy ezeket a műsorokat többsége nő nézi...

"Isten szolgája" című műsor a Sándor Palotában Mindszenti bíboros kapcsán, mondja a királyi rádió hírei...

És 18 fokos a Balcsi, én meg itten???

nyünyüge 2011.05.21. 15:06:36

@Blogger Géza:
Hát igen, az én reálbérem rendesen emelkedett az egykulcsos adó okán (mondhatnám, hogy szégyenletesen, ha ránézek egy a lakossági átlagjövedelmeket, vagy járadékokat mutató grafikonra).

Úgyhogy az a nagy helyzet, hogy a magas jövedelműek reálbére NAGYON nött, az alacsony jövedelműeké meg KICSIT csökkent. Ebből jön ki a szerinted kedvező átlag.

2011.05.21. 15:09:35

@Ordnassac: engem ez ébresztett...néztem is, hogy álmodom????

Ordnassac 2011.05.21. 15:09:39

@Húsleves: nocsak, ezzel most komolyan megleptél. Sokaktól számítottam volna ilyen megjegyzésre, de pont tőled nem. :-)

bigapples 2011.05.21. 15:10:48

@lüke: persze, ebben sok igazság van, a bázis értékválasztásában konzervatív, de gazdaságilag balos (volt). Sajnos természetes okok miatt ez a baloldali kádárista gazdasági viszonyokat igénylő bázis fogy és a választók közé újonnan belépők már a piacgazdaságban nőttek fel. Értelemszerűen nem hatásos náluk az elmúlt 20 év szoci politikájának kulcseleme, az inaktívokkal kötött szövetség és nincsenek meg bennük a kádári kisember reflexei. Változnak a viszonyok, csak éppen modern baloldali párt sehol, ami meg tudná szólítani a fiatalokat és az aktív középosztályt.

@sárkányfő: Nem fog tetszeni amit írok, de a durva egyetemi hallgatói létszámcsökkentésen kívül nincs olyan kiadáscsökkentő, v. adórendszer átrendező gazdasági lépésük, ami ellentétes azzal a gazdaságpolitikával, amit elvárok (elvártam) a Fidesztől. A mostani célzott kiadáscsökkentést a nem-produktív kiadások terén már egy éve itt a blogon is "követeltem" :)

Húsleves 2011.05.21. 15:16:51

@Ordnassac:
Pedig sajnos az a véleményem, hogy a FIDESZ kommunikációja majdnem olyan borzalmas, mint a magukat baloldalinak nevező pártok tevékenysége.

bigapples 2011.05.21. 15:23:24

@Ordnassac: Nem az a terv, hogy a kisebbségi képviselők nem szavazhatnak, csak felszólalhatnak, törvényt, interpellációt nyújthatnának be? A külföldön élő magyar állampolgárok "egyéni" jelöltre leadott szavazatai meg automatikusan mehetnek a kompenzációs listára.

panelburzsuj 2011.05.21. 15:24:30

@nyünyüge:

A széthordás az sok minden lehet, még valami balos anarchizmus is, de kapitalizmus aligha.

A magántulajdon még édeskevés a kapitalizmushoz átlátható, nehezen kijátszható piacok nélkül. Mi itt nem versenyre gondoltunk, hanem sok-sok kis helyi monopóliumra.

Ordnassac 2011.05.21. 15:26:10

@bigapples: ez nekem új. Ezt hol olvastad?

panelburzsuj 2011.05.21. 15:29:57

@panelburzsuj:

Kulák, kupec, kocsmáros: ez a "magyar kapitalizmus" szellemi horizontja.

Rubintos Virágom 2011.05.21. 15:42:30

Ijedten dobbant meg a szívem, mikor megláttam a fotót. Nagyon jól emlékszem erre a jelenetre, de mondhatom nem szívesen. Ekkor támadt először iszonyú rossz érzésem, amelyet már régen nem éltem át. Az ugyanis, hogy Orbán a saját nagyméretű fotója előtt ül, régi diktátorok képeit idézte (Rákosi, Sztálin). A többi pártnál ilyen még véletlenül sem fordult elő. És én még arra is jól emlékszem, hogy fent nevezettnek idegességében hogy jártak a térdei, rossz volt nézni. Sokat elárult nevezett autokratikus jelleméről, hogy képes volt a saját fotója alatt ülve ünnepelni. A valóság azonban még rosszabb lett, mint amit el tudtam képzelni. A mostani helyzetről meg kár is beszélni. Olyan tudatlan "vezetőkkel" állunk szemben, ami minősíthetetlen.
Mivel nem olvastam el a hozzászólásokat (felindultságomban), lehet, hogy más is felvetette, hogy az öt pontot lehetne még bővíteni. Ez a választói világ már nem az, mint ahogy Orbán képzeli, ahol megragadt. Felnőttek fiatal választók, akik elég értelmesek ahhoz, hogy csak percekig lehessen őket félrevezetni. A net-korszakban a hírek viharos gyorsasággal terjednek, nem beszélve a véleményekről. Minden rögzül, mindent vissza lehet keresni, mindennek utána lehet nézni. Az idősebbek ehhez még hozzáteszik személyes tapasztalataikat. Szerintem ez Orbánt is meglepte, nem volt eléggé naprakész. Itt már nem lehet hablatyolni, jópofáskodni, elkenni a tényeket, hazudni és hülyének nézni a társadalmat. Elég lett volna egy fél pillantást vetni az arab világra.... Ej, ej, Orbán, ganézás közben beragadtál a disznóól sarába......

