Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
14:20

Vigyázat: kivételesen képes blog következik. Miként egy korábbi bejegyzésben már jeleztem, "választott" falum idén legalább nyolcszáz éves lett - legalább, mert az első írásos említése egy 1211. május 29-én keltezett dokumentumban található. Egy ilyen alkalom ünnepségért kiált: mi sem tettünk másként, megemlékeztünk, az elemző pedig fotóssá vedlett.

A hangulatos romtemplomnál (vagyis -ban) tartott szentmise után az ünnepi megnyitót Navracsics Tibor mondta el. A miniszterelnök-helyettesnek itt éppen a fotós ügyetlensége miatt szinte láthatatlan Korzenszky Richárd próbálja feltűzni a mikrofont. Nem az egyébként a politikusokat megszégyenítően erős és pontos közéleti üzeneteket is megfogalmazó Richárd atyán, hanem sokkal inkább a viharos szélen múlt, hogy Navracsics Tibor beszéde időnként az ötvenes éveket idézte. Mármint az ötvenes évek rádióadásainak recsegését.

Itt már a romtemplom oldalában a polgármester köszönti az egybegyűlteket. Bors János mögött Bóka István, Balatonfüred első embere és Navracsics Tibor látható, még hátrébb pedig az amúgy négy tagú képviselőtestület sorakozik büszkén - a fotós sajnos az egyiküket ismét jótékony homályban (értsd: takarásban) hagyta, a másikuk pedig ugyebár maga a renitens fotós. A zászlók heves lengése jelzi a balatoni szélerősséget és - irányt.

A két utolsó képen a romtemplom bejárata előtt Navracsics Tibor szónokol, aki feltehetően életében még összesen sem mondta ki soha ennyiszer a közel négyszáz lelkes település nevét, mint ebben a beszédében. De nem is hiszem, hogy tartott volna már a faluban ünnepi beszédet ilyen magas rangú politikus, abban pedig biztos vagyok, hogy ha tartott is, akkor sem egyedül, a maga vezette skodán érkezett... A következő előadó a településen született Fodor Pál történész volt - ismét csak a fotóst dicséri, hogy közel egynegyednyi fejrésszel szerepel is az első képen -, aki a rettentően szórakoztató előadását azzal a felszólítással zárta (másként megfogalmazva), hogy sokasodjatok, így aztán a délutáni gyerekprogramokig egyelőre pihenőre vonult a település.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr292940864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bóra77 2011.05.29. 14:42:09

bocsánat, de off leszek...elhunyt Mádl Ferenc...Isten nyugosztalja...on

Ordnassac 2011.05.29. 14:44:35

@bóra77: megelőztél...

Nyugodjék békében!

panelburzsuj 2011.05.29. 14:45:11

Hát ez kész csoda!

Hogy pont ennek a 800 éves falunak pont jutott egy pont egy éves miniszterelnök-helyettes! :)

Ordnassac 2011.05.29. 14:50:35

@panelburzsuj: mire nem jó egy ismert ember helyi képviselőnek. ;-)

bóra77 2011.05.29. 15:01:24

@Ordnassac: engem tanított még, és vizsgáztam is nála:(
amúgy direkt van a címben "az" az "azt" helyett?

bóra77 2011.05.29. 15:04:26

na utolsó. miután elolvastam a címet és az első mondatot, megnéztem a fotókat. hát, ami azt illeti az első fotón az a pár falevél, ahogy kitakarja az ember arcát:)) hát fotótechnikán van még mit tanulni:) (bár lehet, hogy direkt volt, és nem kellett így "kikockázni":))
ja és boldog 800-at!

Ordnassac 2011.05.29. 15:06:59

@bóra77: egyszer jött előadást tartani az egyetemre, azt meghallgattam. Érdekes volt.

Amúgy kapcsolatom annyi volt vele, hogy egyszer leveleztem vele wikipédiás tevékenységem MTA-ra vonatkozó része kapcsán (kértem, hogy nézze át a magáról szóló cikket). A MeH volt köztársasági elnöki iroda aranyszegélyes válaszlevele és a Mádl által kijavított kinyomtatott cikk még mindig megvan nekem.

bóra77 2011.05.29. 15:13:30

@Ordnassac: vissza a poszthoz..miután jól kikommenteltem magam, úgy, hogy el sem olvastam a posztot, csak mondjuk az első képig, most sikerült a végére is érnem, és jókat kacagok rajta:))) a blog történetének legszórakoztatóbb posztja!:)

Ordnassac 2011.05.29. 15:16:54

@bóra77: jaja, az öniróniát díjazom! :-D

bóra77 2011.05.29. 15:23:24

@Ordnassac: főleg, hogy mostanában minden bokorból kinő egy amatőr/félprofi fotós, és kb. minden 2. ismerősömnek ez a hobbija.

panelburzsuj 2011.05.29. 15:24:51

@Ordnassac:

Hát tényleg pár lépéses ez a világ. Így is - úgy is.

Szegény elhunyt elnök születési idejére nem emlékeztem, gyorsan megnéztem - a Wikipédián.

De az is eszembe jutott, hogy az elődje jóval idősebb. Mennyivel is? Katt.

Volt ugye a nagy vita, hogy kellenek-e leszármazási táblák. Hát most nagyot néztem, mert az egyik elnök-ős nevét eddig csak családi iratokban láttam ...

panelburzsuj 2011.05.29. 15:38:10

@bóra77:

Soroljam a párlépéses világot? :)

Lányom most fogja megkapni a fotós szakmai okmányait. És hol tanult lagzit fényképezni?

Aszófőn ... :)

Ordnassac 2011.05.29. 15:44:06

@panelburzsuj: ha belegondolok, részben Mádl miatt lettem WP-s. 2004-ben Mádl és Medgyessy szócikkei hiányoztak a német WP-n egyedül az EU-s állam- és kormányfők között. Erre nemzeti nekibuzdulásból megírtam az ottani szócikkeiket.

Aztán valamivel később Mádl esetében a magyaron is. Még később pedig kibővítettem.

Mindig furcsa érzés, amikor valamelyik szócikkem "alanya" meghal, főleg, ha még valamilyen szinten (még ha minimálisan is) kapcsolatom is volt vele.

bóra77 2011.05.29. 15:44:35

@panelburzsuj: :)
hát, ha valakinek van szeme hozzá (nekem sincs sajnos)

Ordnassac 2011.05.29. 15:54:32

@panelburzsuj: @Ordnassac: rosszul emlékeztem. A magyaron csak kétszer bővítettem jelentősen. Már korábban megvolt a cikk.

cambridge.on 2011.05.29. 17:28:31

Jó, hogy van magyarázó szöveg a képekhez!
Nekem az első képről rögtön az ugrott be: Atya Isten! Mit követett el Navrasics? Valaki ennyi ember előtt meg akarja fojtani. ( a sok krimi működik a tudatalattiban)
Megnézem a többi képet is.

fidesz = házmesterek pártja 2011.05.29. 18:12:28

Navracsics elvtárs pártjának és a párt tagjainak működése, már évek óta az ötvenes éveket idézi... :(

Kalmár 2011.05.29. 18:20:34

Nemrég jártam átutazóban Aszófőn. Már 800 éves?? 200-at letagadhatna, olyan kis tip-top.
A cím adása kissé hatásvadász, mondhatnám Blikkes lett, nem?
Még fel is merült bennünk a telekvásárlás kérdése, ha jól láttam a szomszéd telek pont üres:)
Mindenesetre Ábrahámhegy lett belőle.

lüke 2011.05.29. 18:37:17

Aszófö a
a tihanyi apátság birtoka volt
www.termeszetvilaga.hu/tv2000/tv0012/elet.html
mint fö/tihany/ász

ámbátor 2011.05.29. 18:38:07

Az az érzésem, hogy Navracsics egyszer még nagyon fogja magát szégyellni az elmúl egy évéért. Nem pont ezért az ünnepi beszédéért, hanem azokért, amikhez a nevét adta, ha mással nem hát azzal, hogy nem állt fel.
Akkor se, amikor az AB volt soron, akkor se, amikor a visszamenőleges hatályok jönnek.mennek. Rá fog döbbeni milyen cél volt az, amiről azt hitte, szentesíti még ezeket az eszközöket is.
És rá fog döbbenni, mik másznak be a résen, ha egyszer lyukat ütnek a jogállam falaiba.

dunabeat. 2011.05.29. 18:43:39

Na az index megint iszonyú korrekt.

Azzal a mondattal harangozza be a bejegyzést a főoldalán, hogy:

"... Navracsics Tibor beszéde időnként az ötvenes éveket idézte."

de a folytatást:

"Mármint az ötvenes évek rádióadásainak recsegését."

persze nem teszi hozzá...

off

Mádl Ferenc nyugodjék békében!

ON

lüke 2011.05.29. 18:44:47

@Ordnassac:
igy van a másik dr is-mostérezheted
jó ember volt, vasárnaponként találkoztam vele

cambridge.on 2011.05.29. 18:47:05

A képeket többször ( a sokszor túlzás lenne) megnéztem, de nem találtam meg az ünnepelt képét. A romos templom szerintem csak utalás a korára. Miként lesz itt teljesítve a sokasodjatok felhívás, hacsak egy Noé nevezetű nincs a lakosok között?
A tudatalatti nem bennem, hanem Navracsicsban működött, aki védekezően tartja a kezét, beavatkozásra készen. Én csak ráéreztem.
A képriport inkább szól róla, mint a 800 éves Aszófőről. Pedig Navracsics nem 800 éves (sajnos).
Ezek után érthető, miért politikai elemzőként keresi kenyerét TG.
Fotósként felkopna az álla.

A tréfát félretéve, gratulálok és remélem a következő 50 évben kiérdemled a díszpolgárságot, a közösségért végzett munkáddal!

Viccen kívül: a "sokasodjatok"-ról is lesz poszt, képekkel?

jjulie 2011.05.29. 18:48:17

@ámbátor:

ha csak szégyelnie kell, az a jobbik eset számára

ámbátor 2011.05.29. 18:52:07

@jjulie: Nem hiszem. Korrekt embernek látom, szerintem nagy csapás lesz ez neki.

jjulie 2011.05.29. 19:03:42

@ámbátor:

én nem látom korrekt embernek, aki a fidesz golyófogó-parlamenti főugató szerepet bevállalta, az nem lehet az

errefelé, az ilyen erősnek látszó főugatók seregestül végezték már rútul az elmúlt száz évben, arról pedig, hogy milyen tapraesett proktikus ügyekben, a gábor beszámólt itt a székházostrom kapcsán

jjulie 2011.05.29. 19:05:53

jól kezd a monfils

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.05.29. 19:26:00

Orbán Álekosz kint pöffeszkedik a BL döntőn, de a rendvédelmisekkel a tárgyalást hétfőről eltette csütörtökre.

Ez Magyarország miniszterelnöke, ne csodálkozzon , ha mindenki ellene fordul, tüntetni fog és elzavarják a fenébe.

A fideszes kódolt konzultációs levelet senki ne küldje vissza, listát készít a fidesz . Különben sem nézik meg!

funfun 2011.05.29. 19:29:52

Gábor, bár személyes élményen alapul a blogod, de talán érdemes átgondolnod, a "Richárd atya" megfelelő megfogalmazás-e a köz számára készült írásban. Arra gondolok, a köztévében atyázzák a huszonéves, frissen végzett papokat is. Nekem - gyakorló katolikusként - eleve visszatetsző ez a dolog, hacsak nem vagyok az illető pappal meghatározó lelki kapcsolatban: hallgatom a prédikációját, gyónok nála. Ami magánügy, és hacsak nem ezzel kapcsolatban írok cikket, nem nevezem őket atyának, hanem inkább kiírom a teljes nevüket (családi és keresztnév), mert a magyar nyelvben az úr eléggé modoros és távolságtartó. De ahogy a Navracsics Tibor neve is elmegy így "simán", Korzenszky Richárdé is. De egyébként tudom javasolni, amit a német közszolgálati tévében gyakorta láttam, még a bíborosokat is Herr XY-nak szólították, semmi bíboros úr, főleg nem bíboros atya. Igen, ez a te blogod, ami személyes, szubjektív. Ez meg az én szubjektív véleményem volt. Vagy elgondolkodsz rajta, vagy nem.

jjulie 2011.05.29. 19:30:25

@Orbán takarodj!!:

megnéztem többször a pacsizós videót, hát volt játékos, aki pacsizott vele

viszont kiváncsi lennék, van e olyan barca játákos aki tudja a nevét, és hogy ki ő

Megfigyelo 2011.05.29. 19:43:38

Sanos nem csak a recsegés idázi az utóbbi időben az 50-es éveket...

Megfigyelo 2011.05.29. 19:46:46

@ámbátor: Nem hiszem, hogy az ilyen emberek még ismerik a szégyenérzet fogalmát.

NA YA! 2011.05.29. 19:52:24

Navracsicska az emúúútnyóóócév romjai előtt!:P

jjulie 2011.05.29. 19:59:44

ebből már nem jön ki jól a navracsics

bóra77 2011.05.29. 20:03:22

@jjulie: ha jól láttam, pont Messi maradt ki a kézfogásból (mert mintha akkor vakargatta volna az orrát OV, vagy ilyesmi:)) de lehet, hogy rosszul láttam.

donlouis 2011.05.29. 20:05:19

uh, ilyen hatásvadász alcímmel kitenni.. kínos.

Török Gábor éppolyan brilliáns fotós mint elemző :) bravo!

Szolgálati Füldugó 2011.05.29. 20:08:10

Nagyon kínos ez a poszt. Egyrészt ez lenne a helyi közéleti tevékenység, hogy meghívja a szerző Navracsicsot a falujába? Fogja még bánni, mint a kutya. Aztán: a pap ne szóljon bele a politikába, elemző úr. Egyáltalán, ez a kedélyes nyálzás visszatetsző. Nem kéne.

nyünyüge 2011.05.29. 20:13:25

@bóra77:
A rendvédelmi szakszervezetek maradtak ki a kézfogásból, de ők nagyon!
Sokaknak vehette el a kedvét a jó meccstől, szerintem OV ottani megjelenése.

bóra77 2011.05.29. 20:17:31

@nyünyüge: pont az jutott eszembe meccs közben, hogy OV tuti a helyszínen "lapít", aztán a következő képkockánál a VIP szektorban feszített:)) (hogy is képzelhettem, hogy valahol a mezei nézők között ücsörög)

donlouis 2011.05.29. 20:25:23

@Szolgálati Füldugó: így igaz.
Kicsiben minden benne van ebben a postban, ami annyira irritáló TG-ben.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.05.29. 20:33:07

Ennek a bejegyzésnek mi értelme volt???

jjulie 2011.05.29. 20:35:27

@bóra77:

ezt kár volt megemlítened, ezután nekem is eszembe fog jutni, brrrrr

remélem bayern drukker, azokat utálom mindenestül

mirrmurrkandúr 2011.05.29. 20:38:20

nekem tetszett ez a poszt. vasárnapi.

mirrmurrkandúr 2011.05.29. 20:40:47

@jjulie: Barca drukker, akárcsak én, ráadásul mindketten ősidők óta! hahahahaha :-D

a-kis-herceg 2011.05.29. 20:41:37

@ámbátor: szerintem meg nem.... mire politikus lesz az emberből akkora sok mindent felad... legelébb a gerincét és a tisztességét.

ezeket nem lehet visszaszerezni soha többet. nem nő ki... egyet adnak egy életre...

ha érezné hogy milyen úton járnak, akkor azt már most szégyellné... hidd el nagyon könnyen megmagyarázta magának, hogy miért ok minden...

és még az is lehet hogy megússzák egy lestrapált ország hátrahagyását bűntetlenül... nem tudni. a magyarok többsége nagyon birka...

bóra77 2011.05.29. 20:41:46

@jjulie: szerintem nincsen abban semmi kivetnivaló, hogy ott volt ezen a meccsen. valószínűleg a helyében bárki élt volna a lehetőséggel. (én is). csak azt nem értem, hogy miért a foci van ennyire túlhájpolva.

jjulie 2011.05.29. 20:42:00

@mirrmurrkandúr:

jaj te semmirekellő betanított aktatologató fideszmameluk, hogy megy a sorod? remélem nem barca drukker vagy

a-kis-herceg 2011.05.29. 20:44:21

@Megfigyelo: sajnos erről van szó...

+a legájtatosabbak rendszerint a legelvetemültebbek... mindig meglepik a szemlélőt ("nem néztem volna ki belőle...")

mirrmurrkandúr 2011.05.29. 20:45:06

dehogynem, és szerdától a versenyszférában dolgozom, vadparaszt, úgyhogy mostantól egy szavad se lehet, köteles vagy szeretni! :-)

a-kis-herceg 2011.05.29. 20:47:34

@Szolgálati Füldugó: :)

pénz nélkül ennyi... majd pályáznak lesz jó esélyük. kár hogy akkora páláyzat és önkormányzat sem lesz...

apropó TG! nem kérdezted meg, hogy nem lesz kár az ilyen szép kis közösségek önkormányzataiért?

bár tényleg előnyben leszel celebként a járási kormányhivatalban zebrát/lassítószigetet kijárni a falunak...

addig javaslom tanulj meg sok pálinkát inni és vadászni...

jjulie 2011.05.29. 20:49:20

@mirrmurrkandúr:

útállak vagonlakóleszármazott, szarul tologattad a fideszaktákat? nem hiszem hogy barca drukker lennél, te önkéntes fideszszéltoló

a-kis-herceg 2011.05.29. 20:49:44

@nyünyüge: nekem is pont ez jutott eszembe. mit tennék ha navracsics vagy ov vagy más hasonló "nagykileberű" vel kellene kezet fognom, vagy jópofizni...

azt hiszem egyelőre kerülöm az ilyen alkalmakat, mindenkinek jobb ;)

a-kis-herceg 2011.05.29. 20:51:06

@mirrmurrkandúr: tiszteletem... ha nem hazucc mint a vezéred...

a-kis-herceg 2011.05.29. 20:57:38

viktor a pánk. egy éve...

talán csak a búzamezőben nem járt. a 30-ason glóriai is van neki...

galeria.index.hu/belfold/2011/05/26/orban_viktor_egy_eve/?current_image_num=37&image_size=m

6.Lenin 2011.05.29. 20:59:07

"választott" falum idén legalább nyolcszáz éves lett - legalább, mert az első írásos említése egy 1211. május 29-én keltezett dokumentumban található. Egy ilyen alkalom ünnepségért kiált: mi sem tettünk másként, megemlékeztünk,"

Nagyon szép teljesítménye ez az ott élt/elő és remélhetőleg még sokáig ott élő polgároknak. Nagy felelőssége is egyben a falut irányítóknak.
Gondolom a megemlékezés szívet melegítő hangulatában a "hazai" pálesznek is lesz némi szerepe, talán.
Ahol szeretik a páleszt, ott csak jó emberek lakhatnak, pláne ilyen sokáig.

ssi 2011.05.29. 21:02:13

Navracsics
- nekem nem jön be a stílusa, a kissé cinikus, de ez magánügy, nem fontos
- ha jól tudom, még az első 98%-os visszamenőleges különadó törvénynek ő az egyik benyújtója ... jogi elhivatottsággal nincs ez ellentmondásban?

egy régebbi posztból már tudjuk, hogy T.G. hívta meg N.T.-t erre az ünnepségre ... s embere válogatja, hogy pont ezért vki éppen elment, vagy éppen nem ment megnézni, vagy az ünnep a fontosabb és nem a meghívottak

a-kis-herceg 2011.05.29. 21:02:19

@6.Lenin: nem szeretem a rövid italokat... eleve nem is értem minek isznak mérget az emberek...

de itt van Zugló.. elég jól eltaláltam egy korábbi tippemben

fides 45%, 24% részvételnél...

köszönjük fides! ez a szép demokrácia. sikerült...

Szobadísz 2011.05.29. 21:03:26

És mi a település neve?
Miért nem lehet leírni az első 3 mondatban?

mirrmurrkandúr 2011.05.29. 21:03:51

@a-kis-herceg: egyszerűen fél évre szólt a szerződésem, s most járt le. kézben kaptam egy másik állást ettől teljesen függetlenül, ami jobban fizet, és civil szféra... el kellett fogadnom, és kapóra jött, hogy eldönthetem hosszabbítok-e az előző munkahelyemen. nem hosszabbítottam. ennyi a sztori.

a-kis-herceg 2011.05.29. 21:04:30

@manyike: szerintem megosztja az embereket....

vki vagy utálja vagy vakon követi a fidest... érdekes probléma.

sunázósün 2011.05.29. 21:06:24

A templom vajon 800 vagy csak az utóbbi 8 év alatt pusztult le annyira?

jjulie 2011.05.29. 21:12:00

@mirrmurrkandúr:

nagyon nem vágódtál be náluk az önkéntességgel, ha csak fél évig kaptál apanázst

milyen pozíciót szereztél a való világban?

