Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szíjjártó péter (1) szijjártó péter (6) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2011
máj 25
20:18

Ez most egy apró munkafüzet az előző bejegyzéshez. Kivételesen nem is írok semmit, csak a bejegyzés végén a megfejtést. Két idézet következik:

1. „A hagyományos jóléti államok kora lejárt. Olyan, jobban működő államra van szükség, ahol az adófizetők forintjaival okosan, takarékosan bánnak, ahol ezt érti az állam vezetése és megérti az adófizető.”

2. „Az egykori háborús alapú gazdaságot korábban a jóléti gazdaság váltotta fel, amely után most a munkaalapú gazdaság következik. Ez a fajta látásmód elengedhetetlen feltétele a társadalmi támogatás megnyeréséhez a nagy változásokhoz.”

Az első idézet Medgyessy Pétertől származik, több mint egy éves kormányzás után 2003. augusztus 19-én Budapesten hangzott el. A második Orbán Viktoré, közel egy éves kormányzás után ma hangzott el Párizsban.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr212932516

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Washington szerint: a magyaroknak szimpatikus ha valaki ravasz trükkökkel kerüli meg a törvényeket 2011.05.28. 18:19:21

„Kelet-Európa viszont totálisan érdektelen. A térségre ráadásul a demokraták úgy tekintenek, mint ahol az emberek szeretik a rabságot és nem érdekli őket úgy a szabadság, mint ahogy az amerikaiakat érdekli. Nincsenek meglepődve Orbánon sem, úgy ...

Trackback: Az utolsó utáni ingyenebéd - a devizahitelesek megmentése 2011.05.26. 12:51:32

  Orbán Viktor kijelentette, hogy a jóléti gazdaságnak vége. Bajnai Gordon is valami ilyesmiről beszélt az ingyenebéd kapcsán. Pedig úgy tűnik, hogy van ingyenebéd. Mégpedig a devizahitelesek számára a kormány most készíti a konyhájában. Csak félő...

Trackback: A munka hevében 2011.05.26. 11:19:41

Azt mondja a miniszterelnök, hogy a háborús gazdaságot a jóléti gazdaság váltotta fel, amely után most a munkaalapú gazdaság következik. Hűha!Nekifutottam néhányszor, hogy megértsem, vajon mit is akart mondani a miniszterelnök. Abba most nem mennék bel...

Trackback: Lázadás a Bountyn - avagy az önkormányzati reform előtt álló akadályok 2011.05.26. 10:16:47

Úgy tűnik, hogy a felsőoktatási koncepció után, újabb komoly konfliktusokat generáló téma fekszik a kormány asztalán: az önkormányzatok ügye. Sőt, ebben az esetben a törésvonal nem a kormányzó frakciószövetség két pártja, hanem a Fidesz berkein be...

Trackback: Kétszer ugyanabba a folyóba lépni 2011.05.26. 09:28:17

 Azt mondják, hogy a történelem ismétli önmagát, és ha ez igaz, akkor Magyarország történetében  most pontosan ugyanaz az időszak jött el, mint akkor, nagyjából 90 éve. Hiszen túl voltunk a Nagy Háborún, egy őszirózsás forradalmon és egy &bdq...

Trackback: Kérdezzen Ön is Orbán Viktortól! - Szavazás 2011.05.26. 06:00:07

Jó lenne interjút készíteni egy miniszterelnökkel. Sajnos Orbán Viktor esetében erre kicsi az esély, egyrészt mert nem valószínű, hogy ezen a fórumon nyilatkozni kíván, másrészt valószínűbbnek tartom, hogy Szalai Annamáriával előbb fogok találkozni, ha...

Trackback: Szóval nekünk szar lesz 2011.05.25. 23:08:51

A hír: Orbán: A jóléti gazdaságnak vége. Egy mondatban: Már akinek, ugye kedves Orbán Viktor...Simicska Lajos...Csányi Sándor...Pintér Sándor...Lázár János...Szijjártó Péter, valamint mindezek rokonai, barátai és üzletfelei.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bóra77 2011.05.25. 20:25:53

nincs új a nap alatt. de mintha más is mondott volna valami hasonlót.

panelburzsuj 2011.05.25. 20:28:41

Valamelyik blogon olvastam: a Skype-ot háron évi Széll Kálmán terv értékéért adták el.

Sokféle munkafelfogás van.

Értékfelfogás meg még több.

2011.05.25. 20:30:49

Ezt örömmel olvasom. Vityától, de ahogy és amit csinál, semmi köze "a társadalmi támogatás megnyeréséhez".

1) agyat mosott
2) letámad mindenkit és mindet szétverve igyekszik a romokon építkezni...

Rá fog faragni. És nem fogom sajnálni érte.

Megyó meg egy nyaligép, aki alig várta, hogy bemosson Fletónak. Nem hogy nem nagy jellem, hanem egy jellemtelen.

jjulie 2011.05.25. 20:38:17

az orbán viktor egy nagyon szar alak

panelburzsuj 2011.05.25. 20:42:40

A jólét vége 2.

"XY a Széll Kálmán terv kiinduló pontját helyesnek tartja. Szerinte felismerték, hogy a társadalmat sújtó legfőbb probléma a rendkívül súlyos magyar államdósság. Aztán hozzáteszi,hogy szintén helyes, hogy rendkívül határozottan fel akarta tárni a felelősöket. Az a probléma, ami ezután következik. Az pontosan szembe megy ezzel a két feltételezéssel, mert nem tisztázta, hogy kit terhel a felelősség. A magyar társadalmat biztos hogy nem terhelheti, mert a tavalyi egy keresőre eső reálbér a 33 évvel ezelőtti szinten volt. Tehát katasztrófális helyzetben van a magyar társadalom. Biztos, hogy nem ő a felelős, nem ő csinálta ezeket az adósságokat - teszi hozzá.

Ennek ellenére a Széll Kálmán terv sajnos azt kell mondanom, a magyar társadalom eddig is vesztes csoportjaira hárul. Áthárítja az államadósság csökkentését. Ezek fájdalmas intézkedések. Nem azt állítom, hogy nincs itt tennivaló, van bőven teendő, de az a mód, ahogy ez a kormány végzi, nem ezen társadalmi csoportok miatt került ebbe a helyzetbe az ország. A társadalmi csoportok egy globális kifosztás tehetetlen tárgyai. A legszívfájdítóbb, hogy a kormány egész retorikája és médiában követett taktikája a lehető legrosszabb és legpusztítóbb hagyományokat követi, mert szembe fordítja az egyaránt vesztes társadalmi csoportokat és az egyaránt ártalmas és rendkívül fájdalmas és rendkívül veszélyes ez a folyamat -mondja a szakember.

XY elmondta: tavaly év végétől van fordulat. A kormány intézkedései a magyar társadalommal szegülnek szembe, és ennek rendkívül veszélyes következményei lehetnek. Nehéz ezt mondai, mert egyetemista koruk óta ismerem a kormány vezetőit, támogatom és segítem őket, eddig és ezután is. De ebben amit most csinálnak, semmiféleképpen nem tudom követni őket - zárta a közgazdász."

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.05.25. 20:43:08

De a második idézet nem Neokon. Emlékeim szerint pár hónapja ezt pontosan Giddens vetette papírra, megprobálom megkeresni. De addig is, ennek a mondatnak az a közgazdasági paradigma az alapja szerintem, hogy az állam számára fontosabb a foglakoztatótság mint a termelés. Ezt nem radikálisan kell érteni, a lényeg az, hogy az államnak közvetve kell gondoskodnia mindenkiről, és munkahelyeket kell teremtenie, ez nem kisebb állam, és nem is a felülről lecsorgás, de legfőképpen nem az amit Orbán csinál.

Viktus 2011.05.25. 20:46:45

"valamint az emberek meggyőzését arról, hogy egyhavi fizetésükről, illetve nyugdíjukról mondjanak le."

Engem inkább ez érdekelne. Ez olyan formában fog megtörténni mind a nyugdíjpénztári befizetések felajánlása? :D

jjulie 2011.05.25. 20:51:22

előbb utóbb, az orbán is kapni fog egy visszautasíthatatlan ajénlatot

porfelhő 2011.05.25. 20:52:14

Hm. Én nem is értem? A rendszerváltás óta volt jólét ebben az országban. Minden társadalmi rétegnek?
Esetleg lemaradtam, valamiről.
:)

porfelhő 2011.05.25. 20:53:51

Nahát, nincs is olyan messze Budapest és Párizs....

:)

jjulie 2011.05.25. 20:55:54

@porfelhő:

ahhoz képest ami közeleg árnyaltabb lesz a kép

xsasha 2011.05.25. 20:57:19

@panelburzsuj:

"A magyar társadalmat biztos hogy nem terhelheti, mert a tavalyi egy keresőre eső reálbér a 33 évvel ezelőtti szinten volt. Tehát katasztrófális helyzetben van a magyar társadalom. Biztos, hogy nem ő a felelős, nem ő csinálta ezeket az adósságokat - teszi hozzá."

atv.hu/penztarca/20100308_csaknem_tizszeres_benzinar_emelkedes

Az a helyzet, hogy az idézeted Fekete János szintű állítás. De mint az tudjuk, minden kör összeér. A szélsőségek egy ponton végül találkoznak.

Gyevi bíró 2011.05.25. 21:00:07

Hát ezt már én sem hagyhattam szó nélkül:
gyevibiro.blog.hu/

Ordnassac 2011.05.25. 21:00:44

@xsasha: Bogár László szövegét Fekete Jánoshoz hasonlítani érdekes gondolat...

porfelhő 2011.05.25. 21:04:59

munkaalapú gazdaság következik.....
Magyarországon, mert az a politikus, aki arról beszél, hogy valamit szeretne megreformálni, az "politikai öngyilkosságot" követ el.
Ennek oka, hogy az elmúlt nyolc évben a kormányok által elindított reformok sorra elbuktak.

A miniszterelnök az ország átszervezésének példájaként említette az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetését, egy "teljesen új nyugdíjrendszer" létrehozását, a tíz százalékos társasági adókulcs bevezetését,

valamint az emberek meggyőzését arról, hogy egyhavi fizetésükről, illetve nyugdíjukról mondjanak le.

atv.hu/cikk/20110525_orban_at_kell_szerveznunk_az_egesz_orszagot

hm. Lemondani? ugyan, hogy mondjon le az egyhavi fizetéséről, akinek esetleg nincs is....... na és a nagyon kevés nyugdíjból élők. komolyan mondom, megáll az ész. ill. én már nem is tudok mit mondani.

Miről kellene már, még meggyőzni a társadalom egy csoportját, hogy az ország érdekében tessék éhen halni?!
Mikor ez a csoport máról -holnapra él, illetve csak vegetál.

Jaj. bocsánat a cím a végére kerül, mert ahogy elolvastam a cikket..... azt meg lefelejtettem:)

Orbán: "át kell szerveznünk az egész országot"

lüke 2011.05.25. 21:08:58

@Ordnassac: a gondolat,
de gyakorlati értéke kevés
olyan ,mint a visszamenöleges jogalkotás

jjulie 2011.05.25. 21:09:00

@xsasha:

te vagy a leghülyébb fideszbirka, még annyi eszed sincs, hogy észrevedd, most a sunnyogásank van helye

lehet hogy örökre

porfelhő 2011.05.25. 21:09:54

@jjulie:
Ne haragudj. Nem igazán értem.
A politikai kép itt van .... elég éles. vagy talán nem.
:)

John C. Arvay 2011.05.25. 21:11:04

csak én nem értem ezt a mondatot?:

"Ez a fajta látásmód elengedhetetlen feltétele a társadalmi támogatás megnyeréséhez a nagy változásokhoz."

vagy ... feltétel (e nélkül) a ...megnyeréséhez és a ... változásokhoz,

vagy ... feltétele a ...megnyerésének a ... változásokhoz.

Amúgy is érzek logikai ellentmondást, mert a jóléti gazdaság nem következik a háborús gazdaságból. A jóléti gazdasághoz vélhetően előbb kellett valamiféle munka alapú gazdaság, hiszen a jólét alapjait valahogy meg kellett teremteni.

Az más kérdés, hogy MO-gon a jólétet nagyjából hitelből, illetve korábban a szocialista piacok (nem éppen minőségi) áruigényéből tudtuk megteremteni.

Általánosságban azt kijelenteni, hogy eddig jólét volt (és nem dolgozott senki) és most aztán minden munkakerülőnek, aki eddig csak úgy dőzsölt, irány a meló, nekem egy icipicit csúsztatásnak tűnik.

Hogy ez a megállapítás MO-ra igaz-e, döntse el mindenki a maga szája íze szerint. De hogy Európa egészére - hiszen OV ezt nem csak úgy egy délutáni kávézás alkalmával a szivarfüstön keresztül vetette oda Matolcsynak - jellemző lenne... enyhén szólva is kétséges.

Arról már nem is beszélek, hogy ez a fajta látásmód csak egyféle látásmód, amiben van ugyan igazság, de hogy csak ez lenne az egyedüli járható út...?

Pont ez a bajom a regnáló hatalommal: kitalálnak valamit (pontosítok: OV kitalál valamit), és annak ha törik, ha szakad úgy kell lennie. Mert ő mindent jobban tud nálunk, egyszerű, bugyuta, félkegyelmű droidoknál.

Amúgy hogyan is tetszik gondolni a társadalmi támogatás megnyerését? Erőből?

Ismereteim szerint ezt nem a támogatás megnyerésének hívják, hanem valami egészen másnak...

Ordnassac 2011.05.25. 21:11:11

@lüke: ebben nincs vita köztünk. ;-)

Viktus 2011.05.25. 21:11:25

@porfelhő:

Gondolom hamarost bejelenti Matolcsy miképpen lehet felajánlani az egy havi fizukat :P

porfelhő 2011.05.25. 21:14:59

Na. De. Megnyugodhatunk, mert.....

Elmondta, hogy szerencsés és boldog embernek tartja magát, amiért a tavalyi választásokon sikerült kétharmados parlamenti többséget elérnie, ez ugyanis meglátása szerint alapvető feltétele volt a politikai és a gazdasági rendszer újjászervezésének.

"Erős politikai vezetés nélkül nem lehet újjászervezni az országot" - zárta hozzászólását Orbán Viktor."

hm. Én meg nagyon szomorú vagyok, és nagyon szerencsétlennek érzem magam.
:)

panelburzsuj 2011.05.25. 21:15:18

@jjulie:

munkaalapú gazdaság

"Non elvtárs munkában"

"Non György magabiztosan és diadalmasan trónolt hivatali szobájában. Magas, jóképű, mélyhangú fiatalember volt, sűrű fekete hajában néhány ezüstösen őszülő szál csillogott, tekintélyét emelendő. Egyike volt a legmegbízhatóbb, leghűségesebb Rákosi-kádereknek, maga is (mint sok más politikai nagyság) személyi titkára volt egy darabig az atyának. E hajdani ifjúsági vezér, az illegális párt tagja, a központi vezetőség póttagja, maga volt a hús-vér pártszerűség, a párthűség, a pártfegyelem megtestesülése. Munkabíró volt, mint egy teve, alkalmazkodóképes, mint egy kaméleon, s a „rugalmasan változó” pártvonal érdekében mindig legyőzte veleszületett nehézkességét: rugalmassá vált, mint egy kenguru. Sohasem lepődött meg azon, ha gazdái és tanítómesterei mára megváltoztatták tegnap még szilárd véleményüket: maga is vallotta volna a dialektika nagy ősének, Herakleitosnak mondását: „nincs más állandó, csak a változás”, ha ugyan valaha is hallotta volna a görög filozófus nevét.

Lényének legalapvetőbb tulajdonsága az volt, hogy nem tudott gondolkozni, nem tudott habozni s nem tudott kételkedni. Csak hinni tudott, de azt megrendíthetetlenül. Hitének forrása butasága volt. Nagy szó bár, de kevés nála butább és műveletlenebb kádert adott a magyar közéletnek a kommunista párt.

Mi sem természetesebb ezekután, minthogy népművelési miniszterhelyettesként egyike lett a kultúra legfőbb őrzőinek és irányítóinak."

6.Lenin 2011.05.25. 21:16:18

Nagyon jó idézetek.

1. bebizonyosodott 2010 tavaszán, nem sikerült elfogadtatni az adófizetőkkel, mert megértették, ez tévút. Jól gondolták.
Megszorításokkal (csak)nem jutunk előre.

2. Most kezdődik. Talán még nehezebb lesz megértetni, csak a munka segít. Nem az államtól kell várni a segítséget, munkával tudjuk megteremteni magunknak is a megélhetést és az államon keresztül azoknak is ,akik maguk arra képtelenek.

Nehéz dió lesz.

inreallife 2011.05.25. 21:17:18

ezt megyó megválasztásakor kellett volna kiposztolni, amikor hitelből 13 havi nyugdíjat osztogatott az állat. meg a lakástámogatási rendszerhez nem mert hozzányúlni, hitelességi okokból. az állat. politikusnak sose lesz hitelessége, azaz csak akkor ha odabasz, és azt meg is tudja magyarázni lsd bajnai, aki sose ígért, mert sose választotta meg senki, ellenben így jól működött a rendszer. valami súlyos gond van a választási rendszerünkkel, valahogy az összes szar felúszik a tetejére....

jjulie 2011.05.25. 21:17:37

@sire-lancelot:

a fideszparaszt középosztály álma, az alkupozíció nélküli, kosztkvártélyért dolgozni hajlandó, kénytelen tömegek

elérhető közelségben a megvalósulás, kérdés, hogy az orbán és a vezérkara megéri e élve

nyünyüge 2011.05.25. 21:18:07

off
Az egérfogóhoz: szerintem a mi viszonyainkhoz inkább a zsilettes megoldás illik. Ismeritek ?

on

porfelhő 2011.05.25. 21:19:11

@Viktus:
Na. Igen. Matolcsy..... meg a csodaváró gazdaságpolitika, és az új magyar szellem.
Hova lehet felajánlani, azt a tervet még nem dolgozta ki. gondolom.
:)

panelburzsuj 2011.05.25. 21:20:09

@nyünyüge:

Most jön az anyagtakarékos verzió? :)

jjulie 2011.05.25. 21:20:50

@inreallife:

fékezz fideszbirka, az orbányról van nagybaszó

jjulie 2011.05.25. 21:25:18

már második este hiányoznak az orbániai kommentelők

alakul, alakul, és jól van ez így

porfelhő 2011.05.25. 21:27:16

Én nagyon hiányolom, hogy ott Párizsban nem beszélt az Orbán V. arról, hogyan lesz egymillió új munkahely, vagy néhány százezer.
:)

porfelhő 2011.05.25. 21:30:35

Bocsánat! De azt sem értem:) Ki fogja megmondani? Munkahely és fizetés nélkül hogyan lehet élni!?
Esetleg tudja valaki?
:)

Viktus 2011.05.25. 21:35:54

@6.Lenin:

"Várjuk a billencset. Addig, amíg nem jön, nem tudunk mit csinálni!":D youtu.be/YxmguL78Epg

Ez a teljes foglalkoztatás már volt egyszer, akkor is kifingott ... közmunka nem old meg semmit. A gazdaságot kellene pörgetni felfele, ahogyan az első kormányuk idején ...

6.Lenin 2011.05.25. 21:37:19

@sire-lancelot:

Azért a lényeget érted, szerintem, hsz -ed alapján.
A bibi ott van, azt nem tudod elfogadni, esetleg olyan személy fogja ezt megvalósítani, akit nem kedvelsz.

Viktus 2011.05.25. 21:38:34

@porfelhő:

songun.blog.hu/

A Songun zászlaja a győzelem vörös lobogója, mely alatt a koreai nép és a világ haladói egy-elméjű egységben menetelnek a 21. század vezérlő csillaga, Kim Dzsong-Il generalisszimusz elvtárs, a Nagy Vezér figyelemreméltó vezetésével a fényes jövő felé.

cambridge.on 2011.05.25. 21:39:02

@jjulie: Miért bántod, amikor végre igazat, és jót ír?

porfelhő 2011.05.25. 21:41:47

@6.Lenin:

csak a munka segít"
Hm. Hogy Te milyen kis "aranyos" vagy. Áruld már el, hol vannak a munkahelyek. Az ország azon részein, ahol csak a kilátástalanság van, munkahely semmi.
Esetleg Te már tudod a megoldást , csak később fogod elárulni.
:)
Már ne is haragudj, de most butaságot irtál.
Tudod, a világért sem akarlak megbántani.
:)

Ordnassac 2011.05.25. 21:44:29

@cambridge.on: jjulie nem szokott ennyire disztingválni, nem tűnt még fel?

Arról nem is szólva, hogy inreallie még csak nem is fideszes, főleg az egyik tegnapi kommentje után: "ja és viktor cigány ez tény. a fasisztoid viselkedése is tény."

Mindenesetre akár még jól egymásra is találhatnak...

porfelhő 2011.05.25. 21:44:43

@Viktus:

Na. Igen. a fénylő jövő felé". Csak még nem látjuk a fényt az alagút végén. Az is lehet, soha sem fogjuk meglátni.

inreallife 2011.05.25. 21:47:32

@jjulie: tévedsz, nem vagyok fideszbirka. vagy legalábbis attól csak nem leszek az, mert megyó egy idióta volt....

ha hitelt vesz fel az ember, akkor minimum befekteti valamibe, hogy vissza tudja fizetni. az kurva nagy befektetés ha szétosztjuk a nyugdíjasok között, és lófasz nem jön vissza belőle. a fidesz is puhapöcs, az ingyen utazást nem merték elvenni a nyuggerektől.....

amíg valamit is ingyen lehet használni ebben az államban, addig itt jóléti rendszer van, mert olyan kibebaszottul jól megy az országnak, hogy ezt is megengedhetjük....

segélyt meg az kapjon, aki kasztráltatja magát, nem kell újratermelni a szegénységet...

6.Lenin 2011.05.25. 21:48:34

@Viktus:

Igen, volt már teljes foglalkoztatás és megbukott, mert nem termelt értéket, ami meg esetleg érték volt, ellopták. ezért bukott.

A közmunka valóban csak 1 köztes megoldás. Nem ez fogja megoldani a fellendülést. Csak lehetőség.

A gazdaságot hogyan pergessük, munkára alkalmatlan emberekkel?

A sorrendet kell elsőnek betartani, és sajnos a megvalósításhoz nagyon sok időre lesz szükség.

Nyilván a módszerekben lehetnek eltérések, az időben szerintem nem.

Ellenben adott a lehetőség mindenkinek,. Tessék már előállni a jó módszerekkel, megoldásokkal és nem titkolni, rejtegetni.

cambridge.on 2011.05.25. 21:52:56

Tessék gondolkozni!
A munkatörvénykönyv módosításának egyik eleme (tervezik) dolgozz 44 órát, 40órai fizetésért.
Mennyire jön ez ki évente?
A szabadság ideje alatt talán nem kell majd bejárni letölteni az időt. Habár ez nem biztos.
Ezeket az időket leszámítva 21 napnak megfelelő óra adódik.
Máris meg van a 13. hó.
A kommunisták csak félévente egy kommunista műszakot rendeltek el, ahol önként és dalolva vettek részt az emberek.

cambridge.on 2011.05.25. 21:56:24

@inreallife: Igazad van!
A helyes kifejezés a "végére", amikor elküldtem jöttem rá, de a postást nem tudtam már visszahívni.

inreallife 2011.05.25. 21:57:05

@Ordnassac: tényekről nem lehet vitázni, azok csak úgy vannak. :)
zsülit meghagyom lükének, esetleg hoplitának. :)

inreallife 2011.05.25. 21:59:13

@cambridge.on: engem is bosszant, hogy nem lehet szerkeszteni az elküldött üzit. NP! :)

inreallife 2011.05.25. 22:02:48

@6.Lenin: mondjuk a vasútvonalakat át kell építeni ez nem kétséges, vannak helyek, ahol csak 30-al megy a vonat, mert nem bírja a sín. ezt pedig kifejezetten képzetlen munkaerővel kéne megvalósítani. legalább elkezdeni a nagyobb szárnyvonalakat, még haszna is lenne már rövidtávon is.

jjulie 2011.05.25. 22:04:31

@inreallife:

öregfiu, a megyó lejárt lemez, manapság csak egy fideszbirkának áll jól megyózni, különösen ha az orbány szarsága a téma

Viktus 2011.05.25. 22:05:22

@6.Lenin:

Járulékcsökkentés mellette pedig zéró tolerancia ... pl.

Viktus 2011.05.25. 22:07:49

@inreallife:

Jah lehet évtizedekkel ezelőtt, de ma már édeskevés, ha a földet tologatja a kubikus komolyabb technológiák vannak ... nem is beszélve mit kezdesz a felszabaduló emberekkel az építőiparból, ha nem kell a munkájuk.

Képzetlen közmunkástömeget egyedül a mezőgazdaságban lehetne pl. alkalmazni, ha lenne mezőgazdaság meg hozzá feldolgozó ipar ...

John C. Arvay 2011.05.25. 22:08:30

@6.Lenin:

sztem meg attól, hogy nem értek egyet valaki módszereivel, vagy a gondolataival, azzal nem a személyét minősítem, sőt még csak a szimpátiámat, vagy unszimpátiámat sem fejezem ki.

ezért kérlek, ne próbáld meg kitalálni kit kedvelek, vagy kit nem. hidd el, ezt én jobban tudom Nálad.

maradjunk csak szigorúan a tényeknél.

köszi.

megszűnt 2011.05.25. 22:09:34

1. "ahol ezt érti az állam vezetése és megérti az adófizető."

2. "elengedhetetlen feltétele a társadalmi támogatás megnyeréséhez a nagy változásokhoz."

Jó, hogy mindketten tudják ezt elméletben, hogy az emberekkel meg kell értetni a törekvéseiket!

Ha ugyanis nem használják a kommunikációs csatornát, úgy hosszú távon mind halottak lesznek egyébként, még akkor is, ha mind úgy hiszik, hogy nem.

Jólét ide vagy oda.

6.Lenin 2011.05.25. 22:10:32

@porfelhő:

Van munka, csak nem az állam profitál belőle. Ezért, azok sem, akik hivatalosan dolgoznak, tehát mi sem. Csak nagyon kevesen.

Gondolkozzál, hányan élnek meg a cigaretta csempészésből?
Hány embernek nyújt megélhetést?

Meg kell termelni a dohányt, vagy kilopni a gyárból
magad készíted, kell 1 üzem
szállítani kell
elosztani
biztosítani a szállítási útvonalat, rendőrüket, vámosokat lefizetni
mivel nem törvényes, szükség van, ügyvédekre, bírókra
lehessen csinálni ezt a tevékenységet, törvényhozókra is szükség van, ne szigorítsanak, ameddig csak lehet

Namármost ezeknek az embereknek igényeik is vannak orvosi ellátásra, fodrászra, autószerelőre, fogorvosra, széplányokra,
szórakozó helyekre stb
Meg tudják fizetni.

újabb rengeteg munkahely, pénz, lehetőség.

és ez csak 1 a sok közül.

Drága porfelhő, az élet nem habostorta, kemény munka, igaz feketén, de eddig csak így érte meg.

Ja és a lényeget kifelejtettem, alapfeltétel a rokkantnyugdíj, leszázalékolás. Ismét jövedelem forrás sokaknak.

Van minden porfelhő, csak nem látszik, kívülről.

panelburzsuj 2011.05.25. 22:11:10

@Viktus:

Élelmiszerhiány van Magyarországon? Vagy bárhol Európában?

6.Lenin 2011.05.25. 22:15:06

@sire-lancelot:

Én csak elolvastam, amit írtál, nem tettem hozzá semmit.

"Pont ez a bajom a regnáló hatalommal: kitalálnak valamit (pontosítok: OV kitalál valamit), és annak ha törik, ha szakad úgy kell lennie. Mert ő mindent jobban tud nálunk, egyszerű, bugyuta, félkegyelmű droidoknál."

inreallife 2011.05.25. 22:15:42

@jjulie: figyu két dolog. a két idézet amit összehasonlított a tisztelt szerző, az egyik megyótól a másik viktorkától származik. tény. tehát a témához szóltam. ráadásul megyó nyomat ilyen szöveget a pénzszórás után, hááááááát....

a másik, hogy megyó most menő a jobboldalon, dehogy fogja a "hiteles forrást" fikázni őszekelysége és a többi hívő, hiszen együtt játszanak seggrepacsit a ferin.

kapise?

amúgy nálam a miniszterelnökök közötti elqúrósági listát megyó vezeti, mondj 1 értelmesnek _látszó_ dolgot, amihez köze volt.

xsasha 2011.05.25. 22:17:19

@Ordnassac:

" De mint az tudjuk, minden kör összeér. A szélsőségek egy ponton végül találkoznak."
Igen, én is láttam, hogy Bogár László az XY.

panelburzsuj 2011.05.25. 22:20:57

@inreallife:

Megemelte a tanárok fizetését.

Persze te most, azonnal visszaadod, hiszen leesett a tantusz, hogy mindez hitelből volt. És te nem akarsz tartozni senkinek.

porfelhő 2011.05.25. 22:21:47

Ostromállapot: össztűz alatt Orbánék alkotmánya Brüsszelben

"Több felszólaló is szóba hozta, hogy azért kell különös figyelmet szentelni a magyar alkotmányozásnak - anélkül, hogy "blokkolnák a folyamatot" -, mert Magyarország helyzete egyedi: a kormányon lévő párt kétharmados többséggel rendelkezik, tehát lehetősége van arra, hogy saját értékrendje és érdekei szerint alkossa meg az alaptörvényt"

hirszerzo.hu/belfold/20110525_EP_alkotmany_velencei_bizottsag#rss

Túl kevés idő jutott az új alaptörvény megvitatására; az alkotmány korlátozza a következő kormányok mozgásterét, jogbizonytalanságot okoz, problematikusak a magzatvédelemre és a házasságra vonatkozó passzusai - sorolta kifogásait a magyar alaptörvényt az Európai Parlamentben bemutató előadásában a Velencei Bizottság főtitkára."

Bocsánat! egy kicsit hosszúra sikerült a cikk. Másoltam.
Össztűz?! hm. megint harcolni kell.... a kormánynak.

inreallife 2011.05.25. 22:22:28

@Viktus: hát max észak kóreának tudnánk exportálni, vagy a belföldi árakat tudnánk leverni, annak meg mások innák meg a levét. építsék csak a síneket, az megmarad legalább 50 évre, több értelme van, mint szemetet szedetni velük....

6.Lenin 2011.05.25. 22:24:45

@Viktus:

természetesen 1-1 problémára létezhet többféle megoldás is.

Itt sajnos nem 1-2 probléma van, hanem szinte semmi sem működik rendesen.
Valamilyen sorrendet csak illene betartani. Az egész halmazra kell megoldást találni. Ez benne a nehéz.

Az, hogy itt kiragadnak a huhogók 1-2 problémát és azon rugóznak, az sem megoldás.
Arra bárki képes.

Pontosan azért buktak az eddigi kormányok, egyedi problémákra kerestek, egyedi megoldásokat.

egyszerre kellene megoldást találni, nem foltozgatni.

panelburzsuj 2011.05.25. 22:26:33

@inreallife:

Egy kilométer pályafelújítás: két milliárd forint.

Szerinted menyi ebből a krampácsolók bére?

megszűnt 2011.05.25. 22:27:09

1. "A hagyományos jóléti államok kora lejárt"

2. "a jóléti gazdaság váltotta fel, amely után most a munkaalapú gazdaság következik."

A munka tette emberré az embert- mondta Engels és akkor ezen a ponton 3 politikus szellem ér össze.:)

kigyurt álat 2011.05.25. 22:27:33

nem tudtam, hogy megyó mondott ilyet, tőle én a "jóléti rendszerváltás" nevű förmedvényre emlékszem 2002-ből, ami a szakadék felé vezető első nagyobbacska lépcsőfok volt.

John C. Arvay 2011.05.25. 22:27:44

@6.Lenin:

ebben Te hol olvastad, hogy személy szerint nem kedvelem OV-t?

értelmezési különbségeink vannak úgy látom: én egy módszerről és egy szemléletről írtam, amit nem kedvelek, Te pedig lefordítottad egy személyre.

Ordnassac 2011.05.25. 22:30:42

@xsasha: magyarul Bogár László szerinted szélsőség. :-)

Egyszer tartott órát nekünk (Stumpf helyett, politológia alter jogon), kb. globalizációellenes világforradalmat akart ott helyben indítani. :-P

flippant 2011.05.25. 22:30:46

Azt várom már mikor tényleg államcsőd közeli helyzet lesz és azt orbánnak kell bejelenteni az M1-en. Megy valami rajzfilm amit váratlanul megszakítanak, majd a jóképű orbán pofája megjelenik és elcsukló hangon felolvassa, hogy a forradalmi kormány megbukott és az ország fizetésképtelenné vált.

panelburzsuj 2011.05.25. 22:33:16

@panelburzsuj:

A tavaly bezárt Kaposvár-Siófok vonal pont 100 km.

200 milliárd forint. (JÓ: egyvágányú, nincs vilamosítás, nincs nagysebesség: legyen a negyede, 50 milliárd.)

A két végállomást leszámítva laknak mellette vagy húszezren. Talán. (Mi a "mellette"?)

50 milliárd/20 ezer= ?

Ordnassac 2011.05.25. 22:33:53

@knausz: erre akár egy politikai vicc is kanyarítható:

"A munka tette emberré az embert - mondta Engels és visszament a gyárába pénzt számolni."

inreallife 2011.05.25. 22:35:09

@panelburzsuj: és igazam is lenne. ezeknek a fizetésemeléseknek nem ez a módja. ha valahol megnövelem a költségeket, akkor megmondom, hogy honnan veszem el. ez nem egy tollvonás, hogy holnaptól minden orvos*3 fizu. valahonnan el kell venni ezt az összeget. kíváncsian várom egyébként az orvoskérdés megoldását. bár számokat nem láttam, hogy nominálisan ez mekkora pénz lenne, de mostmár feszített költségvetés mellett valahonnan el kell venni ugyanakkora mennyiségű pénzt. gyanítom érik a nyugdíjak szja körbe való bevonása, csak a betető szöveget készítik aszekelyeknek, mert nem egyszerű a szitu....

porfelhő 2011.05.25. 22:35:57

@6.Lenin:
hm. Na! már megint megírtad.
Nincs ezzel semmi probléma.

De nekem ne ezekről az emberekről, a bűnözőkről irjál.
Azt ird meg, ha tudod, hogyan lesznek új munkahelyek.
Hogyan fog "felemelkedni" a társadalomnak azon csoportja, akik dolgozni akarnak, becsületesen.

Mi lesz azokkal akik szegénységben, mélyszegénységben élnek, és azokkal akiknél "tornyosulnak" a kifizetetlen rezsi számlák, akik elviszitik lakásaikat.
Ezekről is irjál már.
Te egyébként ebben az országban élsz.
Már ne is haragudj, de Te most nem értesz semmit, vagy nem akarod érteni.

szerénységem 2011.05.25. 22:36:50

@Viktus: Ez az egyhavi felajánlás nekem is feltűnt. Erről eddig nem volt szó. És kinek, hová ajánljuk fel? Ilyen békekölcsön-szerű izéről van szó? És ha nem teszem, akkor hazaáruló leszek? Vagy csak osztályellenség? :-)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.05.25. 22:36:58

Mocskos kételkedők, rendes ember áldozatot hoz a hazáért, tehát ÖNKÉNT fizessétek be szépen a fizutokat az államadósságot csökkentő alapba. A bankbetétjeiteket hamarosan államosítjuk, mielőtt eltőzsdéznék a karvalytőkések.

Jó lesz nektek. Tapsoljatok.

panelburzsuj 2011.05.25. 22:37:36

@inreallife:

De vissza nem fizeted, ugye?

bigapples 2011.05.25. 22:40:45

www.bankszovetseg.hu/anyag/feltoltott/HSZ6_karman_665_677.pdf

2008-as tanulmány, de nagyon tanulságos, ha vesszük a fáradságot, hogy a felszínelemezés mögé is nézzünk és megvizsgáljuk, hogy hol állunk/álltunk a velünk hasonló helyzetből induló másik három visegrádi államhoz képest a jóléti kiadások tekintetében.

Lehet elmélkedni a jóléti állam jövőjén, de amíg 3,5 millió tart el 10 millió embert, amíg a kicsi, vegetáló középosztály megnyúzásával próbálják biztosítani az erőn felüli szociális kiadások forrását, amíg nincs erős magyar Mittelstand, amíg magas az újraelosztás szintje és fuldoklunk az államadósságban, addig nem fog stabil növekedési pályára állni a magyar gazdaság és egy sodródó, leszakadó ország leszünk. Addig jóléti államról beszélni üres szócséplés

"(mások rovására is) támogatott középosztályról" [előző poszt]

Gábor, szeretném ha értelmeznéd mit jelent számodra a "mások rovására is"? Milyen a középosztályra nem vonatkozó különadók érik a "más" társadalmi rétegeket, amik biztosítják a középosztály támogatását?

Goompah 2011.05.25. 22:41:29

@porfelhő:

"valamint az emberek meggyőzését arról, hogy egyhavi fizetésükről, illetve nyugdíjukról mondjanak le. "

Ez az ember teljesen megőrült. A következő kérése az lesz, hogy a társadalom legalsó rétege, a kb. 3 millió napról napra vegetáló ember legyen öngyilkos.

panelburzsuj 2011.05.25. 22:42:47

@parlamentarista:

Az úgy egy szám. 8 és fél: az is valami?

De ha kiszámolod, pláne lerajzolod, hogy hány magyar falut lehetne belőle tokkal-vonóval megvenni, mindjárt másképp fest.

Viktus 2011.05.25. 22:46:28

@panelburzsuj:

Arab piac ott van pénz van csak megkellene jelenni baráti jobb meg minőségi termék ... lennének is alapok a paradicsompürét évtizedeken át vitték, mint a cukrot pl.

Egyébként lesz élelmiszerhiány hamarost nem árt előre felkészülni India kútjai kiszáradóban , Kína földjei-folyói elszennyeződnek az emberiség létszáma meg 7 milliárd körül ...

Kereskedni lehetne már most is ésszel.

@6.Lenin:

Miért most nem a foltozgatás megy? semmi nem működik továbbra sem csak duma van meg mindenre nemzeti fátyol borul ... attól még jobb nem lesz.

inreallife 2011.05.25. 22:47:43

@panelburzsuj: te viccelsz velem. nem hobbyvasútra gondoltam. keleti és záhony között jól terhelhető gyors vasutat kéne építeni. hogy az összes kamiont felpakolják rá. hogy a debrecen-budapest távolság időtartama redukálódjon a felére, sokan laknak arrafelé. legalább 1000 közgazdász ki tudja mutatni, hogy a mai vasúti közlekedéshez képest mennyivel rentábilisabb lenne egy új vonal. kizártnak tartom, hogy ne így legyen, 100 éves technikát használunk...

és egyébként még mindig többet ér, mint szemétszedésért segélyezni őket.

panelburzsuj 2011.05.25. 22:48:22

@Goompah:

Nem olvasta elég figyelmesen a Julius Caeasart:

"Tedd, hogy kövér nép foglaljon körül
És síkfejű s kik éjjel alszanak.
E Cassius ott sovány, éhes színű,
Sokat tűnődik s ily ember veszélyes."

porfelhő 2011.05.25. 22:48:29

@Goompah:

Miről kellene már, még meggyőzni a társadalom egy csoportját, hogy az ország érdekében tessék éhen halni?!
Mikor ez a csoport máról -holnapra él, illetve csak vegetál.
Vagy "legyen öngyilkos".

Igen! és azokat az embereket hogyan győzi/né/ meg, akik olyan körülmények között élnek, ahol minden képzeletet felülmúl a nyomor.....

Viktus 2011.05.25. 22:48:46

@szerénységem:

majd kiderül Matolcsy már szerzett tapasztalatokat az ösztönzésre a nyugdíjpénzeknél :P

bigapples 2011.05.25. 22:49:03

@panelburzsuj: lol, ugye tudod, hogy nem úgy épül egy 160km/h-t tudó pályaszakasz, hogy a mocsárban lefektetünk egy sínpárt, majd vidám, népi táncot járó menyecskékkel a háttérben átvágjuk egy bazi nagy ollóval a nemzetiszínű szalagot, hogy "igen, megcsináltuk".

6.Lenin 2011.05.25. 22:49:45

@sire-lancelot:

Nos a lényeg, szerintem.

Elolvastam és az én értelmezésem szerint nagyon is jól láttad/érted miről is írt/beszélt Orbán.
amit nem értettem, miért is csűröd-csavarod és azért gondoltam, úgy értelmeztem, az utóbbi idézeted is, hogy ha a lényeggel egyet értesz, akkor más a problémád.
Sok lehetőség nincs, hiszen 1 konkrét személy mondandójáról van szó, de módszerek kritizálása közben a személyt is minősítetted.Ő talál ki mindent és annak úgy kell lenni, vagyis 1 keményfejű diktátor, aki mindenkit lenéz.
Mondjuk, ilyen manust én sem szeretem. Ebből indultam ki.
Finomabban, gondjaid vannak a személlel kapcsolatban.
Ezzel nem védeni akarom, vagy téged támadni/elítélni ezért.
Ezt szűrtem le belőle. Tévedhetek is.

Csak, hogy megnyugtassalak, felőlem azt kedvelsz/utálsz, akit akarsz, jogodban áll. Elolvastam és leírtam a véleményem, ehhez meg nekem van jogom.

Tisztáztuk, ezek szerint, nem Orbánt nem kedveled, hanem a módszereit, ehhez is jogod van.

John C. Arvay 2011.05.25. 22:50:06

@flippant:

én azért ezt a helyzetet nem szívesen élném át. akármennyire is szimpatizálok, vagy sem valamelyik "oldal"-lal (már ez az oldalazás is a megosztásról szól), de azt remélem senki nem szeretné, hogy "pusztuljon a szomszéd tehene is".

mert akkor mindannyian pusztulunk, nézettől, pártállástól, szimpátiától függetlenül.

akkor aztán valamennyien ülhetünk a kaki kellős közepén, és hiába mutogatunk egymásra: a sz@r mindannyiunkon ott lesz.

nem kívánom senkinek azt, ami azután következne

panelburzsuj 2011.05.25. 22:50:20

@inreallife:

Te emlegetted a szárnyvonalakat.

bioLarzen 2011.05.25. 22:53:31

@Ordnassac: "Bogár László szövegét Fekete Jánoshoz hasonlítani érdekes gondolat... "

De hiszen, nem épp az érdekes gondolatok miatt járunk ide? :)

bio

panelburzsuj 2011.05.25. 22:54:11

@bigapples:

Gyanítom.

Éppezért azt is, hogy a minden egyes foglakoztatási forint sokszorosa kell anyagra, gépre, mindenféle műszaki - lehetőleg import - lófaszra.

Ergo: ma nem a vasútépítés az analfabáték legcélszszerűbb hasznosítása.

bioLarzen 2011.05.25. 22:54:38

@nyünyüge: "Az egérfogóhoz: szerintem a mi viszonyainkhoz inkább a zsilettes megoldás illik. Ismeritek ?"

"Se dió, se mogyoró?"?

:)

bio

Ordnassac 2011.05.25. 22:56:05

@bioLarzen: egy szóval sem mondtam, hogy baj. ;-)

Blogger Géza 2011.05.25. 22:57:51

Lássuk be, a 2 száznapos program után D-209-től a fenti kijelentés több mint röhejes.

6.Lenin 2011.05.25. 22:58:13

@Viktus:

Szerinted mennyi időt venne igénybe ennek a probléma halmaznak a megoldása?
Milyen módszerekkel és mennyi idő alatt lehetne megnyugtatni az embereket, sajnos most kicsit kénytelenek lesznek dolgozni is, hogy esetleg átvészeljék ezt az időszakot?

Azt remélem látod, hogy az emberek igényli a változtatást, csak hát a probléma ott van, mindenki tőled várja, a másiktól. A másik változtasson, engem hagyjanak békén, jól vagyok, főleg, ha adnak hozzá még 1 kis lóvét is.
Ez benne a kanyar, de kíváncsi lennék a módszereidre.

Átvitel honvéd 2011.05.25. 22:58:27

Hmmm, mintha Orbántól az elmúlt években sem hallottam volna, hogy kormánya hatalomra kerülésével kolbászból fog tekeredni a kerítés.

Medgyessy - ezzel szemben - mivel is jutott kormányra 2002-ben? Csak nem valami "jóléti rendszerváltásnak" nevezett, a hatalom megszerzéséért köztudatba dobott baromsággal, amitől elszaladt az államháztartás egyensúlya? ...Hja, ha előre tudom, hogy barom vagyok, de a hatalom egy ilyen húzást megér, úgy könnyű, egy év után, temetni a jóléti állam ötletét...

2011.05.25. 22:58:42

@Viktus: mát lenyúlta? Mr. Bandzsa.....Nem csodálkoznék....a szeme se áll jól....:(

ulrike (törölt) 2011.05.25. 22:59:55

OK, belátom, s el is fogadom:
- valamit kezdeni kellett a 'jóléti' rendszerünkkel (kevés hozzájáruló, sok ácsingózó a másik pénzére);
- mivel más erőforrásunk amúgy sincs igazán, valamit tennünk kellett volna már régen versenyképességünk humánerőforrás felőli oldalán (máséra ácsingózó, röghöz kötött, 'csináljon már valaki valamit, hogy ne így éljek' típus; ha nem ilyen vagy: 'fúj, mocskos....., ő tőle vegyenek el, ő fizessen többet, ne én és lehetőleg helyettem is');
- valami tenni kell ezzel a hitetlenül tehetetlen, túlburjánzó, pazarló államgépezettel, beleértve a rendőrséget, bíróságot, önkormányzatokat, stb, stb);
- valahogyan fel kell készülnünk arra, hogy a régióba bejövő tőke volumene csökken, ezért nem lehet az egész gazdasági koncepciót arra építeni, hogy ügyesebbek legyünk szomszédainknál a tortaszeletelésben. Csökkenő koncért megy a marakodás, valami jobbat kellene kitalálni.

De azt nem látom be, hogy ezt ilyen sunyi módon - egy ráadásul állítólag 2/3 stabil felhatalmazással rendelkező kormánynak - kell kivitelezni (megtévesztés, félrebeszélés, visszamenőleges törvénykezés, erőszakosság, kapkodás, stb). Ez az egész egy oktrojátum. Aki nem elég merész és bölcs, hogy el merje és tudja magyarázni egyszerűen, de egyenesen népének, hogy MIT és MI VÉGBŐL tesz, az nem alkalmas kormányzásra.

Felvilágosult abszolút uralkodó? Látom a abszolutizmust, erősen kétlem a felvilágosultságot. Talán ezért nem tud és mer őszintén és hitelesen politizálni.

inreallife 2011.05.25. 23:00:18

@panelburzsuj: dehogyis, mármint ha az szja visszafizetésről beszélsz. max az adójóváírással lehet mismásolni rajta. egy nyugdíjas úgyis többször megy orvoshoz, és több gyógyszert is szed, ki kell venniük a részüket a közteherviselésből. ráadásul ebből lesz az orvosoknak bére, meg a kórházaknak pénze.

holnap lézer be is nyújthatná egy ilyen szöveggel.

de most tényleg, honnan veszed el a béremeléshez szükséges pénzt? régen volt egy zsindexes játék, az államháztartás alá tartozó területeknek a főszámait lehetett rángatni rajta. ez a kifeszített költségvetés, nem a szoci féle, annyi lesz amennyi, hanem ez az eus töködrelépünkhanemannyi költségvetésnél ha valahol feljebb rángatod a költséget, akkor a többi területen annyit fog csökkenni.

ki kell jelölni a prioritásokat, és oda pénzt, a többit meg kivonni az állam alól. pl papok fizetése, ha papra van szükség, akkor tartsák el a hívek. tömjénzsóti biztos bevadulna.

krausz2 2011.05.25. 23:00:20

@Ordnassac:
Bogár nagyszerű közgazdász a két idézet szóról szóra igaz ...sajnos,viszont Magyarországra fokozottan.
Ezért ha orvos-mérnök-vagy szákmunkás vagy pucolj innen mert nyugaton stabil jövő vár rád.
Itt meg maradnak sehova se kell diplomások,szakképzetlenek,a
40 évesen nyugdíjba vonulok és a magukat sajnáltató közalkalmazottak. Ha nem akarod ezeket halálodig eltartani MENEKÜLJ!

Goompah 2011.05.25. 23:00:59

Ez az egyhavi fizetés/nyugdíj felajánlása elgondolkodtat. A manyupok államosítása is hasonlóan kezdődött (bár azt önmagában elfogadhatónak tartom).

Szóval még pár hét, és egy alkotmánymódosítás arról fog rendelkezni, hogy évente egyhavi fizetésünket elvonja az állam - és akkor még örülhetünk, ha nem 5 évre visszamenőleg teszi ezt.

(Feltűnt valakinek, hogy fizetést és nem jövedelmet ír? Tehát akinek tőkejövedelme van, arra nem fog vonatkozni, sőt a parlamenti képviselőkre sem, akik ugye nem munkaviszonyban vannak, ahogy azt nemrég megtudtuk.)

2011.05.25. 23:01:16

@Blogger Géza: így van, egy hataloméhes jelentőségét vesztett pojáca sikertelen "nyalási" kísérlete...puhatestű.

Blogger Géza 2011.05.25. 23:03:46

@cambridge.on: Nem kéne minden hülyeséget beszopni, amit az index vagy más, hasonló színvonalú portálok írnak.

"nem igaz, hogy a kormány 44 órás munkahetet akar bevezetni, így az sem, hogy a munkáltató változatlan munkabér mellett egyoldalúan 44 órára módosíthatja a heti munkaidőt.

Az államtitkár kifejtette: a kormány 2011 után is fenn kívánja tartani azt a jelenleg is hatályos, a gazdasági világválság hatására bevezetett szabályt, hogy a vállalkozás gazdasági okból átmenetileg 36 órára csökkentheti a heti munkaidőt (változatlan, 40 órás bérezés mellett), majd később (növekvő megrendelés miatt) ugyanannyi időtartamra 44 órára emelheti (szintén 40 órás bérezés mellett). Vagyis a munkáltató rugalmasan tudja a gazdasági környezethez igazítani a munkaidőt — magyarázta Czomba Sándor. "

panelburzsuj 2011.05.25. 23:04:34

@Viktus:

"Kereskedni lehetne már most is ésszel."

Ha ilyen tisztán látod a lehetőségeket, és mégse kereskedsz, mire következtessek az elmédet illetően? :)

parlamentarista 2011.05.25. 23:04:47

@panelburzsuj:
a microsoft éves árbevétele 64,5 Mrd USD. ~ 12e Mrd HUF. tehát szinte majdnem pontosan annyi, mint tavaly a magyar költségvetés. a microsoft azonban nem a 3%-os hiánycélt tűzte ki célul, hanem 30%-os volt a profitráta. tavaly 4e Mrd HUF többletet produkált. ehhez egyébként nagyságrendileg a magyar lakosság 1%-a kellett. 100,000 ember se.

na most amikor török magyarázza, hogy az államnak piaci logikája van, akkor ő a szponzorát látja maga előtt. akik a kincstártól kapják a megrendelést. építenek valamit, ami jó sokba kerül. az a lényeg. és az sem számít, ha ezek fenntartása is csak viszi a pénzt. török megmagyarázza, hogy ez a piaci logika. aha.

John C. Arvay 2011.05.25. 23:05:50

@6.Lenin:

nos, így már közelebb áll az értelmezésünk :)

a legközelebbi pedig az lenne: ezzel a módszerrel és ezzel a szemlélettel nem szimpatizálok ("kitalálnak valamit....., és annak ha törik, ha szakad úgy kell lennie. Mert ő mindent jobban tud nálunk, egyszerű, bugyuta, félkegyelmű droidoknál")

Itt az "ő"-t bárkivel behelyettesítheted, mert nem a személyen van a hangsúly. Az, hogy most éppen OV alkalmazza, az egy "véletlen" egybeesés (mert az talán egyértelmű, vagy legalábbis erőteljesen vélhető, hogy a politika irányítása jelenleg egyszemélyi, és nem csapatmunka), ugyanezt mondanám, ha teljesen más kezdőbetűk lennének. Tehát nem OV módszereit, hanem A módszert nem kedvelem.

De szerintem már elég kört futottunk, és csak azért offoltam szét a topicot, mert nem szeretem ha a mondandóm nem úgy megy át, ahogyan azt értem. De ez nyilván az én hibám, én nem fogalmaztam kifogástalanul.

panelburzsuj 2011.05.25. 23:06:23

@inreallife:

Én nem elméletekről beszélek, hanem azt kérdezem, hogy ha te személyesen úgy látod, hogy hiba volt téged hitelből picit jobban fizetni, akor visszacsinálod-e a boltot?

porfelhő 2011.05.25. 23:08:46

„A hagyományos jóléti államok kora lejárt."......

Igen!..... " aztán jött a böjt 2003. nyarától. Világossá vált, hogy a száznapos programokra épülő rendszer /melyet ugyan a Fidesz-Kdnp. is magszavazott/ nem tartható.
A kormány .... mit tegyen, mit lehet csendben, vagy "bevállalósan" megtenni. Végül a "csendes ulti" győzött, ahogy ezt egy egykor kormánytag mondja.:
Ebből lett 2003-2004 "se hús, se hal". a dinamikus szociális programnak vége.
... a politika régi karaktere elveszett.
Van aki azt mondja ekkor kezdődött Medgyessy bukása."

"2002. végén annyi támogatója volt az Mszp-nek, mint még soha- a közvélemény kutatások szerint.
Egy évvel később, már utcahosszal vezetett a Fidesz. ..... a támogatottság jön és megy....."
Igy van ez most is.

Igaz, a többségi kormány politikájával mindenki jól jár, kérdés ki jobban és ki kevésbé.
Ki tud talpon maradni és ki fog elesni.
ilyen ez.
:)

Viktus 2011.05.25. 23:09:12

@6.Lenin:

"kicsit kénytelenek lesznek dolgozni is, hogy esetleg átvészeljék ezt az időszakot?"

lehet nálatok nem dolgozik senki, de nálunk igen keményen, és én már a sokadik generációs Bandi vagyok, aki azt hallgatja, hogy na még egy kis kemény időszak aztán jön a kánaán ... aztán csak egyre szarabb lesz ...