2011.05.21. 15:45:52

@Ordnassac: nem lő. max. osztódik...meg a búza és ocsú...

bigapples 2011.05.21. 15:52:12

@Ordnassac: visszakeresve csak egy STOP cikket találtam:

www.stop.hu/articles/article.php?id=868049

A külföldön élők szavazata nem függ össze a kisebbségi helyekkel. Többféleképpen kezelhető a külföldön leadott szavazatok sorsa, akár (mint írod) plusz helyek kiadásával is. Szerintem ez nem lenne szerencsés megoldás semmilyen vonatkozásban.

Ordnassac 2011.05.21. 15:55:05

@bigapples: amúgy sem támogatom a szavazati jogot a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok számára, ellenben egy kibővített hatáskörű MÁÉRT-et vagy egy külön konzultatív testületet el tudok képzelni, amelyet mondjuk az őket érintő kérdésekben kötelező meghallgatni, esetleg törvénykezdeményezési joggal is rendelkezhetnének.

A kisebbségi mandátum megint más ügy. Ott is több lehetséges út létezik. Meglássuk, hogy mit fognak benyújtani.

oscar dirlewanger 2011.05.21. 16:04:13

énszerintem a legnagyobb ember, aki valaha is élt a földön, az adolf hitler volt!!!!!!orbán, meg gyurcsány még a lába nyomát se csokolhatnák meg a porban!!!!

inreallife 2011.05.21. 16:05:58

@Blogger Géza: tavaly áprilisban a medián a következő számokkal jött elő.

teljes népesség:
fidesz: 47%
mszp: 13%
jobbik: 11%
mdf: 3%
lmp: 2%
civil: 1%

most:
fidesz: 34%
mszp: 13%
jobbik: 10%
lmp: 5%
egyéb: 2%

cambridge.on 2011.05.21. 16:10:11

@panelburzsuj: Nem a kapitalizmust jellemzi.
A szocializmusból a kapitalizmusba való átmenet alapjait teremtette meg. Ahol megtanulták az ügyeskedést, a szabályok kijátszását. Nálunk nem modern kapitalizmus van, hanem vadkapitalizmus alakult ki. Erre a jelenlegi kormány is jó példa, olyan törvényeket elfogadtatva, akik hozzájuk tartozik azok egyenlőbbek.

bigapples 2011.05.21. 16:10:21

@Ordnassac: Nekem sérti a jogérzékemet, ha lakóhely vagy pl. adófizetés alapján akarunk különbséget tenni magyar állampolgárok között. A lakóhely szerintem az önkormányzatok megválasztásánál lényeges, nem véletlen, hogy más EU-s állampolgárok is szavazhatnak az önkorm. választáson, ha Magyarországon élnek.

sárkányfő 2011.05.21. 16:12:50

@bigapples:
Már miért ne tetszene? Hogy mik a te saját gazdaságpolitikai elvárásaid, az a te ügyed, de sok köze nincs a témánkhoz. nézd, én értem hogy a hívek nem szívesen szembesülnek vele, meg inkább másról beszélnek, de napnál világosabb hogy a fidesz összevissza hazudott a választás előtt.

jjulie 2011.05.21. 16:13:58

@Rubintos Virágom:

tévedsz, olvasd a kommenteket, igenis lehet sikerrel hablatyolni és az orbán jól ismeri a népét, a fideszidiótára méretezett orbánhablagy igenis működik, megtanulják, visszamondják szóról szóra, mint saját dumát, sőt hasonló stílusban újabb versszakokat költenek hozzá

orbán maradandót alkotott

sárkányfő 2011.05.21. 16:17:20

Tudom már párszor felsült ez az eleve abszurd, csak a választók sötétebbik felének szánt "gazdasági szabadságharc", de azért az ember csak jót mosolyog, amikor ilyeneket olvas:

"Az "európai gazdasági kormányzásról" való megállapodást szorgalmazta Martonyi János szombaton egy ausztriai fórumon."

hvg.hu/gazdasag/20110521_martnyi_europai_gazdasagi_kormanyzas

Pedró27 2011.05.21. 16:25:42

@sárkányfő: "osztogatással kezdték. te még nem hallottál a fidesz "100 napos program"-járól, az adócsökkentésről? hatalmas pénzeket osztogattak ki a 300e fölött keresőknek."

Az állam akkor is osztogat, ha nem fosztogat...

A piacon egy néninek kiosztottam tízezer forintot. Ugyanis ellophattam volna a pénztárcáját, de nem tettem.