6.Lenin 2011.05.29. 21:16:05

@a-kis-herceg:

A pálesz nem méreg, mentesíti a szervezetet a rossz indulatú gondolatoktól.
Néha nem ártana, mondjuk blogolás előtt 1 nyeletet legurítani.

megszűnt 2011.05.29. 21:28:07

Én szeretem az ilyen ünnepségeket, mert tudom, mennyit jelent egy falu életében, amikor jönnek a nagy emberek az akármilyen autójukkal, csak úgy, privát, és akkor elmondanak valamit, amiről aztán sokáig lehet beszélgetni és benne lesz a helyi lapban. Átérzem ezt. Bár:

Eljöttem a szülőfalumból, immár tizenöt éve, eleinte minden hónapban vissza kellett mennem, csak a sok-sok fa miatt, aztán hogy érezzem, valahová tartozom, valahol megismernek és kérdeznek. Ma olyasmi van belül, amikor haza megyek, mintha vendégségbe állandóan, és amikor meg itthon vagyok, akkor idegenben.

Idén, a szüleim betegsége okán, a nyarat otthon töltöm. Az összes programomat lemondtam. Igyekszem segíteni anyámat, hogy eljusson a templomba és aztán majd meglátjuk napra-nap, visszatérek-e onnan ide vagy innen, hova..
hu.wikipedia.org/wiki/Kiskanizsa

2011.05.29. 21:36:20

No, ez szép....Hogy is van a szólás, akinek szentek a barátai, könnyebben üdvözül...:)

Grat, hogy Navra kis kezével vezetett skodán legurigázott oda. Ez csak a posztíró jelentőségét mutassa...;) (De nem felejtettem, hajrá Kubatov, hajrá bunyevácok!:D)

mirrmurrkandúr 2011.05.29. 21:49:57

@jjulie: egy cégnél, mint project manager.

kela-bá 2011.05.29. 21:52:53

@knausz:
Azért jó, hogy van ilyen embei hanvételű bejegyzés mint a tiéd ! Jó éjszakát !

2011.05.29. 21:53:00

@mirrmurrkandúr: grat, de beszélj magyarul...azaz mit csinálsz pontosan? Menedzselsz?

megszűnt 2011.05.29. 22:04:17

@kela-bá:
Köszönöm.:) Jó volt látni ezeket a képsorokat, egy vidám faluról, ahol látszólag problémamentes minden és szívből kívánom, hogy ez így legyen a következő 800 évben is!

A zászlók heves lengése jelzi a balatoni szélerősséget és - irányt. A szélirányt?:)

Jó éjt kívánok a Blogtársaknak!

2011.05.29. 22:08:27

@knausz: :)

Jó éjt neked is!:)

Kalmár 2011.05.29. 22:36:15

@bóra77: Így van az, ha valakit meghív Platini. Ciki lenne nem mellé ülni, nem? Próbálj meg büszke lenni rá, hogy a mi miniszterelnökünket hívták. Nem muszály szeretni, de ha véletlenül valami pozitív történik, azon miért kell fanyalogni?

das boot 2011.05.29. 22:43:03

Gábor, Navrának A4-es Audija van, fekete, négyajtós sedan, LDx-xxx. Milyen Skoda?

bóra77 2011.05.29. 22:43:11

@Kalmár: 1. muszáj 2. légyszi idézd azt a soromat, ami szerinted fanyalgásnak minősül.

a-kis-herceg 2011.05.29. 22:46:47

@das boot: nem a legujabban vásárolt skoda superb kormányzati autók közül?

a-kis-herceg 2011.05.29. 22:48:45

@bóra77: hagyd a francba. amióta a fides zuhan és látja hogy sokak szeme felnyílt a fides vakhívók közül, azóta muszály neki mindenkivel személyeskedni, frusztrált...

parlamentarista 2011.05.29. 23:06:13

@funfun:
magyarország patriarchiális. már-már ortodox. errefelé a hívők igénylik, hogy a népnemzetnek legyen sprituális (vallási) vezetője. igényelnek egy autokefál nemzetiségi egyházat, pátriárkát, és mindenféle ortodoxiát. németország középeurópa. magyarország balkán. másik kultúrkör.

mirrmurrkandúr 2011.05.30. 00:37:59

@Letícia: köszi, és már leírtam. magyarul.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.30. 01:45:19

@das boot: a Skoda biztos a bevásárlóautó.
Összekeverte őket... a politikus vagy a politológus...

paraszthajszal 2011.05.30. 01:54:20

Azért ez az "ötvenes éveket idézte" elég hatásvadász dolog volt az indexesektől. Mert erre aztán kattint boldog-boldogtalan, fideszes, hogy anyázzon, MSZP-s, hogy helyeseljen…

Amúgy az szép dolog, ha valaki lokálpatrióta; de azt már roppantmód sajnálatosnak tartanám, ha egy egyébként tárgyilagos és felkészült politikai elemző a lakóhelyének (s így közvetve saját magának) kijárható előnyökért (pl. csatornafelújítás pályázati pénzekből, falucsinosítás a közmunkaprogram részeként) áruba bocsátaná a függetlenségét.

Remélem itt nem ezzel állunk majd szemben!

nesze nektek két harmad... 2011.05.30. 05:53:23

B.aszófőn, meg maradj T.G. ott örökre...az való neked .

lüke 2011.05.30. 06:10:21

@paraszthajszal:
sokat szoktam idézni a Rákosi- Horváth Márton- Révai József kultúrpolitikát,amit Aczél továbbfejlesztett:
s az értelmiséget a pártba akarta vonni
akkor megszünt volna az a balo. dogma:
az értelmiség protestáljon a mindenkori hatalom ellen
lehet próbálkozni
(az elözö poszton is van rá utalás)

nesze nektek két harmad... 2011.05.30. 06:29:53

T. G. egy megélhetési Fidesz politikát tológus: D
Elemző???....ugyan már:) Szegény elfajzott fiatalok akiket engedik tanítani.....Fidesz bérenc képzésban vesz részt:)

nesze nektek két harmad... 2011.05.30. 06:31:53

El.B.aszófőn .....gyakorolja a Fidesz mentalítást...és az ország elb...ását:)

Megfigyelo 2011.05.30. 06:35:04

Én nem-igen emlékszem még egy olyan interjúra, amelyikben annyi nyilvánvaló hazugság lett volna, mint a szombati Népszabadságban megjelent Navrasits interjúban.

panelburzsuj 2011.05.30. 06:40:40

@lüke:

A szép igazán az, hogy a "készen kapott" értelmiség egy jelentős részét sikerült minimum társutassá tenni (de legalábbis elcsitítani), ám a saját nevelésű újra meg újra rebelliskedett. (Petőfi kör és köre, Lukács-óvoda, "Fordulat és reform" - csak hogy három közismertet említsek.)

Most a lábkritika idejét éljük. A plurálissá vált hatalom monolit hülyesége ellen ez tűnik a leghatásosabb egyéni védőeszköznek.

A dogmamentes jobbpatrióták és az értelmiségmentes diplomások persze puszta haszonlesésből hagyják a hátuk mögött szülőhazájukat. (?:)

gpetersz 2011.05.30. 06:56:05

Gábor, ez a bulvár becsali durva volt. Nem komálom az ilyet. Összességében sem gondolnám, hogy Navracsics tudna "50-esül" beszélni, de a Te szádból egyértelmű átkattintást eredményezett. Ne tovább.

lüke 2011.05.30. 07:13:10

@panelburzsuj:
1, természetes ,nem?
2, lábkritika -vaszfürájn?
3, 89 óta csak gazdasági menekültek vannak, az EU-ban meg ilyen nincs már,úgy hívják :szabad munkavállaló
(megj én is így mentem, mert hívtak)
s Amerika agyelszívása, mi

jjulie 2011.05.30. 07:15:44

@gpetersz:

"gpetersz 2011.05.21 16:46:37
RTL-t bezárni, Kolosit bevágni Stohl mellé, minden vagyontárgyat elkobozni, számlákat befagyasztani.

Ekkor érezném jól magam."

inkább jelentkezz be a villába kicst formálódni, majom

lüke 2011.05.30. 07:24:25

@lüke: kieg PB-nek
dogmamentes
ez fontos, mert különben nem tudsz elmenni, ha politikailag nagyon kötödsz
jobbpatrióták - az millen?
/patrióta attól még maradhat,ha elmegy, ez nem kritériuma/
és az értelmiségmentes -ez is egy zseni !
diplomások :ök pedig lényegesen többet kapnak
régen disszidáltak, akkor nem voltak patrióták!
ma elmennek: s sok -sok pénzt visszahoznak, itthon drágább az élet, a rezsi, az élelmiszer, s minden ami import adóval terhelt
s mennyiségileg az itthoni keresetböl ezt nem engedhetné meg
(pl a kétlaki életet) tehát az állam nem jár rosszul

panelburzsuj 2011.05.30. 07:24:49

@Megfigyelo:

Az eredményeit mindenki fényezi.

Ami viszont nagyon figyelemre méltó:

- A 16 százalékos egykulcsos szja nem stratégiai hiba?

- Nem stratégiai hiba. Fontos lépésről van szó a munkaalapú gazdaság megteremtése irányában: ha valaki többet dolgozik, többet vihet haza.

A személyi jövedelemadó nem csak munkajövedelmeket adóztat, hanem vagyoni eredetűeket is. Több százmilliós adóalapokat még Talicsakaországban sem lehet csupán "munkavégzéssel" összehordani. Azaz: az SZJA vagyonváltozás-adó is - minél magasabb az adóalap, annál inkább.

Szóval az egykulcsos adó csak egy bizonyos szintig szól a valódi többletmunka ösztönzéséről, afölött egyre inkább a "csökkentett munkatartalmú" állások, megbízások, bizottsági tagságok és vezetői posztok elismeréséről. (A vagyonnövelés mellett.)

jjulie 2011.05.30. 07:26:45

@lüke:

én is hívtalak, de hiába

panelburzsuj 2011.05.30. 07:38:32

@lüke:

A lábkritika anyit tesz, hogy az adott nemértelmiségi nem pofázással, hanem odébbállással igyekszik magát jobb életkörülmények közé jutattni. Azaz: elégedetlenség nem tüntetően, hanem eltűnően fejezi ki.

Szóval én ott látok némi zavart, hogy mennyiben patrióta magatartás pénzelni egy olyan államot, amiben én magam olyannyira nem találom a helyemet, hogy inkább elhúzok.

Nem hasonlít ez egy kicsit a gyerekükkel törődést ajándékokkal kiváltó szülők magatartásához?

lüke 2011.05.30. 07:42:42

@jjulie:
melyik számon?

@panelburzsuj: s mindenkinek ajánlom
s nemcsak világnézet, nyelvi tágítás céljából,hanem a szakmai elfogadtatás miatt- ott is vizzel föznek- s a személyeskedö, másikat dehonesztáló hangnem miatt- amivel rögtön repülne haza- nem beszélve,hogy pol. nézeteidre senki nem kiváncsi a munkahelyen, erröl egy szó sem esik, pedig minden középületben- kh-ban is- kinn van a BPresident
fotója pl

lüke 2011.05.30. 07:48:20

@panelburzsuj:
neked,aki nem próbálta
nekem ,aki néha Peströl jártam dolgozni ,nem
izekre szedheted, de két más világban élünk

fidesz friend 2011.05.30. 07:53:01

íme a magyar politikai élet nagy eseménye...
a másik az Indexről, hogy Vikszi 3 méterre állt a BL kupától az átadásnál

nagy lépésekben, dübörögve halad az ország.
háááát

a-kis-herceg 2011.05.30. 08:07:33

@panelburzsuj: adózásban van kedvezőbb is: a ZÉRÓ kulcs

ezt kellett volna egykulcsosítani... így most kicsit az ember hajlamos azt mondani hogy versenyelőnyben van a külföldi

www.mfor.hu/cikkek/160_milliard_forint__duplazta_nyereseget_tavaly_a_magyar_Audi.html

a-kis-herceg 2011.05.30. 08:09:12

@fidesz friend: nemcsak ott... meg6ó

a bírók sikerét is kisajátította... azt is a bölcs vezérnek köszönhetjük...

atv.hu/cikk/20110529_bl_gyozelem_tizezrek_unnepeltek_a_barcelonat_video

a fene vigye, nekem mindig rákosi jut eszembe... de hogy miért...

2011.05.30. 08:13:46

No jó reggelt! Itt van ez az aranyos és szívet melengető poszt, és alig van komment? Szomorú...Pedig ilyenekkel kellene foglalkozni minden helyi politikusnak, és a helyi közösségeket kellene kovácsolni, akár 800, akár 100 éves a település.

Szimba 2011.05.30. 08:19:12

A fotókhoz nem gratulálok, de a településnek és minden lakójának minden jót kívánok. És : sokasodjanak!:-)

lüke 2011.05.30. 08:21:14

@panelburzsuj: @jjulie:
Hajrá MO, a nihil felé!- elmentem a Stephansplatzra

@Letícia:
si si,bon jour

lüke 2011.05.30. 08:22:13

@Szimba:
neked is, bon jour
a kakasok kukurikulnak:)

xsasha 2011.05.30. 08:33:04

@bóra77:
Hőkövetős, lézer célzórendszeres puskával mindenki vadász.

nesze nektek két harmad... 2011.05.30. 08:37:33

Messi amikor átvette a kupát, hátraszólt a társának:
---Ki ez a kis törpe, akinek két szarva kezd nőni a homlokán.... lila nyakkendőben és nyújtogatja a kezét és vigyorog minta vadalma?....-
--Társa előreszól: --csak jól vigyázz, előrenézz, mert vagy a kupát, vagy az érmet a nyakadból akarja ellopni,...ismerem ezt, Ez a magyar Nemzeti Tolvaj....idejött hátha az itteni emberektől is el lehet valamit lopni,----a magyarokat , nyugdíjasokat, már kifosztotta.....:)

Szimba 2011.05.30. 08:38:46

Ha későn fekszem, akkor mindig korán ébredek. A baj, hogy iszonyatosan álmos vagyok!!!
Pedig ezer dolgom van, és már rohannom kellene. Egyelőre nem tudok felállni, hogy készítsek még egy kávét.

xsasha 2011.05.30. 08:40:32

@ámbátor:
Navracsicsnak nagyon nehéz volt ez az év. Talán még életében nem kellett ennyi kompromisszumot kötnie önmagával. De ő is tudja, hogy semmi olyan nem tud bemászni a jogállam hézagain, amit ne kaptunk volna eleve belecsomagolva.

Balt 2011.05.30. 08:41:16

@Szolgálati Füldugó: Sajnos Hagyó meg Strauss-Kahn épp nem ért rá... Egyébként mi a probléma azzal, hogy a önkormányzatokért felelős miniszter beszédet mond egy 800 éves település önk.-i ünnepségén? Hogy nem I'm Lamperth Mónika az aktuális tisztségviselő...? :))

nesze nektek két harmad... 2011.05.30. 08:50:23

@Balt: 24 százaléknak a 44 százaléka szavazott a a fidesz banditára... :))) nagy dicsőség!!!!!! Majd ha elmegy mindenki, hogy elzavarja a Nemzeti Szarokat...azt nézd meg!

a-kis-herceg 2011.05.30. 08:51:24

@das boot: miért nem vonattal ment le... talán a TG nem segített menetrendet nézni

pl... 12:11 Budapest-Déli 15:12 menetidő: 3:01 137 km 3.100 Ft 2.oszt. 2.480 Ft 1.oszt: 3.100 Ft, 137 km, 2. osztály: 137 km

és ez gyors vonat... (menetidő: 2:50-től 3:46-is és a végtelenig...)

de gondolom aszófőn már nem sokat kell sétálni a belvárosig az állomástól

Balt 2011.05.30. 08:59:24

@Letícia: "(De nem felejtettem, hajrá Kubatov, hajrá bunyevácok!:D)"

Ez hogy jön ide? (Ismerem a bunyevácok horvát nemzeti kisebbségből való kiszakadásának szándékát; meg hogy Kubatovnak bunyevác felmenői voltak.)

Balt 2011.05.30. 09:02:09

@Balt: (Ja?! persze: Navracsicsnak meg horvát...)

Leticica, behúztál egy fejtörőbe, márpedig azt szeretem, ha egy nő elgondolkodtat... ;)

nesze nektek két harmad... 2011.05.30. 09:02:50

B.aszófőn az Önkori. 4 főből áll, az egyik a T. G,..aztán a meg a "Gyula és a Tóth Ottó,..".meg van hármójuknak egy jegyző.
Az állomást is egy " bakter" vezeti.....

panelburzsuj 2011.05.30. 09:07:28

@a-kis-herceg:

"A tervek szerint 2013-ig további 1800 embernek ad majd munkát a győri gyár, melyet 900 millió eurós (243 milliárd forintos) beruházásból bővít a német autógyár."

Első nekifutásra ez 135 millió forint befektetés munkahelyenként.

Egy kormányzat meg mérlegelhet, hogy az pl. közvetlenül az Auditól várja, hogy koponyánként 135 millió forintért berendezzen egy-egy munkahelyet a munka Magyarországán, vagy nyereségadót szed pl. Auditól, és ebből maga (az állam) fog olyan munkahelyeket kreálni, amik aztán úgy működnek, hogy a dolgozónak is fizetnek, az államnak is fizetnek, és még így is annyi többlet marad, hogy újabb és újabb ilyen munkát szülő 135 milliós munkahelyeket produkáljanak.

Lehet, hogy rosszul kalkulálok: mutass rá!

Balt 2011.05.30. 09:07:40

@parlamentarista: "németország középeurópa. magyarország balkán. másik kultúrkör."

Hehe, azért a Hitlerjugend pápa megvan, ugye? :))

xsasha 2011.05.30. 09:08:28

@dunabeat.:
Szerinted Orbán miért hagyta abba a 2001-ig megszokott beszédeit?
Ez egy konkrétan definiált technika volt, amit 2001 őszén vezettek be, hogy pl. a VG írt egy cikket, ami viszonylag korrekt volt, de beletettek néhány félreértelmezhető mondatot, amit egy vagy két lépésben teljesen átértelmeztek, és a többi médium már ezt vette át. Reklámtechnikailag profin felépített rendszer volt, az alsó szinten rotációval, ahol a legfelső szint a 7i7es volt. Én meg akkoriban próbáltam dolgozatot írni arról, hogyan terveznék meg egy marketing kampányt, és hülye fejjel nem mertem ezt a technikát beleírni, mert akkoriban a tankönyvek alapján még más elképzelésem volt a marketingről. :-)

panelburzsuj 2011.05.30. 09:11:43

@panelburzsuj:

Leegyszerűsítve: az eddig tapasztalatak szerint vajon a magyar állam, vagy az "idegen" Audi képes értelmesebben hasznosítani a magyarok munkaerejét?

xsasha 2011.05.30. 09:14:54

@jjulie:
LOL!
A BL döntőn Platini mellett ülni a díszpáholyban nem azért presztízs, mert a játékosok tudják vagy nem tudják a neved... Ez diplomácia, kedves zsüli, a stílusod alapján nem csodálom, hogy nem érted. Nincs olyan nagy jelentősége, csupán presztízs. A következő életedben talán megtanítják neked, hogy ez mit jelent.

a-kis-herceg 2011.05.30. 09:15:52

@panelburzsuj: jol kalkulálsz mint mindig:) csak más a szempontom:

1800 munkahely kontra 40 milliárd adóelengedés (Ipar+társasági)

ez munkahelyenként évi 22 millió adóelengedés, plusz az egyszeri beruházási támogatás, ami 10 milla/mhely volt...

hát... ennél olcsóbban csinálok uppszz teremtek... munkahelyet...

ehhez képest az ott dolgozó magyarok 90%-a 120ezer bruttót keres...

nem is tudom, hogy kaptak e 8% os emelést februárban (tudod: a dolgozó járjon jól) kommandó keretében...

panelburzsuj 2011.05.30. 09:18:57

@panelburzsuj:

*az államnak is fizetnek:

jövedelemadót (egységesen alacsonyat ... ), tébét, hatóságoknak mindenféle számlálni, nyilvántartani, vizsgálni és ellenőriznivalót

panelburzsuj 2011.05.30. 09:24:15

@a-kis-herceg:

Nem az a kérdés, hogy te teremtesz-e olcsóbban, hanem az, hogy állam tud-e olcsóbban.

Te ugyanabban a fakkban vagy, mint az Audi: polgár, aki befektet.

Ha van mit.

panelburzsuj 2011.05.30. 09:25:49

@panelburzsuj:

Nem azon bukott meg a cocilizmus, hogy a nagyságos tervhivatal majd jobban tudja, mibe kell befektetni a nyereséget, mint az aki megtermelte?

Megfigyelo 2011.05.30. 09:28:42

@a-kis-herceg: Ezek szerint a MÁV-nak ma sikerül megközelítenit -- sőt talán elérnit -- azt az átlagsebességet, amivel Petőfit vitte a vasút Vácra 1846-ban. Hurrá!!!! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

mréveiller 2011.05.30. 09:29:32

az időközin az lmps jelölt beelőzte az mszpst. nem lepődnék meg ha ez tendencia lenne majd a későbbi időközieken is. ne feledjük lesz ogy képviselő választás Püspökladányban is nemsokára.

popocatepetl 2011.05.30. 09:37:46

@Orbán takarodj!!: Ld zuglói választás: nem úgy tűnik, hogy a magadfajta véleménye lenne többségben. Szerencsére.

xsasha 2011.05.30. 09:38:51

@bóra77:
LOL!
Képzeld, a Felcsút meccsein ott szokott állni a fák alatt a nép között. Le se ül, néha elbeszélget a helyiekkel.