Viktus 2011.05.25. 23:11:56

@panelburzsuj:

Nem jó helyre születtem ... Csányi úr mit gondolsz mi okból veszi sorban a földeket, gazdaságokat, húsüzemeket.

parlamentarista 2011.05.25. 23:12:20

@inreallife:
a családi adókedvezmény is segély. meg az is segély, amit a mercedes kap. tehát itt szinte mindenki segélyezett. a segélyezés egy össznépi játék.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.25. 23:13:49

"ez nem reform, ez átszervezés".

baráti beszélgetésekben, ha arra kerül a sor, a fizetős néniket én "örömlány"-nak nevezem, a barátaim meg "kurvá"-nak.

mindketten tudjuk, hogy szajhák.

szóval túl vagyunk a fideszes őszödi beszéden is, csak a nép még nem vette észre.

6.Lenin 2011.05.25. 23:16:06

@porfelhő:

Én arra szerettem volna rámutatni, hogy nagyon kevesen dolgoznak hivatalosan, nagy ráfordítással. Sőt az állam azokat is kénytelen tanítani, gyógykezelni, stb, aki ugyan jól élnek-feketén-, de papíron a létminimum van kimutatva.
Az állam kénytelen őket is a törvényesen szerint, támogatni.

ezt jelenti a 2. idézet. A lehetőség szerint minél több embert kell bevonni az értéket teremtő munkába.Először , sajnos rá kell szoktatni sokakat magára a munkára, hogy kapjon némi pénzt, hogy más munkáját is meg tudja fizetni, tudjon vásárolni és ebből lesznek új munkahelyek.

Az teremhet új munkahelyet, aki másnak is tud fizetni, a munkájáért.
A szegénység csak a szegénységet szaporítja.
Viszont azt kell jól megfizetni, aki a pénzért, magasabb jövedelemért hajlandó képezni magát, családot alapítani, hogy biztosítsa a folytonosságot.
Nem olyan bonyolult ez, csak sokaknak nem tetszik ez, különböző okok miatt.
Nem mindenkinek a rend, kiszámíthatóság az érdeke.
Ehhez sok idő és akarat kell, lehetőleg minél több embertől támogatva.

Viktus 2011.05.25. 23:16:48

@Blogger Géza:

A multi már most is annyit, annyiért, és úgy dolgoztat ahogyan akar ... nem tetszik kirúgnak. Néha meg ellenőrzésnél azt a pár milkát zsebből kicsengetik büntikre wc papírra többet költenek.

@porfelhő:

A kkv-k jórésze éppen elesőben nincsen fogyasztás a multik nem fizetnek igazán az állam visszafogja a pénzeket mellette meg minden költség emelkedik ...

Munkáról lehet dumálni meg intézkedni csak előbb munkalehetőségeket kellene teremteni.

Ipari-antidepresszió 2011.05.25. 23:17:48

Ez a mindenki kevesebbet kap egy hónappal egy elég populista beszólás. Annyit kellene már végre meglépni, hogy annyi pénzt osztunk szét a költségvetésben, ami oda befolyik. Szerintem a legigazságosabb a bevételek 12 havi mozgó átlagához igazítani a bér jellegű kifizetéseket. így a gazdaság pár %-os csökkenésével nem szállna el állandóan a hiány.

A jóléti államnak meg szerintem nem az a jellegzetessége, hogy munka nélkül is van pénz, hanem hogy van munka jó pénzért.

Blogger Géza 2011.05.25. 23:18:18

@szerénységem: Szerintem a 13. havi nyugdíjak és 13. havi közszolgálati fizetések már megvalósult megvonására célzott.

Viktus 2011.05.25. 23:19:26

@6.Lenin:

Na erről beszéltem talán csökkenteni kellene a járulékterhelést ne legyen luxus az emberi munka ... legalizálni a feketegazdaságot, és aki aztán csal sittre helyből...

Handabandázni kevés, ha Magyarországon egy vállalkozás minden sápot befizet, és minden előírást betart pár informatikai céget leszámítva a 99.9% lehúzhatja a rolót ...

is 2011.05.25. 23:20:40

@poszt: ja, megint hinni akarunk a kedves vezető szavainak, tetteivel meg nem foglalkozunk. két hír:
1. nyolcvanmilliárd forintjába került Mo-nak, hogy tavaly márciusban a FIDESZ nem hagyta ugyanezt az üzletet MOL-ügyben megkötni. 80 MILLIÁRD
2. Orbán Viktor személyesen emelte meg 24 milliárddal az egyik vasútépítési közbeszerzési tender keretösszegét, és hozta ki rá a Közgépet nyertesnek, az összes többi, olcsóbb ajánlattevő kizárásával. 24 MILLIÁRD
Gyurcsányt Sukorónál 1 MILLIÁRD miatt keresi most az ügyészség. Orbán ebben a két ügyletben 100 MILLIÁRDot tapsol el.

dehát jól van, megsimogatjuk a buksi fejét, szereti a szép királyfis meséket, és akkor ma Viktor bácsi mesélt is neki egy ilyet. és ő akkor beírja a naplójába, hogy milyen szépet hallott.

Blogger Géza 2011.05.25. 23:23:00

@Viktus: Igen, sajnos kevés olyan terület van, ahol a valóság meg a törvény ennyire eltérne egymástól, mint a munka világa. Igazából a jelenlegi munkaügyi szabályok néha teljesen abszurdak illetve betarthatatlanok, most megpróbálják a valóságot meg az elméletet közelíteni.

bigapples 2011.05.25. 23:23:44

@panelburzsuj: persze, a költségek nagy része nem a képzetlen emberekre megy el, de nagyon sok olyan munkafolyamat van, ahol kellenek a "lapátos emberek". Nem hiszem, hogy pont túlzásba vitt út és vasútépítésekbe kellene kezdeni és itt foglalkoztatni a képzetlen munkanélkülieket, de az építőipar képes felszívni ezeknek az embereknek egy részét.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.05.25. 23:25:34

Nem kell ezt túllihegni, Viktor már most igyekszik előre megmagyarázni, hogy miért nem fog jobban élni a lakosság a 4 éves Fidesz-kormányzás eredményeképpen: valami homályos változásra fogja az egészet, ami a világban van, és nem lehet tenni ellene semmit. Ha viszont történetesen az történik, hogy új világrend ide vagy oda, Szlovákiában, Romániában, balti államokban stb. fejlődni fog a gazdaság, jobban, mint nálunk, akkor Viktor megy a levesbe Fletó után.

porfelhő 2011.05.25. 23:26:09

@Viktus:

Igen. Lehet beszélni arról, hogyan kell visszavezetni a társadalom egy csoportját a munka világába. De hova, azt kellene már, hogy megmondja végre a kormány.
A közmunka program nem oldja meg a problémát, abba nagyon sokan bele sem férnek.
Négy órában történő foglalkoztatás - átmenetileg - szánalmas, és nevetséges.

6.Lenin 2011.05.25. 23:26:44

@sire-lancelot:

"Tehát nem OV módszereit, hanem A módszert nem kedvelem."

"Pont ez a bajom a regnáló hatalommal: kitalálnak valamit (pontosítok: OV kitalál valamit), és annak ha törik, ha szakad úgy kell lennie. Mert ő mindent jobban tud nálunk, egyszerű, bugyuta, félkegyelmű droidoknál."

"(pontosítok: OV kitalál valamit), és annak ha törik, ha szakad úgy kell lennie. "

Konkrét személyről volt szó, arról is írtál, csak most kihagytad az idézetből.

Módszert változtattál. Amúgy tényleg kitárgyaltuk, nem ér ennyit.
Semmi gond.

Ipi -apacs, megyek hunyni.

Jó éjt!
Mindenkinek

bigapples 2011.05.25. 23:34:16

@Viktus: legalább Csányi azért veszi, hogy meggazdagodjon a magyar élelmiszeriparból. Ezzel szemben a szlovák atyafiak azért veszik a húsipari cégeket Magyarországon, hogy aztán a gyárat bezárják, a gépeket elvigyék és a szabaddá váló piacra benyomják a szlovák húsipari termékeket, amit szlovák munkaerő termel meg és a szlovák költségvetésbe folynak be az adóbevételek.

parlamentarista 2011.05.25. 23:34:51

amúgy érti valaki, hogy mit jelent a munka alapú gazdaság. mi a definíciója. 75% foglalkoztatottság munka alapú gazdaság. ez a cél. 55% pedig nem az. ez a jelenlegi helyzet. felteszem a foglalkoztatottságot kell összehasonlítani. de mégis mivel. tudja ezt valaki a fidesz tanácsadókból. szasa?

szóval mondjuk svájc, vagy hollandia munka alapú gazdaság?

epp.eurostat.ec.europa.eu/tgm/mapToolClosed.do?tab=map&init=1&plugin=1&language=en&pcode=tsiem010&toolbox=types

6.Lenin 2011.05.25. 23:34:55

@Viktus:

Eddig sem volt nagy eltérés a mondandónk közt, csak kicsit türelmetlenebb vagy és csak néhány dologra koncentrálsz.
Sajnos ez a gond, már nehezen hisznek abban is, ami pedig jó lenne, sőt a többség szeretné is. Hiányzik már a türelem, bizalom.

Most, azonnal, mindent.
Ez így biztosan nem fog menni. Simán nem, az szinte biztos.

porfelhő 2011.05.25. 23:35:30

@6.Lenin:
Jaj! Hagyd már ezt a rend- meg akaratot".
Hol van itt rend ebben az országban, mikor a szélsőjobb csak erősödik..... amit nem is akarok elemezni.
A szegénység nem a szegénységet szaporitja". az gyűlöletet szit.
Hogy még nagyobb legyen a társadalmi különbség, hogy az emberek még jobban utálják egymást.
Én tiszteletben tartom amit irsz. De nem folytatom tovább, mert látom nem érted mit akarok tudatni a véleményemmel.

Igaz jut eszembe! Mikor idejöttem, akkor sem értettünk egyet szinte soha sem. ebben a pillanatban jutott eszembe.
Bocsánat, hogy ezt is megírtam Neked.

:)

parlamentarista 2011.05.25. 23:38:18

@bigapples:
debrecenben most zár be a szlovák húsipar.

porfelhő 2011.05.25. 23:38:33

@6.Lenin:
hm. De az avatarod legalább mosolyt csal az arcomra, mindig mikor itt vagy a poszton.

:))

Kalmár 2011.05.25. 23:38:46

Apró különbség, hogy Viktor azt ígérte, hogy mindenkinek többet kell dolgozni, mert az adóságcsapdából csak az vezet ki.
Minden tettük erre mutat, majd ezek után mondta ezt Viktor.
Nekem nem meglepetés.
Megyó viszont a jóléti rendszerváltás programjával nyert, Majd miután, képtelen volt a gazdasági teljesítményt fenntartani ő is elmondta ezt a kétségtelen tényt.
Kicsit más így hallani ezt a mondatot.

Viktus 2011.05.25. 23:40:31

@bigapples:

Na csak megéri a tótoknak pedig ott a mezőgazdasági adottságok közel sem olyan jók ...

@6.Lenin:

Nem az azonnal minden csak ebből így nem sok jó fog kisülni. Nincsen munkahely a jelenlegi munkanélküliek százezreinek sem erre most rászabadítani még több százezer főt rokkantnyugdíjasok stb. közül megint nem vezet sehova ...

Lehet nagyokat mondani 100 ezer cigánynak munka stb. akik írni-olvasni sem nagyon tudnak ... miközben az oktatási rendszert leépítik a funkcionális analfabéta az ifjúság jelentős hányada ...

A kaki kavargatás sül ki ebből is ebben a formában csak ...

parlamentarista 2011.05.25. 23:41:29

de elvben bárki megvehetné. szóval azt mondjátok, hogy menjen ki a külföldi tőke. oké, de ki megy a helyére. nem tudok arról, hogy csányi meg akarná venni. neki már bevált brendek kellenek. hertz, pick. a többi nem érdekli.

=nessuno= 2011.05.25. 23:43:28

Külön tetszett az MTI hírből: "amikor nagyon elakad és otthon már nem talál "intellektuális támaszt", akkor felhívja Mikola István OECD-nagykövetet":))

Várom az 1 millió új munkahelyet. De ne közpénzből lapátolgatás, söprögetés legyen 4 órában.

Blogger Géza 2011.05.25. 23:43:32

@is: Bocsáss meg, de egy ellenzéki pártnak nem kell semmiféle ügyletet "jóváhagyni", ez megint a felelősség elkenése. Egy ilyen ügylethez nem kell 2/3, oldják meg. Az meg egy dolog, hogy közben a magyar gazdaság helyzetének a javulásával párhuzamosan feljebb mentek a részvényárak, így a MOL-é i, és nyilván senki nem fogja az aktuális tőzsdeár alatt eladni a meghatározó csomagját, de ezért talán nem kéne a kormányt hibáztatni. Ennyi erővel vedd elő azokat a kormányokat, amelyek a mostani érték töredékéért eladták ezeket a részvényeket, és számold ki, mekkora "kárt"okoztak.

Egy kis segítség:

"Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. március elején 492 ezer darab Mol-részvényt értékesít kisbefektetőknek. A részvények ára ekkor is 6 500 forint lesz,"

panelburzsuj 2011.05.25. 23:43:49

@Viktus:

Nyuszi: Magyarországnak, mint egészre nehezem értelmezhető a termőföldbe befektetni. 93 ezer négyzetkilométer adott: se töb. se kevesebb nem lesz attól, hogy konkrétan kik kezén van. Csányi befektet termőföldbe (spekulál), és meglevő piacokat vesz (kész, bejáratott üzemek formájában).

Akkor néznék nagyot, ha Csányi ingyenes hentesiskolákat nyitna, és ösztöndíjjal csábítgatná bele a sok henyélő rajkót, hogy húsz év múlva milyen jól jön majd ennyi hozzáértő ember. Amikor kiszárad az India ...

Blogger Géza 2011.05.25. 23:45:09

@Blogger Géza: Szóval ez 2004-es hír, ez nem látszik.

6.Lenin 2011.05.25. 23:45:20

@sire-lancelot:

Még 1x elolvastam, ok.

Mondjuk én fordítva vagyok ezzel a kérdéssel. Orbánt, mint személyt nem igazán kedvelem, de a módszereivel nincs annyi gondom. Én még talán keményebb is lennék.
Rendkívüli idők- és most azok vannak- nem szokványos módszereket igényelnek. Nincs idő pöcsölésre.

tényleg L.

dVn · http://elvarazsoltkastely.blog.hu 2011.05.25. 23:50:09

Nekem ebből az jön le,hogy rosszabbul fogunk élni, mint négy éve. Azt még nem tudom, hogy mikor:)

tcom 2011.05.25. 23:52:06

"Ez a fajta látásmód elengedhetetlen feltétele a társadalmi támogatás megnyeréséhez a nagy változásokhoz.”

Miféle látásmód? Magyarországon nem szeretnek dolgozni az emberek. Ellenben szívesen pusztítják magukat, az egészségüket, siránkoznak, sajnáltatják magukat. A segélyrűűűl is elmondhassuk, hogy jár a népnek, az állam dolga, hogy eltartcsa a népeket. Eleddig Orbán is ezt a mítoszt támogatta, kábította a népet, hogy itt nincs más hátra a jóléthez, mint hogy a Fidesz kerüljön kormányra. Attól kezdve nem tolják ki talicskával a pénzt a kincstárból és jut is mindenhová.
Oszt még sem úgy van, mégis csak küszködnie, spórolnia, lemondania kell a népnek.

Blogger Géza 2011.05.25. 23:52:45

@porfelhő: "Hol van itt rend ebben az országban, mikor a szélsőjobb csak erősödik"

Ezt azért óvatosan kezelném, egy éve a választásokon 17%-ot kaptak, legfrissebb Medián mérésnél ugyanitt állnak, TÁRKI-nál 16%-on.

panelburzsuj 2011.05.25. 23:53:35

@Viktus:

A disznót nem trancséni tótok, hanem kisalföldi magyarok gyártják.

Olyan figurák, mint az Overdose gazdija.

porfelhő 2011.05.25. 23:54:01

Nekem meg az jön le, hogy én már tudom, rosszabbul élek most is, mint négy éve.

:)

panelburzsuj 2011.05.25. 23:55:37

@panelburzsuj:

Egyébként meg a mai tápos technológiával kizárólag pénzkérdés, hogy hol épül disznógyár.

auth.gabor · http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor 2011.05.25. 23:58:59

@inreallife: "vannak helyek, ahol csak 30-al megy a vonat, mert nem bírja a sín. ezt pedig kifejezetten képzetlen munkaerővel kéne megvalósítani"

Ezt hívják majd versenyképtelen és drága vasútnak. A versenyképes vasútvonal karbantartás ilyesmi:
www.youtube.com/watch?v=MU-XamlLI5A

Számold meg, hány embert láttál, és azok mennyire voltak szakképzettek... majd azt is, hogy percenként hány méter sínpálya került felújításra...

Mezőgazdaságra ugyanez igaz, GPS segéddel ellátott gépekkel dolgoznak ott, ahol versenyképes áron termelnek... persze van magas emberi erőforrás igényes munka is, de oda meg kell némi szakképzés. Szakképzetlen és tanulni nem vágyó tömegekre nem lehet gazdasági fejlődést alapozni.

porfelhő 2011.05.26. 00:01:07

@Blogger Géza:

Tévedsz. Mert állítólag a hivatalos felmérésektől nagyobb a támogatottságuk.
Miért? Szerinted ott rend van, ahol "egymásnak ugrik" a cigányság, a véderő és a betyársereg, hogy mást ne említsek.
Hogy kinek jó ez és kinek nem, mindenki maga döntheti el.

Kalmár 2011.05.26. 00:09:32

@is: Remélem végre te úgy írod le ezeket, hogy van róla legalább valami fogalmad. Tényleg érdekel, hogyan akadályozta meg Viktor az adásvételt, ha az Oroszok ettől kevesebb pénzre már rábólintottak?? Most nem volt parlamenti szavazás, akkor kellett volna?
Már vagy 20 ember leírta de senki nem tudta eddig, hogy hogyan történt.

panelburzsuj 2011.05.26. 00:10:37

@auth.gabor:

A röhej az, hogy már a hatvanas években is azon áradozott a Pajtás újság, hogy a kazahsztáni szűzföldeken öt traktorral szánt egy manus. Egyet ő kormányoz, a másik négyet meg a radar, vagy rádió, a fene emlékszik rá pontosan ...

Egyébként a csúcsminőségű élelmiszerek piacán mindig lehet kisebb-nagyobb réseket felfedezni, meg lehet újabb és újabb divatokat is kreálni, de ez a luxusiparág nem kényszeredett hórukkmunka-meghatású ...

parlamentarista 2011.05.26. 00:13:09

@inreallife:
oké, de akkor kellene valami. le kellene vezetni a zállamnak, hogy mennyi a beruházás, és ez hogyan fog megtérülni.

szóval az urbánus (liberális) felfogás az, hogy ennek úgy kellene működnie, hogy a városok szervezik a közberuházásokat. mondjuk debrecen és nyíregyháza úgy döntenek, hogy a két város között megéri gyorsvasutat építeni. most is vannak elég sokan, akik ingáznak a két város között. aztán így döntenének debrecen nagyvárad relációban. vagy nyíregyháza pedig miskolccal állapodna meg, és szatmárnémetivel. miskolc pedig kassával. kassa eperjessel. presov megállapodna rzeszow-val.

tehát ha ez a beruházás bejön, akkor annak a hasznát az ott élő polgárság élvezi, ha nem, akkor meg a kárát ők látják. az urbánusok szerint a demokratikus kockázatközösség a város. és ehhez nem állami, hanem uniós forrásokat használnak. tehát a liberális koncepció az, hogy a fejlesztések unió-város-piac relációban zajlanak átnyúlva az országhatárokon. tehát nem azt mondják nagy hanggal a mikrofonba, hogy vesszen trianon, meg hogy munka-alapú gazdaságot. hanem konkrét projekteken dolgoznak a városok. és ezek egymással versenyeznek, és persze együtt is működnek. az államnak ebbe nem kellene beleszólnia.

Viktus 2011.05.26. 00:17:06

"Észrevettem, hogy a szlovák pénzzel Budapesten és Miskolcon is fizethetek, de a magyar pénzzel csak Magyarországon lehet fizetni. Nos mondják meg nekem, van jogunk az egészséges önbizalomra?" - tette fel a kérdést a politikus.

inforadio.hu/hir/kulfold/hir-436285

:D

John C. Arvay 2011.05.26. 00:20:56

@6.Lenin: ok, már épp válaszolni akartam :)

a módszerrel nekem 1 bajom van, mégpedig az, hogy nem őszinte.

abban egyet értünk, hogy nincs idő pöcsölésre.

viszont ezt úgy is lehetne, hogy kiállunk és őszintén elmondjuk, hogy gyerekek ez van. a 2/3-ad birtokában megtehetnék/megtehették volna az igazmondást (de ugye mekkora blama lenne azt mondani, hogy amivel a választások előtt etettük a népet, az nem "teljesen úgy van"), és még attól sem kellene/kellett volna tartani, hogy nagyobb gebasz lenne/lett volna a beismerés miatt. a legkárosabb ebben a fajta kommunikációban, hogy hülyére veszik a Zembereket. mindenki tudja, hogy megszorítások vannak és kellenek. de hogy ezt úgy tálalják, hogy ez tulajdonképpen nem is az... na ez a pofátlanság.

szerintem a Zemberek az őszinteséget jobban tolerálnák mint azt, hogy hülyére veszik őket.

és a nagy okosságok közepette pedig azt látod, hogy ugyan úgy megy a mutyizás, mint eddig, csak épp pepitában. senkinek semmi baja nem lenne a megszorítások miatt, ha azt látná, hogy MINDENKIRE vonatkoznak és nincsenek az egyenlők között még egyenlőbbek. ez lenne a KÖZ-teherviselés. csak amíg az egyik réteg azt látja, hogy - miközben a terheket neki kell cipelnie, addig - a másik vígan éli a világát, addig nehéz lesz "társadalmi támogatást elnyerni".

mert ha neki jár, akkor nekem miért nem...?

ilyenek a Zemberek.

OV és kormánya kivételes lehetőséget kapott, és szomorú, hogy ezt a kegyelmi állapotot a töketlenkedésükkel hagyták erodálódni. minden eszköz és lehetőség a kezükben volt, de a kicsinyességük miatt nem tudtak vele élni. ez a szomorú. és az, hogy eltelt egy elvesztegetett évünk.

Blogger Géza 2011.05.26. 00:21:02

@is: Sőt, Orbán Viktor személyesen tolt 2 le mozdonyt a sínről. Pici szívem, pár tény a figyelmedbe:

1) Ezek döntő többségében uniós forrásból végrehajtott pályarekonstrukciók. Tehát szó sincs arról hogy ezek a magyar adófizetők pénzébe kerülnének egy az egyben.

2) Az hogy megemelik a keretösszeget, azért van általában, mert időközben rájönnek, hogy elbaszták a kiírást.

3) Most úgy látszik, új mumus született, ez a Közgép. A Vegyépszer témáról leszálltak az illetékes elvtársak, mert hát épp most megy csődbe, hiába van Orbán-kormány, és ez hitelteleníti az eddig sárdoblást. Igaz hogy a KÖZGÉP az előző 8 évben is folyamatosan növekedett, de ez most nem számít, lényeg, hogy legyen kitől rettegni.:)

ssi 2011.05.26. 00:22:18

@poszt: újfajta jólét jöjjön, mikor többen dolgoznak és tanulnak és örömmel, megelégedve, s sokféle biztonságban érezhetjük biztonságban magunkat ...

@panelburzsuj: megjött :-)

májusi adatok ...

Ipsos
Fidesz 24%
MSZP 12%
Jobbik 7%
LMP 3%
egyéb 1%
bizonytalan/nem 53%

Medián
Fidesz 34%
MSZP 13%
Jobbik 10%
LMP 5%
egyéb 2%
bizonytalan/nem 36%

Századvég
Fidesz 35%
MSZP 12%
Jobbik 9%
LMP 5%
egyéb 2%
bizonytalan/nem 37%
Válasz erre
sztd 2011.05.25. 11:1

Tárki
Fidesz 26%
MSZP 14%
Jobbik 9%
LMP 4%
egyéb 3%
bizonytalanok/nem 44%

"elnök végkielégítést nem kaphat, de 12 millió forintos plusz illetményt igen"
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=431498

jó éjt :-)

Blogger Géza 2011.05.26. 00:24:56

@porfelhő: Jó, hát mindig van valaki aki "tudja", hogy a "hivatalos" adatok nem jók. Amúgy lehet, hogy itt tényleg nem jók, bár szerintem az utóbbi hónapokban már egyáltalán nem rejtőzködnek a Jobbik szavazói.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.26. 00:25:04

@Letícia: ő pont nem hataloméhes. Puhatestűnek puhatestű, meg szívesen rugdalja Gyurcsótányt, aki az első adandó alkalommal a hátába döfte a kést.

John C. Arvay 2011.05.26. 00:29:39

@sire-lancelot:

a válaszom ehhez a kommentedhez szólt:

@6.Lenin:

Viktus 2011.05.26. 00:30:10

@sire-lancelot:

Itt felénk azt látom eddig volt egy intézmény beszélhetünk államról-önkormányzatiról egyaránt szinte mindenkit kirúgtak , majd másfélszer-kétszer annyi embert visszavettek-felvettek vagy közvetlenül vagy kht-ken keresztül ... nem éppen spórolós béreken. Egy dolgozik egy meg fideszes volt aztán kellett neki hely ... ugyanaz a mutyi világ folytatódik.

parlamentarista 2011.05.26. 00:34:38

@Blogger Géza:
hja, ez az uniós forrás jó duma. csakhogy a nép mit lát. pénzbehajtás a egyik oldalon, pénzszórás a másikon.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.26. 00:44:27

@Viktus: ez a Kárpát-medence jellemző létformája (a mutyi).
Időnként jön egy-egy politikus, aszongya: most aztán tisztaság kell és áldozatokat hoznunk a hazáért, honjaim.
Az istenadta népnek meg rögtön az előélet jut eszébe: a pártüdülő, a MOTIM, a tokaji szőlőültetvények, meg az, hogy a taggyűlés nem is taggyűlés volt.
No, ez így nem megy. S marad a mutyi.

panelburzsuj 2011.05.26. 00:49:22

@Hepci:

Mutyi élt, Mutyi él, Mutyi élni fog.

Na, megyek fölajzani a vekkert, le ne maradjak László testvér reggeli miséjéről ...

LAKSZ 2011.05.26. 02:59:54

Az idézetekhez;
1. Az, hogy az „adófizetők forintjaival okosan, takarékosan bánnak” önmagában nem jelent semmit, csak akkor fogadható el pozitív megközelítésnek, ha ez az okos és takarékos pénzkezelés a köz érdekében, a társadalom egésze életkörülményeinek javulásáért történik. Az 1990-es (akkori értékben) 120 milliárd dollár állami vagyon nagyobb részét okosan és takarékosan vágták zsebre a húsz év alatt. (Pedig hallhattuk, hogy „STOP LOP”!)

2. A „munka alapú gazdaság” csak akkor jöhet létre, ha a képzettség megszerzésének, a tudás elérésének lehetősége minden állampolgárnak a rendelkezésére áll. Ha ez a lehetőség csak korlátozott számú embernek (vagy csoportoknak) a kiváltsága, akkor csak robotalapú gazdaságról, gyarmatgazdaságról beszélhetünk. A kérdés ezért az, hogy tudják-e azt az egyes kormánytagok, hogy a miniszterelnök a képzést, a képzettséget –az idézetből következtetve – elsődlegesnek tekinti. Ha pedig a képzés elsődleges, akkor mi is ez a zűr-zavar a felsőoktatással?

Ignéczi Tibor

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.05.26. 03:34:50

Orbán Viktor egy piti szélhámos, aki a komcsik pszeudo-ellenzékeként indult és mostanra csak a hatalom megtartása érdekli, bármi áron. Erkölcsi érzéke zéró, neki egy emberi élet annyi, mint lecsapni egy legyet. Az a szégyen, hogy az EU-nak kell megrendszabályoznia ezt a degenerált übükirályt, mert a magyarokat még mindig kilóra meg lehet venni. Pufajkás Horn vagy Vérivó Orbán, ezeknek tökmindegy, csak legyen, aki megsimogassa az idióta buksiját, hogy "ezaz pufika, gyól szavaztál, nem a komcsik közé fogom beírni a neved."

Link Elek 2011.05.26. 05:02:25

„A munka szabaddá tesz”

csak nem erre akar utalni Zorbán?

lüke 2011.05.26. 05:49:31

1, a jólét vége itt kezdödött, vagy végzödött
de.wikipedia.org/wiki/Hartz-Konzept
en.wikipedia.org/wiki/Hartz_concept
Schröder kezdeményézésére, mikor is Németo. kettészakadt
ezt koppintotta le Megyó

2,a munka- töke érdekes új viszonya jön
majd egy két marxista közgazdász az OT-böl még elöbújhat

lüke 2011.05.26. 05:51:42

@Link Elek:
biztos ö vitte el a táblát
szabad már/még ilyennel kérkedni?

lüke 2011.05.26. 05:57:26

@lüke: www.tankonyvtar.hu/gazdasagtudomany/rendszervaltozas-080905-18
itt van egy kis közgazdász névsor
apropos,
hova tünt Berend T.?
most segíthetne

lüke 2011.05.26. 05:58:48

@flippant:
Disneyland, emlékezzél

lüke 2011.05.26. 06:00:24

@Hepci: ö jólét éhes, konzervál...........

ÖREG 2011.05.26. 06:04:58

Medgyessyt még értem, de ez az Orbán féle hablaty egy kicsit zavaros. Meg aztán, mit akar egy havi bérünkkel és/vagy nyugdíjunkkal? Megtanulunk újra a sorok közt olvasni?

lüke 2011.05.26. 06:17:17

@=nessuno=:
mér ö a belgyógyásza?

Biscione · http://axl-zizzenetek.blogspot.com/ 2011.05.26. 06:18:54

Szóval eddig jólét volt... Nebazdmeg.

serwer 2011.05.26. 06:20:00

A jóléti államnak már kétszer vége volt?
A fenébe, legalább egyszer ki kellett volna használnom... :)

lüke 2011.05.26. 06:25:47

@inreallife: `túlértékelsz
"borjú, bárány, béget" magasságokba még nem jutottam el

lüke 2011.05.26. 06:28:02

@Biscione: @serwer:
hát ti hol éltek/tetek?

lüke 2011.05.26. 06:31:45

" a jólét vége"
ez is !
magyar meggy van minden beföttben NY-Eu-ban
www.mr1-kossuth.hu/hirek/magazin/elvitte-a-fagy-a-szabolcsi-meggyet.html

2011.05.26. 06:32:21

Orbán pajtás miért nem itthon, széles tömegek és újságírók előtt előtt nyilatkozgat, válaszol a feltett kérdésekre?

Mert nincs,és egyhamar nem is lesz annyi munkahely,amivel a munkaalapú társadalmat létre lehessen hozni,és ezen a látásmód megváltoztatása sem segít.

Mert a társadalmat 1 év alatt sikerült olyan látásmódra bírni,mint Matolcsi tekintete.

Mert a fülkeforradalom a társadalom 80%-át megszorítja,20%-át,beleértve saját magukat is, feltétel nélküli egykulcsos plusz jövedelemhez,pozíciókhoz segíti.

serwer 2011.05.26. 06:32:28

@lüke:

A politikusokkal ellentétben, mi kint a terepen. :D

Biscione · http://axl-zizzenetek.blogspot.com/ 2011.05.26. 06:36:53

@lüke: Az én hibám. Észre kellett volna vennem!

Éhesló 2011.05.26. 06:37:08

A jóléti államok kora lejárt, a modern rabszolgaság kora következik.

lüke 2011.05.26. 06:46:28

jelszavunk MUNKA és béke
www.youtube.com/watch?v=16Smd5ItBvg
csak hogy le ne maradjatok!

gejzabá 2011.05.26. 07:01:18

@Blogger Géza:
Igen, a Közgép az elmúlt 8 évben is szépen prosperált, valszeg fontos szereplője volt a DI által nem teljesen alaptalanul emlegetett 70-30 -asként aposztrofált mszp-fidesz egyezségnek.
Amit a fidesz a nagy korrupcióellenes harcban nem megszüntetni óhajt, hanem 100-0-ra próbál módosítani, az aktuális kormánypárt javára, miután a 2006 után, még ellenzékben de az önkormányzati szférában már "kormányon" az ezen "megállapodást" lehetővé tevő pártközi mutyit igen ügyesen az mszp-szdsz kormány korruptságaként sikerült, magát pedig az igazság bajnokaként sikerült előadnia.

Szentpeter 2011.05.26. 07:02:35

Mit mondjon egy miniszterelnök ? Nem kell félni, nem fog fájni...

lanyi 2011.05.26. 07:03:50

Nem jó irányt vettek itt a dolgok... Nagyon nem.

A Fidesz egymásra uszítja a társadalmi csoportokat.A főbűnösök a korengedményes nyugdíjasok.Pedig ha belegondolunk,mindenütt létezik európában a korengedményes nyugdíj, és 3 millió nyugdíjas mellett 30 ezer rendvédelmi nyugdíjast fenyegetnek, szerintem feleslegesen.
Kérdezem,valaki komolyan gondolja, hogy az megoldja a gondokat, hogy nem 3 millió nyugdíjas van hanem 2 millió 970 ezer?
Ez uszítás semmi több ellenségkép felmutatása a társadalom elesett csoportjainak.
Például jó ötletnek tartanám, hogy mindenki egy fizetést kaphasson állami közpénzből és ha állami fizetést kap az mellé ne kaphasson nyugdíjat.
Továbbá havi bruttó 500 ezer forint jövedelem felett szolidarítási adót vezetnék be.
Ja hogy ez a képviselőket is érintené?
Azért nem lesz belőle semmi.

Most volt kb.2 milliárd euró a MOL-ra ezzel növelték az államadósságot, ami a legnagyobb mumus.
Ezt meg nem értem...

gejzabá 2011.05.26. 07:04:06

@gejzabá:
Lásd még: "a korrupció az, amiből engem kihagynak" - a fidesz kihagyva ugyan nem volt, de a súlyánál jóval kisebb arányban részesült már egy ideje.

nyünyüge 2011.05.26. 07:07:54

@lüke:
az előbb hallottam egy riportot, miszerint folyamatosan monitorozzák...

Arthur Dent 2011.05.26. 07:11:00

Volt itt valaha jólét?

És van munka?

Kapitalizmus van. Majd jön a robot és gyárt helyetted kütyüt, autót, majd kiderül, hogy versenyképtelenek vagyunk. Kinai példákon jól látszik, hogy IPAD-ot sem boldogság gyártani.

Papiron majd dolgozhatunk 67 éves korunkig, de munka nem lesz, de a szabály arra jó, hogy az állam ne fizessen nyugdíjat. Hiába nem találsz 50 év fölött munkát.

A végén eljutunk a szocializmusba. Egyszemélyi vezetőnk van, másként gondolkodni tilos, vagy ha még nem az akkor nem kifizetődő. Már a munkáról beszélünk. Menni fog ez...

nyünyüge 2011.05.26. 07:12:37

Hajjaj, már a véleményünket is megvédi a kormány !

"Szijjártó szerint minket véd, hogy a kormány vonalkóddal azonosít mindenkit"
nol.hu/belfold/20110526-kerdoiv_vonalkoddal

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.05.26. 07:17:57

Ez az Orbán nem piskóta.

Jól megmondta Párizsban a sok nyugati léhűtőnek, hogy ideje a jólét helyett munkába állniuk.

Remélem nem gondolta senki, hogy - Párizsban - a Viktor beszéd nekünk szólt volna ...

Kalmár 2011.05.26. 07:25:48

@lanyi: Nem uszítanak senkit. Mindenkit a munkához szólítanak, az eddigi adónyerteseket pedig a kasszához.
A multik, bankok fizetnek a segélyesek, korengedményes nyugdíjasok pedig újra dolgozzanak.
A rokker nyugdíjasokkal volt tele a blog még 4 hónapja, hogy miért nem nyúlnak hozzá??? biztosan a nyugdíjas szavazógépeket kíméli. na tessék. Az a napnál is világosabb hogy ha rendőrhiány van és fel kellene venni 3-4 ezer rendőrt akkor most nem engedhetjük meg magunknak, hogy ipari méretekben gyártsunk 40 éves nyugdíjas rendőröket.
Pont jó példa az a srác aki 15! év szolgálat után 2,5 szeres szorzóval lett nyugdíjas 2007-ben majd a következő évben ezüstérmes lett a kommandós VB-n. Tavaly meg világbajnok lett.....mi meg vegyünk fel valakit a helyére mert korengedményes nyugdíjas és már nem terhelhető. Ja.
Icipici józan ész elég hozzá, hogy belássuk, ez nem mehet tovább. Persze lehet és kell is mérlegelni, hogy ki dolgozzon ki nem, de nem kérdés, hogy vissza kell hívni sokukat mert szükség van a munkájukra és nincs pénz az extrém kedvezményeikre.
Kereshetik az okokat a 20 milliárdos hitelt összeszedő szocialista párt vezetőinél.

val 2011.05.26. 07:27:03

"Az egykori háborús alapú gazdaságot korábban a jóléti gazdaság váltotta fel, amely után most a munkaalapú gazdaság következik."

Ezt magyarázza már el azoknak az embereknek akik a kemény munka után nyolcvanezret visznek haza, aztán mikor ez sikerült, kioktató módon tegye hozzá, hogy mostantól kezdve vége a herdálásnak és a habzsi-dőzsinek.

Nzoltan 2011.05.26. 07:29:29

Nekem a tököm tele van ezzel az országgal. Jönnek azzal, hogy ajánljuk fel a fizut, nyugdíjt, sergítsük meg ezeket meg azokat, közben a segélyezettnek van pénze cigire, piára meg fuxra. És ez sokak szerin így van jól.

nem lehet úgy visszavezetni senkit a munkába, hogy a semmiért(közmunka) még több pénzt adunk. A segélyezés minden formáját meg kellene szüntetni.

Nzoltan 2011.05.26. 07:32:55

@Arthur Dent: Munka mindig van. Legfeljebb nem olyan, amilyenről álmodunk.

val 2011.05.26. 07:35:14

@Nzoltan: Mondjuk közmunkaprogramban áshatnának metrót és lapátolhatnának a leendő autópályák nyomvonalán. (Ez még mindig olcsóbb, mint bérelni a gépeket és tankolni beléjük) Na mindjárt nem lenne annyi közmunkás, ha nem csak füvet kellene kapirgálni. :)

a-kis-herceg 2011.05.26. 07:40:36

@serwer: elvitték a jó lét... kétszer is...

@simonmondja.: a trianont megbosszuljuk.
állítólag az elnöki gépen nagymagyar matrica van...

jjulie 2011.05.26. 07:41:03

@Nzoltan:

igen, igen, igen

a kosztért kvártélyért munkát vállaló a jó munka vállaló, ilyen tömegre van kilátás?

nincs

nincs annyi élniakarás a magyar kultúrában, nem fog ez menni

lanyi 2011.05.26. 07:41:12

@Nzoltan:

Te Budapesten laksz.:)

Mentalista vagyok?:)

AlbaZen 2011.05.26. 07:43:35

Ha soha nincs esélyünk itthon nyugati életszínvonalra, értelmetlen az életünk, kár volt megszületnünk.

jjulie 2011.05.26. 07:43:43

@val:

és kéne lánc a bukájukra, ami összeköti őket

amerikában ezt így csinálták annak idején, keresd meg az édentől keletre

a-kis-herceg 2011.05.26. 07:43:54

@Éhesló: a spekulatív vadkapitalista feudál retrokommunizmus helyett lesz:

pofátlan (S8/Q7es) mégjobbléti vadkapitalista feudál retrokommunizmus...

nüansznyi a változás... szinte észre se fogod venni. leszámítva a fizudat...

Nzoltan 2011.05.26. 07:44:00

@val: Nyilván, de amíg nem kérik számon az elvégzett munkát, ugyan ki fog dolgozni?

A közmunkaprogramot úgy kellene csinálni, hogy a 30 ezres szoc.segélyért kötelezően számonkérni a nyolc órában elvégzett melót. Egyértelműen nem érné meg senkinek, rögtön mindenki keresne valami jobbat. Aki meg nem, az meg ne is egyék. A segély arra jó, hogy ne dögöljön éhen az ember. A tübbi már csak úri huncutság.

Nzoltan 2011.05.26. 07:47:13

@jjulie: Amíg nincs jobb, addig az is megteszi. Közben lehet nézelődni, helyezkedni. Senki nem tiltja meg. Nagyon sok olyan hozzászólással találkoztam a neten, hogy ennyiért meg annyiért nem megy el dolgozni, mert nem éri meg. De amíg nincs más miért nem jó az ami adódik? A semminél az is jobb nem?

jjulie 2011.05.26. 07:47:15

@AlbaZen:

mondom, nincs elég élniakarás a magyar kultúrában

meg van a naprendszer a nagymagarország nélkül is, meglesz a kismagyarország nélkül is

majd jönnek élnivágyó életképes népek ide, és benépesítik

jjulie 2011.05.26. 07:48:32

@Nzoltan:

csak annak, aki élni akar

a-kis-herceg 2011.05.26. 07:48:48

ellopták a jó lét... most melóz6tok... aztán jön a jobblét... és a még jobblét...

ki akar kiszállni a Kánaán felé félúton? viktor a pánk elvezet titeket...

könnyű élet volt... jön a nehéz halál... a paradicsomból kiűzettek...

lanyi 2011.05.26. 07:50:15

@Kalmár:

Tiszteletben tartom a véleményed!

De...

Lenne egy kérdésem:

Ha olyan űberfrankó rendőrnek lenni mert korengedményes nyugdíj meg lepényevés zsákbafutás répa retek mogyoró.Akkor miért hiányzik kb. 3-4 ezer ember folyamatosan az állományból?

500 milliárdot lehetett volna költeni a gázfüggőség csökkentésére a megújuló energiaforrások növelésére.
A Mol részvényvásárlás hosszú hosszú ideig csak pénzbe fog kerülni.Ugyanis a hitelt (még ha maga Orbán is veszi fel) vissza kell fizetni.

Semmi, de semmi sem történt ezidáig ami a gazdaság rendbetételét szolgálná.
A 100 ezer fős közmunkaprodram olyan mintha 100 ezer nyugdíjas utcát söpörne. Kétségtelen nagyobb tisztaság lenne az utcákon, de attól a gazdaság nem kerül kedvezőbb helyzetbe.

jjulie 2011.05.26. 07:58:55

@Nzoltan:

videken lehet más a túlélési stratégia, lehet tartani tyukokat, nyulakat, és enni ami megterem a kertben, egykis pénzen meg kenyeret venni, a nagypapa, meg hasznos, legelteti a kislibákat az árokparton, a nagymama meg tüzelget a spartheltben mindenféle éghető lommal, kukoricaszár, venyige, kukoricacsutka, nem megy semmi, senki kárba, villanyt meg nem kell használni, ha besötétedik le kell feküdni aludni, télen meg jól fel kell öltözni

láttam a hatvanas évek közepén, és boldog voltam

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.05.26. 07:58:56

@Nzoltan:
"Amíg nincs jobb, addig az is megteszi."

Az a baj, hogy ez már több, mint 20 éve tart! És nem úgy néz ki, mint ami meg fog változni! Lassan egy emberöltő! Ezt ölég nehéz magyarázni bármivel is!

a-kis-herceg 2011.05.26. 08:00:16

biztos nincs nyelvi "félreértés"? a D666-os tegnap nem aszonta, hogy:

"Jó hétvégét" ? tuti hogy a "jólét végét" emlegette? vigyázni kell a szavakkal

a-kis-herceg 2011.05.26. 08:01:37

@BPBP: a lényeg hogy jó irányba megyünk. vagy nem?

ifrance 2011.05.26. 08:02:52

@lanyi: "Továbbá havi bruttó 500 ezer forint jövedelem felett szolidarítási adót vezetnék be."
milyen szolidaritási adót, te elmeroggyant? amikor én a nyüves tetőtéri szobámban 35 fokban gebedtem és tanultam, akkor a nálam sokkal menőbb osztálytársaim elmentek sörözni egyet. aztán most, amikor nem vagy alig találnak munkát, és azt is bagóért, akkor kitalálják a szolidaritási adót. büntessük azt, aki energiát fektetett a jövőjébe? a magam részéről inkább lemondanék erről...
azzal, hogy irreálisan megadóztatod a legálisan sokat keresőket, szerinted mit érsz el? ez lesz az emberek szemében a követendő? vagy mindenki azon töri majd magát, hogy hogy bújjon ki az adók alól.
lehet, hogy alulról nem néz ki jól, de akkor is az az egyetlen módja az ország felemelésének, hogy a teljesítményt elismered, és jutalmazod. ez valszeg nem fog segíteni a ma betanított munkásán, de a gyerekét -ha van esze- már nem fogja hagyni sörözni tanulás helyett...

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.05.26. 08:05:33

@a-kis-herceg:
"a lényeg hogy jó irányba megyünk. vagy nem?"

Hát..., ha ez alatt azt érted, hogy kihal ez az ország, akkor feltétlenül! A "bort iszik vizet prédikál" típusú vezetés sosem jött be, sehol sem!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.26. 08:07:13

"TÁRKI: tovább szűkült az olló a kormánypártok és az ellenzék támogatottsága között"

www.nepszava.hu/index.php?

"...míg tavaly novemberben a Fidesz-KDNP és az MSZP szavazótábora között még négy-ötszörös volt a különbség, addig májusra már csak kétszeres."

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.26. 08:16:48

"Nem vicc? Orbán alanyi jogon adhat lakást a romáknak"

hirszerzo.hu/profit/20110525_lakas_romaknak_alanyi

"Alanyi jogon kaphatnak lakást a roma családok, ha dolgoznak, biztosítják gyermekeik oktatását és képesek fenntartani a lakást - ígérte Brüsszelben Farkas Flórián. A Fidesz parlamenti képviselője a Hírszerzőnek elmondta, hogy amit mondott, része a kormány és az Országos Roma Önkormányzat megállapodásának is, amit a kabinet részéről Orbán Viktor írt alá öt nappal ezelőtt."

Nzoltan 2011.05.26. 08:19:04

@ifrance: Az eddigi adórendszer is szolidáris volt. Aki sokat keresett, rendesen meg lett fingatva. Alkalmazottként ezzel sokan nem szembesültek, de munkaadóként és vállalkozóként igen.

Semmi nem indokolja, hogy több adót fizessen bárki is mint egy evás. Az ugyan csak néhány százalék, de ezen felül mindenki fizet még plusz 25 százalék áfát. Csak azért nem jön ki belőle az állam, mert olyanoknak adják, akik nem érdemlik meg, plusz szétlopják.

Ráadásul munkára nem ösztönöz.

Kalmár 2011.05.26. 08:19:30

@lanyi: "Akkor miért hiányzik kb. 3-4 ezer ember folyamatosan az állományból?"

Azért mert a szocik nem vettek föl rendőrt.Nem volt rá pénz. Mire kitanulja az életben is a szakmát és lesz egy kis tapasztalata, kapcsolata, már megy is nyugdíjba. Pont abba a konditerembe járnak sokan közülük ahová én is járok évek óta. Mindenkinek dolgozni kell, azoknak is akik kamu nyugdíjban ülnek a mi adónkból. Ma az induló rendőriskolába 500 helyre 2000 fölötti a jelentkező. Szóval überfrankó.

"A Mol részvényvásárlás hosszú hosszú ideig csak pénzbe fog kerülni.Ugyanis a hitelt (még ha maga Orbán is veszi fel) vissza kell fizetni."

Ez egyszerűen tévedés. A MOL vásárlása nem fog semmi extrába sem kerülni. Ez egy már lehívott hitelből lett kifizetve amit a szocik vettek föl az IMF-től és meg nem költöttek el. Ez a költség már megvan, fizetjük a kamatait. Inkább a nemzeti vagyont gyarapítsa egy nyereséges stratégiai válalatban, mint számlán pihenjen. Állami tulajdonban lévő kp-ból állami tuljdonban lévő részvény lett. Mindenkinek dolgozni kell. (még a pénznek is)

"Semmi, de semmi sem történt ezidáig ami a gazdaság rendbetételét szolgálná.
A 100 ezer fős közmunkaprodram olyan mintha 100 ezer nyugdíjas utcát söpörne. "

Ezt nem is értem. Nem sorolom a rengeteg törvényt ami ezügyben született.
A közmunka lényege pedig nem a segélyes sepregetése, hanem az, hogy nem jár segély annak aki nem veszi ki a részét a munkából. Mindenkinek dolgozni kell, még a segélyeseknek is. Egyébként a borsodi települések csatornáinak és vízelvezetőinak a karbantartása nem kis összeg. A kár amit a víz okoz még nagyobb. A cél pl ennek és az ehez hasonló gondoknak a megoldása egyúttal, nem a por kergetése a főtéren.

Ettől is és még a sok száz hasonló lépéstől erősödnie kell a gazdaságnak. Ezt a számok 2-3 év alatt már megmutatják. Ha nincs is végeredmény ennyi idő alatt, de a tendencia jól mérhető lesz.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.05.26. 08:19:38

@ifrance:
"lehet, hogy alulról nem néz ki jól, de akkor is az az egyetlen módja az ország felemelésének, hogy a teljesítményt elismered, és jutalmazod. ez valszeg nem fog segíteni a ma betanított munkásán, de a gyerekét -ha van esze- már nem fogja hagyni sörözni tanulás helyett..."

Kikről is vehet példát???
Az orvosokról? A tanárokról? Stb.
Lol!

Ha csak egy kicsit is igazad lenne, milyen jó lenne!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.26. 08:21:18

"Szijjártó: minket véd a vonalkód a kérdőíven

Népszabadság 2011. május 26. 07:40
Szijjártó Péter szerint a szociális konzultáció céljából, Orbán Viktor nevében megküldött kérdőíven a vonalkód arra kell, hogy illetéktelen ne tudjon véleményt mondani a nevünkben - írja a Népszabadság."

hirszerzo.hu/belfold/20110526_szocialis_kerdoiv_vonalkod_szijjarto

Ez úgy baromság, ahogy van! Ezzel pont lehetőség adódik, hogy visszaéljenek mások az adataimmal, és akár lejáratásra is használhatják. Ugyanis a "károsult" soha nem tudja meg, hogy papírja beérkezett, és mit tartalmaz.

Nzoltan 2011.05.26. 08:22:07

@BPBP: Ez baj, de mást sajnos nem tehetsz. Az almúlt 17 évben mióta dolgozom, nekem sem volt sok nyaralás miegymás. Soha nem kerestem nagyon szarul az igaz, de huszonévesen mindíg bevállaltam a napi 12-14 óra munkát. Most közel a negyvenhez már nem megy, hamarabb fáradok.

Nzoltan 2011.05.26. 08:24:39

@BPBP: Ez szerintem változni fog. Ahogy kivándorol egy csomó orvos, vagy elhagyja a pályát a sok tanár, a hiány miatt biztosan emelkedni fog a juttatásuk.

porfelhő 2011.05.26. 08:25:09

Rezidensek: soha nem tapasztalt az elkeseredettség az orvosok között "

www.hirado.hu/Hirek/2011/05/26/07/Rezidensek_soha_nem_tapasztalt_az_elkeseredettseg_az_orvosok.aspx

tavaly 1100 orvos hagyta el Magyarországot, ami olyan, mintha Bács-Kiskun megye összes orvosa elment volna. Szeretnék megelőzni azt a bajt, ami spontán is kialakulna: azt, hogy az egészségügy összeomoljon – szögezte le Papp Magor.

Hangsúlyozta: bizonytalan kormányzati ígéretekkel már nem lehet megállítani ezt a folyamatot.
Ha a kormány nem tud forrást teremteni a béremelésre, akkor később majd azt kell megmagyaráznia, miért nincsenek orvosok az országban. "

Erre is lesz magyarázat. Végül is újjá kell szervezni az országot, a kormány szerint.
"A jólét vége...... " Egyes társadalmi csoportoknak volt egyáltalán vala is jólét?
Vagy csak én nem emlékszem?
Talán, egy pici jobblét.
:)

nabazzmeg 2011.05.26. 08:26:33

ezt azért valaki kifejthetné, hogyan is gondolták a narancsos elvtársak:
"valamint az emberek meggyőzését arról, hogy egyhavi fizetésükről, illetve nyugdíjukról mondjanak le."

index.hu/gazdasag/magyar/2011/05/25/orban_a_joleti_gazdasagnak_vege/

Érdekes megfogalmazás, ha esetleg úgy értette, hogy további pénzt vesz el tőlünk amit én éljek meg úgy, hogy lemondtam 1 havi béremről. Már miért is? Kiért is? mit ad cserébe? nekem semmit? hát másnak? megérdemli? folytassam?
Hát nem fogok. Mondjon le ő - a levegővételről, nekem már az is elég lesz.
A cikk másik érdekessége: mikolai estván, OECD-nagykövet. Komolyan mondom, ezt a semmire sem jó balféket hová nem nevezik még ki, hogy még több kárt okozzon? szánalmas ez az egész, amit nem is bánnék, csak ezek a gyerekeim jövőjét kúrják amúgy éppen folytatólagosan el.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.05.26. 08:29:48

@Nzoltan:
"Ez szerintem változni fog. Ahogy kivándorol egy csomó orvos, vagy elhagyja a pályát a sok tanár, a hiány miatt biztosan emelkedni fog a juttatásuk."