Abba belegondoltál, hogy aki mondjuk 500 ezer forintot keres, az még ma is, a csökkentett adójával, lényegében eltart egy minimálbérest? Kivéve, persze, ha nevel három gyereket.

panelburzsuj 2011.05.21. 16:28:34

@cambridge.on:

Vadnak vad. (Úgymint: nem nemes.)

De miért hívjuk kapitalizmusnak, ami így létrejött? Mert az volt a deklarált cél?

Kalmár 2011.05.21. 16:28:34

Nem is kérdés számomra, hogy a széles mozgásteret pont azért kellett kialakítani, hogy az első 2 pont sokkoló gondjait enyhíteni lehessen. Sőt továbbmenve nem csak a válság kezelése, hanem a régóta húzódó szociális és közfoglalkoztatást érintő bajok orvoslása is cél. Ezekhez kell a széles mozgástér. Az alkotmány módosítás, a szervilis köztársasági elnök is ezt szolgálják. Sajnos nem sok választás van. Örülök, hogy nem az aktívak megfojtásával akarják orvosolni a bajt, mint a szocik, hanem a tarthatatlanul nagyvonalú és sokszor indokolatlan szociális kedvezményekhez nyúlnak.
Így sem biztos, hogy megússza az ország ebben a hatalamas trágyhalomban amit az elvtársak összeügyeskedtek. Lehet, hogy rámegy a Fidesz népszerűsége, de inkább az, mint az ország.
Bankok, multik, rokker nyugdíjasok, nyugdíjas rendőr biztonsági őrök stb. Ki mert eddig hozzájuk nyúlni??
Senki ugye? Respekt a bátorsághoz.

cambridge.on 2011.05.21. 16:32:29

Egyoldalú a Lengyelország iránti szerelem?

"Budapest mindent megtesz, hogy szorosabbra fűzze kapcsolatait Varsóval, de a lengyel reakció visszafogott - írta szombati tudósításában a Rzeczpospolita című lengyel napilap.

"index.hu/kulfold/2011/05/21/egyoldalu_a_lengyelorszag_iranti_szerelem/

Ordnassac 2011.05.21. 16:38:19

@bigapples: egy alapvető minimumnak itt is kell lennie, ami az állampolgárságon túl bizonyítja a kötődést az adott országhoz/államhoz. Ezt pedig a bejelentett magyarországi lakóhely jelenti.

Ahol egyébként ilyen választási rendszer van (pl. Horvátország vagy Románia), elég sok anomália van körülötte, főleg akkor, ha külön választókerületeket alakítanak ki adott államon kívül. Elég csak a legitimációs deficitre gondolni, azaz amikor pár vokssal már képviselő lesz valaki határon túlról.

Az meg az egyenlő választójogot sérti, ha két szavazat ugyanarra a listára megy (hiszen a hírek szerint az országos lista nem csak kompenzációs lesz), ahogy az is, hogy ha valakinek két szavazata van, míg másnak egy.

Kalmár 2011.05.21. 16:39:12

@inreallife: Jól mutatják ezek a számok is, hogy bár sok ember sérül az átalakításban, az ellenzéknek nincs semmi ötlete a megoldásra. Attól nem lesz szavazótábor, hogy ha annyit tudnak mantrázni, hogy több pénzt az embereknek ..... ez lejárt. Mindenki érzi, hogy nagy a gáz. Az természetes szerintem, hogy 2/3 után nem marad meg a népszerűség, az már kevésbé, hogy ebből az ellenzék semmit nem tud profitálni.

lüke 2011.05.21. 16:44:00

@bigapples:
persze és sajnos
más idök járnak , az individumé, öket nem vonzza az ilyen
Dolores Ibarruris barikád
és nincs szolidaritás, ennek megfelölöen dumálhatnak
ez inkább dolor, mint no pasaran, a hülyéje:)
pasarémes
@Húsleves: én kedvelem- a testvérét pláne-
nem kell meghatódni, ha egy minden hájjal megkent ´ügyvéd
ilyet elvállal
szánalom , ha valakinek levágják a lábát a , a kezét, pláne ha a rossz oldalon( az a kolléga is szánalmas, aki ilyet csinál)

Blogger Géza 2011.05.21. 16:44:24

@inreallife: És?

Választásokon tavaly:

Fidesz: 53%
MSZP: 19%
Jobbik: 17%
LMP: 7%

Legfrisebb Medián előrejelzés (biztos szavazók):

Fidesz: 55%
MSZP: 22%
Jobbik: 17%
LMP: 5%

Ezért mondom, hogy nincs érdemi változás az erőviszonyokban, a két nagyobb kicsit erősebb lett, az LMP gyengébb, de ezek hibahatáron belüli mozgások.

lorantka_a_gall 2011.05.21. 16:45:07

@The Opinion:

Tisztelt Opinion!