És hogy miért a foci van túlhájpolva? Hmm. Ha szabad, megfuttatok itt neked egy gondolatot, aztán azt kezdesz vele, amit akarsz.
Gyurcsány óta minden, picit is politikához értő ember magától is rájött, hogy sikeres politikusi karrierhez első körben kell az ismertség, másodsorban a népszerűség. (Ezt le lehetne vezetni pszichológiai, sőt biológiai szintig, de minek.) Az ismertség megszerzése azon múlik, hány emberhez tudja eljuttatni a nevét a politikus.
Az üzletben is ugyanez a helyzet. Első körben ismertté kell tenni a terméket. Nem véletlenül mondják azt, hogy a rossz reklám is reklám.
A Magyar is egy brand. A beruházások népszerűsítéséhez előbb ismertté kell tenni, hogy a fogalom már beágyazódjon. És akkor arra már lehet építeni a népszerűséget.
Szerinted a BL döntőt hány ember nézte? Mondj még egy sportot vagy bármit (a médiatörvényen kívül ;-)), amit annyi emberhez el lehet juttatni, mint a focit?

Még egy gondolat! Ha nincs a médiatörvényes balhé, szerinted többen hallanak a magyar egykulcsos adóról külföldön, vagy kevesebben?

popocatepetl 2011.05.30. 09:40:34

@nyünyüge: Oszt ki nem szarja le a sok tetves ingyenélő korrupt szarpofát?

panelburzsuj 2011.05.30. 09:42:03

@a-kis-herceg:

A végén még xsasha oldalára löksz a médiamódszereiddel... !

Hányan szállnak föl-le vasárnaponként egy-egy vonatról Aszófőn?

Mibe kerül egy-egy megállás-elindulás? Mibe van a vonat, ha öt kilométerenként megáll, és az így kieső időt a csúcssebesség növelésével hozza be? Megfizeti-e a 100 kilométerre utazó, hogy másik húsz utastársa leszállhat útközbena kijelölt görbe fáknál, és ő mégis hipp-hopp célhoz ér?

popocatepetl 2011.05.30. 09:43:08

@nesze nektek két harmad...: Az, hogy a lumpen feleséged kötelességből röhög a vicceiden még nem jelenti azt, hogy humoros vagy. Nem vagy. Szánalmas kis pondró vagy.

xsasha 2011.05.30. 09:44:20

@bóra77:
" (hogy is képzelhettem, hogy valahol a mezei nézők között ücsörög)"

megszűnt 2011.05.30. 09:45:02

@Letícia:
Szép reggelt! Sőt nagyon szépet!:)

"Itt van ez az aranyos és szívet melengető poszt" és juttatja eszembe, milyen jó a faluközösség és akkor az ember mennyi mindent csinálhat ott, mehet a kultúrházba, olvasókörbe, minálunk az van.

A gondolkodás is lelassul. Már éppen lettem figyelmeztetve, hogy túl sokat gondolkodom. Ott a kert, mondom anyunak, fogadjon napszámost, persze, nem fogom felismerni, melyik a gaz és a kultúrnövény, de ő igen! Most gondolta megtanítani engem..

a-kis-herceg 2011.05.30. 09:45:31

@panelburzsuj: a képviselőnek ráadásul ingyenes...

@mréveiller: Várnai egy karakteres dolgozós extra képviselő... ő maga a helyi elempé

ne azonosítsad a zátlag elempével... az nincs is. ilyen párt nincs is...

megszűnt 2011.05.30. 09:46:18

@knausz:
engem=nekem, de lényegét tekintve mindegy

popocatepetl 2011.05.30. 09:46:31

@nesze nektek két harmad...: Olyan jó amikor a buta proli véleményt mond nála kb negyvenszer értelmesebb emberekről. Ez az átka az olcsó internethozzáférésnek.

a-kis-herceg 2011.05.30. 09:48:45

@panelburzsuj: kár hogy elmentünk vasút irányba... elsírom magam...

@Megfigyelo: az építéskor gyorsabb volt, igen ezt jól látod...

viszont akkor sem lett volna gyors sőt meg se épül, ha az oroszok nem jönnek 200ezren 1949-ben... akkor most lehet nem is lennénk, ha akkor egy független önálló államra sikeredünk...

az eltünés érdekében mindent megtettek azóta is...
szamueli horti szálasi rákosi kádári gyurcsányi orbáni...

a-kis-herceg 2011.05.30. 09:49:40

@popocatepetl: azért várjuk ki a végét...

xsasha 2011.05.30. 09:49:42

@a-kis-herceg:
Muszáj, kedves értelmiségi mérnök úr, muszáj.

a-kis-herceg 2011.05.30. 09:51:54

@xsasha: :)))))) 1 másik elvakult fid eszest karikíroztam:))) tudhatnád...

lehet sértésnek veszem. a helyesírásban ritkán tévedek (volt már egy ilyen:)).
ha mást írok az többnyire direkt és karakteresen felismerhető :)

megszűnt 2011.05.30. 09:52:32

@a-kis-herceg:
"miért nem vonattal ment le... "

Nem mindenki tud közlekedni vele! Nekem aztán lehetne mutatni a menetrendet. Nem tudok közlekedni vonattal egyáltalán! Csak busszal. Az egyértelmű, hogy oda visz, ahová tart, de a vonatot lekapcsolhatják, arról a szerelvényt, és akkor, ha abban pont én ülnék benne vagy konkrétan a Navracsics és lekapcsolják?!

Vagy autó vagy busz. És ha közel van vagy sportolni is akar, akkor kerékpár.

megszűnt 2011.05.30. 09:53:59

Mitől megy el egy-egy hozzászólás.. és ha most beírok, akkor megjelenik (csak technikai kísérlet!).

panelburzsuj 2011.05.30. 09:54:32

@a-kis-herceg:

Talán nem vetted észre, de ebben a röpke levezetésben nem a képviselőről meg az utazási költégek állami torzításáról, hanem a menetidőről értekeztem.

nesze nektek két harmad... 2011.05.30. 09:55:55

@popocatepetl: pszt. :D surmó...:) te csak nyald tovább a Nemzeti Rohadék Törpe seggét...tele szájjal ne pofázz. !!!!!!Üres szádba meg úgyis beleszarik más:)
Egyetemet nem végezhettél azért prolizol....,mert surmó létedre még a proliktól is irígyled a 8 általánost....hisz a 4 osztályod ( az is ismételve olyan Fidesz tábor többségre vall)
Az egyetemre ahol " bölcsen"megtanultam, hogyan kell az ilyeneket lekezelni mint te, sajnos takarító sem lehettél volna:))) hehe:DDDDDD ..

panelburzsuj 2011.05.30. 09:57:59

@knausz:

Hogy rád milyen fényt vet eza valomás, az egy dolog.

De hogy a sikerkormány sikerelnökhelytettese az aszófői szpícs helyett egy Fehérváron veszteglő vagonban malmozzon magában azért, mert nem tud vonattal közlekedni ...

ssi 2011.05.30. 09:58:33

@paraszthajszal:
"Amúgy az szép dolog, ha valaki lokálpatrióta; de azt már roppantmód sajnálatosnak tartanám, ha egy egyébként tárgyilagos és felkészült politikai elemző a lakóhelyének (s így közvetve saját magának) kijárható előnyökért (pl. csatornafelújítás pályázati pénzekből, falucsinosítás a közmunkaprogram részeként) áruba bocsátaná a függetlenségét.

Remélem itt nem ezzel állunk majd szemben! "

T.G. megírta: pályáztak támogatásért ... ha jól emlékszem, mert a falut zavarja a nagy forgalom, s vmi egyszerűbb megoldást kitaláltak, s arra
T.G. azért is kapott hideget/meleget:
- N.T. a tanára volt, s azóta is szívélyes beszélő viszonyban vannak, de így is sokan nem hívták volna meg beszédet tartani ... vannak még független történészek, kultúrosok, akik ilyenkor szólhatnának?
- pályázatbeadást is többen támadták, sőt, előnyteremtésnek vélik, hogy N.T. lett az ünnepi szónok, s van, akik inkább a társadalmi munkával elkészült elterelő utat javasolták állami támogatás helyett (pályázati eredményt nem ismerem)

... hát ilyen világban élünk! ... na, de milyenben is?

@Letícia: T.G. írjon-e többet a sajátjairól? Aszófő közhangulata, politikai viszonyai mennyiben fedik le az országos helyzetet? T.G. írjon-e többet a saját képviselői munkájáról, vagy a falujának önkormányzati sajátosságairól? Igaz, méreteiben egészen más, mint Esztergom, de most szinte csak onnan hallani igazán tanulságos részleteket - s mire éhes a nép, pl. infókra is

@Szimba: este lefőzött kávé ágyhoz készítve - vészhelyzetre :-)

További szép napot mindenkinek és sikeres ébredést egyeseknek! :-)

a-kis-herceg 2011.05.30. 09:58:41

@panelburzsuj: a probléma nem a megállók számával van
(azzal is mert messze vannak a falutól)

a páláyk állapota... sebesség korlátozás van mindenhol

fizetőutas gyakorlatilag már nincs. a nyuggerek... szárnyalnak (szárnyvonal)

de most aztán tízszeres áron ujitanak ujra... 2,7 milliárd/km... megéri ;)

megszűnt 2011.05.30. 10:03:03

@das boot: @Hepci:
"Navrának A4-es Audija van, fekete, négyajtós sedan, LDx-xxx. Milyen Skoda? "

Jut eszembe, Török Gábor kollégája múltkor arról írt, hogy a kormányzati autó a Skoda lesz, nem az Audi.

Ezért ment ő Skodával. Én maradok az Audinál. Megszoktam. Most ez van. Ha nem lesz, akkor busz és/vagy bicikli.

popocatepetl 2011.05.30. 10:03:43

@nesze nektek két harmad...: te egyetemen? Megkövetlek:
mégis van humorérzéked.

aszekelyek 2011.05.30. 10:04:59

@manyike: A lettekköztársasági elnöke tudja a választ erre:)Nálunk szerencsésebb történelmű ország sz is. A természetes igazságérzetet nem sérti, kevesek érdekét igen, akikkel kapcsolatban a démosz elvárása az, amit törvénybe iktattak. Amit benyújtott NAvra. Jogilag az az aggályos inkább, hogy a jog akadályozza az igazságszolgáltatást bankországban. Apám, régi baloldali, mondta ezt, amikor hornék kötelezővé tették a bankszámlás fizetésutalást. Meg a sok levonást a számukra, abból a kevésből is.

megszűnt 2011.05.30. 10:08:04

@panelburzsuj:
"Hogy rád milyen fényt vet eza valomás, az egy dolog."

:):)
Volt vasúton dolgozó férjem is. Kaptam az ingyen bérletet, csak utazzak vonattal, de hát nem ment. Autóval is úgy megy, ha visznek. Gyalog is meg kell gondolnom, mert eltévedek.

Az ember messze nem tökéletes.

panelburzsuj 2011.05.30. 10:08:06

@a-kis-herceg:

Most vagy játszol, vagy egy világ kezd bennem összeomlani a nemértelmiségi mérnökökről ...

Szerinted az ötkimométerenkénti megállásokból összeálló utazásnál mennyire a pályán múlik, hogy a két megálló között nem lehet 160-ra, csak 90-re föltekerni?

a-kis-herceg 2011.05.30. 10:09:44

@knausz: mexoktad... lovashuszár = audishuszár...

a skodát demagógiából írta le a TG...
a skoda superb ugyanolyan luxus autó mint az ódi... sőt... sokkal nagyobb.
csak a nép mexokta hogy a skoda népautó, mindenkinek az volt/van...
milyen szimpi a navra milyen rendes neki is csak skodája...
közölünk való. szerény ember.

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.05.30. 10:11:58

Skicc Pál monnyon le!

Ha Magyarország nem köztársaság, S.P. nem köztársasági elnök?

Ő köztársaságra esküdött fel, akkor mi a fenét keres itt még?

Ne küld vissza a kódolt, listára felvevő fideszes konzultációs levelet. Különben sem nézik meg.

a-kis-herceg 2011.05.30. 10:12:24

@panelburzsuj: hol élsz te???????

160? 90? itt 20-30- 40 és 60 km/h -ákról van szó... ugyhogy hamar csucsra ér...

oszd vissza. 15-20 km/h ás átlag jön ki.

de nem értem hogy miért akarsz szárnyvonalon (vagy balatoni VICINÁLISon) expresszt csinálni

aszekelyek 2011.05.30. 10:13:26

@a-kis-herceg: Jobboldali miniszterelnök- helyettesnek azt se, ugye?Se allűrök, se kiemelten védett státusz, se in-kál, se rohamrendőrök nem kell, hogy kísérjék. HA esetleg nem értetted meg, miről szól ez... Ha valaki nem tudná, a minielnök és még páran, kiemelten védett személyek. Ami azt jelenti, állandó, drága kíséret, állampénzen. Tudjátok, ferinknek még sokkal azután is járt, miután már mondták neki a választók, menjen a ....Ideidézném ferink egyik vidéki látogatását, amikor futólépésben és rengeteg biztonsági ember között átrohant egy kisebbség által is lakott falunk, annak utcáján és foghegyről odavetette, dolgozzanak:DDDDD , majg nyúlcipőben kereket oldott.... Kíséretestől. Remélem elég plasztikus a súlyos disszonancia, elit és elit között. A sajtófotóst se fejelte le Navra:D

l.x. 2011.05.30. 10:14:35

@Szobadísz: "És mi a település neve?
Miért nem lehet leírni az első 3 mondatban? "

Biztosan nincs (még) felkészülve/ítve a falu annak a zarándokseregnek a fogadására, amely a beszéd fenti képen látható helyszínét, a Beszédmondófalat szeretné látni, érinteni. Állítólag csodatevő ereje van - megállíccsa a frankot, a jövedéki adót magasan tartása mellett viszi le a benzin árát, és hasonlók - így érthető a faluvezetés és Gábor aggodalma.

xsasha 2011.05.30. 10:15:43

@panelburzsuj:
Ugyan, kedves mérnök urak!
Szidjatok inkább engem. Mi ez a széthúzás? Teljesen úgy viselkedtek, mintha jobboldaliak lennétek.

megszűnt 2011.05.30. 10:16:04

@a-kis-herceg:
"a skodát demagógiából írta le a TG..."

Nem hiszem. Navracsics azzal ment. Különben nem írta volna az elemző, hát csak látta a jelzését!

A másik, amit mondok: ez lett az Audik helyett, persze hogy nem olcsóbb, de más a hangzása.

Persze nem mindenkinek, mert vannak képviselők, akik egész flottát bérelnek belőle, de hát ők is csupán azért, mert jobban megéri. A vonatnál jobban.

A Skoda még drágább lehet az Audinál, de a név miatt, akkor Skoda. Közelebb az emberekhez!

a-kis-herceg 2011.05.30. 10:16:16

@aszekelyek: hát ha rendőrök kisérik attól boldog tudnék lenni...

itt most ő nem a zellenzékre kontráz, hanem az ódiskormány lézerjnai (S8) és a TEK (Q7) re...

értelmesebbek (TG, navra) kerülik az ódit és erénynek látják a skodát (S100?)

Balt 2011.05.30. 10:17:23

@a-kis-herceg: Tévedés, ez Totalcar sikersztori. De még csak nem is örülnek a saját ötletük megfogantatásának...

a-kis-herceg 2011.05.30. 10:17:45

@knausz: erről van szó...

azt nem írta hogy bőrüléses/4oldaliklímás stb luxus SUPERB hisz akkor már nem az S100 as ugrik be a parasztnak...

Vanek B. Eduard 2011.05.30. 10:17:50

@malacz69 eurofanyalgó: "...korrekt politikus." Ja, meg ügyes is.
Tudja, hol kell a bejárónőtől kölcsönkért Skodában megjelenni, ha egy népszerű blogon némi plebejus reklámot szeretne. :).

A "főnök" viszont kevésbé vette plebejusra a hétvégét. Csak azt nem vágom, miért kell mindenkinek szeretni a focit, ha Ő szereti. Meg adóforintjaimat stadionokba ölni, miközben kitántorog párezer drágán kitanított orvosunk...

a-kis-herceg 2011.05.30. 10:19:17

szerénység eltársak, szerénység...

ha valamit a navra szeret magában, akkor az a szerénység...

a-kis-herceg 2011.05.30. 10:20:08

@Vanek B. Eduard: úri huncutság a politika, ezt te nem értheted...

Balt 2011.05.30. 10:20:56

@knausz: Dehogynem olcsóbb, kb. harmada. (Mert a Porsche H. különösen nagy engedményt adott. Egyébként így is, úgy is "náluk csörög", tehát van érzékük a biznichez, be kell látni. :))

megszűnt 2011.05.30. 10:22:06

@manyike:
"T.G. írjon-e többet a sajátjairól? Aszófő közhangulata, politikai viszonyai mennyiben fedik le az országos helyzetet? T.G. írjon-e többet a saját képviselői munkájáról, vagy a falujának önkormányzati sajátosságairól?"

Igen. Tegnap mielőtt elaludtam, erről beszélgettünk, vajon mit csinál ott Török Gábor, milyen kérdésekben döntenek.. gondolom, legyen-e a templom tatarozva és milyen költség az, miből fedezik.. ilyenek szoktak lenni falun a problémák.

És mikor jön a kukásautó? Mikor jöjjön? Járjanak-e buszok és merre? Közterületet ki gondozza? Ilyenek.

xsasha 2011.05.30. 10:22:22

@a-kis-herceg:
Magyarázkodás, magyarázkodás...

aszekelyek 2011.05.30. 10:25:06

@Orbán takarodj!!: Két d-vel kell írni azt, hogy küldd :) Szóval ezzel szórjátok meg az ostobákat. benne van az új alaptörvény szövegében, hogy Magyarország államformája köztársaság. Tehát teljes blődli amit ide sikerítettél agitátorkám. Ezzel a helyesírással indulhatnál a következő közt.elnöki posztért. Vagy épp az a bajod, hogy nem te vagy? Akkor nyilván megtalálnád a státuszod legitimációját az új alaptörvényben, ha te lennél. Már rég visszaküldtük. Minden hatalom a népé. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

a-kis-herceg 2011.05.30. 10:26:16

@xsasha: olvasd el az előzményeket:) báj báj szása! szása... hol az órám?

@Balt: én mit írtam? Fábiát? nem értelek mi a gondod ha ugyanarról szólunk

megszűnt 2011.05.30. 10:26:23

@a-kis-herceg:
"akkor már nem az S100 as ugrik be a parasztnak... "

Megmondom, nekem mi ugrott be, mert én paraszt vagyok, földművelő, fogjuk rám, de ha meg tudom különböztetni a gyomnövényt a kultúrtól, már jó lesz, szóval nekem ami beugrott a Skodáról:

- Azt a 120-as narancssárgát, azt gyártják-e még? Honnan szerezhette be?

l.x. 2011.05.30. 10:27:53

@malacz69 eurofanyalgó: "jó ember, korrekt politikus. "

Mint Szili - csak a szavazataival van baj.

xsasha 2011.05.30. 10:29:09

@panelburzsuj:
Az a helyzet, burzsuj, hogy hercegnek van igaza. Ezek szerint nem közlekes voltál. :-) Erősáramú vagy gyenge áramút tanultál? Csak hogy mihez keressek analógiát a te világodban. ;-)

megszűnt 2011.05.30. 10:29:13

@Balt:
"Dehogynem olcsóbb, kb. harmada."

Egy dolgot azért tudatosítsunk magunkban. Mi, mihez képest olcsóbb. Ez lényeges!

megszűnt 2011.05.30. 10:30:22

(technikai beírás lesz, hogy előjöjjön, amit előzőleg írtam)

aszekelyek 2011.05.30. 10:31:32

@das boot: Lehetőségek: Szervizben van az Audi. Kicseréli. A kedves feleségéé az a Skoda. Csereautó a javítótól. Ez volt a próbaút.Élénkíti az új autó vétellel a gazdaságot. :) Tudod, hogy visszaesett az autókereskedelem...:DDD

a-kis-herceg 2011.05.30. 10:33:08

@knausz: ja ja a Fábiához képest 5szörös ár...

ha egy 5 fős család elfér Fábiában, akkor a kormányosoknak is elég 1főre egy Oktávia... sztem... csak szerényen...

bátorító 2011.05.30. 10:33:32

Amatőr fotóst nem ér és nem fair fikázni, örülni kell a bármilyen képeknek is.
Ha profi fotókat szerettetek volna, akkor meg kellett volna fizetni egy profi fotóst.

A cím is nagyon bulváros lett, ez az eddigi leggyengébb poszt. Nem ez a jó irány.

The Opinion 2011.05.30. 10:34:19

Török Gábor hű maradt magához.Fidesz fanként jól adja a lovat mndeni alá.
Nem független, mint ahogy sejteti magát.

Kristl 2011.05.30. 10:34:24

@panelburzsuj:

Nehéz puszta haszonlesésnek elfogadni azt az emigrációt, amit a politika megváltoztathatatlansága generál.