És a megbecsüléshez az kell, hogy kiürüljön az ország? Katasztrófa! Félő, hogy akkor már nagyon késő lesz!

aszekelyek 2011.05.26. 08:30:22

Kedves Gábor! Jegyzet tőlem. Egy éves kormányzás után nem akarta folyvást sem a választó, sem az ellenzék leváltani. HA azt csinálták volna azután, amit megyó bá mondott, egy évvel később, 2004 nyarán nem tök üres kassza lett volna vélelmezem. Állandóan azt hallom, jó és rossz értelemben, hogy miéért nem bajnai kormányzását folytatja és ha igen, LMP akkor miért teszi. LMP, schifferke, parlamentben mondta, hogy olyan ez a szociális kiadás csőkkentés, mintha IMF ajánlást-nem ezt a szót használta- teljesítenének Orbánék. Ez nem korrekt, hogy ezekre a kiadásokra mondja, melyeket nagyon elkerült gyurcsány és bajnai, amikor megszorítottak. Nem fokozatosan és lassan csökkentették, ahogy kiderült, milyen kevés is a pénz és milyen luxusok vannak belőle finanszírozva. A nyugdíjasok öreg tömegeit egyszerűbb volt megrövidíteni. Hiába ők szavazták be őket a hatalomba. Azt persze nem mondta ki, hogy ő támogatná, hogy a rendőri túlkapások végrehajtói is nyugodtan élvezzék a nagy nyugdíjukat. :)
MÁs. Tegnap beszéltem hosszan, németországban élő régi barátnőmmel, aki elmondta, hogy ott törvény tiltja és ez mindig is így volt, hogy ha valakit egészségkárosodás miatt helyeznek nyugellátásba, akkor egy percig is munkát vállaljon. Szép napot! :) Ő.s. Orván elmondta jó előre, még tavaly, úgy lesznek a dolgok, ahogyan a legtöbb első körös eorópai országban. HAdd emlékeztessek.:) Amikor a nagy változások mikéntjéről érdeklődtek nála sokan és hevesen.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.26. 08:31:08

@nabazzmeg: A MOL-ért megéri lemondani az egyhavi bérünkről, nem?

lanyi 2011.05.26. 08:31:15

@Kalmár:

Számos kérdésben tévedésben vagy.

Mol 3-4 százalékos osztalék esetében amitől az IMF hitelkamat jóval magasabb csak a pénzt viszi az üzlet.

3-4 ezer rendőr hiánya nem attól van , hogy a szocik nem vettek fel rendőrt. Működtek a szakközépiskolás meg az RTF.
A lemorzsolódás nagy.A pénz pedig jelenleg kevesebb mint a szocik alatt volt a rendőrségnél.

Kalmár 2011.05.26. 08:31:40

@BPBP: Sajnos ez igaz. Mindenesetre nekem az sincs rendben, hogy állami költségen valaki megszerez egy kincset érő tudást, majd kimegy külföldre és ott hálálja meg. Ott adózik és az ottani gazdaságnak tesz jót azzal, hogy magas szinvonalon gyógyítva gyorsan visszajuttatja a dolgozókat a melóhelyre. Teljesen megértem, hogy ha itthon nem ismerik el anyagila akkor logikusan ezt lépi. Biztosan hozzá kell nyúlni a fizetésükhöz is de a suli után egyből külföldön dolgozók tanulmányainak költségéhez is!! Ha kimegy és tudásához méltó fizetést kap, legalább azt térítse meg amibe ez nekünk került. Minimum. Még egy focista után is kap pénzt a nevelő klubb.

KG2000 2011.05.26. 08:36:01

Na persze Orbán ezt már régebb óta mondja. Pl. a választási kampányban azt mondta, hogy 1 millió munkahely meg hogy mindenki dolgozzon, aki képes rá. De azért jó, hogy Török Gábornál is leesett a tantusz.

A dolog érdemi részére visszatérve:
- Medgyessynek és Gyurcsánynak biztosan nem sikerült ezt a célt elérnie
- Azt nem tudjuk, hogy Orbánnak sikerül-e, de az biztos, hogy elkezdte, lásd új Alkotmány, rendőrtüntetésk, stb.

lanyi 2011.05.26. 08:36:45

@ifrance:

Akkor figyelj egy kicsit te agyhalott!:)

Az egykulcsos adó bevezetésével az alacsony keresetűek jövedelme kismértékben csökkent.A magas keresetűek jövedelme nagyon nagy mértékben nőtt.
Ezzel azt lehetne elérni, hogy a nagykeresetűek jövedelme is nőhetne, de csak kis mértékben.
Egyébként a te jólétedhez szükség vagy a szerinted alsóbb néposztályok munkájára is, jobb ha tőlem tudod.

nem_vagyok_azonos_velem 2011.05.26. 08:40:02

A JÓLÉT vége?

Miféle jólétről beszél a kedves szerző, aminek most vége van?

Eladósodás volt az elmúlt 60 évben, lopás, csalás meg hazudozás.

És nem a sosem volt jólétnek van vége, simán csak elzárták a csapokat, amikből folyt a pénz, amiből munka nélkül is fent lehetett tartani a látszatot.

Kalmár 2011.05.26. 08:43:29

@lanyi: Na ebben nem értünk egyet. Van ilyen.
A rendőrség létszámát évek óta nem töltötték fel. Létszámhiány van, mert nem volt rá pénz. A Fidesz azzal kezdett, hogy felvett kb 2000 rendőrt. A maradék létszámot szeretnék feltölteni a visszatérő munkaképes fiatal nyugdíjasokkal.

"csak a pénzt viszi az üzlet."
A IMF hitelt már felvették a szocik az akkor is kamatozik ha a paplanban tartjuk, a pénzt már egy ideje viszi. Hol termel többet, egy nyereséges energia cégben vagy egy bankbetétben?
Nem értem miért támadtok egy ennyire egyértelműen előnyös üzletet. Persze nem muszály nekünk egyetérteni.

porfelhő 2011.05.26. 08:44:34

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=431350&referer_id=friss

"Azért megért volna egy nemzeti konzultációt, amolyan "10 kérdés a Molról" kérdőívet, hogy az Orbán-kormány kifürkéssze a népakaratot, vajon a felnőtt lakosság vágyik-e egy nemzeti olajtársaságra, vagy nem annyira.

A biztonság kedvéért ezúttal a határon túl élő nemzettársainkat is kérdőre lehetett volna vonni. Olyan értelmes kérdésekkel, hogy például: vannak, akik szerint nagy probléma, hogy a rendőrök, orvosok, mindenféle közszolgák fizetése megalázóan alacsony, az egészségügy, a kórházak romokban, a közösségi közlekedés az országban és a városokban fatális állapotban van, az állam és az önkormányzatok nyakig ülnek az adósságokban, ezért nem olajtársaság vásárlására kéne költeni a bruttó nemzeti össztermék (GDP) közel két százalékát.

Mások szerint viszont inkább kapjanak az orvosok utcaseprői bért, dőljenek a betegekre az omladozó kórházak, a pedagógusoknak pedig kopjon fel az álla, a rendőrök jöjjenek vissza a korkedvezményes nyugdíjaikból az utcasarkon támasztani a falat, minthogy lemondjunk a szent korona egyik legszebb gyémántjáról a nemzeti olajtársaságról."

Ön mit gondol?"

Jól van ez igy? ! A jólét vége...... valaminek a kezdete?.....

nem_vagyok_azonos_velem 2011.05.26. 08:44:46

@Kalmár:

"Ha kimegy és tudásához méltó fizetést kap, legalább azt térítse meg amibe ez nekünk került. "

HOVÁ megy ki, te agyhalott?

Uniós polgár az unión belül ott vállal munkát, ahol akar.

Senkinek ne kell semmit meghálálni, ugyanis azért cserébe, hogy neki volt 5 jó éve az egyetemen, apját-anyját egész életében sarcolja az állam.

Ver Sacrum 2011.05.26. 08:46:48

Az üzenet mindkét esetben: "Nincs pénz."
A többi díszítés.

porfelhő 2011.05.26. 08:48:34

oppá" lemaradt. a fenti cikkből.

Így megy ez.......

:)

Kalmár 2011.05.26. 08:49:00

@nem_vagyok_azonos_velem: Az anyáddal beszélj így te ostoba korcs.

Dendrobatidae 2011.05.26. 08:51:24

Vicces, mikor olyan emberek beszélnek munkáról, meg munkaalapú gazdaságról, akik életükben még két percet nem dolgoztak, soha még értékteremtő munkát nem végeztek. Az iskolapadból beestek a parlamentbe és húsz éve ott eszi őket a fene. Nulla élettapasztalat, maximális egóval meg pofával.

Arra meg külön kíváncsi leszek, miként fog lemondani egy minimálbér közelében foglakoztatott munkás az egyhavi béréről a kisnyugdíjasokról már nem is beszélve. Ezt valahogy elfelejtette itthon közölni. "Ne az emberek fizessék meg..." hát persze...

aszekelyek 2011.05.26. 08:52:00

@BPBP: Nem tudom hogy ön értesült-e arról, hogy ez a súlyos mértékű elvándorlás, amit örökül kapott a kormány, pénz nélkül rá és nagyadóssággal, mikor lett nagyon, nagyon aggasztó. Amikor gy.f reform címén szabad kezet adott az szdsz hozzá nem értő és közutálat tárgyává váló minisztereinek. igen. Akkor nagy elbocsátások is voltak. Nem csak elvándorlás. Kivontak vagy ezer milliárdot az eü-ről azok alatt az évek alatt és az értékesíthető dolgok értékének sorsáról sem tudunk semmit. hogy valamire, munkakörülmények javítására, vagy bérfejlesztésre költötték volna. Saját pénzük emelésére igen. Arra pontosan emlékszem. H ágnes még csak samesz volt molnárnál, amikor millió fölé emelték a pénzét. Ezért a botrányért, amit elkövettek az egészségügyünkkel. Amit ők romboltak le. Az nagyon szomorú, hogy a szocik, nem tanulván semmit a szociális népszavazásból és az szdsz kihajításából a hatalomból, nyomták tovább az orvosgyalázó szövegeiket. Tovább uszítottak rájuk, egyszóval Ahelyett, hogy beláttál volna, nagyon elqrták azt is. Természetesen nem a válaszom a kérdésére. Ám ehhez először fedezet kell. Leakasztani nem lehet pénzt. Csinálni is nehéz, ekkora adóssággal. Újabb adósságot pedig egy ilyen meg nem térülő dologra nem lehet felvenni. Rendet raknak a kiadás oldalon, és nem mondanak le egy fillér bevételről sem. A tendenciát kellene figyelemmel kísérni. Meg azm hogy azokban az években, mennyire ellenezte az akkor ellenzékben lévő FIDESZ-KDNP azt a rombolást. Saját fülemmel hallottam, amikor azt mondták, gondolkoztak ilyesmiben de minden számításuk azt mutatta, ez nem járható út. NEm is léptek arrafelé egyet sem, Kizárólag a körzeti orvosoknál magánosítottak. aKIK SZERETNÉNEK JOBB ELLÁTÁST, AZOK IS TÜRELMETLENEK ..Ennek a lehetőségét vette el a szdsz és az mszp koalíciója mindannyiunktól. Valamit helyrehozni sokkal nehezebb, mint szétbarmolni.

Szimba 2011.05.26. 08:52:54

Azért a politikusok szellemi, értelmi színvonalára jellemző, hogy egy év kormányzás után már képesek levonni azt a következtetést, amit egy átlagos háziasszony az első fizetése beosztása után.

blah 2011.05.26. 08:57:09

Lemaradtam valamiről? Volt itt jóléti állam?

Badbitie 2011.05.26. 08:57:32

Rosszabbul élünk, mint egy éve.

Csigorin 2011.05.26. 08:59:12

Jolet?! folyton azt halljuk hogy vege a joletnek... merthogy eddig milyen hudejol eltunk. Akkor miert van az hogy az elmult husz evben folyamatosan egyre szarabbul elunk? Legalabbis a nagy tobbseg...
Az arak majd a szazszorosukra emelkedtek, a berek meg kb a tizszeresukre...

igenember 2011.05.26. 08:59:22

A szociális konzultáció keretein belül hadd javasoljak Orbán Vezérnek egy pár munkával kapcsolatos idézetet, amit esetleg hangoztathatna:

A munka nemesít.
A munka szabaddá tesz.

Vezérem remélem elégedett vagy hű szolgáddal. ^^

Badbitie 2011.05.26. 09:00:08

@Blogger Géza: A közgéppel kapcsolatban tagadni a fidesz közeliséget és a pártfinanszírozást majdnem olyan szép próbálkozás, mint Szíjjártóról próbálnád bebeszélni vkinek, hogy a véleménye bármiről szögesen ellenkezik Orbánéval.
Szóval sok sikert, jó erőt, egészséget és kitartást a fentiekhez!

aszekelyek 2011.05.26. 09:01:45

@Kalmár: juj. megnézem mér, mivel érdemelte ki ezt:) nem szoktál így:) Azok alatt az évek alatt meg elég sokat kell rákölteniük.Míg lesz egy használható diplomájuk. Lehet, hogy vannak, akik azt képzelik aluliskolázottságukban, hogy ma is ingyen járnak egyetemre és mindent az állam fizet és egy forintból lehet mellette élni is? Alighanem. Csak a tankönyvek és bértlet ára, és nappalin tanulónak nincs ám fincsi fal állás, mint volt horngáborélnak. Juj, ettől be lehet gurulni télleg.:D Nekem tegnal sikerült este A TÉT-et nézve megint. Ungvári és bánó ritka undokságok duettben. Meg az a kis ellenszenves , agresszív bulvárhős, a vörös mellénykében, brrr.... Két komoly ember azért volt , akik miatt néztem.

aszekelyek 2011.05.26. 09:04:13

@Badbitie: nem olyan és bizonyítani kellene. Tényekkel. Valami 2007-es delawari akárkik emlegetése az nem kétséget kizáró bizonyíték. Nagyon gyenge ez a hasonlat is. Sőt.

aszekelyek 2011.05.26. 09:06:40

@Dendrobatidae: kedves kommenttárs. Az, hogy egy miniszterelnök négy évig remekül kormányzott és Magyarországot felívelő sikeres országgá kormányozta, ön szerint sem nem munka, sem nem értékteremtés? Gratulálok. Ön a rosszindulat etalonja. Másként, pontosan tudodm, kiknek a szövege ez. Nekem is nyomták a suttogóban. 2002 óta.

a-kis-herceg 2011.05.26. 09:07:14

@blah: hát lemaradtál...

osztottunk gyárakat, privatizáltunk földeket, felvettünk 2,5-3 millás fizetéseket sok helyről plusz költségtérítéseket, a baráti cégek visszaadnak, a támogatók ingyen utaztatnak-etetnek stb. sőt intézményeket is adnak kedvenc hobbijainkhoz... stb

a jólét vége. az S8 ról le kell mondanunk, A8 ra vissza... hacsak...

hacsak nem vállaltok be egy havi fizetésről lemondást... keveseljük a 82%os dán adótartamot... kérünk minden nemzeti érzelmű hazafit, hogy utaljon át nekünk pénzt...

@Badbitie: a zemeberk élnek rosszabbul... a fides vezetők nem dolgoznak és mégis jobban élnek...

jólétvégét mindenkinek!

nem_vagyok_azonos_velem 2011.05.26. 09:07:44

@Kalmár:

Mi van bazmeg, fáj az igazság? Te is az állami csöcsön lógva élsz jól?

aszekelyek 2011.05.26. 09:09:46

@nem_vagyok_azonos_velem: mi az az igazság ? nem leltem rá én sem. Ide kéne trágárkodnia. kipontozom, jó? ..................

Szelid sunmalac 2011.05.26. 09:10:50

Haaat...nem is tudom. Tanultam, dolgozom. Dolgozik a parom, apam, anyam, a parom apja, anyja. Apam 50 evesen elvegezte az egyetemet, mert kertek a papirt, amit nem helyettesitett 34 ev tapasztalata.

Megsem latom, hogy egyrol a kettore jutnank. Hol van a jolet? Es mi lesz ha most vege lesz?

aszekelyek 2011.05.26. 09:12:13

@Ver Sacrum: Megyónál akkor fogyott volna el? érdekes, csak egy év múlva lett kissé világos de jól elfüggönyözték fleto ajnározásával.Így lehetett. ezzel szemben, ennél a kormánynál sok ve tudtuk. előre.

blah 2011.05.26. 09:13:13

@a-kis-herceg: ja, hogy Viktor nem a néphez szólt...

Kabbe (törölt) 2011.05.26. 09:15:49

hol vannak a munkahelyek?
külföldön.

sunázósün 2011.05.26. 09:17:11

"Az, hogy egy miniszterelnök négy évig remekül kormányzott és Magyarországot felívelő sikeres országgá kormányozta" GIGALOL

gejzabá 2011.05.26. 09:18:18

@aszekelyek:
Dehogy fideszközeli, sőt jegyzőkönyv sincs róla. Csak éppen:

"Petykó Zoltán, a Közgép felügyelőbizottságának elnöke a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöki posztjáig vitte. Hatáskörébe így nem kevesebb tartozik, mint a magyar fejlesztések támogatását szolgáló európai uniós források felhasználása, felosztása. A kiemelt csapat tagja Schváb Zoltán. A Közgép volt építési igazgatója a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkári székét foglalhatta el. Látókörébe tartozik minden, ami úszik, gurul vagy repül hazánkban. De fontos ember lett a Közgépnél évtizedeket lehúzó, majd a cég tulajdonossá válása után a TE Ganz Röck Rt. vezérigazgatójaként dolgozó Gopcsa Péter is – a felszámolás alatt álló transelektrós kazángyár volt vezetője az Országos Villamostávvezeték Zrt. vezérigazgatója lett..."

nol.hu/gazdasag/20110212-a_mor_megtette___

Gomezke 2011.05.26. 09:19:14

Olvasom az érveket pro és kontra a rendőrség számának bővítéséről. Én azt hiszem mára a rendőri hivatást a BKV ellenőr társadadlmi elismertségének szintjére sikerült leküzdeni. Gyakorlatilag pénzbeszedők lettek, csak velük szemben nem elég egy vonaljegy megvásárlása. Az ország gépjárműparkjának kb, háromnegyede nem felel meg maradéktalanul a '97-es KÖHÉM rendeletnek. Két gyereküléssel a hátam mögött nem vagyok sem notorius gyorshajtó, sem maligánhuszár. Viszont tizenéves autómmal potenciális áldozata vagyok ezeknek az útszéli sakáloknak. Feltételezem, nem hobbiból csinálják. Gondolom amikor ezt a pályát választotta a törvényesség, a rend meg hasonló, mára kiürült fogalmak terelték oda.
Tehát, ha én találnék némi elkülöníthető keretet, nem a létszámot bővíteném hogy még több alulfizetett, kiábrándult egyenruhásom legyen. Én igyekeznék javítani a munkakörülményeiken, megemelném a fizetésüket, és hagynám őket dolgozni. Azt hiszem nekem néhány év múlva kevesebb megrendelésem lenne rendőrcsizmára, de azok akik felhúznák talán büszkén, egyenes gerincel és mindenki megelégedésére viselnék...

a-kis-herceg 2011.05.26. 09:21:12

na itt van... sorban

- háborús gazdaság,
- majd jóléti
- majd munka gazdaság (tegnap volt, de már nem aktuális)

jön!!! jön!!!! az újabb: ALANYI JOGÚ gazdaság...

csak mexületni kell. kipottyanni és "dől a lé" - a parasztoknak + t

www.tozsdeforum.hu/i/c-alanyi_jogon_jarhat_lakas_a_romaknak_-menu-cimlap-submenu-onearticle-news_id-427935-red-hs.html

Kalmár 2011.05.26. 09:24:33

@aszekelyek: Az igaz, hogy nem mentes a költségektől egy egyetem, de a megszerzett tudás színvonalához képest magyarországon nagyon olcsón lehet tanulni. Ha koppanás nélkül megy külföldre akkor miért fizessük mi közösen?
Sajnos azt tapasztalom, hogy harmadéves mérnökhallgatókkal kötnek szerződést külföldi nagyvállalatok, hogy tanuljon magas átlaggal és ha befejezi a sulit 3-5 évig nekik dolgozzon. 1-2 ezer euró/ hó-ról van szó. Ennek persze nem tudnak ellenállni így ipari méretekben szippantják el az agyakat. Hülye érzés, hogy én a sulit fiztetem az adómból a multi pedig örömmel szerződteti, mint egy focistát "apró pénzért".
Világos, hogy rendezni kell valahogy a bérüket, bár egy lépésben ilyen nehéz helyzetben, ez nem lesz könnyű.

A kitörésem egyszerű, amúgy is kissé nyűgös napom van de sosem bírtam, ha valaki előzmény nélkül egyből belegázol a másikba a véleménye miatt. Az ilyen számomra hulla és nem kímélem.

lüke 2011.05.26. 09:24:45

@nyünyüge: mit?
egy megérett a meggy?
a meggymag jó üzlet:)ma is, s régen? emlékszel..
/nálunk otthon meg szimbólum: anyám kolléganöje a meggymagból kandidált/

lüke 2011.05.26. 09:26:04

@Szentpeter:
miért fogorvos talán?

moncayo 2011.05.26. 09:28:45

Hát igen, rendben is lenne. Mindenki éljen meg a saját munkájából. Nincs állami egészségügy, nyugdíj, rendvédelem, stb. Eddig még rendben is lenne. Akkor csak azt mondja meg valaki, hogy az általunk megkeresett jövedelem felét miért nem nekünk adja a munkáltató és miért az államnak. A feléből miért fizetünk 16% SZJA-t, nyugdíjat, majd a maradék (cca. 30%) negyedét miért veszi el (forgalmi) adó formájában és az így megmaradt cca. 20%-ot miért terheli még jövedéki és vagy további 20 féle adó? Nos, ezért is vagyunk ott, ahol vagyunk.

lüke 2011.05.26. 09:31:09

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:
s ez igy megy már 200 éve..........

dzsaszper 2011.05.26. 09:31:23

Ha most a munkaalapú társadalom jön, akkor nem értem, mit packáznak a rezidensekkel. Egy 500 milliárdos akvizíció árnyékában...

a-kis-herceg 2011.05.26. 09:31:29

@moncayo: az hogy beszedik még nem lenne gond...
enyni rakás pénzből lehetne közműves sör és ingyen benzin...
ez hiányzik... hogy legyenek állami szolgáltatások...
pl egy kilométer vasút felújítás TÍZSZERES ÁRON... déjavu...

mellesleg a spekulatív kapitalizmussal mi szakítottunk, sajnos a többiek nem...

www.stop.hu/articles/article.php?id=880489

a-kis-herceg 2011.05.26. 09:34:02

"A csökkenés tavaly májusban kezdődött"

mivolt tavaly májusban??? csak nem valami forr a dalom?
hogy is van a kilenchónappal? mikor lesz pozitív fordulat?
talán a munka világa? mégjobb létre fordulunk?

hetivalasz.hu/itthon/dobbenetes-szamok-eltuntek-az-ujszulottek-38113

Murderface 2011.05.26. 09:40:25

Ez nekem nagyon ismerős szöveg... Több helyről is :)

GULAG tábor kapufelirata: „A munka becsület és dicsőség dolga, a szabaduláshoz vezető út.”
Koncentrációs tábor kapufelirata: "A munka szabaddá tesz."

Készüljetek fel, jön a "szép új világ" :D

a-kis-herceg 2011.05.26. 09:42:28

ha ezt a pofátlan szóvivőséget eltűritek akkor a hátatokon fát lehet vágni...
elátkozott buta birka magyar PARASZTok!

"Szijjártó: minket véd a vonalkód"

kívánom hogy őt is egy vonalkódos öltözet védje...
és néhány függőleges vaspálca az ablakán...

"Segítségével megakadályozható, hogy az állampolgár nevében valaki más töltse ki a kérdőívet, és küldje vissza illetéktelenül"

nehogy valaki illetéktelenül küldje vissza... ízlelgetem...

a fejetekre sz@rik, hugyozik... valahogy nekem ez jut eszembe

nem is értem miért... miért dühöngök...

amikor tényleg gáz lenne ha 50,1% os aránynál egy olyan fontos kérdésre pl hogy fizetést a munkáért lehessen kapni... arra csalók miatt rossz választ kapjunk és ne a NÉP valós akaratát tudjuk meg...

kérem hogy védjenek meg ! köszi viktor! apropó mikor lesz már a vik tor?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.26. 09:45:44

@Gomezke: hogy lehet egyenes gerinccel radarozni egy autópálya kivezetőn 100 méteres szakaszra érvényes 50-es tábla mögött?
Utána hogy lehet egyenes gerinccel azt mondani a lakásbetörés után, hogy a "tettest természetesen nem fogjuk megtalálni"?
Majd egyenes gerinccel küldeni egy harmincezres csekket, mert 1 méterre parkoltam egy zebrától, Buda zöldövezetében, szombaton?
Még később hogy lehet kimenni az utcára a kiváltságaink elvétele ellen, várva polgártársaink szolidaritását?

sunázósün 2011.05.26. 09:48:22

Hamarosan Szájjártató gatyája lesz vonalkódos.

Szimba 2011.05.26. 09:49:33

Álljon meg a nászmenet!

Medgyessy És Orbán nem Mo.-ra gondolt, amikor jóléti államot emlegetett, hanem Európa háború utáni Franciaországát, Nyugat-Németországát, Ausztriáját, Angliáját, Svédországát stb.

A volt szoc. országokban nem volt jólét, legfeljebb bizonyos fokú biztonság (munkalehetőség, bér, nyugdíj, egészségügy, oktatás - minden meglehetősen alacsony színvonalon és kölcsönökből).

A rendszerváltást követően nálunk a különböző kormányok igyekeztek fenntartani az addigi juttatások, segélyek, fizetések, ingyenesség szoc. rendszerét, de gyorsan kiderült, hogy ez nem megy.

- A szociális érzékenységből rokkantnyugdíjazott munkanélküliek, mostanra már nem váltanak ki rokonszenvet.
- Nem váltanak ki együttérzést a lestrapált rendőrök, mentősök, tűzoltók, bányászok, akik hamarabb mehettek nyugdíjba.
- Nem tudja a társadalom tolerálni azokat a rétegeket, amelyek nem tanulnak, nem szereznek használható szakmát, nem dolgoznak (elsősorban cigányok egy rétege).
- Nem mernek gyereket szülni, különösen nem többet vállalni a fiatalok, akik az állandó változások, adók megjelenése között nem érzik magukat biztonságban.

Kevesebb dolgozó, kevesebb bevétel, szűkebb kölcsönvetés, kivándorló értelmiség...stb.

Kalmár 2011.05.26. 09:49:48

@a-kis-herceg: Pedig biztosan sokan állnak lesben, hogy kitöltsék helyettem.....ez a kód milyen hülyeség!
Azt hiszem így én sem küldöm vissza. Pedig nem vagyok kimondottan ellenzéki ...

ssi 2011.05.26. 09:50:19

kultúr- s még milyen politika? -> színház <- közönség

"650 ember .. akinek Nemzeti Színházba volt jegye a május 25-i Az ember tragédiájára ..
A teljes(!) nézőtér ugyanis 10 percen keresztül állva tapsolta és ünnepelte az előadást, a színészeket és a rendezőt, aki történetesen a teátrum igazgatója is egyben ..
ez a színházi szakmában sem mindennapinak nevezhető esemény is kap akkora nyilvánosságot .."
www.168ora.hu/arte/varatlan-fordulat-a-teljes-nezoter-felallva-tapsolt-alfoldinek-76287.html

ki bízik az emberekben?
hogyan üzennek az embereknek?
mi a bizalom?
engedelmesség: ideológiai meghatározottság és/vagy gazdasági függés?
milyen a működés, ha fontos, kik a hívek, amúgy mindenki boldoguljon/helyezkedjen maga ...
hol/mi a jutalom? milyen érdemek mellé szegül?

=> jóléti állam új dimenzióban: szeretni akkor is lehet, ha az egyének adnak bele többet, nem az állam, csak .. milyen elvek mentén?

nagyon szép napot mindenkinek! :-))))))))))))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.26. 09:51:05

A cím annyiban nevetséges, hogy mikor volt itt jó lét?

a-kis-herceg 2011.05.26. 09:52:54

@Kalmár: ne félj fidesznyik. szájártó megvéd téged is. kell a lista.
nem kiscserkészek... nagy nyaralás lesz... építőtábor... heverek, buli, junta...

jog-ász 2011.05.26. 09:53:58

milyen jólét is volt itt?megértem ha a svédek azt mondják nincs tovább, nem birják a jóléti államot fenntartani, jöjjön a spórolás.

de azt gondolom hogy ez egy diszkrét cigányozás volt OV részéről, meg a sok rokkant és egyéb nyugdijas pellengérre állitása- a jóléti állammal csak az a gond, hogy ott van munka, és munkaerőt keresnek, itt meg nincs munka csak munkaerőt eresztenek be a virtuális munkaerőpiacra.

Kalmár 2011.05.26. 10:01:14

@a-kis-herceg: Nos egyetértettem veled. Erre azért nem sokszor volt példa. Ha neked erre az a reagálásod, hogy belém könyökölsz akkor rohadj meg büdös kis buzi.

dögölj meg 2011.05.26. 10:01:57

"Nálunk a gazdaság stabil és nagy a jólét"
"Minket irigyel fél Európa"
Na ennek tényleg vége.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.26. 10:05:01

@dögölj meg: most lecsapolják a mocsarat, a békák dolgozni mennek a sivatagba.

a-kis-herceg 2011.05.26. 10:05:45

@Kalmár:

1. egy fidesznyik nem tud egyetérteni velem őszintén... ez paradoxon lenne...
2. miért pont a vonalkódjuk nem teccik? ez hab a tortán...
3. ha csak ebben értesz egyet, akkor a szíjártó kamu szerinted OK.
4. nem könnyököltem. azt mondtam. a szíjártós barátod majd megvéd...
5. neked nem kívánok semmi rosszat, áldozat vagy. a vezérednek...

jólétvégét!

subtotal 2011.05.26. 10:05:51

munkaalapú gazdaság = China in my mind

Szerintem az övében is.

Hmmm... 2011.05.26. 10:09:06

Fordítok:

Vége a jólétnek a Zátlagember számára. A Húsosfazék mellett ücsörgőknek viszont most jött el igazán a Kánaán, és aszongyák, hogy ezt tudomásul kell venni, hiszen ők aggyák a Munkát... és különben is: ők Tuggyák és ők Lyót akarnak... ezért aztán felesleges minden Vitya, Ellenőrzet- és Érzet.

Áhhh... előbb asszitálunk az ország kirablásához, részt is veszegetünk benne, amennyire engedik, aztán a stipi-stopit követően aszongyuk, hogy Stop... a Zegész egy Hányadék...

Ahelyett, hogy egészséges vita, megegyezés, totális átláthatóság és civil kontroll lenne.

Yasashi Tanuki 2011.05.26. 10:16:30

Ezt a beszédét OV a munka alapú gazdaságról elmondhatná egy belföldi roadshow keretében Durándán, Enyingen, Hétesen, Hajduhadházon, Gyöngyöspatán és az ország más munkakultúrát erősen nélkülöző részein is.

Esetleg készíthetnének hozzá egy illusztrált naptárat is, hogy az érintettek biztosan megértsék az Idők Szavát.

a-kis-herceg 2011.05.26. 10:22:56

@Yasashi Tanuki: ott is ródsózik. a soft verzióval, alanyi jogú lakás a cigányoknak....

nabazzmeg 2011.05.26. 10:24:10

@vinczej: neked lehet, hogy megéri de én egy fia liter üzemanyagot nem kaptam még tőlük ingyen és egy MOL részvényem sincs.
1ébként téves dolog azt hinni, ha ismét többségi tulajdonos lesz a magyar állam, akkor olcsóbb lesz a benzin, vagy abból valamit is látnak a zemberek. Ez pont arra lesz jó, hogy onnan is lehessen lopni, meg a haverokat/rokonokat oda lehessen ültetni, az erre felvett IMF hitelt meg majd fizethetjük szépen vissza, meg még majd a gyerekeink is. Úgyhogy én annyira nem tapsolok, ha nem muszáj.

panelburzsuj 2011.05.26. 10:27:55

fidesz.hu/index.php?Cikk=163229

"A miniszterelnök meglátása szerint Európa elmúlt száz éve három szakaszra tagozódik: a háborús gazdaság és a háborús társadalmak kora után létrejött a jóléti társadalom és a jóléti gazdaságok kora, s "most az a kérdés, hogy sikerül-e Európának a világ többi részét követve átalakítani a gazdasági és a társadalmi rendszerét munkaalapú gazdasággá és társadalommá."

a világ többi részét követve

Ez valahogy kimaradt minden általam eddig látott értékelésből.

Így ebből a posztból is.

Pedig csak így érthető a történelmi tett: soros elnökként Magyarorország (azaz Orbán Viktor) mutatja meg Európának a kiutat a hitelbe henyélés korából.

gejzabá 2011.05.26. 10:31:24

nabazzmeg, a kérdésben rejlő irónia nem tűnt fel?

tede 2011.05.26. 10:31:36

Bogár professzor elmondta ezt már sokszor, jólét? Nevetséges. A 20-30 évvel ezelőtti szinten vannak a reálbérek. Közben eladósodott az ország és elvesztette a vagyonának nagy részét is.
ÉS akkor jönnek a politikusok, hogy vége a nagy jólétnek.

panelburzsuj 2011.05.26. 10:39:58

@tede:

Ezt valóban sokszor elmondta.

Az viszont új értékelés részéről, hogy a Fidesz-kormányzat is a "globális szivattyú" mellé állt, azaz a pórnép megkopasztásával és összeugrasztásával kíván kimászni pénzügyi-politikai csapdából. És az is úk, hogy negyedszázad pátyolgatás után most - e téren legalábbis - fölmondja az együttműködést kedves tanítványaival.

Labancz 2011.05.26. 10:40:19

2003-ban egy hazaáruló, mocskos kommunista ügynök mondta ezeket. 2011-ben ... Nos, mi is a különbség?

a-kis-herceg 2011.05.26. 10:40:58

öszöd ötéves fordulója... méltó ünnep. megint kamingaut? FLETÓ:

"...vannak az MSZP-ben, akik elfogadják, hogy helyben vagy országosan valamely cél érdekében háttéregyezségeket lehet kötni a Fidesszel. Minket zavar, hogy a Fidesz és az MSZP informális pártpénztárnokai együttműködnek"

nol.hu/belfold/gyurcsany__a_fidesz_es_az_mszp_informalis_partpenztarnokai_egyuttmukodnek_

Kalmár 2011.05.26. 10:44:09

@a-kis-herceg: Nocsak a büdös kis buzi a évszázad férgének a szószólójává lesz? Szép páros vagytok.

ifrance 2011.05.26. 10:46:03

@lanyi: a személyeskedésre nem reagálok, én kezdtem, Te egyenlítettél, 1-1. :) (egyébként az értelmes párbeszéd 90%-a ott hal meg, ha nem tudják a személyes megjegyzést intelligensen kezelni. Te tudtad, és ez tetszik.)

Valószínűleg nem fogunk ebben egyetérteni. Értem, amit mondasz, csak szerintem az elmúlt 10-20év nagyjából erről szólt, és láthatjuk az eredményét...
Ha a legálisan sokat kereső fizetését lefölözöd adóval, és abból a kevesebbet keresőt támogatod, azzal konzerválod az alacsonyabb rétegek nyomorát, mert még éppen megél, nincs meg az erős motiváció, hogy lépjen. Mert nagyon húsba vágó dolog kell ahhoz, hogy valaki x év után elkezdjen tanulni.
Mellékes hatásként pedig eléred, hogy a pályán látni tudó, és nem betegesen becsületes sokat-keresők minimálbéresekké válnak.
Ha úgy is megéri fullra bejelentened magad, hogy sokkal többet keresel az átlagnál, akkor talán kevesebben fognak ezzel trükközni.
Nem kötözködésből, de kifejtenéd mit értesz azon, hogy az én jólétemhez kellenek az alsóbb rétegek is?
Én eddig azt láttam, hogy az én jó fizetésem rendesen meg lett csapolva, és az inaktívaknak lett visszaosztva. A szembe-szomszéd meg röhögött rajtam a mazda 6-osából (minimálbéres szobafestő)... Szerinted?
Egyébként ne gondolj olyan fene gazdagnak, az 500k-s fizetéstől azért odébb vagyok kicsit. De sokakkal ellentétben nem felfelé nézek és sírok, hogy de szar nekünk, hanem lefelé és hálát adok az égnek, hogy ennyi van...

Malachi 2011.05.26. 10:48:41

nekem erről az egészről (amit Viktor mond) a "rosszabbul élünk mint 4 éve" meg a "neazemberekkelfizettessékmeg" ugrik be. ja és a hülyenépszavazás. mindenesetre izgatottan várom a további lépéseket.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.05.26. 10:49:40

@porfelhő: Én minden hónapban lemondok a fizetésem 40%-áról. Pontosabban, mivel meg sem kapom, így lemondhatok róla. Ez 4,8 hónapnyi fizetés évente. Ez elég lesz, Viktor?

Lacdelo 2011.05.26. 10:53:03

Orban most Medgyessy Petertol idez, azelott meg Bajnai koltsegvetesti kiigazitasat dicserte nyugaton.

A vegen meg OV belatja (szerintem mindig is tudta, csak igy nem tudott volna hatalomra jutni) hogy meg sem voltak ezek a szocik olyan elvetemult gazemberek, akik csak az orszag rombolasat akartak.

a-kis-herceg 2011.05.26. 10:54:32

@Kalmár: a kellemes párbeszédnek itt jött el a vége... mint a létnek, jólétnek...

Netuddki. 2011.05.26. 10:56:05

Azért elég pofátlanság, hogy pont az "állam legfőbb képviselője" akarja bedumálni a több munkát a dógozóknak. Azé a pazarló államé amelyik kb. 1 évtizede keresztül a nettóm kb. 2-szeresét nyúlja le tőlem (+még annak is az 1/4-ét ÁFA formájában). Miért dolgozzak többet kicsihuszár? Hogy az állam még többet tudjon pazarolni, ti meg lopni? Kösz, de tudok jobbat magamnak. Ti meg megélhetési politikusok menjetek el kapálni. Akkor talán megtudjátok mi az igazi munka. Piha pont orbán viktor beszél a munkáról, aki életében még egy napot nem dolgozott...

panelburzsuj 2011.05.26. 10:56:49

@ifrance:

Elvileg szép, amit írsz.

De épp tegnap írtam be a példát: gimnáziumi nyelvtanár harminc éves tapasztalattal, négy szakirányú végzettséggel, 160 ezer bruttóért. (Tegnap nem írtam: a tanerő gyermeke kb. ugyanennyit kap maszek nyelviskolai óraadóként, érettségivel és középfokú nyelvvizsgával.)

Finoman szólva is "leegyszerűsített" gondolatmenet az, ami a "lefölözött" magas jövedelmeket mind-mind, az utolsó szemig a koszos, henyélő analfabéták közé szórt ajándéknak tekinti.

Netuddki. 2011.05.26. 10:57:52

@Lacdelo: Lóphaszt ő idéz. Csak egy felolvasógép. Azoknak nincs saját ötletük akik a szövegeit írják...

Diocles 2011.05.26. 10:58:48

off

Gyurcsányék levele, forrnak az indulatok:

nol.hu/belfold/gyurcsany__a_fidesz_es_az_mszp_informalis_partpenztarnokai_egyuttmukodnek_

1. a névsorból látható, h a baloldali értelmiség inkább Gyurcsányék mellett van, Mesterházyékat a középkáderek (pl. megyei elnökök) támogatják.
elég komoly baloldali húzónevek (pl. Kósáné) vannak az aláírók között.

2. kérdés, h mi lesz akkor, ha nem szavazzák meg a pártszavazás kérdéseit, azokat sem, amelyek az átláthatóságot célozzák.

ezzel az MSZP tulajdonképpen maga állítaná ki magáról azt a bizonyítványt, h "mutyipárt", Gyurcsányék pedig erre hivatkozva szinte "morális fölény" birtokában léphetnének le...

panelburzsuj 2011.05.26. 10:59:31

@panelburzsuj:

(Ja: az egyik harminc gyereket tanít egyszerre, a másik egyet-egyet ... )

thepret · http://teneriferepulojegys.hu/ 2011.05.26. 11:05:09

Akkor jó irányba tartunk? Vagy mégsem?

Kalmár 2011.05.26. 11:05:52

@a-kis-herceg: Egész nap sírni fogok utánad. Tudod, ha neked jogod van engem fidesznyikezni akkor én bizony joggal láthatlak téged egy büdös kis buzinak. Ilyen a demokrácia, ha leköpsz valakit előfordulhat, hogy pofánvágnak.

KG2000 2011.05.26. 11:06:10

@Diocles: Érdekes ez az info, köszi (bár engem nem nagyon lep meg).

Ami még érdekesebb, sőt, ha a helyzet nem lenne életbevágó az ország szempontjából, akkor azt írnám, hogy röhejes: pont azok a balos "értelmiségiek" állnak Gyurcsány mögé istenítve őt, akik Orbán esetében személyi kultuszról és vezérelvről beszélnek. Ők aztán valóban a gyurcsányi személyi kultuszt és vezérelvet építik.

Nekem az a véleményem, hogy végül Gyurcsány fog felülkerekedni az MSZPben, és pontosan az lesz, amit Puch László pl. nem akar, egy Orbán-Gyurcsány visszavágó (már ha nem jön közbe valamilyen nagyon váratlan dolog). Az persze lehet, hogy ismét Bajnai lesz az MSZP miniszterelnökjelöltje, de mit használ, ha újra Gyurcsány lesz a pártelnök? Az kádári rendszer lenne, abból én nem kérek.

Martian (törölt) 2011.05.26. 11:06:40

Ha a jóléti állam idejétmúlt, akkor az adóztatás mai szerkezete méginkább:

home.hiwaay.net/~becraft/RUMLTAXES.html

panelburzsuj 2011.05.26. 11:09:26

@kovi1970:

Gürizett eleget gyerekkorába, tele is lett vele a hócipője.

(Ld: disznóól kiganyézása ... )

Orbánról egyébként sok rossz elmindható, de hogy lusta lenne, az elé fura feltételezés. Inkábba fordtottja okoz galibákat: akkor is képtelen nyugton megülni a hátsóján, ha pont az lenne legcélszerűbb problémamegoldási mód.

Kevesenn zűr lenne ebben a szerencsétlen országban, ha Orbán kevesebbet sürgött volna.

KG2000 2011.05.26. 11:09:48

@a-kis-herceg: Ez is érdekes. Általában, ha egy ellenzéki párt a kormány MINDEN EGYES intézkedése ellen frontális támadást indít, akkor abban az országban nem működik jól a demokrácia. Most lehet fidesznyikozni és maszopnyikozni........

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2011.05.26. 11:13:33

Nem bonyolult. Amíg van energia és technológia, addig nincs szükség mindenki munkájára, sőt, minél többen dolgoznak, annál károsabb a környezetre és az erőforrások felhasználására nézve. Persze, ezt az ellentmondást a növekedés alapú gazdaság nem tudja feloldani, hiszen a kereslet mesterséges generálása az alapja.

Tovább menve, ha csökkenteni akarjuk az államadósságot, meg úgy általában túl akarunk élni, akkor ideje függetlenedni az olajtól, megreformálni a mezőgazdaságot, ami így ismét képes lesz felszívni a képesítetlen tömegeket, hogy mindenki újra boldog lehessen, hogy a homloka verítékével keresi meg a mindennapi kenyerét.

bariga 2011.05.26. 11:13:48

Úgy lásztik Orbán Viktor 8 évvel később világosodott meg.
Ha ugyanezeket a választás előtt mondja, itt bővebben -

index.hu/gazdasag/magyar/2011/05/25/orban_a_joleti_gazdasagnak_vege/

-akkor most nem hiszem, hpgy lenne 2/3, amivel felforgatja az egész országot. Lehet, hogy majd bekövetkezik a csoda, de az áprilisi jelentések szerint együl az export számok javultak, az összes többi mutató szerint nem vált be a forradalmi gazdaságpolitika.

Bár én jobban élek, mint tavaly, köszönhetően az arányos egykulcsosnak, pedig az infláció nagyon csúnya, különösen az élelmiszeráraknak.

Indriq 2011.05.26. 11:14:14

Felötlött bennem, hogy tavaly a választások idején, semmi ilyen jóléti állam vége duma nem volt a fidesznél. Valami olyasmiről volt szó, hogy minden megszorítás nélkül szárnyaló gazdaságot fognak csinálni.

Valamelyik fidesz szavazó magyarázza meg pls.
(kár a sok csalóval jönni, van sok nem csaló is, aki megszívta)

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2011.05.26. 11:15:42

@KG2000: A demokrácia a szubjektív emberi véleményen alapszik, semmi köze a realitáshoz, nem is akarjuk, hogy legyen, miért működne jól?

ifrance 2011.05.26. 11:16:16

@panelburzsuj: nyilvánvaló, hogy nagyon komoly anomáliák vannak az állami alkalmazottak fizetésében. tolok még egy példát a tiédhez: ma voltam NAV-os ügyet intézni. az egyébként nagyon-nagyon kedves ügyintéző hölgy mondta, hogy 120 a nettója, 14éve dolgozik a cégnél, és hat éve van még a nyugdíjig.
De én úgy gondolom, hogy a pedagógusok és orvosok (sor még hosszan folytatható) megélhetését nem mindenféle kereset-kiegészítő alamizsnákból kellene biztosítani, hanem rendes fizetést kellene nekik adni.
viszont amíg ez nem biztosított, addig minden bizonnyal vagy lebeszélném a fiamat egy piacképtelen diploma megszerzéséről, vagy nyomatékosan felhívnám a figyelmét rá, hogy ezzel a választásával jó előre determinálja az anyagi körülményeit.
Viszont én hiszek abban, hogy nem csak az anyagiak számítanak ebben a világban, és akkor is boldog és elégedett vagyok az életemmel, ha egy-egy csekket félre kell tenni a következő hónapra, mert a tárgyhavi pénz elfogyott. hála Istennek ilyen elég ritkán van, de előfordul.

okossan 2011.05.26. 11:17:28

Most akkor már nem lehet majd gazdagnak lenni?

is 2011.05.26. 11:20:14

@Blogger Géza: a tenyek, a tenyek

"Egy ilyen ügylethez nem kell 2/3,"

dehogynem, olvasgasd el a cikket. ehhez ketharmados parlamenti jovahagyas kell, most is, a FIDESZnek is. ezert Bajnai el is ment megkerdezni a FIDESZT tavaly marciusban, az meg elhajtotta. a tenyek, a tenyek...

a vasutfelujitasrol szolo cikket is olvasgasd el (asszem index). mindig latom, hogy mekkora szarba tenyereltem, hogy kit kuldenek felrebeszelni. ha mar te jossz, akkor mar nagyon kell nyomni a hulyeseget. a tenyek: volt tobb ajanlat, olyan is, ami belefert volna az eredeti keretbe. ha elbaltazom a kiirast, akkor visszavonom, kijavitom, es ujra kiirom, nem pedig megemelem a keretet, es kizarok mindenki mast. ha elbaltazom a kiirast, akkor en javitom ki, es nem a miniszterelnok kormanyhatarozattal. probalkozol itt hulyere venni, de sajnos en pont eleg kozbeszerzest lattam, engem nem dobsz at a palankon.

100 MILLIARD forint. izlelgesd csak, mert ez teny. ehhez adod a neved, a hited evek ota. teged igen kemenyen basznak at ezek a fiuk. csukd be a szemed, es egy kicsit meditalj rajta. 100 MILLIARD forint.

Diocles 2011.05.26. 11:21:14

@KG2000:

Gyurcsány egy angyal Puch-hoz (!) képest.

Szerintem Puchék egyértelműen uralják a pártapparátust, kérdés, h ez mire lesz elég, ill. be merik-e vállalni a pártszavazás elszabotálását, befullasztását.

gagauzz kalauzz 2011.05.26. 11:26:22

Az újjászervezés orbáni újmagyar kifejezés, lefordítanám:

3 millió magánnyugdíj pénztár tag évtizednyi megtakarításának lenyúlása, amelyből a gazdagoknak kedvező adóreformot finanszírozzák, úgy, hogy a bérből élők többségének csökken a nettója.
Az IMF-es karvalytőke kiebrudalása az országból, úgy, hogy a nemzetáruló Fletó által felvett IMF hitelből 500 millliárdnyi MOL részvényecskét vásárolunk vissza pár 10 milliárdnyi veszteséggel.
A hatalom fékjeit és ellensúlyait oly mértékben gyengítjük meg, hogy még éppen demokráciának lehessen minket nevezni, mert EU tagország volnánk.

Érdeklődéssel várom e szent istván-i léptékű újjászervezés újabb fejleményeit.:-)

panelburzsuj 2011.05.26. 11:27:12

@ifrance:

Csak arra akartam felhívni a figyelmedet, hogy a tanulás önmagában még nem megoldás arra problémára, hogy a jellemzően és praktikusan "közösségi" formában megoldandó munkákat ellátókat évizedek óta ezzel az általad is idézett "a pénz nem minden"-dumával etetik - a szükséges pénz helyett is.

Szóval én úgy gondolom, hogy valódi korszakváltás akkor lesz itt, ha a törvénytelenül/tisztességtelenül megszerzett jövedelmeket tényleg nemre-fajra-pártra-beosztásra tekintet nélkül keményen elkezdik "becsatornázni" a közteherviselésbe.

Töprendtem az előbb, hogy az ócó kici kínai mellé mit tanulságot tehet Orbán az Európán kívüli világból: hát pl. az amerikai adószedést ...

bariga 2011.05.26. 11:33:07

Sokat emlegíik a Fideszék még most is, hogy tök üres "kasszát" vettek át. Tudja valaki ma pontosan, hogy mennyi van abban a bizonyos kasszában? Már bőven többletnek kellene lenni a nyilatkozatok szerint, ha visszarántották az országot a szakadék széléről. Bár volt azért a sufniban valami, amit ezek szerint eddig letagadtak.

ifrance 2011.05.26. 11:46:19

@panelburzsuj: ebben tökéletesen egyetértünk. érdekes, én nem háborogtam annyira, amikor kiderült, hogy hatósági jogköre is lesz a NAV-os ellenőröknek. bezzeg a fentebb már említett szembe-szomszédom. Úgy szidta a zorbánt, hogy azt sok itteni troll megirigyelné. :) sok dologgal nem értek egyet én sem velük, de ez az egy engem spéci nem zavart annyira.
ha azt az adózási kultúrát sikerülne egyetlen szoftverfrissítéssel mindenkinek a fejébe beleverni egy éjszaka alatt, ami az amcsiknál van, akkor két hét alatt nálunk is egyszámjegyűvé válhatna az áfa kulcsa pl...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.26. 11:46:33

"Ezer hektár a csókosoknak. Hatalmas a botrány Kaba térségében

..., mert a Fideszhez közel állónak tűnő személyek kaptak haszonbérbe összesen ezer hektár állami termőföldet. Feltehető, hogy ősszel majd azok vehetik meg a földeket, akik most "ideiglenesen" művelésbe kapták."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=431453

"Egy hangfelvétel szerint legfelsőbb szinten döntöttek a földosztásról. A jövő héten időközi parlamenti választás lesz a térségben, a balesetben elhunyt fideszes Arnóth Sándor képviselői helyének betöltésére."

Lacdelo 2011.05.26. 11:46:56

@Szimba:

Nagytudasu gazdasgi guru haverodnak Matolcsynak inkabb a magasfizetesuek adojanak tovabbi leszallitasara kellett volna koltenie ezt az 1,8 mrd Eurot, ahelyett hogy MOL reszvenyeket vasarol. Hiszen ez igazsagos es aranyos es erkolcsos.

Leszallithattuk volna az SZJA-t 10-12%-ra (legalabbis ebben az evben) es a gazdasag most beindulna, hiszen koztudott kozgazdasagilag , hogy ha rendelkezesre allo jovedelem no, akkor azt mind belso fogyasztasra koltik, annak 100%-at, ami mind magyar termekekre vasarlasara fordul es KKV-eknak hoz bevetelt. Az import es a megtakaritasok nem nonek egy Ft-tal se, hiszen a magyar feloosztaly minden extra jovedelmet "magunkfajta magyar" Suzukira es Tesco-s magyar tejre kolti. A hazafias magyar felsoosztaly csak Magyarorszagon belul megy vakaciozni, nehogy az extra magyar jovedelmet mas orszagokban koltse el.

Matolcsynak tovabb kellene csokkentenie a tehetosebb osztalyok adoterheit es a szegenyebbeket novelni, hiszen mar Lazar is kifejtette: "Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem”

Szamtalan nyugati pelda van, ami megmutatja, hogy a fejlett orszagok mind a szegenyek kizsakmayolasara alapoztak a gazdasagi strategiajukat ami Svedorszag, Dania es Franciaorszagban csucsosodott ki a legjobban. A gazdasagi fellendelesuket nem arra az elhibazott gazdasagi strategiajara alapoztak, hogy gyartsunk magas hozaadott erteku, jominusegu, igenyes termekeket, ami a kutatas es edukacio magasszintu fejlesztese nyoman valosulhatott meg.

NEM ezek a gazdag allamok, mind kiszolgaltatotta tettek a munkavallaloikat, versenykepesen olcsova teve a munkabereket, szocialis jutattasokat lefaragtak, hiszen "Annak annyi az élete". Ha nem dolgozik ne is egyek, meg ha beteg vagy rokkant is.

Ha a Matolcsy es OV igy folytatja a vegen versenykepesek leszunk Ukrajnaval es Indiaval es Kinaval is felvehetjuk majd a versenyt. Dolni fog a befektetes es majd mi is csinalhatunk Nike cipot, nem kell a szerencsetlen indiai gyerekeknek ehberert gurizniuk 16 orat egy nap 100 Ft-os oraberert.

Majd mi megcsinaljuk a mi rokkantnyugdijasainkkal ,nehogy mar ellustuljanak a boseges allami appanazson. Legalabb a nyugijas rendorok majd ugyelhetnenek arra, hogy a munka zokkeno mentesen folyjon es nehogy a rokkantnyugdijas lazadozzon, ha budos a munka. :)

2011.05.26. 11:55:45

@Kalmár: Hol termel többet, egy nyereséges energia cégben vagy egy bankbetétben?
Nem értem miért támadtok egy ennyire egyértelműen előnyös üzletet. Persze nem muszály nekünk egyetérteni.

Értsd meg: a MOL a tőzsdén van. Az állami tulajdonszerzéssel a spekulatív tőke(csúnya szó. ez mozgatja a tőzsdét) kivonul a MOL-ból. Ha túl sokan adják el részvényeiket, beindul egy folyamat... nem lesz osztalékfizetés! De a kamatot fizetni kell!
Ez erőszakos módon is megtörténhet. Valaki szándékosan borítja be. Emlékszel még az OTP-ét ért támadásra?
Valami hazánk fia kaszált rajta Soros.
Tehát: kivonjuk a MANYUP pénzeket, mert aljas módon a tőzsdére viszik a szegény magánember pénzét, de nagyságrendileg ugyanazt az összeget tőzsdére visszük, egy sokkal érzékenyebb, mert támadható portfolio-ban.

Demagógia?
Amúgy: ha a MOL osztalék kevesebb, mint a fizetendő kamat, ki fizeti a különbséget?
Amúgy: az összeget vésztartaléknak kaptuk, gazdaságélénkítésre lehet felhasználni. Ez nem az.
Ha a MOL értéke zuhan(INA BEBORULHAT) akkor mit csinál bölcs vezérünk?
Újabb adók... nincs más út.