Mitől fél? Négy éve Magyarországon az állami erőszakszervezet (közismert nevén a Rendőrség) egyes tagjai vertek, kínoztak és félemlítettek meg embereket igencsak nagy számban, a többiek és a hatalom elnéző jóindulata mellett. Ez sokkal inkább félelemre adhatott okot, mint ma bármi.

Négy éve a válságnak még az előszele sem érződött, nemhogy a legmélyebb lett volna, ugyanis a válság 2007 helyett 2008-ban méltóztatott kitörni. 2007-ben csak a mélyen nem tisztelt ElQuro tevékenysége hiányának ("nem csináltunk semmit négy évig") eredményeképpen döglődött a magyar gazdaság - ez tény.

Az lehet, hogy ön rosszabbul érzi magát most, mint akkor. Sokan mások pedig másképp vannak vele. Ez a dolgok rendje (a közérzetünk néha változik).

A kedves külföldi ismerősei pedig, ha öntől vagy hasonlóktól tájékozódnak az itthoni eseményekről, nem csodálom, hogy nem értik. El tudom képzelni azt a művészien kimunkált rettegést, ami eltölti, amikor az itthoni helyzetet kell leírni.

A lehetséges legjobbnál lényegesen rosszabbul teljesít a kormány, ez is tény. Olyan dolgokkal foglalkozik, amik nem fontosak, olyanokkal nem, amik lényegesek lennének. De az is tény, hogy a közelmúltból van tapasztalatunk a lehető legrosszabbnál nagyon kicsivel jobb kormányzásra. Ennél sajnos nem nagy kihívás jobban vezetni az országot, pedig ránk férne, hogy minőségi teljesítményt kelljen nyújtani ahhoz, hogy kitűnjön az átlagból.

lüke 2011.05.21. 16:51:24

@Hepci:
mennyivel szebb :)
én meg balneológusnak-de unalmas volt az ORFI-ban
( voltak kolléganök akik arról beszélgettek, hogy mennyiért vettek csizmát a luxus áruházban szombaton- azt se tudták mi a luxus- akkor inkább a zsüli által lenézett osztrák paraszt:)

lüke 2011.05.21. 16:52:34

gyerekek! itt van egy pár" rent an opinion"
azzal száguld itt a blogon

cambridge.on 2011.05.21. 16:54:35

@panelburzsuj: A kapitalizmus vagy piacgazdaság olyan gazdasági rendszer, amelyben a termelési tényezők többségében magántulajdonban vannak, miket haszon elérésének céljából működtetnek, és ahol a termelt javak és szolgáltatások elosztását a túlnyomórészt a szabad piac határozza meg.

A jelenlegi viszonyokat tekintve szocializmusnak nem nevezhető.
Kis herceg által preferált feudalizmushoz képest, azt meghaladó termelési viszonyok alakultak ki. Habár a társadalmi viszonyok sok esetben hasonlítanak.

Egy posztot megérne TG-től a mai társadalmi helyzet elemzése, ahol nem csak a felszínt kapargatná meg.

Rubintos Virágom 2011.05.21. 16:54:57

@jjulie: Nem vitatom, hogy a jelenlegi helyzetben igazad van. De most nem fog négy évig tartani a rizsázás. "Buktaszagot" érzek. Bízom a fiatalokban. Mert vén autokrata már nem változik.

lüke 2011.05.21. 16:55:11

@Ordnassac:
mutyi választás lesz ebböl, mint déli szomszédainknál
bár az osztrákoknál a külföldön élö osztrákok is szavahatnak, borítékkal
1, postán
2, a követségen, a szavazás napján

Ordnassac 2011.05.21. 16:57:24

@lüke: a választás napján külföldön tartózkodó, amúgy magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárok itt is szavazhatnak a követségen, a választás napján (az amerikai földrészen meg egy nappal korábban talán).

Jut eszembe: ezek a választók egy új rendszer alapján hova fognak tartozni?

lüke 2011.05.21. 16:59:15

@Kalmár:
senki
de visszamenöleges hatályt se ismer a jog( csak , ha pozitiv)
igaz, az állam bevételeinek ez pozitív

lüke 2011.05.21. 17:00:19

@Ordnassac:
ezt kérdezem én is?
egerekhez a diótöröben- rémálom/ETA Hoffmann

kubatov_kommunista 2011.05.21. 17:17:50

Ez a te olvasatod.
Én úgy gondolom, hogy az 1. és 2. pontot a fidesz nem vette figyelembe. ezért aztán pl. államosították a magánnyugdíjakat.
a 3. pont az legyen a fidesz "öszödi beszéde" - mondjuk meglepetést is csak azoknak okozott akiket az öszödi beszéd miatt hörögtek. Számomra semmi érdekes nincs a 3. pontba, csak tekeregtek össze-vissza mint egy sikló ha megfogják.
a 4. pont hablaty - az AB akkor is most is alkotmányellenesnek találták volna a magánnyugdíjak államosítását azért tette az amit tett az AB-vel a fidesz.
Az 5. pontba pedig én betenném egyrészt a nemzetközi nyomást másrészt meg előbb-utóbb a választópolgárokat. Az hogy arra a fidesz magasról tojik az egy dolog, de lesz ez még durvább is. Nem 2006 amikor bohóckodtak egy ideológia miatt, nem ez már zsebre megy.
Én meg így látom a fenti 5 pontot. Nagyjából ez történt.