Ha nem tudsz változtatni, akkor keresed a legkisebb ellenállású helyet a szökésre. :]

->
Amíg a kormányzat (mindegy melyik párt) röhejes (és egyben vérlázító) módszerek nélkül (röghözkötés, büntetőadó, iskolaellehetetlenítés, újradiplomázás és társaik) ezen nem tud vagy nem akar változtatni... és emellett a "nép" mintegy retorikai eszköz, valamint az önigazolás végső forrása marad, addig ez az egyetlen valamire való út.

Nehéz kötődni egy olyan országhoz ami nem kötődik sem annak kultúrájához sem annak népéhez/lakosságához.

aszekelyek 2011.05.30. 10:34:59

@Kalmár: Abban a percben mondtuk a férjemmel, ezt fogják ontani, amit kommenttárs is, amint megláttuk Orbánt a képernyőn.... Nem, nem tudnak örülni annak, hogy megtiszteltetés érte Magyarországot a bírók kifejezett kérése és a miniszterelnök meghívása révén. Nem Magyarországban gondolkoznak ugyanis. Ez az akadálya.

panelburzsuj 2011.05.30. 10:34:59

@a-kis-herceg:

Én heherésztem azon, hogy a vicinális lám-lám - vicinális? :)

De nem azért, mert szar a pálya, hanem mert az a dolga, hogy vicinális legyen.

aszekelyek 2011.05.30. 10:36:40

@nesze nektek két harmad...: Egyértelmű, hogy önt B.őszödi berkekben oktatták.

cambridge.on 2011.05.30. 10:37:01

@xsasha: Ebben nincs semmi diplomácia. Nem a magyar ME Orbán volt a meghívott, hanem az EU soros elnöke.
Egyszerű protokoll.
Amennyiben jövőre is a díszpáholyban lesz, akkor beszélhetsz diplomáciáról.
Mennyi esély van erre?
Nem értem a felcsútiakat. Miért nem építettek már egy díszpáholyt neki, ahol le tudna ülni?

aszekelyek 2011.05.30. 10:38:08

@Megfigyelo: Egyet csak tudna emlékezetébe idézni azok közül, amiről ír... Nos? Nem mindenki olvas népszabót.

panelburzsuj 2011.05.30. 10:39:55

@xsasha:

Miben van igaza? Tényleg érdekel.

Hogy a menetidők azért hoszzúak az egy-tíz utas kedvéért minden bokorban megálló vonatoknál, mert szar a pálya?

aszekelyek 2011.05.30. 10:41:56

@panelburzsuj: Nem hazaszeretetből és vissza se néznek. Nem az ingázó orvosokról beszélek lüki:) A németek kegyenceiről, meg lendvairól,..és sok másról.Vissza inkább csak köpködnek.

gejzabá 2011.05.30. 10:42:33

@aszekelyek:
már nem a suzuki a mi autónk?

xsasha 2011.05.30. 10:44:19

@a-kis-herceg:
De önérzetes valaki. Kísérik, kedves mérnök uram, kísérik. Ennek mi volt az előzménye?

a-kis-herceg 2011.05.30. 10:44:26

@The Opinion: a függetlenek éhen halnak... csak állami van már. központosítva

megszűnt 2011.05.30. 10:44:54

@aszekelyek:
"Nem az ingázó orvosokról beszélek lüki:) "

Én nem akarom elvinni a falutémát, de egy rezidens annyit keres, mint egy utcaseprő, ezt hallottam. Kérdésem:

- Hazaszeretetért lehet-e a boltban tejet és kenyeret venni?

l.x. 2011.05.30. 10:47:44

@a-kis-herceg: "a függetlenek éhen halnak... csak állami van már"

Ezért külön köszönet azoknak, akik akár függetlenek is lehettek volna, de inkább segédkeztek az államosítás gördülékennyé tételében.

megszűnt 2011.05.30. 10:47:47

@The Opinion:
"Nem független, mint ahogy sejteti magát."

Hanem? Én mióta figyelem, a tévében meg itt, nem bírom kiszűrni, még azt sem, vajon kire szavazott?!

Általában tudom.

aszekelyek 2011.05.30. 10:48:04

@panelburzsuj: Az új MÁV vezér is ezt mondja. Sok vagyonvesztés mellett, egyre csak romlott a karbantartás elmulasztása, felújítás elmulasztása és a mindentlopók miatt az állapota a pályának. 45 milliárdocska gurult el, mondják. A sinek között...ezen a héten jön egy kínai csapat, megtalálni, miben tudnak ők segíteni, részt venni. HA valaki nem tudná ide befektetés kell. 300 milliárd örökölt adósságot nem lehet a költségvetésből kitépni. Sok érdeket sért ez is. Asszem rend lesz és az fáj majd egyes zsebeknek.

Kristl 2011.05.30. 10:48:29

@knausz:

nekem még eddig nem sikerült. de becsületességért se kapni semmit...
szóval sztem ez átverés. mindkét dolog evolúciós versenyhátrány "rövidtávon"

panelburzsuj 2011.05.30. 10:49:46

@knausz:

Hogy a hazaszeretetért lehet-e tejet-kenyeret venni, az nem a tej és kenyér árától, hanem attól függ, hogy gyógyításért vagy utcaseprésért kapja-e valaki az ugyanakkora összegű rávalót.

Tessék pontosan végiggondolni ...

aszekelyek 2011.05.30. 10:50:07

@fidesz friend: Mit írjon egy bulvárindex? Ezt talán felfogja a sokaság, kik olvasóik. Le kell vinni a szintet, mert ha nem, rétegolvasottság lesz:) Kevés pénz, magyarul.

megszűnt 2011.05.30. 10:57:00

@aszekelyek:
Akárhogyan okoskodok, tejet és kenyeret hazaszeretetért még nem adnak. Pedig szép érzés!

aszekelyek 2011.05.30. 11:04:08

@panelburzsuj: Az adott nemértelmiség,, szakképzett és azért megy pénzt keresni mert itt azt hallja, hogy legyen hálás, ha a multika a negyede bérért alkalmazza, mint a Lajtán túl. Nem azért, mert utálja Magyarországot. A magyar munkahelyeket meg valakik ügyesen és gyorsan eliminálták. Viszont csináltak jó sok adósságot, hogy ha akar , akkor se tudjon bért fejleszteni a szerencsétlenné tett utódkormány. A jövőképét a szoci-szadesz kormányok cseszték szét teljesen a fiataloknak. Pont. nem lehet fél év alatt rendbe hozni. No és azt is hallottam Rácz Jenőtől és Csiba Gábortól, hogy még ezen körülmények között is van szánva bérfejlesztésre hatvan milliárd az egyik tervben , 298 a másik tervben.... Természetesen olyan ütemezésben, ahogyan azt megengedi a költségvetés mindenkori helyzete. Azzal is egyetértek, hogy nem lehet diszkriminálni csak a rezidenseket vagy bárkit. Azt is elmondták, hogy a Semmelweis tervben is és a másikban is , ami egészségügyi szakmai egyeztetést kívánt , figyelembe vették a javaslataikat. Volt erről társadalmi vita is, egy év alatt. A két kórházszövetséges úr részvételével. nem, nem terveztek vizitdíjat szedni és kórházi napidíjat. Ez valami egészen más eü reform.:DDD Már végiggondoltuk. Minden épeszű ember az előző kormányoktól is azt követelte, hogy bért fejlesszenek, a lerombolása helyett az egészségügynek. Nem sikerült, miközben kivontak és eladósítottak . Nyolc éve egy petákot sem. A romokat, a szegényeket meg itt hagyták az országnak és még mernek szájalni. Meg választás nyerésről karattyolni ' 14-ben. HA összelapátolják a szlömöt....

cambridge.on 2011.05.30. 11:05:35

@panelburzsuj: Ilyen is kell. Nem lehet minden állomásra célvonatot indítani. Én olyan vonattal utazom ami csak egyszer áll meg a célállomás előtt. Bp-Miskolc és vissza. Majd Ferihegy.
Személyesen élem át, ahogy a külföldiek találkoznak a világvárossal a belvárosba utazván. Magyarország rögtön bemutatkozik. Pesten nincsenek közmunkások?

Balt 2011.05.30. 11:12:09

@a-kis-herceg: Akkor a cikkből:
"(...) A helyettes államtitkári kategória volt korábban a Passat, ebből is Superb lett, és annyi a változás, hogy mostantól az államtitkári és miniszteri autók is Superbek, csak eggyel nagyobb felszereltséggel.

Megpendítem még, mert nehezen adom fel, hogy egy helyettes államtitkár nyugodtan elférhetne egy Octaviában is, de mint kiderül, adott felszereltségű, mármint egy jobban felszerelt Octavia, és egy azonos felszereltségű, tehát fapadosabbnak számító Superb között mindössze 150 ezer forint a különbség. Ilyen az Octavia árképzése. (...)

Az új kormányzati flottában háromféle Superb lesz. Egy 160 lovas benzines (1,8 TSI), egy kétliteres dízel, a minisztereknek pedig kétszáz lovas turbós benzines. Nekik ugyanis néha konvojban kell menni tartós 220-szal, abban pedig a terrorelhárítók az illetékesek. (...)

Ez mondjuk nálam megérne annyit, hogy nem csak az új autókat tendereztetem, hanem a karbantartókat is. Mindenesetre brutális az éves szintű üzemeltetési költség egy nyolcéves átlagéletkorú autóparkra. Van államtitkár, aki 466 ezer kilométeres A6-ossal jár. Az állami vezetők közül még a statikusabb szerzetek is simán mennek évi 60 ezer kilométert. A járműpark átlagos életkora 7,76 év, a legidősebb gépkocsi 19 éves. Az átlagos futásteljesítmény 219 466 km, állami vezetői autók között több 500 000 km feletti futásteljesítmény is előfordul.

A heterogén állomány, nevezetesen hogy az autópark 13 gyártótól származik, önmagában még nem okozna szervizelési problémát, hiszen ezt a tételt amúgy sem lehetne egyetlen helyen szervizeltetni, de nagy tételben vásárolni mindig jó alkupozíciót jelent. „A magyar kormányzat végképp árérzékeny, olasz és francia autók fel sem merülhettek.” Mondeo tudna annyiba kerülni, mint egy Superb, de a kormányzati beszerzések Paganinije, a Porsche Hungária ezúttal 29 százalékos kedvezménnyel nyert, így a 600 millió forintból kijött 97 autó, ebből hét darab miniszteri felszereltségű, bőrös TFSI. Ez 6,18 milliós átlagárat jelent, amihez képest a Superb induló ára 6,316 millió (1,6 CR TDI)."

Az utolsó mondat a konkrét válasz:
"Ez 6,18 milliós átlagárat jelent, amihez képest a Superb induló ára 6,316 millió."

aszekelyek 2011.05.30. 11:13:52

@al kotmány aláiro álamfö: Valóban. Akkoriban volt az aktuális baloldali hatalom annyira erős túlkapásban az ellenzéke ellen. Mint 2006-tól , az elmúlt esztendőkben. Csak most már nem tudtok úgy vérengzeni, meg az oroszok sincsenek kéznél.

xsasha 2011.05.30. 11:14:49

@panelburzsuj:
Először is, többször is elbeszéltetek egymás mellett. Egyszerűen nem ugyanarról beszéltetek. Ha ez zsülivel és ulrikével történik meg, akkor menten összeborultak volna, valami semleges dolgot bedobva. Ti meg összevesztek... Tipikus jobboldali mentalitás, ami miatt a Fidesz nem maradhatott az, ami volt.

És ami a kérdésed illeti, igen, azért. Hiszen ezek a mellékjáratok is el tudnák érni a 70 km/h-t is (mert hogy ennyi az utazósebessége egy személyvonatnak), de többnyire a pálya állapota miatt messze elmaradnak ettől. Gondolom sejted, hogy még egy vonatnak sem kell 5 perc a 70km/h-ra gyorsuláshoz.

Balt 2011.05.30. 11:15:50

@knausz: Még a BKV bérlethez is. :) 6,18 milliónál már egy dízel Dacia Logan MCV is drágább lehet "ebben" a méretben... :)

panelburzsuj 2011.05.30. 11:15:53

@cambridge.on:

Lassan-tagoltan:

Igen, kell vicinális, ami minden bokornál megáll, pláne olyan vonalon, ahol jóformán csakis bokrok vannak célállomásként.

A kérdés onnan indult, hogy az ilyen vonalakon azért lassú a közlekedés, mert mindenhol lassújelek vannak az elhanyagolt, tönkrement pályatest miatt. (Mondotta a-kis-herceg mérnökúr.)

Ha a pálya ép lenne (eredeti? új?) akkor a vonatok villámként ugrálnának egyik bokortól a másikig? Ugyanazon a vonalvezetésen, ugyanazokkal a dőlésszögekkel, ugyanazokon a váltókon? - kérdezem én.

megszűnt 2011.05.30. 11:17:53

@Balt:
"Az állami vezetők közül még a statikusabb szerzetek is simán mennek évi 60 ezer kilométert. "

Hová kell nekik annyit menni? Mert Tiszaszöllősre, ilyen helyekre nem járnak, ott konkrétan én voltam és láttam a .. nem merem leírni a szót.

Külföldre mehetnének repülővel. Egyszerű és gyors.

aszekelyek 2011.05.30. 11:20:34

@nesze nektek két harmad...: Üdvözöljük kedves veres elvtárs és kompániája! A bíróságot is, mely kimondta, hogy amit Orbánról és a lopásról összehordott, senki épeszű nem hiszi el. A feri haknijain tessék ezt terjeszteni és a kapcsolaton. Itt sokkal magasabb a szint.

panelburzsuj 2011.05.30. 11:21:18

@xsasha:

Tudnál mondani menetidőket a Székesfehérvár-Tapolca vonalról a megépülésétől kezdve? Hogy a kezdő utazási időről mennyire rövidültek le, mikor kezdtek stagnálni, majd hosszabbodni? És hogy most mennyivel vannak elmaradva a valaha legjobb "pályaidőktől"?

Balt 2011.05.30. 11:22:44

@knausz: (Türelmetlen vagy. :))

aszekelyek 2011.05.30. 11:23:33

@a-kis-herceg: A hiúság a legnehezebben leküzdhető. :)

Balt 2011.05.30. 11:24:05

@a-kis-herceg: "kormányosoknak is elég 1főre egy Oktávia... sztem... csak szerényen..."

Kár, hogy az Octavia nem olcsóbb a Superbnél... :) (Lásd a cikkben!)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.30. 11:24:55

@popocatepetl: Pedig az "Orbán takarodj!" többségbe került, ha a Jobbikot nem vesszük a "Szeretünk, Viktor!" kategóriába. A FIDESZ jelölt kevesebb voksot kapott, mint MSZP-LMP együtt. (A Jobbik csak a szintel láthatatlan 5%-ot)

A FIDESZ győzelme ismét csak az ellenzék "össze-nem-fogásán" múlott. De ami késik, nem múlik.

Gábris szomszéd 2011.05.30. 11:26:14

"A hangulatos romtemplomnál (vagyis -ban) tartott szentmise után az ünnepi megnyitót Navracsics Tibor mondta el. A miniszterelnök-helyettesnek itt éppen a fotós ügyetlensége miatt szinte láthatatlan Korzenszky Richárd próbálja feltűzni a mikrofont."

Kedves Török Gábor !

A Photoshop CS5 csodákra képes. :)

videosmart.hu/video/adobe-photoshop-cs5-content-aware-fill

xsasha 2011.05.30. 11:27:34

@cambridge.on:
Tehát azt állítod, hogy a 2009-es BL-döntőn ott volt Topolánek?
Megmondanád melyik protokoll szerint kell ott lennie az EU soros elnökének a BL-döntőn?

a-kis-herceg 2011.05.30. 11:27:57

@Gábriel angyal: a fotosop majd kormányváltás után jön, amikor szégyelni való lesz a navra... majd kicserélik a fejét a falu emlékkönyvében...

;)

a-kis-herceg 2011.05.30. 11:30:59

@panelburzsuj: tisztaforrásból

a-kis-herceg 2011.03.17. 21:17:07
@antika13: Pest-Vác 165 év !!!!

1846-ban 49 perc!!!

2011-ben 42 perc, 34 km/h

"08:41 Budapest-Nyugati 09:23 0:42 34 km 640 Ft
A kiválasztott utazáshoz szükséges jegyek 1. osztály 2. osztály
Menetjegy -- 640 Ft
Összesen fizetendő: -- 640 Ft
További információk:
Menetdíjszámítás alapja:
* 2. osztály: 34 km"

"A kezdetben egyvágányú Pest–Vác közötti vasútvonalat 1846. július 15-én nyitották meg ünnepélyes keretek között, József nádor és családja jelenlétében. A különvonat a 33,6 km hosszú utat, a Dunakeszin tartott 10 perces tartózkodással, 59 perc alatt tette meg."
Válasz erre
a-kis-herceg 2011.03.17. 21:19:55
@antika13:

Pest - Vác vasútvonal 165 év

1946 ban 49 perc
2011 ben 42 perc (34 km/h)

belsoseg.blog.hu/2011/03/16/bevallani_hogy_impotens_vagy/fullcommentlist/1#c12933176

panelburzsuj 2011.05.30. 11:40:39

@a-kis-herceg:

Ma:

elvira.mav-start.hu/elvira.dll/xsl2/vt?v=10215&d=11.05.30&language=1&ed=4DDF7405

12 megállással, átlagosan 34/12=2,83 kilométert befutva két megállás között.

A józsefnádoros indulás erről nem mond semmit, csak azt, hogy 10 percet álltak Dunakeszin.

megszűnt 2011.05.30. 11:41:01

@Balt:
Most nevetsz, de a népek szeretik, ha a nagy emberek, nagy autóval jönnek és akkor van miről beszélni sokáig, valami olyan, ami őnekik nincs. Valami, amitől másnak láthatják őt.., mert egyébként nem jobbak, nem rosszabb, mint ők.

Anyu élvezi az Audit. Mondom:- Ülj csak előre! És akkor beül és néz büszkén, kifelé, arra nem is gondol, hogy őt nem látják, mert sötét az üveg!:)

Erre én sem gondoltam. Nagyon integettem a szomszédasszonynak belőle, a buszhoz ment, mire a férjem:
- Nem lát, hiába is strapálod magad!

l.x. 2011.05.30. 11:44:17

@a-kis-herceg: Azért a kacsát a kacsával... Ha a zónázó megállna Keszin és 10 percet dekkolna, akkor 35 volna az a 42, amit talpas fut a mindenbokros módján.

Persze ezzel nem állítom, hogy az a 49-25 ill. 59-35 lélegzetelállító változás, de alkalmasin nem sokkal marad el, ill. olykor ráver a közútra, M2 ellenére.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.30. 11:45:37

@a-kis-herceg: az nem karakteres, ha azt írod muszály.
Opciók: mu-szály, muszáLY.

xsasha 2011.05.30. 11:45:45

@panelburzsuj:
A megépülésétől kezdve? Menetidőket? Nem. Nem tudnék.

cambridge.on 2011.05.30. 11:48:10

@xsasha: Nem követem ennyire az európai foci eseményeit. Unalmas. A diplomácia vs. protokoll kérdését, ahogy az előbb írtam, majd megtárgyaljuk egy év múlva. Ha akkor is ott fog ülni Platíni mellett, megkövetlek és bocsánatot kérek.
Addig a döntés elnapolva.
Sokkal fontosabb a magyar foci szempontjából a diósgyőriek feljutása, mint Orbán díszelgése.
Néhány meccsen többen lesznek nézők, mint egy művészfilm bemutatóján.

gejzabá 2011.05.30. 11:57:19

@aszekelyek:

"Csak most már nem tudtok úgy vérengzeni, meg az oroszok sincsenek kéznél. "

?!?!?!?

cambridge.on 2011.05.30. 12:01:25

@a-kis-herceg:
Te is csatlakoztál a mindent átnevezni és mindent szégyellni kell! mozgalomhoz? Vitatkozni akartam @lüke-vel, csak kívülről látszik nihilnek, közelről apátia.
Sajnos igaza van, ez így tényleg nihil.

Balt 2011.05.30. 12:01:35

@knausz: :) Ismerem az érzést, nekem is van szép, nagy, fekete autóm (is). :))

a-kis-herceg 2011.05.30. 12:02:14

Kalmár: ...Nem muszály szeretni, de ha véletlenül valami pozitív történik, azon miért kell fanyalogni?
Bora: 1. muszáj 2. légyszi idézd azt a soromat, ami szerinted fanyalgásnak minősül.

és Letícia értette:
torokgaborelemez.blog.hu/2011/05/29/367_az_a_nyolcszazat/fullcommentlist/1#c13613274

+feudalizmusról:
velemenyvezer.blog.hu/2011/05/30/a_kormany_elso_eve_senki_sincs_biztonsagban?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

Balt 2011.05.30. 12:02:35

Ez az előző (előtti?) poszthoz való inkább, de hát csak most jelent meg a Deditől. :)

"Mert spórolni a rokkantnyugdíjon nem azért kell, mert ebben az évben ne lehetne valahogy még megoldani a kifizetéseket, hanem mert az alacsony foglalkoztatottság akadálya a fellendülésnek. Ahogy a rettenetesen drága Mol ötöde sem azért kell, mert megvétele nélkül szeptemberre megint kötelező lenne az orosz nyelv a közoktatásban, hanem mert hosszú távon lehet kockázatos egy befolyási övezetét visszaszerezni igyekvő nagyhatalomnál hagyni egy ilyen fontos eszközt.

