Olyasmiről írok most, aminek az igazságáról nem vagyok meggyőzve és meggyőződve. Gondolatkísérletként, elgondolkoztató felvetésként mégis izgalmas lehet; ha más miatt nem, azért biztosan, hogy cáfolata során összeszedjük az értelmes ellenérveket. A munkamegosztás a következő lesz: leírom a vitatható értelmezést, a hozzászólók pedig ízekre szedhetik.
(Fotó: fn.hu)
Munkám egy jelentős részében vezető gazdasági döntéshozókkal beszélgetek a politikáról, ami több szempontból is rettentően tanulságos tevékenység. Akadnak olyanok, akik annyira messzire állnak a tűztől, hogy szinte megfagynak, mások viszont olyan közel merészkednek, hogy már-már megégnek. Egy szempontból mégis hasonlítanak: véleményüket teljes ismerethiány vagy egyoldalú tájékozódás miatt erős fenntartásokkal érdemes kezelni. Számomra a legérdekesebbek azok, akik - más stratégiát alkalmazva - mindenkivel jó kapcsolatokra törekszenek, de bizonyos értelemben kívül-, gyakran felülállónak gondolják magukat, s az ismert brit intelem (az állandó érdekekről és a változó szövetségesekről) alapján élik a világukat. Egy ilyen gazdasági szereplő érvelése következik:
„Azt hiszem, hogy ez az egész arról szól, ne vegyük észre, mi zajlik valójában a homokozóban. Aki itt él, aki benne van ebben a világban, csak azt látja, hogy Jancsika és Lacika ütik-vágják egymást a lapátért való küzdelemben, kígyót-békát kiabálnak egymásra. Akik közelről nézik őket, háromféleképpen reagálnak: Jancsikáért szorítanak, Lacikát imádják, vagy esetleg mindkettőt utálják. Mindegyikük reakciója érzelmi, rajongásról vagy gyűlöletről szól, s ezek az emóciók nem engedik észrevenni a lényeget. Valójában ugyanis nem az a kérdés, hogy ki építi fel azt a várat, hanem az, hogy felépül-e végre. Igen, persze, az elkerülhetetlen megszorításokról, a költségvetési kiadások szükséges leszorításáról beszélek, arról, hogy ki tudja versenyképesebbé tenni az országot, véget vetni a szocialista korszak fenntarthatatlan jóléti örökségének. Azaz arról, hogy ki tudja megtenni azt, amire ennek az országnak szüksége van - de amit az ország lakóinak többsége amúgy soha nem támogatna.
Volt itt három kísérlet, hogy csak a legutóbbiakról beszéljek. Lényegében Gyurcsány, Bajnai és Orbán miniszterelnökként ugyanazt a várat építik, de teljesen más helyzetben és eltérő stratégiával. Gyurcsányé látványosan ledőlt, mert a 2006-os legitimációs válság miatt nem tudta elfogadtatni a társadalommal a programját. A választás előtti hazudozásait azzal tetézte, hogy 2006 után elkezdett nyíltan beszélni a célokról. Mindkettő óriási hiba volt. Bajnai már más helyzetben, súlyos terheket cipelve, de az átmenetiség miatt sok könnyebbséggel fogta meg a lapátot, voltak is eredményei a megszorítások terén, de a helyzet eleve nem tette lehetővé, hogy sikeres legyen. S most jött Orbán, aki azzal indított, hogy az ő vára teljesen más lesz, ügyesen terelte a figyelmet másfelé, ráadásul mindenkit kizavart a homokozóból, de a lényeget tekintve ugyanabba az irányba ment. Ha sikeres lesz ezen a téren, akkor kívülről nézve kétségtelenül megérte a brutális hatalomkoncentráció és a durva manipuláció, ha ő is megbukik, akkor el sem tudom képzelni, hogy még milyen más módon lehet eljutni a célig.
Ez itt a lényeg, nem más, minden látványelem önmagában érdektelen.”