Kalmár 2011.05.21. 17:23:34

@lüke: Nehéz kérdés ez a visszamenőleges hatály.
nyugdíjnál, hogy értelmezzük, azok akik a régi nyugdíj korhatár tudatában választották ezt a pályát már sérelmezhetnék. Aki pont nyugdíj előtt áll, az is. Itt azt az anomáliát akarják rendezni szerintem, hogy rendőrhiány van, közben pedig millárdokat fizetünk ki 45 éves nyugdíjasok ellátására. Ráadásul olyan nyugdíjasokra akik vidáman pofozzák a diszkóban azokat a helyi hősöket akik golyóállóra itták magukat. Jellemző az a tavalyi kommandós világbajnokságot nyert rendőr, aki most rokkant nyugdíjas. Olyan szorzóik vannak, hogy az eszem megáll. Sajnos nem vagyunk mi ilyen gazdagok.

lüke 2011.05.21. 17:25:25

@kubatov_kommunista:
semmilyen nemzetközi nyomás nincs
- soha nem volt MO a NYT címlapján- kivéve iszapkatasztrófa
- nem érdekli öket , belügy
- egy- két vakkantás van, ha megpiszkálják
- az EU (még) nem szankcionált
(Haider gyözelménél az osztrákokat szankcionálták az EU-ban 9 hónapra, azt is jogtalanul
de.wikipedia.org/wiki/EU-Sanktionen_gegen_%C3%96sterreich)

sárkányfő 2011.05.21. 17:25:48

@Pedró27: Nem, a minimálbéresek magukat tartják el. Az aktívak tartják el az inaktívakat, ha már valamiért ezt akarid kihozni.

De szerintem inkább örüljünk :) Olyan stabil gazdaságú, gazdag ország vagyunk, hogy az állam csak úgy lemondhat évi 500 milliárdról :) hát nem nagyszerű? :)

lüke 2011.05.21. 17:31:11

@Kalmár:
ennél sokkal gazdagabbak!
-90 után sorra alakultak örzö-védök, a nyugdíjas rendörökböl
- ez a pálya- rendör, katona -
mindig is ilyen volt, és minden állam kedvezményeket ad, az öt védöknek, ami érthetö
- 50 feletti rendör nem szalad a 20-s éveiben járó betörö után
- a 90-ben tömegesen nyugdijba vonultak, már 60 felett vannak

cambridge.on 2011.05.21. 17:34:55

@Ordnassac: Te utaznál 4-500 kilométert azért az, hogy leadhasd a szavazatod?

mréveiller 2011.05.21. 17:35:08

a második Orbán kormányról majd 2013 fele érdemes véleményt alkotni. akkor már lehet majd látni lesz e növekedés. más: Gyurcsánnyal kapcsolatban tegnap azt mondta Kósa: hogyha GYFben lenne benne egy csöpp gerinc nem vádolná az ügyészséget politikai elfogultsággal HANEM megvédené magát az ellene felhozott vádakkal szemben. persze vádaskodni meg mártír szerepbe bújni sokkal egyszerűbb.

bigapples 2011.05.21. 17:39:25

@Ordnassac:

"A határon túli magyarok választójogát érintően...Gulyás Gergely két lehetséges forgatókönyvet vázolt: az egyik szerint az országos listára szavaznának, azaz az országos listát állító magyarországi pártok közül választhatnának. A másik elképzelés szerint külön, határon túli magyar listák lennének, amelyek állítására szintén a magyarországi pártoknak lenne lehetőségük. Utóbbi egy komplexebb és bonyolultabb szabályozás, de lehet, hogy inkább ezt éreznék sajátjuknak a külhoni magyarok - hangsúlyozta. "

A terv szerint marad két lista, a kompenzációs lista plusz a megyeieket meg összevonják egy új országos listává. Szerintem mehetne a két szavazat erre a két helyre.

Különben nem értem, miért pont a lakóhely megléte bizonyítaná a kötődést Magyarországhoz? Bocs, de ez mesterséges különbségtétel állampolgár és állampolgár között, és legtöbbször aktuálpolitikai megfontolásból szokták előhozni, mint feltételt. Szerintem minden külföldön élő állampolgár egységesen lesz kezelve, függetlenül a lakóhely meglététől.