Lacdelo 2011.05.26. 11:55:55

@kovi1970:

"Lóphaszt ő idéz. Csak egy felolvasógép. Azoknak nincs saját ötletük akik a szövegeit írják..."

Nincs sajat otletuk OV szovegiroinak ezert kolcsonoznek Medgyessy-tol. Ezek szerintem elolvastak az osszes Medgyessy, Gyurcsany, Bajnai szoveget es azokat atirtak nepnemzeti nagymagyar nyelvre es most mint sajatjukat tuntetik fel. A Copyright-ert Medgyessy nyugodtan beperelhetne OV-t:). Ha mar egyszer idezek valakitol, akkor meg kell adni a tiszteletet annak aki az eredetit mondta. Az egyetemen ha rajonenek, hogy valamelyik diak mas gondalatait a sajatjakent tunetett fel azt elcsapnak. De hat ez politika, itt az erkolcs nem elsorangu szempont.

Lacdelo 2011.05.26. 11:58:13

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A Fidesz most fogja eltozsdezni az adomat. :(

panelburzsuj 2011.05.26. 11:58:48

@Lacdelo:

Nem hiszek ezekben a rendőr-roki-roma lágerekben.

Pár heti óvatos távolságtartás után már azon fognak egyezkedni, hogy a borszálításban a fogoly vagy őre-e a soros ...

Laikus Érdeklődő 2011.05.26. 12:05:02

@aszekelyek:
"Lehetőségeink szerintem:
1) Japán módszer: Feláldozunk és szolgasorba küldünk egy egész generációt a későbbi gazdasági felemelkedés érdekében. Nem hiszem, hogy sokan vállalnák > forradalom
2) IMF módszer: Talán tévedek, de az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ez csak egyfajta húzd meg-ereszd meg politika. > hullámhegyek és hullámvölgyek
3) Meg lehet próbálni új, eddig járatlan utakon kivezetni az országot a válságból. (Pl. újabb hitelek felvétele nélkül.) Kockázatos politika, de siker esetén egy lassú de stabil növekedés is kijöhet belőle. > ?"

A fentieket még decemberben írtam. Akkor azt hittem, hogy az 1. pontot nem merik bevállalni.

parlamentarista 2011.05.26. 12:15:56

@Bockó:
pont azt néztem tegnap, hogy a microsoft tavaly 12 Mrd HUF árbevételt produkált, ami a magyar költségvetés "árbevételének" felel meg. persze ez igazából erőszakkal elvont pénz, és nem önként és dalolva befizetett összeg. és ezt 89,000 alkalmazottal érték el. tehát nem 8,9M foglalkoztatottal. hanem 89,000 emberrel. azt, amit a magyar költségvetés produkált. nem mellékesen 4Mrd profitot is termeltek. tehát a 3%-os hiánycél helyett 30%-os lett a profitráta.

szóval én nem azt állítom, hogy ne legyen közmunka, mert nyilván az jobb, mint a segélyezés. de nem gazdasági, hanem szociokulturális szempontból jobb az, ha valakinek nincs a piacon munkája, és magát sem tudja foglalkoztatni, akkor legyen valami közfeladata. és ennek a csúcsán álljanak a tanárok. illetve az állami népegészségügyben az orvosok. ez mind oké. de a gazdasági fellendülést nem ezektől kell várni.

én nem hiszek abban, hogy az oktatással lehet gazdasági növekedést produkálni. azzal "csak" kulturális felemelkedés lesz.

szóval én úgy látom, hogy egész egyszerűen az államnak nem kellene semmiféle gazdasági prioritásokat szabnia. ilyet legfeljebb a városok tehetnek. azt mondják, hogy egyes ágazatokat ők preferálnának. és így lehetnek gépipari, vagy könnyűipari centrumok. tehát nem az államnak kell erről dönteni, hanem a helyi polgárságnak. pakson nyilván egy atomenergetikai centrumot akarnak. ha a gazdasági oldalát nézzük ennek, akkor a legjobb lenne, ha ezt a paksiak szerveznék. akik ott élnek, és az atomerőműben dolgoznak ők maguk, vagy a rokonuk, ismerősük, stb. tehát nem az összmagyarságra, hanem paksra. és mondjuk környezetvédelmi szempontból meg a régiónak kellene ellenőriznie ezt. tehát a régió és a város viszonyában szinte minden kérdés megoldható. a társadalmi problémák nem. és a népegészségügy sem. de minden, ami zöld az rábízható a régióra, és minden ami kék meg az unióra.

az állam meg legyen vörös. nem csak az mszp ilyen, hanem a fidesz is. és ezeknek a pártoknak a perspektívái különböznek. szóval én nem hiszek abban, hogy az állam gazdaságot teremteni.

egy város azt mondaná, hogy odavonzaná az összes gépipari mérnököt, és gyártsanak ott autót. vagy az összes vegyiparit, és gyártsanak gyógyszert. vagy az összes informatikust, és akkor legyenek ők a microsoft. szóval a városoknak lenne ilyen feladatuk. csak ezeket is párttitkárok vezetik. többségében ritka buta emberek, törökgáborokkal, kuminferikkel megsegítve, akik mindig arra forognak, amerről a szél fúj. török is a nagy objektivitásban azért mindig a kormánypártnál köt ki, vagy ott szeretne lehorgonyozni, ahol a többség van. szóval igazi bolsevikok. meg ugye van az állampárti slepp, és a szponzorok, akik a pártpénzeket adják. cserébe meg kipakolják a kincstárat.

a politológusok többsége is hazugsággyárak ideológusi szerepét töltik be. szóval ez nem parlamentáris demokrácia, hanem egy plurális pártállam. és ennek keretei a fiatalok közül aki kicsit is tehetséges menekül külföldre. rendszerváltás akkor lesz, amikor ezek az emberek hazatérnek. addig magyarország egy tengerpart nélküli balkáni ország lesz. a nemzeti populizmus, és a szociális demagógia fogja uralni a közéletet. törökgáborok és kuminferik fogják megmagyarázni, hogy ez a demokrácia.

panelburzsuj 2011.05.26. 12:16:21

@Laikus Érdeklődő:

A japán módszernél azért ne feledd, hogy közel fémilliós idegen hadsereg ötévi megszállása, a japán hadipar és hadsereg teljes leszerelése azért jócskán lendített a japán közgondolkodáson. Hogy merre is az arra...

panelburzsuj 2011.05.26. 12:18:03

@parlamentarista:

"microsoft tavaly 12 Mrd HUF árbevételt produkált"

Fölteszem: dollárra gondoltál HUF nicknév alatt ...

porfelhő 2011.05.26. 12:25:43

Elfogadhatatlannak tartják, hogy a romákat előnyben részesítve próbál nekik munkát és lakást biztosítani a kormány.

"saját jogán lakáshoz juthatna az a roma család, amely iskolába járatja a gyerekét, és legalább az egyik szülő munkába áll".

www.hir24.hu/belfold/2011/05/26/a-jobbik-szerint-faji-alapon-diszkriminal-a-kormany/

Hm. Nem vagyok roma ellenes, de ha igaz a hír valóban felháboritó lenne ilyen formában támogatni a romákat.
Azoknak a fiataloknak, akik becsületesen dolgoznak, adót fizetnek esélyük sincs ilyen formában lakáshoz jutni, vásárolni sem. Hiába tanultak, teljes kilátástalanságban él egy csoportjuk. Nem kell csodálkozni,- hogy eszükben sincs családot alapitani, azon sem kell, ha erősödik a Jobbik támogatottsága, mert ezekkel a lépésekkel a kormány éppen a vitorlájukban hajtja azt a bizonyos szelet, nem pedig kifogja azt.

Iustizmord 2011.05.26. 12:27:53

nem értem, a jólét VÉGE?

azt mondták az a szocik alatt volt és majd MOST lesz jó. erre kiderül h rosszabbul fogunk élni 4 év múlva?

virág elvtárs, itt valami tényleg nem stimmel...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.26. 12:31:53

@porfelhő: már látom, amint vásárhelyi Mária és szokásos csapata fáklyás felvonulást szervez Orbán mellett.
Szerintem a zsidókat is támogatni kellene, minden zsidó kapjon egy Mercedest (lehet Audi is, opcionálisan).
Aztán jöhetnek a nálunk élő szlovákok és szerbek.
A következő népszámláláskor már egy magyar se lesz az országban...

parlamentarista 2011.05.26. 12:33:18

@Laikus Érdeklődő:
van egy liberális elképzelés. ami arról szól, hogy a gazdasági felemelkedést a városokra kell bízni. a középkorban mi húzta az európai gazdaságot. a szabad királyi városok. és a piac. és ebben az időben európa a kontinensek versenyében úgy volt első, hogy nem volt második. egyébként az összes közgazdász erre a véleményre jut. az államnak nem kell beavatkozni, hanem a gazdaságot az unió-piac-város relációban kell tartani.

felhívom figyelmedet, hogy az usa nem egy ÁLLAM, hanem egy UNIÓ. a különbség a kettő között az, hogy az állam gazdasági értelemben nem önfenntartó, az unió viszont az. mivel az rendszerint egy nemzetközösség, amiben mindenféle éghajlat megtalálható, meg különféle munkakultúra. a magyar gazdaság önmagában sose lesz versenyképes. albánia próbálkozott ezzel. meg macedónia képzeli úgy, hogy nekik milyen dicső a történelmük, és ettől a világegyetemnek le kellene borulnia a szkopje előtt. a magyarok egy jelentős része is ilyen idióta, mint a macedónok.

szóval gazdasági növekedést csak és kizárólag a klasszikus liberális (nem neoliberális) elképzeléssel csináltak. ezek különféle változataival. a gazdaságot az unió-város-piac relációban tartva, abból az államot kiszorítva. az usában is. az államoknak nem volt beleszólásuk az ügyekben. a kérdés az, hogy az unióra, a városra, vagy a piacra tegyük a hangsúlyt.

és szerintem ha közberuházásokról van szó, akkor a városoknak kellene dönetni. és az elszámoltatás is akkor lesz, ha egy civil vezetés megnézi, hogy helyben ki mit lopott el. nem országosan, hanem helyben. amit tétényi éva csinál esztergomban. de nem egy kellene belőlük az országos politikában, hanem sok helyi szinteken. és ehhez civilek kellenek. és nem pártemberek. tehát a közhatalmat a politikai pártok, és a független (egyéni) képviselők között meg kellene osztani.

nem akarom én ezt túlbonyolítani, mert nyár van, csak azt fogd fel, hogy van egy koherens világkép, ami pontosan szembenáll a fidesszel. és ez nem az mszp. a szocik ugyanolyan felvilágosulatlanok, mint orbán, matolcsy, és a többiek. akik bombasztikus sikereket vizionálnak. de magyarországon az "aranykor" a működő tőkebeáramlás miatt következett be. nem orbán viktor kormányzása miatt. gazdasági növekedéshez erre van szükség, meg eredeti tőkefelhalmozásra. és az csak szabad piaci körülmények között lehetséges. a világon mindenhol. kínában ugyanúgy, mint az usában.

Laikus Érdeklődő 2011.05.26. 12:33:25

@panelburzsuj: A japán gondolkodásmód a háborútól függetlenül különbözik a magyartól. Szerintem nálunk az ötvenes években divatos "dolgozz éhbérért a szebb jövő érdekében" módszer akkor se működött volna, ha nem a komcsik csinálják.

a-kis-herceg 2011.05.26. 12:34:54

@Hepci: egy fő dolgozik a cigánycsaládból enyni a feltétel...

de a két halmaz metszete ZÉRÓ...

illetve majd megint magyarok "vallják" cigánynak magukat és kapnak lakást

porfelhő 2011.05.26. 12:39:07

@Hepci:
Na. Igen. Ez egy nagyon jó komment.
Csak azzal egészíteném ki, hogy nem kell azon sem csodálkozni, ha tömegesen mennek külföldre az orvosok, a többi diplomás fiatalok, és a szakmunkások is.
Ezek a fiatalok is teljes kilátástalanságban élnek - ahogy írtam is- fizetik az adót, tesznek valamit ezért az országért, csak éppen a bérük az éhenhalás ellen elég, úgy mint a társadalom egy nagy csoportjának is.

ifrance 2011.05.26. 12:39:33

@Lacdelo: ebbe kicsit belenyúltál, ugyanis a franciák igenis a kizsákmányolásból (is) lettek olyan gazdagok, amilyenek. csak a szegényebb francia réteg szerencséjére voltak még szegényebb gyarmatokon élő másodrendű állampolgáraik. svédországról meg az ikea jut eszembe a harmadik világ-beli kizsákmányoló rendszerével és a gyerekmunkával.
a mi helyzetünk teljesen más. abban gondolom egyetértünk, hogy az eddigi rendszer nem volt túl jó senkinek. a szegénynek azért nem, mert gazdaggá ő sem vált, csak még éppen szinten tudta magát tartani anélkül, hogy az bármilyen extra erőfeszítésébe (továbbtanulás, képzés, fejlődés) került volna. a gazdagnak azért nem, mert a magas adóterhek miatt nem érte meg neki legálisan gazdagnak lenni. ha erre a helyzetre azzal reagálsz, hogy tovább emeled a felsőbb sáv adóját, akkor még többen fognak kibújni a megfizetése alól.
ha kivezetnék végre azt a mocskos szuperbruttót (hogy sorvadjon el aki kitalálta), akkor a kevesebbet keresők maradnának a pénzüknél, míg a többet keresőknél jelentősen több maradna. szerinted mi fogja motiválni a felnövekvő generációt a piacképes tudásra, ha nem ez?
illetve, te hogyan motiválnád a jelen ifjúságát a piacképes tudás megszerzésére?

parlamentarista 2011.05.26. 12:40:17

@panelburzsuj:
12 ezer Mrd HUF. azt akartam csak mondani, hogy magyar költségvetésnek megfelelő a lakosság 1%-val érték el, és ezt nem erőszakkal szedték be, mint az állam, hanem az emberek önként és dalolva fizették ki nekik.

most persze a microsoftról sokan leírják, hogy egy csomó mindent elhibáznak, meg ballmert is ki fogják rúgni. de ehhez képest hol a picsában matolcsy meg a többiek. mindegy melyik főszakértő állampárti közgazdász. majd az állam beszedi a lóvét, és akkor abból akkora növekedés lesz, hogy ihaj. de mutasson már valaki egy példát arra, hogy ez működik. a világtörténelemben egyet. nemzetiségi alapon létrehoztak valahol egy államot, és abból akkora gazdasági növekedés lett, hogy csak na. hol és mikor volt ilyen az emberiség történetében.

panelburzsuj 2011.05.26. 12:46:18

@Laikus Érdeklődő:

Nem a magyarokhoz hasonlítottam a japánokat, hanem önmagukhoz.

Nem önszántukból döntöttek úgy, hogy jobb othon kopácsolni és spórolni, mint távoli dzsungelekben lődözve rabolni.

A párhuzam annyi, hogy nagyot néznék, ha a magyarok gondolkodását a legrosszabb hagyományokat fergeteges giccsparádéba ötvöző "belső agytröszt" fordítaná reménytelibb irányokba.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.26. 12:56:35

@nabazzmeg: Hát, a tapsaimat én sem erre tartogatom. :-( :-)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.26. 12:59:43

@porfelhő: Az biztos, hogy ez az "ötlet" valószínűleg pénz hiányában "hamvában fog holni", de arra tökéletesen alkalmas, hogy a romák ellen irányítsa ismét a közhangulatot.

Hajrá, Farkas Flórián! Tegyél még ilyen "hasznosakat" a romáknak!

fidesz friend 2011.05.26. 13:05:39

@moncayo: no, no, kedvesem, az ESZELŐS mértékű család- és gyerektámogatás miért felejtődik ki mindig a társadalmi terhek felsorolásából???
a porontyosok mire követelnek és miért nem menedzselik önállóan a porontykáikat?
ha senkinek semmi, akkor az édes kis angyalkáknak (és a nacccsaládpsoknak) is vastagon coki.

fidesz friend 2011.05.26. 13:08:08

„Az egykori háborús alapú gazdaságot korábban a jóléti gazdaság váltotta fel, amely után most a munkaalapú gazdaság következik. Ez a fajta látásmód elengedhetetlen feltétele a társadalmi támogatás megnyeréséhez a nagy változásokhoz.”

hm, milyen érdekes, hogy ezt ovi tegnap és Párizsban, és nem itthon és a választások előtt mondta...

tán csak nem arról volna szó, hogy ORBÁN HAZUDOTT?

porfelhő 2011.05.26. 13:08:16

@vinczej:
Ilyen ötleteléseknek nincs is helye, "hangulat" egyébként amúgy is van minden szinten, a romák ellen meg főleg.
Munkahely teremtéssel kellene segíteni a romákat is, és ott mutassák meg, hogy becsületes akarnak élni, a társadalomnak hasznos tagjai akarnak lenni.

Roy 2011.05.26. 13:08:56

Orbánék jólétének mikor lesz már vége?
Ők dőzsolnek amikor gyerekek éheznek, és az iskolák sem tudnak étkezést biztosítani, mert elfogyott az önkörmányzatok, és az iskolák pénze.

@vinczej: Farkas Flórián jól él, nem tudom mi itt a probléma.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.26. 13:13:55

"Tőzsdei spekuláció állhat a MOL-ügylet mögött

Több mint 100 milliárdot bukott azon a magyar állam, hogy éppen akkor vásárolta vissza háromhavi átlagértéken az olajcég részvényeit, amikor azok árfolyamát erős nyomás érte."

stop.hu/articles/article.php?id=880489

"A 25 százalékos túlértékelés magyarázata egyelőre nem ismert, a részvények ára azóta esik."

lüke 2011.05.26. 13:15:34

ajaj
, a szabadnép félóra kiteljesedett a jólét kapcsán:)

Várúr 2011.05.26. 13:23:37

@gagauzz kalauzz:
azt az 500 milliárd IMF hitelt végre nem eltapsolják, hanem értékálló részvényt vesznek belőle a magyar államnak (neked is). Kicsit lazul az ország torkán az energiahurok. Minden szakértő keleten-nyugaton egyaránt elismeri, hogy zseniális húzás. Te persze ettől még haragudhatsz, de kerüld a részvényvásárlást.

Laikus Érdeklődő 2011.05.26. 13:23:58

@ifrance: "...akkor a kevesebbet keresők maradnának a pénzüknél, míg a többet keresőknél jelentősen több maradna."
Éppen ezt nem értem. Hogyan lesz itt munka alapú gazdaság, ha a fizikai munkát végzők legjobb esetben is csak a pénzüknél maradnak? Annál a pénznél amiből eddig is csak túlélni tudtak. Mi leszünk a 10 millió menedzser országa?

a-kis-herceg 2011.05.26. 13:25:11

@Várúr: dehát... a spekulativ kapitalizmust elsöpörte a fülkeforradalom... ??!!

lüke 2011.05.26. 13:35:49

@Hepci:
egy ismerösöm, vállakozó:)mesélte tegnap :
idén májusig 500 ezer büntetést kapott,
közlekedési- VPOP -adó- munkaügyi ellenörzés
beszedik az elmaradtakat)

a-kis-herceg 2011.05.26. 13:38:03

minden építkezést (még családi házakat is) drasztikusan bírságolnak...
mondhatni, hogy bekéne tartani a szabályokat...
de erre én: betarthatatlanok, szándékosan...
a milliós birságok a feudális függés és fenyegetettség biztosítékai

mellesleg az adóbevételeket pótolja (részben) 2009 óta...

burt lancaster 2011.05.26. 13:40:00

@a-kis-herceg: nincs olyan blog ahová ne okádnád oda a modoros beteges hülyeségeidet, a mindent tudó bölcs kaftánjában tetszelegsz, üres tőmondatokban okoskodsz, linkeket szúrsz be szinte minden bejegyzésed után, holott nyilvánvaló hogy halvány lila fingod sincs semmiről. Miért nem keresel inkább munkát vagy legalább igazi 3D-s barátokat te szerencsétlen fasz?

nabazzmeg 2011.05.26. 13:43:04

@vinczej: akkor csak ironikus voltál, ha jól tévedek :-)

qwertzu 2011.05.26. 13:44:12

@Hepci: "Majd egyenes gerinccel küldeni egy harmincezres csekket, mert 1 méterre parkoltam egy zebrától, Buda zöldövezetében, szombaton?"

Ha a zebra előtt parkoltál, akkor simán megérdemled. Ha utána akkor részvétem.

a-kis-herceg 2011.05.26. 13:49:38

@burt lancaster: ugord át nyugodtan... nem sértődök meg ha nem olvasod...

mellesleg nem értem mi a bajod azzal hogy 1 db fidesznyiket szembesítek a kormányretorikával, amikor büszke arra, hogy a vezér "jól spekulált"...

szerencsére vannak a nagytudású-tisztánlátók, akik szívesen adnak tanácsot:)

Kalmár 2011.05.26. 14:06:46

@Könnyen elkaptuk, uram!: "kivonjuk a MANYUP pénzeket, mert aljas módon a tőzsdére viszik a szegény magánember pénzét,"
Valaki jól becsapott. Nem ezért vonták be. Azért kellett megszüntetni, mert a nyugdíjakat nem tudjuk kifizetni, ha egy ilyen barom törvény megengedi hogy a magánszálán pihenjen a pénz a helyére pedig hitelt kell felvenni. Egyébként nem is gazdálkodtak jól. Nekem majdnem 5 millió után 250ezer a reál hozam. A kezdetek óta fizetem. 5% profit???? Ennyi év után?
8% kezelési költséget vontak. Később csökkentették 4,5% ra.
Én meg tízenvalahány év után összesen kapok 5%-ot?? TOLVAJOK!

A MOL-ról csak annyit, hogy az Orosz tulaj kb 5 pert indított ellene. Miattuk nem adtak osztalékot évek óta. Egy "barátságos" tulaj mégiscsak nyugalamat hoz. Hosszútávon az pedig nyereséget. Igen lehetséges a spekuláció, de nem féltem őket. Sokkal jobb helyen van ez a hitel, mint amiket a jóléti rendszerváltás programjaként valósított meg Megyó.
Mégvalami, az a kérdés, hogy a MOL hozama VS. kamat hogyan áll, teljesen irreleváns. Azt a hitelt már fölvette a szocialista kormány. Az a kamata már ketyeg. A kérdés az, hogy a számlán van jó helyen vagy a MOL-ban. Ráadásul ez nem is csak szipla hozam összahasonlítás.
A borúlátásodban kicsit sok a HA. Rövidtávon tuti lesz egy kis kilengés az árfolyamban, de a végeredmény messze még.

bariga 2011.05.26. 14:15:13

@kamionsofőr: Gazdagnaknak lenni lehet, de ha nem vagy "közeli", akkor majd be kell fizetni önként az államkasszába, egy külön számlára.

okossan 2011.05.26. 15:07:49

@bariga: akkor most majd csiszolok a véleményemen, hogy gazdag lehessek.

ifrance 2011.05.26. 15:19:06

@Laikus Érdeklődő: engedelmeddel magamat hoznám fel példának. a piacképes tudás nem egyenlő a pénzügyben tevékenykedő managergyerekkel. bár a munkám több, mint fele szellemi, azért elég sokszor kerül a kezembe a villáskulcs. tehát végzek fizikai munkát. és mégsem a béka segge alatt van a fizetésem.
de szerintem aki ma becsületesen kitanul egy jó szakmát (asztalos, autószerelő), és nem büdös neki a munka, az meg tudja keresni a kenyérre valót. persze minden kezdet nehéz, és sajnos ma minden fiatal azon az életszínvonalon akar kezdeni, amit otthonról látott. csak abba nem gondol bele, hogy azt a színvonalat a szülei adott esetben 20-30 év munkájával hozták össze.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.26. 15:24:39

@Kalmár: "Nekem majdnem 5 millió után 250ezer a reál hozam. A kezdetek óta fizetem. 5% profit???? Ennyi év után?"

Nem PROFIT, hanem REÁLHOZAM!

infláció + REÁLHOZAM = PROFIT (hozam)

Tehát a profit nem 5%, hanem jóval több. Csak azt a pénzt kapod vissza reálhozamként, ami a szimpla értékmegtartáson felül keletkezett. Persze úgy már nehezebb felháborodni. :-)

Laikus Érdeklődő 2011.05.26. 16:12:48

@ifrance: A fizikai munkás és a manager csak sarkított példa volt a jól és a rosszul járókra.
Azt akartam hangsúlyozni, hogy azok akiknek a fizetése csak a szűkös megélhetésre elég, azok:
1. nem tudnak fogyasztani (gazdaságot élénkíteni)
2. nem tudnak megtakarítani (hosszú távra tervezni)

Persze minden országban vannak ilyen rétegek, csak nem mindegy milyen arányban vannak jelen a társadalomban.

megszűnt 2011.05.26. 16:17:42

@ifrance:
"de szerintem aki ma becsületesen kitanul egy jó szakmát (asztalos, autószerelő), és nem büdös neki a munka, az meg tudja keresni a kenyérre valót."

Maximálisan egyetértek. Jó egészséget kívánok és szorgos munkanapokat! Meghozza a gyümölcsét.

megszűnt 2011.05.26. 16:23:43

@Laikus Érdeklődő:
Aki úgy gondolkodik, mint @ifrance: blogtársunk, ő tud gazdaságot is élénkíteni és hosszú távra is tervezni.

Szóval kár ezen vitatkozni. Minél többen volnának ilyen emberek a társadalomban!

Dohányozni jut pénz? Italra jut pénz? Na azokat el lehet rakni egy perselybe és gyűjteni a gyerek nyelvvizsgájára.
Mentalitás kérdése.

radala 2011.05.26. 16:41:01

Érdekes dolgok ezek.
Ha tavaly nekem valaki azt mondta volna, hogy a Fidesz a gazdagoknak fog kedvezni és brutálisan kibaszik a leszakadókkal, akkor azt mondtam volna fasza csak keményen, igazából ezt vártuk tőlük... Most mégsem vagyok elégedett.
Mondjuk az ember tán soha nem elégedett, ha gimnazista koromban azt mondták volna, hogy 40 évesen az leszek, ami ma vagyok azt gondoltam volna ez egy siker, de most majd negyven évesen be kell látnom, hogy nem vittem semmire:-)
Ilyen ez.
Nem tudom mondjuk OV-ot frusztrálja-e, hogy a világ egyik legjelentéktelenebb országának a miniszterelnöke, ha van egy kis esze be kell látnia, hogy nem vitte semmire:-)
Szóval csak megemlítem, hogy nehéz ügy lelkesedni valamiért, ami épp történik...
Bogár helyzete is sajátos lehet, mert ugye a gobálkomprádorok ellen úgy lehet védekezni, ha van valaki, aki erős... Úgy tűnik OV nem osztja azon véleményét, hogy legyünk mind erősebbek és harcoljunk így, OV inkább egy elitalakulatot látna szívesebben a gobálkomprádorok ellen;-)

Roppant kíváncsi lennék, hogy van-e az egész Fidesz kormányzás mögött koncepció... Egy tuti, tematizálni csak a Fidesz tematizál ebben az országban és elvileg ez egy nyerő stratégia, bár az is igaz, hogy hihetetlen mértékben csalódottak az emberek ismét... És a Fidesz tematizálása is kb abból áll, hogy újabb és újabb felületeit mutatja, ahova joggal lehet belerúgni...
No meglátjuk...

parlamentarista 2011.05.26. 17:13:25

@radala:
nézd, itt a fidesz alapvető hazugsága az, hogy ha jövedelmeket a szegényektől a gazdagok irányába átcsoportosítunk, akkor abból valami gazdasági többlet, valamilyen növekedési extra származik. mert ugye kifejtették itt is páran, hogy a szegények nem fogyasztanak, hanem csak a gazdagok. de itt ugye a változást kell nézni. az egyiktől elvesznek, az ezek után kevesebbet fogyaszt nyilván, a másiknak meg odaadják, és az meg többet. és? hogy lesz ebből extra növekedés. sehogy se. az sem igaz, hogy a szegények inkább importra költik a jövedelmüket. bezzeg a gazdagok csak forintgazdaság szuper cikkeit fogyasztják.

tehát ennek semmiféle hatása nincs a gazdaságra. annál több a társadalomra. mert ez a sztori mégis csak arról szól az oviban, hogy az egyik gyerek évi 1,000 euro extrát ér (ami egyébként nem olyan sok), a probléma az, hogy a másik gyerek meg egy centet sem. és így mennek az oviba, és így játszanak közösen. persze ők ezt nem mérik fel ésszel, de mégis csak érzik.

és ebből fakad egy kulturális hatás is. nevezetesen az, hogy az ország a balkánhoz sorolódik. egész egyszerűen arról van szó, hogy nyugaton kultúrnépnek tartják a szlovákot, és a szlovént. a magyarokat meg a latinkereszténységet feladó, és valami kelet ortodox valláshoz közeledni akaró balkáni országnak tekintik. románia, bulgária. ahol ugye a népnemeztnek van egy sprituális (vallási) vezetője: a pátriárka. itt a miniszterelnök.

szóval egy megrendezett klip ez, de szerintem sokat nem kellett a szereplőket instruálni.

www.youtube.com/watch?v=SVgbjM_MHGk

megszűnt 2011.05.26. 17:14:24

@radala:
"hogy 40 évesen az leszek, ami ma vagyok azt gondoltam volna ez egy siker, de most majd negyven évesen be kell látnom, hogy nem vittem semmire:-)
Ilyen ez."

42 éves vagyok. Nekem van 3 gyönyörű gyerekem. Sose az adott kormány határozta meg, miképpen lépjek.

Szabad ember vagyok. A gyerekeim: egyik egyetemen a másik kettő külön szobában, a nagyobbik angol dalt dúdolgat, de úgy, hogy idehallik, közben még két csatorna megy nála, minimum.. a kicsi, matricákat rakogat és Viva tévét néz meg macskát simogat.. (a macskát nem tudom kipaterolni innen, ez az egyetlen kudarcom)

Merje valaki azt mondani, hogy nem vittem semmire!:)

Laikus Érdeklődő 2011.05.26. 17:16:03

@knausz: Egy szóval se vitattam az álláspontját, sőt egyetértek vele. Mármint azzal, hogy csak ilyen mentalitással lehet előre jutni az életben, de...
Amíg az aszalos, hentes, ápolónő azt tapasztalja, hogy ő csak mindent feladva, két munkahelyen dolgozva tud kitörni a hónapról-hónapra élés mocsarából addig nem fogja a saját gyerekét asztalosnak, hentesnek, ápolónőnek küldeni. Itt érzek némi ellentmondást a munka alapú társadalom és a valóság között.

panelburzsuj 2011.05.26. 17:22:59

@radala:

Hogyne lenne koncepció! Öles betűkkel ki volt írva mindenhová:

CSAK A FIDESZ!

parlamentarista 2011.05.26. 17:26:39

@knausz:
te nőből vagy. aladár meg gondolom férfi ember.

parlamentarista 2011.05.26. 17:26:39

@knausz:
te nőből vagy. aladár meg gondolom férfi ember.

megszűnt 2011.05.26. 17:28:06

@Laikus Érdeklődő:
"nem fogja a saját gyerekét asztalosnak, hentesnek, ápolónőnek küldeni."

Az egész hozzászólásod komplex. Több szempontól érdemes megnézni.

Aki asztalos, hentes, ápolónő, és itt dolgozik, Magyarországon, nem lesz lehetősége egyetemre küldeni a gyerekét, mert azt gondolom, minden mentalitás és pénz kérdése.

Első: a gyerek hogyan vihetné többre, erre kevesen gondolnak (nem dohányzom, nem iszom, elteszem a pénzt betétkönybe)

Második: miből taníttatná, ha önmagának is alig van?

Harmadik: szükség van fizikai dolgozókra, jobban, mit egyetemet végzett emberekre.

lüke 2011.05.26. 17:29:27

@radala:
hhmmm
miért lenne frusztrált MO miniszterelnöke, szerintem ez kielégiti
patetikus és autokrata, igy pont jó
Hogy a javakkal ,hogy bánnak az más kérdés ,
iz nyicsevo nye bugyet sto sto( ez volt az orosz szig. kérdésem az ötösért, nem tudtam)

megszűnt 2011.05.26. 17:29:35

@parlamentarista:
Az nem írta, hogy férfi és Aladár.:)

panelburzsuj 2011.05.26. 17:39:00

@knausz:

"Harmadik: szükség van fizikai dolgozókra, jobban, mit egyetemet végzett emberekre."

Kinek?

Laikus Érdeklődő 2011.05.26. 17:41:38

@knausz: Elnézést ha félreértettelek, de én úgy értelmezem a hozzászólásodad, hogy te helyeselnéd egyfajta kasztrendszer kialakítását, ahonnét csak 100-ból 1-nek van lehetősége kitörni.

panelburzsuj 2011.05.26. 17:42:20

@lüke:

Járja róla egy legenda. Kezdő egyetemista korában egészen kiborította az, hogy a születésvel eldőlt: belőle sose lehet az Egyesült Államok elnöke.

Radala erre érzett rá. (Vagy ismeri ezt a dumát ... :)

nyünyüge 2011.05.26. 17:44:12

@panelburzsuj:
Hogy milyen igazad van - programot hirdetett a fidesz, semmi kétség!
Mondjuk azt nem fejtette ki a szavazóinak, hogy ez szigorúan csak a fideszközelieket jelenti, nem az egész szavazótábort, de ennyi belefér :(.

nyünyüge 2011.05.26. 17:47:11

@knausz:
mennyivel több autószerelőre van szükség az eddigihez képest szerinted, amikor az autópiac padlón évek óta, ráadásul akinek öreg autója van, annak nincs pénze használni vagy javittatni?

panelburzsuj 2011.05.26. 17:51:54

@panelburzsuj:

Az új európai rend letéteményese.

lüke 2011.05.26. 17:54:16

@panelburzsuj:
vagy ismeri /vagy nem
radala szerintem a state of the art-ból indult ki:)
mert azt ismeri
de.wikipedia.org/wiki/High-End
gondolom én
peinlich mondaná az osztrák,, hmmmm
már akkor tudtam , 1, félév,hogy amerikai orvos nem leszek, Staub F. Brunó multiple choice -a nem tetszett

panelburzsuj 2011.05.26. 17:55:06

@parlamentarista:

A balkáninak van egy patinásabb elődje is: a bizantinus.

lüke 2011.05.26. 17:55:47

@Laikus Érdeklődő:
kérdezz meg egy demokráciában felnött angolt
/mert ott nincs kaszt rendszer, mondják ök/

megszűnt 2011.05.26. 17:57:10

@Laikus Érdeklődő:
"te helyeselnéd egyfajta kasztrendszer kialakítását, ahonnét csak 100-ból 1-nek van lehetősége kitörni. "

Nem helyeslem. Realitásokról beszéltem.

megszűnt 2011.05.26. 17:59:43

@nyünyüge:
"mennyivel több autószerelőre van szükség az eddigihez képest szerinted"

Három nagy cégünk van most. Audi, Mercédesz, Szuzuki.

Ez kiváló szakma. Mindhárom helyre jó. SokSokSok kell!

nyünyüge 2011.05.26. 18:01:56

@radala:
Szvsz. egyetlen cél van: a pártelit bebetonozása és a mögöttük álló gazdasági erők helyzetbe hozása vagy helyzetük megerősítése.

Az összes többi ügy színház, illetve a fenti célok ügyében osztott aprópénzen vagy befolyáson való marakodás.

Laikus Érdeklődő 2011.05.26. 18:04:51

@lüke: @knausz:
Ott azért a felső középosztályig szabad a pálya.

panelburzsuj 2011.05.26. 18:06:56

@nyünyüge:

A páratlan extenzió után most kéen jönni az intenzív szakasznak: a jobb autószerelők kiszorítják a csapnivalókat, a szuper tanárok lenyomják a tengőlengőket, i tak dalse ...

(páratlan extenzió: a mai magyar "értelmiség" nagyobb részének apja/nagyapja még Regős Bendegúzként nézett az élet elé ... )

megszűnt 2011.05.26. 18:11:36

@Laikus Érdeklődő:
Mindenhol "szabad a pálya", és nincsenek határok, mondhatnánk, csak az ész, csak az ész, az tudja a drót feszülését.. (Radnóti szabadon).

Angliában elmegy a gyerek dolgozni és mellette egyetemre jár. Teljesen természetes. Más mentalitás, de nyilván mi is változunk majd, mondjuk én még a gyerekeim segge alá tolom az egyetemet, de jó volna, ha ezt maguk paszíroznák ki, magukból. Értelmesebb és értékesebb volna.

lüke 2011.05.26. 18:14:38

@nyünyüge:
összerelö szalagnál dolgozó autószerelök nem kommentelnek itt, tudtommal
meg kellene kérdezni
hahó van itt valaki?

de legalább 200 állás van Kecskeméten

lüke 2011.05.26. 18:17:14

@nyünyüge:

hemolizist okoz a toxin, s veseelégtelenséget
s Dánia, Svédo, Hollandia is kapott már ,99 óta ismert

Laikus Érdeklődő 2011.05.26. 18:24:01

@knausz: Eltértünk az eredeti kérdéstől. Miért jó az, ha az asztalosok, kőfaragók és balett táncosok gyerekei nem akarnak majd asztalosok kőfaragók és balett táncosok lenni?
Ebből a szempontból mindegy, hogy a szülők tolják alá az egyetemet vagy saját maga paszírozza ki.

nyünyüge 2011.05.26. 18:24:28

@panelburzsuj:
Pártatlan extenziónak olvastam és egy pillanatra fennakadt a tekintetem :).

megszűnt 2011.05.26. 18:27:47

@Laikus Érdeklődő:
"Miért jó az, ha az asztalosok, kőfaragók és balett táncosok gyerekei nem akarnak majd asztalosok kőfaragók és balett táncosok lenni?"

Fordítsuk meg.

Miért gond az, ha az asztalosok, kőfaragók és balett táncosok gyerekei nem akarnak majd asztalosok kőfaragók és balett táncosok lenni?

Laikus Érdeklődő 2011.05.26. 18:32:25

@knausz: Mert szerinted is szükség van rájuk. (Na jó, akkor még asztalosokról, hentesekről, ápolónőkről stb... beszéltünk.)

lüke 2011.05.26. 18:34:03

@nyünyüge:
dum spero spiro

@Laikus Érdeklődő:
és lassan 10 annyi a lehetöség, mert 10x annyian lesznek, ahogy mi fogyunk

megszűnt 2011.05.26. 18:36:01

@Laikus Érdeklődő:
De én elmondtam, hogy szerintem kevés az esélye, hogy bármi más lenne belőlük, hentes, cukrász, ápolónő..

Mert mentalitás és pénz kérdése.

lüke 2011.05.26. 18:46:33

@knausz:
ketté van szakadva a világ :a nyomor is újratermelödik, és majdnem determinált, meg a gazdagság is
Megyó is már megmondta 2002-ben , s a németek meg is tették! a Hartz-cal
lehet harcolni elllene,
egy -két kivétel azért van

megszűnt 2011.05.26. 18:47:36

@Laikus Érdeklődő:
Mondom másképpen. Indíttatás sincs sok szülőben. Miért vigye többre mint az anyja?

Na én azt mondom a gyerekeimnek: Anyátokra alapozzatok, de nem követendő példa, mert tanulni kell! Aki énnálam nem tanul, az mehet.

És akkor ezek a gyerekek tudják: Nincs mese, nekünk egyetemet kell végezni, különben mehetünk. Anyánk a negatív példa.:)

Laikus Érdeklődő 2011.05.26. 18:47:50

@knausz: ...és akkor végleg kettészakad a társadalom. A kérdés az, hogy hol húzod meg a határt a hónapról-honapra élők és azok között akiknek reális esélye lehet a kitörésre. Ez viszont gazdaságpolitikai döntés.

Huhh, ennyit még soha nem kommenteltem egy helyen. Mennem kell, örülök hogy beszélgettünk.

megszűnt 2011.05.26. 18:52:53

@lüke:
"ketté van szakadva a világ :a nyomor is újratermelödik, és majdnem determinált,"

Én abban hiszek, hogy ki lehet törni!

@Laikus Érdeklődő:
Nekem megtiszteltetés, hogy itt időztél.:)

lüke 2011.05.26. 18:54:58

@nyünyüge:
nem halászok:)
@knausz:
ritkán,sok erövel,nehezebben,
mint akiknek megadják a pólyában

lüke 2011.05.26. 19:01:41

szép estét mindenkinek

nyünyüge 2011.05.26. 19:14:46

Ez tetszik :)!!

HírCsárda
Indul az ellenség jelölés a Facebookon

A Magyarországról indult kezdeményezésnek köszönhetően július 1-jétől ellenséget is be lehet jelölni a világ legnépszerűbb közösségi portálján.

a-kis-herceg 2011.05.26. 19:17:19

@nyünyüge: van rá igény... jólétvégét !

Blogger Géza 2011.05.26. 19:21:40

@is: Még egyszer gyengébbek (azaz a te) kedvéért: egy ilyen ügylethez nem kell 2/3. Akármit ír akármilyen cikk. :)

parlamentarista 2011.05.26. 19:22:00

@panelburzsuj:
igen. szerintem is ez ebből nyugatrómai-keletrómai dologból ered. a birodalom felbomlása után a keletrómaiak igényelték, hogy minden népnek saját vallási vezetője legyen. a nyugati törzsek ilyet nem nagyon akartak. se a gallok, se a britek. senki, ibéria, és itália sem, és elvben pannónia se akart ilyet. és az is oké, hogy utána mi latinkeresztények lettünk, tehát elvben a nyugati filozófiát kellene követni. csakhogy eleve az ázsiai eredetlegendák vannak. aztán ugye mongoltatár, oszmántörök, szovjetorosz befolyás. itt mindig is volt egy ellentét a nyugatosok között és az ortodox beütésű emberek között, akik elmondják, hogy mekkora keresztények. az állampárti katolikusok ortodoxok mind. hirdetik a nemzeti keresztény egyházat: a görögkeleti vallást. és ugye az ortodoxok között élő székelyek például vevők könnyebben erre.

szóval ez egy évszázados kulturális szembenállás. a különbségek nem stilárisak, hanem vallási eredetűek. és ez a kérdés nem dönthető el végérvényesen, hanem csak azt lehet eldönteni, hogy kik vannak többségben, és kik kisebbségben. és teljesen egyértelmű, hogy jelenleg a nyugatos gondolkodás a minoritás. és ez az ország ebben az évtizedben - minimálisan - a balkáni világ részese. orbánra mindenhol úgy tekintenek, mint egy balkánról jött miniszterelnökre. aki most született, az a balkánon fog szocializálódni.

amikor török azt mondja, hogy a jobbik nem szélsőséges, hanem radikális. a balkáni népek esetén talán igen, de a nyugatiak között aligha. nekem nem volna ezzel bajom, ha török visszakozna a nyilvánvaló ostobaságokból. például, hogy itt valamilyen angolszász típusú többségi demokrácia személet alakul ki. és hivatkoznak egy holland nevűre, aki kortárs. kérdezzük már meg tőle, hogy ő tényleg azt látja, hogy a magyar demokrácia az angolszász tradíciókat követi. valaki itt nem lát az orránál előrébb.

mondom még egyszer nekem nem lenne bajom azzal, se hogy legyünk ortodox keresztények, balkáni nép, meg higgyünk abban, hogy a cigány közmunkások felvirágoztatják a forintgazdaságot. meg legyünk tagjai a független államok balkáni közösségének. orbán fogjon kezet farkas flóriánnal. aki előtte vödörrel belocsoltatta a székházat, hogy kapjon támogatást. de nem azt mondják neki, hogy flórikám, ez így nem kóser, hanem azt, hogy ez az. mert jól odavágtunk a politkai ellenfeleknek. ezt utánozzák. nem lenne ezekkel bajom, ha nem hazudnának. és lenne legalább egy balkánra írt tervük. b tervnek jó lenne. szóval én úgy képzelem, hogy kell egy a-terv. amire az van írva: mitteleuropa. és egy alternatív elképzelés a legalsó fiókban: balkan felirattal.

Blogger Géza 2011.05.26. 19:30:49

@is: Jah, és azt kiszámoltad már, mennyibe került az, hogy a mostanihoz képest negyedáron árusították ki a MOL-t az MSZP-SZDSZ kormány alatt? Ha nem herdálták volna el, most nem kéne visszavenni 4-szeres áron. Nézőpont kérdése.

Amúgy a te logikáddal soha semmiféle ügyletet nem lehetne megkötni, mert mi van, ha holnap elmozdul az árfolyam, akkor lehet, még jobban jártam volna. A MOL árfolyama amúgy részben azért is ment fel, mert a cég direkt nem fizetett osztalékot, hogy az oroszoknak ne jusson semmi.

bariga 2011.05.26. 19:33:06

@Blogger Géza: pedig ám vannak gyengébbek és még gyengébbek (ez vagy Te).

parlamentarista 2011.05.26. 19:39:58

@Blogger Géza:
nézd, ezt bármelyik ország úgy csinálta volna, hogy valamelyik bankja, vagy nagyvállalatok szálltak volna ebbe az üzletbe. vagy ha ez nem megy hazai forrásból, akkor megdumálták volna valameyik szövetségessel, hogy szálljanak be ebbe az üzletbe.

tehát a visszavásárlás költségeit nem a lakosságra terhelik. mert így ugye kérdés, hogy az állam mégis mihez kezd ezekkel a papírokkal. az osztalékra hajt, vagy mire. befagyasztja az üzemanyag árakat, és non profittá teszi a molt, vagy mégis mit akar. vagy a papírokat tovább akarja adni. és akkor mégis kinek, és milyen áron. tehát itt a vita mindig azon van, hogy mit HOGYAN hajtanak végre.

jjulie 2011.05.26. 19:46:46

@Blogger Géza:

ez a szokott orbániai fideszvallásos dumáknál is szíjjártósabb

bravó gejza, így tovább

6.Lenin 2011.05.26. 20:06:27

@parlamentarista:

"vita mindig azon van, hogy mit HOGYAN hajtanak végre. "

Ezt nevezik álvitának, amivel igyekeznek elfedni a lényeget.

A lényeg arról szól, megéri-é, hosszútávon is. Ez az első kérdés, a hogyan csak utána jön a sorban, az sem biztos ,2.-ként.

Vannak, az ellenérdekeltek, azok vitáznak a hogyan-ról.

Mennyi idő alatt térül meg a befektetett (vételár ez esetben) összeg? Ezen nem sok fogást találnának a huhogók.
Szerintem.

PR-küszöb 2011.05.26. 20:12:42

T.G. Paulo Virillot olvas. Ne is tagadja...

Kalmár 2011.05.26. 20:13:46

@vinczej: Hű vazze, te ennyi energiát pazaroltál erre??? 5% semmire sem elég. Állampapírban is sokkal többet kerestem volna vele. Hiába mosdatnád őket. Én 5% -ot kapok ők meg 8-at? Ráadásul mivel emiatt hiteleket kellett fölvenni megkaptam Európa legnagyobb adóterhét. Plusz az országunk is elmerült a hasonló faszságok miatt az adósság tengerbe. Rohadtul kifosztottak éveken át. Végre megszűnt ez a rablófészek. Most többet keresek és ott kamatoztatom ahol akarom. Lehet, hogy hihetetlen de infláció + 5%-hoz nem kell megerőltetnem magam.
Olyan szomorú, hogy muszály még mindig védenetek a védhetetlent. Tőlem éltetheted, nekem így jó.

lanyi 2011.05.26. 20:27:05

Sokan felvetik hogy Orbán szerint sok szakmunkásra van szükség és milyen jó lesz szakmunkásként élni.Sőt ebben igazat adnak neki.

Erről nekem egy vicc jut az eszembe, amit nem mondanék most el. Nem akarom elviccelni ezt a komoly kérdést.

A vicc alapján viszont mondanék valamit.

Akkor lesz ebben az országban jó szakmunkásnak lenni, ha a kis Gáspár gyerek évek óta szakmunkásként dolgozik.:)

xsasha 2011.05.26. 20:29:41

@panelburzsuj:
Itt van neked még egy makoveczesítő: :-)

www.origo.hu/sport/focivilag/bajnokokligaja/20110526-kassai-viktor-vezeti-a-bajnokok-ligajadontot.html

Kevesebb, mint 15 évente magyar vezeti a BL döntőjét! Úgy, hogy nincs is beszámítható bajnokságunk. Puhl megkapta a legjobb bíró címet többször is, és Kassai is efelé tart.
Szerinted?

aszekelyek 2011.05.26. 20:30:07

@Könnyen elkaptuk, uram!: A manyup pénzeket sokkal kockázatosabb, helyenként köztudomásúan semmiféle fedezettel nem bíró papírokba fektették. Nem csak sorosnak van pénze ezen a világon.Minden eladott részvényre lesz azonnal sok vevő. A Nabuccohoz férés, meg a katari tankhajók... Annyira nem is akartak beszélni róla bánóék a TÉT-ben, pedig Orbán elment Katarba tárgyalni és ezt ők jól tudják.Azt is, hogy miért brusztolnak Horvátország EU taggá tételén.Ennek a kilátásnak az emlegetése persze nem illik bele a huhogós, értetlenkedésükbe és nem akarják, hogy a nézőnek legyenek egyáltalán információi arról, alternatíva igenis van és koncepció is az energiafüggőség csökkentésére. Azt nem merte mondani bánó, hogy nincs ilyen lehetőségünk de azt mondta, hogy mikor lesz az... Tehát ha nem ezen a héten leszünk függetlenebbek, az nem lehet jó ??

Részemről fenyegetőzésnek értékelem a tőkekivonásról a dumáikat. Akik ellendrukkerek, azoktól hallani ezeket kizárólag. Az nagyon szép, hogy mihályit hogy lebőgette az IMF. Eddig is ilyen "okos" volt....

aszekelyek 2011.05.26. 20:35:03

@Laikus Érdeklődő: Kik lennének a szolgasorba küldött generáció , FIDESZ kormány által? Mert a többi kormány ilyen akcióiról tudok. Konkrétan. Talán kiskorú voltál, amikor a szolgasorból a minimálbéreseket kihúzták? Akkori pénz, akkori értékén. esetleg korai Alzheimer miatt rossz a kedves memóriád?

aszekelyek 2011.05.26. 20:36:00

@nyünyüge: eddig is egy zombit táncoltattak nekünk.

aszekelyek 2011.05.26. 20:41:58

@porfelhő: A jobbik akkor is mindig puffogni fog, ha bármit tesz Orbán kormánya, amíg egy roma is él az országban. Ők aztán egy büdös szót ki ne ejtsenek faji diszkriminációról....

lanyi 2011.05.26. 20:45:54

Lázár visszamenőleges törvénykezésével kapcsolatban is lenne egy törvényjavaslatom.
Egy ellenzéki képviselő be is adhatná.Kíváncsi lennék mit szólna hozzá a fideszes többség.

Javaslatom a következő:

Magyarországon legyen tilos személygépkocsiba lézerblokkolót szerelni.
( Gondolom ezzel mindenki egyetért, sok a veszélyesen gyerekeket fenyegetve száguldozó őrült).
1 szakasz (1)bekezdés.Aki a szamélyképkocsiját lézer blokkoló berendezéssel látja el bűntettet követ el és 5 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A törvényt visszamenőleg őt évre kell alkalmazni.
(2)bekezdés Azon gépjárművezetők akik a blokkolót Audi S8 típusú személygépkocsiba szerelték a fenti szabadságvesztésen kívül teljes vagyonelkobzásra is büntetendők.
(3)bekezdés a törvényt őt évre visszamenőleg kell alkalmazni.

aszekelyek 2011.05.26. 20:46:58

@a-kis-herceg: Nem ennyi, Balogh Zoltánt kéne hallgatnod , olvasnod. Elég sok a feltétel. Az a generáció részben menthető. Arról nem kell lemondani. Alekoszra mászó ..... khm...izék kevésbé menthetőek. Halmozottan hátrányos helyzetűek szellemileg ők is, az igaz.

aszekelyek 2011.05.26. 20:50:54

@parlamentarista: NAgyon sok kritikát kaptak és monopolhelyzet és perek sora és nem olyan szép az a menyasszony. Vagy megvetted igen drágán, vagy cseszhetted egész európában. A jogtiszta nagyon drága volt és ma sem olcsó. Maradjunk ennyiben. Most adakoznak, hogy jobb legyen a PR. Kérdezzük meg az IBM-et és másokat, volt.e erőszakocska és sumákocska és csúnyaságok....Mindjárt szentté avatod őket:DDD

aszekelyek 2011.05.26. 20:55:38

@Hepci: Arra várhatsz, hogy az előnytelen külsejű néni, V. M. , egy jó szót is ejtsen Orbánról és a kedves körei sem. Ne zsidózzál kiscsillag. Azért, mert az eu tanács megengedtette, nem kötelező is az.

aszekelyek 2011.05.26. 20:58:02

@Várúr: Azért sikítoznak éppen, hogy lazul a hurok:) Nem akarnák, hogy lazuljon. Kicsit sem.

aszekelyek 2011.05.26. 21:01:37

@vinczej: Ez az ostobaság teteje. Milyen fárosult? HA odaadja szanyinak, akkor esetleg visszaélhet a magáéval. HA ön megtartja, akkor semmi nem történik a világon. Tegye azt. Baromságokat ismételget kedves úr! Amit hallott.

aszekelyek 2011.05.26. 21:03:49

@barig felvette a huhogáshoz a fehér lepedőt is...?

nyünyüge 2011.05.26. 21:05:41

Jólét vége - kezdődhet a Budai Vár helyreállítása

A budai várnegyed felújítását sürgeti Schmitt Pál - Kiemelte: a budai Vár a legvonzóbb magyar idegenforgalmi látványosságok közé tartozik, így nagymértékben hozzájárul az ország gazdasági céljainak eléréséhez is, amiért a terület megérdemelné, hogy a látogatók arányának megfelelően részesedjen a turisztikai fejlesztési forrásokból.