Ettől még lehet igazságtalan vagy rosszul megszervezett a nyugdíjak elvétele, és használhatja baromságokra is a kormány az új Mol részvényeit. Amit itt fontos rögzítenünk csak az, hogy ennek a kormánynak van igénye a stratégiai gondolkodásra, szemben a korábbi kormányok inkább taktikai ügykezelésével."

megszűnt 2011.05.30. 12:03:02

@Hepci:
Én Nálad voltam. Mióta odajárok, híztam 5 kg-t. Szép menyecske leszek majd, szingli, ha így folytatom a táplálkozást.. Micsoda ételek!

Falun még ez is, hogy muszáj enni és akkor ha nem eszel, már nem úgy néznek. Ha nincs meg a súlyod, a szavadnak sincs akkora. Már tegnap rám lett szólva a telefonba:
- Te onnantól ne dirigálj énnekem!

Mondom:- Messze állok én, anyu, hogy dirigáljak neked, de messze! És amikor közelében leszek is, de messze attól, hogy megmondjam, amit.

a-kis-herceg 2011.05.30. 12:03:19

@Hepci: erre válaszoltam előbb ;)

gejzabá 2011.05.30. 12:04:05

@aszekelyek:

"Csak most már nem tudtok úgy vérengzeni, meg az oroszok sincsenek kéznél. "

?!?!?!?

xsasha 2011.05.30. 12:07:36

@vinczej:
LOL!

Az LMP tisztes ellenzékiségre vállalkozott a nevével, és fő üzenetével. Amint összeboronálja magát az MSZP-vel, meg is szűnik, kb. olyan utat járna be, mint az SZDSZ, azzal a különbséggel, hogy ez pár hónap alatt lezajlana nála.
A kormányt a jelenlegi pártok nem fogják leváltani 2014-ben. Új alakulatra van szükség a kormányváltáshoz, és itt a Gyurcsány-féle Demokrata Pártot nem számítom új alakulatnak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.30. 12:09:38

@xsasha: gyengeáramot vezetett a faiskolájában díszelgő hamisciprusba (Chamaecyperis lawsoniana), amitől az szél nélkül is enyhén bizsergett.
Később a vevők kiismerték, így wikipédiába temetkezett. :)

megszűnt 2011.05.30. 12:09:43

@Balt:
Reád licitálok. Ha tehetem, taxival járok. Falun legalábbis. Állok a megállóban fél órát, 1 órát, a busz nem jön. Nekem mennem kéne, amaz nem jön, a 7-es ami az én időmben gyakran járt, mint 22-es.

És akkor ott a mobilomban egy tuti szám. Felhívom és már ott sem vagyok.

Viszafelé már nem merem meglépni ugyanezt, mert anyám kérdezi:- Na jött a busz? Láttál valakit rajta?

xsasha 2011.05.30. 12:11:40

@cambridge.on: Egyáltalán nem így van. Ahhoz, hogy az EU soros elnöke, akiről az EP-ben is lehúztak minden bőrt, odaülhessen a páholyba, ahhoz diplomácia kellett, még ha hozzájárult a poszt is. Nincs olyan protokoll, amiről te beszéltél. Ehhez nem kell egy év. De igazad van. Legyen. Ha 2012-ben a dán miniszterelnök lesz Orbán helyén a BL-döntőn, akkor megkövetlek. Akkor ezt most elmentettem a linkjeim közzé, hátha eszembe jut.

nyünyüge 2011.05.30. 12:12:38

@aszekelyek:

Jön a kínai csapat, "segíteni és beruházni".

A keleti szél ezek szerint elfújta a sárga veszedelmet. Meg a vöröst is, orosz kapcsolatok ügyében.

megszűnt 2011.05.30. 12:13:24

@Hepci:
Nem lesz. És ugrik a BMW-s is, ha ennyit eszem!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.30. 12:15:53

@knausz: miért, páros műkorcsoJázni akartok együtt?
Eldob, tripla rittberger, beszakad a jég...

nyünyüge 2011.05.30. 12:16:35

@panelburzsuj:
..., Nemesgulács, Badacsonytördemic, Badacsonylábdi, Badacsony, Badacsonytomaj, Ábrahámhegy, ....

2-3 km a megállók között - száguld ott a vonat, mint a szél!

panelburzsuj 2011.05.30. 12:19:43

@Hepci:

A hamisciprusba épp nem kell villany, arra anélkül is csak fintorognak, hogy hát nem is igazi?

És ezen mit se segít az a trükk, hogy álciprusnak nevezem .. :(

megszűnt 2011.05.30. 12:21:50

@Hepci:
Tegnap agitált a férjem, hogy egyek csak nyugodtan. Aztán hozzáteszi, de mértékkel. Erre mondom én, figyelj ide Hepci, ez az ember nem sokáig marad mellettem.

Hanem egy kis éttermet vehetnék.:)

nyünyüge 2011.05.30. 12:28:43

Kövér megvonta a szocialisták és az LMP-sek fizetését

hirszerzo.hu/belfold/20110530_szocialistak_bere_kover

panelburzsuj 2011.05.30. 12:32:32

@xsasha:

Pedig nem túl bonyolult:

"1907-ben kezdték el az építést. A 117 km-es vonal, és a 26 km-es mellékvonal (Alsóörs-Veszprém) építése 19 hónapot vett igénybe. A forgalom 1909 július 1-jén indulhatott meg az északi parton. Ekkor a Budapest Keleti pályaudvarról induló gyorsvonatnak 5 órájában telt megtenni a Pusztaszabolcs-Börgönd-Balatonfüred-Tapolca távot."

hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9kesfeh%C3%A9rv%C3%A1r%E2%80%93Tapolca-vas%C3%BAtvonal

Ma:

Pusztaszabolcs-Székesfehérvár 34 perc

Székesfehérvár-Tapolca (gyors) 137 perc

Együtt: 171 perc, azaz 2,85 óra.

Szar. Száz év alatt a felére se sikerült leszorítani.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.30. 12:34:07

@xsasha: Optimizmus és hit javítja a hosszú élet esélyét. :-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.30. 12:35:07

@knausz: olyan pasit kell találni, aki nem csak felül kedveli a dús idomokat... :)

panelburzsuj 2011.05.30. 12:36:44

@panelburzsuj:

Ja:

Maximális sebesség: 80 km/h

Kiváncsi lennék, mikor volt több, és mennyivel.

panelburzsuj 2011.05.30. 12:42:14

@Hepci:

Talán te sem emlékszel, hogy matek-fizikából is csináltam egyszer 17, egyszer 16,5 pontos felvételit, gyors egymásutánban, még a kertészetihez szükséges 15 pontnyi kémia-biológia előtt.

Csak onnan ki is rúgtak gyors egymásutánban, a felvételi pontjaimmal együtt.

De ehhez a vonatos feladathoz mai elegendő lenne a matfiz érettségi, nem kell hozzá közlekkar.

a-kis-herceg 2011.05.30. 12:43:22

@panelburzsuj: tippem szerint volt időszak amikor az orosz gázolajos (szergej) és a pálya szerencsésen jött össze... akár 120 szal is száguldhatott

bár sose a gépek voltak a gyengék...

megszűnt 2011.05.30. 12:45:06

@Hepci:
Most akkor a viccet félretéve. Én sem szeretem, ha van rajtam fogás. Most nagyon lehangoló leszek (ne olvass!):

Legutóbb találkoztam egy blogtársammal, nem túl régen, Budán. Beültünk a Mammutba. Mondom:- Persze, egyél csak, bármit! Mire én. Nyitom a retikülömet és előveszem a diétás italomat. Csak nézett, nézett. Aztán kérdezte:- Kis vizet hozzá? Mire én:- Az jöhet!

Mindenki Gábor. Akivel nagy valószínűséggel pénteken találkozom blogtárs, látom a leveléből, hogy ő is. Honnan venném én a bátorságot, hogy odaguruljak?? Amikor a Gáborok arányérzéke messze átlagon felüli.

panelburzsuj 2011.05.30. 12:52:00

@nyünyüge:

"1925-től napi két gyorsvonatpár közlekedett Budapest és Tapolca között, az egyik közvetlen Zalaegerszegi kocsikkal. A két gyorsvonatpár azonban csak egy évig járt, mert kihasználatlansága miatt az 1926-os menetrendben már csak személyvonatok szerepetek. A két közlekedő személyvonatpár az utat a főváros és Tapolca között 8-9 óra alatt tette meg."

Ó, dicső idők - gyúnyolódna a ballibsi médiaértelmiség ...

De én csak szomorkodok.

a-kis-herceg 2011.05.30. 12:58:16

@panelburzsuj: az alapprobléma hogy túl olcsó a benzin-gázolaj...

1000 Ft/liternél már meg is érheti a vonat... (illetve az autósok nem fizetik ki az infrastruktúrát, a völgyhidakat alagutakat amiben vígan pöfögnek-hajtanak + a környezetrombolást)

panelburzsuj 2011.05.30. 13:03:05

@a-kis-herceg:

A Szergejek erős, de lomha, tehervontatásra szánt mozdonyok voltak. A "balcsizás" fénykorában NOHAB-ok vitték a tó körüli személyszállító vonatokat.

panelburzsuj 2011.05.30. 13:10:28

@a-kis-herceg:

A magyar közlekedésnek nem tudok olyan ágáról, amit a komcsikorszak beköszönte óta ne a teljes társadalom fizetne meg. Akár még eladósodás árán is. (pénzbeli: pl. autópálya, környzethasználati: közúti, légi)

panelburzsuj 2011.05.30. 13:57:37

@xsasha:

Látod, innentől kezdve megint a nulla kategóriából küzdhetnéd magad felfele - ha lenne egy szemernyi bőr is a pofádon.

De hát te a manipuláció, a süketelés, a csúsztatás, a mellébeszélés, tovább mindenféle "szakértő bolsevik trükk" esküdt ellensége vagy.

panelburzsuj 2011.05.30. 14:05:29

@xsasha:

- A választások előtt Orbán Viktor azt mondta, egy évtizedig nem változik a nyugdíjrendszer.

- Mi nyugdíjon az öregségi nyugdíjat értjük.

4. Állat nem alszik ágyban.

LEPEDŐN.

5. Állat nem iszik alkoholt.

MÉRTÉKTELENÜL.

6. Állat nem öl meg másik állatot.

OK NÉLKÜL.

Nem akarsz erről a csúnya, idegenszerű xsasha-ról Süvire magyarosítani? :)

xsasha 2011.05.30. 14:05:35

@vinczej:
Ebben egyetértünk. Főleg, ha realitáson alapulnak.
Gondolj csak bele, a XIV. kerületben itt volt a nagy lehetőség az MSZP és az LMP összefogására. És ez egy nagy lehetőség volt, mert nagyjából most kumulálódott a médiatörvénnyel elkezdett kormányellenes kampány, az ellenzék lokális csúcsra ért. Lassan kezdődik az uborkaszezon, előtte még Gyurcsány-MSZP csörte, és megint óvatosan nyílik az olló.
Szóval miből gondolod, hogy az LMP eleszdéeszesedik majd a választásokig?

a-kis-herceg 2011.05.30. 14:08:22

@panelburzsuj: :))))) állatfarm. nekem is soxor eszembejut

de ez zene füleimnek: zorbántakaroggy! zorbántakaroggy! zorbántakaroggy!

hogy on is legyen: navratakaroggy nem volt Aszófőn?

www.origo.hu/itthon/20110530-megkezdodott-a-rendvedelmisek-tuntetese-a-kossuth-teren.html

panelburzsuj 2011.05.30. 14:09:54

@xsasha:

Jogos a figyelmeztetés: a hülyének tettetést kihagytam. :)

a-kis-herceg 2011.05.30. 14:10:10

@xsasha: zuglóban az elempés az nem eszdéeszes (többnyire máshol is így van) hanem "civil" (megakadályozós fajta)... gyűlölte az emeszpé-eszdéeszt is... legalábbis a felszínen... a fides szel egyezkedett (mert az volt ellenzék)

a-kis-herceg 2011.05.30. 14:11:31

@panelburzsuj: hagyd a szását! aszékelyekkel és kalmárral pontosan mutatják a fides színvonalat. jó folyamatosan követni. ő itt a lakmusz!

szása! szerinted a zorbántakaroggy? az milyen? nem furcsa? egy év alatt... rekord

panelburzsuj 2011.05.30. 14:15:20

@a-kis-herceg:

Azok a kedves ősz bácsik és nénik miért takaroggyoztak volna?

panelburzsuj 2011.05.30. 14:18:23

@a-kis-herceg:

Te vittél a sűrűbe - mérnökúr ... :)

A szása csak annyit értett az egészből, hogy itten most a panelt szorongatják, hát föllelkesülve rúgott egyet felém.

xsasha 2011.05.30. 14:18:47

@panelburzsuj:
Ennyire megbántottalak, hogy ennyi mindent összeírtál nekem?

Egyébként meg be tudod linkelni, ahol Orbán ezt mondta, mármint hogy nem változik egy évtizedig a nyugdíjrendszer, vagy neked elég, hogy egy riporternő ezt állította egy kérdésben?
Felajánlok egy üveg jobbfajta bort, ha kideríted, hogy mit is mondott Orbán a nyugdíjrendszerről.

Üdv, Süvi

panelburzsuj 2011.05.30. 14:24:18

@a-kis-herceg:

Na ez itt a sajtó fölötti kesergés helye:

(a harninctól tekintsünk el méltányosságból - egy ilyen címben, majd szövegben is megismételt elütés már rutinból megy minden "komoly" magyar netes orgánumnak)

Koncentráljunk a tartalomra:

"További új munkahelyeket hozhat majd a Munkaerőpiaci Alapból meghirdetett támogatás, amelyet már a kicsiknek írtak ki, és amely pályázatok elbírálása éppen ennek a hónapnak a végén aktuális – mondta a Krónikának a foglalkoztatásért felelős államtitkár. Czomba Sándor kiemelte: 2700-3000 új munkahelyet, és legalább öt-hatezer ember munkahely-megtartását tervezik két, illetve három éven keresztül."

panelburzsuj 2011.05.30. 14:28:05

@xsasha:

Mardjunk elsőre a cikknél: Navracsics vajon miért nem ezt az utat választotta? Hogy kérem, a miniszterelnök úr semmit sem ígért a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban?

Miért ugrott kettőt hátra? Hogy nekem, miniszterelnök -helyettesnek a nyugdíjrendszer nem az öszes nyugdíj rendszerbe foglalva, hanem csak és kizárólag az öregségi?

panelburzsuj 2011.05.30. 14:32:35

@xsasha:

Sőt kezdjük ott: az "egy évtizedig" az xsahára lefordítva évtizedekig?

Vagy már ehhez is egyetem kell? Valami nyelvész-szak? :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.30. 14:34:13

@xsasha: azt állította, "megvédjük a nyugdíjakat".
A többi szemantika...

xsasha 2011.05.30. 14:53:11

@panelburzsuj:
Gondoltam csak utánanéztél a forrásnak, és nem fogadod el bemondásra az ilyeneket, de ezek szerint tévedtem.

Ez egy tipikus 168órás módszer. NT nem feltételezte, hogy a riporter blöffölne és azon gondolkodott, Orbán mikor mondhatott ilyet, és ezért mondott egy elkerülő választ. Sajnos sem a riporternő, sem te nem jelölted meg, hogy mikor, milyen összefüggésben beszélt ilyenről Orbán, ezért gyakorlatilag nem lehet erre semmiféle releváns választ adni.

xsasha 2011.05.30. 14:58:33

@panelburzsuj:
Hol beszéltem évtizedekigről?

xsasha 2011.05.30. 15:03:00

@Hepci:
LOL! Szemantika.
Ok. Megvédték a nyugdíjakat a MaNyuP-ok államosításával. A többi szemantika.

xsasha 2011.05.30. 15:28:38

@Hepci:
Igazad van. Megvédték a nyugdíjat az államosítással. A többi szemantika. :-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.30. 15:55:37

@xsasha: a megvédés erősen véleményes. :)
Bár nem voltam érintett benne.

panelburzsuj 2011.05.30. 15:58:21

"Ha a Fidesz a választók jóvoltából kormányra kerül, akkor garantálja a nyugdíjak értékének megőrzését - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője sajtótájékoztatón kedden Veszprémben."

Tökéletesen igazad van: nem Orbán, hanem Navracsics, nem ígért, hanem garantált, nem egy (vagy több ...) évtizedre, hanem határozatlan időre, és nem taglalta, hogy jogcímként milyen nyugdíjak maradnak meg egyáltalán.

Így egyedül az a kérdés, hogy a nyugdíjastársdalom megbolygatott tagjai is ilyen belátóak-e - szemantikusan?

(évtizedekig - egy évtized pedig elgondolkodtat, mint Winstont az emlékezetlyuk ... volt-nincs ...)

panelburzsuj 2011.05.30. 16:11:49

"A Fidesz frakcióvezetője Iván Lászlóval, a párt nyugdíjas tagozatának elnökével közösen tartott sajtótájékoztatót azt követően, hogy a tagozat ülésén - amelyen Orbán Viktor pártelnök képviseletében részt vett Navracsics Tibor is - különböző megállapításokat tettek, garanciákat vállaltak. Az utóbbiak közé tartozik a nyugdíjasok és a nyugdíjak megvédése a Gyurcsány-korszaktól, a nyugdíjak reálértékének megőrzése, valamint a nyugdíjalapok és a nyugdíjpénztárak privatizációjának megakadályozása is."

Ez is bejött: megvédték a nyugdíjasokat a Gyurcsány-korszaktól. Másféle korszak jött a nyugdíjasokra.

(apróság: Orbán Viktor pártelnök képviseletében részt vett Navracsics Tibor - szóval nem Orbán, csak Orbán nevében)

a-kis-herceg 2011.05.30. 16:13:45

@panelburzsuj: apropó... tegnap mit igért Aszófőn navra? estleg stadiont?

panelburzsuj 2011.05.30. 16:16:06

"A Fidesz garanciát vállal, hogy megőrzi a nyugdíjak értékét

A Fidesz személyi és pártszintű garanciát vállal arra, hogy olyan gazdaságpolitikát fog folytatni, amely megőrzi a nyugdíjak értékét - mondta hétfői sajtótájékoztatóján a párt elnöki kabinetjének vezetője."

Pusztán szemantika, hogy az összes akkor létezett nyugdíj értékét, vagy a megmaradó nyugdíjakét.

panelburzsuj 2011.05.30. 16:19:55

"A Fidesz szerint a nyugdíjasoknak garanciára van szükségük. Biztosítanunk kell, hogy mindenki, aki ma nyugdíjat kap, a jövőben is hiánytalanul megkapja a nyugdíját.

Kérem, vágja le, és őrizze meg garancia-nyilatkozatunkat!"

mindenki, aki ma nyugdíjat kap, a jövőben is hiánytalanul megkapja a nyugdíját - ezen azért már elég nehéz szemantikázni (legalábbis a magamfajta tehetségtelennek)

xsasha 2011.05.30. 16:20:33

@Hepci:
Ebben egyetértek. De ha erre értette Orbán a nyugdíjak megvédését, és ennek kapcsán mondta, akkor egy elég nagy ugrás innen ezt úgy idézni, hogy egy évtizedig nem fog változni a nyugdíjrendszer, gondolom én.
Én nem akarom véleményezni ezt, csupán a média undorító mivoltára próbáltam rámutatni. És arra, hogy az emberek milyen felelőtlen módon fogyasztják, pedig még a gyümölcs megmosása is alap ma már a fogyasztás előtt. És arra, hogy egyesek módszertanokat építenek az emberek felismert irracionalitására, és az alkalmazott pszichológia módszereit viszik be a politika eszköztárába.

panelburzsuj 2011.05.30. 16:22:35

"Garanciát vállalunk arra, hogy kormányzásunk alatt megvédjük a nyugdíjakat."

Hiányolom az "öregségi" jelzőt.

De talán a szöveg szedője anyjának volt malomtulajdonos kulák szeretője.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.30. 16:27:12

@a-kis-herceg: több bodorkát a Balatonban. :)
Bár már oly mindegy, a nyugdíjasok úgyse bírják kiváltani az engedélyt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.30. 16:28:58

@xsasha: az embereket mindig szop*tják.
Ezzel alapvetően semmi baj, hiszen megérdemlik. :)
Világ alekosznézői, egyesüljetek!

a-kis-herceg 2011.05.30. 16:29:32

@Hepci: balatoni Széll t igért? ha azt kimondta akkor neki anyni....
max balatoni szellő... de már ez is necces

legalább átnevezhettek volna pár közterületet... pl Törökugratóra, vagy Istenhegyre... vagy szimplán Navracsics ra csak spontán népi követelésre...

hagy történjen má valami... ami nem olyan sok pénz...

panelburzsuj 2011.05.30. 16:30:22

Összesítésül:

2006. jan. 23. ... Harrach Péter, országgyűlési képviselő elmondta: a költségvetést nem terheli olyan mértékben a 14. havi nyugdíj, hogy lehetetlenné tenné ...