@lüke: Attól hogy kezdünk olyan individualistákká válni, mint az angolszász országok lakói, még lehetne normálisan működő társadalom, szolidaritással, erős helyi közösségekkel, civil öntudattal. Persze ehhez kellene egy erős középosztály, erős polgárság is. Az meg nem lesz addig, amíg 3,5 millió tart el 10 milliót és amíg az átlagfizetés másfélszeresét keresőt már agyon akarjuk adóztatni, mert ő már "gazdag"...

lüke 2011.05.21. 17:46:02

@bigapples:
és erös állam, mert a végrehajtó beszedi az adót
és a 3, 5 M-ból 1M minimál béren van!
aki még magát se tartja el,
nemhogy iskola, út vagy eü-re jutna az adóiból

Ordnassac 2011.05.21. 17:50:21

@cambridge.on: ezt most nem egészen értem. Az ilyen típusú választópolgárok választójogát nem akarom elvenni, szóval ezzel nekem nincs bajom (amíg van bejelentett magyarországi lakóhely).

@bigapples: választójogi tekintetben már léteznek különbségtételek állampolgár és állampolgár között: pl. 18 év alatti nem szavazhat, jogerősen letöltendő szabvesztre ítélt vagy közügyektől jogerősen eltiltott sem szavazhat stb.

Szóval vannak indokolható különbségtételek. Szerintem az is indokolható, hogy az állampolgárságon túl legyen valamilyen további kapocs az országgal. Arról nem is szólva, hogy ahol ilyen megoldások léteznek, ott sokszor elég kaotikus a lebonyolítás, emellett a legitimitási gondok is előjöhetnek.

Eljárási kérdés: hogyan kerülnek fel pl. a bejelentett magyarországi lakóhellyel nem rendelkezők a választói névjegyzékbe? Hogyan állítják majd össze, mi alapján? Hogyan akadályozzák meg a kétszeres szavazást ott?

kubatov_kommunista 2011.05.21. 17:54:13

@lüke: még közvetlenül nincs vagy legalábbis nem hallasz róla.
Aztán, hogy hogy küldik el egymást más úton az egy más kérdés (de lehet igazad van)
Én ezt a posztra írtam mert TG hajlamos a hatalom szemszögéből nézni a dolgokat és az ellenerőt leredukálná az ellenzékre ami véleményem szerint hiba lenne. A fidesz hatalmi helyzeténél fogva új ellenfeleket talál. Legvégső esetben egy hatalom-választópolgár ellentétet.
Én azért remélem, hogy az EU szankcióval is súlytani fog ha Orbánék még sokat kotorásznak mások pénztárcájába.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.21. 17:54:33

@aszekelyek:

"A minimálbér 50%-kal megemelése szerintem nem mondható szociális megszoríításnak:))"

Tessék? 50%-kal?

Minimálbér 1998.: 19500 Ft.
Minimálbér 2002.: 50000 Ft.

Ez bizony 156,4%-os emelés!

2002. óta viszont semmit nem nőtt a minimálbér vásárlóereje.

Az első Orbán kormánynak köszönhető, hogy a minimálbér nem kínai szinten van ma Magyarországon.

Tovább kellene emelni és azzal részben az adórendszert kritizálók száját is be lehetne fogni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.21. 18:01:08

@lüke:

Lényeg a lényeg, az európa parlamenti képviselőség messze nem a politikusi karrier legalja.

Blogger Géza 2011.05.21. 18:04:48

@Kalmár: Érdekes ez ügyben kinézni Csehországra. Ugye a hazai ellenzék kedvenc bezzegországa, ahol épp most akarják bevezetni a nyugdíjreformot, benne a manyup lehetőségével. (Nem kötelező, lehet állampapírba is tenni.) Persze adóemeléssel kompenzálva a kieső bevételt. Mit lehet olvasni épp?

"élesen bírálták a tervezett nyugdíjreformot, az egészségügyi rendszer átalakítását, az adóreformot és a társadalmi segélyek, juttatások megnyirbálását. Jan Keller szociológus szerint elfogadhatatlan, hogy a cseh kormány tovább emelné a nyugdíjkorhatárt, s az embereket még akár 70 éves korukban is munkavállalásra kényszerítené. "Ez a veszély fenyegeti az ápolónőket, a tűzoltókat, az orvosokat, a mentőket és még néhány szakmát. Ez elfogadhatatlan" -

index.hu/kulfold/2011/05/21/hatvanezren_tuntettek_pragaban/

Szóval a sipákoló 40-es nyugdíjas tűzoltók örülhetnek, hogy nem Csehországban élnek.

Pedró27 2011.05.21. 18:08:44

@sárkányfő: "
De szerintem inkább örüljünk :) Olyan stabil gazdaságú, gazdag ország vagyunk, hogy az állam csak úgy lemondhat évi 500 milliárdról :) hát nem nagyszerű? :)"

Tíz éve mást sem hallok a közgazdászoktól, mint hogy az ország azért marad ilyen szegény, mert túl nagy az állami újraelosztás mértéke és az megfojtja a gazdaságot.

Újraelosztást pedig csak úgy lehet csökkenteni, ha az állam lemond bevételről. Akár gazdag, akár szegény.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.21. 18:08:53

@Blogger Géza:

Te nagyon jól látod a dolgokat.
Öröm ilyet itt olvasni.