(amúgy idilli megbeszélés lehetett :).

www.stop.hu/articles/article.php?id=880914

xsasha 2011.05.26. 21:07:47

@parlamentarista:
Gondoltál már arra, hogy a cigány közmunkások első kihívása, hogy ne húzzák le a forintgazdaságot?

aszekelyek 2011.05.26. 21:17:44

@Laikus Érdeklődő: Ne röhögtess....
@nyünyüge: hadd rohagjon az is szét, mint a metrókocsik, persze..., romvárost kell mutogatni. A Sándpr palota az előző Orbán kormányig egy belövéses, illúzióromboló torzó volt a Várban. A szemétnácija, nem csinált belőle egy palotát?

xsasha 2011.05.26. 21:19:14

@parlamentarista:
A visszavásárlás költségeit az állampolgárokra terhelték?

aszekelyek 2011.05.26. 21:20:36

@vinczej: Ki , minek tud örülni....ön ennek, hogy valaki esetleg árthat nekik . Lőtt is rájuk vagy csak figyelt?

aszekelyek 2011.05.26. 21:27:36

@panelburzsuj: Csinálják is utána , pld francok:D Miért pont ő ne mutathatná?
@gejzabá: Ezek semmit nem bizonyítanak. Sárdobálás, irigykedés. Az NFÜ-t szóba is kár volt hozni. Amit ott műveltek bajnai idején, az bortrány volt. Saját tapasztalat. első kézből. Bezony. A libákról nem is szólva. A kutyakozmetikáról... Brrrr... Nála jobb kézbe került, az biztos.

nyünyüge 2011.05.26. 21:28:45

@xsasha:
Miért, van az állampolgárokon kívül bárki, akire terhelni lehet?

gejzabá 2011.05.26. 21:37:17

@aszekelyek:
A Közgép fidesz-közeliségéről volt szó és a jelenlegi NFÜ-ről, az oda a Fidesz kormány által behívott vezető tisztségviselőről. Arról, aki többek között a Közgép pályázatairól dönt, a Közgép javára. Mert megérdemlik.

jjulie 2011.05.26. 21:39:56

@xsasha:

közvetve, és közvetlenül

jjulie 2011.05.26. 21:43:21

@aszekelyek:

banyesz, mi ez a fröcsögés már megint, tegnap és tegnap előtt persze sunnyogtál, banyesz, minden nap bizonyítanod kéne, mekkora elme egy igazi fidesznyik, ne hogy elfelejtődjön itt a fideszlejtőn banyesz

xsasha 2011.05.26. 21:44:47

@parlamentarista:
Azért még azt is megkérdezném, hogy szerinted melyik cég rántott volna elő 500 mrd-ot, mert a kormánynak most sikerült Putyinnal zöld ágra vergődni?
A kormány a teljes évre tervezett kötvényaukciókat lebonyolította, gyakorlatilag pénzügyileg független. A devizatartalékának huszadát vagyonra cserélte. Az egyik legsikeresebb magyar vállalat 20%-át megszerezte a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő orosz vállalattól. Nem is értem, mi a problémád.

xsasha 2011.05.26. 21:48:56

@nyünyüge:
Hogyan terheli az állampolgárokra? Milyen terhed lett neked ettől?

jjulie 2011.05.26. 21:56:39

@xsasha:

te vagy a teher szása, anyád tudja mit művelsz itt?

Kalmár 2011.05.26. 22:02:41

@xsasha: Már megint össze akarod zavarni a tényekkel.
Olyan jó ez a homályos vád, hogy tuti valami rosszra készülnek. Tuti lehetett volna olcsóbban is és különben is Orbán is olyan mint a többi. Nehéz ebből a mókuskerékből kitörni.

jjulie 2011.05.26. 22:03:13

@xsasha:

szása te kis fideszidióta, mondd csak, mennyi is a tartalékod, ha annak az összegnek a sokszorosa az adósságod, mint amennyit birtokolsz?

panelburzsuj 2011.05.26. 22:13:47

@xsasha:

Nem értek a focihoz ...

Viszont sokat magyaráztál itt nekem értékalapúságról. Na, arról valamivel több ötletem van:

"Ahol a Kultúra értékmérőjét nem a Szellemiség adja, hanem az Életesség princípiumai*, a harcos Tett s az Ösztönök ereje és primitívsége: ott bizonyára nem logikus az író, ha csekély megbecsültetéséről panaszkodik. Ott a Kornak van igaza, mely őt detronizálja a magaslatról, hova előző századok állították, s helyébe az Aviatikust*, a Bokszbajnokot vagy legföllebb még a néger táncosnőt helyezi."

Az IQ önmagában csak szép, fekete - és üres tábla, kedves Szása.

Várúr 2011.05.26. 23:15:39

@aszekelyek:
Pár tucat vagy pár száz efféle idegenszívű rohadékról van szó, de sokallok ennyit is. Ostobaságuknál csak a pofájuk nagyobb. Te szegény Magyarország - mondanám, ha nem egy kis frusztrált beltenyészet lennének. Van ilyen Nyugaton is, Európa-szerte.

Laikus Érdeklődő 2011.05.26. 23:26:15

@knausz: Úgy értettem, egy cikk alatt. Ritkán szoktam virtuálisan beszélgetni.

Gomezke 2011.05.26. 23:27:45

@knausz: Három nagy cégünk van most. Audi, Mercédesz, Szuzuki.

Ez kiváló szakma. Mindhárom helyre jó. SokSokSok kell!

Nem igaz. Két német és egy japán autógyárnak van az országunkban üzeme. Ezekbe nem autószerelő lell, hanem éhbérért dolgozó megfélelmített betanított munkás. Az autókból származó profit pedig a gazdaországoban jelentkezik. Tudom. Az egyiktől tíz kilométerre lakom, autószerelő vagyok...
Minden túlzás nélkül állítom hogy Esztergomban tudnék Neked mutatni olyan munkakört amit nők végeznek és két órán át nem tudnád csinálni. De a szakképzett(ebb) munkaerőt is megfizetik annyira hogy ha talál egy másodállást, akár a rezsijét is ki tudja fizetni. Már ha van lakása. Mert ha nem fényevő és nem él kétszázötven évig mit a dolmányos varjú, akkor fizikai munkásként ebből a fizetésből nem is fog venni.
A minap már érintettük ezt a társadalmi osztály kérdést. Az összes rabszogatartó társadalomra jellemző volt a világtörténelemben, hogy valami máig ismeretlen oknál fogva mindíg a rabszolgák lázadoztak ellene. A verítékükön hízók meg soha...

xsasha 2011.05.26. 23:34:38

@panelburzsuj:
Az IQ az csak IQ, valóban. Én nem akarok detronizálni, nekem elég, hogy értek.

Laikus Érdeklődő 2011.05.26. 23:36:46

@aszekelyek: A szogasorba küldött generáció Japánra vonatkozott, tényleg hülyeség volt ebben a formában Magyarországra vonatkoztatni.
Igazából ezért értetlenkedtem:
"Amíg az aszalos, hentes, ápolónő azt tapasztalja, hogy ő csak mindent feladva, két munkahelyen dolgozva tud kitörni a hónapról-hónapra élés mocsarából addig nem fogja a saját gyerekét asztalosnak, hentesnek, ápolónőnek küldeni. Itt érzek némi ellentmondást a munka alapú társadalom és a valóság között. "

xsasha 2011.05.26. 23:37:27

@jjulie:
Te mennyire gáz vagy. Nem baj, ha nem tudod, mi az a devizatartalék, és mi a szerepe, csak ne égetnéd magad nyilvánosan.

panelburzsuj 2011.05.27. 00:00:33

@xsasha:

És honnan tudod, hogy értesz?

Hogy képes vagy reprodukálni bizonyos mémeket, az még értéscsírának is szánalmas: az az ovis mondókák szintje.

Az is nagyon távol ál még az értéstől, hogy fölállítasz hipotéziseket, amiket aztán azzal igazolsz, hogy lám, belekötöttek ugyan, de te nem ismered el érvényesnek az ellenérveket ...

Miért nem maradsz azon a terepen, amit tényleg biztosan uralsz?

ssi 2011.05.27. 00:11:03

@jjulie: egyeseknek egyértelmű az irány, másoknak sehogy se

2011. május: "December végéig 587 milliárd forint összegű nettó forintkötvény-kibocsátást tervez az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt., ebből május végéig 126 milliárd forint valósul meg, a tervezett deviza-kibocsátás 4 milliárd euró, ami meg is történt, az összeg megegyezik a lejáró adóssággal .. Mind az eredetileg 2011-re tervezett bruttó forintkötvény kibocsátást, mind a lejáró kötvények törlesztési összegét módosította az ÁKK"
www.inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-436394

"Orbán, 2009. június 12.,
“a következő kormány kénytelen lesz újabb hitelt felvenni az IMF-től, mert a mostanit teljesen elkölti a Bajnai-kabinet. A szocialisták gyakorlatilag csődbe vitték az országot, így a következő kabinetnek nem lesz miből építkeznie.”
(www.fidesz.hu/index.php?Cikk=135126)

Fellegi, 2011. május 24.:
“A magyar állam 1,88 milliárd euróért szerezte vissza a 21,2 százalékos Mol-tulajdonrészt (…) A részvényvásárlást a magyar állam a már korábban lehívott IMF-hitelből finanszírozza”
(www.fidesz.hu/index.php?Cikk=163008)

1,88 milliárd Euró = kb 508.000.000.000 (!) forint.
Itt valaki nem mond igazat."
oszkopeter.blog.vg.hu/

2011. január: „A pénzpiacok meg fognak lepődni: visszafizetjük a Nemzetközi Valutaalaptól felvett hatalmas hiteleket, ennek következtében a jelenlegi nyolcvan százalékról februárra-márciusra 72-73 százalékra csökken az államadósság mértéke. Higgyék el nekem, Európa még csodálkozni fog azon, mi mindenre képes Magyarország” – mondta Orbán Viktor kormányfő a Bild című német újságnak. "
propeller.hu/itthon/1658468-orban-europa-meg-csodalkozni-fog-rajtunk-bovebben

parlamentarista 2011.05.27. 00:15:56

@xsasha:
nem egy cég, hanem több. nem is csak magyarok, hanem magyarok és szövetségesek. a civilizált világban nem az állam vásárolta volna meg ezt a pakettet, hanem piaci szereplők.

itt a mol igazgatótanácsának az érdekeit védi a kormány. elég nyilvánvaló, hogy az oroszokkal szemben csak egy közép-európai holding lehetne versenyképes. egy föderális vagy a makro régión is túlnyúló óriásvállalat. egy óriás konszern. ehhez kevés lesz a magyar, a szlovák, és a horvát piac.

hiába vásárolja meg az állam a gáz üzletágat az eontól. az oroszok éppen erre bazíroznak. mennél nagyobb az állami tulajdonlás, annál nagyobb politikai befolyásolhatóság lehetősége. ők adják az olajat, és a gázt. és azt egyedi módszerekkel ők fogják újraárazni. és ha még paksot is megszerezhetik, mert azt is hozzácsapják a molhoz, meg az mvm-et, akkor annak külön fognak örülni.

szóval ez egy mindent, vagy semmit játék.

parlamentarista 2011.05.27. 01:06:47

@aszekelyek:
a microsoft-ot sokan utálják. de azért abban egyetértés szokott lenni, hogy a trösztellenes per egy hülyeség volt

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.27. 01:16:48

@aszekelyek: nyugi és ne gondolj elalvás előtt Gyurcsótányra.

jaegtoer 2011.05.27. 04:51:10

@Kalmár:

"_Nem ezért vonták be. Azért kellett megszüntetni, mert a nyugdíjakat nem tudjuk kifizetni,_"

Megjegyzem így sem. Azért csökkentek a valorizációs szorzók, valamint növekedett a nyugdíjkorhatár. Az 1950-1960 között születettek várható átlagos életkora 66,5 év. Lesz aki megéri a 73-at, s lesz aki az 55-öt sem.
Az utóbbi 10 évben születettek várható átlagos életkora valóban 70 felett lesz (talán 72,5 év)

Mégsem tartom dilettánsnak a döntést, teljesen tisztán látszik így, hogy az élettőzsdén a halálunkra játszik a mindenkori kormányzat. Egy lényeges különbség van, az egyik kormányzat kékszalagos, a másik nemzeti pántlikás, de mindegyik megegyezik abban, hogy a halálunkra shortol.

*****

Ki tud arról, hogy a fidesz vezérkar tagjai mennyit fizettek be az Adósság Alapba?

Merthogy a kampányukba mennyit toltak be, arról van infó, az AA-ról viszont vékonyabban csörgedezik a híradás.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.05.27. 05:41:15

Ezekből az idézetekből is látszik, hogy már nagyon régóta látszik, és tudják, hogy milyen államra lenne szükség.

Meg az is rég, hogy nem merik megvalósítani.

Olyan a politikai, választási rendszer, amelyik biztosítja a szocialista "jóléti" államok fennmaradását, ameddig lehet.

Adófizetőknek kedvező állam akkor lehetne, ha a választójogot adófizetéshez kötnék. Például csak azok választhatnak, akik a választást megelőző teljes adóévben legalább a minimálbér után SZJA-t fizettek.

De a folyamat éppen ezzel ellentétes. A Fidesz a gyerekek után is szavazati jogot adna, ami a magyarok érdekérvényesítési erejét csökkentené a cigányokét növelné, s ez tovább gyengítené az adófizetők befolyását a politikára, ami már ma is elég csekély.

Éppen ezért is szinte minden párt "szegénységpártái" és "fizessenek a gazdagok" párti, azaz a nyomor egyenlőbb elosztásához értenek csak, mert az ilyen politikával lehet a legtöbb szavazatot megszerezni.

Szóval a jövő sem biztat semmi jóval.

Még 40 év aztán nem lesz miből Európának szociális hálózni, nem fogják a kínaiak örökké eltartani Európát, meg az AEÁ-t, s akkor majd el kell kezdeni a munkából élni.

Ahhoz, hogy az állam felelősebben bánjon a közpénzekkel politeia kellene, "képviseleti demokrácia" = pártokrácia, parlamenti diktatúra, oligarchia helyett.

gejzabá 2011.05.27. 07:16:55

Egyéves Orbán Viktor második kormánya

"Mintegy 900 napirendi pontot tárgyalt meg 48 ülésen megalakulásának egyéves évfordulójáig a második Orbán-kabinet. Orbán Viktor miniszterelnök az eltelt egy esztendőben szinte az összes európai országot bejárta."

hirszerzo.hu/belfold/20110527_orban_kormany_egy_eves

A hiperaktivitás felnőttkori tünetei:

1. részletek feletti elsiklás és gondatlanságból elkövetett hibák a munkahelyen
...
5. az illető nem figyel, mikor közvetlenül hozzá beszélnek
...
7. az utasításokat nem követi, és nem tudja befejezni a munkát
...
9. nem képes dolgokat és cselekvéseket megszervezni
10. úgy érzi, „menni kell” vagy hogy „egy motor vezérli”
11. kerüli, nem szereti, vagy vonakodik az olyan munkától, mely lankadatlan mentális erőkifejtést igényel
12. mértéktelen beszéd
....
14. válaszok kimondása, mikor még a kérdést sem mondták ki teljesen
....
16. nehezen tudja kivárni, hogy rákerüljön a sor (türelmetlen)
17. napi feladatokban feledékeny
18. félbeszakít vagy zaklat másokat

megszűnt 2011.05.27. 07:36:41

@Laikus Érdeklődő:
"Úgy értettem, egy cikk alatt. Ritkán szoktam virtuálisan beszélgetni."

Én sem úgy értettem, hogy a személyes varázsom miatt maradtál.:)

Jó, amikor az ember céltudatosan, értelmesen van egy-egy blognál és tanulni jön, fejlődni - ameddig lehet.

Itt, ebben a blogban és ahová én járok még, lehet.

aszekelyek 2011.05.27. 07:43:00

@parlamentarista: Az erőszakocskáról lenne valamid? Hogy t.i. nem volt választás Európában. Mac évtizedekig nem tudott itt a piacra jönni. Nem gondolom, hogy a trösztellens per hülyeség volt. Mindig problémás ha valaki monopolhelyzetben van. Nézd meg a magyar villamosipart. Eltekintve kapolyi elvtárs kis biznicétől a létmilliárddal, saját zsebbe, csak hallgatom, hogy egy valóban liberalizált piacon , németeknél a narátnőm a yelloqtromtól éppen hová megy át... és kb a harmadik szolgáltatónál van. Lesz még váltás nála. MAjd akkor tessék piacgazdaságról szónokolni, ha ilyesmik lesznek lehetőség szinten.

megszűnt 2011.05.27. 07:47:40

@Gomezke:
"Ezekbe nem autószerelő lell, hanem éhbérért dolgozó megfélelmített betanított munkás."

Röviden válaszolok, mert mennem kell, félúton vagyok.

A magyar munkaerőfelhozatal a legvacakabbak közé tartozik a világon!

A magyar ember egyetlen dolgot tud, de azt nagyon: panaszkodni. Jobbak nálunk százszor pl. a szlovákok, van ott öntödénk, tudom.

Az én férjem százalékos teljesítménye 90%. A többi vezető beszól mögötte, hogy most már nem kéne tovább ezt ragozni. Pedig kell! Az élet erről szól, aztán majd lehet lazítani.

(De az, hogy én fizessem a más ember által aláírt, vállalt, devizahitelének a részleteit, az felháborító, nonszensz! Csak Orbán 80 milliót vett fel. Hát ki gondolkodik ebben az országban???)

jjulie 2011.05.27. 08:00:39

@aszekelyek:

banyesz, már megint ide fröccsenttek a selejtes jeleid

vigyázhatnál egy kicsit

aszekelyek 2011.05.27. 08:05:50

@Laikus Érdeklődő: Valóban. Azért vannak a valóságshowk, kitörési pontnak. Nincs társadalmi átjárás, csak nagyon ritka kivételek. Celeb lehet a z utód..., meg ilyenek. Semmi tisztességes munka....Annyira nem is akarták a jó szocialisták éa szadisták, hogy legyen társadalmi átjárás, hogy a vérét követelték és leátkozták Orbánról a keresztvizet, amikor az előző kormánya idején szabaddá tette az utat az alacsonyabb társadalmi rétegek utódai számára a felsőoktatásba. Akkor még nem teljesen használhatatlan diplomák voltak a jellemzőek, hanem a túl kevés képzettség a fiataloknál. A felhigitását a felsőoktatásban a diploma értékének már ismét a szadesz és szoci kormányok csinálták. Ne tévedjünk. JA és pénzt is tett a több diák mellé az egyetemi oktatóknak. Valahogy úgy kell jól kormányozni. Nem csak a sok feladat, pénz meg sehol de inkább off-shore ban , magánzsebekben. Most az van, hogy nagy nehezen kinyögnek egy diplomát, ami xart se ér a szakmunkás szülők. Ezt pedig szintén nem Orbán csinálta.Ezt kapták a híres ballibtől. Amit jó irányba elindított azt rögtön kihasználták saját zseb tömésre és szétbarmolták. Valóban az alacsony munkabérek nagy problémát jelentenek de ezen hirtelen változtatni nem is lehet és vedd figyelembe, hogy a szadisták és a ferink ájtatos köszöngetése után a választási kampányban, az egészségügyben dolgozók áldozatos munkája ennyivel volt ki is fizetve. Utána kaptak elbocsátást, elvonást, meg szitkokat és rminden baj okozóivá lettek nagyon hamar. Ezt a farizeusságot rühellem én a ferinkben , tsaiban és az szdsz-ben de nagyon. Mindazonáltal , nem tudom neked azt mondani, hogy mindenki alkalmas és képes is nem szakmunkássá lenni, hanem professzorrá. Ugyanezek a jövedelemkülönbségek euróban is megvannak a szakmunkások és a nagyon képzettek között az áhított Únióban, első körösökben is. Csak azért tűnik jónak náluk dolgozni szakmunkásnak, mert nagyságrendi eltérés van a mi országunk és az ő országuk jövedelmi viszonyait és a megélhetés költségeit illetően. Nekik az az érdekük, hogy ezt fenntartsák. Mi nagyon sok pénzt adunk nekik, kölcsöntörlesztésben is és az olcsó munkaerőnkkel is. Olvastam tegnap, hogyan megy vissza az Úniós pénzek nagy része hozzájuk. Nincs nálunk a végállomása.

aszekelyek 2011.05.27. 08:10:07

@knausz: Most durvult a helyzet ott is. A tandíj a háromszorosa, amit keresni tud, az meg nem.

jjulie 2011.05.27. 08:11:19

@aszekelyek:

hogy miért is nem feri-zel 30-40 sort egyvégtében, miközben lejtőn az orbán hitelből pénzelt bohócsága, banyesz

fűbehugyos a dumád banyesz, nem tetszel

lüke 2011.05.27. 08:18:58

a legelön nagy a mozgás:
ha kalapban van az a baj, ha kalap nélkül az
már a fü is nihilista

radala 2011.05.27. 08:31:49

@panelburzsuj: Szerintem ez a legenda mindenkiről járja, tuti, hogy egy egyetemistát gimnazistát ez még nem frusztrál. Amikor valamit elérsz akkor megismered azokat, akik ugyanezt elérték meg még milliószor többet is... Szerintem ez egy természetes elégedetlenség, attól mert tudnál egy szép CV-t írni magadról azért a lelked mélyén mindig tudod, hogy ez egy nagy semmi, tudod, hogy mi benne a hazugság, csak erre utaltam, arra, hogy szerintem nem létezhet olyan helyzet, amikor azt mondod (még asnap is, hogy na valamit elértem), Ha kapsz egy Nobel díjat föltehetőleg eszedbe jut, hogy Sanger kettőt kapott, vagy xy nem megosztva kapta, vagy még gazdag is, vagy fene tudja...
Van egy könyv a "Hogyan legyünk depressziósak" (nem olvastam csak párszor belelapoztam) nem tudom vicces-e a valóságban. Abban van ez a mondat, hogy hasonlítsuk össze magunkat ezzel a találomra kiválasztott négy emberrel (Einstein, Mozart, Marilyn Monroe meg valami olajsejk...)
@nyünyüge: Ez nyilván cél, nincs is ezzel semmi baj, ha a bebetonozást úgy kívánják elérni, hogy ehhez a jó kormányzást tekintik eszköznek, meg ha azt gondolják, hogy az adott helyekre a lojálisak közül a lehető legjobbat választják és nem a leglojálisabbat.
De nem erre gondoltam, hanem arra, hogy roppant sebességgel érik a kritikák a Fideszt és tulajdonképpen az egyik elfeledteti a másikat. Ha mondjuk non stop az egykulcsos adó lenne a téma az tán nagyobb népszerűségvesztést okozna, mint az, hogy hol SP, hol az alkotmány, hol a nyugdíj hol ez hol az a téma. De az ellenkezője is igaz lehet, lehet, hogy az látszik, hogy ahová nyúlnak ott kő kövön nem marad.
A kérdés arra vonatkozott, hogy tervszerű-e az, hogy folyton mozog a cél...
@lüke:Nem mondom, hogy ez nem elégíti ki, de ha én lennék Mo ME-je, akkor azt gondolnám, hogy azért Merkel meg Sarkozy többre vitte:-)

aszekelyek 2011.05.27. 08:38:38

@lüke: Még nem adtak el semmit, külföldi kézbe sem játszottak át semmit, ami nagyon értékes és fontos. Sőt, vissza a babaruhát van. Sok év elqrás és fosztogatás után ez kimondottan üdítő. Tényleg érfekelne a véleményed arról, hogy melyik autokratább viselkedés egy kormány részéről. '. Szociké, amely törvényt hozott arról, hogy magánnyugdíjpénztárba befizetett magyar adófizető és majdan nyugdíjasok pénzét minden rendelkezési joggal együtt a külföldi befektetők tulajdonává teszi. Az állam azon tól nem garantál semmit, nem felel semmiért és mindenki egyedül harcoljon a pénzéért külhoni alapokkal, biztosítókkal. vagy, 2.. Azt mondja, Orbán, kedves érintettek, legyetek szívesek és döntsétek el ti, hogyan rendelkeztek a befizetéseitekről. Az államnak nagy szüksége van minden fillérre, hogy tudjuk folyósítani a jelen nyugdíjakat . egyénileg válasszatok, melyik lehetőség jobb nektek. itt és itt tudtok erről rendelkezni. ps. Ez esetben "auto" előtag is necces, mert nem is ő dönt a pénz sorsáról. Lehetőséget biztosít a döntésre. Két nagyon eltérő válasz a kongó és régóta nagyon hiányos nyugdíjkassza működtetésére. A szocik , sztem evidens, csökkentették volna a nyugdíjakat és további hiteleket is vettek volna az IMF-től fel. Vannak persze olyan lépések is, amit régóta szükségesek és kívánatosak lettek volna, pld. A bíróságok érdekes ítélkezési gyakorlatán változtatás megtétele. Bánó sokat jajveszékelt miatta. Nyilván egy fontos páncélt vesznek el tőlük megint, ami megóvta a nyilvánvaló bűnöseiket a felelősségre vonástól és a megérdemelt büntetéstől. Ami erősen akadályozta eddig a valódi igazságszolgáltatást. Az a hatalmi ág már nagyon bűzlött rég óta. Bárkit megkérdezel az utcán, kapásból mond neked legalább hat vérlázító ítéletet. Nem csupán azért, mert a törvény azt írta elő nekik. A mérlegelési jog mindent lehetővé tett nekik. Most ne beszéljünk olyan kirívó és rájuk nézve szégyenletes dologról, mint a most megsemmisített , alaptalanul elítéltek ellen elkövetett Túlkapásaik, hogy ezt az eufémizmust használjam. Érdekesen túlkaptak egyszerre mind. Persze véletlenül. HA már autokratákról beszélünk. :)))

radala 2011.05.27. 08:43:50

@knausz: Na ja:-) CV-ben jól hangzik, mint mondtam, de azért te is ismersz olyat, aki ki tudta paterolni a macskát:-)
Azt mondom, hogy ha szerettél volna sok gyereket (mondjuk azt gondoltad a 3 már épp sok), de aztán a több gyereked révén megismersz a tiednél is nagyobb családokat és akkor rájössz, hogy lehetne ez még jobb is. De csak azt akartam elmondani, hogy benne lévén valamibe nehéz igazán jónak látni. Nyilván sokkal jobb kormányt szeretnék, mint van, de tuti, hogy Ov fog tudni tartani olyan beszédet sok adattal, amit meghallgatsz és azt mondod azért tényleg csináltak sok jó dolgot...
@parlamentarista:Ezt végtelen sokszor megbeszéltük, ezt mondja Mellár Tamás is és ebben tökéletesen egyetértünk, ráadásul mostanra már a tényadatok is igazolni látszanak a "közös" föltevésünket... Szóval abban egyet értünk, ahogy mindig is egyet értettünk, hogy az egykulcsos adó nem nagyon fasza, legalábbis a belső kereslet élénkítése szempontjából majdnem a lehető legkevésbé hatásos eszköz. Mindenesetre egyrészt lehet korrigálni az ügyet másrészt valahol el kell kezdeni valamit és ugye az elején még nem látszik a vége, szerintem továbbra is helyes a majd meglátjuk álláspontom:-)

Gomezke 2011.05.27. 08:47:03

Erről a kormányváltás témáról olvastam a minap ez egyik fórumon egy rövid velős jellemzést az átlagpolgár szemszögéből. Valahogy így szólt: "...egy óvatlan pillanatban amikor nem figyeltünk, kicserélték a f@szt a szánkban..."

aszekelyek 2011.05.27. 08:49:03

@knausz: Nem akarja megérteni. A szülők nem a születésétől gyüjtenek a taníttatására, hogy lehessen valami. Jó konzumidióta módra, sok vackot összevásárolnak , mire felnő. Komolyan azt hiszik, hogy azzal tesznek jót a gyereknek. Cigi és pia nélkül is. Nézett rám a férjem, amikor emlékeztettem, hogy vagy három évtizede tidjuk amerikás nagynénitől, hogy az evidencia, hogy a gyerek születésekor elkezdik rakni a pénzt a taníttatására. Bizonyos társadalmi csoporttól felfelé, ott is. Még a nem túl színvonalas A médium c. sorozatban is erről beszélnek erről, hogy van ez a pénz, erre a célra és ahhoz nem nyúlunk. Az a példa nem ragadós némelyekre. Hőbörögni eccerűbb és olcsóbb. A gyereknek elmagyarázni, hogy nem veszünk össze minden vackot, hanem eltesszük neked a pénzt a bankba, az életed megalapozásához, lehet, hogy nem menne. HA nem ezt látta otthon a szakmunkás szülő, akkor meg tudattalanul másolja a mástól várást -és itt látom éb a lényeget- hiszen ha neki gondoskodtak volna a szülei a jövőjéről, lenne hozzá mintája és más élete lenne.

aszekelyek 2011.05.27. 08:52:20

@lüke: Igen , most bővítenek:) Egyik ismerősöm fia ott van állásban. Első kézből van az info. Neki gondoskodtak a jövőjéről a szülei. Kétkeziek, szorgalmasak és fogják a pénzt:) Vidékiek is. No problem leköltözött a gyerek oda. Rendes fizetésből telik is.

lüke 2011.05.27. 08:55:35

@radala:
pólya kérdése csak:)
ha ezt nem tudja ,hogy egy 80 milliós ország nagyobb a fogyó 10 milliónál, ahol a várható életkor 70 év a ffiaknál
( a mostaniaknál 65 év EU-ban a legalacsonyabb)
akkor elég nagy baj van
- a gyermek kérdés
az a társadalom , amely se a gyerekekröl se az öregekröl nem gondoskodik el van veszve
(se jövökép, se tisztelet)

aszekelyek 2011.05.27. 08:56:16

@gejzabá: Zárjuk ki a Közgépet mindenből, mert eccer a bácsi ott is járt? :) Ezt ugye nem gondolod komolyan. MAjd ha a drágább és rosszabb ajánlatot bemutatod, amivel rosszul járunk mindannyian, akkor lehet szólni rá egy szót. Addig nem . Ártatlanság vélelme, tudod... A ferinek is jár, bajnainak is,... akkor ennek az úrnak is. Jogegyenlőség, tudod.:) Amiket bajnai elkövetett NFÜ-s korában, majd olyanokat hozzál, addig ez csak uszítás, rágalom.

aszekelyek 2011.05.27. 08:57:45

@jjulie: El kell keserítselek. Nem is akarok neked tetszeni , vén fütty.

lüke 2011.05.27. 08:58:26

@aszekelyek:
egy osztálytársnöm az építésvezetö- azért ,mert csak ö tudott németül!-, naponta jár le, 60 körül elég fárasztó

lüke 2011.05.27. 09:00:02

@radala:
+ azért is írtam a state of the art-ot
nem MO standartizál , semmit nem standartizál

panelburzsuj 2011.05.27. 09:01:58

@radala:

Nemnemnem.

OV méltatlankodásában nem egy általános "depiség" nyilvánult meg (amiről te beszélsz), henem nagyon konkrétan: hogyhogy van olyan területe a sikernek, ahonnak engem kitilthatnak (be se engednek)? Hogyhogy NINCS JOGOM hozzá, hogyhogy NEM TEHETEM MEG??

Egészen más ez, mint amire te gondolsz: ez a vonás a "korlátozhatatlan akarat" korai kifejeződése. Ezt akarom, meg is lépem, oszt jónapot ...

A kis tájjellegű Nagysanyi fogadkozása a disznóól ganyézása közben.

aszekelyek 2011.05.27. 09:04:47

@nyünyüge: IMF-es hölgy mondta, hogy az MNB tartalékának terhére. Amit olyan alacsonyan tartott simor, hogy nagyon megjártuk. Már régóta elé magas és ez a befektetés nem szétszórt kiadás, szociálisan. Úgy tudom, az volt az ajánlás, hogy azt kell visszafogni. A részvényekbe fektetés nem szociális kiadás. Főleg nem olyanba, mint a MOL. Akkor kellett volna az IMF-nek szólnia, amikor a ferink elkótyavetyélte. Xarérhugyér.Azt is szétszórta.Nincs elpárolgott, csak az adósság van. Nyilván tudja az IMF is, hogy pénzt csak pénzből lehet csinálni. Azt is tudják, a mi ferinknek abból is csak elqrás lett, meg adósság. Azért nem ő kormányoz.

Lacdelo 2011.05.27. 09:12:13

@Várúr:

"Pár tucat vagy pár száz efféle idegenszívű rohadékról van szó, de sokallok ennyit is. Ostobaságuknál csak a pofájuk nagyobb. Te szegény Magyarország - mondanám, ha nem egy kis frusztrált beltenyészet lennének. Van ilyen Nyugaton is, Európa-szerte."

Ilyet normalis ember nem ir.

Nem artana mint tanarkent megvallogatnad a szavaidat. A tanitvanyaiddal is igy beszelsz? Ezert van az orszagban ennyi idiota, mert meg a tanarok is mint te frocsgolodsz, ket ertelmes, koherens mondatot nem raktal ossze.

De lehet hogy csak merges vagy, mert a Fidesz felszeleteli a felsooktatast es te is veszelyben vagy? Habar a jokadereket a Fidesz megszokta jutalmazni. Nem csodalkoznek ha igazgato lennel hamarosan.

Egy kis csemege az irasaidbol:
Te "fenemód ostoba, ebadta idegenszívű, nagyarcú" populista. ;)

radala 2011.05.27. 09:16:28

@panelburzsuj: Igazából ez a téma tök félrement, én csak azt akartam mondani, hogy az ember soha nem lehet teljesen elégedett a helyzetével és ehhez OV-ot is példának hoztam, nem tudom depi-e nem hiszem, roppant jó a CV-je;-)
De a lényeg az az, hogy én roppant mód nem vagyok elégedett a kormánnyal, de ha tavaly azt hallom, hogy ez lesz akkor azt mondom, hogy ez helyes. Most meg nem mondom ezt...
@lüke: Na ja ez mind igaz, de akkor sem szabadna azt gondolni, hogy Mo a reménytelenség megtestesítője, mert egyrészt nem igaz ez, másrészt meg az emberek anélkül is ezt gondolják, hogy bárki külön kihangsúlyozná.

Gábris szomszéd 2011.05.27. 09:17:42

Ez is csak egy gumicsont a sok közül. A nyugati kultúra szépen halad a saját felszámolásának útján. :(

kitartas.mozgalom.org/publikaciok/domokos-endre-janos-kulturalis-forradalom-%E2%80%93-nyugati-kultura-alkonya?page=9&quicktabs_1=0

Mindenkinek csak ajánlani tudom a fenti remek összefoglaló írást.

Gábris szomszéd 2011.05.27. 09:19:36

Különösen tetszett az alábbi definíció. :)

A politikai korrektség eredete

„A politikai korrektség egy dogma, melyet egy csaló, illogikus kisebbség vezetett be, és melyet vadul terjeszt egy gátlástalan média, ami arról az ötletről papol, hogy a szart a tiszta végén megmarkolva föl lehet venni."

aszekelyek 2011.05.27. 09:19:52

@Laikus Érdeklődő: lassan mondom, hogy értsd. A szuperbruttó csak arra kellett a szociknak, hogy a számokat kozmetikázzák. Az alacsonyabb jövedelműektől elvették egy évre x részét a jövedelmüknek. A plakáton nem az volt, hogy előre rendelkezzen róla, mikor óhajtja a jóváírást, hanem, hogy több marad a borítékban. Kétszáz valahány ezer fölött maradt is.. A jobban informáltaknak. A szegénységpártiak, értsd szocik kivettek belőle, hogy ők használják egy évig.Ga van tudomásod róla, hogy valami más értelme lett volna a szuperbruttónak, mint amit leírtam, kérlek oszd meg velem. Most egyébként ezzel támadnak. Jellemzően. Mondom, még egyszer. Csak 200 -on felül kaptak többet, a kiskeresetűektől elvettek. A szocik. ettől kell megszabadulniuk a kisembereknek. Ez se megy két nap alatt.

gejzabá 2011.05.27. 09:21:34

@aszekelyek:

Az is egy lehetőség, hogy visszamutogatás helyett bemutatod, mitől a legjobb a Közgép. Meg hogy az Orbán kormány káderpolitikájánál pártatlanabb nincs a földön.

Én ráérek.

aszekelyek 2011.05.27. 09:26:05

@Blogger Géza: Nem erről kell beszélni :) méradtákel... ilyet a judeovolsevik banyesz, aki én vagyok egyesek szerint és fideszbirka is, csak az firtat. mellékes szerintök, hogy mennyit is besztett azon az ország? Legalább ugyanannyit, mint amennyivel most többért kellett visszavenni. feri tehát tett az osztrákok zsebébe jó kis pénzt. A miénkből. Meg az oroszba is. Ezért szeretjük:) ATV-sen kell erről beszélni. Ballibesen. Nem ám így!

aszekelyek 2011.05.27. 09:30:29

@Várúr: Ganéj van mindenütt a világon.

@gejzabá: Nekem nincs ezzel dolgom. Nem kell nekem semmit bizonyítanom. Prejudikálónak kiváltképp. Ha ráérsz nézz utána magad. Megtörtént dolgokról tudunk érdemben társalogni. Számomra ez az egyetlen lehetőség.

aszekelyek 2011.05.27. 09:33:17

@jjulie: Unokáztam , nem sunnyogtam. A mamája továbbképzésen volt. A fiam meg vizsgázott. Tudod, nálunk ilyen tanulósok vannak:) Semmi valóvilág, meg alekoszra mászás...boaaaa

aszekelyek 2011.05.27. 09:37:17

@lüke: Sztem ketten tudjuk, mi a HArtz .Nem nagyon propagálták, mikor mentünk a csodás EU-ba.

Lacdelo 2011.05.27. 09:41:57

@ifrance:

Ha ilyen megkozelitessel irsz, akkor minden multinacionalis ceget kizsakmanyolonak lehet feltuntetni es minden orszagot aki tamogatja oket, hiszen odaviszik a gyartasi technologiajukat ahol a berek a legalacsonyabbak es munkajogok a leglazabbak. Igy tudnak versenykepesek maradni az egyre fokozodo versenyben a konkurenciaval szemben. Nagyobb profit = jobb novekedesi lehetoseg= versenyelony.

Nem a vallalatokat kell hibaztatnod, hanem a kormanyokat akik megteremtik a felteteleit, hogy a te "kizsakmanyolo" beruhazasod megvalosulhasson. Abban viszont igazad van, hogy a cegek is jobban felugyelhetnek, hogy a kulfoldi aganal, milyen korulmenyek kozott dolgoznak a munkasok.

De a feleloseg az a mienk is mert a vasarlok a legalacsonyabb arakat akarjak es kevesbe erdekli oket, hogy a munkas mennyit kap az elvegzett munkajaert es hany orat dolgozik egy nap, a beszallitok, termesztok aranyos penzt kaptak-e a beszallitasaikert.

OV is nagyerovel azon van, hogy ilyen orszagot csinaljon Magyarorszagbol, ahova a nemzetkozi nagytoke szivesen fektet be, hiszen a munkavallalok kiszolgaltatottak es konnyen kirughatok.

aszekelyek 2011.05.27. 09:42:06

@Lacdelo: Láthatóan nincs humorérzéke sem. Ahhoz önnek IQ-ra lenne szüksége de csak ez telik öntől. Van bizony pár tucat, olyan , mindenki tudja. A magyargyűlölők klubja Rádiójuk is van.

panelburzsuj 2011.05.27. 09:49:50

@radala:

Dehogy ment mellé!

OV tavaly megmondta, hogy boldogítani fog téged.

Ha most mégsem érzed magad elég boldognak, akkor a hiba nem benne, hanem benned van. Ő már egész Európának mutatja az új utat, te meg csak toporogsz itt, hogy bizti-bizti, jófele megyünk?

És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik

maradéktalanul -

(Virág Süvi után szabadon)

porfelhő 2011.05.27. 10:01:20

Jaj! Már vége a jólétnek - ami nem is volt - tegnap már internet összeköttetésem sem volt:)
Most mig keresem a politikai szálat :)

"Kristóf lett az Éden Hotel királya"

www.mmonline.hu/cikk/kristof_lett_az_eden_hotel_kiralya

Ha nem tévedek, a TG. azt irta a poszt végére. "Hajrá Kristóf".

Jól emlékeszem?
Igen?

porfelhő 2011.05.27. 10:04:46

Jaj! Már bocsánat! Azt hittem, szabad egy kicsit nyafogni! mert nincs itt a @panel, de látom itt van. Ő mindig olyan szigorú.:)

:)))))

panelburzsuj 2011.05.27. 10:20:37

@porfelhő:

Hogy döglődik a neted, az nem biztos, hogy rossz hír.

porfelhő 2011.05.27. 10:22:20

Áprilisi visszamenőleges hatállyal, augusztus 31-ig hosszabbította meg a kormány a lakossági vezetékes földgáz szociális támogatásának idejét - tartalmazza a kormány május 26-i rendelete."

profitline.hu/hircentrum/hir/233351/Augusztus-vegeig-meghosszabbodott-a-gazar-tamogatas

a gázár támogatását szeptember elsejétől egy kibővülő lakásfenntartási támogatási rendszer váltja fel"

hm. ezek szerint egyes csoportokban marad egy kis jólét...
ha ezt annak lehet nevezni.......
:)

porfelhő 2011.05.27. 10:25:09

@panelburzsuj:
Miért nem rossz hir?
Ne mondj már ilyet, az életem része.
:)

porfelhő 2011.05.27. 10:32:03

@panelburzsuj:
Nem tudom meghallgatni, nincs hang.....
Csak délután tudom.....
:)

megszűnt 2011.05.27. 10:33:35

@panelburzsuj:
"Hogy döglődik a neted, az nem biztos, hogy rossz hír. "

:):) nem az első ilyen szólásod, bánom, hogy korábban nem jegyzeteltem!:):)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.27. 10:39:21

"Folytatódik a kaberé: kivonult a Fidesz, berekedt az ülés

Szabó Loránd az ülés után tartott gyors sajtótájékozatón bejelentette, megvonja Kerényi Zsolt alpolgármesteri jogköreit, s megkéri, mondjon le tisztségéről. Indoka szerint túlságosan is a párt érdekeit tartja szem előtt, nem a városét. "

www.teol.hu/tolna/kozelet/folytatodik-a-kabere-kivonult-a-fidesz-berekedt-az-ules-379763

megszűnt 2011.05.27. 10:39:31

@aszekelyek:
"hogy az evidencia, hogy a gyerek születésekor elkezdik rakni a pénzt a taníttatására"

"A gyereknek elmagyarázni, hogy nem veszünk össze minden vackot, hanem eltesszük neked a pénzt a bankba, az életed megalapozásához," -és itt látom én a lényeget

Én is. A paraszt családomból hoztam a mintát, az én szüleim raktak nekem és ezt odaadták. Én is rakok a gyerekeimnek. Mindháromnak külön-külön és majd ők is raknak a saját gyereküknek.

Egyszerű, paraszti gondolkodás.:)

xsasha 2011.05.27. 10:42:22

@parlamentarista:
Mondj egy példát hasonlóra, amikor piaci szereplők ilyet csináltak.

A MOL stratégiai cég, és ebben a stratégiában az államnak is szerepe van. A MOL a régió legnagyobb üzleti vállalata akar lenni, és az állam, vagy legalábbis ez a kormány is ezt célozza meg, és ezért mindenféle diplomáciai lépéseket is meg fognak tenni.

Az is vicces, hogy egyszer az a vád, hogy Orbán szembe megy mindenkivel. Most meg azt mondod, hogy majd Putyin fogja meghatározni az árakat, nem a piac... Szerintem első körben érdemes lenne a jelenről beszélni, aztán majd megnézzük, mi lesz a jövőben. A Szurgutnyeft bele akart látni a MOL stratégiájába, infrastruktúrájába, döntési mechanizmusába, és ez kockázatot jelentett. Ezt eliminálni kellett. Ekkora összeget magyar cégek nem tudtak volna összedobni, az állam pedig legalább felhasználta az álló tartalékait.

panelburzsuj 2011.05.27. 10:45:14

@knausz:

Milyen ilyen?

Legszebb öröm a káröröm? Keresztény módra meg különösen?

porfelhő 2011.05.27. 10:47:13

Büntetőpadra került az OTP, három év múlva jöhet a fekete leves"

Már most is kiskanállal adagolja a kormány az a bizonyos levest.
Három év múlva?!.......

www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/buntetopadra_kerult_az_otp_harom_ev_mulva_johet_a_fekete_leves.150126.html

hm?
:)

megszűnt 2011.05.27. 10:52:18

@radala:
"De csak azt akartam elmondani, hogy benne lévén valamibe nehéz igazán jónak látni."

Nagyon szépnek, jónak látom a 3 gyerekemet, és most igaz, hogy 2 éve itt a macska meg 6 éve a kutya, és nincs szívem kipaterolni a macskát, pedig letépi a függönyt, a tapétát, de gyakran van a kislányom mellett és akkor azt a nagy, tök fejét hagyja simogatni a macska, az a majom!

3 gyerek szép vállalás. Még szívesen szültem volna, de látni kell, mennyi fér bele emberileg, anyagilag. Azt mindig látni kell. Az ember perspektívikusan gondolkodik.

megszűnt 2011.05.27. 10:56:58

@panelburzsuj:
"Milyen ilyen?"

Nem tudok most mást mondani. De ezt a fajta humort értékelem, ami Neked van. Olyan, hogy nem viccből mondod, de az ember egy jó nagyot nevet itt.

Én a viccet nem értem. Most Török Gábor idetette azt az egérfogót, amennyit nézegettem, hát fogalmam sincs, mi benne a humor, de vártam, hogy valaki elmondja. Aztán gondoltam, más se látja, akkor jól van.:)

porfelhő 2011.05.27. 11:04:36

El sem tudom képzelni még most sem - ennyi idő után sem - , hogy ami nekem nekem nem öröm, az másoknak - a többségnek - itt, miért az.

Nagyon kíváncsi lennék.
Szeretem az egyenes beszédet, és nagyon nem ha szórakoznak velem. Általában szoktam érteni a viccet, a világosat, nem azt amelyiket ki kell bontogatni........
:)

a-kis-herceg 2011.05.27. 11:04:56

@knausz: rövidtávon jó a jólétiállam, hosszú távon meghalunk ;)

megszűnt 2011.05.27. 11:08:59

@Lacdelo:
"Ha ilyen megkozelitessel irsz, akkor minden multinacionalis ceget kizsakmanyolonak lehet feltuntetni es minden orszagot aki tamogatja oket, hiszen odaviszik a gyartasi technologiajukat ahol a berek a legalacsonyabbak es munkajogok a leglazabbak.

Igy tudnak versenykepesek maradni az egyre fokozodo versenyben a konkurenciaval szemben. Nagyobb profit = jobb novekedesi lehetoseg= versenyelony. "

Azt már említettem, hogy a szakszervezetek megerősödésében látom a megoldást?

Németországban 10 fő fölött kötelező a szakszervezet és elég erős náluk! Érdekeink képviselét saját kézben tartani. De hol vagyunk mi még ettől a gondkolkodástól?

Én tegnap elolvastam Török Gábor egyik kollégájának a cikkét és úgy döntöttem, elhagyom ezt az országot.

megszűnt 2011.05.27. 11:11:07

@porfelhő:
Nekem már Te is egyre szimpatikusabb vagy. Messzebbről az ember mindent szebbnek lát.:)

tibapó 2011.05.27. 11:18:30

@knausz: "Én tegnap elolvastam Török Gábor egyik kollégájának a cikkét és úgy döntöttem, elhagyom ezt az országot. "

Miről van szó? Kinek a milyen cikke? Linket, utalást, leírást, indoklást lécci!

tibapó 2011.05.27. 11:20:28

@knausz:
Egyébként én is elhagyom ezt az országot, de nem úgy. nem megyek messzire, sőt, és rövid időre. Pünkösdkor kilátogatok Székelyföldre, a csiksomlyói búcsúba. :)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.27. 11:26:27

@aszekelyek: Vonalkód nélkül ha eltépem, vagy elteszem magamnak, akkor senki sem élhet vissza azzal sem.

Vonalkód nélkül valóban semmi esély, hogy visszaéljenek a NEVEMMEL és ADATAIMMAL. Vonalkóddal megtehetik.

xsasha 2011.05.27. 11:52:49

@panelburzsuj:

Az intelligencia nem mémek reprodukálását jelenti, hanem szabályosságok, összefüggések felismerését.

Tévedsz, én nem akarom igazolni a saját hipotéziseimet. Megvan a saját megismeréselméleti rendszerem - nem élek az önigazolás kényszerével. Az ellenérveket akkor tudom elfogadni, ha azok rendszert alkotnak. A pillanatnyi ellenérvekkel sok mindent nem tudok kezdeni, de az új gondolatok mindig hasznosak.

Egyébként meg irreleváns ez a személyeskedés. Az emberek többsége semmit nem változik sem a posztoktól, sem a hozzászólásoktól. Nem tanulnak és nem értenek meg új dolgokat. És vannak páran, akik leírják a gondolataikat és tanulnak a mások gondolataiból. Nem átveszik azokat, hanem tanulnak belőle, változnak, fejlesztik a világképüket.

Te más dimenzióban gondolkozol. Ez a te dolgod. De szerintem felesleges az enyém fikázásán dolgoznod.

lüke 2011.05.27. 11:56:17

@radala:
szabad vagy nem szabad ,a gondolatot nem lehet korlátozni
sokan gondolják, s itt verik a billentyünek,ettöl még semmi sem változik
s hogy temetik MO-t ez az ö problémájuk, mint ahogy az is ,ha semmiben sem biznak
nihilizmus van MO, képzeld el, ha a gyógyításban vagy a kutatásban -gazdaságban, tanitásban etc -ez lenne

tibapó 2011.05.27. 12:12:18

@knausz: Ez nagyon szép!

Szóval, melyik volt az cikk?

lüke 2011.05.27. 12:14:07

@panelburzsuj:
a humor intellektuális teljesítmény
Fricikék nem minden nap születnek,

2011.05.27. 12:19:56

Akárhogy forgatom, úgy tűnik, OV elszólta magát:
eddig jóléti társadalomban éltünk-mikor? eeemútnyócév?
jön a munka alapú- az általános iskolát végzettek 20%-a funkcionális analfabéta. A roma lakosság körében 80%
EZZEL az állománnyal világterméket előállítani, a gazdaságot talpraállítani eléggé ambíciózus. RETTEGJ EU! Jön a magyar munkaerő!
A kényszermunka meg eléggé improduktív. Nem állít elő világpiaci terméket. Bár ha tisztább lesz Budapest, lehet némi pozitív vonzata.

megszűnt 2011.05.27. 12:20:09

@Gábriel angyal:
Nem ér az egyik legkedvesebb dalommal zsarolni!
Ezt küldöm cserébe, ez az első:

www.youtube.com/watch?v=wuNC3Wcgtg8&NR=1

lüke 2011.05.27. 12:24:10

@knausz:
ez egy kis túlzás
de 10 fö feletti üzemben lehet érdekvédelem, nem kötelezö
de.wikipedia.org/wiki/Liste_von_Gewerkschaften_in_Deutschland
de.wikipedia.org/wiki/Gewerkschaft
27 % szervezett a németeknél, míg a skandinávoknál 80 % felett

2011.05.27. 12:30:36

Van @knausz:

Kedves Knausz!
Tudod, van egy lázálmom!
Mindenki, aki nem Fidesz-fan, elhagyja az országot. Maradnak a nyugdíjasok, romák, OV mániások. Na akkor szeretett vezérünk végre meg tudná mutatni, hogyan is kell egy országot vezetni! Jöhetne a kánaán!
Mert jól látom én, aki nincs velünk, az ellenünk! Csak kolonc a párt nyakán, aki meg meri kérdőjelezni dicső vezérünk gondolatait. ABCÚG!
Ki az országból! Arccal a narancs felé! Éljen a 2,5 millió narancslé országa!

panelburzsuj 2011.05.27. 12:30:40

@lüke:

Fricike a vegytiszta példa arra, hogy humor forrása a vonatkoztatásai rendszerek közötti szándékoltan logikátlan ugrándozás.