2009. máj. 12. ... Pelczné hangsúlyozta, hogy a 13. havi nyugdíj elvételével a nyugdíjasok lehetőségét veszik el a megélhetéstől, ezért ez vállalhatatlan, ...

ulrike (törölt) 2011.05.30. 16:31:11

@a-kis-herceg: Megígérhette, hogy megvédik a jogrendet. Aszófőn.

aszekelyek 2011.05.30. 16:35:32

@Kristl: Ki mondja, hogy az ország nem kötődik a kultúrájához és ezért nem könnyű hozzá kötődni? PÉNZÉRT MENNEK EL. Nem azért, mert a kultúrához nem kötődnek. A lábukat ki nem tennék, ha kaptak volna évi 10 %-os bérfejlesztést nyolc éven át. Lári, fári!

xsasha 2011.05.30. 16:37:46

@panelburzsuj:
Kedves burzsuj!

Minek kapcsán mondta ezt Navra? Persze gondolom te is tisztában vagy vele. Hiszen mérnök vagy, és odafigyelsz a részletekre. Pontosan tudod, hogy Navra a magánnyugdíjpénztára változó hozamáról beszélt, és az állam ehhez képest kiszámítható, inflációkövető nyugdíj biztosítására, és a MaNyuP-ok államosítására. Hiszen mérnökként tudhatod, hogy egy mondatot kiragadni az olyan, mint trópusi kertet tervezni locsolórendszer nélkül.
Tévednék?

a-kis-herceg 2011.05.30. 16:39:50

@ulrike: megvédi a romot*

(apróbetűvel: *kivéve a fém részeit és sem a más építőanyagokat)

más. most épp megvédik az Otthonokat... otthonvédelmi program... qva jo:)

a-kis-herceg 2011.05.30. 16:40:59

@panelburzsuj: most a zorbán a 12dik havit veszi el... jogos, mert akkor már ugyis ünnepek vannak stb. tehát nem munkaidő.

ulrike (törölt) 2011.05.30. 16:45:25

@Hepci: Nem kell szopatni, csak engedni, hogy szopjanak. Van elég önkéntes.
Megj.: Szeretem, mikor egy Fidesz támogató a média undorító voltáról panaszkodik. Tudtam, hogy az okosabbja előbb-utóbb rájön.

a-kis-herceg 2011.05.30. 16:48:24

tessék az otthonvédelem bonyolultabb téma... ebbe sem sikerült érdemben lépni

index.hu/gazdasag/magyar/2011/05/30/a_lakast_hirdetok_fele_visszatancol/

itt nem is a hitelesekről szól a nóta, hanem a teljes bankrendszer bedőlése a tét...

túl magasra pöckölték a költségeket, óvatosság nuku... biztos bukta....

aszekelyek 2011.05.30. 16:48:46

@gejzabá: kérdezd meg a mi ferinket. Ő tudja. Nagy a jólét , dübörög a pannon puma, minket irigyel Európa,
Tánc erre:
Páncélozott Audiban , sej !
jól prolongált in- kállal, haj !
Pártszavazás izibe, sej !
az ördöggel is 14-be , haj!
Ez a "nagy a jólét" nóta feldologozása by me. Minden jog fenntartva.

ulrike (törölt) 2011.05.30. 16:48:57

@a-kis-herceg: A korszerűbb riasztórendszerek védenek az ilyen Otthon programok ellen?

lüke 2011.05.30. 16:50:32

@cambridge.on:
na te csak nem vitatkozz, jó:)*:)
,eszeden vagy:)* jó:)* most komolyan:)* :)))))))))
megjöttem a Pistatemplomból ,imádkoztam a nihiluszokért a Maria Pötsch alatt

a város -BP-borzalmas, fáj, ha lehet elkerülöm:
csak a Haris köz-Petöfi S u. sarkán szoktam néha állni
nosztalgiából, Èriné szabóságára tekintve

ulrike (törölt) 2011.05.30. 16:51:26

Kommentelő társak, baj van. Aszekelyek majdnem minden sorát sejhajos felkiáltó jellel zárta. Ha valaki tudna egy jó orvost a közelben.

aszekelyek 2011.05.30. 16:51:56

@gejzabá: Mégis tudtok? Vagy kéznél vannak mégis? Volt ugyan lakosságcsere de nem a véreskezűeket cserélték ki nálunk tisztakezűekre.

ulrike (törölt) 2011.05.30. 16:54:28

@lüke: Vess egy pillantást aszekelyek legutóbbi opusára. Nem kéne szakrendelésre előjegyezni?

aszekelyek 2011.05.30. 16:55:57

@vinczej: Feri MÖGÉ MIND, KI ORBÁNGYŰLŐLŐ!.)

ulrike (törölt) 2011.05.30. 16:57:52

Tudja valaki, ki ez a Feri, kit aszekelyek mindig nyegtet? Csak nem a férje?

ulrike (törölt) 2011.05.30. 17:00:27

@lüke: Azért látni kéne a sok változást is: mennyi új név, mennyi új díszpolgár!
A nem díszek meg kit érdekelnek!

aszekelyek 2011.05.30. 17:01:26

@nyünyüge: Erről is beszélt tehát már jóval előbb. Mind a kettőről azt nyafogták, hogy az nem is olyan jó, meg úccse állnak vele szóba....Az ellenérdekeltek.@ulrike: MAga nem hallott még műdalról sajókám?

ulrike (törölt) 2011.05.30. 17:13:31

@aszekelyek: De igen, Hacsakkám, de még most is keresem a 'művet' meg a 'dalt' is a maga ....izé....operájában. Vagy ez csak egy részlet volt valamelyik visszadobott librettoból?

aszekelyek 2011.05.30. 17:15:59

@nyünyüge: Amint az olvasható, a ez a házszabályban le van fektetve. egy képviselő távolmaradása, orvosi kezelés miatt igazoltnak értkelendő. Orbán eleinte keveset volt látható 2002 után a parlamentben. Pihenésre volt szüksége, ezt már kitárgyaltuk. Többeknek is, ezt is mindenki tudja. Tollernek pld. R.I: P. Az egy égészen más eset, ha csak a gyurcsány beszédekről mennek ki csak a teremből az egyébként megjelent és munkahelyükön maradó képviselők. HA nem tetszik akkor is. Lmp-nek van igaza. Tudták és nem kell ebből ügyet csinálni. Kövér is jót mondott. Nagyon jót. Abból tényleg elég volt, hogy ha esik, ha fúj, a szocik mindenért meg kell kapják a pénzüket . HA pofátlanul is.HA anélkül is, hogy egy picikét is megszolgálták volna.

ulrike (törölt) 2011.05.30. 17:16:32

Jobb, mint az Otthon Program! Ha valakit érdekel, mit találtak az angolok maguknak elveszett birodalmuk helyett:
Lady Gaga takes tea with Mr Fry
www.ft.com/intl/cms/s/2/0cca76f0-873a-11e0-b983-00144feabdc0.htmll#axzz1NkYuFORY

megszűnt 2011.05.30. 17:19:51

@lüke:
Jól értem, hogy Pesten vagy? Mert megy itt a szervezkedés, hívom a művházat, koncert ügyben, azt mondja az illetékes, az nem biztos, hogy beférünk, de kinyitják az ablakokat..

Csütörtök este majd ott ácsorgok akkor a művelődési ház előtt, mert annyit megígért, hogy az ablakot nyitva fogják hagyni és a hangerőre bízzák a dolgot.:)

Tiszta vidéki hangulat, amott Pesten is. Mindegy falu-e, város-e..

xsasha 2011.05.30. 17:21:01

@Hepci:
A liberálisok folyton azzal jönnek, hogy ne nézd hülyének az embereket, majd az emberek eldöntik, az embereknek van saját véleménye, és a többi. És egyenként minden ember ezt meg is erősíti, és elmondja magáról, hogy nem hülye, majd ő eldönti, és neki saját véleménye van.
Aztán amikor megnézem a kínálat oldalt, amit ugye a piac szabályoz, akkor meg azt látom, hogy többségében vannak azok a "termékek", amik hülyéknek készülnek, akik nem tudják eldönteni és nincs értékelhető véleményük.
Szóval itt valahol valami nagy ellentmondás feszül, és többek között ebbe az árokba csúszott a politika is. (Azon túl, hogy tudatosan bevonszolták oda...)

aszekelyek 2011.05.30. 17:23:01

@ulrike: Szerdán beszélek a pszichológus barátommal. Majd megkérdem, ez művészi önkifejezés vagy kóros:) Se műről nem volt szó, se dalról. Ez amolyan szoci feelinges választási kampányszlogen versike. Lelkesítő, mint a húzzunk bele, meg a gyerünk feri, meg a csináljuk meg....:) NA jó, hát megjegyezni nem tudják...:D ahhoz bonyolult. Újabban má nemzetiek is. tudod. Jól állna nekik egy csizmás legényessel ezt előadni. Különösen ferinek. Ő olyan táncoslábú és f..a gyerek. Libretto? Ezekbe? Kár. Négy rövid sor. Talán. De látom , meg kell húzni még...:)

aszekelyek 2011.05.30. 17:27:15

@ulrike: Nyolcban tervezve se volt. :) KAptak viszont a nyakukba a kampányban meleg és dícsérő köszönő szavakat nagy a welfare feritől, választás előtt. Mi az, hogy! NAgyon is! áldozatos munkájukért, bizony... Aztán nyertek és azóta csak a bakancsok talpát kapták az arcukba a ballibtől.Ugyanattól plusz szdsz. Mintha nem egészen így menne az elmúlt egy évben.

xsasha 2011.05.30. 17:33:15

@panelburzsuj:
Gondolom emlékszel még a 19.000Ft-os történetre. Ha nem, akkor guglizd ki. Persze most kárhoztathatod a Fideszt, hogy mellébeszéléssel és populizmussal szerzett felhatalmazást a reformok végrehajtására, de egy mérnöktől elég furának tartom, hogy végre valaki nekiszalad a 20 éve halogatott problémák megoldásának, akkor azt kárhoztassa, mert nem ezt ígérte a bölcs és húsbavágó reformok mellett elkötelezett népnek.

ulrike (törölt) 2011.05.30. 17:38:38

@aszekelyek: Mi az, hogy 'ezekbe?'. Érzek valami lebecsülő felhangot ebben, mi demokrata úrinőhöz nem illő.

nyünyüge 2011.05.30. 17:40:04

@aszekelyek:
Ja ha OV beszélt róla, akkor biztosan jól van.
Nem fordulhat elő, hogy a kínai segítő-beruházó a saját érdekei szerint fogalmazza meg a tanácsokat. Ahogyan ez egyébként lenni szokott mindig a földi világban, ha a segítő és a beruházó érdekeltségei összefolynak.

megszűnt 2011.05.30. 17:50:02

@aszekelyek:
Ma ezzel a ferizéssel túlzásba vitted, csak mosolyog az ember.. az MSZP sem támogatta ilyen hevesen, mint Te!:)

nyünyüge 2011.05.30. 17:56:42

'Gazdasági kamarák, a civil társadalom és a tudományos élet, valamint a történelmi egyházak képviselői is tagjai lesznek az OÉT-et felváltó érdekegyeztető testületnek, a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsnak. A kormány tervei szerint az érdekegyeztető fórumot 2012-ben "üzemelik be". Az OÉT megszüntetése miatt a Paksi Atomerőmű Zrt.-nél működő szakszervezetek már hétfőn sztrájkbizottságot alakítottak'

vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20110530-akademikusok-es-egyhazi-vezetok-is-lesznek-az-oet-utodjaban.html

Ha lúd, legyen kövér!
Legyen akkor Nemzeti Gazdasági Társadalmi, Tudományos és Művészeti Tanács, akkor ez a szervezet mindjárt az érdekegyeztetésen túl intézhetne tudománypolitikai és a művészeti ügyeket is, nem?

aszekelyek 2011.05.30. 18:00:36

@ulrike: Igen. Írom egy pár napja már. Semmelweis tervben pld. Amiből havas szofinak azt sikerült mindössze elmondania, atv-ben, hogy ők szemmelversz tervnek csúfolják. A lényegről egy szót se.

lüke 2011.05.30. 18:02:37

@ulrike:
mér változott?
a nem díszek soha nem érdekeltek senkit
@knausz:
eszeden vagy:)* jó:)* most komolyan:)* :)))))))))

aszekelyek 2011.05.30. 18:03:35

@ulrike: ez egy nagyon régi, asszem komlós jelenetben van:) NAgyon édes bácsika adta elő, aki a ha én eccer kinyitom a számat-jelenetben is tündökölt. Segíts ki a nevével, nem jut eszembe. Csokit meg a diétám miatt nem ehetek. Attól u.i. előjön, ha koncentrálok is:)

lüke 2011.05.30. 18:04:34

@lüke:
vagy havas ez a pesti?

lüke 2011.05.30. 18:05:56

minden párt eü programja avas
30 éve is késön volt, ma is

porfelhő 2011.05.30. 18:07:05

Török Gábor!
Igazán szép teljesítmény és gesztus a kis falujának nyolcszázadik évfordulóját ilyen színvonalas programmal megünnepelni. Ahol magas rangú politikus, kormánytag mond ünnepi beszédet. Egyedül, skodával érkezett a Navracsics Tibor, ezek szerint lecserélték a kormánytagok autóit - az Audikat - ? Olvastam, hogy ezt tervezi a kormány. :)

Na. Igen. tudta a falu népe:) kit kell megválasztani önkormányzati képviselőnek. Aki tenni akar és tud is tenni a faluért.
Gratulálok nagyon szép teljesítmény. De nyilván sok munka van mögötte.
Letisztult honlap, és legalább ilyen jól sikerültek a fotók is.

:)

aszekelyek 2011.05.30. 18:07:39

@nyünyüge: Most, hogy mondod, még mindig nem tudjuk, hogy veres mit biznicelt velük és kivel egyáltalán....:) Állami pénzen. De az biztosan jó, hogyne , igen. Erről eleve eldönteni, hogy csak rossz lehet, ugyanannak a lónak a másik oldala, ahová sikerült átesned.

a-kis-herceg 2011.05.30. 18:09:19

@porfelhő: hosszu pozitív kommentedet kicsit lehuzza a végén a fotos megjegyzés

panelburzsuj 2011.05.30. 18:11:26

@xsasha:

Húsz év halogatásról (és húsz év melldöngetésről):

Pontosan õ kell nekünk – szólalt meg Piton. – Õ a mi emberünk. A szörnyeteg elrabolt egy kislányt, Lockhart. Végre eljött a maga ideje.

Lockhart elsápadt.

– Így van, Gilderoy – helyeselt Bimba professzor. – Tegnap este azt mondta, hogy kezdettõl fogva tudta, hol van a Kamra bejárata.

– Én... de... hát - hebegte Lockhart.

– Igen, nekem meg azt mondta, hogy sejti, mi van a kamrában – tódította Flitwick professzor.

– Va-valóban? Nem emlékszem...

– Én viszont emlékszem rá, hogy mit mondott nekem – szólt Piton. – Sajnálta, hogy nem kereshette meg a szörnyet, mielõtt Hagridot letartóztatták. Úgy vélte, hogy dilettáns módon intéztük az ügyet, és kezdettõl fogva szabad kezet kellett volna adnunk magának.

Lockhart végignézett rezzenéstelen arcú kollégáin. – Én... én igazából sosem... Biztosan félreértették...

– Akkor hát magára bízzuk a dolgot, Gilderoy – bólintott McGalagony. – A mai este éppen alkalmas az akcióra. Gondoskodunk róla, hogy senki ne zavarja magát. Végre szabad kezet kap: úgy intézi el a szörnyet, ahogyan akarja.

megszűnt 2011.05.30. 18:11:36

@lüke:
Ide figyelj! Elgondolkodtam. Amikor és ahol Te megjelensz, ott van egy porfelhő utánszállás, mint a királynő fátylát, amikor a sok nyoszolyólány viszi..

Neked van egy ilyen vonzásod.

lüke 2011.05.30. 18:12:17

@Hepci:
:))))
@knausz: regard:Act III, scene 4, Hamlet kills Polonius while he is hiding behind the arras in the Queen's room

aszekelyek 2011.05.30. 18:12:44

@lüke: Közgyúlésből egyenest! A kis cuki pofa, aki szerint 56-ban fasiszta brigantik randalíroztak mindössze. NAgyon nagy szagértője a zegész seggügynek. Amint látható , kitűnik a szellemességével. Nyilván az a kiszólása is egy sikerületlen vicc, mint ez a szemmelverszes is.

porfelhő 2011.05.30. 18:13:26

folyt.
Átolvasva az ünnepi programot, ezek szerint a Csík zenekar nem fogadta el a meghívást?
Nem találtam arra utalást, hogy a "szelíd motorosokat " lassító, pontosabban. :) "forgalom lassító sziget, sávlehúzós kapuzattal" elkészült e, vagy folyamatban van?
Sikerült a pályázatot megnyerni?

:)

aszekelyek 2011.05.30. 18:14:10

@lüke: Így van. Akkor csináljunk valamit, vagy legyintsünk rá?

lüke 2011.05.30. 18:14:40

@knausz:
am Stephansplatz ist sie nicht zum Sehen gekommen

aszekelyek 2011.05.30. 18:17:39

@ulrike: "Feri! Segíteni kell, gyere vissza, segiteni kell ... " Megvan? Nem gyengébb, amit írtam:) Csuklyám sincs, csak IP címem A férjem LAci-Peti. A keresztségben. Sose álltam szóba ferikkel, most , hogy mondod. :DDD

porfelhő 2011.05.30. 18:17:53

@a-kis-herceg:
Nem illik a poszthoz a kommentem?

ulrike (törölt) 2011.05.30. 18:17:58

@aszekelyek: Te, de most komolyan:
1.Hagyd már ezt a nyolcéves fixa ideádat a fenébe.
- elmúlt,
- ki lettek szavazva a fenébe,
- sehol nincsenek,
- nem is igen lesznek,
- a vérüket meg nem akarjuk inni, ugyebár, mivel az a jelenlegi balsorsunkon amúgy sem segítene, de ha mégis, akkor már inkább egy bloody mary, nem bloody ildi vagy fercsi.
2. Kezdj el a jelenben gondolkodni. Egy év elmúlt, beszéljünk erről. OK?
3. Kérdezd meg a cihológus barátodat, mit szólna egy ilyen váltáshoz.

megszűnt 2011.05.30. 18:18:12

@lüke:
Itt németül, angolul beszélünk, másutt olaszul, szerintem az sem lesz megoldás. Por is, felhő is lesz, ahol Te megjelensz.

Hanem. Mondottam én Tóta W.-nél, hogy igenis vegye megtiszteltetésnek, amikor a jobboldalon őt dicsérik.

Na így Te is. Az embernek vannak hódolói (mint VOLT a Szilárd nekem).

a-kis-herceg 2011.05.30. 18:19:55

@porfelhő: tényleg elmagyarázzam? két eset van...

1. vagy tudod hogy a fotok tragikusan rosszak. és a dicséreted végére szándékosan (cinikusan) biggyesztetted, ezzel megfordítva az egészet...

2. vagy nem tudod, hogy a fotok tragikusan rosszak. és őszinte volt a teljes hsz ed. ekkor meg az előtte lévő véleményt teszi teljesen hiteltelenné...

hm kár volt rákérdezned. sajnálom. bocsáss meg!

aszekelyek 2011.05.30. 18:21:51

@knausz: Éppen az a célom, hogy megmosolyogtassak minél több embert.:) rém búval...tak azemberek... Amerre csak nézek:) Kicsit főlé kell lőni a poént, hogy üljön:) Az mszp retteg tőle, én nem. Nem olvasták a Harry Pottert:)-sem.

porfelhő 2011.05.30. 18:22:40

@a-kis-herceg:

Tudod, az úgy szokott lenni, ha megjegyzést fűzünk valamihez az illik megindokolni.
Én most ezt egyáltalán nem értem.
Ha csak szórakozásból írod, és "minősíted" akkor nagyon kérlek , ne tedd.

ulrike (törölt) 2011.05.30. 18:25:59

@knausz: 'Az embernek vannak hódolói (mint VOLT a Szilárd nekem).'
Most akkor vannak, vagy voltak?
P.S. Soha nem tudhatod, hogy melyik volt vagy jelenlegi hódolód (a voltba a férj(ek) is beleértendők) látogatja e blogoldalt.

aszekelyek 2011.05.30. 18:26:06

@nyünyüge: Amiért létrehozták, azt nem intézte. Az a cinikus duma, hogy igen de az csak egy ajánlás, nem kötelez minket semmire és a szakszervezetek anyámasszony katonasága pont teljesen elhiteltelenítette az OÉT-et. Attól kezdve komolytalan dolog.

@ulrike: Igen, nagyon Köszönöm:)

porfelhő 2011.05.30. 18:29:15

@a-kis-herceg:

Miért? Miért rosszak?
Szerinted nem jó minőségü fotók.?
hm. A cinikus te vagy, illetve ti vagytok.
Olvasd már vissza miket firkáltok itt egész nap!
A többsége a kommenteknek semmi sem ér! messze nincs köze a poszt tartalmához, de sokszor még a politikához sem.
Nekem teljesen mindegy hogy "magasztaljátok" magatokat!
Te mennyivel vagy hitelesebb áruld már el?!!

megszűnt 2011.05.30. 18:30:21

@aszekelyek:
"Kicsit főlé kell lőni a poént, hogy üljön:) "

Nem-nem. Csak nyugodjál meg! Elég ám meghallgatnom anyámat, mi van, az ember ebbe bele tud habarodni.