Blogger Géza 2011.05.21. 18:09:28

@kubatov_kommunista: A remény hal meg utoljára. :) Sajnos a kormány csak saját állampolgárainak pénztárásban kotorászhat, de ha ehelyett megnevezel egy másik országot, amelynek állampolgárait megadóztathatjuk, légy szíves, ne habozz, azonnal tedd közé ezt a megoldást.

panelburzsuj 2011.05.21. 18:11:44

@lüke:

"és a 3, 5 M-ból 1M minimál béren van!
aki még magát se tartja el,"

Ezt kifejthetnéd. Hogy a konzervgyári betanított minimálbéres nem tartja el magát, vagy a minisztériumi osztályvezető.

cambridge.on 2011.05.21. 18:12:22

@Ordnassac: Interneten nem, csak a követségeken lehet szavazni.
Sokaknak ez egész napos utazás. Oda vissza közel 500 km.
Arra vonatkozott a kérdésem, neked megérné ennyit utazni egy szavazat leadásához?
Alaphangon számolva 40-50 Euró.

igenember 2011.05.21. 18:13:13

Áhh basszus nagyon jó poszt!

Ordnassac 2011.05.21. 18:17:13

@cambridge.on: azt nem mondtam, hogy ne legyen lehetőség internetes szavazásra, csak ott igen erős net- és egyéb biztonsági feltételek szükségesek. Egy szimpla https nem elég hozzá.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.21. 18:17:15

@lüke:

Akadnak akik itthon maradnak.
Kalandvágyból.

Semmi gond az olyan emberekkel, akik új hazát választanak maguknak, de az a fajta, amelyik lelécel Magyarországról, aztán az interneten keresztül visszajár magyar nyelvű fórumokra - választott hazájának nyelvén valószínűleg még nem tudja osztani az észt - azért, hogy szapulja az országunkat és az itthon élőket elég gusztustalan népség.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.21. 18:20:12

@sárkányfő:

"osztogatással kezdték. te még nem hallottál a fidesz "100 napos program"-járól, az adócsökkentésről?"

Az adócsökkentés nem osztogatás. Ha a rabló csak a pénzed felét viszi el a többit meghagyja neked taxira, az nem osztogatás, csupán kevesebbet rabol el a pénzedből..

Osztogatás az, amikor jó magas adókat vetnek ki és a befolyt pénzt osztogatják el.

Az adócsökkentés egész más kategória, az csupán a rablás visszafogása.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.21. 18:27:17

@Blogger Géza:

A sárkányok nem értik ezeket a bonyolult összefüggéseket. :-)

Pedró27 2011.05.21. 18:29:51

@Akitlosz: "Az adócsökkentés egész más kategória, az csupán a rablás visszafogása. "

Valami ilyesmire akartam én is célozni, csak nem sikerült ilyen szépen megfogalmaznom.

cambridge.on 2011.05.21. 18:32:56

@lüke: Önmaga fenntartásához elég a minimálbér.
Az eü. ellátásuk pedig csoportos biztosítás alapon működik.
Mindenki fizet egy keveset, de egyszerre csak kevesen veszik igénybe az ellátást.
Az eü. éppen az egyik rész, ahol a szocialista viszonyok megmaradtak.
A 80-as évekre jellemző gmk. módszereket alkalmazzák néhányan.
Főmunkaidőben, nagyrészt nem legális úton szerzett anyagból elkészített alkatrészeket teljes áron a gmk leszámlázta a megrendelőnek. Így lehetett mellékállásban többet keresni, mint főállásban.
Magánpraxist folytató orvosok közül néhányan a biztosító által fizetett idő egy részében a magán betegüket látják el.
Csoda, ha nem akarnak ellenőrzést a fejük felett?

kubatov_kommunista 2011.05.21. 18:36:08

@Blogger Géza:
1) Nem csak az állampolgárok pénztárcájában kotorásztak...
2) Van különbség a között, hogy 2-5-x%-kal emelem az ÁFA-t, ilyen adót, olyan adót egységesen térben és időben elosztva - vagy - na én akkor most elviszem a magánnyugdíjadat (ha nem tetszik akkor az egészségügyi ellátásodért is fizetni fogsz) plusz utána különben is nincs gyereked hát akkor neked nem kell annyi pénz ha nem keresel sokat.

Félreértés, tudom hogy az állampolgároktól kell elvennie pénzt az államnak. DE! nem mindegy hogyan. És hogy ha arra megy ki a játék, hogy én (mint állampolgár) elszegényedek azért, hogy ne menjen tönkre az állam akkor engedtessék meg nekem, hogy rüheljem a kormányt.

cambridge.on 2011.05.21. 18:36:32

@Ordnassac: Több országban működik, nálunk arról szól a vita: miért nem megy?
Nem arról, hogyan oldható meg.

nyünyüge 2011.05.21. 18:43:31

@Akitlosz:
tekintettel arra, hogy kevés az adófizető, a munkáltatók terheinek jelentős csökkentése sokkal fontosabb lett volna, mint az egykulcsos adó. Akkor lett volna esély, hogy kicsit szaporodik az álláshelyek száma, ha minimálisan megmozdul a gazdaság.