Ezért vagyok mindig bajban veled. Sose tudom biztosan, hogy szándékoltan, vagy ... :)

Gábris szomszéd 2011.05.27. 12:31:21

@knausz:
Éreztem, hogy jó helyen tapogatózom. :)
Nekem Ő a kedvencem.

www.youtube.com/watch?v=wa--8iB2J3Q

Gábris szomszéd 2011.05.27. 12:32:23

@knausz: Jut eszembe. Táborba is jössz esetleg?? :)

www.iatabor.hu/

panelburzsuj 2011.05.27. 12:32:24

@panelburzsuj:

(Alapfeltétel persze, hogy aki humorizálásra vetemedik, annak célszerű minél több vonatkoztatási rendszerben otthonosan mozognia.)

xsasha 2011.05.27. 12:47:31

Gábor!
Gratulálok Kristófhoz!
Elárulod, miért szurkoltál neki?

a-kis-herceg 2011.05.27. 12:49:31

@vinczej: igen ez probléma. de népünk szeretett vezére, viktor a pánk a népe MEGVÉDÉSE érdekében, a hozzá szeretettel forduló állampolgárokat befogadja és

TETOVÁLT vonalkóddal látja el a homlokukon/vállukon.

ez a multifunkcionális azonosítás előnyt jelent:
- a CBA pénztárnál gyorsabb fizetési lehetőség
- parlamenti felszólaláskor hivatali ügyintézéskor nem kell nevet stb megadni. leolvassa a hivatal és az adatbázisból minden kéznél lesz.
- nem kell iratokat cipelni, nem lehet elhagyni, egyáltalán nem kell ezen gondolkodni

a vonalkódot a vezér saját udvari tetoválója rakja fel minden ÖNKÉNTES állampolgár homlokára. a rendszer kifejlesztésére a visszmajor alapból 50 milliárdot utaltak át viktor bá' számítástechnikusának számlájára.

akik a rendszerbe nem kívánnak belépni, azok a zállampolgárok kiírják magukat a társadalomból. de a NER mindenkit befogad. a zállam mindenkiről gondoskodik. kizárt hogy lennének akik az univerzumban egyedül és gyökértelenül szeretnének keringeni, a zegyházból is kiátkozottan...

parlamentarista 2011.05.27. 12:56:14

@xsasha:
ne viccelj már. ezer ilyen van. a microsoft volt a példa. maradjunk annál. nem csak a skype-ot vették ők meg, hanem bevásárolták magukat a facebookba. igaz, hogy csak kisseb részben, de mégis csak. egyébként ott is az orosz tőkésekkel szemben vásároltak egyrészt. tehát ott is ez a kiszorítósdi ment. másrészt azért is folyt mindez, hogy a facebook a microsoft online szolgáltatásai például a bing integrálódjon. ezért egyébként szidják ballmert, mert microsoft online üzletága veszteséget termel. itt arról van szó, hogy a microsoft próbál a hirdetési üzletágba beszállni, és ma még nem látja senki, hogy ez siker lesz, vagy bukás. mivel ezek az ügyletek kockázatosak.

ennek ellenére az üzleti élet szinte szinte csak ilyen tranzakciókból áll. tehát nem arról van szó, hogy nincs ilyen példa, hanem épp az ellenkezőjéről. nem hiszem, hogy a mol-ba csak az állam akart beszállni. senki más. márcsak azért sem gondolom ezt, mert ezen a területen szerintem mindenki egy óriás piaci konszernben gondolkodik. amiben persze lehet köztulajdon, de azok sokkal inkább az energiaiparban érintett városok üzletrésze, semmi esetre sem politikai pártok, és államok tulajdonlása.

amikor az állam vásárol üzletrészt, akkor azzal a politikai befolyás lehetősége növekszik meg. téved, aki azt hiszi, hogy az oroszok most már nem használhatják fel politikai célokra a mol-t. éppaz ellenkezője igaz. az oroszok - egyébként jelentős haszonnal - talán éppen azért adták el ilyen könnyen az üzletrészüket, mert arra számítanak, hogy ez a vásárlás az államnak úgy ér valamit, ha a magyar állam a gáz üzletágat is visszavásárolja, és létrejön egy állami energetikai vállalat úgy, hogy ehhez még hozzákapcsolják az mvm-et. csakhogy ettől még magyarország továbbra is függni fog moszkvától. mivel az olajat, és a gázt is az oroszok szállítják, valamint paksot is leginkább ők tudnák bővíteni. és mivel ezek állami tulajdonban lesznek, így a mindenkori magyar kormány még könnyebben befolyásolható lesz moszkvából.

nem kell nobel díjas közgazdásznak lenni, hogy itt egy transznacionális konszern szolgálná a közjót, és mellette kis, és közepes méretű alternatív szolgáltatók. akik közép, és hosszú távon egyre nagyobb részt vállalhatnának az ellátásból. ha belép tulajdonosként állam, és az energia árát például csökkentik - a miniszterelnök egyébként számtalan ilyen ígéretet tett a választók irányába - , akkor az alternatív szolgáltatók sem tudnak belépni, hacsak nem kapnak ők is valamilyen támogatást. de akkor megint ott tart az egész, hogy nem lesznek fejlesztések. mivel a verseny nem az innovációban lesz, hanem a pályázati pénzek elnyerésében. a lakosság különféle ártámogatást fog követelni a politikai pártok egymást fogják hibáztatni, az oroszok még nagyobb politikai befolyással rendelkeznek majd. mivel nem egyenrangú piaci szereplők tárgyalnak az árakról. ezen kívül jövőre 500 milliárddal többet kell visszafizetni az valutaalapnak. hacsak az imf nem kezdi el verni az asztalt, hogy ez a felhasználás ellentétes a korábbi megállapodásokkal. ez mondjuk aligha következik be. az megint egy olyan blama lenne, hogy abba a kormány belebukna. mert akkor újabb 500 milliárdot kellene előteremteni.

tehát mondom még egyszer: ha az energetikában köztulajdont akarunk, akkor az érintett városoknak kell a vagyunk terhére hitelt felvenniük, és vásárolniuk. bízva abban, hogy a kamatok alatta maradnak a hozamoknak. de amit kell érteni, hogy az állam is így vásárol. csak így az egész lakosság vállal kockázatot. úgy meg olyan polgárok, akik jelentős részben ott dolgoznak az erőműben. vagy a rokonuk, ismerősük, szomszédjuk. tehát nem pártpolitikai alapon döntenek erről, hanem a vita racionális mederben folyik. érdemes az erőművet köztulajdonban tartani, vagy sem. és ha igen, akkor milyen mértékben. erről a helyi polgárok, a civilek, az ipartestület dönt, és nem egy személyben pártfőtitkár. városi tulajdon az államival szemben. urbanizáció vs. etatizmus. a városi köztulajdon belesimulni a piaci tulajdonlásba, az állampárti logika viszont a piacival majdnem komplementer.

a-kis-herceg 2011.05.27. 13:01:02

továbbá. a homloKÓD alapján

- a fizetéseket a kormány a számládon vezeti, a vonalkódoddal férsz hozzá
- az utcai térfigyelők szemetelés és egyéb szabálysértés stb esetén autómatice a vezér embereinek egyéni döntése alapján rögtön levonják a bírságot...
- aki jót tesz pl fides rendezvényen tapsol, azoknak a beléptetők kapuk leolvasója jóváír egy "bizonyos" összeget
- ugyanez vonatkozik foci meccsekre is...
- mivel minden párttag egyenlő, ezért a szakmai díjakat a számsor alapján SORSOLNI lehet (kossuth díj stb)
- az OBJEKTÍV felelősségi törvény az autórendszámhoz hasonlóan a vonalkód alapján kiterjed a zemberekre

juditka* 2011.05.27. 13:04:31

Hiába ígérte meg a kormány, nem ül hétfőn egy asztalhoz Orbán Viktor miniszterelnök a rendvédelmi dolgozók szakszervezeteivel
A hírt Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő közölte az érintettekkel péntek délelőtt.
Az indok: a miniszterelnök Brüsszelbe utazik. "

hirszerzo.hu/belfold/20110527_hiaba_vartak_orban_nem_megy_el#rss

"Lemondott a Pintérrel tárgyaló rendvédelmisek vezetője

"A sztrájkbizottság vezetőjeként, a résztvevő szervezetek vezetői által kialakított többségi véleményt kellett mindig képviselnem.
Az elmúlt napokban és a mai napon kialakított többségi véleményt képviselni nem tudom, az a lelkiismeretemmel összeegyeztethetetlen.

Mindig is a konfliktusok tárgyalásos rendezésének híve voltam, ugyanakkor olyan tárgyalást, ahol jégre viszik az egyik felet, míg a másik a száraz parton áll, támogatni nem tudok"

www.origo.hu/itthon/20110527-lemondott-a-fegyveres-es-rendvedelmi-dolgozok-sztrajkbizottsaganak-elnoke.html

Nem megoldódik, bonyolódik a helyzet.
úgy gondolom.
:)

megszűnt 2011.05.27. 13:04:49

@Gábriel angyal:
Az Éberálom van meg tőlük. Ráérek, előfordul, hogy elmegyek. Köszönöm!:)

Egy barátom, Angliában ült a kamera előtt és akkor bekapcsoltam az Ismerős Arcokat, üvöltötte hátra:- Anyám! Gyere! Magyarország élőben!

Mennyit éééééér? Aki nem tud, csak tudni vél?.. felismered, ha rossz a csajod?:)
www.youtube.com/watch?v=c8cl9aMV6Zc&feature=related

Gábris szomszéd 2011.05.27. 13:21:34

@a-kis-herceg:
Lassan kész bohózattá süllyed amit művelnek. Egyre inkább kezd hasonlítani a "politikájuk" arra, amikor a kis hülye gyerek beszabadul a játékboltba és minden kezébe kerülő játékkal elkezd játszani, de mindent összetör, elront, tönkretesz.

Egyszerűen egy ország vezetéséhez méltatlan, nevetséges és megalázó. Már csak ennyit tudnak... A tragédia pedig az, hogy a leszerepelt maszop már lihegve várja, hogy az agyhalottak ismét visszaszavazzák őket, mint anno Hornékat. :(

Gábris szomszéd 2011.05.27. 13:25:14

@knausz:
Az új lemezen is vannak kedvencek :)

Itt jártam:
www.youtube.com/watch?v=zKLVL00efN8

Játszuk el:
www.youtube.com/watch?v=rA-N2nTbf3s

Andocsi Máriához
www.youtube.com/watch?v=pYzQTiVQrR8

Egyszer ezeket is berakhatnád az angliai barátodnak. :))

tibapó 2011.05.27. 13:44:14

Knausz, nem kérdezem többször, de jó lenne, ah válaszolnál

megszűnt 2011.05.27. 13:48:42

@Gábriel angyal: @tibapó:
Az a barátom már nincs meg, csak eszembe jutott, mennyire hozta a hangulatot, ami ez az ország. Ha meg lehet fogni, ez a jobboldali énem és van a liberális.

Írtam az Attilának levelet, hogy annyira jól játszanak, miért nem jönnek a polgári körökbe, egy kicsit, nahát?! És akkor végül én mentem hozzájuk..kb. úgy jártam most is, hogy 1-2 órája hallgatom őket.:)

Összefér az, ha valaki kőkemény liberális és van benne egy ilyen mély érzelmeken alapuló hazaszerelem?

www.youtube.com/watch?v=UvACaFCW8C0&feature=related

ssi 2011.05.27. 14:00:24

"régi rend lebontása nyilvánvalóan halad – mégpedig rohamléptékben. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy az újnak még az alapjait sem ássák,"
velemenyvezer.blog.hu/2011/05/27/az_orban_kormany_elso_eve?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

"egyre több fiatal keres minket: ők is konkrét programot várnak tőlünk .. a civil mozgalomnak továbbra is a parlamenti pártoktól függetlenül kell szerveződnie"
www.168ora.hu/itthon/istvanffy-andras-facebook-4k-alkotmany-orban-gyurcsany-sajtoszabadsag-75830.html

s a jó ebéd végéhez szóljon a dal:
www.youtube.com/watch?v=t1eu4fJJhRE&feature=related

radala 2011.05.27. 14:01:40

@lüke: Szabadni szabad, csak nem célravezető:-) Messze nem olyan szar hely Mo, mint belülről látszik...
@knausz:Szerintem nem ugyanarról beszélünk, ráadásul ugye én egy faszi vagyok, de ha másképp lenne akkor is óvakodnék attól, hogy a gyerekeimre testáljam a saját "sikerem" elérését. Képzeld el, ha kiderül, hogy nem is vagyok az apjuk:-) De tényleg nem azt akartam megvitatni, hogy mi is a siker, hanem azt, hogy még egy elért cél sem lenne elegendő ez elégedettséghez.
Nem tudom a gazdaságpolitika hogy működik, de mondjuk a kutatás az úgy, hogy a végtelen sok kudarc után jön valami eredmény (vagy nem jön), de a kudarcok szerves részei az eredménynek és enélkül nem is lehetne elérni azt. Persze értem én, hogy Mo nem egy kísérleti egér, Matolcsy meg nem kutat, hanem miniszterkedik, csak azt akartam mondani, hogy az, hogy én roppantul nem látom jónak a dolgokat nem jelenti azt, hogy rosszak is. (De kétségtelen, hogy ha rosszak lennének az pont így festene;-) )
Ugye azt szoktam mondani, hogy az nem lehet, hogy ilyen szimpatikus fiatalemberek, mint a Fideszesek teljesen hülyévé váljanak... Nos, most épp a Sorstalanságot olvasom és lehet, hogy nem is teljesen helyénvaló látszat alapján ítélni:-)

tibapó 2011.05.27. 14:02:29

@knausz: Persze, hogy összefér, de én arra a kijelentésedre kérdeztem rá, és várom a választ, hogy mi volt az a cikk, amit olvastál, és arra késztet, hogy a hazád elhagyását fontolgasd? Ha jól értettem, tegnap jelent meg egy cikk Török valamelyik kollégájának tollából, amit olvastál.

A liberalizmus és a hazaszeretet könnyen összeegyeztethető. Mindig azt mondom, hogy aki igazán szereti a hazáját, az otthonát, az megpróbálja szeretni a szomszédait is, vagy legalábbis jóba lenni velük.

De hogy ez nem elvtelen kozmopolitizmus, arra két egyszerű példa:
Nekem is kinyílik a bicska a zsebemben, ha a magyar cukortermelés ellehetetlenítésére gondolok, és összefacsarodik a szívem erre a versidézetre: "édes hazám, fogadj szívedbe, hadd legyek hűséges fiad..."

lüke 2011.05.27. 14:02:48

@panelburzsuj:
majd kérdezz mindig rá
mint a foxi maxis magyar tanárnöm
JA elemzése
"Az idõ lassan elszivárog,
nem lógok a mesék tején,
hörpintek valódi világot,
habzó éggel a tetején."
-gyerekekek melyik a lényeg a habzó ég vagy a valódi világ?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.27. 14:03:45

"Össznemzeti Szuperkonzultáció

Kérjük töltse ki az alábbi kérdéssort és névvel, címmel, hovatartozással küldje vissza nekünk!"

http://biztonsagos.blog.hu/2011/05/26/ossznemzeti_szuperkonzultacio?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

"Sajnos a kérdésekre adott válaszait nem sikerült elküldenünk, de nem baj, mert az igazából nem is érdekel minket. A személyes adatait tároltuk. Köszönjük."

:-)))

lüke 2011.05.27. 14:05:59

@radala:
mivel kétlaki életet élek, naponta látom
a pride side of life-ot

lüke 2011.05.27. 14:07:23

@manyike:
ez egy Aznavour:),mint a She

lüke 2011.05.27. 14:09:58

@radala:
s melyik forditásban
a kelet németben vagy a nyugat- németben, ami a Nobel díjat hozta

panelburzsuj 2011.05.27. 14:17:09

@lüke:

És mit kérdezzek?

Te most viccelsz, vagy csak lüke vagy?? :)

lüke 2011.05.27. 14:17:54

@panelburzsuj:

torokgaborelemez.blog.hu/2011/05/25/366_a_jolet_vege/fullcommentlist/1#c13597183
pride v. bright szándékos elírás-e?
torokgaborelemez.blog.hu/2011/05/25/366_a_jolet_vege/fullcommentlist/1#c13597237
s eennek is van-e szándéka?
ti 2 fordítása volt :
- az elsö nem hozta a világhírt- olvastam az elsöt-, s a németek
támogatták a 2. fordítást

lüke 2011.05.27. 14:20:07

@panelburzsuj:
ez vicc, hogy egy gimn. magyar tanárnö 1968-ban ilyet kérdezhetett?múltbeli oktatásunk szinvonala
néha betévedtek más tanárok helyettesíteni s megtudtuk nemcsak ilyen van:)

megszűnt 2011.05.27. 14:35:19

@radala:
"Nos, most épp a Sorstalanságot olvasom és lehet, hogy nem is teljesen helyénvaló látszat alapján ítélni:-) "

Kertész Imre Sorstalanság című művét először moziban láttam és aztán vettem meg a könyvet. – Hiszen ti is magyarok vagytok végeredményben!- Egy hang, egy férfinak a mély hangja a kocsi belsejéből.. (95. oldal)

Hozzám két film áll közel a témában, az egyik a Hamvadó cigarettavég (Bacsó Péter filmje) a másik a Szomorú vasárnap (Rolf Schübel rendezése).

www.youtube.com/watch?v=jOqiolytFw4

nyünyüge 2011.05.27. 14:35:48

:)))

...
Vannak, akik szerint 4+3=8.
Mások szerint 4+3=5.
Buta vagyok, nem tudom megítélni.

biztonsagos.blog.hu/2011/05/26/ossznemzeti_szuperkonzultacio

panelburzsuj 2011.05.27. 14:36:40

@lüke:

Na akkor máris gyakoroljunk:

Fölvettem ugye, hogy nálad sose lehet tudni, hogy szándékos poénból vagy spontán lükeségből zökkensz-e ki a logikusnak látszó kerékvágásból.

Erre a válaszod, hogy kérdezzek rá.

Megkérdezem, hogy mit kérdezzek: viccelsz, vagy tényleg elkóboroltál?

lüke 2011.05.27. 14:38:10

@panelburzsuj:
csekély a bizalmad,
vannak handabandázók,
és vannak kompaktok -tömörítök-
tömöríteni meg csak úgy ,véletlenül nem lehetmeg nyugodhatsz, ha ez a kérdés izgat

panelburzsuj 2011.05.27. 14:39:49

@panelburzsuj:

És erre az a folytatás, hogy mi a vicces az elborult foximaxista magyartanárokban?

Hárt ez így továbbra is elég zötyögős, nem érzed úgy? :)

lüke 2011.05.27. 14:40:19

@manyike:
még Hacsaturján elmegy, de annál keletebbre
és Sibeliusnál északabbra nem kalandozom
van, ami báncsa a fülem

panelburzsuj 2011.05.27. 14:43:29

@lüke:

Nem tömörségkérdések merülnek fel, hanem váltóállítási gondok.

Nagyjából mindegy, hogy tíz vagy ötven kocsival siklasz ki ... :)

lüke 2011.05.27. 14:43:53

@lüke: ..lehet, megnyugodhatsz

@panelburzsuj: iegen
szándékos vagy szándékolatlan az elkalandozás
válaszka: majd mindig kérdezz rá
kérdéske: mire?
a kérdésre

lüke 2011.05.27. 14:51:04

@panelburzsuj:

ja, hogy nem ott fut tovább
jaj !
varietas delectat,pá,mennem kell

panelburzsuj 2011.05.27. 14:59:26

@lüke:

Pá!

(Azér a zebrán nézz körül, okés? Inkább többször is ... :)

aszekelyek 2011.05.27. 16:13:46

@Lacdelo: Azt látom, hogy nem is él itthon , az ékezetek hiányából. Két dolgot mégis, tájékoztatásul.Mindjárt a rendsterváltozáskor olyan országot csináltak belőle .Az akkori és utána jövő kormányok. Nem Orbán ! Aki most adót vetett ki a profitjukra, az viszont Orbán volt. Az egyetlen, aki nem hagyta őket tovább pöffeszkedni nálunk. Szaladtak is panaszra. Ergo nem építi az olyan országot. Éppen nem olyat épít. No és szakszervezeteket sem ő verte szét és nem csinált belőlük egy csomó prostit, akiket a kormány jól megfizetett, hogy ne képviseljék a dolgozók érdekeit.

aszekelyek 2011.05.27. 16:15:40

@Lacdelo: A vásárlók pedig nagyon szeretnének nagyon drága dolgokat tudni megvenni. Csak a multik béreiből az nem megy.

aszekelyek 2011.05.27. 16:21:21

@radala: :))) mondja a barátnőm, sokaknak vizsgálják a diploma munkáját , Huttenber ügye óta de Merkelét nem merik.... és ugye kelet- németországi létére, igen megszaladt neki, tényleg a szocikbál. Az is megérne egy misét.:D Szarkónak az a mázlija, hogy a felmenői elmentek Szabolcsból....:) vagy Nyírségből...

aszekelyek 2011.05.27. 16:27:00

@lüke: Ismerős kisfia is azért volt odavéve, a nagyon jó németje miatt. Eredetileg mesterképzésre akart menni Londonba de beesett ez:) Igen, sokkal jobb lent bérelni lakást. Azt mondja az édesapja, egy idő után már nem számolta, hány millió a gyerek képzése. Most 32.

aszekelyek 2011.05.27. 17:05:40

@porfelhő: Abból, hogy most minden jól megy, levonták a következtetést, hogy majd rosszul fog menni.... Kb ez van a cikknem. Csókoltatom Goldmanéket. Majd négy év múlva, ez lesz, meg az. Hol voltak, amikor négy éve meg kellett mondani, mi lesz ma?

a-kis-herceg 2011.05.27. 17:07:04

mexűnik az Országos Érdekegyeztető Tanács...

adott ki közleményt a Magyar Hírcsárda Távirati Iroda

www.mfor.hu/cikkek/_Ez_a_legsotetebb_Balkan____Kiverte_a_biztositekot_Orbanek_lepese.html

aszekelyek 2011.05.27. 17:16:23

@lüke: Ez nem mindenkinek világos itt:) Nekem is a macesz gombóc óta az :) komolyan ezt kérdezte a foxi macis tanárnőd? Ez rosszabb,. mint a sto sto:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.27. 17:19:33

@Gábriel angyal: van élet az agyhalál után (aka Lendvai Ildikó, a demokrata).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.27. 17:27:05

@xsasha: Te biztos arra gondolsz, Orbánék semmiképp... :)

aszekelyek 2011.05.27. 17:30:18

@vinczej: Nem írtam olyat, hogy vonalkód nélkül. Tedd el az egészet magadnak. Néztem , agresszolga sem volt képes felfogni, hogy egy számsor a vonalkód.Nem kell aláírni sem. Semmit nem kell ha nem akarod. Ha rugózni akarsz ,akkor persze minden marhaságot összehordhatsz. Az adatvédelmi biztos vizsgálatának eredménye ami releváns, annak már lenne eredménye? Még nem tudok róla. Amit a szanyikapitány összehord, a meg nem komolyan vehető. Ha csak ő nem akarja felhasználni egy választásnál azokat a számsorokat.

Blogger Géza 2011.05.27. 17:30:32

@xsasha: Hát ha az origo meg az index közül kell választani, akkor nyilván az index. :) Azok bármilyen gazdasággal kapcsolatos hülyeséget szemrebbenés nélkül leírnak.

Én már itt rámutattam néhány "jól tájékozott" fórumtárs véleményével szemben, hogy ilyen akcióhoz semmiféle 2/3 nem kell, tehát a bukott MSZP-SZDSZ brancs mosakodása ebben az ügyben nyilvánvalóan hazug, ezt nevetséges lenne a Fideszre kenni.

aszekelyek 2011.05.27. 17:31:35

@vinczej: személyes adatok már tárolva vannak. Csak ennyi eszetek sincs. Úgy hívják, választói névjegyzék.

Blogger Géza 2011.05.27. 17:32:26

@bariga: Barika, ez most nem jött be.

"2010 elejére Bajnaiék végigtárgyalták a Mol-pakett megvásárlását, akkor a Valutaalap megtorpedózta, hogy arra költsük az egészen más célra adott pénzt. "

vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20110527-az-imf-egyszer-leblokkolta-hogy-a-penzebol-vegye-meg-az.html

Legközelebb gondolkozz, mielőtt bégetsz. :)

lüke 2011.05.27. 17:35:34

@aszekelyek: :)
pl. meg telefon könyv, meg mobil vásárlas, OTP hitel
én nem tudom hol élnek:)
egy mobil, egy bankkártya s pár netes belejelentkezés
´minden lépésed, vallásod, párt állásod, ruháid, preferált vásárlásaid libamáj!- , kölnid, alsógatyád tudják

Blogger Géza 2011.05.27. 17:39:09

@parlamentarista: Ajjaj, na még egy "szakértő" :)

"tehát a visszavásárlás költségeit nem a lakosságra terhelik."

Pont erről van szó, nem terhelték a lakosságra.

"valamelyik bankja, vagy nagyvállalatok szálltak volna ebbe az üzletbe" Pont erről van szó, hogy a részvénycsomag vélhetően valamelyik állami nagyvállalathoz fog később kerülni.

"tehát itt a vita mindig azon van, hogy mit HOGYAN hajtanak végre."

A te esetedben nincs értelme vitázni, mert nem is érted, mi történt.

aszekelyek 2011.05.27. 17:39:23

@knausz: Elég szofisztikált, Gondolkoztam rajta én is:) meg-meg néztem, olvasgattam.. a a csali a jóléti állam/sajt-- és a két cinikus egér...Illetve az egyik,amelyik győzködi a másikat. gondold csak meg a végén úgyis mind meghalunk a futkosásnak.. elég szarkasztikus humor. Mondhatni dekadens:) Nem egy rendőrvicc és nem egy ingyen disznóhús dilemma.. Azért rágtam kicsit én is.

lüke 2011.05.27. 17:39:49

@Hepci: nana
Lendvai papa remek ember volt, minden vidéki színházban igazgatott, lökdöste Aczél, minden müfajhoz- dráma, kabaré, operett, opera- értett
Ildike is lökdösödött: Keszthely, SOTE ,s nagy végcélba ,mint gól berúgták:MSZMP
azért valami ragadt rá, vannak rosszabbak

lüke 2011.05.27. 17:42:42

@panelburzsuj:
örülök ,hogy aggódsz
1 M km felett járok, gyalog meg egy éves korom óta

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.27. 17:43:04

@lüke: nem ebben a kontextusban utaltam a kibotoxolt Ildinénire. :)
Hanem úgy, hogy az agyhalottak még esetleg beszopják újra, ő egy demokrata.
Éljen Orbán Viktor! (ellenzéki párom hozzá szokta tenni: kenyéren és vízen). :)

nyünyüge 2011.05.27. 17:45:29

@lüke:
Na álljon meg a hegyimenet, azért ez nem ugyanaz.

Hogy valaki törvénytelenül! megszerzi mindenféle szolgáltatóktól a netes forgalmamat (tartalmastúl ráadásul), a bank(ok)tól a banki ügyeimet,... és ebből következtetéseket von le személyemre vonatkozóan (amire ugye törvényesen csak a titkosszolgálatnak van jogosítványa jól meghatározott esetekben), vagy maga az állam teszi ezt, sokmillió állampolgárral, a közigazgatási adatbázis felhasználásával, ráadásul az én érdekeim védelmére hivatkozva!

aszekelyek 2011.05.27. 17:46:51

@ifrance: Szerinted hányan tudják nálunk, mi a fair trade?

@lüke: sztem azoknak mondják, akiknek tényleg nem magasabb az IQ-juk a combkörméretüknél.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.27. 17:49:35

@lüke: "szarás után vettem libamájat" (tipikus Faszbúk bejegyzés).
Lájkoljatok, míg lájkolhattok, világ proletárjai! S Cukorhegy figyel...

lüke 2011.05.27. 17:50:04

@aszekelyek:
a sto sto nem rossz kérdés,mert az oroszban sincs kétszees tagadás:)
csak a magyarban!

Gábris szomszéd 2011.05.27. 17:52:58

@knausz: <i>"Összefér az, ha valaki kőkemény liberális és van benne egy ilyen mély érzelmeken alapuló hazaszerelem?"</i>

Előítéletek nélkül olvasd el ezt a remek cikket. Remélhetőleg utána már kevésbé leszel liberális. :)

kitartas.mozgalom.org/publikaciok/domokos-endre-janos-kulturalis-forradalom-%E2%80%93-nyugati-kultura-alkonya?page=9&quicktabs_1=0

Véleményem szerint minden szempontból érdekes és kérlelhetetlenül leleplező írásról van szó. Érdemes rászánni egy kis időd, még akkor is ha nem túl rövid publicisztika.:)

lüke 2011.05.27. 17:54:41

@nyünyüge:
nekem ez teljesen világos,egy percre se gondoltam az ellenkezöjét
de te is tudod ,hogy adataiddal kereskednek, s vannak heckerek is, s miért ne lennének titkos szolgáti heckerek?
ha szükségük van, minden a rendelkezésre áll
s hogy kérdeznek, ez nem tilos
(hozzám a páromé jött, aki tiz éve nincs az élök sorában, ennyit a komolyságról)

Gábris szomszéd 2011.05.27. 18:00:34

@Hepci: Köszi, már látom közben. :)

aszekelyek 2011.05.27. 18:01:41

@nyünyüge: nem törvénytelenül teszi az állam, illetve a kormány.Írtak neked egy levelet. Ha akarsz, válaszolsz, ha nem, nem. Lesz ősszel népszámlálás és az sem lesz törvénytelen. Adatvédelmi biztos teszi a pontot rá. Vele is egyeztették. Már az előző kérdőívnél is csinálták a cirkuszt. A húzzunk bele élcsapat.

lüke 2011.05.27. 18:02:45

@Hepci:
annyira demokrata, mint a karrierje

jjulie 2011.05.27. 18:06:08

@aszekelyek:

ferink-ezz egy kicsit nekem, édes

xsasha 2011.05.27. 18:06:18

@parlamentarista:

Különösebben nem belemenve az elemzésbe azt gondolom, hogy teljesen irreleváns kérdésekkel, és alaptalan állításokkal ruháztad fel ezt a hozzászólásodat.
A Microsoft 17 mrd dollár profitot realizált tavaly.

"a városi köztulajdon belesimulni a piaci tulajdonlásba, az állampárti logika viszont a piacival majdnem komplementer."
Sajnos nem tudok mit kezdeni az ilyen mondatokkal.

nyünyüge 2011.05.27. 18:06:57

@lüke:
Kérdezni nem tilos. Válaszolni meg nem nem kötelező.
Törvényeket betartani viszont kötelező. Még az államnak is. Még a fülkeforradalomban megszerzett kétharmados többséggel szerzett hatalomnak is.

És ha csak halványan felmerülhet, hogy politikai célokra lehet használni a titkosszolgálati eszközöket, akkor baj van.

És nem is értem, hogy ez az aggály miért nem evidencia azok számára, akik 2006 ősze óta folyamatosan az akkori kormány és a titkosszolgálat nem megengedett kapcsolatát tényként kezelik.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.27. 18:11:00

@xsasha: állapodjatok meg, hogy kölcsönösen hülyének tartjátok egymást. Nekem ezt javasolta Parlamentarista, működik. :)

lüke 2011.05.27. 18:12:00

@aszekelyek:
érdekes a III/III adatgyüjtésnél nem voltak tiltakozók,pedig mindenkiröl gyüjtöttek
igaz nem elektronikusan,fülbe súgással
86 ot. 23-án , pénteken átjött a szomszéd rendelö növére, hogy a Tot dr mondta, a doktornönek nemzeti szinü szalag van a kocsijában- három éve ott volt-,
este a piacon 17h 30 perckor körbevette a kocsimat 3 rendör
a purpárlé vége az volt
a rendörök levették a szalagot,másnap visszakerült,
-uraim maguk 30 évvel a forradalom után is be vannak szarva- mondta férjem a rendöröknek

aszekelyek 2011.05.27. 18:12:28

@xsasha: aki szokott.

@lüke: Vannak ilyen különcségeink:) Azért is olyan nehezen tanulható nyelv a magyar:) Visszaéltek az adataival, láthatod.... , mondanám, ha nem lenne morbid ez. Az mszp tagjai között is találtak sokat Erzsébeten, asszem, akik rég nem voltak az élők sorában de utána még beléptek. Állandóan hívogatnak, gyerekosztályok alapítványai, hogy erre, meg arra adományozzak... nevem és telefonszámom tudják. Nem tőlem. Évek óta megy. Kb, mióta mengelica bezératta a sok gyerekosztályt és gépparkot s e vett a maradékba. Babonából adok pénzt, ne szoruljon rá soha az unokám de akinek kell, annak legyen meg.

jjulie 2011.05.27. 18:12:32

@nyünyüge:

a ferink rossz érdekben sértett törvény, az orbán meg jó érdekben, ergó az orbánnak szabad

az orbánnak mindent szabd, mert ő jó

lüke 2011.05.27. 18:14:23

@nyünyüge:
ebben absz. igazad van
@lüke: nem levették, hanem levetették! elírtam

juditka* 2011.05.27. 18:14:38

Nem biztos, hogy annak szánta, mégis szinte komplett évértékelő beszédet mondott Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a Joint Venture Szövetség éves közgyűlésén."

„Az elmúlt 8 év…” kezdetű toposzt többször is hallhatta a zömében nagyvállalatok képviselőiből álló közönség Fellegi előadásában, melyet a Mol-részvénycsomag keddi megvásárlásának magyarázatával kezdet".

www.fn.hu/belfold/20110527/fellegi_magyarorszag_vagyonat_/

Az 1 millió új munkahely teremtésének szándéka ezúttal is elhangzott, ám ennél konkrétabbat nem fűzött hozzá Fellegi Tamás."

Elmúlt nyolc év. Már lassan lerágott csont lesz. Mol-csomag, hitelből, amit a szocik "elfelejtettek" :) vagy nem akartak lehívni, a tavalyi kormányváltás előtt.:)
A mostani kinek jó, kinek rossz helyzetet már nem gondolom, hogy az előző kormány politikájával meg lehet magyarázni a nagybetűs népnek, legalább is egy nagy csoportjának.
Hm. Új munkahely! Legalább a szándék meg van .......
ha még konkrétum nincs is...
így van ez.
:)

aszekelyek 2011.05.27. 18:17:43

@lüke: nwm is rendőr elvtársak, hanem per uraim? :) klassz Nem, a III/III az törvényes volt. Csak a szalagod volt törvényen kívüli. RAjtam ültek a szüleim mindig márc. 15-én. Nem részletezték, nem feéljek annyira. Csak mondták, jobb olyankor otthon kislányoknak. Aztán persze egymás közt beszélték, mi volt. Kit vittek be. Hányat. Kit csaptak ki az egyetemről amiatt.

nyünyüge 2011.05.27. 18:19:16

@a-kis-herceg:

".... Az új (érdekegyeztetési) modellben az államnak csak közvetítő szerepe lesz, a civil szervezetekre, a szakszervezetekre és a munkaadói szövetségekre bízza a megegyezést, >>>>>>viszont az új testületnek csak véleményalkotási és javaslattételi jogköre lesz. <<<< "

(nem volt hatékony eddig, mert képesek voltak beledumálni)

jjulie 2011.05.27. 18:20:43

@lüke:

ez olyan, milyen is, na milyen is: öreganyámos

xsasha 2011.05.27. 18:23:20

@Hepci:
Nem. Én konkrétan arra gondolok, hogy a média egy nagy rakás x@r. Sose tudhatod biztosan, mi igaz, mi nem.

jjulie 2011.05.27. 18:24:56

@aszekelyek:

túl akarsz tenni az öreganyám öreganyámosságán, banyesz, nemár, elég undorító vagy így is, nem lesz randi

aszekelyek 2011.05.27. 18:26:58

@jjulie: Lekéstél vén fütty, mindjárt itt a férjem és elmegyünk itthonról. Majd holnap. Milyen törvényt sértett a zorbán, ki az ördöggel cimborál? Mondta ferink ezt agresszolgánál a minap.... Azt a törvényt és a sértését léccike!

@juditka*: Még sokáig isszuk a levét annak a nyolc évnek , így addig nincs lerágott csont, míg a levét kell igyuk. Bár már legyinthetnénk rá, mint rossz emlékre! A lerágott csont inkább az, hogy megszavazta a FIDESZ megyó /Szocik első száznapos programját. Amilyen patásördögök. :) Most meg ugye nem elégedettek, mert a folytatást már eszükbe se volt megszavazni. A fasiszta csőcselékjeinek.

lüke 2011.05.27. 18:28:48

@jjulie:
anyámasszony katonája
nem tette ki, nem urazta a rendöröket, nincs is mit mesélgetni:)

a-kis-herceg 2011.05.27. 18:29:56

@jjulie: mindenki nagy ellenálló volt. hirtelen mindenki partizán. mégis állt a rencer...

apropó aszondja előbb réjdijóban a papcsák, hogy a horti ék munkájának gyümölcsét aratta le rákosi... (nyugdíj, sport, oktatás stb...)

akkor kérdem én: a zorbán az a kádár gyümölcsét szaggatya le?

nyünyüge 2011.05.27. 18:34:36

@a-kis-herceg:
érdekegyeztető szervezeteket egyoldalúan megszüntetni, összevonni az álmoskönyv szerint rosszat jelent :(

www.privatbankar.hu/cikk/hircentrum/botrany_keszul_a_kormany_kinyirta_az_oet_et_43192

panelburzsuj 2011.05.27. 18:35:47

@Hepci:

Nked ezt mondta.

De semmire azért nem szoktak remit felajánlani ...

lüke 2011.05.27. 18:36:10

@aszekelyek:
állítólag a jogi karról néhány hallgató eltünt minden
márc.15 után

aszekelyek 2011.05.27. 18:36:52

@lüke: Van egy levéltárra való azért, kézírásos :) Olyan törvényes vót, hogy máig titkos.

@jjulie: na végre, csakhogy elriadtál tőlem .., vén fütty:DD Mentem, itt a férjem. További jó estét mindenkinek!

juditka* 2011.05.27. 18:39:17

folyt. Egymillió új munkahelyhez nem fűzött konkrétumot,
A Kínával való szorosabbra fűzött, elsősorban gazdasági, másodsorban politikai kapcsolatokhoz viszont igen.

A két ország között tavaly október óta intenzívebbé váltak a tárgyalások. Mint az előadásból megtudtuk, Kína stratégiai európai jelenlétet akar, amiben nagyon számítanak Magyarországra, mint az Unió kapujára.
Jelenleg közlekedési együttműködésről tárgyalnak: kínai partnert keresnek vasútfejlesztéshez, és nem titok, hogy a katasztrofális helyzetben lévő Malév legesélyesebb befektetője is kínai.

Ahogy Fellegi Tamás kifejtette, a kínai autóipari központnak, a Csunking körzetnek például nincs közvetlen összeköttetése az Európai Unióval, Magyarország nem titkolt szándéka pedig az, hogy mielőbb legyen."

Jut eszembe erről a korábban íródott cikk. "Orbán V. és a keleti szél". A kormányfő kelet felé nyit, de a nyugat zászlaja alatt hajózik. .........
:)

lüke 2011.05.27. 18:39:35

@panelburzsuj:
mond hogy ,win win ,mint egy pszichológus:)
vagy a pap bácsisat: hess

panelburzsuj 2011.05.27. 18:44:02

@a-kis-herceg:

Akkor mégiscsak maradok a blognál.

A rádióban sokkal körülményesebb átugrálni az idiotizmusokat.

panelburzsuj 2011.05.27. 18:45:33

@Hepci:

A tied. Neked azért ajánlott döntetlent.

juditka* 2011.05.27. 18:46:16

@aszekelyek:
Hm. Iszod te a levét még sokáig, a mostani kormány politikájának is.
Azt a bizonyos száznapos programot a Fidesz is megszavazta, csak úgy emlékeztetőül, írom, ha nem emlékeznél rá és ez nem lerágott csont.
A te visszamutogatásod a múltba meg már nagyon unalmas.
Irjál már valami mást is. Nagyon kíváncsi lennék rá, mi a véleményed a mostani politikáról, az ország helyzetéről.
Gondolkodj, és utána írj. Ha kérhetlek.

panelburzsuj 2011.05.27. 18:50:20

@a-kis-herceg:

A nyócévét! :)

Horthy-Rákosi között se halogatták húsz évig a szüretet. Egy kis hipp-hopp temetés, romeltakarítás, újjáépítés, mindenféle táborokból hazatérők fogadása, és már rá is tértek a felhalmozott eredmények felzabálására ...

xsasha 2011.05.27. 18:52:03

@Hepci:
Az egy nagyon kényelmes megoldás.
A helyzet az, hogy az államnak szavazatelsőbbségi részvénye van a MOL-ban, tehát tulajdonosi szempontból irreleváns a 20%-os pakett tulajdonlása. Itt nem az a kérdés, hogy ki a hülye, itt tárgyi tévedésekről van szó.
Parlamentarista valszeg arra sem emlékszik, hogy volt egy lex MOL ügy...

panelburzsuj 2011.05.27. 18:53:18

@panelburzsuj:

Ráadásul közel egymillióval kevesebb szájat is kellett betömni azokkal a klasszul eltett gyümölcsökkel.

Micsoda mázlisták voltak hozzánk, tönkretett, kizsigerelt, padlón vánszorgó szerencsétlenekhez képest!

nyünyüge 2011.05.27. 19:00:45

@lüke:
Bocs lüke, de ez nagyon hülye duma.
A relativizálásnak is van határa és ez messze túl van a határon.

nyünyüge 2011.05.27. 19:01:57

@nyünyüge:
(azért, mert implicite feltételezi az összes itt "ellenzéki" véleményt formálóról, hogy azzal bezzeg egyetértett).

panelburzsuj 2011.05.27. 19:03:28

@nyünyüge:

Olvasd úgy, hogy lüke szerint semmi különbség az őket akkor vegzáló rendszer meg a mostani között.

ulrike (törölt) 2011.05.27. 19:09:00

Vidéki főváros olcsón eladó.
Bécsben adná el magát a magyar főváros
resourceinfo.hu/hu/cikk/iroda/33381.html

a-kis-herceg 2011.05.27. 19:12:24

ehéten is elmaradt a hitelválság megoldása...

"Arra való egy válság, hogy
A nyomorultak lássák, hogy
A hitelből vett ásóikkal
A saját sírjukat ássák."

Tankcsapda

www.youtube.com/watch?v=_WvoBRSa7x8&feature=youtube_gdata

jólétvégét!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.27. 19:13:30

@panelburzsuj: az ilyeneket így szoktam értékelni (á la David Haye): rájött, abban a témában simán megsz*patom. :)

JMárta 2011.05.27. 19:13:41

"Jólét vége....
Én meg azt olvastam a neten, "Orbán Medgyessy cipőjében".
Nem tudom, ... hm.
" a támogatottság jön és megy".
:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.27. 19:16:57

@ulrike: épíccsünk cukrászdát Bécsben, készíccsünk zahertortát jilkpasztából hulalával. :)

panelburzsuj 2011.05.27. 19:17:49

@Hepci:

De legalábbis mindketten elfecséreltek egy csomó fölösleges energiát, és mégse juttok előrébb.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.27. 19:18:44

@JMárta: a 12 nővér (nehogy találkozzanak 7 dühös mesterlövésszel)

lüke 2011.05.27. 19:19:58

@nyünyüge:
Ez nem hülye duma,igaz történet
/még nem néztem meg a III/III aktámat,hogy benne van-e,mert nem érdekel
nem vegzáltak,- Harasztit, Demszkyt, W.Marit vegzálták - ennél sokkal hülyébb dumám is lehetne, mert különb dolgok is történtek,amiröl tudomásom van/
S a mostaniban is jöhet bármi ,ha diktatúra lesz.
Mivel 21 éve szabad országban élek el sem tudom képzelni.
Ilyen kérdöíveket más állam is kiküld,pl Ausztriában is volt már ilyen

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.27. 19:20:10

@panelburzsuj: sírva vigad a magyar. Végülis mulatozni járunk ide, nem?

JMárta 2011.05.27. 19:22:12

"Ez a legsötétebb Balkán" - Kiverte a biztosítékot Orbánék lépése

Évente 1,75 milliárd forintnyi állami támogatást kapnak a szakszervezetek és a munkaadói szövetségek, ez az összeg több mint tizenötszörösére emelkedett az elmúlt tíz évben - olvasható az NGM háttértanulmányában.
A minisztérium szerint nem hatékony az érdekegyeztetés jelenlegi rendszere Magyarországon, ezért van szükség annak átalakítására"

"Ez a legsötétebb Balkán"

Az OÉT átalakítása már szóba került, azonban a jelenlegi konkrét javaslatról semmilyen egyeztetés nem történt a kormánnyal - mondták el az mfor.hu kérdésére szakszervezeti vezetők, akik finoman szólva is "kiakadtak" a tervek hallatán"

www.mfor.hu/cikkek/_Ez_a_legsotetebb_Balkan____Kiverte_a_biztositekot_Orbanek_lepe

hm. valóban jólét vége.... ami soha nem is volt......vagy mégis?
Lesz e valaha fény az alagút végén?
:)

JMárta 2011.05.27. 19:25:38

@Hepci:
Nem értem. kifejtenéd egy kicsit bővebben? illetve világosabban?

:))

jjulie 2011.05.27. 19:26:13

@lüke:

mindenesetre 86-ban az mind fontos hőstett volt, még az uramozás is, meg most így öreganyámosan előadva is szuper

mint kései retró kincset nekem adod?

a-kis-herceg 2011.05.27. 19:27:09

@Hepci: vigagy! víg agy! egy kis retrodiktatúra. rákosi sofőrjei...

illetve a névadóm írójától:
"Mindig az elnyomás pincéiben születnek az új igazságok."
Antoine de Saint-Exupéry

www.youtube.com/watch?v=P0Wm1nNsYY8

panelburzsuj 2011.05.27. 19:31:19

@lüke:

Ígérem, utolsó:

Az "ilyen" szócskát ha elhagytad volna ...

Kérdőíveket már állam is kiküld.

Így van, szokása ez az államoknak.

It viszont pont arról fecsegünk, hogy milyen államok küldözgetnek ilyen kérdőívet.

De ha mutatsz nekünk egy ILYEN osztrákot, tartósan befogom a csőrömet.

panelburzsuj 2011.05.27. 19:33:02

@Hepci:

Hát hasznát nemigen lehet venni, az biztos .. :))

ulrike (törölt) 2011.05.27. 19:33:38

@Hepci: De mi van, ha azok a fránya bécsiek jobban csinálják.
(Tudom ám, hogy nálunk magyaroknál senki sem lehet jobb, de ha véletlen egyszer mégis.)

bariga 2011.05.27. 19:34:00

@Blogger Géza: Szia kedves méggyengébb. ezt a jelzőt minősíthetetlen isnek adott válaszodra írtam. Mert még mindig az a véleményem, hogy itt nem egymást kell sértegetni, elég , ha ezt a bunkó politikusok teszik, és láthatóan terjesztik is a zemberek között.

Amúgy beeeeeeeeeeeeeeeeee. Remélem így megfelelőnek találod a bégetést.

Maga Fellegi nyilatkozta, hogy módosítani kell a költségvetési törvényt..
www.stop.hu/articles/article.php?id=879797

több ilyen cikk is van amúgy, ennek a közepe felé találod a megoldását az előző bejegyzésemnek.

Bár a tényeket nem változtatja meg, hogy nekünk nem egyezik a véleményünk. Ráadásul én nem is haragszom!! Szép napot!

JMárta 2011.05.27. 19:36:38

Benyújtották az egészségügyi "salátatörvényt"
Pénteken benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek az egyes egészségügyi törvények módosításairól szóló törvényjavaslatot.

Az előterjesztés elfogadása esetén a táppénzen lévők akár soron kívüli ellátásban részesülhetnek, szigorodnak a gyógyszergyártókra és -forgalmazókra vonatkozó szabályok.

Az indítvány rendezi az egészségügyi dolgozók ügyeleti díjait, továbbá kimondja: a szakmai kamarákba való belépés illetékmentes."

Már nem csak a jólét-nek, mindennek vége? tudja esetleg valaki.
Vagy ez éppen valami "másnak" a kezdete?
:)

megszűnt 2011.05.27. 19:37:26

@Gábriel angyal:
A táborral kapcsolatban felvettem a szervezőkkel a kapcsolatot. Nem tudom, lehet-e csak az Ismerős Arcok koncertre július 16. szombat 9,30-ra. Két jegyet kértem. Akkor ott leszek.:)

Még egyszer köszönöm, hogy jelezted. Minden dalukat szeretem, de itt még egy gyönyörű. Ezt az érzést, a hazaszeretet érzését, csak ez az egyetlen zenekar tudja áthozni hitelesen – nekem.

www.youtube.com/watch?v=ugIf_m5zyoc&feature=related

nyünyüge 2011.05.27. 19:38:43

@lüke:

Nem az a hülye duma, hogy milyen dolgok és még milyenebbek történtek. Hanem az, hogy "bezzeg akkor nem tiltakozott senki".
Ilyenkor kiről beszélsz? Rólad, rólam, a szüleinkről, nagyszüleinkről? Azért, mert akkor sokmindent megcsinálhatott az állam - mert jó okkal nem mert szólni ellene lényegében senki - az mennyire és mitől teszi jogossá a mindenkori későbbi kormányok akár nagyságrenddel kisebb túlkapásait?

Nem láttam az osztrák állam kérdőívét, ezért arról sem tartalmilag sem vonalkódilag nem tudok nyilatkozni.
Az viszont, hogy nem értékelhető ki érdemben tartalmilag - csak politikai szimpátia szempontjából - az biztos. Azt viszont törvény tilos személyhez kötötten felmérni.

ulrike (törölt) 2011.05.27. 19:39:12

@lüke: A nihil a Hannibál testvére?

a-kis-herceg 2011.05.27. 19:40:29

Haza megy a rendőr. Lát valamit a gyereke kezében és megkérdezi:
-Mi van a kezedben kisfiam?
-Nagyító.
-Nem azt kérdeztem, hogy kitől kaptad!

jjulie 2011.05.27. 19:40:33

@lüke:

éltem 86-ban, meséljek hőstettet, férfiasat?

JMárta 2011.05.27. 19:40:49

folyt. egészségügyi salátatörvény.:)

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=432465#null

Fontos cél, hogy a táppénz a lehető leginkább megfeleljen rendeltetésének, vagyis, hogy a biztosítási jogviszonyban álló, jellemzően betegség miatt keresőképtelenné vált embereknek nyújtson pénzbeli ellátást.
Továbbá, hogy a közpénzekkel való visszaélés lehetőségét minimálisra csökkentsék."

A mindent átalakító politikájával, halad a kormány.......
:)

ulrike (törölt) 2011.05.27. 19:45:49

@jjulie: Nem t'om mi számít annak, de én a Gelkában hagytam javításra egy TV készüléket 86-ban.

lüke 2011.05.27. 19:46:12

@panelburzsuj:
Bécscsben nemrégiben névvel ,cimmel , mindennel
kutyaadó, és egy pár bevezetendö dologról
küldtek kérdöivet,vonalkód nem volt rajta
2,semianonim
wko.at/eu/fragebogen/fragebogen.htm

vonalkódost sajna nem tudok prezentálni

jjulie 2011.05.27. 19:50:07

@ulrike:

én meg éjstaka felsétáltam egy lánnyal a szabadsághegyre, mert azt mondta, hogy nincsenek otthon a szülei, és ha végül nem jutok át a küszöbön, gyalog mehettem volna haza csillaghegyre

jjulie 2011.05.27. 19:50:42

basszus, ki fog kapni a tsonga

megszűnt 2011.05.27. 19:53:49

@aszekelyek:
"gondold csak meg a végén úgyis mind meghalunk a futkosásnak.. "

A halál a legigazságosabb dolog a világon. Mindenkit egyenlővé tesz. Én nem félek tőle.

Odáig érkezni, hát az ember próbál törekedni, hogy jól élje meg a napjait.

Magam rájöttem: nem éri meg a futkosás, semmi fölösleges kör. Kifelé meg pláne nem! Ha belül meg tudok maradni annak, aki voltam és ezen még fejleszteni is sikerül, akkor elég. Naponta úgy fekszem le, ha nem ébrednék reggel, én elvégeztem, amit kellett.:)

JMárta 2011.05.27. 19:55:03

Azt állítja Lázár János és Szijjártó Péter..

Azt állítja Lázár János és Szijjártó Péter,
hogy Magyarországon az államadósság csökkentése miatt szükség van mindenkinek a munkájára, aki dolgozni tud.

Ezért kell az alkotmányt is úgy módosítani, hogy a nyugdíjkorhatár előtt ne lehessen nyugdíjba menni, sőt el lehessen járni azokkal szemben, aki még nem érték el a korhatár"

hm. össze-vissza beszélés. a lényegről kellene már beszélni végre.
:)

panelburzsuj 2011.05.27. 19:57:13

@lüke:

Köszi, át fogom böngészni.

jjmano 2011.05.27. 19:58:34

@JMárta: :)

Ezzel szemben a tény az,
hogy nincs szükség mindenkinek a munkájára, aki dolgozni tud. A bírák jelentős része például eddig képes volt hetvenéves koráig is dolgozni, de januártól már nem engedik meg nekik.

Ugyanígy nincs szükség a negyven évet ledolgozott nők munkájára sem, még ha esetleg csak 54-55 évesek is. Vajon honnan tudja Lázár és Szijjártó, hogy egyeseknek nem megy az adósságcsökkentés"

Hm. jó.
:)

oppá" viszlát!

lüke 2011.05.27. 20:00:01

@ulrike:@jjulie:
nyugodtan kiröhöghetitek,de a 30 éves évfordulóra nagy készültség volt
s voltak, akik ezt kihasználták, mint a sztori is mutatja
@nyünyüge: sokan mertek szólni
sok mindenért-nem kell bizonygatnom, mert ma már érdektelen ennyi év távlatából-
tudtam a besúgásról is, apám elmesélte
hogy III/III -snak hivják azt csak 89-ben
a szüleim, nagyszüleim, s a férjem családja is mindig megmondta a véléményét, apámnak az állásába is került a KGST cukorrépa terve,
amit ma az EU egy kis euróval elintézett
hogy a Fidesz mit használ pol. célra, lehet a Fidesznél tiltakozni, vagy csendes ellenállással nem visszaküldeni

lüke 2011.05.27. 20:01:04

@JMárta: @jjmano:
oppá:)*:)*
lehet repesni

megszűnt 2011.05.27. 20:03:10

@lüke:
Csak most vetted észre!:):)

panelburzsuj 2011.05.27. 20:05:27

@lüke:

Még hogy nem szaporodik eléggé a magyar ... :)

lüke 2011.05.27. 20:11:02

@panelburzsuj: @knausz:
jaj nyuszikáim mán rég, Kuminnál, de kit érdekel..
s ahogy ma a szigorú panel írta, legszebb öröm a káröröm, azért ezt meg kelletett:))))*:)*:)* jegyeznem egy kárörvendönek

nyünyügével meg máskor is vitatkoztunk, s ez rendben van
vagy nem?

cambridge.on 2011.05.27. 20:13:02

Sokszor elgondolkodtam már a poszt címén.
" A jólét vége" , vannak akik ezt folyamatosan élik meg. Sokaknak nem jutott más a jólétből, csak a vége.
Mikor kezdődött egyáltalán?
A Fidesznek és holdudvarának a választással, ennyit ki lehet jelenteni.
Az ellenzékben követett magatartást folytatják kormányon is? Ezeknek nem fizetünk a mottó.

"Magyar regisztrációs adó és áfa megfizetése nélkül használ rendszeresen legalább öt nagy értékű luxusautót a magyar külügyminisztérium - értesült a Népszava.
A bécsi magyar nagykövetség nevében Bécsben vásárolt, osztrák WD betűjelű diplomata rendszámmal ellátott - így Ausztriában és Magyarországon is adómentesen forgalomba helyezett - magas felszereltségű AUDI A8 limuzinokat a tárca folyamatosan és kizárólagosan Magyarországon használja."

Van ennél lejjebb?
Az állam meglopja saját magát. Ez "bocsánatos" bűn volt az osztogató szocializmusban, jelenlegi képviselői csak a hagyományokat folytatják.
Wrong.
Nem az állam lop magától, hanem az államot megtestesítő személyek csalják el az adót az országtól.
Ekkora nagyságrendben már bűntény.

Visszatérve egy előbbi gondolathoz, az -ezek-, már őket jelenti, pontosan egy éve.

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=431837

lüke 2011.05.27. 20:13:40

@lüke:
ja igen még a gestapot nem mondtam el:
mikor Pestre bekvartíroztak, akkor irdatlan feljelentés szám volt

a-kis-herceg 2011.05.27. 20:17:22

@cambridge.on:

"A hatalom megront, és a korlátlan hatalom korlátlanul ront meg." (Laurell Kaye Hamilton)

ulrike (törölt) 2011.05.27. 20:17:53

@lüke: Nem röhögtem ki semmit, csupán némi - felesleges - maliciával jelezni óhajtottam, milyen volt az élet 86-ban. Nem voltam 'ellenzéki', eszembe sem jutott, de nem is röhögöm, ki azzá lett.