Ferink nincs. Eltűnt. Az MSZP is csak 13%-ban támogatta. Orbán tevékenységéről inkább lehet beszélni, de konkrétan Navracsics Tibor látogatása Aszófőn is szép gesztus. Nahát!:)

aszekelyek 2011.05.30. 18:32:03

@a-kis-herceg: Ideírnám, hogy a mexorítás mikor passzol az egyértelmű összefogással de megint megkapom, hogy az pornó:) Pedig Viktor is mondott egy ilyen poént, csak nem esett le nekik:) Fiúk szeretik. Aszongyák.:)

xsasha 2011.05.30. 18:32:04

@panelburzsuj:
Na, vazze, te hallottad habogni Orbánt a médiatörvénykor? Esetleg a különadónál, amikor a bankokat szívatta meg? Vagy az új alaptörvény esetében? Netán a Bankszövetséggel zajló tárgyalások előtt? Vagy mikor láttad habogni? Pintér habogott, amikor kiment a tüntető rendőrök és tűzoltók közzé? Talán Navrát hallottad habogni? Vagy kire gondolsz?
Nem lehet az, hogy ez egy külön képzeletvilág a fejedben?

porfelhő 2011.05.30. 18:32:16

@a-kis-herceg:
Bocsáss meg! De valahol pofátlan is vagy.
Igy megfelel?!

megszűnt 2011.05.30. 18:33:36

@ulrike:
"Most akkor vannak, vagy voltak?"

Vannak, voltak, lesznek. Így van ez.:) Nem gond, csak a rajongás foka ne legyen heves.

lüke 2011.05.30. 18:35:08

@knausz:
az internet mindenkié, csak van akinek több jut
www.youtube.com/watch?v=i_FRNZ8wnHA

@ulrike: te vagy ö?
ezt már megérdezték pl tölem is
na sanyikásan
Éj-mélyből fölzengő - csing-ling-ling - blogfelhö
blog felhö csing ling ling nyár öblén távol ring

a-kis-herceg 2011.05.30. 18:38:33

@porfelhő: :)))))

a kedvelted (TG) maga mondá... tehát igaz, hogy sz@r képek...

bár szerintem más okokból mint ő írta...
1. nem kell ragozni a "levélfejűt"? vagy szándékos? személyiségi jogokat véd? vagy Zöldpárti képviselő?
2. a képkivágás rossz. a zemberek vagy tul kicsik vagy nagyok. attól függ mi volt a szándék. ha meg jo a méret és a nézelődés tárgyát is akarta mutatni akkor balrább kellett volna... nem egy féltérdet... a éobb oldalon... szval jobbrahuz a kép...
3. kicsit hasonlo probléma mint előbb
4. viszonylag jól sikerült mert már ivott egy páleszt (gondolom azért nem függőleges)... vagy nagyon fúj a Széll.

árnyékos-megvilágított (kontraszt), vagy mélységélességet nem is említenék...

Kristl 2011.05.30. 18:39:16

@aszekelyek:
Szvsz nem értettél. Hisz a lakosságát is beleírtam.
Amúgy akárhogy nézem az ország vezetése saját magát az országként kezeli, nem csak most, az előző ciklusokban is. Emellett rég elszakadt a választóktól, ergo a "néphez" sem kötődik. Van egy jogi rendszer, meg van egy annak alárendelt terület és lakosság. Ez nem "haza" hanem pusztán szociológiai absztrakció.
Amúgy szvsz 10%os bérfejlesztés mellett is elmennének.
Egyszerűen mert az ország nem tud felmutatni jövőképet a haza fogalma meg elég rég óta üres.

ulrike (törölt) 2011.05.30. 18:40:41

@knausz: Hát, akkor pártelnöknek nem leszel jó, ha nem állod a rajongást.

ulrike (törölt) 2011.05.30. 18:43:28

@lüke: Nem, nem én vagyok az 'ő'. Ki bírná azt BMW-vel, Audival meg egyebekkel?

megszűnt 2011.05.30. 18:46:33

@ulrike:
Nem. Pedig hoznám a 10%-ot. Felét a netről, felét a való életből. Csak a rajongókból.:)

lüke 2011.05.30. 18:49:26

@ulrike:
standartizált quality control >bevezeted, s lesz minden:)

nyünyüge 2011.05.30. 18:56:03

@aszekelyek:
Évtizede működött az OÉT, biztosan nem tökéletesen, de nem is rosszul.
A mostani elképzelés olymértékben különböző fajsúlyú és érdekszférában működő és sok szervezetet foglal magába, hogy ott konkrétumok nemigen fognak születni. Max. elvi állásfoglalások.

Másrészt egy normális világban az érdekegyeztetési fórumok alapvető megváltoztása nem úgy történik, hogy a törvény szerinti érdekegyeztetés aktuális vezetői megkapják a felmondólevelüket.

ulrike (törölt) 2011.05.30. 18:56:37

@aszekelyek: Harry Potter nem olvasása okot ad nálam némi bizalomra az illető iránt. Ez a kormány úgy néz ki, mintha még a filmeket is meg nézte volna, mert nem pontosan értette a könyvet, amit - de csak szigorúan magunk közt - megértek.
Miket nem képes egy elvált nő elkövetni! Más kárára.

panelburzsuj 2011.05.30. 19:03:19

@xsasha:

A felsoroltak - média, bankok, alkotmány, rendvédelmiek - közül melyik a szörny?

A "a bölcs és húsbavágó reformok mellett elkötelezett nép"?

ulrike (törölt) 2011.05.30. 19:06:17

@knausz: Csak mond, mi a neve a pártnak, s máris szavazok reája. VIVEZ MIEUX AU COURANT, KNAUSZ for PRESIDENT, aber OHNE ALEKOSZ!

ulrike (törölt) 2011.05.30. 19:08:38

@lüke: Hát, már bevezettem, de eddig vissza kellet dobnom mindent. Csak kontrollerekkel ne kezdjen az ember.

megszűnt 2011.05.30. 19:10:09

@ulrike:
NaNa. Nyugalom. Nem indulok! Így, ennyire vannak pedig a rajongók.. nem lehetne idegileg bírni.:):)

Kizárt.

panelburzsuj 2011.05.30. 19:17:08

@a-kis-herceg:

Dehogynem mondtam. Többször is. Legutóbb még a "Most meg hova mennek?" tartalmú kivonulósdi-felvételt is belinkeltem.

xsasha 2011.05.30. 19:19:42

@panelburzsuj:
Ha jól gondolom, ezt neked kellene megmondanod, hiszen te vontál párhuzamot.

ulrike (törölt) 2011.05.30. 19:23:00

@lüke: Ezek szerint igen, visszafizet. Ami a dalt illeti, már többször is konstatáltam, nem mindig értem az amerikaiak ízlesvilágát. Minket operettel ver az isten, őket country zenészekkel.

lüke 2011.05.30. 19:24:39

na ez még nem sikerült a németeknek
Valamennyi spanyol eredetű élelmiszert ellenőrizték hazánkban
index.hu/belfold/2011/05/30/fazekas_itthon_nincs_fertozott_uborka/

porfelhő 2011.05.30. 19:29:19

@a-kis-herceg:

a kedvelted (TG) maga mondá"
hm. ezt egyáltalán nem értem.
Mindegy. Majd nem fogok ide írogatni és akkor megoldódik minden.

ulrike (törölt) 2011.05.30. 19:31:46

@knausz: Gondolkodj még rajta egy kicsit. Nem olyan rossz az, Audik, ingyen biztonsági őrök, ajándék verses kötetek meg a nép szeretete. A Sándor palotából nézhetnéd a Dunát, ahogy úszik le a dinnyehéj. És akkor megparancsolnád a derék honvéd flottillának, hogy vegyék ki a dinnyehéjat mert még valamit eszedbe juttat.

megszűnt 2011.05.30. 19:40:37

@lüke:
Nem tudtam. De nagyon sokszor megnéztem. Ma is indulhatna szépségkirálynő választáson Amerikában, olyan nagyon szép nő!:)

Az Angyalok vigyázzák álmát! Ő sem volt boldog.

ulrike (törölt) 2011.05.30. 19:40:51

@lüke: Azért a Bencsik Tamaráról ezt nem gondoltam volna.

Utóirat
Megmondaná nekem valaki, kérem, hogy mi a fene az a Bencsik Tamara. Tán csak nem Spanyolországból van ez is?

ulrike (törölt) 2011.05.30. 19:42:22

@knausz: Mijazhogy 'ő se'? És még ki se?

megszűnt 2011.05.30. 19:43:54

@ulrike:
Akiket csak a külsőjük miatt szeretik. Ők.

lüke 2011.05.30. 19:46:03

torokgaborelemez.blog.hu/2011/05/29/367_az_a_nyolcszazat/fullcommentlist/1#c13610405

"a fotós sajnos az egyiküket ismét jótékony homályban (értsd: takarásban) hagyta, a másikuk pedig ugyebár maga a renitens fotós. "
-" ismét csak a fotóst dicséri, hogy közel egynegyednyi fejrésszel szerepel is az első képen -, aki a rettentően "

lüke 2011.05.30. 19:49:25

@ulrike:
huu ez tiszta EHEC-HUS

lüke 2011.05.30. 19:52:22

@ulrike: @knausz:
mi az? a Zsiga is feltámad
/ azt mondta Annáról hogy csunya ,ott is maradt neki a Tiffany lánnyal
en.wikipedia.org/wiki/Anna_Freud /

lüke 2011.05.30. 19:54:26

jó éjt az analitikusoknak

lüke 2011.05.30. 19:56:54

@lüke:
„Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat"

ulrike (törölt) 2011.05.30. 20:07:06

@lüke: 'Compared to her father, her work emphasized the importance of the ego'
Tán nem véletlen, végül is nő volt.

ulrike (törölt) 2011.05.30. 20:08:42

@knausz: Ez a kívül-belül olyan nagyon női felosztás.

lüke 2011.05.30. 20:09:32

@ulrike:
érdekes -családi- történet az övék/is

lüke 2011.05.30. 20:10:32

@ulrike:
hát persze ,a ffiak csak kivül nézik
voyeurizmus

lüke 2011.05.30. 20:11:55

pá, je vais a la chasse:)

ulrike (törölt) 2011.05.30. 20:13:46

@lüke: Köszönöm.
Nem vagyok én patikus, hogy mindig is értsem, amit egy orvos nem átall leírni.

nyünyüge 2011.05.30. 20:16:29

Ha a fene fenét eszik, akkor sem megszorítás.
Nem is akarja érteni, meghallani a kormány a kérdéseket, aggályokat.
De azért összefogást vár...

hirszerzo.hu/belfold/20110530_nagy_anna_kormany

megszűnt 2011.05.30. 20:16:56

@ulrike:
Meglepő, mennyire sovány volt Marilyn Monroe.. Tehetséges se különösebben, csak szép. Valahol azt olvastam róla:
Nagyon szorgalmas. Olvasott mindenfélét. Önerőből képezte magát.

Mintha nem lett volna elég a szépsége. EJ! Dehogynem! Írtam erről egy szösszenetet, de nem keresek rá. Juszt se.

Inkább folytatom a teregetést.. mit dolgoztam én ma. Ajajj.

ulrike (törölt) 2011.05.30. 20:18:55

@lüke: Az más, a lelket is lehet kukkolni (ld.: Freudék). Persze nem egy lyukon át, mint a voyuer nőgyógyászok.

aszekelyek 2011.05.30. 20:21:23

@ulrike: Na , éppen jót mondasz.Ő hívott fel nemrég és közölte, hogy a feri jön vissza, az új pátjával...Amibe benne lesz az öregördög is. Sztem.Nem egy olyan dolog ez, mi felejtős.Bár az lenne. Nemtom észrevetted-e , a csapból is feri folyíik.Van az előző Orbán ciklusnak egy nagy tanulsága. Bármilyen jól is kormányzott, egy parkettáncos latornak adták a hatalmat, aki kiénekelte a falatot a szájukból és azért is az Orbánt szidták a kedves szavazók. Ma is teszik. A TÁNCOSLÁBÚ, UTÓBB IGAZAT BESZÉLŐ pedig folyvást uszít ellene. Sztem most még ez a koncepció de majd durvul ez. Ahogy a 2002-es előtt is durvult. Nem figyelmen kívül hagyható. Az szdsz csak úgy nem fekszik le és hal meg. értsd, az ő falovuk ferink. Mindenáron a hatalomban akarnak lenni. A legboldogabb én lennék, ha már gondolni se kéne ferire.

aszekelyek 2011.05.30. 20:25:21

@ulrike: Vérét nem akarom inni. Az elszámoltatását viselt dolgairól meg igen sokan akarják. Szoktam a közelmúltról beszélni , sokat. Meg a jelen aktualitásairól is. Nem seprem a szőnyeg alá, nem tudsz erre megfűzni. Át fogunk esni rajta és nyakunk törjük.

ulrike (törölt) 2011.05.30. 20:26:49

@ulrike: MM jelenség nem MM-ről szól, hanem, hogy az őt körülvevő masculin világ, mit gondol róla. Meg a könyveiről.

ulrike (törölt) 2011.05.30. 20:28:15

@knausz: Na, már hülyülök is (tovább).
MM jelenség nem MM-ről szól, hanem, hogy az őt körülvevő masculin világ, mit gondol róla. Meg a könyveiről.

lüke 2011.05.30. 20:29:20

@ulrike:
picológus a lányom elsös volt és így olvasta: piciátriai intézet

@aszekelyek:
;))
ki az öregördög?

aszekelyek 2011.05.30. 20:30:41

@knausz: Nyugodt vagyok. Csak nem tudom nem látni, ami történik:) Részemről Magyarországnak drukkolok és nem feriéknek. Nagyon nem egy csapat. HA eltűnt volna, akkor eltűnt volna. Ehelyett ha kinyitom a tévét, bármelyik csatornán a képembe nyomul. Nem pecázik valamelyik birtokán, hanem éppen az mszp-t kaparintaná meg. A dolog nincs lefutva, jegyzem meg.

lüke 2011.05.30. 20:33:57

@ulrike:
ha szórakozni akarsz,Jackie mesél MM-röl
Belleville Verlag Lommels Memoiren, Zärtlichkeit der Wölfe - Begegnungen.
Ulli Lommel
de.wikipedia.org/wiki/Ulli_Lommel

ulrike (törölt) 2011.05.30. 20:35:53

@aszekelyek: Nem mondtam, hogy 8 évezés befejezve! Térjünk rá a kilencedikre. Az Úr is megmondta: a kilencedik évben ne révedj már vissza a megelőző nyolcra, hanem fordítsd orcádat nem képes feleddel ellentétes irányba.

lüke 2011.05.30. 20:36:14

@ulrike:
a férfiakat csak addig érdekli egy nö ,míg ffi van mellette:)

aszekelyek 2011.05.30. 20:37:41

@nyünyüge: Akik foghegyről vesznek élet-halál kérdéseket, mi a fenét kapjanak? érdemérmet? Tőlem méh huszonötöt is kaptak volna , deresen. A levéllel meg borogathatnák.

xsasha 2011.05.30. 20:44:47

@nyünyüge:
Ne haragudj, de miért fárasztod magad olyan szövegek olvasásával, ami nagyon buta embereknek lett címezve? Én értem, hogy a hirszerzo.hu miért gyártja ezeket, de azért te csak megválogathatnád, mit fogyasztasz, rosszul gondolom?

"de említhetném Matolcsy György „IMF-kipaterolós” nyilatkozatát is, ami után napokkal kiderült, hogy a Valutalap pénzéből veszünk MOL-részvényeket. Az ember csak kapkodja a fejét. Kommunikációs szakemberként, szóvivőként ön hogy tudta követni, hogy éppen miben, hol áll a kormány álláspontja?"

Nyilván vannak emberek, akik nincsenek képben, és ezért hülyíteni lehet őket ilyenekkel. És vannak olyanok is, akik nagyon elszánt Orbán-gyűlölők. Ezeket is megértem. Na de ezen kívül minden értelmes ember tudja, hogy az IMF kirugdalása, és a MOL-részvények megvásárlása a már lehívott IMF-hitelkeretből nagyon is összhangban állnak, hiszen ezt a készenléti hitelt már felvette korábban az állam, és a mostani MOL-vásárlás nagyon távol áll attól, amire az IMF szánta azt a hitelkeretet.
Szóval azért igazán zavarhatna téged a hirszerzo.hu-nak a tényekkel való hadakozása és a néphülyítése. Ha nem olvastad el a cikket, csak a bevezető alapján idézted, az mondjuk ok. De azért egy idő után illik felismerni, ha egy médium hülyeségekkel traktál.

ssi 2011.05.30. 20:45:10

@a-kis-herceg:

Rogán-bérkommandója munka nélkül marad:

"kormány döntene a minimálbérről 2012-től"
vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20110530-akademikusok-es-egyhazi-vezetok-is-lesznek-az-oet-utodjaban.html

... pedig lett volna neki még dolga:

"2012-ben családi adókedvezmény igénybevétele nélkül tovább csökken a nettó bér, ugyanannyi bruttó bér esetén 2011-hez képest a bruttó 220.000 forintnál kevesebbet keresők körében"
berkalkulator.net/berkalkulator-2012/berkalkulator-2012-kinek-mennyivel-csokkenhet-a-netto-bere-2012-ben.html

... részsikerek:
* voltak, vannak, mert a vállalkozások önmaguk tudják elemezni önmagukat, hogy képesek-e többet bérre költeni, vagy sem, s sokaknak valóban csökkent is a nettója
* lesznek, mert bár az állam kötelezővé teszi a béremelést, nem biztos, hogy gond nélkül, pl. elbocsájtások mentesen megvalósítható lesz a cégeknél, ha ugyanis nincs hozzá elegendő bevétel

ulrike (törölt) 2011.05.30. 20:47:12

@lüke: Már mint, hogy egy másik? Hmm.., nem vagyok benne biztos.
Jut eszembe, érdekes, de automatikusan egyből Willy Loman ugrott be az Ulli Lommel nevet látva. Ha jól emlékszem, Miller is állt őszőkesége mellett egy rövid ideig.

aszekelyek 2011.05.30. 20:47:27

@Kristl: Aki nem olvasott Petőfit, annak lehet üres a haza fogalma. Nagyon is értettelek. Nem mindenki konrád és kertész és eszterházy. Nem mintha nagyon nagy hiányukat éreznénk. HA már olyanokról írtál, akik kulturálisan nem kötődnek Magyarországhoz. A gyalogmagyar kötődik a szociális kapcsolatrendszeréhez. Tudod, barát, rokon, szeretők,.. közértes néni és gyerekkori emlékek. A savanyú káposzta íze a teleki téri piacon, a nagy fehér kötényes Annus nénitől. Absztrakció... ez nem is méltatom. Csak olyat tudnék írni, amit a többiekre való tekintettel nem teszek meg.

panelburzsuj 2011.05.30. 20:49:40

@lüke:

Zoológiai érdeklődésű gyermek meg efféléket olvasott: polgári vipera, vacsorás disznó ...

aszekelyek 2011.05.30. 20:52:54

@ulrike: Tessék mondani, a szólás szabadságon van? Vagy most mi ez a verdikt?

jjulie 2011.05.30. 20:53:18

ma közel mentem az orbántakaroggy masírhoz

ezek nem veszélyesek az orbánra, ezeknek láthatóan van még vesztenivalójuk, a gond akkor jöhet a felcsuti számára, ha a vesztenivaló nélküliek kezdenek gyülekezni a háza körül

jjulie 2011.05.30. 20:54:48

van isten, nyert a monfils

megszűnt 2011.05.30. 20:54:49

@aszekelyek:
"HA már olyanokról írtál, akik kulturálisan nem kötődnek Magyarországhoz. "

Szerintem mindenki kötődik. Nekem döbbenet volt hallanom itt, blogtársamtól, hogy Parti Nagy Lajos is elment innen.

aszekelyek 2011.05.30. 20:55:27

@lüke: Hát látni a lelket? Ugye, hogy nem. Akkor meg mit akarná tőlük:))))

jjulie 2011.05.30. 20:57:36

@aszekelyek:

a petőfi felakasztaná az orbánt, téged meg addig ütne egy bottal, amig ki nem költözne belőled az ördög

aszekelyek 2011.05.30. 20:59:02

@ulrike: @knausz: megengedem, hogy a visszaköpködés Magyarországra is egyfajta kötődés. A kötődéselméletek között ismert egy , mely ilyen viselkedést ír le. :) -a személyiségpszichológiában. Engem nem lep meg annyira P.Nagy Lajos.

megszűnt 2011.05.30. 20:59:08

@aszekelyek:
"A dolog nincs lefutva, jegyzem meg. "

Milyen szempontból érted, hogy Gyurcsány ügye nincs lefutva? Látod, hogy a pártja nem támogatja.