Az egykulcsos felé lehetett volna tenni nagy lépést azzal, hogy csak egy felső adókulcs marad.

És ha már szélesebb körben terítődik az adóteher, akkor lehetett volna megszüntetni a magas jövedelmek extra kulcsák.

A társasági adó csökkentése nem rossz lépés, csak éppen az a baj, hogy a legtöbb kis- és közepes vállalkozás veszteséges vagy nullszaldós (vagy megoldja, hogy az legyen). Igy köszöni szépen, hogy a 0 kisebb százalékát fizeti társasági adóként.

Pelso.. 2011.05.21. 18:48:45

@Akitlosz: Igen, s az akkori minimálbér emelésnek köszönhető a textilipar maradékának teljes és jó néhány autóipari beszállító bedőlése, - általánosan jellemző a magas élőmunkaerő igényes ágazatokra.
Persze, népszerűség és a járulékbevételek növelésére megfelelt.

lüke 2011.05.21. 18:49:49

@cambridge.on: állam az államban
(a növéreket vizsgára akarták kötelezni:
elvetették, indok kevesen vannak, akkor azok is elmennek
pedig az ápolási standard szerint sehol nem ápol egyedül növér
napi 6x kettesben ápolnak, nappal mosdatnak stb
egydül csak cibálhatja a pácienst)

@panelburzsuj: season& fashion
4 e forint - havi- eü járulékból egy fél fogtömésre se telik

@Akitlosz:
nem mondtam
egy fordító 3200 nettót kap, egy magyar képviselö 5 ezer körül, az osztrák 8 e.+ rezsi költségek
Demszkynek ez kevés volt!

gondolod nem tudja osztani az észt?
pont azért veszik fel, ,mert szakember

Ordnassac 2011.05.21. 18:50:09

@cambridge.on: ennek szerintem elsősorban inkább pénzügyi okai vannak, mintsem technikai, bár amilyen informatikai rendszere az államnak van...

nyünyüge 2011.05.21. 18:53:29

Érdekes értékítélet: Medgyes ártatlan a húszvalahány milliárdos kezelhetetlen mértékű adósságban, Tétényi meg bűnös?

"...A csomag benyújtásának szükségességét indokolva, a szövetség elnöke kijelentette: most is vannak "abszurd helyzetek". Példaként említette az Esztergomban történteket, ahol szavai szerint "a polgármester-asszony tudatosan csődbe vitte a városát. Ezt a gazdaságban csődbűntettnek nevezik, de az önkormányzatoknál nincs ilyen alakzat".

atv.hu/cikk/20110521_kosa_nekiesett_tetenyi_evanak_es_kvazi_csodbuntettel_vadolja

mrs. white 2011.05.21. 18:56:15

Számomra a legszembetűnőbb különbség két dologban mérhető le.

1, 1998-ban valóban a középosztályt próbálták helyzetbe hozni. Jelenleg vagy azért mert nincs középosztály, vagy mert ennyire lecsuszott, gyakorlatilag ez a felső tízezerre korlátozódott.
2, Miután 2002-ben az őket is populizmusban vastagon verő Mszp beelőzött, természetes tanulási reflexként ezt iránymutatásnak fogták fel. Ezt ellenzékiként még elnézi az ember. Azonban, hogy ezt kormányprogram szinten és nem csak szavakban művelik már nagyon súlyos probléma.
A deviza hitelesek megmentésére alkotott valami már kiverte a biztosítékot nálam. Az eddigi gazpol. teljesítmény megkoronázása. 8 általános felett (már lehet, hogy alatta is) tisztán látszik, hogy a legnagyobb szopást a megmentení kívánt fogja elszenvedni a moratórium lejárta után. Hitelből mentik az amúgy is hitelképtelen hitelfelvevőket, hogy pár év múlva még többett bukjon. Bravo! Ez a csúcs populizmus.

Az én olvasatomban a valós probléma kezelése kb olyanban merülne ki, hogy legalább kérdés szinten felvetem vajh miért itt a legmagasabb a haszon a bankoknak. kb 3.5%. Miközben máshol ez 1-2% között mozog. Ha németországi haszonkulccsal számolnának a bankok az többet jelentene mint a fantasztikus 180 forintos ötlet. Ráadásul nem egy szopóálarc felvételével három év múlva hanem hosszú távon.

Nekem úgy tűnik, hogy csodavárás folyik már most arra hajaznak, hogy 2014-ig valahogy elevickéljenek, aztán jöhet a vízözön.

global001 2011.05.21. 19:03:19

Jól mondta a bölcs Vezír, hogy turizmusra kell építeni a jövőt !!!
Katasztrófaturizmusra !! 10-15 év múlva azért lesz nagy a turizmus ide Magyarlandba, mert itt fognak minket mutogatni mint majmokat a ketrecben. Mi leszünk az elrettentő példa...
Így kell tönkretenni 20 év alatt egy országot.