Új poszt kéne, mert a blogolók kezdenek túlérzékennyé válni. A metakommunikáció hiány káros lehet olykor. Olykor meg talán jobb is, hogy nincs. Olykor meg csak az van. Nem tudok - úgy látszik - félreérthetetlenül fogalmazni. Vedd ujjgyakorlatnak, de lehet, hangoltatni is kéne már. Öreg a zongora.

ulrike (törölt) 2011.05.27. 20:20:13

@a-kis-herceg: Könnyű mindent másra fogni. Még ha Laurellnek hívják is.

megszűnt 2011.05.27. 20:20:24

Kedves Török Gábor!

Annyit szeretnék megjegyezni, ha olvassa. Ez az együttes, az Ismerős Arcok, akkora ász a Jobbik kezében, hogy egyedül hozza a 10%-ot.

Nem lehet mit tenni. Egyszerűen annyira tiszták és olyan művészek, abban annyi az érték, hogy csak miattuk képes a Jobbikra szavazni az ember, mert ők kiemelték azt a vonalat, ami a jobboldali embereknek fontos.

Ez nem a zsidók, homoszexuálisok, cigányok gyűlölete!

Ez csak a tartásunk, a föld és vallás tisztelete. A népdal szeretete és a romlatlanság.

Kérem, kalkulálja, amikor a közvélemény kutatást végzi. Ezzel a dallal számolni kell:
www.youtube.com/watch?v=pYzQTiVQrR8

nyünyüge 2011.05.27. 20:21:25

@ulrike:

meg vihar előtti csend...

a-kis-herceg 2011.05.27. 20:26:27

@ulrike: @nyünyüge: vihar!? ok akkor egy kis gondolkodás a zorbánrencerről

1.
A Széll a levegő azon része, amelyik siet.

2.
"Most még csak helyi háborúk dúlnak. De már a levegőben lóg egy totális háború réme. Sok a méreg az emberiségben, a környezetben. Ez robbanáshoz fog vezetni. Nézzétek meg a kommunizmust levetett országokat. Mit vettek fel helyette? Nacionalizmust, sovinizmust, rasszizmust. Negyven évig minden szót beléjük fojtottak, most a gyűlölet tör felszínre belőlük. Karizmatikus vezetőt keresnek, s furcsa módon azokban látnak karizmát, akik fröcskölnek. Sercegve égő gyújtózsinórok nyomába szegődnek. Fajgerincről locsognak. Negyven évig altatták az értelmüket, és most, elhalt értelemmel, hogyan lehetnének szabadok? Mégis bevették, hogy azok, a választásban is. Két kézzel kapnak a közéjük szórt üveggyöngyökért, miként hajdan az indiánok. Most kérdezzétek meg az indiánokat! Ők is megünneplik a Kolombusz-évfordulót?!" (Vavyan Fable

3.
"A kommunizmus két nagy ellensége a valóság és az igazság. Ezekkel soha, sehol nem bírta és nem bírja felvenni a harcot, előttük mindig kapitulál." (Nemere István)

4.
"Megértettem, hogy a kommunizmus nem tud és nem is fog fennmaradni. Az emberek természete miatt. Megértem, hogy a demokráciának van egy kis esélye. Az emberi természet miatt." (Dan Schmidt)

lüke 2011.05.27. 20:33:19

@ulrike:
nem voltam ellenálló,hanem azzá tettek a(fül) besúgók!
hogy bejelentették a nemzeti szinü szalagot, mert nem is jutott
eszembe ,hogy az autóban lóg

ulrike (törölt) 2011.05.27. 20:34:08

@nyünyüge: Eeegen, nem vagyunk frontállóak. Sem.

panelburzsuj 2011.05.27. 20:42:15

@knausz:

Igen, a nemzeti ezotéria elég szép piaccá nőtte ki magát.

Elfér rajta az Ismerős Arcok is.

ulrike (törölt) 2011.05.27. 20:43:54

@lüke: Értem, nem is erre reagáltam közvetlenül, s tudom, volt elég rosszindulatú kolléga meg barát is. Ez utóbbiak - miként a közeg szabványosított értelmi színvonala - nem rendszerspecifikus. Érdemes lenne belegondolni, egy rendszer szarságához, milyen is az 'önkéntes' és természetes emberi hozzájárulás és a valójában tiszta politikai determináltság aránya. Lehet, sokan meglepődnének.

ulrike (törölt) 2011.05.27. 20:55:40

@a-kis-herceg: Én csak úgy értem, a hatalom nem ront meg senkit, legfeljebb őszintébben láttatja a szereplőket. Van sok ember, ki már eleve úgy érkezett a hatalomba, hogy nem igen használ neki a láthatóság.
'Ne menj, lányom, oda, hol ismernek.'-mondta a bölcs az örömlánynak, ki azt tudakolta nála, miként kerülje el, hogy lekurvázzák.

6.Lenin 2011.05.27. 20:58:41

Átfutottam a magasröptűeket, egyetlen lényeges vágott mellbe, ismét bővült a porfelhő család. Porfelhő & Tsai blogger BT.

Lenne 1 újításom, takarékos megoldás. Nem lenne elég posztként csak 1 számot írni?
A végére úgyis tök mindegy.

Mondjuk 2 naponként emelné a sorszámot.

Amúgy mindegy, így sem rossz, talán.

jjulie 2011.05.27. 21:03:59

@6.Lenin:

jó az irány lenyin, szereted még az orbányt?

panelburzsuj 2011.05.27. 21:05:39

@ulrike:

Akkor szintetizálok (hadd örüljön 6. Szemléző .. :)

Megfelelő embert a megfelelő helyre.

Abszolút hatalomba abszolút romlottat.

lüke 2011.05.27. 21:09:08

@panelburzsuj:
ez a schlusswort?
vagy schlüsselwort?

megszűnt 2011.05.27. 21:09:27

@6.Lenin:
"ismét bővült a porfelhő család. Porfelhő & Tsai blogger BT."

:):):)

nyünyüge 2011.05.27. 21:12:53

@ulrike:
Pontosítanám: nem a hatalom rontja meg az embert, az igaz. De a hatalomban-lét felerősít bizonyos személyiségjegyeket és elnyom másokat.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.27. 21:13:01

"Schmittnek a pápánál volt programja, nem vacsorázott Obamával
...
Az amerikai elnök jelenlétével megemelkedett az esemény súlya. Sőt, az is kiderült: azzal is érdeklődést lehet kelteni a rendezvény iránt, ha valaki bojkottálja a találkozót. Éppen ezért érdekes, hogy a magyar köztársasági elnök ezzel párhuzamosan Orbán Viktor, Martonyi János, Semjén Zsolt és Balog Zoltán társaságában a pápával Liszt Ferenc koncerten vett részt."

atv.hu/cikk/20110527_schmittnek_a_papanal_volt_programja_nem_vacsorazott_obamaval?source=hirkereso

Hú, ez nagyon durva jelzés mindkét részről! Nem kérdés, hogy kinek nagyobb égés. :-(

ulrike (törölt) 2011.05.27. 21:20:36

@nyünyüge: Miként minden másban lét is 'felerősít bizonyos személyiségjegyeket és elnyom másokat'.
1. Nem kell démonizálni.
2. A hatalommal járó ellentétes értékítéleteket nem kell a jóság és romlottság csatájának kérdésévé tenni, hacsak valójában nem az.

6.Lenin 2011.05.27. 21:23:23

Végre lesz(?) talán 1 női diktátorunk is. Délután láttam.

Aszongya a nagysága: mindenki mongyon le, aki mást akar, mint én. Nem rossz.
Ez lesz a divat? Ja, még azt mondták, ez a demokrácia.
Sose hittem volna, hogy mongyuk eddig diktálta a divatot- megszokta- most a politikát is szeretné. A kis mohó. Biztos veri az urát is, ha van neki, na mije van neki. Bocs ez más téma.

panelburzsuj 2011.05.27. 21:23:45

@lüke:

Azt ígértem, hogy befogom? :)

(Még nem jutottam az ilyenségi vizsgálat végére. Ha kellő egyezést állapítok meg, tényleg eldulok. Az ugyanis azt jelentené, hogy rosszfelé kerestem eddig a kijáratot.)

Szóval még nem zárszó, de sokat tud: csuk is, de nyit is.

Tisztességes ember fölméri, hogy mire képes. És annak megfelelő feladatot vállal.

Az abszolút hatalom helye meg már foglalt egy ideje. Oda embernek furakodni (akárcsak a közelébe is) - minden szféra kutyába vevésének nyílt deklarása.

Na: megaszontam! :)

6.Lenin 2011.05.27. 21:33:11

@6.Lenin:

Jajj!
A lényeget kihagytam.

Szóval aszongya, mindenki mongyon le!
1 beszólás (valami riherongy fideszes csajszi: miért nem a néni tetszik lemondani?
A nagysága: 2/3-al választottak a népek

Na itt tojtam be, tisztára orban fajta, diktátor akar lenni ő is.
Eltanúta.
Meleg van. Mi lesz itt nyáron?

ulrike (törölt) 2011.05.27. 21:33:49

@panelburzsuj: Az ő intellektuális magasságát csak kellően hosszú számsorok közelíthetik meg. Egy számsorozat pedig végtelen és konvergens, ha ....... q.e.d.

Kéne neki mondani, ezentúl elég, ha annyit énekel, 'én vagyok a híres hatodik, a nevem is ennyi csak...'. Rögtön tudnám, mit akarna megvilágítani a sok hülye értelmetlen kommentelő számára fényes lámpásával. Néha gondolom, küldenék neki válaszként Jeszenyin verseket, de még félreértené.

nyünyüge 2011.05.27. 21:35:14

@ulrike:
Egyetértek - csak hát az ember hajlamos a dolgok leegyszerűsítésére, amikor elrendezi a körülötte lévő embereket.

A kiszolgáltatott helyzetet, frusztrációt ilyen ítéletekkel intézzük el (jobb hijján). És nemcsak a közvetlen hatásokat. Akiket nem ismerünk, akik messze vannak tőlünk, de ennek ellenére úgy érezzük, hogy nagy befolyással vannak az életünkre, azok esetében talán méginkább.

És erre a tulajdonságunkra jól rá is játszanak sokan, sokféle érdekből.

megszűnt 2011.05.27. 21:35:25

@6.Lenin:
"Jajj!
A lényeget kihagytam."

:):):)

Most ide vihar jön. Tényleg ez a meleg, már indián nyár.:)
Mi lenne a lényeg?

megszűnt 2011.05.27. 21:39:04

@ulrike:
"Néha gondolom, küldenék neki válaszként Jeszenyin verseket, de még félreértené. "

Rákérdezek. Én vagyok?

ulrike (törölt) 2011.05.27. 21:41:30

@panelburzsuj: Persze, voltak felvilágosult abszolút monarchiák is (gondolkodni már szabad volt, a cselekedni még nem), mint II. Józsefé vagy Nagy Frigyesé. Ez utóbbi sírjához még most is hordják a krumplit a berliniek.

ulrike (törölt) 2011.05.27. 21:43:24

@knausz: Nem, egyáltalán nem. Te nem vagy 'a hatodik'. Legalább is remélem.

panelburzsuj 2011.05.27. 21:45:03

@knausz:

Hányadik knausz vagy?

6.?

Akkor bingó!

megszűnt 2011.05.27. 21:50:15

@ulrike: @panelburzsuj:
Már úgy voltam vele, hogy ki leszek közösítve a zenei ízlésem miatt, de tényleg. Egy ilyet éreztem.

Másfelől meg azt mondtam magamnak: jól összehoztam ezt a programot magamnak itt, aztán kész, és ettől végre kicsit helyreállt bennem - valami.:) a Rend.

A liberális énemnek is kéne egy príma program. Úgy volna teljes.:)

6.Lenin 2011.05.27. 21:52:09

@knausz:

Mekkora a különbség, ha valakit 2/3-al választanak meg

1) mindenki mondjon le, mert én tudom a tutit, elindultunk a polgárosodás felé, és reméljük, végre 1 tartomány is lehetünk dajcsban. Győzni fog a demokrácia!

2) diktatúra, feudalizmus, Mucsa Buggyant Gejza u. 23/b ,

A Drukker úr vajon melyik táborhoz tartozik?

Talán már álmában polgár a célszemély.

panelburzsuj 2011.05.27. 21:54:52

@ulrike:

Aljas ez a blogmotor. Hülyét csinál belőlem: hát ez a marha nem tud olvasni, csak írni? :)

ulrike (törölt) 2011.05.27. 21:57:07

@knausz: Nem igazán tudom, milyen is a zenei ízlésed. Ez elmegy?
www.youtube.com/watch?v=n0Hty2PcNdI
vagy inkább a három narancs?
www.youtube.com/watch?v=DsyBcthsZHw

ulrike (törölt) 2011.05.27. 22:02:03

@nyünyüge: Én is egyetértek. ma már elküldtem vkinek e linket, de mivel jó, elküldöm még egyszer. Sok mindent megmagyaráz, szellemesen.
limerik.blog.hu/2010/01/21/a_kezdet_2544

panelburzsuj 2011.05.27. 22:02:45

@knausz:

Zeneileg kiközösíteni?

Ha a Táncdalfesztiválok se tettek kárt bennem, akkor miért irigyelném a késő utódoktól ugyanezeket az apró szellemi-kulturális örömöket?

megszűnt 2011.05.27. 22:05:20

@6.Lenin:
"A Drukker úr vajon melyik táborhoz tartozik?"

Nem tudom. Nekem szép az énekhangom. Ha kihív az együttes szólózni, van rá esély ilyen koncerteken, hogy beleolvadok. Lesz egy közösségi érzés..

Afelé tendálok tegnaptól, hogy elhagyom az országot, engem azért nem lehet könnyen megingatni, még ilyen szép dalokkal sem.:)

megszűnt 2011.05.27. 22:08:34

@ulrike:
A. e. Bizottságtól a Szerelem, megint izzad a tenyerem. Az elmegy.

Egyébként nincs olyan, hogy nagyon kedvenc. Külföldiekre most érzek rá. Kiss Tibi - ő szimpatikus. Magyar.

ulrike (törölt) 2011.05.27. 22:09:04

@panelburzsuj: Vannak ilyenek.

A legklasszikusabb orosz arisztokraták bús párizsi emigrációban vicc:
(füstös francia bárban, nagyon sok vodka után)
- Innokentyij Eduárdovics, odaszarjak én ezeknek a zongorájuk kellős közepére?
- Minek, úgyse értenék.

ulrike (törölt) 2011.05.27. 22:11:56

@knausz: Tudom, nem egy Kis Tibi, de mi bajod van Prokofjevvel?

megszűnt 2011.05.27. 22:13:23

@panelburzsuj:
Igaz.:) Ma nagyon jó volt olvasni Téged. Nem annyira más kárára a vicc, hanem az úgy jön és az összességében az.

Holnap nehéz napom lesz. Anyósékkal ebédelek, az mindig egy nehéz nap, folyton szépen figyelni és okosakat mondani.

Főleg, amikor az emberben nincs más, csak a nézegelődés, ábrándozgatás..

megszűnt 2011.05.27. 22:14:36

@ulrike:
Nem tudom. Lehet, hogy félek a farkastól.

ulrike (törölt) 2011.05.27. 22:21:24

@knausz: Már arra gondoltam, a narancsokkal van némi bajod. Nem vagy te véletlen Piroska?

nyünyüge 2011.05.27. 22:23:31

Ajjajajajajjjj !

"Budapesten tett látogatást a globális válságot "előre látó" Nouriel Roubini, aki pénteken Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel és vezető munkatársaival folytatott megbeszélést. "

A következő jóslathoz gyűjt anyagot vajon ?

www.portfolio.hu/gazdasag/matolcsyval_talalkozott_a_josprofesszor.150155.html

megszűnt 2011.05.27. 22:26:23

@ulrike:
Csipkerózsika inkább. Aki mindig alszik és csak alszik újra, várja, hogy megcsókolja egy királyfi vagy valaki, aki nem királyfi és nincs se audi-ja se bmw-je, csak egyszerűen érti a verseket.

Jó éjszakát kívánok a Blogtársaknak!:)

panelburzsuj 2011.05.27. 22:27:22

@knausz:

Cserébe persze elvárnám, hogy a Nemzeti Táncdalfesztivál rajongói se akarják szétverni baltával se a Zeneakadémiát, se az elfajzott művészeteket.

ulrike (törölt) 2011.05.27. 22:27:36

@panelburzsuj: Máma má' mé' nem írnak olyan számokat, minta csongorádi kisbíró unokája?
www.youtube.com/watch?v=bvbDxktDrDs

6.Lenin 2011.05.27. 22:29:28

@knausz:

Bocsika!

Nagyon szép példáját szemlélhetjük a hátulróli tőrdöfés következményinek.

Én kezdtem.
TÉ nagyságos 2/3-os diktátorjelölt hölgyes tőrdöfést, Kodónak, alias a-kis hercegnek szándékoztam, az 5. és 6. csigolya közé eljuttatni és más kettős mércét alkalmazó itten huhogó polgársodás után ácsingozó uraknak/hölgyeknek.

Kodó valószínűleg éppeg polgár, álmában, vagy németül tanul.
2 duplán mércéző viszont ráharapott. Válaszoltak is, de szintén hátúról próbálták az epébe mártottat a célszemélybe, politikai küzdelmekben megfáradt, de nem megtört gerincembe eljuttatni. Vettem a lapot, de kedv éppen nem volt hozzá, hát tojtam rá.

Valahogy belekeveredtél, vétlenként.
Ennyi volt a történet lényege.

Zenei ízlésünk nem mutat egyezést, amúgy, de ez nem gond, mindenkinek a magán ügye.
Én a Blues-t kedvelem, nem csak kigombolni, de hallgatni is.

ulrike (törölt) 2011.05.27. 22:33:47

@knausz: Lányom,
1. Rózsika nem félt a farkasoktól, Legalább is nem erről híres.
2. Túlságosan magasak az elvárásaid, legyen királyfi, értse a verseket és az legyen a hobbija, hogy szúrós helyen alvó nőket csókolgat. Add lejjebb, elég ha nem iszik. Sokat.

porfelhő 2011.05.27. 22:34:52

"........ a vörösiszap-katasztrófát okozó cég tulajdonosai még novemberben az államnak ajánlották fel az egész céget.

A három tulajdonos „a magyar gazdaság ezen nemzetközileg is jelentős szereplője sorsáért” érzett felelősséggel, a vörösiszap-katasztrófa méretével és következményeivel indokolta döntését.

a belügyminiszterhez írt levélben jelezte, hogy készek a lehető leggyorsabb és legrugalmasabb átmenettel biztosítani a tulajdonosváltást.

Úgy vélték, a cég további működéséhez, a foglalkoztatás megőrzéséhez és a kárenyhítéshez egy tőkeerős állami tulajdonos kell."

nol.hu/gazdasag/a_mal_tulajdonosai_az_allamnak_ajanlottak_a_ceget

hm. Fellegi szerint gyarapítani kell az állami vagyont. Itt a nagy alkalom és lehetőség - a MOL-csomag után.
Ez is - a MAL. - valaminek a vége, és egy új kezdet is lehet. vagy talán nem? de igen.
:)

nyünyüge 2011.05.27. 22:42:04

@ulrike:
agyon kellene csapni a grafikust !

ulrike (törölt) 2011.05.27. 23:00:53

@6.Lenin: Ez jellemző rád, Iljics. Az elsőn volt ott állt pirossal: Please, consider the PayPal link.
Nyugodalmast mindenkinek.

porfelhő 2011.05.27. 23:01:46

Húszrészes sorozatot indított útjára a Sanoma Budapest. A Best of 1990-2009 „emlékkönyv” kétheti megjelenéssel, húsz részben mutatja be a rendszerváltás óta eltelt évek eseményeit"

1997-ben kezdődött a Tocsik-per, Kemény Dénest választották a vízilabda szövetség kapitányává, és végre korlátlanul vehettünk forintért valutát.

Az Egyesült Államokban második elnöki ciklusát kezdte Bill Clinton, Csehországban életét vesztette Bohumil Hrabal – állítólag madáretetés közben kiesett az ötödik emeleti kórterem ablakán.
Nyilvánosságra hozták az első klónozott bárány „születését” és kirobbant a Postabank-botrány.
Ebben az évben hunyt el Victor Vasarelly, bemutatták a 101 kiskutya című filmet, és Szabó István filmrendező elsőként vehette át a Corvinus-díjat......."

www.fn.hu/belfold/20110218/errol_beszeltunk_94_ben/

Na, Igen. az elmúlt húsz év.

:)

porfelhő 2011.05.27. 23:06:28

Igaz, elég későn van, de még megkérdezem. Mert jut eszembe:) erről a fenti cikkről.:

Emlékkönyvbe azt is beírják, akit utálnak? Mert nekem tavaly azt írta itt "valaki" - ha jól emlékszem- , hogy beír az emlékkönyvébe.
Van ilyen? Vagy nincs?
Ha tudja valaki, írja már meg, nagyon várom.

:))))))

álomszép 2011.05.27. 23:16:51

Engem nem igazán érdekel, hogy ki alszik már és ki nem. Én ma nem igazán értem rá:)

Elmult húsz év." ez is lényeges:

. Magyarország megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat a NATO-val, és elindult a TV2. "

„emlékkönyv”
Nem tudom tartalmazza e, írnak e róla:
A téeszek felszámolása, a gyárak- üzemek "kiárusítása", ........ A rendszerváltás után a kapitalista országok legnagyobb privatizációja zajlott Mo-on........"
Az egészségügy- , a cigányság helyzete.... kormányokon átívelő megoldatlan probléma.......
úgy gondolom.
:)

Gábris szomszéd 2011.05.27. 23:19:32

@knausz: Szerintem biztos, hogy jelen lehet lenni csak a koncerten is. Bár ha "csak" koncertről van szó, akkor pár nap múlva lesz ingyenes Budapesten is. :)))

www.ismerosarcok.hu/plakatok/nagy/2011-06-02_19_00_vigyazo_sandor_mh_3.jpg

Élőben milyen gyakran hallgatod őket??

Gábris szomszéd 2011.05.27. 23:30:53

@knausz: Egyetértek. Talán csak ennyit tudnék hozzá tenni:

"Mert hát, magyarok lehetünk egyenként, de lehetnénk egyek mind, MAGYARKÉNT..." :))

Sötétben bujkáló fülkeellenforradalmár 2011.05.28. 06:24:26

Tisztelt Török Gábor!

Egy apró különbség van a kettő kijelentés mögött, amit illett volna leírni még ha rövid gondolat ébresztőnek is szánta.

Az hogy Medgyessy Péter próbálta betartani a választási ígéretét -más kérdés hogy ez elindította az adóság spirált- Orbán kijelentése mögött nyolc év hazugság áll....

Úgy nem lehet középen állni ha csak a tények egyik részét állítjuk...

porfelhő 2011.05.28. 07:52:41

Nehéz a szegényeket vállalkozásra bírni
Tovább folytatja másfél éve megkezdett munkáját a Kiút program: a nehéz sorsúak, szegénységben élők és romák vállalkozási szándékát elősegítő program alkotói tegnap erről is határoztak rendes éves közgyűlésükön."

A Polgár Alapítvány által életre hívott, korábban a "szegények bankja" cimkével is illetett kezdeményezésről az igazgató elmondta: bár rengeteg segítséget kapnak civilektől, egyelőre elkerüli őket az állam figyelme.
Holott hazánkban nincs hasonló program, amelyet ráadásul az Unió is támogat.
Tapasztalataink a kormány számára is hasznosak lehetnének - vélte Polgár"

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=432493#null

Nem is tudtam, hogy ilyen Alapítvány is van.
Akkor ez is "valaminek"- a kezdete lenne, vagy egyben a vége is? Vagy egy - jövőben működőképessé - váló kezdeményezés?
:)

porfelhő 2011.05.28. 08:15:22

Nem tetszik a rendszer? Orbánék első éve"

A 66. magyar kormány tavaly májusi megalakulása óta a koalíció legalább fél tucatszor tartott olyan látványos erődemonstrációt a parlamentben a hatályos jogrendszerrel szemben, hogy azt utóbb egy nemzetközi szervezet vagy éppen a magyar Alkotmánybíróság (AB) volt kénytelen jogellenesnek nyilvánítani.

„Egy vagyok azok közül, akik magyar országot akarnak, amely a saját lábán áll, saját útját járja, saját tengelye körül forog (...)

Pontosan tudom, hogy (a következő évek) életem legnehezebb feladatát tartogatják számomra (...)

Nem babazsúrra készülünk” – ezek Orbán Viktor szavai, amelyeket második miniszterelnöki eskütételét követően mondott el a Kossuth téren egybegyűlt hívei előtt 2010. május 29-én"

„Mindkét kezünk tele van munkával, s ez jó ideig még így is lesz” – fogalmazott hivatalba lépésekor a miniszterelnök a parlamentben, ahol a kormánykoalíció valóban vad tempót diktált.
Második ciklusuk első évében Orbánék 60 százalékkal több törvényt fogadtak el, mint hasonló időszak alatt a náluk is nagyobb többséggel rendelkező, 1994-ben megalakult MSZP–SZDSZ-koalíció."

hvg.hu/hvgfriss/2011.21/201121_a_masodik_orbankormany_elso_eve_nem_tetszik#rss

:)

porfelhő 2011.05.28. 08:24:50

Hm. Jut eszembe:) Nekem is az első évem..... Azt hiszem, - ha jól emlékszem - a választások előtt kezdtem írogatni.
Úgy látom, elkönyvelhetem, ha feljövök a posztra, mások már nem is írnak.:)
Hm. nem is értem!? miért nem kedvelnek engem , sem?......
Hm. ha írnak, nekem, rólam , - akkor aztán mindent - csak éppen jót nem.
Ez már tényleg a jólét vége?:) az meg nem is volt sosem.....

:))))))))))))))

a-kis-herceg 2011.05.28. 08:26:39

@6.Lenin: érdekes, hogy már tudod a lényeget polgárosodás vs feudalizmus

a-kis-herceg 2011.05.28. 08:32:57

@6.Lenin: nagyon örülök, hogy a két kétharmadot azonosítod...

de ég és föld. az egyik VALÓDI kétharmad... a másik csak a parlamentben lett, az a választók harmada, az elmentek fele...

egyébiránt óriási TANULSÁG a népnek... hogy a választási rendszerek nem tükrözik a választói akaratot. 2/3 akarata elzavarni a tahót. de iylen a rendszer... ezt nem ragoznám

gondolom ismered a konkluziot...

"Senki nem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az Eszmét védi hanem meztelen életét és a zsákmányt." (Márai Sándor)

a-kis-herceg 2011.05.28. 08:37:49

Horthy kultusz tovább épül... szentté avatás is lesz? mikovec és papcsák...

www.168ora.hu/velemeny/makovecz-orban-becsi-dontes-horthy-magyar-kiralysag-75826.html

porfelhő 2011.05.28. 08:38:35

A jövőben is lenyomja a hazai agráriumot az EU?

"Megalázó különbséget erőszakolt ránk az újonnan csatlakozó országokra az EU" - mondta Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke."

www.piacesprofit.hu/klimablog/fenntarthato_fejlodes/a_jovoben_is_lenyomja_a_hazai_agr

hm. Minden szinten.... a jólét vége....
Milyen lehet, lesz , a jövő?
Nagyon kíváncsi vagyok.
:)

a-kis-herceg 2011.05.28. 08:46:04

a horti téma azért érdekes mert a fides folyamatosan önigazolni próbálja magát. megmutatva hogy erős központosítással egy karizmatikus vezér az nagyon sikeres tud lenni....

ebben egyetértek.
- a diktatúra hatékonyabb tud lenni
- a parasztok, (rab)szolgák és egyéb kliensek adottak...
- karizmatikus erős vezető? hm azt nem tom...
- de a diktatúra az nem sajátos (?) demokrácia...

csak őszintén, kedves vezérünk... csak őszintén...

a-kis-herceg 2011.05.28. 08:51:55

@nyünyüge: nagyon utálom ezt a lelkes kisz titkárnőt

ilyenkor megértem a zorbánt választókat... a kettő közül én is a zorbánt...

nyünyüge 2011.05.28. 08:53:58

Adalék a korengedményes nyugdíjjal kapcsolatos vitákhoz

"...Az elöl lévő kamion 65 éves sofőrje ekkor kiszállt, hogy megnézze, mi van a kollégájával, és hogy esetleg segítsen neki, de mikor odament az árokba futott kamionhoz, rosszul lett és hiába hívtak hozzá mentőhelikoptert, már nem lehetett megmenteni az életét..."

index.hu/bulvar/2011/05/27/kollegajan_segitett_volna_o_halt_bele/

aszekelyek 2011.05.28. 09:00:48

@knausz: A néni , aki nem képes egy eplézláb koncepciót de mindenki más mondjon le. Etikai vizsgálatot fog követelni a FIDESZ-es közbeszóló ellen is szerinted? Tisztára, mint gyurcsány, a maga képére akarja formálni a pártszövetséget, tokkal vonóval:)

porfelhő 2011.05.28. 09:02:31

A kormány számított arra, hogy lesz népszerűségvesztés, hiszen egy szétzilált Magyarországot kell olyan állapotba hoznia a ciklus végére,"

"Nem csodát ígértünk, hanem kemény, nehéz munkát. Pontosan tudtuk, mi fog történni" - fogalmazott az interjúban Navracsics Tibor.
Elmondta: "mi tényleg úgy gondoljuk, hogy most mindenkinek dolgoznia kell.
Nem kiszúrásból tesszük, amit csinálunk. Ez nem ideológiai kérdés. Ez az ország jövőjének kérdése"

hm. Ha jól emlékeszem, sokat nem is ígértek, illetve konkrétumokat nem.
Azt a csodaváró hangulatban lévők - a társadalom egy csopoartja - csak hitte...... , hogy jön a nagy jólét.

nyünyüge 2011.05.28. 09:03:28

@a-kis-herceg:
izlések és pofonok - de leginkább az a baj, hogy már "a melyiket utáljuk kevésbé" a téma, kedvelnivaló nemigen akad.

porfelhő 2011.05.28. 09:05:55

oppá" Na már megint elfelejtettem.:)

www.fn.hu/belfold/20110528/navracsics_nem_kiszurasbol_tesszuk_amit/

Ja. amire emlékeszem, pontosan, egymillió új munkahelyet igért a kormány, négy év alatt több százezret.

jjulie 2011.05.28. 09:09:17

@aszekelyek:

nem mentél el, banyesz? pedig megigérted

na ferizzél meg gyurcsánozzál 30-40 tömör sot, aztán hess a picsába

porfelhő 2011.05.28. 09:15:42

A legrosszabb besorolásba került Magyarország a Transparency International korrupcióellenes listáján."

www.168ora.hu/buxa/magyarorszag-a-legrosszabb-besorolasban-76401.html

:)

aszekelyek 2011.05.28. 09:21:50

@6.Lenin: A János kórház igazgató néni vörös kis kabátkájában éppen az ellen dumál, amit olyan lelkesen erőltetett a fleto idejében. Aszongya, a szabad orvosválasztás... , nem betegutak ám! Persze, h h szófia, naná. lebegtette továbbá, hogy vélelmezi, a többi kórházat be is zárják, mert -és ehhez térképet is hozott- amin 20 kilométerekben mért!, valamiért, valamit? - nem tudni miért:D- Csinálni akarnak egy SOTE hkörébe tartozó és két másik , több kórházból álló kórházegyüttest különböző profilokra. Nem ám minden kórházban, mindent és azt alacsony szinvonalon. Ez a fővárosi terv az eü elaprózott és pazarlóan szegényes működtetésére, amit abból ki lehet hozni, amit rá tudunk fordítani. Arról egy büdös szót se nyikkant a nagyonszakember néne, hogy 298 milliárdvan betervezve az EÜ ráfordításként a SZÉLL KÁlmán tervbe. Azt csak Szíjjártótól lehet hallani. A z 56-ről minősíthetelenül nyilatkozó vörös kabátkás néne, még tett egy anyagi megjegyzést, az egy milliárdos Orbán fogorvosa témában. Ő be tudná forgatni azt is a rendszerbe. Csak anyukám, kiforgattátok a pénz, amikor lehetőségetek volt... Buktatok is és neked is szólt, nem azt mondták feri, hanem azt, menj te a .....

A Széll Kálmán tervet egyébként cincálják , kaufer virág, kissé férfias habitusával, pld. Népszavaztatni akarnak ők is:) nagyon cuki volt..... Csak a nagy szavak mögé nem bírta odatenni a koncepciót szépen, kereken. Ahogy szokták. Mer ahhoz ész is kell. Orbánt meg lehet másolni anélkül is. Úgy adta elő, mintha az Úniótól függetlenek lennénk, csakis saját hatáskörben dönt a kormány és nincs megkötve keze, lába, sokszorosan. NA ezt nem csípem az LMP-sekben. Többi között.

jjulie 2011.05.28. 09:24:09

@aszekelyek:

rendben, megvolt, hess....

aszekelyek 2011.05.28. 09:32:39

@knausz: Még azért megbeszélni való maradt a vicc elejéből. Amit meg kell gondolnia a hallgató egérnek. Micsoda édes csapás lesz az, mikor az egérfogó , a finom sajttal a szájában majd rácsattan.Vélelmezem, hogy a szocik szavazói , meg a deviahitelesek, hisz ők is csapdába kerültek tudtukon kívül, ha ezt így az orruk elé tették volna, mielőtt választanak,.. "gondoljátok meg, proletárok:D" .... nem biztos, hogy rászavaztak volna mind megyóra / szocikra vagy a szadistákra. Nem gondolom, hogy mindannyian ennyire felelőtléenek és ostobák lennének. ezt az is bizonyítja, hogy nem mondtak nekik igazat. HA tudták volna, hogy mi várja őket, az ésdes csapás, a 2006-os választási éjszaka után, akkor sem szavaztak volna rájuk. Remek egyébként ez a karikatúra.

jjulie 2011.05.28. 09:36:23

@aszekelyek:

túllépted az engedélyezett keretedet, hess...

aszekelyek 2011.05.28. 09:38:21

@jjulie: Meglesz. MA keveset vagyok:) Este se leszek.Programunk van ma is. Semmi sértegetés? Talán nem érzed jól magad ma? A front vén , fütty? :DDD Rosszul aludtam éjjel , nagyon fájt a fejem:) A mi korunkban ezt már érzi az ember :)

a-kis-herceg 2011.05.28. 09:42:07

@aszekelyek: :))) jo mondat... persze ez csak egyszer volt igaz?

"HA tudták volna, hogy mi várja őket, az ésdes csapás, a 20..-os választási éjszaka után, akkor sem szavaztak volna rájuk. "

csak az ésdes t nem tudom mit jelent

mellesleg te mit remélsz a vezéredtől? mert viktor a pánk ha megunja a kedvenc pincsi kutyáját, akkor kib@... kidobja. eperke, oppá szamóca is így járt... pedig nagy nyelve van láccot amikor a vezér mögött térdét csapkodva "kacagott"...

reméljük mikovec és a sport toló fijjuk nem járnak ily csufos véget... és a vezír még a pszichiátriára is magával viszi ölebeit

milyen kedvenc vagy? megkaptad a jussod? vagy csak átlag hason élvező vagy?

aszekelyek 2011.05.28. 09:46:24

@jjulie: A lány is férfias hőstettet hajtott végre eszerint vagy vitted az öledben fel a hegyre? Átjutottál a küszöbön. Na és "ante portas ", mi volt? Nilhil? Ez volt a kérdés, nem az, hogy hány kilométer a csillaghegy-szabadsághegy viszonylat 86-ban:)))

aszekelyek 2011.05.28. 09:52:59

@vinczej: Obama szerencsére nem szoci. Így természetesnek veszi, hogy egy hónapokkal előre egyeztetett programot nem mondanak le, mert ő szíveskedett emelni a rendezvény fényét . Az első mondat implicite tartalmazza, nem szájbarágósan, ugyan, hogy később derült ki, Obama is jelen lesz ott. Nagyon durva rosszindulat és tudatlanság ezt nem természetesnek venni. Amerikaiak el se várták. Akiknek semmiféle fogalmuk nincs semmiről, protokollról pld. , az nem én vagyok:D , azokat lehet hülyíteni ezzel. Az a kapcsolat.hu népe.

aszekelyek 2011.05.28. 09:55:38

@a-kis-herceg: fenét nem tudod:) Neked külön: a tasty lefordítva : Ízletes, fincsi, édes halál, nirvana/samsara:DD elég világos már?

aszekelyek 2011.05.28. 10:09:54

@a-kis-herceg: Hason? HA jó a hátvéd, úgy is:D A győriek esete Szamócával. Nekem semmit nem jelent. Sztem ő lesz a Nemzeti új igazgatója, ha lejár Alföldi ideje. Így van értelme:) A mainak. Ne feledd, Győrben van fleto samesza és a democharta legtöbb támogatója. Kiszekálnák Szamócát úgyis. :) Makoveczet csak a ballib mellőzte de ők nagyon. meg a focisták azon részét, akiket....A mellőzés annyira finom kifejezés arra, amit csináltak, hogy értékeld is..., hogy nem cifrábbat írtam. Kicsit értek a dologhoz, így kifejtem, a véleményemet, hogy a pszichiáátriára csak velejükig romlott, vércinikus , alapból tuskók nem kerülhetnek be. ja és az nem szégyen. leszögezném. Sokkal több van kint, mint bent, a kezelésre erősen rászorulók közül, ahogy mondani szoktam. Természetesen tagadva, hogy neki szüksége lenne kicsit pihenni. Nem messze lakom a bezárt OPNI-tól. Sok művész megfordult ott , érzékenyebb lelkek. Tudod, mi a szégyen? Börtönbe vonulás helyett elbújni egy ilyen osztályon. Na az látod, nagy szégyen.

aszekelyek 2011.05.28. 10:16:14

@a-kis-herceg: A kolbászkerítéses égből hulló manna nem volt beígérve a legutóbbi választáson. A nagyon nehéz lesz volt beígérve. Ergo nem lehet most ugyanaz, ugyanúgy igaz. Nem volt a csapdában a welfare , sem osztogatás hitelből, nem számít alapon.

aszekelyek 2011.05.28. 10:20:03

@knausz: Szeretik pedig a Hungaricával vagy mivel összemosni. Azt eccer hallottam.. brrrr.... juj.

a-kis-herceg 2011.05.28. 10:20:51

@aszekelyek: azért ezeket a blikfangos mondatokat (apróbetű) mondhatta volna választás előtt... gyanusan nagy volt a csend....

pl a nyugdíjvédelmi (pénz), vagy a visszamenőleges törvények... ezeket megemlíthette volna, hogy forradalmi időkben semmi se "szent", csak a semjén...

egyébként érdekes felvetést olvastam: 2006 Magyarországért 2010 Csak-a-fides, 2014- ? csak a viktátor?

nem érzed kicsit "erősnek" a "személyi kultuszt"? és a pártpénztárnokok?

aszekelyek 2011.05.28. 10:22:23

@nyünyüge: A szakemberek is így vélekednek. Az eltöltött idő meg progresszívvé -és nyugatossá - is képes tenni a folyamatot a hatalomban. :))) nagyon lényeges tényező.

ulrike (törölt) 2011.05.28. 10:27:24

Lóra, magyarok. Nincs vége még a szabadságharcnak, most jön a dicsőséges tavaszi hadjárat.

'Matolcsy György azt mondta, "a csúcspont az lesz, amikor a kormány elfogadja majd a Wekerle-tervet, és azzal kitágítja azt a történelmi földrajzi, gazdaságpolitikai keretet, amit már a Széchenyi Tervvel elkezdett". '
Egy nőgyógyász elmagyarázhatná neki, dumával nem lehet tágítani.

'Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a konferencián hangsúlyozta: nem csak kötelességünk, hanem "evidens érdekünk, a Kárpát-medencei gazdasági tér újraépítésének kezdeményezése". '
Szóljon Eugeniusnak valaki, hogy eminenst kell mondani, nem evidenst.

nyünyüge 2011.05.28. 10:30:58

@aszekelyek:

"progresszívvé -és nyugatossá - is képes tenni a folyamatot a hatalomban"

????

aszekelyek 2011.05.28. 10:32:31

@a-kis-herceg: mondta, hogy nagy változás lesz. Amekkora felhatalmazás, akkora. Akinek átlag IQ-ja van. szocik, pld tudták, hogy új alkotmányt is tud akkor csinálni, ha elég nagy a felhatalmazás. :) Garanciát adtak, hogy törvénybe foglalják a nyugdíjak értékének védelmét. ez kizárta, hogy IMF-kölcsönről szó is legyen csak. Újról. Logikusan. Tehát aki képes logikus gondolkodásra, erre sem volt rászorulva, hogy a szájába rágják. Arra sem, hogy akkora mozgástér hiányban és akkora adósságszolgálati kötelezettséggel, amivel indulnak, ezt csak nagyon markáns lépésekkel lehet végrehajtani. Az IMF 2006 óta mondta, hogy valamit kell csinálni a magánnyugdíjpénztári üggyel, mert csak hizlalja az államadósságot és akkor még el se vesztették csak 2008-ban a 40%-át a rossz befektetések miatt a pénzünknek. A szocik is barkácsolták már de azt eleve elutasították akkor is és a közt. elnök úr is azonnal normakontrollra küldte. Tehát akinek van egy kis esze, azt is tudta, mivel az államadósság volt deklaráltan a legnagyobb probléma, hogy annak csökkentése felé lesz elmozdulás de nem abba a szocik által kieszelt, Magyarországnak káros irányba. ezeket nem rágták a szájakba. Nem nézik debil tökfejeknek a választókat.

jjulie 2011.05.28. 10:37:52

@aszekelyek:

hess büdös bogár, hess

ulrike (törölt) 2011.05.28. 10:38:57

@aszekelyek: Látom, felébredtél, s gyorsan kiosztottál mindenkit. Nem volt jó éjszakád?

teevee 2011.05.28. 10:39:00

@aszekelyek: "... természetesen tagadva..."
Mintha tudhatnád, hogy szüksége van rá vagy sem, de természetesen tagadva.
Hehe. Annyira jellemző.

aszekelyek 2011.05.28. 10:40:59

@nyünyüge: Egy illető, aki túl hosszú ideig volt a hatalomban és ilyesmiket mondott közben:) Megártott a személyiségének és felerősítette egyes személyiségjegyeit is. Most ez eléggé nyilvánvaló .Add hozzá nyugodta megyó bá éveit, mert kormánytanácsadó volt mellette , majd sportminiszter.

aszekelyek 2011.05.28. 10:46:32

@ulrike: ez jó,... még a neve is.

@teevee: Saját magáról sem tudhatja senki. Ahogyan a kívülről látók megítélik, az a mérce. Orbánnak nyilván tanácsolták, hogy pihenje ki magát.Tudod, egyik közeli hozzátartozóm klinikai pszichiáter.:) A kezeltek nagy részének a rokonok, barátok kérnek segítséget, illetve kísérik be, mert észlelik, hogy valami nem kerek.

nyünyüge 2011.05.28. 10:46:43

@aszekelyek:
Micsoda egy debil tökfej vagyok!
Már megint feltételeztem, hogy akadt egy mondatod, ami nem gyurcsányozás, hanem valami általánosat akart mondani.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.28. 10:53:21

Nézzétek meg a Djokovic-Del Potro meccs folytatását!
Nekem sajnos mennem kell teniszezni...

aszekelyek 2011.05.28. 10:59:20

@ulrike: Írtam zsülinek, hogy fájt a fejem, a front miatt, többször felébredtem:) A kiosztás megy anélkül is:)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.28. 11:00:33

"A Nagy Testvér már az ÁSZ-tól is figyel

Kiderült, hogy bár ez eddig senkinek nem tűnt fel, a Fidesz egy fű alatt beterjesztett tavaly decemberi törvénymódosítással felhatalmazta az Állami Számvevőszéket a személyes adatokban történő, lényegében korlátlan kutakodás jogával. "

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=432353

panelburzsuj 2011.05.28. 11:11:54

@nyünyüge:

Pedig hát régóta vannak erőteljes fixációkra utaló jelek nála ... :)

aszekelyek 2011.05.28. 11:23:08

@ulrike: @Sötétben bujkáló fülkee Ön , mint látjuk, nem is próbál középen állni. megyó utódjában annyi jóléti volt, mint mackósajtban a brummogás. Az volt ám a mutatvány! csupa megszorításból ekkora államadósságot kihozni.Evidencia az, kérem:) Jól van az úgy, ahogy mondta.
@nyünyüge: Állandóan exponálja magát, ugyanis. Az általános kiterjeszthető rá is. Eleget ártott már az országnak. A baloldalnak. No és ott is a hatalom megkaparintásán dolgozik, önérdekén , nem az ország érdekén. A kicsit is tisztességes baloldaliak nem is kívánnak vele együtt.... Van pártja, menjen a szocialistáktól jó messzire. Liberális, azokban a színekben méresse magát meg. Abban láthatólag nem bízik.

aszekelyek 2011.05.28. 11:27:12

@vinczej: Nem tudjátok titokban tartani a disznóságaitokat? Rémesek... Elszámoltat az Állami Számvevőszék? íezt ígérték. Meg azt, hogy rendet csinálnak. Ezen az háborodik fel, akinek van rejtegetni valója. Na@panelburzsuj: gyon régen kellett volna már ilyen jogkör is az ÁSZ-nak. Orális, anális vagy milyen fixáció jeleit vélted felfedezni?:)

aszekelyek 2011.05.28. 11:34:54

@a-kis-herceg: Tudod én jártam Bukarestben a vad személyi kultusz idején. Minden kirakatban pld. csau és elena könyvei voltak kizárólag. Az államadósságot úgy fizette ki, hogy semmit lehetett kapni a boltban. Minden megtermelt javaikat kivitette érte. Egyéb monumentális építkezése is jól látható volt, öncélra. A kulturális nihilről nem is szólva, meg a securitate-ról. Nagyon sovány ez aaa z erős vezető ahhoz, hogy akát alulról is súrolja a személyi kultuszt. Semmivel nem jobban, mint a legtovább minielnök. :) Kádár és brezsnyev idején is már nagyocska voltam és sokat tudok a szüleimtől Rákosi féle személyi kultuszról. kívülről tudom A tanu . c. filmet. Minap adták egyik esete filmmúzeum csatornán. Kórusban énekeltük elő a férjemmel...

a-kis-herceg 2011.05.28. 11:38:27

@aszekelyek: aha a zorbán nem személyi kultuszos. :) hanem szürke szakember

aszekelyek 2011.05.28. 11:38:57

@porfelhő: Majd három év múlva lehet követelőzni. Ma nem.

@a-kis-herceg: Ha a pártpénztárnokok valóban együttműködnek, akkor is jó az országnak. HA nem és csak fleto vádja ez, Puch ellen, nyilván a pénzhez nem fér hozzá:) akkor is jó. Az országnak és a baloldalnak. Minden szétment a keze alatt. Neki egy fillért se, soha, kedves baloldal. A sajátjával szórakozzon.

aszekelyek 2011.05.28. 11:43:02

@a-kis-herceg: nem, nem jellegtelen. Karakteres. Mondd a személyi kultuszosság támadhatatlan bizonyítékait.:)

jjulie 2011.05.28. 11:45:03

@aszekelyek:

a lükével alig történt valami hozzád képest hantabanya,hess..

jjulie 2011.05.28. 11:48:18

@aszekelyek:

a mi neked megy, az a fübehugyos handabanda, büdösbanya, hess....

a-kis-herceg 2011.05.28. 11:50:21

visszanyerte a nemzett a fővárosát... miniszterelnökök és papok jöhetnek...

filmek, ungabunga partik. jöhetnek a túristák, felvirágzik a nemzett

atv.hu/cikk/20110528_budapest_nemcsak_a_prostitucio_hanem_a_pornoipar_fovarosa_is

a-kis-herceg 2011.05.28. 11:51:12

ppp = papok+politikusok+pornó

panelburzsuj 2011.05.28. 11:57:43

@jjulie:

Valóban kényelmetlen egy kicsit folyton a verbális tehénlepények közt szlalomozni, de gondolj a klasszikus reklámígéretre:

Vegyen csak fideszt - ilyen lesz tőle!

aszekelyek 2011.05.28. 12:07:36

@ulrike: Nem hüvely tágításról van szó. Eszköze is más lesz. Nem kell nekünk feltétlenül rosszban lennünk a kárpát medencével :) NAvra is pedzegeti ezt már. Meg kell jobban ismerni a körülöttünk lévő országokat , hogy békében együtt élhessünk. :) Tudod te milyen jó a szlovák brinza? A teraszomon nevelt bio snidlinggel? :) Vagy a knédli? meg a borscs? A dzsuvecs, meg az ajvár? Az erdélyi szalonna , a levegő Csíkban? A frissen fejt tej a Kárpátokban? Majd nem eszünk annyi szemetet, tartósítóval és festékkel. Lassan mondom. Gazdaság élénkítés. Nem kell feltétlenül csak a német exporttól függnünk. Ugye?

jjulie 2011.05.28. 12:13:12

@aszekelyek:

ne koszolj ide hantabanya, húzz vissza a fübehugyos haverjaidhoz

aszekelyek 2011.05.28. 12:14:36

@jjulie: Sokat jártam, keltem a világban életem során és volt szemem is a látásra, fülem a hallásra . Most el. Pá, bonts pezsgőt , vén fütty! @panelburzsuj: na ne már, hogy nektek nehéz egy fideszbirka banyeszt fél kézzel lenyomni? Ne légy kishitű: Igyál te is pezsgőt! felbátorodsz. Te is kozmikus leszel:) meg amit még akarsz. A végén álmos. Meg úgyis mind meghalunk a végén:)))

a-kis-herceg 2011.05.28. 12:15:15

@jjulie: szerintem szórakoztató. vagy téged zavar hogy orbánus? nemzetti?

jjulie 2011.05.28. 12:17:11

@aszekelyek:

vissza ne gyere büdöske

aszekelyek 2011.05.28. 12:17:14

@a-kis-herceg: ez az elmúlt egy év termése vagy sokkal korábbi tény? De akkor is a zorbántehetróla... A cégtulajok meg persze titkosak.By szocik.

ulrike (törölt) 2011.05.28. 12:18:02

@aszekelyek:
1. Ezt értem, de minek ehhez Matolcsy. Mégiscsak jobb lenne (a nemzetnek), ha csak hüvelytágítással próbálkozna.
2. Fidesz sajnos későn jött már arra rá, hogy nem feltétlen kell rosszban lennie a medencével. Egy kormánycikluson belül nem lehet kétféle nótát ugatni.
3. Nem hinném, hogy Navra, vagy bárki más a környékén pedzegetne bármit is azon kívül, hogy kitől kapja a parancsokat.

aszekelyek 2011.05.28. 12:20:07

@jjulie: Az egy szép virág:) csak holnap látsz. :) Addig álmodj a randinkról, ahol ante portas szerelemisten vagy. Legalább ott. Várjál. Nem lesz jó. Az álmok nem hazudnak:) Akkor ábrándozzál inkább. A elég átéléssel képzeled, erekciód is lesz. Az agy képes erre. Gyakorolj!

a-kis-herceg 2011.05.28. 12:20:21

@aszekelyek: a zorbán átláthatóvá tette a simicskát? :)

@jjulie: látod ott tartom szóval. hátha odaég az ebédje:)

jjulie 2011.05.28. 12:24:57

@aszekelyek:

addig keresek neked egy fűbehugyos blogot, és átirányítalak hantabanya

aszekelyek 2011.05.28. 12:25:41

@ulrike: olvasd a hírtv-n a csíkot. Ott olvasható. Vagy a portált. Kellenek hozzá a partnerek is. Lassan, szépen. Az ilyen változások nagy türelmet igényelnek és időt. Rá kell vezetni őket, hogy a kisebbségeikkel mibnimum úgy kell bánniuk, ahogy mi az ő honfitársaikkal. Sokkal jobban, mint ők. Ebből pedig nem engedni. Ők is Európa , állítólag. Azért Matolcsy, mert veres nem alkalmas, bizonyította. Sem drazsé. Gazdaságilag sem politikailag sem. Dec.5 kíséri őket. Míg élnek.

aszekelyek 2011.05.28. 12:26:45

@a-kis-herceg: MA nem én főzök. Szabadnapos vagyok.

aszekelyek 2011.05.28. 12:28:12

@a-kis-herceg: Az üvegzsebnél átláthatóbb:D

ulrike (törölt) 2011.05.28. 12:31:35

@aszekelyek: Hú, ez már majdnem pornós. Nem gondoltam volna, hogy ennyire belemenős vagy. Virtuális blogszex. Esemény utáni tabletta van hozzá?

ulrike (törölt) 2011.05.28. 12:33:05

@aszekelyek: Én csak rendes TV csatornákat nézek. Mo-n nem igen van ilyen.

jjulie 2011.05.28. 12:35:49

@aszekelyek:

hányszor igérted, már hogy lelépsz, hantabanya?

6.Lenin 2011.05.28. 12:56:07

@a-kis-herceg:

"egyébiránt óriási TANULSÁG a népnek... hogy a választási rendszerek nem tükrözik a választói akaratot. 2/3 akarata elzavarni a tahót. de iylen a rendszer.."

Miért ne tükrözné, hercegem?

Aki akar és választ, annak tükrözi.
aki nem választ, annak nincs akarata, tojni rá. Ő ezt akarja, azt is tükrözi.

Szerintem az a bajotok, hogy amit a választók akartak, az ellentétes mások akaratával.
B+, ez a demokrácia. Meg az is, kénytelen leszel azokkal is együtt dolgozni, akik nem akarták, hogy kénytelen legyenek veled is együtt dolgozni.
Néha bonyolultnak tűnik , de ez van, meg kell tanulni feldolgozni. Kicsit szokatlan az elhivatottaknak, de én bízom benned, talán képes leszel rá, a mostani tréning után.
Amennyiben 14-ben is a Fides nyer, talán már szeretni is megtanulod őket.
Jót akarnak, neked is, polgárkám.