Mondjuk én nem tévézek, de ez a 13%-nyi támogatás a saját pártja részéről, mintha nulla. Ő már gyakorlatilag mint politikai szereplő - nincs.

jjulie 2011.05.30. 21:01:27

@xsasha:

miért nem magyarázod el miért fasza a fidesz, mire vársz kisgyerek?

aszekelyek 2011.05.30. 21:02:50

@lüke: Sztem ezt feri tudná megmondani. Felrótta Viktornak, agresszolgánál, minap, hogy az ördöggel cimborál. Erre megesküszöm, tényleg ezt mondta :DDDD

megszűnt 2011.05.30. 21:04:42

@aszekelyek:
"megengedem, hogy a visszaköpködés Magyarországra is egyfajta kötődés. "

Több olyan emberrel leveleztem, akik valamilyen okból elhagyták a hazájukat. Gondoltam gyakorolni az angolt, de mindig-mindig magyarul kellett beszélgetni velük.

És éreztem, ez egy szörnyű dolog lehet amott, bárhol vannak, Anglia, Manchester, Kalifornia..

Nem köpködött egyik sem, csak van bennük egy üresség és idáig kongott, hogy J.A. szavaival: "nagyon fáj".

jjulie 2011.05.30. 21:06:23

@aszekelyek:

az elszámolást kezd azzal, mit kaptál a kádár jóvoltából, de ne hagyj ki semmit, addig meg kuss hantabanya

ulrike (törölt) 2011.05.30. 21:08:19

@aszekelyek: 'Aki nem olvasott Petőfit, annak lehet üres a haza fogalma.'

Szeretem az ilyen hazaszeretet felfogást. Nagyon. Jó régen, még az átkosban, betévedtem az észak-korai pavilonba a BNV-n. Semmi más csak fotók, senki más, mint Kim Ir Szen. Egyet kivéve, melyen egy felnőtt hadonászott egy gyerek orra előtt egy hegytetőn. A kép alatt ez állt: 'Kim Ir Szen édesapjától hazafias nevelésben részesül'. Így aztán lett nekije.

Emberek, olvassatok Petőfit, hogy ne legyen gondotok a hazaszeretettel. Jövő héten, szigorlat, aki elbukik, nem csak a nyugdíjjogosultságát veszti, hanem az állampolgárságát is.

aszekelyek 2011.05.30. 21:08:59

@knausz: Bár neked lenne igazad:D

@jjulie: szerezz egy nőt már végre, akkor nem az én verésemről ábrándoznál:D már megint.

@ulrike: Szakasztott ez történt egy másik index blogon, ahol eccerűen kizárt a 3 harmaddal bíró illető. Meg akarta szabni és véletlenül pont ezt, amit te is, hogy miről beszélhetek. Dé ja vu-m van:D Ha valamit tiltanak, az generálja annak intenzívebb gyakorlását.

nyünyüge 2011.05.30. 21:10:07

@aszekelyek:
akkor már értem, miért ferizel állandóan :))!

aszekelyek 2011.05.30. 21:13:05

@ulrike: Nem azé de úgy tudom a pszichiáter sógornőmtől, bele kell egyeznem a kezelésbe.:)

porfelhő 2011.05.30. 21:15:54

Török Gábor!

"Azt a nyolcszázát.." Elfelejtettem az előbb, írni.:)
Csúszik,- nagyon sokat a pályázatok elbírálása. Ha nyerő lesz a pályázat, mire "lefut" minden adminisztráció, lesz pénz.....
Hm. addig még sok bosszúságot okoznak azok a "szelíd motorosok"?!
De én nagyon bizom abban, hogy végül lesz, siker, elkészül az a forgalomlassitó sziget".

Bocsánat!

:))

jjulie 2011.05.30. 21:20:04

@aszekelyek:

a szijjártó kért tőled engedélyt mielőtt kezelésbe vett?

ulrike (törölt) 2011.05.30. 21:20:27

@aszekelyek: Hát, elég intenzíven gyakorlod egy jó ideje. Akar a fene letiltani neked bármit is. Csupán csak segíteni akartam átlendülnöd a barázdahibán, de látom hasztalan. Tiszteltetem cihologus meg piciáter barátodat.

aszekelyek 2011.05.30. 21:20:32

@ulrike: Csöppet túlzó ma kedves:) nemde? Konkrétan a foglalod a qrva--- de nem a mi hazánkat-kitételt tudnám említeni. Alaptörvénybe kicsit másként került be de a lényege ugyanaz. Rebellis magyarok... piha! Nem hagyják magukat szépen kifosztani. Ahogy szoktuk... A német sajtó, osztrák, lendvai úr... meg akik az autoriterfasisztanácikok hatalmáról firkálnak mindenfélét Magyarországról.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.30. 21:20:58

"MOST úszik el az átlépők réálhozama.
...
Akik átléptek az állami nyugdíjpénztárba, azok fölvehetik az eddigi reálhozamot...
A reálhozamot a május 31-i tőzsdei árfolyamok alapján kell kiszámolni. Ha az árfolyam alacsony, akkor közel hárommillió ember kisebb hozamot kap kézhez..."

egyenlito.blog.hu/2011/05/30/most_uszik_el_az_atlepok_realhozama

"Ma délután 16:30-kor tőzsde állása: – 1,65%. Vagyis közel 2%-ot esett a tegnapi záráshoz képest, döntően délután. Eközben Európában inkább pluszban állnak a tőzsdék.

Mi történt?

A bankadó 2012 utáni eltörléséről nem sikerült megállapodni – mondta ma délben Matolcsy az MTI-nek. Micsoda véletlen, hogy most jött ez a rossz gazdasági hír."

aszekelyek 2011.05.30. 21:25:02

@knausz: na jó, nyilván nem abból élnek, hogy rólunk csupa rosszat írjanak, mondjanak. Nincs zsigeri gyűlölet bennük. nekem is hetente két órát kell beszélgetnem magyarul a barátnőmmel. Ingyen van neki ezer perc.... ott olyan előfizetés is van. Azt mondja, azt hitték, ott nem ugyanúgy hazudnak, mint nálunk a szociban. Hát de. Csak szebb a kirakat.

ulrike (törölt) 2011.05.30. 21:26:16

@aszekelyek:
1. Nem kitétel, hanem hibás idézet volt.
2. A rebellist az eszetlennel ne keverd.

porfelhő 2011.05.30. 21:27:05

A budapesti Kossuth téren demonstrált hétfőn a rendvédelmi dolgozók nyugdíjkedvezményeinek visszaállításáért"

A tüntetésen mintegy háromezren vettek részt és a különféle rigmusok között többször elhangzott az "Orbán takarodj!" is.

A tüntetők fáklyával állták körül a Parlament épületét, és közfelkiáltással megszavazták, hogy egy későbbi időpontban demonstráljanak Orbán Viktor miniszterelnök lakhelyénél.
A szervezők bejelentették: megszervezik a tüntetést."

hm. Nem is értem?! Mi?van?!
Már nem csak a Gyurcsánynak kell takarodni?!?!

Micsoda világ ?!

:))

aszekelyek 2011.05.30. 21:28:53

@jjulie: Álmodozz inkább a verésemről. Azt kegalább élvezed, bizonnyal. Nyilván nem volt gyerekszobád. Így hölgyekkel nem beszélünk. Valami utolsó kocsmában, alkesz, talán ebben a tónusban... Józanul még ő sem.

aszekelyek 2011.05.30. 21:33:11

@ulrike: Jártam Kínában ilyen szörnyűnagy épületben én is :) Igaziban:) első kézből van meg az eltérés. :D Kötelező program volt a városnézésben... Kilencvenes évek elején. Amiatt az állatkerten csak keresztülrohanni tudtunk. Panda jobban érdekelt pedig.

megszűnt 2011.05.30. 21:35:27

@aszekelyek:
Én magam azért mondom, hogy fájdalmas ez, mert mi is kevesebbek lettünk, hiszen olyanok mentek el, akik jobb volna, ha idehaza volnának.

A másik, ehhez kapcsolódó, Petőfinek az ügye meg a hazaszeretet. Csoóri Sándort, jobboldalhoz köthető, én nagyon szeretem. Belőle simán megélhet ez a haza.

Minek nekünk visszanyúlni Petőfihez olyan nagyon? Modern költők (is) kellenének. Ezt gondolom.

aszekelyek 2011.05.30. 21:36:21

@ulrike: Átadom:) A zorbánahibás barázdahibán ki segít majd át titeket?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.30. 21:36:45

"Lengyel László: Egy év – kétharmad – öt tanulság

Az Orbán-kormány tovább csúsztatta az országot nyugatról keletre, a civilizáltabbtól a barbárabb, a moderntől az avultabb felé. Rontotta önmaga és az ország hitelességét. Nem bizonyította kormányzóképességét. Még a helyes és szükséges lépések megtételénél is képtelen volt értelmes társadalmi kommunikációra. Tovább pazarolta az ország amúgy is csekély anyagi, szellemi és lelki tartalékait – véli Lengyel László."

hvg.hu/velemeny/20110530_lengyel_orban_kormany

megszűnt 2011.05.30. 21:40:52

@aszekelyek:
"ki segít majd át titeket? "

Nagy László. Ő viszi át.:)

Létem ha végleg lemerűlt,
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezővé a sziklacsípőket
ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!

ulrike (törölt) 2011.05.30. 21:42:28

@aszekelyek: csak az, ha úgy tesz, mint GYF.

ulrike (törölt) 2011.05.30. 21:45:38

@knausz: Ez szép volt.

De még szétzilálod a blogot mindenféle dekadens versekkel, melyekben semmi hazaszeretet nincsen.

aszekelyek 2011.05.30. 21:45:53

@vinczej: Azt történt, hogy erre számítottam is. Az árfolyamok nem bolygók, hogy a világegyetem törvényszerűsége miatt kiszámíthatóan mozogjanak. Bizonyos érdekcsoportok bizonyos érdekei mentén alakítják azt emberek. Akiknek ebből haszna származik. Nem akarták, azok az emberek, hogy a magyar embereknek haszna származzon ebből. Csak sokkal kevesebb. Ha már vissza kellett adniuk a pénzünket, még utánunkvágtak egy ilyet. Abankszektor és az alapkezelők egy érdekcsoport. Erre nem adnék nekik bankadó csökkentést. Őket csak a haszon érdekli. A kormányt meg a kormányzás. érdekellentétek vannak. Súlyosak. Csak az nem világos, hogy miért nem korrektek , akiknek annyi pénzt olyan sokáig adtunk kezelésre. Szerinted?
@knausz: Vannak sokan. Csak a sarkításhoz vettem elő Petőfit. Passzol az alaptörvényhez:) Csóri vörös posztó náluk:) tudod , ő az egyik a 23 millió románból:D

porfelhő 2011.05.30. 21:50:25

Az ötpontos csomag jelenlegi állapotában a lakáshitelesek problémájának továbbtolását és a kormány időnyerését szolgálja, egy pontnak pedig nincs is túl sok köze a bajba jutott adósokhoz.
A csomaggal a kormány trükkösen meghosszabbítja a moratóriumot, és csendben beismeri, hogy az eszközkezelőre még sokat kell várni.
Az adósok könnyíthetnek a jelenükön a jövőjük kárára, a lakáspiac élénkítését célzó kamattámogatásból pedig a paródiáján kívül nem sok maradt."

Blöff és időhúzás: mit akar Orbán a mentőcsomaggal?"

hirszerzo.hu/profit/20110530_orban_devizahitelesek_mentocsomagja#rss

Húztuk, ameddig bírtuk, eddig ez jó volt, most azonban új megoldás után kell nézni" – mentegetőzött hétfőn Orbán Viktor,"

Hm. Ez nem old meg semmit. Már megint egy látványos cirkusz, vagy inkább hangzatos?
Nem csak a már meglévő "hiteleseknek' nem nyújt mentőövet, a jövőben a fiatalok lakás prolémáját sem oldja meg semmilyen szinten.
Hogy is gondolhattam, hogy végre talál a kormány valami féle átfogó megoldást, és fellendíti az ingatlanpiacot. Ki eladni- ki venni akar boldogulhasson.

aszekelyek 2011.05.30. 21:50:38

@ulrike: Sajnos ez nincs így. Sok éve már, hogy azt halljuk, hogy de megszavazták az első 100 napos programot.

megszűnt 2011.05.30. 21:53:39

@ulrike: @aszekelyek:
Idézett vers rengeteget ér. Benne foglaltatik amiről beszélgettünk, hogy elmennek az íróink, költőink és akkor nem marad senki, aki átvinné a szerelmet (átvitt értelemben: mindazt a szépséget, amit író, költő elmondhat a világról).

Radnóti Miklóst, ha említem. Mekkora hazaszeretete volt. Őt sem lehet?

Csoóri Sándorról nem tudok mást, mint a most élő költők legnagyobbika. Így mondom: Költőóriás.

ulrike (törölt) 2011.05.30. 21:55:07

@knausz: mindig jönnek újabb és újabb költők.

ulrike (törölt) 2011.05.30. 21:57:31

@knausz:
'S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?'
Én most itten tartok: nagyon nagy katedrális lészen.

panelburzsuj 2011.05.30. 21:58:16

@aszekelyek:

A Csóri a seggén viseli a vörös posztót ...

Eljárta eszével Nagy-Cigányországot:
Hogy s mikép vesz ő majd új veres nadrágot,
Amely senkinek még soha testén nem volt -
Ánglia-posztóján bársonybul lesz a folt.

megszűnt 2011.05.30. 22:02:07

@ulrike:
Nem tudom. A költészet valami olyan, ami kihalófélben van. Gyerekkorom óta szeretem, sokak úgy vélik, hiábavalóság, pedig egy-egy versben benne van az egész élet.

Az ember változik. Nagyon szerettem József Attilát és mostanában mintha távolodnánk egymástól, de ez nem baj, csak mutatja, hogy én is változom.

Nem gondolom, hogy föltétlenül visszafelé kellene változnunk és itt most megemlítem @török gábor: bizony, ez a faluról szóló jelentés olyan, mintha a szocializmusból jött volna.

porfelhő 2011.05.30. 22:03:56

"Nem lehet megélni az állami nyugdíjból"

www.168ora.hu/itthon/nem-lehet-megelni-az-allami-nyugdijbol-76523.html

Hűha! Miért? "Némely" bérből- fizetésből meg lehet élni?!
á'dehogy csak "vegetálni" lehet.

jjulie 2011.05.30. 22:05:24

@aszekelyek:

mesélj hantabanya, milyen út vezetett a kárpátaljai putriból a fűbehugyosságig, különösen a kádár kegyelméből kapott anyagi és egyéb lehetőségek térjél ki részletesen, kedves, ne haggy ki semmit

porfelhő 2011.05.30. 22:11:34

Nem igazán szeretek a "múltba" visszamenni, a múltat idézgetni.
Ugyan mondja már meg nekem valaki, miért is volt annyira rossz.... az, mikor voltak munkahelyek, volt valamiféle biztonság, volt "egyfajta jövőkép," lehetett lakást venni. ...
Ja. és a társadalom egy csoportja - akik most csak álmodoznak róla - még a nyaralást is ismerte, nem csak hirből.

Igaz, kinek mi a jó, mi lenne jó, mindenki maga döntheti el.

:)

ulrike (törölt) 2011.05.30. 22:24:17

@knausz:
Költészet: nincs kihalófélben, csak változik, mint mi is. A mait nem is ismerem, de ez az én barbárságom, nem a költészeté.
Ünnepség: igen, a szocializmusból jött, mert ez a Mo. onnan jött, még akkor is, ha nem minden polgára élt vagy volt kisgyerek akkor.

megszűnt 2011.05.30. 22:27:03

@ulrike:
"Gondolkodj még rajta egy kicsit. Nem olyan rossz az, Audik, ingyen biztonsági őrök, ajándék verses kötetek meg a nép szeretete. A Sándor palotából nézhetnéd a Dunát, ahogy úszik le a dinnyehéj. És akkor megparancsolnád a derék honvéd flottillának, hogy vegyék ki a dinnyehéjat mert még valamit eszedbe juttat."

Nagyon kevés ember van, aki még nem eladó vagy sosem volt az. Én közéjük sorolom magam.

megszűnt 2011.05.30. 22:34:20

@ulrike:
Én nem gondolom, hogy nekünk vissza kéne térnünk a szocializmushoz. Folyton átmenteni a múltból, ami tanulság és tovább kell tudni lépni.

Amikor új utakra tévedünk, látjuk, hogy nem lehet hibázni, mert még a tévedéseinkben is benne van a tanulás lehetősége.

Nekünk már nem a szocializmus kell, és nem biztos, hogy Kína példája jó példa, még akkor sem, ha hasznosnak tűnik.

Az ember szabadságra született. Csak élni ezzel, azt még gyakorolni, legyen egy célkitűzés!:) Jó éjt kívánok a blogtársaknak!

porfelhő 2011.05.30. 22:41:27

Szijjártó: mindenkinek viselnie kell a terheket"

A miniszterelnök szóvivője a mentőcsomaggal kapcsolatban azt mondta, hogy a munkából az adósoknak, a bankoknak, és az államnak is ki kell vennie a részét."

www.hirado.hu/Hirek/2011/05/30/20/Szijjarto_az_ellenzek_a_minel_rosszabb_annal_jobb.

hm. Ma is "gazdagabb" lettem valamivel. Megmondta a Szijjártó is......
hm. Most már ezt is tudom.

:)

ulrike (törölt) 2011.05.30. 22:42:20

@knausz: Maga túlságosan érzelgős. Nem is jó ez a szó, inkább talán nem túl gyakorlatias. Jót is lehet tenni az emberekkel, bármilyen hihetetlenül is hangzik, magas posztokon is.
Mindannyian soroljuk magunkat valahová, de nem biztos, hogy valójában is ott vagyunk.
Az a baj, hogy mi túlmisztifikáljuk, túlmoralizáljuk a politikát, gondolván, attól, hogy valami 'politikai', vagy valaki politikus, akkor az különb, jobb, szebb, mint más, vagy másvalaki. Hát nem. Az is mi vagyunk.

ulrike (törölt) 2011.05.30. 22:58:18

@knausz: Én sem gondoltam, és nem is gondolom, de egy kicsit úgy van vele láthatólag sok ember, mint az öreg ausztrál a bumerángjával, vett egy újat, s a régit el akarta dobni.

megszűnt 2011.05.30. 23:02:59

@ulrike:
Látja, ugye belátja, hogy az érzelgősség nem hajt hasznot? Előre jottányit sem visz.

De attól még benne vagyunk mindenben, igen, még a választott politikusaink is ránk mutogatnak vissza.

Hanem. Őnekik minket kéne szolgálni és nem fordítva. Ezen ha még elgondolkodna..

megszűnt 2011.05.30. 23:06:05

@ulrike:
Az öreg ausztrál, bár magam nem ismertem, lehetett volna annyira bölcs, hogy a régiből tündérsípot farag.:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.30. 23:53:50

@xsasha: hehe, a liberálisok szerint ha a Pesti Hírlap dőlne be, akkor azt a piacra köll bízni.
Ha meg a Magyar Narancs, akkor a gaz állam nem támogatja az értékeket.
Ilyenek a szent piac magyar prófétái.
Muhahahahaha.

lüke 2011.05.31. 07:05:22

@jjulie: azt a frannciás müveltsége/ét
napóleoni a termeted is? s az eszed ?az nem?
öt nyelven öt félére koncentrálni
férfi nem tudja

lüke 2011.05.31. 07:07:48

@knausz:
Kína nem szocializmus
(mikor az volt ,egy zárt világ volt)
ma paralel épül benne a szoc. + kapitalizmus
mint a másik nagynál, Putyinnál, kicsit irányítottan

jjulie 2011.05.31. 07:41:15

@lüke:

ez a kádárretró dédelgetett kifejezésvilágával elfedett későhorthykorszakbeli kultúrfölény egyedi és ismételgethető, nincs véletlenül egy sztorid a néhai férjedről aki büntetlenül, de halált és rendszert megvető fölénnyel leuramazott néhány későkádári rendőrt a nyílt utcán 1986-ban?

jjulie 2011.05.31. 07:51:22

ez jó:

index.hu/belfold/budapest/2011/05/31/az_allam_visszaveszi_az_akg-t/

remélem nem áll meg az orbán ilyen kis lépéseknél, hanem tovább folytatja a rekvirálást

a-kis-herceg 2011.05.31. 08:25:34

@knausz: ez nagyon szép. imádom... csak nem ide illik... :)

a-kis-herceg 2011.05.31. 08:28:47

@jjulie: feudál vadkapitalista retrokommunizmus...

ebbe illeszd bele a hortit légyszi... az hiányzik belőle. vagy az totá feudál volt?

megszűnt 2011.05.31. 09:03:42

@lüke:
A GEO májusi száma Kínával foglalkozik. Egy ország élre tör. A gyors fejlődés következményei politikában, tudományban, környezetben. Amikor utat tör magának a düh.. olcsó munkaerő, olcsó áram, föld és víz.

"Kínának még mindig vannak szép területei: érintetlen hegyek, sűrű erdők, tiszta folyók.. egy kócsag fűcsomót tépked, szitakötő lebeg fölöttem, az enyhe szellő a nedves föld és a virágok illatát fújja felém."..

xsasha 2011.05.31. 13:46:34

@vinczej:
Itt lenne az ideje azt mondani, hogy "Bocsánatot kérek! Beleszaladtam megint a látszatpolitizálók csapdájába."

bet.hu/magyar_egyeb/bux_menun_kivul

lüke 2011.05.31. 20:34:32

@jjulie:
halottról jót vagy semmit
ezt még a legalja is tudja
süti beállítások módosítása