6.Lenin 2011.05.28. 13:04:14

Megyek inkább kerekezni 1-et, itt még ragyogóan süt a Napocska.
További kellemes harcot kívánok.
Pá!

jjulie 2011.05.28. 13:06:28

@6.Lenin:

lenyin észkombiné, ha ezt akarta volna az összes fideszszavazó , akkor égy év után nem esett volna az orbányod népszerűsége 30%-ot, és nem pártolt volna el félmilla szavazója lenyinem

a többi meg fideszhandabanda szijjártóidiótáknak, de ez nem az a blog lenyin, a fideszhandabandával a fideszhandabanda blogon jelentkezz be

vagy menj vissza a kocsmába

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.28. 14:28:37

@aszekelyek: Úgy látom, téged a "tények nem zavarnak". Obama látogatása már nagyon régóta tudott volt. Egyszerűen Schmitt félt a beszólásoktól, illetve "durcásságot rendelt a főnök". (Fellegi ezt Londonban már megtapasztalta)

Amúgy meg az ÁSZ újabb jogosítványa pontosan a megfélemlítés célját szolgálja. Abban biztos vagyok, hogy az Orbán-közeli Mutyi Zrt-nek semmi félnivalója nincsen, mert az ÁSZ dönti el, kivel foglalkozik, s velük biztos nem. Kivéve akkor, ha szembemennek Orbán akaratával.

De én is hülye vagyok, hogy "érv nélküli érvelésekkel" vitatkozok.

xsasha 2011.05.28. 16:00:22

@vinczej:

"mi tényleg úgy gondoljuk, hogy most mindenkinek dolgoznia kell. Nem kiszúrásból tesszük, amit csinálunk. Ez nem ideológiai kérdés. Ez az ország jövőjének a kérdése" - mondta Navracsics.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.28. 16:37:55

@xsasha: Rotációs elnökség 1 évre. A kinevezett 9 év valamelyikén biztos rá került volna.

jjulie 2011.05.28. 16:46:07

@xsasha:

és akinek elegendő befektetése van ahhoz, hogy megéljen belőle vagy akár a hozamából, és ő ezt az utat választja, azt hogyan képzeled dolgoztatni a fidesz nevében orbániai?

szépen bele illik az ország érdeke a fidesz kezdetű butító handabanda verselésbe, és nem csak kajálod jó kisbirkaként, még terjeszted is

xsasha 2011.05.28. 17:33:16

@vinczej:
Hány tagja is van a szövetségnek?
Tehát szerinted úgy gondolták, ha már úgyis valamikor sor kerül rá, akkor legyenek túl rajta az elején?

xsasha 2011.05.28. 17:38:49

@jjulie:
Sőt! Szerintem a bölcsiseket is nehéz lesz bevonnia a munkába. Meg a kómában fekvőket is. Hisz ők is beletartoznak a mindenkibe, nem igaz? Teljesen idióta ez a Navracsics.

juditka* 2011.05.28. 17:56:09

Az önkés túlmunka megtagadásával is nyomást gyakorolhatnak az orvosok a kormányra."

"Az egymást váltó kormányok a szavak szintjén túl érzéketlennek mutatkoztak megérteni és elismerni az egészségügy kiemelt társadalmi jelentőségét, és érdemben nem tettek semmit az Európai Unióhoz történt csatlakozásunk óta eltelt hét esztendő alatt orvosaink itthon tartásáért, az egészségügyben munkát vállalók egzisztenciájának javításáért, az ágazat működőképességének jobbításáért.

Mára ki kell mondanunk, hogy nem történt ez másként az utolsó egy évben sem, s a napokban kormány elé kerülő Semmelweis koncepció elégtelensége végképpen kilátástalanná teszi az itthon maradók számára a jövőt, mivel még érdemi ígéreteket sem hordoz"

www.fn.hu/belfold/20110528/orvosi_kamara_tamogatja/

hm. Ez nem a jólét vége....Ez a tűrőképesség határának a vége.
Úgy gondolom, hogy valami "másnak" a kezdete.

juditka* 2011.05.28. 18:00:54

Az egészségügy helyzetének megoldása, Igen! kormányokon átívelő probléma.
Az elmúlt húsz év.....
Sok-sok minden van benne. de még az elmúlt egy évben is.

:)

hoplita 2011.05.28. 18:05:58

@aszekelyek:
Egyik se neked való jaffás liba.
Igaz, mostanában a fityiszesek már lájkolják az Arcokat....5 éve még aszitték a bugris majmai, hogy valami sörmárka...veled az élen.

hoplita 2011.05.28. 18:11:24

@6.Lenin:
Remélem taknyolsz egyet.

juditka* 2011.05.28. 18:14:36

Gyurcsány Ferenc szerint nagy siker, hogy az MSZP választmánya szombaton úgy döntött: csak a Demokratikus Koalíció platform kérdéseiről tartanak pártszavazást.

A volt miniszterelnök a szombaton - platform ülésének szünetében - megerősítette: nem kíván az MSZP elnöke lenni, hanem meg akarja újítani a pártot."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=432702

"A jobboldalon van egy erős hegemón párt, és három év múlva valószínűleg lesz egy egyfordulós választás, amit relatív többséggel meg lehet nyerni.

Tehát akkor járunk el jól, ha a jobboldal ellenzékét minél inkább képesek vagyunk együtt közösen elindítani a jobboldallal szemben"

hm. Mszp. Gyurcsány nélkül? ki gondolhatta komolyan?
Vagy mégis, voltak akik hitték, hogy a kétfelé politizálással meg lehet erősiteni a pártot?
Míg ők "rivalizálnak" "fogják a széket ":) addig szépen erősödik a Jobbik.
igen.
:)

jjulie 2011.05.28. 18:18:28

@hoplita:

élsz még? jó fekete lehetsz már

MU vag Barca?

hoplita 2011.05.28. 18:24:52

@jjulie:
Téged mindig itt esz a fene..?

Nem szabadban melózom.....meg nem is alpint most, átmentem lákátosba....:)

A Barcának nagyobb a sansza...most tíz ilyen meccsből 8-at ő nyerne.
De ez egymeccses buli, a labda meg gömbölyű...
Asszem a Barca nyer...inkább rájuk fogadnék...de nem kizárható egy MU győzelem sem.
Szerintem 2:0 a katalánoknak.

juditka* 2011.05.28. 18:46:41

Győzni, - nyerni fog.
Én tudom.
:)

ssi 2011.05.28. 19:11:37

"egy kétkeresős család komolyabb erőfeszítés nélkül el tud tartani egy gyermeket" - pedig lépten-nyomon belebotlani az ellenpéldákba
www.hirado.hu/Hirek/2011/05/28/08/Eletkor_szerint_differencialnak_a_csaladi_potlekot.aspx

Oszkó Péter,
"kormány végül azt vállalta, hogy a korábban egyébként szükségesnél, illetve a piacok és nemzetközi szervezetek által szorgalmazottnál lényegesen nagyobb megtakarításokat munkál ki ...
Ezzel szemben azonban olyan tudatos és jól szervezett támogatási- és adópolitikának kellene állnia, amelynek lehetővé teszi, hogy a közszférából és az ellátórendszerből kiesőket a versenyszféra a lehető legnagyobb számban képes legyen felszívni. "
mandiner.hu/cikk/20110527_lehetseges_konvergenciapalyak

további szép estét !!!

xsasha 2011.05.28. 20:09:26

@manyike:
"A kormány végül felmérte és elfogadta, hogy nem lehetséges figyelmen kívül hagyni a pénzügyi egyensúly és konvergencia követelményeit."

Ezek olyan aranyos mondatok. Tényleg ennyire buták vagyunk, ilyen felszínesen gondolkodunk, ennyire nem vagyunk képben magunkkal és a valósággal? Vagy csak a média néz minket ilyen ostobának?

Egyre inkább azt gondolom, hogy ebbe az irányba tolják a társadalmat, mert a primitív ember könnyen kiismerhető, és könnyen manipulálható.

Azon gondolkodom, hogy vajon mennyire mainstreem fejlődési irány a következő ismerkedős szöveg:
"Szia, jó a segged, tekerünk egyet, vagy előtte beszélgessünk még?"

Arra jöttem rá, hogy nem csupán a politika szintjén létező különbség, de egyre inkább a hétköznapokban is megtapasztalható szemléletkülönbség, "valóságlátás" differencia ez.

Tényleg igaz az, amit a fejemhez vágtak korábban: "Valld be, meg akartad dugni, nem kell a félreduma."
Mi tagadás, meg akartam.
De engem érdekelt a személye, tetszett a szeme, ahogy a kedvesség sugárzott belőle, és egy kis csalafintaság volt a mosolyában. Szerettem, ahogy hátravetette a fejét, amikor felnevetett valami rejtett poénon, ami leesett neki. Szerettem volna a hátam mögött érezni, amikor elindulok egy úton, ahol bátorság és keménység kell. És szerettem volna fogni a kezét, amikor megijed, és támasza lenni, ha nehézségei támadnak. Szerettem volna vele megosztani a csendet, ami néha nagyon jól esik, és érezni a tenyerén keresztül a szívdobbanásait, ahogy végigfut az erein az a finom lüktetés, amiből érzem, hogy most boldog és jól érzi magát velem.
Persze. Meg akartam dugni. És akkor most ettől ugyanolyan vagyok, mint az a másik, aki szintén meg akarta dugni? Tényleg csak ez számít? Valóban, ösztönállat vagyok én is, mert ennek teremtett Isten vagy az evolúció. De tényleg ennyi a lényeg?

Vajon különbség van-e aközött, hogy valaki meg akarja dugni, és ezért mond mindent, és megpróbálja leitatni, és aközött, hogy valaki meghívja egy italra, beszélget vele ... és meg akarja dugni. Tényleg csak a "lényeg" számít?

2011.05.28. 20:34:28

Ez egy tanulságos videó. Vicces forma, de nem annyira vicces:

Címe: Életpálya
www.youtube.com/watch?v=BSWrk1MGXMg&feature=email

@xsasha: tudtam, hogy az elfojtott szenvedélyek embere vagy...(:D)

nyünyüge 2011.05.28. 21:17:44

@xsasha:
attól függ, mi a "lényeg", mi a cél. És kiről szól. Csak rólad, vagy a másikról is.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.28. 21:34:25

@xsasha: Nem. Egyszerűen az úniós elnökség jó apropó volt. Ott is legalább akkora súlya van az elnöknek, mint a magyar úniós elnökség. :-)

panelburzsuj 2011.05.28. 21:46:18

@xsasha:

Állammal dugni:

"Zománclavórt sodort partra az áradat
Bús románcot látott, ki később ráakadt.
Lágy domborulatán kamasznyi teknős ült,
és ragyogott szegény.
Azt hitte megnősült."

ssi 2011.05.29. 01:05:21

@xsasha: :-))

a férjemmel is elolvastattam O.P. írását ... de sajna belőle semmilyen erotikus gondolatokat nem váltott ki ...

s túl az első reakción, konkrétabban a cikkről lehetne? köszi :-)

lüke 2011.05.29. 07:33:11

@jjulie:
velem nem történt semmi, legfeljebb a demokráciával

porfelhő 2011.05.29. 07:40:02

Üzenem a @panelnek, hogy tegnap már megint nem volt "internet hálózatom". Már tényleg "döglődik" :)
Úgy látszik semmi sem a régi. Vagy mégis?

:)))

porfelhő 2011.05.29. 07:42:57

Jaj.! bocsánat TV. adás sem volt. Igy ezt is most láttam meg.

www.sport24.hu/kulfoldi-foci/2011/05/28/barcelona-manchester-united-elo/

Hát. Igen. van akinek "mindig süt a nap". szokták mondani.

:)

juditka* 2011.05.29. 08:12:21

Na! Ugye? Tudtam.

:)

aszekelyek 2011.05.29. 08:33:41

@ulrike: Jó reggelt! Nem egy kormánycikluson keresztül, bocsánat. Ki adott magyar igazolványt? Melyik ciklusban? :) Ki állt a Magyarok Világszövetsége népszavazási kezdeményezése mellé és ki agitált ellene? melyik ciklusban? Ki kérte, hogy a Benes dekrétumokat számunkra is érvénytelenítsék? Kit rühelltek ezért? Következetességet látok ebben. A mi szocikáink, 23 milliós kovács és fleto is következetes de nem a határon túli magyarokkal érezve. Az alkotmányt teljesen figyelmen kívül hagyva. Szerintem legyünk annyira korrektek, hogy a területeinket megkaparintók paranoiáját ne írjuk a zorbán számlájára. Meg a höbörgők baromságait.

aszekelyek 2011.05.29. 08:39:20

@ulrike: Tabletta ábrándozáshoz felesleges:) Már van egyébként jobb. Azt előtte kell alkalmazni:) Ezen kívül terápiás javaslat volt. Az agy tényleg képes erre. :) Olvasok ilyeneket. Persze lelkiállapot és koncentrációs képesség kérdése. Ismertem Veres Pali bácsit is R.I.P. , tekintsd a szexológus válaszol rovatnak a tanácsomat zsülinek. Ps. Úgyis mindig ezen jár az esze. :)

aszekelyek 2011.05.29. 08:49:00

@xsasha: Az első mondathoz: mi az, hogy végül felfogta és elfogadta? Semmi másról ben beszéltek már a kampány előtt sem. VAlóban csak primitíveket lehet ezzel manipulálni. A másik témához. NA igen. Aki nem lelki fogyatékos, az így érez és ír róla, ha meg kíván egy Nőt. Akik, sajnos sokan ilyen nyomoroncok, csak a saját farkát akarja ünnepeltetni a másikkal, az meg az idézett dumát nyomja. Önbecsüléssel rendelkező nő az olyanba a lábát se töröli bele. Mentségükre felhozható de soványka, hogy Amit nem kaptak meg, azt nem is tudják adni.

aszekelyek 2011.05.29. 08:53:21

@hoplita: Tévedés. Ismerős arcok a férjem kocsijában már régen szólt. Érthető és figyelemre méltó s szöveg és a zene is. No nem egy Hobo Circus Hungaricus de van még idejük hozzá felfejlődni. :) A jaffás liba az olyan, mint a narancsos kacsa? :))

juditka* 2011.05.29. 09:02:34

"Ez a Barcelona szinte megállíthatatlan"

focitipp.hu/?content=hirek&id=12749

Nekik nincs itt, a jólét vége.....

:)

aszekelyek 2011.05.29. 09:03:30

@vinczej: Neked van érved? Te feltételezel és semmi másod nincs. Ezt pedig rám akarod varrni. Ahogy ez kapcsolatéknál dívik. Az elszámoltatás nem megfélemlítés. Az ÁSZ foglalkozott veletek eddig is de nem adtatok neki semmiféle jogkört a véleményezésen kívül. ez pedig tény és nem feltételezés. Ki, mint él, úgy ítél kedves. Megfélemlíteni gazdasági bűncselekményekkel kapcsolatosan csak azt lehet, aki elkövetett olyat.

aszekelyek 2011.05.29. 09:05:57

@xsasha: eddig se érdekelte őket sz ország jövője. Csak a zsebük. "Csak semmi NER-t kérem, mi ballibek vagyunk. "

aszekelyek 2011.05.29. 09:13:50

@ulrike: Az nem ilyen, amikor belemenős vagyok. :) most Veres Pali bácsi t helyettesítem:) Ismertem őt. R.I. P. Tudom, hogy a 47, 48, körül született fiúcskák még úgy serdültek fel, hogy a szexualitást a rothadó nyugat ópiumául kellett hagyniuk:) Pszich. előadáson ez szóba is került, hogy nincs sem szókincs, sem bátorság a régi reflexek miatt hozzá ebben a generációban, amit jeleztem. Mázlim van, mert nem neveltek prűdre és hetvenes években voltam felserdülő lányka. :) A világ legtermészetesebb dolgának tartom , erről kulturáltan beszélni. Mindenki tudja, hogy sokaknak vannak ezzel gondjai. Nem csak a beszéddel. Márpedig a félelem a legerősebb érzelem. Amig az jelen van, nihil ante portas . MA már ez "álljunk össze, mint két kicsi lego" kóddal megy:)

aszekelyek 2011.05.29. 09:16:20

@porfelhő: hallottam én is ezt, rádióban. A sukoró és más szoci ügyek is kiemelten szerepeltek a véleményezésükben. meg az, hogy semmit nem teljesítettek az elődök, mert még ma nincsenek lefutott ügyek a FIDESZ-től!!!!!, abból amit megígértek, aláírtak, vállalatak.

juditka* 2011.05.29. 09:22:32

Kínos belső harc: Így szívja el az MSZP Gyurcsány elől a levegőt
Elnök, titkár, pajtás"

hetivalasz.hu/itthon/elnok-titkar-pajtas-38128

A történelem ismétli önmagát - Gyurcsány Ferenc legalábbis 22 éve próbálja megreformálni azt a szervezetet,"......

Bezony ismétli önmagát.......

:)

juditka* 2011.05.29. 09:33:04

Két helyen tartanak ma időközi önkormányzati választást

Zugló 3-as számú egyéni választókerületében a képviselői helyért hét, míg Drávafokon a polgármesteri székért öt jelölt indul, utóbbiak valamennyien függetlenek."

hm. Valóban függetlenek? Vagy "álruhában" csak" függetlenként indultak?

:)

aszekelyek 2011.05.29. 09:39:42

@vinczej: Akkor kérnén a pontos adatokat arról, hogy mikor egyeztették le a pápalátogatást és mikor azt Obama látogatást. Csak pontos adatokkal és igazakkal lehet érvelni. Az nem érv, hogy szted ki , kitől félt . Nem is tény.

juditka* 2011.05.29. 09:51:21

döntő után azt mondta, hogy nincs még vége a katalán csapat győzelmi sorozatának, mert ők még mindig éhesek a sikerre. "
Lionel Messi,"

Ilyen ez.

Nyerni- és veszíteni is tudni kell.

:)

jjulie 2011.05.29. 09:56:28

@aszekelyek:

az orbán önmagában is elég undorító féreg, de az hogy kitermelt téged gusztustalan fübehugyos dumáddal együtt, eszembe jutatja a mondást, miszerint isten nem ver bottal....

juditka* 2011.05.29. 10:02:13

A Jobbik - Vona G. - értékelte a kormány egy éves munkáját.
"Orbán V. vezette kabinet csak a gazdagok érdekeit szolgálta, közben tönkretette az országot.
2010-ben egy összeomlott országot vett át- most egy szétdúlt országot tart a kezében.
Ennek oka az egykulcsos adó, a Széll K. terv.

Előbbi gazdasági negatív hatásai a 2002-es száz lépés programhoz hasonlíthatóak, utóbbi nem más mint megszorítás."

Ezeket tetőzi, hogy a kormány lényegében folyamatosan az elmúlt nyolc évre mutogat vissza...... "

Míg a szocialisták belső harcaikat vívját még most is, a kormány "teszi a dolgát", addig szépen erősiti a táborát a Jobbik......

Kinek jó- kinek nem mindenki maga döntheti el.
:)

a-kis-herceg 2011.05.29. 10:05:35

@jjulie: apropó a féregről... khm a többiről juteszembe mit szósz?

a zorbán nagy álma teljesült tegnap, nagy focistákkal foghatott kezet...
most hoyg elérte a célját akár le is mondhatna, a 2/3 sincs már meg...

aszekelyek 2011.05.29. 10:06:45

@jjulie: Látod, Isten ajándéka vagyok neked:)

aszekelyek 2011.05.29. 10:15:16

@a-kis-herceg: Platini előtt hárommal. Szép helyet kapott. Protokoll. Magyar bíró volt:) Ő is nagyon jó volt. meglepett, hogy pont ezt a fiatal magyar bírót kérte a FIFA. Kellemes meglepetés. Az is, hogy Hidegkutit emlegették. :) A világon mindenütt, ha megtudták, hogy magyar vagyok, rákezdték, Puszkasz...Afrikában is:) Keleten is. Lemondani semmi ok nincs. Megyónak se kellett volna.

a-kis-herceg 2011.05.29. 10:19:55

@aszekelyek: egy semmiheznemértő tisztességtelen senki elérte a nagy álmát. pár nagy focistával, akik nem is sejtik róla hogy a ki a f@, de nem is érdekli őket...

most hogy elérte a nagycélt, akár oda engedhetne egy hozzáértő, lelkiismeretes tisztességes embert...

tudom, naiv vagyok. de néha jól esik.

aszekelyek 2011.05.29. 10:24:21

@manyike: Amennyiben nincsenek tele adóssággal és nem szórják marhaságokra a pénzt. Amennyiben jövedelmi viszonyaiknak megfelelő életszínvonalon élnek. Nem sokkal afelett.Aéalapvető és a gyermek számára valóban szükséges dolgok valóban megvehetőek két keresetből. Csak az ellenpéldákban azt látni, hogy nem tudnak bánni a pénzzel, és ezért kerülnek egyre rosszabb helyzetbe. Kereskedelemben dolgozva pedig azt láttam, hogy előbb vesznek kétdekást, mint egy szelet csokit a gyereknek. Meg cigit. Meg felesleges dolgokat. a gyerekre meg nem jut. Alárendelt, kussoljon. Nagyon sok a bántalmazott gyerek is. Főleg ilyen életvitelűek körében. Nyilván van, aki nem így áll hozzá de az nem is nyivákol. Más kérdés a munkanélkülieknél a gyerek sorsa. Ha feketén dolgozik a szülő, asz a legjobb eset. No és sok dolgozik úgy.

aszekelyek 2011.05.29. 10:28:33

@jjulie: lehetne, hogy a mi vityánk legyen a megnevezése nálad? egyezményesen, mint a mi ferink? Olyan rossz fényt vet rád ez a stílus, vén fütty :))) Kedvenc volt tanáárom így hívja. És elismeri, amit jól tud a mi vityánk. Igaz, Ron Werber a MESTERSÉGE CÍMERE:)

jjulie 2011.05.29. 10:29:32

@a-kis-herceg:

hát azt nem láttam egyértelműen, hogy kezet fogtak vele, de ott volt

volt egy magyar miniszterelnök, aki válogatott focista is volt, meg bíró és mlsz elnök, az orbán ugyannem volt válogatott, de hasonló dicstelen véget még érhet az élete

aszekelyek 2011.05.29. 10:34:58

@jjulie: Aki abból megél, az is fizet adót. Mást pedig nem vár tőle az állam. Nem is tartja el ezzel szemben. Miért ne dolgozna egyébként, valami kedvére valót, vagy pro bonot? értékes lehet a társadalom számára. Dolgoznia annak kell, akinek nincs más jövedelme, mint a segély, a kamu nyugdíj, meg a hasonlók. Teljes foglalkoztatottságról szó sincsen. Van legális adókörön kívüli jövedelem szerzési mód is. Pont azért, mert tisztában vannak vele, hogy nem lesz mindenkinek munka hamarosan. Élnie meg annak is kell valamiből. A tisztességesebbje meg háznál keres pénzt és nem az államtól követeli. a megengedett, ház körüli munkákban, alkalmian , vagy gyerekfelügyeletet vállal. Nem kellene margaságokat kérdezni. Az komolytalan dolog.

a-kis-herceg 2011.05.29. 10:38:46

@jjulie: ki volt az? én nem értek a focihoz...

fides 2000: 3kerék+3gyerek+4szoba
fides 2010: 1millió munkahely+1millió újszülött
fides=viktor 2020: 1 milliárd ember uralkodója+világelső multi tulaj

aszekelyek 2011.05.29. 10:42:19

@a-kis-herceg: Ha valóban nem értene semmihez, nem egy remekül álló országot adott volna át a mindent szétqró mszp-szdsz-mdf -nek. Nevezd meg a jelőltedet. Kinek adja át?

@jjulie: Nem is arab terroristázott viszont, futballistákról szólva. Sokan láttuk, hogy kezet fogtak vele, egyértelműen. Tudod, ott a futballban is a minimális intelligencia alapkövetelmény . Nagyon szimpatikus gesztus volt, hogy a nemrég felépült játékosnak adta a kupát Platini, nem a csapatkapitánynak. Kultúremberek, egyszóval. Azért is vannak azon a szinten, ahol.

aszekelyek 2011.05.29. 10:45:32

@jjulie: Csak 2 kérdés. Kívánatos-e az ország számára, hogy sokkal kevesebb inaktív de dolgozni képes ember legyen nálunk? Megy a sóhajtozás sok éve, hogy kevesen dolgoznak és fizetnek adót de rengeteget kell eltartaniuk?

a-kis-herceg 2011.05.29. 10:45:40

@aszekelyek: és mi az ellenkezője miatt vagyunk ott ahol éppen...

na látod vmiben néha egyetértünk...

a-kis-herceg 2011.05.29. 10:48:36

@aszekelyek: sajnálom tévúton jársz... vannak igazságmorzsáid

igen sok inaktív. igen kevés a munkahely.

de a megoldás az erős gazdaság. ez nem az állam feladata. hagyni kell a polgárait dolgozni...
nem erősíteni kell az állami ujraelosztást stb. hanem ellenkezőleg.
legfőképp a lopásnak kell gátat vetni, jogszabályok és működő állami hivatalok

sajnos a zorbán ezzel szembe megy. a duma jó, a tetetek nem. kamunikáció

jjulie 2011.05.29. 10:49:44

@aszekelyek:

most akkor mindenkinek dolgoznia kell, vagy nem lesz mindenkinek munka?

a-kis-herceg 2011.05.29. 10:53:01

@jjulie: munka nem lesz de dolgozni kell = coclizmus (retrokommunizmus)

jjulie 2011.05.29. 10:55:49

@a-kis-herceg:

nem gondolta komolyan, csak úgy leírta, mint ahogy általában szokta, fűbehugyoséknál így megy

jjulie 2011.05.29. 10:57:39

@aszekelyek:

az a második miért is kérdés? mert kérdőjelet tettél a végére?

aszekelyek 2011.05.29. 10:58:58

@juditka*: Ő is a jobbikra gondolt. Együtt az mszp, gyurcsányísták és a jobbik, majd koaláznak. Így jön csak ki a relatív többség ellenzéknek. Meg LMP. Másképp matematikailag se valószínűsíthető. Az mszp egyébként létezett, nem is rosszul, a mi ferink előtt. Meg utána is. :) nem olyan elképzelhetetlen, mint gondolod. Oké, megyó is kényszer volt, mert senkijük nem volt a régi elvtársak köréből, akit ki lehetett volna állítani. A mi ferink immár nem bianco csekk hanem egy lejárt váltó, nagyon sok kamattal.

a-kis-herceg 2011.05.29. 11:04:14

@aszekelyek: " kevesebb inaktív de dolgozni képes ember legyen "

tajgetossz? ez a fides megoldás.

a halálozások szám aegy év alatt 10 % kal csökkent, pont mint amenynivel a születések száma... (számban nem, mert ez eleve ég és föld, csak százalékban)

a-kis-herceg 2011.05.29. 11:04:51

halálozás nőtt, születés csökkent. elírtam

nyünyüge 2011.05.29. 11:07:51

"Csak pontos adatokkal és igazakkal lehet érvelni"

Jesszusom. Van egy blogoknak plafonja? Mert akkor meneküljünk :)!

aszekelyek 2011.05.29. 11:11:34

@a-kis-herceg: Az állam dolga, hogy megteremtse a feltételeit annak, a munkavállalásnak. Az ugye nem komoly, hogy nem hagyja a gazdaságot erősödni? ugyanabból az összegből, ami újraelosztásra van, sokkal többet lehet kihozni, mint eddig. :) Látom, hogy hegedűs Zsuzsa főtanácsadó szisztémája kezd gyökeret verni. Amit a mindengyereklakjonjól és a termeljenek saját részre és közétkeztetésben helyben élelmiszert, ne legyenek ebben akadályozva, másik kormány miatt, működik. Plusz jövedelemhez is juthatnak. Sztem az előző kormányok nem engedték a gazdaságnak ezt a szegmensét fejlődni, működni. Amit kifizet az állami nyugdíjkassza azért, hogy ne dolgozzon életerős, kiképzett rendőr és közben nincs aki a rendre vigyázzon, az is pazarlás. HA munkába állnak, az mindenképpen jó az össztársadalomnak. Lesz rendőr és a nyugdíjkasszán kisebb a teher. Ugyanakkor kapnak fizetést. tehát adózóvá válnak, nem eltartottak lesznek. A helyükre, a magán őrző-védők meg felvehetnek rátermetteket, kiképezik szépen maguknak és akkor a foglalkoztatottak száma tovább nő. A fiatalok számára . Lehet középkorúaknak is. Sőt, egy egészséges 50- es , katonaviselt férfi, munkanélküli , lehet a vezetőjük. Abban a generációban sok a katonaviselt. Aki tudja mi a fegyelem, szolgálat, ilyesmik. Melyiknek ne adjunk munkát így? Ja a futball is kitörési lehetőség. Semmi nem bizonyítja ezt jobban, mint a tegnapi mérközés. Meg a sok csóró gyerekből lett világklasszis futballista.

jjulie 2011.05.29. 11:16:14

@aszekelyek:

szép fekvő téglalap alakú verbális tehénlepény

a-kis-herceg 2011.05.29. 11:17:46

@aszekelyek: csak az utolsóra. a foci kitörési lehetőség:)

ja ja. mert mi kell hozzá: 6 éves korig egészségesen nevelkedett gyerek, aztán napi egészséges étkezés (fehérje-csirkehus, zöldségek-gyümölcs), napi sport (ló, uszas stb), jó edző, egy tisztességes pálya és öltöző....

szoval a gazdagyerek járt megint jól. a zorbán flóri...

a-kis-herceg 2011.05.29. 11:23:56

érdekes, hogy egyre több embernek a zorbán patásról a führer szó ugrik be...

napifix.postr.hu/a-fuhrer-szerepeben-orban-viktor-a-legujabb-bukas-video-szovegkonyve-

nem értem. pedig a fides csak a javunkat akarja (és nagyrészt már megszerezte)

aszekelyek 2011.05.29. 11:28:19

@a-kis-herceg: dávid ebola, a cds kalapos, meztélláb szandálos díva. Mondja a mi ferink, hogy a konzervatívokat is bevonná. Szal a zebola vonalat. Debreczenit, ilyeneket. A bauerék mellé, a szema mellé, meg a többi fityfene álnéven élő szadista mellé. Öt forintért tarka kutya , tízért... kutya jár:) a jókai utcában:) A volt mszp- székházban.:) Az ellenkezője, éppen az, hogy egy nyakig szarban álló országot kapott vissza tőlük. Éppen. Amiatt vagyunk itt, ahol vagyunk. Nem tajgetosz .Ésszerű átalakítás. A halálozásról. Bizonyított és elfogadott tény, hogy a tartós munkanélküliség, tartós egészségromláshoz is vezet. Tehát dolgozni kell a saját egészsége érdekében annak, aki még nem annyira van lepusztulva, hogy már nem képes. Minél előbb. Ez annyira köztudomású, hogy huszonéve, németeknél közmunkát kellett végezni a származási alapon betelepülő fiatal párnak, diplomásoknak, amiért is megtartották a munkaképességüket és mentálhigiénésen nem szenvedtek el súlyos károkat. MA már a franciák is bevezetik. Egyfajta egészségmegőrzés. Akinek van munkája és abból jövedelme, később a munkaerőpiacon is meg tudja állni a helyét. Lesz önbecsülése hozzá. A nem munkaképesekről meg nincs szó, hogy munkába állítsák. Csütörtökön mondta egy ismerősöm, hogy az évtizedek óta leszázalékolt élettársának, aki tényleg mozgássérült, súlyosan, elvették a szocik a kis pénzét, szívfájdalom nélkül. Egy pótlék vagy kiegészítés volt. Nagyon soktól elvettek és semmit nem kínáltak cserébe a mindenkinek fájni fog-on kívül.

aszekelyek 2011.05.29. 11:35:37

@a-kis-herceg: Két akadémián dolgozik ismerősöm. Utánpótlás nevelő edző. Jó. Sok neveltje tudott kint helytállni az egyiknek. A másik neveőtanár a bentlakásosban, felcsúton. Mindezek adottak a tehetséges gyerekeknek, akiknek lehet valami karrierjük, ha magukat is beleteszik, a futballban. egyiküktől, aki jobban benne van, hallom, hogy egyes helyeken elműködték a pénzt, mint a privatizációs bevételeket . Nem ezen a két helyen. Szerinted a szocik miért nem csináltak a munkáskerületekben ilyen kitörési lehetőséget a szegény gyerekeknek, tömegesen? Miért nem kell tetnevelést mindenképpen csinálniuk a szegény gyerekeknek az állami oktatáson belül. Azt mondja a férjem, 56-os szül, hogy az ő idejében járták az iskolákat a szakemberek és válogatták a fiúkat. Jászságban sok kisebbségi gyerek is jól focizott akkoriban. Velük is játszott.

aszekelyek 2011.05.29. 11:38:37

@jjulie: Lassan mondom , hogy odaát is értsed. Minden munkaképes korúnak, akinek nincs saját jövedelme, mely eltartaná őt , és azoknak a munkaképeseknek, akik fiatalon nyugdíjaztattak de dolgoznak. Soha egy percig se voltak munkaképtelenek. Ez nem fedi le teljes népességet és azokat sem, akik alkalmi munkát tudnak csak ellátni.

nyünyüge 2011.05.29. 11:41:17

@aszekelyek:
Ebben az ebola vagy a tarka kutya ára a pontos adat?

aszekelyek 2011.05.29. 11:43:08

@a-kis-herceg: Annyi lesz, ahányan hajlandóak dolgozni. @nyünyüge: Nekem nem szokásom feltételezéseket tényként beállítani. Neked is megadtam a szoci magánnyugdíjról a törvény számát és azt is, miért semmisítette meg azt az AB. Mint alkotmányt erősen sértőt. Pontosan. Úgy kérem én is. HA tudsz olyat, ahol nem támasztom alá amit mondok, írok, akkor légy szíves közölni velem. Nem gondolom, hogy tökéletes vagyok de korrigálni képes vagyok a hibáimat.

a-kis-herceg 2011.05.29. 11:43:13

@nyünyüge: igaz. ő az egyetlen aki még SOHA egy adattal nem untatta olvasóit...

érvek nem tények...

a-kis-herceg 2011.05.29. 11:44:39

@aszekelyek: minden cigánynak nem adhacc hegedűt...

tudod mi az értéke egy hegedűnek? piaci- kontra fűtőérték...

jjulie 2011.05.29. 11:45:59

@aszekelyek:

nagy szarban lehet az orbán, ha ha rád mint fűbehugyos dumamagyarázóra van szüksége

aszekelyek 2011.05.29. 11:48:13

@nyünyüge: Dávid ebola volt a megfejtés. Amikor még nem csinálta azt az aljasságot a cd-vel , hajlandó is voltam leírni a nevét. Kérdezték, ki mondta azt a sunyi dumát.Versidézet parafrázis meg humor , vicc. Teccett olyanról hallani már?

aszekelyek 2011.05.29. 11:56:48

@a-kis-herceg: képzeld el, hogy tíz évig hegedültem:) tudom, mi az értéke. Egy értékeset el is adtam, a kettőből, hogy a lakáshitelemet kifizessem.:) Tudod, a Magyar Rádió GYermekkórusában, ahol a Kodály módszerrel mételyezték a gyermeklelkeket, meg Bartókkal és Székely fonóval, követelmény volt a hangszeres tudás is. Az egyik oktató hölgy, Kadlot Lídia, nagyon híres cigány zenész család tagja volt. Mert rasszisták is voltak persze. Ja és piacképesek is voltunk. Életem első keresete valutában volt.:) - olasz turnén. Mondom, hogy rengeteget jártam a világot és már nagyon korán:) Azok a kommunisták? , képzeld, odaadták a gázsimat:) A kezenbe. Ezért dolgoztál, nem épp semmiért. Az ellátásomon és az utazáson felüli összeget mind megkaptam. Itthon meg forintban, a hanglemezgyártótól, a szinkrontól...:)

aszekelyek 2011.05.29. 12:00:54

@jjulie: Nem hiszem, hogy szüksége van pont rám. Az országnak rá viszont szüksége van. Azért majd megkérdezem a facebookon.:) , ő úgy érzi-e, szüksége van rám.
@a-kis-herceg: A ládagyárin csak a kicsik tanultak.:) úgy hívtuk a tűzrevalót. NAgyon sok pénzt fizettem ki később a megtartott hegedűm restaurálására egyébként. Nyóckerben laktam, a zenész családok között:) Kiskoromban. Babos Gyuszi meg a sarkon túl. A férjem Pegével is játszott.:))

aszekelyek 2011.05.29. 12:04:00

@jjulie: Azért kérdés, mert eddig csak sóhajtozás ment. valaki elmozdítja a kövületeket, már a sikoltozás megy.@a-kis-herceg: Akkor miért adhatunk nekik jövedelempótlót? Segélyt? Hegedűvel legalább mehetne lagziba muzsikáni:) munkaeszköz.

a-kis-herceg 2011.05.29. 12:04:13

@aszekelyek: látod milyen szentimentális vagy.

bedobtam egy szót: hegedű. és ahelyett hogy a zország gazdasági probléma megoldás receptjét írnád, elmeséled az életed...

a-kis-herceg 2011.05.29. 12:06:55

@aszekelyek: legalább te vagy még nekünk (meg szása, de értékelhetetlen)

nagyon hiányzik a tölgyes magázódása, akinek csak azért válaszoltam mert élveztem hogy a tegezés vszínű bosszantja...

vayg várúr, kalmár és a többi kemény fidesznyikkk...

bocs én is elérzékenyültem... nagyon hiányoznak ;)

aszekelyek 2011.05.29. 12:22:02

@a-kis-herceg: te kérdezted meg, ismerem-e a hegedű piaci és fűtőértékét. Olvashattad, milyen mélységben ismerem. Piacit is. :) Piacképes hegedűst kérdeztél erről. Szentimentális lenne ez? Munkaeszközt mindenkinek lehet adni. meg a hozzá való ismereteket. Aki hajlandó tenni magáért. Az mindegy, hogy fűkasza vagy hegedű, vagy útépítő gép, szerszám. Sok cigányt látok dolgozni, tudod. A vízügyben is rengeteg a munka. :) Folyvást. Gyerek koromban meg is találták a helyüket szépen. Kinek, mi ment. Persze akkor sem volt nulla a bűnözés. Arról akkor is a családjuk tehetett. Zsülikém folyton hesseget el pedig. Sztem jönnek de most nem a házat őrzik, mint én:) Uncsi, ha csak egymás vállát veregetitek. Szünet következik nálam is. Jó ebédhez szól a nóta nálunk is:)

jjulie 2011.05.29. 12:48:39

@aszekelyek:

hantabanya, cigány vagy?

xsasha 2011.05.29. 12:49:10

@vinczej:
Kinek volt jó apropó? Egy alkalmatlan embert megválasztanak, csak mert uniós elnök a hazája? Egy alkalmatlan embert, akit pár hónapja tudnak soraikban? Egy tehetségtelen orbánkutyát, aki híján van minden szakmaiságnak és csak parancsra cselekszik? Miközben hazájának kormányát állítólag mindenki utálja külföldön? Fura egy világot élünk, nem gondolod, ha ezek a legfőbb ügyész urak csak úgy apropóból fittyet hánynak arra, hogy ez a Polt milyen egy senkiházi alak. Lehet, hogy ők nem kaptak az e-mailekből? Nem tájékoztatták őket időben, hogy milyen alak ez a Polt?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.29. 13:16:19

@a-kis-herceg: nem, harcsát kisebbet fogtam, én meg nagyobb vagyok a pacáknál.

a-kis-herceg 2011.05.29. 13:18:08

@Hepci: akkor majdnem stimmel. a kettő súlyátlaga pedig pont ugyanaz...

xsasha 2011.05.29. 13:20:51

@manyike:
A cikk tipikusan egy pénzügyes gondolkodásmódját mutatja be, amely nagyon hasznos tanácsadóként, de azért érdemes odafigyelni, mit bízik rá az ember.
Oszkó peches ember, hiszen pont akkor csöppent bele a politikába, amikor utolsó felvonásához került az osztogatók és megszorítók logikája szerinti politika. Azt látom, hogy őt erősen zavarja, hogy van társadalompolitikánk, gazdaságpolitikánk is, nem csak pénzforgalmi politikánk.
Az olyas valaki, aki a kertben csak a cseresznyét ismeri fel, az persze csodálkozik, hogy miért csak hosszas kóborlás után jutottunk a cseresznyefához, de azt már ő sem érti, hogy miért másztunk fel a felső ágakig, hiszen a létráról is lehet cseresznyét szedni. Ez számára valami neoliberális dolog.
Pedig én tudom, hogy a madarak a magasban lévő cseresznyét fogják megtámadni, és az eső is azt fogja megverni először, és nem akarom megvárni, hogy szétpattogozzon.
De most ezt hogy magyarázzam el egy cseresznyével kereskedőnek, akit az érdekli, hogy a megfelelő mennyiséget mielőbb szállítsam. Ő csak a piacon találkozik cseresznyével, ott mindent tud róla, és a legjobb árus, hihetetlen szövege van. 20 féle cseresznyét meg tud különböztetni. Most magyarázzam neki, hogy miért másztam fel a fára?

Hát jó. Azért mert nem akarunk olyan országban élni, ahol a pénzügyi kényszerek határozzák meg, hogy mi az érték és mi nem, mit szüntetünk meg és mit nem. Nem akarunk olyan országban élni, ahol a pillanatnyi pénzügyi kényszerek határozzák meg minden egyes lépésünket. Ezért is kellett az 50%-os államadósság határ az alaptörvénybe és a határozottabban megfogalmazott reformcélok.

Az az ország, amelyiket pénzügyes irányít, az olyan, mint az az ember, amelyik a vérkeringését és pulzusát méregeti folyton, és az alapján dönti el, hogy most fusson, emeljen vagy tv-t nézzen.

jjulie 2011.05.29. 14:00:25

What makes Barcelona so difficult to play against?
Evra: We know each other, but they know each other so well and so perfectly. Every time Messi gets the ball he knows Xavi is going to be there, Pedro is going to be there, or Iniesta. It is amazing. It looks like they have a plan. They make a route to score a goal.

vajon hány MU játékos lehet még barca drukker?

xsasha 2011.05.29. 14:07:17

@manyike:
Mivel sejtem, hogy a férjed az előző válaszommal sem fog tudni semmit kezelni, ezért megpróbálok röviden és nem allegorikusan fogalmazni most.
A kormány az első félévben megmérte határait és korlátait, és azokat megpróbálta maximálisan kitágítani. Ezután tudta meghatározni, hogy a kialakított játéktérhez milyen taktika futhat végig, a korábbi stratégiát hol kell módosítani. A kormány gazdaságpolitikát és társadalompolitikát folytat (végre), és nem pénzügyi irányítást - stratégiai problémákként a foglalkoztatottság alacsony szintjét, az oktatás és a munkaerőpiac közötti ollót, a gazdaságot szorító adókat és bürokráciát, az alacsony gyermekszületési számot, a romák stagnáló helyzetét, általánosan a visszaélések általánossá válását, az állami-önkormányzati feladatok rossz eloszlását nevezte meg. Ezeket rendezte cselekvési tervekbe, és döntött a végrehajtás sorrendjéről. Hogy a pénzügyes csak azt látja, hogy mikor vontak el és mikor adtak pénzt? Persze, értem én. Csak szerintem irreleváns. A pénzügyi követelményeknek meg kell felelni, de ez semmiképp nem tud iránytű lenni.

Konkrétumnak felhoznék egy apróságot, ami szerintem rámutat Oszkó elemzésének gyengeségére, bármennyire is dicsérőnek hangzik, hogy neoliberálisnak nevezte a kormányt. Németországban több, mint 60.000 betöltetlen mérnökállás van. Ez a hiány évente 2000 fővel bővül. Ami azt jelzi előre, hogy a német vállalatok nagyobb ütemben fognak beruházásokat végezni olyan országban, ahol a megfelelő infrastruktúra mellett találnak elegendő, képzett mérnököt, akiket meg is fognak tudni fizetni. Vajon őket mennyiben befolyásolja az egykulcsos SZJA? Hasznos lehet-e, hogy Orbánék a mérnök oktatásra akarják helyezni a hangsúlyt?

Még egy. Lényeges-e, hogy az összes környező országgal ellentétben a magyar gazdaságot a belső fogyasztás megindulásának hiánya húzza vissza? Fontos-e, hogy ennek egy jelentős oka, hogy a középréteg devizahitelekkel van eladósodva?

És végül nézzük az utolsó mondatot:
"Épp ez a kormány gazdaságpolitikai választásának legnagyobb gyengéje: az adópolitika, amely legfeljebb a jövedelemelosztásban, illetve a lakossági jövedelemviszonyok módosításában lehet képes azonnali, bár kétes értékű eredményeket elérni, azonban a gazdasági növekedés serkentésére és munkahelyteremtésre csekély mértékben alkalmas."

Kérdem én: egy adóreformnak elsősorban a pillanatnyi növekedési célokat kell szolgálnia, vagy hosszútávú, fenntartható keretet kell adjon a társadalmi céloknak?
Másrészt vajon lényeges szempont-e a feketegazdaság szürkítése, a borítékok számának csökkentése, a külföldön adóztatott bevételek visszaáramoltatása, a magas hozzáadott értékű beruházások vonzása? Lényeges-e, hogy egy magas hozzáadott munkahely milyen multiplikátor hatással van? Számít-e, hogy mondjuk egy 2500 főt foglalkoztató autóipari beruházás legalább 20 000 egyéb, ráépülő munkahelyet teremt?

Szerintem számít. Mi a férjed véleménye erről?

a-kis-herceg 2011.05.29. 14:15:45

www.168ora.hu/itthon/felhivas-valodi-demokraciat-most-76460.html

minek erőltetni. a parasztok nem szeretik a demokráciát. majd átugor minket...

jjulie 2011.05.29. 14:18:54

@xsasha:

járt már itt hozzád hasonló

aki megdugta volna a fogatlan banyát az erdőben, ha az megígéri neki, hogy szépséges királylánnyá változik ettől

mondd csak, hány éves vagy orbániai?

nyünyüge 2011.05.29. 15:29:07

@xsasha:
és miért fognak itt beruházni a németek, ha saját - a magyarnál lényegesen kiszámíthatóbb - környezetükbe elhívhatnak magyar, cseh, lengyel, román, .... mérnököket a hiányzó állásokba?

(Mellesleg senki sem vitatta sem jobbról, sem balról, hogy a mérnökképzésre ill. a szakmunkásképzésre oda kellene figyelni. Ehhez önmagában nem kell Orbán kormány, sőt. Valamért a jobboldal a Pázmányba fektetett eddig energiát - ami ugye leginkább ideológiai jogi és államigazgatási képzésekre helyezte a hangsúlyt.

www.ppke.hu/karok

Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Karok

* Rektori Hivatal
* Hittudományi Kar
* Bölcsészettudományi Kar
* Jog- és Államtudományi Kar
* Kánonjogi Posztgraduális Intézet
* Információs Technológiai Kar
* Vitéz János Kar

xsasha 2011.05.29. 15:46:10

@nyünyüge:
Azért, mert kiszámolták, hogy ez sem elég. Reménykedtem, hogy olvastál kapcsolódó cikkeket. Van a portfolion és az indexen is.

Az persze lehet, hogy senki nem vitatta, de senki nem is csinálta meg. És mint általában, ehhez kellett az Orbán-kormány. A megcsináláshoz...

Az mit jelent nálad, hogy a Pázmányba fektetett energiát? Helyzeti vagy mozgásos energiát? Napenergiát? Vagy csak azért írtál energiát, hogy elvedd a blöff élét? :-))

panelburzsuj 2011.05.29. 15:47:41

@nyünyüge:

Kevesn gondoltuk anno, hogy a hátunk mögött hagyott negyedszázadot utólag elpocsékolt nemzedéknek fogjuk tekinteni ...

Közepén az első Orbán-kormánnyal. Hogy azért nagyon ne csináljon már úgy, mint akinek semmi köze a két évtizedes lerongyolódáshoz.

juditka* 2011.05.29. 15:48:55

Újabb hekkertámadás - senki sincs biztonságban"

www.portfolio.hu/vallalatok/ujabb_hekkertamadas_senki_sincs_biztonsagban.150186.html

Ki gondolta volna?!! Van ilyen.?!!!

jjulie 2011.05.29. 15:59:07

@xsasha:

neked érdekes, jóskapista, amúgy:

"Zagyva, kissé fellengzős hablaty, divatosnak tűnő téma, felszínes okoskodás. Trendi, az origó olvasóinak tetsző ál laza, áltudományos stílusban."

a-kis-herceg 2011.05.29. 16:04:08

Fidesz 1990 ... hallgattam a szívemre... rájuk szavaztam

xsasha 2011.05.29. 16:48:25

@a-kis-herceg:
Zseniális! Köszi!
Orbán már akkor azt mondta, amit én most fejtegetek, és Orbán fő motívumának tartok. 1 percnél hallható a lényeg, ami az előző 20 évet meghatározta, és ami a mai Fideszt kialakította.

nyünyüge 2011.05.29. 16:49:36

@xsasha:
ne vicceljünk kérem - számold össze, a közigazgatásba frissen bekerült ifjoncok közül hány bizonyította politikai rátermettségét a pázmányos diákként.

xsasha 2011.05.29. 16:51:16

@jjulie:
Ez a megszokott, tartalom nélküli fikázás, amit gondolkodni nem képes, érvek nélküli emberek produkálnak, és nagyjából minden nekik nem tetsző szöveg alá odabiggyesztenek mindenféle érv vagy gondolat nélkül. Mert trendi és divatos.

xsasha 2011.05.29. 17:09:53

@nyünyüge:
Ezt továbbra sem értem. Ezzel akarod igazolni, hogy a Fidesz "energiát fektetett" a Pázmányba? Télleg lehet, hogy én vagyok a lassú, de kifejtenéd ezt nekem?

panelburzsuj 2011.05.29. 17:49:57

@xsasha:

Mondok neked négy mérnökembert: a-kis-herceg, Hepci, panelburzsuj, jullie. (kor szerint ... :)

Megadja Gábor a gyerekeink korosztálya. (Föltehetőleg te is.)

Úty tűnik ez négy nemértelmiségi, csak egyetemet végzett mérnök, mint akik divat után szaladva formálnak véleményt? Mint akiknek semmi saját tapasztalata, olvasottsága, világlátása nincs, és Megadja- (és xsasha...) kaliberű észosztókra vannak szorulva?

nyünyüge 2011.05.29. 17:56:59

@panelburzsuj: progmatos öregasszonyként szeretnék bekéredzkedni a kockafejű mérnökök sorába (tiszteletből és kor szerint is persze csak a végére :).

xsasha 2011.05.29. 18:25:36

@panelburzsuj:
Nyilván senkinek a véleményére nem szorultok.

panelburzsuj 2011.05.29. 19:47:03

@nyünyüge:

A doktornénink mellé? :)

Hésze ő se értelmiségi!

("Az értelmiséget ezért nem feltétlenül az egyetemek falai között, még kevésbé az orvosok és mérnökök között kell keresnünk, hanem az újságírók, szakértők, elemzők, a média képviselői között.")

ssi 2011.05.29. 20:40:44

@aszekelyek:
... ami engem nagyon elszomorít: ismerek számos nagyon jó módú családot ... pl. minden erőlködés nélkül kifizetik a gyerek féléves tandíjára a milliót, meg a fenntartják az autóját, meg a nem kevés zsebpénzt, meg mindig tele a hűtő, a kamra, bejárónő tart rendet a házban stb. .., de alig találkozik a szülő (legtöbb elvált) és a gyerekek, beszélgetni meg szinte semmi ...

@xsasha: köszi az igyekezetedet :-)
- mókából teszteltem az uramat, hogy neki milyen erotikus elemek jutnának eszébe az Oszkó írásról, de ő, veled szemben rosszul vizsgázott ... :-))) poénosnak szántam
- az én, mindig elvarázsolt tudományos mókus párom nem igazán szeret politikáról beszélgetni .. csak a feltétlenül szükségeseket
- amiben azért itthon közös a vélemény, s ez lenne a válaszom számodra: kellenek a távlati tervek, ami lehet egészen más, mint a mostani állapot, de a holnap lépéseinek elsősorban a jelen valóságára kell alapoznia ... tehát: távlati terv lehetett volna az 1-kulcsos, de a jelen jövedelmi-bér viszonyai és az ország még nem elégséges gazdasági növekedése miatt a már másnap, vagyis rövid távon bevezetett 1-kulcsos pont a meglévő, eleve rossz jövedelmi struktúrát rontotta tovább és több területen is elvárt ösztönző hatása kétséges ... ismerem a véleményedet, így majd közösen figyeljük a valóságot és elemezzük, ... oké?

porfelhő 2011.05.29. 22:33:55

Zuglóban kormánypárti jelölt győzött

Drávafokon a független jelöltet választották polgármesterré"

www.hirado.hu/Hirek/2011/05/29/21/Zugloban_kepviselot_Dravafokon_polgarmestert_val

panelburzsuj 2011.05.30. 06:24:29

@xsasha:

Valami Megadja Gábor nevű firkantotta, és valami xsasha álnevű ajánlotta a blogközönség figyelmébe.

porfelhő 2011.05.30. 09:45:52

Az idei év első három hónapjában már kétezer orvos és szakdolgozó hagyta ott a munkáját, közülük sokan külföldre mentek dolgozni az alacsony magyarországi fizetések miatt."

www.mno.hu/portal/787299

Ma már talán nincs orvosi szakterület, amely ne volna hiányszakma Magyarországon. "

Súlyosbodik a helyzet: Naponta mondanak fel a nővérek"

hetivalasz.hu/itthon/egyre-nehezebb-a-hianyzokat-potolni-38234

Már igy is romokban az egészségügy. Ez nem a jólétnek, -valami másnak a vége és a kezdete.
Kinek éri meg, hogy a jól képzett orvosok, nővérek elhagyják az országot?
hm. Annyira egészséges nép lenne a magyar?

aszekelyek 2011.05.30. 16:21:19

@jjulie: Vén fütty, figyelj, csak eccer mondom. Nem mindenki cigány, aki tud hegedülni és a nyóckerben nőtt fel. :) Nem vagyok az de az se változtat semmin. Meg nem is figyelsz rendesen. Kutyabőr és megyer ősök, meg kárpátaljai felmenők, az nem jön ki sehogy se oláhra, se lovárira. Viszont Oláh Ibolyára nagyon sok sms árát elköltöttem. Nem is állhatta a show biznic....Nem olyan gagyi -kommersz, amiben ők utaznak. Két percet láttam alekoszról a feketére festett , műmellű ,gumizsuzsi szájú , ám műaggyal se bíró szerencsétlen ömlengéséből selypítve. Elborzasztó. Muszáj volt elkapcsolnom. Ment fel a pumpa bennem...Mindjárt be is vettem az esti coverexemet.

aszekelyek 2011.05.30. 16:22:56

@manyike: Igen, ez egy nagyon nagy probléma. Aztán csak néznek, hogy mér drogozik, hisz mindene megvan... Hát nincs meg mindene.Azért.
süti beállítások módosítása